Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
11.58 MB
2009-07-03 16:51:36
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1146
11411
Rövid leírás | Teljes leírás (1.41 MB)

Zalai Közlöny 1940 199-223. szám szeptember

Zalai Közlöny
Politikai napilap
80. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

80b Évfolyam. 199. mám
NigvkubH, 1840. szeptember 2. hétfő
Ara 12 HM.
ZALAI KÖZLÖNY
•-ÜSS
tm IHtMái FM a. «áa.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
KIMlictttl in: egr tóra * peuKŐ 40 BiUc. SmkonHkígl ÍJ ftadóhhrafcüj leícloa. 71 u.
ERDÉLY
Teleki Pál gróf tanulmánya
Megemlékeziünk már arról a hatalmas kötetről, «meiyct uz ország egyik legtekintélyesebb tudományod társasága, n Magyar Történelmi Társulat .most jadott ki és amelyben u magyar tudományos élet kiemelkedő alakjai bizonyítják tanulnaiiiynikbatii Erdélynek az anyaországhoz való örök tartozását és Erdélyhez való soha el nem vJUitható jogunkat.
A kötetbe gróf Teleki Pál miniszterelnök »ErdéIy helyzete Ma-XyarorüZágban és Európában*: einVBn irí tanulmányt. Ebben a tanulmányban gróf Teleki Pál a tudós térképekkel és kétségbevonhatatlan adatok tömegévet világítja meg Erdélynek azll a történelmi szerepét, amQly Európán és a Kárpát medencén belül osztályrészéül\'jutott.
A \'tanulmány utal orrá, hogy a ma}, gyar nép kedvező pillanatban jött u Duna-medencébe, ahof még nem talált a népvándorlásnak e végső óráiban erős, letelepült, Jiieggyöke-zett államot, omeíy a honfog&mifd meghiúsította volna- A magyar nem voll kifejezetten pusztai, amint szokták mondani, nomád nép. Megt«lálUi a maga földjét, Árpád törrzse megszállta a Dunántúlnak a Duna és a Balaton közötti részét, Léi törzse, a Kfs Magyar Alföld keleti főiét, Bulcsuék Szlavóniái és így szásjfla\' meg a magyarság Errdélyben is a magas medencének ilyen jelíegÜ középső részét- A kettőből lett az ország, keiel népének európai országa.
Földnek és népnek rokonvonásaUril lesz a haza és formálódik a népnek az a felfogása, az a lelkisége, amely földei és népet elválaszthatatlanul összeköt
A magyar Dunamedencc egységes, minden térképpel szembeötlő egységes ugyanakkor központi nagy táj, amely pcrcmtájflkat elválasztlíatat-lan egységbe kapcsol. Egymást kiegészítő s egy egészben teljessé levő tájaknak összessége ez « terület, amely hazájá-vjá lesz az egymással egyeiértesten élő mezei, erdei- szántéivető és állattenyésztő népeknek\', dombok és, hegyek lakóinak.
Ennek a természetszerű folyamatnak álértése a szentislváni elgondolásnak, az államcszmének, és irányításnak egyik alapvető gondolata. Erdély a tulajdonképpeni Európának természetes erődje, lényegben, jellegben idegenebb külső peremvidékével szemben. A kereszténység és az európai kultúra védőbástyája és megint csak küldetése a tájnak és1 a népnek, amely c tájban országot alapított, ez a küldeted az európai történelem utolsó évezredének minden korszakában beteljesült- Ez !|z Európa fenntartását szolgáló szelepe a magyarságnak-
Erdély feladata; őrködés a Nyu-«at kapuján Kelet ellen, de egyuttajj ;i Nyugat állományához tartozik, népéit Nyugatnak megnyeri és megtartja s népeinek hivatása folytig jut érvényre emberi és történelmi
A magyar honvédség csütörtökön hajnalban lépi át a trianoni határt Erdély felé
A vegyesblzottság megállapította a bevonulás sorrendjét: csütörtökön Már maros sziget és Szatmárnémeti, pénteken: Nagy várad, Jövő szerdán Kolozsvár ünnepli a bevonuló csapatokat — A tertlletátadást 13.-ig be kell fejezni
Bulgária döntőbírósághoz fordul, ha ma nem sikerül megegyeznie
Romániával
A második bécsi döntés értelmében, mint Ismeretes, a magyar cs a román kormány mik vegyesbizottságol kelleti kJUctthknio, hogy a határok részletes
és pontos vonalát és a lcri"i!etátcnjge.dés föltételeit megállapítsa, A kél kormány
vasárnap reggel már érintkezésbe lépett 6s
a magyar küldöttsón délelőtt el is utazott Nagyváradra.
A küldöttség 11 tagból áll és vezetője vitéz Ndday István altábornagy. A küldöttségben vezérkari liszlok és a külügyminisztérium megbízottai vesz. nek részi. A magyar delegáció Debreceniéi tartja főhadiszállását és ouu\'n jár át ailtÓl) Nagyváradra, a üuiáokozások szinliolyére. Az első megbeszélés vasárnap délután négy órakor volt,
Erdély *W részének és a Szakoly, földnek visszatérésével nagy Feladatokat koU megoldani. E munka már megkezdődött és vasárnap Teleki l\'ál gróf miniszterelnök minisztertársaival és a különböző minisztériumok szakelőadóival megbeszéléseket folytatott,
Megbeszélték ¦ beolvasztás-¦ sat kapcsolatos közigazgatási és pénzügyi problémákat.
A visszacsatolt területen egyelőre katonai közigazgatás lesz, de azt rövidé, sen felváltja il nolgári közigazgatás, amelynek megszervezése a külügymi-niszlériuinbaii színién már folyamatban van.
ltomon részről vasamagi,este minisztertanács volt, Unm\'lyem a terüli láladás részleteit vitatta meg a román kor-mány. Jluioilescu külügyminiszter kijelentette, hogy a bécsi döntési Románia loyálisan fogja végrehajtani
Romániában egyébként, mint oct NST bukaresti jelentés*- mimdja
megkezdték a román hadsereg leszerelését,
Azokat a Jármüveket, amelyeken -íz elbocsátott kut-iiiákut akarják hazaszállítani, már kivonják1 a forgalomból. Erdély visszacsatolt rész-.- nagy örömmel fogadia a visszatérés hirél. nagyobb tüntetés azonban csak Kolozsvárott volt. \\
Az erdélyi bevonulás sorrendje
Debrecen, szept. 2. A magyar—román vegyesbiróság a vasárnapi első tanácskozás után a nagyváradi városházáin este fél 0 órakor újból összeült és megszakítás nélkül hajnali fél négy óráig tár--
gyárt-
A tanácskozások során sikerült megállapodni abban, hogy
a magyar hadsereg 5-én, csütörtökön hajnalban lépi ét a trianoni határt
és a megszállást 13-álg befejezi. r, Ölödikén az egész vonalon megindul > magyar csapatok erdélyi bevonulása, kivéve a Nagyvára dkörnyé.
Nagyvárad lelkes örömujjongással fogadta a magyar küldöttséget
ki szakaszt- ahol csak másnap, fi-án kerül sor a bevonulásra- Az első napon Mórnruasszigel és Szalmái*, németi városokba vonulnak b- h«n-védeínk. míg 6-án Nagyváradra. Hetediké töt kezdve fokozatosan szaka-szonkini .szállja meg a magyar honvédség ii visszatért területet és
11-én kerül sor a trianoni bevonulásra.
Az utolsó két napon a déli székely részek megszállására kerül sor. *, -A vagyon és értékátadás kérdéseit a magyar-román vegyesbizottság * bi ha rk eresz ie-si vám épületben mo délután tárgyalja le.
Nagyvárad, szeptember 2 iMint az MTI kiküldött munkatársa jelenti, Nagyvárad lakossága leirhatal-km lelkesedéssel fogadta a magyar küldöttséget, A budapesti rádióból ér-
tesült Nagyvárad arról, hogy a magyar delegáció autón érkezik ós pár órával az érkcés elölt már zsúfolva volt a nagyváradi Fölér. Fél 5 órakor érkezett meg a magyar küldöttség, de az öt
uuló alig tudóit haladni, mert a magyarok «z autókra ugrálva könnyes szemekkel ölelték n magyar tiszteket; A tömeg közben lotkescn ünnepelte Horthy Miklóst ós u magyar i\'fcmi vezetőit, valamint ;l hadsereget. Egy román hadnagy ugy akart rendet to-remieni, hogy riasztó lövést adott lo, de a tömeg erre u magyar Himnuszt kezdle énekelni. Végül is a foinán largyalóbizottság elnöke, egy tábornok, szabad folyást engedeti a tömeg ünnep-léséaek. Az emberek sírtak örömükben, amikor a magyar kalojKtnihákat meglátlak ós még éjíél után is olt álllafc a kivilágított városháza előtt, ahol a vegyesbizoltság tanácskozott.
Gyűlés- és zenetüalom Romániában
Bukarest, szept. 2. A vasárnap CsU miuisztertain;ics,
után belügyminiszteri rendeletisl ad-* tak ki. am\'eiy eltilt mindenféle tüntetést és felvonulást. Tilos a már behirdetett nyilvános gyászülések rnegtartásB is, mert-a aépgyüléseket felelőtlen elemiek elfajult tüntetések, ké tehetik.
A Szamos-tartomány helytartója külön rendeletben hivta fel a lakosság figyelmét, hogy tartózkodjék, minden tetszés vagy nemtetszés nyilvánítástól- A szórakozóhelyek 3 napig l\'gész Romániában zárva ra«u radnak. o zene, tánc tilos.
Détdobruchaa átadásának időpontja körül még mindig ellen\' tétek vannak
Bukarest, szepiejnber 2 Cralovából érkező jc\'entésck szerint a iwigár-román bizottság megkezdte a kiürítés Teltételeiről szóló tárgyalásokat, Ezzel koncsolAtban a belgrádi Politika ugy értesül, hogy a megégve-zés teljesen készen á\'l. csupán az átadás idő|>ontja ós mikéntje körül mii-lalkozna\'k nehézségek, Románia ok-ióIkt 25-Jg akarja kihúzni a terület átadását, mi\'g Bulgária ragaszkodik ahhoz, hogy Erdéllyel cgyalöben adja ál Románia DóUlohrndzsát.
A belgrádi lap ugy értesül, hogy ha ma nem sikerül megegyezni lí le-rü lel átengedés időpontját illetően, lliil-gária dón löb Írósághoz tordúl,
sorsban: a ; Nyugatunk előőrse Erdély. Erdélynek vau római,- középkori, latin, magyar ét német neve, más neve nincs.. A románok is aj magyar kifejezést használják s főleg használták romáiutóitoll formában: Ardcal. Csak fö\'eg « XIX. században
kezdték használni eleinte a törté-* nctemtudományban és irodalomban a Transsylvania nevel. A nép csak a román uralom óta használja- 1 A havasi legelők voltak u románságnak váüdorutjai, onnan Creszke-Üett a völgyekbe, ezért talátuuk itt a
iciepülésí és néprajzi térképeken égy nagy, alig lakott hegytető területet, a középen és a minden irányban szétfutó völgyekben sürü, apró falvakat.
A legrégibb román települések a XIU-XIV. századba nyúlnak vissza,
fcALAI KÖZLÖNY
1940. fiicplcmbsr 2
Intézeti ruhanemüek
nagy választékban
Szomolánylnál-
ma vegyesen lakják románok és magyarok." Ez a vidék, ahol a siksági és hegyvidéki jeliének álölclik egy-mást, hegyi utat is jelentett a románságnak északkelet és dél magas hegyvidékei között, kaput is jelen-lett a magyarságnak nz Alföld és az erdélyi medence belseje között- Fokéul ezen az uton is nyomultak Őseink Erdélybe, miután a vereckei szoroson átjöttek.
Kolozsvár Erdély főkapuja nz Alföld felől- A mezajségcí a magyarok a honfoglaláskor szállták rpCg és n fejedelmek koráig é* e korban is azok lakták. Mikor a török háborúk és a szabadságharcok Erdélyben U megtizedelték a magyarságot, a románság bchuzódol ta mezőségre és beékelődött a magyarság közé. Köiiiiyel\'.í&Vn gördülő "nyelvük sok magyart c!romájiositott- a föld pedig kezeik nyomán \' vesztett termő ee-jéböl- A mezőség nevezetes volt mindenkor, különösen kiváló magyar fehérmarha tenyészetéről, amely a" többi orsiágrészt Ökrökkel, birkák-
kai látta ci.
A Fogaras és nz Olt áttörésétől nyugatra fekvő hegyvidékek fogadták be Erdély első roma" lakosait, akik a Balkánról húzódtak fel a hegyi Jegelők mentén- Ezekröf. a hegyi \'legelőkről tzáfttak alá a völgyekbe és települtek Le u XIII-századtól kezdve. Ennek a icte\'epü-lésnck későbbi voltát és a magyar település után történtét igazoljak Kniezsa Istvánnak térképei is. amelyek a földrajzi nevek eredé\'ének Időrendje alapján szolgáltatnak erre nézve cáfolhatatlan bizonyítékokat.
Románia és Erdély közölt a Kárpátok bástyaköve hatalmas elválasztó fal. Csak négy vasútvonal vezet rajta keresztül és köti össze a jellegben és művelődésben egymástól, oly különböző Romániát és Erdélyt-\' I\'yen elválasztó öv még ma, a repülőgép és gyors közlekedés korában is döntő- Még inkább elkülönít az, hogy az igy szétválasztott országok és népességek jellegükben, művelődésükben és hagyományaikban más-más földlájak\'és kultun, körök felé kapcsolódnak és tartoznak. Nemcsak a versnillcs-trianoni Nagyrománia települési térképe ín uh itatja c két összeragasztott ország kü. lönállásál, de a települési térképek is mutatják Erdély sürün lakott vidékeinek bensőséges és taegszuk-V hatatlan kapcsolatát hazánk többi részelve). Románia magva a keleti, szinte végtelen nagy síkság, életmód, életforma és művelődési alapjában bizánci és keleti, szemben Középeurópának római és germán kultúrájával.
De mellettünk van a hagyomány is, amely közössé erősödő élettartalmak felhalmozódása, az együtt élő egyedek, fnlvak„ embercsoportok JjeU kt és testi énjében való felszívódás A hagyomány, életközösség ugyan, azon a földön, ugyanegy hazában
A „Ferenc József" keserűvíz
régóta kitűnően bevált háziazer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg tUVOfít!
Állandó német utánpótlás érkezik Norvéglábai katonák pihenője egy hegyi öavéDyen. (Foto R. D. V.)
Varga és Badocsay miniszterek űr. Krátky polgármesterrel és Ilovszky képviselővel a Bécsi Vásáron
Dr. Krátky István kir. kormány, főtanácsos, polgármester .szombaton este Budapestre utazott, ahol Varga József kereskedelmi miniszter fogadta.
Varga Iparügyi miniszter, dr. Ra-docsay László\'miniszter, dr- Krátky István polgármesterrel és Ilovszky János Nagykanizsa országgyűlési
képviselőjével, a Baross Szövetség oszógos vezérével és kíséretük többi tagjaival a Bécsi Vásár rendezőségének meghívására Bécsbe utazott.
Varga és Radoc&ty miniszterek és kíséretül: valamint Nagykanizsa város képviselői, mint a Bécsi Vásác rendezőségének vendégei víe iznék részt a vásáron- {
„Németországnak is érdeke a délkeleíeiarópai népek jólété és gazdasági erősödése"
Bécs. szept- 2
Punk dr. birodalmi miniszter a Bécsi Vásár megnyitásán nagy be-zédel mondott. Hangsúlyozta,h<>gy Észak. Kelet és Dél felül Jobban mhuiak az áruk Némeíországbla, mint a háború .előtt és ez pótolja i tengerentúli árukat. Anglia tehát ibban Is tévedett, hogy gazdasági-* lag ludja térd rekéiiy szeri leni Németországul. A márka" szilárd és felváltja a megbetegedett angol fontot. Délkelet-Európa felé kiépítették a gazdasági kapcsolatokat a kivitel nö-
vekedett. Ez pedig nem rövid háborús konjunktúra, hanem állandó kapcsolat, mert Németországnak is érdeke gazdaságilag erős Délkelet-Európa, a délkeleti népek jóléte dí gazdasági fejlődése Hangoztatta, h:>gy Németország nem tekinti Délkelet. Európát csak nyersanyagforrásnak, hanem az európai rCnd szilárd részesévé kívánja tenni és a gazdasági elszigetelődésnek véget akar vetni-Furik dr. a megnyitás után megtekintette a vásárt és hosszasan időzött a magyar p\'nvilIonban is.
Varga miniszter a bécsi tárgyalás után Pozsonyba utazik
Bécs, szept. 2. Varga József ipari és kereskedelmi miniszter a bécsi vásár alkalmából hosszabb megbeszélést folytatott
Fund dr. birodalmi gazdasági mir niszlerrel. Varga miniszter Bécsből a szlovák kormány meghívására Pozsonyba utazik, ahol megtekinti i. pozsonyi vásárt.
Az általános gyűjtés-tilalom miatt a nemzeti zászlók és e célra adományok gyűjtését beszüntetjük $
A Zalai Köz/Öny szerkesztősége, mint a felvidéki bevonuláskor, most Is, n bécsi döntés napján megindította a gyűjtést, hogy visszatérő érdéi lyi véreink házaira minél előbb fel-röpíilhessenck a nemzetiszínű zászlók- ötven pengő es 5 zászló gyűlt
össze rögtön nz első napon. Tegnap azonban megjelent a belügyminiszter rendelek, amely mindenfajta gyűjtést betiltott, tekintettel arra, hogy a közönség az utóbbi időben több fom tos közcélra igénybe volt véve társa-dalmi gyűjtések formájában. E lila-
Müvósii amatőrmunka előhív
másol
nagyit
TEUTSCH GUSZTÁV
, fotószakfizlet, amatörlaboratóriumában.
Tankönyvek
a kultuszminiszter által megállapított ménekéit árakon
minden iskola részére.
Előírásos iskolai Írd- és raji-öíürEÍi, fdaaUki további
Iskolai Mtkftk. hflnyw.bÖrönEtöb,
Iskolai legtartósabb kivitelű
Uönyu-uhtütówbók
legméltányosabb árakon
lom következteben a Zalai Közlöny is kénytelen a zászlógyüjtést be", szüntetni.
Akik már adakoztak a szerkesz. tőségben, azok adományait jószin-dékukért köszönetet mondva, vissza, származtatjuk-
Húzás
Budapest, szepteinlicr i Az osztály sorsjáték mai húzásán a föbl> nyereményeket a következő sxá. nni sorsjegyek nyerték:
20.000 jx\'iigől nyert a 38 810. 10.000 pengőt a 07.528, ötezer i>engöl a 14-868, négyezer pengőt a,-gs.soí), kétezer |n-n. gól a 8318. 52.203, 78.03*. 78"087, 78.W7, w«r pengői <¦ 31010, 35.122, 53.708, ."iílHOI, iiO.17;), 81.717 é> 87.7Ü0 szánni sorsjegy. (Felelősség nélkül.;
Biztosítva van a szénellátái
Budapest, szept 2. A széngazdálkodási kbirnánybiztosságra beérkeztek a magyar \'szénbányák termelési jelentései. Esze-rint a magyar bányák havonta 100 ezer tonna szenet bányásznak ás termelnek ki. Az elmúlt télen a legnagyobb hidegekben sem volt több a havi szén fogyasztás, igy tehát a szénellátás terén biztosítva van . • szükséges mennyiség és aggodalomra egyáltalában nincs ok.

Jóslat :
Északnyugati szél, felhSatvonu-lás, észikon és kolelon még zápor és zivatar, a hőmérséklet m« még emelkedik, holnap mér osék-ken. _
A Meteorológiai Intését naiJrkanlml taegtlgyeieaiIomáBa Jelenti i
níraérséklet tegnap ette 9 érakor +13 2, ma reggal +130, délben" +226.
OnnaéM ufl t.
Mimim MmW
!BHBaB " rrrtrrr -• I " 1
36
04
1940. «leplcmbet 2,
s
Városi Mozgóban héttőn, kedden, szerdán Zllahy Lajos regénye:
A legnagyobb magyar filmsiker I
*0
A főszerepekben;
Karády Katalin és Jávor Pál.
Aktuális Hiradó
Élőadások kezdete 5, 7 és 9 órakor.
á szicíliai földreform
A fasiszta kormánynak, miután lerakta alapjait és nagyreszten meg is valósította a talajjavítás és az ezzel párhuzamosul, folyó telepítés munkáját, hozzálátott, hogy felszámolja az ország uiolsó nagy mezőgazdasági és társadalmi kordésót: a szicíliai nagybirtokok visszás jelenségét.
Szieüia gazdagságánál és termékenységénél fogva hosszú ideig h római birodalom egyik legfontosabb éléskamrája volt, a középkorbim ó> az újkorban úgyszólván teljesen cl-vesztette előbbi gazdasági jelentőségét, mert a föld laS.saiikb.it néhány nagybirtokos kezében gyűlt össze, akik nem törődlek annak észszerű kiaknázásával. A kisbirtokosság szintén el veszteti tc nzt a szoros kapcsolatot a földdel, amely szükJ ségfs annak teljes mértékű kihasználásóhoz, mert a szükséges közmű, vek utak, öutözömüvek. kutak, stbl) hiányában csuk igen szük keretek között mozoghatott földművelő tevékenysége.
A fasizmust megelőző kormányok színién kísérleteztek ennek a súlyos kérdésnek a megoldásával, do min-- den siker nélkül. Mert kiosztottak ugyan földeket a parasztság között, de minden tervszerű eljárás és állami hozzájárulás nélkül-
Mussolini a mull év júliusában, tartott beszédében kiadta a parancsolt, hogy 600.000 hektárnyi területen 20-000 telepes háznak kell épülnie és az első kétezer tolepjevi ház átadásának ez év október 28-án, a fasizmus ura lom raj u\'tó sának 18. évfordulóján kell megtörténnie.
A földreformot a fasizmus a nagybirtokosok közreműködésével akarja megvalósítani; amelyik birtokos azonban nOm akar együttműködni az építés munkájában, attól azonnal elveszik 11 fö\'del és az állam maga gondoskodik a szükséges munkálatokról, vagyis utak, vízvezetékek, k<i~ tak ós egyéb közmüvek létesítéséről, nemszólva maguknak a lelepeshá-zaknak az építéséről, amelyek minden mezőgazdasági kellékkel ellát-:
va fognak átmenni az uj földbirtokos használatába, mintegy 25 hektárnyi földterülettel együtt.
Ennek a hatalmas arányú munkának elvégzésére kb. 25 milliárd lirát irányoztak elő, amelyből 1.6 milliárdot a magántőke, 1 milliárdot pedig az állam ad- (Ez utóbbi Összegből -100 millió Ijrái közmüvek, re és 600 milliót pedig az uj f?az-dák támogatására szánnak.
Ez év júniusáig 519 ház épült fel és 1902 van épülőben. Néhány év múlva pedig a szicíliai elhanyagol* közállapot helyét át fogja venni az egészséges termelő munka, mely ezer és1 ezer uj dolgos olasz családnak fog bizlos életlehetőségei nyújtani.
A Magyar Vöröskereszt kol-usszegény! Adakozz t
esodatati éUíe
SZURAS MEGENGEDVE!
A 2alai líaMttp
l\'odor mester még Kcgtcvich István jelenlétében kibontotta a (csomagol, Megdermedt.
Nehéz, huszonnégy milliméteres kardok voltuk, borotvaélesig len ve, hosszú keskeny heggyel. Valóságos középkori fringiák, lovagi lornákni. Az edzett\'ép tapasztalt Fodor Károly borzadva nézett a grófin, aki még mindig az ajt.it kilincsén nyuglolvu kezét, valami fnr-csa mosollyal gyönyörködött :l Vivó-nn\'s;cr zavart íregdöblicntségélKll. 1***1 -latnatok lellek így el. A jlvómcstvi" nem volto le a Iflkinlettél Kcgleviehröl íi/ki á!llto a kutató, szúró pUl oltásokat. Akkor a gróf nagyon nyugodtan, ni. gyon egyszerűen igy ,-szóli :
— Nu, viszontlátásra. M gyek villás. reggcSiíni,
fís i Óment.
Nem tett ol tíz pere. Isinél esíjn-geltck a vivóteremlx\'ii, amely akkori-bau vasárnap déL-lult rendszerint üres vo.ll. Délr.-Jé jőtieíímiindig az nsszózók. A látogató Henez-Károly országgyűlési Iképvisetíi volt. Fodor régóta ismerlc
lienczol. Tökéletes párbaj vívónak tar-
lotta, látta vívó versenyeken és párbaj-ban is. Henez .soha nem szokgtl Fodornál gyakorolni. Atmesicrt meglepte a vívó látogatása. Jílébc sietett.
— Hát t<-.mit keresel iti ? Il cin ez szélesen ránevetett.
— Na, mit gondolsz, öregem?
— Sejtelmein sincs róla. Eddig rjt. kán liint.ltél ki látogatásoddal. De örülök neked. Biztos rájöttél, hogy a Fodor vivóiskola mégis csak a legkülönb Budapesten.
A képviselő még ugratta is az iskolájára oly rátarti mestert,
— Nono, öregetrf, van még más is. koSa is Pcsien. Nem is azért jöttem, hogy lanulja-k tőled, Más szét hozott ide...
lúa: Miéi Andót
— Ugyan mi?
— Jöttem megnézni a termet, mert liárliajom lesz llt. Aztán kardokat akarok kiválasztani, ign/.. u segédek abban úálapodtak meg, hogy ¦ párbajozó (ctok sajál kordjaikit njánfljúk teí. I)e én jogász vagyok é-s ludoiu, hogy a saját .kardokkal való duellum utói ig. a \'ár. gj\'.ilásDii, súlyos beszámítás alá esik.
nevetett
— tfs tudod .., iilörelóló oinher vagyok.
Fodor mereven nézel 1 IKnozie. —- Mondd i síik. Kárcfly, lidnjdookép-peu kivet \'esz neked párbajod?
De abban a pUlanntlKUl már ülsá.
padi. Egész leslében meglmrzongQU. Henez egyszerűen válaszolt.
— Kivel? Hál te nem tudott? Kegle. vieh-estil.
Fodor nem tudta kinyílni « szádját az izgalomtól, Kövein eredve, nézte Qz obiétól. A haialuMs mellkast, amelyen vonat futhatott voUna kcresztftl és jieni törte vodna be. A karokat, amelyek
farkasnkai fekczltcl(Ok voJui meg. Az Iszonyatosan izmos fálHhkat, Az irtózó, los nyakal. fí\\ a/,l a kirsatkmó egészségei.
A mester bámult, ¦
Hál le-Vagy az a Henc/? Hát to képviselő lettél 1
— rgen.
[•"odor Károly belerosküdl egy Székbe,
— iszonyatos, — l suttogta és a fejét lenyerébo temette, -- iszonyatos. — Ránézett (lenczro, hány éves vagy?
— Huszonnyolc,,.
r- Mii gondodsz, hány esztendős az oTcn feled ? Hatynnöt... — rekedten ismék.Ige t(e. - hnlvnnöt, barátom hatvanöt... Meg fogod emu... [í-s ludoiii, hogy a nróf .iniiíyeu vad ós rékezlwtel.
len. Hogy bízik önnwgábna Vesztébe rohan, Egyikölök meg fog haJni. Azt htszem ő. i
Percekig öttok iyy, némán n notte-uele-s másnapra való gondola tok lói eltelve. Hirtelen Fodor Károly szolalt meg, l-YilAlénkrilicn beszelt, mintha érdekes öllcle, tájnadt volna.
— Ha már üt vagy. as&zózhatnánk. Vagy (alán inkább vívj a .segédemmel. íMajd éJi vezwlenn a próbapárlmjt, t;y«-km-ulj...
Hence meroven noa-tt Fodor Károlyra. Ez az,*nilrer kt akarja öt .kóstolni.. Fodor a\'leghívebb embere Keg-leviebnek. Kitnnutuiányozzn, hogyan akar ö vlvnl, lís aztán jolenleiu fogja a grófnak llan-z Károly párbajuiküká-jál. A fialal képviselő mindezt percek oilall végiggojiilolln. r>s okkor már inegszMeloii benne terve. Becsapja a vivómesiert, Asszózni fog. do ez| oz nasxót nem fogják neki megköszönni sobn.
Felálliok. Fodor segédje Itevésen támadt. Henez ugj\'iití\\-oz«ll mólytiuarttal védekezett. Sikeresen. 0 mlott tust.
Fodor elismerően gratulált Henez. ndc.
A fiaial kepvlsalö az üdvözlést elliá-rilva, szerényen mosolygott:
Hál igen... Módszerem biztos... Melyciiiurl. Igaz, öreg?
A TOpviSetŐ még pontosan kimérte a vivólermet, kiválasztott két kardol, aztán komótos lassúsággal felöltözött, parolázol I u vivómeslericl ás távolott.
AMg lelte I»e mago mögött Az ajtót, Fodor Károly rohant a telefonhoz. .!c-lenleni a mélyi]uarlot!
^FoljL köv.)
FERENCJÓZSEF
VWém az élei a némel kautluban. (Foto H. D. V.)
KESERŰVÍZ
_ \'Molnár Aladár volt verseci
19H. 1X2- I 7- honvéd gyaiogezrcdliCli száaados a l.omberglöl
északra vivőit liarcokban tüntette ki magát. !\' na]>on lArlasovnát géjipuskás cis/Uigávol jiz oroszokat közvetlenül közelről oly eredménnyel lőtte, hogy azok futva nieneku\'Uok; saját gyalog-¦ságunk ennélfogva 07. orosz vonalát színié játszva törte át. Molnár száza-dosi vitéz in agii tartósáért a 3, osztályú katonai érdemkeresziicii jutalmazták.
Különösen kitűnt e najum
I 1916. IX. 2. I Guláesi Mályás voU 1
1—-_j „ed; ;1> bonvéd huszár.
ezredbeü\' liszTliolyeites mint szakasz, parancsnok. Cokajieslic mellett tisztek1 hiányában maga vezette századát támadásra és kemény ham árán nz ellenségnek egy igen erős támpontéit d is foglalta. Századot a túlerőben levő ellenség visszasiette ugyan, Güláesi tiszthe\'Iyeites iizonUln másoászbr is lámadt és a kérdéses láuipontot most már véglegesen elfoglal In. F-zutáu az ellenség többször megismétlődő támadását nehéz harciján ugyan, de véresen visszaverte és vilézül kitartott mind-midig Kínig erösilésak érkeztcV. Nevezett kiválóan bátor ós példás inagja-UirtAsáérl a^ arany vitézségi érmet kapta.
ZAUAJ KÖZLÖNY
1M0. szeptember 2,
A nőmet birodalmi munkaszolgálat mint helyi rendőrség működik ai elfoglalt varosokban. (Foto II. D. V.)
Árdrágító tejárasok a nagykanizsai törvényszék nzsorabírósága előtt
Az uzsorablróság további .árszabályozása"
Tüzelőanyag-kereskedők figyelmébe!
Kormányrendelet értelmében szeptember 1 - tői minden tuzelöanyagkereskedönek
havi kimutatást
kell készíteni a tÖ!e vásárolt két métermázsát vagy ezt meghaladó tüzelőanyag kiszolgáltatásáról.
Az e célra elrendelt kimutatás nyomtatványa a Zalai Közlöny nyomdájában ivenként 10 fillérért beszerezhető.
Állaséi »a«or«xámok kétkStwuMkn BwUpwt I. kMftswráa ?
8,45 Tori*. Htiak. Kötieniényok. HtugtemAeek. — Utána étrend. — 10 Htok. — 11.10 Nenuctkósl vizjeiző-Bxoigáiat. — 12 Harangszó. HimnuM. IdőJártUjeieniés. - 12.40 Hb«k, -I3JJ0 IdöjeUés, ídÖJArásJítOfttés. -14.35 Hírek. - 14.45 MüsorUmer-tett*. - 15 Arfolyanihimk, pi*ri Írek, éJalmlBiBrárak. — 16.45 Időjelzés, ldő-járásjelantéa, hírek. - 17 Hírek M*. Tik és m*gy*r-oros* nyetrao, — 19.15 Hírek. — 21.40 Hírek, ldöjárásjeJentés, Urak sslovák és n*gy*r-oross nyeSven,
J Óm I n ősé gü
puplin ingek
olcsó árban kaphatók Divatcsarnok. Fö-ut 6.
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás — 10.45 Felolvasás. — 12.10 ToViay (iéza magyar nótákat énekel, kíséri Lovászi Ferenc cigtoiyzenftkara, _ 1330 MlkuVÜ. Gusz-láz szalonzenekara. ~ 10.10 Tarka - --gyermekdélután.
17.15 nendőrzcnokar. — 17.40 I egészségügyi Kalendárium. —,18,20 Szász Zsombor előadása. — 1850 Szimfonikus zenekar. — 10.25 Hangfelvétel. - 19.50 Mecsek JWidtff és l*>lgár Tibor jazz-számoi. — [20.10 Északi le-genda. Hangjáték. —^1.10 0*váth Julin énekd. — 22.10/A Rádió Szalonzenekara. ~ 23-20.M;>gyar nóták hangíemcz röt - 0.05 Hirek\'. BUDAPEST 1U
17.15 Ruszin hallga lóknak — 1820 Mezőgazdasági íétóra. - 1850 Halász Gyula előadása. —110.23 Hajdú István gordonkázik. — 20 Hirek. — 2025 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 21.20 Dr. Szerb Aulai előadása. — 21.55 Időjárás jelentés.
Naptár: Szeptember 2. hétté. Rom. kat litván klr. Protestáns Rebeka. — Ab hé 29.
flóafflrdő nyitva reggel 6 órától esti f) Örélg (héttt, sserda, péntek (Mintán kedden etéas a*p náknekl
A Magyar Vöröskereszt sokoldalú feladatának \'elvégzésére miitiák kelhnekt Adakozz l
A inult héten megemlékeztünk arról a példás rendről, amit a keszthelyi piacon ;iz oltani csendőrség teremt, amikor állandóan ellenőrzi a piaci érakai és a fogyasztó közönség védelmében azonnal közbelép, ha valamely árus a megengedettnél magasabb árát köveid az élelmicikkekért. Az ellenőrző csendőrség minden egyes esetten, ahol az árusitó magasabb árat kér: az illetőt az uzsorablróság elé állit ja. (Ujabb feljelentés folytán a nagykanizsai törvényszék mini uzsorabiróság a kö-velkezö piaci árusok ügyét tárr-gyaiiu. üinök volt Sztahó István.,
Lóránd Ilona vonyarcvashegyi asz-szony a keszthelyi piacon á tejfel »bádogjálc (két deci) 26 fillérért árusította. Az.asszony azzal védekezett, hogy nem tudta a tejfel pontos árát. Nem akart árdrágítanl. Subics Fe-rcncué. a vásárló asszony «zt mondotta, hogy voltok árusítók, akik még «nnél ls többet kértek és azért >az olcsóbb* Lórándtól vásárolta tej. felszükségletét. A biróság árdrágító visszaélésben mondotta ki bünösn-sk Lénárd Ilonát és őt ezért - figyelemmel a fenforgó körülményekre -tiz pengő pénzbüntetésre "ítélte.
Nyul Lajosné Hegedűs Mária ne-mCsbükki asszony n keszthelyi piacon a (ejfeí deciliterjét II fillérért adta. Azzal védekezett, hogy nem volt kihirdetve a megengedeti ár. A biróság 20 pengő péiizbüitietéSrö ítélte.
Porkolláb Fercncné cserszcgtomajl asszony a lej literjéért 26 fillért kért.
- Nálunk az a szokás, hogy 26 filllért kérünk és 21 fü\'ért foga-
dunk Cl, mondotta. Én Is 2! Iliiért fogadtam cs\'ík cl. Ezt u vevőkkel írásbeli biwnylallai is támasztja alá-A bíróig li\'z pengd pénzbüntetésre ílélie. v
- Az [slCn szereimére, akkor legyen legalább öl pengő, kéli a bírósagot.
- Ezé! három évi fegyház jár! - válaszolja dr. fgéyffy elnök.
yégül is ;|z asszony megnyugszik. Aligha kerül iöbbé \'« biróság efé.
Sllegel Gyuláné Vajda Mária cser-Bzegtomaji asszony, cipészmester felesége, I gyermek anyja. 34 fillérért adta a tej\' literjét.
- Szegy éljék magukat! Mit csinál a szegény nép, ha maguk ennyit kémek egy liter tejért, - szól rá Cséry biró\'
- Ez uzsora\' -- hangSulyo«a az elnöklő dr. Révffy.
Egv tánu elmondja, hngy Keszthelyen 18 16 fillérért, sől 11 fillér-élt" is adják a tejet.
A biróság 20 pengőre íléli a vádlott asszonyt.
Az összes iléletck jogerőnek.
Tekintettel, hogy az összes vádlott asszonyok clsöizbeh kerüllek « bíróság elé és mind szegény asszonyoki, a biróság nem alkalmazta velük szemben a fogházbüntetést, sőt a mollékbüiiletés-kiszííbását is mellőzte
A törvényszék "árszabályozása* valószínűleg olyan lecke íeSz n keszthelyi piiic árusítóira, hogy többé nem látják őket viszont a vádlottak padján.
irigyeljük- Keszthelyt: a píueí rendjéért...
— (A szerkesztőségből)
Barbarlts i.ajost. a ym»\\ Közíöbj fítelös szerkesztőjét a hazafias kóU. lesség Ismét elszi\'ililoiti Szombathelyre Távollétében mától fogva Itenedek lie. zső végzi a fiEelös szerkesztői tceufó, kel.
— (A törvényszéki elnök bucsuzása)
Dr. Ilennig Alfréd, a nagyikén]i&{ törvényszék tdiöbe, akit í*aját kérd.
mérc nyngáftlouiányba helyezlek, incle. gcil bncsuzolt el híráítól, az ügyvédi farléO és a város hatóságiinak rejeltet Dr. [leimig .Vlfréd szeptember elsejével távozott a nagykanizsai törvényszék iilnökí székéből. — Utódjának kinevezéséi néhány napon betrtl várják a törvényszéken. (
— (A klr. ügyészségről)
Az igazságügy ni iniszliír Ivtz Ferenc kir. ügyészségi titkárt. ;ikit u lörvéiiy-székhez berendeli, tegnapi nappal visz-szarvndolto a kir. ügyészségre
— (Nyugalomba)
Szabó József llescnrefalui rk. deaii tsk<ílai igazgató és GáHpár Fmli\'e pfl. ilóskei községi elemi iskolai igazgató sajál kéreJinükre szeptember elsejével nyug.i lomha vonullak.
— (Tanitóválasztás)
A keszthelyi községi iskolaszék a kir. tanfelügyelő elnök lésével egyhangúan Bárdos Gyirk) h. lanilól vátasr tolta meg rendes tanítóvá.
— Belratás a polgári fiúiskolába)
A nagykanizsai jnelgári fiúiskolái) m a tanévnyi\'ás\' sorrendje a következő:
szeptember 4-én felvételi, különbözei] és pótvizsgák. 5 én javító vizsgák, li. és 7-én 8-tól 12-ig jx\'dbeiralások. 8-án
8 érakor VeiUiSancte, ujlána űnnenéiy,
ü-én kezdődik a /lanitás.
— (Tanév kezdete a polgári leányiskolában)
A polgári leányiskola Igazgatósági közli, hogy o lanóviiyítás prograjnja « (Mngárl leány iskola Isin a kü\\ctkcxö: Szeptember 4-én javító és pórié viö-gálatok. 5-én felvételi és kulönbézell vizsgálatok, 0-án és 7-én beinitások (délelőtt 9—12 óráig1. 8-án Veni Sanclc, Ö-én 8 órától rendes tanítás.
— (Elveszett egy pénzestárca)
— szegény ember tulajdona — a Horthy Miklós utón 185 peugo* tárta-lommal, Becsaletes megtaláló adja |e illő julnlom ellenében a kiadóhivatalban, r ;
— (Pallos Erzsébet nyelvtanfolyamai)
az Iskolaévvel tíjból mcgkozdödiiek. Felkéri ezért német ús angol nyclul tanuló volt tanítványait, hogy az órák beosztása végett mielőbb jelenjenek meg Hátit, FrzséltCt /Tér 18. szám alalt, ahol tij növendékek fölvétele is történik.
~ (SzeplemBer 8-ra. és 15 re fellDggesztették n munkaszünetet)
A földművelésügyi miniszter most kell rendelkezésével a mezőgazdaság*
termények belaknritása és cséplése sflr-gösségéi-t- való tekintettől n nnu.koszíV nelel a SzcptemlKT 8 áru és swptemM\'f 15 érc eső vasániaj»okou follüggcsiielte.
[Él Pl a kultuszminiszter által megállapított I mérsékel| árban 1 az összes Iskolák részére.
Az előirt szabványos füzetek, táskák körzők és az összes Iskolacikkek miitányos árbar* KSttérV"- SCHLESS TESTVÉREKNÉL
19-40. fliéplembcr 2
- (Miinkaskllüntetés)
$y8rft György vóW kcsilhetyí, jc ienleg ingykajiirsai (Orwág ul 0.* tikos, gtzilasági (.-sctétt szorgaUnas imtii-jiálkodAífál, jréldás hűségéi, derék bc-(¦Niilccí viselkedése " földművelésügyi miniüilcr elismeréssel és dicséret«1 méltányolta, azonkívül 80 p ngú pénz-jutalomban is részesítette. Az flisiiHTéi-rfil Sióló (tiszokle,«Ie• a kilfmUíMlnek (ir. Ilogyi Lajos j^iüirinesterhc^vttcs adta át szívből jövő, meleg szavak kíséretében és nz 311 éves becsnU\'te.?
zalai Közlöny
munkál példaképül rtlliloltfl n niojffl-gaz<lasá((i munkások és -a uigykózúu s«g.l*. |
— (Agyonütötte a létra)
SóniogyszolMi" i-séjílésiiél uol^nrat 0 Krapccz házaspár. Negyedikes-«\'le-inisia kislcAoyuk ebédel vitt a szüleinek. Amikor n gyermek a kazalhoz éri, n nekUamnsztotl 4étra eldőlt, rfl. Zuhant a kis KrujMící Irénre, össze-roncsolta a lejét,,ugy hogy a gyermek holtan maradt a (szt-ren esetlenség szín-helyén. A vizsgdlat ineginduU.
h
A ZMNTE győzött az NVTE-vel szemben
ZMNTE—NVTE 3:2 (t:2)
JóstLitunk nem váll tie. ülőre n?m látható okok. azonban mindig vanniik. Knntík eüenőrc a Vasul tániadósora, old iigyflátszik nem akar mcgtanitni Boni, rontotta el a toppunkét. A mérkőzés ugy indlát, hogy gAlokküi nyer » Vasul, dic a finom technika ós a jó összjáték mellett egyből, messziről éi mindenféle helyzetből kettenetudni Jön\'. A ZMNTE csapata még mindig rend-szer leien. .
A nemzetiszínű zászftófkkal fcldísífteit pályára együtt fut a két csapat. A ífMNTE Farkas — Babos II., Zöl<lvál — Horváth, Kovács, Baranyai _ )>eiu-s, Szal>ó, Islene^ Tömár és Wohi ner nss?eáVitásl>aii( míg az NVTE len. kovics — Horváth!., Töke — .Szaftay, Kn&rtyi, Horváth II. ~ POór, Cöczj, 1\'uehs, Péter és HirschH (Csaszj össze-út\'.i)ásb:ui szerepel.
Vasul a Jíiddflraejtye\'A de a ZlMNTE gólhelyzetet leronit, Szabó elrontja. A fi. percben Babos Eevegőt rug, majd Buranyai is ronbés Fuehs közelről vezetést szerez. 0; 1. Egy perc mulva remek akció imiifl lei IsiencslÖI. IXncs-liea ad, ez elszökik és é!es iK*adását Szabó mnök csúsztatott ós fordítóit fcjesstíl hálóba juttatja. 1:1. A 25. jK\'rcben a játékvezető\' l\'fuja a- mérkőzési és
a kót oftapat • pálya közepén egy peroat néma szünettől köszönti Erdély éa a Székelyföld visszatérését,
ulána a játékvezető a játékosokkal és a\'közönségei, együtt énekli a Himnuszt. A Vasul ordító htflrynetek sorozatát hagyja iki. Babos II. szívvetUólekkel küzd (javítani akarja a mufttfcorj bűnét és mindent megakadályoz. Szabó óriási heyíezést hagy ki. A 38. pero, majd a 40. percben Poór szogtoléből Cöezi sarolcba fejei!., 2 : t.
A sérftít Horváth (ZMNTE) jobbszéL rc megy ós sánUkál Még az clsí* Jélidő elején sérült meg .üsassxal és Horváth Il.-veS való össjjecsapá^aL A jóformán 10 emberrel játszó ZMNTE is lámád nélia, WoliTJner megszabadul a kellemetlen őrzőjétől (SzaíaytóJ) ós szók-letésévitfl Istenes száguld, Horváth I. igyekszik fenntartani, de az lesz a vége, hogy a hátvéd fi- [küzdelem hevében gyomorfojen bokszolja a csatárt. Ter-tuészolssBa a Jól mrtködö Dómján azon \'iái lqküldí tt.jpályáróA és büntetői ital, anöt Szabó a rendeltetési helyére juttat, 2:2. A 15. percben WoW&ior Sesről *ndiíl (a por,t>élzŐ a .hibásl Itoirt-ján háttxdt állt) és a .kapus mellett « háttóbn gurit. 3:2 Hevpa küzdelem üidui, <lo a Vasút nem bir Weg>«mi-t*«)i. A ZMNTE erősen védekezik
A ZMNTE-bon a dos Farkas volt a nap hőse, góSoktól meotette meg ;a csajwiát. Babos II. egy-két (levegő, rúgásán kivúU nagyol játszót*, Zöldvárj Lelkes, nemek Itűbincs volt Baranyai, l\'oór mozdultai sem- bírt. Közepén is-inét ür voW, Horváth yégig sérfOíeo
sántikálH. Dencs a mezőnyben Is szor-gj)iinas és IchetsÓ.jOi. S/ai>ó különösen a védelemien volt Jó. Istenes a kerület egyik legjobb játékasa. Pompás irányító, remek libdakozolő ós szívvel fcozd 1 Törnárnak rossz naj)ja volt, WohÉMr nagy .párbajt-/vivoti a nagy. szej-ően jálszó SZalayval.
I ..¦ir\'kovir-s nem teltet a gó&okről. Hor váth I. és Tőke. gyors és jó liálvédek, kár. hogy Horváth(OlragadtatU magát. A fcdezolsorlMm Safliy egyesre, Erdélyi jól játszott, Horváth II. ii>kábt> küzdött, A támadósorban Poór gyen.;e \\x>lt, (röczi o mezőnyben jó voti, kár, hogy .iszonyodik, a lövésektől. ImicIis ot njigyon fogták (Balx)S és KovAcs), így is sokat rsináll, nem rajta miiliott U vereség. Péter ínég rutintalin, Csász jól kezdet*, lövésre azonban ő sem vét. lalkozott. I
Dómján jjonlos ós jó játékvezető.
-k-n ~l-
Ered menyek
Ferencváros-lüeklromos 2:0 (1:0). W&TFC—Törekvés 6:1 (1:1).-t\'jpest—Kisi)est 4 : í (2:0). Szeged-Szolnok 2:2 (2:0). DlMAVAG—BSZKAHT 6:4 (2:3). Tokod-SHTC 1:1 (1:0). Htíodás-Gonima 4:2 (2:0). PVSK-NSE 2:1 (1:0). DVSE-KRAC 5:3 (2:2). DPAC—WTE 4:0 (0:0). PBTC-ZsSIi 4 :2 (2:1). SBTC-WMOVE 2:0 (1:0). AH iti—ZMNTE vegy.-N\'VTE- II. 3:2 (1:0). _ , i ;
Befejeződtek a kanizsai úszóbajnokságot* /
A ZMNTE rendezésében vasárnap józlak le a városi slrwidrürdő 18 Fokos vizében a mnlt Iliéiről elmaradt bárom házilKijnokl száW&i. Eredmények:
100 m. hátúszás: 1. Czidck 1.24. % Mohos 1,28. 3. Kelemen II. 1.211.2.
200 ni, hátúszás: 1. Kovác* 3.052. 2. Czulck 3.122. 3. BUlcra 3.22.Z
1500 in. gyorsuszás: 1. K(*emen I. 23-2&7 (hefyi csucsl). 2- Czidek 21.02.2. 3. Tóth 20.10-4.
A luxemburgi határon. (Fotó R. D. V.)
Ujabb sikeres légitámadásokkal és légi-csatákkal ülte meg Németország a nyogatl báborn évfordulóját
Tegnap volt egy éve. hogy "a nyugati háború katonai ö^zecsapáwa mcgkezdíxJÖlt A német sújtó oz egy--éves mérleggel kapc>olaíban megállapítja, hogy az egész máskép folyt le, .mint azt Németország ellenségei képzellek. Németország, mátj most, a háború zűrzavarában, a győzelem tudatával,
megkezdheti Európa újjárendezését,
mig Anglia tovább is rettegve várj* a német támadást. I
Anglia népének valóban van mii tői rettegni. A némtet repüWámadit-sok szakadatlanu\' és meglepetésszerűen érik Angliát. Az éjszaka
Ismét hét Ízben volt légiriadó Londonban
és a harcok során 133 angol repülőgépet lőttek le. A németek 23 ilft.jülő, gépe Vesztettek. Az angolok augusz. tusi vesztesége 1386 gép, mig a németeké 360 repülőgép-Berlinben is volt légiriadó; a bombák azonban ismét csak lakott helyekre és az álialkcrtbu huííotlak-A szombati bombázás áldozatainak száma 12 polgári személy- Az áldozatokat ma és holnap temetik Ünnepi gyászszeriajt,is közben.
Bombázták az angolok\'\' Amsztor-dam városát It.
valamint más holland terüfleteket- A holland sajtó élesen tiltakozik az angolok c magatartása miatt-
Rómut szept. 2-Gayda Is megemlékezik a nyugati \'háború egyéves évfordulójáról-Hangsúlyozza, hogy a csirát már az abesszin háborúban elvetették-
A háborút Mussolini tervel szerint el lehatolt volna kerülni.
de a nyugati demokraták nem nkar-ták a békét- Most azt hircszteüki
A városligeti Iparcsarnokban Budapesten IB40. szeptember hó B»tól I6«ig tartandó fk^—S lakberendezést USéCI és háztartási
50% os utazási Igazolványok P 8«80-ért beszerezhetők a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában.
vásárra
Érvényesi
Odautazás: augusztus 30-tól szeptember 16-ig. Visszautazás: szeptember 5-től szeptember 22-ig.
hogy « háború 1912-ig is eltart. Mi — írja.Gayda — nem ijedünk meg és csak azt mondjuk, az is nekik lesz rossz. Német- és Olaszország kész folytatni a háborút bármeddig, kérdés azonban, mi marad meg Angliából é-s az angol binxKtomból?!
Berlin, szept. 2. A német repülők ma ha Inaiban már újból megkezdték angliai látogatásukat. Közben sikeres légi harcokai vívtak az angol gépekkel,
London, szept. 2. A neme! g<-pek hajnalban különösen a Bristol csatorna és Délwafes-kömyékén tevékenykedtek. Károké jeleztek egyik délke\'iB\'.angliai városból is. A londoni hajnali légiriadó •10 percig tartott. Az emberek most már sem nappal, sem éjjel nem áthatnak, teljesen kimerültek.
ferencjózsef
KESERŰVÍZ
mMatm MÉn Vállalat
MENETRENDJE
, Érvényes 1910. mi]US 1»-I81 tp«.obot-lér Vu»uta>llomA.
Vasútállomásra
4ts

705 7-40
e 20
11»
130J 13» 15W 18-00 18« 20-40 22 25 23-10
Erziíbet-téne
| 8
Latsnyei menatrend
l.l.«,l,!ll.d. »40 Ki|)kinliiin dk. 760 BiUjksnliilfíl m. 14-20 Liluiintrk. 10-40
JelooiUu, bfiitoiiiter
ZAUAI KÖZLÖNYI
1940. iieplembet 2,
Cséplési
mmaBBasmmamBamEam
mázsakönyv
ára 1-80 P
Hitelesítve kapható a Zalai Közlöny nyomdaijában
Nagykanizsa, Fő-ut 6. szám.
Nagykanizsa megyei város políjármeuierétöl.
347/1940. K. é.
Tárgy: A szeptemberi síel vénye kii kiszolgáltatható pe\'ióleum-mennyiség megállapítása.
Hirdetmény.
Azt a legkisebb pettóleum-meny-nyiséget, .amely 1940. szeptember havában egy-egy háztaifásnak utalványozható, 1 literben állapítottam meg. A petróleum-utalványoknak szeptember hónapra érvényes 3-as számú szelvényeire ennek a meny-nyiségnek a felét, vagyis \'/a liter pelroleumot szabad kiszolgáltatni, a 4-es szelvényekre pedig a másik felét, vagyis további Iliért. A 4-es szelvényeket azonban caakiu szeptember 15-ikélöl kezdve szabad beváltani.
Az augusztus hónapra szólt l-es és 2-es számú szelvényeket saep-tember 1-töl kezdve nem szabad beváltani. Mindazok a fogyasztók, akik egyszeri vásáiláBra szőlő utal-ványt kaplak, szeptemberi utalványaikért szeptember 6-ikátóI kezdve bármely délután jelentkezhetnek a Hunyadi-u. 16. íz. a. levő Közélelmezési Hivatalban 3 és 5 óra között. Az augusztusra szólt egyizeri vásárlásra jogosító utalványokat sem szabad szeptember 1-töl kezdve beváltani.
Nagykanizsa, 1940. aug. 31. 2027 Polgármester.
az újsághirdetés!
Égisz nap, jó időben, rosszban, belterületen és a perifériákon, városban és falvakban utón van az újsághirdetés és dolgozik szüntelen a hirdető üzletéért!
SAJÁT KÉSZ1TMÉNYÖ
ISEOLATASKiK - AKTATÁSKÁK
OLCSÓ ÁRBAN, JÓ MINŐSÉGBEN
HAMBURG-nál TES I-
fl tanulóifjúság és a szülők tudomására adjuk, bogy a tankönyvek árait a Kultuszminisztérium, a tanszerek árait az Arkormány-biztosság engedélyezte, fl kereskedő haszna ezáltal oly mérsékeltté vált, hogy ajándékot, visszatérítést vagy más néven eddig adott kedvezményt, ma már nem adhat.
Kérjük a szülőket és a tanulóifjúságot, hogy vásárló helyén ilyet ne is kérjen, mert egyesületi határozatunk alapján,
semmiféle ajándékot nem adhat a kereskedői
E határozatunkat megszegő könyv- és papírkereskedő ellen „tisztesséQtele-n verseny" címén eljárást indítunk. 29« Tisztelettel , aanIiaűliafli könyy. *| papirkareikedök.
mm
l^6ITlZ6il
zászlók
nagy választékban
SZABÓ ANTAL sportüzletében.
Uillosnos Iii! off isi készülék
mindenkinek örömet szerez
Teakannak
Vasalók
Kenyérpirítók
Gyorsfőzők
Kávéfőzők
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRAVAVÖLBYI-nél
Sugár ut 2.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
OfcspnÁsjjQÍ aaiampzmiti
APRÓHIRDETÉSEK
!111*7 mtaüa további ai t fi öli.
t*Mi «\'CHif, «tSnäo» toyébW mó 4 flMt.
ÁLLÁS
KlfatAtaány. kerékpározni tudó, azonnali belépésre (elvétetik lapunk nyomdájában.
Jó bizonyítvánnyal rendelkezi, ffimat tudó mlndanaa felvétetik szeptember 15-erc. Jelentkezés 8 átúl Kisfaludy utca 2Va. szám nlnlt. 2959
ADÁS-VÉTEL
Featékat oaak axeküalatben 1 Véaéroljon Némathnét. *
Ela6 xlrnnáilsta könyvek \\Ó állapotban eladók. Vörös, Kosauth tér 14. •
Egy csukott áladé. Árpad-
csukott moidó él egy szekrény 12, *
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Udvari raktárhelylaAaak Szánnal kiadók. Fischer és Lelfner, Király utca 8,
2050
Egyaxobáa ömkomlortos laksa kiadó azonnal Sugár-ut l&e. alatt, Simu-féle halban. 2052
BÚTOROZOTT SZOBA
Dél fekvéíU btitoroaatt axoba
fürdőszoba-használat lat a város központjában, csendea helyen, egy- vagy két ur részére iiladó. Cfm a kiadóban.
Szépen bntoroxott szoba folyóvízzel, fürdő1 szoba-hasznalattal kiadó. Kisfaludy--utca 20. \'
Két alagAnaan bútorozott Bioba lürdő-Bzobával és konyhával kiadó. Ctm a kiadóban. 2060
HÁZ ÉS INGATLAN
Klnlzay-u\'ca 23. M. háx szabadkézből eladó. Bővebbet ugyanott. 2051
Birm Ilyen kézimunka monllr párnákat, gobelineket olcsó árért vállalok. — Báthory-u. 24, 2020
ByOmaioafAb, kékeshegy aljai szőlő-oltványok, fenyők óazl pótlását most J» gyeztesse elő Bétcsjnél. Vöiösmarty-u.61. •
Nyakkandft fordítás, Javítás, mflstop-potás, Üveg, porcéi Ián ragasztás Batlioiy-ti. 24. szám. •
Két diákot teljes ellátásra, német tanítással felvennék. - Vadáss, Kisfaludy-utca 28. *
Szabii- és varrás tanfolyamot nyitok kezdók ét haladók részére szeptember hóban. Jelentkezni lehet minden nap Baron-varroda, Magyaru. 2.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. KladJn:„ltftif)niiíiiBAt|fn.T. Nagykanizsa". Felelős kiadó: ZalaJ Karoly. Nyomatott i S „Külgazdasági ll, T. Nagyknnlm1*
¦yondájábaa NagykaBlzaaa. (Nyomdáért telsii ZalaJ tXáriryj
80a Ev!oly«m. 200 nim Nagykuliw, ÍBIO. szeptember 3 kedd
ár. 12 (HU.
ZALAI KÖZLÖNY
H fcbdÓMntali Fffcd 5l Rám
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizeti*! ár«: cct bon B peozö 40 BiH SiCík«xtö*éLÍ iá li(adóhivatali tcfifoai 78. a
Gigantikus mnnka
München, Salzburg. Tjmu-Sevci. rrh, Bécs olyan állomáshelyek a magyar diplomáciai húréban, amelyek1 eljuttatlak minket Erdélybe.
A döntés utáni napon, amikor uz" örömmámorra aludtunk egyet,minden magyar ember azzal az érzéssel, hogy SzeM István birodalmának keleti* határainál teszünk néhány nn-pon belül 8 keblünkre ölelhetjük a székelyekel, vértestvéicinket, akik fölött husz esztendő súlyos megpróbáltatásai viharzottak cl. Az egész nemzet amely hálaórzettei van cilelve elsősorban Horlhy Miklós kor-mányzó fenkölt személye iránt, aki az elmúlt két évtized afait bizlos katonás kézzel kormányozta u világháború összeomlása után züllésnek indult nemzetét. Do a hála,, a icg. nagyobb megbecsülés, tisztelet érzete illeti Teleki Pál gróf minisztere elnököt is, mert főként az ő nélkülözhetetlen fáradozásán- nagy szaktudásán, soha el nem lankadó kitartó munkáján múlott cz. hogy Erdély problémájában odajuthattunk* ahol mosl vagyunk- Teleki Pál maga is erdélyi ember. A tudós .férfiú alaposságával mélyedi bek\' a bonyodalmas erdélyi probléma tanult mányozásába s voltak esztendők, amikor nflml tudtuk, mit csinál ez a szívós, fáradhatatlan ember. Alti kor a miniszterelnökség vezetését át-vclte. csakhamar kitűnt, hogy azok .az esztendők, amelyek alatt oly kövesei hallottunk Teleld Pálról, azok voltak az ö élete legnagyobb munkaévei. A nyilvánosság elől elvonult ember higgadt nyugalmával boncolta szét az erdélyi kérdést s ennek az óriási szövevényes problémának a legaprólékosabb részleiekig is csalhatatlan ismerője lelt. Valósággal lehengerlő volt az ö tudása akkor, amikor odajutottunk, hogy döntést várhalunk az erdélyi kérdésben.
A magyar közvélcmiény az elírni,! husz év alatt külpolitikai kérdések megítélése tekintetében igjen Sokat haladt. Az a generáció amelyik át-éUc a trianoni husz esztendőt, «z "•\'gyón jól tudja, hogy elveszíteni egy ezeresztendős hazát könnyjen lehetett, de annak minden falpa\'atl-"yi földjéért irtózatos erőfeszítéseket keltett tenni. A telsőmagyaro(rl| szági határsáv visszaszerzése, az ez-zel kapcso latos ha tárki iga zitasok. majd KárpáLalja visszacsatolása s most a nekünk Ítélt erdélyi részekké] Örök időre való összekapcsolódása mind azt mutatja, hogy darabonként bár, de építjük Szent István Magyarországát. Ezt a gigantikus munkát csak egy nemzetnek olyan generációjával tehet mcgvalósitajii.timp-lyel ezer jqsztcndd. dicső (ÖrténBt "lének múzsája csókolt hmi\'okóri.
Az eimttU siraimas trianoni busz esztendőben - helyeáh mondotta Teleki Pál a hazaérkezés percében - a magyar nemzet valóban megérezte magas hivatását. Minden, amit ^értünk, a nemzet érdeme. Még az is és főként rtz, hogy olyan vt\'zetö-«cl tudott kitermelni, akiket a hig*
A román katonaság kivonulása közben Erdély és a Székelyföld lázasan készül a magyar honvédek fogadására
A képviselőház és a felsőház holnap ünnepi ülést tart a román-bolgár megegyezés
Még mindig késik
Erdély egy részének vissza [érésével kapcsolatban a magyar kortm\'áuy vezetői állandó megbeszél étieket folv-tatnuk, hogy a csütörtökön -kezdődő
bevonulás után a 22 év óta idegen járom alatt lévő imagyarság beolvadása mielőbb megtörténhessen.
A katonai közigazgatás
élei belépésével egyidejűén nz egyeg minisztériumok kiküldöttei, valamint a helybéli magyarság vezelöi a katonai parancsnokok mellett, mint tanácsadók szerepelnek majd.
A képviselőház holnap, szerdán délben tartja. Ünnepi ülését, amelyen Tasnődy Nagy házelnök megnyílója után TClekl Pál- gróf¦ Jnlníwelcrefnölt nyilatkozik Erdély északi részének visszatéréséről. A miniszterelnök beszédét nagy érdeklődéssel váVják minden oldalról-
Ma délután 5 órakor h képviselőház, holnap délelőtt 10 órakor pedig ö felsőház külügyi bizottsága tart ülést. Ezeken
Csáky István gróf külügyminiszter ad tájékoztatót,
de felszólal Teflckl mmiszieiie\'nök is. A Felsőház szerdán délután 5 órakor lart ünnepi ülést.
Erdély északi részének vissza [érését egyébként, mint az anyaország, mint a még haláron túli, de rövidesen visszatérő magyarok boldogan és leír kesedésscl üímcpllk. jcl\'pmzö a visz-szalérő magyarság mámoros örömére a nagyváradi helyzet, amelyről őz MTI külöiiludósífója a következő táviratban számol be:
A felszabadulás mámora nem akart; végetérni: Nagyvárad magyarsága jnta is az utcákon, tereken hullámzik.
Mindenkinek ruháján nemzetf-szin kokárda,
vagy kezében nCmzeliszjn zászlócsk\'u van. Sok Halai leány má\'" míigyaft ruhában jár. a férfiak egy része raá\' Petőfi-nyakkendőt kötött. A rend é>» fegyelem mindenütt telje*, bár a rendőrség már elhagyta a várost é* a rendre és forgalomra a fohérkar-szalagos, p:>lgáriruhás magyar nemzetőrök vigyáznak. Ezek a nemzetőrök fegyvertelenek, mert a románok nem engedték meg a fegyverviselést.
Rengeteg még a városban 0 rolnim
katona, akik feltűzött szuronnyal, de érdektelenül jámak-kcfnck. A vánX
son át ¦ | .
. szakadatlanul tart a román katonaság kivonulása.
Az északi részekről is Nagyváradon ál vonulnak kí ;t románok. mPi\'t) Crre vCZet a vasút- Ezért is kérték a románok, hogy Nagyváradot né az első. hanem a második napon adhassák át. A határion végig 1-600 méter távolságban lévő erődítmé-
nyekben rengeteg lőszer volt felhaT-i mozva. amelyeket most ökrösszekereken visznek Romániába. Áz ágyukat is ökrök húzzák. A határtuenti erődítmények 5-6-szor akikorák; mint a cseheké voltak és kitűnően vannak álcázva.
Több nagyváradi házra kitűzték (mára mhgyar zászlókat. A kirakatok azonban már lele vannak Horthy-|f képekkel, A piebániaícmpfombm mise után l 1
már a magyar Himnuszt éneklik.
Már összeállították azt « Fogadó-bizottságot îs. amelyik a bevonuló magyar honvédeket fogadja u Szent László-téren- A nagyváradi magyar újság, a .Magyar Lupok«, amelyei a románok a magyar-ribitOUA tárgyalások Idején, ki tudja hányadszor, betiltottak, újból megjelent. Mi-lután megszűnt a cenzora, u lap oldalas szincs riportokbon számol be Nagyvárad mámoros vasárnapjáról-
Székelyföldön megalakult a Székely-Gárda
Csikszereila.\'.szcjilcinbvr 3
Székelyföldön, ahol szintén imáinons
lelkesedéssel vei lók nirelszolunlulás ln-rél, mindcnöM mcgiííikiiU a Székely-("rárda. A falvakban már a Székely. Gárda leríja Beim a iend©t a még he. Aycnkénl ot( lévő román csendőrök rncKeit, Székelyföld falvaiban mii som törődve a tilalommal ntár magyaf zászlókkal lolwgözlák IA a templomot és a házukat.\'
Brassó, szeptember .1 Brassóban sok üzem Goá\'it. Az üze. tnek magyar munkásaikat t*I>orsátot. lák. A magyar munkások mind vissza, térnek o >fQgyarországlioz vIsszaosaAdtt UTüH)lokro. rniután legtöbbjük odavaló. A innnkáshWny miatt a briissói gyáruk
ivijjy része cgydlőre nem tudja nieg-inditani üzemét.
G Igort u felhívása
\' Bukarest, szeptember 3
Cügurtu nüniszteitíDök fcüiivúst intézett a román néphez, amcflrylicn kö-eöltc, hogy \'i Tengely azttvatoitu a román nép szalwidságát.\'H«n:4suayozzi a feJhivás, hogy lehetetlen volt kockára tenni a román álltam létét, engedni kfljclt, külőnlxm kockára tettek volna mindent. A mjniszlercAtiók a továbbtak-ban kéri a rojnánokal, őrizzék meg ny ligáin lukat és viseltessenek bizaloménál a kormány iráni. í
(Folytatás az S. oldalon)
gadt. józan ész vezérelt, nem\'tántorították meg őket délibábos ábrándképek, hanem reális fejjel. lé-pésről-lépésre haladva, közeledlek a célhoz. Az elmúlt husz esztendő alatti vezetőink közű\' ki keli ciriteloünk Teleki Pál gróf személyét. Minden, amit örökölt elődeitől, csak\' öregbedett, értékel nyert, taidUtelct kapott, tudást, szakszerűséget és vi. lánfeiuu igazsághirdetést nyeri az ő kezében. Amikor Teleki Pál előállott az ő térképeivel* geográfiai és statisztikai lényeivel, megszűnt a fennhéjázó. »egy barázdát sem* - propaganda jelszó Üres kongása. Tur-\' nu-Se\\iei-inben még azt hallottuk,
hogy >egy rögöt sem* s Bécsben a Teléki-poliíika elérte azt, hogy Et\\ dély megszentelt magyar földjébőtt •14.000 négyzetkilométert pereltünk vissza. . j
A magyar nemzet ezekben az Örömteli napokban gondoljon orijáj hogy ahova jutottunk, oda fáradságos, kitartó munkával értünk el. De gondoljon flrra is, hogy a jövő szempontjából nem elegendő a hála pil\'-lanáuiyl fellobbanása, hanem jellesnU szilárdan, hűséges ragaszkodással ki kell:iartinunk azok nwllett u férfífaM mellett, akiknek helyes polStik^ irányvezetése érvényt tudott szeiez. ni Trianon 1crombolásának. Ezen az
utón m»nádunk- mert az ut a magyar utat jelenti. Ezen az utón imfmiár velünk fognak menelelni ide^euajku, keblünkre visszatért álliuiipoiljö^ok is. Nehéz feladatokkal kell kiküz-denünk, bebizonyítanunk, hogy kormányozni tudjuk megnagyobbodott hazánkát és hogy ebben a hazában boldogabb életet biztosíthatunk\';- « hozzánk hűséggel visetletö népeknek minden ,níás hazán kivÜl- i
Ha ezek a gondolatok fogják az uj magyar állami épiifttönyénCk az összetartó\'\'erőt- adni. nvugodton idéz-heljűk Kossuth Lajos mondásat: »Rajtúnk a poklok kapui sem vesznek erőt!« ; -^^..-j
zalai közlöny,
1940. ézcflcmbcr-y
Intézeti ruhanemüek
nagy választékban
Szomolánylnál.
BUDAPESTEN az iparkamara koz-deniényezóséro az összes ü*fletck kirakataiban elhelyezik a nemwíjszin keretes uj Magyarország térképét. Budapesten egyébként 25.000 erdélyi térképet rendeltek a magánosok is.
CSAKY ISTVÁN grör és Ctano öSosz küpügyminiszter meleghangú táviratot intézte^ Itibbenlrop német kurtársnk-hoz a nemet halár elhagyásakor.
DALMÁCIÁBAN és Boszniában otypn hideg, télire fordult az idő, amilyet szeptemberben még soha nem tapasz-taitftk. i ;
A PfiNZOGXP0NISZTEB rondejelc érteimében a Uzoze^ pengőnél nagyobb jövedelmű adózók beruházási pótlékot kötelesek fizetni.
NÉMET-OROSZ ujabb egyezményt falak oJá BtirBjibeii a két állom határén felmerült jogviszony rendezés*; lárgyá-han.
VÁRNÁBAN nagy szerete^tö és ün-neipélycs külsőségek közölt logadták a magyar szövetkezeti kiküldöttekéi, akik a dobrudzsat halárra is íjHátogaltak,
AZ ALBÁN—GÖRÖG határon tefjes a nyugalom — jtJcnti Róma, ciano grór sem utazik Tiranába, mint jelen-K\'.tiók egyes külföldi lapok.
SZOLNOK közítében az,.-,00.000 pcn. gö költséggfi épült 570 méter hosszú vasúti Müljárót, amelyet Kolozsvári-hid>-nak neveztek d, Horthy Miklós konnányzo tegnap avatta ML
VIRGINIA aWainban lezuhant egy amerikai utusszójUito repülőgép: buszon hal ember szörnyclliaLt.
A YANKEE-GLIPPEH repülőgép postájából a Bermudáknál az angol cenzúra 3330 fontnyi levelet foglallak Be.
AZ ESZT hadsereg, mint liivalulosan közük, beolvadt a szovjet hadseregbe.
A SZEGEDI tnrliisták országzászlot ajánlották fel Kolozsvárnak1.
SVÉDORSZÁGBAN bevexottjók a (liszt és kenyér jegyeket. A heti fejadag uiás-péS. kilo kcnyéjymerl rossz volt a tormós. <
A SZENT ISTVÁN-NAP estéjén el-muradt tűzijátékot, ErdóV és a Székely fold visszatérésének örömére szeptember 15-én, vasárnap este tartják meg.
DGLAERIKÁBAN erősbödött a mozgalom, hogy szakadjanak el Angliától. A képviselőházban a békekötési ajánlatot már csak i8 szótöbbséggel szavazlak le. I i . I_i AZ OLASZOK keletafrikai sikereik során elfoglalták Bunat, a kenyai ka-raváimtak központját és sikeresen bombázlak angol Hajókaravánokat.
Húzás
Budapest, szeptember 3 Ac osztály sorsjáték mai húzásán a főbb iiyaneméfiyéM a következő számú sorsjegyek nyarték:
300.000 pengőt nyeri u 48205-0« sz. sorsjegy, 10.000 jieiigöt az 55.58(1, kót-kél ezer pengőt a 10.06, 50-818 és a 3.701 sz. sorsjegy, (felelősség nélkül.)
A nagykanizsai honvédség ezredzászlaja ntban Szent László városa felé
Ismt\'relcs, o Zalai Közlöny szerkesztősége gyűjtést indított a nagykanizsai háziezrednek megfe\'eW díszes ezrcdzászlóval való ellátására. Nagykanizsa közönségének, mini n városnak áldozat készsége lehetővé tette két czicdzászlónak besaerzé-sét, amit Ünnepélyesen felszenteltek .és átadtak rendeltetésének.
A nagykanizsai háziezred Szűzmáriás, magyar címeres gyönyörű sclveniJobogójn tegnap reggel útnak tnault) hogy o nagykanizsai honvédek élén lobogjon, amikor azjok dübörgő léptekkel csütörtökön Szent
László városa felé haladnak, mint
a magyar impériuan megtestesítői.
A nagykanizsai ezredzászlót honvéd-liszt vitte az ezred állomáshelyére^ ahonnan a kanizsai honvédek élére dicsőségesen tör előre n felszabadító magyar hadsereggel. Nagykanizsa város magyarsága
könnyes szemmel, ájtatos lélekkel; imádságos ajakkal és mélységes ma-gyar-szeretettel kiséri utján n könfr zsai Czredzászlót. amely legszebb Üzenete ós üdvözlése a nagykanizsai magyaroknak a huszonegy éves oláh rabságból hazaérkezett magyar testvérekhez, j | Gyönyörű feladnia von a nagykanizsai ezredzászlónak!
A nagykanizsai díszülésen ünnepli Székelyföld
Zrínyi Miklós ősi városa, trianoni I Nagykanizsa ludja csak igazán meg-érezni, mit jelent Észak-Erdély és a Székelyföld hazaérkezése a jnugyar Édesanyához. Hiszen Csonka-Zala szive és legnagyobb városa, akii Trianon legerősebben sújtott, amikor elvelte számára az életlehetőségeket és hogy ha a porból felemelkedve, azzá lelt, ami ma; hataljn\'is éhii-akarásának, tetterejének, egy jobb magyar jövőbe vetett hit rendület-lensógépek köszönhető.
Zrínyi. Miklós tiszteletreméltó mul-tü nemes városa, Nagykanizsa hazafias magyarsága is megfelelő módon ünnepli a nagy eseményt: a további honszerzést. \\
Elsőnek a nagykanizsai Baross-ke. rüiet vitéz Tóth Béju elnök, tö.tv
Baross-kerület Észak-Erdély és a hazatértét
vényhalósági bizottsági tag rendezésében ünnepli az oláh Járom alóí felszabadult magyar ÍÖ\'d és hűséges magyar testvéreink hnzaérkcztét. OŰ-törtök este 8 órakor 0 BaroSs-Jccrülct Kölcsey-u. 2. szám alatti helyiségé{-ben diszülóst tart. amelyen anegfc.\'eWí keretben méltatják « történelmi e*e-ményt. j
Ugyancsak a Katolikus Ifjúsági Munkás Egyesület a »kóki»gesek< Erzsébet-téri helyiségükben külön ünnepi táborozásra jönnek Össze.
Egyre-másra/ kapjuk az értesítését ket a kanizsai hazafias magyarság méltó MuegmhZdnlásáróL a nagy történelmi igazságszolgáltatás megtelelő mfigtlfl népiesének előkésziléséröl.
Nagykanizsa hazafias magyarsága méljó dicső őseihez!
A .Ferenc József" keserűvíz régóta kitllnöen bevált házlfizer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél biztos, enyhe és gyorsan haló ter menetes hashajtó, mely számon betegségnél emésztést |íivlt|a ás az étvágyat fokoxza. — KJidtxze meg Orvosit I
Melyik iskolában vannak tankönyvváltozások az idén?
A nagykanizsai utcák ismét megelevenedtek. Kedves, fiatal hangokkal és mozgalmas diákjárássál le\'» ve, melyek oly .meghitté teszik ezt a barátságos, határmenü várost. Beköszöntött az uj Iskolai évad és vele fokozottabb gond szülők és gyámok, de a fiatal magyarság részére is. Legnagyobbrészt már közöltük a nagykanizsai iskolák és intézetek pót-vizsgáiuak, beiralásuúiuk és tanóv-nyilásnáak idejét. Az összes könyvkereskedésekben lázas munka folyik. Felszenelik >az iskola hadseregét* a tantervnek megfelelő tankönyviekkel, lanszenckkel és egyéb szükségen taneszközökkel. Valóságos kis arzenál egy ilyen könyvkereskedés, amelyben minden diák megtalálja-most iskolaévadnyitáskor mindazt, amire szüksége van.
Kérdést intéztünk az egyik könyvkereskedőhöz,, a mostani tanköny\'.\'i változásokra vonatkozólag.
- Nincsenek nagyobb változások, mondja a könyvkereskedő. Az elemi iskolában a zsinóri rá síink megfelelő uj ABC kerÜU kiadásra. A polgári iskolákban sCnjIrnS változás. A felsőkereskedelmi iskolákból tett közép-kereskedelmi iskolában - az uj tantervnek megfelelően - az első évfolyam; részére lelt uj tankönyv bevezetve, örvendetes a női kerekké, irlelmi sznklnnfolyi\'tm, élénk látogatása. Eddig mintegy 50 növendék iratkozott be az iskolába- A piarista rom- kath. gimtnáziuiiüxui és a Not)* DamL leánygimnáziumban a folytatólagos tanterv értelmében csak a Vl-ik osztály kap uj tankönyveket.
Egyébként alig van változás...
és szerdán
Városi Mozgó.
A legnagyobb magyar filmsiker. Zilahy Lajos regénye.
Halálos tavasz
A főszerepekben: Karády Katalin és Jávor Pál Ezenkívül; Aktuális Híradó.
Előadások köznapokon 5, 7,9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor
Tankönyvek
a kultuszminiszter által megállapított mérsékelt árakon
minden yiikols részWe.
Előírásos Iskolai Iro-és raj*, smaret*, ftUalah, továbbá
iskolai téakák, kSnywbSpdndah,
. iskolai legtartósabb klvKoUl hAnywakUtéskéfc
legméltányosabb árakon
KULCSIVUK..
1LOVSZKY JÁNOS,
a nagykanizsai válaszlókorukét országgyűlési képviselője, a Baross Szö* vétség országos elnöke, aki a ke-rcszlény gazdasági élet niegterenni. Itése érdekében álldozatos munkát; fáradságul sohasem kiimíl, most több napol töltött a Bécsi A\'ásár I«nul-mánvozásúvnl az Ostimork főváro-
A POSTA
vezérigazgatója. Dus (Doupona) Károly nagykanizsai műszaki ellenőrt saját kérelmére áthelyezte Buda-péslre. Dus több, mint húsz észtem deíg szolgált Nagykanizsán felettesei teijes megelégedésére. Az ö ter\\<i szerint rendezték be a nagykanizsai légoltalomnak a postaszo.l^álaíL;1 kapcsolatos műszaki ágát is. , (
FORRAY ZELMA, : j
aki írói tehetségét a Zalai Közlöny hasábjain bontogatta ki, október 3-án »Allnntlsz meséje* cimtt írását olvassa fel a budapesti rádíó-milj sorban. Itt emlitjülk (tneg azt is, hogy Gráf Ernőnek legközelebbi rádió-elör adása szeptember 18-án lesz. : i *
ARNBERGER REZSŐ ,
karmesterre jól emlékeznek még a kanizsaiak. Több évi sziik-szérdi tartózkodás után ojból visszatért; Nagykanizsára és végleg itt telepedett le. i I *
Dr. SZÉKÁCS SÁNDOR
városi orvos és nejének Kiss Mag" doInának Mohácson kis leánykája1 szüjelett: Klárika. Anya és gycrjiKf ke kitűnő egészségnek örvendenek
HARCZOS IRÉN \'
majdnem1 ráfizetett a legújabb! film-szerepére- A most készülő >Mi»-dcjiki mást szeret* c- filmben ugyan" is //arezos \'Irén az a cigány királyleány akii a főszereplő rablóvezér nyergébe emelve visz ki « ri|b\'o-tanyára. A felvételeknél jszercpjfa Sái-i nevü lónak, ugy látszik, nem nagyon izlik\'a szerep, mert mi\'^P kétszer is ledobta Harczos Irént- Nagyobb baj szerencsére nem történ1, de a kapott kék foltokat jó darflbfc őrizheti,a volt kaiüzsa.i prímádon^ j uj*íilmszerepe emlékeként.
1940. tieplember 3
ZALAI BOZLOUY
A második bécsi döntés Dián
irtai kelemen poresc
Lehet-e, szabad-e Ciokbín a iöv-
lénelmi óiákbaa wuisPóJ irni, mint arról « sorsdöntő határozatról,tltCly visszaadta nekünk a magyar Szent-korona legszebb drágakövéiiek egy ú [ékes darabjót: Erdélyt. Nehéz v..í-na ponío8 választ adni arra a kérdésre; mién oly különösen kedve, nekünk a hét hegyük országa, hiszen Szejitistván bimd.ilmának mindén rögéhez, a magyar vér. a .magyar kuliura^emléke tapad s (minden Uúp-ulattnyí földünk a honalapító ősök csizmáinak nyomóit hordja, mégis Erdély egész külön világul jelent az egyetemes .magyar glóbuszon- A napi sújtó « külön erdélyi szellemet hangoztatja, mint amely a magyar lélek legszebb erényeinek évezrede.; hordozója s a rvlssiatért székelyeket köszönti, mint a magyar fajta Clevcu megtestesítőit, mosok Erdély büszke lörténelméről és magas \'kultúrájáról írnak, amelynek az egész ma-gyarsóg oly Sokat köszönhet.
Az ujjongó lömCglélek azonban nem hali és nem \'át egyebet tnjnt Erdély visszatérésének lényét. Igaz, csuk egy darab jutott nekünk vissza ebből az áldott földből, d^ ami visz-szatört a (5.000 négyzetkilométer területével és több- mint kél éi fél millió lakosával, m*>st mi.tr ismét n miénk. S ez a lényeg. A csonkaország területe és lakossága a második bécsi dönléSsCl vér nélkül, egyetlen puskalövés nélkül hatalmasan meggyarapodott s ez éreztetni fogja hatását » nemzeti élet minden területén.
Magyarország ételében ezzel a döntéssel uj élet kezdődik. Mindenekelőtt megszűnik az á tömegfcszültség, mely az utóbbi időben ránehezedett a lelkekre s a nyugtalanság, a bizonytalanság érzését sugározta szét az országban- A permanens izgalmat fel fogja váKanl a céltudatos hétköznapi munka megszokott ritmusa. A zászló alá szóülott százezrek visszatérnek lassan polgári munka-helveikre s ezzel helyreáll a termelés folytonossága s az étet megszokott egyensúlya. Megindul az ingatlanforgalom s remélhetőleg fellendül ujbói"az elmaradt épitkezés is. ami Sok iparág fokozatot foglalkoztatását hozza majd magával.
A visszacsatolt területek mezőgazdasági, ipari ŰS bányaériéke\'yel hatalmas mértékben gyarapodik az ország anyagi ereje, mig az őshazához visszatért két és félmillió lakos 0 fogyasztás terén jelent nagy emelkedést. A magyar pengő, mely pénzügyi kormányunk céltudatos valuta, politikájából, az czmult hónapok rendkívüli intézkedései dacára meg tudta "őrizni értékállandóságát, bizonyára még jobban mlegerősödik s valóban az u} Európa egyik leg-*-Jobb pénzegysége lesz. Ezzel megszűnnek azok a Szórványos zavarlak
is, melyeket a túlérzékeny töke idegessége itt-ott jetentelt. El kell ké=-szüluüuk arra, hogv a pénzintézeti belétek a közeljövőben tovább fognak emelkedni s efc « bankokban Összefolyó uj lökecrő uj alátámasztást fog\' jelenteni az egész gazdasági éleinek. Megindul, sőt fokozódik majd a föld Iránti kereslet s széles arányokban uj vállalkozási KzC-Hem fog kibontakozni az élei legkülönbözőbb területein.
A középosztály számára uj elhe-•yezkedési lehetőség nyílik meg. Az u} területek közigazgatási beszerezése, u vasút és postahálózat átvé-
tele, az iskolai oktatás kiépítése az uj magyar értelmiség száméira biztos pozíciókat jelent." <
Uj. gazdag pcrspekiivára számít--hatunk tehát *z ígész vonalon.
Az állandó nyugtalanságok ideje a Trianonban megcsonkított oiyzág
A Halai líaMízty 29) úfuHí-ugéttye-
Hcncz KárrVry fütyörészve hn\'adl Ic-föté a Tnaitncr báz Jépesöjéii. A fiilty-szó nem volt egészen őszinte, hiszen az imént Hátin azokit a tfriugiákar, ameflyckel Keglevich kflldflt(. Ha visz. szagondoll rájuk, elborzadt. Csak ezekbe;) a percekben döhb.hi annak a tudatára, hogy milyen súlyos kilinuij-kába. keveredőit.
Tulajdonképpen nem haragudott Kegtcvich Istvánra, Kom is Ismerte személyesen, A gőgös Kegieviehnek nem mutatkozott l.e. morl a pártban ittőrckfigyelmeztetlek, hogy Keglevieli-liox ne közeledjék, uz büszke ember, nem szívesen barátkozik.
Egész cttctüklKüi miiiitöss/c annyit bes/dltck egymással, hogy a gróf azt mond la neki: szamár, ő -vedig nzz :>S vá\'hszoll, hogy kegydíjas ökör, szarv is. marba. Xeni Ls készült arra,\' hogy a szúrás jogával éljen. Bízott vivótudoi Hiányában. l|i|t abban hogy simán megvágja Kcglevichel lés azzal a párbajt berekesztik,
A politikai élet vészesen kavard dt akkoriban. A koaJHciOj a nemzeti cl|;n-á1lás;illás jelszavát hango\'zl ilva, kimé-tétlenül harcolt Tiszáék oí\'ien. A levegőt a politikai indulatok il illák lek\'. (Mindenki poÜílizáU, min lenk\'nok vcflt véleménye. Az egész ország politikusabb, érdeklődőbb voll, niint manapság. A közügyekéi a csoftádi cbédlfik-beii is megvitatták.
Hcncz nem gyürtűlte Kogteviehet; lleiirz a szabadelvű pártol gyűlölte.
Lekanyarodolt a Kossuth Lajos utcába, íi\\uA akkoriban a déli órákban úgynevezett politikai korzó volt, A Semmelvveiss utca sarkán képviselötár-saivsrt találkozott. Ott ácsorgott a sarkon /.lwr.iy Miklós. I\'olóuyi Céza és llakovs/ky Islván. Amikor* meglátták öl, rákiáltottuk.
— KároOy, gyere. rsak.
Hcncz Kártiíy kö/éhük állt. Eleinte különböző témákról beszállok. Kgy-szerre Hakovszky István körú\'lnézelt,
számára az uj bécsi dpnléssel véget ért. A nemzet <u] erőkkel készül uj nagy feladatokra, amelyeknek teljesítéséhez uj hatalmas erőforrások nyillak meg.
Magyarország útja most már felfelé vezet...
7U&: IUIIU AndM.
nem hallja c szavait valami Idegen, aztán lehalkította hangját. suttogva * igy szélt Heurz Károlyhoz;
Te Károly, vigyázz, nierl Kcglc-vicll rel:él!enCil agyonszúr! Pn vetetlenül Inuuja voltam tegntp este a Nemzeti Kaszinóban egy párbeszédnek, íiróf Kegtevich István beszélget, tt Pcr-ezel Dezsővel. Tudod mit mondóit Keglevich PcrczeincJrí
- .Ugyan mifí
— Azl mondta, hogy gulyássá fogom aprítani azl a fiatalembert és fölküldöm Bécsbe a császárnők a nemzeti i\'l\'enállás áldozataként.
lleiicz megdermelt. IVrxekig luillga Intl. Akkor aztán Zb-n-ay MiklVs felé fordnll 6s uiegfonloll nyugalommal, nagy halározottságg.i\'l ezt mondta\':
— Te. Miklás... Szúrni eddig nem akartam,., Még ezután -som akarok... De ha igaz az, amit slcfi mond, ho^y Kig\'Levich engem le akar szúrni, akkor éa már ilííre bejelentőm iwked, l;ogy ha Keglcvicb szúr, akkor én fogom öl íe.szttrni.
Zboray riliárnuU barátjára.
— Olyan biztos vágj\' tccbbeirf Ileiiez -szeméből vészes lángok csiip.
lak ki. /
- Hizlos. Amikor szirr, éirtcd, amikor s^uT... — llcricz vissz;úépelt, karját ifiöre!endilctt^ és.ininlba párlvajoz. na, olyan mozdulatot tntl, - én egy (oulraravalionnn beadok neki egy ion]) d\'arrel-t.
~- r.s ha védekezik?
— Ez el!cn nem lelr»*t védekezni. — jiüenlclte ki u képviselő inélység-s ünbizalommal. - Kzl nem lehet kivédeni. I\'.zl nem \'lehel ki parírozni Knv ne^n i\'ehcl felkészülni.
fAfaga elé meredt: .
— EzfcSZiaZ ö Italiili! libben biztos vagyok, meri hiszen az én COup d\'arrct jcimet nemzetközi versenyek^a KurÓjHi í xlökélclesebb vivói és l.\'gtutinosibb ínyslcrei sem Indiák kivédvni, Igj\' fog ö ni.ghaliM.
j
FERENCJÓ7SEF
KESERŰVÍZ
líbiKSuzolt képviselőtársaitól. a városban inimlenroié kereste szabó Istvánt. Végre me.gl;dlálta. Közölte vele azl az óhaját, próbáAjatmk a párbaj f<j!léleiéin enyhíteni. Magyarázta Sz;d>ó Istvánnak, hogy nnulx?iiök, a tttgédok megáUipodlak, az valóságos kózépk{>ri istonilélet. Szabó bólogatott. Tudja. |)o mit tehet, amikor Koglevirb segédei hivatkoznak felük irásos rendelkezésére. a fcliélcleken. nem lehet cny-hilenl.
— Hát akkor mindegy — nyugodott bele a változhatatlanba Henez Károly — fc-gnlább paukolm szerelnék. ítég-áta nem vagyok tréninylven. Nem nic-rck ejjncnm vívó iskolába, mert ha u nve-sleiek meglátják, hogy mire gyakorolok, leijeiénIciie.k, Fodornál KCglc-vteli paukol, Nekem máshora kell menni. Csak tudnám llóva-...
XFoJyt kflv.l
lujsío a|toi|i?
lmi-(íki:zi)OI)ott az uj fii.m-
szkzon,
a Szakmai bemutatók! egymást kövelik Itudapcslen. a Iwmulutásru kerülő tilmek listáján sok hjres külföldi riini szerénél, de akadnak olyanok is, ;unely«kuck a eunét még a legluava-totiabb fi busza kürtök sem luóllottfik. Hogy milyenek ezek a fjbiuk, — majd meglátjuk.
A METRÓ FILMGYÁR
uudancsU képviseletének vezetőjéről niegirtuk. hogy elhagyta Hudapeslct. ÍIVisl a reklámosztály vezetőjét is kicserélték. Mz az átszervezés reméllietíi-Icg meghozza azokat az eredményeket, amelyeket ncmeítak az amerikai film-vállalal, hiszti a magyar közönség is elvár. Az meg egyelőre bizonytalan, hogy ki lesz a MJelro budapesti kép-vj.seleténck léuyieges vezelöfe,
*.
SOK A H^NÜdYI FII.>r
a szezon kezdetén IludapesUn. Egy-másulán mutatják be u küiróldről szár. Inazó, főleg amerikai filmekéi, am.lyek a 211 filléres rémregénj-ok rijinválloza-lait viszjk a közönség elő. Niius kifogásunk az ellen, ha a mozi a szélesebb-körfi közönség Igényeli is ki akarja elúgílcni, azonban elvárhatjuk a libn-\'köU\'Sünzöklöi. hogy ne árasszák ni a mozikat ilyen idétlen szörnylihnek. kel. amelyekért drába idegen valutát kell fizetni.

SZURAS MEGENI
! EALAI KÖZLÖNY
IMO. Mgptember 3
PoaloMii b«- tfgg&jg ""ay ÚIÍQ7CD
»"18 SZEMÜVEG ^SSírSUE ZSOLDÜ8 GYULA
MflKnT, ilBVfn !1 líliiirfilflHílirBÍI,
ÍM tít H. (n Korona-iiillodáv.! uambtn). ¦iBiniNKU JuvUóiiiűhuly I
A MACYA» I\'ll.MtiYAIlTAS HENDE-ZÉSE ÜTAN j
nz iílciókcs lmUVságok a rnozllrouton is tiszta lietyze.et akarnak Icrcmieni uzml, hogy a legutóbbi rendelet érfel-niéb«*i " in ozi társulási szerződéseket hatályon kívül helyezték s ezálurl súlyos csupátd mérlek a sliohnian-iend-fizerre. Nagyon is ide;c volt már nmek a rendel kezesnek. Heinét liclől cg nem fogja elkerülni a hatóságok figyelmét az egyes rimilaboralórjumoknak több mint gyanús működése sem és ezen u vonalon is lisztogalast hajtanuk végre.
EMELKEDIK A MAGYAR\'FILMSZTÁROK GAZSIJA,
itiivct ezeuilul egy-egy élvonalbeli sztár evenként csak hot főszerepet vállalhat. Éppen ezért a filmgyártók most egymásra Ucftabwk, íhogy a né|>-szerfi sztárokat fiur\'^iluc biztosítsák, Ae uj rendszernek üz előnye, liogy lehetőséget nynjt uj és fiatal tehetségek érvényesülésére. ( •
KfiSZOIjÖ FILMEK
A Hunniában befejezéshez közelednek Pcdák Silri uj finnjének, a Haza. felé-nek a felvé\'eh-i. A napokban Da. bay Józser regényének, a Rózsafabot-nnk filmváltozatát kezdik el forgatui a PötaüttuS film prodnkciójálwn. A FBmirodában egyelőié még \'Pasnádi Fekete Stórta fŐszerejVlésével a Zárt tárgyaWs.t forgatják, amelyet a mft. vésznö férje, Radványi Géza — a fBm szerzője — rendez.
_ A volt békéscsabai 101.
I ÍÜS-II 3. | ^(")KÖS gyalogezredben, az I-1 alábbiak tüntették ki magukat ezen a napon.
Gyors elhatározással és n)gy bátorsággal végrehajtott támadásával biztosította ezredének sikeres c-lőnyoinulását M*feyor János Őrmester. A volhyniai Podkittnien körüli súlyos harcaiban szakaszát hidegvérű körűitek intéssel, az ellenség pusztító agynlüzélKín minden veszteség nélkül vitte előre. Midőn egy kézigránátokkal felszerelt orosz ,előőrs. re bukkant, meglepő rajtaütéssel utolsó szál emberig ártalmatlanná lette. Egy orosz katonát, mielőtt kézigránátját kidobliatui volna, sajálkcziVeg sújtott le ós ezzel a merész rajtaütésé vei sikerült megakadályoznia, hogy iaz ellen, ség a inégtndiloti támadásiulkrétf érte. süjtést szerezzen, \'Magyar János őrmester hőst harca közben niegsclK\'süftt, de szakaszától ennek cl k here is csak a kötelékek rendezése után távozott, u kölözólulyre. A ftnindké\' ezüst vitézségi éremmel már megelőzőleg kilün-létett hőst ezért a kúw»gMMlGJn bátor és eredményes hadttet(éért az arany vitézségi éremmta jutalmazták meg, *
_ KimagntlLó szenió\'yes bá-
I 1H7. II. 3. I torságnak, a másokat is
I-\' \' * .! lelkes, haMtmcgvelő köte-
leSesscgteljesitésre iHizditó magatartásnak petdáját nynjtolla Müller Károly zásztűfl.
A Csernovitz környéki CarrJaki 324 m. mugastat ellen intézőit heves ós véres támadás alkalmával n már esíig-gedni kezdő legénység bátorilásúra n\'i-aendllcli a .FeJE, Jel vitézek a e.satáru. cjanü lelkesítő dalra, amelyet mindenki utána énekolt és így sikerült n félszázadnak a suSyos veszteségek eUvaére Is lelkesen végrehajtót) lendületes ro-hámmal megszállni uz ellenség vonalát. Az elkeseredett közeliuuvhan a liMelkfl zászlós is súlyosan megsebc-
sfrtl. Kiváló vitézségéi AZ nraity vitézségi éremmel jutalmazlak.
Német gyalogság elfoglalja hadállásait. (Fotó li. D. V.)
Nem tud az országszerte elkövetett lopásairól, mert „ellopták a feleségét"
Egy Nagykanizsán lg járt Javíthatatlan bűnöző elmebetegnek teteti magát
A szombathelyi törvényszék büntet\'>-lanácsa egy notórius bűnöző legújabb ügyeit tárgyalta. Mészáros István vépi napszámos
mit a bíróság előtt, akii 1032-ben a szombathelyi törvényszék egész se eg sikkasztás és lopás miatt 7 évi Szigoritotl dologházra, ilélt. Az itcTet Ijogerőrc való emelkedése illán Mészáros lK\'kcfíííl a dologházl.a és onnan ez év marciti* lOén smbadirll ki. Szn)>adonbocsalásakor Vénet jeV>L lék ki állandó ttkúln-lyéül. I>c Mészáros nem tudott eleget tenni a parancsnak, hamarosan eltűnt Vénről és lic. hnnaiigoVtu az egész Dunántúlt. Kézben egész sereg Mörést követett eí. \\\'égül siken\'rtt elfogni s a szombathelyi törvényszék Fogházába szá&lilani. Bün-líjslromát összeállilották:
A zaTanirgyci Vakolán .«lurl özv. Tóth Lajosnéhoz. okWW :100 pengőt Cfvilt, - Szombathelyei a SZukicS-wtadéglő elől egy kerékpárt doyasilott meg, — Kisszenlgróton Szívós András íakásálw töri be és onnan e\'emeli 330 pengői és egy fskcftü bizonyítványt,
— Budapesten caöször u Vörös Pá\'né utcában, n rendőrség épufele elől cl. topott így kerékpárt, majd ugyancsak Rudnprsien egy molorkeiVkpári Inioll lí. aminek a tulajdonosát maga sem tudta megmondani ős ma sem Isme. rik. ~ Veszprémben ctfopiu Sporli Gyiía kerékpárját, - o Somlóhegy\'ie v<wiö országúton, Jfinosháza liulártman eg>- szemétyaulora bukkant^ amelyiknek az ajtaja nem vdtt lezárva. Mészáros az aulólx\'il elemeit egy fekete rajíláa kabátot és lelopta S/.alay László dr. járási tiszti orvos (övé voJtt ugyanis az auló; niitóvezclöi ígjzcllvünyát, —¦. Zatakoppányban Pál J:ín-»siöl ruhane. mucket ós 30 pengőt lu>|Kilt el, N\':igykanizsán meginl csak egy korék-páira fordilolia figyeiinét.
A mostani lárgydUson Mészáros egész külöiiöseb vise\'kedelt. a tanácselnök egyetlen kérdésére sem válaszolt, csak azl hajtogatta, hogy tönkre lelte uz apósa, elloplak a feleségét. A hún-letölanács végiA Is, mikor nem tudott Ixfldogiilni wic, a tárgyalást eln ip.íll i ÓS drendelle \'Mészáros (InieállapolánUk megvizsgálását.
¦¦"SSSSf* impregnálása
PALCSICS-nál
Teleion : Öllel 533 FS-ul 7. \' Telelőn : g,ir : 344.
Csütörtöki megnyitását készen várja a Budapesti Őszi Vásár
1 Kél nap niutva, csütörtökön dél-1 előtt 10 órakor nyitja meg ünnepélyes keretek kőzött Varga József kereskedelmi miniszter az öszi Lakberendezési és Háztartási Vásárt. A vásáron a Sok nehézség etkenéje jóval több- mint 100 magyar iparos és középgyáros és rajluk kívül 8 külÖncsoportban az jpaft, a háziasszonyokai és általában a nagyközönségei közvetlenül érdeklő gyakorlati kérdések Sorozatát részletesen
feltáró külön csoport vCiz részt. A vásáron ez évben nem csak a vi-szonlárusi\'ó kereskedelem, hanlaniw közönség is szabadon vásárolhat.
Most már nőm csak a vásár vonzza ellenáHhalatlanui Budapestre a vidéki közönséget, hanem Erdély egy része visszatértének nagy bseuiéiíyc is. Szeptember első relében m\'tndén napra, minden órára egy-egy rendkívüli Ünnepség esik Budapesten s érthelő. hogy a vidékiek is SZC-J
TÉ ip a kultuszminiszter által mtgdllapilott I ! mérsékelt árban l az összes iskolák részire.
Az elílrt SMhványos fnzetek, táskák kBrzók és uz összes lakolnclkkck méltányos árban SaStéW\' SCHLESS TESTVÉREKNÉL
Legszebbet :: legolcsóbban
Telefoa: 3-95.
relnéiiek «z üaucpscgnck részcél lenni. A BudJpc>\'t"e wiló utnzos ter. mészeleron lAiyegcüt\'n tuegkönnylll « vásárral kíipcsolnlos féiáru ula-zási lehetőség. ¦ amelyet hatnlmas 15-impeli vesznek igénybe-
Állandó mOMrBEáaiok hetkSxn.pokoa Bndjipeat I. uiílaorári
M5 Tom*. Hírek. KőEleniénjck H*ngl«moi«k. — Utána étrend. — 10 HLrek, — 11.10 Nenwetkőzí TixjeJtó-srolgálít. _ 12 Ilanuujszé. HimnuW. Idojárásjetontés. — 12.40 Hirek, -1Í20 Id»)eWs, Id5]4raB]eienl6«. -14.35 Hiiok. — 14.45 Mésorismer. tetés. — 15 Aríolyamhlrek, p\\*d tu*k, éldmisztfámk. — 16.45 TdGjelxes, IJö-JirásJolentAs, birek. — 17 Hirek «*»• Tik 6-i inagyar oiosí. nyelvein. — 19.15 Hírek. - 21.40 Hirík, ldíljírisjolenléj, birek srlorák 6$ m«gy*r^)ros« nyejv*.. BUDAPEST I.
17.1.", llcndőrzraokar. — 17.10 lígúü-séjügyl Kalradárimn. — ,18.20 Sei" Zsombor otóadásfl. — 18.50 Szimfonikus zenekar. — 19.25 iiaUgrelvclel - 10.50 Mer*k Jlmlulf & i\'o^gár Ti-lK>r jazz^záinni. — ,20.10 Rszaki lf-gendn. Haogjáták. —űt-10 Osváth JnP1 énekel. — 22.1O1A Itádiö Szalonzene-kara. — 23.20 .Magyar nóták liangjcnw rü(. - 0.05 Ilirek.
BUDAPEST II.
17.15 lluszui liaUgatóknak. - 18» Mezdgazdosági fétora. _ 18.50 Hali" (iyiAa előadása. —\'19.25 Hajdú Islván gordonkázik. — 20 Hírek. — 2023 Az 1. honvéd gyaluHíezrcd zenekara -21.20 l)r. Szerb Antal előadása. -21.55 ídöjárásjelentés.
Szerda
BUDAPEST I.
10.20 Fetélvasás. — 10.15 l-\'clolrt-¦«». - 1210 llailgteinczck. - 13« POslászcrWkar. — 10.10 Arányi Mari* tfrfiadása.
17.15 Kiss l.ajos cigányzenekara -18 Hangkónek nz Országos [fjtisAÍ labdarugók edzíítáltorálxVK Beszól l\'ll> hár Islván. 1fi.:i() (irieg;llMlg»inr«> — IÜ.25 Sehunnuiii: Karnevál — 19* K»*to" négjiedérn. — 20.10 Oper* if-Mlvlek. - 21-10 Iliink, idiijár-W--lenles. _ 22.10 Bura Sándor clgia? zenekara. _ 2320 Táni-tancz<k
l94Ú, Hzeplember 1
ZALAI RöZLöNV
fi
— (Szentóra: csütörtök este)
Csütörtök este 0 órától 7-ig Szent-óra a r*\'iTiici«k jflébánia-lcmplomáb.m, kitett OllariS2intsogetr.lt. Az ájLdos-ság alatt gyónási alkalom clsöpénlck alkalmából. Akik nem érnek rí akkor,
— munkások ós ifjak — ozok részére 8 órától y-ig imaóra, mclff ni itt ugyan:-csak gyónáshoz járulhatnak. Vegyünk részt núiiél többen ós adjunk hálát a jó istennek az elszakított magyarság ha za érkéz léért.
— (Kirendelés)
A bcüugyminiszter dr. LauicnUi Osz-kár tb, vármegyei főjegyzőt a lfcszuvce naszódmegyei öradnai járás közigazgatási előadójául (löszolgabirájáid) ki-renilelle. I)r Umrcntzi Oszkár a mai napon már elutazott Nagykanizsáról, nheft tmsz esztendőt töltött. Laurentzi dr. aimak idején az eűáh betörés ide. jén épen az óradnai járás szoügibinija volt, ahonnan mcnekalnriQ kellett. Nagy kanizsait talált második otthonra, ahol (flöször a ten zuro] i iva tálnál ténykedett, majd négy esztendőn,ál u UkáshAvalaL ,,-;iflnflke volt, később a Magyar Afílanos ( DixlOSiló Intézet tilkái-akénl nifdíödótt. Dr. Lfturentzl Oszkár .sok barátol szerzett Nagykanizsán, akik távozását öszin lén sajnálják, A belügyin mi szter ugyan abba a járásba renddtíe ki, ahonnan busz észten dővdl ezelőtt az oláhok eltol nienekülnie Ikejiett.
— (Egyházmegyei hírek)
Dr. Czapik Gyufa megyéspüspök (iubicza Antal bakonyszonibathtlyi,palíanos, kcr. csi>crcsi suinegcsehi, dr Kovács István soinogy vári plébános, kei-, csjwjrest ]>edíg palioki plébánossá kinevezte. Hőlczinger Józsefet Múrkóról Köröshegyre, Habb Lászlót Kőröshegy, röl Hetesre, Fumstem József KALOT-titkárt Budapestről Várpalotára, Földi Efemer ujmfsést Balatonfüredre helyez, le ideiglenesen.
Eredeti Excelent Habselyem
férfi és nöi fehérnemüek
igen olcsó árban kaphatók Divatcsarnok, Fö-ui 6.
— (Zarándoklat Erdélyért és Székelyföldért)
Szombaton reg-jel a fi Ó?TU szentmise után hálaadó zarándoklat Indul Kiska-nlzsárói Felsöscgcsdre. A .szokásos bu-csujáróheíyre ez évt>cn rengetegen je-lenlkeztek Nagykanizsáról is, mert a zarándoklat vezetője, P, Bánás A. (iyula kiskanizsai lelkész ezt a zarándoklatot a visszalért erdélyi részekért és Szé-kelyföldért vezeti.
— (Belratások a leánygimnáziumban)
A N\'olrc Daine leánygimnáziumban a l«iralások szepteniber fián és 7-éai délelölt y órától 12-ig lesznek. A\'eni Síinctc szeptember 8-án \'lesz. Kb\'ktdások kezdete szeptember O-én.
— (A Szanatórium Egyesfllet)
ii agy kanizsai lüdübeleggondozó jnlű-zele auguszlus hónapbanihat rendelési (lapon hat iij és .17 régi belegel kezelt, tíz évben 03;* beteg áll már kezeiéi alatt. A gondozónő ál eselben nVMi látogatást űz elmúlt hónapban a beto-geknél. Segélyben .10 lieteg részesült, akik közölt 5)30 liter tejel osztolUik ki.
Talltisztitás kg.-ként . . 1.40 P
Vargánál
W: aVtk|M.-tl 2. GjJHiIip: «11.11
(Folytatás az 1. oldalról)
Északdobrudzsából 40.000 bolgárt telepítenek át
lőbiróságboz fordujnak. ríszakd.ibmd zsából két hónapon l>elül áttelepítik a bolgárokat. Détdobrudzsából a románok áiWepUósónok időpontját nem szablak meg. r.szakdobriulzsábntl kb. ¦lÜ.ütK) bolgárt le>.pitcnck vissza. Dél-dobrudzsából őnkjéntos íiliL}>on köböz le.Uk ál a románokat, számukat még nem tudják. • . < ;> ¦
Szófia, szeptember 3 A bolgár miniszterelnök a dé3dob-ru;dzsal kérdésről nyilatkozott és kije.-I«iletle. hogy a kártérítés kérdésben, vaBamint az átadás időpontjában még nézelOltérések vaunak. A románok k\'i akarják buzit i az átadási időpontot, mig a bolgárok ragasz kod nak ahhoz, hogy FrdéHlyel egyhlojncn kapják meg DÓtdobrudzsát. KUenkCíö esetben dön-
Iskola- és ovoda-táskák, bőröndök, retikülök, pénztárcák
legolcsóbban TEUTSCH drogériában
a félemeleten.
300 német bombavető kétórás támadása Anglia eilen
93 angol gépet lelőttek, repülőtereket pusztítottak és gyújtottak fel a német repülők
A nyugati háború második évének első napjai is .szakadailajr német és olasz támadásokkal kezdődlek. A német és olasz lapok hangsúlyozzákji ho;;y mig a KZjgeioi-szá^Vt a nítmelek támadásai, addig a gyai/mutoknt az olaszok sikerei tartják rettegésben. Az angol plutokratáknak "tehát szomorú mérleget kell készíteni a há. ború első évérób
Mini Londonból jelentik.
a német támadások ma hajnalban három hullámban érték Angliát.
Az egyik támadás Londont érte, a másik keltő a Trmmze torkolatát és az attól északra elterülő partvidéket végig. Essex grófságban is volt légiriadó. \'
A Reuler iroda jelentése szerint az ujabb német támadások Délkelet-Angliái érték- A leghevesebb volt a támadás a kenti grófságban, de egyes repülőgépcsoporiok Londiwiig hatollak- Hétfőn a harmadik és eddigi
legnagyobb légitarcban a némelck 3<K) bombavetőgépet vetéllek harcba. A támadás két teljes óráig tartott.
A lámadás a Them íe torkolatvl-dékél és az éizaki partok repülőtereit érte. , i j ; ,
Berlini jelentés szerint az angol
gépek néni\' tudtak unélyebbcn behatolni a birodalomba. A tám/ldó gépek közül hármai német terület föleit lelőttek, a többit visszatérési-e kényszerilették.- ¦ .
Légiriadók Svájcban
Bern. szept. 3. A svájci területeket, mint megállapították, angol gépek bombázlak. Ma éjszaka is átrepültek svájci .te. rülel felett az angol gépek, Benitjen, három Ízben is volt légiriadó. A svájci lapok, c\'sakugy, mint a holland sajtó, élesen tilltakozik és elitéli az angol repülök bombázását é.s határsértéseit. | ;\'
A véderöföparancsnokság ma déli jelentése
BOrliu. szepi. 3. A véderőfőparancsnokság ma déli jelentése szerint a német harci- é;f vadászgépek Délkelel-AngMa repüloj-U\'iei ellen isméiéit \'sikeies támadást intéztek. Közben légiharc is keletkezeit, amely a mimet gépek gyö;pl-mével végződölt. Éjszaka Angija iiyu. és déü partjai ellen intézlek
jal i
támadást a német gépek- Kikötőkéi*, repülőtereket és katonai pontokat bombázlak. Több helyen erös tüzet figyetiek meg. Az ftngoJ gépek éjszaka N>ngat-Nérneíországb«u a paü t<»k mentén több bombát dobtak le, de jetenlös kárt nem okoztak. Az angolok hétfői vesztesége 93 repülőgép. Huszonhárom német gép eltűnt.
A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 1940. szeptember hó 5-töi 16-ig tartandó iS lakberendezési és háztartási
vásárra
50% os utazási igazolványok P 2-50-ért beszerezhetők a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában. Érvénye*¦
Odautazás: augusztus 30-tól szeptember 16-ig.\' . Visszautazás : szeptember 5-től szeptember 22-ig.
Tüzelőanyag-kereskedők figyelmébe!
Kormányrendelet értelmében sztptomber 1-től minden tllzelőanyagkcreskedőnck
havi kimutatást
kell készíteni a tők: vásárolt két métermázsát vagy ezt meghaladó tüzelőanyag kiszolgáltatásáról.
Az e célra elrendelt kimutatás nyomtatványa a Zala! Közlöny nyomdájában ivenként 10 ílllórórt beszcrezbetó.
— (Megérkezett a Donncrt-clrkusz)
A k\'gnagyobb magyar cirkusz, n Donnert cirkusz, kilünV> magy-ar é« kül-íöldi artistákkal megérkezett Nagykő. .mzsára és a vásártéren hol&iap, szerdán este fél íl órakor nagy megnyitó elö-udást lart.
— (Ősi göcseji ruhák a városi múzeumban)
N\'apról napra hírt adunk tarról, hogy a városi niuzeiim áflandó:in gyarapodik értékes és nuízeátis tárgyakkul. K. Nagy Lászlónak, a múzeum tialul tjsztviselö-Jénck (löcsejkutató utján sikerüli régi, XÍX-Jk századeleji eredeti gOeseji\' rulm-vLsclet néhány rilka ]>éldáuyál megszerezni. Göcsej .néprajzi szempontból\' or-szágosbirü és szokásmódja, de különösen a régi öltözéke kelt nagy érdek, lödósi. A ritka,-szop hinizésür négi nó-e.seji ruhák a városi múzeum legközelebbi kiáUilásáu szorojielnek.
filmek,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
VASTAGH Nagykanizsa.
— (TOkéletes blztoaltasi kézikönyv)
kószül a biztosítási inlézmény gj-a-k<n\'kili kérdéseiről. Nugy hiánya a mugj-ar bizUtóitási szakirodalomnak, hogy nem rendelkezünk olyan kézikönyvvel, amely a bizlosLlási intézmény különböző gyakorlati kéraóseit)^! meg-íc-ielö kioktatást nyujlaru a biztosítási pályán ujublxiu nund nagyobb számban etlic.yezkedóst kereső keresztény ifju^ignak. Mait értesülünk a Magyar lltzlosdástudományi Társulat egy ii\\-en
— valóban, hézagpótló -. kézikönyv kúidásj\'ivat foglalKozik, A kézikönyv, ine^y kérdós-lcelel alakjában lárgj-idj« a Inzlosilás össws fontos tudnivalóit, " \'I\'ársuUit kiadásábiui már rövid időn belül megjelenik.
-— Hegjelent n lupiiíök lapja
A Horthy Miklós Nemzeti RopulÖ Alaj> tániogaiásávut szerkesztett,Mugyar Szárnyuk szeptembert első száma most jelent meg. A lap vehető helyen, közit Erdély többszínű lőrkópót é^s bejelenti, hogy a repülé-i nagymérvű fejlődésére \\i\\lo tekiniejtol e^nlul mélynyomással é»s minden hó l~én ós 15-én fog meg. jelenni. A laj) bonmlíitja !1 néjiwt légierők munkáját ós a niagyur Légierők sok ereden íeávótelu meli^lt megtalál)-jiilt u magyar tüzéxségróa 6sa vi/á-eröröl szöió jiárullanut érdekes fel-vótölekol Ás. A ACagyaj- Szárnyuk mindenütt kiipbató. Ara osak! 50 I\'llér. Mutatványszámot « ZaM Közlönyre, yíÜó hiraLküzássai a kiadóliiTaUU: íiu-duj>est, VIIL, OdŐA ut lü. Javánatru lugycn küld. j j | tj
zalai közlöny
1640. steptember 3.
vaskereakadéia — Nagykialisi
Steaua olajok
bizományi raktára. Emerge gumihajtó-«xijab képviselete.
Segítség Angliának
N\'ewyork, sjtjcptwuber .3 Az Ábrahám .nevfl uj cionista szerveket közötte, hogy 100.000 főnyi zsidó, sereget akar toborozni Anglia segilsé-oére. Palesztinában ás Amerikában ál. Luiólag már inog is kezdték a toborzást, A szervezel, amidőn elhatározásáról crlexilcltc Angliái, kérte, hagy a M-szorclés nagy részét Anglia vállalja.
Jóslat:
Élénk nyugati, északnyugati síéi, felhőátvonulások, északon még zivataros osö, A hőmérséklet kissé osökken.
A Meteorológia! Intését riftgykiinüu:*! HBftlsyeléállomáss ieieotli
HCraóraéSüot tegnap «te y órakor +17\'(i, ma reffel +13 8, délben 425 4.
2152/1940.
Pályázati hirdetmény.
A aomogyszentmlklósl körjegyzőségnél lemondás folytán megüre-sedclt dijuoki állásra a körjegyzőséghez tartozó községek elöljárósága nevében pályázatot hirdetek. Felhívom a pályázni szándékozókat, hogy szabályszerűen felszerelt kérvényüket hozzám 1940. évi szeptember Ilii 8 in déli 12 Aráig annál is inkább nyújtsák be, mert a később érkezett kérelmekei nem vesszük figyelembe. Az állás Javadalma az állami dl]nokokéval egyező. A felfogadási a körjegyzőséghez tartozó községek elöljárósága eszközli.
Somogyszenlmiklós, 1940. aug. 31. i«r Körjegyző.
Somogyszentmlklósl Legellfltósl Tárlatát
sMksUI. 10u
Árverési hirdetmény.
A Somogyszentmiklósl Legeltetési Táraulattula]donátképezÓkooema-házat, mely kocsmából, mészárszékből és vegyeskereskedésböl áll, továbbá egy szoba, konyha, istálló, kocsiszín, raktár, jégverem és ser-tésól. 1940. évi szeptember hó 15-én ti. ti. 2 órakor a Legeltetési Tár3ulat kocsmahelylaégében nyilvínos atveresenl941.avi január hó 1-töl 1943. évi december hó 31-ig terjedő 3 évre haszonbérbe adja.
Kikiáltáii ár 200 pengő, bánatpénz 50 pengő.
A Legeltetési Társulat fenntartja magának a jogot, hogy a 3 legtöbbet igérö közül szabadon választ.
A részletes feltételek a ^Legeltetési Társulat elnökénél, valamint a körjegyzői irodában a hivatalos Órák alatt megtudhatók.
SomogyszenlmiklóB, 1940, auR. 25. Szél János Hajul István
lAihiiUtl jegyző, táriulntl elnök,
Az uj Magyarország 160.757 négyzetkilométer 13.5 millió lakossal
Budapest, szept 3.
A Magyar \'távirati Iroda közli ma délben, hogy a bécsi döntéssel visz-szacsalolt keletmflgynmrszági és északerdélyl terület 13-591 négyzetkilométer. E területen az 1930-as ro. inán népszáimlálás szcrlut 2-391.057 lakos éli, míg az 1910-es ajpgyar népszámlálás szerljll 2,191.264. A magyar román arányszám azonban lé-nyCges különbségei mutat. A románok szerint 1-167.166 román él a visszatért területen, vagyis 4S*fa az 1,005916, azaz 42<ft-ot kitevő ma-
gyarsággal szemben, tmíg uz 1910-cs magyar iiépszáanlálril-» adatai szerint csak 926 268 volt a románok lélekszáma, azaz 12-2 százalék. E^zel szemle: t a magyarok Szím/i M23.1S2, azaz 51-t°/o. » I l
Katasztrális holdakbim a visszacsatolt terület 7,571.522 katasztrális hold. Ebből szántóföld 2.362.769 katasztrális hold és 2,753 263 hóid az erdő- i !j - M
Magyarország a visszatért rezekkel összesen 27.933-519 katasztrális hold. Ebből szántóföld 13.7 niJJüó és erdőség 6-2 millió katasztrális
SAJÁT KÉSZITMÉNYÜ
ISKOLATÁSKÁK - AKTATÁSKÁK
OLCSÓ ÁRBAN, JÓ M1NŐSÉOBEN
I
Csil éjjeli lárok, falikarok,
izehfénHúnfítt
egyszerű és díszes kivitelben kedvező részletfizetésre is DRÁVAVÖLGY.-nél Sugár-ut 2. m
Nemzeti zászlók
nagy választékban
SZABÓ ANTAL sportüzletében.
Hirdessen o ZqIqí Közlönyben
ára 1-80 P
Hitelesítve kapható a Zalai Köxlttny \' nyomdájában
Nagykanizsa, FŐ ut 5. szám.
NaptAr: Szeptember 3 kedd. Rom. kat. Manazvét pk. Protestáns Hilda. — Ab hó 30.
UöKtürdö nyitva reggel 6 órától Ht< 6 órálf (hftifí, a«rda, péntuk délután kedden esóu nap nAknek).
APRÓHIRDETÉSEK
\'lur. hmm t*vibbl ,«j 0 fínti. muaimJ nmt fobwr. til mis:. tu-<í|.!f| u? 4 riuL
ÁLLAS
OQymm klfuté azonnali belépéire (elvétetik Bettináinál, Sagir-ut 53. 6
Tanúidnak négy polgárit végzett, eiöi testalkatú fiút felveszek. Jelentkezel de után 4—6-lg, Polgár lexltíáru naay kereskedő. 2063
BejArdnBt azonnal felveszek. Kö.\'ciey-atea 16. 2082
3+1 ut 27/a.
ADÁS-VÉTEL lámpás rádlo eladó. Citng<
LAKAS-OZLBTHELYISÉO
Eoysicobé» öiizkomfortoa lakás kiad^ azonnal Sugár-ut 16\'e. alatt, Samu-féle házban. 21152
BÚTOROZOTT SZOBA
Déli fekvésU butoroxott woba
fürdöizoba tuizaálatlal a vátoa központjában, csendéi helyen, egy- vagy kel ur réuére kiadó. Clma kiadóban.
HÁZ ÉS INGATLAN
Több adómentes rasgan- ét béfházat, házhelyet, siölöt ?b földeket kdxvctlt Pflpp, Tetckl-ut 8. 1530
Diákot fogadna (eljei ellátásra az Iskolaévre? Hlrdteaen a Zatal Közöny apróhirdetéii rovatában.
Géphimsa tanfolyam Is azeptember hóban megkeidődlk. Tartama egy hónap. Oéphlmzéit vállalok.. Báron-varroda, Magyar-utca 2. 2C83
Jaltjtxtiu. ten Hluikiur
zaum közlöny
POLITIKAI NAPILAP.
Badla: „KSigud.i.,1 R. t. N.gykinliii". Feloloa kiadó; Zalai Kiruly. Nyomatott: a „KíiganUságl R. T. Nagykaaiita-
ay.adijába. Nagyka.liua. (Níomtfaert lolsl. litu Kiralyj
80» E"«oIyam. 201. szám Nagykaalxsn, 1940. szeptember 4 szerda
ár. 12 fill.
ZALAI
ImhuliWj h UadúWriUi FM 5.
Felelős szeikesztű: Barbarits Lajos
Elüllicttd in: «gr bin a ntuffi 40 I
Erdély \'és a magyar gazdasági élet
Irta: Hov«ky JánM, Nagykanizsa országgyűlési képviselője
A sötét magyar felhők \'in\'éhökbeii jótékony Csőt hordanak. Meg termékeny 11 lk felpÖ:köU ugarjukat és megdagadt folyóink hullámhatu újból felénk görgeti évezredes hü»öggel a ml legdrágább a jni legszentebb kincseinket, amelyek határőrző ősi hegyeink méhéből szakadnak felénk.
•Rakj tüzet a régi szent romokból! Szived meghallja mindenik hazában: iZcn a Maros és izCu az 011.«
A tüfodéri Erdély - az ősi magyar Otthon kapui megnyíltak. Az erdélyi föld Ősi magyar szoMöruíé,\' az erdélyi örök magyar lélek megszólalt. Az erdélyi magyar nép életgyökerei megerősödtek és az Erdély liéL kifli Magyarország uj éleire kél. Er-. dély nyitja felénk pótolhataUan kincseit, l
Müv kincseket igér és mit adjunk érette?
Az erdélyi erdőségek a Kárpátalja visszaszerzése után is fennmaradt fa-golidjajakat inegszühiteük, bőséggel adnak tüpifát, - fenyőfát. A sóbányák kivileli felesteget nyújtanak. Vasérc, bauxit, arany, ezüfst, cink, ótoin, réz, kVÖm, mangán, molybden, kénkovand, gipsz, márvány, alabástrom), - bőséges ásványkincsei intenek felénk. i : > 6» a földgéz! Erdély legsajátosabb, kimeríthetetlen kincse, - enejo, a jövendő ipari fejlődés alapja. Agyár-ipar, amely a magyar lőke erején épült fel, a maga erejéből tovább fejlődött, különösen a tcrmészcladta íöldgázvldékeken-
Sajnos, a buzalemielés csökkent, erőteljes esést mutat a ícnt.eirié és visszafejlődött az állatállomány. Mig a bányászati, erdészeti és ipari élet meg ludott birkózni az elszakadás által előállott nehézségekké!;ős pedig a maga lerimlészeti és magyar tőkeerejével, - addig a mezőgazdaság erőteljesen visszafejlődött, elvesztvén természetes gazdasági szerkeztét.
Erdély áruforgalma az eiosatoláfi köveikéztéten erőiéiben \'isszezuigo-rodott, mert a teilmiészetes piacaitól megfosztott erdélyi áruk lei^eiésc visszaesett. Az áruforgalom útja ért. hetö okoknál fogva, megváltozott, távolabbi piacokra szorult, amcty pne-(\'Hoiódás fuvarköltségei a beísö^rak lenyomására vezcletfc
Erdély aránytalanul kismértékben, részesUpt a kivitelben,, mivel az ó-királysiig önös érdekei másodrangú szerepre utalták- Ez a lomén gazdaságpolitika éS\'» magyar gazdasági egység megbontásának terftnészetcs következménye volt és ennek tudható be"Erdély küTketeskedeimi pasz-szi vitása. * i
Nagy kincsek, de Erdély, amit nekünk nyújtasz, mindez -- a tenjiyí-•szeitöl lelketlen ajándék, naggyá csak finid, a magyaroknak szent .kijárata * leheti, r, a anagyoj- otthon és tündóvi
A Ház mai Ünnepi Ülésén lelkesen ünnepelte a visszatért Észak-Erdélyt és Székelyföldet
rtinlapest, szCjtcnilMT ! A Ház ma délben ünnepi dlszftlést tartott amelyen a kormány Ős a képviselőház csaknem minden tagja meg. jelent Tckcle, zsinóros magyar ruhában. A karzatok is zsúfolva voltak. Az ülést Tasnády Nagy András e\'nök nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy a cs.nkaor-szág ismét ország lelt. amely Képes történelmi bivalását letölteni. Amikor
az egymillió magyar és a székelység visszatéréséről beszélt a }\\&7. meleg lelkesedéssel ünnepelt. A házelnök m<--leg lestvéri szeretettel köszöntöt te a visszatérőket, majd átadti a szót gróf Teleki l\'ál uiiiíjszcrc\'nökn\'k. aki bosz-szabb beszédet mondót), ünnepélyesen bejelcn\'ctte fisz ik-( rdély és a S/ékely-föht visszatérését és vázolta azt a im*g-Sokszorozótloll munkaprogramot, amely a Házra vár a visszatért területek
miatt. A miniszterelnök Iwszédc alatu lelkes üimo|dé-s mutatta, hogy a náz teljesen helyesli a kormány uiagatir-lását.
A miniszterelnök l^széde lapzártakor ínég nem ért véget.
A Ház legközelebbi üléséi az erdélyi bevonulás után, szcptonikcr második feléK-n tartja amikor az Krdély visszaléréséröl szóló törvényjavaslatot tár. gyúlja le.
A román kormány csirájában elfojtotta a Vasgárda ma éjszakai forradalmi kíiórletót
A román katonaság erdélyi kivonulása lázasan folyik — A magyanág szívszorongva várja a bevonulást — Szigorú katonai intézkedések és letartóztatások Romániában
Érdél.
y i fiaiuak keresztény ölelése,
A visszacsalolt erdélyi területek ki-Urllése. lázasan folyik- Erdélyben és a Székelyföldön teljes a rend és nyugalom, .mindössze Nagyváradon tüntettek a román diákok a nénjét konzulátus előtt. ... .
Bukarestben Is megkíséreltek németellenes tüntetéseket,
ezért a német követséget gépfegyveres katonaság őrzi. A,román fővárosban egyébként is erős katonai új rendőri készenié! van. A Yusgárda két vezetőjét és egy volt minisztert öiizelbe vettek, 280 cmLB.I pedig Icturtózbittak. Boriin a bukaresti né-melellenes tünlelé ek miatt tiltakozásit jelentett be.
A v issza csatolt magyar területekről rengeieg román tisztviselő érkezett máris Bukaixístbc Ezek elhelyezése nagy gondot okoz a kormánynak- Magában
a román kormányban is történtek változások.
Simoniescu és Cieíen államtitkárok, akik az egészségügyi é; ue\\-eldsügyi miniszterek mellett dolgoztak, beadták lemondásukat. A király a íc. mondást tudomásul vette.
Dragutiua tábornokot, aki a turnu-severiui tárgyalások során a román bizottság katonai szakértője volt,-fel-menlették állásától. Három: mtfsik tábornok pedig lemondott. Az egyik le-mondott román tábornpk kijelen-
tette, hogy beáll dc Gaulle franci", tábornok -soiegébe és a németek ellen kivan harcolni.
Maniu hélfön még Kolozsvárott járt, de a katonaság ós a rendőrség megszállta a pályaudvart, igy tÜntétéSra nom került/scAv -.¦•\'
Maniu szándékáról ellentátes hirek vannak.
Allllótflg lovább folytatja ellenzéki politikáját.
A magyar-román vegyesbizottság tanácskozásai
A magyar-Jrontán vegyesbizoltság tegnap is, ebédszünet kivételével, szinte Cgé.sz nap folytatta -megbeszéléseit a határon lévő vámépületben. A lerületátadás, a forgatóm és a vagyon és személybiztonság kérdéseit vitatták meg.
A tanácskozásokat ma délelőtt xö órakor folytatták.
A magyar bizottsághoz Budapestről _i_
lÖbb polgári szakértő érkezeti, akik a bizottság munkájában segédkeznek. A bizottság a tanácskozások után! is együtt marad és kiséri a bevonuló\' magyar hadseregei, hogy állandóim kéziiél kegyen és az esctíe^Bi felmer rülő vitás "kérdéseknél azonnal eriul-TiCzéshe léphessen a román bizotj-f sággal.
A bizottság májrjs felhívást htlé-
egymás kölcsönös anpgértő támoga. tása. lf|, |
Nem köiimönfonl diplomáciai fogalmazásról van itt szó, turnéim, a természet parancsszaváról és kétmillió erdélyi anMgy«r sqrsji\'ól, - « saját akaratuk ellenére a román ál-liimb.i^keLele.\'cit vidél rfk lékapcso-lósáról, a beoivaszlhattatffcm Idegen [estek visszacsatolásáról.
Erdély Európa nagy bástyája Kelet felé. »Erdély|egy nemzedék száan/i-ra elveszheted, de a magyarság -nz ország - el nem i*ázi(hetle«j mert elválaszthatatlan íilagyar és gazdasági egyséjget alkot, mert egy a lelke, egy a szíve; Na gymO gyáron szág.
A Magyar Történelmi Társaság tudósainak hatalmas munkája ledönti az idegen érdekeket szolgáló hangú lalcsin ál ás na k, hamisításnak taxiidén mesterkedése^ amely irtózatos hazugságok áldozala lett, az ellensúly és ellenhatás nélkül kiszolgáltatott Erdély.,
Nekünk magyaroknak sokat kellett
vérezni ideálokért, nemzeti létünkért és a liberálkapUaÜizSmus egyoldalú, önző érdekeiért. Ls mégis a gonoszság nem fog éket verni az évszázados békében együltélt népek közé.
A magyar népi élet nagy korát éljük, amely azt « nagy tanulságot kiállja jövendő éle tünk te, hogy >csafc a népnek begyökCrcZtetó» á saját ÍÖldb:: \'eszi jogosulttá a fölös erőknek alkalmazásai a határokon tuf.<
A parasztság elvesztése — a falu elhagyása, - u népi erő elgyengülését és ezzel a gazdasági erők pusztulá^ít jelentheti.
Erdély khícse csak lelketlen ajándék Erdély földjének Ősi magyaJt szelleme, Erdély imjagyar leIke nélkül. Erdély a magyar áíípjnijeszane őrzője, a legrégibb és a legállandóbb1 halár.
Keresztény érzéssel, a magyar fel-, támadás szent érzésével várjuk erdélyi testvéreinket, hogy egybeolvadjunk (> kö\'^Ös, nagy nemzeti munkában,.
Erdély, mint gazdasági tér, -mindig Magyarországhoz tartozott és elválaszthatatlanul "Magyarországhoz tartozik. Több, mint puszta földterület. Mngyrir feltámadás, magyar akarat, történelmi alkalom, hogy újraegyesítsük a magyar faji erőket, hogy belőltsük a talérdulás, török pusztítás, pnrusztlázndások és a kivándorlások álla\' \'teremtett bűnös hézagokat, amelyek Szent István bi. rodalmál megrendítették.
Szent István gondolata, nz ő emlékének hatalmas ei«je tartja fenn reményeinket, amidőn szeretettel le. klntünk a határon tul élő testvéreinkre és szenl fogadalmat teszünk; hogy nincs az az áldozat, amelyet ö érettük és hazánk boldogulásáért meg nem) hoznánk, hogy soha, — soha meg ne istmjétlődjék Trianon gyásza, Trianon szégyene. .«. i
Ehhez pedig mind fokozódó megbonthatatlan és tökéletes belső erő keli és nemzelüuk keresztény történelmi . múltja. , !
ZALAI frOZLONV
1940 Szeptember 4
A kanizsai Magyar Élet Pártja szombaton este ünnepli Erdély és a Székelyföld hazajöttét
Intézeti rufianemüek
i.dgy választékban Szomolányinál.
lett n visszatéri területek magyar lakosságához, hogy tartózkodjék mindén olyan tevékenységtől, amely a kivonuló román hadseregét sértené és mosl már várja ki türőkrm-
nicl azjt a pár napol a magyar honvédség be Vonul ósáig-
Románla szépiámkor 12-ig
Kolozsvár, szept. I.
Kolozsváron a vendéglők, éttermek csak déli íél 12 órától 3 óráig éi Csle 7 -9-Íg tarthatnak nyitvn.
AradcM elrendelték, hogy 111 óra utón az utcán s\'\'nki se mutatkozzék. A hajnali közlekedés csak fél 5-ko* kezdődik. Éjszaka Ijlos az utcán járni
A háromuapoa gyülé-s, sport, szórakozás é-s zcnelHalmat a konmttiy szfpleinber 12-éig megho^szabbitotta egész Romániában- így még egy hé-¦ tig tilos minden vígság, ünnepség Rtfmániában, még családi körben is,
A közoktatásügyi miniszter rendc-leléj-e a megváltozóit viszonyok miatt a tanítóképző intézetek első két évfolyamát az idén nCm nyitják meg.
A vonatok Erdélyből nagy késéisCJ
közlekednek, menet rendjük bizony-talun. A kedd esti kolozsvári gyorsvonal szerdán délelőtt 10 óráig még nem érkezeit meg Bukurestbe-
Bukureut fellélegzett : elvonult a azovfetnadaereg a határról
Róma, szept. 1. Az olasz sajtó részletesen foglalkozik az erdélyi helyzettel. Hangsúlyozzák a bukaresti Jelentések, hogy a román kormány ura a helyzetnek é.s mindent elkövet, hogy a bécsi döntés végrehajtása zavurtaldfi Jegyen. Az átcsatoit területekről s románok lázas iramban menekülnek. Nagy fellélegzést keltett, hogy a szovjet had-: sereg uagygyakoVlatoii ^ normán határ mentén befejezte.
Vajda Vojvoda ím Kolozsvárott akar letelepedni
Belgrád, szept. -1.
A jugoszláv fővárosba érkező hi-rek szerint már a i\'omnn gépesített osztagok is kivonultak az átadásra kerülő területekről- A rendet magyar— román vegyesbizottságok tartják fenn mindenütt. A keddi tüntetések után a hangulat a kormány erélyes fellépésére megnyugodott.
Bukaresti jelentés szerint Vajda-.Vojvoda a magyar területen akar letelepedni és mái- cl is utazott Kolozsvárra. A kolozsvári helyőrséget\' Gyulafehérvárra vitték- Az egyetemről még nem döntöttek, vagy Aradra, vagy Nagyszeben re viszik-
(Folytatás a ü. oldaton)
A .Ferenc Jómat" keserűvíz régóta kiiünöen bevált báziazer megrögzött székrekedésnél és annak mindentéle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést Javítja ás az élvágyat fokozza. — Kérdezze meg
ÜívusmI 1
Nagykanizsa város hazafias társadalmi szervezetei egyrn-jmiásrfl mordulnak meg, hogy méltóképpen vegyék ki részüket az egé-sz országot ért nagy történelmi esemény: .erdélyi testvéreinknek huszonkét évi oláh rabságból való felszabadítása, az édesanyához való visszatérés ós a trianoni bilincstörés méltóképpen való megünnepléséből- A BaroSs-ket rüiet és KIOE (kéktogesek) diszülé-sének, illetve táborozásának megrendezése mellett most a Magyar filét Pártja nagykanizsai Szervezetének társelnöke és kerület vezetője Miklós
Kedves ünnepély zajlott le ma délelőtt. A nagykanizsai elemi iskolák kapui ismét megnyíltak; hogy nemcsak a betűvetésre, közismeretekre oktassák gyermekeinket, hanem a lángoló hazaszeretet kohói is \'egyenek- M«nl a magyar iskolának, a magyar tanítóságnak különleges szerepe van. Oltár u magyar iskola, amelyen a magyar iuniló magyar papi tisztet végez. A mai elemi iskolai évad-nyilas\' istentisztelettel kezdlék- A felsőtemplombaii megjelentek az első, második körzet növendékei, igazgatóikkal, a teljes tanítói testületié^
hogy Islen segítségét kérjék az uj iskolai évhez. Dr. TerszlCuyák László hittanár szentmisét celebrált, majd Ünnepélyes Vcni Sanctet tartott. Az is len íjsztelet a magyar nemzeti imádság akkordjaival zárult.
Utána a sok száz gyermek, fiúcskák és leánykák — a szülők részvéteiével - az Országzászló elL vonultak, hogy hódoljanak a magyar
János ni- klr. poSla és távírda! hi-valaligazgató intézkedett, hogy ít MÉP szombat este fél 8 órakor a párt Kölcscy-utca 2- szám alatti ha lyiségébcn megfelelő díszes keretek közölt adjon örömének és hálájának kifejezést és ünnepelje a hazaérkezett szent magyar földel és édes
magyar testvéreinket.
A pártvezetöség felkéri a Magyar Étel Párt tisztikarát és minden tagját, hogy a szombat esti díszülésen minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek.
nemzeti zászló elütt és tanúságot legyenek magyarszerctetÜkről\' 1U »z első, második körzet és az i/r. elemi iskola növendékei, a [eljes tanító-icstületlcl vetlek részt a hazafias Ünnepségen.
A magyar nemzeti imádság után Szenlimrey József első körzetteli tanuló kedves melegséggel szavait e\\ egy hazafias költeményt. Eichner István az Izr. iskola növendéke szép lendülettel dekáméit egy alkalmi\' verset, mely után Fíló Ferenc, u mőf* sodik körzet igazgatója nagyszerűen felépített ünnepi beszédben méltatta a magyar zászló jelentőségét, örölhír jnel emlékezett meg a hazatért &> délyröi és hazafiságra és zászlóiisz-tcletie buzdította az ifjú magyarokat. Majd Szántó István első körzetbe!! növendék Zsigmond Józíef-né igazgalóné versét adta elő magyiaj" lelkesedéssel. A lélekemelő ünnepség a Hiszekegy eléneklésevet éri véget.
Kexdödik U m 12
mm lestőTeT.
Tornaio Imlirirtu az „IDEAL"-ban.
Hogyan fogadta Göcsei Erdély visszatérését?
Néprajzi tanulmány utunk kis göcseji állomásai is Iwmiar megtudták, hogy femet szétpattant egy másik trianoni bilin esünk, tneiy Erdélyt és o izép Székelyföldet leláncolta 20 éven ke. resztül, \'
Augusztus utolsó napja van. Inkább őszi nap, mint nyárvégi és iu kora reggeli órák szolidmosolyu napsüléslwn indulunk a délzalai községek látogatására. s01 máson látunk először nemzeti lobogói a házukon. Az cmlxc.Qk nem síelnek földjükre, Egy kocsi körül többen állnak és tárgyain >k. Nem nehéz kitalálni: íuiröl. űröm gyul ki mindegyik szemében. BOcsehelycn |s. mer ősök fogadnak bennünket. A Jegy. zöi irodában élénken érdeklődnek Erdélyről. Poláo az nJoft szegélyező diófák gazdag lermésu (ez rtfkaságt) közül mosolyog egy apró nemzőii szinti zászló. Lebenye már színesebb képel mulat. Nogy a forgalom, a piactéren alkudoznak és lárgyauvik a napi ese. menyekről. Arad, Temesvár — halljuk csendcsen, szomorúan. Mworátkán ny» goduui kaszálgató magyar! gazdától érdeklődünk a .legközelebbi község hol-léiéről. Gyorsan titbaigazitásl ad, majd kérdezősködik, hogy mit knphink vjsz-sza Erdéllyel.
Csörnye földén rilka régi harangláb kerül fényképezőgépünk leneséje vié & közben platinátok alatt körülfognak az érdeklődök, Kimondjuk, amit a láv-irali jelentések hoztak.
Tormaföldén beinvitál az egyik gazda fele-ségo. ügy fíuUü leány régi lérkéjH\'-1"! szalad. Az iskoíui térkép szakadozott, érdeklődnek, merre vonul az uj halár. Készséggel berajzoljuk az uj határvonalai, bár néliul tévedünk a mi javunkra néhány négyzetkilométert, de nagyjából meghúzzuk a vonalat, Nagy az öröm a hatalmai terfűel visszajöttéliok láttára.
Széosisziget előtt a szomulyes és inegdiizadt Kerka olvíMe a hidat, szük-
ségindon Jutunk át a fatlobogózolt községbe. Kis pöttömnyi clonústák énekelik vékonyka hangon:
Turul madár szállj,
Sehol meg no állj,
Vjdd el u mi luxiietünk,
Lesz még magyar nyár,
Lesz még kikelet Kolozsvár felett,..
Ünnepélyes pillanat.
illendő . Dicsértessék. 4kel köszönnek a gyerekek. Mindenütt udvarias és előre köszönő oml>erekkcl tiUálkozunk. ¦Máhonfán a községbiró (ette ki a zászlót mikor odaértünk. Lentiben már nagy az érdeklődéi\'. Újságokat kapkod-nalurféjjel, motor a 10 órai vonat bc-szaSrd. Indulunk Helés feló. Hédiescu a közel 150 éves templomon Játunk lobogót, majd a sárdi-rétek viztengere fogad bennünket, ugy hogy Szijjártó-házán gyalogosan bt; sem lehel menni a íaluba. Az utal elöntötte a vw. A lelkiismeretes Ttözségbiróhoz eljut inimKii rondelkezé-s ós uir, most először igazoltat beiuiünkel és csak ezután érdeklődik, öreg nyolcvanéves embert tálunk wíp\'ik öst göcseji •ház udvarán, aki egy szekercével ágakat vagdos. Kömiybe-lálwd az öreg szeme, mikor kérdezzük tőle, hogy inti érez Erdély vissza térésekor. Klmondju, hogy Szabó Pálnak luvjak, dc öreg kom ellenére 0 is ej. [mejuic a felszabadult nsugyor területre.
Lent iszom butlielyx-n egy fiatU társa-ság érdekiőílik a bevonulás időpont-járói, majd Mumor-ban a gyerekek könycjrgik el a nemzeti szinú kokárdánkat, CSÖmÖdérben az egyik gazda u Itanság visszatéréséi-öt beszél, alig tudjuk megérlelni >ele, hogy Lrdéty északi része és a Székeiyíőld került vissza. Pákán u boltban nataknas vit"
A nagykanizsai „hékingesek" csütörtök este 8-tól 9-ig „imaórával" adnak hálát a plébánia templomban Erdély hazaérkezéséért
Katolikus ifjak é* férfiak megmozduláaa
Az ujabb honfoglalás, ilielve bon-szerzés örömében szolid fénysugárként hat a nagykanizsai KIOH vezetőségének akciója: a katolikus ifjak és katolikus férfiak »imaójávali adnak hálái a magyarok Istenének, hogy megengedte érnünk erdélyi testvére-
ínk rabbilincseiuck Széttörését é* fel-szabaditását. Azért holnap, csütörtök ^\'sle 8 órL ól 9-ig a pleb-,Í?iiatempfoml. bon hálaadó >imuórát< rendez.
Az esi néma csendjében, távol az élet zajától, a térfiié^ek magátta
szálltán felemelkedik Urához és forró Tedeumoi mond a üwigyor testvérek visszaérkezésééi!. Egyúttal kedvez<í
gyónásí alkulom Az eJsőpénteki szentáldozást felajánlják Nagyma-gyároxszág teljem féltásnadólsáórl.
A KíOE ifjú magyarsága jniJÜext olt tesznek a O^do-tugok is nfigyí számban t-s .mjindazok a katolikus kanizsai férfiak, akiknekszivük-lelkük jBpszeforr .egy szent érzésben a kérészi és a magyar trikolór alatt: Nagym agyaroivszágéri |
A KIOE Utkérsága többezer röplapon hivta meg a nagykanizsai ifjú magyarságot é-s férfiakat a csütörtök est! csendes hálaadásra a fc-lenciek plébániaicmplomúbuu.
Városi IWozaá. WT Még CSgg ma, szerdán A legnagyobb magyar filmsiker. ZHahy Lajos regénye.
Halálos tavasz
A főszerepekben: Karády Katalin és Jávor Pál Ezenkívül: Aktuális Híradó.
ElAadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor
A nagykanizsai elemi-iskolák évadnyitása az Országzászló előtt
194g szeptember 4
ZALAI KÖZLÖNY
¦
FERENCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
Tankönyvek
a kultuszminiszter által megállapított mérsékelt Arakon
minden iskola részére.
Előírásos iskolai Iro- és rajx-ax«r«k, fOixeUk, továbbá Iskolát táskák, kfinyvbfiröndftk,
iskolai legtartósabb klvltolll kftnyv-uktatáakék
logmóllányosabb árakon
alakul ki és iit döntőbírói szereivel kell lielolteni. A rosaercs és a kovács az örök ellen re\'ek. IX- ök is megnyugszanak !1 dt\'nlésb.n.
Uspén a korcsmálttin hatalmas U>. I meg verődik össze. Várják a líl óta iri perci liiiekcl. A llunya\'dy induló pattogó ütemei hangzanak a rádiúlK-n. az egyik fialni koriul a biráljnv.l. Nngycn józanok és lelkesedés csillog a szo-luOkben.
Gyönyörű crdökoszoruzla zalai vidéken sutiam lik gé|műkkel. Az erdők fái csendesen sutiognik. Talán üzeunPk. Talán igy fejezik ki örömfikol 6s küldik csendes nyárvégi söluijlásaikal Ke. lel leié " lestvérerdökhöz. Azokhoz, amelyeit visszatérlek,
K. NAGY LÁSZLÓ
__ Nemes Nagy Ernő volt
ISIS. H. 1. J szegedi 5. honvéd .gyalog-
- ezredboll tart. zászlós
12. repülőszázad megfigyeli
mini
lisztje a legnehezebb viszonyok közölt ismételten rendkívül értékes\'jelentéssel és csekély magasságban készíteti kitűnő féiiyképfclvélelokkel tért vissza kírlde-lésébfil. Ezen a n&pón is szokásos hősiességgel és hidegvérrel, oldotta meg o ná bizolt faladatot Gépét az ellenséges Imrei gép megtámadtNagy zászlós elfogadta !1 harcot s nz ellenséges repülőt hamarosan visszavonulásra kényszcrilet|o. Az ö gépét is igen sok találat érte, <[e azért,Inba nélkül szállt le » kikötő helyen. v
Ismételten tnniis\'tolt hösiességéérl 6s jószolgá la Iáiért a nagy ezüst vitézségi éremmel lüntolték ki.
Önfeláldozó kölc!&s.séfcíe3j<*iicWölti\'lt tanúságot e naj)Oji Vörös Péter volt szegedi 3. honvéd huszárcziedlH\'li larl. tizedes. Ónként jo\'cnlkezetl. Tizenkét unberl>ől álló járőrével a Noagia liís-Irizii torkolatánál húzódó völgyben járőre élén haláhnegvolö bátorsággal r0I>-1ol| a.tiilfrcjü ellenségre. Vörös tizedes Súlyosan megscl>esült, de tovább harcolt és az ellenségei álliísál>ól ki is vcrlo. Ezért a hőstettéért az arany vitézségi érenmiel tüntették ki.
Naptár: Szeptember 4 szorda. Rom. kat. Vlt Róza. Protestáns Rozália. — Elul hó 1.
Qöztardö nyltvii re«cl 6 órától Mta * óví-ír (hótM, «mrda, péntek délután kedden Bgóax mm nAksftkV
Steaua olajok
bizományi raktára. Emergé gum ih»j tout jak kápviseBete.
I
Az erdélyi revízió a számok tükrében
1,155.000 magyar és 2,197.000 összlakosság tér vissza az 1910-es népszámlálás adatai szerint
:Még az öröm mámora ég a szivünkben, mikor az uj magyar halár felett végigszántunk böngésző ujjunkkal n Szalmárnőiuetl, Nagyvárad, Kolozsvár Jós u messzi székely községek neveit találjuk a visszatéri ősi magyar földön, fis már a számokai keiessük. amelyek a nyilvánosságra hozoll uj magyar-
román határ alapján feleletet adnak arra, hogy mit kaptunk vissza s mi Uiarádt a határon tuL 1
Az 1910-es magyar ós az 1930-as román népszámlálás adatait összevetve a nemzetiségek szem non íjából a következő kép lárul elénk:
Visszatart az anyaországhoz:
magyar német oláh egyéb
lí)10: 1,155.000 1030 : 938.000
93.000 75.000
899 0C0 1,111.000
50.roo
209 000
A magyar határon kívül maradt;
1910 : 503000 1930: 415.000
4H3.000 468.000
1,922 000 2,095.00)
ÍM 000
230.000
Össz. népesség 2, 197.000 2,333.000
3,042.000 3.208.C01
Tehát az imo es népszámlálás alap. ján rélmillió magyar marad az elszakított Erdély tei-űlelén s ha chlioz hozzászámítjuk az ökirályságbeli magyarokai, közel báronmegjed millió testvérünk mamit lovál>bi,i is a román állam térületén Lelni, Ez/el szemben az uj Magyarországon is egy millió oláh murád.
Arad és Brassó elvesztésével nu\'g az 1930-os román statisztika szerint is II, illelö\'cg 21 ezer magyart veszítünk üt, A határon tol maradt Arad Vármegyében pedig szintén 122.000 magyar.
Országunk lerü\'cti nyeresége körfrl-1 jelül .11.00» négyzcikUoméler, az oláhoknak maradt 59.000 négyzclkilomé. ler, lehal több, inS|n|l a foto a Trianonban elrabolt lenyelnek.
Teljesen visszatért l\'gocsa. Szutniár,
Máramaros, Szilágy, Beszterce^ Naszód, Szolnok.Doboka és Moros-Torda vármegye, nagy részi visszakerüli Háromé-szék és Udvarhely megye, továbbá erős csonki!ássa) Bihar, Kolozs vármegye,
A visszatart luigyobh városaink lakossága és ihagyarsága » kél népszáin-tálás szerint:
1910. 1930.
ísw.lli. migyír íih.IíV mtgyír Nagyvárad 64ie9 58421 82667 55039 Kolozsvár 60808 100844 50704 54776 Szatm.-ném. 34892 38094 51496 30398 M -vásárhely 25517 22790 38517 25359 Márm.-szlget 21370 17542 27270 7014 Nagykároly 16078 15772 16042 9912 Naeyszalonta 15943 15206 15297 13053 Sz.-udvarhely 10244 5888 8518 7295 Qy.-sztmlklés 8905 »M9 10355 P421 Scpsiszt.-gy. 8665 8361 10818 8353 Zilah 8062 7477 8340 5*31
Hogyan lehet a felszabadult területekre utazni?
napjától szárntftott 30 napra beutazási tilalmat rendelt el a honvédvezérkar főnöke.
A halálozási vagy nemzetgazdasági szempontból szükséges beutazási engedélyeket egy fénykép csatolásával Nagykanizsán n helybeli rendőrkapi. tánysághoz kell benyújtani, ahol véleményezés cselén továbbítják a ve. zérkarhoz.
A harminc napi utazási tilalom után is igazolványhoz lesz kötve a felszabaduló területre való be, U\'ietve kiutazás.
A honvédvezérkar! főnök rendeletet adott ki, amelynek értelmiében 11 felszabadult kelctihagyaronszági és erdélyi részekre akár szolgálati, akár magánügyben csak a honvédvezérkar főnökének engedélyével lel el utazni,
A záróvonalai csak\' a kijelölt halárátlépési pontoknál lehet áttópaik A szolgálali ügyben utazók okniá> nyalt nz illetékes minisztériumok közvetlenül küldik meg a vezérkari főnöknek engedélyezés végett, inig a magánügyben csak közvetlen hozzátartozó igazolt halál esetében adnak ki engedélyt, miután a bevonulás1
Oz-t, a színes csodafilmet nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden hélen két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői között.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygott:
Dr. Schiller Vilmos, Nádor-utca 8. Szakonyl Oyírgy, Csdnyl L.-u. 81b.
Az amerikai filmgyártás legnagyszerűbb alkotását, az élö szereplökkel meLelevenitett színes mesefilmet, a gyönyörű Oz-t nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink. A felejthetetlen szépségű filmet csütörtöktől vasárnapig mutatalja ba a Városi Mozi. Az utalványok vasárnapra nem éivényesek.
Az Ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosullak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
Ballonkabátok FolöltSk
impregnálása
PáLCSICS-nál
Telelőn : litici 533.
Teltion : gyir : 344.
& tflzlfakereskedelem szabályozása
Ma jelent meg a tűzifa kereskedelem szabályozása tárgyában kiadott rendelet A xendc\'«t szerint az országot tűzi fónagy kereskedői körzetcknsf oszlottak- Az egyes körzetekben csak a nihiisztérjum, által kijelölt nagy,-Illetve kiskereskedők árusíthatnak tűzifát. A tüzifanagykereskedői kijelölésért a minisztóriumhoz címzett kérvényt az Illetékes iparhatósághoz keüi benyújtani. A helyi iparhatóság véleménye alapján október 15-ig ki>. jelölik a tüzifot árusitó kiskereskedőket Is. ;
Az egyik tüzifaköizeiből a másikba tűzifát kereskedelmi vagy ipna-i célra átszállítani nem szabad. Az uj bej oszlással a fa- és szén nagy kereskedef. lem is keresztény kczekbte kerül-
Szerda
AlUndó mtjanftánok hétkfimapokou Bndaptwl I. mflsorán
(1.45 Tóm*. Hirek. KO^mén^k. HanglenwBClc, — Után* étrend. — 10 Hirek. — 11.10 NeniDCtköai tíij«1«5-stolgilat, — ia HarengSEÓ. HhnnuW. rdőjftragjetaités. — 12.40 Hírek. — v.v.10 Időjelzés, idő jrkrás jelenté*. — 14.35 Hirek. — 14.45 Műsorismw-tetes. — 15 Arfolyftmblrek, pi«cl Arak, é^miszfarirak, — 16.45 IdŐjehtéa, ldö-J Arás jelentés, hirek. - 17 Hirek Ták és nmgyiij\'-orosí nyel vető, — 19.15 Hlrtk, — 21.40 Hírek, időjírásjcicuté*, hírek Ktlovák é« magyar-orosy nyritvco,
BUDAPEST r.
17.15 Kiss I^ijos cigányzenekara — 18 Ifongképek oz Országos Ifjúsági labdarugók cdzőtáborálió). Beszól Plu-hár István. — 18,30 Grieg-hnngtemezek.
— 19.25 Schusnann: Karnevál — 19-55 Külfifeyi negyedóra. — 20.10 Operett, részletek. — 21.40 Hirek, Időjárásje-lenlós. ~ 22.10 Bura Sándor cigányzenekara. — 2320 TánoHömezek. BUDAPEST IU
19,30 Felolvasás. — 20 Hirek. — 20.25 Felolvasás. — 20.45 Kamarazene hanglemezről. — 21.45 Időjárásjekntós.
Csütörtök
BUDAPEST II.
10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás. — 1210 Németh Anna zongorázik.
- 12.55 Riller Irén énekel - 13.30 Iji-knlos Tóni és lakatos Misi eigányzeno-kara. — 10.15 Ruszin iitüJgatókaitilí.
Í7.15 Az Óbudai Dolkoszorn Énekkara. — 17.40 Pécs és a Mccsolc. Szabó Pál Zoltán dr. flöadása. — 18,10 Közvetítés a Fényes nagycirkuszból. Bő-szél Budinszky Sándor. — 18.30 Hon-védmüsor. — 19.25 Délután négykor. Hangjáték egy fclvonáslwn. —. 19.55 Utádtó a rádióról.;— 20-05 Csajkovszkij: IV. szimfónia. — 20.30 Báró Bánífy György- dalai. Kóréh Endro énekel, kisóri Sáray EleJnór cJgilnyzenekSoi-a. ~- 22.10 A Chappy lánt-zenckor. — 23.25 Toki-Horvátit Gyuta uigiinyzeno-karia. ; .
BUDAPEST 1.
16.15 Jazz-szajnok lumglemezröL — 19.30 Sclundovszky Wolf Pát méty-hegedün jálszik. — 20 Hirek. — 20-25 Dr. Ilalteuberger MüiAIy előadása. — 20.50 A Rádió SzaiöpzeueLkftra. — 21.30 Időjárásjetentós.
4139
ZAIM RÖZLONYI
Tolltlsztltás kg.-ként . : 1.40 P
vargánál
SKJH: Ml) H.-ul 2. EyirfAp: Sujllji Ii.
h
Mohácsi csapat Jön vasárnap a Vasúthoz
Vasárnap az NVTE csapata játszik hazai pályán n Mohácsi TE csapatával. A mohácsi cgyflttes előszűr látogat cl Kanizsára, igy kíváncsian várjuk az illeni szereplését. JósLitoklia pom )>o-csátkozliatunk, meri seiu| a Vasút ösz-szeálUláKál, sem az idegen csapatot nem Ismerjük, A keddi edzésen sokun intyjetanlek a vasutas játékosok közül. Tenneszctosen még mindig az elvesztett mérkőzésről, annak hibáiról vm szú. A Vasul azonban kiheveri ezt h kezthll • kisiklást, és reméljük már vasárnap bizonyítékát adja, hogy méltó cisö-oszlályu csapat. A vezetőségi körök nyilatkozata szerint egy-két poszton változások lesznek, a csapatba több ftalal játékos kenu 1», Természetesen ezt a Irissitést jó fiatal játékosokba értjük. Végről
A ZMNTK csapata Bácsalmásra utazik vasárnap, Nnni vagyunk optimisták a kerület egyik legjobb csajjalávnl szemben, "Mert kézben tégy kétszázkilo-mélercs ut esik, ami megviselj fiatal erőinket.
Reméljük azonban a ZMNTE ennek dacára is derekasan megállja a helyét a bácsalmási pályán.
im
A keddi kanizsai országos vásár
A tegnapi nagykanizsai országoí vásár közepeinek mondható- AUat-miul kirakodóvásárban egyaránt. Minlha nem lettek volna annyian a máskor a vásárt gombaniódra ellepő zajos kikiáltók seregéből. "Vezetett a rövidáru, textil. Ezzel szem* ben üzleiefnk "\'lg érezték, hogy országos vásár vnn. Az állatpiacon fel-hajtoltak 960 szarvasmarhát és 450 lovat. A kereslet elég élénk voU. Az árakban lanyhulás áBott he, az .előző vásár áraival Szemben.
(—) Ingyen vetőmagot kapnik a repoetermelők
A repcetermelés elősegítése érdekében a földművelésügyi miniszter elrendelte hogy a Futüra vidéki fiók-intézetei ulján katasztrális holdanként nyolc kilogramm nemcsilctt repcevetö-naigol bocsásson azoknak] a gazdáknak a rendelkezésére, akik földjükön repcéi akarnak termelni.
filmek,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
vastagh Nagykanizsa.
Ablakon mászott be és fosztotta ki a lakásokat egy fiatal leány
Még cs«k 16 éves és máris olyan multru tekinthet vissza, amilyenért >jól dolgozó* és íkitiinö gyakorlattól* rendelkező »vagányok« is rnegirigy-lönék. Pedig tisztességes szülök gyermeke. Otthon csak jót látott. Legfeljebb, ha a szegénység és kenyérért
való küzdelem iusáját látta, amit szüleinek vivnia kellelt, hogy a kis családot felneveljék- »Az alma me>z-szc esett fájától* - varHálhulnók
az ismert régi magyar közmondást-A 16 éves leánygyermek, akiről ma szó van, elkalandozott otthonról, szülei mii sem: tudtak arról, mig ük keményen dolgoznak, leányuk végigjárja a szomszéd községeket és •helyszíneli*, a házakat, lakásokat és ahol megfelelő és alkabnes köiüi-nxényekel látott, ahol nem voltak otthon: az ablakon ál bemászott u lakásba és .ami csak kezeügyébe ke-
rült, magával vitte »njandckba«. Ki zékény kárt okozott mindenütt, ahol »látogatásaiU végezte. Ruhanemű, fehérnemű, gyürfl, ékszer pénz: nem volt válogatós a tárgyakban. Egyr; másra jöttek a feljelentések, .mig egy szép napon a 16 éves abluk-mászól elérte a végzete: csendőrkézre került, amely a fiatalkorunk bírósága elé állította.
Ügyéi dr. Révffy Andor törvényszéki bíró tárgyalta, aki elöli a meg.
tévelyedett fiatal teremtés mindent beismert. Mikor megkérdezte töe az eljáró bii\'ó, miért .lopott, miire for-\'düotta a pénzt, nem tudott választ adni.
A fiatalkorunk bírája tekintettel volt a körülményekre és azért most még javító nevelésié íléltc. Mig meg. érkezik.valamely javítóintézetbe való beutalása, a 16\' éves ablukmászó a
fogházban vau őrizetben.
SAJÁT KÉSZITMÉNYÜ
ISEOLATASKÁK - AKTATÁSKÁK
olcsó Árban, jó minőséoben
hamburg-nál »L«!! f.
I
SZÚRÁS
Cyiúf. lieqlewcU IüwÁh csodálatot- iUie
megengedve!
A 2aíai fí&Mnp 30) up6U-ugé*yc
Addig töprengett Uencz Károly, amíg i mentőére te támadt. Vasárnap délelölt ! volt. Ebben az idöl>cn a Ludovikán 1 úgynevezett ruinlivlvás, van. Ilyenkor kijárnak az összes kalonai vivók asz-szóziii. ltorsódy Laci, u f ö vívóin esi er« régi ciniborája. Villamosra ült. kiment « l.udovikám. Kitörő örömmel fogad-Iák a régi vivöpajtást.
— Hég nem voliál üi, mi ütött Leled, hogy kijöttél?
Ilon ez szerényen mosolygott.
— Gyakorolni szereinek. l;gy tuasru! Mindenkivel vivők, dc\'esak egy tussig.
— áriért éppen egy tu&sig? — kérdezgették. [
Hcucz nem mondhatta, hogy azért, inert holnap is egy Utalg megy a vívás. Csakhogy a holnapi párbajnál az első tuSS a hahWt jeK-ntlcli.
— Kél korsó sört fizet a vesílos!
A vivók sorra álllak ki eLOLc. IlCncZ valamennyit megvágta. A*ok álmélkod-va nézlek, milyen becsvággyal viv a lialal képviselő. Az egyik kesernyésen megjegyezte.
— 1,\'gylátszik ebből " Károlybéft smucig fráter lett. Retteg attól, hogy két korsó sört fizessen. Azért fokszik
lüa: lóetth AtuU
iigy bele az asszékba...
Ilenr/. rejtélyesen mosolygóit. Hiszen, ha azt a hoUlUpi párbajt is a soriért vívná ...
Amikor felöllözőti és ke.el sZoritolt vivópajlásaival, diadalmas érzés költözött belé. Biztonságérzet, optimizmus, önbizalom. A legelső katonai ylyók-it mcgvágln. Mi történhetik vele?
Alig távozott, esengett a telefon a t.udovika Akadémia vívótermében, U:>r. sódy Lászlót, a katonai fővivAhieslci t kérle telefonon Nyiry altábornagy, ki-rályi biztos,
— 01\' járt maguknál Htncz Károlyt
— Igenis...
— Tehát maguk gyakönWak a icl elüssél. Aki holnap párbajozik gróf Keg. levieh Istvánnal.
— Mi ezt nem tudtuk ...
Az altábornagy hangja fenyegetően recsegett a telefoniam.
— Fegyelmit fog k.tpni. megérleltél — és letelte a kajgylO.
Uvsauís után - vcMgMhí
István grór öt után nunl Tel a ka-szinóbn. Kedvetlennek látszott Azt hifitek, a holnapi párbaj idegesíti. Pedig egészen más bántotta. Délután megjelent a lakásán egyik uzsorása. Körül-
1840. szeptember 4.
Iskola- és ovoda-táskék, bőröndök, retikülök, pémtárcák
legolcsóbban TEUTSCH drogériában
a félemeleten.
LAPZÁRTAKOR:
A román kormány lemondott
Bukarest, szeptember 4
A Gigortu-kormány le-mondott. A király a lemondást elfogadta. Az uj kormányt valószínűleg Anto-nesou, ¦ Vasgárda egyik vezére alakítja, meg.
menyesen besZélt, nehezen nyögte ki mondókáját.
A gróf ur ne haragudjék, no értse öt félre. 0 igazán nem nkar rossz.it De délután a kávéházion, abol alsóim szokolt. persze kicsiben, félfilléivs poénok!).n azt mondta i Kelemen, hogy II gróf ur holnap párbajozik,
\\ Kelemen megbizhalall n ember, nem leltei adni a szavára, de azért ö mégis gondolta. Feljön » gróf úrhoz, :> ugyanis családos ember, kél Miit nevel, az Aladár jövőre már az egye. lemre jár, arra gondol, hogy falán a gróf ur nem veszi rossz néven, még egy aláírás kellene u vallóra. Mfvrt, ugy.e, a gróf ur nem baragndbatik czérl, párbajban minden inegtörlénlic. lik. például egyszer Nagykállőn a kör-orvosi megölték párbajban. Isifln őrizz, " nem akar remekel fesl/ni a falra, biztos benne, hogy a gróf ur sértetlen marad, de mégis... valló «z váltó, párbaj az párbaj, igiz, kegyelmes uram? Ila lebelségos lo:ine mégegy tiláírás, ő a jövőben is szívesen * folyósít-.
Kcglevieh csuk bámult. Aztán ajtót mulatott és egy szót sem szólt.
Az uzsorás mély liajlong.ísok közölt liálrált kifelé.
A gróf behívta inasát.
— Nyisd ki az ablakot, szellőzd ki szobát. ¦ i
A . kaszinóba feljött gróf Károlyi György, Keglevich cgvik segédje. Félre-últek. Próbálta István grófot meggyőz, ni. Az ellen fél, a tulajdonképpeni sértett, enyhíteni akart a reliefeteken. Egyezzék ö is bele,
lííglevicl) olnérniloliu barátját,
— A rellételek azok maradnak, amelyekel írásban lerögzítettem. Azokon ném változtatok. És többet nem akarók az ügyről beszélni. Az az ember
zt mohdta, hogy...
Elnémult, Nem tudta kimondani, nem tudta megisméieni llenez Károly sértő szavait.
oHivIa I"erezel Dezsőt billiárdozni.
SzázaS |>arlil játszottak, A gróf ingujjr.t vetkőzött. I\'edánsul krélázoll A golyókat megvizsgálta, az egjiket csorbának találta, ujai kért. Aztán megindult a játszma, István gróf tlgy játszott, mintha a partitól függne sorsa, M\'inden lökésbe l.clofekfutt. Nagy fölénnyci nyerte ir.eg partiját. A játszinál tótibeu nézték. A parti után Tisza István tioz-zálépelt,
— Holnap reggel .\'esz a párbajod?
— Igen ... Komoly párbaj.. ,
TFolyt. köv.)
Jóminöségüférfikalapok p290 •161 kaptatok
Divateeapnok, Ffi-ut 6,
Julptajayi iilpfcl
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
194Ö. Izéptémbcr
2alai közlöny
Előre magyarok!
Előre magyaroki Kárpátok ormára, tiiv a székely testvér, hallgass a szavára. Nekik már elég volt husz év szenvedésből, Nappalok, éjszakák örök rettegésből.
Meghallgatta Isten imádságos szavuk, Fohászkodó lelkük, erős akaratuk. Nagyasszonyunk segíts I kérünk mi ma\'qyarok Borítsd ránk palástod: Előre Magyaroki
_ E-t
— (A rendőrkapitányságról)
A vidéki főkapitány" vitéz Czégényi Karoly renu^rfÖtWíigyedŐl, u nagykanv zsar őrszemélyzet páranesnokit Szatmárnémetibe helyezte az oltop újonnan .szervezett ix-iidörkajütáiiyság óiszcmély-zelének jMiraucsnokául. Czégényi fölei, ügyelő tegnap délután .már m is hagyta Nagykanizsái és a kijelöli állomásra utazott, ahonnan a honvédaéagvl együtt bevonul szülővárosába, Szaunáméme. líbe. Vitéz Czégényi Károly tlz esztendőn ál .szolgált u nagykuaizsui kapitányságon és ezen idü alatt közmegelégedésre ténykedett. .\\[int a ref. egy. liázKözség prezsbitere nagy Lelkesedés, sel szolgálta egyháza ügyét. Elutazása előtt a iiiuidőrtLsztűw, a ueteküvUistold, a segódlu«ilaü tisztviselők és az Őrszemélyzet melegen búcsúzott ej töle.
— A vidéki főkapitány dr. Borsy Béta rendörfőflelügyelot, « kanizsai rendőrségi internálótábor parajaeaiokát Nagykárolyba helyezte át ¦ őrszemélyzeti ptt-ramsnuknak, Dr. Borsy ÍŐíeíügyelő ínég csak rövid idő óla szolgál a kajij-z-sai kapitányságul). Az őrszemélyzetnél is történtek átlteiyezések Sepsiszentgyörgyre ós egyéb áüomáslwtyekre.
— (Megalakul Nagykanizsán la az Krueiyi Szövetség)
Az erdélyi eseményekkel kapcsolatban az egész országban lendületesen folyik az i-xdelyi Szövetség megszervezése és liálözatának kiépítése, a nagykanizsai főcsoport íűcgszers-ezése is folyik nagyban, előmunkálatait most fejezle be dr. Tholwy Zsigmond ny. poslahlvalali igazgató, akihez bejelentetlek csatlakozásukat Zalaegerszeg, Kcszlhftfy, slb, erdélyi férfiúi is_ Az Erdélyi Szövetség rövidesen megalakul Nagykanizsán. Ez ügyben készséggel •szolgál felvilágositássid dr. Tliolway Zsigmond, az előkészítő bizottság vezetője i^te-efon 339 sz,).
— lOrvo&I hlr)
Dr, KaflU Nagy Gizella fogorvos folyó hó 5-től toiyó hó D-ig rövid szabadságra utazik. , ,
— (Bclratás és tanévnyitás a gimnáziumban)
A nagykanizsai kegyesraidi gúnná-
zium igazgatója költi, hogy a bririSá-sok li-ún és 7-én 9—12 őráig feszneí, 8 án föl íl órakor lesz u Vem Saju-lc, míg 9-én nyolc ómkor megkezdődik a rendes tanitás.
— (A regi épületben nyílik meg a zeneiskola)
A Városi Zemlslwlabnn; a bejrautaok az értesítőben részleiesen közölt Időpontban, ü án. ás 7-én lesipek u Királyi Pál utcai régi épületben. A tanítás B egyelőre a régi épületben lesz.
— (Haitos Erzsébet nyelvtanfolyamai)
oa iskolaévül újból megkezdődnek. Felkéri ezéri német ós angol nyelvet tanuló volt tanítványait, hogy az órák beosztása végett mielőbb jelenjenek meg nála, Erzsébet tér 18. szám oiatt, aliol uj növeudékok felvétele is történik. ..itt ii U Usl
— (ZsUegerszeg örömünnepe)
A megyeszékhely közönsége Erdély egy részének és a Székelyföld vissza-térésének öröméne fáklyás felvonulást rendezclt. A felvonulást u zfllaegcrizo.íi cigányzenekarok együttese nyl-totia meg, amely állandó
pattogó adutokat játszott,
majd az iskolák ós ÓSizes egyesülő ek, Wlülelek vet lelvouiulásban. A vármegyc-*. Bnuid Sándor alispán intézeti lelkes beszo<|et a tömeghez, majd az Országzászló előtt lefolyt ünnepélyen énekszámok és szavalatok közben dr. Arvay László vm. tiszti főügyész mondóit ünnepi lueszedet.
Fáklyás, zenés felvonulás
Lesz holnap, csütörtökön to,io 8 órakor Nagykanizsán Erdély északi résztn-k és a Székelyföldnek\'visszatérése alkalmából. A zenés fclvonnláM Q lUigykani-zsai leventezenekar rendezi, míg ugyanükkor n klskanizsal Io\\-enlezenokur J,e-tenyéu végez hasonló szolgálatot. A zenés felvonulás kózlwjn az Ország-zászlónál ünnepség 1» lesz, amelyet holnapi siámunklmn rész le lenen ismertetünk. \'_
— (Bárd OyÖrgyné és Bárd Éva)
német, angol, francia nyelv és keres-kedelini levelezés tanításai szeptember lén megkezdték. Kérik tanitványaikat, hogy órarendezés céljából jolentke/.. zenek (Kisfaludy u.á). (:)
— (Anyakönyvi hiiek)
Nagykanizsán az eUnult héten kilenc gyermek született, négy fin és ót leány: Balogh József banktisztviselő és Mészáros Matild-nak rk. fia, Vári Ferenc cipész segéd és Imre Annának rk. leánya, Sólymos János darálóntester és Benczik Katalinnak 1 rk. leánya ós 1 rk. fia (ikrek), Boha János m. kir. Usztbelyet-les és Mikö Rozáliának rk. fia, Baj József hentes és mészáros segéd és Tóth Juliannának rk, leánya, Németh György Miáv alkalmazott és Kálovits Erzsébetnek rk. leánya, Baj/.ik Isiván téglagyári munkás és Deák Margitnak rk. fia Házasságon kívül születeti egy leány.
— Halálozás volt 7 esetbe": Kovács
Jáuosnó Hokmasm luUftnnp rk. 19
éves, Özv. Horváth Jánosáé PLander Anna rk. 80 éves, Sólymos Katalin rk. 1 napos, FOrkOs Ferenc tanuló rk.
Nem akarta megvárni a halált:
felakasztotta magát egy 84 éves balatonmagyar ódi asszony
özvegy Dávid Vendelné 81 éves asszony hozzáiartozóinál lakott Bu-latonmagyaródon- Az idfts JOSszpny az ulóbbi időben folytonosan betegcs-kedett, ami nagyon eJketüLrehetto. övéi vigasztalták, de Dávidnén busko-morság vett erőt. Tegnap azután egy óvatlan pillanatban, amikor a ház-beliek nem voltak otthon, az idős usszojiy felment a padlásra, és n gerendán levő vasszög1\'* hurkol kö-Lött és felakasztotta magát. HozzáH
tartozói csak akkor akadtak rt\'á,
airrikor mar netni volt benne élet Jelentelték a kiskomáromu csendőr-őrsnek, ahonnan egy járőr megjelent az öngyilkosság színhi-lyén, aki\' a 81 éves asszony öngyilkosságát telefonon bejelentet Le a nagykanizsai kir. ügyészségnek- Dr. Lengyel Károly ügyészségi elnök - miután kétségkívül öngyilkosság Cseie forog fenn ~
megadta az engedélyt a holttest eltemettetésére.
A íelsőzsldl sógorgylikosság bfinflgyének tárgya-lásával kezdűdlk a törvényszék eszi cltxlnsa
Dr. HCnnlg Alfréd törvényszéki elnök nyugalombavoirjlása íol,V«áa, a szünidő alatt, a m-ig a nyári szabadságán levő törvényszéki elnökhelyettes, Makáry Vilmos tanácselnök bevonul és átvt»Zt hivatala vezetését - dr. Réyffy Andor kÍB*4örvényszéki bíró végzi a törvényszéki elnöki teendőkéi.
Szeptember 16-val kezdődik u tö^
Vényszék tiszt ciklusa, amikor a birói kar minden lngj« már bevonult szabadságáról. A bliuletőtanáos első tárgyalása Szíj Miklós János felsözsidi
lakos bűnügye, akit a kir. ügyészség szándékos emberölés gyanúja miatt perbe fogott. Szij MiKlós Gergely ugyanis sógorát, l\'rupli Józsefet e<z év június 16-án ugy összeszűrt a, hogy az a kapóit sérülésekbe belehalt. Szij a osendöri kihallgatás aikűfciuV val azzal védekezett, hogy sógora támadta meg őt először " késsel és ö ezt kicsavarta kezéből és saját életének védelmében használta sógorával szemben,
A törvényszék Számos tanul idézett be az érdekes bűnügyi tárgyalásra, «aneiy 9 órakor kezdődik.
kultuszminiszter által megállapított
mérsékelt árban
az összes iskolák részére.
Az előirt szabványos füzetek, táskák körzők és az Összes Iskolacikkek méltányos árban
K&V* SCHLESS TESTVÉREKNÉL
11 évos, (;Asj>íir János koinü\\«s rk. Cl) i\'t.-i\'S, Horváth István nyug. várost lutólilvnUili rönök rk. 70 dvis. — Házasságkötés ÍICIII Volt. | i
— (Leventék Ilgyelmébe!)
A !c\\*ulc |Kinmc-snoksj\'i(( relltívja az ö-sszí-s Le\\«iilc köU\'ks iljnkat, liogy holnap, csütörtök esie 7 ómkor a Rozgonyi utcai iskuut iKlvarálian Uwtn-tcsopkában ús ünnepi rututbftn jolcn-jfjit\'k nusg.
2152/1940.
Pályázati hirdetmény.
A somogyszentmiklóil körjegyzőségnél lemondás folytán megüresedett dijuokl állásra a kOrlegyiö-sjghez tartozó községek elöljárósága nevében pályázatot hirdetek. Felhívom a pályázni szándékozókat, hogy siabályszetüen felszerelt kérvényüket hozzám 1040. évi szeptember hó 8 én déli 12 Ariig annál ls inkább nyújtsák be, mert a később érkezeit kérelmeket nem vesszük figyelembe. Az állas javadalma az állam! dijnokokéval egyező. A félfogadást a körjegyzőséghez tartozó községek elöljárósága eazkOzli.
Somogyszentmlklós, 1940. aug. 31. :m KOrjegyző.
Nsgykantisa megyei varos polgármesterétől.
20993/1940.
Tárgy: Zsirkészletek és hizó-acrtéEek bejelentése.
Hirdetmény.
Mindenki, akinek 100 kg-nál több zsír, vagy 10 drb-nál főbb hi/.ó-settés van a birtokában, köteles ezen készletét f. hó 7-én, szombaton déli 12 óráig a Közellátási Hivatalnál, Hanyadi-u. Ki, udvari epülel) a hivatalos órák alatt d. e. 9-től 12 óráig, vagy délután 3-IÓI 5 óráig szóval vagy Írásban bejelenteni.
A bejelenlések a f. évi auguszlus 301 helyzetet kell tartalmaznia. A bejelentett készleiekben bekövetkező változást, növekedést vagy csökkenést is be kell mindig Jelenteni. Aki tehát aug. 30-ika óta 100 kg-ot meghaladó mennyiségű zsirt, vagy 10 dtb-ot meghaladó hízósertést szerzeit, szintén köteles e készletét most bejelenteni, a Jövőben pedig az Ily készleiszerzést, vagy csökkenést mindig negyedévenkent és pedig november, február, május és augusztus 1—8. napjai között kell bejelenteni. Nem kell bejelenteni a készletnek vagy azok egy részének a háztartás rendes szükségleteire történt elfogyasztását vagy felhasználásai. A bejelentési kötelezettség azt terheli, akinek a birtokában a zsir, illetve a serlés van. Aki s bt:-leieméül az adott határidőig elmulasztja, vagy a valóságnak meg nem felelő adatokat jelent be, kihágást követ el és súlyos büntetésben részesül.
Nagykanizsa, 1940, szepL 4. un Polgármesteri
510995
ZALAI HOZLÖNV
1&40. szeptember 4.
{Folytatás a 2. oldalról)
A Vasjtárda forradalmi kísérlete
Bukarest, szCpt. 4.
A Vasgárdn keddről szertrjám VŰV radó éjszakára forradalmai akart ki-\' robbantani Románjában. A rendőrség ébersége azonban meghiúsította a puceso\'t, amelyet igy tnlég csirájában elfojtottak. A forradalmi megmozdulást lloria Sima szervOzU; meg.
Berlini jelentések szerint otl még nemi közötte a sajtó íl romániai f«r. rncfnlmi kísérlet hirét. Miután sikerült teljesen elfojtani a kisérfcüöty a német fővárosban nem: is tulajdonítanak nagy jelentőséget OZ eseménynek. Tény, hogy Bukarestben további letartóztatások vannak. Kolozsvárolt és Szatmárnómilin megszűnt a forgalom, nem tudni azonban a forradalmi kisérlel következtében szüntették-e bc azt, vagy a kő* lekedési vállalatok likvidálása miatt. Dezerlálá-sokról is érkeztek Írnek. Kolozsvár környékén a gJ- ezred ka topái közül többen teljes fcgyvCrziet-lol eltűntek.
Mérsékelt északnyugati szél, átvonuló felhőzet, néhány helyen méj; záporeső. A; hőmérséklet alig változik.
A Meteorolofciol Intézet nagy knuliuml raeKtlgyelöáltomflöa jelenti i
Horaérsáklet teanan este 9 érakor -j-lírö, ma raccel +19 8, délben 4202.
Oaaoadék 00
Hirdetmény.
Közhitre teszem, hogy Galambok község elöljárósága a község tulajdonában levő úgynevezett kiskocsmát 1940, évi szeptember hő 15-én délelőtt 1! órakor árverés utján 3 éves idő\'ar\'alomia haszonbérbe adja.
Az árverés helye a kiskoctma helyisége lesz.
A bérleti Idő 1941. évi január 1-töl 1944. január hó l-ig tatt.
Az árverési feltételek a körjegyzői Irodában megtudhatók.
Galambok, 1940. augusztus 31.
Kmetty János
»80 körjegyző.
Pk. 7705/1939.
Árverési hirdetmény.
Vcazellc Stanhudavó végrehajtató Javára, képv. dr. Balázs Zsigmond ügyvéd 8955 pengő követeiéi ét jár. ereiéig 1940. évi szeptember hó 16-án délután 1/28 órakor Bocska községhez tartozó majorban a nagykanizsai kir. jiráiblróság lenti izimu végzéssel elrendelt végrehajtás íorán lefoglalt 28680 pengó becsérték", alábbi Ingóságok : lovak, tehenek, hordók borral együtt bíróilag elárvereztetnek.
Nagykantara, 1940. évi súgásaiul 14.
Haán Gyula ku kir. Jblr. végrehajtó.
EmimM *—| nkl a belyl kereskedőknél i párosoknál szorozza be I 1
A német bombák üzemképtelenné tették a bristoli lőszer- és repülőgépmotor gyárakat
Hatalmas tüzek Angliában a sikeres német támadások nyomán — Nyolc amerikai romboló már megérkezett Angliába
A nyugati lutboru válio/ailm erővel tart tovább. Az olasz és német sikerek ami késztették Angliát, hogy AH mti óceánt támaszpontjait átadja Amerikának, hogy megfogyatkozott és ic. győzhetetlennek hirdetett hajóhadai 50 régi rombolóval tol frissítse. A támasz. pontokért kajált 50 régi amerikai roin-Ixiló közül K már megérkezel*, a lobbit kéthetenként nyolcas csoportokban küldi át Antóidba az USA. M nl Amert kában kljexnle-liék az (200 tonnás torpedó rombolók átadása nem l.o.ro-lyá-yttja Auurika vadalmát.
Az AiijgUa elleni légitámadások sáriit o némel bombák olyan mgv tüzeket okoztak, hogy ma már térkép nélkül is Jől tájékozódtak a némel pilóták. Az angolok maguk is több helyen nagy tüzet gyújtottak, hogy megtévesszék a német repülőket.
A Washington Times értcsüléc szerint a német bombák n bristoli lőszergyárat annyira megrongálták, hogy az
teljesen üzcniképMen és annyit ér, mintha nem is lenne. Ugyancsak teljesen elpusztult a [tolls roye repüJ-o-gépi no torgyár is.
A mai hadijelentés
Berlin, .szcptomlicr t
A véil erő fő parancsnokság ma déli jelentése a kővetkezőket mondja:
[¦"ndress főliadnagy len geralati járójával hal fel regi- vérzett kereskedelmi hajói süllyesztett el 51.607 tounatarta-lommal. (Köziúk a nmm-gen Cast. let isi) |
A repülők angliai támadásai során sikeres légiharcokai vívtak, kikötőket ós hndianyagr.iktárakat gyújtottak fel.
Az angol gépek közöl csak néhány jutott el Berlin lg, de bombát azok sem dobtuk le. A többi gép a nyugati ha-lánucnlén jc\'cntéklelcn károkat okozott. Az angolok kedden 03 repülőt vesztettek, ti/, német gép eltűnt.
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugér-ut 2. «"
Nemzeti zászlók
nagy választékban
SZABÓ ANTAL sportfizletében.
APRÓHIRDETÉSEK
rMl llHl Mi. , u*.nBp 4« hlMMM 10 UiB IWr, mlnA.o tovibbl uó 6 lUAr, UtfcO.u? m4if «\'OSii, m.nJ.n larihM *oó 4 riil**,
_AllAs_
Ooyeo kifutó aionnall betépéire felvétetik Belcznalnál, Sugár-ut 53. 6
Jó bizonyítvánnyal rendelkező, foa-nl tudó Htlnatantfa félvétetik ateptember 15-ére. JelenlkeiéiS-Alól Kisfaludy-utca 2/a. síim alatt. 2059
Tanul ólat* nyakat felvessek. Szaká-!omé nŐI dlvatttilon. KOIciey-u. 16. *
Megbízható bajára nftt azonnal telve, sxek. Sugár ut 36, 2086
Négy középiskolát végiéit flut felvési\' nagy vállalat irodai aagédmankáfa.
Címeket a kiadóhivatalba. 2090
ADÁS VÉTEL
F«.f*k»i os»k uaka«laU«o I VáaárpIJan Námattuaál. *
Egy c«ukolt mnadó él egy oiekíény eladó. Arpád-n. 12
Eladok modern fotelek. Blederaeyer Íróasztal és vitrin, szoba filé 250X280. Csengery-ut 27/a., II. emelet, Jobb. *
Jókarban levő dobkályha és II ik polgári fiúiskolái tankönyvek eladók. Vörös-marly-u. 87. •
Jókarban levő használt yyermekka-aalt vennék. Berény ekuerüslet *
Jókarban levő ellő leáttyglamaáalata
könyvek eladók József íőherceg-n. 53. *
Romlott, dohoa búzát, rozsot, tengerit veszünk. Elek fírnőné aicsxíózdéle, posta: Palin. Telefon; Nagykanizsa 558. *
Hálószobabufor, ebédlőszekrények átadók. Sient Imre herceg-u. 4,, jobbra. *
lakAs-Ozlethelyiséo
Udwarl puktárhelyiaágiak azonnal kiadók. Piacba és f.cllner, Király utca 8.
2050
novemberre Otaiobis lakát olcsón kiadó. Németh, Bajza-ntea 14. •
Klaetá kis udvart sxoba a tonnáira ma-gánoinak. C*eag«iy-.ut 79. *
BÚTOROZOTT SZOBA
Déli fekvésű batornaott aaaba fürdőszoba használattal a város központjában, csendes helyen, egy- vagy két ur részére kiadó. Clm a kiadóban.
Elegánssá bútorozott, teljesen különbé-járatu axaba azonnal kiadó Bajza-a. 4 *
HÁZ ÉS INGATLAN
Nauykanlzián, Teleki ut 78. st. háx
Nagy: eladó.
LaxanakJWfOCsma melléképületekkel éi méizáittéWt együtt és egy Istálló lebontat céljára átadó. 2089
EŰLÖNFÉLg
Diákot fogadna teljes ellátásra az lattoloévrc ? Hirdessen a Zalnl Közöny
apróhtrdctéii rovatában.
Két diákot teljea ellátásra, német tanítással felvennék. ~ Vadáaí, Kisfaludy-utca 28. "
Budapesti Ma«v .Kir,Z«Raa»aw«>aaotl főiskolát vegjctt iaatgar IslyáJina zongora- lanltáif vállal. Cfengery-ut 18/b. *
ZAUII KÖZLÖNY
•OLITIKAI NAPILAP. Kiadja: „XSlOUdilágt R. T. NanykanlzanM.
\' Faíelós JdadáijZslal Károly.
.Nj/oniatotti , í „Kűííinídmiáyl R. T. Nngykaunsa\'1
¦uyomdftJAbuu NauykAnlia.ui.
(Nyomdáért feleli Zalai mrtlyjf\' "
80b ByioIjwbi. 202. nám Nagykubn, 1940. szeptember 5 csütörtök
ár. 12 fili.
ZALAI KÖZLÖNY
•"ÍSör
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
EISHsettel ára: egy bon 1 |
Megindult a honvédség,
a magyar impérium megtestesítője, virágos sapkával, ÉMlos ajakkal, ruganyos leplei alatt dübörög a föld: hogy íöbb mint húsz esztendős keserves rabság, gyász és könny áradat és véres jaj után meghozz" a, felszabadítást «z elszakított magyar testvéreknek, akiket a trianoni aroo-pag igazságtalan Ítélete letépett a magyar Édesanya kebléről és pokoli gyulolcttei és ördögi bosszúval odadobott a niigyantaiit poroszlóinak szabad prédájául, földjei pedig júdás pénzül, zsákmányául.
Az ég Is gyászba Öltözött és a természet is könnyeket fakasztott a magyar vértanúság, a mtigyar Kálvária láttán. Több mint husz esztendőn át a legnagyobb bün volt magyarnak lenül, tilos volt a magyar dal, árulás « magyar kokárda és jaj volt annak, aki kifejezésre merte juttatni, hogy magyar az ur ezen a szerit földön, -.unit a jósáV gos (Jrlsten is neki szánt és neki leiemtett. -»
Mert ez volt a »trhmoni igazság*.
A latrok igazságSzolgiíítutásu.
A véres irtartTi*omSág borzalmas láncolata volt ez a huszonkét esztendő, mely alatt a magyar könnyek paiakokat vájtak ki a kömény székely földből, ahol megfagyott a mosoly és családi egyenruha lett a gyászfátyol. . j-
Olykor-olykor vékony fénysáv villant át a szomorú erdélyi égboltozaton, de rövidesen ismét teljes sötétség borult a székely firmámén-tumra.
Bécs szivárványának kellett jön. ntc, u baráti német ós olasz nem> zelek döntőbírósági határozatának, amely kimondotta; hogy « magyar földnek Ismét vissza kelt. térnie jogos tulajdoiiosértöz, Hogy megnyílik « magfyar és székely börtön ajtaja, hof^- ezentúl szabad lesz ismét ma. gyáriak és székelynek lenni, a piros-fehér-zöld Ismét elfoglalhatja bét-tyét a szivek oltárain, mert itt, "hová a szem csak tekint: muidew magyar és minden székely...
fis ma reggel megmozdult a magyar szuutonyórdö. Darutollas magyar vitézek, hősi, daliás leventék beláthatatlan sokasága útnak indult az Ígéret Földjére, amelyet u Valóság Földjévé avatnak. Reng d föld 3 magyar katonák dübörgő léptei alatt, akik u, biliiicslörést, a felszabadulási, a megváltást hozzák.
Ls nyomukban felharsan n niagyar nemzeti imödság, diadalmas alleluja tör fcl az ég felé, a magjöfi szenvedők, a székely rabmagyamk elnémult ajakáról. Könnyesek a kJ-száradt szemek, <fc ezok a könnylek a "ála, az öröm, .a.boldogság tiszta Must könnycseppjci. És ahová ma-Byar honvéd beleszi a lábát - zokogva borul le q hazatért magyar a íelszabadÜott erdélyi ffildÖn és csók. kai é.s áldással\' Illeti a magvar katona lábányómát.
Magyarok, testvének - örvendez-
Horthy Miklós ma délben csapatai élén teher lovon bevonult Szatmárnémetibe
Mámoros lelkes ünneplés fogadta mindenütt a felszabadító magyar csapatokat
Ma reggel hét órakor a magyar honvédek átlépték a trianoni magyar -román halilrt. A 22 év óta vá\\rt pillanatot az egész országban hnnatug-zugás jeiezlc, amely megdobogtatta
„Előre a Kárpátok
Honvédek! A trianoni igazságtalanság egyik ujabb része jóvátételt nyeri, induljatok, hogy birtokba vegyelek ezeréves jussunkat, Felszabó-(dulást visztek a 22 év ót\'* rabbümes-bCn élő magyarságnak é.i szeretetet a hűséges kisebbségeknek. Ezt tartsátok szem előtt, amikor az Isten és
a határon, inneni és tuli magyarok szivét. Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, pnfml a legfelsőbb Hadúr a következő hadiparaucsot intézte hojivédeliikhcz:
E\'őrc
keleti gerincéig /"
a Haza nevében megindultok: a Kárpátok keleti gerincéig!
A magyar csapátok mint ismeretté, ma Már ama rosszigei és Szatmárnémeti környékén vonultak be a megszállt íerütehókre. Az első je\'eiitésck Maratna rosszigei rőt érkeztek.
A máramarosszigetl bevonulás
Mármarossziget, szept. 5. Akuuszlalináról az éjszaka a hidászok el készítették mór a vert hidat a Tiszán, umcly«n ál reggel megkezdődött az előőrs csapatok benyomulá-
Ellenállásra nem találtak hon-vádelnk,
meri a Tisza tulsó partján mar hajnal óta ott állt Mármarossziget és környékének magyarsága, ukik kezükben zászlókat lengetve, mámoros Örömmel és virágesövcl fogadiák a magyar katonákat. Az ujjongó, lelke-
sedő tömeg felöl egyre hallatszott az »filjen Horthy!* kiáltás, majd a Ducet ós a Führert éltették « magyar kormány vezetői mellett A főtéren már felálíitották az emelvényekel, mire az előőrs csapatok zárt rendbe zeneszó mcIDeit bevonultak. A templomi tornyán és a házukon
a 22 év óta elrejtett magyar zászlók lengtek.
De ember ember hálán szorongott az utcákon, ablakokban, sőt a háztetőkön ls. Az ünnepélyes fogadtatásra csak 10 óra után került sor.
A Kormányzó bevonulása Szatmárnémetibe
Főhadiszállás, szeptember 5. A honvédvezérkar főnöke jelenti: Csapataink Nagvlétától keletre ma reggel 7 órakor az orosz határig mindenütt átlépték a trianoni határt és a mai napra kijelölt területsavat birtokukba veszik. Csapataink élén Horthy Miklós kormányzó 11 órakor vonali be Szatmárnémetibe.
mányZó gépkocsijáról \'óra\' szállt és csapalai élén, a felszabadult magyarság mámoivjs lelkesedése és ünneplése közben belovagolt Szatmárnémetibe. A kormányzó mellett Bar-tha Károly honvédelmi miniszter és Werlh Henrik tábornok, vezérkari főnök lovagoltak.
A szatmárnémeti tlnnepélyes bevonuláson jelen volt Teleki Pál miniszterelnök, Hóman BáÜnt kultuszminiszter. Remiéii.vi-Scmieilcr -Lajos pénzügyminiszter és Teleki Mihály gróf földművelésügyi miniszter is, kik a Léi motorossal utaztak Szatmárnémetibe. A felszabadult szatmárnémeti Fö-
FŐhadiszállás, szept. 5.
A honvédzenekar főnöke jelenli: Csapataink Nagylétától keretre ma reggel hét órakor az orosz "határig mindenütt átlépték a trianoni halárt és a mai napra kijeiöU terüfetsáYot birtokukba veszik. Csapatul élén Horthy Miklós kormányzó 11 órakor vonult be Szatmárnémetibe,
A Magyar Távirali Iroda a kormányzói bevonulásról a kövelkező-ket jelenti:
Horthy Miklós éjszaka különvonaton indult Gödöllőről. A reggeli órákban érkezett meg a trianoni határra, ahonnét gépkocsin folytatta útját; Szatmárnémeti határában a kor-
zünk. Nagy ünnepnapokat ül Csonka-magvarorszóg. Visszatértek, akiket elszakítottak; hazajöttek, akiket elraboltak; Kiszabadítottak, akiket láhcravcrtek. Erdély felett kisütött a magyar nap, amelynek arnnysuga-rtl biztató -reményt veWtenck »» ti-
zenhármak városa* tó többi testvérei felé és összekulcsolt kézzel rebegjük el a hozsámiás Tedeumot, ami Urunkhoz, a magyarok jóságos Királyához; hisz\' »megbünhőd(e mtíH e nép a ntuH«t s jövendőt*...
terén beláthatatlan tömeg ünnepelt már, amikor déltájban megjelent « csapatok élén, fehér lován a leufcf-sőbb Hadúr; Horthy Miklós. A Kormányzó lova virúgszőnyCgeu járt és a tömeg lelkesedése, Örömlujjongása fe-lrhatatlan. A kormányzó* frissen, fiatalosan ugrott le a iór-óí!, kezel fogott a kormány tagjaival, a sZatnnír-németi eiőkclősé-íektef, majd fogadta a felszabadult mugyarság hódolatát.
Elsőnek Szatmárnémeti polgármestere üdvözölte az országgyarapitót kormányzót alázatos alattvalói hódolattal átadva néki a várost, ílosvay Lajos apátkanonok könnyes szemekkel, elcsukló hangon a katoJüMus hi-v$k, Boros Lajos esperes a rcfo*|má-tus hívek nevében mondott Isten hozottat, majd a szatmári hölgyek képviselője, TJraiiié nagyasszony üdVŐ-zölle a Főjnéltóségu urat. ós máncten katonáját.
Uray jCnőné után a szatmári kul-turcgyesületck novefcjen Sárközy Laj jos beszéli, majd Kovács GabrieHa szavalt magyar ruh\'átyan, izzó magyar érzéssel. : f
AZ, ünnepség ftitáh a $. honvéd gyalogezred zenekara élén rohamsisak-kal, lölgyfaícvéüfei díszítve összes alakulataival elvonult a Kormányzó és az előkelőségek között, a szatmáriak és a kjörnyókteljek bosszú sorfala közben. A honvédeket a lakosság teljesen elborította virágokkai és szüntelenül éltette Horthy Mikjóst, katonáit és a baráti nemzetek vezéreit. \'
A bevonulásokról a magyar rádió helyszíni közvetítést adott! s azokat ma este 18.10-kor és 10-55-kor mogiSméUl.
Antonoscu, az uj román miniszterelnök teljhatalmat kapott
A román alkotmányt át parlamentet felfüggesztették
A tegnap délutáni fővárosi és vidéki lapok közül ismét egyedül u 7ai-.11 Közlöny jelentette a Cigortu kormány lemondását. Az uj kormányt, miait szintén már ieleztfllt « Vesgárda. o;jy\\k vezére, Antonoscu nlakiloiti meg. Au-tonesen még az éjszaka Ic is lelte az esküt, Nem sokkal később két királyi rendelet jelent.meg. amely szerint fel-függesz|ct|ék Romániában az i»38. évi fcbnián alkotmányt ék a törvényhozás munkáját. Anlonescu miniszterelnök teljhatalmat kapott és 0 királyi jogok közül osiik a pénzverés, a szerződéskötés, amnesztia, kinevezés jogai illc. Uk mcjf a jövöljeii a Idráryt; Törvony-módosilásl esak a niinisztere\'nök elkll-jegyzósével hajthat vétíro a király. Miti-•tou más halalmfil a tetjhiitilimi miniszterelnök gyakorol.
Antonescwt\' ti király az erdélyi csa4-
zalai közlöny
1940- szeptember 5,
Intézeti ruhanemüek
nagy választékban Szomolánylnál.
pútok tAparancsnokáut is kinevezte ti román ctiopatok zavartalan kivonulása érdekébea,
.Ujabb lépés • Vaagárda tatjaa uralma falé"
Belgrád, szcplcinber 5 (Ugortunuk a hétfői oseményok miatt
kellett lévóztüa. A Voe^arda hétfőn éjszaka kezébe akarta ragudul u ha. lahnal. Afltaocscu kinevezése ujabb lépés a Vnsgárda letjes uralma felé — mondják lielgrádban.
Bukarest, szeptaraber 5
A lapok csuk megkésve jelentek meg ma reggel, liogy a királyi dekrétumot még közölhessék. Közlik még. hogy a szerda esll eseményeknek nincs halálos áldoznia, csupán bárom sebesültje.
Kolozsvári jeienlés sajriiil az egye.
lenni « ramánok Nagyszebenbe helyezik át. Az előkészületek már inegtör-léntek.
Húzás
Budapest, szeptember 5 As osztály sorsjáték mai búzásán a főbb nyerem ényeket a következő számú sorsjegyek nyerték:
20.000 pengőt nyeri: 43397. Tízezer pengői: 48.037- Ötezer pengőt: 30.377, Háromezer pengőt: 39.506- Kétezer pengőt: 1.8G7, 35017, 40.011; 51.370 és 58.148 Ezer-ezer pengét; ;t82, 4.998,1 19.707, 22110, 41.3801 51.182, 52.432, 60.940 ós a 82520 sz. sorsjegyek. (Relé. lősség nélkül.)
Menetrend-korlátozás
További intézkedésig a MAV beszüntette a Nagykanizsa— budapesti yonalon a délelőtti 9.10 pfL$& személyvonatot Ennek cllenvonuta áz este 20.4G-kor érkezett személyvonat sem közlekedik, Pécs felé a 13,48 óná személyvonat Is csak Gyékényesig közlekedik.
Jóslat:
Móreókslt légáramlás, kisebb felhozat, • hőmérséklet nóm változik lényegesen.
A Meteorológiai Intését ángy kanlwal MffliraUMUlomlu Islenll.
Hőmérséklet leinw eate 9 órakor +1611, ma r.it.l +U-3, délbu 421* I 00 -(..
A .Ferenc Jóisel" keserűvíz régóta kiiünóen bevált báziszer megrögzött székrekedésnél ét annak mlndentéle káros következmény élnél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javltja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvosit I
Kovács főtanácsos búcsúztatta a Sepsiszentgyörgyre induld kanizsai rendőrszakaszt
Jeleztük, hogy a nagykanizsai rendőrkapitányság őrszemélyzetéből egy szakaszt Sepsiszentgyörgy™ vezényeli a vidéki főkapitány, ahol átveszik az, Őrszolgálatot. A rendőr, szakasszal két tiszthelyettes is indul, akik magukkal viszik az itteni rend-örlcgénység nemiéti zászluját, amely ott fog lengeni a sepsiszentgyörgyi rendőrkapitányság épületén, mint n nagyknnizsaiak meleg testvéri üdvözlete. A kivezényelt kanizsai rCud-öiszakasz ulrakészi\'n várja az Indulási parancsol.
Kovács Nagy Pál K\'ndőrfőlaná-csos, a kapitányság vezetője, aki maga is székely ember, akit minden idegszála a székely földhöz köt, megható szavakkal búcsúztatta a fel-aormiozoit rendörsza kaszt a. kapi-
t lányság udvarán. Kifejtette, hogy azok « magyar rendőrök, akik mosl Erdélybe Indulnak, missziót teljesítenek ott a hazaérkezett magyarok között. A magyarság misszióját. Szerettessék meg velük ezt n drága magyar földet, amelyet voltüképeaio\'ak most, az idegen járom szenvedései alatt tanullak meg igazában becsülni és fokozottabban szeretni. Mujd elmondotta a székelyek sajátosságát. Hogyan kell a derék székely testvérekkel bánul. Az idősebbeknek elő*e köszönjenek ós legyenek igazi lest-vérel a visszaérkezetteknek. Vigyék! cl Zala és Nagykanizsa magyarságának testvéri üdvözletét ós szeretetét Kovács főtanácsos a szeretet szavaival búcsúzott rendőreitől-
Még ebben a hónapban szentelik fel a kibővített Missziósházat
Újult erővel indul meg a missziósmunka Nagykanizsán
Már messziről magára vonja a sétálók figyelmét o Rozgonyi-utcá,. ban a ch"moiszinü, virégtxsablakbs kékkereszt címeres Missziósház, amely friss színeivel és kellemes küláejével, mansard-abl a kaival kiemelkedik az uieufront többi házaiból. Mintha a külseje is elárulna: hogy különleges munka folyik ebbten a házban.
Mert ahol még 26 év előtt a .*. ? U-ek vígan vakoltak és bolondították a nagykanizsaiakat humanista maszlagjaikkal, ahoi\'Összeüllek 0 kamrában és bőrköténnyel és nuilleros kanállo|l «ivatták« a tna-i gukat B .-, kir. művészetekben tökéletesítenie kívánó földi halandókat: tm irfindennap az Urfehuuta-tásnál a hivek térdieborulnak és imádják az igaz Istent. Néhai Götm1-bös Gyulának köszönhető, aki akkor még nemi volt msüűszterelnök, hogy sikerült a szabadkőművesek, Jcfog-
laitr\'DagoIyvárót a katolikus Caritajs céljaira kiutaltatni. És azóta mindennap szentmisét celebrál az Ur szolgája és a Kékkereszl nővérei az irgalmasság csclekedeleít művelik a sok száz és száz nincstelenen.
A Missziósház annyira kicsi és szük vojt a nagy mfüre, hogyi a kedves nővéreknek mór nem jutott hely szállásra és hoi zongora: meflett, hol másutt voltak kénytelenek több mint 13 é\\en át naeghuzódni. A polgármester és a város közönségéiiek áldozalkészségo tette lehetővé, hogy öl nővér részére mansai\'d-celtákat, épilsenek a padláson, ráépítéssel. Ilyen módon felszabadul a földszinten a hét teném és a nővérek 13 év utón szálláshoz, illetve otthonhoz jutottak, i ; ;
Az épitési munka befejeződött, az utolsó sínvitások vonnak meg folyamaiban. Érdemes az uj bővítést
¦ á
Iskola- és óvoda-táskák, bőröndök, retikülök, pénztárcák
legolcsóbban TEUTSCH drogériában
a félemelöten.
Kezdődik r*m 12
« Jabofifl Bfa\'Tcipakeft, Torws»ci]pttite* Isi il isi búin az „IPEAL"-ban.
megnézni, mig a felszentelése után már ez a rész is klauzuro alá esik. Ezentúl minden kedves Kékkerjesztes nővérnek meg lesz a möga kis cellája, tihof a maga szá{rnjlra is lehet néhány órán át craber.
Az uj építkezés (bx\'ívités) felszentelése még ebben a hónapban fog megtörténni az országos központ kiküldöttének részvételével. É* ujuft erővel indul meg a kékkercszics nvísz-sziós munka. Még nagyobb lendülettel, még nagyobb ejnjbcrszei(etettet. A földszinti helyiségben a szervezet és Leányklub klubhelyiségei kaptok, a kápolna Is megfelelően kibővithető lesz ünnepek és előadások álkaJ^ná-val, több a férőhely,, amit a jó Ügy szolgálatábaji ki lehet használni.
A k"lolikus Oritas vára és központja lett a Misszióshoz az épütet-buviíéssel. ....,...
Rendszeres árellenőrzést a kanizsai piacra 1
Kaptuk az alábbi sorokat: Igen tisztelt Szerkesztőségi Több izben beszámollak a nagykanizsai uzsoratóróság Ítéleteiről, "mikor u lej ós élelmicikkek magasabb árait pénzbüntetéssel sújtották. így Keszthelyen állandóan ott van a piacon a cseiidőrség egy-egy tagja,; amely állandóan Ügyel arra, hogy a tennelŐ, de a kofa se kérheti többet, mint amennyit az árkorjrüijiy-biztos megállapított. Ideális állapot is van azóta a keszthelyi piacon. Nagyban hozzájárul ehhez a kanizsai törvényszék uz^rabiróságának Ítélete, helyesebtan: ^árszabályozási működése*. , .; ,
Sajnos, mi még igen távol \'állunk e téren Nagykanizsán- i
Reggel 7 órakor pl.; 22 fillér von. a tej literje és mindaddig ezen az áron vehette a közönség, umig többen árusítottak. Volt azonban egy árus, aki nem nyitotta ki (mindaddig tejeskannáját, míg a ^öbbjekiitek volt tejük. Mikor móV elfogyott a 22 filléres lej, megnyílt cz a kanna is, de ekkor már - ird és mondd — 26, azaz huszonhat fillér volt a tej literje. ; , ¦ [ j
Tisztelettel kérdezzük: helyes és szabad éz? Leheteéges, hogy a kanizsai piacon-egy órán belüi igy emelkedjék | a tej ára? t Sajnos, tehetséges. , i
Kérjük » hatóságokat, sürgősen lm* iézkedjenek, hogy ilyen és hasonló et-iet a jövőben ite forduljon elő!
Szerkesztő Urnák hazafias tisztelettel , ." . . i !(11 \\ [oUjrás)..
Naptár: Szeptember 5. csütört. Rom. kat. J. Lörlno. Protestáns Viktor. -Klul hó 2.
\' 1940. gcWgmber 5
ZALAI KÖZLÖNY
A hazatért magyar erdélyi városok
Addig Js, amíg retkeroslieljük n drága Erdély visszaiérl részeit, röviden pár-sorban felfrissítjük ohnsómknuk em1-lékczciéhan »z ujro magyarrá leli városok érdekességei l.
Kolozsvár
.Erdély fővárosa., amelynek lakosságai ma már több\', iirfnl százezer. Kolozsvár helyén Trajunus róman császár emeli végvidéki várai, amelyei Napórának hívlak. A romai telepei a gótok jutsz. rHollák el a Krisztus utáni ;t. században. A magyar honfoglalás után hamarosan uj telep épüli ilt és már Szent István király előtt megyoispáni székhely volt. Kolozsvár ma a legsíobljen, valósággal művészi rendezésijén épült erdélyi város. Mátyás király idejében nyerté a .kinrSCs Kolozsvár ctoevczóst, meri a nagy király szülővárosának juttatta az arany és egyéb drágafémek gyűjtésének privilégiiunát, ,
Marosvásárhely
a székelység fővárosa a görgényí havasok uljál»an, a Maros pariján, termé-keny síkon terül el, Lidcosságának szánul ma nieglialadja a iO.OOOel. A váT-mellcttl Poslarétcn választónak meg (I.. Ilákóezí Ferencet Erdély fejedelmévé, ilt időzött Petőfi Sándor, mielőtt el-Iául a <üíiiatértin, itt működött a két Rólyay, ilt [öltölte fiatal éveit Kdzinrzy Ferenc és Kcméuy Zsigmond báró. Már az árpádok idejében ilt volt a székelyek központi települése. Nagy In Jos király, majd Ilunyydy János és Zápolya János is idözöU a városban.
Szászrégen
rendezcit tanácsú város Marostorda vármegyében, a Maros mellett. Lakót ¦szőlőtermeléssel, föld műveléssel, jjmr-r.il és kereskedelemmel foglaSlkoznak. Különösen jelentékeny a fakercídotfdés és a Maroson való tutajozás, amelynek S/ászrégen n gÖcjJonljM. A városi a-12 századiján atapilotlák.
Dltró
(isik vármegye egyik i legjelentősebb városkája u gyergyói havasok tövében. Főleg arról tievezetes, hogy környéikén bányásszák nagy mennyiségijein a ljau-xitot és a difroit novfl kőzetet, amely nagyarányú építkezéseknél mogljccsül-lieletlcn anyag. A város tulajdonában van a hires borszéki fürdő.
Qyargyószontmíkíós
rendezőit ianáiöu város r.sik vármegye-beji, a gyergyói havasok tövében, a Belkény jjatuk mentéji, igen szép vidéken fekszik. Közelében \'van a Cyilkos-tó és a nevezetes Hékásuszoros. Mar 1332-ben említést tesznek a városról: itt székelt a gyergyói ulkirálybiró ós ülésezett a székgyídés.
Székelyudvarhely
Udvarhely vármegyeijén, a Nagykő-küllő völgyében rekszik. A megyei l örvény hatóság székhelye. Inkói élénk ipart űznek, gyárleiepei közül nevezetes a székely bőrgyár. A város szélén van az úgynevezett" Csonkavár. vagy «Szé-kelylámad egy kissé "távolabb a Bud-vár, A néphagyomány szerint Budvár volt Buda király vára.
Kézdivásárhely
Háromszék vármegyében fekszik, n Torja patak melleit, a Feketeügy la-pályán. Egyike a/Székelyföld legcsinosabb városainak, a isajátos székely építési mód legérdekesebb helye. Itt öntötte Gábor Áron a város ós a többi székely helységek harangjaiból azokat az ágyukat, amelyekkel a háromszékiek visszaverlek a (román felkelők támadásait.
Sepsiszentgyörgy
Háromszék vármegye székhelye, a legnevezetesebb székoly varos. Vidéke már a történelmi Időkben lakolt volt. Valószínűleg Szent István korában lélosiill itt az első székely telep. A Rákóczi-félo
harcokban sokat szenvedett, a labancoktól. 1849-ben az orosz kozákok fosztották ki a várost. Elénk ipara, kereskedelme vau.
Csíkszereda
Csik vármegye székhelye. 1588-ban már mint várost említik, várának építését Szent László korára teszik\'. Több szakiskolája,, gyára, \'közkórháza vau.
Nagyvárad
Szenl László király városa. A magyar történelemben mindig nagy szercno volt. Az Arpádtiázi királyok kedvelt városa, a vidéki magyar kullurköz-ponlok egyik legjolenlösobbüko. a korai középkortól kezdve, püspöki székhely, számos szerzetes rend székhelye, dH\'-iU állítják fel egyik főiskolájukat és könyvnyomdájukat a reformátusok is, Iiuien indul el hódító útjára Ady Kndí. re. 1849-ben ide menekült Dcbre&ieJibÖl a magyar kormány. Az elmúlt busz esztendő alatt elnyoinotlság és sorvadás volt a .sorsa.
Nagykároly
rendezett tanácsú város, Szalinár megyeijén, az KcsedUáplól délre. A Károlyiak Ősi fészke. Lakosainak több intnl 110 százaléka magyar.
Szatmárnémeti
fölölt a Ingyen már a vezérek idejében földvár emolkedelt. A század elején mint püspöki székhely .és vasúti kőz-pont hatalmas fejlődésnek indult. Trianon azonban tönkretette. Lakosainak Dl százaléka magyar.
Nagybánya
miivészlelepéröl hires, Gyönyörű fek-vósü. régi bányaváros, bányakapitánysági székliely. (Már 1490-beu uranyat, ezöstöl és ólmot bányásztak itt ti Húg-
gének. A város kies tokvése máatt kedvelt idegenforgalmi központ. Lakosainak több mint 80 azátzalóka magyar.
Zilahi
a szép Szilágyság fővárosa, Ady Kndre szűkebb pátriája, lik-osainak zöme magyar, a háború, előtt törvényhatósági székhely, vármegyei központ.
Dót
egyike annak a ¦¦ két erdélyi helynek, ahol a monda szerint Álmos vezér várat építtetett. Almos- áitltéflag innen küldte követeit Szvatopiukhoz. Mint a dés.zilahi vasút .központja, nagy fejlődés elölt állt, anveüyet azonban Trianon tönkretett. \'\'
Beszteroe
rendezett tanácsú város Szabadkirályi város rímmel, a Bukovinába vezető országút mclleti. Erdély egyik legrégibb és legszebb városa. Kereskedelmi, közigazfjatási ós kulturális központ, tc!e régi emlékekkel. Valaha Danzigig Ós a Fekele-tcngerig jártaik kereskedői.
Szamosujvár
Erdély egyik leg\'osinosabb-városa. Rendezett tanáoSu város Szolnok-Doljotói vármegyéijen. Apaffy \'Mihály örményei ulapitották.
Máramaroaszlget
MáromaroS vármegye székho\'yc, a Tisza és iza egyesülésénél magas hegyektől övezeti gyönyörű völgyben fekszik. A magyar kulltira régi székhelye, »hol a 17. \'században már bölesész.\'iet is tanítottak. A városban összpontosul w sószállilás a mánnarosi sóbányakljÖJ, az ipari üzemek között Szerepel a seV inidoni is. Ezenkívül a Felvidéki keres, kedelcm legjclcnlékenyeAjb piaca.
Halálos autóelgázolás Gutorföldén
A Maort egyik autója ütött el egy nyugdíjas vasutast
Halálos szerencsétlenség történt Gu-torfö\'dc községben. Verbó Károly 58 éves ny. ái* lamvasuil altiszt , ^ az állomásra kl-
^y*<yjs\' séric leányát-* Közben feléjük
robogott a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. egyik autója, amelyet Szabó Lajos k<aettyei lakos vezetett. Az autó eddig ki nem" derített módon elütötte Verbó Károlyt, aki borda- és csigolyatöréssel, vafumint sú-
lyos belső sérülésekkel maradt a helyszínen. A mentők beszállították a zalaegerszegi kórházba, ahol azonban pár óra niulva sérüléseibe belehall. ,
. A csendőrség jelentette az esetet a klr. ügyészségnek, amelynek\'indítványára m\'J délután dr. Mojzer Ferenc helyettes vizsgálóbíró .vezetésével orvosnendöri bizottság szállt\' ki a zalaegerszegi kórházba és megejtették a boncolást.
Meghalt a körházban a polai gazda,
aki leesett a szalrnaKaza?(ról és gerincét törte
Halálos szerencsétlenség történt a közeli Pola községben. Balog József 56 éves községbeli gazda a cséplési munkáknál segédkezelt. Fenn, a szalmakazal tetején dolgozott, amikor hirtelen megcsúszott, és fejjel a földre esett, ahol eszmélctftenül elterült. Megállupltásl nyert, hogy a szerencsétlen ember gerinctörést és súlyos belső sérüléseket szenvedett. Beszállították a nagykanizsai kórház-
ba, ahol azonnal iápolás alá vették-De már nem1 lehetett rajta Hégiteni, mert rövidesen belehalt sérüléseibe.
Az esetet jelentették a nagykanizsai kir. ügyészségnek, amely megadta az engedélyt a holttest eltemettetésére. \', .. j ;
A csendőrség az ügyben nyomozást folytat, nem terhel-e valakit gondat Innság a halálos szerencsétlenségért.
il
BUDAPEST.
KUkolő családi tBálloda, olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-tflt, kát ágyas szoba már 12 P-tól. Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. — A Zalai Köilöny eló-tlzeWSI az utolsó havi eléllzotésl nyugta felmutatásával J0\'/o kedvezményben részesülnek.
5, 6, 7 és 8-án esütörtöllől—vasárnapig
Oz
a legszebb film.
Oz
a csodák-csodája I
Oz-t
mindenki csodálja!
Oz
Oz
a iliig legnagyobb filmsikere,
Oz-t
mindenki kétszer is megnézi !
Figyelem I Az előjegyzett jegyek az előadás napján délig átveendők, mert különben eladatnak
Előadások köznapokon 5, 7 ós 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor
36
BAUM KÖZLÖNY
1*40. weplember 5.
Tankönyvek
a kultuBziuluI stor által megállapított mérsékelt árakén
minden iskola részére.
Előírásos iskolai Ire- és raja-BKenb, «fjgsteb, továbbá iskolai taekak, kfinvn.bBrandBb,
Iskolai legtartósabb kivitelű kSn.o.akUtáakak
iegmáltányosabb árakon
CfOtltrtOk
All.ndó BlMnsianik hatkfeaapokoa
Késest L BtMcáa 6.45 TöíM. Hírek. Kó»«*nénjek, Hanglemccek. — utána étrend. — 10 Hink, - 11.10 Nmwelkóii vijjelző-¦aalgájat. — 13 Harangsió. Himnusz. WJarásJakmtás. - 12.40 Hírek. — 1120 IdójeWs, liiójirásjohilís. — 14.35 Hl«k. - 14.45 Másorismer. tatás. - 15 Arfolyarnhlrek, piaci árak, álalnnMrirak. - 16.45 IdOjcltés, ldó-Jírfjjolentfc, birok, - 17 Hírek sato-Ták és rnsgyar-orosz nyelven, — 10.15 Ha-ck. — 21.25 Hírek\', idöjárásjclciilcs.
BUDAPEST II.
17.15 Az Óbudai1 I>alkoszoru finek-karn. — 17.40 Pécs ós a Mecsek. Szabó Pál Zoltán dr. előadása. — 18.10 Közvetítés Wáramarosszigetről. Beszél Budinszky Sándor. — 1830 Hon-véttmúsor. — 10.25 Délután négykor. Hangjáték egy felvonásban. — 1055 Közvetítés a szatmárnémeti katonai bes-onulásról. — 2005-kor Csajkovszkij: IV. szimfónia. - 20.30 Báró Bánffy György- dalai. Kóréh Endre énekel, kíséri Sáray Elemér cigányzenekara.
BUDAPEST I.
16.15 Jazz-számok lumglcinczröL — 19.30 Schmelovszky Wolf Pát mély-hegedűn játszik. — 20 Hirok. — 20.25 Dr. Ilullenl)crgor Mihály előadása. — 20.50 A Itádló Szalonzenekara. — 21.30 Időjárás jeleulés.
Eredeti Excelent Habselyem
férfi és női f ehérnemliek
igen olcsó árban kaphatók Divatcsarnok, Fő-ut 6.
Péntek
BUDAPEST I,
10.20 Felolvasás. _ 10.«\\\'clolva-sás. — 1210 A Hádió .Szalonzenekara, — 13.30 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 16-15 Dr. Fekole Miklós előadása .
17.15 (\'.. Iloór Tonipis Erzsébet éne. kel. — 17.40 Hangkói>ck az önkéntes Vöröskeresztes Ápolónők gyakorlati munkájáról. — 18 Leadva! Jóska cl-gáoyzeoekara, Proíanl István tárogató-ztk. — 18.25 Sjjorlközleniéiryek. — 18.50 l)r. Erdélyi Gyula előadása. _ 10.25 Mat)ga János előadása. -- 19.50 .Tosea.-. Melodráma három felvonásban.
BUDAPEST II,
t9.30 Dr. vitéz Papné Kovács Edllh zongorázik. — 20 Jiirek — 2020 Pajzs Elemér előadása. — 20.55 A Melles Bíln z<Mkar. — 21.50 Idöjárásjclcnlcs.
¦ rm n mí a_ lUgttuitU Ishtán
5 Z U R A !2. uodúUUot éleié. " "
MEGENGEDVE!
A Hátai líaMrtp
A gróf eslo bezárkózott dolgotöszo-bájába. Nyolc óra fele hivalU az inasát és igy\'szóit hozzá:
— Ha holnap reggel történnék ve\'eni vaLami... "mit nem hiszek... ezt a három levelet kézl>esitsd u cimzcite-k-nek.
A levelekel I.ánczy Ilkának, Kegle-vieh Ödönnek ós titkárának címezte.
A gróf kinyújtózkodott, nagy lépésekkel végigsétált szobáján, aztán veiéinél ifikre elé lépett ós megnézte magút. Percekig áiU ts tükör olött. Az ablak nyitva volt. Odalépett és kinézett az Utcára. Az a ifajta jószága tavaszi vasárnapésle volt, amikor a pesti nép kiáramlik az utcára és az akkoriban is már oly rorgahnas Kerepesi ulon hemzsegték a sétálóit.
Aztán István gróf\'lassú, kiméri lé|>é-sekkel lesétált a harmadik cimíclrt\'I! az elsőre, meglátogatta Ilkái és a kis Margitot. Könnyed, vidám linngon cse. vegeit; a kislánnyá/t viccolŐdölt Amikor »z aludni téri, flkával anyagi kér-désekröl Ijeszélt. majd szinbázi dolgokról. Korán elbúcsúzott.
— Jó könyvein van, Felmegyek lefeküdni.
A fecske
Az cltenrél este nyolc órakor fdkíidt le azzal az elhatározott sifindékk.il, hogy alaposan kjulusszii magát és pl-henlcn fog felkelni. Pillanatig g-.mdoQt arra, Iiogy levelet ir, hátha leszúrja öt ellenfele a párbajban. Aztán mégsem rendclkczclt, mégsem közölte utolsó akaratát... f
A rüiial néppárti képviselő korán reggel ébredt. Nyitott ablaknál regg.lt-zett, Miközben ft vajat felkente zsemlyéjére, az ablakon berepült egv fecske és körűi cikázta a, lámpát. Ahogy Hencz ránézett a madáitM, 1 váratlan és hívatlan jövevényre meglelt valami nagy, boldogító\' nyugalom mai. Arra gondolt, Jiogy a fecske látogatása jó ómen, nem történhetik vele semmi báj.
Szal>ó Istvánnal megállapodott, hogy a párbaj előtt felmegy hozzá. Szabó már felöltözve várta, de azért beinvitálta a dolgozószobájába,\'
— Te Károly, — vakarta fejét a párbajsegéd, — Indodc, hogy féltetek léged? Pedig valósággal gyerek vagy, ellenfeled meg hatvanöt éves, Hatkmi, hogy jól vívsz. I)e Keglovie.li olyan, mint az oroszlán, lín is reszketnék tölo, pedig okleveles vívómester vagyok; nem könnyen ijedek meg.
— fstván megnyugtatlak. Vannak itt kardok ?
— Igen.
— Vedd az egyikei a kezedbe, én még a másikat. Aztán rajta ...
Hullástól, kalapban, már indulóban!, az előszobában próbaasszól vívtak. Hencz frissnek és ötletesnek miitatko-
lúti: fídiU Mi
zott. Már az első\'menetben Szabó bekapta " tllSSt.
- Ez már igen, — ismerte el barátja v ivót adományát Szabó István, — tíz áldóját,.. Most már nyugodtan megjek. nem rétlclCk.
Negycdkiloiie után öl percéét étke-Kell meg a párbaj színhelyeié Hencz Károly kél segédével. Iluzáth l-ereiie-ccl és Szabó Istvánnal. A Tratmer-ház varosházulcai oldaliul szálltak ki a 1-12-es számú bérkocsiig Nyomban utánuk érkezeti widdor Bertalan dok. lor, Ilenez orvosa.
„\\\\tm áttapodiuHk me$"
Ekkor már egész Pest tudta, hogy a párhaj !1 Fodor inlézcU.cn lesz. Abban az időben az úriember, aki affórbe keveredett, rögtön Fodor Károlyhoz, ehbez a talpig nr, nemes gondolkozású vlvómeslerhcz szaladt, aki a lovagias gondolkozása mellcll is furyell q liiiin.V-nus szempontokra, Ezért esőit annyira kétségbe, amikor a párbaj szigorú feltételeit megtudta és a kardokat meglátta, meri nemcsak hogy Kogksvíeh hű mesteré volt, akit a gróf őszinte barátjának tartott, hanem tudta, hogy a párlmjnak súlyos vége tesz. Ezért igyekezett a párbaj elölt lebeszélni a hegyes kard liasználaIáról.
Nyolc perccel később magánfogatból ugrottak ki a koron abc r< egn Icai oldalon Mfumieh Aurél és gróf Károlyi György, gróf Keglcvieh Islván segédei. Félkilenc elölt néhány pBfenattal érkezeit gyalogosan, láthatóan fclfris. sülten, gróf Keglevieh. Az utolsó érkező dr. Koszlka Emil honvódtörUs-orvos volt, a g\'\'óf jpárbajorvosa.
Az ellcnfe\'ek visszavonultak öltözőikbe, i
Következelt a kord választás.
Sorshúzás döntött.
Az eredmény az volt, hogy a Fodor-iskola lovassági kardjait használják. Hencz tudvalevően nem küldött kardokat. A megállapodás az volt, ha a kard választásnál ncJri kedvez a szop.a*, esc, a Fodor-iskola kardjaival vívnak,
Amikor a has. és nyakb-mdázsl fel akarlak tenni líoglevlchro, a gróf élénken tiltakozott.
— Nem igy állapodtunk meg.
A segédek gyorsan összeüllek. Elhatározlak, hogy a has és a nynkbandáes ra szükség vau. Ez a kél szerény bandázs igazán nem fogja megakadályozni a vérengzést.
A gróf szereiett volna .sclyemtrikóUin vivui. Hencz ebbe a kérésije nem egyezett iwlc, mert Szabó István azt mondta, hogy a gróf Berlinből álvághatitlaö .selyemingekéi hozatott.
— Ha az ellenfelein BnglKjn tnknr vivni, \'— mondotta líenez Károly, — vegyen fel bntisztingcl! j#
"(Folyt, kflv.) ™
Terményeit tűzkár ellen átalánybiztosítás keretében biztosithatja legolcsóbban!
a kultuszminiszter által megállapított
mérsékelt árban
az összes iskolák részére.
Az előirt szabványos füzetek, táskák körzők és az Összes iskolacikkek méltányos árban
ic."11 SCHLESS TESTVÉREKNÉL
Tüzelőanyag-
Kormányrendelet értelmében szeptember 1-től minden tUzelóanyagkereskedonek
bavl kimutatást
kell késiiteni a (Öle vásárolt két métermázsát vagy ezt meghaladó tüzelőanyag kiszolgáltatásáról.
Az e célra elrendelt kimutatás nyomtatványa a Zalai KöülÖny nyomdájában iv:nként 10 fillérért be szerezhető.
_ Alárendeltjeire leikesi-
1915_ \\l 5. I löcn hatolt példás személves bátorságával Zsa-
rolyáni \'Marion lírnő volt kassai Inmvéd huszárézrcdbcU fŐlKidnagy. IC napon a szakadaltan esőzés folytán feneketlen mocsárrá vált iz^tt pri.pi.itj folyó .mentén harcolt Vietlinél. !•>. alkalommal /.sarolyáni Marion 1írnö fö-hadnogy kiváló hidegvérnek és vitézségnek adia tanújelét, midőn teljesen kimerüli és a tulcrös orosz támadás következtében megingott huszárjaiba telkei öntőit s az ellenség\'! vissza\'ve-\' lelte. A II. oszt. katonai érdem kereszt lel jutalmazták jiéldás magatartását.
_ Szívós kitartással és a
191G-IX. 5- I «Möerbe \\elett hittel, valamint lelkcsilöeu ))élilás
szcnvélyes vilézléssel lüntíki a 2.\'lovas badoszlály llalies környéki harcaiban Bányai József volt szegődi lí. közös huszárezred!>cli föhadiutg)\'. lízen 0 iiii-pon a Ilnliestól körüllielffl1. ft kilométerre <lélkcletre levő Magsa m^agastaton volt századával állásban.
Amikor az oroszok két zászlóaljjal a szomszéd védökörlelct eltörlek. Bányai főhadnagy századának hátába kerüllek. 0 azonban íuindudidig ellent-állt, míg ellentámadásunk ki no:n sza-hadilotia szorongatóit helyzeléböl. Ez a reiidülcllon, szívós kitarlás lehetővé lelte, hogy az ezred ezt a rendkívül fontos magaslatot megtartotta és az arcvonal felsodoritása leheleltnné yátt.
Bányai József főhadnagy a :i, oszl. katonái érdcmkerciztcl kapti,
— (Ma etrte Szentóra a plébániatemplomban)
A ptébánia-teniplomliíin ma este G órától 7-ig Szentóra a k>gméltóSágoC sabb Oltáriszeníség elölt. 8 órától !» óráig kizárólag férfiök és Ifjak imaórája. Elsőpénlck alkalmából gyónási alkalom uz tgész idö alatt.
— (A pénzűgylffazgató Nagy-kanlzsan)
Kalit ríndre pénzügj\'i fötamÍc«os, a kerület pénzügy igazgatója, tegnap .hivatalos ügyben Nagykanizsán és letenyén tartózkodott és még déhtlán vissza-Utazott Zalaegerszegre.
— (Orvot.1 hlr)
Dr. Holh Béla orr-, gége- fts fülorvos rendeléséi megkezdle. TeK\'fou (:)
510925
1940. szeplember G
ZALAI KÖZLÖNY,
5
A nagykanizsai törvényszék uj elnöki?
A kormányzó az tgwzsiígü«yníjnis/.lrr előterjesztésére ilr. Haáui 1 Rruö, a kiv. ilélfíürólt és ügyészek részérc megállapít << c\' III, fizetési osppórt jellegével fcniházolt keszthellyi kir. járásbiróságl elnökét ? nagykanizsai kir, törvényszék cinekévé a kir.\'táblabírák és ügyészek részére megállapitotl III. fizetési csoportjába nevezte ki.
— (A rendőrőrszem élyzet uj parancsnoka)
A vidéki főknpílárty vitéz Pusztay István rendőrfel figyelői a győri kapi-lánysiigtől a nagykőn izsai kapiiányság-]ioz helyezte ál, mint nz örszeniélyj(et parancsnokai és a rendőrségi inter-nálólábor vezetőjét. Vdéz Pusztay íst-ván rendőrfelügyelő már el is foghlla liivalalát. (
— (Baross hír)
A Baross Szövetség nagykanizsai szervezete nui, csíitöitök este fél 1) AiOji kezdcltcl fiszak-Krdély és a székely, föld visszatérése alkalmaiul ünnepséget rendez saját helyiségében. Az ünnepségre az clnökséguz összes Barosts. tagokat és családtagjalkat szereiéitől meghívja. (t)
— (A Credo-egycsQlet vasárnapi gyűlése)
A nagykanizsai Credo férfi-szervezet vasárnap délelőtt fél 12 órakor első őszi taggyűléséi tartja a fehértenomben. Pontos megjelenést kér a plébános, elnök. (:)
— (Az Úrasszonyok Mária Kongregációjának)
prézcsc szerettei felhívja a kortgre. gáció tagjainak figyelmét a 7-{n, szombaton reggel 8 órakor megtartandó szentmisérc és közös szentátdozásxu fii a 7^én délután 5 órakor tartandó szeptemberi rendes luwi gyűlésre. (:)
— (Népfőiskola Csurgón)
A bclsősomogyi rcí, egyházmegye kaposvári közgyűlésén eHiatározták, hogy Ourgón népfőiskolát szerveznek és állítanak fel. Az egyházrnegyo p célra megvásárolja, Csurgón, a Traiihcr\'--niann Atláni tulajdonát képező Esz. lerházy utcai lakóházat, anvclyl>en a lanilóképző konviktusa és igazgatói lakása volt.
— (Bányagépeket kapunk Németországból)
Az érvényben lévő gazdasági szerződésünk értelmében Németország bánya-l>erendezési tárgyakat és gé)Nket s/.áilit bányavállalaiaink részére, Fökénli a tárnák támasztó szerkezctetliez Sífcikseges vasakat és gépeket fogjuk Németország-bél ijeiiozni. A németországi l>ányabe-rendezési tárgyak boliozauüa haZal bú-nyászalunk fetlend illéséhez nagyban hozzájárul.
— (Mit nem szabad gumiból előállítani ?>
Az iparügyi miniszter által kiadóit rciidelolo uieglillja egyes nkktelknek gu) inlból való dőáttllását. Ezentúl nem lehet, .például többek között gumilabdát (a futball belső t&» a teniszlabda kivó leiével), pariltyagiunit, gifiiUszivacsoii fúrdöWpőt, sapkát, gumipárnát, guroi-játékokat, kemény rudirgumil előallí-tanl. A rendelet egész sereg cikkei sorol fel, nmelyoknek gumiból vofi előállítása IjUnlom alá esik.
— (Megjelentek a „Kelet visszatér" bélyegek)
Kclelniügyarorszag ós tírdély egy részének visszatéréso aikaOmAuéit a in.
Jór. jíosUi kétszirmyoiná-su .Kelet visszatéri fet-
Iirásu 10 filléres posla-béJyegel udott ki. A ]>é-lyegct december 31-óig nvmdcn ]>ostnliiv»*nl árusltja,,de rendes bérmentesítésre 1940 július t-lg lehel használni. A szép kioUJtásu bélyegen .Szem István és Szent László aaokja látható, köztük a magyar szent Korona. Az uj bélyeg már Nagykanizsán Is kaphatót
Elmarad a ma esti fáklyás felvonulás
Zrínyi Miklós városának hazafias magyarsága haialmas megmozdulásban kívánta üjuícpelnfi a nagy történelrrii eseményt: Észak-Erdély és a Székelyföld felszabadítását az oláh járom alól. Azért az egyes szervezetek ünnepi és diszülésein ki-vül, a város közönsége ma este 8 Órakor fáklyás és zenés felvonulást akart rendezni. Közbejött akadályok miatt azonban a zenés, fáklyás felvonulást későbbi időpontra halasztották, így ez ma este elmarad-
— (Leesett a Iáról, gerincét törte)
Szabó István 8 éves tanuló, flki a Zsigáról kézben lakik, tegnap a házuk kértjében fölmászott egy magas kőrisfára. A gyermek leesett a mintegy Ti méternyi mngasságl>ói és gerinctörést szenvedett, hogy a mentők szAHitották be a kórházba.
QosttrdÓ nyitva reggel 6 órától ette 6 áráig (hétM, n«rda. péntek délután kedden egén nap nőknek).
— (Pallos Erzsébet nyelvtanfolyamai)
az iskolaévvel újból megkezdődnek. Felkéri ezért Hómét és angol nye.v l lanuto volt tanítványait, hogy az órák beosztása végett mielőbb jelenjenek meg nála, lirzsébel tér 18. szám al\'Ht, ahol uj növendékek felvélele is történik. ¦ .
— (Halálos baleset rádió-javítás közben)
l\'gray László leugycllóti viiítanyszo. relö rádió javítás közijén u lakásában levő s világításra szolgáló 220 wattos áramot a rádióba beka.|MS*>lta. A rá-dlóbon levő áramelosztót megfogta, amitől oly. erős ütésl kapott, 4jogy nyomban meglialt. A csendőrség a vizsgálatot ineginditotln.
— (Betörés BalatonlQreden)
Betérő járt a balnionrüiedi Honvéd-liszti ÍMülöliázban és fel leszitette vitéz Tluódy Varga Sándor ny. tábornok Lukasában levő bezárt szekrényt. A szekrényben levő, bőröndből 390 pengő készj>énzt lojjott et A nyomozás megindult.
— (Az Ittasság halottja)
Kiss János 54 éves balatonszárszói lakos folyó hó 3-án az állomás közelében Utas állapotban a sínek között
vásárra
A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 1840. szeptember hó S-től 16-ig tartandó
fá-^ — S lakberendezési MSéCI és háztartási
50% os utazási igazolványok P S-BO-ért beszerezhetők a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában. Érvényesi
Odautazás: augusztus 30-tól szeptember 16-ig. Visszautazás: szeptember 5-től szeptember 22-ig.
Megnyílt a Budapesti Őszi
Lakberendezési Vásár
FERENCJOZSEF
KESERŰVÍZ
járt. Az arra haladó éjjeli vonal cl-nlöMe, A vonat kerekei InUtorját leváglak és fejéi összetörték, Sérülése következtében meghalt.
— Villany-Öngyilkosság)
Kéz Endre 18téves gölloi cipész kedden reggel KapospukiJialárálKin az országul melleti levő magasfeszültségű villanyvezetékre drótot dobott, míg u másik végét a derekára kötötte. A l>or-zalmosan elégeli holttestet a szeretők talállak meg, mivel rövid zár latot okozott az érmtkezés j>illanaláb.in. Bitest-tették (.öllélten élő szüleit s a rsendőrsé-. gel. A vizsgálat megimlull.
— (Halálos kutyaharapás)
Balog János 76 éves görgelcgi lakost a Balogh Ferenc kutyája a bal alsó lábszárán megharapta, A kutya a lábszárából nagy .darabot kiharajjott és ennek követ kéziében az öreg Balog elvérzett. Megindult uz (eljárás u kutya tulajdonosit ellen.
Szeptember 6-én, csütörtökön dél. elölt üimepélycs kercfek között megnyílt az Uszi Lakberendezési és Háztartási Vásár. A magyar ipar ugyancsak kilett magáért s egész sereg olyan árucikket hozott a vásárra, amelyek valójában kényelmesebbé s ízlésesebbé teszik a lakást éí alaposan leegyszerűsítik a háztartást. Az asztal terítési verseny csodaszépen le -rilett hosszú asztalsonokkal mutatja
he a terítési tehctöfsógcket a fegcgy-szerübblöl a legdíszesebb kivitelig. Kirobbanó sikere van a magyaros nŐÍ ruhabemutatónak is- A minta-konyhák körül állandó a sÜrg6S-förr
gás, legkiválóbb háziasszonyaink sü-lik-főzik napestig a finom falatokat, bemutatva ezzel a földtudományt és főként azt, hogy miként kell cukorral, zsirral takarékoskodni fes, hogy milyen remekül lehet étkezni filléres főzés mellett is.
Budapest máris tele van vidékiekkel é.s nem kétséges, hogy szeptember 16-ig, a vásár utolsó nap* Jóig zsúfolva érkeznek a vonatok, mert mindenki megragadja a féláru utazás lehetőségét, amely u visz-ozautra még a vásár bezárása után, szeptember 22-ig érvényes.
A N.gykarrlzi.l Vároil Kersskadelnl KOlépUkela ItazQitósiaátftl.
595/1940. sz.
Pályázati hirdetés.
A nagykanizsai városi kereskedelmi középiskola pályázatot hirdet kozéplsko\'ai okleveles gépiről állásra. Ilyen oklevéllel bíró férfilanerik jelentkezzenek f. hó 10 lg ai Iskola Igazgatóságánál.
Nagykanizsa, 1940. szepl. 5.
SurSnyi Oyuln atoi. Igtzgitó.
mázsakönyv
ára 1*80 P
Hitelesítve kapható a Zalai Közlöny nyomdájában
Nagykanizsa, Fő ut 6. uám.
¦fit
z ajjaj mzLöm
1040. szeptember S
Köszönetnyilvánítás.
Ezúton mondok hálás köszöne-tot a váron vezetőségének, egye-BÜIotoknok ók mindazoknak, akik forrón szeretett férjem elhunyta alkalmából résivétnyllntkozatuk-kal tuyokeztek mélységes gyásso-mát enyhíteni, valamint azoknak, akik utolsó útjára elkísérték.
Ömv. Horváth lalvinné mm, Halvax Halén.
A nagykanizsai klr. Jfcráabtróság mint telekkönyvi hatóság.
7014/1040. tkv. az.
itaÉilÉÉIlÉIIÉÉlÉlíÉMÉ.
Dr, Elek Mór végrehajUlónak — Klspal Jánosné Lókt Mária végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehajtás! Ügyében i telekkönyvi hálósig a végrehajtató kérelme követ kei lében az 1881; LX. t.-c. 176 S-a értelmében a* ujabb árverést 200 P tőkekövetelés, ennek 1938. évi október hó 21. napjátólJéró »jo kamata, 128 l\'íillf. eddfg és 13 P hlrdetéat dlljat együtt 27 P ezúttal megállapított költség, továbbá a cint lakó noltnak kimondott Német Flórián 100 P, klr. kincstár 91 P 61 f. éa 91 P 20 (., az Ingatlan felére Vörös Józsefné 67 P 25 f. tökekövetelese éi járulékai be-hajtiaa végeit a Csap! közlésben fekvő s a csapit 208. utjkvben 640. hrax. a. foglalt siölő és kaszáló pincével az I. Öíeghegyen ingatlanra 1300 P kikiáltási álban az Ingatlan felere 4934/938, tksx. végzéssel KlipM János (nős Lókt Máriával) lávára bekebelezett haszonelveiéi! szolgalmi Jog fenntartásával, mégis azzal, hogy ha ugy az illetőség a szolgalmi lógót megelőző Jelzálogos terhek fedezetére ezennel megállapított 1000 Párt el nem adható, az árverés hatálytalanná válik a az Illetőség a stolgalml jog fenntartása nélkül kciiil ugyanazon a határnapon árverés atá.
A telekkönyvi hatótág as árverésnek Csap! községházánál megtartására 1940. évi szeptember hó 23. napjának délelőtt 10 éráját tűzi ki.
Ai árverési feltételek a hivatalos érák alatt a telekkönyvi hatóságnál (Törvényház, földszint, 1. ajtó) és Csapi község elöl-láróságánál tekinthetők meg.
A tkvl hatóság c hirdetmény egy példányát kifüggesztés, egy példányát pedig az árverési feltételek megtcklnthctéic végett Csap! község elöljáróságának, továbbá egy-egy példányát szabályszerű közzététel végett Nagyrécse, Zulun) luk es Un bimbók községek elöljáróságai nak megküldi, végül az árverési hirdetmény törvényszerű kivonatát a Zala! Közlöny eímít lapban egyszer! közzététel végett a végrehajtató képviselőjének kiadja. (1881 :LX. t-c 152. §.; 1908:XU. t.-c. 23. §.)
Az árveréal feltételek a következők:
1. Az árverés alá eső Ingatlanokat a kikiáltási kétharmadánál alacsonyabb i áron eladni nem lehet. (1908 :XLL t-c. 26 §.)
Az árverés alá kerülő ingatlanokat, ha az árverés megtartását a végrehajtatok kőiül Német Flórián kéri, 900 P, ha dr. Blek Mór kéd, 1200 P vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (5610/1931. M. E, sz. rendelet 21. §)
Ha a vevő az árverési teltételeknek a kitűzött Időben eleget nem tesz, a bánatpénzt elveszíti és as érdekelt felek bármelyikének kérelmére a telekkönyvi hatóság ujabb árverést rendel el (1881: LX. t.-c, 185, §.)
Nagykanizsa, 1940. évi aug. hé 11-én. Dr. Bentzik Ferenc s. k. jb, elnök.
A kiadmány hiteléül; Kiss
20*8 üodiliut.
KJ5 n
tmy
eredményt
Hitler s Anglia férdrekényszerifé-fléig folytatjuk sm hahm^mt
A nyugati háború, ngy látszik) elérkezik lassan utolsó «»¦ kaszához-. Miller kancellár tegnap Berlinben a II. léllscgélyakcíó megnyitásán beszédet mondott. Hitler beszéde az Cgéíz világon nagy érdeklődést keltett, annál is inkább, mert bejelentene,hogy Angliái minden eszközzel íctörtk, Ha Angii" három ávW késZÜH fel, ők Öt évig el vannak látva. NCjh mintha
arra számitana, hogy a háború addig
tart, mert csak egyeden időpontot ismer: Anglia Iérdiekény.szei\'ilését. Ha türelmetlenek Angliában, megnyugtathatja őket, rövidesen menni fog*
nak.
Egyelőre cs»k a repülök látogatják szakadatlanul Angliát. A MCSSa-
gero jelentése szerint Liverpoolt pl. 21 óra óta szakadatlanul érik a bombatámadások- A lakosság Cgy nap óla nz óvóhelyeken kénytelen várakozni. A kikötő ós a raktárak két-
hannndrészc már romokban hever u közeli felhőkarcotókkal együtt-
Londonban Is voll több légin adó-Az angol gépek Is megkísérelték, hogy az éjszaka Berlin fö\'é jussanak-Egy gépet lelőttek, néhány gépi n város felett ledobott néhány bombslt. Egy a Tíergarten városróSzro esett és megölt egy rendŐrtisztvisetőt. Egyik külvárosban egy katonai anyagraktárra hullott a bomba, mig másutt egy munkástelepen egy embert megölt, egyet megíBbesilctt egy másik-
Berlin, szept. 6-AZ éjszaka a német repülök újból megjelentek Dél-Angiin felfett ós bombázták a kikötőket és rcpülő-leneket. Közben légihareokra került sor, amely ¦L>\' némCt gépek győzelmével végződött- A harcokban 51 angol és 15 német gépel lőttek le.
SAJÁT KÉSZITMÉNYÜ
ISKOLATÁSKÁK — AKTATÁSKÁK
OLCSÓ ÁRBAN, JÓ MINŐSÉGBEN
rtAMBURG-nál I.
Nemzeti zászlók
nagy választékban
SZABÓ ANTAL sportüzletébem
Zamatos, lilii ktfuét
Sütni liéfizln
készíthetünk.
Kapható : \'A-\'^-l-lVi literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. m
Nagykanizsa megyei város polgármestereid.
20993/1940. \\
Tárgy: Zslrkíszlefek és . zű-serlesek bejclentésa.
Hirdetmény.
Mindenki, akinek 100 kg-nál tObb zsír, vagy 10 drb-nát több hízósertés van a birtokában, köteles ezen készletet I. hó 7-én, szombaton déli 12 óráig • Közellátási Hivatalnál, Hunyadl-u. 16, udvari épület) a hivalalos órák alatl d. e.
9 ISI 12 óráig, vagy délulán 3-tól 5 óráig szóval vagy Írásban bejelenteni.
A bejelenlések a f. évi augusztus 301 helyzetet kell tartalmaznia. A be(e!enfett készletekben bekövetkező változást, növekedést vagy csökkenést is be kell mindig jelenteni. Aki léhát aug. 30-lka óta 100 kg-ot meghaladó mennyiségű zsirt, vagy
10 drb-ot meghaladó hízósertést szerzeit, szintén köteles e készleiét most belelentenj, a jOvöben pedig az ily készletszerzési, vagy csökkenési mindig negyedévenként éi pedig november, február, május és augusztus 1—8. napja! kOzOtt kell bejelenteni. Nem kell bejelenteni a késztetnek vagy azok egy részének a házlatlát rendes szükségleteire tOrtént elfogyasztását vagy felhasználását. A bejelentési kotelezeltiég azt lerhell, akinek a birtokában a zsír, illetve a serlés van. Aki a be-lelentést az adott határidóig elmulasztja, vagy a valóságnak meg nem felelő adatokat jeleni be, kihágást kOvet el és súlyos büntetésben részesül.
Nagykanizsa, 1940. szept 4. ra Polgármester.
iPBOHIBDETESEI
ÁLLAS
MtgblthstÓ bajArénal azonaal felveszek. Sugár ut 36. 2086
Rendes aaJAraiaf azonaal felvétetik Balthyány-u. 25. alatt, 2102
BÚTOROZOTT SZOBA
Déli fekvésű biitoi-oxott waafap
fürdőszoba hsszoálattal a város központjába?, csendes helyen, egy- vagy két ur részére kiadó. Clma kiadóban.
HÁZ ÉS INGATLAN
Sikátor-utcai 18. sz. ház szabadkézből •la** alkalmi áron. 2103
mWUbm&iM
Ol-k.t faaaaaa teljes ellátásra az iskolaévre? Hirdessen a Zalai Kte\'őny apréhlrdatéal rovatában..
Pau* A«na államilag képesített oklevélen zenetanár a tanítást megkezdte, jelentkezés Horthy MlklÓs-ut 59, vagy telefon 164. 2100
Sépola] regenerálását (tisztítását) Jutányosán elvállalja Papp-malom, Letenye.
etvaaartatt egy aeegény etnbet Kállay litván névre szélé Intőié Iratokat. Kéri a beciüietet megtalálót, adja le a kladó-blvatalbao.
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja: „KSzgudaiáDl R. T. Nagykialm-. Felelés kladé: Zalai Káraly. Nyomatott t a JtliitJulasáil ft. T. NanykaalíS*\'*
uyandájában Nagykaalztán. (Nyomdáért lelett Zalai Károly.)
80b Eltoljam. 203. uám NagykjuliM, 1840. szeptember 6 péntek
ára 12 fill.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbartts Lajos
ElSItietol ár>: egr bóra 2 pengő 40JB1 SieikenUMgt éa IdadóblTaoül tetétoo. TX. <
Bevonulás
Hazamegyünk! Haza Erdélybe...
Mikor c sóitokat Írjuk, már magyar honvédek /ütemes léptei alatt dübörög a földi Ott a trianoni halárok keleti sorompóin tul és a. fel-szubadull városok és községek kis tanyák népe « májtnioros öröm1 bol. dogsugávti tengeti á husz évig tilos piros-fehéivzöldet és árasztja cl könnyet, simogatással, magyar virággal a magyar katonát. A kemény magyar hevedet, aki vér a véréből, aki. keserves két évtized boldogságot Vágyó álmaiban várt és látott és aki\' imf ittast eljött a maga pompás t<**l valóságában, túláradó szívvel és fegyverrel a kezében, hogy biztosítsa a magyar élet rendjét, békés nyugalmát, alkotó, termelőmunkáját.
Vitfzattr Erdély tekintélyes ré-Me « «z Öröm és boldogság e nagyszerű óráiban keli, hogy számot vessünk azokkal az okokkal és körül-menyekkel, amelyeknek köszönhetjük ezt a vételen felszabadulást. Nézzünk vissza eseltségünk busz évvel előtti szörnyű gycugeségeiie és lássuk meg, hogy a vigasztalanság árjában a tömegek tehetetlenségéből kiemelkedtek férfiak, okik nonv tör-delték a kezüket, nem jajgattak ős nem tuuyálkodtak, hanem - dolgozlak. Dolgoztak ott Szegeden, felsorakoztak Kormányzó Urunk, uz okkor! hadügyminiszter, majd fővezér mögött és dolgoztak, hogy elkövet-. kezhessék a Felvidék, Kárpátalja és Erdély hazatérése.
Megcsonkítva és eltiporva, telién-ségea gyürü közepében, ez a nemzet el tudta takarítani a romokat, alkotó munkára viragoztatta a megtagadott nemzeti érzést és összeszorított fogakkal gyürkőzött neki az építésnek, üj Világ született c régi helyén. Magyar, keresztény ó> szociális. Újjászületett hadseregünk s a külpolitikai cisziaettíltségből Is ki (tudta magát vágni a nC-míset migy Darálókat szerezve. A magyarságban rejlő Őserő átvészel tette a i.iehéz éve-kel, az ezeréves hagyományokon pallérozódott politikai \'bojcscseg a helyes útra, az egyetlen helyes utm vitte u nemzetet.
A háromszor hét szÜk esztendő uláu ránk virradt a második Bel-vedeie, és ma, amikor a magyar hadsereg birtokba veszi a visszatérő erdélyi részek ősi földjei, emlékezzünk nagy baj társainkról- Azokról; akiknek sokai, nagyon Sokat köszönhetünk. Szálljon, a hűség és a magyar hála melege a harmadik birodalom és a fasiszta Itália, Hitler vezér és kancellár és Mussolini minden olaszok Duoeja felé!
Isten és ember előtt Jogunk vau a revízióhoz. De jog és munka, osak oz ö barátságuk, megértésük és erejük segítségével érlelte meg a rajos-, tani nagyszerű gyümölcsöket. Hilsé-gcs szeretettel fordul feléjük a magyar nemzet ragaszkodása, aminthogy tudj-jk, mit köszönhetünk ki-vMó>\'lnrank*lái\\«ilanak:. RibbentropJ nak és Cia.no grófnak is. {
Ma Nagyvárad, Nagykároly és Nagyszalonta ünnepelte kitörő lelkesedéssel a felszabadító Horthy Miklóst és katonáit
Ismét öröninapra virradt a mn? gynrság. A tegnapi szatmárnémeti, nagykárolyi és mánmorosszígeti bevonulás után
a magyar oaapatok ma vonultak be Nagyszalontara és Nagyváradra, és tovább nyomulnak előre a rraeg-állapilolt területekre végig az orosz halárig.
A nagyváradi határrészén hadtestünk állt és ők lépték át ma regijei, hét órakor elsőnek Árpádnál n régi, trianoni határt.
A környező falvak népe már hajnalban ott állt 11 halárMjrompónftflf A román DarlamNter reggel 7 óra., kor jelentette, hogy a i negál la porfások érielmében a kiürített terüleletj átadja. Röviddel később felhangzott
az imához, majd " zenekar a Hiszekegyet játszotta. A vezénylő tiszl ezután megkapta u parancsot:
— ElÖnyomulást megkezdeni I Irány Nagyvárad I
S a 21 évig határnak csúfolt tilalomfa fciett átdübörgőit a anegyar honvédek bakancsa. j
Délelőtt a honvődzenckar főnöke jelentést adotl ki, amely szerint: Cso-palaink ma reggel 7 órakor folytatlak az előrenyomulást NagylétálóJ délre is Köíegyánig éi bevonulnak Nagyszol ón Iára és Nagyváradra. Horthy Miklós, mint legfelsőbb Hadúr délben vonul be csapalai élén Nagyváradra. . j
A nagyváradi bevonulásról a ke?, vetkező helyzetképet kaptuk:
Hatalmas erődítmények, drótakadályok közt vonultak be a magyar csapatok Nagyváradra
. A magyar honvédség ímfcgiudulásn után Bors község magyarsága diadalkaput átölelve, csókolva, virágcsővel fogadta a magyar katonákért. Sokan az ariaudi sorompóig eléje-mentek » lmugyar katonáiknak- A környékbeli községek magyarsága is olt volt az utak rftCrítéh ós állana dóan éljenezte Horthy Miklóst, és a honvédséget. A házakon mindenütt magyar zászlók, amelyeket éjszaka készttettek vagy husz óv óla rejtegettek- .
Püspöki felé feltűntek a román erődök. Elsőnek kél drótatáulúly
tűnt fel, majd betonba ágyazott vasúti sínek meredeztek az urakon. Csak ezeket kikerülve lehetett előrejutni a hatalmas erőd vonalig.
A lakosság, ugy 9i\'iLszik, teljesen elvesztette itt földjét, mert mindenütt széles, hatalmas drótakadályok voltok, a háttérben pedig lépcsőzetesen nagy, emeletes és kitűnően álcázott erődítmények betonból- Az erődítmények éi drótakadályok előtt az utakat is átszelve 16 méter nuöly és 16-20 méter széles vízzel- tett árkok húzódnak sok egyéb furfangos tankcsapdával. A bevonuló ma-
gyar katonaság érdeklődve figyelte a román erődvonalai, amely lényege* sen komolyabb volt, mint a csehoV-
szági.
Az élcsapatok a dóU órákban vonultak be Nagyváradra, .eheá mér nyüzsgött az örömben uszó magyarság az ultrákon ói tereken-
A kormányzó nagytóradi bevonulása
Horthy Miklós kormányzó az éjszakái különvonaton Bm^keraszte-sen töltötte. Innét indutt ma délbo 11-10 perckor Worth Henrik, a honvédvezérkar főnöke ós Barlha Károly honvédelmi miniszter kíséretében gépkocsin Nagyvárad felé. A város határában Jahny Gusztáv ultábor-nogy éx vezérkara üdvözölte az államfőt, aki ezután lóraszálit és az ott felsorakozott csapatok élére fpvagojt,
Ekkor már készen állt úriadén a zászló- és virágdíszben álló Nagyi-váradon a fogadtatásra. Ott volt a kormány tagjain kívül a Fürnéltósá-gu Asszony is, aki HoWhy Jstváu és felesége kíséretében ma utazott le Nagyváradra. Ugyancsak ma utazlak le Radocsay és Varga imjiisz-lerek, akik tegnap még nett? vehet* lek részt a szatmárnémetit bevonuláson. \' | i
Ujjongó, viharos lelkesedés és éljen zugolt végig a nagyváradi utcákon, amikor fehér Lován, a csapatok élén feltűnt Horthy Jfjiklos, az országgyara. piló, aki ismét egy eddig rabságban nyögött magyar várost tett szabad-és boldoggá.
[Folytatna a C. oldalon)
Károly román király lemondott és repülőgépen elhagyta Romániát
Az uj uralkodó: a 19 éves I. Mihály, akit a Vasgárda meleg tüntetéssel fogadott —¦ A volt román vezetők közül sokat őrizetbe vettek — Az uj diktatórikus rendszer, a tények rendszere: — nyilatkozott Antonescu „államvezető"
A romén*al hétfői puccskísérlet elérte célját. AntonCscu miniszterelnök unilomrafutásával mLár megtörtént az első \'epés, amit az alkotmány és a parlament ^függesztem.\' követelt. Ma reggelre pedig megtörtént a vasgár-dislák legfőbb kívánsága:
Károly román király lemondott.
A román király lemondásáról az alábbi táviratok számolnak be:
Bukarest, szept. 6.
Károly román király elhatározta, hogy fi\'-\', Mihály trónörökös javára
ösi jussuitk egy részéi visszaszerez\', ve, ismerve és értékelve magyar ál-Inmférfiaink komoly és céltudatos
munkájúi, a középhatalomima. erő-
lemond a trónról és Svájcba utazik- Mihály 19 éves.
A király ma délelőtt 9.20 perckor kiáltványt olvasott fet "tv bukaresti rádióban, amelyben közli iemf&iidá-sát. A király szerint »országa iránt érzett szerétéiből* adja út a irónt fiának. Mihály király már ie is (ette az esküi *\' pátriárka kezébe. AntonCscu miniszlereüijök is felhívást intézett román nejnizetéhez, hogy felejtse el a multat.
A líírály lemondásai az éjszaka még j j ;
nagy tüntetések
södÖtt Magyarország hálatelt szívvel tiszteleg a\'két baráti nagyhatalom és történelmet csináló álíamférflai elölt.
előzték meg Bukarestben. A NQrnzeti Színház környékén többezer főnyi Vasgárdisla kezdett tüntetésbe, »Le a zsarnokokkal!* kiáltással. A rCnd-. őrség tűzoltósággal vonult ki « tüntetők szétverésére. ElÖbb riasztó lövésekkel, majd vlzsugárnat akaríák szétoszlatni a tüntetőket, akik azonban rCvolverlövésckkel válaszoltak. A rendőrség és katonaság ekkor gép-fegyversortüzet adott le. Többen megsebesültek. .
A színház melletti királyi k\'astéV-btui a katonaságot a palota belsejébe vonták vissza. .-, ¦
Bukarestben . a hangulat móg mindig nagyon súlyos.
A királyi palota körül erős kéSjSüjitH sf8 ". ; ,\\ . . I I
. iuiliftv ".vA. ..... ^
2ALAI KöZLöNV
1940. fliefltembtr 6
a nagykanizsai Baross-kerfllet díszülésen ünnepelte Észak-Erdély és a Székelyföld hazatérését
Adlszüléi hódoló táviratán országgyarapltó kormányzóhoz
Intézeti ruhanemliek
nagy választékban Szomolánylná..
Beavatott körökben úgy tudjuk, hogy AntonCscu tábornok, miniszter*
Bukarest, szeptember ft
A rádió 9.20-kor közölte a király \'lemondását, majd tíz perccel később két kiáltványt olvastak fel. Az első kiáltvány Így.hangzik:
Románok! Zavaros és aggodalom teljes K|6k járnak országunk felett. Veszélyben a hatfl! Tiz éve, hogy ura-tomra kerültem és ez idő alatt nem szűntem meg a nenrzetért dolgozni.
A továbbiakban közli a király lemondását és fiát a nép bizalmába ajánlja. Kéri, hogy támogassa a nemzet az uj királyt, mert az uralkodással súlyos terheket vesz vattaira.
IMiháty trónörökös, oki 1. Mihály néven fog uralkodni leletté az esküt,
Antonescu;
Bukarest, szcpVíílier (5 Anloncscut, az uj\'teljliatahmi. mmisz-terclnóköt az allém vezető cini illeti meg a jövőben. A mai félhivatalos lapok már igy üdvözlik az uj miniszterelnököt. ¦
Bern, szeptember c Hivatalosan közlik, hogy eddig még semmit sem tudnak arról a tsvájci liatóságok, hogy II. Károly, a lemondott román király Svájcban akar tetc. leped ni, legalábbis még nem érkezett megkeresés Bukarestből a letelepedési engedély ügyében.
Letartóztatják a volt vezetőket
Bukarest, szeptember 6 Talareseu volt miniszterelnököt. Mi-Iwil (ieorgot, a király volt bizalmasát,
Bukarest, sacptemlxjr 0 Antonescu esküje letétele után a német és olasz követségre ment jelentkezni, majd Mjanruvuliós a kél Braliii-nuvat lárgyalt. fi tárgyalásit nem a kormányalakitássol kapcsolatosak, meri u kormány csak az erdélyi bevonulás Alán alakúi meg.
A magyar bevonulással kapcsolatos események magyar szempontból háttérbe szorítják a háború eseményeit, pedig n harc nyugaton és a gyarmatokon teljes erével Totylk. A németek tegnap öt torpedórombolót süllyesztettek el és számos kikötőt, repülőteret és hadlanyagraktárt bomMztak sikeresen. I-égiharcokban 03 repülőt lőttek le.
Az olaszok nz Rgei-tengeren és Észak afrikéban arattak sorozatos sikereket, Az olaszok is tenger fenekére küldtek több angol hajót. Az Avoceta angol cirkáló! harcképtelen állapotban vontatiák Liszabonba,
éjszaka Máltái bombázták sikere, sen az olasz repülök és a sa» Luc\'ano erődöt levegőbe röpítették. Légiharc is keletkezeit, amelynek során két angol géj>ct lelőttek.
Köbe kikötőjében egy olajtartály felrobbant ós a tQz egy közeli gyárépületet is elhamvasztott.
London, szeptember C
Az éjszaka négy légiriadó volt, nz angol fövárosbop. Az utolsó hajiulig tarlóll és tartamú kcivkon öt és fél
elnöknek nagyobb hatalma von a
diktatórikus megbízás folytán,\', (ttilll magának " királyunk.
Az uj kormány megalakulásától délelőttig még nem érkezett hir, de ugy ludják, hogy Pop Valér lesz a külügyminiszter és a Vasgárda több vezetőembere is helyet kap a kormányban, j j
j majd Antonescu esküjét fogadta. Brassóban is voltak tüntetések
Brassó, szeptember c Az éjszaka a bukaresti tüntetésekhez hasonlóan, ugyan >lyan körülmények közöli Urassóban is voltuk nagy tüntetések.
Ideérkezett hírek szerint Antonescu egyelőre felkérte a régi kormány tagjait, hogy az uj kormány megalakulásáig lássák el hivatalukat.
Aradról érkező jelenlés szerint az aradi magyar pénzügyi tisztviselőket a Magyarországhoz álrsatdt területekre helyezték át. Moly ükre román tisztviselők TitTulnck.
Ghehnegeaü volt belügyminisztert, Ur-l>epcanii volt minisztert és Mulixa vas-kparmágnást őrizclbe vették több más régi vezelövcl. (iafeiieu moszkvai követel uzonnaU hatállyal IcSinenteílék állásától.
A volt király külföldre repült, Heléna királyné hazatér
II. Károly volt román király repülőgépen M\\irincsru kíséretében elhagyta a bukaresti repülőterei és külföldre röpüli.
Bukarestben ugy tudják, hogy a királynak évi 20 millió lej évjáradékot szavaztak meg.
Heléna királyné, I. Mihály király édesanyja, okivei köztudomásúan nem élt együtt Károly király, rövidcsen visszatér Romániába,
Antonescu kiáltványt is telt közzé, amelyben közli, hogy uj rendszere a letick és tények rendszere, mert még kell menteni Romániát..
A Vasgárda ma délelőtt lelkes ro-ko,uszcnvlünleréstfíct rendezett a királyi palota és a miniszterelnökség elölt I. Mihály megjelent oz erkélyen és fogadta u vasgárdisták tüntetését,
óra volt. Ma reggel fél hóikor ujabb légiveszélyt jeleztek londoni szirénák, Berlin, szeptember ö Berlinben is volt az éjszaka légiriadó, de miután az angol gépek még Berlin elölt visszafordulták, az csak rövid Ideig tarlóit.
Bern, szeptember 0 Az éjszaka angol gépek ismét átrepültek GenTen és Losnnnnn. Minflkét helyen légiriadó volt. :
Nagykanizsán « Baross-kerület volt nz első, amely méltó keretek között, díszülésen ünnepelte a njagy történelmi .eseményt: az erdélyi bilincs-lőrést. Észak-Erdély és a Székelyföld felszabadítását huszonkét esztendei oláh rabság után. A hazafias ünnepségen, nagyszámban jöttek Össze a Baross-tagok, azok csillád tagjai, va> lámint mindazok, akik n Baross-eszí-méhcZ közelállóknak vallják magukat. A nagyterem ebből az alkalomból szépen\' fel volt díszítve nemzeti és Baross-motívumokkal. Ünnepi hangulat uralkodott, amely melegen visz-szutükröztette azt a meleg érzést, ami imiiiden egye* jelenlévői áthatott iiz erdélyi magyar testvérek hnza-érkezée felett.
Vékássy Károly társelnök íeudüjc-tes szavakban nyitotta meg a disz-ülést, amelynek egyetlen tárgya: Észak-Erdély és a Székelyföld viss-szaérkezlót megünnepelni. Vékássy megnyitójában rámutatott a nagy történelmi eseményre, amely
európai viszonylatban Is nagy kihatású,
Magyarországol pedig az erős kÖzép-európai államok sorába állítja, majd felkérte vitéz Tóth Béla kerületi elnököl az ünnepi\'beszéd é> méltatás megtartására. •
Vitéz Tóth Béla
magyarságtól izzó, gondosan felépített beszédében mindenek elölt rámutatott arra, hogy huszonkét keserves esztendő kelleit ahhoz, mig sikerüli a trianoni bilincseket Magyarországnak széjjeltépni és lefejteni, hála a baráti államok közbevetésének és támogatásának. Húsznál több esztendő kellett ahhoz, hogy végre eljutottunk odáig, hogy a >szé-kely kaput* ne csak a- képen, ne csak gondolatban, hanCm a valóságban a kis székely faluban .megláthatjuk. Húsznál több esztendeig sírt a magyar édesanya, a székely szülő, gyermekei cloláhosnását féltve. Husz esztendőnél hosszabb időn át félt és rettegett a magyar, félt és rettegett u -székely testvér: mert szomorú tapasztalatai voltak az <>Iáh börtönöktől, az oláh hadbirósjigtól, az oláh sóbányáktól. Husinál több, hosszú, küzdelmes évekre kellett ott várni, amíg az elszakított magyarok! és .székelyek ismét megláthatlak
a magyar honvédok bevonulását.
Valami varázslatos örömtval ;fma kifejezhetetlen boldogság szállta meg ma a m«gynr és székely lelkekel, umikor ismét megláthatták « magyar hadseregei, a magyar katonái uz ő pompás hadifelszerelésében, harci készségében, diadalmas, min-
dent elsöprő erejében. Nintes szókincs jelző, amely ki tudná fejezni, rnJ, volt u mai nap ti visszaérkezett mB,-* gyár terület magyar népének. 1
A francia és angol liberális rendszer, a szabadkőműves hálózat idézte elő o háborút, amely hadat üzent a m:cmzeli gondolatnak és térdre akarta késztetni a hitleri nagy "Né-melbirodalmat, valamint szövetségeséi. A dicsőséges német és olasz hadsereg diadalmasan lör előre és miérettünk is küzd,
hogy teljesen lerombolja Trianont Ezeknek a mi nagy barálainkn|nk köszönhetjük, az ö nagy igazságérze-tüknek, hogy Magyarország ismét ^visszakapott egy nagy területet régi földjéből éi vele kél. és fél nftUfó leikel. Ma, amikor a magyar katona átlépte az ígéret földjét,
mélysöges hálával gondolunk a német ét olasz barátainkra,
nagy vezéreire Ős hűséges népére. De a legmélyebb hálánk illeti or-szággyarapiló kormányzónkat, nagybányai • [ , .
Horthy Miklós öf őrnél lóságát, aki a nemzeti kormány felelős tényezőivei együtt emberfeletti munkát végzett; mig eljutottunk ismét idáig (hosszú, szűnni nem akaró éljenzé*), mert a magyar államférfiaknak az volt a törekvése, hogy vér nélkül, egyetlen magyar férfi feláldozása nélktij kaphassuk vissza azt, ami Isten és ember előtt a miénk volt.
Majd rámulatott arra, hogy a huszonkét övi rabság és küzdelem alatt
hogyan tudott Erdély népe magyar maradni,
magyarságát megőrizni, gyermekeiket is magyar szellemben fcinievejni:. mert érezték és tudlak, hogy Trianon nem állhat fenn, hogy eijöii « sza. badulás napja, hogy elkövetkezik a nagy magyar ünnep: a lelkek lestvérülésének ünnepe. Hála tegyen, ezért ami legfőbb urunknak, 0n>i kormányzónknak.
A díszülés közönsége percekig éljenezte és Ünnepelne Horthy kormányzót. . v ¦ | \'
Vitéz Tóth Béla nagyhatású ünnepi beszéde után
Red! József, a MAORT igazgatójának beszéde következett, mely szívből Jölt és szívhez szólóit, ö is oda tartozik a két és fél millió visszaérkezettekhez,
— mondta, — nzokhoz. akik szívszorongva, várták, mikor jön el a szabadság hajnala, mikor reng a székcyÉTÖld a mögyar katonák lábat aWlt. Azok nevében, akik visz-szajöltek, akik ismét hazaérkeztek,
— akarja megköszönni a BaroSs-ke>-rülelnek azt, hogy eddig ápolta^ élesztette, gyújtotta az erdélyi gondolatot, küzdött a magyar igazságért, a székelv földért. Rendezte a kitűnően sikerült székely inkodaffmot é? erdélyi báli és mindenütt szolgálta, a nagy irredenta — eszmét. Arra kérte a Baross Szövetséget éi elnökségét, hogy legyenek továbbra is Erdély és a Székelyföld és népének szószólói, vegyék pártfogásuk alá. ,
vegyék fel minél elóbb a kereskedelmi éi gazdasági kap-oaolatot Erdély napival és forrasszák Össze a httzaérkezettc-
vásárra
A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 1840. szeptember hó 5-168 16-ig tartandó
fíe-wE lakberendezési MZSátl és háztartási
50% os utazási igazolványok P 2-50-ért beszerezhetők a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában.
Éi-vénynai
Odautazás: augusztus 30-tói szeptember 16-ig. Visszautazás: szeptember 5-tól szeptember 22-ig.
„Veszélyben a hazai" — mondja a lemondott király kiáltványa
— „államvezetö"
A Vaigárda ünnepli az uj királyt
Öt és fél órás légiriadó Londonban
Az olaszok Máltát, a németek Anglia partjait bombázták
1940. wepttmber 6,
ZALAI R6ZL0NY
Tankönyvek
a kultuszminiszter Által mogállapl-tott mérsékelt árakon
minden iskola részére.
Előírásos iakolai Iré- és rajx-a»rak, faxatak, továbbá
téafcék, kanyvbBrSndSk,
iskolai legtartósabb kiviteli! könjvaktaláakék
legmóltányosabb árakon
k^í az Édesonyí vei.
Teremtsék meg nzt
többi gyermekei* meleg, szét-.
Letenye hazafias ünnepélye
szakilhalatlan kapcsolatot, amely az
uj Nagymagyarország minden fi;it
ál kell hassa. A nagy tetszéssel fogadott beszéd
után 1 .
a díszülés hódoló táviratot küldött Magyarország kormányzójának,
melyben örömének ad kifejezést az erdélyi föld és a magyar és székely testvérek hazaérkezése fe\'jetl, háláját tolmácsolja a kormányzó Or-széggyarapiló munkájáért, hódolatát fejezi ki és ragaszkodá;sáróI bízln-sitja és Isten bőséges áldását kívánja Reá.
A díszülés Vékássy Károly záró-szavaival véget ért, majd a nagy Baross-család még sokáig meleg baráti hangulatban együtt ült a luvgy napok örömére éi ünneplésére.
Letenye, szept- 6, (Kiküldölt tudósilónktól.)
Hihetetlen, hogy mennyi lelkesedós, mennyi magyar haz:lszerclet lobog a végvidékek lüretmes, kitartó, áldo-zalraké-sz magyarjainak szivében. Ragyogó példa erre a járási székhely, Lelenyc hazafias magyarsága. Nem láttunk érdektelen, közömbös meg-nyi|lllkozást! Minden, ami volt, szívből jött. Magyar szivbö\'.
Bár Leienye még nem1 élvezi a villanyvilágítás áldásos müvét, de míár a kora esti órákban az egész község fényárban úszott. Az ablakok mindenütt, a legkisebb háztól, a grófi palotáig a nemzeti színek mosolygó píros-fchéivzöldjóvei, vinigj pompával vannak díszítve és mindenfelől kivilágítva. Kedves és meghaló üfuiepl kép következett. Egyszerű, de felejthetetlen.
Megérkezett a Kiskanizsaj Levente-zenekar. Az első indu\'ó felhangzására hatalmas tömeg hömpölygött az utcákon. Magyarruhás leányok, fiuk, az egyesületek zászlói alatt vonullak fel. A kivezényelt katonai diszsza-
kasz Szuronyai felcsillantak a fák-
lyafények tömegében, a lampkmos leventék a hősi szobor körül helyezkedtek el.
A zenekar a Himnuszt játszotta. Kipirosodott arcok meredtek áz cmi-lékmii szobornál délfelé tekintő markáns katona orcára. Dr. Csempeisz Dénes kir. közjegyző a Tűzharcos Szövetség le tényei csoportjának vezetője ünnepi megnyitót mondott keresetlen, de nemfisveretü 6zavakkal.
- Letenye sokszor ünnepeit, ennek a szobornak a tövében, - mondotta, - tie a mai ünnep túlhaladja aa eddigi ünnepléseinket, hiszen .szeretett Erdélyünk egy részének," valamint a székely testvérek visszatértének napját ünnepeljük. De az Igazi nagy örömünnepünk csak akkor lesz, ha nem csak ideiglenesen szalad fel az országzászló az árbocra, hanem
örökkó hirdetni fogja az ezeréves határok sérthetetlenségét.
Lelkes tüntetés következeti a beszéd után. »Horthy, Tcleky, OtfákyU hangzik szüntelen.
Majd a tengely hatalmak vezetői részesülnek ünneplésben.
Dr. Kovács Valentin ünnepi beszédében hangsúlyozta határún tuü
testvéreink ős az itthoniak kötelezettségét, beszólt a nagy munkáról, nmi ezután következik a megnagyobbodott ország népe Száüivúra- $*ép és értékes beszédét viharos telszés és laps kísérte. Közben a tójrnjeg állan-
dóan ellette a Kormányzót, valamint a magyar és külföldi vezető álkunférfiak\'U. A loventczcncknr a »Szép vagy gyönyörű vagy Ma^yiar-orszég..J<L c. dalra zendített, nagy közönségsikerrel, WcckI GeOéTl karnagy vezénylésével, majd a közönség a lt(mplomba vonult »Te DeufmV-ra, hogy Isten végtelen jóságéinak köszönetet mondjon.
Este közvacSora volt a Kaszinóban, ahol megjelentek Letenye és a járás vezető emberei. Ott voltak dr. Vldn Ferenc főszolgabíró, dr. Kor-pos Károly járásbiró, KlitzCr József esperes, dr. Csempész Dénes klr. közjegyző, Seylcr Károly, a ia-nilóság és a község é.s vidékének többi vezetői- Az első pohnrköszön-löt SCyler Károly, mondotta a Kormányzóra, ami: állva hallgattak \' végig1, majd lelkesen éljenezlek a \'kormányzói. Dr. Korpos Károly a magyarság törtónOünJ hivatásáról be* széli. A szívből jövő magyar beszéd1 meghatott hangját a HtamuszváltottXi fel, amit a jelenlévők énekelitek. Utána Náci bácsi sprbh játszotta & szebbnél szebb erdélyi nótákat, amik a magyar irredentizmus maradandó virágai lesznek. » Átmegyek\' a Királyhágón...* sir fel a* hegedűn és érezzük, hogy ebben a percben mindannyian olt vagyunk Erdély hegyi előváWln ál-Teljes clisméréssel és dieüéretwp keli emlékeznünk a letértei magyarok szép, hazafias ünnepélyéről. Külön ki keli említünk dr. Csem:-pcsz Dénes kir. közjegyzőt, aki fáradhatatlanul dolgozott az ünnepelj sikere érdekében- A Klskanizsai Le-vcntezcnckar ivigy sikert aratott Le-tenyén. A fialni zenjekarról még többször fogunk hallani. \\
—k—n-1-
5zura5 megengedve!
A Zalai iíavtanty 32) UfUHt-upényt
Ekkorra már a rfraltner-ház kapuját he kellett zárni. A koronahenegntcai oldalon feketéllett az érdeklődő közönség. Az udvaron legalább háromszáz ember ácsorgóit, A teremben már régen elbnjt Tarján Vümos riporter. Már egész l\'esi tudta./\' hogy ^müyen szigorú feltételű kardpárbaj Tolyik n «Fodor -bari. Csak Láin-zy Ilka nem tudta, ő ítzl bibe, lövöldözés teszt lólleijan pisztolyokkal. 1
„ücudokat a UiaU"
Háromnegyed kilenc után egy porerei állottak fel az oszlopsor által kettéosztott vívóterem baloldalán egymással Szemben ól lépésnyi távolságiéin nz ellenfelek.
A párbajozok a j terem padlóján kié-Iával kirajzolt körbe álltak fül. Szabó István békélésrc szólította fel nz urakat. 1
Nem kapott választ.
Felhangzott a vezetőséged első ve,
zényszava,:
— Kardokai a kézbeI
— AHásl
— Rajta...
A vezényszóra a Tiét gyakorlott vivő álLvnmnrndl. Egyik sem akart támadni. Végül mégis Keglcvich \'indult ol Hcncz
re*
Támadott.
Előrerohant ellen féle fetá és próbálta megszúrni. Kcglevíeh a régies magas ¦prjmgnrdeol választotta. Hencz nyújtott lerzgardclxíu állott fel.
A gróí rövid kis kézvágásokkal támadott, amelyek ellen Hence hosszú bálratópé-ssel és keze elluutásávut vé-kedezclt.
A gróf látva, hogy ellenfele hátrakapj felhasználta a szúrás jogát és Hcncz felé szúrt, dfc a szúrás ollenfeie nyaka melleit ment el. Hcncz hirtelen, tflüsn-támadásba meni ál és kardjával uieg-sehcsilotic gróf Kcglevich koponyáját A grór fejéről egész bajesomó vált le,
A sebesülés nem lehetett túlságosan enyhe. Talán ez a koponyavágás vadi-lotpi meg ugy Keg\'Icviohct, hogy elvesztve önuralmát, megfeledkezve az óvatosságról, irtózatos erővel lámadott és szúrni akart.
A gróf kunija nem talált. Hencz nyaka mellett suhant cl. de ugyanabban u pillanatban a segédek megdöbbenve lálták, hogy Hcncz védőkartja. befúródott Kcglevíeh mellébe.
A teljes erővel támadó KeglcvUdiMt a kifeszllclt kard. mellében,, szivében találta és rohamának erőssége "folytán a kard keieszl átfutott " szivén olyan erővel, hogy az pillanatok alatt megölte. Ugy történt tehát, ahogy Hcncz Károly tegnap Zboroy Miklósnak megjósolta. Sikerült a fiatal képviselő
lüa: liettU AtdM.
*eoup d\'arret -jc, az ugynevezett meg-állitö csapás.
Hogy az az iszonyatos szúrás minő hirtelen és megsemmisítő erővel tör-téubetett, mutatju az, ltogy amikor Szabó lMváii, a vezető segéd azt kinl-totpi: AUJ1 - Ós közbelépett, — gróf Kegtevich még tovább csapkodott, tel-bmkadtan, de helyében maradva, fcér-döoji nézett Szabóra, miért vezényelt ftlljtl
A Uatátó-s szmaÁs
A gróf ncjii is tudta, hogy a kard már keresztülment u szivép, fájdalmat^ ugylátszlk, nem énettH de a kÓvetkeZŐ pilümatbnn, tunfkor uz>orvusok relfo^-lák, már haldokolva dőlt knrjatk közé és pilhtnalok mulvu már meg is hult.
Az orvosok a halotthoz futottak. Hirtelen, n rot[enetes pillanattól min.
Mielőtt nyaralni megy, biztosítsa lakását, üzletét betörés és lopási károk elleni
Iskola- és óvoda-táskák, bőröndök, retikülök, pénitárcák
legolcsóbban TEUTSCH drogériában
a félemeleten.
— Recoptkflnyveket kívánságára ingyen küld: dr. Oetker-gyár, Budapest VIII. Conti-utca 25.
denki ugy megdernwsdt, hog>\' nem ta. látlak leplet, amivel Kegfeviehct ^takarják. Az egyik sorokban Buzáth Ferenc hányt. Többen zokogtak, ügy asszony, Keglevicltnok valami 1 cselédje, átkozódva sirt. Hogy került be ido? A terembe idegenek tódultak lye. .\\z orvosok megvizsgállak Kegtavic-het; A kard a bal. melllninbó alatt négy centiméterre luttolt bo, átfúrta a tüdőt, elmetszett egy nagy véredényt a szívnél és hátul a lqpoeka alatt jött ki.
Hencz a véres karddal « kezében ott állt a terem közepén, moccanni sem tudót). Végre megszólalt Az ellenfél segédei felé fordulva mondta:
— Amit keresletek, azt megtaláltátok,,, fjn nem kérésiem.
likkor Szabó István odalépett Hencz Károlyhoz és Irtózatos erővel melll>e-űlötte.
— Ezt nc mondd, te marhal Keg-leviclt beleszaladt aktu-dodba. nu\'tskép ót évet fogsz kapnit
Ot perccel azután, hogy Kcglevíeh István szivét átfúrta ellenfelének kardja, élesen csengetett a vlvóterml iroda telefonja. A borzalmas pillanatokban senki nem rohan! a telefonhoz. Az pedig Idegesítően iKTiegetl tovább. Akkor végre Fodor Károly kapta fel a készüléket és türelmetlenül heSe-szólt:
— Hallói Ki az? |
— Itt Tisza István, Igazi
— Igaz...
A ie$y#<UcÖMp/
A Traltncr-ház udvarán \\és az utcán nyüzsgött a nép. Amikor n> halottat közönséges fekete jdéhko porsóban a lutloltszállitó kocsira einellók. oiy nagy volt a tolongás, hogy a közlekedés is megakadt. ,~\'
\'BAIAI BOZL-QHV
IMO. swpternbar 6,
Szeptember 6,6,7 és 8-áu csutórtöttöl—vasárnapig
Oz
a csodák-csodája!
Oz-i
mindenki csodáljál
Előadások köznapokon S, 7 és 9, vitái-nap 3, S, 7, 9-kor
Ol
Ifjak és öregedi öröuiéno a várva vári színes mesefilm mcgérkezclt. sflcVro talán még a .Hófehérke és a hét törpe, sikerét Is rolütmulja. 8 méltán.
A Metró maga is mesélő képeknek nevezi filmjei, amely tagadhatatlanul ujabb állomást jelent a filmművészet és a iilmlcchnika terén. A mescaiaka-kat, nz észnélküli -Mtadárijcsztőty a sziv<-nélkúli Pléhembert és a Gyáva Oroszlánt csakúgy, mint Oz-t, a nagy Va. razslót és a Boszorkányt élő emberek személyesítik meg. S tegyük\' hozzá mindjárt: művészien. Remek színészi feladatot oldottak meg ezek a szinészek, de hogy tökéletes illúziót keltenek ahhoz a technika \'és a masaklrozás kitü-uöségc is nagyban hozzájárult. A film kis üdvössége, Judy Garlau.á*, szinte megszépül és felmagasztosul nagyszerű szerepében,
A flhn mese-, a szó valódi értőimé, ben. Igazi mese: Gyönyörködtet, elkápráztat, szórakoztat és tanít. A mese a képzelet szülöttje nem Ismer korlátokat és épp.ezért nagy bátorság azt vászonra vinni, különösen >élö szereplőikkel. A Metró mégis olyan boszorkányos technikával, oly színpompás\' és káprázatos kiállításban elcveuiU meg a mesét, hogy ulig érezni a lelictőségek korlátait. ¦ V
fipp ezért az Oz nemcsak ig.izi mese, de igazi ühn is. Sfechb, mint a legszebb képeskönyv. Káprázatosan színes, eso-Uálalos technikájú, min^n kiállításion, inhid rendezésien és ezért gyermekitik\'., nek és felnőtteknek egyaránt élmény.
Naptár: Szeptember 6. péntek. Rom. keit. Ida. — Protestáns Zakariás: — Elul hó 8,
Oeatlrdá nyitva reggel 6 órától mI< 8 órait; itié-tM, tsarda. pántek dén-téa kedden egéu aap oákoak).
És azalatt Kanizsán mindenki nyugodtan aludt...
Jóformán még ki som szusszantottam magamat Szombathelyen, ahova -a parancsolat violaszín pecsét alatt szólított ismét, jó bajtársaim máris nekem\' zúdullak, egy uznap reggeli ujságtepedöt lobogtató, az orrom elé.
Tudod-e, hogy. Kanizsán kitöri u háborút
— A piacon a lejoekkel? — kérdeztem mit .sem sejtve.
— Azt nem, itc a környéket mar bombázzák a repülődé, — volt a vérfagyasztó\' válasz.
— Ne Iegyo:ck lwlondok. fiuk! fin jobb rémhirt tudok!
— Az lehet! J)o hogy Kanizsa vidékén légi harcok, még hozzá heves légi harcok várniuk\', nz . nem rémhír. _ i
~- Hanem egy uj vicc?
— Te, tigy látszik, nem olvastál ma még újságot. — állapította meg a lmjtársam és ezzel elibém telte a Függetlenség 19-10. szentember :t-iki számát. Rábökött egy hinc, u lnp hatoilik oldalán,
— Olvasd! \'
A rekcichctfis cím .Heves légi háború-. A szövegből meg abban a pillanatban a szcmemlie ugrott Nogyrecsc és Csapi községek neve.
Pillánál alatt átcikázott az agyamon mindaz, amil a ¦Nyugati villámháború\' cimü riportfilmben hit bén s amitől a mozBepedön is ugy megrémültek a kanizsai asszonyok, hogy nem egyel ugy kelleti kikísérni a moziI)ól előadás köztien.;, de sokan nem aludtak az !^lána való éjszakán
azok közül sem, akik hősiesen végignézlek, (ffn ezt a filmet rcsak Tér-fiáknak jelzéssel engedném forgalomba liozni. Az asszonyok amúgy is kétségbe esnek minden kis katonai mozgolódásra, hál még ha légoltalmi világitáSii városok mozijai jK\'rgcilk az igazi háború filmjét!)
Szóval egy id-ptrí pillanatra én is nagyot néztem ós lelki siomcím elölt láttam már oz összeborrmázo|t Erzsébet téri husbódéknt (amelyeiktől, ugy látom, másként ugySernt\'Togj a város megszabadulni), Láttam, hogy a nagy müizléssel a hen!os Ix\'xlék mellé épített zöld házikót feBráptw egy bomba légnyomása ós odolupí-lotpi az egészei a városháza tornya mellé, hogy még Jobbon szem elölt legyen, Láttam Jniliántánont lejteni a légoltalmi tűzoltóság mellé beosztott diákokat égő iskolaépületek körül. Láttam oz uj nagy vágóhidat, aminek viszont a lcr\\oi repüllek a levegőbe.
\'.Mikor szörnyű látomásomból felocsúdtam, elolvastam figyelmeseiilien a szóban forgó\'hírt a Függetlenségben. A bir Így kezdődött:
•HEVES LfiGI HABORU\\ós felhő-.szakadás vonult el NogyrécsO és CSapí reléit,.stb.
így kerüli l>e.le Nagykanizsa kornyéke az 1010. évi hadije\'enlések sorába.. Meg kellőit örökíteni, nehogy valamikor a szemünkre vessék, hogy a kanizsaiak még egy kis légi liál>o-rul sem szagollak á nagy európai Kfzvész idején. \' i
**hLX!* impregnálása
PALCSICS-n >\'
Teltlon : lultt 533.
Telelőn : eyír : 344
Súlyos gyermekszerencsétlenség Csonkahegyháton
A szülök távolléte már sokszor okozott gyermeklragédiát ott, ahol nem gondoskodnak kellő felügyeletről így történt tegnap csonkahegyháton is. A, Lakatos család a mezőn dolgozott és czulntt a négy és féléves Lakatos Mária és hatéves nővérkéje oUbon játszadoztak — gyufával. Gynijtogptták a gyufa-szálakat \'és gyönyörködlek a lángokban, de a játékból csakhamar sírás és Jajgatás lett.
A kis Mária ruhája tüzet fogott és a aikogatásra elösielö szomszédok rémülten látták, hogy a kislány valóságos
égő fáklyákéul szaladgál a szobában. A tüzet a szomszédoknak sikerült cl-oltani, de a kislány igy is életveszélyes égési sebekkel kerüli a zalaegerszegi kórházba.
A .Ferenc József keserűvíz
régóla kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést bivitfa és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvosit (
I
a kultuszminiszter által megállapított
mérsékelt árban.
az összes iskolák részére.
Az clfilrt szabványos tűzetek, táskák körzők és az összes Iskolacikkek méltányos árban
SaVií"- SCHLESS TESTVÉREKNÉL
kereskedők figyelmébe!
Kormányrendelet érlelmében szeptember 1-161 minden tuzelöanyagkeregkedonek
bavl kimntatást
kell készíteni a fő.\'e vásárolt két métermázsát vagy ezt meghaladó tüzelőanyag kiszolgáltatásáról.
Az e célra elrendelt kimutatás nyomtatványa a Zalai Közlöny nyomdájában ivenként 10 fillérért bcszerezbető.
Péntek
Állandó mO»rixAmok bétköuMpokoa Budnpeut I. mű sarin
MS Toma. Hírek. Közlemények. ÜOnglemeaek. — Utána étrend. — 10 Hírek, — 11.10 Nemzetközi vifjalxA-ssoigálal, — 12 Harangszó. Himnusz, ídöjárásjeaonlési - 12.40 Hírek. — 13.20 IdöjoWs, tdöjárásjeéentés. — 14.35 Hírek. — 14.-15 Műsorismertetés. — 15 Aifolyamhirek, pl*ci árak, élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, idő-ja/is jeleni és, hirek. — 17 Hírek Mo-vak és magyar-oros* nyelven, — 19.15 Hirek. — 21.25 Hírek, idő járásjelentés.
BUDAPEST I,
17.15 G. Hoór Tonipis Erzsébet énekel. — 17.10 Hungkópek uz önkéntes Vöröskeresztes Ápolónők gyakorlati munkájáról. — 18 Lendvai Jóska cigányzenekara, Profunt István tárogutó-zik. — 18.25 Spprtközlemények. — 18.50 Dr. Erdélyi Gyula előadása. — 19.25 \'Manga János előadása. — 10.50 iTosca. Melodráma három felvonás-ban.
BUDAPEST II.
líi.lM) Dr. vitéz Papné Kovács Edith zongorázik. — 20 Ilirok. — 2020 Pajzs Elemér előadása, -~ 20.55 A Melles Béla zenekar. — 21.50 Idő járásjelentés.
BDger-DlliiiBiiGlBkiiTi
vaskeretkedéie — Nsgykaalzu
Steaua olajok
bizományi raktára.
Emargé gumíhaj&ó-fflxijafe képviselete.
Szombat
BUDAPEST I,
10.20 Felolvasás: - 10 45 Mit" nézzünk nugí — 12.10 Toll árpád cigányzenekara. — 13.30 Hanglemezek. — 10.tO Kilián Zolláq előadása.
17.15 Puky Margit zongorázik. — 17.55 Amiről ma mindenki l>eszél — 1 18.20 llolgáresi - 18,55 Varga Oli és ni. Jahn Antul tangóharnionikii kettőse, — 19.25 Bajor Gizi előadása. — 20.05 Opcreitrcszietek BUDAPEST II.
17.55 Hanglemezek — 1820 Pnssulh László dr. előadása — 18.45 Mezőgazdasági íélórn. — 10.15 llidy Gvulay Mária hegedül. — 20 Hírek — 2025 Dr. Szüády Kotlán előadása — 2055 Hanglemezek. — 21.35 Idöjárásjelenlés.
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
1940. azcplcinbüf 6
ZALAI KöZLONV
_ Hnlájtinegvetű bátorságról
1914- IX- fi- I líJ,t *-wuságoi cw"> a n\'
po» n bychawái ütközet-ben Shs Józscr volt győrr 19. közös gyalogezredben" század-kürtös, kinek lelkes viselkedése az egész század legénységét magával ragadta.
Az ellenség pusztító tüzében síázp-uánnk állása megingott. Százodpu-mnesnoka e válságos helyzetben ro. tnunol fúvatott.\' Sas József száZid-knriös oz ellenség leghevesebb lázé-ben 20 lépésre oz arcvonal elé ugrott es állandóan rohamot fújva uz ellenség felé szaladt? Ezzel a vitéz magatartásával " század .embereibe is önbizalmai öntött és a táiuadásra azokat is magával ragadta.
így Sikérült az állásukba már benyomult ellenséget visszaverni és még 100 .foglyot ejteni. A derék yzázad-kürtöst bátor fellépéséért az arany vitézségi éremmel tüntették ki.
._ Férfias kitartásról és H-
I (jiJ,|][I kolóntó Mtorságról ti-
I-¦—¦-1 DuSkodOtf\'« napon-Vajda
Rudolf volt zombori|23. közös gyalog-rziedbeU tartalékos zászlós a galíciai Iirody környéki Krujpiec nevű falucskánál. Az ezred 8. százada Ős a kapus-vari -14-esck közölt nagy mcgszálknian terepszakasz voll, ahol iái oroszok 1». törésétől lehetett t.irlani.\'Ennek a hézagnak felderítésére éSllAtőltésére Vajda Rudolf zászlós önként jelentkezelt. l\'é:századával megszállta a veszéEn/e/J-teteit tercprószt. Ezzel a bátor és határozott tettével nemcsak az ezred bal-szárnyának az álkarolását\'akudályozti meg, hanem támadásunk ímegindiuását is lehetővé tette.\'A bekóvetítferű nehéz küzdelemben Vajda Rudolf tartalékos zászlós félszázadénak élére-állva lefkö--sitö szavaival magával ragadta hősies példáján fdlctkestűt embereit ós a nehéz terepen, az ellenség pusztító gépf egy vert üzól>en otlcnállluitatlan rc-IwimmOt vetette rá magát az oroszokra. Közvetlenül az orosz áöás etttt Vajda llndoir zászlós hibán megsebesült, de a nagy vérveszteség ellenére kitirtott a helyéit mmdadjdig, núg a liorc sikerét biztosítva látta. Százada 70-80 foglyot ejtve elfoglalta oz ellenség áfásait. Ezt a rettenthetetlen hős katonát kimagasló hőstettéért az arany vitézségi éremmel lünujtték ki.
- (Az Úrasszonyok Mária Kongregációjának)
prezcse szorelcltel felhívja, a kongregáció tagjainak figyelmét a 0-én.\'hétfőn feggal 8 órakor ineglartaruló szentmisére és közös swnláldozásrn ós a 0-én délután á órakor tartandó szeptemberi rendes havi gyűlésre. (:)
- (Kat. tanítók fegyelmi tanácsa)
I)r. Czapik Gyula mcgyéspüs]K>k II évre kinevezte a veszprémegyházine-gy<> rém, kat tanítók és Icántortanítók fegyelmi tanácsát, összetétele a kővetkező: Elnök dr. Beöthy fslván apátJ kanonok, előadó Engelhardt Ferenc kanonok, ügyész dr. Anly Illés teol. tanár, tagok dr. Sárközy I.ajos kanonok, dr. Egyed Lajos szcininárjiunt vlreréktor, egyúttal a Úhác* jegyzője, SzaUmayér János és Frankó Antal \'gazga tó-tan Uók.
- (Pauk Anna)
államilag képesíteti oktovefics zenetanár a tanítást megkezdte. Jelentkezés Horthy .Miklós i(l 51)., vagy tejelőn 101
Ü I 0X i
Kilátás Cherbourg klkölőjére. (Fotó R. D. V.)
Teherbárka biztosítja egy felrobbantott lild helyén az átkelést (Foto R. D. V.)
A Hajor gyorssegély különítmény: Német Népjóléti Intézmény kenyérkiosztása. (Foto R, D. V.)
Tanulók figyelmébe I
Iflz összes MOSz szabványos füzetek, Írószerek, tolltartók, kéziböröndök, aktatáskák és az ösz-szes Iskolaoikkek mérsékelt áron kaphatók
) Vágó Endre
Illatszer- és papirkereskedésében, Nagykanizsa, Fö-ut U.
- tOItt. Mg kell elkészíteni a légoltalmi óvóhelyeket)
A törvényes rendelkezések értelmé. lH*n az ország összes törvény halósági és megyei városában október l-ig kell
u légoltalmi óvóhelyeket [Óbban a kivitelijén olkészilcni, ominl azt még a miül évben megjelent honvédelmi miniszteri icndolet előírta. Az óvóhelyek megépítésénél az átalakítási,adókedvezményi csak azok a házliünjdonosok kapják meg, akik végleges óvóhelyeket
építtetnek.
— (Szóvetkezet látja el a fafeldolgozó kisiparotokat)
Az iparügyi miniszter "zzájámlásavai az Tparlestütejek or. ¦ Központ-ja a fafeldolgozó kisij>ar\\ iák olcsó és könnyen hozzá \'ér he. 6\\ lanyaggxu való ellálása céljából szőj Wct ala. kit. Erre azérl vám szüfksa Vt eddig u kLsi|>ar sokkal drágábl V"-t"tt a nyersanyaghoz, min\' a gjt V.
Jóminöségliförfiki jtpok
P 2*90 tölk.p at6k DIvatosarnok, Fviut 6.
— (Csflnyl Sándor) 1
író, a grafológia vjlágltirü tudósa egész nap fogad érdeklődőkéi Deák Ferenc ler G. szám alatti lakásán. (:)
— (Erdély gyáripara)
A román megszállás az wiyaország-lól 05.827 ónálló iparost, -1002 ipari tisztviselőt, 166.363 egyéb Ipari segédért) t és húsznál több alkalmazottit foguükozlató IparvéUiűatoknál 67.870 munkást szakított el. A trianoni béke előtt fttigyarországon összesen 4271 gyári jellegű iparválkdat volt. EbWW) a román megszállás ah\'i került 927 gyár vállalat 153.607 lóerővel, 02G50 áUa-gOS évi munkáslétszámmal. Az elcsatolt gyártelepek mwikásaj»ak évi 61 m,illiú 030-000 koronái fizettek ki mim-ka bér címén, mlg a termelés értóko 614,805.000 koronát telt kt
— Erdély tükre
n Tükör most megjelent szeptemberi Szánui. Asztalos Miklós Erdély urnájáról, Gáspár Jenő a nvu Erdélyről ad összefoglaló képel. Cs. Szabó I-ászló kolozsvári gyermokkorát Írja nwg. Kampis Antal Erdélyi nriivészet-röl és Radnóti István Erdélyi nójmrii-vészet-ről ir. A szépirodalmi rész Is teljesen erdélyi. A Tükör Révny József dr. szerkesztésében ée> u I:YiankUn Társulat kiadásában jelenik meg.
( ) Közvetlenül a gazdáktól vásárol lovakat a katonaság
A honvédelmi minisztérium! rendelkezése szerint a honvéd lóvésávlűj-bfccoltság csakis közvetlenül a lótenyésztő gazdáktól vásárolhat katonai célokra alkalmas lovakat. Ha a felkS-náll ló bárom liónapnAl rövidebb idője von az eladó tuiiijdonában, a honvéd lóvásárló-blzottság azt "meg sem vesz^
ZALAI KÖZLÖNYI
1.940. iieptembti 6,
jóslat:
DélnyuQati szól, kovés felhőzet, holnap helyenként már ujabb felhősödés. A hő alig változik.
A láeteoroloflal Intézet nasykanltuwl r*rHgybI6állomáia Jelenti i
Haménéklet tegnap eate 9 ómkor +18«, ma, rézzel +148, délben 421 6.
Oaaoadfik 00 *L-.
Csurgó község elöljárósága.
2353/1940. szám.
Árverési hirdetmény
Csurgó nagyközség tulajdonát képező Kr—"n« szálloda és vendéglő 1940. rj nber l-lől kezdődő Hit évre fdí^^vl szeplember 19-én délután af lor a községháza tanács-terméf-rt \'^rlandó nyilvános árverésen b"**-\' lesz adva. Kikiáltási ár 3000 " .tnelynek 10°/o a az árverés megke .-se elölt bánatpénzül leteendő. I részletes árverési fellélelek a hival—los órák alalt megtekinthetők, vrty 5 P készpénz előzelei beküldés.\' ellenében Írásban lesz meg-kBltlvy az érdeklődök részére.
Csurgó, 1940. auguszlus 24.
Községi elöljáróság.
A Balaton legszebb, legolcsóbb üdülőhelyén
balatonfenyvesen,
közvetlenül a pályaudvar előtt, a Balatonparton, nagyon szép fekvésű, fásltott
fürdőjoggal
25%-os
havi 15—20 pengős részletre
megszerezhetők.
Villanyvilágítás. A talajbesztlrödés folytán kilünö ivóvíz. Fenyveseiben árnyas sétányok. Bársonyos homok-strand. EnyhÓD mélyülő sekély vizében a gyermekek veszély hóikul iürodhüluek. Az építkezés olcsó és kedvező feltételekkel lehet épilkezni. Egy csekély előleg lefizetésével a telek nyomban birtokba vehető és nevére lesz telekkönyvezve. Még ma kérjen díjtalan prospektust
SZABÓ ANTAL
üzletében : Ntgykftnlm, Fő-ut 5.
(Folytatás az 1. oldalról) A nagykárolyi bevonnUU
Níigykárolyija elsőnek az n kerékpáros század vonult be, amely a város iiáziezredéhez tartozik majd. A város halárában küldöttség étén Sohuszta-ritscli Béla volt magyar lupolgármcstor fognila a magyar honvédeket. A város pazar virág és tobogődlszlxúi ünnepelt u bevonulás alatt. A Pőléren Seltwoi-Izer altábornagyot és a magyar csapa-
tokat (iöntzy Sándor esperes kőszén-lötte, majd a nagykárolyi hölgyek no-vében K\'.emer DozsÖnó, a rronthorco-l sok neveljen dr. Nagy (.álior ügyvéd, az egyházak nevében Föktváty György házfőnök mondóit köszöntőt
\\ bevonulás elölt Uurvely, lelépés ramali község magyarsága vendégelte meg a magyar honvédekét.
Lapzártakor érkezett
Nagyvárad, flzcptűinber 6 Tollal le nem irható páratlan lel-kesedésFel fogadta Szent László városa Hoithy Miklós kormányzót és családját, valamint a bevonuló katonaságot, — köztük a nacykani-zsal honvédeket, — a kormány tagjait. Horthy kormányzó az emelvény előtt állott fel, ahol elsőnek a róm. kat. egyház nevében dr. Sif er Béla prépost köszönlölte a magyar államfőt lánglelkü szavakkal, akire Isten á\'dását kérte.
Majd a református püspök beszélt, aki a magyarság hűségét tolmácsolta Materny Imre evang. ce peres egyháza nevében beszélt és hódolatát tolmácsolta. Magyar Ágoston görög kath. esperes volt a követ-
kező szónok.
Popovlcs Vazul görögkeleti román esperes kijelen\'etle, hogy a hazának hűséges polgárai kivannak lenni. Dr. Thury Kálmán Szent László városa magyarságának nevében a meghatottságtól megindultan köszöntötte a kormányzót és hilvesét és átadla Nagyváradot a m?»yar impérlumnak. Markovics Manó volt főispán Biharvármegye közönségének hódolatát tolmácsolta a magyar államfőnek.
Dr. SoÓs István a Magyar Párt nevében kijelentette, hogy Nagyvárad 2i éves rabsága alatt mindig magyar maradt.
Majd a többi szónokok következtek.
SAJÁT KÉSZITMÉNYÜ
ISKOLATÁSKÁK — AKTATÁSKÁK
OLCSÓ ÁRBAN, JÓ MINŐSÉGBEN
mburg-nál » i.
j
uilloiuos húztoitúsl készülék
mindenkinek örömet szerez
Teakannák
Vasalók
Kenyérpirítók
OyorafSzfik
Kávéfőzők
íróasztali lámpák Hangulat-lámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
QRÁVAVÖLG
Sugár-ut 2.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podrnanioxby-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem konforltal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift «tb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kladóhlvalala állit kl a jelentkező olvasók részére.\'
Húzás
" 1 \'Budapest, híjeptember G Az osztálysorsjátóTc mai húzáson a főbb tiyeu«iiico>-éket a következő sia. mu sorsjegyek nyerték:
20.000 pengőt nyert a 82.101 és a 11.770 sz. 10.000 pengőt a 8287J ¦1000 pengői a. 7.870. 3000 \\rcngr,t a 10.753, 15.202, 30,45?, 70.811 « a 81.813. 1000 peBgSt u 8.21;-,, ÍJ6.S2I, 57.8011 sz. sorsjegy. (Felelősség nélkül)
APRÓHIRDETÉSEK
• kiarmi ta malfa*». 10 M| a wábbl %U> 3 flflíí, ulwrj
it, madtn loyabsi ud TftŰS,
ÁLLAS_
Tanaiénak négy polgárit végzell, eröa lístalkatu flut (elveszek. — Polsi, ttxllllra nagykereskedő. 2104
MeuMatwM középkora Jól liíiő mindedéit keresek lalura azonnali belépéire. Flzetéa 30 P. Uvliíket: Körorvoi, Mura-azemenyc, Zala megye dinre kérek. 2112
Főzni tudó mindeneit amannál fel-veaxek. Dtutsch Ignácné, Klrály-u. 36. •
Klfaldt ftlveizek. Polgár, textiláru »«)\'• kereskedő. 2113
Aaatalaa-tanuld llzeléssel Itivi;, Hl, Helyei Imro müasztalos, Fő-ut 4. sz. ?005
Tstanldlaanyl alkalmazunk. Buksz lodríszüzlet, Ciengery nt 6,
Beesdletei éa megbízható mindenen lelvéletlk azonnalra vagy 15-ére. Unfiár, Csengeiy ul 56. 2115
ADÁS-VÉTEL
Jókaiban levő dobkilyba éa II lk poljiil flulikolai tankönyvek eladót,. Vöiíi-raarly-u. 87. •
Kercazthuioa rövid SUngl zongora eladó, cím a kiadóhivatalban. •
¦Maedlkaa ftu polgátllta konyvtk eladók. Kosiutb.tér 3. 2107
Elaaldk gyalupad, gyaluk, több sicr-azim. Bideklódnl lehet Toblk boibélynál. Klalaludy-u. \'
BÚTOROZOTT SZOBA
Déli tekvétu balartnaH aaoba
lürdözzoba használattal a város központjában, caendea helyen, egy vagy két ur részére kiadó. Clm a kiadóban.
átadd kis udvari szoba azonnalra mi-gánotnak. Csengery-ut 79. \'
Szépen balaroaatl szoba folyóvízzel, tardóizotia-liaaználitlal kiadó. Klalnluilj-
utca 20, . j:\'
¦ utoroaoH szoba kiadó ellátással I). Ugyanott egy kerékpár eladó. Balthyány-otea 17. •
HÁZ ÉS INGATLAN
Sikátor-utca 18. íz. biz szabadkézbe! eladd alkalmi áron. 2103
Eladd belterületen kétszer kétszobli lakásos ház. Horváth, Sugár-ut 42. \'
Diákot faoadna teljes ellátálra az Iskolaétre? Hlrútaim a Zalai Köi\'ónt apróhirdetési rovatában.
felhívjuk az öisrts tatwldk üjyataK\' a Vdgd cég hirdetésére.
EMIIardat, géphlmzélt, rollnizáil, hok-lozást vállal Muszliné, Klnlzsl-u. 70.
ZALal KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. KkVdJa: „klzgazinuaul H. T. Nagykanlm". Fololóa kiadó: Zalai Karoly.
Nyomatott: a „KBíűttztlssagl H. T. Nagykanlz»sM
nyoadájábaa Nagykaalzaia. (Nyomdáért taloli Zalai Károly)
154
2311
80a B»loIy»m. 204. *Um NagykaaliM, 1940. szeptember 7. szombat
Ara 12 flll.
ZALAI KÖZLÖNY
pOUTIKaI napilap
Felelős szerkesztő: Barbarlis Lajos
Előfizetési ára: egy bora 2 pengő 4011» Sicrtatrtoeégl ía IdWóbiTatall te&oai 71. i
4 tengelyhatalmak barátsága
Mire erek a sorok napvilágot látnak, « Kormányzó Ur hadparancsát teljesítve, a magyar hadsereg csa-palai részben már (megszállották a bécsi döntőbírósági határozatnak megfelelően Erdélynek számunkra visszaadott részót. AHg két\' esztendővel a Felvidék ós Kárpálalja visz-szaténóse után, most .Erdélyből tér vissza körülbelül 45 000 négyzetkilométernyi terület Ős közel egym^iXUó. kélszázczer magyar testvérünk. Atominak is szép volna ez az eredmény, hát még valóságnak! Aki visszaetm.-lékczik a világháború elvesztése utáni állaposokra, amikor a régi( büszke Nagy-Magyarországnak csak a romjait hagyták tmcg a kíméletlen győzök s \' összehasonlítja a Mano-ni csonka haZjU a mostani Magyarországgal, az önkénytelenül is hálál ad a magyarok Istenének, aki nem hagyía el «z ö népét.
A d«c és tiltakozás, amely annyi esztendőn keresztül reménytelennek: látszott, most kezdi meghozni- a gyümölcseit, most kezd Magyarország visszatérni a szentistvání gondolái-hoz és szerephez, most kezdi kifejteni azt a munkát, amely rá Vár itt a Duna völgyében. Nagy eseményeknek kellett világszerte lejátszódni; • hogy álmaink egy része be teljesedett. A paris környéki békék kegyellcu éi önző rendszerét kellett öiszelölínd, hogy a jóvátétel napja elérkezhessek nagy éi kis nemzetek szárasára.
A ml feltámadásért folytalott harcunkat két nagy barátunk támogatta és támogatja: Németország és Olaszország. Németország volt uz, amely a nemzeti szocializmus csodálatos íiegujhodó szellemevei \'egy romokben heverő alélt ós széthúzó népből hatalmas, crós, egységes országot alkotott langfclkU vezérének és kancellárjának, Hitler Adolífnpíí a példaadása utján-
Az uj Németország lépésröl-lépésj. re szerezte vissza elvesztett pozícióit é.s lassan-lassan leroinbojtn a ver-sall* lesi békeszerződés összes megalázó körülményeit. A ttiuísik nagy barát, Olaszország, amely nem sokkai a trianoni békeszerződés alakosa után már támogatásával tüntetett ki és cz a jóakarat, mellettünk vafó kiállás husz esztendőn keresztül szinte szakadatlanul megismétlődött, amikor csak szükség volt rá.
Nngy miiitísztereluökünk, néhai Gömbös Gyula yoli az első, aki először beszélt a Berlin-Róma tengelyről, a tengely ha fn imákról és ez a fogatom, ma világszerte ismeretes, mert mindenkinek meg fcel\'ett ismernie azt az "erőt, és hatahnntj amely ebben a baráti együttműködésben rejlik. A saját mngabizá-simkon, erőnkön és hítílniköu felül a tengelyhatalmak támogatása és változatlan barátsága segiletl hozzá ahhoz, hogy egy nagyobb, jobb és Mpl-dognbb Magyarország képe bontakozik ki előttünk. \\ .
Az uj vasgárdista Románia tengelypolitikát kíván követni
Antonescu táviratban üdvözölte a Dúcét és a Führert és a Vasgárda uj vezetőjével, Horla Simával tárgyalt
Romániában a régi rendszer rolszá-molása tovább tart. Tegnap, mint már jelen lel tük, a Vasgárda már lelkesen ünnepelte uralom raj utasát. Fstc ujabb felvonulást renilozlek é-s a királyi jai-lota elölt éltették I. JUthályt, uz, uj királyt, aki ismét megjelent az erkélyen. A tüntetők ólén Horfu Súrm ment, fikit a Vasgárda vemet ölnek esti gyülésén egyhangúan megválasztottak Oxl-reanu ulódáui. így Haría Sima lett a Vasgárda kapitánya.
Helena anyakirályné, aki eddig Fi-
renzében lakolt, különvonaton megér ke zett már Bukarestbe. A volt király ifjúsági Szervezetét; oz Országőr egyesületeit az uj államvezető feloszlatna. A régi rendszer vezclö cmbcreftie-k őri-zellio vélo\'e is tovább Tolyik. A határokon letartóztatják a szokni Igyekvő régi vezetőket.
¦ Bukarest, szeptember 7 Antonescu tábornok, minisztereinek és államvezető táviratot>intézett Hitler kancellárhoz és Mussolinihoz, amely-
ben a két nép vezérét biztosította Románul nagyrabecsüléséről és hűségéről. : \'
Aníoneseu tábornok tárgyalt» fővárosba visszatért Horla. Sima vaijgardista vezérrel, ukivol a Vasgárda részvételét a kormányban tárgyalta meg. Végleg elhatározták, hogy az uj kormányt csak szepleniber 15-én, az erdélyi kivonulás után alakítják meg. .
Horla Sima rendelőiét adott ki, a melyben megtiltja a Vasgárdisláknak a további tüntetéseket.
Virágesőben, mámorosan lelkesedi falvakban folytatta a magyar honvédség ma is bevonulását Erdélybe
A Nagyszamos felső folyásáig terjedő terület tért ma vissza Szllágysomlyóval, Nagybányával, Mezötelegddel, Szliágycsehivel, Margittával és sok más községgel
A magyar honvé4*ég a bécsi döntésnek megfelelően mM Is folytatta dicsőséges bevonulását a visszatért erdélyi területekre. Tegnap, mint a vezérkar főnöke jelentette, innybeii, rendzavarás nélkül történt meg Nagyvárad, Nagyszalonta, Nagykároly és környékének megszállása a Nagyszalonta, Margittá, a Bflkkhegység, Láposbánya, a Lápos hegység ős a Rad-nai havasok gcrmcőnek vonaláig-
A mai napon Nagyvárad, Szilágysomlyó, Szilágycsehi, Naszód és a közbeeső községek megszállása következik\'. 1 • , . | j
Horthy Miklós kormányzó a tegnapi felejt he tétlenül szép nagyváradi bevonulás után a Főméltóságu, Asszonnyal visszautazott különvona-i tán Gödöllőre. A kormányzó kisére-tében volt Werth Henrik gyalogsági tábornok, a honvédvezérkar fönökej vitéz Bartha Károly honvédelmi mi* niszter és szárnysegédeik- Vargha József és Radocsay László miniszterek gépkocsin lórtck vissza a fővárosba.
A magyar csapatok Iriai bevonulásairól » következő jelentések érkeztek: ; ;
Mámoros, lelkes fogadtatás az első erdélyi aranybányánál: Nagybányán
Nagybánya, szepi. 7. Erdély első arany ói ezüstbányája az ősi Nagybánya ma visszatért. A; bányavároska népe már hajnalban talpon volt. . ! í
A bányászok zenés felvonulást rendeztek
és csoportosan vonultak a magyar csapatok o diszes, magyaros egyen* ruhájukban, amelynek viselésétől ed-
dig el voltak tiltva. A bányászok ősi jelvényüket, az arany kalapácsot vitték.
Magasan járt már a ragyogóan tűző nap, amikor a lt- dandár előőrs csapatai elérték Nagybányát- A város minden ablaka virágdíszben úszott, a házakon magyar, német és olasz lobogók tenglek Ős nemcsak az utak, terek, de még u régi Szent István torony is zsúfolva volt ujjjon-
Aml velünk történt, az azonban nagy kötelezettségeket Je\'ent a jövőre, jelenti azt, hogy éppen ugy kell akarnunk dolgoznunk a jövőben is, jiünt ahogy eddig tettük, jelenti azt, hogy ha lehet, \'még jobb magyaroknak kell lennünk, inert a nagyobb pozíció nagyobb felelősséggel jár. \'leleki Pál gróf miniszíercínökünk és Csáky István gróf külügyminiszterünk az a két szerencsés államférfiú, akik aloét Erdély egy része visz-szalért hozzánk. Az előbb ejnütelt körülményeken kívül lermészctesea ebben a nagy eredménybeu oroszlán.-
része vann «z ö kltünö politiká-juknak. , j, j, i
NejK volt könnyű dolog a mai időben, amikor meg ma is háború dul Európában, Németország és Anglia között, a kontinensen pedig alig fejeződött be a küzdelem a németek óriási arányú győzelmével, olyan magyar bel- és külpolitikát csinálim\',/ amely egyrészt megőrizte országunk békéjét, másrészt mégis olyan szolgálatokat tudott tenni a baráti (en-geiy hatalmaknak, hogy ezek két ai--kakiminh\'i is, mint döntöbirák tanú- . ságlételt tehettek országunk iránt ér- |
gó magyarokkal. E toronyból a bányászok este tonoiiyzenet adnak. A főtribün körül
szebbnól-szobb magyar ruha-ban beláthatatlan tömeg
állt, amikor 10 óra után a vezénylő tábornok is megérkezett ós megkezdődött az ünnepélyes fogadtatás. Elsőnek Ajtai Nagy Gábor dr. volt magyar polgármester üdvözölte a bevonuló katonákat. Közben állandóan zengett a >nagybányai Horthy Mik-lós< kiáltás és Ünneplés. A katho\'Jikus hivek nevében Wieland János plébános mondott üdvözlő beszédet, akli
a románok nagy ízben állítottak hadbíróság eló
magyar magatartása miatt. ,
A protestáns egyházak nevében Fábián György beszélt, majd a frontharcosok szónoka következett A nagybányai hölgyek mefceg üdvözletét özv. Fülek Iuwiéué, a bányászok örömét pedig Triebcr Elek bányatanácsos és Fröhlich Ernő bányamunkás tolmácsolták. A nagybányai leányok és gyermekek virágokkal halt mozták cl a honvédeket, nevükben,
zett barátságukról és ivagyrabecsülé-NÜkről- ! ( i
Most, amikor a boldogság érzésé-ve1 kisérjük figyelem\'inJei csapataink szakadatlan elönyomufását, kupát "van az ideje annak, hogy magunkba nézzünk és magunkba szálljunk. Fogadjuk meg Teleki Pál miniszter\'-etuök sokszor hangoztatott irdetaicit, hogy tartsunk össze mi mhgyurok, mert csak ^ lestvéri összetartás Ós együttműködés adhatja mjeg orszá-gunkuak azt az erőt, amely további sikeiekrc é.s rejnéuyckije Jogosít.
ZALAI KÖZLÖNY!
1940. ueptcmber 7,
III ..... ™> ÍMI... rUJK
• Olcsó-
mm mmétmt «Uvi-flröU i.
"«*M>flM «ron
• TMé/etes
43v
UNIVKNZAlID M.H>U>«<> In kap hala
PMiupejáoga
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja:
mn iiTu
rádlö és fiporrüz-lete Fő ut 0. sz.
rédié-ssaküzlete Deák-tér 2. uz.
Tóth Mária kisleány beszélt, több lelkes szavalat közben.
A .bányászzenekar eziíbin a bH-nyász, zriajd \'» magyar Himnuszt játszotta, amelyet együtt énekelt a tízezernyi örömittas, lelkes magyarság. Az ünnepség közben gyukraii hallatszott az
„Arud, Brassó, Temesvár, Magyarország visszavár 1"
UtemCs kiáltása. Az ünnepléseket vitéz Tóth László tábornok köszönte meg lelkes beszédben u ív. hadlcst nevében. Az iskolások üdvözlése után a t0mcg a Szózatot éaekeltuf cl, majd lelrhalutian lelkesedéssel/ ünnepelte a még mindig felvonuló mugyar katonákat, akik tovább vonultak clöie a Gutu-hcgység geriiu ce felé. i i „ l i
Margittá lelkes ünnepe
Margittá, szept. 7, Biharmegye egyik legnagyobb Járásának, járási székhelye Margitta nagyközség, ahová ma vonuliak be a magyar csapatok. A falu határát csapataink 8 órakor érték el. Ut hatalmas diszkapu várta az clöörs csapalokat. A diszkapun a magyar1 zászlók möltett kis olasz és német zászlók Is lengtek. M:Vr a diadulkapu-ná.1 lelkes meleg ünneplésben róize-siiette a magyur csapatokat a falu lakossága, az tlmiepség azonban a Fő-téren zajlott le déieíölt 1« óra Után. Itt Felsőtorjai Kozma Lajos tiy. alezredes köszöntötte « magyar csapatok parancsnoka^ és Horthy katonát. Az egyházak nevében Szeud-rci Dénes református lelkész szóit katonáinkhoz, majd a murgittui asz-szonyok üdvözléséi tolmácsolta Jobbágy JCnőné. Az üdvözlések sorát. Szántó Péter zárta be, aki a tanítóság nevében mondott lelkes magyar beszédet.
Az ünnepség ulán a környék Vikól-vnt együtt marnom* lelkesedéssel üu-
Intézeti ruhanemüek
nagy .választékban Szömolányinál.
ncpeltc Margitta a magyar honvédeket, akik végeláthatatlan hosszú sorokban vonullak fel. A csapatok Szi-lágysojnlyó felé menclehrek vlg nótaszóval, boldog örönwnéí. , | 1
Horthy István átvette a nagyváradi vasutat
Horthy István, a Máv. elnöke, a tegnapi bevonulási üiuiepségck után visszautazott Püspökladányba, ahol szemlét tartolt az Erdélybe kivezényelt magyar vasutasok feleli. Ma különvonaton vonultak be Nagyváradra a vasutasok. A nagyváradi pályaudvari maga Horlhy István elnök\' vatte át személyesen.
A MAV mindent elkövet, hogy a közlekedés minél zavartalanabb legyen a visszalért területeken.
Halfa olajraktéralt és az alexandriai vasutat bombázták az olaszok
Valahol Olaszországban, szept. 7 A főhadiszállásról érkező jelentés szerint a ma détl hi\\atatos olasz hadijelentés igy hangzik:
Repülőink újból sikerrel bombázták Haifa köolajraktárait és az Alexandriából kivezető vasútvonalat. Két angol gépet a légiharcok során lelőttek. A Vörös tengeren elsülyesz-tettek egy angol tankhajót és két másik gőzöst megrongáltak. Az olasz repülök veszteség nélkül tériek vissza. Légizár Boszporusz [és Dardanellák felett
Istambul, szept. 7 A vezérkar javaslatára a kormány légi zár ilá vette a Dardanellák, a Boszporusz, valamint a bolgár és görög határvidékeket.
A nagyváradi lobogó
llusz hosszú éven ál hímezlek... Minden öltése könnytől ázolt... A pirosra, fehérre, zöldre Mind, mind más rejtek vigyázott...
Husz esztendőnek termése mott Kibomlott Várad szentelt (erén S a délutáni nap aranya Ragyogott a Horlliyné kezén.
Mikor elélte meghajtották A három szint, az egyesültet... Hogy (elkösse rá a boldog öröm Dus szalagját, a mcgbecsUllct—
És az Ihlet, mint szent glória, Sugárzott a váradl (érre, Mikor egy asszony kicsi kezét Emelte botdog esküvésre:
Hogy amit husz éven keresztül Csak külön tudlak megtartani, Fogadják lelkes esküvéssel: Nem fogják soha kibontani...
Rá bízzák a szent jövendőre: Lengesse, vigye diadalra... ...Hol Ilyen anyák élnek, ottan NeTn veszhet soha el a Haza...
Csak, mint a Mester mondta egykor: Alhal, mint Jalius leánya-. S ha hozzá ér az Isteni kéz: Mindig kész a feltámadásra...
...Boldog nemzetem, Magyarországi Hozzád ért ma az Isten jobbja... Feltámadtál holt dermedtségből... Hiszek!... Hiszekl... a Holnapodba!...
HlgjkirjIlM, IWO. iitpt 7.
Brassinyl Qyufa.
BflZÓR UDVAR,
Legszebbéi :: legolcsóbban!
T.Ufoo: 3-95.
A .Ferenc József" keserűvíz
régóta kl (lufién bevált hézlszer megrögzült széktekcdémél éa annak mlndenléle káros következményeinél; biztos, eoyhe és gyorsan haló le.-mészelcB hashajtó, mely számos betegségnél sz emésztést |avlt|a és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvosát I
Nagykanizsán 8 százalékkal emelkedett a jövő évi megyei pótadó
Szétküldték a megye 1941. évi költségvetési előirányzatát
Dr. Mraiid Sándor vármegyei alispán most küldette szét a folyó hó 12érc, csütörtök délelőtt lü órára összehívott -vámügyei lör.-ényluilóságí közgyűlés meghívóját, r melyen összesen 27 lárgy-poni szeiV|«l. Ezek közöU azonban egyetlen nagykanizsai tárgypont sem szerepel; lígyidejülcg szét küldette «z alispán a vármegye jövő évi háztartási kölségvet|éséiiek előirányzatit, amit a vármegyei kisgyűlés nagykunizs ij Ingjál már kézhez kaptak.
Eszerint a vármegjfou^íÖla(lóból fedezendő háztartási szükséget 581.5)82
Nép Mozgó.
Jókai Mór legnépszerűbb regénye filmen:
Aranyeitiber
A legjobb magyar művészekkel. Legnagyobb élmény Élvezetes kisérőműsor I — Magyar Híradó
Előadások kezdete köznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
pengő, a nyugdíjalap szükséglete 081) etzer 0.17 pengő, az összes szükséglet 1,271.019 PéngÖ, amelynek fedezésért-szolgáié állami adóuGripok összege 0
kél inegyei városban, Nagykanizsán és Zalaegerszegen 1,015.178 |K\'ngő,t a n így. és kisközségekben pedig 2,747.157 pen gő, vagyis a pótodé alapjai kép.zó összes állami adóalap
3,792.635 pengő.
A háztartási alap szükségleteinek fedezéséhez ugy o megyei városok, mini 0 nagy- ós kisközségek 15,1 százalékos pótadóval, a nytrgdljahip szükségleté-liez a megyei városok 2.5 százalékos pótadóvai és végül a nagy. és kisközségek 21.5 százalékos pótadóvai járulnak hozzá, vagyis aimegyei varosok együttes pétadója 17.il százalék, a kis- és nagyközségek pótadója pedig .ID.I s/á zalék.
összehasonlítva az iflio. évi háztartási költségvetéssel: a péjtudft a megyei városokban 0.8 százalékkal emelkedett, miy a községek pólndója 1.1 s?á/..ilék-kal emelkedett.
Így Nagykanizsa megyei pótadója is 8 százalékkal magasabb a folyó évi megyei pót* adónál.
Az emelkedési ~ mondja az alispáni indokolás — oz egészségvédelmi szolgálat fokozottabb fejlesztése tárgyában kiadott 221.270/11110 sz belügy minis/.-lerí rendelet értelmében tíj szükséglojf-kénl beállított lüdölwtcggondozó intézetek létesítésére és az egészségügyi szolgálat szükségleteire biztosít\'iU 10."» ezer pengőt kitevő összeg, továbbá »t uj téléiként beállított badacsonyi kikélő tcléplléséliez nyújtóit .vármegyei se* gély. valamint 0 nagykanizsai vitézi székház építési segélyérc és végül ilZ Ideiglenes kisegilő szolgák 1930, évre visszamenölegeseu elmaradt OTI Járulékainak fedezetére iK-áliiiott szükségleti összegek indokolják.
jjjft aieptcmb:r 7,
íőjj el Szentlélek Isten!
Irta: P. Mw*l Frigm O. F. M.
A magyar ifjúságnak, a szebb inhv fjyar jövendő é féltve örzötl és ug. iiodvii szerelctt zálogának, soha.sem voll annyira szükséges a Szentlélek Úristen segítségére: a TeiemtÖ \'Lélekre, mint épp a mtií gigantikus i\'rcjii csati rozájsalbaii « Ntigymitgyar-orsZág feltámadásának elöestélyén. A számára bizonytalan, injndnmelicll duzzadó reményekkel fcecsegíetöközeljövőben saját egyéni természete vulkanikus szenvedélyeinek ós a m.j(1_ dennnpl élet szeszélyének a hullámverésében csak ugy tud sziklaszil;.r-dan, szontlmrés győmüntjellcmiml helytállni, fia az ideattizmusbun virágzó, magasmlörö lelkületét, rom-iát tan szivét, acélos akaratot. lobogó lelkesedését - habozás nélktfü korát meghazudtoló férfias elszántsággal belekapcsolja a Teremtő Léleknek, a oealor Splntusnak föld-színét i\'itváltoztató kegyelmi áramkörébe.
Ma földrengésszerű robajjal szemünk előtt om\'ik össze az a világrend, amelyet az Istentől elrugaszkodott bölcselők eszméi alapján próbállak immár több mint kétszáz év óla a pénzéhes kufárok éi az altru-iznrus palástjába burkolt, a társadalmi élet véi*keringését szipolyozó ^hatalmasok* felépiteni. Ezek nem egyszer a hazafiság leple mögé rejtőzve játszották a maguk kisded játékát. S kl tudja, meddig játszották volna még, ha a Gondviselés: a Tej rt\'inlő Lélek irgalmatlan osto-a közibük nem: suhint. A Voltaire! és roisseaui eszmék ké--ci ivadékait és hordozóit ez az ostorcsapás ar. első pillanat észbontó megdöbbenésén át máris keresztülhurcolta o szctMni letargiáig, az idegÖ^zeroppanásig és az őrületig vezető ut minden sza-kaszún.
De kijózanítani, idejétmúlt, kivénhedt, erkölcsromboló, hitet aknázó és nemzetet fertőző eszméikből kivetkőztetni miudezideig sajnos, nem tudta. í I
Az nz emberfajta ugyanis melyet a francia forradalom gondolatköre a ma számára kilermett, szellcrnjftg sokkal elmaradottabb, lelkileg sokká* ziláltabb, anyagilag pedig sokká? nyiirspolgáribb ahhoz, semhogy az események mögött dübörgő eszmék níegíillithotation térhódítását tudim vagy legalább is akarná éST-evciUi^. Begyepesedett lclküsmeilet, a nihilizmussal egy színien mozgó erkölcsi felfogás és a természetes ember elemi érzéseivel konokul dacoló, erőszakolt istentelenség - azok az okok, "melyek végelcmzésbeu kirobbantották a ma tragikus világkatakliznifi-ját.
A mi ifjúságunk m&r nem ilyen. Amikor Európában a világháború végén ugy látszott, hogy a liberalizmus csatlósai a győzelem dindafmájinorá-! tói iiítegrészegültcji haio\'tti tort ülnek a vallás, az Egyház és rüBfr gyarság felett is, a magyar ifjusájg szentimrés lelkű képviselői harsoglak bele - magárahagyatottságuk saJgó fájdalmábuu és egyben árvaságuk büszke öntudatában - az érzéketlen nagyvilágbet először ünnepélyes tiltakozásuk jeléül o »Nem, nem, sohá«-tl
A szellem megnyilatkozása volt ez. Az öntudatára ébredt magyar lélek riadója volt ez. Vele az uj Európának uj Kangját « magyar ifjúság szólaltatta meg legelőször.
A Teremtő Lélek, az örök Böl oscsség, Erő, Ur ós Élet tyipadhMt lattan forrásának a nagyvilágnak szóié, szava voit ez a magyar ifjú-
ságon keresztül - ügy érzi ezt a mai ifjúságunk. i
És mert érzi, azért tud imádkozni igy az iskolai év elején olyan meleg és bízó Szívvel Hozzá.
Imádkozik, mert tudatában \'van magyar történeti küldetésének. Annak a küldetésének, mely az ezeréves jogok harcos kivívásában és sZCnt-istváni kötelczetlségek akadályt nem ismerő vállalásában domborodik ki. Jogaimik csak akkor szerez érvény!, ha előbb kötelezettségeinek százszázalékban clegeL tesz. A jogok \'kivívásához csak a( kötelességteljesítés utján juthat el. A mai, idők! szellemi leafacsonyodásának tagadhatatlan tünete egyebek között az áUáshnimozás. Viszont korunk küzdőképességének és harci kedvének kétségbevonhatatlan bizonyítéka az az erő- és energia többié t,a melyet a katonás kötelességteljesítői « haza minden fiától, elsősorban mégis az Ifjúságtól megkíván. " , , |\' j Felesleges ámítani magunkat. Külföldi nagy barátaink tekintélye, nemkülönben a világtörténelem ránk nézve jelenleg szerencsésen zajíó forgása csak akkor leremti meg törté* nelmünk ujabb ezerévének alapját, ha az ifjú magyarság két kézzel markolja \'meg a dolgok végét. Ha egész szívvel, egész lélekkel és tán-torithatatlan akaraterővel örökre cl* jegyzi magát a kölelességteljesitós-sel. Nem könnyű dolog ez manapság. De éppen ezért kell ifjúságunknak a reá váró nagy kötelességek leljes felelősségtudatában harcolnia a megalkuvás, a nyárspolgári kényei lem, csak ugy, mini a félmüvel| koponyákat jellemző szelleimli anarchia felburjánzásul ellen. Megadásnak ma nemi lehel helye: >Qui de-alnit proficei-e, iucípit defieeie!*
Hisszük, hogy ifjúságunk a köíe--lesség kétségtelenül nagyra duzzndl méretei előtt nem fog megtorpanni H« nehéz is a munka, ott virraszt felette a Teremtő Lélek, akihoz mn az ifjúság százezreinek ajakáról buzgó imádság epedez*- Ez a Lélek ülteti a fiatal lelkekbe az Igazság csü-áit; ezekből, jogceesedirek az elvek; a szilárd elvek pedig a Szentlélek Úristen, kegyelmi hatásaiva|l közreműködve lassan, de biziosan kikovácsolják az uj idők uj magyal érfitipusát: a kötelességtelj csitö és harcos, lelkÜsmereics, kö\\etkezelés, okos, vüágoseszü és miudenekfeleit meleg szivü embert.
Jöjj el Teremtő Lélek, áraszd is-, kolás ifjúságunkra, ifjú magyarságunkra kegyelmed, hogy jojgos büszkeségünk záloga, a szemlslvápi eszmék töretlen harcosa ó> ujabb ezer-év történeimének méltó hordozója lehessen
Ünnepeljö^^
/// ff TUNGSRAM
Mi újság a Budapesti Élelmiszer nagy-vásártelepen ?
Budapesti jelentés szcrinl az élelmi. | szeriuigyvásárlclep heti áruforgalma migus/.uis hó 30-tól szeptember hó 5-ig így alakult:
Vasuioii érkezeti 575 vagon, Iiajón érkezeit 3008 q vegyes élelmiszer,
firkezelt ezenkívül különhőzt\'i áruval 432 tehergépkocsi és-2001 lóío^itu koesi, valaminl 1391 ketrec ólöl>aromri, 343 q vágott baromfi, 913 láda tojás és túlnyomórészt őszibarackkal 505 kéz benszállitó kistermelő.
A felhozatal az előző hét,el szemben vasúton és hajón ejnetlíodctt. Ugyan-OSttk emelkedett u vágottt>arO!nfi felhozatala is, viszont; a lóJtJga(|i"f ép telierv gö|ikocsik száma csökkeni, ugyancsak csökkeni az élöbaromfí és A tojástcl-hozalal, valamint a kézbenszáUitó kistermelők számn is.
A közvetlen lermelöi felhozatni — vagyis a Lófogaiu és gói»eroja kocsik számának — csökkenését a vasuton és hajón szállított áruk ínennyisógének emelkedése kiegj\'enlitxitie. Az élöbn-roinri és lojás mennyiséginek csökkenése som okozott áxuh\'áuyi és az
árak is nagyjában változatlanok maradlak. Némi áremelkedés a vágoU-baromfinál és podig a csirkénél és a rutánál volt tajiasztalliató, de. ez sejn terjedt kUograjnmonként 10—20 fillérnél majgasabbra, viszont a lyuk ára kb. ugyanannyival csökkent.
Teljesen vállozatlajaok a tojásiirak is, nemkülönben a zöldség és főzelékfélék, valamint az időszerű gyümölcsül, ánii is, amely utóbbiak között megjelent a héjas dtó. mint újdonság, kilogrammonként minőség és nagyság szerint 100-220 filléres kezdöáron. Kivétve látható még a piacon máma, ribizke, egres ós meggy is, amely cikkek árának jegyzését azonban — lelón-let[Ol az igen csekély irwimyiségekre ¦— a vásárcsarnokok igazgatósága inár bo-s/üntette. ;
Nagy forgalom bonyolódik le .paradicsomban és csövestengerlben, viszont erősen érezlictő az uborka és a zóW-paprika hiánya, amelj*ket pedig ugy a kiskereskedők, mint n konzervgyárak erősen vásárolják. Kmiatt az \\iborka ára kilógna minőnként 20 fi,llériej emel-
feALÁI KÖZLÖNY
IMO, szeplember 7.
k«dc|t. Ugyancsak hiányzik a korcslet-nck mvgfelclő felhozatal dinnyében is, uniclyek közül különösen a göájög-dinnye hiányzik legészrevvnclöbben,
A kialakult arakat a heicnkénl megjelenő <j (\'".dalos árjegyzés, tartalmazza.
Szombat
Állandó mfl«or»i.imolí híl köznapokon Blldnpczl I, műaordo
6.45 Tona. Hírek, Költemények Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nemzetközi ˇizjetzo-uolgájat, — 12 Harangszó. Hlmnusa. IdőJártUjeJentés. — 12.40 Hírek. — LUO Időjelzés, idöjárásjelenlés. -14.35 Hírek. — 14,45 Műsorlsmer tetés. — 15 Arfolyamhlrek, piaci arak, é.\'ejiiiisrerámk. — 10.45 Időjelzés, Idó-járásjelentés, hírek, — 17 Hírek »ík és magyar oro« nyelven. — 10.15 Hirek. — 21.25 Hirek, idöjárásjc\'cniés.
\'•-SS} SZEMÜVEG ZSOLDOS GYULA
íríiaeifBr. iksztrta h lilszeifszaiss Isméi,
fö-ut B. (a Korona-iiáUodéval «emi.cn). HiBaringü Javítóműhely I
BUDAPEST I«
17.15 Puky Margit zongorázik. — 17.55 Amiről ma mindenki beszél — 18.20 Bolgár-est — 18.55- Varga oli és írj. Jahn Antal tungóliíirinnníka, kettőse. — lfl.23 Major liizi olü.tdása. — 20.05 Opereilré^clek. BUDAPEST II.
17.05 Hanglemezek — 1820 Passuth U&zló dr. előadása. — 18.15 Mezőgazdasági félóra. - 10.15 llidy Cyulay Mária hegedül. — 20 Hirek — 20 23 Dr. Szilá.iy Zollali előadása — 20.53 Hang-emezek. --- 21.35 Időjárás; elea lés!
Kexdödik
Fönt 12
55UkoTaTi
Topnacipbliel
Mttttbu az „IDEAL"»ban.
Vasárnap
BUDAPEST 1.
8 GbreszlŐ. Szózat Hanglemezek. — 8.45 Hirek — II Unitárius istejitiszle. let. — 10 Református istentisztelet
— 11 Egyházi éiu\'k és szentbeszéd. — 12.20 Időjelzés, időjárásj elén lés -12.30 Malolesy Margit,és nadics (iyidi magyar nótákat énekel, kiséri oláh Kálmán cigányzenekara. — 13.20 Hang", kópek a magyar—«émcl (ökölvívó mér. kőzésröi. Beszél dr. I jegenyei. József.
— 13.45 Hirek. — II Hanglemezek. --15 Dr. Soíthy Ernő előadása. — 15.45 Szalonölös. — 1030 Dr. Kislégi Nagy Dénes előadása. - 17 Hirek. — 17.15 Honvédműsor. — 1810 Móricz Zsigmond elbeszélése. — 1840 A Vád Vox Humana fji^kkar. — 10.15 Hirek. — Sport ered menyek. — 10.40 iUj haza.-Törlénelnii színjáték 41felvonásban. — 21.40 Hirek, időjárás jelen lós.
BUDAPEST IL
11 Hanglemezek. — 1205 Le-venle rádtófélórn. — 13.30 Oláh Kálmán cigányzenekara. — 15.05 Magyar tanc-lcnwizek. — 10.30 Bácz György előadása. — 20 Hirek. — 20.25 *S»Uay Iván hegedül. — 20.50 Szendrcy Ákos előadása, — 21 20\'Magyar nóták hang-lel»zröl, — 21.50 Idő járásjeten lós,
sdivaillén
lzlésofl kiviteli)ón olcsó áron kaphatók
Divatoaarnok, Fő-ut 6.
Ballonkabátok Felöltük
impregnálása
PaLCBICS-nál
Ttltlon : Mei 533.
Telefon : g;ir : 344.
SZURAS MEGENGEDVE!
esodatalo* éleié
A Zalai iCáMrvty 33) upMi-ie$é*tye
A párbaj után megjelentek a vívóteremben Tóth János rendőrkapitány, Kreosányi Kálmán deiektlvfönök és Jeszenszky Gellért negyedük kerületi rendőrkapitány, akik a következő jegyzökönyvei vctiék fel:
•Felvétetett 1005 május huszonkilencedikén a gróf .Jícglcvirh István és I len ez Károly képviselők közötti halálosvégü párbaj ügyében: A párhaj reggel kilenc óra után egy perccel kezdődőit, a felek felállottak párbajra készen, hegyes kardokkal, nyak-, csukló- és hnsbondázzsal. A párbaji Szabó István segéd vezette, akt a szokásos békítési kísérlet meg. léle!e ulán Jelt adott az összeütközésre, Gróf Keglevieh támadott, még pedig oly erősen, hogy eilenfeKl hátraszorította, -Mágusra cme\'te kardját és Henez Károly nyaka lelő szart, A szúrás rövid volt, a gróf ezután még egy vágási telt de elveszletíi\' az egyensúlyt, beledőlt az eüienrel) kardjába. Azután hűtrahanymlott és ájiilian összeesett A halál két perccel az ájulás után következeit be. A seb iránya és minősége, Koszlka Emil törzsorvos véleménye szerint, a következő: a mo\'lkas bololdaSán, a bimbó vonalbon látható egy körülbelül ötccntmiélercs hnrántirányu seb. amely hátul o vállapocka csúcsától, kissé a \'középvonal felé, két ce.li tiniéieres hasonló folytonossági hiányban végződik. Ezek a sérülések Ulcncz Károly kardjától származnák és fedetlenül halálos természetűek, A hullát Taiiber Károly 1257 es számú rendőr, Tólh János rendőr, kapitány rendeletére, a bonctani iit-lézeUnü kísérje. Ezen felvételhez mellékelve van egy példány, záraoékkal ellátoM párbajjegyzőkönyv és gróf Kcglcvichnek egy levele, amelyet \'Münnieb Aurél képvisí-löhöz intézett és amelyik szigorú utasítást tartod-inaz arra nézve,,hogy kifent kardokkal, szurás megengedésével -akarja n párbajt viyni,»
Tarján Vilmos, a lelkes hírlapíró, klbujl rejtekhelyéből, monoklival a szemén, notesszel a kezében,, megint ír-juvoltu a szereplöket. Először ItciieZ Károlyhoz lépett.
\\
„Botzaiudá dolog., tníty
A képviselő szótlanul öUözöU és először nem akart válaszolni. Aztán csak annyjl mondóit:
— Nem tudom mi történt!... Sajnálom és mélyen fájlalom a tragikus esetei. De hál nem én akartam. Ez borzasztó dolog, még l>clcőrülök.
(Münnicli Aurél, Keglevieh egyik segédje, igy nyilatkozott: .
lúa: ICetlU Ando*
— Keglcvicli István komoly párbajt akart vívni, ö, aki egész életében igazi arisz lókra la volt, nem szokolt hozzá ilyen mily sértéshez és valóságos ön-kivülelbeii volt az elkeseredésük. Párbaj elölt én is fígyelmezlcttem, hogy jó volna a szúrástól eláH|m.
(irór Károlyi György, a másik segéd ezt válaszolta:
— Gróf Kcglcvich ragaszkodott a hegyes kardhoz, iUelve a szúráshoz. kii és segédlársam Idába beszéltük le. Amikor észrevettük, hogy Kegtevich Hcncz kardja feló ílül, birlo\'.en kiáltottunk: — Megállj! — de Keglevieh már nem hallott semmit...
¦Szabó István, a vezetőséged, Így montfta el u párbaj lefolyását*
— Kegtevich segédei, hivatkozva arra, hogy viszonlsérlés is történt, a felfelelek szigorítását követelték alykóp-]K?n, hogy a párbajt liarckéj>U\'.;vn M-gig vívják és a szúrás is meg legyen engedve, fin a szúrást egyáltalán nem akartam elfogadni. Keglevieh segédei azonban ragaszkodtak ehhez. A Hajtű | kiállásra Keglevieh támadóit, néhány erős vágást fett, amelyek azoiilian ered-inényie.enek voltak. Erre Keglevieh folytonos vágással és,teljes mctjel e!|.\'>-ijenyoinult. Ekkor tórtént, hegy mivel lleiiez a támadásra nem lé|>eii vissza, hanem kardját előrenyújtva állolt, Keg-leviebel szúrás érte, vagyis Jobban mondva Keglevieh beleszaladt a karfába, ugy hogy Hcncz kardja egészen behatolt a mellén. Ln «A^j >~t kiáltot-Uuii, de már későn volt. Kcglcvich még néhányat lengéiéit kardjával, de aztán hirie-en hátrafelé bukotl, szemeit rám meresztve.
Ituzálh Ferenc u hírlapíró kőt\'do-ztisködésére igy fe\'jelt:
— Én is eüene voltam a páratl.imiJ szigorú felt eleieknek. Déhát hiába. Keglevieh követelte! Hiszen a párbaj elölt még a bandázsról sem-.akart tudni és csak a vívómester rábeszélésére engedett.
Tarján bírlnpiró szereiett volna még Ileuezicl beszélni. A garűerobe szobában már nem\'találta, Kereste mjpden-felé, JlciHv. eltűnt. A képviselőt ekkor már barátainak egész raja kutatta, de senki nem lalálla meg. Leszaladt a lépcsőn és a hátsó kijáraton távozott a házból. Beült egy konflislta és cfl. hajlaton Zboray Miklós.likasam. Csak a képviselő édesanyját találta otlhon. Ezl üzente Zboraynuk:
— Tessék megmondani Miklósnak, ugy lörlént, ahogy megmondtam. Most e.lulazoni. Nem tudom hová ós nem ludom mikor jövök vissza.
fcs elmejil. Bezárkózott lakásába, de utazási tervéről letett. Hiába esengettek ajtaján, nem fogadóit senkit, Egy bélig egyedül ült otthon.
TForjri. köv.)
BUDAPEST, BIIIIPIlTOl
Előkelő családi ozöilodu olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-től, két ágyas szoba már 12 P-töl. Kitűnő étterem ée kávéház. Előzékeny kiszolgálás. — A Zalai Közlöny előfizetőt az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatásával 20\'(a kedvezményben részeslllaek.
Tankönyvek
a kultuszminiszter által megállapított mérsékelt árakon
minden iskola részére.
Előírásos iskolai iró~ és raj»> •aaeak, Miattk, továbbá
Iskolai léakákp bönya-hü. flnUöb,
iBkolal legtartósabb kivitelű kany«.«kl«Uakák
legméltányosabb árakon
Erdélyi kupát alapított a Levente Labdarugószakosztály
A kanizsai Levente Ijabdaragö Szakosztály gyűlésén elhalározla, hogy Rszaklírdély és a Szi-kelyföld vissza, (érésének örömére külön Erdélyi-kupát alapit, amelynek ©"nyerésére remh\'-zendö körmérkőzésre nemestt!b| n kanizsai, hanem n környék összes Ifjúsági
fiilballcsapal.dl ís meghívja. Igy Kanizsa közönsége isméi szó|) ifjúsági mérkőzésekben gyönyörködliet.
OBger-DflnaDii Elek és Tátb
vaBkoretksdésB — Niiyktidzsa
Steaua olajok
bizományi raktára.
Emergé gumihajfó-¦zijak képviselete.
Szőlősgazdák gondoskodjanak raf fiapótanyagról I
A megváltozott viszonyok következte-ben a raffia beliozalal nagy neházsé-geklic ütközik. Előre láthatólag jövő évben raffiál egyáltídán nem lehet beszeja*iií. b\'clhivjuk máriinost a szi>-lösg-flUák figyelmét arra, hogy raffia jxitlő anyagok l>eszerzéséröl már most gondoskodjon. i i ,
Kiváló raffia pótló anyuig a kukorica• foszlás (estima csiba), rozs-szalma s más rostos növények, pl. kender, Bafei-tonmeulén különösen könlnyeu besze-rezbetö a sás, mely szintén jó pótanyag, igyekezzen tehát mindenki ez*.n jKtlanyagokat még mÖS| I>e.szcrezni, nehogy a következő évben a szŐIAnuwká-hilai kötöző anyag hiányában fennakadást szenvedjen. I ]
Tolltisztitás kg.-ként . . 1.40 P
Vargánál
GjDjlö: Harlny H.-sit 2. Cjírtdsp: rl«Byídy-B. 19.
liUO. szeptember 1
zalai Közlöny.
s
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
KUOYUK,
ŐRSÉGVÁLTÁS
. történt a Zalaegerszegen megjelenő Zalamegyei Újság szerkeszt ősegében. Hcrboly Ferenc, aki tiz év óta volt a lap felelős szerkesztője, megval* a laptól. Herbory Ferenc régi, ki-próbált újságíró, "ki annakidején Kassáról került Zalaegerszegre. Utóda Acsády Károly hírlapíró lett.
A KULTUSZMINISZTER
az erdélyi tanügyi igazgatás megszervezésének előkészítésével bízta meg dr. Medve István Znlavártne-gyc klr. tanfelügyelőjét, aki mint ismeretes, erdélyi száatyizásu-*
ERDÉLY
hazaérkezésével kapcsolatban többen megtisztelő megbízást kaptak Nagykanizsáról- így dr. Boriin Józief ügyvéd, Zsigmond József Vójsey-uíf c"i elemi iskolai igazgató, dr. Hortobágyi József és Rálkay József állampénztárt főtisztek előadói (tanácsadói) megbízást kaptak.
THOLWAY ZSIGMOND dr-
ny. postaignzgató, a Székely Hadosztály volt/ századosa m» délelőtt! knpla meg " posta vezérigazgatóság utasihííiát, amelynek értelmében a kolozsvári I. SZ. postahivatalhoz nyOTI újból Ideiglenes beosziást. Dr. Tholi way Zsigmond igy ugyanoda került vissza, ahonnét 20 évvel ezek\'ílt izzó magyarságú mhgalnrtása m\'íttt az oláhok kiűzték. Dr. Tholway már ma útnak is indult Erdélybe, hogy elvigye a kanizsaiak meleg Üdvözletét a Királyhágón túlra, *
A KORMÁNYZÓI BEVONULÁS
körüli szolgálatra Nagykunizsárdjt beosziást nyertek Füzessy Pál, Gyenge Zoltán, Beke Ferenc és Poller István nagykanizsai átlamn\'ndörségi detektívek,* akik már elutazlak Erdélybe- | - í
Grábár Lajos rendőrségi írodafó-liszt Kolozsvárra kerül, mint a gédhivalal ottani vezető/e-
Ezenkívül még egyéb kirendelések is történtek, igy például egy tűzoltó-szakasz is indult Nagykanizsáról Zilálta teljes felszereléssel- Mindaddig olt maradnak, tnűg a magyar tűzoltóságot ott megszervezik-*
ERDÉLYBE .
indul két kanizsai ismerős SzonK-balhelyről ís Krasznay Pál "endÓr-tanácsos 43 szmnbathelyi rendőrjei áll ulrakészcn. Krasznay Nagyvára-
don a kapitányság vezetőjének helyettese. Dr. Nagy Jenő rCiidőrkapi-* | tény, aki 13 évi szombathelyi szol-gáiai után is mindig szereteltei gondol vissza Nagykanizsán töltött éveire, Székely udvarhelyre ?111 indulásra készen. • i
*
A BÉCSI .VASÁRON
az e\'sö naplói fogva, finotrí, pompás lzü debreceni pároskolbászl árusítanak a vendégeknek. Csak kevesen tudják, hogy Ilovszky János országos Baross-vezér, Nagykanizsa országgyűlési képviselője eszközölte ki, hogy 800.000 pár magyar\'gyártmányú páros kolbász kerüljön eladásra és bemutatásra a nemzetközi vásárlóknak, mit produkál a magyar hentesipar. Ilovszky akciója azt a célt szolgálja, hogy a Baross Szövetség utján külföldi piacot teremtsen a magyar hentes áruknak. A Baross Szövetség nagyarányú munkát fejt kl most Bécsben, hogy »a baráti Magyarország* ipara megfelelő piacot nyerjen. \'. t
i * | !1 | | ESKÜVŐRE \' : t
készül két Kanizsáról elindult fiatal szinész. A hienyxsszony Majthényi Gabi, aki a kanizsai színpadon lépett először " nyilvánosság efé, még Fodor Oszkár társulatánál. A vőlegény a kanizsai ütő Bandi, aki mint szi-nesz é> mint díszlettervező is a legjobb nevet szerezte magának Budapesten. Most mindketten a vitéz Ja-kabffy-társulat taglal és Szombathef lycn vannak, ahol megkezdődött a szezon. Az esküvő a jövő hónapban lesz. i !
* *
NAGYKANIZSÁN
tartózkodik néhány nap óta Csá-nyi Sándor felvidéki Író, a neves grafológus, aki még tiz év előtt megjelent egyik regényében\' megírta Be-nes és a csehszlovák köztársaság bukását és ami miatt a csehek több hónapra bebörtönözték, majd kiutasították. Érdekes, hogy Csányi Sándor cikkeiben régebben azt is megírta, hogy ez év szeptemberében az erdélyiek hazamehetnek.
MÁSOD VIRÁGZÁSOK-
A megindult kedvező és mrleg időjárás nemcsak a közönségnek okt)-1 zott nagy örömet, hanem á tenmészet műhelyében is fokozott munkát váltott ki- Egyre-másra érkeznek hoz>-zánk éftcsité»k a fák másod vinbp#-sáról. A kir. ügyészség mbgazdosá-gában másodszor virágzott az almafa, Kovács Nagy Pál főtanácsos Sugár-uti kertjében pompásan virágzik újból az orgona. Mintha a természet kárpótlást dkama nyújtani az idei
>nyár«-ér|.
HOTEL OORVIM
BUDAPEST "»
VIII., Ceokonay-u. 14. Nenzetl\'Színháznál Caaládl siálloda a váró, szivében. Újonnan berendezve, központi fútét, hideg-meleg folyóvíz.
Egyágyas uoba PS-50, aétágyesP T-—
a kultuszminiszter által megállapított
mérsékelt árban
az öss\'zes Iskolák részére.
Az előirt szabványos Itlzetek, táskák körzők és az összes lakotaclkkek méltányol árban
SW8 SCHLESS TESTVÉREKNÉL
Mult év őszéig olctó.és komoly szupergépet nem lehetett kapni, igy az ORIOIM-gyár a nagyközönség régi vágyat valósította meg, mikor egy évvel ezelőtt piacra hozta a világsikert aratott 044-es klsszupert.
Az 1041-03 ORION sorozatnak Is van klsszuporei a "¦ 144-os. Ez még a multévl elődjénél Is tökéletesebb és — még olcsóbb Is annál. Készpénzára 248.— pengő. A klssxupor-elvet azonban továbbfejlesztettük és nagy-szupor-teljesltményü középsxupert Is gyártunk az Idén, a 155-ösot. Hangminőség* és érzékenysége ebbon az ár csoportban (kp. ára P 305.—) meglepő.
Kis zenegépünk Is van: a 1550. Ez a 155-ös közép-< szuper és kiváló elektro-gramofon kombinációja. Kis asztali modell, egészen különleges hanghatású szekrényben. Kis zenegép - kis áront 440.- pengőért (kp. ár).
Univerzális (egyenáramra Is alkalmas) ktsszuper (04EU) és középszuper (155U) egészítik kl ezt a méltán népszerU sorozatot. Előbbi kp. ára 292.- , utóbbié 356.- pengő.
Kaphatók minden rátílókeretkedönél.
Fcnli készeteket díjtalanul bemutatja? Szabó Antal rédló-flzlute, Nagykanizsa, Ffi-ut B. •jpOnhut Elemér aki. elektromérnök, Deák-tér S.
DiVJftT;
a
Ősz eleji divataprósíígok
(Már az egész vonalon nigy készülődés van az őszi szezonra kozittv© a kalaptol, mind az őszi divatot szolgálja és örömmel állapíthatjuk meg. hogy nagyon szép és ízléses, még apróságaira is, az ószi dir.il.
Kezdjük talán mindjárt n kali^^k-nál. Bár még az őszi kalopdival telje, sen nincsen kialakulva, de áunene^k
ínajdneni kizárólag az elegáns hölgyek nyulSzÓrsapkát viselnek. Annyira ¦djva-los lett ez a sapka, hogy az elegáns ruhákhoz is ezt viselik, nemcsak az áünenetl kábátokhoz, vagy kosztümökhöz. Van olyan is, amelyik Téloldalt ráborul a jobb/szemre és Tenl fejtetőn el van fogva és a sajátjából egy keskeny Szalaggal ii]Cgkötve\\cláklóan. Van azután olyan fonna\'is, amikor a honi\'-lókból teljesen kijön egyik oldoJitti magasítva toll,, vagy virágdísszel.
Nagyobb, komplettebb kniipakban egyelőre ínég fnündíg a Diana Dnrhin forma inegy, vagyis a karima egész lazán elől félig homlokba Imlíik ós kétoldalon eláll, mig viszont hátul szintén nyakba hajlik.
Az őszi divatot szolgálja az a rengeteg újfajta gomb is, amit ma a klru-katokltan lehet látni. Nagyon szép és merész elgondolás van juz nrany és ezüst vert gombokban. .Sajnos, igen gyakran találkozunk még t mindig a
harci eszközök miniatűr másával a gojnhdivalban. Nagyon szépek ezek a gombok is, amik k|s virágfejckot ábrázolnak, vagy pedig kutyafejeket egy kis nyakövvcl. F.zek lesznek az őszi ruhán a díszek.
(Mondanom\' sem kell, hogy u széles nyakláncok, a színes csavartgyöngyök csak úgy; mint.tavaly, az idén is igen fontos szerepet játszón Uc a n/tf divatban.
Különös érdekességei leszn.ik.az idei ruháknak n szenzációsabbnál szenzációsabb, nagyobbnát nagyobb zsebek, amelyek egész ncliküU fognak lielyct-tesiteni.
Egyre több szép meleg zóldsathü
anyag kerül a kirakatba és ver minden más szint a feketén kívül, valószínűnek tartom, hogy a hölgyek az kién • egyen -zöldben\' fognak járni.
Lassanként eltűnnek a japánsarkii, ])arafatalpu és orruUan cipők, helyüket komolyabb, rendessarku cipők foglalják el.
Érdekes megfigyelés azonban, hogy
Gyógynövényeket,
borókát, édesköményt, konyhaköményt, mustármagot, borkövet, borseprőt
a legmagasabb napt áron
vásárol m>
Dr. MIKLÓS in^nltirrkirBush. Bidapwt, V.. Viliimi csluar-nt 6.
Tel. 880-677. f\'
ZAIMIHOZtONV
IMO, tieplcmber 7.
Sxeptember 6,6,1 és 8-án aHMttUl—Tasirnapig
Oz
a csodák-osodája I
mindenki csodálja!
Előadások köznapokon 5, 7 át 9, vasárnap 3( 5, 7, 9-kor
az idén az olyan rég éta nélkülözött inagosszáru nagy bokacipő ismét divatos lesz. Természetosxyi trottflr vfee-leiben, ugylátsztk a hölgyek is rajöltek urna, hogy egy inugasszani c"a>ő viselése mennyire hasznos, ha nem is any-nyira sikkes, a napnak legalább néhány érájára.
Divatposta
HÁZIASSZONY 29. Ajánlok egy fekete roinain ruhát jumper fazonnal: a szoknya legyen szük, a bttit felsőrésze japánszabástt, hárónutegyedes ujjakkal, két nagy zsebbel, cJöl arany vagy ezüst gombokkal végig gombolva; Ízléses brosstű fogja öss/e az elöl oroszosan megkötött nyakat Ezt a ruhát bármikor, bárhova felveheti, nündlg nagyon elegáns lesz. CdvÖxleL
BABUS. Szürke kosztümjéhez kössön magánok egy szép halványkék angóra rövUlujju puUóvcrt nagyon vastag tűvel, hogy jé laza legyen. Szép volna hozzá egy méregzöld gyapjú blúz nagy szürke monogrnmrnsL Ez utóbbit lehet hosszú ujjakkal i-smáltatnia. l\'dv. - N. N.-NH. Zöld koszt luiijébex ajánlok barna biber bubigaHért biber zsebek-kel, kézelőnek nem ajánlatos, mert nagyon gyorsan lekopik, Barna aoces. aotreliUel viselje ós barna pulóverrel, vagy mustársárga gyapjubluzzal Odv.
Aki kézírását beküldi
Zsombok Zoltán Írónak, érdekes grafológiai kidolgozást kap önmagáról, lolloméről, tehetségéről, vagy másról.
akinek kézírásét boküldi.
Útbaigazítást nyer terveire, ötleteire és tanácsot kap lelki és üzleti céljaira problémáéira.
Részletes levélben fejti ki minden* kiiiök lehetőségeit és d megotdáaok módjait olyan Ügyekre, tervekre, ötletekre óa kórdéaeÖre, melyek természetesek és emberileg elérhetek.
A rádióbél Is Ismert Író tanácsainak azonnal hassaát veheti Egy Ilyen grafológiai kidolgozás a modern irásfoltés tudományos eredménye és elvett a babonák korából megmaradt Jövendölés frázisait -
A válasz diját ön szabja meg: tet-azéMzerlntl összeg postahely egek bon és címzett bélyeges válaszboríték met-lékelendő, Cfm: ImmmMk Zoliin. Baáapttt, él.
fwufwk u. mű
férfi- és niii divaternyflk Wrttaműárak
DivatoMFMlry Fő-ut 6,
Iskola* és ovoda-táskák, bőröndök. ratikUlök, oónitárcák
legolcsóbban TEÜTSCH drogériában
¦ félemeleten.
Ujabb hatalmas bombatámadások és lógiharcok Anglia felett
A nyugati háborúiéi az éjszaka Berlinnek is, Ixmdonuak is kijutott n légii\'iádéból. Mlg azonban Berlinben csak rövid ideig tartott, addig Londonban öt ízben ismétlődött meg.
A német gépek, amolyek legiuip felgyújtották a Thcmsu torkolat olaj-ruktáruit, nii is a torkolat vidék ellen intéztek tánmdásokut. A bombázások most is sikerről jártak, mert hut-ilmas. láng és füstoszlopok csapódtatt fel.
Tegnap, mini n Messagpro jelenti,,
kétszáz német bombavető Jelent mag a Theinaa torkolat folett
kétszáz vadászgép kíséretében, Londonnak eddig u osúlórtök volt a leg. nehezebb napja. Ekkor ugyancsak húrom légiriadó volt, de azok olyan hosz-
Szii ideig tartottak, hogy a főváros élete teljesen megbénult.
Németország fölé az éjszaka csak kevés gép bátorkodott. Az angol gépek igy része Htihr vidéke, Magdclniig és Hannover fölé. más része Berlin hMé repült. A légelhárító tüz az nugol gépek nagy részét visszafordulásra kény-üzeriletto, nóliánynak azonban sikerült Berlin fölé jutni ÓS nagy magasságból néhány bombát ledobni n belváros feleit, u
A uémel éjszakai vadászok\' is felszálltak és kiűzték az ellenséges gói». ket. Egy bombázói lelőttek, egyik angol pilóta ejtőernyővel kiugrott
I .omlón felett tég&aroban tegnap
55 angol gépet lőttek le,
míg a németek 14 gépel veszítettek.
¦ |
Német wttAptr, munkában. (Foto R. D. V.)
Mindenkit érhet baleset, azért a balesetbiztosítást senki sem nélkülözheti!
Vasárnap írják alá a bolgár-román egyezményt
Bulgária szeptember 20-tól vonul be Déldobrudzsába
Bukarest, nzept. 7 A krajovai tárgyalások befejeződlek. A két tárgyaló (él mindenben megegyezett éi holnap, vasárnap már alá Is ltják a szerződéseket.
Bulgária a szerzSdés értelmiben az 1913-as batárokat kapja vissza.
Szólta, szopt 7 A krajovai megbeszélések értel-
mében a bolgár csapatok szeptember 20-án kezdik meg Déldobrudzsa megszállását. A bolgár bevonulást szeptember 30 álg kell befelezni A bolgár hatóságok a hivatalokat szeptember 15-én már átveszik.
Az egyezményt, amely visszaállítja" az 1913-as határokat, valószínűleg vasárnap Írják alá.
Tanulók figyelmébe I >¦
V". flz összes MOSz szabványos fűzetek, írószerek, tolltartók, kéziböröndök, aktatáskák és az ösz-szes iskolaoikkek mérsékelt áron kaphatók
% Végű Endre
llWwrat- és paplrkereakadéaében, Nagykanizsa, Fő-ut 14.
Hem tetemünk!
i_ Vasadt István volt székes.
! 19H. UL 7. I fehérvári ti», közös gya.
I-¦—--1 logézredbeU szakaszvezető
e napon a, Sombor tói keletre dutö liar-cokban Horozanna-Wk-lkánál tfinleito ki magái,
Az einlitett helység elleni ü\'uuad;ís után é$zrevet(o, hogy az orosz! tüzérség még ntnesen teljesen leküzdve és gyalogságunkra ulótüz leadásához készü. lödik. A legközelebb talált mintegy ¦10 főnyi legénység parancsnokságát átvette s .hirtelen lendületM rávolvén, magát az ellenséges tüzérségre, legénységét és lovait megscmml sí tette.
Így a már kimerült legénységünket megoltalmazta egy ujabb véráldozattól. Ezredének 7 lövegei sikerült zsákmányol oia. !
Ezredében Ő volt nz alsó, akit az arany vitézségi éremmel tüntetlek ki.
Teleki miniszterelnök köszönete a zalai MÉP-nek
átint a Zalai Közlöny tudósítója jc-ilenlct[o, a Magyar filét Pártja inult havi vármegyei értekezletéti gróf Teleki Pál miniszterelnököt és n pártvezért tán tori (hatatlan ragasz kodásáról, bizalmáról és hűségéről biztosította. Gróf To-cki Pál rninjszlereinöM a zjilai M|RP sürgönyére most meleghangú .köszönő sorokkal válaszolt ZstndeJy átUamtitkár utján. \'
vékAsy testvérek
órás, ékszerész, látszerísz n» .* « Arany és ezüst-vésnök fö\'Ul ű.
Óra, ékszer, szshQvbo legolcsóbb árban
Javítást vésést szakszerűen készítünk
,—ÍA polgármester Itthon)
W)r. Králky István j.>olgármrster (cg-nap este érkezett haza Bécsből, ahol részt vett a vásár megnyitásán.
—• (Nagykanizsaiak a szombathelyi birói gyűlései.)
Az Országos Birói és Ügyészi Egyesület holnap, vasárnap délelőtt Szom-iKithelyen tartja évi közgyűlését, amelyen dr. Hadoi-say László^ miniszter, zalai országgyűlési képviselő is megjelenik. Nagykanizsáról Berlin AgosUm és dr. Szabady Lőrinci nyiig. törvényszéki lanácselnökök vesznek részt a közgyűlésen.
— (Az árboc csúcsára vonják fel Nagykanizsán ax ország zászlót a kolozsvári bevonnUskor)
Azon a napon, ,amil«rt" a Kormányzó t\'r őfőméltósága, honvédőink élén bevonul Kolozsvárra, az OrszugznS7(iól igy bélre felvonják az árbóo csúcsára az egész országbúu, ahol orszngz(ístElók vannak felállítva. A i>olgár mester inár
ette intézkedéseit
— (Névmagyarosítások)
Szrnodfc* Pál nagykanizsai cipész NcuiesdédLro, Schreiner Ferenc nagy-kiuiizsjii napszámos Szóperdei-ro vál. loatatta át családi nevét l*aífeyminiszteri engedéllyel.
- (Orvosi hir)
Dr. Krehter Zsigmond közkórházi főorvos, belgyógyász szakorvos Imza-érkezett és rendelését Sugár ut 12, ^z. alatt újból im-gkezdte.,Uendel 11—J2-i« ós délalán 8-4-íg, Totofon 5öá, í,:)
1940. szeptember 7,
ZALAI KÖZLÖNY
FERENCJŐZSEf
KESERŰVÍZ
A szentmisék sorrendje a ferences plébániatemplom ban
Szeptember 15-tr)l kezdödóVn a plé-)iáiiÍ»-l«inplombun a s^üniissík a következő sorrendben lesznek:
Vasár- él ünnepnapokon
fi ómkor csendes szentmise, oltár-beszéddel.
Háromnegyed ¦] órakor csendes szent mise,
I-\'ét 8 órakor csendes s/enlini>c az [puriskola növendékei, a (cwn\'.ék és szüleik számára, 5 perces ollárheszéd-del.
Kél íl órakor csendes szentmise az elemi, polgári leány Iskola és s/fitcik számára, "> perces oltári,eszeddel.
Fái 10 órakor csendes szenlmisc katonaság számára, 5 perces oltárbe-széddel. i
l\'ól 11 órakor szenllicszeil. Tizenegy óntkor énekes szenlmisc a liivek összességééri felnjálva. Tizenkét órakor csendes szentmise. Hétköznapokon
fi. 7, 8 fes o órakor vannak a szentmisék.
A plébános hangsúlyozottan felhívja a hívek figyelmei, hogy a vasár- és ünnepnapi szentmisék fenti sorrendje, folyó hó l.Yén kezdődik. Tehát
holnap még az eddigi torrend marad érvényben.
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
VASTAG H \'Ck..,m,
— (Zöldkeresztea védőnői tanfolyam)
Az Országos Közegészségügyi inlé/feM keretében működő budapesti, szegedi és kassai m. kir. állami ápolónő és véilöiiöképzö inlézeiek szepteml>cr havában kezdődő tanfolyajnaira felvélelt hirdet. Az intézel általános egészségvédelmi munkára kepOSlt u.n < zöldkő, reszles. egészségügyi védőnőket. A képzés kél és fél évig tart. Az Intézetben a bentlakás kötelező. A tel vétőihez mtjg-kívánt iskolai elŐképBCtlség\'középiskolai érettségi, tanítónői vngy óvónői okievet, Indokolt csctixyi kivételesen Itat közép iskolai végzettség. Felvételi korhalár 18—30 év. Kellően felszerelt ás két |h-ngős okmány bélyeggel ellátott kér-vényt az hiteset Igazgatóságához (Duda-pest, IX., GyáU utca 4.) legkésőbb 1040 szeptember lO-ig kell beadni.
— (A Donner-cIrkiiBz)
régi ismerőse u kanizsaiaknak, aki évek óla majdnem minden osztendőlien bekopog Nagykanizsára. Meg kell hagyni, műsorának szánta] olyanok, hogy valóban érdemes azokat megnézni A pompásan idomított vadállatainak szánva, a ló-iskolaC a nem mindennapi zsonglör-niulnlványok, a táncoló medvék, figyelemre méltó a kutya-csoport produkciója, a kígyótestű hölgy, a csodás Ugy*saóg0 karikál-dobáló pár és mindazok a sok számok, melyek két órán át izgalnuis és pompás szórakozási nyújtanak. Artistát mind magyarok. A sok vadállat megtekintésé ben sok örömet fog találni kicsi és Felnőtt egyaránt. IjegiiietegebM-n ajánlhatjuk » Doivner-cirkusz mutatványai-IUÜC megtekintését. Nem mindennapi.
Sirem lékeket,
ilrMtit, wuiIiimI. Mii wlttiltil
szakszerűen 6b legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kólarsgómestornél, Király-utca 35. NtfT ¦Ir.mlík-rakiár. Teleion 616.
Úszó emelődaruk HCgltségóvel távolítják el a romokat Houou városában. (Foto R. D. V.)
Horgászok ós munkások a brüsszeli csatornánál. (I\'oto R, D. V.)
Őszi
vásárra
A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 184a. szeptember hó 5-töl 16-ig tartandó
lakberendezési és háztartási
50% os utazási igazolványok P 2"S0-ért beszerezhetők a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában. Érvényesi
Odautazás: augusztus 30-tól szeptember 16-ig. Visszautazás : szeptember 5-től szeptember 22-ig.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olyaséinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmsniozky-utoa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem kontortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift slb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
— (Juci Isnte)
a fogUükozósl és tanítást folyó hó IMI kezelt meg. Beiralások 12, 13. és ll.éu lesznek. Bojárnt a Kazinczy utcai kaimiii.ll , . (;)
— (Halál a mezon)
Gergely György 28 éves bugolB9ánci lakos szeptember 3-áu a mezőn dolgozott, amikor hirtelen rosszul lett. 5íun-kalársai halva találtak rá. Az orvosi vizsgálal megállapítása szerúu szévbő-uutás okozta Hirtelen halálát.
— (Csányl Sándor)
író, « grafológia vildghirii tudósi egész nap fogad ériteklodftkol Deák Flcsteao tór 0. azám alatti lakásán (:)
Naptár: Szeptomber7. szombat. Rom. kat Kassal vért. Protestáns Regina. — Elül hó 4. — Szeptember 8. vasárnap. Kis B. Assz. Protestáns Mária. — Izr. Elul hó 5.
QozHrdó nyitva reszel 6 órától est. < órábjf (hétll, sserda. pántok délután kedden esés. nap Dáknak).
Mon.6k.ilt délnyugati szil, fa hő-átvonulis esö nélkül, hajnalban köd. A hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intését nagyki megtüryelőállomása ielentli
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor +16-8, ma retael +144, délben +24-2.
Osuadák 00 -i~
21105/1940.
Títgy: Az 1928. évfolyambdl leventekotelesek öuzeltása.
Hirdetmény.
Értesítem a testgyakorlisköteles Ifjak szülőit, hozzátartozóit és munkaadóit, hogy sz 1928. évtolyambelí Ifjak összeírás végett tauóznak a városi nyilvántartó hivatalban (Vá-roiház, Horthy Mtklós-ul 11. kapu, földszint, voll adóhivatali helyiség) 1940. évi szeplember hő 10-töl 30-ig jelentkezni és pedig hétköznapokon d. e. 9 órától 12 óráig.
Figyelmeztetem az 1928. évben született leventeköteles ifjakat, hogy amennyiben jelentkezési kötelezettségüknek nem tennének eleget, ugy az 1939. évi II. t.-c. 1). 5. 1. pont|a értelmében 60 napig terjetllietö elzárással büntettetnek. A honvédtörvény értelmében nemcsak a leventeköteles Ifjak, hanem a szülök és a munkaadók Is büntetés alá esnek, amennyiben a leventekötelesek a jelentkezési kötelezettségüket elmulasztják.
Nagykanizsa, 1940. szept. ii. iih Polgármester.
f~ hlbíilttijt
I stlndenkl a harjl kereakodéksál I ás lpanaokoél ssoraaw kai I
ZALAI KÖZLONV
1940. szeptember 7,
kereskedők
Kormányrendelet éneimében szapUmbar 1 -tői minden tüzelöanyagkereskedőnek
bavl kimutatás!
kell készíteni a töle vásárolt két métermázsát vagy ezt meghaladó tüzelőanyag kiszolgáltatásáról.
Az e célra elrendelt kimutatás nyomtatványa a Zalai Közlöny nyomdájában ivenként 10 fillérért beszerezhető.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
21258/1940.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladok :
legelői ritkításból kikerülő 2075 drb álló, részben csucsszáradl tölgy, cner, éeer szálfát és 1864 drb álló akácszálfát, Díszesen 3939 drb szálfát 1926 P becsértékben, kisebb tételekben.
Feltételek: azonnali készpénzfizetés, kitermelés és elszállilás folyó évi október hó 15-ig, azon időn tul fenntartja a város magának a siabad rendelkezési jogot. A fák tuikóatól együtt szedendök ki, gályák elégetendók, gödrök betemelen-dök elszállítás elöli, addig a fát elvinni nem lehet. Amennyiben ezen feltéieJeket vevő nem lel|esili, az ott levő felkészített faanyagból város vevő terhére mással végezteti el.
Az árverés helye és ideje: a ráesel ut meliett a városi felsöerdei fáslegelőn 1940. szeptember hó 9-én délelőtt 9 órakor 1916 drb tölgy, cserazálfa, az alsónyiresi erdő keleti szélén 1940. szeptember h-l 10 én d. e. 9 órakor 1864 drb akécszálfa, továbbá a cigányberki legelő déli végén 1940. szeplember hó 12-én d. e. 9 órako.- 86 drb. égerízálfa, majd folytatólag ugyanaznap d. e. 11 órakor a májkói legelőn, a sze-petnekl ut melleit 73 drb égerszálfa kerül eladásra.
Az árverezendő tárgyak részletes jegyzéke a hivatalos órák aiatt betekinthető : a városi kiadóhivatalban, a kisksnizsa! városházi ügyeletnél, továbbá a tárgyak Is az tllelékea védkerüieti erdőöröknél.
Nagykanizsa, 1940. szept 5. un Polgármester.
^jgpigsi mázsakönyv
ára 1-80 P
Hitelesítve kapható
a Zalai KSslöny nyomdájában
Nagykanizsa, Fö-ut S. szám.
A nőmet katonának le az az olve: „gyümölcsöt enni egészséges" (Foto R. D. V.)
SAJÁT KÉSZ9TMÉNYÚ
ISKOLATÁSKÁK — AKTATÁSEÁK
OLCSÓ ÁRBAN, JÓ MINŐSÉGBEN
HAMBURG-nál "L2? I-
zászlók
nagy választékban
SZABÓ ANTAL sportüzletében.
Csillárok,
falikarok.
\\ a^aiaaassssssMttSMWHBMi wiiissMsasssssastSMaB
IjjdiszsHf ény^lúmpáK
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVA VÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
Hirdessen q Zului Közlönyben
Ofcsénhjjot
mfamczikiíi széfjakoxhalik
APRÓHIRDETÉSEK
« -*s4i a*r ái taaaHu 10 »A«
n UtsU*! no D riMr, Uth6ta.nl dr. ml mis», további tud 4 flllÁX
ALLAS
Jó bizonyítvánnyal rendelkező, fosni tudó mlndinna felvétetik -.zeptember 15-ére. Jelentkezés 8-álúl Klsíaludy-utca 2/«. szám alatt. 2059
Négy középiskolát végzett flut felvesz nagy vállalat irodai oogAdmunkArsi.
Címeket a kiadóhivatalba. 209U
Tanulónak négy polgárit végzett, erős tcslalkatu fiút felvéstek, — Polgár textiláru nagykereskedő. 2104
Aoxtaloo» tanuló fizetéssel felvételik. Helyei Imre müaszlalos, FÖ-ut 4. az. 2095
Becsületes és megbízható mind a ima felvétetik szennaira vagy 15-ére, Ungár, Cstngery ut 58. 2115
MagblxhatA középkora jól főző mindeneit keresek falura azonnali belépésre. Ffzeléi 30 P. Leveleket: Körorvoi, Mura-izemenye, Zala megye címre kérek. 2112
BÚTOROZOTT SZOBA
Déli fekvéaU bútorosat! asoba
fürdőszoba használattal a város központjában, csendes helyen, egy vagy két ur részére kladó.CIma kiadóban.
HAstaanArtsak két szépen bútorozott szoba (hAló. ebédlő) konyhahasználaltal azonnal kiadó. Cini a kiadóban. 2121
Elegánsan bútorozott kfllönbaJAratu ssoba kiadó. Kórház u. 5. 2124
HÁZ feS INGATLAN
Több adómentes magán- és bérházat, házhelyet, szőlőt és földeket bSavatlt Papp, Telekl-ut 8. 1530
Latsának! kocsma melléképületekkel és mészárszékkel egylltt és egy Istálló lebontás céljára oladó. 2069
Sikátor-ulca 18. sz aladA alkalmi áron.
ház szabadkézhói
2103
ÜÜLÖNF&U
DIAkot fogódna teljes ellátásra az iskolaévre? Hirdessen a Zalai Közlöny apróhirdetési rovatában.
Egy dIAkol teljes ellátásra felvennék. Takács, József fóhcrccg-tj.t 28. 2116
Elwooaott hagarai Egy szegény cl-gáayzenész szeplember 6 ín a reggeli órákban a Pannonla-sxállodából Pelöfi-ut felé hazamenet elvesztette hegedűjét Becsületes megtaláló a rendőrségen leadni szíveskedjék.
Komoly, vagyonos fiatal okt. gaxda Vas-, Zala- vagy Somogy vármegyében 250-400 holdas jó bérletet keres — Instrukció nélkUI. Szíves értesítéseket kér megbízottja: dr. Kovács László ügyvéd, vn, tb. t. főügyész, Nagykanizsa. 2117
Hölgyeim 1 Legújabb, legszebb fcósl-munbanlatákat fillérekért előrs|zo1 Bőhmné, Zárda-utca 8. 2118
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKA) NAPILAP.
Kiadja: „KBzgaidaiágl R. T. Nagykanizsa", Felelős kiadó: Zalai Kártly. Nyomatott! a „Klitjazdasás! R, T. N*tykanlm\'*
¦yandájabaa Nagykaolzua. (Nyomdáért fölei i Zalai Király.)
80» Évfolyam. 205. Mim Nagykaalm, 1M0. szeptember 9 héttő
krmYl Ml.
ZALAI KÖZLÖNY
_\' _ POLITIKAI NAPILAP
fM^mmmm^^mmammrmnmmnn^^—^^, immmmmmmmmammmmtmmmMmmitmim.......¦¦ mm .......¦»............. iMiriwrilirrTTirr-rn------< .........¦.............................. 1 ----t
*"í^tS2ft5S^Í^ Felelő, szerkesztő: B.rbarK. L.Jo. ^^L^^^M^^t
Honvédeink folytatják diadalufjukat Erdély szive felé
Ma Szamosujvár, Bánffyhunyad, S/ászrégen és környékük tért haza
A magyaf csapatok tegnap elérték a Királyhágói és ezzel megkezdődött a tulajdon képpé ni erdélyi részlek megszállása. Mint a honvédvezérkar főnöke jelent\', tegnap aHfawynt Meszes hegység, Zsibó, Zilah. Bcszteroe, Sajóvölgye, Kelemen hegység vonalökg jutottak el csapataink. Ezúttal is virágesö fogadta a magyar katonákat. Ellenállás sc-. hol nem volt. A falvak, városok
á8#
uép« az utak mentán lelkesen élteito mindenütt Horthy Miklóst és a ba-ráli nemzetek vezéreit, a Ducel ós « Fühtcrt. _ | t
A mai napon a következő nagyobb helységek kcrüUek vissza a magyar szent Korona testéhez: Bánffyhunyiid, Hidasnémeti, Szamlosujvár, Szászré.
gCn, továbbá a Maros.áttörés vldí kc egész Maroshóvizig.
A Királyhágón tul menetelnek csapataink
A magyar csapatok inai bevonulásáról elsőnek Csúcsáról érkezett jelentés. A tegnap Királyhágóig ju-
tott csapatok Vonultak be Körösfeke-te-erdön- át Ady Endre falujába. Bár itt már a község lakói nagyobbKzntmf-
bfla románok, olyan lelkes fogadtatásban volt része a magyar csaplatoknak, mint a szinlmtagyar vidékeken. Rengeteg menekült is volt mttr itt, akik Beszarábiából és Btfkoviuá-ból, valamint Bukarestből \'érkeztek a Királyhágó nlá. A kastélyban, ahoJl valamikor Ady élt, nemi sok emléket találtak a magyarok, anfert a kastély Goga Oktavlán volt román nimisz--tcielnöké lett, aki teljesen áta!frki-totta azt. Goga ott pihen a kastély mellett, mhuzoloumát most építik. * mauzoleumi freskóit Goga felesége festi, aki /clcnleg is ott ét.
(MTI) (
WWWWWWWWWWWWWWVtY»-A»AV^
Kilenc és fél órás légiriadó Londonban
Egymillió kiló bomba hullott tegnap az angol fővárosra — A döntő támadás kezdetét jelenti London fokozott bombázása
Minden jel arra mutat hogy Anglia ellen a néjneiek döntő ulanfldása megkezdődött- Míg eddjg ugyanis a német lepiilök kiméitók Londonul, addig szombat óta a támadások fő-célpontja az angol főváros, illetve annak kaional p.nitja. A német sajtó hangsúlyozza, hogy Hitler beszéd\'é-. nck és
Berlin polgári területeinek pénteki bombázása váltotta ki a londoni bombázást.
A bombák főképp a kikötök^\' hullottak, d<* mint « Rcutor-iroda jel lenti, néhány bomba a város belterületeié is esett. A londoni éjszakai légiriadó egyébként mi hajnali 4 óra 35 perckor éri véget. Ez volt eddig a leghosszabb léfcirinrJÖ; kilenc és fél órán át tartott!
Rontat \'(Siefani)-je!entések .szerint a néznetek ujabban 1 tonnás egységes bombákat használunk. Ez 5W
méter körzetben (mindent elpusztít
Az angol védelmi rendszer összeomlott.
Minden lipusu német repülő, a nap bármely órájában, éjjel és nappal szabadon felkeresheti már Londont,
amelynek láng- <\'s füslpszlopa már a franci;, partoktól is jól látszik Egy. egy repülőgép 21)00 k& bombaterhet visz magával. Va
London délnyugati külvárosában és gyárépületeiben tettek nagy kárt Elpusztították a woolwjchi építménye-
egymillió kiló bombát szórt le Lon. dou kaftmui pontjaira.
A mai eredmény
A N\'l\'I jelentése szerint a ma délelőtt utunk indu\'t romboló rajok
P -J*f& Mp I kei is. Több gyár. egy raktir és egy
pályaudvar kigyulladt. A bombázások során légiharc is keletkezett, ennek során 12 angol és i német repülőgépei lőttek le. Három angol gép Oslendet bombázta. A gépek közfiI egyel \\-x német tüzérség lelőtt. l
Az olaszok Ismét bombázták Máltát. Halfát és Alexandriát
. ríóana. szcpl. 9.
(Slefani) Az olasz repülők újból bombázták Máltát. A kikötőben a bombák elpuszjitottak egy angol tengeralattjárót, amely valószínűleg javítás miatt tartózkodott a kiköU\'H ben. A hadikikötő bombázása közben légiharc keletkezett; három ar»» gol, gépel lelötlek az olasz repülök-! (MTI)
Valahol Olaszországban, szept. 9.
(Stefnni) Repülőink éjszaka és aap-
pal Halfa és Alexandria ellen inióz-lek támadást. Haifában a fiiiotníitö} telepet gyújtották fel a bombák!. Alexandriában hajókai és a vJSutonn-la bombázták. valitinint Port sad^a pályaudvarát, \'i
Az angol gépek Magasció, Mas-
soua és BOrbera ellen intéztek jeien. (.ékteiéii támadást, "Egy, angol (gépe* lelőttünk, veszteségünk nem volt (MTI), .
Azokhoz, akik most leszerelnek
(bt) Magyar férfi-iestvérem, oki most kis civil-ímjotyóddal, szerteszét az országban, nagy rajzásokban hazafelé indulsz, « »gyÖ ügyélettől* való buc^uZás közben add ide egy pillanatra a kezedet; nézzünk egymás szemébe fertályén, férfi-mód s le. aki már hazamegy * mi, flkfk még maradunk, kössünk szent, erős szövetséget továbbra is. Mert na feledd cl: - nincs most yége sémimnek. Éppen
Ugy nincs vége a^katona-voltunkl-ita\'k ,« hazánkért minden pillanatban áldozató tváljaló készségünknek. íiihVí ahogyan nincs vége egyetlen magyar rcn>énynek sem- Holnapok következnek, férfi-test\\\'őrcm; nolnapok^ajme* lyek során tovább épül az ezeréves szcnllstváni mii s ebből » nagy, munkából magyar kar izmának eie-je, magyar szív dobbgásának üteme nem! maradhat ki. Egyetlenegy sem maradhat ki, mert igaz, kemény férfi-magyarokból m» még löbb keli a megnagyobbodott! hazában mindemíelé; sokfelé kell meg-köln la szakadozott partokat, kiégett, sivó homokot, liiilegjiDjjjgyajil patkány-fúrta gút-löltéseket.
Mindenekelőtt ne légy hálátlan, le-szetelö férfi-testvér! Amikor újra a szabad polgári életbe lépsz, első utad az Isten házába vezessen. Adj hátát Néki nagy-buzgó imádságjgal, hogy noml kellett odatárnod « híijIJedvl a puskugolyók elé. nemi tkellelt rohan-nod szembe géppuska-iüz/el, nem; szakította fejed fölé az erdélyi hegyeket halálos rendeket buktató ágyúdörgés. Adj hálát, hogy a levegő szörnyelegei nem lepték cl az eget, sem odaát, ahol magyarok lestek aggódva, reménykedve a sor-sukaf, sémi itthon, ahol a csaJadodj
a kis házad, földed, mindened maradt. Adj hálát, hogy nem üszkös romok közé kellett bevonulniuk fiainknak Erdély földjére s eísö dolguk nem uz volt, hogy el kelljen temet-uiük a felszabadítók é> felszabadítottak hullahegyeit. Adjon hálát minden leszerelő magyar, hogy mindnkéi lábával, látó szemével térhet visz-sza a polgári munkahelyére és mind a kél kezével ölelheti \'meg újra az édesanyját, a feleségét, gyermekét-És Magyarország mégis nagyobb lelt! Székelyföld mégis visszatért- A trianoni országcsonk harnvidszí)\'" is lépett nagyot a feltámadás felé. Nem vérpatakbnn, nem porrá égett, rorn-iná bombázott városok, falvak árán, hanem egyedül az Igazság erejével. Nem zúgolódni keh most, hanem meglátni az útmutatást és hinni ebben u csodálatos erejű igazságban. Hinni tovább és rendületlenül, hiszen ezúttal harmadszor bizonyosodtunk meg, hogy nem álomfelhö a hiiünk, hanoin az élet, a történelem valósága. Tinéktek, akik leszerelve most ha. zanienlek, elsősorban kötele-cégiek é* elsősorban tudjátok is ezt megmn-Byarázní mindenkinek, a-ki »z eke-
szarva incHíil. a boltajtó m&höl) az Íróasztal vagy a kávéházi fekete mellől akar okosabb lenni a bécsi döntés hatalmasainál. Ti tisztábban látjátok mindezt, hiszen eJsősorbujaí a ti életetekről volt szó. S ti tudjátok azt is, hogy ha Erdélyért a ti vé.eleknek kellett volna hullnia, akkor lángba borull volna Magyarországgal együtt Európa egész délkelete. Ti tudjátok, hogy jó magyarnak, ál-Üozalos hazafünik lenni nem azt je-
lenti, hogy ki tud nagyobb hajrával a falnak rohanni, hanem azt, hogy fegyelmezelten, szilárdan kell elvi élni minden!, amit a haza mindenek-feleit való érdeke követel. Most ezt és Így követelte. Most a puskát le kell termelek és felvenni u munka szcnszá\'mál. Hálát adni azért a hatalmas; lépésért, amivel előbbié jutottunk te nem veszíteni el a hitei a holnapban. . |
, *
Azután ne felejtsd el egy piljp-nalra se, teszerelö férfi-lestvér, hogy katona maradtál. Minden magyar: katona a maga őrhelyén. Épből a kötelékből nincs leszerelés soha. Azt a szellemet, ami a melledet dagasztotta, amikor virágot tüziéi a sápkid mellé és feszesre fogott puskoszijjai ulnak indultál, meg kell őrizned\'. Ni\'m fonnyadó emléknek ikeh eHen-iicd, hanem eleven erőként, amf%;
ZALAI RöZLÓNY
1940. Szeptember- Ú
Intézeti ruhanemüek
nagy választékban Szomolányinál.
irányítsa tetteidet, szavaidat A polgári éréiben Is. Honvéd vagy ma
Is, további is> egy tégla vagy a hadsereg hatalmas építményében és ebben az építményben m\'inden egyes téglának a helyén kell lennie, mert ez na alapja a nCmarjll létüknek1. Tegnap még, egy parancsszóra, odaadtad volna az életedet a hJzánkérft Ma az u parancs; - élj ós dolgon értp. A gyermekedet és mindenkit, aki körülötted rend hallgat, vagy követni köteles, neveld arra, hogy az ö lelkükben is élő gyökeret verjen a katonaszellem, a honvéd-ön* tudat, az engedelmeskedni és oldozni ludasnak, a mindig ugrásra kész magyar katonának a szelleme. Az Idők, amiket élünk, éppen eléggé bebizonyították, hogy a bármely helyzetben, minden pillanatban ütőképes-hadsereg minden országnak azejgyet-len igazi biztonsága. A hadsereg zö-stsfl pedig te vagy, leszerelő nttigyr katona. A had&Oieg nagyobbik fe-lének lelkületét te hordozod, te őrzöd és felelős vagy érte, a bazá.dimk tartozol érte számadással a polgári életedben is. Hogy ezzel a reád bízott nagy értékkel mikor keh tzáJnh ádásra állnod, tudhatotf-e? Tudhatod-e, hogy holnap vagy azután nem fordul-e ugy a megbillent vilá)g kc. reke, hogy egyszer mégis csak megint a magyar honvéden, a honvéd-f lelkek erős láncolaton fordul meg » hazánk sorsa? Hiszen « történetem eleje óta harc a magyar rendeltetés, nagy erők ütközöpontlján a fegyveres helytállás. Akár katonaiuhRt viselünk, akár nem, — katonák vagyunk, ennek a rendeltetésnek hordozói, a harcos magyar Sorsnak mindig indulásra kész honvédéi. Katonák vagyunk nOni csoki u töniL-günkkel (o tömeg - ott P finn példa! - egy hadsereg értéke szempontjából nem elsőrendű fontosságú), hanem a szivilak, a lelkink, az agyunk minden porcikájában érzelt hivatással, a tömeget egyetlen testté Összeforrasztó szellemlmiei, azrfil, ami mindenen felü\' tud ernelkcöni a hazáért való kötelességben, legteljesebben pedig önmagát tudja utárcn. delni annak. Nem csak akkor kel! lobogva élni önnek a szellemnek a magyar férfiben, amikor már meg. szolaMak a hivó kürtök. Nem eljég meggyújtani az őrtüzeket akikor, amikor már nyakunkon a baj, vagy ütött a cselekvés órája. Hu addig kényebneseu pipázgatva élünk; ha addig testünket, lelkünket gondtalanul eleresztjük; ha a magunk kénye-kedvén tu> nem gondolunk, uk kor görögtűz lesz csak a nagy pillanatok előtti tűzgyújtásunk s tmögóv te akkora árnyékok támadhatnak, hogy beleveszhetünk országostól. A katonai szellem örökmécs legyen a lelkedben, itsze.vjlö férfi-testvénöm, a t lédben ói mindaiuiyiunkéban. Örökmécs, ami nagy szoatségre vigyáz; - az áldott, drága feltánmdó magyar hazára. Lobogjon eimek a ook-sok öi-ökméosn\'-k u lángja mii ide. miit, amerre jártok, a kis falvakból, nagyvárosok kőrengeietjéből, u Kárpátok behavazott pásztorhúsaiból, egymást kiáltó tunyák ablakaiból, kopjafán székely kapuk (övéből, mbi denbonnét, ahol magyar ?1 s akkojr — meglátjátok — nap lesz egyszeri a sok kicsi fénybfít s az a nap harcos eleink szép Magyarországa felelt fog delelőre száUub [.-j ,
Néniét utászok egy felrobbantott híd helyreállítási\'munkálatainál. (Foto B. D. V.)
A Magyar Élet Pártja nagykanizsai kerületének vezetőségi Illése
melegen ünnepelte a visszatért Erdélyt és Székelyföldet
Hódoló távirat az országgyarapitó kormányzóhoz
Szombaton este 8 órákor Kölcsey-utcai parthelyiségében üU össze\'a Magyar Élei Pártja nagykanizsai kerületének vezetősége Miklós János ití. kir. posta és távirdai hivatal-igazgató, mozgóposta főnök, a MLP lárskerület\\ezctőjének elnökbe afátt, hogy megkezdje őszi munkáját.
A kcrüiell vezetőségi ülé; teljesen Erdély és a Székelyföld hazaérkezése jegyében folyl le. Miklós igazgató Igaz magyar érzéstől áthatott be3zó-dében méltatta a nagy napok eev menyeit.
Tekintetünk moginduUan az ég felé száll, — mondotta, - hogy »egy lépéssel előbbre, mehetünk, hogyazn| szépséges Erdélyünk egy részét visz. szakaptuk. Hálatelt Szívvel mondunk köszönetet a jó Istemiek, aki nekünk olyun vezetőt adott, hogy a mai su. lyos helyzetből kivésetett bennünket és elmondhatjuk, hogy
kezdünk magyarok lenni.
IHálát adunk Istennek azért, hogy a magyar végre rátalált a magyarra, és hogy igy megérhessük i,2t, hogy nőinél előbb valosupiassou jmiog Nagymagyan>rszág.
Hálát adunk a jó Istennek azért, hogy olyan erőket termelt ki belőlünk, mint akik pufii az ország élén állanak. Hogy olyan barátokat ado|li mint ami nagy barátaink: Hitler és Mussolini. Kérjük Isieut, tartsa meg Őket továbra is jóburttMinkituk. Hálatelt sziwel gondolunk öfőméltósá-gára, Korniiinyzó Urunkra, akinek éleslátása, bölcs konnónyzása lehetővé tette, hogy visszakapjunk cgy ujabb magyar földrészt. Adja a jói Isten, hogy a többi elszakított mn gyar testvéreinket is mielőbb keb-lüukre ölelhessek. (Lelkes éljenzés.)
Majd megefmitékezen aniégbelet^a fekvő Somogyi Gyula p-ilini földbirtokosról, a kerület elnökéről, va> laminl a Kolozsvárra kirendelt dr. Tholwoy Zsigmond városi pártvcze-töröl,, lelkes magyarságukról és azon reményének adott kifejezést, hogy mindkettőt röviden ismét viszontláthatjuk. Bcjelentetie, hogy fej. kérésre átvette a MLP-kcrülei vezetését, mig n megy?) pá r te l nökséfc megfelelően intézkedik. A MÉP szervezeteknek \'kötelezettségei vannak} hangsúlyoz!-", kemény és komoly, cél-iudalos ¦nunka vár reánk. Teiontsuk még az igazi inpjgyatr élcietj az igazi országpiUért, a testvének egységéi ós a testvéri összefogását, hogy a pokol kapui se tudjanak erőt vermit a nernzeti egységen.
A nagy letszésse|_Jagadott beszéd után dr. Vlt Ferenc ügyész indítványozta, hogy « n«gyykanizsai MEP. kerület i.i,
hódoló táviratot küldjön Erdély hazatérte alkalmai ból a ^atínetiroda utján u . kormányzó úrnak, amelyben ragaszkodásáról biztosítja és orczaggyampitú munkájáért háláját fejezi ki,
Vitéz Tóth Béla társ keriHelvCzclÓ, törvényhatósági bizottsági t*f, hasonló értelemben beszélt, matatva!.! n kormányzó munkásságát az elrablott területek visszaszerzése érdoké* ben. ¦ • ¦. , \\. -
Dr. Vit ügyész indítványát az Wél egyhongulAjg, a legnagyobb lelkesedéssel lette magáévá.
Vitéz Tóth Béla vitéz Bcnlzik Lajos kir- kornuiuyfőlanácsos indítványát terjeszti elő: mívcl Gömbön Gyula alapHotta a Magyar Élet Pártjai, a nemzeti összefogás ezen ngy
Csak ma, hétfőn!\'
Városi Mozgó..!
Ketten agy jeggyel I — A székelyföld visszatérése alkalmából felújítjuk a nagysikerű székelytárgyu Ilimet
UZ BeESeKfOES nyefSeveWs SzereplOk: Jávor, Bordy Bella, Szllatsy L, Mályl Qerő Ezenkívül; Aktuális Híradó.
Előadások köznapokon S, 7,9, vasár- és ünnepnap 3, S, 7,9 Arakor
Tankönyvek
a kliltuflzitiliileztor által megállapított mérsékelt árakon
minden Iskola részére.
Klölrasos Iskolai Iró- éa r»Ii. u.r.k, Mnht, továbbá
Iskolai MaMk, kSn>».n6ra,<4ök,
Iskolai legtartósabb kivitelű k«»».aktata*k*k
logíiiollányosalib árakon
zabásu szervezetét, kívánatosnak tartja a , , | j ,
Oömbös-omlékmű minól olőbb való megvalósítását.
- Gömbös Gyula vott az. — mondotta vitéz Tóth Béla, akinek legelőször Voít mersze a viliig cjrjft Berlinbe menni és Hitler Adolf nieíí lelt tanúságot tenni, ö teremtette .meg uz Igazi szoros kapcsolatot Bu* dapost, Berlin és Rójnn köWtt. Az események, igy Trianon Nzélrombo-lásál, az ő előrelátását és p.inikjr-jilt fényesen Igazolta. MetfsUrj^tósét kéri a Gümbös-cnüékfrllü lelilllitilséí illclöleg.
Az ülés hasonlóan elfogadta n vl-Itó Tóth által előadóit vitéz Bcnt-zik Lajos-féle inditvilnyl.
Majd inegkezdőldött\'
a belaó munka.
A dtsZOléS kCrüleli pilrtvezetöségi ér-
tckezletté ntakuVt át, amelyen s2ámDs fontos helyi \'kérdések kerültek le-tárgyalásra. Itt dr. Gacrlner Antal városi tiszti ügyész, Filó Ferenc igazgató, Laborczy Károly MAV intéző, Horváth József állami tanító, dr. Ssflváy postafötiszt, dr. Vit Ferenc ügyvéd, sib. szólaltuk fel.
Az értekezletből Itlfolyejkig nétníny tagu küldöttség keresi fel a polgár-jiréslert, hogy sürgős intézkedését kérje. ; < i
Erdélyi Induló
zeng nöliány nap óta a magyar rádióban reggel, délben, csie. A {pattogó ütemű .lelkesítő indulót játszák és éneklik Erdélybe bovonuió honv-édeink is. A pompás indulót vitéz Náray Antal vezérkari ezredes, az Ismert nevű iró és költő irta. A nagy nónszcrüségrö ~Szert tett induló szóvegc a következő:
I. Elhangzott a szó Zeng az induló Győztesek megint Itégi zászlóink, Nézdd: a gunylialár i Széttiporva már S várnak üjn> mind Ősi béreeink.
íídes Krtlély itt.vagyunk Rrteil élünk és-hidunk Győz a szittya fergeteg A rohanó sereg,
II. Lépteink nyomán Fönt « HOrrgitán S völgyeinkben lent^ Tornyok hungja zeng. Jlár semerre sim-s Átkozott bilincs énekeljetek Völgyek és hegyek,
fídes Erdély Itt vagyunk i : Rrted éhmk-és halunk Győz a szitka fergetag\' A rohanó sereg, \\
1940. treptemrwr 9
FERENCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
kereskedők figyelmébel
Kormányrendelet értelmiben szeptember 1-től minden tuzelöanyagkereskedönek
bavl kimutatást
kell késlitenl/a löc vásárolt két métermázsát vagy ezt meghaladó lüzelöanyag kiszolgáltatásáról.
Az e célra elrendelt kimutatás nyomtatványa a Zalai Közlöny nyomdájában ivenként 10 Iliiéi-árt beszerezhető.
i Menekülő\' tranolák által leigyujtott benzin okozta . e hajógyár pusztulását (Fotó R. D. V.)
Erdély hazaérkeztét ünnepelte a Credo szeptember-havi taggyűlése
Katolikus nagygyűlést rendeznek hagykanizsán
A rendőrkapitányság figyelmébe
GyOkeresen véget.kell vetni az Allatok brutallzálásinak!
Vasárnap dólolőll történt. Sok ilyenkor az utcákon járó.kelő. Főleg ti Strgár ulon, műikor nemcsak u diákság, fiuk és leányok, hanem, u felnöl-lek is süríin látogiijá\'k u templomokat, Most vasárnap egy fiatal suhanc két tehenet hajtott — vniosZinüfeg a vágóhídra, A kél állat erős volt, a íiat-ft tanoncféic ezzol szemlén nem bizo-nyúlt olyannak, hogy ura tudóit volna I<noii u kL álbiiffifk. A kél tehén nehezen meni. A fin erejét azzal póhdti a két szegény állattal szemben, houy verlc, nigla okol és cközl>c.n nyomdafestékei rom lürö kifejezéseket használt hangosan és káromkodott. Igy meni ez ,egy ideig, amíg valaki meg-sokfllla és iigyeintezlettc a legéiiykél, hogy ne brululizáljo az állatokat, azonban a legénykének oz nyilvánvalóan nem volt ínyére, Iwgy a közrend és nyugalom érdekében és n iwtrdny megszüli telese érdekében valaki vétót mondóit.
Szerencsére éppen akkor arra jött cyy kerékpáros iciidör, akit felkérwk, hogy liguzoltássa és Perl a fcgénykét, akinek ugylátszik nagyon fejébe szrUl-hatotf, hogy két egymáshoz ogyonKö-lózótt állatot vihet vasárnap délelőtt « for\'gulmas Sugár ulon, közvetlen n leányficeuni elölt.
A rendőr igazoltatta ós felirti a le. gényke nevét és jo\'.eutést tolt a kapitányságon.
Az állalok durva bniializálási már közmondásossá váll Nagykanizsán, az ezzel kapcsolatban előforduló (közlxjt. ráuyoS) durvaságok, trágár és piszkos beszédek (jc\'cn escllrn az iskokik kőz-vei\'cn kőzclólten!), islenkáromlások «*-len minden jóizíésü polgár liUakozik. Az állatvédő egyesület dr. VÉttányl Henrik kereskedelmi iskolát igazgató visszavonulása óin teljesen szünetel. Most n kózönségnfk nuíjíánik kel az állni védelmet a kezelte venni. Mndcit durvaságot és lelkcllenségci a szegény álhdokkul szemben, azonnal jeüenlsék a legközelebbi mulör őrszemnek {miül jelen csellón történt, aki megteszi u feljelentési a durva -lelkű emljer rtírii.
A közönség vegye pártfogásába az állatokat és vesse magái közbo, ha Hasonló cseleket iát és vegye fi rendőrőrszem közbelépéséi igénybe.
Felhívjuk a re udörknpi lányság m. t. vezetőjének különös figyelmei ezekre a jelenségekre és -kérjük erélyes és sürgős közbelépései as oittzkadésct, hogy ezek az esetek azonnal, soronkivül kerüljenek a rendőri bünlelöliiró elő.
Erélyes intézkedést kérőnk az egésx vonalon.
OoittrdÖ nyitva rejtiel 6 órától eats • éráig (net», fsarda. pentak dAiutai» kedden afosi nap nőknek).
Vasárnap délben öli össze első ízben a nyári nagy szünei után a plébánia fehér len uében a nagykanizsai Credo-egyesülői P. Gulyás Coliért plébános, egyházi elnök olnflklelc alatt, aki az ös/i ciklus nicgnyilúsAii a szerelel szbl-vnival üdvözölte a Gredo-lcstvérekeL Adjunk -hálál Istennek, mondta, hogy országunk vér nélkül, a kilarlö niÖpyíir türelem Jutalmaként nagy területei és sok százezer magyar lestvért kapott ismét vissza.
Dr. Wöher Klek kir. járásbiró, vlldgl elnök larlottn meg czuMii előadásai Erdély huzaérkcztével kapcsolatban.
— A nagy loj-ul im-;.o:c\\vncd nt, kezdle meg licszédét, metfelevcniedeit a párduekacagányos Csalja leventék .utó. ilaivnl, kik kiérlek a legendák u4járól« a lej-utról és magyar honvédek dübörgő léptei aluli zug a szatmári, n máiin\'a-rosi, a nagyváradi járda, magyar vezényszavakról a nagybányai, a z;l\'Uii föld. a magyar trombiták hangjától vissz harsan a székelyek országa és
szabadon hangzik fel ismét Csíkban a magyar nemzeti imádság. Magyar asszonyok leléplek ikertjük minién virágai és könnyes szemmel szórták u bevonuló magyar katonák elé.
Hószfellámnilás nincsen. Csak egész feltáuiudás, |)e ;ut is tudjuk, liogy a feltámadás után u\'iest egj-esüt a lésekkel. Igy ntoitfgyiar lest is a magyar létekkel. .Mert cl fog jönni n magyar test nagy általános feltim-idás.i.
Gs kmek köszönhetjük, hogy véget ért HZ erdélyi márliromság, hogy szabad ismét o -székely föld. Hogy elnémult az oláh korbács suhogást* a magyar lest feleit. Hogy öröm és "mosoly Fa-kadi a meggyötöri magyar arcokon\'
Elsősorban a jó Istennek. Mert ha nem ö irányította volna a nemzeti szo-i-ialisiu vezérnek, HiUei- Adolfnak é.s a fiiseizimis megl erem lőj ének, Mmssolínf-.nck a gondolatait niMfelciik, visszatért voíoa-e Erdély és ha visszatérj volna, vér nélkül lérl vo\'na-e. vissza haza? Nem hiszem.^, ¦
Majd beszélt Szent Islván királyról, nki megforgatta az Árpádok kardját és kezébe kapta aikteresztct ós az ö nagy hlkénck csodálatos erőjével mcgtYősi-
lct(o, fcnntirtolta ezt az országol. lís ha közben csonkák is voltunk, lm tépett ós szaggatott is ix\'tviftnkut a törfA1, a latár. az osztrák, ha aprócskH rablók gröf Károlyi és .(Hberália cinkosai segil-ségével el Is szakították; apát a gyermektől és szól szalutáltak1 egy ezeréves országot: az isteni Condvisolé-s mégts •gazságot telt és visszaadta nekünk, ami a miénk volt
Sokan clfelejlcttők már, hogy mi inmdcnl köszonlvclünk1 nagy Szen\'i ist-vAu királyunknak. Neki köszönhetjük t-zl u könny- é-s vérázlalt* szenl rölrlcl. Neki a katolikus hitel, meri hiába u kurd, ha nincs jnellclle a kereszt. Neki a rónál, a folyókat* a liegyckct. Neki a szenet, fát és ásványokai Nemcsak szerezte, de meg is tartottja nekünk ezt az országot, 0 kérte nz Urat, hogy adja nekünk vissza mindazt, ami a miénk volt. fis ennek köszönhetjük, hogy felharsant ismét Nagyvárad utcáján az [slen áldd meg a magyart |
Közel háromnegyed órás előadását fohásszal végezte bo, hogy áldja meg Jstcu a magyart Ős engedje megérnünk, hogy a Kárpátoktól ar, Adriáig, minden lalpalatpiyi föld kerüljön vissza és 0 magyar szent korona a kettőskereszt árnyékában ismét egy megelégedeti és boldog Nagymagyarországra .szikrázza tündöklő ragyogását.
Dr. Wéber beszédét, amit szflk helyünk miatt\'csak kivonatosan tudunk közölni, a gyűlés hosszan ós lelkesen megéljenezte.
1*. CiClrért köszÖiKlel mondott dr. Wébernck sikerült előadásáért. Kzen az ulon járjon továbbra Is előre és legyen a \\-ezérünk. mondotta a plél>á-nos. Majd kegyelettel emlékezíílt meg Horváth Istvánról, az elhunyt adóhivatali főnökről. íflri mindenkor lelkes Crcdo-tiig volt és bátor, hitvtüló kx lolikus. I.iTkiüdvéŐrt kedden délelőtt 10 órakor gyászmisót mondat a C.redo. Nagyszámú megjeíeiiésl kér a tugok-lói akik zászló alatt részt vesznek a rekviemen, A gyűlés állva luitlgait.i végig elhunyt tosivérénck olpnrentálá-sát. x " {
P. Gellért ezidán tismerietlc az Aciio Cetölica céljait, A Credo muU >ÍvI
nniiikn)>rogramjáaak vezércl\\e a ká-romkodás elleni országw kcre-szU^-hátxiru w>it. A mostani imaikuprogruiii ja: hogy a családok szenteljék meg a vasár* és ünnepnapokat és \\egycnok
részt pontosan a szentmisén. Megtartani és megtartatni mások által is a kölelezö vasárnapi szentmischallgitást, Hcjc!cntel|c továbbá egy katoüjtu-s napnak a rendezését Nagykanizsán, amit örömmel vettek tudomásul. . A Credo.gyűlés a iMOgyar Himnusz akkordjaival ért véget.
Hon (etettünk!
. E napon a Lembetg kör-
I HU. ÍJ. j. I nyéki Janow helység bir-I-—-1 tokáért folyó harcokban
a voli Ingosi 8. honvéd gyalogezredben többek között kitünteite magét Németh Míhály őrvezető, aki Janow község szegélye• ellen végrehajlott roham után Járőrével a község belsejét kutatta ál. Az egyik ház padlásáról tüzet kii-jMilt. Erre nem törődve a veszéllyel, fölhatolt a padlásra és az Olt tartózkodó 1 oroszt elfogta. Tovább haluha, egy fedezékből k,ajx>tt tüzet, mire uzl is mcgroliaiiui és a/. ot( t-dáll oroszokat lefegyverezte, lífána az egyik utcasarok mögül löltek rája, mire uz ott rejtőzködő oroszokat megrohanta Ls egy lisztjükkel cgj\'ütt fogl.vid is ejtptle. (ízekért a bátran ós eltökélten végre, hajtott hős tatéiért Németit Örvcz0!ö( n iifigy ezüst vitézségi ércunnel tüntetlek ki. «
Aílnudö natomiatok bétkSxaaaakaa HudupBBl I, mfuria
6.45 Torma. Hírek, Köt*em6oT0t Hajigiemerek. — Utána etrend. — 10 Hírek, — 11.10 NemzetkősI vicjeizA-srolgAlat. 13 Harangssó. Hlmnuas. IdŰJáráBjetentés, — 12.40 Hitek — 13120 IdőJekés, ldőjarásjelontés. — 14.35 Illrek. — 11. i:. Müsorismer-tétét.15 Arfolyambirek, piád árak, éielimWáiak. — 16.45 Idöjeliés, Időjárás jelentés, hírek, - 17 Hírek «fa. vák é* magyr.-orosx nyelven, — 10.15 Hirek. — 2125 Hirek, időjárásjelentés.
BUDAPEST U
\' J0.20 I-clolvasás — 10.1.\'. Felílva-sás. — 1210 Hanglemezek. — 13:30 A Rádió Szalonzenekara. — 16.10 Arányi Mária előadása.
17.15 Kisházynó Magyar Franciska magyar uöiákat énekel. Lantos Ferenc lárogatózik, kísér sárközi Gyuta cigányzenekara. — 1815 Nyárády Iván előadása. — 18.15 Jaticsir Fercne bogc-dül. — 19,25 Iteudörzcnekiir. — 2020 Székely mesék, balladák és népdalok. Előadja Mészáros Agi és Onody Akós. ücvczetőt mond dr. OriuUiy Gyula. — 21.10 Thury Gisella énekel.
BUDAPEST II.
17.15 Ruszin hallgalókn\'-dt — 1815 ¦Mezőgazdasági félóra. — 10.20 Farkas Zoltán előadása. ~ 20 Hirek — 2025 Tánelemezek. — 21.15 Dr. Jeszenszíky Sándor előadása. — 21.15 Idöjárásje-Icitlés.
Megbízható tartós selyemhari8nyák XSS
Diwatosarnah, Pő-ut 6.
A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 1940. szeptember hó S-tSI 18-ig tartandó
Őszi lTZuS vásárra
50% os utazási igazolványok P S-BO-ért beszerezhetők a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában. Érvényes¦
Odautazás: augusztus 30-tól szeptember 16-lg. Visszautazás: szeptember 5-től szeptember 22-ig,
EAUAI KOZUONV
IMO, szeptember 9
csodálatos- éleié
URAS MEGENGEDVE!
34) úpait-uqlity.
A gyermekek nem voltak otthon.
I.állc/V Ilka tl küldtC OkOl hii/nllV.:.
Sejtelme sem volt nrról, Irngy uiáyen súlyos feltételű kardpárbajt vív gróf Keg\'cvleh István. Uo azért retlem-lcs előérzet gyölörto.
Amikor a kis\'Margit Hzeac^v érakar a szobalány kíséret él>eii hazaiért és benyitott az ebédlőin,, édesanyja a sző-nyegen térdelt, eltorzult arccal,, zokog, va. Kínlódva u rofcmérbclcUen fajdalon* tói. ¦
A gyermek röglön :.tudtn, ml történt.
„Lafó&zU U az musáfy"
Tíz érakor n Nomzeli Ai^ínó, nz \' Ojiern és a Nemzeti Sziniiüz ormiín mar lengett a gyászlólx>gó. A képviselőházban egy |icrcrc>i.vegáitt a esatu, amfclycl u koaliciósok és a szabadelvnek késlicgyig vívtak egymással. Jnsth Gyula elnök az A lés megnyitási után elpnrcii lálta Kcglevleliet
Kevés melegség escndfiil ki a hangjából. Soha nem szerette a tgrúfot Ezt érezni leheléit beszédébe). SráraJ életrajzi adatokat sorolt fel, majd! javasolta a tisztelt Háznak, hogy az cl-halálozás felett érzeti fájdalmának, rész vétenek jegyzőkönyvben adjon kifejezést. \\
Tizenegy órakor érkezett lut.\'g a képviselőházba az egyik segéd, gróf Károlyi György, akit rögtön elfoglak többen\'. Így gróf Tisza István miniszter-elnök és Ilkronyinl Károly kereskedelemügyi miniszter és kérdozgetíők a részleteket. Gróf Károlyt megindultan mesélte el a párkij lefolyását.
Kgy órával azután, hogy gróf Keg-Icvieh István meghalt, a koalíciósok között már azt a hírt terjesztették1, hogy Kcgícvieh meg akart halni és öngyilkosságának rormájául választotta n halált. Hencz nem szurla öt !o, ö dő*i be Hencz kurdjába..
fis amikor kérdezgették u gyanútlanok, vájjon miért ,tette volna ezt Keg-levich, a jólérlcsültfosszlilszemüek azt mondták, lwgy anyagi okok miatt és azlán it( volt/ez a kínos összeférhelct-lenségi ágy is, ez a bizonyos kegydij hislória.
A látszat a hirlerjesztök mellett száll. Keglcvieh valóban haroott a pénzzel és a pénzért. I)e nem akart nitaghalui. Itengc\'eg terv [foglalkoztatta, lelkiismeretesen készült á ipárlwjra. 0 akarta megszúrni iienezct, I>e győzött ellenfele! Legyőzte őt az ifjúság! A Halai férfi fizikuma diadalmaskodott B hatvanötéves aggastyán elhasznált szervezete fclelL A kaszinóban báró Itrényi Zsigmondnak volt egy mondata, amely megközelíti,,sőt tilán pon-tosuu eltalálja az Igazságot, lizt mondta:
— Stefinek vékony l>okái voltak. Iizek a vékony, gyenge bokák nehéz testet cipeltek. Megcsúszott..,
(MÜnlhogy egyre töbljcn suttogtak az összeférhetetlenségi ügyről, Kcglcvleli barátai felkeresték Güuther\\AntaIt. aki akkor az összcférheielleiiségi bizottság cbiökc volt.
— Kije!cn:oni, — mondotta emelt hnngon Gftntlier Antnt, nz iratok
Síremlékeket,
Mii minimül. Hii nlttiinl
szakszerűen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kélaragémesteniél, KIríly-utca 33. Mán «l.«-uk-.«kttr. Telelőn 615.
lUa: lédtéi Aulai.
kúzöti egyetlenegy olyan sínes, amely ii legliatványahbon Is érinthetné u halolt licesütetét.
- Kegicvloh legnapnájtann járt, kért, hogy a mai tárgyalásra várjam meg, Különben -~ tette liozzá melankóIrkiiN mosollyal, -- nem lehel tudni, títjöho-lek e liolnap egyáltalán, ,
Az össze fér lielolcnségi blZot|lság hét-föi ülése elnniradl, az ügy tárgytalan.-ná vált.
Sz&nfiiu- látogatások
Odeschalehi herteg megjelent a fő-kapllányuál és kérte, hogy a hnl>|ttt Sic bonenlják fel. A kérési a főkapitány mcglitgadtá, I ;
Tíz óra után hozták o morgmba gróf Kcgtevlch István hoUlestét. A Ixaieterc\'mhcn dr, Gyulny orvos és Sosnogyi rcn dőrében ör vették át a lio\'t testet és azonnal leszállították a inor-gue jégpincéjébe, ahol az ogyik fülkében helyezlek el.
Kcglevk\'h külseje nem változott.
Arca nyugodt volt, mintha csendes mosoly jálszott voliKa a száj" szögletében. Melle 1« volt kölözve.
A morguennk ezen a délelőttön sok látogatója \\olt: Márkus Kntilia, péy Szeréna, Csillag Teréz, ÖZV. Pítulay Rdéné és Paulay Erzsi. Deltáiban Jött roskndl lépésekkel két barátjára támaszkodva Lám-zy lika, ¦ aki a morguc kapujában elájult. ¦.
fivlizedek óta nett) volt olyan személyi szenzációja B magyar közeiéinek, mint grór Kegjcvirh István halába-\\-égü párbaja.
Hencz barátai Június [Indus cselét entll(et(ék. Azt állitolták. hogy Ke«le-vlcli csak egy emberi keresett, akta \'k bedfilbeiett a kardjába. Az Igazság nem cz volt.
Hencz Károly lelkiismereti kötelességének érzi elismerni, hogy "Igenis, ugyncvezolt co.np d\'arret-l alkalmaz >lt. amelyről tudta, lwgy az esetek többségében halálos.
Amikor Rakovszky István elmondta %eki. hogy Koglovich meg akarja ölni, felkészült a párhajra. Tudta, hogy ez olyan ducllum lesz, hogy az ogyik otthagyja a fogál a vtvóterenil cn.
Védekezőit és _ ölt!
LáUezy Ilka egyik napról a másikra lámasz nélkül marattt. A század eleién ha egy magyar grófnak nem voll pénze, még mindig annyit tudóit felhajtani , hogy rangjához méltóan élhc lelt. A grór minden tiz niphan kétszáz komnál adott Ilkának. Most itt inanidt gj-erinekeível és adósságaival.
Súlyos motorkerékpárszerencsétlenséget okozóit egy ki nem világitott kocsi a balatoni országúton
Minap késíí csle motorkerékpáron igyckezelt haza diszeli htkására Gás. pár József vármegyei irodatiszt, aki a tapolcai főszolgabírói hivatalban teljesített szolgálatot. A sötétben nem vélte időben észre, hogy előtte sza
a kocsit. A kerékpár azonban 0 lőcsnek ütődött és Gáspár József csZ-méletbenüt zuhant az árokba.. A lel-kellen kocsis azonban, (mintha msi-sem1 történt volna, haznhnjtotl és gazdájának csak uzt jelentette, hogy
bálylalanui és kivilágítás nélkül halad i lőcs eltörött. Gáspár Józsefet később
egy molnárkoc-si. Az utolsó percbe: figyelmeztető jelzést adott, hogy előzni akar, mire a kocsis hirtelen, de későn, az ni másik oldalára fordiiotlá
két katona szedte fel és szállította haza, ahonnét kórházba vitték. Életveszélyesen súlyos agyrázkódást szenvedett. ,\' :. !
Rekord-látogatottság és rekordforgalom a Budapesti Öszi Lakberendezési Vásáron
Csütörtökön délelőtt nyitotta meg Varga József kereskedelemügyi miniszter ünnepélyes keretek között az őszi Kásáit Már a megnyitáskor ís hatalmas érdeklődés nyilvánult megNnz Idei vásár iránt, s azóta is tízezres tömegekben érkeznek o látogatók — elsősorban a vidékiek — a vásárra s láthatóan nagy örömmé1 fogadják a rengcldg árucikket ós a valóban megfizethető olcsóságot i A vidéki képviseletektől minden Órában táviratok érkeznek a vásár rendezőségéhez s ujabb meg ujabb vásárigazolványt igényelnek. Ez érthető is, hiszen a tanév elejéié esik a vásár, mTndCnki Igyekszik fel a fővárosba, mindenki nagy használ látja a féláru utazási lehetőségnek és
a vásárignzolvány nyújtotta egyéb je-lentős kedvezményeknek. A vásór-igazolványl bárki bármelyik in(S neljegyirodában megszerezheti. Akik legfeljebb 110 kilométernyire laknak Budapesttől, 1.60, pengőt, akik távolabb laknak, 2.50 pCugőt fizetnek érié személyenként. Az idei ösaí Vásár egyébként szeptember 16-án este 7 órakor zárul. , [
— Naptár: Szeptember 9. hétfő. Rom. kat K. Sz. Péter.\' Protestáns Ádám. -Elnl hó 6.
a kultuszminiszter által megállapított
mérsékelt árban
az összes iskolák részére.
Az előirt szabványos füzetek, táskák körzők és az Összes Iskolactkkek méltányos árban
SCHLESS TESTVÉREKNÉL
A megbocsájtás robotosa
Uraml Hát ezt érdemeltem, Hogy nem érti szómat seoklsem?
Hát hiába harcoltam, verekedtem, Cztom a rosszat és keaerogium, BUníis-máaokért verekedtem ? Hiába volt minden szívdobbanásom, Csapravort szenvedésem, önnlázásom. HIu bölcsek közölt kálvária-Járásom? Nézd: Imám, sóhajom A gyomos ugaron
Fogamzé magoknak „csak azért Is* Barázdát karcol, Pedig léhák, bolondok, Kórusa, ahol ér, marcangol 1
Uraml Olts belém szörnyű nkarrt \', Féktelen nyugton nem maradási, Máglyalánggal lobogó szent erőt, Hogy meggyőzzem a hinni Igyekvőt, Hogy markolhassam tovább a kardot É« ha Te Is ugy akarod: Hát akkor végli? harcolom . A megkezdett harcot.
Uram I Olts belém szörnyű akarást, Féktelen nyugton nem maradást, Máglyalánggal lobogó szent erét, Hogy meggyőzzom a blnnl Igyekvőt, Hogy markolhassam tovább a kardot És ha Te le ugy akarod: Hát akkor végig harcolom A Megkezdott harcot
De Uraml A Te logyvereddol I
A nnrokba parancsolt hittel.
Add kezembe ezt a fegyvert,
Hogy a széphez űzzem vissza az embert.
Tudom... Vagyok parány), szürke ponl, Kt titokban a többi közé osont: Senki és semmi vagyok Eav hang, a aóhajok tömegéből, FÖldroJtett ezlv Isten tenyeréből, Örökmécsek halvány lángja, Olykor nyakán váiryak kapitánya, Minek minden féreg megálljt kiált.
De Isten úr, kérlek 1 — engedd, hogy én,
A hamvadó tüzek harcosa,
A megbocsátás robotosa.
Amíg ezt a harcot állom.
Ne érezzem soha.
Hogy senklbb vagyok a senkinél I
_ Dani Ferenc
— (A klr. ügyészségről)
Dr, Birkás Géza kir. ügyész nyári Szabadságáról bevonult és ismét átwilo hivatalát. t
— (Üdvözlet az erdélyi határról)
Nemes Breucr Pál őrnagy, aki N\'agy-kimizsáról vonult el Erdély határára, a következő szövegű tábor] lapot küldte dr. Kráiky István polgármesternek; .\'Méltóságos Urain! A trianoni halár átlépése alkalmából Méltóságodnak, mint Nagykanizsa közínségén\'k a \\ezc-lésem alatt menetelő ¦ zalai fiuk-¦I7./III zij. lisztjei és legénysége ncvé-bejh őrömtől teljes üdvözletünket küld-jPL Tábori postn 1». — 1940. szept. 6. Nemes Breucr Pál .\'örjiagy.
— (Juci tante)
a foglalkozást és tanítást folyó hú löá\'i kezdi meg. Beiralások 12, 13. ós ti.én lesznek. Bejárat a Kazinczy utcai kapunál! (:)
— (Baross hír)
Kérjük a tűzifát kicsinyben árusító tagjainkat, hogy kedden este 8 órakor saját érdekükben, okvetlen a szövetsée helyiségében megjelenni szíveskedjenek
(0 ElnOfisig,
A „Ferenc JŐzsef keserűvíz
régóta küünöen bevált házinzer megrögzött fczékrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely s^mns betegségnél sz emésztést javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvosát I
510925
IS40. szeptember 9_
— (Főzö-taníolyam)
, $zcplember 23-án foio-tántolyah, iiVilik meg Nagykanizsán 8 MiANS/. rendezésében. Miheztartás vegeit a jc lent kezesekéi sürgősen kérik. Jetmt-kezűi lehel dr. Krátky ístvájuiénál (Sugár ul 18.). Szönyi Sándornénál (postapalota II. ÓUL) és I\'álcsics l-cremné-»61 (Fő ul 7.)- (:)
— (Bárd Györgyné ás Bárd Éva)
német, angol, francia nyelv és kereskedelmi levelezés tanítását megkezdték- Kérik tanítványaikat, hogy óra-rendezés céljából Jelentkezzenek (Khj-íaludy-utca 8.) (:)
— (Értesítés)
Nagykanizsa VároB és a Nagykanizsai Járás Ipartestülete cipész, férji- és nőlszabá ipari tanfolyamokat rendez. Felkérjük mindazokat, akik a tanfolyamon résztvennl óhajtanak, beiratkozás végett folyó hó 14-én, szombaton d. u. 5 óráig az Ipartestület Irodájában Jelentkezzenek. Indokolt esetben az Ipartestület tandíjmentességet engedélyez.
(:) Az ipartestület elnöksége,
ZALAI KÖZLöNV
FERENCJOZSEF
keserűvíz
— (Clányl Sándor)
iró, a grafológia világhírű tudé&a egész nap fogad érdeklődőket Deák Ferenc tér fi. szám alatti lakásán (:)
— (Megtiporták a tehenek és u cséplőgép alá került)
Különös szeren esetlenség lóriéul a Ijonlibc vezető utón. Tüske Pál leiidva-dedesi földműves csóplőgé[>ct \\\\v.j itoll lehénfogattal I.entil*). Kézben meg-nÚtdlCk az állatok és az előttük haladó Tüske Pált elülótték. Keresztültlporták, Jitajd a cséplőgépet is áthúzták rajta, A fóldmüvesl aránylag niégscm súlyos kéz- és lábsérüléssel szántották a men-tök kórházba.
Csak tiz emberrel jött a Mohács
NVTE—Mohácil TE 6:1 (4:0)
l\'Wii a mérkőzésen sok iKisszankndó nbcrl hallottunk. Igazuk van. Mö már olyan gyui^e a f u l baÜnivó K a n \'zsán, hogy á hilUia .111111 szórakoztató sportágnak v lépett el\'i, un az egye. sfieltek nein lesznek semmit, ne szidják a távol maradi közönségen Az MTTE egy falusi csapat benyomásai ketteltc. Az NVTE összjátéka (lehetetlenül szvk a pálya Ul) szintén gyenge. Egy-két tehetség akad csak a csapatban.
A vendégek Sünön — Dcnhart, Te-inesl — Swnjjcr, Petrorlcs, Sneider — (Jálcr. Anlalóezy, Kondor1 Knltácz ösz-.szcáililúsbon, inig az
NVTE l^nkovics — Töke. Kiss — Szalay, Erdélyi, Szerencsés — Poór, (Uiczi Fuchs, Molnár, Horváth lí. összeáll i Iá slwm szeropelnek.
^\'ég\'g gyenge, nivótUm játék. Fuchs « 11. nercben nyitja meg a gólok sorozatát. 1:0. A 22- percben Molnár ügyes, egyéni akciója12 :0. A 35. pereben Poór elszökik, GŐczl belövi a be-adását. :i;0. A 40. .percben Fuchs a balszélen szókik, leadását Poór a kapu torkába lefejeli, 4:0.
A második félidőben 11 percig még nagyobb a tapogatás. .Majd Molnár lő ¦szép gólt. 5 :0. Néha a vendégek is lámadnak. így Antalóczyl Töke megnyomja a büntetőn belül. A 1 l-est Don-hart lövi a hálól>a. Kavarodásból Fuchs kaparja a hálóba a lalxlát a 10. percben és beállítja n végeredményt, i , ¦ ; j j henkovicsnak kevés dolga volt. A két hátvédnek szintén. Kiss tehetséges, kár volt mellőzni. .Szatoy ismét jó vott Erdélyire nem hárutt nagy föladat. Szerencsés sokszor volt .szerencsétlen*
fnbilnkc»elés|:en és lielyezkcdésbrn. A támadósorból a kis Molnár először lámp.ilázasnn, később jól játszott. Fuchs nagy érték. Poórbon megmoz. dalt a lelkiismeret, de még apüldíg adós a jó játékkal, (löczi is többet lúd, Horváth passzív.
A vendégek közül alig akad jó jálé-kos. A kis lialszélsö Kullácz ügyes és gyors, társai már kevésbé. Afllplócry igyekezett még a lamadósórban. A fe-dezetsor gyeage. A védelemben Denhai-t mutatóit
Itupperi kevés hibával, jól mmalko-zolt be Kanizsán,
6: l-re kikapott a ZMNTE
A 21 órás fáradságos utazás megviselte a ZMNTE finUUjait. A kitűnő bácsalmási csapol érte ei a nugy gól-nrányu győzőknél, A gólokat Fólch (3), SzáUl, ZeUer( t\'.sányi, itlelve Kíss töltők. A mérkőzést I.áng vezette
Eredmények
Ferencváros-DOSAVAG 0:3 (3:1), Újpest—Szeged 2:1 (0:0). BSzKART—Törekvés l : t (0:0). Elektromos-llnkidái 2 : 1 (0 : 0). Tokod -Kispest S : 1 (1 : 1). (iaminn—Szolnok 4:1 (1 : 0). SBTC-Wttr*C 1 ti (0:0/. SzFC-DVAC 2 :2 (0 : 0). PVSK-NSC 5:1 (0:1);. RTE-KTSE 2:0 (0:0). PBTC-PEAC 5:0 (0:0). DPAC-KRAC 4 :0 (I :0). SBTC-BTK 3:2 (0:1). DVSE-ZSSE 3:3 (2:1).
Iskola- és óvoda-táskák, bőröndök, retikülök, pénstárcák
legolcsóbban TEUTSCH drogériában
: «temeteteli.
A régi rendszer minden bűnét felszámolja a vasgárdista román kormány
Károly exklrálynak valósággal menekülőié kellett, vagyonát lefoglalták
Romániában, (miközben.a hadsereg gyors ütemben vonul ki a bécíii második döntésben Magyarországiul k Üélt területekről „nz uj vasgárdista korinányelnök teljes erővei dolgozik oz uj rend kialakításán és a régj ,elict bűneinek fclszárnoláKm.
Anfonescu az uj újlp\'mvezctö rendelet-törvényüket adott ki, amely s2xj rint a régi rendszer Összes mLnoWter: elnökeinek, mini&zteretnok, állanitit-kárainak 30 napon belül "igazolniuk kell vagyonuk eredetét- öt évié visz.
sziintcnölcg felülvizsgálják a Romján Nemzed Bank devizaüzleteit is, ,S tiz évre visszamenően felülvizsgálják » hadseieglcjlwzlé.sie kiadott Ősz-. SZcgek hovufordítását. A inínisztériu-i mok litkos atipjuinak hovafordításáról is számol kell adni- A pqUtikni pereket 8 évre visszamenően felülvizsgálják és ha kell, rjerujrafelhrái telt tartanak, a tárgyad biró eÜerf pedig eljárást indítanak-
Megszünlették a román nagvkÖvei4 chneket is. (MTI)
A vasgárdlsták megtámadták a menekülő király különvonatai
Károly román cx-király, nemi mind az előző hirek jelentették, repülő" gépen, hanem vonalon hagyta Cl Ro-inánlát, mégpedig érdekes körülmények között. A különvonatot ugyíuiis a Vasgárdlsták megtámadták és el akarták fogni- A vonatra két bldal-ról géppuskatüzet árasztottak u vas-gárdisták és a vonót minden atyákat betömték. Azt még -nem tudni, hogy a vonalban ülők közül megsebesült e valaki. A vonatról is géppuskía-. tűzzel válaszoltuk. A vasgirdisfc\'ik kői zül néhányan egy mozdonyra k«ptak
Károly
és azzal Üldözték u király különvonatát. A különvonat azonban megállás nélkül robogott át uz úllQuAfcfcíkon és csak Zsoinbolyáii tul, jugoszláv lerületen állt meg.
A vasgárdislúk. akik közül többed gépkocsin is üldözlek a vonatot, jix goszláv területen már nonv követ-helték volt királyuk vonatát. így Ká.-roly és kisérele megmenekült.
Kiint későbbi hir mondja, a különvonaton Kámiy vplt király, Lu-pescuné éi kíséretük megérkezett Lu-ganoba. (MTI)
Menesztették a Glgurtu kormány több tagját Is
Bukarest, szeptember !> (Orioni rádiói Antoneseu áramvezető rendelellörvényéhen elrendelte, hogy Heléna királyné oono a jövöbCA Heléna királyné őfelsége.
A (ügiirlu kormány több hígja nem tette lo uz esküt MAbály király kezébe, hanem megvált a kormájiyl)ól. A lemondott miniszterek a következők: .
PopeScu tálKiniok Ijclügj\'miniszlcr, Poiscu tengernagy légügj-i és tengeró-szeli miniszter. Micoíescvi hadügyminiszter és Prlcolonii hadfelszerelés! miniszter. Megvált ezenkivül a közoJctptls-ügyi és légügyi állomlilkár is oltásától. A felsorollak Antoncseu ktvánságám vállak meg állásuktól. H*íi>\'üket egyelőre Aulonescu, illetve az áttaintitkárok láiják cl. (MTI)
Aranyakat mentett külföldre Károly volt király, kinek vagyonát lefoglalták
Bukarest, szeptember í) (Orient rádió) Bukaresti hivatalos körökben cáfolják azt a hírt, hogy a Vasgárda merényletet követett cl a volt király ellen. Mindössze az történt, hogy a vaKgárdisták meg akarták elillan i Károly volt király vonatát, mert isjy értesültek, liogy a \\-oi«ilon nagy-
értékű ós az állam tulajdonát képező aranykincsek vannak.
Antoncscu egyél>k6it a lemondott király vagyonát leroglailatta. A bankok-Ikui ma niárfmeg U jelentek a rendőrlisztviselők, hogy a királv énékiwpirjalt lefoglalják.
Két halottja és 8 sebesültje van a vasárnapi belgrádi kommunista tüntetésnek
Belgrád szeptember 0 A jugoszláv fővárosban tegnap esto kommunista ifjak engedély nélkül akar. Uik gyűlést lorümi. A tömegei a rendőr-sóg szél akarta oszlatni, de a konunu-
uislák ellenUUlluk, Az összetűzés soriin mindkét részről lövöldöztek, tA hivatalos jelentés szerint a tüntetők közül kellen életüket veszteitek, hárman megsebesüllek, lígy rendőrtiszt és négy rendőr is megsebesült, (MTI)
Toborzással próbálják kikerülni Amerikában a védkötelezettség bevezetését
Washington, szeptember Ö
(NTI) A képviselőház elfogudla a >eV)kötelezettségről -szóló javaslatot, de ahhoz lw>sszabb vita.níáji egy pólzáro-dékot szövegezlek, amelynek értelmé-
ben a jnvtisl>it élet beléptetéséi öO napra elhalasztják, líz idő lüatt nz elnöknek nkeg kell kísérelni, hogy a 400.000 főnyi serege! toborzás utján az önkén-[os jelen ikezökbői állítsa ki.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
2AUAI SOZLONYI
1940. szeptember 0
Húzás
Budapest, szeptember 9 ám osztálysorsjáték mai húzásán a főbb nvo.«:ihii>.A,[ a kôvelkezii «ai-mu sorsjeigyok nyerték:
20.000 pengéi ayertzik: 14.851 és 65.320. 10 000 iH\'ilgöl: 48.82a looo pengéi: .1367. 30174. :«*»> pengőt .1 34.18» 21KKI penget: 14.855, 12315, 70.070, 81.110. 1000 prngill: 10.1.13. 28.1182, 29.871, 40.623 i.s 81.351. szájon .Mirsjcgjllk. (FlrëelOsség nélkül.)
Északi szil, felhősödés, főképp nyugaton és északon eső. A hő mérséklet ugyanitt osökken, az Alföldön még tart a meleg.
A Meteorológiai latéul naukanUsal magttgralöállomasa Jelenti 1
Hetoéreéklet tete«D «sto 9 órakn. +172, ma r*««l +198, dálben +28-2. 011
A Balaton legszebb, legolcsóbb üdülőhelyén
BALATONFENYVESEN,
közvetlenül a pályaudvar előtt, a Balatonparton, nagyon szép fekvésű, fásltott
fllrdőjoggal
25%-os
havi 15—20 pengős részletre
megszerezhetők.
Villanyvilágítás. A talajbeszürődéti folytán kitűnő ivóvíz. Fenyveseiben árnyas sétányok. Bársonyos homok-strand. Enyhén mélyülő sekély vizében a gyermekek. ve
isely uolktll ülrödliiitiiiik. Az építkezés olcsó és kedvező feltételekkel lehet építkezni. Egy csekély előlép; lefizetésével a telek nyomban birtokba vehető és ne-
vére lesz telekkőnyvezve. Még ma kérjou díjtalan prospektust
SZABÓ ANTAL
Uiltttsen: Nanykanlzia, Inul 5.
Az oláhok a munkatáborokban visszatartják a magyarokat
Budapest, szopWmber 0 I letjéeen ellenkezik jtSnosak l«ér*llc 1 1 kel, .1" a ™*.UkMHiilá»il l,s.
románok, dacara vezető rérfiaik J A mnutn<,k !1 fizepslsueutgyőrgyl dohánygyár teljes gép\' berendezésé\' I» inogukkal vidék.
ígéreteinek, !1 inunkadáborokbusi még mindig vi\\ssauu-tjak a nvlgyarokat, ílnu
Tanulók figyelmébe I
Vflz összes mosz szabványos füzetek, Írószerek, tolltartók, kézlböröndök, aktatáskák és az ösz-szes iskolacikkek mérsékelt áron kaphatók Vágó Endre
Illatszer- és pnplrkereskedéeében, Nagykanizsa. Fé-ut 14-
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
21105/1940.
Tárgy: [.cvcnlcaolclce Ifjak be-lelentíal liotelezettsíge.
Felhívás.
Érlesltern ai 1918, 1919/1920, 1921, 1922, 1923, 1924, 1925, 1926, 1927. és 1928. évben születeti le-venteköfeles Ifjakat, hogy Nagykanizsára való költözésük és Nagykanizsától való eltávozásuk eseten, a következőképen kell eljártunk:
1. Amennyiben a leventcköleles ifjú Nagykanizsára költözik, ugy tartozik a rendörí bejelenlöbivatal által klsdotl bejelentöszelvénnyel a városi nyilvántartó hivatalban (Városház, II. sz. kapu, földsz., volt adóhivatali helyiség) megjelenni, ahol a bejeiénlö.zelvény alapján nyilvántartásba veszik. Csak a nyilvántartásba vétel ulán vetül át a bejelentő szelvényt a rendóri be-Jelenlóhivatal,
2. Amennyiben pedig levenle-kbteles ifjú Nagykanizsáról eltávozik hosszabb időre, ugy larlozik a rendőri bejelrntöhivalalban a be-JelentÖhlvatalból vásárolt kijelentőlapon kivitt még a bejeleniőhivatal állal díjtalanul rendelkezésre bocsátott „Levente Kijelentő Szelvény"! Is kitölteni él a rendőri bejelentő-hivatali kl|elentÖ szelvénnyel együtt a rendőri bejelentőhivatalnak átadni.
Nyomatékosan felhívom a leventeköteles Ifjakat, hogy a fent előlit kötelességöknek pontosan tegyenek eleget, mert amennyiben azt elmulasztják, ugy, az 1939:11. r.-c. értelmében I évig terjedhető fogházzal bOnteltelnek.
Nagykanizsa, 1940. szept. 6.
Polgármester.
— MHSptlil "—
mindenki a helyi kereekedékaal éo IparotokuAl wererzxe bet
mázsakönyv
ára l-8ár1P
Hitelesítve kapható a zalai kozisny nyomda joabian
Nagykanizsa, Fő-ut 6. azim.
OtcsenAsjjot mfamcxtban ízéwkoxaatik
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVŰLGYInél
Sugár-ut 2. "n
a Zalai közlöny
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
UnUUHnti véaúnhtnkt
APRÓHIRDETÉSEK
¦ .... «muimem m. s mu. (Ua.6.»4 13 n4la •» sa*., ¦fcaaa twtow «J * tiiu*
Allas
rámutatnak nitt* P°lgirit vegwll, eióa testalkatú liut (elveszek, — Polpár textiláru nagykereskedő. 2104
Sfaablaható köiipkom tél fözö mindeneit keresek falura azonnali belípiire. Plzetie 30 P. Leveleket: Köronoi. Mura-ixemenye, Zala megye címre kérek. 2112
Megbízható rendea takarlteaí deleiéin órikta lelvétetlk. Peilakyní, Záida-nlca 8, ___*
Tlaiteiségea, szorgalmas bejardnSt keresek. Strim, Sugir-ut 20. •
Megblehstó Hatat »»«b»lu««l keresek. Clm a kladéban.
adás-vétel
Rövid kereazthuioa Süngl bangára eladó. Bévebbet: Lukács gyógjszezisz, Király-utca. •
¦éaat keresek megvétellé 50-151 100 kilóig. Clm « kladéban.
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
tfalathalylaia olcsó béirel azonnal kiadó. Telekl-ut 10.
bútorozott szoba
Dili fekvést! fiuto. .1»«« autóba
lllrdöizoba haaznilattal a vátoa központja-tan, csendea helyen, egy vagy kit ur i í.jíic kiadó. Clm a kiadóban.
¦utoreaatt szoba kiadd ellátással Is. Ugyanott egy keiikpár eladó. Batthyány-utca 17.
lui.nm.ll szoba Sxemere-u. 6.
HAZ ÉS INGATLAN
Eleste Szabadhegyen 1039 ben ipult lakóház két különbejáratu szobával, konyhával, verandával, pincével, ptéabAzzal, 3C0 ? öl belsőségKel, Werthelm-kssazák minden izámban, 3 Íróasztal. Szegó Mór, Király .utca 2. _,
kcrlöntélb
Eseail«4at, gíphlmzist, rollnlzáat, hoh-lozást vállal Hosailní, Klnlzal-u- 70.
Komoly, vagyonos fiatal okf. ejexata Vaa-, Zala- vagy Somogy vátmegyiben 250 - 400 holdaa Jó béllelet keiea — Instrukció nilklll. Szíves iitesltiaeket kii megbízottja: dr. Kovács László ügyvéd, vm. 1b. t. lótlgyisz, Nagykanizsa. 2117
Vállalok pnlgáililál, elemistát, ava» Báails.,. elokáizltisre ia korrepe-táféei-a. Oki. tonllónó. Cseagery-nt 30.
Találtak egy bamaizoill «laalat.
Clm a kiadóban. 2132
zalai közlöny
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja : „K-OZBazdaaágl ff. T. Nagykaalisa". Felelés kiadó: Zalai Király. Nyomatott i a ^Clziazdasigl 8. T. Nagykanlm"
ayamdájábaa Nagykaalzaaa. (Nyomdáért teleli Zalai Király.)
80a Bvfoljam. 206. uátn
Nagytailm, 1W0. szeptember 10 kedd
ára 12 fili.
KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Feleifis szerkesztő: Barbarita Lajos
EUllzcttd int : cg. bóra * peniS 40 SittkmOttt) it lu»d61il.amll teftta. i1
OiiiplMe ölfcl MUfti
Ütött a történetem órája, mjert a Gondviselés megint Úgy akarta, hojgy újra győzzön =\' magyar igazság! A nemzetek sorsát forJllíUÓ akarat érces hangját a magyar főváros székes-egyházninak, a vidék öreg tcmplo* mainak ós falvak Teherre ímeszelt Isicnházninak zugó harangjai magyar zsulozsmákban visszhangoznák.
A történelmi kinyilatkoztatás nteg-lintó óráiban levett fövcggcl áll még minden magyar. A bujdok\'ó székely fenn a havason és álhjmhü iiojnzeliségi testvércink, kikkel a megpróbáltatások válságos óráiban js egyek voltunk. Vezető és kisember, boldog és Sorsosapjott. A tennóséiy szorongó gazda, az élet apró gondjaival küzdő kereskedő, iparos, tisztviselő, családanya, hitves és ara Szive összedobban a hálaadó magyjar imádságban.
A magyar lU\'mMt azonban tudja jól, hogy Istene is csak akkor segítheti, ha sorsát becsületes kézzel és iószándékkal maga is formálja} Ennek az igazságnak emberül mi.gj felellünk. A nemzet töretlen és állandó akarata, p felszabaditákbán mindvégig erősen bizó hite, a nólkÜ-i lözéseket ói lemondásokat boldjogau vállaló áldozatos és verejtékes munkája meghozta a sikert. Az államf halalom előrelátása, a cél kitűzés;\' khez ¦ való állhatatos ragaszkodása az ügyet
győzelemre vitte.
Mennyi keserves fillérből összerakott millió van abban a fegyvetes-erőben, »ririt büszkeséggel magunkénak vallhaluak! Ugyan i^rementünk volna a puszta igazság és jog hangoztatásával, ha az állami akarat mögött jieiiu állott volua ugiásra-k és zen a nemzet szemefénye: u Honvédség! Az a honvédség, melyben legcélszerűbb szervezetben, lendül les és küüdukész magyar lélek él! Az a honvédség, mely uHunkuleljo-sítményeiben mindenkor példát ad, az egész uemzelnek! Az « hadsei.cgf a\'nie\'y magyar méltósággal, elszántan várta legfelsőbb Hadurának pa. roncsát az indulásra! Az egész n>m-zelben és lelkéből Iclkcdzctt gyönyörű magzatában: a magyar honvédben égett a vágj\', hogy könnye* megindultsággal, — ha kell, hősi lélekkel - (újra felszabadítson sanyargatott magyar milliókat!
A honvédet viszi, lendíti és sarkalja az álmok miegvalósulSásakor érzett nemes tUrclmJettensége. A Má« riás lobogók halovány selymét újra csapkodja a felszabadulás viharzó öröme. A felszabaduló terűi eteken, városokban és falvakban sokat szenvedett testvéreink - ide-, ereztük: vártak berniünket!
Mi pedig a szenvedőknek oltalmat, a megtért bűnösöknek megbocsátást viszünk szuronyainkkul, mert magyarok vagyunk.
üc visszük «z isteni Gondviselés akaratábóJ a megújhodott magyar eletet is, hogy ezzel ott ujabb magyar erőket támasszunk fel... mindörökre I íj ; t j |
Magyar zászló leng a gyergyói havasokon
Ma Marosvásárhely, Parajd, Mezőbánd haza, holnap elérik
oeapataink Kolozsvárt éa a Hargitát
A felszabadító magyar csapatok elérték a Székelyföldet és már a gyergyói és csiki havasok lábánál folytaiják előrenyomulásukat. A Honvédvezérkar Főnöke tegnap esi! hivatalos jelenteiében közölte, hogy a csapatok a ktüzült menetcélokat minden zavaró k\'rülmény nélkül elérlek. A lakosság változatlan lelkesedéssel fogac\'ja a magyar csapatokat, amelyek szinte percnyi pontossággal étkeznek meg az előre meghatározóit helységekoe. A lakosság örömittas ünnepért I a rádió legnap is löbb izben adott helyszíni közvetítést.
Csapataink, mint a Vezérkari Főnök ma délelőtt 8 órakor jelentette,
hajnali hét óra óta folytatják
a mára kitűzött oélpontok elérését.
Ma a következő nagyobb helységek kerülnek megszállásra: a kolozsvári utón fekvő Magyargotbó, a Szamosujvár—Kolozsvári ulon fekvő
Bonchida, majd MezŐband, Marosvásárhely, Szováta, Parajd és Korond, továbbá a Maroshévizbö! előnyomuló csapatok feladata a gyergyói medence megszállása.
A Székelyföldön és az erdélyi medencében előrenyomuló magyar katonák utja valóságos diadalul. A. lakosság, még a túlnyomói észt ro-mánlakla falvakban is mámo os lelkesedéssel fogadja Őket.
Kolozsvárra holnap vonulnak be az álosapatok.
Az ünnepélyes felszabadulási örömünnep és a bevonulás megünneplése azonban csak vasárnap, 15-én lesz. A kolozsvári ünnepnapra, amelynek fénypontja Horthy Miklós bevonulása lesz, leutazik a magyar kormány, valamint résztvesznek azon a Felsőház és a Ház tagi -i is a közéleli előkelőségekkel. Kolozsvár már ma készül a holnapi bevonulásra és a vasárnapi örömünnepre. A magyar csapatok által meg-
szállt területeken egyébként már a vasúti forgalom is megindult, a vonatok menetrend szerint közlekednek minden irányban. Annál aggasztóbb hírek érkeznek a román megszállás alatt maradó erdélyi területekről, valamint az Óromániában élő ma.yarokról. A jelentések szerint a magyar munkásokat mindenütt elbocsátják.
Magyar részről hangsúlyozzák, hogy a romániai események ellentétben állnak a bécsi döntés szellemével és a román külügyminiszter Ígéreteivel, Magyarország nem nézheti tétlenül e szerződésszegést, óvakodik egyelőre a megtorlástól,, de ha a helyzet nem változik meg, kénytelen lesz loyalltását felfüggeszteni.
E hírekről a belgrádi Vreme is beszámol, kiemelve, hogy a románok a gyárakat, üzemeket leszerelik és a berendezéseket vagy elviszik, vagy összetörik.
London élete megbénult a négy napja szüntelenül tartó heves német légitámadásban
Romokban a kikötő, égnek az élelmiszerraktárak, kevés a pilóta
Ha áz clirjull hónapok nemi t.idtnk meggyőzni az angol vezetőket l,z e\'"
mull két nap tmeggyőzbatle őket arról, hogy Néarjelország fegyvere legyőzhetetlen. Berlin és a védtelen neme4- városok éjszakai bombázásáért -súlyos árat kelleti Angsának fi-zeíni. London katonai pontjainak és kikötőinek, bombázása szombat óta szinte szakadatlanul tárt. A londoniaknak léi napúikat keh a légvédelmi óvóhelyen tölteni, " tűzoltóság pedig icheletkiii a tniiiy^ jobban elharapódzó tüzekkel szemben. Szftm\'tainJk szerint , í Í \\\',\\ : f n londoni kikötő- és raktár-negyedek egyetlen lángtengerben állnak. A repülők szerint, valóságos pokol felett keh cJrep\'tthúök, mert a lángos füsíosziópok több kilométer m-i-gimág\'g felérnek-
A Német Távirati Iroda jelentése szerint a megtorló bombázások Ultidon ellen tovább folytatódnak, legnap 30—40 perces hullámokban szüntelenül támadtak « német bombázók. A bombák eltalá/ták a gáz és vízmüvekei, valamint sok tüzet okoztak aj kikötőben és a raktárépületekben. Ma CanlCrburry ellen is intéztek a német repülők támadást. London és Keni között légiharc is volt.
. A többórás légiküzdeiemben
40 angol gépet lőttek lo,
16 német gép még nem tért vissza — mondja a NTI jelentése.
Római jelentések szerint az olasz lapok bő tudósításban számolnak be London bombázásáról. Hangoztatják a lapok, hogy a megtorlás könyörtelen, de AngUa urai keresték ezt az ulat. i \'t
A lapok londoni tudósításai szerint tegnap kb. 500 német repülőgép jelent meg az angol főváros felett. A védelem már alig számottevő, a vadászgépek is alig szállnak fel, hogy harcba bocsátkozzanak a német gépekkel. A kikötő egyetlen íáng és füsttenger. _.
London hangulata az ítéletnapához hasonló.
A lakosság egy része ugyan még azt hiszi, hogy «z angol légihaderönele sikerül eredménycsen szem te^zá Unj a veszéllyel, de azok, akik tisztán látnak, megdöbbenve várják az elkövetkezendő napokat- Az élelmiszer ugyanis fogylá" van az angol fővárosban. Az üzleteket különösen *-munkásnegyedekben megrohanták aí emberek és
minden gramm élelmiszert felvásároltak.
Miután a hajó" közlekedés szünetel, — annyi hajóroncs van a l\'beuwe tor>
kolatában! — egyelőre nem is tudják, mikor kapnak ujabb élelmiszer.* szállítmányokat. Ezek csak kocsin és autón érkezhetnek.
Svéd forrásból származó hírek szfi. rint a lecsapódó bombák az utakon olyan torlaszokat vágtuk, htogy a hivatalnokok és munkások nem is tudtak tegnap már munkahelyeJJkrc menni. Voltak\', akik órákig gyalogoltak! és mire munkahelyükhöz Őriek, már csak füstölgő romokat találtak. Postát csak egy-két kerületben hord-< tak W, táviratot is csak alig néhány postahivatal tuvábbithutolt.
A tűzoltók 64 Órája szakadatlan dolgoznak,
vidékről is megerősítették őket de csak a városban a lakóházaknál dolgoznak- A kikötői raktárépületeket hagyják égni, hisz annyi gyár, raktár lángol, hogy azokat mind megmenteni lehetetlenség- A kikötői sokemeletes, élelmiszerekkel \'e|i raktárházai* egymásután omlanak össze. i
\'legnap este a La Manche csatorma
partjain • ;
tüzérségi párbaj
Is volt. A tüzet a német messzehordó ágyuk nyitották meg. Kétperoenkint adlak sortüzet a doveri partokra. Szemtanuk megfigyelése szerint 78
(Folytatás a 6. oldalon)
ZALAI KÖZLÖNY
1940. szeptember 16.
A nagykanizsai Iskolák és fanintézetek évnyltása az Országzászló előtt
Venl Sancle után hazafias ünnepély és diák-avatás
Intézeti ruhanemüek
nagy választékban Szomolányinál.
A nagykanizsai Tomi hazafias ünnepélye
A nagykanizsai „0 óf Zrínyi Mik lós Turul Bajtársi Egyesület\'\' legutóbbi ülésén díszes keretben ünne-p.\'lte Északerdély és Székelyföld \\ isszatérését. Zuics István mondott lendületes, szép Ünnepi beszédet, méltatván a nagy lörténslmi eseményt, mig Ligeti Gyula saját szerzeményű költeményét ad\'a elő nagy sikerrel. A Turul Bajtársi Egvcsü et minden hazafias és társadalmi megmozdulásba belekapcsolódik. Igy terv-bevették, hogya Bajtársi Egyesületet kiszélesiiik az úgynevezett bajtársi törzzsel, ahol kereskedő- és /\'iros-ifjak is vehe.nek részt, mini \'agok. Az első mozgalmi törzs-összejövetel szerdán íesz: Koloisvár visszatérésének nagy napján.
Rövid táviratok
TELEKI PAL nrfníszter*\'n5k többnapos erdélyi körútjáról hazaérkezett. MiodettEitt megtárgy.ata a helyi vezetők kel a legszükségesebbeket.

A MÁV holnaptól kezdve az áruforgalomban 200, a személy forgalomban 500 kilométerei) fölüli távolságokéin 4—15 százalékos larimmérséklést léptet életbe.

KAROLY volt román király megérkezett I,ocanioba, tle csak egy hónapi tartózkodási engedélyt kajiolt. #
ANTONESCU hivatalos rime állam-vezetö leit, megszólítása tábornok. A kegyeLmes ur megszólítási tcljoseji eltörölte. Visszahívta a jiárisi, szentsZóki, berlini, berni, amerikai és stockholmi román követeket, a zsidö tisztviselőkéi )>edig elbocsátott i.
* >
DECKER TIVADAR \'.siófoki szá\'lo-datiiUíjdoiios meghalt. A lnmcolásnál kójwnyájában rcvoUergolyót találtak, amely hátulról hatolt l>e. Egyik fiatat, bora hozzátartozóját őrizeti* vetlek. *
ROMÁNIÁBAN 11 tá|>oriiokot kizár-tok a hadsereg köteiékélx\'51 katonához nem méltó magatartásuk miatti "
Húzás
Budapest, szeptember 10 Ac OBztálysorsjátéjk mai húzásán a főbb iiy*mméoy*&>*t a következő szá-mu *or»j«Lyek nyerték:
70.000 pengőt nyert a 31.80.\'». 4000 pengőt ai 55.555 2000 pengőt a 6606 és 17.965. sz. sorsjegy, (Felelősség nélkül,) . i
A „Ferenc József" keserűvíz
régóta kitűnően bevált házi szer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számot betegségnél az emésztést Javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvosát I
Az elemi iskolák már korábban
tartották mfg iskolai évnyi tásuka|,
ugy a templomban, Istentiszteletiéi, míní utána, hódolattal az Országzászló előtt.
Vasárnap !i piarista kat. gimuázi, um, a Notre Dani3 leányginmázil uní, a középkeieskedetani iskola, a polgári fiu- és leányiskolák, valamint a tanonciskola tartották meg a ha\' gyományos Vcni Smctét, Utána peJ (MH UZ. OiNzág-íászlóho/ VOIluHak, hogy ott tanúságot tegyenek magyar ságUktól és hódoljanak é. ÜSzt\'leg-jenek a magyar nemzeii zászló előtt
Az Országzászló rudjára felkerüli a szép, ünnepi, cimercs nemzeti zászló- A magyarok klénódiuma, drága kincsei íi2eit\' talizmánja. Fé-nyes napsütésben ragyogott az angyalos, címeres trikolór és üzenetet küldött a határokon át- Üzenetet az élc;«ii keresztül, amit mindenütt meg fognak hallani, ahol .magyarok laknak, mert ezt az üzenetet cak mii-, gyarok foghatják fel, A ném». de annál hangosabb, a csendes, de annál mélyebbre ható, szent üzenstcl: az elkövetkezendő nagy magyar ünnepnapról, amikor eltűnnek a kor-látok, mikor nem lesz határ többá magyar és (magyarok között, mert mindnyájan 0 Magyar Édesanya védő pajzsa a\'att gyűlnek ftsszo a Magyar Feltámadás szent Husvétjére...
Az Országzászló "körül szépen elhelyezve az egyes intézetek é; iskolák. A Notre Danis leánygimnázium növendékei Mater Kabos Petra igazgatónő vezetésévé\', O teljCs tanári karral. A kereskedelmi iskola növendékei Surányi Gyula igazgatóval és a íeljes tanári korrjiü. Ott volt a gróf Zrínyi Hona polgári leányiskola Polonyi György igazgató
vezetésével, gróf Zrínyi Miklós polgári fiúiskola Németh Dezső igazgatóval, « teljes tanári kar, a hit-tanárokkal, » szakirányú tanoiicis* kola, fiuk és leányok Németh János igazgatóval és az oktatókkal. A piarista rk. gimnázium külön ün>-nepélyl tartott a diák-hősök emlék-müve előtt.
A magyarságnak egy pompás virágos keríje a sok fiatul magyar, Az ifjú magyarság. Leányok és fiuk, A jövő Magyarországa. Az egyes intézetek nemzeti szinü zászlóval. Szépen festettük " magyaros dUkruháti, egyenaajkkák, Magyar levegő. Magyar légkör. Magyar szeltem. AzOr-.szágzászlóval szemben áll Králky István kír. kormány fő tniiá esős polgármester, aki szintén eljött az üu* ncpélyre.
Kelting Ferenc karnagy, polgári is. kolai tanár magadja a jelet a beJ vezető énekre e* a következő perc-ben felhangzik sok száz ifjú mft-gyar ajakáról a szép niagyjsr nemzeti imádság;
- Isten, áldd, áldd meg a magyart!... , J, j .
Nyílnak az ablakok megállnak az utcán az emberek és kalaplevéve kapcsolódnak be az Ifjúság hazafias ünnepélyébe: , >
— Nyújt* feléje vélő kart...
Pompás az idő és az Erdély hazaérkezése fölötti Örömteljes hangulat méj; jobban fogja m*g a lelkeket. IstentlsZteiel ez. Magyar istentisztelet a szabad ég alatt, ünnepi Tö-dCum a magyarok jóságos Istenéhez. Kigyúlnak a fiatal magyarok incrózsái. szent tüz a szemükben:
-- Hozz reá víg esztendőt...
Megkapó. A Magyarok Nagyasz-szonyának, Szejit István királynak, SZOnt Imrének. Szent Lászlónak, de nagy öröme lehetett a kedves, ifjú magyarság fohásza hallatán...
Gy<-rgyák Rózsika polgári iskolai növendék szavalala következett\' Messze hallható tiszta, jói hangsúlyozott az előadása. Érzést vitt bele. Alkalmi költemény- Sti^zerü. JÓ szavaló.
Kósu Lajos kereskedelmi iskola) tanár ünnepi beszéde az ifjúsághoz, közönséghez szólt egyaránt. Noha oz ifjú magyarsághoz intézte szavait. Szaval a\'juttgyar nevelő, a uníigy-ar tanár, a magyarság papjának intelmei, buzditása, let ke si test, niéfea-jtása a mai napnak. Iskolai évnyitás. Uj munka, uj kötelességek, uj erő, uj önfegyelmezés. Majd az öröm\' nl-lelujá-s szavai a hazaérkezett Erdély é. Székelyföld fölött. Szívbe vésni való mind, anril mond. Arany-szavak. : i
Bolváry Gyula polgárisla növendék szavalata következik. Magyar lélek fü\'i- Az iskola magyar szeliean^ izzik ki bclőte. A magyar öntudat csendül ki szavaiból. Helyesen Szavalt. ¦ i . i i
Am a következő percben felhangzik a \'Hazádnak rendüleltenjll...* szájff száll az ének éi (ovanebbea szellők szárnyán, tul a határokon, a(io\' ma könnyes szemmel és szent vágyódással kulcsolják össze kezeiket a magyar rádió leadása előtt... és iő\'ck-ben kezet fog egymással a felszabadult és a még labtuiitgyar.
- Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned é< meghalnod kell.\'... Néhány percnyi várakozás és az
Intézetek növendékei zárt sorokban\' díszmenet tel vonulnak cf az Ország-Zászló ClÖtt. Az ifjú magyarság hó-dolaUt ez a magyarok szent pirosfehér-zöld jelvé.iye előtt, amely lassanként fel-felkerül tiiyesCái uz ár-bóc-csucsru... ( .
Igazgatók és tanári kar búcsúznak a polgármestertől és uz egyes intézetek növendékei otthonukba térnek vissza.
Stram cserkészőrsjéj tiszteleg pz Or-sziigzászló elölt. Az Ünnepi diszó> ség. Most a katonás magatartású 75-ös cserkészcsapatot én a megtiszteltetés, hogy a diszörséget alkossa. Néhány i^tltogó vezényszó -
Legszebbet :: legolcsóbban 1
Taltfnl 3-95.
és szobor .merevséggel állják a vártát a kcd\\*s cserkeszek.
Jó munkát végeztek a kedves kis magyarok)
A piarista róni. kat. gimnázium
növendékei Barla István igazgató ó; házfőnök vezetésével és a teljes tanári kar részvételével uz ünnepi Vcni Sancle után az intézet előcsarnokában elhelyezett hősi emiékim ü elé vonullak, ahol megtartották tanév-nyilásj ünnepségüket- A növendékeken kivül olt volt sok szülő, számf-js érdeklődő is. A város részéről dr? Hegyi Lajos főjegyző jelent m«g. i Az ünnepély a magyar nesnzeli Imádság szépen betanított énekével kezdődött: Balog Lajos tanár vezényletével. Szunyt László tanár ktiltöi szárnyalású ünnepi beszédben méltatta az iskolai évnyifást, amely uj kötelességeket ró a magyar diákokra, Rámutatott a h^érkezett Erdély jelentőségére, magyar szcretetle\' vé-gigvonullatván halfgatósága izeméi előtt Erdély múltját, nagyjait, szerepléséi, értékét a magyarság szempontjából. Huszonkét évi oláhrabság után is tisztán és nemcsen maradt
meg .magyarnak Erdély- A nagyhatású Jífzéd után
Szabó Lajos VIII. o. t. hazafias költeményt adott elő gpk előadói készséggel és finom kidolgozásban.
Az intézeti ünnepély Q Szózat akkordjaival éri véget.
Majd kedves ünnepi aklus követ-kezelt az intézetben. Barta István igazgató « piarista diákok egyem sapkájával avatta föl az I-sö osztály diákjait {ben ju min jajt) szívhez szóló meleg szavak kiséreiébcn, figyelmeztetvén őket a ptarisla iskoláik tradícióira és a kötelességek pontos el-végzéiére.
...Az Intézet előcsarnokából — mint hatalmas felkiáltójel - díszeleg a piarista diákhősök megkoszorúzott emléktábláju az elvonuló dJAkaereg előtt. A hazaszeretet oltára, zarándokhely, ahol a piarista gimnázium magyar szelleme és magyar őrtüzei égnek, szelíden árasztván szél misz. llkus fényüket... t (
Iskola- és óvoda-táskák, bőröndök, retikülök, pénztárcák
legolcsóbban TEUTSCH drogériában
a fllemelftcrj.
ftazaapzan«z«»^>wz*
1940. Mcplcmbcr 10
Városi Mozgá
Budapesttel egyidőben
Kedd, szerda, csütörtök
Puskin „Postamester"
Szenzációs film! W Cl tj Jf Bl IV U Mm U La c. regénye filmen. Történet az orosz cárizmus idejéből. Tourjansky-rendezés. Harry Baur nagy alakítása. Kedden lagyar Híradó, szerdától, pedig Dia híradó Is. Előadások naponta 5, 7 és 9 órakor
Nagy film! Nagy siker!
Vágyakozás
Miaudé mfiaorraámok hót Ito* napokon BaáapMt I, mfluorán
6.45 Toma. Hírek. Közlemények HangteniBijek. — Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nemzetközi Yizjeizo-stolgélsL, — 12 Harangszó. Ilin unissi. ldAjáráajeleatés. — 12.40 Hírek. — 13$) IdfijeUés, idő járásjelentés. -14.35 Hírek. — 14.45 Müsorlsmer-t«tés, — 15 Arfolyainhlnak, piaci árak, éielímVeráiak. — Ki.15 Időjelzés, IdÖ-|árásjelentés, hírek. - 17 Hírek «4o-vák és magyttr-orosx nyelven. — 19.15 Hirek. — 2125 Hírek, iüöjárásje\'.enlés.
BUDAPEST 1.
17.15 Kisházyné Magyar Franciska magyar nótákat énekel, [.antos Ferenc lárogatózUt, kísér Sárközi Gyula cigány-zenekara. — 18.15 Nyárády Iván előadása. — 18.15 Janesir Ferenc hege-dúl. — 10.25 Hondőrzenekar. -- 20.20 Székely mesék, balladák és népdalok. Előadja Mészáros Agi és ónody A kos. llcrezetöt mond dr. Orlulay Gyula. — 21.10 Thury üizelifl énekel. BUDAPEST II,
17.45 Ruszin hallgatóknak. — 18.15 Mezőgazdasági félóra. — 10.20 Farkas Zollá" előadása, — 20 Ilinek. — 20,25 Tán elemezek. — 21.15 I)r. Jeszenszky Sándor előadása. — 21.15 Idöjárásje-lcnlés.
l)l|BM]|ilüEÍ6iIÓÍI
vaakcreakodéao — Nagykniilzaa
Steaua olajok
bizományi raktára.
Emerge gumlhajtó-azljak kapvlaalate.
Szerda
BUDAPEST I.
10.20 Dr. Lux Káinján .\'Kiadása. — 1110 Az I. honvéd gyalógozPGd zciic. tara. — l:l30il.alcalos Vwec és Gyula i-iflányzencknra. — 10.10 TarlM gyor-nu-kdólután.
17.15 Honvédmiisor. — 18.15 Dr. Makai Sándor előadása. — 18.-15 A Rádió Szalonzenekara. — 20.10 Indulók hangleinczrííl. — 20251Külúfö,i nogyed-óra. — 20.10 Közvetitósnck fenntartva. BUDAPEST II.
18.10 A Rádió Szalonzenekara — 10.30 Dr. Tótti Ervin előadása. Vr-20 Ilink. — 20 25 Táncteniozek. — 20.10 Szvniero Klára cliiadása. — 21.10 Lovászi Ferenc- cigányzenekara. — 21.50 Iddjárásjelenles.
Naptár: Szeptombor 10. kedd. ltom. kat. T. Miklós. - Protestáns Erik. -Ellll hó 7.
Oóittrdó nyitva réssel i\' órától eat. 8 órálf (hátH, izerda, ptot.k délatán kedden tgóas nap ndknak).
Ahová ma minden magyar figyelme fordul
Erdély gazdasági képe
Tündérkert: ez a Pelhlen íiábor ko- I rahcli Erdélyre alkalmazott ¦megjelölés, nenu-sak 0 tájszépség szempontjából illik a Királyhágón luk részekre. A gazdasági erőknek sokfélesége szinte elkápráztató coi a területen. Európának lalán nincs is egycllcu ogy vidéko sem, ahol egy 100.000 11 égy zot ki lomé-tere^ területen a természet k\'ni-scjnek ilyen változatossága megtalálható. Szinte szoros egymásmelleltiségbeu sorakozik egymás moUéiaz európai kontinens legdusablwn termő lekcte földje a Maros és a Duna közölt, a Kárpátok gerincének renyöienge:egei, Nngyliányától az Aldunáig és a miiari hegyektől a Székelyföldig , Itz ásványvilág Icglöhb kincse, n légnemű hajtóerőtől, a föld-gázlöt rengő mezőség, sok évszázados városok ipari kultúrája: egyszóval a mérsékelt égöv gazdasági erőinek majdnem teljes mikrokozmosza.
Az erdélyi hegyek hatmillió holdat meghaladó erdőterületet jelent nek, az egész keleti lerűlet egyharmad részét erdőségek borítják. Szakkörök becslése szerint ezen a területen évcaitM több mint
10 millió köbméter fa termelhető kl
tisztán, az évi iitánnővckcdés alapján. Emuk a felél az erdélyi lakosság belső fogyasztása igényli, letiál a kivilel céljára miiilcgy 5 millió köbméter fa jut-liat, ebből ;i milljlró u tűzifa ós a lontf-liosfa és 2 millió a fenyőfa. Tudott dolog, hogy a Kárpálaija visszaszerzése Mjagyarorszá\'j fagoildjail mim tudta teljesen megszüli telni. Csak lomlios ntú fában tett szert némi kivitoli feleslegre^ ellenben a tüzifas7,ükséglot lerén még mindig maradi behozatali szükséglet, Síit a fenyőfából még JuUmtŐs importra szorul.
Tarlsunk most szemlél az ásványi kincseken.
Az erdélyi sóbányák/
iuuelyek lulnyomórŐSzt Mármaroshan fekszenek, a belső szükségletet nemcsak, hogy fedezni tudják, hanem a világliáboru előtti leriuelési ütemet véve
idapul, 2000 vagont meghaladó kiviteli felesleget crcdmésiyiezhcitnck.
Szénben
nem ilych dus Erdély földje. A legnagyobb széubájoya a zsUvölgyi, ezidö szerint 18 millió mázsát termei, évente, vagyis a mostani magyarországi széntermelésnek 18 Százalékát, Ezen felüt csak Szolnokdobokán, a Székelyföldön ós Biharban vannak Kisebb jelentőségű
szénielepek, nem szólva a krassósZó-rény megyei aninaj bányákról, amelyek a resicaj vasművek szénszükség! elét szolgáltatjak. Ezek a vasérctclojiek
3—4 millió métermázsa vaséroet
szolgáltatnak, Megemlilcudők még a b ihar in egyei twiixit előfordulások, a legrégcblien feltárt magyarországi Olu-ituuiumérctelepck gazdagsága,
Ezek az ásványi kinosok azonban Magyarország jelenlegi halárai között is előfordulnak. A közfigyelem inkább azokra irányul, amelyeiktől a békeszerződések megfosztották Magyarországot. Idetartoznak az
arany, azOst, réz, óink króm, mangán, molybden, kánkovand, márvány, alabástrom, gipsz
és .sok más közelféleség, A Nagybánya és Abrudbánya körüli aranylnínyiik évi Icrmoléso meghaladja az ötezer kilót, ami Magyarország jelenlegi szükségletének kb. ötszöröse. A 25 .tonnányi ezüsltcrmelós Magyarország jelenlegi l)chozalalániik több, mint 30 százaléka, a 710 vagonnyi ólomlermeiós ugyszcU-ván teljesen Fedezi mostani szükségle. tét, a horgany termelés pedig inajdncni háromnegyed részben. Csak a<,rézlcrme-lés csekély. Az erdélyi kéuprodukclő több, mint négyszeresen haladja meg fl&igyarország mostam bchozaláíát. A radnal havasok kéuitovabdnyái bőségesen clégitliotik ki 1000 vagont kitevő jm-ilszükségletét. Igen jelentős a szol-nokdol>oka és Mánnuros. valumint Kntssó-Szórenybcn és Hunyadbaii kibányászható niangá&érr.tonicgek. A lián sági króm.előfordiiiLisok lOOezer tonna
optimális leririelóst tennének tehetővé, ha az ehhez szükséges liercndezé-soket létesítenék. A legutóbbi évek újonnan feltárt lwVnynkínosé, a modern anyaggazdálkodásban annyira emlegetett molybden, amely a finom: acél edő-áUitásának nétkülözlietoroan keUéke. Ez nz uj ásványi kincs BUiar megyében fordul elő. Rézbánya nveltotr. Erdély földjének legsajátosabb kincse
a földgáz.
Kissármás vidékének föUlgázkuljai évente áUugosnn kb. 200 millió köbméter földgázt szolgáltatnak. Ennek a légnemű energüianyagn;*k kalóriaértéke kb. 35 millió métermázsa elsőrangú barnaszénnek felel meg. Közép-Erdély ipari fejlődése földgázon alapufc, Mjcdgyes, Mnrosvásárliely, Tordaj Segesvár, Dicsőszentmárton, Nagyszeben ipari üzemel nngyrészben földgázi használnak, az erdélyi vegyészeti, üvejt cement és részben a vasijpar üzemeit a földgáz hajtja. A földgázvezetékek további kiépítésre várnak, elsÖsorl>un Ko. lozsvár felé. BeláthatuU-ui ipari rojlő-dés indulhat meg a földgáz nagyobb, mérvű hnsznositasa nyomán. Ami
Erdély gyáriparát
Slleli, ezen a léren ígen jelentős a faj lő -<lés. pontosán az ellcrikozöjü annak4 nríut ami a,niegSzáHás alatt a Felvidéken kövclkczett be.VMig a csehek ig>-c-keztek a felvidéki ,ipart vissza fcj-lesz-teni, addig a bukaresti körök,, akarva, nem akarva, kónytclonek voltak Erdély iparát megtartani, sötlovábbfCjUvszleni. iírdély ipari térképén annyian törtéu(t u magyarság hátrányára változás, hogy « ha4ármenti vidékről, Aradról, Nagyváradról, Nagykárolyról és Szatimirnij|i egynéliáuy válhüat átrepült Hrassóba. ftUjg- 1018 előtt az erdélyi gyárakban foglalkoztatott munkások száma 02.(550-cl tett ki, addig 1027-ben inéi\' 125.855-ro rúgott »z erdélyi nua*káslétszám.
Legnagyobb inérlókl>en a toxtüipar fe\'j-melése nöwkedett Ez az iparág mintegy kétszerese a világháború elötli erdélyi textitiparnu4í. A paniutíi>ar a határ melletti vidékein van erősen képviselve {;\\rad, Temesvár, Lugos\'i, inig a gyaj)juipar Temaesvár, Hnissó és NagyszclK-ti vidékén. Kisetdi mértékben fcjlőílött a vasijMir, amely egyébként az erdélyi ijuirok között első helyen áll. A fejlődés különösen fcötíuiö a főldgazvidékcn, ahol az aranyosgyórcsi sodmnygyár cLsökéot \\fitto fel Erdély-
BAUA1 KOZLONV
Tankönyvek
a kultuszminiszter által megállapított mérsékelt árakon
minden Iskola részérő.
Előírásos Iskolai tré. 6a rais-•sarak, Ntaetak, további
lakolai táafcák, kftn,*. bőröndök,
Iskolai legtartósabb kivitelű
k««y«.aktat«akák
legmáltAnyoaabb árakon
ben a hengerművekrtQ\'árhísát s ennek nyomában egy liM\'dtnvi sodronyszövö. és roiióftícm keletkezeit kívét\'.\'l" nélkül magyar tökével, A régóta fennálló kaliini vasgyár a vaslemez gyártására rendezkedett lio -s ¦ mn* nyomán* Erdélyben relkwuiüK a bádogánik nyár. \'ás.i, úgyhogy majdnem minden nu-gyohb városban van egy-két duóin kizárólag magyar késben, llendkivül ér.
az erdélyi vegyiipar 3 milliárd lel termeléssel.
A földgáz vidéken dolgozó .Solvay müvek a vegyészeti ulupanyagok egész sorát álUtja elő, umeiyek egy neszét a ni.ii Mugyaroi\'szágoii DCfll trOnnolik. így pl. nisrószódát, ainelylrcii 45 ezer tonua a gyár klu,>aei.iása és a szó. ilabikarln\'»nát. anielybeii 1300 tonna «2 évi termelési képesség. Erdély fö-kuioéuek,
i fának feldolgozása több, mint 2 milliárd lei-t képvisel,
uj iparként fejlődött a háború óta a jwrkettgyártás is. rejt/Kiolt a Mrii>ar. Eiiiu-k termelési értéke másfél milliárd lei \'kórul mo&og. A földgáz kiluisziiálása az uveggyártástuik adott nagy lendületet. Csak a imezőgazdasági iparokban JeJontkroik 8 vissza fejlődés tüncts*, a szesz- és a malomipar icrtnctésl képes. «égéi R-k csak tomlékét tudja kihasználni. A eukori|>ar viszont uz aradi eukorgyáivul gazdagodott.
Utoljára hagyjuk, azt a termelést ágat. amivel a termelő erő felsorolását r< odc¦-tu kezdeni szokták.i
a mezőgazdaságot.
Az erdélyi Inwilermelés állag a i>óke-beli hektáronkénti 10.H mázsáról 104 mázsára esőkként, a tengeri pedig katasztrofálison 1(1.8 mázsáról ttl* mázsára zuhant az 1933—3?. évek állagában. Ezzel párhuzamosan csókként az állata Homány. még .pedig az Krdéay állatvilágára legjelentősebb fajtákban, a szarvasmurhaállomány a békebeli 2.1 millió darabról fl.ll nujttkíra, a juhállomány pedig :t.l milliónk 3 núMira. Az erdélyi mezőgazdaság színvonala tehát nemcsak bogy a mai Magyarország alatt maradt, de sajnos, a világháború előttivel szomben is visszafejlődést mutat. I
Erdély gazdasági képének két oldalát az erdészeti, bányászati és ipari gazdag aág egyfelől, a mezőgazdasági vissza-fejlddés másfeléi, közös nevezőre hozható. A magyar gazdasági teríttette! való egyesülés biztosíthatja csak Er dély Ipínépéoek jobb kereseti vlsxo nyalt, inig a hegyvidéki, kincsek és az J^aari haladás szervesen egésziUk ki Magyarország gazdaság) szerkezetét egész megnagyobbodó terület javára
riUO. azeptember 10.
5irem lékeket,
iitfeillel, flHiiliBiut, Usi mUksbit
szakszerűen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF ¦
. Mh*agó mesternél, Király-utca 33. ;WagrilraaUék-r»ktar. Teletop 616.
"SSSf* impregnálása
PALCBICS-nal
Ttlílon: üzlet 533. Tinti. Teltion : sjír : 344.
Olasz harcikocslk előnyomulása a volt Brit- Szomaliban.
csodálatos- élete.
SZURAS MEGENGEDVE!
I lúa: keMeX Ahá*
A 2atai fífat&Hy,
34) UftOti-Ufénye
gyászjelen lések nem cinlitelték | meg a nevel. A (ryászjetoilésekben bu-zini gróf Kegtcvieh István felesége, cseszueki gróf Eszlcrházy Ange\'ica s*.c. repell, 0 jeleiitettc * megszomorodott szívvel, rérjónck halálát.
e gróf Reglovieh István utolsó ukarulához képest foloségc, Angcliea, nem kisérhelte cl végUsztességére.
kot>orsó mögött l áiir/y Ilka és gyermekei haladtuk.
Itegtemket felfedezik
A király részletesen clrefcrállalla magának kedvelt cmlierének tragédiáját. A színházban csak róla Ikszeltek: ezeklicil a napokban kezdődőit cl a Keglcvi eh-legenda.
A szalKidefvö párl iapjáhrm lámadiák a kooiieiósokat.JKkUltak az ember-vad ásza fel len. aitioly^iuno) mosl a szc. reneséllcn Kcgleviolvel szedte áhlnza-láiü. Az újság így irt: .Tgy lökte a koalieió embertelen lelke azt a je| n (éktelen összeférhcletlenségi ügyet a gyanúsítás, az üldözés és végül ,»z embervadászat állapotába. Amelyben, jhogy a riaini győző caak magáért csele, kedetl. tudjuk; de az crö, amely több unni még egyszer oly idós ölten Ne szivét átszúrta, kezdettől fogva mégis csak .uokbi\'á azeml^ervudászó indula-lokbót származott, ahieij-ck a koalíció lóikét megfertőzték. S amelyről még mindig azt képzelik sokon, hogy az/al szegény Magjarországunkai nagyobb békében és l>oldogságban lébe! majd kormányozni. Személyt gróf Kejílevieh István halála mialj okozni nem tudunk. IX\' ugy érezzük, hogy barátainak köni--nyei közölt sok csöpp van olyan, mely az országunkra nehezedő nagy szeivacséUeatég nü;itt hullik.
WcM fedezik fot csak ígazl\'i Koglc-viehel. M«>sl klkendezne\'k, milyen nagy szerű lérlt volt, kiáhirált, zseniális}, ¦s/.éies látókörű.
t egyik lapban vers dicsőíti, szerzője anonym luarudl, De azt alítják, hogy Ismeri közeiéin lérfi, aki koalicUjs |>árlállás miatt bújik u névtelenség takarója mögé. \'
\\ vers igy hangzik:
KEGLEVICH
Azl mondjuk i^űgös, hideg arca Mosolyra nem derült soha, Hál megpróbálta... Ajakára Rtifagyolt első mosolya.
Ait hirdették, hogy szive nincsen És kívántak rá száz hatált, * Szivét nem tellek meg a bölcsek, Egy buta vas meg tátatált...
Jm, Itt a fejfa, — ezt kell írnt-rája; Volt számos férve, számos Ídeál]itK — Miként a gálya-láncra kárhozott, \\ 0 béke nélkül egyre dolgozott, S Vere/tékes munkábaJáiadön, J Hogy Uiladh^ssaa^néhány millión*/
A számos lefyre, számos Ideára/
8áment hat erdő, Uz falu határa, t kastély, százezer hold, paripák És ráadásul a szén tfjnság. Munkában, gondban, hajban elmerült, Hanem egyetlen terve sem sikerült. Mikor már minden földjén más arat, A sok nagybirtokból csak egy maradt! A kiesi Rákól Isten neki hát, Róla lette fel a végső ideát. És eltökélte: .Itt épitek én Az erdős völgynek csendes menhelyén
Megvérzett sxtvMk, sajduló Idegnek, Világ elől menekvó nagybetegnek, t\'ey gyógyhelyet, hol jó lesz neki lenni, — Rúkó csöndjében nem fáj nekt temmi, Mert mindent béke szent nyugalma áld..,* Ez volt az első terve, mely bevált.
(íróí Kegtcvieh István hoHtoslét fel. boncolták. Megálla pítottrtW, hogy a 1^1. láll belső elvérzés okozta, A szivcíi borzalmas volt n-seb. A kurd az egész mellkasi, a bal lapockát is keresztüli, larva, jött ki a testéből.
A halottat érckorwrsóba telték, ki. %Tllék a kereposiuii temeiö halottas, házába. Mavalala körüli gyertyák és kandullábcrok églek. Köszönd küldőit a N\'emzeli Színház, h Szabadelvű IVirl, az Opera igazgatósága, a Vígszínház, a [\'eszek, Máriunaros megyo,, ahol Kegtcvieh képviselő volt. gróf Tisza István és .neje, báró Eojérváry Géza, gróf Károlyi György, Mnnnieh Aurél, Fodor Károly vivómeslor és még sokan mások. A vég tisztességre ezrével jöttek el. ott volt egész Magyarország
ttyt futtea fwtatfeutt
csak gróf Kcgicvich [slván Özvegye nem volt ott.
A lioltlesl este kilenc éráig m iradt a hatollaskainrábau. KiUnc óra negyven licrekor indult el a Keleti-Pályaudvarról a személyvonat, amely Keglevíeh István Toldi innradványait líákó Mó ville. A vasúti munkások hosszú, gya-Iiaallan faládába szőgoztiék a kojtorsót, amelyről ozi a gyorsánufuvarlovokít ál-liloliák ki:
Cini: gráf Keglevíeh István.
Uendcllctésí állomás: Itákó.
Jel és szám: 0171!.
Darabszám: I.
A csomagolás nemei koporsó,
Tarlalom: lm Ha,
Valóságos dcgysuly; Ilii kgr,
IMegjegyzés: orvosí bizonyílviuiv, köz
igizgaiási liullaszálliló engedély he-
mulatva.
A ládákkal együtt a koszorúkat is berakták a teherkocsiba. A láda tetejére csak \'\'gyei toltok, a Nemzeti Kaszinó kék selyem szalagos koszorúját, A teherkocsii indu\'ás elölt Itozzácsatotiák a .személyvonathoz, közvetlenül a lokomotív ulán. A halottal nem kísérte senki. (írói Keglevíeh lslváu egyedül leltté meg utolsó útját Miskolcig.
A temelé-sixj utazók tizenegy óra ulán indultak.
(Vige kóv.)
Jómlnffségü
puplin ingek
olcsó árban kuphatók Divatcsarnok, Fő-ut 6.
Északi szil, északon és nyugaton esö is zivatar, a hőminsók-let ugyanitt osökkon, a Tiszától keletre mig nem változik.
A Ketttorologlat Intézet n»fyk»nl»*l fatfrUttteléállomásA leleatlt
Hrtmértéklet tegnap r«t* <» Órakor +168, ma r»mr*l +138, rlölhen +178.
Owadrtk 4-4 *S-
I
a kulluszminisztgr által megállapított
mérsékelt árban
az összes iskolák részére.
Az előirt szabványos füzetek, táskák kBriök és az összes Iskolacikkek méltányos árban
ff"1 SCHLESS TESTVÉREKNÉL
{$40. tieplentber 10
ZALAI KÖZLÖNY
__. VWh Lajos volt di\'si .12.
. 11 IO- ! hOflVétl gyalogem\'dl.cli
—.—I főhadnagy knlönó&m ki-tilitt c inpon veszélyes helyzetben félelmet neii ismerő, kiváló hnrevezetésé-vel és fin leiáldozó letirekészség.ível.
lliiwn.ltuSkálól délke\'ctfc fekvő Po-gorzel is kötél északra dúló csatéban nz ezred egyei ré-szei az oroszok ItVsérségt, majd ezt rövidesei követő gyalogsági rajlflfllést\' kövei kéziéi jen meginoglak és visszavonullak. Rz\'t látván a derék
főhadnagy lelkes kóteVssáztudással ösz
RZCgyílJlOjie a szél ugrasz loti s/á/fidokil éi a hevenyész.ve összeállítóit i^ajiati-val hareha sieteti. Erős kereszttűzben az ellenségei rohammal kivetette ál.á-
sábót s (óbb mint itto oroszt foglyul ejteti. t
Eredményes, ozoniti-\'J I e iv.lk i/ásá. nak méltó jutalmá/ii a ;t. oszt k Luti érdemkeresztéi kanta.
üf Óra, ÉKSZER,
Pontosan
lílblfyoiűlt wm#»| t,qi-t
i*uS{ SZEMÜVEG "«;atlH ZSOLDOS GYULA íriibiülsi, iMu éí lálusitoiliioll,
1\'Oiit 8. (.. Korooa-uállodival uimbon). ¦ IsSraiiKtt JiivUdn-iflhaly 1
- (Kitüntetés)
I)r. Apáti Imre rendőrkapitányt, l.ráhár l.ajos rendőrségi hlv. főtisztet és \'Mészáros Árpád detektívet a vidéki főkapitány és /a la vármegye katonai parancsnoksága a honvédéxm érdekében kifejteti értékes szolgál lUúkért dicséretben, illetve clisnHTésbtfl részcsi-lette. . ¦; ,
- (A homokkomáromi bucsu)
Kisbotdgoasszony napján volt a ho-niokkoináronu kegybcínplom bueSu-¦tapja. Több\' helyről érkjezlok már előtte való mip csoportokban zarándokok, inig az ünnepen rengeteg .nép leple el az otmigy csendes, szép helyet. KczdVO a Miuától fel Söjtöng minden községből volt ott bucsus il szép napon, Vanisdy 1 .oszló és Medvigy József nagykőn[zsai kegyesreudi tanárok segédkeztek a tábori szentmise ejjnon-dásánál, a kb. öOO gyónó ellátásában, rnncpí szenllH\'-szédel és a nagymisét Hozmán Alajos plébános mondotta. Isinerleito a hívőkkel a templom festésének menetét. UUIuiltlk n zarándokok azt b liat szép rreskól, uwly már készen van. igen sokan adakoztak a templom [estesére. Wseiulán Vida János m. rendi tanácsos beszélt nagy meggyőző erővel a káromkodás káros voltáról. Litánia olötl nagy keresztut-járás volt a\'fenyvesi kálvárián Erdély visszatérése alkaimával luUál)óa a Magyarok Nagyasszonyának tiszto\'.etére. Még délután folyamán Is nagyon sokan \'mculck ki Kanizsáról és egy szép verőfényes napot törtöt tok a gyönyörű és fejlődő -kegy helyen.
- (Keszthely öröme ét hálája)
Kesztlicly község képvise4őtcstiilelé-nek közgyűlésén Láng Józ-sef városbíró \'Jiiclkodcit szavakban emlékezett meg Erdély é-s u Székelyföld visszűtérésérií. A tcrjedeljues tárgysoiozat folyamán il közgyűlés köszönetet \'mondott a vaL. lás. és közoktatásügyi miniszternők a jKilgári fiúiskola kérdésében lonuaitott jöxndulaiáéri, A közgyűlés « keszthelyi szakid egyelőm céljaira 350 lengőt, a kcszUielyi nyári fgyetejnnek az 1941, évre 1250 jKMigőt szavazott m»g.
- (Baross hír)
Kérjük a tűzifát kicsinyben árusító tagjaiukat, hogy keddon este 6 órakor Baját érdekükben, okvetlen a szövetség aelyhegóuan megjelenni szíveskedjenek
Tanulók figyelmébe I
IMz összes MOSz szabványos füzetek, írószerek, tolltartók, kózlböröndök. aktatáskák és az ösz-szes iskolacikkek mérsékelt áron kaphatók
® Vágd Endre
Ulatazer- és paplrkereskedésében, Nagykanizsa, Fő-ut 14
Útban Csurgó felé a Donner-cirkusz egyik kocsijának kereke leskalpolt egy nagykanizsai fiatalembert
A Donner-cirkusz több napon át tartózkodott Nagykanizsán és tegiuip
tovább folytatta utjál Csurgó felé,
ahol már engedélyi is kapott a jál-szásra. A szekér-kaiováiiiial meni egy 19 éves nagykanizsai fiuta ember is, névszerinl Horváth István, Horthy MlklÓs-ut 18- sz. alatti lakos, akit Donuer Iguzgdó alkalmazott o vállalatánál. Horváth István nz egyik kocsinál a lovat kantárton vezette, Így kisérlL. tova, araikor,a ló valamitől megijedve, hirtelen felugrott és Horválhot elrántotta, hogy :i fiatalember egy szcmlvltlmás alatt oly szerencséi lenül esett hátra, fejje á kerék é. a tengely egyik kiálló éles vasának, hogy az Valósággal lesküfr polta Horváth fejbőrét. Az egé;z oly
vlÚVirozerü gyorsasággal történt, hogy a kocsi után jövő többi cirkuszi szekér emberei mikor apgJtségéiC Tu-tottak társuknak, nz niár boi\'zalniUs fej<ebév*l a földön elterült. Beemelték az egyik kocsiba, elsősegélyt nyújtottak neki, majd D.muer iga,;, galó tcleíoiiált az egyik községből n nagykanizsai mentüknek, akik pillanatok alatt antó.i száguldottak a szzeiencsétlénség színhelyére és be-kölözték, majd beszállítóitok a ka. niziai kórház sebészcíi oSztályár" Horváth Istvánt, akii DonnCr tilká-r.i is elkjsér. é i |;ti óSágl kifcallga-tásnál elmondotta, hogyan történt u súlyos balesel.
A nyomozás szerint senkii felelői, sé^; í.em terhel ö szerencsétloraségéi fc
Vasárnap tartják meg a Szent István napról elmaradt tűzijátékot Budapesten
Elmaradnak az őszi vásárra tervezett filléres gyorsvonatok
Az ö-szi Lakberendezési és Háztartási Vásár páratlan sikere köztudomású- Tény, hogy szeptcjmb^r -cVán, a vásár első vasárnapján két szer annyi budapesti ós négyszer annyi vidéki és külföldi látogató érkezett, mint a rnuU év Clső vasárnapján és ez a hatalmas látogatottság állandóan fokozódik, nem is szólva arról, hogy a vidékről Ői a külföldről igényelt vásárigazolványoknak még csak egy töredékével érkezett nwy a közönség Budapestre.
Szendy Károly, Budapest polgár-me-steie elhatározta, hogy Erdély egy részének visszatérte örömére, vasárnap, szeptember 15-én rendezik, meg a Gellérthegyen azt az egészen nagyszabású tűzijátékot, amely, a rossz időjárás miatt Szent István napjáról elniaradl. Tekintve, hogy a vásárigazolvány féléru kedVeané. jiyével szeptember 16-ig lehet Budai pestre érkezni és szeptember 22-ig lehet itt tartózkodni, egészen bizonyos, hogy nz utazási kedvezményt a páratlannak Ígérkező tűzijáték megtekintésére is felhasználja » közön,
: i . . i ! ¦ I
Sajnos, nem sikerült az a terv, hogy augusztus 15-én filléres gyors-
vonatok is jöjjenek « vídéki-öl ..Buda-pí^liie. De ez érthető is, hiszen ép-Ipcn a felszabadult országrészek for-gallnsra való tekintettel most fiité^ res gyors vonalokéi nem ejigedhetí ál a MAV a szükséges szenclvényci kct. | ;
Teniiészeteien az utolsó pillanatig rendel kezesére áll a közönségnek minden utazási és menetjegyirodában és a vásár minden lb. képviseleténél a féláru jegy váltására é» az egyéb kedvezmények Igény be vételére jogOy siló vásárjgazolvány. Ilyent bárki vállhat magának. Ara azok részé\'O, akik lcgjeljcbö 110 km-re laknak Bu dapesttöl P 1.60, akik távolabb lak nak P 2-50 személyenként. \\
A vásár hétfőn, szeptember 16-;\'.* este zárul. , , , ,\' ¦ (:)
— (FözÖ-tanfolyam)
Szeptember 23-án fözö-tinfolyam nyílik meg Nagykanizsán a MANSl rendezésében. lÖheztartás végett a je-leni kezeseket sürgősen kérik. Jelentkezni leliot dr. KráLky Istvánnénál (Su. gár ul 18.), Szőnyi Sándoménál (posta.-l«ilota II. em.) ós páioslcs Ferenené-»él (Fő ul 7.). (:)
A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 1940« szeptember hó 5-től 16-ag tartandó
Őszi "t"f vásárra
50°/» os utazási igazolványok P 2-50-ért beszerezhetők a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában. Érvényest
Odautazás: augusztus 30-tól szeptember 16-ig. Visszautazás: szeptember 5-tÖI szeptember 22-ig.
— (Létszámemelés a gelsei körjegyzőségnél)
A nagykanizsai járásban levő gelset körjegyzőségnél a vezető és segédjegyzö .mellé egy körirnoki állást is szervezlek, amelyei a l«Ifigyminiszter most jóvá-hagyott. A lét-ízániemelésre hZeVÍ volt szükség, meri a.körjegyzöséglicz (lelse-sziget és KílimAii, vakimint 0 puSzti lartoztk. Ezzel kapcSOBttban érdekes megemlíteni, hogy Celsén a községi pótadó 1037-tŐl 60 szándékról 70-re, t;e.lseszigeten 80-ról t)5-rc, Kilhnánlwin 80-ról 05 szácalókníi, a vármegyei pót-adó pedig 30-ról 34,5 százalékra emelkedett.
FERENCJ07SEF
KESERŰVÍZ
— (Erdély szentje)
A Tükör szeptember száinn írja: Erdély szentje Szent László, egyik lég. I nagyobb magyar király tűik wlt. ö állott a székeljvk félére mikor u leefet felöl Erdélybe be-beutö kunok ^-Oi-SZélyeztorni kezdték a végeket. Dicsőséges harcait feljegyozU* a tört éne tflru, de maga a Aióp, az élő történelem nui Is mesél mondák\'alakjában csodálatos tetteiről. Hősi harcok zajlottak le az Ő idejében. Szent László megisiiiert\'l és megszerette Erdélyt Erdély ]X*dig mcgtilálta beimc hőst szentjei. Szent Lászlót, életében sokszor emlógeiHt kívánsága szerint Nagyváradon temették el.
— (Érdemes a Magyar Családok Országos EgyesQIetébe beiratkozni)
(Mint ismeretes, a Magyar Családok Országos Egyesülete nemes eóll tűzött maga elé. Van férjhezmenési csoportja leányok részére, n\'isülési csoportja, a fíatalemlxerek részérő, akiknek férjh**/-menésl, fUéfvie n\'isülési segélyt ad csekély havi tagdíj és 200 esoportolf eloszlása szerint. 60 fiUéncs hozzájárulási dij ellenében. lüneaVrlt küVrn szütö. anya osztálya is von, a férjes asszonyok számára, szülési segélyezés érdekeljen. Nagykanizsán már 2000 tagot mutathat fél rövid időn belül. Az egyesület egy székesfehérvári tagját Juhász Emma urlcányt (férjezett Ilánlosi fMíklósné) házassági segélyhez Jutatta, A katonai szolgálat miatt vámsunkban tartózkodó ifjú párnak az egyesület helyi vezetője, Miklóssy Mária Piroska Uthölgy, a Katolikus Legénj-egy.\'ol ter-inébou a W\'ok\\ólénk érdeklődése mej-tett adta át a .joo pengős segélyt és -sok boldogságot kivánt\'.az íTjn p.\'lrnak. Valóban érdemes a Magyar Családok Országos Egyesületébe beiratkozni, leány legyen az, vagy fiatalember agy. oránt. (:)
bútort
vegyen vagy rendeljen,
mert megbízható és olcsó.
Cmgery-nt 14.
— (Juci tante)
n foglalkozást és tanítást folyó hó lOán kezdi meg. BeirntáSok 12, 13. Ós 14-én. lesznek. Bejárat a Kazinczy iilcai kapunáU (:)
— (Szerencsétlenség a mag-tárban)
Beké István 23|éves gazdasági munkás a pélpu&Ztal uradalmi magiárban dolgozóti a daráló géppel. A daráhí-gép tengelyo közben eltömődött és Beké jobbkezével benyúlt a géplxc, liogy kilisztitsa n tengelyt, andkoria a henger elkapta a .Uar-ját és jobiike/.éni\'-t; három ujját ktvagta, ( [_j
ZALAI HÖZLöNYi
1940. szeptember 10.
(Folytatás az 1. oldalról)

— (Az egyetemi belrstások határidejét meghosszabbították)
A mnl kívüli rcgyvergyaJiorkitni bevonul! egyelőim hallgatok nagy száma nuiiti a vallás. és közök ti lá síigyi mi-niszler az 1040 -11. tanév I. félévére ;iz egyetemi beinitkozások határidejét az összes egyetemeken folyó hó 28-ig meghosszabbította. Az előadások október 7-éji kezdödnok. Ajánlatos, hogy a nem az illető egyetem székhelyén
tartózkodó hallgatók az egvOtomí hatóságokat szeptemjber 23-ika előtt ue is keressék tol.
— (A tejeskocsis ráhajtott a szívbajos emberre)
Nagy csődület volt tegnejp a Central előtt, ahol szívroham lepte meg hir-Uven Nén.olh Károly nagykanizsai nap. számost. A szeívJU\'sél\'en ember a földön vergődött, amikor éppen arra hajlott egy tojeskbosls, "ki csak az utolsó pilláimban és akkor is a közOiség intésére és kiáltásáru állott iv.cg éppen akkor, amikor a kerekek ir rámentek N\'émcthrc. Az útra kózón-égu kiemelte a szegény l>eleg embert ós hevitto u Central elöcsarnokal;a. azonban npni került sor a mentők Ihivatkozására, mert Németh szinte csodálatos módon sértetlen maradt, noha u kerekek rámentek a lábára, Németh rövidcsen magához tért, hogy az eljáró rendőr kérdéséri- el tudta mondám a nevét és rövid iilön belü.1 annyira jobban telt. hogy minden segítség nélkül haza tudóit menni.
— (Hirtelen halál az országukon)
ftShácil Rozália 50 éves In kei lakos inkéről Sand községbe menve útközben hirtelen összeesett, Mire a járókelők rátaláltok már meghalt. Váratlan halálai az orvosi vizsgálat eredménye szerint szlvbénutás okozta.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
21396/1940.
A Horthy Miklós v. közkórház részére központ! fűtési barniszén-iüzeléfiti melegvizkazán szállítására és szerelésére nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. é. október 8-án déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani vagy postán beküldeni.
A kiírási művelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsu, 1940. szept. 7. 2i33 Polgármester.
Cséplési mázsakönyv
ára 1-80 P
Hitelesítve kapható a Zalai Közlöny nyomdájában
Nagykanizsa, FÖ-ut 5. szám.
másodperc lelt el a fövés pillanatától a lövedék robbanásáig. A lüzet az angol parii ütegek viszonozták. A tüzérségi párbaj a késő éjszakai órákig tartott.
Angol repülök megkisérlelték az éjszaka Wcsiermünde bombázását, valamint a néxnet főváros fölé is be.
repüllek. WCstermündénél a léj^HH hárító tüzérség visszatérésre kiény-szontlette idő elött az angol gépC\' kel, Berlin felett is cél nélkül szórtak bombákat a városra. A bombák az északi külvárosra estek ós több lakóházat romba döntőt l^k. (NTI)
Tüzelőanyag-kereskedők figyelmébe!
Kormányrendelet értelmében szeptember 1 -tői minden tüzelőanyag kereskedőnek
bavl kimutatást
kell késiilenl a lő\'e vásárolt kél métermázsat vagy ezt meghaladó lúzclőanyag kiszolgáltatására1
Az e célra elrendelt kimutatás nyomtatványa a Zalai Közlöny njomdájában ivenként 10 llllérirt beszerezhető.
AULAS
¦ •abl.haló, Uni» kifutófiú felvétetik. Fischer sutídt, Klrályu. 19. 2148
¦•iérosal lelvélellk. Bslthyány-u. 26. llltt. 21«
Kezdő keresztény gyakornok (elvété-lik. Aláirtatokat lgénymeg|elolénel .0,1-kornc-K" Jeligére kiadóhivatalba kérem, 2134
ADÁS-VÉTEL
Dupla jáolmlaagyma fttiér és rózsaszínben darabonként 6-8—10—20 fulér-éit éi szép eperpalánta kapható: Szabó Antalné, EölvBl-lér 6. 2143
Zefír kályha, 8 csöves, oluijé ebédlő-hutorrnl együtt. Klslaludy-u. 9. 2143
lakAs-Ozlethelyiséo
Kélawobés vagy egyszobás lakást ke-res.cselleg azonnalra kéttagú család. Cimet a Zalai,Közlöny kiadóhivatalába kér.
2135
Korosuk a város belterületén vagy a Teleki uton tágasabb egysioba konyhás lakást azonnalra. Címet Deutsch Erzsébet lodráss-üzlelébe Pó-ut 10. kérek. 2146
BÚTOROZOTT SZOBA
Déli fekvési! tmioroxoti oeoka
fürdőszoba használattal a város központjában, csendes helyen, egy vagy két ur részére kiadd. Clm a kiadóban.
• HÁZ ÉS INGATLAN
mübb adómentes magán- éa bélházat, házhelyet, mólói én fóldeket kSonallt Papp, Telekl-ul 8. 15311
Márta-utca 6. sz, ház szabadkézből, jutányos áron eladó. Érdeklődni lehet a kl-adihlvatalban levő clm alatt. 2147
Komoly, vagyonos Halai oki. ássad" Vas-, Zala- vagy Somogy vármegyében 250-40O,holdas Jó bérlelet keres - Instrukció i nélkül. Szíves értesítéseket kér megblzgllls: dr. Kovács László ügyvéd, vm, Ib. t. főügyész, Nagykanizsa. 2117
Vállalok polgaristál, elemistát, r,«-aástvlaraMa előkészítésié és korropo-talaWaa. Oki. Unltónó. Csengery-ul 35.
2131
ZAUU
politikai napilap.
aOarlJa: „KSzgazdaaágl B. T. NssyksBlzsa", Felelóa kiadó: Zil.l Karaly. Nyomatott i ¦ Jtlrsazsasájl B. T, Hz_, .sulisa"
uyoi.nláláhaii Kagykaalzsáa. (Nyomdáért felel i Zslal Káj-sly.)
Ujabb 9 órás légiriadó Londonban
London, szcpl. 10.
Az ellenséges repülőgépek föcéfja ina is London volt, de nz csznk-k-t\'lelt és sköcini partok rűentőn is megjelentek és bombáztak több délkelet angliai várost is. Az anyagi kár ezekben a városokban nem jelentő*. Londonban az áldozattak -szá. ma több. Itt sivitóbotiifbákat is használlak a németek. Több bomba az utcára esett 6s villamoskocsikat dönj tölt fel ós kereskedelmi épületeket gyújtott fel vagy rongált meg.
Kevés az angol pilóta
Az angol repülők szánra nagyon lecsökkent. Ezért a minisztérium\' rádió utján felhívta a 18-30 éves if-
jakat jelentkezésre. A pilótakorhu-tárt 30 évre kitollak.
Az éjszakai légiriadó Londonban ma hajnalban ért vé.^et. Pontosan 9 óni és 6 percig tartott.
Folytatódik a tüzérségi párbaj
Berlin, szept. 10.
Négyórás szünet után ma hajnalban folyUtódbtt a tüzérségi párbaj a La Manche csatorna partjain.
A tüzet a németek nyitották rm-g és három Ízben adtak sortüzet a dovCii partokra. A robbanások ügy világilották meg az angol partvidéket, mintha nyári égiháború lett volna.
, i ÍNTI)
zászlók
nagy választékban
SZABÓ ANTAL sportüzletében.
Zamatos, Jóízű kivit
intrax kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható: V4-V2-I-IV2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
IRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2. Kn
HiftísSafSfs ss Zollili Közlönybßn
80a Évfolyam. 207. nana
Nigykaaiua, IMO. szeptember U szerda
Ara 12 MIL
ZALAI KÖZLÖNY
<• HMUHolai FM 5. i
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
I\'JSIlirtit) in: egy hóra t | St«rlejilo«eLl t« k
yira magyar
Örömmámorban ünnepel Mátyás király városa, Kolozsvár, Székely udvarhely, Csíkszereda ós a többi ma visszatért magyar város
Csapataink már (mMs-szw Székelyföldön masíroznak. A lelkesedésmindenütt olyan lelkes, őszinte, szivböfl fakadó, hogy honvédőink szeme ix köimybeborul. Ez a nagy öröm taton tálja igazán, menjiyj szenvedés, cl-nyomulás jutott osztályrészül 22 éven üt a lomániai mngyurságnuk-
Tegnap az előre megszabott sávban mindenütt rendben történt meg az elöienyomitlás. A magyar csapatok a honvéd vezérkar főnökének esti jelentése szerint elérlek Kolozs-
vár közvetlen környékét, Marosvásárhelyi, benyomultak Udvarhely és
Csík megyékbe Korondig, illetve Gyei-gyószéni mikiósig.
Ma Kincses Kolozsvár, Székelyudvarhely, Csíkszereda megszállása\' van soron. így a bécsi döntésben megszabott határt - Háromszéket kivéve — nagyrészt mindenütt elérték. Ugyancsak elérték « Gyimesi szorosig mindenütt az ezeréves történelmi határt is. Magyar zászló leng ichál ntóf a Radnai, Borgói. Gyergyóí- és Csíki havasokon, valamint Hargitán!
„Az áhítatos, megható, szent pillanat.. "
A kolozsvári bevonulásról Iapzár, Iáig az alábbi tudósításokat kaptuk:
A magyar élcsapatok reggel elérték Kincses Kolozsvár halárát. A város, ban reggel még romsín katonák tnr-tózkodtak. A hátvédek csak délelőtt, páT órával a magyar élcsapatok bevonulása elölt vonultak ki a váiosbfót-Addig tilos volt minden, amii magyar. Mégis ácsollak már a díszkapukat ?8 nyíre á magyar élcsapatok, rend-
őrök és csendőrök beérlek, már zász,. lódi&zbon, virágpompában állt Kolozsvár, kokárdás, magyarruhús, örömittas tömegek mindenfelé, és leírhatatlan lelkesedés, ünneplés, tombolás.
A magyar csapatok azon az- ulon vonultak bc Erdély fővárosába, amelyi-ken egykor Rákóczi és Bem apó. A mámoros lelkesedés ma nagyobb volt, mint akkor és a ltonvédekre valóságos virágzuhalag zúdult. Kolozsvár hagyó-
j inányos vendégszeretettel nemesük I\'I-j ikescdéssel, de jóféle, bires kolozsvári . töltőt (káposztával is várta a magyar lionvédekct. Kiloniélemyí hosszú aszta, lókon teritékek. virágok. A díszruhába 1 öltözött asszonyok fáradhatatlan lelke-I sedésso! készítették a löltötLkáposzlál ! és a tóitól tkalársot.
Sajnos a katonák valószínűleg csak majd a késő délutáni órákban jutnak az ízes ételokhcz, az ünnepélyes bevonulás után. A bevonuló csapatok hivatalos üdvözlésére ugyanis csak d. u 3-kor kerül sor, de addig is mámoros lelkesedéssel ünnepeli a kolozsvári utca, szüntelenül élteivé Horthy Miklóst ős katonáit, valamint a Dúcét ős a Föhrert a magyar államférfiakkal együtt.
A kolozsvári bumk ma már megjelentek. A Keleti Újságban NyirÖ József főszerkesztő irt .Végre cimen megható vezéreikkel, míg az <Ellenzékben í Vásárhelyi János rcf. püspök .Köszöntés címmel. Mindkét lap első oldalán közli Horthy Miklós fényképét is.
A tudósítás szerint áliilatos, megható, szent pillanat volt, ahogy Kolozsvár ledobva a kéltévtizédos rabláncot, keblére ölelte a felszabadító magyaro* roKat (MTI)
Menekül a lakosság az állandó bombatámadások alatt álló Londonból
Berlin kíméletlen éjszakai bombázása során a birodalmi gyűlés épülete, a Brandenburgi kapu, a Művészetek Háza, több kórház, templom, szálloda és lakóház Is súlyosan megsérült
A Berlinből és Londonból érkező jclcnítlck egybehangzóan úrra muj tatnak, hogy a kíméletlen légihúboru London, Illetve Berlin ellen megín-dull.
Azért u sok bombázásért, amily védícleu német polgári lakókat éri*, B német repülök Göriug vczértábor-nagy személyes irányi iása (mellett mái- szotmb\'Jton megkezdték Loudfxn bombázását. Tegnapig csak katonai célpontokat, kikötői beieiidczó;cketj raklárakat és gyárakat bombáztak; májtól kezdve azonban
megkezdték a londoni plutokraták ós Iparmágnások villáinak bombázásét is.
megtorlásul a sok elpusztított nómel munkásházért. Berlini körökben hangsúlyozzák, hogy mindem meg-hem/misitett német munkásházért tiz angol villát bombáznak « német repülök London környékén-
Az angol főváros eJfen intézett német bona^timwdásokrdl ujablwm *z a\'ábbt táviratok érkezlek: ,
Berlin, szept. 11. (NTI) A nómei repülök buja éjszaka
Js CgésZ: sor katonai ÓS hadászati célpontot bombázlak.
A föoélpont London ipari központja volt.
Az eddigi támadások során okjozott tüzek kitűnő támpontokat és Irányfényeket adlak a repülőknek. A rő.ji tüzek mellett a bombák ujabb tüzeket okoztak. (MTI)
Róma, szept. %%.
Az olasz lapok tudósításaiban köz. Hk, hogy tegnap Londonban este 10 óráig hat Ízben volt légiriadó- Az éjszaka folyamán újból több izbOn volt több \'órás légiriadó. Az élet Londonban megbénult, a város ugv néz ki, mintha teljesen lángokban állna, annyi helyen égnek a házak, raktárak.
London munkásnegyedeiben nagy mozgolódás észlelhető. A ^kbsSág
nem hisz imár a hivatalos jelentéseknek és ezerszámra kö\'tözík cl, Londonból- i A Messagero. newyorkl tudósítás* szerint ott ngy tudják, hogy a
Tover ís kigyulladt
és nagy része elpusztult.
London, szept. 11»
(Reuler) Hivatalosan közölték, hogy az éjszaka ismét sok bomba hldlott London külvárfosaira és iparj ncgyerjeii-e. A bombák közül ÍÖbh a belső városrészben is pusztított, raktárak és üzletek dőltek romba.
Vidékről is azt jelentik, hogy a bombák
emberéletben és anyaglakban nagy kárt okoztak.
A vizmü felhívta a közönség figyelmét, hogy takarékoskodjék a vízzel, merL London vízellátása veszélyben van. ¦
Hagy pusztítást okoztak az angol bombák Berlin belvárosában
i Berlin, szept. 11.
(NNTI) Az éjszaka az angol gépek közül löbben tanét eljutottak Be?\'-»
Unig. A repülök bombázásuk során ismét gondosan kerülték a katonai célpontokat Ós csakis polgári negye-
dekre dobták le bombaterhüket. Felgyújtottak több múnkásh.ízat, » Pá-risi-iéren lévő Szépművészeti Akadémiát, valamint
bombatalálatok érték és súlyosan megrongálták a birodalmi gyűlés épületét,
a Brandenburgi Kaput, (több köz* ponti lakóházat és a Hedw^g-kórhá-zat.
A gyújtóbombák a városban sok helyütt okoztak tetőüizekct A bombázás során sok érték, műtárgy ős lakóház pusztult el. A bombázás során, annyi házfal beomlott, hogy
egész utosrészeket kellett kilakoltatni.
Tizenöten mcghsltak, többen súlyosan megsebesüllek. Csak a lakosv ság fegyelmezett maga tartásának kV szűnhető, hogy a gyújtó- és robbanó bombák nagyobb kárt áicfenl okoztak emberben és épületben, : ; ; . • • , • (MTI)
Gyujtótapoíikal dolgoznak az angol repülők
Berlin, szeptember 11 Az angol repülök" ujabban különösen megvetésre méltó liurcieszközzel dolgoznak, fíjs/akat Ijercpüléscik során ugyanis úgynevezett gyujtólnpokat dob. mek le Németország nagykiterjedésű területeire. Ezeken a Jds 5x5 emxs celluloid lapokon olyan anyag van, |t mely a napfény és levegő hatására egyméteres lángot vet MiuuVn e gyujtó-Injwk katonai célpontok megrontására nem alkalmasak, az angolok nyilván-valóan parasztházakat, csűröket, ter-inésscl megrakott földeket, erdőket akartak felgyújtani. Több major, erdő-rész és mező-áldozatul is cselt a gyuj-lőliiitóNnak, amelyek több gyanútlan egyénen is súlyos égési ^ebeket okoztak. Most már líülön szervezet gondoskodik a sokezerszám ledobott gyajtólapok ártuhuatliUíná tólclérőL (MTI).
Ma éjjel 8 és félórás légiriadó volt
London, szeptember 11 A Rculer-Irodn ujabb je\'entése src. riilt az éjszakai légiriadó 4.43 perckor ért véget. Nyolc óra éa 32 peréig tartott. A repülök rengeteg tüzet okoztak Az égő" épületek valósággal vörösre., festették az eget éjszaka és hajnalban, ríszak- és Kclctangliából is ujabb kárjelentősek érkeznek.
Rövid táviratok
CHURCHILL ma ósttj a londoni rádióban beszédet mond az angol néphez.
KAROLY volt román király Milánón át Portugáliába utazott, ahol véglegesen le akar telepedni.
OLASZ repülök bombázták Tetavi-vol: 150 éniber meghalt, sokan megsebesültek.
BERLINRE ma éjszaka 500 kgos robbanóbombák ís hulloltak.
MANIU, a román parasztpárt vezére nyilatkozott és bejelentette, hogy csak Károly lemondásáig dolgoztak
ZALAI KöZLÖNV
1940. szeptemberei,
Intézeti ruhanemüek
nagy választékban
Szomolánylnál*
cgyúlt a Vosgárdávnl, útjaik most már szétváltak, mert a parasztpárt demokratikus iimliuat kivan.
PORTUGÁLIÁBAN december ljg lefoglallak minden jegyi\'t az AmPri kába induló hajókon én repülőkön: «z odaözöjilölt menekültek. >
TELEK! miniszteneliiök a mai mí-iiIsztcTtaiiácson számol bű erdélyi körútjáról, holnap gazdasági minisztertanács lesz, majd Teleki újból Erdélybe utazik.
Eredeti helyszíni erdélyi riportok a Zalai Közlönyben
A Zalai Közlöny szerkesztőségének ezúttal nem volt módjában, hogy egyik munkatársát a bevonuló csaputokkui együtt Erdélybe küldje, mint tette azt o felvidéki bevonuláskor, de igy is gondoskodni kívánt arról, hogy olvasói eredeti riportokból értesüljenek a fel. szabadulók mámoros örömünnepéről. Több vidéki lappal együtt sikerült is megállapodást létesileui az egyik legkilüuőbb magyar riporterrel, dr. Szettikmhegyi Ervinnel, aki vállalta a vidéki lapok tudósítását. Első eredeti riportunkat Nagyváradról, ma közöljük. Hisszük, hogy olvasóink, bár a ripoitok szintén postán érkeznek, természctszerüon egykét napot ké&neJc, szívesen fogad-ijájk a Zalai Közlöny erdélyi eredeli helyszíni tudósításait {
Vágyakozás
Puskin „A postamester" cimli regényéből kltünö Ilimet készítettek a franciák. A film minden Jelenetén meglátszik, hogy Touihnszky állt a rendezői kormány keréknél. Maga a történet is érdekes, feldolgozása filmszerű és végig lebilincselő. A fényképek is művészien szépek. A siker legnagyobbrészt azonban Harry Baurnak, ennek a különös, isten áldotta művésznek köszönhető, aki minden mozdulatával, arcjátékával híven tudja tükrözni a belső lelki-viharokat Emellett alakja, modora, szava annyira orosz, hogy jobban talán még egy született muzsik sem tudná éreztetni az orosz néplélek különös világát, őszinte, emberi já téka élmény. A többi szereplök is jók. Kiegészítőül jó Híradót látunk.
A „Ferenc József" keserűvíz
régóta kiitiiiöeri bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél ; biztos, enyhe is gyorsan haló természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emís:tést javítja ti ai •tvigyat fokozza. - Kérdezze meg .mosat I
Nagykanizsa Horthy kormányzó kolozsvári bevonulása napján ünnepli Északos a Székelyföld hazaérkeztél
Ünnepi szentmise és Tedeum után az ünneplő közönség az Országzászló elé vonul
Dr. Kritky István polgármester ünnepi beszédben méltatja a történelmi napok eseményeit
I
Csonka-Zala vármegye legnagyobb városa, trianoni Nagykanizsa hazafias magyarsága vasárnap délelőtt ünnepi] meg\' a Uíl\'í megszokott bensőséggel é.s hazafias érzésével Észak-Erdély és a Székelyföld, valamint a vértanú magyar testvérek húszonkéteszlendei oláhrabságból való hazaérkeztél a magyar Édesanyához-
Ugyanakkor, amikor orsznggyara. pitól kormányzónk, víléz nagybányai Horthy Miklós a vitéz magyar nemi zeli hadsereg élén bevonul kincses Kolozsvár városába, a magyar mii\' liók ujjongása közepette, Zrínyi Miklós városa magyar szivének m\'Lnden melegségével, határtuluu örömének minden érzésével, Iwzsánás lelkülW-tel részt kér a magyarság satuit üano. ibébűlj Q magyar Husvél eme részéből és az áldott zalai föld cwnkusagó-nak szimbóluma: az Országzászló elé, vonul, hogy olt tanaságot tegyen hazafias magyarságáról és együtt ünne. peijen a felszub"dÍlott magyar és székely testvérekkel.
Zrínyi Míkló* városa egyetlen lakó; kanak, egyetlen magyarjának scsnl szabod hiányozni* a nagy magyar* család eme ragyogóan szép ünnepéi ről. j
A vasárnapi hazafias ünnepség Sol> rendje a ktövetkező:
Délelőtt léi 10 órakor ünnepi Szentmise és a Terjeuml a ferenci.ek-pW\' bánia-jemplofmlíban, ahonnan nz ünneplő közönség, az iskolák, a leventék, cserkészek, egyesületek és testülelek Zászlóik alatt az Ország^ásZjUjf elé. vonulnak.
11 órakor kezdődik a hazaija* ünnepség. A levcniezenckar a Hiszekegyet Játszó, Szabó Lajos a ginuw VÍII. o. t. Petőfi-költeményt ad elő. Dr. Krátky István polgármester Ünnepi beszédei mond. Vitéz Szako-nyi István, a Nemzeti Bank tisztviselője, alkalmi költelmiényt szaval-Az erdélyiek nevében Brossdjiyi Gyula beszél. Az ünnepély a szózattilt zárul-
Magyar testvérek, nagykanizsaiak, mindannyian legyünk ott!

Fenti időpontot a rendezőség csak fenntartással közli, amennyiben ed-dig a> stúdió még min közölte a Kormányzó Ur vasárnapi kolozsvári bevonulásáról szóló rádióközvetités leadásának fontos idejét ős u rendezőség sr.lyit helyez arra, hogy mindenki meghal Iga thassa a kolozsvári bevonulás leadását.
Amennyiben az időpont változós, rí a jkíndezőség ujabb közleményben fogja közzétenni.;
Gabonaszáritót létesítenek Nagykanizsán
86 százalékos az adóhátralék Zalában — A közigazgatási bizottság Észak-Erdély és Székelyfold visszatéréséről megemlékezve hódoló feliratot Intézett a miniszterelnökhöz
Zatavármegye közigazgatási bizottsága ma délelölt tnrtotla havi rendes üléséi vitéz Teleki Béla gróf főispán elnöklése vei.
A főispán az ülés megnyitása után nie^cónflékezctt arról, hogy dicső hon. védelnk átvonultak « Kináiyhágón és közelednek Szent István birodalmú, nak halárai felé, hogy birtokukbiti vegyék kincses Kolozsvári ős a. Székelyföldet. AZ első szó tehát a hűt" és köszönet, azok iránt, akiknek ez az eredményt köszönhetjük. , ,
A főispán beszédét nagy tetszéssel fogadta a bizottság és Tarányi Ferenc dr. inditványáni kimondották, hogy
üdvözlő is köszönő föliratot intéznek a miniszterelnökhöz.
Ezután áttértek az esemény jelentés-re, amit a katonai szolgálatot teljesítő Tomka János dr. vármegyei főjegyző helyett Szűcs Andor dr. tb. főjegyző lerjesztett elő- A közbizion. sági állapotok a vármegyébon kielégítők. A mult hónapban « vármegye területén 1Ü tüzeset volt- A lüz altul okozott kár 16.616 pengő, amiből biztosítás révén 10.195 pengő térül meg, 1
Az óllatoflészsógüáyi viszonyokban
némi javulás volt tapasztal-ható- Kiszállítottuk a mult hónapban Németországba 86 szarvasmarhát és 187 sertést, Olaszországba 236 szarvasmarhát «
Iskola- és óvoda-táskák, bőröndök, retikülök, pénztárcák
legolcsóbban TEUTSCH drogériában
¦ félemeleten.
Tankönyvek
a kultuszminiszter által megállapított mérsékelt árakon
minden iskola részére.
Előírásos iskolai íré- és raju-SKOt-eh, fa««t«k, továbbá
Iskolai taukak, k5nyv.bBrln.ISk,
Iskolai legtartósabb kivitelű •rttnyvaklalAshAk
logmőItAnyosabb árakon
Ezután tudomásul vették Sseb> ánszky Nándor árvaszéki elnök é» Stih Ernő dr. ügyészségi elnök jelenlését.
A közegészségügyi állapotok
Takács László dr. tisztifőorvos Je. lenlése szerint változást nem mutatnak. A fertőző betegségek közül n
hasí hagyllláz és Vérhnsaniegbetegedé-sek száma emuelkedeit muH hónapban, minden mt.s fertőző betegség kisebb mértékben jelentkezett. Hottón 8 helyen egymásután lépett fő\' a hasi hagymáz, azért az alispán elrendelte az összes lakókra a kényszCrollást, ami (mé? folyuniat-ban van. Beszámol a je lejut és az egészségvédelmi intézrn\'-\'nyok mtfko. désóröl is. . . i
Kalith András pénzügy igazgató jc. lentette, hogy 4
a ténylegesen esedikessá vált adóhátralék 4.610,336 pengő,
ami úz évi előírásnak 88.22 százaléka. Ez év augusztusában 88.6,31 pengővel kevesebb álbum adó folyi be, imirít « puutt év augusztupában.
Tarányi Ferenc dr. és Mnlatinszky ¦Porenc a gabona- és boriigypkel tették szóvá Ős sürgették u gabona-szárjtók felállítását azzal, hogy « termelőket károsodás ne érje- A bo. rok folvásárlésáuá1 • 1« nn8y elővigyázatosságot ajánlanak- A kérdéshez hozzászólóit a főispán is, aki megígérte, hogy a szükséges lépéseket megteszi atekmlétbCn, hogy a
Futura . 1 , j
Nagykanizsán gabonaszárltót
létesítsen- i !
ViU\'z Botos Gábor műszaki tanácsos a különféle műtárgyak építési és Javítási munkálatairól és az á> lamépilészcti hivatal háromi főmérnökének Erdélybe történt áthelyezéséről tett jelentést, amit tudomása\' vettek « Gyömöiey Sándor javaslatira a három elhelyezett (mérnöknek kiváló szakérieleaívmjcl telesített működésükért köszönetet sza-vaztak, további munkálkodásuk.a Isten áldásét kérték. Végű* ludomrisui-vették Angyal Béla dr. IV tanfelügyelő és Figura György m> kir. gazdasági felügyelő jelentését, majd u főispán felolvasta u miniszterei-\' nőkhöz intézett táviratot. 1
FILMEK.
\' fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
vastagh
loto
Nagykanizsa.
1940. neptombct 11
ZALAI HOZLOWV
így fogadta a mámoros Nagyvárad a boldog felszabadulást
A Zalai Közlöny eredeti helyszíni riportja az „odaáf-lak magyarságáról és Szent László városának boldog, nagy napjáról
Mi íjrig a Magban?
KÉT _MAGYAR FILMET ""múlattak be e héten Budapesten, ;\\ sarajevoí világháborús emlékekéi idéz fel: az orosz midi fogsági egy jnBgyar nö drámhi szeneimén ke-t resztül. Izgalmasan érdekes a mese, az alakok rajza s^bres, a szinés^. együttes- pedig elsőrangú. Tasnády pekcle Maria é.s Kiss Ferenc u ffí. szeiepekben brilliáus alakítást produkáltuk. Melfettük Tittvér József, Vértes Lajos, Gózoa Gyula Berkji Lili pompás kabinelalakításokat rniu-lattak be. A premier közönségének nagyon tetszett ez a Hullnia .Takácsfilm- . " -*
A MAS1K ÚJDONSÁG
az Erzsébet cimü operett fiíuní-változata. A kicgvezéskornbcli tör-ténciini galéria elevenedik meg «lőt-itünk, " mese beállítása azonban inkább színpadi, mint fifcnhzerü. Ka-ráily Katalin n legendás\' emlékűimig gyar királyné me^szetméJyesiiésébe* nem kell igazi királynői illúziót. Annál nagyobb sikone van Tolnay Klá* rinak, aki tényétiuk bujosságával és kedvességével alakítja u bécsi udvarhoz kerüli erdélyi leány szenepét. Az együttes többi tagjai is igyekezetük javát nyújtották — Jávor; Somlay, Rajnay, Makhíry, Bi\'icsi, Gázon, - mégis azt hisszük, hogy a film ntaii! fogja elérni az eredeti opé. rélt nagy sikerét.

OROSZ FILMEK \' ,
kerülnek a magyar közönség elé az uj szezonban. Eddig csak hallomásból ismierle a pnbgyar közönség az orosz filmekéi, amelyek közül néhány világsikert aratott^ Az on°sz fümvk lekötésére » Délibáb fi\'tm!-kölesőnzííváHalat igazgatója, KÚuser István, Moszkvába utazott.
\\ *
Á MESTER FILM,
amely komoly helyei vivott ki számos irodatói ériékÜ fimilalkbtáKa révén a magyar producerek sorában, az uj évad kezdeléu fiHmkölcsönzö oszlályt létcsitetl. Öt sajál készítési*
magyar filanfCl és a nyolc kÜÍf<Jbdl
- francia, ungol, amerikai — füm-ujdonságol hoz forgalomba\' ebben a szezonban.
*
ITT VOLNA AZ IDEJE^
hogy számos mozis ne világnézeti alapon kössön le filmeket. Sok a panasz, hogy a mozik vezetői nem hajlandók olasz filmeket (nifisorrű lüzni, pedig érthetetlen ez a tartózkodás, mert az eddig levetített olasz fÜraek sem1 kiállításban, sem1 játékban nem maradnak mögötte a leg-löbb amerikai, vagy francia filmi-nek. Erről a magyar közönség is \'neggyözödbejie, ha a jmbz^sok álláspontja az olasz filmekkel szemben megváltozna.
*
MINDEN IZÉBEN MULATSÁGOS
és elragadóan kedves az Egyszer, élünk cimü amerikai filmvígjáték^ amelyben n nagy drámai filmsztárt, i\'ciie Dunc mint mugával ragadá vigjátékszinéiziiöt látjuk viszont. Ünnepelt énekesnőt játszik,.okit a nyö*. kim élősködő léhűtő ©saiédjától egy egészséges gondolkodású fiatalomból) szabadit iueg. Az ifjú Douglas Fair-banks jálsza ezt a szerepet- A filmi minden kockájából sugárzik a humor és a ponrpás színészi JálŐk-
Nagyvárad, szeptember aidr hnrnuttlizlíéli léptük át a Trianonban megszabott vonalat, amely határt akart vonni magyar és jnagyar között, lírzúsben, sxiuben, élményben] nem letief különbségei lem.\' közöltük, hiszen mindhároms/or az ösi magyar föld egyik darabja, kerüli vissza keser. vep, hosszú esztendők szzenvedés*i iiláu. Most is hazatérő oiügy ir testve-rcín\'k kös/öntöttek odaát olyan meleg, seggel, olyan szivböl-létckből fakadó nyílt őszinteséggel, ahogy csak magyar ember tudja köszönteni régcnláloll hOz zátartozójál.
iMa még azt mondjibk. hogy odaát vagyunk, a trianoni halár mögött,, pedig ez a DcrQJet egy pillanatig sem szakadt el tőlünk, csak a yclOrofc yiló érintkezést neliozitetle miig a megvont határvonal. A lélek, a szty, az érzés ugyanolyan magyar maradt odaát is, mint akkor volt. amikor nem Ismerték pzl a szót: odaát. Erről \'.most már harmadízben győződtünk meg, amikor pompás Jlioiivétleiuk nyomán mi\' is átléptük a bécsi tárgyulásokóu megsemmisített trianoni vonulat.
Erődítések, hatalmas betonsáncok, álcázott erőidombok, drótakadályok,
ultorlas/ok, felrobbantott hidak áltlák ulját az első honvéd csapatoknak, de csak rövid ]>ereckrc.
I)e a mesterséges akadályokon és védelmi (lerendezéseken és a léptem-nyomon leibukkanó idegon iniyelvü feliratokon kívül semmi, dc semmi sem mulatja, hogy ez a terület 22 éven ál idegen impérium alá tartozott ós hogy Ht minden alkalmat és eszközt megragadtak, hogy a magyarság anyagi és szellemi erejét megtörjék. Magyar itt minden, annyira,, hogy egy tipp akut ugy szerte fosztod minden idegen In-rendez kedés és intézmény, mint ha sobaseui telt volna és holnap már csak, mint rossz álomra emlékeznek-vissza, uz idegen uralom alatt eltöltött időszakra.
Magyar lélek, magyar erő
Az első, amit a ledöntölt halár átlépése után látunk, a rengeteg nemzetiszínű zászló és uif asszonyok, leányok magyar ruhája, A legkisebb faluban ép ugy, mint a váro-sokban minden házon, mindem ablakiul zászló lejig, zászlócskák vannak nz utcán sorfatat álló és riilgó tanbe-rek kezeiben és
az asszonyok és leányok nagytöbbsége tökéletes magyar ruhában lön a hbtv\'édek Üdvözlésére.
Ha pedig megkérdezzük, hogyan tudtak igy felkészülni a magyar fogadtatásra, botolt az idegen unalom még a ruházatra Is rendszabályokat irt elő és a legszigorúbban tiltotta a magyar nemzeti s/án bármil>tm\\alkahní»zas:U, a föleiét mindig ugyanaz, bárhol kapjuk is;
Mát nsnV akadt piros és zöld" anyag a háznál. A magyar ruhái is meg leitol varrni odahaza, csak rejtegetni kell.
Így kerültek elő most is a régóla rcjtegetétl niagyar ruhák és magyar zászlók. !)i\' előkerült néhány olyan zászló is, amely még Trianon előtt is megvolt, »
Najgyvárad halárában egy csoport időseid) hadfi vonult fel egy rongyok-baszakadozo|t selycmzászló alatt, njncly valaha mncklic készülhetett. Nagyí várad világháborús tengerészei hozták el azt a selyem zászlót, amelyet a
22 év alatt felváltva rejtegettek a legfurfangosabb helyeken.
A sok viszontagság között a .zászló mcgTongyolodott megkopott, do l«-lajdonosiii így világért nem adnák ki tt kezükből.
fis ahogy a,régi tengerészek eljöttek, bogi\' személyesen féltve őrzött Zászlójuk alatt köszöntsék egykori és jelenlegi Legfőbb parancsnokukat. Horthy Miklósi, ugyanúgy vonali kl a várndi fogadtatásra teljes es. és kir. gyologos-ezredes díszruhájában a még l>ékébeu nyugahnazott ezredes. Aranysujtásos diszcsákójáboz emelve a kezét, mereven tisztelegve köszöntötte honvéd liajtársait, akik eljöttek most, hogy felszabadítsák magyar testvéreiket a rabságból.
Virágok kBxt vezot a honvédek alfa Szent László városába
Amerre a honvédok nyomába megyünk, mindenütt virágcsö fogadja őket. Virágot tesznek az acélsisakjuk mellé, virágokat szórnak rájuk, virágot fúlnának a kezükbe is, ha nem foglalná el a pu-ska, virágot szórnak a lábaik elé. Virág szőnyegen vonulnak\' 1« a honvédcsapatok a városba és !1 virágszőnyeg annyiszor újul meg, ahányszor ujabb csapat lépdel végig kemény, döngő léptekkel az útvonalon. A kör: nyékbeU községekben kiadták u. jelszót\': egyetlen virág sem maradhat a kertok-ben, mindent le\'kell szedni és olhoznií a honvedeinknek.
Horthy Miklós fdlcjthelellcnül csodálatos bevonulását n milliónyi virág lette még színesebbé, még csodálatosaivá és meghatóbbá.
Kilométeres vlrágszőüyegen vo-nult be Kormányzónk
fehér lován Szent László városába, liogy honvédet élén birtokba vegye az ösi magyar föld nagymultu városát. Nincs olyan kisközség, amely ne emelt volna virágokkal és zöld lombokkal diszitetl diadalkaput honvédcink foga.
dására, sőt hosszá kilométereken az útszéli kerékvető köveket is virágcsokrokkal ékesítették.
A rengeteg virág szemetszurt n velünk t\'gyült utazó amerikai újságíró kollégának is és egy váratlan, bár tagadhatatlanul amerikai kérdéssel fordult hozzánk:
- Hány -virágcsokrot adtak át a houvédőknek a határtól Nagyváradig?
lígy pillanatra megliökkentimk, de zavar nélkül vágtuk \'"á a teletotei 1
- Háromniüllóölszázliahnnerci\'hét--százliuszonkeltőt!
(Afost az amerikai bökkent meg kissé, do nem lehetett ^má-st, tudomásul vCUV, foljegyezto ós annak rendje ét módja szerint meg ís kálwlezte íVjsilgjániik u teugertulra, mint a lievomtlás ogyik míigynr sajátosságát és érdeícosségét. Lehet, hogy amerikai Iwinfitársai valami magyar ősi szokást fognak felfedezni ebben a nagy vlrágosziogatás. Inni, de az amerikai magyarok tudni íogják, hogy >rugyarorszagoii a virágot nem szám szerint, hanem szívből és szrietcltcl adják és — nem mindönkinek- ( |
A kakastoíl becsülete
— Nézzétek, jönnek a csendörök! Jaj de szépek a kakastollasok — lelkendeztek mindenütt, ahol eSak meglátták a bevontáé csendőrök remek csapatát Hatalmas nyílt autókon ülvo érkeztek meg " csendőrök Ós mire beérkeztek a Szent I-ászLó térre, már jóformán csuk a fejük állt ki a rengeteg virág közül, amellyel valósággal ellíoriiották őket.
— No. nwst már lesz rendi — állapítja meg egy atyán mellettünk.
— t\'gyan miért őrül annyira komám, -- aggályosködjit a szomszédja — hiszen ezektől 1« kap kend egy pár pofont, ha elköti a lovat! •>— Kopók bizony, de az olyan, mintha az idös-apámtól kapnám! 1
A mámoros város
(Milyen lehet az, ,lia egy egész város megrészegszik? Olyan, mint Nagyvárad 11H0 szeptember fián, a 22 évi rab-í-ágbú! való felszabaduláskor. Nem folyt a 1k>t ^ a sör, nem ivott senki egész nnp, hajnaltól késő estig uz utca" állt. séti\'üt, le^kesedctti kiabál* mindenki és mámorosan élvezte a nagy, szerrl magyar szabadságot, ettől mámo-rosodott meg minden váradl ember, kicsi ís nagy, asszony és leány, öreg és fiatul egyaránt. A tüzö napban szakadatlanul állták a sorrnnat és rekedtre kiabállak magukat, valahányszor el-lépleteit előttük egy-egy büszke honvéd csapot. A lelkesextés az eksztázisig fokozódott, amikorHortliy Müklós fehér lován régigluikult remek [lovas testőrei • közölt a vámdt főútvonalon. Végig lelkesedték a diszfclvonulást is, utána IM\'dig olyan izgalmas, színes,
eleven és zafos karneváli éjszakája volt Nagyváradnak, 1
amilyent nem lehet semmiféle rendezési fogással megszervezni, esők a túláradó érzések liíktálliatják a hangulatát. 1
(Minden eml>or az utcákon éneklik a v. lUnmuszt, a Szózatot, a ^fiagyor Hiszekcgj-et egyszer, kétszer, újra, m-g újra. Éhezik, mámoros gyönyörűséggel szinte ízflrcsélik a IwWogságot, hogy ezért már senki sem vonhatja felelősségre őket, hangoson kiabálínk, luigy hallják a saját magyar l>eszé<liikel ugy, hogy nem járta érte büntetés. Ami hangszer csak volt Nagyvámdon, az eáon Oz estén és éjszakán át \\-al:mieny-uyi szólt, nyitott ablakokból rikoltoztak a gnunafonok, zenéltok, énekeltekj, szavallak a rádiók, zongorán* hegedűn, harmonikán, tárogatón és mimlcu imís hangszeren szárnyojll az a magyar muzsika, melynek melódiáit 22 éven át száműzték Váradról, ebből a színmagyar városból.
Csodálatos liatigz&vurrá süru-ső<lött a sok zene, összevegyült a pillanatig. . sem szünetelő ovációk, kacagás, hán-gosbeszéd, kiabálás hakigjaíval, fantasztikus, elképzcllietetlen luingkép alakult ki, de cz egy püUniniig sem volt bántó, vagy kellemetlen.
A szabadság mámorának hangja volt.
u túláradó lelkesedésé, az öröm* a haiártalan lx)klogság hangja, hogy, Nagyváradon ismét szabad a magyar szó, szabad a magyar muzsika^ sza. had a magyar élet.
Dr. Szerelemhegyi E,rvii\\
Városi Moactié. még 8zerdá" és csatortokon
Nagy film! Budapesttel egy időben ! Nagy sikert
Vágyakozás
Történet az orosz cárl/mus idejéből. Harry Baur nagy alakítása. Tourjanszky mesteri rendezése.
kísérő műsor ¦ magyar 4« ufa híradó.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 Arakor
IMO, szeptember 11
a nagykanizsai nzsorablréság nyolc bónapl börtönre és Iparjogosltványának megvonására Kélt egy bnrgonya-árust,
mert a keszthelyi piacon a burgonya mázsáját 14.50 pengőért árusította
Példás Ítéletet hozott a nagykanizsai törvényszék uzsorablróSáge, amely sokak\' részére komoly figyei-meztétö, hogy nem szabid a helyzettel visszaélni éi a piaci vásár kö-zozönségél kiuzsorázni-
Nóvák György nagybujomi lakos, burgonya kereskedő, egyébként földműves, július 12-én lejölt a keszthelyi piacra, szekerén minlcgy 2(1 múzsa burgonyával. Akkor m\'?g kevés volt a burgouyo a piacon ós ü burgonyás szekerei egy pillanat alatt körülfogták a váltók. Nóvák látván a kedvező helyzetet, uz >El\'a« burgonya mázsáját 11.60 pengőért árusította, holott az árkjo\'lnánybiz-tosl ármegállapítás szerint legfeí-jebb 12.20 pengőt lett volna szabad kérnie ós elfogadnia. A vásárló közönség fel volt háborodva a magas ár miatt, azonban kevés lóvéin még akkor a felhozatal ¦kénytelef nek voltak a követelt árat megadni. Mikor szóvá tették Nóvák előtt a magas árt az pökhendi lmodon kijelentette, ha drága « burgonya, ükkor ne egyenek burgonyát. •¦
Azonban csakhamar olt te nmeit Sass rcndörbiztos. »az árdrágítók réme*, aki nagyszerű /munkát végez a cscndőrséggel együtt a keszthelyi piacon és figyelmeztette Novákolt h°gy ! ! ; i 1
a burgonya megállapított ára 12.20 pengő.
Nóvák azonban rálartóiin csak\' annyit válaszolt erre:
— Annyiért adom el a burgonya^ amennyiért megveszik!
Miután Sass rcndörbiztos meggyőződött róla. hogy 11.50 pengőért árusítja Nóvák « burgonyáját, felírta és feljelentette a nagykanizsai kin) ügyészségen.
Árdrágító visszaélés miatt került a nagykanizsai törvényszék, mint uzsorabiróság elé Nóvák György, aki azzal védekezett, hogy csak 3 múzsát adott el 14.50 pengőért, ellen-\' ben, mivel u piac rniiír felosztóban volt, a többi mennyiséget egy Sin-ger Sámuel nevű kereskedőnek 9 pengőért, vagyis a maximális árnál is alacsonyabban adta el, ugy, hogy* »ü ráfizetett az üzletre*.
Dr. Révffy Andor birósági elnök erre felolvasta előtte Sass lendőr-biztos jelentését, hogy a közönség rendkívül fel voll hábxmo\'dva a rnagafl ár miatt és a jobb érzésüek kerülték az ö kocsiját. Nóvák a közsé-gekben vásárolta Össze a burgonyát
A tanúkihallgatásnál
a tanuk terhelőén vallottak Nóvák ellen,
aki azi hangoztatta, hogy voltak\'olyan árusilók is, akik 15 pengőt kérlek a burgonya mázsájáért. De el keltett ismernie, hogy azok is Sass rendőr-biztos noteszébe kerültek és onnan az ügyészségre.
— Inkább elviszem \'házu, de nem( adom olcsóbban a burgonyát, -rnfani dotta Nóvák az egyik tanú szerint.
Az egyik vásárló, amikor lernjéríc az 50 kilo burgonyáft, csak 45 kilót ál\'tapitoftH meg. Nóvák ezt azután pénzben kárpótolta az 5 kiló differenciáért, j
1 Egy tanú kijelentette, hogy nem igaz n váüloltuak ama védekezése,
hogy csak kevés burgonyái hozott szekerén, mer; 20 mitesát "hozott, fel a piacra, amelyei akkor elleptek a vásárlók. Az eladók akkor jobbára mind nagybajountiak voltak.
Nóvák Singer Sámuel kihallgatását kérte annak bizonyítására, hogy őneki 9 peng(")ért ndt-i el « burgonya múzsáját, de a biróság nem talajt0 «zt szükségesnek, mert az eddigiek szeriül is a vád bizonyítva volt.
Dr. Lengjél Károly kir- ügyészségi elnök vád beszédében mindenek, elölt módosítja a vádját és pedig
Üzletszerűen elkövetett árdrágítás bűntettére
és mivel Nóvák mjír büntetve volt, szfgoru büntetés kiszabását, egyben ipar jogosítványának megvonását kérte a bíróságtól-
A bíróság rövid tanácskozás után bűnösnek mondotta ki Nóvák Györgyöt az 1920- évi XV. tc. 1. §-ának
A Hátai ItaMnty
A halottszállító vonat nyolc- órakor érkezett Szílasra. Az állomáson a kór-nyéklwli lakosság isinagy szambán jelent meg. Kzek o községek egykor mínd a Kegbe-vich-családé voltate, A grófot mindenki ismeri© és tisztelte. SzÜason a temetési szertartást és a bcszculylésl Gleík szentandrási plébános végezte három lelkész segéd kezesével. A politikai világból ott voltak gróí Hadik Jánoa, gróf Károlyt György országgyűlési képviselők.
Aztán gyermekeivel Lánczy Ilka, aki Paulay Erzsi és (lát (iyuia társaságában érkezett.
A családtagok közül özv. gróf Keg-lovich Arturné Géza , fiával.
(lát Gyula meghaló szavakkid búcsúzott egykori intendánsától. Ezután a gyászközónség Rákéra kísérte a ha. lott»t. (
A tUnltls
lépésben m.lult meg a-szomorú menet a tornai liegycktol övezett országúton Rakó felé. A kiáradt Boldya elöntötte az országutal is. Az előkelő közönség a vízben gázolt, \'
Ráfcó liAtáráhan a fckciélic öltözött nép sorl>aiiá1lva, könnyes szemmel várta a halott gazdát. A gyászmenet a faluban befordult a szölőmdával l»e-futott földszintes kastély udvarára, ahol a kbporsópi a ravatalra helyezték. A rövid gyászszertartás után a falusi nép zsolozsmákat énekelt. Azután...
1. pontja és az 1920- évi XXVI. te. szerinti üzletszerűen elkövetett ár. d\'ágitó visszaélév bűntettében ós öt ezért nyolc hónapi börtöme ós iparjogosiiványának megvonására itéllt ¦ Egyben köleleztc a perköltség megfizetéseié, dó ezt (egyelői* behajthatatlannak nyilvánította. 1
Dr. Révffy elnök ezután hosszabban indokoüa a biróság ítéletét. Utalván arra, hogy noha Nóvák iparígazol-váuya csak július 7-iöl kelteződött, mégis évek óta foglalkozott bürgjpr nyaárusilással és így megállapította vele szemben az üzletszerűséget- A bíróság a vádlott javára semmiféle, enyhítő körülményt nem látott fennforogni, már büntetve volt és azt) hogy akkor, amikor annyi szegezi}! ember burgonyát akart vásárolni és (i a burgonyái nem adta maximális áron, sőt pökhendien viselkedett — igen súlyosnak tudta be ¦
Dr. Lengyel ügyészségi elnök megnyugodott az Ítéletben, « vádlott semmiségi panaszt jelenteti b3 u kir. Kuriiíhoz.
A közönség nagy megnyugvással fogadta a törvényszék Ítéletét
Azonban ideje lenne, hogy Nagykanizsának is meg legyen a jnaga Sass rendörbiztosa.
Nagykanizsán is ilyen alapos rénd-lerejntés\'re van szükség: míint amilyen a keszthelyi piacon történik.
csodálatot ÍUU
GEDVE!
lüa: Kelte* M(
Egy megtöri asszony léjíclt n koporsór Imiz, gyermekeit vezetve, ráborult és Tájdalmas szavakkal mondott bucsut a halót Inak.
Hot paraszHcgény onieltc vállára a koporsót és a népből, a környékbeli intelligenciából, a mágnásokból és a színészekből álló gyászmenet megindult a temclö felé, ahol Ditrói Mór a szilfészek nevében beszelt. A N\'cmzell Színház és az Operaház Rákén már nem képviseltette nuigálL Már nem órvelieUk az intendáns kemény öklét, már nem kell kunesni a kegyelt, mái min Fontos vtóo <jóban lenni...
A vluszsárga orcu Lánczy Hki, aki István halála óta élölEdott volt, olt tillt a koponSA előtt és magában beszél1,
- Kiüldözték az életből. [ zötl ved volt. Támadták, meghurcolták, \'iáWr-zeiélw gázoltak, kegydlját rirunTnk. Ebben a lelkiátla|>oláli:ui érzékenyebb és ingerlékenyebb volt. mint régebben. Amikor a párbáj szigorú íeltéleleit megállapította, ezekéi a szigorú feltételeket nem a Henoz iránt érzeti cn-gesztalhclcllen gyűlölete suga^ia. — ki-\' tórese volt ez a hetek óta visszafojtott indulatnak, amely véres bosszúban ke-resle a" isíllapu\'ásl és meg aláirta mutatni ellenségeinek, ltogy ö még ros. kidag\'térdekkel és törött csuklóval is veszedelmes ellenfél, akivejt nem lehet büntetlenül kikötni.
így beszélt Lánczy fika.
fis aki ránézett, nem ismerte meg...
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
licncz Károlynak u bíróság kellett felölnie azért, hogy párvluditftoa megölte gróf Koglevleh Istvánt.
A párbajtól a tárgyalásig több mm\\ egy esztendő telt *lj valóságos irodatmi támadt ennek u.halálnsvégu párt, íjnak. Mindenki más vúleméjiyl luingozui(o||,
"Méray Horváth károly azt állitoUi hogy a régi magyoa támadóslilus Uh. kolt meg a védekező olasz taktikával széniben, i>e aifegtöbben Június Krutm Aselét emlegetlek: Kégtoyicli azért |,ár.
hajózott hogy leszuraso \' inasát. ,\\ közhit ezt a véleményt elfogadta, \'Máig is így tudták. Ez az Igénytelen írás az elsó kísérlet aria, hogy bebizonyítsa,, a gróf nem leli öngyilkos, Henez íd szabályos pár-bajl.an kereszlülszm ti !
te Ítélet
A törvényszéki tárgyaláson az ^Inöb arra próbált világosságot deríteni; hogy Keglevlch beleszaladt-e 1 lene/, kurdjába, vagy senti
A vádlott válasza korrekt volt
— A coup d\'urrel-bo loie keh sza. tudnia!
Amikor czl a mondatot IlCncZ Ká. roly ¦ kimondotta, a tárgyalásra szakérlőnek megidézett fodor Károly bólintott.
Amikor a törvényszék- visszavonult ítélethozatalra, Henez Károly az ügyész Uil, Ualázs Elemértől, akivtUI régóta szívélyes baráti viszonyban volt, ezt kérdezte: r
—, Elemér! Ila fél eszlendöt kapok nem fcllobliczel?
Az Ügyész gondolkozóit. Nem át!t rosszul a vádiolt szénája.
— Hu félévet kopsz, nem fellebbezvai
— Kezel rá!
A törvényszék kihirdette Hálóiét: hat hónap! Az ügyész megnyugodott A vádlott » büntetés súlyossága tnlall fellebbezelt.
Amikor U lái^dásívég.t ért, Italázs Elemér szcnirehányóíin fordult Head Károlylioz:
— Nem álltad n imigáKaimdást óre geni. Neked sem lelt volna szalKld
fcllcbbozned:
- Hohó, tévedés! rii nem Ígértein meg. hogy nem FoUcbbCZ \'k, Azt t?:ik te igérte^í meg,.
A lábla három hónapra szúUJtolU le az ítéletet.
Ezt a büntetést Henez Károly lo is lille.
fívek ijci-ogtck le az idő ^orsóján. Hova tűnt az a világ, melyben grél
Keglevich István élt?
Hol van mar,nz a .férfi, aki kifizeti ellenrole lieiSű^llxfi adósságál. hogy elégtételt adhasson noki?
E relltorult vlÍAgban a harinimót öy előtti dolgok távolabbinak látSzSn ik, mint nz ókori eposzok világa. ,
Egy gelléi\'thegyl villa csóndjélteo lánya, i.áiíczy MJarfe^.; a Nemzeti (Színház művésznője, kegyelettel rokosgatj* össze azokat a dokuniejitumok:it. melyek a \'legendás grórról IwszélnQk. -
Lánczy Ilka három évvel azután, hogy n gróf a vívóterem , parkettjén meghall, azt mondják, utána hall... *
fis Henez Károly? ftfiegesendcsed\'tt, eliialkull, nincs már a jíditikai élet porondján. Bevallja, hogy egész életén végig kísérte aimak a szörnyű reggelnek az emléke. \'Megöli eiíy embert, a^11 tulajdonképpen nem is ismert. Han.v éjszakájának nyugabnát rabolta el iui-luik a szúrásnak a kéj>e...v
Az évfordulón mindig elmegy " templomba és imádkozik gróf Kegle-viiti István tuhv\'^í nyugalmáért.
(Vége.)
I
a hulluszminiszlcr állal megállapiloll
mérsékelt árban
az Ssszes iskolák részére.
Az előirt szabványos füzetek, táskák kdrzők és az Ssszes Iskolaclkkek méltányos árban
SCHLESS TESTVÉREKNÉL
SZÚRÁS MEGEN
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
HJ40. szeptember 11
vn fik ero a kitt] uno — Nagykanizsa
Steaua olajok
bizományi raktára.
Emarga gumihajtó-aaJJfg fcép»l««l«t».
Hogy szerettem volna.,.
...hímem... Hogy szerettem volna Ott lenni... Olt... a Tisza parton... Mikor az etsO magyar honvéd Megindult a szép, szent hajnalon...
Amikor oll a nagy piacon, Az öreg barokk-templom elüti levette újra süvegét az Oláh a magyar honvéd elóltl...
Mikor a templom padlásáról Reszketi! kézzel elővették A rab zászlót s a torony ablakán Újra szabadon ereszteltek...
S a templomban benn s künn a téren Térdre hullott a város népe... ...ily boldogsággal szentelt üröm Nem volt Hl... nem volt... ezer ével...
Csak zi\'igolt benn az orgonaszó... Csak tombolt künn a varos népe... S mosolygott talán a jó Isten Maga Is oda fenn az égbe\'... nigykinlim, 1040. iisplembcr 5.
lirassányl QyulM
Ereded Excelenl Habselyem
férfi és nrji fehérnemliek
igen olcsó árban kaphatók Divatcsarnok, Fő-ut 6.
Szerda
AllunU Blnroiaok mlkssiupeboa budep.et 1. uiű.orau
Mi Torna. Hírek. Koilemearek. I[«iitíleiueí.<k. — utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nenuetkoxi vinjolíí-oolgUal, — 12 Harangszó. Hlnuiun, Idojiráijeumtes. _ 12.40 Hűek. -1120 Idöjefaes, Idnjárásjoleales. -1435 Ilink. - 14.45 MQsorismer. Wfa. - 15 Artolyamblrek, p!«cl árak, íl«lml!<«rír«k. - 16.45 Idójellés, Idd. Jáiisjolentfa, hírek. -\' 17 Hírek átfövik ?8 magyar-oron nyelven, — 19.15 Hírek. — 2125 Hirek, Idojárásjolentée.
BUDAPEST I.
17.15 HonvéVlmüsor. — 18.15 Dr. Maknl Sándor előndíis.1. ~ 18.45 A 1 ¦:11.. S/ il,.nzonck;u:!. — 20.10 Indulók liangtemczW\'d. — 20.25 KOlQgTA negyedóra. — 20.10. Közvetítésnek ronntartvii.
BUDAPEST II.
18.10 A Rádió Szalonzenekara. — HI.30 Dr. Tólli Ervin előadása, t—
21) Hirek. — 2025 Tanoleinezek. — 20.40 Szeinero Klára előadása. _ 21.10 Lovászi perenó rigiinyíacnekiirn, — 21.50 Idnjánísjelcnlés.
CsOtBriOk BUDAPEST Ím
10.20 Felolvasás. — 10.45 [Wolva. *ás. — i2io HangMynl&zek. — 13.30 Magyar RevQ Tániaciwkar. _ tli.15 Ruszin hangotoknak.
17.15 llonvídimlsor. — 18.10 A Rádió Szalonzcnekora. — 1025 Oorba iiejusíi ciganyzcoekam. — 20.10 Fodor Ferenc dr. előadása. - 20.35 szórakoztató ze«o. — 2íio Sohmidtbauer
Lajos orgonál,
BUDAPEST H.
10.15 Pátria hnngieinczok. — 20 Hirek. — 20.25 Dr. Geréb IJlsztó előadási, — 2055 Verdi: Vonósnégyes. — 21.20 Nattcr.Nád Miksa előadása. — 31.50 Időjárásjdculcs. i I
2ALAI KÖZLÖNV
Elfogtak Gyékényesen egy drávai révészt, aki kávét csempészett az országba
A gyékényes! csendőröknek már hosszabb idő óla tudomásuk voll arról, hogy valaki a haláron kávét csempész át Magyarországra. A nyomok Oyékényes-Zákánytelep és U|e-lekovecz közölt a Dráván szolgálatot teljesítő révészhez, Mlhalek Mlko Ojelekovecl lakoshoz vezettek. A csendőrök párnapos figyelés után le Is fülellek a csempész révészt. Elfogták Mihalek Mikot, aki élve-
zetié a csendőröket az Örtilos közelében levő Szent Mlhály-hegy egyik pincéiébe éa olt meg is .talállak a csendörök öl kiló kávét, melyei a révész csempészett át a határon. A csendörök őrizetbe vették a révészt és bekísérték Kaposvárra. Szabady Qéza dr. vizsgálóbíró a délelőtt folyamán ki la hallgatta Mihalek Mi-kot és előzetes letartóztatásba helyezte.
B",^".oHbo4klok impregnálása
PALCSICS-nál
Telelőn : üzlet 533.
FB-nt 7.
Telelőn : gyár : 344.
Hetn $de§iímk!
_ A második Icnibergi csaté
i 19H,}], ||. i ir-m e napon lörléht, hogy
l--—¦-! az oroszuk fal akarták
göngyölíteni a ixanlwsrgtöl délre, Les-niovicenél harcoló volt debreceni 30, közös gyalogezred arcwnaiUU. Jobb szárnya ellen heves rohamot intézek. (1/nnöry árpád százados észrevéve a ¦kritikus helyzetet, géppuskás oszlugá-íink egy puskájáéi! kirohant a/, erdőből és nyílt terepen át az orosz géppuskák záporszerü keoeszttuzébeo, valamint heves ágyuliizbcn az ellenség által már szorosan körülzárt kis erdő parcellába vetette magát, ahonnan aztán a géppuskát kezelő néhány vitéz emberével az orosz támadást fényesen meghiúsította, Kzrcdo ily módon kéjws volt az elért állásban kitartani, ami a hadosztály helyzetére isi döntő kihalás-sal vojl. t
A bronz vitézségi érdemérmet kapta,
— (Holnap: „Piarista nap")
Holnap, szeptember 12-én, csütörtökön, mint a Boldogságos Szüzmúria iióvünucpón, a piarista uxnfcl védnőknö-jének ünnepén aiknrljzsai piarista gimnázium és r(nilhá/-,ugynevczelt <Pinris-tn-napot- tart. Heggel 8 órakor ünnepi szentmise, nmit(Barta István Igazgató celebrál, utána ünnepi egyház-szónoklat, amit \'Medvigy Mihály tanár mond. A gimnáziiuiilwn. az egyes osz-lályokbiui a tanárok •piarista órákat, rendeznek, méltatva a piarista gondolatot, ismertetve a nagy rend múltját, jelenét, kultúráját, munkásságát. — A reggel 8 órai ünnepi szentmisén az uitózct növendékein kivfd nvgyszámban részt vesznek a hívek js,
— (A Városi Zeneiskola)
igazgatósága tőhlwUlalu érdeklődésre ezúton is közli, hogy az íutc/ct nun\'den anszakárn leiratkozni még le
héti . • , . ¦ \\,
- (TanDgyI hírek)
Krasznai Antal orbányosíai r. k. [tanítót a kisapáti r. k. iskolálioz választották meg. Nagy Sándor a nemes^ lumyi, Kgycd László a nagylengyel!, Kocsis Vilma a bazilai r. k. iskolánál nyert alkalmazást NyuU László bátykl r. k. tanító augusztus lilán ellnUálo-zott. A vallás, és közoktatásügyi miniszter Nlktt FerepcnÓ Puer Irén zalaegerszegi állami tanítónőt, Szabó József lesemé falui r. k. és Gáspár I-Indrc pölöskei községi iskouiiigazgató-t mitót szeptember 1-évol nyugdíjazta. Molnár Kálmán eserszegtomaji áll. tanitút az egcraraesai, Szita István egeraraesai ált. tanítót a cscszegtoniaji, Hüller tiéza kiscsehi áll. tanjtót a magyar-esanádi és Pálíi Józsefet a nagy kani-z*ai áll. elein 1 iskolálioz liefcyezte át
— (Különvonat indul holnap Egerszegre)
rísznk-iirdóly és Székelyföld vissza-térése alkalmából ZfiSa varmegye- túr-vényhatásága hohup, tóü törtökön déU-lötl díszközgyűlést túrt. A díszközgyűlésre Nagykanizsáról reggel 7.41 órakor különvonat Indul. A különvonat !í.22-kor érkezik a ín.egjTcszékbelyre. Ugyancsak különvonat indul G.3«-kor Tapolcáról Is 9.05 órás egerszegi érkezéssel, A vonatokhoz Kcsztlielyröl és Balatonfüredre^ is van csatlakozás.
Talltisztitás kg. ként . 1.40 P
Vargánál
OyÜlS: htlhi Fi üí 2 .járttá): ínial) l 19.
— (F0zO-tanfo!yam)
Szepteml)er 23-án főző-tan folyam nyílik meg Nagykanizsán a m.Ws/. rendezésében. íölteztartás végett n jc-lejilkezŐsekct sürgősen kérik, Jelvait-kezní leltei dr. KráUty Istviinnéiiiil i,Su-gár ut 18.), Szönyt SándornéauU (|k>st:i-palotn II- Ora.) és l\'álcsícs L\'ereucné-»él (I-o ul 7.). (0
Terményeit tűzkár ellen átalánybiztositás keretében biztosithatja legolcsóbban!
Tanulák figyelmébe I
Iflz összes MOSz szabványos füzetek. írószerek, tolltartók, kéziböröndök, aktatáskák és az ösz-szes tskolaolkkek mérsékelt áron kaphatók
Vágű Endre
illatszer- és paplrkereskeáésébeft, nagykanizsa, fé-ut 14.
— (Baross-hlr)
fírtesitjük tíizifa és szén kiesü>eni áru-sitásávat fogbilk\'ozó azon tagjainkat, akik a továbl>ár,.silásra jelentkeztek, lllelékességliől az elsöfoku iiKirhatóság-lioz felterjeszleltük. (:)
— (Ország Márta)
német, magyar, francia szakos közóp-iskoLii Umárnő tuiilja szaktárgyait kezdőknek, linladóknak. Mfaidenfajta iskolára előkészít. Jelentkezés Sugár ul 28.
i , i
— (Plébánia-lakot épít Zalalövö)
Zídalövő három évtizede kajwtt önálló plébániái. Másfél évtizede megépiV-tette szép uj plébáoia-templomát Mi\\«l ennek terhei dfogytak, legutóbb elhatározta az egyházközség, hogy uj plébánialakot épít. Est máris megépíttette a plébániaiakhoz tartozó gazdasági épületeket. A plébániaiak építésére clöreláthatópn jövőre kerüt majd sor.
Slrem lékeket.
slttiüllsl, Hniileoad, Ibi mWm\\\\n\\
Bíakszorüen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kétaragémestornél, Király-utca 33,
fingj ttremUk-raktár. Telefon 615.
— (Anyakönyvi hírek)
(tfagykanizsáij az elmuW héten 12 gj\'ermek született; 7 fin. és fi leány: Horváth József földműves és Tiszai Juliannának rk. leánya, Szemlies Károly zsít)árus és Nagy Teréziának rk. leánya, Horváth Józscí Máv munkás Ős Nagy Máriának rk. fia, Dalosi I.aszió üzleti kifutó és Nagy Katalinn;ik rk. leánya, líorbély Jiuios napszámos és íiéesek Ka-•k. fia, Tóth János üzleti szolga és Kiss Máriának rk. fia, Bago-Mnyat László napszámos és Fhapbort Annának rk. leánya, Zíegler íiyörgy tientes és mészáros és Gbrtozoy Ilonának rk. fai, Rosta János kötélgyártó segél és Gyergyák Honának rk. Icájiya, Pál Tstván Máv fékező és Kovács Máriának rk. fia, Illés őyörgy m. kir. rendőr ős Szalió íiízellának rk. f\'ta, Tóth János napszámos és SzflM Mária nak rk. ÖO. — Halálozás 0 eseil)en történt: Sashnbni Islván napszámos rk. 50 éves, Tállezos Perenc napszámos rk. 30 éves. Sinlár Józseí rk. 4 hónapos, iMillei Miklós rk. 4 hónapos, Németh Gyula magánzó rk. 72 éves, Hennann József l)ádogos mester rk, 73 láves.
— Házasságkötés nem történt
— (Keszthely kórházbövltése)
Keszthely község 15.000 pengő köl-(Sönl vesz fel a Vármegyei Banktól 5 évi lörlcs/tésílo a kórliázi pótépitko-zésre. A mérnöki imaakákkal Svastits tlézál bizták meg. A kórhiiz költségvetése több mint 100.000 pengő. Kérik Ji IH-Iügyniínisziertól nz engedélyt az á|M>Iási díjnak 30 fillérrel való emelésére, i ,
— (Balesetek)
Pcntro József zjiloegersziegi lakos leesett a kocsiról és kulesesonttörést szemedéit. — Berta lítrina 8 *\\<s nagypáli leány leesett a szénakazalról jés a könyöke eltörött, — Takács István nngykulnst 21 éves cséplőgépiimukás kezét etkapüi a szíj. Eltörött a felső karja, — Tóth József aisóazenterzsébet-hegyt 20 éves munikás leesett a szahna-kiualról és súlyos zu^ódásokat sze«-vedet*. i ; 1" : ! , tj
2ala i rozlohv
1840. szeptember 11
Az aostai liercog, Etiopia alklrálya egyik alattvalójával beszélget.
Északi szél, lolhősobb idő, he lyankónt még zápor és zivatar, i hőmérséklet csökkon.
A Meteorológiai Intéx«t nagykuüiaal ¦agtüjTelőállomása Jelenti,
Hómérióklet tegnap eate 9 órakor +166, ma rutai +14 4, délban +2(16.
ttwurttk 00 -L..
Naptár: Szeptember 11. szerda. Honi. kat. Prot. Jácint. Protestáns Teodóra. — Elnl hó 8.
QSiItrdó nyitva reggel fi órától att. 6 Aráig (hötM. nerda. pontok dáhitin kadden egea* pap póknak).
Tüzelőanyag-kereskedők figyelmébe I
Kormányrendelet értelmében szeptember 1 -tői minden tüzelöanyagkereskedőnek
Iiafi kimutatás
kell késiitení a töle vásárolt két métermázsát vagy ezt meghaladó tüzelőanyag kiszolgáltatásáról.
Az e célra elrendelt kimutatás nyomtatványa a Zalai Közlöny nyomdájában Ivenként 10 fillérért beszerezhető.
Uillamos húzf ariási készaiék
mindenkinek erőmet szerez!
Teakannák Vasalók
Kenyérpirítók
QyorsfSzSk
Kávéfőzők
II tt- á m siici ai 1 « il ál li » a á h Hsngulatlámpak ííííLimíImii-iiii iiMhm-aU Olvasó lámpák lÍHiiiMiillö !láiiini|i:)álk
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLQYI-nél
Su*ár-ut 2.
ííí^jí zenegép
Super Rádió
Ezt és az összes uj typusu készüléket 12 havi részletfizetésre megveheti
SZABÓ ANTAL
rádió-üzletében Fő-ut 5. Telefon 91.
A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 1940. szeptember hó 5-töl 16-ig tartandó Őszi vásárra 50% os utazási igazolványok P Z-SO-ért beszerezhetők a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában. Érvényes « Odautazás: augusztus 30-tól szeptember 16-ig. Visszautazás : szeptember 5-től szeptember 22-ig.
m niiir, Mixfa* toTübi Md a mür. UtMuS » ftVfOHr. mMm UnáSfcl uJttüUl állás KcidŐ béitziíény cryakarnob felvéreik. Afánlatokat iginymegjelöléiíel „Qya-lornok" Jeligére kiadóhivatalba kérem. 2134
bútorozott szoba
Déli fekvésű butoroaatl axoba fürdőazobi haiználattal a vároa központjában, csendet helyen, egy vagy két ur részére kiadó. Clrns kiadéoan.
Butoroxatt szoba aaonnnl kiadó, Szemtre-u. 6. *
Butoroxott szoba, eietle? ellátással, azonrial kiadó. Magyar-u, 25. Zaoldosné. * Teljesen kOISnbaiAratu elegánsan bútorozott szoba azonnal ktadó. Bajzautca 4.
AaxSalos-lanula fizetéssel felvétetik. Helyei Imre műautalos, Fö-ut 4. sz. 2095
KovAoaaagéd évi munkára felvétetik t varáizlói uradalomba. Poila Nemeidéd, Somogymegye. 2140 ház és ingatlan
Kiiréeaet malomba azivógáz motor-íoz a4péaal azonnal (elvetlek. Rosenberger, Kiirécíc. 2151 Ela.de 20 hold tanyáablttok, elsöoii-tályu izintó, rét, gytlmö!c(ös, gazdasági felszereléssé), esetleg állatállománnyal együtt. Érdeklődni lehet: Szeszfőzde, Újudvar. *
Rendas takarítón Bt pár órai munkára felveszek. Pctölf-ut 9. * ADÁS VÉTEL
Belterületen oaalAdihax elköltözőt miatt olción eladó. Horválb, Sugár-ut 42.*
Dupla JAolnthagyma fehér és róisa-izlnben darabonként 6—8—10—20 fillérért é> izép eperpiláuta kapható ; Szabó Antslné, Eötvöi-lér 6. 2143 kölonfélb
Budapeitt Magy. Ktr. Zanamüvaaxat Főiskolát végiéit Jaagai* lalvAnné zon gora-tanitáat váltai. Ciengery-ut 18/b. *
11. oizt. polgárlatsllulskolai taakanwva-kat veszek. Klrtlrsl-u. 16., tlilet. •
Ötc&jéfídsjjot cwffamczibM szérakoxhalik
Haexnalt^flu- és fértlclpó 32-es él 40-es azámbán olción eladó. Csenpcrv-ut 29., I.. 3. •
IV. oizt. flu polgáiilakolaf hflayvakat kétesek megvételre. Kováci Miklós, Horthy Mlklói-ut 6. 2152
LAKÁS-ÜZLETHELYISÉG
Karaaak a város belterületén vagy a Teleki utón tágaiabb cgyaioba konyháa lakást azonnalia. Cimet Deutsch Erzsébet fodráii-üzletébe Fö-ut 10. kérek. 2146 Egyaxobia utcai lakásomat elcserélném kötezobái lakásra. Címet a Zalai Közlöny ktadóhlvataláhoi kérek, 2136
zalai KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP. Kiadja: „Klxgazdaiágl fl. T. Nagykanizsa". " Foleiós kiadó: Zalai Károly. Nyomatott i K „KflZflazflasáBl R. T. Nagykanlzia" lyondájabaa Nagykaaliaan. (Nyoradaért telelt Zalai Király*)
Jtlpitus, kw ülfiiter
80b Brtolyam. 208. szám NagytuulrM, 1940. szeptember 12 csütörtök
ára 12 «IL,
ZALAI KÖZLÖNY
MI1JIIIM
<• UkUUmUIi FU i ntn.
POLITIKAI «APILA!
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
ElöllKtéal ira: «jr bon « pengő 40 m SuikttMtttf et kúsdóliiMtall Ulelon. 78. i
Holnap estig Északerdély és SzökelyfSId minden községét megszállják Horthy Miklós katonái
Pop Valér vezetésével román küldöttség érkezik Budapestre a vitás ügyek rendezésére — Halállal lakoltak az ördögkutl merénylő Manlu-gárdlsták
A bécsi döntéssel vissznkerült Észak-Erdély ós Székelyföld megszállása befejezéshez kb/zekidík. Tegnap, mint jn!ár jelentettük. Erdély fővárosa, Kincses Kolozsvár és Székelyföld nagy része tőrt haza IcO-kes, meleg ünneplés közben. Kolozs. várott és a Székelyföld minden nagyobb községében olyan lelkes voJt
:| fogadta tán, hogy azt szavakkal elmondani "alig lehet- A szónokok szavaiból hála, köszönet, szeretet áradt Horthy Miklós katonái felé, akik 50-60 kilométeres napi {menetelés után is lelkesen és büszke örömmé1 masírozlak az ősi magyar földön, a Hargita aljában és a havasok közt.
Faragolt székely díszkapu alatt 50 község népe ünnepelte honvédelnket Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen, Székelyföld fö-városáball 50 község népe gyüU Ösz-sze. Sokezren jöttek ikoc«ikon ótyun távoli községekből is, ahol még a románok az urak, hogy láthassák a magyar kaionákat. A délelőtt 10 óra felé bevonuló élcsapatokat f(ovasi bandérium focadiu. üt székely faroíjá. su díszkapu alatt. Az aszfjitol, mÚH délután a páncélosok és a hu-szádiik (90 kUoiuétert tettek mfcg egyhu-
zamban a nyeregbe*!!) mbgérkeztek és az ünnepélyes fogadtatásra, sor kerülhetett, nem lehetett látni « sok virágtól. A Főtér ós a beléje torkolló ulcák zsúfolásig tele voltak ün. neplö tömeggel, « fiatalabbak is mind .m&gyar ruhában és fáradhatatlanul, szüntelenül" éltették « mar gyn\'rságot és vezéreit, barátaival együtt-
A Maniu-gárdtsták ördög/tuti gálád támadása
Mint p, MTI jelentette, az erdélyi bevonulás során eddig csak egyetlen Zavaró incidens történt: ördög* kut községben az elrejtőzött M»niu-gárdisták megtámadták «\' bevonuló honvédeket. Rejtekhelyeikből az e|0. Őrs-csapatokra lőttek rá. A magyar csapatok azonnal körülzárták a falut-A román pnrasziok mfiguk is sCgi-tettek tefegyverezni a Maniu-gárdis-tákat és eközben 16 gárdista életét vesztette. Magyar részrfíl 1 honvéd sebesült meg. A gárdista holttestek átvizsgálásakor bonvedeink meg-döbbenve látták, hogy négynek manikűrözött keze volt, mni élénken elütött í> magukraöllötl paraszltgu-nyálól-
Megindult a magyar élet
Észak-Erdély é* a Székelyföld beolvasztása az anyaországba köziga-, gatást tilon js teljes erővel megindult. Teleki Pál miiüszlfirojnökt !lki Csak tegnapelőtt tért vVsZa többnapos enjélyi körútjáról) mö ifimét íc. utazik, hogy a helyi vezetőkkel a legszükségesebb problémákat megbeszélje. A leguapi, éjfélig tartó minisztertanács is szinte kivétel nélkül erdélyi Kérdésekkel foglalkozott.
A külföldi lapok is kiemelik\', hogy
Teleki Pál személyesen intézkedik és 3z e,délvi kisebbségek vezetőivel anyanyelvükön, Wanetiii ós roartó-nUl tárgyalt. Intézkedett egyben, hogy n kisebbségek kulin nntézefei megnyíljanak és működökéi azonnal
Bonczos Miklós árvízvédelmi kormánybiztos, aki az árvízkárokat szenvedett vidékeket Járta végig a visszacsatolt területen. Nagyváradon van már az q miniszteri bizottság, amelynek az erdélyi törvényszékek átszervezése a feladata. Kolozsvárott máris ariK-gtelték az intézkedéseket egy nagy idegenforgalmi köz-pont felállítása érdekében. Nagyváradon egyébkén! ünnepélyes keretek közt feloszlott n poJ|$ír-
őiség, a rendet a lOndőrsőg, csend-Őrség és katonaság tartja fönn.
A román küldöttség holnap érkezik Budapestre
Budapest, szept. 42. A visszatéri erdélyi területek ügyében még fennálló kérdések-\' tisztázására Pop Valér vezetésével péntekén este román küldöttség érkezik Budapestié. A magyar küldöttségei Wörnle János mcghatatmiuZritl miniszter, a küiügyimliniszter állandó helyettese vezeti.
Az utazásról Bukarestben is hivatalos jelentést adtak ki, amelynek érteimében pénteken reggel indul «1 a román küldöttség- A taunácskózáío. kat szombat reggel kezdik mjeg- t
Ami mm visszatért...
Ma a Széke lyud varhelyi öl és Csíkszeredától délre elterelő vidék tér vissza a Bodokí hegy vonulatig;. Ma szabadul fel Bárót, Baráti Szabó Dávid szülőfaluja. Valamikor itt volt a hirCs székely turógyár is, amely naponta 16 mázsa túrót készített. Továbbá Nagybacon és Tusnád hl-res fürdővidéke tér haza u 951 méter magasan lévő hires Szent Anna tóval. Mellette van a Kukojynás tele apró gyönyörű tengerszemekkel. A tengerszemeket 160 350tmiéier míjgis hegyek övezik, a (mo,nda szerint itt égtek a Hadúr oltárai.
Tusnád már a csiki medeiicébejii van 768 m- magasan. A falubeli so.k a XYII-XVIH. századból srár: miizott szép faragott székely kapu-Közeiben van a Nyerges tető és mögötte a csiki havasok, amelyeknek legmagasabb csuesn itt az 1653 msé-Uiies Nemere. } t
A demarkációs határ mentén van Hojnoróda\'íiiás, vadregényes vidéke-In ,a híres cNepkőbarlangok n Var-gyas-pafak mentén. A közeli Hamo-i ród és Réka hegységek a hun mondákból jólismeríek. f
megkezdjék.
Nagyváradról érkező MTI jelenté-sek szerint megérkezett Nagyváradra
Göring előkészületeket tesz. hogy 10.000 repülőgéppel egyszerre támadhassa meg Angliát
Churchll jövő hétre várja a németek partraszállását — A király és a diplomaták London elhagyására készülnek
A nyugati habom egyre aagyobb-ünéretü légi támadásai arra mutatnak,
líogy a német csapalok pjrp\'aszállása már nem \'késhet soká. Erről lueszéit tegnap ChitrchUt angol miniszterelnök is a londoni rádióban. Churchill szarán a jövő hét losz Anglia történet-mének legfontosabb időszaka, do reméli, hogy az.angolok egy emberként állnak ellent az ellenségnek. A j«lpk azonban nem ezt mutatják. London néne menekíti és az eddig beérkezett jelentések szerint
másfél millió ember hagyta el két nap alatt az angol fővárost.
A Messagero szerint a Xewyork Times ugy értesül, hogy angol körök komolyan foglalkoznak London teljes kiürítésével. A kormány is elhagyni készül Londont. Akik még a városban maradlak, szinte állandóim a föld alatti óvóhelyeken tartózkodn-ik, ahova fekvíilielyeket vittek és az egész életüket, a földalatti pincékben rendezték be. Londoni jelentés szerint a rntofisz-lériutuok is elkóllöztek a légvédelmi piiteékln\\ ahova ágyakat is szállítottak az aktákkal együtt.
A Corricre Delta Sora London Ixnri-bázásábati csak bevezetőjét látja egy nagyobb és döntő hadműveletnek. Amc rikol lapok céloznak arra, hogy
angol katonai körök mérgesgáz alkalmazását latolgatják.
A lap óva inti ettől AngUáT, mert* mint várja, a megtorlás rettenetes lesz.
A Popolo di Itália, amikor beszámol London Iwmbázásáról megjegyzi, hogy aznk: az angolok polgári lakosságra ledobott bombát, amelyek 100 német gyermeket is megöltek. A huri túlfeszítették az angolok, ,irja a lap, mert az uj ököljog nem a szemet szemért, hanem a .két szemet egy szemért!-(.MTI)
Ujabb jelentések London bombázásáról
London, szeptember 12 Az angol főváros tegnap négy légiriadót élt ál. A német bombák ismét több tüzet okozt.\'|í a város különböző pontja Ín,
A magyar kolónia és követség tagjai nem sérültek meg. (MTI)
¦ N\'ewyork, szopiomlier 12
Ideérkezett "hirek Szerint a Tower keleti része és a Thcnise déli oldata kapta a legtöbb bombát A német nicsszt;hordók Dowor elleni lániadása
minden képzeletei relülmuló crovdj folyik.
Stockholm ,szcplCiiibor 12 Londonban elhatározták, hogy a szintlázak végleg bezárnak. A mozik csak este \'t-ig játszanak, Ugyancsak kilenckor zárnak a .vendégtök és éttermek is. Az áruházak már t-kor csuknak, hogy az alkalmazottak kipihen-bessők magukat az éjszakai légiriadók elölt.
Berlin, Hamburg, Bréma bombázása
Berlin, szeptember 12 Loudou iKMultázásából az éjszaka minden német gép visszatért. A főváros, Hamburg és Bréma elleni
ZALAI KÖZLÖNY
1940, szeptember 12 jj
Intézeti ruhanemüek
nagy választékban Szomolányinál.
nz éjszaka is megkísérellek az angolok bombatámadást, de. csak munkásnáza-kat találtak cl. Sokan életüket veszteitek. { •
Berlinben a légitámadások miatt a vendéglöket és éitenneket este lf-kor zárjuk, n szailníZi és mozi előadásokat is 10 óráig be kell fejezni.
„...London megsemmisüléséigI"
Budapesj, szept. 12.
Az Esti Újság értesülése szerint tegnap és az éjszaka 1100 repülőgép bombázta Londont; ajDjelly imár a teljes felbomlás képét ínrutatja, A király, a kormány és a diplomaták komolyan íi^ilooziuik azzal, hogy elköltöznek <« fővárosból-
Az Uj Nemzedék arról értesül, h;>;.<y Göring el van tökélve arm, hogy tovább folytatja a mindent elsöpWí léglhareot London megsetmmisülé.* séjg. Most folynak az előkészületeit és röviden 10.000 német gépegyüt-tcs támadást indit Anglia elten.
Erdélyl-est a 77. Szent László cserkészeknél
Meghitt, kedves ünn\'pség előzte meg a 77. sz. Szent László iparoscserkész-csapat mulatságát a Kath. Legényrgyletben.
Ugyanis Erdély és a Székelyföld hazaérkezése feletti Orom és hálaérzet nyilvánult meg az if|u magyarság szivében. Németh Jenő állami tanító, igazgató-helyettes, cserkészcsapat-parancsnok lendületes tömör megnyitója után egy csendes kis tábortűz mellett a gyönyörű Erdélyiinduló és szebbnél szebb irredenta dalokkal mélységes honszcrelclükról tettek tanúságot derék iparos-cserkészeink. Parancsnokuk magyar érzéstől átitatott és lelkes szivböl fakadó beszédben méltatta a fölszabadított magyar föld és a hazaérkezett magyar testvérek örömét a 22 éves oláhjárom és rabság után, amikor ismét szabad magyarok és nemes polgárok lehetnek egy szabad és független hazában. Vázolta a még idegen uralom alatt maradt magyarok bánatát. Legyünk egyek és forrjunk össze egy szent egységben, mondotta, hogy megmenthessük azokat a véreinket, alakié most még nem ütött a szabadulás, a feltámadás órája. Németh parancsnok lelkes beszédét sokszor szakító la félbe a közönség tapsviharja.
Gábor Jenó, Dlask József, Törő Endre tárogató triója szebbnél-szebb székely nótákat adott elő sok melegséggel és magyar átérzéssel. Lenko-vics József cserkész segédtisztjeiéit saját szerzeményű alkalmi költeményéi adta eló mély átérzéssel és fiatalos hévvel. Sok éljent és tapsot kapott megérdemelten. A, hazafias ünnepély a .Szép vagy Magyaország* és az „Erdélyi-induló" lenyűgöző akkordjai mellett fejeződött be. — Majd vig nótaszó és táncmulatság következett és amikor éjfélt ütött az óra, a zene pár percre elhallgatott és Kolozsvár visszatérésének emlékére felharsant a fiatal cserkészek ajakáról a magyar nemzeli imádság é« az Erdélyi-Induló.
A cserkész-család még sokáig maradi együtt a legjobb testvéri össze-ogásban és a legpompásabb han-¦ulatban.
Nagykanizsaiak az ujjongó kolozsvári utcákon
A nagykanizsai honvédek ezredzászlajának diadalmas útja Nagyváradtól Kolozsvárig
Megírtuk, hogy a nagyváradi bevonuláskor ott valtak a nagykanizsai honvédek is, a mi vitéz fiaink, akik előtt ott lebegett « diadalmas Szűzmáriás ezredzásuló az angyalos n:tgy magyar címerrel. Ott volt nemes vitéz Széchy Imire dandárpuiaiicsnok, tisztjeitől körülvéve, éi n nagykani-zzsai \'és zalai fiuk végeláthatatlnn sora. A nagyváradi mesébeillő fogadtatás és pazar .ünneplés után a zalai honvédek folytatták útjukat. Egymásután hagytak el az ünneplő díszben pompázó, ¦ hazaérkezett községeket: Élesd, Mezöleiegd. Tötiösi, Össi, Gégény. Kisbáród, Nagybáród, Borodsomos. Majd jött " Királyhágó. És most Mátyás király kincses városa...
Nagykanizsáíól Kolozsvárig - hosz-szu az ul és fáradságos. D" virágerdő és rózsahalmok bofiiolták a kanizsai honvédek ulját. ÖrÖ,mfm/.inn>r-ban uszó, rabságból felszabadított testvérek ruhájukat terítették eléjük és ja boldogság extázisában feltört a 22 évi rabságban elnyomott magyar dal és magyar nóta.
Nagykanizsai honvédek járják az ujjongó kolozsvári .utcákat és készülnek, a vasárnapi szeul ünnepre: Magyarország kormányzó urának
méltó fogadtatására és diadal^njus bevonulására.
És olt lobog a legfőbb Hadúr mellett a nagykanizsai ezredzúszló, amely itt szülelett meg a >Zaiai Közlönye szerkesztőségében, amely itt kapott életet éi innen indult ki hóditó aU
fára: az ünnepélyes felszentelésén át egészen a trianoni bilincstürésig, Nagyváradig és most Kolozsvárig és hirdeti a nagykanizsaiak iwigyarsze-retetét, áldozatos hazafisájíál, töretlen hűségéi mindennel szemben, — ami magyar.
És aki figyelőimnél kísérte a tegnapi rádióközveiitést az élcsapatok kolozsvári bevonulásáról, haX\'fhatia\' a kanizsai háziezred zenekarának pat4 togó indulóját Hering Antal karnagy vezényletével. Hallhatta az élcsapatában levő zalai fiuk dübörgő lépteit. Mert sokan vannak kanizsaiak, akik a szent ünnepnapokon részt vesznek. !
Megtisztelő megbízást kupolt Kovács Nagy Pál rendőrfő tanácsos is, akii táviratilag rendeltek Nagyváradra, majd onnan indull tovább Kolozsvárra, hogy a legfőbb Hadúr kisérciébc személyes Szolgálatára álljon. Fonlos munkát végez isméi régi működési helyén <i kolozsvár; postán dr. ThoKvay Zsigmond pt. igazgató, aki missziójának elvégzése ulán ismét >haznjön« második otthonába, ahol annyi meleg szeretet várja. És olt vannak tóbbCn kanL zsaiak, mindegyik (megfelelő megbízatásban.
Nagykanizsaiak, az ujjongó kolozsvári ¦utcákon. i ; É» a kanizsai honvédek eznedzász-laja miiideuüvé viszi a hazaérkezeit lestvéreknek a kanizsaiak meleg, igaz köszöntését...
A rendőrség orszemélyzeti parancsnoksága rendet teremt a piaci fronton és eljár az állatkínzók ellen
Még csak néhány napja, hogy Nagy. kanizsára helyezték vitéz Pusztuy István rendŐrfelügyClöt, az ön>zc-anélyzeli osztály és a jendörségí internálótábor parancsnokát és (mű/is intézkedett, hogy a Zalai Közlönyben ismételten a piaci visszásságok és az állatkínzások miatt panaszt; emelt felszólalások orvosfolms^iuüQ.
Utasította az őrszemélyzet bntyt" den egyes tagját, hogy szigorúan ügyeljenek arra, hogy az elővásárlás ideje alatt ne kerüljön másod és hanmadkézbe a vidéki tcnmeiötö\' felhozott bárminemű élelmicikk vagy áru. Azért az elővásárlás idejének pontos betartására Örködjenek. Ellenőrizni fogják ezenkívül a városba vezető utakat, hogy ilt senki ne varhassa a városba igyekvő vidéki leianielökct és elvásárolja a fo-gyasztóközÖnség előtt a pjaci\'n hozott élelmicikkeket 6s egyéb árut. A rcjidőrörszenick áUIandóan figyelni fogják a {pjacol és az ott napi forgalomban levő árakat és anjEiuiyjbeD túllépés mutatkozna, köteles az il-
lető vásárost vagy árust azonnal feljelenteni. A vásárló közönség mindenkor kérheti n rendörőrsze-m beavatkozását a píaoon. Ugyancsak szigorúan rendelkezett vitéz Puszlny fel. ügyelő az állatkjflzásokkal kapcsolatban. Minden rendőrőrszem éber fi-gyeleanmel kiséri az utcán ezentúl a vágóhídra vagy máshóvá vitt állatok kísérőit d-i amennyiben bármi durvaságot látna feiinforognL vagy állatkínzást, állatvcrést, az ijPőí igazoltatja és feljelenti a bumetöbiró-ságtuU. NyiU káromkodás, botrány-* okozás, trágár, útszéli beszédek vagy a fiatalok megbotránkozása valamely uniódon: azonnali rendőri beavatkozást, utána feljelentést vonnia, ga után. ( i
Minden lebüntetett terhelt nevét a rendőri bünletöbiró n sajtóval közli, annak nyilvánosságra hoza. tala védett.
Vitéz Pusztay rendőrfelügyelő, őr. személyzeti parancsnok erélyes in-, tézkedése végre megfogja terean," tení azt, amiért mí hosszú időn\'át
i
mwm, doiimiioi
Előkelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 l\'-től, két Agyas azoba mar 12 P-töl. Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. — A Zalai Köxltíny előfizetői az utolsó havi előfizetési nyugta leimutatásával 20\'/« f<od-vezménybűn részesülnek.
Tankönyvek
a kultuazmioiszter által megállapított mérsékelt árakon
minden iskola részére.
Előírások iskolai IrA- éo raj«-axarak, faxaiak, továbbá
Iskolai táakak, könyvbSronaOk,
Iskolai legtartósabb kivitelű könyv aktataakák
legméltányosabb árakon
harcoltunk: a normíájis ár pontos be-tarbAsát a piacon és az egész vona-t Ion, az áruuzsora letörését és ^tiz állatkínzások megszüntetését. \' ;
Ftfgyvle&iípiiei kisérjük az őrszc-mélyzeu parancsnok intézkedéseinek gyakorlati eredményét ;. | ,
kulcs1yuk,-
A FELSZABADULT
Nagyváradról és Kolozsvárról egymásután érkeznek az üdvözletek Ka. nizsáni. Ma Csöugei Pali, a ZMN\'i\'E kitűnő fulballistájának tábori levelezőlapja futott be, aki a Zalai Közlöny utján kü\'di szeretetteljes, meleg üdvözletét Nagyváradról a ZMN\'I\'E vezetőségének, tagjainak ős szurkolóinak. »Hujrá ZMNTE! Mi itt szurkolunk u pontokért*, irja Csön. gCy Pali lapja végén. Kár, hogy a ZMNTE mégsem tudja hazahozni a pontokat- I
SCHLESS ISTVÁN,
városunk külföldön élő fia, aki Ber-Ibiben telepedett meg, jcliepileg T)á-niában turtózkodik, ahol a nyers-t anyaghiánnyal küzdő gyárakban vezeti be a saját találmányú anyagok gyártását, amelyekhez, mint tudva, lévő, semjlyen külföldi anyagra nincs szükség. Ha dániai állami kiküldetése véactér, Hollandiába küiWi a német birodalom, husonló megtisztelő megbizatással. ,
A ZALAI | : { i
föld eddig sem fukarkodott a tehetségekben, az utóbbi időben a^iij ban örvendetes híreket haliunk. Legutóbb Keszthely egyik diákja vonta inagájra a figyelmet, niost pedig Tapolcán fedeztek fel egy szobíászr tehetséget. Egy egyszerű, szegény kovácsmester negyedik gimínazista fia, Marton László minden eiőtanulmíiny nélkül remekbekészüll Kzobrokat ké-szil. Brand Sándor dr. alispán fek« hívására megie kin tette a űiiunkákat Fülöp Elemér szobrászművész, p kép-zíímüvészcli főiskola mnára, aki ki-jeleniettc, hogy hosszú tanári működés eulatt hasonló tehetséget még nem talált. Az alispán mbst gondos, kodik a zalai szobrásztebetség to-vábbképeztctóséről-\' i
*
A ZENEISKOLA | i
Zalában, ,""y látszik, csak akkor tatái, megbecslésnc,. ha m^r nüics\' Zdlaetíerszegcu ugyanis évekkel °Z"
1940, szeptember 12
előtt zeneiskolát nyitott Szeles Béla, o volt kanizsai hegedűtanár, de kellő támogatás hiányában kénytelen volt felhagyni vele. Most a zalaegerszegi újságokban hasábos cikkeket olvasunk, amelyek a zeneiskolát siratják, Az egyik lap azt írja, hogy »itt volt kehünkben * kbfts, amelyet bo. torul cletigedtünk*. örömm\'.! jetetit. heljiik ezzel szemben, hogy Készt* helyen bővül :| zeneiskola és most állítják ft-\'i a hegedű tanszakot. *
A SZI NI SZEZON
mindenütt megkczdődö-tl. Szám. balhelyen, mint Jelentettük, vitéz Ja. kabffv társulata kezdte meg a ven. dégjáiékát- Ezzel kapcsolatban érdekes kullurbotrányiól olvasunk szotnl. balhelyi laptársunk hasábjain. Szóm-balhely város képviselőtestülete ugyanis azzal az indokolással, hogy nékik nem keli kultúra ós ncfinl ke% színház, nem szavazta ímeg a síim társulat áltat kért 500 pengő ser? gélyt. Szombathely Így a jövőben alig tarthitt számot a kuHurváros5 címre. ; ; ¦

KAPOSVÁROTT
ezzel szemben lelkCsCdijek a szjn-házérl ós az újságok háromh«sábos cikkben számolnak be arról, hogy a társulat milyen jó, a díszletek mi. lycn pompásak, a szinészek Öltözéke milyen ragyogó stb., stb. Kaposvárott BcJeznay-Unger igazgató és lár. sulata kezdte meg a vendégjátékot, társulatának kitűnő cröi kö2t azonban ismerősöket aljg találunk. *
A SZÍNÉSZEKRŐL
irva, meg kell jmffg emlékeznünk a kanizsai vitéz Hajmássy Lajosról, akt filmsikerei után, mint bonvivan is befutott Budapesten. A Fővárosi Qpeiett Színház újdonságában, a Bécsi gyorsban lép féí, a kritikák egybehangzó jelentése szerint nagy sikerrel.
Ugyancsak itt jegyezzük meg, hogy a felszabadult Kolozsvárra vjtéz Bánky Róbert és színtársulata megy he elsőnek.
zalai n&zLöm
Erdélyben menete/ő honvédetekhez /
Olt vagytok tehát drága vitézeink, Kik soká vártatok lábhoz lett fegyverrel! Szép Erdély útjait sorra bejárjáiok Fáradhatatlanul, vidám, dalos kedvvel.
Szeretet, ölelés vár ott Benneteket, Visztek sok örömöt, nagy-nagy boldogságot, Felszabadult édes magyar-testvérinknek A lelket éltető- drága szabadságot I Ifjak és öregek remegő kezéből Lábaitok elé hullnak a virágok, És a magas égből ragyogva süt a nap, OyOnyörkÖdve néz le Isten szeme Rátok. Gyermekkorotokban nagyanyó meséit csak Uy gyönyörűséget, mint amit átéltek. De nincsen Óriás, eltűnt a Varázsló, Csupa Tündéit láttok, amerre csak néztek. Meneteltek egyre büszkén és boldogan, De azt érzitek e, milyen terhet visztek ? öa, mert elvittétek Erdélyt tátnt vágyó, Sirá és kacagó magyar-sziveinket I tegyenek e szivek a ti kísérőtök! - \' Erezzétek mélyen szent hlvatástokat I Szerekétek tovább telkesen és hiveu, áldozatra készen drága Hazátokat l Etjő majd az Idő, eljő — érzem — ufra, Amikor összefog minden magyar kezet Hagymagyarország tesz akkor újra hazánk & ez is maradjon őrökre a neve I Adja meg ezt nékünk magyarok Istenei Zsigmond Jóxsofné
Az olasz arab csapatok előrenyomulása Brlt-Szomátlban.
A nagykanizsai iskolák a tanév kezdetének tükrében
Látogatásunk végig a nagykanizsai iskolákban
ilyenkor, Vem Soncto uián, rumikor
már a növendékek elhelyezkedtek az osztályokban és megkezdődött u rendes tanítás, már tiszai képel lohol alkotni a nö«*im^lr^tíHÍniáról, arról, hogy az egyes iskolák!r&n^-sjU egyes osztályokban mi a helyzet ir~Tiiult esztendő hasonló időszakához kettest. Szaporodolt-e u növendékek szamSj vagy pedig apadást matti. Nemcsak a lanrérfíakut n szülőkéi,, a tanügy barálait. de magái a nagyközönségei is érdekli, hiszen kinek ne lonnf kap. csolaia. össze forró tlsága valamely isko-Iával, valamely ttminlézeilOl, ahova valanuly közeli \'hozzáltartozója, talán épen gyeriuokc Is növendék és így ne viselteinek meleg érdn-klödéssel 01 iskola életé iránti.
Végig rclkcrostük a kanizsai iskolákat, liogy egy miniatűr, képben bemutassuk n folyó\'tanév kezdeti állapotát.
a piarista gimnáziumban
líarta István igazgatótól meglurljuk, hogy az idén eddig 353 tanuló iratkozott be, van 10 magántanuló is, A mull övben 315 növendéke volt az aSUézctnck, Vagyis; némi omolkcdést imitnt u folyó Óv, Az I. oszlálylwn 53 a taimlök létszáma. Párhuzamos osz-tályt állítanak fel. A konviktnslxm a mull év 32 l>en»lokójávai szemben az idén :i« növendék van-
A tanári karban történt változás: dr. Takács helyett PotÖ Zoltán a történelem -faun szak tanára jött Budapestről, Kender József helyett Botár Csalw Iinr\'e természetrajz-szakos tanár VáoróL i
Nincs gyerek Nagykanizsán mondja Barta igizgató. Nagykanizsa nem tud \'200-nál több gimuáziinnba járó gyermekot kmuittatní. A Uibbi ugyanis mind vidéki. Nagykanizsáról
több gyermeknek kellene kikerülnie. A kvalitás uzouliuu kétségkívül emelkedik. I ,
a notre dame leánygimnáziumban
. it . ftlater Kabos Petra igazgatónő ugynn-^-l-a2irflt az intézet örvendetes fejlődésőröl számol be. Az intézet fennállásának hetedik eszlendejélMi, hosszu küzdelem uttán odáig jutottak, hogy a lx-Lsö berendezés teljes. Csak megfelelő nagytórennv lenne, még szükség, ami egy ilyen intézetnél elengedhelct len.
A múlt Iskolai év 112 növendékével Szemben az idén\'150 on iratkoztak be.
A leányinternátusban eddig 10 növendék kajwtt felvételt, az előző év 32 benn lakójával szemben, II& tekinteti* vesszük, hogy tart év előtt az Internátus )uit nmendékko! kezdte in*g inükódésél, amely egy óv luuűtáo 12-ro emelkedett és a liarsnadík évfolyamban elérte . a tg lélekszámot, kétségkívül kedvező jolcnséget mutat a mai 40-es létszám,
Uj .tanárnők: Fikár Mária rajz.szakos és Oaerinei* Évi t&slnc^clési lanárnő.
a várost középkereskedelml iskolában
erős fejlődést mutat ki SiO"ány| Gyula ^ozgotó. NDiótn a város a kezelje vélte az intézettet. szeml)cszökő azt évről-évre való \' fejlődése. Az első osztálylva a mai napig 73 növendék iratkozott be az Idén, tigy hogy párhuzamos osztályt kelt felállítani. Összesen 195*0 iratkoztok l)e, de várhatók még további jelentkezők. A miíltt (Övben a növendékek száma 151 volt. Rekordot őrt el az egyéves női \'kereskedelmi szaktanfolyam, amennyiben a niutt óv \\32 leány nótfaidékével Szemben a/, idén 00 leány iratkozott 1». I>e, ez a szám
VáPOSB MoxgÓ. Még csak ma, csütörtökön Nagy film! Budapesttel egy Időbeni Nagy sikert
Vágyakozás
Történet az orosz cárlzmus Idejéből. Harry Baur nagy alakítása. Tourjanszky mesteri rendezése.
Kísérő mason Magyar és Ufa Híradó.
előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor
még nem végleges.
Nincsenek tanárok
hangoztatja Surányi igazgató és nem is lesznek, amig 100 pengős fizetések lesznek. Nem leltet kapni tanárt, de nzért óratöbblcitol igyekszik a dolgon segíteni.
Uj hittanári; tkapott !»7, intézet Um-gauer Imre személyében, mm nyereséget jelent.
a városi zeuelskolábati
a beiratkozás és az oktatás egyelőre még a Király Pál utcai (régi) helyiségében folyik, mondja Van&ay János igazgató, zeneszerző. Tekintettel, hogy a beiratkozások még folynak (sőt egész éven ál tartanak), jKmlo-s számadatokról nem lehel Ixiszélni. Annyit uzooí-ban meglehet állapítani, hogy a városi zeneiskola a vidéken is a legszélesebb Körben hódít. Sok növendéke van a megye különböző részéböL A beiratkozások után ítélve: emelkedik az egyes szakok tanulóinak száma.
Az iskola egyébként is fontos szerepet tölt bc a város kulturális éleiében, í ! i : ! i- I 111
a polgári leányiskolában,
amely buszkén a <Gróf Zrínyi Ilona < no\\«t viseli homlokzatán — Polónyi György igazgató kijelenti, liogy már minden hely betelt. Nincs tanterem, nincs hely további növendékek számára. Már eddig is 15 növendéket vissza kellett utasítani, müert á 13 éves korhatárt (az első oszlátyban) túllépték. A folyó tanévre 383 leány iratkozott be, az előző év 372 növendékével szemben.
Polónyi direktor bátran kiakaszd halná iroda ajtajára a lábtál:
Betett
Pedig » helyzet az, hogy a szülök elös,íeretetlel .az élet iskolájába^ a ¦polgári iskolába küldik leánygyermekeikéi, Legfőbb ideje, hogy az uj i>ol-gári iskolai épület minél előbb inogva lósiltfassék.
a polgári lluiskolában
Németh Dezső igazgatónál még most is kérnek felvételt » fink. Az első osztályba leiratkozott 112, a másodikba 123, a harmadikba ,92 és a negyedikbe 112 növendék. Összesen 13!) tanuló, az elmúlt év 173 tanulójával szemben. Kz » szám még nem végleges, mintegy 30 tanulóra lelvet még számítani, ugy hogy ogyeiilö lesz a mult éyi növendék-számmal. Az iskola évről-évre jobban fejlődik.
az iparostanonc iskolában
Németh János igazgató azt mondja, hogy a hejratkOzájs még nem zárult le. A in un kiuwló főnökök u hazát szol-
BALAI KÖZLÖNY*
IMO, sieptembcr 12,
KwhrexntényM utsuzás
<u uWi Vaiami Bnd*pMtr«l Utazni lehet még:
oua sieplotu ber 16-Ig via ma uopi ember 77-lf
UUiisI IffosolváDy, egyutlal vásári br~ lépofegy kapható N(pt*kuikp4ti>lár Ht,-u4l Nsgykanlztu, Csengery-ut 4.
gálják. igy soJuin utólagosan fogják temmcntkat beíratni, flrveiiito\'es változás is történi az ónaheoszláslpn, mennyiben az eddigi licti háromszori iskolalátogatás helyett
ezentúl hetenként csak kétszer Járnak a tanulók Iskolába.
A ívntleUcozés ugyanis, figyelemmel voll a munkaadó főnökök kívánságára.
A tiuitcsinlctben P. Szabó Dávid atidoosi liázfönóknck áthelyezett hitoktató helyére P. Farkas Horváth Valér feremos bitoSdató került a fiukhoz, míg a leányok hitoktatását dr. P. Ilor-válli Athaitúz végzi.
Kddjg leiratkozott 211 fiu ós 128 leány, az előző óv 238 fiu ós 114 leány tanulóval szembén. ;
Az iskola vasárnap délután teljesen Ingyen foglalkozik a tfamilókk ú. szóra-tcozást nyújt növendékeinek, Hádió, játékok, könyvek állnak rendelkezésükre. Cserkészet, önképzőkör, stb, szolgál további kiképzésükre. A lemplomlm-járásnál is változás állóit be. iízentni tanítóik vezetése meüett minden vasár-naji ríggel Tél ti órakor vosznek részt az alsötemploinban rendszeresilett ja. uone-nilsén. (Eddig negyed 12 órakor a leventékkel együtt indullak az oktatók vezetése alatt a misére.) A tíuwnb-mise utalt maga az igazgató végzi majd « kántori teendőket, UJ okiatok Márk Bertalan. Kovács J. János és Pericai Leránt jwlg-ári iskolai lanárok,
Az első körzeti elemi Iskolában
a távollevő Zsigmond József igazgató Vénviselciélen Németh Jenő igazgatóhelyettes kimutatása szerűit az idén eddig 455 fin ós 324 leány.tanul* iratkozott l>e, szemben a mull .évi 43!) fiu és 360 leány-tanulóval. Sok vasutas szülő áthelyezés folytán elköltözött Nagykanizsáról, innét a csökkenés az idén a leánytanulóik létszámánál. A VII. osztályt itt már három óv elölt állították Tel, az idén 37 fiu iratkozott be, n múlt év 24. főnyi tanulójával szemben, mig a VIII, osztályba 30.
Három férfi és három Hőt tanitó ki lett lwlyozve Klskaiiizsára, inig két férfi és egy nő tani tó idehelyez let (.ok.
A második körzeti el. Iskolában
FUó Ferenc igazgató részletes képét adja a t"uév kezdcli állapotának. Niucs nagy differencia a múlt és a mostani beiratások, illetve növendék-Lét5zám között, mondja. Örvendetes, hogy uz első osztályok nemcsak tartják a létszámot, lioncm szaporodást is tüntetnek tel. Az idén 340 fiu és 441 leány iratkozott be eddig, de néhány najdg még tart az utólagos beiratkozás. A műit évben ezzel szemben volt 312 fiu és 10 ( leány tanuló. Az ismétlő iskolába eddig 10 tanuló iratkozott l>e, a beiratkozás természetesen Itt is tovább folyik.
Az I., II. és III. osztályokból bárom-bárom osztályt keHtett feJáflitani. A VII. leányosztály a* idén étaöiZben indult 31 tanulóval, Ugyanis a városból az összes felsőbb1 elemi leányisko-lasok a ltozgony,iiulcába jámtk, a fiuk peUig a Yéesey utcai iskolába vannak beosztva.
A kitűnően bevált iskolaorvosi in-lézmény az idén is folytattja áldásos tevékenységét ebben a körzetben.
Béres Jánosod Fcrenezy Ida tiinilóaő nyugalomba vonult KÁskauizsáról ide-liclyeztcltek: Iványi János, MVgln T*\'-réz és Selimiedl Itczsö áll. Unitok.
A harmadik körzeti el. Iskolában
Kovács Illés igazgató kiimdatása szerint az idén 401 ftu. és 378 leány iratkozott l>c eddig. A leiratkozások azonban még tovább folynak. A nudt esz. leudöbco 382 fiu\'ós 353 leánytanulója
volt az Iskolának. A VII. osztály (vegyes) 41 tanulóval indult. Az Ismétlő-fcktola 33 fiu és 58 leáuy-tunuJAval kfezdŐdÖtt, az e\'öző év 121 fiu és 175 leány-tanulóval szemben, azonban a csökkenés onnan eredt, hogy az í, osztály az idén már megszűnt és be lyclto a VII. oszlálytMt jraikoztak be azok, akik egyébként az első ismétlőbe iratkoztak volna be, A beiratkozások az egész vonalon tovább folynak.
A II. körzetbe helyezett hányi já. nos, Megla Teréz, St-lunieilt Rezső és Czepányi Gyula tanítok helyébe ide-helyeztettek: dr. Kraíftné Lakos Rrzsé. bo(, Németh liólar PáWy Józ-seft \'dr. Turdosué Placskö líipa, Tóth Ferenc
és dr. Vásárhelyiné Fogiras Erzsébet oki. tantlók
Az Izr. elemi Iskolában
dr. Vajdáné fogad, a távollevő Lázár ijfizgatő helyett Itt mind a négy elemi osztályba összesen 70 a leiratkozott tanulok száma. A mull esztendőben összesen még N2tvotf a tanulóit száma, — Nincs gyermek, mondja szomorúan dr. Vajdáné...
így festenek a nagykanizsai iskolák az idei tanév kezdetén.
(ö. li.)
Mielőtt nyaralni megy, biztosítsa lakását, üzletét betörés és lopási károk ellen!
Jogerős dr. Berger Géza Sngár-nti orvos egy évi börtönbüntetése
A klr. Kurla elutasította a benyújtott se mm Is égi panaszokat
Mini isnieietcs, a nagykanizsai Ügyészség 1938-ban többrendbeli vádat emelt Berger Géza dr. nagykanizsai, Sugár-uli orvos ellen.
A vád szerint\' az orvos folyta\' ló\'agosan lopás bűntettét követte el. Berger di\'. nagykanizsai lakóházában berendczelt rendelőjében nugyszámu, villanyra szolgáló modern orVjosl készüléket használt, sőt állítólag uz egész házat villannyal fűtötte. Ennek ellenére villanyszámlája beim! haladta meg a havi 8-10 pengőt.
Dr. Berger lakóházát « betegek adatni alapján
hónapokon át figyelték a vll-lamostáraaaág emberei,
de bármikor is jelentek meg, nem tudták tcltenérni-
Berger előzékenyén végigvezeí\'e a vállalat ellenőreit, sőt a villanyórát is maga olvasta fe a lakásban-
A vilhuiioslársaság végül ü nagykanizsai rendőrséghez fordult, ahonnan Beke Ferencet, » testülrt egyik kitüuö detektivjél jelölték ki az orvos leleplezésére, .;. ;.
Beke betegként jelentkezett Bergernél, ,
Vizsgálat közben az orvos bekap, csolta az egyik készüléket, Am ebben a pillanatban a detektív ekkor leugrott a műtőasztalról, jelt adott kint elhelyezkedett társainak é* igy
Bergert [sikerült az áramlopáson tettenérnt.
Dr. Berger halálsápadtan könyörgött « deieklivcknck;
— Uraim, ne tegyenek töiikre, minden anyagi áldozatra hajlandó vagyok.\':
Az ügyészség megvesztegetés ciméu is bűnvádi eljárás alá hefyezíc az orvost, f:Kit ezenfelül csaíásSa? is megvádoltok.
Horváth Imréné, Berger egyik betege ugyanis heteken keresztül járt
az orvoshoz kezelésre, akt az ásíH
szonyt azzal áltatta, hogy
röntgenbeaugérzáasal megszabadítja áldott, állapotétól.
Ezérl pénzt veti fel, de mint később kiderült, , "I í nem Is volt megfelelő röntgengépe.
A nagykanizsai törvényszék büntető tanácsa az orvost súlyosan terhelői adatok alapján a három vádpontban; bűnösnek mondotta ki és ezért egyévi börtönre, háromévi WvntftLyfasz* lésre itólte és kötelezte n Drávavöl; gyí Viliamosáram Sztolgájlütó "Rt* 1200 pengős kárának megtérítéseié.
A pécsi tábla az ítéletet helyben* hagyta. .! ! i | í
Fellebbezés foiyttán « kír. Kuría dr. Szolnok Jenő-tanácsa most foglalkozott legfelső fokon az orvos büu. ügyével és dr. Berger Géza saraimi-ségi panaszait elutasította.
Dr. Berger Géza orvos egyévi börtönbüntetése jogerőssé vált.
Tovább működik a nagykanizsai uzsorabiróság
A nagykanizsai törvényszék uzso-rabirósága tovább folytatja >árj szabályozó tevékenységét* a nagyközönség nagy megnyugvására.
A legújabb feljelentések szerbit bíróság elé kerüli Molnár Fdenc-nó cserszegiomflji n«z. szony, aki a keszthelyi piacon a tejfel decili-
terjét 11 fillérjével árusította. A bíróság figyelemimc\' volt az asszony teljes szegénységére ós azért mind* össze 5\' pengő pénzbüntetésre ítélte öt Varga Sándorné gydnesdiási usz-szony 3 Hler tejet vitt be juüus 27-én a keszthelyi piacra eladni, amit literenként 28 fillérjével áru-, sitott Mikor társa figyelmeztette a maximtól is ár betartásáéi, az tilia»
lai Pl a kultuszminiszter által megállapított [ mérsékelt árban 1 az Összes iskolák részérc.
Az előirt szabványos IDzetck, táskák körzők és az összes Iskolacikkek méltányos árban Kíft" SCHLESS TESTVÉREKNÉL
bútort
aXMIpaii!kBMrttkeill.|íitl
vegyen vijy rendeljen,
urt megbiíbaté és olcsó.
Ctengory-ut 14.
kozolt az ellen, hogy egy másik asszony beavatkozzék a dolgába: 15 pengő pénzbüntetés volt eisö büntetése.
Vasas tstvánné cserSzegtóniaji asz. szonynak 11 hold földje van, elég jól altja magái anyagiakban. Juliljs 25-én a [ej literjét 26 fillérjévé* árusította a piacon. A községi elöljáróság bizonyította, hogy mivel semmiféle rendelkezést nemi\' kaptak az ái\'jm\'gállapiiásm vonatkozólag, ők azt mondották a lejesasszonyjokn.ik, hogy az előző év hasonló "időszakában érvényben ievö árat kérjenek. Bizonyilótta azt is, hogy a községi elöljáróság maga is 28 fillérjével fizette a tej literjét a szegény gyermekek akciója számlára. A bíróság bűnösnek mondotta ki a vádlott usz-> szonyt és 25 pengő pénzbüntetése ilélte öt, de megállapilotln\'véleszejrnt. ben a jóhiszeműséget. \\
Értés ülésünk szerint rövidesen a kanizsai feljelentettekre kerül sor.
Inniinösógüférfikalapok
P 2*90-Wl kaphatók Dlvaioaarnolr, FO-ut 6.
Atl.ndá nfisoruinok hfitkömopokon BndapMt I. BtfiMráB
.6.(5 Torna. Illrek. KotlKnínjík: iittngiAinetek. — Után* étrend. — 10 Ilink. — 11.10 Nem/..:tk{,ii .irjol.vV uol^ajat. — 12 Harangszó. Himnuaa. Idojarasjelenlís. — 12.40 Hirílr. -l.\'UO Időjelzés, ldöJii.1si«aonléo. -14.35 Hírek. - 14.45 Milsorlimer. Wi. - 15 Ailolytmhlrak, plttd írtdt, «Wmlawntmk. - 16.45 Idéjeliés. 1,1». IJrasjolontos, liin\'k. — 17 Hírek "lo-ˇAk c. magyar-orosz oyeiveo, — 10.15 Ilirt-k. — 21.25 Hirek, IdöjáTilsjoiciilév
BUDAPEST I.
17.15 llonv&lmüsor. — 18.10 A llá-dtö Sziiloii/onokíira. — \' 10.25 Csorba Dezső cigriiiyzcnokum. — 20.10 Fodor Ferraio dr. oMndáaa. — 20:15 Szórakoztató zene. — 21.10 Schmldtlmuer Lajos orgonál.
BUDAPEST II.
10.15 Pdlríu htinglcntezok. — 20 Hírek. — 20.25 Dr. ueréb IJlszló oló-adósa. — 20.05 Verdi: Vonósnígyes — 21.211 Nalter-Nád Miksa olöadósa. -21.50 Idíijárósjeicnlós,
Péntek
BUDAPEST I,
10.20 ftlolnór János eióailása — 10. Ij Felotvoaás — 1210 Balázs Kaimon cigányzenekara. — lO.HO Melk\'s Béla zenekar; — 10.10 Diókfólóra.
17.15 Dolinónyi: risz-moll szvit — 17.15 Sorg Antal előadása. -- 1K.15 A Haiti« Szalonzenekara. 1025 Danjl liiTlinónd gonlonkózik. — 10.50 Sport-közlemények. — 20 llnuglemo/i\'k
BUDAPEST II,
10.15 Itápz Béla eig-Anyzenekara. -20 Hírek. -- 2025 llcrz l.ili zollffai-zik. — 20 55 Dr, Klenka János elli-adása. — 21.35 Idujórásjcleiitós.
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
1940. tzeplember 12
\' _.-A lembcrgi hadjárat ni itt
MSH.1i.I2. I ezCn a nil><>" a volt lm-
L--1 dape-sti 32. közös gyalog.
ezred három zászlóba a leinik-ígíöl délnyugatra fekvő" Rosenbergnét hősiesen harcolva ujabb babért ront ezrede koszorújába.
i A harcászati okl»ól Komarno irányéba elrendelt visszavonuláskor a fenti zászlóaljak az egész 31. gyaloghadosztály elvonulásait fedezték a ro-senbcrgi ttomplom és temető magaslatáról. Az orosz gyalogság és tüzérség előretörését állandó harcokban oly sikeresen tartóztatták fel, hogy a had. osztály és tartalék nyugodtan elvoniá-liatott s piftgü a különítmény, teljesítve puraiu«át, ezrede után mehetett. Bár nz ellenség nyomon követte őket, d« mégsem nverie megtátmidni a vitéz 32-eseket. ¦
— (Kanizsa uj püspöki biztosa)
Ismeretes, hogy Uazdag Ferenc Kis-koniárombu törtónt kinevezése után ;t inegyéspüspőíí a nagykanizsai püspo-ki biztosság vezetésével ideiglenesen Longauer ImreSiiitbinárt bizta meg, aki (hwdag Ferenc hittanári működési körét is iVlve,Ct(0;a .polgári fin, éjs a kereskedelmi iskolában, or, Czapik Gyula megyés püspök most nevezte ki az uj püspöki biztost dr. Solymár (Schu-tnacher) István herendi lelkész személyében, aki egyi>en tb. esperes is Ifit. Dr. Solymár 3ti éves, kitűnő egy-házszónok, tanulmányait a bécsi Paz, manenmban és a római CoUegiurn 1 liMigitrieiunban végezte és m^jtőftt\' llemidre került a \\*szprémi szeminárium kftkítgiizgatója vott. 1 leiyére, a herendi plébánia ideiglenes vezetésével ítautzinger Pál városlődi káplánt bizta meg a megyéspüspök. ; ,
— (A megyéspüspök zalai b\'rmautja)
Dr. Czapik Gywla veszprémi megyéspüspök szeptember Újén Vászolyban, 15-én Balatonfüreden, lö-án Tihanjy-Iwn, 20-án Balatonszcj>ezüen, 21-énj leLsőörsön, 22-én AszófŐn, 23-án C&o-pakon, 21-én Akaiiban osztja kl n
I érni ál ás szentségét.
— (Tanfolyamok a kevés-Iskoláju leventék számára)
Ujaim miniszteri rendelet értelmében a 4 elemi osztályi, vagy még "iinyíl sem végzett leventéket hiányos ismereteik pótlására tanfolyamok kére. lében fogják oktatni,
— (A tél beállta előtt felépülnek az árvízkárosultak házai)
Az árvizsujtotta vidékeken az épit. kezesek a kedvezőtlen időjárás minit csak lassan haliad tok előre, Miuián. «z illetékes tényezők rendkívül suíyt helyeznek arra, hogy a szükséges épit kezesek a tét beállUt előtt befejezödjonek, üz elmúlt napokban az ország összes árvizsujtotta területein nz építkezések teljes erő\\el megvidultak. Hétmillió pengőre I>eesüli,k azt az összeget, a melynek keretében az uj lakóházak népidnek.
— (Szerencsétlenség a tihanyi munkatáborban)
A tihanyi munkatáborban az egyik InldszáUttó osiSe üesza^wlt a sínekről. Vissza akarták emelni, de közben megint leesett, éppen>oz egyik munkásra,
lítelmes Gyuin jogladígatónt. A fiatoí-«n»bert összetöri karnál száUilo.Hák kór-házba.
Naptár: Szeptember 12. csütört Rom. kat. Mária neve. — Protestáns Guldó. -Klul hó 9.
üőAtürdö nyitva reggel 6 órától etts
II áráig (hótH, üsorda, pestek délutár k*ád«a agéM nap nátawk).
ZALAI KÖZLÖNY.
(Más autójával fuvarozott)
Kellemetlen megfelelésben volt rész* es Imre zalaegerszegi soff őrnek.
Autóját, amelyet pár percre őrizet ¦í^*L&d nélkül nagyolt, vu-\'tpZér\' Lokt ellopta. A nyo-* mozó csendőrök
OSalc másnap találtuk meg nz autót AlsóneinesapáliUin. Kiderüli, hogy Szulkony [stván 28 éves foglalkozás nélküli lakatos segéd lOjpta el. aki közben hérftivarozásokhl is végzett a lopott autóval. A gép közben meg is rongálódott s a kár 200 pengő. Szakonyl gyorsított eljárás álapján a zalaegerszegi törvényszék azonnal S nQpi el-zárásrn ítélte jogerősen.
— (Erdély gótikus templomai)
A Tükör szeptemberi száma Írja: Erdólyhet) számos gótikus templomot ismerünk .Kolozsvár, Brassó, DÓS, Beszterce, stb.). Azt azonban kevesen tudják, hogy Krdélyben még akkor is építették gót stílusa templomot; mikor mér Európa más vidékén nem. Javítások alkalmával pedig mindig ügyellek az eredeti Stuusra,, Mikor u kolozsvári farkasulcai templomot, inc lyct a ferencesek.-egykor Mátyás király bőkezű scgitségévol építettek, \'ujro kel-tett boltozni, i. Rákóczi Ferenc messze Livlandból hozatott kőműveseket, akik ínég értették a gótikus I>oltozas mesterségét.
A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 1940. szeptember hó B-től 16-ig tartandó /
Oszi,akbcrendezé8i
és háztartási
vásárra
50% os utazási igazolványok P 8-50-ért
:lony" kiadóhivatalában.
beszerezhetők
a „Zalai Közli
Érvényes>
Odautazás: augusztus 30-tól szeptember 16-ig.
szeptember 5-től szeptember 22-ig.
Visszautazás :
Már csak négy napig lehet féláron utazni a Budapesti Öszi Vásárra
A közönség újra érdeklődik a gaz. dsisági kérdések iránt. Ez a magyarázata az Öszi Lakberendezési és Háztartasi Vásár pá>atl;m nagy sikerének. Megháromszorozóo^lt, ímeg-négvszciezödölt az érdeklődés, a külföldiek is szívesen jönnek az olcsóságáról és böségi.\'s árukészleteiről híres Budapestié.
Az érdeklődést erősén felfokozta az a körülmény, hogy vasárnap,
szeptember 16-én este rendezik lue^ a Gellérthegyen azt a hatalmas tűzijátékot, amely Szent István napján a rossz időjárás miatt elmaradt. De ez a vasárnap egyébként is reri-geteg ünnepséget igér: ekkorám fejeződik be » visszakerülő erdélyi részek teljes átvétele, amit kétség-
telenül örömmámorban ünnepel meg majd Budapest.
A Vásár féláru utazást kedvezményét mindenki igénybe veheti. A fél. árujegy váltésára jogosító igazolványokat az utolsó percig árusítja minden utazási és menetjegy iroda, és a vásár minden tb. képviselete. Ügyelnie kell azonban arra a vásár-
igazolvány tulajdonosának, hogy icg. később \'hétfőn, szeptember I6.án déli 12 óráig meg kell érkeznie Budapestre, hogy a hétfőn este záruló Vásárt még meg te kiüthesse és vásár-igazolványát a vásár területén lebélyegeztethesse. A visszautazásra a féláru utazási kedvezmény szeptember 22-ének 21 órájáig érvényes.
- (Meglopta gazdáját — fél évre lecsukták
A kaposvári .kír. törvényszék cgycs-birája. íir. Kóliay Gusztáv kir. tőrvény-szdki bíró halhúiiiipi bórtónlmntetésre ítélte Ijendvai Sándor nngyl>ei*ki lakosi, aki Uiró Sándor földbirtokos urad:U-mában Szarka Sándor gazda lakásából 112.") pengőt ello]>olt Az ilélet jogerős. r \\
ZALAI KIS HÍREK
A levegő hőséinek filmjét nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A /..ii.ii Közlöny minden héten két Ingyen mozijegyet sortot ki előfizetői kőzött.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygott:
Ferenc Qyőzí, Teleki ui 30.
dr. Ooda Lipót, Horthy M.-ut 5.
A Városi. Moziban péntektől bemutatásra kerülő D. 111. 83. a levegő hőseinek eposza. A film a német légihadsereg életéi mutatja be és mint ilyen a legnagyszerűbb éB legaktuálisabb riport-lilm.
Az ingyenes mozljegy-ulalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosultak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
Iskola- és óvoda-táskák, bőröndök, retikülök, pénztárcák
legolcsóbban TEUTSCH drogériában
félemeleten.
Keszthelyen az Erdély egy részének visszatérését ünneplő kivonuláson dr, Miklós Rafael premontrei tanár és Széiiássy István székely diák vezér mondóit nigyltuiásu beszédet. Táviratban üdvözülték a kormányzót, a miniszterelnököt és külügyminisztert.
A keszthelyi gímnáziiunnak két uj tanára van: Szomor Tamás premontrei és Horváth György világi.
Zalaszántón öt munkás Jecsolt a Jen. ZiUhoz állított korliadt létráról!. Legsúlyosabban Somogyi Lajos sérült meg.
Zalaegerszegen fonlor, hivatali ügyben ülést tartottlak a zalai községi jegyzők. ; i
Újra megindult Tnjwlcán a barlangkutató munka. A vásártéri kutat felbontják és így akarják megtalálui a kut ós a barlang kapcsolnia!.
Sirem lékeket,
slilioltíl, luzsm bsti m\\mn\\
szakszerűen és legolcoóbban KOVÁCS JÓZSEF
kífaragómeaternél, Király-utca 3S. Nagy ¦IremUk-ra.ktár. Teleion Ö15.
Kaposvári csapat játsxik vasárnap Kanizsán
Vasárnap a kaposvári Rákóczi jön a Z\'MNTE-hez vendégül. A mérkőzés a Zrinyi pályán lesz. Sok törlesztőin valója van a ZMNTli-nek a tavaszi csúfos \\ereségért. Khhez kiváló és jó cgyüllcs kell. Miért !110111 juthat szóhoz a Hatat és tehetséges sáska Farkas, mikor fl szakértők vóleménj-c szerint is jclciílog tsak két jobb játékos van (Szabó és istenes) a csaj>atboní Az NTE már első osztályú mérkőzésen szerepeltette sikernél! Kiváocsian vár. juk a ZMN\'TK \\-nsármij)i szereplését.
Az NVTE Pécsre utazik n Inírgyári csapathoz. Nem sok jót jósolnak a PBTC ellen, otlhonál>an. a vasutas osapotnok. Játékot mindenesetre jobbat várunk a \'vasárnapinál.
öfcsén&sjjot cmfiamcziban
ZALAI SÖZLÖNV
imo, weptember 12
A „Ferenc József" keserűvíz régóta kllllnöen bevált báziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; Wztos, enyhe és gyorsan haló természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést !avit|a és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvosát 1
Antonescu megrázó kiáltványban mutat rA a román belső bajokra
Buiknrest, ^szeptember 12 Ajitonescu áltounvczető o. \'Romániában észlelhető rolforgató ¦"» széthúzó füiradaljii] törekvésekkel ai\'i.csolntban kiáltványt teli közzé, amelyben támogatást kér. Hangsúlyozz^ hogy egye. (lül áll. nincs mögötte szervezet, de össze kell fogni, ,felszámolni u régi rendszert, mert Románia léte és egy. sége függ ettől. Bocs filc t (cl dolgozik, de ha jobb vezető akad, átadja helyét nnna\'k.
(Mihály király megkegyelmezett Pro. kun őrnagynak és 13 társának, akik huszévl nehéz várfogságot kapuik, mert merénylelcl kíséreltek jneg Károly király cilien. Az elitélt Vasgdrdisták Is kegyelmet kaptak.
jMorinescu akit szökése előtt elíog-tak, a fogdában megőrült. Bfcősorban Ő afelelAs a sok kivégzett \\\'asgárdi,stá-
;ért.
Bukarest pénzügyi vezetését átszervc zik, mert sutyos visszaéléseknok nyo. mára bukkantak.
Rövid táviratok
DÉLDOBRUDZSAT 80.00(1 ionian
hagyja el. Ész^k-Dobrudzsából tlV ezer boigárl telepítenek vissza. ¦
ANDRES jugoszláv miniszter tegnap Bakách Bessenyey György beU grádi magyar kövétlel tárgyalt-
BUKARESTBEN elrendelték » esa. palok leszereléséi. Hivatalosan közlik, hogy 12-én ós 18-án az utolsó erdélyi zónát is teljesen kiürítik.
KOLOZSVÁRRA a bevonulásra há; rom kütöuvoiml indul szombaton este Budapestről. Csak a honvédelmi mi. ni-sztcr engedélyével tehet utazni a vonatokon.
SUNNER spanyol falangjstö. vCzér Berlinbe utazik.
Húzás
Budapest, szeptember t! Az osztály sorsjáték mai húzásán a Ifibb nyerőm ényekat a következő szánni sorsjegyek nyerték:
Húszezer pengőt nyert: 53:660, 56,305 Tízezer pengőt: t:i23, 41.461 és 55.010, Ötezer pengőt: 14.472, 34.240 ós 14.000. Négyezer pengőt: 67.520- Háromezer jk-ngŐt: 85.521. Kétezer pengőt 10.103 és 50.636 Ezer pengőt: 25 106, 27.2110, 42.817, .50.07! és 83-859 sz. sorsjegyek. (Felelősség nélküL)
ID<5
Jóslat :
Felhűsebb idő, helyenklnt még eső, zivatar, a hőmérséklet nem változik lényegesen.
A kfetoorolofilal Intézet ntf rkanissel "teffbjyelöálloniása Jelenti i
rT6mér»éklet t©fn«D eat« 9 órakor + 128, ma regeai +114, délbao +142.
Csapadék 46-4 V
meghívó. a Pacsai Takarékpénztár Részvénylársaság felszámolás alatt 1940. évi szeptember hó 22. napján d. e. 11 órakor a Berger-féle vendéglőben közgyűlést tart az alábbi tárgysorozattal, amelyre a részvényeseket ez uton meghívjuk. Kelt Pacsán, 1940 évi szeptember hó 10. napján. A felszámolók. Tárgysorozat: I, A felszámolók és a fel-ügyelőbizoltság jelentése, a felszámolás teljesítésért]. 2. A zárómér-, leg megállapítási, 3 Határozathozatal a társasági vagyonnak a részvényesek közötti felosztásáról. 4. A felszámolók és a felügyelöbizotlság felmentvényének megadása feletti határozathozatal. 5. A társaság megszűnésének kimondása. 6. Esetleges indítványok. Zárómérleg : Vagyon : Zalamegyei Gazdasági Takarékpénztár Rt.-nál 21.600-— P. Teher: Részvénytőke 21.600— P. Kelt Pacsán, 1940. évi szeptember hó 10. napján. A felszámolók. Megvizsgálta és helyesnek találta a Felügyelőblzottság.
4096/1940. Uc. (Z.
Árverési hirdetmény-kivonat.
(iaiu és Társa Villamossági Oép-, Wag-gon- és Hajógyár végrehaj utónak Dobós József és neje Kanizsai Mária vfgreha]t)st szenvedek ellen Indítóit vérehajtásl Ügyében a telekkönyvi hatóság az ujabb visszaverést 095 P tőkekövetelés és járulékai behnllapfl végett a Télszcrdilicly községben fekvő s n tótaierdahelyl 921. sztjkv-ben felvett 993/b hrs*. híz l/a. ai. alatt és szántó a Malipolle dűlőben 2300 P kikiáltási árban elrendelte.
A ilc.i hatóság a/, árverésnek "tót-szerdahely közseftházánál megtartására határnapul 1940 évi október hó 5. napjának d. u. 3 óráját tüzl kl.
Az árverés alá kerülő Ingatlanokat, ha az árverés megtartását a végtehajlató kéri, 1150 P vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet.
Bánatpénz a kikiáltási ár 10°/o-a, amelyei a magasabb ígéret ugyanannyi o/o-ára kell kiegészíteni,
Letenye, 1940. évf jultus hó 1. napján. Csík Uszló 1. k. kü. jbiró.
A kiadmány hitelein : Hanzsalltt s. k.
3154 leltkk&nmtift».
Csillárok,
falikarok,
gjjenszgKrény-lQmpőH
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVA VÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
Lakása disze lehet - a kis
zenegép
ucr lidio
Ezt és az Összes uj typusu készüléket 12 havi részletfizetésre megveheti
SZABÓ ANTAL
rádió-üzletében «< Fő-ut 5. Telefon 91.
YNaaaMMauMaMmsunr.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Pk. 7190/1936, vhsz. 2947/193G.
árverési hirdetmény.
Mali József végrehajtató javára, képv dr. Vit Ferenc Ügyvéd. 42 P 41 I. töke * Jár. követeiéi erejéig 1940. évi szeptember hó 26-án délután 5 órakor Nagykanizsán, Sugár-ut 8. sz. alatt a nagykanizsai kir. járásbíróság Pk. 7100.1938. sz. végzéssel elrendelt végrehajtás során lefoglalt 2330 pengő becsérték", alábbi Ingóságok : bútorok alb. bíróilag elárvereztetnek.
Nagyknnliea, 1940. évi augusztus 23.
Haán Qyuta
nei kir. jblr. végrehajtó.
Nagykanizsa megyei varoa polgármesterétől.
19785/1940.
Tárgy: A honvédelmi uolgálta-lás dinén tgfnybe ved köxnasz-nálatu gápjarómtlvek vételárának-megfizetésére vonatkozó kedvezményei".
Hirdetmény.
Felhívom az érdekellek figyelmei a fenti tárgyban kiadott 5190/1940. M. E. sz. rendeletre, amely a Budapest Közlöny folyó évi 156-os számában Jelent meg.
Nagykanizsa, 1940. szepl. 5. 2i8i Polgármester.
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
UritUhtél
APRÓHIRDETÉSEK
V ftfléfr loíaAjo iwibbl nt fl mi,, Uikíiíwí a i*old ntWer, Mln4*n tovUM aó 4 fítití.
állas
komaobhcgód évi munkára felvetetik a varaszlói uradalomba. Pota Nemeidéd. Somogymegye. 2149
Feaf 6 tanoncot felvcbzek. Bővebbrt ilh fcBléküzIct, HrziéhcMér I. 21111
ADÁS VÉTEL
Férfi éa női kerékpárok eladók a káloahéxban. 2162
Egy amerikai hordozható látka Re-Mlnglon írógép eladó. MegteklnihelÖ Marton Mártonnál, Balthyány-u. 3. 2163
BÚTOROZOTT SZOBA
Déli fekvésU bntoroxott axoba
fürdőszoba használattal a város központjában, csendes helyen, egy vagy leél ur részére kladó.Cfma kiadóban.
HÁZ ÉS INGATLAN
Eladó 20 hold tanyásbirtok, elsőon-tálya szántó, rét, gyltraölciöe, gazdasági felszereléssel, esetleg állatállománnyal együtt Érdeklődni lehet: Szeszfőzde, UJ-
zalai közlöny
politikai níh*\' \' .r. Kiadjál iíkö3fin.«ii-..»nol H. T. Natjykanli»aM, Felelős kiadó: Zalai Karoly. Nyomató ti i a „KBigazdttsáol R. T. NagykanUtaM
¦ysndájábta BlafjykaBliMa. (Nyomdáért teleli Zalai KárelyJ
80, erloljmm. 209. uám. Nagytokga, 1940. szeptember 13 péntek
ar. 12 fill.
ZALAI KÖZLÖNY
fci.triilflihr.
bkWiUnUi rw 5. dúl
POLITIKAI NAPILAP
Felelöl szerkesztő: Barbarita Lajos
malisa ira: egri bóra * pea*S *a üli ¦rkcuUWül fai Idad&blntall tefloui 711
Egybekapcsolódás Erdéllyel
Teleki Pál gróf miniszterelnök csa. patáinkkal egyidőben lépeti Erdély (elszabadult földjére, hogy nyom. bon kapcsolatot vegyen fel ott élő testvéreinkkel. A felszabadult! erdé. Iyí részekkei való ösSzekar>©soJódáa olyan bámulatos gyorsassággal, pontossággal ós olyan rendben jött létre, amt valóban példaadó- Lehetséges, süt bizonyos, hogy az áll"ni-vezelés faktorai tanultak a felső-magyarországi országrész Ós Kárpál: alja visszacsalólásiiból és imc, miisj a harmadik nagy országgyarapitás alkalmával m\'"g tudtuk tenni, hogy a legcsekélyebb zökkenőt is kiküszöböljük. Ez csak ugy lörlénhetelti hogy kezdve a felelős kormányzat fejétől, \'e a legszerényebb exisz-(euciábau működő funkcionáriusig, mindenki tisztában volt azzal, hogy melyik az a felszabaduló poszt, amelyen működését meg kell kesde. nie. \'
Nagy nyugalom tőHl 01 kőzvéfe, menyünket, amikor hirét vesszük annak, hogy Nagyvárad és Erdély más városának Utcáin Mién dübörögtek katonai alakulatok gépkocsijai és döngött a föld a magyaa katonák lépte alatt, amikor az ut? kereszteződésnél már fehér kesztyűs magyar rendőrök irányították a forgalmat. Úgyszólván percekbe lelt csupán, hogy a posta átvegye a példás szolgálatot s a magyar bélyegzőkkel ellátott postaküldemények forgalma meginduljon- És Ugyanez történt a vasúti forgalomb-n is. A vonatok menetrendszerű pontossággal közlekednek. Ez az egyr szerű ténymegállapítás azonban óriási előkészítő, szervező ós gyakorlati munkál igényelt. Mind a poetaj rnlnd a vasút vezetősége, de a legszerényebb kihordó ós vasúti bakter Is,\'a dicseiét ói elismerés iegs;cbb pálmáját érdojoli.
Meg kell emlékeznünk a hadseregről Is, ami kü\'ön fcjezelett igényelne. Katonáink nem csak a fegyveres erőt, a birtokba vételhez szükséges eszközöket, a fegyelmei, rendet és biztonságot vitték magukkal, hanem a katonai mundér alatt minden bevonuló tisztünk és köz--legényünk kebelében ott dohogott " szerelő magyar sziv. Fel van jegyezve, hogy a román községek lakossága álmélkodva észlelte, hogy a felszabadító magya1" hadak mtaguk-kai vittek élelmiszert, embernek ós állatnak szükséges portékát S egy, szénaszálat sem rekvirálnak tőlük.
Az adminisztráció pedig, az állatni élet e nélkülözhetelpenül szüksétf-s l>szköze - amft egyébként oly sofcazoX és oly sokai ostoroztunk moSt mi", den csorbái kiküszöbölt és m>gm]u-tatta, hogy a lelkesedéssel végrehajtott munka csodákat tud produkálni. Mert nem csoda-e az> hogy a bevonulás után néhány óra elteltével Nagyváradon már fizették q táppénzeket.
A Magyar Ncmeeli Bank uagyvá-
A Keleti Kárpátok egész vonalában az ezeréves határon magyar honvád áll már őrt
Bukarestben még zavaros a helyzet — A Curentul újból Nagy-Romániáról ábrándozik — Moszkva erélyes Jegyzéke az ujabb fegyveres román-oroiz összetűzés miatt
A magyar csapalok mia elérik Székelyföld leglávoiabbí részeit is és megszállják a visszakapott terület utolsó szakaszát. Ma estig a\' bárom\'-széki helyekre is felkerül a magyar trikolór és ezzel a Keleti Kárpátok egész vonulatában a minden mja-gyar etőil legdrágább három szpt ic\'su az uralkodó s
az ezerévea határokon újból magyr honvöd állhat őrt.
Most már örök időkre. Mialatt a magyar csapatok az
utolsó területrészeket szállják meg, I volt, amely kioltott" Szakács János
már visszakerült lészekcn m.-gi dul a magyar élet. A pénzügyi és gazdasági kérdéseket egymásután old. ják meg " magyar vezelök. Maga Teleki Pá< gróf miniszterelnök is " helyszínen tárgyat a helyi vezetőkkel és a kisebbségekkel. Kolozsvár közben nagybaai
készül Horthy Miklós vasárnapi ünnepélyes bevonulására.
Az előkészületekből az látszik hogy a vasárnapi ünnepség még a kassai bevonulás fényét is felülírni}ja.
Szászrégenben is van halottja a románok kivonulásának, itt Szakács János ötgyermekes magyarnak kellett .meghálni azért, niert az átvonuló romáit csapatoktól onegkérdezte. hogy magyarok-e- A válasz puskagolyó
Az MTI jelentése a románok kolozsvári pusztításairól és kegyetlenkedéseiről
Kolozsvár valóban Örülhet, hisz két nappal ezelőtt. mint a MTI irta délben je^cnll - o balkáni vauda-Hzmus minden kinját eí kellett szen. vedniük. Közvetlen a magyar csa-t palok bevonulása előtti éjsz:lka még
foíiyyortüz ropogása vette el a magyarok nyugalmát.
A románok ez ulolsó éjszakán ís
rengeteg üzletet, lakást kifosztottak.
Elvittek minden clcinelhetö Ói fesze-
rethelö vastárgyat, még a csatornák
fedéléi és a pékkoipeudék ajtajai! is.
Reggel a városból való kivonulás
elölt letéptek minden magyar zászlót,
majd amikor már a városon kívül
voltak, egy lovasosztag vtsSzanyargalt
ós újból végigvCrl az ártatlanokon,
lört, zúzott mindent, és fosztogatva
tépte a magyar, német és olasz
zászlókat, amelyeket mar isimét kezdtek kitüzdelni.\' A románok utolsó vandalizmusának
Kolozsvárott is van halóttja: egy kis
székely eseléd\'cány. akit úrnője kiií-
Idött a f-zsibónőhöz magyar ruhájáért.
A papjrba takart csomagból az egyik
nemzeliszinü szalag egy kicsit kilátszott, amiért a román katonák a kis székely leányt revolverrel agyonlőtték ós megtiporták.
életét.
Kolozsvár utcáin nagy csoportokban látni a határon tul maradt magyar falvak küldöttségeit is. Lcg-meghatóbb a Kolozsvárról 7 kUo-r mélerre lévő Györgyfalva magyarságának sorsa. E 8100 lakosú község látja er íejjet, tojássaj, zöldséggel, gyümölccsel, fr. egyéb [cnnTclvények. kel Kolozsvárt. Főélelmczöje Erdély fővárosának ós a város nélkül nem tudnak élni, de Kolozsvár [a éhezne nélkülük. Eddig a falu 3200 magyarjából közel 600-an átszöktek Kolozsvárra és küldöttségben kérbék a német é-s olasz attasékat a hátán megváltoztatásai*.
Bukovina magyar községeiből is 18 fialni gyalogolt be KoipK*várra.
A bukovinai magyarok la haza akarnak települni
az óhazába" akarnak élni.
A Curentul már erőszakkal akarja visszaszerezni Erdélyt és Székelyföldet
Romániából egyre érdekesebb hírek érkeznek. Mialatt Antonescu rendet akar teremteni, azalntl újból megszól altiak a régi hangok, amelyek ngylótszik 22 év után sem tudnak! elnémulni.
A régi hang a Curentulbon kapott nyomdufestéket. A lapban, mint.a MTI jelenti, az egyik román eikkiró a közeljövő lehetőségeiről írva élesen sztinlie. liclyezkedik a TengellyeJ és kijetonli,
hogy a rájuk kényszeritett döniést nem fogadhatják-el véglegesnek. A cikk szerint Romániának erős hadseregre van szüksége; hogy az elrabol! területeket visszaszcrezliesse. A rikk fel Js sorolja, mire gondolnak: az elszakított ós rabszolga sorsra juttatóit Ilesszará-hlára, a kettészelt Erdélyre és Dobrudzsára. (MTI)
Mihály és Antonescu tisztogató rendeletei
Bukarest, szeptember 13 (Mihály király az ud var tart ásni vonatkozó rendelkezéseket inegválloz-tatta. A |k>Ulikát, erkölcstelenségei és az inlrikát száműzte, az udvarból. A jövőben a királyi udvarnál csak feddhetetlen életű személyiségek tetyeSÜheL nck szolgálatot és azokat .is huthóna-jionként Leváltják.
/.Mihály király egyébként a halárra utazott Helena királyné és a király öeese fogadására.
Bukarest, szeptember 13 Anloneseti egyesítetté 11 rendőrség, csendőrség és a bukaresti rendörfő-nökség vezetését. Hendclettörvény ín-lézkedik a zsidó tözsdések elbocsálá-sáról is.
Elbocsátották a zsidó tanárokat is, valamint a feamirák törölték a zsidó tagjaikat.
Vaigárdlsta lüutetósok Bakareitbes
Zürich, szeptember 13 A Pest tudósítója ugy értesül, hogy
radi fiókja zavartalanul működik és mindenütt, az egész vonalon teljes rendben folyik a munka.
S most niár felvetődik " Icérdéi, Dm vittünk nvigunkkal Erdélybe a jövőre nézve? \'teleki Pál tfróf ml-nisztCrClnök körútjáról visszatérve
erre vonatkozóan fontos kijelentést tett. Azt mondotta: >A koifmány Igazságos, emberséges és mjfiltányoa ncmzeíiségi politikát kivan folytatni olyan politikát, aniely európai és egutlttái magyar. A kormány biztosítani fogja a nemzetiségek teljes
jogi és tényleges egyenlőségét, :> nyelv szabad használatát az Iskolákban és a kultúrintézmények keretein belüJ is. Ezzel .szemben teljés és töké? letes hűségét kíván " magyar államihoz, jóakaratú együttrniiködésj készségét és munkát az állami, gazdasági és kulturális élet minden vonalán.*:
Milyen emelkcdelt szeTXftiv sugallja ennek a politikának bevezetéséi!
Ez az ciVí és biztonság jele.
Valóban rendelkezik n magyar nemzet olyan kormányzati értékek-
ke1, amelyek nem íeszik szükségessé az ellenségeink részéről oly nagy mér. fékben tapasztalt gyűlölködés és bosszúállás szettemének folytatását.
Mi líeni veszünk példái ezen a téren tőlük-
A magyar hadsereg ereje, az ezer esztendős magyar tradíciók, « tntasfas kullurnivóuk elegendő erőt prJOakns-ktínk ahhoz, hogy Teleki Pál grói mi-niszlerebiök nernzetiségí piilitikájával boldogítani tudjunk egy oly«n országol, amelyből az áilairialk«>tó magyar szellem; értékei sugároznak,
ZALAI KÖZLÖNY
iw, Szeptember 13>V
Nőmet légllegyíernem zenekara térzenét ad ogy párisi parkban. (Foto R. D. V.)
Bukarestben inog mindig krilikus a helyzet. A felvonulási Uujk>m ellenerő uz egyenruhás vosgárdlsták még mindig csoportokban járják\'a vérost és dalaikat éneklik, A végleges kormány-iűakulásl a vusgúrdislák követelése
akadályozza, akik teljes uralmai köve-lelnek, Anloneseu viszont Moujto pártjánál, bevonásával akar kormányl alakítani. Manluék egyelőre ellenzékbe vonultak és igy nehéz u kibontakozás útját inegtaUlJni.
Ujabb romáD-orosz határincidens
Moszkva, .szeptember 13 ¦Moiotov hivatalos jegyzőkben közötte GofcOcu moszkvai román követtől, hogy 9-én a román—orosz (határon, a határőrök román terAletrQl ujbol gépfegyver-lüzzel árasztották, ej^oz oroszj esapato-kut. Az oroszojk a tüzelést kénytelenek voltuk viszonozni. Hangsúlyozza a közf
lés, hogy a románok még az auguszlus 20-/ incidensre seni adtak választ, a Jegyzék tehát újból nyomatékosan ioi-hivla a román kormány, figyelmét a hasonló Incidensek következményeire.
tinfeucu vizsgálatot igért és közölte, hogy az augusztus 2n.i jegyzékre holnap válaszol. (MTI)
Részletes jelentések London ujabb bombázásáról
A német repülök angliai bomba -lámadósa éjszaka ós nappal óráról órára megismétlődik. A tegnapi légitámadások ivmét sok tüzei okoztak) de ma éjszaka isméi borofoatámadás érlo Dél kelet-AugUa ós London ipar-negyedeit és repülőtereit. Dovert a messzebordó ágyuk vették tüz alá.
London népe, mint jelentik, a scJXX. zulos éjszakai légiriadók miatt csuk nappal, tőképp délelőtt tud aludni. Rcggelenküil valóságos népvándorlás úidul az óvóhelyekről a lakások felé, vánkosokkal, takarókkal foiszerejtye.
A király tegnap személyesen megtekintette a Buckingham-pnlotában történt robbanások nyomait. Több kertfelöli oszlop romokban hever. A fedett uszoda is beomlott.
Az angolok Brüsszel polgári negyedeire doblak bombákat. Részié, tes kárjelentés még nem érkezett.
London, szepl. 13. A leguapi viszonylagos csend után ma újból egész éjjei döröglek a légelhárító ágyuk. Londont " vidéki lég-elharitó ágyuk ideszállitásával akarják megvédeni, (miután a londoni légvédelmi tüzérség egy része elpusztult-.Az uj hatékony légelhárító tüz ellenére is sok hómba hullott a gyár-negyedekre, de a belső városióizek. ne a Cityre is. Sok ház kigyulladt* vagy megrongálódott- A Szent Pál székesegyház kertjébe is esett egy bamba, de nem robbant fel. A Magyar Idegenforgalmi Iroda ülőit aa uttestén színién egy időzített bomba feküdt ma reggel, amjely csak azután robbant fel. hogy az utcái kiürítették- A bomba nagy részen fellépti.\' az uttestei és a környező összes ablakokat betörte. A külvárosokban és a kornyéken Is sok bomba rob* bánt. , , • | [
A Woolvichi lőszergyár még mindig lángokban áh. A pnvilU lőszergyárban hatalmas
robbanás történt- itt 51) ember vesz. tete életét, kétszáznál többen meg-ebcsüllck. Felrobbant a Heroulc-s lő, porgyár is. itt 22 a halottak száma. Attól tartanak, hogy még további robbanás is következik, mert a földalalti raktárban 26.000 font nltro-gltoCrin volt felhalmozva.
Ujabb londoni jelentós szerint a tegnap éjszakai légiriadó este 20.M órakor kezdődött. Főképp a külvárosokra esett sok bomba, egyik közülük az egyik föulvoualat is teljesen eltorlaszolta.
Belgrád jelenti: Megkezdődött az olaszok támadása Egyiptom ellen
Kómából ideérkezett hírek szerint az olaszok meginditották Angol-Kgyipt-tom elleni támadásukat Három lnui-oszlály indult meg egyidejűleg, kettő Cincálnál, egy -Szudán felöl. Külön csapat indult a Szuezi esaturuu megszerzéseié. (MTI)
Húzás
Az osztálysorsjátók mai húzásán a főbb nyenenlényeket a következő számú sorajegyek nyerték:
Húszezer pengőt nyert: 48.750 és 48,586. Ötezer pengőt: 5.514 és 70-520, Négyezer pengőt: 52.238. I lároniezor pengőt: 15.030. Kétezer pengőt: 35.379, 50.105. Ezer-ezer pengőt: 7.829, 23.753, 72.792, 73-095 és a 79.281 sz. sorsjegyek.
(Felelősség "óikul.) ; j
A vasárnap délelőtti hazafias ünnepély végleges programja
A rendezőség módosította a hálaadó istentisztelet és Országzászló előtti Ünnepély Időpontját
Mint már megírtuk, Nagykanizsa megyei város, mint a megcsonkított Zalávármegye trianoni vámsának hazafias magyarsága szintén részt kér abból « határtalan örömből, wmsfy Magyarországot Lszak-E""déJy Ói a Székelyföld hazaiérése alkaflmábó\' érte. Azért elősző\'- hálát ad a Mindenhatónak, hogy annyi megpróbáltatás után Ismét szeietelébe fogadta Szent István népét és országát é> az Eucharisztikus Világkongresszustól jó* a Szent Jubileumi Évtől kezdve mindég közelebb vitte a magyarok szive-vágya: Nagymagyarország feltámadásához.
Az /ünnepélyes Istentiszteletek vasárnap délelőtt fél D órakor lesznek a különböző egyházak templomidban, a katolikusság részére a feienciek plébániatemplomában ünnepi szent-mise. , i
Isten tisztele lek után délelőtt egy. nCgyed 10 órakor az Országzászló elölt (kedvezőtlen idö esetén a Városi Színházban) hazafias ünnepély, a következő végleges programmid:
1- Hiszekegy. Játsza a ievente-ttl\'nc-kar.
2- Szabó Lajos uimu, VIII. oszt. tan. Petőfi: *Két ország öllelkczé;c« cimü köUomiényjt szavalja.
3- P.r. Krátk.y\'István kir. kormány, főtanácsos, polgármester ünnepi beszédet mond,
¦1. A levente-zenekar az erdélyi indulót játsza.
5. Brassányi Gyula hír. járásbíróság! telek könyvvezető, a jeles poéta
Nagykanizsán lakó erdélyiek nevében beszél.
6. Vitéz Szukonyi István tisztviselő Mécs László: »A vadóéba rózsái ol. tok, hogy szebb legyen a föMd« című kőttemiányát adja elő.
7- Az ünnepély a magyar Him[-nussznl ér véget, amit a levente-zenekar játszik.
Az ünnepély befejezie xután a testületek, intézetek, iskolák, egyesül*:\' lek elvonulnak a magyar csonkaság szimbóluma: az Országzászló előtt
A polgármester felkéri a hivatalos küldöttségeket, testületeket, egyesületeket, hogy a rendezőség uinsitásuj-hoz képest szíveskedjenek elhelyezkedni.
A hivataloknak és testületeknek a meghívót =i vasárnapi ünnepélyre a polgármesteri hivatal mitr mégküi-dötte. ¦ \\ \' !
Zrínyi Miklós városának magyarsága, legyünk ott lmindannyian és tegyünk tanúságot testvéri együttérzésünkről! V . i
Intézeti ruhanemüek
* nagy választékban
Szomolánylnál.
Az ujabb trianoni bilincstörés feletti örötn jegyében zajlott te az ipartestület\' elől-járósági ülése
Megindult az ipartestületben is az őszi munka
A nagy nyán dologidő ulán tegnap Ü1L eisuizben össze a nagykanizsai és járási ipartestület elöljárósága Samu Lajos clnöktele alatt. Jeten volt dr. Hegyi Lajos főjegyző, ipar-biztos is. Az első ÖSzt előljárósÁgi ü\'ést ünnepévé avatta az ujabb trja. no\'m bübicstÖrés feletti öröm, amely, nek Samu Lajos eluöki megnyitójában szép magyar beszédjében spontán kifejezést adott, amikor az ülés nagy tetszésnyilvánítása közepette rámutatott ar.a, hogy ismét egy hatalmas lépéssel \'jutottunk közeJebb Nagymogyarország fel lázadásához. Hazánk délkeleti határa ujbói Magyarország halárát képezirNLelkünk jubilál, — mondóttaT-szivünk miiv-den érzése örömmámorban tör fel: hogy i •\'
a Korpátok hegyhátán ismét magyar szó hangzik ás a székely leányok ajkán Ismót felcsendül a magyar nóta.
Köszönjük a jó Isteninek, hogy Ismét segített nekünk a trianoni rab-
A német rádióhallgatók kedvenc primása és zeneszerzője
Viclák József hat\'i CentrálbartnlU2Sikál mitne
kombinált zenekarával szeptember 14 étől. H74 Szives pártfogást kér Takács Imre.
láncból néhány szemet kitördelni. Hálánk és (köszönetünk Horthy Miklós kormányzó urunknak, a? ö páratlanul bölcs kormányzásának, hogy, az erdélyi drága gyöngy isméi vissza került « magyar Szent Koronához. Hála és köszönet « mi nagy miagyar. állanrférfiainknak. gróf Teleki Pál mmisztcrelnöknck, gróf Csáky külügyminiszternek és a kormány többi tagjainak, hála és köszönet a ma-t gyarok nagy barátainak és páitfogófc nak, Hitler kancellárnak ós Musso-liniiK\'k mindazért- amit tettek, hogy valóra vált a magyarok álmla és ma keblünkre ölelhetjük ismét a hazatért testvéreinket- . ; Kérjük ;i jó Istent hogy
mielőbb térhessenek vissza azok Is, akiket még mindég Trianon elválaszt a magyar Édesanyától.
- Éljen a független és szabad Nügymngynrország!
Samu elnök gyújtó beszédét az elöljáróság megéljenezte.
Bazsó József testületi főjegyző ler-jeszlettc ezután elő a pénztári, valamint a bizottságok-és szakosztályod jelentését.
Samu elnök bejelentette, hogy a nagykanizsai testület azon mozgalma,\' hogy a fényképészeti iparban is legyen teljes vasárnapi munkaszünet: országos iiiozg-alompüi nőtt. P;IPP Oszkár alelnök u nyersanyagoknak a fővárosi és vidéki iparosság között való arányos elosztását kértei
184a szeptember 13
ZALAI ROZLÖNV
Tankönyvek
a kultuszminiszter által raegállapt-tott mérsékelt árakon
minden iskola részére.
Előírásos iskolai leo- és raj*, •¦•rak, fflaatekj továbbá Iskolai taafcák, Uünyu-hü.-üuüöU,
iskolai legtartósabb kivitelű konyr-aktatéitkÉk
Itígmeltónyoeabb árakon
Az egyik lárs testű lel azon javaslatához, hogy ii taiioiicNíei-zódés é* segédlevél után ipari jóléti Intézmények teremtésére megfelelő pótdijai szedjenek. - mint antiszociálist
- néni járullak hozzá.
A mai idők nem alkalmasak arra, hooy az iparosságot ujabb terhekkel zaklassák,
volt az elöljáróság verdiktje. Hozzájárult ellenben az elöljáróság a szegedi testület ama javaslatához-, hogy szükségét látja a tuuoiicidöm\'k egyharmaddal való feleam-Jésél. Samu elnök az iparosuyugdij-kérdés-nicgs ürge lését Martja kívánatosnak-nehogy kérdés elsikkadjon. Majd belső ügyek és segély kérelmek kcrui_ lek letárgyalásra.
Az ülés este 10 óra után ért véget.
legabadályozzák a „strohmann\'\'-ok Iparűzését
Azonnal bezárják a színleges IpnrUzilk Őrletét
A kereskedelmi miniszier fóáto* leiratot intézett ii másodfokú ipítr-ha (óságokhoz.
A leirat a színleges iparüzök, az úgynevezett
strohmannok iparjogositványai-nak ellenőrzésére
vonatkozik. A leirat hivatkozik orra, hogy számos eset fordult elő. njmflkpir olyan személyek, akik iparigazol-vftnyl nem kaptak, az ipart, kereskedési
más személyek neváro kiállított iparlgazolvány alapján gyakorolják.
A kereskedelmi jmfiniszier felhívja az iparhatóságokat arra. hogy ha a színleges iparűzés megállapítást nyer, Jogosulatlan iparűzés miatt
a kihágás! eljárást folyamatba kall tenni.
Az iparhatóság egyidejűleg gondoskodni tartozik a ívndöibüntetöbirój eljárás megindításáról .A hatóságnak gondoskodni k.-llegy-ítlöben i
« üzlet azonnali bezárásáról Is.
r\'igyeieintmfel arra, hogy a színleges iparűzés túlnyomórészt á zsidótö\'-J^y kijátszására irányul. ilyen eseten gondoskodni kell arról, hogy « bűnvádi eljárást n színleges .partizok Jten a. a. zsidótörvényben meghatározott vétség miatt \'is megindit-
Dr. Cxaptk Gyula megyéspüspök páozlortevate:
„A trianoni győztesek még annyi jóérzést sém mutattak, mint a golgotai zsoldosok"...
A Kormányzó ar kolozsvári bevonulása idején hálaadó isíenitaxieleiek 4s harangzugás az egész egyházmegyében
l)r. Czapik (lyuk) veszprémi megyés-pitSpŐk pá sztorié véli jen intéz szózatot biveihez az orszagtiagyobbodás alkd-mából, p.hbeil ulal az evangéliumi-1, ajnely megeinliti. hogy Krisztus könlö-sét. amely pedig\'csak egy iparos mesterember munkája volt. a pogány ka. lonák nem szabdalták széjjel. b:ineu> sorsol veiének re\'elt**. Az ir\'m vitás hogy a legügyesebb kézműves munkája is eltörpülő Kontárság " Teremtő alkotásaihoz képest.
- A .Mindenható alkotása volt az a lóid is. amelyen Szent István országa ennen élt és Iwildng volt a magyar.
Páratlanul tökéletes alkotás volt ez, mert földrajzi-, vizre.mlszeru, g.wjda-sági- és hadászat) egységességet alkotott.
- Kzeukiviíi ii magyar nonnoi számára a természetes értékeken felül növelte becséi az évezredes birtoklási jog, a történetem bubái ós örömből szövődön emléke.
Sajnálatos ós a gyűlölet észr.ibló hatásának örök példája, folytatja rejtegetéseit Veszprém főpásztora, hogy a Trianonban Ítélkező gyötlesck meg annyi jóérzékel sem mulatlak, mint a golgotai zsoldosok és határié-
eekkel szétszjilKlolták a térképen a te-renitöalkotta egységes szcntislváni országot. A soha el nem ismert trianoni határok megváltoztatásáért a népek ós országok fölött is uralkodó Mindenhatóhoz fordultunk, aki megkönyörült rajtunk és előbb a pettvidék egy részéi, most pedig az ősi Erdély egy darabját adta vissza Szent István koronájának. Gondoljunk ezért hálával a döntöbu ró\'kra. országunk bölcs Kormányzójára és lelkiismeretes konnányára. valamint igazságunk erejét jellemző hadseregünkre is és tioriiljitnk le Isten előtt, hogy neki hálát adjunk a történ tokért.
A főpásztor ezután elrendeli, hogy vasárnap, szeptember lö-én egyházmegyéje minden templomában hálaadó szentmise mondassák Te Deunv-mai, főpásztor! szózatát olvassák fel u szószékekről és a mise végén ónokel-jék el a Himnuszt.
A misére a hatóságok is meghlvan-(lók s amikor vasárnap délelőtt II órakor Kolozsvárott a bevonulási ünnepség folyik, az egyházmegye minden templomának összes harangjait meg kell búzni és velük negyedóráig lui-rangoznk kell.
A vármegyei kisgyűlés megemlékezése Észak-Erdély és Székelyföld visszatéréséről
Mit tárgyalt a vármegyei közgyűlés
A l örvény hatósági kisgyűlés minapi rendes ülésén előkészítették a
megyCgyülés tárgyait-
Az ülésen vitéz Teleki Béla gróf főispán a Hiszekegy elmondása után meleg szavakkal emlékezett meg a Székelyföld ós Észak-Erdély visszaszerzéséről. A közgyűlési tárgyak előkészítése során pártoló feliratot javasoltak a Honsz átiratához a felsőházban és a törvényhatóságokban való képviselete iránt- A Zalamegy i*i \'Pejszövclkexetek Szövetk^tébo
uZ elhuny; Farkas Tibor d\'\'. helyé^ viléz Koruiss Eteméi1 gróf be-választásét ajánlják a közgyűlésnek, Kisegilö munkaerők, díjazására 3000 pengő fölvételéi, a zöldkeresztes egész-ég védelem és ;i gümőkór elleni védekezés költségeinek átvállalása címén évi 36- 36*WO pengőt — az
egészségügyi ebadóalapból óvodák és napközi olthonok segélyezését javasolja a kisgyűlés. Javasolja az előterjesztett költségve lések elfogadását is.
1 A vármegyei gazdasági egyesület kérelmére feliratot javasolnák a pénzügyminiszterhez ;« adókedvez-inények és üdóteirások céljából- Jfl» vasolja a kisgyűlés, hogy az országos mentőegyestilet részére -\\ váume-gyc 3 községe után évi JÍ7000 pengő hozzájárulási adjon a törvényhatóság- I I t \' I A Zalalövőn létesítendő járási szegényház céljaira a Kuffler birtokból 6 kai. hold 1296 négyszögöl területnek és a rajta levő felépítményeknek 50.000 pengőn leendő megvásárlásához elvben hozzájárulnak s bizottság kiküldését, Keszthelynek pc-
VáPOSi IWOatgÖ. Péntek, szombat, vasárnap 1
A mgj nagy Idgh najy filmje j
Soha még érdekesebb, aktuálisabb, megrázóbb film nem volt mozivásznon, mint a
D. 111.88.
Páratlanul Izgalmai Jelenetek során a német felderítők, bombavetők, vadászgépek, zuhanó bombázók, ejtőernyősök bámulatos teljesítménye.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 0 órakor
llll\'-lllllEIliiSslIi
vaBkeroflimdóse — Nagykanizsa
Steaua olajok
bizományi raktára. Emergé gumihajtó-szíjak képwlaalata.
!
dití « kéxházböviléshez 1911-re is 10.000 pengő segély megadásit ajánlják. A rom. kalh. egyház segélyezésére Vállus község 360. Felsőzsid 1200,. Alsózsid 1000 pengőt szava-zott meg az 1941. évre. A határozatokat jóváhagyták. , ,
A vármegye művelődéi és gazdasági törtenetéhez adatgyűjtésre 2000 pengi)\' megszavazását ajánlotta a
közgyűlésnek.
A többi tárgy kisebb jelentőségű községi Ugy volt. lumdyekben az előadók javaslatai alapján vita néikü*. határozott a kisgyűlés.
A közgyűlésről helyszűke mialt holnapi számunkban közlünk részletes tudósitásl.
Péntek
AUaadó mfi»or*xíroaV hétk8ua|wkoa BudnpEal I. mfiaoria
6.45 Torna. Hírek. Kőkemények. Hanglemezek, — Utána étrend. - 10 Hirek. - 11.10 Noiuzetkózi vizjolzó. sioigálat. — 13 Harangszó. Hlmnusa. Idöjárísjeientés, - 12.40 Hírek. — 13.50 Időjékés, Idfljírfsjeleutés. — 14,35 Hírek. - 14.15 HAwiiatnar-ujtés. — 16 Arloljomlitok, piaci ánk, áWmiuatárak. - 16.45 IdőjcWs, IdS-láiásjeusntfc, blrtk. - 17 Hlrak «4o vák és inugyar-orosz nyelven. — 10.15 Hirek. — 21.25 Hírek, idíijirásjelentéi.
BUDAPEST I.
17.15 Dohnányi: risz-nioJi szvit — 17.10 Sorg Antal előadása. _ 18.15 A Itádló Szalonzejekora. — 10.25 Hányi Ferdinánd gordonkázik. — 19.50 Sport-közlemények. — 20 Hangtoinezck
BUDAPEST n,
19.15 Itácz BéUt dgányzenokara — 20 Hírek. _ 2025 Herz LIU zongora,, zik. — 20.55 Dr. Klenka János előadása, — 21.35 Időjárásjeleatés.
Szombat
BUDAPEST I. • , • 1
10.20 Szilnyay Jenő előadása. _ 10.45 Mit nézzünk meg) - 12.10 Wei-dinger Ede szalonzenekara. — 13.30 Haíigleniezek. — 111.10 Ifjúsági rádió. 17.15 Vidák József cigányzenekara.
— 18.05 Somlay .Artúr \\eraeket mond.
— 18.30 A nádió Szalonzenekara. ~ 19.25 Mezőgazdasági ós háztartási munkában a Női Honvédelmi Mtinkatálw tagjai. Beszél Bndinszky Sándor. — 19.40 .Hegyaljai szűrei.. Hangjáték. — 20.40 Honnann Seliitlenliciin harmonikázik. _ 21.10 Felolvasás. — 21-25 Hanglemez. i [
BUDAPEST n.
18.45 Mezőgazdasági félóra. _ 19.30 Wehner Tibor zongorázik. — 20 Hírek.
— 20.25 Hanglemezek. _ 21.20 Felöl, vasas. — 21.45 Időjárásjelcnlés.
A .Ferenc Józset" keserűvíz régóta kitűnően bevált liáziszcr megrögzött székrekedésnél é. annak mindentéle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számon betegségnél az emésztést javttja. és az élvágyai [okozza. — Kérdezze meg írvosátl
! hajjaj tWZLOWV
IMO. racplember 13
FERENCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
Ahol a drágaság és a pusztítás nyomában uj élei fakad
A Zalai Közlöny altiálmi tudósítója az Erdélybe bevonuló honvédeink nyomában
N\'agybáeya, szeptember 8 ¦Mm meg kissé körülményes feladat eljutni ebbe a bájos, fcslóien fzőp bányavárosba, Csak nagy kerülőkkel, mellékutakon juthat olőrc a koosl, de ott is nagy nehézségek kőzött, mert folvonulő honvédség víin:ih»snlf»|»:n végeláthatatlan kocsisorokban kiífyóznok befelé, egyre mélyebben Erdély szivo felé. N\'cm csupa gyönyörüs y azonban nz autózás Erdély utjain « mostani időkben, A nagy sietséggel visszavonuló romén katonaságnak nrrn mfn-denütt volt gondja, liogy a lehetőség szerint megncliezitse Rt .utánuk nyo-muló honvédség felvonulását A leg-eUiogyaiotiabb kócsiutakön is
a különféle torlaszok és akadályok egymást követik. \' 1
Ilntaunas, vasing fatönköket áslak le 3 méter melyen az úttest kettős, közepébe. Ugy állnak ótok o tonktoria, szok az ufón, mint valami jókora tn-skókerítés, Egyelőre még csak a kerítés közepén nyitott kapuszerű nyitás-son ál megy a Vocónk óvatos lassúsággal de az eltávolított fatörzsök helyén akkora gödrök látonganik, liogy aáaposan próbám teszik " legtöbb ko-t-NÜtíil is. Másutt egyszerű füldlorlasz állja cl utunkat, ismét másutt dróUka. dályo\'k, vasúti sínekből és vasgerendákból összerótt burrikádok kereszte-
zik-a fozjgalmflt Hogy? mindennek tulaj-doakőp\'micso.du őrielme volt, azl nem tudtuk megállapítani, hiszen nagyszerű itláKzesapalaink percek alatl kiliszt^ tollak mindenütt akkora résekot, hogy a koisi,nyugodtan láth&l adhatott rajta.
SzafoiérujnoU és Xogybánya között félidőn ismét találkoztunk a románok föerőditósivonalának ered-hlnooiatávnl,
fitt Is ImliiliiKls, Innik.ivl;
ormótlan vasbetonépllmények állnak fenyegetően.
Betol keBonuslDenül Szűk, alacsony építmények ezek, kínost lehet bennük csak tfeyetlcn órát is eltölleni. olv rossz a levegő odabenn, Az erődítés építése kétségtelenül jó, ozt mcgátlnpUotlók katonai szakembereink is. viszont azt is kétségtelenül mcgáUapi tolták. hogy stratégiailag, csaknem hasznavehetetlenek, tuert uz; oltenfél egyszerűm meg tudjál kerülni az egész erőd-láncolatot nnélkftl. hogy bt&kerülne a tüzVo-nalba. Annyira már nem terjedi ki a figyelműje a» épitöknok. hogy az egyes erődök\' között a lökóletes Tüz-kapnsolct is meglegyen, l\'gy látszik uzonban a románok nagyon] is sürgősnek és fonlosiuik tartottuk az eröd-vonnl kiépítését meri,— amint » szomszédos házak lakóitól megtudtuk — idén tavasszal lóhalálban rendeltek ki oz embereket erődvonal értésére 8 lei (24 nilér) örattérért.
Drága az élet a visszakerült területen
Számunkra egészen szokatlan számok 1 szerepelnek a kirakatokban, az étlapokon, a piaci árusok láMáui, Ügy ei|>ő ára például 1045 lei (31 P), « női rij>Ő átlagban 750— 000 lei, egy férfi ing 300 egy gallér 28, egy vendéglői húsétel 36-.40,
egy jobb menü 90—100 lel
fe igy tovább, A mindennapi élet tehát egy áltáléba n nem olcsóbb, miat nálunk, sőt sok von okozásban ^nnf/\'V-ii drágább, hogy a-lüvo\'taJos uj lei-pengő átszámítás, luhelyet u (Magyar Nemzeti Bank 1 :33,3 arányban állapított meg, határozottan előnyös helyzetet jelent a visszatéri területek lakosságának. Igen nagy elismeréssel fogadja mln-denki a magyar kormánynak a nagylelkű gesztusát, amellyel- nz utóbbi időben már szinte\'clvlsoUielvtlenné vált
. pénz-zugkereskedelmet
egyetlen intézkedésével, letörte, és rendkívül méltányosan, járt el a hnzikera-lökkcl szemben. ,
Gyors átváltozó a
Rekord gyorsasággal alakul át minden a visszakerülő városokban és falvaikban. Az olyan színmagyar váro. so\'kbau, mini Xagyvánid, Szatmárnémeti, vagy Nagykároly, már a bevonulás órái üloti icltünt minden, ami az Idegen impériumra emlékez letett. Az utcafeliratok egyszerre cltünlpk, a cégtáblák, plakátok, hirdetések; feliratok vagy teljesen ellünlek, vagy sebtében elmázolt tábláik jeleitek, hogy a tulaj, dánosuk nagyon gyorsan dolgozati. A rekordot mégis az a román ügyvéd érte el. aki az egyik községben ugy szerepelt, mint bevándorló színtiszta román ember, a nőve is törzsgyökeres román volt, a (bevonulás napján azonban zengzetes magyarsággal szólalt mag és kijelentette, hogy Őt tulajdonképpen — Gombosnak hívják. Egész sereg hasonló j eset fordul elő a mostani történelmi napokban, a legmegdöbbentőbb
politikai és nemzetségi pálfordulások
vannak napirenden^ A magyarok most egyszerűen mosolyognak rajtuk és nem zavarják az ünnepi \'hangulatot a leleplezésekkel. Mindennek eljön " moga ideje. ( I
Szatmárnémetiben az derült ki a be-Vonulás napján, hogy azok a román tanoncgyerekek, okikét onomániáhól azért tolepitellok ide a magyarok közé, l»ogy terjesszék a remén nyelvet és kuliurát, egy tői.egyig tökéletesen meg. tanultak magyarul. Bár soha nem volt szabad magyarul beszelniöjc, most mégh kifogástalanul tudnak .magyarul ós egyikük som akjajrt visszamenni a kivonuló csapatokkal.
Az elpusztított emlékek
A kirándulók és a turisták mindig szoktak magukkal vinni emléktárgyakat onnan, ahol hosszabb ideig tartózkodtak. A románok 22 évig tartózkodtak (Magyarországon és most igyekeznek emléktárgyakat magukkal vinni, valószínűleg unnak bizonyságául. hogy szi-* vesén időztök a magyarok földjén. Nagybányán ép ugy, mint u többi városban is, elsősorban a bjziositó intézet
kórházi felszerelését akarták magukkal vinni
Amiatt a derék bányászok majdnem közelharcra mentők a már elmenőben levő romén hadsereggel. Fel vonul lak már a gépfegyverek is, amikor végre nagy izgalmak közepette konipromisz. Szoun jött létre és kiegyeztek abban, hogy csupán a Röntgen-készülékei vihetik el, minden mást azonban, ami
ínég a regi magyar időből származott, ott kellelt hagyntok a helyén. Kivitték ózonban a hivatalok , berendezéseit, egyes kaszárnyákban peJIg-
még a vízcsapokat és a padló-deszkákat Is felszedlek és elvitték
nzon n elmen, hogy azokat a román állam rendezte bc.
Senki sem kifogásolta ^uzonban, ami1-\' kor elvitlék magukkal azokat a szobrokat és emlékműveket amelyekéi a magyar városokban a magyarok megcsúfolására állítottak fel. Szatmárnémeti, böl például közmegelégedéssel lünlct-lék el azt a szobrot, amelyen egy sárkányaink a inuicsában tartott egy nirgyar cinierl, ainit égj- dárda döfött keresztül. Ennék az ékes szoliormünek még az a meséje is van, hogy .pár évvel ezelőtt megjelent egy miigasrangu ohisz diplomata Szatmárnémetiben, megnézte, lefényképezte, a.szobrot, !>e-Iriria a nevét aj>ba n Vendégkönyvbe, amelyben <
Bratlanu és Codreanu neve a fő disz
és eltávozott. Kél bél imilvu >\'ázas sietséggel mesleix\'mlA\'ivk jelentek meg a Szobor körül és haialmis hronzko-ronggal tak>nák be azútdúföil magyar oi mer pajzsot, Nugj\'báuyán pedig mind-össze annyi történt, hogy amikor birtokbavették u várost, etsŐ dolguk voll, hogy egyszerűen ledöntötték Ixndvay-nak, a lurn.\'U\'s magy ir színésvnek szobrát. A magyarok nyomban be? vitték a megsérüli\'szobrot u múzeum-
ba és most diadalmasan áUilollák vissza Q Tőtérre. iKissé túlságosan .sietlek, iperl az. elvonuó e-sapapik egy része még ott volt és tankkal bajlotljik nekí a a^abornük, Szeren- sére egy liszt .finyira felháborodott wv\'rxyn. rok merészségén, hogy
nekirohant a szobornak és embereivel együtt újra ledöntötte.
még mielőtt a tankok átgázol hallök voími rajta, (gy maradt meg, aránylag teljes épségben, a nagybányaiak l.ehd-vayszolira, amely előtt az Impozáns bevonulási ünnepségei meg is tartottá);, \'.Megszámlálhatatlan azoknak az eseteknek a száma, amelyek még uz ulols\'i pillanatokban is fájdalmat és clkcscr;1. dóst igj\'ekezlok okoznia magyarságaik. A magvar lakosság azonban ezekben a nagyszerű pillanatokban jóforinán tudomást sem vesz a kicsinyes, ittolsö kellemetlenkedésekről. Mindenki ünne-pel, mámorostul éhezi azt, hogy visszatért a magyar világ és amióta látla a magyar honvédség csodálatusJn nagyszerű felvonulását senki sincs az újonnan visszakerült terülolokt\'n, aki egy pillanatra is kételkednék, hogy most már örökre magyar lesz. minden ma.
gyar föld. i
Dr. Szerelemhegyl Ervin
BuUL™Lok impregnálása
PÁLCSICS-nál
Teleion: üzlet 533.
Telefon: gyár: 344.
Égő lámpába akarf petróleumot önteni egy nemespátrói fiatalember,
életveszélyes égési sebekkel kerOlt^a kanizsai kórházba
DflmÖtörfi József nemcspálrói lakos az esti láni[iagyujláskor mcgakirta tölteni a lámpái j>cirólcumniat ós meg-kérte öccsét, Döinötörli Sándori, hogy fogja a,mér\'égő lánmáí, ainjg ő a le-osa\\ert nyakú lámpába petróleumot Önt. Eközben a j>elroleum lángra lobbant Döniötórfi Sándor megijedi és a lámpát elengedte A lámpáitól kidőlt égő petróleumtól Dömfltörfi József ruhája nyomban lángot fogott. Döinölörl\'i kétségbeesetten szaladt ki az udvarra
mint egy élő flángnyicílv és ott4 a röldro vetélte magát. i
A liázbóliek sietlek u segítségére, de mire sikerüli nagyneliezen megfékezni a lángokat, Dömötörfi József leslén már szénné égett u ruha és inaga is igen Súlyos égési sclwkel szen\\-*\'d-tl. Borz\'aUnas szenvedések közlwn elv-\'sz-tcj# es/.uuVetét is. Beszállították n iK^-kanizsai Horthy Miklós közkór. házba .
Állapota élül veszélyes.
Esztcregnyén egy kislány égett Össze
Ifosonló súlyos szerencsétlenség történt a közel\' Eszlcregnye községben, llollaendcr lirzsétol 3 éves leányka gyufával játszadozott, az égő gyufától
.meggyulladt a ruhécskdja. Annyin (isszeégeit. hogy életveszélyes sériili>.--sokkol száltítotiák lie a nagykanizsai kórházba. A vizsgálat megindult
Súlyos autó- és moiorheréhpárosszeütközés a letenyei országúton
Hóbor Rudolf 28 éves letenyei szo-bafesiőinester. motprkciékpürján a
letenyCÍ országúton hazafelé tartott, amikor vete -szemben jölt egy MA-ORT líutó, ameJlyei - eddig még
Az összes Iskolákban előirt
0. Sz. szabványos füzetek,
az árkormányblzios által előirt árakon - kaphatók
meg nem állapított köiühnényck közölt - összeütközött.
Hóbor h-a|alm;is ívben kirepült a nyeregből é-i elterült az utou. Siityos comb- és lábtörést és egyjéb sérü* léseket* szenvedett. Beszállították • nagykanizsai kórház sCbészeli oSztá-lyái\'a. ahol azonnal ápolás alá vetlek-
A csendőrség inegindKofth n nyomozást, kit ternei\\a felelősség a su-lv"s Összeül közésért.
Jslpíiss, kin ilelooítesl"
194X1. neplembet 13
Sfisky Fenne voll bcsz-
I I!I*.1LI3. I terccbányai ífl. honvéd i—.-1 gyalogezredljell törzsör-
mcster válságos helyzetben csüggedj, len kitartó bátorságával lelte magát érdemessé feljebbvalói elismerésére.
B napon nzt a paranesol kapta, hogy utászosztagával Jaworowtiál egy szétlőtt hidat hozzon rt-ndbe. Miután a hid kijavitasa sok időt jVell volna igénylic, gyorsan összeszorzctl anyaglkll a/. t-lkaiség állandó heves ttiüéljen a legrövidebb idő "Üatt uj hidat ó|>itctl. ESM biztosította a 3. lionvé.l ágyús, ezred és ezrede vonatának utolsó órít-bitti való átkelését (és megineutésél.
Idoljáról dicséretéiiMk méltó kifejezője volt nz arany vitézségi érem adományozása. I
- (Október elején veszi át hivatalát a nagykanizsai törvényszék uj elnOke)
I)r. Haám Ernő tó\\szihelyi kír. já-ráshirósilgi elnök, akti a Kormányzó a nagykanizsai törvényszék elnökévé nevezeit ki, tegnap Na^kanizsára érkezett. l\'^Telőre még iniiit magánember. A délelőtt folyamán felkereste a törvényházat, atutl magáiiok kérette a hirákat, akiknél a törvényszék ügymenete, személyzete, stb, iránt érdeklődött. Majd később visszatért Keszthelyre, ür. Haám1 iiműt a keszthelyi járásbirói elnókí munkaköre alól szeptember lfiévol mentették l\'W. Az uj nagykanizsai törvényszéki elnök vaió-szinüleg október elején foglalja cli hi. vatalát és teszi ie a .hivatali esküt. Utódját illetőleg a kfesztlwlyi járáa-birósagt székbe már legközelebb történik meg a kinevezés.
- (Az uj pflspOkl biztos tisztelgő látogatásai)
Az uj nagykatuizsai püspöki biztos, <lr. Solymár István esperes tegnap délután tisztelgő látogatást tett Krátky István dr. polgármesternél a városházán Ixmgauer Imre hittanár kíséretében. Dr. Solymár esperes ma folytatta Invatalos bemutatkozó látogatásait a hatóságok fejeinél.
- (Szabadságról)
iMakáry Vilmos fötárgyalásí elnök, a törvényszék eluöJcliolyettese, dr. Al-mássy. Gyula törvónyszéla vizsgálóbíró 6s dr. Cséry Géza törvényszéki bíró nyári szabadságukról a mai nappal levonultak és álveitók liivntidukat.
- (A rendőrségről)
Dr. Tamás (Kindl) Károly rendőrsfogalmazó Nagykanizsáról ós dr. Kol-tay Miklós rendőr fogalmazó gyakornok Jászberényből kérelmükre kölcsönösen áthelyeztettek,
- (Nem termelheti kl Nagykanizsa az alsónylresl erdőt)
Nagykanizsa város elhatározta, Iwgy rendkívüli fukilermclést lmjt végre »z alsónylresl erdőben, mivel az elemi káirok nagyon megrongálták a faállományt. A vármegye megtanulta ehhez a határozathoz való hozzájárulását, mivel az erdőíelügyelőség szakvéleménye szerint is toevt;spbb(u kerül a pótlás, nunl az egész terület újra telepi lése,
- (Alapítványi hely odaítélése)
Zala megye S&sgyülése döniótt a ke-liidaj mezőgazdasági szakiskola tanulói részére létcsitett 5000 pengős alapit vány kaiibatujnají odaitoiéséröi. Négy pályázó közül vitéz Balassa Gyula Uktrsfa) és Hozbor Ferenc (Gsáford) kapta meg egyenlő arányban a kórul-beíftl 200 pengő ösztöndijat. A 4ds-B\'ülés nemcsak a kiváló minősítés*, tte a .szociális szempontot ís (érvéuyesi-tette, amikor ezullal is íjgynáembe vette « -sukgyvrmcljus családokat.
ZALAI KÖZLÖNY.
Az aeatnl herceg, EUopla alklrátya szemleuton.
A nagykanizsai husiparosok a húsárak felemelését kérték az át kormánybiztostól
A nagykanizsai ipartestület hus. ipari szakosztálya kérvénnyel fordult az országos árkoimánybizleéiSá^r. hoz,a melyben utalással a mJagns ál-lalárakra, az illetékekre és köztere hekre, arra kérték nz áricormány,-bjztost, hogy a jelenlegi húsárakat némileg emelhessék.
A beadvány részletesen felsorolja, hogy a sertés ára élősúlyban kg.-ként 1.-16 pengő, ehhez, hozzájön a fuvar, kanászpónz, vágási dij ós egyéb\'
illeték, ugy, hogy egy kg. sertéshús a husiparosimk magának 1.90 P-be kerüt, amit ők átlagban 2 P-ért kénytelenek elárusítani. A marhahúsnál a helyzet hasonló. A kérés tehát az. hogy* a sertéshúst 10-16 fillérjávei emelhessék, miig a marhahúsnál az 1.50 P-röl az elejét 1.66 P-re. a hátulját 1.70 P-röl pedig 1,91 P-re.
A kanizsai husiparosok most kíváncsian várják az árko\'TOLánjybiztosság válaszát. •>
Iskola- ós óvoda-táskák, bőröndök, retikülök, pénztárcák
legolcsóbban TEUTSCH drogériában
a félemeleten.
— (Zalabéren Is lesz napkOzi otthon)
Zalflbér község elhatározta, hogy a jövő év nyarán létesítendő napközi ottlion céljaira 500 pengőt vesz fel a költségvetésébe. A község határozata jóváhagyási nyert.
- (Csendőrkézre került támadók)
A nagykanizsai csendőrség egy járőre Örizclbe vette és )»cszáHltolla Nagykanizsára Szálai Ferenc kisrécscí lakos, gazdát és egy fiatalkorú községbclit, mert egy asszonyt durván megtámadtak és tettleg bántalmazták. A törvényszék vizsgálóbírója, dr. Knausz [Aszló Szálait letartóztatásba helyezte, a fínUá-koru is fogva mnradt.
— (Hirtelen halál a vonatban)
derese Lajos GS) éves LenU-i lakos vonattal a zalaegerszegi kórházba igyekezett. Útközben hirtelen rosszul lett í» az Ortnháza—Gulorfökle szakaszon a vonatban meghalt. A gulorföldci állomáson kivették s a helybeli orvos liótcsavarodást állatott meg Gcrese Lajoson, j v i
- (Pisztolyt talált — kórházba került)
Bozies Károly o éves zákányi fiu valahol pisztolyt talajt, Bm«9%ei játszani kezdeil. A pisztoly elsüti ós n gyermek egyik ujját ellőtte. Kórházba szállították. v ,
vásárra
A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 1040« szeptember hó 5-töl 16-ig tartandó
mw
M | lakberendezési
usézi és háztartási
50% os utazási igazolványok P 2»ÖO-ért beszerezhetők a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában.
Érvényesi
Odautazás: augusztus 30-tól szeptember 16-ig. Visszautazás: szeptember 5-től szeptember 22-ig.
Ízléses kivitelben olcsó áron kaphatók Divatcsarnok. Fő-ut 6.
— (Kígyóra lőtt — asszonyt talált)
Séllei l^ijos keh kW erdőőr ez év Júniusában a szőlőhegyen a munkások felügyelete közben azzal szórakozjott, hogy vadászfegyverével kígyókra lövöldözött. A földről visszapattanó serét azonban Major Gyuláuó lábaiba fúródott, súlyos sel>okoi ejtse. A rosszus sikerült kigyóvadászal a törvényszék elé Ljcröít, s a kelildai crdöört 10 napi fogházra átválloztatlintó -10 pengő pénzbüntetésre Ítélték.
Naptár: Szeptemberig péntek.Rom. kat. Notburga. Protestáns Ludovlka, — lilul hó 10.
UózfOrdö nyitva reggel 8 érától este 6 éráig (hét;5, azarda, péntek délntaa kwlden etéax nap néknak).
Zala mezőgazdasági helyzete
Figura György gazdasági főfelügyelő jelentése szerint az augusztusi időjárás miatt a keresztek ós osztagok kisebb-nagyobb mértékben Irtatok, a íiekto-Mtersujly rosszabbodott.
A tengeri az állandó esős ídö foly-tán még mindig növekedésben van. Jó ős hosszu ősz következtében még beérhet. A burgonya már nem bírja a folytonos esőzést és lielyenkent rotlüi-dás, talajpertész észlelliető. A takarmány- és cukorrépa . az erőteljes fejlődés következtében repedezni kezd.
A mesterséges takarmány félék és tarló vetemények jól "fejlődtek. A rőteken a sarjú fejlődése áltatában közepes, azonban a hi|>o.sal>b és áradásnak, kitett területeken a <nendeii levő sarjat a víz elsodorta, a lábon levőt pedig belszapolta. A rétek kaszálása megkez-dödőlt. -x Y
A kerti wleményeknek több melegre és napra lenne sziWségak. A gyümölcsfák termése közül a koraiak piacra kerültek. A szőlők fejlődésére uz időjárás kt\'itw./őtitiii. A még meg. lévő kevés termés kellő beérésére n«-leg, száraz időre tenne szükség. , |
Az áUatáral jól tartottak.
íaiuu hözlöhh
1940. nepttmber 13
Slrem lékeket,
liikilM, lanllUNt. ÍM mihüHiii •zaknzerüon éa logolceóbban kovács józsef
kírarígomohtornól, Klrály-ulca 33. Nigy iironl4k-r«klir. Telefon c. í i>.
Rövid táviratok
A KííPViSF.LrtHAZ tcgWetebbi íiié-ae 20án lesz. amikor Teleki minh/ler-elnök » ierriletfö\'oríi[KitlásrAI és nz cr-(Télyi képviselők Inmi vásáréi szolé jn-vaslnlot terjeszti olíí. KnrüllKdül 00 képviselőt liiviuik be.
TELEKI PAL Krdély 70 -80 vej«Iö-szcinélyiségévfl Kolozsvárod inenl!0-.zé-JéM foiylat. igy !1 mai gazdasági minisztertanácson Kemény iíiclincllcr Lajos elnökölt.
VICIIY jelentés szertat n négy lelnr-lézlntott fogoly, (ianielin, Heynoud\', Dnlndier és Mirnlol fcülön külön sétál-hatnnk esak a parkion, ,
A KORMÁNYZÓ Kárpátalja uj kormánybiztosává vilé/- Kozma AlikUSst nevezte ki. Or lltatky Endre Kolozsvár polgári kormánybiztosa lott. A kolozs-véri Noinzeti S/.inliáz Igazgatójává Tá-roy Feremet nevezték kí.
ARADON Jl csendőrparancsnok felhívása értelmében nyilvános helyeken csak romiDul szolid Ikszelni.
CtcsénvjjSt m1iamczÚ>M
izéfiahozfialik
Nyugati, északnyugati szót, felhősödés, nyugaton ós Erdélyben még esö, reggel köd, a hőmérséklet alig változik.
a meteorológiai intését nagykanizsai ¦leffflgreléállomáaa jelenti i
héméreéklet teffniio eate 9 érakor +142, ma reaxal +5-2, délben +15 2.
OauMuték 6-0
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
20772/1940.
tárgy i vetömagcsivízósier forgalomba hozatala.
Hirdetmény.
A földművelésügyi m. klr. minisz-lérium 136645/940. sz. rend. folytán közhirré teszem, hogy ezévben csávazás céljára rézgállc nem kerül forgalomba. A gazda a birtokában levő réigáücot ne használja fel csá-vázáira, hanem takarolja azt a gyfl-mölcs- és sxölÖbetegBégek elleni védekezésre. A rézgállc helyett használja a jobb éa biztosabb hatású higanyos vetömagciávázÓBzert (nedves pácot), amelyet ez évben, állami támogatás kapcsán minden beszerzőhelyen kg-ként 2 P-ve! olciób-ban lehet beszerezni Csávázatlanul gabonavetőmagot senki se vessen el.
Nagykanizsa, 1940. szept. 3.
)i?u
Polgármester.
Francia tank maradványai Itouon-ben. (Foto R. D. V.)
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra Is a
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. m
emzeti zászlók
nagy választékban
SZABÓ ANTAL sportüzletében.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
M.klr. rendőriig nagykaitliaal kapitányáig a.
1940. kitt, 372/1. szám.
Tárgy : Háry János nagykanizsai lakos borklhágásl Ugye.
Itéietkivonat.
A ni. klr. rendőrség nagykanizsai kapitányságának alulírott rendéri bün-tet\'iblráiu Háry János vondóglŐs, nagykanizsai Erzsébet-tér 19. sz. a. lakost torKsIouibahozatalra szánt Italhoz engedély nélkül bostlrltott must használata, valamint pincéiébon lovó Italok kötelof) mogjeltilosénok elmulasztása kihágásai miatt az 1930. V. t.-c, 5. és 20., valamint 49. és 62. §al alapján 80 P pénzbüntetésre és a felmerült, valamint a még felmerülő eljárási ktiltsógek mejfuzotósóre ltélto.
Nagykanizsa, 1940. évi szeptember hó 9-én.
dr. Németh László s. k.
A kiadmány hiteléin:
Mérmaros b. k.
hlv. isiim.
APRÓHIRDETÉSEK
Mimit, utkou3
HUH*,- mimé* ttvom\'od
állas
Autalos-lanala MxeléiaeI felvétetik. Hctyel Imre műantalos, Fó-ut 4. sz, 2095
Kaváesaafféal évi munkára felvitetik a varáutlól uradalomba. Poita Nemeidéd, Somogymegye. 2149
faaiaiamvmoal (elveszek. Bővebbet Németh festékttzlet, ErziébcMér 1. 2104
lót féifi háavaxatlafl ajánlkozik csekély fizetésiéi, magános úrhoz, ahova 10 éves klileányát magával vlhelné. Bármilyen nagy háztartás vezetését clvillatla. Klalstl-u. 39. Mészáros. 2171
adás-vétel
Vannak 2000 drb használt nagyméretű egész téglái. Hunyadt-u. 16 »*., 4. ajtó. ¦
lakAs-Ozlbthelyiséo
Kétaucaba konyhás lakait kertiek novembar 1-íre. Címeket „Tanai" Jeligére kérek a kladdba. 2172
bútorozott szoba
Déli IckvésU bútorozott aaoba
fürdóizoba hiiznilaltal a vároa köipontji-ban, csendes helyen, egy vagy két tu részére kiadó. Clm a kiadóban.
Két elegánsan fcntaroxatt szoba fürdőszobával, esclleg konyba-haiználattal it kiadó. Clm a kiadóban, 9168
ház és ingatlan
Elad* 20 hold tanyásbldok, clióou-tilya izintó, rét, gyümölcsös, gazdasági (elizereléssel, esetleg állatállománnyal együtt, érdeklődni lehet: Szeszfőzde, UJ-udvar. 2160
Jól bevezetett arl fodr lat el-
adó. Érdeklődni hétlőn délfg. Varaadl-utca 17*. 2169
jloWiUililpiH!"
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap. wiuljii: „klzitida.i,! r. r, h«ayki.liM«. Fílelíí kiadó: Z.t.l Karolj. N y u i mid, u i a „kliiuluájl R. t. Nwknlm1
¦y.aililiku «,.uyi,«ul.,,„ii. (Njromdtélt tolul i Ziilal Kánily.)
arm 12 fill.
00. Évfolyam. 210. szám Nzgytawliu, 1M0- szeptember 14 szombat_
ZALAI KÖZLÖNY
fiiiiniiMifr é» ttadóbrritaJi w
P6mé Sl i
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Ktőfuciéj arai egy bóra t peawo 40 fitt SiefLxsxtaaégi La kíndóbteum tefctoai 7S. a
Ne legyünk annyira hazafiak!
Mindenkinek é* az élet minden lertjtotén legelső kÖto!(esSógo ma jó magyarnak tenni, a hazáért niin-dcn áldozatot vállalni, vele minden (jtaidban, sorsben osztozni. Ennek azonban belülről fakadó Ösz{6nzés4 ként kell élnie minden trragyarbon.. A magyarságunknak élet-tartalomnak keif\'Aeonl, indító rugónak minden cselékedéiben, szóban, magá-tartásban éi állásfoglalásban. A ma. pvarsitguukai nem lehet és ncm\'sza-tr.id magunkra akasztani, mint holmi ünnepid cifraságot, el-clparádéz-ni vele, nagyokai kurjantani, aztán ha klmutottuk vele magunkat, naf-tatinbu tenni éi — sok rá a példa a mai időkben - nyugodt létekkel kibúvót keresni minden alól, atnJLvel mi a juagvar voltunk megterhelt az egyéni életünkéi- Lehet \'.iz a magyaros ruha fülig sujtásos, kokárdát tűzhet valaki még az éjszakai köntöseié ts, - nem hazafi az, ha közben meg lérdig járja ;i lábát, hogy valamiként kihúzhassa magát a hazáért való szolgálat ajfóL. legyen uz katonaság, légoltalmi szolgám!, az autó kényelméről vagy csak egy kocka cukorról való lemondás. Ez a külszincsségébcn harsogja, de lényegében tartalmatlan hazafiság m» úton-útfélen jelentkezik, ngy hogy érdemes felette gondolkodni: , -nem kellenc-c a hazafias érzés kül" sflségekben való megnyilatkozását valamiképpen szabályozni? Nétmikeí-lene-le a magyarságnak méliósngtei-jes ős egyre erősbödő ámdfisál olyan medrekbe szorítani hosty vadvizek pocsolyái ne maradjanak \'d mentében? Nagy és szent dolog 11 magyarságunk - nem kelkm.e-e Óvni attól, hogy egyesek vásári ponyvának nézzék, amin fel lehel tálalni minden iirn>.tr>inot é* rr.eg ,cheí hurcolni ízetlen sédben, porban, érdekek í.s "divatok porában, sarában? Ahogyan a nemzet imlidságát védik rendelkezések a korcsma bor-BÖzétől, ugy nem kellene és nem le-hetne-e a magyarságunk egyéb jeleit, más külső formáit és beKÖ kincH\'it is tilos területté lenni 11 Bem arra való helyek. alkaCjmak ós iikárhányszor csak a reklám szátráá-
Ne értsen senki félre: - magyarnak kéli lenni az élc[ minden lehetős vonalán. Üdvös és szép « ma-Ryar önludüt állandó megéreztetése 8 ruházkodásiól a muzsikáig, áz építkezéstől az asztalig a kullurátéá üZ imádságig minden területen- De káros és\' lehangoló az Ízléstelen fitogtatás. Bántó és a nemzeti érzés jelentőségéhez, mivoltához mjél talián M alkalomszerül len, helyét és mód: j«t tévesztett magyarkodás. t
* » ;. I ,
•Használt ruhák vétele ós eladása Wnzáeios árakon*, - olvasom e^y Ujieg hirdetési rovatában. A hirdet:. <% »Nemzeli Ruhaház«. McgdÖ?--Zsolöm a .szxnieflnet. olvasom újra... wnueii Ituhah-áz!
i zászló- és virágdíszbe öltözött Kolozsvár szivdobogva várja Horthy Miklóst
Holnap délelőtt az egész országban megünneplik az országgyarapodást
Amikor a nap lebukott a Hargita mögött pénteken, a magyar katonák már ott állottak nélkelci-Erdély visz-szálért terűidének legszélső állomásán s immár inindenfiU olt őrködik a Kelet-Kárpátok ormain a magyar katona. A városok, falvak, erdők és folyók vlsz-szalértek az anyaországhoz s az erdélyi ini\'gyar itthon vaja. öte-ííijnt a maga gazdája, saját ősi otthonában beszélhet magyarul, dolgozhat magáért és hazájáért.
A diadal dübörgése elhalkul a beteljesedés]*), az örömkönnyek felszáradnak, holnap kezdődik az nj élet, a munka.- A kötelesség, melyet olyan méltóan átérzclt mindig Erdély népe.
Még csak egy fumep lesz: iHorthy Miklós kormányzó ünm\'pélyes bevonulása Kolozsvárra. Ez az ünnep ,méltó tesz a magyarsághoz. Minden magyar sziv összcdoblwui holnap délelölt, hisz
miképp Nagykanizsán, ugy az egész országban tesznek holnap ünnepségek. Kolozsvár már zászló és virágdíszben áll, s szivdobogva várja a Legelső Magyart,
Erdélyben tartözködik gróf* Teleki
Pál miniszterclnók Is, aki mjnlea pénzügyi és gazdasági kérdést személyesen akar meglKSzötni athclyi vezetőkkel.
Budapesten ezalatt a\\magyar—román vegyesbizottság kezdte meg üléseit. Erről .a következő jelentések érkeztek:
A magyar-romárt vegyesbizottság ma délelőtt TI órakor Budapesten megkezdte üléseit
fíudiuKVit, szeptember l l A román küldöttség Pop Valér vezetésére! megérkezett Budapestre, A 17 tagú küldöttséget o. pályaudvaron ünnepélyesen fogadták. Az első Ui. náeskozás 11 órakor kezdődött meg, A mai tanáeskozásokon az albizottságokat alakítják meg. ügy a magyar-ionian halárnak u Irelyszinen történő kijelölésére kiküldött blzollsag.it is. Bienkfvul a vcgycsbizoltság letárgyaljn
nz állami fennlwló^-változásából adódó összes kérdéseket. A magyar bizottság 22 tagl>ól áll s az összes mraisi-lériumok. a vasul, postai, n Nemzeti Bank, a Külkereskedelmi Hivatal stb. képviselve van. A bizottság elnöke Wömte János meghatalmazott miniszter ma délben\' két órakor ebédet ndott a román bizottság tiszteletére. Az ebéden a magyar és román küldöttség hígjai teljes\' számban .résztvettek.
Tlzenhatőrtfs repllifimifö London ellen
A királyi palota és a Lordok Háza ls megsérült — A köd mf.iíí célzás nélkül lövöldöznek a londoni légelhárító ágyuk a támadó repülőkre
Az angliai légiharcokról ma érkező jelentések egybehangzóan azt mond. ják, hogy a tegnapi nap volt LójidcH szárnára a legborzalmasabb\'
A német repülők nappal It izünet nélkül támadtak
é> sulyoSs károkat okoztak.
A Leguopi támadásróf a Stefiim iroda jelenti, hogy clpusztül)l a Daifr Express újságpalota í*- AItálában a Flcet Streeten, az újságok utcáiéi bon sok ház rornbadőlt. A többi Utcákon is sok tüzet és rombadőlt házal látni, üz utakon pedig hatalmas
Kérdezek minden jóérzésű magyar embert: - izléáas ez?
A használt ruhát,, !|z ócskavasait éppen ugj- meg kell becsUinl a magyar kereskedelmi ételben, mint a brillíánst Vagy á,cukorsdti\'ményt. De a nemzeliszinü uy;|lókákat és n külföldön gyártott piros-fehér-zöld djszes írászerszámokal együtt sepor. lelném kí a m)agyar kereskedelmi éleiből a >nemzefi fagyfeHt-ssa-j lonc<okkal (nontzeli ós >szalotu!) a a »ncnizetf papirzacskó~ü»eim;«-ckkel ói összes hasonlókkal. Az \'{ktieti életben, gyártmányok és boltok nevében a memzetic megjelölést éppen ugy törvényes védelemhez kellene kötni, mint ahogyan szabályozóik a magyar cimer használaiát. amit Ogyidőben a sósborszeszt Öl a guiniu
sarokig m\'hdenre ígyekezíek rábigy-gycsíleol.
földtölcsérek. Ezek egyes bombák-tórt származnak. Teljesen rpmbndőA ulcát nem látni, de mijtden ulcjib.ui van pár ház romokban- A közjóké^ dósl szinte ótánkánt vátlozfcitják/ mert a forga(!mttt a fel nem robbant, az időzi lett-bombák ói a röldhányá-sok miatt sok helyen le ikefí zárni. Emiatt a közlekedési zavarok még súlyosabbak, mint eddig. Nehogy a katonaság szabad mozgásút gátolják, a gópkocsikot már nem is engedik London belvárosaiba. A munkásság munkahelyeire aljg tud eljutni n légiriadóik mii\'tt.
Az olasz rádiÖ köíÖlU mÓ7 hogy a Buckingham-paloiát js (íly.tn súlyos találatok érték, hogy a kjrájyí pár a romok eltakarításáig ki sem tudott jönni a palotából. Lontiiréiban. najgy n fejetlenség ós a tanácstalanság. A közlekedés teljesen lehelet-lenné vált és minden cáfolat ellenére Is, \' 1 ! f ! \'¦ i f
a királyi osalád ós a diplomádat testület felkészült arra, hogy Londonból Qlasgowba költözzék.
(Folytatás a 7. oldalon)
Évek óta küzdök o színházak hely. leien ül alkalmazott Irredenta »slá-gereL ellen. Az utóbbi években nagy tangó ói irredenta jelenet nélkül alig született operett. Há nem volt benne, akkor be le ragasztottad egy nemzetisziuü betétet valamelyik más operettből. Pillanattal döbb még a sialisztéria harisnya kötőit les-le kidagadt szemekkel a nézőtér. Mé,í rengtek a pocakok" egy-egy os. loba és olcsó szellemesség nyomán támadt derültségben. Még íjhegclt a »cukí pofa« láucoskomikus az előző esztelen ugru.bdgrálástól. de ve-riíékezŰ arcára gyorsan »hazafias áhilatot« maszkir<)zott, a csapzott fürleiie pillanat alatt huszárcsákót vágott, térkép és elmer és lobogó és szuronyos honvéd képe ereszke.
dett alá a mindig készenlétben áljrj.
Ütött-kopott irredenta-kulisszán és az imént még félmeztelenül futkározó
görl-csapat >Horthy Miklós katonáÍ«-ról, magyarok Istenéről, kincses KoJ lozsvárról és szent magyar igazságról zengett ékes rlgmusokat.
Amilyen szép lett volna, ha Tria* non éveiben minden színházi előadás elölt kapott volna valami pro-lógus-szerü hangot « magyar irredenta, annyira bántó, sokszor értei, mellen és bossszantó volt a rotiayár katonának, a magyar fájdalohntnojt ós i^ménykedésnek léha és izeííent operelt-jelenetek közé történt bö°rö-sZakoiása, operett-szerzőink ama üzleti elgondohísa alapján, hogy: »er-re pali ma a publirwin!« Ez a divat még .a legnagyobb jóakanat és a sziitészek kétségtelen legjobb szándékai mellett is igen sokszor inkább lejáratai alkalmas a magyar hősi eszményt, n magyar katona-szellemet, a anagyur \' irredentát,
ZALAI KÖZLÖNY
1940, Bitplember 14
ndarfl
RADIO\'
Fent! készüléket díjtalanul bemutatja:
Miiül ELEMÉR
rfliHÓ-fiZíi k tizie to Deök-tor 2. sz.
SZflBŰ AHTflL
rádió és sportllz-lete Fő ut 5. sz.
setnwUiit annak a hazafias érzés áhilatos mélyeiből fakadó, tiszteletét erősbUeui. Ezt a divatos ízléstelen-so^ct a cenzúra .szavával hellénje kigyomlálni a magyar színpadi irodalomból. f « * » i ;
Egy szavunk a magyar rádióhoz, is volna.
Nemzeti érték minden m\'unka, nagyon komolyan az a magyar rádióé Is, tűni orra irányul, hogy lépten-nyomon élesztgesse, ébren tarba beunüink « magyarságunk szelUimél és érzését. t)e itt is: - est modtÜ in rebus! Mert azt aztán már igazán rrent hallgatja sziveden, .jóizlésu, magyar omber, amikor a budapesti rádió reggeli tornagyakorlataihoz is1 irredenta dal kő* tésze tünkből váfl>. gátja össze a kísérő zenét. Tagadna-, lation, hogy a rádió reggeli tornája az ép test - ép lélek gondolatát szolgálja és annak eredményes szolgálata is hazafias feladat és \'kötetes, ség. De ez a hazafias cél semtmS csór-bét nem\' szenved- ht» iinl.\'llette « jó-Ülés Íratlan törvényét is szCmf előtt tartjuk. Tessék elképzelni, amint a gyűröttre aludt kócos polgár le\'őp az ágyáról ós pizsamában vagy rövidke kimondhatatlanban elkezdi ha. jigální kezét-lábát lefekszik a sió-nyegre, jobbra-balra ignzgaija a hasizmait, nyögve guggol nagyokat és veritékezve egyhelyben kapkodj11 a tyúkszemeit a recsegő parkettán és mindehhez a kisérő zene: ->Szóp vagy, gyönyörű vagy, Magyarországi* vagy pedig >Atmegyck
« Királyhágón.*
Van ncküJhk annyi pattogó, andai, gó és lassú magyar nótánk, hogy esztendeig sem kell kifogynia be|ö\'le> a rádiónak a reggeli tornánk mellé. Egy kis órzék keli csak hozzá s ut lorna-müsor összeállítói bs fogják látni, hogy az erdélyi bevonulás mánrÉcHlitas napjaiban sokkéi «íu gyobfo, sokkal emelkedettebb, sokkal szentebb érzések kelnek bennünk: fl " Királyhágó nevének hollatár\'a. — szépy Q gyönyörű Magyarország említéséire, semhogy a padlón hnson-fekve éppen ezekre tudnánk a leg$ jobbizüen végig lihegni « reggel! vérkeringés-gyakorlatainkat
i- í * ¦ , í i
Mindent a maga helyén ós idejében! ; ; ¦ •
A hazafias érzés drága kincs, a* emberi érzések gyöngyszemei termelődnek belőle. Bün azokat a korpa közé keserűi.
Dr. Solymár István esperes:
„Mindenkit megnyerni Krisztusnak!".
Nagykanizsa uj püspöki biztosának bemutatkozása
Sok kicsoTiiagolatlan láda. bútor, rendezés, a hurcolkodás ismert jelenségei. Az irodában azonban már oll átl az Íróasztal, rajta egy finom művit Immaculáta. herendi porcéi lánbrVl, A hívek szeretet-ajándéka lelkipásztoruknak.
Oll ülünk szemben azzal a ILsztelelre-méltó férfliivpl, okit cgyházmcgyénlc rőnászlora küldőit, mint kénviselőiéi, mint hclyetlesét. mint helytartóját,* hogy itt legyen közlünk: müködé-si kör-leléí.en - mint a lelkek gondozója, őrzője, pásztora, irányílóia^ krisztusi uhuu\'atója. a hazaszeretet láuglelkü élesztője, I
Küldött Családfő. Testvér. Minden-kínek mindeno. miként földi jártában a Mester, amelynek nevében és Igéje, vei jött.
Zalai születésű, mindössze 30 éves, neonban szeméből kisugárzik a hivatás, j szeretet, uz önfeláldozás. Az Apostol, \' aki lelkeket jóit megnyerni. Nyugodtsága: benső lelki békéiének, rendezettségének, jyáni lisztének kisugárzása. Dolgozni akar a nagykanizsai családdal és családért, I;elemelní, magához vonni, negiloni. felkeresni a szegénység ndvoil, a szűkölködőket 8 betegekéi, a szenvedőket — az t\'r kedvemvit — és mindenüvé az lTr Vigaszát vinni. A mi Urunkat a Jézus ¦Krisztust hirdetni...
Van valami különösen megnyerő lényében, ahogy saamben ülünk vele. Ahogy eddigi tevékenységéről beszél és eél kitűzéseit ismerteti uj működési helyén. Ahogy munkaprogramját elgondolja és végigvonulhatja, melynek fűtője : a mélységes lostvérszerelct
Igen, igen, igy ismerjük! így tudjuk az Aj>osiolokat. az Úttörőkéi, az ige. hirdetőket, a Krisztofóniszokal, a Tai*r ziritiszokut, a Don Doszkókat...
\' !•>. — Nagykanizsa uj püspöki biztosai dr. Solymár íslván esperes, Kgv nagy misszió végrehajtója, .i püspök küldötte. 1
jMég csuk tegnap érkezett zrínyi (Miklós városába ós máris részt kér mindenből. \'.Munkából, a kanizsai életből, a beleöl vadasból.
Azzal a .szándékkal kerestük lel. hogy bemutassuk Nagykanizsa város közön segéllek, hogy közelebb hozzuk híveihez, a város szivéhez és rncgmondlito-suk. hogy olyan férfiul kaptunk a püspöki biztosság élére. amilyenre Nagykanizsának szüksége vn\\ a világi papság élén.
Elmondja ebeit, amelyek munkakörében, tevékcnységélicu irányítják és amelyek mégis a legragyogóbb programot foglalják magukba.
--- I-\'őpászlorom küldölt ide, Nogy-k.niizsára. mondja dr. Solymár esperes, OZ 0 jelmondaiának szellcincliem egyet szerelnék: murlcnkil megnyemfi a jézus Krisztusnak\'. Jézus szenlséges Szivének meíegét ínegéiezletoi minden eml>crrej. Aki megismerj .a szerelet lángoló tűzhelyét- — az nem tud ollenlátlnt az isteni lialalomnak,
- ITjmlsémcn spirituálisom lelkemre kölölte: <hü szolga Jegyek . Islenuek, a lelkeknek, édes magyar hazámnak hűséges szolgája szelelnék leiuő,
— Erős a hitem: Isten kegyeimével mindent megtehetünk...
Valóban szebb mtmka-célkitűzést, ne mesebb papi programot iim is tudunk elképzelni.
Nagykanizsa város közönsége, kato-Ukussága nagy reménnyel és sok szereiéitől tekint az uj püspöki biztos működése elé.
(B. H.)
1940. szeptember 15. ^
Talán a legendák kábult képzelete Meredt valósággá... Ámulja szívünk... Állunk az időnek kitárt kapujában És tele van könnyel mind a két szemünk...
Valaki felül hófehér lovára...
Virág nyilt az utján, merre elhalad...
És egeket verő halleluja zengi:
fit vanl... iiegjötíf... a drága pillanat.
Zúgnak a harancjok... fi betegek, bénák Vánszorogva törnek utak, terekre— Zord börtönök népe zsoltáros ajakkal Zendít rá egekig verő énekre...
Oltárok rejteki megnyitnak... és puha Selyemként lobog sok büszke trikolor... És a rab hazában könnyekbe csuk/óan A sok felszabadult sziv himnuszt dalol-¦¦
...Mert valaki felült hófehér fővára... És a vérnélkuli szép hadak útjára Megindult s nyomában szép dali vitézi Mind beérhessenek kincses Kolozsvárra...
...Állj meg idői... Állj meg/.-- Szent ez a pillanat... Hadd lássa e földnek minden nemzete: Szép magyar leventék büszke seregével Kincses Kolozsvárra Horthy mosi megy bel...
Brassányi Gyula.
Ballonkabátok FelOHSk
impregnálása
PÁLCSZCS-nál
Telefon: üzlet 533.
Teleion : gyár ; 344.
bazArudvhr,
Legszebbet :: legolcsóbban!
ToMon: 3-95.
Szombat
Állandó műi araiam ok hitkSuiapoknn
Bndape-ft I. műsorán 6.45 Torna. Hirek. KőzJeinéurek. Hanglemezek. — Utána étrend, 10 Hűek!."— 11.10 Nemoetkójd ˇútjelző-szolgálat, — 12 Harangsió. Hintnusa. Időjárásjelentcs. - tL.40 Hirek. -rdőjeUés, időjárésjelcmujs. -1435 Hirek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 ArfolyarnJiüek, pi«ci arak, éiaániis/erárak. - 10.45 Időjelzés, idó-járásjelentés, hírek, - 17 Hirék *4» rák és tnegyar-órosz nyelven* — 19.15 Hirek. — 2125 Hirek, időjárásjelenlés.
BUDAPEST 1.
, 17.15 Vidék József cigányzenekara.
— 18.05 SomLiy Artiir verseket mond.
— 18.30 A Itádió Szalonzenekara. —. 10.25 Mezőgazdasági és háztartási munkában a Női Honvédelmi Mmikatálwr tagjai, Beszél Budinszky Sándor. — 19.40 -Hegyaljai Szüret> llangjálók. — 20,40 Hermann SchHlenhcim harmonikázik. — 21.10 felolvasás. — 21.25 Hanglemez. ¦ { •
BUDAPEST II,
18.45 Mezőgazdasági íélóra. — 10.30 Welmcr Tibor zongorázik. — 20 Hirek.
— 20.25 Hanglemezek, — 21.20 Felolvasás, — 21.15 Időjárásjclcnlés.
Vasárnap
BUDAPEST I.
8 Ébresztő. Szózat. Hanglemezek, — 8.15 Hirek./— 10 Egyházi ének és szentbeszéd o szent IsivÜnJjaziJLíkábéi.
— 11.15 (iörögkafolikus magyar-isten-liszte\'ct - 1220 Időjelzés. ídőjárásje-lentés, — 12.:«) A Itádíó Szalonzene, kara. — 13 Hádiókrónika. — 13.15 Hirek. — 14 Hanglemczok. — 15 Szabó Miklós dr. és Horn Miklós előadásai.
— 15.15 Pert is. Pali dányzenekara. — 10,30 Vitéz líodor Alaüár előadása, -líndre elbeszélése. — 1850 Tüll Fvy g\'r 17.15 Hon véd műsor. — 18.20 Illés donkázlk. — 19.25 Spor tered menyek.
19:45 HelyszBii közelítésnek fenn-tartva.\' — 21 illírek és ídöjárásjelentés.
BUDAPEST IU
11 lAkalÓS Fli\'xris iés fia cigányzenekara. - 1205 Ix^enie rádióiéiért- —, 15.05 Hanglemezek. — 18.50 Kiss József előadása. _ 19.30 s<ill Elet énekéi. — 20 Hírek. — 20.25 Hcs|hovea: IX. szimfónia. — 21.35 Ídöjárásjelentés.
19401 »leptembit 14.
ZAUM KÖZLÖN Vi
KINCSES KOLOZSVÁR
;rdélv fővárosának minden köve a magyar történelemről beszél
Kolozsvár Erdély legnagyobb* Ieg_ ebb történelmi tevegöjű Városa, mi a Felvidéknek Kassa, Erdélyek Kolozsvár. Talán nem is az ayagi javákba" duskálás |uttnlla a kincses* jelzőhöz, hanem szellemi gMdogsága, egykori magyar egye-lemének és mn is virágzó kiváló magyar középiskoláinak magas színvonalú irodalmi és kulturális egyesületeinek, tudományos rangja, a lakosság műveltségi színije, h igyoj mflnyos mOvészSzCretetc.
Legnevezetesebb szülöttje Kolozsvárnak a nagy Mátyás király.
Szülőháza most is ott Ali pár lépés-nyíre 11 főtértől, féleziedév sem tudóit megbirkózni vele. Szemben a Mátyás házzal egy kopott, dc még mindig jókarbaii lévő egyemeletes épü\'eiben lakott Bocskai István.
Ehhez a földdarabhoz tehát a magyar mult két legfényesebb lapjának emléke fűződik.
A nagy főtér kellős közepén a Szent
Mihályról elnevezett székesegyházon dalán Mátyás szobor alakja méltóságos nyugalommal ül érc|ován. E\'e-Into nem akarlak megtűrni, dc csak annyira mentek, hogy hü emberének Magvar Balázsunk ellörtök a kardját.
¦A rómaiak jól válaszlottak, mikor lefektették Kolozsvár alapköveit. A Szamos két partján termékeny völgyben lerül cl a város. Egyik oldalát n fejflegvár orma védi a gyulai havasok hideg szelétől, átellenben 8 Házsoitgárd gyümölcsösökkel sűrűn beültetett szolid lankái határolják. Széles ut vezet a pályaudvar tó1 a Szamos vashidjáu át a Mátyás király térjg, [nneli sugároznak ki « fő-ulcák. A Farkas^utca az iskolák utcája, itt yftn az egyetem nagy ópü\'et-csopörtjá, túlsó Sorion a katolikus főgimnázium, az ucoa végén pedig a hniszázóves református kollégium. Az egyelem persze román nyelvű n halalomváltás ót", de. a magyar középiskolák annál hívebben őrzik a magyar szellemet. Az unitárius egyháznak ís jeles középiskolája an Kolozsvárolt. A református leánygimnáziumot már az uj uralom nlatt építette a kálvinisták áldozatkészsége. A Morjánum gyönyörű ópüleié-
Tankönyvei
a kultuszminiszter által megállapított ménékait árakon
minden iskola részére.
Előírásos iskolai Iro- ée rajs-*»r«k, fosstak, továbbá
k*olal táskák, kBnyvbSrCaëak.
Iskolai legtartósabb kivitelű kony«. aktatáskák
logméltányosabb árakon
ben a katolikus leánygimnázium ói kereskedelmi "iskola kapott helyet. *
A magyar építőmunka állandóságát hirdeti u klinikák negyede, ahol egymás melleit sorakoznak fel nz orvosegyetem pompás épületei, a Míkó-p.Hkban a világhírű Apálhv alapította álnltnnl intézet palotája. Magyar alapítás a vakok ós siketuémák intézete is. valamint a kereskedelmi akadémia a régi Magyarország legszebb sétaterének közvetlen Szomszédságában Általában az uj uralom ugyancsak szük marokkal mérte a pénzt, ha Erdély vczetővárosAnafc,-fejlesztéséről volt szó- Aj elmegyógyintézet és a Pasleur-intézct a" ma-gyar állam áldozatkészségét hirdeti. Talán az egyetlen uj középület -de ez sem került az. államnak egy
fillérjébe sem a munkásbiztoSitó
székháza. A belső város aránylag kevese! fejlődött 22 esztendő alatt) de egészen uj külvárosok épültek. Kellett is, mert a város lakossága, n szakadatlanul tartó beköltözésekkel nöttöu-nőtl. 1918-b-m 80.000 la kosa volt Kolozsvárnak és nvOSf meghaladja a százezrei. Mennyi ebből " magyar? Legalább 60-66.000, bár a repatriálások érvágása alaposan megapasztotta a magyarok számát De helyükbe uj. meg uj magyan rajok jöttek Erdély minden részéből. Úgyhogy Kolozsvár nngy magyar többsége most is vitathatni hm. Ezer nwg Özor tisztviselő özön lőtte el kétévlizcd alatt Kotyzxváq hivatalait, bíróságait, a románná let*, állami Iskolákat. A gombamódm sza-. porodott román intézmények sem tudták azonban kiszorítani a me> gyar élet központi szeneit. Itt volt a közponlja a feloszlatott Magyar Parinak, a rengeteg tudományos és irodalmi egyesület is meg tudja őrizni kereteit ő< ezeken beiül komoly
munkát folytatott. A magyar sajtó az elszakadás óla megerősödött, hat magyar napilapja van Kolozsvár-/ nak és igen sok tudományos, i-Ja*. lai, egyházi ós szakfolyóirata, hetilapja.
1 I * ! -I . I •\' í l
A kolozsvári magyar szinéSzel immár .százhariniiicéves. A kolozsvári közönség hagyományos szinházszerej jtete a legnehezebb körülmények kő-; zött is meg tudta védeni színházát. A régi magyar szjnházépüftetet diák intézménnyé \' alakították át. nz uj ncmzeli színházat pedig román színházzá tették. A magyar sziné-szeket pedig át telepitették « nyári színkörbe- Az alig fűlhető épületben egész télen játszanak a magyar1 színészek a leszegényedett magyarság soha nem csappanó érdeklődése mellett.
: : • l • : í ¦ i \'i II
Akármerre induljunk cl n ván>s központjából, « főtérről, mindeiiütít történelmi emlékek fogadnak. Emléktábla jelzi az angol kirájyi c&u\'úddajl rokon Rhccley-c-salád palotájának faliul, hogy olt játszottak az első magyar színészek. A Redut-épüjctben is emléktábla Mrderfc, hegy oltmon-i dották ki az uniót. Pár ówcl ezelőtt a táblát kivésték n régi falakból. A Petőfi uccában is van egjyl mósfótszázéves has és rajta n fel-t Imt arról beszél, hogy ott szállt meg Petőfi, mikor harcba indult. , , i
Kneipp emlékének?
Ki voit Kneipp?
A nagyvilág mint híres egészségapostolf ismerte. A tudomány történetében mindenkor egyszerűen Kneipp lesz a neve: Kneipp a természetszerűit!\' élet modern tudományának, leghatalmasabb előharcosa. Kneipp .az emberiség jótevőié. Nevét mindenki ismeii. Hiszen még a kitűnő Kneipp malátakávt-t is 6 adta nekünk. i
Nézzétek csak az arcát! Móltósáijteijes. kemény arc. Mennyi jóság sugárzik le róla): Ismeritek már? Természetesen. Hiszen ott lát-, játok képét ezer meg ezer konyhában! Min-, denütt, ahol jó háziasszony szorgoskodik, aki\' minden reggel Kneipp malataüaví -t főz a családjának. Minden kávésdobozon ott van a képe és aláírása is. Ez igazolja a maláta-kávé kiváló minőségét.
Gondoljatok mindig őreá is, ha az 5 Kneipp malatakavt! -ját isszátok, ezt a valóságos »gyógyfbrrást«, ahogyan Kneipp maga is emlegette néha. Ez a malátakávé a tápláló árpa kéményítőtartalmú magvaiból kő-szül és ezeknek az áldott magvaknak köszönj fűszeresen zamatos illatát és tökéletes ízet. Az árpa ennél az erőteljes malátakávénál mindaddig tökéletes épségben marad, míg bele nem kerül a kávédarálóba. A belőle készített ital olyan, mint a /olyékony, eleven- i erejű kenyér, mintha valósággal kenyér lenne a kávéscsészében.
agyunk \'Mtlff V^^Ml \\
Czf Umifift maga adta az emle\\uéamk\\
BALAI rtÖZUÖNY
\\Ho. szeptember \\4\\
— De korán sötétedik I.. .
— Bizony, ideje beszerezni az uj s Tungsram Krypton lámpákat t
Zalamegye díszközgyűlésen ünnepelte az országgyarapodást és hódoló táviratot küldött a kormányzónak, a miniszterelnöknek és a külügyminiszternek
Zutany?ajyC törvényhatósága, mini úraereies, külön cüszüléscn áído-zott az ujabb orszóggyarapodásö\'ö-mének. Vitéz gróf Teleki Béla főispán megnyitója után mindenekelőtt a kormányzói családot közelmúltban éri gyászról és az időközben elhunyt törvényhatósági tagokról emlékezett meg. majd általános felkesedós közben nagy beszédben fejezte ki Zalamegye* örömét, iíészle. lesen szólt az erdélyi magyarság erős lelkéről, amely mindig egységesen megtartotta magyarságát Hangoz, tattá, hogy véráldozat nélkül \'ért vissza e nagy terület, amivel kapcsolatban a hála. szeretet, hűség é* hódolat szavaival emlékezett meg a kormányzóról, valamint Teleki Pál miniszterelnökről és Csáky .külügyminiszterről. A közgyűlés ezután hódoló \'táviratot küldött « kormányzó, hoz.
Dr. Zsidó Sándor országgyűlési képviselő « felszabadulás lelki értékelt méltatta és könnyeiket csalt a szemekbe, a 22 év előtti emlékej ket idézve. Hangoztatta, hogy lelkét eltölti a bizakodás, hogy a\'z uj határok is csak ideigleneseik és lesz
még további \' feltámadás\' is! Zúgó »MÍudenl vissza!* volt á válasz be-szódén\'. Javaslalára meleghangú táviratot! küldött a diszkö/gvülé; Teleki miniszztercluöknok ó; Csáky kül-UgymIniszlei-nek. Az elhangzott beszédeket kinyomatják és minden bi. zottságl, tagnak megküldik.
A napirendre térve az alispáni jelentést terjesztették elő. amelyhpz e|_ tőnek Szecsődl Jenő szólalt tel. S*c-Hute a fogatszolgáltaufeok nem tör-léntek egyenlő módon a járásokban; szóvátette az adatárakat, az árvízkárosultak adóját éi a bevonultuk családjainak elfálá>át. Eitner Sándor \' csőn kahegy háti ut állapotai, a takarmány- é* zsirhiányt tette szóvá.
A felszólalásokra az alispán. Q pénzügy Igazgató majd a főispán vá. kiszóllak. Hangsúlyozták, hogy a fo. gatjgénybevételek egyenlőtlcnségrejí; oka az volt. hogy a hotivédségnOkl tartalékolni kellett bizonyos fogatokul, amelyeket később fel is használlak. Egyébként is nem "zi ulisj pán, hanem a honvédelmi halóságok rendelkeznek a fogatokkal. A takarmány és zsirctlátás kérdésében1 megteszik a szükséges lépéseket. A
Váro&i IHoagá. MéS szombat és vasárnapi A mai nagy idők nagy filmjei
D. III. 88.
Páratlanul Izgalmas jelenetek során a német felderítők, bombavetők, vadászgépek, zuhanó bombázók, ejtőernyősök bámulatos teljesítménye.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és Ünnepnap 3, 5, 7, 0 órakor
Zala árvizszabályozaXi előiehahidolt állapotban van. A kárt szenvedett gazdák földadója alacsony, a jövedelmi adónál is tekintetbe veszik « kárt. A mezőgazdasági munkások csa-ládl segélyének kiutalása körül kevés panasz adódott, a kóiedclem oka", ha Ilyen Volt, az, hogy !1 segélyeket az adópénzekből kell kifi<eiui. olyan községeknek, amelyek nem rendelkeztek készpénzzel, az adóhivatalból kellett igényelni.
A közgyűlés czuláu a kisgyűlés javaslatai szerint tárgyalta le a többi ügyeket.
Gyógynövényekéi
borókát, édesköményt, konyhakOményt, mustármagot, borkövet, borseprőt a legmagasabb napi áron vásárol :u4 Dr. MIKLÓS íiígiíMinaij\'íMíiiüi,
Bnd.pe.t, V., Vl\'moi CBÍBzAr-ul ti. Tel. 380-577.
Vasárnap szentelik fel Munkácson a nagykanizsai hölgyek által adományozott Országzászlót
Zrínyi Hona vámsának töretlen magyar hűségét jutalmazandó, Zrínyi Miklós városának hazafias hölgyei elhatározlak, hogy diszes országzászíót kőidének részére. A ragyogó kivitelű, pompás, nemzetiszínű országzászló el-készátt, azonban "Z Idő inindezideig nem volt alkalmas arra, hogy ünnepélyes keroték között fejszénteljék és átadják rendeltetésének. Munkács város vezetősége elhatározta, hogy SZepterrfc. her 15-éti, holnap, vasárnap megfelelő nimepi \'keretben szejatebi let a npgyka. ntzsni MANSz-hölgyek állal adomád nyr/oll és készített zászlót. Nagyknni-z-áVóI szűkebb körű hölgy-kflldöttség indult a szép hazafias ünnepségre. Az
Ereklyós Országzászló Uizoltság résité-
rfll dr. Boda Károly fogja az ünnepi heszé.lei mondani, Nágykanizs i város megyarságu lélekben részt vesz Zrínyi Ilona városának ünnepségén\', Ugyan-akkor. amikor itt az Országzászló ilőlt ünnepli Erdély hazaérkeztél..
Foncslkn lest vér. község országzászló-felszentelése más alkalomkor történik,
iat.nyoi.ni | éi *(0it ÉKSZER)
SZEMÜVEG \'^Sgl\'ltó ZSOLDOS GYULA
Matítn, ítatrto h ütrarfemhtsriil
ffi-tttS. (ö Kimni.vM.iilinl1v.il ti«mban). BlBÚraniU JiwIUműlu.fy I
Elókelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy ógyns szoba 6 P-tól, két ágyas ezoba már 12 P-tfll. Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kl-azolg-Aiás. - A ZultJ KöxWny előfizetői az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatásával k*d-
vexmányben részesülnek.
Hétfőn este visszavonhatatlanul zárul az őszi Vásár
IHáha az óriási siker, hasztalan a I kiállítók és a iiagykozónség egyöntetű óhaja: az Oszi Vásárt nem lehet meghosszabbítani, az hétfőn, szeptember ftti áu este 7 órakor líezáfut.
A vidékről és a kííiröldröl még az utolsó napokon Is egyre érkeznek oz igazolvány-Igénylések, A rendezőség az utazási és egyéb kedvezmények Igény-bc vételére jogosiló vásár iga zolványntwl express küldi és,azok az utolsó peréig tophatok minjl^n utazási és menetjegy-irodábaii. és-ájváSiir műiden tb. képviseleténél. Ara azok .részéi e, akik legfeljebb no km-re laknak Budapesttől 1.00 pengő, akik pedig távolabb Jaknak 2.50 peiigő személyenként. Az utazás*
igazolvány lulajdonosa vasúton és hajón feláron utazna) Budapesűo ts visz-sza, 20—S0 százalék .kedvezménnyel a MAVAt\'T autóbuszain, díjtalanul tekintheti meg a vásárt, kedvezményes
vlllaniosbérlcteket vállliat Budapesten és ;i3 százalék kedvezi nemivel egy külön utat is lehel Biota pestről bármely vidéki vasúti áhomásra és onnan vissza Budapestre. A kedvezmények szeptember 22-éaiCk 24 órájáig érvényesek, de a látogatómik legkésőbb hétfőn, szeptember IQ-ánok déli 12 órájáig Budapestre kell érkeznie, (:) ,
BrT0Én FESTŐISKOLÁJA
Badaput, VI., Bulyovszky-u. 21. 2176 Tel. 1M-MI.
Aláláajs és to«téi i Qallé Tibor festőm. Swb**axat:B. Farkas Sándor szobrászra. Plakát éi reklámrajz: JegeBErnŐfe«tőm, Divat én Jell«mt«rv«xét: D. Nagyajtay Teréz, a Nemzeti Szinház tervezője. MatBrténeti Dr. Aggtifizy Mária,
a Szépm. Múzeum Ütkára. Kroki: Kedd, csütörtök 6-8.20-ig.
Nép ÜloigÚi B3E Szombat és vasárnap! ötlettől, kacagástól, szellemességtől sziporkázó film
A legjobb magyar művészekkel. Legnagyobb élmény Élvezetes klsőrőműsorl — Magyar Híradó
Előadások kezdete köznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 0 órakor.
i
43
1940, szeptember 14
Katonaifelsxerelések egyenruházati cikkek
t\'aztt éa altiszti njrendBzorü köpatnyvállapok
egyedül legolcsóbban besierezhotók
BI5LEZNAINÁL
Sugár-ut 53. u. Titefoo 625.
Egységes nyomdaárakat léptetett életbe az egész országban az árkormánybiztos
jclcnlettük\', hogy a sokszorosító, ipnrosok június 29-én Keszthelyen
vándorgyűlést tartoltak és ózon a nyomdai Irányárakat - Arany Károly szombalheiyi nyomdavezető\' javaslat^ alapján megállűpilotlúk. Ezt n szombathelyi tervezetet fetler-jeszlették életbeléptetés céljából az országos kormány bizletssáfjhrxc- Olt fölülvizsgálták éi mindent megfelelőnek találtak. Érmek alapján a sZohnbn\'thf\'lyd ártznbéiy, amely ti jelenlegi kanizsai nyomdai áraknál lényegesen magasabl). rendeletileg az egész országban élelbelép. (
Az országos egységes nyomdaárhoz természetesen a Zalai Közöny nyomdája is Tiénytclen alkalmazkodni, nyomdát rendé főseknél tehát a jövőben az uj árszabály s/erint szállítanak a kanizsai nyomdák is.
vékAsy testvérek
Fő-ál 2.
Óra, üíozüí-, szoiiiüvnii legolcsóbb árban Javítást, vésést szakszerűen készittlnk
órás, ékszerész, látszerész Arany- és ezüst-vésnök
Vasárnap KRAC—ZMNTE
Háromnegyed 4 órakor kezdődik holnap, vasárnap délután a KRAC— Z&INTÉ mérkőzés a zrínyi pályán. Jegyek elővételben (olcsóbban) TüttÖ-nél, | , . (0
Eredeti Excelent Habselyem
férfi és nöi fehérnemüek
igen olcsó árban kaphatók Divatcsarnok. Fő-ut 6.
ZALAI ftöZLÖtíV
Aki kézírását beküldi
Zsombok Zoltán Írónak, érdekea gra-r 1"1 Ki111 kidolgozást kap önmagáról, Ionoméról, tehetségéről vagy másról, akinek kézírását bokUldí.
útbaigazítást nyer terveire, ötletolre <x tanácsot kap lelki ős üzleti celláira Problémái ra.
Réetlotes levélben teltl kl mindenkinek lehetőségeit éa a mogoldások módjait olyan ügyekre, tervokre, öt-lotokro és kérdésekre, melyok tormó-"otosok és emberileg elérhetők.
A rádióból ls Ismert Író tanácsainak {bonnal hasznát veheti. Egy ilyen gra-[oIórIhI kidolgozás a modern Irásfojtés tudományos eredménye és elveti a bajiak porából megmaradt Jövendölés
A válasz diját On szabja meg: tot-Rénzerlntl összeg postabélyogekben m címzett bélyeges válaszboríték mellékelendő.
Cint: z.owbolí Zoltán, Budaant, U. f«t.llák«. ¦ ^ ,«o
Ujabb értékek a városi múzeumban
ÍM ndennap isinerlobb és gazdagabb lesz Nagykanizsa város múzeuma, ű melynek hivatása, hogy a történelmi esoniényeklrcn gazdag Kanizsa múltjának emlékeit megőrizze OZ utókornak, A város vezetősége nagy mértékben támogatja azt :i fáradságos munkát, amit a legnagyobb nehézségek legyőzésével folytat a muzeiun vezelöjo. (irujbef József piarista tanár, valamint a múzeum fintal.tisztviselője. K. Nagy László. Az ujabb félév gyűjtésének eredményét ismét nyilvánosságra hoc. t\\ik, hogy az érdeklődök tiszta képet nyerjenek az uj tárgyakról,
Az archeológiai gyűjtemény két ritku szép példánnyal gyarapodott Németh Mária niagyarszcrduholyi líikos jóvoltából A l.a Tcttt kuli ura mO-gyiimrszági \'leletei mindenkor értéke-"sek. Ennek a bronzkoriak egy szép női karperece került napvilágra\' egy
csontváz karján Németh Károly ma-gvarszentalielyi földbirtokos birtokán. Ugyancsak a fenti Iclöholy egy ritk:i római.kori edényrészt is jutlalotl birtokunkba. Az edény omarnentlkus dl. szltése, az nkantu-szldcvéldisz, snVHö-indák, valamint a /Jellegzetes nieandier-tal.i diszitési mód a dóliláliai urczzoi inülielyek inunkúir.i (az 1. és II. század) emlékeztet, Kzcukivűl értékes római és középkori pénzek adományaiért bálás a múzeum Nénteth .Máriának.
Babochay György ritka szép és kivitelében érdekes vársáncpu-skál adott, ami szintén a múzeum nagy örlékvi közé tartozik.
A városházáról ís kerültek értékes múzeumi tárgyak a városi rmizenmlxi.
l-gy régi mozsárágyú, szent Flórián
raszobra, valamint két régi templomi festmény még airógi kanizsai templom egyetlen maradványaként. Az egyik oltárképen püspök (talán ¦1va)anie!yik Ka-iiizsny család-tag?) van ábrázolva, !111-gvalokkall körülvéve. Az egész munka olasz renatsauce hatás, sujnos( a szer.
zöjc ismeretlen. A másik képen az vr színeváltozása van, de « fesUnényck.l nagyon kikezdte nz idő. Értékes XVIII. századbeli okmányok kerüllek még napvilágra, valamint \'kisebb lúsioriális emlékek Kanizsa múltjából\'.
Az archeológiai gyűjteményt még Kcrkápolyi László, • llorbás Mihálv, Balogh l.ászíló, Kováts Síiklós, Hadnál Árpád, Szakálos Tibor,: Németh Mária és Kánya László gyarapították: kisebb adományaikkal.
A Néprajzi Osztály égy régi kískü-nizsni ruhadarabbal (BájkÓ vagy Rlrno-görcs, K. Nagy László gyűjtése)¦gynra-podott, valamint 13akó falván fazejefts-meslér. egy-két 111 agakészitette munkájával. A faragványok adományozói \'Mlinnrils Irma, pataky Lajos, dr. Vá-rasdy László és Sáfrán Feipnc. Külön kiemeljük Staottó István ritka szép hortobágyi kurlkásostorát, nini a; nép\', rajzi osztály dísze.
A régi zászlók adományozásával Pusoíszky István ós Sörlei Gyula tün-tellc ki magát, mig okmánytári adakozók : Vastagít István, Fehér Magda, liarlsiriis \'Miklós, Vegelo Károly, Keto-nien Zoltán, Barbarits Lajos, Dobrin Richárd és Barabás Lajos, A könyvtár adományozót: dr. Ország Injos\'mintegy (ill kötet orvosi és arebeológiai könyvel adott. Ujnépi Klek Kmö 07 kölet mezőgazdasági szakkönyvöket és folyóiratokat jutatott a múzeum részére. Értékes a fűm eredetiben megszerzett Kalevala (K.\'Npgy lásztó gyűjtése). A \'numizmatikai gyűjtemény értékes római, közójpkorj és ujabb pénzekkel gyarapodott. Ezeknek adományozói: Spanyi István (Léva), Remetei Ferenc, Németh Zoltán, jMOhoniy Sándor, (ládányi Mflöft,. Ilonti Károly, Vegeié Károly, Hatűiai Árpád, Szegvári Andor, Elélváry György, Csizmadia Andor, Nemes Jenő, Tóth Kndrej, Crii-
Asszonyom!
őszi kabát téli kabát
ft legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
-Áruház.
IELEFUNKEN
V #
GfiÜHHUT ELEMÍÍi I SZABÓ AHTAL
rrtdió-szakflzlete Deák-tér 2. 8z,
rádió és sportüz-loto FŐ-ut 5. ez.
ranmVgyi Andor, Kovács László, Ma-zarik Ágoston ós Kaltróy István.
Dr. Szűcs lászló városi tisztviselő közreműködése és gyűjtése nagy érték « múzeumának. A múzeum vezetője jelenleg több értékes terven gondolkozik, Ugy hogy « közeljövőiben meglepetések lesznek a fejlődő imuzeuni életében.
{—) A zalai borplaoról
Révfülöpi jelentós szerint a hegyi szölöklKii a lerohanó vizek Igen nagy károkat okoztak, A nappali felmelegedés nagyon alacsony volt, Mpxtimuna l!l fok C. A szőlő érésére az idö cgy-áUalálMin nem kedvező, A csemege, fajták már lágyulnak, do még nagyon suvíur/kások, holott nonnáUs evekljen már augusztus közepén saszla szőlőnk ls volt élvezliető állapotban. Kerestet élénk a liorok iránt, de a gazdák tartózkodnak az eladástóL I\'agy a munkáshiány.
FERENCJ07SEF
KESERŰVÍZ
ite» fekitimkJ
_Dr. Abonyi András volt
ríllj.ll tt. P*051 ,!)- honvéd gyálog-
I-¦-\' ezredbeli hadapród rct-
tentlictctlcn magatartásával és példát, mutató hösiesajéggei tűnt ki o napéfl a rownoí hadai üveleiokben.
A Dubno környéki I\\)goreIcynél a ¦sürü hullámokban elörelörö cálcnség gyilkos tüzében a már-már megingótU szakasza embereit kiarttásra buztlitva annyira fellel kes ttot te, hogy az oroszok támadását Tel tudta tartóztatni. Ezáltal sikerüllt o szakasz mögött álló könnyű ós nehéz tüzérségnek akadálytalanul és veszteség nélkül visszavonulni;!. Aliban uf piliirjfrtb-jn| éne halálos lövés, imiikor szakaszával efeeatá-madásba ment.
A legnagyobb önfeláUlozAssflil harcoló Imdapród mindig példaképe v.iit a kötcifisségűü szolgálat leijesilésnek s agy méltán énlcmene ki az arany vitézségi érmet, j. t
í2ajuai kö25lünv
1&4Ű. szeptembef 14
HOTEL CORVIN
budapest *"
VIII., Üaokoaay-u. 14. Nomiall Színháznál Családi szálloda a varos szivében. Újonnan berendezve, központi látás, hideg-meleg folyóvíz.
egyágyas tsoba p 3-50« kétágyas p t\'—
— (Kinevezés)
Vitéz gróf Teleki Béla főispán dr, Németh Géza\' \\¦¦ vármegyéhez díjtalan közigazgatási ^akornokká kinevezte.
— (Az Iparteitfllet)
hobjap, vasárnap délelőtt föl í) Óra. kor .tartandó ünnepélyes istentiszlelc-ten, valamint ezt követőiig délelőtt *fcy negyed őrukor oz Országzászló előtt Krdély visszatérése alkalmiból rendezendő Iwzaíias finnjepségen tcstü-letileg vesz részt, Gyülekezés, oz Ipar-testüket székhazában délelőtt 8 órakor, lílnókség. i \' (:)
Intézeti ruhanemüek
nagy választékba.a Szomolánylnál.
— (Pályázni lehet)
nz igazságTigymúiiszterlrez clmTptt és n nagykanizsai törvényszék elnöké, hez bcnyujtotl kérvényben, a nfigykartt-zsai tör vény széknél szükségeltető egy fegyver-, egy földmérő-* egy gazdaságig egy gépészmérnöki és egy gépírás szakértői áüásra. HolárjdŐ: két hét.
— (Ujabb alapítványi hely a téli, gazdasági Iskolánál)
Tótszerdahely, Bánokszentgyörgy és Tótszentmárlon községek minden! évben tyze!andö(i50—150 pengővel alapit-vanyi helyet létestlctlek a öBgykOuizsai téli gazdasági iskolánál, Lebenye község pedig az iskola segélyezését hnlá-rozta el. , ii
Pontos ára.
megbízható ékszer, alkalmiéi nászajándékok szolid árban bárány ékszerésznél
Herthy Hiklóa-ut 3. (postával szemben), JavftS- is késalts íkeuj.
r TeUfon I Uirriotidí t% Hí dió Rt j
— (Államsegély)
A zalokoppányi községi elemi iskolo két tanterem és egy tnnitói lakás átépítésére 50pp pengő államsegélyt kallóit a vallás, és közöktabisügyi minisztertől.
— (a munka áldozata)
A szentadorjáni telepen dolgozott Fehér István 30 éves munkás, t^ki tegnap nehéz e-sövekel rakott le. Az egyik cső ráesett Fehérre, ugy hogy a mentőknek kelteit ől sürgősen « kanizsai kórházba szálld mi.
Toll tí5*Uf*5
kg.-kénf . 1.40 P
¦HÍM. hirliij h.-.i 2. mik: «up.]-a H,
A kútásó beleesett a 30 méternyi mélységi? kútba
A mentők szállították be a kanizsai kórházba
Pogáiiyszentpéteren az egyik gazda udvarán kutat ástak. A kutásást Gerencsér P-éter 23 éves bagolasáuci lakos végezte. Mintegy 30 méternyi mélységig sikerűit már a kutat megásni, amikor Gerencsér felakart jönni » mélységitől. A nedves főidőn ..azonban a tóba íneg-
osuszott és fejjet n mélységnek, vissza-wfett a kütbo. \'.. . ; ¦ ,
Társai segilségére siettek a szeren-esétlen kutasénak, aki súlyosan összetörte magát c.s belső sérüléseket is szenvedett. Kihívlak hozzá a kanizsai mentüket, akik autón száUilolhik be Üerenoséri a nagykanizsai kórházba.
A jelek azt mutatják, hogy senkii fo\'clösség nem terhel a szerencsétlenségért. • \' .
A vasárnap délelőtti
hazafias ünnepélyt
minden Wnllményiek között megtartja Nagykanizsa város hazafias közönsége. Délelőtt fél 9 órakor hivatalos ünnepi szentmise és Tedeuml " plébánia¦-templomban ós o. többi egyházak templomaiban. Utlána felvonul a közönség «z Országzászló elé, ahol egynegyed 10 órakor a már közölt program szerint folyik Jc Erdély hazaérkezésének megünneplése.
Kedvezőtion idő esetén az ünnepélyt a Városi Színházban tartják meg.
- (Elkapta a gép szíja)
Ismét súlyos szerencsétlenség történt cséplés közben, liszleregnye községben Duiiüna István házáböu ,rtépotíjak. Dómom megakarta áJ-Utajy, n traktort, de eközben a -szíj elkapta a jobbkarját, ajmit ugy elvágott, hogy eltörte. Komoly sérüléssel.szákitóllá;k be a kanizsai kórházba. v
Versenytárgyak, alkalmi ajándékok szolid árban
Bárány ékszerésznél
Horthy M.-ut 3. (Postával szemben)
— (Elek-apó levelei)
A Tükör szciptomberi száma írja: AZ erdélyi szellem ébresztgető! között a legnehezebb sorsol uziegész magyarság szeretett Elek apója, Benedek Klek vállalta. Hazatért Pestről, biztos állásából, bajbajutott népéhez. A zavaros idők alighogy lecsendesedtek, Szalmá-roii gyermeklapot indított • Cimbora• néven. Benedek lílck Nagy baconba élt, onnan szerkesztette lapját. Százsaimra érkeztek hozzá naponta a levelek és százszámra «Unszo.lt n levelekre. A levelek írói, fclrdóly akkori diáknépo In-lán nem is tudja, hogy szegény Klek apó sajál szűkös pénzéből ragasztott bélyeget az apró falvak és riadt magyar városok feiő szetóramló levelekre.
Naptár: Szeptember 14. szombat Rom. kat Hz. f lelmag. Protestáns Szerónke. Izr. lilut hé 11. — Szeptember 19. vasáru. Rom. kat Fáid. Szil/.. ProtcstánB Nlko-dém. r Izr. Elul hé 12.
— Nagyvárad *Is6 magyar batarSl
ír színes, irgalmas UiHlősilást a pdm Színház Irodalom uJ száma. Az erdélyi részek visszaóréséröl főny kópék som-zatát liítbatjuk. írásban és képbeli szánni be Bulla Etma és Hupyndy Sándor hazaérkezéséről. Egyed Zoltán Színházi Icvteflébon a hét aktuális színházi eseményeit veszi kritikusi bonokóse alá. Ezenkívül számos rovat teszi teljessé ennek « valóban •flnpfept számnak változatos tartalmát. Mutatványszámot bárkinek készséggel küld « kiadóhiva-tnl: Budapest, VI.„ Audrássy ut 45. II.
„Junghans"
—¦ i ii .......... ólifoai-.tft,
¦••b-\'és fcaro>ák nagy választékban és szolid árban
Bárány ékszerésznél
Horthy Mfklós-ut 3. (Postával szemben.)
A MlfVir Telefon Hírmondó íi gídli Rt. ponloi íilö du-UiemírJtk ticlyl képviselete.
— (Szenet lopott — elítélték)
Simon Mihályné sz. Farkas Paula 33 éves zalaegerszegi cseléd a vasúti raktárból egy mázsa szamai lojwttt cl. A törvényszék 7 napi fogházra és egy-évi hivatalvesztésre ítélte.
- (Knelpp),
oz egészség világhírű apostola szegénynek szülelelt és noha szegényen halt ls uhu, küzdelmes élete mégis dúsgazdag volt sikerékben. Minden Kncpp-mabítflkávés dobozon rajta van o nagy emberbarát neve és arcképe, akt szegény s//)völcgényből lolt az emberiség egészségének egyik lewutíohb Uuiiló mesterévé. &
BIMIÜ1 ^iialilfiEE Dl KESER ége egye z
QittinU nyitva renel 6 úrfttói aitt i 6MS (116B5, uienla, ptatok ilMuUn
A „Ferenc Jőuel" koerllvlz
régóla kitűnően bevált házlazer megrögzött tzikrekedéinél ét annak mindenféle káros következményeinél; blztoa, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számot betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvosát I
Az összes Iskolákban előirt
I. 0. Sz. szabványos fűzetek,
k ár-kormánybiztos áUal alőhü Arakon ————— kaphatók
KS^iifiz\'.1 SCHLESS TESTVÉREKNÉL
jóminöségllférfikalapok
P 2*90-Hl kathalók Dtvatosaraofc, Fó-ut 6.
AZ IPARI SZAKMUNKÁSOK legkisebb munkabéréről szóló rendelet holnap jelenik.meg. A rendelet három kategóriát állapit meg. A munkabérek 14-20 fillérnél kezdődnek.
400 NÉMET ápolónő utazik át két dunai hajón holnap Budapesten. A Besszarábiából kitelepített németek telepeire mennek.
KOLOZSVÁRRA eddig 20.000 menekült érkezett a vissza nem csatolt vidékekről. Sok köztük a nem magyar is. ^
Ékszer átalakítást, javítást és felújítást
szakszerűen végzek. BÁRÁNY ékszerész
Horthy Mlklöt-ut 3. (Po.táv.l ts.mb.ii.)
üli
D. III. 88.
A repülés hőseinek eposza ez a film. Meséje mindvégig Jebilmcschien izgnl-mjis s nemcsak azl bizonyltja, hogy n repülés békében la egész embert, jó bajtársat kivan, hanem tanít,, ntevol és aktul is. A német repülök azóta, már bebízonyitották, hogy n I). III, 88 liő-
seínek szellemében nevelődtek. Hogy hogyan, azt mutatja be ez a Hlm> a melynek fiatal hősei talán ezeklAi az órákban éppen Londoni felelt járnak. A film rendezésén, fényköjwzésém meglátszik, hogy szakemberek készítették. Szép film, érdekes nim^ jó filmi érdemes megnézni. \'.
Élénk szél, sok helyen még eió, hőmérséklet alig változik.
a ifeteorologlal intézet nattkanisaal M»stlgyeI6állomáaa |elentlt
hőméraékiot tefwm e«te « érakor +10-0, ma reggel -1-12 0, dóiban +144.
nasoAdék 70 n..
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
21722/1940.
Tárgy: A tportpllys dlőlii lermesének etaosss.
Hirdetmény.
A spcrlpályan levO diófák Idei terméséi eladom. Az árverés folyó hő 17-én lesz a József fóherceg-utl sportpályán.
Nagykanizsa, 1940. szept. 13. Int Polgirmttter.
1940 sieplembcr 14
ZALAI KÖZLÖNY
ferencjőzsef
KESERŰVÍZ
Pk. 5088/I94Ü. iz.
Árverési hirdetmény.
Df. Oiuber OyöiRy budapesti ügyvéd javára hátralékos 1600 I\' tökekoveteléi éa
un,iíi|. 1940. szeptember 21 én d. u. 4\'fc órakor Hosizuvölgy községhez larloió UJhrsyen a nagykaniisal kir. Já-ráiblrétág Pk. 5088/1940. sz. végiénél elrendelt végrehajtás során letoglalt 1761 [¦ 11) i. twciértékü borok bíróilag e\'árve-r eitetnek.
Nagykanlzsi, 1940. évi izept. hó 3án. Klek Uszló HU Ur. v,!r. v«cr«hi|lá. mint blróiijil I i\'.hi-.ii
lliiiiiii\'-llllri!iiiiiií.iiiííp(\'i\'iíüi
vaskersikfldáafl — nnnykanliea
Steaua olajok
bizományi raktára.
Emergé gumihajtá-azijak képviselete.
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
lotó
Nagykanizsa.
bútort
vegyen vngy rendeljen,
megbízható ésolosó.
cmbgarr-ttt 14.
Sirem lékeket,
!íi\'tjlki, mmiiinml, mii ottifnt
szokszortlon 6a legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kőlaragómostemól, Király-utca 35. klit almdék-rilrtir. Tololon 615.
Cséplési mázsakönyv
ára 1-80 P
Hitelesítve kapható
a Zalai Közlöny nyomdájában
Nagykanizsa, Ffl-ut 6. szám.
OfcSJDfíisjjOt
ciafiamezufM szétakozhalik
Az olasz löhadlszallás a volt Brtt-Szomállban.
(Folytatta az 1. oldalról)
A NTI jelentése szerint a néniét repülök !1 királyi palota kőzetében lévő olajtartályok ellen Intéztek támadást. London déli részein papírgyárak, fűrésztelepek és gabouarnJu tárak ellen lörló.il támadás. Bár ködös, felhős idő voH, n becsapo-0.ni-kai jőí lehetett látni. A vállalkozásból tlgy gép nem tért vissza.
A Reulcr iroda közli « hivatalos jelentést, amely szerint
a királyi palotára és környékérelöt bomba eteti.
Egy uyujlóbombi u Lordok Házára Zuhant. A kár r Cityben is jelentós. A légitámadások középpontjában London déli körzete és a közélten Jd&rnvék volt- Este n hpmbák több vállalat székházában okoztuk tiixe-k<"t. Az áldozatok számát még nem ismerik.
A légelhárító tüzérség tegnap 11
k|öd miatt már célzás jiélküi « motorzaj irányában adta le együttes zárötuzét. Á fülsiketítő «aj és robbanás kisebb-nagyobb szituciekkd reggelig tartott- Á köd és felhő miat| a találatokat nem tehetett megfisycb ni. A légiriadó reggelig tartott. IlyOn hosszú légitámadás még nem érte Londont, mert délután I órakor kezdődött a német repülök látogatása.
M-i reggel 828 ómkor volt oZ első légiriadó- Fél óráitf tartott. 1 Berlini jelentés szerint
Berlinbe repült Brauohitsoh vezér-ezredes
a francia belga határon végzett szemléül ja után. Azt hiszik, hotfy ennek az utuak döntő* következményei lesznek.
A német sajtó egyébként London idegességére Miller Szavaival válaszol: »Legye!ek türctemmet, mfcnhj
fogunk!« - | t
ántonescD a parasztpárt, a liberálisok és a Vasgárda bevonásával alakit kormányt
Bukareat, szeptember 14 Anlonescu és a Vasgárda közt elvben létrejött a megegyezés. A kormány ma vagy holnap, de legkésőbb a jövő hét elején megala-
kul. Helyet kap abban a parasztpárt és a liberálisok is.
A rendcsinálás tovább tart. A Károly király nevét viselő utcák, terek neveit megváltoztatták. A vállalatok élére kormánybiztost küldhetnek.
Iskola-és óvoda-táskák, bőröndök, retikülök, « pénitárcák
legolcsóbban TEUTSCH drogériában
a félemeleten.
A Balaton legszebb, legolcsóbb üdülőhelyén
BALATONFENYVESEN,
közvetlenül a pályaudvar előtt, a Balatonparton, nagyon szép fekvésű, fásltott
fürdőjoggal 25%-OB
tisztviselői vitaiéi,
havi 15—20 pengős részletre
megszerezhetők.
Villanyvilágítás. A tala|lieszUrötié« folytán kitűnő ivóvíz. Fenyveseibe, árnyas sétányok. Bársonyos homok-strand. Enyhén mélyüld sekély vizében a gyermekek teltei? nélkül lürMhebwt Az építkezés olcsó és kedvező* feltételekkel lehet építkezni. Egy csekély előleg lefizetésével a telek nyomban birtokba vehető és nevére lesz telekkönyvezve. Még ma kér\'on díjtalan prospektust
SZABÓ ANTAL
ihutib.n : nasykaalila, fi-It s.
: 0.2ALAI WÖZLÖriy
ezt iátj.A55A/
7611
8
ZALAI KÖZLÖNY
1940. szeptember 14,
Nagykanizsa megyei vjros polgármesterétől.
Irgy;
álllllaköteleack ,»>,m .Ka
Hirdetmény.
Felhívom mindazokat n hadköteles itjakrt*, kik o/. évben betöltik ti 20-lk
életévüket, hogy 1M0. évi szeptember
hil 16-tól stcptouiber hó :Hr-]g törvényes követkozinónyek terhe, alatt össíelrás végett személyesen Julenlkezzonek a várost uyilvAutnrtó hivatalban (Város-ii:i.-, földszint, volt adóhivatali hotyl-Bég, Horthy Mlkló«-ul 1. sz. kapu.) Jelentkezni lehet hétköznapokon d. «. 9-12 óra között Azok az Ujak, akik e Jelentkezést!kot e\' mulasztják, szigorúan büntettotaek. Az Ideiglenesen tá-vollovők (Ideiglenesen más községben, vagy külföldön tartózkodók) írásban
Iolentkeuenek. A személyesen Jelent-i\'/.ók lehetélog hozzák magukkal a ¦zUletésI, házassági anyakönyvi kivonatukat, tcventfMgazolványukat, segédl oktevelllket, iskolai bizonyítványukat.
Egyidejűleg Ugyelnic/tetom az összeírás végett jelentkezni köteleseket arrai ti) hogy a papok és papjelöltok (az 1939!11. t.-c. 42. §). az Öröklött mezei gazdaságok birtokosai (az hxü): ll. t.-o. 43. §). a család fönntartók (ai 11139:11. t-c, 44. ¦!.) és a több katonát adó családok (az 1939:11. t. a J5. §.) tekintetében megállapított kedvezmények valamelyikére való Igénylik esetén, vagy n tartalékos tiszti (Itaztvisolől), lliotö-Icg tartnlékos honvédorvosl, állatorvos^ vagy gyógyszerészi klképiésro való ]e-leiitkozéal szándékuk las 1939:11. t.-o. 30, 37, 89. g.) esetén kulid okmányokkal íetffiROroit kérvényüket tt következő év január hó 5. napjától a fflsorozAn kezdetéig nz összeírás holyo szerint lllotékus polarármcstoraél, főszolgabíró-n.\'il, vagy a fősorozás napján n sorozó-bfzottsAgnól nyújtsák bo, továbbá, hogy asesotbon, ha az Öröklött mezőgazdaságok birtokosaira ós a család fon utar-tókra megállapított kedvezmény™ való Igény már a tényleges szolgálat megkezdése olőtt fennállott, do a szolgálat mogkezdésélg nem érvényesítőitek és a mulasztást elfogadhatóan nem mentették ki. az Igény a póttartalékba való Áthelyezésre az 1939:11. t.-c 43/4., Illetőleg a 44. §. 10. bekezdése szerint csak a legénységnek legközelebbi általános f&vAlUsakor, tehát általában egy évi tényleges szolgálat leljettltése után éled tol;
b) hogy amennyiben az összeírás idején való lakóhelyükről utóbb olkül-töznek óh ul lakóhelyük nagy távolságára való tekintettel netán már az ul lakóhelyük alapján óhajtanának elő-állani, arre Irányuló kérvényüket az eredeti Összelrasl (lakó) helyük szerint illatéket, polgár mesternél, főszolgabírónál b*tosorozást megelőzően kolloidé-ben he kell adnlok;
c) hogy mindazok, akikot n* 1939: II. t. o rondülkozéael szempontjából nem zsidónak kell tekinteni,salát érdekükben szerezzék meg az 1939: IV. t.-c., lllotő-log a 7,720/1939. M. K az. rondolet 3, § a értelmében ennek Igazolására szolgaié okiratokat, vagy pedig a törvényhatóság első tlsetvlBelŐJo Által a/, említőit rondolet 04. g-a alapján kiállított tanúsítványt avégből, hogy ezeket az Összeírás, do legkésőbb a norozás alkalmával felmutathassák, illetőleg amennyiben tartalékos tiszti kiképzésre joiflntkoxnek (karpnszomáoyosok aktir-nak lenni) az o célból benyújtandó kérvényükhöz csatolhassák. Az említett okiratok illeték- és kiállítási dlj alóli mentességére a honvédelemről szóló 1939:11. t.-o. 227. S-ának roudel-koüései irányadók. Mindenesetre már áz Összeírás alkalmával »* Allttáakö-telesnek nyilatkozatot koll tennlo arra-nózvo, hogy az 19,19:IV. t.-c. rendelkezései szempontjából nemzsldónuk, vsgy zsidónak tekinlondő-e ?
A Jelentkezési kötelezettségnek, valamint Általában a honvédelemről bzóIÓ 1939 iH. t-c.-kel bevezetett hadkötolo-zottségnek elmulasztását a közhírré tett felhívásnak, vagy a íenthlvatko-zott törvénycikkből, illetve az annak végrehajtása tárgyában kibocsátott rendelőtökből folyó kötelezettségüknek nemlBmerése nem mentheti.
Nagykanizsa, 1940. szeptember 7.
Polgármester.
Jilcyiliu,ktH.il|»tiur
Yj-
Utcai kóp Oronlngonbol: Nömol katonák a holland lakoasággal ügyelik a uómot hadsoreg loltartózhatatlan elönyomuláuáL (Fotó tt. 0. V.)
A városligeti Iparcsarnokban Budapesten 1940. szeptember hó 8-töl 16-ig tartandó
0
, _i lakberendezési Siti és háztartási
vásárra
50°/. os utazási igazolványok P 2-BO-ért beszerezhetők a „Zalai Közlöny" kiadóhivatalában. Érvényesi
Odautazás: augusztus 30-tól szeptember 16-ig. Visszautazás : szeptember 5-től szeptember 22-ig.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasatnak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanlozky-tttoai 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást ktflnura. hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a a/.\'.Hó minden modern konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Kózlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Zmiék, loizfl kdvet
llntrax kávéfőzőn
készithetünk.
Kapható: Hv-xlr-í~Vh literes nagyságban kedvező részletfizetésre is ,
DRAVAVÜLGYI.nél
Sugar-ut 2. m
Hirdessen n ZqIqI Közlönyben
!
ALAI KÖZLÖNY
barátai
. zalai közlöny
AOstaróWI
APRÓHIRDETÉSEK
Si—Krtniill. A— lasanSMi *• **mm... 10 ^.
M ll.UV, nvlMW. hWifcW ud t Mit, fütk.-.,,.^ N ..i1.) «1 SM«. .Mm t*.U*l m. 4 htU*
ÁLLÁS
Haatalas-tasialá llzeléaael (elvétetik. Helyei Imre mflaiitaloa, Fo-ul 4. az. 2095
KovAosaepáa évi munkára (elvétetik a varáizlól uradalomba. Poita Nemeidéd, Somogymegye. 2149
r««iaimh«naal felveszek. Bővchtwt Sém«thfe»tékllilet.Eritóbettért. 2164
Nagyon tl.it., megbízható fiatal sao-baleáaft keresek Jó flzetésHl azonnalrs. Kazlncay-u. 23. 2168
Férfi éa nói Muki..k.l felvei. Nagykanizsai Fonllfeetógyár, Magyat-u. 86.
Eléruallánl lrod.l gyakorlattal azon-nalra állast keres. Clm a kiadóban. 2178
AD AS-VÉTEL
Ferii ci udi kerékpárok eladók a aeloytiisjtiHii. 2162
Egy amerikai hordoih.td tálka Re-mlefllei. Irö.ép ?1 két olcander eladó Marton, Ballhyinyi. 3. 2183
LAKAS-OZXETHELVISÉO
Kálsaeka konyhis l.káat keresek november 1-ére. Címeket .Tanir" Jeligére kérek a kiadóba. 2172
>aebémflhel]r. jól bevezetve. Sugarút 2. alatt az udvarban, kiadó. 2185
ÖBnekoinlorto. kettCruEebáe lakai november l-re ktadö. Bővebbet KUfaludy-utc. 20. 2180
BÚTOROZOTT SZOBA
?éli fekvéall M»r»»»n aiata fürdóizoba haiználattal a varoa kOzponlJA-li.ni, csendéi helyen, egy vagy két ur réazére kiadó. Clm a kiadóban.
Szépen buloroiott (olyóvliea kaifln-faa]krMtuV,zoba lllrdósioba-használaltal kiadó. Klalalüdy ulca 20. 218I
UAZ ÉS mOATLAN
TObb adómentea magán- éa bérházat, lii/lieiyd, ruSlfit éa földeket kRnatlt Papp, Telekl-ut 8. 1530
Mirla-utca 6. az. ház Ulbadkéaból, Ili tinyoa áron eladó. Érdeklődni lehet a kiadóhivatalban levo clm alatt. 2147
Batthyány u. 22. az. hl. szabadkézból áladé. Bóvebbel a kiadóhivatalban. 2177
HOLÖNrÉLB
Uri fodréaiDalel eladó. Érdeklődni hétlón délig. Varaadl-ulca 17. 2170
Aaaaaayeaa I Nézze meg 50 drb u] kalaa-Maáelt bemutatialt Hoffmann Aony llilclébeii. 2187
ZAIJU KfiZLŐHV
POLITIKAI NAPILAP. Wattja: „Klzaaila.igl n T. Nagyk.alrl.\'\', Felelóa kiadó: Zalai Király, Nyomatott i a JtligazilaaáBJ II. T. Naoykanltaa-
ayaaUJiUa\'liaiykaalzaaa. (Nyomdáért telel i Zalai KaralyJ
80. évfolyam. 211. uam
N«xyk«nl»«a, 1940. szeptember 16 hétfő
Ara 12 fill,
ZALAI KÖZLÖNY
4» ld«VSId.«i»l< Kkd 5. ,
Felelős szerkeszttl: Barbarita Lajos
Eloilistttl in: egr bora t peorf 4* Sill Sicrteiitosígl ís küsdohhnitrdl tíMoa. 78. a
A földbirtokpolltikai tevékenység utóbbi négy esztendeje
lila: gróf Teleki Mihály földművelésügyi miniszter
( Az 1920-as földreform leboiiyoll, vlása sorún szerzett lupas/.talavok fel. használásával a magyar földbirtok. politika 1936-ban ujabb lépéssé, haladt élőre; A röviden kiépítési térvénynek nevezett l936:XXVH.lc. célját \' .abbanJ jelölte meg, hogy jolyaii vidékeken, aho-1 a kisbirtokok szaporítása kö,z szempontból kívánatos, egy-egy család eredményes gazdálkodásának alapjául alkalmas önálló gazdaságok le.csitt-sét. vajtt-mint a meglevő kisebb gazdaságok kiegészítése utján az orsóig egye-temes érdekelnek leginkább megfelelő birtokmegiiszlás kialakulását i-. a fníusi lakosság számára családi otthon céljára alkalmas ingatlan szerzését előmozdítsa*. A szociális szemponton klvlil; amilyen: önállrp egzisztenciák teremtése. há/helyek juttatása, elárverezelt kisbirtokod visszaszerzése, fontos gazdasági elv julott érvényre ebben a törvényben, mert a khebb gazdagok kiegészítésével az egészségtelen törpebirtokok megszün le lésére törekszik, amelyek az 1920-as földreform következtében is megszaporodtak.
A telepítést törvényhez szervesen kapcsolódik a családi hiibizományok-ró! ós\' a hitbizományi kisbirtokokról szóló 1936:XL te. valamint ujabb törvényeink: a ZísidóingatUinok megszerzéséi biztosító 193íl:iV- te, amely földbirlokpolítikui c$kitü.Zé. si\'ink gyakorluii megvalósítását különösen a kishaszonbérletek nagyarányú alakításával széles űjiípon előmozdítja,
Ezek a törvények lehetővé teszik ;i földműves lakosság .szükséges terjeszkedését akadályozó nagyobb birtokok egy részeitek tulajdonul, v;igy kishaszonbédelekbe való megszerzései, a* elárverezett ingatlanoknak (elővásárlással vagy álengeJ désre kötelezéssel visszajuttatását, «z ingatlanforgalom- a haszonbér be-t adások és az IiigaílaueldaraboláSok szigorú ellenőrzését, a házhelyek céljára szükséges iiiga|lunok nieg-.szOrzóséL. » zsidónnk tekinthető személyek kötelezését mezőgazdasági ingatlanaik átengedésére. Az ingat-¦auok megszerzése tekintetébe általános elv az„ hogy az ősi kisbirtokosokat, továbbá a szbeLitlis szempontból fenntartani sZükség2S ós a különösen belterjes üzemeket lehetőség szcrint kímélni kell. Az ingatlanban részesülők érdemszednii kl-válaszlásáuál (vitézek, hadíiokk;t». tak, sokgyermekesek, stb.) fontos szempont. hogy egyben az önállói gazdálkodáshoz szükséges tapuszttv lattat ós némi tőkével is i^iidelkvz-s,\'aek, mert a magyar mczőgn*da-ság szOmponljábói hasznos eredményt csak ezektől várhatunk.
Négy évvel ezelőtt uj korszaka "vili meg a magyar földbirtokpoli-ük.ú tevékéuy.>cguok és mcgál\'apit-
hatjuk, hogy ez alatt a rövid idő alatt, szerény körülményeinkhez mdrlen. jelentős eredményeket értünk cl. 1936 július 1-től* 11)10 jn nlus 30-ig összesen 5096 cselben szerzeit tulajdonul vagy haszonbérletbe ingatlanokat a m- kír. lelcpi-tési igazgatóság 139.777 kilt, hold kiterjedésben. 1357 lakóházzal. A* Ingatlanok vételárára 35,681-626 pengőt fordítóit. Felülvizsgált 533 haszonbérleti s«cr/ödést 220.121 kai. hold területre vonatkozólag és 37S eselbcn engedély veti bírlokel-darabolásl (parcellázási) 151.927 kai. holdon. A nem vóteláiTizetés-sel szerzett ingatlanok {vagvonvúU-siigföldek. ilteiék- és adótartozás mialt átengedett tngaUauok) (tozsft-számilásával föidbiriokpolitikoí le-vékenység Míián összesen 37,883.137 pendii értékű ingatl Uick tulljdcilj juttatása történi az egész oiSiág-ban\'.
A telepítési törvény célkilüzéscí-
nck megfelelően számos helyvan léle-tsilett a telepítési igazgatóság uj telepes községeket és hozzátelcpitések-ke1 Ifi clömozdilolta 0 meglevő községek fej lödósói. Aporhazán. Szít t-már megyében 70 lakóház épült Istállókkal, mellékhelyiségekkel, egy iskola hamm tanteremmel, két tani-íói lakás, egy tüzoltószetlár, opa-állulistálló. községháza jegyzői lakással. J essze-majorbiln. Mosón megyében 60 telepcsház épült ós folya. tnalhon van az uj telepes kö\'-ségnek további 70 házzal való fejleszté*. Itt négytantcrmes iskola, tanítói lakások négy tanító számára és tüz-ollósZertár épültek- Tikost anyán, Szabolcs megyében uj telepes község épüli, 118 lakóházzal, m-gytunter-mes Iskolával hamm tarától lakással. Nagyuton, Heves megyében uj telepesközsog épült 150 telepes házzal, négy in utcrm.es iskolával, három tanítói lakással, tüzoitóSíertárraíj Rónaion, Mosón incgyóben uj tole-pes község épül 65 lakóház/al. kéL-iaulcrm.es iskolával, egy ttinilói ln-kással. Magyarbíilybau hozíáletepi-ló> történt 37 telepes\' házzal- Nagy-vázsouybaii 37 lakóházzal uj fakó-telep épült. Mátészalka mezeit uj lakótelep épült tűzharcosok részeié
65 lakóházzal. Bócsán 15 fakóhá«uij fejlesztették a községet. PóhoJmon laiiyakőzpout épült 6 lakóházzal, egytantermes iskolával, egy tanítói lakással ós tervbe van vóvc 30 ujabb telepes ház építése. TótvázSonyban 11 telepes ház épül- Balatonfüreden a zalavármegyei népjóléti szövetkezel bevonásával 20 munkásba épül. Ezek az építkezések bizonyítják /> földbirtokpolitikai tevékenység sokS ol\'daluságál és jelentős arányait.
Ezeket az eredményeket a néndel-kezésre álló pénz. idő és nem ulotsó\' sorban a m- klr. telepítési igazgatóságon dolgozó személyzet íétszánui-nak figyelembevételével JckicsU nyelni nem lehel. A Daráuyi-fóie telepitéssel kapcsolatban az 1900. évi költségvetésben 52 főnyi személyzet szerepel, ntig a telepitósi igazgaióság jelenlegi létszáma a fogalmazási és szakértői munkakörökben együttvéve mindössze 50 fő. Az ó\'Iási ügyforgalom\'" Jellemző, hogy 1938-ban 43-052, 1039-ben 47-000, 1910-ben július 81-íg 38-775 ügy-darabot iktattak és ez az utóbbi szám arra enged következtetni, hogy nZ ügyforgalom az óv, végéig mcy fogja haladni az 65.000 darabot.. ,
Kéhiégteleu, hogy a beadványok
Horthy Miklós ma Szászrégenben és Marosvásárhelyen fogadta Székelyföld hódolatát
Erdély fővárosának vasárnapi örömünnepe az egész, ország Szivét megdobogtatta. Horthy Miklós kormányzói Kolo/svár nép,\' oly lelkesedéssel fogadia, amilyet szavakkal kj_ fejezni nem is lehel.
A koloz-svári bevonulás után — amelyről a rádió a helyszínről löbb izben is beszámolt ~ a kormányzói pár külöirvonatofjl továbbutazott a felszabadul! Crdéfvi vidékekre
Ma délelőtt 9 órakor
Szászrégenben
fogadta az ősi székely város hódolatát I\\Lagy;|i\'-.»rszág Koimányzója. Az ünnepre 20 30 kilométerekről be gyalogolt a falvak népe és szín-
pompás népvisclelekben községek szerint tanítójuk vezclésével vonul tak él a diszemelvény előtt. Azt megelőzően Ziigoni S\'abó Béla üd-vöZÖüe a Föméltóságu urat. mujd az egyházak képviselői szólottak, A szászrégeni asszonyok nevében Zá. gon- Szabó Dániellé mondott \'Ud-vözilől. amt utáu a csapatok hőst, szu sorban virágesőbeu vonullak el az előkelőségek előtt.
A lelkes, meleg ünneplés után, fél 11 órakor a kormányból auló Ip-vább folytatta útját Szák^yorvzágr fóvárosa, Marosvásárhely felé. Útközben a községek népe mindenüítt lelkesen ellette nz Első Magyart.
Marosvásárhelyen
is lomboló letkescdós fogiidta Hor^ thy Miklóst- Itl is jelen volt a k,ör nyék magyarsága é-s a felvonuló hon, véde-ket az eső ellenére szünteíen.ü.l1 ellette. j i
Az ünnepségek sorún István Mihály, a magyarpárt elnöke és Ja-r<iss Béla prépost mondtak kö, szÖnlökeX i j
A magyar-román vegyesbucotttág
ma folytatta tanácskozásait Budapes. len. A tárgyalások rwég 6-8 napig tartanak. A román csapatok áltat elrekviráll összes holmikat vis~<» kelt adni a románokaiak. f
48 órán belül megkezdődik, vagy tavaszra marad a nómetek angliai partraszóllása
A rossz iilo eUcnére tegnap és ma tovább folyt a néniéi légihaderö láma. dása London és Délonglü ellen.. Az angolok az összes vadászgépeikel London főié esojx>rtosilolüík, így Livii-jMKtl Imnibázásihidl az angol vadász gélWk alig jelentek inCg, inig London fe\'elt rondkivfll heves légicsatákra ks--ríllt sor.
A néilicl gé|rck. szániszerínt 17íl-en négy hullámban támadlak \'Ixnidonra. A Eégnáirookbaii 71 angol gé|>et lőttek
I.\' miulall a bomházók a/- Albert ós az India-dokkokat, egy vill.utylelopet, egy
szivattyútelepet és több gyárai gyújtottak fel. A vállulkoz;\'isl>ól eddig .11 nómcl gép ueni lért vissza.
A fenti NTI jelentésen kivúl a Hett-ler trotta is jelentési adott kt a tárna-dúsi-ól. liszei-int London karzClabCQ valaiiiinl Délkelelaiigtiti több városéban sok helyen okoztuk Iftzct a bombák. Az éjszaka Londonlnn öl légiriadó voli. Sok ház is mcgsérOll a bomliázá-soknáL,
Az angolok ogyéliként teljesen béren-lUzkednek a lölibvl.itli életre Londonban is, iniuU\'ui a gyakori qanpaU, légi-
riadók az életei teljesen megbéjiítják, A kói\'bázuk. minisztériumok, hivnlnlok cgymástilán ktiltóznck u fold nlá. A kutyák, lovak és egyéb állatok részére szinljtn épltjk a.fóUtftlatti óvóhelyckat.
Ik-lgrádi jetoulf^i szerinl AugUn n néniét támaúi\'vst c bélre várja, A p;tr-tok mentén töl>h százé «or katonát vontak ósszo és a jxilgilri takovsájiot is 1*1-legywrezték. London s/erin1 « uénie-Ick Mig>- IR órán belai- érkeznok, vnjgy csak .i Iü\\-;i.ss/;i1j Londonra Varsó, vajgy Pária sorsa vár. Yuf^y megadja -
mi^il, Nagy.iwub^d.iil^
a
2al-ai Közlöny
1940. szeptember lü,
Intézeti ruhanemüek
nagy választékban
Szomoláiiylnál.
jelentékeny része alaptalan kérejem, A közérdekei mozdítaná elő, hu ű Párt tagjai a hozzájuk forduló kérelmezőket kellően .felvilágosítanák. Tájékozásul a következőkben felhiv. juk a figyelmet néhány idevágó
" szempontra.
Egyéni kéréseket általában csak kivételes esetekben (árverés) lehet figyelembe venni, mert eredményes munka csak akkor végezhető, ha egy-egy nagyobb ingatlannal kapcso latban, vagy egész községre vonatkozólag valósíthatok meg a földbir-tokpoUÜai célkitűzések. A kérelem tárgyát határozottan meg kell jelölni, lehetőleg telekkönyvi adutokkal, az ingatlan tulajdonosának poklos megnevezésével stb. A földbir-tókpolitikai törvények célja a mezőgazdasági lakosok - ős házhelyek tekintetében a falusi iparosok — támogatása, tehát aki ezek közé nem tartozik, kérelmének kedv. ;«3 -elintézésére általában nem szúiiVííhat.
A telepítési alap terhére kölcsönt folyósítani nem lehet, csak a föld-birtokpolitikái tevékenység mi«lt állásukat vesztő gazdasági cselédek támogathatók rövid lejáratú felszerelési kölcsönök formájában.
A tulajdonul megszerzett ingatlanokat alacsonyabb vételárért lof vábbadni nem lehet, mint a^iit a telepítési alap terhére a tulajdonosnak kifizettek. . , ; t , ,(\' |
A zsidónak tekinthető személyek tulajdonában lévő mezőgazdasági ingatlanokat átengedésre kötelezéssel meg lehet szerepűi, ez folyamatban van ós mértékére jellemző, hogy eddig 802 esetben 128.718 kat. hold tekintetében történi átengedésre kötelezés. Keresztény tulajdonostól in, gatlant tulajdonúi, vagy haszonbérletbe azon a címen elvenni nem \'e-[ het, mert Ingatlanát zsidó bérli, az ilyen bérletek felülvizsgálása azonban az 1910:IV- te. alapján, e törvény hatálybalépése utún megtörténik.
A régebben elárverezett mj&ö--gazdasági ingatlanokra vonatkozód tag az 1936:XXVII- te. ugy rCndel-kozlk, hogy ha «z ingatlant (20 kat. holdig) árverésen hitelintézet sor rezte meg ős még tulajdonában van átengedésre kötelezéssel mleg tehet szerezni Az 1910:IV. tc. czt a rendelkezést kiterjesztette a keresker delmi társaságokra is. Ha tehát az ilyen ingáikra nem hitelintézet, vagy kereskedelmi társaság tulajdonában vjan» akkor a tulajdonost átcLge-; dósre kötelezni nem lehet, ami természetes is, hiszen a birtok-szerző\' kisgazdákat igazságtalanság érné, ha ingatlanaikat cl lehetne venni, amó. lyeket árverésén, vagy árverési ve-; vötöl szereztek.
Végül nc felejtsük el; hogy a törvényesen folyflmatba tett földbirtok, politikai intézkedéseket az egész országban egyszerre lebonyolítani nem lehet, ez a termelés folyamatosságának biztosítása szempontjából a legnagyobb mértékben káros is lenne. Az illetékesek hivatásuk magaslatán állanak, megfeszített munkával dolr goznak, a líilüsőtt cél elérésére minden emberség lehetőt megtesznek^ a fÖldWrtokpoJitikai címzéseket igyekeznek minél gyorsabban meg-, oldani, igy tehát nyugodtan] várja
meg mindenki; apóig a sóit rá. kerül-
A kormányzó honfoglaló kolozsvári bevo-nulása alatt a nagykanizsai magyarság az Országzászló elótt Ünnepelte az erdólyi bilincstSrést
Allelujás hálaadások a templomokban, magyar hitvallás a megcsonkított Zala turulmadaras szimbóluma előtt, hódoló távirat Magyarország kormányzó urához
Miniha aZ ég is megkönyörült volna és nCm akarta megzavarni Ozt a szép ünnepélyt, amit Nagykatiizsq trianoni város hazafias magyarsága, vasárnap délelőtt rendezett Erdély és Székelyföld hazaérkezésének Örömére és testvéri ölelésére: a szombati nagy esőzés után vasárnapra kitisztult* a\'- égbolt, ugy, hogy mégis az Országzászló előtt leheléit az ünnepélyl megtartani. Igazi családi ünnep volt. amelyen résztvettek akik együtt éreznek ,és együtt véreznek, akiknek szenl ünnepnapjuk volt a Nagyúr bevonulása Mátyás király városába, akik álhidalták a távolságot és lélekben kjebfiKflkre, ölelték azokat, akik elvesztek, de hazaiórtek. akik 22 évi rettenetes1 szenvedés, korbács, böniön és só* bányák után mi ismét Hungária édes anyánk keblén pihennek.
Zrínyi Miklós határvárosa, mely
legsúlyosabban érezte, mit jelent a
trianoni megesünkitás, az életlchetö. Bégek megvonása, a k^éhcztctósie váló ítélés, a gazdasági ichetclflcnut nü\'é^ és cSuk a jő Istennek végtelen kegyelme és a város vezetőségének bölcs kormányzása tette lehC tövé, hogy a Icgvészesebb idöuátkü> dÖtte magát ós ma - 22 évi irtózatos élet-halálküzdelem után ott áll, hogy a saját erejével és hatalmas élíüji akarásával nemcsak íelcmclkcdeít a porból, hanem ott áll: példának min. denkoron, mint a mesebeli fünix-madár, ujijll erővel, frjss vérkeringéssel, kétszeres muukubi"\'ássul. EZ u város ludja csak igazán meg. érteni az uj bilincstörést. E\'- a nagyj-kajiizsaí trianoni magyarság tudja igazán megérezni és megérteni, mit jeleni !1 vasárnapi ünnepély az Or-száiászló előtt és mit jeleni neküpik rabtest véreink félszobád itása. mit jelent a jicmaeti trikolórnak egy nap. rn való fe\'huzása az OrswigzászJof ormára, mit az ország örömmtímora| mit a vigadó nótaszó, mit a silvek egy másfelé dobbanása, a lelkek szent test\\-érQléiie a felszabadított ma gyár föld jegyében.
És akik ezt átérezték, akiknek szén tek voltok ezek a magasztos órák, mikor a Nagyúr a dicsőséges nem zeti hadsereg, ami drága zalai fia-nlkkak u kanizsai dandárral végleg birioksba vette Erdély fővárosai és vele a többit, ami a mienk volt: azok ott voltak a templomok hála adó istentiszteletein. azok óduSora-kozlak a Főtéren az angyalos, címeres magyar trikolór alá. a turul madaras Országzászló köré és együtt örültek az Örvendczőkklcl, egy (Itt
hálálkodtak a hazatértekkel, a«»k könnyes szemmel és imádságos lélekkel tekintettek nz\'Égrc. ahonnan mos a Magyarok Védasszonya és Királynője átdólag tekint népére,\'
biztatóan, reményteljesen, hogy a nvigyarok nagy ünnepnapja még csak ezekulán következik..,
AmikoV minden magyar hazatalál az Édesanyjához
Ünnepi Istentiszteletek a templomokban
Mozgalmasak voltak már korán reggel a ifldiszitctt, fellobogózott utcák\', Emberek\' és embercsoportok, ünneplőben és magyar viseletben. Különösen szépen festenek airnagyarruliás diákok és diákleányok.
A ferenciek plébánia-leinplomál>an félil órakor megkezdődött a hivatalos ünnepi szentmise. A szentélyben olt tálluk a város vezetőségét élén Krátky István dr. kir. kormányfőtanácsos, polgár mesterrel, a bonvédlisztikjarl, a püspöki biztosság vezetőjét, a Szent József rk. egyházközséget, u járási fő-szolga bíróságot, a törvényszék bíró! karát, a kir. ügyészséget, a rendőrtiszti-kari, ott \\\\íit u posJti* a Haruss.szövet-tíég, a vasút, az áUampénzlár, a fövám-lnvalal lúgjai, az ipartestület elnöksége, az összes közhivatalok és testöle-U\'k vezetői, a frontharcosok, leventék), a tüzollók, a pénzügyőrök, a Keresztény Tisztviselőnők, a MANSz tagjai, a Credo, a .Máriakongregációk, u ÍZI. rend, az iskolák, inlézctekJ, stb., melyek teljesen betöltötték a .templomot.
Az ünnepi szentmisét P. Gulyás Gellért, Nagykanizsa ferences plébánosa
Celebrálta papi .segédlettel, aki az evangélium ulán fclolvustO) a megyéspüspök-uek erre az alkaloiiira kiadott pásztor-levelét Erdély és a Székelj-föld visszatérése aUdotmából. Szövegét mái" egyik előző számunkban közöttük olvasóink, kai.
A szentmise befejezteti P. Gulyás plébános « Tedéunwi intonálta és iclluuigzotl a magyarok mély háláéneke: Téged lslen dtesérünk, Téged urunknak valiunk...
A megkapó istentisztelet a magyar nemzed imádság fenséges akkordjaival éri véget.
Ugyanakkor ünnepi is Levisz lelet voll a reformátusok Kölcsey utcai templomában, IU a szent szolgálatot Kádár Lajos lelkész végezte, aki szónokiaiában rámutatott a löríénelmi eseményre és annak jelentőségére és végül áldást mondót I. A szép .istentisztelőt a Magyar Himnusszal fejeződött )>e. A hivők mellett olt lállufr. a hivatalos várost, a honvédséget, a tcslüleieket, hivatalokat, slb. képviselve.
Az evangélikus templomban lelkes közönség előtt Horváth Olivér lelkész Uirlol istenliszleletet, aki a tőle meg. szokotl l*;isüséggel emlékezett meg a nagy papokról ós az elszakított magyar testvének visszaörkeztéről. Imájában\'hálát mondott a magyarok Istenének uz erdélyi rabuwgyarok felszabadításáért. Az ünnepi istentiszteleten, képviselvo voltak az "összes hatóságok és testületek, i 1 i :
Az izroeliío lempJomban Abránwyics Márk főkántor végezte a bála-zsobzs-mákat ,és istentiszteletei a kar közreműködése mellett. Majd dr. Winkler Ernő főrabbi mondóit ünnepi beszédei, vázolván az idegen uralom aiatl Unó magj\'arok szenvedését é-s felszabadításuk jelentőségéi. Végül áldást mondott az országra és a kormányzóra.
Felvonulás az Országzászló elé
Fél tíz óra volt, amikor befejeződött a felvonulás az Országzászló elé. Addigra minden templomban befejeződött az ünnepi istentisztelet és most az Országzászló előtt, lslen iszabnd ege alatt jöttek össze a konizsjaj magyarok, hogy hangot adjanak belső érzésüknek, lest. véri együtlcrzésüknok és hitet legyenek a nemzolt trikolór, a Umilmadaras irredentujcmlékmü, az árboc csúcsára felhúzott Országzászló előtt. A szjónoki emelvény mellett dr. Krátky István polgánhesler állott fel, ,mct&etle a bon- \' védtisztikar, a város vezetőségének és képviselőtestületének tagjai, a papság, katonaság, a hatóságok, tcslüleiek; köz-litvatulok, iskok\\k és tan intézetek, cser-készek, egyesületek, stb. Szépen szerepeltek puskás leventéink. Ablakuknál és balkonokon, végig az utcákon üraKplö magyarság. ,
Az ünnepély
A Leven lezenckar ArnlZ-\'iger Rezső karnagy vezetésével és bclanitásával a Magyar Hiszekegyet játszotta imaszerű áhítattal,
Szabó Ixtjos VIII. oszt. ginin. tan Petőfi költeményét: \'Két ország találkozásai szavalta meleg, benső átérzéssel, i I
Krátky polgármester ünnepi beszéde
Dr. Krátky István polgármester jé- ¦ gáuajCster, Zrínyi Miklós városa pcit ezután az emelvényre, hegynél, j e^futtesen és\\kifclé is demoustráhit
mondja ünnepi beszédéi, amit a kö zönség (etszésiiyilváiütása és. éljenzése szakított löbbször félbe.
- A megosziott öröm: kétszeres Öröm, kezdte meg beszédét a pol-
Iskola- ós ovoda-táskák, bőröndök, retikülök, pénztárcák
legolcsóbban . TEUTSCH drogériában
a félemeleten.
akarja örömét és az Országzászf lói egy napra az árbóc-csucsm hutai fel, hogy hii\'desse Erdély egy részének visszaérkezéséi, hogy nem szűnünk meg hinni a magyar fel" támadásban, hogy ismét letéptünk egy darabot a trianoni papirnongy-bót, hogy lelkünk eggyé forradt ü
hazaérkezettekkel. A magyar tÖ\'1é ne\'em uj fejezele kezd<idik. Európa ujjarcndeze.se már 1938-a\' vette ke*, delét, amikor Csőn kani agyarország is m«gkapla a Pellvidék egy részéi, majd Kárpátalját- Ahnodjunk *°* Vább szépeket - mondotta kor1-mányzónk, az álom most beteljesült-Most bevonult a kormányzó Erdély be és U milliónál többre- nőtt a m«
1940. sicptcmbcr 16
gyarsag. Az uj határok, a vlssia,-érkezett magyar föld a magyar Ifjúságnak is uj lehetőségeket nyajt.
Kél év e\'őtt annak a hitemnek »d lam kifejezést, hogy a Felvidék után kelt a löbbinek is visszajönnie, ahogy, az éj után feldereng a hajnal 6-i uj nap kel fer. A tövtíínblemi szekere rch*arnos«n halad, legázol mindent Ós az Isteni igazságosságban bízó magyarságnak - a nCmaeli népi
zalai Bfl&ony
erők lámogatasavat olyan helyzetet teremt, amely mcghoziu remié-nyclnk l eljes\' valóraváltásnt. Azért ha must nem is kaptuk vissza e,z egész elcsatolt magyar fö\'det ós testvérein, kel, örüljünk egyelőre annak, hogy ezt vér nélkül tudtuk visszaszerezni. A rádió visszaadásából halrhaltuly hogy 11 kolozsvári bevonuláson « zalai bakáknak.
a nagykanizsai honvédeknek jutott sz a diosö feladat, hogy elsőknek vonulhattak be nótás szóval Ktnoses Kolozsvár falai közé
(lelkes éljenzés), ahol örömmá-ITH i rbn n foga d (á k őket-
Fbben az ujjongó, lelkei megnyllat. kozásban benne zokog az clmuli ha szónkét OsztendŐ minden fájdalmat szenvedése, ¦d.c míiide^i öröme és ujongása is.
Forduljon első tekintetűink a jóságos Úristen felé tiki immár harmadízben végi tett berniünkéi, hogy visszakaptuk, nmJ a mienk volt, -• hogy az ö scgttségévfil befejezhessük "céljainkat és megvalósithassufc törekvéseinket
- Isten titán a fol nagy barátalaknak, Hitler knneellárnak és Mus_ sollni minisziei-elnökiick mondunk nagy köszönetet okik az ö nagy munMjuk nifHeU még arra Is szaki lőttek maguknak időt., hogy a ma gyaz igazságttl szolgálják. Most derült ki. hogy a Tengely megindításánál olt volt Gömbös Gyula, néhai ml-nlsztoielnökülnk is. Hitler és Mussolini tudják tehát, hogy
Magyarországra mindenkor lehet számítani.
hogy szükség van egy erős, nagy, nemzeti Magyarország .a. Olaszország mrlléukálkís.i nélkül so\'sb virrad! VoI_ iKt fel a magyar nap. Mert Európa b-.ni ma az történik, amit Németország és O\' Sfország akar.
ftlijil szeretettel é-s liódolatlal emlékezett mog ft ml léféKos kormányzónkról, akinek Itöles kornuínyzísa olyan légköri teremteti, amely itláig vcz"lclt bennünket és aki elölt ebben, az órálxui Ko\'ozsvár főterén meghajolnak a magyar zászlók. Az íi vezetése altit si. került immár Itonmillzben vlsszakop-muik az elszakított lertiie\'.ek egy-egy részéi (lelkes éljenzés). ftzután gróf Teleki Pál miniszlerelnökröl, gróf Csáky külügyminiszterről és a többi magyar kormány férfiak munkásságáról emlékeseit meg, A magyar nemzeti hadseregről \'liosszas éljen zés\\ annak megerősödéséről, fejlesztéséről ós ki-\\álóságáról.
Hűséggel, szeretettel és büszkeséggel gondolunk a honvédségre,
az ii örtáHásukra. főleg 11 zalai fiukra, a nagykanizsai katonákra, akik ninsl eblwn az órában .ott v.muak a kolo/s várt utcákon a legfőbb Hadúr clőM tisztelegte. Arömmel emlékezett meg az erdélyi testvérekről akik hwaérkezé-síikkel idehozták nekünk az erdélyi ma gyár szetteméi. Üzemű ¦azoknak a testvéreknek, .akik még olt maradtaki — (obih uralom alatt), hogy el fog jönni az az. idő, amikor őket is keblünkre fogjuk ölelni, lízzcl a mostani vissza, téréssel megnőtt az erőnk, de nekünk is meg kell fokozni n jobb jövőért folytató munkánkat. Nagykanizsa város közönsége chl» a munkába ajánlja Fel erőit, készségét. A vezető férfiak pé-dig valósítsák meg a kívánatos szociális alkotásokat, Itogy testvéri közös-
ség legyen úrrá a nomrolen és akkor a pokol kapui Sem fognak rajiunk erflt,
A dlszfiyfllés táviratai a kormányzóhoz és a miniszterekhez
Krátky polgármester nagy tetszéssel rogiuiotl ünnepi Iicszéde ultin a |x>I-g.\'innestcr indilványám az. ünrippi gyűlés a dr. Hegyi Lajos főjegyző állal azerkcsztett következő hódoló, illetve üdvözlő táviratokat kfiltfte, cl:
Kormányzó Ur őfőméltósága Kabinetirodájának Budapest.
Nagykanizsa város egész közönsége hazafias lelkesedéssel ma ünnepelte erdélyi magyar véreink örömteljes hazatéréséi és mélységes hálával emlékezeti meg a Kormányzó Ur őfőméttóságának arról a gondviselésszerű bölcs országlásáról, c mellytl nemzetét az uj magyar honfoglalás utján diadalmasan vezeti A magyar feltámadás ezen ujabb fejezete dlcsötéees beteljesülésének ünnepi óráiban Oféméttó sága Iránt városom egész közönségének telkét eltöltő alattvalói hűség és törhetetlen ragaszkodás tolmácsolását kérem,
Dr. Krátky István, polgármester. Qróf Teleki Pál miniszterelnök ur önagymittóságának Budapest
Erdélyi magyar véreinkkel való lestvéri Ölelkezés magasztos aráiban Nagykanizsa délnyugati végvár sokezernyi ünneplő kö-zönsige hazafias lelkesedéssel méltatta azokat az elévülhetetlen érdemeket, amelyekkel Nagyméttósdgod a visszatérésnek évflzedek óta tartó bölcs és táradhatatlan előkészítésével nemzelél örök hátára kötelezte. A magyarok Istene segítse Nagy-méltóságodat továbbra is nemzetépítő munkájában.
Dr. Krátky István, polgármester. Oróf Csáky István külügyminiszter ur önagyméltóságának Budapest
Nagykanizsa város közönsége Igaz magyar szívvel és hazafias lelkesedéssel osztozik ma az égést nemzetnek afölött érzett határtalan őrömében, hogv erdélyi véreink nagytestéről a rablánc lehullott. Ez alkalomból egybegyütt sokezernyi közönség mélységes hálával és lelkes bizalommal emlékezett meg Nagyméltóságod nagy államférfiul bölcsességgel Irányítóit és kimagasló történelmi jelentőségű eredményekkel Igazolt külpolitikájáról, melyre a továbbiakban Is kéri a magyarok Istenének áldását.
Dr. Krátky István, polgármester.
Viléz Széchy ezredes dandárparancsnok urnák, Tábori posta 19.
Ma, amikor az erdélyi rabmagyarokat felszabaditotl hős honvédelnk nagyszerű teljesítményeiért az egész nemzet osztatlan elismeréssel és hálás megbecsüléssel adózik, a városnak ez a/kalombót összegyűli sokezernyi ünneplő közönsége nevében meleg, lestvéri szeretettel köszöntöm kiváló parancsnokaikkal együtt a derék zalai fiukat.
Dr. Krátky István, polgármester,
A levente-zenekar ezután rázendített az Erdélyi-indulóra, melynek szép, Ütemes eljátszása után a Nagykanizsán élő és itt második otthont nyert erdélyiek és székelyek nevében Brassányi Oyula kir. járásbíróság! telekkönyvvezetö, az izzó magyarságú poéta mondott megrázó erejű beszídet.
\\z erdélyi menekültek köszönete Zala vendégszereletéért
• Mjög raosl \'s könnyes " széniem. — mondta Brassányi — nióg most is elcsuklik a száram, liá otról Ix-s/cVk, hagy az Igazságot tevő nagy Isten Kegyelme újra egyesitőlt licnnflnkot erdélyi véreinkkel
- Ti dunántúliak, akik meleg szere fellel fogadtatok bcaüünkct meufkül^
kel kebletekre, nem\' hírluittok igaz fo gaünával annak, mit juteut a kiűzött-nek a földönfutónak, a szinte hoa-lalannak » szülőföldje visszatérése. Ti csak izzó és meg nem alkuvó magyarságotok szenvedély élői rütőtlca érzitek most rádiótok melleit szenicteklWíl ki-buggyíumí « meghatottság könnyeit.
Rádiózni szórakozó*, pihenés és így |oggal követelhetjük meg a kényelmet.
Az ORION 166-os nagyszuper rövid-, közép- és hosszúhullámon a világ maié* minden adóállomását veszi, 13.8 és 1930 méter közölt. A kiválóan szelektív és érxékeny készülék hangolását varásssxem teszi kényelmessé*a„fad)ng"-ot sedlg ör.mijködö szabályozó küszöböli kl. A hangerősség és hangszínezet tetszés szerint állítható be a műsor karakterének mv-jfelu-lőon. A készütbkhjez gramofon Is kapcsolható. Állomás-skálája hosszú, vízszintes fekvésű és úgy helyezkedik el, hogy ülő helyzetben Is minden állomás (ól látható és beállítható.
a kényelem igazi készüléke az ORION 166-os nagy-szuper,-melynek szekrényét a térhatású (plasztikus) hang követelményeinek megfelelően képeztük kl.
Kaphatók minden rádiókereskedőnek
Fenti készü\'éket díjtalanul bemutatja: Subi Antal rAdió-flatlerte, Nagykanizsa, Fft-ut 3. GrOnhut Elemér oki. alaktromérnök, Daók-tér &.
— A mi elgyötört, ngyonsóvárgott lelkünknek fájdalmas is ez az öröm, melyhez hasonló 1000 éve nem Sajtolt könnyet f magyar szemébe. Nekünk, oktk kis gnzdaságtuiknt, szerelteink sírját, knkukrüvc-s ltuntjnilr kis |k>riáuk idoljára megölelt ktopufáját, a kanyargó vizek portjain álldogáló karcsú nyárfákat, gyermekkarigásunk színhelyeit, \\csszőpjtripáíi>Íí virágos rétjeit luigytuk ott, kellett prédám adjuk a reményte\'cnség fekete éjszakáiért cserél*?, lizt csak mi érezhettük ál igazén, akik mindig tudtuk, hogy pluszban vagyunk itt a csonka haza terhén, hogy a Ti kenyeretek egy részét esszük, míg a miétiken a kifosztok éu\'tsködvtck. Mi itt csak meneküllek voltunk és csak a temjáoinok kőkockái a imegmondhatói, mit szeuve4tünk az i alatt a 22 év alatt lelkileg Is. Hányszor riadtunk fol éjszakai álmunkból az ott maradottak meg-kínzásának Jxjrzalmas Látomásaitól gyötörtén. Hányszor ?uÚo ttunk a kétségbeesés partjain. De mindannyiszor körül fogta megtépett lelkünket a hit,, n magyar öntudat, a turáni faj szívós kilortása, a jogtalan lotiportság által kiváltott fanatikus hit: az igazságnak el kelt Jönnb.
— És ez adolt nekünk erőt, hogy elbírtuk vlselnj azt a sok, 22 éven ál ideverődŐ kegyetlen hírt,..
Igy alakul kl a szenvedés tükrében a haza drága fogalma...
— Ha valaki 3 évvel czelölt jíWH és 19 lü őszének vu*ágzáporos • könnyes örömiiupjairól l^szébit merészelt volna, keserű szavakktl illeltfik volnu. Milliók szuronya volt iHé.uk irányítva Trianon nyomorult határain. Nyugaton pedig dőzsölt az etltizakodottság... Csak odafenn, az Úristen ajukáról sugárzott reánk szegAay magyar Jobbokra u kegyelem mosolya...
— fis az apok!li|»zisz vad lovai után megindulUik az Igazság táltosai 1b a két elhivatottal, hosy vég-reliajlsák 0 Teremtő akaratát,.. Rs e két lángeszű oml>cr munkája nyomán lohullottnk Trianon Jcrir-hó falul és a német és olasz nemzőt két csodiUatos vezére ktnyilotta a megvivhittatlannak hitt magyar börtön ajtaját.
— i Minek a sok szenvedéstől! évnek a kescr\\eitöl edzetten emeljük fel most tekiutelünket a jóságos Istenünk felé és örömtől gazdag szivünknek minden bálájával borulunk le clötljo, ltogy gazdaggá tett liennúnkett egy boldogságos hitnek a lic következésé vet. Majd a hála szavaival adózott azoknak, akik ezt a napot-tehetővé tették.
— Hálás szívvel mondunk neki ok is köszönetet Dunántúl, Zalaorság
Városi MoaQé. Ma héHőn, csak egy nap Ketten egy jeggyel I Ragyogó magyar vígjáték!
Az ember néha téved
Főszereplők: Dayka Margit, Piger Antal, Tőkés Anna, Csörlős Cyula, Mály Oerő, Oózon Oyula, Makláry Z., Blllcsy Tivadar, Pethes S, Huszár Pufi, Rátkay Marton
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- ét flnnepiwp 3, 5, 7, 9 Arator
tUM KÖZLÖNY
1*)<0. szeptember 16
Tankönyvek
a kultuszai (aiutar aitai megállapított mérsékelt arakon
minden Iskola részére.
előírásos iskolai Iré* és raja* •¦•ralii ta*«t*k| továbbá iskolai Mákéi., kanyv.kéraiieflk,
iskolai legtartósabb kivitelű kflayv «M«tt»k*k
legmél lányosabb árakon
iizérl a meleg \\endojjsrcretelert, amely, lyei 22 év tiloll elárasztó itatok kcnfut-kel és vnybilonl igyekeitelyk sz<m*\'(tő IHjkfrok ezernyi sebét.
— I-egotljálok érte hálás küszönc. tánkel. fís hu u sorsunk vissz ive zérel azokra n lájakni, altová olyan sóvárogva vágyott vissza 22 éven át a szí-vünk, visszanézünk majd onrvm Tifcté-lek és miut a szivárv.iny a gyetigyh ir. mólos tájék |>ers|H*ktÍMÍijál>au: föléllek sugározza majd a szivünk örökös hálánk sient érzéseit...
Brassinyi Qyula beszéde a fzé-kely sziv meleg dobbanása volt otthont nyújtó zalai magyar testvérei felé
Vitéz Szakonyi István a Mécsköltemények egyik gyöngyét, a „Vérszerződés" t adta etö ünnepi emelkedettséggel, drámai megrajzolással és bensőséges magyar átérzéssel.
Az ünnepség a levente zenekar Himnuszával ért véget.
Utána
a magyarság hódolata
következett sz . Országzászló elölt, hol a Kiifaludy-cserkészek teljesítettek dlszörséget. A levente zenekar u| karnagya, Arnberger Rezsó vezénylete alatt szebbnél szebb Indulókat és nótákat játszott, mialatt a testületek, iskolák, leventék disz-ménéiben elvonultak az Országzászló előtt Itt is különösen kedveiek voltak azok az iskolák, melyek növendékei nemzeti zászlókkal kezükben tisztelegtek az orstág sitiit szimbóluma elölt.
Csakhamar megszólalt a rádió, amely megkezdte a kolozsvári ünnepség leadását és a közönség sietett hamar otthonába, hogy meghallgassa a Nagyúr bevonulása grandiózus ünnepségének közvetítését.
... Üzent a nagykanizsai magyarság hazaérkezett testvéreinek és a friss öszl szél szárnyára kapta a testvéri üzenetet és tovaszáguldott vele s zalai honvédek nyomában és bekopogott a kis erdélyi falvak zsatu-gáteies ablakain, ahol őszirózsákat csokorba fontak a szép székely lányok a kanizsai bakáknak...
ífl. HO
naptár: szeptember 16 héttő. rom. kat kornél p. - protestáns edit -izr. bini hó 13.
(testarde nyitva regael 6 óratói ett*
S érétf íhéth, nardi. nAmofc ¦-&\'¦> tár. kwldon «céss un néknak)
Német „Stukák"*pusztító hatása. (Foto R. D. V)
ADAKOZZ ERDÉLYÉRT !
A FAméltóftágu Asszony felhJvdBa
Nagykanizsán
a Zalai Közlöny megindította a gyOjtéat
Kolozsvár dladatmas vasárnapja Után, amikor tíz ősi város rotorén szeinl enéreti egymással a két n így magyar lovas, eis-l Kormányzónk birodalmai alapító fia és oraággyarapltiá Kormányzó l\'ruztk az alkotó munka hétköznapjai követkéznek. Az örömkönnyek fátyolén ál észre kell \\ven-itnnk. meg ke!l lálitimk azukal i korty.-hyeket is. amelyek kél keserves évllzud szenvedésed hirdetve, ott égn ik a s/e-mek és szivek mélyén, meg kell látnunk a keserűség könnyeit, amelyeket slmogalö szerelettel, adakozó bőséggel, imtrjr\'ur sznlidirilássál Jtell üelörnlm\'ink.
Kél évtized minden nélkülözését, szomornsAgál kell eltünQD^nA s e Ick\'h-leiii.-n nagy feladatok varnak n nia-gyurság cgyvlcjnérc, A feladatot ezúttal is elsőként az ország első asszonya, vitéz nagybányai Horthy Mlklösné látt i meg. aki kérő és lelkesítő szőzn\'.il fordul a nemzeti társad iknnhoz. Szózatot lürtlet és mcgiiutitja az . (Erdélyért oke.lót, amelybe l*e kell miud:uinyitkti.k-n.ik K.i|n Milnilni i. Vigasztaló, segítői testvéri mclléáttásru hívja i I-öniéltV ságu Asszony a magyarokat, hogy egyek legyünk az önhibájukon kivnl nehéz sorbon élő erdélyi testvéreink niegsegitésélKMi.
Bizonyos, hogy nem lesz puszláltn kiáltott szó a Főinéltóoágii Asszony szava* Szivet -lelket gyönyörködtető példa áll előttünk. Hu a .Jlagyar B ina-
gyarérl akció nicginozgJlh u magyar közönséget, bizonyos, Kogy most egy eml-erkénl siet társadalmunk az erdé. lyiek lárnogátAsára. Magyar szivünk igész ineYgével slcssniác azok segítse, fjére, akiknek önhibájukon klval mos. joha a m)tni mondja a l\'öméllóságu Asszony szózata — é* ezek a mélyen áléi\'zetl egyszerű szavak itt ll latéinak minden magyar szivéhez, lelkéhez. A gyűjtés megindult s a nagy és szép oreilmény felöl pülanainvi kétség sem lehet.
A-magyar társadalom lulámdó lwl-dogsággal öleli magához Erdélyi s minden szerelőiével, testvéri áldozat-kékségével fogja « felszabadult tern-
k-\'sek próbált •tépettek éleiéi könnyebbé, szebbé lenni!
A gyűjtés lebonyoUldsát N\'agykanU zsán isinél a Zalai Közlöny szerkesztősége vállalja, Hisszük, hogy Nagykanizsa társadalma megérd a kérő szót és adományait eljuttatja sm-keszbe-égünk-1». A legkisebb adományi is nyugtázzuk s továbbítjuk OZ Országos C.yüjlö. bizottsághoz.
(Ma délig a következő adományok érkeztek be szerkesztöségíinkl>v:
Róm. kath. Egyházközség és a
plébánia egyesületei 10».- P
A Zalai Közlöny 10.-
A Zalai Közlöny tisztviselői 10.- .
összesen 120\'- P
Milyen vonatok közlekednek Nagykanizsáról ?
. A "MAV a mai naptej isinél kénytelenen volt több vonatot beszüntetni a Nagykanizsát érintő vonalakon is mintán uz erdélyi részeken a románok a vasúti koesikat elvitték és a forgalom megnyitására oda kellclt szállil mi q kocsikat. Így Nagykanizsáról a további intézkedésig csak a következő vonatok közlekednek:
Budapest felé: 1201 es gyors 10 órakor, az 12H)os személy 23.10-kor és az 124141 motoros 17.18-kor i*sak Boglárig, i
Budapest felöli uz 1202 es gyors 11.27-kor, az 1214-vs személy 1327-kor
és az 12H-es motoros 7.25-kor csak Boglárlól.
Szombathely felé: 1102 cs simuló tUH-kor, az 1416-os személy 15.50-kór.
Szombathely folöl: az lll7es személy 0.31 kor és az tiül-es slnautó lS.12-kor.
Pécs feléi 2120-os személy ő.Ol-kor, a 2108-os slnautó 18.(i2-kor és ftz I2ííi-es \\egjcs 6.10-kor csak Mura-keresztúrig. , -
Pécs felől: 2107cs sinautö 0,3\'t-kor, a 2431-es személy 22.:til-kor és az 121)3-ös vegyes 12.32\'kor csak Murakereszt-iától i
Az összedőlt ház gerendái agyonnyomták az alvó csecsemőt
Ma hajnalban halá!os szerenejét-lenség történt KiEkaniisán a ilo mokkomároml-utca \'?7. sz. házban, melyben„ Oodinek Károly Máv. pá-iyamunkás lakik családjával. A esalati meg aludt, amikor a ház tető-
zete leszakadt és a gerendák ráestek az alvó családra. Szerencsére az ágy, amelyben Oodinek aludt, fenntartotta a gererdál, ugy, hogy unnak semmi baja nem történi, ellenben az egyik gerenda ráesett a
Katonai f elszerelések egyenruhAzaU oikkek
ttaztl és altiszti ujrendszerll köpenyvéllepok
agyúdul legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAINÁL
Susár-ut 53. II. Telcton 625,
fekvőhelyre, ahol a házaspár hal hónapos Károly nevll csecsemője aludt. A gerenda szétrancsolta az apróság fejét, ugy, hogy rövidesen meghalt.
A rendőrség kiszállt és megindi-(olta a nyomozást.
Áll.adó nEiamtMli h^tktttn.poko. Badape.t I. mfiaorAn
0.45 Torai, lürek. KötLeuiénj.\'k Iltnfiicmeii\'tí. — Utána étrenj. — 10 HlTík, - 11.10 Nemiclköii vtlj«lr4 — 12 naraog^xó. lltinmisi. IdflJni4íjeIoaI*s. - 12.40 Hírek. _ 13JM Idf5)«liés, U18JArásj«cnté«. -14.35 Illrek. - 14.45 Milsnriirmer-ttftés. — 15 Arfolvtinlitrek, piaci árak, *Wml.*rir«k. -\' 10.45 IdSlolíís, IdO-lálá.Jalwtés, IiíkIí. - 17 Hírek s,to. Tak és majryarmros. n>-©lv«n. — 19.15 Ilirok. — 21.25 Hirck, iiliíjárásjelenlés
Kedd
BtlDAPI-ST ,!.
10.20 llr. Szcinzii I\'lrusku előadási - 10.43 l\'tíolvasás. - 12.10 Neogrády Ktvcii Míigua zonffórúzik. — 12,55 Veress líatlno éuck«l. 13^0 Mi.níílcm^--zrk. - mio (iyerinokrtéUitiWi.
17.15 llr. Soldos llélii i\'lfknlásJ. -17.15 A lli\'ulió SzaUmzi-neknr.1 — 18.15
lleményik sáudor \\f^o:i)íil elöul Szabd Sándor. — Hl l-nrkas liúU. genekara1 kVrlngOkelés drdókitt játszik. — 111.25
Farkas Itól.i i^g:tnyzciiekara. — 20.10 l\'Vlotvusás. - 21 Illrek és időjárás.
jelenlés,
BUDAPEST ii.
17.15 [ruszin tuillgoióknak - m.13
l-\'raiuia njclvoktatás. — 10.25 .Mezii-gazdnsísl réloru. 120 Híre*. — 202.-. Dr. Kampis Aulai elö-klási. — 21 lluit^cnrcz, — 21.15 Idöjárásjek-iilés.
IDŐ
Jóslat:
elénk északnyugati szél, változó felhőzet, eső már oaak keleten, a nappali hőmérséklet alig változik.
a keteoroloflal intézet mit) kuninál ¦fltrtajreléAllomáH lelentli
haraéraöklet tetmap Mte 3 őrakr>r + 13-0, ma r*«r<M +12-0, délben H 15.0.
Oaanadék 44 0 "w.
A „Fertnc József* keaerflvlz régóta kiitiuően bevált házlszer megrögzött székrekedésnél és annak mlndenléle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél sz emésztési |avlt|a és az élvágyat fokozza — Kérdez e meg
írvosát I
IzlésesklvituthiMi olcsó áron kapiiatAk Divatcsarnok, Pö-ltt 0.
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
1940. szeptember 16
2ALAI KÖZLÖNY,
Hem fdeitOhk!
__ Krnnnn Anifú volt rryitrai
rms. ii. il h- |k"v<m í6\'n\'op\'m\',i-
l-—-1 beli népfelkelő Imdnagy
nehéz lielyzotben kfirulUiKinlö hareve. zclésévet ?3 ö sikerben bitó esüggedot. Icil kitartásával tűnt ki a Pleliko\\vt«— starel ütközetben.
latint századparancsnok (iodowanl a Budzyn relííl elönyoJmuló ellenséget kumpó, Állásban mindaddig feltartotta, inig " visszavonulásra kényszerüli zászlóalja 800 lépéssel hátrább tevő védelmi állásba yonuuli netn ludolt.
Höslea kitartásának méltó jutalma a bronz katonai érdemérem volt.
— (Az uj pDspDkl biztos bemutatkozása a templomban)
Dr. Solymár István esperes, az uj nagykanizsai püspöki biztos vasár* nap délelőtt a fél 11 órai egyház-szónoklatban mutatkozott be a nagykanizsai híveknek és olvasta fel a megyéspüspök pásztorlevelét, amit Erdély visszatérte alkalmából adott ki egyházmegyéje számára.
— (Áthelyezés a rendőrségen)
Dr. Tamás (Klndl) Károly nagykanizsai és dr. Koliai Miklós jászberényi rendfirfogalmazó gyakornokokat saját kérelmükre kölcsönösen áthelyezték.
— (Halálozás)
ö/.v. Kalser Jakabné sz. Báron Rozália 84 éves korában elhunyt. Temetése ma délután 5 órakor lesz az izr. temető halottasházából. (Minden külön értesítés helyett).
— (Az árdrágítás: - aljas bűntett)
t-rdekes elvi jelentőségű Ítéletet hozott a Kúria egy árdrágítás! ügyben. Az uzsorabiróság elsófokon a büntetés felfüggesztéséi mondotta ki, a m. kir. Kinin azonban ezt a rendelkezést mellőzte. Megállapítása szerint az árdrágító visszaélést a cselekmény természete szerint általában aljas Indokból elkövetett cselekménynek kell tekinteni Ilyen esetben pedig büntetést a Büntetőnovella 2. paragrafusának 3. pontja értelmében fellüggesztenl nem lehel.
— (Szakoktató tanfolyam végzése)
Unsz József nagykanizsai lakos szabómester, a m. kir. Iparügyi minisztérium férfiszabó-szakoktatő átképző-tanfolyamát sikeresen végezte.
— (A saját termésű must kivételével engedély kell a must be-SŰrltéséhez)
Kormányrendelet értelmében az 1940. évi termésű muslból besűrített mustot csak a foldmíyelésügyi miniszter engedélyével szabad előállítani. Termelők azonban saját termésű mustjaikat saját üzemükben saját terméiü mustjaik és; boraik feljavítására engedély nélkül ls be-tUrithetik.
h
Kaposvár yyíteött jobb játékkal
KRAXÍ—ZMNTE 3M^2:1)
A vereség liahnozódik, n csapni mindig rosszabb. A esopal a fullmlljúlók legctomibb szabályait sem tartja be. Nincs kialakult rendszer, A játékosok az ellenfélhez juttatja a labdát!
fis a nngymullu városimi sporltársa-(bibna teljesen elmarad (olckhíít) a mérkőzésről. Ilihefccllcii, liogy nincs a két esaiwtnak, de kütonösejv a Z/MiNTF nek egy fulballcdzőnuvstcre.
A KHAC ezzel szomlKm szép össü-jálékkalmegérdemelten nyerte a mérkőzést. A ZMNTE tehetséges fiataljai hiába küzdenek telkesen ez nem elég. Futballozni is kell tudni.
IMezőfi — Kovács, (lyörék — Mészáros, Poúr, Zalánfi — l.égrátH; Njlali, Györfy, Horváth; Finta a KHAC,,1
BcdÖ - Babos, Zóldvárt — i.Fnrkis, Cscrpcs, Baranyai — Doncs, Szal)óL Tóth, Istenes, Woldner, a /fMNTK U"isz-szeáUUása,
A közönség először a can.nkodő játékon, majd Iledö ütbd ikíej lege lésén Jml van l-TBrkas 1) Ihjsziui-kodik. BcdÖ kiej.ctt bordáját (iyörfy értéke-jy j[ siti. 1 :0. tíi-ik pora* T l>en Hali eikkázik át a védőkön. 2:0. -i.Vik
pereljen Woldnorl szabálytalanul akaszt ja Kovács. A szabadnigúst Cscrpcs iveit Szabőhoz, aki hálóba juttatja a bőrt. 2:1.
A második félidőben\'IJedŐ kiejtéseiből egyel Ismét etrsip t.yőrfy. 3:1. \'Majd, mezönytámadások között véget ér a mérkőzés.
Bedő minflen labdát kiejtett. Habos jó, Zöldvári lelkes vwll, Farkasban csalódtunk, inig r.scr|>es torony mogisrn a mezőny fólé nőt. Ismét egy Eehetsógel láttunk (hol van Horváth?). Fáj a szivünk, hogy ezekkel a Ichclséjíes Halálokkal senki sem foglalkozik. Baranyai lelkes volt. Dencs\'mini fedezel jó jálékol. Islenes küzdött, de magára maradt. SzJbó lassú, de volt egy-két jó mozdulata. Tóth semmi. YVolntner gyenge volt.
l.ugosi sokat fütyörészett, sok hibát <vélelt. ^ J
Jalptes, hí Élplis!"
mm
Mi újság a Budapesti Élelmiszer Nagyvásártelepen ?
A budapesti élelmlszernagyvásártelep heti áruforgalma 1940. szeptember 6-tól szeptember 12-ig
Vasúton érkezeit 48-1 vagon, hajón 3455 mázsA vegyes éJehnjLszer.
frkezett ezenkívül különböző Áruval -122 tehergépkocsi és 3230 lófogatn kocsi, valamúd ltH17 ketrec ólőbaromfi, 172 mázsa vágott baromfi, 1(18-1 láda lojás és túlnyomórészt Őszibarackkal GIH ké/liiMis/.áÜitó kistermelő.
A felhozatal az előző béllel Szemben a vasúton csökkent, hajón emelketletti. Ugyuncsnb cmolkedoiraz élő- és vágott baromfi, \\alaminl a tojás felhozatal^ neui külön bee a lófogatn kocsik és a kózbenszállitó kistermelők száma is.
A vasúton való felhozatal hiányát kiegyenlítette az egyéb módon j>. szállított áruft többlete ugy, hogy a kínálation hiány nem mutatkozott. A felhozott áru íeljos egészéltca könnyen, lidáli vevőre, tinelyck közül még mindig jelentékeny helyet roglul <fl a paradicsom, a zöldpaprika és uz uborka, amelyek iráni í* kereslet még mindig
igen élénk, miután ugy « háztartásokat kiszolgáló Idskcreskedök, mint a «va-nyitó üzemek ozokel a cikkekéi élénken keresik és vásároljak és ducám ennek az árak vállozatkmok marudbik, söt a je-leulékeiiy follioxnlul kó vétkez lében
egy árnyalattal csökkentek. Ugyancsak némi árcsökkenés volt észtclliclö ugy az ótö, iiiiut a vágol(l>aronifináV a tojásnál, a száraz fiizelékoknól^ aniely«k között — minit újdonság — megjelent az apröszemü fehérbab kilogramnion-ként 53 filléres kezílöáron. Árnyalati lircsökkenés volt továl>bii uipaszt\'lhatő B zöldlmrsónAl, a rajbalfn\'d és a zöldségféléknél is. A gyümölesijk köziit szintén csak <.wy árnyalattal csökkent az akna, a szilva, az, őszibontok és u sárga- és görögdinnye, ára is.
A kialakult áTakat a vásárcsarnokok igazgatósága na|>oiikénl közli a budapesti rádió l.\'hullanUiossain n II óra 30 peren hírszolgálat kapcsán.
Slrem lékeket,
slitollil, Muiltnul, Mii nUilnl
szakszerűen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kótaragómesterne!, Klrály-atca 33. NlfT tlr.»ték-,«klir. Telelőn 618.
Az Ssszes Iskolákban előirt
H. 0. Sz. szabványos füzetek,
¦x árkorminyblzto* által sltSIrt
árakon-- kaphatók
sütrv1 SCHLESS TESTVÉREKNÉL
ZALAI KIS HÍREK
Révfülöpön mozgalmat inditoltak, hogy önálló politikai községgé ala-kilsák és elválasszák Kövágóőrstöl.
A balatoni hajójáratok közül a Balatongyörök—Szigliget— badacsonyi járat megszűnt.
Leesett a cséplőgép öl Horválh Teréz 13 éves ságodi leány, kartöréssel szállították kórházba.
Sárhidán Pele Orsolya leány, gyanús körülmények közöli hiriefen meghalt. A nyomozás megindult.
— (Hazabocsátják a 42 évnél Idősebb munkaszolgálatosokat)
A Magyar Tudósiló jelenti: A kormányzat legulóbb elhatározta, hogy a honvédelmi törvény rendelkezései értelmében szervesen kiépül a munkasiolgálatot. Mivel az elmúlt naposban a lakosság körében egészen tévesen olyan híreit terjedtek el, hogy 60 esztendeig mindenkit behívnak munkaszolgálatra, közöljük, hogy ezentúl csak azok fognak munkaszolgálatot teljesíteni, akik 42. életévüket még nem töltötték be, az Idősebbeket pedig hazabocsátják. Egyes helyeken már meg Is kezdődött az idősebbek hazabocsájtása.
Olasz sikerek
Egyiptomban
Az: olaszok Egyiptomba nyomultak be. Klloglnlták Szouumot és nltol délro Bermttot. 50 Iánkul megsemmiallcttck. Bombázták Mdltüt, llalftu- repülőterét é.s tüzeket okoztak, lígy tengeralattjárót elsüllyesztettek. Szudánban eUrn-sejgcs táborokat bombáztak.
Rövid táviratok
TELEKI PÁL miniszterelnök második erdélyi útjáról az éjszaka megérkezett Budapestre és ma már átvette hivatala vezetését.
KÁNYA KÁLMÁN volt külügyminiszter, aki a balatoni műúton autóbalesetet szenvedeti, jobban érzi magát és tul van a veszélyen.
SAN FRANCISKO kikötői elölt acélhálót feszllelük ki tengeralattjárók ellen.
INDIA kongresszusa nem támogatja- Angliát há&orujában — jelentik Bombayból-
BI.UM LEÓT őrizetbe vették, mert lapjában lámadia a Vichy kormányt.
PALESZTINA hatóságai bejelentették, hogy külön arab és külön zsidó hadsereget állítanak fel Anglia segítségére.
LONDONBAN ma, hétfőn először 8 50-kor, másodszor pedig 9 53-kor volt légiriadó.
SUNNER spanyol belügyminiszter Parisból különvonaton megérkezett Berlinbe. Ribentropp azonnal kihallgatáson fogadta.
Húzás
Az oszlélysorsjáték mai húzásán a főbb nyaranicnyeket a kövclkczö szá-mu sorsjegyek nyerték: 20.000 pengőt a 20.536. és 17.738. sz., 5000 it.Jöt G7.9I3 ís 18.128. sz., 4000 pengőt 51.116., 57.833. és 15.846. sz. (Felelősség nélkül).
Cséplés. mázsakönyv
ára 1-80 P
Hitelesítve kapható
a Zalai KSzlony sa^omdájabaari
Nagykanizsa, FS-ut 6. szám.
íairtaalmiliíil litllb.ii Mllalil
MENETRENDJE
ervenyes 1040. máJuB 19-töl.
ErKaóbat-tér—Vaautatlaméa
Vaiutéllotnésra Erziébet-téire
4» 5 45 706 7-40 9\'iO 11 os 130J 0 m
13>0 I6M IS-oo 18-40 20\'40 22 25 2310 Visszaindul, érkézéi
Latanyal mBroetrerld
i. t j:ríl! i 8-40 HWkMUtár4JW. 14-20 ü a irt. 7s0 Uttnj.r. irk. 16-4(0
mindenki a helyi kereskedőknél és IparoéokBál iKereaxa
löknél 8 bal I
zenegép
Iijir lidió
Ezt és az összes u] lypusu készüléket 12 havi részletfizetésre megveheti
SZABÓ ANTAL
rádió üzletében Fő-ut 5. Telefon 91.
>ny íny
üjzlöny Zalai Közlöny Zalai Középi
ffcliinv Ziftai Közlöfty Zalai KnSii
U_ IiiIii Hm IijiiJ íiiliii fa "jT
y Zalai Közlöny Znlai Kt)z[*\\y
.Zalai Köz/Íny rV/<ziöny PőÉlöny
Uillomos htf ztartűsl hészQIék
mindenkinek Örömet szerez!
Teakanriak Vasalók
Kenyérpirítók
Gyorüfóxók
Kávéfőzők
íróasztali iámnak Hangulatlámpak Ürissllas-ss íiallilíat\'sjlk Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
iRÁVAVÖLGYI.nél
Sugár-ut 2. m
NAdY
t/t eA , ^i^t^!S?^??^? i
APRÓHIRDETÉSEK
lé .rtAi C0WU,. «InJí- UvlWl ... 4 flüí,\'
Ai. i Aa
Oyermekek mellé fiatal leérrvt falva-aaak. Kenedl, Caengery-ut 33. *
TaaDBoal fizetéssel felveszek. Papp Oszkír clpcszmcsler. *
Belére takarítanál azonnal telveazek. Szt. Imre herceg-utca 9, Bácskai -
__adás-vétel
Vannék 2IKX) drb hinnél! nagyméretű egész téglát. Hunyadl-u. 16 sz, 4. ajté. -
Kilünö3plusa 1 csővei Standard radlé olcsón eladó. Bővebbet a lap kiadóhivataléban. -
BÚTOROZOTT SZOBA
Déli fekvísO tmloroaett aaaba
ftlrdóizobfl használattal a város központiéban, csendéi belyett, egy vagy két ur részire kiadó. Clm a kiadóban.
HÁZ ÉS INGATLAN
Batthyány u. 22. sz. hé> szabadkézből áladé. Bővebbet a kiadóhivatalban. 2177
különféle
GaOraaioafak, kékeshegyillil szóló-ollvényok, fenyők őszi pótlásét most jegyeztesse eló Bércalnél, VCrOimarly u. 61. •
ZULUI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Eaxtja I „Ktzgazluégl R. T. Nigykaaliu", Felelős kiadó: Zalai Karmj. Nyomatott: a „KlzgariliBigl a. T. Nigyksnlzia"
ayaanlijésia Kagykaolzéáa. (Nyomdáéit lolal. Zalai Ural*,)
30« ETlolrun. 212. uám
N.KyiWBltiw, 1040. szeptember 17. kedd
Ami2 ML
ZALAI KÖZLÖNY
.POLITIKAI NAPILAP____________
FdeJÖ. szerkesztő: B.rb.rlt. Lajos e^í^UlL^J^^
flz örömünnepek után megindult a békés építőmunka a visszatért Erdélyben
A lelkek nem szerelnek le
(bl) Egymj.sulsin teszik le s» fegy, vert m\'.igyar férfi-kezek és veszik fel helyette .i polgári munkn szerszá-mail. Szent István orsiága felett megint egyszer kisütött si nap nnéi-ktil. h»gy » puskákat vállba kelleti volna szorilani, anéliil, hogy magyar vért csorgatni kellett volna. S mlstllatt golyózápor helyett a cso. dálatos öszi virágpomp" férjbe leges csőjében vonultak előre honvédőink Székelyország irdsstlaii körengetc-gei, szépséges-zord völgyei közölt, fel egészen si c-siki havasok ormaira, addig idehaza is megmozdult az ugrásra kész sereg, felengedlek a ne kifeszült izmok ós a magyar hon: véd-hsidak másik része elinduU visz-isza sí muitfennapok éleiébe. vissza a csalidhoz, vissza a békébe- Ország* szerte felragyogtak a szemek^ anyák, feleségek orcán megenyhült ;t gondok felhője. Feloldódott a vihart váró idegesség, icsimuU a nyomasztó árnyék kicsi háztartások asztalairól, kenyeret adó, termelést, életet jelen, lö, hatalmas Üzemek kapuiról egy-uránt, A gazdasági élet nagy szövevényében uj, friss értik árama indult meg mindenfelé az országban a les zenélés nyomán.
A hazatérőinket hozó vonalok mintha nem süstörÖgnének olyan\' büszkén, vidáman, mini ahogyan elindultak velük; nótaszó, virágfüzér nem disziti a leszerelök guruló kocsisorait, ök maguk is, akik az omladozó trianoni határ felé feszüli, türelmetlenséggel, ragyogó szemek-ke], pániUkásan, virágosán indultak el, most, visszatérőben miuthsi egy kicsit csendesebben rónák a baka-j ládákksil a hazafelé vezclö utakat. Az otthon várja őket; 11 gondolatuk\' hu nem is igen mondják, repesve száladon előre, de azért az arcok, a letevés, halk szavuk, az elnehezedett lépéseik nem olyan vidámak, mini voltak elmenőben. Nem fizikát- nem testi fáradtság ez. hanem mintha a lélek rezzent volna meg a napbarna tott arcokból kitekintő, becsületes magyar szemek mögött- Pnnas*tJlu-»ul is rninlhfci azt árulnák el ezek a szemek, hogy nem egéuen igy várták a vjssaitérést. Ugv térnek m*g, mintha o házuk kapujából egyetlen hhó szörsi örömest visszafordulnának. De katonák, fcgyel mezét lek, magyarok. Tudják, hogy eiiiidu\'á-Mik ós vísszalérésük szükségszerű volt ós minden, ami történt és "hogyan történt, igy kellett történjen 11 hazáért.
És tudui kell azt is. hogy csak a puskát tették le, akik leszereltek, cs:ik ruhát cseréltek, akik most kiált-*\'-k a sorból,, de a lelkek nem szedlek le. A fcjkeknck nem szabad leszerelni. A lejkek csstártónca ott áll továbbra is, sőt még osak illést Igazán erősen, a hatiirokon, ó< féltre vigyáz minden rögöt, innen «5< tul minden barázda*, amit magyar V** öníözc** magyar veritek hasított. A történelí \\ igazsága táS iriluylttjé- j
A visszatért erdélyi részeken még olt zeng a tegnap örömüpmepc, d* mir megkezdődött il békés építőmunka is. Sajnos, most derül ki, hogy a kivonuló románok még «z utolsó órákban is eok keserűségei, szenvedést és könnyel okoztik ".magyaroknak. Sok magyar, véresre vertek és többen életükkel fizettek mert a magyar csapatok bevonulása, előtt egy nappal magyarul merlek beszélni. A falvakat Mik helyen ugy kifosztották, hogy több községben nem maradt élelmiszer. Ezeket a falvakat (Kiskalotsi. Mérn, Kajántó) a be.vo-
A NT1 jelentése .szerint a német repülök legnap és ma éjszaka ujabb támadást intéztek Lonőxm. és környéke ellen.
Hétfőn éjszaka maga Gö\'\'ing tábornagy, a birodalmi légidök pu-roucsnoka is Lotkiji fölé repüli^ hogM személyben győződjék meg uz eddigi bombázások eredményéről. Mint a popolo di Róma jelenti, GÖring
London, szepl. 17-(Reuter) Kedden reggehe vlmdáKi-hatórás légiharc dult si ködbeborjlt London felett. A vonósra sok nagy-eiejü bombt n>bl>nnt- A sápadthold lénye és a gránátok, bombák robbanása, kísérteties fényt árasztott. A bombáka külső várósrészbeu több házat összedön(.öttek. több embert megöllek és megsebesítettek. Több vidéki városból is érkeztek bombázásokról hirek.
Ujabb jelentés szerint ma délelőtt 9.01 órakor kezdődőit a harmadik londoni légiriadó- (MTI)
megállítani nem lehet- A nagy átrendezés, ami a husz éve elrontott világ helyébe kerül, még nem készült el egészen. A\', uj Európáért az életerős népek élet-jogáért, a% arany ós ármány bólv,áíiy>-k.irnijiibóí való fobzabaditásórt még áll a nagy mérkőzés. Hatalmas barátaink, akik-, nek önfeláld\'zásr.i is kóiz kezdvmé-uvezóse és csodálatosan hősies helytállása a koihadi világot kifordítja rozsdás sarkaiból még mos) vívják a döntő harcokat a mJguk igazáért. L2 \'•\' KjghC órtüuk ís és míndU\'okcrt,
nult katonaság élelmezi. Az át nem csatolt vidékekről is eddig kb. 30.000 menekült érkezett, akik a románok további kegyetlenkedéseiről számolnak be. i
Ugyiuiekkor a románok olyan híreket terjesztenek, hogy a magyarok két püspököt meritek és a románokat megkínozzák. Ezeket a hifreket « M\'I\'I a leghatározottabban cáfolja, miután azok nem egyebek rosszindulatú rágalmuknál-
Horihy Miklós kormányzó legnapj marosvásárhelyi és szászrégeni szem-
egy Jru- 88<is típusú repUjflőgépCtn repült London fölé. Gépét Kaját maga vezette « kivüle még hárman ültek a gépben. Bombákat nem vitt a gép és mindössze csak három romboló kisérle. Göring hazaérkezése után nyilatkozott és kijelentette, hogy a legteljesebb mértékig meg vau elégedve az eddig elért bombázások eredményével.
Berlin, szept. 17. (N II) Kedden ieggel a német légi-haderő ujabb fegyveres felderítést végzett London felett- Megállapították, hogy az éjszakai bombatámadás minden eddigi támadásnál nagyobb hatást ért el. A hadi és közlekedési berendezések egész sora lángokban áU. (
Megszakadt a kábel Nswyork és London közölt
London, szept. 17. Newyork és London között meg-
folyik, akik velük egy arcvonalon szenvedlek Európa moloch jainak zsarnoki uralmai 6> egy arcvonalon harcolnak a mull felszámolásán éS
jóvátételén. Amíg cz a harc tarty nincs vÍssz;iíÓrés a gondtalan békességbe, csak pihenj-állás és lábhoz ereszlett fegyverek- A számlák le-Zárása csak azután következik. IX" hogy síddig mi. merre fordul, lud-hatj\'u-e valaki? A \'élek tehát őrködik tovább ó, acéloz-a mslgán OZ áld<>zalkészség. a fegyelmezett "ka-
touaszeltcm golyónál erösebb pán,.
léje bizonyság volt arra, hogy az erdélyi >zászok oS,ak ugy örülnek a feiszabadulsisnak, mini a székelyek. Hűségükéi ;i lelkes ünneplésben többször Is kifejezésre futtatták.
Az erdélyi iskolaügyről Hóm"n Bs\'u lint kultuszminiszter nyilsitko^>tt a mrigyar és az olasz sajtó képviselői-* nek. Hangsúlyozta, hogy az Iskolaügyek rendezésével megerősítik nz erdélyi magyarságot, de a kísebb-si\'-gieií nyelvéi is tiszteletben tartják. Máris készülnek a mngyar-né-m^l és román nyelvű t-mkönyvek.
sZakadt a kábé\'forgalom- A taptudó-silók Csak szikratávírón tudják küldeni tudósitásaiknt- A kábelszakadást egy német bomba okozta, amely a londoni villjmytelepre esett. Egyelőre nem tudják, ki lehet-e javítani si kábelt és mikorra.
Gibraltár ügyében tárgyalt
Suner Hitlerrel
Berlin, szept. 17. (NTI) Serrano Suner spanyol belügyminisztert ma dóiban fél 12 órakor Hitler kancellár, Ribbeutrop bi-rodi\'mi külÜg^-miniszler je\'enlétében\' kihallgatáson fogadta.
Róma, szept. 17. (Slefani) Az olasz Japt)k a spanyol bel ügy miniszter berlini megbeszéléseivel kapcsolatban azt jcfentiki,. hogy. ;,z elsíjsorban a gibraltári kér_ déssel áh összeftógésben. Suner rövidesen Ol iszorsx^bu is ellátogat éJÍ u római tanáosSiviz.is után háromszög
(Folyutái az 5. oldaton)
célzatát umlre minden pillanatban - ma és mindig — szükség lehet
Nem szeneinek még le a lelkek, mert tele vannak hittel, bizakodás-Ml, (ele vannak várakozással, kemény igazság-akarással-
Nem szerelnek te a lelkek, mert a magyarság újra a tö\'iáuetcni mérle-. gén* kerüli, hogy megméressék: — államalkotó ereje van-e akton é\'\'-ték. műit volt ezer éven\'át * elegendő k\'sz-e újra az uj Nyugat bástyájának?
Könnyelműség és bün leuue Öniua-
Halörás légiharc volt ma éjjel London felett
london-gibraltár-szuez háromszögében indul meg a döntő támadás ai angol birodalom ellen
A spanyol belügyminiszter Hitleriéi folytatott tárgyalásai után Rómába utazik — Göring London felett — Bábukig nyomultak előre az olaszok Afrikában
ZALAI KÖZLÖNY
Intézeti ruhanemüek
nagy választékban Szomolányinál.
gunkktil és az értünk is kü*dö barátokkal, de az egész újjászülető földrésszel szemben Is, hu a magyar lélek is felenné most a fegyvert és nyugodtan « fainak fordulva várná, ami még következik. A lelki fegyverkezésnek nem szabad ellanyhuí-nja, éltenkezőlcg: fokozni kéjt az iramát mojst, amikor niegbizonviüt-sodlunk már arról hogy erős hadsereggel és a nemzet kernéiiven vér, tezett lelkével csodák is történhetnek: vér nélkül is, pusztán a katonailag felkészült és katonai Sret-lemmei löltekczett nemzet erkölcsi, erőivel lehet nagy nemzeti próbákat sikete-sen kiállni, nagy nemzeti célokat elérni. :
A lélek fegyverben irorad. A maga helyén minden leszerelő magyar - honvéd marad és .vég*"^ . hajt becsületesen minden parancsot, akár paragrafusok Írták elő, akár Íratlanul kö\\-etelí a lelkiismerete. Most lüncs pihenés, nincs gondtalan elnyújtóz kod ás. nincs a ho^a sorsáért való egyetemleges JcUilőíM ség alól felmentés senkinek. Most mínden erőnek, minden atíoralnak meg kell sokszoroznia önmagát- A többletet áldozatban, lemondásban,-munkában, fegyelmezett, kemény katona-módon azért kell adni, hogy a megnagyobbodott haza minél gyorsabban "és örök időtállón, egy és5 zavartalan vérkeringésbe olvadVjn állhasson a sonon következei, nagy. európai areopag elé- Még vau számadása a világnak Magyai-orszagr gal szemben. Almosán. szé;huli>ttani •ernyedt izmokkal, fegyvertelen kézzel lehet várni sültg ítambot, de nem lehet történelmet csinálni, nem lehet n világ Ítélőszéke elé kidtoul nz igazságot követelő szót: de még megállni sem lehet a világátalaku-lás mai dinamizmusában.
A magyarság p«dig meg akar 6s meg fog állni. Most már a KárpÜtok gráuiUvállán megveteti, lábbaj. testvéri kézszoritásbau Európa nagy hatalmaival áll Őrt Kelet határán. A feludalal megsokasodtak, a történet, mi hivatása felelősségteljesebb lett, több uz önömé. d-2 több a gondja is. Mindezek küzdőképes nemzeti lelket követelnek. Ezen a milliós Iélek-fa-lanxon nem szabad sehol résjvek lámadni, nem szabad sehol gyengeségei mutatni, nem szabad sehol hor° padásnak támadni. A magydr lelkek hadrendjének most kell a legvérie-zellebb, áttörhetetlcn arcvonalba sorakoznia. Akik hazajöttek anélkül hogy « féi-firerejt^k é-s magyar szi-vü\\k nagy próbatótelére szükség lett volna az erdélyi végeken, muiassáki meg most, hogy férfiak és magyarok. Mutassák meg most, hogy igazán honvédek, leiekben mindig éfi mindenütt katonái a magyar haz;\'r nak. Adják vissza a puskát, de senki kedvóért, az önön kényelmükért se Vessék le a magyar katona-eszményt, no hajítsák ládafia mélyére a honvéd-szellemet, azt az ősi, ma mégis uj magyar ideált, amely a történelem minden válságában megmutatta, hogy vele áh vagy\'bukik a nemzet.
„Magyar ux Ivünk egétx mellűével ütemünk ax önhibájukon hívül mattoha »or$ra futtattak megeegUéeére I" — Adakom jSrdélyértl
ADAKOZZ ERDÉLYÉRT!
A loniéllósájai Asszony felhívása sok-sok ezer erdélyi lélekbe Öntött rv-pnonyt, hogy a huszonkélóves elnyomatást, szegónysésiet és nyomort a liizlos megél lw lés, "a boldog, szabad élet váltja fel. Ehllfcí azonban a magyar társada-j lomnak is lioxzá kell járulni és in kell torölni a románok \'által okozóit köny-nyekel és el kell tüntetni a szenvedést, hogy ne legyen senki, aki n visszatéri teríilctckcn éhezik és fázik. Hisszük,
hogy a Wm\'z&u\'nk js meghallják a kérő szól és sietnek adományaikat a Zatai Közlöny szerkcszlőségélK) eljuttatni.
A mai napon a kövei kezíi adományok érkeztek:
Száva Nándor 20.- P
ürünhut Eleméi 5.— „
Frlcdlándcr Mézes 3.50 „
llrauncr Lajos 3.— „
Eddigi gyűjtésünk 12U-- „
összesen 151 50 P
Két évi börtönre ítélték a felsözsidi halálos dráma szereplőjét
A törvényszék nem látott jogos, Önvédelmet fennforogni éa ezért erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében mondotta öt kl bűnösnek — A vádhatóság a büntetés súlyosbítása végett fellebbezett — A bíróság a védő kérelmére a vádlott azonnali szabadlábrahelyezését rendelte el
Fclsőzsid községben lakik Szijj Miklós Gergely 28 évCs gazd«. A jobbmóduak közé tartozik, van nyolc hold földje, állatai, szőleje, házii. Szijj nős, családos ember, 3 gyér mek atyja. Az egész községben mint dolgos, családját szerető embernek ismerik. Szijj egy időn át sógor.\'n val, Trapli Józseffel lakolt egy háziban, a kél család között azonban gyakran voltak nézeteltérések és ösz-szetüzések, il két férfi, ugy látszik, nem tudta egymást szívelni ós a helyzet mindjobban kiéleződött. Trnp. Hók később saját házukba mentek lakni. Vannak a községben akik tudni vélik, hogy Trapli JÓZsCf, ak/í géplakatos voít és később autót is Vásárolt\'fuvarozásm, noha c^\'.ú^ős volt, más nőnek udvarolt ÖN éz\'váltotta kl Szijjból «z ellenwienvel sógora iránt, mert Szijj igen szerelte nővéré tés gyermekeit. Trapli gyü* lölte a sógorát éi löbb izben súlyosan fenyegető kijelentéseket tett vcN> szemben, amint a tárgyalás tanul elmondották. Trapliné szerette férjét ős gyermekeit, de megnehezítette a helyzetét, hogy férje - ahogy fl törvényszék előtt vallotta ~ szeretett kóborolni, ugy látszik, nem tudott egy helyben ülni és do/gozni, később pedig durva lett feleségével szemben. Az! ellenségeskedés a kél sé> gor közölt mind erösebb ói szembe-Ötlöbb volt. i
Június havában történt, hogy Szijjnak ellopták értékes. gépszíjfat |és ő sógorai gyanusitottn u lopással, meg is lette feljelentését ellene a zalaszántól csendőrségen. \'Azért elment a sógora lakására, ahol nővére éppen otthon volt és megkérdezte tőle, hogy ott voltak-e már o csendőrök. Az asszony válasza után, hogy még nem voltak ott, Szijj kifelé igyekezett a lakásból, azonban amikor \'a ház verandájára ért, villámgyors usággal hátulról valaki elkapta a nyakát és erősen szoron-
gatta. Trapli volt. aki megtámadta sógorát. Szjj] - oki erőscbb testalkatú volt sógoránál, megfogta n támadó kezét, akinek jobbjában szúrásra fogott n8gy konyhakést látott reá emelni é* villáingyorsasággal* vasmarokkal lenyomta, m^jd kezéből kicsavarta a kést- A kettő vad izgalomban dulakodott és Szijj eközben ismételten megszúrta sógorát, akinek nyakán az Ütőerét elvágta, \'trapli véresen elterült a föj-dón, mijd az asszony segitségkíáltásaira kifutottak h szomszédok, segítségére is siettek, ám Trapli utolsó erejével
feltápászkodott és az udvarból ki ükart futni, de a kerité* elölt elvágódolt és elvérzett.
Szijj Miklós Gergelyt n csendőrök behozták Nagykanizsára. Azzal védekezett, hogy nem akarta sógoráV megölni, hanem életének védelmében használta kését.
Ma volt ebben nz ügyben a bűn-Ügyi főtárgyalás a nagykanizsai tör-vényszéken Makáry Vilmos törvényszéki elnökhelyettes efnökgpte alatt-Szijj bűntelennek vallotta magát. Drámai volt az elhunyt gazda özr vogyénék, majd kis fiának és idős édesanyjának kihallgatása, akik a kenyér keresőt és családfőt veszítették az elhunytban. A .bírság többy iránt 28 tanút\'hallgatott ki. akik közül többen terhelőén vallottak.
A bizonyítási eljárás ós n perbeszédek után a birós,ág a délutáni órfcík-ban hirdetett ítéletet. Eltérőleg a vádtól, erős felindulásban elkövetett emberölésben mondották ki bűnösnek Szijj Miklós Gergelyt és azért két évi börtönre és hánom évi hivatalvesztésre ítélték, egyben kötelez, ték az ügyvédi költség megfizetésére. Ügyész az Ítélet súlyosbításáért, vádlóit a bűnösség kimondása miatt fellebbezett A védő kérelmére a bíróság Szijj Miklós Gergely azonnali
Városi Moacoé. Kedden és szerdán
Bemard Shaw reprezentáns műve:
PYGMALION
A vágy — a szerelem — a tündöklő karrier filmje A Pygmallon nemcsak szórakozás, tObb ennél: élmény FőszereplSk: Vendi Willor és Lesllo Howard
Előadások köznapokon S, 7,9, vuár- és ünnepnap 3,5,7,9 órakor
1940. aitpttmber 17
Demr-DlliiiiEleliüTÉtí
VMkerMkedéll — Nagykanizsa
Steaua olajok
bl/oműnyi raktára.
Emarijé gumihajtó-acxijalc képttia elete.
szabadlábrahelyezését rendelte ol miután szökésétől nem keli tartími.
A bűnügyi eljárástól független üi polgári kereset is indul Trápliék részéről Szijj elten.
Szijj Miklós Gergely néhány perc múlva már védője kíséretében- elhagyta a fogházat és családjával együtt hazatért, míg a tábla moglioz. za Ítéletét.
AlluuJó kafliorninok bétkSiiupokoa Bndap*tt I. müeorda
. o\\4S Torna. Hírek. KdUemények. íiöiigi«mOí.ek.. — Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nermetköai TiiJeJxó-Molgálat, — 13 Haraagsxó. Hunnuw. Idojáríüijeientés, - 11.40 Hírek, -11120 IdőjeUés, IdOJárásjeleiités. -14.35 Hírek. — 14.45 Müsorisraw, ttftés. — 15 Aríolyamhirek, piaci árak, éídmlsierárak.\' - 10.45 nl^eUiés, idö-járásje\'ouiés, birck, — 1? Hirek Tftk és m»g)-ar-orosx nyelven, — 10.15 Hirek. — 2125 Ilirek, időjárá-sjelentés.
BUDAPEST J.
17.15 I>r. Soldos Hóla előadása. -17.t."> A Rádió Szalonzencltara _ 18.15 Heményik Si\'uidor wrsOiböl elíkid Szabó Sándor. — ltl Farkas Iióla z^ckara keringöket ós dalokat játszik. - 1Ü.25 parkas liélu cigányzenekara. — 20.10 pelolvasás. — 21 Hirek és időjárás-jelentés, i BUDAPEST IU
17.45 Ruszin hallgatóknak. — 18.15 Francia nyelvoktatás. — 111.25 Mezőgazdasági félóra, —-J20 Hirek. — 20.2á ÜT. Kampls Antal elómlása. — 21 Hanglinnez, — 21.45 Idiíjárásjelcntós.
Szerda
BUDAPEST U : j
10.20 I)r. (iergely Pi\'U olöadása. -lO.-ló -A vajashordotál^a messzehordó ágyúig.i Irta OáthUiiar Ernő. Felolvasás. — 12.10 llanglemczok. — 13.30 Uniczky László sziUouztjiekara. — 16.15 lliákrélóra. .
17.15 A RádlÖ Szalonzenekara. -17.15 Felolvasás. ~ lg, 15 Vousky AÜ(« ós liéczy Dömötör magyar nótákat éae-kiJ, kiséri (iáspár> Lajos eigiüiyzcncka. ra. — 10.25 Tán elemezek. — pj.lá Kiilúgj\'i negyedóra. -- 20 Márki MUwj. lovicí. hegedül, — 20.30 I)r. Fodor Forene ehmdása. — 21 Hirek és Idő-jáJ\'ásjolcutés.
BUDAPEST IL
17.45 A .Hádió Szalonzonokara. — 18,15 Olasz nyelvoktatás. - 1U.30 Dr. ptező Fcrono előadása. — 20 Hü-ek.
— 20.25 Kutlapost Hl. kei-. Törokvó Dalkör. ~ 21 Kádár ETzsébet előadás:!.
— 21.25 ljovúszi Ferenc eigiUiyzeno-kara. _ 21.55 IdöjárásjeCttitós.
A .Ferenc József keserűvíz régóta kitűnően bevált báziszer megrOgzölt itzékrekedéBnél és annak mindeniéte káros következményeinél; biztos, enyhe is gyorsan ható lei* rnészeicB hashajtó, mely scámos betegségnél sz emésztést javltja és as étvágyat fokona. - Kérdezze meg orvosát I
1940. areplemper 17.
calai közlöny
KlfljCSIVUrL.
KOLOZSVÁR
iwgy ünnepén, mint már jeleu-tettiito. a kanizsai 6s zalai fiuk vágták kl !1 disznvnctet Horthy Mik-ló-1* kormányzó elölt, a kirendelt kaiiizsatak é» szciencsós zalaiak közt. akik « ft\'lejthetclleuiil szép ünnepet végignézhették, olt v<»it gróf Te-leki * Béla, Zalával megye főispánja is az előkelőségek sorában,
; . I • ! i I • . .
ELŐLÉPTETÉSEKET
közöli minap a Távirati Iruda. A katonai előléptetések "közt néhány kanizsai Is akad. Gombis . József. Nagykanizsa testnevelési vezetője, a leventék szereiéit katonai páran csri noka őrnagy- lelt, mig Lúgos Istvánt, dr- Králky István polgarni^ t<jr vejét, aki jelenleg a zalai fiukkal Erdélyben tartózkodik, valamint az Akadémiára kerüli Jóny hn>ól> lüzérszázadosokká léptették elő-
NAGYAPA
lelt Bii-thos Gyula hercegi főerdő-mi\'sler, flámk, Barthós Tiboir ihii-írósl főerdész cs feleségének kisleányai szüleiéit.
• •
A MANSZ
zalaegerszegi szerveseié özv. Bar* Ihclmes V:iltenié elnökletével érdtV kcs határozatot hozott legulóbbi gyür lesen. Elhatározlak, hogy Erdély egy részének visszatértét azzal n nCrnes tettel ünneplik meg. hogy nl egyik erdélyi kÖ-\'-ségnek teljes vándor-kclengyc-felszerelést adnak. A kelengyét megkapó erdélyiek bizonyár" hálás sziwei gondolnak majd a nc-mt\'sszivü zalaj hölgyekre.
*
KÉT KANIZSAI
is szerepel holnap, szerdán a bu-dapesli rádióban. Budapest 11. hullámhosszán 19.30\'kor dr. Mező \'Pe-reno Igazgató tart előadást »Egy ó-korl sporlcsidád« cimuiel, mig déf-elött 10.16-kor segédszerkesztőnk dó-adása szerepel a műsoron »A vajas-hordótól a messzehordó ágyúig* Címmel.
*
A KESZTHELYI GAZDASÁGI AKADÉMIA
uj leány ha liga lót kapott dr. lir.mil Sándor alispán Baba leányának személyében, aki nagy lelkesedéssel a gazdásági tudományokat választolta életpályául.
Dr. GAERTNER ANNA-
dr. Gártner Antul tiszti főügyész nagyobbik leánya Budapesien az Országos Társadalombiztosító InjózCt Uzsoki-ulen kórházában, mint segéd-orvos megkezdte működését. *
l\'KNDRIK FERENC
íialal Zalaegerszegi újságírói nki már eddig is szép Sikereket könyvelhetett el mint színpadi szerző, befutott « Nemzeti Színháznál !»¦ Víg-színházi sikerei után u Nemzeti Színház Kamaraszínházában még ebb-\'n az évadban szlnrcicerfll f^ndrfk Feli legújabb színdarabja, amelynek címe: »YÍoa családja* A fiatal, tehetséges iró ujabb sikerének őszintén Örülünk.
A magyar honvédség nyomában
Pillanatképek az Erdélybe bevonuló honvédség útjáról
Déa, szeptember \'Mikor ezeket a sorokat hóm, már két nap és két éjszaki szakadatlan sorban, végeláthatatlanul vonulnak keresz lúl a honvédcsapatok Dés utcáin. Csodálatos, lenyűgöző látvány, amint a nagyobbrészt dunántúli legények döngő léptekkel masíroznak, a lüzérok ki-lométor hossza oszli,|Mii dübörögnek, a motorosok, az egészségügyi, élelmezési és más egyéb csapatok járműm zakatolnak B városban,;cgy pillanatig sincs nyugalom, állandóan sörfi tömegek altnak az utcákon, \'éljiineznek, kubainak; lelkesednek.
Románok a magyar csapatokról
Román legények állnak melleltem jellegzetes nagykarimájú. CSÜCskös Hzal-ma kalapjukban. Némán nézik :i felvonulást, egyszerre az egyik lekapja a kalapjai, meglengeti ll honvédek felé és nagyol rikkutjt;
P.s ezekre mondták, hogy nines katonájuk!
Kiderült, hogy n környékltcli román ralvak legényei bojötlek u városba, hogy megállapítsák, tény.\'Og olyaat" ke. vés és oly gyengén felszereli c a mii-gyar hadsereg, mint ahogy nekik meséllek. Amikor már kél nap óta szakadatlanul jöttek az ujabb és ujabb csapatok, ágyuk, niolorolá iármüvrk, l>e. lölük is kllörl a Idkcsodéx,\' Őket is magával ragudul BZ a nagyszerű látvány, amit a bevonuló honvédségünk
nyújt. Csupu erös. Izmos, napbarnított arcú szép szál legény, a felszerelésük löké\'.eles. mindegyikük olyan tiszta é-s rendes, mintha skatulyából xclték volna elő. Szokatlan látvány leheléit ez errefelé, meri akadlak taináskodók. akik tuegla|h)gallák a lószerszámokat és csodálkozva állapították meg. hogy valódi bőrből valók .és egytől egyig mind
egyforma, nem százfelől Összeszedeti hohnl.
A kivonuló románok inbideiuilt aztal ijesztenék B románlnktn falvak lakosságál. hogy a magyarok erőszakoskodni fogmik, nyomban felakasztanak mindenkit, aki njcnes\'kedvükre, elviszik az ennivalót, sőt a ruhaneműt is, mert ők éhesek és rongyosok. Ezért n ro-mánlakta községekben sok hely üti bezárkóztak az emberok, legfeljebb
a padlásablakból lestik, ml történik a bevonuláskor.
De amikor látlak, hogy senkinek nem történik semmi baja, barátságos szóval üdvözölnek mindenkit, oki kimerészkedik az utcára, akkor lassanként jöt. tek elő a házakból és amikor arról is meggyőződlek, hogy még « szénát is magukkal hozzák a katonák a szekereken, akkor végleg .feloldódott u félelem.
A hadsereg szive
iMinél beljebb hatol Iwmvédségimk Erdély területére, unnál nagyobb tömo-gekcl hódit meg:pusztán azzal uz erővel és méltósággal, amely műiden egyes honvéd - szeméből sugárzik. De ugyanakkor jóság és megértés is száll ezekből j\\ szemekből a visszacsatolt terü\'elek minden tikója felé. Aki ezt megláljii. lelkes hívévé válik eimek a hadseregnek, amely tud fegyverek nélkül is hódilaUj, ide- lui kell, chenállt*iL talián erővel is Ind érvényt szerezni a nemzet akaratának. !)e nemcsak fegyvere és tekintélye, szive is van n ma, gyar honvéilségnek. Amint egyre beljebb és 1/eljebb nyonmlnak Krdély Töldjére. annál nagyobb iwo|xirlokbin lódulnak visszafelé a román hadseregből elbocsájtott emberek, akik a visszacsaló II terüleloken laknak. Kivétel nélkül mezilláb, a legtöbb kabát nélkül,
őszi kabát téli kabát
A legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
¦Áruház.
Tankönyvek
a kultuszminiszter által megállapított méraékolt árakon
minden iskola részére.
Előírásos Iskolai l\'ó- és rajm-toKOrak, iŰKoíeh, (ováliliA
Iskolai liafcák, kttnyvtiüröndtík,
iskolai legtartósabb kivitelű kSayvaktataakák
legmél lányosabb árakon
csak rongyos ingben ős még rongyosabb nadrágban, teljesen kiéhezve jelentkezik a honvédség legelső\' csapatai, nál. Nem kérdezik, román nemzeti, segü-e vagy nem, kap jó melegeiéit, ugyanazt, amit a (honvédek, kaj> ruliáfi, utriivalót és ütnek Indítják a faluja felé.
Utolsó emlékek
A kivonulók nem tudnak ugy távozni, Iwgy valami emléket no hagynának maguk után, Csuk nagyon kevés helyen történik minden, incidens nótkül a 21 éves megszállás megszüntetése. Majdnem mindig okádnak közöttük, ukik igyekeznek még egy utolsó keUe. mctlenségot okozni. Nem komoly dolgok, mert könnyen holyrchozliatók^ éjien ezért órlolincWen dolgok. liesz-tercelNuszód megyében például
a pisztrángban dus patakokba kézigránátokat dobáltak
ugy, hogy hosszabb időre leheteltcnné tették a pisztnüigholAsjyitot, a környék szegény népének ezt n jövedelmetlvajtó foglidkozását. íVnmU furcsább a luíy-zct, meri ebben a megyében, román többség él a falvukbaii és é.peji ez a legszegényebb réteg órzi meg «¦ saját katonaságának meggondolatlan puszti-tását. lígy sztlágymt^gjvl községben majdnem közclliarcra került a sor — egy irógőp miatt, amelyet a járásbíróság vezetője nuigávaS. akart vinni, de a géptnö kisasszony ott a helyszínen hiteles számlával igftzolla, hogy a gép állana tulajdon, tehát u bécsi döntés értelmében most múr a magyar államot illeti. A község jóérzósü román lakók szerellek le az erőszakosságra is kész hivatnlfünököt ós a már indulásra kész tehergépkocsiról nagy diadallal vitték vissza az írógépet a já-rásbiróságni.
Kolozsvárott a kórházat ürítették ki olyan alapossággal, hogy
a betegeket leemelték az ágyról a földre és elvitték az ágyat mindenestől.
Fzeklicz lwsonló kisebb-nagyobb esetek tarkítják A visszavonuló román kar tonnság és hivatalos személyek útját.
Azok a rómmesók, amelyeket még az utolsó pillanatokban is terjesztenek a t>cvonuló magyamkiWl, sok kisebb a világtól távoleső faluban vidó^lggal ludiUra ijesztik a lakosságot. Sznitén BeszkarcOrNaszócI inegytiben lörtónt az egyik csöpp, hegyoldallian fekvő román tahiban, liogy amikor a honvédek fogadiWina nugyreszketvo a fahiszéien várakozó háromtagú küldöttséget lű akartuk fénykój>czni n ráirányzolt gói»-töl annj\'iru megréimiUck, hogy kotMS térdivcs\\-o könyÖrg,")tt nz életéért, ft har uuidik i>edig eszeveszetten menekülni kezdett abban a \'hitben, lv)gy valami fegyrtr csöve oté kerüli.
lígy nu\'isik eldugott román községben a biró jelentkezett a lionvédcaa. patolT iwrancsnokánál és Ijedten adta elő, hogy náluk nincs semmi étafhúj-azer, nem tud többet átadni a katona-saguajt, iniat nyobj üveg sört és lulrom;
BAUUBOZLONV
\\9*0. szeptember 17.
wamjtmm* ÓRA, S«r«iB*t ÉKSZER, ""ffi \'SZEMÜVEG hOíS\'!*SS ZSOLDOS GYUL.M
¦ \' ¦ ÍL-....I.. 1. Hál! iIi11I.iI.m1I
ntOMIRT, KuntU B IpggnZaWttml,
í-\'Ő-at ü. (• Korana-ultlodtval *i*mb«n). aisSrancu Javítóműhely 1
dobOl konzervet. Azt hitte, tréfálnak vein a honvédek, amikor
a parancsnok meghívta ebédre a falu minden emberét,
de annál jot)l> étvággyal falatozlak, amikor már meggyőződtek, hogy nem történik semmi hajuk. Alckor bevallotta, hogy van bizony a faluban még vagy 50 doboz konzerv is, de nagyon mélyre ásták cl, hogy a kivonnia katonaság el ne vigye, Amikor voodig honvédőink még egy vacsorára való élelmiszert is ott hugytlak nokik, keresztel vetett nyírinél, a pamnrsiwvfc köpönyegének a szélét csókotgatla és ameddig hittak, oltott a Taluju szélén1, Ölelésre tárt karokkal.I
A varázslat
Nem Iclietelt mcgállapitaui az esel hilaíessógét. do minden esetre ked\\*s és B körülmények is olyanok, hogy mentői létihelell. Kgy besztercei magyarról beszélnek, aki hal héttel ezelőtt elszökött a városból, mert olyan nagyösszegu adókat akartak lehajtani rajtn. amit képtelen voit mcglireln). lí.\'il hóiig bujdosott a U^gvadnlrl) tte-gyekben. vadászott, halászott és amikor már «zt gondolta, hogy ejmcnlck az adóvégrehajtók, nagy óvatosan lejött a völgybe és l>c aláirt menni a városlxi. Az első ember, akivel találkozott, egy kakastollas magyar csendőr volt. A majgynr Bit hitte, vnl:tmí varázslat történt vele. hiába igyekezett a csendőr megmagyarázni, hogy mgyonis valóság a helyzet, csak akkor oldódott fel a megdöbbenése, amikor berni a város-lton meglátta a lion véd csapatok ágyúit és tankjait.
Dr. Szerelcmhegyi Ervin
„Az HrHmhHnnyakcn iul gon-doljurth a támogatatta momU Midélyhhral" AdakozzErdélyért
Naptár: Szeptember 17. kedd. Rom. kai Sz, Fereoc». Protestáns Ludmilla, Ur.Ebu.ho 13.
Saaaao nyitva rea*^ 8 érától mU 8 SMUf IhétH, ssarda, péntek d«l»tir ksdden afáa* ram n*kn»kV
tetet legolcsóbban !
A régi h&z korhadt gerendái okozták a kiskanizsai halálos szerencsétlenséget
A hatóság közegei kiszálltak a helyszínre
rcgrwp röviden jeleztük, hogy a Hotnokkomárejmi-utoa 27- sz. házban, az rtivó házbeliekrc rászakadt a |et(i»et. a mennyezet geren\'dái ós
beomlott tűzfal téglát agyonzúz-* Iák a Gödinek házaspár hat hónapos kis Károly nevű fiacskája!,
mig \'<> házafspániak komolyabb ba-\' nem történt, a férfi kisebb sérülést" szenvedett csupán, amit bekötöztek a menU\'fk. A nagy zajra J szomszédból átfutott Hegedűs István, aki kimentette u törmelék alól Gödinek Károly ó* feleségét, de a csecsemőn már nem lehetett segileni, mert a leomlott gerendák nemcsak fejéi zúzták széjjel, hanem egyébként is agyonnyomták a kis tcsiet, ugy. hogy egy félórán belül kiszenvedett. -
i A kiskanizsai rendőrórezoba telefon jelen lésére autón kifutottak a mentők ós amit lehetett, .segítettek a szegény TOsirti munkás családon. Kiszállóit\' a rendőrség részéről de Tamás Károly fogalmazó dr. Stubö István városi orvos ós Vécscy Barna műszaki tanácsnok, akik megállapították\', hogy a hf\'tz nagyon régi építkezésű, geieudái teljesen korhadtak voltak és az utóbbi hetek nagy esőzései teljesen átáztatták és szétbontották ;t tetőzetet is és ennek folyományaként dü\'t Össze n kis munkásház. egy csecsemő életéi áldozatul követelve. A rendőrség iz ügyban folytatja a
nyomozást.
¦|-\'R T\'P ^ IT (- I Van «ereno«ém az igentlsztolt
döntésére hozni, hogy Budapesten szerzett szakmai képzettség és gyakorlás után Nagykanizsán, Deák-tár 15. sz. alatt (a Brankanbarg-házban) modern gépekkel felszerelve
ari és htflgyfodrászflzletet nyitottam.
Szolld.árak mellett végzek minden Ízlést kielégltó uj nappali és estélyi frizurákat, valamint hajfestést é* dauert.
Nagybeosu pártfogást kér KOVÁCS ISTVAM ¦M teljes tisztelettel url- 6» hölfjylodréK.
Téves birói Ítélet miatt vesztette el pontjait a Vasutas
PBTC—NVTE 4:2 (1:0)
ftrdekes, Izgalmas, kemény és mindvégig lendületes volt a Pécsi Bőrgyár ós a nagykanizsai VoMiUis csapat küzdelme.
A Vasulus öNszeúlulásii a kő\\ctkezö: l.cnkovics — Németh, Kiss — Szalay, Erdélyi, Ködbaum — Poór, Oőczl) I-uclis, Molnár, Horváth II.
A Vasutas csapat lelke-en, szívvel és észszerűen játszott, győzelmei, érdemelt volna, meri a bőrgyári csapat Inkább fizikumbcli fölényével, mini Sportszerű játékával szerezte inted " meg nem ór. demclt győzelmet, Hogy a mérkőzés elveszeti egy téves birói hétéinek köszönhető.
A Bőrgyár második gólja hely le len fit volt megítélve és a játékidő ineghosz szabhilása is indokolatlan volt.
Talán a csapat egyik tagját sem tehetne knlönöschlKti kiemelni, mert min den lehetőt elkövet IfJí. hogy 0 kj\'ők -1-met kicsikarják. Hogy ez nem sikerüli nem rajtuk nmttott. Ktiehs nagyon jót irányította n támadásokat nagy közönség sikere volt. IV>ór ismét a nagy játékát és tudását mutatta be, különösen a második félidőben. SzaLiynak erős ellonfc\'c volt Itcnz\'-DjeUnierl>On, a bőrgyári ludszólsöhen. azonban még igy is sokai lámogultji a két lelkesen küzdő fiatal hátvédet ErdéÖR a védelem tengelye volt. KödlMimn nagyon kemény, méltó ellenfelei talállak benn ¦ a bőr-gyáriak. C.íiczl nagyol sokit gürcöli, lm kelteit a csatársorban támadóit, ha pedig szükség voll rá a védelmet támo-galla, A kis Molnár is jó Volt, fiziku mái pótolta a szív ós ,a lelkeseded Horváth jó ós sokszor veszélyes véli, különösen Fucha-al csinállak löhhször szop nkcAókut. Leukovics sok tapsot kupotl védéséért, küiöuúsen kirólianú-
SOtval sok veszélyes helyzetet mentett meg. A kót riatal hátvéd, Kiss és Németh •nagyon Jót .lovaltak.
Dávid játékvezető gyengének bizonyult az erős első osztályú mérkőzés, hez, különösen a második félidő vége felé volt bizonytulan az ilcleleihen.
3:8 végzett Kaposvárott a Vasutas II. csapata
A Vasutas második csapati a KapoS* vári Turul SK II. csapatával II, osztálya bajnoki mérkőzést játszott. Nagyon jól mutatkozott be « Vasutas ifjúság. Kaposvár erős ellenfél és az első félidőben a kanosváriak két gólt szereznek, a második félidőben is luhil-ha ők volnának az erösehbok, uzonbon a Vasul csatársora ís magára talál ós Andri (2), Juhász góljával fgjx*nlit.
Különösai jó volt Andri, Juliász, Frisch, a véde!eml>co nagyon jó Szerem-sós, Uimpélcr, Völgy\\ de jó a \'csajul minden játékosa, különösen a második fólidölx-n, iuui.t; a 3 : Óról 3 :3-ra kicsikart eredmény is igazol.
Katonaifttlaxereléaek egyenruházati oikkek
tiszti és altiszti ujrendszerU kfipenyvállapok
egyedül legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAINÁL
Sugár-ot 53. az. Telelőn 625.
Eredmények
DVAC-Zugló 3:2 (2 í 1), PVSK—H. Keresztúr 10:1 (0 :1). MTE—KTSE 3 :0 (1 ;0:. KSE-DVSK 3:2 (3:2). SBTC—ZsSI! 1:0 (1 :0). PEAC HMTE 4:0 (2;0j. DP/ :-BTK 3:0 {2:0).
A Biztosító Intézetek Országos Szövetsége
a honvédcsapatok bevonulásának első napján (ieblutrdl Domonkos elnöklőié alatt ülést tartott, melyen az elnök emel ke telt BzavakkJl ínéllatlla az or. szilg ezeréves ke\'cti határai vissz-iszer-zésénck lörténclmi jelentőségei. ¦ leniét visszatért egy része annak a terűiéinek.
— mondotta — amelyet N.igymugyar-
ország testéből igazságtnlinul kiléptek ós hogy ez a visszíiíérés vér- fys ember, áldozat és a liál-oru förtclmeinek közvetlen tapasztalása nélkül történt, ezért
adjunk hálál a mindenható Istennek és zárjuk s/.ivünkhe azokat, akiknek CZt köszönhetjük, fialva ,arm a n\'igy neuireli crőgyorajKMlásra, ntelyfct a ke-teli országrészek és Krdély a.{y részének az anyaországhoz történt visszacsatolása jelent, kifejtette az ország területi növekedésének nagy Jelentőségét a magyar biztosítási inlózmény szempontjából és hazafias lelkese.lósnel ajáu lotla fel ü bizlositó iidézelek sz<»lgáli-tail ama teendőkben, melyek a felszabaduló területek gazdasági étele vérkc. nngésénck etindltásábéj a nemzetre hárulnak. (:)
férfi- és nöidivaternyök bördiszmíláruk xüsí
nivatosarnok, Fő-ut 6.
Északnyugati szél, kevesebb eaő, a völgyekben köd, a nappali hí emelkedik, éjjel erós lehűlés.
A Meteoroloftsl Intéuit naCTkasUul aefiligyolöá!lomAa« jelenti i
ll«mét«éklet ternnn eate 9 érakor +100, m» rezrel +120, tlélban +20.0.
OUDSdék 0 0
Fogyasszunk folyékony
GYÜMÖLCSÖT, „,„
az érett gyümölcs vitamindús nedve a legegészségesebb ital,
K.p..t. TEUTSCH GUSZTÁV
csemegekercskedésében.
1940, tzeptemher 17
ZALAI KÖZLÖNY
8
bútort
a líezmüiparoioh ButorértóheiUojÉiiei
vegyen vagy rendeljen,
megbízható ós olcsó.
Ciooiiery-lit 14.
A kialakult öszl kalap-divatról
Az idén n kaktpbejiujtatók előbb zajlottak le, mint n nagy ruliabemu-tatók és örömmel kell megájaapitanom, hogy ox lde| katapdivat bolkóság és fcltünöség lelcíntoöben meg sem közelíti az ezelőtti, túlkapásokat, t\'gy látszik, hogy komolyodunk és nincsen luingutalunk tul .hangulatos kalapokat viseüii..
Nem mondom ezzel, Itogy nem látunk majd nz idén is olyan kalapokat, amelyeknek láttán józanabb embereiknek ncvethelnókjo támadna, de minden esotro nem annyi1 tesz luidlo, min\' eddig Volt,
l.egclsösorhan mog kell emlttfricin, hogy már n (nyáron díváiba jött Dii.na Diirbln Tormák előnyösen fogják tar-tam magukat egészein kés. í őszig, fö!eg szines, zöld és IxVrdó, nemkülönben barna színekben.
Nagyon sikkesek oz^ogészen egyszerű nyúlszőr kalapok, hátul magasított és [elliajtott karimával, elöl szemreluííva, im-gfeletö, sőt a, kalappal azonos sziuü sziré szalag dísszel ós ugyanilyen szírével köröskörül hesseget széllel.
A srhilde.s sapkák, vagy hu\' ugy tetszik, kalapok az idén is felütötték di-vat fejüket és rendszerint ezeket is szíré szatagg.il díszítik, amit hátul lezseren csüngni hagynak. Ezeknek a sehildcs sapkáknak a (ctejo azonh:m egészen maga», sőt igen gyakran csúcsos lelőve! végződik, ami hátul lefelé lejt.
A nmllhnt) már irtani\', hogy a sapkák különösen divatosak, ezekben látni néhány liatásos ós1 mulatságos megoldási is, mint i>l. fekete nyúlszőrből egy halaiinas inasiu félig diUt helyzetben. A masni egyik része alkotta a fejtetőt, a másik oldalt dekonyull ós az egészet középen egy érdekes-aranytű díszítette,
A legtöbb őszt és már téli kalap nyúlszőrből, de igen gyakran velúrból készül. Az utóbbi [főleg szines változatokban fordul elő.
Különösen lunszrrozziik a zöldnek minden árnyalatát, igazodván a felsőruhák divntszinéhez. Előnyös viselet mindenki számára, inert cgy eltalált jó zöld szin valami különös melegséget kölcsönöz az arcnak.
A toll különösen nagy szerepet kapott az idén ós ezekben olyan pompát lejtenek ki, amire eddig ínég példa is alig volt.
Nagyon érdeJcesok azulan a maraba-lüzókek, cziistróka ós kékróka szinha. lássnl, hogy már menjen lólíkabát, vagy kosztümhöz ís.
Az idén tehát mindenki megtalálja a talapokban a neki legjobban dlőt és aki «z idei szerényebb kalapdívatot tul szerénynek találja, még mindig módjában von egy kicsit feltűnővé varázsolni.
Divatposla
CIPŐ DOBOZOS, Remélem, időközben már olhéiyezto a doboz tartalmát biztonságosabb helyre, hisz végeredmény-ben nem szabad megreszkirozíni, Iwgy Uyen holmi avatatlan kczckl>c kerüljön. A mutatott két rular ós kabátonyog KV\'> "yörü, gratulálok az ízléséhez, de. tanácsolom, hogy a világosabb anyagot no csináltassa most meg,
— (A kanizsai törvényszék)
pályázatot hirdet egy írásszakértői állásra, kérvényeket az igazságügy ml-niszlcrlicz eünezvo a .törvényszék elnökéhez kell benyújtani. Határidő: kél hét. „ "í
— (Tragikus halál)
Tragikus módon hunyt el Szén tan lalfa községben Kovács János 37 éves református lelkész. Kovács vasárnap délelőtt ünnepi istentiszteletet tartott, majd hazament, ahol a családjával együtt ebédhez ült. Ebéd közben Kovács hirtelen szivéhez kajxdt és életio-lenül lefordult székéről Szivhüdés ölte meg. felesége kanizsai leány, Kr-Tft Józset volt kereskedőnek l-\'ánya. A hirtelenül elhunyt lottóz holttestét ma Nagykanizsára szállitják és szerdán délután !1 órakor temetik a rk. sírkert halottasházából. Feleségén kívül két gyermeke és kiterjedt rokonsága gyászolja,
- (\\ zalai községek fejlődése)
Zalaapáli 1, Törje fpedíg 2 uj országos kirakodó ós állatvásár engedélyező
sél kéri. A törvényhatóság pártoUan terjeszti (tel a lkéndhi*;! a kereskedolini luiniszlerliez. Pakod község 100 i>enRöt, fuvart és kéztiapszá-mot szavazott uleg 1 ^Y** mélyfurásn kul lélesl-1 lésére. Tornyjszenl-\'*—\' mikioson vágóhidat létesítésiek, Tólszerdu helynek liosszulejáratu kölcsön felvéle-lével körorvosí lakást kell építenie, Sümegcsehibea körjegyzői lakás épül, Milcj közsóglM\'n jxistakfddönct és levél-kézbesítői állást szerelek. Kibővit.k a hahón körorvosí lakást, Korkaszentj-inihiilyfán és Kcrkaszenl királyon \'űz-oltószerlár éjiül, (iombosszegen és Kut-fejen pedig tüzífcesk*,ndöl szereznek l,e.
— (Arad miatt)
Megdöbbentő öngyilkosság történt leg naj» Kaposvárott. Il:uizágí Tiv.uhuné, az egyik jómódú kaposvári vendéglői le\'.esége megmérgezte magát. A bécsi döntés óla búskomor volt és azóii ment a lialálba, mert szülővárosa; Arad uvni lóri vissza.
n.
Az összea Iskolákban olőlrt
0. Sz. szabványos füzetek,
az árkorminyblztoa által előirt
árakon
kaphatók
SCHLESS TESTVÉREKNÉL
— (Halálra gázolta saját szekere)
Vitéz Pári János .12 éves szent taszlói lakos fát hordott az erdőből; A lejtőt utón a lovak közé esett a kocsiról. A kocsi kerekei összeroncsollak a fejé,;; A lovak, mintha csak megérlelték volna a szereiicséllcnségol, megálltak. Vitéz Pári János eszméletlenül feküdt n földön addig, amíg egy fuv:>rostársa ráakadt, lerakta a fát, szalmát kerilett ós feltette a\\kooslm. Reménytelen álla. polliau vitték haza 110zzátartozói. A Szp rencsét\'cn oinbcr belehalt 1sófú^ési\'lf^
- Rakjnak «1 létlr*
mindenféle kerti terményt. Szárítva,, besavanyítva olcsón biztositluitjuk liáz-tarlásunkat vit un indus é\'etemnict. Erről, vaMmint a koraőszi ültetésről, a telepítésre alkalmas gyümölcsfajták kiválasztásáról, » szőlő Őszi gondozásáról, slh, ir «A Magyar Gyümölcs legújabb száma, melyből lapunkra lü-vatkozással ingyen mutatvány számot
küld a kiadóhivatal: Thulapest, V., Vilmos-császár ut 76.
.— UJra megjelent a Magynr Száinyíik
A Hortlry Miklós Nemzeti Röpülő Alnj> támogatásával szerkesztett .repülésügyi folyóirat, a Magyar Szárnyak sze.ptemlteri második száma most jelent meg. A lap közöl 00 eredeti fényképe és a szokásos rovatok melleit, külön érdeklődésre lartliat számot a nőmet, olasz és umerikai repülök munkájáról szóló beszámolók, Mutatványszámot a Zalai Közlönyre vidö hivatkozással 0 kiadóhivatal (VII!., Üllői ut 12.) ingyen küUl.
Sirem lékeket,
1IMI1I. lanlinul. Mii enltatal
nakazerüen é. logolcóbban KOVÁCS JÓZSEF
kölarigómeBternél, Klraly-utca 33. Nagy rfr.ialek-r.Már. Telelőn 615.
i. MenoteW némít kttonwig. (Foto R. D. V.]
ferehcjozsef
KESERŰVÍZ
(Folytatás az 1. oldalról)
alakú** ki és Angliái a birodalom három legsebezhetőbb pontján fogják megiáinadnl. Ez a három pont: London, Gibraltár és Szuez. (MTI)
Elfogytak az angol gépek?
Berlin, sz*pt. 17. Ma éjszaka már egyetlen angol repülőgép sem merészkedett a birodalom területe fölé. sőt a bcfgn,
holland és francia halárról scm jeleztek ilyen kísérletet. Ez »- mondják
Berlinben - vagy a gyengülés látható jele, vagy talán az angol rcpüJ lök az állticáttgos vasárnapi győzelem babéralii pihennek? Lehetséges azon-bon hogy az utolsó angol tartalékokat a várható nagy német támadás elhárítására tartogatják- (MTI)
Tovább nyomai a győzelmen olasz hadaareg Egyiptom földién
Rónia, iszeptcinlier 17 Az olasz sajtó résztelcs tudósítások. Imii számol be az Afrikában elért eredményekről. Hangoztatják alapok, hogy Olaszország, amikor támadást intézett az egyiptomi határon, nem Egyiptom, liánéin az angol uralom ellen totylat háborút. Sajnálják, hogy Egyiptomot Anglia felhasználta támadó eéljnllioz os ezen már az sem segít, hogy az olaszok áttol elfoglalt területek órlékÓI és jelentőségét kisebbilení igyekeznek. — \'llóny a*, hogy a Solluni—Sidi üsmar közötti részen nagy angol hadianyag-raktárak voltak, amelyeket az olaszok elpusztítottak és jelenleg tovább nyomulnak előre.
Ujabb római jelentés SZcrÜll az afrl-kai esapatok Síd! el ..Hamun körül heves harcokat vívtak uz ellenséggel. A csata forró afrikai forgószélben, nagy porfelhőben zajlott le. Az angol csapatok körében a válság j<-\'lei mutat kosnak. (MTI)
Újból feszült a helyzet Közel-keleten
Belgrád, szej)tcjnbcr 17 A Politika értesülése szerint az olasz csapatok Rubiikig jutottak, ami 50 kilométerre ke\'ctre van Soltúmtól.
Konstantinápolyból olyan hitek érkeznek, hogy az olusz kormány kérést intézett a szíriai konnánylioz, hogy adjon át néhány repülőterei támaszpontul. Szíria a kóróst elutasította. Kö-zelkctoten egyébként is nagy Feszültség érezhető. (MTI)
Angol éa franciaellenes mozgalom Egyiptomban, Indiában éa Kínában
Sangbaí, szeplcml>er 17 A fcanr!*^ngcő menyes területen az ürizctbO;\\\\^-\'kliuiiak közt mozgatom támadt ós megtámadták őreiket, A segédcsapatok idejében megérkeztek H sortüzet adtak a kínaiakra. Többen meghaltak ós megsebcsültek. Az őrségeket megkettőzték. (MTI)
Kairó, szeptember 17 (NTI) Az egyiptomi hadseregben on-goLellciics mozgalom támadt. Tóbb tisz-1«t angolellenes magatartásáért őrizetbe vetlek.
Toklo, szeptember Yj A IKnnei iroda lutikokin Jelentése szerint a sziámi kormány nMidaddig nem ratifikálja a támadást kizáró egyez niéiiyi ln:i.ikin iwti. mlg a vitás kérdéseket Indokína ügyében nem rendeztek. Addig a határon lévő csapalokal Sziám megeríWWH j
ZALAI BÖZLONV
IMO, gieptember 17
Húzás
Budapest, swplemlw 17 Ax osztály sorsjáték mai hurásán a főbb nyereményeket a következő szi uiu sorsjegyek nyerték:
20,000 pengőt nyert : ¦ 21.038. lO.ÍHKl pengőt! 33.170. 5000 .j>eni!öt: 0.7.I8. 1.000 pengőt; 111.973. 3.fH)0 , pengőt: 52.3110. 2.000 pengőt: 42.120. 1.000 pengői: 20.204, 30.14l.es 55-258 számú sorsjegyek, (,1\'c\'clősség nélkül)/
Nafjykanizsa megyei v.íroi polgár mesi erétől.
21660/1940.
Tárgy: Harcszerű lövészet.
A helyőrség csapatai folyó évi szeptember hó 18-án és 19 én a Tölgyes erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak.
Ez fdO alatt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Nagykanizsa, 1940. szept. 17. z»i Polgármester.
A leteayel klr. járásbíróság, mist telekkönyvi hatóságtól.
3978/1940. (k. az.\'
Árverési hirdetmény-kivonat.
Letenyc és Vidéke Hltelaiövet kenet végre-hajtaténak Kurma József ét neje Dobos Dorottya tétaierdahclyl lakos végrehaJUat szenvedők ellen Indított vérehajtásl ügyé-ben a telekkönyvi hatéság a végrehajtani árverést 287 P 24 1. tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a Tótmerdabelv községben fekvő s a tótszeidahelyi 1207. si. tjkvben 13. hrsi. alatt foglalt 7. háxazámu háznak, udvarnak és kertnek végrehajtást szenvedők nevén itid B. 9, 10, 18, 19 alatti Illetőségére 2000 P kikiáltási árban elrendelte.
Aa árverés nem érinti C. 4, 5 alatt Kantiul Réniua (sklrnyák) éa neje Rlbarlcs Apollónia tavára bekebelezett holtlglanl basxoriélvexeli jogot C. 6. alatt Ozv. Kanl-z-i«l Máttonné ax. Dobos Borbála javára bekebelezett özvegyi Jogot C. 18. alatt özv. Kanizsai Istvánná »z. Kukuruiinyák Katalin javára bekebelezett özvegyi |ogot.
A tkvl hatóság az árverésnek Tót-sxerdahely közséxháUnál megtartására határnapul 1940. évi szeptember hó 28. napjának d. a. 3 óráiét tuzl kl is ax árverési feltételeket sz 1881: IX. t. c. 150. §-a alapján megállapítja.
Ax árverés alá kerülő ingatlant, ha az árverés megtartását a végrehajtatok közül a Lctenye és Vidéke Hltelsiövetkc-ict kéd, 1000 P, ha Kanizsai IsNánné ax. KuNuruzsnyák Katalin kéri, 1018 P 45 I, ha kttkoru Kanizsai Katalin kéri, 1055 P 57 I.. ha Takács József kéri, 2208 P 08 f„ ha dr. Kayser UJoa kéri, 2352 P 03 f. vételárnál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (5610/1931. ,M. i\'.. ./. rendelet 21. §,)
Bánatpénz a klkláltáal ár 10°/o-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi o/o-ára kell kiegészíteni. .
Lctenye, 1940. évi Junlua hó 22, napján.
Dr. Csík László i. k. klr. jblré,
A kiadmány hitéletit: Hanz&allts b. k.
2150 Iiltkk0nyvv«j*t6,
eredhewt
| |
Flandria partján: Angolok Által menekülés közben hátrahagyott gyorattlzelőágyu. (Foto It. D. V)
*mnLLmüok impregnálása
PÁLCSICS -nai
Telelőn: üzlet 533.
Főnt 7. Telelőn : gyár : 344.
Megbízható jó és olcsó
SZABÓ ANTAL sportüzletében SSffS
Csillárok,
falikarok,
éijeiiszEKrény-lömpah
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
Ce i r • seplesi
mázsakönyv
ára 1-80 P
Hitelesítve kapható a Zalai KSxIBny nyomdájában
Nagykanizsa, Fíut 5. Kém.
APRÓHIRDETÉSEK
S mut, *fi mi » SCTt.nui.-3
¦ m«i esaui,, mui m4 4 nSi
AixAs
MagblMható kooettat kelesek kon\' vendóra október elsejére. Clm: Plébánii Oadány, Somogymegye. 2196
Ügyes keJArenS azonnal felvételik. Kraus», Eolvoa-tér 32. 2202
XetaArfana tanonc lízctéisel lelvílelik
Fóul 3 . 2205
_adás vétel
Jó állapotban levo lakarektHah.lv
eladó. Suglr-ul Wls. 2198
HÁZ ss iwoatlan .
Jóasel lóhercegut 45. aa. bla 378 Q öl kerttel eladó. Érdeklődni : Magory Ferencnél Mlsholc, Eperleal-u. 6. 2195
Több adómentes magán és bérházat, házhelyet, szólót ís midiket k*a»«m
Papp, Telekiül 8. . 1530
UyUi».i>lu«tJuBli telepltélét hwaia-Itjiratu hltelezéasei elvállal|uk, dr. Temes-vary; megrendeléseket Bercinél.
Elaela belterületen kedvezi llieliurl tizenhárom évig adómentes óssakomtortoa háromszobás magánház. Horváth, Sueár-ut 42 . 2203
ZMUU KÖZLÖNY
POLITIKA. NAPILAP. BtUlJa: „Ksigazdaligl ». T. Nagykarrlrla". Felelőé kiadó: Zalai Karsly. Nyomatott: • „Mtaaiáaságl fi. T. Hagyka.lm"
¦ yaadá|átiai Najyaaalieae. (Nyomdáéit felel i Zalai Karii/.i
80» B»»o»fm. 213. Hám Nagyluuiizu, 1840. szeptember 18 szerda
Ara 12 fitt.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
EJÖflieUal if»: c» b6n a neett 40 S«cikc!ít6sísl >• kbutoblnlad U&oai 7
A kolozsvári szózat
Szabad Erdély szabad földjén hangzóit el Magyarország Kormányzójának szózata a kolozsvári nagy
nemzeti ünnepen,. A visszatérésnek
boldog óráiban, amikor a sokáig számkive\'etl rab gyermek odahajtja fejét az édesanya dobogó szivére, Kormányzó Urunk szaval szólnak a gyermeknek Is, akik tárt karokkal fogadták okot. A kolozsvári kormányzói szózat olyan reflektort, amely Ide vetíti elénk ;l jelenbe a multat és élv\'s világításba helyezi íí jövendőt. Felelet ez a szózat\'két siilyos magyar kérdésre is, arra, hogy miért következett be a trianoni kálváriájára)* és arra, hogyan akadályozhatjuk meg, hogy ez löbbé soha mi\'g ne Ismétlődjék.
A multat ismerjük, tudjuk, hogy Trianon milyen hibáknak, milyen mulasztásoknak és milyen rajtunk kívülálló okoknak volt következménye. Ha ezt tudjuk, tudnunk kell azt Is, hogy a magyar jövendő biztosítására egymagában nem ClégSenr miféle bűnbánat és semmiféle ca-nossajárás, mint "hogy a beteg gyógyításához nem elég a helyes diagnózis fi megfelelő gyógyszerek ós gyógymódok pontos és lelkiismeretes alkalmazása nélkül- A kolozsvári szózat éppen ezért mutat rá a gyógyítás eszközeire és módjaira.\' En-i né) a iszózaínak hangsúly j a megedződött, megacélozódott testen és lei-ken valh, amellyel a keleti országrészek fial most visszatérnek hozzánk. Az ő testük és lelkük olyan szenvedések tüzében edződött, ampa lyek minket nem ért. Viszont azonban a fni lelkünk is edződött a trianoni fájdalom és gyász égető kínjaiban. Tanultunk, okultunk, ök is, mi is, meg keU érlenüu k a ko-f lozsvárl szózatot, amely az épilő nemzeti munkát teszi mindnyájunk szent kötelességévé.
A magyar történelemnek egy szomorú korszaka — mondotta Horthy Miklós — lezárulóban vau, most kövessók az ünneplést a munka hétköznapjai. Munka, magyar nemzeti munka! Erre van szükség. Ez biz-losltja számunkra a második ezer
esztendőt. Munka, amely azonban, nem közönséges robot, nem is szerződésszerű kölelezetlség tcljesllése, amelynek ellenértéke törvényes nap. szám vagy órabér. Ez a nemzeti munka, legyen bár szellemi, vagy fizikai, Öntudatos és önzetlen emberekéi követei a gátra ós nemcsak 11 miudeirnupi kényéiért kell, hogy folyamatos legyen, hanem elso^rban azoknak javáért akik utánunk következnek és akík ugy fognak aratni, ahogyan mi szántottunk, olyan kenyeret fognak enni, amilyen magot mi vetettünk. Ha nem triörözünk* ha búzánk konkolyos maiad, ha nem csávázunk és üszköt kap, "kkor a kenyér nem lesz fehér, hanem fekete és savanyu-
Figyeljük meg a szántás, aratás, il magvetés ós a kényéi" minőség^ közölt azl a szoros összefüggést,
Tovább özönlenek a menekültek a visszakerült erdélyi részekbe
A ma! minisztertanács erdélyi kérdésekkel foglalkozott — A magyarromán vegyesblzottság folytatta tanácskozásalt
, ¦ Kolozsvár, szept. 18.
Erdély visszacsatolt részeire tovább érkeztek a menekültek a románok tiltat még megszállva tartott magyar vidékekről. A meneküllek közt nemcsak magyarok, hanem más iieanjzo* üségück is vannak.
Kolozsvárra eddig 25.000 mencküU érkezeit, akiket ideiglenesen uz is-
kolákban helyezlek cl. A MeneküJt-j ügyi Hivatal már megkezdő működését. Ez az Uuiárius Kollégiumban székel és elnöke Török Bálint, u kolozsvári Magyar Pá.\'t alelnöke. A helyi polgári és katonai hatóságokkal már folynak a tanácskozások. Miután az iskolákat a tanévnyitásra való tekintet tel ki kelj üríteni, " menekülteket másutt helyezik Cl. (MTI)
Telek! miniszterelnök egy hétre Székelyföldre utazik
Budapest, szept. 18.
A kormány tagjai ma délelőtt hii-niszlei-tanácsot tartottak, amelyen elsősorban erdélyi kérdéseket vitattuk meg " folyóügyeken kívül.
Teleki miniszlcrclnök c<ütörlőbfir> újból Erdélybe ut;<zik. Ezúttal a Szé-
kelyföldet látogatja meg és kb. egy hétig marad. (MTI)
Budapest, szept. 18. A magyar-román vcgyesbizoltság albizottságai ma délelőtt folytatták lanácskozásaikat Budapesten, (MTI)
nyilvánosságra hozzák Románia erkölcsi és politikai
katasztrófájának okait
Bukarest, szeptember is Antonescu állam vezetőt a király visz-szaUclyezte a hadsereg kötelékébe és hadosztály tábornokká léptette elő. Katonai rangja tehát ugyanolyan, mini 11 királyé. A volt királynak a hadsereg lisztjei cgy buzogányt adományoztak. A buzogány aranyból van ós négy és tél kiló. Az áHami bank aranykészletét növeli, inert beolvasztják.
Romániában a rossz termés miatt október 1-töl nem szabad friss kenyeret árusítani. Ugyancsak rendelet intézkedik arról Is, hogy az állami hivatalok csak cgy gépkocsit liasznállussar nak.
A kőolajfőbizlosságol ina feloszlatták királyi rendelettel. Az otjenörzést a nemzetgazdasági miniszteri unt hatáskörébe utalták,
Romániában a papok felhívást knpi lak a kormánytól, hogy küzdjenek u rémhírek ellen és imáikkai\'1s támogassák a kovmányl. Bratfonu György is felhívást intézett híveihez " kormány támogatása érdekében. \'•
A visszacsatolt területről nemrég Brassóba helyezték át uz egyik vasgyárat. Most arról tárgyalnak, hogy Brassóból « Regálba viszik a gyárat. (MTI) | , Belgrád, szept. 18. •
(Bud. \'Ind.) Antonescu tábornok elhatározta, hogy közzéteszi nzokat az okmányokat, amelyek világosságot derítenek arra az erkölcsi és politikai katasztrófára, amelybe Románia került és amely idáig juttatta.
Ujabb szovjet követelés Romániától ?
- . Budapest, szept. 18.
Az Uj Nemzedék .Zürichből ugy értesül, hogy cáfolják azokat a híreket, amelyek szerűit Moszkva ujabb követeléseket támasztott volna Ro~ mániával szemben. Ez állilóL»g Moldva lenne, Tény azonban, hogy a legutóbbi incidensek ügyében még folynak a román—szbvjet tanácskozások.
jwuulwuwwvwwwvwwwwvvww """ *********
Ríbbentrop Ilii repült
Nagy jelentőséget tulajdonítanak a berlini és római megbeszéléseknek — Római hü szerint Hitler a frontra utazott
London lakossága továbbra is válságos órákat ét §t Ji nemét bbmbftk okozta földi pokolban. A némít har-ctrepülőgépek ugyanis tegnap a szokottnál is nagyobb számban jelentek meg Anglia fetelt és bombázták a katonai célpontokat. A legnagyobb
amelyet az utóbbi busz esztendői ben \'láttunk. Jött Trianon ós jött utána egy férfiú Szegedre, majd onnan Budapestre. Dolgozott következetes kitartással mindig egy célért, lépésről-u\'pésre -hajad\', egyenes irányban. Kormányaivá\' egyetemben barátokat keress-e, velük szemben ba-* csülcies hűséggel viselkedve, soha oktalanul kardot nem csörtetve, de soha nemzeti jusról le nem mondva, két hosszú évtizeden át dolgozóit! fez a fék{h\\u ft magyar kormányokkal ¦egyetemben á boldogabb jövőért. Ez alatt kezdett felfigyelni a következééi* és mindig békés magyar kü\'poli-
ciövel Londont érte a támadás.
Londoni jelentós szerint a német [égiháború tegnap érte el csúcspont, ját, mert hétfőn és kedden 1200 repülőgépet vetettek harcba a németek. Rendkívül megnövckcdelt a zu-
hunórvpülök száma, ami a végkifej-lödós előjeleit mutatja. A zuhanóbombázók dolgozták meg ugyanis Varsót véglegesen. A zuhanók nagy számban való harcbavetésének Berlinben is nagy jeteníftégct tulajdoi
(Folytatás az 5. oldaton)
tikára az egész világ. Nemcsak a barátok, az ellenségek is clisnwréSsejí kezdtek adózni annak a magyar munkának, amely a békés revízió jegyében folyt szakadatlanul egyedü1 az Igazság fegyverével. i
És kezdte belátni az egész világ, hogy Magyarországnak Igazságot szolgiáItatni annyit jelent, mint biztosítani a békél Kelet-Európában
Megtörtént a magvetés, érlek a gyümölcsök. Az a férfiú, aki Szegedről Indult ci \'Budapestre, virágesőben vonult be Kománombi, Kassára, Szafmái\'uémetibe, Nugyyúra4-<
ra és végül most Erdély gyönyörűséges fővárosába, az igazságos Mjályáis szülővárosába, Kolozsvárra. Munkát végzett, nagy nemzeti munkát s ennek gyümölcsei tettek mindnyájunkat gazdagabbá.
Ilyen gyümölcsiermelő nemzeti munkában való részvételre szólít fe!J minden magyart és az országnak; minden idegennyclvü polgárát a kolozsvári szózat.
Kövessük ezt a íelhiyást.
Meneteljünk zárt sorokban az egyetlen magyar vezér után, mert ő „nz, aki a boldogabb, szebb" magyaM jövő egyenes útját járja. ; i
¦_ ZALAI KO2L0NV,_ . . . .
Szombat délben érkezik Nagykanizsára Ilovszky lános országgyűlési képviselő,
rttt a Magyar Élei Pártja a pályaudvaron fogad
»
Intézeti ruhanemüek
nagy választékban Szomolánylnál.
Nagy Samu
A magyar újságíró társadalomnak nagy gyásza van. Nagy Samui, a g öral Újság volt felelős szerkesztője ."»!) Éves korában iiiu la pesten, hosszas szenvedés után elhunyt. Nagy Samu a Zulu napilap éveken át volt felelős szerkesztője, nmen a kanizsai szerkesztőségi asztal mellől init c| s/iv.ni ivc\'ö utján. Kiváló újságíró volt. .Ma délután temették nagy részvét melleit a farkasréti temető lmlo(tasházál>óL
AlUaaé mlmrnámk faélkSimpokon Badapeal I. taüsoriti
Ck45 Toma. Hirak. Kőkemények, HStigleirjwek. — Utána étrend. — 10 Hirak* — 11.10 Neunuetkóai TUiJeizo-¦KMaájat. — u Harangszó. Hlmnuas, IdőjAraaJeientós. - li40 Hírek. -1XM) Időjekés, idöJArasj<««-ai*i. -lti6 Hirak. — 14.45 Müsorismor-latéa. — 15 Árfolyamúinak, piaci Arak, éj«míb.»wiiak. — 1S.4Ő lüójelsés, OiO-jArAíjelantés, hírek, — 17 Hirak Ták és magyar oro sí uyelvou. — l\'j. 15 Hírek. — 21.25 Hírek, időjárás jelen lós.
BUDAPEST I.
17.15 A Radio Szalonzenekara. — 17.45 Felolvasás. — ls.15 VoUsky AÜub ós Géczy Dömötör jnagyúr nótákat éue-kat, kíséri (Jáspár. Lajos cígányzcacka-ra. — 19.25 Táuclejnczek. — lü.13 KQlugyi nogyedóru. — 2U Mária Mibaj-lovics hegedül. — 20.30 Ür. l\'odor Ferenc előadása. — 21 Hirok és időjárás jelentés.
BUDAPEST II.
17.45 A Rádió Szalonzenekara. ~ 18.15 Olasz uyedvoktatás. ~ llí.ao L)r. IM.OZŐ Ferenc előadása. — 20 Hírek.
— 20.25 Budapest hl. ker. Törekvő Dalkor. — 21 Kádár Erzsébet előadása.
— 2155 Lovászi Ferenc cigányzenekara. — 21-55 idő járásjelentés.
Csütörtök BUDAPEST U
10.20 Felolvasás. — 10.45 Dr. BoJbc-rilz Károly előadása. — 12-10 A Rádió Szalonzenekara. — 13.30 Kufiou Süni cigányzenekara. _ 18.15 Haraányl Uia meséje.
17.15 Felolvasás. — 17.45 A Rádió Szalonzenekara. „ tg jjr. báró Csá-vossy Lászió előadása. — 1H.45 Horn János előadása, — 10.25 *Az uj mamii.. Hangjáték 3 íelvonásbun. — 21 linkek ós idójárásjeientés.
BUDAPEST IL
18.15 Angol nyelvoktatás. — 18.45 Segesdy Sándor eimbnlmozik. — 1Ü25 Pilinszky Zsigmond énokeL — 20 Ilire*. — 2025 Sibclius: II. (D-dur) szim-íónui. — 21.10 Felolvasás. — ?1.40 Időjarásjetenté*. ,
A „Ferenc József keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javttja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvosát t
Ilovszky János Nagykanizsa 01* szággyülési képviselője, országos Baross-vezér, bécsi ős erdélyi útjáról hazaérkezvén, szomb.it011 délben érkezik Nagykanizsám, hogy meglátogassa kerületének polgárságát és rendelkezésükre ál/jon ügyes-bujos dolgaikban.
a vonal délelőtt 11.22 órakor érkezik 0 kanizsai állomásra, ahol a Magyar Étel Pártjának vezetősége és tagjai fogadják, majd kíséretével aulfón szállására a Pannóniába hajtat. A pártvezetöség felkéri n párt tagjait, hogy Ilovszky képviselő fogadására minél többen jelenjenek meg a vasúti pályaudvaron.
Ilovszky képviselő 12 és 1 óra közölt a KölcsCy-ulcai párthelyiség-ben fogadja azokat, akiket a párt-vezelöség előjegyzett.
Megirluk, hogy az IPOK mozgalmat indított az iparostanoncidö-nek egyharmaddal való felemelése iránt. Az IPOK tervezetét leküldte a nagykanizsai ipartestületnek is, amely legutóbbi elöljárósági ülésén behatóan foglalkozott a kérdéssel és téliesen magáévá tette az országos mozgalmat.
Az IPOK rámutatott arra, hogy a tanoncképzésnél az ipariskolai oktatás heti 9 órát, a leventeoktatás pedig heti 4 órát von el az iparos-képzestol és azért indokoltnak tartja az uj iparostanonc-nemzedék felnevelése és kiképzése érdekében a tanoncidö felemelését.
Kérdést intéztünk ebben a fontos ügyben a nagykanizsai ipartestület elnökéhez, Samu Lajoshoz, aki munkatársunk előtt kijelentette, hogy mindenki, aki komolyan foglalkozik a magyar iparostanonc-képzés kérdésével és figyelemmel k:séri a mai körülményeket, feltétlenül székséges-nek kc;l, hogy tarlsa a tanoncldő felemelését.
Ugyanis az a helyzet, hogy a tanoncok egy bizonyos idejét kulturális és testnevelési munkák foglalják el és azéit szükséges, hogy ezt a munkától elvont időt megfelelően pótolják.
Nem a munkaadó mester, hanem a tanonc, a magyar iparosképzés, a jövő iparosgeneráció érdekében.
Altalános a megállapítás, mondta Samu elnök, hogy a mai segédek
18 órakor Bajcsa községbe indul, (amely díszpolgárává választotta).
Fél 19 órakor vezetőségiéi\'tekczlcl a MfíP párt helyiségé ben, amelyen való pontos megjelenését kérik azon vá. hősi képviselőknek ós [örvényhatói sági tagoknak, akik a MÉP-hez tartoznak vagy ahhoz valónak érzik
magukat.
Este 20 órakor pártva&sőra a •Korona* éttermében, amelynek kenetében Ilovszky képviselő részletesen beszámol németországi és erdélyi útjáról.
Másnap Ilovszky képviselő meglátogatja a vidéki választópolgárságót
Vegyünk minél többen részt a szombat esti párlvacsorán. Előjegyezni lehet péntfk délig « MÉP Kölcsey-uíoii pártirodában déli 12-
töi 2-ig személyesen, vagy 888. sz. alatt telefonon ós a Zalai Közfton{y kladóhiva tálában.
egy részénél bizonyos hiányosságot tapasztalunk a szakképzettség terén. De indokolttá teszi a tanoncidö felemelését az a tény is, amely elözö állításomat igazolja, hogy a\' munkaadók inkább idősebb munkavállalót vesznek fel, akiknek már 10—12 évi gyakorlata van, mint a fiatalabbakat, akiknek munkateljesítményük, termelőképességük nem áll arányban azzal, amit a munkaadó követet, kell, hogy követeljen, a megállapított minimális munkabérrel szemben. Bár elismerjük, hogy a mestervizsgáknál azt látjuk, hogy a korábbi állapotokhoz képest a fejlődés szembeötlő. De a mestervizsgák tapasztalatai is a felemelt tanoncidö mellett szólnak, amelynek törvényerőre .lépte rövid idén belül kell, hogy bekövetkezzék. Ami már mo3t
az Iparosság legfontosabb problémáját:
a magyar iparosság nyugdíj (öregségi) biztosítását illeti, ez is döntő stádiumba jutóit Nagyon fontos, hogy ez most már rövidesen teljesen megvalósitassek. Az erdélyi ipartestületek képvisel je üdvözlő beszédében is azt hangoztatta, hegy amikor ismét visszaérkeztek, haza, egy olyan jogállamba, ahol a munkájuk megbecsülését látják és öregségük is biztosítva van és azért, ha áldozatot kell hozni a magyar hazáért, szívesen teszik, minoen áldozatot meghoznak a magyar hazáért, hl-
1940. áieütember 18
Tankönyvek
a kultuszminiszter által megállapított mérsékelt arakon
minden iskola részére.
Előírásos iskolai Iró- és r»|«. •sarak, fQaatak, továbbá
Iskolai táakék, kan,«.bSr«*«ak,
Iskolai legtartósabb kivitelű k«n,>.aktsit*ak*k
logméltányosabb árakon
©RseíieLI
szen az oláh rabság 22 esztendeje alalt mindenki Összeforrott egymással és nem volt más. — aki a magyar haza gyermekének .vaílülla magát: akár iparos, akár löldmtlves, tiszl\\iselö vagy birtokos — mini magyar.
Az erdélyi iparostestvérek visszaérkezése is fokozottabban kell, hogy sü^esse a magyar iparos nyugdij-kérdésnek mielőbbi icö alá hozását.
Ujabb menetrendváltozás
A Zaloi Közlöny 16-i, hétfői szamában részletesen közölte, hogy a S j"-vM személykoriáioza.
YfiBUP S!lí következtében mi-I «s» \'yon von:llolí közleked-J, Äff nck. Az attori helyzet-/ 7 hez képed tegnap válJ lozás történt, ugyanis " délután 13.37-kor érkező személy helyett az esle 20.16-kor beérkező személyvonat közlekedik. így némileg javult a közlekedés, bár jó összekötetésről korántsem lehet beszelni.
A többi vonalakon a 16-i számunk, bau közölt menetrend szerint közlekednek a vonatok.
Vasárnap adják át L1 a Horthy-Jublleumkor születettek biztosítási kötvényeit
Ismeretes, hogy a kormányzó országlásának jubileuma alkalmából, az ez év március 1-én szü\'elett magyarországi gyeiTnekeknek n biztosítóintézetek 500 pengős kötvénylí ajándékozlak. Mint már akkor is jelentettük, ezen a napon Nagykarn-l zsán csak vidéki anyák szüUekj, így. nincs ii olyan nagykanizsai csecsemő, aki az 500 pengős kötvényt* igényt tarthatna. A kanizsai és lete-nyoi járásban azonban öl gyermek van, aki március 1-én látta meg a napvilágot és ezek szüleinek most vasárnap adják át az életbiztosítási kötvényeket a nagykanizsai városházán, ünnepélyes kereiek között. Az ünnepség megrendezésével a Nagykanizsai \'Keresztény Jótékony Non egy lelet bízták meg, amelynek agilis elnöksége máris megtette a kellő lépés-ekei. A nyilvános és díjtalan ünnepség fél 11 órakor kezdődik a városháza dísztermében.
„Magyar szivünk egész melegével etessünk az önhibájukon ktvül mostoha sorsra juttattak megsegítésére f — Adatot* Erdélyért l
Fogyasszunk folyékony
GYÜMÖLCSÖT, mert
az érett gyümölcs vitamindús nedve a legegészségesebb ital.
Kapható TEUTSCH GUSZTÁV
ctemegekereikedéiében.
A nagykanizsai ipartestület elnöke a tanoncidő felemeléséről
Erdély hazaérkezése fokozottan sürgeti az Iparosnyugdlj-Qgy megoldását
1940. neplembet 18
ZALAI KÖZLÖNY
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
ura
vaakereakeilBao — Naaykanliaa
Steaua olajok
bizományi raktáta. Kínosom tűzhelyek nagy választékban.
I
Vr.i.KT RRT A VELENCEI l\'ü,M-K1AU.ITAS
KÚlion az évben nem volt filuner. scny Velencében, csuk bemutató. A né nifl és olasz Mmek.urallak a műsorokat és nyomlam utánuk !1 mugyar fil-iiink szereiwttok legnagyobb sikerrel. Ugy a rövidfilm.k, 111 int a boinututotl kél játékribn. a Dank\'i TisLt és a dűl Jjiiba megun .emeli nagy sikert nratoll. A magyar rilmgyárlás alkotásul m.g-áilajiiihatóan 11 nagyhatalmak filmjei között elsőrangú helyet foglalnak el, A/, olasz közönség « (.írt Itáliát például percekig tapsolta a bemutató ulnn. *
haj lesz az idén-.az amerikai iti.wekkel
A szátlilásl nehézségek egyre nagyobbak, ugy liogy az országba mér behozott filmeken Int ncni bizonyos, liogy löbb amerikai film érkezhessen hozzánk. Az itllovö amerikai filmek nagy része már tavaly óta nálunk van. de a külföldi filmek kon linkenhVlásn miatt nem tudták bemülalni, hunéin ál kellett lenni azok.il az Ulcj évadia. . *
A CStiPHEGUY 1\'TlJMA\'AIiLALAT UENDEZÖTACíJA,
Csopreghy Jenő, 0 héten Amerikába utazott, ahol vulósz 111 üteg filmek rendezésében működik közre. Amerikai tartózkodása alatt megkísérli, liogy a vállatala állni lekötött amerikai |il-meket hazajut lássa. Itcmlezötársa. Tólh Endre, akinek csak ideiglenes szerződése volt. most kapóit egy éves szer. •zödést Hollywoodba.
*
innp.i.Y fitty hbszrnek visszá-trinese
iviulkivfdnagj\' jelentőségű fihnszcm\'-|KHitlK>l is, A visszacsatolt részeken mintegy 50 filmszínház működik. A lel. jes berendezésű nagy 1110/.ikon kivűl rendkívüli sok tehetőség van arn. hogy kuskeny film-mozi kai .Viltilsanak fel. A jeleidegi helyzet hozzávelőleges H\'cslós ¦szerint a niogyar filmgyártás szempont Jábél (nintcfiy ib\'.OOO |>engő pluszt jeleid a magyar filnigyárlók számára; eanyivel többel lehel költ\' ni egy egy magyar film készítésére,
• ! | \' ! * | \\ ( ; | .
A MAGYAR FILMEK
egyébként máris megkezdték hódító útjukat Erdélyben, szinte a bovonu-Wssat egyidőben mulatták 1«) a felszabadított terfilcick mózljaibnn a magyar film termést. Meg kell jegyezni, hogy az illetékes liat óságok nem adtak engedélyi azoknak a filmeknek a l>e-ninlalásána, amelyek a régi Hintára "kitt készültek: csak azok a filmek kerülnek az erdélyi közönség elé. » "leljek magyar és nemzeti szempont-hói értéket jelentenek az egyetemes inatiyarság számára.
Tolltisztltás
kg.-ként . . 1.40 P
Vargánál
Wi: llalliy E-tl 1. üyáiltlíf: Huoyady u. I).
Erdély hazaérkeztével másfélmilliónyi a római katolikus hivők gyarapodása
A magyar katolikusok az ország több mint hetven százalékát alkotják
A legújabban Romániától visszavett U\'i\'üleleii a római katolikusok gyarapodása legalább műsfélnriüónyi.
És pedig magyar anyanyelvű 700 ezer, (köztük 11 magyar anyanyelvű\' hajdudorogi gör. kai, i\'gyházmeuA\'é-bf\'il \'.innakidején .elszakított keleti
szertartású katolikusak); 800.000 \'o-
nit\'m és rutén anyanyelvű, görög szertartású \'ómai katolikus, továbbá ezenfelül -1 magyar anyanyelvű örmény szertartású katolikusuk és a kislétszdmu német anyanyelvű latin sZCilartásu katolikusok.
Görögkeleti román a visszacsatolt .észen Igen kevés Van, Görögkaloli-kus román püspökség viszont három: 11 nagyváradi, a máramaiosi (N:igy
bánya székhellyel) és szumosujvári -kolozsvári (Kolozsvár székhelyivel). , ¦
Az örmény szertartású katolikusoknak apostoli kormányzójuk van Szamosujvámn. Ez valószínűleg püs. pökséggé alakul.
isméi külön választják u nagy várad! és szatmári egyházmegyéket,
Úgyhogy ÖSSZ^eseil 6 7 püspök fog a vtssZ:iszerzett réSszcn kormányozni*. A heíedik, ^ latin kolozsvár- -gyulafehérvári püspökség lenuo.
Yégeiedménybeu ezidöszerinl az or.szigb.ui a lutin, görög (a magyni\', a román és az örmény-nulén) szertartású romai katolikusok uz ország több mint hetven százalékát alkotják.
HÁBORÚS KALEIDOSZKÓP
Ir.\'i: Kelemen Fereno
KtiY noi.noi; f.mm.r.
Eddig Ugy tudtam, hogy senki sem lel cl boldog liali\'da Olölt . IíZ UZ igaz. sáfí löbb iiiinl kélezcres/.(emlővel ez-el.\'iil hangzóit el a klasszikus görög földön, nem kisebb omber ajkáról/ mini a világverő Nagy Sándor nevelő, jelöl. ,\\ két évezred tanulsága s oly sok százmillió cmlwr földi sorsa nlá-lámnsztolta ezt az élctliölcse\'cU \'tételt. Az Urnák lüto-ik esztendőjében azonban csoda történt. Egy ember boldog lett, még halála elölt.
A dolog így történt:
Amikor a második bécsi döntés vLsü-szailéllc nekünk a Trinonb; n elrabolt
Erdély egy jclonlékony részét, egy erdélyi magyar testvérünk, aki löbb mint busz éve itl élt közöHünk, kérvénnyel fordult az illetékes miniszlérliimhoz. hogy helyezze vissza régi erdélyi pozíciójába, A kérelemre huszonnégy óm uhut itl volt a kedvező\' válasz. Erdély kétévtizeden át száműzöl! fiát a miniszter táviratilag kinevezte katonai köz-ignzgulási előadónak régi állomáslie. lyóre. Ettől a sürgönyértcsiléslől >bot-Jog leli egy onilier, akinek ArislotPles -szerint csak halála után lelt volna szabod boldognak lenn le. iic az emberek
nem mindig követik a bölesek inlei. meit é-s néha magasabb érkötési törvényekkel is szeinbü szállnak. V?. a boldog ember rá sem bedeiitvlt a inigj-filozófusra, hanem a távirat vétele után berohant hozzám, s nihil mondani szokás •sugárzó arccal , dc [Ólszáaad-iiiil jóvid öregebb féi-fi .széniének köny-nyei\\el liilcltérdendöcn igazolta, amit remegő ajkai .susogtok: ~
— Boldog vagyok, kbnondlvataUaanul boldog, utazom vissza a régi hazámba:
Vannak igizságok. melyek évezredeken át é\'npk s vannak omlierek, akiknek pUIanatny] boldogság-i megdönt egj\' örökérvényűnek tarlóit looriát,.. A visszatérő erdélyi testvérek boldogsága olyan valóság, amellyel még a
görög szellemek axiómái sem mernek j»erlic szállni..,
KlU 1.1BARAI EMLÉK.
Ivszakkelclerdély mcgszálL\'ca során csapataink Kirlibabáln is eljutottak, olvastam nemrég a tudósítások kö-fcött. EV. a név.régi. már-már elfeledett háborús emlékeket idézeti (öl-bennem\'. Huszonöt évvel ezelőtt történt. A szerbiai visszavonulás ós pár heti szlavóniai pihenés után czro:lünk a Kárpátiakba indult, hogy részt vegyen az 19.15. évi galieini offonztvában Három nap és három éjjel utaztunk megállás nélkül uj álloinásheíiyüukro, inig végre egy hideg téli hajnalban kikötöttünk Oradna vasulátlomásán. Az előzetes hírek szerint itt legalább két beli re-lablirozáson kellett volna maradnunk, miután a készülő katonai uj operációk, ra állítólag csak pár.hót múlva került volna sor, Érthető, liogy mily jó őrzéssel szálltunk ki katonavonatiinkl>öl, mely három napig megállás nélküt rázta a szerbiai visszavonulással megviseli, elfárasztott tagjainkat. Toló tüdővel szívtuk magunkba a\'Kárpátok friss levegőjét s indultunk századainkkal az előre kijelölt szaílások relé. Az én századomnak kitűnő helye akadt. Oradna amolyan mezőváros féle. ahol a túlnyomóan szegény román iwraszt-ság mellett kisebb számú úgynevezett intelligencia ls élt abban az Időben. Egy ¦ egészen rendes. téglaépületben kaptunk szállást. Tisztiszolgám\' stigifrzó arccal várt rám csinos szobám küszöbén, Itendcs bútorok, világos oljte-kok, tiszta ágy és egy öblös karosszék. Istenem, mennyi kényelem\', mennyi kultúra,egyszorro a szerbiai bokáig érő sár után?!
ngy.keltöre bcrciidczgette.m uj olt-honomban, elővettem egy-két magammal hurcolt kedves könyvemet s átengedtem magamat a l»ldog pihenésnek, csendes álmodozásnak. Könyvvel a kezemben csakhamar el is szunnyad-
VáPOSi MoaCflÓ. Mé« wn» **»rdén
Bemard Shaw reprezentáns műve:
PYGMÜLIOM
A vágy — a szerelem — a tündöklő karrier filmje A Pygmallon nemcsak szórakozás* több ennél: élmény Főszereplők: VendI Wlller és Leslie Howard
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és Qnnepnap 3, 5, 7, 9 órakor
tani öblös korosszékcmlrtsi, átlendülve a rideg valóság fájdalmas öntudatától az álom felszabadító színes világába.
Pár perc mulya egy ordonánc kojMi-gott az ajlóniou. Az <-zredcci ur hivat magához. lígyJtettőrc összeszedeni ma-fiamat s rolunaok az czrcdirodálioz. Itt parancs vár rfan, hogy századommal azonnal induljak el Kirlíbabába és tisztítsam meg nz utat a még mindig portyázó kozák patrulloktól.
Fél óra múlva írtban voltunk Kirlí-l>aba felé. Fáradt sziízadommat clmdul-Innk egy előttünk meredő tuttabnas hegy felé, amelynek lelején állt eg>\' nagy fabarakk, u volt csendőr határszárny laktanyája, órák fárasztó, nehéz veszedelmes gyaloglásával és különböző csetepatékkal sötét este értünk Tel a hegyre. Még most is megremegek, ha erre az ulru gondolok. A teljesítőképességnek olyan próbája volt ez a kirli-bahai mars, amihez kénest a szerbiai visszavonulás mUulen fáradsága csak jálék volt. De azért fölértünk o lvcgyre, egyetlen katona sem maradt le ezen AK uton. Igaz, nem ís volt tanácsos •maródit, jelenteni, mert az ily liefce-líet a bálunk mögött lövöldöző koziUtok vették\' volna kezelés alá.
Huszonöt éven ál mindig keserű fájdalommal gondoltam erre u kíiii-Imbai ldrándulásra. Most. hogy újból magyar honvédek lába tapossa n Kárpátok gerincét, egyszerre megszépül a kirlibabaí nehéz útnak minden fájdalmas emléke. MENEKÜLŐ KIRÁLY.
A második bécsi dón léssel sídyos helyzetbe került Románia királya, kénytelen volt egyik tábornokának fel-hívására lemondani a trónról, majd sürgősen elmenekülni abbéi az országitól, amelynek -minden \' iKirázdáját. még nemrég utolsó csöpp véréig Védeni akarta. A menekülő király vona-1 tára vasgárdistn alattvalói rálőttek, <le a királynak sikerült ép bőrrel elhagynia az országot...
. Welchc Wendung, d urcb Goltcs FügungN
A költő szíiva itt valóban talál. Trón, hatalom — ma és menekülés — hobiap.
\'Memiyi eml>eri tragédia és mily örök igazságszolgáltatási] Mily mulandó- 11 földi sors és mily végtelen « végzel, A legfőbb erkölcsi örök ősi iguzságle-vése. Ez a végzet üzto ki pajtájából Károly nomájí lüftályl.s ez atlta nekű)ik \\-í,ssza az ezeréves magyar föld egyik legszebb, legértékesebb darabját, A menekülő kin\'dy sora* ós u yisszfllórt lir-dély megaríiaiti iiiiünibel a földi dolgok legniíigasabb erkölcsi clrendezósób\'n ós liizaloiiiiual tölt el bennünket a magyal" sors jövő olakuttása iránt...
ZALAI KIS HlftEK
_-js-jg-
l)r. Tamás Ferenc keszllielyi gazda, sági akadémiai tiuiárl ideiglenes szolgálattételre a minisjdériumba rendelték,
Sárhldán, mint jelentettük, Pété Orsolya 21 éves leány gyanús, körülmények között elhunyt. A vizsgálat most megállapította, hogy veronállal. mérgezte meg magát, .
A Ictenyoi járásbíróság lurttnnk nyil-vámtotlu a Ití. gyalogezredlkil orosz fogságlw esve ellünt MJarich t.yörgy 47 é\\-cs volt semjénházaí lakost.
Lázár János 30 éves zalatárnoki földművest k«tl*eti foglwzrn itéllo a zauicgcrszegi tön*ónysz<ík, mert miközben katonai behívóját átvett le, izgató kijeiéntésbket tett.
Hahót község országos vásárját október 3-a helyett 7-Jfin partja meg.
BALAl KÖZLŐN V
1140. txeptembcr 18
360 szegényt gondoz Nagykanizsán a Szent Vince Szeretet Egyesület
Újult erővel Indult meg a Katolikus Karltász munkája
01« tengeralattjárók I Vörös-tengeren
Egy fiatal olasz tengerésztiszt legendás hősi vállalkozása
A brit tengernagyi hivatal büszkén hirdette, hogy a Vörös-tenger a l»rít loliOgó korlát1 in iii.iluii aittt áli és nincs az az olasz hajó, ninoly ezekre a vizekre merészkedhebie. |)c az, amit »i angol tengerészeti körök lehetetlennek (ártottak, mégis bekövetkezett; n Vörös-tengeren állandóan cirkálnak nz olasz flotta tengeralattjárói ós komolyan fenyegetik az angol hujók útját.
Viszont az is kéíségte^n. bogy azok az ifjn tengerészek, akik az olasz tengeralattjárókon teljesítőnek szolgálatot, a mindig éberen figyelő angol torpedórombolók körzetéljeo szüntelenül óte-tiikkfl jászának. f>e az olasz tongeré-szek derűsen néznek szembe minden veszéllyé] és életűk hősi epizódjaival köteteket lehelne megtölteni. íme, egy ilyen epizód a sok közül, amely incg-győzőén világit ni aynal olasz tengeré, szet harcias, önfeláldozó szellemére,
Az egyik olasz tengeralattjáró: vadász Kőrútja végén, amikor már éppen hazarelé igyekezett kikötőjébe, beleütközött egy tengeralatti sziklába Ós megrongálódott. (Mar alig tudott a viz fel-szmóre emelkedni. Hogy könnyllscnnk rajta, minden felesleges terlict a tengerbe dobáltak, sőt hosszabb időn át a legénység egyik vagy másik fele rel-váltva a tengerben úszkált a hajó körűk ÍM* bárhogy fáradoztak is, a hajó kijavítása az elégtelen technikai eszközök miatt remónyteionjiek látszott.
Látszólag nem maradt más bálra, minthogy rádió utján értesítsék a legközelebbi olasz afrikai kikötőt és ily. módon kérjenek sürgős segítséget. Ex a módszer azonban aggályos volt. mert az angol hajók esetleg kihaUgaU yák a rádióüzenetet, márpedig akitor a Módekezésre képtelen, súlyosan megrongálódott olasz tengeralattjáró sorsa aieg vau pecsételve.
Kikkor jelentkezőit a parancsnoknál az egyik fiatal tiszt.es azt a javaslatot lelte, hogy a rendelkezésre álló kis csónakkal kievez a majdnem busz kilométer távolságban lévő partra ÓS a legközelebbi telefon áttomásról kér segítséget a kikötő parancsnokságától. Majdnem emberfeletti erőt és elszántságot követelő vállalkozás voit ez. A fiatal tiszt a törékeny lólekvcszlövol órákig hánykódott a tengeren és amikor végre partot árt, a fáradtságtól kimerülten esett össze. Re cröt vett taiagán Ós a sJft-ulv lakatlan partvidéken gyalogosan oleidult, hogy feladatát eB-végezze. Órákig tartó gyaloglás után, miközben az afrikai nap gyilkos tüzének is állandóan ki volt téve, megérkezett egy kis arab telephez. Itl egy tevét bocsátottak rendelkezésére és most már teveháton folytatta útját a kikötőig. Miután a .segélytkérő üzenetet átadta, egy pillanatig sem pihent, inert nem akarta, hogy halálos veszedelemben lévő bajtársai tovább is teljes bizonytalanságban legyenek a segitség. kerós sorsa felöl. Újra csónakba ült és több órai crezés után szemcsésen visszaérkezett bajársal közé.
A segítség hamaros.m meg is érkezett és a futai tiszt áldozatkészsége következtében az olasz tengeralattjáró flotta egyik kilűnö egysége megmenekült a pusztulástót. A fiatal észtet, miután a tragernlatüáró bénított a kikötőbe, kórházba kellett szállítani. Néhány napig most ott lógják ápolni, liogy.cinberfe\'etti fáradalmait, amelyek testileg teljesen összetörték, kiheverhesse s uztán újult erővel, de válto-iratian hősiességgel vegyen részt az olasz tengeralattjárók nagyszerű akcióiban.
Ismételten bcszámollunk arról « csendes, de annál intenzivebb munkáról, amit a nagykanizsai Szetaí Vince Szeretet Egyesülőt végez dr. Hegvi Lajosnó főjegyzöné ós az Irgalma* nővérek vezetése alatt. Az Őszi idény beálltával a Szeictet Egyesület js akcióba lépett és megkezdte nemes munkáját: a szegények, munkaképtelenek, segélyreszorulpik, éhezőik megsegítését és istápoiását.
Nagykanizsán, sajnos, még mindig sokan vannak, akik a felebaráti szerelet testvéri támogatására szorulnak\'. A Szent Vince Szeretet Egyesülőt összeállította már őszi-téli uiunkupr<o_ gramját, amely minden tagját arra kötelezi hogy i~fi rászoruló szegényt állandóan pártfogoljon, róla
Az árellenőrzés országos kormány-\' biztosa « 28.960-1940. A. K. számú rendeletével - a főváros kivételével - az egész ország területén !l legmagasabb felszámítható szalonna, háj, sertészsír és sertéshús árakat a következőkben állapította meg:
Sertésköröm 0.70 pengő kilogrammonként, kiosontozallan sertésfej 1 pengő, csü\'ök ós farok 1.10, sertéSs oldaus 1.70 pengő.
Ezekéi u részeket akkor sem szabad magasabb áron eladni, ha más, drágább husrészekkel együtt szol-
gondoskodjék, érdekében eljárjon és uZOil legyen, hogy számára megfelelő életlehetőséget biztosilsou. Azórtmin-dCn egyesről pontos személyi lapot fektet fel, a gondozott egyéni és családi körü\'mónyeiről, « ftfgités módjáról és hogyan végezte feladatát a pártfogó.
Mintegy 360 azoknak a szánWj akiket az Egyesület tagjai révén segélyez és gyámolit. Szent Vince szellemében és módszerével, amil11 jobb kéz cselekszik; ne tudja meg u bal.
A Szent Vince Egyesület legközelebb október első napjaiban tartja meg üléséi, amikor uz országos igazgató, P. KŐhlcr Ferenc lazadsts főnök Ismét Kanizsára jön.
gálják kl.
Sertéscomb, lapocka, tarja, karaj, valamint nyesedékhus különböző árakon való árusítása esetén a sertéscomb és lapocka az egységes húsárnál kilogrammon kint legfeljebb I fillérrel, " karaj pedig legfeljebb 20 fillérrel magasabb áron hozható forgalomba.
E magasabb árak érvényesítése eselén a túrját kg.-kéut 20 fillérrel alacsonyabb áron kell forgalomba hozni. A csont nélkül árusított ser. tóscombot legfeljebb 16 százalékkal magasabb áron szabad forgalomba.
Katonaifelszerelóatek •gyenruhózati cikkek
tiszti és altiszti ujrondszorü kSpanywállspok egyedül legolcsóbban b esz érezhetőit BELEZNAI IMÁL
SuRár-ut 53. «. Tekfoa 625.
hozni a sertéscombnak megálkipitott óránál. A füslölthus (sertés) legfefli jebb 20 százalékkul magasabb áron árusítható ugyanazon magas husrész; áránál.
A huslparosok kötelesek bejeién-fleni a helyi közigazgatási hatóságnak hogy milyen .s;z-ilonji", háj ós zsjr-árakat kívánnak élet beléptetni. Az Így bejelentett árak a helyi közigazgatási hatóságokhoz történi bejelentés utón legfeljebb minden hónupban cgyizben változtathatók meg,
A huslparosok által a rendelet alapján megállapított árak a helyi közigazgatási .hatósághoz történő bu* jeleulésseí lépnek hatályba. (A nagybani eladásra az árellenőrzés orszá* gos kormánybiztosa kfllőn intézkedéseket léptet életbe.)
Az élő serlés árának megállapítása tekintetében Nagykanizsa n iV-ik
csoportba tartozik.
A nagykanizsai huslparosok a minap értekezletei tartottak, Babics Lajos eiuökleie alatt, amelyen dr. Hegyi Lajos főjegyző, iparbJZÍos nui-
gyarázia meg a kormimybiztossúg 23.950--1010. A. K.. sz. rendelőiét, és annak helyi vonatkozásban követendő intézkedéseit.
Ebben az ügyben ma, szerda cs\'.e a husipari szakosztály ujbó" ŐsSz;\'ül és megszerkesztik az uj ár javaslatot; amit a közigazgatási hatóság <\'lé terjesztenek, ugy, hogy az uj árak már a legközelebbi napokbon lépnek érvénybe Kanizsán.
PYGMALION
Mi tagadás, a modern Pygmalion történeté filmeii is inkább irodalom, mint film. Tormészcles. hogy a kép-szerüsilési lehetőségek nagyobbak, mint
a színpadon, de a mű lényege a shakespearei nyclvlien és a bemard Slmw-i fanyar szellemesség!wai rejlik, amil sajnos képekben kifejezni nem lehel. A felírások csak gyenge utánzások ós nem pótolhatják Shaw fricskázó, groteszk humorát.
Hiába játsza a nyelvtanár szerepót l.eslic iioward, Anglia legszebben beszélő, kitűnő szjnésZc, számunkra! akik nem bírjuk Milton nyelvét, elveszik mondánivulöján ik v.inízsa és csak a/t táljuk. Iiogy kicsit lompos, rurcsa alak a még csak nem iis szép. Vendi MiHci* is kitűnő szinésznő. Ragyogó alakítása, nnk lényegét, « virágáruslánv dámévá való növéséi is csak külsőseikben láthatjuk, pedig a slWwl lényeg a nyelv, a beszéd muzsikájának tökéletes megváltozása. Angliában kirobbanó sikere lehetett a fiiuuiek, >de látunk, éppen inert a kilüm\'nrenilczés és u pompás alakítások ragaszkodtak a sliawl elgondoláshoz, nem számíthat közönségsikerre, A klsórőműsor olasz és ma-gyor híradóját élveztük.
„Az Srtimhönnyeken tul górt" dolfunk a támogatásra szoruló erdélyiekre!" Adakozz Erdélyért
Megbízható tartós selyemharisnyák
Divatcsarnok, FŐ-ut 6.
B",F.n.5?«"ok impregnálása
PáLCSICS-nál
Teleion: üzlet 533,
Telefon : gyar: 344.
A kézdivásárhelyi papnak
istenem... milyen mély lehetett az a seb, fiagyar-lclkeden, bus vásárhelyi pap, hogy vérző sajgását ide is elhoztad, e szent lánggal égő örömteli nap ?...
5 szép tisztes köntösöd rongyait, hogy lássák: huszonkét esztendő mit rajta hagyott... sötét börtönöknek szennyel teli mélyén, amíg áhítozta lelked a napot...
kéklő magyar égen a szabadság napját, melyet megrohantak szennyes fellegek... hogy azóta csak köny csatornák legyenek a mindig napfényes, szép magyar egek...
...zsoitáros legyen ma, én papom, a szavai, ha ott keserül is rajt\' tegnap ize... kézdivásárhefynck mártír papja, hidd r\', lemosta rég rólad azt hited vize...
vedd a bibliádat... s fenn, a szószékeden, fiikor az igékkel lelked szárnyra kél: a jóságos isten közeledben lesz és... tiétek lesz újra egész nagy erdély /...
6 azokat, kik téged, s népedet kínozták, s dobálták az utak sáros kövével...
menj ellenök, menj... a krisztus fegyverével___
?3 dobd vissza őket — magyar kenyérrel...
Mjfiykanlisa. IM& ncplcinlici 16.
brassányt qyula
lég ezen a héten lépnek életbe Nagykanizsán az aj zsir és sertéshúsárak
A huslparosok ma esti értekezletén állapítják meg ; a polgármester elé terjesxtendö ár-javaslatot
1940, szeptember 18
ZALAI KÖZLÖNY
* ferencjózsef
KESERŰVÍZ
. Papp Albcrl volt székes-I HI7-1K. 1B. I W»*vári 17- népfelkelő
gynk)gczml beli \'tartalékos
zászlós lialállmogvctő bátorságáról tünl ki e- napon a Crozcslítöl délre fekvő I). i,t!siintuliii 667 nuigusl.it elleni támadásban.
Az eddigi ütközetekben tanúsított magatartásához hasonlóan a legheve. sebb tüzérségi zárótűz, gyalogsági és géppuskatűz oUcnéro szakasza élén az állásainkba benyomult őfenségét meg-rohnniozln, onnan kivetette és mlnd-
addig üldözte, míg hárorn ellenséges
golyótól uuólvu, liösl hattált nmi Imit.
I*; péUláÜldó magatartásáért llÖSI lui-
láia után az arany vitézségi éremmel
tüntették ki.
— (Zalai tanügyi hírek)
A veszprémi püspök \'megerősítette Csonka László zalahalápi\' helyetles\'tanító megválasztását. — Özvegy Horváth Jcnciné szál. Kollcr Teréz nagykanizsai állami\' ianitónő nyugalomba vonult. — Csanaki Mihály z iluszcnlgrölí állami elemi Iskolai igazgatót a vallás- /ós közoktatásügyi ininiszler a Pápa—kertvárosi állami elemi iskolához l»;ye^te át. — A zalacsányi (községi elemi iskolánál elhalálozás fótyuüi megüresedett tanítónői állásra Horváth Ilonát, Horváth DezsÖ /aia koppá nyt nyűg, körjegyző leányát választották ineg.
— (A Vegyeskar tagjaihoz 1)
Az Trodahm Ós Művészeti Kör Ve-gyeskarának tagjait ezúton kéri Tol a karnagy, hogy ma, szerdán este rét 9 órára a j>olgári fiúiskola rajztermében fontos megbeszélésre megjelenni szíveskedjenek, v (:)
— (Államsegély)
A vallás- ós közoktatásügyi miniszter a tekenyet állami elemi iskola részére 24.000 pengő állain-scgélyt utalványozott kél tanterem ós egy tanítói lakás\'épí* tésérc. j .
— (ölhónapos kereskedelmi tanlolysmot)
nyit Budapesten, VIII.,, Vas utca 11. szám aiatl a Baross,iSzövelsóg oly ifjak ós leányok számára, akik valamely oknál fogva hosszabb ideig tartó tanulmányokat nem folytathatnak. A tanfolyamon rószt vehetnek középiskolát végzem fiuk ós leányok is. Tantárgyak: kereskedelmi és jogi ulapismeretek, "magyar kereskedelmi (levelezés, könyvvitel/ kereskedelmi ós politikai számum, gyorsírás, gépírás. Az előadások folyó évi október 1-én kezdődnek ós délután 3-tól 7-ig lesznek. Beírást dij 30 pengő. Tandíj 100 pengő, mely havi 20 pengős részletekben is fizethető. A beíratkozásnál benyújtandó a születési ítiyakönyvi kivonat Ós az iskolai végzettséget Igazoló bizöi>yj,Wány.
Oozttu-dö nyitva reggel 6 érától est? 8 Óráig (héti3, nerda, péntak dS\'qtto **ddeo tcen nap nőkoekl.
filmek,
fényképezőgépek
legolcsóbb bsszerzésl forrása
VASTA6H Nagykanizsa.
Német gyalogság fejkendővel védekezik a nagy hűség ellen. (Fotó R. D. V.)
Szombatig lehet még jelentkezni a MANSz utolsó háztartási tanfolyamára
jelentettük már, hogy :i Mánsz elnöksége czldén is kijárta, hogy a földmüvelésügyi minisztérium hathetes Ingyenes háztartási tanfolyamai Nagykanizsán újból megrendezzék. Sajnos, a tanfolyam Iránt oly kevés az érdeklődés, hogy annak sikere nem látszik biztosítva^ Pedig hat hét al«[í sok hasznos dolgot tanulhat*) futnak a leányok és fiatalasszonyok azonkívül 11 nyersanyagra befizetett lü pengőért heteken át kosztot is kapnak a tanfolyam hallgatói. Tekintettel, hogy ez lesz az utolsó Ilyen háztartási "tanfolyam Nagykanizsán, ajánlatos a mielőbbi jelentkezés. Jelentkezni szombat estig lehet dr. Krátky Istvánnénál (Sugár-fut 18. Telefon 118.), SzőuylSándornónái (Pos-tapalotu, Tc\'efon 132.(, vagy Pút-cslc-s Fereucnénél (Fő-ut 7-, Telefon 583.). . , i , ;
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten lí gyermek született fi fiu és 5 leány: Kománovics István teme. tőör ós Bedének Katalinnak rk. fia, Varga Feieac földműves és Szmodics Máriának rk. fia, Papp György szeszgyári munkás ós Kábvics Máriának rk. fia, Németh Injos csordás ós Butu-xom Katalinnak rk. fia, Samu József kőműves segéd és Horváth Máriának rk. leánya, Imrei György kőműves tanonc ós Szerdahelyi Rozáliának rk. leánya, Cserfö József Ma\'v fűlő és Mobiár Ju-lúuuiának rk. leánya, Donc János kereskedelmi utazó ós Horváth Erzsébetnek rk. leánya, Varga-József Mav rútéi ós Dolmányos Judüueiának rk. fia, Pető Lajos Máv álSomáselöljaró ós Köszörűs
Ilonának rk, leánya. Halva született 1 1 fiu. - Halátozáft 9 volt: Sandl Ottó rk. s hónapos, Hajas Józscfnó llücz Maria rk. 52 éves, Benko Péter v. szegény rk. 8fi éves, Szálai Rozália rk. 3 hónapos, Vojnovics Jenő üveges rk. ¦17 éves, Sloeker Ferenc kőműves rk. 79 éves, Kumánovies Károly rk. M napos, ÖZV, Barabás Györgynő Táncsics Julianna rk. 79 éves, ózv. Furdán József-né Horváth Rozália rk. 57 éves. — Házasságot kötött 1 pár: Horváth János (özvegy) gazd. cseléd rk. (Csapi) és Parti Anna (özvegy) rk. bejárónő.
Naptár: Szeptember 18. szerda. Rom, kat K. JÖzael. - Protestáns Titusz. -Ixr. Bliü hó 14.
— (Ne terjessz valótlan hírt 1)
Domonkos Ferenc és Halász Károly nemessándorházai lakosok még július elején azt a hírt lorjoszlclték, hogy u magyar csapatok elfogulták Már tinin-rossztgetet és bevonultuk Nagyváradra, ahol aknarobbanások következtében elpusztult egy zászlóalj. Yalólüan lUr terjesztése m ;itl a zalaegerszegi kir. tőrvényszék 2--2 napi fogliázznl helyettesíthető 10-10 pengő pénztiünte-lésro ilélto Domonkost és Halászt. Az Hétét végrehajtását azonban 3 évi pró.
liaidű:
folföggesz lelte.
IDCS
Jóslat:
Északi szól, északon egyes helyeken a hofjyokbün még eső, a völgyekben köd. A hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intézet nagykanhuul uagtlgyclóállomásA jeleotli
Hőmóvaóklot tegnap este 9 órakor +14 8,| ma reggel+12 8, délben +22.6.
ttMDadék 00 "L.
5irem lékeket,
tlrbaltsl, matnoliiniit, h3si smlttfifut .
szakszerllon és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
köíaragómestornél, Király-utca 33. Nsgy ¦tr*mlók-r«ktár. Telefon 61JÍ.
uilritli!
é« 1
mindenki a helyi kereskedőknél Iparosoknál szerezze bal
{Folytatás az 1. oldalról)
nitanek.
Fokozza a hty\'cok je\'entőségót az a lény, hogy aZ angol partok mejntén
hatalmus vihar dühöng. Ez azonban csak az angol légvédelem munkáját nehezíti meg.
A Popolo di Róma jelentése sze-piu\'t a német bombák eddig
2000 londoni házat pusztítottak el teljesen, 3000-et súlyosan megrongáltak, tízezer pedig könnyebben megsérült. Ezt a statisztikát az amerikai híradások is rnegerősitijk. (MTI) \' i
Részletes jelentések a mai londoni bombázások eredményéről
London, szepl. 18: Ma reggel az első \'/égiriadó 6.16 perckor volt. Negyedóráig tartott. Ezt 7.10-kor követte a második, majd 8.17-kor a harmadik légiriadó. i Tegnap este 9 órakor kezdődtök a bombatámadások.
London egyes részeit most is sok bomba érlc. Több helyen tűz keletkezett. Egyik Iskola ís megrongálódott. A sebesültek egy rós2ét megmentették, de többen életüket vesztetlók. Általában az áldozatok száma löbb, mint az eddigi támadásoknál London nyugati negyedeiben néhány nagy áruház rongálódott meg. Kelét és Dél-Angliából is jctezteW károkat. Több ipari raktár gyulladt ki. Az áldozatok száma magas! (MTI)
Berlin, szepl, 18.
(NNTI) Az éjszaka\' ismét több hajó} ay-lómühelyt, hajógyárat sjkerü\'t
felgyújtani a német repülőknek. A Viktória, » London és u NyugaN dokkokat is bombatalálat érte. Tur-stenroad közelében is ujabb tűz támadt. Grovcseud és Tilboury repít-1 Lőtéren a földön sok gépet elpusztítottak, j ;, j | |
Éjszaka öt angol gép is megkísérelte, hogy német terület fölé jusson. Az éjszakai vadászok egyel lelőttek, a többit pedig Visszatérési* kény-szcrilették a cél előtt.
Svédországig sodorta a vihar a londoni záróléggömböket
Stockholm, szept. 18. Az angliai partok felett dühöngő vihar egész csomó londoni záró\'ég-gÖmböt sodort o svéd portokra. A. léggömbökről lelógó drótkötelek sírt lyos károkat okoztak nz irországuft magasfeszültségű vezetékekben, sőt löbb helyen n vasúti köziekedósben
Terményeit tűzkár ellen átalánybiztositás keretében biztosithatja legolcsóbban!
lüréLélyi induló
kótája kapható:
SCHLESSTESTVÉREKNÉL
1940, szeptember 18,
Is súlyos Zavarok mutatkoznak. Nyolc léggömböt lelőttek.
Jutland fölé 10 angol zArótéggÖnr böl sodort a vihar, több helyen nz épületekben is kárt tettek.
Mélyen Egyiptomban harcolnak már a győzelmes olasz csapatok
Róma, szeptember 18 A Slefani-imda külóidudósitőjáir.ik jelentése szerint az olasz csapatok azzal, hogy elfoglalták a SoHumtól ke-létre esö területet tulajdonképp megkezdték a támadás második szakaszát. Az angolok lM,-vehotcllemr?k vélték az itteni véderő vonalat és a váratlan, gyors és nagyereJÖ támadás után most futásban keresnek menedéket.
Sldl el Barnám! nagy fontos katonai pont, amely uz angolok fötáníaszpontja volt az alexandriai ulon. A/, angolok heves tüzérségi tűzzel akarták feltartóztatni a támadást, de az olasz fcketc-ingesek a hatalmas afrikai forró szélviharban is tovább támadtak és elfoglalták az angol állásokat. Az angolok menekülésük elölt tönkretették a L svaikat.
Róma, szeptember 18 Az olasz repülök sikeresen bombázták Málta szigetén Mikoba repülőterét A földön sok repülőgépet elpusztítottak, csaknem valamennyi hangárt fel. gyújtották és egy lőszer tor uyoí leve-göbc röpilclfok.
Madrid csatlakozik a Tengelyhez ?
Róma, szeptember 18 Ribbcnlrop német birodalmi külügyminiszter az olasz fővárosba repült. Csak rövid időt tölt Rómában, (MTI) Berlin, szeptember 18 Suner spanyol belügyminiszter Hess Rudolffal ós a birodalom több más vezetőszemélyiségével tárgyalt.
Az olasz gyarinatügyi miniszter Berlinből Nürnbergije utazott. (NTIj
Budapest, szeptember in A berlini és római tanácskozásoknak igen nagy jelentőséget tulajdonítanak. ¦ A Vretnc ugy értesül, hogy ennek következményeképp Madrid csatlakozik a Tengelyliez. Az Uj Nemzedék szerint a Ferra azt írja, hogy Hitler kiuiccllár a frontra utazott Göringliez,
az újsághirdetést
Egész nap, jó időben, rosszban, belterületen és a perifériákon, városban és falvakban utón van az újsághirdetés és dolgozik szüntelen a hirdető üzletéért!
Nómol roplll(íbombák halá«a egy [randa klkötóben. (Foto U. D. V.
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ijt 2.
ZnlaLKflulflnv Zalai KiSzlöiiv Zalai Közlöny Zijiai KözaVjny ZáfMtó^n\'^L#^í»lfU!.v ZídaLliflziafty.Zaliii Kösf.uy
Za Za
a ......t _
ZíüaTOözlöiiy ZÖiai i\' \\nU\'iiiliinVliMIIII1\' 1 il n I1 Elun"
foMfémim Ilii\'. 1*11,1 aaWajiajtfiiWly
Jőiiv Zalai Közlöftv Zalai Kozl*iy
Calal Kül^^^mí^^m/ie^^my
NAGYKANIZSA -16 UT: 5 •
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
21505/1940
Tárgy: A vágóbldl (rígya ertékesitert.
Hirdetmény.
A közvágóhídon folyó évi okló-ber 1-tól 1941. évi március hó 31\'lg ter|edó időben összcgyUletnlö trágyái eladom. Az árverés határ-Ideiéül folyó évi szcplember hó 26. napjának d. e. 10 óráját a v. gazdasági hivatalban kituzOm.
Nagykanizsa, 1940. szept. 12. a™. Polgármester.
Cséplési mázsakönyv
ára 1-80 P
Hitelesítve kapható
a Zalai KtfzUSny nyomdájában
Niaykanlna, F«-ut 5. szám.
APRÓHIRDETÉSEK
, «, a....... lo uau
_ műt- Mtaaw tavibb! uo a naa>, fciiw.,.^ K mW, m-mu*. «1.4«. i&.atói ua * raiai
__Állas_
T«homooI lizetésscl felvcazek. Papp Oizkár cfpcaimeatcr. *
Kosárfonó tanonc Illettnél (elvétetik Fóut 3. 2205
adAs vétel
Jó illipotb.n levó lak... aklChel,
eladó. Sllgár-ut 40/a. 2198
jó kaiban levö babakooalt vennék estvoa-tir 27. Rezsnyík Jóaaelnt
Pabor a IcglOkéletezcbb amerikai haj-leiték. Ára 3-60 Vágó lllatazettáiban. •
lakAs-Ozlethelyiséo
nat. vagy hiramaaobáa likául keresek nov. Mrc. Bővebbet Unger él Tóth vaakireakedtaében. 2209
Navambarra ötizobáa lakai olcsón kiadó. Németh, Ba|za-u. 14. *
HAZ ÉS IN <i AT LAN
Uatlhyiny.il. 22. az. hiz szabadkézből alado. Bővebbet a kiadóhivatalban. 2177
„Hargita" alllóde kéazilményel a ICK-kényeeebb Igényeket la kleléiltl. Pó-ut23. Teleion 508. •
zaum közlöny
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja: „Halgazdasági II, T. Nagykanizsa".
Felelöa kiadó: Zalai Karaly. Nyomatott i a „Kligazdaságl R. T. Nagykanlzla\'\'
ayoadajábaa Nagykaalzaáa. (Nyomdáért tolat i Zalai Kiralyj
80, Bftoljwn. 214 ixam NigykaaiiM, IMO. szeptember 19 csütörtök
ára 12 SÜL
ZALAI KÖZLÖNY
Felelőn szerkesztő: Barbarita Lajos
EietUtM In: m Un 1 pesti 4« lüi.
Magyar zászló a Keleti Kárpátokon
Irta: QTóf Csáky István m. kir. külügyminiszter
Alig telt ei két hónap a müncheni hármas megbeszélés óta és máris a háromszínű zászlót lengeti az ősfeí szél a Keleti Kárpátok ormain. Két hónap st.m leit el és Romániának is le kellelt vonnia a következményekéi abbÖJ a sokáig tagadolt tény. bői, hogy a trjanoni szerződés Franciaország teverctésévcl jelképesen és ténylegesen is megszűnt- Magyaror-] sziig kipróbált barátai éppúgy mellénk állottak, mint 1938-ban és 1039-hen: egyetlen csepp magyar vér kioldása nélkül, egyetlen katonánk éte-\' tének kockáztatása nélkül, visszaszereztük Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, egy milliónál több magyaaj testvérünkkel. Magyarország ezzel a területi gyarapodással az erős középállamok sorába lépett-
A megnagyobbodott országban uj Mariatok előtt állunk. 1910-ben a békét diktáló nyugatcurópai hatalmak Németország és Magyarország ellen Csehszlovákiát és Romániát börtönöméit állították. A versaillési és genfi rendszer börtönét Németország erős kézzel szétvetette, hogy Olaszországgal együtt alapját rakja le egy uj, az igazságon felépülő európai rendnek. Ez a rend nem «z országok népszövetségi álegyonlöségón; alapul és nincsen szüksége olyan támaszokra, mint a kiscnteWc, és a Balkánszövetség voltak. Ennek az uj európai rendnek délkeleti pilléié mi keltene, hogy legyünk. MéjHókii-tk. kell bizonyulnunk erre a szelepre* Nem esünk abba a hibáim, mint Csehszlovákia és Rontania; a területi kérdések rendezése után nem bö<-tönőrci, de jó szomszédai, sőt barátul akarunk lenni valamennyi környező áfámnak.
Huszonkét évvel ezelőtt agy véltük, hosszaj idő munkája lesz, míg elvesztett, örökségünket vissza tudjuk szerezni. Hittünk u mbgyar feltámadásban, de ki tudta volna megjósolni az események ilyen módon való bekövetkezését. A nyugati nagy. hatalmak, noha szinte kizárólagosan intézték Európa ügyeit, két évth zcden át, egy halvány ígérettől eltekintve, semmit sem tettek aZ igazságtalanságok jóvátételére, Ncm akarták belátni, hogy rendszerük magában hordja az összeomlás csiráit. Tagadiák, hogy a határokat készakarva ugy vonlak meg, hogy Délkelet-Európában őszinte megbékélés ne is jöhessen léire. A németes oltSz birodalom ereje kellett ahhoz, hogy a viszályt, szitó elemek Délkelet.Európából kiküszöböltesíeuek és lehetővé télessék, hogy az itt élő népek nemcsak békében, de barátságban is élve, fejlődhessenek és virágozhassanak. Az az áUarnatakuJfdj; amely ebenc szegült az Igazságos rendezésnek, Csehszlovákia, teljesen eltűnt; Románia, bár idejében felismerte, hogy az uj rend érdekében áldozatot kelt hoznia, értnek Idph pontját a végtelenségig igyekezett
kitolni. Hiába volt Magyarország minden jóindulata, az a néndszer, amely Romániában u legutóbbi napokig uralkodott, kilátástalanná telte a közvetlen megegyezést. A tengelyhatalmaknak ikelleit újból a döntőbíró szerepét elvállalni, hogy igazságot szolgáltassanak\' Magyaiország-nak- .
Ezzel a döntéssel megnyílt az ut Magyarország-és Románia együttműködésére. A magunk részéről az igazságtalanság jóvátétele után készek vagyunk, hogy erre az útra lépjünk és hogy Czeu az utón a két ország találkozni fog-e, nem Magyarországon és uom a magyar kormányon fog múlni. Ez aCm ad uj foidukilot; politikánknak, hiszen két évi izeden át következet csen hangoztattuk a szomszédainkkal való ban\'d\'ság ClfiV feltételeit. A délkcletcuróp.ű uj rend) Romániának is számos előnyt bizto-
sit. Képzelt hatalom és a pelsöjfcg gyenge genfi rendszer kéicsértéküf támogatása helyeit Románia most valódi erőt jelent és a teiigelyhatafjrnak megdönthetetlen rendszerének biztonságát élvezheti.
Magyarország pedig, amelynek a tengelyhatalmak területét megnagyobbították és ezzel egész nemzedékek munkáját végezték el, kifelé továbbra is rendíthetetlen hűséggel áll barátai oldalán, böfeló pedig hozzákezdhet az Uj és nem köuUyÜ feladatok megoldásához.
Egész városnegyedek pusztultak el London ujabb bombázása során
Nagyjelentőségű események várhatók Ribbenirop római tanácskozása után —< A második angol védelmi vonalat is áttörték az olaszok Egyiptomban
A világérdeklőöés középpontjában a hadiesemények mellett Ribbontrop német "külügyminiszter római utj« áll. A német és olasz lapok részletesen foglalkoznak Qz utazással és hangsúlyozza^ hogy
a találkozónak rendkívüli jelentősége van.
A Mcssageró azt irju, hogy a találkozótól nem szabad közvetlen szenzációi várni, de «zt sem lehet mondani, hogy szokásos diplomáciai találkozóról van szó. Az eddigi találkozók megmutatták, hogy a Tengely nem ismer bizonytalanságot, félmegoldást ós a döntést nem bízza a véletlenre. Amikor a francia-angol vezérkar tárgyalt, legtöbbször verekedésig kiéleződlek az ellentétek. Ezzel szemben a Tengely egységes, ha-
logatást nem ismer, hanem minden esetben gyorsan dönt. Ezt bizouyitjS. Erdély kérdésének gyors megoldása is. I , \'.
A Völkischcr Beobachtcr szerint az ujjárendezés kérdéseinek megöl, tíása a Tengely feladata és erre már most kell gondolni, (tinikor még az Északi Tengeriül «z Indiai Óceánig folyik a hairc az egyetlen ellenséggel.
Az Essem Natioualzejtung is azt Írja, hogy : ,
az ujjárendezés kérdéseivel már moat kell foglalkozni,
amikor az angol világbirodalottű ösz-szeom\'ása már előreveti ániyékat. \'
Ribbentrop német külügyminiszter egyébként nem tegnap, mini jelezték, hanem csak ma délben 12.50-kor érkezett meg Rómába, "hol ünnepélyesen fogadták. ¦ (
1800 kg.-os bombák esőjében a Themse-vldék
Berlin, szept. 19, Az angliai bombázásokat kiterjesztették Cgész Angliára. A, gépek most már nemcsak a holland, befga fis francia támaszpontokról, hanem Norvégiából is indultak és bombázták) Glasgow-t, valamint a CUde^öböl hajógyáriul, ahol az angol hadihajók háromnegyed része\' készül. A Thenpe torkolatvidékére 1800 kilogram-os bombákat dobtak. A felderítők megállapították\', hogy « bombázás kö>. vetkezte ben London egész városnegyedei pusztulnak cl. (MTI)
2100 gép az angol veszteség
Berlin, szept. 19. Az angolok repülőgépveszieségc 2100 gépre emelkedett. Ez élénken mulatja a német légihaderő fölényél, valamin! azt, hogy a londoniak reménykedése a ködben., teljesen hj-
ábavaló vott. A lapok ezzel kapcsolatban hangoztatják, hogy Angliával még keményebben kell elbánni, hogy észretérjen. (MTI)
Az angolok Ismét csak polgári negyedeket bombáztak
Berlin, szept. 19.
(NTI) Angol repülök ismét bombákat dobtak Hamm polgári negyedeire. Egy ház teljesen Összedőlt, egy súlyosan megsérült. Katonai célt nem ért találat. Heten életüket vesztették. A közeü Ruicnben parasztházakat döntött romba a bombázás. Krcfeldcu két ház dőlt össze, Öten meghallak, többen mégse l«s ül lek- A közeli (etepen két halott és négy sebesült van.
Bodelsvingben egy vöröskeresztes kórházra és három közigazgatási épületre hullott bomba. 1« 9 hajolt és 12 sebesült van. , , +
A német fennhatóság alatt lévő területek fölé behalott angof gfcpekj közül 9-c-t, a íégelháritót, kottőt éj-sziakai vadászok lőtték le.
Azc olaavjEok egyiptomi ¦ikeréi és sutok jelen-toeég*!
Mosl már megállapítható, hogy Sidl ol liaran inát az olasz feketeingcsek áttórtók az angol védelem második vonalát is. Ez ** nagyszerű eredmény az olasz csapatok önfeláldozásának ós harci erényeinek köszönhető. Természetesen a harci mozdulatokat támogatták a repülők Is. A repülőgépek egyébként sikeres tevékenységet fejtetlettek ki a megfutamított c\'lenség üldözésében ís. i
Az egyik olasz lapban u szenátus elnöke nagy cikkét irt, aiuelylven az északnfrikal hadművételekről írva leszögezi azokat a kövtrteléseket, amefye-kot Olaszország Egyiptommal szemben kivan érvónyosíteni. Ezek: 1. Hathatós bizonyítók Szuez szabad tiasTpiálalára, 2. Az olasz nyotv és kulliiránnk víssza-áUit^sa a régi fokra. 3. Olasz gazdasági és polltíjüii egyenlőség elismeréssé Szudánban\'.
Hangoztatja a cikk, hogy mindezek egyáltalában nem állnak ofieiríótijen Egyiptom érdekeivel Különben is Egyiptom jólólo a Tengely győzelmétől függ — fejeződik be az érdekes cikk. ; (MTTI)
Ujabb angol nyomás Törökországra
Róma, szeptember í9 A Popólo di Roma istauVbuU jeicn-tóse szerint Anglia egyro nagyobb nyomást gyukorol a török \'kormányra^ hogy egyezzen meg a szovjettel. Kzállal Moszkvái kö\'-lx\'lópesre akarják .serkenteni a Fckclc4*,ngereu át. Törökországi AogUa különböző kózclkcleU (e-
ZALAI ítöZLÖNV
IS40 sicptemfrer 10
Intézeti ruhanemüek
nagy választékban Szomolánylnál.
rületálengedésck ígéretével akarja kiír-
pótOÜŰ. i >
ftuás jelentés szerint Inouu elnöknek nz o határozott szándéka, hogy esak B végső t-seiben engedi \'országút a tia-\' borúba sodorni. Kz a végső eset: ha Törökországot vagy u szomszédos görög vidéket közvetlen támadás érné.
Berlin : Ribbentrop nem beheti kv iáról tárgyal, a Tengely katonai erővel töri Össze a brttt világbirodalmat
BudapesJ, szept. 19.
Az Esjti Újság berlini szerkesztőségének jelentése szerint német iller tékes köpök « teghatámzot (abban cáfolják azokat a híreket, mintha Rib-bentrop utja egy békeakcúWtil volna összeföjggésben. A iengely folytatja a harcot és katona! erővel tört össze a brit világbíró dalmát.
Berlini nemzetközi körökben) egyébiráni különböző hirek vannak az utazás célját illetőleg. Egyes hirek szerint Spanyolországot akarják jotr bon bevonni a háborúba, más fornV sok viszont egyes magas látogatások előkészítéséről tudnak.
A Pest arról Ír, hogy a német gépek többórás harc Után ismét áttörték az angol védelmet és London fölé jutva, ezrével zaditolták bombáikat az a"gol főváros katonailag fontos pontjaim.
Newyorki lapjeienlések szerint a londoni. pénzpiac válságos helyzet-\' be került.
Rövid táviratok
TELEKI PAL nuniszterelnök ma este a motorossal négy napra Székelyföldre utazik. Elkísérik a szakériőA is. A kép visolöliázal előnelátlifilóilag csak szep-tetnber végén, vagy október elején hívják össze, mert a nn>iiszlerelnóknek rengeteg munkál ad a visszatért Er-díély. | -K ;
UBLDŰBRUUZSABAN a kivonuló románok kifosztják a házakat és rom-bmlftnlik az épületeket, A megegyezés szerint azonban mindezért az állum kár téri léssel tartozik.
ARADON letartóztatták Humpel Sán-dor ügyvédet, mert a légionárius fal-rugaszokut lelépte.
AMERIKÁBAN egyre erősödik a Roosevelt ellenes mozgalom. Az eánök-választó elektorok választásin New-york áilamol kivéve, mindenütt vereseget szenvedtek Roosevelt hívei.
A CUKORFEJADAGOK októbertől kezdve nuidoaitliatók lesznak — jelen-telte ki Teleki gróf földművelésügyi miniszter a szegedi orvosi kamarához intézett leiratában,
A KORMÁNY 20 nagyméretű kukoricaszáritót állit fel az országban, a melyekben egyszerre 30.000 mázsa kukorica lesz szárjtbató. így, az ujtennésü kukorica azonnal forgalomba korülhet, HAZAENGEDIK a német kézre Jutott francia hadifoglyok "közül a kötegeket ós a tábori lelkészeket.
A HADIROKKANTAK gyermekei, pafcouint a hadiárvftk, a .közép és főiskolákon tartási segélyben részesülhet-Üek. f \\ !"11
A nagykanizsai dandár nagy örömmel fogadta a város közönségének üdvözlő táviratát
Vitéz Széchy ezredes, dandárpaiancBtiok köszönő-távlrata Ur. Krátky István polgármesterhez
Ismeretes, hogy Nagykanizsa város hazafias magyarsága\' Erdély ha-zaérkezie alkalmából vasárnap délelőtt az Országzászló előtt Virlott Ünnepélyén több üdvözlő és hódoló táviratot küldött, igy nemes vitéz Széchy Imre ezredes, dandárpa-nutestioknak, hogy üdvözölje öl és a kanizsai honvédséget, amiért a kormányzó ur kolozsvári bevonulása napján élcsapatként vonullak be Mátyás király városába.
Nagykanizsa magyarsága egyébként is különös szeieteltel viselte^ lett háziezrede és honvédői iránt, hiszen a zalai é.s kanizsai fiukból, ami fiainkból kcrflUek ki sorai.
Nemes vitéz Széchy Imre dan-dárparaucsnok mós| a következő válasz-sürgönyt küldte dr. Krátky István polgármesternek: • ¦)
Méllóságos dr. Krátky István kormány fői a n ácsos, polgírmesler urnák Nagykanizsa.
A város nagyközönségének lelkes megemlékezését kitörő örömmel fogadta dandárom mirídai tagja. Amikor szívbeli megnyilatkoi zásáért hálás köszönetünket nyilvánítjuk, a közeli viszontlátás reményében továbbra is elszántan álljuk Őrhelyünket. Magyaros .testvéri köszöntéssel; > vitéz Széchy ezredes, dandárparancsnok. Zrínyi Miklós városának minden magyarja ragaszkodását és mélységes testvéri szeretetét küldi az örtálfó kanizsai dandár minden egyes lag-jának..;. < . p j
A Magyar Élet Parijának küldöttsége a polgármesternél
Igazolványt kap a nagykanizsai MÉP kerület minden tagja
A Magyar Élet Pártja nagykanjz-sni kerületének vezetősége ülést tartót* Kölcsey-ulcal helyiségében Miklós János posta-távirdai hivatali Igazgató, társkcrülel vezető elnöklete alutt, amelyen a tisztikar és a városi kerületek vezetői szép számmal voltak ^képviselve. A vezetőségi érie-kezlei az Őszi munkaprogrammal kapcsolatos teendőket beszélte meg, valamint a város egyes kerületeihez kivitelre kerülő pártmunkát. Az egyes kérdésekhez vitéz Beutzik Lajos kh. kormány főtan ácsos, bankigazgató, vitéz Tóth Béla, a Ba^i ross-keVület elnöke, d>\'. Vit Ferenc ügyész, Czulck párutitkár, Papp Oszkár Ipartestületi alelnök, és még sokan szólaltak fef.
Napirendre kerüli a Csengery-utoai vasúti aluljáró ügye is, amit az értekezlet sürgősen megvalósitandóüuik tartott. Kimondották, hogy küldöttség keresi fel a polgármestert, majd megkérik Ilovszky képviselőt, hogy a MAV igazgatóságánál interveniáljon a gyalogjáró sürgős megva\'ósidás:* érdekében. .. , ,
Kimondották, hogy a nagykanizsai MÉP-kei-ület minden tagját párttagsági igazolvánnyal fogják elsüli, bog)\' u tagok mindenkor ignzolny. tudják pá rtl agságuka t.
Majd foglalkozott az értekezlet Nagykanizsa országgyűlési kén-viselő* jéuck szombati kanizsai munkapro^ gramjával.
Szerdán délben a pi\'ri vezetőség küldöttsége tisztelgett dr. Krátky István polgármesternél, akinek löbb helyi problémát terjcszlettek elő megvalósítás, illetve az ügyben való eljárás végett. így a vusuti aluljáró ügyéi, amely már régen keresztül meni összes fórumokon. Dr. Krát-; ky polgármester megállapította, hogy a Csengery-utcai vasúti aluljáró építésének vontatott menete nem a vá~ rason muUk, mert a város eddig ebből az ügyből kifolyólag az övszes kövelel menyeknek eleget tett, azonban eljár Ilovszky képviselővé^ együtt a MAV igazgatóságnál és nz építés megindításai sürgetni fogja.
A MÉP vezetősége megnyugvással fogadta a polgármester válaszál.
A rendőrség tovább folytatja tisztító munkáját a piaci fronton
Az elővásárlásoknak a környék csendőrségével Igyekszik gátat vetni
Ismeretes, hogy a kanizsai rendőrség uj őrszemélyzet! parancsnoka, vitéz Pnsztay István rendőr lel ügyelő felada. Uivá lüzto^ki magának, hogy midet teremt d kanizsai plaoon. Már a pénteki ős szerdai hetipiacán érezni lehetett a
beálliloll rendőrök hatását, akik figyel-lék az árakat és készséggel állt:ik a vásárló háziasszonyok rendelkezésére, lm valamelyik hozzájuk fordult panaszával, i Wihitán vitéz Puszlay felügyelő szem-
Erdélyi induló
kótája kapható :
thy M.-iklír H
SCHLESS TESTVÉREKNÉL
Katonai felsxeroléaek egyenruházati oikkek
tiszti és altiszti ujrendnarU kőpanyvállapok egyedül legolcsóbban beszerezhetek BELEZNAINÁL
Sugir-ut 53. sz. Telelőn G2S.
Iciitján megállapította, liogy az élévé, sárlök ugy is jalszák^ki az elővásárlási tilalmat, liogy nemesük az orszagvrfn-kou, a város liatáráJwn állanak fel és várják be a községekből u kanizsai piáéra árujukkal l>ejövö vidéki termo, löket, liánon egészen a : falvakba is ki. mennek és már olt fogják ol a városba igyekvőkel és vásárolják össze olcsó áron a portékát, intézkedett, hogy uz elővásáms niegaködályozásiira inhidcnl elkövet a kanizsai fogyasztó közönség érdekében. \'Miért is nemcsak közegeit elhelyezi a város höíArában, hogy meg. okndályozzák az elöv;\'isirlások kijátszását, hanem megkeresi a nagykanizsai és a kuiúzsavídéki csaidörségol. liogy kövessenek el nűndont a saját körzetükben és liatáskórükben az elővásárlások megakadályozására,
Az elővásárlásokon ért árusítókat a rendőri kihágási bűntelőbirónál jelentik fel, Ismételt esetben «z iporjogo. sitvány megvonását javasolják.
A rendőrség a múlt napokban razziát tartott n piaci árusítók mérlegei felelt és ©lég számban tolóit piszkos és rozsdás ürmértékeket, %\'alamiut mogneni felelő sulymértékeket. Yutancnnyit L¦¦-foglalta és az árusítók ellen a kihágási eljárást inegiuditotta.
Rendel a nagykanizsai piacon!
Ml muidadujg napirenden tartjuk a kanizsai piaci állapotokat és mvn szűnünk meg a közönség érdekében felemelni szaviuikat, amíg a közönség jKumszai meg nem szűnnek;
Yissza\'tf^régi árjelzö táblákat a kanizsai placrut , I > A rendőrség is szükségesnek tartja a tájékoztató árjeJzö tábla visszaállítását, hogy a fogyasztó^ eláruló és a luitóságt közeg is tájékozódhasson,
A piac Ügye — iugy tudjuk —t a leg. közelebbi városi közgyűlés elé is kerül.
Torvényszéki bizottság szállt kl Magyarszerdahelyre
Különös ügyben indult meg a nyomozás.
Ugyanis még június 5-én történt, hogy AEagyarszerdultcly községben Ballá Lőrinc és Móricz Eercne össze-szólalkoztak. Ugylátszik ennek lievcben Ballá kezével ugy megverte a 07 éves gazdát, hogy hosszabb állásra volt szüksége. i ¦
Tegnap Móricz l\'erenc meghalt. Az orvos megvizsgálta és abbeli gyanújának adott kifejezést, hogy Móricz esetleg a veréstől kapott sérülésekbe halhatott meg. Azért dr. Lengyel Károly ügyészség ieluök n holttest felboneo-lását indítványozta, aaniit a ,törvé»yszék vtegálóbirája el is rendelt. Ma délután törvényszéki bízottság sziilit ki a községbe, ahol a boncolást foganatosították, hogy nu\'gáUapitsák,. Móricz Ferenc halálát mi okozta. 1
A boncjegyzökönyvei holnap terjesztik be " kir. ügyészségre.
A .Ferenc József" keserBvlz régóla kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és unnak mindenféle káros következményeinét; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést Javítja" és az étvágyat lokozza. - Kérdezze meg orvosát t
FERENCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
1940, szeptember 19
KÜLCSiyUK..
A TISZTI ELŐLÉPTETÉSEK
sornbni a mar közölI kanizsaiakon kívül a Legfőbb Hadin\' Kög-lCr Jenő alezredesi ezredessé, vitéz baiíicskal Szüls Dezső őrnagyot ál* ezredessé, Keserű UtViUi, Serfőző Jii-nos és Wnmpotich László századosé-kal firongyokká, derecskéi Fodor Aladár főhadnagyot pedig századossá léptette elő.
* \' f\' I ¦ ¦ ;
KOLOZSVÁRRÓL küldlc alábbi üdvözletei gróf
Teleki Béla főispán dr. Brand Sándor alispánnak címezve, a vármegye közönségéhez:
>Bilszkén néztem a zalaiak disz-monelét. A felejthetetlen történelmi élmény Itatása alatt küldöm a vár-megyenek hazafias üdvöz leiemet* *
HAZAÉRKEZTEK
Kolozsvárról a nagykanizsai deíelc-Üvek is, akik a bevonulásnál telje illetlek .szolgál itot, Füzesi Pál, Bcke Ferenc, Gyenge Zoltán és Polter jó-r$cf detektívek a magyar csapatok ünnep léséről és a kolozsvári felej;-hctctieu ünnepségről valóságos legendákat mesélnek.
A ZALAI BAKÁK
vágták ki a diszmeuctel vasárnap Kolozsvárott Horthy Mik\'ós vfött. Mint egy egerszegi tudósítás mondja, a kanizsai századot nemen Broucr Pál Őrnagy &t P-ifzs Ferenc hadnagy vezették.
A zalai bikáit költötték az alábbi nagysikerű erdélyi nótát is, amelyet Utón, útfélen vígan énekelnek: p
Megszólalt a t?t*nbilu., Fut a román bocskora, Meg sem áll az ezeréves határig. *
ERDÉLYBEN \' . ogyre iöbb kanizsai teljéül szolgá-
lalot A Magyar Nemzeti Bank nagykanizsai fiókjának helyettes főnöke Szabó Elemér, a sepsiszentgyörgyi kirendeltségnél teljesít szolgálatot. Ugyanide nevezték ki nemrég rendőrkapitánynak örményi rcndűakapl-Uuiyt, aki, mK\'lőtt Gyékényesre kerüli, hosszú éveken át a nagykani-B-fl kapitányságnál teljesített szolgálatot.
*
A POSTAVEZERIGAZGATÖSAG / mu érkezett Intézkedése folytán n)»bb kanizsaiak kerülnek Kolozsvárra. Harasztos Ferenc főfelügyelőt, d nagykanizsai posta főnökét órtfl ugyanis az a kitüntető megbízás, aegy a kolozsvári I. számú postahivatalt véglegesen megszervezze. Vele Inegy Mándoki Józ*«f mérnök, akit a műszaki ügyek szervezésével bíztak meg. A két kitűnő szakember nár ma útnak is indul, megbízatásuk azonban - a kanizsaiak örömére — cs.ik ideiglenes és a szervezés időjére szól.
*
ZALAEGERSZEGI
toptársunknál, a Znlamegyci Uj-s;\'(í"ái, mint jelentettük, őrségváltás Wténl. Mint értesülünk, Herholy? Pt"euc most újból visszatért a lap-hó*, mini főszerkesztő- A lap fele->2«rkesztöie Acsády Károly maradi. .
A RÁDIÓBAN
vasárnap ismét kanizsai hangokat hallunk. Vasárnap közvetíti n rádió a Fővárosi Operettszínház őszi újdonsága^ a Bécsi gyorsot, amelyben, mint a Kulcslyuk jelentette, vitéz llíjmássy Lajos, pesÄ legifjabb bon" vlvánja hódította ntOg a közönséget. A vidám operettnek már esik azért is bizonyára sok hallgatója Jcsz Nagykanizsán, hogy a k&niz.*ai deszkákról elindult Hujmassyt hallhassák.
A SZINGSZEKRÖL
írva meg keli emlékeznünk a Somogyid Zalát járó <jAlettn Fereno szjiilársulatáróJ, akinél szintén talilt-t
ttmk kanizsait: Máray Edét A Gálét ta-társulat Marcali- -Nagyatád-Siófok állomások után október közepén kezdi meg vendégszerepléséi Zalaegerszegen. A megyeszékhelyen, mmt olvassuk, máris Örülnek « színészek jövetelének.
BENES ELVESZETT
- olvassuk az egyik zalaegerszegi laptársunk hírrovatában. A nagybetűs cím után ez álH: Becsületes megtalálója készpcnzjutalom ellenében adja le.... Ezekuiáu felesleges is magyarázni, hogy kiről szól a hír; Ha Beúesck pénzt adnak, az nyilván csak négylábú kutya tehet. ; ) .
A mai napon érvénybe léptek az uj zsir-és sertéshus-árak Nagykanizsán
A húsipari szakosztály tegnap esti Ölése
A husipari szakosztály tegnap csle Babies Lajos elnöklete alatt népes értekezletei tartolt, amelyen foglalkoztak az árkormúnybiztosság ismert legújabb rendelkezésével. Babies elnök Ismertette » megállapított sertésárakat, amelyeken u húsiparotok iczeutul a különböző kategóriájú s^i -téseket vásárolhatják. Majd az egyes Iparosok kívánságaikat terjesztették elő. Babies elnök, utalással az előző értekezletre, a lendotet érteimében javasolt uj zsir- és húsárakat terjesztette elő, amihez többek hozzászólása után hozzájárultak.
Eszerint a zsir kg.-ja 2.12 P, a
szalonna kg.-ju 2.- P, a háj kg.-jb 2.01, sertéshús kg..ja (20 dekn nyomtatokkal) 2.02 P, külön karaj\'2.1» P, serléscomb csont nélkül 2-34 P, fü-slölt hus (lapocka) 2.10 P stb},
Kimondották, hogy megkérik az ár kormánybiztost, hogy a kicsonto-zolt (nyomtaték nélküli) húst 2.34 P áron árusíthassák.
A megáHapilott árakat ma délelőtt bemutatták a közigazgatás] hatóságnak, ami azt jelenti, hogy az gj árak a ntai naplói fogva már érvényben vaunak.
Az uj árakat minden husipnros ki fogja függeszteni üzletében.
VÁROSI MOZGÓ.
Szeptember 19—22. CsutOrtöktöl-vasárnapIg A magyar filmgyártás gyöngyszeme
ELRAGADÓ! BŰBÁJOS!
ERZSÉBET KIRÁLYNÉ
A magyar szív, a magyar becsület hü képe.
Irta: Szilágyi László. — Zene: Huszka Jenő.
Karády Katalin Gózon Gyula Fenyvessy Éva Somlay Artúr Makláry Zoltán Ra|nay Gábor Tolnay Klári Jávor Pál Btllcsy Tivadar
főszereplésével. — Ezenkívül:
OLASZ-ANGOL TENGERI CSATA
a „HOOD" és az „ARK ROYAL" angol csatahajók bombázása.
Elíadisok kezdeti hétköznapokon 5, 7 és 9 órakor, ii vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. ju
feb .....».............4
Hem fdetümkl
¦_ Ezen u, napon Mutslay
igig. {J (J. I Sándor volt nyíregyházai 6/f.l, honvéd lóvészusz-
tálybeii tartalékos zászlós szbkasza éVón a Dorna.W\'atrától délre fekvő Husidul 1548 m, magas hegy ellen támadt, ilösi kúxde^emben súlyos veszteséget okozva az ellenségnek, .annak .somit szétszórta. Majd két hegykup közólti nyereg elten vezetve kis csapalát, a Vrf. Sarultű magaslaton beásott ellenségei hátba támadta és rövid kézitusa után állásainak kiürítésére kényszeri-(ettc. A menekülő\' ellenségnek Muzslay zászlós szívósan a sarkában: maradt ós csak akkor hagyta abba az üldözést, mikor a visszatérésre parancsot kapott. Kimagasló vitézséggel vezetett támadásáért az arany vitézségi éremmel lünlellék ki.
Csütörtök
Atlnmló mfleortzimok hétl<fiin<iiioliou hudnpeat I. műsorán
0.45 Torna. Hírek. Kö/Jenlények. Hangiemisek. — Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Xemcctkösi vlsjeizó-srolflálat, — 13 Harangszó. Hlmnuai Idöjánísjeientés, - 12.40 H,lKk. — 13J» IdöJeUés, idOJArás jelenléti. — 1Í35 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfolyamhlrtk, piaci árak, éJ«luifs/orá,*k. — 10.45 Idojelíés, Idd-járásjelentés, hírek. - 17 IIÍrek *4w-vák és magyar, oros/. nyelven. — 19.18 Hírek. ~ 2125 Ilútík, idöjárásjolenlós.
BUDAPEST I.
17.15 felolvasás. — 17.15 A ltádió Szaloiiíienektira, — lg Dr. báró Csá-vossy László előadása. ~ 18.15 Horn János eh\'íadása. — 19.25 <Az uj mama.. Hangjáték 3 felvonásban. — 21 llirek ós iddjárásjeteutés. •
BUOAPIÍST II,
18.15 Angol nyelvoktatás. — 18.15 Sogcsdy Sándor ciuibaliuozik. — 19.25 l\'iliuszky Zsigmond énekel — 20 Hírek. — 30.26 Sibelius: 11. (l)-diu-) szimfónia. — 21.10 Felolvasás! — 21.10 Idöjárásjelentés.
Péntek
BUDAPEST I.
10.20 Dr. Méhes (iyula cliiadásJ. — 10.15 Dr. I\'ályi Márton elíiadáso. — 12.10 A ltádió Szalonzenekara. — 1330 Az 1, honvéd gyalogezred zenokam. — 10.15 lluszin hallgatóknak.
17.15 TáneU\'jiiezok. •- 18 Dr. Joó Gábor előadása. 18.20 Mnrsi Elek nigány»enekara. — 18.50 Sjwrlközlc-menyek. — 10.25 Az Operaház ének-\' kium. — 21 HiiX\'k és idAjárásjelcntés.
BUDAPEST II*
10.15 FitmdaJok és jocz-szomok hang lemezről. — 18.45 r.yorsirédanrolyam. — 119,25 Szórakoztató zetve — 2t) Hírek. — 20.25 FeWvnsás. — 20.55 Hanglemezek. — 21.10 Idiíjárásjoleidós.
„Az SrümhSnnyekan iuí don-doljunk a iámoíjaíásra szoruló erdéiylehrul" Adakozz Erdélyért
Naptár: Szeptember 19. esütört Rom. kat Január vt. Protestáns Vllhelmlne. Izr. Elül hó 15. *
(lősdürdo nyitva reggel 6 érától oate 6 orálf (liótí-5. uzorOa. péoUk délutáa kedden egöu oau iiöaucS.).
I BUM waiiötro
BÚTORT
.HteaipamklatorírtiesIlSiÉPíl
vegyen vagy rendelhvtt,
Bírt megblzbaló és olcsó.
Ha a ©Igán? a lókupec-Brit éjfeü szállást ad
A fogrfiáalnn kötött ismeretségnek csendőrsép; a vége
Hóbor Gáspár widapesti túkos kisebb ügyből kifolyólag lakója volt u ivrpy kanizsai fogháznak. Olt ismerke-tlctt meg Farkas János pötréloi tóal-kusz, eigáiinyal. Mikor később mindketten kiszabadulta!;, egy alkalommal este Hóbor betért Farkas János pötró-tel putrijába, aki radháznstársával,,Kolompár Erzsébettel együtt lakik, Hóbor éjjeli szállást kért a cigány -pártól, amit azok készségesen teljesítettek. Mikor a kis társaság később lefeküdt, Hóbor érezte, hogy a kétieigány megkaparintotta táskáját, majd végigkutatták zsebeit, ügy tett, mintlia aludna és nem érezné. Mikor reggel felkelt, m<\'gáíl;y>i. tolta, hogy a két -vendéglátó, elvolté óráját, egyéb kis ingóságai! ŐS mintegy 3 pengönyi pénzét. Ebnjent a csend ÓV-ségro és feljelentette Farküst ¦és uirsát,
A csendörök a kályha hamujában elrejtve megtalálták Hóbor zsebóráját és kisebb tárgyait. Mindennek dacára a cigányok tagadták a terhükre rótt bűnesete kményt.
Most vonta Őket felelősségre a törvényszék, azonban mindkettő annyira tagadott, hogy a bíróság szükségesnek látta az eljáró csendöröknek és a sértettnek a beid érését és a cigányokkal való szembesitésót és azárj a tárgyalást elnapolta.
Ugy Paritás, mint Kolompár ismételten voltak már büntetve. Különösen Farkas, aki súlyos börtönbüntetéseket töltött kl
\'ifikor Kolompár Erzsébet a lenemből kifelé tartott, üidignálódva jegyezte meg: ^
— Jesszus, most én mégegyszer jöjjek ide be Kanizsára.
— i)c akkor hozzon magával inind. járt egy fél óvro való tennivalót is, jegyezte meg erre az ügyész.
A nö erre nagyon lecsendesedett.
id<3
Jóslat :
Jenőké egyetemre készül
Vézna, fcjlelton gyerek a Jenőké,, de már tizenöt éves. Most végezte csuk a harmadik polgárit,
Az év elején eljöttek hozzám a szülei, álljak méné és letiltsam latin, ra, szeretnék gimnáziumba adni. Ne. keni r.ein volt időm, hegy tanítva -nyomul fogadjam, az Öcsém azonban vállalta. 1
Sokszor elnézem szegényt, amikor öcsémmel tanul. Has. monoton, hangját kin ImUgatni. kiérzik belőle az unalom, a fáradság. Ev közben a polgári anyaga mellett gyömösz .".Jjiie kellett a nehéz Jatoi nyelvtant, a la, tin szavakat, Nyáron bocs egy szaluid pillanata sem.
A lobbi gyerek örül a vakációnak, kint van « szabadban.\'Jenőké pedig csak tanuUtanui Olyan egykedvíiou leszi, mint egy busörcg, kinek már minden mindegy, A latinhoz hozzájött egy kis számtan és egy kis földrajz is. ezek is hozzátartoznak a különbözeti vizsga ajiy igához.
Jenőkét a jó Isten nem. is a legkitűnőbb koponyával áldotta\' meg. Netteden megy neki a tanulás. Kérdezem tőle:
. — ijfi akarsz lenni ?
— Nem tudom — válaszoljfc
— Örülsz, hogy gimnáziumba
fogsz járni? _ Mindegy!
[Áp _ Hgy-e nem szú-csen lanulszl \'c4 — Nem l ,
Később inegludlam, hogy szülei-iick nagy tervei vann\'ik Jenőkével, Egyetemei akarnak majd járatni ff vele.
! (¦ Oh, hogy sajnálom ezt a szegény i kis fiút. Micsoda kin lesz neki ez \'•\' az egész gimnázium. Előre látom, hogy nehezen fogja megállni i» - helyét.
Egy év múlva elvégezné a polgárit. Derék, jó iparos lehetne. De kereskedelmibe is 1*\'írathatnák, ak-¦\' .kor a szülök nagy reményei is megmaradhatnának. Aki tizenötévé* korában Ilyen csenevész, azt nem sz.i-. bad tanulással agyongyötörni, különösen akkor, ha nem is mutat semmi érdeklődési. Sok friss levegőre, napfényre, sőlára/, pihenésre volna szüksége. J ílost is. mikor ezeket n sorokat ¦ Írom, ott üt kis szobánkban és öcsém nyúzza az cjjycnlctekkel. Kinn süt : ii nu|>, a Üget várja a gyerekeket — i Jenőké pedig itt kuksol. Öcsém meg-, szidta vahuniérl. most sírdogál
Szegény Jenőké. | K. GY.
Van szersnosém az igentisztelt uri- 03 hölgyközönaóg szíves tu-
értesítési w
domására hozni, hogy Budapesten szorzott szakmai képzettség és gyakorlás után Nagykanizsán, Deák-tér 16. sz. alatt (a Blankenberg-hazban) modern gépekkel felszerelve
tui- és bOIgyfodrászfizletet nyitottam.
Szolid árak mellett végzek minden Ízlést kielégítő uj nappali és astélyl frizurákat, valamint hajfestést és dauert.
NagybeosO pártfogást kér KOVÁCS ISTVÁN ini teljes tisztelettel url- él hülgylodríjz.
A féltékeny férj leharapta felesége orrát
Izgalmas féltékenységi dráma az Erzsébet-téri gyümölcs-piacon
Izgalmas esemény nagy csődületet okozott ma délelőtt az Krzsélict téri gyümölcspiacon. Szópudvari (Simon-csicS) I-ajos Magyar utcai Uikos, nős, olajlclcpi munkás, négy gyermek atyja, igen féltékeny természetű emljer. Most hogy néhány napra szabadságra luizn-Jóit, ismét féltékenységével zaklatta feleségét. Ma délelőtt a kellő a gyümölcspiacon együtt volt, amikor ismét nézeteltérés támadt közóUük. A férfi dühében rátámadt az asszonyra, megfogta és leharapta orrát oly erővel, hogy csak a bőr tartotta meg, majd Igyekezett hüvelykujjaival á nö szemeit kinyomni, azonban szerencsére a nő annyira védekezett, hogy csak a szetni-plUáit sértette meg. Az asszony kiál lá-
tóira a piac népe pillan-M alatt összc-futotl és a vértől borttott asszonyi ráfektették az egyik padra, míg u telefonon kihívott mentők megérkeztek és az intézkedő rendőrőrszem kimenetével autón leszállították a korivá/, sebé* szoti osztályára. Az orvosok azonnal ájxdás alá vették a,súlyoson háiitalm;i|. zott asszonyt és összevarrlak a kclló-liarajwlt orrát.
Szópudvari iShnoncsKSi Lajos önként jelentkezett a kapitányság ügyeletén.
A rendőrség mcgtnüiloltn\'a nyomozást és számos kiliuHgamst eszközölt még a délelőtt > folyamán uz \'Erzsébet téri féltékenységi dráma kórültnényei-uok mvgáUupitására. i .!
Csendőrkézre került két tolvaj,
akiket letartóztattak és beszállítottak az UgyéBzségre
Mérsékelt szél, nyugaton és északon több felhő, néhány helyen kevés eső. Reggel sok helyen köd. A hőmérséklet alig változik.
A Meteoroio «lai intézet nagyba utasat ¦•árfigyelőÁllomása felentl t
HCnioraéklot tegnap este 9 órakoi +160, ma raggal+150, délban +237.
0aaa*4*k 00 "t-
„Magyar szivünk egész melegével ehetünk ax önhibáfakon kivtíl mostoha eorera futtattak megsegítésére V* — Adakozz Erdélyért t
Egyre-másra érkeztek Céljelentések a gelsei csendőrörsre. így AJsóraJk melleit egy hegyi pincéi*: bcliatolt egy tolvaj és ruha nemieket és egyéb tárgya, kat fco|>oll. Szűcs Lajostól óráját és egyebét loplak el. Németh Jánosné kc. reesenyi lakoshoz is álkulccsal hatottak
l>e és meglopták. A csendőrség azonnal meghűli tolta a nyomozást és az adatok alapján elfogta Domina Ferenc kerettyci lakost, akit a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. Do-muia tagadta a lopások elkövetéséi, de. a nyomozás adatai alapján őrizetbe
.¦40 szeptember 19
vetlek és bcszállitolták a nagykaniisai lur. ügyészségi\'*.
Nem volt szerencséje Dékán Lajos napsai lakosnak sem, akit nemrégen három évi szigorított dologházra itfj. telt, de jóL viselvén magát, reltétotesd, szabadlábra helyezték. Dókán nem bírt ellentáltonl KnVnitz Lukács József In. lajdonút képező csizmáinak és azokat cNopla. A csendörök elfogták és mivel csak feltételesen volt szabadtálítin, is. inét behozták a kanizsai kir. ügyész, aégre. v I
Dgyükel október első napjaiban t.ir. jjyalja a nagykanizsai bíróság.
ZALAI KIS HIRRK
Szabó Vinci- bődet lakos Anilráslii-dán baltárai ugy elvágta jobb libát, hogy kórházba kelleti szállítani.
Ifjú Kránilz János gycnCsdlási fiatal, ember Kerékpáron haladt. • liléje ugróit e.gy kutya, Kránilz leesett és súlyos sérüléseket szenvedett.
Sági György munkás lábát a balitoit-györöki ulépilésnét egy rászaladt csille összeroncsolta,
IMÍkuhi József bal.itongyőröki aiun. kás n magas partról leesett és összetörte arcát. í
Keszthelyen megnyílt a gazdasági akadémia. Az akadémiának izidt\'n 18 nöhallgatóju van.
liclzfít kapott a ZMNTE
A Zalai Közlöny sportrovata min\' denkor nagy intenzitással fogldkii/ik városunk sporljával. Célunkat In wiu is érjük el száz százalékig, lusifil az ország ni indul városa nem adhat NB csapatokat — mégsem szűnünk meg a magasabb sport célokért küzdeni. Jelenleg a város sjH>rtérdek\'* azt ¦kívánja, hogy egy juigy sporlmullpl rendelkező egyesület ne ácsolgassa -koporsóját. í
Örömmel véltük tudomásul, hogy -i megfontolt érvelésünk és mindenkor bár kemény, de igazságos birátaluoi meghallgatásra talált ós ui/jMNTK f«-táljai máris kaplak edzőt! Az cdzfil és képességeit ismerjük ós reméljük, hogy nehéz ós Tanulságos munkáját ómel-lenül és a nehéz helyzet eÖ^néi-e >s a /fMNTF javára kamatoztatja,
A nehéz barmi a ZMNTE vezetőség,\' és fiatalja egyedül nem bírják. Kell ehhez a város sporttársadulmo. A magyar ember mindig arról volt hircs, hogy a nehéz és küzdulines idők acélozták meg erejét és akkor támadt fel igazán. Egyszerű őszinteséggel Ireszélünk: Tálán azt gondolják az illelékes .szurkolók, hogyl* etlianyagolják a osapirtet, akkor valami <csoda megmenti őket? Ne lügyjúkl ]|n a csapatot hanyagoljuk el, akkor saját s|MirtérdekeÍnkel is clhonyagoljufc Mert azt \\enki nem hiszi cl, liogjf a kanizsai szurkolók majd eljárnak al I\'TC pályára, vagy Hómáhi a l4tfd0 mérkőzésekre. Ha njom segitiutk a csapaton, ne várjunk S|>ortot Mi hizttA hogy a legközelebbi (PEAC \\«Sáraap iltt) vasárnapi mérkőzésen a SZurlralál százai hizlalják fiainkat, akik nem l*1*-uek háláilanok.
Természetesen a Vasút érdekeiről is szólunk, mert a fiatal clsöosílah\'u
egyesülői szintén nagyban rászorul a támogatásra.
Vasárnap a ZIMNTK Itthon játszik a pécsi egyetemisták eben, míg f* NVTE Dombóvárra utazik a lestvér-eg^vesüicléliez. I\'gy érezzük, hogy 0 két csapat győzni fog most már " a-sakazéi-lis virtus jogánI
_k-U-l-
BUDAPEST, DUIAPARTOH
Előkelő családiszAUoda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 F-től, két ágyas szoba már 12 P-tűl. KltUnő étterem és kávéház. Előzékeny kf-BZoleAlós. — A Zalai Közlöny elő-llzotőf az utolsó havi olflílzotéHi nyugta felmutntáaával 20 \'/.i kedvezményben rószeslllnek.
öreg zászló... rongyos zászló
... Olt hajlongott, lengedezelt Valamikor egy ház fetttt Látott sok szép kikeletet, Nyarat, őszt, viharos telel.
Boldog népek vigyázlak rá, Kitűzték a kémény ata Szép ünnepen* máskülönben A házban volt, a díszhelyen.
Egyszer aztán gonosz bandák
A kis há at megrohantuk ¦.
Jde adnll Elégelni!
Minden szentet tűzre vetni!" - kiáltottak,
De a zászlót nem találtak.
Öreg anyó dugta azl et, Szűzmáriás szent íremmel, — Tulipános ládacskába, Ugy, hogy senktsem találta.
Multak órák, multak percek. Sokan hallak is születtek — Hej, de más ts volt az élet. Mikor még a kis ház felett Az a zászló lengedezel! I
AzótaZa hál lakót Megtanultak titkon slrnl Sóiét, hideg éjszakákon Könnyön éltek s Imádságon
Husz keserű év telt igy et Böjttel, könnyel, szenvedéssel— Tulipános ládácskában Már foszladozó zászló van.
De egy ragyogó hajnalon Menekült minden fájdalom I Dicső, szép magyar leventék A kínzókat elkergették. Ház lakóit könnytől, böjltőt, Szenvedéstől megmentették!
A sient zászlót előhozták. Selyemrongyalt csókolták, Ugy mentek a testvér felé, A magyar katona elé...
És azóta a kis házban Újra napfény, boldogság van, Mint mikor az eresz felett Az a zászló lengedezett.
Perédy Magda
— (Kanizsai cukornagy-kereskedók)
Tsmeneies, hogy Znlamefryét hat ru-kornngy kereskedői körzetre osztották fel. A mmisztérium mosl jclölto kl az egyes körzelek föelárusilólt, nkiklől n kiskereskedők\' licszerczhelik szükségleteiket, A nagykanizsai körzet rüeliíriisi. toja vitáz Tóth lléla ós a Hangya.
— (Napközi otthon és uj óvoda Keszthelyen)
A keszthelyi községi iskolaszék ülésén Iicrcy Miklós iskolaigazgató clötcr-jeszlést tett állandó napközi otthon és uj óvoda felálUtására. Az iskolaszék elvben hozzájárult a javaslathoz és meglrizta "z igazgatót a szükséges elő. készülclek ineglétolére.
— (Zalai árvizek) kártevéseiről érkeznek jelenlések. Az
utóbbi sok cső CsácsbozSokiiiU a Zala és a Válicka össze folyásánál elöntölte a földeket és az utat, ugy hogy 11 eigányok hivarozták át a járókelőket . 10 fillérért az 50 méteres elöntött ntszakaszon. — Ixnli környékén a rédiiosi vasút áll csak ki a vizbö!. A lekaszált sarjút az ár elsodorta, ami nagy kárt jelent oz áUat-tartóknak. Mi-ulán a vidéken közlekedni is alig Jeliét, a vidék szegény népe kemény tét elé néz. , i
zalai közlöny
•JómlnŐségü
puplin ingek
olcsó árban kaphatók
Divatcsarnok, Fő-ut 6.
— (Elütötte a motorkerékpár)
Nagy csődületei okozott tegnap a Hunyady utca ős a FŐ ut sarkán egy motor kerékpáros gázolása. Parragi C.y. 70 éves kanizsai eukorkaárusnak ugyan te ott a sarkion ivüjo, a sátra. Ide igyekezett az uttestén át parragi György, amikor egy orra hajtó motorkerékpáros, eddig meg nem állapított módon elütötte. Parnagl György szerencsére rsak kisebb sérüléseket szenvedett Te-lefonértesilésro pillanatok alatt adteljyw színen termettek a mentők, akik Par-ragil beszállitották a kórházba,
— (Töltött fegyverrel verekedtek)
Kapoly községben Stirszki Józ-cr cr-dőőr és Horváth József fuvaros összeszólalkoztak. A szóváltást dulakodás követte. A dulakodás közbei a Stirszki vállán levő iO^s duplacsövű fegyver Horváth kezébe került és .olt elsült. A golyó Stirszki hasaim Intőit. Stirszki. súlyos sérülésével a kaposvári közkórházija szállitollák, • ¦
— (Fél liter borért — három hónapi fogház)
Alaposan megjárta Zántó József 20 éves ncnieslördemin legény. Vasárnap feltörte (lombos Lajos révfülöpi lakos pincéjét és megivott,egy .fél liter bori. Kifogták, beszállították Zalaegerszegre, ahol miután kétszer már volt lopásért büntetve nyomban háróinhónapi fogházra ítélték jogerősen. Drágán fizette Ineg a fél liter bort.
— (Tolvaj cselédleány)
Marton Ilona fonyódi lakos Pártos Dávidtól, kinél alkalnwzásban állolt, mint háztartási alkalmazott, 10 pengő készpénzt, női fehérneműt és egy gyűrűt lo|>olt. Az ellopott tárgyak érlókc meghaladja a 100 pcugűl. A bíróság a megtévedt cselédlányt l hónapi fog. házra és 2 évi. jogvesztésre ítélte. Az Ítélet jogerős, I
— (Villa!osztogatásért egy évi börtön)
Békéit Ferenc fonyódi lakos társával csi_é/ május és julűus hónnpokl>an több fonyódi villába álkulccsal lehatolt és onnét minden elképzelhető tárgyat ellopott. Végre is sikerült a csendőröknek a fonyódi villák szarkáját elfogni ós a bíróság elé áUitant. Az ügyet lengyeltótiban tárgyalta a kaposvári törvényszék büntető cgyosbirája. A bíróság Békefit 1 évi börtönné, társát 1 hónapi fogházra ilólte. Az ítélet jog-
Síremlékeket,
Mit mnlMHl. bllil ihIíMhI szakszerűen éa legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kolaragómMternál, Király-utca 33. H,„ .Ire-lik-r.ktir. Telelőn 610.
Mielőtt nyaralni megy, biztositsa lakását, üzletét betöret és lopási károk elleni
Az egész világon keresett cikk a magyar gyógynövény
Husz évvel ezolőlt vette kézbe a földművelésügyi kormány a gyógy* növények irányítását. 1933-ban egy-mll I ó pengő ér[ékü gyógy növényit számítottunk külföldre, 1939-ben már nyolcmillíó pengőre emelkedett a ki.< vitel értéke, léhát megközelitette az nbauxft, a bor, valamint a hüvelyes magvak kiviteléből elérhető összegei, A míu rendszerben hivatalosan Intő Zík a gyógynÖvénj^beváliást, a megállapított legkisebb árak figyeleml* vételével.
Magyar-országnak sikerült világ* Viszonylatban páratlan helyzetet ki-< vívnia ezen a téréin: ma a világ egyik legnagyobb és legvállozato-; sabb gyógynövény piacát rcprezeju-; táljuk és gyógynövényeink a vegyészeti gyárakon keresztül, mint gyó:íysze:ek, a viliág valamennyiré-i szébe. eljutnak. A kivitél ellenőrzésére és az egységes feltételek biztosítására\' olnkilották a Magyar Gyógynövény Kiviteli Egyesülést. t
A legfontosabb u kamilla, oniefyből évenként átlag 60 holdon lermellk a mentát. Németországban a szárított mentalevclet orosz tea helyett isszák. Külföldi, főképp amerikai gyógyszer, vegyészeli gyárak nagy mennyiségben vásárolják tőlünk a belédeket, a maszlagot, a nadragulyát és egyéb
mérges anyagokat.
A magyar gyűjtök a fehér mályVa-gyökeiet, az értékes C-vitamint tarr talmozó csipkebogyót nagy ügyességgel összegyűjtik. Kárpátaljával ebbói a szempontból igen behatóim foglalkozik a kormány. Száritókat állítanak fel, továbbá kiadásra kerül ma-gyar-ruszinnyolvü gyógynövény-ismertető könyv. A Kárpátaljai Kormányzói Biztosság szakértője magyar és russzín nyelven támogatja a gyűjtőket, ez jelentősen emeli kivitelűinket.
Belföldön a vidéki tanítóság és az Ifjúság bevonásával népszerűsítik a gyógy növénytermelést és gyűjtést. A m. kir. Gyógynövény Kísérleti Állomás Hennann Ottó-utcai házában folyó munka reményt nyújt a gyógy-nÖvénykullura további fejlődésére.
Hiuás
Budapest, szept. 19.
Al osztálysorsjátok inai húzásán a Ifibb nywreményeksA a kővetkező szá-mu sorsjegyek nysjrtok:
10.001) pengőt nyert; 43.694, 4000 pcngOJ: 78.228, 2000 pengőt: 66.731, 1000 pengujl: 16.914, 18.836 sz. sors-Jegyek. (Felelősség nílkül!)
őszi kabát téli kabát
A legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
¦Áruház.
calai közlőnk
liUO. Mtptcmbcr 19
Francia hadifoglyok Noutohatelben, (Foto R D. V.)
Fogyasszunk folyékony
gyümölcsöt,
mert
Kapható
az érett gyümölcs vitamindús nedve a legegészségesebb ital.
TEUTSCH GUSZTÁV
csemcgekereskedésébcn.
Az „Erzsébet királyné" c. magyar filmet nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny piinden hclen két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői között.
A szerencse ezen a hélen a következőkre mosolygóit: .Tasnddi Ferenc, Főút 4. Vastag Béta, Csengeryut 1.
A magyar filmgyártás legújabb nagyszert! termését mutálja be a Városi Mozi csülörtöktől vasárnapig. A film a nagysikerű Huszka-Szitágyi operett filmváltozata és a legjelesebb magyar művészeket állítja sorompóba a siker érdekében. Az utalványok a péntek-szombati előadásokra érvényesek.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosullak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
Zomotos, jóizü Kávét
Sintrax kávéfőzőn
kószithetünk.
Kapható: V4—V2—1—IVa literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2. m
Nómot katonák azélláaholyo Cnncalo-ban, (Foto R. D. V,)
m
Mjfjgj
minden typusban
havi
10-15 P-s
részletfizetésre
is kapható
SZABÓ ANTAL Fő-ut 5. üzletében.
APRÓHIRDETÉSEK
«•mi nú e rtafc. kíntíw-3) xirOu koviwt t** 4 mu.
állas
¦•gblathatá kaoafat keretek konvencióra október claejire. Clm: Plébánia Cladány, Somogy megye. 2196
KoMérfonó tanonc llictéisel felvételik
Fő-ut 3. 2205
NématOl beixélö gyermeklclnyt keresek h*romévei kislány mellé október elsejére. Cini a kiadóban. 2211
ADÁS-VÉTEL
Jó állapotban levÓ takat 4kt0*h«ly
eladó. Sugát-ut 40/a. 2198
Jókaiban lévő kováoaaicaraxám el
adó Vtgh Qibomál Kiskomáiom. 2208
Oloaón uiudó 1 kit falt kirakat, egy vasrács-ajtó öe egy fé állapotban levő padliblépcsö. Érdeklődni tehet Piachel könyvkerukedétben. 3212
LAKÁS-OZLETHELVISÉO
Két- vagy háfom«kob*M lakást ke rések nov. 1-éie. Bővebbet Ungcr él Tóth vai kereskedésében. 2209
BÚTOROZOTT SZOBA
Utcai hiitoroxatt szoba fürdőszobával azonnal kiadó. Deik-tér 14. 5213
Minden háztartásban akad felesleges holmi, amit jó lenne eladni, ha volna kinek / — Biztos vevőt házhoz szállít egy párfilléres apróhirdetés a Zalai Közlönyben.
ZULUI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP.
Hindin : „KtlgudMigl II. T. Nigykulua", Faleloa kiadó: tálal Káraly. Nyomatott i a .Kllgimuagl B, T. Nagykanlin"
uyu«idá|«l,,u higykulimn. (nyomdáin larí, r.1,1 kir.lyj
80. EWolytn. 215 «im N«g,k*«ix»., IMO. ueptembcr 20 péntek
Ar. 12 IMI.
ZALAI KÖZLÖNY
4» kMdWnWt KM n ¦ mili III Milu- dtfatt
ftíáOt sreflLfKtä: Barbarlta Lajos
KlollKU«! ira: cgT Mra « mto\'MBH
Kulturális egybekapcsolódás
Amint ezt a külföldi sajiö !s a legteljesebb elismerés hangján ália-pitotta meg, a most visszatéri keleti részek és az anyaország között az adminisztratív egybekapcsolédús úgyszólván percek alatt történt meg. Mintaszerű pontossággal kezdett működni a ka.oiiíü közigazgatás a polgári egyének bekapcsolódásával, az egész . visszatért részen működik " posta, menetrendszerű pontossággal járnak a vasutak, uj autóbuszvonalakat létcsllettck, ugy, hogy ezen a léreu semmi néven\'nevezendő hiányosság nincs. Azonban az egybekapcsolódás és a 22 éven ál mestefr ségesen szétválasztott országrészek1-nck tökéletes összeforrása nemcsak közigazgatási és gazdasági téren történt mog- Hangsúlyozottan ki keli emelni azt a magyar kulturpoIitH kát, amely nyomon követle a idr terjesztés munkájával a menetelő katonaságot. Hómau Bálint vallases közoktatásügyi miniszter napokon át a keleti országrészen tartózkodót! tárgyalt az arra illetékes körökké* és máris megállapította az egész iskolai és kulttirprogram rendjét és menetét.
A kulturális. egybektipcsolódásnak ez a ténye legalább o/yan !ncmH zeli fontosságú, mint a gazdasági kapcsolatok hairrncodkus helyreállitásn. Nem lehet vitatkozni afelett, hogy Erdély nagyságát, súlyát és jelentőségét évszázadokon át magas magyar kultúrája adta meg. Ebből a kultúrából élt és táplálkozott az ottani magyarság lelke 22 esztendőn át. A templom és az iskola, a magyar írás ,a m»gyar lélek szava volt az, ami épnek az országrésznek fiatalságát az elmúlt két évtized alatt meg tudta tartani nemcsak érzésben, hanem tudásban és felkészültségben is egyaránt magyarnak.
Hóman Bálint kultuszminiszter most nemcsak felvette a visszatért! részekkel a ^pcsobatot, hanem minden zökkenés, nehézség nélkül vjsz? szalllesztette ezeket a városokat és falvakat a nemzeti kulturális egységbe. A népiskolák október l-én megkezdik működésüket, magyar ta? &i<őlt fognak magyar tankönyvekből egységes népiskolai oktatási terv szerint nevelni cs tanítani. Gondoskodás. történt arról is, hogy az egységes kkolakönyvek kellő időben rendelkezésié álljanak és .hogy a népiskolák pótolni tudják azt is, «m!t a 22 *vi elszakítás után pótolnioK kell. Ugyancsak megkezdik működésüket "2 erdélyi és a keleti országrósz egyéb visszatért városainak középiskolái is. , . ¦ i i
Ezekben az iskolákban mindig ma-gasfoku műveltséget szerzett á ta-Quló ifjúság. Értékeket neveltek ot-kun iskoláink, féi-fiakut, akik ered-méuyesen tudták szolgálni Szent István birodalmának érdekeit.
felkapcsolódik a kulturális kö-^gbe és egységbe a m^sju*H íoku főiskolai oktatás is. Kolozsvár
A magyar kormány közzéteszi a megszállás alatt elkövetett román terrorcselekmények fényképes Jegyzékét
Budapest, szeptember 20 A román sajtó és rádió napok óla fantasztikus híreket kürtöl világgá a visszacsatolt területen u románokkal szemben elkövetett álUtótagos kegyetlenkedésekről. Bár az esetek egész sorát sorolják fel, annak egyenkénti meg-cáfolása felesleges, nihiléi) a hírek feltűnően magukon vSclik a bukaresti hindutokban régcbltcn is létrejönni szokott propaganda-szülemények izét és nem cgyelwk wú\\ÓÜnn fan tázia-szüleményeknél. Az előfordult néhány nici-denst a románok kezdeményezték, de ezeknek a kurbalalom twmarosan véget vetett. Ugyancsak megakadályozta a karhatalom, hogy a román uraunn alatt clkövcloll gyUkosságokéri, kínzásokért ós elnyomatásokért önkényes elégtételt szerezzenek. A magyar kormány különben is rövidesen ,nyilvános-ságra hozza azoknak a\\termrcsclckiné-nyeknek, fcnykéjrtkkel igazolt jegyzékei, amelyeket a romiinok a megszállás ulail nem egyszer a görögkeleti papok és tanítók vezetése alatt a umgyarokon elkövetlek. (MTI)
Teleki Pál Erdélyben
Kolozsvár, szoptemlwjr 20 Teleki Pál műűsztieroljiök ma Kolozsvárott megbeszéléseket folybitott. Ulju Bethlen, Naszód, Szászrégenbc vezet ma, ahol mindenütt tmáeskozik. Holnap Csíkszereda, Kézdivásárhely» Se!>sJ. szenlgyörgy, majd azután M^rosvásár-
hcly, SzéUelyudvarhtely kerül sorra. Mindenütt a katonai, ijeuifaetjsé^L egyesületi és érdekképvisoleü veasetöklerl tanácskozik, mert meggyőződése, Iwgy az erdélyiek megkérdezése nélkül idön-lést hozni senuniben nem lehet. ¦ A miniszterelnök csak hétfőn oste tér vissza Budapestre. (MTI)
Teleki Mihály földművelésügyi miniszter Belgrádba utazik
Belgrád, szoptemlier 20 Ugy tudják, hogy Teleki Milu\'íly gróf magyar földművelésügyi miniszter u közeljövőben o jugoszláv fővárosba
utazik. Látogatásával visszaadja jngo-láv mlulsztertársa márciusi budapesti lálogatásAL (NST)
A bolgár csapatok megkezdték Déldobrudzsa megszállását
Várna, szeptember 20 (Stefonl) A románok mára virradóra kiürítették l)éldobi*udzsa első szaka, szát. A bolgár liadscreg.ma hajnalban már ál is lépto a határt és megkezdte
a 27 év óta elszakított részek megszállását. A megszállást tíz nap alatt
berojezUc,
Az öröinnapot egész Bulgáriában kitörő lelkesedéssel ünnepük.
Ha este végetérnek a római tanácskozások,
amelyeken Európa uj gazdasági rendjét is megvitattak — Amerikai hir szerint a totális államok unióját készítették elő Rómában — Amerikai segítségben reménykedik a megszorult és agyonbombázott Anglia
RÓma, szept. 20.
Ribbcntrop német külügyminiszter, aki tegnap délben érkezett Róf-mábti, délután két óra hosszat tartó megbeszélésen volt Mussolini miniszterelnöknél. A megbeszéléseken jelen volt Ciauo olasz külügyminiszter is, valamuit a berlini német és a római-olasz nagykövet.
Az olasz sajtó, bár a megbeszélő-\' sekröl hivatulos jelentést nem adtak ki, nagy jelentőségű cikkekben foglalkozik « tanácskozásokkal. A cikkek kiemelik, hogy « Tengely a hábo* rus kérdések mellett
már most foglalkozik Európa jövendő ujjárendezétánek problémáival.
A Popolo dl Róma azt irja, hogy a Tengely, bár még teljes erővel folytatja a harcot, máris élénk pou>
likai és diplomáciai tevékenységet feji ki" Európa újjáépítéséért A Tengely nemcsak legyőzni kívánja Angliái, hanem igazságos politikai rendet akar teremteni. A lap itt megemlíti a legutóbbi bécsi döntést, pmely világosan bizonyítja a Tengely, tcklntéyét. Délkeleten rendet és békét teremtettek és az, amiről az angol sajtó Ír, t, i., hogy Rómában most szereposztás történik, mái régen megtörtént. (MTI)
Berlin, szept. 20.
A római megbeszéléseknek a német sajtó is rendkiy-üü, sőt döntő jelén löséget tulajdonit.
A Deutsche Diplomatische Politische Correspondenz azt Írja, hogy
Európát már sikerült megtisztítani az angol gyámkodás alól.
Most a hairc Afrikában is megindult
és teljesedni fog az afrikai népek) hőn óhajtott vággyá: felszabadulni az angol iga alól. \'ftZ uj rendért foly-1 tátott küzdelembe Spanyolország is 1 belekapcsolódik •- irja a lap. A Berliner Börsenzeitung szerint Németország és Olaszország, arrdkór
az afrikai népek ungol Járom alóli felszabadításáért kQxd,
elsősorban «z egyiptomi népre gondol. Természetes, hogy Spanyolország nem hajlandó félreáUnl, hanem a Tengely mellé áU. így G|br«l(ártói Fokvárosig száll síkra a Tengely az afrikai népekért. (NTI)
A totális államok unióját háazi-tlh elő Sémában?
Newyork, szCpt. 20. (NST) Az amerikai sajtó a római tanácskozásokról irva ugy tudja,
régi hires egyeteme változatlanul megmaradt, illetve visszatért régi épületeibe és folytatni fogja nagy kulturális munkásságát ott, ahol *22 esztendővel ezelőtt abba kellett hagynia. A keleti országrészek Ifjúságának módja és alkalma lesz a magyar tudomány emlőin nevelkedni és felvérteződ\'il arm a "agy nemzeti munkára, amely reájuk Is, reánk u vár. Akkor pedig, amikor a kultuszminiszter íutézkedésére visszatér ¦
régi kolozsvári Ahnn Mater az ősi falak közé, nCm történik más egyetemeink számlájának terhére leépítés. Tovább folytathatja működését a szegedi és a pécsi egyelem és -ami talán a legfontosabb. - mindenhol lesz orvosi fakultás, mert hiszen a népegészségügy gondozása érdekében múlhatatlanul szükséges, hogy ne legyen egyetlen falu 8" tanya s«m orvos és gyógyszertár nélküli
A kulturális egybekapcsolódás, a gazdasági közösséggel párosulva, any-nyit jelent, hogy a most visszatért országrészek zökkenőmentesen beleilleszkednek a megnagyobbodott or* szág vérkeringésébe, nem lesz tehát semmi akadálya annak, hogy az ország bármely részében kielégítést ne nyerjenek azok a szellemi szükségletek, amelyek minden ország boldogulásaink elengedhetetlen kővetet-méuyci, j ¦ ;¦
2ALAI KÖZLÖNY
Szónyagek, gyapjú takarók, paplanok
nagy választékban
Szomolányinál.
hogy o XoíáU? államok unióját akarják létrehozni. Ebben Németország; Olaszország, Spanyolország ás a Szovjet venne részt, de lehet, hogy csatlakozna ahhoz Japán is. így Hon-kongtót Gibraltárig egyetlen hatalmas világhatalom létesülne. A fas-ciszta " nemzeti szocialista - szovjet uniónak óriási jelentősége vohm és
valóban képes volna átformálni a viliig rendjét. <MTI) .
Részletes jelentések London ujabb bombázásáról
Mialatt a római tanácskozások fo lyna k, Anglia cl len, csakúgy tovább folyik a német támadás, mint Afrikában az olasz előrenyomulás. Anglia bombázásáról ;iz alábbiakat jelentik: 1. , •.;
London, szgpt. 20.
(Reuter) Anglia délkcleunigliui részeire, különösen pedig Loncv.-\'a ismét sok ellenséges bomba hullott. Egyik délketeuingiiai \\fcrosban öt bomba jelentékeny kánokat okozbft. Eszakkeíet-Angijában is három ízben volt légiriadó az éjszaka. (MTI) / "Berlin, szept. 20.
/ (NTI) A német repülök nw is folytatiák Anglia kikötőinek, ipari vidékcinek és katonai pontjainak bony-bázását. A bombázás nemcsak Londont, de a déli, keleti és északi vidékeket is érte..
Német terület föló angol gépeik nem érkeztek. (MTI)
Látogatóba megy ?
Vacsorára hivatalos?
^udvarias: VÍfágOt kuia
Mfjana, szept. 20. A Mesaajgenó a londoni bombázásoknál Írva jelenti, hogy az alsóházat is két találat érte. Az egyik egy tanácsteremre esett, a másik a könyvtárszobát érte de uem robbant
W. . i i i l . I
Londonból tovább Özönlik vidékre a lakosság.
A hatóságok igyekeznek ennek olyan szint adui, mintha tervszerű kiüritésJ röt tenne szjri, valójában azonban, a tömeg eszeveszetten menekül, mert senki sem akarja a hideg; nedve," októbert és novembert is « füstien földalatti állomásokon tölteni. London népe ugyanis rájött, hogy * rossz idő és a köd sem szabadítják meg a bombázásoktól. (MTI)
London, szept. 20. (Reuter) A bombázások ma is főképp Londont érték. A városházára is bomba hullott, két altiszt életét vesztette, de az ott dolgozó tiszt-(í-oiytatás a o. oldalon)
A „Ferenc József" keserüviz
régóta kitűnően bevált háziszer . megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros köveUezmén yeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél tz emésztet javítja és az érvágyat fo*!oaa — Kérdezze meg orvosit!
Dr. Solymár István püspöki biztos a kanizsai Eatb. Legényegylet nj elnöke
őrségváltás a Koring-várban — Választmányi ölesen búcsúztatták el Gazdag Ferenc volt elnököt
A nagykanizsai Katolikus Legényegylet tegnap isié válusztmányi ülést tartolt, amelyen nemcsak a vátjszt-
mány, hanem «z egyesületi tagok
is nagy számban részt vettek, hin szen ennek keretében búcsúzta!ták W| a 18 Öven ál lelkes munkásságot
kifejteti egyházi elnököt, Gazd»g Ferenc v. püspöki biztost.
A választmányi ülésen Gazdag Ferenc elnökölt, aki IcndílMes megnyitójában rámutatoit Erdély és n Székelyföld hazaérkezésére és hogy ezzel kapcsolatban mennyi tagot nyert ismét a magyar Kolping-csa-lád. A szokásos jelentések és előterjesztések után Gazdag Ferenc beadta lemondását az egyházi elnöki lisztétől, amelyet 18 éven át nagy melegséggel és ifjuságszeietetlel töltött be. indítványozta, hogy utódjául az uj püspöki biztost, dr. Solymár István esperest válasszák meg.
Dr. Almássy Gyula kir. törvényszéki bíró, a Katolikus Legényegylet világi elnöke szívből jövő szavakkal búcsúztatta cluiJktársát, akinek el* óvülheletleu érdemei vannak a nagykanizsai Katolikus Legényegylet fejlesztése és kiépítése körül. Az ifjúság nevében Bárány István mondott kedves Isieiihozzádot a távozó elnöknek. 1 •
Az ülés pzulán nagy lelkesedéssel kimondotta, hogy felkérik dr. SolyJ már István esperest, az uj püspöki biztost, hogy vállalja az egyházi eL nöki lisztet ós erre küldöttség utján kérik fel. A küldöttséget Orbán József hitoktató, aleluok és dr. Afr mássy Gyula törvényszéki biró V«
zették, akik közölték dr. SolymármI a választmány határozatát, majd felkérték az elnöki szék elfoglalására.
A nagyszámban összegyűlt egye.-sfijleU tagok és élenjárók harsány éljenzéssel és szerclettct fogadták a küldöttséggel megérkezett dr. Solymárt, akit elsőnek a távozó elnök Gazdag Ferenc köszöntött, majd utána Papp Oszkár világi alelnök, aki a
lógok szeretetét és munkásságát ajánlotta fe\'\' az uj einökuck. Az ifjúság nevében Ozorai Károly köszöntötte dr. Solymári, majd az öregek* nevében Aradi Antal.
Dr. Solymár esperes meghatottan mondóit köszönetet;| bizalomért >Mi papok, ugy vagyunk, mint a katonák, ha parancsolnak, mennünk kell mondta. így történt uz itteni őrségváltásnál is. Gazdag Ferenc püspöki biztos ur elment, de itt maradt ít 18 esztendei munkája és mindaz, amit hosszú munkássága ahitt kifejr tett. ö vetett - mi aratunk. Szeretettel dolgozott a katolikus ifjúságért: Iöten legyen a jutalma. Mi ezt az ő munkáját tovább visszük, mondta és kérte, hogy fogadják szivükbe: u[ helyen van, uj állomásra jölt, de itthon érzi magái. Talált itl egy nagy férfi-családot, amely szivébe zárta, ígéri, hogy egész lelkével beáb a katolikus munkába, amikor olyan munkatársai vaunak, mint Orbán József hitoktató. Közösen fognak dolgozni, meri tudja, hogy a vidék egyik legvirágzóbb Kat. LegéuyOgyesületo a nagykanizsai. Büszke arra, hogy ennek az élén állhat és a katolikus építőmunkában tevékenyen részi vehet.\' .\'.11!
Igazi katolikus Magyarországot,
egy jobb, egy szebb Magyaiorszagot akarunk épiteni, hangsúlyozta, amelyben mindenki boldog a kereszt árnyékában.
Gazdag Ferenc reflektált dr. Solymár szavaira, kijelent vén, fala komoly munka folyt a IcgényegyJetben, ez nem az ö érdeuie, hanem a katolikus összefogásé."
Dr. Solymár az ü\'j egyházi elnök ezután elfoglalta az elnöki széket és még sokáig együtt volt az őt szívélyesen ünneplő Ko iping-csa Iáddal. \' • i
...őrségváltás volt a kanizsai Kob p ing-várba n.
ADAKOZZ ERDÉLYÉRT!
Erdélyiek! Járjatok elöl Jópéldaval: hazatért testvéreiteken 1
segítsetek
A Főmottóságu Asszony felhívása sok-sok ezer erdélyi lélekbe öntött ra* niényt, hogy a Imsaonkétóves elnyomatást, szegénységet és nyomort a biztos Megélhetés, a lxJdog, szabad élet váltja fei„Blmcz azonbwi u magyar társadalomnak is hozzá kell járulni és le kell törölni a románok (áltat okozóit kuny -nyéket ós el keli tüntetni a szenvedést, hogy ne legyen senki, aki a visszatért területeken éhezik és fázik. Hisszük,
hogy a kanizsaiak is meghallják a kérő szót ós sietnek adományaikat a Zalai Közlöny szcrkcsztőségélKJ eljuttatni,
A mai napon .a következő adományok érkeztek: t / / »-\\
Cipész szakosztály Thorday János / 2.— „
Eddigi gyűjtésünk\' 151.50 „ Összesén 173.50 P
V
\'20.-
Fogyasszunk folyékony
GYÜMÖLCSÖT,
mert
az érett gyümölcs vitamindús nedve a legegészségesebb ital.
Kapható TEUTSCH GUSZTÁV
cíemegeliereskedéBében.
1940. aitpltmber 20
iQir-lllliiiEiüliSil
vaskeroekedéfle — Narjyknnliaa
Steaua olajok
bizományi raktára. Klnosem tűzhelyek nagy valasuztókban.
Kik kaptak gabonakereskedői jogosítványt Zalában ?
Az idei lermésértékesilési rendelet tudvalevőleg kimondott11, hogy u jövőben kizárólag csak kijelölt és engedéllyel felruházott kereskedők foglalkozhatnak gabónavásárlással fs értékesítéssel. Eddig körülbelül 1100 Őskeresztény termény kereskedő kúp. ta meg az országban a Jogosítványi;
Zalamegyébim eddig á következők kapták meg a gabonanemüek vásárlására szóló jogosítványt: líjla-: ky Kálmán (Bajosa), Búzás Ferenc (Keszthely), Artncr Sándor, Brand-Gyula, Sáfnin Ferenc és ifj. Tóth Péler (Nagykanizsa), Varga István (Söjtör), Keszler Aladár és Scbőfi Jenő (Tapolca), Pozsgnl József (Tót-szcrdahely), Bencs Oszkár (Z«l«b>), Tunlalics Ferenc (Zatabaksa), Miklós Sándor és Kerekes József (Zalaegerszeg), Cseke József (Zalalövő).
Rövidesen sor kerül a maggal és magkivitellei, hüvelyes és olajos magvakkal foglla\'kozó keresztény cégek beszervezésére is.
Péntek
Ali a ii Jó mfljotuimok hétkSinapokon Budftpoxl 1, műsorán
ft.45 Torna. Hírek. Költemények Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 Hírek - 11.10 Nemzetközi viujeizó. Molgálal, — 12 Harangszó. Hunnnsa,-Időjárásjeieutés. _ 12.40 Hírek., h 13^0 Időjekés, fdöjárásjrtenté*. -1135 Ilüek. - 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfolyamhlrek, piaci árak, éWmlsierármk. — 16.45 Időjelzés, tdtV Járásjelentés, hirek. - 17 Hírek mfo-1 rák és magyarorom nyelvien, — 19.15 Hirek. - 2125 Hirek, idöjárásjelenlóí.
BUDAPEST r.
" 17.15 Tán elemezek. — 18 Dr, Joó Gábor előadása. ~ 18.20 M««t Klek oigányacnekara, — 18.50 Sj)ortkő kemények. - 19.25 Az Operaház ének-Kora. — 21 Hírek és Időjárásjelcnlos.
BUDAPEST IL.
16.15 Filmdalok és jazz.számok hang lemezről. _ 18-15 (lyorsirótaníolyaiii.
- 1111.23 Szórakoztató zene. - 20 IM-rek. — 20.20 I\'Vlulvnsás. — 20.55 Hant," lemezek, ~ 21.40 Itlö járás jelen lés. \'
Szombat
BUDAPEST 1.
10.20 Dr. Radomszky Mihály elfl* adása. — ; 10.45 Mit nézzünk meg? — 12.10 Országos Postászenekar. — 13.30 Hanglemezek. - HJ.IO Ifjúsági rádió.
17.15 Sólymos Péler zongorázik. ~ 17.40 Itádtópostn. — 18.05 Klshazy Sári és Szláray \'Márton magyar nótákat éockel, kíséri Sárai |*teinéru-igányzenc-korn, — 18.50 Hangképek a magyar-finn válogatott atlétikai mérkőzésről.
— 19.23 Tarkaxsl. _,i2l llnek és idő-járásjelentés.
BUDAPEST H.
18.45 Mezőgazdasági félóra. — 10.25 Felolvasás. ~ 20 Hirek. — 20.25 Müi irtogyur szerzők bemutató liaAgveree-nye. - 21.15 feiolvasáa. - 21.35 1«^ járásjelentés, i it | • t >. \\ \\J
1840. meplembet 20
k magyarszerdanelyl boncolás eredménye
|Nem történt bűncselekmény
Tegnapi számunkban tömören meg-jrltik, lir)K>\' ^űigynrszordahcly község-ben egy alkalommal Bulli Lőrinc n;cg-utH\' puszta kézzel ftuJrlez len-in- síét. iliilio\'yi lakosi, Ezért nyomozás is In. diilt Balta ellen. Mióriczol á[iOlnl kccll
Időközben Móricz Ferenc állapota, ,„ aki l\'.7 éves gazdaember — rosszabbra fordult és a minap meghalt. Az el-járó orvos jelentést fotl és ubboli gyu-nujibuik adott kifejezést, az idős M>-ri(-z neme a mogvenotósböl kifolyólag kapott sérüléseibe Imit meg. tfolcntettók u kir. ügyészségnek, melynek indítványára Móricz Ferenc holttestét reHwn-ojllák, hogy megáilnpilliassák, mi okozta a t;7 éves \'ember halától,
,\\ boncolás Mugyurszerd a helyen történt. Ma terjesztették 1« a nyomozó liatóságlwz a |w>ncjcgyzö könyvet, mely szerint Móricz I-\'crcm- érelmeszesedé^-Jjctl és tüdőgyulladásban szenvedett ís ez idézte elő halálát. Bűntény tehát nem történt. Knnvk alapján az üjfyész-ség megadta az engedélyt a holtlest i\'lteuiel tejesére,
EALAJ HözXÖNV
Erzsébet királyné
Méltó, szép emléket állított a ma-gyár filmgyártás ezzel a filmmel Erisébei királynéink- A színpadi ope-reltböl nem sokat tartolt meg a film. Alaposan kibővítették, nemcsak lát-* lányos, szép, néhol szinte Vászonra kívánkozó jelenetekké"!, hanem Im-Ulrnilag is. Ezért lett az egyik legkitűnőbb magyar fjim. Jó filmtavséje* van, gondos rendezése, szép kiálii-láüa és remek szereplői. A pálmát bilnay Klári viszi el, tiki Latkóczy itl« szerepében olyan szép és kedves, "tavira magyar, becsületes és hü, »gy csak tapsolni lehet alakítása-nk Gózon Gyula is remekel. Min* Kii jeleneié viharos tetszést arat. egyszerű Jávor Pál gróf Ne-szményi Wrepébcn és szinte bronzba kíván-ínzik Somhiy öreg Latkóczy ja. Ku-% Katalin csak külsőségeién tudja megeleveníteni Erzsébet királynét. ízíp és mutatós, de mindén szava, Kiz\'dulMta hideg, és idegen. Kár,meri többiek: Rajnay, Makláry, Bi\'icsj lb. szintén nagyszerűek. És még va.
pompásak a maszkok. Az ígfcz film nagyszerűen tükrözi « ^gyarság 1867 körüli hangulatát, átszik, hogy sok szeretettel forgat* W ezt n filméi. Nagy sikere lesz, & meg is érdemli. Külön meg keh emlékezni a Joni-^geri olasz-angol tengeri csaliból
**ult pompás kis filmről is.
Székelyföld boldog fővárosában,
ahová nehéz e/jutni, de ahol akkora a rend és nyugalom, hogy még a románok is ide menekülnek
Székelyi*! várhely, szoptomlicr A régi világban is komoly utazás volt eljutni a Székely földre, most pedig még nagyobb föladatok olötl áll az, aki Kolozsváron is tul akar jutni és be akar pillantani a Székelyföld városaiba és íjlvaüA. Az, a liatár-lieszögolés, amely u sármásvidéki földgázkulakat ¦ odaát feiejlette. egyúttal elvágta az összes vasúti és a jó koi-siut-küzleko-dési vonalakat, amejövk a székelyvidék fe\'é vezetnek. Ha például Kolozsvárról! Marosvásárhelyre ofcjrunk eljutni, ami máskor alig másfél órai vasntazás volt, most Tel kell menni egészén l>ésig. onnan Beszterce felé, de még Beszterce előtt le. kell térni Szászré-gennek és csak egy
kereken 200 kilométeres kerülő-uton lehet eljutni a székelyek fővárosába,
Marosvásárhelyre. Vasúti összeköttetés pedig egyáltalában nincs, mert lia iu is épilik az összekötő szakaszt Sajó-inngyaros és Kolozsnagy. ida közölt, onnan már csak keskeny vágánya vas \\it visz tovább Marosvásárhelyig, figyelőre Szás-írére.i és ItesZ-tereo között autóbuszok bonyolítják le a vasul helyett az ábnenő forgalmat.
Az erdélyi közlekedési központ özek szerinl Dés városa lett. mert akár Kolozsvár leiül, akár észak Telől igyekszünk le a Székely földre, nem lehet
kikerülni Désl és Szászrégcnt, minden ni és vasút ezen a kél városon keresztül vezet le dél felé.
Száezrégen
város. A rinya uhui és a
és akárkit kérdezünk meg, a legjobb edetben is csak annyit hajlandó l>o-i-siuerni, hogy a niagyunoK és a szászok egyforma létszámban vannak, körülbelül 70—72 százaléka az összlakosságnak, azonkívül vin *egyéb- nemzetiségű lakos. Míndm ember legalább bárom nyelven, magyarul, németül és románul beszél, de a város vezetésében ós társadalmi életében csak a magyarok és szászok vehetnek részt, a románokkal az elmúlt 22 óv alatt sem tartottak fenn semmi Összeköttetést, magyar—román, vagy szász—tornán házasságról, vagy társadalmi kapcsolatokról szó sem leliolett, annál nagyobb voli a bajtársi együttérzés a magyarok és a szászok közüli, lizt a bajtársi szellemei az mulatja a\' legjobban, hogy a .föterea^ ahol a tekintélyes szász családok házal vannak,
minden házon két lobogó leng,
a horogkeresztes piros zászló mellűi sehol sem-hiányzik afháromszinü magyar lobogó. A társalgás is egészen eredeti: akii németül szólítunk meg, az magyarul válaszol, akitől magyarul kérdezünk valamit, németül Telol s igy folyik kölcsönösen magyarul és németül a társalgás .anélkül, hogy a legcsekélyebb zavar, vagy fennakadás volna. * i
Szászrégen után még egy kis vegyes lakosságú kis községen rohan.keresztül nz autónk, azután már a frissen álli-tolt és álmázolt névtál/ln büszkén jelzi, hogy megérkeztünk Székelyföldié,
„KÖrtvélyfája*.
Innen kezdve már végig székely községeken át vezet nz ut Marosvásárhelyig, Világosszürke, szüknadrágos, szalma.-kiila|)os székely legények, tarka népviseletbe öltözött leányok, asszonyok to-tegelnek fe\'ónk minden házból, zengő magyar szóval köszöntenek; — Islcn hozott testvér!
érdekes kis város. A neve iiűui és a rengeteg horogkeresztes zászló után azt hinné az ember, hogy liszia szásztbtepí-lés, pedig mindenki magyarul beszél
Magyarokkal építtették fel a görögkeleti román bazilikát, amivel most nem tudnak mit kezdeni a marosvásárhelyiek
Az cLsü, amit Míirosvásárliclyen meglátunk, egy óriási, a város nyugodt építészeti hitrmóniájál tökéletesen megbontó, szinte nyomasztónn h ilalmas görögkeleti bazilika, Ugy dominálja az egész, várost, mintha a lakosság
túlnyomó töhbsége a romáit vallást követné A bazilika mellett az ősi katolikus -templom valósággal eltörpülj pedig évszázadokig uralta a várost jókora kél tornyával. Belül is nagyszabású, nranydiszitésü ke.\'eti székesegyház. KivülüiiK egyetlen egy ember tartózkodik benn. Megvártuk, nmig kijött és elkezdtünk kérdezősködni abban a hiszemben, hogy ö, mint hivő, részleteket is tud monduni.
— Kérem, én is most voltam, benn először — mentegetőzött — magyar vagyok,
hat éve áll a templom, de magyar ember Ide nem járt soha. Most nézzük meg mi is, milyen bérűiről. , r
Csfltörtöktől-vasárnaplR !
Városi Mozgó.
A magyar filmgyártás gyöngyszeme
Erzsébet királyné
A magyar szív, a magyar becéfllet hű képe. * \'egjobb magyar színészek főszereplésével. Ezenkívül :
__OLASZ-ANGOL TENGERI CSATA.
j^dások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor
Később azután i megtudtuk, hogy még li)22-lK\'ii mcgkczdlék a templom építését, de csak 1034-ben lelt kész. Amikor az építéshez szükséges pénz elfogyott. — ez román szokás szerint több IzIhmi is megtörtént \'— a magyar lakossághoz fordultak és legkülönbözőbb fondorlatos fenyegetések kel kényszerítenek, hogy járuljanak hozzá az építési költségekhez. Tégla-jegyeket lx>-csáloltak ki. megvásároltatták a magyarokkal és igy épült fel lassan\', 12 év alatt a hatalmas, löbbmillíót felemésztő templom, de a hivői csak a hivatalos román emberek voltak. Most, hogy a román lüvatalnokok elhagyták [Murosvásárhelyt, külön problémája lesz a városnak, mi történjék ,az épitinény-nyel, mert a hívek nélkül maradt templomot nem lesz uki fenntartsa.
A székelyek fővárosa rendkívül sokat szenvedett a 22 román esztendő alatt. Szenvednie kellett, m*Tt "líiagyar volt ós magyar maradt, egy piüanutrn sem engedte közel magához a megszálló idegeneket. A románok Marosvásárhelyt mind végig csak a hivatalos Italai-
\'— RccopiUöíiyvokct kívánságára Ingyen küld: dr. Oetker-gyár, Budapest, VIII. ConH-utca 25.
mát tudták gyakorolni, műiden mester-keőés. amely akár erőszakkal, akár ravaszsággal és színlelt engodelmessóg-gel arra Irányult, hogy a város mturybr szellcinét elhlntesse, teljesen meddő maradt.
\'Mint Erdélyben mindenütt. Marosvásárhelyt Is, az ínlelligencia szenvedett legtöbbet, 3—4 család is élt egyetlen szűkös nyugdíjból, de nem adlfl fel a magyar hitét lés reménységét.
Szegényen, kopott ruhában is haitithatatlan magyarok maradtak ¦ \'
és minden szenvedéseik, nélkülözéseik közlőn gondoskodtak arról, hogy a magyar iskola nélkül maradt gyermekek megkapják azt a magyar erkölcsi nevelést, amit n románok annyira szerettek volna nvcgseinmisihnl. Titokban, zárt njtók között családi körben fcáyt a nemzetmentő knlturmunka és ha CgyJegy szerencséden magvar már kö-zetjárt ahhoz, Iwi^ megtörje a sok szenvedés, megtudták erősíteni a leikét, hogy birja tovább a kálváriát.
Brassói szász és román menekültek között
Krdély minden visszakerült vámsa tele van mének ülőkkel. Az odaát maradt területekről seregestül menekültek a végső kétséglieesésJiol küzdő i-saládok, még mielőtt a honvédség bevonult volna o visszacsatolt területekre.
Legtöbbjük minden holmiját ott-liagyva menekült az első vonattal, hogy a llécsi döntést kövi-tö romániai zűrzavar vcszeitclmoit elkerülje. K/eknck a lielyzeto a legnehjezelál, mert a ro-mán liatóságok most minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy vissza-nienjenck eredeti lakóhelyükre. ¦ fírdekes csoportja a mencknltekn\'k nz erdélyi szjísk területekről, különösen Brassó vidékéről mencküllok esauíita. Míurosvásiírhclyeii lieszélgoltŰ&k bjnssól szász kíTCskedökkel.idtík mvgJvpS nyílt Sággal magyarázták meg. miért menekültek el.
— A béosl döntés utáni nu|iokban olyan aavargilsok indultak mf.*g a szász vidékeken, hogy Jobbnak láttuk nyugodt, biztos hc\'yre jö.mi. Most a magyar honvédség védelme árut megvárjuk, miként alakul ki njielyzel odaát és aszcráit ese!ekszi"mk.
Brassó Ipara és kereskedelme rendkívül súlyosan érzi, hogy elszakadt a Székelyföldtől,
nem is tudjuk, hogyan lehel helyncáUU tani az összeköttetési. A Székelyföld számára csak átmeneti leltet, a zökkenő, JiKtI a ningj\'ar kormány biztosan meg-találja a módját, hogy iparát és gazdasági életét bekapcsolja Magyarország
Nép MOMffÚm Péntek, szombat, vasárnap ! HARRY BAUR és ANNA BELLA világhírű filmje:
Moszkvai
Felejthetetlen élmény volt, felejthetetlen élmény lesz. Élvezetes klsérSműsorl — Magyar Híradó
Előadások kezdete köznapokon 5, 7 és 9 órakor, vuir- ét ünnepnap 3, 5, 7 é» 9 Arakor.
BALAK KÖZLÖNV
I>40. szeptember 20
\\iér keringésébe, (>e hogy mi lesz a brassói szász \'vidékkel, amely évszáwi-- dok óta tökéletesen egybeforrott gazda-sági életet ólt a Székely főiddel, sót « románok akit még erőboljesoblicn alakultak kl a gazdasági kapcsolatok, azt lehetetlen megmondani
A bécsi döntés által megvont határvonal nemcsak állani igazgat ás ilag osztotta két részre Erdélyt, lumem halárt jelent jelenleg a jogmid és zűrzavar területei között is. Bármily csodálaio. san liangzik is, *¦>
Erdély városai ma tele vannak — román menekültekkel,
akik egyszerűen a jogrendet keresik, azért meneküllek a Homániábiu maradt területről a .Magyarországhoz visz. szakerütt tőidre. Erdélyben külön gyönyörűség magyarnak, szásznak, románnak egyaránt, hogy jogbiztonságot, rendel, nyugalmat hozott a magyar hadsereg. Ma nemcsak a halóságok gondoskodnak n reudeJclok és legyeiéin megtartásáról, hanem mindenki, aki elég szerencsés volt, Itogy a Magyarországhoz visszakerült területen maradhatott, ; i
Tanul voltunk Maros vásárhelyen\'. mikor egy újonnan érkezett magyar a szesztilalom ellenére kávéscsészében kért 2 deci bort,
— Uram — méllaUaiikodotl a vendéglős — a román tönónyekcl számtalanszor megszegtem, de semmi pénzért nem cselekednék a magyar rcndvlct ellenére, legyünk lwldogok és adjunk hálát a jó Istennek, hogy újra rend van nálunk és nyugodtan alhatunk!
Dr. Szerelemhegyi Ervin
Katonaifelezerelések egyenruhásat! cikkek
tiszti és altiszti u]rendszerű kSpeaywállaaok
egyedül legolcsóbban baszorozhetők BELEZNAINÁL
Sugif-ut 53. is. Telelőn 625.
i balatoni vasat villamosítását, a bekötőutak átépítését,
több parcellázási, magyaros villákat kívánnak a balatoni érdekeltek
A Balaton nagy kincs, amelyet minden vonatkozásában ki kell használnunk. Épp czérl a balatoni érdekeltségek ujabbon több javaslatot lettek ar-i w, hogy a Balaton Vidék gazdasági helyzete elérje a kívánatos fokot és hogy az ldegeníorgatem minél inkább gyarapodjék.
Elsősorban is kérik a InkoháfépnV kezeseknél a magyaros stílus keresztülvitelét az egész vonalon. Az ilyen stílusban épült villák uagybttn hozzájárulnának a Balaton népszerűsítéséhez. Fontos, hogy minél több • kisembert csábítson tőkebefektetésre a parcellázások olyan módja, amely figyelemmel van a jó strandra, a közlekedési eszközökhöz való közelségre, a festői háttérre, és az egészségügyi követelmények bizfosu tására. Kérik a UiUtonmenlI községek bekötő útjainak sürgős átépítéséi, mielőtt azok a községi fedezet hiányában teljesen elpusztulnak. Kérik tovább a balatoni vasul villamosítását. A technika ezen vivmányór imúY a Balaton mindkét partján való megvalósítása azt eredményezné, hogy « forgatom még nagyobb mér léket öltene és nz utasok az ablakok bói füst és koiem nélkül gyönyör ködnéuek a láj vonzó szépségeiben.
Sebesült német katonákat repülőgépen szállítják hazájukba. (Foto R..D. V.)
A mulatni vágyó kanizsai ügynök izgalmas kalandja a szőke feliró-kisasszonnyal
A hajnali „url muri" vége a rendőrkapitányságon
Mindössze 33 éves, gurzonember, jól kéneső kereskedelmi ügynök, ttkí egy kellemesen eltöltött, mulatós éjszaka és hajnal után, reggel megjelent a rendőrségi ügyeleien és panaszt tett egy szőke kanizsai kávéházi felirói-kisasszony élten. 1
Előadta, hogy kedve szottyant í.*gy kis »ud nrurU-m, azért elhatározta, hogy alaposan mulatni fog. öt darab százpengőst mugáhozvéve, elment az egyik kanizsai kávéházba, borOjkaJL rendelt, jó kedve támadt és csnkh hamar megjelent asztalánál a kávéi-ház szőke tündére, jelen esetben Qláhl Erzsébet.
A szőkeség megtetszett neki, megkínálta\' asztalánál és elbeszélgetett; vele. Nekilátott « finom badacsonyinak és amikor későbben a kávéház bezárt, ö felajánlóba lovagi szolga1-, laiait a hűséggel mellette kitartó kis-sszonynak és hazakísérte a;z Erzsébet királyné-ut egyik házába.
Mikor a bor mámorától kissé magához tért, \' megnézte pénztárcáját, amelyből legnagyobb megdöbbenésé* re egy százpeugös hiányzott. Miután
pontosan utánanézett és kiszámította, hogy a kávéházi számlája után is teljesen épnek kelleti maradnia az Öt darab száz pengőseinek, nyilvánvaló, volt, hogy a szép szőke vendegei volt a »varázsló«. i-
Nyomban detektív állította elő u kapitányságra Oláh Erzsébetet - akt csak három napja, hogy Érsekújvárról jölt Nagykanizsára állásba, - aki eleinte tagadta, hogy pénzt lopott) volna gavallérjától, dc a detektív megtalálta a leánynál a százpengőst és akkor hiába volt minden tagadás. Beismerte, hogy kiemelte a százpengőst « gavalllértó\', de azt már bor-mámoros állapotban telte, tehát nem tudta mii csel^Kszik-
Oláh Ei\'zséU\'let őrizetbe vették és átkísérik a kir. járásbíróságra, mielőbb még ti rendőrkapitányság tri-hágásl osztályán lebüntetik. Mert kávéházi feliróvklsusszonynok narrt szabad Q kávéházi vendég asztalai hoz ülnie.
Oláh Erzsébet nagyon ráfizet a hajnali vuri műru-ra.
A közkegyelem kiterjesztése
Az adózás alá eddig be nem jelentett jövedelmek és vagyontárgyak utótagos bevallása esetén
A zalaegerszegi m. kir. pénzügy-igazgalóságtól most kiadott hirdetmény szerint közkegyel cjnbgn része-\' sülhet «z az adózó, aki:
1. pótlólag olyan jövedelmeket és vagyontárgyakat jeleni be, amelyeket az 1910. évre szóló általános kereseti, illetőleg jövedelem- és vagyonadó bevallásában elhallgatott vagy nem helyesen vallott be, vagy amelyről bevallást egyáltalában nem adott;
2. aki bejelenlését 1910 szeptember 80-ig megteszi;
3. aki olyan elhallgatott vagyont jelent be, amelynek értéke «z adó alá már bevallott vagyon tárgyainak Úszta ériékével együtt 1938 február
28-án az 50.000 pengőt nem haladta meg;
4. aki az adóalapul vett jövedelem, vagy vagyon helytelen, vagy valótlan bevallása, vagy a bevallás elmulasztási! miatt eljárás alatt nem állott, illetőleg cfllcne a pénzügyi hatóság részéről eljárás még nem indult. . <
A közkegyelem nem terjed ki <iz 1910 évi általános kereseti adóm, az alkalmazottak kereseti adójára, a jövedelem- és vagyonadóra, valamin*, mindazokra a közadókrn, amelyek az elhallgatott jövedelemmel, vagy vagyonnal kapcsolatban az 1910 évre kivethető vagy 1040 Január í-tői szedhetők.
Az elhallgatott jövedelem Vagy
Ballonkabátok Felültük
impregnálása
PALCSICS-nál
Teleion: üzlet 533.
Telelőn: gjir: 344.
Jóminöségílfórfikalapok P 290 -tői kaphatók
Divatcsarnok, fö-ut 6.
v:gyoii bejelcnlósét szabályszerű adóbevallási ivén kell megtenni, bui a bevallási iv kfjizeíén meg
kell jclö\'ni. hogy ez a bevallás jöv;-
dclinek és vagyontárgyak pótlólagos bejelentésére szolgái. ¦ y
A törvény rendelkezéseinek meg*1 felelő bejelentés alapján á körkegye, lem csak abban nz cselben nienle.iii nz adózói n visszamenőleges \\W$. adóztatás alól. ha bejelentésében minden elhallgatott jövedelmét és vagyonát bevallotta.
Az n*ihiilgn!ott jövedelmek és vagyontárgyak bejelentésére szolgáló adóbevallási iv a községi elöljáróság-nál, városi és m. kir. adóhivatalnál szciczheltí be.
Bővebb felvilágosítást n m. kii\', adóhivatal ad.
Hern fdeiéímk!
Bonyhády Pénzel Miklós
1162. ix zq. I 112 \'""erikái potgiirhal».
ruhán Ifmtcltc ki magát
A magyar szabadságharcban mint nemzetőr őrnagy veit részt. A Világosi fegyverletétel után török Tőidre, meneküli, majd onnan később. Amerikáin kerfllt. \\/. amerikai polgárháború ide. jón engedélyi kanolt az északi hadsereg Imdügyminiszleréiől egy önkénlos Rya. lo(.(ezred alakítására, amelynek cím ezredese lelt. Mindjárt Corinlh nstro mánál páratlan vitézségről és kivit) vezetői készségről letl tanúbizonyságot, 1802 szeptember 20-án a jakul csali, ban oly vitézül viselkedett és liad;íl>.í sait oly niákacáuil larlotla. hogy ellenség sokkal nagyobb haderőt sejti* mögötlc, abbahagyta a támadást.\'
Sir em lékeket,
liibollot, tnaaioleflinal, hősi emlíkmüiil
szakszerűen és legolcsóbban K0VAC8 JÓZSEF
kölaragómeBternél, Király-utca 31. Nagy ¦! remi ék-isktái\'. Teletel? 61Í.
Élénk délnyugati szól, több h* lyen reggel köd, az ország nywpl felében már több felhőzet. A hfr mérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intézet nasyksof11 ateztfzyeloálloiQára Jelend i
Hőmérséklet tegnat> este 0 6rtW +168, ma retzel +160, délben -4
OuDidftk 00
Naptár: Szoptembor 20 péntek. Ro» kat Euszták. — Protestáns FrldWÖ* Izr. Elul hó 16.
OŐzfflrdö nyitva reggel fi órától «1 8 órait fháttt, tnwrda. péntsk délu* ktdden esess obd néknsk).
„Magyar szivünk egész flWf gével siessünk az önhibáink* kivül mostoha sorsra Julfatld megsegítésére t" — Adako^ Erdélyért I
ferencjózsef
KESERŰVÍZ
IMO. szeptember 20
ZALAI KÖZLÖNY
— (A rendőr főtanácsot Ismét Itthon)
Kovács Nagy Pál rendőrfőtanácsos, • kapitányság vezetője, aki ahlian a megtisztelő megbízatásban részesüli, hogy a kormányzó erdélyi bevonulása, alkalmával különleges szolgálatol toíjc-sitclt a Nagyúr klséretébeii, tegnap hazaérkezett Erdélyből Ős u inal napnál átvette a kapitányság vezetését.
— (A postáról;
Jeleztük tegnap, hogy megtisztelő megbízatást k«|>ott Iluraszlos Ferenc főfelügyelő az l. sz. nagykanizsai .posta és lávlrdaj lüyafcU főnöke, akit u \\ezér-Igazga lóság távüaülag a kolozsvári posta élére kirendelt. Haraszlos főfelügyelő a tegnap délutánt gyorsvonatul már el Is utazott Távolléte alatt a Kínok! teendőket Versényi HezsÖ posui-lávirdai felügyelő végzi, aki eddig is a postahivatal íönóklve4jeite.se volt. Ver. uényl Rezső lolügyolő tpbb mint 20 é.io u kanizsai postán teljesít szolgálatot. Azelőtt a Nagyságos Fejedelmi városában, KSWMU volt jx)SUföüsziA a eseliek Ián torit hatatlan. magyarsága, minit azonban kiüldözlek szülővárosából. Nagykanizsán uj otthont talált. Versényi ItezsŐ [olügyeló a magyar posta egyik kiválóan képzett főtisztviselője, akt nugyluvdz&ü szolgalata alatt munkássá, gával a város közönségének nemcsak legteljesebb megelégedését, de közbo-csi\'ilését is kivívta.
— (Pályázatok)
A tapolcai járás fősaolgabinája a mo-nostorapátl körjegyzői állásra szeptont-ber \'28. déli 12 órai, a Menyei Járás fiiszolgnbírája B lót szerdahelyi segéd-jegyzői állásra okióbor I-í, a zaiaxzcnl-gróli járás föszoJgabirúja a zulaszent-lászlói .segédjegyzöl állásra szoj)loml>cr 2."i. déli 12 órai lejárattal, pályázatot hirdet. > , ; 1
— (Zákány és Gyékényes ünnepe)
Az elszakított részek egy ré-szének visszatértét tiyékényes és Zákány, vaUi-nuni a környékbeli községek lakói Is megünnepelték a gyékó-uyesi pályaudvari ország-zászlónak A* esti üímcp-ségeu, (unclyen zászlóik alatt vettek részt az ösz. szes lestülotok ós egye-sülelek, uz *wszágzás7.1ó elütli Nngyjnugyarország\' határa gyer-lyákkal volt kirakva. Herényi Jenő iskokrclúgyclö megnyitója ulán Scmjón Viktor állomásfőnök mondott lelkes, ünnepi beszédet, A megitató ünamség programját Kmszaai HuS leány köri-lag, Morgós Zoltán MAy főtiszt, Smbó l-eietto levente és az elemisták gazdagították nagyszerű szavalataikkal. Az ünnepség SeltandL Ferenc zákánylelopi j>lóbános zárószavoivai és a Szózat elének lésévut ért véget. A u\'niteg az ünnepség közben Letkeson éltette í Horthy Miklóst és a i baráti államokat.
j „Az örömkönnyeken tat gondoljunk a támogatásra szoruló erdélyiekre t" Adakozz Erdélyért
jylqutiix, usr ülitiiiür
A német légelhérltáa meghiúsította a Hamburg ellen Intézett éjjeli légitámadást (Fotó U. D. V.)
Kanizsa uszóutánpótlása biztosítva van
Jó eredményeket hozott a K1SOK kanizsai úszóversenye
A városi strami fii rdöben n koreske-tlelini iskola rendezé-sélXMt mosl tartották meg Nagykanizsa dinkbajnnksn. gait. A szép, napos Idő kedvezett a versenynek, de az erertményektiii meg. látszik, hogy u rossz idő miatt két hétig nem tudtak edzeni a versenyzők. A fiuk között sok tcheisúges uszó van és örömmel láttuk, hogy Kunizaa u-szó-utánpótlása biztosítva van.
A \\-crseny kepeiében jxmlv\'rseiiv volt a gimnázium ós kereskedelmi, iilelye n gimnázium és polgári közölt. A pontversenyt a koieskotlebni nyerte a gimnáziummal szembea 43:31 arányban, Az uLsós gimnazisták 31 :28 arányban nyerték a versenyt a polgárival szemben. ;
Az eredmények a következők:
100 m. gyorsúszás: i. Szabó (K) 1.18, 2. C.nroinvőlgyi (G) 1.202. 3. Benkő (K) 1.22.1. . .
100 m. ineUuszás: 1. Tóth (Ki 128.4. 2. Gerencsér (K) 1.32-8. 3. Y\'donyi (u) 1.38 mp. í t
100 m. Itátuszás: 1. Kirst-luier (G) 1.38. 2- Korcsmár (K).
3x00 kótliarmad ni. vcgyCSVáltó: I. Kereskedelmi 3.30 (Benkö, Tólh? Sznl>ó)
2. Gimnázium 3.38 (Kírscluur, Vidonyi, Garam völgyi), i »
4x33 egyharmad ni. gyorsváltó: 1. (Jmnáziuin 1,2(5.4 (Várndi, QogctUjeder. Tornei i., Garamvölgyi). 2. Kctesko-dehni 1.29.8 (Gerencsér, Woisz, Erdélyi, Szabó).
33 egyharaiad m. női mellúszás 1. Horválb (P) 30.2. 2. Itoffniaim (P) 30.5. 3. Kovács (p) 43d. i
0O.tóUiarjnad m. női meUuszás: 1. Szttár (P) 1.08.0. 2. Kovaesics (P) 1.15.
33 egyharmad m. gyors usui s: |. Ito-genrieder (G) 21.4. 2. Szabó (1*) 22.1».
3. Bertók (G) 230.
33 egyharmad hátúszás: 1. Sáfrán (P) 20.2. 2. Lalin (G) 30.2. 3. Tóniit 11. (G) 31.7.
33 egyharmad m. mellúszás: 1. Tur-nai n. (G) 31.4. 2. Sáfrán (P) 33. 3. Bogehrieder (P) 35.
4x33 egylmrmad m, gyorsváltó: 1. Gimnázium 1.38.8 (Bertók, Latin, Tornai H., Bogenriedor). 2. Polgári 1.45 {Sáfrán, Bogcnricder II., Szabót Kovács).
«0 kétharmad m. gyoraitszás: 1. Kní-ntlz (G) 18. 2. Molnár <(K) 50.Í. 3u Goi-ainvölgyi (G) 5Ü.8.
06 kétharmad ni. nteUuSzás: 1. B;lg-ladi (K) 58,8. 2. Kollár (K) 1.04.2. 3. Vidonyi (G) 1.05.
(i6 kélluirmaő m. liátuszás: 1. Sáfrán (P) 58.0. 2. Steril (G) no. 3. Bertók (G) 1.11.
1x33 egyliarmad m. gyorsváltó (Ko-reskcdelmi): 1. IV. évfolyam 1.46. 2. I. évfolyam 1.47.1. 3. II. évfolyam 1.48.
4x33 m. gyorsváltó (Gimnázium): 1. VI. osztály 1.41.5. 2. VII, osztály L41.8> 3. V. osztály 1.52,
Vízilabda
Kereskedelmi--Gímnázitun 3 :0 (1 :0) Góldobók; Bngladi, Welsz, Szabó.
Polgári—Gimnázium 4:0 (210). Gól-dobók: Szabó (3), Sáfrán.
,T. L.
Délnyugat I. o. állása
SB1C 4 4 - - 12: 4 8
DPAC 4 3 1 - 16: 5 7
HB1C 4 3 1 - 14: 5 7
B.MOVE 4 3 — 1 21: 4 6
DVSE 4 2 1 1 21:10 5
R8B 3 2 - 1 6: 4 4
NVTE 4 1 1 2 16:13 3
KRAC 4 112 7:11 8
FEAC 2 1 - 1 4:6 2
ZMN1E .4 1 — 3 7:17 2
BM1E 3 1 - 2 1:16 2
ZsSE 4 - 1 3 G111 l
BTK 2 - - 2 2: 6 -
Mi K 4 - - 4 3:24 -
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A fuvaros egyik elsőrangú szállodájává!, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI.y f*odmanlozaq*-utoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem konforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. a százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
— (Csatorna- és vízvezeték-építések Nagykanizsán)
Ismeretes, hogy a város már régebben elhatározta a víz és csatorna hálózatba még be nem kapasolt ^utcákban a víz és csatornamű;fokozatos kiépité-sét. a hét elején ennek értelmében a Hunyadi utcában meg is kezdlók a munkálatokat. Ugyancsak most építik ki a Babochay György utcában is u vízvezetéket és a csatornahálózatot. Az ój)itkezeseket, amelyeket, október elejére licfcjezőthuik, a Babochay és a\' Hunyadi utcák lakossága örömmel fogadja. ¦ ,
— (Keszthelyen Is növekedett a diákok száma)
Keszthelynek ezévben 1528 diákja van. A keszthelyi premontrei gimnáziumiul 375 (tavaly 394), a 1 polgári fiúiskolába 52 (az újonnan megnyílt iskobi első osztályáról van szó, aim\'-iy-ben a tanítást a jwlgári leányiskola tanerői ós egy férnianár végzi), az áL lanii polgári leányiskolába 142 (tavaly 1311), a véle kapcsolatos kéléve-s női kereskedelmi szaktanfolyamra 31 (tavaly 30;, a zárdai polgári iskolába 190 (tavaly lí)2), a községi elemi iskolába pedig eddig 729 laiiulólirattak 1» (522 hu ós 207 leány). A zárdai elemi iskolába 181 leánytanuló jár.
— (Az Erzsébet-téri családi perpatvar)
ügyében ma megjelent szerkesztőségünkben Szépudvari bajos olaj telepi gépkocsivezető és unnak megábapilá-sál kérte, hogy TeLc-ségél nem féltékenységgel zaklatta, hanem afeletti erős fcihálrarodásábun verte el, inert felesége, négy gyermekéi magámliagyva eL költözött tőle, mialatt ő katonai szolgálatot teljesített.
— (KÖnyveket Erdélynek!)
A Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége kéri azokat, akik az erdélyi közkönyvtárak számára könyvöket óhaj Iának ajándékozni, hogy egyelőre az 1918—1910 között megjelent magyarnyelvű kiadványokat .szíveskedjenek el. juttatni a Főfelügyelőség erdélyi osztályához (VIII., líslerhazy utca 30.).
— (Végezhet-e asztalosmunkát a bútorkereskedő ?
A kihágást tanács ef?yik utóbbi Ítélete szerint a bútorkereskedőnek joga vau orra, hogy az elárusilás céljából raktáron tartolt kosz buU>rok kurbaii-tarlásához szükséges kisebb asztalosmunkákat (újra fényezés, kisebb hibák, törések kijavítása stb.) saját kczclósój. ben elvégeztesse. , \'
rwdetltttí
NAW
eredményt
Pi
ralai BKVZLÖNV
1940. sicpiembcT 20
(Folytatás a 2. oldalról]
Ate Jdsaal áll. el. lak. tanító ugy a saját, mint az Összes rokonaáff\' nevében fájdalomtöl megtört szívvel, lelkem mélyéig megrendülve tudatom, hogy forrón szeretett jó feleségem, az én mindenem
Ato József né
¦iül. HoffufUr Vilma
életének 60-lk, boldog házasságának 43-lk évében folyó hó 20.-án reggel 9 érakor hosszas szenvedés után, a szentségek kegyelmével megerősítve, az Úrban elhunyt.
Drága halottunk földi maradványát folyó iió 22.-én délután Uti> órakor fogjuk a rém. kath, egyház szertartása szerint a temető halottasházából beszentelés után családi sírboltunkba örök nyugalomra helyezni
Az eímcsMuiö szentmise áldozat a megboldogult lelkltidvéért folyó hó 23.-án délelőtt 9 órakor fog a Szent Ferenc-rendlek plébánia-temploma-, ban a Mindenhatónak bemulaltatni.
Nagykanizsa, 1940. szeptember 20.
Ai Sui«s gyászoló lokoatég. Mindönkihez osak jóság és szeretőt volt 1 Asdlve* aewea ía jé vslt áletéban, oly, csendes él nyugodt legyon pihenései
Tárgy: A kózkegyelem engedélyének kiterjeszléie adózás alá eddig be nem jelenteit (.eltitkolt) Jflved«I-melc és vagyootirgvak utólagos be-vallása esetéi!.
A vonatkozó törvényes rendelkezések szerint közkegyelemben részestll:
az az adózó, aki az 1038. évi XX. t.-c. 1. bekezdésének >. pontja alapián beruházási hozzájárulást nem volt köteles fizetni, legkésőbb 1940. évi szept. hó 30. napjáig póttólag olyan lövedel-meket és vagyontárgyakat ls bejelent, amelyeket az 1040. évre szélé általános kereseti-, Illetőleg Jövedelem- és vagyonadó-bevallásában elhallgatott, vagy nem helyesen vallott be, vagy amelyekről bevallást egyáltalában nem adott, a helytelen, vagy valótlan bevallásának büntető következményei alól mentesül, feltéve, hogy vele szemben a jövedelem vagy vagyon helytelen bevallása vagy a bevallás elmulasztása miatt a pénzügyi hatóság részéről eljárás még nem Indult Ez a bejelentés az adózót az 1940. évet megelőző Időre a pótlólagos megadóztatás alól ls mentesíti.
E sieriat közkegyelomben csak az az adézé részesülhet, aki
a) pótlólag olyan Jövedelmeket és vagyontárgyakat Jelent be, amelyeket az 1940. évre általános keresed-, Illetőleg Jövedelem- és vagyonadó-bevallásában elhallgatott, vagy nem helyesen vallott be, vagy amelyekről bevallást egyáltalán nem adott;
b) bejelentését 1940. évi szeptember hé 30. napjáig teszi meg;
c) olyan elhallgatott vagyont Jelent be, amelynek értéke az adó alá már bevallott vagyontárgyainak tiszta értékével együtt 1938. évi február hó 28-án az 5\'J.OOO p-t nem haladta meg;
d) az adóatapnl vélt Jövedelem vagy vagyon helytelen vagy valótlan bevallása, vagy a bevallás elmulasztása miatt eljárás alatt nem állott, illetőleg ellene a pénzügyi hatóság részéről eljárás még nem indult
Közkegyelemben részeiül még az az adózó ls, aki az 1939. évet megolőző években élvezett olyan Jövedelmet, amelyet általános kereseti-, Illetőleg Jő vedelem\'bevallásából kihagyott, azonban ezt a Jövedelmet telelte, ha az elhallgatott jövedelmet 1910. évi szept hó 30. napjáig bejelenti és az elhallgatott Jövedelem után kiszámított adó-kOlÖübözotet a bejelentéssel ogyldejü-leg egyösszegben befizeti. hu
Öfcsvndsjjot cuffamcziím széfíakozhalik
visciők közül egy sem maradi seriét len.
Sok bomba esett London Ipari negyedeire.
A keleti részen egy gyárnál többeri életükéi vesztették és megsebesül\'-, lék. Bombázták ezenkívül ;l lanccs-hirei, essekt, berkischinel és kbntl grófságokat és Délnyugat-Angija több kikötővárosát is.
Londonbein egyébként számolnak azzal, hogy Spanyolország rövidesen háborúba lép a Tengely o\'dulán. (MTI)
Amerikai segítség?
Newyork. szeptember 20 Olyan hirck terjedlek el, hogy Ame-
rika tengeralattjárókat szándékozik eladni Angijának. Állítólag egy kipróbált jó típusról volna szó, amelyből ."W ált készen, \\.
I.lkzabon, szeptember 20
Sir fi. beyton, Anglia megbízottja Amerikáim repült a Clipcten. AFlité*"g különleges és fontos inegbizaM.su van.
Washington, szeptemlier 20
Amerika ismét 338 millió dollárt szavazott meg laktanyák építésére.
Mozgalom indult oziránybajj Is. hogy az egyes államok külön áTtmií csapatokat állítsanak fel, mert a nemzeti gárda a szövetségi tanács rendelkezése alá került
ántoneson a román hadseregről
Bukitrest, szept. 20.
Anionescu román államvezclő,mint jelentettük, megígérte, hogy sorozatos leleplező cikkeket közöl Románia régi rendszerének bünciröll.
Mai leleplező cikkében közli, hogy már 103-1 szeptemberében a vezérkar, ral közölte emlékiratában, hogy a román hadsereget át kell szervezni, mert védelemre képtelen, rosszul van felszerelve, nincs klké[)CZVO és dcniolarizált.
líeje\'enli egyben!, hogy a román had-sereget most fokozatosén átszervezik,
ára 1-80 P
Hitelesítve kapható a Zalai KSslSny nyomdájában
Nagykanizsa, Fő-ut 5. szám.
ÁLLÁS
.«Marfan* tanonc ilzítíisel kitilt tik
Fí-tit 3. 2205
Bejárán* felvitetik : Sterébentw SzécöenyMér 4. Jelentkexis: 1. Mámu ajtónál. •
ADAS VÉTEL
Oloedn aludó, kit tüll kirakat, <ey Vfl8tAca-n)ló és egy ló állapotban levő padlialépcsS. Érdeklődni lebet Rachel könyvkereskedésben. 3212
Kaklueaok- és klüönlélc dleinövények eladók ÉrdeklOdéa d. u. 2-4 lg Horlliy Mlklól-ut 49 •
RuhafeeUk klvál* finom lagol-oaobb SSrlalilil, Erataabet-Ur 4. \'
Keveset huzailt yllsavevö, taajaaa
ríűlú kisautók olciiln eladó. Teleki- in 27.
2219
lAKAS\'ÜZLETHELYISÉO
eUt. Wéremwbé* lakást ke-
rések nov. 1-ére. Bővebbet Unger és Tóth vaakereakediaiben. 3209
HÁZ ÉS INGATLAN
Bltlllyiny.u. 22. il. bit ntabadkiaból eladd. Hívebbel , kladóhlvsUlban. 2177
0UT0R02O rr SZOBA
KOlenbeJáratH bútorozott asobii fUrdóssoba-hasinálattal kiadó, —1 Deutsíh Icilóktlilel; l\'ó.ut. *
„Kúrálta" stlldde kéaiitményel a leg-kényesebb Igényeket .Ii kielégíti. Brat23 Telelőn 508. •
ZULUI RÖZLÖMV
•OLITIKai NAPILAP. : „Klligaiilaaigl n. T. ¦agytaslm". FelekYe kiadó: Zalai Ktraly. Nyomatott i a „Kfagaadaaágl R. T. Nagybanin*"
ayaasájikaa Naaykaalasaa. (Nyomdaiét Mell Mai Király.)
Az u) gazdasági rend gazdagabbá teszi Európát
Hón*, szept. 20.
Mussolini m-i délelőtt ismét hosz-szis kihaiigiláson fogadta Ribben-trop német külügyminisztert. A tanácskozások m:i befejeződnek Délben Ciino go6í- tóttá vendégül nemet minisztertársát, migcste M-ieken.
sen rónvii némel kövei ad eslebédet Rlbbenlrop tiszteletére.
A mai lupok hangsúlyozzák, hogy megvitatlak Európa gazdasági «j|)»> építését is n tanácskozásokon. A termelés é.s értékesítés olyan rendszeaét dolgozza ki a Tengely, amely gua dagabbá leszi Európa népéit. \'\'
Ml
minden typusban
havi
10—15 P-s
részletfizetésre
Is kapható
SZABÓ ANTAL Fő-ut 5. üzletében.
Ulllomos hűztartűsl It^nOlék
mindenkinek Mnet szem!
Teakannak
Vasalók
Kenyérpirítók
Gyorsf6z5k
Kávéfőzők
íróasztali lámpák HanatalaUampAk Modern falikarok Olvasó lAmpAk Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. w
flO. ttktfUS. 216 uim Niiiykuiiii, 1940. szeptember 21. szombat ára 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
"•gff*\'ÜSSISiTZTttá^ Felelő, szerkesztő: B.rb.rltS Lajos . ^>^LllJtJLL^LZ
flz afrikai gyarmatok felosztása, a Gibraltár és Szuez elleni támadások terve a római döntő tanácskozásokon
Rlbbentrop csak a jövő hó közepén utazik vissza Berlinbe — Faruk király angol őrizetben - Rendkívül események előtt Közel- és Távolkelet — Anglia bombázása és az olaszok afrikai előnyomulása tovább tart
A leszereltek
vigyázzanak!
(bt) Leszerelő katonák léptei szaporáznak hazafelé országszerte, Jó darab Erdély visszatértének mámo-ritó öröme, az ünneplés Önfeledt napjai után az élet hétköznapjai következnek. A fegyverek hadserege után a munka hadserege építi tovább M fc\'támadó Magyarországot. Nem hajigáljuk el, nem tőrjük ösz? szc a fegyvereket, mint 1918 gyászos őszén. A fegyverek potenciális ereje, amely nélkül 11 csonka haza nem nagyobbodhatott vohia meg, tovább duzzad; 11 magyar karban, lélekben, földben, a holnap elé tekintő várakozásban. De a nélkülözhető emberek lassan visszatérnek a polgári munka arcvonalába, mert Isten meg engedte érni fegyverek megszólalása nélkül, férfi-rendek pusztulása nélkül «z ujabb törlesztést a magyarság történelmi számlája javára.
Akármilyen béke is uralkodjék azonban a níai világégésnek kicsiny magyar szigetén, olyan béke nincs, (s ha van, éppen a mai háború mu_ tattá meg, milyen esztelen!) amelyben ne kellene késaen állni hálx>nr-ra, S ha nem* is ropognak fegyverek, ha nemi is villognak szuronyok !1 hatánainkon, az országok, népek érdekellentétei akkor is hadakoznak a látszólag békés élet sokféle (Vontján s a ma honvédelmének ezzel a hadviseléssel,, annak ezerféle furfangjával, a polgári élet területeié benyúló millió csápjával is fel kell vennie a küzdelmet.
Tudni kell; — ellenség mindig van és vannak\' láthatatlan hadseie-gck*. s ezít a leszeielöknek is tudniuk kell.
Eldobsz egy gyűrött táborilápot. Lehel, hogy lehajol érte valaki, akinek egy szám; egy cini, egy szó, talán csak egy dátum kellett s máris egy fegyvert adtál az ellenség kezébe, meglazítottál egy téglát a magyar fegyveres honvédelem építményében. fr . i
Ülsz a vasárnapi háromdeci mellett és táguló tüdővel mesélsz a ka-tona-él menyeidről. Magyarázod,1 ti«gy merre van, milyen az a raktár, ahol ezt vagy azt felvételezte\'. Egy ellenséges kém sok pénzt kap egyetlen ilyen adatért.
Ballagsz aZ utoii, lelkesen fejtegc-" l«d a jókomádnuk, hogy milyen nagyszerű újítással találkoztál ennél vagy annál a fegyvernél, Van egy csavar igy5 Cgy emeltyű ugy... stb. Mindig azt sem tudod, kinek mondtad el. Azt meg sohasem tudod, togy ki hallotta meg, akinek nem Is szántad u szavadat. Egy csavar... *\'gy emeltyű, olyan adatok lehetnek c«y kém birtokában, hogy az ellen-[égaek sikerülhet a tc fecsegésed-
Wl származó adatok alapján a szóban forgó fegyverünk ellen 14 védekezőt kitalálni, vagy azt a harci ^számunkat értéktelenné tenni.
Kérdezik n beosztásodat. Mondod pontosan boldog-boldogtalan.
Még mindig Róma felé tekint n világ szeme. Ribbentrop német külügyminiszter ugyanis tegnap nem utazott cl az olasz fővárosból, mint azl előre jelentelték, hanem folytatta tiuiácskozásait Ciano gróf külügyminiszterrel, majd
ma délelőtt Ismét megjelent
Mussolininál
Ribbentrop a Villa Madnmaban lévő szállásán tegnap is egéSz nap dolgozóit és állandó Összeköttelésbcii volt Berlinnel.
A tanácskozásokról kiadott hivatalos közlés is csak a külsőségeket eműli, bár az olasz és német sajtó ma is részletes cikkekben foglalkozik
Róma, szept. 21.
A Mcssagero Bernen ál érkező jc-letilése szerint Londonban lOvább tartja magát az a hir, hogy György király és a kormány GUisgowba költözik. Az átköltözés igen közeli idö-pontbui várható.
Ugyancsak elköltöztetik Londonból a parlamentet is, meri a képviselők és lordok nagy részei már most vidékre meneküli.
Ugyancsak a lap hja, hogy »a némclek az Oxford Streetre, London egyik legnagyobb útjára 260
nak. Pedig gondold csak meg: -ha mindenki dobra veri a beosztásai, akkor az ellenség kémeinek mi sem könnyebb, mint Összeállítani « hadseregünk egész szervezetét, létszámai, alakulataink Crejét. Pedig felelhetnél a kérdésre olyan általa? nossággal is, amitől a kíváncsiskodó sem lesz okosabb. ,
Nagybüszkén újságolod valakinek, hogy felmérték már valami uj kato-
« római tanácskozások jelentőségével. Kétségtelen, hogy ezek a tanácskozások Európa jövendő sorsára sorsdöntöek, hisz a német ós az oi.tsz állam vezetői már a háború utáni rend kialakításán fáradoznak. Berlin közben azt jelenti, hogy
a háborúban a döntés órárólórára közeledik.
A német gépek ismét sűrűbben látogatják az angol partokat, miután az idő a csatorna feietl is megjavult. Már tegnap este jelentették, hogy erős német kötelékek indullak uz angol főváros bombázására, ma délelőtt pedig ü következőket jelentene a N\'l\'I az ujabb angliai bombázásról:
mélor magas és 1 méter áLnDéröjü) bombákat dobtak. Ezekben a bombákban egy mázsa robbanóanyag van és puszlitásuk irtózatos.
Spanyol lapjcteníés szerint a németek eddig 20.000 tonna bonil^t dobtak Londonra és környékére. Sok közülük olyan, hogy nem tudni, mikor robban. Állítólag vun Olyan is, amelyik csak 100 óra múlva fejti ki hálását,
A londoni pokolról
A lapok Londonból keltezett tu-
nat épülcl helyét- Hencegsz vele, hogy mekkora lesz és milyen. Elég, h« csak egy hidör-bódéról, vagy iroda-áthelyezésről beszélsz óvatlanuT, az is mind adat az ellenséges fülek számára, i j |
Sohase gondold, hogy »de hiszen ez nem lehet fontos*! Az ellenséges megbízásból kíváncsiskodónak mur d**n fonlos. Fontos a legeslegapróbb mozaik-szem. is} mert sok apró, lát-
dósltásaj borzalmas képeket festenek a londoni pokolról. k tudósítók azt jelentik, hogy az iszonyatos erejű1 támadásnak London a\'lgha tud ellent-; álhni. Minden attól, függ, miiyen gyorstui és mcnuyire tudják megvzc,<» vezh\'l a légvédelmet.
Berlin, szept. 21. Az éjszakul támadás során műiden nagyságban sok bombát dobtak Londonra. A Royol éü az Albert dokkokai is telitalálat érte, núndkcltő lángokban áll.
Küszöbűn a partraszállás
Budapest, szept. 21. A Pest tudósítóitól ugy értesül, hogy az angliai partraszállást angol körök Is küszöbönállónak tartják. A parti örséget megkettőzték.
Berlin én Róma a megbeszélésekről
A ma reggeli német lapok fokozódó érdeklődéssel Írnak a római megbeszélésekről, részletese nem temek ki, de annál inkább hangsúlyozzák annak alapvető fontosságát. A Lokalaiizelger azt írja, hogy a Tengely most rajzolja meg az uj vüág képéi.
A mai reggeli lapok meglepetéssel vették íi hirt, hogy RlbtjJntrop meghosszabbítót! a látogatását és ebbs^ is annak megerősítését látják, hogy Rómában nagyfontosságú és bonyolult kérdéseket oldanak meg. Biztosra veszik, hogy a Földközi-tenger partvidékének és uz afnkai kérdésnek rendezése is első helyen szerepe\' " tanácskozásokon. Ezenkívül a köze\'keleli hefyzet is mcgvilatásra kerül, különös tekintettel az olaszok-afrikai sikereire
Ribbentrop Jövő\' hét közepéig marad Olaszországban
Ribbentrop külügyminiszter tegnap több izl>en beszélt telefonon Hitler kancellárral is és ma folyta Ibi tanácskozásait. Ribbentrop még n,vasáma|h)t ls némában tölti, majd .valofízinülcg néhány napra az olasz Riviérára megy pihenni és csak a jövő bét közepén utazik vissza Berlinbe,
(Folytatás & 7. oldalon)
szólag jelentéktelen adatból épül tel az egész.
Egy gyárban dolgozol. V*lakl megkérdezi, hány munkással megy az üzem, vagy mennyi a napi termelés. Vigyázz! Az ellenségnek a gyáí-aink, üzemeink teljesítőképességéi illető adatokra igen nagy szüksége van! , j
Tele sírod a várost, a falut, hogy. nem kapui czlj nem kapni azt- RÖg-
Ujbói sikerrel bombázták a németek Londont és a kikötő" f városokat
A német légihaderő az éjszakai támadások után m« hajnalban újból megkezdte tevékenységét London felelt. Bombázták a Themse kikötőit, a raktárakat, valamint a keléit városrész fontos katonai pontjait. Jó látási viszonyok voltak\' és így jól meg lehetett figyelni az egyes bombák hálását. Megfigyelték nzt is, hogy Liverpool kikötője, ahol tegnap ujabb tüzeket okbztak.a német repülők, még mindig lángokban áll. j | i |
A NTI jelenti azt is, hogy «z éjszaka az angol géprk Is megkísérellek Hamburg és Berlin bomlfH zását. Az első hullám azonban csak
nz Elba torkolatáig jutott, ahol az éjszakai vadászok visszatérésre késztették az angol bombázókat. A másik csoporbiak sikerült " hanoven Uir-loraány fölé jutni, de itt a heves légvédelmi zárótűz mtatt visszafordultak. Igy áz angol bombázók most sem érték el céljaikat és miképp előző napokban is, mjost is a katonai céloklót távoleső kis falvakra és a mezőkre szórták le bombáikat
A Reuter iroda jelentése szerint London bombázása nagy károkat okozott. Különösen a déli és oz északnyugati negyedekben okoztak a bombák nagy rombblást — mondja az angol jelentés.
20.000 tonna bomba hullott eddig Londonra
ZALAI KÖZU0NY1
1840, szeptember 21
mms^&^z^ E6ÉÍZ
MŰSOR ?EGá<Z VEZET/
i
r B3vb"
i/iMgt/ei/ó-
PHILIPS RAUÍO
MINDEN AHTENMAHOZ PHILIPS SZUPER
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja: Szabó Untai rádló\'uztetf), Nagykanizsa, Ffi-ut 5.
A törvényszék a] elnöke
|ÖvŐ vasárnap (eszi le a hivatali esküt
Dr. Haám Ernő keszthelyi kir. já-rásbirósági elnököl, akit n kormányzó a nagykanizsai törvényszék ei-uOkévé kinevezett, szeptember 15-től kezdve felmenteitek a keszthelyi járásbirósngi elnöki állásitól.
Dr. Haám Ernő szcplcmbcr 29-án, vr.igyis jövő vasiírnap délelőlt, a lör-\' venyszék teljes ülésén, teszi & * hivatni! e-sküt és foglalja el hivalnhn megfelelő székfogfaló kenetében.
Naptár: Szeptember 21 szombat Rom. kat Máté ap. — Protestáns Málé. — Izr Elul hó 18. — Szeptember 22. héttő. Horn. kat. Mórlo vl. Protestáns Móric. Izr. Elul hó 19.
OoaltidÖ nyitva regfel 6 órától <wt« * Órálf CbétH, «cerda, péntak dAlntáo kadden etéea nap nékneki.
lön szalad át a hir határókon, hogy u szomszédban éhínség van, a télro mezítláb marad itz ország és igy tovább. Gondold el: - mekkfora erkölcsi eKit merít ebből az ellenség, ha mindjárt nem is igaz, csuk a te fegyelmezel len pano szkodásod Csinált a szúnyogból elefántot.
Miiideiikinck, aki leszerel, legelső kötelessége legyen példát mutatni mindenki számára 0 fegyc(me-zelt hallgatld-tudásbót. Ez ma éppen olyan hazafias kötelesség és éppen olyan fontos is, mint — (ha kell - fegyvert fogni a hazáért. Minden meggondolatlan szó, minden hárijá-noskodás, minden felelőllen loosfo-gás a katonai dolgokról való minden szükségtelen fecsegés, min-¦den való\'lan hir felfujt gyártás nemzetellenes cselekedet. Ha hala lasz valakit ebbe a bünlxi esni, neked, a leszerelt katonának kell a fecsegői figyelmeztetned s ezzel megmutatnod, hogy lélekben honvéd maradtál, őrzője és védelmezője hazád minden érdekének. Okos szóval, kemény intéssel neked kell elnémilanod az ilyenkor megáradó, sok ostoba és kárlas SzószVUyárko-dást. Minden meggondolatlanul kimondott szó kémkedés lehet az ellenség javára a saját édes hazád ellen. Hogy ml van az asztalodon vagy 0 szekrényedben meg a zsc-bedV*en, azt sem kötöd mindenki orrár». Csak a nemzet dolga lenne Csáky szalmája, ami szabad prédája mludCn fecsegőnek?
Akik haza tértek és még haza lérnek, az Önmaguk körében mindannyian kezdjék meg ezt a minden magyarra kötelező polgári honvédelmi: munkál. Mindenki kezdje saját magán és mindenki tanítsa meg rá « gyermekéi, «z alkalmazottját. Többet ér ez \'léggömbzáraknát és drótakadályoknál. Ha ezt minden leszerelő megteszi, akkor "hamarosan minden betonnál, vasnál, tűznél erő-sebb háló biztosítja köröskörül » magyar határokat: - a fegyelmezett magyar lelkek áttörhclctleu ucélhóló-Zata.
a „Ferenc József" keserűvíz
régóta kitűnően bevált háziszer megrögzölt székrekedésnél és annak mindentéle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél sz emésztési |avit|a és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvosát I
A Kormányzó köszönete a Magyar Élet Pártja hódoló táviratáért
Erdély és .. Székelyföld hazaérkezése alkalmával a Magyar Elei Pártja nagykanizsai kerülete meleghangú hódoló táviratot intézett Magyarország kormányzójához, amely, ben törhetetlen ragaszkodásáról biztosította.
Most jö)n meg a kormányzó ka-$ bhictirodájától a válasz, amily szerbit a kormányzó m\' őfőméltósága
Erdély visszaérkezése alkalmával a MÉP vezetősége által hozzá intézett meleg hódoló táviratért a kabinetiroda utján köszönetét nyilvánítani kegyeskedett.
A választ Üruy, !1 kabinetiroda főnöke Írta a\\&.
A kabinetiroda válaszát Miklós Já„ nos postahivatali igazgató, a\'MER-ke,úJcl vezetője vette át.
A MÉP vezetősége a pályaudvaron fogadta és üdvözülte llovszky János képviselőt
Ma este fél 7 órakor vezetőségi értekezlet a Kölcsey utcai párt helyiségben
Ma délben 11.22 Ömkor érkezett Nagykanizsára llovszky János or-szágnyü\'ésl képViseUí, a baross SzÖ-
vclség országos elnöke. Fogadására megjelenlek aZ állomáson a párt-vezetőség tagjai Miklós Jáims pos\\n-távirdai hivatali Igazgató élén, mig a Baross-kerületet vitéz Tóth Béli M, nök, tő\' vényhatósági bizottsági tn^ vezette. Megjelent számos párttag js, akik « népszerű képviselőt lelkesen megéljenezték. Miklós igazgató tömör szavakban köszöntötte llovszky képviselőt, aki szívélyesen válaszolt « szere tel teljes fogadtnlásra, majd kíséretével Pannónia szállodu-beh lakására hajtatott <
Időközben a Pár( KÖIcsCy-utcai he. lyiségébeu számos polgár jeientke1 zett, akikel a képviselő késöbbw fogadott és ügyeikben közbevetését Ígérte.
Fél i órakor llovszky János kíséretével Bajcsa községbe ment, amelynek hazafla** népe nemrégen díszpolgárává választolta. A község lakossága itt vezetői élén rcndkívüV kedves fogadtatásban részesítették Ilovszkyt, aki itt is meghallgatta 0 hozzája fordult polgárság kéréseit ügyes-bajos dolgalkbhn.
Este fél 7 órakor pártvezetöségi érlekezlct a Kölesey-ulc^i párthclyi-ségbeii, ahol a kerület teljes vezetősége megjelenik.
Este 8 órakor pártvacsora a »Ko-roná«-b=in, amelynek kereteién llovszky beszámol ^ idécsi vásárról és németországi útjáról, valamint az erdélyi bevonulásról, amelyen személyesen résztvett.
Van 3*0 roncsom az Igentisztelt url- és hölgyközönség szíves tu-
ÉRTESÍTÉSI
domitára hozni, hogy Budapesten szorzott ixakmál képzettség és gyakorlat utin Nagykanizsán, Daák-tér IS. sz. alatt (a Blankanberc-házban) modern gépekkel felszerelve
nri- és hölgyfodrászfizletet nyitottam.
Szolid árak mellett végzek minden ízlést kielégítő u] nappali és asiélyl frizurákat, valamint hajfsstést és dauort.
Nagybecsű pártfogást kér teljes tisztelettel
KOVÁCS ISTVÁN
url- és hölgyloáraiz.
BflZáR UDYfiRr
Legszebbet :: legolcsóbban!
to\'.cfon: 3 95.
Általános őszi divatjellemzés
z Lezajlottak a héten a budapesti nagy divatházak bemutatói és örömmel állapítható meg, hogy dacára a súlyos helyzetnek és gondoknak, a hölgyek nem szűntek meg a ruha iránt érdeklődni éspedig olyan lelkesedéssel fordultak minden ujabb modell felé, mintha mi sem tOilénl volna.
Altalános jellemzésül a következőket közölhetem a látottak alapján. Nyugodtan beszélhetek már a pestlek által is elfogadott és teljesen kialakult fiszi divatról.
Legelsósorban ujdonságszámba megy a denevér ujj, az egészen szűk, egyenes szoknya és a kazakk.
A kazakkok egészen rövid, ezidő-szerint majdnem scheszlinek halnak és rendszerint ugy készülnek, hogy a bluz elöl a derékig gombolta é» hátul az öv alól a kazakk végéig történik a gombolás.
Megnyugtatásul szolgáljon azonban az a hölgyeknek, hogy láttam sok bevarrotlujju ruhát is, tavalyi bevarroltujju ruhánál legfeljebb arról lehet szó, hogy a gloknls szoknyából a bőséget kiveszik és szOk szoknyát csináltatnak belőle. Szűket és rövidet.
Ellenben nagyon szép ezeknek ai ujvonalu ruháknak a háta. Ugyanis teilosak és a tellból lefelé erősen ráncolódik a ruha háta és egy kicsit szorosan vlsszabuggyanik.
Minden ruhán van zseb, minden ruhán van öv, minden ruha egészen zárt magas nyakkal és hosszú ujjil készül. Tavaly Inkább a rövid, va0 háromnegyedes ujjak dominállak ai öszi, téli szövetruhánál is, azonban ez az idén teljesen megszűnt, egyetlen egyet s m latiam belőlük.
Anyagokra vonatkozóan azt kell mondanom, hogy sok változás nincs. Nagyon tetszetlek különösen Jt egészen vastag\' és bolyhos angorak délutáni és trottör ruhára tarka sn-nekben, mint például borsózöld, k>
1940. szeptember 21.
a maablxhald íányai-üo, •lektromo*
KERÉKPÁR VILÁGÍTÁS.
vendulakék, orgonalila és rozsdabarna ,
A romáin, marocen és az egész könnyű viseletek dominálnak a délutáni ruháknál és itt látjuk főleg a selymeknél a denevérujjakat és ka-zakkokat, mert pl. láttam egy vastagabb szövetruhából készült dene-vérujjti ruhát, az olyan szörnyűén nézett ki, hogy sürgősen elfordítottam a fejem, nehogy még egy percig lássam.
És most ezzel eljutottam mai cikkem lényegéhez, amikor óvva intem hölgyolvasóimat attól, hogy az uj divatot bármire alkalmazzák. A de-
ÉAUA1 g&ZfcOrftl
nevérujj kizárólag és csakis egészen karceu, lehetőleg nem alacsony nőnek való és akkor is csakis vékony anyagból, mert különben ugy néz ki, mint a lentemlitett szörnyűség, egész zsákszerűén fog hatni.
Dlvatposta
SZBP ASSZONY. A leküldött fekete anyag nagyon szép. Csináltassa\' a következő fazonra: u szoknya legyen egészen egyenes ás rovkt, a hluz csípőig érő kazakkot alkosson, áll alatt et-liajló gallérral, denevér ujakkal, de kötőméit vállal, egészen kézfejre érő ujjukkal, c\'rce gombokkal elől a derekig, halul derektől csípőig, kőt rA> dolgozott szintén cirec szerű zöld z^ett-Ih\'I. fjdvőzlct. .
DOKTORNŐ. Ajánlok egy egészen egyszerű angol ruhát mégpedig barna ongorából, hogy menjen az átmoncll knbátjához is, nagy zsebbél, egyenes szoknyával, bubi gallérral, hátul hálósán visszabuggyonóan. üdvözlet.
ÁTMENET. A beküldött knbálanyag nagyon szé|> és én a kővetkező fazont ajánlom belőle: legyen egy kicsit bő halul rádolgozott és körülmenö elől megkötött Ami, "agy kapucnival és két nagy óriási zsebbel. EZ igy nagyon szép és elegáns lesz, sőt télre ha a ka. nudlit és a zsebeket bcszőrméz] mondjuk nnlriával, ugy remekül viselheti egész lé\'cn Is. Üdvözlet.
Szemtől-szembe Clemenceauval,
a trianoni béke alkotójával Erdély visszatérésekor
A Zalai Közlöny alkalmi tudósllójdnak pár si levele
Egy gyönyörű júniusi vasárnap délelőttjén a párisi Pluxe de le Concordlól indultain <4 az A vernie <!es ChampS Elysés felé. Akkor pont négy napja múlt annak, hogy a- német hadsereg iiu-nctoszlojKH Paris uUiiin végigvonullak dél felé, Orleuns Belé.
Az líiffel torony csúcsán, a francia parlament tetején a horogkoresz-Uws /ásztót lengelto a szól. A város szinto kihaltnak tetszett, a párisiak csak na* Ryon óvatosan és kíváncsian jöttek kl házaikból ós a nagy terek, sélányok, amelyek békés időben túlzsúfoltak, a melyeken nagy tömeg hönmölyög Te! és alá, szinte üresek voltak. A Grand Palnis nagy kiállítási csarnoka elölt német katona-autók állottak é> a TujJ-leri parkjában, sélányok uvenlón és az alkereszlozödéscknél homokzsákokból épült géppuskafészkek még jobban olá-linzlák^a háborús időket, amelyekben ólunk.
Az egyik sétány sarkán szflrko grá-"ítba vésve áll Clemenceau szobra, A vén tigris katonaköpenybe burkolva, felhajlott gallérral ós lengő \'nyakkendő, vei, szegos cipőben és bottal a karján előresiet, zord arcán látszik, hogy egy világháborús francia lövészárok felé megy és hogy agyában az államférfi ezernyi gondja forr. Bajusza lefelé kunkorodik, arrkifejczé>o hideg, zordj, kegyetlen i Kegyetlen, mint amilyenek maguk a franciák ismerték, do éppen inert kegyetlen, energikus. Ö volt az, aki annak idején inegnieulctte Franciaországot az első összeomlástól és ebből a szempontliúl inog la érdemit nemzető háláját; I>c izzó gyűlölete, iatranzigeus bosszúvágya mindazt, ahiit az egyik oldalon relópítclt, a másik oldalon lerombolta. (
Nagy müve ö szcrinlo ós a francia nemzet legnagyobb részének véleménye szerint ¦ t 1 •
VÉKASY testvérek
órás, ékszerész, lálszeríBz Wfí iit Q Arany- és ezüst-vésnök rü\'lll fl«
óri, ekizer, szemüveg legolcsóbb árban
Javítást, vésést szakszerűen készítünk
a Párizs-környéki bókedlktá tumokban
nyilvánult meg. i,
Ojt álltain az agg_ jjplitikiLS szobra elölt és akárallajuiJ ísjarrá gondoltam, liogy vájjon mit mondana mn a Tigris, ha élnél Nagy müve,,amely csak gyü-lölelen alapult rövid 20 esztendő alalt összeomlón, megsemmisült. Katonazene hangjait hallottam, átnézek az Arc do Triómphe felé és ogy német század közeledik felénk. líJöl a katonazene, aztán lóháon a szózadparnesok és mögötte feszes tartusban, vállra vclolt fegyverrel a század.
Osztrákok valtak!
Azok nz oszlrákok, akikről Hitler azt mondotta, hogy a franciáknak al-kabmik lesz az oszirák elnyomottaknak igazi véleményét a francia hadszíntereken megismerni.
S tényleg meg is ismerhették!
A zene egy pattogós indulót játszik, a század nagyszerű feszes rendben menetel, már nem a rógi„ lanyha osztrákok ez«k, hanoin
egy minden Izében átgyúrt osztrák osspat,
amely bármilyen porosz gránátos századdal felvehette a versenyt. \' A fiuk a szobor íilőtt elvonulnak, nézem arcukat ós látom, ahogy fet-ímiierik a vén Tigrist, annak a rengeteg bajnak, nyomornak, könnynek okozóját, Szemeik felcsillannak ós én, az egyetlen magyar átérzem, hogy ebben a j)íIlonáiban mii gondolnak, mit érezhetnek azok, akiknek apát egy öt éven keresztül tartó vérözön ben kitarloinik, harcoltak, küzdöttek, mint alvogy l>c-csülctcs és hü kutonákhoz UlolL Kt-érzem ennek a 200 katonának büszko-sógét, amint oz öreg Tigris előtt el-luiladnuk. . „
Nemi Clemenceau ezl nem így remélte, nem így álmodta, a nagy ember agyát 1918-ban elborította a gyűlölet, a bosszú gondolati Ás attól n pillanattól kezdve rövidlátóvá váll!
fis én, kis magyar újságíró és volt frontharcos ott állhattam és megélhettem azt n pillanatot, liogy a rengeteg igazságtalanság megszűnt, hogy
1 tőmvÉ
Tízezrek hallgatják és dicsérik a mullévi ORION kisszupert, de az új típus \'még ennél is tökéletesebb
orion 144
Kapható minden ORION rádió-kereskedőnél
Fcnli készüléket díjtalanul bemutatja: Szabó Antal rádió-üzlete, Nagykantxaa, Fft-ut 8.
clemenceauval csendben társaloghat, tani: ,
— Látod, öreg ember. Nem jól telted, hogy, hcimfmkcl magyarokat,\' osztrákokat, németeket, bolgárokat meg aláztál.
— Látod, ha másként cselekedtél volna, ugy most nem német katonák vonulnának cl előtted, Paris gyönyörű sétányán. Nem horogkeresztes zászlót lengetne a szél az líiffel tornyon, nem állana előtted egy Ismeretlen magyar újságíró, ki arcodba mondja;
— öreg, tévedtél műiden energiád és lángelméd dacára! Nem jó igazságtar (annak lenni, mert
az Igazságtalanság egy nap megbosszulja magát.|
Mos: Te állsz Üt és népeddel együtt még nagyobb megaláztatásnak vagy kitéve, német csatiatok, német liorci-indulókknl mcnclotnek Paris utcáin és Neked ezt műid végig kell nézned I Szegény öreg. így még kevesen téved tekl
Nézem a német századot, amint lassan eltűnik, most Iwkonyaródik u Önné oorde felé, ellialnd a imjiokooní obetisak előtt, YcrsaiUcs, Jena, Eylau mind-mind jóvátételeit, n francia hatalmi törekvések összconüoltak ós Versailles
Hagyta a ¦ \\cr\\ \\-» \\ v\\

rr » OSZI kabát
téli kabát
A legdivatosabb szabású habátokból választhat nálunk
¦ —fVaV-al
BÁtAI KÖ2L.ÖNV
Szőnyegek, gyapjú takaróit, paplanok
nagy választékban
bzomolányinál.
illán Trianon, Ncuilly fog következni és a magyar revízió "apja ugyancsak «1 fog következni: Erdéryl
öreg fJcnwiucnii! Érdemes volt nyomorogni, küzködni, harcolni, szenvedni, remélni, hinni ós biznü A jó Isién a szenvedők meUó áll, őket segíti és a fennhéjázó arrogancia egy szép nap inegís csak ixirba ImU,
érdemes\' volt szenvedni, ezért a pillanatért, Erdély vissza kexültt...
KALDOIt BRUNO
Az olasz földmunkások társadalmi biztosítása
A földmunkások gazdasági, egészségügyi, lársadalmi és szellemi Szin. vonalának emelése terén a fasizmus oly eredményeket mutat fel, amelyek kivívták oz egész világ elismerését.
Az egészségiig* h védelem lerén az olasz földműnkásság n legmodernebb biztosítási fajtákat élvezi: baleset., betegség-, tüdövész cllcid biztosítás, öregségi járulék és a hátramaradtak segéiyezé«e.
Külön emÜiést érdemei a házassági julalmi intézmény, valamint a szülési járulék, amelyet minden olasz földmüvesnö kap, hogy ha gyermeke szülelik. Ezzel kapcsolatos a családi pótlék, vagyis, hogy
földmunkás fizetése a gyermekei száma szerint növekszik, úgyhogy számos gyermek esetén a fizetés meg is kélszcrezödik.
A U\'gjSlcuUísebb és a legérdekesebb intézmény - amely sz\'ámos más oi^zágbun még m^g sincs teremi ve. holott 0\'as.í országbon niár nagyfokú fejlődésen ment — " betegség elleni biztosítás, amelynek célja a panasz!siígot mint a népesség legértékesebb részét, cnejétocn \' nem\'; csak mfglartmd, hanem növelni.
Ez a biztosítás az u. n. kölcsön-pénzláivik utján történik, amelyek megyénként létesülnek az ö>szcS földmunkások és csatádlagjaik részvéte, lév<;l. Mbitegy 7 míHiőra rug az ilyen módon kedvezményezeit személyek száma. A biztosítási járulékokat fele-fele arányban a munkaadó és a munkás fizeti.
Az ulolsó évben o dijakból leszedlek llü millió Urát és bíztosfc-tátna visszafizettek 99 milliót: tehát csupán mintegy 9"/0-ot emésztettek fel a kezelési köHségek, míg ez a szóm ntás országokban ét Ing 16 s^-Zalékra rug.
A betegség elleni biztosítás ál\' o betegség-pénz, külön szülési járulék adásából, lováb?>á az orvosi és ápö-
lásí költségek teljes fedezéséből ("minek óriási egészségügyi fontossága abból íi lenyírni is kitűnik, hogy -a pamszl egyébként csnk n legsúlyosabb cselekílfcn fordulna orvoshoz), továbl*\'i kórházi ápolás és sebészeti beavatkozás nyújtásából- Ide sorozhatok mty az ingyenes gyógyhelyi és szaiwlóriurní ápolás.
Ennek az intézménynek az arányidról fogalmai alkothatunk abból, hogy a fentebj) említett megyei kölcsönpénztárak által fönntartott rendelőkben több mint M.000 orvo* tcljesit szolgálat©., hogy kellő vó-delemben részesít* a nemzet szempontjából :i legnagyobb fo: biró o-zlályt: a parasztságot
As Országos Árkormánybiztos
helybenhagyta az egos* ország területére érvényes nyomdai irányárakat
A magyar nyomdaipar már évek óla súlyos és téléi veszélyeztető körülmények közölt dolgozik. A legutóbbi lilőbcíi pedig valósággal válságos helyzetbe került az anyagárak, munkabérek és üzemi költsé-gek Jelentós emelkedése folytán, de nagymértékben hozzájárult ehhez a szakmában érezhető verseny is, mely árrombolásáva! exlszlenciákat telt főnkre. Egy-egy munka megszerzéséért alig akadt nyomda, amelyik ne Ígért volna alá még akkor ls, ha elóre ludla, hogy ráfizet a rendelésre. Így volt ez az egész ország területén. A nyomdatulajdonosok már régen belátták ennek a szomorú helyzetnek a tarthatatlanságát, mégis csak ez évben határozták el magukat, hogy egységbe tömörülve, az egész országra érvényes és kötelező árszabályt dolgoznak ki, melyet felterjesztenek az Országos Árkormány-
blztoshoz jóváhagyás végett. Mos! azulán a soproni Kereskedelmi és Iparkamara nyomdai árvizsgáló bizottsága által Összeállított irányárakat 19.462/1940. sz. alatt kelt határozatával szeptember 10-lkl hatállyal az Árkormánybiztos jóváhagyta.
Mostantól kezdve tehát ezeknek az Irányáraknak betartása minden nyomdára nézve kötelező és azok be nem tartása árrombolás és mint ilyen az 1936. VII. t.-c. 28. §-a értelmében 100 P-ig terjedhető pénzbüntetéssel, ismétlődés esetén pedig iparjogmegvonással büntethető.
Az Árkormánybiztos által jóváhagyott irányárakkal egyszersmin-denkorra megszűnnek a nyomda-Iparban az eddigi állapotok és csak természetes, hogy a nagykanizsai nyomdák Is az uj árak alapján végzik kalkulációjukat
1*40. Mepieitlber 21,
ADAKOZZ ERDÉLYÉRT!
A Főinél tósága Asszony fellüvása sok-sok ezer erdélyi lélekbe öntött re~ anényt, hogy a huszonkétéves elnyomatást, szegénységet Ős nyomort « bizlos incgélliclés, a boldog, szabad élet váltja fel. F-hlicz azonban a magyar társadalomnak is hozzá kell járulni és lo kell törölni a románok áltat okozott köny-nyeket ós el kell túnietui a szenvedést, hogy ne legyen senki, aki a visszatért texnlclekcn éhezik és fázik. Hisszük, bogy a kPnizsajak is meglmllják a kérő szol és sietnek adományaikat a Zalai
Közlöny szerkcsztöségélíc cljultatni.
A mai napon a következő adományok érkeztek:
Gyümörey István 50.- P
dr. Solymár Ietván 10— ,
Úrasszonyok Mérla Kongregációja (koszorúmegváltás Ats Józsefbe elhunyta alkalmából) 10.— P
HUH C1H 5.- „
Kovács József pékmester 5.— „
id. Knortzer üyörgz 5.— „
Eddigi gyűjtésünk 173,50 „
Összesen 2Mi50P
Zala megye az egykés vidékek szomorú listáján
Nagykanizsát az aránylagos több házasságkötés mellett la hatalmába kerítette az „egyke" és az „egyse"
Amikor Nagykanizsán és Zalaegerszegen megalakult ez év tavaszán a CsahUlVédehm Szövetség, annak\'" igazgatója, dr. Doros Gál>or egyetemi tanár — mint ls-
Í.,, v-\'r\\M« méretes -- Nagykani-l/jC&flBB zsáí\' is járt, söt egész íWtóJSfflí Zfllíit ü*Í"rUl ís Oílnto;
¦ "W*- kat gyűjtött. Országos köruljainak eredményéről most könyv-1m>h számolt l>e, amelyben részletesen foglalkozik a há»ussá^.g^ndozás, a nóp-sza|)orodás, oz erkölcs és faj nemesi lés stb. kérdéseiül.
Kitűnik a könyvből, hogy Zala megyében csak Zalaegerszegen és Nagyr Jamizsán van bieg a családvédelmi szövetség házassági tanácsadó és gondozó állomása. (Reméljük működik is!) A 1 nízasságkötés arányszáma tekintetében Zalaegerszeg a csonka országion (a visszakerfdt Felvidékről még nincs slo-tisztika; a nyolcadik helyen áll. Itt ugyanis a házasságkötés abszolút szarna évenként Ili (7.3 czrcléJí). Ennél kevesebb van Mohácson, Kiskunfó\'e^ty-bázán, Kalocsán, Jászberénybenj Hajdúszoboszlón, Gyöngyösön, Gyulán és Ksztergomban.
Nagykanizsán a házasságkötés abszolút száma évenként 268 (8.1 ezrelék).
Magyarországon líKWt-ban a férfiak átlagos házasodási életkora 29.5, a nőké volt. A házasságkötések gyakorisága és n gyermekáldás bősége között semmi összefüggés sem áll fenn.
Az idegenek születéseit levonva a városok közül csak Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Kecskemét, Kiskunfélegyháza és Nyíregyháza várowokat lehet jó szaporaságnnak minősíteni, a többiek jó eredményű csak látszólagos. — li)38-l«m Zalaegerszegen az összes él-veszületésck száma 250 (lfl.2 ezrelék), helybeli anyától született 196 gyermek (15.1 ezrelék). — Nagykanizsán ugyanebben az évben az összes születések száma 51« (17.3 ezrelék), hclyueU anyától született -102 gyermek (14,0 ezrelék). Miután a |5 ozretők már csak látszólagos szaporodást jelent,
Nagykanizsa erősön „agyse" város.
A Magyar Család védelmi Szövetség a Központi Statisztikai Hivatal segíC ségévcl feldolgozta Magyarország köz-
UTOL SZÁLLODA
lilákéi ő családi Bzállods olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-tól, két ágyas szoba már 12 P-töl. Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. — A Zalai Közlőn} előfizetői az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatásával JTO\'/o kod-vtzménybtn részesülaek.
T
.zíbilyoiolt -\'\'»\'"*»f ét tzol\'t ÉKSZER,
,ö"SSÍ SZEMÜVEG b^"g\'»íl-ZSOLDOS GYULA írtntftr, ihmiu d ltarís«*ta!l,
ps-ai s. (¦ koronn-siallodivat ii«mb«n). uloöraouu i«vi!őmqholy i
¦/genkínll születési adatait nz 1034— líirtfi é\\ek átlagálwn. Iíblíől iulerál hogy nz ország 3352 községe közö{ 1205 községlK-n « szülelési arányszán, 20 ezreiók alá esik. A könyv adataiba szomorúan kell tudomásul vennünk nekünk, zalaiaknak^ azt1 hogy Íjára-nyn, Somogy, VnsJ Tolna és Veszprém megyék mellett
Zalamegyót fertőzte meg legjobban az agrár-egyke.
Fzeklien a várn«-gyókl)en ugyanis 384 olyan községet laláliak, al*ol a s/íjp. lés! szám a 15 ezrelók alá josett és vagy elérlc, vagy uioghidadta a b;ilá. lozási arányszibnot.
Katonai felarorelésok ogf enruhAxati oihkek
tiszti és altiszti ujrendszertl köpeny wtVI lapok
egyedfll legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. ii Telefon 625.
Het» (etejiiink!
_ \'Pálffy János császári tá-
i |70S 1X.zi. | Ix\'mok hadteste. II. Ita-
i-¦-í kóczi Ferenc 1703—ll-ig
tarló szídradsjigbiü\'^i folyamán a \'treu-oséni csata után a kormok főerfidjét és a felvidéki badmüveflo-ek fötáinusz-jKrtitjál, fírsekújvárt akarta elfoglalni. A fenti najKm megkezdett oslroiji azonban eredménytelen maradt. A várat a fejedoem franci" mérnökei annyira megerőahették és a kuruc várőrség ríertóli István rKirancsnoksága alatt oly kitűnően védekezett, liogy a császáriak kényleienok voltak a vár alél elvonulni. \\
HOTEL CORVIO
BUDAPEST ""
Vitt., Cuk»ay-a. 14. Nlazttl SíInliSinil Culadl ullloda a víroj szivében. Újonnan berendezve, központi líl-téa, hideg-meleg lolyóvlz.
Egyasryas ezoba P 1*50, kíllgyas P T—
Vasárnap délután 3 órakor: PEAC-ZMNTE
KnrL>\' az erdeklödép P .PEAC-ZMNTE mérkőzés lrnnt. A ZMNTE uj összeállilíisbnn szcrejrel. Jegyek elővételben TütttinfeX (0
Klsaé ólénkobb szál, sok helyen regaol köd, nyugaton már »•* •» zivatar, a höméraóklot nom változik lónyogosen.
A Ueteorolotlal Intteet naokul"*1 raegílgyalőálloeuáíía Jelenti i
Ríméreaklet tegnap <nt» 9 árakor +176, n» regaol +144, dtlban -(•»*
00%.
0363
19-iÖ. ttcplember 2Í
ZALAI KÖZLÖNY,
Küldjünk olvasnivalót a kanizsai katonáknak 1
A kanizsai határvadászok kérése a közönséghez
Kedve* levelet hozott n . posta. Ozenetet derék Manlzsai katonáink-, lói haiárvad ászok tói, akiknek nevében dr. Fülöp György századparancsnok négy oldalas levélben megírja, hogyan állják a vártát »vnlahol Magyarországon*:, 2000 méleies hegyek árnyékában, ahová csnk ugy dél felé kukkant be hozzájuk n nap". Jól megy a soruk, semmi bajuk nincsen, csak egyet nélkülözlek, amihez »olt« nehéz hozzájutni. Olvasnivalót kérnek, ami számukra Igazi jótétemény lenne. Azért, ha valakinek nélkülözhető otvasmvafója,
folyóirata, könyve, stb- van, küldje cl. azonnal a ml kedves fiainknak, nagy jót tesz vele, Szívesen vissza is küldik, hi kívánják a visszaküldést. Az első küldeményt a m»i napon a Zalai Közlöny szerke1zlö-sógének lagjal már útnak is indi-totlák vitéz határ vadász-testvéreink\', nek. A hazafias kanizsai közönség küldje el nélkülözhető olvasnivalón Ját.
Dr. Fülöp Qyörgy százados cimére szívesen közv.\'ti-|Uk a küldeményeket.
Mind kanizsai fiuk, nkiknok kérését nem szabad teljesítet lenül hagyni!!
Mindenkit érhet baleset azért a balesetbiztosítást senki sem nélkülözheti l
A vidéki főkapitány 5000 pengőre emelte fel Deutsch Gyula nagykanizsai mészáros büntetését
Példán büntetés a hústalan napokon való hasárusttás miatt
Ismeretes, hogy a nagykanizsai rendőrség bizalmas értesítést kapóit, hogy Deutsch Gyula ós Deutsch Imre Deák-téri mészáros és hentes-mesterek — dacára a szigorú tilalomnak - o hústalan napokon húst árusítanak. A rendőrség emberei figyelni kezdték Deutschék üzletét és megállapították, hogy « bizalmas feljelenlés megfelel a tényeknek........
Megindult Deutschék ellen az ét-járás, amelynek folyamán Deutschék tagadták, hogy a tilalmi időben hust szolgáltattak volna ki a vásárló kö. zönségnek, a rendőrség azonban olyan tárgyi bizonyítékokét szerzett, amelyekkel szemben hiába voJt minden tagadás. ; >
Reájuk bizonyították, hogy 49 esetben mérlek ki hust a tilalmi időben.
A rendőrség kihágás! bírája dr. Németh László fogalmozó előtt Deutsch Imre azzal védekezelt, hogy ő üz-leiükben a külső teendőkéi végzi, léhát bűntelen, míg Deutsch Gyula
I - a bizonyítékok hatása alatt — beismerte, hogy a tiltó rendelet dacára hust mért kí a -vásárló közönségnek.
Dr. Németh fogalmazó Deutsch Imrét felmentette « vád alól, ellen-\' ben Deutsch Gyűlát bűnösnek mon-dolta ki és ezért 15 napi elzárásra és 2000 pengő pénzbüntetésre Ítélte.
Az elitéit mészárosmester megfellebbezte az\'elsőfokú Ítéletet n pestvidéki fökapilányhoz, nkj a mu\'t napokban tárgyalta Deutsch Gyula fellebbezését.
A vidéki főkapitány megváltoztatta-az elsőfokon hozott ítéletet és Deutsch Gyulát az elzárás mellőzésévet 6000 pengő pénzbüntetésre, nemfizetés esetén megfelelő elzárásra ítélte. A nagykkanizsai Kapitányság u másodfokú Ítéletet tegnap kikézbe-sitetle Deutschnek.
Ugy tudjuk, hogy Deutsch Gyula a másodfokú Ítéletei megfellebbezi « földművelésügyi miniszterhez.
vmiixm
Tizenöt százalékkal emelkedett a textiltermelés, husz százalékkal a fogyasztás
A magyar textilgyártás most megjelent statisztikai adatai érdekes keresztmetszetét ad|ák a magyar textilipar helyzetének.
Az adatok arról számolnak be, hogy textiliparunk termelése az elmúlt év folyamán 15 százalékkal emelkedett. A textilipar munkáslétszáma 7 1 százalékkal emelkedett a »i»lt esztendőben és ezrei elérte az 1937. évi legmagasabb szinvonalat,
amikor a Ipxlilgyárak 72—73 ezer munkást foglalkoztattak.
A termelés emelkedése az ország megnagyobbodása folytán állolt elö. Ennekfolylán megnagyobbodott a fogyasztás Is, amely az előző évvel szemben körülbelüli 20 százalékra tehető. Természetes, hogy a megnagyobbodott fogyasztással szemben texlllexpoitunkban visszaesés mutatkozik. 1937-ben a különböző textil-
j GRl
összes uj rádiók
szolid beszerzési helye GRÚNHUTELEMÉRrttlónauiletcPeék-tér2.
fittje fax, "*é íj\'eetf *;.
Ipari gyártmányokból kereken 37 millió pengőt exportáltunk, ez a kivitel a következő évben 22 millió pengőre, az elmúlt évben pedig 19 millió pengőre csökkent. A statisztikai adatok megemlítik továbbá azt is, hogy a textiliparban az összes szociális reformok a kormány Intenciójának megfelelően már az előző évben gyakorlati végrehajtásra kerüllek. A minimális béreknek ujabb szabályozása a mult év nyarán az általános bérntvót a textilipar különböző ágaiban további 5—10 százalékkal emellé.
Az elmúlt évben 20.000 termelőnek 800.000 pengőt jövedelmezett a selyemgubó-termelés
A seljremgubótermetés évről-évre fokozódik. Az 1939. évben a termelés 496.225 kilogrammot telt ki, az előző évi 267.195 kilogrammal szemben. A termetes emelkedése főként a selyemgubó árának az elmúlt évben történt Kiemelésével függ össze. A termelők száma az 1939. évben 19.398 volt, mlg 1938-iian csak 14.650 ember foglalkozott selyemgubótermeléssel. A gubókért az elmull évben 820.750 pengőt fizették ki beváltási ár fejében a termelöknek.
Aki kézírását beküldi
Zeombok Zoltán Írónak, .érdekes grafológiai kidolgozást kap önmagáról, jelleméről, tehetségéről, vagy mairól, aklnok kézírásai beküldi.
Útbaigazítást nyer terveire, ötleteire és tanácsot kap lelki és üzleti céljaim problémáira.
Részlotes levélbea fejti kl mindenkinek lehetőségeit és a megoldások módjait olyan ügyekre, tervekre, ötletekre ée Kérdésekre, malyek természetesek és emberileg elérhetek.
A rádióból is Ismert Író tanácsainak azonnal hasznát veheti. Egy Ilyen grafológiai kidolgozás a modern irásfojtéfl tudományos eredménye ée elveti a babonák korából megmaradt jövendőiéi) frázisalt.
A válasz diját ön szabja meg: tet-szóeszerlnU összeg pf^tabélyegekben és olmzett bélyeges váMzborlték mellékelendő. ^
Clm: Zsombok Zoltán, Bu<Up.it, 62. Po»Uff6k 46. IMO
Ízléses kivitelben olcsó áron kaphatók Divatosa r nőik,, FÖ-ut 6.
ferencjö7sef
KESERŰVÍZ
a kis taUetta
nap-nap után számtalan embert szabadit meg a fájdalomtót!
ASPIRIN
tabletták,
gAJJAJ KOZLONTff <
TELEKI PAL gróf miniszterelnök n japán csiszártól az I. oszt. Felkelő Nap rendet kapta.
NAGYVARADON már klón megnyílik a premontrei ghiináziunt.
SZEGED kertészeti és mezőgazdasági középiskolát kap.
SZALASI FERENC, a nyilas keresztesek vezére kormányzói közkegyelem lolytán a közeli naj*>kb;in szid>ao\\labra kerül. \'
FEHÉR megyében is megtiltották,, hogy a búcsúkon, vásárokon és piacokon a zsidók árusítsanak.
LETARTÓZTATTAK Bárányi András beregszászi gazoWogonyt, aki lányérok-kal megdobálta a lakodalmas asztalnál a vendégekel.
BUDAFOKON a relrobhant Umiccs hordó széttépte Kup:uik János mutt-kiist.
A VISSZATÉRT területei 40 villamos telep van,
SZATMÁRNÉMETIBEN az elmúlt héten született gyermekeket Miklós névre keresztelték (l kormányzó iránti UsztcletbíÜ.
JAPÁN zászlót ajándékozott Kolozsvárnak «Genko (győzelem) felirással.
FARUK egyiptomi királyt angol katonát őrizet alá helyeitek,
GRUBER interpellációja a betügy-miniszlerhez cimíi nyilas röpiratot a törvényszék clkolwztn.
MAí.YAHOHSZAlHtÖL a német sajtó lelkes, meleg cikkeket közöl még min-tlig Erdéllyel kapcsolatban.
KAROLY volt oláh király kíséretével Barcelonába érkezett.
JUGOSZLÁVIA életében is a legszélesebb mcilerben bujtják végre a •gazdasági egyensúlyt\',
ZÁGRÁBBAN megnyílt az első német gjmnázium. i
SZENT Í.ELLfcHT vértanú püspök emlőkét holnap, vwsárnap üUvmeg nagy ÍÖnnycl a katolikus egyház. ¦
12.000 BELGA liadifogoly érkezett haza Nünctorszngból.
NRMET gazdasági bizottság érkezett Belgrádba.
MINDEN fodrászüzenü és sxállitó-iparl alkalmazottat orvosi vizsgálatra köteleznek — Varsóban.
ERDF.LY és a Székelyföld felvlra,-g<tztatásához a szakembereik egész tömegére van szükség.
CSONKAMAOYABOHS/.AtiON 110.0 Nagy-Romániában u_i orvos jutott százezer emberre.
NAGY ZSIHHAZZl.v vott n henlesek-nél Budapested, Eredménnyel, mert több mázsa rejtett tsirt lólábak.
MAGYAR-ROMÁN vasúti egyezmény jótt létre Budapesten..
FRANCIAORSZÁGBAN adagolják a husi, sajtot és szappant.
NAGY TÜZVBSZ pusztlK.lt « temes-loronláü Dcnta községiren, umoly nagy kárt okozott, i
HOSSZÚ ÉS COLÁM román püspökök helyet kapnak u ^tetsöíuizban.
Eredeti Bkcelent Habselyem
férfias nöifehórnemUek
Igen olcsó árban kaphatók Divatcsarnok, Fö-ut 6.
ri M$ái Uadseuf
átlépte a román habul ós Zsclikov tábornok csapatai erős menetben hátadnak az uj határok felé. A l>olgár nemzet igazságának fényes napja foL ragyogoll és aligha van nép Eui\'ó-jMÍbau, amelyik olyan boldogan, olyan tiszta testvéri órzósset és öröm «nel fogadjfu ezt a hírt, mint, a magyar. A Páris.köniyéki békék óla nemcsak a hivatalos magyar körökben, hanem a magyar Jiodsercg és a dolgozó nép millióiban rendülcKon, barátság nyUvánult meg állandóan Bulgária sorsa iráni ós a nemzeti közvélemény minden alkalmat hálásan megragadott, hogy önzetlen érzéseit ki is fojezliosse. A magyar revíziós gondolát határokon és n-igy távolságokon . át összeforrott a bolgár revíziós törekvésekkel és a magyarság nagy szeretettol ünnepli mvg a l>olgitr történelmi igények érvényesülését. Magunk is ünnepiünk az erdélyi bérceken, mi ís leónnyes szemekkel tekbitunk az erdélyi begye, ken lengii nemzeti totyogónkra s épen ezért érijük meg u déldobrud-zsni tartományok visszatérésem\'k gyö nyörü napjaiban Bulgária határtalan örömét. Együtt zuhantunk n meg-semniisülésbe, együtt dolgoztunk, küzdöttünk és álmodtunk a megpróbáltatások nehéz éveiben és
együtt támadtunk fel az igazság erejével. Baráti lelkes üdvözletünk ki. seri a bolgár luidscrcgot dicsőséges utján és az a kívánság, hogy sorsiin* és jövendőnk johbrafordulásábun balsorsunk kipróbált barátsága szilárd, erős és fejlődőképes maradjon..
Pántos óra,
megbízható ékszer, ajkálml-és nászajándékok szohd árban Bárány ékszerésznél
Horthy mlklós-ut 3. (postával szemben).
javító- «» kóixlts fiiam.
a migyar ttltloo hírmondó in ríűi6 itt. ponlot idő on-hiimének htlyl ktpvinlctc.
— (Felhívás a Kongrega-nlstákhoz)
Az Úrasszonyok Mária Kongregációjának tagjaival szeretettel közlöm, hogy 22-én, vusárnap dóhilón Tél 5 órakor sziveskedjenek megjelenni buzgó tng-társuuk, Acs Józsefué temetésén. Pre-fectu. f , (:)
— (UJ-zalai kormányiólanácsos)
A kormányzó a miniszterelnök chilei-jcNztóséro dr. Ilóth Aurél tajtolcui közjegyzőnek a közólel terén szersjftl érdemei elismeréséül a m. kir.\' kor-mányfőtanácsosi ciniel udomúnyozti.
— (EspereskerQletl tanácskozás)
Az nlsólendvat felső osjMjresi kerület papsága Cscszlregon most tartotta őszi rendes gyűlését Piroska Feneno kerületi jegyző, reszneki plébános ólnökletóvel. A kerü\'ct folyó ügyeket tárgyalt.
Szépet akar? jót akar?
Megbízhatót csak ifj. Petermann
kortészotóben és virágüzletében rásiroibat. tcltton i üiltl 502., kniítildtp éi tikit t3l.
— (Holnap osztják kl az 500 pengős Horthy-kÖtvényeket)
Jeelnteltük. hogy Horthy Miklós (Országlásának évfordulóján, március elsején .szülelett magyarországi cnacsfe-mök .mid pengős kötvényt kapnak ajándékba. A nagykanizsai és letenyei já-rásban öl jutalmazott van, aki\'k szüleinek vasárnap délelőtt fél n órakor ünnepélyes kerélek közt a nagykBn&uai városházán adják át u díszes kiállt lásu kötvényeket. A kötvényátudás ünnepélyes le étben löiténík, az ünne|»só> get a keresztény jótékony Nőegylet rendezi. Belépődíj nincs, legyünk olt minél nagyobb számban,
Ékszer-átalakitást, javítást és felújítást
szakszerűen végzek. BÁRÁNY ékszerész
korlhy mlktói-ut 3. (potuvtl tiembtn )
— (Halálozások)
Spcrlagh Géza klr. kúriai biró, a zalaegerszegi járásbíróság ny. elnöke, Zala vármegye törvényhatósági bizott-ságáuak Ingja 7;t éves korában tüdőgyulladásban párnapt szenvedés után Zalaegerszegen meghalt, Zala társadalmi életében vezető szerepet játszott és mint jogludós is ismert voU. Ma délután tcmclik Zalaegerszegen. — A nagykanizsai tanítóság egyik legrégibb Ingját, Ars Józsefet súlyos gyász érte. Feleség©, sz, itoffnagler Vilma 00 éves korában elhunyt. Temetése holnap, vasárnap délután fél 5 órakor lesz 41 nóm. kat. sírkertben, — Farkas István ny. korjegyző 03 éves korában sululavóron elhunyt.
1&40, szeptember 21.
Gyógynövényeket,
borókát, édesköményt, konyhakOményt, mustármagot, borkövei, borsepröt
a legmagasabb napi áron
v A m A r o I
Dr. MIKLÓS gy^gynfitényoagyhareshuiéj,
Budspfiit, V., Vilmos cs&szir-ut 6. Tel. 380-577.
— (Baross-hir)
Kérjük fűszer kereskedő hígjainkat, hogy 22-én, vasárnnp fél 11 órakor tekintenél az ügy fontosságára a szakosztályi ülésen megjelenni szívesked. jenek, Ebiökség. 1 (:)
— Magyar mlvoltuuk lényege
címen figyelemreméltó cikkel irt a Magyar Kultúra most megjeleni uj szá-biába a lap szerkesztöjo, dr. NylsZlor Zoltán. A kereszténység uKi/gÓsíaáfsá-ról, a keresztény nevelés szetteméről stb. Udáhink még érdekes tiBiulmá-nyokal az uj lapban a szokott rovató, kon kívül.
Sportérniek Mpiiselete !
Versenytárgyak, alkalmi ajándékok" szolid árban
Bárány ékszerésznél
Horthy M.-ut 3. (Postával szeiubeu )
— (Újból közlekedik mindkét kaposvári autóbuszjárat)
A forgalom korlátozása óta, mint ismeretes, Nagykanizsa ós Kaposvár közölt csak egy uutóbuszpár közlekedett. A MA VAUT érlesitóse szerint mától azonban ismét közlekedik nuir a második autóbuszpár is ós pedig, amelyik reggel 0 órakor indul Kapós, várról és 8.35-kor érkezik Nagykanizsára és amelyik 13.254tor Indul Nagykanizsáról és 10.10-kor érkezik Kft-nosYórm. Kérjük ím uj járatot a Zalai Közlöny Zsebmenotrondjébon is a közlekedők közó jelölni. . V,
ICiMÁNDI KESERŰVÍZ
ininoiuga ugyedüli
— (A zalai azOlók helyzete)
A balatonfüredi és könvyékl>eli szőlősgazdák, reménykedve lesik a s/.é|> illőt. A késii nyártól sokat várnak. Azt jmondják, hogy a szőlőknek a szeptcnir béri jó napok sokat használtak, a rothadás megállóit s a bogyók szépe11 fejlődnek és érnek\'. Eladás is történt kisebb mennyiségekben és most már a mull évi készlelek teljesen kimerültek. Az árak minőség szerint 1 pengőtől 1.H0, söt prbnn boroknál 2 pengőig emelkednek. Általában nemcsak \'kis-mennylségü szürctro számítanak, de előreláthatóan a minőség is gyengébb lesz az idén. \\
— .(?!11)11 erdélyi riport,
számos érdekei katonai cikk, székely történit gazdagítja a Magyar Katonaújság most megje\'eut uj erdélyi számát. , „ :
— Hemeg Perese üoBcpt elkke vezeti l:o a Film Színház Irodalom
ma megjelent számát, amelyben Babay Józscí eredcli tiulósitist irt a kolozsvári nagy ünnepségekről. A lap ünnepi erdélyi részébe illeszkedik bcl« Ignác* Rózsa oldala önmagáról, Egyed ZoHán Színházi\' le\\ele, Ituivyady Sándornak első Pesten irt no\\«liájn és a remek rovatok egészítik kí az uj számot, a melynek ára csak 30 fíllór.
Síremlékeket,
MM, dmulluii. hbl nlikihil szakszorUen és legolceóbban KOVÁCS JÓZSEF
köíaragómestorné!, Király-utca 33. IHI ri»Mdék-rtMár. Telelőn \'"\'"j
Városi Moacnó. csmonoktői-vasárnapig -mm
A magyar filmgyártás gyöngyszeme
Erzsébet királyné
A magyar szív, a magyar becsület hű képe. A legjobb magyar színészek főszereplésével. Ezenkívül:
OLASZ-ANGOL TENGERI CSATA. Elöadájok-kOznapokon 5, 7, 9, vasár- éa ünnepnap 3, 5, 7, 0 órakor
Nép MosyÓ. Péntek, szombat, vasárnap 1 HARRY BAUU és ANNA BELLA vllíghlrD illinje:
Moszkvai éiszakák
Felejthetetlen élmény volt, felejthetetlen élmény lesz. Élvezetes klsérőműsor I — Magyar Híradó
Előadások kezdete köznapokon 5, 7 és 9 Arakor, vaaár- ?1 ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
1940 szeptember 21
ZALAI KÖZLÖNY
7
FERENCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
Szombat
Állandó BÍi«mimok hélkSxnapókom Budapeat I. inucoráa
MB Tomo. -Hírek. Közlemények. Hanglemezek. — Utána étrend. --- 10 llirok. — 11.10 Ncnim\'Iközi vizjc\'zö-sM>igálat. — 12 Harangszó, Himnusz. Idöjárásjelcntős. — 12.40 Hírek, — 1120 Időjelzés, idő járásjoleutés. - -14.35 Hlrck. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfoly&mhlick, piaci árak, élelmisrenirak. — 10.45 Időjelzés, !do. járásjelentés, hírek, - 17 llirok siíio-vák és mftgyar-oroRT nyelven, — 10,15 llirek. — 21.10 ilirck, idŐjárásjclcntés, liirek s/lovák és magyar-orosz nyelven. — %\\ llirek nemet, olasz, angod ós Jnnuáa nyelven. — 0.05 llirek.
filmek,
legolcsóbb beszerzési forrása
VASTAGH
fotó
Nagykanizsa.
BUDAPEST U
17.15 Sólymos Péter zongorázik. --17.40 Rédiőnosta — 18.0."» Kisházy Sári és Szlárity Márton magyír nótákat ésiokcl, kiséri Sárai F.toinér\\r.igányzcnc-kara. — 1850 iinogképek á magyar—
pun válogatott allét lkai mérkőzésről, — 19.23 Tíirkn.es.1. ~,\\2l llirek és Időjárás jelentés.
BUDAPEST II.
18.15 Mezőgazdasági félóra. — 19.2"» (\'elolvasás. - 20 llirek. - 20.25 .Mai magyar szerzők bemutató hangversenye. — 21.15 .-\'elolvasás. — 21.33 Idő-járásjelentés.
„Junghans" •«•¦». «¦»»
«Bfaraaxtfi,
inb> hafúréb nagy választékban és szolid árban
Bárány ékszerésznél
Horthy Miklóa-ut 3. (Poitéval szemben)
(Folytatás az 1. oldalról)
Vasárnap
BUDAPEST I.
8 ébresztő. Szózat. (lnng!cnw/.ek. — 8.45 llirek. — 10 Egyházi ének és szentbeszéd. — 11.15 Evangélikus isten-tisztelet, — 12,20 Időjelzés, idöjárásjc-lentés. — U30 Székesfővárosi Zeno-kar. — 13.45 Hírek. — II Hatinjlcmio. zek. — (5.45 Porral Miklós kamani-kórusn. — 16.30, Dr. Millk\'T Itezsö előadása, — 17 Hírek. — 17.15 Honvéd\' ninsor. — 18 Unitola Ede tánczene-kiura és a Rajkók zenekara. _ \\n:M) llangkóprk a magyar--finn válogatott atlétikai és a Ferencváros- WMir. labdarugó mérkőzésről. Ítészéi l\'lnbár István és dr, Ijcgenyot József. — 10.10 Hirck, — 19.25 Dobnányi ErnÖ rupsxó-•tiákjit játszik. — 10-55 SporUivdiné nyék, 20.10 Halxiy József előadása.
— 20.35 Strauss keringők( litingleniczrőt
— 21 Hírek, Ulőjánisje-lenlés. — 22 Magyar lU\'vü Tánczenckíir. - 23 Sárközi liyuln cigányzenekar.., Orbán Sándor énekel.
BUDAPEST 1!.
10 Hangklépek a kőbányai Szent László-szobor leleplezési unmpétyéröl.
— 12.05 Levente félóra- — 15.05 Lovászi 1-Vreiic rigányzenckurn. — 19.25 Felolvasás. — 20 llirek..— 2025 Nagy zenekari müvek hanglemezről — 21.10 Dr. Somogyi liéla előadása. — 21-10 Időjárás jelentés,
Batthyány-u. 22. sz. haz
sabadkézböl
ELADÓ. 2
Bővebbet a kiadóhivatalban.
Belgrád, szeptember 21 A Vreme a római tanácskozásokról Úgy értesül, hogy azon elsősorban az afrikai gyarmatok feloszlását, a Gibral. tár és a Szuez elleni táiiutdásokat; be-széllék meg és a délkeleli kérdéseket
csak annyiban érintették, amennyiben összefüggésen áJJnak ezzel.
A Politika is ugy tudja, hogy a fő-kérdés Afrika körül forog Hóniában, természetesen bcU\'órjtvc az egyiptomi és kőzelkcletl kérdést is.
A jugoszláv sajtó tudósítása Faruk király őrizetbevételéről és az afrikai kérdésről
Belgrád, szept. 21. A Politika értesülése szerint "Hitler kancellár azért kérette Suncr spanyol belügyminisztert Berlinbe, hogy az afrikai kérdést megbeszélje vele/ Emlegetik ezzel kapcsolatban fraucia Marokkó elfoglalását is. Suner teg-najp « nyugati frontra utazott, rjo valószínüjlipg Visszatér Berlinbe és megvárja RibUeuirop külügyminisztert, hogy ii római tanácskozás eicd-ményél is majd jelenthesse Francónak.
Ugyancsak a belgrádi Politika Írja, hogy Kairóban ungy meglepetést kellett az olasz csapatok gyors előrenyomulása. Beszámol « lap arról |s, hogy Faruk király lestóiségét angolokkal váltották le, ami azt jelenti, hufiy az egyipinmi király angol őrizel alá került.
Bomba robbant Jeruzsálembeli
Jeruzsálem, szept. 21.
Jeruzsálemben a Jaffal kapu közelében «z egyik idegenforgalmi hivatalra, amelyben az angol hadsereg részére tobomztak, nyilt nappal bem-bál dobtak. Az épülel súlyosan míg-rongálóxtol I, többen súlyosan megsebesüllek. A tettesek a keletkezett nagy zűrzavarban elmenekültek.
Ugyanakkor az arabok halállal fc. nyegelték meg azokat, akik az an-j
gol felhívásra az angolok szolgálatába akarnak álhil.
Japán és Sziám érdekes követe" lései Indoklnától
Sanghoy, szept. 21.
Hisihara japán tábornok nyilatkozott nz indokínai helyzetről. A nyr* latkozut szerint Japán bizonyos köny-uyitéseket kivan érvényesíteni « fraji-cia indokinai területen. Kinai körökben ugy tudják, hogy ez a köny-nyilés 25.000 japán katona átengedése, valamint bizonyos tengerészett és légitámaszpontok használata a Kina elleni hadjárat során.
Ugyancsak ez a hírforrás jelenti, hogy « sziámi kormány uj területi követeléseket terjeszt Indokína elé és azzal fenyegetőzik, hogy \'felmondja a megnemtámadási saerzödést. (Mrl) Sanghoy, szept. 2,.
Ujabb jelenlés szerint Japán módo-sitotta követeléseit és hajlandó barátságos légkörbon megvitatni a helyzetet. A Jelentés szefrint a megegyezésnek ésszerű alapjai vaunak. (MTI) !11
Japán hadihajók felfogtak egy angol gőzöst
Sanghoy, szept. 21. (N\'I\'I) A Mary OIwW J(?) nevü, angol hajót a Jangcso folyó deltájátf ban Japán hadihajó tüz nlá vette, mujd később elfoglalta. A részletek még hiányzanak, de ugy tudják, hogy ez o-sszefüggésben áll u khial tengeri Zárlattal. . 1 , i | |
Enyhítik a román zsidótörvényt,
mert a romániai zsidóság csak Így hajtandó támogatni Antonoactt rendszerét
Bukarest, szeptember 21
Antoneseu áilamvczctő dekrétumot lelt közzé, amelyben liejoUtiti, liogy a romániai zsidók belyzetén könnyítőnek és uj rendszabályokat hoznak a zsidókkal kapcsolatban.
A tudósítás megjegyzi, hogy Antoneseu elhatározásai Silliermann, a bukaresti zsidó lúLközscgi ebiók bltoga-bísa előzte meg, aki kijelentette, hogy
nz uj rendszer csak akkor számíthat a ÜSO.OOO románjai zsidó anyagi és erkölcsi támogatásara, lia enyhítenek a rendelkezéseken.
Bukarest, szeptemberül Pltcnnu volt propaganda főnököt örizelbe. \\c.ték. 0 volt az, aki 1039-ben a király londoni ntját clökószitollo és
kitervelte ós ezzel sokmiUio feJesleges
kiadást szerzeit az állajiüiak.
Déidobrndzsa felszabadult földjén masíroznák már a bolgárok
A bolgár király abból »z alkalomból, hogy a bolgár csapatok « felszabadult Déldolwudzsa földjén ma-slroznák, felhívási intézett a bolgárokhoz. A felhívás tolmácsolja «a onyaórszágbeliek örömét, hogy 27 év után békés \'utou hazauyjhőfett n drá. ga vidék, majd egységre és összefogásra hívja fel népet. i f"
A csapatokat a felszabadult vidéken mindenütt leírhatatlan lelke: sedéssel fogadták.
A bolgár j>arlamCntbfen üdvözölték Magyarországot ts Erdély és DóM-dobrudzsa felszatyi&ulásával kap-csolatbon. A király c^ak a Jövő hónapban utazik a felszabadult vidékekre. ! {
GYERMEKRABLÁS történt Amerikában; Trisloji gróf 3 úves kisfiát, ndalatl ne.olőnőjo uiagára- lutgyta cb~ábolták, 100.000 tlollár váltságdijat kémek a rablók. ( {
VARGA kereskedoani miniszter «yi. latkozata szerbit amint a visszakerült részekkel megjavul <i vasúti közlő-kedéX a facllátásban jolcutös javulás áll elő. Megindul a foldgázkutatás is Krd^lybcn. í l
\'AMERIKA költség ve lésének havi de. licitje 300 millió dollár. W
MOSZKVA az ujaim román-orosz határimádénsek miatt a román hadsereg leszereléséi követeli.
21979/1940.
Tárgyi Az Ördög írok melletti Szakonyl-féle telek bérbeadása.
Árverési hirdetmény.
A volt Ördögárok mellett levő u. n. Szakonyl-féle telket f. évi szeptember hó 25-én d. e. 9 órakor a helyszínen lartandó árveréMn bérbeadom.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1940. szept 19. 2234 Polgármester,
¦•gblstható kao«l»t keresek konvencióra október elsejére. Cini : Plébánia Osdány, Soitiogrraegye. 2196
X*a4rf«u4 tanonc liftessel falvételik
Fönt 3. 3205
Namsttni beszélő gyeimeklcinyt keresek liAroinévcs klsUny mellé október else-|érc Clin a kiadóban. 2211
Középítőm baJárénC áronnal felvétetik. 1.1 erger, Kitily-utcn 34., az udvarban. _2228
_adas-vétel
Jlókaiban lévő hawAettMairajtám elfi Vigli Olborail Klskomárom. 2203
Oloaón eladói két tilt kirakat, egy vasrilci-ajté es egy ló állapotban Itvo padUslépcaó. Érdeklődni lehet Finche!
könyvit cfcstiedéjbcn.
Keveset tusznátt vllágvevö Siatar rétié kesiUték olcsón eladó. Telckl-ut 27.
bútort
vegyen vsgy icndeljeii,
¦ifimegblzbatóésolosó.
CtKágttJ-ut 14.
lakAs-Ozlethelyiséo
¦él- vagy háromusbAa Ukást keresek iiov. l-ére. Bfivebbet Uagei és Tóth vuktreskedéseben. 3209
sutokozott szoba
9mép«n bútorozott kOIonbelirstu szoba folyóvízzel, furdószobs-huuodlsttll azon-nal kiadó. Klslsludy-u. 20. 2J29
HÁZ 68 ingatlan
Több adómentes msglii- ta béibázst, izlielyet, szólót es Ioidi Pspp. Teleidül 8.
házhelyet, szólót <s földeket k«»allt 1530
Eladó elkSIISzis mlalt olcsón kisebb kertes csaladlbáz. Horváth, Sugár-ut 42.
2230
GiBmBlosfak, kekethegysllsl szólö-oltváuyok, fenyók ószl pótlását most je-gyeztetse eló Bárczlnel, VOiosnutrty u. 61.
Tulltisztitás kg.-ként . . 1.40 P
Vargánál
m:m*-t\\l CrM<ll|:>flt..ml).
21977/1940.
Tárgy : l\'clóft¦ ulcal loldck bárbe-sdása.
Árverési hirdetmény.
A Petfifl-ulcal S\'.ern-Kle Mgla-(jyárnál lev8 144 D-OI, 98 D-Olés <J7!) D-ölnyl Ingallanokat 3 évre a iielyfiy.incii lolyo évi szeptember hrj 25-én d. e. 10 Arakor lartandó nyll-vánoi árverésen bérbeadom.
Bővebb fehrllágoslUst a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1940. szept. 20.
jaj Polgármester.
ZALAI KÖZLÖNY
1940. szeptember 21.
Steaua olajok
bizományi raktára.
Kinőttem tGzhelyak nagy választékban.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22018/194O
Favágási hirdetmény.
Közhírré fesrem, hogy Nagykanizsa m. város tolajdonát képező Összas erdŐŐrl kerületekben a favágások meg kezdődtök, — ei-ídöszerint a gyéritövágások és szaru z faanyag kitermelése kerül kiosztásra.
Felhívom a város közönségét, hogy minden munkabiió ember, erejéhez mérten — könnyebb vogy nehezebb munkál a lehetőséghez mérlen i.:iiél naRyobb mennyiségben és mielőbb vállaljon, hogy így egyrészt saját szükségletét biztosíthassa, másrészt a város tüzlfa-szült-séglelének biztosításához hozzájáruljon. Nyomatékosan felhívom az érdekeiteket, hogy minden kerületben a legitsgyobb erővel fogjuk megkezdeni a munkát, akár idegen erővel Is, amennyiben az egyes munkálatokra helyi favágók kellő számban záros határidőn belül nem jelentkeznének.
Érdeklődök a kerületi erdöörök-nél és az erdöhivatalnál kaphatnak bővebb felvilágosítást.
Nagykanizsa, 1940. szepf. 17.
a:os Polgármester.
21094/1940.
Tárgy i Tüzérlaktanyai földek bíroeadita.
Hirdetmény.
a tüzérlaktanyinál levő kb. 3 hold szántóföldet f. évi szeptember hó 25-én d. e. 10 őrekor a helyszínen tartandó nyilvános átverésen bérbeadóm.
Bővebb felvilágosítást a v. gazdasági hivatal ad.
NagykanlzBP, 1940. szepl. 14. uio Polgármester.
20598/1940.
Hirdetmény.
Közhitre teszem, hogy a katonai családi segélyek kiszolgáltatásának ellenőrzésére bizottságot alakítottam. Akinek a családi segély miatt panasza volna, forduljon panaszával az I—II. kerületben a Rozgonyi-utcai állami elemi iskola igazgatójához, a III. kerületben P. Bánás Oyula r. haiti, lelkész vagy helyetteséhez.
Nagykanizsa, 1940. szepl. 19. nm Polgármester.
21505/1940
Tárgy: A vágóhídi trágya értékesítése.
Hirdetmény.
A közvágóhídon folyó évi október 1-töl 1941. évi március hó 31-ig terjedő időben összegyülemlö trágyát eladom. Az árverés határidejéül folyó évi szeptember hó 26. napjának d. e., 10 óráját a v. gardasági hivatalban kitűzöm.
Nagykanizsa, 1940. szept. 12. m Polgármester.
Fogyasszunk folyékony
GYÜMÖLCSÖT,
mert
Kapható
az érett gyümölcs vitamindús nedve a legegészségesebb ital.
TEUTSCH GUSZTÁV
csemegekereskedésében.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22244/1940.
Tárgy: A szalonna, háj, Bérlés-zsir éa sertéshús árának megállapítása.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy az ipartestület husipari szakosztálya a 23950/1940. Á. K. sz. rendelet alapján a szalonna, há], sertészsír és sertéshús árát a következőképen állapitolta meg:
Sertészsir kilogrammonként 2\'12P Zsisialonna „ 2-— „
Háj , 2 04 ,
Sertéshús egységes áron kg. 2 02 a Oldalas kilogrammonként 1-70 „ Tarja (nyaka) kg.-ként 178 ,
AcsontnélkílliBertéscombkí. 2\'34 , A serléskörőm, fej, csülök, farok és oldalas legmagasabb árát ped;g az állenerzés országos Kormánybiztosa az ország egész területére kiterjedő hatállyal az alábbiak szeiint
Köröm kilogrammonként —-70 P Fej, kiC8ontozatIan kg.-ként 1"— „ Csülök, farok , 1-40 ,
Oldalas , 1-70 ,
A most felsorolt árak nyomaték nélkül eladott húsra értendők. A nyomalékért csakis az atra megállapított alacsonyabb árat lehet felszámítani. Ha pl. 80 dkg. karajra 20 dkg. köröm a nyomaték, akkor a karajnak kg.-ként 202 P-ben
megállapított árából n 80 dkg.-ra eső 1-62 P és a körömnek — 70 P-ben megállapított árából a 20 dkg.-ra eső 14 fül. összesen tehát 176 P számítható fel.
Az egyes husrészek a most közölt árakon csupán a bennük levő csonttal hozhatók forgalomba.
A füstölt sertéshús ára a megállapítottnál legfeljebb 20%-kal lehet magasabb.
Nagykanizsa, 1940. szept. 21. 7iit Polgármester.
Nigykaniíss megyei város polgármesterétől.
22342/1940.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladok :
llszlllóvágásból kikerült 55.5 halom kevert gallvfát, összesen 205 P becsértékben, 0.25 halmos tételekben.
Feltételek: azonnali készpénzfizetés, elszállítás folyó évi október hó vége, azon időn tul a város fenntartja magának a szabad rendelkezési Jogot.
Az árverés helye és ideje: a városi Felsőerdön (Vajdaoldal) 1940. szeptember hó 23-án és 24-én, tehát hétfőn és kedden, mindkét napon reggel 9 órai kezdettel.
Találkozás: a vajdacserfői hegykapunál.
Az árverezendő tárgyak részletes
BallFen.ÖHötlok impregnálása
PÁLCSICS-nál
Telelőn: üzlet 533.
Teleion : gyár : 344.
Csillárok,
falikarok,
éJieiiszeKrény-lűmptiík
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugar-ut 2.
jegyzéke a hivatalos órák alatt betekinthető : a városi kiadóhivatalban, a klskanlisal városházi ügyeidnél, továbbá a tárgyak Is az Illetékes védkerületi erdőőrnél.
Nagykanizsa, 1940. szept. 20. m, Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22277/1940.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladok :
legelői ritkításból kikerülő 1431 drb álló, részben csucsszáradt tölgv, cser, slb. szálfát összesen 496 P becsértékben, kisebb tételekben.
Feltételek: azonnali készpénzfizetés, kitermelés és elszállítás folyó évi október hí 31-ig, azon időn tul a város fenntartja magának a szabad rendelkezési jogot, A fák tuskóstól együtt szedendök ki, gályák elégetendök, gödrök belemelen-dők elszállítás elötf, addig a fit elvinni nem lehet. Amennyiben ezen feltéleleket vevő nem teljesíti, az ott levő felkészített faanyagból város a vevő terhére mással végezteti el.
Az árverés helye és ideje: a ré-esei ut mellett a városi felsöerdei fáslegelőn 1940. szeptember hó 26 in délelőtt 9 órakor.
Az árverezendő tárgyak részletes legyzéke a hivatalos órák alatt betekinthető: a városi kiadóhivatalban, a klskanlzsal városházi ügyeletnél, továbbá a tárgyak is az Illetékes védkerületi urdőőrnél.
Nagykanizsa, 1940. szept. 17. zei Polgármester.
514/1940. Ikl. szám.
UH
a nagykanizsai Horthy Miklós városi közkórház nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdet:
I. Az 1941. év folyamin szükséges n) kötszer, b) gyógyszer, c) seb- és Injectloslük, catgut, selyem slb. szállltisira.
II. Az 1941. év folyamán szükséges röntgenfilmek, papírok, előhívó szállítására.
III. Az 1941. év folyamin szükséges kb. 350 drb. villanyégő szállításira.
IV. Kb. 1700 méter lenvászon-nemü szállításira.
Az ajánlatokat 1940. október 24-én déli 12 óráig kell a kórházhoz beküldeni. Ezen határidőn tul érkezett ajánlatok nem vitetnek figyelembe. Az ajánlati összeg 2%-nak megfelelő bánatpénzt letétbe kell helyezni. Ajánlatot minden csoportra külön kell tenni. Szállítási fellételek a kórháznál megtekinthetők, illetve beszerezhetők.
Nagykanizsa, 1940. szeplember 19.
Horthy Miklós városi ktlkórhii
ntt Nagykanizsa.
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap. Badja: „Klriailiiigl R. T. Nigykanliu". Feleié, kiadó: Zalai Király. Nyomatott; a „Klzgaidaságl H. T. Nagyktiilrla-
¦y.adajákaa Maaykaalmfl. (Nyomdairt letol i Zalai Károly.)
80B fivfoljam. 217. •xám NigykaalsM, 1B40. szeptember
23 hétfő
Ar.l2lllL
ZALAI KÖZLÖNY
mamim rm tv ¦
Felelős szeilcesztó: Barbarlfs Lajos
E16I1M14J in: «gj tóra II peají 40 Uttc.
Felhívás a vármegye társadalmához!
Mindnyájunkhoz szól és szivünkhöz szól a Fömé.llóiágu Asszony felhívása »Erdélyért« !
Tudom, hogy az sok megértő .szívre talál Zalavármcgyc nemzeti lár-s;i dóiméban.
VárrnCgycnk lakossága mindig tanújelét adta hazafias úldozal készségének ós méltóan kivette részét a megsegítésből különösen akkor, amikor idegen rabságból hazaHero.lt ós mindenükből kifoszlott magyar tCst-> vérek megsegítéséről volt szó. Követendő példaképpen állithalom oda a vármegye lakosságának áldozatkészségét az 1938 évi »fvíagyar « magyarért* gyűjtési akcióval kapcsolatban, amidőn felvidéki testvéreink megsegítésére 53.198 pragö" 6 fillért juttatott.
Most, amikor velem együll sbknn zalaiak láttuk a csodálatos és dicsőséges felszubadilást Erdélyijén, láttuk azt a soha cl nem képzelhető hazafias lelkesedést, azt az izzó haza-szeretetet, magyar hűséget, az erdélyi magyarok könybeu és moswlyJ»aii kifejezett háláját a Mindenható és a C-sonkahaza magyarjai iránt, azt kell mondanom \' a zalai magyaroknak, hogy az erdélyiek, akik 22 éves rab-síig után ilyenek tudtak maradni, ¦ már ezért is mindent megérdemelnek.
Láttuk azonban ott a menekültek ezreit is, az oláh munkaadóktól és hatóságoktól elkergelctt, földönfutóvá lett magyarokat, akik a bécsi döntés következtében Idegen uralom alatt követelhetitek jogos kenyerüket, akik legfeljebb egy kis batyuval ós sokszor családjuktól elszakítva érkeztek át szÖMo a határon.
Voltok közöttük olyanok is, akik talán maradhattak voma oda át és jobhkm is tették volna ,ha maradnak, \' rfo «rra a kérdésre, hogy >mlért jöttök át, hisz élveszllltek megélhetés-
leket, biztos állástokat*, -¦ azt felelték : »lnkább mogyar földön, szabad magyar hazánkban élünk akkor ís, ha éheznünk kell !<
Zalai magyarok | A zalai vérben ls van székely vér, vau erdélyi magyar vér, tudom, hogyha mindazt, amit leirtani, szemtanuktól is halljátok, forróbb lesz eieitekben a vér, megtellik szivetek melegséggel és a távolból kiáltjátok erdélyi testvéreitek felé: »ha szegények vagyunk is, de tehetségünkhöz mérten segítünk, .mert érezzük, hogy adnunk kell!*
így építjük tovább « magyar jövőt és hozzuk vissza még megszállott területeinket, lestvéreinkkel együtt.
I \' ¦
Személyes ellenőrzésein és lánmga-lásom melleit tnoghulul 11 napokba*) u gyűjtés a vármegyében. Az alispán UT kiadott rendeletei érlclmé.bon a két megyei városban és a járásokban a IKjlgármöster, illetőleg főszolgabíró urak vezetésével gyüjtdbUotlságok alakulnak. Fölkérem a hazafias egyesü-I leteket,, különösen ez«\'k. női tagjait, hogy egymással nenvas wwnb\'rv k.ivc,
Teleki miniszterelnök nyilatkozata az erdélyi kérdések megoldásáról
A magyar-román viszony újbóli kiéleződésével fenyeget a román sajtó magyarellenes izgatása
Marosvásárhely, szeplcmbcr 23 Teleki Pál gróf miniszterelnök erdélyi körútja s.,ráil Marosvásárhelyre érkezeit, ahol nyilatkozatot lett utjának céljáról és tervéből. Hangsúlyozta, hogy a főkérdés
a vasúti összeköttetés mielőbbi megteremtése.
A munka azonnal megindul, de még Igy is másfél év kell, merj alagutat is kell fúrni.
A gazdaságügyi kérdésekről szólva, hangoztatta, hogy ahol a gazdasági fejlődési o határok nem leszlk lehetővé, ott kulturális előnyökhöz juttatják a városokot; Most várostípusokat alakítanak ki. Az iskolák október 16-én megnyílnak, az államinkat a magyar állam veszi át.
A kolozsvári értekezletet, az Összes érdekeltek bevonásival megismétlik
s a kérdések végleges megoldását csak akkor viszik a Ház eló, ha az erdélyiekkel már letárgyalták azokat. Az igazolási eljárást mellőzik.
A menekültek kérdéséről szóivá, hangsúlyozta, hogy nincs ok a félelemre, mert ma tn/V a magyar kor-
mány hathatós eszközökkel
tud vigyázni a határon klvOl lakó magyarokra.
Szigorúan vigyáznak azonban arra is. hogy ne jöjjenek át. A kormány nem az egyén, hanem az állam érdekeit nézi és szigorúságában is n jóság és szeretet vezeti. Gondoskodni kívánnak épp ezért arról ls. hogy mindazok, kik az első ijedségben átjöttek, viss&imehcssenék. Állami á\'-lást a menekültek különben sem kaphatnak. Egyébként ls antnak a reményének adott kifejezést a miniszterelnök, hogy akik gazdasági pályán htiyezkedlek c\', azok meg Is
mórodnak ott és pűm igyekeznek állami állásokra pályázni.
Ismertette még a miniszterelnök " magyar kormány különböző kedvezményen (önállósitási aalap, adókedvezmény stb.), amelyeket külön ismertető füzetekben is megjelentet és szóiosztat a kormány.
Pénteken ül Össze a Ház
Burk|>esi,vszeplembcr 23 Teleki miniszterelnök hohtup érkezik haza és azonnal megbeszóh a Ház őszi nuuikajirogruinját. Szerdán miniszter lanács vitatja meg az /igyokct, pénteken pedig már ősszoOt « -képviselőház.
A román sajtó magyarellenes izgatása súlyos veszélyt jelent Romániára
román sajtó magyarellenes izgatása a Vasgárdát teljesen Magyarország elten hangolta. A bukaresti magyar követséget és konzulátust erősen őrzik. Berlin ős Róma már közbelé-
Budapest, szeptember 23 A román sajtó ós rádió magyarellenes izgatása tovább tart. A MTI félhivatalosa ezzel szemben határozottan leszögezte, hogy a felhozott eseteket részben kl sem vizsgálták, részben pedig rncgállapitható, hogy hazugságokon alapulnak. A Pest zürichi jelentése szerint a
pósro gondol, mert az ellenséges légkör és feszültség növekedése sulyo* veszélyt jelent a megmaradt Románia számára is. i ,
Ciano gróf Berlinbe utazik
jelenti a belgrádi Politika — Szó van Mussolini, Hitler és Franco találkozásáról ls — Japán megkezdte Indokína megszállását — Moszkva távoimarad a Balkánról — Angliában eddig 6000 gyár pusztult el
A római tanácskozások\' vasárnap oslc végetértek. Szombaton még egész nap lartottak a tanácskozások. Ribbenlrop nemei külügyminiszter vasárnap déli fé\' 1 órakor jeleni meg bucsjkihallgalásou Mussolini miniszterelnöknél, majd Ciano gróf olasz külügyminiszlcr adott villás-reggelit Ribbenlrop tiszteletére. A német külügyminiszter este 6 órakor hagy la el Rómát. A pályaudvaron ünnepélyesen bucsuzlatták.
Ciano grófon és kíséretén kivfll «11 volt a mogyar ós a német követ és
a követség tisztviselői, valamint hatalmas tömeg. A különvonat két, lég. védelmi ágyukkal felszerelt páncélvonat között gördült ki n pályaudvarról.
A vezető német és olasz lapok n római tanácskozásokkal foglalkozva hangsúlyozzák, hogy a megbeszélések rövidesen éreztetik hatásukat, A döntésen - a Popolo di Róma értesülése szerint - a háborít folytatására vonatkozóan ls hoztak nagyjelentőségű határozatokat. Ezenkívül elhatározták, hogy «z (angol ügynÖ-
vegyók ki részüket « gyűjtésből. GyüJ. löivekcn történik a gyújtós, amelynek eredményéről kéthetenként jelentést kap nz alispán és november 15-én a lezárt gyűjtÖivek a befizetési typszcl-vényckkol együtt, őhozzá terjesztetnek fel. \' l \'
A gyűjtött ősszeg a kiosztott (13.600 számú «B. M. .Erdélyért* íeWfc számla Budapest elnevezésű iwstnttkarék-pénztári számlára szóló liefizetési •topokon, lesz közvetlenül dlkütdonaő. \'
Felkérem a vármegye leríáMén meg-jelenő hirtftpokat, hogy amennyiben külön gyűjtési szándékoznak indítani, a hozzájuk beérkezett adományokat juttassák el hozzám, a főispáni hivatalba, ahonnan mint a vármegyei sajtó gyűjtését, külön juttatom azí el rendeltetési helyére.
Zalaegerszeg, 1910. szeptember 23-Vitéz gróf Teleki Béla s. k. Zala vármegye főispánja
kök délkcleicurópal garázdálkodásé-" nak végei vetnek. A Popolo di Itália a francia és belga gyarmatok feloszlásáról ir. A cikk szerint Angliát végleg kiűzik a fekete szárazföldről.
Ciano és\\*Ribbentrop Santr bevonási t! Berlinben folytatiák a római megbeszéléseket
Belgrád, szeplcmlior 23 A Politika római értesülése szerint Ciano gróf olasz \'külügyminiszter rövl-desen Berlinije utazik, ahol Simer spa-nyol belügyminiszter levonásaival folytalják a nirgucszélésoket. Ama a ké> <lésre. hogy mi az érlckezlcl anyaga, a magasállásti olasz informátor igy reléit az újságírónak:
— Véglegesen tisztázzák a balkáni helyzetet l
Ugyancsak a PoUtika írja azt ls, hogy az angol sjjló .szerint a támadás főpontját a T*nj.e\'y a ,1-óldközt tengerre iiclyczi át. Lohtotséges azonban, hogy ezt csak szcroluék — rctmólni.
ZALAI KÖZLÖNY!
1940. szeptember 23
Szőnyegek, gyapjú takarók, paplanok
nitgy választékban Szomolánylnál.
Moszkva távolmarad a Balkántól
Moszkva, szenieml*r 2.\'l A Vörös Csillag nevű moszkvai lan azt Írja, hogy Moszkva támogatja 0 Tengely törekvéseit, de .a szovj<tl nem szándékozik a balkáni államok közeli állítólagos iniijeriülísla versengésében résztvenni>.
Ktutolini—HttUr—Franca találkozó MtzBl?
Budapest, .szeptember 23
Az Uj Nemzedék Zürielli.szcrkcsiüő-{gínek értesülése szerint Snner spanyol belügyminiszter rövid brüsszeli tartózkodás után visszautazik Berlinbe.
Arról, liogy Spanyolország rövidesen belépne a háborúba még sem Berlin, ,sem Itóniu nem nyilatkozott, szó van azonban egy Mussolini—Hitler—Fruico találkozó elókészitésérol.
23 millió kiló bomba hullott uJJIu AnglUra
Boriin, szeptember 23 A német repülök vasárnap egésr nnp folytatták támadásalkat Anglia ellen és azt az éjszaka és ma hajnal-ban is megismételték. A bdmbák igen nagy károkat okoztak, sok helyen figyeltek meg tüzeket.
Augnsztus 10-lke óta 28 millió ki-logram bomba hullott Angliára. Ezek kel 6000\' gyárat és ipartelepet pusztítottak cl. Ezek közül 1100 Londonban volt. Elpusztult Londoniam és vidékén a gáz- és villanymüvck nagy része. A legfontosabb vasúti csomópontokat alkatmatkúmá telték1 személy és áruszállításra. (MTI)
Berlin, szeptember 23 (NTI) Az éjszaka angol repülök három hullámban támadva megkísérnék, hogy támadást intézzenek\' Berlin ellen. Nagyberüu hnláráWajs" Potsdamnál azonban olyan heve* légvédelmi zárótűz fogadta a repülőket, hogy azoknak aaélkül, hogy egyetlen bombát ls ledobhattak volna, vissza keltelt fordulni. Az éjszakai vadászok is segítettek a támadás elhárításában.
London, szeptember 2: Az éjszaka Londonban és több déí keletangUai városban sok ház összedűlt, több helyen tüz kefcttassetl"* bombázások nyomán
Kmét tlttnálláual folyik Francia-Indokína japán mtgizálláta
A Domei Iroda jelenlése szetinl a japán tengeri erők megkezdték Fraricia-Indoklna megszállását. Azt hiszik, hogy a keideii ellenállás ulán békés utón lesz végrehajtható a megszállás.
Későbbi jelenlések megerősítik a lilrt, hogy csak csekély ellenállást talállak a japánok. A francia hatóságokkal a megszállásról szóló megegyezést már alá is Írták.
Amerika csak tiltakozik
Amerikában nagy meglepetéssel vették Indokína megszállását. Kijelentették, hogy Amerika és Anglia tiltakozni fog az indokinai status quo megváltoztatása ellen. A Hawayban Összevont amerikai hajóhad továbbra ls helyén marad.
Az amerikai lapok, főkép a Daily News óva inti Amerikát attól, hogy 25 repUISeródóI Is adjon Angliának, mert Amerika népe . nem akar háborút 1 .).
A gazdasági átállítás kérdéseiről, a tengelypolitika melletti kitartásról, a kanizsai honvédség erdélyi szerepléséről, az egypárt-rendszerről
beszélt llovszky János képviselő a MÉP kerületi pártveietöségl értekezletén
llovszky János országos Baross-vezér, a nagykanizsai kerülel országgyia-Jési képviselőjének meleg fogadtatása legszebb dokumentuma volt u kerület, éri és polgárságáért folytatott numka elismerésének. Mindenütt, uliol Nagykanizsa követe megfordult, kínyiltpk a szívek és sokan azok közül, fkik még nemrégen nuls front harcosat voltak, ma buzgó és lelkes liivci a Magyar filét Part szervezetének, a ke-
resztény és magyar nemzeti épisi munka hatalmas szmezetének,
llovszky János a páüjnudvarl fo-gadlalés után behajtatott szállására, majd később fogadta a kérelmezőket, párthíveket, akik o pár^ielyjséglien jöttek össze. Rövid pihenés után llovszky kíséretével Bajcsánft hajlatul!, ahű « dolgos község hazafias népe nagy clö-készületeket telt, díszpolgárának méltó fogadlatására. (
Bajcsa lelkes szeretettel fogadia díszpolgárát
A festőién szép és kih\'mőon kiépített bajosai utón még ki sem ér jöformán uulönk az erdőből, máris ftitünik a kis Bajcsa község és annak határában virágos, nagy diszkapu: (Isten hozott-felírással, Hz u díszkapu llovs&ky János országgyűlési képviselőnek, u kis község diszjwlgárának szót, aki most jött megköszönni a díszpolgárrá történt választást, beszámoló körútja során, f \\
Mire az Országzászló elé érüjnk, u díszkapunál o gyereksereg harsány éljenzése fogadja a képviselőt, akit a falu nevében Bányai Ferenc bíró üdvösül a kép viselő testületi tagok élén. Bányai Margit és (iéezi porpne egy-egy virágcsokrot nyújt át llovszky Jánosnak, aki a fogadtatás utiu az iskolaieremben köszönte meg u dísz-polgárságot, ,
— \'IVianon miinlvii szenvedését, ko-scrvél azért kellett végigélni — mondotta, —- meit a nemzőt elvCsztdtto öntudatát és /.kiült felelős tényező, aki kiadta a je\'szót, hogy «\\em akarunk katonát látni!> Most, amikor újból tudatára ébredt a nemzőt, újból erős hadserege von, maguktól megnyitlak a kényszorliabirok, mennek előre ka-
tonáink és halod az ország is ti gazdasági újjászületés utján. Mert az öntudatosan, becsű le lesen, tisztességesen élő magyarság önmagában is feszítő erö, határokat tud szélroppantani. Ha a munkát inegliccsülö, igazi magyarok élnek a kuiiyhöklwut és palotákban egyaránt, eljön az idő, hogy az ország-zászlót végleg az árboc csúcsára hús-hatjuk,
A nagy tetszéssel fogadott beszed Után llovszky Jájjos elbeszélődéit a község vezetőivel, meghallgníti kívánságaikat, amelyek ügyében eljár az illetékeseknél. Különösen
a vasúti megálló Agyét szorgalmazza majd a minisztériumban.
llovszky János ezután néhány lálo-fíatást telt a rabiban, majd a felvirágzott autón dr. Ijontoy Alán főszolgabíró, MéSter Káhiuin Baross titkár, Czulck József párttitkár kisérclébcn visszatért Nagykanizsára.
A párérlokcztót előtt llovszky János, dr. Lontay Alán főszolgabíróval Palin-. Ikui is látogatást tett Somogyi Gyula földbirtokosnál, a MííP kerületi el-nökéuél.
A tengelypolltlka, a keresztény politika és a magyar élet
iS
Este 7 órakor kezdődött a nagykanizsai kerület sozetöségének értekezlete, amelyen a város és u községek pártvezetősége szép szájamat mcgjoKnl. Több község küldöttsége kérelemmel rxis fordult a képviselőhöz, fontos közügyekben. Az egybegyűltek lelkes ellenzéssel fogadták a körükbe érkező llovszky Jánost, akit Miklós János pos-lalLtvatali igazgató, társ-kerülel vezetü köszöntött. ( \\
llovszky\' János nundenokelötl utalt arra, liogy a magyarság tizátnára es;ik egy ni van és ez a ijengelyliátalniokkal való legszorosabb kapcsolat és a keresztény és nemzed, irányzat politikai és gazdasági téren. Emlékeztetett (lovszky arra a kijelentésre, hogy még az idén Kolozsvárott fog Baross-gyűlés*
tartani, fis Íme, amikor kormányzó bevonult Kolozsvárra, olt lengőt a mit gyar trikolór mellett a turuiniadaras Baross lobogó is. A tengelypoliükn mellett kitartani és keresztény pollMr-kát csinálni: hirdeUo a Mlíl* és ennek köszönhetjük « l>écsi döntést. A régi terület hazaérkezése komoly feladatot ró a kormányra, amelynek politikája most arra összpontosul, hogy Erdély minél simában bekapcsolódjon az unyaországba. Hirdeti;
ha nem bontjuk meg egységűnket ét eggyéforrásunkat — meg lesz a szentislváni Birodalom.
fis nem csak határban, de ezen belül is: nagyobb darab kenyér, becsületes
Német légelhérltóagyu a csatorna partján. (Foto H. D, V.)
megélhetés, kevesebb szenvedés, mfet amit most élünk. Ezért fontosnak tartja a fiatal magyarság bekapcsolódását a Magyar Glot-uiozgalouiba.
Amikor olt állott Kolozsvárott — mondta llovszky — a kormányzói dSsz.Sátor melleit és a katonák elléplek a legfőbb Hadúr elölt, konuányzónk szeme fellángolt, amikor
a nagykanizsai honvédek
dübörgő léptekkel elléptek előtte. Múltba a 20-nsok és t8-asok szelleu>e Iwlé-jük költözött volna. Az a fcgyehnezeit-ség, az a büszke, délceg katonás maga-birtás, az a tekintet... és én akkor olyan nagyon büszke voltam a nagy. kanizsai \'katonaságra, kerületein hon-védségére.
Majd beszél orról, hogy immár
harmadízben történt, hogy a Magyar Élet Pórijának vezetése alatt álló ország kapott vissza magyar területeket.
És el fog jönni az Idő, amikor negyedszer is visszakapuiiik ,.. {Itt x terem közönsége percekig Uirtó tomboló lelkesedésben és éljenzésben töri ki.) A párt vezetőségnek tehát tudnia kell, milyen fontos részesei ők ennpk a mun Idának. Azért lütet, bizalmat,, hűséget és kitartást kér továbbm Is.
,, A keresztény fiatalság, \'igenis, megállta a helyéti"
A keresztény gazdaságii átállítás nieg-bozfa-c azt az eredményt, amit fiaink, testvéreink az uj rendtől vártok\'; — vetette fol a kérdést a továbbiakban. A keresztény középosztály, földművé, sek, kereskedők, ijjarosok fiai: mindenütt jó eredményt tudtak cléiTni. Hj százalék erejéig ez a .fiatalság megállta n helyét ét látja relfejlörini eUSrclöré-sét. Tehát nem igaz a liberális rémhir-terjeszués: hogy a keresztény ifjúság nem fogja megállani helyét a gazdasági pályákon. Igenis lxsválnőjc és ezeken a piii.jcre.kcn épül fol a szebb es boldo-gabb Magyaror.szágl ^ .
Az egybegyűltek hosszan ünnepelték rHovfilky Jánost, majd Miklós jános lárskerütjet\\*zet(i: méttalki a képviw\'IÖ munkáját a varos és kcrüicto érdekú-ben. A nagykanizsai kcrüiet, mondta, mindenkor ott lesz ziyi sorokban kéjr-6elö)e és a Magyar Eltet Pártja mögött.
„A magyarság vezetőiről" beszélt a polgármester a társat\' vacsorán
Eslc a Koronában szépen látogatott közvacsora volt, amelyen Nagykanizsa nagy családjának minden rétegét lijtiuk képviselve. A lelkek egybefonódása volt ez, még teljesen Erdély ós a Székelyföld liaJ3fl|érJLfezt&H* üitDepi htitása alatt, A megjelentek somiban ott Játlak dr. Krjátky Ist\\-:1« i»agájTiiestcrt, dr. Hegyi Ijijos polgájinesterholycltest, dr. lx)»tay Alán járási főszolgabírót, P. Gulyás t^Uért pióbánost, p. Sfanlcza Sebestyén lern;nt*s házfőnököt, Solymár István dr. esjjcrcs, püspöldi biztost Jés a katolikus papság többi képviselőit, Horváth Olivér cvang. lelkészt, dr. Szalwdy l.örino nyug. törvényszéki tanácselnököt, dr, proofc Istvi\'m tanáét*; nokot, dr. DcssBó Mihály "kir. tiszti ottosÍí Vécsey Barna Tanáesnok»>t, Szal)ó Győző nyug. kir. járásbirósági elnököt, dr. Gilrtnor Anjtai városi tiszti ügyészt, vitéz Tóth Béla MRP társ-kwület\\-ezetüí( Köö János pénzügy*, bi-náosos, álbunpéoztári főnököt, Gesz-tessy Jenő MAV álloinásrónököt, Arató Károly fütőháti főnököl, dr. Szabó István városi orvoat, dx. .V< VKKfefi
1940. szeptember 23,
MlíP ügyészt, lícisoh Béla, az rUsíí Magyar Biztosító főnökét Kalmár Zoltán cj>ilész mérnököt, Németh Dezső jxdgári fiúiskolái igaziratú és nejéi, |.\'iló IWiic igazgatót. Ott voltak a városi liwitikar t-.lgj.ii. vasulj, slb. tisztviselői, a képvi^öttsialct tagjajj !1 Hiiross-keríílcl különösen száj) száminál volt képviselve, az iparosság Papp Oszkár elnökkel. Nagy ovációival lö-gaclták a betegen is odajött Somogyi (iyula M1ÍP ker non vezeti t akj Palinl>ól uulón érkezett meg.
Mikor llovszky János országgyűlési képviselő Miklós János U\'irskci\'nlclve-zelií, Mester Kálmán llaross titkár, (>u lek József párttitkár kiséjelében iK\'lé-pcll « tcrenilK). Imrsány éljenzés és meleg ííni,Oj:cltelds fogadta. \\ zftnekiir pedig rázendített az Erdélyi Himnuszra,
Az első felköszöntőt
Miklós János
mondotta, Icndftlctos szé|» szavakkal iiz országgyarapiló, honszerző első,magyarra, Horthy Miklós kormányzóira, amit » közönség állva hallgatott végig. Uánn \\ i
dr. Krátky István polgármester emclketlelt szólásra. Bár pjitak fölött ált, mondotta; mégis llovszky János iránti szerctetánok tikár kifejezést adni liKWtj amikor B mjigyar .é>l olyan föladatok elé állítja a magyarságot, Itogy le kell botntinii tl .pártl>o,eteket és egy szenl egységgé forrasztani .i riisgyaniáV got. A megnagyobbodott Magyarországnak meg kell mulatni, hogy nrtíltó a szerepére. Most ko?l megmutatnunk, hogy nemcsak üunupchú tudunk, hanem a hétköznapi robolnnrakáhan is meglftlájjnk egymás kezét, hogy neirt-csak szórakozni tudunk, cla cselekedni is. Minden erőnket bele k-.ll áUilani
BALAI BOZLOHT
Zsákmányolt francia roplllögőpek egy hangárban. (Foto It D. V.)
FERENCJOZSEF
KESERŰVÍZ
Naptár: Szeptember 23. hőtlfj. Horn. kat Tekla az. vt Proteatans .Tekla. — Izr. Eiiil hó 20.
Oíltlrdfj nyitva reggel 6 órától eatü I óráig IhótH, wrda. Dóritok délután köridőn mjréai nap nőknek).
„Maüyar szivünk efijoz mata-gJvet ataatttnk az Snhlbá/ahon hivül mattana sorara juttattak mtfrailUaara f — Adakozz ErdélyMI
ebbe a munkába. Kétszeresen fontos, hogy olyan vezetőink legyenek, aklknok személye glimncl i arra, hogy helyes ulon vezetnek, azon az úton, amelyen megjön a társadalmi kiegyenlítődés, a munka megbecsülése. Ezen at utón Magyarország kormányzója bölcs kormányzással vezet iKnvuúnkel. A Magyar filét Párt ja a bolyom ntoíi hilml. llovszky János egyedül volt, amikor kockázat melleit letteteli csak a keresztény és
magyar nemzeti eszmékért dolgozni. Az nj európai elrendezésben nagy szerepel lö!t lo Magyarország. Majd !*:-¦szólt a német gazdásági munkáról, melyei most Becsben volt alkalma fábii és amellyel való kapcsolat a magyar gazdasági ételben is gyümöl-csözni fog. llovszky János módot fog találni arri, hogy kerülete a fejlődés lendületes u íjára lépjen.
llovszky János beszéde az egy párt-rendszerről
A jwlgármester pohárköszöntöje után Hovszky János mondotta el Iieszédét, németországi útjáról és erdélyi körútjáról.
— A népi és szociális politika csak akkor eredményien, mondta, ha a jó Isten áldása 6s sc^ilségo vele van, mert az ő segilségé-cei szökött tel
Immár harmadszor a magyar trikolór az árboc csúcsára,
l.lult korábbi beszédeire, amikor megjósolta Erdély vissza érhez lít Rá> mutatotl arra, hogy ha iKilitikai, gazdasági lércn a kencsztéuy eszintik alapján dolgozunk, előre megyünk, még tovább elöre és meg fogjuk valósítani Szent István Birodalmai. Nyomatékosan-szűk séj-él látja annak, hogy
egypárt rendszerben
felsorakozunk ugy, mini Olaszország^ Németország. Istennői munkálkodva a hazáért összefogni és egy táborba sorakozni. MuJ<l beszélt
a magyar hadsereg
pompás felszereléséről. Amikor hitui Kolozsvárott a magyar hadsereget, a kanizsai honvédséget felvonulni, ez nem csak Kolozsvár visszaérkezését jelen-lelte, de jelenteik- Nagy magyar* .rszág hadseregét (tomboló éljenzés), ú inai magyar nemzeti hadsereget. Adjunk hálát a jó istennek, liogy nagyobb véráldozat nélkül sikerült visszaszerezni a( régi föld egy részét. ItejolcnU\'tt \\ bogy
Németország és Magyarország gazdasági tényezői között létre jött a megállapodás.
hogy német gyárak képviseletét Magyarországon neiukorcszlény nem kap-luitja, III a fiatalságot kiképeztük szorgos magyar munkán, akkor nincs emlvcr, aki nem \'találn i mcgólhclé-st ebben az oTszágban.
A továbbiak íolyamán beszélt az cgypárl rendszerről, amely liberális oldalon nagy ellenzésre t4U.lt, do a keresztény magyarság elölt a gon lobit kedves, bogi\' a nemzet: minden fia ebbe lekapcsolódjon és ozl meg is fogjuk csinálni. Egypártól! Tessék minden becsületes magyar embert Ijcvonni ebbe a munkába, akik az uj keresztény Nagymagyarország épHőniunkájábéJ ki akarják venni részükéi, hadd tudjuk meg, hányadán .illünk, kikre számit liabuik,
llovszky beszédét lelkesen megéljenezték.
Utána felállott; Áigncr (íózíi nyűg. 1)V röintOző ós a lelkes liungulnt hatása alalt felkérte az ünneplő közönséget az
erdélyi testvérek felsegitésére.
Pár perc alalt 60 pengőt\' gyűjtött össze, amit azonii il át Is adott a Zalai Közlöny jelenlevő képviselőjének.
A kedves, meghitt társaság ínég sokáig maradt együtt a Magyar Élet
jegyében.
Vál*OSÍ Mozqé. Ma hétfőre prolongálva ^Mj
A magyar filmgyártás gyöngyszeme
Erzsébet királyné
A magyar szív, a magyar becsület hű képe. A legjobb magyar színészek főszereplésével. Ezenkívül: OLASZ-ANGOL TENGERI CSATA.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor
A zalai fiak diadalmenete
Biharngrától Kolozsvárig
Mosl kaptuk illetékes helyről a kanizsai honvédek erdélyi bevonulása* ról az alábbi hilcies beszámolót. *
A kanizsai önálló gynfog dandár csapatai, a gyalogezredek, a tilzér-ezred, és a husziirok, vitéz nemes
Széc-sy IrnTfl ezredes panuicsnokSílga
alalt Biharugrától Kolozsvárig valóságos dtidalmt\'nelct hajlottak végre.
A dandár e hó elejétől Biharugra környékén voll elhelyezve, aholsziv-rcpesve várta a bevonulás pillanatát. Végre elérkezett a várva várt pillanat foty\'ó lió 6"án, amikor is reggel 7 órakor megindultak a trianoni határ felé.
Az, utolsó magyar helység Körös-luigyharsáiiy volt.
Kílrösiiagyharsánynál a volt sorompó c\'őtt KozdCrka László ezre-rjes, a gyalogezred parancsnoka gyönyörű lelke&llő beszédet mondóit, majd 3z «zned zenekara eljátszotta ;i >Hiszekegyet*. Ugy « beszédnek, mint a Végre részben wcteijesedell »Hiszckegy«-nck felemelő hálása volt. Ezulán * dandárhoz b*osztntt hu-szárok, - minden ember kczáli^n nemzeti szinü Zászlóval - Vág\'lában átlépték a halárt. Ezt követte a dandár gyalogsága éa a tüzérség. Leirha-tallaa az a lelkesedés, ami a. szemben levő falvakban volt, A lakosság minden jóval, valóságos örÖlll\'má|nÚ>r bán fogadin fiainkat.
Több kilométeres menet után elérlek az oláh erödöktet, amelyeket sok munkával, vők. pénzzel épilettek ellenünk és amelyekről ők meg voltak győződve, hogy bevehctelienek. Az oláh erődökkel szemben az >lga*> ságunk győzött, anélkül, hogy egy csepp magyar vér ömlött volna.
Derék dandárunk még aznap Nagyváradra M, de ott nem vett részi a Kormányzó Ur őfőméltósátJ* előtti diszmenclbcn ,haiicm egy mellékutcán át szállásaira menetelt. :
Nagyvárad lakossága örömujjongással fogadta dandárunkét.
Nagyváradról a gyönyörű Királyhágón és a festői szép kalotaszegi vidéken át Kolozsvár felé vezetett útjuk. Folyó hó 11-én Kolozsvár alá érkeztek, pihenőt tartottak és előkészültek a bevonulásra. foJ dúlás előtt Szecsy ezredes minden, előzmény nélkül eljátszatta n »HÍ-szekegy«-et. A hatás megkapó voll. Az emberek lérdneborulva hallgat. Iák nemzeti imánkat. Utána vitéz Szécsy ezredes vezetésével zuhogó esőben n zalai fiuk vomiítak be Kolozsvárra. A lakosság lelkesedése Hí a tetőpontra hágott. ,
Szereplésük fénypontja n folyó hó lB-iki diszelgós volt a Kormányzó Ur elölt. Itt igazán n »aalai bakák* Iá-bal-alatt rengett & Told éá »zalai tüzérek* ágyul dübörgetlék nz y\'tcát.
A diszmcnetet ezúttal is szerétéit d<aidárparaiic^okunk vezette, vitéz nemes Szecsy Imre ezredes, aki mögött a dandárhoz beosztott Hóry András rendkívüli követ cs meghatalmazott miniszter lovagolt. Az élen jött az fegyik gyalogezred KozdCrka László ezredes pármic-snoksága nialt. Az ezred a folyamőr-zenekar által játszott »Erdéfyi indulóra* menetelt, majd vitéz Pőcze Dezső ezrede:; parancsnoksága alatt a másik gyalogezred a kanizsai gyalogezred zenekara által játszott ütemes Szo-csy hiduló hangjaira rnCnetjeU. Ezt követték « huszárok, majd a kani-zsai tüzérek és « töMw csapatok; Pompás, felejlhetétlen látvány vöU.
Általában az egész megszállás alatti viselkedésükkel a polgári lakosság szeretetét -és csodálkozását és ösz-sze.s elöljáróik elismeréséi és dicsérelét "érdemelték ki. Minden fára-dalmftt és nélkülözést örömmel és dalolva viseltek el, ugy hogy ;<>ggai lehelünk büszkék fiainkra, akik dicső elődeinkhez, a 18-asokhoz és ZfPasök-hoz minden tekintetben méltóiknak1 bizonyultak\'.
Tudomásunk szerint hamarosan hazaiérnek. Szeretettel, rag., szkod ássa!, büszkén várjuk és keblünkre öleljük őket. :i \'
Katonaífelszerelések egyenruházati oikkek
tiszti éa altiszti ujrendszerO kftptanyvál lapok
egyedül legolcsóbban beszerezhetők B ÉLEZ NA I NÁ L
Sugáí-ut 53. u. Telefon 625..
Mérsékelt szól, kevés felhőzet, sok helyen reggel köd, a hőmérséklet nem változik.
A Meteorológiát Intézet nagykanhwal MBíffgyelöállomása jelenti 1
Hömórtióklot tegnap este 9 érakor +180, ma rene! +U-4, délbau -1-240.
Csapadék 00 "U. ------
ADAKOZZ ERDÉLYÉRT I
dalai «ozlonv
1140. szepiember 23.
A Főméllóságu Asszony felhívása, amely a magyiu" szlvcklicz szólt azok érdekélten, akik 22 éven ét Idegen járom alatt szenvedtek és minden meg-aláztat ásnak, szenvedésnek, nyomornak kí voltak téve, Nagykanizsán eddig még kevés visszlumgra talált. Az adományok lassan gyülekeznek, pedig akt gyorsan nd, kétszercsen ad. Nem elég a lelkesedés és az öröm. Mindez elmúlik, pedig
nem szabad a visszakerült magyarok, mik az uj hazában nélkülözni. K/.t tartsa mindenki szem olőtt és adjon, hacsak.filléreket is, de adjon.
Magyar Élet Pártja [vacsorájának
résztvevői 06.— P
Keresztény Ját Nőegylet 80.— „
özv. Weber Kérolyné 2.- „
Eddigi gyűjtésünk 2» 80 ¦¦ Összesen 356 50 1\'
Szivenlőtte magát a református lelkész
Rövirjen megemlékezlünk a szent-nnUlfai református lelkész, Kovács János hirtelen haláláról.
Tudósilónk jelentése szerint Kovács János, a közszeretetben ?110 fiatal lelkész hirtelen halála mögött szomorú tragédia húzódik meg- Ugya»is a nagy jövőjű, kit ünö kvalitású Kovács az nlóbbi időben ellentétbe került a prezsbltérjumnial. Alfitó\'ag voltak hangok/amelyek szerették volna, ha » fiatal lelkész állást cseréli volna, mi más hitközségnél taláít voi\'na elhelyezkedési. Kovács Jánost a dolog nagyon bántotta, hogy gészeen búskomor leit és elhatározta, hogy a kellemetlen ügynek radikálisan vöt Végét. , i.
Mikor #véi nem voltok otthon, átment dolgozószobájába ós revolverével szjveiílötte magát. A golyó azonnali halált okozott. A dörrcnésne be-fulotl a Ictkészcsalád cselédje, aki vérpatalíban átlőtt szívvel találta gazdáját a földön elterülve. Csakhamar megjelentek az elöljáróság emberei, valamint megtartották az orvosrend-öri hullaszcmlél, amely kétségkiyür öngyilkosságot áhapitott meg.
Kovács János református lelkész tragédiája az egész járásban nagy megdöbbenést és őszinte részvétet keltett. / . i
Az esetét jelenteitek felelte* egyházi elöljáróságának. i
KoVáOS Jánost a nagykatílzsni t\'óm. kalh. sírkertben helyezték pihenőié.
Mi újság a Budapesti Élelmiszer-nagy vásártelepen ?
A Budapesti Élelroiszernagyvásártelep het) áruforgalma
Vasúton érkezett 171 vagon, hajón 3818 mázsa vegyes élelmiszer. Érkezeit ezenkívül különböző Áruval 295 tehergépkocsi és 2714 lófogatu kocsi, valamint 1124 ketrec éW baromfi, 608 mázsa vágpttbflnofrffi, 1078 láda tojás és tXlbtyomórészt t\'iSzi: barackkal -198 kézblcnszálUló kistermelő i
A felhozatal az efőzö héttel szemben áikrlátjsin csökkent, vasúton és hajón kisebb, kocsin ós autón nagyobb mértékben. Lényegesen csöki kent az élöharomfi feJhozatata és a kézbcnszálliló kistermelők száma. A tojásfellwzatal változatlan, csupán a vágoltbanomfi felhozatala emelkedett, de ez is csak kisebb mértékben.\'
A felhozatni csökkenését legnagyobb részben a paradicsom és » dbinyefélék lassan bekövetkező ki-< maradása okozta, amely cikkekben felhozott mennyiségeket a kere^t igen könnyen felvette. Ugyancsak ií\'lvelU: a piac a iiaga/meimyiségbeai érkezeit zöldpaprikát és uborkát is. tekintettel arra, hogy u konzerválási célokra ugy a háztartások, mint a savanyitó üzemek még mindig élénken vásároltak. Bőven kei-ült kínálatra fözötök és a már lassan növekvő mennyiségben érkező téli fejts-káposzta is. A piacon erősen érezteti hálását a jgyilmö les félék ben tapasz-telható gyenge felhozatal, amely *z előző évi felhozatalnak csak egy kis hi\'nyadát teszi ki. A baromfi felhőzetni csökkenése maga után vonla ezek árának kilónkbit mintegy 20 10 filléres emelkedéséi. Ugyancsak emelkedett 10-15 fillérrel kilónkint a tojás ára is ,mig a zöldfözclék és ZÖldí ég-fél ék árai árnyalati ingadozással nagyjában változatlanok maradtak. A gyümölcs-félék Ara a fel-hozatal elégtelensége folytán különösen az almánál lényegesen, kOónkint 10-25 fillérrel emelkedett. A kö\'tc
és szilva-félék ára vállozutlan, az Őszibarack és a héjas-dió ára ki Ión -kint 20 -IC fillérrel csökkent, Eszno-vehetö mértékben kerülnek piacra u szárazbab és borsó-félék, amelyek melleit megjelent :iz idei lenese, kilónkint 70 filléres kezdő árral.
A kialakult árakat a vásárcsarnokok igazgatósága naponkint közli a rádión. fi .! , !
Húzás
Budapest, iszcplemher 2:1 Al osztálysorSJáték mai húzásán a főbb nyereményeket a következő számú sorsjegyek nyerték:
A 101.000 pengős főnyereményt a ¦10.052 sz. sorsjegy nycrie. 20.000 pen-gőt: 25.248. 10.000 pengőt: t8.:i80, 41.068. 3.000 pengőt: I0.314.il.000 pengőt: 10.744, 27.501, 30-08CV 17.517, 50.881 és 81.780 sz. sorsjegyek. (Fel©,. lŐsség nélkül.1
FIGYELEM ! Anyaghiány miatt a megrendelt
- „Néró" Ittzhelyfearikák
október 1-től 15-ig lesznek szállítva.
n.-L Foronn technikai u|donBígok „„ n8UK ICtCllU vállalata S;omb«lhsly.
h
Izgalmas küzdelemben győzött a ZMNTE
ZMNTE PEAC 3:2 (1:0)
Gyönyörű szepiembervégi vasár-
uapdé\'íJtán volt. Igazi futbnl\'idö. Mé^ is hiányzott a közönség. Nem szü> nünk meg ostromolni a közönyösekel. A hétközi jóslatunkban nem té-veóHünk, a ZMNTE fiataljai győztek, h. ii.ii\' valóban a »csakuzértis< virtus jogán, de a lelkes fia las ág közönségei is érdemelt volna.
Olt volt a mérkőzésen dr. K\'átky István polgármester, a ZMNTE elnöke is, oki örömét fejezte ki a jobfc játék láttán.
A ZMNTE még mindig nfim amit joggal elvárhatunk tőle. Ahogy pedig a két szélsőfedezet még igyekezett a itendszerielen játékkal, a c>n pal értékét lerontani szinte siralmas volt. A PEAC-szélsÖk ugy futhatlak cl és vehették át a labdát, ahogyan akarták. Egyetlen védőjátékos sem tudj;\', hogy a szögletnél, hogyan kell az ellenfelei lefogni. Hogy a nengs-teg szögletből csak kót gól esett, a* Babos pompás és lelkes játékának és Farkas jó védésének köszönhető.
A PEACMól többel vártunk.
Rossz feláiritásban kezd a ZMNTE. Farkas II. - Babos. DCnos Horváth, Farkas I., Baranyai - Bárdos, cscrpes, Szabó, Istenes. Törnár. Először a PEAC szorongat, de igazi gólhelyzetet Istenesek teremtenek n 11-ik percben.-Majd a 16-ik pcrcItMt a ZMNTE lelkes ós mCgujjuló támadásai sikerhez vezettek. Istenes huz el, rernck beadását Szalió juttatja a hálóba. 1:0. Istenes >tobombázza« Kuraczol. A 22-ik\' percben Farkas I. CsCrpCsnek ad, ez óriási helyzetei hagy ki. Farkas I. nagy ur középen. Pompásan fejel és küldi támadásba íi csatárokat. Bárdos gyilkos lövéséi védi Kurjcz. Majd Kiss hagy ki nagy helyzetet. Félidő. A percmulató még a végére sem ér, Sörényi elfut, beadását Kiss h kapu torkaiba bombázza be. 1 :i. Kezdenek, máris n PEAC lámád- Varga szökteti Szörényit, oz elfut, de csak szögletre
Egy német lepülöraj álcázása egy erdőben. (Foto It. D. V.)
tudják szerelni. A szögletei Sofymár csavarja balról, mig a szemfüles Sző rényl kél lépésről vezetést sze.cz csapatának. :2. Óriási biztatásba\'kezd a kevés ZMNTE szurkolóhad. Farkas I. Tőniárnak ad, ez Istenesnek, akt pompáson tálal Szabó elé és il[ az egyenlítés. 2 :2.
A 28-ik percben Farkas CsÓrpCs. Törnár a labda útja. Törnár Istenesnek od, ez átcikkiizík a védőkön és remek balláhns lövéssel 3:2-re állítja az eredményt. Tombjol a közönség. Szabó hátramegy. Támad a PEAC, de az eredmény nCm váltó* zlk. ; , ;
Kuimcz jól védett. A két hátvéd (Jónás, Ágoston) kielégített A fedezet sorban (Lu?, Varga, Zettncr) Lu? volt jó. A támoctósorbnn Kiss igye-kczelt, a kél összekötő (Bakos és Bc-i-ec) gyenge, míg a két szélső gyors.
Farkas II. góloktól mentette meg csapatát. Kár volt kihagyni. Babos lelkes és okos játéka l-est érdemel. Deuc* is igyekczclt. A kél szélsőfede-zcl csak futkározott, de nem futballozott. Farkas l. remek fejjátéka élmény volt. Pompás támadó és egyúttal védekező középfedezet (tehát nCm szélsőfedezcl). A támndósorban Bárdost teljesen semlegesítette Ágoston. Cseipes kiváló technikája nélkülözhetetlen a csapatnak, tfc q végem ő is érthetetlen labdocipclési játékba esett. Szníbó góle^ssége n csapatnak, de nem eléggé gyors. Istenes mosl scjn maradt adós a lelkes1 és remek játékával. Törnár nem szélső,
Horváth (Kaposvár) játékvezető megfelelt.
I _k_n_I-
A Vasút 7:1 arányban kikapott
A Vasutas csapat vasárnap Dombóvárra ulazotl és ott a Vasutas csapattól 7 :t arányban kikapott. A Vasutas II. csapata is vereséget szenvedett.
Bővebb tudósítást helyszűke miatt holnapi számunkban közlünk-
Flnaország—Magyarország 90:82
A harmadik finn-magyar atlétikai vi»dal második napján löbb magyar győzelemmel mérsékeltük> fi»1 nek első napi sikereit. Első napon csupán diszkoszbaii győztünk, mig 11 másodikon Hidasi 110 gát} Gyenes 110 sík, Szabó Miklós IBOO sik, Szilágyi 10.000 méteres síkfutásban és Gyuricza távolugrásban és a svéd valló Polgár jó Idejével nyert. A svéd valló országos csúcsot éri el.
ferencjózsef
KESERŰVÍZ
1940. Meplember 23
ZAtlAI KÖZLONV
Eredmények
«iicVár»V-MFC 6:2 1$: 1).\' Elektromos- Újpest 1:0 (2:0). Gamma-Tokod B:l (1:1).... DÍMAVAQ-Szolnok 6:8 (3:1). SBTC-BSzKART 1 :0 (1:0). Széfed-Kispest 0:0. Törekvés-Haladás 4:2 (8:1). DYAC-SVAC B:l (2:1). MPSE-PVSK 0:0. KISE-Kőbánya 5:1 (2:1). Románia-Jugoszlávia 2:1 (1:1). (Duna Kúp")- : , . \'
DPAC-PBTC 3:2 (2:1). ZsSE-B. MOVE 2:1 (1 :1). SBTC-BMTE 6 :0 (2:0). KSE-MTE 6:3 (1 :1). NTSE-NVTE II. 6:2 (2:1).
Batthyány-u. 22. sz. hás szabadkézből
ELADÓ. "\'
Hővobbnl a kiadóhivatalban.
Uem fekttünk!
__ Horváth József, « volt
I ||]j. II. 23-1 soj^oni 18. honvéd gyalogezred századosa e,.cn a napon rcitcntlietctlen l>álorságáv;U és a helyzwiel rögtön Ivelycaen fcJLs. inerö körültekintő, erélyes liarcvezcté. sével hull ki a Kirlibuba IkoTnyékén vívott harcokban.
Az ellenség KirÜhnhától északko.clrc Áttérte u szomszédos ezredet és fcltiir-lóztathaUÜanul nyonuüt előre líirli-baba felé. Horváth századost közben a Hl. zászlóaljjal a Dadul hegyhátra rendelték tartalékul, fippen n keskeny sziklapárkányra kúsztak fd eadttre^ — nem tudva semmit u lúrtelen beállott kedvezőtlen helyzetről — amikor előretolt Mztosító járőrei mar előnyomuló oroszokra buktóuitik ós & zászlóalj is ellenséges tűzbe került. Az él\'.\'u haladt Horváth százados parancs bevárása nélkül nyomban fel fej löd lelte tartalék zászlóalját és személye, en vezetett hurrával, orétyémek teljes latbat-vetésévcl slkcríltt is neki az oroszok egy részét visszuwtul ós zászlóalját a keskeny járhatatlan sziklaháton elrendezni. Itt a hiovns tüzérségi tflZ ette. nere megsemmjsltöon visszaver-tU\'- W oroszok megismételt roliaiiuilt ésszel inegmentoljto a helyzetet. Min1 gyakorlott géppuskás jól iu"ányitott tűzvezetésével roppant nagy veszteséget okozott a menekülő oroszok soraiban. Mintegy 100 ludo.lt maradt u küzdelem lielyén és 150 orosz esett fogságba, líra hősí-ttlt döntötte el I^«zücn líirliixiba válságos sorsit, mJlÉrl ts\'a Lipót rend lovagkeresztjével lüktetlek ki a vitóz századost.
„Az örÖmhonnyahen tat gondoljunk a támogatátra ozoruló erdétyurkrtl" Adakozz Erdélyért
Síremlékeket,
liiboitii. ¦niInMt.Wii mmm
szakszerűen é« legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kötaragómesternól, Király-utca 33. Nagy tlruaUk-rtktir. Telelőn til6.
Ez telitalálat volti (Fotó It. D. V.)
— (Kirendelés)
Vitéz gróf Teleki Béta főispán gróf Széchenyi György dr. vármegyei al>-jegyzöt októl-er 1-i linJbAnyal a bnlaloo-füredi főszolgabirósághoz .szolgabirójuk rendelte ki.
— (Zalai jegyzők Erdélyben)
A lK-lügyminiszter értesítette az alispáni, hogy Révai Utjos cdaszentbalázsi, Marosszékí Géza nlsödörgk-sei, Kosa Károly báty ki, Vas János köves-káli. dr. Italázs László hóvjzszenland-rásl, Hedö Odón vaspöri vczctŐjCgyző-ket, petényi Tibor sümegi, dr. Kcményi "Károly zalnipáli, Kovács László znlu-gclsci és Mobub" Mihály nemespéc*.ctyí scgédjcgyzökel c\'őjegyzésl)c vette ós szükség esetén Enlélylx) leendő kirendelésük Iránt intézkedik. Egyben értesítette erről az előjegyzésid vetteket is.
— (Orvosi hlr)
Dr. Székács megérkezett, rendel dél előtt 12-1 ig, délután 1-5-ig. (:)
— (LepkegyQj temen nyel gazdagodott st Balatont Múzeum)
A nemrégiben elhunyt Capelláro dőlt lieb, a sokoldalú éritemes kaíajws mester vcgrendelcliieg a BaWoni Mnzcisn-nak adományozta híres lcpko,íyüjlcmé-nyét, amely 5 kis szekrényt .tfllt meg. A múzeumnak egyik legértékesebb darabja a 16. századijói származó, hársfából faragóit IUcti-szobor, amelyről (nosl a múzeum igazgatósága fénykéj>es levelczölu|>ol ké-szikeieit.
— (Tapolcán Is tObb a diák) Jelentettük, hogy nemcsak Nagykanizsán, hanem Ko-szt;tielycn is növekedett a diákok száma. Most Tapolca adatait közöljük. A tapolcai ]wlgári leányiskolába 185, a fiúiskolába 190, a rónt. kot. elemi leányiskólába 351, az elemi fiúiskolába 300, az izraelita elemi iskolába pedig összesen 20 tanuló iratkozott be. Az egész létszám pontosan 11.00 gyermek és oz 10 százalék emelkedést mulat az utóbbi évek adataival széniben. ,
Íly§itis?,to§iMpitar
— (Gyilkosság, vagy szerencsétlenség ?)
A novai járásban levő Lickovadainos községhez tartozó • sző}.őlwJgyen oj) az egyik kis fókában a minap (fgy női holttestet talaj kik. A nyomozás meg Állapította, lwgy a htalott őzv. Simon Jánosné 71 éves lickovadamosi asz-szonnyal ozoikis. Két halánlékán zúzott scljeket talá.tik, de a honuolás sem tudta megállapít mi bizonyossággal, hogy azok öléstől száruiazt ik-e, vagy pedig elesés kövelkezlól>en keletkeztek, A csendőrség széleskörű, nyomozást indított annak megalapítására, hogy az idős asszony gyilkosság áldozala-o, vagy pedig vóelleuül esett a tokába és ugy fulladt-e. meg. ;
Allnudó mtUoruáttiok hitkSxnapoko* Budaposit 1. műsorán
. 6.45 Toma. Hírek. Közlemények. Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nemwtközi vizje-lzö-szoigátaL — 12 Harangszó. Hbnnusz. IdőjjVrásjelcntés. — 12.40 HiX\'k. -13.20 Időjelzés, idő járásjelentés. ~ 14.35 Hírek. — 14.45 MösorismEr-tetós. — 15 Arfotyamhíiek, piaci árak, é\'elmts/erárak. — 10.45 Időjelzés, időjárás jelentós, hírek. — 17 Hírek sdo-vák és magyar-orosz nyelven, — 19,15 Hírek. — 21.40 Hiiek, idő járás jelentés, hírek szlovák és magyar-orosz nyelven.
— 23 Ilinek német, olasz, angol és frtuícia nyelven. — 0.05 Hir*\'k. BUDAPEST 1«
10.20 Felolvasás. — 10.45 leolvasás.
— 12.10 Hanglemezek. — 13.30 A Hádló Szalonzenekara. — 10,10 GyorinckdóL
után. _ . . ;
17.15 Szórakoztató zene. — 17.50 l)r. Gogolák Lajos előadása. — 18-20 Pertís Jenő cigányzenekara, — 19.25 Ember Nándor zogorázik. — 20 Rádió a rádióról. - 20.05 liáró Bánffy .György
Fogyasszunk folyékony
gyümölcsöt,
mert
Kapható
az érett gyümölcs vitamindús nedve a legegészségesebb ital.
TEUTSCH GUSZTÁV
csemegekereskedésében.
dalai fínekli Kóréh Endre. — 22 Tá«c-Icmczek. - 23 Kurhia Simí cigány-zenekara, BUDAPEST II.
18.20 Ruszin hallgatókn.ik. — 18-10 Mezőgazda sági félóra. — 19.30 Francia nyelvoktatás. — 20 Hirek. — 20.25
Unrner Ferenc eiterüszámai. — 20.40 Majtényi György eliieszéU-sel. — 21.15 Liszt: Tatto, szimfonikus költemény. — 21,35 Idő járásjelentés.
Férfi-és nöidivaternyök bfirdiszmüáruk
Divatoaarnok, Fö-ut 6.
Romániában feloszlatták a tartományi kormányzóságokat
Bukarest, szeptember 23 A tartományi hclylm-to-tátiokat királyi rendeletek megszüntették. Anto-neucu erélyes közzel okur nendet te-rt-mtent u hadsenc^ szei-\\*ezetctleit is. Elsősorban n bürokrácia rendsaerét aknrja rnegvAltoztatnl, miután az a költségvetés 6 milliójából. 2 milliót emészt fel. j
A Balaton legszebb, legolcsóbb üdülőhelyén
balaton-fenyvesen,
közvetlenül a pályaudvar előtt, a Balatonparton, nagyon szép fekvésű, fásltott
fürdőjoggal
25%-os
tisztviselői engedményei
bavl 15—20 pengős részletre
megszerezhetők.
Villanyvilágítás. A lalajbcszllrődés folytán kitünö Ivóvíz. Fenyveseiben árnyas sétányok. Bársonyos liomok-straiut. Euyliéu uiélylllö sekély vizében a syermokoli vo-
llill nólkill nrUhttaek. Az építkezés olcsó és kedvező feltételekkel lehet építkezni Egy csekély előleg lefizetésével a telek nyomban birtokba vehetó és nevére lesz telekkönyveivé. Még ma kérjen díjtalan prospektust
SZABÓ ANTAL
ihiotóbin: Ntgykulna, FJ-at 5.
§
1940. ueptembg 23,
Jtae Országos Árkoi*mánybiattos
helybenhagyta az egész ország területére érvényes nyomdai irányárakat
22244/1940.
Tárgy: A szalonna, háj, sertészsír ?5 sertéshús árának meg. állapítása.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy az ipartestület huiMpari szakosztálya a 23950/1940. Á. Yí. sz. rendelet alapján a szalonna, háj, serlészsir és sertéshús árát a következőképen állapította meg:
Sertészsír kilogrammonként 212 P Zsisialonna , 2 — m
Háj „ 2 04 „
Sertéshús egységes áron kg. 2 02 H Oldalas kilogrammonként 170 „ Tarja (nyakaj kg.-ként 1\'78
Acsontnélkülíserléscombkg. 2*34 „ A sertésköröm, fej, csülök, farok és oldalas legmagasabb árát ped\'g az ellenérzés országos Kormánybiztosa az ország egész területére kiterjedő hatállyal az alábbiak szerint szabályozta:
Köröm kilogrammonként —70 P Fej, kicsontozatlan kg.-ként 1\'— „ Csülök, farok „ 140 ,
Oldalas „ 170 .
A most felsorolt árak nyomaték nélkül eladott húsra értendők. A nyomatékért csakis az aira megállapított alacsonyabb árat lehet felszámítani. Ha pl. 80 dkg. karajra 20 dkg. köröm a nyomaték, akkor a karajnak kg.-ként 2\'02 P-ben megállapított áriból á 80 dkg.-ra esö 1-62 P és a körömnek —70 P-ben megállapított árából a 20 dkg.-ra esö 14 fill. összesen tehát 176 P számítható fel.
Az egyes husrészek a most közölt árakon csupán a bennük levő csoril-tal hozhatók forgalomba.
A füstölt sertéshús ára a megállapítottnál legfeljebb 20%-kal lehet magasabb.
Nagykanizsa, 194a szept. 21. tói Polgármester,
A nagykanizsai klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
7460/lk. 1940.
Felhívás.
A telekkönyvi hatóság dr. Qózony Ist-vánne Roller Izabella tnorgánypusztai lakos gazdadósnak kérelmére a 14000/933. M. E. számú rendelet 18. §. 2. bekezdése és 100Ű0/935. M. E. számú rendelet 31. §. alapján elrendeli az ujudvarf 332. sztjkv-ben 1862/1.4. c. hrez. alatt foglalt 1400 ?-öl területű rét a Cslblki dűlőben Ingatlannak 453 pengő 60 fillér vételárért Kovács József (nÖs Meggyes Irmával! és Kovács Vince (nöa Meggyes Ágotával) uj-udvarkcrulópusztai lakos részére árverés joghatályával eladását —
és felhívja az Ingatlantulajdonost és jelzálogos hitelezőket, hogy a felhívás kézbesítésétől számított 15 nap alatt észrevételeiket terjesszék elö.
Egyben a telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a vételi ajánlat lOVo-át kitevő bánatpénz letétbehelyezése mellett legkésőbb az 194a oktőber 16 napjának á. e. 10 órájára kitűzött tárgyalás előtti nap déli 12 órájáig bárki tehet a megajánlott vételárai legalább 1%-kal meghaladó vételi ajánlatot
A telekkönyvi hatóság elrendeli, hogy a telekkönyvi iroda az árverés joghatályával eladás elrendelését az újudvar! 332. sztjkvben jegyezze fel.
A felhívás a hivatalos órák alatt n telekkönyvi hatóságnál (Törvényház, földszint 1. sz. ajtó), valamint Újudvar, Gelse, Gelsesxigcf község elöljáróságainál megtekinthető.
A telekkönyvi hatóság a felhívás egy példányát kifüggesztés végett Újudvar, Gelae és Gelseszlget község elöljáróságának mcpküldl: — a felhívás kivonatát pedig a Zalai Közlöny cirntl helyi lapban egyszeri közzététel végett dr. Birtha István ügyvéd kérelmező képviselőjének kiadja.
Nagykanizsa, 1940. szept. hó 15. napján* Dr. Bentzik ak. klr. jb. elnök. A kiadmány hiteléül: Kiss sk.
3«3t liodilim.
-.A magyar nyomdaipar már évek óta súlyos és léiét veszélyeztető körülmények közölt dolgozik. A legutóbbi időben pedig valósággal válságos helyzetbe került az anyagárak, munkabérek és üzemi költségek jelentős emelkedése folytán, de nagymértékben hozzájárult ehhez a szakmában érezhető verseny is, mely árrombolásával exiszienciákat tett tönkre. Egy-egy munka megszerzéséért alig akadt nyomda, amelyik nc igért volna alá még akkor is, ha előre tudta, hogy ráfizet a rendelésre. Így volt ez az egész orsrág területén A nyomdatulajdonosok már régen belátták ennek a szomorú helyzetnek a tarthatatlanságát, mégis csak ez évben határozták cl magukat, hogy egységbe tömörülve, az egész orsiágra érvényes és kötelező árszabályt dolgoznak ki, melyet felte rjesztettek az Országos Árkormány-
bizloshoz jóváhagyás végeit. Most azután a soproni Kereskedelmi és Iparkamara nyomdal árvizsgáló bizottsága által összeállítóit irányárakat 19.462/1940. sz. alatt kelt határozatával szeptember 10-iki hatállyal az Árkormánybiztos jóváhagyta.
Mostantól kezdve tehát ezeknek az irányáraknak betartása minden nyomdára nézve kötelező és azok be nem tartása árrombolás és mint ilyen az 1936. VII. t.-c. 28. §-a értelmében 100 P-ig terjedhető pénzbüntetéssel, ismétlődés esetén pedig iparjogmegvonással büntethető.
Az Árkormánybizios által jóváhagyott irányárakkal egyszeismín-denkorra megszűnnek a nyomdaiparban az eddigi állapotok és csak természetes, hogy a nagykanizsai nyomdák is az uj árak alapján végzik kalkulációjukat.
Gyulafehérvárra kerül a ko-lozsvári jogi egyetem
A román orvosszövelség ülésén követelték, hogy a zsidó orvosokitt zárják ki a szövetség tagjai sorából,
A kolozsvári egyelem jogi fakulta, sát a románok GyTJwf«hérvárm he. lyczté.k. A többi karok sorsa még bizonytalan. Lehetséges, hogy megosztják Nagyszeben ós Temesvár között. (MTI)
Cséplési mázsakönyv
ára 1-80 P
Hitelesítve kapható
a Zalai KSzIBny nyomdájában
Nagykanizsa, Fd-ut 6. izám.
APRÓHIRDETÉSEK
¦liUi, nla<— kwáaW aso fl Már, UtkCuuJ uaMf N<ftS4r, m!b4m továaM nd 4 T&3.
állas
K«r*sk«da>!mlt végzett őskeresztény inrtMMWnA kezd* fizetéssel ajánlkozik. Cini a kiadóhivatalban. •
14-15 évei leány lsksriU>li.li
felvételik október lére. Széchenyl-lér 7. •
adas vétel
Tiiedei mérlaaarl vessek 160 —200 kg. súlyig. Vitte Tóth Béla. •
Ertféli— InslMlé gramofonlemezre OiUn. hut Elemérnél kapható. Deák-tér 2. \'
lakAs-Ozlethelyiséo
HéamtUrl munkáért lakást adok. Csányl ÜJíló-u. 21. ,
bútorozott szoba
BulorovBtl ssobs, esetleg ellátással, azonnal kiadó. Magyar-u. 25. zsoldomé. *
haz és ingatlan
Elaala 20 holdas tanyásblrtok, elsSoii; tályn szántó, rét, gyümölcsös, gasdasáKi \'elszereléssel, esetleg állatállománnyal együtt. ErdcklOdnl lehet: Szeszfőzde, Ul-udvsr. I .1 2242
KOlA«PfJta t
Parkattpauta, pa«la<laa>, be-
ereutö legolcsóbb slrlaln*!, Brzsébet-tér 4. •
Két mákat teljes ellátásra felvéstek. Molnár fodrász, Erzsébet-tér 29. •
¦vakkanta fordítás, javítás, raüstop-poláa, Üveg, porccllánragssstáa Báthory". 24. szám. •
Jllílto, llSI Élpíiffil"
zauii KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. lUiuIJn : „KiigaziaságI R. T. Nagykaalrts", Felelős kiadó: z«l,,l Karoly.
Nyomatott i
• „Küíyaíilaaaal ||, T. NanykanllH1*
uysadáláeaa Nasykaalseaa. (Nyomdáért tolót i Zalai Karoly.)
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2. m
W
uarrósép
ISBBMSalSBVáalSKaaaBjBjsa
minden typusban
- havi
10-15 P-s
részletfizetésre
Is kapható
SZABÓ ANTAL Fő-ut 5. üzletében.
Hlf (fessen q ZqIqí Közlönyben
A-12 ml
30b Eilolyam. 217. Mám. Nigykuliaa, 1940. szeptember 24 kedd______
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Elolliettsl irt: m hon 1 pe«6 40 soie Sufketztteéfl éa tdWolrhratall tekíoat 78. se
Nagyobb ország — több munka
Az erdélyi országrész visszacsaló\' láss ní\'mcsiik megerősödést, hanem feladatokat in jelent a magyar nemzőinek. A bécsi döntésről visszaérkezett \'teleki Pál gróf miniszterelnök már az c\'SŰ percekben figyelmcziet-le az ország közvéleményét ann, hogy becsületes munkával és előrelátással meg is kell érdemelnünk,
amit visszakaptunk. Amikor pedig
honvédségünk birtokba vetic Erdélyt
és a LcgfÖbb Hadúr Kolozsvár lör-
lénelfnl falai közül intézelt szózatot az egész világ magyarságához, [élre nemértbetÖ, határozott módon hívott fel mindenkit országépltő, hősies munkám.
A visszacsatolást ünneplő képviselőházi és felsőházi ülésen ugyanez volt az államférfiak beszédének alapgondolata. Semmi kétség tehát afelől, hogy a nagyobb ország nem csupán nagyobb gozdagaágol, hanem nagyobb felelősséget és feladatokat is
A mo-st visszatért országrész gazdasági szempontból egészségesen és szerveyen egészíti ki az eddigi csonka országol. Amíg uz anyaország mezőgazdaságának Örök problémája 11 lul-mércteztetl gabonatermelés, és a nem eléggé kiterjedt állattenyésztés volt, addig !1 mosl hazatérő területek fontos piacot jelentenek gabonatermelé-sünknekf, egyben pedig számot tevő állattenyésztésiéi gyarapítják mezőgazdaságunkat,
• Hasonlóképpen suereiicíéíOii egészili ki az anyaország termelését az erdélyi - főleg zilahi — gyümölcsléi íiiö vidék, amelynek termékei mind az ország ellátását, mind kivi-leiét megjavítják: A trianoni megcsonkítás óta legfájóbb problémája voll üz országnak a faellátás kérdése, Magyarország bchozalalának első és legnagyobb tétele a fa voll. Ez a kérdés Kárpátalja visszacsatolásával sokat veszített súlyosságából, hiszen lüzlXacllátásunk már biztosítva van, azonban az Ipari célokat szolgáló fát még mindig külföldről keheit importálnunk, Az erdélyi revizióvaí együtt ez. a kérdés Is lekerül napi\'eudrőU
Az 1910-iki erdélyi revízió nem a legerősebben Iparosodott vidékekel csatolta vissza Magyarországhoz, azonban több nagyszabású gyár jut mígis magyar kezekbe. Különösen v(\'8yipari és bőripari üzemekkel gyarapodik a magyal" gyáripar. De ezenfelül fontos\' nyersanyagforrásokat is kaphink. Főleg ércek ,só ós építésre használható köfélcségek enyhítik iparunk nycrsanyaggondjail.
A lendütelCicn fejlődő magyar gyáripar szempontjából nagy nyereség az erdélyi nevizjó, meri nyers* ""yngokat és kiterjedt piacot szerzett a magyar gazdasági éleinek ez az egyre nagyobb\'szerepel játszó tcr> melcsl ágazata. \' \'
l^rmészetcs, hogy az ország termelési szerkezetének megváltozása előnyösen fdgja érczietni hatását külkereskedelmi és belkereskedelmi vo-"¦ilkozásbiiu is. Magyarország Crő>
UJabfa közvetlen tárgyalások következnek Berlin—Roma ós Madrid között — Egyiptom nem üzen háborút — Franciaország az angol flotta dakarl támadására 120 géppel bombáztatta Gibraltárt — Éles olasz -német sajtótámadás Görögország ellen — Az utolsó balkáni tűzfészket Is eltünteti a Tengely
Nincs már ép gyártelep Londonban, amelynek kiürítését hivatalosan is elrendelték
Bár ma reggelig hivatalosan Rómából még nem erősítették imMg, hogy C\'iuui gróf Berlinbe utazik, mind német, mind olasz sajtókörök biztosra veszik a látogatást. Rlbbfen-trop, aki nem utazott az olasz Riviérára, hanem Rómából egyenesen Ben* tlnbe, tegnap már be is számolt római tanácskozásairól a Pührcrnek.
Mialatt az olasz fővárosban a külügy mini szlerek tárgyallak, Berlinben
Peruzzi olasz gyarmatügyl miniszter tárgyalt Epp dr.-ral az afrikai gyarmatügyl kardosokban.
A gyarm\'atügyl miniszter most tért vissza Rómába ós jelentést tett Mus-soliuinek. A tengely a gyarmati kérdésben U teljes egyetértésben döntött. A tárgyalások során a Duce és a Führer utasításai szerint jártak el. Hangoztatja a jelentés, hogy \'
a jövőben nem az afrikai népek elnyomásáról lesz szó,
mint tették azt az angolok, hanem éppen ellenkezően emberibb életmódhoz segiiik Őket. A kérdést már most rendezni kellett, me^rít a iió/nel és olasz gyarmati politika szorosan összefügg Európa szociális átrendezésével, i v j. |
Anglia továbbra is nehéz órákat él át » szünet nélkjtf tartó német bombatámadások miatt. Az Asíwciatid Press jelentése szerbit Londoniban most már fülvéd\'öket osztanak ki lakosság közölt, iiogy a robbanások Zaja a dobhártyákat ne .sértse és a lakosság ahjdni tudjon legalább az óvóhelyeken.
A csatorna feleli az időjárás is megjavult 2s igy nemcsak
a bombázásoknak kodvez az Idő,
hanem a "lüzérség is jól tudja lőni az angol partokat és biztos találatokat ér el a szélmentes, jó látási viszonyokat adó időben.
Délen\' az olaszok Mailát, Adent és Marsa Malruht bombázlak sikeren, ndg a vadászgépek visszaérlek az angol rcpülöerödök támadásait. >
Az Egyiptomba benyomult olasz haderő dói felé fordult.
Egyiptomban miniszterválság is van, mert a király menesztette olaszellenes minisztereit. i A déli háborús fronton ujabb események is vaunak- Az angol tengeri haderő több egysége váratlanul meg-lámadU Dakart, amely ugyanúgy francia ^kikötő, mint a nemrég meg-lámadótt Oran. Az angolok a tüzet a francia parinkra 1105-kor nyitották meg. De Gaulle tábornok ultimátumát eljtisitva, a Vichy francia kormány ugy határozott, hogy viszonozza a tüzelést. l
A dakarl angol orvtámadás
Franciaországban a legnagyobb fei-háborodásl keltette. Petőin nyilatkozott a támadásról és kijelentette, hogy még elitélendöbb, mint az Omni\' támadás, miután akkor a francia
hajók megtámadására találhattak e.sellcg kifogást, de most semmiféle mentséget nem lehet találni a város és a kikölő lövetésére. Dakart minden eszközzel védeni akarják — mondotta meri Franciaország eie-je nem lört meg még annyira, hogy ne tudna védekezni ilyen aljas támadás ellen. I A támadás után a francia—angol viszonyban további komoly változást várnak. ; i , 1
A távolkeleti helyzet
már kibontakozóban va" : A japán csapatok tovább nypmulnak előre Indokínában. A francia haló-ságok és a japánok közt létrejött megegyezés szerint most már nincs ellenállás Indokínában. A szomszédos kínai vidékeken azonban a CankaLsek kormány mozgósítást rendelt cL
Az esette) kapcsolatban Hull is nyilatkozott és hm*|ísulyozta, hogy Amerika nem helyesli az ilyen lépésekéi. Amerika magatartásáról és szándékáról nem nyilatkozott, de fc-szögczle, hogy az USA köveleli a burmai ut megnyitását.
A Tengely sajtójának éles támadása Görögország ellen
A közelkeleli helyzet is rendkívül komollyá vált. A tengely sajtója hangsúlyozza; hogy , i
a balkáni helyzetet Is rendezni kall,
meri még mindig vannak olyan pontok, ahol az angolok űzhetik uszításaikat. A német sajtó egyenesen és nyíltan éles támadást intéz Görögön szág eften és azt Írja, hogy Anglia olyasmire készül, mint amilyen sze-, repet Norvégjának akíart szánni. A Tengely azonban nem türi az angol flottát a görög vizeken. A Popolo di Róma is nyjltan írja, hogy meg kell tisztogatni a Balkánt az^k^ a fészkektől, ahol még tüzel szíthatnak és
ez elsősorban Görögő rszág.
A belgrádi Vreme jcleiilése Szerbit az átalakított egyiptomi kor-mánv megvizsgálva a helyzetet, ugy döntött, hogy t .
Egyiptom nem üzen háborút Olaszországnak,
mer! a támadása nem Egyiptomi ellen irányul. A miniszterelnök levelét, amelyben a hadüzenetet követelő és lemondott niiniszlereknok válaszol,, nyilvánosságra is hozták. A római lapok értesülése szerint
Egyiptomban súlyos belső válság van keletkezőben, >
miután Angiin nem tudta belerántani Egyiptomot a háborúba-
sebb, egységesebb gnzdasájgi terület lett és igy minden réméftyujhk megvan arra, hogy nemsokára megindul a békés fejlődés.
Előbb azonban nagy feladatokkal kell megbirkóznunk. Nem csak,.;,a pénzügyi és a szociális unifikációi\'a gondolunk, hanem számos vonatkozásban a termelés legelemibb fetté-teleire, amelyek ma- — a kivonuló
románok jóvoltából — nincsenek meg A közlekedés helyreál lilás* ós a váf-ságba jutott üzemek megindítása az első munka, amelyei azután a lobbi terv megvalósítása .követhet.
A cél : az egész megnagyobbodott Magyarország gyarapilása és gazdagítása, r
Ezt azonban csuk szorgalommal és tervszerű munkával lehet eíé\'n^ ami-
nek pedig előfeltétele, hogy mindenki érezze a haza iránli felelősséget. • » Magyarországért masmlndenki felelős 1« - mondóita legutóbb Teleki Pál gróf miniszterelnök.
Az ország boldogulása most már áltól függ, hogy polgárai milyen mértékben érzik ezt a felelősséget és a munka kötelességének fontosságát.
sealai közlöny
1940. szeptember gjj
Az egység és szeretet jegyében folyt le llovszky János első öszi kerület-látogatása
Mit kívánnak, kérnek és köszönnek a zalai községek
Szőnyegek, gyapjú takarók- paplanok
nagy választékban _Szomolánylnál.
Fontot tanácskozótok... döntő események
\\ , néma, szeptember 2-1
A Messagcró n tengely tanácskozó sóival kapcsolilban hangoztatja, hogy olyan kérdésekről w^wszo, amelyek állandóan fejlődőben \\ iiauak, tehút
rövidesen ujabb megbeszéléseket tesznek szükségessé.
Suner spanyol lielügymJiriiszIcr is belekapcsolódik R tárgyalásokba. Pénteken utazik Suner Itómába, de addig Berlinben fontos tanácskozások lesznek. ; Róma, szeptember 2-1
Rust német birodalmi közoktatásügyi miniszter megérkezett Itómába. A pályaudvaron Holtain olasz nemzet ncve-lésűgyi miniszter Fogadta az előkelő, -ségck élén. i ^ ,
Budapest, szeptember 2-1
Az lisli Uj&e .-ójimi szerkesztőségének jelentése sz\'-iioit a világ érdeklődéssel tekint Berlin felé. Hu>\'r és Hibbcnlrop több ór;in át tanácskoztak és belevonják azokba Sunert is. A kérdések olyanok, hogy ujabb közvetlen lalálkozól tíznek szükségessé. A jcK\'k szeriül i , i - i
uj msglepstósek várhatók a dlplomáois frontján is.
A török nagykövet már váratkinul elutazott Komából, ahova péntekre várják Suncrt. , i
Az olasz sajtór vgyébként tpyiltin bűnrészességgel vádolja Görögországot, inert beleegyezett abba, hogy az angol flotta u görög szigetek ogy részét meg-nzállliassa. A lapok szerint a tengely azonnal megkezdi a tisztogatási munkát.
Ilómai djj>tomáeifti körökben is döntő eseményeket várnak.,
Ezerszeres megtorlással válaszol Berlin a polgári lakosság bombázására
Berlin, szeptember 21 A német *uj(ó az angol légügyi marsall Amerikához injlézett rádióbeszédére válaszolva leszögezi, hogy illelékeMCk is bevallották azt, hogy csak polgári lakónegyedek ellen akarnak lámadni az angolok. Churchill téved, ha azt hiszi, hogy ezzel idegessé leszi a német hadvezetőséget, mert erre csak egy válasz vau: ezerszeres megtorlás és az angol vezetők még remegve fognak megbújni a legkisebb egérlyukban is.
Az angol repülök éjszaka is berepültek és Magdeburg, Hanover és Potsdam környékén ismét .*ok gyújtó lapol és több bombát dobtak lo pöl-* gári negyedekre. Több épület \'ómba dőlt, többen életüket vesztették vagy megsebesültek, Katonai kár nincs.
A német repülők London északi és keleti negyedeire zuditolták bombáikat. A jelentések szeriül épségben álló gyártelep már nincs is Londonban. V""\'-- , i-i fi! (Folytatás a 6. oldalon)
a „Ferenc József" keserűvíz régóta kitűnően bevált báziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg
Ragyogó, nyárinak is beillő, Őszcleji vasárnap reggel van. amikor llovszky János képviselővel kerfitellálogatísm indultunk. Autónk, amelyben llovszky Jánoson kivíll dr. Lontay Akin föszoí-gabiró. Mester Kálmán Baross tlftár és Czulek József párttitkár 01 imuikit-társunkkal, vígan nyeli a kilométere-ket és alig van ,niég 8 óra, amikor a vasárnap reggeli csendességben pihenő
Korpavár
község uj iskolája elé éránk. YVlrth József közséítbiró metog szeretett •! üdvözli a vendégeket és büszkén mutogatja meg a 22.000 pengőért épült uj, modern iskolát, A korpaváriak büszkék ts lehelnek iskolájukra, ame\'yhez
a kormány 9000 pengős segítsége
nélkül bizony a maguk erejéből nem nagyon jutottak volna, De így a 65 korpa vári nebulóknak pompás iskolája vnn éi a kis iskolások a ¦képviselő bácsinak hozóit sok csokor virágon át akarják azt megköszönni.
llovszky János eibcszélgcl az egybegyűli gazdákkal, meghallgatja fl" panaszokat, majd fél kilenc felé tovább-górdül a már virágdíszben álló nnló.
Magyarszentmikiós
n következő állomás, Németh Károly községbirónál állunk meg.
— Igen szé|)eii köszönjük az iskolasegélyt! — fogadják itt is llovszkyt az egybegyűltek. Kiesi. -t;io lak\'óju község, Itt iskolással. De terjeszkedni akarnik. A szomszédos Klek-birloklxSl ők is szerelnének párszáz holdat. Öszij) tén előtárják kívánságaikat ugy cbl>en, nűut a cigi\'mykérdésiK-n. A földbirtok reform kérdése is elintézés alatt áll, n cigányok ügyében pedig L<mlay főbíró nyugtatja meg őket.
ez az erő a nagy egységben országhatárokat tud bővíteni.
Nemzetiszínű zászló nlaH az) Krd.élyi
A nemdolgozö cigányokat a járás egész területéről munkatáborba -utolják.
Az egybegyűlt magvarok örömmel és megnyugodva látják, hogy llovszky János mennyire jsme-\'i kívánságaikat a fóldigénylés terén is és mennyire aprólékosan tudja az Kick-birlokkal kapcsolatos ügyeket.
A iwlitikilról is elő kerül n szó. Csillogó szemekké\' Inülghlják a szerdahelyié\'; képviselőjüket, amikor a fényes kolozsvári levonulásról )>eszél. S mikor azt kérdezi, hogy mit szólnak a bécsi döntéshez, az cxyik öreg, Dobcr-dót járt öreg magyar: Német\'" Károly igen találóan Így felelt:
— PoUllkával vetfSk ozt cl, Így is kellcit annak visszajönni. .
Bocska
községben közel -száz gyerek áll sorúdat az iskolánál, ugyanennyi felnőtt előli. A gyerekek regig.(eg világol jiyuj-Ijmak át Hovszky Jánosaik, a felnöt lek lelkes éljenzése közben. Kovács István pártelnök és NYcbcr János oki. építész köszöntik a képviseli i llovszky Jánosnak itt ís van mindenkihez oty pár meleg szava, Nem idegen a faluban, személy szerint is ismeri a vezc. töket, az egyes választókat és nem is-rctjen elölte kívánságuk sem. Ilyenkor derül csak ki, mennyi kéréssel keresték Tel már a képviselőt és mennyit intézett már cl.
Mester Kálmán előhúzza a .nagykönyve l , amiben a sok kérés ügye mind pontosan be van jegyezve és néhány gazda itt is boldogon vehette tudomásul, hogy kérését llovszky János elintézte.
Most az árviz állal,elvitt utat szc-reüiék államsegéllyel;- megírnálUitni. Jogos kérésük bízvást meghallgatásra talál majd az illetékeseknél is,
llovszky János beszéde
során szintén kitért arra, hogy azoknak kezébe kell \'juttatni « magyar
foldd, akik megbecsülik és megmunkálják azt. A természetben is, a történetemben is jobb idő köszöntött ránk - mondotta a továbbiakban. A kormány a mögötte állók bizalmából, támogatásából eredményt tud kovácsolni s \'ha mindnyájan összefogva keresztény szellemben élünk és dolgozunk, további eredményeket várhatunk.
— Boldog embereket akarunk a hazában. Dolgoznunk kell, meri a legnagyobb tekintélyt a munka adja. AHja még ezért a helyét mindenki olt, ahová a sóra állította.
- Jobb, boldogabb jövőhöz azonbart az kell, hogy a föld, a kereskedelem, az ipar, a pénzügy keresztény kézbe kerüljön. Aki nem érzi ti közössége! a magyar hazával, az nc kérjen töte kenyteret. A szeretet o tognagyobb erő és ha szercíctlel, egységben szolgáljuk a nemzet érdekelt, dicsőséges lesz a magyar jövő.
Tomboló tc\'kesedés fogadta a képviselő beszédét, amely után Papp József bizlositotta llovszky Jánost az összefogásról s kéne egyben, hogy
a községek hűséges ragaszkodását, bizalmát és hűségét tolmácsolja a kormánynak.
Hangoztatta, hogy ezek a földreváró, bo&süleles és dolgos magyarok akkor lesznek igazán boldogok, hu saját földjükön foghatják meg az eke szarvát.
A beszédek során lelkesen éltették a kormányzót, a kormányt ás a képviselőt. Az imára hívó harang szavára az egybegyűli sokaság elmondta az Umngyalát és elénekelte a Him1-miszt. -*i
A gyűlés után llovszky János látogatást tett Gyufay István körjegyzőnél, majd Papp József Igazgató-tant\'» vendégszerető otthonában magyaros ebéd várta a vendégeket.
A délutáni körút során
Fűzvölgyön
is lelkesen fogadták-llovszky Jánost, h sok virágon kivül. Máiy (iéza igazgató-tanitó tolmácsolta a falu háláját ia szövetkezeinek szerzel államsegélyért. A kis községben feltűnő sok asszony gyűlt össze, A férfiak 1Uigy résfje Erdélyijén jár, llovszky János épp ezért nrra mutatott rá, liogy a magyar nsz-szonyokra is kötelességet ró az élet. Nagy és szenl kötelességet. Nékik kell világra liozni, felnevelni n magyar jövő zálogát. S nyugodtak lőhetnek, niért a nagyobb ország, gazdpgjibb is és
a kormány józan politikája megteremti a jobb, magyar jövőt.
Mert csak becsületes, józan munkával lehel boldogabb hazát teremteni. Végül n szeretet erejéről beszélt llovszky János és hangsúlyozta, hogy szakítva a régi hagyományokkal a.nép közé nemcsak választáskor jön (le, \'hanem minél gyakrabban, hogy megismerje panaszaikat és segítsen rajtuk,
Lelkes éljenzés között, teljesen M- > virágozott autóval hajtunk tovább
HosszuvOlgy
községbe, ahol Cagány i jegyző és Schmídt István biró üdvözlései után Héjjas József fonjitó tobnáisolja a falu kivánságait. ,
A hosszú völgyiek elsősorban bekö-töulat kertiek. ItádöbliCiiUsk arra. hogy amit 15 évvel ezelőtt olutasítottak -tudniillik az ulópiltésre kiuUdt pénzl, most kénytelenek újból kérjtf. Kérik a noha szőlők átoltásánik lulirldejri ineghosszabilani, mert a bevonulások miatt uz oltásokat nem tudták elvégezni. A kámáucsi részben uz L\'lek-
Városi WtoatttÓ. K^dea és swrdánl JjL JENNY jUGO európai hirü filmsztár nagy filmje:
UCCJt LILIOMA
(NANETTE) Könny és mosoly váltakozik az élet mélységeit Járó s mégis szórakoztató filmregényben.
Klsérőműsor: Aktuális magyar vjlághlradó. Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és Ünnepnap 3,5,7,9 órakor
A magyarszerdahelyi lelkes fogadtatás
Autónk már csupa virág, mire Ma-gyarsi-:"?i:íihlOa érünk. A falu határában gyönyörű, gazdag virágfüzórvk-kel diszilelt díszkapu. Alatti feliér-mluls leányok állnak, rengeteg virág-gaL.Ott vannak zászlók áfatt az ífju magyarság a jegyző és tanitó \\-ezotésé-kx;l u falu és a környék nójie. A körjegyzőséghez tartozó községek nevében (lyutay István körjegyző mondejt! lelkes beszédet, Amikor az országgyarajiodás-ról be-szél a magyar vezetők lelkes éljenzése közben, hangsúlyozza, hogy
a kormánypártnak nem is kell beszámolót tartani, mert az események mindennél szebben beszélnek.
llovszky János n meleg ünnepléstől meghatottan vákiszolt és romittatptt nrna, hogy az ilyen községekből,, amely át van itatva teljesen hazaszeietel.tel, erő árud és
induló lelkesítő lian?jai mcHielt hosszú nunellK\'n vonult fel a diszkajmtól a tömeg u rchérrc meszelt kedves kis templomlMi, tíliol U falvak nej* e,?yült hallgatott szentmisét és szentbeszédet képviselőjével.
A nagymisc ulán 11 órakor az iskola udvarán Papp József\' í\'{.izgaló.tan\'ti nyitóit i meg a gyűlési, amely után Mester Kálmán ismertette részl-\'lescn a környéket is érintő föld bit tokkérdést, lliuigsulyozUi, lüogy a kushaszonbérletekkel
mini!/ kevesebb megterheléssel, minél több magyarnak kelt földhöz jutnir.
Az igényeket azonban non lehel mind kielégíteni, mert 1200 holdhói ilDDi) holdat nem lehel kiosztani. De gondoljanak arra, hogy ez vernétkub lton-foglalás, amelynél áldozatokat is kell hozni egyeseknek —, u közért.
_ÜSSSBBSSi_
ADAKOZZ ERDÉLYÉRT!
I9ia szeptember 24,
^l^ówit ÖRA« (/moi3! ÉKSZER, •»»» SZEMÜVEG •SSfetUS ZSOLDOS GYULA ériioistii, tata h UtattaanMI.
FtWtB. (a Korona-Jiállodival uotnban). fc1la6rar.au iavitóműholy ]
birtokból Községi legelőt akartuk kihasítani é-s támogatást kértjck a községi iskola tenntnrlásálioz.
HovSzky János válaszában is níl\'g-mutatta, hogy becsületes, őszinte kép. viselü, akj nem ígér, do scgtl mindenütt, ebül lelicl. Az iskolnscgélyt sem Ígérte meg, mert most sok i>énz kell ni\', erdélyi Is kólák M szerel isélwz. De megkísérli, hühl ahogy a t<>]>i>i kívánságokat is igyekszik lósággá, váltani.
Szédt még ilt is az országos kérdésükről majd megyünk tovább Honiok-komároni felé. \\ i \\
Homokkomárombin
Hozmán Alajos olébános és Czilra László községi biró vezetésével fogad-Iák sok éljennel és virággal llovszkv Jánost. Czirra pártelnök beszédéiicn igen talpraesetten a földkérdésről >//>_ lőtt s huíiwwftaftl)!, n megoldás sürgős-ségét. meri i-sak\'akkor ring ismét bői (sü minden udvaron, ha önálló föUl-tnlnjdonOJok lehelnek ttvlá\'wmlKT-\'ki
llnvszky János váAnszákin hangsúlyozta, hogy megérti és támogatja u iíé|> kérését, mert u JöUl szereidét édesapja révén — aki még falusi gyermek volt magába s7.Ívl\'. Hajti lesz, hogy az ósinnugyar földön uj magyar élet szüle 11 icssen. Mikor erröl bv-nzei, bogy a kereskedelmei Ős Ipart Is keresztény kézko ko\'.l adni a földdel Cgyutt, meg a környéklrell szőlőkből hazafelé tirló és u töm<cg közi elvegyülő
kiskanizsal nyilasok is megél-jenzik llovszky Jánost.
S nemcsak Cz> nemcsak, a mázsányi jia|Hítl virág, a lelkes szavak, do a nap sok apró jelenele, a liájáa tcktnt\'\'tck 6s csillogó Szemek müul nzt mulatják, hogy ezek a községek megszerették Ilovszky Jánost, a(Miigyar lílet Pártjának fárad ha talián harcosát, aki becsü-lellcl dolgozik kerületéért.,
Atár esteledik, mire Czifni IteM vendéglátó házából újra Kanizsa felé hajtunk... ; \\
Rövid táviratok
ROBBANÁS történt n spanyolországi Valladolitban. lígy lőj>orgyár repült a levegői* eddig még meg ndri állapított okl>ól, Többca ineghnltek, a se-besültök száma ís jelentős.
RFJtl.INBFN azokon a napokon, a melyek előtt éjszaka légiriadó volt, az összes iskolákban csak délelőtt 10 órakor kezdődik n lanitás.
A ROMÁN hadseregnél részleges le. szerelést rendellek el. 2."i—:i0 napi szabadságra felváltva azonban fokozatosan mindenkit hazaengednek, rgyanugy az az igénybe vett lovakat és fogatokat Is.
ÓCSKAVASNAK adták el azt a .koronázási mozdonyt . amelyet 2ó óvvol ezelőtt V. György koronázásakor helyeztek üzemi* I^omlonbon.
A FRANCIA partok mentén annyi hajó süllyedt cl, bogy «¦ roncsok akadályozzák a lwajóforalimat. A kormány rendelelérc most mindo.ii liajótulajdo-no,s köteles lmjóroncsait kiemelni, vagy szétrobbantani az utböi.
ROMÁNIÁBAN bíróság elé állítják a imliükai gyilkosokat. Codreanu ügyében is perújrafelvétel b\'sz. A zsidó újságírókat a romániai újságírók kizárlak tagjaik sorából.
„Az örömkönnyeken tnl gan- . dolfunk a támogatásra szoruló erdélyiekre!" Adakozz Erdélyért
A FÖiiiéltóságu Asszony felhívása, amely a magyar szivekhez szólt azok érdekében, akik 22 éven át idegen járom alatt szenvedtük és minden meg. aláztalásnik, szenwdésock, nyomornak ki voltak téve, Nagykanizsán eddig még kevés visszhangra talált. Az adományok lassan gyülekeznek, jwdig akt gyorsan ad, kétszeresen ad. Nem elég a telkes,,-dés ós az öröm. Mindez elmúlik, pedig
Kedves ünnepség volt visitrnap tfíl-clölt a vántsháZ;. dísztermében/-szép számú ünneplő kÖZŐnsóg részvételéül. Ugyunis a magya1\' biztosító intézetek a kormányzó ur iránti hódolniuk kifcjezésckép, mindazon gyermekeknek, :iktk a kormányzó ur országlásának 20 évében, juld\'eumán, március elsején születtek, nobilis gesztussal egy 500 pengőről szóló biztoSi-lási kötvényt prezentált, amlit a szerencsés gyermek fannak idején kézhez kap. leánygyermek 18-ik, fiu gyermek pedig 21-ik évében. A magyar biztosítóknak em2 ajándéka a jubileumi ümiep\'és melleit a rruigyii,r családvédelmet is vau hivatva halé-kouyan szolgálni és előmozdiluni.
Azért mindenütt, :ihol a kormányzó országlásának 20 éves jubileumán gyermek született, a jubileumi biztosítási kötvényeket ünnepi kcretbűnl
nem szaluul a visszakerült magyarok, nak sz uj hazában nélkülözni, F,zt tartsa mindenki szem olőU és adjoo, lmcsak filléreket is, d« adjoü.
Ilr. Kubányl KrnŐ 20.- P
özv. dr. Fritz Józselnö 10.— „
Krampatlts Józse! 8.™ ¦»
Eddigi \'gyűjtésünk 358.50 [
Összesen 392.50 P
nyújtották át a gyermekek szüleinek. Nngyk\'anizsán sajnos, abban a napban nem volt szütetés, ellenlxon « kanizsai és lebenyei járásokban Öt gyermek látott napvilágot. Éspedig: t i
1. Várhelyi Árpád és neje Némelh Olga sárszegi lakos-ok Árpád fia.
2. Tóth István és neje Németh Rozália manóci lakosok Magdolna leánya.
3. Birkás József és neje SchÜheim Anna zalasárszegi lakosok József novü fia.
¦1. Horváth Lajos és neje Szabó Magdolna klskomáromi lakosok Lajos fia.
5- Ribarics Rémíts és neje Rtbíi-rics Borbála lótszerdahelyi lakosok Mária leánya.
Az Ünnepélyen ott vbK a város és a járás képviselője, a helybeli bizto-
TAHCISK0L41
ártesitem a n. é. közönisógct, hogy
tánciskolámat
•ktAbar hébam megnyitom.
Kérem a n. é. kőzOnség izivea türelmét és pirtfogáaáL 2?44 BAboR lánclanár.
sitót intézetek vezetői és szépszámtj, jobbára hölgyközönség, élén a «e-resztóny Jótékony Nőegyletlel, amery u főispán felkérésfire vállaíta a kötvényeknek ünnepi keretben való átadását. , I
Az ünnepély a Magyar HiszekCgy-gyel \\ielte kezdetét, amit a Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör Vegyes-kiara Kotüng Ferenc karnagy vezénylete alatt ünnepi szárnyalásban adott elő. ; i ; i
Farkas Vilma, a Keresztény Jótékony Nőegylet fáradhatatlan elnök!-nője, lelkes ünnepi bestédben méltatta a biztosító intézetek riemes gesztusát, amellyel épen a szegény néprétegén kívántak tegiteiU és a e^ládvédehnet hatékonyan eiömoz-ditani. Arra buzdította a jelenvolt édesanyákat, hogy gyenrtekéiket beJ csiiieles, vaUasos, bazoíias magyarokká neveljék. 1 I •
Kedves volt Waligurszky Adrién Pósa-költemény sZavafata ; »Sz?eresd ö gyermeket*, amit sok meleg színezéssel adott elő.
Blttera Béla szolgabíró a két járás nevében köszönte meg a jubileumi kötvények adományozását, majd o szülőkhöz intézte buzdító szavait.
Farkas Vítma elnőknő ezután kii osztotta a kötvényeket a szülőknek, akik hálálkodva vették át azokat azzal az Ígérettel, hogy gyermekeiket fl rnjftgyar haza hasznos és dolgos polgáraivá fogják ttcyelni,. i ,
Az ünnepély a szózat akkordjaival ért véget, amit a Zrínyi Vegyeskara nagyon szépen adott elő Ketling Ferenc vezénylete alatt.
A rendőrség a kerékpárok kivilágítására szólítja fel a közönséget
A rendőrség razziái során azt tapasztalta, hogy sok kerékpáros az esti órákban lámpa nélkül, kivllágl-tatlnnul halad az uton cs sokszori összeütközéseknek válik előidézőjévé. Azért a sajtó utján szóüitja fjei a ke-1 rekpározó közönséget arra, hogy helyezzen súlyt a kerékpárok kivilágítására ,mert a rendőrőrszem szigorú intézkedésre kapott utasítást mindes lámpa nélkül haladó kerékpárossal szemben. ,\' , f , ;
Figyelmezteti a rendőrség ugy a kerékpárosokat, mint az autók ve-zeőít, hogy « városon keresztül szigorúan tartsák be az előirt meneti gyorsaságot, mert a legkisebb áthágást Is büntetni fogják.
Aki figyelemmel kiséri az autók száguldozását a városon keresztül cs a kerékpárosok vad hajszáját az utcákon, csak aláírja o rOndŐrség iu-tézkedését.
Figyelmezteti a rendőrség a "kerékh pározókat, hogy vagy a kerékpár-bejelentőlapot, vagy személyazonossági \'lapjukat (igazolványukat) tartsák mindig maguknál, mert a rendőr őrszemek ezt is ellenőrizni fogják.
Végül figyelmezteti a teherautók! és mindazon jármüvek tulajdonosait, melyek kbiyuki szálfákat vagy egyéb hosszú tárgyakat, csöveket szállita-uak3 hogy a járjinü végén ezt feltűnő
őszi kabát _téli kabát
A legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
•Áruház.
Ünnepi keretben nyújtották át
a kormányzói jubileumi biztoaitási-kotvényeket a városháza dísztermében
a kormányzó 20 éves országlásának jubileumán •lükteti öt zalamtiyti gyermek ízületnek
BAÜAÍ »OZMNYI
1140. »wplembtr 24
Steaua olajok
bizományi raktára.
Kínosam tOxhalyak nagy válaaztéliban.
zászló alkalmazásával vagy, más fi-gyelmezlctő módon jelezzék, nehogy at utánuk jövő jáiTnii belefusson és összeülközzön az előtte haladó járműivel.
A rendörő\'"sicm minden egyes eset-azonnal eljár.
AnWó MStwnlwok I.JiW.....,,^.-... BadapMl I. ¦fisot-én
\' 6.45 Torna. Hirok. KíWeniónyek. Hanglemezek. — irtana étrend. — 10 Hirok. — 11.10 Nemzetközi vlzjcizö-sxolgálat. — 12 Harangszó. Himnusz. IdŐjárásjcJcntés. - 12.10 Hírek. -13.20 Időjelzés, idöjanlsjclentes. -14.35 Ilírok, — 11.15 Műsorismertetés. — 15 Arfolyflmhlrek, piaci árak, élelmiszerárak. ¦— 1Ű.4S Időjelzés, idő. járásjelentés, iurek. — 17 Hírek sjjot vák ós niAgyar-brosz nyelven, -— 10.15 Hírek, - 21.10 Hírek, idojárásjelentés, hírek szlovák és magyar-orosz nyelven. — 23 Hirek német, olasz, üugoi és franca nyelven. — 0.05 IUrck.
Katona.fvlsxei^léanak •gyant*uh*x«ti oikkek
tiszti és altiszti ujromlezortl
kÖp»nyvállapok
agyadul legolcsóbban beszerezhetek BELEZNAINÁL
SugAr-ut 53. U. Telefon 625,
BUDAPEST L
17.15 Szórakoztató zene. — 17.50 Dr. Gogolák I^ajos előadása. — 1820 Pcrlis Jenő cígányzcnekum. — ÍD.25 Ember Nándor zogorázlk, — 20 Rádió a rádióról - 20.05 lláró Báhffy György dalai föiekli Kóréh Endre, — 22 Tánc-lemerek. — 23 Kurfna "Sirni cigányzenekara,
BUDAPEST \\U
18.20 Ruszltt liidlgatókn\'ik. - 18.10 Mezőgazdasági félóra. — 10.30 Francia rrycívokiatás. — 20 Hirek. — 2025 Ulirner Ferenc dteraszámai. — 20.40 Majlényi György elbeszélései, — 21.15 liszt: Tasso, szimfonikus költemény.
— 21.35 Idojárásjelentés,
Szerda
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás. — 10.15 Felolvasás. 12.10 Országos l\\)stászenekar. — 13.30 Tokr.Horváth Gyula cígáivyzcne-kara. — lti.10 Aranyi Mária előadása.
17.15 A Rádió Szalon zenekara. — ix.tO Külügyi negyedóra. — 18.25 l)r. Tasnády László magyar nótákat zongorázik. - 1815 \'Dr. Balogh József előadása, - 10,25 Puccini; Pillangókisasszony c. dalmüvének |. és n. felvonása hangtethezröl. — 22 Búira sán-dor cigány zenekara, — 23 Szórakoztató liiingleinczek,
BUDAPEST II.
18.25 SzUassy Gyula .véneket mond.
— 18.50 Olasz nyelvoktatás. — 10.30 Dr. Elekes Lajos előadása. - 20 Hirek.
— 20.25 Mursi Klek cigányzenekara.
— 21.05 IHiceiui; Pillangókisasszony c. dalművének HL felvonása* hanglemezről - 21.15 Idojárásjelentés.
Zalában öt önálló petrolenm-nagykeres-kedöl körzetet állítottak fel
A petróleum forgalombtihozatalá-\' nak sza"bályozása tárgyában miniszteri rendelet jelent meg, amely pet-roleumnagy keres ke dől körzetekre osztja az országot. A kijelöli nagykereskedőkön kívül másnak petróleumot nagyban árusítani nem szabad-
A rendelet Zalában öt önálló petróleum nagykereskedői kötelet állapított meg, de n -balatonfüredi és tapolcai járás néhány községét a veszprémi körzethez, a sümegi és tapolcai járás ésíitki községeit. Q deve-cserl körzethez, az alsólcndvai Magyarföldel pedig a körmendi kö\'-zet-heZ sorozta.
Az önálló zalai körzelekhck a következő községek tartoznak ¦
A nagykanizsai körzethez tartozik ; Nügykanizsa megyei város, ? csurgói járás, a leienvei járás (Dobi, KOrka-teskánd, Kislakos, Kútfej, Lovászi, MaiócZ, Szecslszigot és \'Tormafölde kivételével), a marcali janisból So-mogysimonyi, a nagykanizsai járás Balatonmagyarod kivételével, a pa-Dsal járásból Alsórajk, Pclsfírajkv Hahói. Kcnecscny, Kisrada, Nagy-rada, Oioszlony, Pacsa, Pötrétc,
A tapolcai körzethez tartozik j a balatonfüredi járásból Balatoncicsó, Szenlantalfa. lágyon, Zánkb,nkeszthelyi járásból Alsó- és FelSftztld, :*
sümegi járásból Owbrendek, Sümeg,
a tapolcai jánís (Pula és Taliájidö-rögd kivételével).
A keszlhelyi körzet: keszthelyi já* rás (Alsó- és Felsíízsld kivéielével), a nagykanizsai járásból B»\'alonma-gyamd, a pacsai járásból DióskáJ, Egeraracsa, Eszlergály, Gétye, Nagy-horváli, Zalaapáti, ZaUszabar, Zala-szén/marton, a za hiszen IgróU já\'ás.-< bói Bókttfaázta, \'
Zalaegerszegi körzet: Zalaegerszeg megyei város, alsólcndvai járás (MaJ gyarföld kivételével), a könnend -némelujvári járásból Szítta, a letej liyOi járásból Dobri, KerkilOskánd, Kislakos, Kútfej, Lovászi, Maróc Szécsiszigol, Tormafölde, a novai járás, n pacsai járásból BucSuSzCnt-" lászló, Kisbucs-.i, Misefa, Nagykapornak, NCmesheiés, Wernesrádó, Nemes-sándorháza, Ncmesszcntaiidrás, Szent pékYur, VöTü, Zalalgric-í, ZalasZCn-
mihály, a zalaegerszegi járás Gyfirtja kivételével. ) | i
Zaloszcritgrótl körzet: a pacs"! járásból Pandár, a sümegi járásból Dnbrouc. DÖbröCC, Gógánfn, Hetyefö. Ktsgörbö. Kisvásárhely, Megver, MW hátyfa, Nagygörbfl, Ohid, Rigács, Sü-megcehi, SüinCgprági, Sz^htpa,Ukk, Vindornyaszííllös, Zaláerdőd, Zalft-gyömörő, Zala meggyes, a zalacgCr-szvgl járásból GyüiÓh és :i zalaszinl-tjróti járás Bókaháza kivételével.
Nemzeti parkká nyilvánítják a tihanyi félszigetet
Megakadályozzák a nyugati Balatonpart eliszaposodását
A Balatoni Szövetség javastatára az Országos Termeszei vedel ml Tanács igen érdekes és idegenforgalmi szemponlból nagyjelentőségű tervvel foglalkozik. A terv szerint a tihanyi fél szigetet nemzeti parkká nyilvánítanák és ezzel óriást idegenforgalmi lehetőségeket biztosi tanának a \'tihanyi pari valamennyi községének. Maga a tihanyi félsziget is érdekes és értékes helyeivel; különleges növény- és madárvilágával, valamint rendkívüli közeli sajátosságaival és történelmi emlékeivel ezer és ezer látnivalót nyújthat a látogatónak. Ez « terület, amely vizimadarbkban igen gazdag, a vadászatot kedvelő idege-
neknek is kedvelt helyévé válhit.
Úgy tudjuk, hogy különösen a Bkr> laton partjának rohamos eliszaposodásai akarják megakadályozni Bzjr> tal, hogy a Klsbalaton szabályozása által megszüntetett természetes Uzap-lerakodó helyet ujrá a régi eredeti hivatásának engedik át, illetve a Kisbalatonból a részbeni \'teósapoíás által közvetlenül a Balatonba Ömslfl pdakokat, ereket újra vissza veretik a régi mederbe. Ezáltal a nyugati B\'-dalonpart eliszaposodását megszüntetik és lehetőséget nyújtanak a vizi-midarak szaporodásáia, amelyeknek a lecsapolás efiílt kedvelt he\'ye volt a Kisbatalon s ( mtilyek a szabályozás óta csaknem teljesen kipusztultak erről a vidékről.
Száz pengő pénzbüntetésre Ítélték Stampfel Ferencet jogosulatlan iparűzés miatt
A nagykanizsai ipartestület feljelentene St\'.impfcl Ferenc nagykanizsai lakosi, egy szövő-üzem tulajdonosai azért, mert noha nincs joga gyárüzemre, >cm megfelelő ipari ké-pesitéNe nincsen, szövóVüzernet tart fenn és abban dolgoztat. Megállapítást nyert, hogy számos munkást foglalkoztat, 18 szövő széke vau.
Most tárgyalta ezt az ügyet Szőnyi Sándor városi rendőri bünletőlúró. Az ipartestület képviseletében Bazsó József testülell főjegyző volt jelen.
A bizonyilási eljárás után Slampfel Feiencet \\00 pengő pénzbü>itelesre Ítélték jogosulatlan ipiulizt\'-s miatt.
Hogy a »Stampfel-üjíynek« egyszer már vége\'legyen és. a kérdési végleg rendezze, !l büutetőbiró láf1-
gyalásou kivü\' ofy érlelmü megállapodásra julott St;impfellei, tekintve; hogy textiláruk eladására jogosítványa van, joga vau nz anyagot eladni és a kész munkál a munkástól
BAZáRUDYAR,
Legszebbet":: legolcsóbban 1
¦¦""..\'J.\' i\'S... Tief\'öíT\'S-W.
megvenni, hogy rendelkezésre bo-Ósájthatja helyiségeit azoknak, akik dolgozni akarnak, 111. háziipart űznek, de kötelezte őt arra, hogy minden szövőszék melleit fel legyen tüntetve a háziipari munkás (dolgozó) neve, aki jogosítva van más részére dolgozni és minden ilyen háziipari munkással kötött szerződését az ipar testület előtt kell megkötnie.
\'[•okin let lel, hogy Stampfel Ferenc cselekménye a legutóbbi kormányt zói amnesztia alá esik, mentesül a 1(10 pengő pénzbüntetés megfizetésétől, i ,
bútort
vegyen vagy rendeljen,
^megbízható és olcsó.
Ctesgctry-nt 14,
iDé
Jóslat:
Dólnyugutl szól, holyonklnt köd, nyugaton mér több felhizet, asat-leg kisebb oső. A hAmaraéklat nem változik lényegéten.
A Hdtüoroloftm Inteni naa7kanlKal| antttrelöallomáM |el«ntli
tT9ra6ra6klet tncaap ette 9 órakofj +18 2, ma r*H»l +16-0, délben + 242.
Clin«.161 00 -U
Fogyasszunk folyékony
mert
az érett gyümölcs vitamindús nedve a legegészségesebb ital.
Kapható
TEUTSCH GUSZTÁV
Chemegekercskedésében,
|94f). tieptember 24
ZALAI KÖZLÖNY
ferencjózsef
KESERŰVÍZ
Megbízható tartós selyemharisnyák
Divatcsarnok, Fő-ut 6.
ligaluAbbm kiphitók.
A kisbirtok törvényes védelme Olaszországban
Minden földreform célja o\'sösorban az. hogy ö földel olyanok birtokába juttassa, akik azt saját kél kezük munkájával művelik meg. A földreformok főleg kisbirtokokat Jétesileinek, amely?); azonban elég nagyok ahhoz, hogy a rajta élő földműves családot olt irtsák é; hogy a nemzeti termelés fokozása-hoz is hozzájáruljanak. A törpebirtok már nem felel még n célnak, mert megművelése nagy crőpaxiriással jár ós eineUelt a nemzeti termelés végeredményét fs csökkenti. Már inéiig a kis. birtokokat — örökösödés, értékesítés, slb. folytán — áálofidáati a felaprózó-dús, a szétpoi\'ladás veszéjye fenyegeti. Olaszország állandó tejcjfttési akcióval minden évbep töbliezer családot juttat földhöz s egyben intézményesen gondoskodik nrrót is, hogy a kisbirtokok ne aprózod hassanak lel.. Általában a föUl átírás vagy örökösödés révén szokott gazdát cserélni Az olasz törvény kimondja, hogy minden olyan átruházási vagy végrendeleti intézkedés, amely a kisbirtok feldarabolásain vezetne, semmis ós .érvénytelen. A kisgazda halála esetén földje örökösei közül annak a birtokába kerül, akit az örökliagyó végrendolclél>cn örökösei közül erre mint iegui kai inasabbal kijelölt. A kisbirtok uj gazdája a tMAÁ jogszerű örököst pétizbcliteg kárjwV-tolja. a megfelelő agrárhiteleiéit a kijelölt pénzintézetek folyósítják alacsonyabb kamatláb és kedvező visszafizetési feltételek melóit, a törvény gondoskodik arról is, hogy kényszer-kisajáiilás esetén a kisbirtokot mindig csak "teljes egészében, n*m i>edig rész-legcscn tehessen kisajátítani. Kimondja (nú;í a törvény, hogy a gazdálkodáshoz szükséges ingóságokat csak az esetben szabad zálogjoggal megterhelni, ha egyéb elzillogositltató ingóságuk n\'tf-csenek, Olaszországban ezek az egyszerű, de hatásos törvényes rendelkezések biztosítják a földművescsulád vagyoni biztonsagát, a mezőgazdasági termelés maximumát ós nz olasz nép egészséges lársadelnii egyensúlyát.
1 vitái elkísér lítoil a siria! NTEIUI! firálillBtBBE
bármely alkalomra megtalálja a legszebbet Teleion ez.: 502. Kert éa lakás: 634.
Hetn felettünk!
_ a bátorság és önlelál.lo.
1817. II I 7ás kövcljendö példáját
túlin ezen a napon
Szöl-
lösy István szakaszvezető, voK :IH. re pülöszázadbeLi tábori pilóta.
llarmincliétszer repült már pidíg is ellenség fe\'ett és ^számos légi üt\'aV zelben vett már részt,,mikor kötelessége szeptember 2-1-én a .r.sángóröm fölé szólította. Gépében kívüle- még I\'aróczy Ambrus luKlnagy ült. .Feladatuk volt Ist-nsegits környékiül fény-kéjK\'zni. I-: tevékenységük közben először egy ellenséges gép dáinadt rájuk, majd ujabb elJttiségjcs gé]>ok ^többszöri lámadásál verték vissza, miközben SzÖllŐSy egy ellenséges gépéi 1»\' is Jőlt. Mivel Darőczy hadnagy lúilátos sebet kopott, Szöllösy példátlan lélek je\'eu-léltel haza irányit >lta a súlyosan ineg-rongáít gépet
SzóUösy szakaszvezető arany vitézségi ?rutel kapta jutalmul.
Hamburg éjjeli támadása alkalmával leiéit angol repülőgép roncsai. (Foto Ii. D. V)
— (Személyi hír)
Lovag Slernád István kb\\ kormány-főtanácsos a Magyar Riet és Járadék, Biztosító Intézet vezérigazgatója ina déllK-u Nagykanizsára érkeaoll, majd bWzlelgctl több veze\'d tényezőnél.
— (Orvosi hlr)
Dr. Székács megérkczelt, non lel dél-elötl 12-l-ig, délután 4—Wg. (:)
— (Uj autóhuszmenetrend)
Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy nz lirzsébci tér és u vasútállomás közt közlekedő autóbusz menetrendje az uj vonntjáratok szerint módosul. így reggel csak -1,45jíor megy az autóbusz a pályaudvarra, míg délután 17 órakor Is közlekedik. A részletes menetrend a Zalai Közlöny mai számában laláiható, vágja kii
— (A zalaegerszegi református templom alapkövét)
vasárnap helyezték el ünnepélyes k \'-rcick között Az ünnepélyen resztvettek: Fejő* üj\'iIkic nagyra kosi lelkész az ősrégi ref. egyház hegye esperese, vitéz Teleki liéla gróf főispán, 0 zaln-égerszög rcí. egy h á z -község ttigomln >ka, dr. Brand Sándor alispán, vitéz Tauíásy István dr. polgármester ós mások. Az ünnepély a H&nmisz eléneklése* el vég-, ződött. ( * . ;
— (Belefulladt a halastóba)
nékem István 33 éves kőrösliegyi lakos gróf Széchenyi Gyula halastavaiban fürdött az ebuult nipou. Fddig még meg neui állapitolt okból n vízbe fulladl. Az ügyészség kiadta a temetési engedélyt.
„Magyar szivünk egész melegével siessünk az önhibájukon kívül mostoha sorsra futtattak meúsegitésére V* — Adakozz\' Erdélyért t
— (Kélhónapl fogház — cséplés) szerencsétlenségért)
Xéliány héttel czclötl Kertész Jenő tapsonyi lakos \'csépiéi \'közben l>elesclt a cséplőgép dobjába. A .gép valósával össze morzsolta, (londntl n-ágból okozott emberölés vétsége miatt eljárás indult Ilodó István t-ipsonyi lakos el-lan, mert Bodó nem alkalmazta 11 szükséges óvmtézaccdéseket és ezá\'td köveikezoí lic a lialáios szericaicséüen-ség. A kaposvári kir. törvényszék bűnösnek mondta ki Ilodó Istvánt a vádirat szerinti büniselekmóiiyl>cu és ei-itó\'ie két\'iónapi fogházbüntetésre, Az ilé\'.et jogerős. , | . ,
Pántos ára,
megbízható ékszer, alkalml-és nászajándékok szolid árban Bárány ékszerésznél
Horthy ivitklós-ut 3. (postával szemben]. Javító- 4* kiszitS Bum.
A Mtuvir Telefon Hírmondó ít Rádió 1(1 ponloi Iái dr«-0itm«n«k helyi ktpvlieletc
— (Tüzet okoztak a játszadozó gyerekek)
a Bnlalougyörökhöz tartozó kültelken, Randi Józser udvarán gyo.-mokck gyufával játszadoztak. Közben az egyik gyermek meggyújtott i a s-zihnakazali, amely teljesen leéget*. a gon latlm szülök ellen az eljárás mo^ndult.
— A Búvár ncptemberl ixima
a föld- és\'nóprjajz, a lerniészeltudo-níányok és a lecluilka időszerű kérdéseit és eseményeit tudományos értékű, érdekfeszítő cikkekben, művészi fényképekkel, szemléltető ábrákkal és térképvázlatokkal ismerteti. f.szak.Fi\'-dó\'.yröl és a • Székelyföldről, Kárpátalja vizieröínek lmsznositá,sáról, (iil)rallár-ról, a világlörléneleju expeiiciós luid-sercgeiröl stb. találunk érdekes cikkeket a dr. (>ralJjor József szerkesztésében és a VrankJjai-\'Iársuht kiadásában megjelenő kilünö folyóiratán.
MÍASf,,k impregnálása
PALCSICS-nál
Telefon:, üzlet 533.
F«-hI 7.
Teleion: gyár: 344.
— (Súlyos autógázolás)
Jobbágy Ferenc 18 évos pákai földműves telienesfogatával a maróéi erdőből rönkfAI száiü. tolt haza. Útközben Páka község liatá-rában a kereltyei olajkutató fcirsiság autója clgázolli a tehenek elötl haladó gazdát; aki három bordatörést és belső íérülésekel szenw.lelt. a mentők szál\'i-tolUk be a zalaej^crszegí körházba. Jobbágy vallomása szerint a kocsive. zető lulgyorsan és -szabiUyt,ilanul bajtolt. a felelössé.í tisztázására a pákai csendőrörs és a zabtegorszegt rendőrkapitányáig n nyomozást meglndl%»lt\'i.
Naptár: Szeptember 24. kedd. Rom. kat Fog. Mária. Protestáns Gellért, -Izr Elul hó 21.
tlözlürdő nyitva regfel 6 órától eate 4 éráig mtH, wwrdu, péntek délutáa kMiden ecAu nao nfiknekt.
Ékszer-átalakítást, javítást és felújítást
szakszerűen végzek. BÁRÁNY ékszerész
Horthy MlklAi-ut 3. (PotUvi! titmbtii.)
Rövidhírek
TELEKI miniszterelnök ma hajnalban\'-megérkezett harmadik erdélyi körüljáró1 Budapestié. Azonnal il miniszterelnökségre hajtatott és megkezdte tanácskozásait. A holnapi minisztertanács is erdélyi kérdésekkel foglalkozik; i
FRANCIAORSZÁGBAN a jövőben kcnyenetj húst, zsirl, cukrot, szappant, kávét, tésztanCmüt és sajtot csal\', jegyre 1 obJci kapid. j
az OLASZOK által tegnap je\'cntelt angol cirkátó elsüllyesztéséiioz pótlólag közlik, hogy " cirkáló 10.000 tonnás volt, a London osztályhoz tartozott. Ijégi torpedótalálat érto és azonnal eiaiUlyedt , . , ( | t
INDOKÍNÁBAN a japán megszállás első összetúzéseilMi lül katona \\*sí. tette é\'elél. Dongdonnál 2100. foglyot ^ ejtetitek a japánok, köztük sok francia tiszU-t. ! . ; i
Gabona-
CSÁVÁZÓSZEREK
(buz>-pácoláshoz)
Porzói, ArzópAo,
Tillantin atb., «tb.
kapható: mi
Ország József
magkeretkedesébeQ Nagykanizsa, ExzeébeMér 10.
Mindenki a helyi kereskedőknél ée iparosoknál azerene bel mmimmemmemmemmemmemmmmmmmmmmm
SÜAJJAI HöfrLÖN*
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarAtalmnak, Isme rőselmnok, akik lolojthetetlen jó feleségem elhunyta alkalmával a temetésen való megjelenéstikkel, vagy bármi módon mély gyászomat enyhíteni Igyekeztek, ezúton mondok hálás köszönetet.
Áts József áll. ísk. tanító.
nairtiiliiiilliri Maliim mm
MENETRENDJE
érvényes 1940. mlíjua 19-151.
Erxaébas-tér—Vanutallomáa
Vasútállomásra Erziébet-lérre
M
4\'4S s
9 20 n C
11*06 0 E
13-3) > a
IS-tO 11 3
1700 a •
18 00 « t
18« 3 ¦O fj 0
2010 C M
22 30 M ha ¦«
23-10 N ¦
m
>
Leterta/eí s- nenetrend
1 .L..,MI Ind. mo in ár*. V hl)
H»gjl 1. nlt.i.il IJ. 1420 rk. 1540
Pk. 6049/1940.
Árverési hirdetmény.
Tóth Gyula végrehajtató lávára, képv. dr.Wlnlcter litván ügyvéd, 177 P 26 í. töke s Jár. követeiéi erejéig 1940. évi szeptember - hó 26-án délután 5 órakor Nagykanizsán, Sugár-ut 8. sz. alatt a nagy-kanlxia! klr Járásbíróság Pk. 6049 1040. IZ. végzésiéi elrendelt végrehajtás során lefog-lolt 4280 pengőre becsült Ingóságok: bútorok slb. bíróilag elárvereztetnek.
Nagykanlisa, 1940. évi neptember 2.
Haán Gyula
.248 klr. ililr. végrehajtó.
ára 1-80 P
Hitelesítve kapható a Zalai Közlöny nyomdájában
Nagykanizsa, FÖ-ut 6. szám.
ÍJ
iwtdetíAStt M
Londont kiürítik I
Budapest, szeptember 24 A Pest londoni tudósitá.sa szerint az angol kormány elhatározta London ki-üritését. Hivatalosan egyelőre csak a
(Folytatás a 2. oldalról)
nőkre és a gyermekekre vonatkozik
a parancs.
a diplománál (ostükt iö arra kéri az Öngól kormányt, hogy legalább a knl-f!gy minisztériumot helyezze vidékre, meri diplomáciai munkál végezni Londonban lehetetlen.
Dakarért - Gibraltárt bombázták a íranciák
Budapest, szeptember 21 A Pest értesülése szerint a ilakari angol támadás késő éjszaka még tartott. Dakar az Atlanti Óceán legnát-gyobh afrikéi kikötője, a nyiigatafrikai Szenegáliban Fekszik. Hogy mi volt a támadás célja pontosan, partra akarlak-e szállni az angolok, nem tudni, Tény, hogy mcglprlájsul u Marokkóban
állomásozó 120 francia repülőgép már bombázta Gibraltárt
Amerika közbelép?
Tokió, szeptember 21 Az indokínai esoinlinyek niiatl Janin lelielségesnek tartja Amerika erélyesebb fellépését. Ugy tudják, hogy az uj amerikai hajóhad mái- (felszedte a horgonyt, hogy útnak induljon az indiai vizekre.
Lakása disze lehet - a kis
zenegép
Ezt ós az Összes uj typusu készüléket 12 havi részletfizetésre megveheti
SZABÓ ANTAL
rádió-Ozletében Fő-ut 5. Telefon 91.
Zomofo:, júizfl kdirét
Slntrax kúvéffizűn
készíthetünk.
Kapható: \'/4—\'/2-1—1V2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. wn
1940. szeptember 24.
Slram lékeket,
sIMIil, muilmsiil, bili ulikiiiiil
szakszerUon 6a legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kőfaragómeatornól, Klrály-utoa 33. Nagy slumlák-raktár.Telefon 615.
A letenyel klr. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól,
4478/1940. Ik. sz.
Árverési hirdetmény-kivonat.
Dr. Pozsogár Rezső, mint dr. Rlchter Béla követeléielnek behajlására hlrendrll ügygondnok végrehajtatónak Slmonyal .Linói végrehaitlat szenvedő ellen Indlloll vérelisjlásl ügyében a telekkönyvi haló. ság a vegrehalláal árveréat 520 P tőkekövetelés és járulékai behajtass végeit a Bo.ifa községben fekvő 8 a borsfái 452. ssljkvben 165763. hrss. szánknak a Rét-vOlgyben B. 7. alstll Illetőségére 80 P, az u. 0. 452. sztjkvben 165/201. hrsz. rélnek a RétvOlgyben B. 7. alstll Illetőségére 120 P, az u. o. 452. ssljkvben 165/218. hrsz. rélnek s Rélvolgyben B. 7. alatti lllelóié-géte 120 P, az u. o. 452. ssljkvben 294/144. hisz. rétnek a Rélvolgyben B. 7. alatti II-letflségére 711 P, az u. o. 452. szt|kvben 294/145. brsz. rétnek a Rétvillgyben B. 7. alatti Illetőségére 70 P, az u. o. 452. 294/165. hisz. szántónak a Rélvolgyben B. 7. alstll Illetőségére 80 P, az u. o. 593. ssljkvben 165/12. brsz. bélieteknek a Ce-rlnal illllolien B. 8. alstll Illetőségére 400 P, az u. o. 604. sztjkvben 165/11. hnz. belleleknek a Czerlnal illllöben B. 4. alatti lllelOségére 1090 P, az u. o. 604. azljkv-ben 294/106. hrsz. rétnek a RétvOlgyben B. 4. alalll lllelíségére 80 P, az u. o. 604. azllkvben 165/62/1. hrsz. szántónak a Czerlnal dűlőben B. 4. alsltl Illetőségére 80 P. az u. o. 560. izllkvben 310/118. hrsz. szölOnek a csákányi oldalon B. 8. alatti lllelOségére 80 P, as u. o. 696. szl|kvben 165/226/b/7/a. hrsz. legeli éi érdinek a Czerlnal dűlőben B. í. alatti lllelOségére 150 P, az u. o. 751. s/.IJkvbcn 294/UÍ hrsz. szánlónsk a Rélvolgyben B. 3. alatti lllelíségére 60 P kikiáltást árban elrendelte.
Az árverés nem érinti a borslal 593. sztjkvben C. 3. alatt Szálai János Javára bekebelezellholllglanl hsszonélvezeli logoL
A tkvl hatóság az árverésnek Borsls községházánál megtartására 1940. évi okt. no 10. napiának d. n. 5 óráját tüzl kl és az árverési feltételeket az 1881: LX.t.-c. 150. §a\' alapján mcgállapltjs.
1. As árverés alá esd Ingatlanokat a kikiáltási ár kéthsrrnsdáná! alacsonyabb áron eladni nem lehel. (1908iXLI. t-e. 26. §.)
Bánatpénz a kikiáltási ár 10Wc-at amelyei a magsssbb Igéiét ugyanannyi o/o-ára kell kiegészíteni.
Letenye, 1940. évi Július hó 23. nap|án. Dr. Csík Uszló s. k. klr. |blró.
A kiadmány hlleléUl : Hanzsallts s. k.
lulfltkí\'jiiyuvi.\'/Lli\'i.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁixAs
Matfflstatéaaal egy lérll és egy nól munkásl felveszek. IIJ. Pctermsnn. 2243
HÁZ és ingatlan
Elaaé 20 holdss lanylsblilok, elsőoii-tályu szántó, rét, gyümolciös, gazdasági lelazereléssel, eselleg állalállománnyal együll. Érdeklődni lehet: Szeszfőzde, Újudvar. 2242
Több adómentes magán- és bérházat, házhelyet, szőlői és földeket kSaaatlt Papp, Telekl-ul 8. 1530
ZAUU KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPI LAP. Barija: „Klzgazdaaágl R. T. Nagyksalrsa". Felelős kiadó: Zalai Kárely. Nyomatott: a .Közgazdasági R. T. Nsgykanlzss-
ayaadájákas NagykaalzUa. (Nyomdáért telel i Zalai KáralyJ
/
18
80a Brtolyaiu. 218. itám.
NmgyturujUw, 1940. szeptember 25. szerda
ára 12 fill.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarli* Lajos
Elöflxetesl irt: egy bon t peflfo 40 ffJttéV. Szeikci*tőöéfil hs Kadóblvabül tiWcwii 7S. ék.
Az erdélyi magyarság kérdései
A mélységbe telaszitolt erdélyi magyarság internetese érdekében gróf Teleki Pál miniszterelnök immár többrendben folytatott tárgyalásokat a visszatért országrészek városaiban Legutóbb nagyjelentőségű cikke je-jelent meg az erdélyi lapokban, mely ben résztetjeseri fertárja nemcsak az előkészilö munkát, d© azt a programot is, amelyben sxzok a gondolatok vannak lefektetve, amelyek Erdély unifikációját hivatottak olyan alapon megoldani, hogy abból valóban a jobb világ boldogabb éfete ragyogjon je sokat Hzenvedctt testvéreinkre.
Az erdélyi szeltem, nmcly egy cso dá latos vérre vált lelkiség, megmentette nekünk a 22 tesztendő óta a kegyelten elnyomás kjnzó rabságában élt testvéreinket, a kitartás, « it-íki nagyság\'s az erdélyi magyarság csodálatos regenerálóé re je\'és erős nka ratii voltak azok n tényezők, amé* lyt-k most számunkra egy nehéz, de mindannyiunkra nézve édes munka kötelességet támasztottak. BnnOk ala posságálól ós szellemétől függ az hogy s?abad Észak-Erdély népé lendületbe jőve, boldogabb életei é" hessem
A?- eddigi előkészítő munka, amely \'l hadsereg bevonulásával együtt szinte pirlanatnyiLag gyakorlatba ju lotl. mintaszerűnek bizonyult. A felszabadult országrész népének Wk< valósággal repesett az ÍSrömlől, de i\'bl>ci! az őrömben oszloztunk mi, voll Oonkaország magyarjai is, »m kor azt látluk, hogy katonáinkkal együtt mcgérkezlck a Valiit, iá posta, n pénzügyi szervek s minden kőz szükségleti igényt kielégi le ni hiva lolt szervünk s munkájuk óraműi pontossággal indult meg.
Ami pedig a jövőie történő mélye hala, beieiidczkedcst illeti, arra néz ve nagyon helyes a kormány szán-delta, hogy minden ilyen problémát a Kiszabadult országrész népével, annak szerveivel és vezetőivel toriéul megbeszélés és megállapodás Után Indítunk meg róluk, a nél-kűáljk való döntés ;kikapcsofásavat.
A kormány szempontja ebben a kérdésbe naz, hogy lehelöteg erdélyi c; a Parlium földjének szülöttei, ^á\'mizoltai, onnan kinőtt, o(l csa-\'¦«di es közételi kapcsolatokkal bíró egyének legyenek az irányító faktorok, akikben él az erdélyi szellem, ismerik azt, s ezáltal nem fog zökkenőkkel járni a köz ügyeinek, anép Bondolkodásának szelleme szerinti In-(ézése,
Ami a feladatokat illeti, azok va-\'öban nagyok. Vannak kérdések, a melyeket a miniszterelnök -pillnnat-"yit-ifkunk nevezőit s ezekéi nyom-°"\' még kellelt oldani. De vannak »ho>szabb létekzetü* feíadalok is, "melyekéi mint állandó kérdéseket messzemenő Intézkedé-sekkei kell dűlőre juttatni, Itt már nemcsak he-\'yínvaló, 4C, meg is kövelelhető a Problémák alapos mcgrágásfl.
f^rre u ^tra i^etcki Pál gróf mi-
Római hir szerint a Tengely vezetői újból tárgyalni kívánnak Rntonescuval
A francia léglhadorő sikeresen bombázta Gibraltárt és a Dakartól visszavonuló angol flottát — Az Indokinal helyzet és Amerika magatartása még tisztázatlan — London bombázása és kiürítése tovább tart
Hírek és cáfolatok az ujabb közös találkozókról
A világérdekh\'klés megoszlik a k(i-» szöbön átló diplomáciai tanácskozások ós a dakari támadás "körül keletkezeit bonyodalmuk közölt. Ezek meltelt lermészotes a háború frontja Is mozgalmas.
A diplomáciai front kevés ese-ni6iyt jelent. A világsajtó azonban Így is sokat cikkezik Ciuno és Rib-bentrop római és küszöbönálló berlini tanácskozásairól, meleghangú tá-í virntváltásuk kapcsán. A tengely .\'.ajtója leszögezi, hogy
a háború utáni uj elrendezés igazságos és tartót lesz.
Megállapítják azt is, hogy Európa népeinek többsége mái; a tengely oldalán áll és Így a végső döntést köny nyebb tesz megadni.
Dakarnál tovább folyunk a harcok - jelenti a NTI. ^ tegnapi lámádat délután folytatódott, de az angol hajók nem tudlak elérni ;i pai" tot, mert a francia partvédő ütegek1 a lakosság támogatásával hősiesen\' tartják magukat, í
Vlchy jetentés szerint — ahol a kormány ujabb másfélórás roa\'nisz1 tertanácsot tartolt a dakari ügybe"
a támadás egész Nyugat Afrika ellen irányul.
Az ellenállási folytatják. Francia körökben fokozza a gyűlöletet De Gaulle, n háláira ilé\'t francia tábornok) szerepe, aki maga nyiltalta meg a tüzelést a francia városra. Tekintettel, hogy De Gauilenck franciáén
szági cinkosai [s vannak, a Vichy kormány étrendé Ke a statáriumot.
Az angolok gálád támadásával a német sajtó is foglalkozik. Hangsúlyozzák, hogy De Gaulle szerepe undorító. Az angolok üzleti .politikája inkább érthető. Amerikai fontos támaszpontjaikat áladták, most amisült igyekeznek kárpótolni magukut. Lehelöteg természeteién ismét francia véráldozalok árán.
A francia kormány, mint azt tegnap jelentettük, nem hagyta megtorlatlanul a dakari támadást-
Gibraltár bombázása tovább
folytatódik.
A francia gépek támadása tegnap I ó>"nkor éri véget,\' de\'ma újból megkezdődön. A négy óra hosszat tartó lámadás során több mint száz betmh bál dobtak le Gibraltárra. Sok épület rombadőlt, I ember meghalt, 12 megsebesült. NTI jelentése szerint találat érte
Gibraltáron klvfll angol bombáznak
Marokkó, szeptember 26 A francia Marokkóból induló gépek rajokban támadják Gibraltárt: Az alacsony fcIhfSzetct kihasználva, jó laláhitokat értek ei és a gépiéit egymásután többször Is megfordultak ujabb bombat\'akománnyal.
A bombázások miatt egy nagy angol cirkáló és öt torpedóromboló kj-fulott Gibraltárból.
11 repülőtér egyik részét és a kaszárnya Öntödéjét is, ahol sok munkás tartózkodott.
London ós a délangUai varosok! bombázása (s tovább tartott Sok la-láfaf érte Londonon kivül Soulhamp-tont. A légihircban 18 repülőgépet lőttek le a németek, egy német gép nem [ért vissza - jelenti a NTI.
London kiürítése
Is teljes erővé\' folyik. Elsősorban az öt évnél fiatalabb gyermekeket és anyákat szállítják et a fővárosból, ríöi-ülbcíüí* félmillió gyermek clszáHi-fásáról keh gondoskodni még mio-dlg.
Éjszaka angol gépek Berlin fölé akarlak jutni: A heves légvédelmi: zárótűz azonban ismét visszafordulásra kény.szcritette őket. Bombák csak a kü\'ső városnegyedekr* hul-loltak. Egy kórházra gyújtóbomba esett. Több, ház összedűlt s néhány emberi maga alá temetett. .(NTI)
hadihajókat Is sikeresen « franciák
Spanyol Marokkó "közelében a lem ger felői crós robbanásokat- halloí-tak.\' Ugy tudják, hogy a francia repülők a dakari sikertelen támadás
Ülán visszatérőben levő angol* f/ottát ís sjk\'Cne>.cii támadták, Egy torpedórombolót állítólag et is sÜJyeszlCt-tek. (MTI)
nlszicrclnök október havában széleskörű érlekeztetet hiv össze, amelyen a visszatért országrész érdekeli -je| elő fogják lárni az unifikáclóval együtt járó nagy kérdések lekintétében elfoglalt álláspontjukal. Már most *fletre hivolt a miniszterelnök c«y jogi bizoltságol, amelynek hivatásában áll a visszatért területen je^ lénieg (érvényben tevő törvények és törvényerejű rendeletek megvizsgálása, nbl>ól a célból, hogy azok a magyar jogrendszerben frvényesühe-tök-e, szükségei-ek-c, haSznosak-e.
De működik egy másik nagyteten-lő^égü bizottság, az ugynevazett gazdasági tanács, azonkivül funkcióba lépelt egy kulturális bizottság és végül !l ínezőgiizdasilg, eid^azdaság fa
román földbÍr|ohii-í<irmnk kérdé-íCivel is\'külön bizoltsag fogl.rlkozik.
Ez utóbbinak feladatköréi az elten-ségCs propaganda máris kikezdte. Erdélyben, Romániában éa a külföld egyes siijlóorganumaiban és az ellenséges rádióban ugyanis OZzal agitálnak ellenünk, hogy >jönnok a feudális magyarok és visszaveszik-a kisemberek, t^lsősorbau a román kisemberek földjét..
Erre az átlátszó tendenciájú propagandára gróf Teleki Pál miniszterelnöknek rövid, de velős a válasza : *A magyarok már ré« nem feudálisuk, legfeljebb wi gondolkozásnak, de ebben az iiri gondolkozásban egyformák vagyunk akár grófnak, akár pnraszluak titulálták őseinket*. Á dolog lényegi\' pedig az, hogy a lijsembcr földjét nem vCsz-szük el. , t .
De természetesen, miután a román íöldreformbó1 folyóm sok bonyolult ferdéi merül fel, ezt mind tisztázni kell! Tudatában vagyunk annják, hogy egymilliót .meghaladó románság tért vissza Erdély \'északi részévet. Ennek a románságnak a sorsa ne aggasszon *«rrkil. Bármi történt is vetünk és erdély rnngyar (estvé.v-mkkel, mi nem akarunk megtorlást gyakorolni, hanem elienkezVjleg, megbocsáiást hirdetünk. A nemzetiségeket legnagyobb jóindulattal\' "ke-jeljük s lől|ü(k semmi többel níimí kívánunk, mini aniiímiyit megkövetelünk a többségi magyarságtól. Velük a legjobb viszonyt kívánjuk fenn-tártául; csak soha ne levesszek szem" elől a legelemibb követelményt: a hazához való hűségei.
fcALAI KÖZLÖNY
1940- flietilember ?5
Sxönyeijttk, gyapjú takarók, paplanok
nagy választékben Sxomolányinál.
A bajóhlány miatt túlozott takarékosságot sü get London
London, szeptember 25 Az angol liajóxási miniszter nyÜil-hozott. Hangsúlyozta, liogy az angol Juijók kevesek ahhoz, IkOgy a szükséges nyersanyagokat kellő mérlékl>on lr« tudják hozni Angliába, A hajók mivá-nok rendszene lassú és noni biztonságos. FigyvbnczleaV a lakosságot, liogy Anglia liajózása még szoron hatottU>h helyzetbe is UerQíhtet, ezért takarékos, kódjának nun0hí nyers myaggal, fő-képp élelmiszerről és ne vásároljanak feleslegesen semmit. (MTI)
A megegyezés ellenére folynak a harcok Indokinában?
Sangliay, szoptembo" 25 Indokinából elten tétos hírek érkeznek. Az egyik hlr azt jetenti, hogy a japánokkal kötött megegyezési teljesít-heteltennek tirtják u rrant-iák és foiy-tatják az oltenáliást. Fűnek ellenén-a japánok benyomullak Ton kin tar-tományba. \\ i i
A megegyezés állítólag csak nrra jogosította Tel u jajjánokul, liogy parliu-szálljanak bizonyos pontokon, de Toii-tynbá nt\'m tett >olna szabad Iwnyo-luulniuk. Az ellentéteket most dipla. máeJai uton akarják elsimítani.
Tokióban ugyanekkor már meg is plnkull a francia—japán indokínai társaság a barálsig ápolására. (MTI]
Amerika cáfolja a közbelépést
Newyork, szcploailH\'r 20 HuU újból nyilatkozott Indokína ügyében. Szerinte az ellentétes hírek miatt még nem leltet áttekinteni a történtekéi, Amerika rigycl, de nem követelte a burmai ut megnyitásai és nem indüolt ulnak Singupiire felé unterikai drkalök-H. Az USA további ¦nogatarUsárol, nem nyilatkozhat. (MTI)
Hirek óa cáfolatok »k ujabb találkozókról
Budapest, szeptember 25 Az UJ Nemzedék római joteatése szerint Ciono lierblni útjáról ínég nem adtak ki hivatalos közleményt, bár beavatott helyen biztosra veszik azt. Olyan liirek is vannak Hómoban, liogy Antonesuu és Iloria Sima is Iterlinbe utazunk, hogy u Tengelyliabthnak ve zelöivel tárgyaljanak.
Az és li Újság jutentése szerint Hó-mában tárolják Hitler és MusoUinl találkozóját. Hibbeutrop legnaj) három órán át tárgyait Suner spanyol bel. ügy miniszterrel — mondja u lap berlini jelen lése..
Más helyen azt Írja a lap, liogy a török sajtó pálfordulása kellemes meg-Leitetest kettelt Olaszországban. A török lopok ugyanis reális hangot ütöttek
meg és a Tengely mellett imák.
A ma déli hivatalos olasz hadljelentés
(Steüuü) iüteosóges repülők támadást intézlek Dobruk etten. Csak polgári negyedeket, kórliázut, lakólinzaft találtuk ei és egy üres gőzöst. 15 ember életét vesztette, 70 megsebesült. Egy angol gépet lelőttünk, Az olasz repülök Kenyában több írepiiiöteret, tajnaszixm tot és összevont eítenséges erőket bom bázott -Mki.jv.-Aia.
A .Ferenc József" keserűvíz régóta kitűnően bevált liáziszer megrögzött székrekedéinél ős annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztési Javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg grvosát]
Nagykanizsa magyarsága mélységes szeretettel várja az erdélyi honfoglalásról hazaérkező honvédséget
Pompás diadalmenet legyen a kanizsai katonaság bevonulása Zrínyi Miklós ősi városába
Aki megírja Erdély és Székely fö\'d bil\'íiicslörésél és a vértanú \'nb-
magyarok vértelen PelsZabadltásál a legulsóbbrendü népfaj jármából, az kell, hogy megemlékezzék a nagykanizsai vitéz, katonákról, HZ kell, hogy loHlregyre vegye w mi kanizsai dandárunk páratlan teljesítményét, pompás formája; ás mc*sze kiváló harci készségét, nagyszerű meneteléséi, az keli, hogy niegörökilse az aranyla-pokra a nagykanizsai víléz katonák bevonulását Szent László király városába, diadalmas elő-haladását, mint élcsapat Erdély fővárosába, Mátyás városába. Olyan katonás volt a magatartásuk, olyan nagyszerű a felszerelésük, oly páratlan a fegyelmezettségük, példás katonai edényük, szemeikből csak ;igy sugárzott a magyar nemzeti öntudat, mini akik a Gondviselés kezében tt Isznbadulást, az uj magyar életei, szent szabadságot, a nyugalmat, a konszolidációi, ;> rendezett állami lelet, a biztonságot, a biztos magyar kényeiét, az otthon zavartalanságai és a családi tűzhely szentségét és .sérthetetlenségét viszik, mint akik egy uj világrend lángpallos-j kerubjai, akik ezentúl állig vasban őrt fognak állani az erdélyi magyarság, a kedves székely lestvérek testi épsége, vagyoni biztonsági, szellemi és lelki szabadsága felett. Akik egy üj, egy szebb, egy tisztább, egy nemesebb, egy felsőbbrendű étet és a polgári jogok és szabadságok letéteményesei jés biztosítékai. Akik- n magyar Édesanya családi formaruhájában egy egész más világot kóp-iselnek, ahol a szent .szabadság fája atalmas tcrebélyességc alatt a polgárok legkisebbje is zavartalanul hajthatja le álomra fejét, mert világviszonylatban is legiendezettebb, országa, állama és nemzete ; a magyar. Ahogyan eddig csak elbeszélésekben, nagyszerűen megnéndCiiett filmeken, vagy álomszerű anfcgraj-Zoláiban láttuk és hullottuk felvonulni a katonaságot: az mind élő valóság lelt. Nem is katonák,\' hanem élő szobrok voltak ők, akik vasmerev külsejiüfk és dübörgő léptük alatt, menetelésük vonalán végig Hungária szereidét és öiclését vitték magukkal a rablest véreknek, a fcl-szabadltottakuak, Q hazatérteknek.
Valami csodálatos fény lebegetl előttük, amikor maguk előtt vitték n Szűzmáriás zászlói, amit a kanizsai magyarság kezükbe nyomóit ta!izJ lilánként, védöpalZSként, szent jelvényként, hogy diadallal hordozzák mindenütt végig, Magyarország és
a magyar nemnél szimbólumaként.
Hál lehetett mást tenni fl hazaérkezés első szent öröm máim.arában, mint leborulni a felszabadított rab-magyaroknak, mint leborulni a mh-gyar Édesanya hírnökei és katonasága előtt és Örömkönnyek és alte-lujás Tedejmok közötti szívre Ölelni őket, n Szabaditókat?!
Olyanok voltak ezek a ini drága, kedves zalai fiaink, hogy amikor végig\' tekintett rajtuk a legfőbb Hadar mindent átjáró lekintcllel, derűn: nyílt arca és szemeinek jóvágmoí*>-lyán ál egy ezüst könnycsepp tört utat meghatottságában és büszke volt hadseregére, amelynek ő voll n szegedi bölcsőnél a szülőnpja.étel-rehivója, fővezére, gondozójn. Hadúr és hadsereg szivének eggyédob-bmása voll ez és amig magyar él, aki ezi látta és végig nézftB, so\'em fogja elfekJjlcnl.
Horthy Miklós szemsugara büszkeséggel simogatta a zalai fiukat, a nagykanizsai katonákat, a viliig* V«rő vörösördogök fiait.
Ezek a mi féltett ktenódiumfllnk, okikkel egy szívvel, egy lélekkel, egy szén.\' érzéssel összeforrtunk, okikért imádságra fonódik össze kezünk . a nagykanizsai katonák már a legközelebbi napokban hazajönnek, miután befejezték küldelé^t•fcet) amit a legfőbb Hadúr reájuk bizott. Nincs ház, nincs család, amelynek ne tenne meg a maga honvédje, a maga katonája, bármilyen fegyvernemhez is tartozzék. Rendezzünk hazaérkező katonáinknak olyan fogadtatást, amely méltó ehhoz a történelmi nagy szerepükhöz, amelyet most mint ii magyar impérium képviselői, mint a magyar Édesanya küldöttel, mint fl magyar nemzeti hadsereg egy része teljesítettek, végrehajtottak.
Az Illetékes tényezők felkérlek a Keresztény Nőegylet kipróbált telkes hölgygárdáját » hazaérkező honvédségi alakulótok, háziezred stb. méltó fogadtatásának előkészítésére. Farkas Vilma a tőle ismert mA\'
Ip-IllttfflB«
v««. kortikale» — KapykMlisa
Steaua olajok
bizományi raktára. Kínosam tUzhnlyek nagy vélaaziékban.
!
gy.ir lelkesedéssel vállajtta a nende-zést és azonnal érintkezőibe lépett mindazokkal a tényezőkkel, hivatal-fíinö\'iökkei, és egyéb vezetőkkel, akik írek bekapcsolódása a nendezés nagy munkájába nélkülözhetetlen. A ha-z>.iérkezö katoimságot részhil a 20-as honvédek, résziül a lg-;is bakák, részint az Országzászló \' emlékműje elölt fogadja n nagyközönség, iskolák, tanintézetek, cserkészek, leveir lék, testütetek, egye\'^tetök, stb- íe:-vonulásával és részvételéivel.
A délceg háziezred Szűzmáriás lobogóját babérkoszorúval koszorúzzák meg. Majd ünnepélycsen köszöntik üdvözlik a honfoglaló utjukról hazatérő fiainkat.
Felkéri a rendezíVség a város hazafias jmagyarságál, hogy gondoskodjék már előre megfelelő virágokról, hogy pompás zászlodlszben és vi-rágcsöben fogadhassuk a mj honvé-deinket. Legyenek már készenléten. A leányok, diákok, gyermekek, felnőttek, nki c&ik teheti jöjjenek el mind, lehelőteg magyar ruhában és fogadjuk katonaságunkat szivünk minden melegével, hogy fássák, hogy szivünkkel forrtunk öfiszi: a magyar honvédséggel.
Amennyiben pontos beérkezésük ideje még bizonytalan, másrészt több izben érkeznek n pályaudvarra, érkezésük idejét minden egyes alkalomkor a Zalai Közlöny ulcai hirdető tábláján fogjuk közzé tenni.
Szivet, lelket örvendeztető, páratlanul meleg és telkevs legyen a mi katonaságunk fogadtatása bcvniwlár1, sukkor. í
Legyünk készenlétben a fogadtatásukra | |i;
Még mindig elpusztított hsrclkooslk borítják az uttesteket a francia tengerparton, (Toto R. D. V.)
Novemberben nyílik meg a nagykanizsai toll gazdasági iskola
A földmüvelesügyi miniszter Móeay Béla kiskunhalasi bt, kir, gazdasilgi tanárt Nugykanlzsáara helyezte át és megbízta a téli gazdasági iskohi és mezőgazdasági sziktHUácsadó áUoinús szervezési és előkészítési munkálataival, valamint az igazgatói i.índök ideig lenes cüátásávol. A miniszteri iVirat rendelkezése érltámébcn az iskolának novemberben meg kell kezdenie működését, egyelőre ideiglenes lietylség-ben, ; .
Élénk szél, több helyen, főképp északon és nyugaton esÖ, a meleg mérséklődik.
A Ueteorotoftii Intését nafyksnlsssl aeftlgyeléáUoiaáaa |eleatli
HSmársáklet tegnap este 9 árakor +18 0, ma reggel +118, délben
OsapiMk 00 V
1840. neplembeT 25.
zauai rfozlorf?
g
A „láthatatlan*
harceszközök
A fenti eimhől üt olvasó arra követ-ke/telhetne, hogy valami félelmetes iij leny vérről Tóti hallani, ami -talán a vil»-lámháitoru gyors sikciciro is némi fényi fog vetni.
igtea, valóban ojym haneszküzök. iv akarunk rájiiutttni melyeknek igen nagy érdemeik vnuní\'k a nénei sikerek ItTon. Lo ózok íi\'i\'m pusztiVmk, m-m hir/almasak, tulajdon képi un nem ls liüivoszközök, i.sak eszközök: a híradás eszközei.
A már közel egy óvd uaixmként inegjo\'cnŐ hivatalos és félhivatalos ha-dijc\'cnléKck, harcién tudósítások szinte kínieritelték már a győztfuies fegyve. rekről való lw\'szániolásokai. A repülőkről, a páncélos crnkncb, vagy éppen ejtőernyős csapatokról épószokhii illő legendák láttak njár tíunvílilgbt
Szentelhetünk néhány szót érdemeik alánján a hiradóeszközöknek is. Igaz,« hogy működésük láthatatlan és szerény, nem jár puszi itassál, vagy félelmetes robajjal. Pedig jelen vannak ininduiütt. aliol valami történik, helye-sebben nélkülük nem történik semmi. Olyanok, hánt a Lcvcgty melynek jclcn-télél alig vesszük észre, de a legkisebb hiánya is bénulást okoz.
Megállapított tény, hogy nem volt még háború, ahol annyi\'szoiep jutóit volna a híradásnak, mini a mostani, ban. A híradás a hadsereg idcgionil-szerc . A villámháború megvívásához pedig edzelt. jóluiüködő, gyorson reagáló idegrendszertkeli,
A huszév elöllí világháborúnak hónapokra, sokszor évekre megmerevedő
anvoiudai mögött mindenre volt bősé-gesen idő. A híradás megszervezésére is. Az összefüggő terülch\'krn cgyldőben játszódó ténykedéseknél űz nem is volt
nagyon nehéz. /
Képzeljük el azonban például a né-melck norvégiai és dániai megszállását, ahol szárazföldön, vízen, vizalutL, le-u\'Kölwn döntő hadmű volclek indultak meg több száz kilométeres k tjijedés-heu Sehleswig-llolslüinlöl \\arvikig. Nem kell különösebb katonai sziktti-ilás annak clképzcláséhez, milyen pontosan körvonabizolt összműködés kel-Ml ahhoz, Imgy a Hamburg, Bréma, Klet körzőiéből meginduló légierők, ejtőernyős csapatok, hadihajók, száüi-lóliajók és szárazföldi erők megfelelő Időben, egynutsl támogatva, kisegítve, érjmek ol az egyes, messze elszigetelt lantokhoz. Osló, Stnvangcr, Itergou\', N\'arvik, Koppenhága, stb, megszállása, nál igen sok véri ás áldozulot takari-loltak meg a hiradöeszközök a fegyverek és fegyvernemek tökéletes összműködésének bízlosilása réven.
Vagy helyezzük mngnnk.it abba a kcpl>c. mely lezajlott április íl-én est" •> vezéri főluulíszállásoii! Hogyan lehelért vohia a másnapi inlézkédeseket kiadni, ujabb elhatározásokra jutni, ha nem liozták volna a hb\'ad(\'.eszközök
il lavinátokat, jcáenlésekct, hcJyzetköz-
Üsckel-í Hogyan parancsolt volna a Vezér, bn nincsenek minden távolságot áthidaló híradóeszközei ?
\\ villámgyors légitiadcrő, a robogó páncélos hadosztályok, a gyorsnaszádok scljcsségél>cn rejlő hálás csak ak-kor használható ki, ha a velük való Intézkedés is gyors, A kikötők, de főleg a repülőiének százait kollí|t néha pillanatok alatt riadoztam!, hogy a kellő klŐbeá érkezzen el a segítség, valahová Nnrrógiába.
Nem kevésbé kisebb szerepel jáLszott ;i híradás a Holtcrdain körüli ejtőernyős csoportok harcálKm. Az ciszjgc-lelt, köriüzárt egységek, valamint a h\'lnientésre előretörő pám é-loserök között a rádióhullámok jelentették azt a kapcsot, mely végül is a _gyuzcln.es \'\'^¦csilléshez űzetett.
A iM-lgiuiui, flandriai és a Paris el-lent nagy .szárazföldi ottenzivákban |>-e-\'l\'g egyenesen abban szögezik le a soha nem latolt sikerek titkát, hogy tökÓto-ks volt az összes fegyvernemek osss-"aiködésc. A repülök felderitési adagit a szárazföldi erők i*in-oken Wíul kézhez kapták. A páncélosok ennek alapján törlek előre, százküomé$emyi^\'
az ellenség oldalába, hálába. A íot-
Pobbanloli hidakról, toila szókról azonnal ériesitést kaptik a műszaki cso-portok,
Kgy-Cgy végzetessé válllotó ellenséges harckocsi ellentámadás meghiúsítása c?Hik ugy volt lehetséges, hogy núolött az kifejlődőit volna — már ott termeltek a fó\'chnttcs stukák. Miként volt az. hojjy egy egy gyalogsági eUcn-láiuadás m;ir 11 icgblduláSftko r az oda-érkczctl német larlalóbokba ütközött? Hogyan működött az a mindent\'átó szem. mely mindezeket irányítani volt képes? Töké\'cles híradás kellett ehliez, nurl mit ér az erő. ha non kellő Időben ás nem kellő helyen áll rendelkid-zésre. ,
A hadsereg, hadtest, h idoszbUypa-rancsn(»ks;íi,iik müköilé-scnek elöfellé.-le\'e pedig egyenesen a jó hírhálózat. Chcrlxmrglól a svájci luitárig húzódó 500 kincs rronlszakasz ré\'-z\'etliarcait a híradóeszközök hozlak össze ogy-
A sct,ikcrlbo.ii, ahol wikin járkál-nnk, leültem o:.-y padra i^s figyeltem! az cmlfcreket. Kis idő múlva V\'lem szemlicn egy fiatal anya teK\'|wdett le két pöltön gyermekéveik A fiúcska talán kél éves lehetett, wlamível idősebb a lányka.
Hájos volt a jelenői. Mint\'w a nagy IcrmászelbŐl kiragadt kép lett volna. -. A kis fin gügyögött valamit, amit csak a mamája érthetett meg, az apróka lány is érdeklődött valami ulán gyermckesxévol. A mániájuk pedig mindegyikük kiváosá-Kát ki tudta elégiieni. ö Ls gügyógölt velük, mosolyukra vÍssz;imosulygolt. Megérlelték ogymásl,
A kis .vitéz sírásra görbülő száját egy darabka csokoládé, ismét mosolygóssá varázsolja — ás maszatossá. Az anyuka megtörli « ina-szatos arcocskat. — Most meg a kis lánynak történik \\\'aiuni baja. öt is hamar meg tudja vigasztalni. Igazgatja ruhájukat, csinosítja Őket, ívudbehozza a ^2.lk^d__JtIásb;^u összo-
Özvegy Tóth Feienené született Németh Anni 65 érts, Varasdi-tit 38. sz. alatt lakó asszony gondatlon-¦ ság m|att ke.rült a nagy-kanizsai törvényszék\' ele, B|Q mert egy alkalomnipaf, kjjw*?r mikor meiiye elment C ZZ^r" hazulról és az négy gyermekét az Ő gondjaiét bizla, súlyos bajt okozott kis unokájának.
A négy gyermek a há2 terasszá alatt játszadozott, hogy az öreg asszony nem is vélte azokat észre. Mikor a konyha lak 1 réktűzhelyén forraló burgonyás fOZekttt fogta és a forró vizet kiöntötte a fazékból
ségo.i áttekinthető képpé, a központi vczjelás részére.
pedig onáiküi nincs vezetés, Már ei.
relejtcltűk, vagy nem is tmltivk, hogy a német hadsereg már egyszer megtorpant nagyjában a fenti vonalon, a Martié mentén, 25 évvel ezelőtt azérlj, mert a rsn-szilri főhadiszállás tájékozottság hiányában nem tiulott és nem mert intézkedni?
A nőmet sikerek sokat v.tAlotl lilka. többek közölt tehát u híradásuk lö-kólelcsségéhcu és szervezettségében is
nyugodott. Hogy milyenek voltak ezek
a [láthatatlan* harceszközök és hogyan működlek, az egy inaslk ismorletcs tárgyát képezhtejtt
Itt még azt kelt" leszögeznünk végkövetkeztetés gyanánt, hogy mennél sokoldalúbbakká válnak a korszerű regyverek, minél nngjobb uzok sebessége é-s minél nagyobb területekéin, minél nagyobb tömegek vívják az élethalál liarcot, annál nagyobb szciophoí jut a híradás. j
kuszálódoU selymes hajukat.
lígyszcrro csak odorúniak hörzá. Ölébe rtszl u kisübiyt, karjára a kisfiút. Azok meg melegen, ösztönösen a mamájukhoz simulnak, fís ebben az odasimulásbaji benne CTCz-lem minden gyermek ragaszkodását az anyjához. Az anya meg nézte őket, ö is melegen, ösztönös szere-lettől. — Különös módon és férli inődoii me.gsejleltem, mennyire szorosan elvákiszthatatlanul O\'iyüvé tartoznak ők testileg és lelkileg — az asszony és a gyermek.
l-\'gészen ősi, eredeti, roinlnllauy természetes kép volt kullurálóJ, divattól ment örök emberi kép. Láttam az asszonyt — minden idők asszonyát legbensőbb mivoUálxui - az anyaságban.
A következő pillanatban a gyermekek játékosan, bohón elszaladtak.
A maimíjuk pedig cigarettára gyújtóit. — MegUdáltam benne.— a huszadik század asszonyát is,
l k. íiy,
az udvarra, a lent játszadozó négy é\\*s gyermek arcát, fejét súlyosan Összeégette, hogy négy hétig a kórházban ápolták ás még otthon la hetekig kellett gyógykezeltetni, mig felépült. ! ! Í : í I I
— 12 gyermeket neveltem tel, sosem volt bajom, épen az unokásnjm-al történt ez,,- mondja Tóthnó mentségül. Nagyon bánja a dolgot.
A klr. törvényszék bűnösnek mondotta ki, de figyelemmel a nyopia-tékos enyhítő körülményekre; mindössze 50 pengő pénzbüntetésre Hálté, amit 8 évi próbaidőre felfüggesztel-tek. Az itéiel jogerős.
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
NANETTE
lenny JiigÓ, a kedves, vidám és pl-kánsarcu német színésznő uj filmjében is n megszoknit szerepet kapta: s»*rcl-rnáért feláldozza tisztességél s mikor azt hiszi, hogy boldog, kiderüli hogy a hős isméi -álnéven lopódzott szivébe. A tórlénet végét azonban e^őro tudja nujichti mozilátogató* ás igy a >szakitást> senki som szívja -mellre, A régi kép csak annyiban változott, hogy a doktorunk bemutatkozó főherceg helyett — ezúttal reálisabban — szegény költőnek adja ki magát a híres szánnád! szerző.
Kngcl rendezése a szokott síneken halad, csak itt-ott viliim fel néhány uj ötlet. Itt lesz a film igazán vidám és kedves. Egyébként kicsit mesterkélt, nmin azonban a jó szereplők és Krendőr két szép dala i\'jyekeznck segíteni.
A film elszórakoztat, de nem jobb és nem rosszabb, mint a, hasonló tó-ináju, már latolt közeiies német vígjátékok. A két lOradó jó.
Katonaifelszerelésflk egyenruházati cikkek
tiszti éa altiszti ujreodazerU köpeny vallások egyedül legolcsóbban beszerezhsták BELEZNAINÁL
Sugár-ut S3. ti. Telefon 625.
?8
Támogassuk az Ifjúsági labdarugókat
Mióta a futball Kanizsa városában megindult, ifjúsági csapatok mindig voltak. Hiszen ezekből került ki az utánpótlás és bizony sok fiatal teliét-ség szerzett nuigának hírnevet, Kanizsa városán tul is. Ma bizonyos visszafejlődés mutatkozik uz anyagiak és megfelelő szervező illetve ifjúsági vezető hiányában. Nem lehet két-liároin ember lelkesedésével ifjúsági fulballl te-rémieul Kanizsán, lia a többi arra hivatott ember közömbös. Az ifjúság mindenben n jövő reménye, tehát a futballban is. Köszönjük a Nagykanizsai Katolikus Legényegyletnek, aki az utóbbi Időben felkarolta (ás helyet adott) az Ifjúsági Labdarugó Szövetségnek, hogy innen induUinsson ki egy uj erős ifjúsági gárda, lízt azonban csak akkor remélhetjük, hí.» a jövőben sokkul többen lelkesednek az Ifjúsági futbattért, mint tették azt az utóbbi óvoklvcn.
Csütörtökön este 8 órakor lesz a szakosztály ülése a IjcgényegylctlA\'a, Hisszük, hogy sokan fognak érdeklődni, sőt részt is vesznek n nemes munkában fiataljaink nemzeti szempontból is fontos spormc\\elésáben.
Városi MozaÓ. Mfg ma> szerdani Tg JENNY JUGO európai hirü filmsztár nagy filmje:
UCCA LILIOMA
(NANETTE) Könny és mosoly váltakozik az élet mélységeit járó s mégis szórakoztató filmregényben.
Klsérőműsor : Aktuális magyar világhlradó.
Előadások köznapokon 6, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 Arakor
Találkozás mindkettővel
Leforrázta unokáját a Varazsdi-utcal asszony,
aki maga 12 gyermeket nevelt fel baj nélkül
VAUM KÖZLÖNY
Hern (etejUtoU!
V
_. Bojivselumi Bcweseh Já-
llfl! Il II nos> n volt brassói 24, —"—l honvéd gyatogezrcd őrnagya rettenti életlen bátorságával a végső győzeloinlcu blzó csuggvdethu kitartó harcvczetcsévol tünl ki ezen a napon a Románia ellőni hadjáratban lüriibubü környékén.
A Kirlibabától keléire FckVŐ Dadul hegyhát 152? magaslatáért vívott harc ban az ellenség ismételt támadásaival szemLcn mogvödtc zászlóaljával ezt a fontos inaga.slalot. jóllcltct a szomszó-dos védőszukoszok megszálló csapatai az ellenség o\'öl visszavonultuk.
Kezdeményező sziv\'ós cs vítez magatartásáért a tiszii arany vitézségi éremmel tüntették ki.
Talltisztitá5 kg.-ként . . 1.40 P
Vargánál
Miri: BoriilifcVit2. Gjjm:Impili 1!.
Szerda
AiUmdó tnfiaorkxáEaok bitkSnapokoa Qudapoit I. uSaorin
6.-15 Torna. Hirek. Közlemények. Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 Ilirek. — 11.10 Nemzetközi vizjetző-sw\'gálat, — 12 Harangszó. Hinmtisz. Időjárásjclenté-s. ~ 12.40 Hírek. — 13.20 Időjelzés, időjárásjejentes. — t4.35 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfoljarnhirek, piaci árak, éJdiniszcrárak. — 16.45 Időjelzés, idö. járásjelentés, hírek. — 17 Ilirek szlovák és magyar-orosE nyelven. — 19.15 Hirek. - 21.40 Hírek, idöjárásjclentés, hirek szlovák és magyar-orosz nyelven.
— 23 Hírek német, olasz, angol és ímneia nyelven. — 0.05 Hírek. BUDAPEST I.
17.15 A Rádió Szalonzenekara. — 18.10 Külügyi negyedóra. — 18.25 Dr, Tasnády László magyar nótákat zongorázik. — 18.45 I)r. Balogh József előadása, — 10.25 Puccini; Pillangókisasszony c, dalművének I. és II. fel-vonása hangtcanezrőL — 22 Bura Sándor cigány zenekara. — 23 Szórakoztató hanglemezek.
BUDAPEST II.
18.25 Szílassy Gyula versekel mond,
— 18.50 Olasz nyelvoktatás — 1030 !)r. Elekes Lajos előadás:!. — 20 Hirek.
— 20.25 Mursi Klek cigányzenekara.
— 21.05 Puccini: Pillangókisasszony o. dalművének in. felvonása- hanglemezről. — 21.45 Időjárásjelentés.
Csütörtök
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás — 10.15 Felolvasás.
— 12.10 A Rádió Szalonzenekara. — 13.30 Zenekari müvek hanglemezről. — 10.15 Ruszin hallgatóknak
17.15 (iosztelyi Nagy- László előadása,
— 17.45 Véres Károly és fia cigányzenekara. — 18.15 Séroldin Scfket előadása. — 18.40 Fornády Elemér előadása. -- 19.25 Ilösler Endre énekel. .—\'¦ 19.50 < Mikrofonnal az amerikai magyarok közölt. ii. rász. Dr. Máthő Elek közvetítése. — 20.25 Alberti vonósnégyes. -- 22- A Ctiappy tánt^zcnekar.
— 23 lakatos Flóris ás fia cigányzene, kara.
BUDAPEST Ha
16.15 Filmdalok és jazz-számok hang lemezről. — 18.10 Hanglemezek. ~-19.25 Angol nyelvoktatás. — 20 Hírek.
— 20.25 l)r. Merényi Oszkár előadása.
— 21 Farkas Béla cigányzenekara, Kalmár Pál énekei a.:j^>
ADAKOZZ ERDÉLYÉRT 1
Segítsünk a 22 éven át idegenben szenvedett magyarokon. minden pengő könnyeket töröl
A I-\'i\'im él tósága Asszony felhívása, amely a magyar szivekhez száll azok érdekéién, akik 22 éven át Idegen járom, alatt szenvedtek és minden ineg-oláztatásn ik. szenvedésnek, nyomornak ki .voltak léve, Nagykanizsán eddig még kevés "vLsszlutngra talált. Az adományok lassan gyülekeznek, jódig aki gyorsan ad, kétszeresen ad. Nem elég a lelkesedés és az öröm. Mindez elmúlik, pedig nem szabad a visszakerült magyarok, nak az uj hazában nélkülözni. Ezt
larísa miríduiki szem előtt és adjon, hacsak fillérekéi is, de adjon.
A Zalai Közlöny szerkesztősége vállalta Nagykanizsán a gyújtás 1 cbouyo-lilásál. minden Hltútt nyugtáz és lovaidul.
ISjablwn a kővetkező adományok érkeztek szerkesztőségünkbe:
bogéti dr. Hajdú Gyula 25 - P
Mlltónyi Gyula 5.- „
Eddigi gyűjtésünk 392 50 ,
- összesen 422.501*
„Ugy látom főnök nr, ön részrehajló!"...
A gelsel állomás-elöljáró esete az állatkereskedővel
Nemrégen történt, hogy Cséh Ferenc gebei ál tatkereskedő hét marhát akart bevagonlrozni, amiket ő a gazdáktól Vásárolt. Ugyanakkor v*-gonirozott több marhát a Hangya is. Csehnek - ahogy a feljelentés adataiból kitűnik, - akkor nézeteltérései voltak a Hangya egyik képviselőjével és ezért már Ideges hangulatban leállított Somogyi "Károfy MAV vasúti elöljáróhoz, akitőt kérle, hogy adjon bizonyos fclvilágosiláfOkut az elszáUitás alá kerülő aulátok felöl. Somogyi kötelesség*!érint egyszerü-n megtagadta a kért információt- Cseh még kéllzben kapacitálta az állomáselöljárót, mlndőn egyes alka\'ornfmtat hasonló eredménnyel. Cseh Fereatc, egyébként is izgatott lévén, akkor arra n kijeiéntásre nagadtatta magát az állomásélöljáróval szemben : Ugy-látszik főnök ur, ön részrehajló ! So-
mogyi kikérte ezt a hangot és erélyesen rászólt Oehre., majd később fel jelentette őt.
Most tárgyalta ezt az ügyet a kanizsai törvényszék, amely előtt a vádlott Cseh nagyon bánta kijeién-lásét és felhevült, izgatott állapotával védekezett.
Dr. Magyar Miklós főorvos tanúkihallgatása után a sértett Somogyi elöljáró nem kívánta Cseh megbün-tetásét annál is inkább, mivel Cseh sajnálatát fejezte ki a törvényszék előtt a kijelentéséért.
A bíróság felhatalmazásra üldözendő rágalmazásban mondta ki bűnösnek Cseh Ferencet ás őt ezért 100 pengő pénzbüntetésre itélle, de mivel büntetlen elóeleltü volt, a büntetés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette.
Az ilélct jogerős.
Fogyasszunk folyékony
gyümölcsöt,
mert
az érett gyümölcs vitamindús nedve a legegészségesebb ital.
Kapható
TEUTSCH GUSZTÁV
csemeRekereskedésében.
IND, tteplember 25.
J óm I nősé gü
puplin ingek
olcsó árban kaphatók Divatcsarnok, Fő-ut 6.
— (A polgármester Budapesten)
I)r. Králky István polgármester kod. din este Budapestre utazott, ahol több napot tölt. Hivatalos ügyekben tár. gyal
— (Eljegyzés)
Zibolen Etelkát (Budapest), dr. ül-boten Endre tanügyi főtanácsos, az áll, mintngimnázium igazgatój;- és Téth Eta leányát eljegyezte dr. Orlutay Ijovom üyu-a iró, az Athenaeum irodalmi ás nyomdai rt. lektora (.Budapest), Orlutay Gyula iskoki fel ügyelő, nagykanizsai áll. tanító és Lóvass Laura Uj. (Minden külön érlesités he. iyett.) (:)
— (Pótcukor-kiosztás)
A kcreskedehiú miniszter állal a varmegye vendéglátós ijuirosai részérő szcpaemlMjrrc kiutált pótcukrot a keszthelyi, hévízi ás bulatongyöröki vendéglátó iparosok nem használták föl teljes mértékben. A GÓkt&Qjgjpt a vármegye közélelmezési osztálya most a vármegye többi vendéglátó iparosai kőzött ositjn szét a következőképen: Zalaegerszeg város 110, Zagykanizsi város 310, zalaszentgróli járás 27, zalaegerszegi 21, sümegi 24,, puesai 10, novai 10, nagykanizsai 18, letonyoi 10, alsó-lendvai 15 kilogrammot kup.
— (Az Úrasszonyok Mária Kongregációja)
ezúton értesíti tagjait, hogy buzgó tagtársuk, ács Józscfné lelkiüdvéért az engcszle\'ő gyászmise holnap, csütörtökön reggel 8 órakor lesz a plébániatemplomban. A tagok minél nagyobb számban való megjelenéséi kéri a Prelecta," \\ <¦ 0)
— (Vöröskereszt tanfolyamok Zalaapátlban és Pacsán)
A pacsal járási Vöröskeioszt Egyesüld vitéz gróf Teleki Bétáné főls-])ánné tániogatásávai bctcgáiwlási tanfolyamot szervezett. A köZ|»nt Halász Livin nővért küldte le, hogy párhuzamosan Pacsán és Zalaai>átiban kétbeles tanfolyamot tartson. Zalaapátiban Krollcr Miksa koniiányfőtnnácsos, apát elnök a múlt bélen nyitottá meg a tanfolyamot. A község asszonyai és leányai társadalmi különbség nélkül nagy buzgalommal járnak a napi kétórás előadásokra.
— (Erdélyi filmeknél szabad
a tetszésnyilvánítás a mozikban)
Ismeretes az a rendelkezés, amely megtiltja, hogy a mozikban az időszerű események velilésénél a közönség tetszésénél vagy ncintetszásének adjon kifejezést. A belügyrrd&iszter most intézkedett, hogy az erdélyi bevonulásról késziieit filmek vetítésével a rendelkezés hatályát veszítse. 1
„Magyar szivünk egész melegévei siessünk az önhibájukon kivQt mostoha sorsra jattattak megsegítésére ?\' — Adakozz ErdélyertI
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
1940, szeptember gS
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása UASTAGH Nagykanizsa.
— (Anyakönyvi hírek)
Nfl(U\'kunSzsân llz elmúlt héten 11 gyermek sznlelett 4 fin es 7 leány: I-engycl József kertészei! munkás és sós HozáJií-nak rk. leánya, Vargyas Ufâao m. klr. útmester és Magyar Máriának rk. leánya, Boti Lajos, ,n ip-számos és BaUigh fíozá-Uának rb. fia, Szxkály Lajos cipész segéd és Szakács Erzsébetnek ág, h. év. leánya, Farkas Imre baromfi kereskedő és Szcrecz Annának rk. leánya, Tamás István m, kic posta alfszt és Fekete Anna Rozá\'iának rk. leánya, Kovács Ferenc Máv pályannester és Andii Margitnak (Szabadhegy) rk. fia, „Darócil lYrenc napszámos és Horváth Mária-nuk rk, leánya, Csordás János cipész mester és Kertész EfZsébeWsk rk. Ha; Péter János városi kézbesítő éi pnl-i:mki Máriának rk. leájnya, Bányai János nyűg. cswidőrüsztliclyettes és Boros Emmának rk. fia. ~ Haláiözis 9 volt: özv. Szabados Józsefhö Varga Jaiaima rk. 81 éves, özv. Kaiser ja-kabné Baron Kozá\'ii izr, $i éves, özv. Csondor Fer«ncné Farkas Rozália rk. g:t éves, Vinrae János droguásta tanonc . rk. Ifi éves, (k>ttinek-Károly rk. 5 hónapos, MusU Ferencné Mátés Marin rk, ;ti) éves, Acs Józsefné IlofnagJe;\' Vilma rk. 60 éves, özv. Ti^lér (íyörgynö Bolt I-rzsébcl rk. 7!) érts, Tóth Miklós földműves rk. (!7 éves. — Házasságkötés 2 történt: Gerencsér János (özvegy) kocsis rk, és Szári RozáJjn bejárónő rk,, Rózsa Nándor (özvegy) alkabní napszámos rk. ós Szabó Erzsébet (özvegy) rk. ; ;.| \' . , .., , ~ (Láthatatlan lámpák)
A Búvár szeptemberi száma irja: Az emberi azeuuwk bizony láthatatlan azoknak a küfópíleges elektromos izzö-láiupáknak a fénye, amelyeket az észak amerikai Ford-íiutógyáraklrjji a lokko. zömühclyckljen alkalmaznak. Hogy ugyanis gyorsabban megszáradjon a frissen\'*\'lakkozott autókarosszéria, olyan lámpákat rendeltek, amelyek fénykibocsátásának 1)5 százaiéira szemünknek néni látható vörösen innen levő fény és csupán öl százalékuk a látható, szjfy-képre eső fénysugár. Nem Jcevesebb, iáim lizezer ilyen lámpa pislákol most a Ford-gyár niühclyicibcn, de ezzel elérlek, hogy a lakkozás «z eddigi időnek cgyliatodfl alatt tökó>eiesen elvégezhető, Ez az eredmény a vörösen innen kvö sugarak melegitölíatásának köszönhető. ! 1 I\'
— (Irópapir burgonyalevél böl)
Az egyik német papírgyár rátért az Irópapir nagybani előálütására burgo-nyaleyélböl, Ennek nünősége éppen olyan kifogástalan, mini az újságpapíré, íunelyet Néjuetországban egy idő óta szintén burgonyalevélből nyert cettutcV zéliúl gyártanak. t ¦
Naptár: Szeptember 25 szerda.Rom. kat Gellért vt ProteBtánB Kleotás. -h* Elnl hó 22.
ÜozflrdÖ nyitva reggel 6 órától estt B éráig (tioUí. Kierda, péntek délután ktdaaa sgéai nap nőknek).
ZALAI KÖZLÖNY
Hagy tudfla és több óvl tapasztalat kell a repülőgépmotor rendbentartásához. (Foto R. D. V.)
Tiltott műtét miatt letartóztattak egy Magyar-utcai asszonyt
Egy fiatal nőt gyanús körülmények között be kelteit szállitaui ;i kórház, ba, ahol csakhamar bevallói ta, hogy nz egyik kanizsai asszony, Nagy Sán-dorné szüleiét! Jankó Mária, 62 éves Magyar utca 7- sz. alatti lakos, tiltott műtétet végzett rajta.
Nagy Sándornál előállítói tájk" u ka-
pitányságra, ahol beismerte tettél és bevaltótrá, hogy 30 pengő tiszteletdíjat kapott beavatkozásáért. Lakásán meg is tálalták .1 íiltütt rr.\'W, eszközeit, j
A rendőrség letartóztatta és áiki* (sértette a kjr. ügyészségbe.
— (Ablakzuzó részeg)
Kiskanizsán. nem messze n Szcrecz féte özlettől, az e.ryik ház ebi lkát egy itUis állapotban levő férfi \'betörte. Ké,-sőbb kiderült, lu>gy az abiiktőrő Fülöp Sándor Cigány utca 45. sz lakos, nki közben annyira összevágta karját is, hogy a mentőket ke\'lett hívni. A vérző férlii a -üórház sebészeti osztályára szálütottik. ¦ , : ,
— (Oláh Erzsit átkísérték a járásbíróságra)
Oláh Erzsébet kávéházi feürónőt, miután 5 napos elzárását vázért, mert a U\'aloin dacára a vendég asztalához alt és vele ivott kitöltötte, kedden délben álkisérték a kir, járásbíróságra, alwl dr. Lukács Béla\' büntelöbiró tárgyalja Í3 ismeretes flgyét a mulatós vendégével. . ,.
— (A jövó hónapban tárgyalja a tábla az anyagyllkos legény fellebbviteli perét)
Szabó Ferenc zalakőveskuli iegény meggyilkolta édesanyját, amiéit a nagy lüuiizsai törvényszék 15 évi fegyházbüntetéssel sújtotta, A vádlott legény fellcbbozjelt az ítélet eáfett a táblálioz. A pécsi tábla október 15-re ttizle ki a fellebbviteli tárgyalást Szabó Ferenc bűnügyében. l
„Az örömkönnyeken iat gon~ doljunh a támogatásra azórala erdélyiekre I" Adakozz Erdélyért
Jilguti», ksir áWRiJnsr
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22609/1940.
Mezőgazdasági terménykészletek bejelentése.
A 6530/1940. M. E. uz. rendelet alapján mindazok, akiknek
a) 1 q-t külön-külön meghaladó bu*. rou, vagy kétszeres,
0) ezekből előállított és összesen 50 kg-ot meghaladó Uszt ós bármely őrlemény, tehátdara, korpa, hulladék, stb.,
c) 20 kg-ot külön-külön meghaladó bab, borsé, vagy leacse,
ti) 1 (j-t meghaladó zab,
e) 1 q l meghaladó árpa,
f) morzsolva 5 Q-t, csövesen 7\'5 q-t meghaladó tengeri van a birtokukban, kötelesek készletüket l«gké*«bb f. hó 2S-Ikéig, uombattf bújelnntenl és pedig
nemcsuK a fonti mennyiségeket meghaladó, hanem az ogfas keszletet
Be kelt jelenteni mennyiségre való tekintet nólKlil a szárított és víztelenített zSldség- és fSzelékféléket is de csak azoknak, akik ezeknek előállításával, raktározásával, vagy árusításával hivatásszerűen vagy lparszerüleg foglalkoznak.
A bejelentésben a f. hó 20-tkán meg volt készleteket kell feltüntetni s a bejelentési kötelezettség azt terheli, akinek szeptember 20 án a birtokában volt a termény, vagy a termáit, Azt a terményt, amely azept 20-án malomban volt, az köteles bejelenteni, akinek azt a malom félőrülten visszaszolgáltatni fogja. A szept 20-án fuvarozás alatt állott terményt a címzett köteles belelentenl a fuvarlevél átvételekor.
Nem terjed ki a bejelentési kötelezettség azokra az i9ífl. évbea, vagy korábban termelt készletekre, amelyeket a 9750. és 4810/1940. M. E. ez. rendeletek alapján a f. é. júniusi, vagy lullusl két összeírás során mar bejelentettek.
B-,,Asi°k impregnálása
PÁLCSICS-nál
Telctoti : Üzlet 533. "¦ -¦ " FŐ-at T. Teleion : gyár : 344.
A bejelentést szóval, vagy Írásban kell megtenni N«iyk«nlKiÍD aSEéchvnyi-
t«r 2. ar. házban felállított Irodában
naponta d. e. 9-12 óra és d. u. 3—6 öra között, KtakaaUsáa a városkáién
naponta d. 0. 7—12 és d. n. 1—3 óra között. Az Írásbeli bejelentés formája a 6530/1910. M. E. sz. rendeletbea elő van Írva. A bejelentésbea elő kell adni, hogy búzából, rozsból, kétszeresből és ezek őrleményeiből, árpából, zabból 1941. aug. 15-ig. hüvelyesekből 1941. azept. 15-lg, kukoricából 1941. okt 15-lg a készlet birtokosának háztartási és gazdaBátfl célokra (vetőmag, konvenció, takarmányozán) mily meny-nylség szükséges Csakis az Igazolt szükségletet vehetem figyelembe.
a most bejelentett készletekben beállott minden változást, valamint a szeptember 20-lka alán betakarított, előállott, vagy negszerzett készleteket és az ezekben Is bekövetkező minden változást, vagy csökkenést be kell Jelenteni ÓS pedig minden hónap 1. áa 8. napja k«zt a KSxallátial HlvaUlnál, Hunyady-u., 16. tg, alatt Nem kell Jelenteni azokat a változásokat, amelyek hatósági szállítási Igazolvány alapián, vagy a készletnek a háztartás, vsgy gazdaság bejelentett és Igazolt szükségletére történt felhasználásából álltak elő.
A bniát, rozsot, kétsxaraat és labot suptombar 20-átol kaxdvo sár ali ho-Iftsottnek kell teklntanl s azokat forgalomba hozni, feldolgozni vagy azokkal bármiként readelkoznl csak a hatóság ongedélyével szabad a a zár alatt levő készleteket a bejelentésre kötelezett megőrizni és a romlástól megóvni köteles. Hatósági engedély nélkül bárki csakis a Futurának, vagy bizományosának, valamint az 5430/1940. M- E. sz. rendelet szerint Jogosított kereskedőnek adhatja el a zár alatt levő készletét, úgyszintén a zab klvéte\'évcl oly malomnak, amely az Ő430/I940. M. Iv sz. rend. szerint Jogosított a vásárlásra.
A zár alá helyezett készletek lgénybe-vehetók az Igazolt háztartási és gazdasági szükséglet kivételével. A zár alá helyezett készleteket csak szállítást Igazolvánnyal szabad szállítani, amit az az elöljáróság állit kl, amelynek torületéo a készlet van Búzát, rozsot, kétszeresét és zabot háztartási, vagy gazdasági [célokra csakis hatósági vásárlási engedély alapján lehet be-tizei iv.ni. A szállítási Igazolványokat és a vásárlási engedélyeket a Közellátási Hivatalnál (Hunyady-u. 10) lehet beszerezni.
Boiit fa rozsot taVarmányoiásl colra falliaaználnl nem szabad.
Akik a rendeletet megszegik, 2 hónapig terjedhető elzárás-büntetést kapnak b a készletüket elkobozzák
NBgykaoIzsa, 1940. szeptember 23.
tík Polgármester.
HItUMZHATO
NAPI itHLLER,
i ¦I1"" j i m.. I
BAIAI HŰÜLŰN«
IMO, iit-pttmber 25.
5irem lékeket,
iliaUtt, BunltuMt, Utl ralétaüiil
ezakszertlen és legolcsóbban\' -, KOVÁCS JÓZSEF \\
kflfaragómcBternél, Király-utca 33. Nagy .!.-.«-J*k r.klár. Teleion (!115.
Iagj.anlutil.ul Mimi Vállalat MENETRENDJE érvenyes 1940. majiia 19-tól.
Eraaéfcat-tai—-Vaaazallomáa
Vasútállomásra Erzsébet-térre
M
441
|M ¦ c
11 W 1 >s
133) * a
15-N a 3
17-00 || H P
18« «0« H
22 30 s «
23-10 H •
a
>
Leianyai manetrend IrtMijM! tai. 8-40 NigjkHlnlra árt, T-a0 HilTkuliü^l M. 14-20 L.tMrir*M. tB 40
Tüzelőanyag-kereskedők figyelmébe!
Kormányrendelet értelmében oztpUmbor 1-tól minden Ulzeloanyagkereakedönek
havi kimutatást
kell készíteni a UYc vásárolt két mélermázsát vagy ezt meghaladó tüzelőanyag kiszolgáltatásáról.
Az e célra elrendelt kimutatás nyomtatványa a Zalai Közlöny nyomdájában ivenként 10 fillérért beszerezhető.
-"-"Ctaafik
az újsághirdetés!
Egész nap, jó időben, rosszban, belterületen és a perifériákon, városban és falvakban utón van az újsághirdetés és dolgozik szüntelen a hirdető üzletéért!
Rövid táviratok
MINISZTERTANÁCS
lesz mti délután. A tegnapi gaz-1 daságl miniszteri értekeztél fél 6-tól 11-ig tartott. Több fontos döntést hoztak az erdéiyj kérdósekban, kür lönösen a közlekedés meggyorsjtása, terén. , , v J i ,
DGLDOBHUDZSA í ,
második szakaszál is megszállták a bolgárok. A bikosság nundenátt leir-liatit llan Iclkcííecléssei rogadfct a felszabadító katonáktt. I ; A SZOVJET CAFOUA , sut a bírt, min](hn Szarucsogluttőrök \'külügyminiszter lemondását követelte volna. Moszkva nem avatkozik belo más államok belügyeibe — mondja a cáfolat, j
| A ROMÁN POSTÁNÁL ;
súlyos visszaélés nyomára bukkantak. Négy miigasállásu tisztviselőt azonnal menesztettek. Átszervezik a román csCndőrságet Is. »A román csendőr a jövőben nem lehel fosztogató, rabló, gyillöU szervezet, hanem bele kell Ttapcsolódnla az erkölcsi rendbe* — mondja a hivatalos ás a mult bilneit beismerő közlemény. ; j ,\' ,|
AMERIKÁBAN
növekszik a zsidóellenes hangutnl, mert a közönség rádöbliOnt arra, hogy ;iz a\'igol-z-sidó propaganda akar ja háborúba sodorul Amerikát.
uorrőgép
minden typusban
havi
10-15 P-s
részletfizetésre
Is kapható
SZABÓ ANTAL Fö-ut 5. üzletében.
UUlamos háztartűsl készOlék
tnlndeiiklnek mm szerei!
Teakannák Vasalók
Kenyérpirítók
Qyorsfözok
KávefftiSk
íróasztali lámpák Hungultatlampák Modern lalikarok Olvaaó (ampák Tanuló lámpák
Nagy választókban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI.nél
Sugár-ut 2.
Hirdessen o Zaini Közlönyben
Cséplési mázsakönyv
ára 1-80 P
Hitelesítve kapható
a Zalai KSsIBny nyomdájában
Nagykanizsa, Fö-ut 5. ulm.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLAS
F*n1 terel* z.ldóleány elhelyezkedne kit háztartásban. Clm a kiadóban. 2254
Koraakadolmll végzett őskeresztény tlsztvlselóno kezdi fizetéssel a|ánlkozl.. Clm a kiadóhivatalban. •
Renósa tiszt, bejái-á Ukailtonot (elveszek PetofI-ut !). 1. alté. •
Bejáró minasi
Horthy M.ut 17.
¦ ¦k kere. özv. Ungerne
2206
adás-vétel
Oabona - oaavaaoaxarak kanhatók :n. Errsébei-lér
Orsiág magkereakedcaébcí 10. az.
Jóhaogu aonaoreát vennék. Atánlalo-kst » kiadóba leérek. «
Ularaaaofaalomoaol*BorakOi[ln-
hut Elefflér szaküzletében. Deák-tér 2. \'
12 égd. antik eb«dlfil«»ipt>, egyes balordarabok, képek elsdók. Megtcklnlhetó Csengery-nt 78/c alatt. *
Opal Olympia ló karban, eladó. Kele-men-garage, Zrínyi Miklós-utca. *
lakás- ozlethelyiséü
Október ebeiére kattoaarooa-kooyhii lakált keresek. Szériák ozeonoázó. *
HAZ ÉS INGATLAN
Eladó 20 holdsa tanyisblrtok, cisto»-tályö szántó, rét, gyllmolciös, gazdasági fclszaraleaaal, esetleg állalállománnyal
egyillt. érdeklődni lehet : Szeszfőzde, Cl|-udvai. 2242
Eam«arataf4a kb. 10 hold I-a szántó és rét, skár egészben, akár parcellánkéul subád ké.ból eladó. Péfvrlagoaltis dr. Ilocli ügyvédi Irodában. 2290
Rákócsi-trtc. 29 .1 fiam cilr
vebbet Szemére a. 3. .
2253
Nagykanizsán, Teleki ut 78. azámu ház, kérttel f- \'
Kél diákot teljes ellátásra felveazek. Moina» fodrlaz,Boltos-tér 29. •
Tartptamaloaak (nói L férfi) kiadók. Doák-tér 2. t. cm. 22S7
ZaUII közlöny
HOLlílKni HaPILAP.
battja : „Klzgazilasáijl B. T. Nagyksilna", Feleltje kiadó: Zalai Itirsly. Nyomatott! a „KIzíjMuuágl H. T. Kagykanlzii"
nyomdájában Nagykanizsán. (Nyomdáért falat ¦ talál Király.)
gOa ETfolfíun. 2I0 aita NikjUbIim, IMO. szeptember 26. csütörtök
Ar«12llll.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési ára: egy bora • pengő 40 flüí Sxxiktiutf#t& éa kíadohiviUÚ tefctoau 7*. a
Katona és katona
(bt) Valamelyik eidélyi fahtca-kébun cny oláh asszony kezclcsókolt egy magyar bakának. A bevonuló magyar csapat rövid pihenőt tartott ti faluban s ig fáradt, poros, megfáradt honvéri egy bögre tejel kért a kerités mellett támaszkodó örcg-asszonylól- Egymás nyutvét.nem nagyon értették, de biztosan volt a honvédnek is otthon egy öreg édesanyja, meg az öreg oláh asszonynak is mciielclhotett egy fia valahol, visz-(iZ:i a régi halár felé, Kárpaton-tuína. így aztán mégis csak megértettük egymást. Az ijedtség is mozgatta az öreganyó fonnyadt tagjait, mikor katonát látott. A félelem szikrája kigyulladt a két vén szemében, ugy sielett vissza a magyar katonához a csupor lejjel, nyújtotta feléje reszkető kézzel, dobogó szívvel. Aztán két tenyerel széttárva dadogta, hogy más nincs, Nemfm\'i sincs elvinni való. A magyar baka nem nagyon figyelt odu, amig \'t! nem látott a csupor fenekére. Aztán kétfelé törölte a bajuszát, előkotorta a szerelvény alatt lapuló valamelyik zsebéből aiagy szuszogva a kis bőrbugycUáríst, kivel t belöki egy fényes, fehér magyar tízfillérest és belenyomlíi a fétciem-lől dermedt oláh anyóka remegő markába. Talán még azl is hozzátette, hogy >lstennck ajánlom*, aztán indult volna tovább. Ebben a pillanatban azonban az oláh asszony szinte rábukott a magyar katonának puskaszijjat markoló, kemény öklére és megcsókolta. Szóval, szemjnipl, kézzel meg is rnogyárázta, hogy járták u faluban rprnáii katonák is, de biz azok néni elégedlek meg pohár lejjel ,fcldultak, kutattak mindéül é-s nem szoktak fizetni vemfcricrl, legfeljebb puskatussal.
¦¦ ;•"•*•¦ | pereg a moziban a filmhíradó,, francia városok, falvak hontalan menekültjei térnek vissza otthonaikba. Vánszorog űz utakon a látványnak Is szivoitépö karaván. Gránát tölcséres utakon, felnobhnntolt hidak tengő padlóin, rontok és pusztulás között. Fárddt, megtört asszony szoknyájába megkínzott arcú gyermekek kapaszkodnak. Az asszony ziháló tüdő-ve\' ,homlokábi csapzott hajjal fcgy-kerekü targoncát tol maga előtt. Rajta a kétségbeesett, aerótainfe-iridu-ló menekülés fájdalmas cókimókja. Az ulnak egy nehéz szakaszán odá-llíP egy német katona, kiveszi n targonca két rúdját az üzölt vadként botladozó francia asszony kezéből és 11 visszaözönlö franciák tülekedő áradatában tolja - tolja a volt ellenség aiegraenijett holmiját, egeszeit, a falu közepéig, a? etcsigáoztt, .apálhui csa-láí otthonáig. Olt lehuppautja a földre a tatlcskát, mosolyogva tisz-te!etí és köszönetei -sem várva, pillant alatt eltűnik a tömegben. *By a nemei katona az »örÖk eitcjr megszállt földjén.
* ¦* \'¦¦
Azon az első, gyönyörű fczou,
Ciano Berlinbe utazott
Meg nem erősített hírek szerint Madrid és Tokió katonai szövetségre lép a Tengelyhatalmakkal
jelenlétié már n Zalai Közlöny kél nappal ezelőtt összefoglalójában, hogy döntő események következéséin lehet számítani. Azóta még bizonyosabbá vált, hogy
a döntő lopós rövidesen bekövetkezik
Bár már a római integbeszélésck-nck korszakalkotó jelentőséget tulajdonítanak, még nagyobb eredményt lehel várni a berlini tanácskozásoktól, amely tutajdon képen már mPg is kezdődölt. Hitler kancellár ugyanis tegnap több mint egyórás kihallgatáson fogadta Suner spanyol belügyminisztert, aki előzőleg Ribbentrop-pal is részletesen tárgyait.
A német és olasz sajtó a tanácskozások jelentőségét kiemelve hangsúlyozza, hogy Spanyolország a fejlődés utján halad. A semleges államból előbb nem hadviselő állam lett, majd lassan az elöhadvisclés állapotába kerül. A megbeszélések alapján
Spanyolország ás a Tengely kaposolata hasonló egy an-Qotellenea szövetséghez
— Írja a Popoki di Roma.
A belgrádi Politika értesülése szerint Suner Be din ben nem is elsősorban a háborubalépés kérdéséről tárgyalt, hanem bizonyos tengerészeti és légi támaszpontok átengedéséről.
Ciano Berlinbe utazott
Ma reggel a Siefani Iroda Rómából i\'Övld Eávjratot közöl, mely hivatalosan is megerősíti az eddigi hírekéi é-s közti, hogy Ciano gróf olasz külügyminiszter ma reggel rövid tartózkodásra Berlinbe utazott.
Ezzel kapcsolatban a Mai Nap berlini tudósítás alapján arról számol be, hogy Bevlhibteu a külügyminisztérium szerbirlásmcsterei nagyban ke szülnek egy nagyobb szabású üímCpr
ség előkészítésére. Az üuncpsg a beavatottak szerint egy okmány aláírásával kapcsolatban fog . megtörténni. Összefüggésben vali természetesen Ciano látogatásaival is. •
Berlinben befejezett tényként beszélnek egy egyezményről, amely a mostani tanácskozások Után kerül nyilvánosságra és amely válasz (esz o dakarl támadásra és a keleti ese-j menyekre. | j
Japán katonai szövetségre lép a Tengellyel?
Budapest, szeptember 20 A Mai Nap értesülése szerint Ci\'no és a római japán nagykövet tanácskozásai összefüggésben állanak a Tengely ós a Japán közölt megkötésre kerülő egyezménnyel- A lap ugy értesül, hogy Tokióban a minisztertanács és a vezérkar hozzájárult ahhoz, hogy Japán katonai szövetségre lép « TengelyhaLaimakknl.
Londoni jelentés szeri!nt az angol külügyminisztériumban is lehetségesnek tartják, hogy a hir igaz.
Az unj íoI flotta elvonult Dakar alól
Newyork, szeptember 26 (N\'l\'I) Az angol hajók beszüntették támadásaikat Dakar ellen és visz-szavonultak. A visszavonulásra az
angol admiralitás ladott parancsot
Belátták ugyanis, hogy Dakart nagyobb katonai tevékenység nélkül nem lehet meg-szállani.
Berlin, szeptember 26 A Dakar elleni támadással \'foglalkozva a német sajtó leszögezi, hogy angol hajók tüzeltek francia hajókra és ehhez De Gaulle volt tábornokot csak statisztának használták fel. A lá-madás árulást jetent Franciaország ellen. (MTI)
Madrid, szeptember-26 (NST) A spanyol sajtó
a legutálatosabb oaelekmónynek
bélyegzi meg a dakarl támadást és azt Írja, hogy ezekután elérkezett Spanyolország cselekvésének órája Is.
A francia repülők súlyos pusztításai Gibraltárban
Madrid, szeptember 26 I ouymásuláni liuUAmlwm támadtak. Ta
(N\'l\'l) AlgectraSI jelentésok megérő sitik, hogy " francia repülők súlyos károkat okoztak (Jibraltárban. A gépek
1938-ban. a Felvidék visszatértekor az érsekújvári piac inacskafejü ká> veit egy kis magyar pékinas vére festette pirosra. Utolsó névjogyüM cseh katonák lőtték agyon a 16 éves; gydekel mért piros-fehér-zöld zász-lócska lobogott tl kerékpárján. A világháborúból \'jói ismert cseh »hő-
tálal érU\' a Pegyvjartárl, vuianUnl ;i mér nökkuszárnyál, ahol sok ember életét Voszicite. A kikötőben az admiralitás
egyik luijóját és két ycgélyl»}ót ért ta. lábat. Egy segóiyhajó clsftlfyedt. Tiz vontatóhajó kennelen volt kimenekülni a kikötőből a lám.utas alatt. A szárazföldre mintegy 70 bomba, u tengerbe
¦10 bomba esett Egy 100 kg-os bomba ;
u kormányzósági palota elölt robbant. A város központjára lőcseit bombák 8 embert őllok meg.
London, szeptember 26 A nculcr iroda közli, hogy fmneia repülők tegnap két és fÓl órán át támadták (Ubrallárt és mintegy 300 bombát dobtak le-. lígy hajór cUüUyedt Több katonai és magán épület megrongálódott. (MTI)
Egyiptomban nő az angol-ellenes hangulat
itómn, szeptember 2(1
K, Az Egyiptomból hazatérő görög ha-jŐlT kupilányai elmondották, hogy
Bgylptöm a legnagyobb válságban van.
I\\>rt Solti és Alexandria, forgalma, teljesen megbénult. A két városban 150 ezer munkanélküli «ni. MJaga a\'Szuez Társaság 12.000 embert bocsátott cl. Az élelmiszer cákkek fogytán vontnak, az angol ellenes hangulat óráról-órára növekszik. . . f
A német-oIaBZ-angoS háború eseményei
lkaim, szcptomlicr 26 A német gépek folytatták támad á. sajkjii Anglia elten. A repülök London ós u déikdcumgliai várostik katonai pontjait bombázták.
Inaidon, szeptember 26 Csütörtökön reggel Anglia, külöa|>-ECn London és néhány dolkclc [angliai város Teleti újból megjelentek az eVO-séges gé|>ek. I^ondojibun löbb helyen tüz keletkezett. Halottak és sebesültek is vannak. Dcikelclangliúban is bomba hullott uéliány városra, valamint tüzet okozott a bombázás észo-kon is.
Koloraűo-bogárral támadnak az angolok ?
lieriin. szeptember 26 ;Vz éjszaka ismét megkísérelték angol gépek, hogy lkrlint bombázzák. A bombák azonban a külső városrészre eslek, több lakóházai és villát megrongáltak.
Budapest, szeptember 26 A Mai Xa^i értesülése szerint ,az angolok nagymennyiséin koloradóbo-gamt szórtuk lé Németország felett. A ktiloratlóbogár, mini ismcicles, u burgonya legnJBgyobb ellensége.
(Folytatás a 6. oldalon)
siesbég* lobbanj fel vele utoljára Érsekújvár piacterén. A homncntők elszánt férfi bátorságával sortüjztít Crtszletlek egy elkarfkázó kifutófiú után, hogy nem sokkul utóbb egyetlen; puska s* doadüljöu ei, amikor a uénvCí haderő pái\'ó\'ás huszi\'uos raj-liülo;sL\' megérdemeli sorSa-a juttat-,
ta a benesl hóbort egész ctvh állam-tákolmányát, világgá \'kürtölt: cseh >kullur-fŐ\'léjiyéU.
\' ¦*
Kolozsvár sem tért vissza vér nélkül. A magyarok bevonulásának el(í-
e\'sléjéu egy kis oseléa%ány csomagot
2ALA1 ríÖZLÖtíY.
Szőnyegek, gyapjú takarók, paplanok
(.agy választékban Szomolányfnál.
A kormányzó a kabinetiroda niján köszönetét nyilvánította Nagykanizsa közönségének hódoló táviratáért
vitt a kolozsvári utcán. Az öreg utcák nblatezeraeln kiremegelt Kntír a gyönyörű vasárnap reggel feszült izgalma. Minden házban, öreg fiókok titkos mélyeiből előkerültek a magyar ruhák, amiket sebtében igazgattak össze dobogó szivü magyarok. Egy ilyen ruhát vitt a kis magyar cselédleány. Annak is ,szcgénynek dobogott a szive nagyon, inert a sietségben nem vette észre, hogy a csomagból kilóg egy darabka piros-fehér-zöid szalag. Oláh katonák lelőtték « 9ds cselédei, a véres uteakö-vön összerugdosták és ott hagyták. Ott hagyták, máit a tankokkal ledöntött magyar diadalkapukat kicsiny magyar faluvégeken. Olt hagylak, mint puskaaggyal összetört szobrok sárba bukott iköveit ősi magyar városok virágos szögleteiben. Erre kellelt a puska, a tank, a férfierő, a kutona-WL«&. Kis cselédlányt vele célba ver. ni.... virágos fécdnralmknak, színes papírra hevenyészett betűknek vitézül neki száguldani... tehetetlen kődarabokkal hősi birokra kelni... Itt ís az unalomig hangoztatott » kultúrfölény* jegyében.
*
A tegnapi újságban van egy hír. Az egyik kis felszabadult községben M üveg sörön kivíif a világon semmit, még egy murok .kukorica lisztet sem toláltak a bevonuló magyarok Az oláh katonaság elvitte még az utolsó falat kenyeret, lábas és aprójószágot, mindent, ami megehető és elmozdítható. Pedig a kis falu lakóinak nagyobb része romáu. A magyar honvédek osztották meg velük a kényeinket, magyar gulyás-ágyuk főztek vacsorát a kifosztott, éhes román családoknak. És hány, de hány helyen volt ez igy. Hány meg hány helyen felezte meg mű-gyárul is aljg tudó éhezőkkel a magyar honvéd a maga porcióját.
A némel hadsereg nyomában Is mindenütt olt jártuk ellenséges földön a hatalmas konyha-gépkocsik, meg a fehér ruhás .német nővérek* és főzték, szállították, osztották a hon talán, hajléktalan, kiéhezett ellenség polgári tömegeinek a meleg ételt, a német kenyeret; fürösztötték, táplálták, tisztába öltöztették, gyógyították az ellenség gyermekeit; segitet, ték fedél alá jutni a rom-városok szerencsét lenéit. i .
*
Ez a különbség katona és katona között. Ez a különbség kultúra és kultúra között, Ez a különbség népek lelke, hadseregek szelleme között, fiit!
Le. kellett jegyezni ezeket i9iQ szívdobogtató fezén, Erdély visszatértének virágesős napjaiban. Le kellett jegyezni, hogy mindenki, aki magyar, legyen még büszkébb a ma-, gyar katonára, a magyar hadseregre, a magyar honvédségből is egész hazánk igazságát sugárzó, igazi, emberi és ourópai magyar kultur-fölényére.
A .Ferenc József" keserűvíz
régóta kitűnően bevált báziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számot betegségnél sz emésztést javítja és az étvágyai fokozza — Kérdezze meg
Megírtuk, hogy Nagykanizsa város haz;ifi\'as magyarsága ünnepélyt rendezel! az Országzászló előtt Erdély és a Székelyföld hazaérkezésének örömére és ebből kifolyólag hódoló táviratot küldött Horthy Miklós kormányzónak.
Most érkezeti meg a kormányzó kabinetirodájától a válasz 6000-1940 ikt. sz. alatt a következő szószerinti tartalommal, cmit Uray, kabinetirodai főnök irt alá.
önömmí-\'l közölhetjük, hogy a nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet lelkes hölgygárdájának hat tahnas megmozdulására, mára máe az egész város egyesületei, testületei és Intézetei megmozdultak és belekapcsolódlak a rendezés ós előkészítés szép munkájába, hogy minél i[mr pozánsubb legyen az Ei*iélyböi hazaérkező Tíatojia-fiaínk fogadtatása az Országzászló előtt. | | | .
Zrínyi Miklós városának hazafias magyarsága szív-ügyévé tette kedves fiainak méltóképeni fogadtatását és mindenki igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy a hazatérő honvédség alakulatai minél melegebben, minél bensőségesebben, miéi ünainepélye-sebben fogadtassanak. A katonaság részéről Tiundc Géza alezredes, állomásparancsnok tette meg a szükséges intézkedéseket. 1
Ma érkezett meg a távirati éle.j silés Nagykanizsára, hogy a kanizsai honvédségi alakulatok első szállitmá.
ma indul el állomáshelyéről
és beérkezése előreláthatólag szeptember 28-án, szoimVatou, a reggeli órákban várható. j
Majd következnek a többi alakulatok bevagonirozásai. Ezek szerint a kanizsai honvédség hazaérkezése szombatra és vasárnapra várható.
Gárdos László órássegéd még fiatalember és Budapesten lakik. Két Ízben már megissmlerkcdelt a bűn-Ügyi hatóságok intézményeinek belső berendezéseivel. Nehezen tudott zöld
ágra vergődni, ezért gondolt Cgy nagyot ós merészet és indiánusmódra házasságra lépett Szremácz Gyö\'gy-né született Fiüpár Margit türjei születésjü, budapesti pincér feleségével. Szremácznét — ahogy az asszony mondja — az ura otthagyta és\'egy kéményseprő leányával igyekezett magát vigasztalni az élet keserveiért. Gárdos és fiatal nőismerőse egy augusztusi napon lerándultak Keszthelyre, ahol Szeles Lászlóné Lehel ulca 8. sz. alatti lakosnál béreltek lakást ós ellátást Gárdosnak azonban csakhamar elfogyott a magával hozott kis fléuzo, a nőnek a férjétől
•Méltóságos dr. Krátk\'y István polgármester urnák, Nagykanizsa.
A kormányzó Úr őfőméltósága Ke-letmagyarnrszág és Erdély egy részének a\' Szenl Koianához történi visz-szacsalolása alkalmából Nagykanizsa hazafias közönsége nevében Méltóságod által táviratilag előterjeszteti hódolatáért köszönetét nyilvánítani méltóztatik.
Felkéiem Méltóságodat, hogy ezt a város közönségének tudomására hozni szíveskedjék.*
A közönség mindenképen legyen készen fiaink méltó fogadtatására. A Zalai Közlöny szCrkesz!ősege lapjának hasábjain, vagy ha lapzárta uhui érkezik az értesítés, akkor utcai hir*\\ detö tábláján tájékoztatja a közön-\' séget az érkezés pontos idejéről.
A fogadtatás nem az állomáson, ha-ncm az Országzászló előtt fog lefolyni. Diadalkapu és fellobogózott, vi-rágdiszes város fogadja a honfoglalásról hazaérkező nagykanizsai honvédségei.
A polgármester, mfnjt ° rendezőség felken\'« hazafias magyarságot, hogy a bevonulás utvonalán és az egész városban lobogózzák fel a házakat. A bevonulás minden alakulatnál mindenkor a Horthy Miklós ut, Fő ut, Országzászló, Sugár ut, Illetve Teleki -utón fog történni.
A honvédség bevonulásának ideje alatt az Országzászlót az árbóo-csu-* csig vonják fel. A bevonulás zeneki-séreitel történik. (Az éjszaka érkező alakulatok zeneszó nélkül, egyenesen szállásukra térnek.) \'Tegyük minél üjiuiepélyesebbé hon-védehik hazaérkezését és legyünk minél tömegesebben az Országzászló előtt. , |
Fkaink érkeznek haza ujabb honfoglalásukról 1 , ¦ |
kapott kis tartásdíja és egy napon Gárdos mester csak azon vetlc észre magát; hogy háztartásának anyagi egyensúlya alaposan megbillent. M&F egy hónapi lakáspénzzel és ellátásért
_ lOáO. steplember 26
tartozott Szétesnének\', akt végre. is követelt® :l teljesen ismeretion férfitől a járandóságot.
Gárdos nem ígondolkodoit sokai nem okozott neki nagy fejtörést az ujabb probléma, hanem, aknlkbrSze-lesné nem volt otthon, egy bizalmas látogatást tett szekrényében és elemeit Össze kuporgatott kis pénzéből mintegy 320 pengőt. Vadházastársa nem tudott az egész dologról semmit. Neki Gárdos csak annyit mondott, hogy sürgősen utazzanak fel pestre éá fel is utaztak. Ott Gárdos alaposan felruházkodott és kettesben tovább ment Marcaliba, ahol állítólag az asszony férje alkalmazásban áll. Aög érlek Marcaliba, Szelcsné feljelentése folytán a csendőrség rái tette loezét a pesti órássegédre és mivel gyanú voU az asszony ellen is az asszonyra. Mindkettő bekerült a kanizsai fogházba.
Ma tárgyalta ezt az ügyet a törvényszék Makáry-lanácsa, ahol Gár. dos mindent tötedclmesen bevallott-A nő tartásdija elfogyott, neki nem volt egy fillérje sem, — mondotta — végső szükségben « szállásadónőjük szeklényéből kivette a 320 pengőjét. Az asszony — mondotta — nem lu-t dolt semmit arról, hogy ő lopott. Neki nem mondotta rnLg, honnan szerezte a pénzt. Szremáczné is bün-tclenségét hangoztatta gyorsan guru\'ó női "könnyek között.
A vége ? Nyolc hónapi börtönnel és három évi jogfosztással fizetett a vikkendező budapesti órássegéd, inig vadházastársavai szemben az ügyész elejtette a vádat és a törvényszék azonnal megszüntette ellene az eljárást és szabadlábra helyezte.
Gárdos most -fizeti* a vidéki kirándulás és keszthelyi szállás *kö\'t-séiteit.. [ | ,
* Balatonberóny Is Igényt tart balatoni kikötőre
A földművelésügyi minisztérium már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy a Bai\'nlon délnyugati part jai nunten nagyobb kikötőt létesit. Eredetileg HaJatonni ária fürdő volt kiszemelve az uj kikötő helyéül. Már tárgyalásokat kezdtük u szükséges lerülolek niegszerzéso Iránt is, de részben a telkek magas ára iniatt, részben más okokból a terv nem volt kcrcsxlüiviiiető. Azóta Dala. lonfenyves tett lépéseket oziránybon, liogy az uj kikötő Fenyvesen legyen. Most, mint értesülünk, Balntonbcrcny község tetőzett fölterjesztést a nüttisz-tériunihoz és kérte, liogy a Balaton délnyugati partjai mentén tervezett kikötőt Bnia.tonberónyljon építsék meg, amely csőiben a község a szükséges területet a kikötő (óljaira felajánlja.
Városi MoagÓ. CsOtortSk, csak 1 nap I Ketten egy jeggyel I Szellemes magyar vígjáték:
Egy leány elindul
Zllahy Lajos .Úrilány" c. vígjátékának filmváltozata. A legnevesebb magyar művészek főszereplésével. Klsérómüsor: Aktuális „Ufa" vllághlradó. Előadások köznapokon 5, 7,9, vasár- és ünnepnap 3,5,7,9 órakor
Nyolc hónapi börtönbe került egy budapesti órássegédnek a keszthelyi kirándulása
Balatoni vikkeml más asszonyával és lakásfosztogatással
Szombat reggelre várható a kanizsai honvédség első alakulatának beérkezése a vasúti állomásra
194a ncplcrober 26
Ujabb 45 könyvet és sok folyóiratot küldtünk a kanizsai határ vadászoknak
Jetentoltuk, hogy n kanizsai határ-vadászok « Zalai Közlöny utján olvas-V5yfte*L ni válói kérlek a város ^LVUy közönségétől. Felhlvá-^^v/ sunkra a már clkaUlötle. keh kívül Kinder tiézáoé 11), -I\'.. U 17, Császár Erzsi 5, Bíró István I könyvet, dr. Szűcs I-ászl» 2\'évfolyam\' Elet et, wichmil íánosná szinten folyóiratokat •hozóit be szerkeazJösögftnJího. A könyveket kó,t nagy csomagban tOváhbilot-luk a még Őrhelyükön maradó határ-vudászalnkn ik. akik bizonyára meg-őrölnek a sok osvaanivaloniik és hálás szenclc\'tül gondolnak az adakozóikra.
Ml iIsíq a f iBTiláQbafi ?
AZ OLASZ HENFSZ.\\XSZ-K0n
cgy\'k kalandos hőse elevenedik meg u Salvator ltosa etinü nagykiálUtásu é-s az amerikai Robin, lloodm emlékez-Idő |K>ni|)ás Kunban, amelyet a Korpáit lilm hozott a magyar közönség elé. Az ohisz klasszikus szinjálszfis lcgki-válóhh képviselői játszanak a fordulatos, vidám ós izgalmakh:ia bővelkedő filmben. A\'Salvutor Ros.i forró siker.
KfíT FILM VAN FORGATÁS ALATT
,A- Ilunniúbuu most kézdlék meg Orbók Attila uj filinjéneji, a Vissz i nz ulou elniu filmdrámának a forga-lásál Háthőnyi Akos rendezésével és szalonlai Kiss Miklós produkciójában. A film főszcre|>cit Csörlős Gyula és Tolnfly Klári jálszák. okik melleit hálás szerepeket kapott Mez.y Mária, Mi-hályfy Béla; Makláry Z. és több első-vonalbeli színész. — A Filmirodádban Martonffy Fmil rendezi a jobb, mint otthon cintfl filmvígjátékot, auveJybBn U főszereplők Egry Mária, Vaszary Piri, Kiss Mannyi, Herky ].tl\\, Földessy Géza és Laiabár Kálmán. A film a Hungária produkciójában készült.
^Ml-HIKAI METRO FILM
budapesti képviseletének vezetőségében változások Allude be. A képviselet ölén S^ekula Dénes útt, aki egy óv óla vezeti az ügyeket. A változás mindössze annyi, hogy a Metro Fibn, dramaturgja és propaganda főnöke Váezl Dezső, uz ismert filmszukemher leli.
Hajmássy Lajossal. Az amerikás magyarok éleiéi lát;uk megelevenedni a filmimi, akikéi a honvágy a jólétből is hazaszólít. pedák sári igazi művészettel alakítja az Újvilágba szakadt magyar asszony szereli, A liemutatön a fíbnnck és Fodák Sárinak (geo nagy sikere voli.
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
ADAKOZZ ERDÉLYÉRT I
NAGY SIKERREL MUTATKOZOTT BE
a legújabb magyar fihnszlár, szí-\'ájjyi Szabó Eszter a PatnUnilS »J filmjében; « Mária két éjszakájában. A nem mindennapi problémája érdekes filmben a vidéki színésznőből lelt uj sztár első szereplésével iiu\'ghódílot\'a a közönséget, rírde.kes. vonzó asszony-HpUS, gazdag szinészegyéiiLség, minden bizonnyal sokszor fogjuk még viszontlátni « filmen.
*
>\\Z KI.Sfl SZOVJETOROSZ FILM
a közeli napokban bemutatásra ke-rul 0 magyar közönség elölt. Nagy Péter a nini elme, a forgatókönyvet Alexcj Toisloj, a nagy Tolsloj I.co leszármazottja irti. A törlónoUni film kél esztendeig ik észült és uz orosz filmművészet legkitűnőbb reprexentánsai játs/ák. Az esemény szanilKi menő orosz fibn bemutntfelsát, Uintcunyiboii Magyar országon orosz fibnel még eddig Sohasem játszoltik, érllrctőcn nagy érdeklődés előzi meg.
*
JijíDAK SAR1 HOSSZÚ SZCXETUTAN [tanti) a mozivásznon szerepet A kiváló szinésznő Barabás PÜ Hazafelé cimü filmjében játsza a vezető szelepei Csörlős Gyulával Mészáros Agi-«1, RÜez Valival ós 1p kanizsai viléz j
A FŐméttóságU Asszony felhívása, amely a magyar szivekhez szólt azok érdekében, akik 22 éven át idegen járom alatt szenvedtek és minden megaláztatásnak, szenvedésnek, nyomornak ki voltak téve, Nagykanizsán eddig még kevés visszhangra talált. Az adományok lassan gyülekeznek, [>cdig aki gyorsan ad, két szeresen ad. Nem elég a lelkesedés és az öröm. Mbidez elmúlik, pedig nem szabad ii visszakerűit magyarok, nnk az uj hazában nélkülözni. Ezt
tartsa mindenki szem előtt és adjon, bacsak filléreket is, de adjon.
A Zalai Közlöny .szerkesztősége vállalta Nagylauiizsán a gyűjtés lebonyolítását, minden fillért nyugtáz és továbbit.
Ujabban a kővetkező adományok érkeztek szerkesztőségünkbe:
Dr Kaáll Nagy Gizella 5.- P
Rajkovlcs Ilus 2.— „
Eddigi gyűjtésünk 422.50 „
összesen 429,50 P
A kórház kazánjában égette el újszülött gyermekét
a férjétől k{Hönvíltaa ?10 asszony, akit nyolc hónapi börtönre ítéltek
Kanosvár, szcplemloi\' 2fi Jclenlclt.! annak idején a Zalai Közlöny is, hogy Cséplő Fcreni\'né kaposvári kórházi takarítónő, aki férjétől különvállan ±%0} élt. egy nagyobb ruhás-esomagol égetett o\' B kaposvári kórház kazánjában. A fülök azon bon emlékezlek rá, Cséplőné gyermekei várt és másnap a hamu "közölt meg is tihUh\'ik uz ösí-szeégélt gj\'crinekho\'t\'esl csontjait. Csép
lőnél örizellvc vették és gyermekgyit-kossággal vádolton most állították a bíróság elé. i
Cs\'éplŐné azzal védekezőit, hogy a gyermek már nem élt. Ezt azonban nem lehetett már megállapítani. Az orvosok ü perinek csontokból esak annyit tudlak tnegállapit\'ni, hogy az újszülött fejlett volt.
A bíróság a gyermekgyilkos anyát jogerősen nyolc hónapi börtönre ítélte. A büntetésből az asszony 7 hónapot a vizsgálati fogsáygyj már kitöltött.

a \' \\o\\
\\ ^* \\ \\-> \\

\\%\\ r őszi kabát téli kabát
A legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk

1. Hol van az országzászló
Tek. Szerkesztőség! Nehogy ünneprontásnak lásSék, panaszainkat csak most hozzuk elő. B. lapjuk Is megírta, hogy minden Orezágzásztó egy hétig árbóeesiicsrn kerül Szabadjon megkérdeznünk Nagykanizsán miért maradi ez ci? Az egyébként ís. rosszul rendezett ünnepségen ugyajüs dfelcjlptték ezt.
Ne mondják azt. hogy csekélység ez, mert ahogy az országzászló, ugy az| árbóOcsuosra felvonás is töbtiet jelent cgj\'szcrü escíekedettnél, auút d tehet feicjicni. Ha pedig azt mondják nz a félig felhúzás jelentett? az árbóccst^ csoti miért felejtették akkor Fenn, hisz mii is ott van ükkor az .arl>óocsucson\'. Más városokban ünnepélyes Köretben húzták vissza félárl>óc-ra. is. Miért van Kanizsán minden másképp, mint ahogy lenni keltene? TKtjes tisztelettet:
_ (aUlrás).
2. Ártáblát ét ellenőrzést
a vásártérre
Igen tisztelt Szerkesztő UH Kórení, szíveskedjék soraim közreadásával felhívni az illetékes hatóságok figyelmét arra, hogy u sertésvásártéjrien sürgősen állitsiufiak Tel egy ár jel/ő i.íMtijt a jnely mindenkire nézvo kötelező legyen. Még szükségesnek tartom azt is, liogy a vidékiek 10 ór« előtt ne vásárolhassa^ nak. hogy előbb a\'fcjnizsai Igényeket elégitltcssék ki és az clővá-sárlásokut szigortian. büntessék. Maradtam köszönetem kifejezésével
SIMON ISTVÁN.
Csütörtök
AlUadó ¦IwmiMtk hétkBanapokou Budapeat I. Miseria
6,45 Toma. Hírek. Közlemények. Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nemzetközi vizjetző-switgáiat. — 12 Hanmgszó. Hinmusz. Időjájásjclentós. — 12.40 Hírek, — 13.20 Időjelzés, időjárásjeleutés. — 14.35 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfoly^hirek, piaci árak, é\'eímis/erájak. — 10.45 Időjelzés, idö-jilriísjelentés, hírek. — 17 Ilinek sito-vilk és magyar-orosz nyelven. — 19.15 Hirek. — 21.40 Hirek, időjárásjclentés, hírek szlovák és magyar-orosz nyelven.
— 23 Hűek német, olasz, angol Ls fmneia nyelven. — 0.05 Hirek.
BUDAPEST I.
17.15 Gesztelyi Nagy László előadása.
— 17.15 Veres Károly és fia cigányzenekara. — 18.15 Séfeddin Seíkvt előadása. — 18.40 Fomády Elemér előadása. — 10.25- Ilöslcr Vxíáro énekel.
— 19.50 \'Mikrofonnal az nnierikui magyarok kőzött,. H. rész. Dr. Máthó Elek közv<tilóse. — 2025 Alberí-vonós-négj\'cs, — 22 A Clwppy tánczenekar.
— 23 lakatos Floris és fia eigányzonB-knra. , |
¦BUDAPEST II. /\'
\'10.15 FibtuLalok és jazz-szajiiok hang .lemezről — 18.10 HangtemOzek. — 19.25 Angol nyelvoktatás. — 20 Hirek.
— 20.25 I)r. Merényi Oszkár előadása.
— 21 Farkas Bóiu cigányzenekara, Kalmár Pál énokei.
Péntek
BUDAPEST 2i
10.20 Maakovich Mária előadása. -
BAUAI HÖZLONV
10.45 Felolvasás. — 12.10-Farkas Sándor i^jüiyictiekiira. — 13.30 Szóra-kozlntó ieric. _ to\\m FcW vasas.
17.15 A llirJupterjeszlö Munkások Szakegyletének Dalárdája. — l7.1líli-:r-dóly hazatérése, (\'.sóra Simon c$zpev] rantOnyclvO előadási. — 18.05 Csuka Béla gordonkáztk. - 18.30 Székelyföld mindig zöld. Elmondja\' Mészáros Agi és. Onody Akos. Bevezetőt mond dr. Orlutay Cyuta. - Í0.25 A rádió szaJon-zenokara. — 2020 Külügyi negyedóra. — .20.25 Zenekari müvek — 22 Oláh Kálmán cigányzenekara, — 23 Táne-temezek.
BUDAPEST II.
•J7.4,0 Tándcmczok. — 18.10 Tusnádi Kubncska András előadása. — 10.30 (iyorsirótanrolyum. — 20 Uirck. — 20.25 Hanglemezek. — 21.35 Időjárás-jelentés. I,
1M0. szeptember 26.
L33
Tohnnos szekéren szállítják haza holmijukat a Iranoln hadifoglyok (Foto R. D. V.)
Katonai felszerelések egyenruházati cikkek
tiszti és altiszti ujrendszerll kBpanyvállapok
ogyodfil legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAINÁL
SuRir-ut 53. •«. Teleion 625.
Naptár: Szeptomber 2(1. cslltört. Rom. kat Clpr. Juszt ProtestánsJusztlnla. — Izr Ellll hé 23.
(lözturdo nyitva reggel 6 áritól rsis 1 óráig (hétlí. werda, poo.Uk dMi.tán kedden effáa* nán nókn.k)
„Az SrSmhSnnythm lul gon-dol/urth a iámogatátra szoruló ndibUknl" AdakoxxErdOyérl
h
Zalai honvédek futballmérkőzése Kolozsváron
Kolozsvár, szeptember 26 (A Zalai Közlöny tudósítójától) Kiemelkedő eseménye volt » visszatért Kolozsvár sportéletének.
22 éviWlnyomalás után a Kolozsvári A. a « felszabadulás örömünnepéi tartotta meg, mely alkalojnr mai ez az Ízig-vérig magyar csapat első Ízben játszhatott olyan mérkőzést, amelyen büszke, öntudatos, nemes sportszeltemet nem sérlette az elnyomók gáncsoskodás*.
A KAC kisebbségi sorsál és küzdelmének fontosságát szépen világította meg nz ünnepség rendezőjének, nOm.es Bncucr Pál őrnagynak beszéde, amelyből a kivetkezőket ragadtuk kl:
- Adassék nektek tisztelet, hála és köszönel, mert Ti s legnagyobb1 elnyomatás alatt cgyoulötlcu küzde-Icniban, a kisclibségi sors keserű kenyerét éve, és sorsát vállalva, megmaradtatok küzdeni tudó, gerinces magyaroknak. Támaszai voltatok a már csüggedéshe menő magyarságnak. De a legnagyobb érdemelek az, hogy azt a fiatalságot, amely nem a magyar édesanya keblén nevelkedett, amely nem tudta megismerni az Édesanyát, u magyar fnj szercletét, -magatok köré gyűjtöttetek, megtuni-lotlátok őket küzdeni, harcolni a túlerővel szemben s megtanítottátok, őket, bizni a magyar feltámadásban.
Az ünnepséget a sportszeretetéröt közismert vitéz nemes Szécsy Imjre ezredes, dandárparnnesnok, Kolozsvár állomás parancsnoka kezdeményezésére a zalai honvédek rendezték m«g.:A fellobogózott és gyönyörűen kidiszitetl sportpályán megje. lentek az összes, Kolozsvárott tartózkodó katonai parancsnokok, a kolozsvári sporlkörÖk vezcttüj, a honvédség alakulatai és Kolozsvár• magyarságának a sportpályát betöltő tömege. A HXWO főre menő közönség már jóval a mérkőzés kezdete előtl, :> katonazenekar magyar nótái mellett, elfoglalta helyét a pályán. .
Vitéz Jáuy Gusztáv altábornagy, hadseregparancsnok megérkezte után a mérkőzésen részivevő játékosok a díszpáholy előtt elmondták n »Hi-szekegy<<\'l. Utána nemes Breuer Pál őrnagy mondta d ünnepi beszédét, aki egy méreíeiben is impozáns nemzeti szlnÜ zászlót nyújtott át nz ü#i-neplő egyesüfelivékj amit, a labda-
rugó szakosztály elnöke vett át és a Himnusz hangjai melleit, n közönség üdvrivalgása közben a zTiszlóáVbócra húzott.
Felejlhelellen látvány volt, Dr. Somody l-stváu a KAC Ügyvc-zclő elnöke, olympJai bajnokunk, akt \'vállalta a kisebbségi sórSot és a megszállás alatt nem lette h n hűségesküt, hatalmas piros rózsacsokrot nyújtott át vitéz Jáuy Gusztáv altábornagy, hadseregparancsnoknak.
A mérkőzést a túlnyomórészt válogatott játékosokból álló KAC Jó-képességü csapata \'5:2 arányban nyerte.
A honvéd csapatból Kárpát őrmCs-ter, Oöngel szakaszvezető és Gróf gyalogos jáléka tetszett a közönségnek.
A mérkőzési szintén zalai származású dr. Szabó István hadnagy vezette.
Vasárnap Ismét Simontornya jön
A délnyugati eltolódott sorsolás szerint vasárnap az NVTE látja vendégül !1 simontornyai csapatot, aki jelenleg ii bajnoki láblázat élén vall vesztett pontok nélkül. A simontor-; nyniak jó játékához nem fér kétség, hiszen a ZMN\'l\'E fiataljai ellen minden megerőltetés nélkül lépésben győzlek. Mint értesülünk, a Vasutas csapat uj, illetőleg eáöspbb össze-áUjtásban szerepei az eddiginél és nagy ajrarással mennek küzdelembe a hazai pályán. Csak ez a nagy akarás ne legyen szalmaláng. Isméi 3 ónkor kezdődik a mérkőzés a Vasuli pályán. Jósolni alig mernjok, bár R nagy rutin az SB\'l\'C melleit szót, a Vasutas csapat kihúzhat egy döntetlent.
A ZMN\'l\'E Bajáru utazik. Nem ismerjük a ZMN\'l\'E uj (és minden hé-len más) összeállítását, dc örülnénk, hafciz egyébként nem nagy képessó-gü bajai csapattól vereség nélkül jöunéivck haza. Vagy már ezl sem remélhetjük ? j
i _k—J0-1-
Együnk, termeljünk szóját
Sokszorosan táplálóbb az uj „pótanyag", mint a hus, tojás vagy tej, többet terem, mint a buza és jobban értékesíthető
A háztartások!>an a háziasszonyok | mind gyakroblwn találkozunk a szükség állal megkívánt pótonyagok között a szójával, iiívllen állapotban tevésbe, főzeléknek, körilésnek, salátának kitűnően felhasznál ható. A/, érett magból leves, lözol\'ék, sőt inegjöjolő oljárással még kandirozotl heíőtt ís készitlictö. Pörkölve kávé, ka\'ató pőllásáru alkalmazzák. De nagyszerűen fclhasznúi-lialó előzetes gőzölés és liántohís mcil;. lelt dió. mogyoró és mandula helyett is.
Szójallsztből a kenyér, kétszersült, teasütemények, kekszek, száraz tészták legkülönbözőbb fajtál készülnek.
A vagdalt húsnál attojást és zsemlyét Itelyetlesithetjük vtfc, mégpedig oly farinában, hogy « fűszerezett, darált husi tojás és zsemlye hozzáadása nélkül hígitolt szójapéppeí összedolgozzuk és azután kisütjük. Gyúrt tésztánál is helyettesitlieljük vele a lojást. Helyes basználal melleit kitűnő izück az i-^y elkészítőit ó\'elok és amclflcit még a tápértékük is magasabb. Mint láthaló, valósággal mindenese a konyhának, a mai szakácskod ásnak.
A szóját már a legrégibb népek is ismerlek. Már Krisztus előtt 2838-ból származó kínai írás is említést tesz róla.
Főleg a keleti népeknél fogyasztják nagy mennyiségben, inig Európában dülönleges ize és szaga miatt sokáig nem tudott piacot biziosilani magának. A magyar kémiai ipar érdeme, liogy ma már különleges eljárással
kellemes illalu, mandulára emlékeztető, kitűnő izü ételek állíthatók elő a szójából.
Magyarországon már majdnem egy évszázad óla foglalkoztok a meghonosításával és 0 megfelelően előkészített talajban a mi éghajlatunk mellet Zajában is nagyszerű termelési eredményekéi lehet vele elérni. Hazánkban 1938-
ban néni egész 5000 katasztrális holdat vetéltünk be szójával. A kek\'lázsiai országokból Európába behozott szójából Németország, Dánia, Anglia* Kop. penhága \\ettc lel a legnagyobb meny-nyiséget,
Magyar vonalkozásbun ig«i -nagy jo. lentősége van, mivel
hozama a búzánál több és sokkal magasabb áron értékesíthető.
Bizonyos, hogy évek múlva éppen olyan fontos tcrinelvónyönk lesz, mint az annakidején idegenből behozott burgonya, tengeri stb, let\'-.
A szója vegyi összetétele rendkívül érdekes. 30—10 százulókUoi biológiai, tag tökéletes fehérjflt. 18-20 százalék-bon nagyszerűjén emészthető zsiradékot, körülbelül 21 százaSéknyi szénhidráüot, 5 százalék ásványi unyagokal, továbbá nz A, B, C és kisebb nieduiyiségbeii a 1) vitamint tartalmazza. Kalória ériéke a hüvelyeseknél kilogramonként 1200-1600 kalóriával magasabb. Táplálkozási szeni|KHitból legnagyobb Jelentő-segél a fehérje tartanná adja meg, amely a tej kazeinjével egyenértékű.
Zsírtartalma a bab, borsó, lencse zsírtartalmát mintegy tízszeresen felülmúlja.
és olyan finom alakban van jelen, hogy rendkívül könnyen emészthető, vitaminértéke fő\'eg az idegrendszer működésére és a munkabírás fokozására van igfn kedvező hatással. Tápértékít mi sem bizonyitja jobban, mint az a szakvélemény, amely kimutatja, hogy
egy kllogram szójallszt két és fél kllogram tiszta húsnak vagy hét és ifél liter teljes tejnek, vagy 54 drb tojásnak felel meg.
De az élelmezési iparon kivüi a vegyi és gyógyszeripariján is (endkívál ériékes anyag a szója. Szalmájából ce/lu\'.özét gyártanak, amely alapanyagú
Előkelő családi Bzálloda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-től, kőt ágyas szoba már 12 P-től, Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kl-szolgálás. - A Zalai Közlöny előfizetői az utolsó havi előlizotésl nyugta felmutatásával SO\'h kad-vezminyban részesülnek.
I
0363
IMO. szeptember 26
ZALAI KÖZLöNV
5
bútort
vegyen vagy rendeljen,
¦rt megbízható és olcsé.
Csoujfory-ut 14.
a papír, és mnselycmjpaiaak, Magjából sajtolás, vagy kivonás utján kitűnő minőségű olajat állítanak elö. Ugyan-tsak a magjából készítenek különböző idfglájdáló orvosságokai is. I)c Cjeen-klyül előállítanak még Ijclölo különböző\' olajtermékeket; kozmetikai cik-kiket és a legkülönbözőbb mfianyago. knb
A szójn mint rendkívül sokoldalú ipari nyersanyag, a hazai ipar fejlesz-lésében 1* láthatatlan uj lehetőségeket biztosit. Meghonosítása Imzánkbaji bizonnyal olyan korszaitalkolú lesz, nihil amilyen a, 17rJ,k században a burgonya és tengeri volt. Mezőgazdasági, ijnu-i és közélelmezési szcni|>ontl>ól a szójának mind szélesebb ólaitokra fektetett ler-mesztése ma már szinbo ku\'turfeladat.
Eredeti Excelent H.bselycrn
férfi és nöi fehérnemüek
igen olcsó árban kaphatók Divatcsarnok, Fő-ut 6.
Felemelték az ártartó borárakat
A Magyar Szőlősgazdák Országos ItorértékesilŐ Szövetkezete az intervenciós (ártartó) árakat rölenielle és azokhoz az árkormánybiztosság is hoz4\'i-járult. így az uj alapár Mailigand-fok szerint számítva a következő: 9 fokig bezárólag G 1.5 5Uér, 10 fokig bezárólag 71 fillér, U fokig bezárólag 78.5 fiHér, 12 fokig bezárólag 87 fillér, 13 fokig ttezáróiag 08.5 fJUér.
A 15 fokos t-somegebor 1.825, » 10 fokos csemegebor 1.84 pougő.
Minőségi borok tekintetében :*baln-ionnidlóki 8.5, Iwdnesonyi 0.5, baiaton-fíired-boividéki 10 fillér MuUigand-fukonként. .
Sajnos a Szövetség ismét külénbséget (fett a badacsonyii, és a füredi bor kőzött, ami nem lielytáUÓ és sénebnes.
Az őstermelők házi gabona-szükségletének biztosítása
tárgyában a földművelésügyi míiUsxlcr közölte a vármegyei m. kir. gazdasági reli\'igyelőséggel, hogy a gabonatermés zár obi vétele nem vonatkozik az őster-nioiők szűksóglcleire. Az őstermelő saját házi szükségleteinek fedezésére — ln<cértvo u mezőgazdasági munkások és cselédek gabonajájrandóságái\'u — szükséges mennyiséget, továbbá a gaz. dasági özem szükségte leinek bjxtositá> sara szolgátó vetőmagot, terménybért a zár ellenére is szabadon megvásárolhatja, illetve ilyen célra eladhatja.
Sircm lékeket.
liiWW, mm\\am\\, Hti MHkihtl
szakszerben és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kölaragómesteroél, Király-utca 35.
jt\'tT aheuil ék-raktár. Tololon 616.
fkm lehlünk!
_ A volt marosvásárhelyi
[ 1JH.II.ZJ. | 22. lionvód gyalogezred a felsöiniigyarországi ívtsö orosz Itelörés alkalmával pitink tábor-nok csoportjában harcolt és c napon az t\'zsoki liagó birtokáért vivotl véres küzdelemben hősiesen megállta licjyct. Uzsok felé előnyomulva lendületes J4-mndással visszaverte a Fenyvesvölgy köniyékét, Sztannát és umiak előtere-pél megszállva tartó kozákokat tüzérségükkel együtt és eUogbklta a MaJonv réllől délre levő 808-as magaslatot. Az itt duló heves harcok]>ól a vitéz maros vásár helyi ezred kerfű.1 ki győztesen, tamüHzonysAgot téve a magyar katona világhírű hősiességéről.
— <a Közegészségügyi Intézet kiküldötte Nagykanizsán)
Dr. Székely Sándor, a Közegészség. Ügyi Intézet kiküldötte tegnap Nagykanizsára érkezeit és mintát vett a városi víz vezetéki vízből, amit vegyileg megvizsgál.
— (Uj mérnökök az áilam-épltészetl hivatalnál)
A kereskedelmi miniszter preisz Lajos kir. főmémőköl Itudnpcstről és Lőrincz György kir. mérnököt liszlcr-gomból áthelyezte a zalaegerszegi ál-laniépítészcti hivat kihoz,
— (Kinevezés)
A főispán Bukics József községi innlntlszt, nagylengyeli lakost a nagy-lengyeli anyakönyvi kerületbe koriátűan hatáskörű anyakönyvezető helyettessé nevezte ki. I
— (Gyenge a diótermés)
Pár hét múlva kezdődik meg az uj dióban a forgalom és ugyanekkor a diótörők is megkezdik immkájukat. Pillanatnyilag még nem alakult ki az uj dió ára, ugy liogy ezúttal csak óVöióban van üzlet. Hántolt áruért 3.50—1 pengőt, héjas dióért pedig va-gontélctben 1.10—1.15 ]>engőt fizetnek minőség szerint. Az idén az uj dióban a terméskilátások meglelictöscai gyengéknek Ígérkeznek. &
— (Elitéit árdrágítók)
Jelentettük már, liogy Iíöluis Jcnö malom tulajdonos és Kálmán Sándor terinénykeicskcdö ellen « zalaegerszegi ügyészségen, árdrágilás címén oígárás indult bizonyos búzaeladással kapcsolatban. Az ügyet most tárgyalta a törvényszék és mindkét vádlottat árdrágítás visszaélés vólségében mondta ki bűnösnek és ezért 200—200 pengő pénz büntetésre itéito, ami 10 nupi fogházra változtatható át behajthabitlaiuiSg esc-lén. Az Ítélet nemi jogerős, mert az elitéltek és az ügyész is JfellebbeiHt,
„Magyar szivünk egész melegével siessünk az önhibáittkon kívül mostoha sorsra juttattak megsegítésére t" — Adakozz Erdélyért!
JllSSlte, li| iliiiSm!"
— (Fűszerpaprika a diétás étrenden)
A Búvár szeptemberi száma írjn: Kgy ¦ kísérletező orvos gyomor- és ve c. bajos betegeknek naponta hosszabb időn át egy-két grammnyi paprikát odatolt ostyában vagy nz ételben elkeverve, óriási különbséget \\«it észre a hatásban a paprika fajtája szerint, Kiderüli ugyanis, bogy a capsai cin-mentes paprika, amelyet a jó kalocsaiak röviden de velősen, csípőmén-lesnek kereszteltek el, semndféle gyomorégést vagy ^doHcnességt\'l nem okozott. Ugyanilyen ártatlan íűsieniek bizonyult n szegediek édesnemes vagy e-seniegcpaprikája is. iüső halhúsra tabui meg sem érti az ember, milyi\'n fontos nemzetgazdasági jelentőségű H a tudományos kísérlet. Németország, bon és sok más állomban a bors a legelterjedtebb fűszer. Ezt azonban gyomorbajosoknak és vesCz-ivarokban szenvedőknek egyáltalán nem szabad fogyasztaniuk. Ha mégis izes ételeket akarnak élvezni, csak egy választás áll elöltük: magyar paprikát kelt vásá-mbiloki j ,
— (Leütötte egy elmebeteg)
Györké Katalin söjtörí leányt hosz-szahb ideig ái>ották már lipótmezőn, de miután jól viselkedett hazaengedték. Minap azonban kapával rátámadt a békésen haladó és mit sem sejlő fjocnuk Gyiilánéra és ugy íejbcverte, hogy kórliázba kelteit szállítani. A dührohamot kopott elmebeteget nagy nehezen lefogták, visszasftUUiják Lipöt mezőre. / ( j
— Megvette már az uj rádiót ?
— Még nem, de most már Igazán meg akarom venni Melyik céget ajánlja ?
— Ha szolid, szakszerű kiszolgálást keres, ugy Qrünhut Elemér, Deák-tér 2. szám alatti szaküzletébe menjen. Én is ott vettem rádiót és nagyon meg vagyok elégedve.
— (Hűtlen uradalmi cseléd)
Simon Ferenc uradalmi cseléd Gaál János kaposmérőí uradalmában volt
Fokozatosan fejlődik
a m tlf. osztálysorsjátéi: 1
Az elérlielö legnagyobb nyeremény
Jutatom éa nyeremények:
! 4Oa000 j I 2x5l),(X)0 I
! 300 000 11 2x40 000 |
!~ iooTöüö~| r 3oo°o I
I 7U.00Ö I [21x20.000 |
i «toro | r3"2«iöS8T|
alb., atb., osazeaen közel 10 millió pengd kiazpénc I
88.000 aerajeyy «4 000 Hyöroa.Jny
4 húiáiok október 19-én koidUiek
A >o.i|csyck liivaialos tr. OMlátjOoMat
a.» Fél 14
pengS
mu 0«un ffSAruullóknál.
alkalmazva. Ideígleneííen a halak etetésével volt megbízva és e\'türte, Iwgy az ott dolgozó Nagy György és Orsós János teknővájó cigámyok a lialeleséget lopják. Egy alkalommal azonban tett«ii lérlék a cigányokat, midón egy zsák kukoricát akartak elvinni. A bíróság Si-^nout 2 hónapi rogliozra, a cigiUiyokat 1—1 hónapi fogházra Ítélte. Az Ítélet jogerős. ." I : 1 /
Id6>jó*lat
Étzokl szél, tübb helyen zápor öa zivatar. - - A hömórséklot keleten öa ósznkon le ooökkon.
A Heteoroloslal Intézet nafTkentual taogílKyolőállomtUHi Jelenül
Iföméraóttlet tegnap ttrte 9 órako. +17-8, me miel +14-2, délban +17-4.
Oiazuulck 00 V
A „Láthatatlan ember" uj filmjét nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden hélcn két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői közölt.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygott:
Ivdnyl János tanító, Horthy Mlklós-ut 27. Schltstnger Oyula, Erzsibet-tér 18. A Láthatatlan ember ismét eljön és egy nagyszerű és izgalmas bűnügyi történetben dobogtatjj meg a nézők szivet rejtélyes cselekedeteivel. A filmet pénteken és szombaton nézhetik meg nyerteseink.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztőségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosultak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
Fogyasszunk folyékony
GYÜMÖLCSÖT,
mert
Kapható
az érett gyümölcs vitamindús nedve a legegészségesebb ital.
TEUTSCH GUSZTÁV
oemegekeresketléicben.
ÄALAI «OBLOWH
1940. Bicptembcr 26
Hazatőrt német repülők megfigyeléseikről számolnak be. iFoto R. D. V.)
(Folytatás az I. oldalról)
Olasz siker
Róma, s^ptembcr 26 Az olasz repülök ujabb sikert érlek cl a röídközi tengeren. Egyik felderítő gép egy tengeralattjárót pillantott meg, azonnal odahívott két bombázó gépet, amelyek jrajéTyben robbanó bombákkal megseimmisjlettek az angol búvárhajót. A találatot az olajfolt jelezte.
Budapest, szeptember 26 Az Esti Újság római jelentése szerint olasz lapok azt írják, hogy Spanyolország Német és Olaszország oldalán belépett a háborúba és mint nagyhalalom, résztvesz a fontos döntésekben. Még nem tudni, mi lesz a hármas tanácskozás végső eredménye. Egyesek szerint katonai szerződés, mások sperínt erre nincs fS szükség, mert ez magától értetődik:
Tény azonban, hogy az ostromzár most már Norvégia legészal :hh pontjától Malagáig terjed. Spanyolország ezenkívül a Földközi tengeren Is jelentős .szerepet kap. í
Románia régi ós uj rendszerének visszásságai
Bukarest, szeptember 26 Romániában az líl-légionislák garázdálkodásai ellen rendeletet hoztak. Erre azért volt szükség, mert legutóbb is két légionista egyenruhábJr bujl fiatalember megjelent a bukaresti rádió épületében és revolverrel kezükben felelősségre vonták az igazgatót, hogy munkatársait helylclcnü.1 Válogatja Össze, Később Végigjárták a
helyiségeket és három rrfagasrangu tisztviselőt elhurcoltak.
"Bukarest, szeptember 26 A tisztogató frliunka tovább folyik. A munkaügyi minisztérium\' több magas rangú tisztviselőjét menesztetlek. A CSR munkásbiztositónál Is egymilliós sikkasztásra bukkantak. Több vezetőt letartóztattak. • .
Rövid táviratok
TELEKI PAL
minisztereinóköt a kormányzó a Szent István Rend mun/kcrcsztjév^l tüntette ki, az országgyarapitás körűt kifejtett érdemei elismeréséül A FÖMÉLTÖSAGU ASSZONY
szeptember 30-án este 19 órakor rádióbeszédet mond az Erdély Ukdtó érdekeljen Bp. I. hullámhosszán. TELEKI MIHÁLY ,
földművelésügyi miniszter szombaton utazik Belgrádba. MOcselí, SubrilovScs és Cincar Markovics nüniszlerckkel tárgyal, majd Nisbe utazik, megtekinti a vásári és találkozik Czvctkovics miniszterelnökkel is. KÉT MAGYAR HAJÓN
megérkezett Gáláéból Belgrádba a volt román területekről kittcK\'pitctl németek első 1320 főből álló csoportja.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22609/1840,
Mezőgazdasági terménykészletek bejelentése.
A 6530/1940. M. E. ez, rendelet alapján mindazok, akfknek
a) 1 q-t külön-külön meghaladó busa, roxi, vagy kétsxeres,
b) ezekből előállított és Összesen 50
kg-ot meghaladó Itsst és bármely őrlemény, tehát dús, korpa, hulladék, stb.,
c) 20 kg-ot külön-külön meghaladó b>b, boráé, vagy leacse,
(!) 1 q-t meghaladó ub,
e) 1 q-t meghaladó árpa,
f) morzsolva 5 q-t, csövesen 7\'5 q-t meghaladó tengeri van a birtokukban, kötelesek készletüket legkésőbb f. hó 28-lkolg, sxombatlg; bojelentenl és pedig nemcsak a fenti mennyiségeket meghaladó, hanem az egáax kásxletet
Hu kell jelenteni mennyiségre való tekintet nélkül a ssárltott és víztelenített xíldseg- és föxelákféláket 1b. de
csak azoknak, akik ezeknek előállításával, raktározásával, vagy árusításával hivatásszerűen vagy Iparszerülcg foglalkoznak.
A bolelentósben a 1. hó 20-lkán meg volt készleteket kell loltüntetnla a be-jeloniésl kötelezettség azt terheli, Hkl-nek Fzoptcmber 20 ón a birtokában volt ii torraény. vagy a termék, Azt a terményt, amely szept. 20-án malomban volt, az köteles bejelentőül, akinek azt a malom\'felőröltén visszaszolgáltatni fogja. A szept. 20-án fuvarozás alntt állott terményt a címzett köteles bolelentenl a fuvarlevél átvételekor.
Nem terjed kl a bejelentési kötelezettség azokra az 1949. évben, vagy korábban termelt készletekre, amelyeket a 3750. éB •1810/1940. M. E. az. rendeletek alapián a I". ö. Júniusi, vagy Júliusi két összeírás során már bejelentettek.
A bejelentést szóval, vagy Írásban kell megtenni Nagykanlxsán a Sxechenyl-tér 2. ax. háxban felállított Irodában
naponta d. e. 9-12 óra és d. u. 3—8 óra között, KiskanUsán a városbárán naponta d. e. 7—12 és d, u. 1—3 óra között. Az Írásbeli bejelentés formája a 6930/19.0. M. E. ez. rendeletben elő van Írva. A bejelentésben elő kell adni, hogy búzából, rozsból, kóUzeres-bŐI ós ezek őrleményeiből, árpából, zabból 1941. aug. 15-Jg, hüvelyesekből 1941. szept 15-ig, kukorloábót 1941. okt íü-ij,; a készlet birtokosának háztartási és gazdasági colokra (vetőmag, konvenció, takarmányozás) mily mony-nylség szUkséges. Csakis az tgaxolt szükségletet vohetem figyelembe.
A most bejelentett készletekben beállóit minden változást, valamint a szeptomber 20-lka alán botakarltott, előállott, vagy megszerzett készletekot és az ezekben Is bekövetkező minden változást, vagy osökkenóst bo kell Jelenleni és pedig minden hónap 1. ea 8. napja k6zt a KBxellátial Hivatalnál, Hunyady-u. 16. sz. alatt. Nem kell Jelenteni azokat a változásokat, amelyek hatósági szállítási Igazolvány alapján, vagy a készletnek a háztartás, vagy gazdaság bejelentett és Igazolt szUk-Bógletéro történt felhasználásából álltak elő.
A busát, roxsot, kétszerest ea xabot sxeptember 20-ától kexdvo xár aW he-IyeMttnek kell tekinteni a azokat forgalomba hozni, feldolgozni vagy azokkal bármiként rendelscznl csuk a hatóság engedélyével szabad h a zár alatt levő készleteket a bejelentésre kötelezott megőrizni és a romlástól megóvni köteles. Hatósági engedély nélkül bárki csakis a Futurának, vagy bizományosának, valamint az 5430/194». M E. üz. rendelet szerint JogoBttott ke* roskedőnek\'adhatja el a zár alatt levő készletét, úgyszintén a zab kivételével oly malomnak, amoly az 5430/1040. M. E. sz. rend. szerint Jogosított a vásárlásra.
A zár alá helyezett kószletoklgénybe-vehotök az Igazolt háztartási ós gazdasági szükséglet kivételével. A zár alá helyezett készleteket csak szállítási igazolvánnyal < szabad BzalUtanl, amit az az elöljáróság állit kl, amoly-nek torületón a készlet van. Búzát, rozsot, kótszoroset ós zabot háztartási, vagy gazdasági célokra csakis hatósági vásárlási engedély alapján lehet beszerezni. A Bzállitasl igazolványokat és a vásárlási engedélyeket a Közcüátásl Hivatalnál (Hunyady-u. 16) lehet beszorozni.
Baait ea rozsot Ukarntányexási célra felhasználni nem subád.
Akik a rendeletet megszegik, 2 hó-naplj terjedhető olzárás-bUntotóst kapnak b a készletüket elkobozzák.
Nagykanizsa, 1940. szeptember 23. zas Polgármester.
ÁiiM
Bejáró mindenéét keren Özv. Urtgerrté Horthy M.ut 17. 2288
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Badja: „Körgsida-áal R. T. Nsoyk-nlzM". Felelöl kiadó; Z-lil Károly. Nyomatott i ¦ HK8ifjaidasági R. T. NagykanlzM"
syeadájábiH Nagykaaliiag. (Nyomdáért feleli Zalai KárslyJ
Csillárok,
falikarok,
ÉjieiiszeKrény-lámpak
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
Megbízható jó és olcsó j
kerék; párok
t
SZABÓ ANTAL sportüzletében Ws"\'1":
80.\' E#totwMn. 22». Mám. Nnsykutíxt*, 1840. szeptember 27 péntek
Ar« 12 fUL
ZALAI KÖZLÖNY
ra»
POLITIKAI NAPILAP.
Felelős szerkesztő: Bar barita Lajos
Elfilizeteci in: egy bon I | Sxerfceulóaéet ét b
40 fufe. IobiT«. tt.
Ne csak pipálj, Ladányi!
(bl) Amióta csak gyökeiét vert a magyar élet a Kárpátok koszorú-jábm, azóta szüntelen ezen a földön a küzdelem magunkért, a helytállás másokért, európai, történelmi hivatásért. De ahol és amikor iehelett, siettünk mindig nagyokat pihenni, kiülni az idők ambitusára és gondtalan -nagyokai pöfékelni. így akarta ezt Lebcdia pusztáinak nyugtalan vérül virtusa és igy parancsolta keleti urH fajtánk kényelemszcrető ehiyujlózko* dása. Csakhogy iákkor vagy nyeregben éltünk, vagy sátorok puha szőnyegein. Vagy verekedtünk, vagy végtelen csordák csendes legelészését igazgattuk. Azóta lassan huszadik szá z;id leit. És megtanultuk, hogy tisz-ieeheutélió erőrorrás a hagyományok megbecsülése ,merl azok építő erők és lehetőségek voltjak a .maguk idejében ; dc ha, a inal élelforjnáink kő\' zepclte is bsak a hagyományokhoz való ragaszkodás időnlené el, mit, hogyan leszünk, akkor a viharzó európai nép-óceánban a gyermekmesék Robinsonjánál különb MU\'SoL aligha tudnánk biztosítani rokontalan fajtánknál* kelet és nyugat őrök ütköző-vonalában.
Hagyjuk el Heháft a »régí jó idők* örökös sopánkodásat, ez senkin nem segít. Helyette edzzük hozzá magunkat a mai időkhöz- A >régí jó idők* különben is csak messziről olyan szépek, hiszen pár évtizedet leszámítva, a magyarságnak nCjmt sok nyugalom jutott sohasem ; minden időknek megvoltak á maguk gondjai, bajai, viharai. j
A mi emberöltőnk tegkotnényebb próbája az utolsó negyedszázad volt. A történelem fordulóját éli az egész
világ és benne mi is. Nagy hősi korszak ez. A nemzeti és nemzetközi rend juj eszméi emberibb életté formálják a világ népeinek sorsát. A mbtdeníelé kibontakozó i szociális gondolat és nemzeti kollektivizmus feszilővasai az egyéni élet rendjel is kieineüjk sarkaiból és a fömcgek!-nék - taián először a történelem óta - vissza akarják adni az ember-vol-luk méltóságát anélkül, hogy cserébe elvennék a hazájukat
Mindez azonban sokká\' nehezebb fiiadat, mint egy tajtélipipa hibátlan kiszívása. Egy uj világ születik vérben, vassal, pusztulással, szörnyű sebekkel,és sokszor keserű orvosságokéi. A háború is Hyen. Tiszlüó vihar 3 megfülledt világ felett. Aki ennek a világnak része, aLci az ujjászüle-; tésből a maga további éteUrésziét \'gfayli, annak a vajúdás áldozalábót ls ki kell vennie részét és a komor történelmi színjátékból le keh voti-"i\'M tanulságokat, ezek közül is a ^nagyobbat\' - a hazáért mindent !
Mégis az ember, akiért, műit ómr ^rért és mtat közösségén .is, rninr den történik, nagyokat sóhajtozva u >boldog békevilág* emlékén kérődzik-és ahhoz hasoiih\'l mindent, mi-k\'yt tőle az egyéntől is áldozatot
Ma délben Berlinben aláirtak a német-olasz-japán katonai egyezményt
A tízéves katonai szövetség azonnal életbelépett — A szerződő államok és a szovjet viszonyát nem érinti a megegyezés — A németolasz-spanyol szövetség a római tárgyalások során Jön létre
A világéi-deklödés középpontjában természetszerűen ma is a berlini tanácskozások állanak. Bór még a tanácskozásokról senxmi som\' szivárgott kí, a világsajtó nagy jelentőséget tulajdonit a megbeszéléseknek. A Hamburger Fiemdenblalt szerint
a tanáoskozások döntő fordulatot hoznak a háború menetében Is.
A kis lengyel háborúból Frnucia-fes Angolország kívánságára európai méretQ háború lett, ami Olaszország közbelépésével a Fölközi tengerre is kiterjedt. Azóta a Tengely hatalma meggyarapodott és kivívja a totális
eszme győzelmét. Berlin és Rójin\'a már megvonta az életér-határokat és kidolgozták az Anglia nélküli uj rendet, amelyben csak a Tengelynek Ksz szava, miután ök mindent kockára tettek. [ [ í
A Messagcro azt Írja, hogy
a tárgyalásoktól egy nagy terv konkrét kivitelezését várják.
A lerv mibenlétéi egyelőre még titokban tartják, de hamarosan nyilvánosságra kerül és ez Anglia uralmának egyszer és mindenkorra véget vet.
Berlini körök hangsúlyozzák, hogy a hármas tanácskozásban tulajdon-
Az erdélyi kérdések megoldásáréi
nyilatkozott Vargha miniszter és Pataki államtitkár
¦. Rónia, szeptember 27 A ÍÜnrua\'o di Itália budapesti szerkesztőié beszélgetést folytatott Vargha Józ>cf [patí és kereskedelmi \'miniszterről. ¦
Vargha miniszter nyilatkozatában be. i\'o\'enletlc, hogy
egász sor szoolálfs jellegű javaslatot terjeszt a Ház elé. Erdély visszatérése szociális szempontból is nagyjelentőségű munkát ad. Az állásközvetítések már állami felügyelet mellett működnek. A magunk elé lü« Zölt szociális célokat Erdély visszatérése csak elősegíti a megvalósulásban, miképp az fel len il ülést idéz elő a kereskedelemben és iparban is. Az ipart azonban a mezőgazdasági irányban kell továbbfejleszteni. Magyar-olasz vonatkozásban is nagy eredményeket vár a miniszter a kereskedelmi forgalom megélénkülésétől és hiszi, hogy az ország gazdasági megerősödéséhez épp ugy hozzásegít, mint a visszatért részek belekapcsoló-, dása a magyar gazdasági és korcske. de\'mi életbe,
Budapest, szeptember 21 pataki Tibor államtitkár ma részletes
nyilatkozatot tcit/1\'cleki miniszterelnök
erdélyi útjáról.
Hangsúlyozta, Iwgy bár Krdéty e^y
részéhen is gyenge a termés, az élelmiszerellátás kielégítő.
Hiányoznak a románok által elrekvi-rált fogatok, ezek iwMlására a minisztérium (50 traktort bocsátott rendelkezésre, de a románok által elvitt fogatok visszaadása is folyamatban van.
Velőmagról a kormány gondoskodik. Az utak rosszak, kijavításuk azonnal megindul, nmivel
sokezer ember jut hosszú hónapokra munkához.
Ugyancsak sokezer ember jut munkához a kél vasutépilcsnéL, amely szintén azonnal megindul.
A földreform megoldása
alapos előtanulmányi kivan az erdélyi részeken, az erdőállományban is olyan pusztítást vittek véghez, amit rendszeres munkával lehet csak pótolni.
Hangsúlyozta még az állam titkár, hogy az erdélyiek nem győztek eléggé hálálkodni, hogy problémájukat n kormány azonnal megoldáshoz si\'giti. Romániában három év kellelt, inig egy miniszter szóbaállt valakivel, itt pedig egy héten1 belül nemcsak a magyarokkal, de a kisebbségekkel is tárgyal a miniszterelnök — mondották.¦• >
A. miniszterelnök a szász és a román kisebbségekkel folytatóit tárgyalása] uláu kijelentelte, hogy , békés, harmonikus együttműködést akar a kisebbségekkel, elvárja a leljes hűséget és lojalitást.
követel b közös nemzeti és emberi érdek
Igen, volt egy, a mainál jobb világ, a mainál gondtalanabb élet. De ma nincs. Éppe ezért kell helyette másikat építeni. Jobbat, gondtalanabbal. Éppen ezért keli minden erő a gátakra. De nem méla honfibúval,
nem- nyakas kuruckodásókkal; nem négyesfögatok kényes pompáját visz* szasirató kisistenkedésscl, hanem munkával és áldozatkészséggel.
Országgyarapiló ünnepeink Ujabb sorozatának lezárultával e-f kdl tenni inosl\'már a dísztoagyarokat, a .nagy szavaka^ rövidebbre kell fogni a
képen Japán is ráiztvesX. Bcrliubetni az olasz-spanyol -nemei megbeszélések alkalmával " japán nagykövettel is folytatlak megbeszélé-seket és a lokioi német nagykövei is folytatott lárgyalásokat a japán külügyminisztériumban. Egyes hirck szerint
a Tengely és a Japán közötti katonai egyezmény már létre Is jött.
A Mai Nap értesülése szerint Tokióban a mikádó elnökletével a rendkívüli minisztertanács jóváhagyta a némel-olasz—japán katonai egyezményt. \' \'
A Popolo di Roma az események bő ismertetése mellett snegcmliti, hogy egyedül csak Törökország tesz kisérieiekct arna, hogy a balkáni szövetséget valamiképp feltámassza. Ennek eredményében azonban márssin ki tiem bizik. » ,
Tiranai jelentés szerint ujabb három politikai bűntény történt. Három albán esett áldozatul aiu>ak az áldatlan viszonynak, amely már nctmi égy ízben tette feszültté az albán-görög viszonyt. A meggyilkoltak között van Kenniában Dani Hodzsa uookahuga is. Az iijabb cselekmények egy 70 esztendős albánütdözés láncolatába kapcsolódnak. \\ : ; ;
A német olaez-iapán katonai egyezmény hivatalos befelen-térne
Berlin, szeptember 27 Ma délelőtt 12 ómkor a kancellári hivatalban Cíano, Ribbenmop," valamint a berlini japán nagykövet ós a külügyi szakérlök jelenlétében hivatalos közleményt olvasott fel Schmi-edt dr. A közlemény bejelenti, hogy Olaszország, Németország és Japán katonai szövetségre- lépett egymással.
A németnyelvű felolvasás után az olasz nagykövei olaszul, a japán nagy kövei pedig japánul olvasta fel a szerződést. Ezután került sor a hár-inasegyezméiiy aláírására. Az egyezményt Ciano gróf olasz, Ríbbeotrop német külügyminiszterek és a ber-ibü japán nagykövei irta alá.
Aláírás uláu megjelent a (eranlx\'n Hitler kancellár, üdvözölte a küir (Folytatás a 0. oldalon)
lelkesen dobogó szivek gyeplőit is, Hangulatok ,hangok, szirtek forró Zuhataga helyett-vegye át urafmátj a nagyobb Magyarországon\' a mindennapok gondja, az egybeépítő munka, " józanul cselekvő érielem, a IrŰvÖs biztonsággal s/.¦iniotvetö ész. Ne mondja scuklj hogy nem lesz
0
íalai ItŐZfJÖMV
[gjá szeptember 2?
Szőnyegek, gyapjú takarok, paplanok
nagy választékban Szomolányfnál.
elég az cnahcfr a megszaporodott \'országos gondok mederben tartásához. Az embernek elégnek heh" fenni. Ha minden kettő helyett egy dolgozik is, ha minden kaszinó (hescn marad is, ha nem lesz kit beutalni üdülők, be é-s elárvulnak mind u weckend-házak is, ha kevesebb lesz is a szabadság és töb|b a munka, akkor is el keli fáim mindent, amit az ország-épilés parancsa követel. Senki nem vonhatja ki*-magát a magyar naza> feltámadásával\' járó munka többiét .áldozata alól. Senki nem maradhat közömbös azzal az erőfeszítéssel széniben, amit gyorsan kell helytálló erökkei szilárdítani, mert körülöltünk még nagyon folyékoiiyy a n világ-rendezkcdés halmazállapota. Gyorsan keli szellemi, vagy termelő, vagy munkás szerszámot adui minden állástalan, munkátlan kézbe, elhelyezni a magyar fiatalságot, enet a holnap nemzedékének egyéni (.sorsát megalapozni. A hasukon malmozó patópálok, a tornácon pipázgató ladáuyiak, a más munkáját ein&ztő dörmögő dömt&lönök »iégi jó világa* eltűnt és vissza sem kiváugatjuk. A hadrakelt magyarság visszaáramlik a polgári élelmedrekbe ; most dolgozó, kétkézzel épitö, ha kell éjszakát munkában nappallá tevő magyarságra van .szükség. Aki katona volt, kész volt vért, életet áldozni a hazájáért. Véri, életet most nem követeli a haza. De annál keményebben követei mindönkiiül munkát, az egyéni kényelem feláldozását, fegyelmezett lemondását az étet rnindamn területein, amelyeken az igények, vágyak kielégítését korlátok közé szorította a ina njdnrjenekeu uralkodó legfőbb nemzeti érdek: — a honvédelem;. Ha barnább a kenyered és jóízűen eszed ; ha kisebb a hus-falatod és nem panaszkodsz ; ha autó helyett villamoson keli járnod és rnoso-lyogsz hozzá ; ha kevés embered maradt és magad Ls felgyűröd nz ing-ujjadal; ha kétszeres a munkád és zúgolódás nélkül olvasod meg a fcie hasznot; ha kopottet-b a ruhád, de utalta acélosabb magyarsággal dobog a szived; ha löt* lett a gondod, kevesebb a pihenésed, több a veri,-léked, kevesebb a szórakozásod : -ez mind, mind a hazaéri történik, ez mind, mind honvédelem, ez mind mmd kötelesség. A ladányiak füst-karikáinak ábráudvílága legyen a niulté, jöjjön helyette az épitő, alkotó, telterős hamsztereteüielc, a cselekvő, dolgozó munkás magyarok-mik, a békében és harcban egyaránt katonáknak boldog Magyarországa.
„Magyar szivünk egész melegével siessünk az Önhibájakon kivül mostoha sorsra juttattak megsegítésére I" — Adakozz Erdélyért t
Steaua olajok
bizományi raktára. Kinotaam tAahalyek nagy választékban.
Német utászok Franciaországban eg;
(Foto R. D. r
vasutlbld építésénél.
Holnap reggel 7 órakor az Országzászló előtt lesz honvédőink első ünnepélyes fogadtatása
Naponta több vonatszerelvény érkezik — Tudnivalók a fogadtatásról
Az Erdélyből hazatérő honvédein-ket, mini jelentettük, Nagykanizsa közönsége meleg szeretettel és ünnepélyességgel fogadja. Bár az üdvözlő beszédek a kalonaí parancsnokság kívánságára, tekintettel, hogy a honvédek hosszú jlazás után érkeznek meg, elmaradnak\', B fogadtatás külsőségeiben, méltó tesz. A rendező Keresztény Jótékony Nőegylet felkérte az összes iskolákat és egyesületeket, hogy legyenek jelen az Ünt{ nepélyes fogadtatás mii.
A\'ma reggelre jelentett °iső csapat, a mérőszázad vonata nem jött be Nagykanizsára, hanem Komárvá-roson rakódott kí. így
az első ünnepélyes fogadtatás osak holnap, szombaton reggel 7 órakor lesz az Országzászlónál.
Ma éjszaka ugyanis két szállítmány érkezik Nagykanizsára. Az első zászlóalj, éjjci Ü órakor, a második zászlóalj pedig négyóra tájban, Az éjjel 2 órakor e,rkezők kirakodás után azonnal, még az éjszaka a laktanyába vonulnak. Ezeket, tekintettel a korai érkezésié, ünnepélyesen nem fogadja más*, csak " hozzátartozók. A következő, reggel -1 órakor érkező cso port a kirakodás után hét ó\'Ukpr érkezik az Országzászló elé, ahol ai ünnepélyes fogadtatás is tesz.
Ahogy illetékes helyről értesülünk, az első hazaérkező honvédcsapattal érkezik a háziezred gyönyörű zász-•aja, ugyancsak érkezek a honvéd-zenekar Hering Autal karnagy vez&i lése alatt. , \\
Az utolsó csapattal érkezik törzskarával vlléz nemes Széchy Imre ezredes, dandárparancsnok, oki a nagykanizsai honvédség kolozsvári; tartózkodása alatt Mátyás király vái rosáuak állomásparancsnokakéaii tény kedolt legfelsőbb megbízásból.
A selyem-szalag, amellyé* rjagyku-nizsa váro.i hazafias közönsége fogadja és megtiszteli háziezredének Szűzmáriás lobogóját, már Híjunkéban van és még a mai napon elkészül, hogy a város magyarsága mélységes szeretetének kü\'ső kifejezője tegyen katonái, honvédéivel szem" bea. A zöld szín legszebben akarja szimbolizálni a kanizsai magyarok szivevágy ál, hogy az Orszáizzaszlá harmadik felrebbeulése után az ár-
bóc-csuesra, következzék mielőbb a negyedik és utána maradjon végleg fenn a diadalmas magyar trikolór, örömére húszmillió magyarnak Nagymagyaro- zágon és a Tengerentúl és mindéi: ahol a sztíntistváni, birodalom fiai mek és hirdetik a magyar nemzet ökkévaló-ságát.
A rendezőség e* al is kéri az isuo Iákat és egyesük*k . valamint u Jótékony Nőegylet tagjait, hogy a fogadtatáson minél nagyobb számban, lehetőleg magyar ruhában és nemzetisziu zászlóeskáyaí, jelenjenek meg.
Közöljük még, hegy összesen még 15 alakulat érkezik haza, naponta több vonatszerelvény fut majd be. így négy nap alalt, tehát szerdáig az összes haza vezényelt alakulatok megérkeznek. A pontos érkezéseket .a Zalai Közlöny mint a lapban, mini az utcai hirdetőtáblán narvata közli. Kérjük ezeket kísér" .alommel és ne fordulj- .olvilágositásert
sem a katonai ...iomásporancsnoksájg-\' hoz, sem a vasutálloníóshoz, ahoi az állandó érdeklődés csak a munkában való fennakadás! okoz.
A polgármester felhívása a város közönségéhez 1
Erdélyi magyar véreinknek az országhoz való vJ^atérésc alkalmával dlcsösseggel szerepelt hős honvédőink vitéz Széchy Imre ezredes^ dandárparancsnok vezetése alatt hazatérőben vannak. Szeretett honvédségünkéi eblnll az alknlomból a város közönsége testvéri szedettél, üuiiCpéJycsen kívánja fogadni, czér| felkérem a háztulajdonosokat, hogy házaikat
f. hó 27 tői kozdődőleg, a bevonulás tartamára lobogózzák fel.
,. Csapataink érkezésének pontos időpontját esetenként a Zalai Közlöny utján, illetőleg amennyiben arra már Idő nom állna rendelkezésre, ugy a Zalai Köztöuy -hirdető tábláján közölni fogjuk.
Porfelhőben, gyilkos hőségben nyomulnak előre az olasz csapatok Egyiptomban
Egyszerű volt a szertartás, - írja az egyik olasz haditudósító - amely Sidí-el-Bflrrani főterén játszódolt le. Egy pillanatra az volt az érzésünk, hogy \'a lobogó felvonásának ismert és megszokott jelenetét látjuk. Pedig ez a ceremónia jelképesen is az; fejezte ki, hogy Stdi-el-Barraui, az angolok modern védelmi rendszerének ez a ^fontos pontja végleg az olaszok birtokába került és ezzel megnyílt az ut Marsa Malruth felé.
Nem volt nagy a tömeg, csak a fekelclngesek egy osztaga és néhány újságíró voll jeten, Egy kéz meghúzta a zsineget és a gogiiardetto felszaladt a lámpaoszlop tetejére.
- Dú-ce, Du-ce! — kiáltotta a feketeingesek lelkes csapata. Aztán: \' - Viva ii Re Impcíiatorc 1
Ezzel már véget is ért az ünnepség.
Vezényszavak. Picd\'ann (lábhoz)! Ríposo (pihenj) !
Gsak amikor a csapaíok özönlé-ve meghidult, s a napbarnított arcú harcosok tisztelegve vonultak ei a zöld-fehér-píros tiikolór előtt, akkor eszmélt rá mindenki: a bifo-dalom határai ismét kitágultak.
A hőség elviselhetetlen. A katonákon, akik megállás nélkül meiicleí-nek tovább, a verejtéktől csuromvizes n zubbony. Messziről tompán dörögnek az ágyuk. Az előőrsök már öt-hat kilométerrel Sidí-el-Barpani elölt járnak és sarkukba vannak a harcolva visszavonuló nngoloknak. Az angolok páncélos Kulókra szerelték fel ágyúikat, maguk is ilyen harci jármüveken ülnek a így tüzelnek a gyorsan előrenyomuló olaszokra.
Köröskörül sivalag, végtelen ho-moktenger. Nappal a tájékozódás egyetlen megbízható támpontja a lángoló napgolyó, amely gyilkos hőséget áraszt. Ha megkérdeznénk azl a katonát, aki olt előttünk tisztogatja fegyverét: mit választana, találkozóin, angol páncélos kocsikkal, vagy eltévedni a sivatagban — gondolkodás nélkül az első \'ehetőséget, tehát a kemény csatát választaná. Mert a sivatagban eltévedni a kegyetten, biztos halált jelenti.
Estefelé megjelentek az angoi repülőgépek. Alacsonyan szálltak és bombákat hullajtottak. A bombák tompa becsapódása tután üvöltözni kezdtek nz olasz légoltalmi ágyuk és kattoglak a géppuskák. CikkázUik
Üép MoaegÓ* Péntek, szombat, vasárnap 1 A D. III. 88-ban kiképzett legénység részvételével:
A német légiflotta szereplése a lengyel hadjáratban Élvezetes klsérőműsor I - Magyar Híradó
Előadások kezdete köznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 én 0 órakor.
M40. szeptember 27
f alai mzmm
Katonaifelezerelóeek egyenruházati cikkek
tiszti és altiszti ujrondszorü köpenyvál lapok egyedül legolcsóbban beszerezhetők BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. %l. Teleíori 625.\'
.az égén a kCnesö világító lövedékek, a vörös, a f«hér és zöld fényszórók.
A íjadlörti\'iie\'ein majd egyszer minden rísz te lében feltárja az olasz csapatok nagyszert! leljosif menyét. A lérképen például szaggatott vonal köti össl«. SoMuihot Sidi-el-Barrani-v.il, szóval: ösvény. És csakugyan van Is Ösvény, de ez nCni egyéb, mint keréknyom. A sivatagban a szekerek szíveven kövelik a keréknyomokat, mert |m|Cgnyugtató érzés, hogy már más szekér is haladt ebijén az Irányban, De vigyázni kell. A homok Itt-ott befödte, a keréknyomot és könnyen megtörténhetik, hogy az ember Iiosnzu, fáradságos ul után oriajul vissza, ahonnan elindult. Az *ösvényene az is gyakori esel, hogy a jármű mélyen bele-sülyed a homokba, s ilyenkor egy lapodtal «in tud tovább menni.
A csapatok hatalmas porfelhőben menelclnek. A katonák zsebkendővel takarják el szájukat. A tetejébe még erős szél is fuj, a féleimeles ghiblii. A sorvaszlóan forró szél fejkavarja a künnyü homokot.
Mini a Sidi-el-Barranibi\'ii talált okmányok bizonyítják, az angolokat leijeién váratlanul érte az olasz támadás gyorsasága és lendülete.
Sollum, az első nagyszabású csaia színhelye m >sl már c>oudoá mögöttes országrész. Olyan, mint a-Velencei\'Lido. Lcgaláb háromszáz kaloua lubickol most is a tenger zö\'delő barátságosan hívogató hullámaiban.
Vasárnap 3 órakor:
SBTC—NVTE
Vasárnap sporteseménye lesz Kanizsának. Három órakor a Vasutas-pályán jálszik a vasutns csapat a Simon lomjával. A Vasutas uj Ós erős összeállításban szerepel. (:)
Délnyugat I. o. állása
8B1C 6 5 — — 18: 4 10
DPAC 5 4 1 - 19: 7 9
DVSE 5 3 1 1 28:11 7
P81C 5 3 1 I 16: 8 7
B.MOVE 5 3 — 2 24: 6 6
KSE 4 3 — 1 II: 7 6
KRAC 5 2 1 2 11:14 5
ZMNTE 5 2 - 3 10:19 4
NVTE 5 1 1 3 16:20 3
ZsSE 5 1 1 3 8:12 3
FRAC 3 1 - 2 6: 8 2
BM1E 4 1 - 3 1122 2
BTK 3 — — 3 5:10 -
M1E 5 — - 5 0:29 -
A „Ferenc József" keserűvíz régóta kitűnőim bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindentéle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvosát I
ttcvza okainak !mm, Udélyte a wánaék és a bukovinai vzékdyek
* Sx&ciálU tnUsaiáláuulat kedves n3ué*ei?
Kolozsvár, szeptember 27 Ko\'ozsvár legelőkelőbb szátfodája és , éllcrm \' a Onlrál. Most még a szokó.t-nál is elő\'iehibl). N\'emzclkö/.í társaság boszítgel a balkszivn termekben., oliol | szé\'es metszett tükrök verik vissza a csillárok sárga fényét,
A Central szálloda nemcsak Erdély, de nz egész ország legérdekesebb száfc Indája.
A szálloda- é<! étterem-üzemet a Szociális Missziótársulat nővérei vezetik.
Egyenruhás uövérek é.s magyarruhás i fiatal lányok Kzolgálnak Fot\'. íuwgtala-. nul járva az asztalak közöli és még a l londiner sem rogativa <1 borravalót. I Érdekes története von nnink, hof.-y hogyan lellek a SzocIáUs Mlsszlólársu-laf nővérei, akik a \'tulajdonosai is ennek az előkelő .szállodának píji<\'érek és kiszolgálók.
A. Szociális Missziótársulat éveken keresztül kísérletezett 11 bérbeadással, azonban o bérjot sehogyan som sikc. ríilt. Vagy !i liérlőtiil nem tudták l>c-tiajtanl a bérleti összeget, Vagy\' pedig notn bullák megfelelő bérösszegei kap. ni. Végre, azután elhatározták, hogy saját maguk veszik kezelésbe :i FZáüev dát és látják el személyzettel is.
Amíg a Central szállóban zajlik a Levonulási napok izgatott és mozgaL-
inas forgalmi, itt ülünk a SzáUÓ haM-jában \'és |>eszélgelünk a bukovinai ina-avarok és moldvai csángók képviselői-vol. akik átszöktek a határokon, hogy ebben az órőmnftpsorúzatban nemcsak létekben, de életben Is egyek leln-sscnck a nuigyarsággal. t\'gy Bukovináitól, mint Moldvából a vezetők jöttek el és jóve-íolnknek az Örömben való részvétel melleit volt egy másik céljuk is:
a bukovinai magyarok és moldvai csángók haza akarnak jönni.
a felszabadulás nagy Öröme (elszakította bennük az évtizedek, évszázadok óta eltemetclt honvágyat é.s évszázadok után tanyát ak írnak \\enii n magyar földön, friss és eleven vérkeringés akar nak lenni a megnagyobbodott nemzet-
lestben. *4.
Vagy ahogyan a moldvai csángók egyik vezére mondja-.
— Vagy most. vagy soha sen tudnak minket hazatctepltcni Ma még nem késő és a lelkekben Is most van a leg-kedvczőbb időpont az áttelepítésre Ki
tudja, hogy holnap milyen sikere lenne már ennek az áttelepítésnek?
— Annak a 250.000 csángónak, akik török dúlások, erdélyi villongások idején ügy verődlek össze Moldvában, niiul ar. nklol talált, szétszórt nyáj, csaknem minden tagja haza akar tér-ni. Legnagyobb részük magyar maradt a román rengetegben is és csak ruházkodásban vol lók fel a körülöttük lakók szokásait.
—- Nem is mondaná közülük senki, hogy román. Azt mondjak valnnveny-nyícn, hogy
,üngok."
Ez pedig magyart jelent, fis a legnagyobb részük még ma is magyarul beszél. Igaz, hogy ennek az asszonyok ís okai. morf a férnakal mar elromfiho-sltotta volna az iskola. De* a régi román iskolatörvény még nem irta elő az általános tankötelezettségit és így az asszonyok nem pertut TsRoföba. net-\'•cn.nyolcvan öves asszonyok vannak a-moldvai csángó" talvakbíuz, akik csak magyarul tudnak beszélni.
Egyébként érdeket-s ez a csángó magyar nyelv, csüry Bálint, a liíres debreceni iiyelvészprorcsszor mondotta be-szedőkről, hogy a \'Hnioili beszéd ko-rabe\'l magyar nyelvhez Imsonlit. Nem keseredett som mi féle áramlattal és mind egy elrejtett őskori irás, pgy maradt meg őseredcliscgélien.
- Haza szerelnénk jönni — fejezi Le szavait a moldvai csángók vezére - és • . . !
. le szeretnénk telepedni,
mert itt az uj román iskolai törvény, amelyik már általános tankötelezettséget Ír c;ő. román iskolákba fcell járnia mindenkinek Ós ki tudja, hogy mennyi megy Veszendőbe a román iskolákban a moldvai esángómagyarságbÓL
Do nemcsak a csángók vágynak haza, hanem azók aibukovinai székeljek is, JÓzseffolva, "Hadikralya^ Istvánfaíva, Adjoníslcn és Fogadjistcn messzire szakadt magyarjai, Ok nincsenek olyan sokan, mini a moldvaiak, számuk alig több a hnszonötezcrnóf, dc szapora fajta,
alig van család, ahol ne lenne legalább nyolc gyermek.
— Mint\'em koszon volt már. — mondják i- hogy « folszrilwiduláskor mi is hazatérjünk. Szekérre raktuk a holmikat, bútorokat, négyszeresre sült kaiéi-
1 Városi M 1 A fllmtechnlka OZIIÓa Péntektől—vasárnapig I csocájal — Az Izgalmak filmjei
1 lia utan talián DÉ H. 6. Wells világhírű regényének folytatása filmen! ® A szezon legnagyobb meglepetése
Főszereplők: V. P Aktuc rice, Sir C. Hardvick, Nan Grey lis FOX világhlradó 1
EIOadások közn ápolton 5,7,9, vasárnap 3,5,7,8-kor
cso l, olt akartunk hagyni minden14 csak h»za térhessünk. Még a józseffal-víak is ott hagylak volna az újonnan épített falut, pedig alig pár liete, hogy ) fe\'épüllek, teljesen a tűzvész általi lerombolt házak és jőt!ek volna — haza. re\'é. Bellát nem olyan könnyíí i-Z- Csak a szól várjuk, hogy mikor hiv minket a liaza és jövünk vabunennyicn.
Megható az a lelkesedés\' és az a tűn, amellyel beszélnek, öt ís is dvstóz*-dokkal ezelőlt vándorollak kl Erdélyből, nnfcly iangl>an itUt akkor vafaaTt bebő háborúság következtében, ü.s az óta éli ez n magyar -telep ís sajátos és magyar éleiét. M/g a papjai is ma-KyoroK, önmaguk közül valók 6s a bukovinai telepesek, katolikus papjai évszázadok óla Őrzik a lángot, hogy ki lie aludjon soha.
Hogy ki no aludjon soha... Ki tudja, meddig élliot aüáng az idegen talajon és idegen szélijén. Mohival csángók1, bukovinai székelyek hazavágynak. Kell, hogy a haza is hazahívja őket. Mert ídeljaza is szükség von a magyar erőre és a magyar ivérre.
Budapest I. mŰMOtín
6.45 Torna. Hirek. Közlemények. Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 Hírek. — ?1,10 Nemzetközi vizjelző-szoigálat. — 12 Harangszó. Himnusz. Időjárásjelentés. — 12.40 Hűek. — 13.20 Időjelzés, Időjárósjelentés. -14.35 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arrolyamhirek, piaci árak, élelmís/erárak. — 10.45 IdŐjebA idő. járásjelentés, hírek. — 17 Hhek szlovák és magyarorosi nyel\\«n. — t9.15 Hirek. — 21.40 Hírek, időjárás}elentés, hírek silovák és magyar-orosz nyelven.
— 23 Hűek német, olasz, angol ős fmneia nyelven. — 0.05 Hirek.
BUDAPEST I.
17.15 A Hírlapterjesztő Munkások Szakegylet ének Dalárdája. — 17.40 Erdély hazatérése. C.sóra Simon esepe-rantonyelvú előadása. — 18.05 Csuka Béla gordonkázik. — 18.30 Székeiyróld mindig zöld. Ivfhnondja Mészáros Agi és Onody Akos. BevezefŐt mond dr. Ortutay. Gyula. — 19,25 A rádió szalonzenekara. — 2020 Külügyi negyedóra.
— 20.25 Zenekari müvek. — 22 Oláh Kálmán cigányzenekara, — 23 Tánc-lemezek.
BUDAPEST IL
17.40 Tánclemezek. — 18.40 Tasnádi Ruhácska Andris előadása. — 19.30 Gyorslrótonfolyani. — 20 Hirek. — 20.25 Hanglemezek. — 21.35 Időjárás-jelentés. I ,i
Szombat
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás. - 10.45 Mit níz-zíink megí — 12.10 A Bádió Szalonzenekara. — 1330 Hanglemezek. — 16.10 Ifjúsági rádió.
17,15 Kiss Lajos cigányzenekara. — 17.45 Kádár (íézn előadása. — 18.10 Az Aranyhegedű ©•őztesének, a Bendőr zenekarnak hangversenyé, — 19.25 Ladikon a tiszai halászokkal. Bőszét Bu-dinszky Sánkor. — 20 Hegyaljai szüret. Hangjáték. - 22 Bultola Ede tánczenekara és a Rajkózenekar. — 23 Hanglemezek. BUDAPEST II,
17.50 Kiss Iajos cigányzenekora. — 18.30 Mezőgazdasági félóra. — 19.15 Tánclcmeze|k. — 20 Hírek. — 20.25 Brahms: H-dur zongorahármas. — 21 Oláh Kálmán cigányzenekara. —121.35 Időjárósjelentés.
„Az örömkönnyeken tul gondoljunk a támogatásra szoruló erdétyiekrer\' Adakozz Erdélyért
BALAI hozlödívt
hm neptembcr 27,
Iz álcának fflle van, lelke van
Souimiréte liozzátarLzóm n\'ucs u liaza szolgák"?li/iui, mégis minden katonát féllek, minden katonát lőcsölök és liszieWiKl nézek ráiuk, mert tudom, liogy Ők vigyázunk ránk és !61 vigyáznak a Imára. Elolvasom » katonai cikkekéi és elolvasom az intelmeket és fiiryelineztelésokct, amikéi a nagyközönség és a tevonuló és Icszo-rw\'ő katonák számára imák. Mégis az a benyomásom, hogy a n igyküzönsé;.) niigyrészo nom vészi kellő figyelembe ezeket az intelmekéi. <
Sok ember nem olvas újságol. Sok ember lanyhán olvas újságot. Megnézi a dir.et: eh. nem érdekel, — tovább megy. Pedig, ha az ember már pénzt ad ki nz újságért, akkor ol is keltene azt olvasni, még ha nem- is érdekel a teszwhjok dolga, do etohosam s ha csak egy mondai is szive*n talált, a cikkíró akkor is elértő célját.
Útfélen, üzletekben, várótermekben ott vannak a figyclmoi\'ztelő felírások: ne recsegj, tjé beszólj! Kémek vesznek körül henuünkct, mégis sokszor meg. gojulolatinnul feéscgnek azok, akiknek hallgabuok iteűcno.
Neiir rosszakaróiból löszéin\'.*,\' Ka-nem azérl, mert ki.kívánkozik biiótük a szó, mert tudásukat, vagy örömüket nom tudják halkan, vagy egyáltalán el nem mondani. .
A nyáron, mikor a- íegpuskőporosabb volt a levegő, valahonnan haza utaz-\' lam. Egyik kőzlweső állomáson vesztegelt a vonat. Újságot .vettem1, leültem egy padra, elkezdtem olvasni. Velem szemben, a másik padon \'-\'uy bácsi ült, körülölte falujaheli gazda»-aiil>crek, Ezt igy a beszélgetésükből ludtuni meg. Jó bangotffln Ítészeitek, oda k^lK\'tt fi-ayelncin. Lám-iám — gondoltam. — ez az ember sem olvas újságol, ,vagy nom veszi fipyetenihe, j«edig a szemkt z4 lévő faíon ott ordít-eléje n fetirás:
— A Itet\'segés liazaárulásh
Ez az ember intelligens arcú és hon. gii eml>er vott. Tanult ember benyomását telte rani. Mégis imunyit beszélt katonai dolgokról: hogy hol, merre vannak, még jó* hogy a község nevét nem említette, de raktár, zsákolj na.|>-paü Őrség, éjjeli őrség, .megbízhatóság minden, minden előkerült.
Bántott a dolog, többször ránéztem, hogy lássa, más is figyeli a löszödét, legyen óvatos, <te az én emberem csak beszélt, beszélt mindaddig, míg beszállásra csengettek.
Ez csak egy, esjet a sok közül s akkor arra gondoltam, vájjon miért nem atbiak ki valami nyomtatott üznaran-csolatot, hogy hogyan viselkedjenek az emberek és emberekkel való bcszélfic-lés közken.
Az erdélyi gyönyörű hcvonuíásos napokban történt, iwgy a^főúton sétálva, megálltam egy klnulrst előtt, mert az üz\'elbŐI éppen kihallatszott az egyik bevonulás kózveetilése. Odafigyeltem, de fülemet megütötte kél fyz úttest szélén álldogáló ember beszélgetése, tíz a két ember testvérnek szólította; egymást s SfJen élénk/eszmecserét folytattak az ctfész erdélyi dologról, a bevonulásokról, az ország élén átió férfiibkv ról.
Ez a két ineggondolatl m ember olyasmit beszól meg, amihez nem ért.
Nagyon o\'szoaiorjlott a dolog, ahlpgy hazafelé mentem. Az álca sfm\' volt olyan szép, szürkének, komornak láttam, mert ennek a két enibernek a beszéde elü/te lalkemi>ől a napsugarat.
Aztán vannak hazafias üimepélyok, amikor az uti-a félárbocra erceszti tüntetését, amikor az utca hervad, amikor az utca nem hódol kellőleg...
IHe hol vannak a szülök, hot n férfiak és nők? Pwiopnapon zárva vannak a hivatalok, az üzletek, a mii-lielyok. mégis miért nem imnepcuutík az emberek í Egy félórát, vagy egy órát áldozhatnak a hazának, mégha bármit is mulasztanak, mégha rendes ebédük sem lenne, hiszen Kossuth josként. ilyenkor le keltene lKinAni a nemzet nagysága előtt... Ilyenkor kötelességünk !11 yjclcjiui ott, altol hazafi-
Német Stuka-bombák hatása Seclln városában. (Foto R. D V)
ságimkról, magyar mlvoltúnkról élő ujjongó hitei tehetőnk. fluddjűmbol-jou az utia. virágozzék a magyarság, tündököljön erös magyar hitünk.
E hazában minden kisebbségnek jogi van nyevébcz, kisebbségi stokásoilioz s a kisebbség minden alkalommal a legszélesebb mcdcrlen él is ewp jogaival. Mennyivel nagyobb kötelességünk nekünk c lmza honszerző, lipnalapító,
hongyorapltó és liontenptarló magyar* juhiak kühőlog is kimutatni magyarságunkat, érvényt szerezni jnogyar érzésünk kitöréseinek az utcán és mindenütt másutt Is, hogy mindnyájon tud jak, halljuk és érezzük, hogy:
• Hazádnak rendületlenül Légy hívó óh magyar 1 ...
HULL CILI
A járásbíróság etitélte a szőke kávéházi felirónőt
Fogház lett a hajnali dlnom-dánom vége
Röviden megírtuk, hogy az egyik kanizs i garzon gavallér megirigyelte az aranyifjúság életét. Magához vett öt. darab százpengőst és azzal útnak indult, hogy megízlelje az „uri-murit". Nem kellett messze mennie, mert már az első kávéházban békebeli jókedve támadt a pompás badacsonyitól, annyira, hogy partnernö után nézett, akit meg is talált Oláh Eizsébet, a szép szöTte felirónö személyében. A jókedve csakhamar átragadt a kávéházi szőkeségre és feledve minden londoni bombázást és gibraltári konfliktust, csakhamar teljesen Noé kedvenc italának adták át magukat. Hajnalban ért véget a duó mulatozása, amikor a lovag ur előzékenyen hazakísérte asztaltárs-
nőjét. Ám amikor kijózanodva megnézte pénz\'árcá|át, abból egy százas hiányzott. A gavallért nagyon bántotta a dolog; azonnal elment a rendörségre é& Oláh Erzsébetet, a kávéházi szökésé(tet, azonnal előállították. Hiába volt minden tagadása, a százpengőst megtalálták nála. A többi már gyorsvonatszerü gyorsasággal következelt, öt napi el/árás, amiéri mint kávéházi felirónö a vendég asztalához leült, majd a járásbirósági tárgyalás: ahol dr. Lukács Béla büntelöbiró 15 napi fogházra itélle a százpengö elvará-zsolása miatt.
Oláh Eizsébet debutje nem sikerült Nagykanizsán,
Ráesett a leereszkedő sorompó rúdja
Dacéra a figyelmeztetésnek, a fuvarosok áthajtottak a síneken a leereszkedő sorompó előtt
Nemrégen történi, hogy három fuvaros préselt szénát hoozlt be Bocs-káról Nagykanizsára. A három sze1 kér egymásután haladt. Mikor az !uj-udvari vasjli átjáróhoz érlek, a három szekér átkelt a síneken. Épp akkor tartózkodóit ott a váltóőr felesége, aki figyelmeztette az első székeiét, hogy ne menjenek át, mcrl a sorompó már jelzett. A fuvanosok lovaik közé csaptak és a jóakaratú figyelmeztetés dacára igyekeztek hamar átkelni a veszélyes Zónán. Am
amikor a második szekér a külső sorompóhoz ért, abban a pillanat-* hán vágódott te előtte a mar ereszkedő sorompó rúdja, jgy, hogy a súlyos rad nemcsak a szekénc csápolt le, hanem Mi\'tei Ferenc fuvaros; is érte, akinek fejét vér borította a sérüléstől. Akkor futott arrafelé egy szerelvény Is, ugy, hogy valósa, gos csoda, hogy nem történt halálos szerencséi lenség. Megindult a csendőrségi nyomozás, amely \'megállapította, hogy a hamm kiskanizsai
Fogyasszunk folyékony
Kapható
J mert
az érett gyümölcs vitamindús nedve a legegészségesebb ital.
TEUTSCH GUSZTÁV
csemegekereskedésében.
fuvarosnak nem telt volna szabad\' már átmennie a vasüti átjárón, ftuei t a sorompó jelzője csengetett, más-* részt a váltóőrné külön is figyel-ineztettc a szekereseket, hogy no hajtsanak már áít a snteken.
Mivel a sorompó megrongálódott, a vasúi is megtette a feljelentést a fuvarosok elten, akik közül MHtei Feienc Bajosai utcai lakost vonla fe\'ck\'r-ségie a törvényszék, mint akt éppen akkor hajtott át, műikor a sorompó Zárult és így előidézője
volt nemcsak saját meg;cbcsülésének, de a >-oiioiiipó megrongálásának isf atnil a büntetőtörvény szigorúan bünlet.
Most tárgyalta ezt az ügyet a kanizsai lörvénysézk, amely számos tanul hallgatott ki. Nagy Rezső állomásfőnök helyettes, laki a MAY képi viseletében jelen volt a tárgyaláson, hangsúlyozta, hogy a kocsisok rendszereién, ha iwár hallják a sorompó csengő-jelzéséi, -síelve igyekeznek á!-hajtanl ti síneken, nem törődve azzal, hogy valósággal kacérkodnak a halállal. Innen van aztán az. hogy annyi a bnte>e! és szerencsétlenség, mert az utolsó pillanatban akarnak mindig áthajtani.
Dr. Matek László védelme után 4. bíróság figyelemmel az enyhítő körülményekre, MHtei Ferencet közveszélyes rongálásért 60 .pengő pénzbüntetésre ilétte, egyben l;ö\'e\'ezic, hogy a vasul kárát megtérítse.
Jóminöségüférfikalapok
P 2*90-Ml kaphatók Divatcsarnok, Fö-ul 6.
TtOU«ukA«t - VUdUA \\.
SZÉKESFEHÉRVÁROTT
egy nap alalt hal.betörés volt. SZOMBATHELYEN
oklevelet és 20 pengő pénzjutalmat kapóit 19 sokgyermekes anya.
ÖTVENÉVES
a gyfri kereskedelmi és iparkamara.
A PETŐFI TÁRSASAO
felkutatja az erdélyi Petőfi emlékekel.
A VALUTAÜOYÉSZSÉG
razziát larl a szén- és fakereske-reskedésekben.
14 IKERHAZAT
épit Makó azok számára, akiknek a házát az árvíz rombadontotte.
Jóslat:
Mérsékelt síéi, keleten kisebb zápor, az éjszakai lehűlés őrös marad, holnap hSemelkedés.
A Meteorológiai Intézet nagykonlmnl ¦eitI|7eloáIIomára jelenti.
Hőmérséklet tetronn este 9 érakor +13 4, n retkei +120, délbea +16 1-
ouultt oa "U.
Jo!|íilisi,iiiíÉliiitar
1&40. stepiemb» 27
ZALAI KÖZLÖNY
5
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
Hun fekitÜHlc!
0
_ Barrsay I,Aszl/>, n volt
IJH.Il.2j7l kecskeméti 13. közös hu-
.-¦-1 szárezred hadapród
mistei-e kiváló helyz?irclismcrésévol, retteni hetetlen bátorságíval és bajtárs^ iráni érzett köteksségtcljcsilésével tűnt ki e napon a NyugatgaUcüVba való visszavonulás alkalmával.
Mint nz Oíj*ik hírszerző járőr parancsnoka több igen jó felderítő Jelentési küldőit elöljáró hírszerző kü-löiiiiinényónek. Visszavonuláskor, mivel AülönilményélŐl nem kaplwlotl ujabb iilasllásokal, öntevékenyen csclckedcit. Az erős ellenséges tüz ellenére össze-nyüjlötle a magukra maradt biztosító járőröket és liogy a biztos fogságtól iiictfniocnise őket. >\'gy kompon a Wis-lokn másik partjára hozla át Őket.
Derekas baijtársiasságtól áthatott magatartásáért e\'őljálrói a kis ezüst vitézségi ércuuívcl tüntették ki.
Rózsafa vagy...
Rózsafa vagy, nem is leány. Ml a legszebb egy róxsafdn ? Szél ti, nap is veié játszik... . De a legszebb, hogy virágzik.
FeMr, mint a győngypafyotat. Keresni keli még egy olyat. Rózsafán csak rózsát látok... Te se tűzz ki más virágot.
Várhegyi Emil
— (RózsafÜzér-áJltttosság a Mlsszlósházban)
A Missziósba/, kibővilell kápolnájában szeptember 30-tól, hétfőtől egész október hónapon át naponta este hat órakor Hóxsa fii. ztór-ájtatosság le;z a Ma. jiyarok Nugyrtsszonyálioz.
— (Meghalt Zalaegerszeg volt polgármestere)
Várhidy Lajos, a Magyar Városok Országos Szövetségének igazgatója, Zn iaegerszeg város volt polgármestere, Tiliiuiybon elhunyt. A Városok Orszá gos Szövetségét ő nlflpitotta meg s annak harminc éven ál volt igazgatója, « Városok Lapjának pedig barm&nc&ét évig főszerkesztője. Zalaegerszegnek lüOO-iyOtl-ig volt polgárnieslcie.
— (Szeszülalom)
Felsőbb rendeletre közöljük, hogy 28-án, szombaton 2 órától a csipatTk visszaérkezéséig (kb, 3—4 nap) niínden nemű szeszes ital kimérése a nagykanizsai vendéglőkben és éttermekben tilos,.
— (Tilos a búzát takarmányozási, vagy sxeszlözéal célokra felhasználni)
A földművelésügyi minisziéfiuiií rendeletet adolt ki, amelynek értelmében ¦szigorúan tiios a búzát akár takarmányozási, akár szeszfőzési célokra fel-itasznolnl. Szűkség esetén a m. 4dr. gazdasági folügyelőség fclmonlést ad-liat. A rendeletnek barmi formában történő kijátszása kihágásnak számit és ü legszigorúbb büntetés uUV esik.
Naptár: Szeptember 26. osütöri Rom. tat. Clpr. Juszt Protestáns JuszUnla. -izr. Hint bÓ 28.
QézflrdŐ nyitva reggel 6 órától etti ö éráig (héttt, Aiienla, péntek délután
A sértetlenül maradt rouenl székesegyház. (Foto H. D. V.)
A román éxkirály különös „üzletkötése" a letartóztatott és most szabadlábra került Ausnit nagyiparossal
— Jellemrajz a nagyromániai rendszerről —
Bukarest, szeptember 27 A román fővárosban pénteken lucava-tott vkörökben elterjedt hírek szerint Antoiiescu tábornok, államvezctő, ef-remlelle Ansnít Miksa isnu\'rt román nagyiparos szabadlábra helyezését, akit még Karoly volt király idejében tarlóz-latlak 1« és béliek el. A szabadlábra Iteiyezés híre nemcsak Bukarestben, hanem egész Romániában nagy feltűnési keltett.
Ausnit Miksa Jplarlóztatásának és elfogatásának részletei élénken vílágiL jak hr\',{ azl a (rendszert, amely Jtoniá-niában az állambahdmat képviselte, Közludomásu, hogy Ausnit Miksa liomünia log-nagyobb í\'ómlpari váialn-taínak tulajdonos,!, elő-
koő politíkiU kancsoki-(ain kivül Ubahuas barát, ságot tartott feun u \\volt román kirájy-jyjfl. lelarlózlatásn előtt is még KáV ro.iy exkíraly vendége voll Ausnit yacht kiránduláson- E» alkalommal a király (is a nagyiparos a .resicai müvek részvényeinek eladásáról, helyesebbeé W-csore-lesóről Uirgyuit.
A megállapodás a részvények kicserélésre vonatkozóan létrejött, azonban tmire Ausnit a mégha tározóit n ipon a kijelölt liulajnUJoniásm érkezett, tv¦ \';. volt király bizabnas embere helyei; detektívek variák, ükük a |kirá,lyi üzletié! küldeménye helyett foimutnllnít « lelarlóztuiAsi parancsot.
Megmotozták a királyi yacht vendégét, elszedték tőle a nála tevő részvénypakettel és őt magát Bukarestbe szállították. | ,i,
A román sajtóban ezután liléit az a hír napvilágot, Iwgy Ausnit Miksát
sikerüli elfogni az egyik román lialár-állomáson, amikor éppen nagy értékekkel ki akarl szökni az országból, .
A .letartóztatás óriási meglepetést kelteti, A meglepetett csak fokozódott, amikor a bíróság kimondta ítéletét, amely több mint tjz esztendeig sóbányában végzendő kényszermunkára és óriási összegű pénzbüntetésre Uélte a volt nagyiporost, amely ilélet gyakorlatilag egész hatalmas vagyonát fel-emésztette.
Első pillanatban még beavatottak előtt is érthetetlen volt, hogy az exki-rály űzeti bizalmasa megmentése érdekében semmiféle lépésre hajlandó-Ságot nem mutatott. Csak később Jutottak a rejló\'y nyitjára. Akkor már széllél.cn-hosszában beszélték Bukarestien az egyoldalú - részvényeseié • izgalmas lefolyásáról. Ezcrl yált értlielövé később sokak elölt a volt király ma-gjilarlása. i
A régi rendszer felszámolása során került most naprényre Karoly éxkirály számos más hasonló ügye közölt az Aiisnít-félc egyoldalú részvénycsere is minden regényes részleléveL Bukaresti beavatott körökl>en ugy tudják, hogy Antonescu tábornok a beigazolt tények ismerelében rendelte cl pép tekén a volt nagyiparos szibadonlwcsátását.\'
Sir Km lékeket,
iliMltl, inaleuit. Mii tiKlnhil szakszerűen es legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
köfaragómeateraél, Klraly-utca 33, H.zy alnmltk.raktár. Telelőn 616.
mk5s?°k impregnálása
PALCSIGS-nál
Telefoa: üzlet 533.
Telefon: gyár: 344.
— (A katonaság által igénybevett lovak visszaadása)
A bevonult összes polgári lovak visszaadás clőtl uvilleinczvc lesznek. A leteg lovakat teljes felgyógyulásig a katonai alakulatok visszaliu\'tják. litert .1 (nz.dák lovaikat legkorálib:in a csapatuk leérkezése után körülbelül a negyedik napon kaj)liatják meg.
—- (Zalaegerszeg vízellátása)
régi gondot okoz a megyeszékhelynek. Különösen a belső városrésze kliCit nincs jó ivóvíz. A meglévő 5—ü fúrt kul nagyon kevés, ezért most ujabb artézi kutak furáéihoz kér áÜ^msegélyl-Zalac^erszeg. A talajtani és vizvizsgá.-lali udatgyüjlés már folyamatban vun.
— (Halálos kerékpározás)
Ccrncr József 52 éves kábnáncsaí lakos szeptember 22-én a barcsi vasútvonal mellett luiladl kcrékparjíívaf1. Da-rányuál hirtelen lefordult kcrékt>ái\'já-ról. Az odasiető emberok luülva találtak rá. Il.il.il.íi szívszélhűdés okozta.
— (Eltűnt három egerszegi diák)
A zalaegerszegi rendőrkanilányságon Irfije\'enlcllók Horváth János, Kovács Jenő és Szendí I-ászló j»lgari iskohii tanulók el limesét. A rendőrség az ügy-len nyomozást indított,
— (Álmában érte a kaszás)
Németh János 66 éves kerkapuszlai dohánycsőszt a dohAnyjiajt i padlásán halva találták. NéjneHicl álom közben érle a linlála. Orvosi vizsgálat szerlfti Németh liulálát szívszélhűdés okozta. Az ügyészség kiadta \'a temetési engedélyt.
— (Magára|rántotta a forró tejet)
Pápp Sándor zalaegerszegi másfél éves kisüli szüleinek Bíró Márton utca 31. sz. lakásán, mialatt édesanyja Erdélyben levő urának levcáet írt, u forró tejjel lelt edényt magára rántotta. Ennek következtében olyan súlyos égési scbclxt szenvedeti, hogy sérüléseibe lie\'ehalt. A rendőrség nyomozási indított annak nwgájiipluisára. hogy a szerencsétlen Bégért tcrlicle valakit felelősség.
— (Elkapta a gépszíj)
Sehreiner Gyula zoljegerszegi lakos, a (lógán-nutlom tulajdonosa tegnap reggel hót óra tájban üzemében 1° akarta venni a dinamóról a gépszijnt, tlc olyan szcrcnc^tlenül fogott « munkához, hogy a mozgó gój> elkapta a ruhája széléi és a vigyázatlan, embert összeroncsolta. Súlyos kar- és láblörés-scl, valamint belső sérülésekkai került a kórházba. Egyidejűen a rendőrség Is megindította a nyomozást a felelősség megállapítása céljából.
— Húrom érdokoí fotorlpc.»
n Film Színház Irodalom ma megjelent számában: Rökk Marika hazaérkezett Peslre, l\'lstlák Sári elutazott Kolozsvárra, Oltniboy Mnlinda könyvet ir. Az uj szám folytatja ordályi cikksorozatát, Bubay József és Hunyudy Sándor cikkei, járatlanul gazdag rovatok teszik változatossá, és teljessé a Film SzinluU Irodalom, u heU, számát, amelynek ára csak 30 fiJleV, t
0
BAIMI KÖBLÖN*
IMO, szeptember 27
22609/1940. .
Mezőgazdasági termény-készletek bejelentése.
A 6330/1940. M. K. sz..rondeIot alapján mlndaiok, akiknek
a) I q-t külön-külön meghaladó bua, roxi, vagy kéUaci n«,
b) ezekből előállllott óh összesen 50 kg-ot meghaladó l\'aat ós bármoly őr-lemóny, tehát dara, korpa, hulladók, stb.,
c) 20 kg-ot külön-külön meghaladó bab, bora4, vagy laacis,
•i) i it l meghaladó *ab,
e) 1 q-t meghaladó áipa,
0 morzsolva 5 q-t, csövesen 75 q-t meghaladó ten«ul van u birtokukban, kötelesek készletüket legkéiöbb f. hó
28-ikilg, uombatlg bojeleutanl 08 pedig
nomcsak a fonti mennyiségeket meghaladó, bánom az egén kéaxletet
Be kell Jelenteni mounylséííre való tekintet nélkül a atárltott és víztelenített x*ld»c»;- és ftolékféleket Is de csak azoknak, nklk ezeknek előállításával, raktározásával, vagy árusításával hivatásszerűen vagy fparszerüleg foglalkoznak.
A bojolentáaben a f. hó 20-lkán meg volt kószlotekct kell feltüntetni s a be-Jelontési kötelezettség azt terheli, akinek szeptombor 20án a birtokában volt a termény, vagy a termék. Azt a torményt, amely szept. 20-án malomban volt, az köteles bejelenteni, akinek azt a matom felőröltön visszaszolgáltatni fogja, A szopt. 20-án fuvarozás alatt állott terményt a címzett köteles belelentenl a fuvarlevél átvételekor.
Nem terjed kl a bejelentési kötele-zQltsÓK azokra az 19a.)., évben, vagy korábban termőit készlutekro, amelyeket a 3750. és -1810/1940. M. E. sz. rendeletek alapján a f. é. Júniusi, vagy lullusl két összeírás \'során már bojo-lon tettek,
A bojolentóst szóval, vagy Írásban keltmegtonui NagykanWiín a Síiehenyl-té> t\\ ax, bálban felállított Irodában
naponta d. o. 9-12 óra és d. u.*3—Ü óra között, Klikaniiián a viro.há.aa naponta d. e. 7—12 és.d. u. 1—3 óra között. Az Írásbeli bejelentés formája a 6530/1940. M, E. bz. rendeletben elő van Írva. A bejelentésben olő kell adni, hogy búzából, rozsból, kétszeresből és ezek őrloményelbfil, árpából, zabból 1041. aug. 15-lg, hüvelyesekből 1941, szept. 15-lg. kukoricából 1911. akt 15-lg a készlet birtokosának háztartási és gazdasági célokra (vetőmag, konvenció, takarmányozás) mily meny-nylség szükséaea Csakis az Igazolt szükségletet vehetem figyelembe.
A moat bojelentett készletekben beállott minden változást, valamint a szeptember 20-ika mán betakarított, olóáltott, vagy megszerzett készleteket és az ezekben ls bekövetkező minden változást/ vagy csökkenést bo kell Jelenteni és pedig minden hónap 1. ea 8. napja kSst a KBxelUtUl Hivatalnál, Hunyady-u. 16. sz. alatt. Nem kell jelenteni nzokat a változásokat, amelyek hatósági szállítási Igazolvány alapján, vagy a készletnek a háztartás, vagy Rftidaság. bejeiontott és Igazolt szükségletére történt fölhasználásából álltak elő.
A bnxát, roxaot, kéUxoreat éa Ka bot aiaptember 20-átót kexdve xijr *U he-ly.-./nítimlt kall tvktntenl h azokat for-Kitloiiilm hozni, feldolgozni vagy azokkal bármiként rondelkezul csak a hatóság engedélyével szabad * a zár alatt levő készleteket a bejelentésro kötelezett megőrizni és a romláBtól megóvni köteles Hatósági engedély nélkül bárki csakis a Futárának, vagy nlzoraányoaának, valamint az 5430/1940. H E. sz. rendelőt szériát Jogosított kereskedőnek adhatja el a zár alatt levő kósztetét, úgyszintén u zab kivételével oly malomnak, amely az 5430/1940. M. B. 87- rend. szorlnt jogosított a vásárlásra.
A zár Hlá helyezett készlotok Igénybe-\' vehetők az igazolt háztartási és gazdasági Bzükséglot kivételével. A zár alá holyozott készleteket csak szállítási igazolvánnyal szabad szállítani, amit az sz elöljáróság állit kl, amelynek területén a készlet van Búzát, rozsot, kótszoreset és. zabpt háztartási, vagy gazdasági célokra csakis hatósági vásárlási engedély alapján lehet beszerezni. A szállítást igazolványokat ós a vásárlási engedélyeket a Közellátási Hivatalnál (Hiínyady-u. 16} lehet bo-szerezni.
Basát éa rauot Uka,rmány<ttáai «Llra fel ha Kínálni nem uabad-
Aklk a rendeletet megszegik, 2 hónapig terlcdhotő. olzarás-bllntetést kapunk s a készlatüket elkobozzák.
2Ü5 Polgármester,
(Folytatás az I. oldalról)
földi vendégeket, majd helyet foglalt az asztalnál. Ezután Rlbtftntrop hosszabb beszédben méltatta "z aláirt egyezmény jelentőségéi, majd Cluno grói mondott olasz, 9. japán nagykö\\el pedig jopáiuiyclvü beszédet.
A hármasegyezmény szövege
A ma délben aláírásra kerüli hiír-masegyezmény a következőket tartalmazza : i
1. Japán elismeri és tiszteletben tartja Néniét- és Oloszor-zág vehető szerepéi az uj európai rend kialakításában.
2. Német- és Olaszország elismeri és tiszteletben tartja Japán vezető szeiepél az uj nagyázsiai rend kialakításában. , >
3. A három állani migáhapodoílt abban, hogy a rent ¦ ismertetett alapon együttműködik politikai, gazdasági és katonai téi*en és egymás segítségére lesz, ha olyan támadás érné bármelyik szerződő felet, amely a jelcn\'cgi háborúba nincs belesodorva.
4. Ennek keresztülvitelét technikai bizottság dolgozza ki. A bizottságok tagjait a három állam komáuiya nevezi ki. \' t
5. Németország; .Olaszország ős Ja-
pán klje\'cnll, hogy a fenti megállapodás nem érinti azt a politikai állapotot, nmoly a három szerződő Tél és a szovjet közölt fennáll.
6. A szerződés aláírásával azonnal
éetiíclép Ós tiz évig martul érvényben. Meghosszabbítására Idejében bármelyik fél kéréseié tárgyalások kezdhetők.
Következik:
a német-olasz-spanyol szövetség !
Róma, Bzopt. 27
A lapok szerint a római tanácskozások sikere telte szükségessé Ciano útját. A tárgyalások Rómában tovább folynak és Német-, Olasz- ós Spanyolország közölt ennek értelmében véd- és dacszövetség alakul. Mint a mostani japán, mint a következő spanyol szövetségnek katonailag Is nagy Jelentősége van.
A háború eseményei:
A London elleni német légitámadás kiterjed egész Angliára. A német gépek 400.000 kiló bombát dobtak az éjszaka Angliára, ebből 250.000 kiló esett Londonra.
A ThemBe parii kikötök, a hajógyárak, a gabonaraktárak, telitalálatot kaptak, nagy részük ég.
Az olaszok Haifa olajtartályait és olajvezetékeit gyújtották fel, vasutat és kikötőt is bombatalálat érte.
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVDLBYI-nél
Sugár-ut 2. «"
Lakása dísze lehet amra aaa .»%.«*¦ A aaa.
—-a kis Z6n69^»M
«per ládií
Ezt és az öaazot uj typusu kátzütéket 12 havi ritzlet-flzetésro megveheti
SZABÓ ANTAL
rádló-flziclében Fí-ut 5. Telcloo 91.
APRÓHIRDETÉSEK
allas
Bejíró mlndanaat kereB özv. Ungernó lloilhy M.ut 17. 12K
Önállá nagymunká.t azonnal lelvetzek. Szepeasy tzabo, Ciebgery-ut 62. •
Ebédulínl elloglalliigia bejárdnlt keretek.-Telekl-ul 4., 3. »]I<S. *
adás-vétel
Elada 174 111« Unom teher ó-bor ét hordóIeermtSkötél. Zrínyi Mlk:óa-u. 18. •
Hasiuill ammrép. vagy toltSkálv-hát velinoli. Merkly gyógyazertir. *
Opal Olvmpln ló karban, eladó. Keíe-men-garage. Zrínyi Mlklűa-utca. .
HaMaeaak ét külónlele dlaznovények eladók, Erdek:ödéa naponta d. n. 2—4 lg llorlliy Mlklói-nl 49 .
bútorozott szoba
Kfllanbejáratu elegemen bútorozol! Iioba azonnal kiadó. Bajza u. 4. *
lakas-ozlethelyiséo
Sziiaz raktár nagy padllaial kiadó Labor, Catngery-ut 22. *
ház és ingatlan
Rákóczi-utca 29 az. háai aladd. Ilo-vtbbet Szemeteu. 3. 2253
_kClonféib_
Oabona-oaáváváaxarak kaphatók Ortiag \' magkereakedéaében, ErzaébeMér 10. tz. •
Elwaaaatt a temclölől Szekerez Józiel-utea 17-ig egy gyaazkendó. Kérem a megtalálót, adja le a lenti címre.
iimíKmIímiIíéI jniitaü vállalat
MENETRENDJE
érvény*. 1940. mijua 19-toi.
EraaehaMár—Vaaaatálleaaáa
Vatutallomatra I ürzaébet-tene
44»
II» 11-05 13SU 16\'M
17 00 H-oo
18 40 20-40 22 JO 23-10
M I
g i
B-alatnyal \'matnetrasnd
Uh„j;,ill,J. . li-ííj HaijkMbaira W. i*0 «.«)»¦ nlí.l.d i.l 1420 L.l..,.,.lik. II\'40
«UÜ KÖZLÖNY
roUTiKai hApiuxf. KluilJu:..K0zijii>il.,»4„iH.i. Haiykaalzta-.
Ptlalóa kiadó : Zalai Kámy. Nyomatott i a „Mlgazaaaill R. T. Kaarttaltn"
ayaatijkbaa Kaiykaalzaaa. (Nyomdáért telati Zalai KiralyJ
80a fiWoIyam. 322. síim Nagjrkaaiaa, IMO. szeptember 28 szombat
ára 12 HIL
ZALAI KÖZLÖNY
hlkWMltrWLi
FefeUk szerkesztó: Barbarita Lajos
E16íímU«I in: egr kon 1 Ml 40 U
Isten hozott Benneteket!
Zala fiai, akik a 2trás honvédek és ¦18-as bakák emlékművei c|őtt tláz-letegve indultatok ei őrtáliásra, majd
tovább honfoglaló utalókra, a nagykanizsai Országzászló mellől, hogy ismét kitűzzelek^* nemzeti zászlót olt, ahol Wirtón csJ golyó járt eddig a szenl plros-fchbr-zöldért.
Hónapokon át virrasztottatok a felszabadulás elölt álló magyar testvérek bántatlansága felett, amíg megmozdult az erdő, reszkefeít a földi és az igazság ereje kettéhasította a bilincsek acélját, lamciynek 22 esztendei viselete-véresre sebeit* rabl»3t-vérebik c-suklyóit. t
Isten hozott Benneteket, akik a megváltást, a felszabadítást, az uj életet, a magyar Édesanyát jetentet-télek elszakított magyar testvéreinknek, akik Simeon módjára kezükkel simogattak, dédelgettek, becézgetlek Benneteket ós szemeiknek ködfái yo-lán keresztül örömmáimorban törlek ki az uj, Nagy Csoda láttán, "mii TI jelképeztetek ,kanizsai honvédek, vitéz zalai katonák, büszke, délceg magyar vitézek, állig vasban, kemény ököllel, mindeme elszántan.. - I«ten hozott Benneteket, akik végigvonultatok a hazaérkezett magyar földön és lábalok nyomán szabadság, biztonság jkonszolidáció fakadt ismét a véres oláh pokol után és a felszabadítottak százezrei imával ál-Idoiták a magyar Édesanya ven! katonáit, az igazságtevőket, a védőket; a paizsvivőket, a lovagokat és áldást rebegtek Rátok és fegyvereitekre.
Isten hozott Benneteket, kedves zalai fiaink, .akik láttán felderült Hadurunk arca, amint díszlépésben, élő gránitsziklákként, vonultatok fel Előtte, mint a magyar fegyveres erő elitje. Lábaitok súlyos léptei alatt megremegett a kemény erdélyi föld és törhetetlen öserőtöktöt szikrázott a magyar faj mindent lehengerlő e.ie-je. És büszke volt Reátok a Nagyúr, büszke a magyar Haza, öröm járta át Zalaországot ós mámorban fürdött Nagykanizsa minden magyarja. Mert vér vagytok a mi vérünkből, test a mi testünkből és a 20*as és -18-as hős apáitok széliemé él Bennetek, i
Isten hozotl Benneteket, akik Dunántúl népénél; szívbeli melegségét, lestvéri kézfogását, baráti támogatását, együttes örömét, sirva vigadá-sát ,hála-zsolozsmáját vittétek Szent László városába, Mátyás király székhelyire, Csikország föltfjéiie, a Székelyföld lankáiba, ahot megnyílt ismét ia székely leány elnémított ajka és újból dalra gyúl, magyar nótát zengve a felszabadult, magyarriihás erdélyi menyecske.
Isten hozott Benneteket, akik bebi-zonyüottátok, hogy nem volt hiába apáitok véráldozata, hogy megelégedett az Ur a huszoukétévi pusztajárással, hogy klengeszlclödést nyertünk bűneinkért és meghallgatásra talált az ártatlan magyar árva, a Rjrászruhás székely ö/.vegy, a gyermekeit vesztett öreg szüle könyör-
Spanyolország is csatlakozik ~ a német-olasz-Japán szövetséghez
Clanó Berlinben 3 órás tanácskozást folytatott Sunerrel — Róma ujabb meglepetést jósol — A világsajtó cikkel a világtörténelmi Jelentőségű hármas-szövetségről
Irtózatos erejű német bombatámadás Anglia ellen
Az,juj kor legnagyobb katonai szövetsége jött ti étre a tegnap aláirt némeU-olasz—japán szerződéssel. Jelentősége nemcsak a háború kimeiie-lelo ós gyorsabb befejezése, d« a jövő kialakítása szempontjából is rendkívül nagy. Természetes, hogy a világsajtó is teljesen a megkötött egyezmény hatása alatt Hangoztatják a lapok, hogy a hatalmas vé* dömüu megtörik a háború kiterjesztésére irányuló akció minden töiek-vése. A szerződés jelentősége még a német -orosz egyezménynél Is nagyobb, mert nemc-sak hárótm fél közölt jött létre, hanem világrészek közölt.
Történelmi fontosságú azért a megí egyezés a világrészek szempontjából ts. A háborút azonUau a szerződés nem bövili ki, söt ellenkezőleg gyorsítja annak befejezését. Meglepetést is csak Angliának és barátainak okoz. A hármas egyezmény azonban figyel mcztetö Is azoknak, akik míg mindig a háborús uszilók szolgálatában állanak.
Maga Ribl>eii[rop tegnapi beszédében csatlakozásra szólította fel a népeket. Magyar körök hangsúlyozzák, hogy Magyarország már régen a tengely melleit hubjd, igy a felszó. lilás nem vonatkozik Magyarországia.
Hangsúlyozza a világsajtó. azt is, hogy a megegyezés Angliára nézve végzetes. Nincs más választása, mint a feltétlen megadás, vagy u pusztulás. , ;¦ t ; i
A sajtó részletesen kiemeli az uj szövetség katonai erejét. A három legnagyobb és legjobban fcíszetelit katonai hatalom lépett egységre. 250 millió embert képvisel tehát a Berlinben tegnap aláirt szövetség, amefy nek három állama ijehiestak a ku-onai célok, hanem a szociális célok tekintetben is egységes
Berlinben különösen, hangsúlyozzák, hogy a szőveIségnek nincs támadó jellege, de a háborús uszítók ellen szól Azért jött létre, hogy meg-
akadályozzon minden olyan lépést, a mely az uj rend kialakítását akarja elgáncsolni, vagy a háborút ki akarja terjeszteni és meg akarja hosS2»bbi-tani. < , : > ¦
Amerikában igen nagy hálást váltott ki az egyezmény aláírásinak hue. A I apok első oldalon Öklömnyi
betűkkel, már címben is ügykönyveik el az egyezményt, mint .-entelyik Ams rika ellen szó1. Amerika valóban bár milyen rncginozdulásra két tűz közé kerülne es így nOm csodálható azok-»xak a lapoknak meglepetése, akik a« amerikai háborús beavatkozás melleit harcolnak. ; ,;
Clanó háromórás megbeszélése a spanyol belDgymlntsz-terrel Berlinben
Hu(lai>cst, szeptember 2« A Maí Nap írja, a l>eigrá(U Poltlikti jelenti líerlini tudósítójától: A most létrejött nőmet—oktsz—japán hármas, egyezményhez « jövő héten csatlakozik SjMmyolors/ág is. Ciajio tegu»p három órás megt>eszoiésl folytatott a spanyol belügy miniszterrel, A tanácskozásokat még fotytaljiíkr Cümo\' így pár hajiig
Ínég a német fővárosban marad.
Az E«ti Újság római értesülése szerint S|>auyolország pár napon belül csatlakozik a Tengelyhez. Ezek az egyezmények a háború szem pOn íjából\' a legdöntőbb fordulatokat jelentik. A meglepetések azonban még nem értek v^get. Sőt. Az igazi meglepetés csak ezután következik.
Súlyos károkat okoz az egész Angliára kiterjedt német bombázás
géfc: Hazánkat, ó, add vissza nékünk !... ; ,\'
Isten hozott Benneteket, akik láttátok a magyar haza újból való m-g-migyobbodását, akik szemtanút lehettek elszakított testvéreink hazj-jölténck, Ti, akiket köszöntöt; a Maros, a sebes folyású OH, akiket üdvözölt a Hargitta, a osjki havasok, akikre rábótinlgntott Tusnád fenyőinek balzsamos lomberdeje.
És hu a napi robol után, csendes esti pihenőnél mesélni fogtok gyonne keiteknek és elmondjátok nekik az
Berlin. szepleml>er 28 A német légierő tegnap sem hagyta nyugodni Angliát. Mialatt Berlinben a na gy jelentőségű szerződést aláírlak, Angliára tovább hullottuk a bombák. Most már egész Angliára kiterjedt a bombázás és északtól dóiig nem volt katonai célpont, amely ne ku|K>lt volna a bombákból. Külouöscn London és a délnyugati részek kaptak sok bomba*. Londonban tüzeket és robbanásokat figyellek nu\'g, llirgmnigluun, Manchester, Bristol, a kíkólök közül Hall és Newcsllo ka|K>tl rendkívül heves Ul-madást. Egy hajókaravánt is szétszórlak a repülők nz Északi-tengeren. Az angol repülők nehi! nagyon bocsátkoztak harcba. Hetvenötöt azonban a németek lelőtlck. Huszonhárom német gép nem tért vissza. (NTI)
A londoni zűrzavart élénken megvilá-giija a londoni rádió tegnap esti közleménye. Eszerint 8 bombák okozta károk a villany és gázmüvek, vízvezetékek gyors helyreállítása érdekeljen külön kormány biztosokat keltett kincsem\'!, miután eddig ezekben, a munkákban késedelem .mutatkozott. Külön kormánybiztosság gondoskodik a haj-
léktalanokká váll lakosság ollielyczésé\'-ről. (NTI)
Londoni jo\'-cnlés szerint niKMiibázás hatása ubitt akkora a zűrzavar és fejetlenség, liogy. u liatóságok *lig bírnak a uépjicl, amely ellepte a föUlulUUt vasul abiguljflil is és ulioouét nem hajlandó kimenni, inert csak azt tartja megbízhatónak. (MTI)
A japán császár szózata
Tokió, szeptember 27 (Döme!) A japán császár szózatában hangsúlyozza, hogy a császári ház örök parancsa, hogy az igazságot növelje. Látva a zűrzavar növekedését, a bizonytalanság megszüntetését óhajtottuk, czér. elhatározlak, hogy szerződési kötünk a német és olasz kormányokkal — mondja-Q császár. Végül annak a reményének arf kifejezést a császár, hogy a most kötött hármas egyezménynek gyü^rnjöt\'* cse i s tesz.
erdélyi csodavárás iö\' ténclét, oltsalak beléjük az\', a szent hazaszeretetet, a n.ely bensőtökben oly hévvel \'angol, gyujlsátoUHngra tenniük azl a szent tüzel, Wjjpisleu után a legszentebb a magjWBHaza, a legdrágább a magyar föld, a legnagyszerűbb minden, ami csak magyar. És tanítsátok meg őket arra, hogy naponta adjanak hálát Istennek azért, hogy a magyar nemzet gyermekei lehettek.
Isten hozott Benneteket, zalai kálónak, kedves kanizsai honvédek.
Szivünkre ölelünk Benaietekct és nagyon-nagyon örvendezünk, hogy ismét itt vagyok közöttünk. Szeretettel kisérjük lépteiteket és hogyha most ismét visszatértek régi kaszárnyáitokba, vagy a polgári életbe, kedves családotok körébe : áldjon meg Benneteket Ós családotokat, munkáitokat, mind a két kezével -a jóságos Isten !
Honvédek, magyar katonák, fiaink !
Isleu hozotl Benneteket!
... . .. . . í-o. no.
ZADAI KÖZLÖNY
bazatórő honvédéit
Tóth alezredes: „A zalai katonák kiválóan megálltak helyüket!"
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja: Szabó Antal rádió én sportflzlete Nagykanizsa, FS-ut 5.
A Tengely figyelmeztet — Amerika tárgyal
Berlin, sropternlKjr 28 A V. B. inal vezércikkében a hármas-cgyczniény jelentőségét méltatva hangsúlyosra, hogy ez figyelmeztető az)
o<eán mindkét portjára, önző, egyéni
céíokérl nem engedik az uj rend kialakulását elgáncsolni. A forradalmak ereje l>ebízonyitotln, hogy a liároui fialni, életerős népnek szánta a történelem u vezetést.
Tokió, szeptember 28 A Japán sajtó is figyelmezteti Amerikát, hogy a laírmasszerződésnek Iw-1 át lia talián következményei lehelnek, mind rá, mind Angliára.
Newyork, szcplcmber 27 A kormány tanácskozásra gyű1* ö^ssze. Csaknem teljes egészében a nemzetközi helyzettel foglalkoztak. Roosevelt ezt megelőzőleg a két nemzetvédelmi és fegyverkezési mi\' niszlerrel, valamint a vezérkar erat bercivei tanácskozott. (MTI)
A „Ferenc József keserűvíz régóta kitűnően bevált liáziuzer megrögzött székrekedésnél és annak mindentéle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely stámos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg nívósát 1
1940. szeptember 28
Nagykanizsa szivét hozta honvédéi I eló. Olyan volt a fogadtatás, mely méltó volt Zrínyi városának magyarságához. Ezren és ezren úlliuk az ut-vonalakon végig és párállna lelkesedéssel váriák fiaink bevonulását. Az összes tanintézetek, iskolák, egyesületek, teslületek a pályaudvartól végig az Országzászlóig. Olt volt a katonaság itthon maradt részeim* tisztikara Gunde Géza alezredes, ái-lomás\'paraiicsnokkal nz élén. A hivatalos varos képviseletében dr. Héayi\' Lajos polgármester-helyettes. A h&-zönség beiáthotatlaii sokasága. Az arcokon öröm és ujjongás. A gyermekek és növendékek kezében a kis nemzetiszínű zászló. A város záSíló-1 díszben. Ünnep, pirosbetfis ümiep ez nekünk, nagykanizsaiaknak,
Egyszerre csak katonazene harsan valahol me.vszfrőf. Jönnek ! Jönfnek már a katonák ! - kiáltják egymásnak az emberek és csakhamar láthatóvá válik a zenekar, o kanizsaiak! kedvenc honvédebttk zenekara, amit Hering Antal karnagy lendülettel vezet, pompás formában vannak minid, dacára a hosszú utazásnak, pattog a zene, a hölgyek arcán öröm és mosoly. Majd megjelenik csapata élén vitéz Tóth Imre alezredes, zászlóalj parancsnok, ez a nagyszerű katona, pompás lován, utána a többiek. Mind ismerős ,kodvcs arcok. Gymes Antal százados, Szépudvary főhadJ nagy és a többi mind. Délceg, nagy szerű katonás tartással a századok. Megdobban a sz|v : ami katonáink! fis tahova szemünk csak tekint, minden piros-fehér—zöldben jár.
Az emberek ujjonganak, a hölgyek és iskolások rózsákat és virágokat szórnak az utteslrc, ahol a honvédőink elvonulunk. Páratlan « lelkesedés, az öröm és az ujjongás: Éljen: a nemzeti hadsereg! Éljenek a honvédek ! - hangzik szüntelen.
Az Országzászlónál felhangzik vitéz Tóth. alezredes vezényszava : - Imár hoz! Puskával tisztelegj! - ó, hogy simogatja mindenki sneleg tekintetével ezt a nagyszerű katonaságot, a mi fiainkat, amint szobomrereVséghcn tisztelegnek az Országzászló elölt.
És n hoiivédzenckar rázendít a Hiszekegyre. Gyönyörű pillanat. Boldogság ül ki az arcokra. Hiszek! Hiszek ! | j
Most előhozzák háziezredünk szép Szűzmáriás lobogóját, diszkiséretlcl és Farkas Vilma, a Keresztény Jótékony Nőegylet fáradhatatlanul lelkes, lankadatlan buzgósága elnöklője ráköti Nagykanizsa város közönségének zöidszinü nehéz selyemszalagját, amelyen a következő arany felirat van hímezve : .Erdélyért ö\'tálló honvédelnknck Nagykanizsa város
líáPOSi MoagÓ. MéK "Qmbaton és vasárnap A Hlmtechnlka csodája! Az Izgalmak nagy filmje!
0 láthatatlan ember visszatér
H. G. Wells világhírű regényének folytatása filmen. Főszereplők: ViflC Price, Sir C. Hardvlck, Nan Grey Kisérőműsor : Aktuális FOX vllághlradó.
Előadások köznapokon 5, 7,0, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor
közönsége, 1910. szept.* Megható, ahogy Farkas Vilma hmgosan kiáltja jelmondatát: .Hozd visszia a lobbi magyar terülteket is !« Lsiihatat-lan éljenzés fogadja szavon. A közönség tombol. Hozd vissza...
Majd a honvédzenckar a magyar nemzeti imádságot intonálja. Islen áldd meg a magyart! Inához ! Tisztelegj ! ö, milyen nagyszerűek ezek a rnTfiaink. A jó Istenitek a icgkcd-i yescbll katonái.
Dr. Hegyi Lajos pofgárnicslorhe-lyeltes tartotta meg ezután igazi ma-gynr\\Iéle\'kbői jövő üdvözlői eszedét, csupa lélek, csupa sfctv, ahogy ott á\'f és gyújtó szavait intézi a katonákhoz. Beszélt arról, hogy mikor három hd előtt innen ctidullak őrtáUásukrn, bizakodással tekintettünk a magyar honvédségre, mert tudtuk, hogy h» kell, érvényt fognak szerezni a magyar igazságnak. Isten kegyelme és nagy barátaink pártfogásónak köszönhetjük, hogy vér nélkül jöttek vissza testvéreink Édesanyánk kebelére. És bárhova is vitte a kaniz>a\\ honvédek útját n sors, a kanizsaiak mindig velük voltak. lelkesedtek ve* lük, örültek velük. A város minden magyarja ma örömmámorb-u. úszik, lós városa közönségének nevében szeretettel üdvözli Őket.
Vitéz Tóth Imi* parancsnok, csak egyetlen katonás mondatban válaszol :
— Polgárnieslcrhclyettes Ur, a zalai k alouák kiválóan megálltak helyüket.
De ebben a mondáiban benne van minden. A zalai honvéd, a magyar katona minden feláldozása, honszene-lete, minden.
Dörgő éljenzés. És a katonaság disz menetben elvonult.
Lapzárta van, sietnünk kell, hogy ez a tudósításunk legrövidebbu bste-Uvjiijöu a mai számunkba.
* i Negyed" egy után érkezeti meg a
második zászlóalj vitéz Párdy Róbert vezetése alatt. A város közönsége az Országzászló előtt ünnepélyesen fogadta. Dr. Hegyi Lajos polgár-niesierhciyetlcs üdvözölte őket. Majd ÚtánO egy repülő körivet irt le a magasban, tiszteletül.
A nagykauizsa ezred egerszegi zászlóalja kora délután futott be, de Cz mindjárt folytatta útját a megye-székhelyre.
A többiek érkezéséről lapzártáig nem kaptunk pontos értesítést.
* i -Valami pompás, valami nngyszerü
volt. Istenem, do jó magyarnak lenni, a piros-fehér-zöldet a saját családi színének vallani...
bazar.udyí1r,
Legszebbet :: legolcsóbban f
Telefon: J-»5.
További visszaélések nyomára bukkantak Bukarestben
Bukarest, szeptember A kabinéi ni in Iszlcruin ácsot tartott és azon a menekültek kérdésével foglalkozott. Rlhalározlák azt is, hogy a zsidó birtokokat kisajátítják. A volt tulajdonosoknak az állam kártérítést fizet.
Rendelet jelent meg otlránybah is, hogy mindazoknak a Üszlckiifk és al-lisztcknek a vagyonát, akik az anyngbe-szer/ésnél teljesítőitek szolgálatot felfil-vlssgálják. \' 4
A pénzügyininisxIériiimlMin megállapították, hogy a régi rendszer pénzügyi vezelői közül senki sem fizetett évek óta adót. annak ellenére, hogy ők tudták legjobban, milyen súlyos átkunadós ság lerlteü az országot.
Szónyegak, gyapjú takarók, paplanok
nagy választékban
Szomolánylnál.
Szerdán 01 össze a Ház
Budapesl, szeptember 27 A képviselőhazat több hclcs szilnél utón október 2-flra, szerdán di\'lre összehívlak.
„Az örömkönnyeken íul gorr dolfank a támogatásra szoruló trdtíyhhrel" Adakozz Erdélyírt
nép mozgaa Még szombaton és vasárnap 1 A D. III. 88-ban kiképzett legénység részvételével :
A német légiflolta szereplése a lengyel hadjáratban Élvezetes klsérSműsorl - Magyar Híradó
Előadások kezdete köznapokon 5, 7 és 9 Arakor, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
184a «icMembet 28,
BAHA1 BOZLÖNT
Amiről a kolozsvári újságok mesélnek CJ
Hogyan irt a bevonulás örömérő/ és a felszabadulás mámoráról a kolozsvári „Jóestéil"
Kolozsvári és csíki újságokkal van \\c\'.c nz asztalunk.
A fekete l»elíik rengetegje ezekből az újságokból többel mond el,\'mind más magyar kapok süni tóműit .hasábja, tiz-luisz oldala. Pedig csak négyoldalasak ezek a lapok, de a sorok közül az erdélyi lélek öröme, hálája és \\wL dogsága sugárzik.
A kolozsvárinak már a cimo is különös : 1 i
„JóesteTf
— ez a lup neve. Kilenc év* hirdeti ez .a lap Kolozsvárott a miuryur szellemisécet, persze csak annyim, ameny-nyire Chij cenzúra^ mcgnugcdték. A tje-vonulás utáni első példányunk címlapján hét nagy fényképezzél u felírással:
.Akiknek örökre hálás lesz az erdélyi magyarság a felszabadltásértl"
Középen Horthy Miklós markáns arcvonásait mutatja a kép, jobbra Mussolini, balra Ifillór fénykéj*\', látható. Alattuk négy kisebb kép, Sorjában: Ciano, Teleki Pál, Csáky és Hibbentrop.
A felszabadulás mámoros ünnepéről a leszámoló a második oldalon kezdődik. A négyliasábos rűciiu ezeket mondja: j
.Amikor a tündérálom valósággá válik ...A felszabadító magyar honvédsereget a mámoros ujjongás 24 órájával ünnepelte Kolozsvár Jakossága.m
Azután két teljes oldalon | következik a színes rijjort a felszabadulás óráiról. A .,lócslétl> riportere nutóvnl ment a magyar csapatok elő. Útközben látta, hogy kakastollas csendőr áll a Kossuth Lajos uU\'ában. Nom ukar lünni a szemének. Kiderült, liogy egy Magyar János nevü csendőr 22 é\\ieiL át megőrizte és dugdosgatta. cgyenruliAjá" és a ma-gyar csapóitok megérkezési\' előtt már magáraöltötle. Az öreg csendőri vállára kapta a nép ós\\ugy ünnepli — írja az újságíró.
Hárs fclÖ a külföldi és a magyar újságírókkal teli autókkal találkozóit
* kolozsvári kolléga. Kiderült, hogy az újságírók már jóval az első magyar katonák megérkezése előtt bevonultak Kolozsvárra.
Ebnondja a beszámoló, hogyan lőttek rá a kivonuló románok a magyar zászlókra, liogyaii szedették la azoka^ majd szines leírást ad arról, miképp ünnepelte a lakosság az első megjelenő honvéd Úsztat: Abouyi líadiuigyol és
* kcrék]>áros előőrsöt. A fogadtatást jelenetek bosszú szines Kutsából újból olénk varázsolódik az a kép, amit a bevonuláskor már n rádió mellett ülve is clképzCUiottünk. . i .
A riporter leírásán, érződik a felszabadulás mámoros hangulata. Büszkén tárja az olvasó olő, mennyire •örömujjongás, csók és ölelés- fogadta 11 magyarokat és azon tul mennyire
őst, letöröl heteiét len és örök Kolozsvár magyar jellege.
Kfdön kiemeli n Jap, hogy órák alatt
\\Játoö-
negyven éve az aspirin kiváló minősége!
ASPIRIN
TABLETT AK
ft rend és fegyelem városa lett, majd cigányzene fel csend üléséről Ir, Szó-
szorint ezeket: Az egész na.]> olyan volt, mint valami
csodálatos tündéri álom. Minden kolozsvári magyar és minden idejött magyar számára adott szépségeit, örömöt, ujjongás!. Csendült a tiszta szép magyar ének, daloltak a (szivek és a késő éjszakai órákig daloló, ujjongó csopor. tok járták a várost.
A boldogságban Szinte külön örömet alkottak a muzsikus cigányok, minlhu visszavarázsolták \\folna n l>clŐiük ki-lopott lelket... Ügy muzsikált nyircly-tyüjttk alatt a magyar nóta, mintha 22 év minden bánatát és keserűségét egyszerre akarták volna kidalolni.
Azután ilyen elmeket olvasunk a
lapban: i .
„Cluj\' helyett Kolozsvár feliratot kapott a vasúti állomás. — életbelépett a magyar Időszámítás. -Tudnivalók a János Vitéz ma esti
díszelőadásához I Istenem 1 Mennyi mindent elmondanak özek a elmek, Még nekünk is öröm olvasni, hát még a kolozsváriakj-link. !, .
Nomzeiisziu keretben történelmi emléklapot Is adott a Jóeslét a levonulás napján megjelent számához, üzen Wűü-ter Gyula versét olvasliatjuk. <A szent nyomorék himnusza- a költemény cimo, amelyben a szenti nyomorék hábu himnusz közben kéri vissza elvesztett kezét, lábát. A lapban is van egy szép vers Erdélyország címmel, p. Jánossy Béla irta. Idciklatjak utolsó sorait:
Drága csonka Erdélyország, Csókoljuk n könnyes orcád. Hittel vagyunk teles-tele; Eggyé forraszt téged még az Isten keze...l \\.
Az apróhirdetések közt egy helyen még ottfelejtették a <C.liij -t, de már lobogó-anyagokat hirdetnek, házakat ós sok kiadó lakást egyszobástól a balszobás összkomfortos villáig. Állást is hirdetnek többet, do ilyen hirdetés is akad már:
„Bukarestből menekült hölgy fodra** állást keres"
Hiába, az újság tükörkép. Az öröm-ünnopek boldog hangjai melleit sem tudja elhallgatni nz élet szomorú valóságát som. • i ,
1ÉI
A láthatatlan ember visszatér
Egy ártatlanul halálraítéltet orvos-barátja láthatatlanná, lesz és megszöktet. Megindul « bajsza. A rendőrség látlmtatlan cmj>ert, a láthatatlan ember az igazi gyilkosokfett a barát a lá*. butatlunsiig ellenszerét keresi. Maga « mese is érdekes teltáit, s az izgalmakat csak fokozza a láthatatlan ember ~-lálnatatlansága. A mtfr látott trükkök mellett tcclmikailag is nagyszerűen oldották meg a láthatóvá; válást. Az üres ágyban a véredénynoudszer megjelenése orvosilag is érdokcs — bárinennyire a fantázia birodalmába tartozik. Az egész fantasztikus fUm jobb, tnfat az olső hasonló kísérlet és ezen még az som változtat, hogy nz igazi gyilkost n gyakorlott mozilátogató az olső jele-noteknél felismeri.
Külön dicséretté! kell szólni a kép-restaurálásról készült kitűnő magyar kulim-filmről, amelynél érdejoosebbet és jobbat még alig láttunk. .
KneipP emlékének?
pA kenyér a legíontosabb«
ezt vallotta Kneipp, a modem táplálkozás tudományának legnagyobb előharcosa, ..azonban héjastól kell megőrölnünk az egész kenyér-magot. Csak akkor tart/a meg jó izét és tápláló erejét. A héjában rejlik a legtöbb erőin Halljátok! Az egész magot 1 Úgy, ahogyan maga a természet adja nekünk. A malátakávé készítésénél is az egész árpaszemet sértetlenül, teljes kcményitőtartalmáral kell gondozni és kezelni hat napon át. Jj^alatt rostálják, tisztítják, mossák mindig újra meg újra, duzzasztják mindaddig, míg belsője jóízű, egészséges és édes malátára nem változik. Azután sütik, pirítják, karamollizálják, zamatositják és régül impregnáljak. Igénybe veszik a korszerű technika legsajátosabb segítő eszközeit, a gópoket, do csakis azokat, amelyeknél a természet erői: a víz, a levegő és a tűz játsszák a főszerepet.
így lesz az árpából unom, egészséges i Kneipp malltakltí\' , melyet JTneipp maga adott még nekünk gazdagon megáldott élete vége leié. Ez a malátakáré olyan természetes és tiszta káréital, melynek nyersanyaga hazánk földién terem. Hasonlatos a folyékony kenyérhez, olyan, mintha kenyér lenne a káréscsészében.
fíndppmaláfakávÉt!
Lzi Utieiftft maga aSa az eméetisájHek.
ÉAfcAI HOZLONV
U40, ntplember 28.
Srdcly
Jmagyat/^
TELEFUNKEN
Fenti készaiéket díjtalanul beraulatja: Szabó Antal rádió- és spórtüzlete, Nagykanizsa, Fö-ut 5.
A Keresztény Tisztviselőnők az erdélyi menekültekéét
A nagykanizsai Keresztény TlsttvH seiönók Egyesülete minden hazafi« megmozdulásnál tevékenyen vetie ki részét. Most, hogy erdélyi magyar és székely testvéreink tízezrével menekültek, az ohm pokolból az anynom szagba, másrészt az Édesanyához visszaérkezettek egy nagy résézl kifosztották az oláhok, keh, hogy a hazafiad magyarság >egilségükre siessen és minden lehetőt elkövessen, fel-segilésükrc. Elsőnek a Zalai Közlöny szerkesztősége indította meg gyűjtési akcióját. Most taz egyesületek közül elsőnek n Keresztény Tisztviselőnők Egyesütetc rendezi meg színi-estjét •Erdélyért*. Október 21-én, hétfőn este 8 órakor a Városi Színházban szbiielőadi\'isl rendez a város legki-lünöbb műkedvelőinek előadásában Sziure kerül Babay: »Napiufoir gó< ciniü falusi komédiája, araply á fővárosban páratlan .sikert ért el és állandóan kacagásban lantolta n ki! zönségel. Csupa derű, c^upa mosoly,
darab, amely, tartalmánál fogva is stílszerű a jótékony célra. Az elő
rétego részt vehet a pompás előadáson. Erdélyért! Nemcsak egy fclejt-helettcu szórakozást szerzünk, de erdélyi testvéreink könnyeit is letörüljük. ; •
figyelmét.
I/.leses kivitelben olcsó áron kaphatok
Divatcsarnok, lő ut 6.
ADAKOZZ ERDÉLYÉRT I
A Főméltóságn Asszony felhívása, amely a magyar szivekhez szőtt azok érdekeljen, akik 22 éven át idegen járom alatt szenvedtek és minden megaláztatásnak, szenvedésnek, nyomornak ki voltak téve, Nagykanizsán eddig még kevés visszhangra talált. Az adományok lassan gyülekeznek pedig aki gyorsan ad, kétszeresen ad. Nem elég a lelkese-dés és az öröm. Mindez elmúlik,\' i>edig nem szabod a visszakerült mngyarok. nak az uj hazában nélkülözni. Ezt tartsa mindenki szem előtt és adjon, hacsak filléreket is, de adjon.
A Zalai Közlöny szerkesztősége vállalta Nagykanizsán a gyűjtés 1 elMnyo-lilásál, minden fillért nyugtáz és továbbit.
Ujabban a következő adományok érkeztek szerkoszlőségünkbe:
Néptakarék tisztviselői kara
fizetésük i/j"/o-a 31.20 P
F. D. 10.- ,
Sípos Antal ő.— „
özv. Dombi György né 1 — „
M, Gy.-rió I.— „
Eddigi gyűjtésünk 4L\'J 50 ,
összesen 477-80 P
A nagykanizsai \'kultúráiét centruma lesz az ipartestület modernizált, uj nagyterme
14.000 pengd költséggel újjáalakították a feanfzsai Ipartestületi nagytermet
Aki meglekinti a nagykanizsai Ipartestület Sugár-jti székházának első emeletét, i>sm kis meglepetésb«n-lesz része. A testület nagyterme\' és melléktermei, atntelyck eddig is- a város kull\'urálls és társaségi életének össze jöveteleinek hajlékot adíak, főnixmadárként ujjátámadtak, hogy centrumává valljanak a város minden kulljráUs megmozdulásainak, szórakozásainak.
Az Ipartestület elöljárósága már korábban kimondotta, hogy 11000 P költséggel moderjUzálja nagytermét,
színpadot (zenekari pódiumot) épit, teljesen újjáalakítja, átfesteti, uj lám pákai, csillárokat helyez belé, a par-
keltát kicserélteti és olyan újításokat végez, amelyek á város közönségének is előnyére várnak.
I A több hétig tartó munkák a mai nappal teljes befejezést nyerlek. Alkalmunk volt a*^modenüzált nagy-lennel megtekinteni és {megállapítani, hogy az uj nagyleiem felümnuija o várakozást. A szinpadépités teljesen fővárosi-mintára épült é-; ugy zeuc-eslélyekre, mint színpadi előadásokra valnmlid egyéb ö^zejöveíetskre, köz-gyűlésekre, slb. kiválóan alkalmas. A leiem csont-sárga -szinü uj átfestése diszkrét aranymolivumokkal ,°z eme leli piiholyok rajkainak aranyozása, és egyéb diszité í, a páholyok IjcIső iendtchozulal.1, a Bjzl\'npadra nyiló öltöző, iH bejárat, z uj vili-mylánipák. a művészi 1erv»\' \'t szerint készült háiom nagy terem clllár, ncsnjkülön-hen a három melléktéretn teljes átfestése és rendbehozatala, oiy;in ké-

\\-» \\ 4$&sO*Uf6fní
\\ V őszi kabát
téli kabát 1
A legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk


<8xz& öti*,u:Át, ÉKSZER,
i\'«ÜK SZEMÜVEG "«.\';S3\'SÍ,Í-ZSOLDOS GYULA iitatsltr, itatta fi Itaitainiitasil,
rö-ut II. (a Korons-ní Hódival Kcmban). Kl»6rangu Javítóműhely I
pel nyújt a szemlélőnek, amilyenre bármely fővárosi intézmény is büszke lehelne.
Szerencséd gondolat volt az elnökségiül, a terein nv>deniizálásának keresztülvitele, amefy <uj Nhdösében nélkülözhetetlenné vált Nagykanizsa közönsége számára. Érclemcs az uj nagytermet és a három átfestett mellék le rmot ímegtekinteni, amely most még értékesebbé teszi az ipar-lestüleli székházat
Az uj nagyterem avatása egy nagyszerű balclt-elüíidiW keretébm a jövő hó iolyamáu fog megtörténni, melynek előkészületei máris folynak Szs-bó Pista betanításával, i
Az őszi időben igen mozgalmas az egyesü\'eti élet az olvasóteremben, a társalgóban és játékteremben, ami a hidegebb idők beálltával még csak fokozódik. A modernizálás még csak meghittebbé és igy látogató Habbá fogja tenni az iparicsiütet helyiségé. ; í | :": . I 1 , í |,|
KUOVUR,.
A KATONAI RI4L8PTBTSSEK
és kinevezések sorában ujabb nagy. kanizsairól értesült a Kulcslyuk. Dr. Hegyi Lajos iwlgárincsterlieij\'ettcs, fő-jegyzői hadnaggyá léptették elő. Dedo-vácz Andor nagykanizsai zászlós s^tn. lén hadnagy lett.
I>It. SZÉKÁCS SANDOB,
aki az clmull hónapokban tisztiorvosi tanfolyamon vett részt Pécseit, a nnpnldyan lltidniveslcii sikeresen letétié a tisztiorvosi vizsgál ós ezzel megszerezte a tisztiorvosi képesítést. Állását Nagykanizsán már cl is foglalta * \' |
A RÁDIÓBAN
Immár nem lesz hét, hogy kanizsai ismerősök ne szerepelnénk" a ntüsor-l>an. Minap este ismét Danis Jenő izcs, zamatos magynr beszédét hullhattuk KoUay Gyulaiéval egyiítl. Mindketten Az uj mama cimü hnpgjátóklwin szer*\'pel lek. \' \' 1 \'
A jövő hét sem lesz kanizsai szereplők nélkül. Okfölrcr 3-én, szerdán lesz I-orrny Zclmn t]s6 rádtóclőadása díl-o\'öit 10.45-kor •Mese az Atlantiszról-cimtnelj rá egy bélre, október 9-én pedig segédszerkesztőnknek, Gálhi-Gral Ernőnek lesz ujabb rádíóelöadása A furcsa törvények hazája, címmel.
névmagyarosítás
Pclries Vilmos nagykanizsai droguista családi nevét a belügy min isz\'er engedélyévél Pctrl-re változtatta.
ERÉNYI BOSKÉRE, -----a--pér^3zmtácsulat egykori szubrcU-jére még sokan endc&eoaek Nagykanizsán. Most kaposvári ho^iartozóiho*i irt leveléből értesülünk arrój, hogy menekülnie kellett Aradról. Férjé, Mészáros Béla ugyanis az anuli magyar színház igazgatója volt és Erényi flóske férjével együtt aktiv tagja ¦ volt a színháznak. Most a bécsi döntés után « ezmházat a Magyar Párt .aradi veze\'Ő-ségének átad™ Nagirváradra menekültek. a ~j
1940. szeptember 25
ZALAI KÖZLÖNY
Fogházba kerül, aki a tulajdonjog fenntartásával vásárolt árut elzálogosítja
Vásárlás után másnap már elzálogosította az uj varrógépet
Nemrégen történt, hogy Jámbo* Jánosné, egy nyugdíjas ka.nizs.ii lakos felesége varrógépei vásárolt a Sln-ger-eég helyi fiókjánál, részletfizetésre, A gépet a tulajdonjog fenntartásával adta el a helyi fiók, ami azt jelenti, amjg a vásárolt varrógép áta nincsen kifizetve, a gép a cég tulajdonát képezi, azt sem eladni, sem elzálogosítani nem k^nb-id. JámlKtnné azonban nagyon szorult helyzetiem voll, gyermeke is megbetegedett, sür-.siirgös fizetési kötelezettsége volt és nem ludott fizetni. Azért a vásárlás uláni második napon fogta az uj varrógépet és elvitte a nagykanizsai zálogházba, ahol a 185 pengő értékű gépre 180 pengő kölcsön! kért és kapott. A dolog azonban hamar kitudódott és Jámbor Jánosué a vádlottak padjára kerüli.
A mai tárgyaláson Jámbwrné nehéz anyagi körülményeiét hozakodott elő. Hét gyermeke van, férjének Úti pengő nyugdija, szorull holyzctéteu követte el tettet.
A Singer-cég Leadva! üzWvezatöjo
kívánta
asszony megbüntetését
Azzal a szándékkal \\eitc o gépel mondotta Lendvai, - hogy elzálogosítsa, de a zálogos is bűnös, mart neki érdeklődnie kellelt volna, hogy n varrógép ki vau fizelve. 68 fiókja van a Slnger-cégnek, mondotta — de sehol nincsen annyi varrógép elzálogosítva, mint Nagykanizsán.
Szeme.c zálogháztulajdonos a fennálló rendel kezesek re hivatkozott. Lendvai a költségek megfizetése ffsc-tén hajlandó volt az eljáráslót visz\\ szalépni.
Dr. Fodor Antal védő megicnditCm Vázolta a szegény asszony nagy nyomorát.
A törvényszék bűnösnek mondta ki Jámbor Jánosnéi, d-i flgyek\'rrfinie1 7 gyermekérc, súlyos anyagi helyzeté\'e n 92. §-i alkalmazta vele szemben és csak 6 heti fogházra ítélte; d\'-\' a büntetést három évi próbaidőié felfüggesztette. Kötekjzto a viKfkíttat a cég kárának megiéritéséte.
Makáry ianácselnök nagyobb óvatosságra hitélte Sy-mcro zálogtnUast-
Előkelő csnládlBzáHoda olcsó árakkal. Egy ágyaa szoba 6 P-löl, két ágyas szoba már 12 P-töl. KltUnö étterem és kávéház. Előzékeny ki-BZolgáláB. - A Zalai Köt/dny elő-JízetŐi az utolsó havi olSIlzotésl nyugta íelmutatásával 20 /¦> kod-vazményban részesülnek.
az asszonyok és leányok gyors tűzoltása mentette meg a községet
Zalaapáli, szeptember 27 (Saját tuo;ósilóiiktól) Nagy tűzvész pusziitolt Zalaapáti köziégbái. Eddig még meg neani áflapüotl módon Bé-zsenyi György jómódú gazda udva-rábau kígyuladl egy szabnakazal. A szalmakazkak itt nagyon sflrün állnak egymás melleit. Közvetlenül az égő kazlak melleit terültek ei az épületek. Azért félő volt, hogy nemcsak a gazda hYiza és gazdasági épültei, hanem az egész utcasor ás a község is a íüz mai-talékává besz. A község asszonyai és leányai bámulatos áldozatkészséggel sietlek segítségre és za-kadallanul hordták n vizet és olUd*
Szombat
A ll«nd6 m fiMraOiMk h4tUfauu*»k«a
, ma«wán
0.45. Tomá. Hirek. Közlemények. Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 llirek. — 11.10 Nemzetközi vizje\'zö-s/olgálat. — 12 Harangszó. Himnusz, blöjájásjelentés. — 12.40 Hlr«k. -1X20 Idöjeités, időjárásjtíentés. — 14.35 Hírek, — 14,45 Műsorismertetés. — 15 Arfotyainhüek, piaci árak, éleimisierárftk. — 10.45 IdöjcljÉfc időjárás jelentés, hírek. — 17 Hhek stfo-vák és magyar-orosz nyelven. — 10,15 llirek. — 20 llhvk,német, olasz, anif\'l és francia nyelven. — 20 25 Hírek.
Férfi- és női divaternyők bördiszmüSruk
Divatoaarnok, Fő-ut 6.
lakj ugy, hogy az egész udvar meglelt vízzel. Megérkeztek az apátsági és községi tűzoltók, valamint a szomszédos községből, akik a falu usszo-nyatval csakhamar lokalizálták a tüzet. Néhány nagy kazal lett á tűz. martalékává. Ha az asszonyok nem vetik magukat idejekorán közbe és nem segítenek a \\izhor\'(dássiU) a köz-; ség nagy része elpusztult vofnn.
A tűzoltóparancsnok, Kovács LásZ-ló meglette inlézkcdéseit.
A jelenségek szerint valószínűleg gyújtogatás okozta a tüzet. A csendőrség megbidilotta a nyomozást.
A magyar rádió
a inai naptól további Intézkedésig csuk este 0 óráig ad műsort. a híradások 8 órakor kezdődnek fdegennyelvü hírekkel, majd 8.25-kor kezdődnek a magyar hírek.
BUDAPEST U
17.15 Kiss I-ajos cigányzenekara. — 17.45 Kádár Géza előadása. — 1840 Az Aranyhegedű győztesének, a Itendőr z.nckamak hangversenye. — 19.25 Ladikon a tiszai halászokkal. Beszél Iiu-dinszky Sánkor. — 20 Hegyaljai szüret, llimgjáték. - 22 Buttoltt Ede lánczcückara és a Hajkózenekar. — 23 Hanglemezok. BUDAPEST II.
17.50 Kiss Lajos cigányzenekara. — 18.:i0 Mezőgazdasági félóra. — 10.15 Tánclcmczcft. — 20 llirek. — 20.25 Brahms: H-dur zongomhármas. — 21 Oláh Kálmán cigány zenekara, —121-35 Idöjárásjeteatés. t
Vasárnap
BUDAPEST L : r
8 Ébresztő. Szózat. Hanglemezek...— 8,45 Hírek. — 9 UöröglCaLoUkus, isten,-
IltOIft
hangszerek szépségeit csak remekbe készült rádión élvezheti maradéktalanul. Az ORION 155-ös nagyteljesítményű középszuper nemes; kristálytiszta hangja, dinamikus hangszórója, plasztikus hángvísszaadása a zenekedvelő igazi Öröme. Nagy szelektivitás, nagy érzékenység, diszes diófa-szekrény.
155 ös orion ra d10
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja: Sxnbó Antal i-ádio-flxlete, Nagykanizsa, Ffi-ut 5.
liszlc\'ei. — 10 Hefornulius Isl,.ntiszic. let, — 11 Egyházi ének és szentbeszéd.
— 12.20 Időclzés, idn járásjelentés. — 12.30 t\'try Anna és Szántó (lyuka magyar nótákat énekel, kíséri Olnh Ferenc cigányzenekara. -- 13 ltádlókronika.
— 13.45 Hírek. — vl-l Hangleniczek. — lá Mo veni gazdasági tanácsadó. — 15.45 Zsimlölynú Tüdős Klára előadása.
— 10.10 Táncicmczck. — 16.25 Kőzve, títés a magyar-jugoszláv válogatott Duna-kupa labdarugó mérkőzés második félidejéből. Beszél Pluhár Ist-ván. - 17.15 Hlnck.\'-. 17.30 Honvéd-müsor. — 18.15 Jávor Pál előadása. — 18.40 llöszönnényi Nagy Béta és Ü. Fnlnky Márta kétzongorás műsora. — UU0 Ilinek. — 10.25 Oszi versek. — 20 Hírek.
BUDAPEST IL
11 Hanglemezek, —\'ii 30 Hnngkópek a Mogyar Kerékpáros Szövetség kerék-párs/cntclési ünnepségéről. Beszél Bu-
dinszky Sándor. — 1205 levente félóra. — 15.05 Fibudnlok és jazz-BZániok hanglemezről. — 15.30 Közvetítés u Fővárosi Opercttszinházl)ól. • Bécsi gyers.. Operett 3 felvonásban, 7 képben. — 19.30 Dr. Takács József előadása. . ! ". . . ,
SPORTÉLET
Nagy érdeklődés* a Vasút* mérkőzés iránt
Vasárnap délután 3 órakor ismét a simonlornyai csapat látogat Kanizsára. A vasutas pályán lejátszódó mérkőzés iránt Jgcn nagy oz érdeklődés, ugy hogy a Vasul nagyobb:közönségre szé> mltliat az eddiginél. (:)
<Li még áramot Is takarít nseg^ a Tungsram Krypton lámpái)
0963
BAKAI MfttONV
Szívesen látjuk, ha az
om*i9-iH uezdm
45. m. kit. \'Oszlálysorsjátékban résztvesz. Válasszon tetszés szerint számainkból.
A m. klr. osilálysorsjáték
(SÁutsiiéi.
Hivatalos árak: Egész P28-, Fél P 14.—, Negyed P 7—, Nyolcad P 350.
Hem leleilüttlc!
_. 11)15 szeptember végen
Ulí.ll 28. 11 mit debreceni 2. hon-
L:---1 véd huszárezred a Szto-
rliod és Sxtyr folyók között harcolt, liarcokben kiválóan vitéz magatartást tanúsított ótordai Szakoly percuc főhadnagy, mint a 2. lövészszázad parancsnoka. Szeptcinl)er 28-án éjjel az oroszok meglepő1 támudást intéztek oz ezrede, de küumöskóniien az említett század arcvonala ellen. Székely főhadnagy nemcsak visszaverte az eUonség támadását, liánom unnak súlyos és érzékeny veszteséget is okozott Bátor és vitéz magatartásának volt köszönhető, hogy a .szakadó esőben megkísérelt orosz átkarolás nem | sikerült. Székely főhadnagy eredményes fegyvertényét njólagos legfelsőbb elismerésben részesitétték, miután ezt megelőzőleg »nár a 3. oázt. katonai érdemkeresztet is kiérdemelte.

,_ A 41. honvéd hadosztályig. II. 2fj71 nak n vvolhíniai Lucktól
I-¦-1 északkeléire vivott harcai
alatt Kiss György volt
20. honvéd gyalogezredből! őrmester
e napon a Boguslawkatóí délre túlerőkkel támadó oroszokat szakaszának kiválóan irányított tüzével feltartóztatta, amikor pedig az oroszok támadásuk összeomlása után vlssmhuZódtak, nyom bon járőr élére állt, melyet az oroszok egyik utóosztagát igen ügycsen mcgközeli tette, majd meglépő előretöréssel meglámiidtn. A rajtaütés keltette zavarban menekülő oroszok kőzul azután 32 főt foglyul ejtett. Kiváló Mtorsággal és körültekintéssel végrehajtott fegyvertényéért az arany vitézségi ereimnél jutalmazták.
1 Kiül tlMilt itiílll a Iliig!
pete8ha1m Tírágiiltthei
bármely atkalomra megtalálja a legszebbet. Telefon sz.: 602. Kert és lakás: 634.
— (Hlvatalvizsgálat)
Dr. Lengyel Károly, n nagykanizsai kir. ügyészség elnöjoo a keszthelyi kjr. járásbíróságnál hivalalvizsgtí,-latot tart. . j . ,
„Magyar Bxivünk egész melegével siessünk az Önhibáinkon Mvűl mostoha sorsra juttattak megsegítésére í" — Adakozz Erdélyért!
Teleki földmlvelésügyi miniszter Belgrádban
Belgrád, szeptember 28 Teleki Mihály gróf föld müvelésügyi miniszter, aki nz éjszaka indult a jugoszláv fővároslm, ma reggel fél í) órakor megérkezett Belgrádba. A pályaudvaron ünnepélyesen fogadták. Megérkezése előtt még a vonaton nyilatkozott a Vreroe mtmkatársának.
— örülök, hogy iátogalásl lehelek a baráti Jugoszláviában — mondotta a miniszter többek közi. — Örülök, hogy egyldőbe esik ez azzal, maikor a kél nép közötti barátság mindjobl>an elmélyül. Hangsúlyozta ozután, hogy n két nép megbecsüli egymást és
mindegyik nép a földért éj. KZ is szo-rosabliá füzl a kapcsolatokat. Látogatása rövid, de remólin hogy a barátság elmélyítésére vezet.
Az ünnepélyes fogadtatás után, o melyen jelen volt SnbrUovics jugoszláv földművelésügyi miniszter is. Teleki Mihály gróf a királyi palotába hajtatott és feliratkozott a királynál, majd a magyar temetőben ;i magyar katonák hősi sjrjait koszorúzta meg. Utána hivatalos látogatásokat tett, délben, pedig oz Avala hegyre hajtott, ahol megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját. Itt az A volán adott ebédet tiszteletére jugoszláv minisztertársa.
— (A jezsuiták jubileuma)
A jezsuita rend ma ünnepli alapításának négyszdzéves évfordulóját. Amióta csak Loyotai Ignác, u nagy generális őletnehivta az Ur katonáit, azóta ott látjuk a feketeruhás papokat a szószéken, a tudomány mühe* lyeibeii, az Islenhit és a szeüem szolgálatában. Munkásságuk mindenkor haro volt Isten országáért. Nevük egybeforr a magyar kuUurtörlén©-ieniknct is s Páztnány Pétertől Bang-ha Béláig minden lapon ragyog egy-egy fényesség.
Pontos ára,
megbízható ékszer, alkalmi-és nászajándékok szolid árban Bárány ékszerésznél
Herthy Miklóa-ut S. (postával szemben). Javító- «• kásxitf Uxem.
a mjgy*r telefon hírmondó ia hí dl 4 hl. pontoi
Ékszer-átalakitást, javítást és felújítást
szakszerűen végzek. BÁRÁNY ékszerész
horthy mlklúaut 3. (poiuvii uttmbtn.)
— (A Katolikus Legényegylet)
október lén, kedden tartja a most meginduló munkaév első Legény-estjét. A keddi gyűlés előadója dr. Solymár István esperes, az egylet uj egyházi ülnöke lesz, ki az egylet jelen fefljadn-tóiról és programjáról fog beszélni. Az egylet kéri tagjait, hogy a legmv gyobb számban vegyenek részt mind ezen az első összejövetelen, mind a többi keddi estéken. Gyűlés kezdete fel 9 óra. (:)
— (Megnyílt a MáNSz háztartási- és főzőtanfolyama)
Nagy érdeklődós közepette nyüi meg a város Ilunyady utcai régi iskolájának helyiségében a nagykanizsai MANSz háztartási és főzö-ümfolyama a földművelésügyi minisztérium két szok\'a-námőjének vezetésével. A hathetes tanfolyamon 24 leány vesz részt, akik a liáztiirtás minden ágában alapos kiképzést nyernek. A tanfolyam nyilvános vizsgával zárul.
Naptar: Szeptember 28 szombat Rom kat Vencel klr. Protestáns Vencel. — Izr. Elnl hó 25 — Szeptember 29. vasárnap. Kom. kat Mihály főa. Protestáns Mihály. Izr. Elul hó 26.
— (Orvosi hír)
Dr. Sirám Sándor fogorvos, tartalékos hadnagy, katonai ^ofgálauiból meg érkezett és rxndelérfil hétíőn, folyó lió 30-án Horthy Miklós u. 6. sz. alatt újból megkezdi. . (:)
— (Elítélték a drávai kávécsempészt)
Már beszámoltunk arról, hogy Mjbakács Mirkó gyelekovAei révész 5 kiló kávéi csempészett Magyarországra. Az ügyesl most tárgyalta a kaposvári tórv. bünlelő egyesbírájn. A bíróság Mihn-lecxel 1 hóiuipi és 12 napi elzárásra ílőtte és clrendello a-bűnjelként lelóg, lnlt 5 kg. kávó elkobzását. Az Ítélet
Versenytárgyak, alkalmi ajándékok szolid árban
Bárány ékszerésznél
Horthy M.-ut 3. (Postával szemben)
„Junghans" *»".
.........¦"\'....................."- • ¦¦*•»« 1*1
»ab- és harerAk nagy választókban éa szolid árban \'*"..•/
Bárány ékszerésznél
Horthy Mlklós-ut 3. (Postával szemben)
— (A (Kath, Legényegylet társas kirándulása Klskomáromba)
Október 3-án, csütörtökön társas kirándulást rendez a ijcgényegyM Kís-komáromba volt egyházi elnökéhez, Gazdag Ferenc püspöki tanácsoshoz. Volt egyházi elnökük iránU tiszteletből névnapjára gratulálnak ez alkalommal. Indulás cslo G órakor autón. Részvételi díj személyenként (autódij), 2 pengő. Jelentkezni SehSt Hitler és Bárány üz\'clében. 1 (0
— Na, tegnap óta boltdog tulajdonosa vagyok egy remek, új rádiónak!
— Kinél vette?
— Nagyon szolid, előzékeny üzletben: Grünhat Elemérné!, Deák-tér 2.
Qóiítrdő nyitva reggel 6 órától este fl óráig (hétfí, szerda, péntak délután k miden ecéts nap uéknokl.
b",vt.5Hböí[tok impregnálása
PáLCSICS-nál
Teleion: üzlet 533.
Teleion: gyár: 344.
ferencjozsef
KESERŰVÍZ
— (A Baross-kerDlet az erdélyiekért)
A \' testvéri együttérzés és segíteni akarás rászorult erdélyi testvéreink ér. \' dekében mind nagyobb hullájnokat vet. Az.egyesO.olek és tcstülletek mind nagyobb számban indítják meg segítési akciójukat az erdélyiek felsegiléso ér. dekében. A inal nappbl a nagykanizsai Baross-kerület vitéz Tóíh Béla elnök kezdeményezésére inegindílottn nagyszabású gyűjtését ivekkel, tagjai közolt. Az ukcióból minden egyes Baross-tag, kiveszi részét. í \' L
értesítési
Tisztiénél értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy
Cseugory-ut 5. u. alatt megnyitottam.
tluleletiel tóth VSNDKL vlivewtik-izeielomciler, m.aaykanliSH, cicnfjeryut 5.
— (Kapával és főzőkanállat verte meg anyósát és sógornőjét)
Magyarszerdahelyi csendéletet tárgyalt ma délelőtt a nagykanizsai törvényszék. A vádlott Kovács János szerdahelyi gazdaember, akit a csendélet! örömök juttattak a vádlottak padjára, A nyomozás adatat s/orint Kovács János nemcsak az anyósát, de még a sógornőjét is megverte részint kapával, részint főzőkanállat. A dolog azonban nem maradt annyiban, mert a .sértetlek feljelentették a bovülékeny vő-sógort. Két hónapi fogházat kapott arra, hogy elsajátítsa a jóillem szabályait az anyóssal ós sógornövel szein-
— Az uidilyl oláh csodaombe*t,
aki nem lopott a huszonkét év alatt, ezt mulatja be a Drótkefe o heti uj száma. Garol és Lupescuné a |>arce-lónai búrban. Az oláh és a sánta kutya Churchill hattyu-düla cs még száz tró-fAvid nevetteti meg a Drótkefe az olvasót. 1 \' . , \' I l . !
HOTEL CORVIN
BUDAPEST 1018
VIII., üsokonny-u. 14. Nemzeti Színháznál Családi szálloda a város szivében. Újonnan berendezve, központi latét, hideg-meleg folyóvíz.
Egyágyas ixoba P S\'ÜO, kétágyas P 7-—
— (Megdöbbentő Öngyilkosság)
lörléul íognap Kaposvár közelélx\'n. Az esti budapesti vonat elhaladása után egy daral>okra tépett női holttestei talállak a vasúti sínek mentén. A nyomozás csakhamar megállapította, bogi1 az öngyilkos Ambrus (Gyenge) Julianna fiatal kaposvári leány, aki eesle összeveszett édesanyjával a vacsora miatt. Az öngyilkos leány személyazonosságát csak az öltözékből lelteiéit megátlapitanj, mert n mozdony kerekei nemcsak, hogy fejét teljesen levágták a torzsétól, do derekát és mellkasai is kettészelte ugy, hogy szívét és belső szerveit 15—20 méter rö" találók meg törzsétől*
vaakoreikfldéiB — Hauykanlzaa
Steaua olajok
bizományi raktára. BCSnotsem iÜzhalyvk nagy walatsurtélibsin.
I
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
1940 szeptember 28.
ZALAI KÖZLÖNY
vékAsy testvérek
órás,ékszerész, látszerész nt i n Arany- és ezüst-vésnök rirUl /J.
ára, ékizer, sienQveo legolcsóbb árban
Javítást, vasast sznkszeiüen készítünk
— Nagy * kercilet
s m. klr. OBztólyaorHjfiték sorsjegyei Iránt. Azelőtt 1 elegen k ed tok, elzárkóztak SZ oBztálysorBjátókban vuló rész-vételtől. Ma azonban alig van omber, kinek no volna sorsjegye Mindeneors-jcgvnűk ogylorina a nyorési oaélyo. Fődolog a Bzoroncso és tudjuk, hogy az változó éa forgandó I A húzások október 19-őn kezdődnek.
— Kneipp,
az omborleóg egészségének vltág-szorte Ismert apoatola, l*92-ben AIchu-t»n hoßflzabb Idfin át vendége volt Jó-zsel lőhercogüok. Kneipp már akkoriban Is ralndonfoló népszerű volt és ugyan ki no lemérné Öt ma, amikor minden Knelpp-mal&takávés dobozon az ő arcképe és nóvalálráaa látható.
Toiltisztitás
kg.-ként . . 1.40 P
Vargánál
GiÜli: llsilky K.-II 2. Gjirttit;: Hiujaily-ii. 19.
Aki kézírását beküldi
Zsombok Zoltán írónak, érdekes grafológiát kidolgozást kap önmagáról, JcllomórŐI, tehetségéről, vagy máBról akinek kézírását beküldi.
Útbaigazítást nyer terveire, ötleteire és tanácsot kup lolkl és Üzleti céljaira problémáira.
Részletes levélben fojti kl mindenkinek lehetŐBÓgclt éa a mogoldások módjait olyan ügyekre, tervekre, ötletekre és kérdÓBokro, melyek tormó-Bzotesok és emberileg elérhetők.
A rádióból la Ismert Író tanácsainak azonnal hasznát veheti. Egy Ilyen grafológiai kfdolgozáa a modern IráslojtéB tudományos oredményo és elveti a babonák korából megmaradt jövendölés frázisait
A válasz dliát ön szabja meg: tet-Bzéaazerlntl összeg poBÍabély egek bon és címzett bélyeges válaszboríték met-lékolondő,
Clm: Zunfaik Zoltán, Badipett, 62. Postafiók 46. im
IDŐ
Jóslat:
Élénkebb szól, változó fölhozol, sok helyen eső, a hómérséklet Dunántúl nyugati részét kivéve, osökken, _____
A Meteorológiai Intését nagykaolaaal ¦•tllgyelSáilomtM Jelenti i
EUméraéklet ts:imn> este 9 érakor +11«, ma réttel +11\'2, délben +178.
Outwdik no
Sirem lékeket,
iMiiiit, Hiiiiie«wii. m iüiííuíni
szakszerűen és legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF kófaragómestorDél, Király-utca 33. Nagy alramlák-raktár. Teleion tili..
Mgelharltságyuk biztosítlak: nz utakat Nómet és Franciaországban. (Foto R. D. V.)
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Felhívás.
Felhívom az 1920. évben született azokat az állltáBköleles ifjakat, akik jelentkezési kötelezettségüknek még nem tettek eleget, hogy 1940. évi szeptember hó 30-ig felléllenUI jelentkezzenek a v. nyilvántartó hivatalban (Városház, földszint, volt adóhivatal). A mulasztók az 1939. évi II. Ic értelmében a legszigorúbb büntetés alá esnek.
mt Polgármester.
Katonait elszerelések egyenruházati cikkek
tiszti ós altiszti ujrendezertl kSpenyvállapok
egyedül legolcsóbban beszerezhetik
BELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. sz. Telefon 625.
Nagykanizsa megyei vároa polgármesterétől.
21980/1940.
Tárgy: III. kerületi temetói földek bérbeadása.
Árverési hirdetmény.
A ,kiakanlzsai temetőben levő és temetkezés céljára még nem szol gáló szántóföldeket folyó évi szepl. hó 30-án d. e. 10 órakor a helyszínen tartandó árverésen bérbeadóm.
Bővebb felvilágosítást I v. gaz-dasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1940. szepl. 24. ím Polgármester.
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
VASTAGH L\'gyk.n„9.
bútort
vegyen vagy rendeljen,
¦tri megbízható és olcsó.
CiOBgory-iit li..
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22018/194(1 "*
Favágási hirdetmény.
Kőihlrré teszem, bogy Nagykanizsa m. vároa tulajdonát képező összes erdőőri kerületekben a favágások megkezdődtek, — ez-tdöszerint a gyérílővágások és száraz faanyag kitermelése kerül kiosztásra.
Felhívom a város közönségét, hogy minden munkabíró ember, erejéhez mérten — könnyebb vagy nehezebb munkát a lehetőséghez métten minél nagyobb mennyiségben és mielőbb vállaljon, hogy Igy egyrészt saját szükségletét biztosíthassa, másrészt a város tüzifa-szük-séglelének biztosításához hozzájáruljon. Nyomatékoian lelhlvom az érdekelteket, hogy minden kerületben s legnagyobb erővel fogjuk megkezdeni a munkát, akár Idegen erővel is, amennyiben az egyes munkálatokra helyi favágók kulid számban záros határidőn belül nem Jelentkeznének.
Érdeklődök a kerületi erdőőröknél és az erdőhlvatalnál kaphatnak bővebb felvilágosítást.
Nagykanizsa, 1940. tzept. 17. jíss Polgármester.
BiirtailaiiMtll litncz Hunit
MENETRENDJE
érvényes 1040. május 1IMÖI.
r.rmaéhat-lér Vaautéllaraaa
Vaiutállomásra
«•48 U M
It-taí 13 3-1
16-so
17 00 1H0
18 40 20-40 22 30 23-10
I
N
Letenyoi menetrend
Ulwy.rfl, Ind. 8 40 Ki2TkuilMi>. M. 750
HtgfltolnUUM. 14-20 UtMjtnM, 1B-.49
mindönki ¦ keljl kereskedőknél I és IpajroafltDJU azares» bal I
CSÁVÁZÓSZEREK
(buza-pácoláshoz) Porzói, Arzónáo, Tillantin stb., stb.
kapható: art
Ország Jázsef
magkereekedésében Nagykantzaa, Erzsébet-tér 10.
Cséplési mázsakönyv
ára 1-80 P
Hitelesítve kapható a Zalai KSzIBny nyomdéjstbari
Nagykanizsa, FS-ut 6. szám.
Í4PRÖÍIRDETÉ8E1
U 9» • tm,, mámém tvtáfcM «3 4 mik
_ÁLLAS_
Korosabb ralndanast felveszüak. Királyi Pál-utca 6. 2265
HorooiénAk kdnnyU és állsndó munkát kanhatnak. Kezdőket Ingyen tanltunk. Zalát Kemló Ktltólpar, Ertaibet-lér 13.
2276
Taaulélaaisyokat szoanaj felvessek. Ilerezfeld Erzsébet nólsisbó, Zrínyi Mlk-lás-utca 62. 2268
ADÁS-VÉTEL
I Meteor, 1 vaskályha, kézikocsi, lóiéivá, olcsón alatriá. Epplnger. 2273
BÚTOROZOTT SZOBA
Elegánsan bútorozott szoba, közvetlen furdóazoba mellett, kiadó. — Csányl Ll.il« iiles »., emelet. 2270
Különbejir.lu bútorozott ut.ial sacaka 2 ággyal, esetleg ellátással, kiadó. Teleki-ut 257 3267
HÁZ BS INGATLAN
Eaataragaféa kb. 10 hold l-a szántó és rét, skár egészben, akár parcellánként ssabad kéibóf eladó. PelvtfágMltás dr. Hoch Ügyvédi Irodában. 2250
Rákóczi-utca 29. sz. hást áladé. BÓ-
vebbet Szemere-u. 3. 2253
Elaslé adómentes, emeletea, kétsur négyszobás bérház és belteillletcn adómentes, összkomfortos, psrkcttás, háromszobás magánház. Megbízott: Horváth, Sugáj-ut 42. 2274
idill, adómentes magán- és bérházat, házhelyet, szólót és löldeket kCmtettt Papp, Teleklut 8. 1520
ZALAI BOILÖNV
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22097/1940,
A levente-kiképzésben résztvevő munkavállalók szolgálati- és bérviszonyai.
Hirdetmény.
Táj Aközt Rtámil és rolbeztartáii vécrott a M. ktr. IpHrttsyl Mlnlsztnr llr 18657 IC 1<M0. sz, rendeletót az alábbiakban közhírré teázom:
I. A levontokötoles HJu munkaidejét munka- vagy nzolgálatadója — az egyébkónt fennálló jogszabályok korlátat között — ugy oszthatja bo. hogy a lovontekölolea ltju a rendes heti lo-ventoklkápzás miatt a munka- vagy BWlgAtntadó gazdaságában, vállalatában, üzletében, tizemében ntb. megállapított munkaidőből no mulasszon.
A munkaidőnek ilyen beosztását korlátozhatják nl. a zárórára vonatkozó azok a rondóIközösek. nmolyok nom engedik meg, hoiry «z alkalmazottat a zárva tartás Idejo alatt foglalkoztaa-nák, vagy a gyermekek és fiatalkornak éjjeli roglnlkozAHát llttó nzabályok. Abban u eBOlbon Is azonban, ha Ilyen korlátozó szabály n munkavállalóra n.mii vonatkozik, nz egyébként éjjol fe*to fi órától roi.\'gel B óráig) nom [ntT-Inlkoztatott munkavállaló munkaidőjét a lovon tok Ikópzénro tekintettől a munkn-vaey szolgAlatadó nom oszthatja bo ugy, bogy Annak éjjol 1b kelljen munkát ^égezale.
„Mflftállapított munkaidő" alatt azt a munkaidőt kell órtonl, amely a raunka-vttcy azolgólntadő gazdasagában, ilzlo-tébon. üzemóbeo. stb. nz ott Irányadó munkafeltételek fBzolgálatl nzorzódés\') szerint van megállapítva a loventekö-tolofl ifjura 6« a velő ogvüJt hanonló munkakört betöltő többi alkalmazottra nézve. A Jogszabály izerlnt mogengo-dott loghosdzabb muukaldöt tehát csak abban az esetben szabad as olőző bo-ke/.déKokben foglalt alkalmazásban „megállapított munkaidő" alatt érteni. Ii.\'i az omlltett munkafoltótelok szerint a leventekötotón ff|ura éa vele oaytltt hasonló munkakört betöltő többi alkalmazottra ez van valóságos munka-Időként megállapítva.
II. Ha s munka-, vagv szolgálstadó akár az egyébként fennálló Jogszabályok korlátaira tekintettől, akár saját elhatározásából - a levontokötolon HJu munkaidejét ugy osztja bo, hogy az alkalmazott a megállapított munkaidőből a rondes heti leventoklkópzénbon való részvétol miatt mulaszt, a munkaadó az alkalmazottnak a mulasztás tartamára 1« kölnien bort fizetni, tehát az alkalmazott hotl, havi, vagy napibéréből ezon a elmen nonimlt sem vonhat lo, órabérét— vagy teljesítménybér esetében állagon óra-keresetét — a mulasztott Időre köteles megfizetni.
A dolog torinészcténót fogva ozok a rendül kezésok csak azokra az alkalmazottakra vonatkoznak, akik huzumo-flftbb Ideig, mégpedig legalább egy hétig ugyanannál a munka-, vagy nzol-gálatndónát teljesítettek szolgálatot, nem vonatkozik tehát például az egykét napra leifogadott napszámosra.
III. A munkaadó vagy szolgálathdó, aki az előbbiekben foglult rendelkező -sok ellenerő, lllotőteg meghatározásokkal össze nem egyeztelhetőon lovenhv köteles munkavállalójának munkaidőjét a többi hanonló munkakört betöltő alkalmazott munkaidőjénél rövidebb időben állapltja meg é« önnek következtében az llyon alkalmazottja részóro kevesebb bért Ilzot. vagy aki a levetítő-köteles munkavállalóját a leventekl-képzésro teklatottei ÓJJet foglalkoztatja, vagy pedig aki ugy osztja bo a levunte-köteles HJu munkaidőjét, hogy az abból a lovonteklképzés miatt mulaszt, de az Így olmutnsztott Időro Járó munkabért nom Ilzoti meg teljes egészében, özeknek a csolekményekuok már csak egyikével Is olyan csolokmányt követ ei, hogy amialt, mint loveotekbtolea alkalmazottját hátránnyal aujtó munkaadó büntetőjogilag tülelősségro vonható. A honvédelemről hzóIó 10.19. II. t-c tl. § ának 2. bekezdésében foglalt rendelkezések szerint ugyanis a munkaadónak a leventekötelezottaég teljesítésére kellő szabadidőt kell a levonto-köteles rószéro engednlo b a loveote-kötetozettaég teljosítéso miatt a lovcnto-köteloet hátránnyal Bujtani, a munkából vagy szolgálatból elbocsátania nem Bzabsd. Az említett törvény 172. § 1. bekezdésében foglalt rendelkezőn pedig a munka-, vagy Bzolgálatadónak azt a cselek menyét, amollyel alovento-
kötolea munkavállAlóJát leventekötolo-zettBÓgónok toljeflltéfle miatt hátránnyal sujtjo, vagy alkalmazásából elbocsátja, kihágásnál! minősíti és két hónapig terjedhető olzArAsnal rondell büntetni. B kihágások elbírálása a rendőri büntetőbíróságok (harmadfokon a m. ktr. boldgymlnlBstérlumban szervezett kihágás! tanács) hatáskörébe tartozik.
Nagykanizsa. 19J0. szeptember 10. 22to Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
22708/1940.
Tárgy: Lóéitékcsltő Szövetkezet nicfiketeséie.
Hirdetmény.
A Lóértékesilö Szövetkezel f. hó 29én, vasárnap deleiül! 9 órakor I az állatvásártéren melegvérű 5—10 1 éves heréli lovakai vásárol kfllfoldt ¦zállllás cellára. A bevall lovakért darabonként 1000 P-löl 1500 P-lg terjedő vételárat fizet.
Nagykanizsa, 1940. azepl. 26. u« Polgármester.
K. 5110/1940. szám.
árverési hirdetmény
a köztartozások leiében lefoglalt Ingóságoknak ai 1927. évi 600. P. M. sz. H. ö. 63—71. §-al értelmében eszkőzlendő nyilvános clárve-reléséról.
A végrehatási szenvedő lakása: Nagykanizsa, Sugár-ut 3.
Az első árverés helye: Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. sz. a.
Az elsó árverés Ideje: 1940. évi oki. hő 2 án délelőtt 11 órakor.
A második árverés helye: Nagykanizsán, Erzsébet-tér 10. sz. a.
A második árverés Ideje 1940. évi okt. hó 11-én d. e. 11 Órakor.
A lefoglalt Ingóságok megnevezése sommásan, nemenként:
Az élteremben 33 drb. kocsmaaszlal 99 pengő — 130 drb. Tlioncltszék i I P, 130 pengő. — 2 drb. 30 x 1 méter piros fulószőnyeg 200 pengő. — t drb. 2-4-1 csöves Phlllpsz gy. rádlő 80 pengő. — 1 drb. jégszekrény a söntésben 30 pengő.
- 80 drb vegyosszlnu asztallorllő i 50 Ilit., 40 pengő. — 80 drb. porcetlántányér a 50 fii!., 40 pengő. — 50 pár alpakka evőeszköz, (kés, kínál, villa) á 50 (III., 25 pengő.
— 150 drb. borospohár, 15 drb. 1 literes
Fogyasszunk folyékony
GYÜMÖLCSÖT* rt
az érett gyümölcs vitamindús nedve a legegészségesebb ital.
Kapható TEÜTSCH GUSZTÁV
cserntgekereakedésében.
Vknt
Zamatos, ióizn kunét
SIntrax kúuéfőzOn
készíthetünk.
Kapható: ,/4—,/2—1—1*/2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
>RÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. "»
1940. szeptember 28.
Párallan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvést!
István király Szálloda
(Vl.f Porimanioxky-uioa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem komforttat (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
bprostlveg 22.30 pengő. — 15 drb. fél tit boroBtlveg, 30 drb 3 dl. söröspohár 13.50 pengő. — 7 drb alpakka levescsésze 3.50 pengő. — 8 drb. alpakka feketekávés és 6 drb teáskanna 12 pengő. — 10 drb. fehér szalvéta a 50 fill., 5 pengő. — 1 drb. szürke rekeszes Iratszekrény, 1 drb. slelázsi az irodában 40 pengő, — 1 drb. 632, 546, 2255, 211, .401 I. hordók tele pogányvárl borral n 70 lill., 403 pengő — 6 drb. tlres hordó 196, 203, 853, 200, 335, 117 1. 71 pengő 79 fillér. — 1 drb. ebédlőasztal, 1 drb. knrosszék, 1 drb. kanapé Ülőkével 20 pengő. — 1 drb. sez-lon takaróval a JakáBban 20 pengő. — I drb. toalett tükör, 2 drb. éjjcliszeVrény 40 pengő. — 1 drb. vörös 5 m, futószőnyeg 6 pengő. — 81 drb. kocsniaasztal a kert-helyiségben á 2 pengő, 62 pengő. — 158 drb. kerllszék á 1 pengő, 158 pengő, ösz-szcsen \'521 pengő 29 fillér becsértékben.\'
Árverési feltételek.
1. Az első árverésen az egyes Ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek legalább \'.\'4 része megígértetik.
2. A második árverésen azonbin az ingóságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet ígérőnek mindenesetre eladatnak.
3. A vételár készpénzben azonnal fizetendő, vuvó által fizetendő a forgalmi adó és az csetlegeB fényüzéBi adó Is.
Kelt Nagykanizsa, 1940. szept. hó 18. napján.
Jakabfy Ferenc
mm városi végrehajtó.
A Balaton legszebb, legolcsóbb üdülőhelyén
BALATONFENYVESEN,
közvetlenül a pályaudvar előtt, a Balatonparton, nagyon szép fekvésű, fásltott
fürdőjoggal
25°/o-os
havi 15—20 pengós részletre
megszerezhetők.
Villanyvilágítás. A tatajbeszürődéB folytán kitűnő ivóvíz. Fenyveseiben árnyas sétányok. Bársonyos homok-strand. Enyhéi mélyülő sekély vizében a gyermekek ve-
iiély nélkül lurödhetiiek. Az építkezés olcsó és kedvező feltételekkel tehet építkezni. Egy csekély -előleg lefizetésével a telek nyomban birtokba vehető és nevére lesz telekkönyvezve. Még ma kérjen díjtalan prospoktuBt
SZABÓ ANTAL
azutánin : Nagykanizsa, Fi-It 5.
ZMJtl KÖZLÖNY
í-öl..tYIKAl NíU\'IUU-.
lilíul ja: „KIZ|azdisá|l II. T. Nagykanizsa". Felelői kladő: Zalai Károly. Nyomatott: a „K<zaazdaságl II, T. Nagykanizsa"
ayiaaájábaa NagyktiIztáK\' (Nyomdáért telai, zalai Ktratyj
8f). E«ioijr*m. 223. uám
N«g}kcHÍiM, 1840. szeptember 30 hétfő
ám 12 HM.
ZALAI KÖZLÖNY
¦ ll IllUllUlft <• HlltflUmUl FW Bi lata
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Bar barit* Lajos
A békés polgárhoz
(bl) Békés polgár, aki lelctlcd a katona gúnyát és állsz az Üzleted pultja ettftt, görnyedsz a műhelyedben, vagy a földeden, vagy ülsz ;>z irodád asztala mellett, - np hidd, hogy most már aztán belesüppedhetsz a polgári feleU\'ífenségbe. N« hidd, hogy most már nincs egyéb gondod, csak az, hogy a le üzleted jó\' menjen, a te irodád rendben Is* gyen, a le mindennapid elegendő legyen, a le összeköttetéseid neked minél jobban gyümölcsözzenek. Tc - nem vagy első személy továbbra sem, békés polgár. Amint netm- voltál az és senki ;epi az a kalonáékJlál, ugy vau most ls és mindig egy személyed felelt, minden egyéb fotelt álló érdek : annak a testvér-közösségnek érdeke, amelynek magyar haza a neve. Honvédelemre vagy kötelezett éle led, munkásságod .minden tényével, szavaiddal, cselekedeteiddel, min* addig, amíg tagja vagy ennek u közösségnek. Az alkotó, szerző, gyarapító erőd.is elsősorban nemzeti lu-lajdon. Ha nfliji igy érzed, ha nem igy élsz velük, magadat és tiéidet zárod kl -a nemzet testéből. S ne hidd, hogy a ma legkisebb embere, vagy akár a leghatalmasabb ja . is< visszavonulhat önzése elefántcsont-, tornyába és zavartalan magányában élheí akárki az önérdeke bálványozásának. A müveit emberiség legnagyobb és legértékesebb része már ráébredi, hogy az iiidivldualizmas lelszclös elmélete magyarul a gáttalan önzés életformáit, azok korlátlan uralmát jefenti és egyszerű, józan, magyar paraszti észjárással a szépén zengő tudományos szó igy hangzanék : »aki bírja, marja*. 121 tol \'élt a gazdag ni ég gazdagabb; agyén-1 rc még nyomorultabb. Ettől nőttek \\ félelmetessé! az ember\'és iimtter sor-sa, ellátottsága, megbecsülése közöti a különbségek. Ettől lettek alvilágot leigázó nenizeli- és péiizhátalmak" es! éltől az ember-min lókat pusztító háborúk. Az egyén szabadsága, az emberiség, az érvényesülés: : csupa vákuil-ntógyar jelszó, "mi csödöV mondott \'és -ellenkezőjére fordult ¦ a •aJW papiros- és tintaködébeií, inM a gyakorlati élet valóságában ezekből a szép tétetektől\' fett az égé-/, világon uralkodóvá a legnagyobb zsarnokság és az ember legszoni-r rubb elcsettsége-.Ez robbantotta^ ki. a népek (cinbcrtöwegek és tobí\' egyes kiváltságos érdekek) i mai Ke-reszU?.sh]U»niiját az .egész világ- s a benne élők földi sorsának igiizságo.-»abb, emberhez .méltóbb elrendezéséért. Ebben a Háborúban, \' \'Wfa po\'gár, a te sorsód \'is kockáit\' van*, gyermekeidé, messze ivadékaldé. Vagy. lesz egyéul szabadságotok anya-«iiag, szellemileg nyomorogni) egye-akiiek pedig nyomorgatni ; vagy \'eszlek tagjai egy kollektív nemzet* cél- és érdek.flroiiossügrtak, amelyben írtetek történik minden » amelyben nincsenek se aranyból, *e szuronybó\', ¦* szabadságból, se más szellemi és erkölcsi erőkből nagyobb hatalmák,
BELGBÄDI HIR
Görögország felmondja az angol szavatosságot, Olaszországgal kivan tárgyalni
Ciano ma, Suner holnap érkezik Rómába, ahol folytatják a tanácskozásokat — Amerika és Japán viszonya kiélesedett — Az USA megerősítette a Fülöp-szigeteket és védelme alá veszi Honkongot — Anglia bombázása tovább tart
Bár az egész világ sajtója és közvéleménye még mindig részletesen foglalkozik a Berlinben aláirt háromhalalmi egyezménnyel, az események sem diplomáciai, sem katonai téren nem állottak meg.
Berlinben az olasz külügyminíszlcu és a spanyol belügyminiszter bevonásával vasárnapig folytak a tanácskozások.
Ciano gróf vasárnap utazott el a német fővárosból.
Egyenesen hazautazott Rómába.
Suner spanyol belügyminiszter és kísérete Münchenbe utazott. Yeh) ment a berlini spanyol nagykövet is. Érkezésükkor Epp tábornok1, uhodul-mi helytartóval az élén ünnepélyesen: fogadták a spanyol vendégeket. Tartózkodásuk rövid lesz, holnapra már Rómában várják a spanyol belügy-minisztert.
Rómában ugy tudják, hogy u Berlinben megkezdet t\' tanácskozásokat folytatják Rómában és ,.
nem tehetetlen, hogy ujabb
egyezmény aláírására is sor kerül.
A sajtó szerint Spnnyoíoi>zág\'.uiost\' már akcióba léphet, hogy visszakövetelje Gibraltárt, mert az esiefaér nyek aioivira előrehaladottak, hogy megérlelték a spanyol kérdés megoldását is.
Á római sajtó egyébként még színi tón, hasábos cikkekben foglalkozik\' a náriuasegyezménnyel és annak hatásával., Különösen Amerika és Szov-¦jfloroszország helyzetéről imák érdO"-keacn. Leszögezik, hogy Amerikából óvatosan visszhang érkezeti. A jelek arra mutatnak, hogy
Amerika hivatalos körei gondolkodóba estek.
Az egyezmények nincs, támadó éle Amerika ellen, de védelmi joU)egü.
Anglia most azon fáradozik, hogy nehézségeket támasszon Japán ós Szovjetoroszország között.
Ez azortban hiábavaló, mert a két
ország közÖlti elkentetekre nincsen semmi ok — irja a lap.
A Mcssagcro azl hangsúlyozza, Iiogy a hármas katonai egyezmény gyakorlatilag tulajdonképen csak ak. kor lép éleibe, ha a háborúban jelenleg részt nem vevő államok részéről bármelyik szerződő felel támadás érné. A Tengely egyébként.— írja a lap a továbbiakban - Amerikánál megkülönböztetést tesz az amerikai kormány és az amerikai nép között. Az amerikai néppel szembe*
semmiféle ellenséges érzülettel nqmf viseltetik. A Popolo dí Itália ezzel kapcsolatban «zt Írja, hogy Amerikának h inkább az volna az érdeke, ha ölhetett kezekkel nézné a mostani európai háború kimenetelét, mintsem) hogy belesodródjék.
Japán részről Conoy* herceg miniszterelnök méltatta a hármasCgyez-ményt. Hangoztatta, hogy
az uj katonsl tömb verhetetlen és célja u régi rend -megváltoztatása.
Amerika japánéi te ne i lépései
A német sajtó Welle-: nyilatkozatával és - az amerikai állás-foglaia><saft • kapcsolat bún-haiigo^ tat ja, hogy Amerika minden támogatást megad An#-. iiának-\'és dominiumaiiiak és annyira) akar fegyverkezni, hogy megtámad-i hatatlan legyeji. Valójában ezen luhví menöeo Amerika Japáuellenes lépést sekno- iVagadtetU magát. A kínai vó-) zérnek, Csankaisjekntk .máris; ujabi> nagyobb kölcsönl• folyÓHitott Amerika.. Olaj Után a vas és az ércek kl- I vitelének eltiltása szintén Japán elte-ne*. c/*lekedet,n»k .számit. Egyes.-körökben már az ameiikai-japi\'m kapr, csokitok megszakításáról beszélitek, /
Ilonkongpt ls átadják ,,. . Amerikának\'
., i .\'Bu^pés^ szeptember 30 A\' Mai.Nap értesülése szerint Ánttr: rika és Ki\'ia, valajnmí Anglia kozófl titkos tanácskozások folynak Hon.-
kong ügyében. A tervek szerbit az augeJ. koioaagyarmalot amerikai .vér delem alá akarják helyezni és ezért a távolketeti nmndálumos területekét\' átudják az Egyesüli Államoknak;. \' • . \'A \'láp amerikai értesülése szerinti az amerikai hadügyminiszijer olbatá. rozta a Fülöp szigotok védelmi erőinek ine&rö«íté,sét 6s n védőörség lét-" számúnak1 felemelését. • \'
Szovjet Is csatlakozik?
Belgrád, szep\'cinber 30 \' Vichy értesütés szei\'int h Berlinben megkötött hármase*gyC5to|ényről , a Szovjet hivatalosat! n hét m\'áso/dik \' felében nyilatkozik. Hirck szerint\'a \' Szovjet kész csatlaknál! Ü\'.h\'ánnas-egyezményhez. ilíefvé mindegyik sas? ződ.. íéflei külön megjtt^áknjadásl egyezményt hajlandó kötili. ¦ ...
Belsrá4 weriot Görögoiiátág hajlandó tárgyalni Rómával
:.......,\'•(;. a\'/, albán kérdéstől Jii;. ;.
"í; I^éyna, szCpteinlfcr. ;3p \'i\\z ola^,\'Wpok Iielgrádi Uidó,sjlás
alapján a \'jugoszláv sajtónak arról, híréről1 «ztíiHolhak be, amely szerint Görögország elliatározta, hogy lemond uz «ngot garanciáról és hajlandó megküzdeni tanácskozásait Olaszországgal u tiörőgországl>an élő albán kisebbség ügyének rendezéséről.
Szalonild, szppjember 30 Upsuszvszigoléii uS-angol hatóságok
mint apislyek a fajtádnak, az egész mindenegyesének boldogulását sj»(-gálják. Aí; egyéni önzés telhetetlten bálványa, amelynek áldozata vagy szolgája vagy te is, méri Össze erejét ebben á mai világ-átalakulásban a teiiemtctt embtr &ajc^,\\al ft\'Ökl^t fogva váló emberi hivatásával.
Döntsd et magad, békés .po^ár: van-e, kell-e, beleszólásod ebbe ,az éritfd fo\'lyó^kercwtésliá borúba ? -\'S ha ugy döntöttél, hogy van és kelf, akkor ne állj ínég félúton, hanem a> kalnuutd I" ci mcgrmerl igazságot al é.<l-W.V»dcié^dben. Akkor \'Medd kt d résáérjel tC Is cblwl a \'u:agy mér-*
több. házkutatást tartottak, .V görög ;papok ugyanis angotcllenes, levékony-séget fejtettek kí.\' Így elsősorban náluk volt házkutatás,
4, $äfik8zi4m&ri e&yez^ í "\' meny ügye
Höma, szepteii\\ber -30 (4,iano gi-óf olasz kmágyininiszleV \'ll \'órakor inégértfezelt\'1 Berlinből.\' \'AzotWal \' (Porytatás a 6. oldalon)
kőzésböl. Vedd ki ott, ahol éppen Al|sz. Legyen a fegyvered a miuiikád1 hliármi szerszáma. \\ Tollat, ¦ rfifíei, ha-bával, kalapáccsal, egyaránt azt a közösséget szolgálod, amelyhez tarto-jsoJj.tBhát magadat is. A közösségben tvem vag\\, nem iciití^z etső szemé\'y, ,sem\' te, sem tolás. De légy első sze-
2ALA1 ROZL\'ÖNV
1940. gieplcmber 30
Babérkoszorú?ai fogadták az állomáson a hazaérkező dandárparancsnokot9 nemes vitéz Széohy Imre ezredest
Dr. Krátky István polgármester a város közönsége ?evében köszöntötte
Szőnyegek, gyapjú takarók, paplanok
nagy választékban Szomolányinál.
mély a munkában, a becsületes kötelességteljesítés ben, az önz*-t\'ieuség-ben, a fegyelmezettségben, a tiszta szándékban ; légy első a horrvéd-szel-lem céltudatos, sohasem \'anyhu\'Ö hordozásában. Ha sohasem is voltál katona, ma altkor is az vagy. Minden hivatásban a hazádat szolgálbd. Minden hivatásban felelősséget viselsz;. Minden hivatásban honvédelem, vjgy* hazád ellen való bün \'ehet a magatartásod. Súlyos, kemény kötelezettség ez, egész emberek*1! kövtetel a gátra. Nézz körű\' a tűzben, vérluen vergődő világon. Azok a népek, amelyeknek fiai a kornak ezl a parancsát megértették, vérré, nz őtefíflí tartalmává tették, bírják az erőpróbái idegekkel, létekkel, ha kell, e-mondással és hősi lendülettel. És p^zd meg a nemrégen (míg vüágha-láímas országokat, amelyekben nz egyes ember szabadság.jogainak mindenhatósága volt a legfőbb törvény s amelyekben éppen ezérl a katona-szellem gyökeret nem verhetett, mert\'a katonaság csak foglalkozás volt, önként választható mesterség, kedélyes férfi-sport. Nézd meg az országokat, amelyekben a polgári honvédelem eszméje csak ünnapi szó noklalokban és papiros-intézkedésekben volt meg. NéZd meg a .szent és sérthetetlen* egyéni business triako" nyába szédült népek sorsát, honvédelmük katasztrofális kudarcai, ami nemcsak a fegyveres erő terén, hanem a gazdasági, politikai arcvonai Ion is az európai összeomlások sorozatát vonta maga után. Lám: -nem elég még oly sokezer repülőgép sem, még oly biztosnak látszó tengeri fölény sem, még oly átlöhe-tetlen páncél sem. Nem elég ü inJtli-óshadsereg sem, aranynak, búzának, olajnak, embernek sziklába vágott rejtekhely sem. A katonai és polgári honvédelem széfemével teliéit és minden egyéni érdek fölé helyezett honvédelmi szellem iié\'küJ mindez ócskavas, kártyavár, délibáb " száguldó viharban. Elölted a tanulság, békés magyar polgár. A minden tagjában katonás szellemmel töltekezett országok cselekszenek és minden cselekedetük közelebb viszi őket és néi peiket nagy nemzeti célkitűzéseikhez. Elegendő ajrniaguk ereje, a maguk hite, szervezettsége, a maguk katonai és polgári vértezeltsége, hogy biztos léptekkel törjenek céljaik felé, A későn felébredt, mindeddig mindent az egyén szabadságára\' bízó népek ugyanakkor a megszállottak bó-dulaláva\' keringenek az idegen segítség vágyálmának egyre halványodó tüzel körül, időben, időjárásban és egyéb csodákban bizakodnak és — pusztulnak fel tartózta thaUitlamil.
A magyar élet békés polgárai tartsák nyitva a szemül* t s akkor nem lesz nehéz a lelkek győzhetetlen hadrendjével elindulni a magyjarságra vá ró további nagy feladatok elé. . ; j
A .Ferenc József keserűvíz régóta kitűnően bevált házi szer megrögzött székrekedésnél éa annak mindentéle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. -~ Kérdezze meg orvosit I
Dacára a kedvezőtlen időjárásnak, egyre-másra jönnek a honvédek, tüzérek és a többi alakulatok. Pompás formában, nagyszerű tartással. Szombat délután a zuhogó eső után érkezeit meg a 17. gy. ezr. parsága Koz-derka László ezredes élén, ulána Kallróy Antal őrnagy, akikéi a tömeg lelkesen megéijejizett. Kedves volt a diákok é-s főiskolások rögtönzött kórusa. Majd megérkezelt a törzs Paraghy Sándor főhadnagy vezetésével. Pompás katona ez a főhadnagy. Katonáinak léptei alatt dübörög a föld. Következik még Cgy század és felhangzik a zenekar, szép >!&• euátdd«-jn. Imához ! hallik a vezényszó- Gyönyörű kép. A közönség szeretettel nézi H/. Ő kedves katonáit. Kanizsai fiuk, zalai gyökér mindegyik, \'romboló éljenzés. Gunde állomásparancsnok megadja a jelt a továbbindul ásni.
Később érkezik egy tüzérüteg, ami! Sottfried százados vesét Dacára az esős Időnek, dr. Hegyi La* jos polKármeslcrhelyeties fogadja és üdvözli őket.
Sajnos, hogy a folyton erősebbé váló eső tehetetlenné leti© a többi, bejövő alakulatok ünnepélyes fogadtatását. De ezeket vigasztalja a tudat, ha lehclctienség is volt őket a szakadó esőben fogadni : Znhyi vá-t
rosának népe szivébe fogadta mindegyikükéi. Éljen iá nemzeti hadsereg ! Éljenek, a kanizsai katonák! -kiáltották a kapualjakból " közönséa Ls a nemzetizászlós gyermekek tömege.
Vasárnap reggel fölött be a tüzérség egy alakulata Pozsonyváry Artúr ezredes parancsnoksága nluit. Ahol az ütegek elhaladtak, mindenütt örömmámorban a íímegek, műide-nütt zászlók és virágok és óljenzések. Diadalmenete volt a mi derék, viléz katonálnkak.
Majd- a 17. gy. e. kocsizó-gép-puskás százada Váry százados parancsnoksága alatt érkezett meg. Mind a legpompásabb formában.
Az aknavető-század Somogyi István százatfos vezetése alatt. Utána a tüzérek, valamint a 47, gy. e. egy százada Ilobay László főhadnagy vezetésével. A közönség leírhatatlan lelkesedéssel fogadta őket.
Ma, hétfőn reggel a hazaérkező csapatok közül elsőnek egy tüzér-aiakulal futott Le, dacára a szemete4 lő esőnek, a honv<\'dzenekar a Híszfik-egy-et és a nemzeti imádsággal fogadia, A közönség lelkes éljenzése közölt Indullak tovább szállásukra.
Katonni felszerelések egyenruházati cikkek
tiszti és altiszti iiJromlHznrll
kdpsnyvál lapok
egyedQI legolcsóbban beszerezhetők JELEZNAINÁL
Sugár-ut 53. IX. Telelőn 625.
Mi ujsáo a filmviláQban ?
HALLATLANUL. MULATSÁGOS
.a legújabb magyar fihn: az igen vagy nem. A fordulatos és a legjobb francia vígjátékokra emlékeztető filmben kiváló szereplőgárda játszik. Muráti Liü, Szörényi Éva, Pager Antal és Jávor Pál. A »négyesfogau brilliáns színészi játéka a filmaiev amely nagy siker.
*
AZ ERDÉLYI BEVONULÁSRÓL
legközelebb egész estét betöltő film keiül a közönség elé Keiét íelé címmel. A filmiroda laboratóriumában a honvédekkel együtt bevonuló filmriporterek által ké-szitett hatalmas anyagból most válogatják össze a legérdekesebb részteleket. Ez a munka még egy ideig eltart s ^ak mintegy két hét múlva kerül bejrnjü--látóra a jbagy érdeklődéssel várt hatalmas riportfilm, imielyct a Palatínus hoz forgalomba-
CSALÓDÁST KELTETT
bizonyos mértékben a nagy reklámmal \'beharangozott Stanley-filmi. Az Afrikakutató Livingstone és az amerikai riporter, Stanley expedíciójának közismert történetét fökisie-gesen érzelgős mesével hígították fel, amí kárára van a film komolyságának és történelmi értékellek. ; .
A NEMZETI FILMBIZOTTSAG ELNÖKE ; i , . t\' I
Wlassich Gyula báró a magyar filmek művészi nívójának emelésére intelemmel fordult a míagyar filmgyár-lókhoz. Felhívta figyelmüket, hogy fokozottabb gondot fordítsanak a művészi kivitelre és a megfilmesítésre kerülő mesék Irodalmi és művészi kidolgozására.. Ez az intelem szükségesnek Is mutatkozott, mert néhány producerüjnk — kihasználva a magyar filmek nagy konjunktúráját és a hivatalos filmhatósugok erőteljes támogatását a fumgyá^tftst illetően - komoly előkészítés és a művészi igények kielégitésónek tekSpttet-be vétele nélkül pár olyan filmet hozlak a közönség elé, amely sok kívánni valót hagyott maga után. és már nem méltó a magyar filmgyártás mai állapotához. ,\' . , ;
NÉMETORSZÁGBAN | A drákói intézkedéseket hoztak azok elten az amerikai filmgyárak eben, amelyek iiémeteUenes propaganda filmeket készítenek. A közelmullbam a Metró filmgyár termékeit ti\'tolták ki Németországból, most ugyanez a sors érte a Paramount filmjeit is.
„Magyar szivünk egész melegévet siessünk az ünhibáfakon kivül mostoha sorsra jattattak megsegítésére /" — Adakozz Erdélyért l
A polgármester a pályaudvarén fogadta a dandár-parancsnokot . ¦*
12 óra után futott be a szerelvény, ( amely a dandárparun cs.no kságat hozta. Az állomáson nagyszájúiban a tisztikar, a hatóságok fejei, slb. jelentek meg. Ott volt többek közölt dr. Krátky István polgármester, Gunde Géza állomásparancsnok, o rendőrség főnöke, Kovács Nagy Pál főtanácsos, slb., a Keresztény Jótékony Nőegylet küldöttsgc Farkas Vilma el-nöknő vezetésével. Szép számú közön ség jölt ki a vasúti állomásra. A per-ron zászlódíszben pompázott.
A honvédzenekar a Széchy-induló-val fogadta a visszaérkező dandár, parancsnokságot és a \\ele érkező alakulatot. Dr. Krátky István a város közönsége nevében ragyogó szavakban köszöntötte nemes vitéz Széchy Imre eznedes, dandárparancsnokot és a dandár kötelébe \'tartozó Zalai fiukat, kiemelve nagyszerű telj«*iimé-nyüket. Farkas Vilma Nöegyleti ef-nöknő pompás nemzetiszuiü íelyemf" szalaggat átkötött babérkoszorút nyújtott át Széchy dandárparancsnoknak a város magyarsága és hölgyközönsé. ge nevében. Vitéz Széehy Imre ezredes könnyekig meghatott hangon kö-
szönte meg a lelkes fogadtatást s kiemelte, hogy büszke, hogy olyan derék katonák parancsnoka \'lehet, mint amelyenjok a zalai fiuk. A fogad tatás n Himnusz hangjai mellett ért végei, szűnni nem akaró éljenzés közben,
A dandárparpnesnokság és honvédek alakulata ezután bevonult !1 városba, szállásába. .
A mái nap érkező katonai alakulatok pontos beérkezéséről még nincs értesülésünk. • -
Idfi-jóalal
Északi szél, nyugaton ás északon a felhozat felizakadozása, keleten még esők. A nappali hőmérséklet alig változik, az éjjeli lehűlés szálvódett helyeken, eléri a fagypontot.
A Meteorológiai Intézet nagykantítaa! ElffiSflgyolŐ allo mára jelenti i
Hőmérséklet tegnap este 9 órakor +76, ma rectal +8-2, délben + 102.
OMoadék 548
VáPOSi Mo»«iÓ.Ma hétfőn, csak egy napffeg Ketten egy jeggyel1 t Ketten egy jeggyel 1
A magyar szív és a magyar dal megszólalása.
Piros bugyelláris
Csepreghy F. 100 arannyal jutalmazott remekműve. A legjobb magyar színészek szereplésével.
EJAadfeok köznapokon 5, 7, 9, vnslr- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
HM, mptember 30
BAUUROZüONT
Az uj őszi-téli kabátdlvalról
Az uj őszi és toll kabát divat olyan szcp ?8 változatos, hogy arról alig lehel egy rövid cikk keretében, még nagy. jál>ól is beszámolni.
A kabátok általában teljesen egyenes alsó résszel, vágott leilos és búzott bállal készülnek, Ővesek, Az öv a k i-bálra í\'á van dolgozva, fis most jón a,meglepetés, nem sok szőrmével ké-szülnek, ami niegk\'hclősen ím-guyug-lató.
Rengeteg világos télikabátot láttam az időn. lízek annyira bájosak, fiatalosak és kedvesek, hogy azt Unácsollia-
lom, akinek van egy fekete elegáns télikabátja^ vagy bundája, az gondolkozás nélkül csakis egy ilyen meleg világos télikabátot csináltasson,
Itt van pl. egy drapp egészen bő télikabát óriási bibftr gallérral és blber zsebekkel. Vagy egy világos kávébarna teveszőr átmeneti kabát koniicnival, rávarrott nagy zselékkel, bevagotl húzott bállal, rávarrt övvel, ami (clöl kötődik meg.
Nagyon szép volt azután egy szürke revercs télikabát lekotc perzsa cslkág. gal elől háromszorkcÜŐsoros gombolással és bő hátiul.
Gyönyörűek természetesen n rekele télikabátok. Ezekben olyan pumpál fej-lenek ki, amely mfaiuen eddigi képzőidet felülmúl. Legjobb, ha OzCkbOl is példát mondok. Romok volt egy fekete húzott hátú kabát o\'ől gombolva, ezüst-róku \'kürgaUémd és nagy ezüstróka tnufnü. Srdekes egy ugyancsak búzott hátú szűk fekete kabát övre dolgozott kél nagy nutria ZBObbcl és nutriu bébi gallérral, Kgy másik fekete kihalnak amelyen kékróka körgailér volt; az az érdekessége, hogy kicsit oldalt dől egy gombbal elől záródik és ebből az agy gombtól kezdve egy elálló muff zsebbel
Találkoztam még néhány kicsit oldalra ra íróit kabáttal, amelyek a karcsú hölgyeknek egészen\' biztos, hogy nagyszerűen fognak állni, de csík a karcsúnknak, tekintettel arra, hogy ez az egyenes szük kicsit oldalra huzott fazon megköveteli a karcsúságot.
Nagy sikere volt egy fekete kabátnak amely fentről kezdve egészen a széléig ocostolt sálgaUérrail ékesedéit. Hz » gallér elől két oWalt elkanyarodva kél mély zsebet alakit.
Óriási az idén a válaszlék és amclletl nagyon szép, teljesen nőies és nCm olyan nehezen elérhető, tekintettel ai hogy nem használnak fel olyan nagyon sok szőrmét. Tehát hölgyeim ügyes és jó választást.
Dlvatposta
SZÖSZI. Ajánlok egy szép drapp teveszőr télikabátot kapucnival, rádől, gozott övvel, amely élőt kötődjék egészen enyhéin gloknis szoknyával, blber vagy nutria zsebekkel, ugyanilyen s/őr-mé\\el legyen a kapucni is* kibélelve, barna nagy gombokkal. Csináltasson hozzá egy szép barna nyúlszőr puha angol kalapot, egy elegáns lapossarkn barna cipőt ós egy barna angóra kicsit kiizajíos angol ruhát arany gombokkal szük egyenes szoknyával. Üdvözlet.
ŐSZI GONDOK .10. A beküldött zöld szövelnnyag szép nagyon. A következő fazont csináltassa belőle: egyenes szük szoknya, körül húzott teil rész, elöl végig gombolva sajátjából övre akasztott két tarsoly zsebbel szük hosszú ujjakkal, hogy a kézrej közepéig érjen az ujj felső része, üdvözlet.\'
M A N l) I. Nagyon szép len nc egy szürke téli kosztüm szürke, perzsa bubi gallérnál és zsebekkel Bármilyen szína
és íuiyagu blúzt viselhet hozzá. I.<g. szebb volna egy buzakók1 nngoru hosz. szu ujjú és "\'-köthet hozzá egy bordó, vagy lilás pulóvert, üdvözlet.
Tours városában még mindig látszik a német bombák hatása. (Foto R. D V.)
ERDÉLYI MOZAIK
Honvédcink hazaérkeztek, Az erdélyi bevonulás élménye még olt zsong telkükben. Annyira tele vannak élni én nyel. hogy minduntalan k[ Is csordul belőlük egy .egy emlék. Sokat tudnak mesélni. Olyan megható jelenetekről, képekről is, amelyekéri kár volna, ha csak cl-szá linónak 0 s/ó szárnyain. A Zalai Közlöny vállalkozik rá, hogy megmenti ezekéi az emlékeket az utókor számára. S a most hazaérkezőitek elmesélése nyomán e hasábokon naponta közlünk egy-egv bevonulási omlókét, erdélyi lörléttctot, apró kis mozaikot. Szívesen látjuk, ha akár a tisztikar, akár a \'legénység hígjai ilyeneket eljnllabiak hozzánk. Hadd kapjanak valamit az iltlionmarailot. lak is a gazdag, szép emlékekbőL
Széni (zászló városának határában történt, a magyar honvédek dicsőséges Iícvonulása másnapján. v
Az előőrs esaifttok már tovább indullak Kelet felé. amikor az egyik til kereszteződ esnél egy szegényes kis lehcnoWTogatlal találkoznak. Töpörödött önog anyóka bandukolt a tehenek c\'Ötl, a kocsiban dunnák, vánkosok közötl egy beteg feküdi.
Amikor az asszony meglátta a felvirágzón magyar honvédeket, hátra, szól:
— né ember, itt .vannak a magyarok!
¦Mire a csapat a kocsi mellé ért, a beteg már feltápászkodott kissé, őszbecsavarodott öreg fej tekint fel ú vánkosok közül, szeme az.mbaii csupa ragyogás. A tiszl megáll a kocsi mellett és megérdeklődi, mi a baj, hova incmiek. Az asszony rclel:
— Kórházba igyekeznénk, mert. liogy vakbele van az uramnak, azt operálni kéne.
I)o már erre az ember is megszólal :
— Nincs nekem már semmi Ikijoid lelkeim I Most, hogy végre megint magyar bakái láttam, már meg ís gyógyultam. Aranyos hadnagy ur. gyüjjön ido. hadd Kinioga.ss.nn,. had<* csókoljam meg.
S olyan szeretettel, örömmel kap a liszt keze után, minlh" már vató-bon mciígyógyull volna. Aztán előreszól:
— No Julis, most már biztos nem halok meg! Mehetünk haza!
Az Alsódunánluli Mezőgazdasági Kamara fegyelmi ügyének első része lezárult
Asztalos Lajos h. Igazgató visszakerült állásába
Ismeretes, hogy a Kaposvárott székelő Alsődunántull Mezőgazdasági Kamaránál visszaélések nyomára bukkantak és a Kamara élére kormánybiztost neveztek ki. Most a Kamaránál folyamatba lett vizsgálatok és elrendelt fegyelmi eljárások egyik része jogerősen befejeződött.
A Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara fegyelmi választmánya Asztalos Lajos h. igazgatót az ellene
ellene emeli vádak alól egyhangú határozattal felmentette.
Ennek folyamányaként a földművelésügyi miniszter az igazgatói teendők ideiglenes ellátásával megbízott Rajczy Qéza kamarai főtitkárt eme tiszlsége alól felmentette és az igazgatói teendők Ideiglenes ellátását Asztalos Lajos h. Igazgató kezéhez adta vissza.
Ujabb lépés ez a kamarai ügyek rendeződése felé.
Fogyasszunk folyékony
gyümölcsöt
Kapható
f mert
az érett gyümölcs vitamindús nedve a legegészségesebb ital.
TEUTSCH GUSZTÁV
csemegekereskedésében.
A mezőgazdasági termelés és értékesítés Olaszországban
A fasizmus hatalmas alkotásai a termelés mennyiségi és minőségi fokozása leién továbbá a niezőgazdiuMÍgi népesség jólétének tokozása érdekélmu (talajjavítás és Iclepilés, mezőgazdasági biztosítás, sllo nem lennének teljesek, ha azok.it nem egészítené ki egy oly intézmény, amely biztosítja a termelés Összhangját és az értékesítés egyöntetűségét.
Kzl a célt szolgaija az a szerveiké, dés. amely az olasz korixiraüv szellőmnek megfelelően, összefogja a mezőgazdasági ó!el minden tényezőjét, szabályozza, összzhímgha bojttza u termelő, illetve az értékesítő tevékenységeket.
Ida tartoznak a •Mezőgazdasági T»t-nic\'ők Megyei BgyestttotóU é* a .u*v tnéuykereskedők . Mind a két szerv -létrehozásai a termelők öntevékenység jellemzi ós az alkun csík bátorító és ollenőrző tevékenységet fejt ki a kor-ponatív (testületi) rendszer alapján, A tTermelők Megyei l-^esülései* tulaj-donképiwn kidolgozzák és végrehajtják nz !11, megyében az országos testületi szervek áHaUuios jellegű gazdasági és termelési terveit az önellátás érdekeljen; kijelölik-az egyes termelési ágak arány ál^lncgszcrvezlk a védekezést mindenfele növénybetegségek és egyéb gazdasági veszélyek ellm,
Kzoknek B megyei egyesüiésekni\'k (kouzórciiimoknak) tagjai nem csupán a föld bír tokosok, liánéin mindazok, okik termelő tevékenységet rejtenek ki: teliét a bérlőkön kivül, a telepesek, fo\'.esek. slb. Továbbá a konzorciumok irányító szerveit a munkaadók és a munkások szakszervezetcinek (szindikátusainak; képviselőiből alkotják teljesen egyenlő arányiján, tolóit az összes termelő kategóriák ós nem csak a földbirtokosok érdekeit védik.
A másik rendkívül fontos intézmény az u. n lerményközrwkLVrak rendszere, amely most mar 02 egész ország területén működik. íilsőrcndü fontossága !ibli.Ni van, hogy megvédi u gazdákat a termények árára törlénő spekulációk liáros hatásától és biztosilja az áralakulás egyöntetűségéi. Kikaj)csólja a köz vetítő kereskedelmi árdrágító lintásál J Így még nagyobb jövedelemrészt biztosit a termelőknek, egyúttal u fogyasztók érdekelt is védi.
Ilyen közraktárak működnek minden
fontosabb termény szamár^; elegendő
uzonlmn. ha kiválasztjuk pl. a búza közraklárak működését- A gazda aratás idán az eladásra szánt készletet beviszi a közraktár távoli helyiségeibe és ott azonnal \'megkapja a terményeknek Úgyszólván teljes ellenértékét: a fennmaradó mjnimáUs részi az eladás uláu fizetik ki a gazdáknak. A huza-Jtüzruk-tárak működésének hatályosságát azonban csak ugj* lehel biztosítani, húg)\' az értékesítés kizárólag rajták keresztül történik. A gaz.ta köteles egész buz.i-kosztatét a kó/rakhlnuk átadni, CSupán a személyes hasmóilitara é-i a vetésre szolgáló mennyiségeket tarlliatja meg.
Az ilt egészen röviden vázolt rendszernek rendkívüli jelentősége van noiu csupán a termelés ós az üzemek hozi-mának biztonsága szempontjaitól, hanoin társadalmi téren fs azáltal, ltogy igazságostul nondozŐ hálása van B jövc. do\'eineloszU\'isbíüi.
Megbízható tartós selyemharisnyák
Divatcsarnok, Pő-ut 6.
l»gol*tJbb»n ktfhitók,
! BADAI SÖZttöN V
Gabona-
CSÁVÁZÓSZEREK
(bun-pácoláahoz)
Porzói, Arzópáe, Tillantin stb., utlb.
kapnató : atri
Ország József j
marténak edóeeben Nagykanizsa, Erzsebet-ter 10.
Plem tekftiUtk!
. Az oroszok o iuijkui Irt-
fSli<IX. 30-1 torlck a &vöri lí(- kuzos gyalogezrednek Brodytol
nyugatra lovö luuvállásába. A lHitörós sávjában megszállottak egy fulóárkol s oliböl akarlak kiindulni az uj támadásra. Bognár injos közkatona Spanyol-lovasokkal nyohibau eltorlaszolta ozl az állásszakaszt ós s//ioil;Ua%uuiI vágta 1» kézigránátjait az oroszok közű. Pár \\yarv. múlva nyolc orosz telemé liOvcrt nz ároklsm, mire ezt az^clivnség sietve kiürítette, v
Bognár kőzvitéz bámulatos lélekjelenléttel végliezvilt hősi r sete keletéért u kis ezüst vitézségi érmet kapta.
értesítjük
Igen lisztéit HalmérS vevőinket, hogy kismértékben árusító osztályunk, mától kezdve újra nyitva van délutánonként is.
Dunántúli Gazdasági Szeszgyárak Szesz-finomító R. T.
Állandó mü«OT»támok hélka.a.p.koa Budapo.t 1. Riflaordu
6.45 Tom». Hüak. Közlemények. Hangtemezck. — irtana étrend. — 10 Hírek. — tUO Nemuctkaal vteJeM-szolgalat. — 12 Hwangno. Himnusz. Idóf-tnisjotaites. — 12.40 Hírek. — 1120 Időjelzés, IdajárfsJeKntte. — 14.35 Hirek. - 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arrolyaoihtiek, piaci árak, éielmlsroráiek. _ 16.45 Idójeböt id.\'S. láfasjolenles, Ilitek. — 17 HlreK szlovák és magyar-orosz uvel.en. — 19.15 Hinek. — 20 Hiivk.némcl, olasz, uu:."ol es francia nyelven. — 20.25 Hírek.
¦ A magyar rádió
a inai naptól további intézkedésig csak este 9 óráig «d műsort. A himdusok 8 órakor kezdődnek idegennyeivü lü-rekkel, majd ti.25-kor kezdrjdnck u miigynr liirek.
BUDAPEST I.
10.20 Wlolwltli — 10.45 PilBIWrit. - 12.10 nalajka-zeuekar. — 10.10 (\'..ver. iiiokdéliitán.
17.15 Magyar tandomezek - 17.10 Dr. Oldóralvy l\';U e\'Oadá&a. — 18.10 A Rádió Szalonzenekara. ~ 1025 Hang reivétci.
¦ BUDAPEST II,
17.15 Ruschi hallgatóknak. — 18.10 Trancia nyelvoktatás. — 18.40 Mező-gazdasági rolóra. _ 19.20 Felolvasás.
Sirem lékeket,
titillili. «unitimi, liüi intUlnüvíl
azakszortlen és legolcsóbban KOVAOB JÓZSEF
kotsragómestornél, Klrály-utoa 33.
Nagy .i.sialiU- rotlár. Talelon lí 15.
ELSEJE JÖN!
Gondol! az erdélyi menekültek szenvedéseire és nyomorára
A KŐnidlIÖ-sájíu
Asszony Erdélyért | Utasát, minden fillért nyugtáz és to-
hnegindtlott akciója .során sajnos Nagy kanizsn n szomszéd városok melleit is még nagyon et van maradva a gyűjtéssel [gaz, a gyújtás a liéjiao második Wélíen kezdődött meg. Most elsője van, gondoljunk az erdélyi részekkel visszatért és huszonkét éven át kifosztott mngyarok szenvedoseiV és a visszn nem került résjjakről Iwzamcnvkült sok ezer testvérünk nyomorára.
Homóljük Xajeyknn\'zsa közönsége mcgliallja a kérő szót és mosl elseje körül tömejíesen érkeznek l>e az adományok szerkeszlöst-günkbe.
A Zalai Közlöny szerkesztősége vállalta Nagykanizsán a gyűjtés Icbonyo-
vábbil.
Ujabl>an a következő adományok érkeztek szerkesztőségünkbe :
Dobossy Elek , 5*- P
Eddigi gyűjtésünk 477-70 „
Üeszewn 482.70 P * \\
Iti oiuliljük meg, hogy\'\'szombati számunkban a Xéplaknrék tiszt visc\'Ői karának nyugtózása során törés kövel-kczlélwn az újságok egy részében Tél százalék jelen! meg. A tisztviselők azon bon nem fél, hanem ejry és fél százalékot ajánlotlak fel fizetésükből.
A város tisztviselői és alkalmazottal 300 pengőt adtak össze az „Erdélyért" gyűjtés céljaira
A FŐméltóságu Asszony felhívására országsierlc niegiiulull <Erdélyért gyftj lési» is pélilimdó módon kapcsoló?Inuk 1» Nagyknnizsi város tisztviselői és összes alkalmazottal, A város, a számvevőség, a víz- és csutonianul,; a. köz-körluíz MszlviselŐi és «lkalinazotlni, a ginmázium városi tanárai. a fcJsőkercs-kcdelmi és a zcnciskoki t-inárai és alkalmazóit ii cgyültesen :it)0 pengőt adományozlak erdélyi véreink felsegélyc-zésére. Az ndoniányokal a fizetésekből progresszive vonják le, Aicgkísebb li-
zolésück igy havi fizetésük fél százalékával, ollől ("elfelé, a VI. fizetési osz-lályban 3 szándékig növekedő ósszeg-í-e\' járni ltozzit mhnlen v.iix>sl nlkíilina. zott a j.>yüjtésboz.
A\'városi gítrdrínak ez az ujabb ál-lozftla ujabb bizonysága annak HZ ál. doznlkész bozirin.f s^ollenin k. amely a vrtrosi kör-dkalninzotlak tálHjr.iban uralkodik,
Klimilntásimklxin a városit.-iziak :mo pengős adományát november elsején nyugtázzuk.
Értékes győzőimet aratott a fiatal és tartatékos ZMNTE
ZMNTE—Bajai TK 2:0 (2;0)
Szorongó sziwel engedtük útra a fiatal csapatunkat, hiszen még Istenes is lemondta a játékot, akit a jelenlegi csapal nehezen tud nélkülözni. Azonban a fiatal sziv és a lelkesedés legyőzte, a hosszú jt fáradalmait, valamint az idegen é$; injesszi pálya hátrányait és egy kevés szerencsével nagyobb arányú győzelemmel is hazatérhetett volna.
A c-sapal Farkas II. - Babos, Dencs - Horváth, Farkas I., Bam-nyal - Kiss, Cserpes, Szabó, Tornái\'. Wolhuer összcállilásb;ui szerepelt.
Már az első félidő 16 percében Wolhuer egy jV _t széP futtából leadott X lövésül vezetést szerez. 1:0. A 31-ik percben Szabó 20 méterről váratlanul gyilkos bombát ereszt meg. 2 :0. A második éMdöbeu is nengeleget támad a csapat, de a jó középfedo-zel megakadályozza a nagyobbhrá-nyu győzelmet.
A kis Farkas II. most is jó volt. Dencs. különösen pedig Babos jól végezlc munkáját. A fedezel sorban\' Farkas I. ismét kitűnően szerepelt, de a társat -sem maradtak inijögöllc. Horváth sokat javitott. A támadósor-ban Wolhuer, Tornái\', Ocrpcs játszottak jó\', de Szabó is igyekezett.
A nehéz idők után jön a jobb korszak. A ZMNTE saját Hibáján kivü? jutott a »nehéz korszakhoz*. Szomorú és indokolatlan volt a közönség elpártolása. Meg keh jegyeznünk, azonban, hogy a szerény és n publikálás elői tiltakozó Dezső Józsefnek (már másodszor győz a csapat az ő kezében) nagy érdemei varrnak a csaptat eredményesebb és jobb játékai körül.
Érli a dolgát, bármennyiae is csak •átmenetileg* dolgozik a fiatal fut-baljslák nevelése érdekében. Kattau-er Károly érdemei is elvitathataila-nok. -! ¦ \\
, \' í\' | -k-n-I_
& felázott talajon vereséggel végzet! a Vasntas
SBTC-NVTE 4:1 (2:1)
Az egésznapi szakadó cső föláztatta á Vasul pályát.
A vasutas csapat, mint értesülünk, erősen tartalékosán volt kénytelen kiállani a kerület egyik legjobb csapata ellen. Erdélyi nem játszhat, sőt a kisebbik Pór jóval a kezdés ulán áh \'be.
Az SBTC szerzi meg a vezetést a Vasutas egyenlitheltye az első félidőben, de a gólhelyzeteket nem tudja éri ékesíteni. A második félidőben a SBTC lő még kél golt. A játékról a nehéz talajon nem sok jót Írhatunk. Mindkét csapat gyengén szerepeli.
Németh jól vezette a mérkőzést.
IMO, szeptember 3n
Pillili uBnmnfit ««Alga
MILHOFFERNÉL, (Csengery-ut 5.) aki már nagy összegeket fizetett ki szerencsés vevőinek.
Huais Már 10-ón. };&)
Döntetlen a jukoszláv-nihgyar
Vasámn,p dóhiUVn nz ül\'ői, ull pály\'m játszották a ^)un»-kupa második mér-kőíósét a magyar válogatott fiuk. \\ mérkőzésen <s Fradi jáiékos szerepelt, Hemek védelmek és gyenge táiimdoso. rok álllak szemben egymással, igy gél nélkül végződött a mérkőzés.
Belgrádban 3:0 (1 :0> arányban szttclt a B. válogatott, míg yiz ink 4:2 L3:1) arányban győzlek a jug0. szláv ifik ellen.
Eredmények
Nagyváradi AC—DIMAVAG 4 :1 (21) I). Magyarság—Pécsi DVAC 2:2(1:0) BM0V1S-PEAC 4:3 (1 :1). ZsSE-rBTE 4 :0 (1 :0). DPAC-DVSE 8 ;2 (2:0). PI1TC-MTI*: 10:2 (.r):0;. KH<V4;-4;SE 5*0 (3:0,\'.
— Érdemes a régi rádiómat kijavíttatni 7
— Én nem értek hozzá, de kérdezze meg Grünhut Elemér Deák-téri szaküzletében. Ott feltétlenül lelkiismeretes felvilágosítást fog kapni.
— (Októberi Utániak)
ma kezdődnek meg Nagy kan izsáu is. Mint már enilitcltük, naponta liat órakor a Misszióshoz kibővitjcll kápolni-jában is losz Hózsafüzér ájtatosság.
— (Első bérmálás Balaton-szépeiden)
Balatonszepezd községben most volt az első bérmálás. Ez alkalomnud a tapolcai járás röszolgabirjtjáva! az élen a nérmáló dr. Czapik Gyula Aoszprcmi mcg\\éspüs|)ököl a legnagyobb ünnepé-lycsséggcl fogadták. A kicsiny, de bar-góságáhan annál nagyobb ogybiizköz-ség négy évvel ezelőtt indította nu\'K » mozgalmai az önálló plébánia szera\'. zésérc. i \\
— (a zalai fodrászipar munka-bérmegállapltó bizottság)
A soproni kamara területén » f\',u-i-ászijiari alkalmazót lak legkisebb num-káliéról megállapító hizottsjtg póttagjaivá a nuuikiuulók részéről (uiniilár 1-erCuc ungyküjiizsni és Slefánies Jeaá kesztlKilyi fodrásznwslonoket, a nmnk"-vállalók részéJ-ől Varga Ádám uagv-kanizsai és liödi í-Vigj-cs keszlbelyi U>irászsegédcket jelóUe ki a kvresko-ttebni inmiszler.
Naptár: Szeptember 31). hétfő. ltom-kat. Jeromos oa Proteatáns Jeromos. -Izr.Elulhó 27.
íiöUÜrdö nyitva regfal fi órAiol <"10 t óráig (Mm, nerda, eéatek détutAu kedden ogéBs nap uéknftk).
1940. rceplember 30
ZALAI KÖZLÖNYi
Ez marad a lakóházból egy telitalálat után. (Polo R. D, V.)
Mi újság a Budapesti Élelmiszer-nagy vásártelepen ?
A budapesti élelmlszernagyvásártelep heti áruforgalma 1940. szeptember hó 20-tól szeptember hó 26-ig
ferencjő7sef
KESERŰVÍZ
— (Orvosi hlr)
l)r, Stneni Sándor fogorvos, tartalékos segédorvos katonai szolgáli lábol inegérkezetl ós rendeléseit hétfőn, folyó bó 30 an Hortliy Miklós »u. fi. sz alatt ujból megkezdte, \\ (:)
— (Ujabb könyveket kérnek a zalai katonák)
.Jelentettük, hogy » zalii halárvadászok a Za\'ni Közlöny utján Olvasnivalói kértek n nagyközönségtől. l)r. Fülöp György századának ol is küld tünk bárom csomag könyvet. Most a többi századok is kérnek könyveket. A kérést továbbítjuk olvasómklioz azzil, hogy akinek van fclcslo^os könyve, folyóirata küldje cl közvetlen határvadászainknak Tábori posta (13/2-ro, vagy juttassa el azokat a szerkesztőségbe.
— (Tűz OyepOkajáron)
Nagy tüzltfirma verte fel minap este a sümegi járásban, levő Gyepükajáp község lakóit. Marczt Dezső háza gyulladt ki, de a tüz csakhamar álharn,pó<l-zOlt a szomszéd lukakra is, Káptalanfa és N\'cmeshany községek tűzoltóságai a uycjiükiijániakkul együtt igyekeztek a tüzel eloltani, do csak másnap délben sikerült " Jángokat megfékezni. A kár többezer pengő, ami biztosítás utján megtérül. A tüzet .valószínűleg gyújtogatás okozta, a nyomozás már folyik.
— (Keszthelyen elfogták a zala-szabarl templom!osztogatót)
Szeptember elején Söptéa, majd né-liány nap mulvfl /.alaszabaron a római katolikus templomok perselyeit Ismeretlen tettes kifosztotta. Később Egerváron egy fűszereshez törtek be. A csendőrség egy ideig hiába nyomozott, a tolvajt nőin tudta elfogni. Később Keszthelyen igazoltatták s IcUirtóztatUVk Vámosi Ijijos 37 éves zalaszabari többszörösen büntetett pincért, aki bejs-incrle, hogy Ő követte el a söntéi és zalaszabari persely fosztogatást. Vámosit a csendőrök Szonibatbelyre kisérték és átadták a törvényszék fogházának. ( , l 1 i
— (Letartóztatott tyuktolvaj)
lenlüx-n a rsciidőrürs elfogta Tan-nenberger Fcrtaio napszámost, hírhedt barom fi tolvajt. Több ízben követett t\\ Lentiben és Rédicscn különféle U>j>a\\-sokat a rovollmultu napszámos. Legutóbb tyúkokat, pálinkát és gabonát lopott. A csendőrök a zebiegcrszcgl törvényszékre szállították. Tnnnenber-g«r azonnal letartóztatásba kenut,
„Az örömkönnyeken tol gondoljunk a támogatatta szoruló erdélyiekre 1" Adakozz Erdélyért
Otcsénhjiot mlíamczübM ^émkozhalih
Vasúton érkezett 538 vagon, hajón 2111 mázsa vegyes élelmiszer. Rrkez\'lt ezenkívül különböző áruval 28"> teher-gépkocsi és !L454 lófogat ti kocsi, vokl. mijii 1510 ketrec élöbaromfí, 554 mázsa vágóit baromfi, 73» b\'ula tojás és ttil-nyomórészt Őszibarackkal 2100 kézben-szállító kistermelő.
A felhozatal az elűző héttel szemben vasúton szállított árukuál ometkedést
mulat, agyszintén emelkedett az élő. és
vágollbaroinli felbozalal is. |?2ZCl Szem
ben tetemesen csökkent a liajófelho-zauil, a vidéki kocsik száma, továbbá « lojásfelho zalai és a kézbenszál litó Kistermelők szájún is. A vasúti f&thoza-tat u nagyobbniérvü burgonya menny i-ső^ok érkezése következtében omcLkadéit. Az élő- és vágnltlKU*omfi lellmza-Uiluál Uipusztalható emelkedés ezen cikkeknél az ősz elején kezdődő idény kö\\e<kezményc, amit az is igazol, hogy a nagyobb felhozatal dacára az áruk szilárdullak. ,\\ hajó és lófogatu kocsik állal (elhozott ármntiiiiyisOgok isükke-nése a paradicsom és egyéb iö/. -lék-félék idényének közeli befejozésJ kü-vclkoztébm állott e\'ő. A tojás csökkenő foHiozatüla pedig abban leli magyará-zatál. hogy a beküldök* látva a tojáspiac ianyhasiigát, larlózkodtak nagyobb árinncnnyiségek píai-r.ihoz italától. A gyümülcsfélóklxai hasonlóan n inult-boti gyenge fe 11 wzn tálhoz, ez n a hó-len is kevés áru érkezett és igy az árak szilárdak maradtak. Különösen szilárdult a szüvo, ára kl>. 20 fillérrel, üzen a héten — miut újdonság — megjelent a liaxai apró gesztenye GO filléres kezdő áron. Itl megjegyezzük, hogy a kézlxnszAUiió kisU-rmeJŐk szú-iiui az Őszibarack idényének közeledő befejezése következlébeíi csökkent. A zöldség és föaelékféJúknél « karfiol, u
paraj és a cukorborsó kl>. 10 filléres árcsökkenést, jnig 11 főz.\'ílök és a/, apró hegyes zöldpaprika l filléres, a tölteni való zöldpaprika és a vajbab ]>c.lig 10 filléres áremelkedést mutat.
A kialakult árakat teljes részk-lcs-seggel tartalmazza a vásárok és vásárcsarnokok igazgatósága állal szerkesz-tett, hetenként egyszer megjelenő < III-vaialos árjegyzés . (:)
A Mezőgazdasági Közraktárak Rt. megvásárolta a nagykanizsai Transdanubia gőzmalom telepét
A Mezőgazdasági Közraktárak Rt. lendületes fejlődésének ujabb állomásához éit: a napokban megvette Nagykanizsán a Transdanubia gőzmalom hatalmas telepét. A volt malom objektumait már évek óta bérli a Mezöraktárak, míg most véglegesen tulajdonába vette. A telep 14 kat. hold ;területcn fekszik, a kanizsai közlekedési utak gócpontjában, iparvágányokkal bőven ellátva. A telep befogadóképessége ezidösze-rint mintegy 1000 waggon, amit a társaság az épületek átalakításával jelentékenyen növelni fog. A Mezőgazdasági Közraktárak kanizsai telepe Nyugatmagyarország déli részének legfontosabo gabonagyüjtő és tárolóhelye, közvetlen szomszédságában a murakereszturi kilépő határállomásnak s a részvénytársaság fontos gazdasági érdekek szolgálatát biztosi\'ja nagykanizsai közraktártelepének nagyarányú fejlesztésével.
(:)
Erdélyi biztosítási kérdések n BIOSz tanácsa előtt
A Miosz a napokban tartott obiökl tanácsülése fjebhariíT tyomonkos elnök-letévet nz erdélyi ors>ágrésLckl>en működött biztosító társaságok állomány-átruházásának kérdésével kapcsolatban ugy döntött, bogy a\'visszacsatolt területen működött romániai vállalatok biztosítási állományait zártál lomány-kenl teszik, át, tehát nem törekszenek a mar meglévő biztosítások kikapcsolására. Elhatározták, hogy főleg a Székelyföldön, valamint Ungvárott a biztosítási tiszlvisc\'ö\'c részére átképző tanfolyamokat rendeznek. (:)
Rövid táviratok
A KÉPVISELŐHÁZ
szerdai Ülésen benyújtják az erdélyi részek visszacsatolásáról szóló javaslatot, majd a költségvetést kezdi el tárgyalni a Ház. TELEKI MIHÁLY
gröt földművelésügyi miniszter NiSbCI, ahol Czvelkovics miniszterelnökkel is tárgyalt, visszautazott Budapestre. TEMESVÁR
és Arad közölt a vonat elgázolt egy falusi szekerei. Négy ember eletét vesztelte. TOKIÓI
jelenlése szerint Csunglau ezredes, a Kínában harcoló japán csapatok főparancsnoka, az indokínai harcokban életet vesztette. A ROMÁN
posta megkezdte Erdély felé a postaszállítási. A lej-bankjegyeket csak külön engedéllyel lehet a haláron átvinni.
hiitailaaiMIU hittm Vállalat MENETRENDJE érvényes 1940. má]us lö-lől.
Va»uUI!oni<i»
Vasutailomáir* Etziíbtt-téire
4\'4I |\'M 11-05 133) IBM 1700 18-00 18« 2O/40 22 30 23-10 Visszaindulás a vonatok érkazisa után
l.otenyoi menetrend L.tMjírí! Ind. S/4Q tí.gJt..lniía iá. 780 ».SIl..liiíi4l U. 1420 L.l.íjlr.i.l. 11-40
(SALAI KÖ2LÖNW
Nagykanizsa megyei város -rolgármesterétöl.
443/Ké. 1940.
Tárgy: Az októberi szelvényekre kiszolgáltatható pelrolcum-nreny-nyiség megállapítása.
Hirdetmény.
Azt a legkisebb petroleum-meny-nyiséget, amely 1940. oklób:r havában egy-egy háztartásnak utalványozható, 1 literben állapítom meg. Ennek alapján a petróleum-utalványoknak október hónapra érvényes 5 Ös számú szelvényeire ennek a mennyiségnek a felét, vagyis fél liter petróleumot szabad kiszolgáltatni, a 6-os szelvényekre pedig a másik felét, vagyis további fél litert. A 6-os szelvényeket azonban csakis október 15-étÖI kezdve szabad beváltani.
A szeptember hónapra szólt 3-as és 4-es számú szelvényeket s a szeptemberi egyszeri vásárlásra szóló utalványokat október hó 1-töl kezdve nem s \'^ad beváltani.
Nagykanizsa, 1940. évi szeptember hó 30.
jao Polgármester.
Pk. 5088-5723/1940. sz.
1940. vgbtéi 86. sz.
Árverési hirdetmény.
Kopsteln Lipót nsgykonlzui cég javáfa 300 P tóke éi tübb követelés járulekai erejéig ü nagykanizsai klr. járásbíróság 1940. évi 5088—5723. ts. végzésévelelrendelt kielégi-téti végrehajtás folyUn végrehajtást szenvedető! 1940. íebr. hó 29-én lefoglalt 1761 P 60 f-re becsült Ingóságokra i nagykanliul klr. Járásbíróság fenti sz. végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XL1. t.-c. 20. §-4 alapján a fent megnevezeti s a foglalási jegyzőkönyvből kl nem ttlnö más foglaltatok javára Is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési jogok ma Is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igéin/keresel folyamatban nincs, végr. Bienv. Hosszúvölgy határában levő, Uj hegven levó pincéjében leendő megtartására határidőül 1940. okt. hó 5. napjának d. u 3 órája tDzellk kl, amikor á bíróilag lefoglalt borok a egyéb In-göaáROkat a legtöbbet Ígérőnek készpénz-\' fizetés mellett, esetleg becsáron alul Is el fogom adni. Azon InRÓtágokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610/931. M. E. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizedrészét bánatpénzül
leteszik.
Nagykanizsa, 1940. évi tzept. hó 9-én. Elek László
3280 klr. blr. víftthiltó, mint btró.ási klkllldBU.
Tflzelőanyag-kereskedök figyelmébe!
Kormányrendelet érielmében szeptember 1-461 minden tílzelöanyagkereskedonek
bavi kimutatást
kell kés.iteni a tő\'e vásárolt két métermázsát vagy ezl meghaladó tüzelőanyag kiszolgáltatásáról.
Az e célra elrendelt kimutatás nyomtatványa a Zalai KÖülÖiiy nyomdájában ivenként 10 fillérért beszerezhető.
(Folytatás az 1. oldalról)
a Venezia palotába ment, ahol beszámolt Mussolininak a berlini bizalmas megbeszél ésckrőL
A tudósítások szerint az uj egyez-ményl Rómában írják nlá, miután a Föidkőzi-tengcr kérdéseit rendc/fc
Budapest, szoj)tembcr íJO A ina déti lapok római tudósítás alapján szintén arról számolnak lie, hogy fiz úgynevezett \'Földközi-tengeri egyezmény? kérdésében elvileg már lét. rejölt a megegyezés Berliiilxn. Hóméban már csak a reszteteket dolgozzák kí és aztán olájrásra kerülhet.
Óráról-órára növeltszik a pánik Londonban
Perlin, .szeptember 30 A német géi>ck tegnap is, ma is ha. Ialmos rajokban lámarilnk Angliát. Kgy \'egy raj 500 tonna )>oml>;i terhel vitt magárai, aminek 80 százalékát I>on-donra dobták le. A megtorló támadás azonban a délangliai kikölőket, ipar.
leiepekei és hadüpart üzemekéi is érte.
Londonban négy ízben volt légiriadó. Tegnap 2K. ma 10 angol gépet lőttek, ile a németek Angiin, felett. Kgy németj gép nem téri vissza. 1
Az angol gépek Németország fölött isinél sokezer gyujtójnpot dobtak le
az erdőkre és falvakra. Komoly kár nem történt. A híres (.lottónburg sza Imdrétl múzeumban is csodával hntá ros módon nem robbantak n gyújtó lapok.
Magában Londonban, mint Slock-bolniba érkezett jelentések mondják óráról-ónira növekszik a pánik. A haj léktalanokat elhelyező hivatal előtt »z embersor állandóan növekszik s bár már 11.000 asszonyt és gyenpeket vl dékre szállítottak, még rcn^Hc:,\' a haj lóklalan, Menekülni csak ti jómódnak tudnak.
Villamos hűztorttísl készülék
mindenkinek örömet szerezi
Teakannák
Vasalók
Kenyérpipilók
Gyorsfőzök
Kávéfőzők
íróasztali lámpák Hangulatlámpák ¦Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVA VÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. M"
Hirdessen o Zalai KflzIOnylien
Női
minden typusban
havi
10—15 P-s
részletfizetésre
Is liapható
SZABÓ ANTAL Fő-ut 5. üzletében.
22881/1940.
Hirdetmény.
Vése községben a ragadós száj-és körömfájás fellépett és ezért a maicall járás föszolgablrá|a Böhönye, Nagyszakácsi. Nemesdéd, Nemesvid és Vésé községek állatvásáraira lia-sllollkörmu állatok felhajtását további Intézkedésig megtiltotta.
Felhívom a lakosságot, hogy az ezen betegségre gyanús megbetegedéseket azonnal Jelentse be a városi állalorvosnak, mert csak Igy remélhető az esetleg fellépő járvány helyhezköfése.
Nagykanizsa, 1940. szeptember 28.
Polgármester.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
fámcserekönp
újból beszerezhető
állás
Ffi.nltudó beiárónit fetveizek. Jeleni-ktzés d. u. 2-4-lg. Sugir-ut lli/E. löld-nílnt 2. •
adás-vétel
BUdó tokaiban leva huznált I\'ucli k«r«fcpár>. Babocliny Qyorgy-u. 52. *
Kii Singer vmrrégep et egy íekele I Itili télikabát elida. - Csengeiy.ut 33. i Musici. •
lakás-üzlethelyiség
Száraz \'raktál\' nagy padlással Itlailó Labor, Cetngeiy-ut 22. *
Boroaplnoe 600 hl. nagy hordókkal kiadó. Ugyanon kukorlcamorzeoió nrefcvé-ilelre ItcrcBIcllk. liövcbbcl : Maeyaru. 25 *
Szoba\'konyhás lakéra* keresünk azon-nalra vagy kelőbbre. Szeszllnomltó, Er-izsébet-ttr 12. 2288
BÚTOROZOTT i SZOBA
Egy butoroxott szoba kiadó. Sze-mere-u. 6: *
KUlönbetáratu blltorozott utoni oaolin Ultinál, kiadó. Telekl-ut 25. *
KfflAnb.Járatis utcai bútorozott szoba lürdSaznba-hasinilattal kiadó. Deák ter 4.
2285
kOlönfélb
GyUmcilorafék, kékeshegyaljsl sifllö-pllvéuyok, lenvök őszt pótlásit most )e-gyeitesae elő Birczlnel, Vöiösinarly u. 61. •
, Filli ia nói kalapokból nagy raklir. Eliorendllen alakltunk. Vida kalapUzlel. \'
ZAUtl KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. ! Stadia: „Ktzgazdaligl R. T. Nagykaalzee". Felelje kiadó: Zalai KáKly. Nyomatot! : e „Klzgaxdaságl II. T. Nagykanizsa" -
¦yondalatraa Nagykanizsán. (Nyomdáin leleli Zalai KárolyJ
09

Insert failed. Could not insert session data.