Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
12.03 MB
2009-07-03 16:55:01
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1186
12078
Rövid leírás | Teljes leírás (1.5 MB)

Zalai Közlöny 1940 250-274. szám november

Zalai Közlöny
Politikai napilap
80. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:


80. Évfolyam 230 szám.
Nagykanizsa, 1940. november 2. szombat
ára 12 ML
ZALAI KÖZLÖNY
Mussolini Albániába utazik
Küszöbén egy nagyfontosságú német-otasz-francta találkozó — Az olaszok eddig 79 kfiznéget foglaltak el és bekerítették Jantnát — Gftrögország még semmiféle angol segítséget nem kapott — Törökország az angol szövetség mellett döntött, de nem segíti a görögöket — Tráclában fellázadtak a macedónok, angolellenes tüntetések A\'Jhenben — 13 angol hajót elsMyesztettek a német bombázók
Nyílt levél egy bécsiszelethez
<bl) Több évtizedes jóbarálsá-gunk jogosít feí arra, hogy e&rttal, kedves Bécsiszclet, ne a villáml-u, harföml a tollhegyemre tűzzelek és elmondjam neked, milyen érdemel -Ifii barátaid is vaimak essen a [,!!!0-nyára számodra sem leányéíomkze-rü mai világon. Intézhettem vo\'-na talán ezt a levetemfet ahhoz az Úrhoz is, akihez hasonlóval imjír[ne-iu eggyel taláikozlofm, Bmióla « twzn legfőbb gazdája ;ez éleiejmtnck s jgy odahagyva a m.«g-j;m asztá\'íít, ido-gcii konyhák főztjéu huzOm egyre szorosabbra az övet a dekámon. Csakhogy az az ur -és a hozni hasonló egynéhány távoli ismerősöm, akiket látok és hallok illett a szianszéd aszla\'oknál, mígányosság-gai iztclenitetl táplálkozási tényke-déscmil közben, még Heged sem nyársalnának fel olyan anPhó SzCn-védélyességget, taRtit eng^m* ha velük nkarnáni! snégértetnj, hogy 111.3 inas világ van, mint tegnap volt, s hogy vannak az ember éjeiében a jólápoU pocaknál döntőbb és fonto-sabb dolgok is. Félek, hogy ök ezt mégsem jőrígöék s .cléren több a bizodalmam benned, kedves: BécSi1 szelel, akit ugyan xvxm hizlaltak hazafias támlásokkal, de azért, ugy érzőm, előbb tudom veled megértetni, lynil mondandó vagyok, mint azokkal, akikről itt szó\'csik. Mert én ugyan válogatós egyáltalán nőni) vagyok, de a falra szórt borsót nflm| szereiéin*.
i • . • \' I \' Tudod, Ugye, kedves Bécsiszelet, hogy a régi jó világban valamisütő" port, vagy mii a szöszt, ugy reklámoztak, "egy jóllakott dagadt férfit ábrázoló öles falragaszokon, hogy »a szcreleim1 utjaagyoínton visz ál*. Én inlég akkor igen gyerek voltam, de ezen a reklámon mindig eltűnőd* lom és mindig bosszankodtam. Egy* reszt annyira gyerek voltam, hogy a szerelem\'rő* egészen más é* tenné, szelesen gyönyörű, eszményi képzeteim\' voltak; másrészt annyira gyérek fmiégSem voltam, hogy nemi Ösielönös izlés ne élt volna bermfíml. Ez a két tényező egyaránt tiltakozott bennem az ellen, hogy az ember legnagyobb. legszebb érzéskincseit ilyen barbár (módon emésztési kérdéssé fokozzák le.
Most aztán ugy Iátoun, hogy még mindig gyerek vagyok \'és négy évtized alatt se nőtt be annyira a fe-ftmlőgya, hogy meg tudnám bocsátani az órabéreknek azt a gyerekko-l\'i falragaszt, amely ki okjirt engem toránditni - hála Istennek, sikertelenül a szeretemből. A Éejtím-%yának ez a velomszütelctl hibá-jí\' Késztet tokost is,orra, hogy nwwt 1*8 egy másik nagy érzés, egy még; ^gyöbb és [még szentebb: - a ha~ wszeretoi nevében szálljak had)* !l »minden csak gyomor-kérdés* sivár euivéletével. - Ezért kérlek, wdws Bécsiszelet, ne haragudj ""wai, amiért azt szerelném bebizo-
Az eímiuU tóöt wjságnélküM napon a világpolitikában különösebb ese-im\'-.iy nem történt, de a közeljövőben ujabb fontos és az egész világhelyzetre Jingy kihatással lévő ese-xiVények várhatók. Ezek közül leg. fonlösabb az a róuriai hir, amely szerint Franciaországgal kapcsolatban ujabb megbeszélések következnek. ¦ Egyes hinek szerint [maga
a Duce találkozik Petofnnai Ezt a hirl (még nem erősítették meg. Más hinek, igy a Pest rólmJai tudósítása is arról tud, hogy a közeljövőben küszöbön áh egy olasz-német -francia imcgbeszélés, amelyen.
Laval, Ribbentrop és Ciano találkozna
egyniássa\'. ; { 1 \'.
E hírekkel kapcsolatban megérni Ütjük Bojwel yott francia külügyminiszter nyilatkozatai, oki első Ízben szólt lemondása óla a nyilvánosság előtt. Ö — (mjhit onoudotla — mindig kímélni akarta Franci*oiSzá-got a háborútól. Meggyőződése, hogy
béke és rend a német-francia kibékülés nélkül nem lesz Európában.
Óvakodni keli azonban a rá kényszerítő és lealázó békélő*- Amerika csak örülhet, ha Európában helyre-ál\' a rend. "mert az egységes Európával Amerikának szükséges gazdaságilag is az együttműködés.
Berlini politikai körökben is sok szó esik mostanában Berlin ós Franciaország viszonyáról- A sajtó mai cikkei is kioinA\'lík, hogy Paris fele-, lös a háború felidézéséért, felelnie keli, fizetni tartozik, de az uj Eiró* pa kialakítása érdekében csal fokoznia keli a ten^iyhez.
A Mai Nap értésülése szerint
Mussolini Albánlába repül,
hogy á görögországi eseiniíényehkol kapcsoLatban a heJyszrneii légyért
nvilaiii, hogy nálad fontoSabb dolgok is vannak a világon.
*
iAz egész akkor kezdődött, a»ii\'i"\\ kor etrCndeHék n huslaian napokai. AHói fogva ni\'imi gyakrob!)an lálok urakat, akik (rnregkérdezvén az él-kező helyükön, hogy mfit lehet enni, nagy\' ttíéMalbnkodva szedik a sálor; fájukat és tés-ozuak, amikor tjdluk" ra jut. hogy csak hústalan napi ételek vannak az étlapon. ,
IV hál egy bécsiszelel sincs ? kérdezik a legtöbben, s (minthogy tisztességes helyen csakugyan nincs,
fcneg bizonyos intézkedéseket. Ciano gróf már ma megérkezett Tiranába repülőgépen. 1 |
A görögországi csemíényckkél kap ésolatban rendkívül érdekes a török államelnök nyilatkozata, amelyben Törökország áJlásfoglalását szögezi te; juinl nemhadviscílö féléi. Vala. mennyi országgal fenn akarja tartani a barátságot, ugyanakkor azon-ban. biztosítania keli a létéért küzdő Angliát barátságáról és szövetségé--röi. | ; . f i" ! • I
A török-angol barátság és szövetség szilárd és megingathatatlan
tmmdotta. Görögországról, mint ba" rátrói emíiékeasH meg és kijetsn\'ei-te, hogy szövetségesükkel, Angliával együtt vizsgálják fmf-íg a helyzetet.
A török állahifainök beszédélien "flWhoi sem tett etnJitóst Jugo.i»láviá-rói és Bulgáriáról, ajmfiböl szintén azt a következtetést vonják le, hogy a balkáni szövetség fcntór csak a tmjulté. Érdekes az is, hogy a török \' lapok csak az angol és görög híreket közük, egyre görög *9ikerekc-rőt száfmolnak be. aminek végén mégis csak olasz előrenyomlulás áll. Az olasz lapok arra is *rá[mlutatnik, hogy Rómía csak néhány hadászatilag fontos pont átengedését kérte, ami noml ütközött volna a görög becsületbe. Miután scHilségre Athén nemi számithat sehonnét, hellemeUeti helyzetbe került, Arról azonífan, hogy Görögország Imegváltoztatja ál-láspontjál, rajár lemondtak Berlinben is. I
Feltűnést kellett \'míg Törökország oí\'agatartásával kapcsolatban, hogy
Papén ankarai német nagykövet Berlinbe utazott.
Papén azért utazott haza, hogy tá-jókoztas-ra Berlint a török álláspontról. A török mintsztcreliaik barátságot hangiul \\ozó beszéde ellenére is érdekesnek tartják, hogy az angol-török tárgyalások a görög segítség
egy megsérteti arkangyal Önérzeté* vei elviharzanak, rajhitha a legsze* nnéU-esebrl megbántás éKe \\x»üia öket annak feltételezésééi, hogy ök egy nap nem esznek bécsiszeletel, vagy hogy hajlandók volnának ráfanyalodni májra és a husím-m napokon ís engedélyezett egyéb vnvncsk a-ek? dctekre«.
Én nagyon tisztellek téged, kedves Bécsiszelel és nemi vetem megöt-sjo. lobbi relyfcrutyádal somi t>e hogy nélküled és kiterjedi pCrCputlytKl iiélkü\' ne lehelne élni, azt nOmj hi-swaiv el. S főként nem hiszem\' ei nkkorj amikor a camivoiák törzsé-
ügyében creoknénytelenek maradtak. Törökország nejni hajlandó semmiféle bázisát átengedni Angliának a görögök fiwegsegilésc érdekében.
Berlinben egyébként is biztosra veszik a balkáni viszály elszigetelődéséi, tanért az angol segítség eddig csak a görög hajók lefoglalásában (mutatkozott- Azt a hírt \'ugyanis, hogy az angol csapatok aniár Szalo-nikiben és Korfuban partraszálltak, irnjaguk a görögök cáfolták meg- A jelentés szerint ! \'
eddig semmlféte angol segítséget nem kapott Qörögorszdg.
Ebnlatt - mint róanai jelentés mondja - görög körökben aggódásmti-tatkozik. A Popolo di Rfjtmfa közlése szerint komJoly segítségről szó somi lehel, meri mindössze egy-két kisebb angol egység van a görög vizek közelében- ,Szalonikjbejn nagy: a kényérhidny. A lakosság eíégedel" lensége knsiatt a mozgósilást nehéz végrehajtani. Az Esti Újság tudósítása szerint •
a macedónok feUdtadlak Tráclá-ban.
Az athéni hir szerint a mjacedónok megtagadták e görög hatóságoknak az engedelmességet és a mozgósítás! parancsnak nem tettek eleget. E miatt több macedón vezetőt letartóztatlak és sokakat az ország belsejébe vittek.
Athénben angoleltenes tüntetések1
is voltak.
A harctéri helyzetről a kövelkezö jelentések érkeztek: Görögországban kiderült az idő, amÜ nagyban megkönnyíti a hadműveletekéi. Az utóbbi napok rxtósz időjárása miatt az olaszok térdig érő sárban harcoltak. A görögök kemertyen védekéz-lek, bár inkább leitmlészeli adottsá\' gokkal, mint nyilt harccal, amelyet kerülnek. Így sziklákat görgetnek az útra, hidakat robbantanak fel, jta-(FotvUtá* a 7. oldalon)
vei rokon urak is tudhatnák, hogy a husi alan napoka t ncknl j á tékus szeszélyből, nejm az állatvédelöm, yagy valami Bicsérdi-propagünd;i okán i-oiidellék el, haoetm! azért, tnlerl a haza érdeke parojicsolóhg igy kívánja. Azért, mfert ez is hon-védekun. A háborús Európa és háborúra készülődő egész világ közepén elsőrendű hotivédelam /eladat a közéloiniézés olyan irányítása és rendezése, hogy az ország szükséges ellátóttsága [minden körülmények között biztositolt k-gyen. A leruiielés, tenyésztés háborús időkben mindig elkcrttlfaeietien zo,ktyir
BALAI BÖZLÖN*
1940. november 2
i Pannónia szálloda megszerzése, a zsír-ellátás biztosítása, a nagyréosel erdóblrtok megvétele, a piaci rendtartás módosítása a városi közgfttlésen
A képviselőtestület nem tartotta megfelelőnek a városra nézve a Sugár- uti szálloda megvételét
nőket Szenved. A belső készletfikn»k iráni csak a napi szükségletet keli fedezni, hantin* esetleges suíyos időkéi is, amikor — mini a közelmúlt erdélyi bevonuláskor ¦ százezreket keli naponta és hosszú időn ál élelmezni, még pedig hússal iS| uti*-:! a katonának aztán igazán nein\' elég> ha dödöllén tartják. Mi»d ezen kivül a ktvitci is fokozott igényekkel lép fe1, ftnerl hiszen ahá" ború ÖsszekjszYilla a níimfzclközi piac-viszony latokat. Ls ki miari mondani, hogy nem honvédelem, amikor (mlndjon erőnk (megfeszítésével, a saját falatunk megosztásával is gondoskodunk azok éleJmri-zési \'megsegítéséről, akik hosszú idő óla véreznek, küzdenek a?érl, hogy rombadönlsék a világháJ>orus béke-ép [fan én veket s iikik értünk is vérezlek és véreznek, knlialatl mi há-romlszor vonultunk bt1 vér nélkül, virágesöbon három1 visszatéri országrészünkbe ! Aki ezért riQmf tud lemondani egy bécsis/e-íelröl, unnak a nyakába a gyorekkorwivi falr.igasTÍ niin\'lájéra lábhil keli akasztani *s ráírni : Vnz én hazaszerolelctnv a gymnvomvni visz át !«
Ugyanez vonatkozik ágikra a fli-tusi asszonyokra is, akikkel a napokban \\*>!t ta\'á\'kv>zás<mv, mikor sorra járták a péküzletekel és nagy lamentálva tárgyalták, hogy nem kaptak fehér kenyeret és szidták a korniianyt. a háborút, minduiitj, mtórt kénytelenek voltak egységes kenyérrel [megenni ebédra ,a házul, rói\' hozott darab szalonnájukat. Aratni tud a falu népo uborkasalá-ia és rozskenyér Irnhltclt. Teiinészte-les: - ennek nem Így kelleme tenni. (Bár azt hiSztemi, hiába rendelnék el, hogy mindén ara\'.o köteles Csirkepaprikással íáplá\'kozni és hfo-ba fulkozna ímloginnyi \'.csirlw a szemiel domb-etetőn, a falu népe akkor is uborkasalálán é-s cibereleve-. sen aratna.) lermlésjelelleivss azonban áz, hogy a falusi igények ép" pen akkor nőnek a fehérkenyérig, amSkor a bécsiszcM-ügyÍjcn már vázolt okoknál fogva a kenyér-gazdálkodás is honvédcinti\' kérdéssé íiőtl. Városnak és falunak egynek keU múl lennie (aW/au a megfeszített igyekezclben, hogy a gyombr\' kívánságaink alárendelése árán, lejrnbn" dások árán is. a bécsiszeleLnéi és fehérkenyérnél súlyosabb ál<fo/alok árán is bizlositanl keli az ország háborús ellátási rendszerének minél zavartalanabb (működését és teljesiteni azt a ncanaeti érdekből és baráti iiVJlt(\'my<>SMÍ»1)ói fakadó
kötelességet, hogy amftnk van, megosszuk azokkal, akik Imiinket hazánk feltámadásához hozzásegítettek. .\'¦ í .i , 1 • I
Ezeket akartam elmondani neked, kedves BéesUzelet, hogy \'ássad : - önzők, k(«nüszak, alacsony gondolkodásúak, barátságodra, dc a magyar ember nevére is érdemtelenek azok, akik nem tudnak és nCtm1 akamak a rólad vató lemondás kicsi áldozatával sem! hozzájárulni a nagy m\'agyar erőpróba hatalmas »hó-rukk«-jához. \'1*. tudom, meg fogod érUml\'felháborodásomat a haspártiak férflatbm és jiiHgyarla-ian elvágy-urahnu feíelt. Meg fo. gód vélni velem és sokunkkal együtt azokal, akik téged többre becsülnek a knfegyar haza sorsparancsánál. S ha tudnál, bizlosan le pirulnál azok helyeit, akiknek a hn/nszervlele ott végződik az irániad érzeti m^>hó vágyaik csámcsogó gyönyörűségénél.
Szerdán délután fé\' B órakor iend kívüli közgyűlést tartott a város képviselőtestülete a városháza kistanácstermében közepes érdeklődés mfcltott. Napirend elölt dr. Krátkv István polgánmteslcr bejelen-tetle, hogy a lel folyamján a közgyűléseket n\'jobban fűthető kistanács-lcr,miben fogják meglnHani. KJ/.óni Sándor helyére azerdö-íegeiö bizolt-ságba ifjú Kyzsncr Józ^\'fel választották be-
A polgármester ezután a plénum elé terjeszti a Sugár úti »Pannonia-szálioda* megvételének kérdésí-t.
Bejelentene, hogy tárgyalásokat folytafolt a püspökkel, oki Vcloiivli-telte neki, hogy
a második plébánia részére
meg akarja venni a pannoni:t-száI-lodát, amit\'Iy 38 szobájával és földszinti, előadói tereiminfik alkalmas lernVévél megrelelna a világi plébánia céljaira. A tulajdonos megszünteti a szállodái és e\'adésra ajánlja 60.000 pengős vételár mWlell. Ennek cgyhramiadál a püspök fizetné, egyharmadai a felállítandó egyház-
község cgyharmíadával p»dig a város keJi, hogy hozzájáruljon.
Miután a vétel trnjég nem perfek-tuálodott, a polgártnléslcr azzal az előlerjcszléss«i fordult a képviselö-tcslü\'ethez, nemi tenne le a város szempontjából célszerűbb, ha a plé-bánia-Iak helycll
a váró* venné meg a Pannoniét
és folytatná a szállodát. Nagykanizsa idcgcnforga"|mü felléUen megkívánja, [már a jövő szempontja* ból is - hogy egy mipgrelelö máso-. dik szállodája is icgyen.. A város vezetőségének tekintettel kel\' Binic a város folytonos fejlődésére, idegen-forgalm\'ára, a tszükséglelekrt; ésazé\'l a szálloda vételének kedvező ügyét a képvisclölestülel elé terjeszti határozathozatal végctl. Amennyiben a közgyűlés nemJ taiá\'ná megfelelőnek a városra nézve a szálloda vételét, ugy a megyéspüspök perfektuálja a
vélelt a világi pléWánla részére ag ismterletclt fellélelek nHe\'K\'tt. Azért vélemtfnynyi\'vánitást és hozzászóliist kér a városatyáktól-
A polgármeslcri etőlerjcsztéshsz sokan szóllak hozzá. így Szabó Gyula, ifj. Sxá\'inger Antal, Szeiccz Pál slb. nemi találják rentá[»ilisuak,a városra nézve a szállodai vételt. Dr. Tamás János hercegi jo^anácsos kijelenti, hogy átfőni a pilianalbm, ninikor nn\'gszünlk a Pannónia,
a hercegség a ,.Koroná"t modernlzáltatji.
Dr. GiirliKT Antal li«BÍíbgyész ós töWrtm a potgárm|c«uBrí javaslat mellett voltak.
A képviselőtestület végű1 is annak leszftgezésével, hogy a .szálloda fenn tartásai a város fejlődé1*\' .szcimiponl-jábői kiváíiulosnak tartaná, d;\'nemi tekinti városi felada\'nak a szálloda míígvélelét, az ügyei lclái\'gyaT?nak tekintette.
Dr. Krátky polgánmestec a lováb-bink során felwteile a kérdési, ho^ a vá r< )S közönségt^ zs i rcl I á t ás;\'i n ak zavartalan biztosítására mmv laltf-
ná-o hcljj-esnek a képviselőtestület, ha ; ,
a város átvenné a Deutsoh-féle sertéshizlaldát.
Molnár Feicnc. Szegez Pál és többek hozzászóláása uU\\n a közgyűlés egyhangúlag hozzájárji a poigárj mester indilványához, fc]hata\'nnz-za a szükséges iníézkedések m^g. tételére és köszönetet mond tiski gondos előreliUásáérl. A közgyűlés ezulán áttér a
napirendre.
Dr. Prack tanácsnok előterjeszti a pénzügyi bizoltság állal elfogadásra ajánlott nagyrécsci crdövélell, ? melv gróf Kilrolyi Feicnc és neje, Horthy Paulelte tulajdona. 800 hold kiterjedésű, vételára 175.00 pengő-A vétel rendkivüi kedvező. Pinty Árpád városi erdöme\'nök annak idején felbecsülte. A szerződés niá-
iiinbliImiink d ulpth a
Junyluutí
ÓH AK
A OlItLAaVBDIEaaYEL
írásánál 60.000 pengőt keU lefizetni, erre az ÖsszegM a város kölcsönt vesz fel. i (
A közgyűlés egyhangúlag hozzá, járul és megszavazza az crdövélell-
A miáSodik és utolsó pont
a plaol vásári rend szabályozási,
amit a jogügyi bizoltság már letárgyalt. Ugyanis a vármegye alispánja kiutasította Zala mtegyébői \' zsidókat a piacok, hetivásárok, slb-vásárairól november tB-lől kezdő-dölcg. Azért a piaoi szabályrtmrje. let 2- íj-ál ugy módr)Sltják, hogy .!1 piactereken és vásárokon csakis olyan iparos és kereskedő, slb. foglalhat helyet, aki a (megköveteli feltételekenkivül tmeg az 193!)- évi IV. te kÖveieWénveinek is mindenben megfelelő*. *
A közgyűlés ezl a javaslatol fellebbezésre való tekintet nélkül ío. gadla el, i
6 órakor a közgyűlés miár végei ért.. . ¦.. I ; ¦ 1 ; \'
Férfiöltönyök, felöltök, télikabátok
nagy választékban
Szomolánylnál
Magyar hősök mindszentje
Lesz-e ki gyertyát gytijt ma Keleten, Nyugaton, Északon és Délen, merte magyar hősök véres csatákban harcoltak bátran és keményen ?!
Lesz-e, kt gyertyát gyújt ma a Doberdón, a Plavenát ét a Szlripa mentén, jeltelen elfeledt síroknál lesz-e, kt (mát mond ez estén ? I A Bug, a Prut, a Dnyeszter táján, az Oderánál — Visztulánál bajtárslas szivek dobognak-e, a termőfölddé vált tömegsírokra pár csokor vl-ágot — ón, szórnak-e 7! Lesz-e hajó künn a tengereken, mely zászlaját árbocra húzza fel és leátlva, néma csendben hós matrózaink fölött Ünnepet?!-S a felhók közt rohanó gépmadár pilótája csinál e tiszteletkört egykori légicsaták színhelyén, magyar pilóták hamvai fölött ?
Lesz-e, kl gyertyát gyújt ma Keleten, Nyugaton, Északon és Délen, merre magyar, hősök véres csatákban •ly sokszor haltak meg vitézen?/-
Tegzes Lajos
Látogatóba megy?
Vacsorára hivatalos?
^udvarias: VÍrágOt küld
^TULIPÁN" virágüzletből I
¦(ifj. PETBRHANN) \\
Ffl-trt 1. Telílon |
szebbnél-szebb
Bm m&wm m, női és leányka
iSJíb1 kotortok, azár-udvar divatáruk
, nagyon olcsón!
Vendéglősük és Italmérők figyelmébe! HUNGÁRIA BOB- ÉS FAÉBTÉKESITÖ
(oógt. dr. Boda Károly)
borosztálya megnyílt.
Kapható jómlnőségO fehér és VSrSabor.Caák viszonteladóknak. Faoaztály m«|)nyilik nonamben 15-én I
Oaan0QPa-tia BB. . TaUfon 89.
1940. november j,
A kegyelet Ünnepségei
Nagykanizsa méltó keretben emlékezett meg hőseiről és halottairól
Hég nem volt olyan szép, napsütéses Mindcnszcnieko Nagykanizsának, mini tegnap. Mintha iwn is «#11 volna pár pappal előbb a hó. A száraz, tatén őszi időben már n kora. délelőtt] órákban is hosz-szu sorokion zarándokolt B hivők serege- u lemclő-
l:o. Még Inkább megsokszorozódott a nép a délutáni órákban, amikor a kegyelel ünnepségeit tartották. Az ol.ső ünnepély
a piarista tanárok síremlékénél
volt délután :t ójakor, a gimnázium rendezésében. Berta István igazgató és a tanárt kar élén ott Mit.a sir kárál a gimnázium egész Ifjúsági, liogy kegyelettel adózzon az. intését egykori tanápli emlékének. Az ifjúság kegyeletéi elsőnek Szal>ó Lajos VIII. osztályos növendék tolmáesollo, aki PiobAszka szavait kellette étette, majd vTtíz Nagy Győző ugyancsak VIII. osztályos növendék mondott Őszinte és lelkes megemlékezést. Hangsúlyozta, begy a diákság nem felejti a régi tanárok tanításait; hitben, hazaszeretetben növekednek és fogadják, hogy életükkui, cteje-kodctükkel mindig a már Odafönt lakó tanáraik n;o0e lefedését akarjak elnyerni. A piarista szellemtől sugárzó beszéd után a gimnázium énekkara a Pic Jcsu Domine eimü kénist adta e\'ő Balog Lajos tanár nagyszerű vezénylőiével, Végül a diákság közösen imád7 kozott volt tanáraik sirjánál, majd az egyes osztályok elhunyt társaik sírját látogatták meg.
A gimnáziumnak ínég egy kegyeletes megemlékezése volt. Délelőtt a szentmise után
a Plrista Diákszövetség
tartott rövid, .szép megemlékezésl liösí halált halt tagjaik emléktáblája elftlt Itl Anek Antal dr. ügyvéd mondott nagyhatású, szép cmlékl>eszédei, Breuei Pál VIII. osztályos növendék szavalt lelkesen és n gimnázium énekkara adoU e\'ő egy gyászdalt
Nagykanizsa város közönségé«e!k kegyeleti ünnepélyét ezévhon is ft(MOVK rendezte i I ; i
a hősi temetónéi
Az őszi napfényben fürdő, fehér őszirózsákkal és égő gyertyákkal díszített egyszerű- kalonasirok körül. sokezc-r ember szorongott. Ott volt vitéz Széchy innc ezredes, dajutárjjarancsnokkal az é\'en nagy szántban a helyőrség tisztikara, dr. Krátky István polgármester, I1. Gulyás Gellért plébános vezetésével " ferences, dr. Solymár István vc-/elé-sévet a világi és Barta Istvánnal az élen a piarista papság, továbbá Kováa Nagy Pál IÖüuiáisos.s;il az élen a rnut. őrség tisztikara, valamint a MOVIí, Nyukosz és a többi e^yesülo\'ek kül-döltsége. ott voltak a honvédség századain kívül a leventék, cserkészek, az iskolák és külön nagy csoportban a Kanizsán ideigleiies otthont kapott lengyelek.
Az ünnepséget a honvédzenckar Hiszekegye nyitotta meg, majd lircuer Pál, a gimnázium VIII. o: növendéke szavalta e/l lelkes tüz;Cl és szép slkCm* Radványi Kálmán: Magvar temető c. költeményójt, Az ünnepi beszédet S/ö nyi László kegyesrendi tanár mondta. Hangsúlyozta, hogy a hősi sírkövek ajatt nyugvó magyar vilé/ek a mrgyar (ílníakarás bemondói voltak a \'örlé-né:em mikrofonja előtt. Az ujabb nemzedék méltókén folytatja munkájukul és nem szűnik meg hordozni a fáklyát. Nem úlinondtunk világbirodalomról,
Kneipp emlékének!
mégis elvéreztünk - - mondotta, — d> ez azérl van. mert nranesák Tértanuk, hanem vértanú nernzo\'ek is kellenek. Mi a/ok vagyunk és nem is találhatnánk szebb napol vitéz katonáink emlékének mcgflnrteplésóje, mint Isten atlétáinak, a sronteknok ftiwepét.
!¦: ivi|>on a \'cliér őszirózsás kalo-nasirok világító gjertyáeskái előtt teSti-ismc.el.vizsgálatit ke.li tartanunk, liogy meg van c bennünk a régiek hősiessége, bOjtársiassága, szeretete? S rájöttünk, hogy Uílük kell példát venni. Tőtök, akik ott nyugosznak a katooaslrokban ^ akiknek erényeit ál kell vinni a poH-gári éel minden terére.
Tanuljunk tőlük magyar tetterőt,
mert csak így követhetjük nyomdokai-kai. i
A nagyhatású, lelkes és nagy tetszéssel fogadod iK\'széil után a polgári iskolák énekkara fokozta még a hatást, amidőn Kelling Pcrenc nagysierü l*ta-nilásában és veiénylétében a Hősök dala cimü gyászkájiont adta e\'ő.
Szalmáry István: Mi nem felejtünk ehnü szép költoinényc gyújtott ezután elkeseilésl u szi\\ekl.en Szakonyi László IV. éves relsőkoieskctlelini Iskolai növendék mélyen átérzc.t, lelkes előadásában. A befejező Himnusz után a bonvédség, a város, a MOVlí és a többi leslíilelek egymásután helyezték el koszonükat a hősi temető óieUszkjé-néb Ugyanide rakták le koszorúikat és itt égetlek gyertyákat a lengyelek is, ki tudja hol, merre1 porladó \'hozzátartozóik, hősi lialoltaik sírja helyett.
A bonvédség és a. város koszorút le.yezeU
a nagybakónaki hősök
Oin)ék 111 fivére is, amely körül gazdagon volt már virág. Minden hősi sirou ezévben is volt koszom és mind az 1300 on ott égett legatóbb egy szai gyertya, tizt a munkát moal is a Ke* icszlény Jótékony Nőegylet végezte lelkes odaadással, dicwéroiosen. Az ünnepség rendezéséért a MÖVE vezetőségéi llloli tUi-sóret.
Kegyeletiéi emlékezlek meg. hakit-uukrói ezenkívül az egyes iskolák, u lendörók, postások, stb+ mint ahogy a nugykózőnség is virág, gyertya és ima formájában rótta lé kegyeletét szerettei sírjánál.
Az esti alkonyba is belevilágító sok ezernyi gyerlyioángocska, amely a faltér Őszirózsíi-könlósto öltöaötl temetőben is az örök világosságot Jelképezte, megmulatta, hogy Nugykaniz^t-iiiéltó-kép\' emlékezeti mo,* ualotUiról 1Ü10. Minden széniek estéjén,
He*» tetettünk!
_ Mérni János, a volt nagy-
{ jjjf 1|. 2. | vá«aál t. honyéd pyaJög-
•--1 ozred lörzsőrnies\'Cie n
hadjárat megindulása óta megszakítás nélkül az ozred minden nagyobb ütkö, zelében kitüntette magái. A bcszkiei ülközellxii lőhadn\'gya megscbwülósc iikui századának panuiesnnkságál átvéve n századot a bekerítés lOszéb/é-lói ügyes vezetéssel megmente lto II ajd később a kisnólányj uffcözalben egy magaslat elleni támadás alkalma* at, a lisztek eleste, illetve megsebesülése után kb. 100 főnyi legénység fólöU
a ii.irancsnokságol átvéve, reggeltől ké*Ő cslig a IcgcröíObb ellenségei tűzben » visszavonulási parancs érkeztek kitartott. , i ..
A jasionkai ütközetnél, midőn ezredét óriási túlerők kórülzárfcik B mar az ezrednek \'egnagyobb részét az;Ci\'on.
ség elfogta, merészen tóbbcdniigáviil nz orotz gyürühől kiunl.
Mérni János, törzsőrmester kimagaslóan hős magatartásáért az aiany vitéz ségi émiet
»így kell élnetek«
Ez volt a címe annak a világhírű munkának, melyben Kneipp az észnerű* élet irányítására szolgáló napiparancsair állította össze és amelyet a modern táplálkozástudomány mindenkori alapigazságának tekinthetünk.
\' Sok régi bölcsességet újított lei benne, de még több újat tett hozzá. Életműre koronájának tekintette, hogy élete alkonyán még malátakáréjáral, a kitűnő Knetpp maUtaklTt-val is megajándékozhatott bennünket. Olyan ital ez/ melyben ) valósággal Ízlelhetjük a gyártás után is egészben maradt és hámozatian árpaszemek teljes erejét. E kávéban minden egyes árpa-szem a maga teljes keményítő tartalmáról jóízű, egészséges és édes malátára változik. Minden szemet héjastól duzzasztottak, pörköltek, pirítottak, karamellizáltak és tisztán, finoman impregnáltak. Ezért olyan egészséges énlrissíiő tehát eza jó Kneipp malatakáví, Zamatos, miként az életerőt adó kenyéri És rolóban olyan is, mint a legízletesebb tápláló kenyér a kávéscsészében. Nem hiá-nyozhatik egyetlen reggeliző asztalról sem. Egyetlen nap sem. Ez az ital az egészség és erő kútforrása. Valóságos gyógyforrás, ahogy néha JCneipp maga is nerezte.
j„u,k Kneipp malátakávÉt!
Czí Uneijtft nuufü ütttaazemlietiicgttek.
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
¦AEAt *ÖSH»»m
IÖ40. november i.
[ ÉKSZER,
Pontosan uabirjoiott
»"± szemüveg -sstíís.
ZSOLDOS UrtlLA
| I......a- ¦ iL . . . I ¦ - I III .. I * .il
HusBiTír IlIIuNi il UlHalflIaWTTfrWtL
í-\'ű¦ u11. (a Kofon»-ti*IloúéY»l u«mt>en)
Nagy a bluz-dlvat
Az óriási Őszi és téli kosztümdIvóinak egyebei küv«tícemithiye ¦ a nagy bltiikulturo. -sitii különösen ax idén te\'öfokra hágott. Mindenki bhiit esi-lü\'t 1 lat magáíink. vagy készen v.ísároljn, de .itt-; akad jól öltözködő hölgy, aVi a suját kézzel kötött mtaóverén kivül legalább kól blúzt ne vásárolna. Azért Írom, hogy ketlő bhizi, meri az egyik ttlkább trotlőrös célt szolgái a^niBóver mellett, a másik pedig kimondó t hu elegáns célokra uiknbnas. , Kezdjük t»]dti először a froltör blúzokat 1 ánryalnl, liimek olyan skálája van az\' idén, Ivogy alig tehet röla jKjniosaii lieszámolni. legelső sorban lo kelt szögeznem, hogy ezek u.htuzok kivétel nélkül liosszuujjal, bubigilérral, e!Ől végig gamliolódvt néhány szc-gö-zéssel készülnek főtag, angóra és jOrjey Anyagúak, méghozzá paszie! vogv «ge#i élénk színikben. Így például zöld koszt fi mliöz rozsda és bordó bhizok, szürke kosztümhöz lnim>, *ótd és Hla
IV1 i. fékeiéhez pC lit( ]>:tiii:\'in é& sötétkéken kívül minuVn más szint vlsel-nek.
Rlégéns, kimondottan nigyobb dél. uláni, vagy esti összejőve tc.rv, értem alatta mozi sziuház, kártyaparÜj még min ti;; a si i11,1 és fémn e\' álszöít lUuzokAt hordják, Kzetnek n igyon szép most a fazonjuk, mé-f po lig olyanok, intaltni lulnjdonképtron egybe lennének
a •wgitűttuzoknytlvJd. rgyanis a b*uz
köröskörül benne von a szoiknyiV.,a,n,,de <vöt kél oldali tirsijy, vagy legyező-sjorrt huzoil zseb oslk a szoknyára és e fölött van a fekete iüv, ami köifVAt>-rül vezet., Itop|iiUQl jöt müittnak és Itt meg kell jeiryenit\'itt. na viluktnek van pi. o.íy résd (ekele Szötelrnhája, omíl már vagy uieaait, vagy már nőm egészen jö ne eejp, ilyenkor megtslnát-. lulhutja ugy, hogy a lekelo szövet marad szoknyán >k (ha Jut, .akkor u ruha baltinak is és rádotgoztat xliy fczt&es angor-) vagy szé|> szövői cli\'jól, .tmlnck alja lenit nukhm kél nugy t uxtly/sob-Iwsl folytatódik .i fekete s/dknván. Na-gyón eojians és tuigyon vi*el k.
Visszatérve a fenti blúzokra, rend-sze inl bálul vé.ag gointx^kln&k, egészen hosszú szQk ujjaik egésztn *ö-nyéklg goniÜMt lói Inak és a kézioj köziig érnek. Szt\'itck ezek a rétumel álszö l anyagok és ha az emls\'mok még a fekete kosrtftmiwiteyálán kivöt nvondjuk van egy bosátu estélyi fokc o szoknyája. ci(ész nyugodl.tii b\'ivcl.e\'i ukámúlyeu n my alkulomnt lt ezt a liowuiijjii léJllSzáUis hltii/l.
Divatposta
Barna asuony. A tiekilklölt fonal nagyon szén. CsInAtja Jerjey kötéssel edi sima, viss?a (ordított egy noumujjit bltizt babi-gal oii.i\': éa az ele|ét köate ugy, h\'^gy 10 soronként változtassa a csupa sima és csupa lm. ii"tt kötést, eialtat nagyon érdekes cilkozásu blutt kap.
Kislány 20 Nagyon szép lenno egy hal vlnykek ati|{ora ruha fehér posilo bubi-Kallérral és manzsertiTal, elöl és hátul egy-szemberánccal a szoknyán és egy pirosfehér-kék kombinált öv, amelyből .i salát-jából ket n.iicv t-rsolyzseb nyu Ik a szoknyára. Üdvözlet.
Télapó. A következő fazonra csináltassa feke^maroceo ruhájn : a szoknya legyen téliesen sziik, elöl áll alalt kis kihalló, az egész eleje spró fekete gyöngy hímzéssel, ugyanúgy a szoknyán levő két zseb Is gyöngyhimzéscs legyen, szQk hossuu ujj. sajátjából öv egy gyöngycsatlal evész télre lesz egy roppant elegáns ruhája. ÜiíVözJet.
Hazajöttek batáiradászafnb
Szombat délután az Országzászló előtt ünnepélyes fogadtatás volt
A haza hívó szavára hónapokkal ezelőtt « nagvküiiizsai határvadászok is felöltöt lék a knloniruhát és anentek oda. ahová a parancs szólította éket. A tö&jbiek azóta m\'ir leszerellek, hntárvtodászdink azonban csuk illési térhetlek hnzi. Az Cgjtas századok mgir ma. swmtwlon liaj-nalbun megérkeztek, mig az utolsó csoport, a 401X8 a déli órákban lé-pelt csak ismjél kanizsai földié. A fogadtalás mmi százJdOTikint volt; hanem egyszerre, az utolsó vonat beérkezése után jn(i délután, az Országzászló előtt. Abevonu\'ásjlán a zenekar a Hiszekegyei játszotta,
mftjd dr. Krátky István polgármester üdvözölte a\' hnziérkezell határ, vadászokat, amile a parincsnokság válaszolt, lízután dr. Králky Istvanne, mint zászióanya, SZblagot kö-IÖ11 fel az ezredzsászlóra. nirijd a Kárpátokból ROZotl fenyökosz.iruval ¦megkoszorúzták mindkét hősi em-lékmvüvel. A Himnusz után a határvadászok disunirne!ben vonultak ei az Országzászló és a parancsnokság elölt. í
A borús idő elleneié is nagy szám bfan összegyűlt kjözcfnség ieikcsan ünnepelte hazaiért derék hat árva. dásztiinknt.
ÉrtesitíÜk 3 fl\' é\' nusvásárfó közönséget, hogy í UxleteinKGi november &ó 1-töl va&árnaponKént a téli hónapokban xárva tarifuH.
ím fiuh\'parí szakosztály.
A hathetes háztartási tanfolyam nyilvános záróvizsgája és munka-kiállltasa
A főzíívjzstjn utója a háztnrt\'tsi tanfolyam nyilvános záróvizsgája volt a ItozgtJiiyi utcai iskola Uimaterméheji. Kár, lK)gj\' a kedvezőtlen időjárás mjatt osak kiDvesen voltaik .ekm. Maslcor rend kivui nagy -íz órdckJüdú:. a Jtózöns^g, fö\'eg n liázttssioiii\'ok és kánj\'ok részétől. ;.
Sthcfrcr Ilonka tenárWsafisxotiy, a lanfolyatn Vezetője mvgnyitójábun kö. zólle lu>gv u földművelésüjiji iiunisz\'i\'r dr. Krátky Istvániiú polgánuest.\'rnét, a MANSz e\'nökiisszonyúi nevezte ki vizügabizlosul. Majd köszönetet mondott a MANSz elnokiu>j>xi>nyiV.iuik és a [Mlgáruicsiemck a tüntolyam láinoga-tásáert; A hathetes Liulolyum eredmá-i uyűl külön kiiUlitiklMin mutiljtiík \\x>.
I)r. Krátky Istvánná onökasszony, vizsgabiztos meleg szavakl^m köszönte meg Selieffer Ilonka, 1-y.sidy Giíiu) ga/d.<súgi szaklanátmőumk, dr. Fodor Krzsél.ct Orvos előadójuk li\'lkc* fáradozását.
Azok, tklk «xt a tanfolyamot végezték, sokkal könnyebben boldogulnak az életben,
hongoztatlu, inert mindazt elsajátliot-
Iák. amit egy házlirtas vezetésénél iiuitii kell \'
Majd w vi/sgtira kerüli sor. Morandininé dr. l\'odor Krz.SL-l.et vfcfcSgáztattU elösz«\'>r a li ül;:.itr>l,.il. MiudAn\'ól, tunit egj\'. intelligens nörjek, hozk^zonynuk ós te.iulö inamínJk tudnia ki?U. Az idegiemlszerröl. Aü eíé/ísóges kikils küveielményciiöl. A t • Áaiemö.tÍjKtltVí-ról. Mii szabad\' a \'babának, cmii adni. A timóri.i védd jl\'ásról.
Minden válasz tömör és kiWégi;ö.
Majd Sflierie,r i.ihárkisnss/ouy veszi át a vitSgaktattót Mt a háziasszony miuikaköie. A házlurtás ke^ségvetésé\' nek össi.eállitása. ^
Hogy osztja be a férj fizetését.
hogy az e^penitő #gy*n a hdzlartás .sztikséK-elííick fc :ez>séie, Itn viRámaji
háztüznéiöbe jönnek, milyen owuct
készít? slb. Majd a ruflu»: szövet, lakás-lerendezés ké^dé^e. A [őzetek szerepe a táplálkozást).!!!. I fogy mi ismerik fel az egészséges halat. SU>.
i)r. KnU\'kyué 0;{yie-niiuija szólítja fél a szebluél szebb tanrolyanúsU\'ikat, akik inaidén kérdésre kielégítően ló-leinek, i , - i
Városi Mozgó. ¦ Még szombaton és vasárnap
Aszlányl Károly 1
I
Budapesttel egyldöben 1 ¦ NagysIfcerO magyar film 1
\'vllághlra regénye:
Sok hű-hó Emmiért
A ingjobb magyar ¦zinészekkel. — Híradók
Előadások szombaton 5,7,9, vasárnap 3, 5, 7,9 árakor.
ló és olcsó
aOarmol. Beváltja, omltlger. Nincs vele bnjlódai.te-alózéi, rossz Iz. - Jólzü hashajtó a
H4> 14 UllMrí d n4trii*rli>*ai
Majd rizsöly Gizua tinrirklsiuwzony kóvelke/lk Sorra: A biromfldnyésztís-röl. keltetésről, serlcsienyé-sztésröli híz-lalásrtil. slb, roMk s ^zsgáziatás. (H>--toore^yik « Mtwpattak diukrél laigással invckszik könnyittni. \\W meg kel hogviii: tutin ik inúul etek a kodvCs nmiyasszoiiyok és meny asszony jel öllek. VtHáingyorsan rf\'frnhie.k 0 [.Brofé:, közvetlen dél cflit áütmk. !ír. KráUiyné vizsgabiztos is kitűnőnek tdAlJa a vizsga eredményéi és záróin•szédél>eIt
rámtiiui a háztartási tanfolyam fontosságára, Xeni kell csodálkozni azon. Ka ;nmyi a boldogtalan házasság. A Legtöbb esetben a futai asszony nem lutlja férje Jövedelmét IrClyesen be. osztani nem isrm\'ri a háztartás esinját-bitiját, már jiodig
a háztartás! ismeretek nélkül nem lohol boldog a házasság.
Magyar öntudatra serkenti a leányokat, kn|Hv>lódj.inuk bei¦ a maffy>r alatt*), tt magyar haza szolgálatába és vegyék ki részükéi minden liaíifius megtuoz-duláslH\'d. l\'éldáiaik áRilj t az ordtVyi nOket, ar. ertlélyi anyákal, afkik 22 évi oláh rabság :datt n.oíinutitlák, bogjun kell szeielni mindennél joblmn a niu-gyor hazát, Ne széledJetiíSc széjjel á Umfolyamlsták. maratljan ik továbbra is ogyűtt, tegjenek Jó honh\'auyoki bnzi magyar nök, magyar lulzLisszo-nyok és majdan éddtanyák, akikre a magyar baza mintlCnkor számlHial. - lítután Arany Ilus a lasifolyaniisták" \' nevében kószőpele\'- mondott u fóidhiii,-velésügyl minLsztenick, aki lelielövtí íot\'fl l.iirolyiwn icn..e ésél, Mirtyiieli MANSznak, a vez*\'lö szuktanánuükaek. l-\'iuialnuit leszünk, monúotla, hogy mindazt) nmü itt a lanro^yamón elsa-
játüoltimk, a f^y ikoi hiti élotlien is meg fogjuk wtófiituni- Majd e^y 1pt»mP*s virágcsokrot nytijtott át üt. Kíátkyné ehiókasiízony, vizsgabizinmnik, alti u>.V. na kiusztotti a tonrulyuin bizonyilvá-nyuit.
A vizsga végeztével a vendégek, a közönség, a tí.niolyum4sUlk áhi>«siUik
a kiállítás
lonuéi>e. ahol gyönyörűen diszit\\« eso]H>rtoklaai ki voltait állítva a uöi feher, nszUilnemüek, kézimiairkáH amik bátron egy Váci uli klrJkatbon is foglalhatlak voma lielj-ct. Majd az ínyes-mesterség Ínycsiklandó sokréjeségel. Kezdw a linóm női Ízléssel lolláliHi száinyti-s-j-ecsenyón, egászCn a fciszcle-leli sonkáig, B süteményeknél a sós-nHTneskálól egészen a csokoládiVkölle-ménylg. A Iwiőltekct és o(Q«ijeki,l rrtin is említve, ,
\'ranfolyim! ós kiállítás olyasmit pro-tluki\'ill, aminek ikel.ő mébatásdra oldalak kellenek volna. Nag>iranicaán uzérl a háztartási tunfolyiunok nemcsak polgárjogot, de teljes otthont nyertek. r>s méltán Schofier Ilonka és Rzsöly Gltua kir, gazdasági szaktanár-nők büszkék lehelnek működésű ki*, uiunkajukm. Magyar misszió az. amtt a vidéken végeznek a fólilművolé^-ítgyi miniszter táirrogatásáv.d. A (pizda-sáfii iskola loiáilitásiivMl u női gazdasági és lnt/i;ii i.isi kiképzés dunántúli i«iininm lesz Nagykanizsa, gaada\'satf szakUinAcsálkiuuisávnl eg>ült.
„Magyar aKivÜnk vgiax mele-gevel aieaaÜnk ax önhibájukon hifiit mostoha
mtMjtitiétén V — Affata»*
F.rdttyírtl **
HOTEL OORWIM
BUDAPEST
vili,, c»iuny->. 14. Kg 1,1^11 síIiiIiAmü
Cuttdl Mtlknto > «m> iiíivíbco. Ultmiisti bífcidcvc, feft/.ponti fatti, hkleg-ihe)«g folfövti.
ISMO november 2,
A KELET FELÉ
cimíl történelmi nwgyar film-riport 11/ egész országban o lógna, gvoblb sikert arjitti. Nagykanizsán is minden előadást zsúfolt nézőtér nézte végig és bizony imrae^u, hogy az előcsarnok bin szószom* ér-lelejnteii verekedtek a je^yek^rt. Siőfokou\'rnosí\'perjji\'ttéka filinet és a baUiUmfürediek külön lampionok hajon vonullak át a fi\'on1 megtekintéséit!. Persze mindenki látni nkar-la hozzátartozóit. És látta is. Még akkor is, ha történelescn soha nem került az ihelö a felvevőgép lencséje elé. \' i •
A SZÉCHY INDULÓ
az egéflz Nagykanizsán nagy népszerűségnek örvendő cztediiiduló, ;l Melynek szövegét a Za\'ai Közlöny mai\' számában közli, rendkívül nagy sikert aratott a vasárnapi IfceáÜ-son, amiikor az eziedéiiekkar a szö" veget is énekelte hozzá. A Kulcslyuk rnbst elárulja azt is, ami! kevesen ludnnk, hogy az induló szövegét piíaga vitéz Széchy Imre ezredes, dandárparancsnok irta. Az induló zenéjét, mint ismereies, Gabwivits Kötnél ezredes szerezte
Calai Közlöny
Betörés a Sugár-uton
A Bcrényi-féle ékszerészükéinél megkíséreli\' betörés után tegnap ujabb betörés történt Nagykanizsán a Sugár ul 16fb. száan\'u házban. Dr. Kubányi Ernő orvos még csütörtökön elutazott hazaíró\' és lakása aj. tájaira cédulát tett ki: »Csik hétfőn térek haza* felírással. Valószínűig ez adta az ötletet a letteseknek, hogy a lakást kifosszák. Hogy a betörök mit vittek el, egyelőre nem lehel tudni, miután Kubányi dr- még nemi érkezeti haza. A rendőrség a lakást lepecsételte, a hyonjteás i* megindult.
A kiskereskedők csak két mázsa tűzifát adhatnak el egyszerre
A kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter renue\'e\'et adott ki .t koi-enke dc\'cmben rcntlelkeTéarc álló tüzifft-mennyiség szociális eb>:-zlásának biztosítása céljából. A rcnieh-l érte\'inéí-en a iflzifa nagykeeske-lö\\ a késze akbőt ós a Leérkező szállilmányukl/>í 40 százalékot köteles-ok azoknak a kiskereskedőknek kiutalni, akik kizárólag esak fogyivsziókn ik adnak el. Ez a rendelke, zés azt a réti szolgálja, hogy az ugyne-vezeti pin<és kiske.io<ke(löii"k ellátását a rogy.isdás céljára a ren Hkczésio
álló mennyiség arányáig biztosi\'sa. A kiadott jemlvlet előírja, hogy n tü/lfa kiskcicskei\'ők egy egy vásárlónak egy-sicrr,- le^ot;ebb kél mázsa fái szolgáltathatnak ki, \\ rendelet a hivatalos lap szerdal számában jeleni mej és már életbe lúpe\'t.
,Feni5H5tlok impregnálása
PÁLCSICS-nál
Telefon: Üzlet 533. FA-al T. Tel«Ion : gyár: 344
KOLOZSVÁROTT í
« volt aw kir. 21. honvéd és 21. székely gyalogezred bajtársi kora holnap, novéSnber 8-án bajtársi ün-üepélyl rendez n 38. (erdélyi) hon. véd hadosztály volt csapatainak (a ko\'ozsvári 21, a ö^aroSA-ásárhelyi 22, a nagyszebeni 23, a brassói 21* gyalogezredek, a 28- rohatfikászlóaij és 5/38- tüzérezredek) hősi halált ha« bajtársainak emlékét megörökítő emléktábla felállításával kapcsolatban. Az ünnepség rendezője a Baj" lársi Kör elnöke : dr Tholway Zsigmond, a kanizsaiak népszerű Zsiga bá\'jn, aki, ntínt a meghívó is mulatja, Kolozsvárolt is ímegkezdtc már társadalmi munkásságát. , ¦
ERDÉLY *:
mind több kanizsai ismerősi szólít ei. Mint értesülünk, elköltözik Nagykanizsáról Nagyváradra dr. kuáli Nagy Gizella orvosnő is, aki az egyik nagyváradi kórházban kapott állást. A nagykanizsai városházáról is többen mennek Erdélybe-Kiküldetésük azonban \'csak ideiglenes, |

HYMEN ,
hire is van a Kulcslyuknak. Rátz Alajos, a felsö^etópioin fiatal, agi\'is karnagya e héten vezette oltárhoz Tóth írónkét- Az eaktivó a felső-templomban volt, a délelőtti órákban, a legnagyobb csendben.
VÉKASY TESTVÉREK
órás,ékszerész, látszerész na n Arany és ezüst-vésnök rU\'Ul L>
ón, íkmr, ixMtVH legolcsóbb irbaa
Javit.iHt. véifit szalarzerflen késiitünk
J|J|Ä
Vasárnap
BUDAPEST I.
8 i-biesziö. Szózat. llantfoineie\'li - 8.45 llijek. —) 11 Goffri katolikus is-ten\'iszlelol. — IO He ormai us isk\'nlisz-
le\'et. - ti Bgyhazi énck 6a umttbe-széd. 1220 Idoezés, IdöJÄrasJekn-tés. - 1230 N\'ogy Izaheia és r.sdényi Józsér inagyar nótakat éneknl, kiséri Sémi Klemer rlgdnyzi n«*k ira. — 13.05 HadiókrVnikn. - 13.45 llirok. — 11 Hungeinezek. — l.i Dr. Kot Lui Sandnr eoatlési. 15.30 Szalonölö». — 1(1 liungkéj.c\'i a ncnuctl labdanigó-UiJ-noksäg egyes mérko EéselrSl. B* zél Plubar ivtvan é-s dr. Deganycl József. - 10,30 Krisch Jeuö elöoddsa, 17 Hiiek. — 17.1.1 llonvédmiisor. - 18 (iyukiy Doraokos elbeszélése. — 18,55 Iticz 1 ih zongornzik. — 19 IMrek. — [U.2Q S|M>rlwedmények. - 10.30 Ole leMrészIetek. — 2040 Hlrek, Eilö;aras. jelcnlés.
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
BUDAPEST Ib
11 A Székesfőváros TfizolUiznekan. - i2.Ü.-> Levente rádiófélóra. - 1.">0.I Sznlonötős. — 15.23 Az Operaház október 22-1 előadásánik közvetítése, ilimg-rc\'vétol: Multer Mária kamaraénekcsnö é» Svanholtn Set kamarnenekes közre, működésével. IxihengrUi Dulniú bárom ralvenásbán. 1- A II folv után kb. 18 ttiiék. - Az elő:ulás nUm kb. 10.15 I>r. l>ol>al János O\'őidása- -: 10.15 I^arka s Béla cigány zefléka ra. — 20 Hirek.
fel
f .1
ki*
tupeA.
TEILS FUNKEN
TEtEFUNKEN MINŐSÉGETJEtENT!
Leszállította a pécsi Ítélőtábla az anyagyilkos zalaköveskuti iöldmiives büntetését
. Póus novetnber 2 A pécsi ítélőtábla Boda tanács i .most lárgyujta Szalió ierene 53 éves enlakö-veskidi röldmávés buimőrét. Szabó négy ball usajiásjtd agyonátőttc édes-nnyjál és a nagykanizsai törvényszék, ane\'y elsőíokon látgyalta az ágyét, leltiieiiö ági rokonul etköveiéít szán. dékos eaiix\'rölés buntólte miatt
Uzenötivl fegyházra ítélte,
re!1eb]>e<és folytán került nz ágy a péisi itó\'öláblii elé, ahoi a főtárgyaláson e\'őször a bűncselekmény irdalt ismertették.
Az indok szerint Szabó jómódú szülőktől szármáz hl. háixirut megjárt ember, kétszer nősült. Mivel szüle; már nem fogadták 1«;, családjával, fclosé. gévol és 3 pjermekével ajiyósi házában volt kénytelen élnj. Mikor azonban feleségének fóltestvóie matgi is adutzasor dásna gondolt, Szalnaiak noui vul\'. ma-r.itási anyósánál,- ismét moíprrtbálta szüleit rá\\«ini arra, hogy engedjék magukhoz, A szülők ntonlwti a családot nem fogadlak be. esik azt cntjeJtók meg, bőgj" Szabó otthon iMg)Z>(1o, mlg felesébe gycniwkehvl együtl továbbra is anyósánál mamdf. Ilyen kényszerhelyzetben eiUatáro/ti a vád-
lott, hogy házat épít magának. liz év-április íoén átment a szomszéd községbe hogy a liázépité-shez szükséges követ megw^c, Útközben bot itt, hol ott ivogatott. Ebéd időre ért haza szülei házához. Megél tetteitek, majd ebéi Után Sznl»ó édesinyjávai a konyhában leszélg.\'lni kezdet ismét kérlelve: hogy legalább arldlg fogadja W a cs.dádját, amíg a házépítéssel elkészül, .V vádlott édesanyja, aki kemény lermésECtü asszony volt, erő- szavakkal elnlasi\'otHria kérését, mire Szabó fei-kujpta a konyha ajtó mögé támasztott kisbabát és ázzál oő^zór bointokrm sújtotta édesanyját, aki a főidre roskadt, majd földön
fektében még háromszor fejére sújtott,
Ugy liogy ngybénolásbtn azonnal meghall. $znbo iszonyú lette elkövetése után c\'meut a feleségébe*, elmondotta neki mi történt ünneplőbe, öltözött és jckníke\\c t-a csendőrségen. A tőn\'ény-székl főtárgyaláson azzal .védckezc\'t, hogy clkeseicictt lelki állapotában te\'te, amit tett « azt ís fe!hozlaM hogy a vita hevében édesanyja piszkavassal mc,f akarta ülni, x
• Áz ilé\'ö\'ábia Boda tanácsa, az irdok
\\a\\ \\o \\ \\ -3 \\ v\\

őszi téli kabát kabát
A legdivatosabb szabású kábátokból válaszihat nálunk
í {^-Áruház.

BABAI ¦KMfcOlW
1940. november 2
ADAKOZZ ERDÉLYÉRT 1
Elseje vanl — Gondol] az erdélyiekre!
UlrfnEiésfÉ i
VMkerukfldéM — NitHykíitilisn 1
Steaua olajok I
bizományi raktára. 1
Kínosam tűzhelyek #
nagy válamz<éf«h»i.
ismertetőse ós a J.»rbesz&lot elhangzása után hozlíi inog a bíróság Ítéletét. Az onyhilő szakaszok alkalmazásával Szabó Ferenc bünttAését
12. évi fegyházra szállította le,
A vádlott ós védöjo semmiségi paflasz-sz«J élt a Kúriához ujabb enyhülésért, így az ité\'et még nem jogorős.
— (Nyugalombavonulás)
A vallás- és közoktatásügyi uünisztűr Kiss Olga nagykanizsai állatni polgári iskolai tanárnőt november elsőjével nyugalomba helyezte. Evtizedok ótu tomüott Nagykanizsán és ez idő alatt csak megbecsülést szerzw.t magának.
— (A sertés és zs írbe jelentések)
Az ország ögyes vidékein előállott zsirhiány megszán telese érdekében a földművelésügyi uüniszter újból szabályozta a seriés és zsír bejelentés kö-teSezettségót olyképpen, hogy mindenki tartozik a birtokában \'c\\ő 50 kg-ot meg lialadó mennyiségű zsir és öt darabot meghaladó bizolt sertést novcnuVér december, azontúl pedig lObruár, raájjiGf, augusztus és november liónapokban az emJilett hónapok 1—8. napja közölt bejelenteni.
— (A leánygimnázium vidám délutánja)
A nagykanizsai Nőbe Dame leánygimnázium növendékei folyó hó tu-én vidám délutánt rendeznek fél 5 ónd kezdettel a piarista gimnázium tornatermében. A tiszta jövedelmet a szegény gyermekek karácsonyi lelsegéiyo-zéséro fordítják. A nagyérdemű közönséget ez utón hívja meg az Hntéiet igazgatósága. Kötelező niüsomiegváltás egy pengő. (:)
— (Orvosi hír)
Dr. Koszller István, a városi egészségügyi iniójel vezetőorvosa megérko-zsjlt ós ugy az inté/clL-cn, mint magán rendelőjében rendeléséi megkezd\'*. (:)
— (Vasárnap térzene)
A jövőben, jó IdÖ esetén nOm szombaton, hanem vasárnap \'déli fél 12 órakor lesz a honvéd zenekar téríBnéje, Holnapi mősondtban Pécsi: Horthy indulóját, Bednftrz: Ciea-kcrin^öjél, AJetter: Vígjáték nyitányát, Gounod: Ponsiábráiidját. Puzeller: \'Magyar dalait, CorUs; Soronlói szercnádját és Náríty: Erdélyi indulóját játszák.
— (A gyors- és géplrótanlolyam megnyitása)
Jelentettük, hogy az Iskolájikivüli Népművelési líizoltság ingyenes tan-folyatnokal rendez. Ezek közül a gyors és gépíróhuiioiyam hétfőn, november 4-én kezdődik a Hozgonyt ulcaj elemi iskola földszint 3-as számú termőben és pedig a gyorsíró tanfolyam este 7, n gépíró tanfolyam pedig ugyanő\'t este H órai kezdetiéi. <
— (A rendőrség felhívása) j
Azon egyén >, aki október hó 20. ós 22-ike közötti iiiŐbtn, egy féléves tkb. 40—45 kgr. elkóborolt, sertést elfogott t\'ss cl/árl, a legrövidebb időn l«lü* jeJenlkczzCií a [<nnlörk;«pi\'ánysj\'ig T. eni. 34. szánni helyiségélten A sertés Isnasr-le\'ő jele: a jobb füle m ven lyukasztva, vagy kiszakítva. k«sc siőrü, jól táplált. - Bendőrség.
Erdélyért adakozni ma magyar kötelesség ; A kifosztott Erdély l.ikói-iioz nap-nap után érkeznek ujabb menekültek is, akik mérhetetlen szenvedés után ime\'eg otthonra, éte-leaűrc, szeretetre vágynak; Nem szabad éiezniük, hogy a magyarság nem fogadja szívesen Őket. Adjon tehát rnindenki tehetsége szerint. Hacsak filléreket is( do adjon.
Ujabbon -a következő adományok érkeztek szerkesztőséginkbe; _y
« SzaDatérinm Egyesfil«t
november hó 4-én, hétfőn délután 6 órakor a városháza tanácstermében választmányi ülést tart, melyre az Igen tisztelt tagjait ezúton is meghívja (:) az Elnökstg.
— (Nem azonos)
Horváth István Teleki uti kocsis, aki jeknleg is felifcs János Teleki uii hentesnél van ej&aimazásban annak
trcgállapilásál kéri, hogy nem UZOilőS azzal a Horváth István novü elődjével, ukil a nagykanizsai törvényszék rom rég Jopásérl hal heti fogházra Ítélt.
>• IGMÁNDI KESERŰVÍZ
minősége egyedüli
— (Életunt Öreg)
Ma éjszaka a Kölcsey utca \'!. sz. alatti házban Győri János Öreg városi szegény lakásában egy szcgi« felakasz-toita magái. Reggel talállak rá. már holtan..
Iliid Temetkezési Egylet 60.— P
ügyészségi fogház Őrszemélyzete 37.- .
Kelemen Ferenc 20.— „
dr. özv. Frlte József né 10.-- „
Orbán .Iánoa 5 - »
Jaeger István „
Harsányt Kttis 2,~ „
l\'lalzkó Mária 2-— „
Zala Nelly 1— .
Zala Mária 1.-
Knszár Margit 1.— „
Gyergyák Pál —.50 „
Eddigi gyűjtésünk 3747.11 „
Ü8szesen\'.3ö81.61 P
—< Ha nem betegeiiSnk mag.
nincs flzükség gyógykezelésre, vélte Knelpp, az egészség világhírű apostola. Ezen okulva mutatott rá a malátakávé Jelentőségére, amely elólrott gyártási módja folytán a Knelppniatálakávó nevet viseli. — Es azóta minden Knolpp-malátakávéa dobozt az ő képmásával látnak el.
— Megjelent a repülök lapja
A Magyar Szárnyak novemberi száma vezelőbelyen közli a Horthy Miklós Nemzeti llcpü\'ő Alap ezévi munkájának beszámolóját és Jánosy István lŐszcrkeszlö színes riportját az uj píló-lákról, Hisits Tibor repülőőrnagy a légikrónikán\'J, t\'dwiry Jenő repülőszá-7öd0S a lOjiülőhirekröl, Prodom Gy. mérnök a kőolajról, Itaczkó lajos az uj magyar rO[>ülŐgé[>ekröl és Kelemen EmŐ az erdélyi tógiforgalomré* \'értekezik. A lap közli tiátlú-Gr.if RrnŐ díjnyertes repülőregényé.i is. Az. Ifjúsági rovalban, amely gazdag képanyag^ >1 jelent meg, a hado.őn kivüli lepüíö-
15 év 4ta fannailu
mészárszék
én
hentesüzlet
mindennemű mellékhelyiséggel és lakáas.il 1941. fsbruir l-er*
kiadó mi
Csengory-ut 51. szám alatt.
e\'őképzésie való felhívási és tájékoztatást találja uitíg ifjúságunk a lap 10 oldalas mcüékleióben.
Naptár: November 2. szombat. ltom. kut- Halottak napja. Protestáns Achll. Izraelita Mark. hó 1. — November 3. vasárnap. Rom. kat. Hubert pk. Protestáns Győző\'. Izrael. Mark. hó 2.
UóxJtrdö nyitva reggel t> órától eata i ftrálf Ihéttí. nerrio. p*nt»k dél v tán Ifudilmi ecétts n«n nókuikl
Télikabátok
átfestése, tisztítása
Vargánál
IfiiyUy «Ira IS. Horthy Ulklli-il 2.
h
Két kaposvári csapat lesz a Vasút-pályán
Vasárnap a KRAC I. és a KRAC II. csapata játszik,.az NVTE két csapatával. Az NVTE csapatának összeállítása ismeretlen. Az utóbbi jó eredmény után azonban nehéz, de Vasul győzelmet várunk.
A ZMNTE csapat Komlóra utazik. Cserpes is szerepel a, csapatban, kisebb arányú vereségre, szerencse esetén egy döntetlenre számilhalunk.
Ifjúsági mérkőzések
Kereskedelmi — Kőszegi tanítóképző t: 0 (1:0)
A nagykanizsai kereskedelmisfák Holló János testnevelési tanár vezetésével háromnapos tanulmányi kiránduláson vollak Kőszegen, ahol a fulballcsapat juhász góljával legyőzte a jóképességü kőszegi tanítóképzősüket. Szendrő — Szabó, Kúszik — Gerencsér, Cserpes, Kovács — Ker-kápoly, Pálmai, Juhász, Iváncslcs, Fischer összeállítású csapat megfelelt, de különösen Cserpes tUnt ki.
A vasárnap, ifjúsági csapatküzdelmek közül érdeklődésre fari számot az Attila—Legényegylet mérkőzés. Az Atilla Beke — Pária, Czind-rics — Szatler, Babos 1, Végh — Andrj, Horváth, Vilcsek, Meslts, Váiadi összeállításban játszik. Biztos győzelmet jósolunk a kitűnő együttesnek. A mérkőzés Jfél 3 órakor lesz, mig elölte a Kereskedel-mislák játszanak a Polgárival.
Eredmények
Ferencváros—Szolnok 4:2 (2 : 0). Újpest-BKBT 3:2 (2:2). Síeged-DMÁVAO 5:1 (2:1). Kispest—Törekvés 3:0 (<!:0). Elektromos—Oamma 3:2 (3:1). Tokod—WMFC 3:3 (2:1). SBTC Haladás 4 : U (0:0). PVSK-KTSÉ 2:2 (1:0).
í
Nép Mozgó. Szombaton és vasárnapi Nuvotö orkán! — FalrengetS bohózat I
Potyautazás a föld körül 1000 mókás kalandon keresztül
A ragyogó történet elviszi a nézőt Parisból New-Yorkba, Kairóba, Indiába. — A legvidámabb franola film. — Főszereplő : Fernamdel, Párls legnépszerűbb komikusa.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor.
A SZÉCHY-INDULÓ
Nagykanizsán rövid Idő alatt rendkívül nagy népszerűségre tett szert a Széchy-lnduló, amelynek eddig csak dallamát Ismertük. Most sikerült megszerezni az induló szövegét, amelyet többek kórésöre az alábbiakban közlünk:
Zalai magyarok, fegyvert ragadjatok,
közeleg a boldog óra.
Hej tizenhetesek, sietve keljetek,
virrad a riadó sróra!
Ezer éves gyönyörű hazánkat, a mi édes
ló \'¦-zlllöanyénkat, ne tapossa no rabolja
idegenek vad hordája.
Ne lehessen szomorú az éltek, - -
odavisszUk az örömet néktek,
Elszakított, leigázott, inegulázott véreinknek.
Kein Szűzmáriás lobogónk, hűn követünk. Országunk pátrónála, légy mivelünk. Hogy vészben és viharban, nagy véres zivatarban dj&dalt arasson a magyar akarat Es az ősi kard.
Ha majd a magyar virtus a szlvünkbo lüktet,
a hadak ura Krisztus so hagy el b nnünket.
A hősi katonacsapatnak mindenkor csak fgatat adnak
Ha nem adnak te magadnak klvcrokszed! Hajrá! ElőreI
értesítés. ¦
fi A mélyen tisztelt közönség szives tudomására »
\\J hozom, hogy a a
t Közpait szállotla, kivéltáz és etterBm r
U bőrletét átvettem. jé
»^ Nagybecsű támogatást tisztelettel kérek f
mii _)fj Tfllgyszéky Papp Béla. ¦
1940 november 2
ZALAI KÖZLÖNY
Délnyugat I. o. állana
1. DPAO 9 8 1 _ 41 13 17
2. P81C í) 6 t 2 40 13 13
8. SB1C 9 6 r 2 27 15 13
4. DVSK 9 5 2 \' 2 37 23 12
5. B.MOVE 0 5 1 9 29 22 11
e. KRAC 9 4 3 2 20 10 II
7. ZsSE !> 4 2 :i 22 16 10
8. KSR 9 4 — 5 17 24 8
9. I-KAC « 4 _ 4 21 23 8
10. ZMN\'IE 9 3 — 6 15 30 8
11. NVTK 9 2 1 6 28 82 1.
12. BTK 8 2 1 5 13 1« 3
13. MIK 9 1 i 7 15 47 3
14. BM1E 9 1 — 8 3:40 2
N&oyktnlm m. város árvaizeke.
3186/1940.
Hirdetmény.
Nagykanizsa m. város árvatzéke a 204 000/1931. B. M. sz. kö rendelet éneimében filhívji mindazokat 8 szü\'fifcel, illelve gyámokat, akiknek gyermekmenhely! kötelékben nem álló é8 15. életévüket még el nem ért, segélyre 8\'0 u\'ó gyermekeik, illetve gyámoltjaik vannak, hogy a külön eire a célra f. évi november hó 4. éa 16 napja között beízerzeíl szegénységi bizonyítvány-nyal és gyermekeik, illetve gyámolt* jftik pontos születési Adataival f. évi november hó 18. és 30. nipja között hétköznapokon 10-12 óráig r-esjélykérelmük előterjesztése céljából az ttrva&zék hivatalos\'helyiségében (Horthy Miklós-iili II. kapy, II. emelet, 44. ajtó) jelentkezzem:.*.
Nagykanizsa, 1940. október 29. 2<w Városi árvaszék.
Ndgykaniisa megyei város polgármesterétől.
25438/1940.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladok :
erdei gyérítésből kikerült 130 halom, kevert tüzllát és a legeld Mintásból klkcrll ö álló, részben csucs-száradt 1545 drb. keveri szálfát Összesen 830 pengó becsértékben, — a balomfát I\'— balmos, a szállát 1—50 dib-ig terjedó tételekben.
Fellételek: azonnali készpénzfizetés, kitermelés és elszállítás folyó év vége, azon időn tul a város lenntartja magának a szabad ten-delkezéál Jogot. A fák tuskóstól egyttlt sxtdendök ki, gallyak elégetendók, Södrök betemetendók eUzillltss elóll, addig a fát elvinni nem lehet. Amennyiben ezen felteteleket vevő nem teljesíti, az ott levő félkészbe!! faanyagból a város a vevő terhére mással végezteti el.
Az árverés lde|e és helye : a ha-lomfa eladás 1940. november hó 4-én, hélfőn d. e. 9 órakor, a szálfa értékesítés 1940. nov. hó 7-én, csütörtökön d. e. 9 órakor lesz megtartva.
Találkozás: az alsónylresl erdőben az erdőöri lakhoz, a legelői szálfa érdeklődőknek pedig a récsei ut mellett levő fáslegelö sarkához van megadva.
Az árverezendő tárgyak részletes Jegyzéke a hivatalos órák alatt betekinthető : a városi kiadóhivatalban, a kiskanlisal városházi ügyeiéinél, tovébbá a tárgyak is az illetékei védkerUlell erdőőrnél.
Nagykanizsa, 1940. október 31. zsu Polgármester
„Az SrbmkSnnyeken tul landoljunk a támoiatátra szoruló trdélylakn I" Adakozz Erdélyért
Költözik ?
U] lakásába
UJ csillárt vegyen
Orunhut Elemértől, Deák-tér 2.
(Folytatta az I. oldalról)
kai aknáznak alá, - mondja a Slc-fani iroda jelentése,. Ennek elleneié
az olasz csapotok elérték és bekerítették Janinál. Eddig 79 községei foglallak el 33 ezer lakóval. Az albánok is nagy tel" kesedésscl harcolnak az olaszok oldalán. ; ( I - \'
Alheni hivatalos jelentés az o\'asz rcpülötámradásokról számol be. E szeriül Szalonlki bombázása során 69 halott és 83 sebesült maradi a helvszinen. öt helyen tüz lámfldt. LarosszábóV 10 ha\'ottat és 14 sebesültei jelenlenck. Korfui több Ízben bombázták, itl 5 halolt és 87 sebesült varr. közülük 37 súlyos. Bomba eseti a zsidó negyedr* és bonnbalalálal ért egy iskolát és kél kórházat. Korintoson Mcgare ellen kél támadás volt, de ilt nincs áldozni. Bombázták Kostnerl és The-bal is.
A bombázásoknak összesen 90 halottja és 200 sebesültje van.
Az Anglia elleni tárrnSadások is tovább tartottak. Főképp hajókara. vánnkat támadtak meg sikerre; a né -nyel zuhnnóbomlbázók. Az angolok (mondja a NTI jelentése — a nagy élelmiszerhiány enyhítésére megkísérelték a Dé\'anglíába való szálli. tást, de I !
a német repülök bárom hajó-karavánbői 13 hajót sülyesz-lettek el
összesen 17.000 tobnalarlalctniünal. Ezenkívül 9 hajót 311.(100 tonnával és cyy cirkálót megrongáltak. Légiharc is volt Anglia felett : 8 angol •és 1 nérmiet gép veszteséggel:
Angol gépek Német- és Olaszország elleni támadások során Berlinre és Nápotyra doblak több Iámból-A hnniflrák nem jelentős tüzeket okozlak. Berlinben Qgy a\'uljáröra esett bomba és az orjarnenekültek közül töblier irrat-gólt. Gvujtóbmnbn esett a hires Rudolf ChlrkOw kórházra is. Amszterdam jWmbázása során egy kalonakórhá\'zbajr, J9 betegei öllek meg az angol bombák.
MA ESTÉTŐL
\'< CENTRAL KÁVÉHÁZBAN
kiskőrösi Sárközy Béla hírneves cigány-piimás hangulatos zenekarával kiséri a szép-hangu Mikes Anna fővárosi énekesnőt.
Indiai és magyar teákat, rumot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
ÉRTESÍTÉS!
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy a
szemétfuvarozást
november elsejével átvettem. Kérem a n. é. közöség szíves pártfogását, [tisztelettel Borza Sándor Csengery-ut li.
Rozsda- és savállá evőeszköz
nagy választékban i
MÁJON TESTVÉREK
Eraaabal-léz- I.
szaküzletében.
Siollil árak.
_!_
Blékeló családi szálloda olcsó árakkal. Egy átryaa szoba 6 P-töt, két ágyaa szoba már 12 I\'-tíli. Kltliuíi étterem éa kávéház. Előzékeny kiszolgálna. - A Zaltl Heilönv eló-tlEetoI az utolsó havi előfizetési nyugta lelmutatasAval 30 \'/a k*d-v»zményb»n részesülnek.
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzést forrása
VASTA6H
BUtORT
„iíÉiparakButailtletellíili
vegyen vagy rendeljen,
mt megbízható és olcsó.
Ca*»f*ry-at 14.
Sirem lékeket,
ilihltii, iiiiilfiial, biti nHtilnt
szakszerűen éa legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kOtaragémeatérnét, Klrály-utea 33. N.jy slreadék-raktár. Telelőn 616.
APRÓHIRDETÉSEK
Hí tió-lj) 60 lillrr, minden tovibbl ».\'- 4 MII*,,
ÁLLÁS
Peilekl oéplra, lehetőién saját géppel, néhány napi munkára kerestetik. Telefon
6-32. 2601
Taaulslaáayekat aionnll lelveezek. Herczfeld Erziébet nölazabémester, Zrlnvt Mlklésu. 62. 2509
Pelléllenlll egészségű, Huta. megbíz-haté gyarmakaasrata, komoly uri-leányt keresek hátiaisznny limuriul. — Bívebbet Kazlnezy-u. 23. 2548
Oumlvulkanlzáló lanaao (elvétetik. I\'ó-ul 4 Civetkó.
RItSs éa faaaarkaraakaallaa«áal
állást keres. Magyar-u. 56. Klis Mlhálv.
2544
Ügyea kaJArstaftt azonnal Iclreazek. Kolcaey-ulca 16. 2543
BaláranS lehetetik. Horthy Mlkloa-ül 43/c 283«
ADÁS-VÉTEL
Aranyrámás axalaaiokar maiiagént alzatisi és disiti kivitelben eladó. Meg-teklnlheló d(l uUn 2-Slg. CMogery-ut 2a szám. 2484
«br.ko.agaa Ildik eladók. Maayar-u\'ca 20 12 áritól 2 lg. 254T
Elaüé e/y sertenol éa llaateaUda .16-zset féherceg-at 70. alatt déli órákban.
2640
LAKAS-02XETHELYlSéO
Balalnalylaáa (orgalmaa helyes, ölesén azonnal kiadó. Telekl-u! 10. 2541
BÚTOROZOTT SZOBA
Szépen bútorozott azoba azonaal áladé. Korház lika 15. 264*
HÁZ ÉS INOATLAN
T6bb adómentes migán- és bérhásat, házhelyet, uélSt ás földeket kSaaatlt Papp, Telekiül 8. 2303
sttxowrtui
OaatntHlaJsloneaok és malomtula]-donosok llgyelmébet A magy. ktr. Ipar. Ugyl Mlnlazter Ur 49.000-es azimu rendelete értelmeben az elhasznált (laradtl olajak eladása éa regenerálása kötelesé. Kérjen ajanlatot: Zalaegerszeg, poataHók 93. szemlél. 2J10
0363
ZALAI HOZLONV
8_
Nagykanizsa megyei város polgármesterafol.
504/Ké. 10*).
Zsir is Nzfentiu. whl&
Az elmúlt napokban MS/Ké 1940. azámti, október 25-én kelt hirdetményemben falragaszokon ó« a hírlapban ts" (elhívtam a közönséget r zslrkészle-tek ón hízósertések bejelentót-éro.
IdSkÖKben uj\'rendelet Jelent meg, amely alacsonyabban »vabja meg a bejelentisl
MtolíMttsíg !.1.1 ««ő" U.«.l,i.L .....in.v*-
•ág-at, mist ahogyan *st M oaalltott 1.1-
J......Jim. mben Ittam. Al U] 206.400/010.
P. M rendelet értelmében be kell jelenteni az 50 kg.-on felüli zsirkészleteket és ai 5 drb.-on felHII hízósertéseket. A régi rendelet szerint csak a lun kg.-OD felöli zsírt éa.in drb-on felüli hízókat kellett volna bejelenteni.
Felhívom lehat mind arakat, akiknek Ml\' kg, ot meghaladd islrkésilatfik, vsjrv pedig 5 drb.-ot maghalad* hiioMiteiük vau, hogy november hó t. éu S. napja kfixt egís* kossletásel jelentsék be a KStelUtásl Hivatalban (Hu « yadl u16.) d 8—12 os d n. 3-5 Óra ltSit. — A november elsejei állapotot kell Jelenteni. A belelentöfl elmulasztása kihágás és auiyoa bllntetea alA esik.
Az olyan gazdáknál, akik hidalna mellett Her (esten.vész lés i la folytatnak, hízósertés alatt mfuden olyan legalább 30 kg fiulyu sertést kell érteni, amelyet mar bármilyen htslalásl takarmánnyal etetnek, akik n^dte tenyéaztóRsel nem, hanem eaak hlzlalássnl foglalkoznak, llyenoknél minden 10 hetes koron felüli tartóst hízósertésnek kell tekinteni.
Az említett u] rendelőt az élő, vágott, vagy hasított sertések éa minden mny-
nylaégu sertészsír, sertésbej, sózott és
sosatTan sertésszalonnáDak a város területéről elszállítását szállítási Igazolványhoz kötötte. Aki tehát a felsorolt árukat, bar a legkisebb menny Ifi énben Is, szállítani Igazolvány nélkül szállítaná Ol a város tor liléiéről, kihágást
követ el ás súlyos büntetésben részesül.
Azoktól, akik a tulajdonukat képező anrtést u hatásági Ariim magasabb áron bocsátják áruba, vagy kínálják eladottra. Jogom van a sertést hatásági áron laénybe vonal, olrekvIrálnH Az árkor-mányhlzlos által megállapított árakat tehát mindenki tartsa be.
Nagykanizsa, 1840. október 81. aws Polgármester.
25021/1940.
Tárgy : A kalotial ixofgálatot teljesített Ínséges lakosig keresethez juttatása.
Hirdetmény.
Az alispán ur a vármegye területén 42 helyen útépítési munkálatokat telt folyamaiba, hogy elsősorban a katonai szolgálatot teljesíteti és ealatt a nyári és Oszi kéréseitől elesett lakossígot, másodsorban pe-ili: az ínséges lakosságot téli kéréseihez juttassa. Nagykanizsa közelében a hajasai útépítés folyik s erre a munkára az utbizloenál, vagy a munkavezetőnél lehet jelentkezni. De az alispán ur ujabb munkákat is hajlandó megindítani mindazokon a helyeken, ahol 5—10 km-es körzetben megfele\'ö számú, de legalább 20—30 emfceroöl álló mun-kásccopor\'ok jelentkeinek, akikkel a munkálatok már megindíthatok lennének. Vagyis na legalább 20 kanizsai munkás jelentkezne, Nagykanizsa közvetlen közelében Is Indítanának uj ulmunkákat. A munkadíj csopoitonkint, a végzett munka után, akkordban lesz megállapítva. Akik tehát hajlandók ily ulmunkákat végezni, azonnal jelentkezzenek az insegirodában, (Széchenyi-tér 2.) ahol a jelentkezőket felírják s elegendő jelentkező esetén az alispán ur elrendeli az u] munkák megindítását.
Nagykanizsa, 1040. október 29. no? Polgármester.
Nagykanizsa megye/ város polgármesterélől.
24302/1940.
Tárgy: A legklicbb gszgatigl munkabc\'rek megátlspilása.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a vármegyei gazdasági munkabérmegállapitó bizottság Zala vármegye területére 1940. évi szeptember—december hónapokra ittunkáscsoporlonként a következő legkisebb napszámbére-ket állap lotla meg:
Hónap 1. o. II. o. in. o.
munkás szeptember 2.50 P 2. P 1.60 P októbor 2.30 „ 1.80 „ 1.40 „ novombor I.bO „ 1.40 „ 1,— ,, decombor 1.60 „ 120 H 0 80 „
I. ű. munkáB: a teljes munkabírású féiíi,
II. o. munkás: a teljes munkabírású nö és a nem leljes munkabírású (éifl,
III. p. munkás: a gyermekek 12—16 éves korig nemre való tekintet nélkül és az erősen csökkent munkabírású fáifi és nÖ.
A megáJlapílofy. nspszámbárek egész napra értendők, azaz napfelkeltétől napnyugtáig. Amennyiben a napszámos a munkát későbben kezdené meg, vagy korábban fejezné be, ezen idő munkabére a napszám * bírööl levonásba hozható t>gy, hogy
a napszámbér \'/*, Vi. vagy 3/4«e vonandó le. Amennyiben a munkaadó élelmezési is ad, ezért egységesen az égétz vármegye leiülelén egy napi éleleméit I. és II. o. munkásoknál 080 P. a III. o. munkátoknál 0-60 P hozható levonásba. Ha a szerződő fe\'ek természetbeni bétt kőinek ki, ugy a természetbeni járandóság pénzértéke nem lehet kevesebb a mrgállapítolt legkisebb napszámbéreknél.
Ha a BzerzÖdő felek juüus és Augusztus hónapra a legkisebb napszámbéri kölötlék ki és a végelszámolás még nem történt meg, ugy a kaszálási napszám 350 P vei, egvéb napszám pedig 3-— P-vel számítandó.
Nagykanizsa, 1940. október 17, 24!i3 Polgármester.
24818/1940.
tanyláröiÉsi lirdetts.
JÓZBef főherceg-uti sportpálya külső csatornázási munkáira nyilvános írásbeli versenylárgyalást hir-delek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott címzéssel f. évi november hó 8-án déli 12 óráig a polgármesteri hivatal iktatójába kell benyújtani,vagy poslán beküldeni.
A kiírási művelet hétköznapokon
1940. november 2.
d. e. 10—12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinthető és beszerezhető.
Nagykanizsa, .1940. október 29. női Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
528/1940. Ké.
Tárgy: Kéihizl ápollak cukor-jcgyclnek beszolgáltatása.
Hirdetmény.
Közhitre teszem, hogy a 155000/ 1940. F. M. sz. rendelet értelmeben mindazoknak, akik kórházi, vagy báimely gyógyintézeti ápolásra felvételnek, a cukorjegyeiket a felvételkor a kórháznál be kell adniok. A betegek tehát a felvételhez cukor-jegyeiket vigyék magukkal, az ösz-szes halósági és magánorvosokat pedig ezúton Is felhívom, hogy kórházba utalások alka\'mával a betegeket erre a kötelezettségükre figyelmeztessék,
Nagykamza*, 1940. október 28. msa Polgármester.
545/Kó. 1940.
Tárgy; A mezőgazdasági termény kéazlatekboa beállt változások bejelentése.
Hirdetmény.
A 13530/1910. M. K. sz rendelet értol-nióbon október 8-ikálg mindenkinek be kellett Jelentenie a buza, rozs, kötszeren, zab éa érpíikészletét, ha ezek külön-külön ion kg.-ot meghaladtak, a babot, boraót és lencsét lm ezek külön-külön 20 kg.-ot meghaladlak, a szemes-tengerit 500 kg.-on, a csövestengerIt 750 kg on felül ős végül a lisztet, darát és korpát, ha ezek együttesen az 5J kg.-ot meghaladták.
Az említett rendelet 5. §-a értelmében a bpállt változások Is telentendők éspedig havonta, minden hónap I. és 8. napja közölt. Felhívom tehát a város közönségéi, termelöket, fogyasztókat, kereskedőket egyaránt, hogy elsőkben most november I. és 8. napja közi, azután pedig mlmien hónap 1. és 8. napja közt a készletekben beállolt változásokat, növekedést, vaj>y csökkenést naponta d e, 8—12 és d. u. 3~5 órák közt a Közellátási Hivatalban (Hunyadl-utoa 16.) jelentsék be, mort a bejelentés elmulasztása kihágás, amelynek két hónapig terjedhető elzárás a büntetése. Aki tohát az alap-bejelentések óta Jutott a felsorolt ter menyekből készlethez, pl. azóta takarította bo a termőföldekről a babot kukoricát, avagy azóta vásárolt olyan mennyiségű készlutut, amely már bejelentési kötelezettség alá esik vagy ukl-nek szaporodott, vagy megapadt n már bejelentett készleté, mert pl. veit hozzá, vagy eladott bolőlo, VHgy megváltozott a mór tiaiolontoit készlete, mert pl. a búzáját megőrlette, nov. 1. és 8-lka között i-zo mély csen okvetlen jelentse be a változást és a jövőben la minden hónap cihÖ 8 napján Julonlse a változást. Azért knll személyesen Jelenteni, mert az adat valódiságáért aláírást kel! adni. Nem kell jelenteni a válto-iPáft, ha a?, a készletnek vagy egy részének h háztartás, vagy gazdaság bejelentett éa Igazolt szükségleteire törtónt elfogyasztásából állott elö. Mindenki ludja, hogy a kószletbejelentós-kor mennyit igényelt saját szükségletre s .amennyit ebből az Igénylésből ott ol la fogadtak, annyinak az elfogyasztását nem kell jelenteni.
Nagykanizsa, 1940 októbor 25.
•mi ^ Polgármester.
ZALAI KÖZLÖNY
fÜUTIKAI NAPILAP,
Cadja: (,g|i|aidBiáBi R. t. NioykaHliM", Felelős kiadó: Zatal Király Nyomaton: a „KligudtsiBl ii. T. NagykanUM*
¦ytadajábaa NarjykaalZHit. (Nyomdáért tol,a ¦ Ztuü iu.aiyj
Hflilal ss Írógépek
nagy választék, kedvező fizetési feltételek,
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fö-ut 5.
Csillárok,
falikarok,
élíeliszekrény-lámpáfc
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2.
11
80a Évfolyam 251. szám.
Nagykanizsa, 1940. november 4. hétfő
ÁM 12 HIL
ZALAI KOZLO
¦ i lm ff -j fi «Hirlritt mt
IMIMii»iF>»Iíi
Fddös sxerlaaztű: Barbarita Lajos
ElMlzt*W éz«: ter bora t MMl «•_•* ^irti.itW.I (a ÍUdohMail feUoa, 7f> >
T»«»«A*rVÍt - \\AAjkAa j
FÜGGETLEN SAJTÓSZOLGÁLAT cimlen uz ebmilt hetekben uémclel-Icnes röplapokkal árasztották el az országot. A nyomozás rnosl toiogálla-pllotla, hogy a nemtzeleUenes büu. szövetkezel szelliexnir irányítója Katona Jenő budapesti hírlapíró volt. Kollégái ellen is mlegindui á törvényed eljárás. . i
GIBRALTÁR felett ismjél megje-tenlek az Ismeretlen repülőgépek, dc bomürákal ezutlal som dobtak le.
A MEGYERI lóversenyen tegnap kizuhant nyergéből gróf He.\'beisrein Henrik, az ismterl urtovas és súlyos agyrázkódást szenvedett.
TISZAMAROSON, az időközi választáson egyedül indu\'t vitéz Va. rady László Mép képviselőnek átadlak a mandátumot.
MAGYAR BANK ÉS KERESKEDELMI RT-ie változtatlak meg az Angul -Magyar Bank nevét.
A MÉP holnapi párlértekezlelcn töltik be az elnöki lisztet. Továbbra Is vllfcr Lnkács Béla földsriBVelcs-ügyi államtitkár megvá\'aszlását tartják bizonyosnak, aki ez esellxeu természeteséén íeinondann államtitkári állásáról.
ANTONESCU kondukálor elfogadta Gyárfás Elermjérnek, a romé. niai mlagyarsilg vezetőjének azorr javaslatát, hogy a roftitónial magyar és a nílagyarországi román kisebbségekből alakuló bizottság rendezze a kisebbségi kérdést.
A KÉPVISELŐHÁZ kupolacsarnokában csütörtökön Tasaády Nagy András házelnök teát rendez az erdélyi képviselők tiszteidére. A !e.iJ nak ismterkedési est jellege lesz ós arra meghivlák a politikai ós társadalmi élet kiválóságait.
AZ OLASZ lapok teljes lerjetiBl-niében köztik az Olaszországiról hazaérkezett Te\'eki Mihály gróf föld-rmivelésllgyi nviniszler nyllalkozi-lál, amely rendkívül jó benyomást teli az olasz főváros poljtikai köreiben.
KAPOSVÁROTT a cukorgyárban a 70 fokos cukorlé leforrázta a készüléken Szerelő lmunkat végző öl munkásl, akik közül Magyar pereire belehalt sériiléseilj,
ÓBUDÁN az egyik kordSmáb.m 311 részeg rrámkás "rátámadt a r«nd-órökre, akiket a korcsjnrtmsné hívóit, m:iután a munkások tzetrtv nkari lak fizetni. Több sérülés és. előállítás is ttrlént.
KÁRPÁTALJÁN ís felállítanak egy Mezőgazdasági Ketafnat, amelynek elnökévé Plolényi VHmJos uagylází íőldbírtokost, igazgatójává pedig vitéz Ortutny Pál erdomiérnököl nevezték kl. ; i
Kenyérért és szénért tüntet London népe
TObb letartóztatással végződött a Bucklngham palota előtt lezajlott zavargás — Amerikai szakérttök szerint nincs már remény angol győzelemre — Az Observer Írja: Ha a Földközi-tengeren is vesztünk, a Tengely elpusztítja Angliát — Athén aggódik az elmaradt angol és török segítség és a gyors olasz sikerek miatt
Antonescu Róma után Berlinbe Is ellátogat
A görögországi eseinlények és az angol segélynyújtás körül témiadl bonyodalmak Európában háttérbe, szorítják az amerikai elnök választó*.* iránti tagadhalalJVmui nagy érdeklődést. Pírcusban ugyanis az etejtUU napok esőzéseit ragyogó idő váltotta fel, egész nap sül a nap és igy he-lyjenkint ingujjra vetkőzve mjeinel*\'!-nck a/, nlasz csámpátok. A jó idő rendkívül inifcgkönnyili az amúgy is sikeres hadmüveTelek folytatását és remJétik, hogy " rmeleg felszárítja az utak sarát és igy a gépesített .ila-kulalok is megkezdhetik támadásaikat. ; i
San Sebastíanon át éi\'kezö jelentés szerint | i . \'
a görög mozgósítás befejeződött, A felszerelés mondja ar letörné*
- tekintélyes és csaknem! lelje* egészében angol eredetű. Egedül a pán célkocsik és a légelhárító beicndt%z\'é-sek nemi érkeztek meg^igy a légel-háritás hiányos. A görögök azt re-EmiéUék, hogy legalább három hétig fei tudják tartóztatni az otaszokii az erödvonalaknái és addig megérkezik a segítség. A helyzet azonban az, hogy az olaszok máris áttörlek a védelmi vonalat,
ongol segítségnek pedig még
nyoma sincs.
Metaxas elnök ugyan ism,ételtcn kélte az angoi koranniiyt, de egyelőre csak egy angol tábornok érkezett meg Összekötő tiszti minőségben a görög főhadiszállásra. Má-s, ugyancsak athéni jelentés szerint a K-dró" ból (megérkezett az angol tiszlikül-döttség a görög kortnvánnyal vasár nap űnpgkezdle a tanácskozásokat. A iinegbeszélések tárgya elsősorlian az, hogy Imiképp küzdjek le azokat a nehézségeket, dfmeiy«k a görög hegyekben az esellcges hadműveletek elé tornyosulnak.
Görögországban csalódást kell az angol segítség elmaradása. Ugyancsak csalódást kellett a görögök körében - mondja egy Athé"l>ől érkező másik" jelentés - - Törökország imt.galartása is.
Anglia ugyanis megígérte a görög kormánynak, hogy klesz-közll a fegyveres török beavatkozást.
Ezzci szemben Görögország teljesen egyedül iin\'aradl, Albánia, Bulgária és" Románia a lengely jnel\'é csatlakozott, imig Törökország és Jugoszlávia teljes e&tfiegpssegél Jelentet* le be. ; (
„Ha a Földközi-tengeren is vesztünk. Anglia elpusztul*4
Stockholm.\', november I A N\'fl közli az Angliából érkező híreket, amelyek szerint angol kö-vökben rendkívül érdeklődfssc" várják Görögország mlegsegilését. Híva-, talos körök ugyan óvatosságra inlik a közönséget, de a propaganda hang súlyozza, hogy a görög olasz háború jó alkatom, hogy végié Anglia verekedhessen. A közönség várakozását a kormány!.örök igyekeznek lehűteni. A segítség ügyérőt egyébként Churchill az alsóház legközelebbi ülésén ad hivatalos nyilatkozatot. , .. I
Rendkívül érdekes Cflrwin cikk* az Obscrvertvcn. Eszerint a Földközi tenger keleti részért tm{cgkezdödöll a háború. A harc kimenetele i«ndkivü< fonlos és ha itt is vereséget szenvedünk, a tengely elpusztít (minké-( kibúvó nincs ! - mondja a cikk. A
föld közi tengeri hadszíntér ugyanis épp oly \\eszede»mes Angliára, mint az angliai légibombázások.
Amerika aggódik... v
Woshingthon, november I Amerikai katonai körök aggódással ítélik meg az angliai hadihelyze-tcl. A szakértők niiiegálUpílják, hogy Hitler, elleniéiben Napóleonnal, még egycllen egyszer sem hibázott. Igy katonai s/xtmpontból bizony semmi esély nincs az angol győzelemre.
Ncwyork, uo\\ember 1 A Slefani iroda közli, hogy Ajinie-rikában kétkedéssel fogadták a görög gyözetlmíekrői szóló angol híreket. Nemi tagadják amerikai katonai körök, hogy gyors olasz gyö-ze!met és sikert várnak Görögország ban. ;
Zavargások Londonban
Berlin, noveanber I ; N\'l\'l közli azt a Lausamum ál érkező londoni jelentési, am«\'y szerint vasárnap Londonban zavargások voltak. A BuckinghUiiv palota elölt többezer főnyi lö?n*g gyűlt
összo. Atn\'ikor a Iov.isrendör\\égsz^t akarta oszlaini őket, ilyenekéi kezdtek kiabálni: »Adjatok kenyerei!« •Adjalok szenet !< >Adjalok ablak; üvegei!« A lö\'mieg, amikor az egyik lovasrendőr\' lova földretiport egy.
asszonyt, \\t;rekedésb« kezdett, ugy, hogy a karhalaloini fegyverét használta. Hét egyént letartóztattok. I
Törökopsság éa m Tengely ianáoafcostáMi
• IkdifrtUI, uovenibCr 4
A Politika értesülése sutírillt a l\'\'n -hclylial;ilnuik é-s Törökop>7j\\g kört tár-
gyulások liulitltak » i.....k viszony ¦ rtti-
do/éséie, A lap .síjorinl «.l»Ősorl).i« iTÖ-rökoi-swig és NcJiictország vlsronyánjaJc iemle7.Asíre kend sor és szó lolict úrról, lu>K>\' Tórökorszí\'ig len\'ileli kárpótlási kap Kisá7_si:ij)nn. HeiKlkivül fontosnak lartják, liogy a tajiáeskozá-sokon I\'aiíO) is részt yelC A tárgyaláv
Sí)k a Volt C!,t!ll<ii-./:\'i;.h::U Voblk.
Uojliu, noveniliCr 1 Az i/¦\'.\'¦.un N\'alioiialzeitiuig imisztcval jtílcutés alapján art közli. Imgy. a szov-iűLtttuMtivM vaay írdeklóiféssOl ríffiöÜ TöróiUirsziig nmt{:ttni*ljis;it az olasz-
görö^ viszályban. A szovjet teljesen
semleges <v. űgj\'lnjn, Isí.r u görög követ o viszály kilóréfJckor Moszkva .se^lségét kéVlo.
A gflrög és angol háborús események
. > Athén, november 4 dörög jelentősek sBürinl Korfu köze-I6l>en ixiictkivül licyes tengeri csata dul. Hészlctck még hiányozunk. ¦
ÜMIIM. ll.iWlllll.t 4
Az olasz csa]»aU>k tov-JJjb nyoniul-iwk elörf Eplrusban- A légibailerö siken-sen lrinnl«izln az olánknázolt 6s megerősi.eU fíörí-g védelmi vonalakat ós Korfu, val-miinl a lobbi gör<"»gorszagJ oiődökcl, iC|HÜölx\'rek,t és kalonJl eél-piinlokal.
Berlin, november 1 A német légihaderö merész támadásokban rendkívül L»k katonai célpontot bombázott az elmúlt nap is. Mégsem\'misitet(ek három repülöicret is. London egyik tehe. pályaudvarát egész alacsonyan botrtbázták szét.
Egy búvárhajó elsüllyesztett három! angol gőzöst, a 18.000 tonnás Laurcnti, a 13-000 tonnás Paliocíjs és az 5000 tonnás Casanova hajókat.
Berlinbe]! érdekesnek tartják azl a hirt, amely szerint az amerikai «|j nökválasztás után Rómttl ís bombázni fogják az angol repülők. Eddig csak azért nem tették, mert Amerika katolikus választóit\' károsan befolyásolta volna « bambázás*
Antonescut Berlinbe Is meghívták
Berlin, november t Anloiiescii román koiidokátort, itki nowmber 8-án uhuik Rómám, mo-g-hlvást kapott :i nómot konnányW. bog>\' liorlhit>c is lálogiisson et rónui
útja után.
Anionostul t napig niarari It^iiábaji, , ig>; liorlini aljára csak 12e u\'án kjOriit-bfll sor.
BALAI ROZLÖNH
194Ö, november 4,
FérnmtönyöK, ffel5ll6kvtél!kiibálok
nagy válásaikban
Szomolánylnál.
Holnap választ elnököt Amerika
Airacrika lázasan készül a holnapi elnökválasztásra. A kél jelölt miiid" egyike bizik megválasztásában, hár íí választás eredmény© teljesen nyül. EiUkie esélyei az utóbbi napokban megnövekedtek.
Rooscwelt (mki megszakítva választási hadjáratát, visszautazott a Fehér Házba, hogy fogadja H"IM és Wellesl, akik a nemzetközi <?semé-mekrőí számoltak be az elnöknek. Roosevelt délután visszautazik Hydo Park-ba és este elmondja utolsó választási rádióbeszédét.
Kedd
AU.hu da M&MrnAMok h*tkoWa*kea Badapwt I. amfitoráB
fl.45 Ton*. Hírek. Közlemények. Hanglonwwek. — Után* étrend. — 10 ííiiek. — 11.10 Nemzetközi TU5je0zö-uoigálAl, — 13 Honingccö. Himnuia. Idöjirájij«tentés. — 12.40 Hírek. — 1I20 ldöJeUés, ÍdÖjárásj**dés. — 1 *.:».""» Hírek. — 14.45 Miisoriainer-tetés. — 15 Arfolyamhirek, piaci árak, c^núaaerárak. — 16.45 Időjelzés, idő. járásjelentés, liirek. — 17 Hírek «4o-vák és niagyar-orost nyelven,
19—10.20: Ilinek magyar, német és román nyelven. _ 20.40—21-íg: Magyar hírek. ( ;
BUDAPEST II,
18-kor magyar hirek é» 20-kor hírek pémet, olasz, frand^ angol és eszperantó nyelven.
BUDAPEST 1.
10.20 Dr. Voss Olga előadása- — lO.\'iö Divattudósilás. - 12.10 Hangle, mezek. *- 19.30 Korányi /Madár cigány-zenekari. — 15.20 Háziasszonyok Ikj-szélgelnek. — 10.10 (iyennfkdéluláíi-
17.15 Uurcsényi Irén ús tiáspár Honn cimbalouikeltősv. — 17.40 Kozma l.y. előadása. — 18 A Itádió Szalonzene-kom. — 1825 ür. Varga István cő-
lulása. — 1020 SzékesiővfViKsi Zenekar. BUDAPEST H.
17.15 RuSEjn haUgatóknak. — Takács Erzsébet énekel. — 18 Hirek. --• 18.10 Mezőgazdasági félóra. — 18.10 Eranciu Dynlvoktatás. — 10.05 A 2. hon védgyalogczrcd zenekara. — 20.20 Lcnd vai Jóska cigányzenéiül m.
A .Ferenc József keserűvíz
régóta kitűnően bevált háziazer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan haió le.-móazeies hashajtó, meiy számos betegségnél az emésztést javitja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvoaái I
Csóthi Géza murakereszturi prelátus 1000 pengőt adományozott a felsőtemplom kibővítésére
Jelentettük, hogy Nagykanizsa kátoliku sainák régi kívánsága a templomépítés, illetve a témplombiö-vilés körül uj lendü-letet kapott. A felsö-lepnplom újjáépítésére alakú U bizottság tmiukájábol főképp Longajer Iprirc, a >templomcpitö pap< veszi ki a részéi a nevéhez fűződő lelkesedéssel és agilitással. Munkája nyomván uj lendületet kapott a gyűjtés és a vasárnapi pcrselyCzések is-hétről-hétre szebb eredlmfénvl hoznak. Most már íoo pengő körül vaji egy-egy vasárnapi persely-gyűjtés eredménye, ami azl mutatja, hogy Nagykanizsa katolikus társdtfdmá-nak Szive lassan megmozdul és tavaszra mégis megindulhat oz épitő munka. [
De beérkezeti az első nagyobb adomány is : Murakercszl j/ról; L011" gauer Imre kérő leveleié a nomes-szivü apátul", Csótliy Géza prelátus 1000 pengői adományozott a fje!sö" icunpluni újjáépítésére. Oothy Géza jó Sjzive és áldozatóisága nem\' ismeretlen a kanizsaiak elölt itera1, hisz a infu ra keresztúri templom renoválása és felszerelése, a harangok beszerzése, a zárda ós óvoda létesítése, a zákánylelepi lamiploni1 főoltára és a csurgói uj templomnak adonrtblyozott művészi kelyhek legjobb bizony ilékai l>őkczüségének\'. Nagykanizsa kalolikussága hálás az adományért, amely egyben példát is ad sokaknak. Hisszük és reméljük, hogy akadnak ImíSg sokan, " kik a nemtesszivü rmurákereszíuri apátur példáját követve, nagyobb összegekkel támogatják a szent célt.
Zalaiak a Baross Szövetség erdélyi zászlóbontásán
Ilovszky János, Nagykanizsa országgyűlési képviselője vezeti a Baross-tábort Kolozsvárra
November 10-én, vasárnap- délelőtt országos esemény lesz Erdé\'y fővárosában: Kolozsváron. Akkor bontja tunatmadaros zászlaját :iz Országos Baross Szövetség Mátyá9 király kincses városában, hogy lerakja Erdélyben is az uj világrend fundamentumát. .A Baross Szövetség ünnepélyes zászlóbontására az egész országból részt vesznek a Baross-tagok és azok hozzátartozói, ugy, hogy a különvonatra eddig több imíiul ezer eimbrr jelentette-Ije részvételét. A Baross-különvonaton utazó hatalmas kereskedői és iparos-tábort Hovszky János, a Baross Szövetség országos vezére, Nagykanizsaország* gyűlési képviselője vezeti. A vonat november 9-én este 22 óra 10 perckor indul a nyugati pályaudvarról és megállás nélkül fut Kolozsvárig,
ahová vasárnap reggel 8 óra 10 perckor érkezik meg.
A részvételi dij Budapestről oda-vissza mindössze 12 pengő, amibe az utazáson kívül a reggeli és az arra oz alkalomét készült Baross-jelvény is benn foglaltatik.
A hula\'mas,megmozduláson résztr vesznek a nagykanizsai Bí\'i-oss-ke rulettnek tagjai, de képviselve\' \'esz Keszthely, Zalaegerszeg, Tapolca is.
A zalai Baross-tagok szombaton reggel, illetve délelőtt indulnak et Zalából, hogy Budapesten a nyugati pályaudvaron a többiekhez csatlakozva, az éjszaka folytathassák útjukat a Baross-\\Tonaloíi.
A kolozsvári zászlóbontáson ré^t vesz József Ferenc kir. herceg is.
A Bnmss-különvomit imjég vasárnap délután visszafelé indul.
A legtöbb kanizsai állami hivatalban már összeállították a listát a 7 százalékkal felemelt fizetéshez
Szombaton érkezeti meg e nagykanizsai lUUónTi hivatalokhoz a ínVtuiszlcr rendeletié a 7 \'százalékkal történt közalkaímlizolti fizetésemelés tárgyában, nm\'it n Budapesti Köz löny részletesen közzétett.
A kanizsai közalkalmiSizollnk min\' rjenÜtt örömimel fogadták a mögyar konmány ujabb körültekintő gori-
VáPOSi Moaegé. Ma hétfe csak egy napig 1
Ketten egy Jeggyel I
A magyar Alföldön játszódó gyOnyÖrfi szerelmi történet
A pusztai királykisasszony
Főszereplők: Szörényi Éva, Szabó Sándor, Csortos Gy. Hajmássy Miklós, BUicsl Tivadar. Akt. híradó 1
Etóadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5,7, 9-kor
dosságét, nmjcliyei ismét bebizonyi-tolta, hogy a mtagyor élet ütőerén tartja o kezét és mündénl- elkövet az! egyes osztályok helyzetének javi-sára.\' Tckintellel voll a koitm&nj\' gondoskodása különösen a kisegzisz tenciákra, amikor ugy intézkedelt, hogy azok a dijnokok és altisztek, alük legalább három\' családtag után
pótlékban részesülnek, (miígfetelő lakbéremelésben is rosze»tttjen!ek\'. .
A legtöbb hivatalban tmjeg tegnap Összeállították « kfoaijfclmnzot-tak lislájál -hogy. a hobrapl-nap fo-lyiianKn fciüsrjesszék a számvevőséghez, ahonnan imiég e hó közepéit kiutalják a fizeléstöbblelet.
Urmánczy Nándor
A Icgnapi napon egy igaz m\'a-gyarl, - egy egész embert — egy teljes emberi életet temettek ev Erdélyben.
Egy ősmagyar tért meg őseihez, kinek mlindeii (szenvedélye a nagy magyar eszméért, a revízióért do. bogolt, Minden tettében az annyira magára maradi inagyaiság ügyét szolgálta.
Mnroshévizen zárult be a kripta a fanatikus «nbgyar feleli, ki becsü" lelügyének tekintette a intagyarság ügyétiek jobbrafordulását, aki nem törődött a saját jólétével, haiiesu nv\'mden erejével Erdélyért küzdött.
Az összeomláskor szabadcsapattal szegüli ellen az oláh terrornak, a miért az oláhok minden vagyonától mcgfosztolták. )
Volt idő, [mikor kilátástalannak, vélte harcát s maga ellen émclle a fegyvert, Hála az oniosi tud<«nány* mik, akkor sikerült életét Bnegarton-leni, de rnjost, midőn (megudln néki a sors, hogy visszatérhetett az any-nyira azcrctett szülőföldjére, a vi. szonHálás, a felszabada\'ás boldug öröme megáHitolta nemes szivét. "Igazságot Magyarország\'nak! Ez voll összes Írásainak tárgya. Széleskörű irredenta ujságiiói levékenysé" ge folytán az irredenta onpzgaiont elnökévé választották. Mmikájff eredmiényekép közel hatszáz országzászló hirdeti a miagy-ar igazságot éa reonéuyl Szent István Magyarországának visszaáll itásáro.
Nemi fogadolt el közéleti tiszísé. get, de harcolt a közélet tisztaságéért Magyarország egy nagy emberéi vesztulle el vclie. (
Qmilékezziink ! Urmánczy Nándor megtért őseihez, de példás magyar egyéniségének emlóke keli, hogy minden taagyar lelkében tovább éljen. , , U.V. E.
IDŐ
Jóslat :
ÉBzaknyuooli izél, váltói* fílhí-zat, holyonkónt uno, havwoii. A liőmúrsóklüt osökkon.
A Meteorológiai Inttaet nwkulIMl ««tîlgyelflAllomiuo letentíi
HCmtaeklm legnoo aato S ónkor + 10.0, n rtfcil -I ll-2.(lolbm +14-1
Nép ISoggá. Ma hétfőre prolongálva
Budapesttel egyldfiben t — Nagysikerű magyar film I Aszlányi Károly világhírű rag-énva:
Sok hű-hó Einmíéil
a leujobb magyar axináazakkal. — Híradók
BtidUok kllzmpokon 5,7, j v,ur^ S ünnepnap 3, 5, 7, g ómkor,
19-40. november 4
tek ttytnátuiÚH két UaiókatauÁHt?
1910- november Lesben a buvárnaszádok
Valahol messze fön, az angol par-tokiói nyugatra, jz Atianli-óceán vizében német tcngeralaitjarók prédára lesnek. Nfapok óla várják már. hogy hajó tűnjék fel a láthatáron! Hiába, nemi jön sernJmi. Az Óceán nagy, sok hajóul szeli kercszlüi-kusul és a rossz lálási viszonyok rnMlleU könnyen megeshetik bizony, hogy a .legkövérebb falat n*"ctl is\' mjil som sejtve, gyanut\'anji halad ci a buvárnaszád- »Igen, a mi mesterségünkhöz - jegyzi meg az egyik tengeralattjáró őrtisztje - szerencse keli, sok szerencse és jó orr. Ugy látszik, nekünk jó orrunk volU
Préda közeleg
Nem hiába Icslük az ellenséget napokig. Yégre a hosszú várakozás után, messze a nyugati láthatáron valóságos flotta tant fel. Négy, öt, hal, hét, ímteg sem leheléit \' őket szá/iuolni, annyian voliuk. Va\'ósigos hajó-nyáj. Középen a szép, nagy, kövér "példányok, elöl, halul a ki-sebljek. Jobbról-balró1 pedig, mini a nyájat őrző juhászkutyák a (mozgékony rombolók, ágyús naszádok és lejigt-ralattjáró-vadászok. Hat-\'lw-s és értékes nyáj. Az angol uiáupól-\'lásl biztosítani hivatott gőzösök. Dugig imtegrukva, nehézkesen szelik a habokat.
A kisérő hajók legénysége éjjel-nappal Szigorú készülségben van? Minden óvliutézkedés és az angolok részérói a hajókaravánok biztonságának hangoztatása eltenérc megtörténhetik, hogy egy-egy nómet búvár naszád közelükbe férkőzik és meg-Idjmfadja Ökel. Nem egy ilyen eset történt |mlár,meg ! A somVges hajók tWkJmi is igen Szjvesen vállalkoznak ezekre a veszede\'lmes utakra, sajnos n pénz csábit és az angolok - ezt rnleg kelt adni - nem fukarkodnak a prémiumokkal.
Repülőgépek közelednek, nehéz angol vizircpütógépek. Kémk\'lik a vidéket és ugy zsongják körül az értékes szállttmlányt, mint méhek nyáron a kaptáiokat. A icpülögépck jelenléte egész bizonyosai, növeli a karaván gyenge lábon ál\'ó biztön-ságának érzetéi. Elvégre azok ott fönn, messzire elláthatnak. Iiyenfor-mián egyelőre nincs milő\' tartani, Különben is három óra múlva be-ál. a sötétség, hajnalra pedig már bizlos révlyen lesz az értékes rako-tnlány. Sokan arra is gondolnak, hogy talán nem\' is olyan nagy a né-mjet bnvárhajóveszedelem, inint a hogyan beszelik, elvégre a nóm?t propaganda is tudja, hogy miit csinál....
Valami van a levegőben
Lassan leszállt az este és beállóit a sürü, ködös szürkület. A kísérő hajók (még szorosabban fogják közre a karavánt. Néhány gyorsnaszád örült vágtalássai rohan fd s alá, » karaván rendjét ellenőrzi. Ugy hatnak az emberre, mint a csaholó juhászkutyák, melyek érzik a farkasok közelségének yan&defcníét.
Az esti ég alja egészen furcsa színekben játszik, Valami különös van a levegőben. Éjszakára, ugy látszik, vihar jön. Szokatlanul sötél lesz egyszerre. Már alig lehet a vizet
az égtől megkülönböztetni, amikor az e!ső »farkas« feldugja orrát a mió\'vbőt. Ha\'k kattanás és a szolga-latoi tévő liszt m\'ár ott áll az Őrtoronyban és a tájat kém\'.elL Éles szemek és mégélew\'W) messzelátók vizsgálják a láthatárt.
Támadnak a .farkasok"
A Diesel-motorok nekilendülnek, egyik naszád a miísik után bukik fel", éheién, valósággá\' égve a vágytól, hogy útnak indíthassák torpedóikat.
Az első naszád mvír felfedezte a/, ^értékes nyájat*. Gomio kódosra nincsen.sokidö. Számolni, a torpe-dócsö\\eket beállítani, mindez pillanatok alatt történik, fis az első karcsú » delfinek* muris elhagyják csöveikel. hogy pusztulási vigyenek a mii S\'-\'irn sejtő ellenségre. A tengeralattjáró gyorsan megfordul. Ujabb torpedók indulnak útnak, fis túlról egwnás után dörrennek fel a robbanások. Egyik-tmásik fülsikeiitö csattanással lépi szél az éjszaka csendjét. Ili is, ott is ori\'lelnyi magas lOzgejzlrtok keletkeznek és a dönte-néseken ál is jól hallani, amllnt a magát sonkának megadó vas ós acél törik, szakad.
Hirtelen fényszórók gyulladnak kí. Riadó ! Iámét alábukunk. Éppen Ideje; Már jönnek is a fürge rombolók. A vizibomjbák robbanását kellemet-
HII BIJÍ%
len közelségben halljuk. A legénység közben ujabb torpedókat tölt. A rombolók és buvárnaszád-vadászok csavarjainak zaja lassan távolodik... Nejn tudják megállapítani helyzetünket. A veszély ei/mull!
A buvárnaszádok újból támadnak
NctmSokára ismét feim vagyunk. A túloldalon rettentő zűrzavar. A •juhászkutyák* tanácstalanul rohannak fel s alá. A tervszerűtlenül, ösz-sze-visszadobáll vizi3>omlbák robbanásának tompa, kellemetlen zaja meg csak növeli a pánikot, melyet ímiir senki emberfia feltartóztatni nemi tud. A nyáj szétszalad és-kis, csoportokban kisérli meg a menekülési, De a »farkasok« Is ill vannak még. Yérszomjuk kiolthatatlan ! Hat órán át folyik a vérengzés, átlag negyedóránként-lepü!egy-egy ellenséges gőzös a levegötte
Mire eljött a reggel, 27 hajó pihent a tenger fenekén, nemi keve-
)_
őszi kabát téli kabát
A legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
Áruház.
sebb, mint 150 000 tonna űrtartalommal. A »farkasoke csatát nyertek. . 1 : \' 1 Másnap...
Ez a nap is elanJult, mini annyi másik és ismét eljött az éjszaka, c#y ugyanolyan éjszaka, mint a tegnapi ! RjSalkatifnknai 17 gőzös került terítékre. És e fényes hadi-lettek hőse Prien sorhajókapitány, a legeredményesebb német (tengeralattjáró parancsnoka.
Reggelre münden elcsendesedett. Ameddig a szem ellát, üies a láthatár. (MN)
A zalai ápolónői gárda teljes megszervezése a vármegyei Vöröskereszt programmján
A zalavármegyei Vörös Kereszt Egytől meayei választmánya gróf Tcleítt Béla főispán elnökletével értekozV-tm gyillt össze, amclym megjelent gróf Ifunysidy Józsefaé, országos társelnök, nő is. Az értekex!e\'*n a megyei Vörös ¦ Kereszt téli munkaprogramját beszélték mteg.
Gróf Hunyody JfózseJhé előlerjeszté-sébefi bnngsulyozta, hogy u vármegyei főápolónol rímmel nemcsak kitüntetést ka|K>li. de kötelességet is vett maflára. A vöröskeresztes ápolónői tanfolyamokat niinilcnntt s/cic-lné megncitdeztotni.
inert szükség van kiképzett ápolónők te. Ezenkívül különlejJOs gazdasági mezés, konyha, adagolás) gyógymasz-százsi laboráns) kiképzésre is szuksx\'g MQt) amelyek már néhány hónapi gyakorlatot Igényelnek, A választmány o tanfolyam inogvaEosiULsára Halatonfnre-det lalált-i Ic^atkalmasabbnak, rnig a többi tőképp Sümeg ós tapolcai fiókokat felszólították ápolónői tanfolyam megrendezésért. A zalui )l fiók már eddig rendőrit 13 betegápolást tanfolyamot,
Az ülés végén a főisjMUi \'számolt 1* a zalai gyűjtés eredményéről és közölte hogy ablíól 150 kórházi ágyat síOrcznek bo.
Ismét kifosztottak több balatonfenyvesi villát ős nyaralót
A Balaton sojrnbgvi partján ismét villa fosztogatók és\'belörők Ütötték fel tanyájukat. Többek között Balai lonfenyvcsen követtek el sorozatos betörésekéi ós lopásokat. így Kra" mair Ferenc, Hoffmann Gyula, Czink Ferenc lakásában jártak "betörök és vittek ei értékes ingóságokat. Minap reggel Szekér László fővárosi tisztviselő üvöngyösbokréla villáját törték fel isunei-cllcn Déliesek. A kárt eddig nenv sikerült megáHapiiani, mert a tulajdonosok nem tartózkod" nak Balatonfeiiy^seii. A csendőrök\' megLiidilolták a nyomozást.
BALAI mtetoW*
1940. november 4.
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
Mussolini fial - Málta ellen Intézett légitámadásokban
A inni körzetiem melleit Itáliában mindenki tanné-szelesnek tartja, hogy a legmagasabb állami ménóságok vi.v-I6i is olsovonullx\'li harcién szolgá?u> tol loljusiU\'Jrek. Mint cinlékczvios, gróf Ciano ktiliigymiiiUzlor az abesszin lm !">:uimii |Hnm<Miok;i voll annak a ¦ Disj.eraii- repulőrajnak, ninclynck 1«
fjBBOéfí hősiességéi im^röki\'oue R tör ténelvin. MuU miniszter, a fasiszta \\páH
főtitkára már n spanyol imlgárháboru-
bon és az afrikai harcokban UlQnt hősiességével, ebben a háborúban pedig már szintén \'óbb diaddnias repülőtá-i,\'.i:l.i\'-h ui vett részt, i gyanigj niius semmi nA\'gLtíjö abban, hog) a Ihuo liai, Uhui.. Atussoüai kipiuUiy ós V$Úo nk> Mus$ol;ní luuliiigy iiúídMclt-\'u ippulŐUsztek részt Vos>pLk napról napra a legvakmerőbb lé,\'i támadások-l«n. Nem is olasz újság, hanem a német Völkiscltor Deobucb\'or Iioz ri-portot u kél Mussolini fia hösjetíiégé-től.
A német újságíró • valahol Olaswr-szagban ¦ egy repülőtéren találkozott velük. A remilőraj éppen akkor tért vissza a Alatta ellen intézeti; tákOiei légitámadásról. Al ezredes mutatta l.e »\'- újságírói a lepálőknek. Viila mennyi -nek arca ragyogott az érőmtől, jeléül iuui<k. Itogy a rájuk bízott fül ad utol kitűnően elvégezték. Kőztük volt u.-ikét Musso/ini-fiu is, mindegyik éppen olyett napbarnított arccal, mint bajtársaik.
Ajt újságíró kérdéseire Bruttó Mussolini néhány egyszerű mondottban emló-kzwtt meg a Matti eá\'jun iniézclt légitámadásokról.
Nem is tataira megmondani, Ivogy hányszor repültem már Málta j félé. Annyit azonlvm n-ondhatok, hogy i én es l -.11 lárs kim kitűnően ismerj ük Inár a srhetot és sok pontján míudién-emtre megtalál Iratok látogatásaink te-tugadhat(kllun n.v......i.
Az újságíró néhány körtk\'hb-i rész-letvl nent « sxüksz.vu Dntnot\'Vl. hanem Ixijtársiitől tudott meg. A rcpülü-lánuwlások súlyos kárukat okn/tak a s/l,cl kikü\'őjél vn é-s katoiiu b-ren-itezkedéséhtn. Az angol légelhárító, ágyuk. mondotta az e<yik hadn;tgy, e\'ój jól eékiznak. Az egyik légitámadás alkalmával az angol lé+e háritóágyu gránátja ápien Bruao Mussolini repülőgépe «* Ül robbant I megrázkódtatta a gé|»l. A szilánkok kissé m-grotigái. tók a iopú\'őgé|.ct, de komolyabb baj szeiencsére nem történt,
Masji.iji i néuxt ujságirónuk alkalma voll látni a két .Uu---.oi-.ni lm re-pülőrajánik indulását. Ismét légitámadásra mentek. Bruno Mussolini kapitány motorkerékpáron száguldoztál egyik géptől a másikhoz és szeinélyo-ncu győíödölt meg, hogy B gépeken ni iiiiVn rendben van e. Aztán magakóré gyűjtői te a pilótákat egy három-
nwtoros uontbave\'ő árnyékában és
rnegBdta számukra az utolsó utasitáso-Iwt. Bajtársai közt volt testvérőlese, ViUorio luuhvigy ls.
A német újságíró befejezésül meg-jegjvi. Inigj\' Olasz»jrs/ágh:in iiUadvmUl uz IgUl bajtársiusság s?o lemével lakil-kozott. Mimtenki s.-s.kcva teljesíti kőto-leetségét. onzlály éf rangkülönbség »<H-kid. uz olisz ptwuMlliuk éppúgy, mini u bliKMMotnalupitó lime fxal.
\'„Magyar srivünk *gé$x metV-
gcvel nh-sttiluk OZ önhlbáfuhuii
kívül mottaha «w«ra juttattak
mugMgiténtre t" — Adakoxz
Erdélyért l
Zalában ujabb bauxitbányát nyitnak
A herceg Esterházy hitbizoniány szőct erdejében, az ugy-ne\\eett Szárhegy oldalán a dr. Ponó Féálx* fé\'e bauxitbánya vállalat kutatásokat végzett ós\' ttkwl a bányaknpr lányság megadta a bejoleneit területekre a btíuyujogpt a nevfazett váliaialnak. 1
A dr. Forró Félix-féíe váUelkozás ncfcnf uj Zala megyében, évek óta dolgozik már fJyiréd környékén, a nv.)st olyan területekkel gyarapo-
dott, MnJelySk érhisi tcm^lési tehetőséget jclénlenek.
AÜg miísféi méter fedőréteg a\'alt 6 8 méter vastag bauxitróleg húzódik az engedélyezett lerület nagy részén, igy felszínes mtivetéssel nagy mennyiséget tudnak kilermelni,
A vállalkozás mögött svájci tőkecsoport áll, amfciv nagy beruházásokat tervez, hogy tavasszal « (uiunkál teljes üzemJntci iisegindithasi-a.
Csendőrkézre került a „földöntúli hatalommal" rendelkező Kolompár Márl
Tapolca, november 1 A zalai falvak népének hiszé-keiiységét kamatoztatta Kakanpár Mari lapolca-környéki cigányasz-szpny. Azzal fonta bi\' az egyszerű népet, hogy az egyes falusi házakban infoiinuílódott azokról, akiket \'mellbe akart vágni*. Mikor már nagyban mindent tudott »áIdozataÍ-rói«, amii tudni akart, felkereste azokat és nagy ből>eszédüséggel eI" mrmdoltn a ház lakóinak még leg-biznhniasahb dolgait is, i>ihll ró\'uk tudott, tagy, hogy azok csodálkoztak a cigánynő \'Uiindeidudásán-t. Mikor Így e!őkéázitetie.n kedMSső légkört a maga számára, kijelentelte, hogy a ház 10 esztendős leánya ¦meg van száll\\a< és nem1 tud soha férj-
hoz menni, de ha neki, oki nagy hatahániuai rendelkezik, 30 pengőt adnak, elűzi a rossz szellemei a leányból. A pénzt ml\'gkapla, mire kijelentene, (raost fel kell mennie a falu végére, ahol anígkapja az irást a s/eltainKéi, hogy eltávozott.
Ko^qjolpár Máril azóta még mindig várják.
Egy fnttslk asszonynak megigérte, hogy 50 pengő ellenében e\'üzi a rosSZ szeltein^t, ajnety nála a gyWr-mtíklo\'enségot előidézi. Ott is vár. ják az 50 pengős tiszteletdíjazás >oieri«iényét«..
A do\'og anmbnn a csendőrök füléhez jutott ós Kolotmtpár Mari csendőr kézre került.
Minden >fÖldÖntuU hata\'m i« sem hnfenlette meg a csendőröktől.
Az őszi idény legszebb mérkőzése
NVTE—KRAC 2:2 (2:0)
A nehéz tulaj és a szél eKrnére is | ntegtepően változatos As Izgalmas sport kímtelcnmck wlha>k vasárnap délután tanúi. Annak ü\'lcnéjv, Imgy a Vasút széj>en és |)ontosan játszott az első félidölicn, sííi veseté&ie is jutott a sok góll\'.eryictből, igazsigosnik kel mon-daunnk az eldöntetlen eredményt Sze-ronisévcl mindkét caSjpat gjőílielell volna. A második félidőben a kü"ulVaill (a szél miatti a Vasút folezetsora. A KHAC-isták viszont Bjrymást szidták s * játékváré lövet viliiztak folyton.
Szél ellen faidit Poór az első félidő ben, de két szöglet jelzi a KBAC fó\'é,-nyét. Már a 7. parchen i\\>ór szépen enicJ FuehshoK, aki az et\'cnke/ő samk. be lalál. Muráthék a váLasztámadásn?U felytcn hibáznak. Nínes Is gól. A két KRAC hátvéd óriási hibákut csinál, de a Bzerencsés szi\'.mfü\'os ki.pus ment. A l\\\\ por*\'l>en Csász elszokik, oko au Karit l\'oórhoz, aki a l(>-osról jobbsa-rokba bombáz. 2 0. Később Murát h tör ki veszedclmeson, do bombáját Lenkovics »ag>\' bravúrral kiúli. László hagj\' ki helyiekéi, majd Poór eg>\' gondolattal mcl\'é fejrit.
A második félidő KRAC támadások-knt kn«lödik. Cyörffj\', majd MimUh hibáz, de n IC percben Hali u láb:dc között hálélta lUJ. 2 :1. Gsász és I\'mVr liebiztusíthatnák a g>\'ÖzelnU\'t, de rontanak. Folyton vitáznak a játékokjk a gyenge akaratú Lánggal. A 34. pere-ben I-égrádi elszökik és lővé-ví kiogj-ep. Ütést credmónj-cz. 2:2. Óriási kűzd*-¦cm indul a győzles gólért. A KHAC felhagy a •diskurzussaí , remek iramot diktál, de nincs süeriuicséjo.
Merőffy nem lohol n gólokról, a két hátvéd (Ijedonuayor, Gyérek) lüliá-zott n két gólnál. A fedezetsór (Po<V Mészáros, Horváth) legjobb része v.dí a csapatnak, különösen Mészáros lünt ki. A támadósorban (Légrádl II., Mu-rálh. C.yőrrfy, Bol% v. Légrádl I.j a bolsŐhármas tfmt ki;.
Lenkovics sem tehel a góloknVl. A két hátvéd közül Németh telkes. Toké gyors játékos, de nagyobb támadósoj\' pTlen kevés a rutinjuk\'. A levezet sorban Szaliy pompásan, Erdélyi kissé halványabban játszott, Kődbaum pedig tut-kemíny, sőt sokszor vcszélj«j já\'é.kos. A 1.i-n:iili\'Mnl. \'ii a kis ! .ás/ló agilis
Indiai És magyar teákat, romot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH főszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
volt, Fuchs ügyes épilfl, Hor*áthi rosz-szul adja lo Tolyton a labdát, Csásj
clzés nélkől is jó volt mig Coór jó Irányított, de viszont,nélin végzetesen lassan mozgott és Qas&ai] is gondolkozott.
Lángnak fogalma sincs a tesitel való játék elbírálásáról. Hogy 0 játékosok foJylon «jelciiolekct. reudoiV-k a pályán «z nemcsuk a játékvezetőm* hi. bája. de cgj\'szennil srmrtszerülk\'n, sza. bálylnl\'n\'Ls.
^^^^ -^f_n_-í_
Már Komlós is 4:0 a ZMNTE eredmény Komló—ZMNTE 4 0 (2 : O)
Ve/ette: SVtBrA.
t\'gy látszik n Zm\'n\'TE mimlen áron igyekszik l«eljizonyilnni, hogy a kerület k\'ggj-cngélib hígja. Nem tudjuk, Jiol a hlbü, do úr*, a lálszuij liogy atsn
u játékoMikli\'ii sem az illfU\'ikU\'eklxai nein nkar utcgniozdulni u lelkiv*tiercl.
A gólokat Lovászi (2), Tori és Kiss lőtték. _I
KRACH.—NVTE II. 2: 1 (2:0)
A tllUzlgmi N\'ímolU lllAr ni (vlsA KílúlölOll kUUlitoUa Moliiiirt fci VnQgyit. Az eőiibit. muri » 1 ilxin näselt n ke ZÓ10. Vólfjyit |>{«lltí nrőrl, i!«í-1 1ä4o-MfiK a labdiba. A «Mokal Olajos, Andri, N\'émalll (Anaoll Mltík. Kittetek: Olajos, n köZTOllOii véiíeloui, i4.
Kiss, inhás/ 6s Lámpakor.
Remek Játékkal eyőzSU a Ferencváros
A rangadáo, Ujpcslcii tornak já. likkal lytalck a (ei«iicvárosi fiuk.. A gólokat Sáros! dr (3), Kaíocsai df. és Finta lőtték. Az 6:0asc«ed-riiény kialakulásában a kftíiaS dr, Sírosi, Ojetval, Pósa Polgár Finta jclcskedell.
és
Ifjúsági eredmények
Attila-Legényegylet 2:0 (8:0)
Vezcllc : Licb. A MjnokaBpirália h*gérdéniclt és könnyű győzelmiéi araiolt. A- gólokai Viírady és Ahdrj lőtték. Kilünlck : Babos I. és II., VAradv, Mcsils, ilfelve a közvetten védelemi és a középcsaliir.
Polgári-Kereskedelmi S:2 (2:1)
Vozetle : Szcnle. Vilratlanui jói szerepelt a polgári csapata és lehengerelte a .felsői*, ellenfelét. A gólokat Csutorás (2), Both, Bor, Bo-genrieder, iliehie Pá\'ratoi és Iván-osics lölték.
Eredmények
DMAVAG-Gajnnia t:0 (2:0) Szeged -Törekvés 3:1 (2:1) WMFC- Kispest 2:0 (t :0) Szolnok Haladás, 1 :0 (2 :0) \' FJoktl-oJnbs-SBTC 3 :t (t :1) Jugoszlávia - Nf,ni...\'t\'«-s/ág 2 :0 (1 :•»
PVSK- BT1SE 2:0 (2:0) KTSE -Törekvés II. I :2 (1 :1) PBTC- SBTC 3:1 (3 :0) PEAC--DPAC 1:1 (1:0) DVSE-BMTE 6 :1 (5 :0) ZsSl-\' MTE 1:1 (1:0) [1
„Az Aró\'rnWnnyoRín lui lion-doliank a támogatátra szoruló trdélyUkrtr Adahaxz Erd#y*t
li 111) november 4
- a volt pécsi honvéd
I DIUM- (6»\'<»EB!rcdbcll.lov.«g Zab
I--\' riczky Zollán százados az
oroszok eJőnyointitása folyamán a Drjaf hohhztól délkeleké vívott harcokban különösen kihint leleményes ügyes-harc veretesé vet és a le {veszélyesebb helyzetben\' is nyugodt, bátor rDaj^tar-i lásavál.
Kron n napon ,a Skol\'lól "kelese fekvő polonicoi előny-mnilás alkalma. \\v\\ a Clsow falu clforfiJasájíVJ ;( szá-üttdből álló harecsoportját a íietyzet helyes felismerésével sorú erdőségeken át,oly leleményes ügyességgel vésette; Jiogy s helységet csapatával megszállta s igy ű reá bízott Faladatát a lehető lejjobban megoldotta, a köveikc/ő na-
pon azzal lün\'clte fci magát, llogy C.cr-kowna és StankowíC űtŐZŐ\'f Cgy kozákoktól, gyalogosokból ?8 tüzérekből álló OIOSZ oszlopöp ríVJUú^tt s tÜaével oly súlyos veszteséget okozbtt, liogy az oroszok men.-kütni \\kényszerüll»\'t, Már előzőleg november :t-án a jam\'-inersthal-j ütközetben is kitűnt kiválóan hátor és ügyes bajeve rétesével és pontosén találó tüzvozelésével. Ez nlkaioni-mai foglyokat is ejtett, köztük hamm lisztet.
Sorozatos fegyvertényei e*ismeréséül a ;i. oszt. katonai érden ke reszt lo\' tűn-leték ki.
Mm
Hozzák rendbe a Klrály-utl átjáró gyalogjáróit
Kaptuk a kővetkező levelet: Igen tiszteli Szerkesztő t.\'r! Kérjük, hogy b. lapjában az utóbbi sorainknak helyei adni szivcske.tjék. A közelmúltban a rendőrkapitányság vezetője jel-hivtn a gyalogosan járó közönséget,
hogy jno nz uttestén, lwoni a járdákon
közlekedjék, ezt köve\'őleg ]>e<lig polgármesteri lűrde.tinény jelent meg, mely kötelezte n liáztulajdonosokal arra, hogy u járdákat hasmaiható állapotban tartsák. I
Már most, hogy ezekkel a rendeletekkel szemben ml u helyzet, azt ta-
(VsztalhüUlá i t. Szerkesztő l\'r. lvi cgy esős napon — ami czidón annyira gyakori — elfáradni a Király utcái vasúti átjáróig. MÍ kiskimizsaiak, úgy fe\'nőt-tek, mint iskohlsgycreke\'i kénytcle-n-\'k "igyunk kocsik és rohanó autók között a kocsiúton járni, mert az ugyne->czcit gvalogjárón olyan sár van, hogy seinmiféte rendeleltei nem abbéi lxw-niinkct arra kötelezni, hogy abba bele. lajxtssimk. Es kéjtlezhetjüik azt is az illetékesektől, ki loíöl azért, hogy a közvetlenül naeltatünk elrohanó autók ¦ uhuinkat sárral tetk-fröcskölik, vagy ki lesz az oka annak, ba valakit elgázolnak, Kiüönösion piaci napokon minden szuJŐ aggodalommá\' engedi et gyerekét oz iskolába.
Az úttest feltöltése miatt ntár tavasz óla a sarat tapostuk, tto most már jog-Hal kivánUatnánk, liogy a gyalogjáró is tárható legj-en annál is inkább, meri különösen nagy unyiigi áldozatot senki érdekeltnek nem jelentene lévén nem is száz méterről szó, beleértve- n vasúti átjáró-Király utcai oldalán lóvö gyalogjáró részt is, mely teljesen IfasaiállMtö, állapotban volt, dc az úttest felbontása után a rcndbeliozatala egyszerűen el maradt.
¦Sürgős intézkedést kérünk még u |y beásta elölt.
több kiskaniisLii lakos.
SALAI KÖZLÖNY
Azon a parton meglesz, mit hiába keretet itt, meri vámod is nehéz: a tisztaság és békesség világa, rend a zavarbál, újjászületés.
Hidd: és igaz már; reméld: és eléred; szeresd; és megvált az ég, vagy a föld... Bizony mondom, nem Krisztusé a véred, ha sirt tátsz bennük és nem anyaölt.
Tartsd emlékedben, soha ne feleddel: Van cél harcolnod és van élned ok... Az elmúlás v*rseng az eredettel és Aki küldött, szólítani jog I
Várhegyi Emii
— (Személyi hírek)
Dr. Gerencsér József, dr. RéiCi Sándor, dr. Arany József és dr. JJenO János nagykanizsai kir. törvényszéki jegyrők o haza szolgalatában töltölt több hónapos távollét után a mai nappal újból elfoglalták hivatalukat,
— (A rendőrségről)
A belügyminiszter dr. Németh l-ászló rfiidörfogalmazót, a\' kthágásl osztály \\-czcldjet saját kéie\'mére a pót-sí\'kapitánysághoz helyezte át. Dr. Németh lüszló 1037-ben kendi. Pécsről Nagy. kámzsára. Itt csakhamar munkássága, val közmegelégedést vívott ki, bármely osztályon is ténykedett. Később ft\\b»t-ügy miniszter a rendőri büfltetöbiroi ügykörrel- bízta meg. Judlctumá, lapín-lata, uri tónusa,- a felekkel való bánni tudása: becsültté telték. A nagykanizsai kapitányság egyik kitűnő tisztviselőjét veszítette benne. — Dr. Zscmtery Tibor tendör fogaim a zógyakorno kot Jolsvárői
a kanizsai kapitánysághoz helyezte át,
— (áthelyezésen)
A földművelés ügyi miniszter 0 keszthelyi gazdasági akadémiáról df. Kuthy Sándor rendes tanárt, á \'kémiai tmszék— vezetőjét, dr. Máriássy Ué!a rendes ta. nórt, «z állategészségügyi és járványtan) tanszék vezetőjét, továbbá-dr. Göüner Jánosi, a növépytani tanszékliez beosztott icndkivüU tanárt a kolozsvári í,ko-lozsmonostori) m. kir. gazdaság akadémiára áthelyezte.
— (A törvényszéki büntetőtárgyalásokat)
további intézkedésig a tnv.\'nyház első emelet 38. szám alatti kis tárgyaló InmmJtOn tartják ntfg; |
— (Templom megáldás)
Iliaroson vasárnap áldotta meg dr, Czapik Gyula veszpréjoii megyéspüspök az ujonnap feslett lóiijdomot. A me-gyespüspököt dr. Umímár I^pol kanonok, iroduigazgidó is elkisértc.
— (Az Erdélyért)
folyó gyűjtés során legutóbbi szá-munkban az adományok nyugtázása közt e.jry sor tévedésből kimaradt. A 37 pengős állományt a kir. ügyészség tagjai, a eegÓdhivatal és a rogliáí ő>-szeniélyze\'.o adományozta cgyüllesen és nem esek a fogház őrsZA-mély-eie.
— (A Szanatórium Egyesület)
nagykanizsai tüdölte\'eggondozó jutó. zetc októl>er hónapbotV li rentle\'ósl napot birtoll és azon -11 uíiNtószcsen
fl-t bete^st kezelt. Kezelés alatl így ez. érvben 7M7 beteg ád máj. A gondozónő a hónip folyamán 7K boteglá\'ogatűst végzett. Segélyben 17 l>Cteg rész-sült, akik között 513 liter te^cl osztottak ki.
— (Másfél évre ítélték a zalai templomfosztogatót)
Vámosi Lajos zalaszabari pin ér sa-\'. ját faiujáii;m kél izben is kifosztotta f a teroplom perselyéi és atarlalmi\'d et-zsákmányolta. Azután áttcitc működésének színterét Vas megyébe, alioi a wiplei templom (jOrselycll dézsmál la meg. A csendőrök végül is megtalálták u megrögzött perselyfosztjgttót, Szom-baihclyre kisérték, ahol most ítélkeztek fclelle. A bíróság másfélévi börtönn-\'J bunte\'té.
A templomépitésl alapra megismétlik a „napraforgó" előadását
A Ke-esztény Tisztviselőn ók — liogy azok is megtekinthessék, akiknek eddig orro nem volt alkalmuk - közóliájra elliatározták, hogy a fekvőlempluiu épl-tésitilapja javára megisniétlik Bab*y pompás szládazabját, ú Napraforgót a városi színházban. Az anyagiakat biztosítandó, a Keieszlény Tisztvb.o önök rendezősége fokéri » közönséget, hogy u/. o Ő idáson való részvételre jegyeiket
elővételben biztosítsák. Előjegyezni Ju-pnnk kiadóhivalaJnbim lolojt. A vidékről már eddig is szómos olöjegyzós történt. Amennyiben az o\'ővótelbcn való jegyvásárlás nem biztosítaná ^ sztpelfl. adás megtartását, akkor nem tartják meg a szinelőulást. Azért mindenki szíveskedjék elővételijén jegyezni és jc-
jef^ét az előadásra biztosítani lapunk kiadóhivatalában (a rendes hivaialus órák alatt), a belépőjegyek: íUtéiesok.
— (Elfogott csaló hú)
Lázár Erzsébet zalaud vanto ki lakosi különböző hatóságok körözték csalásért. A\' zulaszeutgróu csendőrség .most elfogta és a zahieKOrszegi rendőrségre kísérte be, alioanét kiltíllgalásn után m ügyészség rogházáb" kisérték.
— (BÖrlGnt kapóit a kisszent-grÓtl szülésznő)
A zalaegerszegi kir. törvényszék nem jo^eroi-eu kétévi börtönre ítélte Poga-síms I\'erenoné kissjenigróli szülésznőt, aki e\'.len még tavaly indult eljárás tft-tolt műtét bűnrsolekménye miatt. A bűncselekményben szintén szereplő Orbán istvámié egyhónapi Orbán István
pedig kélheti fogházat kapott. A csá-fordi Orbán házaspár büntetése mindjárt joierő\'e is oaiolkedell,
— (Egy hétig feküdt Italian az agybanl
Tóth István balatonalmádi lakos jo-
lente te a escntőrörsöii, hogy szomszédságában levő villa tulajdonosa: Szabó István már napok óta iteai imi-lalkozolt az utcán á villa ajtaja belülről kulccsal van bezárva. A csendőrök egy lakatossal felnyit látták az ajtót é.s uz ágyb in holtan találták Szabót. A kihívott községi orvos iivegállapil dU, hogy min-egy ti « -nappal otOlő\'t ál-mában szívszélhűdés ölte meg az idős embert. \' , . ¦ \\
— (Összenyomta a vonat ütközője
Veszprém varsányi visnli állomáson a tolató \'vonatnál kél kocsit akasztott össíe Horváth Imre olsósági lakos, Máv rékeő. Eddig ismeretlen körülmények között a szeiencsétlen ember tíz ütközők közé korüli, melyek halálra-nyomták. A vizsgáiul azonnal megindult.
— Naptár: November 4. héttő. Rom.
kat. Bor, Károly. Protestáns Károly.— Izraelita Mark. hó 3,
QŐzttrdö nyitva reffgel 6 órától eate a orálf (hCU-f, aserds, pénúk délután kedden «céss aaD aűknek).
Mi újság a Budapesti Élelmiszer-nagyvásártelepen?
10.40. évi oklól)er hó 2.">Jő\' októbei hó 31-ig vasúton ér késett (íü;, yig<»), hajón 706 niózsi vegyes élelmiszer, érkezeti ezenkívül különböző áruval 101 tehergépkocsi ós i02!> lófogatukocsJ vntamlnl 038 ketrec éWbaromfi, Hát) mázsa vágortbaromft, 802 láda tojás és OS kézben szállító kistermelő. A lel. hozatal az olÖ\'.ö bé\'t\'l S\'cmbCn vas. uton omelke\'le t, hajón csökkent. Ugyancsak csökkeni az érkezo\'t autók és kocsik száma, nemkülönben az élő baromfi ós tojás felhozatal is. viszont eiiK\'Jkeúoit a vágotlbaromri felhozatal és ; kézlKuiszállitó kistermelők száma. A kereslet a hót egész .folyamán áhan dóan élénk volt és ennek mcgfelefő\'.-u
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniosfcy-utoa 8.)
igazgatóságával sikerüli olyan megállapodási kitinünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem komfortlal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, teleion, lift slb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit kl a Jelentkczó olvasók részére.
v J
az árak is általában non nagymértékben- emelkedtek. Csupán a fejeskó-pOSZta ára csökkent [kilónként t fillérrel, miután ebben-11 (íkkben á folhozu. tat a kcrcsVet lóval megtiaiadli. Az ál emel ke, lós OZ élöbaroinlíiliU "10 fillért, a vágottbammrinál 10-40 fillért, a tojásnál 5—10 fillért, a vöröshagymánál li fillért, a foghagymibi íl IS—20 fülért, u kelkáposztánál 1 fiiért, a zöldség- és rőzelékféiékníi 8—20 íil-Jórl, a gyümölcsféléknél t\'0-20 fiiért te\'.t ki kilogrammonként. — A tettesre fordult időjárás a tennClőkocsik számában o.ösebb visszaesést okozott a mennyiben a hét c\'e-jéu volt nOipl 200 as létszám a hét végére 70-DO-re csökkent, viszont » ikézitejiszáUitó kis. termelők száma az L\'l >zö héttel sze,n-
bon lényegesen emelkedett, tekintettot
arra, liogy az általuk eltett szőlő értékesítési ideje bekö\\elkezctl. (:)
Magyar Bank éa Kereskedelmi Rt.
Az Angol-Magyar Bank 1U dr. gal-góczi Seholier líóla m. kir. titkos tutá-csos elnöklete alatt iCuilkivüli közgyűlést tartott, amely elludároztn, liogy visszaállítja az mtózel előbbi nevét és cégét Magyar Bank és rbsreskcdebnl H&tt-énytársaságra változtatja, meg. Az igazgatóság uj tagjául OtÜik György
BACAI MKXm*
1040. november 4
febőházl tagot, a Pcslcr Uoyd fösztSr-kesztőjét vátezlották meg.
Az igazgatóság ülésén dr. Felrik j<nő
ni.\'kir- konnáíiyfőtajiílrsos és dr. búr A Krag frigyes igazgatókat helyettes ügy. rivő-jgazgj tokká, l.ulz Simon és Schjtri ncr József (-égvczciőket, valamint dr,
HUling Dezső fiAkijíazgitót allgazga. tokkú nevezték ki. Rajtuk ktvflt fcióg s/Auios főtiszt viselőt cWb^ífciett az íjjMgatőság, _ CO
(—) Németországban a háborút idők eltonére Is
nagy alanyokban fejlődik a lukaré. kossági széliem, A német biztosítási élet most megjelent 1031). évi statis/H. káju azt bizonyulja, hogy az élelbiztosl-lási állomány Jelentősen növekedett, ]>cdig az uj biztosításokat már a háborús kockázat magosabb díjtétele terheli. Magyarországon a liclyzei sokkai elő-nyösebb, mert, nem hndviso\'ő állania mindenki nyugodtan végzi munkáját a megn i)0 m1 j]:t...hiU országban. Az elő-felléVlek tehát nálunk sokkol kedvo-Zőbbck a takarékosságra, .unelynuk !cg-c éra vezetőid) eszköze - mint azt Németországban már a legszélesebb nérp-rétegek is felismerték — az, clethizlo-sllás. (:)
Slrcm lékeket,
ilrbellot, lunlimt, Mii inlünirn
- szakszerűen éa legolcsóbban
KOVÁCS JÓZSEF kóf&ragómesteniél, Király-utca 33. Nagy alraadák-raktár. Teletop 61C.
Níi«yl(aiiizsa megyei város polgármesterétől.
Zsír és tterW bBielentése
Az elmúlt napokban 5Í5/KÓ 1940. számú, október 25-én kolt hirdetményemben falragaszokon és a hírlapban is felhívtam a közönséget a zalrkészle-tek és hízósertések bejelentésére.
IdákStben uj rendelet Jolout MM. nmely alacaoiiynbbiiu ónabja m*g n bojolcutíii ItötoloíottaÉjí alá er,fi kéuxlctolí iiioimyl-BÍgét, mint nltoiiyat) aat m említett hirdetményemben Irlnm. Az U] 205.400/940.
F. M. rendelet értelmében be kell jelenteni az 50 kg.-on felüli zslrkészleteket és az 5 drbvon felOII hízósertéseket.
A régi rendolet szerint csak a 100 kg.-on felüli zsírt ós lu drb .in feltlll bízókat kellett volna bejelenteni.
Fölhívom tahát mtmlníoliiit, aklknak 50 kg.-et megnalatiö xsIfkenMQk, vagy pádig 5 drb -ot maghaladé hiió.crlósük van, hogy november ho 1. áa 8. napja kSit ege.* keiilctilLel jolont.ek bo • KSwlMtail Hivatalban (Hu.y.dt otea 16.) d a. 6-12 4a d. u. 3-5 áru kSxt. — A november elsejei állapotot kell lolen-tenl. A bejelentés elmulasztása kihágás éa súlyos büntetés alá eBlk.
Az olyan gazdáknál, akik hizlalás mellett sertéstenyésztést Is folytatnak, hízósertés alatt minden olyan legalább 30 kg. sulyu sertést kell értonl, amelyet már bármilyen hizlalás! takarmánnyal etetnek, akik pedig tenyésztéssel nem, hanem csak hizlalással foglalkoznak. Ilyeneknél minden ,1(1 hotea koron felüli sertést hízósertésnek kell toklntonl.
Az említett uj rendolot az élő. vágott, vagy hasított sertések és minden meny-pyisagtt sertészsír, sertésháj, sózott ós sozatlan sortéxszalonnának a város területéről elszállítását szállítási Igazolványhoz kötötto. Aki tehát a felsorolt árukat, bár a legkisebb mennyiségben ts, szállítási Igazolvány nélkül szállítaná el a város területéről, kihágást követ el és súlyos büntetésben részosül.
Azoktól, akik a tulajdonukat képoző sertést a hatésági árnál magasabb áron bocsátják áruba, vagy kínálják eladásra, Jogom van a sertést hatósági áron lgénybo voanl, clrokvlrátnl 1 Az árkor-mányblztoa által megállapított árakat tehát mindenki tartsa be.
Nagykanizsa, lum. októbor 31, Hós Polgármester.
A francia kikötőben még mindig meglátszik az elmúlt háború nyoma, (Foto R. D. V.)
ile, hogy beli
ion!
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2. M"
nagy választék, kedvező fizetési feltételek,
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Nagykanizsa megyei város pol (karmesterétől.
25569/1940.
Tárgy : A honvédiég álial igénybevett lovalt és jármüvek vls&iaadlu,
Hirdetmény.
Felh.vom az érdekeltekéi, hogy a 12. hv. zl|, pság által igénybevett lovak, jármüvek és egyéb szerelékek átvétele végett 1940. november 5-én d. e. Arákban Nagykanizsán a Károly laktanya melletti sportpályán leienjenek meg.
Az Igénybevételi jegyeket hozzák magukkal.
Aki a lovakért él egyéb felsze e-lési tárgyakért 1940. november 5-én nem jelenik meg, annak a honvéd-kincstár az Illetékeket nem folyósítja lovább.
Nagykanizsa, 1940. november 4. mm Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
10 uóig 60 niíér, mlndin to.ít.l.l iio A Iliit;.
_AJJ-A8_
Ügyei Sillulóílu felvétetik. Civetkó, I\'S-ul 4.
1 lalal kajiraaat nonnal felveizek. Saéchenyl -tér 7. •
Qyapiaakak malii ml hiiba elszegődne Jómegjelenéill 18 évei, folyékonyan rrnl-olvunl ludó leiny. H menne esetleg oreg házaipáiboz, mini ápoló és gondozó Is. Réastelea Információ beezereiheto: Ciengery-ut 23.
Olcsó haalvarrdnSt keresek. Cicn-gery-ut 40., vitéz Nádaaiy. •
lljaagaii-uaaB, klllltók felvétetnek a Horváth ujtágboltba.
LAKÁS OZLBTHELYISÉO
¦ataaabáa clőBiobflB lakás azonnilra átadó. Cím : Peliti, texlliuilet.
BÚTOROZOTT SZOBA
Szépen bútorozott szoba azonnal kiadó. Kóihazutca 15. 2646
ataiSabalárata elegánsan bútorozott utcnl aaaba kiadó. Csengeryut 22. *
HÁZ SS 1NOATLAN
5 hold siölíí is aiántóftild íi biz gy»-mOlciossel alada. Hívebbet Klrily-u. 17.
2552
tiSUjKTtlM
Bídmdloafák, kékcahegyaljai szílí-ollvinyok, fenydk ősil polláiit most le-gyezteue elő Bérűinél, Vöröamarly-ii. 61. *
OaamtMlajdaaaaak éa mBlomtutal-donoiok figyelmébe I A magy. klr. Iparügyi Mlnlazter Ur 49.000-ea szimu rendelete értelmében az elhaiantlt (lirailtl ólaink eladiaa és regenerálása kötelezó. Kérjen ajánlatot: Zalaegeraaeg, postallék 93. számiéi. 2510
ZAUII KÖZLÖNY
POLItIKAI NAPILAF. Kavtja : „Ktzgazdaiági H. T. tlauyklíliaa".
.. Falétól kiadó: Zalai Káraly. Nyomaton : • „KSigizdasngl II. T. Nagykanlist"
ayaadájábaa Nagykaalzaáa. (Nyomdáért falai i Zalai Káraiyj
0901
8Qa Évfolyam 232 szám.
Nagykanizsa, 1940. november 5 kedd
a»-* 1 "2 m.
ZALAI KÖZLÖNY
MitHiii ¦ limili bttmmm átirata*.
Feteíös szerkesztő: Barbarita Lajos
EloHxctés. ára: egy bora 1 atmgb 4ö BU*
Tanulságok
az Olympus alól
(bt) Nehéz dolguk lesz a jövő tör-lénotiróinak, akiknek fel keü majd deríteniük a XX. század történetet, ezét az nj világot vajjdó, vadregényes korét, amJely cSak civilizált for mi\'áihan és arányaiban különbözik rég letűnt korok világot rendező hősi fejezeteitől. Nehéz dolguk tesz talár csuk azért is, miért ha megnlu-rad az 1911 -18-as "világháború, elnevezés, akkor minek fogják nevezni a jrn)a <iuU> háborút ? (Alighanem ugy lesznek veié, mfinl a. mozifclirátok gyártói. Nincs az »az évad legnagyobb filmje*, aminél ne terai* nagyobb és csodálatosabb - a következő.)
A nagv kő elrepült és mindenkit eltalál. Kit előbb és jobban, kit utóbb és még jobban. A »béke és csend* országai, ha még nem söpört át rajluk a háború, szuronyokat köszörülnek, ágyukat öntenek,\' had™ seregeket szerveznék, anert msi a legszigorúbb semlegesség s«m biztosan elegendő ahhoz, hogy egy ország távoltarisa imiagái « háborútól.- Országok sorsának fonala túlságoson összegubancolódolt mar\'ahhoz, hogy ki-ki csupán ninga dönthesse el: részt akar-e venni a népek nagy, tusájában. ; • , • 1
Aki pedig ezt nemi akarja észie-venni, annak a sorsa beteljesedett: - itómi ura íöbrbé semminek, ami vele történik.
Akart valaki háborút Görögországban ?
Igen, -- Anglia! De azon kivül smki. És\'lám\', az Oiytmpus pogány-nép világának földjén imíár -robbannak a bombák és nem tudni, hogy egyi alapvető kultúra beszédes roraT j«ii, amelyek könnyedén dacoltak kétezer esztendővel, mm onitaaak-e szél a imüi civilizáció egy pillanata alatt aháborus pusztulás szemléiévé ?
A görögök nem akarták ezt. és nemi akartákfflz olaszok sem. Mesz-szo idegen hatalom akarata. A halódó brit oroszlán vergődő fmkesapása elég voll, hogy a nimfák és s/.atirok járta ligetek felett, az istenek bo-héimj seregétől népes hegy-völgyek közölt átsöpörj\\ön a Iniodem háború pusztító forgószéle.
Miért ? ;
Meri Görögország a amga klasszikus ímesc-világának .gyermekded hi-lével ezerévek. hagyományain cr-nyedt nyugalntóvil "rendezkedett bc n békés, lassan folydogáló életre és harcra csak annyini áh készen, hogy szilárdan hitt irtások segitségében.
Az csak nem jeleni harcra váló készenlétet, hogy a 11.000 kilomié-teres görög lengcrpait vizeinek védelmére van Görögországnak egy 10 t\'zer tonnás cirkálója, 12 rombolója, 13 torpedóira jója ;és 8 buvárnaszádja, 210 repülőgépe és 20 hidroplán-J!\' ? Ennyi pár nap alatt pusztul da nuai háborúién ! Igaz, helyzeti elő-n.Vc a görög tengeri haderőnek a partok szeszélyes csipkézetlsége, sziget-labirinlusa, de ez Is főként
A harmadik védelmi vonalat is áttörték ax olaszok Görögországban
Elűzték az angol hajókat és végleg birtokba vették a spanyolok Tangert — Egyiptomból angol csapatokat szállítottak Krétára — Nagyfontosságú tárgyalások a német-francia együttműködés Ögyében — Franco a portugál diktátorral tárgyal
Az amerikai elnökválasztás dőli eredménye: Roosewelt a szavazatok 52, Wlllkle 48 százalékát kapta
A hét végén beharangozott utazá- | sok ugyan eddig nem következtek be, mégis ujttbb jelentős külpolitikai látogatásokról tudósítónak az egyes külföldi lapok. Igy Cianogrói közeli németországi útjáról terjedlek cl hirek; EzI Berlinben som nem cáfolták, sem meg nem erősítették. Az utazást a hir magánjellegű vadászat nak nevezi. Rómában sem közöltek még semmit az utazásról, bár megjegyezték, ha nem is kerül sor Cia-no útjára, mindeneseire jelentős dip~ iomáciai tevékenység várható. Nagy jelentőséget tulajdonijának Róm&-<
ban a portugál diklálor, Sahiznr és Franco találkozásának ís.
Az olasz lapok nagy cikkekben számolnak be arról is, hogy a ma. gyár kormány vállalta a közvetítési és ;i görögországi olasz érdekek védelmei. Miután a telefonösszeköttetés megszakadt, az athéni olasz követségnek a magyar rádió adja le az utasításokat. Az igy létrejött közvetítés eredményeképp az olaszországi görögök és a görögországi olaszok hazaszállítása \'megkezdődön. Az első cserevonattal a követségek már elutaztak az ellenséges fővárosból.
A görögországi harctéri helyzet
Görögországban az olasz csapatok tovább folytatják előreiiyumulásu. kai, mialatt a iégihaderő sikeresen bombáztu Szakmikit, Korfut és töb° fontos katonai pontot. Az olaszok most már mindenütt a görög erőd-vonalban nyomulnak előre. Ezt az angolok azzal igyekeztek clKmsui lyozni, hogy csapatokat teltek partra Kréta szigetén, amelyet eddig is támaszpontnak használt mind a tengerészel, mind a Iégihaderő.
A sajtó hangsúlyozza, hogy uz angol csapatokat Egyjptotixboi szállították át Kréta szigetére és innét fogják átszállítani Görögországba is. Arról azonban, hogy mekkora tesz az angol segélynyújtás, nem hajlandók nyilatkozni az angol hatóságoké
A Popolo di Róma rámutat arra, hogy Anglia még nem adta fel a reményt, hogy Törökországot is háborúba sodorja. Anglia arr;i számit, hogy itt ki tudja terjeszteni a viszályt és ezzel megkönnyítheti London helyzetét. Számbavették ugyanis az angolok, hogy u megszabandó görög támaszpontokról az angol légihaderő majd bomílmzhatj i a román kőolajvidékeket Emiatt a németeknek repülőket keh elvonni nyugatról és igy London felszabadul az erős nyomás alól.
Törökországban 21 hadosztály áU
készenlétben, szinte a icljos) mozgó-1 sitás állapotában, de kétséges, hogy Törökország feladja-e semlegességét. A török lapok szerint Törökőr-szagnak nem kell megsegíteni Görögországol, a balkáni cgyeztinény szerinl is csak akkor keltene fegyvert fognia, ha egy balkáni aUa.ni is támadást intézne Görögország elten. Enc azonban semmi esély nincs, -ifja a török lap. :
Athéni jelentés szerint a bombázás, valamim az angol partraszállás során repülőimrcokra is -sor került, ennek eredményéről azonban jelen-tés még nem érkezett.
Római közlés arról számol be, hogy az olasz, csapatok elérték Jani-
nál és Kaljvoktnái ujabb vereséget mérlek a görögökre. Ezzel sná\'" a harmadik görög crődvonalat is bevették. Most még csak két vonal áh a görögök rendelkezésére, ha ez, is olasz kézre kerül, szabad Qz ut Görögország belsejébe és semmi s/ncs, ami az olasz csapatokat feltartóztathatja.
Belgrád, november 5 A Vnftme beszélgetést közöl cgv Szalonlkibui érkezett utassal. Eszerint a város lakói az állandó bombázás elöi a környező falvakba menekülnek. Nappai is alig mutatkoznak emberek az ulcún. A főfoglalkozás az élelemszerzés. Az üzletek nagy része még nyitva van.
A görög partokról a vihar sok aknát Sodort az Adriéra, egészen a lugpszláv partokig, Emiatl löbb helyen a hajózási teljesen megszüntették, másutt pedig csak nappal tartják fenn.
Anglia bombázása
A német rcpiVők a kedvezőtlen idó ellenére Is tovább bombázzák Angliát. Tegnap Londonon klvüt MyÚTand és Skócia több városát érte súlyos bombatalálat. Az angol jelentS* szOrmt is rendkívül kiterjedt volt a tegnapi támadás. A bombák mindenütt sok tüzet okoztak. London kórzc\'élicn a legje-lentősebh a kár.
lUvalatosan angol részről is közük a 18.000 tonnás angol cirkáló olsülyesz-tését.
Tangert végleg megszállták a spanyolok
Franco tegnap parancsol adott, hogy a Tangert ideiglenesen megszálló spanyol csapatok végiegcsen vegyék ál a hatalmat. Ezzel Tangert, amely Gibraltár kulcsát jelenti, végkép megszállták a spanyolok. E miatt az angol flotla tüntető felvonulási rendezett a tengeri kikötő
előtt. Spanyol repülőgépek azonban csakhamar elűzték az angol hajókat.
Az incidens következtében a m-ad" ridi angol követ mi átnyújtotta a külügyminisztériumban Anglia tíJ. tokozását Tanger megszállása Ügyében.
A francia-német megegyezés és a gyakorlati alkalmazás
Washingthon, november 5 A francia követ, átadta HuH kül-
ügyminiszternek a vichy kormány válaszát arra a jegyzékre, ;rmelyet (Folytatá* a 6 oldalon)
csak védelembe és arra Is csak akkor, ha van mivel védekezni. Görögországnak pedig nincs. Majd az angoi flottat.. Majd. 111 törökök... Csakhogy közben az angol erők h»-talmlasan megfogyatkoztak, a törő\' kök síelitek nem látni balkáni kon. fliktusl az olasz -görög eseményekben és semlegességi nyÍlalkoz.it\'>k-kai oltogatni a fellángolt tüzet.
Görögországol utolé-le a nem*zis. De legalább bizonyságot szolgáltatott löbb dologra nézve.
Az egyik : ¦ örtmí-agának ellensége az a nerazei, amely a harcos erök anyagi és erkölcsi fegyvertárát a szomszédban tartja. Csak egy puskát biztos: ami az én kezemben van. Csak egy biztos védője van a házain kapujának : irtogim. Jó és hasz.
nos a jószcyni\'zédság : adhat biztonságban többlelet nyugalomlwin erősbödést, hizodalmfH, WyaCti erőket. D- u egjobb szövetség ériéké: is az határozza meg, hogy mennyire értékei engem az, aki velem szövetségre lép. Erőtlen sztmtózéddai ki keresi a fegyverbe rútságot ? Aki maga is kutyaszorítóba jutott. Beszédes példa* rá az angol-görög
il
1940. november L
rérimiiönyöU, felöltók, télikabátok
nagy választékban
Szomolányinál
SZÖvcl kezes. A gőgös Aibioil. ji len-gfix\'k nemrégen voll unt, megfeSzl* lelte volna-e minden díp\'oniáojaltu-d<m.<n\\át, hogy oJdulára lUiitsa a Magyarországnál is kisebh, mindössze hétmilliós Görögországot, ha iKMUiUin.ik a német m-s>z«\'hoidók a calaisi poriokon és netn hever romokban a londoni City a német repülők szüntelen bránlmzáporn nyomán? Ha lehel aininthoay lehet - egy hadviselő ei\'obell állapotára következ:etni abból, hogy miféle szn\'imftszáiak után kapkod, akkor Angliának alighanem l>ljíl> ui van n szénája, iáikor már csak ugy ludja védeni a splendid isoialíon hazáját, ezt a világ folell lebegd, nomrég még félelmetes hatalmú, gulliveri szigetet, h:i gyorsan uj liizfészkekel Igyekszik szítani o föld rísz messze sarkaiban. Hogy Görög ország milyen Illúziókban él 19 ii) végén és mii vár augo] bízlOSlíé* koktól, nngo- megsegítéstől, az rejtély, nanire egyelőre csak per an°-logiaml sejti minden goidolkodó és látő európai a választ-, ha visszagondol 8 csehekiKek, a lengyelek" nck, a belgáknak, a norvégeknek, fl románoknak adott, nagyhangú garanciákra.
A tn\'ásodik tanulság ekkora erű n világpolitikában a propaganda I Az a Görögország, anH\'ly otthont, láplnlajl adolt és türt az angol propagandának, beleszaladt ebbe a
csapdába. Az előlié sorakozó pé1-dák kérlelhetetlen tény-\'i ellenére. Kiútja néni voli belő\'e,\' arról is gondoskodót! az angol mpslerkedés, Intő tanulság .minden ország .számára, ahol az angol propagandámig m\'n is erőlködik és napról-napra igyekszik - uj meg uj maszlag\' veléssci - éket verni nbü»a a gyünl-be, amely nem osak öl fojtogatja, haneml a köréje jegecesedell egész világol.
Magyarország szerencsére idejekorán magtalálta azt az utnt, amely el vezetheti nemzeti célkitűzéseinek nicyvnlosulásához anéikUI, hogy mfcgkellene ízlelnie az Anglia álltai .biztosítótű országok sorsát. Magyar ország elsőnek i*íi);rle fel, hogy i\\ külpolitika nem épü\'het romantikus érzelgéstc, sémi hangzatos hírverésre, ínég kevésbé kalandos ábrándokra A külpolitika a józan ész és antojnj-zeti érdekek Uidomtánya. Józan ész és nemzeti érdekek ¦ - két szilárd pont, a keltőn ál csak egyetlenegy irányvonalat lehet bűzni és ez -kitartás a tengely külpolitikája mellet!.
S végül, de nem utolsó sorban, a harmadik tanulság : - legyenek bár egy országnak a legbékésebb szándékai, legyen bár egy ország béitnj" lyen messze pillanatnyilag a háborútól, mégis mindig ugy keh élni, ugy kell dolgozni, ugy kell hadsereget szervezni, fenntartani, tovább építeni, cmncieii áldozat árán min. dettnel eilátni, (mintha máris égn« a szoznSzéd Ueniegoii portája. Aki akkor hívja a biztosítási ügynököt, amikor már röpdös a csóva a tető sarkára, az nem sokra megy a biztosítással. Aki pedig csődbe jutott biztositóval szerz-ődik, az^ ajiiiyij mintha maga gyújtotta vólm a házat a feje fölé. Athénben tmíosl tg\\ a politikát csináltják a külügyek tudósai.,, j i ; | • i
Zala vármegye hozta a legnagyobb véráldozatot Dunántúl lakói közül a világháborúban
Zala hősi áldozata az országban hatodik helyen ált
Nagyértéktt és gazdag adatokat larlalmwzó tanulmány jelent meg a Magvar Statisztikai Szejmite togujatib számában dr. Parádi J<\'"ő tollából »Az 1911-18-as világháború magyar hadirokkantjainak és egyéb károsultjainak sei-cgsztfuiirtéje. címmel. Az 1911 18-as világháború ml.gyár h ad igondozol Iáiról megbízhatóan pontos adatok csak 192!Höl állanak rendel kezes i*. A korábbi adatokból legfeíjebl) következtetni lehel, hogy 1918 végén a hadirokkantak, hódi. Özvegyek, hadiárvák és hadigyá. multak száma mintegy félmillió leheléit. Ettől kezdve évenként átlag 220 ezerrel apadt a számi, ugy, hogy 1932-ben -s j . | I
222.453 hadigondozott része-sült rendszeres pénzellátásban
Ezek között 65-807 hadirokkant, 96.185 hadlgviünisál, I3.3M hadiözvegy, 10-818 hudiárva és 6227 egyéb hadigondozott volt. Parádi dolgozatának gerincéhez az anyagot a hadirokkantaknak 1931 év őszén történt részletes összeírása szolgáltatta. ,\' ;:\'.!:
Végre tehát egyszer miá\'r készen ált a hadirokkantak és hadi károsultak uj statisztikája. A tniiuSmiány ÖsszehnMuiUtja a rokkantak foglalkozását a nvegfelelő kom kereső férfinépességgé], isjnferieti a különféle rokkantsági nemek hatását a pályaválasztásra, illetve pályavt\'tt-toztatásra, ahodiiokkiailaknak juttatott hnsznoihajtó jogosítványokat és egyéb előnyöket, a hadirokkantak gyermekáldását, a hadigoiirJozottak lakóhelyéi, vándorlását, éelkbrátes
halálozását, végtl\' a had írok kanták és hadiözvegyek számlát törvényhatóságok szeriül.
A törvényhatóságok szerinti felsorolásból "kiderül, miítycn nagy vér" áldozatot hozott Zala \'vármegye la-kosságfl a világháborúién.
Ugyanis az 1930. évi népszáknfí-Iást Véve figyelembe, 365.266 lakos közül
Zala megyében 4762 hadirokkant ös hadiözvegy van,
o hadirokkantak számú pedig külön 2805. Ennél nagyobb számjjön hadirokkantak csak Békés, Hajdú, Jász-Nngykun-SzoÜnok, Pest-Pilis-Soit-Kisdun vármegye és Budapest székesfőváros területén élnek. így lehát Zala vármegye a hatodik helyen ?11
^a maga n«gy áldozatával, lermésze-lesen figyelembe keh venni azt, hogy Budapest nagy vonzóerőt gya-korolt a hadirokkantak bevándorlására és így voltaképpen Zola vármegye bizvásl az ötödik helyre állitható. : ! i !
íme, a slatisztika mutatja, hogy Zala vármegye népe milyen legendás hősiességgel\'harcolt, onülyen átlagon íeiüfi véráldozatot horoll a hazáért. De megvilágításba helyezi ez a statisztika azt a szociális tevékenységet is, amelyet a hadigondozottak erdekében a közületek eddig is kifejtettek és ezután is kell, hogy kifejtsenek. Hogy íuuég magasabb szálmja inmcS a hadirokkantaknak Zalában, annak a/, uz oka, miert a zalai bakák sorában 8p&kM több volt a hősi halolt, miint a hadirokkant
1200 pengő értékű
ruhaneműt zsákmányolt az ismeretlen betörő Kubányi Ernő fogorvos lakásából
A rendőrség a logözélauíibithöríl nyomozást indította a vakmerő betérő kéxrekerttéaére
Szombati számunkban néhány sorban bcszáanioltunk arról a vuk-nnlerő betörésről, amit ismeietlen lettes kö\\«lett ei dr. Kubányi Ernő fogorvos Sugár ul 16/b. számi alatti lakásában. Dr. Kubányi több napra elutazott Kanizsáról és erről pá-: cíenscit Cgy cédulán értesítette, mnít lakása ajtajára tűzött ki: »Csuk hétfőn térek haza*. A helyzetlel ismerős, vállalkozó szellemű betörő az orvos lávoltélét arra használta fel, hogy lukasába betörjön és azt kifossza. A názbcliek vették észr« a betörési és jelentették a rendörségnek, nanlely azonnal a helyszínen
termiéit és megindította a nyomozást. | \'-„- |- •;: i |\'-l V i
Mivel a fiatal orvos csak hétfőn érkezett haza, a rendőrség nem tudta megállapítani, mi veszett ci a lakásból, mii zsákmányolt a titokzatos betörő. Tegnap hazaérkezett dr. Kubányi Ernő, aki nyomban vizsgálatot taiiott ruhaneműi és értéktárgyai között. Megállapította, hogy iiVinlegy 1200 pengő értékű ruhaneműt zsákmányolt a ruhaszekrényből a betörő. Dr. Kubányi pontos \' jegyzéket készített a zsákjrné-nyoll ruhákról, ugy, hogy ha a betörő ért ékesíteni akfepjhá .a zsák-
nál
azár-udvar
szebbnél-szebb
női és leányka
kobútok,
divatáruk
nagyon olosónl
pL^t 8í{«| ÉKSZER,
»»SB SZEMÜVEG ZSOLDOS GTULA áfíitatiíif, éltCÉfbt fa UtSsTrUBUtlflil
l\'ö-ul S. (a Korona-Mlllodávai ittmbtn),
KlBÖi-anau iMvitémÖíiely I
mányi, azonnal fei tehessen ismerni. Hiányzik aníég egy értékes fény* képezőgép ís, amid a betörő színién magával vitt.
A rendőrség embei«í hétfőn még-egyszer kiszálltak a helyszínre és aí ors*os jelenlétében végignézlek az egész lakást, hniajd a nyornozás adatai alapj;ín országos rádiókörözést adlak le a betörő kézrekorílésérc.
Állandó nflxirnattok Mtk5xaa|H>ko« limlapíiai 1. laüsoráu
6.45 Tome. Hírek. Kó-ifcnenyek. II«nglenieBek. — Után* étrend. — 10 Ilink. — 11.10 Nem-jctköai tííjcJió-•w.iüáj*!. — 12 HamngSKó. Hbunuac. Idő járás jelentés. - 12.40 Hírek. -13.20 IdőJeUős, Idő járásjelentés. -14.35 Iliink. — 14.45 Müsoriixner-t»tés. — 15 Arrolyttohirek, piaci Arak, éleluiisjerárfLk. — 16.45 Idöjeh-é*. idő. járásjelentés, hirek, — 17 Hlrok «»űo-rák és mngyar-oros-, nyelven,
10—19.20: Hirek magyar, német 4* wnián\'nyelveo. — 20-40—2Ug: Magys* hirek.
BUDAPEST II,
lö-kor magyni- lürek ős 20-kor hirek néniül, olasz, franclrt, angol és esxj>#-nmtó nyelven.
BUDAPEST Ii
17.15 Bercsényi Irén és Gáspár Uoha iiud«lonik)ettŐ9e. — 17.40 Kozmn liy. előadása. - 18 A Rádió Szalo(n-«ne-kara. — 18.25 Dr. Vnrga István oiö-udása. — 10.20 Szétosfővájoai Zenekar.
BUDAPEST II.
17.15 Ruszin bnUgatóknak. — 17.35 Takács Erzsébet épekel. — 18 Hir<k.
— 18.10 Mezőgazdasági félóra. \'— 18.40 Franala nyif^volrUtás, — 10.05 A 2. Iwn védgjalotjuzjed zenekaja. — 20 20 ljend vai Jóska eigánynwekara.
Szerda
BUDAPEST U
10.20 lelolrasás. - 10-15 Felolvasás.
— 12.10 lialalajka-zenckar. — 13.30 Az 1, honvéd gyalogezred BOnekÄra. — 15.20 Toki-llorválh (iyuln (iganyzeae-kara. — 16.10 Arányi Mária előadása.
17.15 A Itádió smlooijanekara — 18 liutácsy Irén elbeszélése. — 18.20 (,át<iHÍr 1-ajos eigiinyzenckaju, Pacek-Bujka Márkus tárogutózik. — 1920 i-:lm Marietta énekel jazz-hunnus kisé-leltcl, — 19.40 \\Oiy,ey i-ereno liogedüí. LMŐadáS hanglemezekkel. — 20.10 Ili-jek, idöjilrásjebentés.
BUDAPEST II.
17.30 Felol\\-asás. — 18 Hirek. — 18.20 Olasz nyelv-oktatás. _ iy stnutsa niellarti: Don Juan, szimfonikus költemény. — 10.20 Farkas Zoltán előadása, — 19,45 sinkó János hanno-nikíusziimai. — 20 Hbck. — f 2020 A Kőbányai Altalános Munkás IJalegy-
lei énekkora,
A .Ferenc Józ-Jel* keserűvíz régóta kiiOnÖen bevált bázJszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményéin él; biztos, enyhe és gyorsan ható ter-mésaeies hashajtó, mely számos betegségnél emésitesl Javitfa és az ttvágyat fokozza — Kérdezze meg
-irvos*tl
}
1940. november 5
vMker.ik.dB,. — Nsgykaalm
Steatia olajok
bizományi raklára. Kínosam tűzhelyek nagy valaazteaban.
I
Keszthelyi levél
a Balaton fővárosinak gondjairól, fejlődéséről
Keszthely, november ő Hétfőn (megkezdték u kói\'házbö-vllóBl munkálatokat. A pályázat győztese Varga András keszthelyi építész telt. A vízvezeték és központi fűtés építésére is pályázatot hirdetnek. Ez az építkezés enyhíti ü község vezetőségének gondjait. Közel kélezer munkanélküli vár téli kenyérkeresetre Keszthelyen.
Még az ősz folyamiul szeretnék megkezdeni az uj, a ma követeli, menyeinek mindenben megfelelő, korszerű közvágóhíd építését is. A főispán közbenjárásával 200 ezer pengős QTI kölcsönt szereim\' kapni erre n céltfa a község.
Útjavításra van szükség
Nagy feiadtata a községnek az ul-javilás. A Hajdú és Erzsébet királyné utca burkolata szinte tarthhfctt\'a\'i állapotvan van, sürgős javításra szorul" a forgalom érdekében. A megyétől .^miéinek segélyt. A imost épülő villanegyed útjaivá\' is tenni kell valamit, mert autóval teljesen mCg* közel ilhelellenek.
A polgári fiúiskola végleges elhelyezése
Gondoskodn keh (megfelelő épületről a polgári fiúiskola számára is. A most megnyílt első osztályt el leheléit ugyan helyezni a leánypolgári épületében, de az osztályok növekedésével ez rodr lehetetlen lesz. Az uj iskola létesítése egyébként teljes mértékbon a nagyszerűen működő keszthelyi Baross "csoport érdemié.
Tűzelőgondok
Ilt vannak a léli lüzfclőgontfok is. Szén nincs a községben. Fa kerül ugyan 3z uradalomból, de drága. A hivatalokban tniár csak egyszer rakják mJeg a kályhákat. A píac is egyre drágul, bár az. ellenőrzés tö. ké^cles. Legutóbb; egy darab tojás például 18 fillér volt s Kcszlhely-nck 2000 Ínségese van. j
Baross működés és lendületes háziipar
De van egy-két örvendetes hir is Keszthelyről." A Baross Szövetség hc-\'yi fiókjának taglétszáma rövid kél év alatt tmegháromszorozódoll. Most 321 tagot számlái. Megszervezték a •Baross önsegélyző*-!, amely 27.000 P^tgő kölcsönnel segilctle eddig megszorult tagjait. EgySzfirü, szellemes, igen jól bevált megoldás, áldásosnak bizonyul.
Nagyj lendülettel fejlődik a háziipar. A kötötanfolyamra Állandóan történnek jelentkezések, czidőszerint 110 körül mozog a Számuk. Nemsokára megkezdődik a gyékényfonó tanfolyam 0 fiatalemberek számári s különösen nagy az érdeklődés ez Iráni a leventék\'körében.
Szép eredményt várnak a házi-ipartói ilt is, csak már az Idei téleu lennénk tul...
Keresem az arcodat.
Szép a loiudő. Szeretem. Megáll
benne az idő s akit látogatni me.
fryok, olyan mindifi, mint volt éleiében. Itt nem kisért a/, élők \'közölt lénFergfi Idő ljesztése, nmt elér olyankor, ba régi varosamba lérek.
Egy-egy ilyen megérkezés tiz-lmsz, év után tisztán megmutatja, hogy milyen ß halál. Az emfcOr ideákon megy végig, házaik meliott, amelyeknek minden kövéhez egy emléke tapad, Fákat Iát terekéi s padokat és mindenhez valami eseményt fűz az élete. MIß *ávol volt ngy érezte, hogy az a város, az a falu az övé s most hogy eljött látja meg. hogy eljött, látja meg, hogy tökéletesen megfeledkezett ott róla mind. 11 és ¦mindenki. Az e.ml>o.ck \' elmennek mclletle ós nem Ismeri s-oikl.
Néha ismc\'ős vonások tűnnek Tői az arcokon és kérdezgetem magamtól olyankor: — ki cí? fis nem tudom! De lui jobbm nézem: ...ez Margit arca, azé a tizenhat óves gyorcklányé, akit szerettem egyszer serdülő, gyönyörű, kamasz szeioicm-mel, Vagy egy másikét pillantom meg, aki felé ugyanolyan nagyszerű, világot mozdító órzés hajtott: — ilyen az, aki olt jön, megismerem a janisáról: az ott Nóra!
I)c nem merek köszönni nekik. Félek, hogy a találkozás közönyössége és 11 mindcnn-ipi szavak elveszik nz emlékezés hímporát s eltűnnek, mcgcsunyuuiak a lialalsá-fiom dédelgetett képel. Eloson-jk mcl-letlük és; ...nem Ismernek meg engem l k. -,
tíz is íáj. liogy lohol?! Ulszen akkor vsuk egymás\' mellett tudlak elképzelni az életet. Fáj az emlék és fáj, hogy Ök sem olyanok már, mini voltak. El akarom hessegetni magamtól mostani arcukat.
Csak a temető jó! Aki ott fekszik, olyan most ls. min1 akkor, > \'LJ" amikor élt. A halottak fé> ICL nem öregszenek. 0 is * ríatai marad majd ;iz om lekezelem ben:
...egy éve elköszönt tő\'em egy asszony! l\'gy köszönt el; hogy a nevemet mondta, a becéző nevemet, amivel gyermekkoromban szólilolt és elmenti Nem láttam többet] Kétesem mindenfelé a báláiban fiatalnak maradt arcát látni akarom jobban tisztábban, cl aka. rom vonni tekintete elöl az Idő fátyolát és elmegyek a tente tőbe, mert
ott joblxui láthatóul...
l\'gy ment el, ahogy most is ösz lesz n nyárból. Vadgesztenyék esnek letörtem röldie és puha. ruganyos hiippanássd gurulni kezdenek a fejlőn. Azután az egyik megbotlik vahi-miben és iigrá\'ni kezd, előbb aprókat, majd nogyobbakáV mig eltűnik} félte ugrik az útból a füvek közé. Felveszek egyel. \'Nézem bami. politúros fényét és ahogy megsimítom, eszembe ötlik, lu>gy fiu koromban, kóborlásaimon a kalona-isMa park* jáben xsebbc gyűjtögetem mindig a vfeAd gesztenyékéi.
Nem szerettem kntoni lenni- és ottani éveim legkedvesebb órái ezek a magányos sélálások voltok. Ilyen-, l\'cle széles séla-utja volt annak a pécsi intéze\'nek is, mint ez ilt, a melyik a leiróő Télé veret. Emlékszem, rhig sétáltam öreg fái alatt, sokszor törtem azon a fejemet, hogy liogyaii szabuilulbalnék inog onnan. Eleinte csak gondolkodtun rajta, azután leveleket kezdtem irui liaz-i, kedvetlen sorokat. Először csak kértein 0 szülőimet, hogy vigyenek haza, azután meg gyermeki daccal megírtam, hogy nem maradok.
őszi kabát téli kabát
fi legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
-Áruház.
40
exer
»orslegy«\' HuZás már
december 5-én.,
Nagy akarásaim híréin a péesí rokonok ha nieglátttgattak, szigornak volUik és összeráncolták a szemöldökükéi. Azt mondták, liogy nem teszem okosan. Hogy hál>orii van. az ország szegénycillk. nincs életpálya sehol és u jövő fekeic: maradjak! — T!e a rál.cszélésük még makacsabbá le\'t. Még j!ihl.,ni akartam az akárá-suumatl
Azután a nagyapám jött el. Dokin1 lélyos, nagyszakállú öreg. Elmondta, hogy apámnak odidiaza kevé-s a pénze, másik kél gyetekét is kell nc-vc\'nlc. iskoláztatnál. Ember leszek,
csak tartsak ikü Majd elmúlik ez uz
érzés! Kinn fokele a háltoni árnyéka és szomorúság fekszik a családokon.
Csak mégjobbm akartam s már ozt irknn haza, liogy leugrom az emeletről, ha nem visznek el inneni
lis akkor jött el ö, akihez most Jálngaióh.i megyek, Olyan volt nbbim az időlxm ís, mint most egy éve, ükkor örökre cUneat. Fiatal arca az maradt és fiatal lesz még akkor is, amikor vénülő fia látogatja majd meg a lemolőlten. Öreg \'ember fog találkozni fiatal anyja arcával*
Eljött és beszélgettünk. N*m emtt-lette a fcnjegetésemot, csak azt mondta, hogy félti a jövőmet és nézett rám tiszta kék szcmei\\«l. Azután beszéli az oltlioui életről és arról, Itogy ha haza jövök, jiilní fog a kevésl)ől nekom is. Mondta, liogy majd csak megleszünk s hogy eztnz* majd vá&árol nekem. Civil-ruhát, — mert a régit mér. kinőttem — cipőt, ogyet-inástl...
— Van egy kis pénzem félretéve, mondta — majd abból veszünk!
Elpirultam, mert tudtam, liogy azt a pénzt már régen gyűjtögeti magának — kabátra, a régi -helyett.
Kedvesen biztosított, hogy szivesen adja, csak jöjjek, ha nem szeretemmé r czl a pályát! Hívott, dc szép, széles, fiatal liondokán gond ült ax élelemért és könny ls volt a síOnrón,
S most, míg megyek Hozzá és rágondolok, lassan egy \'esz az armm az övével. Hiszen ha né/eai iükőrl>en nz arcomat, az övét látom) s ha vo-szem a tetteimet, az ő akarata rejtőzik bennük. Már nem ludom a szavakat, dc akkor cllialároztam és megmondtam, hogy maradok s a csókja, amivel elbúcsúzott tőlem, cl. árulta, hogy büszke á fiára és hogy helyes volt az akkor szülűlett akaratom.
*
Egy éve, Itogy- elment i(Qáa] volt az arca, mint akkor,\' busz évvel ezelőtt. S ngy ment el. ahogy Ösz lesz :i iív?1 rból. Amikor a dór sárgára csókolta a levelekéi, akkor\' jelent meg benne is a U^C I amikor csordáin tos bíbor palástját felöltötte — hogy lialállKi menjen, az. erdő, 0 Ls eltávozott!
Az Istenliegy keicli lejtőjén van most a bikása a mig megyek feléje
macai «om)Nv?
1940. november 5.
s keresem fiatal fiatal arcát, körö.L ö!ol az emlékezés fehér, meleg szomorúsága! ...
ZSOLNAY ED WIN
EILÉKGZTETÓ
Egyszeri közlés (2 sor) dl]ii 30 filler.
ú/iinii viliim di}Iuláiijfl fél 5 órakor. \' Nov.mb.r 17 I
l-iceillls cIömlAs ;i \'városházán d. u. )l órakor (Szikray). November 21 :
I.losálís i\'löuiliís a városliázán d. u. 0 órakor tir. VértOsI l\'\'rljjyc3J.
Decomber 11
Kala/anll flQUOpsóy a gimnázium-
ban.
Szépei akar? Jót akar?
Megbízhatót csak a
TI TI IPÁN vlríiRlIülotbon lULirfllI 6s kertészetbon
(Ifi. HETtRüaw.) vásárolhat
Telelőn t íl.Ut 502., k.fUiikltp ei lakás «3».
A azél. mérséklődik, villózó felhőzet, sok helyen meg osfl, záporeső. A hómérseklet csökken.
A Meteocelectsl Intését naarkanlasal ¦•vOfvelAallemaast Jelest! i
Híraérsékktt terwp este 9 órakor. + 13\'2, ma rosial+U2,d«lb»n +15 5.
k 00\'. i.
„Ax 6rSmkSnny»km tal fion-dol/unk a támotatátra szoruló trdélyitkrel" Adakozz Erdélyért
VáPOSi Mozgó. Kedden é« «zerda». I
A szezon legbájosabb filmje I
Erzsébet hercegnő
(Sziszt) A magyarok felejthetetlen királynéjának gyermekkorában lejátszódó bájos, vidám, zenés története. Főszereplők: Gerda Maurus, Hansl Knoteck, Hörbiger Pát. Aktuális Híradók.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 8-kor
Öt évi szigorított dologházat kapott,
mert feltételes szabadsága alatt egy pár csizmát lopott — Dologhizból-dologházba vándorol a javíthatatlan kanizsai tolvaj
Dékán Lajos nagykanizsai nap* sz.iniíos már sokszor voll btinlelve, polgári, m\'int katonai törvényszék állal. Lopás, csalás szerepelt. a (árgysoron. Legutóbb három és fél évi Szigorított dologházba utalták, ahonnan ez év április havában fei-léte\'eseii szabadlábra helyezték. Dékánnak s/jgoruan imteg lett hagyva, hogy feltételes szabadságának idcj« alatt pontosan je.\'eulke/.zék a rendőrségen ;i m-ghalározoll időben. Dékán Lajos kiszabadulása utánr hazajött és itt felkereste testvérbátyját. Azonban csakhatmt\'r figyelmen kívül hagyta jelentkezési kötelességéi és-niinden további engedély nélkül illhagyta kijelö\'t tartózkodási helyét, Nagykanizsát és Récsére, Pa-csára, Sandra távozott. Egy alkalommá\' pacsa községben felfogadta napsz.ianhjsnak Ki\'ánilz Lukács oda-
való birtokos, azonban Dékán nctnii tudott sokáig a becsületesség utján megmaradni, mert egy ízben a padlásról m-unkástársa tulajdonai képező pár csízcmláí ellopott és ari értékesítette. A csizimfci később megkerült, ugy, hogy voltaképen anyagi kár nincsen.
Dékán Lajos — visszaeső bűnözőről lévén szó - csendőrkézrj került.
Ügyét most tárgyalta a kanizsai törvényszék Makáry4anácsa.
A vád : hogy engedély nélkü1 távozol! a kijolöll tartózkodási helyérői és hogy feltételes szabadsága alatt lopott. ;
Dókán nemi is lagadolt, ittasságával védekezett.
A bizonyítási eljárás befejezésével -dr. Birkás Géza kir. ügyész a vád. lollnak, mint visszaeső bűnösnek, szigorított dologházba való vissza-
Rozsda- és saválló evőeszköz
nagy vátaaztékban
MÁJON TESTVÉREK
Er»-.«b«t.tár i. szaküzletében. «golia érmk.
utalását kérte.
A törvényszék Dékán Lajost bűnösnek mondotlu ki a vádbeli cselekményben és öt ezért ujbóLszígo-rítolt dologházba utalta, amelynek legkisebb tarlalmla Öt esztendő,\'egyben ugyanezen időre jogfosztásra ité\'.le. A vizsgálati fogságot Inejrnlszá-(miilotla be neki a törvényszék.
Indokolásában kiirnlondotta a bíróság, hogy ha nom is lopott volna, már csak azért is, mert engedély nélkül hagyta el a kijelölt tartózkodási helyét, vissza kellett öt utalni a szigorított dologházba.
Dékán a bűnjeles enyhítése végeit fellebíiezeu.
A törvényszék Dékán vizsgálati fogságát tmleghossz\'abbitotla.
BÚTORT
vegyen vagy rendeljen,
•m megbízható és olcsó.
Caongory-uí 14.
_ A volt kolozsvári 21. hon-
í 1915.11.5. I vád gyalogezredlrcli Po-
¦-1 komy IslVán zászlós a
Burac kómyéki Sicniikowcc kAz.segt.Ti vívott elkeseredett harcokban, szakaszát nihamról-jioltiini\'n vezette- ?6 mindenütt elsőnek tört l>e az ellenség állásába. Heves ké/igránálhurcban meg. rendítette az cűenséget és súlyos veszteséget okozva több mint 500 orosz foglyot ejlclt.
BAlor és elszánt fellépéséül csapa, tűink győ/elmét biztosította.
Kiválóan vitéz magatartásáért az arany vitézségi éremmel tüntették ki.
- Naptár: November 5. kedd. ílom. kat. Imre herceg. Protestáns Imre. -Izraelita Mark. hé 4.
tJőztflrdŐ nyitva reggel 6 órától esti 8 óráig (hétw, uerda, péntek délután kedden eaéaa nan nőknek,.
v" Mozaik
a zalai bakák erdélyi útjáról
írbnn szüyT , országa I
i jó I$fc&
Változatos é.s mozgalmas korban szü. lettünk. Háború, forradalom, ^eszlés, országéjúlós (>s hála a „ nek kél évtized megfeszített muríkájá-nak eredményekenl nemcsak megértük, de cselekvő részesei is lehettünk az elszakított országrészek visszacsatolásának.
A zalai honvédek resztvettek Kárpátalja megszállásán) ott az Ing völgyében harcolva ^tágították a kitárt, Zalai, közlök nagykanizsai katonák vére árán vált isméi magyarrá a Vlhorlát lojtje, hol nOm egy most ott járt irjnblank apja. az öregebbnek bajtársai alusszák 25 óv óla a hösilulolt ik örök álmát. A megoldott feladat után a\'ig egy esziendő:c ismét regyverho szólítják az ország népéi az ujabb események.
A keiéit országrészt, Erdélyt keli visszacsatolni... hol megint a z:ilai I.sajKlUesteknCk jut kt oroszlánrész az ujabb események katonai lvtadataíl>ól.
Julius első nafl)j.iiban hagylak d Nagykanizsát, Kedves ünnepléssel bn-i sitzlailák az egyes .szállítmányokat a víisuli állomásra vezető utón. Nem liidluk Itnvá merre vezwi utt$ik, nem tudtuk mit hoz a holnap, a holnapután. Ment a Kihii baka ós hitt \'örté-nolini neri dolici Asál»Cii, ment ós-bízott, efcjólton. Magunkkal vittük az.-clmuít busz esztendő kemény ^mondásban
edzeti hitel: a mi ügyünknek győzni kell.
Magunkkal vittük az itt kapott virágokat, hogy belőlük csokrot kötve az első szállások hősi emlékmű vén él ezekkel rójuk le a tagyeJel köteges áldozatát, így kerültek a ik.iniz.sai virágok bihari falvak hősi emlékművébe, \\clfik zalai katonák a Bihar és Hajdú ine-gyét átsze\'ő triammi országhntárra.
Az Almltl véglek-n síkját szelte át a tri.inoni országliatár, iiclyonként clról keritét. áll. hogy a leí,o\'ő jószág ál ne tévedjen. A templomtornyokból jól
látni dél felé Nagyvárul tornyait. Ko-zel a Nagyér és a Berettyó tépik át a halárt, töltéseik itt-ott megszakítják az egyenletes végtelen síkságot, síkság, szikes legelők, dus búzatermő szántók közőti sok tócsa, tó,, egész más ylláft mint az otthoni. Tttlmui az itnncUék domboldaláról, fclelle a Kéz licgység párába, Fotlióbc ^esz.ö geriniénil messze l>clát a román az Alföld l«lsejélK-.
.1.
Az r;niK\'lléki dombok lábánál fut n vasul és a vasútvonal utentán látni a Károly vonal betcnerSrtltményeit. i.c-számolluk őket sorl>an. blttuk amint erOsillk, (nkargalják a imukui ka. íonák n szemben wv*5 eredőket. Blhar-
ré!e;!yiiáza visutáilonuisjiál oll a jiún-
(élkujKilás ciö:l... lizckie keh lámOH-ni. ha ke\'l...
Megépiljük tőidből, rából erődökéi hátul é-s éjjd.nuj|i]Ml gj\'akoroluuik,
A bak i kúszik, nuiszik^ szökő\' a dc-iccsktM sik..n. é.s n Hajdú llagos ;régi Kutya ltagos -i legelön. A tüzéiük tát-ják\'a lövegeket, az utászok vonszoljak |
uz ostromanyagot és robbanóanyaga
Három őszi nagyg>-akorlati időszak l>ce.stilelóiO Váln,a a vőgj.c:t munka. V.o időnk «ni. Még vámi kell. A legénység türelmemen: közcicg az uralás, otthon kellene lenni és itt még ncni végez tünk. Igj* ránk iköszőjtlött n huzaérés ós a zalai parasztink tétlenül ke\'! nézni uz érelt gabona ringását.
Felsőbb ícndeiclckol megelőzve és azokon túlmenően fogja nieg a zalai baka a kaszál és vág (rendel "a Hajdúság és Bihar áhlolt fekete Tóldjének tormésélrcn. Kgvik-másik bihari gazda taliin a zalai ember szorgalmán, munkabírásán való csodálkozástál onge.de At «/. e.^ész aratni valót u /. dai katonának. A zalai pelig aratott, csépelt — ingyen, jó szóért,. Vagy azért se — csak dolgozhasson, mert nem tudni, hü voll fullasztóbb\': a nyári bőség, az Alföld s-églckaisé,\',o, u mindent belenő* százméteres porfelhő c, \\-ag\\- a mujd két hónapi várakozás, a tolicteiiCnség.
•1.
Kanok, ítélek munak. Távot az otthontól. Az események f*UH tájékozatlanul, rettenetes a várakozás. Még a hadsereg oly sokszor bevált hirhordh-irXn, a sziikáesok se tudnak semmi ujat, még egy rémhírt se. Csak a levegőben érezni, hogy a btlZS sárgulásával Erdély ügye is érik. Hozza a keJcií szét Erdély felOJ, olt l|iKg a (lólibálws hullámos rorró levogöl^n: n«m hjáfxt Sfiló a sok akarás, nftin hiába vagyunk már második hónapja távol otthonunktól, a vetés é-rik, de nemcsak a buzaszetn pereg, liunem étik a pagy, magyar nemzeti ügy is — and még
katona sereg is.
A Turnu SzerarinJ lárgj-alások alatt is lefogott karokkal, lábhoz vett pás-kával áll a honvédség és n fogycteai bilincse olatl is dúlx\'irgő türelmetlensége nem engedi, íiogy a tárgyalások megszakítása útin halasztást szenvedjen az erdélyi kérdés. A honvédség el lő kélt ségének é>s elszántságának ercd\'. menye a bécsi dönlés.
A megszállással járó badművelelej: keretében a zalai bakáik a Sebes-Kőrös mentén lépik ál a trianoni halárt. A folyótól északra vezető uton csoportosulunk, hogy szeplcmlier 6-án a ScIjcs-Kőrös déli partján lépjük át a habirt.
A kél határszéli falu diadalkaput, felvirágozott házakkal, .kivilágított ub-Jakokkal és frissen sült kaláccsal várja a csapatokat. A falu népe ott áll a mbj szélén, felváltva énekli aHimntisí\'. Szózatot, bakanótákat, egy ütciiun61 se g>-orsabb3n, dalbunosabban, rabit a templomi zsoltájt. I>e a lelkesedés és öröm Icirllátatlan. Mindent é"s ^ tlenkít megéljcnozátck: tisztet, bakát, tüzért, lovat, szekeiCH, ágyút és köt-derültségei kelt. mikor egy kislány 0 igyotnorágyut,) már mint a mozgá-konyhát élicti. f-jfélig tart a csapató* Levonulása a községeklue.
KÖrösnugyharsány bakter lámpája ;l diadalkapn felirása alatt utolsót lol»-bau. de még zörögnek a katona kocsik uz utcán és dalol u faht Ú»& örömében hogy leomlik a lutárso-rompó, mclv elzárta öke! saját földjeiktől, t i TFoíyt, kév.)
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
1940. november 6
— (Somogy vármegye uj főjegyzője)
Somogy most tart itt megyegyűlésen töltöttek I* a báró \\VeissCnbach Iván ay n fialomhavomitiísiivat \'megűrc-sedett vármegyei föjegy/ői állást, Egy-hanguan dr. Begedy Péter lengyeltóti főszolgabírót választották mag Somogy megye uj főjegyzőjévé. Másod fő jegyzői lett ugyancsak egylümguan dr. Kiss-Angyal Ernő U>. főszolgabíró, mig vm. aljegyző dr. Csorba Ede. A lengyeltóti főszolgabírói állást is betöltöttek az egyedül pályázó dr. Szendrády Gábor másodfőjegyzővel.
— (Körjegyzőválasztás — sorshúzással)
Nagy érdeklődés clíizlc meg és kísérte a káptalanfái körjegyző választást, amely n sümegi járás főszolgablrájának elnöklése mellett történt meg. Érdekes, hogy dr. Végh Injos kisgörbői segéd-jegyző és Nemes Lajos káptalanfái hc. lyel\'es körjegyző egyenlő szavazatot kapott. Sorshúzással kellett dönteni, nini dr. Végh I,a jósnak kedvezett és igy ö lett az 11J körjegyző.
— (A .Napraforgó" vígjáték parádés előadása filteres belépőjegyek mellett)
képezi ma Nagykanizsán közbeszéd tárgyát. Ugyanis mindenki örül, hogy a Keresztény Tisztviselőnők elismerUn kitűnő műkedvelői a pompás Babay-vigjátékol ínég egyszer adják e\'ö és igy lehetővé teszik azok számára is annak végignézését, akik az első előadásról lemaradtak. Hogy a Keresztény Tisztvise\'őnök ennek az előadásnak jövedelmét teljesen 11 feisölciiíjptom építő alapja javára fordítják: még értékesebbé teszi az c\'őadást ős sokakat arra fog ösztönözni, liogy megnézzék, lesznek sokan, alkik inégegyszer megnézik, hogy alaposan nevethessenek :i kitűnő mondásokon és szellemes párbeszédeken. Jegyek eJóVéttolrjfcn a Zalai Közlöny kjndVMúvaraiában koptotok.
— (A siófoki állami polgári Iskola)
bérlete a jövő évben lejár. Amint lialljuk, a "polgári iskola uj otthont^ teljesen korszem épületet kap. Az uj palgári iskola helyét a községi képviselőtestület iBlározata értelmében a mai futballpálya melleit a mostani fa-kereskedés helyére terveik, A futball-pályái elfordilantík és egybeépítenék az iskolával, ugy hogy a tamilok részeié kitűnő sportpálya állna rendelkc-zésre. I
— (KÖrházbÖvltés)
Nem Kenizsa, hanem Keszthely határozta ezt cl. A keszthelyi kópvisc\'Ő-tcstület már ki is adta a munkái Varga - András keszthelyi épílőaioder. oek. Érdekes, hogy [kanizsai ajánlattevő nem volt a 38.000 pengős építkezésre, holott egerszegi, sőt kaposvári építészek is pályáíztak. Most csak az építkezést adták ity, a vízvezeték és köz P<»nii fűtés berendezési munkálatait később adják munkába.
„Magyar szivünk agéaz írnia-tf-W átessünk az Önhibáfakon hivüi mostoha sortra juttattak m*g8*gttéiér* r — Adókon* Erdélyért!
ZALAI KOILOfly
Gyorsnaszádok útban Anglia felé. (Foto H, D. V.)
Fogház, börtön, dologház:
egy kerecsenyi ember pályafutása
Tizenegy-rendbeli csalás és nyolc-rendbeli lopás miatt három évi szigorított dologházba utalták
Színié szörnyülködik az ember, amikor a fogházör melleit ál o vádiolt — Domina Ferenc kerecsenyi lakos — elmond|a a bíróság elölt, hogy három gyermek atyja. Ug ,anis Domina azok közé az emberek kbzé tartozik, akiknek nacionálé felolvasásukkor ott van egy csomó elszenvedett büntetés. Fogház, bör-IOn, sót még a vitézségi klIUnle\'ésel-töl is megfosztották. És három gyermek... Most ismét ejy csalás- és lopás sorozat miatt áll a bíróság előtt. A pacsal szőlőhegyen, Alsó-és Fe.lsőrajko-1 behaloli a p:ncékbe\' és onnan különböző dolgokat lopott. Oelseszlget, Újudvar, Zalamerenyp: ujabb állomásit tevékenységének
Emelteit egy csomó apróbb csalás sokat követett cl. Fon lorlattal és trükkökkel kicsalt néhány pengős ősszegeket Nem is tagadja. Min dent beismer.
Egy sereg sértettet, mint tanul hallgat ki a biróság,
— Kívánják a kicsalt ősszeg megfizetését ? — kérdi lől\'.ik Makáry elnök.
A legtöbb csak mosolyog:
— Ettől? Miből fizessen nekünk? — mondják.
Egyik-másik lenvvndó kézmozdulattal legyint.
A bíróság 11-rendbell csalás és 8 rendbeli lopás btlntcttc miatt három évi szigorított dologházra ítélte jogerősen.
Száraz botfa
ismét minden mennyiségben kapható
Stréiti Kűroly utúdo Hncker Ferenc
VAr-ut 3.
— (ÉpDI a badacsonyi kikötő)
Az esős idő utáni szép időben mOg. indulhatott a badacsonyi kikötő építésének előkészítő munkája. A jelenlegi kikötőtől nyugatra :g)0 méter S\'éles-ségben már irlják a n idast. fde épül az uj kikötő, amc\'y .kó! zárójel alaki] benyúló inolöböj áfl majd, Egylktd az érkező másikról az induló hajók forgalmát bonyolítják majd lo. Az uj kikölő\' a Kisfaludy úttól uj td köti majd ösate. A kikölő a nyárra elkészül.
— (Megnyílt * gyors- és gépíró tanfolyam)
Az Iskolánkivi\'di Népművelési Bizott. ság rendezéséi »n hétfőn megnyílt a Rozgonyi utcái e\'eml iskolában az in gyepes gyors és gépíróién folyam, A megnyitó órákon Füó Ferenc igazgató, népművelési gondnok luvla fel a hallgatóság figyelmét a gép- és gyorsírás fontosságára. A gyorsiró tanfolyamot Ivánesics Mária tanárjtiő, a gépírást Boke I\'e.cnr tanár vezeti. A hn folyamok négy hónapig tartanak ós hétfőn,
Indiai és magyar teákat, rnmot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekeres-kedésében vásároljon.
szerdán és pénteken este 7, IH tve 8 óiakor vannak az érák a Hozgonyí utcai elemi iskolában. A hallgatóság főképp hölgyekből ált, számuk, mindkét tanfolyamon harminc körül van,
— (Gyászmise)
A Nagykanizsái Keresztény Társas Temetkezési Egyesület nz elhunyt tagjai lelkiüdvéért a gyászistentiszteletet folyó hó 7-én (csütörtökön.\' reggel ti órakor tartja az alsólcinplomban. Kis-kanizsán ugyancsak 7-én reggel fél 8 ómkor lesz a gyászmise az elhunyt tagokért. (:)
— (Egy kanizsai vasutas balesete tolatás közben
Könnyen végzetessé váilwtó haleset érte tegnap a szPszgyámO|l tolatás közben Oláh János 31 éves Máv altisztet, László herceg utcai lakost. Oláh töbie.I magával u szeszgyárnál segiic:i tolatni és eközben a keze két kocsi közé kerüli, amelyek kezefcjél teljesen össze, zúzták, hogy a mentöknok keleti be-SzáUttani a városi közkórhúzba.
Síremlékeket,
ilrtillol. nnnluiil. bili »ISisl<il
szakszerűen ée legolcsóbban KOVÁCS JÓZSEF
kőfaragómeaternél, Király-utca 35. NiXT tir«mUk-raktir. Telefon 6113.
— (A rendőrség figyelmezteti a közönséget,)
liogy o mai országos vásáron egy\' budapesti vásári árus oly cigaretta gyujlót árusított, amely a cigarettába téve felrobban. Mint érdekes újdonságot, igen sok vidéki ember vásájroltu a 10 filléres gyújtót. Tekintve, hogy a gyújtó testi épségét komolyon veszélyezteti, nyomatakoájap felhívja a rendőrség a közönséget, liogy a gyújtót ne lütsználja. A rendŐKÓg az árusító készletét lefoglalta ós elkobozta és megfeáe-lŐlcg inlézkcdoit,
— (Itt a pótbőr!)
A jövőben n disznóbőr lesz hivatva pótolni borjubŐröket. Eddig " bprjuvágás évente több mint ;ta).ooo darab
volt, mig mosl 150.000 darabra csök. Kent. Ezért vált szükségessé, hogy a disznóbőr problémát megoldják. A \'ervek szerint a vágóhídikon köle.ezik a vágókat, liogy a serlések !10 százalékát lefejtsék ós a nyers l»Őit ^szolgáltassák. Az ország Nerlé-sUirmolése u visszatéri területekkel évente mintegy kétmillió darab, értéke u készbörlorgu-lombon húszmillió i>Ongő.
— A Sxlkuiőváioa fit. Klr. Pemxüfir-Igiiü^ntoiág
felkéri oz igen tisztelt közönséget, liogy aki a címére küldött állami sorsjegyet megtartja, annak árát u j>ostata-karékpénztári befizetési lap feUioszná-lásávat egyeniitsó ki. Aki a sorsjegyet nem kivánja^niegUrtani, sziveskedjék azt a mellékelt portónicntes vájta&zbn-rilék fellmsználosával visszaküldeni oda, ahonnan érkezett. Az áliumsorsjá-ték jólékonyeélt szolgál s oki megUir-tani nem kívánt sorsjegyet nem küld vissza, a jórókonycólt károsítja meg. A sorsjegyek visszaküldése dijt4un.
(
BAEAi mornam
1940. november 5.
— (Levágta a vonat a lábát)
Koltai László keszthelyi tikos, katona, szabadságáról hazatérve ltulatop. kürcszUiron olyan szOivncséUcuíil colt le a wmalixji, hogy a vonal mindkét lábat levágta. KolfJlt beszakították a keszthelyi kórházba, hol 3-án meghall.
Megindult az eijiirá-s onnalt Wcíoriiéséíe, hogy a szareoesáü^ségtirt kit terhel a felelősség.
APRÓHIRDETÉSEK
10 ...Mu M mur, mindéin lovibbl i
állas
ItSfSa Í3 f<t»x«rk«paMkaalll..q4c1
illáat keres. Magyar u. 56. Kiss Mlhllv.
2544
Filial, tl.zlea.éges takarlMnlt keresek napi i/i7-\'ol 10 óráig tartó elfoglaltsággal. Hacker, Bmébet tér II. 2563
Jól lő/ó beJAranAI keresek azonnnlra egéas napra. Tlbolt Lajos, Eolvös-lír 33.
2561
Gazdasági munkához érlfi Idősebb fc»-oalal keresek Báthory u 32. 2506
adAs-vétel
Eladé Iréaaalal Csengery-ul 27/a. ISIdsalnt.
Uaimáb Jókaiban levó segédmotoros vagy motorkerékpárt. Posta Nagykanizsa 3.
\' 2567
HÁZ fi8 INGATLAN
Tolib adómentes magán- és béihiiat, házhelyet, szólói (a Ibi. Papp, Teleki-nt 8.
deket kttaa.llt 2303
HHItulnnMftl hlitin 1 MENETRENDJE
érvényes 1940. méjus 19-tOI.
......i i i i i —üi
Eiajatkat-tar—Vaasrtailaaaáa
Vasútállomásra
4» )20
13 SO 1510 II oo 18« 2040 22 K 2J-10
||
n
Latamyal msnetrand
UlnjUl Imi. Ü 40 Híisjan-iltiir. t-k. T\'l
NlxjViflll.irál \'ci. 14-20 UlHr#M*Th. 15 4Q
{Folytatás as 1. oldalrál)
Rooscwcll küldött pelainnak. A válasz leszögezi, hogy nincs «zó arról,\' hogy Franciaország átengedi a "yu-» gati féltekén lévő" támaszpontjait Németországnak.
Hull kijelentette, hogy anvegbeszéH leseken csak általános kérdésekről volt szó, cáfolta az amerikai külügyminiszter .ízt a hirt is, hogy Németország békejn vaslatot küldött volna.Amerikához azzal a kéréssel, hogy juttassa el Londonba.
Vichy, november b Francia körökben hangsúlyozzák, hogy » francia német elvi megegyezés nemcsak Franciaország jövője szempontjából, de egész Európára néz\\e kihatással lesz. A meg. bcszélésckel folytatják az elvi megegyezés gyakoriüli aUd^nvzása érdekébea Emiatt Irtain két külha-laloni megbízottjával tárgyalt, akik\' előzőleg Hitler kancellárral is foly-tnltak tárgyalásokat, . 1
A francia sajtó ine\'eg hangon ir Németország békülékenységéröl.
Nagy kommunista szervezkedéseket lepleztek le Franciaországban
Vichy, november 5 A francia kormány tovább folytatja a hadjáratot a kommunizmus ellen. Egymásután leplezik to az egyes szervezeteket, A harcot maga Pelain vezeti. A környéken 100, Mar
scillesben 78, Canesben és Nizzában 53 konummislát tartóztattak le. Dél-franciaországban külön gyüjtőtájbort állítottak fel. Számos kommunista nyomdái is lelepleztek. Lyonban nagy röpirat-raktárt foglaltak le. A
BREDtíEWT
* *\' ———1—• «
BmU^mm9k impregnálása
PALCSBCS-nál
Teleion: üzlet 533.
Teleion : gyár : 344.
Zamatos, lólzQ Muet
Sintrox káuén
készíthetünk.
Kapható: V4-V2-I-IV2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. m
Műi
nagy választék, kedvező fizetési feltételek,
liuSZill;iiíÉi
SZABÓ AjNTjAL jSPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa. FÖ-ut 5.
megszállt. területen is nagy tisztító munka folyik. Egyedül Parisban 615 kommunistát fogtak cl és 18 titkos nyomdát leplezlek le.
Fej. fej mellett küzd
Roosewelt és Wlllkle
Ncwyork, november 5 Amerika az elnökválasztás lázá. ban él. Már tegnap megváltozóit az ulcák képe. Mindenütt hatalmas plakátok, hírverő autósok, slb. Megállapítható már az eddigiekből is, hogy a választás nagyobb niérclil lesz, mint az eddigiekben és sokkal IÖb|>en fognak szavazni, mint az előző választásokon. Kb. 8(1 miHió szavazóra számítanak. Magában Nowyorkban 12.000 rendőrt vezényeltek ki a rend fenntartására. Különleges biztonsági intézkedéseket is tellek az urnák körül a visszaélések megakadályozására. A szavazatoki összeszámlálása sok időt vész igénybe, igy a végeiedményl valószínűleg csak holnap délben tudják nyilvánosságra hozni. A hangulatokból ;| nawyorki sajtó arra következtet, hogy Willkic és Roosewelt esélyei egyformák, nem tesz nagy szavazatkülönbség és esetleg csak az utolsó szavazatok dontik cl, ki lesz a következő I évben Amerika elnöke.
Róma, november ö A berlini és római sajtó hangoztatja, hogy Európa szempontjából tulajdonképp lényegtelen, ki leszoz elnök. KÜlönösebaj különbség nincs is a két jelölt programja közöli, Inkább1 személyi harcnak tekinthető a választás. Az -utolsó beszédekliől is kitűnik azonban, hogy mindkét jelölt, eHentétbm a teljes semlegességet hangsúlyozó eddig elnököktől, az angol megsegítés mJelietl van, ler mészetesen a béke hangsúlyozásával. (Érdekes, hogy Roosewelt holland, WiUkio pedig német származású.) , 1 M \' A római Mcssagerö a Közvéleménykutató Intézet megfigyelései, rői kiadott jelentést közli, eszerint a szavazatok állása kb. a következő : Roosewelt 52 százalék. WiHkie 48 százalék. Az egyensúlyt azonban bármely bel- vagy külpolitikai esemény még egyik vugy másik fél javára billentheti.
Molnárok figyelmébe I
Vamfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP.
aaadJa:nKtzgulaBá|ia.T. Nagykaalrsa". Felelés kiadó: Zalai Kársiy. Nyomatott i j a „Mzgazdasagl R. T. Nagykanizsa"
ays.isjibis Nagykaalzeau. (Nyomdtért lelet i Zalai KarelyJ
29
38
113
80« Évfolyam 2S3 szám.
Nagykanizsa, 1840. november 6 szerda
ára 12 MII,,
90 • •
KOZLON
és tiilSMlyiBésIl PSMt I
FeMot szerkesztő: Barbarita Lajos
EléllictW sím: egy bora 1 peace 40 Ml Sserkeuséaéxl és sTadéalfalal ttfslnii 73. a
Az n] Enrópa hangja
Néhanapján még a hivatalos lap is érdekes olvasmtoy. Nem lehet ugyan a közönségtől azl kívánni, hogy állandóan végigolvassa a különféle rendeletek bonyolult paragrafusait, hiszen a hivatalos lap nem is arra való, hogy az olvasót szórakoztassa. Manapság ozonbnn, ajmjr-kor jiiegdöbiventoen sok fogadatlan prókátor akar beleszólni a gazdasági élet ügyeibe és avatatlan kezek -bevallott vagy be nem vallott rombolási szándékkai -\'nyúlnák a mind nyájunk (megélhetését Jelenté gazdasági gépezetbe, nagyon ajánlhatjuk uz elégedetlenkedőknek, hogy vessenek néha egy pillantást a hivatalos litp hasábjaira is.
A 36-os országos bizottság legutóbbi ülésén számos, már\'eddig is kiadót! és most kiadandó\' rendeletet tárgyalt. "Kétségtelen, hogy ezeknek egy része olyan, amely idöközön1-kéul visszatérő. Ha azonban a hivatalos lapban minap megjelent tiz rendeleüick csupán a ciinét is végig olvassuk, fellét lenül az a benyomásunk, hogy a mlagyar gazdaságpolitika emberfeletti, erővei do\'gozik.
így az állami tisztviselők és egyéb\' alkalmazottak, valamint nyugdíjasok, illetményeinek em^ésóről, a zsir forgalmának szabályozósáról, a Iilzifaforgaloni szabitlyozasáról és az egyensúlyt örvénnyel kapcsolatos adatszolgáttatásról, végül pedig a gazdaadósságok rtmdezéséfliek kr cges7.itéséröi szóló rendeleteket.
A rendkívüli idők és a rendkívüli feladatok következménye az, hogy a remdefett-k és a törvények száma megszaporodik a az állatni apparátus megfeszített erővel igyekszik a kényszerű háborús viszonyok-kai együtt járó nehézségekel kiküszöbölni.
Azoknak, akik minduntalan íijitá" sokat és változást követelnek\', dör-\' is megmondhatjuk, hogy a háborús viszonyokból folyó nehézségeket teljes mértékben semmiféle rendszer vagy rendszerváltozás és semminő\' földi hatalom eltűnteim nem fogja-
Ka azonban a mai Súlyos idők Iciiiét viselő dolgozó társadalomban valaki azt a baJhiede-niet igyekszik elhinteni, hogy az állam nem\' tud vagy nem Ijkar « problénvákknl rr.eg" birkózni, nem jószándéku és nem jóhiszemű/
Hiábavaló és hibás törekvés az, anieiy effée demagógiával számié* kosán, vagy tudatlanságból el akarja terelni a társadalom figyelmét " most fofyó nagy politikai és gazdasági átalakulásról.
Az uj Európának lényege az, hogy löbb benne a kötelcfsség, niiut a követelés.
Ezért javulnak a gazdasági és társadalmi .viszonyok ott, ahol\' ;iz egész társadalmat "áthatja a kötelesség tudata és az áldozatkészség.
Bizonyító az is, hogy számos .vonul kozá\'sban még a hálioruS viszonyok mellen is előbbre vouiáhk, ha a leghangosabban követelők kom<>-
Roosewelt harmadszor is elnök lett
48 állam\' hOzDl 39 ben 6 átérezte meg a többséget — A szenátusban Is nagy tObbsége lesz a demokrata pártnak — Amerika cáfolja a francia támaszpontok megszállását — Franciaország felségjogalt nem érinti a német-francia elvi megállapodás, nem adja át hajólt a németeknek és nem Őzen háborút Angolországnak
Jelentős olasz sikerek Görögországban, nagy német repülőtámadás Anglia ellen
A háborús és a diplomáciai front krónikájában első helyen kell cm*, lileni, hogy tegnap ismeretlen repülök
12 bombát dobtak le a görög-albán határ közeliben levő dél-szerbiai Bltolj (Monastlr) városkára.
A bombák 9 embert megöltek, 21-et megsebesítettek. A jugoszlávok görög, vagy angoi gépeket gyanítanak a merénylet elkövetőinek. A görög és angol sajtó azt írja, hogy görög színekre festett olasz gépi\'k voltak. Ezt a hazug hirt a Stefáni iroda a leghntámzotlablbaii visszaüti sít ja.
Az olasz csapatok átlépve a \\\'oj.us-; sa folyói, ,1 j | : ;
tovább folytatták előrenyomulásukat.
miközben a repülök a görög katonai pontokat tegnap is boníbázlák.
Nem szünetet London bonúiázósa sem. tegnap éjje\' szinte szünet nélkül tartott a légiriadó. Londoni jelentés szerint ma éjszaka Londonon kívül nagy támadás érte Skóciát és
Mydhmdol is. tegnap este már szűr kületben InegszóUUlak a légiriadók és szinte egyfolytában hajnalig tartott n támadás. Anglia más vidékeiről is jelenteitek repülőtámadáso-kat. Embereiéiben nem esett kárt de \\ [, \\
az anyagi kár nagy, mBrt sok Üzletház, lakóház tömb és ipartelep pusztult eJ.
Német jelentések beszámolnak ezenkívül arról, hogy löbb mint 150G\\ kplönböző tipusu bomb" zúdult Londonra. Több angol gép is megsemmisült.
Októberben összesen. 419 angol repülőgép pusztult et. Eddig már 31)0 légiriadó volt Londonban, s a lakosság 152B órái, azaz (io napol töllütt az óvóhelyeken.
Meg kell még említeni, hogy az Atlanti óceánon közös vezetés alá holyezték a német és olasz lengei-J ulattjáró flottát. Az Amerikából Angliába vezető ut ellenőrzési\' tehát tervszerűen folyik. Az olaszok tegnap már 24.000 tonnányi hajóleiet süllyesztettek el az Óceánon.
Rész/etek az amerikai elnökválasztásról
Newyork, november 6 Az amerikai elnökválasztás iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés. Már délután 5 óráig a szavazók 86 százaléka leadta szavazatát. Ekkor eredményi még nem lehetett tudni. Az első kép hajnalban bontakozol 1 ki és ekkor már látni lehetett, hogy
Rooseweliet harmadszor Is megválasztotta Amerika elnökének. Az esti órák után az első eredmény közlésekor Rooseveltnek 15 millió, Wi\'lkiciiek 12 milUló szavazata volt. Ez azonban nem mutatja ténylegesen a helyzetet, miután nem a szavazatok száma, hanem a\', elektorok döntik ei az elnökségül. Márpedig egyes államokban, függetlenül a szavazók számától, tÖb1> elektort választanák, mini a-másik, esetleg több szavazóval biró állomban, így Roosewelt 15 millió szavazója 447 elektort, Wtlkkle 12 millió szavazója pedig csak 84 elektort jelent.
lyábban és őszintébben fognák fel kötelességüket.
Ezért mondolta legutóbb vitéz Bonczos Miklós áUamlitk\'ár, hogy m» nemi a Jogok, faunán a köteles.
Amikor a fonti eiedmény nyilvánosságra került, a köztársasági párt elnöke még ív/, éjszaka rádión be-jeientetle Willkic vereségét.
A szavazás lezárásával megszűnt a szesztilalom is és Amerika minden bárja megtett. Még a Sing-Singfegy há/. lakói is engedélyt kaptak, hogy fenuinaradhassamk és megvárhassák az eredmény kihirdelését.
Hajnali 2.16 órakor közölték, hogy
Roosewelt a 48 állam közül 39 ben megszerezte a többséget. Ekkor már bizonyosra voll vehető, hogy a szenátusban a demokrata párt töblíségc kerül. Eddig 9 uj eleklort Szerzed a demokrata párt, mig a köztársaságlak csak egyet. A szenátusi pártmCgnszlás e részeredmény után igy feslett : 115 demokrata, 37 köztársasági, 1 munkáspárti és 1 függetlenségi mandátum.
Reggel 8.56 órakor közlik a kö-\\elkezd eredményeket:
RoOSCvvelt 127.000. VViHkie 76.000 kerületben kapott többséget, RoosC-well 17 millió, Willkie 13 millió
segek maradéktalan teljesítéséi kell követelni.
EÍ az uj Európa és az uj gazdasági erkölcs hangja, nem pedig ;l demagógiáé.
szavazatot kapott. Az elektorok megoszlása azonban ilyen : <M7 Roosevelt párti, 81 Winkie párti.
A déli órákban érkező jelentés szerint u választás végeredménye még mindig nem ismeretes, de ez néni befolyásolja Roosewelt végleges megvál aszt ásá t. A szená t u s végleges összeállítása is bizonytalan, as eddigiek szerint 170 demokrata és 59 köztársasági tagság biztos.
Görögországban az olasz motora* alakulatok Is harcbaalltak
Budapest, november 6 A Pest értesülése szerint Görögországban az olasz csapatok tovább nyomulínak elóre. A Janioai Szaka, azon a gépesített alakulok is megkezdték támadásukat. A nagy nyomásra a görögök kénytelenek voltak visszavonulni. Janina városa lángok" ¦ ban áh. A f\'oi\'inai szakaszon gerilla harcok folynak. Athénben lázasan épilik az óvóhelyeket. *
t Berlin, november 6 Német repülők merész támadással a skót part ok tórtá vol megtámadtak\' egy hajókaravánt. Útközben az egyik gép egyetlen találattal egy őrhajót is elsüllyesztett.
Athén, november 6 ÍKz- első vcszleségjek\'nlés szerint eddig 201 görög vesztette életét és 680 megsebesüli.
Petaln visszautasította a francia tinyekbe való amerikai beavatkozást
Ncwy-ork, november 3 Huh külügyminiszter újból nyilatkozott és kijelentette, hogy túlzottak-azok a hirek, amelyek Martinique amerikai nfegszá Hasáról szólnak.
Jólértesült körökben ugy tudják, hogy Potain Üzenete tiszteletteljes, de erélyes hangú volt és visszautasította Amerikának a francia ügyekbe való beavatkozásét. Egyben* közölte, hogy Franci BOrszág nem vi-soi háborút Anglia ellen és nem adja át hajóhadát és tám-\'szponLiít Németországnak. Hangol adott azonban Pelain annak ó fr.mcia elkeseredésnek is, amelyet a dakari és nrnni angoi orvtámtadások miatt éreznek.
Vichy ben is hangsúlyozzák, hogy n petain Hitler— Mussolini tárgya" lások nejn érintik a francia bírod*\' lom fe\'ségjogát és lehetséges, hogy az elvi megegyezés alapján egyelőre csuk ideiglenes megoldás ró\' l<*zszó.
HALAI RÖIEüOrTT
1940. noVerribcf 6
rértmimnyvu,
felöltftk, télikabátok
nagy választékban
Szc.nolártyiná!
A MAGYAR CSAPATOK ma két éve vonullak bc a Felvidék fclsza. baduH első városaiba, igy Komáromba is. \' i
A VIHAR tegnap embert ölt Budapesten és nagy pusztításokat okozott a fővároson kívül Borsod megyében, Miskolc és Diósgyőr környékén.
A FÉLMILLIÓ pengős valutaügy vádlottal beismerő vallomásokat tesznek a most folyó főtárgyaláso-kon.
PEST VARMEGYE a köídlátás kérdésében felír a kormányhoz és kéri a zsirjegyeknek vidéken való bevezetését, maely Jobban biztosítaná a zsirelláláí\'i mint így. A nikorjegyek iigyéhen a vendéglői eukorváilőjegyrendszert való-RZUiáleg megszüntetik.
BESLICS jugoszláv közlekedésügyi miniszter 17-én több napos látugdá&ra Uudapeslrc érkezik.
SPANYOLOHSZAC és Portugálul kú-zött tárgyalásuk indult ik meg a g.u.\'Iu-sági ogyüttimiködés kérdésélKU.
A KERESKEDŐK árunyllvánlartásét szakbizottság ellenőrzi. Budapesten már is incgl)üntettek több ócska vuskereske-dőt, mert nem jelentették be készleteiket. _ ¦ t I
SZLOVÁKIÁBAN zár alá helyezték a zsidók vagyonát.
LONDONBAN állandóan tízezer munkás dolgozik a német bonUMUuna-dások okozta romok eltakarításán.
TIZ HALOTTJA von az amerikai L\'tah államban kényszcr^száínásí végző utasszállító lopülőgépnek.
A TEMESVÁRI német gimnáziumba német származású tanárokat neveztek kJ. , j
SOMOGYBAN a liivatalos kimutatás szerint 5.703 megsegítésre szoruló ínséges család él.
BUENOS AIRESBEN 2 éves számtani csodagyereket találtuk, akit most külön egyeieun tanárok tLinilanaík.
A MAGYAR CSEHKESZ-mozgalom végrehajtó bizottsága is kizárta a cserkészetből a nem keresztényeket,
A SAJTÓ ES A RENDŐRSÉG Jóvi-szonya országos érdek — mondotta filiássy főkapitány a sajtó részére rendezeti szake.ő.idássorozut megnyilásán.
AZANA volt spanyol köztársasági elnök meghalt.
KASSÁN is megkezdték a Itázassági segélyek folyósítását.
FELEMELTEK az mtfirvenctós bor-arakat, mert a magyar lx>rtennés a tft, valyínak negyedrészét sem éri cl. ¦ HALÁLBA gázolta a tolatómozdony Nagyváradon á sínek között búcsúzkodó Poisz Vilmos német menekültet és Fehér Máriát.
„Magyar szívünk egész melegével siessünk az önhibájukon kívül mostoha sorsra juttattak megsegítésére !" — Adakozz Erdélyért l
A .Ferenc József kessrüvk régóta kitűnöm bevált házáseer megrögzött székrekedésnél én annak . mindenféle karos következményeinél; bnrios, enyhe és gyorsan ható ter-rnéaaeies hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg
pnroiátl
Lakács Béla államtitkár lett a kormánypárt uj elnöke
A MEP légnap esti értekezletén a miniszterelnök javaslatára egyhangú teikesedéssei megválasztották a MEP országos elnökévé vitéz Lukács Béla államtitkárt, aki megválasztása után hangoztalía, hogy szívesen vállalj;, az elnökséget, inert a MEP igazi
keresztény, nemzeti és jobibbldali párt és csak az ilyen politikának van jövője.
A miniszterelnök javaslatára pár!-ve/érhelyetlcssé Bárczay perene so-mogyszf\'ntiniklósi földbirtokost; orsz. gyűlési képviselőt választották meg. " ; i ; ! i .
Készül az alkotmányreform
A választások után isméi gróf Teleki Pái miniszterelnök szólalt fel: Hangoztatta, hogy « törvényhozásnak rövid időn belül rendkívül fontosságú súlyos feladatokat kell megoldania és körvonalazta ezeket a feladatokat. \\
A miniszterelnök beszédében utalt az uj pártelnök programjának vezérgondolatára : a szegedi gondoUtrtt Hangsúlyozta, hogy a Magyar Élet Pártjának nincs uj programija és ami sincs szükség, hogy a pártértekezlje-loken uj programot adjon, hiszen a célkitűzések és a követendő utak mind-mind a szegedi programból folynak.
Á közeljövő törvényalkotásai közül foglalkozoU többek közölt az alkolniányi\'eformmai is. Ezzel kapcsolatban megállapította, hogy nem annyira reformról, mini inkább rc-formálásrói vau szó, hiszen a reform lezárl, bevégzett valamit je-
lent, a leforrnálás viszont alkalmazkodási a változott helyzethez és a kor köve le [menyeihez.
Ennek jegyében készüt az alkot-mányrefonn törvényjavas\'ata, amely rövidesen a parlament elé kerül. Ez azonban nem jelenti azl, hogy közben a töjdri lejelentett reformok késedelmet szenvednének. Az idők szabta lehetőségek halárain hclüi kerül majd sor a harmadik zsidótörvényre cs a kormánynak e>ös elhalálozása, hogy a füldbirlokpolLti-ka pendkívttl súlyos problémád is megfelelő időben és megfelelő módon meg fogja oldani,
A miniszterelnök beszéde befejezésében az időszerű politikai kérdésekkel foglalkozott. \'A pártértekezlet befejezése után a pú rt tagjai klubvacsorán ve Hek részi, amelyen Bárczay Ferenc pártvezérbe tyeftes beszédet mondott és beszédében programot adott.
A nagykanizsai Baross-kerület tegnap esti választmányi ülése
A nugykamzsai Baross-kerüiet választmanyi, tegnap este 9 óx-\'kor vitéz Tóth tféia emoiaete alau élénken látogatott ülést uartoit, ainetyen ta-és pOirÓjeum ügyeket tárgyallak.
Kimondották^ nogy a Bnross-üló-seiceu senmiiiéic poutikai jeivényok kei nem, lehet réSzt vonni.
Bejeienleltékj hogy a kanizsai ke* rüAíi isméi inegnagyoblbodott; mfig-aiakilollúK a keresmény kereskedei-ini képviselők és ulazok szakosztályát a turumiadarus zászló alatt. Elnök lelt Ariner Sándor4 ügyvezető szakosztályi e>nök László József, titkár Mustos Ferenc Vitéz Tóth Béla meleg szavakban köszöntette a Ba-ross-iábor uj harcosait. .
Dr. Begidsán Emil ügyvéd beje-i lenlesét, hogy kilép a baross Szövetségből, egyhangúan, tudomásul vették. i . , . .
Felolvasták az egyik helyi üzletember bejeleuiésétj mely szerint az egyik nemkercszteny kereskedj ajánlatot telt neki, hogy 1000 pár hócipőt szerez számára, ha neve alatl hozathalja és a szállítmányból egy részt neki átenged. Akkor, Imiikor a keresztény kereskedő nem tudott ilyen áruhoz jutni. A kerület azonnali intézkedés véget áttette a panaszt az országos központhoz.
Vitéz Tóth elnök indítványára a Baross-választmány kimondta, hogy Kárpátalja és Erdély visszaszerzésénéi részt vett kanizsai houvédbaj-t á rsak részére sze re t c t-vendégségtee rendez, hogy érezzék a magyar haza szeretetét és háláját. A választmány nagy lcikesedéssci járult hozzá vitéz Tóth Béla magyar szive.diktálta indítványához. A szeieieUvendégséget, VékáSy Karoly társelnök rendezi-Ideje; november 16-án, szoimlbatün esle. Végűt bejelentene még vitéz Tóth elnök, hogy rendkívüli elfog, laltsúgára való tekintettel kisebfl» időre visszavonul a kanizsai Baross-kerület vezetésétől. Távolléte alatt Vékásy Károly és Sáfrán Ferenc társelnökök vezelik a Baross-kerülőt ügyeit, r, i , , , .¦ | . | , \\
vaakeruakailúaii — NagykanlxU
Steaua olajok
bizományi raktára. Kínosam tüzhalyak nagy választékban.
Indiai É5 magyar teákat, romot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
Brassányi Gyula verseiből
Soha, soha.., többet...
Oslkországban Mézal gyerek Csak ámul, csak nézi, Az utcára hogyan tódul A sok bácsi, néni...
A toronyban zoDg a harang
Kora reggel éta...
S mit fülébe lopdos a szél:
Valami szép
Édes magyar nóta...
„...Mondsza, ldee — kérdi anyját, — Mi Is vagyon máma, Hogy odakünn olyan hangos A zalvaj, a lárma?..."
„Ml vagyon ma, kicsi flamr Hát nem tudod, lelkem ?J Most érnek be a Honvédek, Azt várják, kis szentem..."
....Hát az Izé..., idea anyára, Nem ver többet műnket?..." „Nem, kis fiam... —-skönnye csordul, Soha, soha... többet!..."
Elindult egy kis hir-galamb..
Elindult egy kis hfr-galamb Nagy Erdély országba, S raszállolt bus Kolozsváron A Mátyás szobrára...
Súgott-búgott valamit a Bronz-szobor lüléhe, S a nagy király niosolygva {Nézett fel az égre...
Kolozsvári Mátyás-téren, Akik arra jártak, A moBolygó szobor előtt Sorba mind megálltak...
8 kigyulladó reménységgel A galambra néztek, 8 rabmagyarok bus szemében Húsz év után újra boldog Örömkönnyek égtek...
...Kik ott Jártok, nézzetek csak A Mátyás szobrára: Boldog örömben ragyog még Ma ls két orcája...
Sziszt hercegnő
Ciupa hangulat, csupa kedvesség ez a film. A régi „békebeli" bécsi filmekre emlékeztet mind kedélyes hangulatával, mint közvetlen kedves hangjával. Meglátszik, hogy a párbeszédeket Ildi bige r Pál Irta, aki egyben az egyik főszerepet is jálaza. Mint bajor gróf, Erzsébet hercegnő atyja, kedélyesen jódllz, lovagol és ciierál, amiből csak egy néki tulajdonított kaland zökkenti ki. A nsgy cirkuszbarát gróf szerepében igazan otthon érzi magát Hörbiger, csupa derít és mosoly játéka, akárcsak a kis aranyos Sziszi hercegnőé, aki ugy lovagol és olyan bátran. megmondogat még a „király-bácsinak" is, mint papája. A szép Qerda Mauruson kívül azálogházas leány: Hansi Knoteck, valamint a király, a cirkuszigazgató érdemel külön dicséretet, de a többi szerepek Is jó kezekben vannak. Klerry rendezése könnyed, kedves, Igazi Jó szórakozást ad. Aki fel akar üdülni és másfél órán át csak mosolyogni akar, feltétlenül nézze meg ezt a filmet, amely amilyen igényleien, olyan kedves, derűi dolog. —te—
FERENCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
1940. novembm 6
It a magyar szociális Bépmozgalom ?
Sok találgatás fűződik a magyar nyilvánosság előtl kipattant uj névhez), a Magyar Szociális Népmozgj-lom nevéhez. Amikor a közös ösz-sz*fogás melfett sorra színt vallottak azok a friss lendü\'clü niozga\'mak, amelyek nem ismeretének a nemzeti közvéleményben, mindenki látta, hogy nem ujabb kezdeménye-zésrői van szó, hanem a frnozgalrrok közötti szoros együtünüködésrö), a meiy közös fronton akarja kiküz-deni Magyarország nagy népi és szociális átalakulását. Ezután és ezzel kapcsolatban számi alun kérdésre keresett még válasz! a magyar társada.om. Mindezekre vonal kozó-tag világos, határozott képet kapánk most abbéi a hivatalos közlésből, melyei a Magyar Szociális Népmozgalom alaku\'ó tanácskozásáról adtak ki. , ;
A Magyar Szociális Népmozgalom, röviden Népmozgaíom \'19II) október havában megalakult, nmennyljteii a Magyar Dolgozók Országos Hivatás-szervezek, a Széchenyi . Magyar Kultúregyesület (SzTvíKE), a KALOT Agrárifjüsági Mozgalom, az EMSzö katolikus világnézeti munkásmozgalom, a Kelvidéki prohászka Körök és a Prohászka Ottokár Társaság vezetői \'munkaközösségre, vaTa\'minl szoros együttműködésre léptek\'. Mun kaközösségük, illetve küzdelmük közös arcvonaPímak elnevezése: Mugyűr Szociális Népmozgalom.
Eredete
A népmozgalmi összefogás szükségessége régen tudatos volt a közös munkára iépö társadalmi, gazdasági és kulturális szervezet ékben. A Hí\' valásszervezel állal október elején gyakorlati értelemben felvetett javaslatra a mozgalmak közös myi\'at" kozatokat lettek és hogy a mozgalom komoly súlyát megadják, vállalták a nyilvános színvallást is. Ez-zei végeg megtörténhetett összefogásunk a Magyar Szociális Népmozgalomban.
Célja : ,
Uj mid ! Szociális igazság, pozt-liv .fajvédelem-; erős népi birodalom megteremtése a KárpáHmed**ricéb3n(\' krisztusi alapon. A célkitűzés részié" leit, mait a létrejövő arcvonal együttes akaratát visszavonhatatlan és rnegmiásiIhatatlan formában leszögeztük ugyancsik a nyilvánosság előtt. A cél\'követelését mindegyik alakulni ez együttműködés feltételévé és saját kötelességévé tette.
leánya
A Népmozgaíom nem irányul senki más, mini a magyar népi feltámadás gátlói ellen," bármilyen Spanyolfal mögött is bújnak meg. Alapunk a magyarság egyetlen lör-léncími világnézete: a kereszténység. A vallásfelekezeti és pártkü-löhbség nélkül átalakulásra lörő nemzeti akarat érvényesítéséért küzdünk.
Eszközei
A Népmozgalom arcvonalát kiáía-kiló szervezetek önálló életüket vál-tozatkmui lovább folytatják, söt munkájukat tökéletessé fejlesztik. A közös munka közös harcban nyilvánul meg és az eddigivel szemben hozott uj eszköz a nemaelpoIUikiai harcba iMKtsátkozás, amely a tömörülő mozgáhnlak egy lestként való küzdelembe vetésévei minden törve-
nyes e&zközt felhasznál célja megvalósítására.
Vezetése
A népmozgalmi együttműködéses harc irányítása a Nemzeti Bizoltság kezében van, amely a közös arcvonalban á"ó szervezetek (Hivatás* szervezet, SzMKE, KALOT. EMSzO, Prohászka Körök, Prohászka Társaság) egv-egy meghatalmazol t vezC-lÖjéí foglalja magában. Az egy akarat feliétien érvényesülését a célban, és irányban leszögezett egységes Szellem bizlositja!
Ugy élezzük, nincsen jogunk eleve kizárni azt, hogy más népi és szociális jellegű szervezetek, ariíílyek o Népmozgaíom programját magukévá teszik, az egyenrangúság alapján a jövőben meg ne találják még helyüket a közös arcvonalban.
Mozgalmunk megalkuvás nélkül erkölcsi alapon á\'l, harc^ : uz er. kö\'csi\' forradalom jnegkezdeil végrehajtása, Egyénileg tehát csak oly m vezetőemberekkel áti Szóba, akiknek neímcsak jelszava, de jellemzője is a: \\
Tiszta fej - Tiszta kéz Tiszta családi élet
Tudás, megfelelő felkészültség, jc-Uoin és megveszti*gelhele\' lenség,
valamint tiszta ittJgáJiéJet és családi é\'el nélkül üres hazugság uj magyar történelem tercmíéséVő\' szavalni, A magyar álalokulásn/.ik köveleimé-nyci vannak, amelyekhez minden áron ragaszkodunk.
A Népmozgaíom további lépései, röi mindenkor tájékoztatja a közvéleményt, a szervezetek tagjai pedig közvetlenül értesülnek közös lépéseinkről.
A Magyar Szociális Népmozgalom megbízásából: - a Nemzeti Bizottság. I | | •
Eddig larl a kiáltványszerü nyilatkozat, amelyből mindenki iléibel és lemérheti a Népmozgaíom komoly horderejél, A mozgalom országos központja : Budapest, V., Kálmán u. 10. sz. alatt van Értesülésünk szerint nagy figyelemmel kisérik különfé\'e mozgalmi körökben a megindult kibontakozást, |gy P\'-a Rongyos Gárda részéről ttt&e ré. gebben felvetlek az érintkezést a Népmozgabavit élelrehivó egyik: másik szervezettet.
Biztosra vehető, hogy a Magyar Szociális Népmozgalom kiépülése még nagyobb súlyt fog -adni a tömegeknek, amelvek igazságos céljaikért ii tömörülő szervezel ékben eddig is eredménnyel küzdőitek.
W\' \' JUH ^W&ff^^tBmWM
Német vadászgépek hazatérőben egy iólslkerült támadás után. (Foto R. DTV.J
MegnyiH a tíznapos törvényhatósági tüzoltótanfolyam Nagykanizsán
Mozgalmas képe van « nagykunt* zsai tűzoltó-laktanyának. Zw megye minden részéből összejöttek uz egyes községek tűzoltó-kiküldöttei, hogy részt vegyenek a tegnap megnyílt törvényhatósági tüzoltótanfo-lyumnn. A tanfolyam elméleti és gyakoriali kiképzésű és abszolválása után minden résztvevő, aki keresztülment a vizsgán, bizonyítványt kap.
A tűzoltótanfolyahnot Bubics TI-vadar vármegyei tüzrendészeti felügyelő, ny. járási főszolgabíró nyi-
totta meg közvetlen szavakkal. Ai tanfolyam felügyelője szintén Bu. bics Tivadar, mig parancsnoka \\\'e-cseru Antal kanizsai tűzoltóparancsnok. A tanfolyam előadói között szeiepehick dr. Pnick István nagykanizsai városi tanácsnok, lüzolló-főpurancsnok, aki a tüzrendészeti törvényekről lari előadási, majd Ve7 csera Antal elméleti és gyakorlati előadásokat, Weisziczky János, Zalaegerszeg tűzoltóparancsnoka és maisok. . j , \'i
VárOSi Mozgó. Még ma, szerdán 1 A szezon legbájosabb filmje I
Erzsébet hercegnő
(Sziszi) A magyarok felejthetetlen királynéjának gyermekkorában lejátszódó bajos, vidám, zenés története. Főszereplők: Gerda Maurus, Hansl Knoteck, Hörblger Pál. Aktuális Híradók.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor
Szerda
Állandó MtMTMtá-Mok hilkS-mapokoa Bndap««t I. mQiorái
MS Torna. Ilirek. Kótiemények. Hsmglemexi\'k. — irtana étrend. -- 10 Hírek. — 11.10 NeniBCtkftzi viLjelző-uolgálst. — 12 Harangszó. IfüimiiW. triójárfsjelentés. - 12.40 Hirek. -13.20 ItlőjeUés, Itlójárásjtflenté*. — 14.35 Hirek. — 14.45 Musorismer-telfc. — 15 ArTofyamhlrek, ptaci Arak, élei misrerárak. — 10.43 Időjelzés, Idő. járásjelentés, hlrck. - 17 Hírek sdo-vák és magyar-orosj nyelven,
10—10.20: Ilitek magyar, néit»ct és román nyelven. — 20 40-21.lg: Magyar hírek.
BUDAPEST Ib
18-kor magyar hirek és 20-kor hink niniet, olasz, francig angol és eszperantó nyelven.
BUDAPEST l.
17.15 A Hádíó Szalonzenekara — 18 lodátsy Irén elites /élése. 18 20 Gáspár Lajos rí gány zen okára. Pactft-llujitu Márkus tárogatózik. - 10.20 1-lm Murtp\'ll.t éneket jazz-liánnus kise-loilcl. 1U.40 vo.-.wy Ferenc hegedül Előadás han^erne-ekkel. - 20.40 HL i«k, idöjárfc/úenlés,
DUDAPEST II.
17.30 l-elolvusás. - 18 Hirek. — 18.20 Olasz nyelvoktatás. — 1!) Strauss
Richárd: Don Juan, szimfonikus köi-loniény. - 19.20 Farkas Zoltán előadása. — ty.15 Sinkó János banno-nikn szántai. 20 Hirek. — 2020 A Kőbányai Altalános Munkás Da*sgy-\'cl énekkara.
CsOlÖrlÖk BUDAPEST I.
(,0.20 IWrtóky József elbtozéicílOlből. — 10.45 Fazekas István előadása. — 12.10 Hendőrzenokar. — 13,30 Hanglemezek. - 15.20 Heszkárt/ejiekar. — 10.15 Ititszin liitllgatóknuk.
17.15 lakatos Vinte és Lakatos Gyufa tinánvícnek ira. — 17.1.\') Dr. herei Soó Itezső előadása. w.05 Sulyok Elemér clőuditsa. 18.(0 Látogatás a Ic.mi\'eehl) fnlólyi \'teleld.k.istélvlaui. ites/él Itndiiiszky Sándor. l"il.3U \\é-\\-ky tlonki BOngOrAzik. 10-50 Enlélyi Ipák esi je. BUDAPEST II.
18,15 lltumlonic/ck. - 17.15 Dry Clauser Mihály előadása..- 17.45 Lakatos Vince és Gyula eipinvzenekara. -- 18 Ilitek. - 18.10 OkUZ nimdilok hanglemezről, lfi.40 Angol nyelv-oktaláS. 10 A Rádió SzidoiLzenekam - 20.25 Máday Sándorjáé, /ijMirnovszky I-\'idöpkc ús Szécsy -Magda kamaruluir-inos.
- Naptár: November 6. szerda. Rom. kat Lénárd hv. Protestáns Léaárd. — Izraelita Mark. hó 5.
rjősttrdd nyitva regtel 6 órától este 8 éráig (íiótf-5. sserds. péatek délután kedden eaést n«n nflkn»tí
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszorzésl forrása
VASTAGH !LU>».
1940. nóvumba 6.
Télikabátok
átfestése, tisztítása
Vargánál
injtti-iiu 1!. Huny aitiiMi i
Hem (etettünk!
__ Béri Balogh Ádám ezrc-
I \\M. XI l I des, a kumcvllág egyik I-1 kiinngasló alakja n györ-
v;lrí ütküzelhen, 170« novenilxr li-áu,
Hclszler generális csapatai eUco kiváló személyes hősiességről és vitézségről telt tanúságot, iiéri Balogh Ádám a rohamozó oszlopok élén mindenütt ott \\an, ahol Icimugyobb a veszély, I-e-jén már három sehhől vérzik. l-ovát kilőtték atóla, gyatog kőzd tovább, intézkedik, IcJíkesit és magával ragul nUudenkit: mintha nem is anya szülte voma. Az ütközetben HOísziernek minden ágyuja, láliors/eto a kurucok kO-zébe Jut, :100 embere elesik.,
Béri Haloffh Ádám később véri mu Italait halt. 1711 február 0-án huQotl (ojc a poriéi a győrvári lesata legendás hősének, akit a császári haditörvényszék ilélt baljilr.i. Meglesiesfllése volt a nvegaUcuvásI nem ismerő honszerclvt. ^íok, a piiiiián l>ecsit.!o«ek és a nemzt-t szabadságához ragaszkodó izzó magyar laj siteie lelnek.
EILÉEEZTETŐ
zerl közlés (2 dija 30 fillér.
Egyszeri közlés ({2 sor)
A leánygimnázium vidám délutánja fél 5 ómkor. novouiboj- 17:
Utcális előadás a városházán d. u. li órakor (Szikray).
Liceális előadás a városházán d. u.
il órakor (dr, Vértesi Frigyes).
dscorubar 11
Kalazanli Ünnepség a gimnázium-bon.
A kanizsai piacról kitiltott kereskedők küldöttsége a vármegye alispánjánál
A városházin folyik a piaci hclyfogialó engedélyek felülvizsgálata
Megírtuk, hogy a városi képviselő-teslület jogügyi bizottsága dr. Hajdú Gytfla kir. korntányfölanácsos c!-nöklele matl foglalkjozótt a nfcgykw-njzsal piád kereskedők ügyével és arra az álláspontra helyezkedett, hogy revízió alá veszi az összes eddig "kiadóit piaci helyfoglalási en-gedélyoket és a jövőben a kanizsai piacra csak uz kap árusilói engedélyi, aki nemcsak az előirt rendelkezéseknek, hajúim ezenfelül az 1930. évi IV. lc-ben foglalt követelményeknek mindenben megfelel.
A városi közgyűlés minapi rendkívüli ülésén foglalkozott a jogügyi bizottság javaslatával és azt teljesen magáévá tette. \\
A város iiiciékes ügyosztálya ennek alapjón már folyamátóli telle u
piaci helyfoglalási engedélyek fclíjH Vizsgálat alá vételét, hogy munkájúi november 15-ig befejezhesse. .
Dr. Brand Sándor alispán ismert rendelelc, amely november 15-éve\' kozdődöleg Zala megye minden piacáról, országos és hcl {vásáráról j slb. kitiílja a zsidó árusokat és kereskedőket, Nagykanizsán mintegy 78 piaci kereskedőt érint. A kitiltás alá cső kereskedők mintegy 80 tagú küldöttsége megakart dr. Brand Sándorr alispánnál dr. Vil fcienc kanizsai ügyvéd .¦¦vezetésével, aki utalással a fontos egzisztenciális és szociális szempontokra, arra kéile az alispáni, hogy a november lö-i hatállyal kezdődő kitiltás végrehajtásai halassza ei december végéig.
mmw(.
Nagyszabású belkereskedelmi reformokai készit elő a kormány
Amikor a kercí/kedehni tárca rezeié-sél Varga\' József, miniszlcr vette ál, már
egyre inkább megmutatkozott a betke-oskcdeíem szakátyozásának szükséges-iége s ezt. mint ismeretes^ " írunlszL-r programjául Irtzto ki. A belkereakcdc* lem fontossága megnövekedőit, számos reformot és szabályozást igényelt, liogy sak néhány példára hivatkozunk, !17, gycnsulyl örvény meghozatala után nem •supán a kereskedelem átállítása rét, de egyúttal a strohmann-rendszCi- megakadályozásáról ós kiküszöböléséről is non doskodni kellelt, azonkívül egész sereg
fontos közszükségleti eikk árusítását kellett szabéiyoziü,
Ugyanakkor az ánkormáuybizlos árpolitikai \'oldalon kezdeményező t egész sor intézkedést, így példáig a ftéibske-dők kötelező (könyvvezetését, a köielezd áruszátnlázásl, majd szükségessé vált u l)rulló haszonkulcsok megalapítása í « jövőben/ínég egész scieg üj feladat vár megoldásra.
Varga József mjnisz(cr programjának lényeges részét képezi uz áruellátás és árucllenőrzós szabályozása ói az e^yen-sídy törvény a kercskeJtclcmbtu való
végreluijlás:). Ebbe a munkába bekapcsolódottá Külkcreskedehui Hivatal is.
Mint ismerc\'es, Erdélyben tizenkét khendellségből áftó hálózatot létesítőit, inne\'yek u Kolozsvárott lelájütott cr-tiélyrószí központ hatáskörébe tartoznak s ejzek a ikiiendellségak az áruel-lenőrzós terén is fontos feladatot töltenek l*e. ív.
Szó ven arról, liogy. a Külkoroske.teí-mi Hivatal ugyanilyen kirendel tségeket lélesil hasonló hatáskörrel Kárpátalján is és inin<linkiibb szükségessé válik, hogy az anyaországban is hatékonyab-lmn bekapcsolódjék a bctkereskcdelom szoriezésól.o lóhát, hogy a Külkeresko. dolmi Hivatalt szervezzék át egyúttal Ijelkcicskcdclmf hivatallá is, amely a IjcI kereskedőt mi és ámeflálási kérdésekben szervező munkát legyen hivatva folyhdni.
A bolkeioskcilcleni reformja természetesen számos lórvényliozási intézkedést tesz szükségessé. Ezen n téren hatalmas munkát fojt ki dr. Kacsén Há\'ini állomtitkár, akinek feh"igyo:cit liatásköréhe tartozik a KüJntereskcdebui Hivatal ís.
Élénk kereslet volt a kanizsai országos vásáron
A tegnapi nagykanizsai országos vásáron 8110 szarvasmarhát éS 150 lovat Iwjlóttik fel. A keiCstel igen élénk volt. Eöicg bikaborjukban, ugy liogy azoknak ára erősen emelkedett. Kikelt ösz-szeseu 510 szarvasmarha ós 180 ló. általánosságban az árak a múlt vásár kórüli árok között mozogUk. Csak belföldi vétel történt. -\\ , :.\' ¦
A Hangya Központ flzletrésztőke emelése
A Htmgy.i KÖZpenl vewslőségo a T. év április 5-én megtartott országos szö-\\elkc/.oti kongtesszus bnlasoxataképen, több mintó\' [Hngős afliplőkc emelést hiilározolt el. A tőkoomelist a -Jlanfrya Központ és 11 szö\\ctkcíPti hálózat nagy tmiíiyu fcjlödóse totle szükségessé. E lujlöiiést élénken iüuszlnítják a következő adatok. Az 1934. évi 52 millió pengő köz)>oiiit forgalom lü 10-ie évi 212 millió pengőre emelkedett. A Hangya Központ 1031-től 1030 doiembOr 3l-ig bezárólag 300 szóvxtkezoti és kultúrház ópitésébez, 200 szövetkezeti
2 Mozaik
a zalai bakák erdélyi útjáról
Az ütegek pedig escudesen mormol.
ják a bálát adó imát. \'hogy elkerülték a bábonit,\' mely ctsAsörbun az ő falujukat itt a határszélen döntötte volna romba. Ismerték az áldozat nagyságát, melyei uz események tfllük\'követelhet-tek volna és öV, bár fájó súvvelr áldozták vohva fol otthon \'ikat, de készOa voltak az áldozatra. A 23 év megalázta, lásal, lestvéreik jajkiáltásai a határon túlról mén nagyobb áldozatra Is késztették őket.
0.
Túlnan már ürewii ásít a román ¦ pikót , ahogy a román ha tárőrházat mugis [Jgyelő tornyával nevezik. A túlsó falvik laköj ott állónak a sorom|mjjn tul, apró papír zászlókat tengetnek. Kgy nagy csoport férfi ásóval, kupával ae iilcm kereszt heh uzott harckocsi árkol temeti l.e. t
A határon felállnak a tsajpalok.\'N\'á-ttmk az élen a Nagykanizsa város ós járástól kapott zászlót lenged a szél. (lyőnyőni nyári neggel. Idelátni a kö-íoli 14. százndheli csonka tornyot, álh-lóhig Kun László 11 o.\'ölétés-.\'nOk hegyén épült, Odább :i Kőrös rüzesel, más nom szab hilúrl avszoniuck, A naji első sugarai vi/szuileseli^ szóródnak szél a síkon és köszöntik az uj honfoglalás reggelén a ni igyar katonát.
(lyorsiui perejaiek a inozzan itok: Jelentés, Uszlctgés, majd a parancsnok szól « isi|>nlokhiiz. Visszhangzik a\' Kormányzó l\'rr.i kiálllo;! liiVromSzánis éljen. Körösnayharsány papja bUCSuZ-
lalju a lumvédekel: •menjetek, vigyó-lek a utegszabaditást ós benneteket kísérjen az Is len - A túloldali román pap küldöttség ötén köszönti a csapatot; hűséget rogatl a Konniuiyzó Ur ós a magyar haza inint.
Röggel bét óra. Az ezredkürtös az Imajelct fújja és a Trianonban szólt .szörnyhalár nincs többé, Istennek ie. gyen dicsőség és hála.
7.
Nem volt száraz szem. mikor [elhangzód a-Hiszekegy, de rékezhetel\'en volt a lelkesedés, mellyen az induló ütemére lendült előre a katona- iDühür-íiő léptekkel mennek ei az ürvs román őrháznál álló elöljáróik oV-U. A zatii fiuk vinígszőnyegen (épnek és az ezred, élén lobog\\;a leng fehér Szűzmáriás zászlónk. A huszár század minden.lovasánál nemzetiszínű zászló. Vágtában szágidrtanak o\'őrc, át a haláron^ elöix^ hogy a ny-doge.zied és tüzérek oszlopa megindulhasson. Tsteneni, dc gyönyö-rüt — ¦sitodi fel egy asszony és valőr-l»an a |H>rfelliöl>en ellímede/.ö zászlós huszárok I.aefi luidánok emlékét idézik.
8.
Kiérjük az első felszabadult fotilt
Vizesgyám. ltomon falu. Lakói ^tt
állanak aZ ut mentén, virágot adunk, éljeneznek. kőSzÖnlgOtndk, Csak az uj ele.nd iskola cIAU á> nómán.deketi\' nt-háliun a lanilónő.
A hatalmas zászlópózna kopánm mcjed az ógi^í, tegnap leszakadt róla a kék, sárga, piros zász.l(\'% hogy lóbhé vissza no kerüljön oda.
A litiltlság az udvarokról lokint le-
lénk, vagy rfiiomr csoportokban az öregek mögött nóz nlnk zavnrtan,,riad-tan. Magjand nem tudnak, mint szüleik, nem ó.oznck velünk semmi közös-séket. Az irántunk Iwtéjük oltott JTyü-lölolet rajjon mikor és hogyan f-»;íják !o\\elnl\'í
9.
Kőröstarjanban ebéd pihenő. A köz-sé}< magvarjai cigány bandával várják az ezredet, ügy Öreg magyar balahnxs c^érrágta, kopatt eimenos. zászlót tart büszkén mutatja a sok kutatás é-s üldöztetés ellenére is megőrzött öreg zászlót.
A vlhíghálKmis kutouák mellen vÜéz-séífi érmek vsilognak, a romiatok ,ugyan csak keresték ezeket Is. Most ismét vau becsülete a vitézségnek és hűség, nck. Szabad magyarul beatélni, szabad dulolni, ismét magyar uz ur az őd földön. Sínii kelt ezen.
De n falu másik fele román. Nem az utolsó 23 évben jöitek l;o. itt vannak már 60, talán 100 évc< itt az Afc-rótdön otl találtuk Őkcl a trianoni
batáron balul is, cgyCi bihari határszéli
falvakban.
Ismét magyar Sebes-Körös mente, n magyar féjftakarás visszaszerezte, de hogy jellcgélícn magyar is maradjon, most már a knugyár oszonyókon, a magyar anyákon múlik.
10.
A hosszú pihenő alatt 0 templomba tértink lio. A falu 20 éven át kitartást példázó magyar papja, porosan, ahogy reggol óta az országúton várta, lestc u katonákat odaáll a ikaidárpUr^auvsiiolt
ur elé, átöleü ós könnyek közt kéri, hogy katonák holyozzók vissza a főoltárra Szent István ós Szent László szobrát, mert 1010-ben kntouák emel-lék le azokat onnan.
Uurangzutfás közt viszik a mienk -t> két szobrot rég! Iiclyére. Zokog a templomban mindenki.. Van már újra Szent Istvánunk, van Szent Lászlónk
— kiáltanak fel a hivők.
A következő falu, Szent András Jtül-döltségo jön liozzánk és kntonókat kér, mert kész uz obéd, Menjünk már, mert már nem tudnak várni.
11.
Aroszos por az, országúton, a,menet-oszlopot nem b\\tni a hatalmas porban
— íny érjük cl Nagyváradot.
A város e\'őlt háromszoros betiat Diőd, a Károly vonal itl\'vofc a legerősebb. A tekintélyes erődök előtt 13 méter szé\'es vízíO] e\'ájítsz.lott harckocsi árok. Sok majryar vé?ltc került volna c/ek lcküzdé>c, nem voltuntk egy pereit! se kétségben efelett és mégis kész volt " magyar katona ezeknek is nekimenni Most ütésen konganak, mind lakatlan \\-arjufészkek, környékükön mocsok és tíaz. A narckocst árok a zöldelő magyar földön, mint rakoncátlan kölykök friss vakolásba \\-ájt ujjnyom éktelenkedik.
Olt a harckocsi árok partján \'hálálkodik egy rónáin asszony, Imgy meg-jóUünk, mert roldjét tönkretették nz ciődókkel, kárléritósl nem kapott, tekintve, hogy nem igazi román, «mPrl már nem szereli a puliszkát , tlliogy a legalják megállapilotlák.
tfoljl köv.)
SALAI KOaUHff!
Német hajók aknákat vesznek tel (Foto R. D. V.)
1940. november fí
1,pos-bolt epreséhez adott (óbb millió jiengős anyagi támogatást szövetkeze, loinek. Jelenleg a szövetkezeti hálózatban - az, értékesítési és fogyaszuisi ¦\'.Ul:^Ii » sayiit^l SZÍlIgéíaíÓt t.;bl:
mint száz telieiautá látja ni, Ka>p4lai. ján a Hangya KözjXMil .száz szövotko. zeli és kuttnrluízat épilatt. fe boihik nemcsak a hcmkoreszlény ,kereskc-rvcirtn visszaszorítását liXvatöttak szolgálni, hanem egyszersmind a magyar kultúrával is mejtísnicrleini a ruszin lakosságot A szövetkezeti mozgalom-nak a keleli országrészek vlsszalérésévet iij nninkaiiH.\'iéi nyíllak. Nagyváradon, Mármarosszijelen és Szatnftmé-lueliben már készen állónak a Hangya uj tárházai A Hangya Központ tőke. emeléséből származó tőkjo^zapondatot uj bemházásokra, raktárak^ büíőházak; lMtromli és lojásgyüjlö telepek, kuko-riea-górék, len uéaiy raktárak Stb. ént-téséifi kívánja fclluisznájui, hogy ny módon " szö\\etke*li mozgalom nz Hgrár lakosság érdekeinek védelmét minél lökélelosobbcn iássa el A Hangya Központ az utolsó hat óv alatl nemcsak íorguluinbán és fejlődésben mulatóit hatalmas eredményeket, hanem ezalatt az idő alatt anyagikig is hatat, inasan megerősödött. 1939. évben tagjainak egy i\'nüUó ,|>engŐ értékben adóit vásárlási vissaatéritést és üzletrésaei uláu 4 százalékos osztalékot folyósi-lott. Klőiciáthatólug u folyó év eie-J-ménye is kedvező lesz, mert ebben az évben a szövctkeze\'ck és a Hangya Központ forgalma további kb, 10 százalékos emelkedést mulat. A Hangya Közpctot üzletrészei kétféle nóvértó-kíiek, u rendes ézklrész névértéke 10 jxngő, az alapítványi üzletrész név-értéke\' 100 pengő.
A fogyasztási és értékesítési szövetkezeti mozgalom és ennek központi merve « Hangya Központ, a magyar / ugrár lakosság, általában a tuVombcjtik érdekeit védi és szolgálja. E szerepénél togvö megérdemli, hogy minden ml gyár és keresztény kisiomber szívesen vegyen részt üzletrész jegyzésével a szö-velke/.eli munkában. (:)
Mérsékelt nyugati, északnyugati szél; tok halyen, főképp Erdélyben és a Kárpétaljén eső, köd, a hőmérséklet kissé emelkedik.
A Meteorulogled Intését nagyaanluwu ¦•gügye löállotuáaa jelenti ¦
Híméraékle-t i*foi»p ette 9 órakor -í ÍM, ma retcel + lOO.déltwn +132. OaaoadékOO \'X..
HE&BIZHATO
NAPI ijFILLEH,
— (Személyi hlr)
I)r. Czapik üyid.i iraBjjyéspöspök ma Pápára utazott dr. Longmár Lipót IrOdaJgázgaló kisére\'él>en, ahol a Pápa ós vidéke A. C. gyűlésen veit részt. Vhsúrnap a i)éii templom alapkők\'téln lét végzi a m0gyésnüspök.
— (A törvényszékről)
Dr. Cséry Géza kir. törvényszéki birót. akii a kos/.tliclyi jár.ishiróság elnökévé nevezlek iki, november 10-vol fehnento.ték kanizsai szolgálata aló/..
— tA városházáról)
Dr. Faizs Ferenc városi fogalmazó lUflzaérkezcU eddigi szolgálati "helyéről 6s tegnaptól kezdve ismét a főjegyzői hivatalban a közönség rendelkezésére áll.
— (Vizsga letétel)
»r. Bojt István nagykanizsai anyakönyvvezető helyettes, a belügyminisztériumban kitÖMÖ sikerrel i«tetle az előirt közigazgilási továbbképző tanfolyam vizsgáját.
— (Halálozás)
Osvatd József volt városi pénzbe. szedő !H) éves korában hirtelen elhunyt. Temetése csalóitokon, 7-én délután ic^z u róm; kat. temető halottasházából, A gyászmise csütörtökön reggel 0 órakor lesz a plébánia templomban- (:)
— (Mcgállapllották a péksütemény legmagasabb árát)
Az áreUenőrzós országos kormánybiztosának rendelete az ország egész területén Így szabályozza u péksütemény-árakat. Készen legaláL>b 5 dekagramm sulyu császárzsemlye, leg.üább
3.5 dkg sulyu kifli és ezeknek megfelelő egyéb reliér sütemény (vajas, vagy omlós, mákos, köményes kiflii ic\'fi; zsemlye. stb.; legmagasabb rogyosztój áru darabonként 5 fillér, legmagasabb nagybani ára pedig darabomként 4(UU..
— (Zalai kis hírek)
A Darányi Kálmán elhalálozásával megüicsc.IeU törvény hatósági tagságot Painotyay Lajos balaUmkövesdi ref. igazgató-tanítóval töltötte bc az alispán.
— Kcrkűkulas ifjúsága jólsjkerüll szjpt clöadásl rendeseit az Erdélyért akció javára. — Dr. Somogyi Forenc kerületi szociális rclügyeő Zaíucgcrszcgi-n te\'t látogatást, a szociális munka megindításáról tárgyalt. — (!oi.se község november 11-én tartja mpá október 2G-án elmaradt országos vásárit,
— (Csupa móka, csupa kacagás, felejthetetlen est)
Itabay: Xajmiforgó-jának c\'tí idása, Uinít a Keresztény TisztvLelönök pompás\' műkedvelő-gárdája még egyszer c!ő fogja atlni a felsőlOa>pIoni építési-alapja javára, filléics helyárak mft\'fkítt. Az érdeklődés oly nagy fokú, hogy nemcsak Kanizsáról, hanem a vidékről is jegyeztetnek e\'őre jegyet és liiztosil-ják maguknak uz előadáson való részvétel lehetőségét Az oiy öuzcUinüt és derék magyarsággal buzgólkodó tisztviselőnők meg is érdemlik, hogy a közönség a legnagyobb megértéssel viscllesscn mostani akciójuk iránt. Előjegyezni Dabay: Napraforgó vigjá-lékiínak előadására ikiadólűvatalunkl^an lehel. Pompás szórakozási alkalom mindenki szániára.
ji.
FERENCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
— (Forgalomba kerflltek az nj acálpénzek)
Az uj acél 2 ós 10 filléresek már Nagykanizsán is forgalomba kerültek. Tekintettel; hogy egyclőr.\' uj acél. nprópénznek fényes, flBhér színe van, felhívjuk a közönség figyelmét, liogy fokozol lábban ügyeljen vásiVrl ásatnál, meri pld. az uj kétfilléresek inig köny-nyen összetéveszthetők a régi 10 filléresekkel,
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt bélen 9 gyermek szüleiéit, 5 fíu és 4 leány: Kepe József napszámos és Nagy Ilonának rk. fia, Somogyi István m. kir. százados és Krtamer Annának rk. leánya, Tiszai Ferenc távírda munkás és üodinek Katalinnak rk. íia, Váríöldi Islváii ]k>s. ta altiszt és Balázs Teréziának rk. leánya, Bolf Fcren*-\' földműves és Kiss Annának rk. fja, Pék Pál tisztvise\'ő és Gumilár Lujzának rk. fia, pergor József szabó segéd és Czveig Ibolykának izr. fkt, Bognár Károly napitzámos és Antal Innának rk. leánya, V:Uásek Lajos Máv vilJnnysicrelŐ d\'-s lL»rboly. Krisztinának rk. leánya. — tlaíúJozas 6 eselLCn lörléut; Dftni Józsefné SUnon Rozália rk. 72 é\\es, özv. Vogrineáts Odónné Sáfrány Kmma nyug. lörvény-széki lisztv. özvegye rk. 05 évCs, Körmendi János napszámos rk. 10 éves, Gypii János v. szegény rk. 88\' éves, Ország József nyug. Máv. altiszt rk. 58 éves, Tiboll (iyuliuió Csonka Jozefa rk. 71 éves. — Házasságol kötött 5 pár; Ráez Alajos oki. karnagy rk. és Tólh Irén rk„ Babos István (özvegy) nyug. rendőrtiszt!iclj*tles rk. és Erdtídí Terézia (elydlt) rk., Jandrasits Józsuf kárpitos segéd rk. és Krnjoszáry (lizqUa takarítónő rk., Ví,aszák l\'orcnc (Blváit) aszlajos meslor rk, és Molnár .luüanna rk., Slróbl Ferenc Máv órabóiOs rk. é-s Gueth Vilma ág. h. cv.
~ (Beszüntetett balatoni hajójáratok)
A Balatoni Hajózási Itt. i>eszöntelte ¦J. balatoni szemótyliajójáralok;tt A járatok közű\' csupán a Bévfülőp—BaiU-tonboglár közt közlekedő átuolöjúrot ós a Tihanyrév—Szántúdrév kőzU ba-jójáralok közlokodnok tovább is, a régi tnenctiCud szerint,
— (Kényszerszünet a tapolcai polgáriban)
A saját megrongált liclyíségébŐi kiköltözésre kényszerűn po^gájri fjnisfceéíl tudvalevőleg a katolikus ojonü iskotíV ban kapott idelglenea yendégstájHAsit Mivel azonban a tuUirozás cgyio késik és az c\'.cmi iskolának szükségo van a tíyi\'ormckio, most a tanulók nagy örömeié, do a művelődés károsodására a polgári fiúiskolában kéuyszerszüuctot rendeltek cl. j , , | ¦\'
— (Megszökött a munkatáborbdl)
Boskovilz Pál zalaogcrszOgt azal>ó mester & zsidók munkaszolgálatabóS megszökött ós visszatért Fgerszegre, A rendőrség azonban a körözésre elfogta és megvasalva visszakísérte a kjatonai parancsnoksághoz.
„Az Örömkönnyeken tol gondoljunk a támogatásra szoruló erdétyUkre l" Adakozz Erdélyért
A „Notre Damei toronyőr" cimii filmet nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden héten hét ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői között.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygott:
Arató Boldizsár, József főherctg-ul 651a. Surányl Oyula, Zrínyi Mlklós.-ulca 52.
Az utóbbi idők leghatalmasabb filmje, a Nolre Damei toronyőr, amelyet csütörtöktől mutat be a Városi Mozi. Szerencsés nyerteseink előtt Hugó Viktor regénye tökéletesen elevenedik meg s a film minden jelenete élmény marad.
Az Ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny azerktutö-segében d. e. 8—12 .és d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosullak a ny«eméoy|egyalcre, ha tlöflzetfaükkel hátralékban nincsenek.
«
1940. november 6
— (Elitéit p^ermekgyllkosok)
Sornogytnmócán. rnlnt jelen teltük, Prinez Ágnes 10 éves leány gyermeknek adott életet, do azt nővérével, Máté Józsefné Prin«z Juliannával együtt meg fojtotta ós elásta. Most kcrillt a köt testvér a biróság elé K:i|}osvárott. A leányanya a tárgyaláson zokogva védte nővérét és lumgoztatla, Imgy esak elvedül ő a bűnös. A bizonyítékok azonban nővére ellen is szóltak, így Prinez Agncsl 10, nővéré\' pedig 0 liónapi börlónbfinlclésre ítélték jogerősen.
Rövid táviratok
BELGRÁD: \' I
Vasárnap volt az első m:igy:>r mise Belgrádban, amelyen a magyar követ és a magyar tanítóképző tagjain kívül nagy számban résztvcliek* a belgrádi magyarok. Ezentúl minden vasárnap lesz magyar istentisztelet Belgrádban.
OSLO\' \' •, • \' A német csapatok beíejeziék a Narviktól délre vezető 570 kilométeres uj közlekedési ut megépítéséi. VICHY:
Marokkó főkormányzóia táviratban biztosította Petaint és kormányát a marokkóiak további hűségéről. >
BERN:
Angol repülők ismétellen megsértették Svájc felségjogait. Az átrepülő angol gépeket a svájci lég^lhá-ritók tüz alá vették. Egy rajt szét-ugrasztottak és visszafordulásra kényszerileltek, még mielőtt át tudtak volna repülni az Alpokon. ISTAMBUL :
Racinczky volt bukaiesli lengyel követ 300 "társával egy hajón megérkezett Istumbulba. Az utasok között több zsidó is vau a lengyeleken kívül Romániában még kb. 10.000 lengyel menekült tartózkodik. MEXIKÓ :
Az uj elnök Camacho lelt. December elején veszi át hivatalai és akkor közli az uj kormány tagjainak névsorát is. •
LONDON : \' i
Az angol fővárosban olyan hírek terjedlek el, hogy Halifax lemondása után a jelenleg még Afrikában tartózkodó Eden veszi ál ismét a külügyminisztérium vezetését.
VATIKÁNVÁROS :
A Valikán állam is felállította á cenzúrahivatalt, amely minden postai küldeményt cenzúráz. így Vatikánon keresztül sem juthatnak külföldre olasz katonai titkok.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
Angol bombatalálat Sftrmalzo I03 Babában. (Foto ft. D. V.)
Ballonkabátok FelBUBb
impregnálása
PÁLCSICS-raál
Telelőn: üzlet 33«.
Teleion : gjár : 344.
UHIomos hűztartűs! készaiÉh
mindenkinek Sramet szerezi
Teakannák íróasztali lámpák
Vasalók Hangulatlámpák
Kenyérpirítók Modern falikarok
Gyorsfözök Olvaaó lámpák
Kávéfőzők Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sujrár-ut 2.
nagy választék, kedvező fizetési feltételek,
SZABÓ- A NT|AjL SPORTÜZLETEBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut S.
BREDHENYT 1
t/T tt i^^^jJO^^^Í /
APRÓHIRDETÉSEK
n.1 tótiIrdalíi¦ dija vuámap ii Onnosmp 10 1 ióla ¦0 fillér, minden lorábbl UO 0 [Illír. f,«lköir,ap
lü uAlfj 00 llllar, mlndtn további iió 4 IHUr.
_ ÁLLXi
Feltétlenül egészséges, tiszta, megbírni té cnrarmakaxaratl, komoly arl-Iciínyt keretek bázlatszony támaszául —-Bővebbet Kazlnczy-u, 23. 2548
BajAr-ónü azonnal felvétetik. Csen-gery-ut 30. Jelentkezés a reggeli érákban.
2569
ADÁS-VÉTEL
Nagy európai bélyagayOJUményt
olcsón kiárusítok. Kérjen vilautckot. Clm a kiadóban. *
Jókaiban levő autót, faaxarbaran-
úmmémt megvételre keresek. Bruncsles, Szabó Antal cégnél. 2571
Komplett modern ebédlő •¦¦dó. Bővebbet Báron-varroda. Magyar-u. 2. *
Saalaat vagy rekamét kertiek megvételre. Kossuth-lér 14. Vörös. *
Használ! lóbaiaéhofi vennék kétévea gyermek részére. Kinlisl utca 61. 2576
Használt gyermek-, lérltruhit és cipőt veszek. Kívánatra halhoz megyek. Tobtk Jánoaa*. Zrínyi M.-u, 26. ajtó 6. 2578
OslkAbunda. elegáns, síép, alig hasi-
nált, eladó. Petőfl-nt §1. 2577
Fehér burgundi répa nagyobb télelekben Is bármikor kapható Báthory-utea 22. alatt. 2579
Ftnomszövettl Jókarban levő prémes férfi télikabát eladó Csengery-ut 34. *
HÁZ ÉS INGATLAN
5 hold 92010 és szántóföld és háx gyümölcsössel alada. Bővebbet Klrály-u. 17.
2552
Cladó olcsón Batatonfertyvesen 1670 ?-öles vlzlogos villa. Bővebbet: Kapp, Magyarévár, Horthy Miklós-utca 16. 2573
Oaamtulajdenoaok és milomlulaj-donosok figyelmébe! A magy. klr. Iparügyi Miniszter Ur 49.000-ea számú rendelete értelmében az elbassnált (fáradt) olajak eladása éa regenerálása kötelező. Kérjen ajánlatot: Zalaegerszeg, postafiók 93. számiéi. 2510
Magános 06 teljes allAtaat kaphat Klrály-n. 34. Bővebbet Bukizéknál._•
TTalján •IIAtáat nyerhet egy-két diák jobb családnál gondos felügyelet mellett. Clm a kiadóban.
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap. kCUdJa: „KOzgazddiAul H. T. HagykaalzM".
Folelöa ktadé: Zalai Kánly. Nyomatott: ¦ „Kliaaiáasail R. T. Nsgykamm**
ayaaáájábaa alas ykaaliun. (Nyomdáért le-lcJi Zalai Ks/ílyJ
80
85
3894
Stia; Évfolyam 254 szám.
Nagykanizsa, 1940. november 7. csütörtök
Átem I 2 Itti.
ZALAI KÓZLO
i\'ddoi szerkeszti: Barbarita Lajos
KWlluWal ita
: egy hón 9 pejigö 44
Különös figyelmet
érde.moi a főzetinü\\«>ésüjfyí miniszr lérium 19-11. évi költségvetése már csak azért is, mert az idők változása folytán: a társadalom ezzel a tárcával szemben támjaszftja a legtöbb uj igényt. A termelés és az értékesítés intézményes előmozdítása igen jelentős részben CzCn a köM. ségveléscn keresztül történik, azonkívül pedig a földművelésügyi minisztérium költségvetésének kerelé-ben gondos kodnak a magyar agrár élet legfontosabb követelményéről, az általános gazdasági szaktudás imioléséröl is.
Mindezeknek a céloknak a fokozott és az idők párancsának meg. felelő szolgálnia eredményeié a földművelésügyi költségvetés növekedését.
Az 1941.1 évi előirányzat végösszege 61 millió pengő, ami az előző egyéves időszaknak megfelelő kiadásokkal szentben 8.1 millió emelkedésnek \'felel meg.
De nem csupán a mezőgazdasági termelés és értékelés, továbbá a helyes gazdaképzés jelentenek évről-évre nagyobb kiadási, hanem a/, ország vízügyeinek a. rendezése és a tnunkaügvi igazgatás egyre széle-sobbkörü feladatai is.
A mezőgazdaságot irányító poli-lika tevékenységét leginkább az egyes célokra fordilott összegek nagysága jellemzi. EtekiiitctbeueJső helyen áh a mező- és közgazdaság különböző irányárainak támogatására szánt 7.5 millió pengő.
Ennek a tetemes kiadási cjmbek egyik legjelentősebb Tovata a mező" gazdasági lermclés támogatására közvetlenül (egységesítés, minőségi juvitás, nemesítés, stb.) fordilott 1.6 millió pengő. Az érlékesilés eifimoz. dilásárn 5 millió pengőt fordít a kormány.
Hélnviiliös léteit jelent a földművelésügyi költségvetésben a gazdasági munkaügyi igazgatás is. Ebb\'öl nem kevesebb, jiiint 6-1 milliót jeleni az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézel számára biztosított állami hozzájárulás. Ez az ÖSszCg 17 millióvá\' több, mini az elözö évben, az. agrárlakosságunk öregségi biztosításának örvendetes fejlődéséi és kiterjesztését hirdeti.
Igenfuagy té\'.ele a költségvetésnek a vízügyi szolgálatra fordított 6.7 millió pengő, Ez nvindén részletében növekedést jelent. Lényegesebb változás azonban a beruházások ösz-szegújiek 1 uüllió pengős emplkc-déso. itt meg kelt még emUtem, hogy a köUséfrvctésbcn nem ,szere-pel\'a nemzeti \'beruházási terv kcrci lében foiyAniatba.telt 2.2 milliós vízszabályozási munkák tétele.
Milliós összeget képvisel czeken-fclm azoknak a rendezési munkáknak a fedezésére szolgáló letelek emelése, amelyek a felvidéki és kár páiidjai terület visszacsatolása kö-\\eike*ztébeu állottak dö.
a költségvetés részletes indokolása egyébként azt is megiuulalj-1, hogy mino céltudatos ármentesítés
Görögország 5 millió fpnt pénzügyi támogatáson kívül csak párezer angol önkéntesre számithat
Anglia szigetté akarja lenni Gibraltárt — Bukarest cáfolja, hogy ujabb német csapatok érkeztek Romániába — A legutolsó newyorkl jelentési Roosewelt 25.6 millió, Wllkle 21.4 millió szavazatot kapott az elnökválasztáson,
Sikeres olasz előnyomulás Görögországban, 13 órás légitámadás Anglia ellen
Az amerikai elnökválasztásról még egyre érkeznek a hfrek. Vég. eredményi ma reggelig még iidn leheléit tudni. A legutolsó fészered: meny szerint [ l
Roosewelt 25,695,748, Wiükle 21,421.832 szavazatot kapott. Az elnök\'vátaáztéj elektorok arányszáma 168 : 63.
Roosevelt megválasztását Berlinben hűvös iárgyilúgossággai fogadták. Rómában sem kelteti meglepetést az eredmény. Az olasz sajtó hangsúlyozza, hogy Amerika népö nemi akart semmiféle kísérletezési és a mai, SulyoS időkben inkább megmaradt a tapüSzlalt elnök mellett, Angliában kedvezöeji fogadták a választás eredményéi.
Roosoweltet elsőnek WHlkic üdvözölte táviratban tnfigvájaazláaa&l* kaJanábó\'. Az elnök kijelentette meg választása után, hogy
az USA békéjének fenntartását kívánja
Roosewelt telefonon beszéli Hull kül ügyn)\'iniszlcriel,*aki tájékoztatta a külpolitikai eseményekről AzelnÖk csak csütörtökön utazik vissza Was-hingtbonbn. ahol ünnepélyes fogadtatást készitetjek elő. Roosewelt fogadtatásakor nem mond beszédet, mint várták.
A legújabb newyorki jelentés szerint-a-szenátus pártm*gOKzlósa eddig a következő képet mutatja : Demokraták 66, köztársaságiak 27, haladók 1, függetlenek 2 tagsággal szerepelnek. :
Athén ls elismeri az eplruszl olasz előnyomulást
Athén,..no\\ember 7
A görög főhadiszálláson késő éjszaka kiadóit hadijelcnfés szerint az olaszok és görögök közt
heves tüzérségi párbaj \' folyik. Az epó\'usi szakasz balszárnyán a görög csapatok visszavonul-
tak. Az ellenséges gépek bomlházá-sa egész, nap tart. Több várost és kisebb helységet is ért találat.
A bombázásnak több halottja is sebesültje van. Görög repülőgépek is megkezdték bombázásukat, így bombázták a coricai ós argirooQSlrpi repüHMeráket.
Olasz ejtőernyősök SzaloniIft.ben
Sze. Később máshová szállítottál; őket őrizel alatt. Az asszonyok és gyermekek egyelőre szabadon jár-hidnak és lehetőséget kapí«k, hogy élelmiszeri vigyenek be Őmctbs ve|{ férfi-hozzátartozóiknak. Sajnos azonban 1 .i.- ¦ i a városban élelmiszert már nem lehet kapni.
Szófia, november 7 Az olasz bombázások elő\' "Szaloin-* kiből idenienekültck elbeszélése s.e-rint az, ellenségeskedés megkezdésekor a Szalonikiben élő o\'asz állampolgárok férfilagjait i
immuni őrizetbe vették
és a zsidó iskolában gyűjtötték ösz-
pclíiíkl igyi-kszik ¦megbirkózni hazánk végletes és szinte kiszámíthatatlan árviz-vlsszoiiyaiv-il.
Ötmilliónál nagyobb összegei áiii-lolt be a földművelésügyi .miniszter 1911. évi költségyctésébs a mezőgazdasági szakoktatás kérdéseinek clöumzdilására.
örvendetes, hogy ez a tétel évről-évre szélesebb körű szakoktatási tevé kenységröl ad számol. Az előzőév-vei szemben jelentős inérlé\':\'»en növekedtek n kiadások.
Ef azzaf függ Össze, hogy működni kezdenek immár nzuj középfokú mezőgazdasági oktatás felső évftt. lyam\'.í, lovábjbá 5 uj léü gazdasági ískohi, 5 uj házturlási-gazd\'sági tan-
folyam! és 6 uj IsnulóeUhon.
Milliós többletet, jelent u dologi kiadásokban 10 uj téli gazdasági iskola II. évfolyamának és 6 uj ÍSkola 1. évfolyamának dó\'ogi szükséglete és több\' meglévő (anilézeí felszerelése. Emelkedik természetcsen a népies gazdasági oktatásra fordítói; összeg is. Az uj\'költségvetési évben minlegy 2tM) tanfolyamon folyik a kisgazdák tömegoktatása.
Az eddigi tapaszlalaluk azi mulatják, hogy a szakismeretek lerjcsz. lésének; ez n módja rendkívül hasz-hos és eredménye*, imitri gazdáink a U\'giiugvobb: igyekezettel ragadják meg a «nüvekidi.\'s lehetőség?Ll, amelyek Sokkal nagyobb előnyt jeleutc-
Az olasz repülök sziule egész nap bonrlMÍzzák a város icpülölereit és több olasz ejtőernyős is leszállt. Ezek közüi néhánynak sikerült elbújni, még niielőU a rendőrség rá. juk laláU volna.
Az olasz áóampo\'gáiok védelmét most a magyarok,\' látják el és
a mogyorók gondoskodnak mi-leg szeretetlei az olaszokról is, mondja a menekültek elbeszélése. ; ;
Anglia szándékai Gibraltárral és IrorssUhggal
a nyugati harcokkal kapcsolatban élénk diplomáciai tevékenység ís tapasztalható. Berlinben kijelent ették, hogy i a német-görög viszony változatlan.
Törökország még reménykedik a balkáni viszály békés el intézésében.
London azt közölte, hogy hajlandó elismerni a francia gyarnyatok slalus quojál, ha a vichy kormány ugyanezt leszi az angol gyarn^tokk^í. Vichybeu a fenti londoni közjéssdt szemben kijelentettek, hogy semmiféle ilyen megkeresés még nem ér kezeli a francia korniáuyhoz.
Más londoni jelentés szerint Anglia neheztel a tengeri kérdés spanyol megoldása miatt, de nem küld jegyzéket Madridba, nehogy ujabb elutasításnak legyen kitéve. A spanyol intézkedéssel ugyanis olyan terv dőlt dugába, amire London már régebben készüli, - mon.dja a jelentés. Eszerint • I
Anglia szívesen elcserélte volna Tangert Gibraltárjai (Folytatás a 6. oldalon)
nek számukra számos anyagi jellegű tánwgatásnál.
A fökdnitiyeléstygyj miníszlérijiií költség\\e!éséuek sok más tétele is\' arról tanúskodik, hogy az irányodt. lermclés, az iráuyítoü órtékesilés és a népi gazdasági kultúra fejlesztése\' jellemzi agrárpolitikánkat.
Ennek a termelési, értékcsité-sLés.., agrikulluráüs politikának eddigi eredményei igazán ckgeiidök arra hog\\- az adófizető a földművelésügyi kölfségv<;lás 8 milliós növekedését azzal az érzéssellogad^a, hogy m~-zögnzd^sá^i téren isjnél jelentős ujitások víutnfik folyapíatbini, amelyek az egész urszúg érdekel szol- . üá\'ják. . ; . , . l . ,., !
1Ö4Ö, november 1
Férito-UönyöH, fel5llőkytéliii«bátok
nagy választékban
Szomolányinál.
A/ ÁRVÍZVÉDELMI kormánybiztos, Uonczos Miklós most adta ki összesítő jc\'eniísél; Társadalmi gyűjtésből 5jytVi5ÜS pengd gyöll össze, amihez még 12 millió jkmihü Janiit. Fbbol ;i725 uj Inizili ópiteliet; ie. ós 0230-dt
kijavítottak.
A FRANCIA hajóhad u Földközi leugor&a, il francia partok kötetében megkezdte gyakorlatalt.
KAI.ININ, a szovjet íőLijuusánuk elnöke álnyujiolta a bri I lián sokkul di. szított tábornagyi csillagukat YgrosUpv-nak, Timosrlienkoii-Ck ÓS lláfoni más
hadügyi helyettes népbiztosnak.
KITILTO\'ITAK Olaszországból .1 svájci nupilupukal és folyóiruUikul.
ANGLIA eddig, mini én)\' inoSl közzé-tc\'.t slulhtzUku mondja -* \'«II, észt és Utváfi hajót foglalt le,
SANGHAJBAN a Japán ellenőrzés alati álló nemzetközi négyedben kínai merénylők luUulróJ isméi rálöllek Ojry vezérkari jojkui lisztre, aki a lövéstől súlyosan rnegsebviujt.
MINISZTERI rendelet értelmében ki-álliláson kívül szerzed, kitüntetéseket csak külön engedéllyel hasziiáttiulják a cégek üzleli viszonylatban.
FÖLDRENGÉS elég gyakran voli az elimiU liónaj)li.i)i. A barcelonai föld-lengéstanl uttéxct 22 [öldieogésl jegy. /eli lel októberben.
Rövid táviratok
budapest:
A Pest ankarai ludósilása szerint Törökország attól la/i, hogy Bulgária érvényesíteni akarja nuc&dQnfaj és Egei-tengeri kijárat! revíziós törekvéseit. t i j i NEWYORK:
Kennedy, az USA london) követe kijelentette, hogy szörnyű csapás érj Angliát a nemet légierő támadásaiban. Arra " kérdésié, visszatéx-ie Londonba, nein válaszolt. LONDON : t
Az Angliában tartózkodó japánok, mintegy ioo-juí, ma az értük küjl-dölt hajón elhagyták Angliát. BUDAPEST:
A lapok értesülése szerint a MÉP elnöknek ntegvá hisz [ott Lukács Be--la uloda az úUamíitkari székben Bárcztty János lesz. Ugyancsak alapok jeientik, hogy elkészült a hars niadik zsidótörvény. BELGRÁD: \\
A hadügyminiszter azért mondóil lo, mert közismerten angolbarát voll. Most lemondásával a jugoszláv kormány teljes politikai összhangot le-reüuthel a teiigelyhaiauunkkid. BUKAREST:
Timiriuc vezetésével !1 román gaz" dasági küldöllség repülőgépen uj* bó\' Berlinbe utazott. VWe ment Ckr dius német megbízott is. A gazdi sági tárgyalások Berlinben lü nap alatt befejeződnek. )
k Magyar Élet Pártja nagykanizsai kerülete elsőnek üdvözölte táviratilag vitéz Lnkács Bélát, az uj országos elnököt
Üdvözlő táviratot küldtek BárcZay Ferenc pártvezérhelyettesnek
Jelenieitük legnapi számunkban, hogy !1 MÉP budapesti \'értekezletén a miniszterelnök javaslatán) vitéz-Lukács Béla államtitkári választották meg egyhangúlag, óriási lelkesedéssel a MÉP országos elnökévé. Vitéz Lukács Béla áUainlilkár a loui resztény és magyar nOmzeti gondolái régi, kipróbált harcosa és a jobboldali politika egyik ismert vezető" férfin. , . (
A Magyar Élet Pártja nagykanizsai kerületének vezetősége, élén Somogyi Gyula paUni földbirtokos, kerületi elnökkel és Miklós János postatávirda hivnlulig.izguló, tarske-rülelvezelővd, a\\ választás után nyomban incjeghangu táviratot küld lek a nagykanizsai MÉP-kerülei nevében uz uj országos elnöknek, a melyben szerenosekivánalajkal lol-niáosolták, Iegtetjescb<l> támogatásukról biztosilották és Isten áldását kívánták munkájára.
Hasonló meleg tonuSu táviratot
küldtek (I párlvezérhelyclicsnckmeg választott Bárczay Ferenc orszgy. képviselőnek, a szomszéd Somogy* szcnlniiklos földesurának.
A nagykanizsai MÉP Kölcsey ul-c;ii párthelyiségében a. szokásos heti párlvezetóségi értekezletet tar* tolták meg Miklós János lürskerület vezető elnöklete alall, amelyen t\\ tisztet viselők nagy számban jelentok meg, bizonyságául annak az iiiteu-ziy pár tétetnek, ami a kanizsai MÉP-kerütelben fo\'yik. Jobbára szer-vozési ügyeket tárgyaltak. A körzet-vezetök még ezen a héten megkapják n nárt-Ígazo]vanyukal, azután n lisztesekre kerül sor,. A tagok rövidesen szintén megkapják igazolványukat.
Ezonelui mindennap déli 12 órától, fél 2-ig á Kölcsey u. 2. s/. alalli párliroda vezetője a polgárság minden ügyes-bajos dolgaiban rendelkezésre áll. Akkor \'Jettel jelentkezni tagfelvételre je.
A nagykanizsai római katolikus espereskerület papságának öszi gyűlése a fehérteremben
Orbán József hitoktató mlntatanitáw — Dr. PicMer Emil ferences főiskolai \'tanár es Melzl István hitoktató előadása
Szerdán délelőtt a nagykanizsai ró-
mai katolikus e^pcie-s&erúlel papsága teljes számban összejöll a terenoes-piébájiin lehérlermében, Iwgy megun fsa őszi pupi-gyüléséi. A gyűlést megeló-ícöen u leienejck iplébáuia-tcniploiualnui szentmise volt, amit P, Halmos Fortunát ícrcucesJclkösz celebrált és amo. iyen a kerületi gKipság teljes szambán részt vett, . ^
Szentmise ulán kezdetét veUo »vgyü-lés, anmyen Kreulzer l>czsö kanonok, kerületi esperes, gelsei plébános elnököli A nagyszámú papság soraiban ott Liliül; CsóUií Géza. jnelálus, mur.i-kereszluri npálplébánosi és Kiss István kerületi tűnte, ügyelő, zaOaswntbaJázsi plébánost is. (ni Yoit elsőizbea dr. Solymár kivan püspöki biztos, esperes *s- . .% ;
Kroiilzcr Dezső kanonok lömör, köz, vétlen megnyitója, uláu Orbán János kanizsai hitoktató larlolta meg minta-taniiásál a Petőfi utcai clenii Iskola VH. osztályú (Wgycs) tanulóiv-il az Actio CatrwUoáfóli
A mintölanitás alapgondolatai: Miért szükséges a katolikus embernek az A. C. nagykanizsai munkakörét, átvciuiif
Válasz; Az egyház pomcsak a piil>oké, hanem mindnyájunké, az egy-na/ tanítása közös kincs, Krisztus műiden fii>iA-r szarnám alapította szentegyházát \' . 1 A növendékek tételétéin meglátszott, bog)\' hitoktatójuk alapos munkál végzett, ltehutóaii foglalkozik velük és ,su|yt helyez úrra, hogy komolyan tel-vérlezvc tegyenek és állják meg helyüket a katolikus fronton. 1
Hozzászólások, bírálatok következtek, miként a lanllóji jwlagógiíii szcmiaiá-riumokben.
BiráJat: A ia«íti\\s könnyen feifog-lYiló, \\íiágos, az ejtpj&mhez megieklöi « gyermek érdeklődését lekötő volt,
Orbán József hitoktató valóban szép munkál végzet.
Dr. Pichier Emii hittudományi IŐ-iskolai tanár, leróni c-s-lelkész olőadása ^övclkciOlt, oki konsziuCrációjában a impi.elküict ukhvitását khPjető buzgeV ságrói beszélt. A pap — a j>apiársai-hoz. Az ollár.estvér — uz oilártcstvó-iek!iez. Gazdag papi toiékenységi-nok és lőlskobd tanárságiinaK lupaszLüauu-ból, íOlki icgj\'\\«rtárábol. A nárJa megszokott gonuo.sdgazgadsi\'tg^il, szárnyaló JeudüleliCi és stilus-szépséggoj lejhv geiUj a papi buzgóság jüAiitöségél az okos lelkijiásztorkodó ueu.áiiasábuu, ha pz a te nem lohadó mély loádséöii\'k síkján mozog. A papi buzgóság ismertető jc»0: az áhíuudossag. Minden, ámít jónak órzüjjk, jónak látunk — annak áldásosságát nemcsak önmagáinknak, a papj te\'Külat megszejiiesitesórv^ nu(uein a reánk bízott ip.kok lstonhvz-vezetéséro ked lorditasii. Az egyliáz-Miyák gondola uneuetébeji mozgó, mélyen szántó e.őauus nagy hálást váltóit ki az egybegyűlt jilipságban.1
Meizl István kunizs^d tütoktaió gondosan letépileit és azépCn kidolgozott O.öauása kövei keleti, lígyházjogi kerítésről és a házasság köz lisztesei aiui-diUyajroJ. Témájú nemcsak az egyházjogászt, de különösen a gyakorta*} tei-kjpászlort érdekelte, mert n mindennapi éleiből vette és a mindennapi
| 800/o-oa oukormeatakarltáel
Valódi ananász kajszi
bokor és inagaatOrzsU la kaphaló
„Tulipán" kertészetben
Etttvös-tér 18. HiijkubU. Telefon: 6tt.
éleinek szólott. Tanulságos, logikus,, világos és teljes kinuigyárazást adó e\'ő adás volt. Meizl előadása áltaíanos Ügyeimet kelteit. f
Majd belső le\'kii>ásztori ág>*^. időszerű kérdések kerüllek lárgyolásm, amikhez a lcglöl>hcn Iwzzászóloltak. Az csj>e.iC.sJ^crülcl jegyzőjévé Tomózer lsl-ván |>ölöskcfŐÍ plébánost választották
meg.
A kerületi papigyúlés 1 óra elő\'-t éri véget. ; l
Mi ujsi i
ZILAHY LAJOS UJ FIMJE, ,
a Hazajáró léfck « Halálos tavasa nagy sikere ulán érthetően nagy érdeklődést keltett, jmeg micJött a közönség elé kerü\'l volna. A fihn 1>3-jiiutalása igazQlla 0 feszült várakozást, a magyar állagfilmek színvonalán jóval felü lepnie 1 ked ik, de a dráma kilejezésében, a lélekábrázo-Iás szuggesztív erejében és a haláso-\' knt keltő filmszerűségben mögötte marad, ha nean i§ sokkal, a Hulá\'os tavasznak. A szeretem- lángjában megtisztulni vágyó asszony küzdelme önmagával umyügÖző, de az egész hangulata fülledt és nyomasztó. Karády Katalin- ylakilása egyenelleii : egyszer magával ragu dó, máskor meg adósunk marad azzal, tunit váriunk tőle. Vete széniben Páger Antul nagyvonalúan játsai a szereynes és féltékeny férj nehéz szerepéi. Csortos, Somlay, Vaszaryt Mály, Bihary és az újonnan felfedezett Érez István kitünőük. A fiün sikere kétségtelenül Jiagy, dc nem hisszük, hogy (eléri a Halálos tavasz kivélctesen ritka sikerét.
HE1NRICH GEORGE,
aki néhány napig Budapest vendége volt, ritka színészi alakítást nyújt 11 Puskin-novellából készült Poslaj mester címszerepében. Igazi, úgynevezett »nagyabakilás<, °jm*lyben a nagy színész gazdag színjátszó skálájának niindeíi árnyalata és szine clőviUan. Külön művészi \'alkotás a íiim, amelyben az orosz levegő visszaadása s « szláv lélekrajz hibátlan. A magyar közönség a nagyszabású német filmalkotást nagy tetszéssel fogadta, j ; ;
I : i * ! I \' l". i i
BAJOR GIZI,
a Nemzeti Színház kiliinő színésznője, amint azt elsőnek megírtuk, mégsem játszik filmszerepet. Jelentettük, hogy a Lángok (most készülő uj ¦Takáos-fiimbeji keltett volna a vezető női szerepet eljátszania, mivci azonban olyan mMgfis bonorá*1 riumot ké/l a szerep eljátszásáért, a mely nem ilteszthelő be a filmgyártási költségvetési keretébe, Takács Anlal kénytelen vo\'t lemondani Sze-rcpeltetésérőf, habár az elkészült próbafelvételek kitűnően sikerütlek.
Rendőri intézkedés folytán a mozielöadások alatt senkit a nézőtérre (padokba) beeresztenünk nem szabad, ezért kérjük a nagyérdemű közönséget, hogy helyét mindenki az előadás megkezdése előtt foglalja el. Ha a terem sötét, a padokba senki be nem mehet Városi Moxgú.
19*0. november 7.
55AL"AI mtLÖWK
Minden embor kap munkál és k\'éresétét Nagykanizsán*; aki becstllefesei ábtgoxni akar
Szociális értekezlet a városházán dr. Somogyi Ferenc, a kerület országos szociális felügyelőjének közben jöttével
Megállapítottak a munkaalkalmakat Nagykanizsa 3.200 ellátatlan lakosinak megsegítésére
Helyette Mezóy Máriát választották az \'érdekes nöi szerep eljátszására. Kalmár László rendezésében a film felvételei ntbsi folynak a Hunniában.
• -
AZ INFLUENZA-JÁRVÁNY
alaposan megváltoztatta a Filmirodában forgatás alatt levő Hét szilvafa cimü Im-ágó film Szereposztását. Az influenza első áldozata Turay Ida lelt, amidőn meggyógyult : Rajnay Gábor fett b-\'leg. A felvételek közei egy hélig Szünclel. lek, végre el kebelt határozni, hogy uj színészeknek adják a szerepekel. Rajnay Gáborét Csörlős Gyula vetie ál, de"mivel ö is játszik a filmben, helyette Biücsy Tivadart állították be." A betegeskedése k miatt a film felvéietei alaposan elhúzódlak.
kjímÉ&i ttOsomimok hétkStnapokoa BadápMt I, nfitoráa
6.45 Torttk. Hírek. Közlemények. Il»ng!emeiek, — tlbina étrend. — 10 Hirek. — 11.10 Netmetközi vizjelző-No\'gálat. — 12 Harangteó. HlnuiuM. lilíijirásjelentés. — 12.40 Hírek — 13.20 Időjelzés, Időjárásjelentés. — 14.35 Hirek. — 14.15 Műsorismertetés. ±- 15 Arfolyamblrek, piaci ámk, élelmisrerárak. - 10.15 Időjelxé*, Idő. járásjelentés, hírek. — 17 Hlr»k sdo-vák ós m«gyar-oroSí nyelven,
19—10.20; Hírek magyar, német és ronián nyelven. — 20 40—21.ig: Magyar Hirek.
BUDAPEST II.
18-kor,rrjagyar hirek és 20-kor birek német, olasz, franeini angol és eszperantó nyelven.
BUDAPEST I,
17.15 laakatos Vinte és Lakatos Gyula cigányzenekara. — I7.:k"> Dr. borei Soó HezsŐ olöadása. — 18.05 Sulyok [¦:lcmfir előadása. — 18.30 Látogatás a le^biicsebb erdélyi Teleki-kastél\'yban. beszél Kudinszky Sándor. - ÍD.30 Nó-\\«y Ilonka zongorázik. — 1050 Krdélyí irók estje.
BUDAPEST- II,
16.15 Hanglemezek - 17.15 Dry CUiiiser Mihály clőuiása. - 17.45 Lakatos Viin« és gyula oifiánvzenOkani. -18 Hhek, — 18.10 Olasz rilrmlalok liannlomozről. 18.10 Angol nyctv-oklalás. — 10 A Rádió Szalonzenekara. — \'J0.25 Máday Sándoiné, Zípcmovszky PÁlőpké és Szérsy Magda kamarahár-uias.
Péntek
BUDAPEST I.
10.20 Mono\'story MargU előadása. — 10.15 Felolvasás. — 12.10 Sz^bő Sándor I egedül.\' 12.55 Puky Judit zongorázik. — 1330 A Bádiri .Szalonzenekara. 15.20 Háziasszonyok beszélgetnek. 15.25 Hangícmei.ek. - Ifi. 10 - Dr. fekete Miklós előadása.
17.15 A \'Budapesti Piarista Gimná-riuin itnckknm. - 17.10 Vidá* József 1 uáuyzcncknr-i. 1845 Sportközlftnté-ayek. — 18.25 Nagyváradi hangkőpek l"- újra magyat SzlgUtfoU színház megnyitása alkalmából. Beszél Buduszky Sándor. 10.20 Külügyi negyedóra.
19.35 A l-\'ílluinnéni d Társasán hang \\crsenye,
bi\'n\\pi-st ti.
1 \'mii\' Dr Hejipilstj^i linra -..lt:.i:lsuis«. 18 Hlick.\' — Í8.I5 (lyorsirótanfo-lvani, Í810 Mi minden tórlént 50 évvel e.olottf Kimondja a régi Idők krónikása. l!l Operett résztelek liang-\'cnieztől. - ULTO Dr. Baiti István e\'őadásn. - 2o:io Periis Jenő elgány-\'Ciickara.
Már korábl>an megirluk, hogy a kormány az idén megszüntette á munkanélküli részére annyira lealázó »inség-akciós< rendszeri és az ellátatlan lakosság számjára megfelelő munkaaika\'innk teremtésével és biztosításával kivan
gyökeres segítségére
lenni. NCni alamizsnái : hanem be. csü!eles foglalkozást és kenyérkeresetei biztosító \'inunkat. Egyik legszebb szociális ténykedése ez amtj-gyar nemzeti kormánynak. Az-ijtség akció helyébe \'ép az uj rendszer: az
országos nép és családvédelem
az uj magyar élet -u\\ magyar intézménye, amely mindenki számára -aki becsületesen dolgozni akar — munkát és kényénél biztosit.
Dr. Krátky István polgóUjnesUi* már koibbaá ÖsszeáHitolla azokat a munkaalkalmakat, amelyek Nagykanizsán ennél az akciónál tekintetbe jöhetnek és azokat az ellátatlanokat rendszeresen foglalkoztathatják, akik becsületesen dolgozni akarnak. . ,
Az uj rendszer, az úgynevezett »Családvédelmi Alap* akció déli kerülete, amelyhez Nagykanizsa megyei város tartozik, négy vármegyé-
ből ál\' : Zala, Baranya, Somogy és Tolna vármegyékből, ennek n kerülőinek országos felügyelője dr. Somogyi Ferenc volt országgyűlési képviselő, aki maga is részi vett a nép és családvédelmi törvény kodifikálásában és a jayasid előadója volt a képviselőházban. Dr. Somogyi egyik leghivatottabb vezeiöféi" fia az uj segítési rendszernek és e2t a kitűnő férfiút kapta Nagykanizsa város kerületi szociális felügyelőjéül.
Dr. Somogyi Ferenc v. országgyűlési képviselő hivatalos kőrútjában felkereste Szombathelyt, Kőszegei! Zalaegerszeget, ahol dr. Brond Sándor alispán és dr. Fehér János főszolgabíróval, majd vitéz dr. T*. mássy polgármesterrel tárgyaM é« megáll»pilolta a munkaalkalmakat és tegnap délelőtt
Nagykanizsára érkezett, hogy a helyi hatóságokkal értekezzen, i
Délelőtt 11 órakor érlekezJet volt a városházán dr. Krátky István polgármester, dr. Pottyondy József aljegyző, Vécsay Barna műszaki tanácsnok, Waligurszky Béla, a köz* müvek igazgatója, dr. Púlffy Gyula városi közgyám, dr. Paizs Ferenc fo
FEREHCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
galjnazó és mások közbenjött ével, ahol dr. Somogyi Ferenc országos felügyelő a minisztérium képviseletében ismertette a
„Családvédelmi Alap"
intézményéi és Intézkedéseit. Majd megálUipilollák az 191(1 december 31 -ig való szükségletek mérvéi, azoknak anyagi keieleit. Mint á sc-gilés első fázisát. Itt első sorban azok jönnek tekintetbe, akik hon. védelmi szolgálatot teljesítettek és ennek folytán vállak kenyértelenek-\' ké- Ugyancsak a segítés első sora. ban szerepelnek a nagycsa\'ádu PL látatlanok. Akiknek nincs munkájuk és dolgozni akarnak, "zok számára lesz Munka, December 31-ig kb. 10 ezer pengős keielcl állítottak be er ie a célra. A kormány má<ís gondoskodik 2000 leszerelt magyarról és 1350 kapott korábban családi segélyt 3019 családiaggal. A munka-keretei ennek a lé\'ckszámnak itrgg-ftnelönn állapitolták meg.
A kormány sulyl helyez arra, hogy a munkák a legsürgőseb(l)en meginduljanak.
A második fázis a léli időszak! munkálatai, amikéi szintén megállapítottak. A közeljövőben oly nagyszabású létesítések veszik kezdetüket, amelyek nagy kihatásunk tesznek. Itt különösen a sokgyermekes családok veiéinek figyelembe Ezek részeié családi házak is épülnek.
A tavasszal megindul a Közjóléti Szövetkezel és vele az intézményes, rendszeres szociálpolitikai tevékenység. < Az értekezlet im-gál\'apilolta mindazokat a munkákat, fimelyck o nagykanizsai 3200 ellátatlan* lakosnak megélhetését biztosítják,
Dr. Krátky István polgármester már megtette intézkedéseit t i Alkalmunk volt dr. Somogyi Fe. renc v. országgyűlési képviselő, országos szociális felügyelővel beszélni, aki t szemben a többi városokkal -- egy egész napot töltött Nagykanizsán* hogy itt dr. Krátky István polgár mesterrel a legkörültekintőbb inódon tárgyalják le és rakják le alapját az uj szociális intézkedéseknek és munkának.
„Nagykanizsa 100 százalékkal előbbre van..
¦ Nagy örömíuel keh kijelentenem, - mondotta munkatársunknak dr. Somogyi országos felügyelő -hogy Nagykanizsán bizony könnyű volt a feladatom. Hiszen egy olyan szociálisan érző és humánusan gondolkodó polgármestere van n városnak, akinek országos hírneve van. Nagyon jól eseti látnom, hogy itt a városban a polgármester és a város vezclöségc \' , t
már előre gondoskodott mindenről.
sőt száz százalékosan előbbre vaué* löbl>el pródukáll. Ugy, h->gy mm nekem kellelt gondotokat hoznom és direktívákat adnom, hanem ón kaptam !11 gondölalokat, mlketmtijd az ország löbiií részén érvényesi leni fogok az ellátatlan atklosság javára és erdőkében.
Aa ilt kifejteti munkából iá.
őszi kabát téli kábát
A legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
-Áruház.
1940, november 7
A blito* eredi l -\'Sfoltitele: a
|6 syöliéraet.
Gyümölcsfát
(hu l|l
..Tulipán" kertészetben
Eötvös tér 18 Jjjgjiuilíl. Telefon: 634.
mily nagy gondoskodással viseltetik, a polgármester a város lakossága és annak érdekel Irént.
Nekem itt Nagykanizsán, nagyon könnyű volt czekután a feladatom.
- Munkát és a becsületesen végzed \'munka után megfelelő kéréseiét és kenyeret, biztos megélhetési biztosítani, célja az uj rendszernek, --mondja. A leginkább lámogMásra szoruló néprétegek gazdasági fellendülése utján az életszínvonal általános emelése és a társadalmi ki-egyeiilitődések megoldása, a népszaporodás előmozdítása, a honvédelmi kéwíezcltségcknck bcesü\'el*. tel eteget tfltt egyének támogatása.
- Az érlekezlelen megalapított módszerek és munkák mellett a tavasszal megaruku\' egy KÖzjó\'éli Szövetkezet és
megindul az Intézményes, rendszeres magyar-segítés az egész vonalon.
Amelybe ^lekapcsolódnak az .egyházi, "társadalmi szervezetek és intézmények.
- E munka során a fő irányelv a/.: hogy minden törekvő, értékes és dolgos.ember ne csak Ixddogulni tudjon majd, hanem társadalmi fel-eanelkedés utján ~ előbbre is jusson. Minden társadalmi réteg jótékonyan fogja megérezni az uj rendszer áldásos tevékenységét, óriási szociális kihatását.
Dr. Somogyi Ferenc ezután még sokat mondott a nagysznbti.su magyar épilomunkáról, amit a kormány útnak indított, hogy
mindenütt segítsen,
hónaalányuljon, a goudredőket ki, simítsa. Beszéli a küldöttek rajongásával, a nagy lelkek ftuiatízimusá-val, a ragyogó szépségű liszla ma-\' gyár lé\'ek\'meieg fajszerctetével. Valóban avatottabb kezekbe nem kerülhetett ennek a nagy horderejű\' munkának keresztülvitele, végrehajtása és felügyelete.
Dr. Somogyi Ferenc az esti gyorsvonattal Pécsre utazott, ahol szociális témájú előadást fog tartani, majd onnan azonnal tovább folytatja út-
ját Budapestre, ahová a miniszter sürgősen ftelkérte fontos tárgyalásra.
a sok *normák« után végre elérkeztünk nz *eIlátatlanok< megsegj-téséuck olyan rendszeréhez, amely felemeli az elesettel és munkával visszaadja emberi méltóságát.
Hogy Ember, egyenes gerincű, nyílt nomlpku, tiszta tekintetű, egyenlő jogú és szabad, öntudatos Ember és testvér legyen.
a Jó Istennek remeke és - képmása..,. | (B. R.)
önálló országos érdekképviseletet alakítanak a vidéki nyomdatnlajdonosok
Szombathelyről indul) el :iz az egészséges mozgalom, amely érdekeik megvédésére egy laborba szólította a vidéki nyomdaiul a jdoir tsokat s an-clyncfk kézzelfogható első Oiedményc lelt az a nyomdai árszabály, amelyei az országos árkomiánybizlos is helyesnek Itt-Jáit és jóváliagyolt.
A szervezkedés azonban nem állt meg az első Oi«dinénynél, hanem cr-nyedctienál tartott mindaddig, amíg n mozgalom országos jellegűvé, non vált s most már eljutott odáig, hogy a vidéki nyomdalulajdonosok egy országos
irányító szerv megalakítására gondolhatnak,
Kzérl » soproni iparkamara ülnöke
november 10 é.io Budapestre az iparkamara közgyűlési termébe országos nagygyűlésre hívta cgylie az ország össtes nyomdalulajdoiiosail, hogy megalakítsák a Vidéki Nyomdalulajdonosok Országos Szövetségét. A nagygyűlés a Kamara székházában délelőtt íl óra.
ko r kcz.( I ő il ik. A nagygy ii I ésen va ló részvételre \'"ár oJdlg is tömegesen jo-Icntkezlck a vidéki nyom dal uluj don o-sok. j
Ez ertitelo is. hiszen most rajtuk áll, Iwgy a maguk urai kivannak c lenni, vagy továbbra is függő helyiét. ben akarnak maradni a fővárosi nyomdaiparosokkal s azoknak súlyos k m-kuneiuiál je\'en\'ö s U vidéki nyomdaiparra sorvasztókig ható árpolitikajukkái szemben.
A soproni kamara kötelékébe tartozó nyonrdalulaj(Ionosok biztosra veszik, hogy hívó szavuk meghallgatásra laki] ós az országos szövetség meg.ilakitás;5n keresztül feltámad végre n bersüktos ó\'otlehelösóg a vidéki sokszorosító íjm-rosok részérc is. I
i, Az örömkönnyeken tat gondoljunk a támogatásra szoruló erdélyiekre !" Adakozz Erdélyéri
Indiai és magyar teákat, rumot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
Amíg \'Oh alsxih
a Datmot dolgozik. Nyuqodt alvását nem zavarja, mégis mcglioí/a icgrjolio az onyha ci lAjdalnialLin klürflólt.
I, í shá"jló : víiw*vft
Vasárnap ZMNTE-Bonyhád
Vasárnap hazai pályán játszik a ZMNTE. lUlcnfole a bonyluVJi csajul Jesz, amely még újonc a,pécsi kerületben, ígaz, hogy a 1JTK .eddig csak liá-rom pontol gyújtott, de kérdés, )u»Ry a tabella végén küzdő csapat fciádjae o harcot Valószínűnek tartjuk, hogy nem. Kkkor pedig « ZMNTE\'Oz eddigi rendszervével és JélektoUn Jálékávofl oU készülhel az ujabb nagy mcglopctósre. Ettől függetlenen győzelmet Jóso\\mk a honi csapatnak, mert reméljük,, hogy okultuk az elmúlt hetek hibáin.
Az NVTE csapata a BMOVE-val jáls/ik. Nem vitás; hogy a "bácsalmásiak gyÖ-O\'me biztos, de az NVTE sziv-vol, lelkcsedéssct é.s a fegutóhbi Javulói játékával okozhat meglepetést.
Mérsékelt szél, néhány helyen köd,, eső. A hő alig változik.
A Meteorológiai Intését nagykanlasal aBeffflgyelőáUomáaa jelenti i
Héménéklet tegnap 8 érakor +84, ma regeal+70,;délb«n 48 6. CMoaeiék 12 "U \'
- .Naptár: November 7. osütört Rom. kat Engelbert Protestáns Rezső, — Izraelita Mark. hó 6.
3 Mozaik
a zalai bakák erdélyi útjáról
Nagyváradon éppen a Kormányzó lIr e!őU vonul el az északi kél dandár, mikor mi a város déli i részén át, a teljesen kiroszlolt. de annál szcimyc-svb-ben visszahunyott régi honvéd hadapród iskolál)-i menetelünk, hol az éjjelt is löltjük.
12.
Nagyvárad közönsége egész nap egy tömcgl;en az utcán éljenez, minden.bakát, minden lovast, tüzért^ minden gépkocsit ünnepel. Keresztül megyek a főtéren, a zublxmyom ujját cirógatja végig egy kis fin, <magyar katona* — mondja oly szereiénél, hogy ezt visszaadni nem lehet.
A tömeg egy összeforrt tomboló, zúgó lelkesedés és az folytatódik másnap: Kezdődik negyei, mikor ezredünk pattogó rencszóval átvonul, folytatódik délben és nem szűnik meg este sem.
A huszárok alig fémek a nyeregbe, hnnyi a virág az ölükben; Zug az éljen végig az utcában. Hu" a\'virág a katonákra és mikor már nem tudjuk kézl>c tartani, csokorba kötve egyik külvárosi templom ol\'árárfl tétetjük,
Sieplcmlior 7 én a Kolozsvárra vezető kiváló beton ulon menetelünk. Délután velünk cg)1 magasságban halad a benépesítő vonít. niáldOn őrháznál lerakja a magyar pályaőrt, iw áJtomá-spkon az állomás személyzetei. Nyo-
mában már a honvédség élelmi szállítmányai jönnek. A világ isukhisl kopott a német szcrvCzoVségtŐl, hogy utSzudéta földön a megszállás ulání harmadik níi]K)n megindult a vasúti forgalom. Nálunk már az első nap megindult u vasul, csak á világ nem beszélt róla.
Mezőlctengcn ebéilel az ezred 17 ómkor. Éppen •másodszor verték ir.cg a román vasgárdista sultyók oktatójukat, la tanitól, mikor odaérikcstimk.
Ebéd ulán folyiatódik a menetelés. Késő éjjel érünk Alsó-Lugosra, aznapi szállásunk helyére.
, ;14.
Szeptember 8-án delelőt klszáV pJcsdrői Alsó-Lutwsra. az uj magyar főszolgabíró, liozza a Idrdetményeko! ós megszervezi u kózígazgalást. Otl talál egy regálból hazatért magyar jegy-zőt. kijelöli a biról és n község bekapcsolódott a magyar közigazgatásba. A főszolgabíró előző éjjel is dolgozott és még sok éjjel nem jutott ozulasi som rendes pihenéshez, ik- a köziga/,, tatás működőit.
Másna,p az ezred méteres vízben gázol ál a Sebes.Kőrösön Élesd vasútállomására. Innét vasúton indul a gyalogság, de a lovakj kocsik és a tüzérek az utón mcne\'Clnek Nagy- és Kis-Bá-rodra.
,A rsap.it ínég éjfél elölt kerül szá4-lásba, do a vonat az ukni elakad. A románok a több napos bátrameiiitlől teljesen kimerülve n\'m tudnak i Ki-rályhálkjii át vánszorogni. Az elöltünk lévő csapatok nógatják i\'íkcl idöio, közben az egyeden használható műutun
az egész oszlop ál* és úgy a vonat csak •I órakor hajnalban jut a is/áMsba. Az ezred vacsoráját is csak akikor kapja meg. P
15.
KlsbárÓd -szegény .kis román falu. t^kói a szállásesinálókat nündjárl azzal fogadják, liogy a tanítót is kergessék cl a többi után mert iaz a legnagyobb tíuzember. Az Idősebbek kivételével tiszt, legénység szalmán alszik.
Az országutakon cs ipat;iinkkal szemben végeláthatatlan sorban jömiek a nmián hadsereg leszerelt katonái, a hogy ők mondják;, a tikoncsetrások.. Rongyosan, mert a bc\'ekíg tartott ut, mlsuI, és eiődités építés alatt mháluk cllinsaiátódott, sebes lábakkal n G0— 100, sőt 200 kmes g\\iüoguitól, éhcsorn Icgfelielil) egy darab ragadós, korpás kcny\'érrel a tirisznyábam, zsoldot nom kaptak, sokun már belegcn mennek otthonuk felé.
Borzalmas látvány ez az igy szélnek eresztett, tömeg. l>c annál Momciőbb tudni ezzel szemben a magyar katona ellátása, ruházata és fciszerclé e. Csodálkozik is iniiulcir\'ki. hiszen a román hírverés a magyar hadseregei felszere-lellen. kiképzetlen, értókldeji lionlának mondta.
Ezután már a liazatérő volt román katonákat a hatóságok. 1i vasút és a honvéd kőnvörüict szállítja otthonukba.
IC.
\'Szeptember si án u gyalogosok Ismét o vasúton mennek élőre Nagy-Sebesre, inig a lovak ós kocsik a Királyhágón mennek ál. Nagy kanyarulatokkal mind
meredekebben kapaszkodik felfelé a hágóra az ut- Észak felől hatalmas völgy ásü ai ut alatt, a Méz- és Mo-szcs-hegyséRek itl üdálkoznak. Nyugat folé nagy távolságig eHátni a Kőrös völfryél.cn. Délre a Bihar hegység géninél, csúcsai nyújtózkodnak az éji felé. *
Egyenletes ütemben knpaszkoíluak fel a véfíeláthatatihn oszlop jármüvei u luigóra. yjúai nehéx lovainkihatafantis patái egyenlő ütemben koppanak az npro-kócka burkolaton. A kocáikhoz beosztott nagyszámú kisérct gyalog jön felfelé kisebb osztagokban. Még nó\'a is szól a sekélyebb útrészen. Még e^y nagy kanyar ós felérnek a telőre. Iü-okid a Jélckzel, etu;kad a szL: átmegyünk a Királyhágón-
HlőUünk Erdély, a Bihar-hogysé« égbetörő fcriníDi éppen felhőket fognak és ez már Erdély, amelyről oly sok szó eseti, oly szop, hogy igazán meg lehelne érte halni. Nincs senki, ki meg ne lemic illetődve, mikor áHtépi » Királyhágó gerincét, meg se torjjann\'i cj/y percre s a je\'ealevő hadseregpa-runesnoklól a legfiatalabb honvédig Inindcnkinek a toiíká]k:m \\«r avszivo.
17.
Ila teljesítmény volt a feljövetel, még inkább nz a \'lemencfel Királyhágó közsénl»e és Csúcsára. SzerpenÜnekeii kígyózik lefelé az ut, hosszan, mélyen bevágva, míg elérjük a Kőrös völgj\'cl-
A csapat éjfél után szállásai l;o Nagy sebesen. A román falu 9 kilométer hosszú.
TFoljt. Itöv.)
Városi Mozgő. Budapesttel egyidöben. Világsiker 1 Óriási szenzáció! Csütörtöktől vasárnapig
A Notre Damei toronyőr
Hugó Viktor világhirU regénye filmen. — Minden jelenete izgalmas, minden kockája művészi. A legjobb színészekkel I Híradók. Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor.
Hem fdqtimkl
__ A San és Visztula menti
Jj /, j őszi hadjáratban « voli
(lósi 32. népfelkelő gyalogezred I. luuliápzásziódja Pflanzer-iiailin hadseregcsoport előretörésl kísérletében \\et részt.
a zászlóalj eiyik legvitézebb harcosa Huss Viktor népfelkelő szak Jszvczetu volt. aki mint mindon ütközetben és vállalkozásban, ugy az e napon dúló zarzeei harcokban is kimagaslóan hő-sics magatartást tanúsított.
Sorozatos vitéz telteit az arany vitézségi érounncl jutalmazlak.
— (A pécil főügyész Nagykanizsán)
l)r. Tulok Jonő pécsi kir föfigyész Nagykanizsára érkezett, A pályaudvaron dr. Lengyel Károly,-n nagykanizsai kir. ügyészség cnökc fogadta. Dr. Tuloflí főügyész több napon ál hiv..talvizsgá-tótot tart a nagykanizsai kir, ügyészsé. gen.
— (A vármegyéről)
Vitéz gróf Te\'ckiliéJa főispán dr. Péterffy István aljegyző, tb. árvaszéki ülnököt azonnali luitálSya\'í az ulíspáni hivatalból a vármegyei árvaszékhez lielyezte át.
— (Zalai kis hírek)
Tóth István Pál postatisztet ós Kör-mendy Jenő pcslascgédcIJonört Koszt-helyről Iludapcstre, Szönyegh Magda ilijnokot pedig íWaefcprszegrői Keszt-liclyre helyezték át. — Súlyos sérüléseket szenvedett Szeles Géza keszlheyi korcsmáros, amt az uttestén való átmenet közben cigázolt I\'aiai (iéza pécsi" műszerész autója. — Zalaegerszegen no wmber 15-én kezdődik meg n .második vöröskereszté-:, önkéntes ápolónői tanfolyam. — Tapolcán a műkedvelők előadják a Tokaji aszú cimu operettet,
— A zalaegerszegi guiinázisták műkedvelői az Ur katonái ebnü i jezsuita dráma előadására készülnek. Nemcsak Kgersisegan, hanem zalaJöv-őn és Ne-niosapátiban is előadják. ~- Zala m». gj\'e 51 népiskolájában nyitották meg czévban a VII. osztályt.
— (Ifjúsági jelvényszerző tornaversetiy)
lesz dcremlVer hónapl/m szerte az országban. A versenyt N<igykanlzsan is megrendezik. A kanizsai női verseny lebonyollfását a Nőtt* Dume leány gimnázium .sporlkórc váltaUa. A verseny december 2^Ui lesz a leány-ífiinnázium lomaiiwinében. NJsteznJl.no. vomlwr 25-élg lehel (íáHner ríva testn»-vclési tanár, varsejiyiutézőaét a leány-gimnáziumban. \' \\. ., !
Oéxttrdö nyitva reggel 6 érától este S énug (hétfí, asefda, péatak délutáa ktdden egáta nap néknak).
lég ezen a héten dönt az alispán a nagykanizsai placlárusos ügyében
Tegnapi számunkban megírtuk, luigy a kanizsai jáaeról kitiltás alá kerülő koreske.lők küldöttségileg keresték te! a vármegye alispánját és kérlek iCn-dolkezésénok dc.embcr végéig való ol-lialuszlását, \\
Dr. Brand Sándor alispán tjyoiiéié-ben lielyettese fogadta a kanizsaiakat.
Ma te-c fonón kérdést filéztünk az Időközben Kolozsvárról hazaérkeiBit ulispánhoz a kanizsai piaci nenkeucsz» lény árusítók ügyérc vonatkozólag. I)r. Brand Sándor alispán kijelenté te, hogy a kanizsaiak Ikérésél lieiyeltCe tolmá-
csolta neki, döntést azonban a .kérdésben még nem hozott, mert előbb meghallgatja az ipari érdekeltségeket. Valószínű, mondotta, hogy még ezen a héten fog dön\'eni a kéiO\'jem TcUtl.
itt me3 keh jegyeznünk tegnapi híradásunkkal Ikapcso latban hogy a kanizsai piaci kcrcske.lőket nem dr. Vit Porcait! nagykanizsai ügyvéd vczet\'c, illetve jár! e! é.rdckitkl>cn az alispán-nál, sőt ügyícei közölt nincs U olyan piaci á/us, aki a Imlározat hatálya »lá esne.
Rozsda- és saválló evőeszköz
nagy választékban
MÁJON TESTVÉREK
Erxaábat-«4r
szaküzletében.
Sgoliti arak.
— (Jön az olasz rizs)
A nemrégen befejezett magyar—olasz kOreskOileuni tárgyalásokon, mmt már meglrhik, egyes cikkekre kölcsönösen ujabb kontingenseké\', állapítottak meg} Mint most értesülünk ezen ujabb meg. úllnpodús alapján már n lcgközoeöbi időben nagyobb moánylségö olasz rizsnek a magyar piacra való beérkezését várják. Ezenkívül az idei gyengébb termésünk miatt bizonyos fajta olasz borok behozataláról is szó von,
— (Elitéit csaló)
Lázár Erzsébet 20 éves bánoksient-györgyi napszámosleúnyii ak már több ízben gyűlt még " buja n törvénnyel. Ez év nyarán egy z-dae^ceszcgí cscléd-lánytói csalt ki ünneplő ruhákat, Cse-Jokményéért a zalaegerszegi kir. törvényszék bünte\'ö cgyesbirája most jogerősen 3 havi fogházzal sújtotta.
— (Beleesett a vasvillaba)
ltcdŐ Feiénc 25 éves, nős, kiskorriá-romi földműves mezei munkát végzett, eközben — cJdig még meg nem1 álla-pilott módon — fi vasvillába eseti, ugy hogy\' nz a sziv mellett közvetlenül halóit be és a tüdejét is megsértette. A kanizsai mentők súlyos áHajiolbaji szállították be. a közkórházba. Vizsgálat indult, a való téjiyájlás kidorílésérc.
„Magyar szivünk egézz melegével siessünk az önhibájukon kívül mostoha sorsra juttattak megsegítésére l" — Adakozz Erdélyért!
- A halál
nz.emberi é\'oi legrejtélyesebb jelen-ségo. ICrrő irt érdekei cikket Ilalasy-Nagy József egyetemi tanár a Tükör növenberi számábnp,, GaáJ István irásn elmondja, hogy nd órlékünk maradt Erdély uj határain hil. Tóth László: Királyaink nómában, Péchy-Horváth itezsö; Kaland a jégmezőkön cimcn közöl még érdekes cikket, Szilágyi Ödön pedig Komárom városát ismerteti, A szépirodalmi és számos érdekes kis cikk gazdagítja még a - szépkiálfilásu folyóiratot, amely Révay József szerkesztésében jCxnik meg.
BÚTORT
Jtaiaiiilloréilítailii
vegyen vagy rendeljen,
Hiti megblzbatu és olcsó.
CsMgtry-ut 14.
A .Ferenc József" keserűvíz
rególa kiillnScu bevált liáasaw megrögzült székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható let-meszelés hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javltja és az étvágyat fokozza — Kérdezze meg
írVOSJit I
ElAkelő CBHládl szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba fi Pftől, köt ágyas szoba már 12 P-tál. Kllllnö étterem és kávéház. Elézékerjy kl-szolgSIés. — A Zslsl KStlOny elé-llzütél az utolsó liavl oléllzelésl nyugta telmutatásával SO\'li ft»d-vxménybtn részesüluek.
EMLÉKEZTETŐ
EgysierI közlés (2 sor) ?1 dija 3\'i fillér.
Hovoi.ibnr 10 !
A leányijimnázliim vi iám délutánja fél 5 ómkor, r.overabor 17:
Liteálls döatlás a városházán d. u-(i órakor (Szlkrny).
Novembor JtJ
LiteáÜs előadás a városházán d. n. Q órakor (dr. Vérten* Frigyes).
December 11
líolazanlí ünnepség a gimnáziumben.
CsonkatnagyArország
méhészete
54.000 enliert foglalkoztatott és 550.000
méhcsaládot számlált, A Felvidék, a Kárpálalja és fírdély hazatérésévé\' jelenleg 70.000 méhész 7üt).000 méltcsa. Iáddal gazdagítja az ország mczőgaziltt. M\'igi\\t. A méhészet fő\'eg a kisemberek foglalkozási s erre jellemző, hogy közülük 30.00Q kisldvtHaJrn\'ik, tanító, jegy. ző pap és eryŐb magántisztviselöjj 40,000 ember pe tig törpebirtokos r*s na-jisziímltérlíŐ1 élő. Ma már Magyarország évi mézlermclésc kb. 8 millió kilogramm s eliltcz jánd még évi 60.000 k« mébvinaz. így hál min\'egy 30 millió pengő az az összeg, amelyet ti méhészei, mint foglalkozási ág, utcg-forgál az ország minden néprétegiLea.
(0\'
l\'k, 9246/1036. sz. 1933, vghtét 503 hk.
Árverési hirdetmény.
Dr. Selymes Károly bodspeitl Ogyvéd által képviselt Alfa Sepintor Rt. Duda-peatl ceg Javára I6U2 pengő 38 fillér tőke és tobb követeles járulekai ereiéig a budapesti I - III. kir. járásbíróság 1936 évi 16469. Mámu végzésével elrendelt kiclégl-téil végrehajtás folytán végrelu|táit izenvc-dőtftl 1986 évi dec hó 2-áa lefoglalt 2027 pengőre becsalt Ingotigokra a nagy-kantátái kir. Járáabuéság fenti szSmu végzetével az Árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XU. tóivínvflkk 20. §-a alapján a lent megaevetett a a fog-laláil jegyzékaayvböl kl nem tQnÖ mia foglattatok Javára Is as irrerés megtartlsit elrendelem, de caak arra az esetre, ha kielégítési Jognk ma Is fennáll éa ha eilc-k nalaastó halilyu Igenytoeaet fol^ya-
mitbari nincs, végr. szenv. \'azletétíeii I teregnye községben, a fizetett levonatával leendő megtartására határidőül 1940. évi nor. bú 11. napjának d. a. I Vi érája tQ-zellk kl, amikor a bíróilag lefoglalt tetcaar-nokl berendezés,serietek a egyéo Ingósáao• *at a legtöbbel ígérőnek késipénzflzíiet incl-lett, esetleg becaároa alul la el fogom adat. — Azon ingótágokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőn (elül van, az 5610/931. M. E. axamu rendelet értelmében caak azok árverexbetnek akik a kikiáltási Ír egytliedresaét bánatpénitü
Mesnk.
Nagykanlrsa, 1940. évt okt. hé 21-én. Eltk Uszló
HU kir, bír. yéptiulU, mM Mrdtigl kütOI4fl|l,
0363
(Folytatáe ax 1. oldalról)
Ez az utólagos terv rendkívül érdekes, inert az angolok eddig erről iu\'iu beszellek, sőt minden intézkedésük arra irányult, hogy Glb" raltárt inCgtertsák. Most is olyan intézkedéseket tettek Gibraltáitban, a mely erre irányul\'. A sein%es Övben s/é\'es árkot akarnak ugyanis ásatni, hogv oráltai
szigetié tegyék Gibraltárt.
Természetesen e terv kiviteleié a spanyoloknak is lesz beleszólásuk\'.
Churchill alsóházi beszédével kap--csolatbon, amely az angolok szerint is komoly és pesszimista hangulatú volt, a német sajtó orról ir,
hógy * ;
Anglia merényletet akar elkövetni Írország ellen. Egyes lapok emlékeztetnek ezzel kapcsolatban azokra a villámgyors német akciókra, amelyeke! Berlin a szerinte veszélyeztetett államokká\' kapcsolatban eddig is telt.
Görögország megsegitésóröl Ha. Uíax nyilatkozóit, de csak.óvato&m. Mint mondotta, »minden lehelő támogatást meg akarnak adni a görögöknek és etéren már történtek és még történnek intézkedések*. Közelebbi részleteket nom árult el.
A római sajtó őzzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy Görögország Anglia \'részérői csak 5 miHió font. J nyi anyagi támogatásra és esetleg
néhányezer önkéntesre számíthat
A jelek szerint Anglia a norvég esetet akarja megismételni a Balkánon.
TUwnhároraóráat légitámadás London ellen
A hadi hely aetröi érkező jelentések szerint a német harcigépek tegnap is szakadatlanul támadták Londont\' és a környékbeli grófságokat, valaj, mint Skóciát és Délkelctangiiát. A londoni jelentés szériát a karnagy, mert több helyen nagy ipartelepek, gyárak, szállo\'dák gyulladlak ki.
A Nirstockholsnon át érkező jelentése szerint Weüesro, Középangliára, Nyugatskóciára és Londonra esett a legtöbb bomba. A légiriadó 13 órán át szinte szüntelenül tartott és Londonban, valamint környékén a bombázás sok ipartelepet és kikötőt gyújtott fel. Heves és sikeres támadás érte még Glasgow! is.
Berlini jelentés szerint megkisé. relle az angol Jégihaderö "z éjszaka is, hogy elérje Berlint, de a nagy légelhárító tűzben a gépeknek, még mielőtt elérhetlek volna céljukat, vissza kellett fordulni.
A ma déli olasz hadijelentés
Róma, november 7 A ma déli 163. olasz hadijelentés szerint az olasz csapatok GörÖgor. szagban átlépték a Kal»mos folyót. A harcokba a légihaderö is sikeresen belénvatkozotl gépfegyvertüzzel és bombázással. Támadás érte Így a Janiimból Kaliöakib* vezető irtaié? a Prespá tó környékét, valamin! több katonai célpontot az ország belsejében. Egy cüenségos gépet lelőttek, egyet megrongáltak. A Valo-na elleni támadás során is lelőttek az olaszok két gépet.
Málta kikötőjében egy négymotoros angol bombázót gépfegyverre* megrongáltuk.
kcletafrikában a tám"dó angolok jelentős veszteségeket ,szen\\edl°k. Itt is beleavatkoztak 11 harcokba a repülök, hol ellenséges gépet lelőttek nz olaszok,
Német pilóta és mochanlkusa egy vadászrepülőgépen.
(Foto a D. V.)
VÉIG.
nagy választék, kedvező fizetési feltételek,
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, I-\'ő-ut 5.
Csillárok,
falikarok,
éjigíiszghrény-lQmpáK
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGY.-nél
> Sugár-ut 2. ¦<"
1940, november 7
w . 1 ¦> i.» ii i. i i.
Hirdessen a Zalai Közlönyben
Bukaraati Mam érkaatak ujabb német uaapátok
Bukarest, november 7 Hivatalosan cáfolják azokat a külföldi rádiókban elterjedt hírekéi, ,, melyek szerint ujabb német csapatok\' özönkuiének Romániába. A jelentés szerint a lojnániai német csapatok létszáma nem1 haladja és nwmi is fogja meghaladni az előre kölcsönösen megállapított létszámot.
Romániában egyébként az ujoiumn érkezett uj hadianyagokkal rövidé* sen megkezdik a gyakorlatokat né* met vezetés alatt. ,
A Ház ülése
Budnj-est, november 7 A képviselőház mai ülésén az elnöki rneyayitó ulán Tnanftdy Nagy bajejon-tote, ho(jy Boér Ágoston, a Nyírnia, dau megválasztott képviselő a borsodi lajslromos mandátu marói lemondott. MÍkeez Tamás \'esz utóda, min\', a listán következő.
A\' magyar— német kiadatási szerző-Ués, a törvényhatósági bizottsági tagságok meghosszabbításáról szóló javaslatok é.s a költségvetés bizottsági, jelentései uián kimondták, bogy lcgkó<elcbb holnap 10 órakor larl ülést a Ház. Műtolesy Mályás indítványát, unuelyben azt kérte,! hogy a m^zteie^öknek-az alkolinány.terormr<il irfcndott szavait \\egyók tárfryaliis alá, dMO\'-etLe a Ház.
OfcsénÁijjot cwftamczWan uémhwMuiik
APRÓHIRDETÉSEK
íl .\'.i.UJttí. A\\\\o fulmsp «1 Omiemt.i. 10 UiMf 80 ¦ner, minden toy.bbl uó 0 IllUr, híHtOir-.ii> lü tidlg C0 Ittlif, minden tov-lhM «ó 4 fllllr.
__ALUa_
[eltétlcnlll egéneégea, tlula, megbízható* ifmiilHUHM, komoly uri-leányt kc.cick blzjtisxony támaszául. — Bo.cbbel KlilAczy-u. 23., 25«
RolB. é, Hn»í|imM«»gW
illlat Iterei. Magyar u. 9«. Klis Mlhily.
flltMUlllJAMBMk éf melomtnlaj-donoiolt figyelmébe J A nmgy. kit. Ipat-Ugyl Mlnlazter Ui 49 000-ei azimu rendelete- élteimében az ejhaacnélt ÍMradtV oltják eladja* (a regeocrMart kötelező. Kérjen ajánlatot: Zalaegerszeg, \'poatalldk 93. szénnél. 3510
Elmtaizati október 21-ín Magyar-utca 2. azámtól Somogyazcntmlklóflg 2 kulca. A megtalálót kérem, adja le Magyarít, 2. alt jutalom ellenében. 2585
Vallon •Hét«^^yeTh7feí>rJi4Í dlak lobb családnál gondoa felügyelet mellett. Cint a kiadóban;
ZALAI KÖZUjNY
POLITIKAI NAPILAP. tXIadJa: „HnigAadnilgl H. T. Narjyknnlzaa". Felelői kiadd: Zalai Károly. Nyomatott, a „Kliaudasáil H. T. Nagykanliu" ayeatéájábaa Nanykaallton. .(Nyomdáért feled, Zalai Karoly.)
06
26?0
2394
80a Évfolyam 295 izJm.
Nagykanizsa, 1840. november 8. péntek
ZALAI KÖZLÖNY
Fetetót sxertesztf: Barbarits Lajos
lilöUxctí-jű ára Surkaiiit^ U
Változatlan program
Uj, tetterős, fiatal férfiú áüott -a Magyar Élet Pártjának óJér^xikit már jói ismer az ország közvéleménye fáradhatatlan munkájáról, amit a"földművelésügyi államtitkári szék ben folytatóit. Lukács Béla személye-, ha uj embert jelent is az ország kormányzópártjának elnöki székében, a párt piogrannja, működése és törekvése töretlen. A Magyar Élet Pártjának alapelveit a swsgedi program határozta an)eg; a mikor Gömbös Gyula es gróf Teleki Pái ezeiött .több mint két év. tizede n*gíogalniazták azt Szegeden. ;
Ezt a pártprogram nem ismeri a romboló forradalmi szellemet, az építést el sem tudja képzelni ugy, hogy előbb pusztítsunk, törjünk, zúzzunk, tagadjunk ; meg mindertt, ami volt s esküdjünk csínált, uj bálványokra, talán olyanokra, ame-; lyekugyagtalpazalon á\'lva, összeomr-\' iának az első zivataros esöie. A szegedi program evolúciós politikát folytat, olyan politikát, amelyik keresztény és nemzeti irányú célokban gyökerezik, elsősorban a nép érdekét, a szociális és gazdasági kiegyensúlyozol iságot szolgaija., országunk tekintélyének biztonságaimkor függetlenségének mcglarláSábbn nem ismer fáradtságot és nem lü>-meg semmiféle politikai játékos próbál k-ozást. 1
Az uj.ember léhát nem jelent változást % Magyar Elet Pártjának fum damentunuíban. Husz esztendős kemény politikai (munka ftü a progiom mögött s ebban a politikai programiban kielegilésl nyert és fog nyerni minden népi kivánalom- Ez a program őszintén és reális szem" lelettel vallja azt az elvet, hogy h:g-febb törvény a nép érdekének szolgálata.
Ha időnkint történnek szélsőséges ráigérések s olyan politikai tul-licitálások, amelyek a halaloun bir-(okánnk elnyerése érdekéb-\'u megcsillogtatnak\' népünk szeme előtl olyan a-mokalj amelyek va felébredés után keserű szájízzel ni;»ndjál( ki., a .fájdalmas csalódás szavát, — ezek a próbálkozások nem tudtak léket ülni a magyar élet szolgáltának c biztos hajóján, amelyről egy letűnt konnáiiyzati kor miiúsz" leielnöke írjiiég csak mini kis sajkáról emlékezett meg, amely a népek tengerének tarajos hullámain ver^ godve küzd, de ez a kis sajka ai bizlos iránytű vezetése mellett mcg-¦ ucélosodott\' s a helyes külpolitikai irúiiyvezetés, a belföldi politika helyes iránya, a szociális és gazdasági alkotások helyessége s kuUurpoHtí-kánk magas "színvonala folytán eljutottunk a trianoni gyásznapok után a.ntagyar n«niizeliiekN.rii>hány olyan Üumepéhez, amilyent nem minden generáció élhet át..
A ,csA$ttteilan kijelentések hívei nem, vagyunk. Mégis nyújt már az eltelt kél éviizedet meghaladó idö olyan távlatot és rendelkezésünkre áli annyi kézzé1 fogh-itó bizonyíték,
London bejelentette Róma bombázását
A Duce személyben tekintette meg a Rómát védő légelhárító Ütegeket — Ujabb olasz csapatok érkeztek a görög határira — A fjorlnal görög csapatokat bekerítés fenyegeti — London állandó bombatámadás alatt - Délafrika különbékét akar
Roosewelt tíz amerikai fegyverkezés meggyorsításáról tárgyalt
De Valera: Írország bármely oldalról jövő támadásnak ellentáll
Egy Amerikából Angliába tartó teljes hajókaravánt elsüllyesztettek az Óceánon a német tengeralattjárók
A világpolitikai helyzetiéi a Sle-fani iroda diplomáciái szerkesztője részletesen foglalkozik és leszögezi, hogy az amerikai elnökválasztás után Churchill ugy érzi, hogy szabad kezet kapott és nem kell már semmitől sem tartania tervei végrehajtásánál. A helyzet még zavaros, de tagadhatatlan lény, hogy az angol kormány erős nyomást gyakorol, bubiinra és legalább azt akarják elérni, hogy Irország hagyjon fel setar legességévei és legalább mint henv-hadvíselő fél azt engedje meg, hogy az an«oi légi és tengeri erö használhassa az írországi támaszpontokat.
Ha ezt nem tudja telérni,
Anglia nem riad vissza az erőszaktól sem. Az angol poiitkai vezetők körében UgynniS nagyon firös az, ír gyűlölet a dub\'iniak határozol! semlegessége miatt.
Ugyanekkor Dubliniből De.Valera minisztejelnök nyilatkozatát jelen-
tik, amelyben Írország miniszterelnöke kijelenti, hogy ( •
az Ir szabadállam partjait bármilyen oldalról jövő támadással szemben megvédik
és Írország függetlenségét nem adják fel. "tl
Későbbi jelentés szerint az ír mii niszlerebiök Churchill kijelentésénél kapcsolatban az ir parlament előtt olvasta fel nyilatkozatai, amely szó-szerint így hangzik:
- Egyáltalában mim is jöhet számításba, hogy a kikötőket áladjuk, vagy bérheadjuk. \'teljesen közwn<-bös, milyen feltételekéi kínálnak. Bármelyik hadviselő félnek ilyen, irányú "kísérletét hidegvérei fogadjuk. Amíg ez a kormány áll, az ügyek élén, , | :\'i
jogainkat minden kikötőben és országunk minden darabka földjén megvédelmezzük,
teljesen mindegy, hogy ki lerjne s lámadó fél.
Törökország nem ugrik be az angol háborús uszításnak
Szófia, november 8 Bolgár körökben \' nagy figyelem--mel kisérik a balkáni helyzet alakulását. Szófiában ugy lálják, hogy végképp megbukoltnak tekinthető az az angol terv, amely Törökországot be akarta ugratni " háborúba. Szófiának az a meggyőződése, hogy Görögország is könnyelmű, kalandba kezdett, amely ránézve s.\'hogyan
som végződhetik jól. A bolgár sajtó és a közvélemény egyaránt nagy figyelemmel kiséri az olasz csapatok előrenyomulását.
Belgrád, november 8 A jugoszláv sajtó döntő jelentőségűnek tartja a mosl kezdődőit ujabb olasz hadműveleteket az ed bán - görög határon. Skulann át ujabb
olasz csapatmegerősltések érkeztek.
Olaszországból. Az óriási csapat-szállílnnájivok nz olaszok előnyeit még csak fokozzák.
Jelenleg még úttalan hegyi terepen folynak a harcok, am| megnehezíti :íz olasz előrenyomulást, de rövidesen az olasz gépesített csapatok is teljes működésbe kezdhetnek. Most történi meg első ízben, hogy az olaszok itt egyfedelű harcigépe. ket vetéltek harcba, miután\' eddig kétfedelű repülőkkel dolgoztak.
Jugoszláviai irienexflntette •z amgolbarAt hadQgymi-nlaxter katonai intézkedéseit
Ráma, november 8 A Popolo di Roma belgrádi tudósítása arról számol be, hogy az angolbarát Ncdics hadügyminiszter távozáséval a jugoszláviai helyzet lényegesen enyhült. A villamos telített ség csökkent és nyugalom következett be. A ^raiiínyZjóh-rceg ugyan is a kormánynak adott igazat ésigy megszűnteitek azokat a katonai intézkedésekéi, lunclyekel a hadügyminiszter \'foganatosított s NexUcsnek távoznia kellelt.
Papén visszaérkezett Ankarába
Belgrád, november 8 Istambuji jelentés szerint Papén ankarai német nagykövet visszaér-, IFo)f tatás a 6-^Qldalon)
hogy bátran állíthatjuk: a magyar nemzet jól cselekedeti akkor, amikor a szegedi program alapjára áW és ezen a reális bázison mozogva nyújtotta bizalmai olyan kormányoknak, amelyek elődei voltak annak a politikai parinak, ..amelyik nn a Magyar Elei Pártja erejével nyújt bizlos "támasztékot a teleki kor Hiánynak.
Ez a párt most is nagy fc\'adaíok előtt áh. A lönénvhozásnak rövid időn belül keresztül kell vinnie olyan reformokat, amelyek rendkívüli fontosságúak Ezek közű1 e\'sö helyen emiitjük az alkotmány reformod Etek intet ben - miniszterelnö-
künk szavaival élve - nemairnyira reformról, mint inkább reformál ás. ról vau szó. Az alkotmány, a magyar fejlődés e történelmi értékű eszköze soha nem voljt s hejm is lehelen megmozdíthatatlan , .vpiami, meri ha az alkotmány dogmává alakult vo\'na, ezzel becsuktuk volna nemzetünk fejlődése előtt örökre a kapukat.
Az alkotmányi mindig reformállak, alakult törvényeink á\'íal az élet fejlődéséhez, dc ugy is mondhat, nánk ; gondoskodóit arról, hogy biz-lositsa a nemzet fejlődését. Ma is olyan időket élünk, amikor rbforj; málásra vau szükség. Ez elől nem
térhetünk kis mert alkalmazkodnunk keli a változott helyzetben 8 kor kÖ~ \\elel menyéihez. \'" 1
Ennek jegyében készül el az alkotmány reform íörrényjavaslala, a jiiélv rövidesen a parlament..elé kerül." Ez azonbau nem jelenti azt, hogy közben a többi reformok. ké-sedéianel szenvednének. ErrenéZMa a imniszlcrel\'nök ezeket mondotta : az idők szabta tehetőségek határúin belüi kerüi sníajd sor a harmadik zsidótörvényre és a kormánynak erős az elhatározása, hogy a föld-birlokpolitíka rendkívül súlyos pro> blémáil is megfelelő időben ésmeg-fclelő módon meg fogja oldani. (
a
1940. november 8
FértiöMönyöU, felBltökp télikabátok
nagy választékban
Szomolánylnál.
ATHÉNBEN az éjszaka két ízben volt légiriadó, magára a váDSj ra nem esett boml/a.
FRANCIAORSZÁGOT larloniá-nyokru osztja fei a Petain kormány.-
SVÁJCBAN jiyuglatonság mulali kőzik az olasz sajtó éles támadásai miatt.
A SZOVJET továbbra is állandó mozgósítási készenlétben marid, végleg közeledik a tengelyhatalmak felé és nem támogatja löbbé Kinéu) - jelenti a Domai iroda. ADÓKEDVEZMÉNYT kapnak azok o háziurak, akik befogadják a töTbir gycrmekes csabidokat. A vonatkozó rendelet a hivatalos lap mii számában már megjelent.
ROOSEWPI\' együttműködést akar a legyőzött párttol, ezért arról beszélnek Amerikában, hogy WiU" kie belép a konmjinyba.
TELEKI Pát míniszlereínököf a Bulgár Földrajzi Társaság dísztag-jává, Cholnoky Jenő professzort pedig levelező tágjává választotta.
AMERIKA és a déhmicrikai államok közt megegyezés jött létre a \'égi és tengerészeti támaszpontok kérdésében.
POKOLGÉPPEL akarta behajtani a Jakltért lakóin Ka|>cso András kassai cjpészmester. Három évi fegyházbüntetését most emelte jogerőre uiKuriu.
HERZOG tábornok, a Délafrik&i Unió egyik vezető politikusa lemondott n nacionalista párt vezetéséröX
A SZÍRIAI francia haderőt a pa-laszliniai határon összevonták. Mintegy 10-000 emberről van szó.
MOSZKVÁBAN a bolsevista forradalom 23. évfordulóján nagy csa-pulszcanie és diszfelvornufás volt, a melyen az uj tábornagyok is megjelentek, uj, diszes egyenruhájuk\'^ ban. . (l
A KORMÁNY húrom uj tankerti-lelet állil fel : Marosvásárhclyeai, Ko\' lozsvámlt és Szatmárnémetiben.
VARGA BÉLA unitárius püsi>ök le-mondott egyliázi méltóságáról, mert o kolozsvári egyetemre I luámuk nevezték kt
A KULTUSZMINISZTÉRIUM Budapesten esti kereskedelmi iskolai tanfolyamokat rendez ítelnőítck számára.
URUBEIt LAJOS nyilas . képviselőt sajtórágaimazás ennen 200 pen&ő pénzbüntetésre ítélték nem jogerősen.
A BALATON vízállása, a szokoí\'ttá\'l 50 c«ntiméterrel magasabb, de különösebb áradástól tartani egyelőre . nem kell.
JAPÁN budapesti követe átvette a jugoszláviai japánok ügyvitelét is. miután Belgrádban nincs japán kövclség.
A SZEGEDI Horthy Miklós egyelem finnepélyes megnyitása hétfőn lesz.
PETAIN francia államfő bete^zte szenücutjál a meg nem szállt Franciaországban.
A KÉPVISELŐHÁZ kupolacsarnokában az erdélyi képviselők tisz\'eletíre lendezett ismerkedési estnek nagy sikere volt.
BERLINBEN több fontos magyar— nőmet jogi ós kulturális egyezményt írtak alá...
A „Ferenc Jözse!" kesarfivk régóta kitűnően bevált bAzJsaer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; bfstos, enyhe és gyorsan ható tetí-méasetes hashajtó, mely számos betegségnél ax emésztést javltja és az étvágyai fokozza. — Kérdezze meg 0nroi.lt I
így néznek ki az angol katonai célpontok. DélnemetorszAgban egy temetőt és a honok emlékművét bombázták az angolok.
Az autófuvarozási iparjogositványok felülvizsgálását sürgette a nagykalzsai Baross-kerület
A nagykanizsai Baross-keriilet tegnap délelőtt beadvánnyal fordult a város polgániicsleféhez, amelyben hivatkozással az 1930. évi IV. ío-rc c-s annak\' végrehajtási utasítására, a nagykanizsai autóruvarozási ipar-jogosítványok sürgős felülvizsgálat! alá vételét kérle. i ,
Kérte egyben a város vezetőségéi, hogy az általa beadott keresztény
magyar iparjogositvány kérelmeket, amiket az autófuvarozó iparra beterjesztett, u Icgsürgőseblljcn elinH téani szíveskedjék. - f
Ugy tudjuk, hogy munkaalkalmak tereantése érdekében és közmunkák mielőbbi kivilelezése végett a Baross-kerület vezetősége küldöttségileg fordul a város vezetőségéhez.
23.800 ellátatlanja van Zalamegyének
Megírtuk, hogy dr. Somogyi Ferenc, a déli kerület szpcUVis fel» ügyelője, a vármegye és a város vezetőségével értekezli-\'lel tartott a nép és családvédelmi munka előkészítéséről. \' | i\'!
Fehér János dr. tb. főszolgabíró) vármegyei szociális előadó Brand Sándor dr. alispán utasítása alapján nagyjában összeállította vántnpi gyénk fllátathuiaiiiak statisztikáját)
Eszerint Zala várjnegyének összegen 23-800 segítségre szoruló lakója van, mégpedig: az alsólendvai já-
rásban -121, a balatonfürediben 466» a keszthelyiben 2196, a lelenyéibsn 3000, a nagykanizsaiban. 812, a novaiban 1366, a paesaiban 1616, a sümegiben 2216, a tapolcaiíbán 1142, a zalacgerszegibe\'n 2076, a zaluszcnl-grótiban 571, Zalaegerszeg megyei városban 1600, Nagykanizsa megyei városban 3200. i
Ez a kimutatás azonban még nem végleges. Az ínségesek kartotókjail majd a végleges adatok alupjánké-szilik cl. . ¦;
Ballonkabátok FelSItBk
impregnálása
PáLCSICS-nál
Telelőn: üzlet 991.
Telelőn: gjár: 344.
mt
Az uj kalapokról
Már éppen kezdtem kétségbeesni, hogy scm\'mi újdonság nincs ebben a hónapban a ktilnpdívatot illetö-\'n, mikor Végre megláttam az uj divatot. Azonnal tisztába jöttem, hogy. aljas rafinériával olyan bóditóau hódító akar lenni az uj kalap, hogy egyetlen egy férfiszQm sem1 fog közömbösen elsikianí viselője felett.
Legelőször be kell számo\'nom az apró, íncí-finci kalapokról, amihez nem kell több anyag, mint cirka egy tenyérnyi nyúlszőr, vagy néha még ez is túlzásnak látszik és az egészben, ebben dz apró kis kalapnak nem nevezhető, inkább valami fejdíszben annyi báj, csinosság és elegancia van, hogy az ember csak bámul. Tehát; adva van egy kis tény ér ni, mondjuk fekete nyúlszőr. Ezl az Ügyes kalappsnő olyképpen szabja, hogy 1 vagy 5 szöglelü- Ez u kis darab B jobb szemöldök fölé kerül srégpn és pzl a kis részt fekete jerjey húzott rész tartja a fejen. En; nek sok előny* vau. 1. ha jön a léí, ezl a fekete Jerjeyt lehúzhatjuk a fülünkre és\'anár nem fázunk, 2. hu hosszú a haju^ik, szél és eső esetén beleillesztjük az alsó lokniainkal ebbe u jerjey részibe. ~A díszük ezeknek a kis kaiapocskálóiak egy lob, egy szintes (marabu pompon, vagy pedig semmi. Gyakran látjuk, hogy ezt a fekete nyúlszőr kaiapkát n«n fekete, hanem valami színes jerjey tartja a fejen, vagy néha csak egy szalagpánt, ami hátút Jelóg. De sokkal eiönyösebb a feuiteanUtett fazon, hideg ellen is véd egy kicsit 1 . Látni ezután hallatlanul túlhajtott fazonokat is, amelyek kissé mosolyogni valók. így pl. láttam egy olyan fekete nyúlszőr kalapot, a mely 3 lépcsőzetes kis fejből álloil, éppen csak, hogy a fejtetőt takarja hátul, háromszor visszahajtott íc kele ciree masni lógott lefelé ós az egészet egy gumi erősítette a fejheal, Igen csintalan, pajkos kis kalap.
Angol trotlőr viseletnél előreláthatólag még nagyon sokáig az elöl benyomott fíu kalapokat fogják viselni. Ez mindenkinek jói áU, öregnek, fiatalnak egyaránt és a legjobj ban kihasználható forma, ami nem megy ki a divatból. , - .
Legáltalánosabb azután az a kő" rüi egy picit lehajlított karinia, kissé hasított tetővel készült kalap, u melynek Oldalán egy színes, a kosz-lüiirJiöz, vagy kalaphoz menő disz-toli ékeskedik. ; . L \'¦ I
Legújabban rengeteg a homlokba1 kiiitülö félholdas nagykarimájú ka* lap, elöl valami lülldisszel. Ez n«l gyón szép és kedves viselet lenne, hu nem az Öregebbek koroszlálya tenné magáévá, hanem a fiatal kis bakfislánykák, akik rövid ruhájukhoz és puhaiürtös hajukhoz méltán viselhetik. , ! , r
Még mindig vísplik a sapkákal i* finom nyúlszőrből. Legbutább az a kedveli .orma, aminek az egyik oldalán egész magasan, kissé húzva kerül az anyag, miig " másik old:i-láu lefelé a fülre. Ezek is nagyon kedvesek, és fiatalosak ós lehető legjobban kihasználható fazonok. ;
1940. november 8
Divatposta
MARIA. A leirt nihilt közöj a barna szövetruhát változattanul ¦ hagyliiatjn, legfcljci>b onnyl változást eszközölhet rajta, hogyha van még egy kis anyag, akkor abból kei nagy zsebel télessen rá. UjruliAnnk ajánlok e^y elegáns fekcie szö\\«tszon1 selymet, vagy inkább folycmsierú szövetet. Azt esinujln^sa lalán a köve-koző fazonra: ett a modellt éppen most láttam o.cdelj,; a kivágása szivilaku és ált :Antt közvetlen kerekedik cl, az elejo Mjcsin s\'una, körösköríil visszabugt/y n a csípőn levő íí ujjnyi színes, teljesen passé részre amelyen elfti 4—4 sirass gomb van. Az eleje a két sor sirass gombtól lefelé egy kicsit gloknis, de kfáonbon az egész egybeszabott egyenes és ezért a kél egyenes von Úon a derék passé részelő- OíJ húzott tarsoly, vagyis inkább le:#czős»erü /se], nyúlik ki. a:ni ogy kicsit olybá liínteU lei a ruhái, mintha az schcsslis volna. Egészen szük hosszuujjii legyen. Mégogys/a\'r ismétlem, gyönyörű eredeti modell. Cdvözlet.
KÍVÁNCSI 26. írjon szép lenne egy fekete szöwtkttbát. hátul húzott teilos résszel, ami viss-zabuggyanAk a teljesen egyenes szük szoknya aljáru kél nagy ezüslrókn disziléssol ús két nigy zsebbel. Odvözlot.
Elkészült az újjáalakított
homokkomáromi kegytemplom
A Nolre Damel toronyőr
Viktor llugo világhírű regényo som kerülhette el sorsát, ujhó* Hímre került, mint ahogyan a-nagysikerű regények alakjai eddig is mindig ir.egjeJea*.
lek a mozivásznon. Csakhogy a\'Nóta Dutme 1 toronyőr, mint személy szerint, mint külsOságelben olyan igényeket tá-niHszlolt, hogy várni kellett a,hangos-iiK!gfilmosilós*et. A fttmlechntkn. azon-ii;ni ugylátszik nom ismer már ukn.-dályt és az lunerikai RKO filmgyár olyan filmet készített Viktor Hugó legényéből, amely vitathatatlanul lűyel kér a libnalkotások óriásai kózö\'t.
Rnmo .Flanc ugyan nem ragaszkodott hetüszorint sem a regényhez, sem n történo\'omhez, amikor fihnic Irtu a regényt, de ez csak használt a filmnek, amely önmagában Is lenyűgöző hatású, hatalmas film. Szinte nem is tudja a néző mit csodáljon jobban, a Hollywood maöcti IOV épíleit középkori Párisi u Notne\'Dume tomptoininal. a Imtalmas tofcnegjolc. nőieket, a koldusok birodalmának és a középkor szörnyűségeit, a templom ostromát, vagy a rendelést ós a színészek játékát, williom DJclOrfc. :i rendező mesMri munkát végzett az bizonyos. De legalább ugyan ilyen nagy feladatot oldott meg — és legyük hozzá hrilliánsan! - Charles I.auglhon, aki Quasimodo eml>orszömy alakját kecelte ó\'elrc. Ez a n^gy művész csúnya maszkjában is művészi alakítást tudott adni. Játéka, maszkja lolojthetcllcn tesz sokáig. M&uren 0 Hóra gyönyörű ci-gányláaiya, Edmond 0 líricn szerelmes költője, Al*an Maiséba és a többiek,-" főbíró, az érsok< a király, és a kol-dusvezér egyaránt kiifmőok az utolsó epizódistálg. AmeJlc.t. hogy ragyogó színészi alakításokat ád. a középkor lowgő;e is árad a Ohnbö*. Ezt a lenyűgöző lintásu, iKilalmas filmet, a melyben a legborzaknasabb feSsnetet Is művészi eszközökkel átkerült megoldani, a technikai nagyvonalúság ós az igazi nagy színészi munkáért egyaránt nveg kell nézni mindenkinejt.
„Magyar szivünk egész melegével siessünk az Önhibájukon kivül mostoha sorsra jattattak megsegitésére F — Adakozz Erdélyért I , ?
¦ Minden hónap első vasárnapján kimegyek Homokkomáromba. Nehéz kerékpúr-ut utón épp a nagyim\'sérá érkeztem meg, mikor beharangozlak. Feltűnt, hogy a rossz uiak ellenérc is annyi nép igyek&ii&tt a templom-ba. |Az ősi kegyhelyre. Környékünk legnagyobb temphmuu meg is töltölték teljesen. Amint beléptein-, mindjárt megértet lem a hivő 8:i*2g nagy beözönlósét. Mindenki látni akarta o nagyon szép templomi)!, a mit Mindenszentek óla újból átadlak szent rendeltetésének. Sok templomot láttam, de őszintén megvallom, hogy városi enuvsr létemre egyik ámulatból a másikba estem : mi volt Rt - és nii van most itt! Nem tudtam, mii nézzek meg előbb : 0 művészi tökéllyel átfestett és dúsan aranyozott olt árokul-e, vagy a falak meleg tónusú festését ? Vagy a ragyogó szószéket, amelynek Ízléses kivitele felkiáltójelként mW rcdl rám ? Beültem egy szintén átfestett padba és gyönyörködtem a többi hívőkkel együtt ájlatos lélekkel abban a megkapó szét látványban, amit a renovált templom 1*1-seje nyújtott annak a számár", aki nyitott Szerntmel néz maga köré és észreveszi azt is, amit egy másik nem lát, akii nem fog meg a lelke. Szentmise után hallottam\', amint egymásnak mondogatják az emberek\', hogy ilyen lemplom alig van még egész Dunántúlon.
Ln is közelebbről megnéztem -mindent. A templom ajtaja mellett " nagy fali táblán olvasható, hogy Bnllhíány-Slrattmanu László kegy-í ur javíttatta, hogy kik festették és nagyobb összeggel kik járullak hozzá u templom rendbehozatalához. A kórus alatti rész szép magyaros motívuma, tulipán-disszel, cirádákkal, egy repülő angyalt vesz körű\' a felírás : (üdvözlégy Mária ! A főoltár pompásan átfestve, dúsan aranyozva, uj ruházatában szemel gyönyör ködletően ragyog. A nagy angyal4 alakok, müOinJékszobrok is dúsan aranyozva. Két oldalt » mellékoltárok halvény husszinben pompáznak. A sekrestyeajtó felelt Szent Imre és Árpádház! Szerit Margit, a
Aprósüteménu
magyar ifjúság nagy példaképeinek gyönyörű freskói díszlenek. Ameny-nyezeten nyolc müvész-freskó a Magyarok Nagyasszonyának életéből. "A mcUékoltár felett kis Szent Félix képe Szent Felicításszai, édesanyjával. Teljesen eredeti kép. Kórus melleit egyik oldalon Szt. Vendel, másik oldalon Szt- Ferenc művészi clgondolásu képei, előttük uj térdelőkkei és gyertya tartókkal. A fal\'mcző szép li\'aszinü tónusban tartva. Tizenkét féloszlop rágyo" góan van márványozva. McdvCczky Jenő Országos hirú festőművész dc-lekasan kilelt magáért.
A díszítés kiséri a képeket. Magyaros, nem töbjbszinü, de finom kézimunka. Tulipán, vitézkötés itt is az uralkodó motívum1- Szenl István és Szent László képei közötl olt látjuk Étz uj színekben pompázó orgona felelt a Mária-nionwgrammon a Magyar Szent Koronát. Ablakok átfestve. Másik oldalon o régi vakablakok eltűntek és szép kerclÍKm a kegyhely, majd a plébánia története olvasható.
Középső mezőben pedig ez a felírás : Imádkozunk érlelek, kik Magyar Hazánkért elestetek.
Alatta a frontharcos jelvény és ez .alatt : A világháborúiéin c\'esell dicső höseí emlékére igaz szerelcllci a hálás utókor.
Szemben a szép hercegi címer. Nagyon megható. De ki van.téve « magyar nemzeti zászló is, a legények zászlaja a pad mellé, A faUu kon már olt ragyog a 12 apostol-kereszt uj gyértyalarlókkai, mert jövőre maga a (megyéspüspök szenteli íci május egyik vasárnapján a szép búcsújáró templomot. Sekrestye is szép, itt is van egy freskó. Beépített, zárt gyóntntószék is készült. Minden uno^rnizálva és szépilve.
Aki ide jön és mindezt látja, csak azt tudja mondani, hogy gyönyörű és nz itt csak imádkozni tud. Sokat áldoztak Is a hívok érte, de mint mondják, nagyon megérte.
Aki szépet és művészit akar látni, menjen ki Homok komaromba.
V. h
Városi Mozgó. o«ntart«wgi»wém«pig
Budapesttel egyidőben. Világsiker. Óriási szenzáció.
A tlotre Domei torsnyir
Hugó Viktor vllághlrO regénye filmen. — Minden Jelenete Izgalmas, minden kockája művészi A legjobb színészek szereplésével.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3. S, 7, 9-kor
J.
JL
Nép Moatflé. Pa"*elt» s»ow»b.t, w.sérn.p
Mély Cer-6, a legnagyobb magyar film-komikus falrengető vígjaiéba. Kaoagéorkén
Mátyás rendet csinál
Szereplők: Lukács Margit, Németh Romola, Erdélyi Mid, Kökény Ilona, Berky Lili, Mályi Qerő, Szilassy László, Teleki Kamii, Bihari Nándor, Kőváry Oyula. Híradók.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor.
Hoiilfilik: t to|ói, 25 d*ko Uttt, \'/. ctowoa
ír, itthiMérévllafeia"tltfptrril uvwv.,
6 d«ko vaj. 5 d«ko cukor, v, ctomog Uf. 0 tlktr Ilii itillllRIllisr, tdtcl isi t nOkonOl doró*
diói diniUih.i havit durvoro vogdolt dió.
Ktllltlll: IcnU Onyci0olból t*nlól D>0ruftlc
Kif.yujijiA, lürmúlVd kltioggaljuk, mlnd«gylk Ii0i*f>4t durvára vogdott dióvol meghintjúk ét ilJroiOU Itptln uép plrotra tU.tik.
Knrdmóq\'o ncéplkfinrrat ingre" t d-. 0*U.r A gyir, Budop.Lt, VIII. Corrti.u. \',
Péntek
Allmifló *nBs«mÁRiok hétbbinapokon Bmlopcit I. mŰBornn
6.45 Torna. Hirok. Közlaményelf. Hangleniexek. — Utána étrend. — 10 Hiiek. — 11.10 Noinretköai viljoliő-•ao\'Kálat. — 12 Iiarnngtcé. llimmiwe.
Időjárás jelentés. - 12.40 Hlrtk, — 13.20 IdüjeUés, időjárásjclvnlés. — 14.35 Hírek. — 14.45 MüsorUmer-tetés. — 15 Arfolyamliirek, piaci Arak, élelmiszerárak. — 10.45 Itl.\'ljelzé*. időjárás jelentés, i.iivk. — 17 Hlr«k Mórák és niagj-ar-orosz nyel\\«n.
10—1(1.20: Hirek magyar, német é« . román nyelven. — 20-40—2Ug: Magyar liirnk,
BUDAPEST II.
18-kor magyar hirek *i 20 kor hírek níinci, olasz, fi\'iuni^i, ;mgol és esápe-ranlö nyelven.
BUDAPEST b
17.15 a Budapesll Piarista Ciúnná-
ziuni mekknr.i. - 17.10 Vitlák Jőzseí cigányzenokaru. — 18.15 Siwrlkdzlemé-nyek. -- 1H.2Ö Nagyváradi linngkópok az újra magyar Szigligeti Szinliáz megnyílása iilkidiiiál>ol. Itosziil llndinszky Sándor. 1020 Külügyi negyedóra. — iít.:t.r) A Filhonnónial \'társasán hang versenye,
BUDAPEST II.
17.15 Dr. Hepp-Baján Emő előadása. 1« Hh«k, — (8.15 cyorsírótfln folyom. - 18 40 Ml minden törlént 50 évvel c-előtt? lemondja » régi idők krönikása. - 10 O|>orcllrészietok hanglemezről. - (9.30 Dr, Barta Ist\\-án a\'őádása, - 20 30 l\'eriis jenö cigány-zxaicknra.
Szombat BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás. - 1015 Mit nézzünk meg? — 12.10 A Hádiő .Szalonzenekara. — 13 30 iloaig\'ainezek. — 15.20 Rácz Béla eigtínyaajek:ira — 10.10 Ifjúsági rádió.
17.15 Németh Anna zongorázik. — 17.40 ltádió|K)sla. 1805 Egy elfctej-lolt énekesnő. Irta é.\\ az t\'uiekszániokat előadja Szabó IU>nka. 18.35 Kolozsvári liangkópek. Beszél .GecsŐ Sándor-né. — 10.20 Dalos .zenés utizáS n Szamos mentén. Kilián Zoltán luuiKkiSj^ sora. Közroinftködik l\'try Anna, Varga Imre, Hidast Mária \'ének\', a I\'orj-ai 4\'neknyi>htis és (Báli Kábnán eígány-zonekara.
BUDAPEST II,
18 Hirek. — 18.10 Mezőgazdasági félóra. - 18.40 Tánclemezek. — 1K.30 leIol\\nsits. - 20 Hirek. — 2025 llung-loruczfik.
¦Ami ¦ozuoiw
1940. povtmb» B.
Steaua olajok
bizományi raktára. Kínosam tűzhelyak nagy «él»»a«<*b«w. \'
I
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közién (2 bot) dija 30 fillér.
Novoaiber 10:
A leánygimnázium vidi!in délutánja fél 5* órakor, ffovotubor 17 !
Napraforgó megismétlése a l.egény-egylolWíi délután 4 órakor. Idieátis előadás a városházán d. u. Ö órakor (Szlkray).
Nóvumkor XI :
I,UcáÜt> előadás a városházán d, u. 0 órakor ;dr. Vértesi Frigye*).
Dccembor 1 :
Kalazanti ím népség a ginuiázlum-ban.
ADAKOZZ ERDÉLYÉRT 1
Gondolt ai erdélyi menekítitek szenvedéielre és nyomorára
h
Délnyugat I. o. állása
1. DPAC 10 8 2 _ 42:14 18
2. PB1C 10 7 1 . 43:14 15
3. DVSE 10 6 2 2 43:21 14
4. 8B1C 10 6 1 8 28:19 13
5. KHAC 111 4 4 2 22:18 12
8. P..MOVE 9 5 1 3 29:20 11
7. Z))SB 10 4 3 3 23; 17 11
8. KSIi 10 5 _ 5 21.23 10
9. PBAC 9 4 1 4 22:21 9
10. ZMN1E 10 3 — ¦ 7 15:34 6
11. NVTE 10 2 2 6 29:34 6
12. BTK 8 1 1 B 13:20 5
13. MIE 10 X 2 7 16:48 4
14. BUIE 10 1 — il 5:48 2
„Az SrBnthltnnythtn tal gon-énHtmh a iámogatdara ozorutó ndétyttkrtrAAahazi Erdélyért
Erdélyért adakozni mfl magyar kötelesig ! A kifosztott Erdély lakóihoz nap-nap utín érkeznek ujabb menekültek i», akik mérhetetlen •zenvedís után UiMeg otthonra, eleiemre, szeretetre vágynak. Neon\' szabad érezniük, hogy a magyarságáéin fogadja Kdveaan őket. Adjon lehat
Énindeuki tehetsége szerint. Ha csak filléreket is, de adjon.
Ujabban a következe adományok érk«tek szerkesztőségünkbe:
Dr. Szabó István 20.— P
Toblk János 5.— „
Maray Géza —.50 „
Eddigi gytllténuak 3\'8I.»1 ,. Összesen 39X17.11 P
Uj, tökéletes leadóbereüdezést kapnak a nagykanizsai mozik
Meghosszabbította a Közművelődési Egyesület Magyar JAoosék szerződését
A Nagykanizsai Közművelődési Egyesület választmánya most tartolta meg közgyűlést előkészítő Ülését dr. Krátky István polgármester elnökletével. A választmány tudomásul vclle a belügyni\'iníszler változtatásait az alapszabályon, majd a pénztári jelentés elfogadása után újból évi 1 pejigöben áUjipitottb\' meg a tagdíjat. Az Egyesület választmánya egyhangúan elfogadta az elnökség azon javaslatát, hogy Ma* gyár János igazgaló szerződtetését hosszabbítsák meg a jövő évre js. Erre főképp azét van szükség, meri mindkét motsl berendezéseit löké. letesilení -keli és ez nagy befekleíésfc
igényel. így a jövő év elejétől kezd* ve a régi, mfég 1932-ban felszerelt leadó berendezéseket, vásznat, hangszórói kicserélik, tökéletesitik. Ennek megfelelően sokkal jobb lesz majd mint a bangleadás, mint pedig a képvetítés. A Nép moziban is két gép íesz és igy i folyta lólagos lesz a vetítés, i
A közgyűlés további pontjainak olökészilése után Sz\'oboda Béla javaslatára kimondta a választmány, hogy ismeret le rjcszlő filmmnünékat rendez. A Közművelődési Egyesület közgyűlése december^ 6-án, határozatképtelenség esetén december 27-én lesz. \' , \' i . |
Indiai és magyar teákat, romot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
Súlyos differenciák
álllak elő az utóbbi idölxat n setyem. gyárak és a pamutgyárak közölt, mert « iwmulánigyámk ifink aznal a tenétcl. lel ndtnk el portékát, ha megpeScTö mcmiyiségú müselyemám-rikkeket is élveitek u vevők. A müselycmgyárafc ezt kifogásollak, mert ezáltal üzletük teljesen iricgbénuh, a nagykereskedőknek ugyanis érttekfikben állott, hogy olsősorban \' pamutéikkeTthez jussanak. A bosszú hönn-pok ótt tartó hare most békés megoldással Ixiiejeződött, mert n Texlllgyárosok Országos [-tgyesüleíc kórlcvéljren hivta Pot tagjait, hogy a jövőben az eddigi fryakorlalot kerüljék el. Természetes, hogy n nagykereskedők a jövőben a kiskeieskodökkei szemlén sem élhetnek oktrojjal és mÜseJyem-cikkclk átvételét némi kótlieUk ki feu té\'elül más cikkek eladásával kapcso-laMíi». (:)
A magyar tavasz legüzebb virága
a magyar tulipán.
(Tulipánhagyma még kapható.)
„TULIPÁN" kertészet
Eötvős-tér 18. UBgjIüiDilia. Telefon: 634,
Virágüzlet: Fő-ut 1. sz. Telefoni 502.
Az északjaiéi gyengülése, egyes he- ¦ Jyeken, főképp keleten eső, a Kárpátokban havazás, a hőmérséklet alig változik.
A Motoorolofiial Intését naaykanlassl taastiityelőéllouiáce Jelenül
Hömóraóktot tagnap ette 9 órakor +7-4, ma rertial;+-7-o;léiben +96.
CuDMdír 5ö -C
- Naptár: November 8. péntek. Rom. kat, Gotttrled. Protestáns Gotttried. -Izraelita Mark. hó 7.
OfizMrrjfl nyitva reggel 6 órától eiie « óráig (hétfí, marót, péntek: dél. tan kaddea esess nap nSkrwhl.
4 Mozaik
« zalai bakák erdélyi útjáról
\' Itt a, Sel;es,KÖAis rorrása is. Szegény a falu, fóliájukban él a nép. A pap éppen fténát rak és fát vág, mikor azáUáscauu\'dÓLnk nála járnak, mc.il a bukaresti koniiáuy ugy kívánta, twgy papjuik dolgozzalak. Valószínűleg, liogy ezt biztosítsák, adtuk csak iK) pen:.őny* fizetési papjuknak és gróf ItáuiTv Miklós birtokából II hold földet 20 kin. távol.
ligy örcfl román paraszttal heazél-(íCtck, kintik egy a vágya, hogy megint arathasson Berettyóújfalun. A Körös vize a Tiszába folyik. Sokszor és sok minden emlékezteti A revíziós propaganda otL OSobeg éjjel napnál L1 évou át Nagy-Sebes il km. hosszú egyeben liázsora mentén... Az il ioidi búza hiányában kornó gyornor se volt •olyan utolsó revizionisU.
18.
I)e akui az :iny;iiíi ik;.u kívül más Is, ami fcnninriotiii a rú#i emlékeket, i*ui hozzánk \\e<ello a sziveket, mugyu-rokftt, roinánokal ejryaxitnt; a náglrka-¦ tonai szolnál il emléke. Aki vaJamiíkor innuy.ir egs\'enrouát hordóit, még ma i« vlgyásba mered és igy l>©szél i mai katonával a ukiiíu szoJgálatl iiiejéríH.
négt O^őljárők. talán már elportjuHuk \\nlanwlj\' csatatér sírjában, vágj- maguk
is csak emlékoilqnek élnek — .\'de, szel-Jeniük. emlékűk katonáik szivében még ma Is él és a küzös szeUcmt^en ime egymásra talál az eres obsitos és a mai katona. Ezért mondják, hogy Kr-dély .hazatér^ és nem csak visszatért.
A román ÜaLdsá^, amely a régi magyar életet csak eli>eszéiésck1)öl Ismvrtc,\' érielmetlenül ájftt ez éseniények forgda-
nái.au s ment a nyelves vér rrVirt kü-tötte Őket hozzánk, ridegen, IdegcnüV, félve, söl olykor cOonségescn bámészkodott. ¦ \' Minden 30 é>x« telftU román beszélt, ^öl u többség jól Ircszélt magyarul. Csak a fiatalabbak némák, az, utolsó busz év neveltjei. Még cj^ évtized és elveszett volna a nyelv is.
19.
Kalotaszeg következik. Vtánffy-IliV-nyad magyar lakosai mind az utcán vannak. Asszonyok, leányok gyönyörű viselelüklien éljenezik n" katonákat. Nem tehet t>ete!ni a színak pompájával, nem lehel eJbgel biltimi a szer-let és az öröm ezernyi jelzővel kiséri megnyilatkozásait. T>s szemem e:őtl van a tömeg mag.itaitásiuiak és fellépésének méltósága, me\'y liatártatan niegnyijat. ktizj\'isaíbtn is válogatott és előkelő.
Kőrösfő: tori\'etl nsztal az ut mentén, a leányok dalolnak és TorogiKík az ulon és ha Itáiiffy-iliiny.idon káprázatos vob o visc\'ct szépsége, ilt tombol uak a színek, de mindig ízlések, itt
a réfíi faragott tornácos házak, díszes kapuk között ezerszerte szebb, pompa!* .saiib az ősi viselet.
CcrŐvásárhelyen éjjelez az ezred. Még Kalotaszegen vagyunk.
20.
ftjfél után rak ki lecsapol a visalop és koromsötét éjjel menetel rossz utón bejO\'ek közt a szállásba.
Pihenőről alig van szó. Hubát, sze-relvényt kélt tisztítani, készübií koii Kolozsvárra. Nincs lemaradozó, mikor szeptember ll-én H ómkor Jndul *z ezred most már együtt gyalogosan Kolozsvárra.
Gyalu utcáján a vUágháborus katonák várják a csipalokat, még ónöu-magtikat is megéljenezik.
Szászfcnes hosszú főutcáján végig szól n zene. A községen lui ebéd pihenő. Már ide látszanak Kolozsvár széisti házai, ide látszik a FeU&gVá>,
s már tömegesen jönnek elébünk a kolozsváriak,
21.
Kolozsvár. •
A foggiatasi i"uuiO]>sé;íbez a AtounS-tori idról indulunk. Tálxiri put>z\'la, a gazilusáíú akadémia majorjának kapuján már magyar a Teliras. A Monostori u\'ou a romának némák, kíváncsiali éis kissé ellenségéén bámitinak, De unnál \'elke-sehti, ujuiuíóbb a inágyjunk öröme. Mikor megáll ixí ?1 és a zftuokai
Hiszekegyet jáUzp — az emberek térdre esnek ós így hallgatják, éneklik u nem/eli imát. Még az ég is sírva lakúd.
Mindjobban szakad az cső. Míirrtha vödörből ömleno. A fánidt, álmos bakám még ez az cső... re nem ernyed u zalai baka. Büszkén vágja a disz-meneiel — clletejt fáradságot, elfelejti az álmatlanságot, mikor Kolozsvár ut-(áin kopog a bakancs. Egyik katona mesélte el másnap: a vápös elölt azt Mtle össze, kelt esnie n ráradsá»iAt és mikor lieért a városba és látta a le1-kesedést, éfBztc azt az örömet, melyet ő hoz, liát olfetojtett fáradságot, fájásl és lia parancsot kap, rohamra indul \' a Fclckl liegyre.
22.
Zidiogott az esőzés a (kolozsvári közönség az utcán áMt ós ünnepelt öntudattal, méltósággal, mi mértékkel és mégis benne rezgett a 22 év elfojtott vágyainak beteljesedése, átérzett ft várakozás tosziUtségínek hatalmas feloldódása.
Ahogy a tömeg sorfala melle\'.t alb-vágótok, ezer kéz cirógatja meg a lovamat, száz és száz könnyes szem csillog, felém é.s nyújtja kezét testvéri kézfogásra. Mikor " román ka\'elráüs-nál befordulunk odaérkezik egy férfi, felnéz ránk Feszesen\', tisztelegve főve-tésselj dc nem sokí\'úg, mert megrándul
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
— (Papi korona Zákányban)
A csurgói espeiesi kerület papsága is most tartotta mog őszi gyülését zákányban. A Voni Sanctet és az e\'jiökl megnyíló utáni beszédet dr. liarthos Pál apátkanonok, sogesdi főespc:es mondta. A papi kuronáji megvitatták az A. C. leli progrummját, niojd elhatározták, liogy a KA1.0T szervezkedé-sét szélesebb alapokra helyezik. Ezenkívül Fehér I^szló bérceméi és Török Lajos inkei kájJán .tartottak nagysikerű előadási uz A. C. tárgyköréből,
— (Tanári hangverseny)
A zeneiskola tanárai szerdám es!e hangversenyt adnak. Műsoron Siudiug, Fronz, Haydn stb. müvek,
— (A Keresztény Jót. Nőegylet Szent Erzsébet ünnepnapja)
A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet --- mint nnnyi hoss/.u esztendőkön keresztül — az idén is méltó rnódoD ünnepli meg a Szeietet nagy szentjének, magyarországi szent Erzsébet nagy ünnepét: 320 szegény iskolás-gyermek feiniházlatásúv-il. A buzgó és lelkes höígygánla Farkas Vilma íárad-hntallunui\'tevékeny elnöknő tgén nagyítón készülődik a november líU szegény iskolások felniházására, ami a szokásos keretek között fog lezajlani a itozgonyi utcai iskola tornatermében.
— (Zalaegerszeg pótadója: 137 százalék)
Mi tagadás, sohasem irigyettűk Zalaegerszeget. Most, liogy a Zalai Magyar Eleiben a megyeszékhely elkészült lU41.es költseg\\«tósérői olvasunk, velük cgyüti s7x>niorkodunk, hogy mennyi Zalaegerszeg adóssága. Bár a mostani vezetés skót jwlítikát folytat a négy évvel ctfMőtt átvett adósságterhek és kamatok miatt, czévbon is 137 százalékban, irányozták elő a irtegyesxóklieiy kóltségvelését. Pedig Kanizsán könnyű, az adózók sorsa, de az cserszegiek sorsitt látva nOni panaszkod-Iwtnak u kanizisaiuík.
Daruk segítségével helyezik a zsákmányolt ellenséges páncélkocsit a woggonokba. (Foto. tt. D. V.)
nz arca és elönti a könny, zokogni kezd.
Ott álltak a világháborús bajtáasnk. A/, öreg 5l-esek 23 óv óta megdercNedt-lek. 23 évvel ezelőtt ill ebbép a város-l«n fejeztem be a vi\'ágliáborui és most visszatérhettem ugy, ahogy akkor kelleti volna bevonulnom.
23.
l\'szik a virág a hömpölygő esővíz-, ben ázik a tömeg, de nem tagit, a nők l«ikáig vízben, dehogy érzik, hogy esik "z eső. boldog örömében lelkesedik uiindcnki, inig esak délre nem tekint, lionnuu a Feeki te\'Őrói a román belát a városba, amíg (íyörgyfalván, nem gondol, honnan a fiatalság áljötl és vissza nem mehet, mlg ott román ar ur. Ott könyörögnek ndkftnk \' vissza nem csatolt, magyar falvak magyarjai, hofiy jöjjünk ál és Őket is szabadit. Mik fel.
Kis gyermekek ott slmak anyjuk szoknyájába kapaszkodva éúa anyjukkal ós mikor egyik tiszt kokánlát tűz az asszony mellére, az fogadást e;z, igy kokárdásnn megy vissza ós u kokiír dál le nem teszi, inig községe is vissza nem kerül az anyaországhoz. A sz*m-védésekben megedzétt magyar öntudat, a kisebbségi sorsban uiegaeélosodott hit ad erő\' itt nundenkinek.
24.
A csapatok és vonatok bevonulása
—- (CukorkerDletl beosztás ellen)
A legutóbb niegjo\'cnt riikorrendvtet SiCrinl Zalaapáti, Fsztcrgály és Zuia-nabar közsegcKci a zalaegerszegi korö,-loiiicz csatolták. F, bajom község is>-roskedői most a Baross Szövetség keszthelyi fiókja utján a minisztérumlihoz fordultak orvoslásért, meri a Keszthelylői történt etcsatolás folyt-n az eddigi 10 kilométer helyet most t>0 kilométerről kényte^nok a cukrot a fulubu szállítani.
— (Tapolcai küldöttség Keszthelyen)
Az újonnan alakult Baross Szövetség tapolcai küldöttsége niogjeU.nl a keszthelyi llajossbou hogj\' tanulmányozza o/. ügyuicntítol, különösen pedig u szép és valóban nagy segilséget nyújtó Baross Önsegélyző hitelintézményt- Meg-liivás folytán a keszthelyi Baross ügyv. titkár e\'őadás keretében fogja ismer. Lo\'ni oz önsegélyző intézményt Tapolcán.
ójrélig tort. Délután a pesti tűzoltók osztuga érkezik meg és áUOizik a szolgálatot, őket a Mavart autóbuszok hatalmas oszlopa követi. A kocsikon már a fcsle\'.t tábla: Kolozsvár -Ziiah, Marosvásárhely—Szászrégen, stb., és megindul a menetrendszerű autóbusz forgalom. Nem keh elbújnunk, valamit a mi szcrvezPUynk is teljesítőitek. Még éjfélkor is hatalmas embertömeg
Jár-kel a Mátyás té;en. A város ünnepe,
és liogy zavartalanul öpnepefhessen a fclekí uion farkas szemet nézve az el. lennel, őrködnek a ralai íiufk. A városon belől is a rendészet egy éjjel u kezünkbe siklik: gyalog,, kerékpáron, Imim. autón járják u várost járőicmk, hogy u nyutpdom és rend feleli őrködjenek. 1)0 alig tudnak mozogni, ünneplik őket. A (két évtizede nélkülözött biztonság érzése át W a kolozsváriikon.
Kolozsvárott perszo a laktanyákba nem lehet bcköltózködnL lí1 vannak tjotvesedve, a piszok és szemét elfuvO. rozásu haiulnuis szflrvcze&t igényel. Bútorról, fels zörgésről szó sincs. A honvédeket középüleiiukbon és nvagiíjil lázakban szállásolják be. KüUoőson ke. rcsi B boavéd az eJhugyotl villákat, hol a fürdőszobákat ulaitosan igínybo vesd. ltoeudezkedünk és inegbuidőidnek « hétköznapok, melyeken zalai bakák nótája veri fel a kincses város csöndjét.
(*á|é k*t.)
— (Balatont kis hírek)
, Balutonujl;o!y uj, koiszcrü községliáz építését Imtározla el. — Bogláron u vasútállomás mozdony háza egy kipattanó s/JkráUÜ kigyulladt és leégeti. — Bahiloukcncsén a .róni. kot. cgyhádtöz-ség uj tanlormot építtetett és ahhoz megkaipta uz óbudai icálghiinázium lel. szerelésének egy részéi, így u tanítás
megindulhat, — Balatonbogláron a
második kuUurás is, sikerrel járt: 13a mélor mélyen bővizű jó ivóvize- kapuik, igy a legszárazabb nyárban is biztosítva rm a fürdőhely vízellátása.
Útépítés Erdélyben
Budapest, november 8 A visszatért loriilelcken teljes erővei folyik az ntópites. A kormány eddig 2ő millió pengőt köttölt a/, erdélyi utak rendtelwzalnlárn. Az egyes utakon 2—3000 ember dolgozik. Összesen 45 modem úthenger van üzemlion a xooo kikiinólercs javítás aluli álló utlwUóza^ ton. A Ilosztert*-Szászregen 1 «t még novernberbén leijesep elkészül.
Árad a Dráva
Belgrád, november 8 A Dráva ós mellékfolyói az utóbíii hetek esőzései következtétísn sok-helyen kiléptek medrükből és elöntötték U köpiyező földeket. A kár. jelentós.
Meghalt Pintér Jenő
Budapest, november 8 Pintér Jenő, a Magyar Tudományos Akadémia lógja, a kiváló nyelvész 60 éves korában Budapesten elhunyt. Temetéséről még nem történt intézkedés, j , ;
A mentelmi bizottság ítélete a Hax méltóságét sértő nyilas képviselők Ügyében
A képviselőház mai ülését 10 órakor nyitotta meg Tasnádi Nagy András házelnök. Radocsay László igazságügy miniszter napirend elölt beterjesztette az igazságügyi módozatok és eljárási módok szabályozásáról szóló javaslatot, majd a men telnii bizottság jelentésének meghallgatására került sor.
A mentelmi bizottság Kovarcz Emil képviselőt a Ház július 12.-1 és 23--i ülésén tanúsított é< a Ház méltóságát sértő viselkedése miatt kétszeri, Gaál Csaba képviselőt pedig ugyancsak a Ház tekintélyét sértő magatartása miatt egyszeri jegyzőkönyvi megrovásban részesisitette. Lille János és Wirlh Károly képviselőket a Ház méltóságának megsértése miatt a Ház megköve[éj sere ítélte. \' í i
A napirendre térve több nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről és a törvényhalósági tagságok meg* hosszabbításáról szóló javaslatot fo-, ga\'dták ci \'a belügyminiszteri jelentéssel együtt.
A Ház legközelebbi ülését hétfőn délelőtt 1Ü órakor tartja:
A román király születésnapja
Bukarest, novoml.er a Mihály király mai szütelésn ipja alkalmából nigy katonai felvon ulásokiit rendezlek a (óvárosban. A felvonulást és a szendéi végignézte a királyon kívül lle\'ena királyné, An\'oneseu ájmmf-\\a:eiö, ilória sima Vasgárda vOzefi és a román!Ü német katonai misszió pa-nmesnoksága is.
;" Eltűnt repülőgép
Llnini je\'en\'ós szerint egy bolíviai utasszállító repülőgép, amelyen magas-rtuigu állami Usztvisoők utaztak ínég keiden cltrqit. A kalon ií gépek Illését a rossz idő nigyon bátrállatja,
fé\'ő, liogy az utasok a génnel együtt elpusztultak. _
Elfogták a szegedi család-irtót
Szeged, november 8 A családirtó szegedi testvéreket, Bem Jer-31 és Miliályl a csendőrség GegyveiSs erővé\', akarta elfogni. A sortűz Bera Jenő halálával végződött, a másik fin elmenekült. Azért ölték meg apjukat, anyjukat c*s a 18 í"*>s hugur-knt, hogy a család 800 i>engöJét megszerezzék.
Később sikc.-filt & fogni a nuísik I.e.n fiu\', de é:et\\e-izélyes sebesüh\'se nuatt nem kcndlici staláriális bíróság cíá.
PáraUan kadvstménv a Zalai KOzlöny olvasatnak
A lövároa egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmainiezky-iatoa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százaiékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadónivalala állit ki a jelentkező olvasók részére.
ti
1940. november 8
(Folytatás az 1. oldalról)
kez«(t Ankarába. Berlini utjél politikai körökben igen nagyjelentőségűnek tartják.
A követség Papén érkezése után azonnal intézkedett, hogy a görögországi németeknek felszólítást küld" jön a hazaiérésre.
Bekeríteti fenyegeti ¦ görögöket a florlnai szakaazon
Róma, november s Slefuni iroda istambuÜ jelentése szerint a török lapok érthetetlen angolba rátságg31 míg mindig görög győzelmekről számolnak T>e. bár korául sem olyan lelkesen, mint as első belekben. Most már féllik a tőrök lapok is a görö^iket és azt tartják, hogy a florinaí szakaszon a védekező görögöket az előnyc*hifj.ló olaszok könnyen Jugoszlávia és a hntárío közé szoríthatják és ezzel elvágják a délfelé történő menekülés útját. . \'
A liipok szerint Angliának sürgősen harcikocsikat, repülőgépeket és ágyukat kellene szállítani Szalonikf védelmére.
Ujabb 86.000 tonna angol hajót eatlyeeztettek el a né matek
Berlin, november 8 A huditengerészet egyes egységei a távoli vizeken, az Óceán északi részén az Amerikából Angliába vezető legfontosabb utánpótlási utvonalod .megtámadtak és elsüllesztet-lek egy teljes hajókaravánt. Az el_ süTlyesztell hnjók összes tonnatar, talmö 86.000 tonna. A távoli vizekre kiküldölt nénjét buvárhnjók feladata, hogy ezt a hajóutat állandó ellenőrzés alatt larlsák és mint u jelentés is mutálja, feladatukat jó-1 oldják meg.
Továbblolylk a légiharc Anglia; ellen
London, november 8 A légügyi hívutal jelentése szerűit csütörtök\'este rendkívül korán kezdődött meg n német gépek támadása. A bonVbatántadás kiterjedt volt* és nx ország sok katonai célpontját érték. A kár nemcsak épületekben és közüzemekben, de emüd-rélettem is nngy.
Berlin, november 8 A német bombázók nagy károkat okoztuk London és Southaiuplhon dokkjai és raktárházaiban, továbbá tüzet okozlak Co\\entry,Birmiughi.iiu, Liverpool, vniamint "több más város repülőterein és katonai berendezésein. A repülök az angol kikötök előli az aknalerakást folytatták, az Orkrwy szigeteknél pedig ujabb hajókat s\'üllyesztettek el. ,
Edén tárgyaiénál ellenére Délafrlka német külön* békét akar
Newyork, november 8 A Transcontíuent Press , jeíentése szerint a délafrikjai miniszterelnök talá\'kozott és tárgyalt Edenuel. Tárgyalásai ebenére Hcrczog és pártja a német különbéke mellett van és nem hajlandó Angliáért vérezni. A Herczog csoport mar a parlamentben kjwgy támadásokat intézett a kormány ellen és szerte az országban nagy népgyűléseken tart. \\C\'
Roosewelt Amerika gyorsabb fegyverkezéséről tárgyat
Washingthon, november 8 A Német Távirati Iroda jelentése
szerint Roosevelt elnök a nenúJetvé-delmi bizottság tagjaival kerek két órán át tárgyalt. Utána az nlbizott-ságol hívták össze és az tárgyalt n fegyverkezés meggyorsításáról.
A legújabb Amerikai eredmény
Washingthon, november 8 Középeurópai idö szerint csütörtök éjjel 12 órakor adlak ki az utolsó eredményt az amerikai elnök választásról. Eszerint Roosewelt 28,151.038 szavazatot, WíUkie 21,753.117 szavazatot kapott. Az elektorok megoszlása a következő : Roosewelt U9, Wibkie 82.
.Rómát bombázzukI"
Ixndoii, november 8 Az angol rádió közölő, hogy e/enlm Rómát is lioinbázni fogják oz angol repülők. A licieientést Buticr ájlain-litkár lelte hivn-tUosan ós azzal Indokolta ir.eg, hogy az megtorlás azért, nieri az olasz repülők Ls résztveiiuek London Ixnuházasában.
Itóma, november s Mussolini személyein végigjárta és t megiekmtette a Róma védelmére már korábban foláiliiott légvédeAni ütegeket-és állásokat.
emtiilBUNfl! lililm NllUit
MENETRENDJE
érvényes 1940. má]us 19-IŐI,
Lr.^b.t-Ur Va.i.t.llumA.
H H 1335 IB>0 1100
18« 20 «o 22 M
Î3-H
¦
1 *
ILetenyel menetrend
UUnyMI l.vJ. B-40 H.ijkí >>\'. 7\'SD
HWkwlitiril Ind. 14-26 Ltttnyti10-40
—* MMPIÜI «-
mindenki a helyt kereskedőknél - éa Iparosoknál «zéros» b«l
liüÉII
Me Si
a r r
nagy választék, kedvezd fizetési feltételek,
ll
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
. " Nagykanizsa, Fő-ut 5.
\' l\'l 153 ITtsi\'Iil «51
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartásim unkát.
Bérelhető akár 1 hónapra. Is a
QRAVAVÖLGYI-nel
Sugár-ut 2.
APRÓHIRDETÉSEK
lr -¦.tildisifi dlla *a*4rnap •< önnapriip 10 itcln 0 illér. mlndan tavibb) uó 0 (Illír. híUflinap ll iiolu 60 nllér, mlndan (ovábbi nA 4 lillír.
ÁLLAS
4 000 pangő , éaavalaMual 150
peugöa állást nyerhet. Az összeg bekebe-lelhető nagykanizsai ingatlanra. Cini a kiadóban. i 2S80
Otyes fc.járet taBarit.aO lelvétetlk. Caengery-ut 12, [OltUalnt, ajtó 1. 23!«
14 eve. «... leiny háztartáaban állást kerea. Cím: Rózsás fodrász, Deák-tér I. •
\' F.Nyk«p4.M.lh.. Itut vagy leányt felvesz Hallaz műterem. 2591
ADÁSVÉTEL
ElauU Ir<S«»aiol Caengeiy-ut 27/a.
löidumt.
Fehír, mély,, fly.rm.fcauM,.! eladó. Telekl-ut 78. •
Tflk. körülbelül 20 q ée kukoricaszár eladó. Megtekinthető a gőzmalomban. *
Jókerban levö ^tturltiooela vennék. Teleki ut 78. . •
Nagy,Singer vearnogép eladó. .Sugárul 16., elsS.aJtó. *
HÁZ ÉS INOATLAS
Elaslo adómentes összkomfortos parkettás háromszobás kertes családiház, — Sugárul 42. •
KÚLÖOTÉUS
O..MtMl.]aloM...k éa mslomlulaj-donosok flgyelmóbel A magy. klr. Iparügyi Miniszter Ur 49.0O0.es számú rendelete értelmiben az elhstznált (láradt) ols-jak eladása és regenerálása kötelező. Kárjen ajánlatot: Zalaegerszeg, postaitok 93. számtól. 2510
Valim .llátanst nyerhet egy-két diák jobb családnál gondos felügyelet mellett, Clro a kiadóban.
Magános nő teljes- állassa* kaphat Klrály-u. 34. Bővebbet Bukszáknál. \\
MIMai géphlmzé.t, rollnlzást, hoh-lozásl Tállal Huaztiut, Klnfzsl-u. 70. *
EU.aa.tl egy szurka fálkeaztytt,,Kérem a roegtalálót, adja la lapunk kiadóhivatalában. 2590
ezednéoyt caak ugy ár el,
ha hárdetései! a nap«nt. többezer példáiiybaii megjelenő, messze vidéken Is elterjedt ZALAI KÖZLÖNY. , ben adja fel. Kiadóhivatal ^Pőut 5. (az udvarban.) Tel. 78.
ZAUU KÖZLÖMV
í>Ot.lTIKAI NAPILAP.
Kkadja I „««u».,[,n»ul Ft. T. Nagykaaliaa". Pelalóa kiadó: Zalai Király. -Nyomatott: a „Klzaazdaságj fl. T. Narryknnlisa-
ay.Múájábaa NaDykaali.an. (Nyomdáért tulr.1. Zalai Kir.lyJ
50
80«, Évfolyam 286 »zdm. Nagykanizsa, 1940. november 9 szombat
Arm 12 f HL
ZALAI KÖZLÖNY
¦MtjMriBate és
FeWí. «*rt«z»: B.rb.rlt. Uljo. ^^..MiíSS,^
Nincsen többé
inségmunka,
rjc annyi munkaalkalmai teremte-neki amennyi elegendő lesz a mim-kára várók foglalkoztatására.
A cél, minél több önálló égzisz. lencíát tereiiWaii, hogy szaporodjék azoknak a szám", akiit adófilléreik-kei hasznára válnak & köznek.
Ez lényegében a programja a Nagykanizsán is működő Nép és C^mdvédelmi A\'apnak.
Az évek hossza során\' át sokszor hajánál fogva előránctgált iuség-immkák tervszerűtlen ségéiick és igén gyakran csak parazitákat nevelő segélyezési rendszer eredményié le nsé-géiiek tanulságai után megtalállak a megélhetésükben veszéiyCzteielt családok megsegítésének egyeilcn si-kcnel biztató normáját ¦ a munkát:
A munka kenyeret ad, biztosítja a megélhetést és az embert nem alázza meg, hanem- felemeli.
Minél több munkaalkalmai biz. tositani ez most a feladatomért ellenértéke a már meg is adóztatható tisztességes kereset.
Akármilyen későn is indul útjára ez az uj módszer, még se jött elkésve. A készülő anunkaalkaímak még biztosit hatnak megélhetést mind azoknak, akik a nyáron hazafias szolgálatuknak eleget téve, elestek a télire való kis tőkegyűjtés lehetőségétől.
A tépelődő gondok még csökkenhetnek, a panaszhangok eliiénvültv-it-nak. A nagyszerű elgondolás és a munkatervek mellé most a gyorS cselekvés szükséges, hogy a program gyakorlatba való átültetése zökkenő mentes lehessen. A Nép és Családvédelmi A\'apnak 10 miHió áll rendelkezésére a cél sikere érdekében. -
Ezt a tekintélyes összeget azonnal mozgósítani keli. Mert munkaterv bőven áll mindenütt rendelkezésre. Talán még előkészíteni se kell a terveket, mert azok már évek óta kivitelre várnak. Ugy tudjuk, ho^y Kanizsán is a családi lakóházak épi-lése egyik fő pontja a Nép és Családvédelmi Alap nagyszabású munkaprogramjának.
Ez a szép szociális terv azért nagyjelentőségű, mert a sokgyerme-i kes családoknak .biztos otthonhoz való juttatása éppen a megélhelé. síikben veszélyeztetett egzisztenciákat segíti meg s leszi lehetővé számukra az emberies életet. Szó van a régóta esedékes útépítkezések meg indításáról is,
Nagykanizsa szociális érzésű polgár mos terének külön terv-eí is vannak a miunkaprogram kibővítésére. A kilátások tehát biztatók. Növeli e reményt, hogy a Nép és Családvédelmi Alap irányítói mind szociális érzéssel átitatott férfiak.
De nem maradhat el « siker azért sem, Inert a Nép és Családvédelmi Alap programja mögött ott ábnak a kormány, a törvényhozás, a vá. rosok, vármegyék is a maguk nagy erkölcsi súlyával. ...
A nyilasok merényletet terveztek a Kormányzó ellen és erőszakkal akarták kezükbevenni a hatalmat
A kormányzó] kíséret és a belügyminiszter legyllkolásával akarták elfogni a Kormányzót, hogy Szátanlék kinevezésére kényszerítsék — Kézigránátos terrorcsapatokkal akarták megszállni Budapest utcáit és a minisztériumokat — Erőszakos uton szerezték volna a merénylethez szükséges fegyvereket Is
A meghiúsított forradalom elökésxitésével gyanúsított nyilas képviselők Ugye hátfan kerül a képviselőház elé
A képviselőház mentelmi bizottsága csütörtökön fontos mentelmi ügyet tárgyalt; A tárgyalásokról szóló jelentési a bízottságok előadói pénteken terjesztették a képviselőház elé, amely a mentelmi ügyeket a hétfői ülés napirendjére tüzlc.
A jelentések, melyeket péntelen széloszlottak a képviselők között, Wirlh Károly, KovarCz Emü, Gát Csaba, Csia Sándor és Lü János ügyérői szótanait A felsoroltak valamennyien a Nyilaskeresztes Párt képviselői. Az első jelentés hatóságok lúgjai elleni erőszak bűntetté-
nek előkészítésére irányuló szövetség vétségével, gyilkosság bűntettének elkövetésére irányuló szövetség bűntettével és robbanó anyag felhasználására szolgá\'ó készülék jogosulatlan szerzésével ós tartásával elkövetett bűntett folytán az ábam- és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására irányuló bűntettei gyanúsított Kovarcz Emil képviselő mentelmi ügyérö* szói.
A jelentésekből kitűnik, hogy a budapesti főügyészség Kovarcz Emil és Wirlh Károly nyilas képviselők mentelmi jogának felfüggesztését kéri letartóztatását is megábafogtiló;
hatállyal. Az ok : A kél képviselőt azzal vádolja az ügószség, hogy szervezkedést készítettek elő, amely szerint forradalmi uton akarták volna magukhoz ragadni a hatalmat. Tter-veik szerint a Kormányzó Urat egyik kenderesi útja alkalmával cl akarták fogni, mégpedig ugy, hogy kíséretéi és Ke rész les-Fischer Ferenc belügyminiszter megölik. A fogságba került kormányzóval Szálasi Ferenc tárgyalt volna! Kényszeríteni akarták a kormányzói, hogy az előre elkészített okiraUit, amelyben Szálasi Ferencet mint minisztere], nököt bízza meg, aláírja.
(Folytatás a 6. oldalon!
*******............*............."""\'VVr^virYrYrYrYiYrw^^
Hitler: Nincs olyan hatalmi csoportosulás, amely szembehelyeikedhetne Berlinnel
Versallesbe költözik a francia kormány — Uj erőre kapott Amerikában a háborús propaganda — Slngapuret átadják Amerikának?, — Letartóztatták a szuezi olaszokat — Bombatalálat érte a Towert
München, november 9 A forradalom évfordulója oJMmsí-vai az >öreg harcosok* szokásos évi gyűlésén ismét megjelent Hitler kancellár és nagy beszédet mondott. í>cSzéde során megemlékezett a rriünchenl forradalom és a kél éve előtti merényiéi á\'dbzalairól, majd a mozgalom sikereire rámutalva, a jelenlegi háború ró\' is részletesen szólt.
Hangsúlyozta, hogy a \' harcot ők nem kívánták, türelmesen várt hónapokig, de békejobbját nem fogadták .cl. Azóta a harc megmut«tti, hogy olyan eredményekel hozott, a mel\\ek egyoldalúak. A németektől-, nljg kívánt löbb áldozatot, mint az 1870-71-cs háború, Az embertartalékokhoz nem kellett hozzányúlni, az anyagi kár jelentéktelen ós az elhasznált lőszer is csak egy része az
egyévi termelésnek. Felszerelésünk mérhetetlen, - mondotta Hitler — így a termelés egyes ágaiban be kell szüntetni a munkát.
Beszélt ezután Hitler arról is, hogy ha egy napon megkezdődik a nagy harc, az eredmény nem marad cl. Akkor majd azok, akik eddig a szájukkai meghódították a világol, hiába igyekeznek fegyvertol is vécte-kezni. Hangoztatta, hogy n Birodalom ugy felkészült, hogy nincs a földön oiyan hatalmi csoportosulás, amely szembehelyezkedhetne Német országgal.
Néhány hónap alatt a/. ;s oldü\', ki lesz zár alatt, mi vagy ök, mon dolta Hitler a továbbiakban és rámutatott arra is, hogy Churchill 6 hónappal ezelőtt azt jelentette, hogy a német buvárhajóhad felél élpuSz-
Aki a néposztályok életnívója közöli meredező különbségeket ösz-szébb-kívánja hangolni, csak meg* nyugvással fogadhatja a törekvést, hogy végre valahára a múlt \' fájó emlékei közé kerül a kartotékba szedett szegény néposztályok megélhetésének segélyekkel való loldo-zása-follozása, a tervszerűtlen uLség* niuokák kutatása és mindezek he
lyére lép a becsületes munka, amc,y megfelelő keresetet biztosít.-.
Nem jótékonyság, nem könyör-adomány, hanem a munkával megszerzett kereset állítja a dolgozókat az önérzetes emberek sorába. ;
A munka és kereset nyomán uj, erős és biztos támaszai lesznek a szebb magyar éleinek. \\
Az uj magyar éleinek.
titották, most pedig kénytelen beismerni, hogy a németeknek töbfcten-* geralattjárójuk van, mint vaíaha. Nemi anyagi érdekbői harcoltál, mert néki nincsenek fegyverkezési részvényei, de ha rákényszerilették a hámorul, folytatja azt & végső győzelemig. Sajnálja az angol népet, de ami következik, azt köszönjék meg Churchillnek.
Ujabb 100.000 tonna angol hejótlr pusztult el
Berlin, november 9 A nyugati fronton a német légi-haderő tovább folytatja sikeres lá. madásait az angol szijjetország, valamint az Anglia felé haladó hajó. karavánok ellen. A német gépek a tegnapi támadás során légiharcba keveredlek Anglia felett, aröelyrek során 10 agol repütnőgépet lelőttek, a nénieteknek nem volt vesztesége.
A megtámadott hajókaravánokat kísérő angol cirkálók közül ejryet teljbetaláitak, egy másik 6000 tonnásat pedig annyira megrongáltak, hogy a hajó oldalára dűlt ós le. állt. , ,
A buvárhajók az Amerikából Angliába vezető útvonalon ugyancsak tovább tevékenykedtek és 90!ö00tou-
a
BAfcAI ROZLOIT*
1940. novtmbtr 9
Dr. Solymár István esperest flnnepl keretben Iktatták be a Szociális Ilsszló egyháztanácsosi tisztébe
RftDIO
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja: Szabó Antal rádió- és sportüzlete Nagykanizsa, Fő-ut 5.
nányl hajáterei küldtek az óceán fenékére. ¦ j i , ; ;
Bombatalálat érié a Towert
Budapest, november 9 A Pest tudósítása szerint a\' londoni hires Towert is boinVatalá\'al érte. Az északi bástyára esett a bomba és a várnagy is életét vesztette. \' 1 í ¦
Churchill terve Irorazaa fnegajr.élláeái*ol ém ax élol-. mesés eaökkentésérSI
Róma, november 9
A Popolo di Roma ér lesülése .szerint Churchill erősen érzi a nagynénjét nyomást, ezért rrresszerneno és szigorú tervezetet készített a közélelmezés megjavitására és Anglia ka--tonai helyzetének megjavítására.
Az angol miniszterelnök terve a következő-: ;
1. Anglia megszánja Írországot, ámi által katonailag előnyösébe hely zetbe kerül. •• 1 | ¦ i
2\\ Csökkenti a belső élelmiszerfogyasztást, tekintettel az utánpótlási nehézségekre. ,
8. Angliát, Skótországot és Írországot a mezőgazdasági termelésre állítja át.
A Popolo di Roma megjegyzi; hogy a terv mindhárom1 pontja nagy nehézségekbe ütközik, mert Írország védekezni fog, az élelmezési korlátozások belső zavargásra vezetnek, a mezőgazdasági átállítást pedig nem! lehet máról -holnapra végrehajtani. \' < l I \' ! ! ! I j
A rowz Ida hátráltatja m gfirőgorexágl hadmuve-. Beteket
Róma, november 9 A Stefaní. iroda jelentése szerint az olasz-görög bonyodalom most már bizonyosn elszigetelődött. Törökország még sokat kockáztat angolbarátságával, de a többi államok (Folytatás a 7. oldalon)
A „Ferenc József keserűvíz
régóta kitűnőén bevált hiriszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést |avit|a és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvosát I
Pén\'ck délután tartotta taggyűlését a nagykanizsai Szociális Misszió Bortin Agosbió, törvényszéki tanácselnök nejének e\'nókle\'.e alatt, a tagok élénk részvétele mertett. Berlinné dknőkaxx-szony tömör mcgnvitójábai) visszapillantást vetett a .Kék-KOreszt szervezet* lefolytatott\' tminkávságára, rníTyofro Krisztus-Király ünnepségére, « szervezet lendületes térhódítására., tag-gyara-pitásöru, majd a szeretet szávaival emlékeje\'t meg a Nagykanizsáról elkobozott vitéz Székely JánÓSné lábor-nokné eluókasszony clővülhefctjcn érdemeiről. Szerdahelyi Gyföóné felolvasta viléz Székely tábomokné elnök-asszony ino\'eg bucsu-soralt a kanizsai Szociális Missziótól és lelkes gárdájától, majd a szervezet válaszát: hogy sohasem felejtik cl vitéz Székelyné e\'nöknői tevékenységét
Berlinné cuiökasszony l>o jelen tette, hogy sikerült a Szociális Misszió sz,cr-ve?ct egyházi tanácsadói tisztségére dr. Solymár tstván cspcies. kanizsai püspó ki biztost megoyemt, aki készséggel vállalta a megbízatást. Meleg szavakkal köszönt üt le a jc\'enlcvő dr. Solymárt, akit ünnepi keretben iktattak be egy. házlanácsosi tisztségeié a taggyűlés lelkes ellenzése közepette.
fir. Solymár székfoglaló iáhm a szo-ro\'et mindent áUUjáró ereiéről és gyuj-., lásáról beszélt. Az rslensyoretet legyen ennek az egyesülőitek a fundamentuma. Majd idézte Prohászkát: Ez a szép 1ön*ény:
boldoggá tenni a világot I
Nehezen találunk rá a kórház szemészeti (pavíllonjának >kálakoinbá-ifibanc arra a meghitt kis munka, szobára, ahol távol minden profán, szemtől, minden idegen tekintettől, a Szent Vince \'egyesület mintegy másfélszáz hölgygáfdájának »szép-lelkei« hetenkéid összejönnek néhány munkaórára, mely alatt szebbnél-szebb kézimunkákat, jálé-koknl, babákat, díszeket, stb. készítenek, amit azután a karácsonyi vásáron kiállítanak, hogy a befolyt jÖ\\edelemböí ruhiinyagot, fát.zSirt, élelmicikkeket vásárolhassanak a«zc génycknek, munkaképteleneknek.
A szerétét találékony. A szeretet áldozatos. A szeretet "mindenre képes. Látjuk itt, ahogy csendesen, szük »esaládi keretben* dolgoznak. Ujjuk alatt boszorkányos gyorsasággal repül a munka. Angyalkák, Mikulások, felségesen szép francia bajbák
Végül a katolikus nő szerepéről he. szélt: a férfi oldalán, a családban, « gyermek mellett és a szenvedőket se~ gflve. A boldogság útja: boldogságot teremteni. \\
Berlinné köszönetei mondott dr, Solymárnak szó]} beszédéért, majd je«y zökönyvl köszónelel szav-izlnk meg p. Gulyás deliért plébánosnak apostoli lelkületű tevékenységéórt.
Be jelenlét lék Kémián nővér házíő-nöknőnek Dunaföldvárra való idriglo. nos távozását, jucly idő alatt Ii0n> Cecília a házfőnök, kín) tiszteld, a Szoc Misszió szervezetet és annak minden tagját Krisztus-Királynak ajánlotta fot. Majd beszélt a Szoc, Misszió munká\'á-ról és feladatairól. Mintaszervezetei kíván létesíteni a kanizsai szervereiből, amely példa lfcg\\«n a többi szervezetek számára.
Vcgc\'c Károlyné szakosztályi elnök jc\'entóse következett, A napközísták erentul kis egyen kötényt fognak viselni Felkérte a hölgyeket, hogy adakozzanak 4—5 éves (n\'ipközishíV gyermekek Száméra harisnyakai. Aki leheli.-küldje cl a Misszióba. Akinek pedig haszná-lűionkívüll nöi v.igy rérfl, vagy gver. íuck, vagy alsóruhája van, küldje el u szegények részérc a Misszióba, ahol azokat átalakítják és használnalO áüa. pótba helyezik.
Több beje\'entés után " Lagpyfllés dr. Solymár István püspöki biztos záró-szavaival végol ért
és sok egyéb karácsonyi tárgy kerül ki, ami mind pénzzé változik majd a december 8-án kezdődő karácsonyi kiállításon és vásáron, hogy minél több nyomort tudjanak enyhíteni.
Valóban iétekemelö a szereletemid találékonysága, amit a katolikus Caritas ki tud fejteni emberiestvérei felsegi lésére.
A szomszédos teremben végig a falak mentén asztalokra kirakva a sok meleg ruha, gyermekeknek, férfiaknak, nőknek egyaránt. Vannak egész családok, okik itt kapják téli felruházásukat. És mind jó, erős és ízléses. Szegény varrónők varrják, akiknek ez is kenyeret jelent. Tehát kétszeres jótékonyság. Ma dr. He. gyi Lajos főjegyző és P. Gulyás Gellért plébános is megtekintették a sok ruhafélét. A róm. kath. egyházközség 200 pengőt adott a nemes
A gazdagság ára: I
mindössze 3 P. Ennyibe I
kertit a magyar királyi fej
jótákonycélu állami sors- ¦
játék egy egész sorsjegye I
és 1.50 P-be egy fél. A hu- I
zás már közeledik, decem- 1
#ber 5-én I A sorsjegy kap- I
ható minden sorsjegyfő- 1
árusítónál,valamint szösz- I
szes dohány tőzsdékben. |
céíra. Több mini .260 ruha készüli cl, közei 800 méternyi kitűnő kelméből, j
Majd később jön fa, zsir, burgonya, bab és egyéb élelmiszerek.
A inai\'nappal megkezdték « ruha-kiíiszlást a szegényeknek. A szervei zel hölgyei és irgalmas angyalkái maguk viszik haza, a szegénység otthonaiba. Főleg a szeméilmj^s szegényeknek, mert ezekből is van ])ő-von.
A nagyközönségnek halvány fogalma sincsen, milyen munkája folyik itt az igazi krisztusi felebaráti szerelelnek, a balkéztől .néni tudva. Angyali munkát segít, aki filléreivel segíti a Szent Vince Egyesületei eme célkitűzéseiben.
— Könyörgöm, de valahogy nevei kí ne lessék írni az újságba, mert akkor nagyon szomorúak leszünk, -kérnek nnög bennünket búcsúzásnál. !
Megnyugtatjuk ezeket a drága szép lelkeket •
A jó Isten angyala nagy arany ceruzával jegyzi fel nevüket és írja be az örök Élei könyvé)*}:
»Mcrl ruhátalan voltam és felni, háztél, éhes voltam és enni adtál...*
A katolikus Caritas munkája ez.
Férfiöltönyöd. felöltők, télikabátok
nagy választékban
Szomolánylnál.
Rányitott a fiatal tolvajra a hazaérkező háziasszony
Gudrjcza István 21 éves, nagykanizsai kertészsegéd, aki már volt büntetve, munka utáni körútján betért Geise községbe és ólt Pirbuslst-vánné házába besurrant, ahol a házi béliek történetesen nem voltak otthon. Gudricza bement a lakásba és éppen neki lálolt a szekrény kikuta* láshoz, amikor nyílott az ajtó és hazatéri a ház asszonya, Pirbus Istvánná. |
Tettenérés esete forogván fenn, ezenfelül Gudricza már büntetve is volt, a csendörök behozták Kanizsára a fiatal .vábfdkozóU. Áz ügyészség a TE alapján Gudriczát bíróság elé állította, ahol azzal védekezett, hogy munka után akart nézni, dó. nem volt útiköltsége, mindössze 1.60 pengő volt nála, ehhez pedjg nem1 akart nyúlni, azért bement kérni a házba, amit üresen talált. A ^" kasban azután rányitott Pirbusné- \'
A sértett asszony vallomása eldöntötte a peri: tetten érte Gudriczát a szekrény előtt. i
Hal hjeti fogházra ítélték jogerősen. <¦ i
„ Magyar szivünk egész melegével siessünk az önhibájukon hivill mostoha sorsra juttattak megsegítésére t" — Adakoi* Erdélyért l
szebbnél-szebb
Bm |4V JH női és leányka
SSZfb koüótok, azár-udvar divatáruk
\' nagyon olcsón!
A Szent Vince egyesület a mai nappal megkezdte rnbaosztását a szegények részére
Az egyesület hölgyei egész éven át „munkaórákat" dolgoznak, hogy a szegényeket ruhával és élelemmel elláthassák
194Ó. november 9
November 17-én adják elő újból Babay) Napraforgó-ját
Az az általános érdeklődés, airiil a Keresztény Tisztviselőnők által rendezett és elöadoll pompás Babay vígjáték, a Napraforgó irjní azegósz városban tanusitot\'ak, arm iuditotta a lelkes műkedvelő gárdái, hogy azt a felsötemplom építési alapja java-¦ ra lúégcgyszer előadják, filléres helyárakka], az első előadás szereplőivel. A második. előadást most már visszavonhatatlanul november 17-én délután 1 órakor a Katolikus Legényegylet nagytermében fogják megtartani. Az előadás iránt olyan nagyfokú az érdeklődés, hogy jól leszi mindenki, aki előre biztosítja magának a jegyet. Előjegyezni lapunk kiadóhivatalában lehet a rendes hivatalos órák alatt.
Aki egy nagyon kedves délutánt akar magának szerezni, nézze meg okvetlenül a >NaprÖforgó*-t.
VÉKÁST TESTVÉREK
örás, ékszerész, látszerész ni „* n Arany- és ezüst-vésnök rO\'ül ű.
Óra, ékner, iiepBveg legolcsóbb árban
Jtvitáat, véiéat szakszerűen készítünk
Dl kecskeméti Ital-kfilónlegességek
Az ország lejínngyobb és IcgliliO-A\'bb szeszfőzdéje Kecskemét város l>or- ÓS Kyümőlissreszfözdéje, nioynflk leljesi-
iiikéj)essóf.*e az r>óoo i ektolilert Ls kény*
nyen eléri. Ott Tözík aszta, illatos kajszibarackból a viiáglüres •wcskeaiéti borackpálinkái, amelynek orciieti ttc, lamala, gyönyörű aranysárga színe egyedülálló. A Uira<-kjKÍluika (O/tloi-\'nck, íöurak IcjjkoiveHcbb itala felt. Gs mire szárnyra kanta a hírnév ezt « relséges italt, máris felsorakoztak a szeszfőzde ujabb, nem kisebb wen-záúót képviselő remek készítményei; « barackpálinka lestvére, a lxuneJclikör, majd a kecskeméti Meggyyér, a Sza-nióralikiir, a nagyszerű Brandy, majd « legújabb kreáció, a Dugaoi gyomor-keserű, amelyek mind vw^nyrokeliRik a haraekpánika v&íglúmcvé\\el.
A (jyár kápvisolelO; utján országot-világot behálózta, készítményei minden előkelő esoJád. uszlolán megtaüá(hatók, de nem nélkülözhetik a vendéglök, kávéházak sem, Idszpa ma már a kecs-koniéli ital a legvonzóbb korty, minden hozzáértő szániára, (>)
KOLOZSVÁRI
Irta: llovszky János, országgyűlési képviselő
1910 november 10-él arany belükkel irjuk fet a\'Baross Szövetség tör térteiének lapjaira !
Mert ezen a napon alakul meg ünnepélyes keretek közöli az i\'lsö er. déíyi Baiv>ss-szervezel és ez a nap iiemcsak a mi ünnepünk lesz, hanoin az egész magyarságé, meri hiszen n diadalmas keresztény gazdasági gondolat vonul be velünk Mátyás király ösi vámsába.
Boldogok vagyunk valamennyien, hogy megérhettük ezt a napol, a melynek eljövetelét oly szent hittel hirdettük és merlemi meghirdetni már mullévi közgyűlésünkön. Öröm\' tő" repeső szívve\'i léptük ál a bevonulás napján Erdély fővárosának kapuit és most immár másodszor látogatunk el, de most már nem né-hánvJídmagunkkal, hanem ezen Buróss-lest vérünkkel, hogy ott, Kolozsvárott, testvéri kezet szorítsunk a hazatért magyarság keresztény iparosaival és kereskedő ivei, nkík n .megpróbáltatás busz esztendejét töretlenül és izzó magyarsággal viselték és szivükben hordozlak azt a jelmondatot, melyet mi zászlónkra irtunk :
Istennel miunkálkodj a Hazáért !
Formailag már megalakulI ;i kolozsvári Baross Szövetség, a központ kiküldötteinek, Lányi Árpád ezredesnek és Spur Endrének részvételével. Es amit ott láttak, tapaszdal. lak, minden eddigieket felülmúlt ;
Nem százak, hane«\\ ezrek jelenlek
meg az alakuló ülésen és szorullak ki hely hiányában az óriási közgyűlési teiembŐ\'.
Csodálatos, nagyszerű bizonyítéka vz annak, hogy á Baross gondolatot Erdély keresztény iparosai és kereskedői már eddig ís szitükben hor_ dozlák és az első alkalommal sietlek tanúságot tenni, hogy a keresztény magyar gazdasági újjáépítés munkájában együtt vannak azzal a Baross Szövetséggel, amely Trianon óla áldozatos, nehéz, de "törhetetlen küzdelmet folytatott minden liberális gáncsoskodás és fojtogató ellenállás dacára a keresztény gazdasági egziszl?n;íák érvényesüléséért és boldog, hogy most, amikor köblére | ölelheti az. erdélyi testvérekei, már ennek a nagy küzdelemnek az első gyümölc ejt nyújthatja ál azoknak, akik o\'y súlyosan megszenvedlek magyarságukért.
Visszük a győaiedelmies Barossa lobogót Kolozsvárra, ahoJ már a szervezés e:ső napjaiban több mint félezer tag jelcntkezoti a Baross-csoportba.
Ott leszünk, mert ott keli lennünk Baross-vezetőknek valamennyien és a leljes vonalhoz még egy kocsit csatolunk, hogy a Baross-vezérkar híáiiylalnaui együtt lehessen, együtt látogathasson ei erre a nagy Baross-ünnepre, amely beteljesülés, de egyben bíztatás is a számunkra, hogy megérhetjük nagy magyar álmaink bcleljesedésél!
őszi kabát teli kabát
fi legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
-Áruház.
i*Cnd.n Ónon rddlók.r.ik.dőn.l kophot*\'
Pentl készüléket dl|talanul bemutatja: Szabó Antal rádió- és sporlQzlete, Nagykanizsa, Fó-ul 5.
KULCSiyUK,.
K1T0NTET6SEK.
A .Kormányzó az Erdély egy részének visszatérése alkalmából teljesített kaknií szolgálatok érdemeiért hadlOs-lünk tisztikarában több magns kttönta-tcst adományozott. A Iiadtestparanc*-nok, vitéz Italázsfalvi-Kiss laszJó oi-iálKimagy a magyar érdemkcioszt ko^ zópkuicszljot kapta a i^llagokkal, vitéz Pekle iléJa ós vitéz Akay László bíbor-nokok a magyar éntemkeiOszl közóp-kérészijét.
L_ I • 1 f f / 1 !
fm, CZODOLV GYULA
volt nagykanizsai köztiszteletben á«ó törvényszéki elnökhelyettes, tatnáescínök jióesí iál)labiróvá való beiktatása most folyt lo ünnepi keretek közöli a ür. Simon Hudoif láblai elnök otnókTetu rüatt tarlóit teljes ülésen. Az uj tábU-birót ebből az alkalomból Nagykanizsáról számosan\'udvözöltél;.
N\'ngyk.inizsa város közönsége me\'Cg
sreroletc kíséri dr, Czoboly (lyuiu táblabírót uj, magas átiásálmn. •
IMRE-NAPJÁN
sok felé tartottak Nagykanizsán ls névnajíot, csakúgy, mint az olönői napin a Károiyoknál, u legszebb meg. onüékezése azonban a hon védsógnek volt, akik az ozred^enivkar srorenádjá-vul ko.lvcsko<Il<ÍK a közszeretetben álló álli)iiiás|)OranciinokukJiak. A szép szerenád uzonban nemcsak a katonaság, ba. nem a .civilek, jókívánságait is tol-mácsolla,
*
VIDA JÁNOST,
a lateráni érdcnuenddel kitánletett nagykanizsai borbély cs fodrásjanoilcrt :égnap ujabb kitüntetés érte. Czapik (iyuln dr. nteg>\'esjn\'isj>ök dedlkiUt fénykúpét küldte ci neki érdemel elismeréséül, meleg sorok kíséretében.
NEM AZONOS I
Fülünkbe juUrtt, hogy a múlt boton egy loanizsai, ismert n«vü iparos haúj(o«
_[_¦ahmbozeoiw__
Az alispán teljesítette a nagykanizsai piaci kereskedők kérelmét
A nemkereaztény kereskedőknek a zalai piacokról és vásárokról való kitiltás végrehajtási határidejét december 31-lg meghosszabbította
•i
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
dáridó! csanptt az egyik vcndéjdólten s » viselkedésé1 ktfogásoló másik asz-; tnltársaség előli u /aiai Közlönyt em-Icyi\'iio, amiből azok azt a köve3keztc tésl vonhatták "e, liogy -i tul jókedvű, ur a snórkcaztösájsiek vagy a kiadóhivatalnak e^yik tagja. Még a remlür is véfii({ kcrc-o:t bennünket másnap, Mu. gunknak és a Zalái Közönynek tartozunk \'annak \'eszünezéséte:, hogy a jónmíuló um ik csak jó pár évtiícJdri ezelőtt volt kancscikila i Zalai Közlöny tuiujdonjogávjl, i.-y tehát az arra v.dó hivatkozási isak az erősen rózsaszínű hongulel kő vétke* télen torién beteli.
FOHBAY ZELMA,
aki a Zalai Közlöny basál)jain bontogatta tehetségét, a közeljövőben újból sze.cpel egyik Írásával a rádió műsorán, sikeréi mi sem bizonyltja jobban,
mint az, hogy a kéziratzárlat elfenéio ujabb előadást kórtok lile és azt de-ceraber lén délelőttre tűzték műsorra ¦Erdély vándorló székely esüfAtga. címen.
#
MAGYAROSÍTOTTA
a nevel dr. MuUchenWoher Edvüi volt nagykanizsai törvényszéki ttuiá\'s-o!nök liasonlO nevű íla, aki Budapestről szokte szines tolká megírt, mCLCg legekből fakadó Írásait beküldeni a Zalai Közlönynek. Ifj. Mutschenbacher Edvin belügy miniszieri engedéllyel a Zisolnay nevel, édesanyja családi nevét vélte lel.
* . . I ; t
11YMEN ¦ , u,
hírről is tud a Kulcslyuk. Dr. Árva József rendörscgédfoüaluuizó, aki évekig volt Nagykanizsán, ma este vözeti oltárhoz Budapesten Atscher Viktóriát, a Szilágyi Dezső téri református templomban,
*
BÖLCSÉSZETI DOKTOR LETT
dr. Mnlck László nigykonizsai ügy-védnek, a z^üaeterszfegl ügyvédi kamara nagykanizsai tagozata énükének l«ó-nya, Mulck Klári. A jeles történelmi ós íöld rajz-szakos lanárkisasszonyt legközelebb avatják doktorrá Pcc^tt.
* ...
BOBT JEGYRE
-odn-ik már SvédÖrszágl)an — meséli egy SvéVtországöől most liazatért zalai kislány, Elmondotta még azt is, hogy a. Iwrlejadagok bevetése nagy örönut kellett és már nünd*nki beosztotta fejadagját, amikor megjcenl a rendelet végrehajtási utasítása, amely nem kis tneglej.0 ésr* ktrnondja, hogy borjegyet viszont csak az kaplud, i»kinok nincs adóhátraléka. A svéd kormány bölcs intézkedéseié ,ma már nincs olyan borivó Svédországban, akinek adóhátraléka volm. Tehát nem is volt rossz Ötlet a borjegy lMezetése,
SZÍNESZEINKRŐL
is érkezett néliány bír: Zaktegrrszc. pen a kultúrház nagytermében egy hét óta nagy sikerrel vóntlégsxenonéi a^ílo-letta szinlársukd. Műsorukon a Pusztai szerenád, a Ee\'eség, a Cigányprímás^ a sárgarigó fészek és több más nagysikerű opcro.t szerepel. --- Pécsett a Iielcmay-UngöT társulat vejidégszcre-pel. E heti műsorukon a Nótás kapitány, Asztalos Miklós. történelmi dombja, az AUcrcgó,, a Tisztességet; Anna <s az Aranyember szerepel. A szlntár-\' miattiak sikere van, mert jó színészei vannak. A társulatnál van Kertész Dezső, Boduóty BvBj lajtos Ica (tavaly lök még BudajkAto játszották) fa « jKsnizsáu is ismert Nagy c*Wa ts.
Megírtuk, hogy a zalai piacokról és vásárokról kitiltott nem ke reszté ay nagykanizsai piaci kereskedők megkérték dr. Brand Sándor vármegyei alispánt, hogy foiilos egzisztenciális érdckeíkie való tekintettel, a kítil. lásnak november 16-öben megálla-pitolt lenmnusát hosszabbítsa meg dcccjiiber 31-ig.
Az alispán .meghallgatván «z ipari érdekeltségek véleményét, meghozta határozatát,. amelyről értesítette az érdekelt nagykanizsai piaci kereskedőket.
A kanizsaiak, főleg n Király Pál utcai lakosok régi kívánsága " nyár beteljesülést. A Király Pál utcának csatornával és vízvezetékkel való ellátása - ami már régen keresztülment a városi közgyűlésen és a két felső fórumon - végre megkezdődött.
\' A mintegy 300 méternyi útszakasz
Az alispán a kanizsaiak kérelmének, az abban felsorolt indokok fi-gyeiembevélciévct: helyt adott.
A zalamegyei nemkeresztény vár sári és piaci árusok és kereskedők részérc a 3-1.800/N. 1.1940. sz. vég-hntározatának 19-10 november 16-ben megállapitolt hatályát 19U). évi december 31-ben állapította, illetve hosszabbította meg.
Ez a határozat nem vonatkozik más megye, illetve városbeli nCmr kcixiszlény piací kereskedőre.
felmérését Waligursz-ky Béta városi főmérnök, a közmüvek ügyvezetője már elvégezte, A munkákat a polgármester már ki is adta. A csatornázást Kertész Béla mérnök, a vízvezetéket Szcpcsy Imre szenelOm.es-ter kapta ínég, akik m\'ár a legközelebbi napokban megkezdik a inunkat, nem kis örömére a háztulajdo-
1940. novtmber 9
ttsr^u" ORA, tfiu ÉKSZER, "*uffi SZEMÜVEG ***8&&L ZSOLDOS GYULA ífáshiüler, iimün fi \\Mtúiimümú\\,
ra-iilH. (a Koron«-sií1fod*v»t Mentben). ¦Mriniu lawltiiniűhuly 1 _
rwSoknak, lakóknak egyaránt.
A Babóchay utcai vízvezeték lé-rakása mér befejeződött, a csatornázás egy része szintén elkészült, most a második rész csöveit gyártják, ugy, hogy az is a jövő hónapban teljesen elkészül.
A városi közmüvek\' ügyvezetője, WaÜgurszky Béla főmérnök gyors tempóban bonyolítja le mindazon munkákat, amik a közgyűlésen kereszt ülanentek és megvalósítás na vártak. .] 1 1 . I <
állandó mflioriximok hétkSaiapokou Budapest f. tnfiaorAű
6.45 Toni». Hüak. Kötiamények. Henglematek. — Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nenuetkösi vizjeizö-Molgálat, — 12 IiamngsEú. HbnnuNt. Időjárás jelentés. — 12.40 Hlr«k. — 13w20 Időjelzés, időjárás jelent**. -105 Hirek. — 14.45 Müsori«ner-tstés. — 15 Arfolyambirek, piati árak, élelmiwarámk. - 10.45 Idojelxé». időjárás jetentés, hirek. — 17 Ilitoti *zSo-vák és magyor-orost nyel\\eu,
ífl—19.20: Hintk magyar, német és román nyels-en. — 2040—2lJg: Magyar hírek,
BUDAPEST Ib
18-kor rmgyar hírek és 20-kor nirek német, olass, franciát, angol é« es^w-rantó nyelven.
BUDAPEST I.
17.15 Németh Anna zongorázik. — 17.40 Kádióposta. — 18-05 Egy elfekj-te\'.t énekesnő. Irta és uz éjiekszániD.kat előadja Szabó Ilonka. — 18.35 Kolozsvári hangképek. Beszél Oéosö Sándor-nó. — 19.20 Dalos-zenés utazás a Szamos-mentén. Kilián Zoltán hangkóp-sorn. Közreműködik Utry Anna, Varga Imre, Halasi Mária (ének), a Forrni éneknyolcas és Oláh. Kálmán cigány-.zenekara.
BUDAPEST IU
18 Hírek. -- 18.10 Mezőgazdasági félóra. — 18.40 Tandemének. — 19.30 Felolvasás. - 20 Hirek. — 20.25 Hang-leniének. | ,
uU\'u-üm eukormaglakarltáel
valódi ananász kajszi
bokor és magastOrzsQ fa kapható
„tulipán" kertészetéén
E8tWia-ltr 18. Hjji\'dsiijj. Telelőn: 6S4.
Méraékolt szil, ma még mln-donutt darttlt, holnap nyugaton már több folhű. Éjszaka fagy, a hőmérséklet iltg változik.
A MfttaoroloftsJ i urtfsl naajtannssl öeallsyel84llomai» ielotttl ¦
lieniorsáUel toatwii \'tate li (Vhüíot +m, ma nmai;+i\'«,-iMHMa hto. .
naswáM 0 0
Indiai és magyar teákat, rumot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
mai «u*smolaiöai Farti mu»sMOip6k . farti nai«ia»a;oip6fc V Uyrmeai borolpBh
mm bund»olpafc f<ut 12. c»»toa poaumtolpők fűmön posmeaoolpttk
legolcsóbban nagy választékban az ,,IPEAL"-ban.
Egy nap alait éri Németországból Kanizsáig az erős szélviharban egy kísérleti léggömb
Érdekes leiéire bukkant Fehér Aulai Garai utc" 2. sz. alatti lakos. Kis-kanizsán az egyik fa ágai közéakadva talált egy obszervalóriuini kísérleti léggömböt, amelynek külső gumi-burkolnia meg volt repedve és belső konstrukciója megsérülve. Nyilván az erős szélvihar egészen ZÍdáig sodorta és huzala «z egyik faágba akadt Kiskanizsán, php meg. pukkadhatott burka.
Fehér azrmnal beszolgáltatta o különös leielet a rejidőrsógre, ahol a benne lévő feljegyzésekből ínégál-lupitolták, hogy egy nappal eJóbíh \'nétnelorsziígi Lmdenberg aero.
itnutikus obszcn\'atóriuíin adta fel kisérleli célokra. Belső \\illanytelepc és mechanikus szerkezete színién meg volt sérülve. A nómetszövegü melléklet arra kérie a megtalálói, hogy juttassa vissza megfelelő jutalom ellenében a feltalálás napj", idő" pontja és körülménye feltüntetésével a fenti obszervatóriumiba, Lin-denbergbe (Kreis Beéskov).
A nagykanizsai rendőrség vezető" jc, Kovács Nagy Pál főtanácsos a leielrö" azonnal értesítette a budapesti orsz. obszervatóriumot, hogy a
• német kísérleti léggömb elszállítása
I iránt intézkedjék.
,A olló, borotva, zsebkés, bajvágó-*° gép, konyhakés és egyéb acélára
teito MÁJON TESTVÉREK
ronio. n»»oiy*iá»| szaküzletében. »«oiiai *r»k.
Megkezdődnek a Király Pál-utcai vizvezetéki és csatornázási munkálatok,
a Babóchay-utcában a befejezés leié közelednek
1940. november 9
KAUAI KOZLONy
Olasz torpedóhajók csatája a Vöröjtengeren
A nagy európai háború keretében az egyiplomi harcok napról-napra dönlöbb jelleget kezdenek ölteni. Ezt Anglia is jól tudja és élénk aggodalommal kiséri az olasz hadműveleteket, amelyek egy napon meg fogják dönteni az angol birodalom hatalmát és ki fogják vélni sarkából az angol Italalmi rendszer egyik legerősebb pillérét.- Anglia érzi, hogy az olasz fenyegetés kivédésére nem elegendők az Egyiptomban állomásozó csapatok, amelyeket hatalmas vízi és légiflotta támogat, hanem egyre-másra kisérti meg uj, pihent csapatok odaszátljtását.
A szállítás és utánpótlás csak két uton történhetik, a földközi-tengeren és a Szicíliai-csatornán, a Vörös-tenger kötelező érinlésével. Mindkét ut fölött az olasz haditengerészet és a légiflotta őrködik s az angol hajóknak csak nehezrn sikerül az olasz torpedók és a bombázók pörölycsapásai elöl elmenekülni. De mégis meg kell kísérelniük a ilyenkor hatalmas, erősen felfegyverzett hajókisérettel próbálják meg a zárat áttörni.
Nemrégiben hire ment, hogy Szingapúrból tízezer embert, az anyaországból pedig Adenen keresztül egy közel tizenháromezer emberbfll álló hadosztályt küldenek megfelelő hadianyaggal ellátva Egyiptomba. Valóban néhány nappal később egy olasz felderítőgép óriási angol hajókaravánt fedezett fel Perimtől északra, mely harminchat hajóból állott, köztük két Sidney-típusú cirkálóval és több torpedórombolóval. A bir vétele után az olasz parancsnokság egy pillanatig sem habozott. Rögtön utnakindított két torpedóhajó-rajt, amely egyenként két torpedóhajóból állottak. Csekély szám ez, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy egy Sídney-tipusu cirkáló 1G9 méter
hosszú, 7 darab 152 mm-es, 8 darab 102 mm-es, 4 darab 47 mm-es ágyúja van, tizenkét darab négycsövű géppuskája, 8 torpedóvetöje, 76 mm-es páncélzata és 550 főnyi legénységet visz fedélzetén.
Az olasz tengerészek azonban egy pillanatig sem haboztak, hogy az óriási túlsúlyban levő ellenséggel megütközzzenek. Egyedül az éjszaka oltalmára és saját oátorságukra és ügyességükre bízták magukat.
Az első két olasz torpedóhajó éjiéi körül érte el az angul hajókaravánt, mely kilométerekre elhúzódva, jó célponrot nyújtót\'. Rögtön támadásra indultak és óriási robbanások, felcsapó lángok jelezték a t Íz-fos találatokat. Órákon keresztül folyt a harc s a ket kis olasz hajó minden veszteség nélkül négy angol hajót süllyesztett el, majd visz-szatért bázisára.
Az angol hajókaraván még most sem folytathalta nyugodtan útját. Valamivel később, északabbra a másik két torpedóhajó rohant támadásra. Újra fellángolt a harc é8 ujabb két ellenséges hajó süllyedt el a Vörös-tenger hullámaiban. — Az egyik ellenséges cirkáló könnyű prédának tartva nekirontott, de a kis torpedóhsjó bátran küzdött, egyre a part felé csalogatva ellenségét, míg löszere kí nem fogyott. Csele azonban sikerült. A cirkáló már csak akkor vette észre a part közelségét, amikor az olasz patti ütegek pusztító tüze söpört rajta zégig. Feladta a harcot és a sötétség leple alatt igyekezett elmenekülni.
Másnap a cirkálót mozdulatlanul, szélütött merevségben látták az olasz repülök a tenger hullámain, mig a tönkrelölt, megtépázott hajókaraván lassan, kínlódva folyatta uját az olasz légiflotta bombáinak pusztitó záporában.
¦¦"TtSSSS* impregnálása
PÁLCSICS-nál
Ttltlon: lUltl 533.
Tetelon: gysr: 3«.
Leesett a tetőről, áttörte a padlást és beleesett a szobába
a Hunyady-térI Iparosmester, akit kórházba szállítottak
Izgalmas esemény játszódott le tegnap Kískanizsáa, Hunyadi tér 26 számi alatt, ahot Sz^iy Mátyás 39 éves iparosmester lakík családjával. Szalay égy féltetős épület bontásán fáradozott o teíön, mikor hirtelen a léc letörött alatta és Szalay a padlásra zuhant. Súlya Sfeft beszakad! a padlás, ugy, hogy a szerencsétlen
ember becseit a lakásba, nem kis rémületére az ott tartózkodóknak. Szalay súlyos zuzódásokat és bal lábtörést szenvedett.
Csakhamar a helyszíne" termeli 11 rendőrség, amely a m&ntőkuck telefonált. Szalayl elég súlyos állapotban oeszáliitötták a kórház sebé. szeli osztályára, ahol azonnal orvosi ápolás alá vették. ! \\ i , , -
Városi MOZgÓ. CsUtSrt8fct6..wt,)»*,nap<g
Budapesltel egyldőben. Világaikor. Óriási szenzáció.
A Hétre Döme! toronyőr
Hugó Viktor világhírű regénye filmen. — Minden jelenete Izgalmas, minden kockája művészi. A legjobb azinészek szereplésiével.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor
Vagy a leves — vaBY " levéli Két munkáid agy időbon csak a Tungsram Krypton lámpa kepés: lábban U világít — kevesebbet
is logvasxt.

Mi újság a Budapesti Élelmiszer-nagyvásártelepen ?
A Magyar Vidéki Sajlótudósitó je-Jcntj Budapestről, hogy november 1-töi 7dg vasúton 54A v«(on, hajón 1000 máz;*! vegyes élelmiszer érkezett, továbbá különböző áruval 222 tehergépkocsi, Ílfl2 lófogíilu kocsi, 1227 kolrca éiőbaroinfi, 1073 mázsa vátfollburotnii és 791 láda tojás,
A felhozatal az előz*, béllel .szeoibon vasalón csökkent, hajón emelkedett. Ugyancsak emelkedett az autóik száma is, valamin* az élöbaromfi felhozatal és a kézbenszáliliá kistermelők száma. Viszonl csökkent az időszakiak megfe. lelően a lonncíjíiji kocsik száma. A vá-
fíottbaromfi ós a tojásfelhozatal nagyja Iwn változatlan maradt
Az o\'elniiszcrruigyvásiirloOcp ítéli forgalma az elmúlt héten iCndkivfili éjénk séíí mellett folyt lo,- a kerestet utry főzelék- és zöldségfélékben, mint a gyümölcsökben nagy mennyiségeket vett fel, ininíizonállal az árakban csak kisebb eltolódások történtek. Így a halnia félék, valamint a sóska és paraj ára csökkent, előbbi 4—10 fillérie],, utóbbiak üt) fillérrel klónként, viszont emelkedett a kájjosztafóléik ára 2—3 rillérrel. a karfiol ára -1 fifl&rrel, {a cékla és a répa ára ké.t fillérrel kilónként. (:)
A hadikölcsönpíac irányltja az értéktőzsdét
A Magyar Vidéki S:ijlótudósiló jo. lenti Itudapcstryíl, hogy amióta a pénz-ngyniinsiztor a pari anion tutin böjelen-Ictle a luidiköl csőn kérd és rendezéséi a/óla a lözsdo legforgalmasabb píat<i a badikőlcsöiiök évűk óba. olbirnyagoJÍ üzletkötési helye lett. A forgalom méjjis csekély. Naponta legfeljebb 2 :t miliő korona névértékű hadikölrsön cserél gazdát. Az elmúlt héten jelentkezett
3,\'í filléres ár már régen a mu\'lé. "a, hudikóhsöniiiac megtorpant egyrészt azért, mert senki sincs tájékozódva a vtíorizáció mérvéről és arró1, kikre terjed az ki, másrészt ,|>o.lig a kínálat is kicsi. rtfA már különbséget tesznek a tőzsdén a különböző, kibocsájlások sioiint az egyes nosztrifikált hadlkől-csöaök kőzött-s mig az első kiboosáj-tásuéit 100 korona névértékben 20—24 fillért, n 8-ik kihncsájtásujaál 17 M!er U ]>éuz és 1!) fillér :iz áru. (:)
üé$U MStoiÉgifc, Péntek, saombat, vasárnap
MAly GerŐ. a legnagyobb magyar film-komikus falrengető vígjátéka. Kaoagóorkán
Mátyás rendet csinál
Szereplők: Lukács Margit, Németh Romola, Erdélyi Mid, Kökény Ilona, Berky Lili, Maiyl Qerő, Szilassy László, Teleki Kamii, Bihari Nándor, Kőváry Gyula. tl.rudók.
Előadások köznapokon 5, 7,9, vaaar- és ünnepn»p 3, 5, 7, 9 órakor.
bacai mmuem
1940. november U
Tisztítsa
imeo uervazetét a belekben WhalTiozódott salaktól, ha nlnca la éppen aiakrakedésa Jó tisztító -^-sfffcsp hathajtó a v***\'
Ősszel kötik a legtöbb tűzbiztosítást
A Magyar Vidéki Sajtótudósiló budapesti je\'cntése szerint a biztosítás gondolata nagy ncinbelgazdasági jelentőségének i negyeken fokozatosan terjed a mezőgazdasági lakosság körétéin. Az intézmény térfoglalásának tagadhatatlan ténye ellenére azonban a .mezőgazdaságban még korántsem oly általános a biztosítás, mini az iparban,\' vagy a kereskedelem]* n, A mezőgazdasággá foglalkozók közölt még mindig igen nagy azoknak a száma, akik nem Játlák bc, hogy a vidéki ingatta-pókban, falusi gazdaságokban a tűz pusztítása igen súlyos következményei, kel jár. \\ ¦
A tűzbiztosítások megkötésére legalkalmasabb az őszi időszak, meri a mezőgazdasági munkák bciejezése után nz őszutó és a téliihónapok több nyugalmat nyújtanak\' a gazdának, »ki a koratüvaszti\'w >,ésö őszig tartó, kemény munkában éi\'Mött hónapok után most jobban ráér gondolkozni Számadást vet az elmúlt esztendőről ós tervezget a jövőről. Az előrelátó gazda tónrez-goléseiböl ilyenkor nem liagyja ki a vagyona órlékét védelmező biztosítást sem. Itn vsn már régebben megkötött fennálló Hzlositása, akkor sziünl>aveszi vagyonának gyarapodását; lakóházát kijavíttatta, uj gazdasági épületet, csűrökéi, pajtákat építtetett „állatai -szaporodtok, gépeket vásárolt. Vagyona ezáltal értékben megnevekedett, régi biztosítása léhát helyesbítésre szond. Aki pedig mindezuioig távol tartotta magát u biztosítás intézményétől, saját érdekében cselekszik, ha az őszi hónapokat-liasználja lel a tűzbiztosítás megkötésére; (:), v
hegkötötte kár életbiztosítását í
h
Vasárnap d. u. 2 órakor ZMNTE—Bonyhád
Vasárnap délután két órakor kezdődik a Zrinyi pályán a \'ZMNTE- Bonyhád mérkőzés. A mérküzésre a ZMNTE legjobb csapatával áll kL Előmérközó-sen az Attila játszik a Kötekédebni iskola ellen ifjúsági bajnoki pántokért.
(Folytatás az 1. oldalról)
(0
Az Ifjúsági labdarugók
Vasárnap á Sáska Levente a .Polgári iskola elten játszik 2 óraikor a Vasút pályán. A Sáskák Fedő — Gazdag, llor váUi II. — Országit, Herczeg,, Horváth I. ,— Horváth VI., Vajda, (iodínekj Barlol, Horváth III. (tartalék MtHei) összeállításban széiepc\'nck,, míg az Aitila Bckc - Párta, Czindrics, — Vegli, Habos I., Szatier — Amlrij, Horváth, Vilesek, Mesitsi, Várad! (tartalék Poór II.) összeállításban szelepeinek a Kereskedelmi csapata ellen.
Játékvezető-tanfolyam
CZve\'ikó Lajos, a levente Labdarugó Szakosztály keretén, Lehn játékvezetői tanfolyamot rende/, még a téle». J«enL kezhe\'nek Ikercszléjiy 21 evt\'o felüli amatör, 18 /éven felüliek leven te játékvezetői gyokorlatHL Egész téXn á\' az, ifjúsági játékosoknak szakoktatást ien-dez « Szakosztály kehlen bolut a. j4. t ék \\ ®lk tul i i m t Iság.
Ugyanekkor kido/gozták azt iss hogy a Budapestre vezető főbb utvonalakon vonatkisiklásokat, rongálásokat és szabotázsokat okoznak, megbénítják n forgalmat, megszállják a minisztériumokat és a pesti utcákon kézigránát- cmajigálásjtvaíl zavart- és félelmet keltenek. A belügyminiszter ellen is kézigránátos merényielet tervezlek. A merényV-lekhez szükséges automata géppisztolyokat és kézigránátokat Kovarcfl Emii képviselő szerezte be és juttatta ci a merénylet végrehajtásával
megbízott szenekhez, - mondja az \'ügyészség átirata.
A mentelmi bizottság további je* lenlései szerint a társadalom törve* nyes rendjének erőszakos felforga-tására irányuló büuszövelkezelte! gyanúsítja az ügyészség Gál Csaba, Kovarcz Emil, Csia Síindor és LiU János képviselőket. Az ügyészségi átirat szerint ők voltak a vezetői a tilkos bünszövet kezet ne k, amely erő szakos uton akart fegyvereket szerezni a Fegyver és Gépgyár raktárából, hogy a fent vázolt erőszakos hatalomátvételt kierőszakolják.
Többszáz házkutatás, 39 letartóztatás, 236 lefoglalt kézigránát
Budapest, november 9 A főkapitányság politikai osztálya A\'nagyszabású politikai büopcr nyomozása során megállapította, hogy a Nyilaskeresztes Párt tagjai lakásukon fegyvereket rejtegetnek; A rendőrség rajtaütésszerűén töbtb-száz házkutatást tartott és az egyéb fegyvereken kívül 236 kézigránátot is lefoglalt. A nyilasok közül sokat
clöáUilotlnk és eddig 39 legyverrej-tegetőL előzetes letartóztatásba helyezlek. Megállapították, hogy nyi-liispárt tagjai a hatalom álvétciére fegyverkeztek. A közvetlen végre, hajtásra nicgbízotlak vezetője pli. ma József magánliszt viselő volt,
A letartóztatottakat átkísérték az ügyészség fogházába, ínég nem dön" löltek. rendes bíróság elé kerülnek-e, vngy slatáriális bíróság elé.
1914. ii. 3.
Nem felejtünk!
_ Bencze JÓZíOf, a volt szegedi 5. bonvéd gyalogsz-icd főhadnagya Przsmysl második körülzárása időjén, az 11)1-1 november 9-i kítórésnél a Valava hefy. ség körül kifejlődött harcban, százada élén, kivont korddal, lievos orosz golyózáporban betört az orosz állásba, az fel cjisóyot kivejrte 8 a j^özséget, az o\'fwn-ség szívós aUenájttásp, dacára, cWogkiUa. A 3. osztályú kívtonai érdéin keresztiéi jutalmazták.
*
A Visztula menti áJÉáshaxcokban Kar ezog János volt nyiicgyliázai 15. közös buszáiezredinii önnester kiváló járör-vezetésévei és lialáltmegvetö retfenthe. tétlen bátorságával tünt ki Krakkótól kelébe Proszowicénéi és CernlohovvnAi.
Ezen a npjpofu azl a parancsot kaplti, liogy járőrével keljen ál ú Viszhitnn és derítse let a proszo\\vi<éí és wavvr-zencicci utat. E eélból 10 lovassal átúsztatott a Visztulán s lóról szállva karabéllyal kezében embereivel íeuku.-. szolt a folyópart töltéséig s tüzével mindaddig lávollartntla a\' felbukkanó kozákokat, mígnem egész járőrének sikerült a folyón átkelnie.
A kővetkező uai>on negyedm agával elűzött egy sokkaí erŐsebb crUensé;cs járörl Ccrnochowirányába; ezá\'tal ennek a liclységnek felderítését is elvégezhette.
Másnap járőrével egy háromszorta erowbb kozák járiü\'rt űzött vissza, s Dár, azok vissza-vjssxaVítlfik és még. egy ellenséges gyalogsági járőr is tüz alá vette, nem nyugodott és nem hagyta abba az üldözést, míg 3 kozákot lóvá-ról le nem vágott.
Ez a kiválón bátor altiszt,, aki nin dig fényesen oldottii meg a lea, bi/otl feladatot, méltán kapta jutalmul az. arüny vitézségi érmet.
— (A premontreiek generálisa Zalában)
Dr. Noots Hubert, a premontrei ka. nonok iend belga származású generális apátja, aki állandóan Rómában lakik, a napokban Csornám érkezeit Steincr Miklós esomai prépost prelátus látogatására. Vele együtt érkezeit meg dr. (jflrínczy Pál jászóvári prépost prelátus
is. A generális opál most sorra latolgatja a magyarországi premontrei rendházakat, így u keszthelyit és türjeit is.
— (Holnap: Credo-gyfllés)
Holnap, vasárnap déiollott egynegyed 12 órakor, a nagy mise után tartja a Credo cliuvi rendes gyűlését, amelyre a tagok minél nagyobb szómban való megjelenését kéri az elnökség. (:)
— (Láthatatlan teaest)
A nagykanizsai Úrasszonyok Mária kongregációja védőszent] ének, Szent Erzsébonck névünnepe táján minden évben teaestet szokót/ rendezni szogé-nyoi felruházása javára. Ezidén, tckin-leltcl orra, hogy a társadalom amúgy is igénybe von véve, a Kongiegáivi csak láthatatlan leacstet rendez ós pedig ugy, hogy a rendezés költségeit maguk a tagok adják- össze és fczt teljes egészében a szegények megsegítéseié fordítják. így, bár teaest nem \'esz, a szegények mégis ir.Cgkapjájk a kón-giCfaanisták adományait.
— (Gyászmise)
Az Emberbarát Teiv.etkczési Egyesület elhalt tagjainak ;e;kiüd véért Nagykanizsán folyó hó Mén, csütörtökön reggel fél 8 órakor a eisö templomban, Kiskonizsán ]>cdig *tolyó hó 11-én, hét. \' ii\'n. reggel ugyancsak féf 8 érakor gyászmisót mondat. Elnökség, (:)
lilíikelö CHidádi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba ti P-iől, kél ágyas szobu már 12 P-töl. Kitűnő étterem és kAvéház. Előzékeny kt-Bzolgáláö. — A Zalai Közlöny előfizetői &z utolsó\'havi előfizetési nyugta felmutatásával 20/.» hed-vezménybtn részesülnek.
Névnapra I Születésnapra i
Legkedvesebb ajándék a vlpAg.
„TULIPÁN" virágflzlet
Fiul I az. hagiklilut Teleton: 502.
Siolld én megfaldutó I
- (Zalai kit hírek)
Zalaegerszeg megszünletí a belvárosban a serlésluzbalási ummat, mert -o\'.lől a zsirellálás javulását várja. — Tuboly János 50 éves büdei lakos megverte a mezőőrt, aki telt.nérte, műikor terményeket akart Joj>ni. Tu-bolyl most nem jogerősen kétlu\'U fogházra ilélték. — Mészáros I-ercne n-ip-
ládfai napszámost tolvajlosért Jogerősen hélnapi fogházra Ítélték. — GÚ (iézúnó csabiendekl asszonyt 10 pen-göio ilélték, meri gorombáskodott nz orvossal. t \' , ,
— (KI volt az első magyar királyi látogató Rómában?)
hi- első magyar királyi kilógató Róbert Károly özvegye, Erzsébet királyné, Nagy Lajos édesanyja volt. Erzsébet királyné 1643 nyarán disies kisérc\'-to! utazott Nápolyba, hogy kisebbik fiiinak, Endio lienCgnek, aiki Jolimmal], a nájxilyi Irón örökösét vette nőül, lio\'yzclél látogatásával is orösilsa a velo szemben ellenséges hangulatú Nápolyiján. A vallásos lelküVü kiráry\'nó Nápolyból clzaiánilokoll az Örök Városba is. 1313 szeplemlor 11-én indult cl NárjoJybéjI n eatnpagmln át \'Róma felé. Erzsébet királyné hatlovas diszldntóban utazott hat udvarhölgj\'ével egyült, egy másik hintóban magyar nemes hölgyek köveilék. Diszörségül 50 aranysaikaji-
tyus vitéz vette körül a királynét.
— (Az Oltáregyest)let műsoros estje)
Holnap, vasárnap este 7 órai knz-de\'tet az 01 Wiegyesület műsoros estet rendez a plébánia tébérteníiébon, a melyre a tagokat és azok hozzátartozóit ezúton is szuietettel meghívja az. Elnökség. | i ,(:)
— (Építik a csurgói villany-távvezetéket)
A szomszéd Somogy vármegye lorü-lelénck villamos árammal aWjó fokozatos ellátása ujabb oiCjlmenyhez érkc-zo\'t. Nagyatád ós Nagykanizsa közölt májr min\'cgy 3 évvel ezelőtt kiépHelték n távvé.-etéket s (piost lu^jxej^ból a ve-relékbői Ilutaosbvrínytíii \'építi meg a I>rávavölgyi Rt. a leágazást Csurgóra. A immkábktok ekükészüietei miir megtörténlek 8 mihelyt megépül a vonal, a csurgói, víhígitást azonnal az uj vonalra kapcsolják át.
HOTEL CORVIN
BUDAPEST *18
VIII., Cuokonay-u. 14. Nemzőt! Színháznál Családi Biálloda a vAtoa szivében. Újonnan-\'berendezve, központi tö-tés, hideg-meleg folyóvíz.
EgyJc-yas aioba P 3*50, kétágyas P 7*~-
— (Nőt holttest az erdőben)
A inuraéizcinenyei határörs járőre portyázás közben egy női holttestet laláil a murarálkai crdölnai. Az örs-parencsnok je\'en\'etle a letenyel csend-örörsiiek, ehonnan azonnal kinienek a helyszínre és megiUlapították, hogy a halott Kohnies (iyörgynó obucl.etcg murarálkai asszony, aki állandóin za-lámlrO^ui szokott. A jciidörhalösági vizs gálal niegállapitotla, hogy a ,náUM szivbüdés okozta és igy a temetési en-(.odélyl azonnal megadták
„Az örömkönnyeken iát tfon-doUunk a támogatóira szoruló erdélyiekre!" Adakozz Erdélyért
43
40
1940 november 9
ZALAI KOZl.orJV
FERENC JÓZSEF
keserűvíz
(Folytatás a 2. oldalról)
— (Betörtek egy zalai jegyzőséRre)
A tapolcai járás tössolgabirajának jelenlóse szerint minap ismeretlen tetto-sck iMjIörtok a monostorapáti jegyző-ségre. A bo\'örök az ablakon át hatollak az irodába, de előbb az \'abíakrácsokat eljíörhi\'etlék. A páncélszekrényt erősön megrongállak. iií?y hogy még knlccsnft som lehet felnyitni, do mm tudlak of. vinni semmit, mórt valós* in íile;í zijt halottak ós euixmfekuttflk.
— \'Börtttnt kapott a tapolcai tejfzfivetkezet betörője)
A kapuvári csendőrség elfogta a rcs-t srea\'©ní»él:»tnf«l szármató Erdélyi (iyu-lál, aki hosszabb klö ótp fosztng tláshói (\'¦II. Tapolcán\'a te/szövctkézel köziiont-iálfa tört be és 40 pengőt vitt magával. Holcd soimöiiiiCj^ici kö^séidwii i*cv ke icskedést fosztott ki és Szómbatfelyen is követett, el letöréseket. A sorironl törvényszék egyévi börtönre itéilo Erdélyit, uki betöréssel kereste kenyerét,
— (Lopott, hogy kerékpárt vah essen)
Illés József lít éves kétholyl tokos a környéken sorozatos lonásdkul köve-lett el. Hol nagyobb összegi, nénzl. ho> aranyékszereket vili el. mini nímidotla azért, hogy motorkerékpárt .tehessen. A csendőrség azonban elfogta ó* a lopásiét srerzelt motorkerékpárt is le-foglalta,¦tflésl most dpOtották a kapos-\'vjíjí törvényszék elé, ahol jogerősen hólhónapi börtönre iléllék.
— Hot a boldogaig moataaiban ?
Ott..ahol pénz és vagyon van! Nagy vagyonhoz jutlnt\' könny fiszorrol, ba részt vese a. M, Kir. .Alkunsür.síáték legközelebbi, december ,">-iki húzásán, ahol\' kisorsolásra kerül főnyoiétméay-kéut 40.000 pengő ós még sok kisebb-nagyobb n^remfay.
— A bit osoinónyol a „Drótkefe"-b«n
most Ls derül fognak kelleni. A sza. tira és a humor fegyverével bátor magyar munkál végző lap ina már mindcnfilt kapható.
— A „Flto—.Uakáx- Irodalom"
¦ uj számában cikkek, riportok, ké|)ck s rajzok színpompás változatban keriii-nok " közönség elé. Kiemeljük .Egyed Zoltán kolozsvári riportját, Nyirő József nyilatkozatát, Nadiinyí Zoltánnak Intim vallomásait, slb. •
EMLÉKEZTETŐ
- - Egyszeri közlés (2 sor) dl]a 30 fillér.
No von, bor 10:
A leánygimnázium vidám délutánja fél 5 órakor.
Az Ollarcgyesülci műsoros estje a fchérlcrömbcn este 7 órakor. November 16;
A ZMNTE táncmulatsága este féí kilenc órakor.
Novowbor 17 :
Napraforgó riieglsiiléUése a l.egt\'ny-ogylclhcn délután J órakor. Lheális előadás a városházán d. u. C órakor (Szikray). November 21:
LkeáUs előadás a városházán d. h. G ómkor (dr. Vértesi Frigyes).
Wovoinbor 30 I
A Korosziény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására.
December 1 |
Knlazantl íiuuepség a ^nnaziuin-ben. t ;
józan és scinfeges\'politikája, meg. hiusilolia Anglia minden lervét: Görögország egyedül nWrjdl.
Róma, novembsr 9 ÁTtsoldó a hadsereghez intézel* szokásos rádióbeszédében, hangsúlyozza,, hogy Olaszország nem akar villámháború!, mert mind Görögországban, mind Afrikáiban olyan a
terep, hogy villámJiábbrut folytat, ni nem is lehel. Az elért eredményt címek betudásával keh mérlegelni.
Athén, november 9 Az Qplrusi ftrcvoínalon ismét beköszöntölt a rossz idő. Valóságos szélvihar dühöng, havazik, ami miatt a hadműveletekben különösebb esemény nem következett b»
VersaHesne költözik a francia kormány
Belgrád, november 9 A Polüika értesülése szerint a franciaországi német nagykövei egy teljes napig tárgyal! a Parisban
tartózkodó Lavallal. a nagykövet mosl hazautazott Berlinbe. a lap ugy tudja, hogy a tárgyalások ered" menyeképp a francia kormány Ver-suilfesbe kö\'tözik.
Slngapuret átadják az angolok ?
Budapest, november 9 Az Esti Újság értesülése szerint azokat a hireket, amelyek szerint Angüu Siugapurel átadja Ameriká-
nak, hivatalosan még nem erősítették meg, d< a hjr tartja magát-
Ugyancsak a lap írja, hogy az angolok letartóztatták a Szuezi társaság olasz tisztviselőit.
Uj erőre kapott Amerikában a báborus propaganda
Budapest, november 9 Makkai János, az Esti Újság felelős szerkesztője Amerikából telefonálja lapjának, hogy Amerikában Roosevelt anegváhisziása után uj oröre kapott a háborús piopagarida és az elnök zavartalanul "tovább
folytathatja nagy fegyver kezesi prog ramjának mOgvalósitását,
A választási végeredményből írrég álinpithStÓ, hogy Roosevelt győzelme jó közepes. \'Bár parija többségben lesz a szenátusban, ellenzéke nagyon megnövekedett.
Mindenkit érhet baleset, azért a balesetbiztosítást senki sem nélkülözheti!
Rövid táviratok
ERDBLV 6RTEKEZUET
voll ma délelőtt a miuiszleiOljtnksó,. fjSU Tc\'eki Pál gróf o-\'nöklclév-c*. Az értekezleten «z erdélyi képviselők és szakér\'Ök is részt vetlek, valamint ott voll az Erdélyből ma hazaiért Keresz-tos-Fiscbcr i>cl ügy miniszter, aki az er. délyi polgári. közigazgitás levezetésé, ről tárgynh.
ÖNGYILKOS.
lo\'t Bukarestben BlumenleW iró, aki mint Károly volt király bizalmasa Sem tátor írói név alatt irányította a romáu közvéleményt. SVÁJC
semlegességét az éjszaka újból megsértették az angol iCpütők. Bemben háromnegyed kilenckor volt légiriadó. LONDONBAN
a magyar kövclség és a magyar kolónia tagjai sértetlenek. ROOSEVELT \'.
kijelentéitc, hogy nem tudja, hogy az USA londoni \'követe, Kennedy, mikor utazhatik vissza Angliába. RÓMÁBAN
ünnepélyesen fogadták a Görög, országból hazatért olaszokhl és a követséget. . I ¦
ALUU
4000 pengő Óvadékkal hnvl 150 penjíÍH illáit nycihet. Az Átszeg bekebe-leihrté nagykanlzial Ingatlanra. Clm a kiadóban. 258Ü
Naptár: November 9. szombat. Rom. kot. Tivadar vt Proteatáns Tivadar. — Izraelita Mark. hó 8, - November 10. vasárnap. Rom, kat. Av. András. Protestál Luther. — Izr. Mark hó 9.
Oflzfördö nyitva reggel 6 úrétól etlf ít órái* (béttt, SMrda, peDuk dálutáo ktídilftn *rte* nan n«lrn«>->.
Télikabátok
átfestése, tisztítása
Vargánál
Hmudy-ilii 1!. Hsrthír Mlklöi-al Z.
Fényhé|iAB>.lhas Ilut vsgy leányt felvesz Hilen mfltetem. 2591
Jól tól6 k.]<i4n« kere.tk cedí napin. E0lvüi-!ér 33. Ti bol f I.«Jos. 2595
PeileVt utokalaélirt kereiek ]ó flee-térni. Kltilul-u. 23. 2505
Ogyes liölSnBh (eMteliick. VíWW-nnffyn. 23. 2598
ADAS VÉTEL
HaH.iiált Kyetmek-. féilirutiát ?8 cipőt veinek. Klvánalra híiboz megyek. Toklk JánMB*, Zilnyl M.-n. 2«. «|ló li. 2578
Jókaiban levő Mutót, fQ»x.rb«r«n
megvételre keresek. Biuecslcs, SriM Anlil cegníl. 2571
Jóliirban levő mély gyarmakkocial
eladó. Horthy M .ut 33. 2593
Két kii gnrm.kknada aladt.
Peteiniann, E0tvU-tér 18. 2596
lakAs-OzleVhelyiséo
MAcjy.xobaa otískomlorlos urlltkis izonnal kiadó. Clm a kiadóban. 2592
HAromaxokia, hallói, őisikomfor-tos emeleti utcai lakás Sugir-ut 16/a. alatt azonnal kiadó. December 1-tól be-kSItözhetó. Értekezni lehel a bázmeaternél.
2800
HÁZ ÉS INGATLAN
Több adómentes magán- és bérházat, házhelyet, szőlői és llildeket kSnallt Papp, Telekl-ut 8. 2303
Elad* olcsón Balatonfenyvesen 1670 ?•Olea vlzjogoa villa. Bővebbet: Kapp, Magyaróvár, Horthy Miklós-utca 16. 2673
Kiadó forgalmas nlvonalon vegyeake-reskedésael forgalmaa üzletház. Bővebbet Sugir-ut 43. 2596
BÚTORT
vegyen vagy rendeljen, Nil
Cewgwry-Bt 14.
ICÜLÖNFÉLB
Taliaa alláUat nyerhet egykét diák jobb családnál gondos felügyelet melleit. Clm a kiadóban.
Oa:amiialajdaiaoaok és mBlomtnlaj-donotok llgyetmébel A magy. kir. Iparügyi Mlniszler Ur 49.000-ea számn rendelete értelmében az elhaaanált (fáradti ola-)ak eladása és regenerálása kárelezfl. Kérjen alánlatot: Zalaegerszeg, postafiók 93. számtól. 2510
Nagykanizsa megyei váro« polgirmealerétSI.
25271/1940.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árveréíen eladom :
a cncrföl hegy melletti útra hajló 136 drb. kevert álló szálfát és a felafierdei erdfidrl laknál levő 05 halom jíMcfatusliól Otízewn 373 P becsértékben, elObblt 1—7 drb-lg terledS téle\'ekben.
Feltételek: azonnali készpénzfizetés, kitermelés és elszállítás f. é. dec. 15-lg, azon klón tul a város fenntart|a maginak a szabad rendelkezési jogot. A fik tuskdatól egytltt sz\'dendfik kl, gallyak elégetendók, gOdrdk betemetendök elizillltts előtt, addig a fit elvinni nem lehet Amennyiben ezen feltételeket vevő nem teljesíti, az ott levS felkészített faanyagból a város a vevő terhére mással végezteti el.
Az árverés ideje és helye : 1940. évi november 14-én, csütörtökön a a városi Felsőerdőben.
Találkozás reggel 9 órakor a vá)dac8erfől hegykapunil
Az árverezendő tárgyak részletes legyréke a hivatalos órák alatt betekinthető : a városi kiadóhivatalban, a kiskanlisai városházi ügyeiéinél, továbbá a tárgyak It az illetéken védkerfllell erdöörnél.
Nagykanizsa, 1940. november 7. xoi Polgármester.
25417/1940.
Tlrgv: Mértékek és mérőeszközök hitelesítése.
Hirdetmény.
Mindazok a mérték- és mérőeszköz-tulajdonosok, kereskedők, piaci árusok, cséplösök, termelők, gazdik stb., kiknek mérőeszközei utoljára 1938. évben voltak bemutatva, f. bó 14-én és 15-én minden tovibbi felhívás nélkül mutassák be az 1907. évi V. t.-c. 16. §-a szerint Időszakos hitelesítésre a m, kir. mértékhit. hivatalban. Hivatalos óra 8—12-ig.
Az 1938. évben utoljára hitelesített mértékek és mérőeszközök hitelesítési bélyege csak ez év december bó végéig érvényes és 1941. évi január hó l-e után kihigás tárgyit képezik és ellenörsétkor zár alá lesznek véve, 200 P-ig terjedhető büntetés, és a tárgyak elkobzása a következménye.
Nagykanizsa, 1940. november 4. íkji Polgármester
«1
ZMM BOZLÖNV
1940. november 9,
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
25561/1940.
Tírgy: Boilogyajdásl adiiálalány mcgsCtsss.
Felhívási
Felhívom mindazokat a borlerme löket, akik Nagykanizsa vároa területén, (ovábbá Homokkomárom, Nagybakónak, Nagyrécse, Palin. Zalasárszeg és Somogyszenlmlklós községek területén borlermeléisel foglalkoznak, hogy az 1941. évre szóló borfogyasztási adóátalány-egyezség megkötése végeit Nagykanizsa város javadalmi hivatalában (Városház, Horthy Miklós ntl bejárat, I. emelet, 40. sz. ajló) jelenjenek meg. A kiegyezés a következő napokon, naponként 8 — 12 óráig és az alábbi sorrendben történik:
Azoknak, akiknek neve
A, A botüvol kozdédlk 1940. dec. 2-án
B „ . „ 8-án
C, Cs . . 4-én
D. E, fi „ . . „ 6-én F, 0, Oy „ . , 6-án H „ ... 7-én I. 3 , . . „ 9-én K ... lüén L . ... 11-én M, N . . . 12-én 0, P . . . 13-án R . . \' . „ 14-én 3. Sz . , lf>án T . ... 17-én U, V, W „ „ . 18-án Z, Zs . „ 20-án
Fenti határidő után jelentkezőkkel 50%-kal magasabb összeggel történik a kiegyezés. Átalányegyezséget a város csak azokkal köl, akik saját maguk termelik a bőit. Nem-termelőkkel és azokkal a termelökkel, akik az 1940. évi borfogyasztási adójukat nem fizetlek meg, továbbá, akik 1940. év december 31. után jelentkeznek kiegyezésre, kiegyezés nem köthető.
Figyelmeztetem a bortermelő közönségei, hogy a saját érdekében cselekszik, ha kiegyezést köt, mert jövőben a borszállításokat fokozottabb mértékben ellenőriztetem és az egyezséget nem kölő gazdák lakásánál és hegyi pincéiben havonként és váratlanul tartatok vizsgálatot.
Egyezség nemcsak az 1940. évben, hanem az 4941. évben termelt és 1941. év dec. 31-élg elfogyasztott borra is érvényes, tehát annak Is ajánlatos az egyezség megkötése, aki 1940. évben nem, vagy kevés bort termelt, mert 1941. év őszén még bőséges bortermése lehet.
Nagykanizsa, 1940. november 5. 2i8i Polgármester.
N-igykanlzsa megyei város polgármesterétől.
20742/1940.
Tíigy: A barakk Ifi.üli loldsav én i hozta csatlakon* 600 G-olea kaszáló haunoslttna.
Hirdetmény.
A Honvédkórház és a Barakk-lelép polgári része körül egy 4 méteres löldsáv húzódik a ehhez a ba-rakkl kápolnánál egy kl> 600 D-OIes szántó is csatlakozik. Ezen Ingatlanokat 6 évre bérbeadom.
Az árverés folyó hó 19-én d. e. : .\'11 órakor a helyBzlnen lesz megtartva. — Találkozás a szentmiklósi országúton a katonai élelmezési rak-lár déli sarkánál. — Az első évi bér az árverésen kifizetendő.
Nagykanizsa, 1940. november 4. jmo Polgármester.
!11(101\'UlllíillllÜlülÉ^íflíl!
vaakeraikedéie — Nagykanizsa
Steaua olajok
bizományi raktára.
Klnosem tűzhelyek nagy vélanztébban.
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
VflSTAGH
fotó
Nagykanizsa.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől,
20741/1940.
Tárgy: Barakk földek berbcddáaa.
Hirdetmény.
A Barakkok lebontása folytán u[abb területek szabadullak fel s rzekel mezőgazdasági művelésre 1 évre díjtalanul bérbeadóm. Kél kb. 1000 ? ö\'cs parcella ktrtll bérbeadásra. Az árverés f. hó 19-én d. e. >/i>0 órakor lesz megtartva a helyszínen. Találkozás a somogyszentmiklósl országúton a katonai élelmezési raktár déli sarkánál.
Nagykanizsa, 1940. november 4.
hoi Polgármester.
nagy választék, kedvező fizetési feltételek,
mi
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Zamatos. ióizü Uráét
üntrax Kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható: \'/a-Va-l-lVa literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRAVAVÖLGYI-nél
Sueár-ut 2.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak!
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(\'.\'!., PodmiinHaxzfty-laioa 8.)
Igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai KözlOny kiadóhivatala állit ki a lelentkraö olvasók részére.
Nagykanizsa megyei város polgármesteréül.
24302/1940.
Tárgy : A legklRbb gaigaslgl munkabérek megállapítása.
Hirdetménye
Közhírré teszem, hogy a vármegyei gazdasági munkabérmegáJIapitó bizottság Zala vármegye területére 1940. évi szeptember—december hónapokra munkáscsoportonként a következő legkisebb napszámbéreket állapította meg:
Hónap I. o. II. o. III. o.
munkás szeptomber ZMP 2.-P 1.60 P október 2.3n „ 1.80 „ 1.40 , november 1,(10 „ 1.40 „ 1.— „ december 1.60 „ 1.20 „ 080 ,.
I. o. munkás; a teljes munkabírású férfi,
II. o. munkás: a teljes munkabírása nö és a nem teljes munka-biránu férfi,
III. o. munkás: a gyermekek 12—16 éves korig nemre való tekintet nélkül és sz erősen csökkent munkabírású férfi és nö.
A megállapított napszámbérek egész napra értendők, azaz napfelkeltétől napnyugtái?. Amennyiben a napszámos a munkát későbben kezdené meg, vagy korábban fejezné be, ezen idő munkabére a napszámbérből levonásba hozható ngy, hogy a napszámbér \'A, Vi, vagy 3/i~e vonandó le. Amennyiben a munkaadó élelmezést is ad, ezért egységesen az egész vármegye területén egy napi éleleméit I. és II. o. munkásoknál 080 P. a III. o. munkásoknál 060 P hozható levonásba. Ha a szerződő felek természetbeni bért kötnek ki, ugy a természetbeni járandóság pénzértéke nem lehet kevesebb a megállapított legkisebb naoszámbéreknél.
Ha a Bzerződö felek július és augmztns hónapra a legkisebb napszámbért kötőitek ki és a végelszámolás még nem történi meg. ugy a kaszálási napszám 3\'50 P-vel, egyéb napszám pedig 3\'— P-vel számítandó.
Nagykanizsa, 1940. október 17. 2w Polgármester.
26102/1940.
Tárgy: Pénmekrény bcsECnése.
Hirdetmény.
Az iparosta non ciskol a részére zárt Írásbeli versenytárgyalás utján 1 drb 0-ás vagy l-es számú pénzsiekrényt szerzek be.
A zári boritékban elhelyezel! írásbeli ajánlatok f. hó 14. napján déli 12 óráig adhatók be a v. Iktató-hivatalba.
Bővebb felvilágosítási a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1940. november 8. atu Polgármester.
—> IHUIPUII «--
mindönki * helyi kereskedÖkiiÉH éa Iparosoknál tzurexse bal
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. ílSdlR: „KŐ zg az dalági R, T. Nmjykniilíiííi"\'.
Felelős kiadó: Zalai Kérsiy. Nyomatod: i „KOzgazdaságl fí. J, Nigyksnlm*
¦yondájában Hagykaaiiias. (Nyomdáért telelt Zalai Káraly.)
32
4542
8jfl. Évfolyam 257. »«im. Nagykan!*«, 1840. november 11
. iiétfő
ára 12 00.
ZALAI KÖZLÖNY
*».MiH.....Ili Hat k. ¦
Fddös tnateizti: Barbarlts Lajos
IflOUíítisl in:
BJtSJUStSSRt
Szörnyű vád
A magyar képviselőház mentelmi bizottsága előtt parlamentarizmusunk történetében páratlan, szörnyű vácT hangzott cl. Az ái\'am és társadalom felforgatásának kísérletével, összeesküvéssel vádolják egy ma. gyár politikai párt tagjait, ország, gyűlési képviselőket. Olyan őssze-esküvéssel, amely a vád BZcrint nem álallolta, hogy ha laloumi törő, mohó céljai érdekében Magyarország kormányzója ellen szövetkezzék. Szörnyű a vád és még a lehetőségnek at elgondolása is pillanatra (megdermesztette a imbgyar közvélttnényP. Elhimii is aljg lehelj hogy ilyen tervek szü^nessenók magyar földön és éppen ma. De éppen ezért kimondhatatlanul nagy, ösztönös és állaJánois az a felháborodás is, a meliyei a "nemzeti közvélemény fogadja ezt az őrült (ervet.
A raagyar közvékimtény nyugalmára és józanságára mindenképpen jellemző azonban, hogy tisztában van azzal: P vád még csak gyanú, a vád nem ité\'eit s a Irnngj-ar&ag Lö~ megél, minden belső feihálborodás mellett is, nyugalommal várják a függcllen magyar bíróság igazságot tevő szavát.
Nemzeti\', társadalmunk nem mond elhanrarkodott ítéletet, megvárja mig a tények világosságánál ismerheti meg a helyzetet, viszont elvárja és egy emberként követeli a helyzet minden vonatkozásban való tisztázását. Abban a pillanatban, mikor a független .magyar bíróság elbírálása elé kerül ez a szinte hihetetlen bűnügy, a megnyugvás érzése árad cl a nemzeti közvéleményben, mert mindenkiiiek meggyőződése a magyar bírói talár igazságossága éppen ugy, mint szigorúságú.
Áz állam\' és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására irányuló bűntettei, felségsértés eU követésére létrejött szövetség bűntettével, gyilkosság bűntettének éj-követésére irányuló szövetség bűntettével, robbftnyóanyag feihuszná-t lására szojgaló készülék jogosulatlan szerzésének bűntettével vádolja a királyi főügyészség az öt nyilas képviselőt, akik közül keltőnek^ Wirth Károlynak és Kovarcz Emilnek kiadását kéri előzetes tetartór-tallásl nngábanfoglaló hatállyal.
Ha igaz a vád, ha bebizonyosodna a liiheielle.n, nincs olyan suiyosbUn-lelésa a magyar törvénykönyvivek, a moly méltóan sújthatná a tervezett büntettek elkövetőit. Ha igaz a vád, tui a törvényes büntetések kiszabásán és végrehajtásán, nagy és átfogó politikai konzekvenciáknak kell kmvtkezniök.
A magyar életből ci ke11 távotli-\'aui azokat a csirákat-, amelyek Ilyen meggondolatlan, ilyen lelkiismereten, i\'yen telclőtlen" kísérleteket e^\'d incnyézitek. A nemzeti közvélemény egységes felzúdulásét kell kemény és harcos gátm odaállítani a gyilkos összeesküvésekre , gálád szövetkezésekre képes .ei^lojfcttewégek .elé, hogy a nagy magyar tiltakozás egy-
A képviselőház mai Ölesének határozata:
Kovarcz és Wirth nyilas képviselők letartóztathatok
Budapest, november tl A képviselőház inai ülését, amely a nyilas képviselők mentelmi ügyével foglalkozott, 10 órakor nyitotta meg SzínnyCy Merse Jenő a.elnök, Az ülés iránt .icndkivü1 nagy érdeklődés nyilvánult meg. Az elnöki meg nyitó az együttérzés szellemében megemlékez-clt a romániai nagy föle) rengés áldozatairól A megemiéke-zést jegyzőkönyvben örökítették meg. ; ¦ i ¦ ,
Uzonyi György előadó ismertette ezután a mentelmi bizottság jelenté-
séi Kovarcz Emil képviselő ügyében.
Mosonyi Kálmán kisebbségi javaslatot tettes ellenezte a tetartózatást is magábanfoglaló kiadatást. Nagy László szerint az ügy ivem egy képviselő, hanem a Ház ügye. czérl a kisebbségi véleményhez csatlakozik. Ugyancsak Korody Tibor is azt kérte, hogy a megvádolt képviselő szabadlábon védekezhessen.
Uzonyi György ujabb felszólalása után a Ház a kisebbségi javaslatok elvetette. ;
Ezután Tóth András (erjesztette elö Wirth Károly ügyében a mentelmi bizottság jelentését. A kon mánypárt tiltakozása között maga Wirth Károly szólalt fel és kérte mentelmi jogának felfüggesztését.
A Ház igy egyhangúan megszavazta a képviselők előzetes iclarlózta-tásét is magóban foglaló hatályú és a mentelmi jog felfüggesztéséről szóló bizottsági jelentést.
A Ház ülése negyed 1-kor ért véget- ; ¦ !• 1 M\'f\'\'\'
Statái-iális bíróság tárgyalja ai államfelforgatásra szövetkezett nyilasok bűnügyét
A budapesti kir. ügyészség a budapesti kir. bünletölörvéuyszéknéL alakitott röglönitélö bíróság elnökét értesítene, hogy a rögtönbiráskodás megindítása vált szükségessé a m. kir. rendőrség budapesti főkápif tánysága áltai .\'elarlóztatott és a budapesti kir. ügyészséghez kísért i
1. KUma József 31 éves, állástalan magánt/sztviselő, 2. Magyary Bertalan 32 é\\es, géplakatos, 3. Cseh Lajos 81 éves, asztamsüzem tulaj-donos ellen, továbbá f. Pajor Lajos 31 éves, gyári munkás, 5. Magyary György 31 éves, géplakatossegéd, 6. Grünzweig János 12 éves, asztalossegéd, 7. Ferenc Károly 30 éves.asz-talosscgéd, 8. Németh István 31 éves, cipészsegéd, 9. Rády Sándor 26
éves, gyári segédmunkás és 10. Rády Mihály 21 éves, keramikus ellen, mert 250 darab 36-os mintájú kézigránátot, 3 katonai fegyvert és 3 pisztolyt szereztek és rejlcgettek jogosulatlanul, továbbá Klíma József vezetésével >Hoinvédelmi alakulat* név alatt, olyan fegyveres szervezkedésben vetlek részt, amely a közhatalomnak forradalmi utón, erőszakkal való megszerzését készítette elő és ecélbói zárt rendi és kézigránát, dobó gyakorlatot tartottak.
A bűnjelek nagy részét a rendőrség a rejtekhelyen megtalálta és őrizetbe vette. < í . \' i
A röglönitélö bíróság a nyilvános főtárgyalás! ma délelőtt 10 órai kez--detlel tartotta. 1
A tárgyalás iránt igen nagy volt az érdeklődés. A vádlottakat 10 óra előli pár perccel szuronyos fegyőrök kisérték a Ií. Cmeleii tárgyalóié, rombc. ^
A tárgyalás megnyitása után Bu-zássy Lajos főügyész terjesztette elő vádinditványát. Utána a védeleim kérte, hogy miután á cLe\'eknVények egy része Rákospalotán és Újpesten törlént, utalják az ügyeket döntésre at illetékes rendes bíróság elő.
A védelem indítványát a bíróság elutasítói la és kimondta, hogy sta-táriálfs utón tárgyalja fe a bűnügyet. A személyi adatok fefvételénél kiderült, högv a vádlottak legtöbbje bün\'elettelőé\'e\'ü Ezután mOgkezdő-dötl a vádlottak egyenkintí kihaUg»\' tása, amely lapzártakor még tart.
Kétezer halottin oan líffli o romdlnlol Iíiísé
Ma délelőtt ujabb heves földlökések pusztítottak — Felbecsülhetetlen a kár és sok a halott a román olajtelepen Is — A kigyulladt romok megnehezítik a mentési munkálatokat amelyeket maga Antonescu vezet a német katonaság közreműködésével
sikerül Idéjébeji kiszabadítani őket. A több mint 500 szob\'ás szálloda romjai alatt Így is \' i \' ; 1
600 halott és sebesült van. A modern bérházak legnagyobb része ugy Össze repedezett, hogy ki kellett őket üríteni. A színházak, mozik tetőzete is annyira megrongálódott, hogy az előadások szüne. telnek. Megrongálódott a királyi palota is, a Boulcward szálló amelynek tetejéről lezuhant töbtxmázsás kőlömeg egy taxira eseti és megölte annak vezetőjét, stb. BeornÜott az igazságügyi palota kupolája is és a katonai iskola épülete is megrongálódott számos más magánházzal együtt, f ; \\ \'} \' , :
A földrengés főfészke a Vrancea hegység,
amely a magyar-román hitártólkeletre\' van és ahot tÖbi» régi kiaiudl vulkán van. A hegység közelében
Bukarest, november 11 Romániában vasárnapra virradó éjjet 8:39 órától több percen át olyan heves földrengés volt, amilyet 183S óta c vidéken nem éreztek.\' A földlökés Bukarestben oly erősségű volt, mint még soha és így egész háztömbök dőllek romiba. LegSulyo. sabb a pusztulás a (belvárosban. A 14 emeletes Carlton-szállá kártyavárként omlott össze. A lakók egy része a pincébe menekült, ezelt életben vannak, de az épülettömb romhalmaza teljesen elvágta Őket á .külvilágtól. Telefonon érintkezésben vannak a rendőrség, gel, ame\'y a Yasgárdislák és a német kiképző csapatok segítségével egész nap és egész éjjel folytatta a romok eltakarítását a zuhogó eső ellenére. A pincébe szorultak leve. göje fogytán van, félő, hogy nem
ségévei törölhessük le politikai arculatunkról ezt a szégyenteljes, eléggé meg nem bélyegezhető kilengést- , Arin ismételjük, örömmel és elég; tétcl-\'ét a njagyar társadalom, a nem" zeli .közvélemény pillanatra semive" szilelle el józan-és. mérleg->ö nyu-¦ galquU. Fegyelmezetlen várják a ¦magvar tömegek a biróí Ítélet dönlé sél, abban a reményben, hogyha a vádak akár egészükben, akár részleteikben bebizonyosodnak, csak egyes emberek elvetcmüllségél, vagy betegségéi jelenthetik. Mindenesébe a legszélesebb k,Öi"ü, a legataposabHil kivizsgálásra van szükség, mert alapjában keli kiirtani legmélv&nrjr gyökerükben nzefajla lehítőségeketj Ezt várja, «zt- követeli mindért .magyar ember és ezt is fogja kapni a függci\'en mngyar bíróságtól , *
a _,
lévő Buzau és, Barlat városokban katasztrofális a pusztulás. e váibv sokkoi még a telefonösszeköttetést seinl lehetett hely reálli tani, igy a ká-
Budapcst, november II A romániai földrengést Magyarország keleti részeiben is jói lehetett érezni. Budapesten a készülékek 150 mm.-es kilengést mulattak, amilyet ?:.!". j Budapesten még soha nem mértek és ezért az egyik készülék meg is rongálódott. Marosvásárhelyen a kultúrházban éppen mulatság volt, Így ott a közönség az utcára tódult. Több ház is megrongálódott. Erdély legtöbb helyén érezték a földreii-
Bukarest november 11 A romániai földrengés ma délelőtt 9 óra 30 perckor megismétlődött. Ezüttai csak 5 periéig tartottak e. földlökések és erősségük l-5-öx volt, a vasárnapi 9~lb\\essei szemben. Most is azonban sok ujabb ház* dölt romba. í ;
A" vidékről beérkező hírek szerint Galacban, Grugíurtufban, Buzauban, PJoestiben és még vagy 30 városban volt olyan erős a földlökés, hogy há-
A világpolitikai csemén>ek legkiemelkedőbb eseménye Molotov szovjet külügyi népbiztos berlini \'áloga-* tása. Molotov tegnap délután 6.60 órakor , ( I ¦ í I 1 ! !
már el is utazott\' különvonaton Moszkvából, Harminckét tagu kíséretében vannak többek közt a kohóipar népbiztosa, továbbá a külüjgyi. belügyi, külkereskedelmi és a repülőgépipar népbiztosainak helyettesei, valonrinl több katonai és gazdasági szakértő. Molotov különvonatán utazik Berlinbe Scbulenburg gróf moszkvai nemei nagykövet is. \'
A szovjet külügyi népbiztos német országi utjának az egész világsajtó rendkívüli jelentőséget tulajdonit. Az -utazásra számítottak, de az meg is meglepetést keltett. A római sajtó szerint
előre meghatározott gazdasági és politikát kérdéseket vitatnak meg
Berlinben, de a török kérdést is megbeszélik ! i
A lapok irtainak a tavaly októberi találkozókor kiadott nemei- orosz nyilatkozatra, amely kummdja, hogy ujabb megbeszélés lesz, ha a német békejavaslalot nem fogadják el. Molotov imost Ribbentrop moszkvai látogatását is visszaadja.
A finn sajtó arról tud, hogy a berlini uiegbeszéléseken elsősorban külpolilíkai vonatkozásban « török kérdés kerül szóba. Törökország nem teljesítette 193!)-bcn Moszkva követeléseit, igy most szóbakerülhet
a Dardanellák nemzetköúvé tétele
Németország és a szovjet megegyezése alapján. Az európai és ázsiai érdekhatárok leszögezései is\' szerei pei a megbeszélések programján, -jelenti egy másik lap. Oiyan hírek is elterjedtek, hogy
a berlini megbeszélésen Ciano gróf b risztvesz.
rokroi síncsenek -részletek. \' r A vasúti összeköttetés is egy-feéi vonat kivételével szünetel, mert a sínpárok eltolódlak. ¦ . ¦
gést, ZiiTihon. Csíkszeredán, Maros-hévízen, Szászrégenben több ház megrongálódott. , \\ \' ¦( • ,\'\\
CslksomlyÓn a híres kegytemplom Is megrepedt
és az orgona feletti rész összeomlással fenyeget.
A földrengést Bulgária, Jugoszlávia több városában is érezték, de jelezlek a földlökéseket a norvég, svéd fővárosok műszerei, Kievben, Kíse-nevben és Istnmjbulban pedig több ház is nwgrongálódott.
zak dőltek össze. Mindenütt több hatoltat és sebesültet követelt a katasztrófa.
Óriási a kár a román kőolaj-vidéken
- mondja egy másik jelentés. Egyik helyen a föld mélyen megrepedt és forró víz tör elő nagy erővel. A munkálatoknál itt is mindenütt se, gédkeznek a német csapatok." A fővárosban a noonok eltakarítási
Ezeket a híreket azonban még nem erősítették meg.
Berlin sajtójának egybehangzó jelentése szerint Molotov látogatása ví lágpolitikai szejnrjcmiból éppolyan fontos, mint világgazdasági szén* pontból. Oroszország nagy .nyers*
A nagykanizsai • Credo• vasárnap délben látogatott taggyűlést tartott P. Gulyás Gellért plébános, egyházi elnök elnöklete alatt, aki im\'grjyilójában rá~ imukdott a katolikus réríiak mbflU fe!-véjdezettségónek mai rendkívül szükségességére. Ezután Bakoss Ágoston j>ol-gári iskolai hiltunár, egyházi alelnök előoüásu következett az é-cl probiémái-ról. Aki felvetette a kérdést: Mi \'az életr Utalt Szent Bírenc életére, munkásságéra, aki nagyszerűen oldolta meg az élet sok kérdőjeleit. Szent Ferenc lovagi dicsőségre szomjazott kezdőiben, de később Imdifogságba esett és akkor egész máskép látta iineg a világot. Az éJetkeiesés további uíjában egy szegény béljxjklost látott uz utóm akitől mindenki elmenekült, akit .mindenki mngárahagyolt. Feicuc némi tusakodás után hozzája ment, álőlcile.és hozzája szóllott: Te is emberiestvérem vagyl fis esakhamar megindult azon az ukm, amely öt egyik legnagyobb széniünkké avatta. Akkor volt ez, amikor OLoszltonbau a mép kéUelé sza&adt és a pártoskodás clpusztidással fenyegette uz országot és Furópát.\' Akkor Ince pápa víiii uz, a (katolikus cgyluiz, nki ellensúlyozta a készülő nagy .katasz irófát és Szent FetCnc mint .a Nagy Kiiály hírnöke > lurdette u yeszendjübe menő emlAiséguek az evangéliumot; hirdette a családi élet tisztaságát, a munka megbecsülését, az emberi tcslvé-riséget. Majd jtárlmzamba vonta az akkori időket a Trianon előidézte borzalmakkal, amik a niagyurságol sújtották és sújtják. Konklúzió; esnk Krisztus, csak az anyaszentegyház, Szenl Ferenc tiszta szedetne tud segíteni a beteg társadabnon.
és mentési munkálatokat maga An-lo\'ncscu vezeti, aki Nagyszebenben lartózkodott az egyetem megnyitásán, de a katasztrófa hiréra azon-nái visszatért a fővárosbe. Bukarestben az Összes kórháziak tele vannak sebesültekkel. Vidékről
vonatkislktásokról is érkeztek jelenlések, de a résztetek még hiányoznak.
Sepsiszentgyörgy, november 11
A mai földrengést itt is érezték ujbói. A föld\'ökésck 5 percen üt tartottak, a képek, bútorok siregmozdnl-tak, több fal megrepedi és néhány kémény lcdÖH.
A legújabb jelentések szerint a CarJU ton szálló olajtartályai kigyulladtuk, a romok égnek, ami nagyon megnehezíti n mentést munkát, A vízvezeték is meg-icpedi és elöntéssel fenyegeti n pincéket, ahol az életbenmaradottak várják a menekülést.
A lazulás szünetel, a közhivatalokban munkaszünet van, a nyilvános helyek ís zárva v-innuk Bukarestben.
A kár az olajtele.\'^n is fclbccsülhc-letlen. Sok a hatott Is. Bareipban egyetlen ház sem Mi. Eddig itl 27 halottat és 71 súlyos sebcsűliet tilátóak. Fossoni liázainak 7u százaléka dűlt össze. 11 l 22 ludott van (ialacban 00 Ivaloltat toláitak meg eddig a romok alatt, de még több ott van.
Az eddigiek szerinl általában ugy tudják, hogy a földrengésnek Itoiná-nlában leg:dább 2000 hatottja és több ezer sebesültje van. r
anyagforrás, ami gazdhságí vonatkozásaiban nagyjelentőségű, politikai téren pedig az Anglia elleni háború ére lehet kihatással a látogatás: V. B. mai vezércikkében figyelmeztet a látogatás nagy jeíentöségó-(Folytata* a 6. oldalún)
P. Bakoss előadásának tartahna, vonalvezetése és előadásának módja\' nagy ludast váltott ki nagyszámú hanga lóságában.
P. Gulyás GeUért hozzászólva P. líakoss előadásához hongsulyozlu, hogy üzent Ferenc szinte megkötötte korának forradalmi kialakulását, amely akkor nemcsak Olaszországot, liánom egész Európát fenyegette, ilyen széliemre- vau szüksége a mai világnak, a jelen kornak is. Mujd fejtegette, liogy, a hibbuz-galmi egyesületeknek az a célja is, hogy u társadalom scgilségáre siesse pek az élei bajaiban, nehézségeiben, A \'Credo• kidolgozott egy ad\\«nli programot, mely szerint iskolánkívüli nép. művelési előadások mintájára Advent első \\«sámJfl>játó|l kezdve az Arany János utcai iskolában vasárnap déiutiüi ¦1 órakor ismét előadásokat fog tartani. December 6-tól kezdve pedig minden pén.eken est-1 7 ómkor a lehérterem-Ijen líeeális előadásokat tort mindenki részeié (Advent olatt). ,
Megrendezi\' a Mindenki karácsonyfáját ünnepi kcietlei, a szegények feJ-scgélyczéséie, a többi Idtbuzgabni egye sü.óck részvételével.
Fát, burgonyát, zsirt, iiszlet fognak kémi a város közönségétől -- és ezt cserkészek utján összCgyüjb.nl, amit majd a Mindenki karácsonyfája aUdt oszlanak ki az arra rászoruló szegény emberies! véreknek. Ezért szeretettei lor dúlnak a város neuicsszivü közönségéhez.
Iiejclentették még, liogy a tervezett katolikus nagygyűlés tectmikai okokból egyelőié elmaradt.
Majd több belső ügy került Jetárgya-Wsra. j ,\'i Lj
¦ 1Ó4Q. nQvejnbflt XX
Férfiöltönyöd, fa Ibi tok, télikabátok
nagy választékban
Szomolánylnál.
Nemzetfenntartó erő
örök emberi tulajdonság, hogy mindenki sorsának jobbra fordulásán fáradozik. Ez a törekvés hajtja az emberiséget egyre előbbre természetes fejlődése utján. Ezzel a fejlődéssel azonban együtt jár az emberi igó nyék fokozódása Is. Megfoghatatlan hajtóerő ez, jamfely a történelmi fejlődések uj eszjnievilágát hívta éleire. Ez volt .inindenkor az a kovász, amely nagy történelmi átalakulásokat idézett elő,, de ez volt az a lendítőerő is, ameiy emberi munkát és kultúrát leremliett.
Az cm/beri kuliura fejlődése az emberiséget tagaidhaiatlrinui egyre igényesebbé lette. A rohnmosan fejlődő\' kultúrájú népeknél hamar bekövetkezett >az a felismerés, hogy az egyének élet javait még jobban akkor fokozhatják, ho az elszegényedéshez vezető természetes szaporodásnak cfitat vetnek. Adott földrajzi körülmények között élő nép termé-szelnyujtotta javai ugyanis •¦meghatározottak. A munka jelentős fokozása nélkül nkkor juthat egy személyre több, hü a lakosság léleksz^nfa nem növekSzjk. A íienrzetck azonban egymással is állandóan küzdelemben állanak. Kérlelhetetlenül dobban eléjük az igazság, hogy al történelmi diadal is mindenkor az erősebb, tehetségesebb, s szrves-ebbeca küzdő1, nagyobb lélekszámú nemzet felé hajlik. A régi magas kultúrájú Róma lakosainak igényei oly miagas fokon állottak, hogy az ásatásokkal feliért javaikai m« Is méltán megcsodáljuk és mégis a gyermekei nevelési gondjait megtagadó "Róma letűnt. . ,
Hány európai\' nemaelnek kellene lelkiismeretét hiegyizsgálnía, hogy \\-ajjon jövendőjének helyes útját járja-e? _ ¦ | i
A XlX-ik század utolsó évéiben megkezdődött a történelem! Icgfri-sebb szereplőjének, Japánnak hja-tálmss arányú fellendülése. Ez n fellendülés azonban nemcsak kizárólag a japáni faj lelki sajátosságaiból, hősiességéből táplálkozott, hanem szaporodásából is. A lakosság felesleg a szigetvilágból. eiöbb Koreába, ké_ sőbb Mandzsúriába kczdle meg beszivárgását. Ez a beszivárgás természetes következményO volt a tolnó-pesedésböí eredő terjeszkedési vágynak. A beszivárgás ténye egymagában azonban mstseni jelenteti volna, ha a Koreába került japán egy-két marék rizsért egész nap nem vállalta volna Jet a ^egfár^ságosabb munkát, ha a japán telepes minden megaláztatás ellenére nem dolgozott volna eredményesen. A magas hegységbe gyökereit a sziklákon megakadt ujjnyi vastag termőföldbe is megvető kuszófenyő jgényletenségéhez hasonló japán Idegenben is megtudta vetní lábát. A japán szülők akkor, amidőn a családalapítás gondolatával foglalkoztak, nem, várlak min. dént az államtól, hanem igényeiket családjuk és nemzetük jövendőjének érdekében teljesen lefokozva, vábadák a gyermekáldással járó gondot és küzdelmet, mert tudták hogy jövendőjük népük Számerejé-ben és munkflteljesitésé(ben szunyf. nyad. ¦< :
A nemzetek küzdelmének íegmély rehatóbb kérdéseit rendesen háborúval szokták eldönteni. Ennek a h&
Magyarországon, Skandináviában és Oroszországban Is érezték a földrengést
ujabb részletek a tegnapi és a mai földrengésről
Miről tárgyal Molotov Berlinben?
„Mindenki karácsonyfáját" állitia fel az Idén a Credo, a szegények felsegélyezésére
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
1940. nowmbsf 11.
boriinak lehetnek különfétt megnyiL vánulásni. Lehet fegyveres elintézésről beszélni, tehet gazdasági küzde-tdnwnei számolnunk és ujubfban a háborús propaganda sorsdöntő jelentősége is nagyban kidonvborodik. A fegyveres elintézés kedvező ki. menetele is inkább oda esik, ahol többen állhatnak csatasorba és egyéni igénytelenségüknél fogva a közösségnek többet dolgozhatnak. A gazdasági háborút az birja cl a győ-zeleinig, .ahol a népesség igénytelenebb, a gazdasági megpróbáltatásokat tehát könnyebben viseli. Végül a propaganda is olt vállhat ki kávésba kártékony befolyási, ahol a népesség igényeihez nem ragaszkodik görcsösen, jlletvs a földi javakkai szemben lápiáMl vágyait háttérbe szorítja a győze\'em erős aka-rala.
Legyünk tehát igénylejének, kivált képpen akkor, ha történelmi idők korszakát éljük, amikor a nönuzül jövendője attól függ, hogy elbir-juk-e lé\'ekkel, lemondással és igény leleiiségggei n nagy erőpróbát.
Az igénytelenség nenizelfountarló erö. ¦ , ; .
Kedd
Aliando mfiurmáuDk \'bélkSuiapobon HutUp-aat I. nfisorin
0.45 Toniti. Hírek. \'(őrlemények. Hangleme-ek. — TJtAna étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nem»etkö«i vixjelző-öo\'ö41«I. — 12 HorangKó. Ilbnnusc, Időjárás jelentés. — 12.40 Hirck. — 13.20 IdöjeJíés, idő járásjelentés. -14J5 Hírek. — Í4.45 MüsorUraer-tetés. — 15 Aifolyamhlrek, piaci árak, ílelmlsierárak, — 18.45 Idöjelié*, idő. járásjelentés, hirck. — 17 Hírek iiio-vák és inAgyar-orosE nyelven,
10—19.20: Hírek magyar, német ét romAn nyelven. — 20.40—21 Jg: Magyar birak.
BUDAPEST IL
18-kor magyar lünek és 20-kor hírek nfcuet, olasz, francia; angol 6« eszperantó nyelven.
BUDAPEST !.
10.20 Felolvasás. - 10.45 Felolvasás
- 12.10 Szoltsányi György zongorázik.
- 12.55 Dánie\'né Magyar Hona énekel.
- 13.30 lAkatos Tóni és Lakatos Misi cigányzenekara, — 15.20 A Magyar Reni Tánczenekar. — 15.40 Háziasszonyok I>eszélgc1n0k. — 1010 Gyermekdélután. I
17.15 Felolvasás. - 17.10 BeszkáK-zenekar. — 1840 Szltuyai JOuő chV adása. — 18.35 Dullien Klára bégedül.
- 19.20 «A puszin éneke•• Hangjáték BUDAPEST 1U
17.30 líuszm lialIgátoknak. - 18 Hírek. — 18.10 BeszkártziOnökar. - 18,30 A\'.ezögazdasági fölóra. ~ 19 .Ixödvat Jóska cigányzenekara. — 10.36 Enni ci a nyelvoktatás. - 20 Iiirek. - 2025 A Hádió Szalonzenekara.
iDá
Jóslat:
Déli, délnyugati szól, löbb helyen köd, nyugaton már esö is lehetséges. A hőmérséklet ma még változatlan, holnap emelkedik.
A Meteorológiai tateset rj«|rykanlHftl «*4fl87«l«*UomáM JeleoU > ^whrseklet tefaap este í) órafcoi
IQA téttM |-4-8.;dAltiBli -1 1)0-
SALTAI HöZLOríV
a déli QHfyol pattok lükül
Valahol a L* Manche csutornán
november 11 Kis német lorpedófloliUa fúrja magát előre az éjszakába Anglia déli partjai irányába haladnak, kisebb hajókaravánok és előretolt őrhajók nlán szimatolnak. CsodábUo-san szép, csendes, felhőtlen, csilla, gpa éjszaka van. A hold pompásan rilfíy°fí és ezüstös sugarai vígan ugrándoznak a kis torpedónaszád->k csavarjaitól Italbbdrozott hullámokon. 11 órakor a kis flotilla 1(1 tengeri mérföldnyire megközelíti Wight szigetéi. Ekkor kél kisebb, a parii forgalmit leboiiyl\'tó kereskedelmi gőzös tűnik [el a láthatáron. Egyenesen szembejönnek a német torpedókkal. A látási viszonyok a torpedóknak kedveznek. Kis távolságra megközelítik a két gőzöst s azlán oortOzel adnak a "mii sem sejtő hajókra. Az ellenséges hajók közül az egyik még felei, a következő két sortűz azonban már végez velük. Égö roncsként percek alatt elsüly-1 vednek.
Ujabb telitalálatok A kis torpedóflotilln továbbhalad keleti irányban. A mozgékony kis jármüvek színié repülnek az ezüst-
nagyobh része telitalálat ! Most uz-tán szinte okádja a lüzet valajnciiY-nyi cső... , <
Odaát semmi sem mozdul... Való" színükig nem is gondolunk a véde. kezesre, . ,:; , ; ) j |
Mentés az égő hajókról
Az első rajtául ésszerű sortűz már Harcképtelenné telié az ellenséget, azonfelül az egyik naszád parancsnoka is eleseit." A német torpedók mosl alig néhány száz méternyire állanak az ellenségtől. Mindkét ellenséges hajóból szinte egyszerre csapnak fel a lángok. Kisebb robbanó, sok dörrenéséi az egy1* bömfliölő ágyuk hangjától jó\' meg lehet kü. lönbözlelni. A löszeres ládák egy. más utón repülnek a levegőbe. Áz egyik torpedó száz méternyire megközelíti az ellenséges hajókat. A parancsnok beszünteti a lüzet. Oda" áirói most hangokat hoz a hajnali szellő. Az ellenség scgiUégct kér : •Plense foeip !< hangzik ujbó1 és újból. A német torpedónaszád még közelebb megy, 0 hajó orra szinte súrolja az angoi lengCrabdljáró vadász, oldalát. Most ujbó\' hallani a segélyI kérő hangokat. A nemei pa-
séges hajó legénységéből 12embert a vizből kihalásznia.
Az angol legénység mcgferősitctlo azt a feltevést, hogy az elsüllyedt ellenséges hajók valóban tengeralattjáró vadászok voltak, éspedig a nem régen szolgálatba helyezett CH 6 kategóriához tartoztak. (MN)
Hetn fdqtimkl
_:__ Az Jkwa menti áilástur-
1 J914 j| 5, I eok Idején a Brody kör.
I-¦—\'¦—\' nyéki Sapnnownál 1915
november 11-én törtont, hogy az oroszoknak sikerüli a volt kaposvári 44, kő zös gya 1 ogezred á Uása előtt levő drótakadályba rést fltnlök. Darab Pál szakaszvezető alig 10 lépésnyire ax orosz állástól ogyinng.i végezte a sérütt té-s-ok kijavítását ós az elJenség minden közeledéséi kézigránátokkal akadályozta meg. Az oroszok így nem Iwldbguíva, orokharcba kezdtek és ily módon sike. riiH is uz ezred drótakadályát megközM-Menlók. Darab szakaszvezető Önként jelentkezeti egy ellenárok kiásásához, amelyben aztán ]>ár lépésnyire azcHou. séglöl több éjjelen át kézigránátoklkai egymaga bántotta el az orosz járőrök támadásait. Lelke volt a több napig tartó kézigránát- és árokharmnk és halál tmegvctésévoi és önMáMozó bátorságával a vitéz katona ragyogó példáját nyújtotta. Az arany vitézségi étemmel jutalmazták.
Német őrhajók a francia csatorna partján. (B, D. V.)
ben ragyogó habokon. Szellő semf mozdul, arrteddig csak a szem ellát, olyan sima a tenger felülele, mint egy asztál. Pedig alig néhány napja otyan vihar tombolt ezen a tájon, hogy fenékig felkavarta ezi a tinta* szinti vizel.
Közben 1 óra leli... .
A lálhatáron "ismét két jármű kör-vonnla/ bontakoznak ki. Még nenm igen lehet tudni, milyenfajta hajók. Csökkenteti sebességgel igyckéznek őket a torpedónaszádok megközelíteni. Mind határozottabban rajzolódnak az ellenséges hajók körvonalai a hold sugarával megfestett sötét háttérbe. Az egyik hajón már tisztán kivehető egy ágyú sziluettje. Építési módjuk után Ítélve csakis ellenséges tengeralattjáró vadászok* rói lehet szó.
A torpedónaszádok felkészülnek a harcra. A tüzérek tniár ott állanak az agyuk és torpedócsövek mellett. A kis flotta mind közelebb és köze-lebb csúszik az ellenséghez. A legénység lázas izgalom/mai Msi a parancsot a tüzielés megnyílására.
A tommyk, ugy látszik, semmi\' sem vesznek észre. Már csak egészen kis távolságra vaunak egymás-ló\', amikor az első sortűz beledör. dül az éjszakába. A gránátok leg.
rancsnok már feleli is: »Comfc Brj Bord* és felszólítja az égő hajó legénységét, hogy szálljon ál a torpedónaszádra. Tíz ember és égy tiszt a német legénység segítségévei át is vergődik valahogy. Rettentően lesújtott állapotban vannak. A parancsnok három emberével továbbra is az égö hajón marad.
Odaát gyanús mozgolódás lámád. A ha jón maradtak « vizibon^>a kioldó készülék körű\' foglalatoskodnak. A helyzet veszedelmes. Ka a vizi-bombákat kioldják, könnyen megtörténhet, hogy ¦mindkét hajó a le. vegőbe repül ! A parancsnok most erélyesen felszólítja őket, hogy a készüléktői távozzanak el. Az angolok nem engedelmeskednek. Még egyszer és utoljára {elhangzik a figyelmeztetés. Semmi foganatja. A torpedónaszád gyorsan megfordul és vlsszhuzódik. Körülbelül 100 méter távolságból aztán lead az ellenséges hajóra néhány kegyelemsortüzcl. A levegő még reszket a dör-Mnésektőf, amikor az elejétől a végéig égő hajó ölámcrüf.
Ugyanerre a sorsra jutott 0 másik angoi hajó is. Az egyik Lorpedóna-száduak sikerült az elsüllyedi ellen-
EflLÉKEZTETÓ
Egyszeri közlés (2 aor) dija 30 Hltér.
! Novamlwr 17:
Napraforgó megismétlése a [jeg^uy-
egyleiben délu\'án 1 ómkor.
Liteális előadás a városházán d. u.
(1 órakor (Szhuvy). Novomtj«r ti\'.
Llreális előadás a városházán d. ti.
Ö órakor (dr. Vértesi Frigyes). Dmnlnf 11
Kolazanli finuepság a ginmázimn-
ban.
— Naptár; November I).héttő. Rom. kat Márton pk. Protestáha Márton. — Izraelita Mark. hó 10.
Uői-Jürv. nyitva rOKge-1 •¦ örAtf.: MÍ« 9 órAli- piétfl. VMrrla, péntek -Áu kaddfO Sfécx tifín nftltnfH
„Az Örömkönnyeken íut gon-dolfank a támogatóéra szoruló erdélyiekre /" Adakozz Erdélyért
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdálábau
¦;_ man ¦oaxnw
1940. qovimiwc 11.
Gólzáporral győzött a régi ZMNTE
ZMNTE—Bonyhád 10:1 (6:0)
Az öUözök folyosóján régi arcokkal találkozunk. Az előléptetett Csöngeinek gratulálunk, közben a sötét folyosón majd a lábunkat törjük ki. A játékvezető értesít bennünket, hogy már megigazította az óráját, majd a vendégek panaszkodunk, hogy hat tartalékkal jöttek. Az az érzésünk, hogy nom fs amat\'ör-csnpafjtul jötlck. Kny-
Jt nyiro gyen&e játékot v csuk falusi csapattól láttunk. Mindez ucin sokat von !e a régi ZMNTE értíkélxil, rur.ely félgőzzel <sé\'ált. a ]>á[Vyán; bár hisszük, hogy vasam ip iK\'u-me\'yik erős csapatot is kélvállra fekletic vona.
Csondor — Babos, Kárpál — I\\\'ic?o, Cíerpcs, Baranyai — Szabó, Junkcrf, Csöngel,; MihoJecz, YVoHinOr — uttnd csupa ismerős nevek, inig a Bonyhád
Veres - Szarvasi, POzUcz — Luxm. burgar, Sehweicz, Grúnhut — Gró^ Vámos, Mészáros, Inn\'Qr ós Csorna ismeretlen nevekkel jön a iiályára.
Szfllió bombasznbad rúgása után ismét a jó szélső b«idását fejeli l>c a kedvvel játszó Csönget. 1 :0. Majd ugyancsak Csönget ós Miholccz dolgoz ki gólhelyzetei, de Csöngeit lökik n kapu előtt. Nincs ti.cs, viszont egy perc imilva túlszígoru 11-cst gurit a kajms kcíél«t Csöndéi. A 22. percben Csönpoi kitör és rezeg a liáló, majd Mihn\'ocz lövi Szabó szép átadását a hálóba ós :»\':(). Szabó szép játékára valaki rnögjejryzl; — Szabó rcim*k szélső, <lo fogadjunk, hogy vasárnap már nem szélsíit játszik! OcrpOi labdáinak •szemé vau-. Rég láttunk ilyén\'kózéix-rc;!e<o[ játékot a Zrínyi pályán. Németh téved, pfujolják, majd Kárpátot .zavarják, bátra, de hiába. Mihalcz ós Csöngői tör blöre ós a ftozépCsatár ismét bálóba talál, l 10. Junker teszi ki remekül Csöngőit (leáBuUk avvéüök) ós ez közelről gólt 15. 5 :Ö. Nem wH les! Csöngel megtalálta a góllövö cipó> jét, ismét tezeg u háló, C :0.
Már n félidő majsc-dlk nercében hiálM lökik. csóngeit íkettcn is. I\\mi;pás gólt ralgasrf a jobbsarokba. 7:0. A jól játszó Szabó akar mmdenáron gólt
lőni, csupán é\'os kapufát talál, viszont Csöngői ismét a hálóba tesz. 8:0. A 20. percben Szabó fid el ¦remekíd és é\'cs beadását Csönget a lll-osról kapásból fordulatból remek gólt ragaszt a jobb fo\'ső sarokba. !) : 0. l\'ompás gól\' Kárpál csípőre toll kézzel nézi messziről, hogy küzdenek társai, (irünhut hálóba is talál. A vendégek sportszerűen végigkuzdik a inénközést. Junker »z utolsó percben lövi a közönség által kö\\elclt lQ-ik gólt.
A vendégekből a sok gól ellenére Is\'a kapus volt jó. Som a vadulom, peiu a fecozelsor nem ütí meg az olső-oszlályu csapat mértekét. A támadó-sorban egészen gyenge futballisták vannak, >
.Csondor a másajllk félidőben sok góltól mentette inog a csapatot Kárpát köniivebm\'iséiíc miatt. Babos szívvel-lélekkel /küzdött. Nftn értjük Kupéi miért komédiázik n pályáult A fede-so\'sor és a mezőny kiemelkedő! embere Cserpcs, Bár nem letlék próbára, cz azonban ini\'seni von le értékél*il4 Csillogó icVluiikája, remek labdákeze.
lése és pompás labdái u;kerij*>t egyik leglchetségesebb fiatal Játékosává avatják. Pörre\' és Bawnyai kevés dolgát jó végezte. a bbnadósorlMíi csupán Wollmcr voli gyenge, fizikumlüáiry miait. Szabó remek szélső, Junker szépen é[)ilclt, Mihatocz letkes, törekvő játékos. Csöngel gyönyörűen irányít, de az az érzésünk, liogy jobb csapat ellen csak Orélyesebb játékkal tudott volna ennyi gólt rúgni.
Nénwth kisebb hiljáknt vétet, de meg Ic\'cli a kennyü márkázáson.
_jt_n-I-
A Vasút kikapott Bácsalmáson
B.-MOVE-NVTE 3:1 (2:0)
VeTcltO; Móder. Változatos Iramú szép mérkőzésen a szerencsésebb luizid csapat győzött. A Vasutat megviselte n nosszu utazás. Góllövők: Csányi (2), Zeí\'cr, ii\'e\'ve Nagy.
PVSK1I.-NVTE1I.4:0(1:0)
Pécs. VozeltO: Koltai. A PVSK köny-nyon győzött. Góllövők: iWdl (2), Balázs és Suták. ¦
Ifjúsági mérkőzések
AWIa-Kereskedelmi 2:1 (1:1)
Az Attila megérdemelte u gyöze-Tmét jobb ós egységesebb játéka révén. A.
RepulOuton Anglia fölöli (Foto R. D. V.)
5 Mozaik
a zalai bakák erdélyi útjáról
"- I • 25..
A Sikc\'néma inlézell>on az Iskola magy.ir gondnokának ö éves fiái szólítom mc(í. Az imyja a fútra szol: \'I>omonkos magjMjul beszélj, nem kel löbbcl románul l«szé\'ncd!i, mert románul kcIVt l eszófcii. a tíjútó üje is-kolában a gyoickekcl faggatta, nem kapnak o otthon magyar hazaTias uo-velést, az utcán a járókelőket u\\iryi\\l-moztetiék. hogy -ne l>eszé.ljcnck niagyua nii — minden eltonkezés meglorlásáift álbisACszlés. az elfogás és kinzás^il fizet n hatalom.
fis mégis, hiába volt mindenha kis Domonkos kifogástalanul l>cszét ma-Ryarul, a kis !)<)nionko&;ik mégis mu gyarok. a Ncw-Vork szálló old-itibi inti(ryir Jány nem írtont végig a Járdán, mart ott volt a román korzó és tinlély magyar társadalmába román nem fér-k.izl.c\'cit t.e. -<
:\'ií.
rejérdre i1- kimvgj\' egy szakasz. A Imdaagy --Ziikas/jtar\'ncMi.ik cgj1 órán líClúl niegtsirtáUaij.ra falu;LOjárniánáS niegr.ingi\\)ty bálát, mely munkán a í:d;i már régen készül. Os-szos/e.u" a fírfia. ka: és ,i fün\'.sz co\'ik véüérc magy-\'"\'!, n másikhoz iom;«t állit, a mtgii u
mérnök és mire bevonultatják u szakaszt kész a híd.
Az árkitszok uz u\'aliat hozziík rend-1«. A kintrekvő szénát kocsijaink hivi-rozzák ]>o. . ^
A zalaiak emléke soká nOm fog elmosódni Kolozsvárott ós kömyekfii.
27.
S/cpieinl.Or lö. Zászlóilíszbm pompázik Kolozsvár. A vasúti állomásról Véjdfl a le ene Jözjo; ut n. WCsvclénJ\'i Utcán, a kél Szamos hídon át hatalmas oszlopokon piros-rebér-zöltl íás-dO lenn. Szokatlan az oszlopjk vnil kék szino. Mcghldonii hopy nz oláh királyt várbík nemrég, azért ásták lo asoszlopokat, Most a mi zászlóinkat lengeti « szól rajtuk és veink a Hadurat .köszönti Kolozsvár és vcJc Krdély.
A Monostori ulról indimmk a I*ö-m.\'llfWigu ur e\'.é. aki inotolyogva ti*/-tc\'cg katonáin ik. ukiket O hozott ide, akik neki köszönik, hogy megérhettek o napot íred összetartotta őket,
Menete! a honvédség mósl l.egrció söbb Hadura, eWtt. Dobbannak . keim\'ny katona léptek, csillognak a u\\n szemok - a zászlót robajtjuk: köszön-jük " ¦•\'öjnéllóságu l\'r eildigulii/.ihiiát és reajánljiik erőnkéi ésyképességeinké\' n lovábbj orstággyarapllé mmikám,
28.
l\'.iy.\' hé\' innb"\' ismét mozgalmas vasárnap van. S\'ci\'tembOr 22-(ii \'J\'«
Doumol momluflak nimdc.n temj)lo&i^-bOtt. Mi a piaristák cgyelOan templo-máliaii hallgatjuk a hálaadó szentmisét. Ebben a templomban eddig csak románul szólhatott liivclhcz a magyar pap és most ttUiori papunk, egy piarista, mondja 22 év után az első magyar szentbeszédet, .istennek hatat mondó szavaira szem nem marad szárazon. A icudfönök mondja u acgéoEftes iiagy-ynisét. a mise végűn pedig grór Hejtilen Györgyné köti fel eziodziVszlóukra Kolozsvár város szalagját, azután felhangzik a zajai bakáik ajikán :i llnnnnsz.
délután válogatott 1 dxlnnigó mérkőzés n Kolozsvári Atlétikai Club első csapata és a zalai liOkáklközött. r;löUo
megható ünnepség koictében adjuk át « zalaiak zászlaját a KAC-nak; majd katonák huzzá\'k fel a sportpálya zászló mdjára a rnagyar nemzeti szin«ket. Megkezdődik « mérkőzés, a katonák két gűlját fergeteges tarps kíséri, a kolozsvári közönség a katonáknak drukkol, u katonákat hnzditja és rossz.
néven veszt, hogy a kac olyan nagyon
OrÖS. Mikor a jöyőbjcn a KAC o\'l 10sz a mugyar bajnókcsanulok közt. nem fogja eirotejtcnl, liogj- a magyar ^mrt-közösség nevében honvédek köszőn|öt!-\'ék úkci először. A mérkőzés szünetében ezred zenénk
indulókat játszva körüljár a fuU\'yi.i\'.ván és a/, amugy is lelkes hangulatot még fokozza. Igy Ic-sz o/ a mérkőzés a sjwuv lou cjióii kurszlíit a zsúfolt tribün
ön egy cimet kaes? . «
Hol kedveset és szépet vehet? Keresse lel a
„Tulipán" virágüzletet.
NAGYKANIZSA.
Főút I. sz. ¦ Telefon: 502,
korcskcdclmislák között volt nóhány egésren gyenge ^lont. Várody lövi az első száp gólt, majd Túra egyéniig A, félidőben Mesits szó|> egyéni kitöréséből megszerzi csapatának a vezetést Párta Knrkápolyi hátába ugrik páros lábbal, a jó* működő Czvelkó azonnal leküldi..
j Sáska-Polgári 3:1 (1:1)
| VozeltO: Gercncséx. Gyenge és nivót-\' iau játék. A Sáskák nagyobb gólarány-nj-al is győzhettek volna. A gólokat Gödinek (3) és Waínausz lőtték.
Eredmények
Ferencváros—Tokod 4:1 (2:0). iTjrKKt-Hoiadás 4 :0 (3:0). WMFC-Szegéd 3:3 (2:1). Töiekvés-Gamma 1:0 (0:0). SBTC-Szolnok 3:2 (1:0). BSZKHT—Kispest 5:1 (4-1). Eloktromos-DiMAVAG 3:0 (0:0). DVAC-SVSE 2:0 (2:0). PVSK-Tómkvós II. 5 : 2 (2 :2). HUSC-KTSE 3:2 (0:1). PEAC-DVSE 3:1 (1:0). DPAC-ZsSE 1:1 (0:0). KIIAC-MTE 2:1 (1:1) PBTC-BMTE Ü:2 (2:1). SBTC-KSE 3:1 (2: 0>. \\
A .Ferenc József" keserűvíz
régóla kitűnően bevált , bAxiazer megrögzölt székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; MeIos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajló, mely számos betegségnél az emésztést lavitfa és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg
irvo«afi
MEGKÖTÖTTE KÁR ÉLETBIZTOSÍTÁSÁT 7
lelkes közönségéniak igaz testvéri ö\'eikc-zésévé a Iwnvódséggel.
29.
Még látni a levert betűk helyét, még el lel.O! olvasni az íOpcra Nationala-felírási u kolozsvári magyar nemzeti szinluU homlokzatán. Itt is mi honvédek ejtjük ki inPgint uz első magyar szól. Zalai honvédek töltik rntatí a hátaim is nézőteret a Tábori Sz\'aa\'iáz bárom olöadásán és a mi zenekarunktól hangzik fel először ismét 22 év után a Himnusz.
Páholyokban a magyar párt vezetősége,* főnemesi családok asszonyai, leányai ós elöljárók, fis mouemík ott ül a honvéd. A földszinttől a kakas-ülőig c/cmél több honvéd s viigy vi-set-keáik, ugy tapsol, újráz ez a tömeg* mini kiknek\'bórlctjük \\uhi évek óta, mint nkik rmndig szinházba jártak. Az erdélyi elökeWpógck ámntaAk a honvéd" fclléj>ésen. fegjobnén, értékén — most uiár nouiteífiík a fpgy\\«ics lioji-védet csodálják, hejiejh a zalai lionvéd kuUurértókét is.
r.rthoUi, lui ezuUín, mikor, megjön ^ haza szállítást elrcndOKí) parancs, a kolozsvárink fájlalják, nem szive en pa-kednek e| núnket, Számtalan megnyilatkozás:! n lwuátsághak é.s szeretőtn«s teszi íicköuk is mchézzé u vallást. D?
gAL\'Al KOZLOSy
5
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
— (Több cikkünk)
is be!yí bcszámcdónk az események torlódása miatt mai szamunkból ki-maradt, amiért olvasóink szíycs elnézéséi kérjük. |.-,
— (A főispán hívatalvlzsgálata)
viléz gróf teleki béla főispán vitéz mark forrni- varmegyei számvevőség főnök és dr. józsa fábián főispáni titkár kisérelében szombaton u keszthelyi f őszolga bíróságon megtartotta az eléírt hivatal vizsgálatot,
— (A törvényszékről)
a pécsi tábla ctaüke dr. stiir dénes nagykanizsai kir. járflsbiröm dr. cséry géza helyére a kir. törvényszékhez rendébe fel, egyben pedig megbízta a birtokrendezési ügyek tárgyalásával. a kir. törvényszék dr. stur dénessel egy elsőrendű polgári birót nyert, akinek (kitűnő kvalitásai felkeltették az ihe\'ékesek figyelmét is.
— (Kinevezés) 1
a vallás- és közoktatásügyi irdjaiszler dr. yaszary istván perniesgidácsi lakost a zalaegerszegi kir. tanfelügyelői hivatalba ideiglenes inínöségü tanügyi fo. kalmazógyako mokka nevezte kl.
— (Tanügyi hírek)
a vallás- ás közoktatásügyi iiúnisztor i\'crk lászló j\\ászkisérrétí tanyai tanítót az olsórécsei, horvay honi győrszeme. jc\'i tanítónőt pedig a korpavári állami iskolához áthelyezte. a nunjsztcr dani sándor dancsliázai lakost a sümegi iskolánál próbaszotgááitra bocsátotta, lakos jános szetitadorja.il lakost pedig l,e\'eglio\'yettesitessel jxízta rnoj a velcp;-oepusztoi állami iskolánál.
— (Áthelyezések a pénzügyőri karban)
a zolaege rezegi i>énzfigyígazgató sebestyén sándor i. o. vigyázót zojaeger,. sjc\'|röl le\'.enyéi*, simon józsef ii. o. vigyázót pedig keszthelyről ugyancsak tje\'myéro hfelyeitj ál.
„Magyar szivünk egész melegével siessünk az önhibáinkon kivűí mostoha sorsra futtattak, megsegítésére t\' — Adakozz Erdélyért!
hív az otthon. zalában szrtieleml és veni kell. !
30.
a jól végzett munka tudatával in-dulia» haza. még most sincs véfie a si-e «et é.s mcgv.csiiiés megnyilatkozásainak, utolsó kézfogásul hethléii györgyné grófnő az ezrei minden lúgjának nemzeti sziliü szalagot küld -kolozsvár visszatért, felírással,
mcgbiilulnflk a szállítmányok haza ic\'é. nagyvárad, nagyszalonta,, ilékés-< salja, szolnokon ál uj tájakat ismer rneg a zalai baka, ki inost fanét ásóval, ekével szolgába a nemzeti közösséget és kés/ití elő a_jöv»v,évi kenyér terni é-(•élwe.a magyar földel. : a zalai baka méltóan törekvő, szabadságharcos ő-soihez és világluuxmis himcvéjiéz, becsülettel és hűséggel tcllj mog most is köfce\'«sségót. f^gyektit, harc-készsége, elszántsága súlyos lat voli a döntő mér cél jen. mely kicsikarta krdély egy részének vissziuéró-sét, ha klen különös kegyelme foty-\'án ez egyszer nem kelleti magyar vér. re!\'újra festeni a visszaszerzett (tonilo. !el, jutott arra elég venejtéki-sepp, a lámdt magyar baka lwmlokáról. mert menni kcltc\'j napp.ü-éjjel, megáiiu\'iS nélkül, ét en-szomjan, melegben és esőiben és ment-ment a zalai baka rvn-diiletk-nül, mint nliogy menni fog mindig, ita újra liivju a haza, •
Egy balatonszentgyörgyi fiatalember volt a Budapest—nagykanhsai gyors utasainak fosztogatója
A körözött Philot-rádtó A gazdag zsákmányt
A magyar rádió az címülI héten napokon ál körözött egy philol rádiót. A közönség nem tudta mire\' vélnj ezt, pedig mos! ez a rádió egy veszedelmes vonattolvajt kerített csendőrkézre. Nagykanizsa és Budapest közt ugyanis
¦ trieszti gyors több utata piniszkodott.hogy poggyászát ellopták.
A károsultak között van báró Apos Gábor, Magyarország >öniai követe. Hatmai Róbert, Neuwirth Islvánne. dr. Vas István, dr. Bíró Lajos Pál. Ez utóbbinak a bőröndjében volt az a rádióban is körözött PhUot rádiókészülék, amelynek révén azután a Uatatonszcmesi csendőrség bravúros nyomozása után a vonatrabló mosl kézrekerült. | I i
A lettes Tihanyi József balatonszentgyörgyi 19 éves fiatalember,
volt a nyomravezető megtalálták lakásán
révén
aki MAY alkalmazott apji szabadjeggyel utazgatott.
A lopásokat amint beismerte ugy követte el, hogy megvárta, mig a kiszemelt áldozat kiindul a fülkéből, akkor oda osmt és kilopta n bőröndjei, amivel a legközelebbi állomáson kiszáUL Vagy pedig
kidobta a bőröndöt az ablakon
és Ieszái\'oit n legközelebbi állomáson, ahonnan gyalog visszament ért 2.
Arni a legérdekescbfb, a lopoll tárgyakat - amelyek között
fehérnemű, zsakett, szmoking, aranyékszerek
slb. gazdag változata van - nem ;\'d-* la ci( hanem lakásán felhalmozva tartotta, hol o csendőrök a házkutatás folyamán mindent hiánylala. nul megtaláltak. \' \' »
Tihanyit az ügyészség indítványára a vizsgálóbíró va\'ószinü\'cg előzetes letartóztatásba helyezi " kaposvári törvényszéki fogházban.
— (Zalai Jegyzők — Erdélyben)
a belügyminiszter a zalai jegyzői karból ismét több kirendelést eszközölt
az erdélyi katonai közigazgatáslioz. így molnár mihály nemcipécsolyi segéd-je^yzöt a krasznai. Csaba andrás nagy. bakónaki segédjegyzöt a dési, kosa károly bídyki vo\'etöjegy&m a szatmár-nénic\'i, vass jános köveskáu vezetör jeiyzöt a szaimámémcli. körmondy jános dabronri segédjegyzöt, mádui jános kíivágóörsl segéjjcgyzöt én dr. oiitár jános keszthelyi segédjegyzöt a dési, éledő ödön vaspöri vczetvijjegyzöt u szatmárnémeti parancsnoksághoz ren deltc kí szolgálattételre.
— (Zalai kis hírek)
zolacgersjcg zsirelfátásának biztost-tásám krnssoylch lászló ságodi földbirtokos 100 sertést bizlnl. — zalaszent győrgyön 12 vérhasmcgl>elegedéíí történt, kettő ludalos volt, — a bontiwq tapolcai i»olgári iskoki egyes oszláfívait részien a icányískolájwn, részbe.l,az izr. elemi iskolában lietyczték cl. — marólúgot ivott ¦ idcgroliairiában kemény károlyné jí2 é\\-os zalanetoiidj asszony. allajiota rcmcnyteicn
— (KlsgOrbőn is fogtak német megfigyelő léggömböt)
németh jános nagygürbői lakos egy előtte ismuretten kcszfdékfl talált, amelye\'- l)eszátlitolt a kisgörlxii körjegyzíi(i hintáiba. itt a készülékre erősített (tevéiből nieLíöapilották, tujgy az a bn-denbergi meleorologúd megfigyelő íx\'^U)-másról származik, ugyanolyan, mint amilye- nagykanizsán is talállak.
— (Olorglone titokzatos festményéi)
a tükör novemberi szivnia irja: (üorgione vi^lgbiríi festménye, a vihár^ mely a milájiói ilrora képbu* titlajdo-náijíiji érdekes ^gknetésbon rcszod-{ lette a világ mütörténéseit, nönbítn á^világitással ugyanis kitűnt, liogy a mester c.edetiteg máskép festette a rujtn lévő s^oinélyckei s csak iké*\'»l)b c,\'észi\'etie ki annak egyes rész.\'it nnű alakjára. a rön\'gen sugár bevilágít a xv. században éu les tő gondolalába.
— fFÖldcsukzamtas a gulAcsi hegyen)
ncmcsgulácson a bány i alalt az anyag a nagj- esőzések kövo\'jkt\'ztében icázo\'t és lgj\' nagy tömeg föld tolódott e: eredeti helyérö>. a (oűdcsusaijn\'-lás a fákbn iett nagy kárt\'és a régi iséfkul forrást is ugy eljxmgálla, hogy most sokkal böveblxui a<lja a vü.ct. az elmozdulás függőleges és jiosszirány-ban is 15—20 iné\'er.
— (Gázolás a tapolcai főtéren)
gerege\'ícs sándor 11 éves vendek.-\' hegyi liu kerékpáron ment i).\' tapolcára. amikor a fötério óit. olt egy lovaskocsi haladt, közvetlenül utána pe.lig egy kis kocsival két t inone. a liu ezek mellett akajl elhaiadni, a ke-rékpár\'egyensulya azonban ralahogj\'an megbilleni és a $u a kocsi, a\'á a koje-ke!í é\'é eset. anst össze roncsolódó lt és agj-uizkódást szcn\\-cdett. i-iszméleuen ái!a|Mdb.m sziulilolták a kórházba.
Orosztonyi körjegyzőségtől.
london egyik utcája a nómot bombázás után. a naponta százával londonra hulló német bombák az utcai közlekedést íb erősen korlátozzák. képünkön a bombaszilánkok széttéptek és felborítottak egy amehjtw villamoskocsit
1515/1940. sx.
Hirdetmény.
Tóth József orosztonyi kereskedő a nevére kiállított 229401. számú és 175 5 kilogrsm pstrólcumra kiállítóit petróleum-beszerzési engedélyét elvesiilette. Megsemmisítem.
Csabi Antii orosztonyi körjegyzői
bacai mmmmt
1940, november 11.
(Folytatás a 2. oldalról)
re ós hangsúlyozza, liogy jó\' teszi a világ, ha a világpolitika mr/yatíb keretébe illeszti bele r. látogatást és jelentőségét. ; , 11
Laval GArlngoal tértjral Páriában
Pár;s, riovcinber íj Lavai franci*\' minisztcrelnökhe-lyctles vasárnap Parisban Gcring birodalmi lárlximaggyal \'tárgyalt. A tanácskozásokon de Briim nagykövet is részlvclt. Lavat a tárgyalások után visszautazott Vichybe,
Vichy, november 11 Franc/a körökben hangsúlyozzák; hogy a találkozó beilleszkedik abba a progranU»i\', amely a német ¦> francia cgyütlnTűkÖdést célozza. Franciaország érdekeit szolgálja és azok a londoni hírek, amelyek arról szórnak, hogy Franciaország kimond egyes területeiről, vagy gyer-matairói," - tévesek. Békelárgyalá-sokrói ugyanis nincs szó és a háboJ ru végéig nem is lesz szó.
A háború eseménys!
Ma kevés hir érkezeit a háborús frontról. Nyugalmi az Anglia elleni légitámadás tovább faH teljes hevességgel, de Görögországban . a Hossz idö miatt a harctéri tevékenység szinte teljesen szünciei.
Rövid táviratok
TELEKI PÁL
miniszterelnök a Rzegcdi MEP-vacsorán hangoztatta beszédében, hogy kis nemzet lévén, nem a meny-nyiségre, hanem a minőségre kell törekednünk. Több bátorságra van szükség, de ez nem azt jelenti, hogy a Jelszó mögölt a vakmerők és gyávák csoportosuljanak. Hangoztatta,, hogy a kereszténység, a magyarság és a nemzetiség össze függenek egymással. Ma áldozatokat ketl hozni egyénileg a közért, de sem félelemre, sem ijedelemre nincs ok. Nem azt mondja, hogy lesz fa, szén, zsir és burgonya bőven, hanem, hogy igyekeznek azt megteremteni.
A SZEGEDI EGYETEM
ma megnyílt. A megnyitáson Horthy Miklós kormányzó rövid beszédet mondott. M gelégcdéssel gondolt -vissza a nemzeti ujjászü\'ctés első szegedi napjaira és reméli, hogy a most megnyílt és nevét viselő egyetem mél\'ó hajléka lesz az 1000 éves magyar kultúrának
GtcsénesjjDf cuffia moziban szcrjakozhalik
jiijiiii»,taiiií«i!i»ztor
Indiai és magyar teákat, romot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
Iréné Dunne uj vígjátékát nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden hélen két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői közölt.
A szerencse ezen a hélen a következőkre mosolygott: Amtmann Antal. László herceg-utca 21. Bankegycstllet Rt Fő-ut 8
Iréné Dunne legutóbbi Kár volt hazudni cimü filmjében bebizonyította, liogy remek vígjátéki színésznő. Most ifj. Falrbanksal mulattat er;y vidám filmen keresztül, amelynek címe: Csak egyszer élünk és amelyet kedden és szerdán mulat be a Városi Mozi.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny szerkesztö-ségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosultak a nyereményjegyekre, ha előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
Ullioinos húzíortűsi készQléh
mindenkinek Örömet szerezi
Teakannák
Vasalók
Kenyérpirítók
QyorsfözoJi
Kávéfőzők
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. m
Wanderer li fl.fi.
nagy választék, kedvező fizetési feltételek,
I.
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Köszönetnyilvánítás
Mindazoknak, kik felejthetetlen |ó féljem, Illetve édesapánk elhunyta alkalmával jóleső részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni -szivetek vollak, ezúton mondunk hálái köszönetet.
özv. Osvald JAisefné | és csaladja.
APRÓHIRDETÉSEK
IH urtisi 60 llllir. minden további Uo 4 fIllír.
_ ALUU_
Puftkt uslal.l>i|l keiouk Jó fiit-(inti. Ksalnciy-u. 23. 2005
Fizni tudó kalaraaSt felveszek. Su-Kár-iit 16/G., fOldealnt 2. •
SaiAronSI aaonnalíelvcszek. Kolcsey-ulca 16 •
Négy polgárit végiéit leányok felvételi nyerhetnek, mint \'flairaeneélailttafc. Bórebb lelvlligoslláit ¦ helyi Slellnln SiOvetiég ad, Er«iébtl-tír 4., I. emelet, délután 2-4 kOzOlt. 2014
adas VÉTEL
Tflx- aá fctatSréainanlaa hennáit,
Jókaiban levő 50 cm. magái, 40 cm. mély és 40 cm. azeles belső méielU (léröhclyUl aénaaxakrtkyt keicsck. Ajánlatokat .Kifogástalan- Jeligére a kiadóhivatalba kérem. 2589
Bleórendü asiaoklnn ollílny kőiej* termetre eledé. Cscngsryut 21.,. 3. ojtó.
2612
250 ems Jaaaoa matarkarakaar
ölesén eladó Schleslager vaskereskedónel. *
LAKÁS-OZUnrlELYlSÉO
Hároitiejsofeáia, holloa, ösfwkomlor-los emeleti utcai lakás Sngár-ut 16/a. alatt azonnal kiadó. December 1-tól beköltözhető. Értekezni lehet a házmeateinél.
2800
KOLOitTatLB
Tallaa allátaat nyerhet egy-két diák jobb családnál gondos lelligyelet mellett. Cím a kiadóban.
Enctllaéal, gíphlmzéat, rollnlzáil, lioli-lozáat vállal Husillné, Klnlzsl-u. 70. •
¦fakkaaeU lordltis, javítás, mflatopr polás. üveg, porcellánregassUs Báthory-u. 18., ndvaiban. •
l
Aliil KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
MtiaUtnét
zalai kSzlőmv
POLITIKAI M»PILA». Kiadjat „Klziazoatáal R. T. Nagykanlesa". I\'ülolSa kiadó: Zalai Karoly. \' Nyomatott: • „KSzgaidaságl U. T, Nagykpnlita" \'
iiy»Mdá]íka» tfegyk«»li«,i». (Nyomdáért feleli talál Klralyj
29
80« Évfolyam 258 szám.
Nagykanizsa, 1940. november 12 kedd
ára 12 Hii,
ZALAI KÖZLÖNY
*»LltltiI NAPILAP
Felelő* nttktntt: Barbarita Lajos
ElMUetfal in: boni I vari 48 «Mr.
i..rn»rtw«i fa kteUUnwl Sion a. «*.
A miniszterelnök szólt
A iitai nehéz és zűrzavaros időkben szászsorosan szükséges, hogy derék és bölcs magyar emberek minél gyakrabban Szóljanak a nyilvánossághoz s mulassanak utat a kjöjte-lességteljesités területén.
Gróf Teleki Pál miniszterelnöknek szombat este elmondott beszéde ilyen útmutatás volt s ennek az útmutatásnak annál nagyobb az értéke, mert éppen a [miniszterelnök aj* káról hangzó il el. Ma, amikor olyan sokan akarják vezetni és sajnos félre vezetni a magyar tömegekéi, figyeljünk miniszterelnökünk megnyilatkozásaira, aki egy hosszú élei tapasztalatainak gazdag lárházúból mcril s mindent, amit mond- nejml csak a bölcs oml>er mérséklete hatja át, hanem az igazi, mély nvigy»r érzés is. \':[\'¦¦ V
Milyen megszivlelésrcmélfók Ózok a szavak, amiket politizálás kötc-* lességérői mondott. Nem azt ken érteni ez alatt, hogy mindenkinek kötelessége politizálni, hanem éppen az ellenkezőjét. A politizálás csak annak h kötelessége, aki erre hivatott, aki ugy tud politizribifl, hogy cselekvései míindig harmóniában álljanak a nemzet nagy érdekeiül. Sajnos nvi tegtöbbnyire az tl kuikezőjét lapaszlaljuk ennek, mert nagyon sok úgynevezett poUü kus cselekvései csak a saját érdekeivel állnak harmóniában. Mennyivel hasznosabb munkát végez az, aki azon a területen marad, amelyhez ért. Semmi értelmét nem látjuk annak, hogy egy kilünő mérnök, orvos ügyvéd, vagy más foglalkozási ágban tevékenykedő magyar e.mjb^r minden különösebb elhivatáS nélkül politizálni kezd. A politika területét valami félreértés alapján nagyon sokan szabad vadásziért! lelnek képzelik, ahol esetleg a vad orzónak- is szerencséje akadhat. A nemzet nagy érdekcinek szempontja\' bói viszont azt kell kívánnunk, hogy ezen ,a területen minél keveselib vadorzó tevékenykedjék és csak olyan magyar emberek foglalkozzanak politikával, akik egyéni érde. küket is feláldozzák, ha kell. a nemzet nagy érdekeiért és nem megfordítva.
Ma a könnyelmű ígérgetések korszakát éljük és így érthető, hogy a miniszterelnök ebben az (gazán kl-yáló beszédében az ígérgetők felé ís mondott egy pár figyelmeztető szót. »Ln mindig félek altó\', ha az ember programot ad, ha tul előre ígér, mert akkor nem igér teljésen kidolgozallat és átgondoltat*, — mondotta. Bár megszívlelnék ezeket n szavakét azok, akik a népszé-dílés sikamlós területén tevékenykednek sneni átalják olyan programokkal vadítani a tudatlan tömege, kei, amelyekről maguk is meg vaunak győződve hogy .megvalósíthatatlanok..\' i i . i
teleki Pá\' gróf miniszterelnök minden beszédéi az jellemzi, hogy keményen megmondja a magáéi. Nem meghódítani, baojSm megnő-
A Ház megkezdte a költségvetés tárgyalását
¦agy érdeklSdéa alSzi meg Oaáky kOIOgymíniaztar holnapi beaiedét
Budapest, november 12 . A képviselőház ma délelőtli ülé. sén megkezdte az igazságügyi lérca költségvelésének tárgyalását. Az ülés elején Tnsnády Nagy András elnök felolvasta a budapesti román kövei köszönőlevelét, amelyben a Ház tegnapi részvéluyílat kőzetéért mond köszönetet.
Az igazságügyi tárca költségvetésének vezérszónokait olvasták fel ezután. Ezek a kővetkezők • MÉP : Huszovszky Lajos, vitéz Zerimváry Szilárd és\'vitéz Váczl Gyula.
Nyilaskereszlesek: Mosonyi Kálmán, Imrédy párt : Nagy László, Kisgazdapárt - Révész Sándor, Szociáldemokraták • Malasics Géza.
Felró Kálmán ismertelte ezután a költségvetést, Hangoztatta, hogy Kárpátnlja és az erdélyi részek visz-szulérése uj terhekel ís jelent. Azuj igényekhez alkalmazkodni kell, a megfelelő jogi szabályokat bele kell illeszteni a magyar alkotmányjog, ba. Az ügyvédi kar kérdésével kapcsolatban rámutatott arra, hogy a keresztény ügyvédek katona] szolga" lalaí alatt a nemkeresztéuy ügyvé-
dek milyen haszonhoz jutottak. Beszélt ezután a fiatalkorú bűnösök helyes útra tereléséről és a költségvetést elfogadásra ajánlotta.
Az első szónok a nyilasok vezér-szónoka, Mosonyi Kálmán volt.
Hangoztatta, hogy. ennél a tárcánál politikai szempontnak u©m szabad érvényesülni. Szerinte azonban a miniszter programja Sovány és nincs benne elég szociális irányú lerv.
Huszovszky Lajos, a MÉP szónoka szembehelyezkedett a nyilasok vezér szónokának érveivel és hangsúlyozta, hogy az igazságügyminiszlérium1-ban is élénk munka folyik a \'tör-
vényjavaslatok clökészité* terén Is és a szociális gondoskorfás is fokozatosan érvényesül. A költ ségve lést elfogadja.
Ezután Nagy László szólalt fel.
A Ház ülése lapzártakor még tart, de még ma befejezik az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalását. Holnap a külügyi tárca költségvetése kerül a Ház elé. Nagy érdeklődés előzi meg ezzel kapcsolatban Csáky István gróf külügyminiszter külpolitikai beszédéi.
A holnnpi napra egyébként közel 60 interpellációt is bejegyezlek, így előreláthatólag az éjféli órákig tart majd a Ház Ülése.
Kihirdették Kovarcz és Wirth képviselők előtt a letartóztatás! végzést
Jelentettük, hogy a Ház tegnapi ülést; kiadta Kovarcz és Wirlh nyilas képviselőket az ügyészségnek. A két képviselő a Ház ülése utón a főkapitányságra hajlatot!, de megtagadta a vallomásléleit. Még személyi adataikat sem mondták be, csak
kijelentetlek, hogy majd a törvényszék elölt, a főtárgyaláson vallanak.
A főkapitányság fogdájából ma ismét elővezették n két képviselői és kihirdették elöltük a letartóztatás! végzést. Mindkét nyilas képviselői ezután át kisérték az ügyészség fogházába.
¦ taaaaaÉ................1...........ljej»j»*MWÍIIÍ^
Rendes bíróság elé utalták a tíz nyilas bombarejtegetö Agyét -
Budapest, november 12 A nagyszabású állaniíclfurgaló bűnszövetkezet ló nyilas tagjának staláriális tárgyalását tegnap a késő estig folytatták. Mint a vádlottak kihallgatásakor kiderüM, Klima József állástalan magántisztviselő a nyilaskeresztes párt nagytanácsának tagjaként adt;i ki inngát és •testőr-gárdát* szervezett azzal a céllal, hogy >rcp reze n lati v alkalmakkor Szálast elit tesjőrgárdájaként szerepelhessenek.. Amikor a rendőrség
vélni akarja a mJagyar tömegeket s minden megnyilatkozásában vau valami nevelő értékű. Mi\'yén találó az-a megjegyzése, hogy mi magyarok ugyan bútor nemzet vagyunk, a mennyiben a nehézségek elől nem hátrálunk meg, de sajnos hiányzik belőlünk egy másikfajta bátorság : hétköznap bátorsága. Ez a bátorság falán kevésbé mutatós, mint a másik, de nem kevésbé hasznos. Lehetnek olyan helyzelek, amikor a nekimenés bátorsága őrüflség, a hétköznap bálorsága elleniben a legnagyobb erény. Az okos politikus mérlegeli a helyzeteket és ahhoz méri a saját magatartását, Illetőleg neggyőződése szerint helyes magatartás irányában igyekszik vezelJ zelni a tömegeket.
Ma, amikor Európában még egy.
i harapódzó háborús tüzek villan-
házkutalásokat tartott, Tvón Pállal együtt több társával kü\'fö\'drc akart szökni, de Szentgoí\'hárdon a határnál ől és Németh ístvánt elfogták, mig Ivánnak sikerült külföldre szökni.
Magyari Bertalan, akinek lakásán megtalálták a kézigránátok egy részét, azt vallotta hogy Iván és társai kérték meg, hogy helyezze cl a ládákat, amiben birsalma, iüelve szilva* lekvár van. Csak később tudta meg, hogy birsalma helyett kézigránát,
szilvalekvár helyeit pedig puskák vannak a ládákban-
Cseh Lajos is azt vallotta, hogy félrevezették és tgy kerültek a kézigránátok az ágy alá. PaJoS is hasonlóképp védekezett, sót kijelen. I lelte, hogy -nem is tagja a nyilaskeresztes pártnak. Éjszaka vitték hozzá a zsákokat és ő álmos volt, szívességből megengedte, hogy nála elrejtsék.
Grünzweig János hangsúlyozta, hogy céljuk a hatalom átvétele volt
mik fel, Magyarország pedig az is, leni Gondviselés különös kegyeiméből nem kell, hogy részt vegyen ebben a küzdelemben, nekün\'í éppen a hétköznap, a kitwrtáís s a !om«ii-dás bátorságára van szükségünk. Ha a helyzet ugy kívánja meg, le kell mondanunk egyről s másról, amit megszoktunk. Nem keli azl gondolni, hogy vége van a világnak, ha egyik, vagy másik élelmicikkben hiány mutatkozik, mert még mindig jobban élünk, mint Európának számos lobbi nemzete. A miniszterelnök Németország és Finnország példájára utalt, mint amelyek pé\'dát adtak a lemiondás erényéből a világnak, hogy minden erejüket annál hathatósabban állíthassák a iugy nemzeti célok szolgálatába. Bizony, kí kell tartanunk még akkor is, h" a mainál nehezebb idők következnek, mert ugyan miféle nép volnánk,
ha kél vagy három évíg nem tudnánk - ha keli — lemondások között élni, amikor Erdély népe huszonegy esztendeig szenvedte egy idegen uralom brutalitását és mégis kitartott, mert volt hite és volt reménysége, mert tudta, hogy minden megpróbáltatásnak egyszer vége lesz s Erdély visszatérhet az anyaországhoz. Éz ma részben megtörtént és ez a méltó jutalma az el. szenvedett keserűségeknek. A mi-niszlerefuök azt mondta, hogy aki nélkÜ\'Özvc és mégis fegyelmezetten nem tud. élni, az gyáva. Már pedig n magyar sohasem volt gyáva. Ezért tudjuk biztosan, hogy igenis ki fo. guiik tartani akármi történik, hiszen, híi kittarloítunk Trianon keserves husz esztendeje alatt, mennyivel inkább kötelességünk kitartani most, amikor már virrad-
2ALAÍ KÖZLÖNY
194Ö, novcmbsr Ú
Férftfflmny&U, ff«IBIIdbalé!íkabáioli
nagy választékban
Szomolánylnál.
és ez esetben nekik a cscVwelékkei-szemben kellelt volna erélyesen i»í-\' lépni.
Mini a vádlottak vallomásából kiderült, nem a mai rendszer ellen, hanoin a hatalom átvétele esetén a zsidó és kommunista ellenállás le. lörésére szervezkedtek. A detektívek som találtak olyan adatot, amely ezen védekezésük**! megdöntötte volna, sőt minden nyom alátámasztani látszott azt. I
A vádlottak egyébként - az orvos
ép*
szakérlök vallomása szerint elméjűek és beszámíthatok.
A ma délelőtt 10 órakor kezdő, dötl folytatólagos tárgyaláson az ügyész vádbeszéde előtt még további tanúkihallgatásokat tartott a tanács. |
Grnc Perenc négy hónapig volt tagja a szervezetnek, de a fegyverek rejtegetésében nem vett részt. Kádas Lajos és Líszkay János nrról vallottak, hogy a kalon-d gyakorlatokon csak disziiu\'iielet és zártrendi alakulatokat tanultok, fegyverekről ők ue-m tudtak.
A bíróság a vád és védl>cszédek után 2 óra elölt hirdette ki végzését, amely szerint Klíma és lársainak ügyét a rendes biróság elé utalja. Mind a 10 vádlott letartóztatását fenntartották. ; \'
40 millió dollár bárt okozott
a romániai földrengés
Ma Összeomlott a galacl városháza — Letartóztatták a bukaresti Carlton házépítőit
Bukarest, november 12 Románia még mindig a nagy föld rengés hatása alatt áU. A nyugta tanság nem ült ei, bár közölték, hogy a hétfői földlökések már csak utó-rezgések és ujabb katasztrófától nen> keli tartani. A román minísziertn. nács is foglalkozott a helyzettel. A jelentés szerint a fővárosban, Gáliéban, a Parvoda völgyben volt a legnagyobb B pusztulás.
Bukarestben eddig 267 halottat és 776 sebesültet emeltek ki a romok alól. A Carlton blokkház alalt, a melyben 226 bériö lakott, eddig 61 halo\'ttat és 87 sebesültet találtak. A pincében lévők is valószínűleg eL pusztultak. A felelős építészeket már letartóztatták, mert megállapítást nyert, hogy a vasbeton keverékbe nem használtak ez előírásnak megfelelő betonkeveréket. .
Bukarestben 402 ház teljesen megrongálódott, további 183-at ki keltett Ürileni. I
Az olwjtef melón zavarta* lanul folyik tovább
Btcrljn, november 12 Az angol rádió és hírügynökségek azt a hirt közölték, hogy a romániai földrengés az olajtelepekben is olyan
nagy kárt okozott, hogy a kitermelés lehetetlenné vátt. Ezzel szómban a tény az, hogy az olajkutak nem; sérültek meg és a termelés zflvartnia; nui tovább foiylntédjk s a b|Éénteffóh szági olajcliálás nem szenved kárt. i Bukaresti jelenlés szerint mindössze néhány olajvállalat épülete és finomítója rongálódott meg súlyosan, egy helyen lüz is támadt, de a német csapatok ezt hamarosan eloltották. Bár a kár nagy és halottak is vannak, a termelés tovább- folyik, ii i , ,•!
Gaiac, november 12
A földrengés alkalmával megsérült galaci városháza tegnap magától összeomlott. A kár nagy, az áldozatok számát nem tudják.
Bukarest, nov^nwér 12
A bukaresti Operában történt súlyos beomtáSok következtében az Operaház és Románia három leghíresebb énekese • Argore tenorista és felesége, aki koloratur-énekesnő volt, valamint Grigoriu baritonista életét vesztene. \'\'; |
A Carlton blokkház épilöit, a Schindl testvéreket kihallgatás után letartóztatták.
Az eddig beérkezett jelentések szerint a romániai földrengés anyagi kára kb, 40 millió dollárra lehető.
RIbbentrop és Molotov ma délben megkezdték tárgyalásaikat
Hitler holnap ebéden látja vendégül Molotovot — Élénk Olasz legltevékenyseg a Földközi-tengeren és Líbiában
Berlin, november Lí2
Molotov szovjet külügyi népbiztos ma délelőtt 10 ójakor különvonaton mcgérkeielt lierlinbe. A jiályaudvaron ől és kisérelét nagy üpnepél^s seggel fogadták. Jelen volt a fogadtatáson llibbentrop német külügy min isz ter és KeÜel tábornagy is.
ItibbOtttrop és Molotov rendkívül szívélyesen üdvözölték egymást, mujd beaiuuttták egymásnak kiséjOlük tag. jait. Az orosz vendégek a német és orosz zászlókkal dlszitetl téren enépUik a kivezényeli díszszázad elölt, majd szállásukra lmjtallnk.
Ma délben Kibbentrop adott ebédel Molotov és kísérete tiszteletére, liste iiz o rósz követségen lesz var-sora, nug lk)lnap az uj kancellári ixdotában llit--1 }er látja szültkőrii ebeden Mototovot. Erre az ebédnft ouk 20-op luvntalosuk.
A Molotowoi utazó orosz sajtófőnök
szerdán este nyilatkozik a sajtó\'kftpvi-selöinek. .. |
Az orosz vendégek előrelát luitóiag [Síilőrtőkig maradnak a némcl fővárosban.
llerbn, november 12 A némel sajtó részletesen foglalkozik Molotov első IjcrUni látogatásával, a mely egyben a .siovjet birodalom ineg-t>i/oUjának első külföldi látogatása és a Hitler rezsim alatt az első tényleges orosz államférfiúi látogatás lleniiiiben.
A i). 1). P. K. inegállapi\'ja, hogy á
német orosz együttműködés luiszuos lesz az egész világnak és előnyösen befolyásolta a szövetségesekkel l»iráli kapcsolatot fennturtó\' államok viszonyának alakulását. pedig már ut az uj viutgpoUttkOl lejlóílés íelé.
(Folytatáu a 6. oldalon)
Szent László születésének évfordulóját nagy fénnyel ünneplik a kanizsai piaristák
A mngyarflág és az egész katolikus világ e hó végén ünnepli nagy egyházi pompával és fénnyel nagy.Szent László magyar király szülelésének 900-ik évfordulóját. Ebből az alkalomból az ifjú magyarság lángieikü hazafias nevelői, fl piarista-^lyák is kiveszik részükei és méltó módon ünneplik meg a nagy magyar Szent-* király születésének évfordulóját. November 28., 29. és 30-án megfelelő ti\'iduumot tartanak a piarista-tomp-lomban, amelyen nemcsak a magyar ifjúság, hanem Nagyknnizsi vá-
ros hazafias magyarsága is nagyszámban vesz részt. Részletes .sorrendéi és időpontot még közölni fogunk.
December l-én Kalazauti Szent József ünnepel (pnlrocmiumol) ülnek piarista-atyáink. Délelőtt ün_, nepi Szentmise, délután dlszünne-péty, amelyen az ünnepi beszédet dr. Solymár István püspöki biztos, esperes fogja mondani. \\ . i
Nagykanizsa város közönsége szeretettéi vesz részt a piaristák rend-alapilójuk és védszentílk ünnepén.
Leánygimnázisták vidám délutánja
Karácsony ünnc|>c közeledik. A icg-több jsko\'o és tmintézel már hetekkei előbb u legváltozatosabb szinötömlások rendezésével igyekeznek anyagiakat előteremteni, hogy a betlehemi Kisded szellemében megörvendeztessék azokat, akikről e^yél)ként nem emlékezne nu-g senki, akik az élet mostohái, liogy azoknak ís jusson a Megváltó szeleteiéből. Nagyon szép és dicsé rCtnunéi ló az iskolák és uin intézeteknek ezen törekvése: karácsonyra örömet szerezni a szegénység gyermekeinek, az élet mostobáinak, a sors kitagadó ttjainak. Nagy pedagógiai eszköz is: az iíju magyarság lelkét átitatni a jóság, a könyörüld, az irgihnasság érzéseivel, iKwmiyo/jii a boldogságnyujlas égi fémjelzésével és Őket még Jobbakká, nemesebbekké, angyalibbakká formálni. Azért megérdemlik n legmesszebbfrn; nö megértést és jóakaratú támogatást az ilyen intézeti ünnepélyek és iskolai cl Öa dások.
A nagykanizsai Notro Dame leánygimnáziumnál már megszoktuk, liogy lia Valamit rendez, az alaposon kidolgozóit, csupa finomság és benső báj, a rendező lanárkisasszonyok egész lelkiségüket viszik Ím; a niegrendez.ndö ünnO]>ély uiüsoránuk minden számába, a kedves növendékek pedig nagy ainbu elóval igyekeznek u legjobbal nyújtani: ugy, liogy valóságos élmény, Jelki felüdülés egy ilyen kedves előadás.
Ilyen volt u szombati .Vidám délután\', amely pompásán vissza tükröztette az egész intézeti belső életet előadáson, növendékeken keresztül és u tavasz lenc&tévci, meleg verőfényév-íf^ üde, friss hangulatával töltötte meg a Hugunnázium diszes és előkelői közönséggel zsúfolásig uiegiolt tornatermei, amelynek élen ott volt dr. Kráiky István kir. konnánylötamáesos, polgármester.
A kedves délutánt liüezy Jolán Vili. o. t. prológja vezette be. Kedves, leá-nyos, intelligens voü a szerzeménye és közvcUtjn, szép az előadás módja.
Bájos volt a virágok tánca, az első-osztályosok minden üdcségév«l. Itt Misik ?8, volt u koJves liaidárkirálynü, mig Dene J., Rcm K/Iiédl A, Tegzes M.t Futó M., Bánfalvi Zs; Horváti fi.t Horváth J., wallovszky K.„ Ács Ev,
Krcincr H., Sleffler, Parr.igi M.pVíola Zs., Szemes A. és Pető M( a táncot leölelték sok grüciozllással.
Ke Íves denütségei keltett n NCegylcl cimü tréfás je\'enet, amely amúgy igazában illet IK\' a műsorba. Itt Tóth M., l\'akusz T., Ltfvay P., Fritz E-v Kö-szeghy y.s., iteigcr J., Schmidt M j Nádassy Zs., Mecsek M.t Itády M. és \'J\'ni;cr J. jeleskedtek. Volt ís ta,ps bőven a helyes Hl, oszt. szereplökni\'k.
Ügyesen volt rendezve és megfelelő jelmezekkel slílulgsan ef-őadva egy né. ma je\'ene\'. az <0z- cimü mesejátékból. Kráiky IC, Fehér I. és <;., Muczer EA Símig K., Plesch A., Gozdán 11-, Trájer J., Sclierman M., Szakálos K. II. oszt, játszottak benne kedves igyífeezeltel, I^cn letszett u közönségnek,
Ujszfirü és üde a IV. oszt. által szé-I>cn előadott labdajáték, amiben BaM-zsovlls 1., Buday I., Farkas M^ (Jazdag I., Hegyi K., Iffsits Kv KerCesényi Kulics Zs., Ijongyci G.( FOrédy Zs^ Szftts S., Tóth M. jelcskejlek.
Különös figyelmet érdemelt Amny: Tetemiebivásn, amit Csiszár Jolán VIII. őszt. t. nz iskolapad kereteit túlszárnyaló ötletességgel rwj-ódiának útirtés nagyon lielycson felfogva, frappánsan előadóit. Viharos taps jutalmazta, ¦ , ;
Helyes vo\'l a korcsolyatánc, amit n kedves V, osztálybeliek lejtettek negédesen: Páhy M.( Kondíts M., Ilátkny M., Horváth M., Pápay J., Nagy L, Ixidli J., Grábár M., Kiss J^" MOjtryar J., Strclwlovszky J, és Deák J.
Vörösmarty: Marót bán-ját paródiának (eldolgozta és rcndczjU\' a,sokoldajlu Csiszár Jolán VIII. o. t. Több jolenet-ben kerüli előadásra. A szenupiiök niiudogyikc kUfilL magiiért. Haszon I/g Németh Izabella, Marót bán: (kiszár Jolán, Bod: Hajszer Margit, Idat Marót le^cséffC: \\Vnligiirszky Klára, Marót vámagya: Nómeih Marianne, tőrök szolgák: Tóth fi., (ládányi M., komoran; Bogdán Blanka, apród: Kone-csényi Ágnes. Volt is taps bőven.
lílismcrésl érdemel beálliíása miatt Plesch ágnes VI. oszt. fc^tanoineséje: Nagyanyó mesél, amely ágyes kerel-Ihiu felsorakoztatta,és tnegUmertettc a különböző nemzetek láncolt. Nagymama volt I\'leseh A., unokák: Baj J. és
nál
azár-udvar
szebbnél-szebb
női és leányka
kabátok,
divatáruk
nagyon olcsón!
1940. november 12
ZALAI KÖZLÖNY
Ehman Zs. Tiroli láncot lejteUak: Sípos M., Winkler Sz., Málé {*,., Dante D. - Valiért Knitky E. .és Czr,.,pka J. — Spanyol táncot Waligurszky A., Klein E. ¦ Orosz láncot Bénin 0. ás Bíró K. - Holland láncot nciger J. ós Horváth (i. -- Mugy.ir táncot Vu-
Uos A., Bedének I., Németh k. és Somogyi P.
¦ Csupa báj, finomság, kecsesség minden mozdulatuk. Nagy volt a hatás. Egy! kél -másikát 11102 kelleti ismételni. Taps-tornádóban volt részük.
Csupa derü volt az énok-kvartelt; nz Intézet életéből. SzeiepCk: Sika. bony L, Pusovszky tv, Fábián M- és Ney I..
Hasonló nagy hatást ért el a •HoniJf. HOrSii lájicjo\'enet Freislinger M.. Misó M„ Halász .Icllinok R| Kondor E, VII. oszl. t. graeíózus előadásában. 1
Kitűnő gondolat volt saját jazz-zenét szolgáltatni. Derekasan megfeleltek a helyes zenekar tagjai: N\'agy Zs., Fábián M„ Ney I.., Slkalxaiy J.; I.ázár E., Ország I... Szcnlendioy Zs. és SőrKy Reméljük, máskor is halljuk még ükei.
(Fgyesen kon\'eráU BÖCZy Joliim.
Majd a tombola-játék vette- kezdetét, ami nagy kodvellségre tett szert. A liülfé valóságos oslrom alá került. A IwFolyt jÖMOCteem sok szegény gyermek fol segélyezésül fogja szolgálni.
A névtelen rendezőség meglehet elé-pfidve munkájával. Olyant végUBtt, amire büszke \'eltel. Mé-tó: a Notro Danc leánygimnáziu 111 lioz.
Ut vészit Anglia Bománlában ?
Románia politikai helyzelébeu nem rég bekövetkezett fordulattal kap* csolnlban az öngól s.ijtó több alkalommal adott kifejezést sajnálatának Angliának Romámában bekövetkezett vagy előreláthatóan bekövetkezendő veszteségei felpíl. A Daily Express például panaszosan emlegette, hogy Nagybrilanniát Romániában\' körülbelül 5 millió fontnyi befekteted tőke, egyben 20 millió font értékű kölcsön és ezenkívül még »némi plaj« elvesztésének vc-szedelmis fenyegeti. Pénz és olaj, éppen ezekre lenné most Angliának •legnagyobb szüksége. 1910. eiső felében "Angija aíbraltár, Málta és Palesztina hozzás/Amílásával még 520.000 tonna olajat vitt be, mig a proléktoráilussíii gyarapodott Nóm-t ország bevitele ugyanekkor csak 350.000 tonnát lelt ki. Most Anglia protektorátussal gyarapodott Németteljesen lemondhat. Éppúgy arról a román olajról is, melyet dugva Törökország és Görögország szerzett be száméra. Még nagyobb csapás azonban.Anglia számára, hogy Románia egész olajtermelésével a jövőben kizárólag a tcngelyhatalníiik fognak rendelkezni.
Éppúgy le keli írnia Angliának előbb vagy utóbb a romániai olaj. iparba befektetett tökéit is. Hogy itt minő Összegekről lehet szó, jellemzően mutatja az 0 tény, hogy mig maga Románia csak 26.1 százalékkai, addig Anglia 31.6 százalék-kul érdekelt a román olajiparban, sőt az olajfinomítói párban való ré-- szesedéwe a 61 százalékot is eléri. Nem más a h%z<et a román nehéziparban sem. lít főleg a resicai vasművek, az Egyesült Kohó-Müvek és a Meiaxa mozdonygyár az nngoi befolyás bástyái. A Resica-müvek igazgatóságából az angol igazgatósági tagok már kivájlak és ez a töbfbi vállalatoknál! is előbb-utóbb be fog következni. v. , "\\ i ;
A legnagyobb veszteségek azonban n kölcsönök terén fenyegetik Angliái. Angiin eddig nyele esetben bocsátott hitelt Románia rendelkezésé-
re, összesen 24.55 miUó font sterling értékben. Még szerencséje Angliá_ nuk, hogy Románia az angol gur^n-
cialgérct alkalmival\' megállapított hitelkeretet csak 1 millió font sterling értékben vetlc igénybe. Másrész röi VfSzont annál érzékenyebb az angol veszteség, mfert ez a hücl rendkívül jövedelmező uzsorahitei volt. így például az 1861. évi 916.000 fontos állam kölcsönből csak 200-000
font jutott a román gazdasági életbe, a többit »rizikóprémiumok«. jutalékok alakjában az öngól bankárok lettek zsebre. Ez d hitelezési módiszer 75 éven keresztül voll általános. A hitelek uzsorajeüege egyébként a legutóbbi időkig is megmaradt. 80 százalékos kibocsátási árfolyam, 7.5 százalékos kamat. -ezek voltak eddig az angol részről Romániának nyújtott \'kölcsönök legkedvezőbb feltételei.
Pénteken befejeződik a gyűjtés Erdélyért!
Adjon, alti még nem «dott I
Nagykanizsán eddig összesen 6675 44 P gyűlt össze: 2768.33 Pa város, 3907.11 a Zalai Közlöny gyűjtésében
Két hónappal ezelőtt jeleni meg a Fóméllósúgu Asszony felhívása. A szivek megnyíltak és gyűltek a pengők. Sokan vannak azonban, a kik még nem ndlakí Most november 16-én be fejeződik az Erdélyért folyó gyűjtés : a hátralévő napokon adjon,aki ínég nem1 adott! (
Nagykanizsán eddig összesen 6676.14 pengő gyűlt össze. A város házankiuli gyűjtésének eredménye Nagykanizsán 212273 pCngÖ volt, mig Kiskanizsán 312.20 pengőt gyűjtőnek a hölgyek. Ehhez jám\' a városi tisztviselők, a városi iskolák tan* testületének, a kórház, a közmüvek és a számvevőség személyzetének adománya, amely összesen 303.30 P. így n város gyűjtése összesen : 2768 péngö és 33 fillér. Értesülésünk sze-
rint folyik még az Ipartestület gyűjtése. * ( ¦ ¦ ,
A Zalai Közlöny,\' amely elsőnek indította még a gyüjlést Nagykanizsán, eddig összesen 3907.11 pengőt továbbított áz Orsz. Gyüjtőbizottság-hoz. Péntek estig még elfogadja, nyugtázza és továbbítja a Zalai Közlöny a beérkező adományokat. Adjon* tehát még 15-éíg, aki még nem adott !
— Naptár: Novembor 12.kedd. Rom. kat. Márton p. - ProtMtáns JónáB — Izraelita Mark. hó 11.
Oéshtrdő nyitva renel 6 órától est* 8 Órilf (hátM. nerda, péntik rfAn tan kalilf.n ccAm nan n«knnkl.
„Az Örömkönnyeken fut gon-iloljanh a támogatásra szoruló erdélyiekre!" Adakozz Erdélyért
őszi kabát téli kabát
A legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
Áruház.
Hely»züke miatt hlArualt*11
Bokor- it fenyöjélék olcsón kaphatok
Tulipán kertészetben
Nagykanizsa, EölvOs-tér 18.
I Telefon: 634.
Mi
A MAGYAROS FI LM FELIRATOK
érdekében száüt sikra SzÖ«össy Alfréd, a cenzúrabizottság elnöke pfí.v nyilatkozatában, amelyben korholja a magyar fitmfclimtkészitöket, hogy munkájukat nem a keüö lelki ismeretességgei és tudással végzik ó> czáltai megrontják a közönség helyes nyelvérzékét. - Filmfeliratokai csak azok Írjanak, akik tudnak magyarul imi, - mondja a cenzúrabizottság elnöke. Mindenben igazat adunk neki, mert ha már sok külföldi filmet kell játszani, akkor legalább annak a szövege ne legyen magyartalan, idegen, banem magyar. *
A HUNNIA MŰTERMÉBEN
megkezdték Kiss Ferenc legújabb -filmjének forgatását, amelynek ci-mc a Lángok. A nöí főszerepei, mint ismereles, Bajor Gizinek kellelt volna eljátszania, de anyagi differenciák miatt nem vállalta az alakítást és helyette most Mezey .Mária lesz la) partnere. A Kalmár László . rendezésében készülő fítm témája rendkívül érdekes és a beavatottak szerint minden bizonnyal egyik teg-nagyotibsikerü filmje* lesz az idei filmtermésnek.
NEHÉZ VOLNA ELDÖNTENI,
hogy az Erzsébet filmen,- vagy színpadon tetszik-e jobban a közönségnek. A magyaros hangulatú operett áhandó müsordarabja a vidéki\' színházuknak, az Erzsébfet-film pedig szintén zsúfolt házakat vonz a mozikba, ahol csak levetítik. Toi-nay, Karády, Jávor, Rajnai és Mak-láry remek együltese, a szép -édesbús - muzsika és az egész film Ízig-vérig magyar levegője viszi diadalra a filmét, amely -- végül mégis csak azt hisszük - jobban tetszik a közönségnek,, mint a daljáték. •
A MODERN MAGYAR REGÉNYIRO-
DALOM GYÖNGYE,
Szabó Dezső Elsodort falu eiinü remekműve nemsokára filmre kerül. Tárgyalások indultak meg a kiváló íróval a filmOsités jogáért és az eiő-készü\'olek már annyira előrehaladtak, hogy november végén valószínűleg mie^ ic kezdődhetnek a film felvételei. A hatalmas regény nRm kis feladatot ró a filmesekre, hogvf minden szépségét és monumentális tását vissza tudják adni. A forgatókönyvei Radványi. Géza irja. Hogy kik lesznek a szereplők, orról egyelőre még nem döntöttek.
* *
HUSZ ÉVIG VOLT ÚTBAN EGY •
LEVÉLj | ;¦""! ; ;* ;
Rahón 1916-ban dobta be a levélszekrénybe egy magyar katonatiszt, de a vetetlen kü\'önös játéka folytán csak 20 év után érkezett meg a omzctlhez. Micsoda változást okoz egy életben egy megkapott, vagy meg nem.kapott levél ? Sorsok, életek íüggnek pár sortól, mintahogv, kiderül az EJtévedt teve\' cimü uj
ZALAI KÖZLÖNY
1940, november 12
magyar filmből, amely most van forgatás alatt a Filmirodában. Az eredeti elgondo.\'ásu tn^se nöi főszerepét Szönyi Éva Játsza, aki 20 évet fialalodi). a történet lepergése alatt, amelynek szálait Püskö-stí Andor kitűnő érzékkei bbnyoHljá. A most feltűnt fiatal naíva, Feléky Sári nagyobb szerepben mutatkozik be, mint filmszinésznö a Pünköstj. fi%nbtenN amelynek férfiszerepeit Uray Tivadar, Dénes György Kamarás János játszák.
Kedd
Állniidó mfisertsátnok hetkSmuipobeB Badapeat I. mltoria
6.45 Torna. Ilinak. KozKtnényck. Hanglemeiek. — titán* étrend, — 10 Hűek. - 11.10 Nemtctköii vixjeiző-MoIgUat. — 12 Ilaxangacó. Ilimniuc IdőjárasjeJeatés. - 12.40 Hírek. -1X20 Időjelzés, időjárás jelentés. -14*35 HU^k. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Á-rfolyarnhirek, piaci árak, áieJnn^enuflk. - 18.45 IdÖjclxéa, időjárás jelentós, hh-H. - 17 Hírek s4o-vik és megyar^roií nyelven,
10—19.20: Hírek magyar, néin«t is román nyelven. — 20.40—2tJg: Magyar hírek.
BUDAPEST II.
18-kor magyar hírek 6* 30-kor hirek nemet, olasz, ftaucia; angol ée eszperantó nyelven.
BUDAPEST 1.
.17.15 Felolvasás. — Í7.40 Beszkárt-zenekar. — 18.10 Szlluyaj JOnö eUV adása. — 18.35 Dullíen Klára hegedül. — 10,20 «A pusz\'a enoko.. Hangjáték BUDAPEST II.
17.30 Huszin liallga toknak. -^18 Hitek. — 18.10 Uoszkárt-zenelkar. — Í8^10 Mezőgazdasági félóra.\' — 10 Lendvai Jóska cigányzenek.ua. — ltí.35 Francia nyelvoktatás. — 20 Hírek. — 2025 A Rádió Szalonzenekara.
bútort
vegyen vagy rendeljen,
wt megbízható és olcsó.
Geeagery-t.t 14.
Szerda
BUDAPEST I.
10.20 Szenlgyörgyi Elvira előadása.
— 10.45 Felolvasás. — 12.10 Az honvéd gyalogezred zenekara. — 1330 Hanglemeiek. — 15.20 Szalonölős. — 10,15 látogatás p hárshegyi cserkészparkban. A közvetítést vezeti iludiuszky Sándor.
17.15 I\'crtis Jenő eigányzcncluij-a.
— 17.10 Feszly. Mosa előadása- — 18 A Rádió Szalonzenekara. — Közben 18.25-kor külügyi negyedóra. — 10.20 Malesfner Béla jazz-zongoraszámai. — 10.10 iGondóid meg ós igyál...- Közreműködik Palló Imre és a Budai Dalárda. -- 20.20 A Békás szorosban. Beszél Dövényi Nagy I^ijos, BUDAPEST II.
17.15 Vita Zsigmond előadása. — Z 17.43 IterUs Jenő cigány zenekarai — IS Hírek. 18.10 Brahms: Változatok egy Paganini témára.\' — 18.30 Olasz nyelvoktatás. - 18.55 Arató Béla kki-rinétozík. 19.10 I>r. ttácz György előadása. 19.30 A Budai Szabadság l>aikör. - 20 iHrck. — 2020 Beethoven: Esz dur vonósnégyes.
A törvényszék kihirdette a Kúria jogerős ítéletét dr. Berger Géza orvos előtt
Megírtuk, hogy a nagykanizsai törvényszék 1938 júniusában egy évi börtönre ítélte dr. Berger Géza Sugár uti orvosi, amihez a pécsi tábla is hozzájárult. Dr. Berger Géza és védője az ilélet eben semmiségi panasszal éllek. Ma dé\'elött hirdette ki a nagykanizsai törvényszék Makó ry Vilmos-tanácsa a Kúria jogerős ilélelét dr. Berger Géza elölt. A Kúria vizsgálat alá vette o benyújtott semmiségi panaszokat és
azokat részben visszautas ltot ta, részben pedig elutasította. Vagyis a pécsi tábla Ítéletét jogerőre emelte. , - A kir. törvényszékei Kúria végzéséi jogerősnek és végrehajt hatónak nyilvánítja, — cnunciáHa M"ká-ry elnök az ilélet kihirdetése után. Az. újra felvétel kérdésében ö tön véiiyszék külön fog határozni.
Dr. Berger Géza a büntetés végrehajtásának elhalasztását kérte dr. Birkás Géza kir.\'ügyésztől.
jjt olló, borotva, zsebkés, hajvágó-JO gép, konyhakés és egyéb acélárn
teíSn MÁJON TESTVÉREK
szaküzletében.
Sxolld ár
A kerettyel téglagyár gázrobbanásának flgye a nagykanizsai törvényszék előtt
A téglamester gondatlanság miatt a vádlottak padjára került — Az összeégett munkások nem kívánták megbüntetését — A bíróság bűnösnek mondotta ki öt és megbüntette
A MAOJlT kerettel telepén ez év július havában a téglagyárban nagy gázrobbanás történt. A jelek szOrinl a téglaégető csöve elekből gázt *\'rcsztettjek ez ogyik kemencébe, A gáz hatalmas detonációval felrobbant és a közeiben tartózkodó három nnutkást, névszo-rint Leránt Gyula 31 éwos, családos, vulkonyai lakost. Császár Sándor 34 éves valkonyaí \'akost és Somogyi Gyula \'i\\ é\\es téglaégető, valkonyai lakost súlyosan összcége\'io, hogy.u hcly.szinro liivoU orvos intézkedésére núudbáruui-ikal a mlentök heszállllottáik a nagykanif-zsni kórházba, Rgési sérüléseket szenvedett a to\'.ep légi amcsié ro. Takács látván 36 éves bagolnsánri lakos is.
Megindult a nyomozás, amelynek «rcdményoké|> Takács István téglamcs-tert gondatlanság mint/ perbe fogták.
Tegnap volt ebben az ügybea a főtárgyalás a nagykanizsai törvényszék bün\'etÖtanácsa elölt, amelyre megidézték az idöközlwn a kórlapból kikerült három összeégett munkást is.
TAkács bfintc\'ciiségét hangoztatta. Kijclcn\'etlc, hogy a gáznak a kenun, céhe való behívása elölt rákodig figyelmeztette a munkásokat, hogy távozzanak, utalt arra, hogy nom tfirlq, hogy clgaioitávai ott tartózkodjanak, ő a maga részéről minden óvintézkedést megtett,,majd hosszabban magyarázta a téglaégető berendezését,-;i gáz-fuvásl és annak clkubnazását.
A bíróság ezután a három összcégo-tett munkást hallgatta ki. Mindhárom egyenletűén azt vallotta, hogy Takács máidig figyelmeztette ökel akkor, ha kieresztette a gázt. Somogyi Istvánnak u robbanás lángja kezét, lábát, nyakal éfO\'te össze. Nem kivánja Takács ineg-
bün\'etését. Leránt Gyula benn dolgozott a koméncében, ép|>cn kiadta a téglákat, amikor a robbanás történt - mondja, a láng szomközt verte, ö sérült meg a legsutyosabben, arcán, lábain, törzsén, stb. 0 sem kívánta Takács — munkaadójának megbüntetéséi. Császár Sándor ubban az irány ban <lolgozolt, alionnan kUulutl a gáz|-láva, mely arcán, nyakán^ karján, jÖSZ-szcégiilto. Tokács megbüntetését nmn kívánja, Benedek Ferenc bányamérnök azt mondta, hogy u telepen gázzal é^o\'ik u téglákat, véleménye szerint az izzó kemence melegétől kcle4kezhe$otz a robbanás. Balázs István fiatal mim-kás tunuvallonuísa után Kanlos József korc.tyéi csendöríírsjsirancsnok előadja, hogy Takácsnak nem le\'.t volna szabad a szelepekhez nyúlni, szerelöl kel-leli volna hivni, Takácsnak előbb meg kellett vobaa arról győződni, hogy a munkások lenyleg oltávoztaík már, baj volt az, hogy Izzó volt a komeniO, Üzem köztien dugult 01 c csöve és ozt akarla Takács kifuvabii.
Dr. liírkás Géza kir. ügyész Icnn-lurtotla a vádul. \\
Dr. Vil Ferenc, ügyvéd védőboszédó-tjen rámutatott arra. hogy a gondatlanság megoszlik a vádlott) aisórlcttek Ós a vállalat között. Szakembert keüfxMt volna odaállítani — hangsúlyozta.
A törvényszék a Btk, 310. g-ába ütköző, hárouirendl)cli gondatlanságból okozóit súlyos testísérlésbcn mondta kí bűnösnek Takács Istvánt ós ezért a 92. §. alkalmazásával összbünlctésid 100 pengő pénzbún tclésie. jwmflzetés CMj-én 25 napi fogházra ilélio.
Az jlé\'et jogerős.
váposi Mozgó. Kedden és szerdán th
Két gondtalan órát szerez önnek IRENE DUNNE és DOUGLES FAIRBANKS jr. ragyogó vígjátékával:
Csak egyszer élünk
Végig fogják kacagni ezl a remek filmet, amelyben a közkedvelt Irene Dunne mint vígjáték-színésznő mutatkozik be. Magyar és olasz vllághlradók I
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9- kor
A blitos eredéi -., .,:; . előfeltétele: a JÓ gJOkériet
Gyümölcsfát
csuk a 8
„Tulipán" kertészetben
voítyen I
EOIvős tér 18 ggj|nsJSl Teleion: 634.
Rohanjon...
Ma még csak rohanjon tovább
s tomboljon a Rém — a bősz áradat,
fizessünk gigász árakat
a tegnapért, a holnapért i
Ne nője az arénát f& be még,
de szárítsa fel friss homok a vért
és jöjjenek uj és tij gladiátorok,
rikoltsa millió is millió torok:
A Tegnap porba sújtottjának
vasökle most méltó helyre tatát,
csak tombolj, csak arass most bősz halát t
Ma még csak rohanjon tovább
és fizessen meg mlndtn tartozást,
vérért vérrel, könnyet a tenger könnyért!
tegyen eleven valóság a népek sok-tok átka
rohanjon versenyt a fekete mátka
sokezernyi öldöklő gépmadárral!...
Ma még csak rohanjon tovább s ha elnyelt már minden kalóshajót a tenger — s csendes tesz tükre megint: Akkor ordítok majd hahót 1... Ha nem lesz többé más adós és hitelező a gonosz világon: Rohanjon akkor csak tovább a Rém és ide soha vissza ne találjonl...
Tegzes Lajos
emlékeztető
Egyszeri közién (2 sor) m dija 3n fillér.
November 17:
Napraforgó megismétlése a Legényegyletben délu\'án 1 ójakor. Lbeális előadás a városházán d. u.
. 0 órakor (Szlkray).
November 11!
LUcális előadás a városházán d. u. 6 órakor (dr. Vértesi Frigyes). A Tűzharcos Főcsoport teaestje a Központ Szállóban 8 órakor.
November 30.—Dec l.i
A Kerosztény-Jótékony Nőegylet karácsonyi vására.
December li
Kolnzonti iinnopség\' n giirniáziurn-bnii.
IDC$
Jóslat:
Sok helyen még esö, élénkebb •zél, a hőmérséklet a déli megyékben kissé emelkedik, másutt nem változik lényegesen.
A Meteoroloflsl letewt nafjkanlaul BMftllTeieátloináH jolentl i
Héméreéklet telese eete 9 ómkor +58, tne réfiel +5 0, délben 410 6.
OuoedttOu
A .Ferenc József" keserűvíz
régóta HianSen bevált háziszer megrögzült székrekedémél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható ler-roésseles hashajtó, mely számos- betegségnél az emésztési javilja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvosáll
1940, november 1Ü
Zalát; Közlöny
Vkm fekitimk!
___A romáa liadszínléien a
[íjjj I|. 12. | Tölgyesi szoroslwn e na.
L-—--1 vívott harcban igazi
huzaszCíe\'etlől izzó magyaros vitézség. (,«\'. ville diadalra tűzkeresztségben ör. Kárpáli Miksa, a 15. lionvéd gyalog-ered római katolikus tartalékos tábort ielkósze a CryeígyóhóRótóí1 észikra fekvő Bitre Arsurilor magaslat elfoglalásakor az ezrei ÍII./6. századának líalal ujüiicail. .
Kárpáti a nemrég érkeíBU újonc legénység között tartózkodott a védővonalban a G. századnál, amikor parancs jölt, liogy a zászlóalj tüzérségi előkészítés után tolianua megy az elülte tevő BÍUn Arsurilor magasjat elfoglalására. A soba tűzben még n«av volt ifjú bonvédeket kétség szállift meg, umil Kárpáti észrevett ós nyomban a legénység buzdításához látott, meri ugy vélte, lia most a századot olt hagyja, a fiatul legénység talián leijeién elveszti i*üki erejét és a ro-Itamb&n nem állja meg a helyéi. Pöfl.-cávnl kezében maga is a robajnra fejlő-\' dö\'l századdal tártait és katkes,szavak-kid buzditoiu a fiatal turco*oka>t. A honvédek maguk meljöx látva, fegyvertelen .edtészökel inegnyugodlak és ha. lálln.egvelö bátorsággal megrohamozták a IcwhO.cilcnnt\'Ji látszó sziki.U\'idakal.
A II. osztályú lelkészi érdemkereszttel tüntették ki.
r- (A Kath. Legényegylet)
november 12-ikí, mai keddi tagcst. jt\'n Samu Rajos ipartestületi olnök tart olöadást. A tagok nagyszámú meg-jeVnésél kéri az pgylei vezetősége. (:)
— (Szombaton lesz a tanári hangverseny)
A zeneiskola nem szerdán, hanem szombaton 21 órakor tartja folyó tanévi első tanári liangvenAiyct az nj épületben levő kamarateremb*n. Belépődíj nem lesz, I (:)
— (Vasárnap d. n. 4 kor: Napraforgó a Legény egy leiben)
Jelengettük már, liogy a Tisztvisdö-Uők Egyesülete a nagy érdeklődésre való tekintettel megismétli líaboy nagysikert! vigjálékának, a Napraforgónak előadásai. Az előadás vasárnap, 17-én délután i órakor lesz a Katolikus Le-géayegyleiben, ezúttal Q fcIsöU\'uiplom kilj övi lésének javára. Az clöjogyzvit jegyek már áivelietők a Zalai Közlöny kiadólüvatalában, ugyanott még kapható néhány jegy a nagysikerű előadásra, \' (0
— (Mikor lehet tanoncot szerződtetni ?}
A hivatalos lap legutóbbi számában rendelet latolt napvilágot, amely a jövő év májusától kezdődőleg ugy korlátozza az ipari tanoncok szegőd telesét, hogy csak a nyári időszakban, az iV#o-Jai év végólöl az. uj iskolai, év kozdü-\'éig lehel tanoncokat szerződtetni, még pedig azért, Iwgy az iskolai oktatás hátrányt ne szenvedjen aj évközben való szcgödteiésöoi.
„Magyar szivünk egész mtle-gével siessünk at önhibájukon kivül mostoha sorsra juttattak megsegítésére /" — Adakozz Erdélyért!
A Hangya megvette a. kanizsai Franck-\\ gyár telepét
Borptncészelet rendeznek be a volt pótkávégyárban
Az Uj Világ cinül közgazdasági szaklapban érdekes és Nagykanizsát is érintő hirl olvasunk. Eszerint a Hangya megvásárolta a Franck pót* ká végy árnak nagykanizsai gyártelepéi és az azon lévő épületeket, a níjSlyekben mint ismeretes már ré-
gebben megszüntették a munkál és a gépeket leszerellek.
A lap értesülése szerint a Hangya vezetősége a volt Franck pótkávégyár telepére helyezi át a nagykanizsai kirendeltség teicpéL és itt ái-lilja fel nagykanizsai borpincésze-
tét ÍS. , ; i | - I
1200 millió pengő vásárlóerőt képviselnek a magyar fogyasztók a nemzetkőzi vásáron
A Magyar Vidéki Sajtóludósitó jelenti Budapestről, hogy dr. Ankei György, n Budapesti Nemzetközi Vásár sajtófőnöke, rendkívül érdekes előadásban ismertette a Vásár szerepéi a többmilliós magyar fo. gyászt ót ársad alom irányítása terén. Bőséges adatokkal bizonyította, hogy az ország lakosságának itt .százatéka látogatja meg a Vásárt s a milliós lálogaiólömegböl mintegy 310 00» ember rendelkezik Önálló keresetei, akiknek kb. kétharmada fixfizátésfj munkás, magán- és köztisztviselő s mintegy 140.000 szeanély képviseli az Önálló magyar ipad, kereskedelmi, vagy mezőgazdasági társadalmat. Mig a íixfizetéssei bii\'ó! láto-
gatók cca 200 millió pengő vásárlóerővel jelennek meg a Vásáron, addig a 110.000 főnyi vállalkozó tár. sadalom mintegy 100 millió pe,1gő vásárlóerőt reprezentál. További 600 millió pengőre lehelő a Vásáron megjelenő 60-000 kisiparos és 10.000 kiskereskedő bevásárlási készsége, a mely nz általuk képviselt iparos és kereskedő vállalatok részéről jelentkezik nem közvetlen fogyasztás, hanem feldolgozás, vagy továbbadás céljából.
Kb. 1200 millió pengő tehát az a vásárló erő, amely a Nemzetközi Vásáron, a fogyasztók részéről megjelenik és elvonul a Vásáron kiállító 2(KX) magyar gyáros és iparos stand\' jai elölt. (\' | , ( (:)
Ballonkabátok Felöltök
impregnálása
PÁLCSICS-nál
Teleton: Üzlet 533.
Telefon: gyár: 344.
A kamatlábraérsékiés 25 millió pengt? megtakarítást jelent
a pénzintézetek adósai számára. Mint ismcrc\'Cs, a Magyar Nemzeti Bank a hjvalalos kamatlábat t százalékra} 3 százalékra mérsékelte, miié a fővárosi pénilntézetek olluiuírozták. hogy a náluk be \'ét könyvre, folyószám lám, vagy pénztárjegy ellenében clhoTyozctt betétek kamatlábát Tél százalékkal fcszáflil. ják. A kamalincrsflklés a Magyar Vidéki sajióludósitó budapesti, jelentése sicriiil a gazdasági élet minden ágát o\'őnyöscn érinti, mert cgyrészl kőmiyitj az adósok helyzetét, másrészt olcsóbbá leszi a tenrjeiést, tokozzh. a vállalkozási keivel a o^zel különböző uj munkaalkalmakat teremt, ügyeiül a pénziiité-ze\'ek adósai mintegy évi 25 millió pengőt takarítanak meg u kamatcsökkentés következtében. (:)
Közgazdaság! kii hírek
(-) AZ IDEI GYENGE GYOMOLCS-
TEHjyies \'
és a magas borárak következtéién az égeYtl szósz ára jelentősen emelkedett. A kisüstön főt/ baiockpá.linka nagy keresko.iöí ára literenként 8 pengőbe, a szilvapálinka 7,5 |>engőj)0, « borpárlat pedig 11—13 pengőbe kerül.
{^) LESZ-E BORIMPORT az IDÉN?
Mostanában ugy termelői, rrtiul ke. lOskedöi körokl>crji sokat beszélnek egy magyar lK>rimporlról. A Mog)\':ir Vidéki Sajióimlósiló azt je\'enti Budapeslj&i, hogy! teljeyen hamis egyes lapoknak uz i beállítása, mintha az esetleges imj>ort)>or árából akarnák az eidig kialakult piaci árakal Jelömi. vagy le-nyomni és arról sincs* szó, ininUia müiöségi borokat akarnánaik Magyarországra imponálni.
Indiai és magyar teákat, romot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
(-) BIZTOSÍTOTTAK a PAPIR-
tiVárak nybrsanyageixatasat.
Igen nagy ojO.lmcjiu.vel folyik u luy.-ladékpapir országos gyűjtése s az(ösz-szc *yüjlötl mennyiség nemcsak bőségesen le.tezí gyanúnk nyers anyagszükségletét, hanem jelentős keszletek tar-lalékolására is sor kerül. (:)
QttásVÍM ÉKSZER,
»Ba szemüveg WSSBMÁ ZSOLDOS GYULA itkatiltr, nntrhi Éi lílHiiísiifistlífÉíl,
1\'ű-iitB. (n tloroins-«*llu<iiv«l uemben). HloöranBH JnvltómOhely 1
— (A madarak téli etetése)
Az elmúlt rendkivíV szigoni téti apró énekesmadnraJak sorátem ís nagy pusztítást vitt véghez, azért az idén fokozott gonddal kell készülni R nóSunk kilelclő apró énekesek líH cio\'.éséro. A Madártani Intézel ezúton lüvja fel u közönség Ügyeimét az olajos magvak gyűjtéseié, legfontosabb magvak: b napraforgó ós a tökmag. Uasmálliató madáie\'eség még az úic t diimy ¦ és az éio\'t uborka in-,igva is, azonban exek liasználluilóságáról egyes madárvédök ellentétei véeménnyel vannak. Az inlé-zc\' kéri u közönségül, hogyazciCu a téieu szeneit tapasztalatait) nevezeios.tj hogy mely madárfajok kedvelik a dinnye, és uliorkaniagol, az intézetlel annak idején közölni szíveskedjék. Ete-lésic alkalmas olajtartídmu mogvfik még a kendennag, lenmag, repcemag és a iii;\'(i; is. Ez utóbbiakai kevenn lehet nz olcsóbb és zsiradékban sze. gényebb mndárcJeséí4r>\'J. Az olajos magvakon kívül vunnuik a vadontennö l)ogyók, mint a g.dagonya* csijtkebu-gyó, íagyal, bodzaj vadszők\\ ooltis, stb. bogyók kitűnő és egész lélcu át eltartható madártáplálékok, elsősorban rigók számára.
— (A szeretem szentélyej
A Tükör novemberi száma irja — Spartiveuto Fok táján, OlaszorBBig legdélibb csúcsa közelében, (."OnU> came-ie!lc rom-juO/ejé», aho\' v.dandkor a híres görög város, I.okroí Kpizephyrioi virágzott, u szcre\'em szentélye került napfényre tiicmrégibcn. A mosolygó kék Ión-tenger partján le.íeztc fel egy liiUn otasz archeológus a szépség és szeio\'. lem egyik legnépszernbb ókori szentélyéi. Emiliő Arias ásatásai feltúrlak egy fogatlalmi ajándékokkal zsúfolt kincstár maradványait: százával kerültek elő innen a logadabni szobrocskáik.
— (Megjelent a Magyarosan)
uj szánui, amely számos cikkben figyo\'mezlet a la\'Jycs magyar írásra és beszédre FOicincli szavát a közhasználatba került helytelen szavak használata cUc.a. igy kifogásolja a •gázhütö-szokrényl*, anusly bolyvil a gázzaUiű-töl ajánlja, a rollert, liolyotte a FuÜ kiCojczósl szOrebié népszerűsíteni, slb. A Ivasznos nyolvmüvolü folyóinit egész évre csak 1 j>cngő. (.Budapest, V^ Akadémia a. 4.)
— (Autót gázolt a vonat)
minap szigetvár közelében. A turbeiu átjárónál egy személy gépkocsit ütött el a szigetvári személyvonat Az ouló teljesen összetört és két utasa oly súlyos sérüléseket szenvedett, liogy haldokolva szállították őket kórházba. A vizsgálat niBijindult. ( , jj
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november 12.
(Folytatiu. a 2. oldalról)
Belgrád, november |2
A Politika Molotov útjával kapVfljbftat ban hangsúlyozza, hogy feloszlik a régi világ. A koletkoző . egységes uj gazdasági lomb vedig a nyugati félteke rwporto5u)á*aual swroWn sikereién állja majd meg n harcot. Az utazás Jelentősége és hatása az egész világra kihat. f
Boriin, novcml.er 12
A német sajtó hangsúlyozza, Hogy a napi politikán tu\' a találkozó a két nép együttműködésinek szilárdságát megbontItatatlansiigát célozza. Mutatja, hogy OZ uj világeliendcxőd&re szükség van fis minden cselvetés, amely szét akarja választani a két népet, leljesfn hiábavaló.
Berlúi. novwnj.er 12 Rtbbentrop ŐS Molotov ma délben az ünnepélyes fogadtatás meg-
kezdték tanácíftozásaiknl.
Holnap utazik Antonescu Rómába
Bukuiost, novonilor 12 Antonescu allaiuvc.otö szerdán nUi. rtk Mussolini meghivásám Rómába. Kiséictcbeu osz a propaganda miniszter; a gazdasági és a pénzügyi áliam-Ulkár is.
A mi mán dlluimuzeiő valószínűleg
négy napot tölt iióniábuu.
A német bombázók 4éma-óámm Anglia ellen
Berlin, november 12 Az Anglia elleni német támadó? tovább folyik. A nemei zuhanó bombázók ma éjszaka is sok bombát szórtak Délkelclanglia katonai célpontjaira. A német gépek angol repülőkkel sehol nem (utálkoztak.
Kennedy Amerika segítségéről
Ncwyork, novembar 12 Kennedy, Amerika jelenleg otthon tartózkodó londoni nagykövete nyilatkozott az egyik lapban és hang. súlyozta, hogy Amerikának tartózkodnia keli a háborúiba való beavatkozástól, mert sem megfelelően kiképzelt csapatokkal, sem elég hajóval nem rendelkezik, hogy ténylegesen segíteni tudjon Angliának. Ezenkívül azonban minden lehelő támogatást meg kell adni az ungo\' szigetországnak, auielyben a demokráciának már vége van ós amely csak saját létééri küzd. Ha Amerika háborúba sodródna - ami ellen teljes erejével küzd - az amerikai demokrácia is meghalna, - jelenlétté ki Kennedy.
Eden lesz\'az uj külügyminiszter
Rónin, november 12 A Popolo di Roma Londonból ugy értesül, hogy Haüfax beadja lemondását. Utóda Eden volt külügyminiszter lesz.
Belgrád, november 12 \' A Politika londoni értesülése szerint Éden nyilatkozott közelkelcli utjának eredményeiről. Kijelentette, hogy az angol és a szövetséges se. regek készen állnak és bármely pü lattatban készek arra, hogy megmutassák, ha ütött az óra, <kíé fcsz a győzelem. ;..(¦ , • i i
Élénk tevékenység Líbiában
Róma, november 12 Mialatt az »ngoiok nyilatkoznak, nz olaszok élénken tevékenykednek. A Steíani iroda Jelentései szerint mind Libiában, mind pedig Földközi tengeren megélénkült az olasz bonitbavelők, az úgynevezett >Knrvalyokt tevékenysége.
Uj waxérkart kapott ax albániai olaax hadosztály
Róma, november 12 ^ A görögországi hadműveletek legfőbb parancsnokságát, mini isme. reles, Soddu tábornokra bízták, aki közvetlen munkatársa volt Mnssoii-ninek és jól ismeri a Duce terveit és elgondolásait, Kinevezésével a két albániai hadsereg, a 9. és íj. éléic
Marin YarccKllot és Carlo GeiJoso
tábornokokat nevezték ki. Mindkettő elsőrendű katona s erényeik ncm> egyszer hoztak már babéri az olasz zászlóknak. \'
Belgrád, november 12 Dél Jugoszláv iában tegnap \'ismét vol| légiriadó. Nagy magosságb-ni ismeretlen repülök Görögországból Albánia felé repüllek. Bombákat nem dobtak le és a jugoszláv légelhárító tüzérség sem lépett munkába. A jelek szerint angol vagy görög repülők voltak. . \'
Róma, november 12 Az olasz lapok légbölkapoU koltoH-mánj\'nak mondják az angol hlrverés-nek uzt a közlésit, hogy a görögök Pimlomél mégsem mi silettek egy olasz erezel. E hírek célja esik az, hogy l\'eioijék a ügyeimet Oalabat visszo-foglulásáról és hogy oUilkolják a való és lényleges helyzetei, f
PITTMANN szenátor, Amerika nagy külpoiílikusn hétfőn meghall.
KASSÁN felavatták a Magyar Feltámadás szobrát.
JAPÁNBAN üm:epé\'ycs keretek közi emlékeztek mg a császári ház 2600 éves uralkodásának évfordulójáról. ! | . !. !
VIHAR pusztít Amerikában. Eddig is sok halottja és sebesültje van n 05 mérföldes szélvész okozta pusztulásoknak.
FRANKFURTBAN pénteken kerül előadásra az Ember tragédiája Németh Antal rendezésében.
LONDONBAN a bombák puszi Hasai eddig 10 millió font kárt okoztak.
CHAMBERLAIN volt azufol mlnisz-larehtököt aki vasárnap 71 esztendős korában meghalt, eltemették. ?250400 PENG0 értéká holmit rabollak cl Pintér Jenő özvegyének Likasából, mialatt férje temetésén voU.
Ml
varrógép
minden typusban
havi
10-15 P-s
részletfizetésre
Is kapható
SZABÓ ANTAL Fő-ut 5. üzletében.
Csillárok,
falikarok,
éileliszehrény-lámpák
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. ,:/: m
OiDir-Dlliiiiieii.ii fitt
vasfcsrssksdáss - Nsgyksnlus
Steaua olajok
bizományi raktára. Kínosam tiszthalyak nagy választékban.
Nagykanizsa megyei város adóhivatalától.
4749/194Ö
Tirgy : Al IMI. évre Szóló házbér* bevslláil Ivek kiadása.
Hirdetmény.
A háiadoról szóló 1927. évi 200/P. M. sí, H. 0. 12. § 7. bekezdéséhez füzotl ulasltá. 22. bekezdése érlelraében felhívjuk az adókötelesekéi, hogy bevallátl kötele-zetlségtlkuek tegyenek eleget és a tulajdonuk*.! képező épület (épulet-rési) évi nyersházbérjövedelméről, illetve haszonértekéről szabáiysze-rflen kiállított háztérbevallásukat a városi adóhivatalnál az előállllásl költség megtérítése ellenében beszerelhető nyomtatványon folyó évi november hó 30 lg Jogkövetkezmények terhe mellett az tlullioit hiva-tdlnSI nyújtsák be, annál Is Inkább, meit aki házbérbevallásl Ivét az előírt batáridőben be nem adja, névre szóló felhívás után a kivetési eljárás során megállapított adónak 5%, illetve íO\'/o-at fizeti bírság felében.
Mindazon adókötelesek, akik hiz-Ingallanukat 1939. évi november hó l-e után építették, tehát az épület vagy épületrész házadóval még nem rovatott meg, ezen tény szóbeli be-. Jelentésével a törvényes következmények terhe melleit folyó hó 30 ig felléllenal jelenjenek meg az aluliról) hivatalnál.
a vallomás kiállítására, valamint a kivetésre vonatkozó mindennemű felvilágosítást a városi adóhivatal készséggel megad.
Nagykanizsa, 1940, november 11.
s Városi Adóhivatal.
ADÁS-VÉTEL
TOat- 4» satöréamantaa huznált, lóksrbsn levő 50 cm. rnagai, 40 cm. mély <s 40 cm. izelas beliö rnérelu (iéróhelyUl pénBajtakráMyt keresek. Ajánlatokat .Kifogáilalin\' leHgére a kladóhlyalalba kérenf. 2S*!
Hamsán gyermek-, lérlhuhát és cipőt vessek. Kívánatra bálhoz megyek. Tebik láasssé, Zrínyi M.-u 26. ajtó 6. 2978
LAKAS-OZLETHELYISÉO
Mépctmaurobásr,. bsllos, osaskomlor-tos emeleti utcsl lakás Sugár-ut 16/a. atstt azonnal hladó. December 1-től be-költözhető, Értekezni lehet a házmesternél. _2X0
HAZ ÉS INGATLAN
Több adómentes magán- és birházst, házhelyet. szólót és löldoket kSsmlll Pspp, l\'elekl-ul S. 2303
KOLONI\'BIJ_
T«IJ.o •IMté«t nyerhet egy-kít diák lobb családnál gondol leltlgyelet mellen. Clm a kiadóban"
ZMJM KŐZLŐMV
POLITIKAI NAPILAP. Dadja: „Közgazdasági RT. Nagykanizsa".
találós kiadó: Zalai Karoly. Nyomatott .-• „Kisgazdaság! R, T, Nagykanizsa*
nyomdájában Nagykanizsán. (Nyomdászt teleli Zalai Karoly.)
80* Évfolyam 259. izim. Nagykanizsa, 1940. november 13. szerda
Am 12 tat.
ZALAI KÖZLÖNY
Felelős szerkeszti : Barbarita Lajos
El«itt««i ir.: egy bora 1 penge 4S)ette. SntadW(l 4e ktadóhlnteU leieloa. » n.
A jövőbe
(ó lenne beletekinteni, tudni. ho. gyan alakúi, formálódik az éJel és niiként lehetne szántunkra ezeket a tapasztalatokat felhasználni és értékesíteni. ;
Menn>i minden probléma leegyszerűsödne és megoldódna esyszerre.
Legalább igy gondoljuk mi, gyarló tímberek, amikor esős őszi napokon meghúzódunk a szoba sarkában és útjára engedjük csapongó gondolata inkát. [
Csodálatos módon az emberek a jövőre kíváncsiak s nem a múltra. Pedig ez a mull olyan gazdag, i.em csak a nemzet, de az ember életében is, hogy a tapaszt aktok, tanulságok, n jövőre való felkészülések lehetőségének egész garmadáját ad-j.a s szinte lehetővé teszi az ismeretlen jövőhöz, a várható meglepetésekhez való igazodást.
A mai nyugtalan és kíváncsi korban, amikor mindenki érzékenyen reagál minden eseményre, hinte, a mikor a nagy szavak és hmigosko-dások idejében ijedt tájékozatlansággal kapkodja a fejét, almikor nem érez nyugalmat ós biztonságot, akkor meni-"a jövőbelátás, iiésn\' ajói-érlesüllség\' látszatával Diró hír és pletykaközvelüők jámbor vagy tem. denciózus suttogásai adnak a he-Tv-e* utoii való haladáshoz útbaigazítást, hanem egycscgycdül az ember fel. ébresztett és ébren tartott lelkiismerete. I j , - ¦ .
Aki kíváncsi a jövőre s ehhez az ismeretlen jövőhöz kívánja igazítani az életét, hogy az a saját előnyére Szolgáljon, annak nincs más teendője, mint becsületesen. áUni a posztját, kötelességszerűen ós leiki-ísmcrelesen végezni a munkáját, kikapcsolódni a fantaszták, mindent jobban tudók, titkos forrásókból tájékozottak büvkörél>ől s nap-nap mellett gondos leikiismerotvjzsgálat-lai efienőrízni azt, hogy becsületesen teljesítetted kötelességét, eH8-ek«N dett-e jót, használ t-e másoknak és a köznek ?
Meg kel! mérnie hitének Súlyát5 elég erös-e, hogy szemben állva/ áramlatokkal, hangulatok kai. múló divatokkal, azt az utat kövesse, a ¦mely a becstilel utfá s amelyeknek irányát a lelkiismeret szava szabja meg.
A tisztességesen végzett munka, a következetes kötekisségteijtosités, a tiszta szándékok és gondolatok, a jócsclckedctck automatikusán fejlesztik ki a józan iléteiet és adják meg az egyetlen tehetőséget a jövö-belátásra s a jövő eshetőségeire való felkészülésre.
Es minél többen lesznek a jövőre nem kíváncsiskodók, hanem állandóan gondolok és felkészülők, annál biztosabb és nyugodtabb lesz a kor, annál \'erősebb lesz az egyén ós a nemzet.
Jó lenne a mindennapi élei mai zűrzavarába a hangulatok, szenve. délvek helyébe ezt a magyar Józan-Ságot állihmi, mini a jövőnek legbiztosabb zálogát.
Több mint százeier külföldi magyart haiatelepit a kormány
A képviselőház mai fllésén a külügyi tyrea költségvetésére került sor — A vezérszónokok után Csáky külügyminiszter mondott nagy beszédet
Budapest, november 13 A képviselőház mai Ülésén megkezdték a külügyi tárca költségvetésének tárgyalását. Az elnök a megnyitó után bemutatta a Szabolcsban megválasztott Mikecz Lajos meg-* bizólcvelét, majd Csáky István gróf külügyminiszter több nemzetközi egyezmény megkötéséi Jelenlétté le TaSnády Nagy András elnök bejelentette, hogy az egyes pártok a következő vezérszónokokat jelentették be: \'
Magyar Étel Pártja : Szeder János és Hoss József.
Nvilaskeresztespárl : Csia Sándor\'
Magyar Megújulás Pártja : Rajniss Ferenc.
Kisgazdapárt : vitéz Váczy Jó*ser\\ Egyesült Kereszténypárt: Eszter házy Móric-gróf. t \' ;", \'
Kölcsey János előadó ismertette ezután H költségvetést, sinelyiickso-rán lÖbl43k közölt hangsúlyozta, hogy 1918 és lí)33 közölt fegyverszünetben ellünk és Igazságos igé. nycink kielégítéséhez csak most ju-
tottunk el. Vannak, akik mindent kévéseinek, - mondotta — de ezek neirt gondolnak arra, hogy kik kezdték el a keresztény Jobboldali politikát és mennyit lehetett eddig elérni. . j Az 1911. évi költségvetésben a fokozott takarékosság elvét érvénye, sitették. Sok magyar van, akiknek fokozott visszatelepítése szükségessé válik. Különösen súlyos helyzetben vannak azok, akik a román területen vállaltak munkál, - mondotta az előadó.
Részletesen ismertette ezután a visszale!epülőkre vonatkozó adatokat. Franciaországból öt-hal ezer, Belgiumból, Hollandiából ölezer, Romániának szovjet femihatóság alá kerüli területeire 18.000, BrazUiábol 78.000 magyar akar visszalclcpedni a/, óhazába. t i
Kérte & költségvetés elfogadását, hogy ezzei is megmutassák a nem. zet összefogását.
Elsőnek a vezérszónok*)k közül Csia Sándor nyilaskeresztes képviselő áut fel. Hangoztatta, hogy ha-
tározott angol-ellenes politikára van szükség. "t : i-
Szjoder János szerint a kormánynak ki keli tartani az eddigi utón a tengely meUelt, A tengely győzelrrjo magyar érdek is.
Rajniss Ferenc szintén azt fOjtc-gctle, hogy jóban, rosszbían ki kelt tartanunk* a tengely barátsága mellett, de csak mint független és Önálló Magyarország és nem szabod elhomályosodni mint nemzet a na* cimtalízinus korában. (A Ház mindén oldalán nagy helyeslés !}
Hoss József nem tartja helyesnek a kényes külpolitikai kérdések fej. legetését. Hangsúlyozza, hogy a Jó külpolitika és a jó belpolitika ösz. szefüggnek egymással és egyik 3 másik nélkül nem lehetséges.
A többi vezérszónokok elálltak a felszólalástól, miután az idö már nagyon előrehaladt.
Ezuláu került sor gróf Csáky Ist-ván külügyminiszter beszédére. A beszédből lapzártáig ném kaptunk telefonie len test. , .
" "\'-""-"---\'\'I—n^n\'inn^i^i^nrvnixi^^
Nolotov ma Hitlerrel. Ribbentroppal, Hessel és Göringgel tárgyalt Berlinben
Anglia és Amerika végképp elvesztette Moszkvát — Lényeges változásokat várnak a Balkánon — Antonescu Rómában
Élénk olasz-német harci tevékenység Angliában és GHrögországban
A világérdeklődés középpontjában Moltov berlini tanácskozása áU. Az orosz külügyi népbiztosi Hitler kan" oellár már tegnap délután kihallgatáson fogadia.
Hitler és Mototov megbeszélése,
mint illetékes közlés mondja, aszo-koll módon és szokott szivélyesség-í>ci folyt le. Érkezésekor és távozásakor Molotovut a Hitler testőrség katonai tiszi ele (adásba n részesítette. A megbeszéléseken Ribbentrop és Dckottosov helyettes külügyi népbiztos is resztvettek. A vezéri kihallgatást megelőzően Ritáén:rop tanácskozott hosszasan Moloiovval.
Este a Kaiserhof szállóban Rib1-bentrop adott iogadóssfé.íyt azorosz vendégek tiszteidére A fogadáson a nemzetiszocialista párt. a rnhusz-tériumok és a véderő vezetői is megjelentek. ¦¦; i I.
Ma Hcss.ei, a Führer helyet lesévei cs Göring tábornaggyal találkozik
Mololov, valamitit fo\'ylatja tanácskozásait Ribbentroppal. \\ Berlinben- az eddigi tárgyaiások tartalmáról semmiféle hiva\'alos köz-lem\'ényt nem adtak ki, hangsúlyozzák azonban, hogy semmiféle különleges aktusra, . \') .
egyezmény aláírására, vagy ha-sonlóra nem kerül sor.
I A Mololov kisérelé^n lévő szakértők sem maradnak tovább 8 nó-
I mel fővárosban, mint a külügyi népbiztos. A látogatás mindenesetre rendkívül nagyjelentőségű. Tekintetbe keh venni Scbnurr-e kövei eddigi tanácskozásait is, aki mint a német-orosz gazdasági tárgyalások vezetője, már eddig is sok gazdasági kérdést tárgyalt le.
Anglia kétségbeesett erőfeszítései Moszkvában
A világsajtó rendkívül nagy érdeklődéssel kiséri a berlini tanácskozásokat. ¦
Az olasz s:ijló hangsúlyozza, hogy a megbeszélések tu\'mcnnck a német -orosz jóviszony további fejlödé-sét célzó, kereten. Meggyőződése római köröknek,- hogy a berlini megbeszélés | |
megkönnyíti majd a japán-szovjet kérdis megoldását.
A Popolo di Roma azl irja londoni
Jelentés alapján, hogy Anglia kétségbeesett cröfészítésékt tesz Moszkvában, hogy a berlini ulazás hatásai ellensúlyozza. A lap értesülést\' szerint Críps moszkvai angol nagykövet Mololov elui izásának előestéjén megjelent a kü|Ügyi uép-biztosságon és a hclyct\'.cs kU\'ügyi népbiztosnak átnyújtotta az angol kormány táviratai. London Cbl>Cn a táviratban leszögezte az angol álláspontot Moszkvával szemben. ; A lap londoni tudósítója arról ís
il
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november lS
Férnmmnyb\'K, felBltftk, télikabátok
nagy választékban
Szomolánylnál.
tud, hogy i kor
Ifivirat mcgszövegezése-
komoly ellentétekre került sor Churchill és Haltfax lord között.
A Gazella del Popoio is Jr arról, hogy Angliát nagyon nyutalanitja ei-
szigeleH volln és mindent elkövet Moszkva megnyerésére, most mér - hiába, ..
A jugoszláv sajtó is vezetőhelyen foglalkozik Mo\'olov berlini útjával. A Vrcme azt Írja, hogy a balkáni probléma is anyagát képezi o barátságos megbeszélésnek. Ezenkívül rámulatnak a lapok arra, hogy a találkozó hire milyen
hideg zuhanyként hatott a Balkánra
és nincs kizárva, hogy Törökország megváltó/latja magatartását. i
Az éjszaka 150 000 kg. bomba hullott ismét Londonra
Nem Szünetel a harci tevékenység som. A német repülök uz éjszaka ismét látogalást lettek Angija feleli és sokszáz bombát dobtak le a katonai célpontokra. A légiharcok, ban 10 angol gépet lelőttek. Az el. sülyeszletl hajók száma 9.
A londoni jelentés arró\' számol be, hogy főképp Londont és környékéi bombázták a német pépek a holdfényben. A kár jelei.tóS, cmjberál-dozatokat is követelt a bomfbázás. A bombázás egész éjszaka tartott.
Délkcletangliábaii elpusztult egy vasúti viadukt, amellyel egy fontos vasúti vonalon szakadt meg nz ösz-szeköttetés. A viaduktot mélyrepüléssel égy zuhanó boimtbazó pusztította el, Londonban egy nyomdát is eltalált egy boanjba, a romok a lég. védelmi pince kijáratát is eltorlaszolták. Ih\'.\';\'
A nra déli német bedjjelentés szerint a genzingthoni gázgyár is, elpusztult, czenkivüi több kikötő, foi-gaimi berendezés állt állandó bombatámadás alatt. A kikötők aknási-tása tovább folyt. Az éjszaka Összesen 150-000 kg bombát dobtak Londonra, bár ez idő nem kedvezett. Sok helyen keletkezett ujabb ttiz, robbanás. ,¦ ! , I
Erősebb olasz támadások Görögországban
Az olasz repülők is állandóan tá-
. madják a görög védelem legfontosabb támaszpontjait és ezekben igen nagy károkéi okoznak. Ezenkívül más hadműveletek is folynak. A florjnai körzetben a vasúti csomó pont körül nz olaszok erősebb tevékenységbe kezdtek. Az alacsonyan szálló olasz repülök pontosan eltalálják a katonai cé\'ponlokat és géppuskatűzzel is elárasztják őket.
Nagy meglepetést kelt a görögök körében az olasz lovasságnak bátor harcbavetésc a görög vonalak közölt és mögött. I
Antonescu Rómában
Bukarest, november 13 Antonescu román államvezelő tegnap este elutazott az olasz fővárosba kíséretével. A bukaresti pályaudvaron Horía Sima búcsúztatta An-tonescul, akj több napig marod Rómában és Mussolinivei is tanácskozik. . | i".\' | ¦
A .Ferenc József" keserűvíz
ragóla kitűnően bevált báziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; bfetoB, enyhe és gyorsan ható ter-mátaetei hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és tz étvágyat foküiza. — Kérdezze meg orvosét I
Királydljas Vegyeskarunk ismét résztvész a budapesti kormányzói díszhangversenyen
A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör VegyCskura, amely már annyi szép sikerl és dicsőséget szer zett nemcsak önmagának, de Nagykanizsa városának, ismét szép ntegliszleltetésbeu részesült. A kjrálydijos Vegyeskar ismét meg. hivást kapott Budapestre, hogy a kormányzó névünnepc alkalmából a Szövetség által rendezett diszhang versenyen, amelyen az ország leg-jobb dalárdái vesznek részt, közreműködjön. A díszhangverseny cíe-opmbor 9-én lesz. ,
A Vegyeskar elnöksége elfogadta a meghivásl és ugy határoz->tt, hogy a diszhangvei-seuyen Budapest közönségének ismét bemutatja tudását. Két évvel ezelőtt, amikor A Vtegyeskiír megnyerte az aranyér-\' mel, résztveit már a kitűnő Vegyvs-kar egy ilyen budapesti hangverse* nyen és akkor emlékezetes sikert aratott. Reméljük, hogy most csak öregbilik országos jóiúrnevüket. Erre miudfin remény megvan, hisz
Kellíng Ferencnél jó kezekben van a vezetés és a Kar máris készül a decemberi budapesti vcndégSzerep-lésne. ! i i\' S i ;
Nngykanízsa városa soo pengővel támogatja a Vegyeskart, hogy Budapestre felutazhassak. A még hiányzó 100 pengői a Vegyeskarcgy hangverseny rendezésével teremti clö. így a nagy kan izsufcik is végigélvezhetik majd a kitűnő Vegyes, kar műsorát,
Rövidesen nem lesz olyan zalai község, amelyet ne lehetne autón elérni
6000 pengő kölcsönt kapnak a zalai gazdák Dszöbeszer-zésre — A petróleum, zsír, rézgallc és vetőmagellátói ügye a közigazgatási bizottság előtt
Zala vármegye köziiíuzg.tási bizottságának tegnapi ülésén az elnöklő TOToki íléln gróí rölspán felolvasta a iiiinLsz-Icre\'nök le.wlét. aniclybli köszönetei mond a lön\'ényluitósAg bajainak és további munkájukra Isten áldását kirí.
Az olÍs|«lni jelentés kapcsán,, Csátiul (lé/n prc\'álus\'
több petróleumot kór a falunak,
különösén a gyógys/erészClui-ik, akik pislogó olajméi-s mcRelt kényiaenek orvosságot keveini- Kért móg, ltogy a kíitonií szolgálatra igény be veti lovuk léritésél flzomvil fizessék ki.
Ma];ilinszky Ferenc azt kérte liogy n l)or\'cnní\'Ji láztosilásüra a rézgál if idejekorán jusson cl a gazdákhoz.
A főispán é-s alispán villásában i,\'é-ic\'el lett, hogy a megyének p;lnVeum-1art:dékol szerez, órnCyből ;i piegokolt pjimszokul orvosolni tudják. Bár a rézgáUiellálás a háború kilcrje.teV miatt nebéz. igyekeznek biztosítani, hogy
márciusig megfelelő mennyiségű rézgálioot kapjanak a zalai gazdik.
A fogait Órilé-sek ügyiben a panaszo-ka! pár napon belül kivizsgálják.
A keszthelyi választási visszaélések kivizsgálására Kollor István bizottsági tag mellé dr. Tomka János főjegyző is kijelöllek.
A jjenzügyigazg-iló\' jelentésű kapcsén \'Parányi Ferenc és Csólhi Géza kezdje-menye lésére az inségadó elbírálás ügyé l>en viia ke-etkezett. A pénzflgyjgüzgató a legközelebbi ülésen részletes tájékoz, tatást ad c\'-ügybeti A másik vitás kérdésben a pénzügy igazgató azonnal válaszolt: ii november lÖJg* rendezett folyó évi adó iKdizeló-sC ulán a kwnaH-visszalérités az egyházi javadalmaknak is megjár.
Egyébként a bizottság további
43 községre mondta ki az ¦ anyagi felelősséget,
meri októberig az e\'őlrt ou százalékos iKJli-eVsl sem tudtak felmutatni.
Mnbtins/ky [\'oein\' megemlékezett az úttörvény .\'»0. évfordulójáról. Az ufln ik Idején kinevezett 150 útügyi bizottsági tag közül már esik egymaga él.
A visszaemlékezés ulán az alispán be^c\'on\'ctic hogy u köveikéi*) 5 éviy.n az összes bekötőutak .megépülnek. A főispán megjegyezte még, hogy rövid időn l>e\'ül nem lesz /.ódában oíynn község. Ohova autóval )>c ne lehetne menni.
A gazdasági felügyelőség "ei.ntése kapcsán (n jelentéseket legközelebb leQcs terjedelmében közöljük) lolir a bizottság a miniszterhez, liogy a rossz idő miatt a legnagyobb ervj|:eszités ellcné.c sem sikerüli az őszi búza vetés. Kérik, hogy
a kormány gondoskodjék tavaszi buza, árpa és zab vetőmagról. . ¦
Elhatározták, hogy 7:í üsző beszer-zésé.c az állattenyésztési alapból kél évi visszafizc\'ésrc »000 pengő kölcsönt pdn\'ik a gazdáknak. A kölcsönl a jáj-Jallcvéi visszatartásával a gazdasági felügyelőség CizközÜ. (A kormány 200 pengő segélyt ad darabonként az üszök vásárlásánál a .köztenyésztés előmozdítása érdekében!;
Kollor István végűi
a. zslrellétás
kérdését tcllc szóvá. Az. alispán szerint a városok és községeknek szerződést kell kötni az egyp* tenyésztőkkel a ser-tésszáliitásokm, ig>- biztosítható a zsír-etlálás.
A le\'árgyalúsra kerüH. egyes jel<nlé-tKkel külön közöljük.
Pénteken reggel feni Sancteval nyílik meg a kanizsai gazdasági Iskola
V^POSi Mozgó. M<» Wa. szerdán Tgp
Kél íondlalan órát szerez önnek IRENE DUNNE és OOUGLES FAIRBANKSjr. ragyogó vígjátékával:
Csak egyszer élünk
Végig fogják kacagni ezt a remek filmet, amelybe* a közkedvelt lrene Dunne mint vigjáték-azinésznó mutatkozik be.
_ Magyar és olartt vllághlradók I
Előadások kflinapokon 5, 7, 9, vasárnap 3t 5, 7, 9-kor
mezőgazdasági szaktanács-adó állomás és a növény-egészségügyi körzet Irodája
MócSy Béla igazgaló - miután az egész megyében pioninmlunkát végzett -- napok óta az iskola és fiu-olthon bcrejidezéséii fáradozik. Nagy munka volt az iskolapadoktól kezdve az otlhon szalmazsákjáig mindent Összehozni, előteremteni}, hogy a megáüapitott tenninusra megnyíljék az iskola és megkezdődhessék a támlás. Móosy Igazgató nagy ügyszeretet lel, példás lelkesedéssel és\'az úttörők fanatizmusával végzi szép magyar juisszióját.
A zcneiskla igazgalói szobája meg marad most is igazgatói irodának. Az: első emeleten van a tanterein, » hálószobák, az ebédlő a fiuk részé, re, a íelüg^elő szobája, stb.
Az iskola kb. 40 növendékkel ín-dui. Van már szép szánunna\' alapítványi hely, ameiy alkalmasint még Jobban szaporodik. Mócsy igazgató végigvezet berniünket az uj iskola, ban és hálával emlékezik ineg drt Krátky István rwigárínesteriöl, aki nagy segítségére volt úttörő mim. kajában és nagy része van az uj intézmény létesítésében, úgyszintén dr. Lonlay Alán kanizsai járási főszolgabíróról és dr. Vida Ferenc tetenyej főszolgabiróról. Az uj iskola november 15-ón,pén-
A Király Pál utcaí volt városi zeneiskola helyiségeiben lázas munka folyik. Most rendezik be az uj kanizsai m. kir. gazdasági iskola ideig, lenes helyiségeit, .amely az uj intézménynek mindaddig otthont fog nyújtani, inig a jövő iskolaévadlxin a Horthy,-Miklós uton, a vaj-gyár közJelébe\'n felépítik az uj, modem iskolnépületet, amely i\'gész Zala és a somogyi szél mezőgazdasági szakoktatásának és szaktanács odó-álío-másnak, stb. centruma lesz és amely nek jótékony hatását rövidesen az egész vidék" gazda közönsége fogja élvezni.
1940. november 13
ZALAI tföZLÖNY
FERENCJÖZSEF
KESERŰVÍZ
llf-fllliiiEiilíi
vöBkci-uflkailóao — Nagykulut
Steaua olajok
bizományi raktáia. Klnosem tOzhelyek nagy választékban.
(-éken reggel fél 8 ómkor nyMlk meg, Vcni Snuclcvai a piarista templomiján és ntána megkezdődik a lanilás.
Egyidejűleg megnyílik a mezőgazdasági szaktanácsadó állomás, mafd rövidesen a növénvegészségi körzel irodája, amelv^k a gazóv közönség vészére, mindenkor rendelkezésére állanak, minden ügyükben,
Nagykanizsa ujböl egy fontos köz--intézni én nyel gyarapodott.
Szerda
BudapMt I. uiíborAii
6M5 Toroe. \'Hírek. Ködemények. lUuglemesck. — Utána étiend. — 10 Hiiek. — 11.10 Nemretközt vlzjeiző eaniKÜftt, — 12 H«fang«ó. Himnusz, IdÖJarásjelentés. - 12.40 Hírek. -1:120 Időjelzés, idöjarásjejentés. 14.35 Hírek. — M.-I5 Musoríimer-j Ütés. — 15 Árfolyam hírek, piaci Arak élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, idő. Járásjelentés, hírek. — 17 Hírek >4o vik és magyar-orosE nyelven,
13,-19.20: Hírek magyar, német és román nyelven. — 2040—21Jg: Magyar hírek,
BUDAPEST II.
18-tor magyar hirek é* 20-kor hirek nemet, olasz, francia; angol és eszpe rontó nyelven.
BUDAPEST U
Í7.15 I\'ortis Jenő cigányzenekara.
- 17.10 Foszty Mása előadása. — 18 A Rádió Szalonzenekara. — Közben 18.25-kor külügyi negyedóra. ~ 1020 Malasfner Ilőta juzz-zou goraszámai. — 19.40 d\'ondold nieg és igyál...- Köz lemüködik l\'alló Imre cs a Budai Dalárda. — 20.20 A Békás-szorosban, beszél Dövényi Nagy Lajos,
BUDAPEST II.
17.15 Vita Zsigmond előadása. — ZI7.-I5 TerUs Jenő cigányzenekara. — lfiilirek. — is;io Brahms: Változatok egy Tagrtnini témára. — 18-30 Olasz nyelvoktatás. — 1855 Arató Béla k"a-rmőtozik. - 19.10 Dr. .Rács György előadása. — 19.35 A Budai Szabadság Dalkör. - 20 Hirek. - 20.20 Beethoven: Esz-dur-vonósnégyes.
Cstfliertök
BUDAPEST I.
10.20 Felörvosas. — 10.15 Rdolvisás. \' -; 12.10 TJfflalajka-zenakar. - 1330 A Rádió SJMdtjrnzBiiek-irfl. — 15.20 Füní-számok hanglemezről. -- 16.15 Ruszin hallgatóinknak.
17.15 Dr. Márffy Oszkár előadás-.!.
- 17.15-Stollcr Mária magyar nótákat énekel, kisóri c.ás|>ár injos cigányzenekara. - 18.15 Sulyok Elemér előadása.
19.20 A l-\'Üharmóniai Társaság nov. 8-1 liangvep\'enyének II. része. -20.10 -A vén lókölö.. Hangjáték.
BUDAPEST IU
10.15 Hanglemezek. — 17.15 Komáromi l\'át énekel. — 17.40 Felolvasás.
- 18 llíick. \'— 1843\'Frtss Antal gor-\'lonkázik. — 18.45 Angol nyeivökta-\'As. - 19.10 A 2. honvéd gyalogezred zenekara, - 20 fIlink. - 20.25 Veress károly fia cigány zenekara.
„OFLAG X"
Hogyan élnek a németországi táborokban a francia tiszti hadifoglyok?
A »Soir« oimü párisi újság a napokban érdekes cikkei közöli Louis WChrlé amerikai egészségügyi tiszt tollából, aki rövid idővel ezelőtt került Német országból Vichyf/3. vyehr-lé önkéntesként harcolt a francia hadseregben s krrnU ilyen kcrüU a németek fogságéba, ahol 6000 más fogoly francia liszt társaságában 3 hónapot töltött az »Oflag X« jelzó. sü fogoly láboljon. • Fogolylábori élményeiről szóió beszámolójából a következő, érdekes részleteket közöljük. /
HIrca személyiségek
Wehrlé a világháború óta lakott Parisban s a mostani háltoruban » franciák oldalán küzdve, Montcor-netnél eseil német fogságba. Néhány napi utazás után több francia tisztim együtt az újonnan felállított »Oflag X< jelzésű fogolytáborba került, ahol fogolytársai között számos érdekes és híres francia személyiség* got találkozott össze, akik közül 0 következők neveit említjük meg ¦ de Castclbajac parancsnok, hirCs ver-senvislállótuiajdonos, Paul Collíné, kapitány, az ismert énekes ésiuonl" nrarlrei szinészkollégája, Rayinoud Bour hadnjgy. André Guérin kopi-
melyekel ebben a fogoly lá borban a lisztek szellemi szükségletei ne k ki-elégilése céljából egy szabályos egyelem felállításával foganatosítottak. Professzorokat, technikumokat és orvosokát bíztak meg azzal, hogy 0 fogolytábor lakói számára reggel 6-tól este 8-ig előadásokat tartsanak. 25 némcl, 1 spanyol 5 angol, 2 görög és 3 laUnrtyClvü tanfolyamon kívül jogi, orvosi, növénytani, inü> szaki és régiségtani eiöadá.ssorozuto,-> kai larlanak. Az »0tlag X« 6(100 lakója ismét diák lolt. A jogászok román nyelvekéi tanulnak, 31) ezredes anatómiai tanulmányokat folytat, fiatal, tényleges lisztek egyiptológia*-val foglalkoznak. A katolikus teológián 10, az evangélikus teológián 20 paplanúr avatja te hallgatóit az egyházi udományokba. EzcnkivÜl gyakran rendeznek tudományos clőadó-és vitaesteket. Az intenzív szellemi elfoglaltság közben hasznosan lelik az idő. | 1 i 1 !
Istentiszteletek
A tábor egyik sarkában reggeltől délig egymás! követik a misék és Istentiszteletek, este pedig hálaadó könyörgésökre-gyűlnek össze a fo. goiylábor lakói. Abbé Pri kórusl ala-
Várhcgyi Emil verse/ Tűz és víz
A lüz mást éget. Másként ntm tud égni. Viszont a víz befagyva is — egyéni.
Páncélt feszit; csobban gyöngyözve mélye az örökkévalóság ütemére.
A strucc
Homokba dugta fejét a strucc. S egy fenevadhoz igy szólt: mLást, ha tudsz I*
Fölfalta az. Történhet utalás\' még arra, hogy Igy morgott: mTudj, ha látsz f
Végzcies kíváncsiság
Mezei fűszálak nyújtogatták nyakuk... Vájjon mtt jósolhat az erdei kakuk?
Szólt még egyel-kettöt a tudákos állat, aztán abbahagyta... Közelben kaszáltak.
Az ,0\'lag X" íbgotytábnr lakóinak egy csoportja (Foto R. D. V.)
lány, az »Oeuvre« és Róbert Gaul-hióf kapitány, a >TentpS< munkatársa, Rohan\'hcrocg. Diamanl-Bergcr rádióbemondó, Prenanl százados, a Sorbonne professzora, Fabry had-: nagy, Joffrcs volt vezérkari" főnök fia, Cordonnicr ezredes, a 117- ez. red parancsnoka, továbbá L«grade kapitány, a rcimesi egyelem közjogi professzora, de Lapradel|c százados, aki az Aiy-cn-Provence-i egya lenien adolt jogott elő...
Tábori egyetem
A fogolytáborban, melynek rangidős lisztje Henri Meualer ezredes, a 26. tüzérezred parancsnoka, péL dás rend és fegyelem uralkodik, ugy hogy "német részről semmi szükségéi sem látják annak, hogy a tábor belső életébe a legkisebb .mértékben is beleavatkozzanak. Már 0 világháborús tapaszlalatok is azt mutatták, hogy az inlellekiuáiis hadifoglyok legnagyobb problémája a semmit te-és kérdésének valamilyen módon aló "megoldása. Foglalkoztatni a foglyokat, érdeklődésüket valami iráiit felkelteni és ezzel a fogság ma jányoS, idegőrlő óráit lelkileg clvj-selhclővé tenni, ez a legnehezebb feladat. Ennek a kérdésnek megöl-dásál oé-\'ozzák azok az intézkedések,
kitolt, melynek tagjai között több hircs énekes szerepel, igy például Froinclly százados, a párisi opera tagja. * i
Reggel 6 órakor van az ébresztő, fél 7-kor kerül a reggeli széb>szlás. r.i, mely kávéból vagy levesből áll, 11-kor van az ebéd, 3 órakor pedig Icát kapnak a foglyok, kolbászos vagy sajtos kenyérrel. A foglyok levelezőlapokon kivü1 havonta 2 egyoldalas levelet Írhatnak.
Wehrlé tudósítását a következő szavakkal zárja :
•Dolgoztunk, énekeltünk, zenéltünk, volt a táborban színházunk és kuglipályénk, sokat bridzseztünk és tapsoltunk CoUiuc és Bour cgyfel-vonásosainak. Megtanultunk szívből imádkozni és ha eljött az este, lélekben és gondolatban otthon voi-tunkc. (Mit)\'
Csak egysrer élQnk
A filmgyártóknak ugy látszik állandó hibája lesz., hogy minden nagy&Merü filmcl azonnal niegujníziiak. A -niáso-dik kiadás- azonban eddig még mínfil\'Jg estek gyenge m\'ásolatkérit sikerűd. Igy
jártunk most is Iréné Dunnc első, valóban kiiünő vigjáféka után sürgősén késziíellok még o.-y hasonló vígjátc\'-kot Iréno Dinmeo], sajnos azonban oz meg som köreliü az elsőt.
A Csak egyszer élünk alapöltew önmagában véve jó, helyenkénl nagyokat is kacagtunk az egyes jolcnctakcn, amelyek önmagukban véve bánnilyeo jók is, az egész film széteső, ellaposodó és bot a nagysikerű Fimon családra, hol a Mr. DecdsiO cmlókezl.t Ifjabb Fairbanks szerepeltetősével. íré. no Dunnc még mindig szép, énekét Is élveztük, de jobb szOjctjük a komoly szerepekben. Jópofa az Ifjú Fairbanks és jó még a — hu-adó.
Télikabátok
átfestése, tisztítása
Vargánál
EMLÉKEZTETŐ
.r Egyszeri közlés (2 sor) m dija 30 Illlér.
Novenber 16:
A ZMNTE Unanulatsága eslc fél kilenc ómkor a Koronábno." Novowhor 17:
Napraforgó megismétlése a Legény-egyleiben délután 1 órakor. .
Liceális előadás a városházán d. ti.
6 órakor (Szlkray). Novomber 21\'
I.itoális olőadás a városházán d. u.
0 ómkor (dr. Vértesi Frigyes).
A Tűzharcos Főcsoport teaestje a
Központ Szállóién 8 órakor. D*c ember 1:
Kalazauli üunopség a gimuázlnm-
boa. j. \'; 1 ¦
4
ZALAI KÖZLÖNY.
1940. goveiflbcf 13
A törvényhatósági tűzoltó-tanfolyam csütörtök délelőtt tartja záróvizsgáját
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
VhSTAGH Nagykanizsa.
Bocska község Krisztus-Király Qnnepe
Megkapó ünnepség volt a közeli Bocska községben, amelynek népe és vezetői fáradhatatlanul szolgálják a keresztény és nemzeti eszmét és a\' község fejlődését. Mikor már minden elcsendcse<frtt a községben, az esti órákban nemosak a község népe, hanem holdvilág fénye mcl. lett u szomszéd községekből, mesz-t szirőt Összejött a derék, becsületes zalai nép, hogy az iskola egyik termében hódoljon Krisztus-Királynak: A terem virágdíszben és gyertyafény ben pompázott, a ragyogó disziböl kiemelkedett Krisztus \'keresztje, a\' győzedelmi jelvény. Enib*r-em|l*i* hálán tolongott. Az ünnepséget Jézus Szive énekekkel kezdték meg, majd yida János kanizsai lll.-rendl tanácsos a Jézus Szive litániát aján* tolta fei Krisztus-Királynak a világ békességééri és a nemzetek nyugalmáért. Gyutai Islván magyarszerda-\' helyi főjegyző beszédében rámutatott arra, hogy hiába szeretnék sokan Krisztus-Királyt megfosztani trónjától, Krisztus uralkodni fog a világ végéig és ítéletet fog mondani ellenei felett. Majd szBWbnél-szebb szavalatok következtek, amit iskolások adtak elő. Énekszámok. Igaz gyönyörűségére azoknak, akik ott voltak. Vida János ünnepi beszédében kifejtette, mit jelent nekünk Krisztus : a Király. Majd az óriási tömeg nyilt hitvallást lett és hódolt Krisztus-Királyinak. Az ünnepség a Pápai Himnusz akkordjai mellett ért véget. Késő este volt, amikor a sokaság szélszé!edl, Mária-énekeket zengedezve, ki-ki falujába, ki-ki otthonába. [ .
A lélekemelő, megkapó szép ünnepség rendezéséért és megszervezéséért a buzgó Halmos Dezső ta. nitót illeti minden dicséret. Nagyon szép munkát végzett.
November 1-én kezdődött meg a törvényhatósági tűzoltói tanfolyam Nagykanizsán, a tűzoltólaktanya előadói tci-mébeu, a kiküldöttek élénk részvétele mehet!. Azóta nap-nap mehett folyik a rendszeres kiképzés, elmé\'eli és gyakorlati okUitáskntnd" arról, amit egy modern tűzoltónak ma tudnia ken. Nagyon fontos és mélyreható egy ilyen tanfolyam.
Eddig Wcijsziczky egerszegi parancsnok, dr. Pracli István kan|zsaj főparancsnok, Vccsera Antal pa-
Nfyirégen \'megírtuk, hogy dr. Ber-ger Géza kanizsai orvos védője, dr. bogáli Hajdú Gyula kir. kormány, főtanácsos, ügyvéd utján pcrujra. felvételi kérelmet nyújtott bo a nagy kanizsai törvényszékhez, tjinelybfen bűntelenségenek* bizonyítására további szakérlök siWghaltgalósál kérte. . ;
A kir. törvényszék m?i hozta meg döntését a pcr\'ujrafelvételi kérelem tárgyában. i
A törvényszék, mint bünlctőbirói Ság, az elítéltnek ujrafeivéletc iránt lett indítványt a Bp. 154. §^a alapján \'¦; \' ;. ;
minden vizsgálat és tárgyalás nélkül vlsizautatitotts.
Az alapperbeli itótet végrehaj lá-
rancsnok, Bándy Ferenc kórházi lelkész, dr. Schmídt Imtc főon-os, Vé* csey Barna műszaki tanácsnok, HurYn Gytila járási tűzrendészeti felügyelő; slb. tartottak megfelelő előadásokat. Vecsera parancsnok főleg az összes gyakorlati kiképzési végzi.
A tanfolyam nyilvános záróvizsgáját csütörtök délelőtt tarják meg Szél kerületi felügyelő és Bubios vármegyei tüzrendészeti felügyelő közbenjöttével, tűzoltó szergyakor-lalokkal. f \' ; , : I
sának felfüggesztése irányában tett kérelmei pedig a Bp. 155." §-ának 1 bekezdése értcLmélK-n
elutaaitotta.
Indokolásában utalt a törvényszék arra, hogy hivatkozott szakértők meg hallgatását alkalmas bizonyítéknak non) tekintette, mert az ,alapper során szakértők már felülvizsgállak a szóbanforgó készülékel és igy az indítványozót! szakértői bizonyítás csak más szakértőkkel felveendő ugyanazon bizonyítás lenne, vagyis az alapperbeli ténymegállapítás meg döntésére teljesen alkalmatlan.
A törvényszék határozatáról a mai nap folyamán értesítették dr. Ber. ger Géza védőjét. \' ,
Családvédelmi házadókedvezmény
A pénzügy miniszter fontos, család, védelmi jc\'.tegü adókedvezményeket léji telelt é\'eii)C. Az Intézkedés lényege az, hogy adókedvezményt kap az a háztulajdonos, akinek házában többgyermekes lakók laknak, kálón ke.lve-zniény illoli meg «zl a háztulajdonost,-aláV\'ia-kásáit kizárólag sokgyermekes családoknak adja hérbe, végül mérsékelte n pénzügyminiszter a falusi családi házak hftzadóját. Ennek a szociális .szeltcmmel áthatolt, valóban modem és sok európai országol megelőzöm korszerű intézkedésnek jcllcmzésér;-megjegyezzük, liogy az clsö helyen említett adókedvezményi az a háztulajdonos kapja meg, akinek bérházában fiz olt lakó családok gyermekeinek száma az egész lélekszanmak legalább felét eléri A gyermekek 50 százalékos aránya esetén a házadé és járulókainak 5 százalékát, százaiékos arány esetén 0, 70 százalék mollfett 7 százalékai tőrük. Azok a háztulajdonosok, akik kizárólag többgyermekes családoknak adnak hajlékot, a kivetett házadóból egy-egy gyermek után évenként 5—5 százalék engedményt kapnak. Te-hát; ha egy lakásban nyolc gyermek van, pkkor a házadónafk már negyven száz-lékát törlik. A harmadik kedvezmea a kisközségekben és a legfeljel* 10.000 lakosú n-így községekben mérsékelte a családi luizak adóját. «
Nagy jc\'cnlősé^o van ennek as adómérséklésnek. Az egész közvélemény lelkesen hioiyésjU. a pénzügym^íszter uj intézkedését. _ . , , ,
Erdély gazdasági feladatai
A felszabadult Erdélyt a kivonuló románok — keszte\'ok tekintetében — mostoha viszonyok közt adtAk át. Ezt u helyzetet súlyosbítja az is, hogy az idei gazdasági esztendő igen szűkös tOrmés kilátással kecsegtet. A bécsi döntés után « liozzánk cső terület vosiithálózata is olyan, hogy a Székely földié közvetlen összeköttetés nem vezet, így ennek elsősorban való oHálása ko\'tözött fontossággal bir. A\'felszaba-dult részek g»tráasagl életét az Is hátrányosan befolyásolja, liogy a visszacsatolt részek gazdasági kapcsolatai husz éven ál Hománia fc\'é irányultak és ezt
"EKái** impregnálása
PALC8IC8-nál
Telelőn : Üzlet 933. F6-ul T. Telelőn : gjlr : 344.
Dr. Berger Géza perújrafelvételt kérelmét a kanizsai törvényszék visszautasította
„Az Indítványozott bizonyítás az alapperbeli ténymegállapítás megdöntésére teljesen alkalmatlan" — hangsúlyozta a törvényszék Indokolásában
Hazafelé
— Koloxtvártól Kanizsáig —
Irtai fekát» EUmh
A magyar honvédség erdélyi bevonulásáról annik idején részletesen íitak ö. lupr>k s » nulió is mindenről i«>ulo-snn. i^cn gyakran helyszíni közvetítéssel számolt be haKtg.itóinak. \'
E sorok írója, miután részt vett a bevonuláson, iiaplói\'irt, hogy aifetejt-bcV\'líen. virágcsös, öntetett Órám má-móres napjainak ondókét llyjképeri őrizze meg magának. A napiö néhány részletét a Zalai Közlöny is kőzóllc. do azóta is egyre-másra jelennek meg.cik. kek, melyek a znlal bakák erdélyi bevonulásáról l>cszénck,
fal ¦ jelen soraimban nem a bevonulásról, hanem a hazaérkezésről akarok szólani. Hisz tudják, kedves olv-isóink, liogy a bevonulás után mi nem maradtunk Erdélyben, hanem ormán vissza ¦ is jöttünk. .
A szén fogudUdás, melyikül ili Kanizsán részesi\'ettek bennünket, nagyon jöl eseti. Jól esett nekünk az a sz-iOUtt, az a Ilgye\'em, mellyel Itt várták az Erdélyből visszalépő e/.re<tei. A Horthy Miklós uton felállított diszkttpu, az ideákat ellepő unnepM tömeg, u Iu.k-tetőkön lobogó /ás/lók elárulták, hogy idehaza várlak bennuukvt t, *\\Wkprmeg-
érezlük azt is, hogy azokban a válságos naipokb ni. amikor ;t ¦megegyezés vagy háború, kérdése lelegelt a leve. gőben, okkor Kanizsa népe aggódva gondolt leáuk.
Bár utólag hallottam cgyet-inást egypár Itthon telejlett úriember szájából, amin bizony kissé el csudál koztam.
Az egyik jóUzttuáH itthoni ¦hős-
igy beszélt:
— Müycn jó dolguk volt az Erdélybe bevonuló katonáknak! Mindenütt fmno. pétiek és virággal fogadták őket. Ilyesmiben itthon úgysem lehetett volna részük soha. Még lövöldözniük sem kellőit, csök menni és néha verni a diszmenetet. ¦
Az itthoni hősnek már megadtam iv választ, de biztosra veszem, hogy neki lársai is vininik s azért a fenti megjegyzésio szükségesnek untom ezen a bolyén is válaszolni.
ItettenlhcleÜcji hőseim, kik u rádió elölt és az újságok hasábjai feUítt sokszor vívtok bÖSZ támadásokat és szörnyű köd csaták.it, amelyek mindig a tl győzelmeitekkel végződnek, szeretőéin ha egyszer nwgpröbáluátok azt, amit mi Erdélyben és Erdély olőU végig csináltunk. Hossz utakon, gyakran éjszaka éí\'ieljes íelszereléssej 10-15, sy>t 5(1 kilométert gyaVjgolni, hogy utána eny pajtu sarkában moghuzódva, gy»k-ran lyuktfltükkicl mérgelődve néhány
órát pihenhesselek. Hogy nem lövöldöztünk\'; Kedves hőseim, sok minden nincsen a ti orrotokra kÓtv«- Azon pedig sohse törjétek a fejeteket, liogy ml lett volna okkor, ha nőin jön a bécsi döntés, mert a feladatunkat mi akkor is megoldottuk volna, még pedig valószínűleg a ti scgjtségoiek nélkül
Nem akarom, hogy Írásom mellék, vágányra terelődjék, azért erről egye. lőre legyen elég ennyi.
Ké\'ueti kolozsvári tartózkodásunk után parancsot kaptunk a hazatnduláfl-ru. El lehet képzelni, ez a parancs mily örömet okozott nekünk és mily szomorúságot a kolozsváriaknak. Amily örömmel várlak és fogadtak benniui-kel. most oly fájdalommal búcsúztak tőlünk *
Nem volt hivatalos hucsuzlaUs, mert a kora reggeli órákban ikészüllünk fel és indultunk el. A bucsuzkndások inkább olflzÖ osto történtek nwj s ízek legtöbb evctixm szigorúan intimek voltak. Azon alakulatoknál, uiulyiok a ¦ város kö*óp|K>utján kivid voltuk elhelyezve, a bucsuvételnél megliatóy lu»«y ugy mondjam, családiasán kedvég jele-uo\'ek Játszódlak te. Srthető is. A jm>1-gári * saládok, kik \'ü évig elnyomatásban értek, most a legnagyobb síOreu-tt.i áraszlották ol az ö \'katonáikat\', akik nekik a felszabadulást, a Isztopsagpt
rjs a fftjiságuk örökre szóló mcíjaröső-dését liozták. A fiatal lányok legnagyobb része most látott életében dn-ször magyar katonát ős nem lehet csodálkozni azon sem, hogy ezen időben példátlanul nagy volt a szeretet megnyilatkozása Kolozsváron. Nemzet és egyén most (csakis most) közös nevezőre leltek hozva. Senki sem nézlc, hol kezdődik az-egyik és hol végződik a másik. Az erdélyi lány, k» megcsókolta a baka, a tüzér vagy a páncél-autós nem mindig frissen borotvált arcát, ugy éiezie, hogy a nemzetet c&S kolja meg s amikor szciOtettei simo-gaita az ezred zászlajának nyelét, megállt a szeme a jóképű zászfójfcartón I)e a imdó napok egj-rO láthatóbbá lettek a vonalút, mely határt von nemzet és egyén között. A nemzet megmaradt fogalomnak, szent fett, moiynek nagysága előtt mcgiltelődvc kcT: áílni, az egyén pedig kézzel fogható való-\' Sággá vált, kivel ciBl\'eg a jövő távolba v«.szö útjait egj\'ütt lehet egyengetni-
Századunk o tóreu .siertncséten lKÚy ic kerüüt. Mi a rakok lintázctében voltunk, amelynek csak két novezetcsíé^o vidt; a mély hangú vak Sándor és a niagj\'ariil most tanuló román Mariska. Az egyiken tnnJtaUak, mfirt hninoros
alak voll, « inásikniik pedig ncnii\'lyOK néha uiivarolgíitni próbáltak.
(Véga köv.)
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
1&4Q. november 13
ü piicát most az uj halár megvonással ulvcsziotio- ¦. . . .
Számoltatunk tehát az erdélyi) fater-mclós értéke-dtésének nehézségeivel, jói jclio\' a SzékelyfóJd ttnkosságának >pua. gyobb rósno ebből él. így kOreae\'i Hic tősége a kiépülő. S*eretfalva----drdai vasidv-\'O\'d elkészüHéig átmcncii zőkkc. Böke fog mutatni, melyeknek leküzdésére o komiányzal minden lehetőt ei-kővc\'. Annál nngyeí)b sulvt keli vetni a vidék közellátására.
A köre!látás telkdatai közé tartozik az idei (érmés ki csépi észnek végrehaj-lásáboz szükséges üzemanyag biztosi-lasa.
linélkül még az idei tennés se n ke-mibe ne a fogyasztóhoz. Ezért azért js szükség van, mert Erdély ipara a román olcsó nyersolaj árok mialt fa- és szén lűze\'ési rendszer helyett Inkáfíb olaj tü?e!ésjg van Le.-endezvJ. Az üieai anyagban mutatkozó szákség.\'c:ok blz-loNÜásáról. « katonai közigazgatás kc> rclél>en az iparügyi minisztérium gondoskodik olyiképen hogy Erdély lerfl-leén H polgári ú/*-iiuiíiy.ig ólosaió Aha-mást állított fel. Az aromásokat sze-niélyzeltel is eftálta. Az anyagefosztó állomás juttatja el az luiyaországból a 8 erdélyi tároló helyije szükséges üzein-onyagol is, Ivogy aztán a ikatou d köz-i^izgalás ellenőrzésével és irányit i:óval a kicsiben árusilóklio\'z is eljuthasion-Mint eső szükséglel tedjezéaéro Volgáié mennyiséget utbailidi tótra k. már mindé,,
egyes elosztóáikHnásm 15—15 vagon ú/ciianyagot. NevPzjetescn; G vagon kőolajat, ;) vagon motalkót, 3,vagon gázolajat, 1 vagon festett kőolajai és 2 va,-gon festett nyersolajat, ezenfelül 1 t ezer kilogramm kenőolajat. Az elosztó állomások lielyci: Kolozsvár, Nagybánya, Szatmárnémeti, Déft ZÜah, Ma rosvásá/lie\'y, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy. A benzin és olajárak azonosak a/, anyaországbeli árakkal.
Erdély vetőmag szükséglete már eddig is biztosítva van. A földművelésügyi komiánjfzal e nvciinyiséLOt részint a mai napig Erdélybe szál&oll "\'löü vagon vetőmaggal, részint Marosvásár-ho.ycn jelvásárull ujabb vetőmag meny nyiségget fedezte.
Gnijonanoniüekke1, élelmiszerekkel és legfontosabb közszükségleti cikkekkel, mindeddig csak az elsöiendü "hiány\'é-le\'ekei pótoltuk. Számolnunk kein azonban azzal, Ivogy különösen aizord időjárás beállta után Erdély keleti része, így különösen a Székelyföld az anyaországtól ellátás vopatJtozásában eLszi-ge\'elődik. Gondoskodni kell teliál arról, jiogy a havazás beállta elölt ott a köz-szükségleti cikkekből annyit raklároxzu-uak fel, liogy az tavaszig elég legyen.
zalai, közlöny
ríefn (eleitiUUc!
_ Pintér István voll dobre
I 1914. XI. 13- «»ü \'->¦ lionvéd buszár-\'---1 ezredbe)] főhadntgy járőrévé! Krakkótól ászaikra Skála iránya-ban deri\'etl fe!. liogy észrevétlenül ii:ivclhcs:en huszárjait egy kis erdőben hagyta, ö maga pedig egyedül egy magaslatra lovagolt, de ÍU vár.dlanuí egy erős orosz osztaggal ko.-fdl snOrnbe. Vágtában visszaindult tehát, azonban sortűz dördült cl, lova térdre bukott, ö maga pelig lezuhant, tikkor Zsoldi Sándor őnneslcr és Sulyok István tb.c. des mint a fergeteg parancsnokukhoz, vágtáztak, elkaptak annak egy-egy karjai s rajtJjaJtában vitték a kél 4ó között CSÜngö fohadn igyukat a lioves ellenséges tftz közepette az erdőbe. Zsoldi és Sulyok altisztek brayurós JovasteljesuniejiyCikkei a nagy ezüst vitézségi érmet érdemetek ki maguknak, r
— (A veszprémi püspök Sümegen)
Sümegen a koniieii papság értekezte let larlolt, amelyen az Actlo CalliuUca ügyeiről v\\dt szó. Az érieké delén dr. Czttpik Gyula \\c>zprémi megyés püspök cnökölt. A főpásztor kisérclóltfn voH dr. [jangmár Lipót kanonok, irodaigazgató,
— (Befejeződött a hlvatalvlzs-gálat a kir. Ügyészségen)
l)r. Tulok Jenő pécsi kir. főügyész, aki hét mpig tarló/kodoll Nagyikanl-zsán keiden détnlán bc\'e/ezt\' lilvat d-vlzsgálalít a kir. ügyészségen. A főügyész megickinletlc a rahgazdaságot fts, a fogházai és b\'ütvicsgátta tu\', egész űgymcneoi. majd végighallgató a büntető főtárgyai ásókat. [>r. Tulok főügyész a vizsgálat beíceítévo: icgl^o sebb e\'jsniCrésé\' fejctt.\' ki « kir. ügyész ség minden egyo* tagján ik a taposztdt rend, példás ugymene. ós minta vezetés fe\'ett,\' Ide nel vén kü\'önősen dr. Lengyel Károly kir. Ügyészségi oinök munkásságai, aki a nehéz idők közepese lankulallan ügybuzgósággat, szabadság idejének iCláldozásávai vó^zJc
le\'elősségtcljcs Ügykörét és köszönetét le.\'ezlo ki kiváló tminká.sságácrt. Dr. Tulok Jenő kir. főügyész még tegnap Bs\'c visszatért székl.elyéie
h
Délnyugat I. o. állása
1. DPAC Ml 8 3 — 43:15 19
2. PB1C, 11 S l 2 52:16 17
3. SBTC 11 7 1 3 31:20 15
4. DVSE 11 6 2 3 44:27 14 5- KRAC 11 5 4 2 24:19 14 B. B.HÖVE 10 6 1 3 32:21 13
7. ZsSE 1! 4 4 » 24.18 12
8. PEAC 10 5 1 4 25:22- II
9. KSE 11 5 - 6 22:76 10
10. ZMNTE 11 4 - 7 25:35 8 IL NVTE 11 2 2 7 31:37 6
12. BTK 9 2 I . 0 14.29 5
13. MIE 11 1 2 8 17:50 4
14. BUIE 11 1 - 10 0:55 2
Délnyugat II. o. állása
.1. CFC 6 6 - — 28 : 4 12
2. PVSK II. fl 4 - 1 16 : 5 8
3. B10K 6 4 - 2 1B : 7 8
4. KTSE II. 7 2 2 3 17 : 18 6 5- NTSE 6 3 - 3 19 : 25 6 $¦ KRAC II. 6 2 — 4 12 : 24 4
7. NVTE 11. 7 1 1 5 10 : 14 3
8. CsTK 5 - 1 4 4 : 18 1
t,Ax örömkönnyeken tu! gondoltunk a támogatásra szoruló •rdityiekrer Adaktuz Erdélyért
Újból két esztendei fegyházzal sújtották a várföldei kereskedőt,
akii gyújtogatás bűntettében és biztosítási csalás kísérletében mondottak kl bűnösnek
Ez év április ls-án történt Várfölde községben, hogy kigyulladt Benkes Pál oltani kereskedő Üzlete. A nyomozó csendőrség olyan gyanús körülaiiényekel észtelt, hogy megindult Benkes ellen a bűnvádi eljárás gyújtogatás és biztosítási csalás kísérlete cinién. Benkes a csendőrök előtt netmesak beismerte, hanem1 meg is (mulatta, hogyan követte ci a cselekiinónyL Később a vizsgáló" bjró, vnlaani\'nt a törvényszék előtt visszavonta beismerő vavomásat, a mit azzal niagyarázoll, hogy félt a csendőröktől és azéjrl lett eiőll.lk bteiamerő yalloniiásl. A védő a tár-gy-alás folyamán a lbizonyitás ki. egészitésének eh-endeiesét \'tárló d bíróságtól, ajnit az azonl^u nemjiú tolt szükségesnek és azért a védő kérelmét elutasította. A törvényszók a kjhillgalotí dánuk vallomása alapiján Benkes (Páll gyújtogatás büntette és bizlositási csalás kisérlelc miatt két évi fegyházra és három évi jogfosztásra ilélte. Ugy Benkes, mint védője a bűnösség kimondása irríiatl imegíolJetf;>ez[ék a törvény* szék ilélelét. A táblán n védő isinét kérte a bizonyítás kiegészítésének elrendelését, aminek a láb\'a helyt adott .és a törvényszéket uj eljáris-. ni utasiloita.
Most vxdt ebben az ügyben az ujabb\' (árgyulás, amjetyen a lör-vényszék !1 védelcun tojvábbi tanúit is kihallgatta. Azonban az uj tanuk sean produkálták,olyan .vallomást, a rnjely az alapper Ítéletének mcgvál-toztidására alkabnlis tett volna,
A Makáiy-l inács a tanuk kihallgatása és a perbeszédek után ttjbö*
bűnösnek mondotta ki BCnkes Pált. gyújtogatás bünietté(/í?i és--biztosH lásiesalás kísérletében ós ezért őt a 92. §. alkaárnjazáaáyai összbünlelésüí két évi fegyházzal és hároanj évi hivatalvesztéssel sujlotla. Kötelezd ót a »Fonotér« képviselőjének képviseleti díjának megfizet cséré.
Indokolásában kimondotta a bíróság, hogy újból megvizsgálta az ügyiét, a lanuk valloamlsábót azon, ban nem nyert bizonyítást a vádlott bűntelensége. A vádlóit a csendőrség elölt beismerte, hogy ő volt :t gyújtogató, noha később ezt a vallomását visszavonta, de a törvényszék ugy látja, ihogy ő követte ei a bűncselekményt és azért ezzei. a büule-lésscl sújtotta\'öf. i i |
AÜg hangzott ei Makáry elnök jlélethirdelése, amikor a kis tererrr ben jelen lévő Benkes Pátné, a vádlott felesége éktelen sikoltást hallatt, majd hangos sírásra és jajgatásra fakadt és odament a vádlott férjéhez ós átfogta. Feleségének zokogására a férjnek szeméből is köny-nyék patakzottak.
A védő, dr. f>anján Gyula ügyvéd vigasztalja őket :
Ebben az ügyben a felsőbiróság fogja az utolsó szól kimondani.
Azonban anind hasztalan. Benkesné szivet lépőén\' zokogj teremben, folyosón végig, (uogy a ¦Szobáidból és irodákból kijönnek az emibeivk, akik kíváncsian nézik az össáefogózkodó eiiíberpárt...
Indiai és magyar teákat, romot, likőrt, pálinkát
TEUJSCH fűszer- és csemegíekeres-kedésében vásároljon.
- (A törvényszékről)
Az igazságügy miniszter Szondy Aladár nagyk nizsai kir. járásbirósági iro-ilaföliszlel a kanizsai kir. törvényszék.
I c. he\'.yozie át Szondy Aladár u törvényszéki c\'nöki innia vczo\'öji; lett. Szondy Aladár föliszt kiváló liszlyiioti, akit eddigi munkássága méltán pre-deszliuálí arra, liogy az elnöki iroda vee\'-öjC Legyen.
Az Oltáregyesület műsoros teaestje a feh érte rémben
A nagykanizsai OUárogyesület nagyon szépen sikerüli műsoros teaestet rvn-do\'o\'t isméi n plébán\'a fchérterrnében, anio\'yen nagyszarat)ftn ve\'tek részt a kortolikus táborból. Az O\'táiegylet műsoros \'eái annyira közkedveltek, hoiry azokon mindig nagyszámú közönség vesz részt, p, (íuiyás Gellért ojj-esületi 1m:\'/JÍj1ó ir.egnj\'ilójábiin kllejieite, lu(gy az c^\'esü\'e\' nemei célja meijeit\' igyek-Kzik a testvéri cgyüllórzést és egymá-sonsegi\'ést is felko\'.teai ós kimélyilco1.. (lyergyák l)odó kedves alkalmi szavalata következeti ezután, amit nagy lendüV.te! ós rálennettsőggel eTtodott, gynrapllván eddigi megérdemelt sikereit. Az egyesület\'.kipróbált műkedvelő gárdájának vdbjjálék.elöudrisa. következet: .Városi kislány rnliisl menyecske, cínnncl. Volt is olyan siker, derült a közönség, hogy nem győzte c\'éggé tapssal. Gazdag Hl a főszerepben kitüf ni\'cn álHu meg liolyét a (réá i)clióz fel-adatol rótt széles skálájú szeiépébtn Méltó partnerei voltak Török Anno, Vida Mária, Ötvös Erzsi, Sution Mar-1 git, Bohfl Uus, Monost»ry Gytdánq, akik osztoztak a sikerben. Kijutott bőven a tapsból. Nagy sikere volt Vida Ibi művészt érzékű szép zongora számának é-s MiHényi Ica luuigülatos ma-g>\'ar nótáin ik, ami pompás hangulatot teremteti A közönség viharos tapssal jutalmazta őket.
Különösen szép volt Scltfess Marika
szavalata, aki a kitűnő kanizsai ppébi, BrosSányi Gyula kir. lolckkönyvve\'zetö -Soha, soha! cimü ha/áfias költeményét ndt i elő finom stilusőrzékkci és clőadókászségggcl nagy hatást keltve.
A gondosan összeállított műsor után az egyesttJe\'. kedves tugjai felszolgálták n j>ompás, iKÍrolgö teát és a megjelent közönség leslvéri együttérzésben még sokáig maradt együtl a legjobb hangú-Iáiban, a kereszt jegyél>cn.
Meghívó. A nagykanizsai Tüdőbe-teggondozó Intézet folyó hó 22 én, pénteken délután fi órakor a városháza kistermében közgyűlést tart, melyre a tar gokat éH az érdeklődőket tisztelettel hívja meg az Elnökiig. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Főorvosi jelentés. 3 .Titkári jelentés. 4. Pénztárosi Jelentés. 5. Költségvetést tervezet 0. Választmány egyharmadának a klsor-solása és választása. 7 Indítványok.
— (TaüOgy* hírek)
A vallás- és közoktatásügyi miniszter
I-orr.ty Tiltor Jiővágó/J,rsi rk. Umitót » Ijstlalonfüröli janis körzeti iskola-felügyelöjévó newzle ki. Tóth István kánlortanilót a rédicsi róm. kat, Br-faivi Ferenc piólinszolgftlaioa Umitót « salföldi rk.. Németh Bó\'a ttuiilót a keszthelyi községi,\' KJsfnlusi rTOrvnc
pióbaszoJgákrtos tanítót a gyuiukeszi rk. iskolához, dr. Oroszy Fankas Gyözö kerecsenyi rk. Igazgató-tanítót Szé-kes-lehérvánfli 1"nitóvá választották meg. Szabó József ledáncefaJu^ kántortanitó nyiigalomliavo|iiiiásávai megűiesAie t állásra az oltani osztály hm i tót, Kunst Aladárt, osztálytanítónak jtedig MajóU György z-soliclnki lielyeíles tanítót választották mog. A vallás- és, közoktatásügyi miniszter Ileksics Ilona ]>éesi tanítónőt a szécsiszigcli rk. iskoláhos
ZALAI KÖZLÖNY
rendeké probnszolgái tra, özv. Szántó-nő Halmos Mária l>orsfai tanítónőt j.odijí o dunukJlili állami e\'oaü ^ko.\'á. hoz lio\'ycz-0 át-
Levenlékl Pénteken kezdődnek a foglalkozások!
Nagykanizsán a \'oven lefoglal kozáso\'k november 15-én, j>ón\'-Okeii kezdődnek. Fclliivjuk a leventék figyelmét, hogy a foglalkozásokon p nkisan jemeniének meg. Mimlazokn >k, rtkik az ipa rosta-nou< Iskoláiul járnak pciilGken délelőtt fól !» órakor a sportpályán kell jeJ\'ent-ko/nhilí. A niinyk.iHizsiú 18 eveseknek és az ínnál Idősebb leventéknek pénteken délután 2 órakor, ugyancsak a sportpályán míg a kisk nusai IX éve-föknek és annál időseblioknck jövő kedden. 19-ón délután 2 órakor Kis. kanlisún. a szokott helyen kell meg-je\'cnni
— (A keszthelyi diákszövetség 10 éves)
A keszthelyi pionontiei diákszövetség teunálásánnk 10 éves jubi\'.o.unát Hiida].os\'cn tartotta A gyűlésen Sieiccz ha,* dr. gimnáziumi igazgdó, ládányi K:n-1 lanár. Kovács .tózser nyug. tálwr-nok, dr. Ilcrke-s Hól.orl kórinányfőtanácsos és dr." Mihók Kmö minisz\'eri oszlályrönök, volt keszthelyi diákok mondtak )>eszédct és megcntlékezést A diákszövetség közgyú\'óscte többen utaztak íel Keszthelyről.
— (Népművelő előadások)
Huhn (iyula Imitai igazgató-tonilo, mint a népművelési h\'izollság köZ|Mniti olőadóju BÖröndon és FelsÖbágodon népművelő előadást frinii. Kisóröszil-mok voltak Köröndön: Takács Uyu-n és Takács Ferenc, ltokor Jolán és Lőrinc/. Máriu éneke, v ilaiuiul llokor Krzsél.o1- szavalata; l\'clfiflbsgodón az iskola szavaló- és énckkórus.. is .szeiVjjeH Véges Hona, PchCsics Imre ós Uoro-nyák István külön számaival.
— (A rendőrség és munkája)
()któl>cr liónapb\'D az államrendőrség Nagykanizsa megyei városban 80 előző hónapban ól)/, Za\'aegers;.Cg megyei vá-roshan pcáig 21» (olöz*\'. hón\'-iplran 22) ewtl)Cn teljesített nyomozó szolgálatot Ebből Nagykanizsán 02, /alac.;ersiégO|i pedig 20 cse\'et dcrilcltok ki. Október folyamán a zalaegerszegi Vjrvcnyszéken 40 féríi és fl nö, Nagykanizsán 43 férfi ós 8 uö voli leUirlóztalásbán.
„Magyar szivünk egész melegével siettünk az Önhibáinkon kívül mostoha torsra juttattak megsegítésére !" — Adakozz Erdélyért!
— Naptár: November 13.Bzerda.Itom. kat .K. Szanlszló. Proteitáns Szanlszló Izraelita Murk. hó 12.
üóztördö nyitva refffel 6 órától e«tt 6 ¦.•Ali cétt-í. exerda, pAntfk daletar kaádnn oíe*s mii nflKinkl.
Nyuga\'.i szél, növekvő felhőzet, holyonklnt, főképp északon osö, a hőmérséklet oaökken.
A tfateoroloirtal lotetet .:«íytt«nlm*l labsflrypififtllomasa jelent) t
HömGreóklol tefD»n MM 9 ôrafcoi +100, m» réttel;+7-0,,1Mb« -f 122.
Csanádéit ÖD "U-
Az este uíabb földrengés volt Romániában
Bukarest, november 13 A Carllon blokkház romja még mindig lángokban áll. Mint megállapították, a pincékben több mint százezer liler olaj van felhalmozva. Mos! alagutat fúrnák az.égő olajhoz, nehogy robbanás következzen bo. Félnek igy is, hogy az égö olaj mér-
gezéseket okoz a környéken.
A társasház romjai alatt több mint ti/, magyar is 6!etót vesztette. Az öt ópi\'ész ollcn folyik az eljárás. Az üre-sen álló épületek igénybevételéről rendelet jo\'.ent meg.
Tegnap este 10 óra tájban ujabb földrengés volt Roináiilábón, részletek még nincsenek. .
Tűzijáték a csatorna partján. Csodálatos látványt nyújtanak az éjszakánként felcsillanó német fényszórók csóvái.
Lakása disze lehet m*-hm* j->jm a. mm.
--, u, zenegép
Super Iliiig
Ezt és az ömet u] typutu kóBilllékot 12 havi részletfizetésre megveheti
SZABÓ ANTAL
rádió-üzletében Fó-ut 5. Telefon 91.
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra Is a
DRÁVAVÖLGYI.nél
Sugár-ut 2.
im »oveji.fr»- 13.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapnak nyomdájában
iintttizuiHtti itimi! Hium
MENETRENDJE
örvényes 1940. méjuB lfMol.
»:r.mébct-lér-V.»ul<ill<>.>i«i.,
vastilállomftmfi
4M
l\'H Il M 13« IS\'W
I a oo
1(41
20\'« 22 30 23-10
li
¦ 3
H
E M
¦ i
3
>
Letértél menefretífel
Ulwjtrll fed. Ö-4D MiKjUfllnií. trk. 7-1
Htgjimltiáfil ind. 14-20 leunjit. irk. 15 40
APRÓHIRDETÉSEK
I riKíf, mlnífon Knríbbl tri 4 IMII..
ADAS vétel
Masel veszek legmagasabb áron. — Pleller Ignác, PelCIl-ul._\'
Vennék lövld zongorát, esetleg planl-nót márka és ár feltüntetésével környók-ből Is. Vágó Illatszertár. \'
Akéetnéx kaphatni Beteinalnél, Sugár-ut 53.__•
Nsgy eurónál béljagHOJteményt
olcsón kiárusítok. Kérjen választékot. Clin ¦ kiadóban. _*
260 cm8 Jamee ssselerkeréknér
olcsón eladó Schlesinger va8kereskcdgncl.
Cleéó mosó U.l és sötétkék koszlUm. Csányl Uiia-u, 13.__*
¦mr^iuedlrépn kaph.tó minden meny-njlségben. Bélliory-utca 22. 4
LAKAS-OZLETHELYISÉO
Szobakonyh.a lakált kereeek. Zsiga, Batlhyányu. 24. *
__íOUJHrtiz
Teíjee alláUel nyerhet egy.két diák Jobb családnál gondos felügyelet melleit. Clm a kiadóban. .
ZALAI KttZLŐMV
POÚTlUt NAPILAP.
Dééje\' (.Klzgazdasáal H. T. Nsgykaalzss*. Fololoa kiadó: Zalai Kártly. Nyomatoti!-a Jtlzaaldsaáil 11. T. Nsoyk.nlzuM
ayendájáau NsHykaalzsaa. (Nyomdáért felel i Zalai Kiroiyj
?52849
gO, Évfolyam 260 tUm. Nagykanizsa, 1940. november 14. ciMörtok _ára 12 HM.
ZALAI KÖZLÖNY
t5atSL Pttg*
FdeMs «ettcsclB: Barbarti* Lajos
.: «n bún IpMtt 4« «éc és Btt*4ttaMl tofckwi U. «.
„Százszázalékosak"
(B, É.) Norrrfen est ómen - mondja a latin közmondás és bizonyos, hogy vannak cselek, amikor a \'nev programot, célkitűzést jelent. Ilyen példám a »SzazszázaJékosak Baráti Körte*, amelynek minapi vacsoráján felszólalt l^lckí Pá\' gróf miniszter-elnök is. Mit je:ent ez !1 megjelölés ? jelenti, hogy a százszázalékosak tábora harcol a százszázalékos magyar szellemiségért, a magyar szociális jövőért és azért, hogy a magyar társadalomi százszázaléiii.t; az önzetlen munka felé baladjon.
A miniszterelnök beszéde bevezetőjében szólt az >én-kulluszv]« megszüntetésének szükségességéről s hirdette, hogy .lelkiekben kell .megújulnunk, ha komolyan akarjuk az.\'Uj-Mngyarországot. Mindenki érezze a mjag\'a hivatásának kötelező törvényit s annak kapcsokuvűV a nemeiét életévei és ha varrnak olyanok, akiknek a politizálás a kötelessége, akkor a\'politizálás alatt nom lehet ós nem szabad mást érteni, mint azt, hogy a nemzet legkülönfélébb tercken való aniunkáját általános harmóniába, kell hozni. Egy szűkeim baráti kör nlőlf\'hangzottak ei Teleki Pál gróf szavai, de\'oktatási meríthet belőte a nwmzet egyeiome. K°-vesebl>et beszéljünk és becsüljük még azt, - hirdetje a miniszterelnök ¦ hogy- a szó helyfell tetteket tá. tunk !
Valóban igy van, aneg keli becsül-rjüuk n kníai nehéz életben, a mai sok feladal dőlt ftlló magyar földön az alkoló letteket,- amikor akánnerrn nézünk, csak felelőtlen Ígérgetéseket, szóvirágokat kapunk. Nenize-lünk Európa közepén, a válságos átmeneti korszakot élő óvilágréSzben éppen nem jár veszélytelen utakon, Keli tehát, hogy tízszeresen meggondoljuk azt, hogy mit mondunk, mit Ígérünk, milyen programot adunk a szebb jövőt váró mfagyar tömegeknek. Kifejtette a továbbiakban a miniszterelnök tartózkodását a progroiniadástól, mert mindig veszélyes uz, ha nincs teljes mértékben jól átgondolt, kiegyensúlyozott - munkaterv. A túlígérés ma olyan veszély, amit nem szabad megkockáztatnunk. Utalt arra n jelenségre is, hogy az utóbbi időben évről-évre hoztuk ugyanazokat 3 törvényeket. Márpedig ezen a ponton nagyon kell vigyázni, meri törvényeket Sem szabad niUanaluyí politikai érdekek, politkai agitáció szömpontjébó\' alkotni.
Meglátott és megjelölt Teleki Pál gróf egy másik, szintén nem tul biztató jelenséget. Azt, hogy lóUehet bátor .nemzet a itfagyar, hiányzik lelrjie a hétköznapok bátorsága. Az 11 bátorság, amely nem a Jiekimejiés be\'V hanem a komoly, átgondolt ki* lartásban jelentkezik. Ez az a i,átur-Sl\'g P^dig, amelyre szükségünk vau, l\'z az igazi bátorság. Ez a leikíbá-lórság, amely alkot és termei.
Mindannyiunknak aneg keli sziv-Wnünk a \'miniszterelnöki beszéd
„Egész Európának érdeke az erős Magyarország"
A kUlUgyminiszter nagy beszámolója a Házban — Ma a honvédelmi tárca kBltségvetesét tárgyalták le
A képviselőház tegnapi Ülésén gróf Csáky István külügyminisztert nagy beszédet mondott. Hangsúlyozta, hogy szorosabb együttműködést akarunk a baráti hatalmakkal, bé-» kés eszközökkel akarjuk elérni bókés céljainkat és épp ezért megenged, hetetlen a felelőtlen politizálás, Minden erőnket a belső megizmosodásra kell fordítani. Viszonyunk a tengelyhatalmakhoz változatlanul szilárd.
Románia Jobban tette volna, ha elfogadja 0 kinyújtott kezünket, a foudorkodás és intrika ideje lejárt, de ha Románia megnyugszik és akarja, hajlandók vagyunk kisebbségi egyezményt kötni. Jugoszláviával jószuinszédi kapcsolatokul tar.
tunk fenn. Szlovákiával remélhetőleg fejlődnek kapcsolataink. Oroszországgal viszonyunk korrekt és normális. Bulgáriának kívánjuk, hogy elérje azt a helyet, amely a Balkánon megilleti. Az. uj Francia, országnak Magyarország nagy figyelmet szentel. ,.
Hangsúlyozta ezután a külügyminiszter, hogy nagy lehetőségek nyíltak még előttünk. Mi vagyunk a Duna-völgy elsőszülöttei. Hogy a szerepünket bclölthessük, meg kell óvni csorbítatlanul a magyarságot és azt fenn keli tartani. Nemzeti politikát akarunk, meri a nemzeti lélek halhatatlan. Hangoztatta még, hogy az erős magyarság európai érdek és hogy az. erős Magyarország az erős tengely oldalán mennyire fontos.
A honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalása
A külügyi tánca költségvetésének elfogadása után a Ház toa folytatta a honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalását. A negyed 11-kor megnyíló ülés első szónoka Baky László volt, aki hangoztatta, hogy a>had-sereg korszerűsítése elsőrendű érdek* A tisztikarnak politikai ténykedéstői mentesnek kcü tcimi.
Viléz Faragó Ede örömét fejezte-
ki, hogy az egész Ház egy véleményen, van a hadsereg fejlesztésének; kérdésében. Helyesli a mvunkaszol--gálát bevezetését, de szerinte a szellemi munkaszolgálatot is rendszere-silcni kellene, olyképpen, hogy orvosok, ügyvédek, tanárok nevelő és tanító előadásokat (tartanának a hon védségnek - politika nélkül természetesen.
Füssy Kálmán a korszerű felszerelés fontosságáról beszélt, bizalmat" lan a kormánnyal szemben, ezért nem fogadja el a költségvetési.
Rosncr íván br. a 18-as és a szegedi ellenforradalmi időkre vetett visszapillantást és köszönetet mondott a honvédelmi minisztereknek a hadsereg rövid idő alatti újjáélesztéséért. A háború rokkantjainak kér-* déséröl beszélt ezután, majd gróf Károlyi Gyula szólalt fel. Hiányolta, hogy a háború előtt elhanyagolták a katonák népnevelését. Bizalmatlan a kormánnyal szemben, mert a kormányprogram nem fokozza az ország elienáHóképességét a maximumra.
Halmai János kevesli a honvédelmi célokra fordított összeget. Kén,-hogy a családi pótlékot emeljék, az előléptetésekben uj rendszert vezessenek be és a hadiüzemeket rni-ckibb últanuisiisák. , \'
Vájna Viktor\'is nagyobb összeget szereiéit volna látni a honvédeicirr nél, hogy a motoriziilást nagyobb ütemben lehessen végrehajtani. A katonai jármüveket aztán békében mezőgazdasági szolgálatba lehet adni. , j
A felszólalások után lapzár lekor vitéz Bartha Károly honvédeJntf miniszter válaszára került sor.
Molotov elfogadta Hitler euráziai terveit
Végetért a berlini német-orosz tanácskozás — A hivatalos jelentés szerint mlndea kérdésben teljes az egyetértés — Amerika leintette Churchillt Írország megszállásáról — Daves őrültségnek tartaná Amerika háborubalépésit
Antonescu kihallgatáson és ebéden az olasz királynál
Búr a berlini nagy találkozó végé-* hez közeledik, még mindig a világ-érdeklődés középpontjában áll.
Tegnap Hitler káucebár ismételten tanácskozóit Molotov külügyi nép biztossal. Ez a megbeszélés három órán át tartott, igy a Füh\'cr összesen öt és fél órát\' tanácskozott 0 szovjet küiügyi népbiztossal. Molotov ezenkívül Ribjüentrop külügy-
miniszterrel, Hess Rudolffal, Gőringgel és Schacht dr.-al ís tárgyalt.
A berlini tanácskozásokkal kapcsolatban meg keh említeni, hogy a moszkvai japán nagykövetség vezető Ingja váratlanul Berlinbe utazott; valamint Berlinben tartózkodik Papén ankarai német nagykövet is. Mindezekből arra következtéinek, hogy a török és a japán-orosz vi_
szony kérdése is s2őnyegrC került Berlinben a tanácskozások során. , ¦
Tegnap esle Rtbbcntrop külügy-miníszler többórás záró értekezletet tartott Molotowal. Utána « berlini orosz nagykövet adott fógady.estéJyt Mo\'otov és kísérete ti íteletére. Az estélyen Ribhentrop és a német ve-zetökörök több más tagja is megjelent.
amo részét, amely hirdette, hogy bár mindennapjaink bizonyos megszori-lásokal hoznak, mégis, mi még job-bari élünk, mini Európának sok más nemzc;e. Nc felejtsük ei, hogy eredményi csak áldozatok árán lefaeíel-éjrni, s.ift emlékezetett a német és a finn példákra. Nem szabad engednünk, hogy általánossá váljék a lelkekben a felzúdulás egy<!gy élol-mícikk hiánya miatt, meri hiszen a közeljövőben elkerülhetetlenül ujabb nehézségekkei keh számolnunk, A
kereskedelmi forgalom utjai Cgyrc jobban zárulnak el, ma tchél « magyar életnek nélkülözve is fegyelmezetten keli fogadni a h^yzetet, ugy kell élnünk, mintha mi is. háborúban állnánk.
Nem tudhatjuk, hogy meddig-íart ez a helyzet, de »gyáva az, aki iidn bir|a!.« Ne fe ejtsük,. erdélyi vé. reínk majdnem negyedszázadon át szenvedtek, nyomorogtak és nemcsak fesli, de lelki kínszenvedések közölt kellett taipetnrniriiduluk. És
állták a bajokot. keményen, férfiasan, magyarul. Oda jutottunk vobn - kérdezte — hogy a aviii nemzedék már két-három esztendői sem bima
ki ?!
A nemzeti lársud-ilom józan,¦nyugodt, komoly része, a magyar mi1-liók hatalmas tömegei egyöntetűm adják erre a kérdésre a választ: -a fegyelmezett munka erejévé\' álljuk és bírjuk, vállaljuk ezt a harcol ! ;
ZALAI KÖZLÖNY
I940. novcmba\' 14
November 23-án érkezik Ilovszky János képviselő kerületébe
és két napon át látogatja a községek népét
Férfiöltönyök, M5ttöMélik«b*tofc
nagy választékban
Szomolányinál.
Molotov hivatalos halogatása nw ér véget, de délig hivatalos jelen; ést még nem adtak ki az elutazásról.
Hivatalos jalantés Molotow berlini tárgyalásairól
Berlin, november 14 Ma délben hivatalos jelentést adtak ki Molotov berlini tanácskozásairól. Eszerint Molotov szovjet kii\'-
Róma, november 14 Anloiiescu román ájlumvezetö és kíséretének különvonata ma délelőtt megérkezett Rómába. A pályaudvaron Mussolini és Ciano gróf fogadták a román vendégeket, akik ezután a Villa Madomuba hajtattak. Délben III. Viktor Emánuel kihall-
Churshill lalatt Írország mttoaxallásárol
Liszabon, november 14 A Steíani iroda értesülése szerint Londonban politikai körökben heves harc folyt az ir kérdés körül. ChurchÜlnek az a terve, hogy erőszakkal szabja meg Írországot, .sok politikusnál eüeuzésre talált. Ezek azt vallották, hogy a búvárhajó harcban nem okoz könnyítést, sót csak további veszélyeket, márpedig Angliának nincs feleslegesen veszieni valója, i
Wnslúngton is inérsékltelrt; intette Angliái ós Kiiii.ida is uHíitiy/*- ;i korona-gyarmat ejósziikos iiui&táyiadásál. Ez — mini a luipaduiak nwoidouák — ug-godalnud keitliebio a lobbi korona-gyannuton.
A .ferenc Józ* cl* kessrflvk légóla kitűnően bevált hásiaser megrögzött székrekedésnél és annuk mindentéle káros követkcjményelnél ; Usto*, enyhe és gyorsan ható ter-máeaetes hashajtó, mtly számos be-(spegnei az snésxttst lavltja és as étvágyat fokosa. — Kérdezze meg orvosét!
ügyi népbiztos november 12-en és 13-án Berlinben megbeszéléseket folytatott a Führeriei és RilAentnop külügyminiszterrel. Az eszmecsere a k<)lcsuiu>s bizalom légköréiben folyt le és mind « Németorsziígot, mind a Szotvjeloroszországot érintő összes kérdésekben kölcsönös egyet* értésie vezetett.
*
Budapest, november M A Pest értesülése szerint Molotov elölt Hitler kancellár részletesen kifejtette európai tervelt. Minthogy a kérdés Szovjeloroszországot is érinti és előnyös helyzetbe juttatja, Molotov nagjMrnegérléssel fogadta Hitler tervelt. , ¦
galáson fogadia Antoncscu tábornokot és Sturdza külügyminisztert, majd ebéden látta őket vendégül.
A tanácskozások délután kezdődnek. A román államvezető és kísérete vasárnapig marad az olasz fő" városban. | t • j
Ilovszky János, Nagykanizsa országgyűlési képviselője, n Baross Szövetség országos vezére, n kolozsvári hatalmas zászlóbontás után, mit az egész ország kerCszlény ma-gyarsága figyelemmel kísért," rövidesen ismét lejön kerületébe, hogy végigjárja a községeket és érdeklődjék ugy n falvak, anint a polgárság kívánságai és szükségletei iránt, hogy azután illetékes helyen eljárjon érdekükben.
Ahogy értesülünk, Ilovszky János képviselő titkára kísérőiében novem bor 23-án, szombaton, a déli budapesti gyorsvonattal érkezik Nagykanizsára\' és utána kanizsai kisérelé-
A Vidéki NyomdaluLüjdonosok Országos Szövetsége most tartotta alakuló közgyűlését Budnpesien, a Kereskedelmi és Iparkamara dísztermébe n.
Hosszú belek előkészilö mtinkúja ulán jöttek a/, ország minden részéből a vidék nyomdátuIajdonosaij hogy döntsenek sorsuk jobbrafordu-lása és gazdasági helyzetük megjavítása-ügyében. A nagygyűlés mín* den várakozáson felül sikerük-mert
I v«l meglátogatja a községek népét, így szombaton Kilimán Gclse, Gel-seszigel, Újudvar községeket, míg november 24-én, vasárnap Semjén. háza, Molnári, FityCháza, Murake-resztur, Tótszjerdahely és Tótszent, marton kerülnek sorra. A községek polgárai mindenütt nagy elökészü> leiekei tesznek a népszerű képviselő méltó fogadtatására.
Ilovszky János november 24-én délután a budapesti gyorsvonattal utazik vissza Budapestre.
A Magyar Élet Pártja nagykanizsai irodája mindennap déli\'12 órától fél 2-ig n polgárságnak minden . ügyében rendelkezésére &U.
72 város képviseltette magét, azonkívül 61 város nyomdatutajdonosa Jelenlétté be csatlakozását az alakuláshoz.
Székely Gézn soproni kamarai et-nök nyitotta meg nz értekezletet, majd javasolta, hogy ;> nagygyűlés küldjön táviratot nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzónák, valamint Keresztes-FischiT Ferenc bel-ügyminiszlcrnek. Ugyancsak üdvözlő táviratot küldött a nagygyűlés Varga József iparügyi miniszternek, pártfogását és támogatásúi . Kérve a sokat szenvedett nyomdaipar részérc. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel járult a fenti javaslathoz. Székely Géza ezután ismertette, mi lelte szükségessé az összejövetelt, vázolta a nyomdaipar Súlyos helyzetéi és felhívta a megjelenteket az előkészitöbirotlság támogatására, majd programot adolt az elkövetkezendő munkáról.
Arany Károly mondotta ei beszámolóját, a soproni kamarához tor. tozó nyonida tulaj doiiosok mozgalmáról. A beszámoló után Székely Géza felvetette a kérdést o megjelent nyomdatulajdonosokhoz, (hogy szükségesnek látják-e az Országos Szövetség anega/akulásál, A közgyűlés egybangulag kimondotta a megalakulást.
Az alapszabályok isinerleiébe után a tisztikar iútválasztásaiá került « sor. Einök lett: Székely Géza Sopron, alelnökök : Kakas Ágoston Zalaegerszeg, Szclcy József Kassa, Ablaka György Szeged, titkár-jegyző; Arany Károly és Nésueth István Szombathely, pénztáros ; Kisleleky Antai1 Szombathely, ellenőrök : Su-jánszky László Keszthely, Linkajó* zsef Sopron, Káman Jzósef Zalaegerszeg, Gyarmati György Nagy?-kanizsa., Választmányi tagok lettek: Willelschbnch Károly Pécs, Mészá* roS Józscí Pécs, György József Tisza földvár, Bicskei Zoltán Losonc, Zalai Kámly Nagykanizsa, Szűcs László Hajdúböszörmény Standhaft József Miskolc, Gádor János Baja, Kongorácz János Törökszenüiúklo-s, Puskás István Szeged, Denijartsik Ferenc Orosháza, Erdély József Kaposvár, ifj. Dora Lajos Hódmezővásárhely, Bulla János Sátoraljaújhely, Lakatos József Kunszenlmárlon, Farkas Júlia Érsekújvár, BenyékJá-
Gajda hosszú és kemény harcot jósol
t Roma, november 14
, A háborús fronttal kapcsolatiban Gajda mai vezércikkében azt jrja, hogy Anglia nűnden erejével Olaszország ellen akar fo\'du-buy Miután tengeri támadásokra készül, kemény dlenfóltel kell számolni. Angin biztosítani akarja ?1 görög ut szabadságát és ezérl nagyöbű hajóhadat vont össze a Földközi tengeren. A lap szerint jelenleg 12 csatahajója, 17 cirkálója, 3 rcpülögépanyahajójlu, 50 rombolója van Angliának a Földközi tengeren. A lap végül hangsúlyozza, hogy Olaszország mind a százuzföldön, mind a tengeren fokozottabb tevékenységbe kezd. Eden irtja mutatja, hogy Angliának, fon. tos a közeikeli pozíció ri&gtartása és tmándent el fog követni, hogy támaszpontjait mvgíurUi. Mindezekből Gajda azt a következletést vonja le( hogy a háború hosszú és kemény tesz, | : . London, uo\\«mber 14
A Reuter iroda értesülése szerint feláUitolták a távolkeleti főparancsnokságot. A kinevezett uj főparancsnok egy légügyi tábornok.
Ixwidonban ugy "tudják, hogy eros ellenzésre Churchill egyeflore kény\'e!cn volt lemondani lervéría.
örDltség lenne..;
Chikágö, novwmbcr 14 Davos volt követ kijelentette, hogy isineri a helyzetet és n legnagyobb őrültség Jenné, ha Amerika fegyveresen meg akarná segíteni .VnglüU és iyclc-avatkozna a 1 laborul*!.
(Folytatás a 6 oldalon)
őszi kabát téli kabát
A legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
¦Árúház.
Antonescu bihallgatáion az olaaz királynál
A Vidéki Nyomdatnlajdonosob Országos Szövetségének zászlóbontása
Az országos érdekképviselet elnöke: Székely Géza kamarai elnök
1940, november 14
ZALAI, HÖHUÖNY
Utolsó alkalom: Adakozz Erdélyérti
Holnap befeje»5dih ¦ gyOJtég 1
B0°;a*o» o«korm*gtakyrllA« I
Valódi ananász-kaiizl
bolcor ?1 magflslörzíü fa kapható
..Tulipán" kertészetben
Eotvö»-lér 18. HiaykuiUl. Telelőn: 6»4.
nos Nagyatád, Turí Ede OegléöV Bánsági Adám . Kispest, dr. Nagy Imre Debrecen, Szentpólcri Kunisl-ván Debrecen, Uzsoly (stván Gyér, Bercsényi\'Dezső Vác, Losonci Gábor Lósoiic, Dlnkgreve Nándor Celldömölk, póttagok : Ludwig István Misii o\'c, Nagy Ferenc Pestszenlr-rzsébcl, Nagy Károly Tapolca, Bakonyi Aladár Kalocsa, Vadász Ferenc Érsekújvár. , 1 ii í !. i f ;
90 százalék a zalai adóhátralék
Kalith András pénzügyigazgatónak a közigazgatási bizottság ülésén beterjesztett jelentéséből vettük ki a következőket ;
Zala megyében a mull évi helyeS-bitclt állami adóhátralék 2,169.550 pengő, a folyó évi előírás 5,117.714 pengő, tartozás 7,837.261 pengő. Be-fizclés történt október végéig 3,017.182 pengő, a hátralék október vegéig 4.870.092 pengő. Hálra\'ék a mull év hasonló időszakához viszonyítva 89.3!) százalék. Befizetés a műit év ha&mló időszakához viszonyítva 56.70 százalék. Ez év októberében tehát 71.1911 pengővoi kövesebb adó folyt be,-.mint a mull év-hasonló időszakában. \'
Hatalmas érdeklődés elűzi meg a KHGDT nrszágas közgyűlését
Amint már közöltük, fl, KAKOT.ÍKM-lollktis Agnirifjusági I.ogőnycgy letek országos Tostídeiei november 28-án •ártja Országos Közgyűlését. A KÁLÓT ér\'csülésünk szerint qiovomlier 5-évcii már le is záitu a jelentkezéseket Ebb^\' is látszik már. hogy a közgyflés rendkívül népes lesz,
A pesti Vigadóhm november 28-án délután ti órakor megtartandó KAI.OT-közgynlés programjáról a rendezőség igy tájékoztatta lapunkat:
I. Moggyesi Sándor korelnök bejelenti a KÁLÓT jogszeméllvé való nín-kulását.
2- Egy székely és egy magyar Io. fieay villám beszéde\' mond. Német, szlovák, ndén és román Ifjúsági vezetők liüs(ígüyiiatkoz;itjii Szent István birodalma melleit - t , 3. Az érdi KAI.OT-Nópröisko\'ku növendékeinek ősi magyar ónOk- és iánr-számai.
¦i Dr. Ix>vríg Béla kolozsvári egye-lemi tanár,*/ ¦">- l\'grín József országos főtitkár "és
II. I\'. iKerkaj Jenő országos elnök fel. SEólatásai\'
Minthogy a KAf.OT rendelkezésére állá jegyek és utazási igazolványok elfogylak, na érdeklődők esetleg még liizlositbalják a kcdvezinénvos utazást ilK IBUSZ legközelebbi ki rendé\'Iség.1 <«ljáu az ugyanezen időben tartandó ^\'ronifikiállitá.s nvujtolU kedwzmó. ?>>ek igényi¦cvóteíévcl. A közgyűlés ¦etulczöségénél azonban azoknak is jo-lentkczniök kell, akik az IBUSzrutjájDi \'vagy rnás kedvezinénnyel utaznak Hu. duiHssIro, mert különben nen* tudnak számukra helyet biztosi tani a Vsadéban. >
..Az örömkönnyeken tal gon-doljnnk a támogatásra axoraló erdélyiekre!" Adakozz Erdélyért
Az Ertfélyért megindult akció során az utolsó napokhoz érkeztünk. Az országos gyűjtés 15-én, pénteken végeiéi*, a\'gyűjtési a szerkesztőség is pénteken esle lezárja; Kérjük, hogy akik még ncm adlak, péntekig juttassák el adományaikat a\' Zaljai Közlöny szerkesztőségébe. A legkisebb adományt is köszönet tel nyugtázzuk és továbbítjuk ! ¦
JciéztUk, hogy a nagykanizsai Baross-kerület clhatáiőz-a, hogy a Relvidék és Erdély visszaszerzésében részt vett tagjainak tiszteletére s/eretet-vacsorát rendez, hogy ily módon is kifejezésre juttassa Zalaország és Nagykanizsa magyarságának háláját és szeretetét azokkal szemben, akik állták a vártát a n«gy törlénc\'nii események alkolmávaiés segítségére voltak a magyar Édesanyának az elrablott területek visz-s/.üszerzésében és megszállásában. A magyar történelem aranybet tikkel írja bt. dicsőséges lapjaira uMOgyar hősök leljesilményél és önfeláldozásai és minden magyar tisztelettel ejti ki vitéz honvédőink nevét, akik a régi magyar területek visszaszerzésében tevékenykedtek, de a Baross kerület különösen tagjai! kívánja
Adományok - hála Isten —- még az utolsó napon is érkeznek.
Ujabban a következő adományok érkeztek szerkesztőségünkbe;
Piarista tanárok ós rendház 60.— P Dukász Ferenc 20.— „
A reálgimnázium III. osztálya 10,— „ Eddigi gyűjtésünk 3907.11 „ összesen 3987.1) P
Ünnepelni és rajluk keresztül min. de-n egyes vitéz honvéd-1 est vérünket és a magyar Ház* nevében háláját és köszönetét kifejezni.
A szerelel-vendégséget Vékásy Kéi-Ppiy és Sátrán Ferenc társelnökök rendezik, akik lázas buzgalommal és nagy bajtársi és Baross-lest véri szew retellei végzik munkájukat, hogy minél impozánsabban sikerüljön, hogy a hoilvéd-leslvér Baross-tagok érezzék a migyarság szivedobbanását és !cgb2nsöJ»b melegségéi a mü-gyár Haza védőivel és visszaszerzői-ve.t szemben. .\' ,
A Baross-ünnepségen ott lesznek a város élenjárói és mindazok, akik a keresztény és magyar nemzeit gondolat frontján tevékenykednek, A Baross-kerület részéről az ünnepi beszédei vitéz Tóth Béla, a kanizsai
Baross-kerület elnöke fogja mondani.
A Szeretet-vendégséget november 23-án, szombaton esle 8 órakortartják meg a Baross-kerület Kölcsey utca 2 szám alalti első emeleti helyiségében. ¦ f
Sürgősen rendezni kell a faln pefrolenmellátását
Az AlsódunánhiU Mezőgazdasági Kamara ismételten felhívta az Metékesck flgyOlmél a fahi JKítrőleuntoTÜtása kér-désáaek sürgős rendezésére. javasolta a Romára, hogy ahol villany világi\'ás van. otl földdel rendelkező kisgazdáiké nak hazánkén] ós botonként fél-fél liter petróleum üfajtnasék kt Ezzel bizonyos -fokig kényszeríteni \'ehetne Őket a villany világítás beveielösáio. Ahol vtfony-világítás nincs, ott kisgazda.portánként béli l-l liter, iparosoknál^ ahol a koránkelés nem szükSéges, hetenként félfél lí\'cr. állattifl nem iCn-lclkezö zsellér
portánként színién fél-fél tiier )wtnő-teum volna kiutalandó.
bnnélellen ránuilol.rtt n kmnnra orr*, hogy :t jjctróleum adagoknak a nycltln fogyasztás szerint való megáXlonllájBa liolytc\'en, nmonnyilmn a kisebb kőzső-pok lakossága n nirgyobb. mariarió köz ségekben szerezte be petróleum szükség-lo\'ét. Most az a Itclyztet, hogy a ptao-\'»itó nagyobb községek lufkói ncm tudják rellutsználui l kiosztott pelrólOu, mot, míg a kisebb kü/-ségcíkl,en a legszükségesebb világítás ellátására nncs elegendő petróleum.
Igen vagy nem?
mától a Városi Moziban
A magyar filmgyártás kezdete óla nem volt- ilyen tüzes síkere magyar filmnek, mint az Igen vagy nem? cimü vígjátéknak. Minek köszönhető ez a siker ? A gondos gyártásnak, a tempós és tehetséges \'rendezésnek ? Murát i Lili, Szörényi Éva, Jávor Pái, Págcr Antal, Vaszary Piroska, Mály Gcrő áüai képviselt brilliánS művészgárdának ? ~ vagy Asztalos Miklós és Vaszary János aranyos, finomszövésüen, franciásan pikáns szüzséjének\'? Mindegy!.., A közönség végíghaholázza, végígtap-solja az előadásokat. Minden poént kacagással jutalmaz, minden váratlan fordulaton felüdül és külön-külön ünnepli kedvenc színészeit.
A pesti kritika az egész vonalon maximális dicséretekkel halmozta el ezt a valóban kivételes vígjaiékor, amelyet máló\' vasárnapig mutat be a Városi Mozi. (:)
_A^P? EMLÉKEZTETŐ
M^~Lmk Egyszeri közlés (2 sor) ^^?1 dija 31) flllór.
November 16:
Teremé vató tanári iMtagversény a
Kazinczy uli tij zenciskolábau Ü-kor.
A ZMNTE láncaiulatsaga este lót kilenc ómkor a Koronában. November 17 :
Napraforgó megismétlése a Legény-
egylétben délután I órakor.
Liceálls előadás a városházán d. u.
(1 órakor (Szikray). Nevember 21:
I.iccális előadás a várostlázán d. u.
(i órakor (dr. Vértes) Frigyes). . December 1:
Kalazanti ftnnOj)ség a ginmáziuin-
b«4. , i
Városi Moaegó. Cslitörtöktől-vasárnapig
Budapesttel egyidűben I
A szezon nagy magyar film-meglepetése! Csupa szellemesség, — csupa fordulat
A budapesti premier~filmszinhá2ak többször prolongált nagysikerű műsor-darabja.
írták Asztalos NI. és Vaszary J. Zene Buday D.
Szereplők: Muráti Lili, Sz6c*ányi Éva, Págsr Antali Jávor Pál. Kiss Manyi, Vaszary Piri, Rózsahegyi Kálmán, Mály GerŐ» stb. stb.
A hlsérS műsor kOIon szenztfcló!
Az elfiadások kezdete hétköznapokon 5, 7 és 9-kpr, vasárnap 3, B, 7 és 9-kor.
A Baross-kerület nagy szeretet-vacsorája
a Felvidék és Erdély visszaszerzésében részt veit tagjai tiszteletére
ZALAI KÖCLÖMV
1940, november 14
Vigyázat f
zék. Ügyeljen, meri mindért tablettán a „DARMOL" szónak ós T alakú bevigat-\'nak kall lenni Kimondottan eredeti ctom*gb»n kérje.
Laverték-I Fontaikén kezdódnak m foglal faűxátsok!
Nagykanizsán pénteken kezdődnek a lewntefoglalkozások. Az idöpontoik tcg. ]cvi\'jiloíof(l:dk<)/iisiik. A helyes időpontok a következők: A tanonc Jevonték-nek (HTi\'ekcii, 15-én főt í) ómkor,, a nem\'nnonr. .>iT évelőknek és annál idősebbeknek f.odig kedden, l\'J-én délután >fél 2 őrokor kell a sportpályán jdfto*-kezni. A kiskanizsii Iov*n\'ék jpórnVken délután fcM 2 órakor .kezdik foglalta, /ásukíii Kislunizsáu.
KÖZGáZD&SÁG
Zala megye öt járásában erősebben fellépett a mételykór
Dr. Kövesdy Viktor vúrnicgyei fő-álktVrvos Je\'cnléso szerint október végé iel.lépfenévé: 2, rülikórnafl.r2\'.kóZsóg, íoriéspcstisyo; 28 község, fertésorbáne-oai 4 község volt Jejtözvc. Ezek sze. rint »z állategészségügyi viszonyok elég kedvezőknek mondhatók. Métely-kórral ezidöszerini különösen a- keszthelyi, nagykanizsai, Vernéi, pacsai és sümegi járás .egyes községei vannak crösebb\'^i lerlözve. A szegényebb sorsú kisgazdák 50 szándékos distolt kapnaik állataik gyógykezeléséje. Az áMlaU>rvt»sok in. merclterj\'esztö előadások d tartanak a be\'cgsőg idejében való feasmoréséröl és kezeléséről. E hónapban állatorvosi értekezlei is tesz e tárgyban Zalaegerszegen.
Személyi változások annyiban történtek; hogy a balatonfüredi, keszthelyi és le\'jenyei járási ni. kir. állatorvosokat a visszatért erdélyi lerületrc-rendelték ki szolgálattélalre.
Darabokra tépte a vonat Mócsy kanizsai gazdasági iskolai igazgató testvéröccsét
A fővárosi sajtó megemlékezett róla, hogy Rákosváros pályaudvar közelében a szolnoki vonal daráinkra tépelt egy fiatalembert, akinek testrészei! beszállították n Szvctcuay utcai morguebö. Megindult a nyomozás, amely megállapított a, hogy a szerencsétlen áldozat dr. Mótesy Antai ügyvédjelölt, aki dr. Jónás Aron irodájában volt alkalmazva. A nyomozás még nem tudta megállapítani, hogy szerencsétlenség vagy bűntény áldoznia-e a Ratai-ügyvédjelölt, "aki fia néhai dr. Mócsy Aulai kalocsai érseki Ügyésznek és testvéröccse Mócsy Béla, a nagy-
kanizsai gazdasági iskola igazgatójának.
A fiatal Ügyvédjelölt tragikusba* lálóró* táviratilag é4ositették dr. Mócsy Béla kanizsai igazgatót, aki azonnal Budapestre utazott, utioi n Szwlenay utcai törvényszóki bon. colóban iálla viszont borza\'masan összeroncsolt leslvéivJccsét
Dr. Mócsy Antal ügyvédfelölt holl-Icslél Kalocsára, szállitotlták, ahol a Mócsy-család sirboüjfiban helyezik Örök nyugalomra.
Talán" ugyanakkor, amikor bátyja, Mócsy Béla Nagykanizsán megnyitja az uj gazdasági iskolát.
Mélységes tragédia.
Koronás fők Amerikában
Ezzel a eimme\' ml hírt az 1\'nitcd Press azokról a fc«Jclmi személyiségekről, akik az európai hálmrus v-iszo-Pnyok miatt az Egyesült Államok \'e-rü\'e\'én kciOstek nyugalmasabb otthont ós menedékei.
Elsőnek Zita királynét. Károly király özvegyé! cmliti. aki nyolc gyermeke közül öltéi Finnéi\'országin, Spanyolországon és Portugálián át menekültei Európából, miután Steenorkerze»lb;ii, Belgiumban, végigélte az O.lcíjsjgcs bombatámadások izgalmait Júliusban érkezeit meg lé^i ulon Amerikáid és a repülőtérről gyermekeivel együtt egyö-nesen Mass.ichuscts államnak Athoi nevű, a főbb koz.lcke.lesi úlaktól \'Iá-
volcsö kis helységéin ulazotl. áliol egy ncvvyorki milliomos ajánlott i M számukra veudégszeiclctét. Csendes visszav,:nultsághin él ott azóta is gyermekese! együtt Azok az amerikai látogatói, akik nagyritkán felkeresd:,1 nem győznek csodálkozni eiyszeru ruházkodásán mert a voll királyné állandóan hosszaira szabott fekcio ruhában jár.amínök huszonöt évvel ezelőtt voltak divatban a világon. A gyermekek a nap legnagyobb részét tanulással\'és iskolai fel adataikkal töltik, vagy hiir.cz.. nok, kölőgetnok, a hosszú séta ugyszól-ván legfőbb szórakozásuk. Gyéren ,c-lentkező idegeivel beszákjeivn n vótl királyné gondosan tartózkodik politikai
garas
Tisztelettel értesítem a n. közönséget, hogy
Petöfl-ut 81. sz. Ili - l-f ---**
alatt levő f| olmzett Dene Béla-féle koosma-dzlatet átvettem 6« azt
szombat és vasárnap cigányzenével megnyitom,
amelyre szíves pártfogást kér fay Farka$ V|rgMné
Petsft-at Sl. sa. Jó ételek éa Itatok I Cigányzene! koosmáro*.
Hazafelé
— Kolozsvártól Kanizsáig —
Irtai Teká*. fileweV
íbrcsztö reggel négy órakor volt. A vakok, iktk ottlétünk alatt a földszintre szorítkoztak, világtalan szunaik-kel az ablakoknál álltak és liarlgatták, mini sorakozunk. Mélyhangu Sándor fény\'elen szemei könnyesek voltait, mikor odaszólt társainak:\'
— Elmennek n katonák ...!
If.cn. eljöttünk. Az ozrcdporinesiiok-ság ópüle\'énéi a Himnusz hangjai meJV Je\'.t magunkhoz vettük .1 zászlót.és or. indulhink Sz állomás felé. A zene ;iz Erdélyi indulót játszotta ós az egymásután kitáruló ablakokból szomorúan in\'egcttok [elénk férfiak, leányok és asszonyok.
Kolozsvár népe búcsúzait * zalai bakáktól,
A berakodás hamar megtörtént, de a vonat mégis nehezen indult él. Talán a kolozsvári könnyök súlya tar. lotla vissza!
Mindenki örüli az utazásnak- Eimek a szónak, hogy >haza rnegyOnk> va-rázseiejo van és ez a varílzscrö.\'mosl mmden egyes embert áthatott. Legtöbbje kis emléktárgyat Ls liozoU ma. gáv«l. fjx is hoztam egy leit, de az ege iesi állomáson szép zőtdiMpiikákat árullak s miután az o.ry leien kivüí pénzem már ncm volt, ezen vásároí-lam egy paprikát és jóísüan megettem uz. — crtlélyí emléket, Később iibglum tftm, mert iltlion \'?1 moudlák, ha mást
nem is tudtam hozni, Jegjlabb egy román leit hozluntam volna. -— Illába, peches ember vagyok.
¦Késő esle érkoítünk Nagyváradra, de szerenesénkre. az ut \'cgérdekesi4)b \' részé\' napjul teltük meg s így újra gyönyörködho\'.tímk a Tclsó^cs erdélyi tájOkijan. őszies, enyhe napfény öntötte jel a magas hogycksíl és a mély völgyeket, (lyönyöni helyeket láttunJk.
Az egjik Imnintvölgyl>en karcsutor-nyii\'falu- A templom könő apró, do csinos külsejű házak s a tahi fcto:t vLglc!en csend. A vomat zakatolása le\'ompitvit, halk <liiruzsolássA szeli-, dúl ve jut el odáig. A hegyek lankán zöld legelők, hol juh és ke.skenyájak lednek. Feljebb az ősz tirka pompá-jálw öltözött fák fürődne\'t -íz aranyfényű nupsugarakb.\'n. A falu iiiollett kicsi patakocska szalad gjicnnckos csőr gésscl, hogy beömöljön folnött testvéréi*, a hatalmas kövek közt harsogó Körösbe. Minden oly ünnepélyes, oly fenségesen szép, hogy a zaklalólt Meg-zetü oinbejek ugy néznek errp a falura, mintha egy óriássá nőtt csodadoktort lá\'nának ottan.
Az egyik ainbOr rezignáltán meg. jegyzi :
— Hejh. ha lenné elegendő péniam, ;i jövő nyáron\' ebbaa a faluban Síenutr-nék nyaralni. 1
Ezt ctt is gondoltain, de az is eszembe jutott, hogy Erdély csodálatosan szép Iic\'.ycil*se5et-cg csak katonámba-ban láUntom megyszer s akkor is másuH.
Nagyváradon vacsoráztunk, aztán sok késés után elindult vonatunk, hogy Atomba ringasson lenünket. Najipnl, mikor mindenki » vagon ajtóhoz húzódott, cleg kényelmes lielyünk Volt^ de éjjelre lezártuk oz ajtókat, mindenki fekvőhelyet korcséit és ékkor leküzd-iic\'ctlcn nehézségekkel latóikoztunk. Egész éjjel ilyenoket Jehetell liaQüni:
— líinck c 1áijfi yaa a reumán 1
— Ki rúgta ma íj a térdemet\'?
— Kóiom ez urakat Jcfámdni pöiam, meri egysier az én tüielmemn^k is vége szakad!
Mire a másik.
— Ne szorfls agyon, mert oldalba
löklek!
Valaki az ajtó mellett gubbasztott s mosl vésztjóslóan megszóld;
— Legyetek raaodhen és n^* zavarjál-tok iiz álmomat. ín már valósággat karikává görhüllem, az egész testem el vau zsibbadva, de azért mégis Unllí-galok. \'
Persze, ezek a löszéigelésok n.in ily síc\'UI fonniil>an. luncin a katonavonalok stílusán ik megfelel fán hangzó Itak el,
Másnap cgv7 groteszk betegség kezdte s;e;lni áldozatit A tiszteket és a vasalásokat majd megette a méreg, meri a bakák a szigorú parancs elkvtéie, is le akarlak ugrálni a vagonokból. ís ép ezen a nipon n vonat Js kovés helyen alti mej, vagy In rnegált Ss, nem késelt sokai Mála azonban a |f!ik.ile!emriij«sségnck. a JUÖos kérdés mégis csak megoldódóit E/cn a papon von min kneaguiok a vnsut menti mim
Névnapra 1 Születésnapra !
Legkedvesebb ajándék • virág,
„TULIPÁN" virágüzlet
Fő-ut 1, sz. RagyklBlZia. Telefon : 502. Sioild «a atttUsluttl 5
kérdések érinfésetöl, mert ftelfogásn sze rint a politika legidősebb fiára, Ottóra tartozik. Ez öccsével, Félix herceggel együtt Newyorkban, egy szállóban lakik, fíyakma jár Wasliingtonban ofya-nok érdekében, kik pártfogásért folyamodták hozzá,\' de nem ritkán fordul meg Kotiudában is.
Márta hercegnő, a norvég trónörökös felesébe, oki augusztus végén érkezett meg az utolsó gőzősön, amely az Észak-Európa országaiból Fe\'-samóban összegyűjtölt amerikaiak utolsó esojxirt ját vitte haza, egy csapásra a legnépszerűbb fejedelmi személyiség lelt az Újvilágban Minthogy Amerikával irrár a világkiállítás megnyitása idején n.eg. ismerkedőit és fórjéviel együtt beutazta az egész országot, 11 \'gyón ottlibaiasan érzi magát uj környezetében és eltalálja oz igazi hangot, melyen az mrerikiiAk-kai beszélt keU. AgyOnnckci nagyon kclveick, különösen a szőkefúrtü Otíf ragadja el az nmerlkatakftt, kik elhal, mozzák mindenféle ajándékaikkal a királyi gjximickokel. AAiitn trónörö-köMiö egy norvég szánnazásu gizdag pi\'.tslmrgi acélgyáms falusi IrirUjkáu icudezkedett be vendégként Cappo Cod kőidében. F.o azt Iiiszik, Ivogy téüie gyermekeivel ogi\'ütt Washingtonba költözik át. • .
Á luxcmhurgi nagyhercegnő férje, Félix bourl>on-tf)ánnai berreg a Trén-ton nevű amerikai cirkáló fedélzeten érkezeit meg Irat gyermekével az Egyesült Államokba. A Fehér Ház\'lakomát rendetfolt tiszteletére, mielőtt elbúcsúzott Washingtonból és a l,o|og Islandon levő Nassau Coutttyba ment, ahol Jo-sejjh Davies, Amerika volt belgiumi nagykcivo\'o bocsátotta itendelkezésor;\' (¦re.nvaleben levő Hlftlop m)vü uri-bázát, mely gyönyöni park közelében áll, egészen közei egy előkelő rnagán-\'iskolához, melynek növendékei közé lwíratták a nagjhercegi pár nat gj-cr-mekét ls. . \\
Sarolta nagyliercegnö nyilván maga is mogérkezeit már ferjéluez é* gj\'eiinc. keihez.
kasoknak. A hannadik nap reggelűn Ií)datonl>ogláron reggeliztünk s aztán indult a szerelvény, hogy berobogjon .holyeiObben, bedöcögjön \\*clflnk Nagykanizsára.
* \' ( * 1\'- ;
Ami itten történt, azt már tudják olvasóink.
Az országzászlónál etliangzoU szft) l>c.szédic zászlóalj|>arancsnokuak. vitéz Tóth a\'ezrciles, jelfegzetos h:»ngjan rö-viilen válaszolt; .
— A zalai bakák mindcjiütt.Jáválóau megálltak n helyüket...!
Ezzel ozlán meg is mondott mindent. Hogy miért nem beszélt többet? Mi ludluk azl, mert jól ismertük zászló oljpaiuncsnokunkal és ami a fő, ö is tudta.,. Jó és élvezetes dolog szép tteszéilekel hallgatni, de. nem! három napos utazás után ős teljes fe4si*rtíWts-sel (..,".-
Másnap .megkezdődön a leszerelés. Xégy llónap után ismét civilbe öltöztünk, hogy visszatérjünk régi munka-l\'e!ycink|6.
Elbucsuzlunk egymástól, ["áradalmas na|K)k, bizonytalan órák. emlőkéi ¦fűzlek össze liennüaiket. bajtársak búcsúzlak, k& cgyntl voltak jóbah-rosszlmn, egy (itt (áradlak, együtt vettek részt a gyönyörű fmnopsójíekl>en, dc okik egv-ütt lellek volna akkor ls, ha n«Bi virágesö. iioncin sípoló golycik, dörögve zengő ágyuk és robbanó aknáik lüzé-l>en kellc;t volna odáig elmennünk, alfonnát most hazajöttünk..
(Véft.)
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
1940. november 14
— (Szombaton 6 kor: a tanári hangverseny)
8 zeneiskola uj l«elyíségelben *evő kamarateremben lesz. Bejárni a Kazinczy utcáról- Belépődíj nem tesz, (;)
— (A Notre Dame leánygimnázium Igazgatósága)
eridon mond köszönetei a jó szülőknek áldozatkészségükéit, hiettyel az intézet vidám délulánj;\'m a büVféi szoi-jíállalták és az előadás sikeréhez hozzá-járullak. A felül fizetéseket is köszönjük. A liszta jöveüVcm közel f>00 1*31-KŐ, melyei teljes e.íé-sréh\'-n a. szeginy yyennckek félmházásáro fordítunk. (:)
—(ZMNTE táncestje a Koronában)
A sportélet fejlesztéséhez anyagi támogatás is szükséges. [•: tói érdekében valamint a sportbarátság kimólyilésé-nck szükségééri rendezi a ZMNTE táncestjei folyó hó lG-áu (szombaton) este Tói a órai k»«lettc,l a Korona éttér, méhen Meghívót külön ne.n1 bocsáj. tunk ki, igy ezúton ILszleOltel meghívjuk az egyesület tigjait, valamint barátajl, líogy magunknak is szórakozási nyújtva szolgáljuk a yportot. lleté-pődij 80 fillér. Aszún rendelés Tültőf-ttél. .(:)
— (KALOT zászlóbontás Balatonszentgyörgyön)
A KALOT most tartotta me{ fényes ünnepségek közölt e.sö avatását Baku lomzentgyörgyön. A szentmise után. amely nlu.t közös szentáldozáslioz járullak az ifjak, Küszeghy Antal marcali cspeies-plébános mondóit nagyhatású beszédet, majd negyvennégy lette .le. a KÁLÓT igérelet ós kapta meg a huzakalásszai \'díszített kereszt jelvényt. Este műsoros előadás és táncmulatság volt.
— {Zalai kis hírek)
Keszthelyen már felszerelték ar$ uj toronyórát, a régil a balatoni Múzeum, ban liclyezik el. ~ A zalaegerszegi tűzharcos íőcsoport zászlót adományozóit Marosvásárlielymek. A zászlót még novemberben küldöttség viszi Erdélyi*.
— Suk Károly sümegi legényt 8 napi elzájásm Ítéllek, mert. iü pengőt eílo-pott borozás közben ivótársától. — A Turul Szövetség jölsikerilH kuXtur--tábort rendetott Keszthelyen, amelyen budapesti vendégművészek is közreműködtek. - f: l
— (Kitüntetett munkás)
Idős Balog István zalaiővóa uradalmi gazda élven évet töltött a Tarányi család szolgáltában- Ez alkatoninól a földmüvelésügyi nnoiszter 80 pengő-pénzjutalommal és diszoklovőU el tun-lette kL Balog Istvánnak a falu jeled-lélében most adták át ünnepélyes ke. relék közt a kitüntetési. i
— (Állatkivltel Zalából)
Október folyamán Németországija 59 szarvasmarhát és 42 sertést, Olaszországba pedig 56 szarvasmarhái és 10 lovat szállítottak ki ZaOábóS.
— (14 tüzeset volt októberben Zalában)
Okióborben 14 tüzeset volt á vármegyében. A tűz áitaa okozott kar 12-502 pengő, amelyből biztosítás utján 7.765 P Jlm/l térül meg. A tnz- teleiké, t zésének oka: 5\' ebiben ej gyújtogatás, egy csellón * öngyulladás, egy esetben gyermekek járóka, 2 esetben gondatlan-ság, 5 esetben ismeretlen volt.
„Magyar szivünk egéez melegével siessünk az önhibájukon ktvül mostoha sorsra juttattak megsegüésére f" — Adakozz Erdélyért!
2 al aí közlöny
Meglopta gazdáját és Nagykanizsára szökött
A csendőrség elfogta a tolvaj ujudvari gazdasági cselédei
Marics Gyula 21 éves örtiiosí legény Újudvar községben Bazsó A illáménál volt alkalmazva mint. gazdasági cseléd. Marics egy alkalommal észrevette, hogy gazdaasszonya hová teszi n pénzt és a lakás kulcsát. Amikor később az asszony férjével kocsin másik faluba ment, Marics előkerítette rejtekhelyéről a szoba kulcsát, bemj3nt és a szék" rényböl mintegy 90 pengőt ellopott elvitte a munkakönyvét is és azzal Nagykanizsára szökött. Mikor Ba. zsóék hazajöttek, megdöbbenve látták, hogy tolvaj garázdálkodott a szekrényben távollétük alatt. Miután Marics megszökött, nem kelleti sokáig találgatni, ki tehetett a tolvaj. Feljelentést teltek a szökésbon lévő hűtlen cseléd ellen. A csend őrség meg is indította a nyomozást,
de Marics időközben végigjárta a Somogyi községeket : Beréiiy, Inke, Vese, Böhönye, Sárd, Erdöcsoko-nya, ahoi azután elfogyott a pénze. Az egyik csendőrnek feltűnt Q fiatalember és igazolásra szólította fel. Akkor derült ki, hogy Marics, kit a csendőrség köröz.
Behozták Nagykanizsára és itt a gyorsított eljárás alapján az Ügyészség azonnal bíróság eté állította, Marics elmondotta, hogy a lopott pénzen Kanizsán kabátot és kalapot vásárolt és a maradékon végig-korcsmázott.
A törvényszék - mivel még büntetlen voll - Mancsot három hónapi fogházra ítélte jogerősen. Persze a lopott pénzen vásárolt kabát lekerült ró\'a a ka\'appd együtt, hogy legalább azt kapja vissza a meglopott Bazsó házaspár.
, D01APABT0M
_!_
Előkelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy agyas szoba 6 P-töi, két ágyas Bzoba már 12 P-löl. Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. — A Zalai Közlöny elő-ilzelől nz utolsó havi előfizetési nyugta felmutatásával 30\'h kedvezményben roazeatllnuk.
— (Kutak létesítése zalai falvakban)
Murnszcinenyén az eliszaposodott ar-lézí kutat az Országos Közegészségügyi luléíet támogatásával kíjavitotlák. — Ugyancsak nz Országos Közegészségügyi intézel üeUéaháztt, Kustánsúa/és Mumrátka községekben cgy-*"gy aknás kútnak a helyét, Bocföldén, Orlaházátf, Iklódbördőeén egy-egy, Zab égerszögen pedig kél mélyfúrású kut helyet jo. löHo ki. A kutatk a jövő év tavaszán és nyarán elkészülnek.
— (Rendelet a zsákok forgalmáról)
A hivatalos lap rendeletei közöl a zsákok forgalmán ük és felhasználása), nak korlátozása tárgyában- A rendelet a cserezsák adására, illetve az eladótól átvett zsák visszaszolgáltatására részben eddig is fennállott kólOJe/ellséget álla-lánosilja s az átadott zsákért szedendő biztosítékot liat j>engöre leiemen. Kimondja ezenkívül a rendclc\', Iiogy zsákba esomagoll árubó,i nem szabad olyan módon miutái venni, vagy a zsák l>ontásakor a zsino^cl olymódon elvágni, hogy ezáltal a zsák megrongálódjék.
— (Kettős halál — bűnös beavatkozás miatt)
A marcali kórház je\'entéso szerint Kuliiy Hóza, és egy másik nő a kórházit gyanús körülmények között meghaltak. Az orvosi vizsgálat kiderítette, hogy lKil.iluk.il tittoll műtét okozta. Az ügyészség alrcnde-tc a leg-erélyesebb nyomozást, hogy megállapít-sák u két nö halálának okozóit.
Oozftrdé nyitva refget 6 órától eat* % óráit (hötW, mrds, péntek délután kedden csőm nap nőknek).
— (Be kell jelenteni a használatban nem lévó vastárgyakat)
Az iparügyi mJaJszjter rendelete ér-leimében köieJcsek használatban nem lévő vastárgyakat l>cjclOnLeni a gyár-s>erü ipart üzö iparosok, az ócskavas, ketcskeiök, a legalább 5 alkalmazolld foglalkoztató más -kereskedők, u saját javiiómühellyel \'rendelkező közhaszna* latu gőpjármüvábalatok, közüzemek és köz vállalatok s a JegWr\'bb SOvkát hol-\' don gazdálkodók, hu u birtokukban lévő, használat alatt nem aló vas-snennyiség az. 5 mó\'.cnnázsát nSOglia. indja, A jelentésre vonatkozó rondok-i u. hivatalos lap vasárnapi számában jeleni meg. ¦ *
— Naptér; November 14. csütört.-Rom, kat. Jazafát vt. Protestáns Klementina Izraelita Mark. hó 13.
DE GAULLc nngolburát francia tábornok seregei elfoglallak az Egyen Ütö közéleten lévő afrikai francia Galan kikötőjét.
AZ USA megszakítót la a Moszkvával megkezdett tárgyalásokat Molotov berlini útja miatt, mert abban •M Olaszországgal, Nómclországgaies Japánnal való szorosabb egy Ül Unir* ködés előjelét látják. ,
LA VAL francia miidszlcreInökhe-lyelles újból Páristm utazott, hogy folytassa a német megbizolt-\'kkai mull bélen megkezdett tanácskozásait.
TEMESVAROTT tgvliónupi kényszerszünet után ujból megjelent a magyarság lapja, a Déli Hírlap.
A QUEEN ELISABETH óceánjáró legnap déluláu kifutott e ntewyorki kikötőből, ausztráliai csapatszém-lásra álliiják be.
KLÍMA JÓZSEF és 9 nyilas társának kihallgatását «z ügyész ma megkezdte. A burnitarejlegelők Ügyében valószínűleg gyorsított eljárással \'pár napon belül ítéletei hoz az ötös tanács. I •
KÁRPÁTALJA erdejeit a kormány visszajuttatja az Őslakosságunk. Rendezik a havasi legelők kérdéséi is és felülvizsgálják a fürész-jogosilványokat. i
Jóslat :
Élénk délnyugat! szól, folhSaobb Idő, több helyen esi, kivált északnyugaton. A hfi alig változik.
A Metoorologtal Intését nsirluiilssu acgtlgyclőállomása Jeteaüi
Ham6nuskl«t tefiup este 9 érakoi +90, me nmei +9 4, délbui -1-168.
\'¦onuadSkOO "í..
Indiai és magyar teákat, romot, likőrt, paliokát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
BÚTORT
vegyen vagy rendeljen,
«m megbízható és olcsó.
Ceeajery-at 14.
A FÖLDRENGÉS Romániában kJy. százezer embert tett hajléktalanná, meri a megningálódott házakba ncrrt mer visszaköltözni a lakosság:
AZ AMERIKÁBAN puszüló halar-mas orkánnak eddig 73 halálos áldozata van. A távbeszélő és va.suli forgalom sok hetven megszakadt.
ROMÁNIÁBAN a jövőben köztiszt viselő nem vehet ei fc\'iségül ide,^e.i származású női.
MILOJEV1CS jugoszláv sajtófőnök budapesti látogatása után tegnap visszautazott Belgrádba.
KÜLFÖLDI BORT ncm hoznak be Magyarországra. A kormány elvétellé" a borimport tervét.
ROMÁNIÁBAN \'megalakult a német nemzei [szociálist a párt a romániai német népcsoport kerelébcn.
A FRANCIA hadiflotta! a Földközi tengerről az iiidokinai vizekre rendellek. ;
X. PIUS pápa szentté avatására meginditotiak a szokásos eljárást a Vatikánban.
A DOHÁNY beváltási árát mintegy 30 százalékkal felemellek. \'
CHAMBERLAIN volt angoi miniszterelnök holttestét elhamvasztották a goldersgreeni kr^natóHumbaii: A HÍTLER-IFJAK többszáz tagja a honvédői mi minisztérium vendégeiként ina érkeznek Budapestre, t CSALLÓKÖZBEN Jnég egy Duna-hid épül Te nézéséi auár rrr^kezcU ték. . I . v. , ,j
36
ZALAI KÖZLÖNY.
1940. november U.
(Folytatás a 2. oldalra!)
Jelentések London ém Boriin bombáueioAról
Inondo», november li A néniét repülök nr. éjszaka ls foly> tolták támadásaikat Délnnglin katonai pontjai ellen. A nőmet ítonibüzók most is kiitűiioscíl [.ondonra dobtak sok Ixmilntt. A Messorsrlimidt vadászok .sok fontos pontot találtak et. Tablat ér\'o a londoni Délafrikai Házat is.
itorün. november M As angol Ké|>ck ma éjszaka megklsé-lelték Ilenia megközelítési? t. ltomba-lerlinktOl B KÓ|>ek unir a főváros előtt megszubadullnk és a légvédelmi tüzér-SÓg zárótíizéio viss/iiTordullik. A ledobott bombák komolyabb károkat nem okozlak.

A görögországi hailiiiüvclc\'ckröl lé-nvoicvojib eseményt nem jelrntendk
Csütörtök
Budapont 1. nfiaoráa
6.45 Torna. Htrek. Kőtlamínyek. Hontíleraeick. — Utána étrend. — tO Ilinek. — 11.10 Nemzetközi vizjeízö-taolgátat. — 12 HOrangaco. lUmnine, IdőjárúsjeJeatés. - 12.40 Hűek. -1120 IdőjeUés, időjárás jelenté*. — 105 Hírek. — 11.15 Müsorí •mertetés. — 15 Arrolyambirek, piaci Arak, éielmlsuerar«k. - 16.45 Időjelzés, idő. Járásjelentés, hírek. - 17 Illmk .dórák és magyar orosz nyelven.
19—19.20: Hírek magyar, német és román nyelven. — 20.40—21-ig: Magyar hlnak.
BUDAPEST IL
18-kor magyar birek ét 20-kor írirek német, olasz, francig angol 6s CsZ[)e-rnntó nyelven.
BUDAPEST I.
17.15 Dr. Máríly Oszkár előadása.
— 17.45 Stollcr Mária magyar nótákat énekel, kíséri (iáspár Lajos cigányzenekara. — 18.15 Sulyok Klemer előadása.
— 19.20 A Miliarmóniai Társaság nov. 8-i Imngwscnyóaék II. rószo. — 20.10 4Á vén lókölö\'. Hangjáték. BUDAPEST IL
10.15 llang\'einozck. — 17.15 Komáromi Pál énekel. — 1710 Felolvasás.
— 1H Iliiek. — 18.15 Friss Antal gor-donkázik. — 18.15 Angol nyelvoktatás. — 10,10 A 2. bonvéd gyalogezred zenekara. — 20 Ii bek. — 20.25 Veress Károly és fia, cigányzenekara.
Péntek
BUDAPEST h
1020 Fe olvasás. — 10.45 Felolvasás,
— 12.10 A Melles Béta-ienokar. — 13-30 Farkas, Sándor tlganyicnakaru. —, 15.20 A Cliani>y-1ánczenokar. — lii.l.-j Diáktélóra.
17.15 A Hádió Szalonzene kom -17.50 Sporteredmények. — 18.15 A nem zet Ügyvédje, lindékozf-s Apponyi Al* borira. Dr. Pongrácz Kálmán előadása. ~- 18.15 Ifj. Rubrik János nitározík. ~ 19.20 Vidám osi. BUDAPEST II.
17-30 Cyorsírólanrolv.mi. - 18 lll-ick. 18.10 Unitola Ede lánczene. kari és a itnjkó-zciieknr. 10 Keulen nó itüjkö fiva é-s bandánL Polca Anni kétzongorás műsora. — 10.30 Felolvasás. — 20 llirck. — 20.20 Nagy Margit énekel. - 20.45 Dr. Drucker uyörgy elöailasi.
Az ii|ii»nUl bajnokság állata :
I. Attila P.C. 4 4-- 14: 3 8
a -2. Sáska bey. 3 2 — l 14: 7 4
V; 3. KatH Leg.e. 4 2 — 2 9:14 4
4. Polgári lak. 4 1 - 3 8:14 2
¦6. Kereskedelmi 3--3 4:00
IA olló, borotva, zsebkés, bajvágó-JO gép,konybakés és egyéb acélára
\'ÜSStöL MÁJON TESTVÉREK
PoMnm M»gÍÍtS*S\' szaküzletében. »««¦"* «¦•»\'¦•
Tegnap ujabb három földrengés 1 volt Romániában
Költözik a lakosság Bukarestből
Iltikaicst. november 14 Tei nap ujabb három Ízben voti föhliensiés KoimlniiVlxm. A földmozgás további nyugtalanságot okozott, a ln-kosság kikolló\'ntl a Ita^zakbÓI és nagy tömegekben Özön\'lk a nyugati vidékekre ahol aránylag alig érezni a föld-Jóké-eket. .\\ tegnapi földrengés pi<>es. Ul.cn és C.nluban volt még erős.
Bukaiestbeu l.ikási\'wvntalt áuitoltik fel « suke:6r hajléktalan elhdyezésJrc. X\'z épilkezé-ckl.oz hitelt fotyósitanik.
az árakat rögzítik.
A Carlton társház romjaiból forró víz tör clö,. nincs remény, hogy a pincében még élő ember lenne. A letartóz la tort építészek vagyonát zár alá vélték. A sok nvegrongáU középület miatt a munka szünetei, igy a birósági tárgyalásokat sem tartják meg és a megrongálódó!I laktanyák miatt az ujoncbehivásokat is elhalasztották. ; ¦. \'i .1
luirnos, JűizO kíiiet
Sintrax kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható : V4—V2—1—1V2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI.nél
Sugár-ut 2.
Nil
OfltTÓSép
minden typusban
havi
10-15 P-s
részletfizetésre
is kapható
SZABÓ ANTAL Fő-ut 5. üzletében.
h
Nagy mérkőzés várható vaiiroap
Vasárnap a Vasút rendez mérkőzést otthoniban és ezen a mérkőzésen a jelenleg legjobb formában levő PEAC csapata le-.z a vendég. Hitről-hétre csinálja a meglepetéseket a kitűnő egyetemi csapat és szokik felfelé a bajnoki táblázaton. Ugyanakkor a Vasút Is e\'érte formájának a tetőfokát. Nagyszert! mérkőzést várunk. Nagy küzdelmet, szép Játékot adhat a két csapat. Legalább az NVTE njra vlsszahódilhatja a a aportközönséget, amely bizony csak a Jó mérkőzésekre vár már hosszú hónapok óta. A Vasul valószínű Lenkovics — Tőke, Németh — Szalay, Erdélyi, Ködbaum — László, Fusch, Poőr I., Pum, CsAsz Összeállításban játszik, hiszen ez a legjobb összetételű együttese, de ha tartalékkal is kénytelen kiállani, egy kis szerencse esetén, Vasút győzelmet remélünk.
A ZMNTE Mohácsra utazik. Az MTE már volt egyszer Kanizsán, sajnos azonban nem sok jót irhattunk az ilt játszó együttesről. Reméljük, azóta Jobb csapattal rendelkezik a Mohács, de azt is reméljük, hogy a ZMNTE játékosai szívvel-lélekkel küzdenek a két pontéri, amire jelenleg nagyon nagy szükségük van.
ÁLLAS
B.iárénO felvitetik. Horthy M.-ut 43/c.
2621
ADAS VÉTEL
20 kg-os használt snarlagat keresek megvételre.\'Clm a kiadóhivatalban. 2620
Magyar-utca 108. Nagyobb mennyiségű tría» elaitó. 2626
BÚTOROZOTT SZOBA
LApoaBhéxl beiiiatu bútorozott saoba luado. Zrínyi M.-u. 33. vagy Fo-ut 6. 2625
HÁZ ÉS INGATLAN
n-\'
Mi)
Eludö olcsón Balatontenyvcscn 1670 l-oles vizioso» villa. Bővebbel : Kapp, igyaróvár, Horthy Hlklóa-uto 16. \'2573
HSKh.lyakot, jövedelmező bérházakéi, cialidihézakat, üzletházakat közvetítek. Horváth, Sngdr-ut 42. 2027
KOLONF&LB
Tolja* allatain! nyerhet egykét diák |obb családnál gondos felügyelet mellett. Clm a kiadóban.
November U— 10-lkc löst egy izUrke levéllarca zöld belessel, lémazcllel, S. K. monogrammal bevóave almaa-att. miara ntzvc értéktelen Iratokat tartalmaz, 20 P luíalom elleniben megtaláló adja le Zalai Közlöny kiadóhivatalában. 2624
ZAUU KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP-.
Usila : „Mzgazdatágl R. T, Nagykaalzu-, Felelóa kiadó : Zalai Kir-ely, Nyomaton: a .Mzaazdaaágl tt. T. Nagykaalzu-
ayaatdijábaa Nagykaafiaaa. (Nyomdáért telai i Zalai Károly.)
80. Év.o.y»m 261, uám. Nagykanizsa, 1940. november 15 péntek
árm\\2 m.
ZALAI KÖZLÖNY
Felelte aaartaaxté: Bar barit* Lajos
ElftÖifcíW ár-: -gy hóra • pMkflt <M «
Csáky kfllfigymlniszler beszéde
A mai nehéz időkben a külpolitikai vonatkozású beszédeket az egész viííig fokozottabb figyelemmel várja, mert minden egyes ilyen beszéd üzenet a lobbi ország szániára, felfedése azoknak a nagy irányelveknek, amelyek az illető állam kül-polilikilját\' áthatjuk.
Csáky István gróf külügyin busz-lei\' beszéde nemcsak az előbb cm-ÜU\'lt általános elvnél fogva tarthat számot különös érdeklődésre, ha* nemi annál a sajátos helyzetnél fogva is, amelyet Magyarország itt a Duna-medencében játszik. Érre a helyzetre \\onatkozódag Csáky István, egyenes és félre nCm érthelő nyiRit-kozátot tett, amikor kijelentette, hogy a magyar nemzet rn? Iinjár abban a hoIyzeÚ>en van, hogy ujbó1 vállidní tudja évszázados nehéz szerepéi Európa e részében azon az alapon, hogy egyenlők között az első legyen.
A magyar nemzet elsőszülöttségi jogáról sokat beszóltok s tez az elsőszülöttségi jog itt a Duna völgyében valóban minket iltet meg. Ez. azonban olyan jog, amelyért áldozatokat keh hozni, mert suiyos hivatás betöltését jelenti. A rongy arság ezt az évezredes hivatását továbbra is be akarja tölteni, ehhez azonbmi szükséges, hogy minden magyar ember átérezze azt a felelősséget, amellyel a köznek tartozik.
Nagyon megszívlelendő szavak voltak azok, amielyekbnn-gróf Csáky István kttlüjgymiiiiazlcr az ujabb, eszme áramfatok ama felfogására, mutatott rá, njntelv az egyének cselekedeteiért a közi is felelőssé teszi. Igy bizonyos értelemben ma a külpolitikában a társadalmi felelősség fokozottabb érvényesülést\'rő\' beszélhetünk.
Nem titkolta a külügyminiszter azt a véleményét, hogy "a háború esetleg még elhuzódhatik, ami Magyarországnak fokozottan kölc\'essé-gévé teszi\'a jövőre való felkészülést. Ez a felkészülés leUti és katonai természetű. A lelki előkészület önmérsékletet, türelmet, megértést, talán egyéni nélkülözésekét kivan, a katonai felkészütés zúgolódás nélküli temondást és áldozat kész-s éget. Hogy mennyire fontos a leiki és katonai felkészültség, az kitűnik a külügy-miniszternek abbót a meg-ábapitásábó\', hogy amelyik nemzet a háború végén katonai és gazdasági erőkifejtésre lesz képes, az komolyan felemelheti szavát az ujjá-rendezés mókájánál.
Az elkövetkező -újjárendezésnek természetesen még csak a kbrvona-•í\'it lálhaljuk, kétségtelen azonban, hogy ebiben.u tengelyhatalmOk fogják játszani a legnagyobb szerepet. Szükséges is, hogy a háború befejezésekor legyén olyan erős centrum-, amely szándékait meg tudja vnló-silani, s ugy tudja megvalósítani, hoey nyugodtabb, békésebb, gazda-
Anglia repülőgépet, katonákat és hajókat kér sürgősen Amerikától
„Amerika segítsége nélkül nincs biztosítva a győzelem" — mondotta az angol követ segélytkérő rádióbeszédében — A semlegességi törvény megváltoztatásara Is rá akarják venni az amerikai kormányt — Suner és Laval Parisban, Antonetcu Rómában tárgyal
1800 ropBie támadta ismét Angliát ¦ megélénkült nyugati légiharookon
Molotov szovjet külügyi népbiztos berlini tanácskozásaival, annak jelentőségével és hatásával még mindig vezető helyen foglalkozik a német és olasz sajtó. Hangsúlyozzák, h«gy !:.¦:\' i. i
uj korszak nyílt meg, mert AngHa végképp lemondhat Moszkváról, amely immár teljesen a tengelyhez csatlakozotl. Kic-meÜk a lapok, hogy Ribbcnlrop és Molotov utolsó tanácskozása érdekes körülmények közölt : ál\'andó angol bombatámadások alatt folyt le. Az oroszok azonban igy személyesen győződhettek meg, - írják a lapok — hogy az angol támadás milyen hatástalan.
Kiemelik a lapok azt is, hogy az angolok milyen nagy erőfeszítéseket tettek az utolsó pillanatban is, hogy
-megnyerjék Moszkva kegyeit, fit Mcssageró JlPwyorki jelentése szerint az. angol követ a külügyi népbiztosságon bejelentette^ hogy Anglia ha/" landó ténylegesen is elismerni a szovjet balti hódításait, csakhogy az angol-orosz együttműködést elérje nyugaton és hwolkeleten,
A berlini sajtó hangsúlyozza Molotov tanácskozásával kapcsolatban^ hogy akkor, amikor a hábonu is drámai fordulatokhoz érkezik, gyümölcsözőnek és a szokásos baráti látogatásokon túlmenőnek kell tekinteni a berlini német-orosz megbeszéléseket, amelyek ; ¦\' ;. í ¦ 1 i
megújították és elmélyítették a két nép barátságát,
amelyei Anglia nevetséges módon meg akart hiúsítani.
további élénk diplomáciai tevékenység
A berlini megl>«szélések végével sem szünetelnek a diplomáciai tárgyalások. Lavai francú miniszter-elnökhelyettes, -miután Vichybcn részt veti az\' államtanácson, ujbó\' vissza-**] utazott Parisba, ahol folytat^ a né-* met vezetőkkel fontos( megbcszélé-&>\'ú a francia német együttműködés ügyében. Ugyancsak ,
Parisba utazott Suner spanyol kittügyminlszler is.
A spanyol külügyminiszter kíséretében van a szertártásfönök, egy ól-lamtanácsos és egy alezredeSj mint kulonai szakértő.
Rómában, mint a Stefani iroda jelenti, meglörlént Mussolini és An-lonescu tanácskozása. A kiadott hivatalos jelentés szerint a megbeszéléseken feien volt Ciano olasz . és Strudza román külügyminiszter is.
A Duce és Antonescu megbeszélése másfél óráig tartott
és az szívélyes légkörben folyt le.
A román áluimvczető Szombaton délelőtt XII- Pius pápánál jelenik meg kihallgatáson, majd délután elutazik Rómából. ;
Rendklvm élénk IégS4ém«-désok nfttgafon
Berlin, noveairber 15 A német Iégihaderö az éjszaka rendkívül erős megtorló támadást intézett Anglia ellen az angolok ál-"tat ¦ a müncheni pártnapok olkn*-mábóí megkísérelt, de eredménytelen maradt támadás viszonzására. A1 német bombázók már koraeste ut-nakiudultak és este 9 órakor frnár 21 tűz jelezte a következő rajoknak a helyes irányt. A bombázás során
sok gépgyár semmisült meg.
Angol gépek nem veitek fel a harcot és a légvédelem is tehetetlen volt. i ,\';
Róma, november 15 A megélénkülő nyugati légiharcokról az oiasz sajtó is beszámol. A Popolo di Roma azt irja, hogy szerdán és csütörtökön
a rossz Idő ellenére 1800 repülőgép jelent meg Anglia felett.
A lap szerint a.nyugati harcok megindulása óta a németek már száz.
ságiing egyensúlyozott abb Európa lépjen a mostani helyébe.
Tisztában keli lennünk azzal, hogy ez az ujjárendezés számunkra is akkor fogja biztosítani a legnagyobb erőt, ha a lengelyhatifmak szavának Súlya csorbítatlan nuuad, mert visszaszorításuk a mi csilla" gunk elhalványulásához is rezeim-.
A magyar külpolitika legutóbb eléri nagy sikereit annak a hűséges barátságnak köszönhetjük, amely* lyd Németország és- O\'nszország iránt viseltetik. Ennek n\'barátságnak köszönhetjük azt, hogy két esztendő alatt a régi szentístváni nagy Magyarország jelentős, részei tértek vissza a csonka hazához, anélkül, hogy vér folyt volna. A tengelyhatalmak politikájának újszerűségét és morálját éppen az jellemzi, ahol csak lehel, békés uton teszi jóvá a múltban elkövetett igazságtalanságokat.
teljesen újszerű jelenség ez a nemzetközi életben, amelyi%>eddig; nem volt példa.
A közc]muU döntőbírósági ténykedései bízonyilják azt, hogy Né-metország és Olaszország klóban a bókét akíaria s a há|x>rut csak kényszerűségből vál\'alta, mert ha áldozatokat tudott hozni a két nagyhlajta-lom mások békéjének az érdekeljen, bizonyára nagyobb áldozatokat lett volna hajlandó hozni saját népük érdekében, ha csak ez lehetséges lelt volna. A háború kitöréséért tehát nem Ökel terheli a felelősség. Természetesen a jövendő mjagyfv-külpolitika is a régi jó\' bevált uton fog haladtai s a ikét nagyhalalonána^ való szoros együttműködés alapján foghu áHást az európai politika minden kérdésében.
A külügyminiszter termesze lésen megemlékezett az egyes országokhoz1 való viszonyunkról is. Beszédének e részében legérdekesebb volt a Magyarország és Románia viszonyáról szóló fejezel, amelyben, amikor rá-íuulalott a román külpolitikának « becsi döntés után tanúsított oktalan
magatartására ugyanakkor kijeién, tette, hogy hajlandók vagyunk elfelejteni, ami történt és baráti egy üt(működésre nyújtjuk ki kezünket Románia felé. Csakis Romániától függ, hogy cifogadfa-e ezt a baráti kezet és együtt dolgozík-eaz-zat a Magyarországgal, amelynek már csak azért is érdeke a mai Ro- . Alánja boldogulása, mert annak határain belüi sokszázezer magyar testvérünk éi még.
Jugoszláviával való barátságunk nem érdekbürátság, hanem elsősorban \'arra a ímeghacsülésic támaszkodik, amelyet a magyar nép Jugoszlávia népe iránt érez. A szovjettel való viszonyunk teljesen korrekt.\' Tudjuk Oroszország jelentőségét az európai politika színpadán S legfőbb vágyunk, hogy gazdasági kapcsolatainkat ¦ vele minél jobban kimélyítsük. 1 1
A magyar külpolitika tehát békére törekszik mindenkivel, de sohá.. cl nom felejti, hogy mivel tartozik a magyar nemzet szuverenitásának.
ZALAI KÖZLÖNY.
1940. npvember lS
A megyéspüspök legalább körlevele
FértiöltVnyVK felöltftk, télikabátok
ntv^y választékban
Szomofányinál.
ezer angliai repülést hajtottak végre ésimindöSsze csak 500 "emel repülőgép pusztult tai. . ;
London, november 16
A légügyi hivatal közli, hogy az éjszaka erős német kötelékek támadást intézlek Délanglia, különösen pedig Midland eüen. A heves botmbázás sok lüzet és nagy károkat okozott. Nagy a halálos áldozatok száma is, mert a házak százait érte barjVba. \\ \\ ¦ \\ i
Angol gépek Berlin felett
Berlin, november 15
Az angol gépek az éjszaka a szokottnál erösebb kötelékekkel kisé-reHék meg Berlin bombázását. A fővárost azonban mindössze 10-15 gép érte el, amely erős légelhárító tűzbe került. A külvárosok felett |, a záróövnél 1, a nyugati rész felelt 3 angol gés;^t lőttek le. A lezuhant angol géflgtK egyike egy házra escir és tüzet okozóit. A bombák főképp telőtüzeket okoztak, egy lakóház összedűlt, négyen életüket vesztették, egy ember megstrbesült. NaJ gyobb kár niucs. i
„ftmun\'lka •Mitiéo* ntlkfll ¦ 0Tfiz«lem küétAstalan"
Anglia washingthoni nagykövete, Lothian rádióbeszédet mondott és ebben kérte Amerika sürgős-támogatásét. Az angol nagykövet rádió" beszéde szerint
repülőgépekre, katonákra és hajókra van Angliának szüksége, hogy tovább tudjon harcohii. A nagy kövét szerint Amerika segítsége nélkül Anglia győzelme egyáltalában nem1 biztos; . . • \'N ( \\
A lapok értesütése szerint laz amerikai kormányt Anglia rá akarja venni a semlegességi törvény megváltoztatására. Ezzei azt akarják elérni, hogy ncm katonai rakomány jellegű szállítmányokkal az amerb kai hajók beruthássaníak az angoi kikötőkbe. Ezenkívül több amerikai hajónak angol lajstromozását is keresztül akarják vinni.
Londoni követet keres az USA
Ncwyork, noveanber 15 Buülnak, az USA volt párisi követének felajánlották a londoni nagyköveti állást.
(Eszerint Kennedy nem tér vissza Londouba.) j I
Angol kéz Sabry pisa hirtelen halálában?
Az olasz sajtó Sabry pasa, egyiptomi miniszterelnök váratlan és .titokzatos* halálával foglalkozva rend--kívül gynnusuak mondja a halálesetet., A Iiilünö egészségnek örvendő pasa ugyanis azon Volt, hogy Egyiptom ne sodródjon háborúba, viszont. Éden ulja az ellenkezőjét nem tudta elérni. A lapok rámutatnak arra hogy ilyen esetben löbb Ízben volt már közel kelé len Ilyen >titokzatos és gyors* halál a legegészségesebb embereknél is.
A görög frontról
Belgrád, noveanber 15 A Politika a görögországi frontokról azt jelenti, hogy az olasz gépek a rossz idő ellenére is boirfházták •Itessalonikit Kréta szigetét, Janlnt és Korfut. A bombázás nagy károkat okozott és sok mnottja is yan.
Dr. Czapik Gyula megyéspüspök most adta ki folyó évi XV. körtevelét.
A körlevél teljes egészében közli XII. Pius pápa apostoli levelét, mely ben őszen t sége clnonde I i, hogy november 2 l-re cső vasárnapon, az egész föld kerekségén a szentmiséket az igazságos és tarlós békéért ajánlják [el és hogy ugyanezen a napon nyilvános könyörgéseket lart-satntak a világbékéért és a háborúban elesel lek és sújtottak enyhülésééit.
A körlevél pontosan körü\'irja a pápai parancs \'Végrehajt ásóink részleteit\'. ( \'
Elnendeli a körlevél a mull év-
Zala vármegye tönényhatósági kisgyülése vitéz gróf Teleki 3é4a elnöklése ineUett a rendes Uírgyso-ron 19C, a póttárgysoiwn pedig 105, összesen 31)1 kisebb ügyet intézett eh
Jóváhagyást nyerlek többek tö-zött Zalaegerszeg, Nagykonizsa és Keszthely képviselőtestületeinek határozatéi is. j :
Tárgyalták a közigazgatási bizottság legutóbbi ülésén már napirenden\'lévő 73 darab ^üszŐi>eszerzésé-nck kérdését és a főispán támogató hozzászólása után elfogadták az alispán javaslatát. Eszerint u várane-gye a hatezer pengő kölcsöntámoga-* tást kiutalja, de ugy, hogy a Közjóléti Szövetkezel keretében egyénileg elbírálják az üszö{beszcrzés>,c jelentkezeti gazdáknak\'anyagi helyzetét és eszerint adják kí hosszabpi időre kniek-kmek a kölcsönt, vagy megokolt esetben segélyt bocsátanak rendelloezésére. A konmaüiy 30 százalékos térítést juttat minden üsző után, de legfeljebb 200 pengőig. i
Nagy jérdekiödósl kelteit a főispán bejelentése az országos nép- ós c*ia-ládvédciuni alap íendolkezésre állói fedezetének 1910-rc;Zaia. vármegyét ilieiö felosztására vonatkozólag.
Eszerint erjfljen ,az évben a legsu>>
Vitéz Bonczos Miklós dr. m. kir. belügyi álianiUtkár, furizvcooliiri kormánybiztos, ftkjt ujabban a menckültv ügyi kormánybiztosság vezetésével biz-in.it meg, abból az alkultomból, hogy az árvizvédelnii tevékenységét befejezte, ezért október 31-én elkészitelle beszámoló jelentését, amelyei csinos szép füzeiben kinyomatva megküldött a Za-
bén már Iveve/elcll és világi apostolokért mondandó imának ez év ádytinljében történő elmondását, Az >mít-minden Roráté után ós a utániakhoz kapcsolva keli ejtőimád-kpzni. , , I
Szabályozza a megyéspüspök a népénekek oktatásai is és elrendeli havonta egy-két alkaiomnni a népének-oktatásokat.
Felhívja a körlevél az érdekelteket a minisztériumokhoz szóló beadványoknál a szolgálati ut betartásán).
Ezentúl a minisztériumok csak olyan beadványokat intéznek cl, a melyet az illetékes egyházi főhaió-ság\'utján (erjesztenek elő.
göscbí> munkák megindítására a váranegye részé.\'* 200 ezOr, Zalaegerszeg részére 10 ezer, Nagykanizsa részérő padig 70 ezer pengő kiutalása van folyamimul, j
Ezeket az összegeket ínég ez év december 31-éig fel keli használni.
A vármegyének és a városoknak az országos szociális felügyelővel egyetérlő-eg keb eljárni a megiiidi-luudó és végrehajtásra kerülőmunkák tekintetében. .Ebből a célbó> a munkák terveit u szociális feiugyeiő jóváhagyása céljából feJ Kell terjeszteni. , ;•
A rendkivüH viszonyok inialt :nód van arra is, hogy- a kiutalt összegen fölül, de az összeg mértékéig terje,-döleg a családvéofeiani alap terhére hitelművelet is végrehajtható tegyen.
A kiutalt 310 ezer pengő isszíg-ben nincsenek bejrure azok a rendkívüli közmunkák, amelyeknek végzéséi* az államépítészpti hivatalnak másfélmillió, a Kísbülatoni Lecsap poló Társulatnak pedig 190 ezer pengőt folyósított a -konnány.
A jövő évben termesze-;csen lete-mcsen nagyöbű összeg kerüi a osa* ládvédelani alapból folyósításra, ugy. hogy a vánrnegyében nem lesz lőttbe inséges eanjber. \\ \\ \\ j. \' j j
lai Közlöny szerkesztőségének is.
Ez\' a beszámoló jelentés ismerteti ar ánizeBieni küzdelmet, a károknak nagyságát, továbbá kimutatja, hogy mekkora ősszeg állott egyfelől az ár-vizelk-ni védekezés, másfelöl pedig az okozóit károk helyreállítása, továbbá! a vetőniagjiittatás költségei, nOmkülön:-* ben a rászoruló lakosság támogatásit
céljából n kormánybTzIosság rOndel-kezesére. Összesen 9,070,508.47 pengő rolclt ívndclkezett a konuánybiztos, -amelyből a társadalmi gyűjtés végösszege 5t57U.508.47 pengő volt.
A fcnli összegliOz Z«ia vármegye, lórvéiiyliatósilgának és városainak gyüj. tése 20.691.05 pengő. ElihOz azonban hozzá kell még számitoni a zalai újságok gyűjtését, A Zalai Közlöny 5,214.70 pengőt gyűjtött, a Balatonfüred hetilap\' 72Ü.10 pengőt, a ZalacfjOrszogou meg. jelenő MftP lap, a Zalai Magyar l-Jcl 581.40 pengőt, a KOsztl*>iy és Vidéke hetilap 562.57 lengőt ós a Ta-polcza Vidéke 05.50 pengőt.
A zalai lapok összes gyűjtése tehát 7.141 jjcngö, igy teluít ZÓJa megye adománya csakne-m 28.000 l\'-öt tesz ki.
Nagykanizsa közönségének áldozatkészségét dicséri a Zalai Közlöny gyűjtésének szép eicdmónyc, amely országos viszonylatban is jelentős. A gyűjtést végző 52 vidéki lap közül a Zalái Közlöny a nyolcadik tiolycn á^\\.
A vidéki sajtó egyébként összesen 105.438.84 pengőt gyűjtött az árvizká. rosul laknak.
A 30 vártiiegyébcn, iltotvc 1187 köz-ségban (megyei városban) ós G lojtvény-vényhatósági városban 3859 házat kellet ;n visszacsábít uiluir ^inuegjeieji. kel együtt) újraépíteni, hug a javiiandó, aiáfalnzondó és fatarozandó házak száma 0.250-ra rugóit Dagtöbb uj ház készüli I>est vármegj-ében: 844 és a legkevesebb Somogy megyében: 3. Za-lamegyébep 14 ház ápüni . A gyűjtésből Zala vármegye 12.000 pengő készpénzscge\'Iyl knjwtt, de ¦ az árvizkárosuliuk egyéb juttatásokban is részesfűtek.
A 311 oldalas beszámoló jcJen\'és közli ex ujjáópitjctt különböző házak részletes tervrajzait 6s kölLségvolcsét is, valamint köszönetet mond a megyék, városok ós községek vczo.üinek^ a szerkesztőségeknek és a nagyközönségnek a lánwgatásári
A háborús Olaszország arca
Soha még a történekem nem igazolt olyun gyorsan és fényesen j)oti-tikai rendszert, mint ahogy a most szemünk elölt lejátszódó történelmi események igazolják n fasizmust. A fasizínusblan rrtegédzett nép rendületlen hiie az az üju crö, anieiy az anyaország ós az afrikai pariok közt csodákat anüvelt. Úgyszintén a hit mutatkozott meg már abban a húrom hadjáratban is, amclv-et Olasz ország a\'huszadik század clsö négy óvlizcdében viseli. Ezek a hadjáratok a nép háborúi voltak. De a niost duló háború küszöbére már a múlt tapasztalatain okulva, a iiicgpróbúi-talásokbAn mcgedzrvO érkezeit ui az olasz nép. Tisztán látja a oelokat, rendületlenül Örzí lelki egyensúlyát és nem ejigedi, hogy bármi ís megzavarja .mindennapi életének rendes menetét. L
Aki figyelemmel kiséri az\' olasz dolgokat, láthatja, hogy sem anyagi, sem szellemi téren nem lankadt cl az alkotás ritmusa, Azokat a nagyszabású müveket, melyeket még békében, helyesebben két háború között kezdtek, most . változatlanul folytatják és a kitűzött időre be is fejezik. Első pillanatra meglepőnek lálszhalik, hogy a proletár, szegény Olaszország a háború négy hónapja ulún sokkai nyugodtabb, tuiint ellensége, amely nem is oly régen kor. \' láUanui uralkodott a tengereken és minden olaszt már a bölcsőiben halállal fenyegetett. Ez az Olaszország a maga töMmtilIiónyi rmuikáshadá-vat szánt, vet, arpil, s\'egy piUojuitra sem veszíti el derüs jókedvet. Eb. ben a háborúban jiem öldöklést lát, hanem az öl megillető javak bőséges forrását.
De Olaszország serény munkásai
Indiai és magyar teákat, rumot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
Nagykanizsa 70.000 pengőt kap a családvédelmi alapból erre az esztendőre
Zala vármegyében nem lesz többé Ínséges ember
Zala vármegye közei 28.000 pengőt adományozott áz árvízkárosultak javára
Megjelent vitéz Bonczoi Miklós kormánybiztos beszámoló jelentése
1940. november 15
ZALAI KöCLÖMV
fl« otthon derűjében sem feledkeznek, meg azokról, akik etcatek a harcleteken. Az uJ, szabad birodalomnak ezek az úttörői, akik életüket áldozták a nagy célén, tovább élnek azokban a nagyszerű müvekben, amelyeket az cleu^arnaradot-lak napról-napra alkotnak. Az olasz nép tisztában van azzüt is, hogy ez a háború szilárd alapra épiti foi az uJ, igazságé*, társadalmi rendet. A levegőben és a tengereken most azért folyik a harc, hogy leiombol-ják azt a kenyurajnml, amelyet egynémely nép gyakorolt más népekéi-nyomására.
Az olasz nép tisztán lálja, hogy most saját sorsát koVácsulja. Ez a tudat megnyilatkozik mindenütt, a földeken, az iskolákban, a niüheiyek ben. A háború eseményeit szCrCföt-leljes izgalomban kiséri figyc\'emm\'l a dolgozó nép. Az olasz fegyverek minden győzelme ujabb lendületet ad az olasz m\'unka ritmusának. Olaszország bizakodva néz a jövő elé, inert .tudja, hogy az események végttílszerü menetéi semmi som. tudja megakadályozni. Soha még ország nemi harcolt derűsebb önbizalommal, rendületlenebb lelki egyensúllyal egy harcias, g-\'zdig, makacs ellenség ellen, münl most Olaszország.
Olaszország hálát ad a Hadak Urának a nyílt csatákban kivivőit győzelmekért és hálát ad Istennek azért; hogy a vihar ellenéje is derüs . nyugatommal\'tudja folytatni a civilizáció nagy müvét.
Igen vagy nem ?
Murali Lili ujabb szerepeltetése és a nagy előzetes reklám miatt fokozott énlcUődéssel ¦ tekintett a közönség o film .bemutatója. c\'é. Ki kelfi Isme,ut, liogy nniiswroségébcn, kiviciczésében, ktilojióicu j>etlig iCadczí^élMjn valóban ic\'.ülmutjo az átlagos magyar tUrneket és Eiben Istvánnak sikerült ugy fotografami Murati ijlit, liogy lieryvoként még e-sinoMnak js mondható.
A kényes témát u furcsa helyzetből adódó bonyodalom Ós a sok fordulat érdekessé leszi, amil a rendező még jobban kiikuáz. Igy nem \'ritkák a mutatségos jelenetek, a niegfcipő fordulatok, amelyet fihimíemen és ugye-fon sorakoztál egymás trteUé a rendező. Ilyen gördülékeny, jó icndezőst magyar filmen még alig láttunk, bár nem hallgathatjuk ol, hbgy a fibn szu\'ilo.no noni egészséges és erkölcsei is nán\'iUi-nak.,.|Lz a liibája ennek az egyébkéui olsoreudü filmnek, amely kiiünöi s/e-replflkcl állit sororanobtt a siker\'érdekében, amely Y.ilú.s/iinii<\\; a fenti ildba ellenére sem marad ol.
MuráU Uli kitiinö játéka termésre-1es, bár jó fényképezése éjjenére ioni az a llpus, amely tömegsikCrro szá-milliat A kedves Szörényi P.vához nem illót ez a szfiiOp, frizurája és a túlzott dekoltázs is cllcntétbnn W Jóuyévcl. (általában a magyar rOmokea mind gyakrabban látható hátul .semmi, ch\'il alin valami- rahák hcJyeU miért no.u inkáim, tisztességes nuOtgyaros ruhákat visclleluók á steoaprőkkcllt)
\\*tyai Antíd különösen a részeg, né-nia./e\'eno^kben kilíiuíí. A szokott jo Jávor Pálon kivül Máiy (icrö és Vaszarj I\'lri opizodje.\'e»c\'eit keli még ke nelni.
A magyar filmgyártás roailexéslieii példát v«iiol oitdl u tilmlöj, de\'az tí-vdll asszonyok szerelmi kalandjai Ive. lyett tisztább, (¦gészsé\'.osebb és ina.
gyarabb lilmtémákat kivánim* álmagyar vidék számára.
A kisérömüsorlmn a régen Idioti kkjih» rajzos filmnek örültünk és n jó híradót is elvártuk, -ge-
A nagykanizsai mozgóposta raktárában ma reggel felrobbant egy csomag
Négy postaaltiszt megsebesült, hármat közülük a mentők kórházba szállítottak — A csomagban egy budipesti cég (robbanó) játékárut küldött egy kantzsal kereskedőnek
Ma reggel nagy dörrenésre futottak össze a postások a mozgóposta raktárában. Ugyanis, amikor a budapesti vonat bafulott és á csomagokat kiraklak a mozgóposta raktárába, hogy a szokásos módon szortírozzák az egyes postakocsik számára, az- egyik dobozos külalaku csomag hirtelen felrobbant. A robbanás nagy dörejjel Járt. Szerencsére a raktár ajtajai nyitva voltak és így a robbanás ereje\' csökkent.. A robbanás a raktárban lévő postások közül négyet megsebesítet t, igy Pafcaki Sándor és Szemes László póstaaL tiszteket sulyosabíán, arcon ós iá. bon, míg Keazely János poslaaltiszl csak könnyebb sérülést szemedéit. Bekc Imre Sofför ís megsérült.. A többi postásoknak szerencséié az ijedtségen kívül nem történt semmi bajuk.
A robbanás - érthetően — nagy. pánikot kellett, összefutottak az irodákból a postások és a vasutasok, u kik a szétvetett csamtig belső tartalmúi és borítását igyekeztek ösz"
szcszedni, más részük pedig jelenlétié az esetet Miklós János postahivatali igazgatónak, aki nyomban a rendörségre telefonált. A rendőrség emberei percek alatt a helyszínen termeltek.
Megállapítást nyert, hogy a kb. 15 kg sulyii csomagot, amelyben pirotechnikai játékáru volt, özv. Komlós Gyu\'áné budapesti játékgyáros, Akácfa utca 68. sz. alatti lakos küldle Kafníann Károly nagy-* kanizsai Erzsébet téri keicskedönek. A szétvetett csomag részei közölt megtalálták a pesti cég szombtját, amelyben részletesen felsorolja, hogy milyen árut szállított. Néhány darabot sikerült is megtalálni, ugy neve zett robbantó játékáruk yolfak. A sebesült postások közül Patakit, Szentesi, Keszclyt beszállították a kórházba, míg Beke nem szorult kórházi ápolásra.
A rendőrség megállapította, hogy a robbanást a csomPg szakszerűdéül csomagolása okozta.
A nyomozás az ügyben (ovább folyik.
Zalaegerszeg sikkasztó tűzoltóparancsnoka birái előtt
Folynak a Mózes-Ügy törvényszéki tárgyalásai
^enE™ $<?iiia. §j!<jllf,:<t
A zal.iOíJcrsi»(a lörv&.vsió\'í\'Qn e be\'.
r111".; Moses I,ászló liiz-olU\'>j>ar ncsuok és birsájiak sikkasztási tárgyalása.
Elsőrendű vádlott Mózes László városi tflzoHöpaiaflesnok, a vármegyei tíizoltószóvelsfg tYíUlkiira A vád: folytatót igosan olkövc\'etl hivatali sikkasz tás 1931 dszét\'ií 1830 t:i-vnszáig. A vádlóit II éves, gimnáziumi érc tséí:t lelt. voli ayójo\'szorész g>akomok, kél ÍzIkmi bünlCtclt, súlyos tosti sértésért ós Imtó-ság elleni erőszak miatt ,
A másodicndú vádtolt Milialovieh Géza, járási tüzicndészett felügyelő, a megvei szövetség pénztárosa. A vád: folylntólagosim ctkövctctl hivatiiri slk-kasztrtsb:in tettestárs, 65 éven, akadé-nriál végzett, büntet\'en eJoólotü.
A 8(1 oldalas v-ádirat szerjnt a bosszú évek alatt :»L000 pengőié omelk^lell az eltulajd(mÍtott kisebb-nagyobb ösz-sic.^ck tőuvcgc, amiből 12 ezret mcgiö-
ri\'etl a Mózes cs ilád.
- A vádiratban csaknem minden zalai község szerepe] az eltűnt pénzekkel kapcsolatban. Eleinte pArpengÖs kiutalások, majd 800—1700 pengős össze-gek; aztán 800, 700 pengős községi fecskendő-pénzek. Zalaegentzog virus beniinjeiick ós olajának saját célia való felhasználása mintegj\' a ezer pengő érléklien a vádpontok. Hogy a
felfedezést meghiúsítsa, Mózes az üres beuzinos hordókba vizot öntetett, hamis liztoli jelentésekéi készített és mex-seimnisitetie az iratokat.
A folytatólagos s többnapos tárgyaláson mindkét vádlott ártatlanságát hangoztatja, az .elveszett iratokról és u titokzatos vaskazottáról semmit sem tudnak. A tárgyalás több napig tart, mert mintegy .\'tó (attui hallgatnak ki.
IDŐ
Jóslat :
Élénkebb szól, északon halyen-klnt zéportierü »tt, » hí ma változatlan, holnap bizonytalan.
A UeteorolozUl Iutönot nígykante ¦•ffligrelS&llomáH Jelenti,
Himéraéklet tezimn Mto 9 ohüro +150. ma ngft +13-2,dAIbvn +180
— Naptár: November 15. péntek. Rom. kat. N. Albert et Protestáns l.lpót. — Izraelita Mark. lio 14.
Váfoai Mozgó. c«atart5iitgi.if *m»pin
Nagy magyar film-meglepetés. Budapesttel egyldőbent
Igen vagy nem ?
írták Asztalon M. és Vassary J. Zene Buday D. A legjobb magyar •zinéssak játékával. A aisérő műsor külön saanzAoió I
Előadásolc köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5,7, 9-kor
tökéletesen
TELEFUNKEN
241v
.UiÓlWEVŐ-KP.ápacsak176.-Pengó
Estélyi ruhák
Xeai tudom időszcrii-o ilyen háborús ós bizonytal iu Időben az estélyi ruhákról Imi, de bízom abban, hogy amint u téli Idény inejíkezdódík. a hölgyök mégis csak csinál tani ok egy estélyi ruhát is.
Az idén ezek az estélyi ruhák legnagyobb részi nem is egészén estélyi
jellugtoi készülnek. Az egósz •.¦sUí.yios-sé;jo\' a hosszú, földig órö alj adja.
Nem tudok szebbet, elegánsabb u ebcépzeini, mini Ogj- léket.\' inuszJuii-hársony ü,\'észca hosszú, tottllOZ tapa. dó, eaak ulul térd alatt kis .... lUaih. u kiszé\'e>edő ruhái hosszu szűk denevér ujjakkal j teljesen magár nyakkal, hátul egész derékig sűrűn, aprón gornbolétj. va. az aljba hátul beadVI egy si\'imbb, szűkebb gloknis rész, ami egy kis uszályra emlékeztet
Ugyanezt láttam azzal a különbséggel, hogy á ruhb elő" vol\'- végig goiní-bolva és !0 lehoett venni a Msí\'írészt, iiine\'.y alatt égésien inéJv Idvágáau ruha volt, mellén két arany him/ett
zsebbel és hímzett vállborCróvaV.
Egy másik fekelo muszlui-bársoiiy hosszú ruha kaznkos vuU, amoly báUii Itosszabb. oNíl rövidebb vol\'. Rajta kél óriási arannyal him/ett zseb disz* lel.
Gyönyörű roll egy catpke ostólfvi ruha luisszu gloknis szoknyával, nn\'ly kivágással, egy gyönyöré arany [KiAe\'W liolüróval.
Prdekcsok a többszínből összeáUitotl fe\'söröszcs estélyi ruhák, Ez kúlónöseu alkalmas alukiíásra, ig>- pl. lökete sima hwsSzu szoknya, lehctötog bársonyból, a folsíí. rész fekele, - zöJd 6s\'arany sárga muszlin-bársony ferde rstkokból őss/eá\'lílwi, olyan IwWóval, mini aiuilyen a szoknva.
Altahiban, közös johemvonás az Os. lélyl ruháknál, hbgy csaknem mind boléróval készü). l\'nnek ol\'inyo 6s liát. ránya is. v-m- A hálrány az, hogy nz anyagból egy bpleróra vai\'óvid töblei kell vásárubii. viszont az I olöny az, hogy a szőniiebelépőke\' ez, a lényegesen olcsóbb megoldás helvoltcsiÜ, l.e-hű! választ mi. vagy Iwdcró, vágj- s»>r-me. kinak nuhoí van\' pt\'iize.
Jó megoldás a most ujbói divatba jöU kíiz;ikk is, mert lu csinálbdimk ogy c\'ogans fekete sólyom, vagy muszlin-bársony ruhái rövid szoknyával, a kazakk éppen ugy hordlvató ós énp uly elegáns, míntlia ugyanehhez egj-hosszú szoknyái esinálbdunk ós estélyié czStt viseljük.
A virág, ami a mull eszUndóben annyirti (wluipoti estélyi disz von, kicsit lehronyatlóbau van Helyükéi újra
EALAI KÖÜLÖNV:
1940. BOjjgbBÍ 15
Disznótoros vacsora
Iúr6*e»u*x4val
szombaton és vasárnap este
Ebt múmn m 140
Szíves pártfogéitkér sz uj tulajdonos
Vmmm János kocsmáros.
a gyöngy vette ál a sieicpet. Llkénz*-!-helctrcnül sok. a gyöngy himzcs virág és mindenfc\'c más fonnálxin. I flész gyóngylwlerök, csebek és öv«k készül-nek a legfantasztikusabb szinöss7«aJii:. tási^n A legszebb il>«n gyöngyös ruha volt egy fekete tiszta selyem inn-rocceo hosszú 1 szeml*ránt-bol jövő szük gloknis aljjal, bosszú szúk denc-vémjjakkal, Irubigallérral és a ruha felsőrésze előd-hátul féket\' fényes gyön gyökből gyönyörűen ttrarrva.
Dlvatposta
ANYUKA- Megkaptam kedves tevéiét és köszönöm, (iyönyfini lenne, ha le. ,kete szilbundáját amely már ugyancsak nem lehet jó tf&potban, bete-dolgoztatná szurka áUncnOU kabátjába. Ezáltal lenne egy j(yoiO\'őrii városi bundája, amit vidéken a nagy lüdcg beálltakor uigyszerücn ki tudna hasz-nálnl. Egyébként legszebb vóma, ha cstnátlatna ogy fekete jerjej elegáns ruhát sima, rövid aljai, hosszú szúk ujjakkal, de ha, átint írj i, kissé mohit, akkor a dencvérujjakat «om ajánlom, Itanein az ezt helyettesi UJ kissé nagyobb kaxkivágást. Egészen sima, ál alatt elkeickitö kivágassál, saját öv\\ti, melyet hátul megköt. Egész tétje lenne egy nagyon e\'egáns és bárhova fel. vehető ruhája Üdvözlet.
MAEDY. Szürke koszlümjéliez a következő szuwssiCallilA.su pulóvert kösse; a felsörész clőU-háhil (egyen világos szürke, bubigallérral, a pulóver lobbi része és az ujjak két árnyalattal Sötétebb szürke fonálból készüljön, a sötét és a világos szürke közö\'t egy 3 cm. szélességű méregzöld estkot kössön bele Üdvözlet.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (2 sor) dija 30 tUlér.
Nav«»b«r 16\'.
A ZMNTE lánnnulatsága este fél kilenc órakor a Koronában.
WoviBiabar 17 t
Napraforgó megismétlése a I-ftgíny-egy létben délután 4 órakor. Liteális előadás\' a városliázán d. u. 6 órakor (Szikray).
Novölíil;or 18.
Tercinav-ató tanári hangverseny a Kazinczy u\'i uj zeneiskolában !)-kor.
Flevetíibof 21:
Uoeális előadás a városházán d. u. 0 órakor dr. Vértesi Frigyes).
D«e«aber li
Kalazanti ünnepség u giuuiáziiun-ban. , ,
A kigyulladt kanizsai tűzoltólaktanya lángtengerének lokalizálása
volt a kanizsai tíizoliólanfsiyam záróvizsgájának egyik gyakorlati tétele
Onnepélyes ténykedésre, nemzeti zászlókkal\' és a kormányzó ur képével disziletlék fei a tüzoltótakta-ttya előadói termét. Tegnap ért véget a törvényhatósági tüzoltótanfo-lyaroi és a záróvizsgán minden részt vevőnek be kellett mutatni elméleti és gyakorlati tudását, mit sikerült elsajátítani a szak!:m folyamon. A tanfolyamisták mind mackó-ruhá-ban. hogy kiméljék saját ruhájukat. Némi elfogódottságot lehet észrevenni rajtuk, hiszen nyilvánosan kell vizsgázniuk abból a sok tűzoltó szaktudományból, amil az előadók a tanfolyam nlatl velük megismer-Icltek. De azért tnincfegyikuk jókedvű, derűs arcu. Vigyázz állásba merevednek, amikor belép Bubics Tivadar vármegyei tüziendészeti fel-ügyclő, dr. Prack István kanizsai Ki zol tófő pa rancsno k, VecSCy Barna tanácsnok. Vecsera Antal paruics. nok, stb.
Vecsera Antal etsöizben viseli az uj országos tűzoltó egyenruhát, a niely gazdag diszével és felszerelésével valóban díszruha. Ugy fest~ benne, mint egy attasé. Emellett pedig célszerű az uj ruházat. Mikor mindenki elhelyezkedik, megkezdődik a vizsga. Először a tanfolyam parancsnoka, Vecsera előadó vjzs. iztat. |
Először u tűzoltás elemi ismeretre kerüi Sor, Majd a közigazgatásban tudnivalókra. A szerek felszereléseiről kérdezi ki őket. Mi a hidrofor ? Annak részei? Miből készülnek ezek ? Fontos, hogy a tűzoltó a lüzoiíószcrek konstrukcióival, belső szerkezetével tisztában legyen.
Majd dr. Prack főparancsnok\'veszi át a vizsgáztatást. Melyik a tűzrendészen törvény ? Milyen számú a lüzoltószabáiyréndetet ? Mennyi idö alatt tehet fellebbezni a határozatokat ? Mii keli vizsgálni egy tűz rendészeli szemlén ? A feleletek tömörek, világosak, értelmesek. Vó-cscy tanácsnok folytatja : Tűzoltási szempontból mi\'yOn épitési anyagokat ismerünk ? "Mely falak áManak ellent a tűzvésznek ? stb. Bubicsvár-megyei felügyelő a következő vizsgáztató : Mibe vannak tömörülve a tűzoltók ? ¦ [
Majd a gyakorlati kérdésekre kerül sor: Hogyan oltjuk a viUám előidézte tüzel ? Mit keh tenni, ha a mozi ég? Ha egy vasúti kocsi gyulladt ki ? Ha maga ügyeleiestüz-oltó a színpadon és lüz támad, mit csinál akkor ?
Egyenként hívják ki őket felelni. A többiek néma csendben figyelik a válaszokat és várják, mig a sor rájuk kerül.
11 óra körül bizottság és tanfolyamisták kimennek a laktanya ud-
A .Ferenc Jöxse!" keserűvíz régóta kitűnően bevált házi szer megrögzült székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsán ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javitja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg
nívósát I
varára az enyhe időben és ott folytatják, Most "már a szerekkel való gyakorlatozás!.
fömlószerelés. Fecskendő szCrC-lés. Tűzcsap szerelés. Iskola szereiéit.
Támadási gyakorlat ! - adja ki a parancsot Vecsera. Ég a laktanyaépület ! Irány : iroda !
Pillanatok alatt boszorkányos fürgeséggel be van áUltva minden. A létra már ott van az »égő« épület falán és rajta macskaügyességgel kúszik fel a tüzoJtó. És felszökik a vízsugár... És >bkalizáiják a láng-tengert,..*
Most jön a hivatásos kanizsai tűzoltók gyakorlata. A következő pillanatban berobog a nTitoros-fecsken-dö. A tűzoltók katonás mozdulatokkai odaugrottak és megkezdődik » lámadás a vész ellen. Pillanatok -és lefújják és a motoros visszarobog.
Majd a különböző oltási módokat mutatják be.
Bubics vármegyei felügyelő tábor karával végignéz minden gyakorlótól és bjrálatot mond felette." Bubics felügyelő meg van elégedve a lelje-jesltménnyel, az eredménnyel. Nem csekély volt az oktatók és előadók feladata : 10 nap alatt mindezt megtanítani a tanfolyam hallgatóival. és megtanították.
Az egész társaság ezulán visszatért az előadói terembe, ahoíBubics Tivadar lelkes beszédet intézett a tanfolyamistákhoz, rámutatván a tűzoltó - önfeláldozó munkájára a polgárság élet és vagyon megmentése érdekében és kérte a kikerüli lüzoltókal, hogy amit mfost Itt elsajátítottuk, azt hasznositsák a vész idején polgártársaik megmentésére. IstenuCi (s Szent Flórián segítségével.
Ezután a tairfolyam bizonyitvái-nyait osztotta ki a résztvevőknek.
A tanfolyam parancsnokság:! délben a Oen\'trálhan ebédet adott az előadók tiszteletére, amelyen töblv?k közölt olt volt dr. Krátky" István polgármester, Kovács Nagy Pál rendőr* főtanácsos, a kapitányság vezetője, Bubics Tivadar vármegyei tüziendészeti felügyelő, ny. főszolgabíró, dr. Prack István városi tanácsnok, Nagy
kanizsa tüzoitófőparancsnoka, Vé-csey Barna műszaki tanácsnok, dr. Schmiedt Imre OTI-fóorvos, előadó, Vecsera Antal tüzobóparajicsnok.eiő adó, stb.
Dr. prack István itt meleg sza. vakká] emlékezett meg Bubics Tivadar vármegyei tüz.endészeli fe^ Ügyelő 16 éves felügyelői szolgalmáról és a nagykanizsai tűzoltóságszjöi lencsckivánátait tolmácsolta neki.
A vidéki tűzoltók a délután folyamán térlek vissza községükbe.
Nép Mo*ff{f A» Péntek, agombat, wérnaip I
Ének, tánc, zene ét sok-sok móka! — Amerikai filmi
€99 kislány - szűz cigány
(A KARAVAH) Főszereplő: a film I. sz. komlkája Jane Vithars. Szerepel még a magyar Duna Stefi és Roohette Hiidaon. Kétórás vidámság. HÍRADÓ
Előadások köznapokon 5, 7,9, vasár- át ünnepnap 3, 5,7,9 órakor.
Steaua olajok
bizományi raktára.
Kenősem tűzhelyek nmgt vAlautékban.
A SZERELEM
A szerelem félig Öröm, félig bánat... Igazéban sose tudni, mibil támad ? Ha sikerül találkozni vele néha, Lehet, hogy csak a véletlen ajándéka.
Olykor már-már a miénk és... mégse, mégte Váratlan a távozása, érkezése. Két sziv közül vagy az egyik, vagy a másik Ráébred, hogy nemcsak játék, amit játszik.
Várhegyi Emil
Péntek
AJUadtS mflíomimot hHköxunpokon Badapot I. mfiattá¦
5.45 Torna. Illmk. Közlemények. HangleintJaek. — Utána étrend. — 10 Hiaak, — 11.10 NemrelkŐRi vizjelző-MoltfilA^ — 12 Horangacó. Hünnuac. Időjárás jelentés. — 13.40 Hűek. — 1120 IdőJeJxés, időjáxásjelentés. -14.35 Hírek. — 14.45 Hüsoriimer-t«tés. — 15 Arfolyamblrek, piSei ártik, élelmiszerárak. — 10.45 Időjelzés, időjárás jelentés, hirek. — 17 IIir«k *4o-vik és mAgj-arorost nyelven^
lü-^lü.20: Hirak magyar, német éa román nyelvin. — 2040—21Jg: MagyAr hirak.
BUDAPEST 1L
18-kor magyar hírek és 20-kor birek ntiiiei. olasz, traada), angol é* essp«-rántó nyelven.
BUDAPEST Ii
17.15 A Rádió Szalonzenekara -17.50 Sporterodménj-ek. — 18.15 A nem zet ügyvédje. Emlékezés Appobyi Albertra. Dr. Pongrácz Kálmán előadása. —. 18-15 Ifj. ttal/rik János gitározik. — 10.20 Vidám est. BUDAPEST II.\'
1730 (\'.yorsirotonrolyam. — 18 Hírek. — 18.10 Bultola Ede. tánczene, kara és a Itajkó-zenekar. ~ 19 KCuler-né Hajkó Éva és Daudáné Poica Anni ké\'zongonis műsora. — 19.30 Felolvasás. — 20 IHrek. — 20.20 Nagy Margit énekel. — 20.45 Dr. Drucker Györg>\' előadása.
Szombat
BUDAPEST I.
10.15 Mii nézzünk meg? — 10.30 A Magyar Tanitócgyesü\'etck Egyeteme* Szövetségének ünnepi ülése. A közvetítést liudinszky Sándor vezeti- -\'taiO Hanglemezek. — 13.30 A HádiőySzaJon-zenekara. — 15.20 Hendőrzenekar. — 10.15 Egy nap a rcpülőnővend\'ékek éleiéből. Közvetítés a Iieszkárt Feri-bc^j|niszlai kiképző táboráéból:
17.15 Kádá> Géza előadása. --17.10 Hangképek :i tanRőhannonikások pró-balerméböl. Vezeti Budinszky Sándor. — 18 Orsolya ErzséliCt Pctőii-ver^ckct mond. — 18.15 Mura Sándor cigányzenekara, Vadász László tárogatózik. — 19.20 Dr. Gionovszky Iván előadási icnélőőpákkal. — 20 Az Országos Gárdonyi ^\'írsaság disztiangversonya. BUDAPEST IU
17.15 0|«ranvilány. — 17.30 Farkas Zoliim előadása. — 18 Ilirek. — 18.10 Thőnyin Mária hegedül. — 18.30 Mezőgazdasági félóra. — 19.05 Országos Poslászenekar. — 20 Hirek. — 20.20 Hanglcinczck.
„Az örömkönnyeken tnl /ion-dőljünk a támogatásra szoruló erdélyiekre!" Adakozz Erdélyért
1940. november IS
ZALAt KÖZLÖNY
FERENCJŐ2SEF
KESERŰVÍZ
_ A yoll kassal 34. közös
I ISIS II 15- gyalogezred ikwamen í úi-
!--—-1 láshan.imak sorda llorsz-
oowkánál c.zékmány Penano tizedes ön-kenl jc cntkeaetl arr.i a feladatra, hogy a folyón átverető fahidat elromlxdja,
Czékmány rajával ójjei fogóit im.ui-•kához. Az ellenség a zajra lövöldözni kezdett, ámde Czékmány nCm ziwar-latla magái. Emberei! kitartásra buzdi-lolla f-s icggelre a- liid fcl<- cloimire szelve, a kassaiak állásában vod.
Következő éjjOl az oroszok már les-lek rájuk. De Czékmány tizedes és ciid>crCi derékig áll va a ludeg vizb-ii, golyóktól köndrajzottan, lefejezték a hiií lelnmtását és\' anyagának elszállítását.
Szívós áll hala tossá (tóért, ineHyi/r tizedesünk önként válkilt !01 idatál az utolsó prenda elbontásáig végre hajlottá, a nagy c/üsl. vitézségi ércmn.el tiiulcllék ki.
— (A szepetnekl körjegyző kormányzói kitüntetése)
A Kormányzó dr. Horváth z. István szcpdncki körjegyzőnek a-/ ottani |m>s-laliivanduái lörtént betörési kisérlel alkalmával tanusítotl bátor magatartásáért a magyar ezüst érdemérmet ado-inányozUi.
— <Uj tunániö a polgári Iskolában)
Kiss Olga nyugalomba vonnU polgári iskolai tanárnő helyére a vallás- és közoklatásügyí minisztor Kielier Krzsé*. 1«; oki. polgári iskolai tanárnőt lielyoz. \'e Nagykanizsám, aki állását már el is foglalta.
— (Darányi Kálmán emlékezete Balatonfüreden)
Dr. Darányi Kálmán voll miiüszter-önök lialátának első éyrorkupója alkaí-aiából Balaton fiued nagyközség któpví-selütcstülotc diszközgyuléson iépezte le néhai országgyűlési képviselőjének életnagysága arcképét, amely Protowiuttky Ferenc lestömüvész alkotása.
r1 ^Napraforgó" vasárnap délután 4 órakor a Legényegyletben.
— (Hétfőn lesz a zeneiskola teremavató tanári hangversenye)
Az eddigiektől oltórtfteg a, zeneiskola lereinavató hangversenye hétröiv eslo II órakor lesz a Kazinczy n^eai uj helyiségben. \'.\' (:)
— (Elítélt balatoni villa-fosztogató)
Nagy Ferenc büntetett előéletű szöt-h\'ísgyőköri lokos a imdt év augusztusában és oz. év márciiisában- kísebb-nayobb l.olörésekei követett eí Szöllös rO\'örÖkőn, Balatonlűlléu. SzöWíisgjYjjf)-kón Kcrczi János házibuik ablakán át beszámolt és 50 pengői ellopott. Bála. tonlellén több\'egyéntől rídianoniid !*>•\' Mt, A károsullak ieljeJUntési- folytán, az ügy. a biróság -elé került. Aá ügyet 0 k:i|K»svári törvényszék tárgyalta. A \'\'Íróság Nagyol lopás vétségében mondotta ki bűnösnek s ezért (őt 5 hónapi fogházra Ítélte, Az ítélet jogerős.
„Magyar szivünk egész méh-Aéval siessünk az önhibáittkon kivül mostoha sorsra futtattak ™*g.s*gtíésérm !" — Adakozz Erdélyért t
Utolsó alkalom : Adakozz Erdélyért!
Ma befajezfidik ¦ tmljtéa, 1
Az Erdélyért megindult akció során az utolsó napokhoz érkeztünk. Az országos gyűjtés 16-én, pénteken végetér, a gyűjtési q szerkesztőség is pénteken esle lezárja. .Kérjük, hogy akik még nem adlak, péntekig Jut-
tassák ei adományaikat a Zalai Közlöny szerkesztőségébe. A legkisebb adományi ís köszönettel nyugtázzuk és lovábbiljuk !
Adományok - hála Isten — még az, utolsó napon ís érkeznek.
A búzánál a 78 kg. hektoliter sulgalapot 76-ra szállítják le
Az Alsódnnántulí íMezögazdvsági Hajniira a gazdaközönség énlckemek meg. ra\'elöcn a g.Oxmaárakal megállL-ipJtó rcndoV.tc! kapcsolatosan többirányú elölerjesztést lelt a földmű vclósűgyi kormánynak. A földművelésügyi miniszter most arról érle-sllottj a kainurál, hogy a pénzügyminisztcriiek előterjesztést leli a búza őseiében báziskénl megállapított 78 kg. boKtolitOrsulyn ik 70 kg-m Urrténö leszállítása Iránt, liz a kérdés a pi\'nzügyinmiszlűriuml.an már largyalás üdujstl álft.
A katnara javaslala alapján ciöter-jeszlést lelt a földmű ve! ésügyí minisz-iCf 0 inbiisztvrlanác,sTink, hogy a^gyen-go minőségű, (iü~73 Id. sul.vu búzák
egységes áron. a 7.1 - kg. hl. sídyr.i megállapított áron vásároltassanak fel Kére a kamara fclterjesztésclKui.. hogy a PulurJ Rt sürgős megbi/ást kapjon a hizJaláshoz szükséges abrak-takarmányok rorgaloinbuhozatdáia. továbbá. h;>gy az eyport őrlésekkel foglalkozó in.itmok korpa és 8-os Hszl készlo\'ét a Fulura utján Igényelhessék a hizlaló gazdák. A földniüvOlésügyi miniszter a kamaráltoZ intézett leiratában az erötaknrmány-lieszerzcs és eloszlás központosításai a maga részéről is szükségesnek \'artj». Az ide vonalközé tárgvalások rcndkivnl e.löiebala-doltak. ugj\' hogy a megleolö korniány-icndeo megjelenése rövidesen várható.
Ballonhabátok FelöltSk
impregnálása
PALC8IC8-nél
Teleion: üzlet 533.
Telefoo : gyár : 344.
OözlUrdŐ nyitva rejzel 6 órától este l Orálf (hétff. Merda, p6ot«k dAlntán keddea «céu nap nőinek)
Eltolódik a földek megmunkálása és a vetés a tulnagy talajnedvesség miatt
Figura fiyörgy gazdasági főfelügyelő a\'vármegye mezőgazdasági áll:i|K>táru vonatkozó jc!enléséböl közöljük a kö-voikezökel;
Az időjárás a talujkészilu, vetési és őszi iinmkálatok vógzésé.re általában kedvező volt. ,
Az, őszi rojice jól kell és. megertterí-dólt.
Az. őszi kalászosok ve\'ése mintogy kétharniadrészlen nyert csak l,o:vje-zóst, részint a lionlúsi munkájatók eltolódása s a kezdetiül muUdkozó fogaíldány, részjbit j>odig a hdsok lakvj-uodvcsség következtélien. Néhol u túlsók talajnedvesség miatt még most sem Jchoi a földeket nuuikú\'m.
A búzának külsők utáni vetése c-sak most kezdődliololt meg s csel!eg nem ís lesz lefejezi lelő. A korai veié? sok aránylag egvpnloleson kait lk s ib\'g jól fejlődlek, míg a¦ kés.\'>)>b;e!i fejlődése n hideg iniatl lassú.
A kukojba jó ^ormést adott, de sok helyen nem leljcs a beéiOiIés, (jfy az
eltarthatóság nagyon korlátozott lesz.
A cukor- és takarmányrépa* szedése, szállítás;! és clvuriliolóse foHyamatbun van: A gumók fejlőitek, egészségesek. A lerméshozam jónak mondható.
A niéslersétos takannányok fejlődése kiclégilö volt. A kétéves lől.Orét leg-löbb helyen Oz évben háromszor is ka-száUák, a tarlóhere pedig aránv\'ag jó kaszálást adott. A bibor és az uiszi lakannánykeverékek kíeJégilien keltek, jól lejtödnek. Az ökzí lakaniuiiiyozásra vo\'ettok kaszálása folyamatban van- A legelők némi tájdálékol még szog.VH. latnak. v \'
A föld művelésű gyí kormány áJTe} in-dilolt -\'\'Ogilő mozgalom során a gazdák, nak niogfelolö n.imiségü nemesített vetőmaggal való etlátása megtörtént.
A fciry észkuka sok leszállítása tészbcn már megtörtént, a lenyészüszö- cs te. hón-, vnlamint a borjujultátás ügye be.e^eíés előtt áll, a tenyész m&ngaUca-kooa jutbiUísáiuüc szervezése kielégilö uiedménnvel folyamaiban van.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanlozfcy-utM 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi, fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalai Közlüny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Szombat este ZMNTIi-táncmulatság)
Szombaton este fél 9 órakor kezdődik a ZMNTE táncmulatsága. A mulatságon a város minden sportszc-reW\'i emberének részt keli venni. A ZMNTE csapata feljövőben van. Műiden fillér támogatás sportunk magasba lendítését szolgálja. Jegyek elővételben Töltőnél. _ (:)
— „Napraforgó* vasárnap délután 4 órakor a Legényegyletben,
— (Anyakönyvi hlrekj
Nagykanizsán az elmúlt liftén 10 nyertnek szüleien, i fin és 0 leány: fiolf Jöz.sef földműves és Mihaiecs Juliannának rk. lia. Széperdei Ferenc városi utcaseprő és Vörös Annának rk. fia, fviisza János bolti szolga és Nagy (lizotlának rk. lia. Kocsis Imre Máv.vonit fékező és Németh MUrgiuiaK rk. \'ei\'uiya, Szerdahelyi György napszámos és Farkas Viktóriának rk. lia, Peszleg László cipész segéd és Kovp\\ls Annának rk. leánya, Vörös György in. klr. posta altiszt és Zab Margitnak rk. leánya, Takács István napszámos és TakácS Mái-ríának rk. leánya, Kmn;e.r József vármegyei utkaparó és Oyürkó Máriának rk. leánya. Házasságon kívül szüle ett 1 leány. -- Halálozás történi !t esetben: ÖZV. Stocker Jánosáé Horváth Kalalin v. szegény rk. 7!i éves, lgri GyÖrgj\' fóidniüvos rk. (>;) éves, özv. Molnár Miklósné llászia Mária v. szo-j\' gény rk. 07 éves, Polgár Gczáné Se-" fccsdi ltozália rk. 27 éves, Oszvald\'\'\'József v. hclypénzszc.lö rk, !KJ éves, líá-yídovícs Sándor rk. !í hóua|>os, No-menyi András hadapród őrmester iOf. 25 éves, Gylmesi József őrvezető rk. 18 éves. Miklós Lujza v. szegény rk, 87 éves. — Házasságot kötött 2 pár: Major Kálmán OM\'I\'K üzemfelügyelő rk. és Varga Ilona (özvegy) rk., Szabados István Máv kalauz rk. és Ilorta lírzsétet rk.
— M Napraforgó" vasárnap délután 4 órakor a Legényegyletben.
— (Cipőkereskedő üzletköre)
A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter adott cselből kifolyóm eh-i döntés formájában kimondta, bog)\' a cipökereskcdö igazolványa alapján mindennemű cipő, továbbá j>apucs és saru árusításával fogialkozluitik. Nem fiiglnlkozhatik azonban börcsizma, hócsizma és gumicjájáiíu árusításával, meri az, utóbbiakul csak a csizmával kereskedés gyakorlására jogosító iparigazolvány alapján szabad forgalomba hozni. , ,
l\'k. 8016/1940 vhsz. 27621910.
Árverési hirdetmény.
Dr. Örlcy Uyflrgy klr. kö;jegyző javíra, képv, dr. Kovács Llizló Ugyvíd, 148 P 79 f. tőke ei -Jár. ere|eig 1940. évi dee. hó 4-én délután >/a3 érakor Hahót községben a sxesigyarban a nagykanizsai klr. járáiblróságPk. 8016/1940. arj végzésével elrendelt végrehajtás torán lefoglalt 1165 pencö bccsfitíkü alábbi Ingóiágok: berendelés, motorkerékpár stb. bíróilag elárvereztetnek.
Nagykanliea, 1940. évi november 9.
Haán Oyula
klr. Jblr. végrehajtó,
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november 15
A termeié* fokozásáról és az áruellálás biztosításáról beszélt Varga miniszter
\':, Budapest, november 15
A képviselőház mai ülésén folytatta a kereskedelmi lán-a költsd velésín-k tárgyalását Az o\'nök az ölés megnyitása után l>c;c\'enictte liogy Paál (labor beadványa szerbi\' az erdélyi és keleti ké|)\\i\'dök önálló egységgé nlakiiííak.
Miiüor An^" volt az o"kÖ színik, iiki kevesolte a 12 milliós közmunkát. A továbbiakban arról ljeszéH, lunry nemcsak a hatóságoknajf\', de a migykíV-zönsé^nck is lámc-gatm kc\'i a kerCsz-tény kereskedelmet.
Meskö Zoltán a kciCskeideiiin lorón is leljcs átalakulást kíiveKt. Csér Lajos a postások, vasutasok, lcvélliordók és liasonló kisfi/etésfick helyzetének javilását súrsellc.
A felszólalások után Varga József kereskedelmi ininiszlcr válaszill é.s rámutatott ;>rra, hog>- a Ici\'iuelós tokozására szükség van. a rncgválhízott vi-.szonyokhoz a kcreskedctomwk is al-kohnazkotlni kell. A mepiagypbbodott ország hála .Is\'en a szükségleteket is niegnövellc & ha :i jiyCrsaiiyaj.\'igényhe-vélel körű; nehézségek mutatkoztak nem szabad elfelejteni, hogy körülöttünk háború t«ri. (iondoskodik azon. Itan az áruellátás biztosításáról, ezt cé-Józta a körzeti beosztás is.
Az fdés lapzártakor még tart.
Rövid táviratok
A KORMÁNYZÓ influenzában könnyebben megbelegcdell, néhány napig ágyban kell maradnia.
A BELGRÁDI lapok bukaresti Forrásra hivatkozva azt irják, hogy olasz orosz megegyezés van kilátás.
ANNA föhercegasszonynak, József Ferenc főherceg feleségének tegnap kisfia született.
A JAPÁN repülők mengcsai és a kokiui ipartelepeket bomfbáziák nagy sikerrel.
BULGÁRIÁBÓL kiutasították az angol újságírókat. {
A HITLER ifjak zene és énekkara Budapesten nagy sikerrel hangversenyezett. ; . ; I
Pk. 5068/1940. iz. 1940. yghlól 66. sz.
Árverési hirdetmény.
1 Dr. Gruber György budapesti ügyvéd javára 1500 P töke és llíbb követelés Járulékai erejéig a nagykanizsai klr. járásbíróság 194a évi 5088. ». végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedető! 1940. év febr. hó 29-én lefoglalt 1761 P60 f.-ic becsült Ingóságokra a nagy-kantssal klr. járásblréság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. törvénycikk 20. §-a alapján a fent megnevezett o a foglalást jegyzőkönyvből kl nem ttlnö mis foglaltátok javára Is as árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, hi kielégítési joguk ma Is fennáll és ba ellentik halaaiw hatálya igénykeresel folyamatban nincs, végr. sienv. Hosszúvölgy község határában levő ujbegyl pincében, a fizetett levonásával leendő megtartására határidőül 1940. évi november hó 25. napjának délután 3 .órája tűzetik kl, amikor a bíróilag lefoglalt különböző évi terméstl borok s egyéb IngŐBágo kat a legtöbbet ígérőnek készpénilizctéamellett, esetleg becsáron alul tt el fogom adni, — Azon Ingóságokra, amelyeknek t kikiáltási ára egyezer pengőn felül van, az 5610/931. M. 11. számú rendelet értelmében csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytlxedreaiét bánatpénsUI leteszik.
Nagykanizsa, 1940. évi nov. hó 6 ón. Klek László (¦%> klr. blr. v*peh.|l<J, cilnt bíróiig! kiküldött,
Meghiúsult a Vasgárda puccskísérlete
Tovább tart az ellentétek kiéleződése Romániában
Bukaresti jelentés szerint kedden eslc a Vasgárda nagytanácsa kizárta tagjai sorából a jobboldali érzelmű vasgárdis-iákat. Az ülésen C.odreinti rógi hivOL közlük apja és fivére pucsklsérletct akartak megvalósítani és az sokkal nagyobb jelentőségű, mint amilyennek a revolvctes párharcot a hivatalos je. len1 és \'mondja.
A rest értesülése szerint n^Vasgároa jclcn^gi vezetőivel olégcdctíK^ck a régi gárda lagjni és azt tartják, hogy lloria Sima- e^iruTCTcodrcana célkitűzéseit, kícgjc/o.t Antonesonol ős annak csatlósa lelt. Az cöCntétek mind jobban kiéleződnék a Yusgárdábon ós további kirobbanásokra adnak alkalmat.
Ujabb földrengés Romániában
A naponta megismétlődd földlökések miatt a lakosság nem mer a lakásokba költözni
Bukarest, november 15 Romániában tegnap ujabb földrengés volt. A földlökés 3-as erősségű volt és több helyen ujabb földcsuszamlásokat és károkat okozóit. Buzan megyében a földcsuszamlás következtében az országul 200 mélci hosszan meghasadt és a szakadékból forró viz lö> elő.
Bukarestben a házak 25 százalékát le keli bontani, nagyobb javításra szorul a házak fele és jelenleg csak 15 százalék a lakható há-
zak száma.
A Uniton ház romjai alól az éjjel ujabb 9 felismerhetetlen \' holttestet húzlak ki. Azt hiszik, hogy még 100 halolt van a romok aintt.
Bár a hivatalos jelenlés eddig 600-ra leszi a romániai föld\'engés áldozatainak szárnál, Bukarestben már háromezer halottról beszélnek. A lakosság tízezres tömegekben mci ncküi nyugat felé.
A legnapi földrengés Sziennü vidékén volt a legerősebb.
m
roggi
minden typusban
havi
10-15 P-s
részletfizetésre
Is kapható
SZABÓ ANTAL Fő-ut 5. üzletében.
Uillqmos hűztarttisl késztllék
mindenkinek örömet szerezi
Tea\'kannók
Vaaalök
Kenyérpirítók
GyorsfSzSk
Kávéfősök
íróasztali lámpák Hangulatlómpók Modern falikarok Olvasó lómpók Tanuló lómpók
Nagy választékban/
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. m
Molnárok figyelmébe !
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában
APRÓHIRDETÉSEK
A . rthiidtiei dl [a Ymímnp ét Onnapnap 10 iinij 80 \'illír, minden lovAbbl uó 0 llllér, httkOtnap 10 lírtlo 60 (Illír, minden tovább! tt6 A llllfr.
AllAs
Jól fSalt mindenes szakácsnő azonnal felvétetik. Dr. Ilalphcn Jenő ügyvéd, Erzsébet-tér 18. 2630
Ügyes boláponö azonnal felvetetik. Kolcrsy-u. 16. 2631
Baljára mlnf.nn felvétetik. Kfl-laludy-ulca 16. *
B.járána pír otira felvétetik. Sugár-ut 15. •
M«abl<hat«, jól I8íS mindenes tel-vételik, Melczer, Horthy M.-ut 3. 2635
adás VÉTEL
akáomaz SmphotA Bettináinál, Sugár-ut 53. •
Eludo mosó\'list és sOtélkék koszlüm. Csinyl Uszlo-u. 13. ¦
Magjar-ulca 108. Nagyobb mennyiségű •ragra eladó. _2626
U| nzürkc télikabát olcsón eladó. \'— Cscngcry ut 19., Böhm. *
Hargltéaak Jó a tűre, mert ffnom a süteménye. Akarja, hogy Jót .\'egyen ? Ke-nyerst Is ott vegyen I FtJ-ul 23. Telefon 508. _•
N.gy Slagar-iép eladó. Sugár-ut 15.
2634
Erdély egy részének hazatérése után gondoljon arra, bogy csakis a „Hargita" lülödéból vásároljon. — Fö-ut 23. Tcle-lon S08-___"
TIIMtallak és alkatrészek n.gy választékban kaphatók Végé lllatazettárW\'
Ssl>(g«p éa egy Sörtalféle hílokozó eladó. Caengery-ut Iti.
lakAs-Ozlbthelyiséo
Otazabáa lakta, mtlua lére kiadó. Ctányl László-n. 8. •
BÚTOROZOTT SZOBA
KOI8nba|ératM bu\'orozott szoba lürdóBzoba.batzntlaltal hölgy részére kiadó. Sugar-ut 16/c. 2633
KÜLONrtLB
Taljaa altatást nyerhet egykét diák Jobb családnál gondos felügyelet mellett. Cini a kiadóban.
zauu közlöny
politikai napilap. kkdla: „Kozgsidaeagl R. T. Kagyhaalzsa-. Falelóa kiadó: Zalai Király. Nyomatott: íi „KOrgarduaflQl R. t. Nagykanlisa-
ayaailiiabaa «agykanlzaan. . ufyomdáett telali Zalai. KartlyJ
8Q. Év.oly.m 262. iiim. Nagykanizsa, 1940. november 16 szombat
ám 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
FcfeJfa aaketzU: Barbarits Lajos
„Itt valami baj van"
#0 Mennyit haüja mostanában az ember uton-utféleii:
- Nekem, kérem, »em tetszik Cza dolog... Itt valami baj vari.1., a németek még moSt sejn szállták meg az angol szigeteket... Az olaszok afrikai hadi jelentéseibe" soha sincs semmi... A görög fronton sines, ugy látszik, rendben a dolog... Hiszen így sohasem, lesz vége ennek a hálx>rti," nak...
*
Az imigyen zúgolódók mindenekelőtt legyek szivükre a kezüket és mondják meg igaz lelkiismeretükre : - miért éppen nekünk olyan sürgős a háború befejezése ? A németek, az angoVk, azoíaszok, a görögök véreznek, emberfeletti szenvedésfekei viselnek el és összeszorított foggal, ösz-s/emarkolt ököl\'el viselik, amit a sors és a nemzeti becsület rájuk, parancsolt, Mi, akik a habomból csak a szelét kaptuk és hozzá országunk mcgnagyobSwdását, mi türelmetlenkedünk és kishitű jóslatokat eregetünk, ha minden nap nem esik el egy ország a hadijelénlósben. Hogy miért ? Mert a hábbruuak már a szele is bizonyos nehézségeket áUit a kényelmes, megszokott mindennapi eletünk elé. Rövidebbek lettek a vendéglői étlapok. Gond tett a fűtés, a konyha, a ruházkodás, a mosás, az, autózás és sok minden egyéb. Több lett a munka és szűkösebb a kenyér. Mélyebbek lettek a redők a homlokunkon és tilalmak, szabályozások töm-keléibe közt botorkálva jobban keli nyitva tartani « szemünket mindenfelé. Mert letc lett az é\'etünk felelősségekkel, amiket azelőtt nem,ismertünk.
Nos, aki ennyit sem tud baljós kifakadások nélkül, dermedező ideg-görcsök nélkül elviselni, annak a nemzeti öntudata, hazaszeretete njSm cfíyéb, mint cifra hivalkodás, tartalmatlan jelvény a jellembeli habitusán. Mert mindaz, amit bármi terhes keresztként a. most dühöngő há-bonrból viselünk, a nemzet érdekében történik, a hazáért hozott köteles áldozat. Akárhányszor én, te, ő, nem tudjuk eldönteni, megérteni sem, hogy valamely korlátozást mi lesz szükségessé és hogy. a. páran\' csolt áldozat íelkiisineretes viseléséből nri haszna lehet a nemzeti közösségnek. Akkor is öntudatosan, fegyelmezetten keli elviselni, mert egy biztos : _ az országok élén nem szadisták állnak, akik valamiféle titokzatos örömüket lelik az áldozatok kirovásában, huncm a háborús szükségesség kérlelhetetlen ene;e kényszeríti ki a különböző intézkedéseket élet-szimxmalunk lefaragására.
Ami már most a háború apokalipj likus szekerének egyasek .szerint túlságosan lassú gördülését illeli, e"fe-letl könnyű az esetleg hústalanul, de mégis\'csak teritett asztal nrc\'JÖl bírálatot mondani. Sokkai ncnczebb azonban áttekinteni az hranár egész földgömbre kihaló háború szövever.
Ujabb nagyfontosságú tanácskozások
Suner Berlinben, Laval Parisban. Papén Ankarában. Badogllo és Keltei Innsbruckban tárgyal ~ Előkészítik Laval berlini és Rlbbentrop mosatftva) útját — japán megnemtámadási egyezményt köt a szovjettel? — Forrongások Egyptamban, tömeges letartóztatások Indiában — Kitört a háború Slam és francia Indokína között
A nómet bombák megsemmisítették az angol < repülőgépipar központját — Olasz sikerek Görögországban
A berlini német-orosz tanácskozások végelérlek, de a diplomáciai tárgyalások valójában még esik ezután kezdődnek. A világlapok ért lesülései szerint a berlini találkozó csak bevezetője volt a további tárgyalásoknak.
A Vreme értesülései szerint például Scatini francia nagykövet, vezérkari tiszt Berlinbe utazik. Az utazás a francia nemei békelárgyr.i?á? sok ügyével van összefüggésben és
előkészül Laval Berlinbe történő utazását.
Ugyancsak a Vreme jelenti, hogy Suner spanyol külügyminiszter már ct is indult Madridból BerUtrbe.
a berlini ujabb találkozó eredménye után a német küUlgyminisz-tar, j- | . ¦. I i. , .i
Rlbbentrop utazik majd Moszkvába,
A szófiai lapok is arró1 iowk, hogy a berlini tanácskozás csak az első részlele volt a nagy szabású tanácskozásoknak. A következő tanácskozás Moszkvában lesz és arra" már i ! | : i !
meghívják az olasz és japán kormány képviselőit is.
A lapok ugy tudják, hogy a la-, nácskozások következtében a Földközi tenger keleti részén élénk tevékenység várható. \'
MoTotov egyébként megérkezett\' Moszkvába. A pályaudvaron ünnepélyesen fogadták és azon Jelen volt a magyar ügyvivő is. A különvonattal utazott vissza Moszkvába Schu-lcnburg gróf német követ és dr. Schkvarzc, a német gazdasági küldöttség vezetője. ,
Molotov nBCgérkezóse után egyenesen a Kremlbe ment, hogy részletesen beszámoljon utjának eredményéről Sztálinnak. 1
A berlini német-orosz tanácskozás eredményeivel kapcsolatban tokiói körökben néni\' tartják kizártnak, - mondja egy Tokióból érkező jelentés - hogy ; v \' j
a stovjet és Japán támadást kizáró egyezményt köt-
egymással, amely az egész világhelyzetre kihatással lenne.
Az ujabb jelenlések szerint a vüág sajtó nagy jelentőséget tulajdonit Suner spanyol külügyminiszter párisi és berlini utjának. A spanyol külügyminiszter tegnap már eluta-jzott Parisba, hogy olt a francia megbízottakkal tárgyaljon.
Parisból utazik Suner Berlinbe, ahol már tanácskozott « mult hónapban, akkor még mint belügyminiszter. ,
Suner elutazása előtt Madridbein
beható megbeszéléseket folytatott a német és olasz nagykövetekkel és Ugy tudják, hogy a Hitler ésFranco által leszögezett ciyek és tervek részieleiben is megegyezésié jutottak. [
A diplomáoiai tevékenység másik szinhelye Ankara, papon német nagy követ ugyanis most . v r i
felszólítja Törökországot ajiyllt színvallásra. \' • Török körökben nagy az idegesség arra a hine, hogy tiszta vizet kell önteni a pohárba és nyíltan szint keli vallani.
Bár a rtadviseiéshez tartozik, itt eanlitjük meg ;
áz Insbruckl német-olasz vezérkari megbeszélést. Ez tegnap folyt le Bádog\'io tábornagy, olasz és von Kcjlel tábornagy, német vezérkari főnökök között. A megbeszéléseken mindkét részről több vezérkari liszt és a ka\'-oittai attasék is resztvettek.
Megsemmisült az angol hadiipar központja
A német repülőgépek tovább folytatták mcgsemmiSiiő támladásajkat az angoi ipari célpontok, különösen pedig Coyentry ellen, amely az mi. gol hadiipar központja. Itt vari a legtöbb repülőgépgyár. A német repülők támadásai pótolhatatlan károkat okozlak a repülőgép és mo. torgyárakban. A termelés már nem ^yséfi*3! mert minden éjszaka csökken az angol\' repülőgépipar termelési készsége. ¦
A német sajtó melletl a covcutiy-i
Meghiúsult angol támadás Hamburg ellen
támadások fontosságát az olasz&aftó is kiemeli.
Berlini jelentés szerint az éjszaka az angol gépek megkísérelték Henrit burg bombázását, de még a kikötő előtt légvédelmi zárótüzbe kerültek. A holdvilág jó Jálási körülményeket teremtett, több gépet lelőttek. A HimrtVurgot elért kevés gép ledobott bombái a város belsejében épületekben tettek csak kárt. \'
(Fobjtatáa a 6 oldalon)
nyes mechanizmusát és nem lehet ismerni a háborús arcvonalak mö., gött működő diplomáciai mágneses erővonalaknak örökösen változó, mozgásban lévő összetevőit, ame-, lyck a m.H háborúnak sokszor Pontosabb és döntőbb fegyverei, min; a legvérszoinjasabb és legpusztítóbb acél-szörnyetegek. Mit \'tudja az uj-ság-lcpedő\'t fedezékében hadvezér-kedö kritikus, hogy mi miérl és h;i" gyan történik a tőlünk ezer kitörné\' leiekre égő frontokon ? Mit tudja a szemét forgató elégedeiicnVhigv a hadi jelentésben szinte már un ..Imásan átszaladl ennyi meg ennyi brut-lóregiszleMonna, amit aznap el-süilyvszlcitek, az a ta\'án csík két-három repülőgép, amit lelőttek, az
az olykor csak ismeretlen nevü falu, amit elfoglaltak, micsoda hősi teljesítmény vo\'t és stratégiai kihalásában mit jeleni- az eredmény,, számlán ? És különben is ! Hogyan gondolják a fő-okosok ? A viiágtÖH tónclemnek ez a mindent felülmúló, gigászi mérkőzése megvivható csupa viHámháborukkai ? Ugy képzelik tahin, hogy a had vezetőségek minden egyes hadi jelentésben bg^t számolnak egy-egy ország elfoglalásáról, hogy kielégítsék a világ sorát\'alsós közben meglanáeskozó kaszinói hadvezérek türelmetlenségéi ? Azt hiszik, feltéllenül országokat keli naponta lerohanni « háború győ, zelmes elöhbrevitcléhcz ? Korántsem ! A háború menetrendjei nem
lehet kávéházi asztalok mellett öszr szeálüitani, sem ébresztőórával ellenőrizni. A háború tempóját a pillanatonként változó helyzet és körülmények dirigálják. A\' hábo-xivise-lés a kitartás megszervezésének ói állanojósitásának tudománya az arc vonalakon és azok mögött is. A ne. hezehbik fahidat az arcvonalak\' mögötti és éppen olyan fontos is. Mert onnét szivárog kí a frontok\'ta is az cllanyhu\'ás, csüggedés szellemű, a mely igen eredményesen tudja faltörő kos gyanánt használni ezt u t ü rcln vet lenséget.
Mi itt, akik a háború mögöttesei vagyunk, a helyettünk, a mi érdekeinkért is küzdő baráti hatalmak ügyének és a maguuk hazájánakis
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november 16
Férfiöltönyöd felöltök, télikabátok
nagy választékban
Szomolánylnát.
akkor teszünk szolgálatot, ha a háborúnak ezen a szellemi frontján a lelkiismeielcs, jó hátvéd szerepét igyekezünk becsülettel hcitftoii. S minthogy a tüitdmelJcjikedéstoímár csak egy lépés az ijedt defeüzmus, puszlilsiik ki minél gyökeresebben a hirverésnek azt a fajtáját, íűnely-nck semmi eredmény sím.\' elég az egyik oldalon, de á legcsekélyt\'b!.\' és legtávolabbi mozgás is félelmeké mumussá nő a másik oldalról. A hangulatnak ez a méteiyezése lei-jesen a propaganda müve. A prx>_ paganda kikiáltja, hogy nem követ-kezhelik más, mint a csatornán való átke\'és és akkor romokba döntheti a német légihaderő fél Angliát, m^g béníthatja (felelős angol helyről is bevallottan) a szigetvilág hadiiparát, mehet Molotov Berlinbe, szorulhat a hurok Gibraltár körül, éghet a lo\'aj a gyarmat-birodalomlíati: — a p.o. paganda hivő-serege mintegy m<\'g-babonázva csak azt\'látja és najto-gnlja : »dc hol késik a német csapa* tok partraszállása Augljábm ?« Mintha bizony a uómcl háborús ci-lokat másként cl sem lehetne érni, mint Cjtőernygös bravúrokkal, vagy a tengeren áttörő rohammal. Mintha bizony az angol világuralomnak nem is lennének más - és sokkai döntőbben sebezhető ¦ pontjai, BmelyekRi megtörhetik a büszke Albion minden hatahna. Mintha a brit sziget megszállása lenne az egyetlen stratégiai lehetőség, ami a háború mérlegét d-billcnlheli, Mintha Közeikelct és a Balkán minden háborús problémája azon dőlne el, hogy az olasz csap;ir tok két hét alatt vagy tizenkét hét nialt kényszerilik-e térdre eüenfélei-kel. Nem, korántsem ezeken a rp-Iclötien korzó-hadászok által kiagyalt módszereken múlik a nagy mérkőzés kimenetele, Az íróasztal rneúett dolgozó t jsztviselö, a kártyaasztal melleit gondűző lateiner, az üzletó-ben fáradozó kereskedő, iparos, á munkahelyén verítékező munkás hagyja a háboru-vezetését az árra hivatottak gondjának és ne türelmetlenkedjék, ne ijedezzék, ne adjon tanácsokat se Hitlernek, se Muvsolr ninek, annál inkább se, mert köny nyen megeshetik, hogy azok fülyüjr) nek a tanácsára és pak a maguk feje után hajlandók a háborút diri gálni.
Hogy >itt valami baj v*U«, «z csak annyiban igaz, hogy ha mint, denki bajt szimatol, az mü^i n tá\\k Mert nzl jelenti, hogy gyengék a lelkek, rosszak az idegek,"puhák a gerjneek, vériézctlenek a Szivp\'*, rövidlátók, ferde törésüek a szemek és felhősek az agyak. Ez pedig nagy baj, meri ha kigyullad aSzomi széd háza, akkor én is könnycblion Jutok veszedelembe, ha ei\\wszit«*m a fejemet. Nagykanizsán megtör!ént hogy n kigyulladt ház körül tütei motíenkedő sz«nnSzédok karókkal, botokkal forradták a tűzoltókat, mert ügy érezték, hogy azok későn érkeztek. Aniig efelett az öklök erejévé\' is vitázlak, leégett a ház s bizony
be\'ekápott a szikra a szomszéd lé
tőkbe is. Mindenki legye a maga helyén > kötelességél és mindenki viselje
közös áldozatból a ráeső részt.
többit bízza mindenki azokra, akjl
az eddigi eredmények tanúsága w
rinl tudják, hogy mi! csinálnak
Ismeretes, hogy a város képvisclő-lestülcie a státusrendezés során visz-szaáBitotta a második tanácsnoki . llésl, egyben pedig az eddigi aljegyzői áílás helyett három aljegyzői\'állást kreált, a városi Ügymenet zavartalan biztositására és a fiatal isz!viselögencrácíó clőbbr^jutasának ztositására. Mert ezeknek megvá-s/tása után további állások kerülnek majd betöltésre. A városatyák
A városi alkalmazottak 7 százalékos fizetés visszaállítása a legközelebbi közgyűlés elé kerül
A kiaegaziszienciák ax idén nem azámtíkamak karácsonyi segélyre
Miközben az állami hivatalok be- j kásos karácsonyi .segélyezését i"eti, rieszlcllék tisztviselőik-é^ alkalma- , mondotta Informátorunk, sajnos,
idén erről nem lehat szó.
(erjesztették tisztviselőik jfr zoltaikVnévsorál a számvevőséghez
visszaállított 7 száza\'ékos fizetés számfejtéséhez és kíutalá<sához, a árosi alkalmazottak érdeklődéssel
rták, mikor kerül Sor öreájuk is. Ebben az ügyben kérdési intézlüuk líelékes helyen, ahol azt -a\'válasz!
iptuk, hogy a városi alkalnifizollak
száza\'ékos fizetésemelése a legközelebbi pénzügyi bizottsági ü\'és, i\'-letve onnan a közgyűlés dé kerül." Ami még ebben a hónapban meg fog történni.
Ami a városi kisegzisztenciák*zo*
A mintatér hö^ájáa-iiali városi státusrendezésheaK
nagy szociális megértéssel fogadlék a polgármester javaslatét és azt teljes egészében magukévá tct;ék.
Most. megbízható helyről arró\' ér-lesülünk, hogy a nagykanizsai státus rendezéshez - a vármegye után — a miniszter is hozzájárult.
Csak napok kérdése, hogy a kanizsai közgyűlési határozatot a mH niszler aláírja. . • ! S
A különböző kiadások emelkedése és ezzel szemben a bevéleeli (JÖ--védelmek) csökkenése ugy a magángazdaságban, mint a közületeknél olyan helyzeiet tereméit, hogy az idén a legjobb, akarat és Jóindulat nu\'l cll karácsonyi segélyre meggondolni sem \'ehet", meri ,ezl pótadó"*, emelés nélkül nem tehetne kérésziül vinni. Ezt keli lehal, hogy belássák az idén kisegziszlenciáink Ís„. így informátorunk.
nál
azár -udvar
szebbnél-szebb
női és leányka
koMtBk,
divatáruk
nagyon olcsón I
Minden jelentkező kap munkát Nagykanizsán
Útépítés, erdőkitermelés, csatornázási munkák folynak
A minap az egyik kanizsai érdekképviselet határozaü\'ag kimondotta, hogy küldöttségileg felkeresik a polgármesteri és ama fogják\'kémi, hogy kövessen ei minden lehelő! munkaalkalmak teremtése, közműin kák megindítása érdekében, hogy a munkát alán magyar munkáskezek Nagykanizsán is munkához és kenyérhez jussanak.,
Ebben az ügyben kérdést intéztünk a város vezet őségéhez, ahol kijelentették, hogy semmi akadálya
annak, hogy bárki, aki jelentkezik és munkát kér, azonnal munkát ne kaphasson. Nagykanizsán mindenki dolgozhalik, aki komolyan dolgozni akar. így megindulnak az titépitke-zési munkák, a csatornázás, az erdő kitermelés, majd a sporttelep átalakításit és egyéb munkák, amit a családvédelmi országos felügyelő, dr. Somogyi Ferencnek be is mutattak. Nagykanizsa városa tehát tud azonnal munkál adni mindenkinek, aki munkáért hozzáfordul és becsületesen dolgozni akar,
Nép Mo3E||d» Péntek, ¦lomhái, vattám a p I
Ének, tánc, zene és sok-sok móka! — Amerikai film!
€fiy kislány - szűz cigány
(A KARA VAN) Főszereplő: a Ilim I. sz. komikája Jane Vithera. Szerepel még a magyar Duna Stefi és Roohette Hudaon. Kétórás vidámság. HÍRADÓ
Titkos
vágya mindenkinek, hogy egyszer vagyonhoz jusson. — Es a vágya könnyen teljesülhet,
ennek ROgitségável könnyen Juthat nagyobb pénzösszeghez. — Ara: egé.z 3 P, fél 150, főnyeremény
40.000
19.600 nyeremény 288.000 pengő értékben.
Húzás december 5.
kA sors]egy kapható soralegy-¦Jföáruultoknát. valamint az ÖSz-* azes dohánytőzsdékben.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor.
III keU tndnl a zenei játékos Iskoláról
Irta: Wltiracb Jolin
Az utóbbi évek során etfy ni fogalom kerüli a köztudatba: -zenei játékos (iskola. > E hasábokon most azt nz uj iskolái szeretném ir.q,\'isme.rletni.
Az apróbb gyermek zenei nevelésével való foglalkozás nem ujketetfi. ^.lár évszázadokkal ezelőtt is művellek, ez azonban túlnyomóan templomi éneklés volt. A modern pedagógia a gyermek lelkének vizsgálatától indiö ki. iion*-csak a gyermek ér\'eluii ne ve • &sé l\\szorgalmazza, liánom lelki adottságain ke. resztül művészi fejlődését, iKötőben kedélyvilágának fokozott ibli kiművelését is lehetővé teszi. Az Igy kiiejU\'klótl nevelési éjedmények figveiembevéteíí-vcl és fcltuisznábVsáv«J a modern\'pedagógia olyan elveke\' alakított ki, amelyek alapján ina már Kurópaszcrte nz cgye-s nemietek mentalitásának megfelelő színezetben foglalkoznak a gyer-mek korai nnivészi nevelésével, zené-lésic történő előkészítésével.
A nagy godonlkoáök felismerték en-uek fontosságát és valóságos tudomány fejlődőit ki az ilyen irányú gyermeknevelésről. A zsenge, érzékeny gyermeki lélek jótékony befolyásolása lehetővé teszi esry olyan generáció fejlőöését, amely tókéUstOacbb embertípust és társadalmat teremj éren ez az uj irányu művészi nevelés hordozza magában az é\'et, ilietöíoá u krftura fcjllőUését.
liz a módom mozgalom Németországból indult, ki, hol már hosszu idő ó\'a láz-is munka folyik, mert tátják az uj irányrat óriási ne\\élŐ batisát. N\'énielországlvan \'már évtizedekkel ezelőtt ugj-ncsoüjelt <Volks,imisikschiiic--k (népi zcneiskolákj és \'Volksmusikboi. mek- m\'\'i>i zenei otthonok\'; létesallek. Ezekben az iskolákban mindenféle hangszerjáték mellett főleg énekelni fa. nitanak; Ugyanezt megtaláljuk Svédországban is- Amerikában liatídmas palo-tóknt rendeztek be a gyermekek zentí népiesére bátron mondhatjuk, hogy ma már minden müveit állam feüs-tnerle ilyen irányú cwlés idoszerüsó gél és fontosságát. Hazánkban is megkezdték c nagyjelentőségű mozgitom átültelését, amikor 19.18.bJn a magyar énckokUrtók orsz. szóTOtsógének meghívására a uérne\'ek ogjik legnagyobb B^-ermekpadagógusa, Frttz Jódé pro-(^fcsszor ismertető elöfidássoroz-itot uu\'-tott.
lliiilapeslcn több. úgynevezett ¦ zenei előkészítő iskola van már, hasonlóképen Debiécenbcn és más vidéki váro-sokben is lé\'osiiitek ilyenirányú iskolák a zeneiskola kCiO!e:n bolüi A zonej ifiö-kés/ilö Iskola tanítási anyaga inag.U)«Ji foglalja a zene, ének és ezen kejoszlü\' a rilmikus mozgás, továbbá együttes kórus és zenekar, illeUe kunarazeu--kuliiválását. A gyakorlati tanilás eso-|K)rtosÍUa u nö\\"omlékeket 1-5, 0—8» 8-10 és 11 —15 éves korig. Minden eg\\-es csoportaál figyelembe veszi a
799998
D$B
1940. november 16
ZALAI KöZLöNV
FERENCJÓ2SEF
. KESERŰVÍZ
gyónnék szellemi képességének meg-fe\'elő i-Cdagógiai elveket. A mi zenei játékos-oszláiyunk itt Kanizsán vohia az olsü lépcső ebl.en u zenei előkészítő Iskolában- A zenei játákos iskola tulaj-donkópení Célja, amint a nevéből is kilfmik, játékos módon, tehát a komoly foglalkoztatás, fletöeg tanítás mellőzésével íe.teszicni a gyerünk zenei készségét, relébiOszlein érdeklődését a rene szOrelete iránt, nzonkivül ölöké-kzjtení a gyermeket a harogszerta nulas-, ra, nemkiSlönbcn felismerni a gyermek
egyéniségét, leaej adottságát, tíogy ének alapján későbbi haugszertanulmá-nya lényegesen gyorsabb, könnyebb és nagyobb eredményű" legyen. -,\\
Hangsiúyoznoni kell, hogy sem^mosolyra, sem kétkedésie, sem aggodig lomra nincs ok, mert külföldi, de haza, példák tömegei Is mutatják, hogy nemcsak lel el, hanem egyenesen szükséges a kis gyermekek rencl szempontból történő játékos foglalkoztatása. Az apróságok Ís olyan szívesen fogadják, hogy a helyréitől törlénö megbarátkozás ulán egyszerűen távozni nem akarnak a játékos Iskolából. Ott ugyanis olyasmikkel szórakoznak, umeyck min-i\'Cn gyermek vágyainak álmát képezik: dobolnak, trombitálnak, xfbphonlvn játszanak, énekelnek, menetének, irkál, uak-firkálnak, stb., csakhogy ór.eu magasabb pedagógia] szempontok szerint. (Vége kév.)
A nagykanizsai gazdasági iskola ünnepélyes kapunyitása
Ven! Saücte és Mócsy Igazgató évadnyitó beszéde
N\'oveml>cr 15-én dé\'etőlt nyitotta meg kapuii az uj nagykanizsai két évfolyamú \'éli gazdasági iskola a\\Ktr% Pál utcát volt városi 7Cue.iskoli I oly,.
¦égéiben, ntr.eiy teljesen megtcocil az uj intézmény céljainak, nuV( a jövöít/vien [elépül a féldniflvetésugyl kormány jó-rallábél a Horthy ulon u modern
épitkezésü és elsöiendü I.Cn.-nd.,Z;s;l uj iskolaépü\'c\'. és fiú-otthon- i ¦
Az uj iskola kapunyitása a szent. " isi várd Magyarországhoz Ulóen; ünnepi szentmisével és Veni Sonutevil - velle kezdetét, ámít P. (iulyás CoJérí férőn-ies.plébános vége\'t, aki egy házszónok -lattanán rámutatott arra. hogy a /gazda áll egköztOebb a jó Isihez, Az ünnepi is\'oidiszleiel a Magyar Himnusz
akkordjaival lejezödölt le Tanári kar ás növendékek a plébánossal ezután átvonultak a l;eiende,etl Iskolába, alio* Mócsy Béla igazgató, 1*. (Iulyás (icHéit plébános, dr. Horváth Atfaflnáz hillanár, Tellc Pál tanár, perjés Uiszfló városi főkorlész, stb. foglaltak helyet az emelvényen:
Mócsy Béla igazgató ezután meg-kezdle iskola évadnyitó beszédét, hangsúlyozván, liogy először Isién hazában voltak, hogy áldását és icgitségjt kérjék az intézmény iwkimdulásához. A kezdet nohézségcivol mdulnak uuiak. Ma mindenkinek tanulnia kell, cLsöstxr-ben a magyar gazdának, meri a m|i-gyar föld 07 százalékban a magyar gazdák kezeljen vau. És Özeknek v-\'r-senyl kell tartani a szomszédokká\', mert különben lemaradnak. A magyar földművelésügyi kormány meg*á\'ta annak fontósságát, hogy a magyar nép kellően ki\'egycn oktatva és azérl nem riad vissza semmi áldozattól, hogy a gazdasági szakoktatási elöscgibo. Ez az iskola egy műhely is, ahol a gbxdatfjttk lelko kimüve«5dkk ós u jövő feladatira fogékonnyá és alkalmassá tevődik,
Ebbe az iskolába otak olyan ifjak jöjjenek, akik vasakarat-tal akirnak dolgozni a saját ós egész Magyarország boldogulásának érdekében. A második év végén aranykalászos gaz dákal avatnak. Ezeknél fontos, hogy a lelkük legyen telve oniny kalászokkal valláserkölcsi és hazafias téren. A tan-\'estíilclnek és ifjúságnak együtt keU dolgoznia, lia célt akarunk érni: a kor igényelnek mogrelelő gazchücd, rabi vc/elöket kiképezni- Az mtézclbcn non íüri a káromkodást, hangsúlyozza nyo Rwtékosan: a káromkodást tüzrel-vas *nl ki kell gyomláChi a magyar né|
VÉKASV testvérek
órás, ékszerész, látszerész ps ,,1 0 Arany- és ezüst-vésnök ru"ul ü* órm, éktier, uenDvsg legolcsóbb árban Javitáöt, vaséit sxakazeiüen készítünk
lelkébe), •mert a káromkodás miatt ver bennünket az Isteni
leisiVeot akarunk s; e-e/ni n -paraszti szónak, a paraszt Öntudatunk, legye-nok mindenkor derűsek, vidámak, vd-lásos és hazáiszcR-tö magyar gazdáit* jak. Is\'en ncvélvOit nvilja meg az uj Iskolát.
P. Gulyás Coliért n&enános o vc;e. (őség nevében készéit azokról a feladatokról, amikot. az iskola célul tűzött (ki u haza, az orszájqU n város^ a vidék érdekében. Egy s Bob jövőnek útjait akarják átállihtnl M-l a magyar gazd-i-ifjuság szántára, hogy akik majdan innen kikerüli ok ebből hz .iskolából
Memes nyersanyagokból, gondos munkával készül. Természetes, ha tökéletes mUködésU
PAD I O
Kapható mlndon ORION r id I ó • k o r o ok o d 6n 61
Fcr.li készüléket dijlalanul bemutat|a: Szabó Antal rádió-azlete, Nagykanizsa, F8-ut B.
a köztég vozotől ós a gazdaérdekek zászlóvivői legyenok.
Kon ákMsél kürti\' :i taiilostfilotrc és ft magyar (íuKdnüjuMÍgni.
Varga (iézu ^Nemesujiúlii az öss;es
^ \\ \' \\<->\\
1 őszi kabát téli kabát
fí legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk

tanulók neveljen mondott .köszönetet a földművelésügyi luinisz\'ornek, aki lehelövé telte ennek az intézménynek fel-ikllilásál és lélesilcsél, nünt az igazgatónak és Un testületnek. Fogadalmat tett, liogy jó tanulók akarnak lenni és a magyar haza hűséges polgárai.
Benet\'ek József (Nugykaruzsa) a gazdaiijak nevében 1>eszólt. Szükség van képzelt fiatal gazdákra, mert a kié a föld: azé az Ország, azé a haz»! A ránk szakadt zivatarban csak ugy tudjuk megállani hetyünl-et, csak ügy tudjuk kikerülni a veszélyt, l>a szeretjük a földet. Rdcs hazánk szabadságát és fügpellenségét. Köszönetet mond fl m. kir. földművdésügyi niiniszicrnek, aki felismerte, liogy a magyar hazának képre\'t gazdaifjakra van szüksége, fs. len áldását kéri uúndazokra, akik ezt az utat megnyitották a magyar gaztUí-ifjak számára.
A fiatal növendék beszédének tar-lalmas, telkes előadása olyan hatást váltott ki, hogy nemcsak az igazgató, hanem a megfeni vendégek, a\'plébános és a i marok is odamentek hozzá és elismerésüket fejezték ki. Mi sokat várunk ettől a növendéktől.
Mócsy igazgató ezután felolvasta az Intézet szabályait.
Ezzel a m. klr. nagykanizsai téli gazdasági iskola megkezdio unlködését
Nyugati szél, felhősödés, ho-lyenklnt zápor, zivatar, a hőmérséklet nem változik lényegesen.
A Meteorológiai Intézet nagykardwísl «•rtlfyeíaállomáM lelentli HSméraéklot tefuap «ate 9 órako»
+152. ma réttel +13-4,délben +138. fV»ao.d«V10
Oőzturdő nyitva reggel 6 érától étit 8 éráig (hétM, asorda, péntek delatan ksddse tfféts nap usinsk},
ZALAI BöELÖNV
1940, november Ifi,
Fájdalmak?
©ASPIRIN
/Vasárnap délután 4 órákor filléres helyárakkal Babay; Napraforgó cimQ vígjátéka a Kath. Legényegyletben
Kél óráig Inrtó tapsorkánt, kacagás! és állandó derüUségil jelent Babay nagyszerű vígjátéka : a Napraforgó. Fokozza a hatást, hogy olyan műkedvelők játszák, mint a nagykanizsai Keresztény Tisztvise-? íönök ismer! kttünó elöudögárdája, melynél jobluin vidéki színészek sem jálszák. Hogy azok ís végignézhess sék, akik eddig még nem látták, a Keresztény Tisztviselőnők holnap, vasárnap délután pont 1 órai kez-deltei a Katolikus Legényegylet nagy termében megegyszer előadják, az első előadás szereposztásában, filléres beléptidijak mellett, a felsőd templom építési alapja javára.
Az érdeklődés oly nagyfokú, hogy még Egcrszeg vidékéről is bejönnek* az előadást végignézni.
Aki valóban pompásan akar szó" rakozni, ne mulassza el holnap a •Napraforgó, előadását végignézni.
Jegyet elővételben a Zalai Közlöny kiadóhivatalában, vagy az előadás előtt a pénztárnál a Kololir kus Legényegyletben.
ki „Igen vagy nem ?"
óriási sikere
Aki végignézte . oz Igen vagy nem ? cimü film akármelyik előadásai, megállapíthatta, hogy a közönség milyen hálás lelkesedésül fogadja a jót, Ötlcieset, mulatságosat és frissel ; mennyire tudják mél-
. tányolni a gyors fordulatokat, arnese- váratlan szövését, a rendező fantáziáját, a remek muzsikát és a szh neszek kitűnő jálékát. Igen gyakran előfordult előadás közben az is, hogy az ujabb ós ujabb ötletek elvesztek a közönség harsány kacagásóban. Murati Lili első igazi fiün: diadalát aratta az Igen vagy nemiben. Szörényi Éva bájos szépsége?; Págcr Antal\' és Jávor Pál jelenetei,
.Vászary Piroska és Mály Gcrő humoros duója nagyszerű anyag volt Bánky Viktor rendező kezében. Ma és holnap még műsoron van. (:)
Az egész városban gyűjtés Indul a Mindenki karácsonyfája számára
Cserkészek szekéren járják be karácsony előtt a várost és fát, lisztet, zsírt, burgonyát és egyéb élelmiszereket gyűjtenek a szegények részére
A Credo - mini ismeretes — cl< halározIa, hogy Mindenki kará-csonyfáját állítja fel a városban és a sorsiiioslohái részére fát és élelmicikkeket gyűjt és oszl ki. Ebben a kérdésben most értekezlel volt a plébánia fehér le miében, az összes katolikus szervezetek részvételével, P. Gulyás Gellért plébános elnöklete alatt, amelyen elhatározták, hogy a katolikus cgyesülelek közösen vesznek részt a Mindenki karácsonyfája fel állításában és az adományok gyüj lésében, függetlenül az egyesületek saját karácsonyi segítési akcióitól.
Azért a karácsony előtli héten cser készek szekéren járják be a várost és házról-házra menve gyűjteni fognak tüzelőt, ó\'eimiszerekel, pénzt és mindazt, amit a jó szivek a nemes célra rendelkezésükre bocsátanak, hogy nc legyen Senki a McgváUó Születésének ünnepén, akire rá ne mosolyogna a betlehemi szereiéi.
A Mindenki karácsonyfája a törvényház előtti téren kerül felállításra,
Nagykanizsa Hazafias közönsége ne feledkezzék majd meg a Mindenki karácsonyfájáról !
7418 pengő 33 fillért adományozott Nagy-kanizsa közönsége az Erdélyért akcióra
A Zalai Közlöny gyűjtése kerek 4000 pengő
Tegnap esle zárult ic az Erdélyért akció gyűjtése. A két hónapon át tartó gyüjlés Nagykanizsán összesen közel 7500 pengőt eredményezett, A város, illetve a jótékony nőegye-sü\'elek gyűjtése ugyanis Nagykanizsán 212*2.73 pengőt, Klskanizsán 312.30 pengőt eredményezett, mig a árosi tisztviselők, a városi Iskolák tanszemélyzele, a városi üzemek és a számvevőség lag/ninnk összesado niánya 30350 pengő volt. Ehhez járult ínég a MAORT mérnökeinek és liszlvíselőinek adománya: 160 pengő. Így a város összes gyűjtése 2918.33 fiílér.
Külön gyűjtöttek az Iparosok 500 pengőt, amit közvetlen küldtek Erdélybe az erdélyi iparosok feiscgé-
lyCZésére, Ez az összeg ugyan nem szerepel igy Nagykanizsa kimutat fisában, dc megemlítjük, miután Nagy kanizsa Iparosainak áldozatkészségét bizonyítja.
A Zalai Közlöny gyűjtess már tegnap megközelítene a négyezer pengőt. A hiányzó ÖSSzCgSt a\'Zalai Köz löivy nyomdászai adták, össze, így kereken négyezer, pengői küldhet1 lünk el az Orsz. gyQJtőbjzoltságnak
Az utolsó nap adományozói i következők : " I
Szabó János 2.- P
ÍJzv. Schermann Józsetné 1.-
A Zalai Közlöny nyorudaszemóly-zete 9.89
Eddigi gytljtéailrjk 3987.11
össsesen 4U00. - P
ix olló, borotva, zsebkés, hajvágó-JO gép, konyhakés és egyéb acélára
teíK- MÁJON TESTVÉREK
ronio. n.««lBél*«i szaküzletében. »«oil< árm*.
Mi újság a Budapesti Élelmiszer-nagyvásártelepen ?
A Magyar Vidéki Saj tót udósUó jo-lenti Budapestről, hogy a budapesti éJeln)ís?crnag>vásárMtoi!e(prc november K-tól M-ig vasúton érkezeit 517 vagon, bajon löiR mázsa vegyes élelmiszer. \'Érkezett\' ezenkívül különböző áruval ¦2iC, tehergépkocsi és sít? lófogatu ko-. esi, %«lanüiit 831 ketrec élöbnrainii, 17Í18 mázsa vágottbanomfi, 581 láda tojás és 114 kézbenszállitó kislcnneípí. A felhozatni az előző béliéi szemben
vasuton és hajón egyaránt némi csök. kenést mulat. Ugyancsák esökkL\'Jit az élóbarpnifi és a (ojásfelliozatal, valamint az icJíísz.iknuk megfelelően a le-liergépkocsik, a lófogatu kocsik és a kéztenszállttó kistermelők száma is. Viszont o vágottbamm fi felhozatalban emelkedés mutatkozik. Az éU\'i- és vágót tbflromfi piaion kőrejies forgalom melleit az árakban némi árJcinurzsoiló-dús volt tapasztalható. A tojásnál az
Városi Mozgó. o»BH^Bhm-wáriwpig
Nagy magyar film-meglepetés. Budapesttel egyldőbenl
Igen vagy nem ?
írták Asztalos M. és Vaszary J. Zene Buday D. A legjobb magyar színészek játékával. A kísérő műsor külön szenzáció I
Előadások köznapokon 5, 7, 9. vasárnap 3, 5, 7, 9-kor
ifflM" t\'üá ÉKSZER,
\'*»B SZEMÜVEG u«»^ ZSOLDOS GYULA íriratittf, tata fa UlirirliiMikaJI,
l\'fi ut íl. (• Korona-iiaModivil n*mb*n).
Iifíiőrnritíii Imiltói.iílhuly 1
árak majdnem változatlanok maradtak.
A zöltlség- és főzelék relékben egyes ¦fihicikkeknél áioirclkeilós vo\'t tapasz, tolható, ami egyrészt a mutatkozó\'na-gyobb kereslet, másrészt a jobb nünö-ségü ám raegjcíBnése következtében állott elő. Igy a kárfioí ára 14 ffiíérret, a sóska ára 9—15 fillérrel, a paraj 5—14 fillérrel emelkedett, viszonl a Sárgarépa és a iXJtrezdQ\'yem ára csökkent, előbbi 1—2 fülénél, utóbbi i filérrcl klónként
. A gyümölcsféléTí kö/.üi a körte áránál mutatkozott 20-30 filléros kilónkénti áremelkedés, mert u jobb minőségű áni már fogyófélben \\t«i. Viszont a szőlő ára az előrehaladott Idény és oz elsőrendű mmősógü áru elmaradása következtéién csökkenési mulat kilón, kénli 5 fillértől 70 ffllérig. (:)
ön egy elmet keres? 8
Hol kedveset és szépet vehet? Keresse fel a
„Tulipán" virágüzletet.
NAGYKANIZSA.
F8ul I. sz. Telefon: 502.
KISKANIZSAI ÉLET
Késő ősz van...
A fák lassan elsiratják, lepergetik a sárga levélkónnycikol, A színes és tarka mező felvette a nagy barna fölüli átkőpeny ét. Egy kis madárka ugnil-csacsog a berek letarolt mogyoró és sommbokraí között A kis bolió. Még mindig örül, bog)\' egy-egy napsugár villan a felhők csit.ogő fehérségen. Egy ekevaa hasit kegyettenü\' a (tömőit le\'evényio. Az erdő felóM halk, panaszos siratássa] jajgatnak a rák. ESvesis-letlék díszüket. Vajam] furesn rfclénkség vesz erőt mindenen, ólmos, szürke kööfátyol terjeng Mánia felől. Valaki a halványzöld velőst ö\'oH körtrl1, szeme barna, nie!eg pilliuitásávaS,\' fíStfi gonddal. Lassan, nehézkesen indul ol.ha zalclé. N\'cbéz a búcsúzás addig is, ómig ismét kipattan :iz életet hcnJetű növényzetünk, a magyar gazda (terülj asztala , a földből jövő kincsünk.
Műkedvelő élet
Kisknnlzsa téli társas élete, hagyományosan a Katalin bállal kezdődik. Nincs olyan esztendő, amikor a sáska. • Katicáki napja no sikerülne. Katalin estén tapasztalhatjuk, mennyire szük korc ckro szabták az Olvasókör nagytermét Sokan kiszorulnak. Klskanizsán az Ifjúsági Egyesület viszi a^vozetösze-iej>et jelenleg a mulatságok ós raüked-velöetöodások icndezésc terén. Ez év-Ihti pompás népszínművel mutatkoznak lKt az egyesülőt műkedvelői Az or-kólcsí tart ilomnái fogva értékes színmüvek Hasznosak Kískanizsúu.
Sportélet
A Levente Lobdanigó Szakosztály kepeiéin l>ulüi rendezett ifjúsági mérkőzések beiejaaDdlok, kivéve *z ujraját-szásra kerülő Sáska l^evente—Kereafce-üelmi mérkőzési. Mint ismeretes, » játékvezető minden különösebb nieg-okolás mintt — mini később kidonilt a jclenU\'sböi nOm a közönség aniull -a mérkőzési megszakította, mire a Szak osztály « mérkőzés uj rájátszásai ren-delle el, ídej-en pályán. Már nz is érdekes és furcsa, bogy a kisfcapiz-sai csapat a .sors szeszélyei\' folytán (mifó*o sorsolási) mindig kiuiizsiii pályán jáUnotl. Kiváncsjaa várjuk a tavaszi fordulókat Kap-e futballsportot Kiskani^sn? A Sáska csapul eg)\'eUon ^oreséggut Így is a
1940. november 16
ZALAI, KÖZLÖNY
S
i hócipők í férfi sárolpők (friss in)
Hiltényinél
(Fő-ut 2.)
második Itolyre tBrült sfif a Keresltei. (Iclmitoi nom szenved nagyobb Bátora-iívu vonciájol, meg is tarthatja a móso-dik helyét.
Vasárnap valéazinü Bodíi — Gazdag, Horváth II. — l\'Jondcr, HerczOg, ország — Vajda, Bartol, Kis:!, Codmok, Horyáh III. (tartalék Miilei és Kt*0) össreálHásboii szeiOjioi a csapat.
Sáska népdalok
PORZIK, POHZKK.-..
Porzik, jwrzik a pápai utca,
Hogyha végig megyek rajta.
Nyílik, nyiiik a babám ablaka,
Hagyhu betekintek rajta-Nyisd fel babám, ablakaidat, Hallgasd mo.\' a panaszaimat, Mert egy sáska lánynak De sok a punosza, Nincten, aki meghallgatja.
Vil.l.AS FARKÚ FBCSrKE...
Villás farkú fecske,
Hej, sáska menyecske,
Honnan jóitól.
Hogy kenaltéi Ide?
Sej, erio nz idegen lóldrc.
Nem jöttem én gyalog,
llabám lova hozott,
Huncut volt a l*ibá)n
Kó kényszeme,
Sej, azzal csalogatotl Ide
Disznótoros vacsora
iúrósoausszawal
szombaton éa vasárnap ette ¦ Ki«»»rh*»b«n.
Il, .<«, -s» 1.40
Szíves pnrttogást kór aaul tulajdonos
Una» JóxNcf kocsmáros.
A becsületes munka jutalma
A földmüveléaOgyi miniszter 80 P pénzjutalommal és elismerő díszoklevéllel tüntette ki Biczó Józsefet, a kl 42 é\\« szolga\' hűséggel és becsülettel á budapesti központi papnevelde kiskomiíromi uradalmában. Az oklevelet és a pénzjutalmat (ín* nepélyes keretek közt, szép beszéd kíséretében csütörtökön adta át Bi-ezó Jőzseiaek a főbíró képviseletében dr. Sebestyén János szolgabíró. Az uradalom külön péuzjutaiínát a székeskaptalan képviselelébcn megjelent dr. SzokcJay Aniai prelátus kanonok nyújtotta át a kitünteteti-, nek, méllülva uégyévtizedes munkásságát. A megható ünnepségen megjelent Gazdag Ferenc espBr»s-plcMnos, Mátray Jenő körjegyző, Haidcn Imje felügyelő, főintéző, Sebestyén\' Béla. és Rátz Gyula Irt, lézők, Ort Pál erdoniernök, vala^ mint a község elöljárósága és képi viselötestülete a nagy számban ott volt munkásokon kivüt.
HOTEL OORVIM
BUDAPEST ""
VIII., CllklHy-1.14. Nenzotl Színháznál Caladi szálloda a város szivében. Újonnan berenatave, központi Iute.,; hideg-meleg (olyóviz. jtoáHVM szoba P»-»0, ktlagyasP T—
mm
Szambát
Au.ndó asnnink b.tkSuupoboii
B.dapMt I. raOíOrán
M5 Torna, Hlrak. Kőzlamények. Hangl«m<»ek. — utána étrend. — 10 Hlaak. — 11.10 Nenwlkóal Tizjeiző-a*jlgá>t. — 12 Haranaseo. Hlmnn**. IdiSjáráaJeientéa. _ 1140 Hírek. — 13.20 Időjelzés, Időjárásjelentos. — 14.35 Hírek. — 14.45 MüsorUoMr-Utés. - 15 Artotyamlurek, piaci arak, *e»miszer4rak. — 16.45 Idöjcuris, Míl-jájáijelentés, hírek. - 17 Hlrak »4o-vik 6s magyar-orosz nyalván,
IV—19.20: Hlrak .magyar, néuttt és román\'nyalven. — 20.40—21Jg: Magyar hlrak.
BUDAPEST II.
18-kor magyar hírek és 2(1 Kor hirck neiiict, olasz, francig angol és esapa-rmntó nyelven.
60°/o-o
valóm ananász kajszi
bokor és magostörzsli fa kapható
„Tulipán" kertészetben
EClvös-tér 18, llsgjkaülüa. Telefon: 614.
BUDAPEST t.
17.15 Kádár (lózn előadása. — 17.40 Hangképek a tangóharmoiilkások pro* IWerméből. Ve/eti Budinszky Sándor, - 18 Orsolya Erzséhel Petöfi-vcrsokel mond. — 18,1.1 Bura Sándor cigány, zenekara, Vadász 1-ásiló tárugitó/ik. ¦— 10.20 Dr. l.ronovszky Iván előadása íenélöórákkaí. — 20 Az Országos üár. donyi Társaság díszhangversenye.
SUDAPEST II.
17.1". Ojemnvltány. — 17.30 l\'arkas Zoltán előadása. — 18 Hiiek. — 18.10 Thoinán Mária hegedül. — 18.30 Mezőgazdasági félóra - lil.05 Országig l\'osiászenekar. - 20 Hírek. — 20.20 Hanglemezek.
Vasárnap
BUDAPEST 1«
8 libresztö. Szózat. Hanglamejgck. — 8.-15 Iliiek. - 10. Hefonnálus isientisz-le\'et. — il Egyházi ének és szentbeszéd. — 12.20 Időjelzés, időjárásjidOn-
tés. — 12.30 Az í., honvéd gyalogezred zenekara. — 13 Itádlókrónika. — 13.45 Ilitek. — 11 Hangleniozek. — |5 Hang-kí[)ck a kolozsvári gazdasági akadémia imne|>élyes megnyílásból. — 15.30 Hon vódmüsor. - líi.30 Dr. Marók Antal előadása. - 17 Hírek. - 17.15 A Royai
varialo mflsojából, — 17.15 Papp vVik«
tor csevegése. — 18 Ilurgitiváralja vjcl-kéjjes kózséjf szakoly ünnepségeitek köz ventóse a Fest] Vígadó nazionileJx\'il.
- iti llbek. — 111.20 Balázs árpád előadása, - 20.05 Sporici odmáiyck,
— \'?0.15 Niki\'* Magolóv zongorázik.,--20.40 Hliek.
BUDAPEST II.
11 Balázs Kálmán (iííányzcmkira. — 12.05 I evcn\'e rádióféJóra. — 15.05 Tán elemezek. — 17.15 Olasz dalok. — 18 Iliiek. - 18.10 Az Operaház no\\ember 13-iki előadásának kóz\\Otitéso Németh Mária nvo^CiUéptéveL Alarcoa-bál. Dalmű bárom felvonásban — \'Köz-len 20 Hírek.
A családnak „magaslati n«p,ot"I
Kárdoazo ox orvosát:
r- — , mindnyéjyk,testi ét lelki kondícióját javítja.
A j.n.O0aslalí,nop" csók hattaul julzessol valódi 1 • \' *: , Kopható a ua kültelekben.
éidokog, «tlneson itluitlrélt lobéit leöld:
MAGYAR SIEMENS kvarclámpa-osztály
Budapest, VI., Nagymexfi-utca 4.
KloUl; AEG-U„IÓ, 8jJi,P.,l, Rcdolf IrOnSrükü.-!ir í.
Egy keszthelyi háziasszony esete a budapesti menyasszonnyal
A menyasszony látogatása után díüafek a vendéglátó háziasszqay ékszerei
Érdekes ügj\'ben nyomozott a kcszthelvi csendőrség. Ugyanis az egyik alsopűboki tiataleniber állana állást kapott Budapesten. A jó" képű legény megismerkedett egy Zakor Borbála nevű, re^arpnyoSt születésű 28 éves háztartásbeli leánnyal, aki annyim megte;szett a fiala\'cmbernek, hogy elhatározd, feleségül \\«szi. Nemrégen a fiataH pjnber lehozta menyasszonyai Alsó" puliokra, hogj! szüleinek bemtilnssa. Onnan Keszthelyre mentek egy ík-nicrős asszonyhoz, Szalay Peteméhez, akinél n leány ruháját tartóttal A fiatal pár elbeszéigelett a vendég" lálót Szalaynévai, intijd n leány bej csomagolta ruháit, hogy azl mrigávai. vigye Budapestre.
Aiw, amikor Zakor Borbála kiszedegette ruháit Szalayné szekrényéből, ráakadt tt házipsszony ékszeres-dobozára, amolyljcn arany karkötő-
óra, arany nyaklánc, női gyíii-tk. briliiáns iüggő és hasonló ékszerek; voltak.
A menyasszony nem tétovázott, haiKyrii ajs értékes aranynernüfikot, re-tiküljébo lejtelte és amikor {elutaztak vőlegényével Budapestre, másnap ott az ékszerekei \'elzálogosította.
Időközben Szalayné észrevette; hogy kifosztották. Feljelentést tett a keszthelyi csendőrörsön, ahol,gyanújának is kifejezést adott a tolv^ személyéi illetően, így történt, hogy néhány éra mulya Z"kor Borbála o menyasszony ~ már rendőrkézen volt. Nagykanizsára szállitotíék és a gyorsított eljárás alapján azonnal bíróság elé állították.
Zakor Borbála líeismede\' tettét. Azzai védekezett, hogy beteg volt és orvosi köliségt\'krcgebeit a. pénz!. Mivel ínég nem volt büateívc, 6 húiiapi, fogházra iléjlék jogerősen.
BuuAPEsr. Mimmi
El/ikeló csalndl szálloda olosó árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-töl, két ágyai, szoba már 12 P-MI. Kitűnő étturoiu és kávóház. Előzékeny tó-flzolg&lás. — A Zalai Közlöny olö-llzetÓl az utolsó havi elöUzctéal nyugta folrautatásával StQ\'fr ked-vtzményban részesülnek.
T
¦Naptár: Ndvoraber 16. szombat. Rom. kat Ödön pk, Protoatána ottmár — Izraelita Mark. hó 15. — November 17. vasárnap. Rom. kat. Cs. Gergely. Prot Hortenae. Izr. Márk. hó 16.
A .Ferenc József" keserűvíz
régóla kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan haló ter-meszelés hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg
-Ttfoaát I
Indiai és magyar teákat, romot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
ElLfiKEZffiTÓ
Egyszeri közién (2 sor) dija 30 fillér.
November 16:
A ZMNTE tánamilatsága este fél kilenc órakor a Koronában.
Novotabur 17:
Napraforgó megismétlése a J-Og«\'ny-egylelben déhdán 4 órakor. . Liieális előadás a városházain d. u. 6 órakór (Szikráy). HoHaroJjor 18.
Tereaiawitó laiuíri h:ing\\«rsC)iy a Kazinczy u\'i uj zeneiskolában ii-kor.
Ntv«mb«r 21:
Liieális előadás a városházán d. a. 0 órakor (dr. Vértesi Frigyes).
A Túzliarcos Főcsoport teaestje a Központ SzáJlólian 8 órakor.
N»t*mb*r M.—Dm. l.t
A Ke^ztény Jótékony Nőegylet la*-rácsonyi vására.
Oecpmbsi- li
Kalazonti Qnnépség a gimnázkutt-bw- . . . . Ü J-l
ZALAI KÖZI.ONY
1940. november Ifi.
/>!¦!
Az Angol Magyar Bank
rt- nagykanizsai fiók ezúton értesiti t. ügyfeleit és üzletbarátait, hogy az intézet cégét Magyar Bank éa Keres-kedelmi rt.-re változtatta.
— (Egyházi hírek)
Az egyházmegyei hatóság dr. Solymár István espeiOst, püsjWiki biztost világi plébánia megszervezésével kap. fcáolatos imiuk:U iloí; e^végzŐW)\' miatt icluientelte a hitoktatás alól. Mévetf Kiskanlzsán ferciuei plébánia lesz, a Idskoolzsal ónálló hitoktatói áJttást a megyéspüspök n fcencescknok engedte át s helyette Nagykanizsán n ferencesek a leánypolgári ónálló hitoktató* állását adta át a világi papságnak p. Murai Frigyes Kiskanfzsára került hit. oktatónak, Meisl István a nagykanlzs; i II. körzeti állami eteaii iskola hitoktatója lett, mig a leánypolgáriboz dr. Pozsgai János hittanár kapott beosztást
— (Meghalt Oszeszly M. Viktor csurgói nyomdatulajdonos)
A nyomdásztársadalomnak gyásza van Oszeszly M. Viktor csurgói nyomdatulajdonos, a szakma egyik régi képzett kítíinö tagja, akit szálelése ós rokonsága révén Nagykanizsán is sokan ismertek, 54 éves korában Budapesten meghalt. Ma délután Tél 3 órakor temették el Budapesten a Farkasréti temetőben- özvegyén kivül leánya, Ottay Baba, Nagykanizsa kedvenc színésznője, férjezett Kíyössy Zoltámnő, lia^ Oszeszly Miklós és rokonsága, vala-mint a nyomdásztársadalom gyászolja a közvetlen modorú, kedves és mindenki által csak szeiOtctt Oszeszly M. Viktort, akinek halála mélységes megdöbbenést keltett mindenütt.
— (A hétfői teremavató tanári hangversenyen)
Haydn, Franz, Straussv, Siiuling, fiíb. müvei szeiejjclnek a műsorban, amelyben öz iskola valamennyi tanára kőz-lemüködik. Belépődíj nincs. Kezdete 21 órakor a Kazinczy utcai kamara, teremben. (:)
— „Napraforgó* vasárnap dél-. után 4 órakor a Legényegyletben.
— (Kanizsa régi céhrendszere)
és annak emlékei rímmel tart előadást K. Nagy László folyó hó 19-én. kedden este fél 0 ómkor a Katolikus Legényegyletben. Az előadás díjtalan ós az érdeklődőket szívesen\' fogadja a I.cgényegy et vezetősége. K. Nagy előadásában tiszta képet nyújt a régi céhvilág helyes iCndsrOreröL valamint ismerteti a n-.igykanizsai Városi Múzeum egy-két ritka és értékes céhem-lékét. (:)
lipr-lmiíiMiiTÉ
vaakarttkidí» — HigyKaitts*
Steaua olajok
bizományi raktára. Klnoaam tüxh^lyok nagy vi I a axftakba n.
(Folytatás az 1. oláálről)
.41
Olasz sikerek Görögországban
is, Larissán két ellenséges - repülőt a \'földön megsemmisítettek és sikerrel bombázták a tengeri támaszpontokat is. ,. i . ! -.¦:=¦- - i :\' í
A Vreme tudösitója jelenti az olasz-görög határról, hogy pénle. ken sikeres olasz előretörések történtek Görögországban. Az ágyúzás szünet nélkül tart. A Szerim-Co\'H za-i szakaszon heves harcok vannak, immár 21 óra óta. Az olasz fovas-ságank sikerült több áttörést végrehajtani és betörni az ellenséges állásokba.
Az olasz főhadiszállás 160., ma déli jelentése szerint a görög fronton kölcsönös tüzérségi párbaj folyik, valamint több részen gyalog, sági harc, amelyet a íégihaderö az ellenséges állások és táborhelyek\' bombázásával sikeresen támogat. Bombázták a görög katonai pontokat
Újból bombázták a jugoszláv Bitojt
Belgrádi hivatalos jelenlés szerint Monastir-Bitoj felett tegnap ismét elszá\'Uak angol vagy görög repülők és három bombát dobtak a városra. A bombázásra a légelhárító tüzérség működésbe lépett és a vadászgépek is felszálltak.
A Politika szerint 6 angol vagy görög repülő voll a támadó, amelyek Korica vagy Durazzó felé szánlak el.
Forrong az arab világ
A római lapok részleiesen bcszá* mólnak arrói a hangulatról, amelyet az egyiptomi miniszterelnök meggyilkolása váltott ki. * ,A forrongások, zavargások egy\\i mást érik és sok helyen véres össze-rí ütközésre is sor került a katonaság és az arab lakosság közölt. Az össze tüzeseknek angol katona halottal is vannak.
Olasz körökben biztosra veszik, hogy Anglia most erős nyomást gyakorol Egyiptomra, hogy üzenje meg a háborút Olaszországnak, bár az uj rrnnjsztcrélnök szpatén a mér-
sékelt politika hive.
Letartóztatások Indiában
A Popolo dí Roma értesülése szerint az indiai alkirály \'elutaztatott
1500 indiai nacioiiaistVii, akik Gandhi éheinek és követeléseírek teljesítése érdekében tevékenykedtek.
Háború Sziám és Indokína közt
A francia indokínai kormány elhatározta, hogy érdekeit fegyveres
erővel is megvédi Sziám támadásaival szemben. Sziám már összevonta csapatait a határon, sőt egy Vichyn út érkező hír szerint Sziám és Indokina közt már megkozdőd-lek az ellenségeskedések.
BmaLSSFk impregnálása
PÁLCSICS-nál
Teleion: üzlet 388.
Teltíon : gyár : 344.
November 19-én lesz a Keresztény Nőegylet ruha-kiosztása
Hosszú hónapok óta hangyászok galoanmai gyűjti a szükséges anyagiakat a Keresztény Jótékony Nő" egylet nemes vezetősége és lelkes hölgygárdája, hogy november 19-én, kedden, magyarországi Szent ErzséH bet ünnepén több mint 3ÍX) szegény iskolást és felnőttet ruházhasson fel, jó meleg ruhával, tartós cipővel ós egyebekkel. Az idén 320 szegény kerül felruházásra. Olyan cselekmény ez, ami minden dicséreinéi szcblien beszél. A ruhakiosztás az Idén is a tradicionális november 19-én délelőtt fél 11 órakor ünnepi keretben a Rozgonyi utcai torna"
teremben történik Farkas Vilma el-nöknő személyes vezetésével.
A Keresztény Jótékony Nőegyle* vezetősége szívesen iái mindönkit a ruhakioszt ásón. \' ; , !
— „Napraforgó" vasárnap diluían 4 órakor a Legényegyletben.
BÚTORT
vegyen vagy rendellen,
Mt megbízható és olcsó.
Cwagery-at 14.
Erdély szelleme két uj regényben!
barabás gyula
VIHAR ERDÉLYBEN
Bem tábornok legendás 0 erdélyi hadjáratának felejthetetlen regénye.
Ára 5 pengő.
BALASSA imre
A magyar színészet heroikus korszakának, a régi Pestnek és a régi Kolozsvárnak regényp.
Ára 4.60 pengő.
Kapható minden könyvesboltban. Singer és Wolfner klndása,
ló és olcsó
sDarmol. Beváltja, mriltlgér. Nincs vele bajládát, teatözís, rossz íz. - JúlzQ hashajló a
ul-14 HUMrt li R4tru*rt*f"*
Holnap 6- kor llcealis a városházán
Az Irodalmi és Művészeti Kör holnap, vasárnap este a városháza tanácsterme: en iíceális előadást tart. Az előadó Sziki ay János piarista tanár, aki Dugonis Andrásról emlékezik meg születésének 200. évfordulója alkalmából.
A pompásnak ígérkező előadás mellett a gimnázium énekkara és szavalók működnek közre. Belépödij nincs. _ (:)
(Adomány)
Dr. Barthos Pál veszprémi apátkano-nok 500 pengőt, dr. tloss József nre.á-tuskanonok, országgyűlési képviselő 500 j>cngöt, dr. Sárközy lnjos kanonok, szemináriumi rektor íoo pengőt ado> mányozott a fel.sötcmplom rnegaagyob-bilására. Itt említjük meg. hogy n \'gy-kanlzsa] hölgyek buzgó munkássága folytán a .Téglaakcióra, oddig HUH) \\<.-n::>> folyt be. A légiagyárakkai most folynak a tárgyalások a legki megver
tele ügyében. Amint vógo lesz a mezei munkának, azonbal mégkezdik a téglának íi helyszínre való fuvarozását,
(Ma este ZMNTE mulatság a Koronában)
Nagy érdeklődés előzi mMj a ZMNTE ma cs.ti táncmulatságát Ez á mulatság yczonkezőct legjobb mulatságának igérke/jk. Városunk sportja és saját érdekében jöjjön el ma este a Koronába. , (:)
— , Napraforgó" vasárnap délután 4 órakor a Legényegyletben.
— (Tűzharcos tea)
A nagykanizsai tüzliaroos főcsoport Vigalmi gárdája folyó hó 21-én, vasár-nap este 8 órai kezdettel -. vói) a Központ Szálló étterme-1>en ^cos Icái rendez, melyre külön n oghivókat nem küldenek ki, ezért a nagy tűzharcos családot és barátait ezúton hivja és meleg szeretettel várja u londezőség. ( (;)
— (A jószivD emberekhez!)
Váratlanul meghalt Silrzó József, Nagykanizsa egyik közismert muzsikás. cigánya. Mindössze 31 éves volt, öz\\«-gyén kivül négy apró árvát hagyott hátra, akiknek se téli tüielőjűk, s« ruhájuk nincs, a jószívű, emberek ti\'i-mogatását kórik. Címük: Hákóezi uk-a 10. szám. , i
IGMÁNDI KESERŰVÍZ
minősége egyedüli
— (Kinyitották a Sió zsilipjeit)
Je\'enietlük, liogy a Balaton vizáUása október óla állandóan emelkedik és a somogyi\' Balaton-part villatulajdoni i-sai, akik köpött igen sok -nagykanizsai is van, aggodalommal gondoltak a\\kő-vetkező I elckie. A balatoni érdekeltek kérésére azonban a Sió zsilipéit most megnyitót tők ós másodpercenként 50 köbméter vizel eresztenek le. A, tó tükrén azonban ez naponta csak 7 rollt méteres apadást jotent. A szükséges 20—22 centiméteres apadás tehát csak egy hónap alatt érhető ej, feltéve, Uá nem lesz tftil csapadékos aaldő.
Télikabátok
ötfealése, tisztítása
Vargánál
lta)iij-al(i 19.
Ili* MIÍHl l
1940 novímber 16
ZALAI KflítöNV
ferencjózsef
KESERŰVÍZ
— Péna áll.a hinhox,
ha idejében beszerzi iUamsorsjcgyólI A pénízel együtt nyugalom fis béke kültö/ik otthonába. Egy sorsjegy Ara 3 penffö, egy fél t.50 pong% Hiizás december 5-ön.
— McfíÍ«lonl a repülők lopja
A Magyar Szárnyak új száma \\cető. mólóját a Repülő" Alap ezóyi munka-jaját Ilisits Tibor a tagUiabbrii pse-hcly.n közli vitáz Horthy Islván I 0,/.;\'i-menyeiről. UdVaiy .leni :i vdá\',\' rOpfllŐ-hireiröl, Prodíiii (lyörgy a kofolajróí, Jáliosy István az őszi pilótivi/sgáról. lliiezkó Lajos u katonái repülök niiní-kajáról ós Szy Tilwr a felderítésről [(. A szokásos rovatuk és az óruekt\'S felvetéseken kiviil a Up közüi Gállá, (iruf Emö dijuycites j*p álregény ének folytatásai is. A Magyar Szárnyak min-denoti kapható. Ara 50 fillér.
— Maiiialfltett « wawdlk Karidy Kalalla
erről szól a Film Színház Irodalom). nj számának ké]«s rÍ|K>rtja. Ké[M\'s tosiamolo az erdélyi irók hud tj>oatl o-ő-adóestjérol. Hemck riportok: a kainla-szegj balladacgyQUes i«sii szerepűvé, níl, a nagyváradi színház ünnepélyes megnyitásáról, Hókay János külföldi síkexiröl és ci>l>cri a számban indul ine^ Murali Lili országos érdeklődéssel várt legénye .Szoietni kcv. so.i. tudnak-elmen-
A magyar tavasz legszebb virága
a magyar tulipán.
(Tulipánhagyma még kapható.) 4
„TULIPÁN" kertészel
Eotvos-tér 18. 8lgytaJiJ|. Telefon; 634.
Virágüzlet: FÖ-ut 1. sz. Telelons 502.
Kettős mérkőzés a Vasut-pályán
Vasárnap kettős mérkőzést játszanak a Vasút pályán- Az NVTE játszik a PEAC ellen bajnoki mérkőzést, ami Kyonvőrii mérkőzésnek Ígérkezik. Az NVTE a legutóbb jegelt össz.\'áUitá.s-l>an játszik, Ez a mórközós 2 órakor lesz, mig az ifjúsági bajnokságban a második helyért a sáskái jáLszik a Ke-ieske;.e;mistákkal. . (0
Diófarönköt
vásárolok
DukAsz Ferenc
Nagykanlua.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
VI. Oyörgy angol király kézszorítással logadja az Anglia megvédésére-érkező szlnea caapatok vezérelt.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
25561/1940.
Tárgy: Borfogyasztási adóátalány megkötése.
Felhívási
Felhívom mindazokat a bortermelőket, akik Nagykanizsa város területén, továbbá Homokkomárom, Nagybakónak, Nagyrécse, Palin, Zalasárszeg és Somogyszenlmiklos köz-sédek területén borlermelétscl foglalkoznak, hogy az 1941. évre szóló borfogyasztási adóátalány-egyezség megkőlése\' végeit Nagykanizsa város javadalmi hivatalában (Városház, Horthy Miklós-utl bejírat, I. emelel, 40. sz. ajló) jelenjenek meg. A kiegyezés a következő napokon, naponként 8 -12 óráig és az alábbi sorrendben történik:
Azoknak, akiknek neve A, A boltívei közeledik 1940, dec.
E, É „ O, Oy „
V. W Zs
2-án U-fltl 4-én
, 6-én
B-nn , 7-én , 9-én 10-én , 11-én , 12-én , 13-4n , 14-én , 16-á.n , 17-én , 18-én , 20-én
Fenti határidő után jelentkezők kel 50%-kal magasabb Összeggel történik a kiegyezés. Atalányegyez-séget a város csak azokkal kot, akik sa|it maguk termelik a bolt Nemtermelökkel és azokkal a termelökkel, akik az 1940. évi borfogyasztási adójukat nem fizették meg, to vábbá, akik 1940. év december 31 után jelentkeznek kiegyezésre, kiegyezés nem köthető.
Figyelmeztetem a bortermelő közönséget, hogy a saját érdekében cselekszik, ha kiegyezést köt, mert jövőben a borszállításokat fokozottabb mértékben ellenőriztetem és az egyezséget nem kötő gazdák lakásánál és hegyi pincéiben havonként és vágatlanul tartatok vizsgálatot.
Egyezség nemcsak az 1940. évben, hanem az 4941. évben termelt és 1941. év dec. 31-élg elfogyasztott borra Is érvényes, léhát annak is ajánlatos az egyezség megkötése, aki 1940. évben nem, vagy kevés bort termelt, mert 1941. év őszén még bőséges bortermése lehet.
Nagykanizsa, 1940. november 5 iui Polgármester,
mindönki • helyi kerMkodoknél és Iparosoknál aseies» bo!
mimavi.................«mm.««»h\'iii......¦>»»¦»
Mindenhit érhet baleset, azért a balesetbiztosítást senhi sem nélkülözheti !
„ , r -, I »----........IHaWaSSWl.....
KiiiliilmiUttl Mita Vállalat
MENETRENDJE
érvényes 1940. május 19-t8!.
Vaautíllomáita
4-25 rj-20 II" 13» I6«0 18 oo 18 4» J0-40 22 W 23-10
Eiisíbet-térrc
N
5
Latanyai manatrantl
L.t.«YéfílW. 6-40 ligfijabiiiaaiLTM HanVinlttfrii ind. 1420 UUayfcaMu IMa
APRÓHIRDETÉSEK
Ila űhlrdsil*i <JI]« fUarW *• üniwprstw 10 tt^lf BO\'Mléí. minden további »0 0 nofr, KlfoinM
ÁU-A1
OgVeS vorrei.Ínyt idveiMk. WjljZ Vlktorné, Eotv6s-tér 82. 2643
(laaalgila laáa. lelvétettk fűszer-ízlett*. Clm a kladéhlvatilbin. 2-60
Haiti.....i-nm... lehetetik HetTel
mOasataloinál, P6ut 4. »»
ADAS VÉTEL
¦argaadlrapa kiphaté minden menynyiseriben. Báthory-utca 22._4
Magiar-utca 108. Nagyobb mennyisért! trágya títtá___3698
ks-oi hssinllt aiírlagat kerejek megvíttlie. Clm ¦ UsdéhlvsUilbin. 2820
Nélmhák. férfi keménykiuipok alaMh Kliíly utca 30., emelat. _
Hasítialt 0«latl-a«»a*««8at vennék. Alínlatokat Keltmtn Rezéé céth« kérem beadni. aül
Tttlajfaraaoa kaptuló a saentpill erdöbtn. Efdeklédnt Dukiaz Ftrtnc, Magyar-utca 108. T«l«ldn 290. 2840
BÚTOROZOTT SZOBA
Baiaraaatt utcai «<•\' « lurclésiob» h.unilttUI kladé. Bítlltielm, Csen«ry-«1 27/a. gg
Birtoraaalt szoba lOrdöszoba használattal december l-r« kUdó Balthyánv-»lc» 24/a. 26,7
HAZ ÉS INGATLAN
Több adémentes magán- és bSihítat háahelyet.uélöt éa löldeket
Papp, telekl-ut 8
Máahalyakat, klaer^naDobb csa-ládlházakat. lévedelmeiö Mihloik.t, tlz-letháiakat közvebtek. - Horváth, Sugárút 42. . _™°
KtXOKrtU_
Tali» allattai nyerhet egy-két diák lobb családnál gondos lelügyelel mellett. Clm a kUdéban.
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november 16.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
26082/1940.
Pályázati hirdetmény.
Nagykanizsa megyei városnál nyugdíjazás folytán megüresedett és ai óvodai felUeyelö bizottság által betöltendő a XI. fizetési ositályba sorozott ovónöi állásra pályázatot hirdetek.
Az állás az 1930. évi XLVII. t.-c. .és a 860—1—70—1931. VKM. sz. rendelet alapján egyenlőre segéd-ovónővel lesz betöltve és csak az esetben lesz betőllvc rendes óvónővel, ha az állásra más kisdedovó-Intézetnél működő rendes ovónö nyer alkalmazást.
A javadalmazás a hasonállásu állami alkalmazottakéval azonos.
A szabályszerűen kiállítandó és a pályázó által sajitkezüleg irandó pályázali kérvényhez eredetben, vagy hitelesített másolatban a következő okmányok csatolandók:
1. A pályázó születési anyakönyvi kivonata és családi állapotát igazoló anyakönyvi .Családi Értesítő";
2. Hatósági erkölcsi bizonyítvány, mely a családi állapotot és politikai megbízhatóságot is Igazolja;
3. magyar honosságot igazoló hatósági bizonyítvány, esetleg a magyar állampolgárságra való igény szabályszerű bejelenlését (oplió) igazoló okmány, honossági bizonyítvány hiányában községi Illetőségi bizonyítvány;
4. iskolai végzettséget és az ovónöi szakképesítést igazoló bizonyítványok ;
5. a városi szolgálathoz általában, illetve különösen a megpályázott álláshoz megkívánt, szellemi és testi épséget Igazoló ujkeletű közhalósági tisztiorvosi bizonyítvány;
6. eddigi szolgálatot, foglalkozá&t, általában előéletet ígazoI-3 okmányok. Az előélet igazolandó azon naptól, mely napon a rendes tanulói minőségben végzett iskolai osztályról szóló bizonyítvány kelt. Az elöílet-nek megszakítás nélkül kell Igazolva lennie, mégpedig az önálló foglalkozás nélkül, valamint az önálló foglalkozással, de nem szolgálatban töltött idő (úgyszintén magántanulóknál) helyhatósági bizonyítvánnyal, szolgálaluk szolgálali blzonyilvány-nyal;
.7. Ideiglenesen nyugdijazolt óvónők és a legalább egy évig eredményes szolgálatot igazoló kisegítő óvónők előnyben részesülnek;
8. igazolandó, hogy pílvázű nem taiiozik az 1939. évi IV. l.-c. 1. §-ának joghatálya alá.
A pályázati kérvények Nagykanizsa Megyei Város Óvodai Felügyelő Bízóitságához címezve a városi ík-ta\'óhívatatba nyújtandók be és pedig a közszolgálatban nem állók által közvetlenül személyesen, vagy posta utján, a közszolgalatban állók pedig hivatali felsöbbségük utján. Közszolgálatban állók, amennyiben pályázali kérvényükhöz hivatalos szolgálati és minősítési táblázatuk csatolíatnék és az 1—8. alatt megkívánt összes cdatokat tartalmazza, okmányokat külön csatolni nem kötelesek.
A pályázat határideje 1940. évi dec. hó 7. napjának déli 12 órája.
A hiányosan felszerelt, valamint elkésve benyujlotl kérvények figyelembe vétetni nem fognak.
Nagykanizsa, 1940. nov. 16. ™, Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
26511/1940.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladom :
53 dib kevert (éger, akác, slb.) csúcs- és lábonszáradt szálfát, ösz-szesen 308 pengő becsértíkben, 1—4 drb-lg terjedő lételekben.
Fellételek: azonnali készpénzfizetés, elszállítás 1940. december hó 15-ig, azon időn lul a város fenntartja magának a szabad rendelkezési Jogol. A fák luskőstól együtt szidcndök ki, gallyak elégelendók,
SOdrök belcmeleiidSkelszílllláo elölt, ciciig a fái elvinni nem lehet Amennyiben ezen feltételeket vevő nem teljeslll, az ott levő felkészítést faanyagból a város a vevő terhére mással végezteti el.
Az árverés ide|e és helye : 1940. november hó 18-án, hétfőn délelőtt ",10 órakor a fdlsönyiresi fáslegelön.
Találkozás: a nagysarokl gémes-kninál.
Az árverezendő tárgyak részletes Jegyzéke a hivatalos órák alatt belekinthető : a városi kiadóhivatalban, a klskanizsal városházi ügyeiéinél, lovábbá a tárgyak is az illetékes védkertllell erdőőrnél.
Nagykanizsa, 1940. november 13. sin Polgármester.
Páratlan kedvezmény a Zalai KözlOnv olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., raÚ«*innwxkyt>\'UÍ*iK 8.)
igazga óságával sikerűit olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modem komforttal (hldeg-moleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift,slb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Kftzlönv kiadóhivatala állit ki a lelentkezö olvasók részére.
Csillárok,
falikarok,
éileliszekrény-lámpűK
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRAVAVÖLGYI-nél
Sugár-u-i 2.
nagy Választék, kedvező fizetési feltételek,
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
Nagykanizsa.
Nagykanizsa meny-H\' varos polgármesteritől.
26397/1940
Hirdetmény.
A tn. klr. honvéd lóvásárló bizottság 1940. november 21-én 8 órai kezdettel az állatvásártéren katonai szolgálatra alkalmai lovakat vásárol.
A bizottság 4—8 éves hátaslónak, vagy tüzérségi bámoslónak alkalmas melegvérű lóért 600—900 pengőt fizet Ajánlatos az eladandó ló marhalevetén klvlll annak származási lapját, vagy fedeztetésl Jegyét is elhozni.
Nagykanizsa, 1940. november 13. ssss Polgármester.
598/1940. Ké. -•, :¦ ¦
Tárgy: Tudnivalók a zir sli helye-zett mezőgazdasági \'ermínyrk, további a se\'lesek és a zilr szellltá-sávsl kapcsolatban.
Hirdetmény.
Ismélellen nyomatékosan figyelmeztetem a város lakosságát, hogy a zir alá helyezett mezőgazdasági terményeket, tehát buzál, rozsot, kétszerest, zabot és árpát csakis szállítási igazolvánnyal szabad a város termeiéről elszállítani. Ezeket a terményeket, ha a mennyiségük lui-lön-külőn 5 métermázsán felül van, még Nagykanizsa teralelén belül is csak szállítási igazolvánnyal szabad szállítani, ha azonban a mennyiségük 5 mi\'Sán alul van és ha a szállítás a Pututához, vagy megbízottjához, vagy pedig olyan nagykanizsai gazdához történik, akinek van vásárlási engedélye, akkor Nagykanizsa területén belül nem kell szállítás! Igazolvány.
Továbbá ismélellen közhírré teszem, hogy sertéseket is, akár élö, akár leöli állapotban, valamin! minden mennyiségű sertészsírt, hájat és sózo\'.t vagy sózatlan sertésszalonnál Is csat szállilásl Igazolvány-nyal szabad a város területéről elszállítani. III felhívom a hentesek figyelmét arra, hogy a falusi vevő a legkisebb mennyi.égü ztirt és szalonnál Is csak szállítási Igazolványnyal viheti haza, szállíthatja el a város területéről.
A rendőrség és a csendőrség a lövőben a szállítási igazolványokat fjkozoltsbban ellenőrzi s a mulasztókat kihágásért fellelenli. E kihágások bünlttíse 2 hónapig terjedő elzárás, az árul pedig elkobozzák.
Szállítási Igazolványokat a közellátási hivatalban (Hunyadi-u. 16) lehel váltani.
Nagykanizsa, 1940. évi november 18-án.
x» Polgármester.
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap. IDadJa: „ktigaiifaeágl R. T. Ragykealjaa".
Felelős kiadó: Zalai Kártiy. Nyomaton i ¦ JCSzgaiduigl R. T. Nagykamm-
ayeasdá/ábaa NagykaalisAa. INíomdíért teleli Zalai Király.)
8360
47
61
30» Évfolyam 263 szám.
Nagykanizsa, 1940. november 18 hétfő
Ár* 12 fUL
ZALAI KÖZLÖNY
ét ttaámnéát Vst 11
FeEdöss szakesxiÖ: Barbár Sts Lajos
Kibüitíéal ára: egy bóra t MHÍ 4M
Hasznos áldozatok
A képviselőház költségvetési vitájában már a líXil.ügyi tárcánál is sok szó esett a magyar honvédségről fi« külügyminiszter nyomatékosan hang súlyozta, hogy a külpolitika eredményességéhez a múltban is hozzátartozott, a jövőben is elengedne tétlenül szükséges az erős, jó" felszerelt, ütőképes hadsereg. A honvédelmi tárca költségvetésének tár gyalásánái pedig teljes egészében kifejezésre jutott a képviselőház tagjainak az a párt különbség nélküli, osztatlan kivánsága} hogy honvédelmünket tovább keh fejlesztenünk, a legújabb háborús lapasz la ini oknak és a ínodem haditeonika követelményeinek megfelelően, bármilyen áldozattal járjon is, mert az anyagi áldozat, amely °z ország lakosságaink munkájából, verejtékéből fakad, meríti a nemzetei a sokkal Súlyosabb tehertől, a véráldozattól. Az "\'kötál-f meny, hogy a magyarság vér nélkül tudta visszaszerezni elszakított területeinek tekintélyes részét, éppen annak köszönhető, hogy bőven áldozta verejtékét s rövid idő alatt olyan nagyszerű, pompásán felszerelt elsőiendücn kiképzett és fegyelmezett hadsereget állított fel, a nicly kifelé megnövelte az ország tekintélyét, befelé pedig visszaadta önbizalmát.
A történelem az élei tanítómestere s a magyar nemzet ezeréves történelméből sok és messze kihaló tanulság árad a jelen és jövő nemzedékek felé. Bartha Károly honvédelmi miniszter költségvetési beszédében mutatott rá arra :i nagy ta-. uulságra, hogy csak a/, az igazság diadalmaskodik, amely mögött erő áh. Az erőtlenek igazságát talán elismerik, de.-legfeljebb néhány sajnálkozó szót ejtve, elhaladnak mellette. Magyarország Igazának érvényesítésére is csak akkor kerülhetett sör, araikor a nemzet eltakpritott > a romokat, lerakta oz uj élet fundamentumát és erejét demonstrálni tudla hadseregében. Az ország meg* nogyobbodásának elengedhetetlen előfeltétele volt honvédségünk újjászületése nemcsak a magyar nemzet ősi katonai erényeível, hanQm korszerű felszeretésével is.
A nagy tanulság azonban kötelez a jövőre is. A magyar nemzetnek készen keli állania, hogy a háború befejezésekor lelki és katonai erői leVjes birtokában foglalhassa el méltó helyéi Délkeletcurópában. Ennék érdekében pedig meg keh hoznia a további áldozatokat is honvédet! utónk fejlesztésére. A visszatéri országrész uj katonákat ad a ncmzeH »ek. Természetes azonban, hogy ennek megszervezése is anyagi áldoza-l"kkal jár. Áldozatot kivan az országtól a feten\'egi hadsereg to. vábbfejlesztése, a légi és motorizált erők növelése, amelyek fontosságát és kiemelkedő szerepét a most du\'ó háború tanulságai bizonyilják.
Nincs a nemzetnek egyetlen tagja som, aki ezeknek az áldozatoknak szükségességéi ál ne látná és szive-
Olasz-spanyol-német tanácskozások kezdődtek Berchtesgadenben
Hitler még ma fogadja Cianot és Sunert — Folytatják a német-francia tárgyalásokat is — Franciaország lemondott Elszász-Lotharlngiáról — Közös angol-kinai támadás francia indokina ellen — 7000 kanadai katona fulladt az Óceánba — fiémet és olasz katonai sikerek
Mussolini ma nagy beszédet mondott a háborús felelősségről, Anglia és Görögország megsemmisítéséről, a tengely erejéről és a békéről
A világpolitikának ma kél nagy eseménye van ; Mussolini mai beszéde és Ciáno gróf németországi ulja. Ezt megelőzve tegnap is történt néhány olylan esemény, amely helyet kér\'a napi- Összefoglalóban. Igv a francia miniszterelnökhelyei-tes,
Laval Parisban befejezte tanácskozásait
a német vezetőkkel és Suner spanyol külügy miniszterrel, aki Berlinbe utazlál>an Parisban is L-mácsko" zolt. Laval azonnal visszatért Vichy-be és beszámol! peiainnak tanács-kozásaíróL
Laval párisi tanácskozásaival kapcsolatban a világlapok ugy tudják, hogy Németország és Franciaország közt további eszmecserék következnek és most már biztosra vehető, hogy a francia kormány visszaköltözik\'Parisba.- | 1
Á nap másik eseménye, hogy
közös angol-kinai támadás történt Francta-indoklna ellen.
Az angolok nyomására illegális kínai csapatok nyomullak be Indokina területeié, de - a Dmnai Iroda jelentése szerint visszaverték őket a francia csapatok. Az angolok Sziám terüleli követeléseit is támogatják. Ezt a bankoki Angol kövei jelentette be Songríim sziámi miniszterelnöknek.
A támogatás hadianyag és 20 millió dolláros kölcsön volna. Sziám miniszterelnöke egy,, heti gondolkodási időt kéri. Az angolok egyébkén! már elrendelték á kiviteli tilalmat Indiában is Francia-\' Indokina felé,
A harctciek legjelentősebb es«. menye, hogy német bombázók felgyújtották az Óceánon a 25.000 ton-
nás, kanadai zászló alatt hajózó Empress of Japán gőzöst, amely hétezer kanadai katonát szállított Anglia felé. A kigyulladt gözösl az angol hajók nem merték megközelíteni, mert féltek, hogy a közelben német le nger alatt járók tartózkodnak. A hajó igy elsüllyedt és a
7000 kanadai katona az Óceánba fulladt A német gépek vasárnap is szünet nélkül lámául ák az angol katonát ponlokal. 1 ¦ \' I r \' Súlyos találat érte Londonban a Waterloo hidat,
továbbá Paddingtonban « pályaudvart és Kenniuglónban a gázgyárat. A La Manche csatornán egy hajó" karavánt támadtak meg a német bombázók. ,
Az angol repülők németországi berepülésük sétán Hamburgján tenip" lomot, iskolái és kórházal bnmjbáz-tak. Covenlry tegnapelőtti borr»báJ zásárói is csak most érkeznek rész-lelek. A városttón
még mlndie robbannak a német Időzített bombák.
A gáz, villany és vízvezeték annyira megrongálódott a gáz- és villanygyárral együtt, hogy a vá>osban se viz, se gáz, se villany nincs. A tízezernyi hajléktalant mozgókonyhákról élelmezik. A bombázásnak közel 300 halottja és 800 sebesültje van;
A görög fronton is főképp a ro-pülővál\'alkozáspk voltak túlsúlyban. Az olasz repülők nemcsak a felvonuló görög csapatokat, de-a repü_ lölcreket, kikötőket és
Kréta szigetét Is bombázták.
A harcokról a belgrádi AVeta hírközlő iroda jelenti, hogy nagy csata dui a. Larina corizii szakaszon. A
leghevesebb harcok az Ivan és a Zvczda hegységeknél vaunak.
A belgrádi\'Politika jelentése szerint az Oltván csatornában
görög torpedórombolók megütköztek olasz csatahajókkal. A tengeri ütközei kimenetele még i*
meretlen " l\'l Í J
Hármas találkozó Berchtesgadenben
Salzburg, nnvöirbber 18 Ciano gróf olasz külügyminiszter ma délelőtt különvonaton megérkezett Salzburgba. A pályaudvaron RftSténlrop német külügyminiszter fogadta a német nemzetiszocialista párt és a véderő vezetőinek élén. Ciano gróf RibVentrop oldalán a szívélyes üdvözlés után ellépeti a kivezényelt díszszázad előtt, majd az Ösicncichischer Hofbun lévő szállása ra hajtatott.
B<\'rchlcsgaden, november 18 Serrano Suner spanyol kü\'ügymr niszter ma délelőtt megérkczctr Bcrchtesgadenbc. A Spanyol külügyminiszteri Ribl>eirtrop fogadta-ünnepélyesen.
Hitler kancellár még ma kihallgatáson fogadja Sunert és Cianot, a kik Ribbentroppal is tárgyalnak. A Führer előbb külön-külön, majd együttesen tanácskozik az olasz és spanyol külügy miniszterekkel. •
Berlini és római körökben nagy jelentőséget tulajdonítanak a sjftj ttyol, olasz és német találkozónak és ugy tudják, hogy most történik meg majd Spanyolország aktív bekapcsolódása a háborúba.
A belgrádi Vreme arról ír. hogy a spanyol belépés után Gibraltárnál is megkezdődik a nagy harc Anglia ellen.
(Folytatás ás S oldalon)
seu míg ne hozná, nemcsak a nCnt" act nagy céljai, hanem saját életének, otthonának, hajlékának védelmében is. Rendkívül megnyugtató az egész közvélemény Számára Bartha Károly honvédelmi miniszternek az a kijelentése, hogy amikor a nemzet leherbiróképességét igóJiybevCszi, első kötelességnek tartja az adó-filiérekkei legszigorubb\'m takarékos-kodjtü, minden luxuskiadási mcUőz. |
ni és minden nyerészkedést kizárni. A tmlagyar honvédség újjászületése nem lesz ismét - amint a világháború egyes szomorú eseteiben volt önző nyerészkedők eldorádója. Ugyancsak tmWgnyugtató áz a mélységesen szociális szellem, amely a hadsereg legfőbb vezetőségében érvényesül s amelynek kézzelfogható megnyilvánulásai már eddig ÍS la-
pasztalhalók voltak, Mindezek a jelenségek méginkább erősitik a nem" zclnek a honvédség iránti mérhetetlen bizalmát. Meri nyugodtan hajtják áloníra fejüket annak a nemzetnek fiai, amelynek fegyclmc/»ll, politikamentes, hivatásuk magtisLitáu álló és szükség esetén a legnagyobb áldozatot is bátran vállaló hadserei K° van. , . - ¦ : ,¦¦. ;¦ ; ; |.
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november |g
rértlMtönyöK, felSHÓk, télikabátok
nagy választékban
Szpmolányinál.
Állandó mfieoraicámoll liél köíuupolioij Uuilnijejii I. roSsortbl
6.45 Torna, Hirak. Kóilernények. Haugkaneaek. — Után* étrend. — 10 Hiatk. — 11.10 Neoizctküai YizjetxŐ-ewiiüáial. — 12 Haraugtcú. IlimniiBS.
Idő járásjelentés. - 12.40 Hüelr, ~ 1&20 Idöjeliés, idő járás jelenté*-. -14.35 ilirek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 ArfolyaDihirek, pi«ci ártűt, éleinűsrerárak. — 1G.45 Időjelzés, idő. járásjelentés, hirck. — 17 Ilitek Mórák és wKgyu-oronz nyelven,
19—19.20: HLmk magyar, német és romín nyelven. — 2040—21-ifi: Magyar
hlrak,
BUDAPEST Ih
18-kor rn*gy»r hírek és 20-kor hirck német, olasz, frami;^ angol és eszperantó nyelven.
SUDAPEST 1L,
10-20 leolvasás, - 10.45 ItetoMsas.
— 12.10 Horváth Jancsi "clganyre.ki. kara. — 13.30 A I{,ádió\\SziUonzcnekara.
— 15.20 Baialajka-zenekar. - 15.40 . Háziasszonyok beszélgetnek. — 10.10
Gyermekdélután.
17.15 Tabányi Milíály tmgóliannoiu. ko-hármasa. — 17.35 Dr. I\'o.Iak Ágota cseveg az amerikai elnökválasztásiéi.
— 17.55 Vörös Sári és Várkonyi Istváa magyar nótákat énekel, kíséri Sárai Elemér cigányzenekara. — 18.15 \\Val-ter Óyule előadása. — J0.20 vers és muzsika. Közreműködik Báthy Anna, 1). Sirnouffy Margit is Lohotay Árpád. -- 20.25 Farkas líúla zenekara keringő-kel és dalokat játszik. — 20.40 Hirek, idöjárásjclentés.
BUDAPEST 1.
17.15 Ruszin hallgatóknak. — 17.45 Rossjnl; Teli Vilmos, batetlzone. ~ 1K lllrck. - 18.10 Franeiu nyelvoktatás, — 18.35 Mezőgazdasági félóra. — 1» Itcndörzenckar. — 20 Ilirek, — 20.25 i>r. Tnksányi Zoltári feholvasáaa,
— 20.15 Farkas líéla cigányzenekara.
A .Ferenc József keserűvíz régóta khunötn ucvált házi ezer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely azámoa betegségnél az mész kist Javítja és ac étvágyat fokozza. — Kertesze meg nnrossUt
Némot vürÜBkeressst elsősegélyben részééit egy angliai támadás során megsebesült katonát. (Foto R. D. V.)
Somogy! csendőrök izgalmas nyomozása \\ Nagykanizsán
egy tolvaj.leány után, aki Kéthelyen gazdájától 5000 pengőt ellopott — A tolvaj Nagykanizsán bundát és cipőt vásárolt és azután Budapestre szökött
talált és követte a mencküi\'Ó leányt egész Kanizsáig.
Izgalmas ügyben nyomoz Somogy és Zala megye csendőrsége. Ugyanis nemrégen a semogymegyel Két hely községben FürSt József jómódú hentes és mészárosmeslerhez szolgálatba lépeti egy Vincze [lona nevű leálly. Legalább is az iratai erre a névre voltak kiállítva. Miután iratát rendben Voltak, a hentesmesíerék levetlek a házlartási al^ihnazoltat. -
Már egy hónapja dolgozott az állítólagos vincze Iiona Fflrstéknéi, * mikor a minap Arfa a szomorú n*-*g~ állapításra teltek szert, hogy Vincze Ilona cllüut, de
eltűnt vele a szekrényből 5000 pangó készpénz Is,
amit a heiilesmeslcr állatvásárlás céljaira tartogatott szekrényében. ¦
Miután a gyanú a háztartási alkati mazotlra irányult, Furat fel jelent ette a leányt a\'csendörségen.
A marcali Örsnek egy járőre, vokt-minl kél polgári ruhás nyomozó Üldözőbe velie a menekülő leányt, aki Nagykanizsára vette útját és a Pannónia szállodában megszállt. A 16-os számú szobát nyitották ki szamára.
A leánynak kétségkívül svúdája volt. i, ( ,. I I :
Az áll\'ilólagos Vincze Hona ezután !11
végigjárta Kanizsán az üzlet*\' kat,
finom télikabátot és szőrmekabátol vásárolt, több pár cipői és egyebeket és miután kellőleg íeiszciviic magát, az egészei egy kofferbe csomagolt,\' tattá és "zt felvitette a szálló szobájába. A leánynak olyan biztos volt a fellépése, hogy senki sem gyanakodott rá, hogy tolvaj. Időközben a csendőrség nyomra
Városi Mozgó. HéWSn, csak egy napig 1
Közkívánatra I Ketten agy Jeggyel I Nagysikerű Ilim.
Isten vele tanár ur
A legjobb magyar színészek szereplésével.
Felejthetetlen művészet! — Örökbecsű Irodalmi mül Aktuális híradók. — Ketten egy jeggyel I
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor
Feltűnési keltett a kanizsai utcákon szombaton, hogy egy szuronyos csendöi\'ji\'irö\'- és kél polgári nyomozó, mpg a helybeli rendőrség égy dcteklivje végigjárja az utcákat, bemegy egyes Üzletekbe és érdeklődik á U\'ány után, \'
Megállapították,, hogy melyik üzletben mit vásárolt.
A csendöiök nagykanizsai nyomozásuk alatt lépésről-lépésre követték a leányt és eljutottak a Pannon ia-szállodáig. Nagy,volt azonban meglepetésük, amikor kinyitották a.-16. szániu szobát.
a szoba üres volt,
csupán egy bőröndöt laláiiak btenne, vadonatúj bundával és cipőkkel. Állítólag egy Sínkó Klára névre ki~ álHitott munkakönyv is "volt a bőröndben.
Ugyanis a tolvaj leány* gyanút fo-gotl. Valószínűleg meglátta "z utcán a somogyi csendőröket és legfőbb időnek vélte, hogy tovább álljon Nagykanizsáról. ,
Autót rendelt A >ZK 016« rendszámú autó állolt elő. A menekülő leány azl mondta a soffőrnek, hogy a sormás! körjegyző felesége, táviratot kapott Budapestről, hogy
az édesanyja haldoklik.
Szerelne még elbúcsúzni édesanyjától, azérl nagyon kérte, hogy igen siestéri, gyors tempóban induljon.
A gyanútlan soffőr u jó bcszélöké-pességü nőnek készséggel ábott" rendelkezésére és civillé a nőt Budapestre.
Eddig még nem sikerült a kélhe-
Ivi hentes furfangos tolvajnőjél kézre ke ri leni.
Vasárnap este érkezett vissza Bu-dapestről, a soffőr autójával. Kihallgatása alkalmával Ctmolldotla, hogy utasát a Széna téren tette Ic, ahol az a kocsijából kiszállott.
Minden remény megvan arra} hogy a tolvaj háztartási nlkalmnzottat órákon belüi kézrekeritik és beszállít, júk a kaposvári ügyészségre.
itt kell tudni a zenéi Játékos iskoláról
Irta: WiUoticW Jolin
A zenei játékos osztályban nom történik KonYml olyasmi,.ami n gyermek egészségére, akár fizikai, vagy értelmi lovábblejlődésérc káros va«y lulld1. belő hálással leboinc, mert a ftogkiflcoz.
tatást olyan egyének áJUtották össio, akik egy éleiéi töltöttek oi n kis gye* ir.ekek taiiulinányozúsáv.il, a nevelési problémákkal, a lanutmányi kérdésekkel és a zenéi nevelésre való elOkészt tósés-el.
A klsg)<n»ek lejlüdésében kétfále mogayilvaaulássál üaV számoiatatk: Ör-lelmivel ónehrüvel. Mindkctlönek van nuyaiiyclve, az értelmi nj-ehó a beszéd\', «z "érzekui nyelvé i»vtig a sfcmo. A kisgjennek szarnám azonban — te. kint\\e, hogy még nom tud i<)gikiisan gondolkodni — á beszédnek i« inkább ánelml szeiepe \\-an, íurtmiaiüVíUoját kimeri tőén csak érzelmi nyelven ludji kö/ölui, ó teliát a szó. legszorosabb érleliuéltai lenes lény. A legtöblugj-er-niek úgyszólván áliandóan dudorászik, ez nála ösztönszerű, természetes megnyilvánulás. A gyermek számára, egyéni ónc\'ein OS világ nOm je;onl^iuok ti\'en-tétel, banuin azonosság;)!. A gyOnnek. daluk épen azt a nagy luinnonját é-s azt a nagy egységei óiezutyik, amely a gyermeki kópzo.eiben az un és a világ kőzött icmiáll.
Minden gyermok szi\\«sen énekel, ha
orgánuma egészséges és a iCgtúbbtgyer-
mek, ha tartózkodása ioioldódoii< énekben \\Ozcti le sokszor túláradó életöröméi. Persze a céltudatosság itt is nagy hasznot hoz. No gondoljuk, hogy a szakszem vezető kóz szükségtelen. Egy-egy kisebb, laian relQiVtes;. ségböl, vagy helytetea íjeiuegzódéslufl szánnaió liiba gyengéd és szülte ész-revéUen kijavilása, lOiljocsiillietellUai őriekéi luiOml. a lUhu lel uent isnuTÓse, vagj\' meglugyása, különösen a szülőkéi a/, iuők lolyatnán gyermokilk iWJiei adottságát illetőleg loljcsen tóS-es ulra ve/ctl.eii, a gyermekben jiodig a lulra megszokássá válik, amelynek kiküszö-l>ólésc &nnál netiOzebl), müió1 később történik.
Volt már kisgyermek a kezem falatl, akiről édesanyja azt vcMte, hogy kár \\elc foglalkozni, ngy siuis liaHásan morl bár szeioi énekelni, mindig hamisan énekel. JVUi ez a <gyermek gyöni\'ö-rúerj lejlődő hangszerjátékos és Itallá. sá\\«l nemcsak hogy baj nincs, liaucnt kimondottan jónak mondható.
ím a gyermek nP.n keriU a játékos
oszlályl>a, rajta inaxad édesanyja vóh lemciiye, Umelyet^a gyenuek maga is elhisz és zene tanulása szóba sem kerül. Nyugodtan elfogadliatja nündenki a zenejjedagógusok ó^swssegétöl fd-állitotl tételi: abszolút tehetsegeién és
NÓp Moatgdn Ma hétfőre prolong*Ua 1
Nagy magyar film-meglepetés. Budapesttel egyldöbent
Igen vagy nem?
Irtik Asztalos M. és Vaszary J. Zene Buday D. A legjobb magyar színészek játékával. A kiséró műsor kOIBn szenzáoió I
EI6»dtook kninapokon.5, 7,9, vwár- és flnnepnap 3. 5,7,9 ónüior,
1940. november IB
ZALAI KÖZLÖNY
3
ferencjózsef
KESERŰVÍZ
Az ügyész Mózes László azonnali letartóztatását indítványozta a zalaegerszegi tűzoltóparancsnok ügyének folytatólagos tárgyalásán
zenaMósre Wljosan -rdkaCrrnattiin, é> sxvr-vekkel bíró gyermek nincsl Mert mu-zsikálísra egy bizonyos UMz minden, ki képezhető, csak ogyrészl korán kcü elkezdeni 11 khoí nemest, másrészt nz adottságok számba vétőiével megfelelő hangszert kell váliszliini ás ncni utolsósorban komolyan kép/olt kezekbe koll adni: zeneiskolába ki*\' küTí-rleol. A helytelen nevetés, a teljes szakérle\'em hiánya igen káros hatás-.¦ól van A gyermek társas lány. Az iskola miliőjét, levegyél és a pajtásokat egy gyermek sem nélkülözheti, kíilönö^n ablrm a korban nem, an.o-Ivikbcn a művelt nyugatim a zenei nevelést állaJában elkezdik.
A zenei növelést nom teliét, elég korán elkezdeni, [gy minden szőlőnek elsőrendű kötelessége. Iiogy minél cfc*9>b hozza néfty év körüli életkortói kezdődően zenei játékos osztályunkba gy*r inckél. Nom helylálki a/, üz eVcnvctéft. hogy Ugy som akirok művészt iievC\'ui
gyermekémből, mert először: senki som tudhatja milyen lelket és képességeket lehelt gyermekébe a Mindenható, másodszor: ma már Igazán a\'liarmonlkus nevelés tartozéka a zenei nevelés is, harmadszor pedig a zs«i:.o. korhűi elkezdett ircvetés sokszor még o tí/üIö elölt is csodát mutathat Hogy fnülyen értékel wl az iynl>Cruck a zonemüvé-srel. »zl ma már a rádió világában nemesek azok ismerik, akik azt maradéktalanul (elszívni is tudják, liánom azok is, akik a zeneművészet mneka elöl ijedten fordítják ci a rádió tár. csáját, vagy zárják el a készülékei. Ettől megkímélni az1 ulókorí ma már nem lehet luxus, hanem elsőrendű szülői kötelesség különösen akkor, ami. kor a legelső letétel, a zoncl szakiskolai ren(lelkezesre áll.
(Vég..)
Htm tdeiéiÍHk!
_____ Lukács Kálmán volt tren
MflMDITi cSeni Ir\' honvéd tO^loR-L—:-1 logexreübe:] szak tszvezető
a Krakkótól északnyugatra Tekvö Jan-(íiot el\'cii illlé.ot/ Limadas elölt önkénl jc\'entko/elt az onts/, védelmi vonal fel derítéséi© Ennek tl feladatának jár.
Őrével a legnehezebb viszonyok köze. palta le;t elegét és kéls égte Ion, hogy
helyes és órtékOi jelenliVseino\'i a támadás inegbaditása elöli Igen jó hasznát vetlek, fíppen eért a kis ezüst vitézségi éremmel juUilnuzták.
A magabiztos higgadlság és a fölényes nyugalom szép példáját adta Bán Vendel, a pozsonyi 13-as honvédek •¦«ikuszvezctojC unt noveinher lK-án o JQngrot mellett vivőit harcban. ¦
lián Vendel géppuska irányzó volt s o napon épp egy heves orosz Lá-ntadást kelleti az ezrednek kivédenie. Ctkózet közben lián géppuskája egy. szerre csak felmondta a szolgálatol. Hán szakaszvezető nagy hidegvérrel nyomljaa a zavar elhárításához látott. Az ellenség pusztító lüzé\\el mjtsenuó-rödvo, a legnagyobb lolki nyugalommal kikuszöbőlto a hibát ós néhány perc múlva géppuskája újra megszólalt.
A nagy\'ezüst vitézségi éremmel \'tüntetlek ki. ; \\ , i
Élénk délnyugati szét, holyon-kint oaö, köd, a hőmérséklet alakulása bizonytalan.
A Meteorológiai Intését naiykt—lwa) ¦UUoeldaJloraáM jeJenUt
HSméraeklet tegnuo *»te 9 órakor +1+8. ma ntgat -+11 0,délben + 108.
"•apádat 5 2 "V
A zalaegerszegi törvényszéken, mini jelenleltük, most folyik Mózes László volt tűzoltóparancsnok és társának sikkasztási bűnügyében a főtárgyalás. A vádlottak egyelőre mindent tagadlak és igyekeztek egymásra hárítani a felelősségei. A tárgyaláson azonban olyan súlyos bi-zonyitékok merüllek fei Mózes cl-
Valahoi a francia tengerparton, november 18
*~r és belép A. hadnagy-, "a repülőgép parancsnoka. Jelentés !
»A parancsol teljesítettem. Az angol Lockhead gépel lelőttem !«•
Mi már ismerjük ezeket a rövid jelentéseket, amelyek minden romantikát, minden* szófecsérlést kerülnek és tisztán a kötelességtelje-silést ismertetik. De azt is tudjuk, hogy a feldcritögépnck feladata a felderítés és semmi esetre íO,n á harc A felderítőgép a jövendő harcok, a légiharcok légi tciepél megfigyelik és feladatuk tisztán Sz,bogy jelentést tegyenek megfigyis eseikrö\', de a harcot éppen ezért kerülniük keli. De ha a harc elkerülhclelten, akkor igen természetesen felveszik és jó német repülőkhöz méltóan küz denek,\'hogv ez ebben az eíielbCnmiU ként folyt le, az alábbiakból látjuk :
*A parancs szerint nz angol partvidék felé repültünk és kb. 5(1 mértföldre megközelítettük azt. Lassan esteledett, a pilótám egyszerié csak elkiáltja rnMgát: i
- Itt jön egy angol!
És abban a pillanatban már is megváltoztatja az útirányt és egy erős lendülettel felfelé dobja a gépet, hogy nagyobb magasságba jus-
len, hogy az ügyész azonnali letartóztatását kérte, miután, mint mondotta, [ártani lehet attól, hogy az 5000 pengő óvadék ellenére megszökik. A tanács egyelőre ugyan sza. badlábon hagyta Mózes Lászlót, aki a városi nem hagyhatja el. A tárgyalási ma folytatják.
— Naptár: November 18. héttő. Rom. kat. Péter Pál b. ProtwtanJ Ödön. -Izraelita Mark. hó 17.
Gőzfürdő nyitva refgel 6 órától Mtt 8 Órfttc (i-á\'.fí, tnrda, póutok délután k*ddmi «aóM nap oeltnaU.
í Ouuuiiics MÚl I1ÉÉI
szentelte az Irodalmi Kör vasárnapi Hceálisát
Sokat takarit meg,
ha léli luzelésénól a cca 5100 kalórlás lazapolt fekete ezenet használja, mely bármilyen rendszerű takariktQz-helyben, vae- és cserépkályhában macas lánggal, szagtalanul egye egyenletes meleget ad.
Égés közben megtekinthető és métermázsánklnt 3 peng<rt kapható a Hungária nor-áafaértékeaitőnél(Csengery-at56.)
Iszapolt szénnek cca 18% víztartalma van.
Viszonteladók részére ]óminöségü borokat Is adunk I »57
„á parancsot teljesítettem, az angol gépet lelőttem!"
Egy német felderítőgép 45 másodperces harca angol Lockhead-el
egy
Bon. Ebl«n a pillanatban balról, igen nagy .magasságból Cfjy angol Lockhcad harcigép reánk csap. Mi felvesszük a harcol, Egy (másodpercekig tarló bukfencező repülésben sikerül az angol gépet 51) méterre megközelíteni. Addig egyetlen egy lövési nem ádlam te, dacára annak, hogy az ellenség már több géppuska sorozatot lőtt reánk, de. eredmény nélkül. Az angol elfordul, mert felismerte az öt fenyegető veszélyt, de már késő volt ! Ebben a pillanatban a Lockhcad egész oldalával lüzköriclemben fekszik.
- Tüz ! i
Géppuskám golyóit oz ellenfél lör-zsébe és szárnyába szórja. Ugyan\', abban a pillanatban kigyúl a Lock" head és merőlegesen lezuhan a mélységbe, jele annak, hogy a pilótái érték a golyók és hogy a gép vezető nélkül bukott alá. Pilótám felfogja sajál gépünket, az angolból mársenr mi sem látszott, csak a tenger felületén mutatkozó hullámtaraj mutatja, hogy eltűnt a víz felszíne alatt! i
Még 10 percet repültem, igen alacsonyan a víz felszíne felelt, hogy esetleges menekülőké-\'- megmentseimi, de semmi élet nem jelentkezőit és erre továbbrepültem. Megszámláltam a .leadott lövéseket-: 60 géppusk"go-iyóclég volt arra, hogyaLockheadot elintézze. Az egész harc 15 másodpercig tartott !< , i
gyar teákat,
t, pállikát
és csemegekeres-/ásároljon.
A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Köt* vasárnapi Üceállsát tel* jes egészében Szeged nagy szülöttének, a piarista Dugonics Andrásnak, az első magyar regény és színmű-\' írónak szentelte. A gimnázium énekkarának Himnusza után Barta isl-ván gimnáziumi igazgató, a Kör elnöke mutatott rá érra5 hogy e/évben a jubileumok Sorozatát étjük és az Irodalmi Kör kötelességének tekinti, hogy igy pl. Szent László 900, Széchényi István 150, a magyar ázineszel 150 és Dugonics András születésének 200. évfordulójáról megT"* emlékezzen. Köszöntötte és bemutatta ezután az előadót, Szikrai János piarista tanárt, aki ezúttal első Ízben szerepeli az Irodalmi Kör elö-adóasztaláná".
Szikrai János kegyesrendi tanár kitűnő előadó, teljes és tökéletes képel adott a magyar nyelv és magyar lélek bátor harcosáról, tüzes hirdetőjéről, a piarista Dugonics Andrásról. Piarista szóll n piaristáról, de ez nem jelentett elfogultságot. Szikrai János olyannak mutatta be Dugonics Andrási, amilyen volt í és ha lefújta nagyságáról a feledés porát, nem telt mást, mint az izzó magyarságú nagy tanítómestert kiemelte és méltó helyre állította Szellemi nagyjaink Sorában. Dugonics Valóban nemcsak tudományra, de hazafiságra is tanított s minden szavával, írásával helyet és megbecsülést kért és szerzett a magyar nyelv-: nek, ab\'ban a körtem, amikor ez nemcsak szokatlan, de veszedelmes is volt.
Rámutatott Szikrai János arra, hogy az egyetemeken épp ugy tőle tanultak magyarságot, mint ahogy regényei, színmüvei s tudományos írásai a magyar nyelv megbecsülésének első bizonyitékaí. Lázlm hozta könyveível korál, megkedveltette a közönséggel.a magyar könyvet és ha másért nem, ézérl is örökre há-. Iával tartozik néki a magyarság.
A nagy szeretellel. tudással és kör rüHckJntéssel összeállított előadást a a közönség nagy tetszéssel és TápssnA fogadta. Kár, hogy áz előadást kevesen hallották, mert Dugonics szel" Leone ma is (anit és annak ébrOnlar-1
tására ma is szükség van.
A nagysikerű előadás elötl Rábai Egon, a gimnázium VIII. oszt. növendéke szavalta ei komoly átéléssel, szépen Kovács Dániel költeményei Dugonics Andrásról. MegércJe-nielte a tapsokat, akárcsak az énekszámokat adó gimnáziumi önökkor, amely befejezésül pompás magyar dalokat és egy szép kánoni adott elö, nagyszerű Össztauulásba\'n, fegyelmezetlen, igen nagy siker mellett. A tapsokbó\' kijárt Balog Lajos piarista tanárnak is, az együttes lelkes vezetőjének és a karnak egyaránt. I. \' íj í
Indiai és magyar teákat, rumot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
ZALAI KBLONV.
1940, november 18,
Felkértül!
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóvállalatának, a -
Részvénytársaság
nak igen tisztelt részvényeseit, hogy u] részvényeiket a régiek, illet ve elismervényük ellenében, kiadóhivatalunkban átvenni szíveskedjenek.
P.. Bakosa Agyion búcsúztatása a polgári Iskolában
Mcgirluk, hogy a hiloktaJáSt a nagykanizsai polgári leányiskolában a világi papság vette ál. Az eddigi hittanári, P. Bakosa Ágoston ferair oes-leJkészt felelie;s hatósága áthelyezte; Ebböi az aikalqnibói a távozó hiltaiiárl az intéiet igazgatója, tanári kara cs n növendékek iCndkí-vül mielegen bucsuzlatíák. P. Bakoss nemcsak lanár, nemcsak nevelő, nemcsak hiloktaíó volt az iutézet-beiij hanem sokkai több ennél. Igazi lelki édesatyjuk volt a reá bízott növendékeknek, akikből igazi Krisz-lus-képcl igyekezett kiformálni. Szerelte is mindenki a jó ferences, atyái, aki egész énjével töltötte be fontos, misszióját és igaz vallásosságra, hűséges és áldozatos hazasze-reíe\'.re tneyclíc, oktatta uö\\e idékcit. Le tuduil szállani a gyermekek lelki világához, gyermek tudót; lenni a gyermekekkel, kapcsot teiem\'elt a szülői ház és intézel között és nincs ma ember Nagykanizsa", aki nem szerelte ezt az igazi ferencei szellemmel és ragyogó papi lelkűidtől álittatott szerzetest. Beszédei mindig gyújtók voltak, szívhez szólollak, megragadták a lelket. Senki nem fordult hozzá hiába. »BaráW volt a szó legszebb, legnemesebb éneimében.
Azért a nagykanizsai Zrínyi Ilona polgári leányiskola megfelelő keretben búcsúztatta a közszeretetnek örvendő, kiváló ferences-hittanári, a (rtJ&lyen a teljes tanári kar és az ŐSZT szes növendékek rész! vetlek. Poló" nyi György intézeti igazgató me\'eg szavakban méltatta P. Bakoss lelkes munkásságát az ifjú magyarság valláserkölcsi nevelése terén, méltatta a Krisztus szive szerinti papol és a láugtelkü hazafit, aki becsülettel állta őrhelyét és munkásságával közbecsülést és köztiszteletet váltott ki, -majd köszönetet mondott neki telkes tevékenységéért. Ezután az alsó és a felső osztályú növendékek r.észéről búcsúztatták növendékek, a kik gyönyörű virágcsokrot nyújtottak ál. távozó hiltanáiuknak. Legtöbbjük könnyes, szemmel mondott bucsit! a jó BakoSs-atyánik, akieny-11 vi szeretel láttán elfogódottan mondott mindenkinek Islénhozzádbt.
A nagykanijEsai katolikus hívek szeretete és áldása kisen uj állomáshelyére P. Bakoss Ágostont.
Német repülök a felbOk lelett (Foto R. D. V.)
ZIKINTE—Mohács 5:3 (3:2)
Jó volt a támadn-sor, de mit csinált a védelem ?
MoMcs. Vezette: Horváth\'.
A ZMNTE Csendőr — Csáki, Kárpát — Pócíc. Cserpes, Baranyai — iSzabó, Junker. Csöngei, Miha\'eczf, Wohlner ósszeá\'íitásbon1 s/A\'iCjA-\'ll az ell\'.\'n a gven\'je Mohács ellen, akit a\'tartalékos
Vasút n \'gy gólaránnyal intézett ci. Mini az összcáHitásl>ól kitfmik. Babost kihagyták a gólkéj.es\' Kárpát miatt Csöngei liároin gólt nigott. inifí Milia-lecz egyet és Csáki rúgott ü-cst, inig az ellenfél gótjait Szekeres, Pvlrovics és Németh lőtték. I
A Vasút tartalékai nagyon gyengék
PEAC—NVTE 4:1 (0:0)
Kiég szépszámú közönség volt kíváncsi a Vasút—PEAC találkozóra, amely a nigy szélben nem egeszén sikerüli Különösen a Vasút szempontjából. A be\'yi csapat sok jó játékosai nélkülözni volt kénytelen és ez rá is nyomta bélvégét a játékstílusra. Az egjOteanisiák duzzadó kondícióval, gyorsaságukkal és eííysé\'-teiebb játékukkal egy percig seai tették vitássá a mérkőzést,
A I\'KAC-isUik: Kurucz — Jónás. Ágoston — Lux, Varga, Berccz ~ Szörényi Zctlnor, Kiss( Solymár, íelri;
az NVTl! I*hkövies\' -" Völgyi; Németh — Ködbauní, Szalay, Horváth — Utszló. Euehs, Poór l|, Pun* Sze-tcnisés összeállításban Kerepelt.
A sieenesc a Vasútnak\' kedvez, de a nagy szél ellenére is a PEAC támad állandóan. Kiss keveri a fiatal hefyi védelmet, de a lövésben nincs szerencséje. I\'oör szépen lö, Kurucz még szebben véd. A 17, perében Kiss tiszta helyzetben megugrik őrizöitől, de I>m-kovics önEcláldozóan beugrik, i\'oór v.ui tiszta helyzetben-, de bágyadt lövést ereszt meg. ,
Viszont a második félidő elsői periében szöglethez jut a Vasat és Poór két lépésröi bekotorja a labdát. 0 : 1. Szörényit, akit az első ¦ félidőben csúnyán térden rúglak, cUcjiálhalatlanuá szökik és lövése gól. 1 :1. Négy perc tmiíva Felrl ad Kiss fejére, ez nem hibáz. 2:1. A védők nem tudnak
helyezkedni. Viszont a vál iszláinadás-nál Varga mindent elte-jel. Nom tud a Vasút valamire való gólhelyzetei összehozni. Lcnkovics kiejti Szörényi labdáját, a szemfüles Kiss hálóba sétál ve\'e Nagy jxity tgól. ismét Szörényi száguld a rosszul betyezkodö védetem mellett és^beáSltja a végei cd menyi.
Kurucz egy-két szép védésével igazolta jó hírnevét. A kél hátvéd meg-fc\'cll, bár könnyű nuiukája- volt uz ernyedt Vasút tájinadósora elten. Varga kiemelkedett a mezőnyből. Pompás helyezkedést érzéke és hasznos labdái aranyat érlek. Bcrecx és Lux tálig maradtak niögőllc A lámadósorban Szü--rényinegy romijában van, a kis Zct\'ncr agilis. Pclri öreguras, Solymár jó építő; viszont Kiss a jó játéka nielle.it rendszerint rosszul lőtt.
Ijcnkovicsot letörte a pnlyigól. A két fiatal- hátvéd tehetséges, bár sok. szór rosszul helyezkedik mindkettő. Németh volt a jobb. A szélső fedezc. lek jáléka siralmas volt. szalay hiába igyckciCit, mert viszont a lámadósor-ban is kevés volt I-\'uchs és pum jó épitöjátéka. A két szélső semmit nem ért, viszont Poór az onyertt játéka mellett még a jó lövéseivel is adós maradt
Vitéz Adorján jálékiezcLÖ néha inga. dozotl, de ennek ellenére alig vétett hibát.
Ifjúsági mérkőzés" k Sáska Levente—Kereskedelmi
1:0 (0:0) .
A nagy szélviharban szerencséién mérkőzést vívlak a fiatal és tohclséfjes Kereskedelmi játékosok.
Kerkápolyi lt-est hagyott ki, valamint a gólliely?eWk alapján tegaO&bb döntetlen lenné az igazságos eredmény. A sáskák egyetlen góljai Horváth II. ilcrvenez: lőtte 10 mélen-óM. Kapus-hibo. Gyenge volt a Sáska lánVadósor Horváth III. (Pcezák kivételével. Jók: Milloí, a közvetlen védejcm,p í\'Mvo Németh (o mezőny legjobbja . Kar, káp.ilyí és Kovács.
plunibort játékvezető dicséielcsen és tárgjiUifcos.tü szorapelL
Eredmények\'
PereijcNáros-Kispest 4:3 (3:1). Iíjpcst-Szomok 8:2 (3:0). (jannma—WMI-\'C 1:0 (0:0).
Tokod-Haladás 0:0-DIMAVAC -SBTC 4:2 (2:1). Szeged-BESZKART 1 :2 (1:2). Elektromos—Törekvés 0:3 [2:2). Németország Dánia 1:0 \'((1:0). Pécsi 1)Y.\\C-••Egyetértés 3:1 .(1:0). (DVAC az NH II. élén!. BllSCr PVSK ;i :2 (0; 1). KTSE- KAC 2:2 (2:1). DPAC -BMOVE 2:0 (1:0) BMTE -3SSSK 1:1 (1:0). J\'HTC. Komló tl : 1 (5:0).
nVSE-BTK :t: i t:i.-i).
KHAC-SBTC 2:0 (,2-Oj.
>TR0N0R0K0S«-
érkczetl a keszthelyi hercegi kastélyba. Herceg Festetics Györgyné. ma reggei egynegyed 9 órakor a keszthelyi palotában "egészséges fiúgyermeknek adott szerencsései! életet. A hercegi várományos világrajölténél dr. Haba.An\'.aí szülész-főorvos, a nagykanizsai-., városi közkórház osztályos, főorvosa és dr. Meslcrich Elek keszthelyi orvos, a hercegi uradalom orvosa segédkéz zetl.
P. BANGHA BÉLA,
az elhunyt kiváló jezsuita egyházszónok és pap emlékére vasárnap Budapesten nagyszabású emlékünnepély volt. Az ünnepségen az errt. lékbcszéder\'dr. Czapík Gyula veszprémi megyéspüspök mondta. • *
Vitéz üHÖF TELEKI BÉLA
főispán tilká*a, dr. Józsa Fábián éi Malatinszky Eorenc földbirtokos, fefcö-házl tag kiséretélKn látogtUst lett a Balatoni Muzeumb:ffli, ahol dr. Lovawy Sándor gazdasági főtanácsos, ny. g:iz-daságí akadémiai iga/g dó, muzeunt-i\'.nzgató é-s dr. Domyay Béla gimnáziumi tanár, muzeumör kalauzolták. A főispán és kisórotc megtekintett\' a múzeum Onyagát. elragadtatásán ik adott kifejezést és inegjgárto, hogy Keszthelynek, síit az egész Dunántúl-nak o/.t a büszkeségét minden crcjév.l támogatni fogja.
*
HAH BABITS LAJOST, "á zalai Közlöny felelős szerkesztőét a. M.iRyar Hélye^D\'üjtö EgA-csü^rek Sz<)\\etségc a magyar tilatélia biv^ta\'íw siorvc vl lókt bizattsáflának tagjai so-rába választotta.
CJHYCZY I\'AL.
- a nagykanizsai Drávavölgyi viüamos ünsolének mérnöke ma végleg clbncsa-zott Nagj-kanizsáVd és KeeskométiO köIt6<AU, alioi a városi viUaimjs .üzo.11 iíjazgalói állását fog\'alta ef\'. (ihyezy Pál a nrávavólgj-hei cgyntt keritlt N\'agj\'k-\'nlzsára. ahol 10.14 májusa óti szolgálta nagy lolkilsmeietessíg^\'cí; kitűnő szaktudással váihőaUi és a közönség énlckciL Munkájához fűződik a le\'ep üremliehelyezése, majd lávrere. tékic A-aló álállitdsj, tehát az uj v3a-nyos herendezkedés- alípvetl fejezetei l\'"e\'eségév»; egv-fttt megbeesült é» kötve t tagjai voltak a kanixsai uritársa-ságnnk. amelybon őszintén fájlalják távozásukat.
*
KTíATKY INDULÓ.-A vasárnapi délelőtti lérzene alkalmaiéi Hering karnagy kedves mego-petésl lartogJtott a közönség számára. Akkor adatta elő elsőizben a Krátky-indulót.. amit Tegzes Lajos városi tisztviselő szövegére Ambcrger Bczs<> karnagy szerzett. A Krátky-induló t& neje csupa lendület, pattogó ütem ós kellemesen fülbemászó. A Králky.jn-dulénak aagy népszerűséget jósollin-tunk.
í * I | I i ti
A TANÍTOK
országos nujygjáléajo Budapesten most folyt o u YjgadólHW Hétaan Bálint közoktatásügyi miniszter jc^ca-létélon Nagykanizsa és Zala képviseletében I-\'iló ]-erene igazgató ós Béres János iUkuní taniló veitek rósrt a tanítók parlamentjén.
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
1940. novembei 18
íii AL A4, KOakONV
— (A rendőrségről)
Petrányi György főluiipilájiy helyettes, szombathelyi szemSélÖ, le^n tp Nagykanizsára érkezeit, több napi tartózko-dúsrii. Petrányi főkapUónyhclyeues a szokásos szemlét végzi a kapitányságon-
— <UJ plébános)
Dr. C.zftpik Gyula inegy6spüs|>ök a három fel plébánia javadalmát Ititd-nyánszky Miklós lekkésznek adoma-nvozta, "aki Nagykanizsán is több éven át vall hiUenár.
— (A zeneiskola ma esti tanári hangversenye)
9 órakor kezdődik az uj épületien levő kíunaraleieml)Cji. Bojáral a Kazinczy utcáról. Belépődíj nem lesz:.
— (Samu Lajos előadása)
Samu Lajos ipa.rtostule.li eljmk volt a Katolikus Legényegylet legutóbbi ta^cstjénck előadója- Mélyenszántó, nívós előadásban szólott a legényogyseli iparos ifjúságnak a szükséges és jogos jjwrosön tudatról. Előadásában hangoztatta a fiatalság előtt, hogy küzdenie kell azért a közszcKemérl, amely a Miaukat nem annak inUíöfcégo, do hasz. nossága szerint értékeli. Például áili-lolla a közéjjkort, amikor az iparosság alkotta a társadalmi középosztályt, F.h-l.ez természetesen elenged he tétlenül szükséges, hogy Q jövő iparos nemzc. rfdék mind szakmai tudása, mind általános műveltsége révén rrrLitó is Jegyen orré a iciadatra. Elismeréssel szóloll a Katolikus I.cgéiiyegy.eiekrői. amoly.-k az összes egyletek közül leglólm-l tettek ebben az hányban s tekintélyes múlton át folytatott munkájuk áldásjii hathatósan érzi a keresztény szellemű iparosság. Épp azért a legényegyletek munkájára a jövőben is nagy szükség van.-Majd, mint időszerű kérdést, az iparosnyugdij ügyel ismerieile részletesebben. Közös örömöt keltve közöHe, hogy az iparosság nyugdíj kérdése u legjobb úton ludad a kózcH mcgvaló-sulás felé s ajunak törvénybeiktatása rövidesen várható. Az összejövetel a szokásos eszmecserékkel fejeződött be,
— (A Kath. Legényegylet)
legközelebbi, november 19-i, keddi ta^-estjéii K. Nagy László tart előadást iCéh világ Nagykanizsán • cimen. Az egylet tagjait teljes számban várja, de más érdeklődőket is szívesen lát az egylet. L;)
— (A magyar sajtó háza)
Az Országos Magyar Sajtókamara hivatalos közlönyének novemberi száma első oldalán közli a kamara székházának rénykópét A Sajtókamara a közeljövőben saját hazáira költözik, "z Andrássy ul és a Bajza utca sarkára. A székliáz vásárlásával egylaejú-leg átszervezték a Magyar Újságírók ligvesülelét is, amely szintén az uj -Pékházban talál otthont
— (A Magyar Tűzharcos Szövetség)
a Konnányzo Ur őfőméltósága nóv-íinpjánuk üimeplésévcl cgy]>ckÖtve f.
f. évi UfioeinL»r hó 8-án délelőtt Ihulojxislen országos disztáboroZast iCndez. Az országos közjwnl a vidéki küldőtlség részére a lehetőség határain behV, gyorsvonat III. osz-tolyra szóló csoportos dijmenlis vasúti i^zolvábyt bocsát rendelkezést*. A kűl •íüldötlségiwn csakis olyan formarnliá-™l leudelkozö bajtársak vehetnek rís*t, akiknek tagdíj hátralékuk lüncs. A főcsoport vezetősége kéri rt részt-Wani szándékozó bajítrsakat je\'enlkez-zeaek o hó 214g, csütörtök estig Gumiár Ifcrcne bajtársjoái JJPák lór 13., v:iKy csütörtök este 7.-8 óra közóUi u hivatalos Ínségben. (?)
Az angol éjjeli bombatámadás pusztításai. (Foto li. D. V.)
(Folytatás az 1. oldalról)
Mussolini ma déli nagy beszéde
Rónija, november 18 Mussolini ma délben fél 12 órakor a Palazzo Yenfiziábrui 1079 fasiszta vezető és a konruVny tagjai elölt beszédei mondott. Hangsúlyoztál hogy xno8[ vau öl éves évfordulója aiinak, hogy Olaszoi-szúg 52 nemzet fojtogató gyűrűjébe került,; Ez volt a régi korhajt világ első erőteszilése, hogy elnyomja a két fiatal feltörő nemzetet. Kijelenti, hogy a hábóru ekkor kezdődött éá
a háborúért egyedül Anglia felelős.
- A békél meg leheléit volna menteni, - mondotta a Duco — ha Ang* lia, Franciaországgal szövetkezve nem akarja bekeríteni Németországot. De meg lehetett volna menteni ínég -akkor is a békél, ha Anglia nem utasít el minden közeledési kísérletet. Az emberiség történetéiben azonban nejn fordult még elő, hogy valaha is annyi hazugságot szórjanak a világra, mint amennyit Ang. lia tett a tengellyel kapcsolatban háborús propagandájában.
.Rámutatott beszéde további során Mussolini arra is, hogy az olasz \'Ppün iőgép termelés ma mégegyszer ak-« kora, mint volt a háború kezdeléw és olyan légierővel rendelkeznek, hogy feivehelika versenyt bárkivei;
Angliában a nélkülözések egyre súlyosabbak lesznek és eljön az" az idö, amikor a modern Kartago elpusztul. A német és olasz együttműködésről beszélt ezután a Uucs és kijelentelte, hogy
nem akarják a bosszú békéjét, de ragaszkodnak követelésük teljes és íelléteiek nélküli teljesítéséhez. Csak így knel elképzelni az együttműködést Franciaországgal és n történelem uj korszakában "z olasz-francia kapcsoVilok elmélyítéséi. A békél együtt és közösen kötik meg Németországgal, mint ahogy "fegyverszünetei is közösen köíötték meg. Németországnak ugyan nem volt szüksége Olaszországra, de Róma mégis segit, mert
a közösen ontott vér a legszilárdabb kapocs.
Szólt Mussolini a görögországi helyzetről is. Hangsúlyozta, hogy « görögök mindennél jobban gyütör
Ük az olaszokat, pedig erre semmi okuk sincs, egyedül az angol propaganda eredménye ez. Ennek köszönhető az is, hogy - mi»t a franciaországi okiratokból kiderüli -
a görögök még májusban felajánlónak támaszpontjaikat Angiiának,
Görögország borzalmasan meglakol azóri, amil lelt: meg fogjuk som;misV teni. Mindegy, liogy két, vogy tizenkét\' hónaji alatt, de sorsát nem kerülheti cl. Olaszország elég erős ehhez ós Görögország nem számilbal angol segit. ségie Kiindultam ezen .\'z utón -~ inon-dotla a Jiuio és íéi úton nem állok meg. Jé\'en\'ie\'g Olaszorszájgoak egymillió katonája áll fegyverben, de
ha kell még 8 milliót fegyverbe tudok szólítani.
Általános mozgósítás nincs és nem is lesz, mert Crie szükség nincs.-
Ezután arról beszélt Mussolini, hogy a fasiszta pártol meg keh liszUlanl ós Közelebb keli vinni « néphez, á.paei-fIzmusnak pedig még nyomban sem Szabad létezni. Végezetül arra mulatott rá a DucOj hogy a 150 milliós fiatal erős szövetség, omejy Narviktói Afrikáig egy, biztosilék a győzelemhez.
Olaszország nem lesz hálátlan
Az. olasz sajtó a szankciók .évfordulóján melegen emlékezik meg Magyarországról és kiemeli, hogy műikor "»2 ország indított gazdasági háborút Róma ellen, Magyarország Gömbös Gyulával az élen Olaszország meVé állt és ezért Itóma nem marad háláUoji.
Franciaország végleg lemondott Llzász-Lotharingiáról
Uiida-pest, november 18 A Test berlini értesülése szerint \'Lat vol párisi tanácskozásainak eredménye az is, hogy Franciaország végleg lemond KLszászról és fxithariogiáról. E vidékekről 116.000 frandát tc&pilcnok ki, és 120.000 nómouil te.epilcjiek be. lyukra Azért nem kell 120.000 franciát kitolepileni, mert már n háború megkezdése óla sok frapeta menekült el • vidékekről.
A ZMNTE táacestje
Nagykanizsa legnagyobb sportegyesülete, mi tagadás, ujabban kevés támogatásban részesül. Pedig kellő támogatás nélkül az anyagiak előterem\'ése épp oly gondot okoz a vezetőségnek, mint a sporto!őkban a lelkesedés fenntartása. A szórakoztatni vágyáson kívül az anyagi helyzeten való Javítást célozta a ZMNTE szombat esti évadnyitó táncestélye is. Sajnos, a hívó szó nem talált olyan megértésre, mint amilyent ez a nagymultu sportegyesület megérdemelt volna. Az érdeklődés olyan mérsékelt volt, mint a legutóbbi s port mérkőzéseken. Dr. Ktátky István polgármester és nemes Breuer Pál, a két sportbarát vezetőnek, akik most is ott voltak, alig akadt követője a vezetökörökben. Szép számmal volt képviselve azonban az al-lisztikar. A vendégek azonban megtöltötték a Korona asztalait és a hangutaiban sem volt hiba. Az ifjúság pompásan szórakozott és záróráig ropta a táncot a Korona hangulatos, jó tánczenéjére.
— (A Napraforgó ujabb nagy
sikere)
A Keresztény Tisztviselöu.\'íik Kgyesü-letc, mini Isme-iétes, az Krdélyéil akció javára rendezett pompás szinmü elő-" adását vasárnap délután a.Katolikus Legényegyletben relsőlempJom kibü-vilésére megismételte. A nemez cél és a imikedvelök, valamint u darab j» liire zsúfolásig mejítöllöUe a nagytermet, A kitönŐ műkedvelőik mosl is nttgy kedvvel ós lefedéssel játszolt;ik és a közönség végig kitűnően szórako-zotl líab.iy József izcn falusi, alakjain, mondásain és a jól bevárt szereplökön, ukik egytől egyig a legnagyobb dicseidet érdemlik.
— (A jószlvD emberekhez!)
Váratlanul meghalt Sárzó József Nagykanizsa egyik közismert muzsikus-cigánya. Mindössze 31 éven volt, özvegyén klvlil négy apró árvát hagyott hátra, akiknek se téli tüzelőjük, no ruhájuk nliicB. A jószívű emberek tAmo-gatás&t kérik, címük: Rákóezl-u. 19.bz.
— (Inke-Antalfa címére)
Molnár Márián kanizsai feroues szerzetes e^j- női notlkutt tálát az utcán, papírpénz tartalom mai, cukorjegyekkel és l>ojclvntöle*p-szoVváiinyeö, melyen Vass Mária jjikeiuitidfai lakos van liejc\'enlve, akinek szülei Vass István és Kustor Anna. Az iratokon mindenütt fnke-Antaifu község szejepeí. A iclíkült lapunk kiadóhivatalában jogos tulajdonosa bármikor átveheti.
— (Nagy ttlz Atlbánfán)
Szombaton kigjulladt a zalai Atibúu-fáji Domán Péter szídmakazia, amelybe 210 mázsa sz.dma volt feJlndmozva, A tűz liamaroson átterjedt a szomszéd pajtára, amely özv. /elko Albertnó ¦ tulajdoni, valamint Simon József és Tóth Gyula, házára, óljaira. A tűz oltásánál négy közság tűzoltóságán kívül a zalaegerszegi tűzoltók is dolgozlak, de jgy is csak késő este sikendt a tűz towterjedését megakadályozni. A kár
nagy. mert csík Zelkonó pajtájában
100 mázsa Ukannany égett benn.
Jilflíiiui, kin tilplass!"
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november 18,
Biztosítják a leszereltek elhelyezkedését
Budapest, november 18 A belügyminisztériumlön nagy szociális értekezlet volt a főispánok, alispánok és a szociáIi> felügyelök bevonásává\', A belügy, miniszter már eddig is 10 millió pengőt juttatott a törvényh«lóságoknak a családvédelmi alapból, aminek felhasználásával biztosítják a leszereltek megélhetését és tJlátását, olyképp, hogy a nagyarányú köz\' munkáknál minden leszereltet munkához juttatnak-
A Ház mai Ölése
Budapest, november 18 A képviselőház mai ülésén folytatták az iparügyi tárca költségvetési vitáját- A szónokok közül Gru-bcr Lajos a műszaki kamara feláí-lilásat köveiéire és a bányamunkások korhátárának 35 évre való leszállítását. Lonkai képviselő öröm" meKvelle a munka ka ma ra felállítását és kérte, bog}\' a vízierök kihasználását keli szorgalmazni, mert néhány évtized ráfutva szénkriris lesz tapasztalható. Kundcr Antii a nyers anyagellátásról beszélt. Az ülés tart. ¦ i | ;
Rövid táviratok
FÖLDRENGÉS volt ismét Romániában tegnap kél ízben. Rengeteg ház összedűlt, a kár nagy.
BOMBÁZTAK ismét ismeretlen repülők a jugoszláviai Monastirt. - PITTSBURGBAN egy vegyészeti gyárban e héten már a 3. robbanás történt. Most 2 hakitt és 22 scbe.sü\'t van. \'*
DALADIERT, Gamelínl, B\'umot le tartóztatták és fogházba kisérték. Le tarlózlatás vár a jhég szökésben lévő Col pierre miniszterre is.
PAPÉN mcgkezdle Ankarában tárgyalásait. A török követ is vissza* érkezett és kijelentette, hogy a német-török viszony csak javul.
EMLÉKEZTETŐ
C Egyszeri közlés 12 sor) li dija 3D fillér.
November 18.
Teremnvaló tanári hangverseny a Kazinczy uU uj zen e Iskolában íl-kor.
Novo hi ber 2t:
LiceáUs előadás a városházán d. u. C órakor (dr. Vértesi Frigyes).
A Tűzharcos Főcsoport taaestje a Központ Szállóban 8 órakor.
Decomber It
Kalazonti ünnepség a gimnáziumban.
a Zalai közlöny
barátai
. salai közlöny
kbMMftit
w4$4nbu*t
Jó tanács
Időközönként meg kell vizsgálni a régebben megkötött fennálló biztosítást, hogy vájjon nem szaporodtak-e \\\\\\ei a javak a biztosítás legutolsó iCn-dezóso óta, Ha Igen, akkor gondoskodni kell a szaporulat utánbiztositásárólL illetőleg meg "ke* áflapit^nl, vájjon a biztosított telelek biztosítási összegei mcgfc\'clnCk.c a javak lényleges érté-kénck. Ellenkező cselben » biztosítási összegekéi meg kell változtatni. Ez már esak azért is szükséges, mert a kereskedelmi törvény 470. §-a kimondja; «A kártérítés azon érték .szerint illopltlalik íreg, meHyo; a bizlositott tárgyak a megsemmisülés, vagy megölés Idegekor bírtak. Ha az érltfk biztosítási összeget meghaladja, a tárgyak teljes it^gsenSinisülésc cselében kártérítés fejében egyedid a. biztosítási isszc^ fizetendő, ellenben ha. a tárgyak részlien semnilsülnek meg. kártérítés, nck azon arányban van helye, melyben biztosítási össze,\' a tárgyak összértékéhez ál!.. (:;
(- ) A gyümölosfák téli gondozásáról,
a télire még raktározható terményekről, a szőlő őszt üttetéserőt, a gyümölcsösök egyéb aktuális\'munkáiról, a baromfi- ós méhtony ész lésről slb. slb. ir a Magyar Gyümölcs legújabb, képekkel bő\\«n uhiszlr-.rU száma, melyből la punkra hivatkozással ingvon mutatványszámot küld a kiadóhivatal |iuda|>os[. V, Vilmos rsászár ut 70. szám.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezheti
lapunk nyomdájában.
nagy választék, kedvező fizetési feltételek,
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akar 1 hónapra is a
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. •«
Nigykanlzaa megyei város polgármesterétől,
26708 1940.
Tárey: Haiznilitbln nem levo v.s-tárgyak be|elentése.
Hirdetmény.
Ai ócskavaskereskedök, a legalább 5 alkalmazottat foglalkoztató más kereskedők, azok az Iparatok, akik Iparukat a gyárszerü Iparűzés szokásos keretet közt folytatják, a közhasználata gépjármü-vállalatok, ha saját javítóműhelyük van, az állami, megyei és községi üzemek s a legalább 50. kat. holdon gazdálkodó földtulajdonosok és földbérlök kötelesek bejelenteni a blrlokuknc n levő egészben, vagy lulnyomórészben vasból készült oly szerkezeteket, tartályokat, csöveket, járművekel, jíiómti-pályát, gépet, gépalkatrészt vagy eszközt, amelyek legalább egy év ó\'a nincsenek üzemben, vagy használatban és olyan - állapotban vannak, hogy javítás nélkül nem la vehelök üzembe, vagy használatba. A bejelentéit ajánlott levélben folyó hó 25-lkéig az Ipari anyaggazdálkodás vaa- éB acélipari bizottságihoz (Budapest, V., Qr. Vigyázó Ferenc u. 2.) kell küldeni. A bejelentés mlntá|át a Budapesti Közlöny nov. 10-lkl 256-lk számában közzétett 53200/ 1940. Ip. M. sz. rendelete tartalmazza..
A bejelentés elmulasztása kihágás. Nagykanizsa, 1940. nov. 18. hm Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
lü iióla 60 tiller, minden tovibbl uö * mi*i.
ÁLLÁS,
Fizni lucló k«]ér4Blt lelveazek. Sugár-ut 16/li, foidozlnt 2. *
lojatraa.« azonnal lelveazUnk. l\'Uni. Zirdl-u. 6. 2659
ADÁS-VÉTEL
erdőben? íiiifeklöilnl Dukúsz Ferenc, Magyar-utca 108. Teleion 290. 26*0
Kétkerekű kéaukttoslt (tragacs) veszek. Boikereakedéa, Caengery-ut 56. \'
¦ épré«I«t Orunhul Klomirtdl, D«4k-tép I. •
34-1 Standard piaié eladó,\' Telekl-ut 42. Megtekinthető délután 1-2 (a eate 7 órátok 2658
Remek u| a*>amoloiiUmsxok érkeztek OrOnhut Elemérhez, Deik-tér 2. \'
HÁZ ÉS INGATLAN
Eladó Keiztbclyen, Csinyl-utca 7. sz. négyazobia culádíhai. — Esetlen elesetélnem Nagykanizsán hasonló éitíktl eoa-ládlhizzat. Clm a kiadóhivatalban., 2645
Attila utca 64, izlmu tlotm ooabadkézból óladé. 2655
Taljaa allitast nyerhet egy-két diák kibb családnál gondos felügyelet mellett. Clm a kiadóban.
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap. B«dja t „KIzgazdai á gl It. T. Hagykonlroo". \' Falatot kiadó: Zalai Konty.
Nyomatott i a „KSzgntdnaásI H. T. Nagykanizsa" ¦yoklajáoai Nagykulzoan.
(Nyomdáért teltii Zalai ttir.iyo
9901
85
310215
2394
80» Évfolyam 264. utttn.
Nagykanizsa, 1940..november 19 kedd
Arm 12 IUI.
ZALAI KÖZLÖNY
FeteMs szotetztf: Barbar Ite Lajos
lUÍIlíelétl »r»: egy B»ra S »»fo «0 «III«, iteatottoséal é« ktaoafcítü!) t*&oa. a M.
A BÉKE
Irta; KELEMEN FERENC
Pápai rendeletre e hó utolsó nap" ján világszerte nyilvános imák fognak elhangzani a Békéért.
Szent Péter földi helytartójának ez a legkegyesebb intézkedésié újból aktuálissá teszi a Béke vagy Háború örök problémáját, mely körű* évezredek óta elszállt harc folyik. Ebben a harcban részi vesz a szerelet legmagasztosabb érzéseire, mint megdönlheletlcn gránitsziklára felépített Egyházon kívül az emberi értelemre támaszkodó s a dolgok végső okait kutató Bölcselet, a jelenségek rendszeres vizsgálatát és magyarázatát kereső tudomány, vitamint maga az Ember, a hétközinapok szürke, robotos embere, ügyi is mint az emberi faj hordozója, mint a család fenntartója, mint a legszebb emberi eszmények zászlóvivőié.
Folyik a harc a Békd körül, miközben tünő száradok múló lörlé-nésefinek CUó táblájára véseti szerény adalai szűnni ne>m akaró háborúk\' véres évszámait hirdetik.
A történetin tanításai szerint a háború és béke rövid időközökben váltogatják egymást. Nincs az emf bori históriának egyetlen egy olyan* százada, söt liz éve, amelyben $z egész földkerekségen teljes béue uralkodott volna, de nem volt olyan időszak som-, még a nagy világhát-boruban se,m, .aftnetyböti a háború az egész glóbuszt Jángiiaböriloltavohia.
Hább-ru és Béke valójáfban iem más, mint az Élet két egymást kiegészítő eleme, naV\'y egy magasába* harmóniában iökélelcs egységgé fon össze, fia a >doLgok végső ren.dj.4t« nézzük s lekiuteLu;nket transcend!,i.-táüs mlagasságokba emeljük, akkor nem látunk egyebet, mint tökékitea és\' örök harmóniái, ameiybeu minden ellentét, minden látszólag szemr benálló erő egy felsőbbrendű\' szintézisben megnyugtatóan egyesül.
Ez azonban elvont szejnMtet, mely megfelel, a Hit, a Bölcselel scitt-leg-a ixidomány szempontjainak, de nemi nyugtatja meg az. Emberi, az Életnek ezlt a cselekvő tényezőjét, a mindennapok héroszát, aki tekintetéi, csak az Ihlet, a feteoncikedés ritka pillanataiban omeli az ég feié s szemeit töbibfliyire a földön jártatja, <mea-f jtt) ezen az ösi rögön -lajlik számára az a mindemvapi harc, a incliyci önmagát, családját, faja\', hazáját Teri nt art j-a s a lét anyagi elö-. fel léteiéiről, amelyek nélkül "úncS ífnirni[é\'e élei, gondoskodik.
Ezen. a tórülele" már nehóilebj) megtalálni az egyes ember számára a felsőbQa-éndü harmóniát s éleseb-¦beai szemben áh minden, ami a békét és a harcol egymáslói elvá\'axz-f-ja. Ebflíöl a szompVmlból !1 Béke és Háború kérdés?, az egyén sorsát vég* Hitesen befolyásoló életforma, mely elemi érövei "hat ki az ember egész h°ldogulásá)*a. lmu\'n vau, hogy «z egyes ember mindig\' pacifista, mert a saját ,és hozzátartozói életéért vál-
Ujabb diplomáciai találkozó Bécsben
Ciano és Ribbentrop ma délben már megérkeztek Bécsbe, ahol kibővített keretben ujbál megvitatásra kerülnek a fontos délkeleteurópal kérdések
Hitler kancellár Boris bolgár királlyal tárgyal
Előkészítették Laval berlini útját is — Kik utaznak Délkeleteurópából Bécsbe? — Olasz előretörés, angol foglyok Görögországban
tette, hogy hajlandó 0 szovjet kibékülni Francé Spanyolországéval.
A világsajtó részletesen foglalkozik Mussolini beszédével. és annak visszhangjával. A német topok is kivétel nélkü1 csaknem szószerínl közlik a beszédet.
Az olasz lapok a beszéd visszhangjárói irva kiemelik, hogy a Duce szavait mennyire átérezte és megértette, a magyar nép s mindenütt megindultan hallgatták és olvasták.
A belgrádi Politika szófiai jelentése határozol tan., közli, hogy
Bulgária nem mozgósított.
A kiadott cáfolat megjegyzi, hogy Bulgáriában sem történt más, mint a lobbi balkáni áilamoklirm: csak tartalékosokat hivtak be a határok megerősítésére.
Itl jegyezzük meg a Slcfani Irodának islambuli jelenlését is, amely szerint I i .
A világérdeklöd és középpontjában a berghofí tanácskozások és Mussolini tegnapi beszéde áU, bár a harc" tereken sem csökkent az erős légj-tevékenység.
Hltler-Suner és Clano tanácskozásáról
a következőket jelenük :
Hitler kancellár tegnap a • délutáni órákban elsőnek Suner spanyol külügyminisztert, majd Ciano gróf olasz külügyminisztert fogadia kihallgatáson, niajd később a két külügyminiszteri együttesen teán lattá vendégül. A tárgyalásokon Mackensen római német nagykövet, Ribbentrop és Keilel vezér tábornagy is részivel!.
A spanyol és olasz kQlügyoninlsz-(crek Ribbcnlrop fuschli villájának vendégei, de beavatott berlini körök ¦ugy tudják, hogy a [megbeszéléseket Bécsben folytatják - kibővített keretben.
Egy rövid berlini távirat arról is beszánio]t ma, hogy I ,
Boris bolgár király találkozott Hitlerrel.
Boris király, mint a távirat mondja, magánemberként tartózkodott Né* nvcloi\'szágban, mindenesetre a Füh-reriei történt találkozása nem közömbös a délkeletenrópai helyzet kialakulására.
Később érkezeit szófiai hir szerint a bolgár fővá\'oslian is csak utólag tudták meg, hogy a király Németországban járt. Hitler és Boris tárgyalásai Szófiában megfcpCésLés megelégedést kelletlek. Politikai körök ugy tudják, hogy a látogatáv megfelel a bo\'gár nép hangulataink és kifejezőié annak « baráti kapcsolatnak, amely Bulgáriát Németországhoz füzi.
lalt reJelösségnck lerhét könnyebben vállalja, mini 0 háborubni, mely végeredményben a közösség gond"" tatának az egyes ember éiv\'ié\\ci váló sz<Jgáiala. Érthető tehát, hogy "z egyed többnyire irtózik a háborútól, mindaddig, amig henna a közösség, a faj, a h\'iza érdektudala meg nem szólai "i> ei nem nyomja benne az önző egyéni szempontot. - Ezen a síkon, a nagy emberi formációk keretei közöli azután már -megszűnik az egyén pacifista önzése s lénye beleolvad a nagy om-
A bolgár király egyébként, mint kiderüli, már szombaton repülőgépen illdull Berlinbe és onnét tegnap, hétfőn tért vissza.
Elutazóit Berchtesgadenból Suner spanyol külügyminiszter Is.
Bucsuzásánál jelen voll RiM>2nJ Irop is.
A berghofí tanácskozásokkal kapcsolatban az Essener Nazjbnal Zeitung, Göring lapja is részletesen foglalkozik és főbbek közölt azt írja, hogy t . u berghofí találkozás uf diplomáciai események bevezetője.
A hétfői nappal a tanácskozások uj hete kezdödötl és nincs messze az idő, amikor e tanácskozások végleges eredménye nyilvánosságra kerül, ez pedig egy Anglia elleni koalíció lesz.
A belgrádi Politika Rómából ugy értesül, hogy a berchtesgadeni hármas találkozón
a spanyol-szovjet kibékülés kérdése
is szóbakerült. AUilólag ^Molotov berlini látogatása alatt már kijelen*
Élénk olasz támadás
Belgrád, november 19 A görög frontok\'ól jelenlik, hogy a korlzal szakaszon rendkívül erős harcok dúlnak, különösen Korizáv-tói k«\'ietre. A harcokban a/, ohsz
bombavelők is tevékenyen részl-\\-esznek. Az előrenyomuló olasz csapatok !11 sok foglyot ejtettek, köztük az angolok által idetelepített afrikai ¦gyalogosokat is. Erős olasz támadás v-m --u görög
beri gondolatokéri, a nagy célokért, vagy döntő érdekekért vállail áld<>-zalkészség eszményébe. III a háború, mint nagy egységek viszályának ullima ralió eszköze, erkölcsi Igazolási nyer s az egyes ember kónyel-mvt, iiyugUmal, biztonságot keieső pacifista Önzése felolvad a nagy leneknek áldozatokat követelő hero" izmusálfan. ,
Amig lehal az egyén, mint a faj-» fenntartás eszköze elsődleges é\'&.-, szükségleteinek biztosítása -érdekében kerülj a háíUirut, a közösség a
Törökországban elrendelték a városok elsötétltését és rendeletet hozlak a nemzetvédelmi szempontból fontos gyárvállala-lok állami ellenőrzéséről.
a görög frontokon
jelenlés szerint is - Epimslói ke. leire.
Athén, november 19 A görög kormány felszólította a Görögországban é\'ő összes idegenekéi, hogy hagyják ef Sz országol.
A görögországi német kolónia 112 és a magyar kolónia közei 100 tagja már tegnap megérkezett Belgrádba.
(l\'oiyutiiii az S. oldalon)
m iga nagy céljainak elérése végett vállai minden háborús áldozató! A háború maga ugyan nem szünteti rnCg ti benne küzdő egyedek bé:ie-öszlöncil, de a magasibb kollektiv gondolat úrrá lesz azokon s néha a legszürkébb kalonamundérl is Mars tüzes nyilaivá\' töüi meg. Így születnek a harcok póklábán a legbékésebb hajlamú >poigárokbö\'« « háború igazi »hoset«, amint ezt a világ háború oly sok eselc tanusjlja s ahogy ezt a világháborúi abszolvált generáció bent egyszer a >saját magi
2ALAÍ KÖZLÖNY
1940. november 19
llovszky képviselő és Krátky polgármester a Baross-kerület szombat esti bajtársi szeretet - vacsoráján
Férfiöltönyök, felfiitök, télihabátok
nagy választékben
Szomolánylnál.
bérén* tapasztaltatta. Iga*, hogy ezt
az álhasoiiulúst nagy részben a csaták poklában a létek mélyéiül kis/akadó ösi ösztönök s a tömeg" psziché elemi ereje is támogatja.
Bárhogy álljon is azonban u útu log, tagadhat a Uíui, hogy a béke és háború kérdése, a pacífízmus és heroizmus ötök problémája az egyes ember életkeretei közöit is változó megítélésnek van alávyHvij s « mog" oldásl mindig az egyén Sorsát bízlo-sitó közösség érdekei határozzák nteg. A közösség pedig sohasem lehel, legfeljebb csak (.amé;ctten, pacifista, nagy érdekek védelméhez mindig komoly áldozatkészségre van szükség. A nagy világháború után Anglia volt a világ tegpaciíislább országa, ismételt népszavazások azt igazollak, hogy Afbion lakosainak lobi; ittinl fjeié, sől itt-ott túlnyomó tobl>sege a mindenáron való békét kívánja s ma, hog>, >¦•¦ nagy brit közösség élelérttekej\'forognak kockán, Anglia a német miUlarizmusl jneg-haladó harci kedvvei folytatja az uj nagy világháborút.
Azt,\' hogy Béke legyen-e vagy Háború, .nem elméleten, nem szemr lé-elek, hanem .az étet lényegéi *i-koló egzisztenciális érdekek halár rozzák meg Ha a közösség éietéroe-keinek véneimé a béke eszközeiül nem biztosítható, a háború dömi el a kérdési. S a történelem tanításai szeriül érne hossza bürr övi de bb ideig tarló »pihenök« után mindig Sor kerül. A háború ezekszeont nbm más, mint magának az Eleinek egyiK formája, meiy az egyes ember szi\'inpoj ítjábói lehet kényelmetlen, fájdalmas, áldozatokat kövciciö, d« elkerülhetetlen, jninl a fény nyomá-ban járó árnyék, mei l szervesen hozzátartozik ahhoz, "mii áJ tálában éleinek nevezünk.
Az örök béke illúziójáról ezek-szcrinl le keli mondanunk, de a háború letagadhatatlan borzalmába való lekiulettfi minden felelős tényezőnek kötelessége az uUúna raliónak ezt az eszközéi mindaddig távol Larlanj a megoldások lehetősé" geitől, amig erre csak egyetlejuegy mód is adódik. Ha pedig a .kocka el van vetve., mindent ci keJl követnünk, hogy amiak pusztiló erejét időben es térijén \'korlátozzuk, Első" Sorban feladata ez az Egyháznak, mely a Szeneiét isteni eszményének földi hordozója s a nuiativ Béke legnagyobb biztosítéka.
Xil. Pius pápa tehát ezeknek a legmagasztosabb eszményeknek hódol, amikor, úgyis mint békepápa, aki apostoli működésének a Béke szolgálalát választotta, e hó végére az egész világon nyilvános imát rendelt ei a most foiyó háború minél előbbi befejezéséért.
Bizonyos, hogy minden hivő lélek ajkáról őszinte fohász fog feiszálbú az elrendelt napon »z Egek urához, akinek pninrJenható kezében össze, pontosul a béke, vagy háború Sorsa.
A „Ferenc József keserűvíz
régóta kiiünöen bevált házJszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan haló ter-méezetcs hashajtó, mély számos betegségnél az emésztést Javítja és az étvágyai fokozza. —- Kérdezze mag otvowtl
Meg irtuk, hogy a nagy kan izsa i Baross-kerület mindazon bajtársait, akik részi vettek a Felvidék és Erdély visszafoglalásánál, testvéri szereiéi-vacsorában kívánja részesíteni, ünnepelni és érdemeiket méltatni. A magyar Haza köszönetét kívánja víléz magyar testvéreinknek, tolmácsolni. |
A Baross-kcrülel szerclel-vacsorú-ja november 23-án, szombalon este pont fél 9 órakor kezdődik az egyesület Kölcsey ulca 2- szánf alatti emeleti helyiségében, amelyre a/, előkészületek már befejeződlek.
A szerelcl-vacsorán részi vesz
A nagykanizsai Szent József Rom. Kath. Egyházközség tanácsa tegnap délután üiésl tartott a plébánia fehér le miében, a lagok teljes számú részvételével. ... ;
P. Gulyás Gellért plébános megnyitója után Gozdán Ernő irodatiszt beterjesztette a gondnokság 1930. évi zárszámadásai, amelyből kitűnik, hogy a költségvetés nemcsak reáús volt, hanem a vezetőség ugy gazdálkodott, hogy a zárszámadás jó eredménnyel végződött,
sikerült 8400 pengd megtakarítást elérni.
Egyházközségi adóból befolyt 11.657 P. Az egyházközség a kultúrház-alap nak összesen 22-316 P-t kifizetett.
A jelentés ezután a liz esztendős egyházközségi gazdálkodás szép eredményére mutatott rá.
Majd üozdán Ernő a
tájékoztató jelentést
olvasta fei az 193U. és -1940-ben .ki. vetéli adókról, hátralékokról és. az adózók számáról.
Eszerint 193!)-ben .1596 adózóra 11.231 P egyházközségi adói vetettek ki. ¦ I i l i t
193!) január elsején 25.019 pengő volt az úlhozott adóhátralék. Ezen hátralék és az 193!). évi adókivetés együttes összege 36-280 pengő. Eb-bői befolyt 1 1.657 pengő, behajthatatlanság* címén töröltetett 5853 P és így az 1930 év végén az összes egyházközségi adóhátralék 16.761 pengő volt. !
¦ llovszky János országgyűlési képviselő, az országos Baross-vezér, dr. Krátky István kir. kormány főtanácsos, polgármester, víléz Tóth Béla, kanizsai Baross-kerület elnöke, akik beszédekéi fognak mondani és méltatják a magyar hősük vitézségét.
A Baross-kerület elnöksége a\'•Zalai Köz\'öny. uljáu hívja meg ezennel magyar szeretettel minden Bgyes tagját, különösen a honfoglaló útról hazaérkezett testvéreit.
Mindenki olt legyen a magyar szerelel és testvérülés gyönyörű ünnepén I ,.)¦;\'
1940-ben
4506 adózóra 11.554 pengő adó rovatolt ki és így az adóhátralék és
u folyó évi adókivetés együttes ös~z-szege 27 318 pengő, melyből az év végéig kb. 13.000 pengő folyik be. Mintegy 5000 pengő törlése behajt-halallaj\'iság cimén az 1910- év terhére folyamatban van.
A Katolikus Kulturház-alap
pénzéből január hó l.-vei megvásárollak a jlorthy Miklós ul 16- számú emeletes házal. Az ingatlannak a mai napig á következő pénztári forgalma volt:
Összes bevétel 40.782 pengi) (ebben benne van : egyenleg az 1930. évről 31.791, egyházközségtől 3600, adomány 813, Nagykanizsai Takarék adománya 500, betekből 1175 pengő). Kiadás : 10.739 pengő -(ebben benne van ingatlan vételáráért 30.000 illetékekre 2511, vételhátralék törlesztésre 2000, emeleti rész átalakítási költségeire a mai napig 3000, adóra 1900. vízdíjra 33^ kisebb kiadásokra 966 pengő). v
Dr. Hegyi Lajos világi elnök ez. után a kultúrház eseményeiről tájékoztatta a tanácsot. Január 1.-vel az egyházközség birtokába vette a Horthy Miklós ul 15-Sz. házat 12.000 pengő vételáron, azzal, hogy az eladó pénzintézel ebből 2500 pengőt évi 500 pengős részielekben visszatérít, ugy, hogy a tényleges vételár 39.500 pengő.
Hclytzüke miatt fciAntmitSm 1
Bokor- és fcnyfifélék olcsón kaphatók
Tulipán kertészeiben
Nagykanizsa, Eötvös-tér 18. i . Talefoa: 6S4.
A vételárra az egyházközség
eddig 32.000 pengőt törlesztett.
Ugy, hogy a fizetendő Összeg mindössze 8000 pengő még. i
— Az. eredeti elgondolás az voll, hogy a házat átalakítják, de ennek keresztülvitelére a mai viszonyok gátat vclettek. Különben is az ud. varban sokkal előnyösebben valósithaló meg a kullur-ierem építkezése, ¦ a kert egy részének bekapcsolásán val (adómentesen), Így sikerül n bevételi részt (bérlei, lakás) ismui-leni. í ,
Bejelenti, hogy a földművelésügyi miniszter gróf Teleki Béla főispán és llovszky János képviselő közbe-* járására 2500 pengőt utalt ki a kultúrház (Népház) vételére, igé\'el van további támogatásra. Majd felolvassa a miniszter kikölésűii. a segélyösszeggel szemben, amihez löl>-beli hozzászólása után a tanács\' hozzájárult. Kimondották, hogy a pénzért építkezési anyagot vásárolnak. Az ülés ezután köszönetet (mondott a földművelésügyi miniszternek a* segélyéri, valamint a főispánnak, a polgármesternek, llovszky képviselőnek, a plébánosnak és a főjegyzőt nek a segély kieszközlése körüli tevékenységéért. .
Jegyzőkönyvi köszönetet mondtak Korecsényi József, Vörös Gábor és Merényi Béla szánivizsgálóbizotlsági tagoknak. íj
Az 1941. évi költségvetés előirányzata 9509 pengőben ietl meg álliapilva. \'
A várható bevétel összege 9600 P.
Kiadásként előirányoztaiott: Szent Ferenc-rendnek hozzájárulás 3000, leinplorrisegélyezés 600, iroda és egyéb kiadásokra 700, lülés, világítás, slb. 200, Péter-fillér 160, kuUur-adóÖtO, egyházi énekkarnak 50, szegé nyscgélyezésre 1000, irodatiszt fizetéseié 2609, pénzbeszedö fizetéséne és jutalékára 710 pengő.
A tanács tudomásul vette a zárszámadás kedvező eredményét é* hozzájárult az 19-11. évi költségvetéshez, vi j j
Orbán József hitoktató a szegény, iskolás gyermekek részére \' hittan-könyvek beszerzésére megfellelő ié-lei b-eáliilásál kérte.
A 10 évi gazdálkodást befejező számvizsgálati jelentés rámutat az egyházközségi iroda vezetésével meg bízott
Qozdán Ernő
ii\'odatiszl kiváló munkásságára, páratlan Szorgalmára, minden idejét feláldozó- lelkes fáradozására, a katolikus ügyekben való Jáhgtelkü kiállására, az iroda mintaszerű vezetésére, amit dr. Hegyi Lajos világi elnök is meleg szavakban elismerően méltatott.
P. Gulyás Gellért ezután bejelentene, hogy január 4-én Katolikus, bált rendez az egyházközség, Mindenki karácsonyfáját állítja fel a karácsonyi ünnepekre, adventi élő. adásokat rendez minden pénteken este 6 órai kezdetiéi.
Az egyházközség 1930 évi zárszón madása és aZ 1911 évi költségelr> irányzat 15 napon ál- oz egyházközség Horthy Miklós ul 15 sz. alatti irodájában közszemlére ki van tév».
szebbnél-szebb
Bem §p%6if m n6> é» leányka
SSIÍb1 kabátok, azár-udvar divatáruk
==«===«;===m=I!^^ nagyon olcsón I
luli évi zárszámadás, jövő évi költségvetés és a kultúrház ügye a Szent József egyházközség tanács-ülése előtt
Az egyházközség tlz éves gazdálkodása minden tekintetben eredményes volt
1940. november 19
ZALAI KÖH.ÖNY
A HÉP vezetősége eljár a városi kistisztviselők karácsonyt segélye ügyében
Nagykanizsa városa ez évb2n,nvint Zalai\' Közlöny híradásából ismere-les, hivatkozva a migyobl) Városi ler hekre, nem Szándékozott a városházi kistisztviselőknek karácsony* segélyt adni, mint lette azt «z cl, mull években.
A nagykanizsai Magyar Elet Parija tegnap, hétfőn esie tartott heti vezetőségi értekezletén foglalkozott a városi tisztviselők karácsonyi segélyügyével.
Egyhangú határozatikig kimondották, hogy ez ügyben [felkeresik a vá\' ros polgáwuesteiét és ugy, mint más városokban is, különös tekintettel a
Többszöri elbai i.sztás „tán hátion este végte mcgtnrlliilta a Városi Zeneiskola tanári kani Icruinavitó hajigvOr-senyót. A Kazinczy uhui uj zeneiskola kis kamaraterme ezalkoáonVmat zsufo\'ti-sig megtelt. A liangvOrseny előtt dr. Krátky István polgármester adta ál a tenne! ós az iskolái rCndoHctésém-k. Megnyitójában fölvetette a kérdést liogy vájjon niciífóoluek-e az uj\'hriiyi-seiíek a céJn\'ik. Hangoztatta, hogv liár hangversenyterme nincs az, uj iskolának, az. előadótormek és a kunnrn. eletem U-nagyobbak, min! u régi éjn\'i-kAen- A helyzet uj leiadatok de
ál\'itju a zeneiskola kitűnő tanári karát, amelynek igyekezni kofl mindig megtölteni a kis kamaratermet, hogy az szűknek bizonyuljon. A város ugyanis nem mondott le a lorvlKYclt - lumgver-uenyteieai megépítésdről, csak a közl>o-jótt körülmények miatt clhalasztottn azt. Dp hiszi, hog>\' a zeneiskola hiányéi, lelkes munkája és a közönség támogatása előbb-utóbb kényszeríteni fogja a várost a hangversenyterem i Megépítésé re. Addig a jjMristák szíves engedelmével a régi Iiangwrsenylorchi Is használrratő.
A nagy tapssal fogadott megnyitó után Vannay János köszönte meg a polgármester szavait. Hangsúlyozta, hogy az uj épületben la ópp oly .szeretettel, Jcflkescdcsseá, hittel\' és odaadás* sol dolgoznak, mint a régiben, ahol II
esztendőt töltöttek. Nehezen jöttek et,
de hiszik. hog>- mihamarabb kiharcolják o liangvorsonylOrem szükséges-séfjét Ezután a műsor egyes számait Ismertette szokott világos, szabatos* közvetlen előadásában s mint egy reflektor, ugy mutatott rá az egyes szer. zők, müvek jelentőségére, o\'öre kapcsolatot teremtve a közönség és az egyes ícne.számok között.
A műsor első zenei számaként Haydn cisz. moll zongoraszonátáját hallottuk F, Pásztor Inna nagyszerű előadásában. A három tételes mii ugyan nagyobb zenekari szitn rónia zongora kivon alának hat. épp ezért nem is annyira tetszetős, mégis teljes felké-s/antséget és tudást Igényel az előadótál, aki ennek mindenben meg is felelt.
Witzcnctz Jolán mutatoti 1*> ezután néhány klasszikusan szép kamara-dalt Iranz-tól ós Strauss Richárdtól- (KÜ-¦Önösen Franz H.: Isten Vclcd-je tot-«ctl) Wilzenelz Job\'ui teljes ^ismerést érdemé), iiiort a legnehezebb feladatni vállalkozott, amikor iokedLségévfl! kúzd ve, ugy adta elő ax egyes dajkál,, hogy azok hangulatos, mcgkai>ó szépsége nem, halványult °v Műsorának mű*
«"lik részéből, \'amikor Siklós, Peng? rácz és Vannay dalai szerelmiek műsorán, ki keh ömölni SlWés Albertnek Morengos- elinti, Nagykanizsán most
,cls» ízben Wtnutalásra került rendkívül Unom, szép müvét. Mind Witzo-
csaiúdi viszonyokra, mindent elkövetnek, hogy ezen szociális intézkedés megvalósuljon és a legközelebb tartandó városi közgyűlés elé kerüljön.
Ha valamikor, ugy most, amikör tagadhatatlanul emelkedtek az árak, . megérdemlik a kistisztviselők, hogy karácsonyi segélyhez jussanak.Minden város megadja ezt kisfizetésű tisztviselőinek, Hisszük és reméljük; hogy a Magyar Élet Pártjának mozgalma eredményre vezet és N*gykaJ nizsa kisfizeléscs tisztviselői o*év-ben is megkapják karácsonyi segélyükéi. 1 \'
nclz Jolán, mind KoiOkOS Irén, aki most is a legalkaíniazkodóbb kiséri>-nok bizonyult, kivették részüket OiJint sokból.
Wit\'Onelz Jolán énekszámai közben ltogor M. uégy\'koiCs korbigoibőj liat. lőttünk bárom tetszetős műtét. A négy-kezes számokat a zeneiskola két kitűnő zongoratanárnője, Kerekes Írén • és B. Monti Ilona adták oU> nagy sikert és tapsol araivá.
A műsor lefejező száma a/, agg-norvég mester, Sinding kél hegedűn! és zongorám irt szerenádja volt, tuneiy, ezúttal először szerepeli műsoron Nagy kámzsán. Az abszolút zene birodal-
mába tartozó\' öttételes szerenAd nem tartozik a nagy közönségsikerre .számító müvek közé a in. AUegrettő téu-j könnyed dallajnvezetc.se a logtelszető-sebb, ez is aratta aáegnngyobb sikert), de annál inkább igény beveszi az előadók tudását és folkószüllségét. P.pp Oíért kébszciOs elismeréssel kérj adózni a három nagyszerű előadónak, Ivan-koviefi Ferencnek, dr. Tnrdos Lászlónak (tt loikes kültagnak, akinOk szive? közreműködése nólkíu hasonló számok nem is kerülhetnének műsorra) és lr. Pásztor Innának. Külön külön és egy üt lesen egyformád kitűnően oldották inog ícladatukal és Ismét liebizonyilolUüt, hogy biztos játékukra ópilcni "leliDt. A közönség lelkes tapsokban jutalmazta a kitűnő kamaraegyüttes játékát.
Hisszük és reinéljük, hogy D hétfő esti hangverseny zsúfolt háza állandó jo!enség lOsz és igy a zeneiskola tanán* kar-i mihamarabb bebizonyítja, hogy a kanizsai zenei éoi kis kultúrháza szűknek bizonyul.
07. «j
_ lízon a napon (iái Gyula
| 1914. \\\\ 1!. | volt beszlcn©bányai 10.
honvéd gyalogozrcdtíOli szakaszvezető a Krakkó környéki /a-
gorzice mellett elrendelt visszavonulás alkalmával súlyosan megsebesült Kunok cinére féJiszakiszávai a túlerőben levő és * folyton erősbödő , süni orosz rajvonn] támadását csodálatra méltó liü-sicsségeel visszavárta. Ezután igen heves orosz puska és géppuska tűzben halállmcjjvclö bátorsággal mindaddig kilartoll, inig zászlóalja egy ujabb
I védőállásba vissza nem vonult\'Hősies magatartásáért az arany vitézségi érem.
| mcl tüntetlek ki.
Felkenik
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóvállalatának, a
Közgazdasági Részvénytársaság
nak igen tisztelt részvényeseit, hogy uj részvényeiket*^ régiek, illetve elismervényük ellenében, kiadóhivatalunkban átvenni szíveskedjenek.
igazgatósága
mlnmló Mfijorrainok mtksxupflkoa BadapMt i. míliorán
6.45 Torna, Hirek. KóHeiiiényk. Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nenm-tkózi vizjelző-sao\'gálaL — 12 Harangszó. Illninuac. Időjárás jelentós. — 12.40 Hírek. — 1X20 IdőjeUés, időjárásjelentés. — HM Hírek. — 14.45\' Müsorismer-¦tates. — 15 Arfolyamhirek, piaci árak, é\'\'eliuis7erái«k. — 10.-15 Időjelzés, idö-járásjelentés, hírek. — 17 Hlr*k s4o-¦vák és magyar-orosí njol^-eu,
10—19.20: Hírek magyar, német é* román nyalván. — 20.40-21.ig: Magyar hírek,
BUDAPEST II.
18-kor magyar lürek és 20-kor híreit német, olasz, franciig angol és csZjm-ranló nyelven.
BUDAPEST IL ~
17.15 Tabányl Mihály langólianuonj.-ka-bánnasa. - 17.35 Dr. lo Iák Agolu cseveg az amerikai elnökválasztisról.
— 17.55 Vörös Sári és Várkonyi István magyar nótákat énekel, kíséri Sárai Elemér cigányzenekara. - 18.15 Walter Gyula előadása. - 111.20 Vűrs és muzsika. Közreműködik Bátliy Anna, Ií. Slmonffy Margit és Uholay Árpád.
- 20 25 Farkas ItéJa zenekara keringő-kel és dalokat játszik. - 20.40 Hirek, idő járásjelentés.
17.15 Huszin naligatoKnuK. - i/.-ia Itossbi: Teli Vilmos. Iwdctlzono. -1K Hirek. ¦ 1S.10 Francia nyelvoktatás. — t8,:(5 Mezőgazdasági reUóra. — Hl Itcndör/enckar. — 20 Hirek. — 20.25 Dr. Tróesányi Zoltán fc\'oÍ\\asá!íi.
Szerda
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás. - 10.45 Itexa Dezső előadása. — 12.10 llaniíiemBzek, ~ i;t:io A Mdles Béai.zCnoW. - 15.20 Csorba Dezső cigányzenekara -- 10.15 Atasson Izabella felolvasása. -
17.15 Török Erzsébet én okol. 17,40 Várkonyi Zoltán versekéi mond. - 17.55 A Rádió S/a ton zenekara. — 18 15 Külügyi nc;<yodóm. 19.20 Orfeumtól a hangosfilmig Közreműködik Szilvássv Margit Orosz Vilma, Kekeie Pál.. Angyal Nagy (iyubi ÓS a Itádló Szalonzenekara
budapest ii.
17.15 Felolvasás. \'17.10 Lakatos I-\'lóris és lia cigányzonckani. — 18 Hi-i«k. - 1S.20 Olasz nyelvoktatás. — 18.45 Az Oj,enilu\'iz nuvoiul>Or ll-ikt eloadásiinak kózvctiló-e -Hajazzók. Dráma két felvonásban. 20 Hirek.
20.20 Mai magyar szerzők liangvcr-seoye. III. \' . x (
őszi kabát téli kabát
fi legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
-Áruház.
A zeneiskola teremavató tanári hangversenye
Dr. Krátky István polgármester adta át az u) kamaratermet rendeltetésének
ZALAI KÖZLÖNV
1940. november 19.
A világ minden részébe exportálják Kecskemét folyékony aranyát
Kecskemét az ország gyümölcsös, kertje, A világ minden részén Ismerik n kecskeméti gyümölcsöt, Oaporiunk zöme Initoil indul hódító utjám. no világhíréhez Itat duius mérlékheji hoz. zajániI az. hogy a város Lgcn hehe* üzlcli érzékkel Kondoskoűutt O/.eknck a lenné kéknek feldolgozásáról). Kecske, inét város bor- és gyüniöUwsieizföz. déje az ország leghiiosehb 6s "eglna-gyobb i\'ycii ü/cn.e. A nruft ővIjOji i)éliláui 21.000 mázsa barackot, 7.400 mázsa törkölyt, 200 mázsa meggyet és 1200 hektoliter bori dolgozott lol. Itt főzik a világhíres kecskeméti In. rack pálinkát, a páratlan Szaniöralikórl, a letulklvül finomságú tejszínhabos Mejtgyvérl és a szeszfőzde legújabb szenzációja, a Bugaci gyomorkeserű, iiielc n rcir.ek italok Budapesten és az ország minden városéban ott találhatók az előkelő körűk asztalán, néjku|íilí-Ítéletiének a névnapok és más \'családi . osomények \\oudéglálásának készletéin\'^, de elsőnek kerülnek az. étlermek itat-lapjára is. Aki pc;lig szódavizze.1 kós. tolla meg a Kecskeméti Szeszfőzde készilményolt, az. tudja, hogy a legjobb rutitíi italok, lbrackpábnkáju pompa-,. snbb. mint a viskj.
Erek a teníiékok Ijejárják a viliig min(ion részét Isszák- Ós Dél itnoriká-bim épen ugy incgtilftHuilók, mint az, nfríkai, ázsiai, ausztráliai kontinens országaiban és természetesen Európa ininilen részében. Átég Olaszországba is if,cn lekinlé^Cs \'mennyiséget expor-tálunk, ahova j>cdig eddig tudvalQvö-Icx nem jutott 1«; semmiféle külföldi sroszesiUd. Az eredmény igazolja a kecskeméti fejedelmi italok liimevóiiek niegala|>ozotlságát. (:)
IVéPOSi Mozgó. «¦>«"»" •» T—
Kelten egy Jeggyel Kádár M. és Éri-Halász I. vígjátéka
Magdát kicsapják
ifjúságunk romanlikáját, vidámságát eleveníti fel. A legjobb magyar színészek szereplésével. AMualia híradók, — Ketten agy jeggyal I
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, felkor
A vizzel feltöltött benzineshordókról, az eltűnt pénzekről, a fecskendő- és autóeladásokról
vallottak a tanuk a Mózes-Ogy folytatólagos tárgyalásán
Megállott a mák-hossz
A Magyar Vidéki SajlóljiáósÜó jc lenti, hogy a mákot az elmúlt napákban a tőzsdén 255 pengőig hajtották lel. ám ez nz ár oly túlzottnak bizonyult és olyan n így mennyiségű árut csalt a piacra, hogy e bélen már 210 pengőért is ulig lel.ciolt mákot elhelyezni. (0
Zalaegerszeg, november A zdacgcrszcgi tűzoltóparancsnok bűnügyében a legnapi főlárgyalási napon a lanukihillgalá" sokat folytatták. Szóba került isméi a 10.300 P-t tarlalnwó és nyomtalanul cllünl vask-\'zelt:i űgyo, amiről Mózes László azt vallóin, hogy 2300 pangó abM sajátja
voii. \' < •:\'
A szakértő bejeténteltc, hogy a könyvek átvizsgálásaiul1 Ujabb hiányra jöll rá. A Vá\'inegyoi Bankiéi fenéit 121)0 pengőből csak 600 vau elszámolva. Fodor Is!vén lűzollór fiszl jItóI val\'o\'t, hogy Mózes, akinek tudomása szerint 600 pengő körüli jövedelme volt, három ócska tűzi fecskendőt saját pénzén meg.
veti, azokat kijavíttatta és a falvaknak eladta.
Ezután került sor a benzin kezelési figyro. A lanu tud anól, hogy a Lenziiieshíu-dókat vízzel töltötték fel, hogy az ellenőrző bizotlsúg hiányt ne laláljou. A benzinkiadás\' és kezelés nem volt cilenörzve s Mózes benzint saját célfaira is használt, arról azonban, hogv ciadolt volna, nem tudnak. Tény, hagy a lüzollósátf amójárói a "maga autójára szercltelle át a lámpákat és azt együtt ^dla cl. Elmondották még a tanuk, hogy a lüzoUóság részére érkezeti pénzt mindig Mózes vette át, hahaüotla a postakocsi zörgését, \'e-sicleti az emeletről, to>gy jí-\'en lehessen a postás érkezésénél.
A tárgyalás még több napol vesz igénybe.
Indiai és magyar teákat, rumot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
Emlékezés....
Az Ojtozi szoros kicsiny falujában,
Hol ti Nemere hideg szele örökké fú
Olt van eltemetve, a többi hős között
Egy 20-as honvéd zalai fiu.
Gránitkő felezte sírjál,
Mit emelt föléje a hűséges szeretet,
Szomorú fűz tengte körűt
S törölte te róla, a rá hulló könnyeket.
Ám dübörög a föld, Jön az oláh horda, Eltipor mindent, legyen az bármi szent, Patái nyomán ntm marad ép semmi, Gyűlölnie alul a hősi sir sem ment. Husz évig volt Jeltelen a sírhant, Virágot rá Isten keze ültetett, Lopva, titkon, Jélve gyújtották meg Szomorú őszönaz emlék-mécseket.
Húsz év után az Ojtozt szorosban Magyar bakák ajkán vígan hangzik a dal, Lábuk nyomán virág nyílik, mit bearanyoz fa nap,
Husz év után újra magyar földben nyugszik Szűls Józtef 20-as honvéd főhadnagy.
Szüts Júlia
SSWr ÖRA, 5/iS.t ÉKSZER,
szemüveg ^>^;; zsoldos gyula
irfiittttí, tttaito (i láluerésinuslemél,
Vő-UtH. (• Knroiin-líAHodíVül lltmbll)). ¦I*6r«ngu JavItÚmOhoTy I
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (2 sor) Wl dija 3\') fiitör.
Kov«tnb«r 21\'.
I.Reális előadás a városházán d. u. ti órakor (dr. Vérlesí Frigyes).
A Tűzharcos Föcso|K>rt to\'eslj* a Központ \'Szállóban ti órakor. December li~
Knlazanti ünnopseíj a gimnáziumban.
MEGKÖTÖTTE MÁR ÉLETBIZTOSÍTÁSÁT ?
BÚTORT
vegyen vagy rendeljen,
mit megbízható és olcsó.
Dugonics András
sKülotésénck 200. évfordulójára
Irta: Sxikral Jáaoi glmo tanár
.Szet;c:t Cgyik patinás szép Icren. — a város szivében .--áll egy szobor; mo-renjíve nézi « körüle z-ijló embeivkot, a szonielállárJ n.cgujutl, curópaias várost Azl a városi, amelyben szüleiéit, amelyéi l nuyil lekent olt. ahova visz. s/ajőlt nicghdni Amelynek annyi barátot, annyi dicsőséget szerzőn nemcsak Írásaival, *do hazagaud.ilo telteivel is. Aki hö&fl\'t is c váras nyCvón. a zamatos .zőnKzeös szögedl- ny«lven beszél-\' leli\' s eg>elcir,cu tuuilványainak így di.-séri szülőföldjét: Miuda,díl(tg nem löszlök itfizi magyar ombörök, amig Szögedén a Tiszából legalább egj; pohár viiol mög nem isztok¦? — SzO^ed-nek o InnéKCi szülötlc, immár szoborig öntött lin: a - piarista Uiifíonies András.
Az ő oiulékénék hódol ebbon az évben nemcsak S*cgeá váwsi és a piaristaság, t\'.A az egész magyar szjcllenii étel is ~ születésének 200. évfordulóján. Az ö emlékét, érden.eil idézzük meg mi is: nagj\'kanizsaiak.
Miéit ez ünneplés? Ki v,>it a magyar, ságnak Dugonics András, hogy az idők porából, n tóertftsbfíi kio\'^üi, ünnc|\'K? Halála ulán t.SlH-hiwi ig>- emlékezik meg, ir nMiv,x|gy felel n^y kérdésünkív a Hazai és KnlföUli TudtVsMás.vk Írója -(Jvulesár).: Tisztelet nz-ér^elucs luza-
luiak! Hálás emlékedet a inurdüisujia-gjtír\' ironaki f) az iTjuságot nemcsak a tudnníTiiiyokra. luuvOu a haz;dis;igru is nevelte Akkor irta müveit, mikor az idők tnoslohanági a loxkcilve/^tKencbb volt a magj\'ar íróra, de győzött benne n nemzeti lélek .s megkelwltollc a magyar közönséggel u könyvet. 0 a haza bálványa volt Ilyen emberi nem kell sitotni, n:c.rt tLszloietcs hire örökké niaradasnáó... - Ezt lálla Imjiijic. cl larlolti róla kora.
Es mii Majdnem két száz idd al utóbb? Az ultörök vállain kilol>se. detl iroda lom lóri énei és \'kifinomult észleli ka szei énjebliOn Ítél róki; de neai Felejti, hngj\' Dugoaiiis a még cldig nem isméit terü\'elct, a regétayirásl \'\'a-piljn meg s ad minlát s okulást az utána kövclkezöknek. De a szclleinlör-téuet IcijCs mértékben elismeri, méillíV-nyolja Dugonies hutását kora mat^var-Síigárü; a 11. Józsof céljait kcreszleZö, a minden ui.igyur ügyért lelkcsitö ke. mény piaristát, a fötiszletcndö Dugó-nlcs uramat, aki nemzcU mű\'Inukra tCicli a közönyös vágj- tudatlan közfin-ség figjehitót s a magyar nyelv bCvc. zclé^él kő\\-cieli — akkor, anulkor a In-vetni, a közó|)iskola, ii közélet nyd-S* « latin. Ut-ott a uémoi s a niagjar csak inofílürt. Olvasó középosztályt te. , ic.nl. niag\\MrsiigiU\'u büszke polgársá-got. ir.eiy líugoní\' s lüre\'mel.K\'n nia\'-gjtlrsánát csodálja s lassan kövcli.
l\'cilig Dugonics Andrásban ~ ;inai ágou — dáhnát, liiztos déli vér buzgott.
Talán ép|ien ez a lüzCs, kitartó (latinát vér magyarrá válva, magyar ág;»i és inagjMr íöldl>e ojtva bajija, viszi, lelke.
siti nz elnyomott, kigúnyolt nngvar ügxért akkor, mikor ed lenni(n&i\'é&í-ség «iU.
Dugonies 17 Itt ciklóber 18-án szü\'e-leli. A nagyapja mén szögébe bevándorló dalmát ennek fi i: Dugonics pipj:i áiár jó magyar polkái\' s az mioka p magj\'ars:ignak egé-szen a tőrein.elk\'U-ségiH buzg*\'* apostola. A Dugonics család gyors magyarrá válását két körül* mény is elősegíti; at 0^,-ik: hogy iz édcMtnyji miniii.^ magyar, bonszQlött s/e^cili; a másik: bo^v a kai dalim\'dok és szeműek közt nincs akkori el\'cntét, mint pl- a szintén bcváudoroil görötf-ke.cti ^iOrllek és szegediek k<">zt: miiiU l>nu mai erdélyi magyarság és román kisebbség kérdését látnók maciink elölt...
¦ Hogy miéit volUik o bcvándorlásik? A török és a német hódolLsáH S/o-k©il és környéke népét nagyon meg-c sappantolla. A relsKabadukis után a kipusztult vidékekre hívják, lelapitik, hozzák a szerbek, németek, olaszod da:málok\' szi\'izait, sőt czreil (.pl. az 10004 l-ípót diplomával ;17.01K) szerb kap engedélyi oemojevícs Arzén ve. zenre alatt). S O/ck oszolnak meg s liu\'óőnnk föl egész Kgcrig. S?eged vendéglátó ué,|« több Lenwcliségi surló llás iit\'n inénis csak hü marad ömua-gához; fölszivja, nwgábu olvasztja lassan jó^cvéillyeit. Mikor DutJonlea A.
születik még 3—4 nyoU«n szól a templomi ének s 2—\'i nOmzcUséüá elemi \\tka- A Dufíonics apa fiái i.e.u a dalmát, hanem a nuigyar otomlbe "tlja: vagy a feleségénOk kivi\'uiss\'ig.\'ea vag>\' saját belátásától. Hisz ő is fŐU\'ü mágj-ar már és üg\\nes. számító keies-kedö. kit az akkoriban Szegedre ine({-hívott pianista atyák nevellek ily-nnó. Mikor András az elemit elvégzi, apja a már ismert piaristák gimnáziumába adja. Itt alakul ki, itt szívja magáid "Z eszes, szorgalmas ifjú a tudást és a • szelíd erkölcsöket., meg azt a nagy lelkc^O;lést a magyar üfty iránt, mely útitársa lesz neki is s íinnyi más, sokszor no-n is mágj\'ar diáktársának is, UfTyanis a gimnázium már obben az időben is jclentő|S szerepet játszik -« ilélviáék megmagyarosításábun és a műveltség terjeszlésélieii. Messze környék magyar, sváli, szerll. ilahnát ifjiá jönnek e gimnáziumba tudást és fii-lehnes ningjarsíVfíot elsajátítani Cl*\'a* írások szerint: Ojjszc^edi kegjes atyák íanilják elíiször az o!«\'i|irt vítágióiténc-lem mcütetl nz Árpádok történetét is ~ Bécs megkcrüléséveí). I)o maga a város is hálás; a városi tpnács panaMi-kodotl ez t\\löli a .Vadul és piunsz-lul felnövekvő diHliiil-ini ifjusáK miatt Az ifjú Dugonics nfigy ollmtároz;\'»il érlel matfálwn- A Vl. év tiuiul-nányú-nak l.crcjezlé.vei (rögeii fi oszt. ré«i vágya szeiínt - jelentkezik piaristának.
IFolyt köv.) :
ferencjőzsef
KESERŰVÍZ
1940. november 19
H biilos eredéi
előlellelele: , I ]ó gfOktriet.
Gyümölcsfát
ctalí » \' 3
„Tulipán" kertészetben
EflUfli-tér 18- bQknlni. Telefon: 634.
- (Államsegélyek)
A naHas- és közoktatásügyi miniszter a rédicsi rk. elemi iskolának" 0.500 P államsegélyt adott tatarozásra ós a szükséges nujtléklielyiségek építésére A szent |>éle niri rk. ejonú iskola kél tan terein 6s egy ¦ tanítói lakás építésére 5500 pengő áÜoni.segéÍyl kapott.
- (Credo-gyQlés Keszthelyen)
Vasárnap délután a Credo egyesülői Uödy Zoltán nyűg- alispán eJnüklésó^ ijjcn mozgalmas ülést tartfitt. Az íflés fénypontja Szomor Tamás gimnáziumi tanár előadása volt *Kereszténység és*| a világnézetek > címmel. A tartalmas, élvezetes előadás nagy liatást váttott ki. Ezután dr. Weisz György kájdán, Ügyvezető elnök yi tatáiéiként feSáfÜlotta a kérdést\': Van-e. szükség vallásra? l-;isőnck őr- Gárdonyi Injos szólt lioz-7Ú. aki gyakorlatilag megvilágítva, a vallás feltéten szükségosségét fejletté ki. A vitát a következő ülésen folytat-Iák. .
- (Nem váltható meg a fizetéses szabadság)
Az iparügyi nujiLszter rendeletet ¦ adott ki, hogy ároknak a mnuikaválU-lékaak, akik a rizetéscs szabadsághoz való jogot már megszeiezlék, de 11 Ib-e. leses szabadságot még nem kaptak tacg s azt a munkaadó még 1111« tfim vállhalla, a fizetéses szabadságot leg-később 1941 szaptember 15. napjáig keli megadni. A fizetéses szabadságot lehal a munkaadó\' nem válthatja ínPg ét az a munkaváltóíó, aki időközijein ujabb szabadsághoz is jogot szerzett a jövÖ évben mindkét szabadságot igénybe veheti. ] ,
- (Zalai kis hírek)
Németh lüszló II. oszt. pénzügyőri vigyázol Zolaszoutgrótról Zalaegerszegre helyezték. — Ukkon Sóü Jánosnót választoltak meg egyhangúan a község szülésznőjévé. — Zalaegerszegen meg-\'iáit Kozáry Ferenc, a KnHum nyom-ttavállalat társtuflajdonosa. - Sárközi Sándor Iwdatonszojiezdi kereskedő, miközben ládákajt akart felvinni a pad-143» leesett ós oly sutyos sérü*ésfckct szenvedett, hogy kórliázba kebelt szu*-liuhií. _ Vöröskeresztes ápolónőkéi arattak Zalaegerszegen- A hathetes tanfolyam záróvizsgáján gróí Hunyady l\'erencrfé jelent meg n központ képviseletében.
- (Keszthelyi hírek)
A főszolgainrói liivata\'ban megkez-aödölt u kesztlielyi nuaikanólküllek összeírása, hogy a uép és családvé-delm! törvény végrehajtása során ímm-kaphassanak azok, akjk dolgozni ^rnaV — a gazdasági akadéjintf* "Kyik majorjában artézi kutat furat.
- l\'ái Erzsébet 18 éves zadnvár-IPbuj-Pusztai takos ismemtieo okböi ML AkasitoUa. uoagött ét u*|li#t ,
2ALM KöaifÖNY
(Folytatás az 1. oldalról)
Angol gépek bombázták Monastlrt
A jugoszláv sajtóirodák közlése szerüli Danilograf közelében hegybe ütközött és lezuhant egy angol Bk*n" keim mintájú bombavető repülőgép. A gép személyzete éleiét vesztetne. Kettőnek, a pilótának és a gépfegy-
wrkezelönck saemolyazoiiosságát már megállapították: angolok vol: lak. A gép bom\'bái lezuhanáskor egy kivételével felrobbantak.
A lezuhant angol gép a legeáfol-halallanibb bizonyíték, hogy angol repülők jártak jugoszláv leallel felett és az angolok bombázlak Mo. nastirl.
Ciano és Rtbbentrop Bécsben folytatják tanácskozásaikat — kibővített keretben
Salzburg, november 19 Hivatalosan közlik, hogy Ciano és Ribbentrop ma délben Bécsbe utaztak.

Berlini körökben rámutatnak arra, hogy Suner már elutazott, d^ a dip* lomáciai tárgyalások csúcspontja csak ezután következik be.
LqvqI berlini utfát már elő készítették
és ebben álliló\'ag részű volt Suncr spanyol" külügy miniszternek is.
Boris király és Hitler találkozója is csak bevezetője vall a délkelet-európai helyzettel kapcsolatos további tanácskozásoknak, melynek színhelye Bécs lesz. ,
Antonescu is ehiten utazik Németországba és ott a bécsi döntés óta felmerült kérdések ügyében is állítólag döntési hoznak. Jugoszláv körökben nem tudnak arról, hogy Belgrád is részt venne a lanácskozásokon, de Magyaiország részvételéről szó van.
A berlini lapok szerint
a délkeleti helyzet Is uj megvilágításba kerül
a mostani tárgyalásokon. Bécsben már elő készítet ték Ciano és Ribfljen-Irop lakosztályát, de még több ktM* ügyminiszlcri látogatással számolnak. Mindenesetre bizonyos, hogy a közeli napokban erős diplomáciai le vékenység lesz Délke\'cleuropábun.
™gL$L°u itnpregnálása
PáLC8IC8-nál
Teleion: Üzlet 533.
Telefon: gyár : 344.
A belügyi tárca költségvetését tárgyalja a Ház
Budapest, november 10 A képviselőház mai ülésén a be&agyi tűrcn költségvetésére\' került sor. Az fdés elején az elnök bcjeT-icaitollc, hogy áz összeréfheleüenségt bizottság Gr.its Gusztáv ügyében befejezte az előkészítést, 28-án kerül sor a döntést hozó bizottsági Uv^ok kisorsolására, akik \'azonnal megkezdik az ügy érde.ni tárgyalását.
A belügyi tárea költségvetését Géf.
golyfy Andor előadó ismertette. Főt. képp a szociális Intézkedése kje mutatót! rá részletcsen.
Maróthy Meizler Károly az e-lsíi (ef.-szólaló. Nem fogadja el a koítségve. test, \'öbb kifogást emel ellenei. Itenkő Géza elismeréssel emlékezeti mog a köztisztviselökrőjl, majd a falusi pól-adók kérdéséről beszélt és kerti; u gyógykóltségck fc^eiiveJését.
Az ülés \'lapzártakor még tart.
— (Zalai tüzek)
I-angstadlcr Kálmán nemeshetésl lakosnak a pölőskfii-hnlárban, az ügynevezett Oieghcgycn épüli pincéje kigyulladt A tflz a kési. délutáni árákbop keletkezeit és a lángok .olyan gyors in elharapóztak, hogy oltásról a kö-rü\'ményok miatt szó sem lctiolelt A felbecsült kár 1.500 pengő, amely-bőt\' bUlOSitás révén körülbelül 520 rwngő lérül meg. - Ugyancsak tflz pusztított N\'ugy Károly neniessándőrházai földmüvosnek udvarán is, ulioi egy szalmakazal égeti cl. Itt emtttjük meg, hogy B paesai janisban az utóbbi lu\'i-rom hónapban 10 tüzesei Volt. A kárösszeg 11.253 pengő, amclyifől csak 1.088 pengő .térült még
— (A Baross tagokhoz I)
A Baross-kerület elnöksége felhívja tagjait, hogy mindazok, akik a szombat esti szcietet-vaesonin részi akarnak venni, uzt legkésőbb szombat o*tc c óráig a Baross irodájában boji\'k\'iiteni szlvcskcdjOnek.
— (Hasbarugta a ló — meghalt)
Kovács Ferenc znlaijeseinyö hegyi kocsist, aki a Gömbös-maiomlitm voU alkalmazásban, tegnap délután munka köztien hnsbarngtn a ló. A mentők a zalaegerszegi kórházba szállították a szerencsétlen embert, aki azonban sóíü-léséi* még az éjszaka folyamán beíe. balt.
Milyen l«» «1 uj francia alkotmány?
Vichy, november 19 Petaín marsall a kcieskcdelmi kamarák előtt ismertette alkotmány; tervezetéi. Hangsúlyozta, hogy ayolt fraiicia kormányok képtelenek vol. tak gyors cselekvésre, mert a kamarákban civüázták az ídőí. Tervezete szerint 6 7 megye egy gazdasági körzetet alkot majd és ezek
I élén egy kormányzó¦ áü. A piefek-turák csak a kormányzónak lesznek alárendelve. Az ilyen 6-7 megyéből álló körzetek, illetve kikül-döllejk és megválasztottjaik alkotják majd a tartományi testületet. Az uj alkotmányi még a békeszerződés megkötése előtt tető alá akarja hozni. , í ! i 1
¦i ujuag Tavolkelelan ?
Sziámi jelenlós szériáit indokiuai é* sziámi csapatok közt a határon ujabb összetűzés történt. A harcokba a repülök is beavatkoztak.
Bankokban tovább folynak a tárgyalások. Boinbajbap több gyárai bezár-
tok a zavargások niiatt. 1 t
Newyork, november 19 Wcltes cárolja azokat a hiteket^ mintha Amerika, Anglia és Sziám egy japán ellenes szövetség összeliozásán. fáradozna. ,1
.. olló, borotva, zsebkés, hajvágó-JO gép, konyhakés és egyéb acélára
«fbban MÁJON TESTVÉREK
f»bi.» H««l»«i«» 1 szaküzletében. »»»"* *r.«fc-
DBBBr-DIlBlU Elek fis Tóíb
vaBkoreakuiléso — N«iykanlz>i
Steaua olajok
bizományi raktára.
Kinőttem tűzhelyek nagy «Alaaz<ékbain.
!
— (Burgonyát akart sOtnl — leégett a pajta)
Dr. Kiss József nagyberki földbir. tokos pajtája közelél»on József Islván kisfiú játékből burgonyát akart sütni. Mikor tü;cl fogóit a közelben levő szalma, a fiit megijedt és elszaladt a mezőre. A tüzet csak akkor vetlek észre, amikor niölr a pajta is égett, a Ön oiiyját. József ,Györgyu$t a bíróság 50 pengő pénzb mite tósi© itotíc gondattin-sága miatt, mert nem vigyázott gyér-\' mokérc. Az itéíci jogerős.
— Patprikaornag
cimen énlckes cikket közöl a,Búvár noveni)>erl száma a ]uug>\'ar j>aprika termeléséről és tObU/gozásiiróK Nemes Snluiy Inno a székely határvidékről, László Magda az iprimó készítésről, I.cnhossci Míliályué az Öiegse^röz, Ballüiy Ijíszló a mériegckrö\'. ŐS Dlbb-víts Jenő a nappal szemlén való fény-kói>czcsröl irt énekes cikkei. Meg ke* még említenünk llonikiss János ós Erdélyi iii.-ella irásiít. A tudomány nnV iwiyéhől rovatban számos kis cikké ós a Búvár sualiomi sortja egészíti ki a szép kiállítású folyóiratot.
Jalplffi, boqv itDlODZliass r*
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november 19
Rövid hírek
A Ittenyel klr. Jirátblrfoág,
mint telekkönyvi hatóiig. 9644/1940. ti. izim.
lilÉWii-felíiiat.
AiiKdl-Mnayar Bank Rt. véRrcliBJtfitrtnnk Kanizsai Józaelné űz. Oprovcsin Anna, Vku.cá Jóiseíné ix. Oprovcsán Roxílfa, Vlaalca Istvánné Bt. Oprovctán Máris, Balta Sándorní az. Optovcaán Ka\'altn aem-línharal, Rulek Mlhályné sí. Oprovctán Borbála mnrakeresztud lakotok végrehajiáii szenvedők ellen Indított végrehajtóit Pttyé-ben ¦ leiekkönyvi hatóiig u u[abb árverést 2J84 P tőkekövetelés és járulékai behajlása végett a Scm|éiihá» i$ Molnári közséRbeii fekve fl a senijénháinl 160. tltlkvben 290/a. hrss. szánténak a malom-folötH dűlőben B. 10. a. lllelfiBégére 150 P, az u, o. 856. sztjkvbeti 214/u. hm ¦cintára a malommeze! dűlőben 180 P, aa u. o. 857. aztjkvben 281/d hraz. sxin-tórn a malomfOlottl dütőben 230 P, az n. 0,857. aztjkvben 311/c. hnz. rétre a m-lomfölötll dűlőben 30 P, az u. o. 857. ezllkvben 851/b. hrat. izinMra a szellstef dűlőben 200 P, az u. o. 857. sztjkvbcn 938/a. hrsz aiíntóra a losctákl dűlőben 80 P, az u. o. 857. szllkvben 938/b. hrsz. szintóra a loietikl dűlőben 80 P, az n. o. 500. aitlkvben 482/a. hraa. rétre a kis-kutl diliében 150 P, az u. o. 852. sztjkvbcn 620/». hrsz. szántóra at Ibrlkómező dűlőben - 70 P, az u. o. 852 sillkvben lOW/a. hrsz. széatÓra a loorcsákl vstrv cser alatti dűlőben 80 P, az u. o. 852. sztlkvbcfl 545/a. hnz. szint*\'* a Lóheréi dűlőben 25 P, az u. o. L31 siljkvben 545/b. hrsz. szántóra a Lébtrea dűlőben 25 P, az u. o. 854. szljkvben 992/a. hraz-azántéra a losciikt v. cser alatti dűlőben ICO 1\', UU.O. 858. szljkvben 1165/d. hnz. rétre a loscsákl v. cter alatti diliében 40 P, az u. a 853. szljkvben 610. hrsz. szánlórn az ibrlkómező dűlőben 160 P, az u. o. 328 sztlkvben 877. hrsz. szántóra a szellstel dűlőben 500 P, aa a. o. 969, sztlkvben 11501. hisz. rétre 8 Halasi tédavetője melletti dűlőben 180 P, az a. 221. mtjkvben 287/b. hntz. szántóra a ma-lomffllölll dűlőben 360 P, az u. o. 859. 8il|lcvben 188 hrsz, szántóra n malommezői dűlőben 120 P, a molnári 1075. szljkvben 1047. hrsz. izintóra az Irtát dűlőben 360 P, ¦ molnári 1074. utjkvben 1048. hrsz. szántóra az Irtás dűlőben 360 P klkláltisl árban elrendelte.
A tkvl hatótáR az árverésnek Scmjénhiza . közee eh á iánál mcRlartáiáia 1940. évi nov. hó 29. napjának d. u. 2 óráját, majd folytatólag Molnári községházánál meg-tartásira 1940. évi nov. hó 29. napjának d. u. 5 órijit tűzt ki és az ir-veréal feltételeket az 1881: IX t-c. 150. §-a alapján megállapítja.
1. Az árverés alá eaő Ingatlanokat a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áront eladni nem lehet (19C8: XI.. tc. 25. §.)
Az árverés alá\'keriilő Ingatlanokat, tu az árverés mcglartisit a vÍRrehaJtaték közül dr. Ciempesz Dénes csatlakozott végrehajtató kéri, a kikiáltási ár 86%-ánáI alacsonyabb áron eladni nem lehet. (5610/ 1931. M. E. nz. rend. 21. §.)
Bánatpénz a kikiáltási ár lfjo/o-n, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi o/o-ára kell Idegeszllenl.
Letrnye, 1940. évi szept. hó 30. napján. Dr. Csík LAbzIA s. k. klr. jbtró.
A kiadmány hiteléül: Belássa s. k. 2*63 ltl«kk6nyw««!6.
301/1940. vh. ssim.
Árverési hirdetmény.
Dukási és Fial nagykanizsai cég kérelmére a nagykanizsai klr. járásbíróságnak 8100/1940. sí. kiküldő végzése folytán a K. T. 347. és 351. §-a alapján 1940. év november hé 22-én délután 3 órakor Nagykanlisán, Magyar n, 108. sx. a. nyilvános árverésen eílog adatni a lenti cégtől megvett, de a vevő által át nem vett ötven (50) drb konzerv* tehén a legtöbbet Ígérőnek egy tételben készpénzH/Més mellett. A kikiáltási ár ?0.000 P. Árverezni szándékozók tartoznak bánatpénzül az árverés megkezdése előtt 2000 P-t oilatn letenni. Árverési vevő sa állatokat legkésőbb az árveréB napját kővető napon tartozik a fenti cég Istállójából elhajtatni.
Nagykanizsa, 1940. évi nov. hó 19.
Elek László isti klr. jb. védrehajtó.
IIOHTHY MIKLÓS kormányzó lelje-san mcflgyógyiűt és már fenn jár.
HAHÓM 01.ASZ ludászhajéx. amely nz angol zárlat aliati június óta nem tudott eloirl utján haladni. Június ÓUi kétszer is áttörve az angol zárlat övet, riz Astori szigetek érinlésé\\«l 10.000 kilométeres kerülővel wetférkoclt a spanyol partokhoz.
ERANCKI-t\'HTflAN icndkivui nagy sikert aratott Madách Imre: Az ember tragédiájának németnyelvű bemutatója, amelyei Nén.ctli Antal rendezett
HOM.VNIAIíAN o visszaélések U-lep-lozése sonni letartóztattak c.«y ezredest, egy tábornokul és ri fíiügvószt, meri részt vclick a visszléléwkben-
HERLINBEN kicserélték n magyar-német kulturális cgyoziuéfly okmányait.
MECIIAI.T váratlanul szívszélhűdés, ben fiildaj>estcn az amerikai a\'konzu\'.
A SZLOVÁK kormány elvben elfo-l&ulta a szlovákiai Magyar Párt léicsi-lését.
AZ OTI 240 kislakást és modem bérházak.d épít Budapesten.
A DAILY THELEGRAF atlól tart, hogy- a karácsonyi szokásos nagy köd alait a némclek magrolini ják éa megszállják Ajigüát.
BARCZAY JÁNOS, az uj földművelésügyi államtitkár elfoglalta állásál.
ERNS\'l\' SÁNDOR síremlékéi vasárnap szentelte fel Czapik Gyula veszprémi megyéspüspök. Zichy János nagy beszédet mondott.
VARGA iparügyi miniszter a Húz tegnapi ülésén ki jelen letté, hogy iparosodásunk soha nem volt olyan niacas fokon, mint moSt. Gondos. Itodni kivan a kisiparon és be jelenlétié az uj karteltörvényt.
A BANYÁKBAN kötelező legki" sobb munkabérekről megjelohl a mi nis/.tcri rendelet.
KERESZTES-FISCHER belügyminiszter a Húz tegnapi ülésén válaszolt a pcslmegyei főispán ügyében Matolcsy Mátyás interpellációjára és kijelentene, hogy egy szó sem igaz a Barcsay ellen felhozott vádakból.
ERDÉLYBEN a közeli napokban kinevezik a főispánokat és ezzel egyidejűleg élctbülép a polgári köz1 igazgatás.
VIGYÁZAT ! Az országban acél 50 filléresek kerültek forgalomba: Acélból csak 2 és 10 filléresek készültek, a vas 50 filléresek - hamisak !
ROMÁNIÁBAN feloszlatták aPr0 TransHvánia Szövetséget.
iDé
Jóslat :
Északi szól, helyenkint eső, záporeső, a azólvédett helyeken köd. A hőmérséklet holnap már csökkenj ma még nem változik.
A Meteorologia! Intézet aagykualual caogllgyeiőáltomaia Jelenti t
EMméroéklot tegnap ette 9 órakor +78, ma rajtnál -I fr8. dftlhon -4-120. r*epa.d*k 3*2 *l.
— Naptár: November 19. kodd. Rom. kat. Erzsébet n. Protestáns Erzsébet. Izraelita Mark. hó 18.
(lőztűrdö nyitva reggel 6 órától esta * óráig (hétfV iMrüa. pontéi, délután koddee ecéu nap nöknak).
APRÓHIRDETÉSEK
flp\'öhlidalii dija vatárnip él Onncpnip 10 uúli SO llllér, minden tovlbbl uó 6 Milli, fiíiköm.p 10 iiöIq 60 (Illír, minden tovibbl ito 4 llllér.
HÁZ ÉS INGATLAN
Több adómehtea migAn- ?8 bítliíist, liáihtlycl, uiM él lOldeket dOnvoIII P«pp, Telekiül t, 3303
Ingatlanforgalmi artaaltéa. Tln-leltllel írltíllem 1 hit-, BZ0I9-, IÖW- él réMngatlint venni é, eladni silndékoió köioniéKet, höey Ingallinlc-Tgalml küive. lltésiel el becsléssel foglalkozom. Szivei megkeieiést kél BlUó Pat.r kSmOvii. meater Ingatlanforgalmi közvctllő Nagy. kanlzta, SlUforutca 1. 2661
különféle
Taljaa alMlaat nyerliel egykéi diák jobb családnál gondoa felügyelet mellett. Cini a kiadóban.
naHlinluHllttl Zslábnu Vállalat
MENETRENDJE
érvényes 1840. mriJuH HMől.
Eraaabat-lir- Vaautalloma.
Vaiutillomásra Erzsébet-létre
4-21 |M || 01 13" 16>0 1D OD 18« 2040 22 M 23-10 § c * 3 ¦ a i j í • C Jt « I N N M >
Letenyai mt)notpenil
t«t..,irJI Ind. 8-40 H»g,kin[MÍfól Ind. 14-20 N.gyksnlE.ir. iih 740 UtMyir. *\'k. 16-40
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap.
íladJ»:((Kflzoai(lasáolR.T. NagykaaliM-. Ffllelóa kiadó: Zalai Király. Nyomatott ¦ „Kflirjniiinshíii .11. T. hlanykanuia"
ayanttájibaa Hayykaalzaap. (NyoindAért teloli Zalai Kiralyj
Znmatos. lálzO kivét
Slntrax káuéfSzín
készíthetünk.
Kapható : \'/4—V2—1—1\'/2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2. Hn
Meo.
nagy választék, kedvező fizetési feltételek,
faág IrjjW becserélése!
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5. -
26?0
80« Évfolyam 265. adni.
Nagykanizsa, 1940.novembtr 20 szerda
Ara 12 ML
ZALAI KÖZLÖNY
Felelő* sierkesrtő: Barbarlts Lajos
1 kereskedelmi tárca
költségvetésének tárgyalása során Varga József miniszter nagy beszéd-ben tájékoztatta A/. ország közvéleményé! a tárcája körébe esö ||agy-fontosságu kérdésekről- A mai időkben a kereskedelemügyi miniszier-nck, aki egyben az iparügyi ininisz-ter fontos hivatását is betölti, sok olyan kérdésről kell megemlékeznie, amelyek azelőtt egyáltalán nem tartoztak az illclő tárcák körébe.
Ma a kereskedelemügyi miniszternek jegy rendszeréről keli szöulija, isincrteüiie kell azokat az intézkedéseket, amelyek arra vámnak hivatva, hogy a háborús áruhiány kcllejneUen jelenségeit kiküszöböljék, vagy legalább\'.enyhítsék. Ezt " célt két\'lényeges intézkedéssel sikerült elemi: a körzetrendszer\'és a keieskedöi kijelölések bevezeíóséne-k rendszeréhez. Ehhez az önmagában sem könnyű feladuihoz társu\' még egy harmadik feladat megoldása : a kis- és nagykereskedelem keteszlc-nyositése. Árnykor lenál a kereske-delemügyi miiniszteniek egy uj rendszer hatékonyságai kell biztosítania, ugyanakkor még arrói is gondoskodik, hogy a kereskedelmi jiályán végbemenő nagy átcsoportosítás a keresztény társada\'om igényeinek teljes kielégítésével történjék. Azok az adatok, amelyeket a kereskedelemügyi miniszter felsorolt, igen megnyugtatóak, mért azt bizonyítják, hogy rövidesen a magyar kereskedelem\' száz százalékig keresztény kezekben fog nyugodni.
A kereskedői foglalkozással együtt jár a/, áru- "és hitelellátás á\'landó problémája. Ez még békében sem! volt könnyű feladat, de mennyivel nehezebb ma, amikor rendkívüli,viszonyok között clü,«k s amikor az egyre fenyegető drágulás rémét keli ellensúlyozni a fokozottabb ármegállapítás és árcüenőrzés megvalósításával. Tulajdonképpen uz árelten-Örzés lendszerével pénzünk érték" állandóságát védjük s Cz az egy körülmény eléggé imegm igya rázza ennek az\' egész kérdéscsoportnak a rendkívüli fontosságai, hiszen a ma" gyár pengő vásárlóerejének biztosítása az ország életkérdése.
A belkereskedelem problémáihoz kapcsolódik a külkereskedelem rél-adataiLnk megoldása. A m.ú.hábo-rus viszonyok között a külkereskedelmi (éheiősegek bizonyos \' fokig adva vaunak a \'cgközaiebbi termé" szeles piacokkal. ¦ Külkereskedelmünk Összforgalma emelkedő irányzatot mulat, meg keli jegyeznünk azonban, hogy az emelkedés nagyobbrészt a behozatalra esik, inig a kivitelben csekélyebb csökkenés mutatkozik.
Ezt a jelenségei Varga miniszter" özzal magyarázta, hogy országunk nyersanyagellátásai még idejében igyekeztünk nagyobb készletek fel-halmozásával. biztosítani.
Külkereskedelmi forgalmunk oroszlánrésze Németország felé Irányul, nmelytől közel 300 miMió pengő értékű nyersanyagot és készárut
Magyarország csatlakozott a német-olasz-iapán szövetséghez
A világtörténelmi okmányt ma délben Írták alá a héo«i Belvedéraben — -Hitler kancellárral is tárgyaltak a magyar államférfiak, akik ma este térnek haza Béoaböl
Magyarország döntő szerepet kap Délkeleteurópa uj rendjének kialakításában
Már tegnap jeleztük, hogy Ciano és Ribbcntrpp bécsi utazásával kap* cSolatben nagyobb találkozó válható Bécsben, amely?* Magyarországot is bevonják. Még jóformán az utcán sem voll a Zalai Közlöny, már jelentette Bécs, hogy a birodal-kormány meghívására \'gróf i"el©,-ki Pái miniszterelnök és grófCsáky István külügyminiszter szerdán Becsbe érkezik.
A miniszlorekiök és a külúgyími* niszler az éjszaka különvonaton utazlak Bécsbe. Az éjféli különvonaton utazott Bécsbe Erdmannsdorf budapesti német kövei, valamint Schwördl kövei, aki mosl érkezeit haza külföldi útjáról. A magyar ál-
lamférfiakéi bécsi útjára elkísérte Ghiezy János rendkívüli -követ és meglialatmazo.il /miniszter, Sebes-tyén Pál, a külügyminisztérium\'nem zetközi szerződések osztályának vezetője \'és U\'eín Reviczky Antal sajtófőnök. Csáky külügyminiszterrel utazott felesége is.
A pályaudvaron éjfélkor ünnepélyesen búcsúztatták a magyar állam! férfiakat. A búcsúztatáson megjelent a belügyminiszter, az iparügyi miniszter. Bárczay István államitit," kár, Vömle János követ, Horthy István, a MAV elnöke, slb., valamink Ramalo im\'árki olasz követ, az olasz és német katonai attasék, stb. .
Az ünnepélyes fogadtatás Bécsben
Bécs, november 20 A magvar államférfiak-, mtagyá1\' időszámítás szerint délelőtt 9 órakor érkeztei; meg Bécsbe az Oslban* hofra, ahol ünnepélyesen fogadiák őket. Megjeleni a fogadtatáson az állam, a párt és a véderő bécsi vezetőségének élén Ribbcntro.p külügyminiszter is.
A magyar és némtet zászlókkal és délszaki\'növényekkei disziic.lt csarnokban *a vonatról lelépő magyar vendégeket Rih.bentrop rendkívül
melegén üdvözölte, maiajd a kísérel bemutalása után elléplek a díszszázad elölt. A fogadtatás után a Brts-loi szállóba hajtattak n magyar ál-lamférfiakj akik ugyanazt a lakosztályt kaplak, mint aug. 30-án a második bécsi döntés alkalmával. ;
A Bristol Szállóban lakik még a berlini japán-nagykövet és a többi japán vendég. A némel államférfiak az Impérial szabóban kaptuk szállást, míg Ciano gróf és kísérete a Grand Hotelben lakik.
Magyarország csatlakozik a hármasegyezményhez
Bécs, november 20 A bécsi tanácskozások és a történelmi oktmlány aláírásának színhelye a Belvedere kastély lesz.
A szeptember 27-én BerljhienuiÇg kötött hármascgyeyjméuyt a japánok ugyanis még nemi irták alá. Ezenkívül ma a kiVü^fauniszterekkCi és a
Führenel történd megbeszélések után a magyor álkarifexfi«k is aláírják a berlini hánnasegj-ezaniényhcz való csatlakozást. A magyar államférfiak az előzetes hírek szerint fél 1 órakor mennek a Belvedere kas. télyba.
Miller kancellár érkezés*
Bécs, november 20 Hitler kancellár ma délelölt mteg-érkezett különvonatán a bécsi West-banhofra. A Führer « fogadtatás után ä lömeg lelkes ünneplése közben az Imperial szállóba hujlatoltr A" magyar államférfiak a délutáni órákban jelennek meg kihaUgaláson Hitlernél. | . ,
Antonescu Is?
Bécs, november 20 Antonescu román állanVvezelő és a román külugyjiiiiiniszlcr ma este in dúlnak Németországba.
Lehetségesnek tartják, hogy a román államférfiak berlini utjiik közben Bécsben is megállnak és ott délkeleteuróoai konferencia ül ösz-sze. amelyen az összeg anég függőben lévő délkeleieurópai kérdéseket megvitatják.
A béoai találkozó jelentősége
Becs, november 20 A bécsi lapok vezető helyen fog. lalkoznak az ujabb világtörténelmi jelentőségű bécsi találkozóval. A . Völkisoher Bcobachler bécsi ki-
vásároltunk. Németországon kívül főleg Olaszország és a Balkán államok azok, amelyek .külkereskedelmi forgalmunkban jelentékenyebb lé" teliéi szerepelnek.
Az erdélyi részek visszatéve különös fontosságú közlekedési kérdéseke! vetéli fel, amelyekéi a mínisz-ler mjuden rendelkezéS\'Cátló Wz-
közzcj Igyekszik megoldani A vasul] há\'ózit fejlesztését, az autóbusz-forgalom emeléséi egyébkén! szükségessé leszi nz ország közgazdasági, valamint honvédelmi érdeke. |ft óly.ituiiérvü feladatokat kell sürgősen megoldani, hogy az erre " céh?* előirányzott egymilliárd .pengős beruházási progiánt későbbi évekre
megállapított hitelösszegcinek egy részéi a miniszter má\'" most igény-béveszi. (• - ¦ . Ns-
Az Államvasutak beruházásai igényelik a legnagyobb tételt, itt 30 millió pengőt fordítanak beruházásokra. Rendkívül -fontos az a lény, hogy e 30 millió psngős beruházás nélkül az Államvasutak a \' mosímii. 28 millió pengő hiány h?\'ye(| kétmillió pengő bevételi* többlciet mutálnának 1er.\'Természetesen szükségessé vált a vasúti személyzet \'ét-számának a Szaporítása. A vusuli személyzet kérdésével kapcsolatbun eniliteue fei .Varga József miniszter azokál a szociális intézkedéseket, a melyekkel az alkalmazót lak helyze-
tét igyekszik javítani és nugköny-nyileni, így töbl*k közöli bejelentene, hogy a gyermeknevelési pótlék intézményéi ugy a poSlánál, mint a vasúinál minden, legalább egy é\\e szolgáló munkásra i* ki fogja terjeszteni.
A posta ebben a költségvetési évben is közel tízmillió pengő bevételi többletet mutat fei s Így lényegesen nagyobb összeget fordíthat beruházá sokra a jövő évben, mint eddig-
Varga miniszter beszéd-megnyug" , vast keltelt országszerte, mert azel-
érl eiedmények bizonyítják, hogy a nehéz idők ellenére is a szafavfftotl, kiváló vCZCléS meg lud birkózni a megnövekedett feladatokkal.
2 AL At! KÖZLÖNY.
1940. november 20
FérfiöliönyöU, felöltök, tclihabAtob
nagy választékban
Szomolánylnál.
adása azt Írja, hogy
a bécsi döntés után felmerült Öss2es kérdésekéi] megvitatják
¦ Bécsben és megoldást nyernek az.>k a problémák. ainx\'iyek " nvigy. román viszonyt eddig\' befolyásollak. A inai nap további lépési jeleni a Fiihivr és a Duc? állal kijelölt ülőn.
Belgrád, november 20 A diplomáciai halogatásokkal kapcsolatban figyelmei kell a \\\'rclin|e római tudósítása, amely szerint több állam. így Magyarországon ki-vijl Spanyolország, Románia, Bulgária, Szluvákb és esetleg Franciaország is csnliakozik h;» beipo\'ilik-ij heiyzeie megengedi a háiimas-szövelséghez. Lehctség.\'s, hogy
rnty több állam /¦>• bejelenti csaihkozásót, olyképp, hogy annak nem lenni katona] jellege. Mintán a kérdés fejlődőben van. jllelékcsck még n^lnv nyilat koztiak.
Ciano hazaérkezése tiláu nzonna] jelentési lesz Mussolinínck ós v ilö-s/inüleg ujabb leugely-lalúlkozóra kerül Sor. A cé\' ugynu\'s eu-ópai koalíció összehozása Anglia kizár rásával. t
Kóma, november 20
A Corrierű Dell i sera szerint Ata-nyarország és a tengely kapcsolatai litererösödatlfi és Magyarország olyan helyet kap .i lLng*\'y olilaiYiu, amilyet me génien.el.
Magyarország döntő napok élőit áll
Becsben megvitatásra IdOnilnek az ösz-szes Időszerű kérdé-sek, de u döntés élé Magyarország nyugodtan és teljes bízatom ural néz. Vénél, rne^^apiijo i. lop, hogy egy állam sem tudott any-nyira bc!eil)cszkcdm-a tuu&t^- túiek veséibe, .mint Magyarország.
Budapest, novciulfOr 20 A inagyai lapok romai jelentése uze. rint n néniéi--olasz. wgyesbizottság a napokban fejezte !*• vizsgálatát
a felmerült magyar román vitás kérdésekben.
Jelentésűket megküldték a két küligy-inin\\-,\'.w\\nz!, s bizonyosra vehető, hogy \\*t> st*n ezzel kapcsol dbiUi is döntést hozunk.
Kómában hangsúlyozzák, hbgy Boris bolgár király látogatási ós n \'magyar állóan fér fiukkal va ó ujabb t nácsko-zás ubm \'a tengely külügyminiszterei tisztán látják azl u keretei, amely Qt% keletnirópa végleges ujjain.ictésehez szükséges.
ltoméban kiemelik, hogy
a tengely elsősorban a mindig hűséges barát Magyarországgal tárgyait,
11 román állam vezető berlini útja etöll és Íny Magyarország a kitüntető első helyen áll abban a nagy ujjárendezés-ben, amikor egész Európa a tOngtiy politikáját és ideológiai rendszerét veszi át .
(Folytatás a 6. oldalon)
A .Ferenc József keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan haló természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztési javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg
320 szegény iskolás-gyermeket ruházott fel ismét a nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet
Magyarországi Szent Erzsébet-napjának méltó raeg-Onneplése
nck. mert egyszer czérl nagy jut ttom
és kilfmlc\'és jár .VI túl, aki a szomjazó-nak nyújtott pollar vizel sem hagyja julalinazaUanul... Hát ijícn.
Magyarországi Szent Erzsébet asszony ünnepét
nem is leheteti volna szebbéit mog. ünnepelni, mini aliogyun o;i a kanizsai jKoresztény Jótékony Xöegyfcl tciic/ Ki tudja hányadszor már. fennáll ásu óta. A pódiumon dr. Krátky István polgármester, dr. Krátky István-né, a MANSz elnökasszonya, P. Gulyás l.cllért plébános, dr. Solymár. István cspcies. Meizl István hitoktató, Farkas Vjrniíi. a Keresztény Jótékony Noí-\'gyfel rájBdhatatlon Imzgóaágu elnöknője, mellette o leütés hölgygárd.i tagjai, többek között: línrubás Kállnánné szak oszlályl elnök, Vegein Károlyné, dr. IJogner orvosáé, vile/, dr. Esete AnuUn né, u szociális Misszió nétvére, dr. Szabó Zsigmondit ú. stb Filé [¦erenc, Németh Jenő és Kovács Hí és ifluzgutók, a IJntoslAlet tagjai, stb.
A kiosztás az iskolások kedves énOk-k:irán.ik hangulatos népénekévé\' vello kezdetéi, oinil Hácz Alajo-s, u lörekvö liaial karnagy \\*azetett, Majd több szavaim követke-etl: az o^ják kisleány köszönetet mondott « jótevőknek, polgármesternek, hölgyeknek, unitoknak. niélUilla a Szent Erzsébet-ünnepet és
Filo Ferenc igazgató öionepi beszéltében ráinuUüuli ajTH, hog>\' nz iskolák magyarországi Szent Erzsébet ünnepéi mindenkor benső inagyarsággal uük meg. Szent Erzsébet példája natio át a magyar gyermekek leikét. Ez kész-Lolte a jótevőket is arra, hogy Szent Ewsébet jós;íg-gon dota tát gyukurluti-ing megvoJősitsa, amikor :vjú szegény iskolésgy\'cnnekei felruház. Nagy oUás e/. g\\erinekre-szübikrc egjaránt A ne-messzivü hölgyek és » jólelkű piagar-mester lehetővé lelték még n mai nehéz időkben ;í20 gjennekjiek n lei-
llosszu sorokban kig\\*ózík a Roz-gonyl ntr.il iskola toraavenne leié egy sen\'.^i appibb-n\'igj\'obb magyar. Emberkék. Arinkon meglátszik, hogy n szegénység gyermekei. Kur.iktcrjszlikus Rá-|iadtság, lakó art", vézna les^ szeuiük-Ik\'h bizonyos kom vénség, ruliáeskájuk vékony, átlálszó, folttá*, másoktól J». vetéli, némelyik mlszlckvi lál>u. KjViUös izgiiloriutml telítve hígulnak tanítóik
mellett, akik az IgéVel.föWjére - a tornaterembe wzeük u kis magyarokat, ahol már szépen megrendezve, csoportosítva szélr.tkták B sokféle meleg fin és Icánykiimhákat, cij)fiíkei( stb., ftmlk majd néhány percen Id\'lüi kiosztásra kerülnek, l»gy uemcsik jó llicleg ruhácskát és Oröp eipi\'«skóket kapjanak, de érezzék is egyben, bogy u njgy mtigj\'flr család részei is, hogj\' őket is szpieii ii közös Magyar édesanya. Hogy ök is - magyarok. \\ mugynr licrt virágai, a inagyar erd> zsenge\' láeski\'dxn magyar éX reménységei, ha jelenleg inuiiljárt mostoluiság jutott CSUk oszlályrészül. inkAVMl mén "gazi életei nie;ismerlék volna. Ilogj\' zék, llogy nem \\Oszi\'tl még ki a kanizsaiak szi\\-éln\'»< az cmbnleslvén r/és. liogy a magyar társadalom olt látja homlokukon az Isten-fiúság tx\'-iye gét, hogy van még Sziv, hogy van még Jóság, vem mén AUi\'*gséí a vitáim, ha
mindjárt fenevadként tör is ombertáf-ra az. -- Ember.^. fis ha ugy véiíignéziák azt a Iclhai-mozolt sok ni hal, eip\'^ Ozl a sok kedves mosolyú, dervis orcu, csupa jóiig hólgyet. "kik ma eljollok, Ivogjv örömet szerorzxíick, hogy elsimítsák sok szegény szülő homlokáról áruau\'d. redjöket, hogy mosolyt csókoljanak s«»k
sok szegény, Sápadt, magyar gyermek
B/rára, [oltur a esendns, néma saemié> U)l)Cn az alto\'mj:is-einlAT: ennyi Jóság állán.
ily öröm és boldogság Ifinjüe az élet, ha intn\'danAlt ez,z*it a n.cgóri6s-sel, ezzel a jósiiggal, ezzűVaz áldozás-készséggel és mi^guadássat találkoznánk, r angyalok szamycaatlogasát és oeot-
hárfák zenéjét honjuk végii{ u tcrOnv-ben, amelyl/cn csak ugy nyüzsög ez a gyen nck-boly és Já/-is;i« losi a percet, mikor szólítják nevén és léphpt u tanító bácsi elé,\'\' lvog>- átvegye ruháctf-kaját, cipöcskéjét.
0, liíi itt lennének most azok a kó.l-\\«s jó lelkek, akik fa\'iérejkkcf vagy pangOtkkel ho/zájárultn(k ehltoz a Ijol-dogság-teremtéshez és látuák a szigény *é*í gjtirmekouiek kipirult nrtá.t, fényességben égő szemeit, vágyódásukat a téli meleg ruha után, azt a diudalmi érzést, einellyol a kapott mliál karjukra teszik és végigvonulnak társaik mellett, akik még nem kapbok.
Mily kár, hogy csuk ennyi résztvevő és vendég vttn ebben a^sreniben, ahol most lxddogság. rózsák gyubjak ki a nincstelenség odválnak apró magyar lakóinak beesett, sovány areoeskáin.
ífi hogy örülhetnek az Égben niat amikor a Jóság ünnepét látják, ahoi
nibázásáf. A jó isten fizfesííe rrieg nekik (S adja, hog)\' a jövő évbiii már sokkalt i ¦kevesebb hffyvn az olyan ma-gynr gjormek, akit föl kt\\H ruházni.
I-\'jló igazgató beszédét lelkesen meg-cljaiczték. Majd a ruha kiosztására került sor. Egyenként szoMitják n megajándékozandó fiukat, leánykákat. Először a kisknnizsaiak kerültek sorra, utána a lobbi körzelck iskolásai. I-\'itó igazgató. Itiirulwís Kálmánné, Vegeié Károlyné és a többiek végzik a ^kiosztást kedves nioletóaéggé!.
Boldog minden gyermek, nki magához szorítja a kapott ruhácskát, cipőt, stb.
A kiosztott ruha és eipöjiomück érieké közel 1(100 pOngöi ami a jeton viszonyok között nem csekélység, ha meggondoljuk, hogy jobbára gyűjtés utján folyt be. i
A KCesztény NőpAdfil még a. nyáron adta oda u cipőket kanizsai kisiparosoknak, a ruhákat kanizsai szaluknak és varrónőknek, akik mmikadijal kajy-tok, Vagyis a kisiparnak is jutott ebbui munka.
Polgármester és- a vendéjek sokájg nézték a kedves, megkapó kéix\'t, amint a kis magyarok boldog mos} jly.iji szénijük és viszik zsákmáio\'iüüit\' — amit a Szeretol nt\'kik juttatott.
A teremben pedig, mintha u Jóság angyalának kczesimogatájHát érezni tehetne ¦ ¦ ¦
Mennyi jót lett már n Keresztény Nőegylet a hosszú év»k folyamán a szegénység nyomorénak enyliitése ér-liekóben. Mennyi köiuiiei töröli, menynyi gondbarázdát similott le és hány boldog wát szerzett a szegénység kunyhóiban, ahol a 3»klogságot oSfj,k a meséből ismerik... f
\\ szegények luiUikönnyei, nz árlal\'iui kis magyarok angyal-mosolya, a sziüök áldás.fohásza legyen Sfegszebb juNinuk és elismerésfik mlpdazoknujt, akik névtelenül, ixak a jó ügy inujli s?ercletl>t\'Í ! ezt a szép Erzsébet-ünnepet lehetőivé 1 tetiék.
Es a Jóság angyala feJoyitotta úz t\'r könyvét, ahol irvi van: iluhátlan voltam és felruháztatok.,,
.., 8s amnyrionizávai ncvfikel jegy-zeti a Jutalmak Könyvébe,
Mert az Ur nem luigy flOaúnit ju-tatln\'ázaU&nui ¦
\' {B. 11.)
Újra kell tanulni mindenkinek a helyesírást
A Magyar Tudományos Akadémia uj szabályzata
Az élő nyelv éppen ugy alá van vélve változásoknak, mint bármely más organizmus. Ebből folyik, hogy a helyesírás is korszakonként .változik és alig néhány évtized multával egészen uj szokások és szabályok alakulnak ki, melyeket még a konzervatív hagyományokéi Őrző Akadémiának is tudomásul kebj vennie.. . , ,
Érdekes volna szeairbeáUitáni a helyesírás szabályainak fejlődését a Halolll beszédtől kezdve a kéziratos krónikán ál, a náagySr löi\'léuelern mindent (elírnak és mindent \'feljegyez- | vérzivataros századain kcieszttű
Városi Mozgó, —én ma, •wdAn Tag
Ketten egy jeggyel Kádár M. és Éri Halász I. vígjátéka
Magdát kicsapják
Ifjúságunk romantikáját, vidámságát eleveníti fel. A legjobb magyar •sinészeb ezereplösével. Ahtuálie hlrad6b. — Ketten egy jeggyel I
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor
egészeji napjainkig. Vagy nemjskcU olyan (messzire visszalekiutenl, hiszen a mai 50-60 éves nemzedék is mennyi változást élt meg már azóta, hogy a »c« betű méUó^ernv*-radt a »z< és a kettős mássalhaiig-zók duplázásánál a második betű (öcscsévcl: ma Öccsével, raPgygyel: ina meggyel).
A Magyar Tudományos Ak«dé-. mia kiadásában most isméi megjeleni a legújabb helyesírási szabályzat, amely annál is inkább áltahiiu>s érdeklődésre tarthat számot, mert többszáz olyan vszót tartahntiz, amelyet az eddigiektől cf |6röcn. kell ir ltunk a jövőben. Az alúbbiakbí\'m rö-. vidre vonva összefoglaljuk a Jejifou-losabb változásokat. Jó lesz, ha mindenki megjegyzi azokat, aki súlyt helyez arra, hogy gondolatait he. iycsirásknjbák nélkül vesse papírra.
Számos vitára adott alkalmat eddig a doktori, grófi, hercegi cim használata, hogy a név elölt, avagy ulún keli-e használni. Az uj szabályzat most egyszeriben véget vet a vitának és kimondja, hogy feltép lenül a név előtt kell használni ezekét a címeket.
Érdekessége az uj szabályzatnak)
1940. november 20
ZALAI KÖZLÖNY
Steaua olajok
bizományi raktára. ki no sem t fix helyek nagy valea-etékban.
bogy enged az eddigi rTferevségből és bizonyos szavaknál többféle Írásmódot engedélyez. Ha kételyünk van. hogy Összeirjuk-e a szavakat, akkor kisegítő eszköz szolgáljon a kötőjel, - mondja az Akadémia szabályzat" igy példáid : csontig szállító-részvénytársaság, vagy há-Jáicsel-feivétel.\' Csak arra kelt OgyC\'nünk, hogy a többszörös össze-téleiben a szorosan összetartozó részekéi együtt hagyjuk, például gvász-isteni iszHelet és nem gyászii-len-lisz1e!et.
A vármegye, megye szót külön Írjuk : igy Arad vármegye, Maitos-Torda vármegye, síb.
Kiterjed a helyesírási szabályzat figyelme arra is, hogy a postai kül-deményeknél a belyuevekcl ragozat-lanui\'irjuk, hogy tévedés ne essék. Meri például van Bágy és van Bá-gv»n, Topolya és Topolyán, Túra és Túrán helynév.
Kötőjellel kell írnunk az összetett külfö\'di ÍÖ\'drajzneveket, mint pé\'dáui Majna-fraukfiirl, Vörös-tenger. Az ulcák és a terek nevel is kötőjellel irjuk. mini például Mu-íeum-körut, Király-ulca, Deák Fe-rcnc-utca, Arany János-uU". A városrészek nevel azonban összeírjuk, mini például Újváros, Nádorváros.
A földrajzi nevekbői képzet! mellékneveket egybeírjuk, mint például jnnsniivárniegyei küldoltség, király-utcai házak, de ha az előtag szentélynév, kötőjellel kapcsoljuk ; a Petőfi-téri állomás, vagy az Arany JánoS-utoal bollok.
A személynevek ál\'andó jelzőit kötőjei nélkül irjuk : Szent István; Nagy Lajos, Bölcs saiarawn, stb.
A személynevekkel összetett fő" neveket rendszerint kötőjellel irjuk : Kisfaludy-Társaság, Gellérthegy, Medárd-nap, Szent István-Társulat. Ferenc József-c-sucs:
Kétféleképpen írhatjuk a jövőben a következő szavakat és ennek talán a diákok Örülnek a legjobl>"n : fullánk fulánk, semmikor somikor, perron peron, SOffőr.....sofőr,
szökell szőkét, terraszterasz, fisz-szesség- ö-sszeség, .stb.
Viszont gondoskodtak\' uj egybe, irási módokról is, mégpedig a\' kö-velkezö szavaknál: Nagyboldogasz-szoiiy, húshagyókedd, tönkretesz ós hasonló szavaknál. Viszont felléllen külön keh írni az uj Szabályok szerint a következő szavak.il, éhen hal, a hegy alja, addig is, egy kissé, stb.
Szaporodtak az ikcsigék, különös
képneu a sport és .a szórakozás köréből. Igy : kaszinózik, korcsolyázik, Icuniszczik, futballozik, sitt.
A mértékek, és a pénzek rövlditó-¦át pont nélkül kell irui, ha a rövi dités csupán egy betűből áll, vagy. nincsen beimé magánhangzó. A b. rövidítés az uj szabályok szerint már csak a becses szó rövidítésé\'* Szolgái és sohasem szabad br., vagyis báró helyett használni. A tekintetes rövidítés ezután kis kezdőbetűvé, irvá mindig : lek ! i
1 ttdulatszavalákal a jövőben »h« hetü nélkül keit irnuuk. Igy nem Írhatjuk azt, hogy óh !, vagy tyíih !, tanern csuk ó !, vagy tyü I
D° nem irjuk a Szftvekbhn az *e« betű helyen «/, ^.t, mint az utób-
bi idöljeii egyes helyekém dívott. Nem irjuk azt, hogy föstíját, hanem testei l. Az »ö« betűvel való csere csak a fel-föl és még néhány szónál használatos,
Amint láthatjuk, nem is olyan egyszerű az uj helyesírási szabály-
zat," yiszonl azért\' célirányos, hogy .Janulmányozzák nemcsak 0 diákok, Hanem a felnőttek is, nehogy esc& leg »sajlóhibúnak« véljék, ha az újságokban az uj \'helyesírási szabár ívok szerint irl Szavakkal taiálkoz-riak. ( .\'. t-t .1! * \' I i
Az njndvari szerencsétlenség bét halálos áldozatának ügye a nagykanizsai törvényszék büntetőtanácsa előtt
Doward O Paddy, a MAORT amerikai munkavezetője gondatlanságból okozott emberölés gyanúja miatt a vádlottak padján
Június 21-én a Magyar-Amerikai Olajipar Rt. uj Udvari telepén su-lyos szerencsétlenség toriéul.
Ugyanis Újudvar közelében a MAORT távvezetéket épitett a lis. pei olaj számára. A Biankáknál töblícn dolgozlak, jobbára környékbeli munkások. Munkaközien a munkásoknak
egy 15 méteres, 3 mázsás vas-osövet kellett lefektetni
medrébe. A vascső úgynevezett >sláfli«-kon nyugodott. Mire felemellék a súlyos vascsövei, hogy hengergessék, a nagy súly alatt a »stáfli-> eltörölt, ugy, hogy a csővezeték az árokban dolgozó kél munkásra cselt, akik gerinctörést szenvedlek és Súlyosan megsebesültek- A munkásokai \'-- Varga József 21 eves geisel és Kovács József ujudvari legényekéi a mentők beszáll Rótták a kanizsai kórházba, ahol azotma? ápolás alá vették ökeí. Azonban állapotuk mind sulyosabbra fordult, ugy, hogy először Vargát vitték haza szülei, majd később Kovácsot is.
Mindkettő otthon, falujában meghalt.
A kir. ügyészség indítványába a két áldozatot fclboncoUák. A jegyzőkönyv adatai alapján szigorú nyomozás indult a szerencsétlenség hát-terének kideritésére. A csendőrség kihallgatta o két áldozat munkástái-sail, akik együtt dolgoztak velük, majd a mvunkákat vezető amerikai konstruktőrt, Doward O. Paddyt. A csendőri nyomozás és kihallgatások ered menyekéül
a kir. ügyészség kétrendbeli, a BTK. 290. §-ába Ütköző gondatlanságból okozott- emberölés miatt fogta perbe az amerikai konstruktőrt, akinek ügyében a törvényszék most tartotta meg a büjntetö főtárgyalásf.
A tárgyaláson Makáry Vilmos törvényszéki elnökhelyettes elnököli, a vádlott Paddyt - aki csak angolul és arabul tud — dr. Pinezich József ügyvéd, a MAORT ügyésze védte, a két halálos áldozat hozzátartozói* n\'ak jogi képviselője dr. Hajdú Gyula kir. kormány főtanácsos, ügyvéd volt, megjelent még a MAORT. részéről Gyulai mé\'nök is, a vádhá-
lóság képviselője, dr. Birkás Géza-kir. ügyész, a hites tolmács szerepét pallós Erzsébet kanizatft angol nycivtanárnö töltötte be. A tárgyalás iráni élénk érdeklődés ilyilváiiuti meg. A nacíonálé felvétele után „mister Paddy" - ahogy a-tárgyalás folyamán a nuk mindig nevezték a vádlóit jtnjun-kavczclőt - bűntelennek vallotta
magát a vádbeli cselekményben, A csövek leeresztése clőtl mindig ei-paranesolta a munkásokat dolgozó helyükről, - mondolta — (megtett, minden óvintézkedést, hogy szeren esetlenség vagy balesel ne történhessen, egyébként is
ö agy perocel később a szerencsétlenség beállta után érkezett csak a helyszínre,
tchál vád nem érheti. Munkásaival mindig tolmács utján érintkezett, tolmács fordította rendel kezeseit, parancsait. Nagyon sajnálja az eset megtörténtét, de ő nem tehet róla, mondolta, némi felelős a történtek* ért. A munkások idő elölt kezdték emelni a súlyos csövekel, vecfekc-zetl Makáiy elnök kérdéseire,
Dr. Dcsseő Mihály kir. tisztiorvos szakértői vé\'eményét terjesztette be : mindkél munkás gerinctörést szen, vedelt. Nem lehelctt őket rnegm«*n" leni, oly su\'yos volt a sérülés. A halál közvetlen oka : általános idegbénulás.
Az első tanú Nyírö József munkás volt, aki ott dolgozott a cső\'crakási munkálatoknál. A nagybakónak! hid nrelietl történt a katasztrófa, vai-lotta. Az alátétet (slafljt) emellek, a cső megcsuszotl és hatalfrnris m lyával az árokban dolgozó két munkásra esett. Ök azonnal odafutottak és scgileni igyekeztek. Gyenge volt nz alátámasztok, mondotta.
Palbós Erzsébet angolul adja mindezt vissza Paddynnk. Makáry elnök kérdéseit és a vádlott kon. slruktör válaszait is Pallós Erzsébet tolmácsolja. Simán, könnyedén fordilja a kérdéseket angolra, az amerikai se tudja joblvm az angol
nyelvét, mint ez a kitűnő nyelvta-nárnö, aki nagytan megkönnyíti a | bíróság munkáját. Nagyon figyel,
Indiai és magyar teákat, romot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
FERENCJOZSEF
KESERŰVÍZ
hogy mindent hűen tudjon visszaadni, ami elhangzott.
Nyírö István azl vallja, hogy az egyik munkás kl akart jönni előbb az árokból, d<* Paddy intett, hogy még ne jöjjenek ki.
Paddy ezt tagadja.
McgyCsy Islván vallomása után Maycrszky Béla mérnök a cső\'efek-letés és heggasziési munkákat magyarázza a bíróságnak.
Majd a többi tanukra került sor.
A védő Paddy tolmácsának meg" idézését és kihallgatásai kérte nrm vonatkozólag, hogy védence a szükséges óvintézkedésekéi megtette, hogy figyelmeztette a munkásokat, hogy a csÖsüHyesztés eiötl távozzanak és addig ne süllyesszék le a csöveket, amígfenJunkáSók vannak az árokban, kérte továbbá Paddy sofőrjének kihallgatását ama vonatkozólag, hogy Paddy a szerencsétlenség után egy perccel érkezell csak a helyszínre.
A bíróság helyi adott a védőelő-lerjeszlésénck, elrendelte a bizonyítás kiegészítéséi ós a tárgyalást december 16-ra elnapolta.
Télikabátok
átfestése, tisztítása
Vargánál
Kmiiij-iki 19. Hrty HímiI 2
Szerda
All.ndó mtUornimok hétk3*n«poko» Budapeit I, műsorán
8.45 Torna. Hirek. Közlemények. Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 Hirek. — 11.10 NemuctköBi vizjelző-Mo\'gálat. — 12 Harangszó. Himnusz. IdÖJilrásjelenlés. — 12.-Í0 Hbek, — 13.20 Idöjelxés, időjárás jejentói. -1135 Hírek. -~ U;45 Müsorismer-tatés. — 15 Arfolyambirek, piaci árak, élelnUsrerárak. - 10.15 Időjelzés, ldö. járásjelentés, hirek. — 17 Hirek átfövik és magyar-orosz nyelven,
19—19.20: Hirek magyar, német és román nyelven. — 20.40-~2l.ig: Magyar innak,
BUDAPEST II.
18-kor magyar hirek és 20-kor hirek német, olasz, frajjcii\\ angol és asapg. ranló nyelven.
BUDAPEST I,
17.15 Török Erzsébet énekol, 17.10 Várkonyi Zoltán vorsekot mond.
17.55 A Háilló Szalonzenekara. — IS.15 Külügyi negyedén*. — 19.20 Orfeumtól a hi ngosfUmig Közreműködik Szilvássy Margit, Orosz Vilma, Feketo Pál, Angyal Nagy Gyula és a Rádió Szalonzenekara. BUDAPEST II.
• 17.15 Felolvasás. — 17.10 Lakatos I-\'iöris és fia cigányzenekara. — t8 Hi-i«k. — 18.20 Olasz nyelvoktatás. —
18.45 A* OperaliáZ november 1 l-ikl előadásának közvetítése, •Bajazzélk ¦ Dráma két felvonásban. -- 20 Hírek. ¦ 20.20 Mai magyar szerzők hangversenye. III.
Csütörtök BUDAPEST II,
10.20 FeloUaaás. •- 10.45 I"elolV-sás, — 12.10 Sándor János Iwgddüt. —
4839
ZALAI KftELONV
1940. novamber 20,
Hajtóvadászat a kéthelyi hentesmester fiatal tolvajnője után
Csendőrség és rendőrség munkában a furfangos szőke nő kézrekerltésére
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
VASTAGH Nagykanizsa.
12.55 Szatmári Ha éuckof. — 13,30 Woidinger Ede szalonzenekara. — 15.20 HOngienHwJOk. — 10,15 Ruszin hallgatóknak.
17.15\' Szabó Káinján jazz^hnnrúwa.
— 17.35 Sulyok Efemer előadása. • — IS Pethes Sándor és Dénes György vidám műsora. — 18.15 Zllahy Lajos előadása. - 18,40 A GeLethámias Itnngversoaye a német— magyar művész csere keretében- - 19.20 -Az örök ideát Színűm liároin felvonásban.
BUDAPEST I.
10.15 PáWa\'-lárngÍemcí.ek, — 17.15 Dr- Szánthó Károly előadása. — 17.10 A 15. honvéd gyalogezred zenekara. — IS Ilhek. — 18.35 Angol nyelvoktatás.
— i!l l\'ertis pali tígányzenékara. v— 20 Hitek, 20.30 Német ós olasz filuT-datok hanglemezről.
mssm
A tejtermelők
a lejért sokkal jobb árul >tudnának el. énii. ha az eladási \'terMOzelhen az egy. kéz fc!é Irányuló intézkedések meg. valósulnának, e\'. a felfogás áhíkuit ki » Magyar Vidéki Sujtöliidófálóuuk\' beavatott budapesti helyről nyert ér. tesölése sicrint. Külföldön ugyanis a termelők igen jó árai k.ipitak, meri a lej eladását csak egy, vagy kél nagyvállalat bonyoőjtja és a racionálisabb eladás révén megtakarítót\' összegekot a termelők javam fordítják, viszont Magyarországon sok kUebb vállalat kapcsolodlk l»c a fejérlékesUésbe. -Ügy tudjuk, tanácskozások folynak orröi a kérdésről, még pedig a szakma kon-(entrációjn irányában. (:)
2 Dugonics András
iiületésének 200. évfordulójára
Irta: Szikrai Jinoi glmn tanár
A-priviityei két évi iiovjciátus (próbaév) és a nyitrai inog nagykárolyi thcológiui Ős filozófiai tanulás ulán alyai pártfogója, Tapolcsányi rendfőnök első tanárkodásra szfílöföldjére. Szegedié küldi Elképzelhető » fin boldogsága! Buzgó, lelkes twír. likkor irja első vígjátékát - egy iskolai ünnepélyre — magyarul. (Kzolcjtt t. i. th-\' tinul voll szokásban.) E darab sikere s még inkább szüleinek büszkesége nemcsak önbizalmat, (le kedvet is adott a megkezdett munkához. Mikor egy év nudlim tanulmányai befejezésére Nyit-rára utrakel, — elbúcsúzván szülei. Uü. kik közfti édesanyját Többé már sohse láthatja viszont — nagy tervekkel indul el Nyitrai e\'iinélikedésoinwk egv ikében olvassuk nagy szándékait: lauuUii fog. hogy hasznos polgára legyen hazájának; szolgálni akarja aaitbi. íiyarságot. de mindeneién vezérlője az Isten. Inié: tudás- liil—liítza! Egy munkás é^cl jelszava! Váci, megyesj tanárkodásé, majd mint\' egyetemi lauiár Nanyszomb-íbuti. iU. Uncián és Pesten, sőt mint galambősz nyugalmazott ismét Szcj.\'ci:eu muidig-iuindíg, mntlin e1 kitűzött célt követné!
Mikor elhunVt\' 78 éves, korában, IStS-lrün, cd a bitben és Indásban edzeti munkás in^lgydrságol vitte ;iz
A nyomozó hatóságok lázas munkában keresik Fűrsl kéthelyi hentes* mester fiatal tolvajnőjét, oki 5000 pengős, zsákmányéval Nagykanizsára menekült, itt felruházkodott, majd az Őt üldöző csendőrjárői elöl autón Budapest re szökött.
Az egész ország csendőrségc, mi»t a fővárosi rendőrség valóságos baj-tóvodászolot indítottak nz agyafúrt fiatal tolvajnő kézrekeríiésé\'Xí.
Rádión pontos személylolrást adtak le róla
a Sofför adatai alapján, aki egyébként is értékes adatokat szolgálton roll a rendőrségnek különös utasáról, i \' \'
A jelenségek szerint a nő gondosan kitervelhette lopását, mindent gondosan előkészíteti, tudhatta, hogy szolgáialadója hová teszi a pénzt és foglalkozóit a monekütés miiként jé-vol és amikor imfeg voll a pontos lene, lálott hozzá annak kivilelezé-séhez. 1 i; ,¦
A személy leírás, cmiál kczdelben a. marcali csendörök és a cNendÖráégi alosztály polgári ruhás nyomozói kaptak : a nőt barnának jeleAe. Igy történi azután, amikor nyírnia >~t bukkanlak Kanizsán és felkereslek a Pannónia-szálloda 16. sz. oiUtlíszo-;
bájában, a nyomozókat imftglévesa-telte, hogy a iiö, aki nekik ajtót nyi-loU, ~ szőke volt, felszólításukra nyugodtan (
Igazolta magát\' iratokkal, persze az övé helydl más-nevel használván.,
IlélŐ Isten olú s ezt liagyta örökül — ránk.
Ez a külső kcrcio. váza éiclpá\'lvájá\'-nak! De ez a lélek és szctfttn tőrvényei ben megjárt é\'Cl gazdag és termő volt. S hatása szokatlanul nagyi Tűtök néHi-kül állilható, hogy népszerűsége meghaladta fiatal kortársáét, Kazimzyél 1».
Mikor Kazinczy a nápliodidomért és a .fentebb, magyar stilusórl küzd részvétlenül, olvasó közönség, nagy; közönség nélkül o részvétlenség és közöny legyőzésére: Dugonics egy csapásra olvasó közönséget szeiOz és ér. dokWidésl tciemt Etelka eimü regényérti (1788). (Még eletében 3 kindás.1 Uegnépszerűbb, legolvasottabb irója lesz hazánknak. Még életében 3 kiadási ért meg. Ez olyan könyvsiker, arnil\\Bn-nc\' elölio aonki\'és uhuta kevesen dicse-kelhetnek. Kora tegforgatottabb könyvel Gyöngyösi regényes várass cüj©. szélese (Murányi !•".) sc vo\'t ilyon népszerű. \'
S mi volt o legény %iépsiOrüségének titkai Nem nyelvi, no.n is kori készsége (stílusa;, sc szerkezete vagy jellemző ciOjC; honon a tárgya, célzatossága .s inngyárűs IráVinodoni.
1. Olyan tárgyat választott, amely szokatlanul uj volt. A ködbevesző. \\0/é-iek kora; árpád, fíyula kapitány, Za-lánli Kuba vezér, ennek leányi Etelka,
•egy igen rilka magyar kisasszony s
ennek sjJOiClmese az őshazából; Kurja-
lábói (ö így hitte s terjcszleltel) jöll
Etele. Vitéz ¦¦¦ 0 legénynek Főszereplői. E mese tetszeti, élesztgette a nemzet
A nő oly higgadtan viselkedett és ugy igazolta magát, hogy a nyetaib-zók elfogadták igazolását és távozlak szobájából.
persze, mikor leértek az utcára,
a tolvajnő hirtelen keraket oldott,
autót bérelt és azzal a trükkel, hogy a sormási körjegyző felesége, akí haldokló édesanyjához siel Budapestre, megtévesztette a gyanútlan kanizsai soffőrl is.
A menekülő nő először a koznJár-városi állomáshoz akarta injigát vitetni, hogy a gyorsvonattal Buda-peslre utazzon, de akkor története-lesen nem indult vonat Budapestre és azért a Soffőrl arra kérte, hogy ilyen körülmények közöli vigye őt sürgősen Budapeslre, hogy »még meglálhassa haldokló édesanyját^
Ki is alkudott a apfförrHÜ a viíei-dijbart.
Az utón a fiatal nő elbeszélgetett a gépkocsivezetővel, múltjáról és élelérő\', ugy, hogy a nyomozásra érdekes adatokat szolgáltatott, amit a sofíőr elmondott a rendőrségnek.
A pontos személyleírás után az országos bűnügyi hivatalban most már nem lesz nehéz
a több nevet használó furfangos tolvajnő igazi kilétét meg* állapítani
és címek alapján öl rövidesen kézre keríteni. ; — ,
Az a felfogás, hogy a hv*nle$mcs_ ler toIvajjtő(e bünietett előéV\'etfi nő lehet, akinek gyakorlata, és .rutin-
büszkeségét és IcgyOzgeltc hiúságát, mikor a dicső mu\'t felö, a honnpipitA Árpád korára fordilja a múltját ne n ismerő, magyarság Ügyeimét. Hogy is-merte volna, mikor se szabadsága, (tilos volll), sc tudása és ideje néni volt « mu\'t forrásainak átforgatására ós cl terjesztést\'re. Örökös harc és vér-veszteségi Az Crö és a tudás, az esz. inéJödés és önmíivc\'-ödás ebbe temettetett el. A honrogkáásrófi és az Árpádokról szóló krónikáink lajUnuJI Írva ismeicUenüi. porosán hevednek a köny1-vesMzak régiségei közt S az ujabbak: HtiUer, Héd, Ptay, Katona történetiéi még ismerjenek, öüg olvasottak. — Hát hogyne-ka;|)t ik voinu két kózze» uz isino]et:cnl, Dcmzetünk eiOjdejét l>e-népesttö rcgónjen. Etelka - a (.nemzet bálványa, lílcikára kctOszU\'lik az újszülött fcanykákut — irja Kazinczy egyik levelében, — " hölgyek Etc&fl ruháját hordják, síit -- amikor II. Jó-zsol halála után a szentkoronát Ilécs-Iw\'il hazahozzák, n pozsonyi nők n .icgény melsieiémi inintázolt magyaros ruhában mennek fogadtatására.
2. De e mull írmihoiniek Dugonics rajzolja — hamis Nolü az események színhelyét szeméEei laj> isztidala, utazása nyomán Irta le (pt. Világos, AHpár, Csepel); a iCgény igazsága, hitelesség." nagyon fogyatékos. A regény lapjait sürün szegélyezik /yyzelck, történ.-lini ula-lások, nyclvészeji magvarázalok! S köztük sok lévélléSen alipid ipl. di\'tti-bálms szötCjté.-ei:. Atikéütt olvasóil is
megláveSZLetiej minden sorát készpénz-
Feititiik
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóválialatának, a
Közgazdasági Részvénytársaság\'
nak igen tisztelt részvényeseit, hogy u] rész-vényeiket\'a régiek, illetve elismervényük ellenében, kiadóhivatalunkban átvenni szíveskedjenek.
Igazgatóság.
ja« van a bűnözés terén, mert csak így érthető az az agyafúrtság, a mellyé1 dolgozott és üldözőit im\'agté-vcszlvé menekült elölök.
A rendőrség egyébként leplombált kofferben őrzi azokat n holmikat,\' amiket a tolvajnő a helybeli üzletek ben vásárolt és izgalmában és siel-ségébcn a szállodai szobában visz-szahagyott, Kabát és alsóncmük, cipők, közei 100 pengő értékben.
Elfogatása után
lehozzák Nagykanizsára,
végig szembesítik azokjban az üz\' leiekben, ahol Vásárolt, majd elviszik Kéthclyre, ahol eijátszatják vele a lorvajiás téttyél, ugy, ahogy elkövette. Utána pedig a kaposvári ügyészségwi kerül. . [ i
ALCAZAR
— Naptár: November 20. szerda. Rom. knt. Val. FéUx. Protastáns Jolán. -Izraelita Mark. hó 19.
GözIBrdö nyitva regfel 6 órától estt 6 óráig (hétff, sMrdo, péntek délután kedden tén nap nfiknekl.
nak vetlek. Ez az ábrándos, a ml tudásunk szerint elferdített, ragj-ogó imitt — amelyet Dugonics a gyér, homályos és hiányos fonások \'átkutatása után ál-modotl ilyenné — kinőiyfllt nz őshaza képével. Dugonics Karjaiét—Karétiát teszi meg ösliazí\'mkká. Ebben sajnovics uj könyvórc: a lapp-fiuu magyar rokonságot hangoztató tudományos el-méletére támaszkodott. Viszont Sajnovics hálás lehet Dugoniosuak, tajBrt a finn —magyar, illetve lapp—magyar rokonsági elméletét ö népszentsiti. Míg Dugonics előtt megvetették ezt az északi rokonság-hitet, a bűzös -halszagú atyafiságot,, az Etelka után — melyben a magyar fejedelmek az északiaktól házasodnak — a •rimiubk< és -lápok, elismert, megszeretett alyiiok-flai "esznek.
3. S még vau valami, amiért olvassák: a icgény rejtett célzatáért. (Etelka kulcsai) Az ébredező reakciónak *ett táplálója abban a csendes, szívós harc-l»sin :um\'llyel>a ocma\'t II. József min-zelellencs törekvései orVn visoK<(tett. A nemzeti nvelvről, a régi -magyari\' szokásokról ir dicséreteket; Etelka egy* helyütt keményen leckézteti a fejedéinél a törvénytelenségekért, az idegen pzoffiemért s rossz tonácsajérl; igy 0>ó,-
isorbaji a szláv Hóka tanjacaofl személye a gyülöM. kilfcn a röljegj\'Zésck Níeaky Kristófot, II. ,lé)zsef gyűlölt lanácso-.v\'il ismerte föl. A cenzúráit aJig csn-szotl át,..
XFóijl köf.)
BallonlMbétok Fe!0H5k
impregnálása
PáLC8ICS-nál
Telelőn: Üzlet 933,
Telefon : gyár: 344.
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
l^O.\'rtoyembet 20
Hem fakítunk!
_ A Krakkó-Cestuluiwii
I 1914 Ki. 20-| \'\'-stábon a volt székes-
I-¦--1 lehérvári 60. közős gya»-
logexrcd kél zászlóalja Kipjwbeu dan-dáiturUlék volt. Egyik harccsoportot meglepő oljenségcs támadás visszadob)-iá, ugy hogy a saját és az ettcnsó^Áj csoport összekeveredve Krcpa Tele hömpölygött és az olt fewő^ndárttut, laláknál is súlyos zavart okozott,\'.mert a visszjvonulók magukkal ragadták a lortalák agy részét is. A tartalék na gyobb része azonban tisztjeik, altisztjeik, sut kiválóbb {közkatonáik erélyes letlépésc következtében nemcsak helyben mandt, hanem a támadást visszaverte, az ellenségnek pitiig nagy tesztoségai okozott. Eb)K*n a közelliarc U\\» különösen kiváló szeiOpe volt ;i géppuskás osztagnak, Fegycínvezeit, bátor és példaadó kötelességleljesitésév*á ii.eminitctU\' a válságos hely/elet
Ebben a túréban különösen kltün telték magukat bátor, önfeláldozó fel lépésükkel és higgadt körültekintő vi tíz maga tartásukkal Csík i^iszió, Vat tay Dénes zászlósok és Fűrész János őrmester Az arany vitézségi éremmel tüntették ki öket.
ALCAZAR
— (A törvényszékről)
Mcjdrliik, hogy a túl>lui criök Slnr Dénes dr. kir. járásúiról o, tőivóny-székic leliendcltc a Keszthelyre álhe. He/fit dr. Cséry Géza törvényszéki . bíró helyért:. Tegnap érkezett meg az igazságögyminisZter dekrétuma, amelyben dr. stur Dénest u nagykanizsai kir. törvényszékhez biróvá kiaj-\'v©\'-t-\',
— (Vértesi Frigyei liceúlls előadás*)
Az Irodalmi és Mftvésaoti Kör visár. nap drt Ve/tesi Frigyes .pécsi IheoJógiaj tanár, szentszék! bírót tátja vendégül JiicáÜs soroziatábao. A kitÜDÖ olöudó, aki most Uz éve szetepclt először az Irodalmi Kör lieeáJUsáp, Frtfitösség ós rorradálom eimmei \'tart olöjadásl a vá-rosháza disztermében vasárnap délután ti ómkor. Köznem üködik irtég a király dijíis Vegyeskar.
— (Szolgálatra való berendelés)
Ilnrtl István nyug. vármegyei szánr-vevópégi tanácsos, sümegi lakost a zaJuváfincgyei szanvvevöpógliez szolgá-latlélclrc rondíírlék be. (
— (Tanügyi hírek)
A vattás- és közoktitásügyi miniszter Mik Károly kisszKUtgróti e^oim iskolai igazgató, tanítót a zalaszanlgróti kcriUet iskoinfolügyelöjévó oovczte ki, Kufcsái Hona leudvadcdcsi tunitójiü.t pedig a lápióbirskei ídl. iskolálioz állulyezto.
— (Áthelyezés a gazdasági felügyelőségen)
Sváby Ervin kesztliclyi járási m. kir. gazdasági relügyeíöt hivatalvezető* mi-)iöségl)on Sepsistpűtgyörgyre helyezték át. A kesztliclyi járási gazdasági let-ügyelői teendők ideiglenes eHÜliísúrík Pénzes József sümegi irt kir. járási gazdasági felügyelő kapott megbízást.
— (A Baross-tagokhox!)
A Hiuoss.kerület Ptoöksóge lellúvja ,;\'gjait, hogy nundazok, akik a szombat esti sz^ietet^acsoráíi részt akarnak venui, azt legkésőbb szombat este (1 \' <>ráig a Baross irodájában bej^Muteni szlTáskedjeflok,
2MM KÜZkrűNY
Német toDgeralatt]áró hazttőr győzelmes útjától (Foto R.D.V.)
— (K. Nagy László előadása)
A Katolikus ljogénye^vVJt keddi est. jén szépszámú érdeklődő baMg.iüa végig K. Nagy \\JlsM oVudásál a céh-icndsierröl. A kanizsai céh világ különösen a 17-, 18. és 19. százaubuh" léhvilág érdekes oeven képekben j.tenl meg a hallgatóság i4ö;ll az Cftiadá* uyomán Szakszerű lönvnyisiiioitetósek, a megmaradt céhviíág kedves és érdekes emlékei. Mária. Terézia királynő hites Artieulusai, ennek .cikkelyey. binlclik, hogy Konizsánik is vau szép Wrténohni niullja. Külön nagy sikeic volt az előadó egyik olbeszőlésinek, amely a céúvilágbé? valló ós a tajiOr-getett történelmi esemény mellűit a céhvilág Íj>»ros.iinak az összefogását, minden nehéz és küzdelmes heiyzi fucu való kisegitéSét célozza. Orbán iózsaf, az egyesüket alelnöke mvíodnuigu köszönetéi íefizXtt ki az előadónak értékes é> riLku olöadásáórt. l .
ALCAZAR
(Tűzharcos tea)
A nagykanizsai tűzharcos főcsoport mi gárdája folyó Ixó 24-én, vasár-
.....nap este 8 órai kezdetlel
a Központ Szálló óllenné-ben táncos Icát rendez, melyre külön mejhivóktot nem küldenek ki, ezért a nagy tűzharcos családot és barátiul e/uton htvja és meleg szeietetto\', vájja a lemtezősóg. [ (:)
— (A L. L. női gárdájának figyelmébe)
A Légoltalmi l.igi n-i* gárdájának tagjai holnap, csütörtökön este G óni,ra teljes számban jelenjenek mez a tűz oltóiakianyában a szokásos boti etör
adásra. Az elnökség. (:)
— (Halálba kergette a rossz lelkiismeret)
Fábián I-\'e.cne nyugalmazott igaz galó-tanitút Sopronban még júniusban meggyilkolták ás kifosztották. A lcUe.it nem sikerült elfogni és csuk tegnap dorüű ki Szombat ívelvén egy Qngj\'Mkeat ság során, hogy ki voll a gyilkos. Fábián István szomUilbelyi napszámos ugyanis lel akasztó Ha magái és hátrahagyott céduláján, azt irta :t jondörseg-nok, bog>\' IdkiismOiet furdalás mi dl megj\' a halálba. Kifaggatlak vndházaa-társál, Kocsis (iyuiánát, aki megerösi-lette a nyomozók teltcvését és l»cvil-lotla. hogy ök gyilkolták meg Fábián Fo.entet, aki a napszámos nagybátyja volt. Az asszonyi letartóztat Iák,
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (2 sor) dija 30 fillér.
Nevsmber 2S:
LioeáUs előadás a városliázán d. u. 0 órakor (dr. Vértesi Frigyes), A Tüzliarcos Főcsoport teuutja a Központ Szállóban 8 órakor. D»c«mber li
Kolazonll ünnepség a ghnnAzlurn-ban. ¦ , ,
Az Alcazart vagy a Hazafelé c. filméi nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai KOiISny minden hélen kél Ingyen mozijegyet eorsol kl előfizetői kOzOII.
A szerencse ezen t hélen a következőkre mosolygóit:
Dr. Welwartk Dezső, Zrínyi Miklós-ntca 40. Tomaslls Gyula, Király-utca 33.
Két nagysikerű film közöli választhatnak e heti nyerteseink. A Városi Mozgóban a toledói vár hőseinek eposza, az Alcazar kerül bemutatásra, a Nép Mozgóban a kanizsai viléz Ha|mássy első nagy filmje, a Hazaleié... Nyerteseink csütörtök vagy pénteken bármelyik filmet megnézhetik.
Az Ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny sférkwztS-ségében d. e. 8—12 és d. u. 2—6 óra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor Jogosullak a nyereményjegyekre, ha elölizetésllkkel hátralékban nincsenek.
— (Zalai kis hírek)
<i.vopíiknjiinl>:ui ti nn[>os miv^iúl tartott ¦!». Kovács .IlWios szervita ütya. Olyanok is megtértek, akik imVr ölveji Ov obi nem vollaji Kj-ójilatószók círrtt.
— (Iftspiir István sároBgl tokost os Murkin i.ajos zalíigalsai tököst, tak. helyük Jegyz9i irodájáig szoríLilis ki. sexilő inimkaerőkiiok alkalin-azta az alispán — A villamos fúrógéppel való munka közljcn cltörU: a karját Fchor lalszló twilatonfOroui munkás. — Burgonya ctraktitrazAs kilzbm megcsúszott is kartörést szcnvcalett Vadítsz rlortáu !..¦! t.:n i n:.. ii napszAmos. — Júszotlioz nyomta a bika Sándor Kni.. óliidi passtort. Sóralcseivol Saodor kúrhúzua korölt.
ALCAZAR
A Nigykmlziil KBlnOvelllttll EgyHillltttI
MEGHÍVÓ.
A Nagykanizsai Közművelődési Egyesülőt 1940. óvl december hó 6-áa, határozatképtelenség esetén IMS. évi december hó 27 éti (loiiiiAn & óm) kezdettel a városháza tanácstermében
évi rendes kÖxgyUlóaf
taft az alábbi tárgysorozattal, melyre az össze9 tagok eztves megjelenéiöt kéri Nagykanizsa, 1940. növ. 6-án
ai ElaBk.
Tárgysorozat:
Elnöki megnyitó.
Módosított alapszabályok bemutatása.
Az ogyefltliet 1939. óvl zárszámadása.
Az 1941. óvl tagdíjak megállapítása.
Az egyesUlet 1941. évi költiégvetéae.
A mozi-helyiaógek bérletére kötött szerződések bemutatása.
Az igazgatóval kötött szorzódon meghosszabbítása.
A mozi-üzem 1939. évi zárszámadása.
A mozi-Uzem 1940—1941. évi költségvetése, tf
Tisztikar, szám vizsgálóbizottság és választmányi tagok választása.
Esetleg Indítványok a közgyűlést megalázóén legalább 4 nappat Írásban nyújtandó be az elnöknek)
Diófarönköt
vásárolok
Dtikász Ferenc
Hirdessen o Zalai Közlönyben
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapnak nyomdájában-
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november 20
(Folytatás a 2. oldalról)
Hivatalos közlemény a hármasszövetséghez való csatlakozásról
értés politikáját követi. A cél a tar tós világbéke mcglcrejmitéso és eml-kor Magyaroiszág a hármnsegyezr ményhcz csatlakozóit, hangsúlyozni kell ezt, ameiy egyben jetanii-hogy nem irányul senki étién, összes Szomszédainkkal fenn kívánjuk lar-tani a jóviszonyt és ilt n hivatalos jelenlés utal a hármasegyezimény 5-cikkelyére, amely kimondja, hogy a szerződő Telek és Szovjcloroszország közt fennálló viszony! nem érinti az egyezmény, /
A magvai" jelentés végül leszögezi, Imny a szebb magyar jövőbe ve-lelt hittel, a jelenben és a JÖvőJjcu egyaránt leljes erejével "Járni hozzá Délkeleleuiópn nj rendjének ki.
alakításához.
Teleki és Csáky ma este térnek haza
Teleki Pál és Csáky külügyminiszter ma délben u BcUodcri tanácskozás és n jegyzőkönyv aláírása után diszcbééen \\etlck részt. A délutáni órákhaji ti-nácskoznnk Hitler kaiu-eflárruJ, majd azt köuelöleg visszautaznak nüdarjOsUe.
Bécs, november 20 November 20-án Bécsben nibbon-trop német. Ciano olasz kuliigyminisz-lemk, Kurusu barUnl japán nagykövet , és oáky gróf magyar külügyminiszter jegyzőkönyvei irtok alá Magyarország", nak az 1910 sztjptembcr 27-én Berlin-Len megkötött három liaídmi egyez-ményhez valő es i UakozásiuVtl.
A jegyzőkönyv szövege szerint az
aláirt meghatalmazott aXamférfíuk a következőkben állapodtak meg:
Magvarország csatlakozik a német —
olasz—japán háromhatamd egyozmény-bez.
Amennyiben a háromhatalmi egyez, mény I. cikkelye siOrínt közös szakértői tárgyalás váttk szükségessé, a Magyarországot érintő kérd esőknél a magyar luegbizottat Is Ixj koli vonni.
A jegyzőkönyvhöz a hdrmnsögycz-inény hiteles szószerinti másolatát kell csatolni és viszont: magyar, némot, olasz és japán nyelven.
Az egyezmény az aláírás napján lép 1 életbe. *
A jegyzőkönyvhöz csatolt háronr halalmi cgyezímjíuyl annakidején nyilvánosságra hozlak. Annak szövege szerinl a katonai együttműködés akkor lép éíetba, ha a szerződő felekéi olyan halalom lámpdja meg, amely a jelenlegi európai, vagy ki-nai japán viszályban nem ^\'sz részt.

Budapcsl, november 20 A hármascgyczményhez vaiócsH-lakozással kapcsolatban magyar részről hivalalos jelentési adtak\'ki. A jelenlés utal arra, hogy a habom további kilcrjeszlésének megakadályozására és a miclőblú tarlós és igazságos béke érdekében a németek, olaszok és japánok mCgkölölték a hármasegyCziinényl. Magyaroiszág már előzőleg azokhoz fordult, akik az igazságtalan párískömyéki bé-\' kékből kifolyólag azonol leliporl-ságba kerültek és akik megértették szavunkat. Ezeknek, nz ozóia nteg-erősödött államoknak tájrnjogatásá-vat sikerült veszteség nélkül kél iz-ben gyarapítani országunkat. A tengely Tehát tettekkei js hebizonyitot-ta, hogy békés eszközökkel uj kor-Bzakol hoz, a gyűlölet helyeit a mcg
A KLPVISELÖHáZ
ma a fötdmű\\elésüg\\i tárca köllséK-veUisél tárgyalta. A felszólalások után To\'eki Mihály roddmúw\'.ésnííyÍ inínisz-ler mond nagy l>eszédqt, majd (J órakor áttérnek a m üilerpolládóra.
Jóslat :
Mérsékelt szél, egyes bolyokon eső, zivatar és köd, a nappali hőmérséklet alig változik, az éjjeli lehűtés fokozódik.
A Meteorológiai Intését nagjkenhwal awftigrelőiUoiEuUa, Jelenti i
HOmérséktet tegnap elte 9 órakot -r-6-8, ma reggel +50,délbtn +10,0.
r«D«d*k 3*8 •«(-.
Villamos taűztartásl készaiék
mlndenhlneh Orfintet szenti
Teakannák Vasalók Kenyérpirítók Gyorsfűzők
Kávéfőzők
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nÉI
Sugár-ut 2. Hn
Mi törtónt még ?
ANGLIA ELLEN
fokozott erővei folyik a nérnef légitámadás, mert az időjárás megjavult. A középangliai ipari központok elleni nepülőlilmadás hajnalig tartott. - i
A német repülök részben clsüiy-lyeszlellek, részben felgyújtottak egy 8000 tonnás tartályhajót, egy 3000 tonnás kereskedelmi gőzöst ós három szénszólliló hajót.
Anglia egy tengeralattjáró elvesz* léséi jclenli. \\ GÖRÖGORSZÁGBAN
is teljes érövei folynak a harcok. Az olasz légierő miatt a görögök esik éjszaka tudtuk komoly harci
lovékenységet kifejteni, Így éjszaka is folynak a horcok.
Az olasz Dodekancsos szigetek ellen megkíséreli görög—angol tárnia1 dás meghiúsult. *
WELLES
közölte, hogy Görögország Ame-rikálól repülőgépekéi és hadifelszerelést kért. Az elsőbbségi bizottság még nenj döntőit, ad-e a görögök-mik hadiszert és mennyit.
LETARTÓZTATTAK
Argoleanu volt román .hadügy-mi,-* niszlerl és Popesou Cézárt, a félhivatalos »Romániic ciimü lap volt főszerkesztőjét. Az előbbinél kom" promíláló iratokat találtak, az utóbbi közel 5 mibió leüt sikkasztott. ,
Wanderer
nagy választék, kedvezőfizetésifeltételek,
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
APRÓHIRDETÉSEK
1Ű tiúlfl SO Siller, mlndM további »
AULAS
Fiatal üorbólynugécl felvitetik. Csen-gtry-ut 60, Oparnlcza Miklós. •
Fényképéausetfcm leányt vagy bejárónőt keiéi Halász műterem, Horthy Mik-lós-ut 11. *
ADÁS-VÉTEL
Kétkerekű kéxlkooalt (tragacs) veszek. Borkereskedés, dengery-ut 56. •
Egy Jókarban levé saabáss-Esatalí
vennék. Clm: Batlhyány-n. 6. *
¦HPtjanallrépai kapható minden meny-njfségben. Bátbory-u. 22. , 4
Magyar mii vészek kisebb festményei eladók. Megtekinthetők Cscngery-ut 28.
2670
HÁZ ?8 INGATLAN
Attila-utca 64. számú háx sr abad kézből •Infi«. 26S5
¦laufe adórnente» parkettás négyszobái magánház. Megbízott Honrath, Sugár-ut 42. •
Rlkéczl-u. 12. sz. hás BÜrgöseu eladó. Bővebbet ugyanott. 2666
DIo-tnóBaSra a legmagasabb napi áron minden mennyiségben átveszünk. Hungária kefegyár. 2671
Eladó férfi télikabát, Biedermeyer asztal, afztal-ágy, Huayadl-ti. 28. *
Martintrégya tladó Klrály-utea 36. szint alatt. *
Ebédlő elflazoba-lal, alitai, baracklekvár olaűó. Bővebbet Báron-vanocla, Magyar-utca 2. •
lakAs-Ozlethelyiséo
Kétszobás hallos, komfortos lakát azonnal kiadó. Sugár ut lo/e. *
BÚTOROZOTT SZOBA
Külflnhe járatú szépen buloroaott szobák Jutányosán kiadók. Ctengcty-ut 31. Árvahié. •
Pk. 7719/1940 vhsz. 2739\'1940.
Árverési Mrdatmény.
Dr. Zimmermann Béla és dr. Zimmermann Qéss Ügyvédek által képviselt Rajna A frédné borkercak. vállalat bpetti cég javára, 136 P 20 t. tőke él Jár. erejéig Nagykanizsán, Sugár-ut 4. ss. alatt 1940. évi nov. hó 27-én déli 12 érakor a nagykanizsai klr. járásbíróság Pk. 7719/1940. sz. végzésével elrendelt végrehajtás során lefoglalt 1240. pengőre becsült alábbi Ingóságok! bútorok, borok stb. bíróilag elárvereztetnek.
Nagykunban, 1940. évi október 24.
Haán Oyula
i«07 \' kir. Jblr. végrehajtó.
— umipiiii «—
mindönki a helyi kereskedőknél és Iparosoknál szerezze bal
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja : „Közgazdasági RT. Nagykanizsa". Felülés kiadó: Zalai Kár.iy. Nyomatott: a „KBiflázdQBáQl fi. T. NagykanliiaN
¦ysudijákaa Nagyknniitnn. (Nyomdáért telati Zalai Karoiyj
0961
108
80< Évfolyam 266 szám. Nagykanizsa, 1940. november 21 csütörtök
ár«t2fUL
ZALAI KÖZLÖNY
Feieiös szerkesztő: Barbarlta Lajoa
ElWutW ára: egy hóm 1 ftb 4« SHfa.
Bulgária, Románia és Szlovákia is csatlakozik a négyhatalmi egyezményhez
A diplomáciai tevékenység csúcspontját a szovjettel történő ujabb tanácskozás során éri el — Amerika aggódik a fokozódó német repülőtámadás miatt válságos helyzetbe került Angliáért
A világsajtó világtörténelmi jelentőséget tulajdonit a hármas-szövetség kibővítésének
A vjlágérdeklődés középpontjában a tegnapi bécsi események állnak. Egész Európa sajtója első helyen közölte a történelmi tényt: Magyarország csatlakozott " német-olasz japán egyezményhez. Az egyezmény aláírása után gróf ie. Icki Pál miniszlereinök és gróf Csáky István külügyminiszter ,
kétórás kihallgatáson jelentek meg Hitler kancellárnál
A Führcr és a magyar áMm\'férfiak tanácskozása a IcgleljesL-bb megértés szellemében folyt le. Külpolitikai problémák tntór nincsenek Magyarország és a lengely között és a lengelynék is érdeke az erős Magyar ország, amely iinrinár mint szövelsé\' ges áli Berlin és Róma Mellett\', Beavatott körökben a tanácskozást, illetve a bécsi történelmi aktust olyan rmk tokintik, mint amivel
Magyarország biztosította helyét a békekonferencián.
A berlini és római sajló kü\'Öno. sen nagy jelentőséget tulajdonit annak, hogy Magyarország csatlakozott a hármascgyezftnlényhez és kiemelik, hogy ezzd Magyamrszág hitel tett az uj világrend mellett.
Gayda cikkében azt Írja, hogy
Magyarország erőteljesen növelte a tengely hatalmát,
írtért ha a háborúba báfímHIyen további halálom beavatkozik, ugy azü Magyarország is ellenségének tc. kinti.
Megjegyzik még az olasz tápok, hogy rövidesen más államok is csatlakoznak a hármaiegyeziir/ény-hcz. i ^
A Mcssagero kiemeli azl a táviip" lót, amelyet az egyezmiény aláírása alkalmából Hiller kancellár küldölt Horthy Miklósnak. Ez a távirat igy hangzik;
» Abban az órában, amidőn Magyarország a há\'-omhaluilm\'i egyezményhez való csatlakozással megr erösiteti*; azokat a kötelékeket, a melyek Németországhoz. Olaszországhoz és Japánhoz fűzik, kérem Eőméllósá\'godat, fogadja legszívélyesebb kivánsúgaimal Főimiéltósá god egészségére és Magyamrszág boldog jövőjére. Hitler Adolf.* Közlik ezenkívül szószerint gróf
Csáky Islván külügyminiszter hivatalos bejelentését is. .
A Giornále d\'Ilalia megjegyzi, hogy olyan álom vált valósággá, « milyenre Magyaroiszág 211 év elöli még gondolni sem mert. Az eredmény büszkeséggel töltheti ei az egész magyar neanzetet, mert elsőnek lépheieil a tengely oldalúra, mini régi, kipróbált és hűséges barát.
A MesSagero azl emeli ki, hogy
a tengely Is elismeri Magyarország dunavölgyi vezetőszerepét,
a primus inler parest, amelyről legutóbbi Csáky külügyminiszter beszélt és ezt fegyelmezel t és következetes politikájával és bevált erényeivei érte el."
Kiemeli a lap, hogy Magyarország mindig cltentállt minden olyan csábitásnak, amely némtet- és olaszéi lenes politikára akarta vinni és már 1919 óta ugyanazokat a nemzeti, népi, faji és tekintély elveket valtja, mint afirndl " tengely népei.
Csáky külügyminiszter kijelentései - irja az olasz lap — mindenben megfelelnek a tengely elgondolásainak. A jövőben Magyarország egységesen illeszkedik bekj a Kárpátok medencéjébe, ahol nrvár egy évCzrCd óla magyar az ur és imlinl ilyen, ve-zetőszerepcl kap Dél|<clc;európa uj rendjének kialakításában. Ezt megérdemli Magyaroiszág, amely vas-\' köveikezetcsséggci mindig
hü maradi önmagához és becsű letességéhez.
Végül megállapítják az olasz lapok, hogy a dunai és balkáni hely zelre rendkívül nagyjelentőségű Magyarország csatlakozása és másoknak is például szolgál
A berlini és bécsi lapok ma is a bécsi esemény jelentőségét mvlt átlátják. A bécsi sajtó természetesnek tartja, hogy ¦ mindig hü bírál volt az első, amelyik csatlakozott a béke intézményéhez.
A Berliner Bö\'zenzeílung is tör*-lénelmi jelentőségűnek trnhndja Ma-gyarxirszág természetes lépését, a mellyel , ; { j .
belekerült az ujjárendezést végző hatalmak körébe
és részt kivan venni a jobb, hasznosabb és igazságosabb világrend kialakításában.
A svájci sajtó is különleges nagyjelent Őségünek mondja Magyarország csatlakozását. Ez nem áün\'ános jejiegü állásfoglalás, - írják — hanem rendkívüli politikai esamleny, amely uj helyzetet teremllhel.
A világsajtó kiemeli ímég Ribben-trop külügyminiszter tegnapi nyilatkozatát, amelyben annak a retmtö* nyéitek ad kifejezési, hogy az egyezményhez hajrnlarosan más államok is csatlakoznak és n háruins-szövetség sulyál növelve, hozzájárulnak a nem is túlságosan távoli béke létrehozásához.
Románia és Bulgária is csatlakozik a hármasegyezményhez
Belgrád, november 21
A Vrcme értesülései szerint Anlof nesou berlini utazásának rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanak politikai körökben. Ugy tudják, hogy Románia is csatlakozik a berlini hármasegyezanlényhez és ez lesz az első lépés a magyar-irmnán nyílt kérdések megoldására.
Antoncscut a gazdasági miniszter [s elkísérte Németországba, i^y nagy fontosságú gazdasági tárgyalások is
lesznek Berlinben a német és romkín államvezető kÖzötl.
Változás várható a törölt külpolitikában is
A Politika Amerikából keltezett tudósítása szerint beavatott amerikai körök ugy tudják, hogy Bulgária is csatlakozik a hármassajövétséghez,
Ugyancsak ezzel kapcsoltban jelentik, hogy ugyanekkor a török külpolitikát) m nagy változás várható.
Ujabb tárgyalások a szovjettel?
Belgrád, november -21 I ujabb tárgyalások kezdődnek a
A Politika berlini tudósítása sze- szovjettel. E tanácskozásokon már
rint a nagy diplomáciai aktivitás a berlini hármnsszövelség ínfűden
csúcspontját csak akkor éri cl, ha | tagállamának képviselője is résztvesz.
Románia holnap. Szlovákia vasárnap, BulaeW* m jBvö héten csatlakozik
Budapest, november 2i Az Esli Újság értesülése szerint Antonesou, aki már útban ián Berlin felé, ugyanolyan nyilatkozatot ir alá, mint Magyaroiszág külügyminisztere.
Szlovákja képvisclelébeu Tuka Utazik Németországba és ő jelenti be Szlovákia csatlakozását « kffiővi"v\' lett hármasegyez(rn|ényhez. "Puka vasárnap utazik Németországba.
A jövő héten kerül sor a bolgár államférfiak -utazásaim és ők is jegyzőkönyvel iruak alá Bulgária csatlakozásáról. (
Teleki miniszterelnök a kormányzónál
Budapest, november 21 Gróf Teleki Pál miniszterelnök, aki gróf Csáky Islván külügymi" niszlcrrel és kíséretükkel az éjszaka hazaérkezcll Bécsből, ma délelőtt 11 órakor a Várb» hajtatott ésrész-lclcsen beszámolt a konmráiiyzónak a bécsi tanácskozások eredményéről. I ! i 1 ! !
Clano Is hazaérkezett
Velence, november 21 A Bécsből hazatérő Cíano külügy miniszter különvonata tmP délelőtt fulott be Velence pályaudvarára. Ciano az üdvözlés után a repülőtérre ment és repülőgépen folytatta ulját Rómába, ahol azonnal beszámol tárgyalásairól Mussolininek.
Fokozódó német bombatámadások mm angol Ipari vldákek ellen
London, november 21 Mini a Reuter Iroda jelenti, o légügyi hivatal közleménye szerint mára virradó éjszaka a német gépek rendkívül heves támadást intéztek Középanglia különböző ipari vidékei, London, továbbá Wales és Délanglia löbb városa ellen. A támadás sorén löbb helyen tüz keletkezett, sok lakóház mmbadult, tmeg-roingálódott és több ember életét vesztette. | \' t \' l.
Newyork: Anglia győzelmére már senki sem számíthat
Newyork, november 21 Az amerikai sajtó angliai tudósítások alapján rendkívül hevesnek mondja a nemei gépek legújabb támadását. Wales és Midland csak •ugy kaptak a bombázásból, nvinl a lobbi ipari központok. A támadást a heves zárótűz sem tudla megakadályozni.
Angliában általában aggodalmat kellett, hogy a némCt bmiíxitáma. dá\'sok súlypontja az ipari vidékek* re-tolódott át. Bár a vezetők a leg-. szigorúbban titkolni igyekeznek a termelésben és a hajlóerőaxen b*-1-áll\'ott szörnyű veszteségeket, a nép körében is meglátszik az aggódás." (Folytatás a (i. oldaloa)
ZAUU KöZLöNV.
1940. november il
Felelősség és forradalom
címmel larf előadási dr. Vértesi FrK gyes pécsi Ihcológiaí tanár, szent-széki biró a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör Iiceá\'i* előadás sorozatában. Vértesi Frigyes előadását nemcsak az előadás téknjájánák érdekessége és aktualitása leszi kiemelkedővé, de az a lény is, hogy m<>st 10 éve tartotta első előadását Nagykanizsán, Az előadás, amely iránt hagy az érdeklődés, vasárnap délután 6 órakor lesz a városháza nagytermében. Belépődíj nincs, de önkéntes adományokat köszönettel fogad a rendezőség á költségek fedezésére. (:)
Férfiöltönyölc, felBltô>, télikabátok
nagy választékban
Szomolánylnál.
Csütörtök
Allude mfisonsimok hétk&xaspokoa Budapest L mUuorári
6.45 Toma, Ilink. Közlamények. Hanglemezek, — Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nemzet kosi vizjcJzo-•aoigájal* — 12 Harangató, Himntws. Időjáráijoleatós. - 12.40 Hírek. -13*20 Időjelzés, időjárásjelentés. — 14^5 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Árfolyamhirek, piaci árak, élelmiszerárak. — 10.45 Időjelzés, idő-Járásjelentés, hirek. - 17 llímk <4o-vák és ru*gyar.oro» nyel ven,
19-10.20: Hirek magyar, német éa román nyelven. — 20.40—21Jg: Magyar Urak.
BUDAPEST 11.
18-kor magyar hirek és 30-kor üirck német, olasz, francia; angol és essps-rantó nyalveo.
BUDAPEST II.
17.15 Szabó Kátrnán jazz-luírmasa.
— 17.35 Sulyok Elemér elóudása, — 18 Petucs Sándor és Dárrtfc György vidám műsora. — 18.15 ZiUilvy Lajos előadása. — 18.40 A < iebes>ha>nas liang\\ersenye a néniét—magyar művész csere keretében. — 19.20 -Az örök ideál.* Szinruu három felvonásban. .
BUDAPEST Ii
10.15 Eátiia-luingtoinczck. — 17.15 Dr. Szánthó Károly előadása. - 17.40 A 15. honvéd gyalogezred zenekara. _ 18 Hirek. — 18.35 Angol nyelvoktatás.
— 19 PasrUs l\'ali eigányzoitOkara.,-- 20 llirek. — 20.30 Német ós olasz film-dalok hanglemezről.
Péntek
BUDAPEST r. ,
kara. — 13.30 Magyar Revü Tánczene* 10.20 Felolvasás. - 10.15 FeioWasás.
— 12.10 A 2. honvéd gyalogezred zenekar. - - 15.20 Szórakoztató hanglemezek. — 15.40 Háziasszonyok beszcV*-nok. — 10.10 Dr. Fekete Miklós eV* adása.
17.15 Tánelcnie-ek. 17.50 A lládió Szalonzenekara. — 18.35 l-\'elolviisás,
— 10.20 Az Ojioraliáz műsorából. BUDAPEST II.
17.15 Dr. Huszár Ijujos előadása. -17.40 A Soroksári Vas- és Eéuuminká-Nok Dalkara. — 18 Hitek. — U8.10 (iyorfsiróian folyam. — 18.40 Akom Lajos orgonál. — 19,10 Thurzó Gábor, buinoros ulbeszelésB- — 19.30 KOnrara-zejje hanglemezről. — 20 Hírek. — 20-20 lieszkárt-zenekai\'.
— Naptár: November 21. csUtört. Kom. kai. Sz. H. bem. Proteatana Olivér. Izraelita Marit, hó 20.
Ofattrd* nyitva reggel ti órától ests 6 öimlg (héUí, «sarda, peata & aemtaa k«dd*a agéas nap afikntki.
XII. Pius pápa apostoli levele a békéért
November 24 : könyörgő nap a békéért
A háború borzahnainak közepette megszólalt az emberiség közös atyjának: XII. Pius pápának . szava""" Ez a szó. olyat szó, szívből fakadó szerelő szó. Amikor a föld hatalmasságai ;i felkorbácsolt szenvedélyektől hevítve m-m kiméivé az emr beri haladás ós kultúra értékeit és százezrek életét, a legádázabb küzdelemben áUnak cgyfcnlással szejnf ben, Szent Péter sziklájától a Szeneiét szavát halljuk.
XII. Pius Pápa Őszentsége Apostoli Levele
melyben a közeli novdmfjer 2 t-ikérc, az egész föld kerekségén meglartan-dó Eucharisztikus áldozatokat és nyilvános köuyörgésekel rendel aa emberiség jelen szükségeiért.
¦ Tudja mindenki, hogy amiól" Cgy uj és rémes háborít kezdte Európát dúlni, Mi semmit sem mulasztottunk ct abl>ó\', amit az Istentől Reánk bízott hivatal köteiesség-érzele magában foglal s ((mit d minden nép iránt táplált atyai szeretetünk Nekünk Sugallt ; tettük mind" ezt nemcsak azérl, hogy niréltányo-sabb rend szerint és az igazságnak megfelelően visszaálljon a ma any-nyi nép közöli szánalmai keltő mór don megszakadt egyetértés, hamun azért is, hogy az islcni vigaszlnlá-sok és emberi segélynyújtások, omcjtnyire csak lehet, részévé jussanak mindazoknak, akiknek a háborús összetűzés dühe károkat és fájdalmakéi okozott.
Mivel pedig az óriási küzdelem, ahelyett, hogy alábbhagyna, egyre nagyobb erővel tort és mí békeköz" veli\'lö szavunkat mintegy elfojtja a fegyverek zaja, remegő, de bizalojir leli lelkünket »az irgalmasság Atyjához és minden vigasztalás Istenéhez* (M Kor. 1. 3.) emeljük és az emberi nem részére Attól esedezünk eaivnébb napokat, Aki az emberek akaratai hajlítja és isteni Intéseivel aZ események folyását irányítja.
Jót tudjuk, hogy a Mí imáüik hat hatóba bbak lesznek, ha azokhoz a lelkek leíjcs egymásbaömflésével csatlakozni fognak a Mi gyermekeink imái. Amint hasonló módon az clmull május .hava közeledtével felhívunk minden hívőt éS különös nyomatékkal a gyermekeket, hogy az Istenanya. a Szent Szűz oltáránál égi segítségekért esdjenek, ugy most elrendeljük, hogy az egész világon a közeli november hó 24-én Istenhez Velünk együtt nyllvünos Imádságokat Intézzenek.
Bizalmat táplálunk magimkottn aziránt, hogy az Egyház minden gyermeke készséges lélekkel követni fogja kívánságainkat, ugy, hogy az imádkozok végeláthatatlan kórusa képződjön, melynek hangja ma" gasba szab, áthatolja az eget és mindnyájunknak kiesdi Istennek kegyét és irgalmai. Ugyancsak reméljük, ami még fontosabi>is(hogy az imahadjáratot kísérni fogják útin-
őszi kabát téli kabát
A legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
-Áruház.
hVnkl részéről fi bü«márrtttn«k és\' ri lelki javulásnak lel lei s mindenki élete jobbon meg fog felülni Krisztus törvényeinek. Ezt ntcgkövetelik a jelen idők szomugalásai és azoknak a veszélyeknek előjelei, rrda\'yeket a holnap hozhat; megköveteli ezt az isteni igazságosság és az isteni ir-galmasság, melyeke!-ki keli engvsz-lelnünk.
Mivei azonban samftni sem\' alkalmasabb «z isleni Felség kiengesztelésére és keggyé tételére, mini az Eucharisztikus Áldozat, melyben maga ajs cimbcrí nem Üdvözítője minden helyen tiszta áldozatul ajánlja fet önmagát, óhaljuk, hogy ugyanazon a napon, melyen ezeket az\' islcnliszleleteket megtartják, az oltár összes szolgái lelkileg Velünk egyesüljenek, midőn a szent áldozatot* a vatikáni Bazilikába" az Apostolok Fejedelmének sírja felelt bemutatjuk. Ezen okból saját elhatározásunkból és apostoli tekintélyünknél fogva elrendeljük, hogy a közeli november 24-ón mindazok, akik a reájuk bizott népért tartoznak szentmisét bemutatni, azt a Ml szándékunkra tegyék. Akarjuk továbbá, hogy az összes vüági es szerzetes óidozópapok tudják, hogy Nekünk nagyon kedves dolgot cselekszenek, ha ezen á vasárnapod, amikor az isteni Ostyái felajánlják, a Mi szándékunkhoz Csatlakoznak. A Mi szándékunk pedig ez : hogy az ezen napon minden pillanatban ésav^ág minden helyen a mennyei Atyának bemlutatotl oly sok Eucharjsztíktts Áldozat végtelen értéke örök nyugodalmat eszközöljön ki azok számára, akikn háborúban meghaltok ; hogy-- a kegyelemi égi vigaszait nyerjék el a száműzöttek, a szélszórlak, a foglyok, egyszóval mindazok, okik szenvednek és sírnak a jelen összetűzés nyomorúságai miatt; s végül, hogyfniáután a ppnd az igazságnak megfelelően vissza lesz átUlva és a lelkek a keresztény szeretet hatása ahtt kibéküllek, igazi béke kapcsolja össze és tegye testvérekké->az emberi család minden népéi, s adja vissza nekik a nyugalmat és a jóJólct.
Kelt Rómában, Szent Péter melleit, Jézus Krisztus Király ünnepén, az 1910- évben, uralkodásunk második évében.
XII. Pius pápa
Htm fdeiéimk!
_ Vűdáiiz Jénos, a volt szé~
1914. K|. 2|. I kcsrehérvori .09. közős gyalogezred 5. századának
szakasz vezetője hősies magatartásával és rettenthetetlen bátorságával legénységének követendő példát mutatott a CostoehowH környéki KniphrmuV.
Amikor ezen a napon a századnak parancsra el kellett hagyma az ájkiso-kat, Vadász nem vonult vissza, hanem odakiáltott a lúbbieknok: .Addig nCui megyek vissza, míg az edteaséges ro-liamot \\x;/elö tisztet le nem lövöm h Amint «z orosz rajvonal 50 lépésnyire éri, Vadász az é!on haladó orosz lisztéi csakugyan le is terítette és csak ezután küvcite visszavonuló századát Ugyancsak e napon délután 6 ember.
bői nUó j;trőré\\«> leMcrités közben 15 oroszt ekúzdölt és 20 oroszt elfbubtt, nkiklíii a Imre további kimjOncleJérc döntő lieiulyásu felvilágosításokat sikerült szerezni. \'
Vitéz fegyvertényeiért méMán k"pU
az arany vitézségi érmet.
1940. novembiT 21
ZALAI «y>lfcONV
Pillanatkép
Komárvárosból
Td\'Am engedi, mert idönüUionms vb. gyok. Alkotom kovés adódik hozzá, Most — munkaerő hiány i rhialt — ni* latiam Is adódott, hogy e*y kis falusi élményben resaesftl\'ek. A hivatni] lecn. dö leköt, mégis szaki toltam magamnak időt arra, ltogy- Koinárváros község lakóin ik apró élményeit még\'igyaijehV, légi irásiű kőzött böngészve y,_ utókor, számára valamit megörökits-k
Vei kunikor, iicm is olyan régen, mondjuk \'L) évvel ezeket én voltain Vitális Zoltán községi főjegyzőnek n principálisa. Most megfordítva van. ö parancsol nekem, hisz én most nála .kisegítő munkaerőtvagyok, No, de hagyjuk ezt, tárjunk a tárgyra.
A falu uéiw inost hppgyaszorgalon^ inal dolgozik. Miitdon dolg i iiuj\'Jeil olsö a tengcris/JCdés, szántás, vctéSj. -irodába horoggal nem \'ehet bvhiizni. A szüret? Km\'ü jobb nem is lAszéhii. Egyik gazdától kérdeztem, hogy ment a szüreti János gazda ralusi flegmával ro!«lt0:
— A szüret jó ment, elszürlem vagy 1300 deci mustot!
Törje a fejét az, akit illet,, hogy literien, Eikóbait, vagy hektóban ez mennyi Is lehet.
*
Szorgalmas; hazafias, a jobb. jövő-tieii bi/nkndó nép. Igáz kicsit-nyilas,-iie érinek az oka a község halárában !evö nagybirtok. Nem veszedelmes
azért a politikai nóze\'.. nem ke\'fl. léJ. ícni czl a nérJe! a szétaaséges álláspont tál. hisz itt lakik a község közelében, n községhez tartozó Ormaiul pusztán Isten után a község legjobb jólBaöje:
gróf Soinssirb Antal. Jótevője ? Rnnél is tflbbl Nézzék csak meg az uj községházat, csodálkozni fogtuk azon. A le-icn\'lezés, bc.isztás, stils/XTü^ég mind a :ir.\'>i ur jó ízlését, Sajátkezű munkáját dicséri. A néppel törődik. \'Kzüst-kalászos gaxdalan folyam • van a községien. Bnnek megrendezése, irányt-tusa, az előadók megnyerése mind az 0 érdeme. A tanfolyam vOzCtöjC: dr, KukttljeviC József nyűg. gazdasági akadémiai t\'uár. A tanfolyam\' villanyvilágítással eüTátolt, H0 tiajlgato részérc újonnan bútorozott és berendezett ta. iiúrstcrcmbcn van, minden n tj> este 7—10-ig tartanak az előadások. A haUgatók 20—45 óv közötti kis. ¦ gazdák, — az előadásokat nagy érdeklődéssel hallgatják s reiiié.lhelöleg minden hallgató megszerzi az •KzQsl ka-lász.-t.

Xcin is gondolná az ember, hogy a kisgazda hallgatók közt .költő jtfóU is \\On. Koinárváros község nem csak vitéz ¦ Pö\'öskei János Írónak a szúUV fóhljo, de ottliona és szülőfaluja Péntek Ambrus, I!H1. évben született, vers-faragás torén már egy kis figyelmet keltett polgárflunak is. VPrspJ eddig
MINDENT ELFELEJTHET — DE EZT A FILMET SOHA l
A tottdai fetUytfa, hőseinek sztiebne^és-élei-Uatál Uaua! Rendezte: Augusto Genina. Főszereplő: Mweille Bálin. Ez a film nem híradó, hanemf játék — a valósággal!
Ma premier! VÁROSI MOZGÓ
« I\'ügyetlenség és Magyar Cuzda lív-köny válton jelentek meg.
lovag Sándor ki idásában iiiogjelent •Százhuros hegedít cinui \\Orsgyiijtömény Péntek Ambrus két versé\' közli. Ne mondjátok,,,i eimfl vorsébö)! ideiek jiár sort.
Ne mondjáték. Így is, ugy in látonf Oszi rózsa az én ifjúságom; Hamar hervad az, bármilyen szép is, Dyon hamar hervadok oí éai is.
Néni a remény zöld tavasza érlel lte keli émem a sárga levelűéi; Nincsen mód, liogy átváltozzék zóUlbc, Csak csftggedlcn hulkidoz a földié.
Az itt kövolkézö idézet Pontok Ambrusnak a Miért búsulsz .. .> eimü verséből való:
Miért búsulsz árra kis madár? Talán azért. ltogy ohitult n nyár? Az ő-szí nap búcsúzni késztet .S itt keh liagyni klcsike\'fé&zked?
Talán azért oly bus a \'dalod, Hogy életed párja elhagyott r S szomorúan vándorolsz magad. ¦Kísérőül senki sem akad?
íme. nz eltemetett falu ködjének, ismeretlen őstebetségének szép gondolatai. Tsmbrem a fin szüleit, rendes, józangoukolkodásu, szorgalmas népek, Házajájnk tiszta és lOndcs.
Ép, mikor o sorokat Írom\',, két csendőr nyolc .iiöp>ciiész> eigánylcgi\'nyl ki. sér a községházhoz gyengéd kiliiliga-tás végett. Nem nagy a bűnük. Halat kívántak vicsorára s az tiradalmi lia. tastónái fetten tettek érve idegen ingóvagyon jogtalan oltulajdonitási\'mak vét.
ségo miatt Ilyen aprólékos ügy más-kor is előfordul.
Cukorjegy osztás volt tegriojp és ma. Szép foglalkozás, mondhat un! lílsök voltak u mcgjel*nés))On a iiiópzenészr-
urak Fáraó ivndékalra omlékcztctö uöi hozzátartozói. Amióta jegyre adják a cukrot, azóta a cigány flairi tud élni kockacukor nélkü\'.
\' A. S.
A nagykanizsai STOSz a felemelt illetmény folyósítása, a karácsonyi-segély megszavazása, a pótilletmény és lakáspénz visszaállítása érdekében
OTBA-fogászat felállítását kérik a vidéki városokba
A STOSz nagykanizsai csoportja szépen látogatott választmányi ülést tartott, amelyen időszerű ügyekkel foglalkoztak.
így napirendre került a kormány 8000/1910. M. E. sz. rendelete, a mellyel, hatályonkivül helyezi az 6000/1981.\' M. E. sz. kormányrendeletiéi szabályozott fizetéscsökkenést.
Tekintette!,- hogy a rendelet 7.§-a kimondja a városokra! nézve is, hogy ezen illetményt november t-től folyós i tani ke H, fel kéri k a polgá r. mestert, hogy a számvevőségnél in* lézkedjen a visszaállított illetmény számfejtése iráni, tekintettel a köze* ledö karácsonyi ünnepekre.
Szóba került a karácsonyi-segély Ugye, amihez a legtöbben hozzászóllak. • \' :\',
A felszólalók utallak a napisajtó
filéz HAIHÁSSY LAJOS első, szenzációs filmszerepe!
MAGYAR FILMBEMUTATÓ! — GYÖNYÖRŰ FELVÉTELEK !
Hazafelé...
A no^fUanidMd fiu diadalmas rtekiUnMUse- a itilfyUU (di I
Szerepelnek: Fedak Sári, Vaszaiy Piri, Csörlős Gy., Biliosi T., Pelhes F.
Ma premier! NÉP MOZGÓ
híradásaira, mely szerint a legtöW* város már foglalkozott kísegziszten-ciáinak karácsonyi-segély ügyévíf és szociális ós családvédelmi szeun\'pflut-bói a kisfizelésü alkalmazottaik részeié 100 százalékos kárácsonyi-sx^gé\'yt szavaztak meg. Azért a. helyi STOSz-fiók kövessen ei minden lehetőt, hogy a kisalkalmrizottakmeg kaphassák Nagyknnizsán is a ltk) százaléklos karécs^lJlyi-^X!gélyt.
Kimondotta a válaszitmlanyi ülés, hogy moiruirandummal fordul a vá-. rosi képvisciőleslülelihcz, amelyben hivatkozással a kormány 8000/19It). M. E. sz. i«ndelétre, kérik azl931-b.-n csökkenteti pótilletmény visszaállításai.
Elhatározta a választmány, hogy megkérik az országos központ vezetőségéi, hogy, forduljon mQrnbrjn-dumm\'ai a m. kii*, kormányhoz ós kérje a csökkenteit lakáspénz vissza adását.
Az O\'l\'BA helyi vonalkozásu pa. naszainak. orvoslására nézve elhatározlak, hogy közvetlen a központ-hoz fordulnak ^yökeies intézkedésért. Nevezet csőn kérik a vidéki vá* rosokba 01BA-fogászat ok feláUitá-sál. i
A választmány ezután snég több belső Üggyel foglalkozóit.
A „Ferenc József keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött síékrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg
itVOBát 1
ZALAI KMLOHY.
1940. november 21.
Pesti M !2 ij Hímekről
GOROÜl FOGOLY
Az orosz báró-kisasszoiiy, a magyar hadifogolytiszt és a forradalmi tcr-rorcsapat parancsnok romantikus szerelmi drámája. A báró-kisasszony törékeny, finom és fehér, mini a liliomfszá1, a magyar főhadnagy daliás, önfeláldozó és sze-relmos. iminl egy diák, a kancsukás parancsnok vutkiszugu, vad és szenvedélyes, de nagylelkű is és nem lö~ veli agyon a szerelmcspárl, htmqmi elősegili menekülésüket Magyarországra. A világháború és a forradalmak romjain kivirágzó szcielém megindító és sokszor a valószinüJ ségen túlmenően költői és szélsőséges. Az uj sztár, Adorján Éva, csinos is, játszani is tud, érdeklődéssel várjuk következő filmjét. A terrorista szerepében Pethö Attila hallatlanul kifejező erejű drámai játéka vbzi a filméi. A rokonszemes Ajtai Andor igazi katonatiszt, pelhes Ferenc mulatságos tisztiszolga, Szerelmeseknek való film.
SCHUBERT-SZERÉNÁD
Az a ritka fi\'m\', amelyet igazán csak be hunyt szemmel lehet elvezni. A német zeneköltő éleiének egy kis epizódját körülszövő meló" dia-áradat magával ragad és
Bel- és külföldi női hócipők és hócsizmák, és férfi sárcipók
Niltényi
(Fő-ut 2.)
édes hangulatba ringat, mihelyt; azonban kinyitjuk a szemünket, ész-revesszük, hogy a francia rendező Bécs igazi biedei-meycr-korát hamisan adj*» vissza, Lilhui Harvoy pedig, ak,i a Schuberlet megihlető angol tá&casnŐ múzsa-szerepéi jálsza, tui van már azon a koron. Qjmjeifyel hangos és üde fiatal láuyl lehet ala-kjlanl. A muzsika pompás, a fünj ózonban Jouvcl markáns alakítása mellett is bizony-bizony gyengécske,
ROTHSCHILD CSALÁD,
vették fel, hogy uraló nalárlal-.in Rothschüléhvagyou megalapítójának, « frankfurti gettó lakójának, Anscln Mayemek, továbbá a londoni fezőr JaméSnek és a párisi Náthánnak alakjaiban kegyetlen és könyörtelen kcndőzeUcnség. gél táruljon elénk pénzéhségifk, erkölcsi gátlást nem i*nj3rŐ halálomra való törekvésük és mindazon tulajdonságaik, amelyek ellen mp fellázad az uj-arcu Európa. Minden jc\'enet külön vádirat, minden figura külön vádlotl-tipus. Az egész film tendenciózus, de mesterien Qz- A színészek játéka brutális eiejü, de amellett művészi és rémek. Ez az eJ-mull hé! nagy sikerfilmje; amelyikről ma /egtőbbel beszélnek Budapesten. ; | *
A GYÁVA HÖS
len igazgátójának lánya iránt érez. Rengeteg kacagtató félreértés és fonák helyzet adódik á filmben a2 ismert vígjátéki szabályok szeriiü. Rühmann partnernője," Gusti Huber kedves, a humor azonban kissé halvány ós mesterkélt.
Amíg ón alstlk
¦ Darmol dolfloiik. Nyugodt ¦fvJaát nom zavar)*, méglt maghozza reggalt« ai anyfco c» fájdalmatlan klüiOléit.
Kellőméi hathajtó:
Szunyogmentes, gyönyörű parkkal körülvett korszerű világfürdő lesz Hévízből
Mi leheli más a hősöket gyávává és a gyávákat oroszlán szívű hősökké; mint a szerelem ? A miulat ságo\'s Heinz Rühmann, a félénk és félszeg diák fogvicsorgaló oroszlánokat idomit a cirkusz porondján, mert erie kényszeríti az a vad szerelem, sanfelycí a cirkusz reítcnrJeX\'t-
Hévjzfürdőn serény munka folyik a herceg [erveinek megvalósítására. Végre\' elérkezett az idő, amikor a keszthelyi főúrnak korszerű elgondolásaiból és áldozatkészségéiből megszületik az uj Hévíz, amelynek" nemcsak gyógyító vize lesz orszá-gás hirü, hanem a környezet is olyan tesz, mint ah:>gy ezt már « világfürdőknél megszoktuk. A Hévizet környező mocsaras erdőt fel-töltik,hogy a szúnyogok szaporodásának egyszer és mindenkorra végei vessenek. Ebből a céJbó1 a sétányon átvezető iparvasuton szállítják « mocsárerdő Szélé\'C a fö\'dlomegeker A Balatoni Kurir tudósítójának Zá-borszky Jenő uradalmi intéző, a munkálatok irányilója a következőképpen vázolta a munkálatok céi-
— Felmagasítjuk a készthely—hé-vizszentandrási megyei útnak a tó melieUi szakaszát ós a tó keleti oldalán húzódó sétautat is, hogymen-tesíisük a gyógytavat " vadvizek betörésétől. Ezek a vadvizek ugyan ís a mull nyáron rendkívül sok za-
vart okozlak. Kiszéfcsajuk és fel,. magasíljuk a Keszlhelyirői a hercegi vadaskerten át a gyógyfürdötelepre vczelö gyalogúinak réti Szakaszát is. Körülbelül 2000 köbméter murvát szánunk erre a pélm. A sétautak a legrosszabb időjárásban is használhatók lesznek, szépségükről pedig ugy gondoskodunk, hogy a ¦1 -4 sorban létesített vizmsntcsitő árkok parijára nyárfosorokpt ülte*, lünk, az jut egyes szakaszain árnyékos lugassal, paddal ellátott pihenő helyeket létesítünk. A tó MJrfl\'i, körülbeiül 6 katasztrális holdnyi rét-lerűleien védőerdőt ültetünk. A fürdőtelep közelében sportpályát létesítünk, amely nagyorjíbsznbásu sportünnepélyekre is alkalmas lesz, sőt lovaglásra is. Hévíz élelmezése céljából a I>xlK>gó-majorban kor. szerű tehenészetet, a Négyszög-majorban pedig sertéshizlaldát és baromfitelepet állítunk fel, Dobogó-major mögött magashton őszibarack kertészet, a magaslaton tejivó pavilion, a szentaudrási erdőben pedig ozsotma állomás lesz.
Indiai éa magyar teákat, " romot, likőrt, pálinkát
T^UTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
9 Dugonics András
Itoletósesek 200. óvJordnlöjára
Irta: Sslkrat Ferenc glmn. tanár
lyeu! A regény lapjai tele vannak a haza, a magyar erények, a múlt dicsői lésé vei, nagyságunk hangoz tálasával, minden jött-ment idegen lenézésével. Ez hatott. A pesti nagygyűlésen ed, mondta egy kővel Dugonicsunk: • IJjram, amiket itt mondunk, mindnyájan Etelkából puskázzuk. Kérjük az urat, cl ne hagyja ezután is irásai. ban Magyarországot, ébressze lof ina-gyárainkban a netnes bátorságot* (Följcgyz.) Hogy mennybe tüzes, türelmetlen magyar volt, az Kiolka eCöfiza-vából érezhetjük ki. így ír: Anű pedig szivemet il\'cii, talpig kitetszem írásomból iiieve azt mondhatom\'; igaz magyar vagyok és hazámat szeri\'öiőtl szemlém ... Olyan -vagyok, ki édes hazámnak fent irtása, ha teheiségciiájtin lenne, lOstesUBJelkestöt iparkodnék.
Megtett inindOűt, amit tehetett, szava messze hangzott, kézKU-kézre adták. Az olvasóközönség — mely tufctjdonkép most szü\'ctik meg ¦ - csodálja, az írók kritizálják. Méltán gáncs;>skodhut. tak azok. nkik a bíiáló esztétika szemüvegével, nO.ii pedig a szety-ini hutások felmérésével s (tcíkcs- tnngy^tnWtg^al kö/eVdtck iiz Etelkához -.yigy akár a .lolánka e. rcgényéhjiz, mely Ktelka lányaiéi, sze:eíméWi|?szöln lá|x>k or-szágálwnf. Meri jel leni zésélivo, nyelve. Híléheii, sérlő . ti lui l\'úliyiknek durva uiodurlal.insáyaiban eng\'. Kazin-
czy szavaival: a fegíVctlPnebb\' galun-térit\'tt. u legalacsonyabb |M>ptrtáritást és gyermeki (naiv) ufíéctatiót talajtani benne.\'< A finom Ízlésű ...Kazinczynak sérthette fútét a s;eyedl nyelvjárás!) <n, népességűén irt román,, amelyben ugyancsak ndtázoak, szcdle-v«Uc-tea%m-telléznek, káromkodnak III. pocskondiáznak a hősök a kor Ízlése Fokán. Iláday (1. is e;t a •cuUuaris beszédmódot ¦ nehezményezi. — Dugonics egész életén ál gyűjtötte a magyar szólásokat ás közmondásokat (kb. 10.000), Önnek visszhangja érezhető stílusán. Nekünk ma már — érthető —\' nem mondhat annyit s ezért nem értjük át a Hazai Tudósítások (1) féto lelkesülést
Uj regényeit (pl. az Erdélyben lejátszódó \'Arany pereteket-) olvasókéi zöusége mohón s a légi lelkeiuOéSstti fpgftdja. A dicsem, hálálkodó és buzdító — a szerzőhöz irt — levelek közt vau egy, amelyet talán érdemes fesz megcniliteni, a /ahüncg^-ei ifjak és kisasszonyok levelit; azt Írják:. Uiinostani században sok jc\'.^s fia v.ui a hn/ának, de kivált fői, Uraságod ékes Úszta ínagj-arságával ... i régiséget ban.vii-hói ki\'ejlö munkás készségével, egi,--szóvái a" magyitr literáturatói nyert bokros érdemeivel ezekéi luesszé lölül-inulja é-s nc;íelÖzi és kérik, hugy maradék idejét szánja a liazánakés írjon néniül hamfllább\', mert várni fogják
ujabb, müveit- ,
Dugonlc-s nem ís Itagv-t i ablia a inunkat s irl ujai ós ujat: regényeket ós főként színmüveket. Ilyenek: Etdka
Karjelben (az líteika folytatása), Toldi MikU\'»s, Ilátori Mária, ez utóbbiról irja a mull század clojén egy színész, (lát Mihály: - Nincs Ís annyi csittig az égén, ahányszor adták az akkori szinészek Háton Máriát. Ez volt a kg-jövcilclmezőbb darabunk,..- - llntá-sát mutatja az is. hogy Erkel Ferenc Ilátori Mária tárnán oj)crát is irt szö-\\*géhez JSlO-bCíij. Az ís érdekes: n meginduló magyar szUiészfclet a piarista drámaírók látják el darabokkal (Sima! Kristóf, Dugonics András, Pólya István, lienyák liemát,. Az első magyar színtársulat ís (1700), — mely bíába ostromolja a német—magyar Pest-Buda mlgarait |Kirtfog;isért Sinrnl Igazházijával kezdi.
irt történelmi és tudományos (matematikai) értekezése kel, fordításokat, költői próbálkozásokat. Még mindig gyűjti A Magyar Példabeszédek és ,:ek?s Mondások anytgát.. Oieg korában vallásos lelkének emléke a nadnoi történelek e, ellősz, gj\'üjtömény. amit Szeged Hiulnúra járó bueaus nénéjiek irt.
Dugonics nőm cléye,Iik itíCg u neyri-zcli faji önUidal islájxilásával, szinlc bizonyítani akarván Ilcrde.r sokszor-meglsméteit, lesújtó vé\'jemi\'iwé^ s/A-m 1*1) (.a magyar faj néniEáMkÓpcalO az ellenkezőt; lumem a kisemmizett nuv gj\'ttr nyelvet is pártfogásába vCszj, meri ez a nyelv az alapja magyarrá válásunknak és megmaradásunknak. A Mercur Von t\'ngain 17St>-l szánkban napvilágol lát :iz a — megtévedi inu-gj\'ftroktoi is hangoztatott véemény. hogy o magyar nyelv uem alkáím.is
n tudományok nm\\xJésóre. — Dugonics tettekkel cáfol, <íe n scijrU szaktárgyában, a matematikában. Magyarrá kelt tenni szókincsét; miként tették úttörői elődei: a piarista, Banyák B-, a filozófián üt, ül. a .liotcaelkotlésnek tanára a filozófia szókincséw\'tí)00 szót ir össze a nagyközönség használatára 1777-ben"; és tette Molnár János az ohö nagy nyelvű fizikájában (.A termesze, ttckről... 1777..) Már fiatal tanár korában kezdi, mikor buzdítja tanítványait, hogy kerüljék az idepen\'szavaknak magyar beszédbe elegyítését (olvassuk róla Nyiuán és Vácott!), mennyire, majdnem 200 évvel megelőzve napjaink magyarjait! Kélszer is megjelenik a Tudatosság könyve (178-i, 1798) ma-tematika, a IIáromszögellésOk (trigon és A csúcsos szelesek (sp.ctioues) könyveivel együtt, Az egyetemen —bár II. József rendeletére a hivatalos nycflV ti német - • ö közben nútgyani\' is nie^-szólaltilia kedves tudoinányat, a <tu-dákosságot- s tonitványppiak is magyar nyelvű könyvet ad kezébfi. Nolva iczzet sok kellemetlenséget szerzell magának Sőt! ii. Józsér iskolában, kőzéfetben e\'némesirő törekvéseit nvegvet\\-o u nern\'-zeli nyelvhez huz: ...csak azért is az algebrát és geometriát lit\'gyur nycKen kiadtam .,. f>s megmutattam, nogj\'lut a tudakosság magyarul taníttatna, más \' idegen nyelvié épen nem íenne szükségünk; pániul ís azon kél tudákos könyveimben* semmi más szavakká\' n«m éhem, haocm tiszta magyar szavakká*\' — irja föl jegyzéseiben,
(Vége kév.)
lÜJO. november Ül
ZALAI KvWfcöNY
FERENCJÓZSEF
I KESERŰVÍZ
A blzlos érette
ci.Mciiíicic: > |ó gyökérzet.
Gyümölcsfát
vsuk a 3
„Tulipán" kertészetben
,\'Sjíyaii I
EOIvöfl tér 18. fkaiul. Telefon: 634.
ŐSZ
A fák arcára rákönyökölt .a dér. A levetek közé ködök osonnak, Mint eresz alá suhanó denevér.
A hidak rácsa ezüstösen csillog. Az uton mezítlábas gyereksereg. Mint borzas, fázós verébraj, csipog.
A házak mögött trágyadomb gőzölög. S az eperfa lehaltt levelein egy járni kezdő kis cica lépte zörög.
A város: ébredező pályaudvar Maszatos, kócos és ripacsba. Olyan, Mint gyermekarcon csúf, éktelen ótvar.
Komor, rozsdafoltos a város vége, ¦Az acélsíneken ballagó mozdony, Szuszogva, nyögve füstöt köp az égre.
Az aszjalton tejeskocsi ácsorog. A joghijjas, zörgőcsontu vén gebe, Bő abrakról álmodik s nyála csorog.
A kocsis Is tátott szájjal szunyókál Mosolyog. Almában tán pezsgőt iszik És nem veszi észre, hogy a kocsi áll.
A gyárak körül, hot hosszú sorfalat KormosképQ, bús emberhangyák állnak: A kegyetlen, ólálkodó ősz kacag.
A Nyár lopva összeszedte batyuját, A láthatárról néha visszapislant. Arca piros, szégyenít, hogy odébb áll.
itt, ott könnyeit hullatja még egy lomb És tilrl, amint a Jacér, hetyke ősz Dúdolva, gyér hajkoronájának ront.
Huliaszagu lett város, jalu, berek. Ösz-isten a főidre koporsót ejtett : Mit temettek benne fáradt emberek ?
Dani Ferenc
— (Személyi hir)
Y. Gulyás Gellért fiábanos Veszprém-]>c utazott, ahol a megyéspüspök eL uuklcto alatt lefolyó plébánosi érto-koílcten részt vesz.
— (Szent Erzsébet-Ünnepélyt)
rendeznek a? ipariskola Jézus Szive Szövetsége és önképzököie leány tagjai u rcliérterCniljea folyó hó 24-án, vasárnap délután rólnégy örai és esle liét órai kezdetiéi. (;)
— (Névmagyarosítások)
Ijcyrcr Zoltán ág. tt, ev. teológiái liallgaló, nagykiuiUsai lakos lAborri-rf», Kollarics Bálint Máv pályaőr, Koílar ries József, Mária ós Honi nagykanizsai lakosok Kossai-ra változtatták családi nevilket beiügymiiiiszleri engedéllyel, i ;
— (Congregan IsU műsoros tea)
Az Urlcányok Maxin Kongregációja szombaton, november \'"23-Án rendezi meg szokásos teaestjét a leliérteremí-l>en. A vidám kis műsor kc.etébou oiultai is a legjobb kongrogaoista niü»-kedvelök szófjikoztitják a közönségei. A műsoros teaest féi 8 órakor kezdő-<lik, mindenkit szeieteltei várnak. x:)
— (Cukor helyett fürészport)
Alajmsan pórul, jártak Kaposváron "zok, akik zugforgnltnnban akartak cukorhoz jutni. A városban ugyanis ismereten egyének 2 pengőiért ewűásra kínállak zacskózott cukrot Sokan vet-tek belöte és csak otthon derüli ki, kogy a zacskó tulajdonképp íürósz-iwrral volt tete s csak a tetejép voCt öéliány ujjnyi cukor. A csalók o\'úou megindult az eljárá>, do nem ári a 1a-luilság azoknak sem, akik zugforgukmi-l*n akarlak cukorhoz jutni
— (Magyarszerdahely ünnepe)
Sikeres diszgyüléssel hódolt Magyar, szerdahely magyarországi sz«ot Erzsé-hcl emlékének, melyen résztveit a község apraja-nagyja. I\'. dr. Horváth Atlia-náz [II. rendi igazgató megnyitó szavai után Gyutiy István körjegyzői méltatta nagyszabású és halásu beszédében szent Erzsébet jelentősegét. Majd u gyűlés föszónoka, Vida János Celzus 111. r. tanácsos állította oda követendő példának árpádházi szent Erzsébetét « magyar királyleányt, szent Ferenc III. rendjének « legkiválóbb tagját a mai kor asszonyai, leányai és minden magyarja elé. A diszgyölós Tényét nagyban emelte Papp József iskola igazgató, kántortanító kórusának sikerüli énekszámai és az irjuság szavalatai.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az eltnuH bélen két fiúgyermek szüleiéit: Szekrény Gáza raktárnok és Tóber Ilonának rk. fia. Házasságon kívül született 1 fiu. — Halálozás volt 7 esetben: András István cipész rk. 0« éves. Baj József földműves rk. 07 éves, özv. Mutav-gyics Mátyásnc Sliaszug Karobpa rk. 811 éves, Furmcn József mészáros rk. 73 éves, Gerócs József javadaimi eltlen-ör rk. át) éves, Sárzó József népzenész rk. 31 éves, Kovács József földműves rk. 80 éves. — Házasságot kötött ,t pár: Lékal Gusztáv Maort tisztviselő rk. és Tamási Mária oki. tanilónö rk., Gerencsér István földműves rk. (bazita) és Gerencsér Mária rk., Strasek Géza János gépkocsivezető rk. és Bakonyi Mária rk. . .
— (Kobalt az élelmiszerekbeh)
A Búvár novemberi száma írja: Két amerikai kutató \'^rendkívül érzékeny oljárást dolgozott ki Különféle éM,lőszerek elluimvasztása után a hamuban kolorimetrikus niódszerrcl meg tudták állapítani, inouuyi az ékSWiszCr koludttartalma. A megli atározásnak az az alapja, hogy a kobalt bizonyos szerves nitrovegyütelle\' élénk vürös-.s/ínü vegyületet alkixl s a t^zin erőssé"-géböi következtetni lehel a kobalt Jiicnnyiségére. Az eűemzési eredmények szerint egymillió sulyrész tojben 0.001 snlyrész, kávéban 0.028-0.049 sulyrész, kakaóban 0-03—tX41 ós teában 0.12-0.10 sulyrész kobalt található, A kakaó és a toa tehát vkülönösCn gazdag kobalttartalmú élefimiszer.
— (Elítélték a gólya-vadászokat)
A Természet védelmi Törvény Wljá a hasznos és a kivtjszöl>en Jévö madarak lövését Mégis megtörtént n nyáron, liogy két gólyát, a magyarok kedves madarát Somogyban Jelölték. A marnali járásbíróság az egyik gólyáivá, dászt 10, a másikat 10 pengőre iteltv.
— (Elitéit zslrdrágltó)
A sümegi járásbíróság Szíjártó Gyu-láné sümegi földniűvesosszonyt zsir-drágitásért vonla fcolöS--é#e. A vádlott n sümegi zsirltiány idején 10 kiló zsírt adott cl, kilóját ;i j>cagöért. A bíróság ezért 2 hónapi fogházra Ítélte.
.A olló, borotva, zsebkés, bajvágó-JO gép, konybakés és egyéb acélára
0& MÁJON TESTVÉREK
Pon*o» fciwwijn^iéati szaküzletében. s«oiin *»•».».
— (Egységet llpusu olcsó ruhákat hoznak forgalomba)
A napokban az árkormánybiztosságon folytatott íJuácskozás eredményeként rövidesen piacra kerülnek uz egységes tipusu ruházati cikkek, amelye, kel a kormány olcsó áron kíván a szegényebb néposztály rendelkezésére bocsátani.
— (TQzoltószereket csak engedéllyel szabad átalakítani)
Zola vármegye alispánja rendeletben megtiltotta a vidéki tüzollóadakiiialok kezelésébea levő tüzolló foífcnen^ések engedély néJküli átatakilását Ahol o jövóben átalakítást torvozjtek, azt uu\'í-szaki rajz és Jeirás állapján a lúvatajos ut líClarlásával előzetesen káiefenezni keli és végső fokon uz országos lüzreu-dészeti felügyelő udja meg az eng».v délyt. Többször előfordult ugyanis, bőgj\' egyéni elgondolások alapján készítetlek vagy alakítottak ál tüzoltószO-iel-.rt amik azután a mai követelményeknek nOm feleltek meg.
— (Ráktenyésztés a stlmeg-vldékl patakokban)
Mivel n sümegi járásbeli patakokból a rákok kipusztulóban- vannak, a trfjiv: klMeszés mcguka<lályozására ós a patakoknak nemes ntkokkvil való benépesítése céljálMÜ az ahsj>án inigyobb meny. nylségü rákot-bocsátott a járásI\'községeinek rendelkezésére. En kedvelt és jói fizetett piád árut rendszeres tenyésztés utján most jövedelemforrássá lehet majd lonní. , , ;
IDŐ
Jóslat :
M*rȎkelt eayes helya-
ken kfidtzltüát, eti, a hőmór-sóklot ma még nem változik, holnap már kisso osökkon.
A Meuoroloilal Intézel natrtanlaul dtaftígveieillomáBa ielenlli
tWnoieNM tosimi) «te 9 órakor +8 4, ma retfal +5-2, Miben 4-10-4.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (2 sor) dija 30 lillér.
November 24:
Liceátis előadása városliázán d. u. G órakor (dr. Vértesi Frigyes). A Tozhareos Föctoport bnestj* a Központ Szállóban 8 órakor. December 1;
Kalazanti ünnepség n gimiiáxium-ban.
BUDAPEST, DOIAPAITOH
Előkelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 IMÖI, két ágyaa szoba már 12 P-töl. KitünÖ étterem é« kávéház. Előzékeny kl-szolgáláa. - A Zalai Közlöny előfizetői az utolió havi előllzetéal nyugta lelmutatáaával 20\'ít kmd-vezményben részesüloek.
I
Vasut-pályán lesz a ZMNTE —DPAC mérkőzés
A Zrínyi pálya, rríüit isnaferetes, javítás alatt van, hogy az uj tavaszi szezonban szép ós füves pályán ját-9ZS bajnoki mérközésoil a ZMNTE. Vasárnap « táblázat élén álló DPAC jön Kanizsára. Hatídmas irasn, szép mérkőzés várható, miért a ZMNTE tartja jó formáját. Mint legutóbli érlesültímk, a mohácsi csapm 6 játékosa leszerelt és bizony majdnttní meglepetést okoztolt a ZMN\'mclien. Jó kis csapat az MTE és még bat" lünk róla. Csupán Kárpát kilfluő játékának (hál véd poszton !), valamin! Csöngci és Cserpes -rcanck\'formájának köszönheti a csapat a győzelmet. Mihalecz szintén rmfckclt !
A vasárnapi összeallitás a kiálli-tolt Wolhner játékjogátói függ. Azonban valósziuü Csomjor - Csáki, Kárpát - Pöcze (Babos), Cserpes, Baranyai - S&ibó, Junker Csöngei, Mihalecz, (PÖcze) Wolhner összetételű lesz a csarjnt. ,
Az NVTE Komtón jáüsza az utolsó mérkőzését. Nejn- hisszük, hogy sú kerül akár az egyik pontot is hazahozni a Vasutas csapatnak. ,
_k_n_l-.
BÚTORT
vegyen vagy rendeljen,
megbízható és olcsó.
Cteagery-al 14.
A magyar gyáripar termeléte és munkáslétszáma
az elmúlt évben fcUünö, mért*\\Kben Qinclkc.leit. A si.\'iiis/.Lilvú kinmtatá*. szerint a termelés értékeniclésím\'k mér téke 3.608 millió jMsnfféí volt s ez 1Ö.18-boz képest 503 millió ]>engő erték-omelke lést jelent A L\'gnngyobb értékű termelési az élelmezési ipar mutatja fej 1.1)1!) millió pnigövO1, második be. lyen a f<mó- és szö\\^par áH 576 nuTAtó I>cngővol, liarmadik liclyeu következik ft vas- és fémipar 541 iiüUiós tiormelé-sévol, bár ebbe nincs l^zcszámilVB a gépgyártás a 304 millió líenaSjéydb Az ij>ar szén fogyasztása 02 millió mé-lermázsst «ilt. ami az előző óv,«1 szemben kózo! "> millió mázsa többitől jeVnt. Tavaly a ayá/ak évi átlagban 334.000 munkást rogkilkoztttlak. Októ-lM)r 1-én 305.000 volt a mtuikás létszám, míg e.;v évvel el.ihi, o. mimkás átlaglclszám 288.000 fö voJt, j
ZALAI KÖZLÖNY.
1940. november 21
(Folytatói az 1. oldalról)
A német bombázások fokozódásával kapcsolatban a lapok nagg része sürgeti Anglia fo\' ..zollablb megsegítését, imlert, mint megjegyzik, Anglia gőzeimére m\'.ir senki sem számáíhat.
A newyorki sajtó rámulat an:ég arra is, hogy az óvóhelyek hiányában az egészségügyi helyzet is .siralmas Angliában, mindenütt járvány ffe-fenyeget és sok helyen a le^e\'qrnibftj feltélelek sincsenek biztosítva.
Hírek a görög frontról
Belgrád, november 21 A Politika a görög frontról jelenti, hogy az olaszok az északnyugati fronton ujabb támadásba .mentek. A harcokat a légierő is, támogatja. Az ellenségeskedés éjszaka .sem szünetel. ; l
Az olasz gépek több görög katonai pontot megseunimisitettek.
Angol repDlötábornok olasz fogságban
Róma, november 21 A Stefani iroda külöutudósitója jelenti, hogy az olaszok fogságbaejtettek egy angol repülő tábora©köt hat más tisztcttel és a repülőgép legénységévet együtt. Az angol gép a vezérkari tisztekkel az afrikai olasz területen akart átrepülni.
Könyörgő körmenetek Romániában az ujabb földlökések miatt
ltukaiosi, november 21 Hu mániában még nem nyugodott meg a föld. Haliba környéken olyan súlyos fóldrsnszamflás történi, liofíy Öli ház messze eikcriill eredeti ht\'yrrVít A romok eltakarítására minden IS és 50 év közőlti zsidót kivezényeltek. Aki vonakodik a közmunkában részt venni: muukatálKirba kerül.
Bukarestben ma az ujabb földmozgások miatt n-igy könyörgő konneue-let tartanak.
A kultimtároa k»lfség~ vetéae m képviselőház mai Ölése előtt
Budapest, november 21 A képviselőház mai diósén a kultur-láJrca köluiégvclését kezdte tárgyalni Az ölés etején vitéz ZOrimváry Richárd bizottsági jelentéseket terjesztett elő, majd GŐmbAly Dénes előadó ismertette a vallás- és közoktaUtsügyi tárca költségvetését, kérve annak elfogadását Fnlló Imre szórt cffcönOk a költség-vetéshez, de előzőleg meleg szavakkal emlékeiéit meg Magyarországnak a hármasegyezményhez való csatlakozásáról és Hitler, Mussolini munkássá-gáról az uj világrend ki Alakit isa terén. Ezután a kőlUógvetésliez szólva a nyelvhelyesség védelmét és a polgári iskolai fmárok Iteiyzctén való javiUVst kérte
Sipeki Balázs Károly szerint nOin szidtad az alsó és felső iskolákat szembehelyezni egymással Rejniss Fe-lene is a magyar kuliura eksőblwéjíé-rői bőszeit a Danamcdencében, A ve-íctöréleg kulturáltságára n"igy gondot kell fordítani S közös magyar vijágné-zeti alapot keli teremteni. Makray Lajos a kciesztéiiy erkölcs minden voua. Ion való crvénycsUcsét kivonta.
Az ülés még tart ,
A kultusztárca kölfst^etésének letárgyalása után a miniszterelnöki és a pénzügyi tárcák költségvetése van hátra, majd az apropriációsjavaslatol kezdik tárgyalni, nmi I napot vesz igénybe és igy a jövő hét lárgysorái kitölti.
Angol bombatámadás a történelmi nevezetességű Klel-i kastély ellen. (Foto R. D. V.)
Csillárok,
falikarok,
éjigilszeKrény-Iámpák
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ttS 2.
Ili
uorrójép
minden lypusban
havi
10-15 P-s
részletfizetésre
is kapható
SZABÓ ANTAL Fő-ut 5. üzletében.
«202/1940. tkv. sz.
fltveÉl HNvM\'
Országos Központi Hitelszövetkezet vég-rehaltatonsk — Kusma Bálint és Lovrek János végrehajtást szenvedők ellen Indított végrehajtást Ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme következtében az 1881 :LX. t-c. 176 §-a értelmében az n|abb árvetést 688 P töke után \'/•" » valló, díj és 147 P 34 f. költség, továbbá a csat-lakozottnak kimondott az I. és IV—VI. pontban Irt Illetőségekre Horváth János (nős Kolarlcs Annával) 32 P 30 I. tőkekövetelés éa Jár. behajtana végett a Hlye-háza községben felcvO s a
I. tltyebii! 3. sstjkvben 46/. hrsz. alatt loglalt rét a berklrétl dűlőben Ingatlannak Kuzma Bálint nevén álló o/m részére 50 P,
II. Illyeházl 687. sstjkvben 585. hrsz. alatt loglalt sxántO a kismezöl dűlőben Ingatlsn ugyanannak nevén álló 8 lu részére 110 P,
III. Illyeházl 010. sstjkvben 197. hisz. alalt loglalt szántó és rét a gitt dűlőben ugyanannak nevén álló l»/24 részére 210 P,
IV. a lltyehazl 15. szllkvben 477. hrsz. alstl foglalt rét a berki dűlőben Ingatlan ugyanannak nevén álló 8/144 részére 120 P,
V. a lltyehazl 157. szllkvben 584/b. hrsz. alatt loglalt szántó a klsmeiől dűlőben jngstlsn ugyanannak nevén álló \'¦¦In részére 70 P.
VI. a Illyeházl 511. sztlkvben 198/«. hrsz. slalt foglalt szántó és rét a gttl dűlőben ingallsn ugyanannak nevén álló l/a részére 210 P,
VII. a lltyehazl 14. sztlkvben 492. hrsz. alatt foglalt szántó a klsmesől dűlőben Ingatlannak Lovrek János nevén álló 210/400 részére 600 P.
VUI. a Illyeházl 93. szllkvben 388. hrsz. alatt loglalt rét a berki dtllobeu Ingatlan B. 20-27. aorsz. slalt ugvansnnsk nevén álló "W/omo részére 290 P,
IX. a Illyeházl 602. sztlkvben 252 hrsz. slalt loglalt szántó a vozleltáblai dűlőben Ingatlan B. 18—14. sorsz. alatt ugvansnnsk nevén álló >«y«w> részére 900 P kikiáltás! árbsn elrendelte.
Az árverés nem érinti az I—IV. pontban Irt Illetőségekre, Illetve annak leiére 8973/ tk. 1903. azámn végzéssel Kuzma Oyörgy lávára és VIII. ponlban Itt Illetőség leiére 1492. és 5499/lk. 1912. számú végzetekkel özv. Meuczlgár Jáhosné szül. Lovrek Katalin javain bekebelezett haazonélvezetl szolgalmi és klkötményl JogoL
A telekkönyvi hatóság az árverésnek I\'ltycházs ktizséphlzanál megtartására 1040. évi december hó 14. napjának délelőtt 10 óráját Uzl ki.
1. Az árverés alá eaA Ingatlant a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehet
l/a. Áiverelnl szándékozók a katonai hatóság hozzájámlását lehetőleg az árverés előtt szerezzék meg, mert ha a katonai hatóság a vételhez nem járul hozzá, az árverés hatálytalanná válik s annak költségen a vevő által letett bánalpéntből kell fedezői.
Nagykanizsa, 1940. évi október hó 14-én. Dr. Bentzlk Ferenc a. k. Jb. elnök. A kiadmány hl teli 01: Kiss
APRÓHIRDETÉSEK
A íriff t*i ril|n vauárnap és Bnnapnap lü itoljj ¦0 tmr, mtndtn lovobbí uó 0 iWti, helkOmap 10 i.rttn 60 lltlér, rnlndtM tovfbbl »tó 4 I11i*r.
áixAs
Ügyes s>M«méiS|rklli«raTól felvesz Kovács pék Pctőli-ul 0. 2672
FaaiH4irkeraia.k«slB-sa>g*s] azonnali belépésié kerestetik. Cim a kiadóhivatalban.
2677
uikAs-Ozi^thelyiséo
PékMa felszereléssel és lskásssl olcsón bérbeadó. — Somogyszenlmlklós, Horváth Istvánná. ¦ 2675
ZALAI KÖZLÖM
POLITIKAI NAPILAP. Bturja: ,,KIZ|Szsasá|l R. T. Naayk.alisa".
\' Felelős kiadó: Zalai Király.
Nyomatott i a „Mtsezsasáil Ft. T. Nagykanizsa"
aysaiáájákaa Hafykaalzsaa. tNyomdáárt teleli Zalai Km-oiy.j
80« Évfolyam 267. izim. Nagykanizsa, 1940. november 22. péntek
Árm 12 flU.
ZALAI KÖZLÖNY
Felelős szerkesztő: Barbarita Lsjos
EBiketóji tra: egy Un t JNMi 4« «afa.
Névtelen „hősök"
(bt) Vigyázat ! Nem tévesz-endök össze a névtelen katonával, akinek emlékeeiőü koronás fők is!m\'.\'ghajoi-ni kötelesek. Azok a névtefen >hö-sÖk«, akikről itt szó esik, nem kockáztatnak senvmát, nem vállalnak serntmi felelőssegei, a mindennél becseseVh irhájukra gondosan vi, gyáznak és »hŐslclteikkek a napfényt nagy óvatosan elkerülik. Ezek a félelem és gáncs nélküli lovagok a névtelenséget nem a közösségié való, önzetlen és személyt*1 en beolvadás szimbolufcn|aként viselik, hanem anJnt orvtámadásra induló brávó a köpönyegét. Ezek a névtelen »honfiak« minden időben bőven vannak, de akkor a legszapo. rábbak, amikor a világ sorsa ugy fordul körülöltük, hogy a gyü\'ölel, bosszúvágy és önérdek a rendesnél szabadabbra eresztett gyeplővel jut hat szóhoz és érvényesüléshez. A fizikai vagy szellemi erőkie1 zajló forradalnjak, iugy átalakulások ideje a melegágya (ezeknek az erényeknek* és a névtelen áskálódók szaporaságának. És.ilyan idö a ntai is. Miközben szinte emleifelciti é,rőr feszjtéssel épül az uj idők parancsa szerinti uj Magyaroiszág, minden sejtjével, minden idegszálával a szenlislváni halárok felé nyújtózkodik a sokai gyölörl magyar test, azalatt mi ráérünk erőinket szudmód-jára azzal fecsérelni, hogy egymás lába aló1 rángatjuk o gyékényt, ma" gyar a magyart fúrja, faragcsálja, keresztény a ketteszténynek keiül a hálába, lesve az. alkalmat, amikor ledöflieti, de ugy tehelö\'cg, hogy ö maga a jótékony hotatólybon marad* bttsSoiL a napfényen csak annyi lás-sék belő\'e, hogyö - a mindenkinél nagyobb hazafi.
Ezek a névtelenek elárasztják ujabban fel jelen térek, bizalmas közlések, áru\'kodó levc\'ek tömegével á katonai parancsnokságokat is. Na. pont a van belőlük « mi hadtestünknél is egy marék. HazafiuUanság vádjától a bűncselekményekig, a magánéletre való nyelvöltöyeléstől a hivatali kölelességmúlasziásigmin "denfajla gyanúsítás vian ezektea a névtelen levelekben. Az ismeretlenség sóletjében megbújó feljelentők majdnoin-mind csöpögnek abazáfias aggodalomtól. Nomfccetiel ennek mi-nősitenek mindent, ami nekik nem leiszik, de Iegiöbjbnyire olyasmit, ami nyilvánvalóan :i saját érdekeiket keresztezi. Behivottak és leszeiieJ lek ellen, városró1 és falu\'ól egyaránt érkeznek berzenkedő panaszok, dühtől habzó vádaskodások, amelyeknek 98 -99 százalékéról eddig mindig az derüli ki a leggondosabb utánajárás alapján, hogy valótlan adatokat, irigységből vágy! bossztrbói fakadó tényállításokat tartalmazlak. Mennyi hiábavaló munka ez a katonai hivataloknak, a rendőrségnek, egyéb hatóságoknak ! Hiábavaló munka, gond és cröpaza\'lás ma, PÍrniikor a hadsere* günk szerveinél nincs egy szems j
„Teljes bizalommal nézhetünk a magyar jövő elé"
Gr6f Teleki Pál miniszterelnök beszéde a Bécsben elért eredményekről
Budapest, november 22 Gróf Teleki Pál miniszterelnök a Magyar Élet Padja tegnap esti értekezletén nagy beszédet mondott. Mindenekelőtt megköszönte azt a meleg ünneplést, arrjelyben a bécsi útról hazatérőben részük voU. Hangsúlyozta, hogy az déri e.edmény valóban nagyjelentőségű és európai. A maga részéről imíár régen irt az uj Európáról, őszintén kövelte ezt a célt és ezt külföldön előbb vették és/.rc, mint idehaza.
Rámutatott beszédében a tminfsz* tere\'hök arra, hogy Európa népei mindenkor egységes éleiét éllek- Ha uj államok is keletkeztek, azok is hozzáidomullak a többihez, imferl a löbbieklöl elkülönülve egyik sem tudott éini A függetlenség csak erősíti a barátságot, mondotta, wíijd arra mulatott rá, hogy imálycn nagy feladat a nvii időkben az ország vezetése. A mai országvez\\>töknek biztosítani keli Európa szilárdságát. Ma egymásra keli találni és egy célt keli szolgálni. Fel kell emelkedni olyan magasságbíi, hogy e célokért küzdeni, dolgozni tudjunk. Ehhez nem keb száintbeii nagyság, csak össze keh fogni, mert az összefogás, ra lehel épileni.
Hangsúlyozta, hogy teljes biz*1 lómliulji haUidhiíunk a jövő felé. Ha összefogva, egy emberként menc;c.
lünk, lisztéinek barátaink és ellenségeink. Maradjunkezé\'t csak a régi utoji és bízzunk a magunk erejében és abban az erőben, amit a nctntecl kifejt.
De ne várjunk csodákat, csak a szemek csillogása imrutassa,. hogy blznl lehel bennünk.
Magyarország már ezer év óta küzd európai célokért, a magyarság tehát alkalmas arra, hogy az uj Európa nagy ép i tő munkájában \'"észt vegyen. Az pedig csak természetes, hogy az épitést nem a tetőn, haneanl olt kezdik, ahol a mostani viharban lehet építeni. >
A miniszterelnöki tárca költségvetését tárgyalja a Ház
. Budapest, november 22
A képviselőház mai ülésén a tmír niszteielnöki lánca költségvetését kezdle tárgyalni a Ház.
Az elnök a megnyitó után bejelentette, hogy Lás/Jó Dezső és Kölcsey Ferenc képviselők, akikéi főispánokká neveztek ki, lemondtak mandátumokról.
A miniszterelnökségi tá>ca köUség vetését Donáih György ismertette,\' majd Maró\'hy Meizler Károly szólt hozzá elsőnek, mint a nyilasok vezérszónoka. A sajtóalap és az ön-állósilási alap közli különbségeket bírálta, majd é\'csen sz«lnijtíChelyez-kedelt a cenzúrával és a sjajtáfront* nak a zsidóktól való teljés meglisz-ülásái követeli. A költségvetést nem fogadia cl. \\ \' \'¦ ; j
Dcncs Zoltán szükségesnek mondotta a cenzúrát. A kormány azt-ugy sem használja fel pártpolitikai célokra. A sajtó is iicmzeíí célokat kövei, a cejizma is, majd összeszoknak, — mondotta. ;
A következő szónok vitéz Jaross Andor volt, mini az ImKédy-fé\'c Magyar Mcgujlás Pálijának vezérszónoka. A kormány sajtópolitikáját és a cenzúrát bh\'álta. Arró1 is beszéli, hogy miéd léptek ki a MEP-böl. Bizalmatlan 11 korltnlánnyal szemben, a költségvetést nem fogadta el.
Beszéde után az elnök a gyorsírói jegyzetekből megállapította, hogy Jaross Andor a cenzorokat éhes vadállatoknak nevezte, amiért az elnök rcnd\'eut ásította. ¦
A Ház ülése lapzártakor még tart
A .miniszterelnöki tárca kollsejivete.se iránt akkora az érdeklődés, hogy ma nem is tudják holejeani- így az álbu. zódik a jövő Iiétie límiélfogvi a felhatalmazási vita is áthúzódik decvinhéi ei«;éio
Teleki miniszterelnök egyébként. a költségvetési viiu után nagy beszédet mond, amelyet általános érdokj\'k\'ídés előz meg Ma azonkívül válaszolt a inmisztcjclnók Csia Sándor miurpcllá-dójára is az állítólagos titkos szervezkedések üfíyében. Ezt a beszédet is najry érdeklődéssel várják,
Románia ma, Szlovákia holnap, Bulgária hétfőn csatlakozik a berlini egyezményhez
Tovább épül a világbéke hálózata — Berlin szerint számítani lehet a háború közeli befejezésére — Amerika nem bízik az angol győzelemben és tovább fegyverkezik — Papén Szófiában tárgyal
Az a nagyszabású és széleskörül diplomáciai akció, ámfclyet « tengely kezdeit és amelynek végső célja a világbéke meglerítmlíése, tovább folyik.
A világsajtó még ugyan ma is részletesen ir a bécsi eseményekről, de a diplomácia mtir ujabb találkozókat hozott létre és készít elö.
Mint Berlinből jelenti a N\'l\'l ma délelőtt 10.65.-kor, ,
. megérkezett Berlinbe Antonescu
román áUamHezető és Slurdza rn-mán külügyminiszter kíséretük tagjaival. A pályaudvaron a kfllönvo-nal érkezésekor megjelentek a fo. gadlatáson az állam, a pár; és a véd erő vezetőinek képviselői, köztük Kcjtci vezértábomagy is.
A Bud. Tud. jelentése szeriül Szófiában is nagyfontosságú tanácskozások kezdődtek. Papén ankarai német követ ieguap külön repülői gépen Szófiába érkezett. Érkezése után a német kövei adott vacsorát
I tiszteletére, amelyen magjelent a bolgár miniszíeteiiiök és külügytmfl" I níszter is. A vacsora után papén | hosszasan tanácskozott FIIov 6s Po-povvál. [
A megbeszé\'éseknek nagy jelentőséget tulajdoJiilanaií, tekintetbe véve Papén ankarai tárgyalásai: is.
Beavatottak értesülése szerint a bolgár miniszterelnök és külügyminiszter
hétfőn utaznak Berlinbe (FoIyUtá* a 6. oldalon)
pillantásnyl fcleslegles energia, amit nc kelienie az elrendeződés, a ké-sze.náliás, a ma és holnap nagy mia* gyar feladatainak szolgálatába állítani. A hazáját rabolja meg ma mindenki, aki a hadsei-eg bánmjé\'y részébon una kényszerít szellemi és fizikai erőket, hogy azok feleslegesen pocsékolódjaikak. UekÜsme-rctten sátánkodás ez a névtelen vád
özön az elled a magyar haza ellen, amelynek nevében az ismeretiére: ségben \'gyáván megbújó gánésosko-dók habzó szájjal igyekeznek sárba rántani a saját testvéreiket, magyar véreikel. Akik igy akarják elhhi\'etl mindenütt, a hadssiegLen is a bi-zalmallanság konkolyát és n fegyelmet, lekiniélyt, erőket bomlasztó
mlazim\'ákal, azok nem\' szolgálatot, tesznek a magyar hti\'dseiégnék*\' Á magyar katoftx-eszMénynek, hanem sötétlelkü árulói annak- Annál inkább is azok, mert a névtelenül megvádoltak közül ártatlannak bizonyult 98--Ü9 százaléknak « telkében ís érzékeny erkölcsi rombolási vé. gez igaztakni meghureoiásuk meg akkor is, ha utóbb Igazolásuk tőké-
zalai közlöny.
1940. november 22
Férfiöltönyön, felöltőit, télikabátok
nagy választékban
* Szomolánylnál.
rétesen sikerül. Meg ikkor is tövis marod « telkükben, meri mindig magukon érzik a bizalanúlhinság árnyékul s így ezeknek az e-nberckrtek a katonai értéke is csökkent, hiszen csak természetes, hogy a tennük maradt tövis hegye ntim az ismeret-* len, személyte\'pn vád.iskodók P\'ié mulat, hamun pz ügyükber*\' eljáró katonai vagy más szervek felé. le-hát akár meggondolatlan túlbuzgóság, akár feleiét len áskálódás, akár aljas öszlönük : irígykedés, bosszú, önzés vczess\\í a loVal " név-leien vádeme\'ök kezében, mínden" hogyan elsősorban " katonaságnak, a hadsereg szellemének árianuk, a mikor pletykából vagy rosszindulatú szándékokból születelt, koholt vádakkal próbáinak [rést ülni 11 magyar honvéd-sereg testved láncán. A jövőben pedig hiába is fáradoznak ezek a névtelen »houfiak«. A katonaság az eddigi tapasztalatok\' alapján minden névtelen acsarkodás!, feljelentési, panaszt intézkedés nélkül papírkosárba hajjt. Aki a hadsereghez tartozó személyekkel kapcsolatban a katonaságul érdeklő, komoly, határozott és ténybeli vád birtokaién van, annak hazafias köte.essége, hogy évze\'cei: ille-lékeseknek tudomására hozza. Mert az is a huzn, a hadsereg ellen vuió bün, ha valaki ilyent tudva eiha\'il-gal, vagy közömbösségével fedez, ue az ilyen adatok ludomásuladásá-nak becsületesen, nyíltan, férfiasan, magyar-módon kell történnie, vagy is a feljelentő, panaszt lévő Ualjös nevének és címének közlésével, t A hazájukat névtelen rágalmakká** mentege tők pedig némkitjanak el, maradjanak a gyáván mjaguk köré leregetelt sötétben. Jegyezzék meg : ~ magyarnak, jó m|jgyar.iak lciuir szájtépö hősköd esek kei, mindenki magyarságának kétség bevouásávui, minden imugyar érték bepiszkolásá-val, aztiin minden felelősség elől a névtelenség takarója alá bujással nem \'ehet. A knUgyar hasi ipvél pé> dig ajkiíra se vegye ae, aki a magyar hadsereg testének bá\'tnelyik
porcikájahoz .nyiii hozzá u sanda mészáros alaltojoiíis módszereivel. A magyar hadsereg cso*biudhui e eja jeleni i a magyar haza éleiét, jövőjét, magunk, gyertmekeink Sorsát. Ezért a hadseiegérl mindenki felelős. Aki ez cica a ícelősség elől a névtelenség mögé imteiekül és onnéi öltögcti fubüikjait, az öltözhetik, tetőt öl-talpig nemzetíszinbe, akkor is ellensége a sajál fajtájának, a nemzeteitek, a lellájmiadás erőpróbáját élö magyar húzónak. Itt inju minden imügyar kéz összefog:\'isára van szükség, igen nagy szükség, nem pedíg arra, hogy uiMgyar ama** gyárnak farkasa legyen és egymást igyekezzék kitúrni a magyarság les-léből. A névtelen rágalmazók hada a gátakat rágcsáló élósdick szerepéi viszi ebben az országban éppen ma, áruikor o világra indult ágadat már a knngyor porta széleit nyaldossa. A névtelenül és ártatlanul meg-vádolteknak pedig szolgáljon elég? tételül és adja vissza lelkük nyugid-mát ez fa .tény, hogy «z igazán magyar, nem csak a hordók tetején, ha nem a, lelkek \'legtitkosabb uiéJyCiu is magyar közvéte|uatóuy ezekben a perekben títm őket, hanejmí a névtelenség gyáva >höseit< üllati a vádlottak padjára.
Az olasz sói tornászcsapat ma este átutazik Nagykanizsán
Ünnepélyes fogadtatás lesz a pályaudvaron
Olaszország válogatott női tornász, csapata Bevilaqua oltál>omagy, az Olasz Tomi Szövetség elnökének ve. íetésc alitl ina. pénteken est.\' a rendes trieszti gyorsvonattal 18 Óra 30 perckor Nagykanizsára érkezik és félóra múlva, lü árakor tovább utazik Huda-pestre, ahol vasárnap mérkőznek a magyar válogatott csapattal.
A pályaudvaron a szövetséges olasz nemzet képviselőit\' únncjMíiyes fogad-
trrtáBbon részesítik, n pályaudvart olasz és magyar lobogókkal díszítik s dr. Kráiky István iwlgármeslcr, a MOTIÍSz alelnöke olasz nyeíven üdvözli magyat röhtre Jépésftk alk.Hmávnl az olasz vendégeket. A fogadtatáson részt vesz « honvéd zenekar Is. f
A icnilezóség ezúton is kéri n város sportszerető közönségét, hogy minél nagyobb szántban vegyen részt a fogadtatáson. , .
Az anyagelosztásnál a kisiparosság egyenlő" elbánásban részesüljön a gyáriparosokkal
Egy Iparosnak csak egy iparjogosltványa legyen, csak egy Ipart Űzhessen — álláspontja a nagykanizsai ipartestületnek
A nagykanizsai ipartestület tegnap este 8 órakor november havi elöljáróság! ülését tartotta Samu Lajos elnöklett alatt, aki bejetonter sei során foglalkozót I a kisiparosság nyersanyag-elosztásának kérdésével és rámutatott arra, hogy a helyi bőr-anyag-eioszióbizoltság mindent el-kövcletl, hogy a kanizsai kisiparosság a megfelelő nyersanyaghoz jus" soai, ezt levelek halmazával és a kapott válaszokkai bizonyította, Az élőijáróság a gyáriparosok k"l egyenlő elbánást kér a kisiparosság számára. Ha megieleló aranyban osztanák ki a nyersanyagot, azonnal egészségesebb helyzet lercmiődnék, hangsúlyozza Samu elnök.
Foglalkozott ezután a minisztérium intézkedésével,\' amely szerint j a bedolgozó munkásoknak nem Jár bérpótlék. \\
Az íparlesiülel karácsony másodnapján estélyi rendez.-A lefolyt hónapban 9 uj ipar jogosítványt adlak ki, 6 beszánt. 80 szerződési kötöttek, 8 ipari kíhúgási feljelentést lettek. ...ri:
A pénztári jcKmlés után az előL járóság hosszabban foglalkozol! ó testület vendéglői bérlet-ügyével. A bíróság olyan határozatot hozott; hogy Pénzes Antal, eddigi bérlő, tartozik október 31-vel a bérié, ményl a testületnek rendelkezésére bocsálank Eddig két pályázó vau a testületi vendéglő bérleteié : 1. Fen-10 József és 2. Takács Imre (a(en-
trál yoll bérlője). Az elnökség folytalja velük p lárgyaiáSokat .
Foglalkozol! az elöljáróság a cipő-fclsőrészkészitök ügyével..Ha a fel-sörészkészitök bőrkeieskedéssel is foglalkoznak, volt álláspontja az elöljáróságnak, akkor mondjanak la
a lelsőrószkészitő jogosítványukróJ-Csak lei sör észkészít ö vagy ösak borkereskedő lehessen egy személy, volt az álláspont. Egy iparos ne űzhessen két ipart egy.szene.
Felterjesztik az IPOK-hoz, hogy Üy étielemben járjanak ei a nrinisz-ternél.
Samu elnök : A,törvénynek nemi az volt az intenciója, hogy >egy embernek két részről is legyen kenyere, hanem az, hogy - jmlindenkinek legyen kenyérié.
Szóvá lellek ezután, hogy vannak mesterek, akik szerződés nélkü) vesznek lei tanoncokat és ezeket iskolába járatják. Samu elnök javai solja, hogy ezek a mesterek vagy bocsássák ei tanoncaikat, vagy pedig kössenek velük rendje? szerződési. Az érdekeli iparosokhoz ily értelmű felszólítást fognak intézni.
A kormányrendelet a fiz.-léseknek 7 százalékban való visszaállítására az ipartestületi tisztviselőkre is vonatkozik. Az elöljáróság Kertész Béla mérnök, aldnök [meleg hozzászólása után egyhangúlag megszavazta a testület tisztviselőinek.
Majd több segély-ügy elintézése után az ülés este 10 órakor véget ért. I • \' , , ¦ i , : i i
Szakadatlan olasz légi támadások a Kék-Rilnstól a Vörös-tengerig
MapróJ-aiapra egyszerű, sztikszu-vu jelentések számolnak be az olasz légihaderö tevékenységéről. \'Deczjek ivek a hadmürelelelekmek hatalmira arányairól csuk akkor aikoihaiunk magunknak halvány foguOrruat, ha
a jelentésekben emlilelt helyneveket kikeressük a lérképen és kiszámítjuk, hogy a támadósok az olasz repülőterektől milyen távolságokban történlek. De, ismételjük, Ínég ezzel a módszerrel sqrn alkothatunk
Indiai és magyar teákat, rumot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
Bel- és külföldi női hó cipók és hocslzmák, ís férfi sároipők
Hiltényi
(Fő-ut 2.)
magunknak tiszta képet azokról az emberféléili akadályokról, "melyeke! az olasz repülők haiáiimegve.ö bálnrsággji cs káprázatos könnyedséggel győznek le.
Vegyük egy pillanatra, szemügyre, melyek \'azok a lerátefek, "inieJyer ket az olasz repülők állandóim ellenőriznek és ahoi mindennaposak az olasz repülőlám;idésok.
Ilyen lerijlei elsősorban a Vöröstenger.
. Ezen a tengeren haladnak az angol ha jó karavánok, részben Szuez, részben Pori Sudon felé. Az olasz nepülörajóknak a feladata, hogy
ezeket a hajókaravánokat meg-aemmisltsók,
vagy legalább ís szétszórják.
Nem könnyű vállalkozás. A meg-lámadoll hajók«niviinok légelhárító ágyuí szakadatlanul dörögnek, de az olasz repülök ennek eücnéie makacsul foiylatják támadáSíiikat. Legutóbb cgyfolylűban 50 óra hosszal üldözlek egy ilyen hajókaravánt^ mig végül is a karaván szétszóródott, nem is beszélve arról, hogy a bombák súlyos kórokat okozlak a rakományokban is.
Az olasz repülőtámnd-\'soknak egy másik övezete a sudojii határvidék, az a lerü\'ei, amely a Kék-Njtus, Kar-tum cs az Adbara folyó közt terül el.
Az olasz rcpü\'ők ilt legutóbb vasúti otomópontokat pusztítottak el.
Mig az angol repülök, akik iió!t< Assab ellen intéznek támadást, 7000 méter tnvJgasságból dobjók le bomr báikat, addig »z olaszok alacsonyra ereszkednek s néha 10 méternyire közelilik meg a katonai célpontokat. ,
A bombák így imlindeiikor halálos biztonsággal telj be találnak, nem ugy, mint a sztraloszfcrikus tmugns-ságokból leejtett angoi bombák, a melyek lalá\'o>nra magánházakal, kórházakat döntenek romba.
Á déli zónában, Kenyában is lankadatlan hevességgel harcol az olasz légihaderó. i l t !
A repülök mindennap 1200 km.-es utat tesznek mog zord, \\eszedelmes hegyvidék felett és napról-napra borrfbázzák az angol katonai támnszponlokAt.
Ezen a területen az angolok csaknem teljesen lehetetlenek az olasz légitámadásokkal szcfoiben.
Ugyanezt állapithatjuk még » Kasszava és Gambeln közt lezajlott lé^ilámadósokkat kapcsolatban is. Jellemző arra a tekintélyre, ojncly©1 az olaszok itt kemény harcokkal küzdöttek ki maguknak, hogy ftb*n-szülölt lakosság nendüielleuül hisz az olasz fegyveiek győzelmébeai.
Az angoloknak *»z a kétségbteeselt próbálkozása, hogy a bcnszttitfAeket feliázitsa, , i
teljes kudarooal végződött.
Ilyen hatalmas területeken és ilyen fényes sikeriei harcol az oUtsz légi-haderö s minden egyes támadás uz egyéni bátorság és önfeláldozás nagyszerű példáit áüjtja aj olasz ifjúság elé.
1940. november 22
ZALAI KÖZLÖNY
S
Felelősség és forradalom
cirnmel tart előadási dr. VértesiFrigyes pécsi Indológiái tanár, szent-széki biró a Zrínyi Miklós Irodai-mi és Művészeti Kör IicéáUs előadás sorozatában. Vértesi Frigyes előadását nemcsak az előadás téaivájának érdekessége és aktualitása leszi kiemelkedővé, de az n lény is, hogy most lt) éve tartotta első előadását Nagykanizsán. Az előadás, amsly iránt nagy az érdeklődés, vasárnap délután 6 órakor lesz. a városháza nagytermében. Belépődíj nincs, de önkénles adományokat köszönettel fogad a rendezőség a költségek fedezésére, (;)
Steaua olajok
bizományi raktára.
Kincsem tűzhelyek nagy választékban.
ALCAZAR
Régen láttunk annyi könnyes szemű embert kijönni a moziból, mint tegnap. De mit tagadjuk, mi is megkönnyeztük ?.z egyes jeleneteket, amelyek Őrökre fel <Jt hetei lenek lesznek minden mozilátogatónak, j Mert sok o\'yan jelenet van az Alca- \' zárban, mely nem is íilm már, hanem több annál: celub-id szalagra vett hősi eposz, — amikor a néző szive, torka összeszorul és kicsordul szeméből a könny. Elfelejti az ember, hogy moziban ül és együtt reszket, aggódik, imádkozik Alcazar hős védőivel. Szinte sajnáljuk, hogy az eddigi ínagy filmsikerek elkoptatlak minden Jelzőt, mert ez a film talán mindegyiknél nagyobb. Ennyi hősi hit, a hazaszeretetnek cz a felemelő sugárzása egy filmből sem áradt még ilyen megrázó erővel, mint Aicazarból.
Személy szerint elsősorban Oeni-nát kell említenünk, aki a foledól vár hőseinek való történetéből olyan filmeposzt készített, amely részleteiben és egészében egyaránt megrázó, művészi és k fejező. Á szereplök... ? Talán nem is fontos külön-külön megemlíteni őket. Igazi férfiak, hősök, ak\'k mögött nem maradnak el a nők eem. Nem is színészek, végig élik és a közönséggel végig éltelik Alcazar hőiéinek szenvedéseit és megdicsőülését.
Aki felejthetetlen élményt akar szerezni magának, feltétlenül siessen megnézni ezt a filmre vett hőskölteményt, —ge—
A szebb, magyarabb, egyházibb ének érdekében *
megindul újból a rendszeres népénekoktatás Nagykanizsán
A városi fclsí\'/lonip lomban u komoly és rejtööőkőpes egyházi népéneklés alapjait Longaúer fin re, hittanai\' fokteüe le. amikor első iltlétokor rendszeres egyházi népénekoktatásl tartott éveken \'keresztül a templomba járó katolikus liivek részérc. EZ 1028 és 1033 közölt történt Torntésze\'.Csen nem oz egységes Szent Vagy, Uram alapján, jnerl akkor még az nem létezett, Illetve még nem volt ismert. ,
Az ezután következői években mindinkább érezhetővé vált egy olyan éne-kcs imnkünyv használatának hiánya, amely az országos egység alapján ál. és ugy ogyházs/.tíllemfi. mini művészi szempontból kifogásta&ti. Erre legmegfelelőbb kétségtelenül « Szent Vagy, t\'rain szövegkönyve leit vokna, amelyet azonban niáról-holnapra l»s-ozetiii a régi szokáshoz ós bogyománylioz ragaszkodó híveknek, egyenlő, leli volna ajtóstól rohanni a szobáim. Y.z a hirtelen újítás egyutuü alig megváltoztat ható ellenszenvet is vonzolt vobu mn> gával.
iskolákban nem volt akadáttyá a S;cnl Vagy, I\'ram levezetésének és ezt egy-kél helyen meg is tették. így aK 1036-ban a Véescy utcai elemi iskola-hun Gazdag István kántor vezette be közöl 100 példánnyal; ugyanezt telte egy éwci élőbb, HKlő-bOn a Rozgooyi utcai elemi iskola I-\'üó Feieno igazgató megértéséhflT l*gy:\'nc»en iskola ugyanrs\'ik az igazgató pártfogásával é.s OK akkor itt működő muzsikus Muzslay USzló hitoktató icgrso\'jekvőbb kózre-mfiködéséiel 1037 májusálmn sorozatos hangversenyt adott a feisotamploinban a S/cnt Vagy, Uram énekek béimitniá-sára, megszeiBtlelésére és^nujilegy előkészítéséül az\' akkor már tervbe veti és kizárólag a nagykanizsai hívok részeié készült imaköiiyvnok,
t:z az imakönyv kb. két éve jelent meg és azóti ezernél jóval\' több j>él-dányban Toron mind a diákság, mind a felnőttek kezén- Templomainkba uj szellemet, uj fényt hozott és jól be. vált. Áthidalta a mull és jövő srrfüfcmét, meggyorsította az uj egyházi énekán\'oz-golomnak niiné\' kevesebb zökkenődre! történő elökészitísét- Hogy kifogásolható énekeket is tartalmaz, azon köny-nven lehetett segiteni ugy, hogy a ke-vésbé értékes énekeket mindig rilkáb-l>au kollcll venni. Az «Im arcunkra lx>-rulunk a Felsőiéin pAomban már másfé]i éve egyáltalán nem hangzott fel ós már ujat énekelnek, pl. Vágyva jöttem szi-ned elé.
Az énokszöveges imakönyv csak átmeneti jolteggot készült Egy lépés akart lenni és lett is a -crorm felé, amelyről nemrég a jövő szeKemét és haladását mindig megértő ós támogató Zalai Közlöny hasábjain keresztül már beszélten).
Az imakönyv tirtahnaz olyan ének\'-szövedékei is, amelyek nem [éleinek meg az Egyház clöjrásiinak és széliemének. Ennek okn; az imakönyv főként azok számára készült, akik nemcsak templomba járnak, de ott énekelnek is. Ezeknek zöme az ?Tk egyszerűbb és vallásosabb népréteg, amelyik rugaszkodik az ö megszokott régi énekeihez, lla ezek az énekek kimaradtak
VárOBÍ Mozgó. Q»UWrt5Mgl-wárn«jig
Mindent elfelejthet — de ezt a filmet sohal
ALCAZAR
A tőledoi fellegvár hőseinek szerelme és élet-halál harca Rendezte: Augusto Genina. Főszereplő: Mlreille Bálin.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor
volna a könyvbői. csak nagyon kevesen
vették volna mag. így azonban, inivöl jóformán minden régi. ismerős éneket megtalállak benne, szívesen \'áldoztak érte 30 fillért.
Még egy lényeges okból lehetetlen volt elhagyni a már régóta ismert rossz énekeket.
Tudniillik, ha azok helyett ujak ke. n\'iínck »z Imákönyvba, amig éjjen ujakat meg nem tanulták volna, némák maradlak volna templomaink. Már pe. dig oí nem lehetett cél. Véleményeim: inkább egy időre uio.\'alkudni az elvekkel és művészettel, mintsem eJfi\'nszon. vet el\'cnzékel szerezni és ögyiillnll káros hatást kiváltani a hivők l.iki cetében- l)e cren\'énekek legtöbbje [s már átjavított szöveggel jelent meg és körülöttük már olt ekoskedbek a ,s>Ont Vagy, Iram által Mujitotl ősi szép Aiokelnk is. Amikor a jelenlegi imo-kfmyv-kószlet elfogy és elkopik, titkaimat! és érdemes lesz egy olym ujabb énckkünyv megszerkesztése, amely a plalínás keretből kiveti ;iz álköveket és igaz gyéniántokil lösz helyükbe. Ez az Idő. bízom benne, nincs túlságosan messze.
A szebb, magyarabb és egyházibb énekrend ördekében újból mcghidu< a lelsőlemplomi hívek részére is u.Tcud-s/ores né[)énckoktatás. illetőleg nép-énok-gyakorlás. Ennek vezetőije Orbán József hitlanár lesz, aki 8zi\\«sen és örömmel váibíti ezt a nemes munkát is. NépénOkgyakorlást a fcWötom pinában mindenki részére « vasárnapi és első csütörtöki Utániak után. mig csalk Jérliak részére minden szoinb ton este 7—8 óráig a Petőfi uli eJOmr iskola VI. osztályos tantormében tartunk. Innen mcgkéick íjiindenkit, aki szereti á szép egyházi énekét és szokott éne* keni. amikor leheti, Jöjjön el ewikm az énekórákra, hogy templomi óno. künket szebbé. Jobbá, áhítatosabbá tud juk lenni Isten nagyobb dicsőségére és jaz ö szent .Szivének dicsó.etére. Kérem a jó Istent, hogy ahogy kegyelme átai vasár- .és ünnepnapjaink énekes nagymiséi szinte\' műidig zsúfolt lenip-lomban folyn-ik le, ugyanolyan kegyelemmel engedje, hogy az ópakes misére való előkészületi énekóra is éj)p oly .szereiéit és látogatott legyen és épp ugy vonzza a jó híveket.
Rikz Alajos karnagy
Jóslat:
Gyenge légáramlás, több helyen köd, éjjel talajmenti fagy, a nappali hőmérséklet osökken.
A Meteorológiai Intézet nagTkanlrail uestigyelöállomáM iel«ntii
HCmönéklet tegnap wte 9 órakor +80. ma refíé] -f5\'4,détb«u +112.
Honiralík: 7deVo w»J, ó\'/i dvka dará\'i mandula, ö". düko cuVor, 13 deVa tiszt, \'/> ciiiomlni]o finomra vogvo, 2 (ÓH tojóudrga nltdn oitüfvo. 1 Uoikonálnyt Dr. Ollhir.léll lülűpor.
lélllllli: Fanii onyoaoVút jólótu*-Orú\'juk, ailún klttortocvkáVot torma-kink bílólo, molyok köiopúbu rlbllkWíl »/tDnk. Plroito iUijük.
o
Kivamdgrti r*c«plkönyvet ingyen küld: dr. OeiUr A. gyár, (Judot-ait. VI!!. Conli-u. 29.\'
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közién (2 sor) 5tí dija 30 lillér.
November ]t:
Liteális előadás n városházán d. u. 0 ómkor (dr. Vértesi Frigyes). A Tűzharcot Főcsoport tkaestja a Központ Szállóban 8 órakor. December 11
Kalaznnli ünnepség a giiimázíurn-ban.
Szüntessék meg a kanizsai portengert!
Kaptuk a következő levelet: Tek. szerkoszttteég! Az utóbbi napokban Nagykanizsa fő utvonalain is akkora a ix»r, hogy valahányszor egy autó véglgrolK>g 0Z uteán,. akkora iK>r-folhöt vssr fel, íiog>\' j>crcokig még u tubildalra sem lehet fcUnl Kölöpöson vonatkozik cz a Horthy Miklós útra, ahol von a tin du lások és érkezések ide. jén cgyáJtaJábun nem lehel járni. Fődig ez a kanizsai gyermekek és esc-(•somok sétaút ja is. kérjük a t város vezetőségét, ne legj-c szeptemberben már nyugdíjba az öntöző autót, lianoni mosassa le a kocsiút porát, meri 6/, egészségügyi szempontWI is elsőrendű ftmtosságu. Ablmn a reményben, hogj\' b. lapjuk utján az iUolékesokhez e\'ijnt-lalott kérésünk meghallgatásra lalái, köszönjük a Szerkesztőség SzivBa köz-remüködesét és maradunk
(több alájrás,)
Nép Í3nÍOe«:gé> CaatSrtSktai-vasárnapig j Magyar filmbemutató! — GySnySt-O felvételek Vatéx Hajmásay Lajos első szenzációs filmszerepe
A kanizsai flu diadalmas nekilendülése a világhír felé. Szerepelnek: Fedák Sári, Vaszary Piri, Csörlős, Danis.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és Ünnepnap 3, 5, 7, 0 órakor.
ZALAI KÖELÖNV
1940. november 22
Péntek
Állapító afitoriiir- L hólköwmpokoű Budapest I. mutoraa
6.45 Tom». Hírek. Közlemények. Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nemzetközi vizjcJzó-saoigálal. — 12 Harangszó. lUinnus*. Időjárásjelentés. - 12.10 Hírek. -13^0 J d őjetiés, időj arás jelenté*. — 14.35 Hírek. — 14.45 M Oso rUiner-tetés. — 15 Arfolyainhirek, piaci árak, élei misterárak, — lti.Í5 Időjelzés, Íd5. járásjelentés, Idrek. —\' 17 Hirek «do-v.ik és magyar-orost nyelven,
19—10.20: llliek magyar,\'német és román nyelven. — 20-40—21-ig: Magyar hírek.
BUDAPEST II.
18-kor magyar hírek ós 20-kor hírek német, olasz, trancia^ angol és eszpa-rantó nyelven.
BUDAPEST U
17.15 Tánclonioek. --- 17.50 A Itádió Szalonzenekara. 18".35 felolvasás.
— 10.20 Az Operaház műsorából.
BUDAPEST II.
17.15 Dr. Huszár Lajos előadása. — 17.10 A.Soroksári Vas- és Fómmunká-Kok ixdkara. — 18 Hirek. — U8.10 üyorfcirótaufolyam. — 18.10 Akoru Lajos orgonál. — 10.10 Thurzó Gábor humoios elbeszélése- — 10.30 Kamarazene hanglemezről\'. —\' 20 Hirek. — 20.20 Beszkart-zenekar.
Szombat
BUDAPEST 11«
10.20 Felolvasás. - 10.15 Mit nézzünk inegí — l\'ilo Szórakoztató zone,
— 13.30 lianglemeiek. — 15.20 Kiss [jajos cigányzenekara. —• iii.10 Ifjúsági rádió.
17^15-Rádióposta. 17.45 Hniczky Lászlói tánczenekara. — 18.20 Héti J6-zser előadása. - 18.40 Dr. Balázs Gyula magyar nótákat zongorázik. — 10.20 «Vig özvegy.. OpoiCUrószlelék. BUDAPEST I,
17.15 Puiezky László\' tiliiCvCiiekara,
— 17.40 Mezőgazdasági Télórn. — lv Hírek. — 18.10 Szórakoztdő hangié-mezek. — 10 felolvasás. — lí).30 Cser-niclyné Zsebők Vilma és Rohmunn Henrik liárfakelU\'fce. — 20 Ilinek. — 2020 rertis Jenő cigányzenekara.
Súlyos árat fizetett a vágóhídi felügyelő az olcsó daráért
A rendőrségen* tett beismerő vallomását a bíróság előtt visszavonta
Érdekes ügyben hozott ítéletet a nagykanizsai törvényszék\'.
Gyöngy Ferenc iCndö\'főtörzsőrmester egy alkaiofmlmui éSzrCvelíiej hogy Szőke Ferenc, a De-utsph Gyír\' la és Imre heniesmi-\'sler|ek hizlaldájának alkalmazottja kukoricadaráÜ vitt a vágóhidra. Kérdéseié Szőke elmondotta, hogy a seiJiések etetéseié viszi a vágóhidra. Mikor másnap egy fiatalkorú vitt darát, gyanút ro-gotl, meri az akkori á\'víz miatt u Deutsch-hizlaldából a vágóhídra vílt sertések már ne,m| voltak ott, visszavitték őket. Az éber rendőr utána rnenl a zsákol vivő fiatulcfmf: bemek, majd a vágóhídon\' uyofmfo" zoll és csakhamar rájött arra, h.>gy Szőke Foienc és egy fialalkoru Deutschéklöl darát visz rendszeix:-sen a vágóhídi felügyelőnek, Kovács Andrásinak, akinek három sértése és busznál több malac^ vó\'l uk-ksr a vágóhídon. Kiderüli, hogy Kovács András vágóhídi felügyelő a vizes darának mázsájáért 10 pengői adott Szőkének, aki apránként, 20 -80 kilós leletekben mintegy 9 mázsál vitt Kovácsnak hónapokon át sertéseinek elétéséne (a dara akkori napi ára 30 pbugő volt). Meg-állapilásl nyert, hogy a vizes dara melleit száraz darál is vitt Kovács felügyelőnek. A.rendÖr jc\'feuléslictit az esetről és az ügy bűnügyi ulra terelődött. / . .
A rendőri kihallgatás alkalma-vai Szőke és a fíatulkoru beisjner-lék, hogy milyen időn át, m|iunyi darál vittek Kovácshoz, aki nekik még kulcsot is adott; hogy ők éj. szakán.ál zavartalanul hozhassák el
a darál. Kovács is teljesen beismerő vallomást lett. Most volt ebben az ügyben , ,
a bűnügyi főtárgyalis,
amikor Deutsch Gyula károsult henlesmesler kijelentette a bíróság előtt, hogy megbocsát a lka\'im"zo ttjának. Szőke Ferencnek és a fiatpl-korunak is, megbünlelésüket né|mj kívánja, azokat lovább is meglíirtja szolgálatában. Dr. Lengyel Károly kir. ügyészségi e\'nök ennek alapján elejteni- a vájat Szőke és a fiatalkorúval szemben, a bíróság pedig megszüjnletíe ellenük az lettjáráslji Nem Így azonban Kovács András ei\'en. Mert mig Szőkénél a cselek-" meny .mpgánvádas, addig Kovácsinál már hivatalbó1 üldözendő és így öl \'opusra való felbujtás, illene orgazdaság gyanúja miatt vonla felelősségre a kir. törvényszék\'.
Kovács Andrásba iciidörségeii leU beismerő vallomásával szemben a bíróság előtt azzal védekezett, hogy Szőkének joga volt az elhasznált dara-hull!|dékbói «dni, munkaadója tudóit róla, ezért ő kapukulcsot is adplt Szőkének, hogy ha bármikor jön, behozhassa a darát a -scr[éyck számára. Bűntelennek érzi magái, A rendőrségen azért tett beismerő vallomást, imlmdolia, mert ott félt, hogy le tartóztatják-
Makáry elnök feloivásU Szőke korábbi va^ognását, hogy Kovács kérle fel öt ana, hogy »hozzon« neki darál. Összesen 90 pengőt ka"\' poll ezért Kovácstól, a. pénzből kabátot és csizmái vásárolt mlagáuak.
Gyöngy rendőrfőt Ö\'zsőnnester val
ZONGORÁK, -"goin,.oh.niké. PIAN1NÓK,
HARMONIOMOK
Kodve«S fintili feltileleklul I
Öt óvói ffarancln mellett I
LHDECZKY hangszerkészítőnél Horthy M.-ut 1.
IMI WT VÉTEL - CSERE -ma
Disznótoros vacsora
a \'
Magyar Király vendéglőben
ctKombulon este
turéiciuszával vagy tepertős pogácsa-val P 1*40,
melyre az Igen tisztelt közönséget És külön íi« OMKB nsgyrabecsUlt taglalt tlizlelettel meghívom
Laikner Gyula
u OMKE volt altisztje.
lomása terhelő Kovácsra néz\\e.
Deutsch Gyula elmondja, hogy nem adott engedélyt arra, hogy darál vígyenek el, de hogy hulladékot vitt Szőke Kovácshoz, azt e\'uézte neki, mert Kovács sok szivességcl teli neki és azért ezt így kiváuta honorálni. Visszavonja ellene a feljelentést.
Makáry elnök Deutsch tanúhoz: Miért telt akkor feljelentést ?
De-ulsch Gyula : Én nem anarbnr feljelentést lenni, de Gyöngy rendőr hozzám jötl és átadta nekem a Szőkétől elvett 20 kg darát. A rend-Őrségen is rne^nbndoltam, hogy nem klváuojrnl Kovács András rrreg-büntelését, de ott azt mondották nekem, hogy ez hivalalbói üldözendő-
Dr. Lengyel kir. ügyészségi ainök rámutatott errn, hogy Kovács teljes beismerő vallotnkísl lett, vagy felhajtásban vagy orgazdaságban kérte őt bűnösnek kimondani.
Dr. Yit Ferenc védő bűncselekmény hiányában védence felmenlé-sét kérte. . • .
A törvényszék Kovács Andrást mint felbujlól .mloiidotta ki bűnösnek és 01 ezért az enyhítő Szakasz alkalmazásával kél hónapi fogházra és egy évi jogfosztásra ítélte.-
Dr. Lengyel ügyészségi elnök a vádlói eltérő minősítés, a 92. §. alkalmazása miatt és a hünlctés súlyosbítása végetl fellebbezett, de, fcllebüiezésl jeienljett be a minősítés és a bűnösség megállapítása miatt a vádiolt és védője is.
így az utolsó szót ebben az ügyben a felsőbíróság fogja kimondani.
Rózsatőnek
Rózsa\\őnek boldogság az álma... El se hinné, ha valóra válna. Tudja tán, hogy árvaság a sorsa: Mind egy szálig másnak nyílt a rózsa,
Mindig így volt és örökkön igy lesz: Vágy szegődik társaként a szívhez Jaj neki, ha virágai nőnek... Az a sorsa, mint a rózsatöhekl
Várhegyi Emii
4 Dugonics András
Születésének 200. évfordulójára
Irta: Siller*! Ferenc glmn. tanár
Kazinczy, a nagy nyelvészkedő, évek. kel később !1700: a magyar nyelvű, oktatást sürgetvén hivatkozik Dugonicsra s elismeri, hogy jó szókat is alkotóit. Lássunk szavaiból néhányai\', pl. derékszög, cgyC-nlet, folyam.il^ ¦hasáb, gömb, köl>L kor, külöuUvclf\'állomány, osztály, szög, létei, gyökj henger, vágány, kiiktat (kiemelj stb, sitt
De nemcsak a ludományos, liánéin u költői munkáiban is otő-olöhukkuu Dugonics nyelvújító, szóalkotó, sző-képzö merészsége ésv készsége M<lg-meglwtllk, hisz mások is így járnak! De lelkesedése luijtja: csak uíért is.
Dugonics már 1784-ben1 kürtöli jo-gtmkal nyelvünkhöz, anút csak 1835-ben mondhat cl Kölcsey az orszaggyü-Jéson a Rendek e\'otl (A magyarnyelv; védelmére ) s nO.n szaVJaJuk meg a\' t-\'öiendek.
Szóljunk néhány szőval Dugönlcaról, mint tanárról-ne vetőről. KCilveÉt, telkes munkás tanár volt Tudjuk róUt, liogy mint egyeierni biuár kedélyes, dí\' szigorú, szóktniorjdóeinber volt Elveilion liajttw lation- Előadásaiban nóliM -- a szóhagyomány szerint — túlságosan népies izfl. szóban nem válogatós volt. Humor iránt ís volt érzéke; egyetemi tanárrá választásáról meséli: mikor az egyik pályázó a kidolgozandó tételi megnézte — pedig\'u kiviiiMlonV, a kitűzött létei egv közepes mai gimnazista erejét sem haladja meg —. .gyorsan letette a cédulát, vette kalapját — elment. Egy másikra, aki nem jött ol( Dugonics hangosan ezt a itieg^cgyzést telte: biztoson nincs csizmája. Sokszor megtréfálta nyugalma éveilwm a vásáros polgárokat; olévődölt az emberekkel. ,. .
Diákjaival szemben inegénW) vplt, Tanítványai tisziellék és szelelték. Ti-sz-lellek komoly, alapos ludasa inialt, ami akkoriban kevés kartársáröl volt éiinondhaló. I^s szciBUÓk, mert jó szive volt; sokukon anyagilag is segíti;!/. Mcgeseii, hogj1 irfii/ett.\' pénztelen, n s/in ház előtt ácsorgó laniiváuyál. A huncut diákok néha tasbe álltak. íőieg
lia Dugonics da\'rabjáz játszották és i.c fizettették magukat. A diák ínimlig egyforma!
Előadásáról azt irja egyik tanítványa, hogy világos volt. Sokszor kitért s vegyített jóizü történeteket. Do a magyarságnak mindig tflzes bajnoka volt. A tanítványok — írják róla — az egyetemen tőle umuHak linzafiság;)t fi von ez iilölmi az. aki később Horváth István . H. József halasa után sem változik a lielyzct az egyetemen. Itévöi piarista irja,\' aki i802-l)Cn \'ctt az uj magyar nyelvészeti szék profoszu szóra, hogy 1805-Len az cgjOLcmon uz előadás nyelve latin; de u tanárok közt még löbb az idegen, mint volt előbb. S mint tudósok se:n jelenteké, nyek. Az egyetemi lajiárok, — írja — kik mindenFéa" uomzetíségüek, n hizai nyelvnek többnybe gyiVöV\'Y. n hazrinak etlenséfcel, A magyar oskoVa minde. nütl rosszul á\'l. de \'ejjrosszcibbnD az iiimersilásnál. Így nem esodn, laigj1 Dugonicsot lunitváuyajL\' és liszteiői tudása és hazafisága miatt nagyittbersft-lik. Nem is volt kedveltje u gulicr-niinnnak. HoSSZu, 31 évi o.ryeie.ui la. nárj munkálkodása után sem k ipoU lizcléscmO^Ssl, ismételt kéré-sre sem. Nem is koiostc jutalmát - röifelé. A nem/el elégné megjulalmizta osztatlan szetetetévei.
Az idő eljár fölötte » munka Klőri lüd&vérzést kap. Nem csoda, hisz a u-Jgyterem 300 liaUgalóju MlöU ad
le 2-2 órában- Nyugdíjaztatását kéri, hazoinegy Szcf,0<!ro. Fölépül s még \'10 éven át élvezi szülőföldje föléje áradé szeretetét. Ki-kimcgykörnyékre, ta. nyákra- EUrérái, ell)eszé\'(?si árusko-kal, iHíleül a tiszai rakódó hajósók batárjábá; hallgat, figjell S ha valami csemegét halt, röglön tojegyzi. Már 10182 közmondása, szólása van, vár a kinyomásra. A halál megelőzi.
E kitartó. íiosszu gyűjtésben, annak fáradságában Dugonics szülőiföldjét szcieUi lelke von. A genius ünei Utwtle mindig; otz tetle magyorni is! Szeged Ís eíiérl szcietle és hűséggel őrzi emléket.
Ilyen volt. ez volt Dugonics András, 0 Kegyes O&kolabeli Szerzetes Pap; a józan s eíTyszersmind a TOrmószcti Tudományoknak Oktatója, a l^li Tanulmányoknak királyi nutidcbségébcn a \'l\'udákosságnak királyi tanítója, a Tanultaknak egyik tagja; a jeles Természeti Karnak Orcbbíkc -- (aliogy irja magát löbb könyvo cmtíapján). - S ilyen voK u,z a kor. anielynek i«l-kél — szájidékosiM) — Üt-olt ré-sz4oiez\\0 megsejtettük.
15 évi tamiiás. tartalmas ételről eO-Icbbeniclt Tátylat vlssz^Cn\'-sztjűk s el-gondolkozunk: ujabb 100 év mulv i is a magáénak vallja, a\' iratgyisjaáH azokat, akik a magyar nyelv e-> \'i»U-k In/cs ébrcszUíi volluk f ¦ (Vége.)
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
1940. november II
X.ALM KMfcüNY
Hem fdeiéünk!
__, Szeles F« cjic. a voU szc-
I 1914. II. II I 40. gyalogezred 8Z;t.
!—--1 knszvOzetőjO ;i helyzet
gyors fe.isinerésé\\el és merész elhatározásával öntevékenyen keresztül vili ICiVvortényéve-: tűnt ki u llomoima kör nyéki Tölgyeshegyen vívott l*»nxikl>aii.
Ezredének liárom századát három orosz zászlóalj körülvette és elfogta, Az elfogottak közölt vo\'l Szeles sza. knszvezető is aki sorsába non nyugodott Iwc és ojry alkalmas pffflanatot kilesve, merész váUnikozáüsal kiszabadította magái és több bajtársát az orosz íogságból. Azután bnjtársaivnl regy-\\Cickct zsákmányoll és megrohanta íiz oroszokat, kik közül 200-at foglyul ejtve, lobbi lársail és tisztjeit is kiszabadította.
Önállóan és gyorsan kcresztülvitt leltéért és bajtársiam szép magatartásáért az arany vitézségi érmet kapta.
— (Tiszti értekezlet)
A vármegyén tegnap tiszti é.-:ekeztcl volt. amelyen a főispán, :disi>á!nl a já. rási föszolgabirák és a megyéi város-ik jMtlgárinesteiOi vetlek részt.
— (A bíróságok elnökei
dr. Simon Rudolf táblai elnök temetésén)
I)r, Simon Rudolf; a pécsi láMl cijiöke osi é\\e.s korában váráttaiuA dl. hunyt. Kitünö jogász és biró. izzó lelkű magyar hazafi volt, aki munkásságaval országos nevet és közbecsülést szer/elt. Temetése ma uéhjtán - volt Pécsett, amelyen a nagykanizsai bíróságokat dr. Haám fimÖ törvényszéki ¦ elnök és dr. BenUik Ferenc járásbirósági ol-nók képviselték,
— (Államosítják az ármentesltő társulatokat)
A pénzügyminLsztériniiiltftfi cllutároz-ti\'ik, hogy az összes ármentosilő társu-latokat államosítják, miután az oIdigi lapasztalalok alapján Orré szükség vttn. Az. ánnentesitő társulatok m.inTuissá\'-gál>au ugyanis nincsen meg a szükséges együttműködés, egyesek ndóság-gal, mások nagy vagyonnal mükötUiok, Rövidesen megjelenik a miniszteri rendelet, amely egységes irányítás rüú liclyczi az összes ármcpiesitö lársula.to-"kai s felá\'ÜU az egész orszi\'ig tfiriiteténe kiterjedő ánnentesitő hivatalt.
— (Congreganista műsoros tea)
Az tJrleányok Mária Kongregációja szombaton, november 23-án leudezi meg szokásos teaestjét a fehérteremf. l«n. A vidám kis műsor keretében ezúttal is a- legjobb kongieganista műkedvelők szórakoztatják a közönséget. A műsoros teaest fó\' 8 órakor kezdődik, mindenkit szeretette! várnak.. ¦ (:)
— (Emelkedik a nullásliszt fogyasztás)
A Magyar Vidéki" Sajtó tudósító jelenti Budapestről, liogy a nü%$iszt fogyasztás ószievelietötön emelkedik, aminek egyik oka, hogy a hústalan napokon nagyobb a tészta ós kenyérfogyasztás, dc az emelkedést alaposan indokolják a drága gyuinölps- és szótő-árak is.
— Naptár: Novembor 22. péntek, ltom. kat Cecília vt, Proteitáns Cecília. — izraelita Mark. hó 21.
Uöztardő nyitva reggel 6 órától este " óráiü (bétM, BKöídB, paatak délután kedden *g6u nap nSkook).
ítélet előtt a Mózes-ögy
Mlhalovics Géza ellen megszüntették az eljárást
A zalaegerszegi tüzoiíóföparancsnok sikkasztási ügyében tegnap elérkeztek a vád- és védbeszédekboz. A sorozatos tmukihal\'ga-tás során minden vissza-élésie fény dcríiH A Unni-ként kihallgatott tűzoltók eimomlotlák, liogy a, városi mentőautón Nagykanizsáról zongorát, vidékről szilvái szúlaloltak és a város autóját Mózes saját céljaira is lias/nálti. Többen látták, amikor az ellenőrzés clölü éjszaka az üres henzl-neshordókat vízzel töltötték meg és
esak letejéio leltek pár liter benzint, Az -elszámolások is rendcllenüf; történtek és sokszor szciepcü a könyveken: u kilóméttírszámiáló nem működőit. Ilyenkor számolták el a magáncélokra
llovszky János a balatoni köziekedós érdekében
A Ház szerdán, interpBHáclós napján Ilovazky János, Nagykanizsa országgyűlési képviselője a téli é-s tavaszt balatoni közlekedés biztosítása ügyél»en in lerj>e Nációt intézett a kereskedelmi miniszlcrliez.
Mint mondotta, tisztában van azzal, [hogy a MAV-rti a icndkivüü viszonyok icndkivüli^ föladatokat rónak, de kén a minisztert, liogy a balatoni közieké, dést a lehetőségig ugy szabályozza, ltogy a nyári Balaton moHelt á "tffli líaJ;iton közlekedése is biztosítva legyen s. a balatoni téli sportok kedvdUU is megkajdiassák az utazás lehetüpégét.
Varga József keieskedelml miniszter válaszában rámutatott arra, hogy a trianoni ország vasúti mozdony- és kocsi-parkjával keS difc\'üni a visszatért területeket ís és a icudkivüU számításuk is neliczilík a helyzetet, mert Erdély déli részét még « havazás beadta eüő,lt e> ke\'l .átni. A balitoni vonatok menetrendjét nem tudja teljes inertekben rendezni, de amint a nyersiinyag-liely-zel engedi, külön vonalok alkalmazásival, motorosvonatok indításával javít a helyzeten. ..íj
folliasznáit be.iizlnokft. A túzoUosá^hbz érko/ctt |>én»ckcl is Mózes vette Tei és " hiány 10.983 pengo| lesz ki. lUel\\<o esak ez ké[>ezi vád tárgyát, mert az első szakértő 31.000 pengő hiányt mutatott ki
Mózes társa, Mib\'lovies (iéza jiénz. tán>s ollen a tegnapi tárgyaláson fejtették a vádat, mprt a Ritárgyabís adataiból kiderült, hog)\' a valló köU-sön-Ixvt származó 1700 pengót Milúdovies Mózesnek átadta, Mlhalovics, aki U3 éves, köítisztc\'ellA\'n áUó férfi, teljés erkölcsi elégtételt karjott a vádeüejté-s-scl.
A lagnai) este elhangzott vád- és védbeszédek után ité.elhozolalra a mai tárgj-aláson kerül sor.
Rövid táviratok
ÁRVIZET okozóit o Száva. Jugoszláviai szakaszán átlöric a gátakat és több falul és várost ugy dön tölt, hogy a lakosságot csak csónakokkal sikerűit me#rnj3ntenl.
TELEKI minisztere laök a Duw hoz, Csáky külügyminiszter pedig Ribljenlrophoz intézelt n»el;\'gh-mgu táviratot a hárrnasBgyeztmiényhez v:i ló csatlakozás alkalmából-
ROMÁNIÁBAN a keddi földren rengés Barla városában okozót! leg\' több házbeomlást, MosI valamennyi háztulajdonost kötelezték Románia ban a ház.uk átvizsgálására.
GÖRÖGORSZÁGBAN az olaszok visz szavorlék a görög csapatokat és bőin bázták a katonai eéljiontokut.
BAÜEN POWKLL, a cserkészet alft pilója, a világ föeserkésze rá|ftghalt.
A .ferenc József" keserűvíz
régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedétnél és annak mindenféle káros következménycinéi biztos, enyhe és gyorsan haió tei mészetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg orvosát I
msm
Az elemi károk és a gazdálkodást károsan befolyásoló körülményekkel kapcsolatos gazda - érdekvédelmi kívánságok
A mezőgazdasági érdek kéj ivi sCc tok a folyó évi rejidkívüü csapadék köu*t-ke/.lél>cn bCiízolt kcreszlcklon áUó gu-líójiáknál az e\'eini csapás nyitvánilását. illetve földadó oejigcdésére igényt kértek. A ke-Hó\' indokolássá\';\' alátámasztott és a földmmolósügyí kormányzathoz benyújtott kérelmet a fökbanVelósÜgyi niiniszlor a szükséges további intézkedések céljából a pénzügyininisztorlJOz továbbította.
Ugyancsak a mezőgazdasági érdek-képviseletek kérték a lökíadóelcngetlés iránt beadott és megáibipitotl ekJmi
károk miatti adótörlésoknck az adó-fökönySekben sürgős keicsziulvezeiésói. amely kéréssel kapcsolallxaa a pénzügy kormányzót, a rcndelkozést kiadta.
A gazdálkodást káros.in bofolyásoló egyéb rendkívül körülmények miatt az összes gazdatarlozásokra moratórium! adását, Viűamint a védeti gazdutolósok helyzetének megóvása érdekelem niínd-azoknak az intézkedéseknek lialálylaíu-nitását is kérték, omolyok u szolgána;-Uisok omelését és a védettség fokozatos megszüli telesét irják oUi.
B""F7i8H5"ok impregnálása
PáLCSICS-nál
Telelőn: üzlet 9SS.
Telefon : gyár : 344.
— (Adományok)
A hősi temető kivilágításához a MOVli gyűjtésében a kővetkezőit járul.
lak hozzá gyerly.iadományokkal: Dr, llcnniií Alfréd, Szat»ó (iyözö, ruger-l\'llmami ós Tóth, Tculseb (iuszláv 2—2 csomag, dr. Ifajdu Gyula, dr. Szabady l-örine l — l csomag. Az 1. körzeti elemi iskola -ir>7, a jKvlgárí leányiskola i!) darab és 3 mécses, Tliolway Zsigmond dr. ő darab gyertyát, VaKcs és Dculseb 20 mécsest. Készpénzado-mányokkal: Dr. Kertül Ágoston 2 P, Hrauner Lajos, Kaán Inna, Dobosi Elek, Honfi I.örincné, özv. Wcnier Boldlzsánié, özv. Rigó Antaljié, Adlar Miksa, Tibort Boldizsár, özv, KoXtay \\ Lajosáé, Koltai Fercuc Lipót, W\'oliak János, Szállinger Antal, J:mdn Kárefl^ N. N-, N. N. I —1 [»engőt, özv. Véber-né, özv. Monostoriné, dr. Alniássy Gyula, SlpOS Antd és Szűcs Jánosné 50-50 lillórt. Összesen összegyűlt ltí.50 I>engö, 10 csomag és 49.1 darab gyertya és 23 mécses.
— (Megszűnt a szombathelyi „Hlr")
Vas vármegye alispánja a Szombathelyen megjelenő Hlr l"imü napágap időszaki jellegének elvesztését hivataVv l>ól nicgálla\'pilolla és így mogjtínnost\'t megszüntette Az alispáni végliatilrozat ei\'en a Hír kiadója jogorvofílutlaJi épl.
— {.Gombák vitamintartalma)
A Búvár novemberi száma Írja: AZ Chelő gombák arápylag sok angolkór-ellenes, \\ngjis ü-jelzésü vitanunl tartalmaznak. Ez « gombái; ergoszlcrin-tartalmával inagyarázbaló ólykép, Iwgj\' az. orgoszlcrin a napfény ÜKilymitnl \\«Ió sugarainak hatására D-vibnn^nui alakú\' át. I*glöbbet tarbihnaz a kőzöp-ségcs (Kipsapkagoinbn, a HeMfcl «s-<-uienta. A csiperke csak fotcannyit Uirtaimaz, de csuk a szal^ubftn lennOlt példányok, a pineél>cn no\\«lt csipesrko D-vitaminja még keve*bb.
— Faketfl htvinril,
az uj szerzőről ir a Film Szinház Irodalom uj szíbna. Irodalmi körökben nagy szenzációt fog kelteni a József Attiláról szóló cikk. Mozey Mária lieti naplója, Aprl\'y I,ajos nyilatkozata, több kéj.cs rtnórt, kritikák, div.a, Mu-ráti Vili regénye ós viccek, rejtvények egészítik ki a gazdag számot.
Mainárak figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból be8zerezhetö
lapunk nyomdájában.
6
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november 22
A nagykanizsai klr. jaraablróaaií,
mint telekkönyvi hatóság.
ümrfilWMiiíiMIfeltMi.
Dr. örley Clyör^y végrehajtalónak kk. Böiöndl Laliid, litván és Mária végrehajtást szenvedők ellen Indított végrehajtási ügyében a Ikvl hatólág a vétrrehaltaló kérelme következtében az 1881 : IX t. c. 144., 146. és 147. §a értelmében a végre-lia|láal érvéréit 30 P 67 f. tőkekövetelés, ennek 1933. évi lanuár bd 38. napjától járó 5-/o kamata éa as árverési kétvenyért ezúttal megállapított 12 P kdllaég belm|-tása végett a Nagyrécie és Klsrécie . községben fekvd a a
I. a kfsrécsel 8. utjkvben 59, lant. a. foglalt has Ingatlannak >/> réaiére 280 P, 110. hrsz. a. foglalt szántó a folvásl felső dűlőben Ingatlan l/a ré.zéte 47 P,
II. kiírtad 334. utjkvben 115/a. hnz. s. foglalt nintó a lolyiil alsó dilisben Ingatlanra 618 I\', 153. hrsz. alatt foglalt tét az Alsóréten Ingatlanra 167 P.
ÍM. nagyiécsel 1340. lltjkvben 3200— 9394/b. I. hrsz. alatt foglalt szőlő, iz\'ntó és tét ai Ádám hegyen Ingatlanra l!>7 P, 3393—3402/a.fthraz. alatt foglalt azóló. szántó éi tét ugyanott Ingatlanra 100 P klklaltáii árban.
A III. pontban Irt Ingatlanok l/l részére ősv. Németh Janóimé Csák Rozália javára bekebelezett baazonéivezell szolgalmi jog tennlartásival elrendelte.
A telekkönyvi hatóság az árverésnek Nagvrécse községházánál megtar\'áaáta 1940. évi december hó 14. napjának délelőtt 10 óráját luzl ki él az árveréal feltételeket az 11-81: LX. t.-c. 150. 6» alap. |án megállapítja.
Az árveréal feltélelek a hivatalos órák alatta telekkönyvi hatóságnál (Törvényház, földszint, I. ajtó), es Nigyrécse község elöljáróságánál tekinthetők meg. (1881 : IX t.-c 147. §. g) pont).
A telekkönyvi batoság elrendeli, hogy a telekkönyvi líuda az árverés elrendelését a nagyréeael 1340., kluéczel 8. él 334. szljkvben jegyezze fel.
Árveréal feltélelek a következők:
1. Az árverés alá eső Ingatlant, a házat a klklllll.l ár telénél, t többit kétharmadánál alacsonyabb rron eladni nem lehel. (1908:XLI. t.-c. 26. §)
l/a. Átvcrclni szándékozók a katonai hatóaág hozzájárulását lehetőleg az árverés előtt szerezzék meg, mert ha a katonai hatóság a vételhez nem Járul hozzá, ai árverés hatálytalanná válik a ennek költ-tégelt a bánatpémből kell fedezni.
2. Az ilrveiclnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár ímvál készpénzben, vagy az 1911 ili-C 127. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék-képea értékpapfrosban a kiküldöttnél le-tenni,vagya bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letilt elismervényt a UktlIdOttnek átadni és n« árverezi feltételeket aláírni. (1881 : LX. l-.c. 147.. 150., 170. §§i 1908: XU.tc.21. §).
Nagykanlzss, 1940. évi junlui hó Ilin, Dr. Bentzlk Ferenc o. k. |b. elnök.
a kiadmány hitelein :
klsa
liod.tl.it.
tlílrtaiiliiaillikl Mítai Vállalat MENETRENDJE
érvényea 1940. íiiójun 19-től.
Er*svéber-t«ir—VuHutAiloznés
Vasútállomást!
1-21 gn 11» 133« 16»? 1B oo 18«)
SOW 22 W 2310
s
«
s ¦
* 3
fi
(Letenyel menetrend
I elő tjíiJI bd. li 41) Híil - viliim ili. V\'ÖÜ
MiKjii.uií.ífAih.!. 1420 utt*,i(.ifk, 1B-40\'
(Folytatás az 1. oldalról) és aláírják a berlini egyezményhez való ccsatlakozásukjtit. Ilt emiitjük kufeg, hogy Grandi
olasz igazságügyin Ín iszier Münchenbe, utazott. A miniszter látogatást lett Frank miniszternél, majd Hess Rudolfnál, Hitler nelyeltcsénél.
Amerika nem bízik már az angol győzelemben
A háborús frontról Írva a Messa-gero közli >iz amerikai sajtó véleményét . j
A w-ashingthoni lapok szerűit A meri kában már tiszta képe1 kaptak az angliai helyzetről. Hu nem is tekintik katasztrofálisnak a helyzetet, arról már mindenki meg van győződve, hogy a győzelemre tmiár semmi ix,m!6ny nincs.
A Ncwyork Times (elemese szo.-íul az angol nép egyik nagy probléma" ja az óvóhely-kérdés. A nép ugyanis inkább kiieszi migál a rjctaipázás veszélyének, de a zsúfolt és ferlö-zőtt óvóhelyekre nem megy, mert csak járványos betegséget szerez ott.
Beszámolnak a lapok a Oovenlry és Birmingham elleni nagy német légitámadások hálásáról is. Eszerint csak Coventrybeíi 26.000 ház pusz-lult ci. A város 80.000 házból áH, igy a hatalmas város egyhmfmtada romokban hever.
Ncwyork, november 22
Roosevelt einök liikára utján nyilatkozott és kijelentette, hogy azirá nyitható bombák tervét netml szol-gúltaija ki Amerika Angliának.
Másik newyoi\'ki jelentés szerint Roosevelt elnök a jövő év elején ujabb 5. milliárd hitelt kér nz 1912-ic tervezett kétmilliós afmpiikai h"d-seieg fel fegyverkezésére.
Antonescu és Strudza Rlbbentropnál
Berlin, novomlaCr 22 nibl.entrop német külügyminiszter ma déllicii kihallgatáson fogadta Anlo-neseu ramáa áliamvczCtőt ós- Strudza k ü tflgy minisztert.
Hitler kancellár ma défthe-n kiluilí^a-tásou fogadta Kreeianut, Komán ja uj Iroriini köveiéi, majd Pop Valért, aki
izintén a kö\\etlel érkezei! IJcrJiiib*.-.
| Tűim szombaton utazik Berlinbe
Pozsony, novembiy 22 j Hivatalosan közöllek, hogy a német , liiruilalmi kormány meglúvására Tuka konnányclnök és kühlgymirüsztor holnap Berlinbe utazik.
Lakása disze lehet--— — — — —
-a kis zenegép
Saper Rádió
Ezt és az összes uj typusu készüléket 12 havi részletfizetésre meavehetl
SZABÓ ANTAL
rádló-Ozletében Fő-ut 5. Telefon 91.
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2. «"
Budapest, november 22 A Pest zürichi Iclercnjdcntéso szerint diplomáciát körökben Románia, Szlovákul, majd Bulgária csatfakózttsám számítanak, majd ezeket követné Spanyolország.
Nagy figyelmet szentelnek Jugoszbí-vni lielyzcténok is, amely DéÍkd>t. curópában egyedül átlő poOitikát foHybt
„Sxémlteni lehet ¦ háború hftzell befejezésére"
Berlin, novoinl.Or 22 Német körökben lutngSulyozzák a háromhat<ilmi egyezmény Wböyilésé-vei kapcsoIatbaUi Iwgy a német birodalom oreje nem teszi szfikség»\'ss6 más lUlomok katonai iKsivalttozásál. Kfilmd.cn is sz.ámit;uii lehet a háború közöli Iwlc^ezávérc, különösen mióta a nemet légierő oly niéjsemlrnisitő rsa. pást mér az angol ipari központokra
Papén Ankarába repüli
Szófia, november 22 Papén ankarai német nagykövet a bolgár miniszteiebiökkel és külügyminiszteriét folytatott tanácskozásai után ma külön repülőgépen Ankarába rbpült.
A legújabb harctéri események
Berlin, november 22 A német légierő m)a éjszaka is több enedményes támladásl intézett London és több ipari központ ellen. Suiyos találat érte a vhnbledoni rakodó pályaudvart, a cambridgei, az csat-ournei ós az ipsoiti vasút* vonalakat és épületeket, valamint a bombák fclgyujtotlákabrlthgoni és soupthandi pályaudvarokat.
ÁLLAS
Ügyes •Bieményklhortldt. (elvesz Kovács pék Pelőli-ul 6. 2672
Oversnefs. mellett, háztartásban inun-kát váltai rendizerelő, komoly zsidó nő. Klnlzil-ulca 20. 2683
ADÁSVÉTEL
Egy jó\'aarban levő tuaaibstaui.aauKUII
vennék. Cini: Uatlhyány-u. 6. *
Magyar művészek kisebb feelméaiyal
eladók. Megtekinthetők Csengery-nt 23.
2670
Dohmal-téle UOsendoitcr-iendizerll rövid zrengora eladó. Cini a kiadóhivatalban.
2681
Singer varrógép, süllyesztői. Jókaiban levő, eladó, Klslaludy-u. 10. sz. *
Érett trágfa eladó. Magyar-u. 9. Magyar Király vendéglő. 268i
Alig használt fekete bunda olcsón aludó. Horthy M.-ui 4. " . •
LAKAS-OZLETHELYISÉQ
Pékség felizereléssel és Iskáissl olcsón bérbeadó. — Somogyszenlmlklós, Horváth iBlvaniié. 2675
HAZ ÉS INGATLAN
Atilla-utca 54. azáinii há> liabrrdkézból ¦¦•elé. 2655
KÜLÖWÉLii
Knleekéajék köipontl ltodá|a: Nagykanizsa, Csengery-ut 2. •
znuu KŐZLÖIIV
l\'OLITIKAI narilaf..
Klactla! „KlzeuHaaigl R. t. Nagykaalzsa". Felelős kiadó: Zalai Kárai), Nyomatott i • „KIZBazdasagl B. T. Nagykaalzn"
•ysadájábai Nagykaalziin. (Nyomdáért telei i Zalai Káraiy.)
9506?9
80b Évfolyam 268 szám. Nagykanizsa, 1940 november 33. szombat
ár* 12 fUL
ZALAI KÖZLÖNY
Fetetóa szerkesztő: Sarbarita Lajos
ElöiUeWai áa:«Un 1 pcMt 4» tata.
„Mi semmit sem mulasztottunk el..
Az írás azt mondja K\'iszlusról: »köritf Járt, jóttevén*. Vagyis együtt érzett a szenvedokkéi, az m einyoi multakká\', a nin esteiének kel," agyén, gékket, a betegekkel. Mert a szerelelet pazarló, fölényes bőkezűség az isteni természet tulajdonsága. Isten a végtelen Jóság. A Jóság pedig - túláradó indulatában — mindenkinek akar futtatni bőségének öröméből, s hogy igazán vigasztalhasson, részt kér mindenkinek szenvedéséből Az Üdvözítő földi é\'ete lennek a kimeríthetetlen bőkezűségnek szüntelen megnyilatkozása volt.
Mivel az Egyház az állandóul »kÖzÖtlünk élő Krisztus*, ezért a végleten irgalomnak és b tevékeny szeretetnek megtestesítője, a jog, igazság őie és fáradhatatlan folytatója. Az Egyház Krisztus vUágolr ntegváftó szeretetét nctm] csak hirdeti, hanem elsőnek gyakorolja j annak első letéleménycse, a századokon ál folytatója és örök megele-vvnitője.
Bár az Egyházat nem az emberek kivá\'ósága, hanem 0 Szent lélek rmia-ga kormányozza ; s az Evangéliumok isteni támlása minden korok, -minden idők, minden embere számai a ugyanaz marad tegnap, ina. és mindörökké ; mégis a pápa, mint Krisztus földi helytartója s az isteni tanítás legfőbb őre és hirdetője, kell, hogy egyéniségévei méltóképen kép-v ideije az islen igaz hitét, s abban a szeretet legfőbb párancsát, a vallás minden feleli való élményét, a/, emberi lélek istenkcrosésél, Is-, tcnre-laiálásál. A pápa ugyanis Krisztus lelkével fogja fel az emberiség erkölcsi igényeit, Krisztus szivével érzi az emberek testi-lelki nyomorát, s Krisztus széniével nézi, kutatja a nagy elhatározások", s k&i taszlrófák jövő kimenetelét. így volt ez ezerkilencszáz éven ál és igy cselekszik XII. Pius pápa is;a kinek ereje, nem a csűrt .csavart beszéd, sem a nagyképű fontoskodás, hanem az imU és önmegtaga. dás. | i
A pápa nemrég apostoli körlevelet bocsátott ki, amélyíben holnap, no\\«rnber 21-ikéi* az egész, földkerekségen megtartandó Eucharisztikus Áldozatokat és nyilvános kö-nyörgéseket rendel el az emberiség jelen szükségeiért. »Tudfa mindenki, - irja XII. Pius — hogy amióta ...égy uj és rémes háború kezdle-Európát du\'ni, Mi semmit sem mulasztottunk cl abból, amii az Istentől reánk bízott hivatal kötelessége magában foglal, s Vtóit a minden nép iránt táp\'áH atyai szere--Leiünk Nekünk sugalll ; lettük mindezt nem csak azért, hogy (méltányosabb nend szerint és az igazságnak megfelelően visszaálljon a ni-» any nyi nép közölt szánalmai -keltőén megszakadt egyetértés, hanem\'jzért is, hogy az isteni vigasztalások és emberi segélynyújtások, airnícunyiro
Az egész országban nagy megnyugvást és megelégedést keltett Teleki miniszterelnök képviselőházi beszéde
Varga József kereskedelmi miniszter Olaszországba utazik
A képviselőház pénteki ülésén nagy beszédet mondott gróf Teleki Pál miniszterelnök. Tálaszolt a mi-niszlereinökségi tárca kÖUségveté" sének vitája során elhangzott felszólalásokra és beszédéJcen kitéri a magyar é\'el és a nthgym* jövendő szinte valamennyi kérdésére. Nyilatkozott az erős központi hatalom szükségességéről, az átképzésről é< a/, önállósítást alapról, a nemzetiségi kérdés szociális szempontjairól,
a magyar-némfcl kisebbségi egyezményről, az igazság hirdetéséről, amely egyfoiimla itthon és tul a halálokon. • •\' • \' \' ¦ \' A Ház rendkívül nagy érdeklődés sei fogadta a miniszterelnök beszédéi, majd á\'talánosségban és részleteiben is megszavazta » költségvetési.
Pénteken egyébként fekele napja voU a képviselőházban a nyilasoknak, akik napok óta blöfföltek a
vezető testvér kassai látogatásával és Csja Sándor egyik interpellació-ciójávai. Gróf Teleki Pál költségvetési beszédéin, illetőleg az in-tenpellációra adott válaszában olyan keményen és lesujtóan nyilatkozott mindkét nyilas >sikerről«, hogy ilyen erélyes és általános helyestéíi-tői kisért kioktatást még nemi kellett elszenvednie egyetlen magyar politikai pártnak sem, A mpgyar (Folytatás\' a 2. oldalon)
*iw»vwpW<pa^wawwa)w*trYWW^
Az uj Európa Magna Carta ja készül Berlinben
Nyílt színvallásra késztetik Törökországot Is — Románia csatlakozott a berlini egyezményhez — További heves légitámadások az angol iparvidék ellen — Japán békét ajánlott Kínának
A diplomáciai tárgya tanokkal kapcsolatos hírekből meg lehet azonban állapítani, hogy
a tengely most nyílt színvallásra kényszeríti Törökországot
is, most kell [mándenküvek megváltania, a tengely oldalán áll-e és részt kiván-e venni ez uj Európa kiépítésében vagy sem. És ezért kétszeres érdeklődés kiséri Papén ankarai tevékenységét. í [
Papon ma (megy kihallgatásra a török miniszetrel nőkhöz, jmjbrjtfUtána a köztársasági elnökhöz.
Ankarában ezzel kapcsolatban ugy tudják, hogy döntő események következnek, mert Ankarára egyidejűen augoi, német ós orosz nyomás nehezedik, politikáját tehát minden képpen nyíltan meg kell vallani.
Szófiai jelenlés szeriül a bolgár légvédelmi gyakorlatok is megkezdődlek. A részleges elsötéütést már* elrendellek. A nagy üzemekben, gyáv rákban pnóbarKidókut tartottak és
(Folytatás a 6. oldalon)
Mialatt Berlinben tervszerűen fo^ lyik a világbéke érdekében Összehozott európai koa\'ició kiépítése és aZ egyes déikeletcurópai államoknak! a tengelyhez való csatlakozása, a Balkánról érdekes jelentések érkeznek. Papén megérkezett tegnap Ankarába és arra a kérdésre, hogy hozott c felszólítást vagy , -
ojántotot Törökország részére,
diplomatikusan csak ennyit válaszolt : - Minden diplomatának, aki hazulról jön, van közölni vallója az illclő ország kormányával.
Istambu\'i körökben (megoszlik a vélemény a várhaló esetnie iyek tekintetében. Egyesek szerint meglepetések következnek be, mások szerint PapCn utja nem változtat a hely zclen. Ezek ugy tudják, hogy Papén nem hozott ullimíUum jellegű üzenetet, vagy olyat, amilyet Törökország ne fogadhatna el. így reménykednek, hogy
a viszály nem terjed ki ujabb országokra.
Törökországban jó benyomást keltet,, az a tény, hogy* bolgár terű" létre tévedt két török katonát a bolgárok azonnal kiadták, ami a két ország közti jó\\iszonyra jellemző.
Mindazonáltal Törökországban ostromállapotul rendeltek cl mindazokban a körzetekben, amelyek Bulgáriával, Görögországgal és a Dardanellákkal határosak.\'
Elrendelték az általános mozgósítást
is a nemzetközi helyzetre való tekintettel. A benzin fogy asz tás terén korlátozásokat vezettek be, a taxik szárnál fdére csökkentették, magánosok egyáltalában nem kaphatnak benzint, kivéve a diplomaták.
A Popóki di Róma jelentése szerint Anglia mindent elkövet, hogy Ankarát befolyásolja a tengely ellen. Az angol nyomás a legképtelenebb rémhírek terjesztésében nyilvánul meg, amelyekké1 Törökországot Olasz- és Németország ellen akarják hangolni.
csak \'ehet, részévé jussanak mindazoknak a kiknek a háborús összetűzés dühe károkat és fájdalmakat okozott.*
Ezeket a szavakat az öt világrész állandó át lek intéséhez szokott szem, az emberiség milliónyi baján és keservén való zokogás és az önmagát régen elfelejtett s csak. másokért élő apostoli lángolás szülte.
Amikor a tmfastaní háború első áldozatait szedie egyes külföldi lapokban olyan harrek jelentek meg, hogy a pápa a háború áldozataival való együttérzését azzal is kifejezésre akarta volna juttatni, hogy testi szenvedéseket vállalt magára. E hírek szerint a pápa hideg kőpadon alszik, ostorozza magát, ke. yeset eszik és minden tekintetben teljesen átadja magái az emberiség-
ért való szenvedés gondolatának. A Vatikánvárosban mindezekre megjegyezték azt, hogy Öszenlségc magánéletét senki sem iNmierheli. Az azonban bizonyos, hogy azt vsilh ja, hogy jobban mint valaha ki kell tartania, hogy imádsággal, mórtifi-káoiókkai, irgaimasságga1 kérje Istent, adjon békét a Szenvedő emberiségnek. I ! ;!
Lehet, hogy sokak szemében a szenvedő emberiségen való segítésnek ez a módja elavult középkori felfogásnak látszik ;;igazábau mégis az ima és önmegtagadás eszközei-vei kérn,i a mindenség Urától a béke és a szeretet urálinál a földön : igaz keresztény felfogás, ez valóban evangéliumi Stihis |
S ami"\' az első apostolok hangja scihatotl az ögész földre és bcsz^id-r
Jük a földkerekség határaira*, -ugy most XII. Pius pápa hangja js cijut mindenhová ; a világvárosok földalatti óvóhelyeire, a homokzsákokkal vedeli dómokba és királyi palotákba, a megszázszoiozotl számú kórházakba, a dokkok éshaor gárok romjai közé, át mindenféle >vonalakon*, át a bombavetők\' zaján és a lakóhelyükről kitetepilott s szülik ulán sinó kisdedek jaj-gatásán. , .
Magasabban száH ez a szózat a repülőgépeknél, hiszen meg vagyon irva : .Könyörgése a felhőkig ér és imádsága álhatói a felhőkön* (EccL 35, 21.), hogy újra a béke, szeretet és egymás tofegbeosüléee uralkodjék a sziveinkben. | \' «
Dr. Tersztenyák László
a
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november 23
Trldnam Szent László király születése 900. évfordolóján a piarista templomban
Kalazanti Szent József-Ünnepély és díszelőadás
Férfiöltönyök, felöltők, télikabátok
nagy választékban
Szomolányirtái.
(Folytatás az 1. oldalról) nemzet egyöntcio. [rr&ggyőződésénck adott kifejezést a miniszterelnök akkor, amidőn (megállapította, hogy Száiasí Ferenc kassai bejelentése ~ ame\'y szerbit a [magyar nemzet évszázadokon ót nem Játolt niiiaga előtt, jó példát - nem annyira az intelligencia hiányának lulajdoiiithaíó, mint inkább onos-pszichológiai jelenségnek, Ugyanilyen (latárbzottság gaJ válaszolt gróf Teleki Pál.Csia Sándor inUTpeJlációjára, amelyben egy fontos nemzetvédciimS szerv«zei állítólagos költségeiről beszélt és hamis száünkzcrü adatok kísőrelé-ben valami lejlélyes, de minden j esetné bizalmas fotókópiát lobogta* tolt a Ház és a karzat nyilvánossága dőtt. i
Gróf Teleki Pál a tőle megszokott őszín\'eségget és a Ház többsLg&wk vjbaros helyesléseméi- j lelt áUspitottn meg, hogy aki egy j jlyen fontos iratot eltulajdonított, az ¦ lopott, aki kiszolgáltatta, az gazem" I bkjr és kJ felhasználta, *i az állam- j védelmi törvények paragrafusuiba ütközött bele.
A közvélemény érthető ntfígnyug- j vássai és bizalcimimpl fogadja ezt a ¦ | rendkivül bátánozott fellépést, mert tudatában vau annak, hogy az egyre merészebb és egyre afeptalanbb szélsőséges agitáció, csak igy lehet .tökéletesen leleplezni ós hatályrala-nitani.
Teleki Pál miniszterelnök beszédével foglalkoznak az olasz lapok is és rámutatnak arra, hogy imi" lyen bölcsen beszélt a miniszterelnök a nemzetiségi kérdésről, amelyet magában foglal a szentislváni áHames7ím;2 és milyen erélyes választ adott a .titkos szervezetek* ügyében. Hangoztatta itt « miniszterelnök, hogy tud eszmevédö" ós cszmeterjesztő Ütkos szervezetekről, amelyek ügyében akkor fog intézkedni, ha jónak látja. ,
Varga miniszter olaszországi utja
; • Milano, november 23
Az olasz! lapok a mogyai* parlamenti élet hitei nyitott nagy clmb** tüs cikkekben jelentik, hogy Varga József kereskedelmi .miniszter rövidcsen Olaszországba utazik.
Varga miniszter visszaadja olasz minisztertársának tavaszi budapesti látogatását és köz igazgatási kérdésekben is tárgyai. Megbeszélés tárgyát képezi az erdélyi o\'asz érdekek ügyének kérdess is.
Távlratváltások
III- Viktor EmánueJ olasz király meleghangú táviratbaji válaszolt Horthy Miklós táviratára, míg gróf Teleki müüszleieuiöknck a öucc küldölt választiviratot. Mindkét távinat kiemeli a két nép szoros barátságát.
A „Ferenc József keserűvíz
régóta kitűnően bevált báziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható iet-mészetes hashajtó, mely számos, betegségnél az emésztést (avitja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg owosát I
Az egész katolikus világ melegen ünnepli a nagy m^gy-ir szent király, László, szülésének 900-ik évfordulóját. Különösen a magyarság, [melynek gyökeréből sarjadt Széni László. A hazafias piarista-itenrf, amely mindig Szcnl István és Szent László szellemében itCvél] az ifjú magyarságot, trÍdmmVm(jl ü\'i meg a dicső nap emlékezetéi. Azért noviimíbpi\' 28-, 29. és 30-án reggel 3 ómkor a Sugár-uli piarista templomiban fj". népi szentmisét tart. Utána Qnnepj egyházszónoklat. 28-án Santorra Mihály gimn. tanár mondja »Szehi magyar középkor* ofaSpn, 29-én Sző-nyi László gimn. tanár : »A tö\'lé-ne.\'em Szent Lászlója* cinv-\'n és 30-án Barta István gimn. igazgató : *Szenl László, a lovag* címen.
December 1-én ünneplik a piarjs-ták KaJazanli Szent József pártfo**
Minként a kereskedelmi nniniszV tor is bejelcjitiotle ? költségvetési beszédében, az országos á\'-kormánybiztosság könendeletet bocsátott ki a megyék alispánjaihoz, a városok poigármestereihez és a járások főszolgabíróihoz, amelyben elrendelt®, hogy a nyílt piaci árakat az ország minden részében szigorúan ellenőrizni kell. Minden nyilt piacon kl
keli függeszteni a mezőgazdasági termékek és Vta)iriyek legmagasabb árát. A körrendelet a gyakoriaü keresztülvitel lérdekébeín különböző fontos utasilásokat tartalmaz. Nagykanizsára ís megérkezett a
gásának emlékezetét (pntrocin túrnál). Ebhöl az atkaUiimból reggel fél 9 órakor ünnepi szentmise, stmjt Barta István igazgató celebrál; májd délután G órakor az intézet torna-leimében diszflnnepély, amidyen az ünnepi beszédet dr. Solymár István esperes, püspöki biztos mondja. Etó" adásra \'kerül. Fridetzky : A barokk \'Róm ¦ szentje c. regényéből hárctml képre álirt színdarab, amit nagy hozzáértéssel és művészi vénával Barta István\'igazgató szerzett. Gyönyörű diszlelek. A sziumü Kalazanti Szent József megkapó apoteózisa, Z^nc, énekszám. A belépés díjtalan.
Ugy a Szent Lász\'ó király tri-duumra, jmjinl a Kaliznnii-ümiepé\'y-ie már előie felhívjuk a váios kö-zÖnségé\';ek figyelmét.
polgúrmesioií hivatalhoz a szigorú rendelet. Ennek alapján az áicücj.. •-ör/.és országos kormánybiztosán Híj kanizsai képviselője felülvizsgálta a nagykanizsai pí^ci árakat. Ellenőrizte az árak kifüggesztését is,
A pénteki hetivásárait történt\', hogy a fapiacon egy bécseheiyi gazdát tetten ért, amikor az hrVinpdren-dü (selejtes) bükkfa fél öléért 80 pengőt kövelelt. mig egy niásík cnr ber (egy gazda fuvarosa) bükk-keve-rékért 60 pegnőt köveiéit. A hatóság embere igazoltatta az árdrágítókat, amikor ódáért a fuvaros gazdája, aki hallván, hogy a fára alkusz-
Fejfájás?
©ASP1RIN
T A fl LET T ÁK ....
nak, most tnvár 70 pengői kért a fél öl fáért. Mikor az ár kormánybiztos képviselője (akit a gazda nem is. meri fel) (megkérdezte tő\'c, miért lett drágább a fa, hiszen előbb még csak 60 pengőre tartotta a fuvarosa, a gazda egyszerűén\'kijelentet-le: J
• Hja, azóta már drágább lett s» fa ! és éh nem adoimi most már 80 pengőn alul !
Az eset felháborodást keltett "a piacon,
Mikor az á\'korrnáhybízlos képviselőié azután felfedte inkóguHóját és felvette n^cionáiéjál, az áruuzsorás becssheiyi magyarnak lcjcbb szál\'t a bátorsága.
Mindkeltő legközelebb már a tőrvényszék n zso rab írósága elött fog felelni, ahol példás ítélet várja őket !
Nagykanizsa közönsége megnyugvással fogadja a hatóság intézkedéséi. Lte most azután végre kerüljön
sor az ázsiai fuvar-uzsora letörésére is. Ha mindjárt eső után...
A példátlanul kiuzsorázott nagykanizsai közönség drákói intézkedést követel és Vár az áiellfnörzés kor. mánybiztosának nagy kámzsái képvi-solöjétő1 : a fuvar-uzSorára is !
Északi, majd északkeletire forduló légáramlás, változó felhőzet, délen és keleten már kisebb esők, a hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intézet nagykanizsai eagttgyeléállomtM jelenti i
HSméraéklot tegnap eat« 9 érakor 1-7 0. m» reagál -f 00. dalban +112, OMDftdftk 00
— Naptár: November 23. szombat Rom. kat. Kelemen p. Protestáns Kelemen. Izraelita Mark. hó 22. — November 24. vasárnap. Rom, kat Ker. János. Protestáns Emma. Izraelita Mark. hó 23.
GőiMrdŐ nyitva reggel 6 óratói eata 1 óralf (hétfő, uwrda. péntak délután kaddw aféu nap nlknek).
szebbnél-szebb
¦VlllflfPA női és leányka
DÁRTANI kabfjtok,
WKkW azár-ud var divatáruk
=======_1=_=_^^ nagyon olcsón!
Némot torpedónaszád a kikötőben. (Foto R. D. V)
Nagykanizsán megkezdték a piaci árak szigorú ellenőrzését
Két becsehelyi gazdát áruzsoráért feljelentettek
1§40. november Ü.
2AL/U ltGZLÖNY
^\\KULCS!VUK..
HERCEG FESTETICS GYÖRGY-
föurl ajándéka, » keszthelyi hk. rangjáték szombaton a keszthelyiek nagy örömére megszólalt a plébánia templomi tornyában. Maga az_ón*-mü többféle harangjátékot ad."\' A Himnusz és a Boldogasszony hang-képei mellett a vvcslmöiszleri és a whiltingtoni haragjátékokat is éivez-helik a keszthelyiek. A harangjátékhoz egy erősítői és hangszóról is felszerelnek, ugy hogy á haiangjáték egész Hévízig hallható lesz. *
GRÓF TELEKI BÉLANÉ,
Mailáth Mária grólnö, főispánunk hitvese nemcsak jó szivéről, de ének művészi képességeiről is közismert. Most isméi a szociális célok szolgálatába állította istenáldotta hangját és Zalaegerszegen, a Ka\'i\'csonyfu Egylel lendezésébou dcc<-mí>e>" 14-én hangversenyt ad, hogy annak jövedelméből a szegények könnyéi lehessen letörölni és fázós testüket meleg ruhával lehessen befedni.
A főispánná a zalaegerszegi hangversenyt megelőzően, december í-én Budapesten is hangversenyez. Ekkor tartják meg azt a zenei fcnjitinét, ami tavaly a főispáni családot éit gyász miatt el«inr«dt. G\'óf Teleki Béláné czalkalommnl Marx dalokat énekel. Mindkét \'hang-versenyén bátyja, gróf MaÜáth Pál kíséri afő-ispánnét zongorán.
*
YANNAY JÁNOS
zeneiskolai igazgatónak nemrég <\'l-készült zenekari szvitje kedden, nor v*mber 26-;in bem>ulatásra kerül « budapesti rádióban. A zenekari müvet, amelyet, írnfinl ismeretes, Van-nay János dr. Haba Antal szülész főorvosnak id, a Postás zenekar ját-sza Eördögh János vezénylelévei dél után fél 2 órai hangversenyén. Ezt a zenekari müvet kérte nemrég a berlini rádtó\'is, a lierijnl\'bemutalól azonban most trnfegelőzi a budapesti. A zenekari bemutatót nagy érdek-I várjuk.
A KERESZTÉNY TISZTVISELŐNŐK
Babay vigjátékának, a >Naprafor-gÓH-nak\'pompás előadása utáíimoKl a nagysikerű >Tokaji assz)u« ope<e(| megrendezéséii fáradoznak. A sze_ repek a legkitűnőbb műkedvelők kezeibe vannak letéve.
*
A BALATONI MÚZEUM
előcsarnokában márványtáblán akarják-megörökíteni az alapilók és első gyűjtők emlékét. Ezek : dr. Dr vassy Sándor, dr, Csák Árpád, Sági János ós Huszár Károly, jelenleg a régiségtár ós természetrajzi gyüjle-mény áh a nyilvánosság rendelkezésére, A nyáron át több mint 3500 érdeklődő fordult meg a múzeum helyiségeiben. A múzeumiak 17.6(19 darab értékes kíálUlási tár gya van. , j
A magyar tavasz legszebb virága
a magyar tulipán.
(Tulipánhagyma még kapható.) 4
„TULIPÁN" kertészet
EOtvfla-tér 18. Rijjtoilíl. Telefon: 634.
Virágüzlet: FÖ-ut I. «z. Telefon; 502.
színész lesz
Ga remvölgy i I ván fia, Ga-i-uiivölgyi György, aki 3 .nagykan i-zsai gimiiiiziumban érettségizett. A fialal Garamvö\'gyi, aki apja nyomdokaiba lép, már sikerrel le Is tette a Színművészeti Akadémia felvételi vizsgáját, ahová egyhangú határozat" tal vették fel.
*
ez aztán lakodalom ! * Kerkaleskándon Bo\'Sos József leggazdagabb polgár és szeszfőzde tulajdonos József fia elvette a szom-
széd faluhói Cseke Mariska 18 eves hajadont. A lakodalom1 a vőlegény házánál három napig tartóit. Hetven vendég gyűlt Össze a vidék uri közönségével együtt. A kitűnően elkészíteti, 14 fogásos vacsora ójfé* után ért végei. Elfogyott l marha, 1 kövér disznó, 36 szárnyas, 500 tojás, 20 torta, 20 kg apró sütemény, 12 kenyér, 6 akó bor, 15 Üter pálinka, 80 Üter feketekávé. A negyedik napon a szakácsiic-ból volt.
Mondja még valaki ezekulán,hogy nincs jó sorunk és valamiben szü. kiben vagyunk...
Négy évi fegyházra Ítélték Mózes László zalaegerszegi volt tlizoltófőparancsnokot
Je\'eniellük, hogy a zalaegerszegi törvényszék két heti folytatólagos tárgyalás után tegnap délutánra tűzte ki n Mózes ügyben az ítéletet.
A törvényszék a tűzoltószövetség sereimre elkövetett folytatói logos hivatali sikkasztás ós Zalaegerszeg város sereimre elkövetett egynend-bcií hivatali sikkasztás büniettébon mondta ki bűnösnek Mózes László vádlottat és ezért | évi fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanannyi időre való felfüggesztésére itéile. A bíróság a bún telesbe beszámfiolta a vizsgálat aialli fogságban töltött 5 hónapot és 16 napot. A bíróság az iléletet közli Zala vármegye alispánjával, Zalaegerszeg város polgármestereiéi és a vármegye központi választmánya\' vai. Egyes vádpontok Alóli fl bíróság 0 vádlottat megnyugtató bizonyíték hiányában felmentette.
A kir. ügyész súlyosbításért fet-lebbezeíl és a vádlott azonnali le-tartózlaiását kérte, a védő viszont a bűnösség megállapítása mjtdl jelentett te fellebbezést és a szabadlábon h-i^yást kérte.
A bíróság a ietarlózlatnst mellőzte, ami eien az ügyész felfolyítaw* dásl jelen-eit be. {\'
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (2 sor) dija 30 fillér.
Nova mbar 24:
Liceális előadás a városházán d. u 6 órakor (dr, Vértesi Frigyes). A Tűzharcom Főcsoport taae*tja i Központ Szállóban S órakor. Hotfombor Só,—Bm 11
A Keresztény Jótékony Nőegylet róceonyi vására.
őszi kabát téli kabát
fi legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
-Áruház.
Fenti készüléke! díjtalanul bemutatja:
Szabd Antal rádió- éa sporiBxtete Nagykanizsa, Föut 5.
feli íiiri buj flntatt
SZÖKEVÉNYEK
Szabad-e hagyni, htogy a mimkanét kuli az országutakon barangoló ame-rikni fiatalság a bán rertötfébft súlyod jent Egy fia tál lány és fin változatos és né-lia izgalmas történetén kttCsztiu tartanak vádbeszédet a szerzők az amerikai társadalmi remi eben. John (Wlieint és Brltcfta Lene a rokonszenvet, liőfuei enzv-\'k a kissé sokat inoralizálö, do egyébként érdekes filmnek.
*
CSFItllERQ
Igazi amerikai izü magyar bnrh«zk. A mese a gazdag lányról,és a szegény X""\'\\v\\ fiúról nOui uj- A * \\ tálaíás azonban Cf •/ , L friss, oieven,filjn \' JJ szőri, öfclek, a
iCnB^S^W^ikV^tá \'alkomikuinok s:> J^ÁSto&a$^ kofiága és o mu-"fe6í\'*ít^^»^B?,w^ Jniságosnái mulatságosabb figurák oUenáiilhahitlamil megnevettetnek. Bordy Hetin, " vaJnlt-kozó szellemű gazdag lány, aki ezuttny a lióilitó szilassy IAszkH hóditja meg, Kiss Monnyi dbVxz-r^iródiája, laitabár Kálmán a Lntljatatbwi ember kiflgunl-záso tstirsje\'-cnOLci a mu\'lntságos filmnek. A Irahózat Igényei nem nagyok, de amit ad, az kitűnő.
*.
ARANYVAROS
Az amerikai Bszak-Dél luíboru mozgalmas és színes kó|>ci adják a bátie.
jot. \\\'irgütfc> City az Arany város a közpoqt, oliom-nttn a déliek ötmillió dollár értékű aranyat akarnak kicacun-pésznt a -háború folytatására. A daliás északi kapitány és a lelkes déli laou\'eáay ezer akadá!-lyon diadalmaskodó szerelme g ronúbie ebben a hatalmas kiáUitásu, nagy tömegeket mozgató vadnyugati filmben. Kertész Mihály rendezése kitimő, M\\-rlam llopkins és a csa>rnoaolyu lírrot FryjjO játéka padig művészi.
ZALAI KÖZLÖNY
1940. novenibér 23
»"$1 SZEMÜVEG "\'Sí\'Srfi\' ZSOLDOS GYULA
¦IUMuB, UlaTUl B UuIirCQwTrTlIí,
ÍM ul a. (¦ Koron a-uaJlodaval wamban). aiaöiíinuu I«viWmah«ly 1
llovszky képviseld Nagykanizsán
llovszky János, n »tgykanizsai kerület országgyűlési képviselője mii délben a budapesti gyorsvonattal Nagykanizsára érkezeti, litkára, Mester KiUnuui kisérctélicii. A jKbya udvaron a Magyar filel Párt vezetősége élén Somogyi Gyula kerület vezetővel ós Miklós János
lárskerü let \\ ellőve\'. « nagykanizsai Bn-ross-keríilet vitéz Tóth Béki elnök vezetésévei fogadták flovszkyt, aki tö-mOr szavakban megköszönte a nveleg és szívélyes fogadtatást, roojd kisórcté-
\\v.\'i szállására (kajtatott
Délután Mester Kálmán személyi titkárával és Czulek József kerüleli párttilkármt a kerület községeit látogatja meg, ahol u ké^iselő. fogadtatásául mgy előkészületeket tettok.
llovszky képviselő cstO részt vCsz a Baross-kerület bajtársi szCrelct vacsoráján, ahol ünnepi beszédet Tog inon-d»ni.
Vasárnap folytatja n községek látogatását. \'( ¦
A nyugalomba vonuló Miklós János posta hivatal-igazgatónak
ünnepélyesen nyújtották át a főigazgatóság ollsniorúaót
Megírtuk, hogy Miklós Jájios posta, távitdni luvalal igazgató, a 2- sx. postahivatal fí/nöke iü évi szolgálat után nyugalomb.\'. Iielyczését kérte. Egyben méltattuk is Miklós hivutaligazgutú munkásságát.
A kereskedelmi miniszter most no--veinbr-r :«)iki luUaUy.il nyiigaíonuM helyezte Miklós Jéjios igazgatót. A nyugalomba helyezési okmány átadása nwgteiölő ünnepi keretben\' történt, az egész tisztikor jelenlétében. A liivatnl ke/élését Pásztor Béla jxwta-igazgató, dr. Dénes Károly postn-távirdai titka)\',\' Váczy Mihály számvevőségi főtanácsos vizsgálták felüt és ugy most, mint ró-gebben is: a nagykanizsai mozgóposta kezelését, ügymenetét,. wzrStését a. leg-kifogasUdanabbnak és legpélo^sabbiiak találták. A vizsgálat Ijofcjezése .után a vezérigazgatóság megbízásából Pásztor igazgató szép Ítészedben méHtattn. u iet-jes hivatali személyzet jClcnllétclKii Miklós János hivatal-igazgató munkás, ságát és azért kószönclét külön is kifejezte, majd a vezérigazgatóság é-s igazgatóság elismerő okmányait nyújtotta át neki. \\
Miklós igazgató mieghatoltszavaklKin válaszolt és hálásan köszönte meg Üö> többségének jóakaratai és munkatársai támogatását.
A hivatal vezetéséin dr. Szitvay József főtiszt kapott ideiglenes megbízást
AUklós János postrUuvalaUgazgntó nyugalomba vonulása után továbbra is itt marad Nagykanizsán ós egész munkásságát a köznek szenteli.
Nagykanizsa ünnepélyesen fogadta a vasúti állomáson az olasz női tornászcsapatot
Fellobogózott pályaudvar, nagyszámú közönség fogadia tegnap este ünnepélyesen a trieszti gyorsvo* nattal « magyar hatan a érkező olasz válogatott női tornászcsapatot Nagykanizsán. -Ott voltak a sport egyesületek tagjai zászlóik alatt. A város élcnjá\'ói dr. Krátky István polgármesteriéi. A vonat félórás késéssel futott be a pályaudvarin. Aze-nekaragyujtó Marci ile-ni zendilelt. A közönség pedig harsány éljenzés-sei köszöntötte a vonat ablakaihoz tóduló tomásznókel, akik a fellobogózott pályaudvar és a nagyszámú közönség láttán felemelt karral köszöntőitek, majd lejöttek és feU sorakoztak a pCrronou.
Krátky István polgármester, a MOTESz alelnöke olasz nyelvén kö-szönlöty a kedves, fiatal ofcisz nöi toriu\'iszcsapalol, okik n szépség és erö \\ersenyén összemérik erejüket és kívánta, hogy énezzék magukat jó\' a baráti magyar nép \'földjén.
A fiatal tomásznök egy kedves Ejja allalalávul válaszollak. Bcvíla-(rúa altábornagy, a csoport vezetője megköszönte a határváfos meleg f0-
| gadíatását és kijelentette, hogy a testvér nemzet földjén miindig otthon érzik magukat. Háromszoros él" jen volt magyar részről a válasz.
Krátky polgármester ezután be. mutatla az olasz\' altábornagynak a fogadásra megjelent előkelőségeket, majd, kedvesen elbeszélgetlek egymással, ,m,iaiiari a zenekar szebbnélszebb nótákra gyújtott, i
Félórás itt tartózkodás után a vonal folylatto útját Budapest felé. A csapattal índu\'t dr, Vit Ferenc, " MOTESz délnyugati kcrü elének ügy vezetője és dr. Pelle László, a MOTESz lársc\'nöke js, aki az olasz tornásznőknek Budapestről egész MurakCieszturig eléjük ulazoit.
Vasút pálya d. u 2 órakor: DPAC—ZMNTE
Vasárnap utolsó mérkőzésen látjuk oí évben n ZMNTE-t Az utolsó mér-közősre Összejöttek a nagy nevek, még csak Istenes hiányzik; Csondor — Ba-Ixis, Kárpát — Csáki, Cserpcsi Kiss — Szalió, Junker, Csöngők Mihalecz, Pő-<vo az összeállítás, lí/löfliiérkÖzésCn az AttUtt játszik az NVTE II.-v«í.
Z0N60BÁK, -»B-in,.oh.niw. PIANINÓK,
Öt ovm f*r*noU
molloll I
HáRHONIDMOK Ki^:ü!
LADECZKV hangazerhészilSnél Horthy M.-ut I.
IMI mr VÉVEL—¦ O0ERE *c
»111
Mi újság a Budapesti Élelmiszer-nagyvásártelepen ?
A Magyar Vidéki Sojtóludósltó bu-dapestl jelentése szerint a fö^városi éleliniszeiiiagj\'vásilrlolepie november ló-töi 2l-ig VTasulon órkc/e:t í)t:t vagon, hajón 770 mázsa vegyes élelmiszer, érko/elt ezonkivdl különböző áruv.4 1X5 lekerauló, 82ÍÍ lófogitu kocsi, íMll ketrec álónaronifi, 1501 mázai vágott bWomt) és lü7 láda tojás. A reHiozntit az előző héttel széniben lényeges (.csökkenést mutat, csupán az élöhamniii felhozatal emelkedett kisebb mértékben. A csökkenés oka az, hogy lényegesen lanyhult a keres\'et s Így az ánik Is csökkenésre hajIottáW. Oicsóhhodott n vágotlbaronifi 10-40 fillérrel, a me-
llárOSi Mozgó. C«Btgrt5ltt6l-vasárnapig
Mindent elfelejthet — de ezt a filmet soha 1
ALC AZ A R
A töledol fellégvár hőseinok szerelme és élet-halál harca Rendezte: Aügüslo Génhia. Főszereplő: Mlrellle Balln.
Elfladájok ttbznapokoh 5, 7, 9, vasárnap 3, 6,7, 9-kor
Kzcs és hűtőházi tojás tUlórnct, a roki-hagyuia fi fillériol, n kafJUnáb^a eékSa ffis a karítol i ii«iérno>. Viszont cijelíco. dett a csirke ára 30—40 rill\'ériel, a lyuk 10 rjlLérrol a vórösli.igvm(i 2 fJt-léricl, n kelkájKiszli l, n sóska \\ az alma 10, a gesztenye és a naspolya .15 lllérrel A tcjtCniék, a szárazföpeék, a burgonya, valairdnt a zöidség-fcSek ára változation. A kölözöli szelő is meg joont a piacon minőség sioriul Í30-— 200 liiléres áron. (:)
Felkérjflh
a ZALAI KÖZLÖNY kiadóvállalatának, a
Közgazdasági Részvénytársaság
nak igen tisztelt részvényeseit, hogy uj részvényeiket a régiek, illetve elismervényük ellenében, kiadóhivatalunkban átvenni szíveskedjenek.
Igazgatóság.
Jó tanács
firléken fe!üli túlbiztosítás OiCtén a féi fe^esW^c.scii fizeti n v.ijóságos értéket meghaladó összeg, n túlérték után « biztosítási dijat. Az értéken nluh butosilás kövelkczménye viszont a tényleges értéken nini maradó (rossz; kártérítés. Hu a biztosi,totl fél a bizto-sitoll javak valódi értókéi megalapítani nem tudja, kérdezzen meg szakértői, mert a?, érlékniegáÜipititséit egyedül és ki/árőlitg a biztosítóit fél felölök. 0 vallja kárát, ha a biztosított összeg kisebb, vagy nagyobb, mint u tényleges érték. \' - (:)
KISKANIZSAI ÉLET
Utak és utcák rendezése
E rovat régebbi számaiban sokai harcoltunk Kiskanízsa sáros és rossz, ideát miatt, IjCgutóbb ujIm\')1 szóvá tet-tfik a rossz Kis. és N\'agykan\'zsa közőlli útszakasz tarthatatlan állapotát. Az eredmény: pár nap múlva elkezdődtük a javítási munkálatok és ha nem is szaiszázalékos megoldásként könyvttf.-hétlük a gyalogjáró kijavítását, de nz ut megfelelő. Miért mostohagyerek Kis-
HOTEL CORVIN
BUDAPEST M1B
VIII., Caokonay-u. 14. Hemzotl Szintiéi oá) Cssládi Bxílloda a város szivében. Ulounan berendezve, központi tfl-téi, hideg-meleg folyóvíz.
Egyíiryatt izobn P »-30, kétígyus P 7*—
kotiizsa belül, ahol az ősz és Wlvíz itle.én lérdig érv> sorbán dagaszt a jámbor kiskanizsij polgár. Csak a kit főutcái említjük: a Varazsdi és Ország irtat. Hogy ezeknek az utcáiknak a gyalogjárói semmivel i»m kftlönbck egj-eldugott göcseji raüu sáros, járiwtatbn utainál. ozt lassan mindenki már temió-szelesnek \\-csa. De miért? Miérl nem történik már valami a g>\'a\'ogjárók ien-dézése körül? Hn a váms nem birju, miírt nem kölclezi a gazdákat, hogy
Nép MozgA. C»at8rtöht6l-vasárnapig l( Magyar filmbemutató! — GyBnj5r0 felvételek Vlté« Hajmáaay Lajo. első 8zenzicióa lllmsierepe
A kanizsai flu diadalmas nekilendülése a világhír leié. Szerepelnek: FedAk Sári, Vaszary Piri, Csörlős, Danis.
Előadások köznapokon 5, 7,9^ vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 órakor.
tí4Ó. november S3
Si
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
a tportája* éíőtl azt a pár méteres elszakaszt hozza nenill>c. V.z igazján nom kerülne súlyos anyag] áldozatokba. Sőt, a mai drága cipőárak n.el\'ctt mindenki jól járna, nem beszély;\' arról, hogy az nt nom égy esztendőre szél. A mellékutcákról már nem is merünk szólani De ez a kél főutca igazán több Ügyeimet érdemeli*. Egy városrész líHO-ben nem lehet ennyire o\'lmnya. golt, mint — Kiskanizsa,
Virágzik a kajszlnbarackfa Kiskantzsán
Meglepő érdekesség a Vorázsdi utca 5G. sz. ház udvarában tevő kajszin!-barackfa virágbnlwrulása. Szép rózzsa-síin virágok mellett természetesen a la is újra kihajtott. A furcsa időjárá-stmk egy érdekes jelensége a üésöi virágzás.
Megkezdődött a báli szezon
Vasárnap hnjaniig tarló táncvigniom volt az Olvasókör nagytermében, n ItHtalság nem kis örömére. Azonban a.koszorúcska csupán egy kisebb \'nyitánya volt a kezdődő téli mulatságok és előadásoknak. Vasárnap Kat ilin-báT lesz, de előzőleg est.- már hét órakor sí.ineMadás előzi meg a mulatságot, ahol a Katolikus legényegylet és a l\'o\'gári Olvasókór derék múkcdvol\'*-¦járdája szerepel. I\'app: Oreg huszár ciniű vígjátékát adják elő a műkedvelők a kiskanizsai színpadon- Az előadás iránt máris nigy az éraeklŐjdés.
F0NT05I
Mindenkit érdekel.akinek pénzre van szüksége, hogy december 5-ére esik a itiugyur k)r*Iyl JAtáksny-Oétu Alarol aura JA tett húzása, amikor kihúzásra kertit a
40.000 P.-fis
főnyeremény és több Lfl&§ szép nyereményösszeg is. ffifiP
A uoraJoHy knphD(6 a« ÍJmrgg oo.iijegy-
líáfunuóknAf ém 4M>ánfM$mátkhmf,
Még mindig vetnek Kls-kanlzsáa
Hosszu-bosszu esztendőbe óla nem késett incg a kiskanizsai gazda az őszi vetésekké], mint az idén. A kelte mellen időjárás nagyon l»e folyásolt t különösen az agyagon, a vetések időjpontjál. Van már kikelt vetés, szép és biztató, de vannak, akik még a napokban vclettekj és most vetnek o), ami még mindig ncn késő, ha valami hirtelen időváltozás l>c nem következik. A lerményeit mindenki betakarította. A bekapálá-sokra a szőlőkben flZOflbon nem mindenkinek jutott idő. fis Klskanizsán ntégsen panaszkodik, hanem dolgozik mindenkit
Második a Sáska Levente
Mint már ismertettük, n klskanizsni futlxd csapat vasárnap ItefeJO\'-te az őszi fnlbnllbajnoki évadot és második bolyén kötött ki (1 ponttal 68,16:7«« gÓ aránnyal Mint kitűnik, a kiskíiizsai tánuidósor rúgott legtöbb göM az ifjúsági versengésben. A góJaránya nem rossz és ami a legfontosabb, Invasszil Kiskiinizsán játszi a csapat az összes mérkőzéseit
Tehát ¦ eséllyel mdui\' a végső tavaszi küzdelemben. A Játékosok közül lledö, Kelte, Gazdag, Horváth II- (leryPnc), Horváth I. (j.ervcnO, Boldizsár, pián-der, Országh, Herezeg), Nagy, Vajdai Horváth ív. (patvar), Bartol, Kissi
t\'.OOJnek, Horváth III. (Pacák) ós MUlei ¦szerepeitek dicséiatrsan na őszi szezon-\' ban. —k—tt—1—
Szombat
Áliaudó mflKtrtximok bítkSlnap okon Bndapeit I, műsorán
6.45 Torna. Hlrak. Közlemények. Hanglemezek. — Utána étrend. — 10 Hűek. — U.IO Nemzetközi vizjeJzö-swigálat, — 12 Harangszó. Himnusz. Időjárás Jelentés. — 12.10 Hirek. — 13^0 IdőjeUés, idö járásjelentés. — 1435 11 írek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfolyambírek, piaci árak, élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, idő. Járásjelentés, hírek. — 17 Hlrak stjo-vák és magyar-orosz nyelven,
19—19.20: Hirek magyar, német és román nyelven. — 20.40—21-lg: Magyar hirek.
BUDAPEST II.
18-kor magyar hírek és 20-kor hirek nainet, olasz, francia; angol és esrjíe-rantó nyelven,
BUDAPEST I.
17.15 nádióposta. - 17.43 Hnlczky László tánczenekara. — 18.20 Réti Jö-7ser előadása. — 18.40 Dr. Balázs Gyuito magyar nótákat zongorázik. — 10.20 \'Víg özvegy. Opeiélt részletek.
BUDAPEST 11,
17.15 Imiczky László tánczenekara, ~ 17.40 Mezőgazdasági Télóru. — lw Hirek. — 18.10 Szórakoztató hanglemezek. — li) I elolvasás. — 111.30 Cser-nielynö Zsclxik Vilma és Hohmanu Henrik barrakclUi.se. 20 Hirek, — 20-20 I^rlis Jenő eigányzenekara.
Vasárnap BUDAPEST I.
8 ríbicsztö. Szózat. Hangtcmezeki, 8.45 Hirek. - 10 Egyházi ének és sientbeszéd. 11.15 Evangélikus Isten-
tisztéét. 12.20 Időjelzés, idöjárásjc-
leniés. 12.3U A Székesfővárosi zene. kar. — 13.45 Hirek. — 11 Hangomé tek.
— 15 Időszeni gazdasági tanácsadó. — 15.30 Szalonötös. — Ki Hangképck a Xeni/cli Bajnokság őszi fordulójának utolsó mérkőzéséről. Beszél Ptubár lés dr. Lebenyei József. — 10.30 Haukisi János dr, leolvasása. — 17 Hírek. -17.15 Ifonvédinüsor. — 18 -Lakodalmas kocsin iírdélvországlKin. Közromükö-dik Kékes Iréti. Orbán Sándor és Oláh Kálmán cigányzenekara. - ttl Hirek.
— 10.20 HLsztriczky Tibor Ivogcdül. — 19.1") Sporteredmények. — 19.55 Uray Tivadar és Bajor Oizi előadóestje, — 20.40 lliick, idöjárásjcentcs..
Névnapra I Születésnapra 1 Legkedvesebb ajándék ¦ virág*
„TULIPÁN" virágüzlet
Pó-ut 1. az. ÜJüjiiníIll Telefon : 502. Siolld 6a nsgbUliató I 5
DUDAPEST II.
\' 10.23 A német birodalmi nuli-\') műsorából. — 12.05 levente rádióiéiba, — 15.05 Szalonötös. - 17.03 Az Operaház novenber 21-Ík] előadásának közvetítése. rt>on Carlos.. Dalmű bárom felvonásban. \'— Az I. felv. után kb. 18 Eltek. — Az előadás után kb. 20 HiiBk, — 20.30 Mursi Elek cigányzenekara.
Képtelen kísérleti Két munkára ogy Időben csak a Tungsram Krypton lámpa képes: Jobban Is világit — kevesebbet Is fogyaszt.
_ Ezen a napon Sásky Fe-
I UH. XI. 23. [ Wnc> a volt beÁzierceiitV-1-\'¦—¦-1 nyal iü. honvéd \'gyalogezredben tórzsönnesLcn.\' a Krakkó környéki ZogorzloenéJ az ezjodutászosztag-gal. mely 117 cziolnck. ut;»lsó.tarlaJéka volt, egy orosz századot, mely szárnyunk ellen támadott. ICdettcu megkö-ío\'ilcll és tűzzel való rajtaütéssel, visz-
szövert. Ezzel az ezred harcának kedvező kimenetelét biztosította,
Az nranv vitézségi éremmel tüov tellek ki.
Holnap d. u. 6-kor: Vértesi Frigyes Hceálls előadása.
Holnap, vasárnap délután 6 órakor a városháza dísztermében az Irodalmi és Művészeit Kör lioeáUs dkflusában dr. Vértesi b\'rigj-es ]>é<si tlieologi»i <U\\-nór tart előadást felelősség ét forradalom cinnnel. Közrernüködtk mófl a klrálydijas Vegj-eskar.
Belépődíj,nincs, de ónkéntea adományokat köszőnetlel fogad n reiuJezőség a költségek fedezésére. \\:)
— (Katolikus estély)
A nagykanizsai röinai katolikus egyházközség, mínt az előző években, az Itici téli évadban is Kalolikus-estélyt icnilez rövid, d« nivós műsorral, kitűnő" zenével és lánccal. A Kalollkua* estély Nogvkanizsán mindenkor a téli-idény olit-estélyO voli, aiinljj- es^núury számba ment és megmozgatta a város egész társadalmát. Az idei esléty Mű\'J-mulja az összes eddigi katolikus odé-Jyekel és bálokat, inori a nndezóség ni ötvlesség és lele-itényesség incslorvizs-gájál kívánja Iclonui és olyan CsUfat
lendez, amelyröi még liosszu ideig lógnak beszélni. A ró.^i békeidők kedves, varázslatos, csupa hangulat ko-dé^yes&ég Ós báj estéi elevenednok fel az idei Kaloükus-cstélyt\'n. amely Nagykanizsa város katolikus lársadnloiáiiak repreientaliv estélyc -esz — január i-én az [pároskor teljesei] ujjáaktkitolt első eme cti pazar termeiben.
Indiát és magyar teákat, romot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
— (Holnap Diáit kaptár értekezlet a piaristáknál)
Holnap, vasárnap déjeljitt fé"1 11 óra kor a pjaristiik tniiácstcruióbcn Diák. kaptár érlckeziel lesz dr. IíaJogb Ányos tanügyi tanácsos, foTigaz^itó-ltelyotte: o\'nökícte alatt, menjen\' a lu^iyl Diák kaptár mozgalommal kapcsolatos ösz-s?es űgj\'ek kerülnek liiegbeszélósie.
— (Ma este : a Baross-Kerület szeretet-vacsora j a)
A nagykanizsai Ikaross-kerúJet ma este fél 9 órakor tartja KŐtcséy utca 2- szám alatti liclj\'iségebcn ünnepi szeletel-vacsoráját a I-e.vidék é* Erdély visszaszerzésével hazatért Imjlérsaí üsz-taietéje. ,
— i.T*nÖgyl hirek)
A vattás- és közoki itásügyi rrdnjiszW lluzás Dezső lovászi községi oléini Iskolai tutitól állatni, lanilóvá. iievezlo ki és a &ihdovi>\'irsupusztai .elemi iskolához icnduilo szolgáltalléljelre. Juhász Antónia hahóti rk. ecmi iskolai tanitö-nöt a szcntinargitfalvai á\'kuni iskóii-hoz pióbaszolgáiwtos tanítónőnek nevezte ki a miniszter.
Tisxtitsa
meg Morvozetűt a balekben fulhalmuzódott salaktól, ha nincs 1» epp«n u*knkoMu> Jó tltrtltó hathajtó a
— (Virágzik a japán birs)
A bosszú szép ősz ós az i,Uú szeszélyes időjárás ujabb jtUigJ^^pctéso: ma Iwjnulra kivirágzott dr. Hegyi Lajos főjegyző kertjébiín a jaj>án birs, amely rendes körülmények, között ¦március végén, áprilisban bonu \'virágba. Ai őszi kertben különösön széjp teljesen kiiejlödött vírágit, virágzó diszb.
e
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november 23
vékasy testvérek
órái, ékmréir, látszerész ft/í iif 0 Arany és tzUat-veinBk fv\'ul fl»
Óra, ékoior, nenQvea legolcsóbb árban
Javítást, vésést szakszerűen kisütünk
Holnap békéért Imádkoznak a katolikus templomokban
Mint közöltük, « i>á|>a őszentsége november 24-re nyilvános imákat rendelt el világszerte mindiizokért, akiket a bábom érintett. Ennek inegfcloiők\'U Nagykanizsán is a ferencjek plébániatemplomában dó\'olőli a szokásos i^lOn-Uszlo\'eli soriendbon a béke áldásairól fognak beszélni, majd általános könyörgés lesz a békéért- Este G órakor aszokásos egyházszónoklat belyett egy órás szentség-iniádás. — A piarista templomban délelőtt fát i) órakor szerdt-mise \'esz, utána egyházszónoklat, amit Modvigy tanár fog mondáid. Délután Tél 4 órától fél 5-ig szentségimád ás. — Ugyancsak szenUégímádás lesz a Nőtt*. Domo leánynevelő-intézet kápolnájában ls. — A felsöteniplojiiban délután 3 I Órától 4 óráig lesz szcntscgimádás, kőz- \' ben dr. Solymár István püspöki biztos mond szentbeszédet.
ön egy elmet keres? 8
Hol kedveset és szépet vehet? Keresse fel a
„Tulipán" virágüzletei.
NAGYKANIZSA.
FŐut 1. sz. \' Telefon: 502.
— (Növendékhangverseny)
A zeneiskola sz*rdán 18 órakor Kazinczy utoai kamaratermében növendékhangversenyt tart. Belépődíj nincs. (:)
— (A Tűzharcosok holnapi teaestje)
a Tűzharcos Főcsoport vigalmi gárdája nagy agilitással képződ a vasárnap
f- esti teeWstjéifi, melyet 8 órui f kezdetiéi tartanak a KŐZ-j pont szálló éttermében. a közösség kórében is nagy az érdeJUÖjiÓs, ámí természetes is, meri a tűzharcosok teaestéJycin mindig,\' mindenki nagyon jól érezto magát. A tiszta jövedelmet a szegény sorsú bajtársak karácsonyi.relsegéiyO/é-sére forditják., Természetes tehát, hogy a közönség nagy számban támogatja e nemes célt t_ (:)
— (Műkedvelő előadás a felső-templom alapja javára)
A felsőtemplom javára a kórházi Irgalmas nővérek vcietésc alalt ál\'ó rnükedvclögárda december 1-én, vasárnap este a Katolikus., Legényegylet nagyleniiél>en szir.elöudást . rendez. Szinre kerül -Mexikói bőeók< cimü 5 feHenásos gyermékdránav Az előadás kezdele este pontosan 7 órakor. A rendezőség felkéri a nagyérdemű közönséget, tekintettel arra, hogy a l>cvétdl a templomépítés javára fordiltatik, a mely rövidcsen kezdetét is v.\'szí, hogy minél nagyobb számban megtenni szíveskedjenek. Helyárak: I. hely 1T, 11. hely 60 fillér, áfflóhtely 40 fillér. Jegyek előre kaphatók Bárány és Hitler üz^beibOn. (:)
Diófarönköt
vásárolok
Dukész Ferenc
Nngyltaniinfl.
— (Elfogott tolvaj)
SzenÜmrcfalvtt községben HoHósi János és József gazdák liázába Ijctörtok »>s a vásárra kikészített 1050 pengó^el. lopták. A csendőrség most elfogta líés Antal 20 éves najjstftmost, aki bcval-Jotla, hogy nincs állandő Jaklietyc, Szentimie fal van kivűi a Balaton mqflrtt ls követett el lonásoknt-
Én hiszek a fajtámban I
Én hiszek a tájiamban ősi hittel
s hivS homlokkal nézek a Jövő felé I—
Kuruc is vagyok/...
Az idő forgását nem nézem Lázár-szemmel,
Szoktam lázadozni is. Fejemet senki előtt
nem hajtottam járomba sohal...
De: bajaimban idegen istenekhez sem fordulok
s idegen próféták imája
se.m talál szivemhez utat sohal...
És: saját Istenemet sem.ölném meg,
fia kegyetlen utakon járna is —
nem Ölném meg akkor sem soha/..-
Én hiszek a fajtámban ősi hittel I
Hiszek abban, hogy amely fajta annyi harcban
kitartott egyedül, segítők nélkül, r
idegen istenek — idegen próféták nélkül
a saját hitében, saját akarattal
csak egyedül magéban bízva :
Énnek a fajnak nem az a sorsa,
hogy napkeleti bölcsként tömjént és mirhát
hurcoljon messze napnyugatra I...
Én hiszek a fajtámban ősi hittel: hiszem, hogy a bűnöket, bajokat, rákfenéket az Ősi földön Ősi föld szülöttje : Magyar orvos orvosolja I...
Ttgzes Lajos
(Folytatás az 1. oldalról)
a légvédelemhez beosztott tartalékosokat is behívták. .: 1 ...
Beavatott körökben ugy tudják, hogy , i . 1 ; j ,
a bolgár kormány hivatalos nyi-
latkozatot lesz a tengelyhez való csatlakozásról
Hogy erre mikor kerül sor, an\'ég nem tudják, de lehetséges, hogy a miniszterelnök és kühlgytmíLniszler hétfői berlini útjával egyidejűén.
Románia csatlakozott a hármasegyezményhez
Berlin, november 23 Ribbentrop német külügyminiszter, a berlini olasz és a berlini japán követ, valamint Antonescu román állairff\\«zetŐ ina délben jegyző könyvet irtak a\'á, amelyben Romjá-nia kijelenti, hogy csatlakozik a Berlinben 1940 szeptember 27-én kötött német-olasz—japán egyezményhez. ;
A jegyzőkönyv formailag ugyanolyan, mint a bécsi jegyzőkönyv, n
mciy Magyarország csatlakozásáról szói és ugyanazokat n kötelezettségeket is tartalmazza. , , \\
Antonescu Ilessnél
Berlin, november 23 Hess Rudolf, a Fühner állandó helyettese kihallgatásom fogadta a Berlinben tartózkodó Antonescu rxv mán államVezelöt. A fogadáson jelen volt a nemzelíszocialisla rm!un-káspárl körzeti vezetője ja.
Európa Magna Carta-ja készül Berlinben
Budapest, november 23 Az Esti Újság berlini jelentése szerint a birodalmi fővárosiján a há-romhataJarifl egyezhiény kibővítésével tulajdonképp az uj Európa Magna Cartáját készifik.
A helyzet kialakulása tekintetében csak Jugoszlávia és Törökország, magatartása bizonytalan imlég. E két államot is kényszeríteni fogják nyílt színvallásra, de egyelőre még nemi látni tisztán a helyzetüket. Jugoszlávia egyelőre ugylálszik megárad teljes semlegesnek és neimjcsatlakozik a tengelyhez, bár Belgrád" ban is folynak tárgyalósok.
Ml a helyzet a görög fronton ?
Róma, november ?,\'( Az olasz rádió az éjszaka közölte a korizaj való belyzetkér*t. Az ejíenségos
híradás Ugyanis Így álKtiUa l>e a ko-rizoi olasz, visszavonulást, mintha az súlyos csapást jc\'enielt volna az odasz csapatokra. Ezzel szemben az a tény, hogy ezek a csapatrészek kezdet óta csak védelmi állásban voltak ó* most, amikor a városból kÍYonuHaík csak kedvezőbb helyzetije kerültek. Eddig ugyanis a völgyijén átttak, mig most n nyug\'U niagrtslalókra vonultok vissza. Igj- most tulajdonképp a görögök jutottak kedvezőtencbb helyzetbe, annál is inkább, mert maga a város nagyrészt elpusztult.
a belgrádi Politika Ls meoAnftili a fentiekéi, majd megjegyzi, hogy általános támadás készül a görög bontón. A folyam itbaii lévő csapatösszevonások beíc\'e/ése után azonnal megindul a támadás. Az oíjszok nagy tartalékokat összpontosilotlak itt, mig a görögök nem számíthatnak ujabb nagyobb erőkre-
„Még egy két ilyen támadás és Anglia hadiipara megsemmisüli"
Berlin, november 23 a német repülők ina éjszaka is-heves twmbatámadásoknt Intéztek az angol ipari vidékek elten a támadás egész hajnalig tartott. Világító rakéták ós n régebbi tüzek fényinél egész alacsonyan repülve támadták a fontos gyárakat és a találatokat pontosan meg tud-\' iák figyelni-\'.
Ixmdoui angol jelentés is BlfsraCrl, hogy a néniéi gépek az éjszaka súlyos károkat okozlak a küzépnnglini ipari vidékeken. Az angol jelentés szerbit ii bombázásnak több hidalok áhlo*idn
és kei.esáltja U van.
A Mossageró londoni jelentése szerint az angol fővárosban aggódnak az angoi Ipari vidékeket ért nagy támadások miatt és a hadiipar decentralizálását határozlak el. Ez azonban nagy nehézségbe ütközik, mert a termelést hetekre meg kellene szüiilciui a gyárak vidékre való szél telepi! és* idejéio. Angol körökben nem titkolják, hogy még egy két olyan támadás, mint amilyent Birg-miugbam és Goventry ellen intéztek\'a németek és Anglia hatbipam iitOgsem|-inisült- Nemcsak, hogy a repúl(>gép-termelést nem tudják folytatni, d« ¦
(Folytatás a 7. oldalon)
Télikabátok
átfestése, tisztítása
Vargánál
Honyaiy-Dlta 1!. forth, Klklit-it 2.
— (A Legényegylet Katalin-estje)
A legényegylet! t^dezolgárdn tagjai-nak leszeiélése folytán újra mcgindutl a táncestek rendezése. Folyó hó 24-én (vasárnap) este fcU 1) órai \'kezdetiéi \'esz az egyesület Katalin estje, rncfty vidám szórakozást nyújt a táncoló ifjúságnak. Meghívót a remdezöfiég nflm bocsátott ki, igy ez uton hívja meg az egyesület ingjrdl és pártolóit. Bilö-pőílíj személyenként G0 fiHér. {-.)
— (Nyilaskeresztes Párt jóté-konycélu táncestje)
Eredetileg folyó hó 30-ára ter\\ezelt támest december hó 7-én lesz az Iparoskör összes helyiségeiben. Cé? a hadi. bavonuUak karácsonyi felsegélyezése, melyre az Ost tiszta jövedelmét-fordítja n Nyilaskeresztes Párt. a pártnak maróén egyes tagja átárazva aCcól fontosságát és ezzel szembeni kölclessógct lelkeiCn dolgozik n sikerért, amit bizonyít az a körülmény is, liogy eddig efö-vételben már .\'Í00 darab jegy keltjei. Ez azt jeenll, hogy oz évad egyik Jog. sikerültebb estje lesz a derember ;7-ikí tantest. BelépÖVUj siemélyenként 60 illlér. i (0
BÚTORT
vegyen vagy rendeljen,
megbízható és olcsó.
C*mg«ry-Bt 14.
— (Zalai kis hírek)
a zalrícgerszBgl k^roskcdelnii Iskola zászló s7Cji tel és iO készül. — Béniáth Károly eserszeglomajl szociájjs kLs«-gibi - lemondott állásánál. — Tantnts István 211 éves nápszánios a zafaeí,er-szogi állomáson fahordás közben meghalt. Szivbónulás okozta liattáWt, — Zalaegerszegen sorozatos "kerékpár lopások történtek. — Pulimon kocsikat iáral a MÁV a zalai Balaton ^parton. — Sümegoemren nagysikerű KaJbl napot icudeztek. f
— Bár gazdag lehetnék,
fohászkodik sok ember. Ez a vágy nem elérhetetlen. Egy három, A-agy másfél pengős áUamsorsjcgy sok IkJI-dogságot valóra válthat. Közeledik do-cember á-o, a húzás idője, vásárolja meg sorsjegyét.
— (Sorompónak rohant a lengyel autó)
Za.\'cski Nümér icngy-el mOneküft annak idején saját uniójával szökött Magyarországba. A lengyeltóti mOoekidl tálKirlK1*! azonban n tál>orparancsiiokság engedélye nélkül eltávozott és autójával Polgárainál nekirohant a Sorompónak. Közveszélyes rongálás elmén most 14 napi fogházra ítélték, de nz itélct\\véil-lehajlását 3 évre felfüggesztették.
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
VASTAGH Nagyktnlzu.
1940 november 23.
ZALAI KÖZLÖNY
ferencj07sef
KESERŰVÍZ
Nagykanizsa meeyei vároa polgármesterétől.
26579/1940.
Tárgy: Az 1940. cvl őizl rendej tcnyc3zflpiall.it vlzai\'álalok.
Hirdetmény.
Nagykanizsa m. váiosban a I. évi öszl rendes lenyeszapaállal-vlzsgála-lot fo\'yó évi november hó 29. napjára, pénlekre ki.űzöm.
Felhívom azon gszdákat, akik bikát, vagy kant köztenyésztésre engedélyeztetni kivannak,, hogy azl legkésőbb folyó hó 28. riapiáig be-zárólBg jelentsék be a rn. kir. Gazdasági felügyelőnél, vagy a városi gaz-datági hivatalban, ahol bővebb fel-világosllást kaphatnak aziránt, hogy a vizsgáltaiul kívánt illatot hol állilták elő, de a vizsgálatok közelebbi helyét és idejét a blkaislállóknal is megtudhatják.
Nagykanizsa, 1940. nov. 18. «b Polgármester.
27204/1940.
Hirdetmény.
A csatornázási szabályrendelet alapján köihirré teszem, hogy a Hunyadi u. csatornázás (Fö-ut és Rozgonyi utca közölt), a Babochay Qyör&y-u. csatornázás (Hajc ár-u. és Wlasslcs-u. között) elkészült és f. é. október hó 15-én üzembe helyeztetett.
Elkészült továbbá a Mária-ulca csatornázása is és az f. é. november 12-én helyeztetett üzembe
Felhívom ezért az érdekelt háztulajdonosokat, hogy házuk összekötését a cratornahálózattal haladéktalanul teljesítsék.
Nagykanizsa, 1940. nov. 19. kői Polgármester.
27203/1940.
Hirdetmény.
A vízvezetéki szabályrendelet alapján közhírré teszem, hogy a
Babochay György-utcai és a
Királyi Pál-ulcal vízvezeték elkészült és az utcai háló-zalba bekapcsoltatott.
Felhívom az érdekelt háztulajdonosokat, hogy házuk összekötéséi a vlzvezelékl hálózattal a vízvezetéki szabályrendeletben előirt határidő alatt teljesítsék.
Nagykanizsa, 1940. nov. 19. «co Polgármester.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapnak nyomdájában.
(Folytatás a 6. oldalról)
sérült géneket sem tudják kíjm-iLini-Az angol közönség körében ugy-in-ekkor újból » német partraszállás réme Ponyegct és okoz izgalmakat
Mit adhat Amerika?
Ncwyork, november 23 Roosevelt kijelentette hogy az amerikai repülőgépgyártásnak leg~ feljobb 50 százalékát adhatja csak. Angliának, de azt is csík készpénzért, mert hiteit ivann nyújthat. Nincs azonkívül az USA abban a helyzetiben sem, hogy hadihajókat ;idhas. Bon kölcsön Angliának hajókar
vánok kíséretére.
Japán békeajáhlat Kínának
Róma, novCtmber 23 A Popofo di Róma sanghaji jelentést\', szerint a tokiói kormány meg-
adta az uto\'só lehetőséget Csang-kaisckiwk a béketárgyaiásokra. A határidő december 1.
Beavatottak ugy tudják, hogy ha nem fogadja et Cs:»ngkíiisek a béke-j javaslatot, Japán cliírmeri a naivj krugí kormányt, BJmfQlyWBk feje Vang Csing Vei. A nankingi kormányt a tCngfiiy is elism\'örí, amire Yang CSing Vei Kínája csatlakozik a húrmasegye/imfínyhez, a tengely pedig megszakítja a dipjpímláci\'\'i vH szonyt a japánellenes kormánnyal.
Ennek ellenére azt hiszik, hogy Csangkaísek mem fogadja el a béke-aján\'alot, mert relvillflnyozta a bui-mai ul tmíegnyitása és a kilátásba helyezett amerikai segítség.
BUDAPEST,
Któke-Ifi csalid!szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas sz^ba 6 P-tőt, kőt ágya« szoba mér 12 P-tfll. KitÜnö étterem és kávéház. F-lózékeny kiszolgálás. - A Zalai KÖz/Öny elfl-Ilsetöl az utolsó havi előfizetési nyugta fel mutatásával 207« kedvezményben részesülnek.
A francia hadsereg benzinjét különleges eljárással használhatóvá teszik. (Foto R. D. V.)
IA olló, borotva, zsebkés, bajvágó-m gép, konyhakés és egyób acélára
SOuS. MÁJON TESTVÉREK
PootoB Mwiiloáláiii szaküzletében. a»oiid ér»k.
ag!L5Lok impregnálása
PALCSIC8-nál
Telaíon: Üxlet 533.
Telelőn: gyár: 344.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
cwtiamczibM
KÓtakozhalik
APRÓHIRDETÉSEK
npAhlrdalii illlii va*ánup 4« finnapnap 10 sióig •0 Ml«r, minden további uo fl IMér, htUroinap 10 i\'.Ha 60 MIÜi, mlndM további «id * flll*r.
ALLAs
MématOl tudó perfekt gyors- és gépírónő álltat keres. Clm a kiadóban. 2692
Két kii llu mellé némát latnat keretek vidékre. Clm • kiadóban. 2693
l\'ózó sajértnat keretek. SugSr.it 16/E., toldlllnt 2. 2695
Szatoncukor-csomagoló Itayak és egy
kilulőllu lelvétetnek. Klein cukorkauzem.
2694
MaJáráaSt azonnal lelveizek. Fílrst,
Zrlrda n. 6. 2697
ADÁS-VÉTEL
Dehmal-léle Bóiendoríer-rendieerU rövid xongara eladó. Ctm a kiadóhivatalban. __ 2681
SaJtltai-méaU vOrOsbor literenként !•- P. Arpád-utca 19. 2699
Két régi faatmén*, egy virágállvány eladó Szent Imre herceg-u. 4, 2701
_ LAKAS-OZLETHELYISÉO
PJéByaaoata Osaikomfortos urllakás azonnal kiadó. Clm a kiadóban. 2689
Kiadó, azonnal beköltözhető kétszobás hallót, öaazkomlortos lakát Sugáj-Ht 16/e, alatt. _ 2690
Kétamobéa lakáa mellékhelyiségekkel azonnal kiadó. Cainyl Láazló-u. 22. aiám.
2696
BÚTOROZOTT SZOBA
Butoroaott utcai Izoba íardöaaoba-baatnálallal kiadó. Beltlhelm. Csengery. ut 27/a. 2700
HÁZ BS mOATLAN
Attila-utca 64. ezámu hé* iiabadkézböl alatlt. 2655
Tóbb adómentes magán- és bérházat, házhelyet, tzólót és lóldskel 1,8-..m Pspp, l\'elekl-ut 8. 2303
Elraaté Keszthelyen, Csányl-utca 7. az. négyszobái culádíhái. — Esetleg elcserélném Nagykanizsán basonló értékll csa-ládlházzal, Clm a kiadóhivatalban. 2645
Ingatlanforgalmi értaaltaa. Tlaz-teletlel értealtem a háa-, szóló-, tóid- éa rét-lngaüant venni éa eladni axándékocó közöniéget, hogy Ingállanlorgalmt kőzve-Illenie! él becalésael toglalkoaom. Szivaa megkereiéet kár salad Patar kflmuvea-meater Ingatlanforgalmi kozveütó Nagy-kinlzaa, Sikátor-utca 1. 2661
Rákóczl-u. 12 az. hta aürgöien eladó. Bóvebbet ugyanott. 2666
Hta nagy telekkel eladó. Ctm • kiadóhivatalban. 2688
Htahalaaaat, adómentes Jövedelmező bérházakat, kliebb-nagyobb magánházakat, tlilelháiakal közvetítek. Horváth, Sugárút 42. 2398
kOlömféli
Magyar mi\'ivéazck kisebb faatraanyal
eladók. Megtekinthetők Cscngery-ut 33.
43
0363
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november 23.
A tetenyel kir. Járáablróiig, mint telekkönyvi hatóságtól.
6213/lk. 1940. azám. itsi
Hirdetmény.
Tormafölde és Kislakos köznépek lelck-könyve birtokBzabályozás következtében az 1869, évi 2679. az. rendelethez képest átalaklttalik és ezzel egyidejűleg mind azon ingatlanokra nézve, amelyekre az 1886: XXIX. t-c. 1880 : XXXVIII. t.-c, 1Í971 XVI. I -c és az 1912: Vll.t.-c. a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzését rendelik. 18921 XXIX. t.-c.-ben ¦MDályOZOtl eljárás a telekkönyvi bejegyzések helyesbítésével kapcsolatosan foganalosillabk,
E célból az átalakítási munkálatok hitelesítése és a helyszíni eljárás nevezett községben 1941. úvi jinnir hí 2 napján fog kezdődni. Ennélfogva l< i-./.\'litlclnak 1. Az összes érdekellek, hogy a hítelo-sitési tárgyaláson személyesen vagy meghatalmazott által jelenjenek meg és az tij telekkönyvi tervezet ellen nelánl észrevételeiket annM bizonyosabban adják elö, mert a régi telekkönyv végleges álalaki-lása után a lévea átvezetésből eredhető kifogásokat jóhiszemű harmadik személyek irányában löbbé nem érvényesíthetik ;
2 mindazok, akik a (jkönyvbcu előlor-duló bejegyzésre nézve indok»lt előterjesztést kívánnak lenni, hopy a blzotlság elölt, a kitűzött határnapon megkezdődő eljárás alatt jelenjenek meg én előterjesztéseikéi igazoló okirataikat mulassák fel ;
3. mindazok, akik valamely Ingallanhoz tulajdonjogot tartanak, hogy tulajdonjog tkví bekebelezését a kitűzőit határidőig a lelekbftnyvi halósághnz inlézendó szabályszerű beadvány ul|án kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok alapján a telekkönyvi be-Jegyzés Iránti kérelmeik előterjesztése véget! a bizottság előtl jelenjenek meg. ha pedig telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek az dlirásra az 1886: XXIX.t-c. 15—18.és az 1889: XXXVIII. tc. 5.. 6., 7. éB 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal Igényeiket a kiküldölt bizottság előtt igazolják, vagy oda hassanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdonos, az átruházás lélrejötlét a b\'zottság etölt szóval elismerje és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyéi nyilvánítsa, mert. különben Jogaikat ezúton nem érvénvesllhctik és a bélyeg- és illetékelengedés kedvezményétől is elesnek;
4. azok, akiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálosjog, vagy megszűnt egyéb jog van nyilván-könyvlleg bejegyezve, uijyBzinlén az ilyen bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve, hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság elölt (megjelenjenek, mert elleneseiben a bélycgmentesség kedvezményétől elesnek,
Biltai Sándor i. k. Oi. Kujnis Ádám i- k.
IcltkkfinyvvutlA. kir. jitiiblió.
llatrtaaliiavlükl muftii!/. tllliltt MENETRENDJE
érvényes 1940. májua 19-töl. MraaélMWMr—Va«trUkll«mé«
Vasútállomásra
425 9\'20 11 0»
13 sa 15M
IS 00
18«
JO-40
22 30 23-1»
_ ^ 1 8
s «
Letenjrnl menetrend
Hl ,„,í, Sl Ind. SIÓ *t(,k.nll.ír. fct. 7 Üü
h,;<,\'.,,ImI(íili. 1420 LtMylnM. 1WS
Jiilpta, Ilii? éuIiioéxs!\'
Éhezik Franciaország? ríagymennylségtl szőlő, alma, körto áll a francia fogyasztókózónség rendelkezésére. (Foto R. D. V.)
Continental írógépek
képviselete és lerakala
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő ut 5.
Páratlan ktidvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmanltozky-tstoa 8.)
Igazgatóságával sikerüli olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai Közlöny kiadóhivatala állit ki a jelentkező olvasók részére.
Zamatos, jálzD kivét
Sintrox kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható: \'A-\'/V-l-l\'/2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRJWAVÖLGYI-nél
Suijár-ut 2. m
UidjBr-yiliíiiiiiíilÉssíi
Nagykanizsa
vaakereskidése -
Steaua olajok
bizományi raktára.
Kineiem tűzhelyek nagy választékban.
Nagykanizsa megyei vSrm polgármesterétől
25561/1940.
Táigy: BorfogyaszláaJ adóátalány megkötése.
Felhivás!
Felhívom mindazokat aboilerme* lókét, akik Nagykanizsa város területén, továbbá Homokkom írom, Nagybakónak, Nagyrécs?, Palin, Zalasárszeg és SümogyszenlmlklÓs községek területén bortermelés sel foglalkoznak, hogy az 1941. évre szóló borfogyasztási adóálalány-egyezség megkölése végeit Nagykanizsa város javadalml hivatalában (Városház, Horthy Miklós-ull bejárat, I. emelet, 40. sz. ajtó) jelenjenek meg. A kiegyezés a kovetkezó napokon, naponként 8—12 óráig és az alábbi sorrendben innenik:
Azoknak, akiknek neve
A, A botuvol kezdődik 1940. deo.
B „ .
0, Ca . . D. E, É „
F, O, Gy „ . , .
H . . .
1. J . . „ K . ... L . ... M, N . . , O, P . . . K
2-aii a-án 46n 6-án
Hl \' 7ón 9-ón lMn M-én 12-én 13-án 14-Sn 16-An 17én 18-án 20-án
u, v, w
Z, Za
Fenti határidő után jelentkezőkkel 50%-kal magasabb összeggel történik a kiegyezés. Álalányegyez-séget a város csak azokkal köt, akik saját maguk termelik a bort. Nem-termelőkkel és azokkal a termelökkel, akik az 1940. évi borfogyasztási adő|ukat nem fizetlek meg, továbbá, akik 1940. év december 31. után jelentkeznek kiegyezésre, kiegyezés nem köthető.
Figyelmeztetem a bortermelő közönséget, hogy a saját érdekében cselekszik, ha kiegyezést köt, mert lövőben a borszállllátokat fokozottabb mértékben ellenőriztetem és sz egyezséget nem kőtő gazdák laka-sánál és hegyi pincéiben havonként és vá alkuiul tattatok vizsgálatot.
Egyezség nemcssk az 1940. évben, hanem az 4941. évben termelt, és 1941. év dec. 31-élg elfogyasztott borra Is érvényes, tehát annak ls ajánlatos az egyezség megkölése, aki 1940. évben nem, vagy kevés bort termelt, mürt 1941. év ősién még bőséges bortermése lehel.
Nagykanizsa, 1940. november 5. mi Polgármester.
ZALAI KÖZLŐN*
POLITIKAI NAPILAP,
«3*11»: „Misudaaigl 11. T. Naaykaalua". IMelön kiadó: Zalai Király.
Nyomatott 1 a „KSiaaiaaaáQl R. T. Nagykai-ni"
¦yOMdalaban Naoykanlísun. \'\' (Nyomdáért tatai 1 Zalai KaralyJ
80b Évfolyam 269 szám.
Nagykanizsa, 1940. november :\'6. héttő
Arm 12 flil
ZALAI KÖZLÖNY
4» HMÍMwééU Wktt ». i
fejeks« tzeifcetzto: barbarlts lajos
ElőftttttiJ árt: «er Mca I p—fi *0 Uk fat.lni*l.\'^ <• IduUUnhlI WáfcfU H. ai.
Varga miniszter az olasz királynál és a Dúcénál
Még ma megkezdi tanácskozásait az olasz miniszterekkel jelenik meg a Szentatyánál
Holnap kihallgatáson
Róma, november 25 Varga József kereskedelmi és ipar ügyi miniszter vasárnap Nagykanizsán átutazva, hivatalos látogatásra Olaszországba meni. M» reggel érkezett meg Rómába, ahol ünnepélyesen fogadták. A magyar és az olasz himnusz után Hőst Venturi kereskedelmi (miniszter üdvözölte a magyar m\'iniszterl magyar nyelven.
Varga József miniszter m« de> cJötl megkoszorúzta a kirútysírókat és a névtelen katona hősi emlék müvét, mkjd fé" 12-kor kihallgaiás-ra ment Viktor Emánuel olasz király és császárhoz. Délután fél 5 órakor a Duce fogadj i kihallgatáson Varga Józsefet, aki ezután meg kezdi tárgyalásait Riccardi, Rlccl, Venturi és más . miniszterekkel. Este Venturi miniszter ad díszebé-
det magyar minisztertársa tisztele-lére.
Varga József holnap délelőtt ma-
gánkihallgatáson jelenik meg a Szentatyánál és szerdán kezdi meg vidéki látogatásait.
A képviselőház mai ülésén Budinszky, Palló és Rajnls megkövették a Hazat
Budapest, november 26 A képviselőház ma a pénzügyi tárca köisegvetésít kezdte tárgyalni. Az elnök megnyitója után be-jcJenlelle, fiogy György János lc-mondott (mandátumáról. A Ház a lemondást tudomásul vélte.
A pénzügyi költségvetést CsOlényi Pái ismertette. Mielőtt áttérlek voiin a költségvetés tárgyalására,\' Budinszky. László a Ház legutóbbi, ülésén tanúsított magatartása miatt megkövette a Házat. Ugyanúgy PaJ-
ió Imre is visszavonta sértő kijelentéseit, Később Rajniss Ferenc is ünnepélyesen megkövette a Há. zat.
A pénzügyi költségvetéshez elsőnek. Matojcsy Mátyás szólt hozzá. A nagy jövedelmek (megszüntetését követelte. Kiirdy Ferenc helyesli a kormány pénzügyi politikáját és ezért elfogadja a költségvetést. Horváth Ferenc heiycsli az erdélyi kölcsön kibocsátását.
Az ü]és lapzártakor még tart.
Róma: „a diplomáciai élénkség e héten sem csökken, sőt ujabb meglepetések várhatók"
Papén ma újból tárgyal a török miniszterelnökkel — Mit leér Berlin Tőrökországnak, ha megszakítja angol kapcsolatait — Ellentétes hírek Bulgária csatlakozásáról
Az egyre fokozódé angliai bombázások mellett Görögországban is megindul az uj olasz támadás
a berlini pályaudvarok ellen intó- hogy a kérdéses napon egyetlen an-zctl állítólagos sikerfcs támadását goi gép sem .érte el Berlin belic-rü\'-valótlann&k mondja és mlcgjcgyzi, letét.\' ; <.
Az elmúlt nap legjelentősebb eseménye Popén nejn*! nagykövet ankarai tárgyalása a török külügyminiszterrel. Ma reggelig azonban e tanácskozásról hivatalos jelentést nem adtak ki. Vasárnap másik, eseménye, hogy Tuka miniszterelnök aláirta Berlinben Szlovákiának a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozását. Berlinben a szovjetj nagykövetségen változás történt: az uj berlini szovjet nagykövet Dcka-nov helyettes külügyi népbiztos lett. Antonescu hazautazott Berlinből.
A nem háborús események között keil megemlítenünk XI í. Pius pápa békeszózatát és békeimájál, amelyben a népek közötti egyetértés és az igazságos béke érdekeben szólt, ugyanakkor, amikor a világ összes katolikus templomjaiban " békéért könyöröglek\'.
A háborús események sorában \'a német repülők Anglia elleni támja-dását kell elsősorban megtimílilcni. Tegnap és az éjszaka ismét főkép az ipari központok ellen intéztek bombatámadást és ennek során Birmingham! hadiüzemeire 300.000 ki\'ó bomba.hullott. Ugyanakkor egy tengeralattjáró hal ellenséges hajót , süllyesztett el. A NTI az angoloknak
Uj olasz támadás Indul a görög fronton
A görögországi frontokról érkező jelenlések szerint a görögök eredménytelenül kísérelték tti^g az otasZ csapat mozdulatok megakadályozását. Az olaszok most a\' korizal szakaszon is ellentámadásra készülnek és nagy gépesített erőket vontak össze. Bombázták az olaszok a-görög katonai pontokat is. Rómából hivatalosan cáfolják azokat a híreket, minfha a görögök az utóbbi napokban valóban nagymennyiségű hadianyagot zsákmányoltak volna. Ezzé\' kapcsolalobn Farinacci a Régime Fascistában hosszabb cikkel irt, amelyben leszögezi, hogy a háború pillanatnyi kedvezői len hírei nem ingatják meg az olaszok hitét.
Szembehelyezkednek olasz részről Metaxes görög miniszterelnök legutóbbi nyilatkozatával is. E nyilatkozatban Metals azt a kijelentést telte, hogy Görögország nemcsak saját szabadságáért, de az összes balkáni népekért és Albánia felszabadításáért is küzd. Olasz részről rámutatnak arra, hogy ezzei Meta-xas elárulta, hogy Anglia exponense, s Görögország mint a muUbau lelte, ugy a jövőben is hajlandó az Európán kívül Olló Anglia érdekeiért harcolni. Figyelmeztetnek itt a lapok a húsz év előtti görög összeomlásra, amíely a kezdeti sikerek után következettbe.
Papen ujabb tanácskozásai Szaradcsogluval
Ankara november 25
Papén német nagykövet tegnapi tárgyalásai után ma Isfenlét felkeresi Szaracsogiu török külügyminisztert. Az eddigi tárgyalásokról mindösz-szc annyi szivárgott ki, hogy általá-
nos kérdések körül forogtak a megbeszélések. Nagy jelentőséget tulajdonítanak azonban annak, hogyhol^ napra összehívták a török nemzetgyűlési. Azl hiszik-, hogy így holnap dönt Törökország további maga-
tartásáról. .. • 1 ! \'<
Török körökben hangoztatják, hogy az ostromállapot elrendelése csak védelmi előkészületet jelentJ Törökország mindent elkövet, hogy kivitt maradjon a viszályon. Remié-lik, hogy Bulgária tscm változtatja meg semleges magatartását.
Budapest, november 25 A- Pest értesülése szerint Papén javaslatai nem azt célozzák, hogy Törökország csatlakozzon a hár~ maycgyezanénybez, hanem\' miudösz-sze nagy gazdasági előnyöket igér Törökországnak, azzal a föltétellel, hogy megszakitja angol kapcsolatait és beleilleszkedik Európa uj rendjébe. I
A bolgár miniszterelnök nem utazik Berlinbe
Belgrád, november 25 A Vrcme azzal kapcsolatban, hogy va\'amrmcnyi külföldi lap mCgirtn SUov és Popov berlini utazását, azt jelenti Szófiából,\'hogy a bolgár fővárosban semm\'it sem tudnak a miniszterelnök és a külügyminiszter állítólagos berlini útjáról ós arról, hogy Bulgária is csatlakozna a hármasegyezim\'ényhez. A lap ugy tudja, hogy Bulgária mcgm»nad semlegesnek..
*
A fenti hírekkel elteidéiben az Esli Újság berlini jelentése azt mondja, hogy a némtet fővárosban keddre várják a bolgár miniszterelnök és külügyminiszter érkezését.
Berlinben egyébként nagy figyel* met szentének a tengelyhez történt csatlakozásoknak és ugy tudják,\' hogy ez felszámolja a délkeieteuró-pai "problémákat.
Ujabb meglepetéseket. jósol Róma
Budapest, november 25 Az Uj Nemzedék róm\'Ji tudósilása szerint az olasz fővárosban ugy tudják, hogy az elmúlt hél diplomáciai é\'ónksége ezen a héten sem csökken,\' söl ujabb meglepetések várhatók.
Idézik ezzei kapcsolatban a Völkischer Beobachter Svájcot támadó* cikkét, amelyben a lap cikkírója az* hangoztatja, hogy az uj német történelmet Svájc sem állíthatja meg. A V. B. cikke szerint Svájc helyzete politikai szempontból nagyon hM son\'il a volt Ausztriáéra. A lapban: goztatja «zt is, hogy a svájci ós a birodalmi németek közé nem lehel kiiui fa\'at húzni.
a
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november 25
FértiöliönyBK, felttltfth,U>likabát<.i
nagy választékban
ozomolányinál
Rövid hlrefe
A nagykanizsai Baross-kerület a magyar katona-eszménynek hódolt
a szombat-esti bajtársi szeretet-vacsorán
MARSKII.KS bombázása során 4 nö (leiét vesztette, ölen súlyosan megsebesültek. Az nngol bombázok olaszette. nes röplapokat is szórlak le. A francia kormány tiltakozik, magyarázatot és elégtelen kér Londonban,
TEMESVÁR volt rendőrfőnökét, firit-te Ovidiánt és lársát. Vasiéul letartóztatták, mert resztvettek Codreanu meggyilkol ásátKin C.odre mul és társait mosl kihantolják és szombaton tenn-tik el ünnepélyesen. Ez ajkuloinboli a\'Vas-gárdisták egésznAjx>s Imjtói tartanak.
A POPOLO Dl ROMA a dicséret és elismerés-hangján Ir Magyarországról, abl>ói az alkalomból, hogy csatlakozott a hái\'masegjezm\'ényhez. A iap szerint ez azérí fontok és nagyjelentőségű, mert megakadályozza a háborúnak a Balkánon va\'ó továbbterjedését.
Állandó ufisorsxáaiok hítkömopokou SsuUpwt I. müaorou
6.45 Torna. Hírek. Közlamények. HWigierne-Kk. - Után* étrend. - 10 lliiek. — 11.10 Nemsciköat vutjeitö-iw)i((ijai4 — 12 Hwangtxó. Hiuniu**, Idő)ira«Jetootéa. — 12.40 Hűek. — 1.1--0 Időjelzés, IdÖJárásjelenMa. — 14.35 Hiiek. — 14.45 Müsoritintr-Wtes. — 15 Arfolyauibirek, piaci árak, éielmis/erárak. — 10.45 Időjelzőt, idő. j Aris jelentés, birek. — 17 Hitelt -it*o-vak és magyar-orosz nyelven,
10-19.20: Hlrak magyar, német és remin nyalven. — 20<0—21Jg: Magyar birak.
BU ÍM PEST 11.
18-kor magyar hírek és 20-kor hiúk német, olasz, irancti\\ atíjoá ét etapé-rontó oyelveo.
BUDAPEST 1.
10.20 Felolvasás. — 10.45 lelő.vasas, j
— 12.10 Kurina Siiru cigányB&aCkara.
— ia.110 Országos PostászenekMr. — 15.20 l\'Iutppy-tánczenck.ir. — 10.10 Gyermekdélután-
17.15 A Hádió Szalonzenekara. — 17--15 I>óru llóla előadása. — 18.15 1 elolvasás. — 18.3.i Cecilia-kórus. — 19.20 lerlis Jena cigányzenekara. 10.40 Móricz Zsigmond elbeszélése. — 2U.05 Prózai és zenés részletek a .Henrietté c. zenés vígjátékból.
BUDAPEST IU
17.15 Mezőgazdasági rélóra. — 17,45 Szimfonikus zene. 18 HirOk. — 18.10 Puszin liailgatékaak. 18.35 Francia pyelvoktatás. 10 Pertis Jenő cigányzenekara. — 10.15 l\'ebjlvasás hungte. mezekkel. _ 20 IlircJc — 20.20 Perolvasás. — 20.45 Tinikó Margit magyar nótákat zongorázik.
A „Ferenc József keserűvíz régóta kitűnően bevált házi ezer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést lavitja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg owusál I
A Baross-kerü\'ethez méltó gondolat volt: ünnepelni azokat a bajf-társakal, akik olt voltak a Felvidék, a Kárpátalja, a Székelyföld ós Erdély egy részének hazaérkezésénél és nekik köszönetet mondani é< mta-gyar vitézségüket méllafni, áldozatkészségükei példának állítani és o magyar Haza clis&nierésél és háláját loimácsolni. Mert áldozatokat hoztak, meri érdemesek voltak a magyar Haza hálájára, az itt honmara" dottak köszöneteié. És az egész ünnepélyen keresztül, mint ragyogó aranyfonál, végighúzódott a magyarság hódoJala a magyar katona\' eszmény előtt. És azok a bajtársak, akik ott voltak és megérezték, hogy a magyar testvérek szíve dobban feléjük, akik látták a Bai\'oss-leslvérek meleg szeretetét, amely feléjük áradt, azt a lel késséget, azt a lestvéri kapcsot, "mely eggyófor-rasztolla őket, bizonyára belsejükben meghallották lelkük hangját, amely ezüst ha rangként csendült feléjük : a magyar Haza megbecsüli az Ö hős, vitéz katonnfiait. $
És á Baross-kerület derekasan kitett magáért. Ritkán láttunk aiuiyi és oly szép közönséget, annyi Baross-tagot és hozzátartozót együtt, mint Jnosl, amikor a Baross-zászló meghajolt a Szü2fm«rjás magyar honvédzászló elölt... , ... ,
A megjelentek soraiban ott láttuk Iiovszky János orszgy. képviselőt, a Baross Szövetség országos vezérét, dr. Krátky István kir. kormányfő-tanácsos, polgármestert, vitéz.Beat-zik Lajos kir. kormányfötaaiácsos, pénzintézeti igazgatót, P. Gu\'yás Gellért plébánost, dr. Hegyi Lajos főjegyzőt, vitéz Tóth Béla, a kanizsai Baixtós-kerület elnökét, dr. Fü-\'öp György ügyvédet, a Tűzharcosok vezető tisztjét, dr. Kesztlcr István orvost, Mester Kálmán, \' a Baross Szövetség titkárét, «th.
A közönség mind a két lerirjjei teljesen megtöltötte. Délszaki növények és Baross jelvények disziteL ték és még meghittebbé tették a termeket. Ünnepi volt a hangulat, a mihez\' hozzájárult a sok szép asz-szouy megjelenése is.
A beszédek
Vacsora aialt felemelkedett dr.. Krátky István polgármester, aki ünnepi méltatásában rámtutatott arra, hogy a háború utáni nemzeti épilö gondolat kimunkálásában mindig rezetöszerepet töltött be a Baross Szövetség. Ma őzért jöttünk össze, mondotta a poigárpnester, hogy a Baross meghajtsa a bajtársak eiött az elismerés zászlaját és M legszentebb gondolat: a magyar honvédelem elölt, \'leslvórj közös, ségben hódolunk a Baross-gondolat és a honvédelem,
a magyar katonaeszménynek.
És itt szeietettci és csodálattal le. .kintülik az első magyar ember felé (lelkes éljenzés), oki Szegedről indult cl nagy országmentő útjára. Jói esik a gondolat : hogy olyan férfiú á\'l az ország élén, akinek minden gondolata: naggyá tenni országát és nemzetét. Arra kérjük a jó Istent, hogy fenköU hitvesével együtt ellesse kormányzó urunkat és engedje megenni, hogy imPgvaló-silva Játhassa álmait. Poharát a Kormányzó ür öfőraéUóságara ürilclte.
HáiomszoroS É\'jcn ! zúgott a teremben végig a poigánmester beszéde végén. Olyan lelkesedéssel é; Őszinte, igaz magyarsággal, mint a főrendek Mária Terézia elölt : »Moi\'iamur pro rege noslro !«...
Vékásy Károly, a Baross-kerület agi\'is társelnöke beszélt ezután. Örömének adott kifejezést, hogy Iiovszky János, az országos Baross-vezér megtisztelte (megjelenésével a bajtársi szere(eí-vacsorát, megköszönte dr. Krátky István po\'gár-mesternek, az iparosok és kereskedők nagy pártfogójának megjelenését, aki mindig olt van, ahol a kisemberek sorsál intézik. Isten éltesse Iiovszky képviselőt és Krátky polgármestert !
Vitéz Tóth Bé\'a, a BaroBs-kCrülei dnöke beszélt ezután, örömmel néz végig a diszX\'s vendégkoszortin és a vitéz bajtársak sorain, — kezdte meg beszédei - akik fmlind eljöttek azért, hogy a hazaérkezett bajtársakat szivük melegével üdvözöljék. Azokat, akik részt vetlek Kormányzó Urunk orSzággyarapiló nagy munkájában és vitézül állták a Vén-tál és végezték ei kitüntető feladatukat. Majd hosszablbian móUntta, dicső missziójukat és izzó (magyarsággal buzdító l>eszédet intéz hozzájuk: , I ! ! ,
— Ne gondoljátok, hogy befejeztétek a szolgálatot, most egy ujabb hadseregben kc\'l harcolnotok, még P**11* \' MM; |
a magyar keresztény gazdasági hadseregben, a Baross Szövetség kebelében. Harcolni kell a magyar gazdasági létért és jogainkért. Meri még mindig akadnak olyanok, akik a saját fajtájuk érdekeit félretéve, eléhelyezik az idegének érdekeit és meghosszabjbit-ják a nekik szó\'ó engedélyeket. Fel kell venni a harcot érdekeinkéri, mert amikor az ország miniszterelnöke dolgozik és igyekszik rajtunk segíteni, akadnak olyanok is, akikel levesznek lábukról. Ezekcl a magyar közéletnek ki kell vetni soraiból és helyettük gerinces magyarokat állítani, "kik nem szégyenük saját fajtájukat megvédeni és hmS colni tudunk érette és hazánkért. Majd felköszöntötte a magyar asz-szonyokal, akik férjeik helyett, távol
Indiai és magvat teákat, rumot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
lélük alatt, nagy gondok között végezlek a reájuk hárult nagy rclnn> lokal.
A tüzes pohárköszöntő után Iiovszky János mondotta Bl beszédét : Nemcsak (mint Nagykanizsa országgyűlési képviselője van jelen, hangoztatta, hnnem (mint a Baross Szövet:íég országos elnöke is részt vesz az Ünnepen, örül, hogy a nagykanizsai Baross-kerület ennyi vilézl adott, akik mind részt vettek a magy;,r területek visszaszerzésé* né\', hazahozatalánál. A Baross-gon-dolallói átittatott hős magyar katonák a véráldozattól SCm riadtak volna vissza ezért a gyönyörű, szép magyar Hazáért. Ecetüket és vérüket is odaadták volna Erdélyért. Felemlítette, hogy Kolozsvárt Vékás polgármester köszöntötte öt, ittm:\'g Vékásy társelnök, az erdélyi és nagykanizsai szellem közölt ugyanolyan az Összefüggés. Soha grandiózusabb ünnepet nem latolt nrég, A mint amikor Erdély összeölelkezett ;! Csonkamagyarországgal és i amikor j a Kormányzó Ur előtt elvonult a magyar nemzeti hadsereg és a zalai bakák. A kanizsai polgármester a világháború utáni legerőteljesebb eszmének (mánösiiette a Baross-csz-mél. Igenis, ebben a szövetségben a jelszó: . j ;
Minden munkát Istennel a ha- * záértl
¦Majd beszélt a Baross Szöretség óriási térhódításáról. Szép, nemes cé> a Baross célja ; boldoggá lenni a magyar népet. Köszönti dőre a Baross-gondolaton kérésziül flz el-jövendö Nagymagyaroi szagot, a mely a szent istváni gondolatot akarja és o mainál is nagyobb és boldogabb Magyarországot búztositani. Emdi poharát a Sok ezer bajtársra, -a nagykanizsai szellemre, emeli poharát a Baross új levelező-tagjára, dr. Krátky István polgármesterre.
A lelkes éljenzéssei fogadott be. szed után dr. Fü^p György a bajtársak nevében beszólt,
„akik ott voltak"
a visszaszerzésnél. Köszönetei mondott az elhangzottakért. A Baross Szövetség a mai ünnepével •mlegmu-tatla, hogyan kelt bánni azokkal, a kik hivatva vannak arra hogy az országot megmentsék. Az állam szemefényének kell lenni a katonaságnak és akin katonaruha van, amúgy tekinteni, mint akire a haza sorsa van bízva. Meleg szavakkal köszönti a Baross Szövetségei.
P. Gulyás Gellért plébános beszédében a magyar katonák hősiességét és legendás vitézségét emeli ki, amit ezer esztendőn ál tanúsítottak, A meghívóit vendégek nevében köszönti a Banoss-keríiieUet, a vezetőségre az elnökségi* emeli poharát, amc\'y a mMi ünnepet rendezte.
Mind melegebbé, mind meghittebbé váU az Ünnepség. A kapocs a Baross.tagok és az ünnepeli bojtár-\' sak közölt még szorosabbá fonódott. Igazi testvériség töltötte meg a lelkeket. És voltaképon ez is volt a céija az ünnepélynek. A magyar egység kimüveiésCj az egytnjjás meg" becsülése, a keresztény os nemzeti gondolat melletti tanúságtétel\' és fogadalom.
A kedves társaság még sokáig ma radt együll a legpompásabb* hangulatban, a szivek testvériesében.
Az ünnepély rendezői - Vékásy Károly és Sáfrán Ferenc társelnökök - valóban meg lehelnek elégedve munkájukkal és annak eredmény ével,
A nagykanizsai BarossHJsnlád ragyogó ünnepnapja volt.
1940, nov^mta 25
ZALAIKÖZLÖNY
PERENCJOZSEF
KESERŰVÍZ,
TÁRSASÁGI ÉLET
SZorjibüton és vasárnap (megindult Nagykanizsán is a társasági élet, Mindkél este több helyen volt táncos, szórakoztató rendezés.
Urleányok-kongregáclójának tea estje
Hetek óta készültek és minden szabad idejüket rááidozlák a kedves Urleányok, hogy minél jobban sikerüljön szombalesli |miüsoros tea~ esté\'yük. Hát hieg lehetnek elégedve munkájuk eredm\'éuyévei. Dacára a kedvezőtlen időjárásnak, szép számú közönség gyűlt össze i rehéi.e-icmben, a nagy katolikus család lagjai, akik eljöttek, hogy néhány kedves órát töltsenek a fehérasztalnál és szórakozzanak\' az Urleányok gondosan összeállitoli műsorán, előadásán. A tea-estéi P. Simi-cza Sebestyén feronces házfőnök, a kongregáció prézesének lendületes megnyitó beszéde vezetette be, ú; tő\'c megszokott szép felépilésében,. . Gábor Mária, Horváth I*us, Kaszás Margit, Kovács Mária és Szabó Ui ífj. Gyergyák zougorakisérele mel-icll hangulatos m\'-\'gyar nötákat a> tak elö, amil a közönség lelkesen megtapsolt. Bozzay Margit; »lsten kalapácsai,., vésője, cimtí rendkívül finom alka\'riri veidét, a VulláSosJj rának igazi gyöngyszeméi Mezri Margit szavalta cl mély, b?nsö érzéssel. Gálos Gabriella és Szabó Ui spanyol "táncot Lejtettek bájos gra. ciozilássai. Mozarl : Törők fáne-át Tomaji Klári játszotta zongorán, rejlett technikával. Tüttő Ica balett-* lánca csupa kecsesség és báj volt. Mécs Lász\'ó költeményét: .Istennek* nincs árnyéka*, Bazsó Éra szavalta finom döadó készséggel. Utolsó számként szerepelt Kaszás Margit kedves szerzeménye; Itt a lányok szövetsége, amit Gábor Mária, Hor-» váth I\'us, Kaszás Margit, Kovács Mária és Szabó IU énekelt finom, n.e\'eg szinezésscl.
A. kedves szereplök mindegyikének jutott a sok tapsbóí.
Majd a kongregáció tagjai fel-1 szolgálták a párolgó Icát és a megjelent nagyszámú vendégscix:g még sokáig maradt együtt a legpombái sabb hangulatban.
A megjelentek soraiban otl láttuk* dr. Hegyi Lajos városi főjegyzőt ós nejét, dr. Solymár IsLváu esperes, püspöki bizlosl, a papságot, slb.
A vendégekel kedves munkatársai élén -Schlögl Erzsike prefekta fogadta nagy előzékenységgel. *"
Szépen sikerült a Tűzharcosok tea estje
fA nagykanizsai Tűzharcosok főcsoportjától már megszoktuk, hogy ha valamit rendeznek, aztabr • * posan és gondosan megszervezve rendezik. így volt ez a vasárnapi tea-esttel a Centrálban, a mikor a kedvezőUen idő dacára, díszes és szép számú közönség gyüU eííybe, hogy részt vegyenek a teaesten. Eleinte vontatottan érkeztek meg a vendégek, de csakhapVn" ogy-re-másra láttuk a kanizsai társada-lom minden rétegét képviselő közönséget felvonulni és a kél lercm-ben helyei foglalni. A tea felszoigá-\'ása után csakhamar a zene pailogó játélía mellett táncra pei-dültek a párok, amelyek mind többen és többen leltek és egyre melegebb és kedélyesebb lelt a hangulat, amihez kétségkívül a zenészek játéka is hozzájárult. A Tűzharcosok elnöksége részéről ott láttuk a foilmaruhás ve-
zetőséget, felén dr. öriey György
kormányfőtanácsos, kir. közjegyző, a helyi főcsoport elnökével. A teaest a késő órákig tartott és a me^eg Családiasság és pompás kedélyesség jegyében zajiolt le.
*
Vasárnap este rendezie » Kato-toJikus Legényegylet szokásos Kala-lin estjét. A íhla\'ság mosl is kilett magáért és a zsufo\'l nagyié-icmben esakhafmlar olyan hangulat kerekedett, mini a régi, nagysikerű Katalin esteken Mindenki jó1 szórükozoit és ennek legfőbb bizonyítéka, \' hogy záróráig nem fogyatkozol! meg a tömeg. Sőt, akár hajna\'ig ropt/i volna a táncot. | Elismerés illeti a ttgénygylcli reii I dczögárdál, amely Csetröl-csctrc | mind jobban összclarlja a kalo\'lkus | ifjuságol és a ianiiás ós nevelés I melleit a szolid szórakozásról is i gondoskodik.
*
Az Iparosieányok j „Szent Erzsébet" Onnepélye
Az ii^rostiKMiciskola leányönképző-I köre Ü-l-ín vasárum tartotta Brónyid Anna tanárnő 11 " \'Til Kizse-
bel- i\\iu\\i-p^iijfif^^t»tr^m\\>. ii.
uiiyes sikerét misem
... .
bizonyítja jobb.m minthogy «z ebi-adást etrysrer dé\'elölt és kétszv-r délután meg kcüetl Ismélrtni a n így érdeklődésre \\-alo le\' ín lelteit.
Az innepólyt Ivánkovils M- Szent KrzsélKd kulju e. szivulala nyitotta meg, melyet Knezogi M. mug\'s szárnyalása úmtepi beszéde követett, majd Sient Erzsébet életét me-cV\\omL» A királylány r. színdarab következeti, melyben\' Andri \\\\v Rerghafrcr M., l\'redÍLcr Ml, Ba\'azs I., Pl uzkó 1, Somogyi M. Lengyel E.„ Németh L, Andrei.tesz (.. Kuczogí E., Mezöli M, SzalM> E. és l)oák ti, szelepeitek.
A .szünetben Magyar l. a inükedvolöi mértékei jóval túlhaladó színészi készséggel deolotl víg nrigán.eíonet.- szó-j rakoztilta a kózönségct. l\'tána iSzent • Erzsébet c. melodrámái odla elő C.siz-| nindi i Magda tanuló, ki meglepő o;ö. adói készsége: je\'cnletle nug Szöul Krzsébet tragédiáját. A me\'odfámát líerlin Margit kLsérlc zongorán.
Az ünnepély második színdarabját, mely egyúttal a szép. változatos műsor utolsó számát is képezte <S>jCnt Erzsébet szive címmel Orl>ón M., Vio\'a E., Kertész A., [)cák K„ dnál (;., Orbán II.. Beacze \\l,t Voss I. ós Varga Málta t nulók ndlák elő nagy ügycs-sójftel, A jelenlevő hájas közönség nafO\' t\'pssal jutalmazta valamennyi syorcplöt, mely tapsvibar mindaddig nem szűnt meg, míg a lelkes fiatal Ilrónyai Anna tanámot, ki az egész ünnojiéyt nagy hozzáérlé-ssct és körül-tckintésscl vaianioimyí szcieptö Ivtke-solésével megrendezte, a színpadon nem látliatla.
„Nem használni, csak vezetni akarnak a felelőtlenül hangzatosak, de teljesithetetlent Ígérgetők"
Dr. Vértesi Frigyes nagysikerű Hceálls előadása a forradalomról és felelősségről
Az irodalmi és MOvésaoti Kör üicális ob\'nilássorozatában vasárnap Nagyka. nizsa jóüsir.erl és bátran mondhatjuk, közs/.oiciclljen álló ke*lvelt ek\'iidóját, dr- Vértesi Irrigycs pói-si tlealóiíaii ti-nár, sicntszéki bírót lálüi vendégül etöndóusztalánál a városháza nagy-tenne a rossz iilö etkiiére is leljosíHi ncglell érc.eklö<lö közönséggel-
a kitűnő előadót
Barta l&tván
gimuáziunii igazg\'tó, a Kör elnöke üdvözölte irc!e^ sz«vakfk;d a \\cg\\-eskar Hiszcke.^e után- Itáinulaíott arra hog>\' Vértesi Frigyes ti/, év óla, évrőjLóvie meglátogatja Nagykanizsái ós a sző. székről, az clöadóaszbiltóti, vaK>- az újság I.cluin ál miudenkor élményt jc\'eiitcil tanítása.
A közönség inelcg nunCnlósc és laj)ai uUtn
dr. Vértesi Frigyei
niindcnel.plötl megköszönte a szeiolot
és bábi sztvait, a nic\'eg üdvözlést és bdiinsulyozla, ha>gv az cbmilt tlz év alatt sok lelki kapcsolatit teiOaitctt N\'agj\'kaiiizsával, ezért mindenkor s^re. téllel és szi\\e^cn gondol Xagjkiuiizsáni szívesen is jön ide előadni) mórt érzi, hogy nem csak mnel hJütíutják, hanem szavai nyomán belső, kapcsolat támad közte és a közönség küzl.
Ezt a belső kipcsolalot Vértesi "Frigyes hallgatóságának köszönte meg, pe< dig ktVszőnetlel isak a közönség larto-zik neki. Hisz olyan kitűnő előadó, mint ö, aki mindenkor az abszolút Igazság iMrdetője, még]«dig tenyflgözö erejíi hirdetője, önkóulctenül is maga-hoz láncolja szavaival,\' nagyszerű, gondolatával baTI\'gntóságát. Tegnap ls, notn színes szavakkal, bano.n az Igaz. sáií szavaival, a tőle mindenkor megszokott nagy tárgyi tudással világította meg a rclolőssóg ós forradalom kér. dóséit.
Ml a felelősség és a fonadalom?
Min don eke! öli a felcllősség ós a .\'forradalom fogalmait tisztázta. A fekíűc-ség — fO\'e\'ni valakinek ténykedésein kiről — lohct velünk szQfetett, önként vállalt, vagy ránk kény szeritőlt. A politikában tevékenykedődnél az önként
vállalt fe\'e\'össég áll f©nn. amelyhez képesség és tiszlessé^Oí akarat keU.
Forradalom alatt egy tömegnek erőt szakos megmozdulását értjük, :iz Isten, egyház, vagy állam áltaS aVkotott tör-vényes rend lerombolására. A tömeg,
Városi Mozgó. *¦ h*w«"i °»»fc cg» "«p
Ketten egy jeggyel I — Magyar filmrepriz I
A Vígszínház nagysikert! műsordarabja:
VADRÓZSA
derQs vígjáték a legjobb magyar színészekkel. Remek klaérfimfiaoB* I — Kattan agyjaggyefll
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor
az erőszakos felforgutásl szándék ós a fennálló lend ei\'eniség !én,vcgi\'s alkotó-o\'en oi a forradalomnak, inert ]>éldáu\'i* ha a tisztességes Jét.enntarUísl>ói szorít ki tömegekéi az állami rend és azok megiiiozduInBk, az nem forradalom épp ugv. mintha az emberi munkaerő ki-zsákmányolása vagy a tön-e^ot kírsák-mányölé ItapitaJUzmus «Ten kízud ?el a tömeg. <¦<
Törvényes iciid ugyanis nem ellen*-Le/hét az isteni törvényekkel, tehát a lenti etetekben nem lehel szó törvényes loudröl s. Így forradalomról,*em.
A forradalom okai
Ezután arra mutatóit rá dr. VéVlesí Frigyes, hogy minden forradalom niö-gölt. kezdve az egyiptomi rabszolgák megmozduiásátől a n\'-\'gy francia forrada lmon át a !ogujabb ídök forradac-máig, sok igazság -s legtöbbje mögött a t enyér-bUrC, n nagyobb darab kényéiért való küzdo\'eni, az einl>cri nu\'11-lóság iiic^l:ecKűlésénOk hiánya húzódik meg. A forradalom oUŐ oka tehát az éel joglal.nsága. Ez érthető, mert az oniberi terniészcl olyan, mint a nitro-glt-erin: ba megvan az Ouljcri méitó-Mig megbecsülése, lia nyugodt, meg-olégeüetl é\'o\'e \\-od, ninca aonani baj, i\'.c ka ágyonnyornorgatják, eiégedctlen-nú les/ik és méltósága akt szorítják, szükségképi en robbanj mint :u! Össze-prése\'t nlüegllrerin. fis. ilyenkor rom1-bol. l-\'lptis/.tilja a rossz incücll az órté-ke-el. a jól is. Ezért a «Xorradalom vé:0:eilményl*n mindig — nlfúetés-*a\\ jár.
Az élet joglal.inságani kivül az erkölcs, a !elkiisir.ciet meglMim\'úsa Segíti elő a forradalmat Ez vesztes hál>oru uu\'tn rsakuom mindenütt tapasztalható. A harmadik ok u folel,\\t;onség. a ké-
I»eSséLck ]li;\'iity:l
A felelőtlen Ige\'rfteiÓB és a való hoiyxet a földbirtok-reformnál
Példákkal bizonyította azután, hogy a ma oly gyakran haüitoU Jcöszavak mögött milyen kevés iolrl/^ség és tudás van. Még a Ic\'.e^Cmibb s/áml>cli isme-ictckke. sínrsenek tiszlálxm azok, akik a !cbeUisé|,ck határaival mit sem törődve egy öltökben akirják megoldani a problémák o;ész sorát — hangos, nag_v szilvákkal!
A röldhirtok.ierbrnuraii kipcsohilos Igér^elé-ek mögé néuetl vlsőjick. Há-mutaloU arra, hogy a triunoni Magj-atr-oiszágon 2700 olyan birtok van, amely 500 holdnál nagyobb\' Ez 5—0 milfaó katasztrális holdat tosz ki. szántó, rét és ceiő azonban csuk t müió hoai. A mezőgazdasági munkavállalók száma StlO.noO, a tórpebirtokosokkal cgvütt 1.3 millió\'. Ha tehát az összes 500 lioi-don felüli nagybirtokot fölosztják, akkor is legfeljebb :t holdat kaphat egy ember, mégis vannak, akik még ma is 10 meg :10 holdat Ígérnek. Hol ivan ezeknél a Iclelősség? — vetette Ml u kérdést: hisz. ba Magyarországot erdődtől-, hegyestőt, BalitonoslV szél akarnánk osztani ugy, hogy mindenkinek 10 hold jusson, altkor négymillió holdat — a Holdból kcHcnÓ Jiőlosönkérni!
Feleileges-e az arany ?
Ugyanilyen teljes tájékozatlanság és rc.\'előllensug mutatkozik : a |>ónzüg)-i kérdések nagy.,,hanggal hirdetett megoldásánál. Itáuiutatolt ami, hogy az urflny lulajdonkénp sohasam a forga-lonibau lévő lKUikjegvok tényleges fc-dezésére kell, luiueiu bálHirus kincs és a külkereskede\'cm biztonságalioz s/uk-Séges\'. l-\'eiolölWuség lelüil azt lürdctni, hogy iélezhcl ország "rany nólktil, mindaddig, mig az aranynak meg>au az önmagában rejlő értéke.
A uapszámbér túlzott eii!elósének kérdése is ilyen- A. világgazdasági hely. zollcl l04>ést keU tarl\'ni; tw luftnagos
4
ZALAI KÖZLÖNY.
1940. november 25.
a napszám, növekszik a ten.<eH ini ára ós a drága busát a külföld* nem \\eszl át i
Nem használni — otak vozotnl 1
A fornadaimat akarók a problémák végiggondolása nó\'kül hirdetik meg-csábító és káhitö eszméiket és azzaj készítik elíi a forradalom Lalaját, hogy a teljesít l.olelicn ígéretekét é.s a valósai — amely kózt ttttalrn&s az ür — szern!-beheljczik egymással. -Kzokro rái,l\'ik Aquínoi Szent Tamás mondása; ezek nem használni, csak vezetni akarnak. Azt hirdetik ami szé|» ós lúngzafos, de — megvalósíthatatlan Azt vaffiják, hogy nagyot kell hazudni, mert kicsit a nép is tud, ilo a nagyról nem leplezik fel. hogy ekkorát is teliét Itt*, zitttni
Beszélt ezután arWV is, liogy a dtk-tálorságra szü.\'elni kell, azt nOin ehet szaJon-büntelésekkel kiérdemelni és Imitálni A mai európai diktátorok valóban üttek börtönben, <le nem azért feltek diktátorok, mert börtönben üllek és üket nem várta (Mtuki a börtöne ajtóban a niárliromság koronájával:\'
„Magyart a magyarnak ugratni: — hazaárulás I"
Végül rámutatott dr. Vértesi nítgy. sieríi cl%idásál*\'n arra Is, hogy Magvarországon nulcs káosz, hanem rend, ItecsiVetes magyarok ü\'ínflk n korniápy-nulnál, nem indokolt tehát, bombák dobása, mert eziOl nOm rendet *usé.got .szúiiteiuének meg, liaticin rendéUensé-get iciOintcnéiH-k. Magyart a magyar-nők ugratni ás még gyilkosságtól- som visszariadni, hazaárulás s őzért ezt a fe\'elflt^anségel megszüntetni nemcsak a hatalomnak, de a társadalom Jókezö erőinek í.s Itöto^sséjje. . r"
\\\'értesi Frigyes nagyszabású előadá-sát sokszor szakította rétbe a\\helyOslé> lelkes tapsvitútra. A\'/, a tri*4&g Onnei/éK, amilen az előadónak részjo volt, bizo-nyitotla, hogy megérdemelten volt. nagy sikere most is.
A nagyszerű u\'ceálís műsort B Kör
királydljaa Vegyeskarának
énekszámai egészitették ki. A műsor közben HAlmost Éneklői Erdély cimü sierzeményét adták elő Kelting Ferenc karnagy vezényletével. A remek hang-auyagu, össietanult kar ezriOl a miivel nyerte e: a lijralytljjj.it s szinte tökéletes előadásuk most is viharos lopsot aratolt.
BÖ" o-o« oakorm«Qt«k«rU*a I
Valódi ananász-kajszi
bokor í* inagaslöriaü fa kapható
„Tulipán" kertészetben
EOIrDa-lér 18. HigjlnBitia. Telelőn: 634.
Aktnálls kérdések
Ke-stolU már a keeskeniéli Szamóoa-likörtf Ivott roár a Bugád gyomor, keserűből V Kzt kérdezik idegeiktől a házigazdák. Aki pedig megkóstolta, rögtön az iránt érdckUVlik, liol gyártják e/ekci a_ páratlanul Unom italokat. A világszerte elismeréssel márkázott készítmények Kecskemét város bor- és gvúinölcss;czíözdéjél>cn készidiiok és onnan indulnak hódító útjukra. Az üzem. amely most rum- és likt\'vrgyárral is bővült, ma már az ország legnagyobb 6> leghiresebl) ilyen vTílrt.ta. A szcszpiacon valósággá\' eve.nény-számtjn n;cgy majd !1 gyár Jamaika. mm készítménye, amely hamarosan ép olyan kercaett cikk lesz, mint a vi-\'ághíni kecskeméti liaridooáhnka, Ha-racklikör, Sz.unócalikor, Brandy*, vagy tingaci gyomorkeserű, Itövidescn megkezdi a tfyáj n Hugac-pusztai Ixirókn-tennes reldoígbzását is. AMpttlban n.eg.
áHítptlhatü. hogy mlóta\'kct ós féléve vltez Gyutay 1-ajos igazgató átvette a gyúr \\C\'clésct alig\'iOné\'t arányúvá fej-lesztcUe ki az üze.n kereteit Afejfc\'idés bizonyítéka az is, liogy hamarosan a saját autóin szállilja majd a gyár az árul a xcvőliöz, (:)
Gabona- és malomszakmában
— adminisztratív munkák végzésében — teljes játtassággal blrö Hsztvisetőket keres fővárosi vállalat., Ajanlatok a Vidéki Napilapok Gazdasági Egyesütése, Budapest, Szervitáim tér 3. elmére küldendők „Nyatidtjaa állás" jelige alatt.
Eddig körülbelül száz munkanélküli jelentkezett a szociális ügyosztálynál munkáért
Alakulóban Nagykanizsán a Közjóléti Szövetkezet
A város Széchenyi-tér 2. szám aJalti házában nyert elhelyezést 1 város szociá\'is ügyosztálya, amit dr. Páiffy Gyula városi közgyám vezet. Ott összpontosul minden hivatalos szociá\'is ténykedés. A segítés uj módszerének bevezetése óla eddig mintegy 100 inunk a nélküli nyeri munkát és foglalkozatást a városi műszaki hivatalnál, .részint útépítési munkáknál, részint csatornázások* náí, a sportpálya feltöltési munkáinál, vagy egyéb munkáknál. A napszám 3.80 pt\'ngő, aimíi nem megvetendő összeg, ha tekintetbe vosz-szük, hogy az inségakció 1, 1.20, 1-10 pengői fizetett naponta, de csak bizonyos meghatározol! napokra egy hónapban. Emrü-etí :t betegség eüeni biztosítást is a Családvédelmi Alap fizeti. Nagy jótétemény tehát q koijnóny mostani családvédelmi lendszerc. Igaz, hogy jelentkeztek többen,
vo\'t keieskedősegéd is, aki mikor meghallotta, hogy milyen munkák" ró1 van szó, sarkon fordult és azonnal otthagyta az Irodát. Dc vannak kereskedősegédek, akik elfogadták és szívesen dolgoznak ott, ahová beutalták. És hálával dolgoznak, mert meg tudják keiesni a mindennapi kenyerüket.
Minden jelentkező azonnal k«p munkát. Forduljon közvetlenül dr. Páiffy Gyula közgyámhoz, a városháza Horthy Mikiós-uU részének második emeletén. ,
Alakulóban van Nagykanizsán a Közjó\'é\'.i Szövclkezet, amelynek anyagi alapját nem üzletrész-jegyzések képezik, hanem a Családvédelmi Alap, omfsly az egész szociális feladat végrehajtását finanszírozza,
A magyar konmiány uj segélyezési módszere, ahogy eddig látni és tapasztalni tehetett, a gyakorlatban mindenképpen be fog vá\'ni.
Megnyílt a Dolgozó Leányok házHpar-telepe Nagykanizsán
Háocs-lanfolyam leányok részére, akik komolyan dolgozni akarnak
Régóta kisérjük fifryeieironBl a Dolgozó Leányuk Egyesületének tevékeny ós lendületes munkáját Somogyi Marilla buzgó elnöksége alatt. Nem csak ya a cél, a leányokat együtt tai*tani és keresztény és nemzeti szellemiben vezetni, hanem szellemi és kulturális továbbképzésüket -lehetővé lenni, munkaaiknlmfir kot teremteni és biztosítani, foglalkoztatni, védelmei nyújtani, érdekükben eljárni, A Dolgozó Leányok
ctekintetbe" rövid fennállásuk óta szép munkásságra tekinthetnek visz-sza.
Néhány nap óta háziipari telepet állítottak fel a város Széchenyi-tér 1 2. szám alatti házában, a város sZo-> j ciá\'is ügyosztályának irodája mol-] lett. Egyelői* kukorica-háncsot dolgoznak fel. A háncs nem kerül ! pénzbe, a leányok maguk hozzák hazulról. A háncs a telepen Somo* 1 gyi Marilla ügyes útmutatása nvol-
Möriihlnl admirális látogatása egy nemet kikötőben-(Foto R. D. V.)
Jett csakhamar strandcikkekké, papucsokká, táskákká, iábtörtőkké varázsolódik a fürge leánykezek alatt. Vannak ismétlő iskolások, vannak nagyobbak, dc mind egyek abban, hogy dolgozni akarnak. Dolgozni: mert netrnt tudnak eicgot gyártani, amit ne lehetne elhelyezni, ajm\'inek ne akadna vevője.
És hogy minél többen el tudják sajátítani ezt a könnyű ós szép háziipari, amit még az iskolás leánykák is bimak, a Dolgozó Leányok tanfolyamot tartanak, 10 héten át. Minden hétfőn csütörtökön délután 5 órától 8-ig. Teljesen ingyen, csak 2 pengő befratási dijat kell fizetni a jelentkezésnél. Egy fillérrel sem többet, Kiskanizsán decemberben kezdődik a tanfolyam, (minden ked.-den és ¦pénteken 1 órától 7-ig, Már most ichel jelentkezni, A háncs-házi ipar után következik többi. Somogyi Marillának gazdag a muiikapi^gríKmijo, És milyen léi. kesedéssei dolgozik ós. mennyi szeleteltél veszi gondjába a leányokat. Érdemes imtegtekinlcni az uj telepüket, amelyből még nagyon szép és hasznos háziipari foglalkozások indulnak ki. ¦ ^ .
Akik a lanXoiyamon részt vesznek, saját maguknak dolgoznak. A te!ep minden mtankát átvesz és kifizet.
Nagykanizsán Somogyi Marilla e\'-nöknőné1, Kiskanizsán P. Bánás Gyu\'a fciences-le.lkésznéi tehet je-ienlkezui,
A Do\'gozó Leányok munkásságára még vissza fogunk térni.
EMLÉKEZTETŐ
-iji:r Egyszeri közlés f2 sor) W dija 3i) fillér.
Wovomber 27 :
18 órakor nö^dóktiangveríjtny a Kazinczy utcai zoneiskolában. D»«nb«r lt
KalHzanti ünnepség a günnázlunv . bon. . ,\' j
IDŐ
jóslat :
Mérséklődő élzakl szól, változó felhőzet, keleten még eső, i hegyekben hnvazáa. AziJJell lehllléo fokozódik, nappali hő változatlen.
A UeteoroloeleJ Intését nenrkanlsMl ¦>*(tli;elUUofflÍH Jalentl,
HOménéklet tefiutn «alo 9 órakor
-1-3 6. me ratcel 1+5-5, délben -t 7-2. o.ai»d«l 00 "l.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájábau-
1940, november 25
ZALAI KÖZLONV
s
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
_. Futó Lftjos volt ai.ihailkai
ÍIÍIS. II. 25. 4 honvért hirszArCzrr.lbeli
L-—-1 jájőrvozctö croji a n.iveui-
l*ri aapon, kót huszártól Ideérve, a l.upkow-kömyéki licgyekben portyázott. E közben vára 11 mul, egy étiensé-j;es lovas századra bukkant ik. Futó vakmerően rajuk támadt, Egy jói Irányzotl pisztoly tövessel " szazadparancsnokot terilctt* le. azután több dolga se neki, se emberelőnk már nem is akadt az oroszok a váratlan lárnft.
dústól úgy megrettentek, hogy egymást tiporva, rej vesz tetten elvágutiak.
Ez o pompás katona non Bókkal utóbb, agy hasonlóan vakmerő \\o ténye alkalmával, amikor az oroszok eiejénók megállapítása vójell egye túl közelítette meg az e\'l.nségei véi.-Vnu vonalat és arra különbözői pontokról lőtt. hősi halált bili
llösi emlékét arany vitézségi érme őrzi. _
— (Kinevezések az erdélyi közigazgatáshoz)
1 A belügy miniszter ideigt.nes hatály, hal kinevezte I.:iurentzy Oszkár volt szolgabíró n\'igykanizsai lakost az óiífcd-nai járás főszolgabírójává, aki már mint jelentettük, u -katonai közigazgatás alatt is olt loljesiieit szolgálatot, Halas István volt zalavármegyei ti sztélét tje\'d főszolgabirót, (etsövisói lakost, árvaszéki elnököt Máranuros vármegye árvaszéki elnökévé, dr. Józsa János zakt-vánnegvei közigazgatási gyakornok, Ib. szolgabíró, nagykanizsai lakost Szilágy vármegye törvényhatósága hoz \' szolga-bíróvá, dr. Péterffy István zula vármegyei pl jegyző, tb. árvaszéki ülnök, zalaegerszegi lakost L\'gocsa vármegye törvénylwtóságához árvaszéki ülnökké, dr. Somogy] István zalavánnegyei árvaszéki ülnökéi Marosvásárbety tör-vényliatósági joggil relruházoll szabad királyi város tanácsnokává.\'
— (EskOvő)
Tátmy Kornélia és Kemenésí I.ász,Ió folyó hó 20-án délután 0 ómkor tart-ják esküvőjükéi a feiencieudi plébánia-templomban. (Minden külön értesítés helyett.) !
— (Névmagyarosítások)
Ijeyrer Hona nagykanizsai zőldk«;esz-tcs testvér lyiiborei-ra( MaJlinesevi(L»\' Jenő zalaapátl igazgató-tanító Czapáry-ra, Guttnuua Karoly nagykanizsai gyalogos Gémesére változtatta családi nevét a belügyminiszter engedélyével.
— (Meghalt Stefalcs Aladár)
Nagy gyásza van Keszthely katolikus hitéletének és a varos egész társadalmának. Hosszabb szenvedés után 68 éves korában meghalt Slefaics Aladár javadalma* hahói! apát, Keszthelynek közel két évtizeden ál plébánosa, Zala vármegye törvényhatósági bizottságának tagja. Buzgó iminkása volt oz Ur szőlőjének. Egyik legfőbb müve volt az, hogy a karmelita szerzetesek Iclcttc-pedtek Keszthelyen és nj forrását nyi-tolták meg a vallási buzgósribjink. A
társadalmi éleiben tevékeny szerepe
volt, a népszerű lelkipásztort mmdeiüti szerelte. . . \\
— (Holnap eate munkái-Ifjúsági Ölés)
Holnap, kedden este »vyolc. órakor niiukáaifjtis&gi gyűlés és Wnieflőadás lesz a fehérteremben munkaadók, szülök és munkásifjak részér*. Előadó: dr. Onn István főtitkár. Belépés dij-Wuh. ; , \\.i II
h
Remek formában fejezte be az évadot a ZMNTE
ZMNTE—DPAC 7:0 (2:0)
Zuhogó ólmos esőben szépszámú közönség tartott ki az utolsó jjereekig, hogy a formába lendült ZMNTE játékán gyönyörködjön. Ott volt végig ° da ml őrparancsnok, a lielyörség tlszti-karának több Ingja, valamint Krátky István dr. polgármester, a ZMNTE elnöke, Újra lelkes támogató közönsége akajdt a ZMNTE-nek, amely mu is maradt adós a jó játékkal iné/ a le-keletien rossz UUajou sem. A DPAC bár jóké|>csségü csapat, messze mögötte maradt a ZMNTE-uek. Egy-két délnyugati csapatot csak addig segített a .szerencse, míg vitéz ELiink v.sszo nem tértek kölelességU-ljosltésíik után
Csondor — Babos, Kárpát — .Cs.lkL, Mihalecz, Pócze — Szabó,. Jtuike^ Csönscí. Cserpej, Kis a ZMNTE*\' .
Horváth — Kolóes, Sudár — Hwrt-antm. Nagy, líránál — KafaiU( V. Pápp, Krivanek, Sípos, stír a vendégek össze, állitása. i
A szél ellen is ápUndó-in a ZMNTE támad. Cserpes temek labdákkal hozza fel a tárnndó&ort, végül a 12. percben Cserpes—Csöngői—Szabó a labda útja, Szabó lő, Sudár nmdie ment, Milu-Jcez a Itiosról édesen 0 jobb alsó sarokba lö. l ;0. Pár perc múlva Szal>ó éles beadását Csöngéí átugorja, Kiss két lépésről bebombázzn, 2 :0, Csontéit hárman is fogják, így is dicséreleson küzd. [temek kapufát lö; Majd Siposék választámadásait Kárpál—•Babos cgyül-les szcic;í könnyedén.
A félidő után még jobban zuliog az eső. Most a ZMNTE-t támogatja, n szél. Csáki rug szabadrúgást, a középie helyezkedő Junker remek csúsztatott tojcsse; juttatja balóba !1 bórt- 3:0. 0t perc mu\'va Szabó hurcol, beadását Csóngei icmek érzékkel, megugorva öf-aöítöi, turtalmus aendiíetijoj. be fejelj.
i :0. Szép gól! Cserpes a iü-osrói lö-Vési* szánja, magát és máris a bal sarokben táncol a labda, ő í 0. Szabó szögletéi Sudár boonibúzzn be. Ö :.0. Nagy Csöngei jelenet következik. A középcsatár u lliosról liúlUu állva fordulatból yUMrogyors^n hpz a jobbsarokba. S-ercocseje van Horválluiuk, aki ott áll és önkénlclyiiú\'í bejcnyul. Kár, gólt érdemeit vobja a/, a remek mozdulat. Caerpe* ragja ugyancsak a 7-lk gó.t. Csöngői már az ötödik kapui Iáját nigju.
Horvátit csok Cserpes első gólján U • fásult meg. Jói vódell. A két hátvéd felváltva, sokszor kelien őrizték Csön-f,e.l Íny az összekötök szabadon mozoghatlak. A Iclezelsor szintén Csongéi vei foglalkozott, ugy hogy Kiss és Szabó néha üresi.w állt. A-táiuadósor-ban Sijws és Krivanek üti(k meg a mértéket, de a nehéz talajon l>elefiüadtak.
Csondor jó ós inegbizható, ugyanez áii Babosra is, ürülünk, Itogy Kárpát megmaradt és remekül játszott jwjszt-ján. Eredmény: nem kaptunk göit. A PŐcza szintén ineghfeltah*. Szab<j most fe.lc/,eisörltfio Miltalecz jó, Csáki és nagy lormában vau. Mégis igaziuik v.ii), hogy szélsői! Cserpes kimagaslott u mezőnyből A fiatal fiu nagy klasszis. CsönyBl ismét a rőgí rétnek formában van. Sokszor Itároin őrzővel is sikerrel birkózott. Néhány puriulós alakítása, kapufái és gólja fö)városi uivón tnoz-gotl. Junker nwglopöen jó a támadő-sorbon, Kiss nem szélső, bár ő is küz-dött iolkcscn. A c«i|).jt összLeljeslt-inénye és összjátéka balszélsö nélkul Is egyes.
Horváth (KajK>svár; Ingadozó, gyen-boák iralu és sokat tévedő játékveíCtö.
NVTE ll-Atllla 4 :2 (0:2)
Barátságos. Ve^etLc Szcntc. BHÜxa. kodotl a/. Altil.i. llóllövíik: .\\mlri (2, Tótli, Molnár, WoWiriOr és Vá.
r«ly... . ,,l ,. i i
iV0.35:167.4S arányban legyőzték az olaiz hölgy-tornászokat a magyaron
Szó|> \\«rscny),en 2.1» i>onlUii jobbuk TOltak a niaű>jir hölgjtik a U)mászvcr. senyén. A \\«rseiiy a Zeneművészeti lMÍJskol.1 Lenuétien ,x>tt a niuajar és oJasü cJóMíetoséíi^lí j<lCD\'«;téb..ii..
Befejeződött az őszi Neoizeti Bajnokság
Víisám\'p volt az uloLso (onluló ni Nil-ben. A najíy TonnAbiii lévA Ic-rBncviiros nteKtartotta az őszi olsó helyét, veresébe ctlíTiéro UflHWt a\'niá-sodik, ini^ ejryforma ]x>iitirfizmyal Szegei (jobb a aólanínya) és Dtos^\'W-a liarmadik, illntvc negy^d^k. A ilala. d4s megszökött az utotsó hetyröl T;u ían ta\\assz;ii szkenrl noki. Viszoul a Töiekvós kocsirudja IdfelA Dtutat.
A Vaiutas győzelme
t :2-te győzött ft Vasutas. Góllövők: Poór (2í, I\'um (2). íirös jlmnui mérkőzés sáros, rossz talajon-
Eredmények
l.oicne^ros—Szjezjcd 4:0 (1:0). SBTC—Újpest 3:0 (0:0). Haladás-Kispest 4:1 (1:1). DIMAVAti- -Törekvés 2:1 (1 : 1). Szolnok—Tokod 3:0 (0: 0). Bi;SZIvAltT--G»rrm» 1:0 (1:0). WMl-\'C—lilektromos 1:1 (1:0). DVAC-I\'onzugy 1:1 (1:1). PVSK-KAC 3:0 (1:0). KTSE-NSE »:0. (1:0). KltAC-BMTE 1 :1 (1 : 0). DMOVE—DVSE 4:3 (1:0). PBTC-3TE 3 :0 (0:0), SBTC.-MTE 8:1 (5:0). ZsSE-PEAC 1 :1 (1:0).
j.s..-----ujij.-irxrjij-j-iTi----- \' ¦¦¦¦¦...................""
Hirdessen o Zalai Közlönyben
— (Sziliöl értekezlet a polgári fiúiskolában)
A polgári fiúiskola szombatin délután 5 órakor tartotta első szülői értekezletét. A tágas terem ez alkalommal kicsinek bizonyult Németh Dezső i,4uzgutó volt az előadó. Előadásában \'hangsúlyozta a gyermek legyelinezelt-ségének fontosságát és az éietilB kiti.it1> rcltétlen szükségességéi. Kiemtílt-\' a szülök és a t marok egybehangzó le. gye em-akarásának szigorú megköveteléséi. Ennek végső célja az önfegyetem. Beszélt a szíVűfi lulz ós (az iskola k:q>-csolatának mélyebb kiépítésen*. Beje. ,enlctte ltogj- ezért a polgári ífiiiiskoli ebben az évben is megt irtja a téli Szít-lük iskolája einiü előadás-sorozatát. Tárgya esősorban a szülök áHaJ\' fcá-\\otelt kóídésoíi, majd tervszerű többlet-adás az oltlion és az isko\'a o/yült ne. vetésének módozatairól. — A lelki kapocs állandó fenntartása — mondotta
— kötelességünk. Csak Így lölUiOtjük be ne\\elöi liivatásimkat. Ezt követeli tökünk — pedagógusoktól, szülőktől — nemcsak a ntínwel, a társadalom,|uho-va a gyermek lépni fog,\'hane.it annak egyéni érvéuycsülc*, Iwttlogulása is. Befejezésül a rtfetditUiáfil követeinifi. nyékre mu,ta<tolt rá. A nfigy te:széssel fogatlotl előadás nl.\'.ji osztályonként tanácsadás és felvibigositás következett
i Öits.)
Ön egy címet keres ? *
Hol kedveset és szépet vehet? Keresse fel a
„Talipán" vlrágDzletet.
NAGYKANIZSA.
Fő ut 1. sz. Telefon: 502.
— (Olcsóbb lett a kenyér — Kaposvárott)
Kaposvárott a mai naptól kezdve leszállították a kenyér áráí- így az egységes buzakenyér ára :t6, a rozsos búza-kenyér 30, a ro zákány ér 30a..11 néi&P-nyár 2H fiUéres árban kerfd ekidilsra mindaddig, inig az árkormánybiztos egységesen nem szabályozza a kenyérárakat. . ,
OLASZORSZÁGBAN az összes iskolákban május 16-én befejeződik a tanitás egy most kiadott ;-SÍniszieri rendelet szerint. A karácsonyi és húsvéti szünetek azonban megszün-; i, lh I
— Naptár: November 25. hétfő. Rom. kat. Katalin vt. Protcat. Katalin. Izraelita Mark. hó 24.
Oőzinxdö nyitva regeet 6 óratói cíiio 5 ériif (iióil\'3, BMrde, p«nt«k dílotáa kedden *féu nap nSknok).
Ofcsífídsjjot
oaHa moziban Kcrakozhalik,
ZALAI KÖZLÖNY.
1940. november 25
A letenyel kir. Járásbíróság.
mint .telekkOnyvl hatéság.
6S06/I940. Ik. sz.
A.verésl hirdetmény-kivonat.
Lelenyel Járási Hitelszövetkezet végre-hajtatónak Markulla György és neje Horváth Mérla, Horváth Istvánná sz. Kardos Anna végrehajtást szenvedők ellen Indítóit vérehajtiil tigyében a telekkönyvi hatóság a végrehsjtátl árverést 1847 P 74 f. tőkekövetelés éa jándékal behajtása végett a Molnári köziégben fekvő ¦ a molnári IVÍi. sitjkvben 1M\'«. hrsz. a. foglalt szántónak a Oradlska, 267/a, hrsz, a. foglalt rétnek a Berek dűlőben. 352/a. hraz. alatt fogiáit rétnek s Berek dűlőben, 457/a. Ina/, a. foglalt szánténak a prlcerln dűlőben B. 4. alatt Markulla Oyörgyné végrehallást szenvedő nevén állott, moit B7. 4. alatt Markulla Mihály. Markulla Mádon. Marknlla Rozália. Markulla Anna, klikoru Markulla Borbála, Károly, Máda éa Katalin nővén állá Helységekre 945 P. az u. o. 2S§. Bitjkvben 379/20 hrsz. szőlőnek éa kaszálónak B. 4. alatt Markulla OyCrgy nevén álló Illetőségire 300 P kikiáltást árban elrendelte,
A telekkönyvi halóság az árverésnek Molnári községházánál megtariására 1940. évi december hó 4 napjának délután 5 óráját tllii kt éi az árverési feltételeket az 1881: IX t.-c. 150. § a lapján megállapítja.
Az árveréi atá kerülő ingatlanokat, ha az árverés megtartását a végrehajtalak kőiül a Letenyel Járati Hitel bzö vetkezet kéri, a kikiáltási ár Vs-ánál, ha Bárln Ferenc csatlakozott végrehajtató kéri, csak a molnári 266. sitjkvben felvett 379/20. hrsz. Ingatlan bocaálható árverésre ét a klkfál. táti árnál, ha a PhÖnix és Bécsi Egyesült Biztosító Intézet cratlakoxott végrehaltató kéri, csak a Molnárt 266. sztjkvben felvett 379/20. hrsz Ingatlan bocsátható árverésre és a kikiáltási ár 1520/o-ánál, ha az Angol-Mogyar Bank Rt csatlakozott végrehajtató kéd, a kikiáltási ár 128°/o ánál, Int a Va-cuum 011 Company Rl. csatlakozott végrehajtaté kéri, csak a molnári 266, sztjkv-ben felvett 379/20. hrsz Ingatlan bocsátható árverésre éi a klkiáltásfár 178%-ánái alacsonyabb áron eladni nem lehet. (5610/ 1931 M. E. sz. rendelet 21. §)
Bánatpénz a kikiáltási ár 10o/o-a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi °A>-ára kell kiegészíteni.
Lctenye, 1940. évi liept. 22. napján.
Dr. Calk László s. k. klr. jblró. A kiadmány hlleléül:
770«
Balartaa s. k.
t cl« k kCn vrvei * 1 i.
Zalai Közlöny Zalai Közlöny
Za&i KO.Aöit\\i;:;alni Kfizh
Zalai KfMonyT Zalai Közlöny Zalai Közlöny
Katonák öröme: levél hazulról. (Foto R. D. V.)
A
Mii
Continental Irúsépek
képviselete éa lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, l\'ö-ut 5.
Ulllnmos háztnrttísi készOIék
mindenkinek örömet szerezi
Teakannak íróasztali lámpák
Vasalók Hangulatlámpák
Kenyérpirítók Modern falikarok
Gyorsfözók Olvasó lámpák
Kávéfőzők Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLQYI.nél
Sugár-ut 2.
vemwwwww^w.......¦ ¦ i ¦ i i ......i ¦ ---ivit,-, »w<iiiuijiui..jiji.
ünriiiliutMtlI liti.uz Villáim
MENETRENDJE
érvényes 1940. mAjllfl 19-től.
Vasutáltomaira
428
1)20 11 DS 13 « 16\'« 1800 18« 20« 22 30 23\'0
II
tLefterayei tnanetrend
uimjIiII ki. 8-40 HiijkMlnífi t,i. T-M] rtarfuMhtánfl M. 14-20 Ulwvir. *ck. ib-4ll
APRÓHIRDETÉSEK
".ptöhlrdtlia dija vulrnap *• Qnncpnip 10 iiúlg •CÍmitr, mtndsn további tiö (1 IKUi. hélkötnap 10 Itdlfl m III!*,, tnliidaii további iió 4 lllltf.
_axlás_
Két kla flu mellé némul laányt keresek vidékre. Clm a kiadóban. 2693
Bajjarónft azonnal felvétetik: Stern-berger, Széchtnyl-lér 4. *
Egy Ügyes fa«IArén5 a reggeli órákra felvétetik. Clm: Teulsch drogéria.
FSKÓ»h»tt Is érlő fiatal leány egész napra ajánlkozik. Cím a kiadóban. 2705
ADÁS VÉTEL
Használt Jókarban levő varrógépet vennék Ktsfaludyutca 1/b, " •
BUTOBQZOTT SZOBA
Déllfakvé)*a muipan butat-osott ¦zoba (urdŐBzoba-hsunálattal december 1-ére kiadó, Rozgonyi-u. 19.
HÁZ és inoatlan
Babochay György-u. 22/a, számú «dó-manÍBB hál á\'helyezés miatt azonnil eladó. 2714
Nyakkando fordítás, Javliái, műslop-polás, üveg, porcellán ragasztás Báthory-u. 18., udvarbin. . •
a L
¦ALAI KÖZLÖNY
buráiul
. ZALAI KÖZLÖNY
UrirtSMt
zauu Köztőav
POLITIKAI NAPILAP. BH11«: .UlHKuigl R. T. Nagykaallta". Felalóa kliulú: Zalai Király. \' Nyomatott i • JdltudaaaB.1 II. r. Nagykaalm-
iiyai.iilAjnliuii Kagykaalilaa. (Nyomdáért talál i Zalai Királya
80* Évfolyam 270 ixim.
Nagykanizsa, 1940. november 26 kedd
Ár. 12 IIIL
ZALAI KÖZLÖNY
tkl III IHlIf és H.éfM,.W, ru Sl
FeleWa moíkesM: Barba.rH« Lajos
EHUtetíiíl in: éj bén a padi 4» Wkc.
A nagy film...
Irta: Kolonsou l\'oíonc
HéTröMiétne lovát* pereg előV lünk a nagy filrri, amelynek vegUt-len szalagja a világlörténelemiegyik legizgalmasabb fejezőiének, az uj világháborúnak megrázó képeil ve-tüi a megrendült em\'bei\'iség szftmel dé.
Több mini tizenöt hónap óta fut ez a film, amelynek rendezése, tömegmozgása, scenáriuina s kísérő zniéje egyaránt egyedül álló a filmek történetében.
Ma a film korút éljük. A legszélesebb néprétegekig is eljutott mán a filmkultúra hatósugara. Alig vau már valamire vuló falu, ahol a futballpályán kívül még egy \'mozi is ne vo\'na. A városi centrumok életéhez pedig eiváUszlhalaünnul hozzátartozik a képszinház. A fővárosban például köz«] félszáz mozi napi három" négy előadásban mutatja bű a íi\'mr ipar egyre szaporodó alkotásait. Társaságban a film állandó beszédtéma s a vászon hőseit és hősnőit ismerni a szafoi:|müvellség elengedhetetlen, előfeltétele, ,ds a film\'nPmr csak szórakozlaló, isrnereíierjcsztö, hanem laniló, oktató eszköze is «. modem népkultúrának. Tagadhatatlan, hogy a film :iz emberiség fejlődésének egyik Iegcgyetemtóebpj\'íiipz gató tényezője, amelyet lehet szerelni, vagy gyaWni, d«3 kulturális jc-\'ent őségét, letagadni nem tahót. A filmszalag rezgése bínne vibrál \' idegrendszerünkben s képzetetünk vásznán állandóan ott pereg n lá-loll, vagy átéH események végnél-küM filmje. Bizonyos, hogy a világa fi\'m jegyében ált. Lehel, hogy innen van az, hogy képzelet- és gondolat-rendszerünkön végigvonul a film képe, meiy így ¦ egész életünk elkerülhetetlen kísérőjelensége s kifejező nyelve tett.
Az uj világháború eseményeit is valósággal a. film gyorsan pergő képeiben érzékeljük.
OH ü1 iink a rádió mellett, mintegy mozi páholyban s hallgatjuk a nagy hangos film izgató eseményeit, s \'elkünk mint valami televíziós készülék, elvonultatja előttünk a napi háborús krónika megrendítő képeit... Valahol Angliában órákig bombáznak nómlet repülőgépek ipari és hadicentruumokat... EUen-. séges bombavetők \'keringenek az éjszaka sötétjében Berlin felett... A Földközi-tengeren és a brit szige-lek közelében kigyulladnak feifegyvcr-zei\'l keiéskedc\'mi hajók... .Marseille! ismeretien ru?mizeiiségü repülőgépek bíVmljázzák... Afrikában a sivatag fe-¦att, szerény benszü\'Ött településekéi rombadönt egy-egy nehéz oom-ha... A görög istenek hegyi fészkei körül gránátok és snapnellek robbannak\'... s a Boszporus mentén teljes hadi készenlét ben a török tcn. geri és szárazföldi védőrendszer... mialatt papén tárgyul Saradzsoglu-vai. Diplomaták és áltfaimjférfiak utaznak egyik helyről a másikra s Sorsdöntő szerződések kerültek aláírásra egymásulán.j. s a brit közvé,1
Még mindig tisztázatlan a török helyzet
Papén után a szovjet megbízott is tárgyalt Szaracsogluval — A berlini bolgár követ hazautazott, állítólag magával viszi a hármaiegyezményhez való csatlakozást — Olasz támadás készDl a görög fronton — Bristol német bombazáporban
A diplomáciai érdeklődés középpontjában még Mindig Délkeletéu-rópa fekszik. Papén még nejnf fejezte be törökországi tanácskozásait és igy a török álláspont körű\' még nem látni tisztén.
Islambuli jelentés szerint — mint a Messagero írja - Papén és Szaracsogiu tanácskozás:.ival kupi csoiatban a tegküiÖn1>özöbb hírek terjedlek el. Általában azt hiszik, hogy Papén széleskörű programmá tért vissza és tanácskozásai össze-\' függésben állnak Hitler és Molotov megbeszéléseinek cre-dmlényével.
Törökországban általában enyhüli a polilikai feszültség. Ezt nemcsak a lanácskozások légköre cre^B ményeztc, hanem1 az a bolgár cáfolat , js, aniety szerint Bulgária nemi intézett semmiféle ultimátumot Görögő rszághoz, továbbá, hogy nem mozgósított, sőt ellenkezőleg, több korosztályt cib->csáli»1t. ~r -vt~. ~; ~* -
A görögországi helyzettel részié, lesen foglalkoznak az olasz lapok. A Messagero rámutat orra, hogy a legelképesztőbb hazugságokat tcn, jeszti a görög és angol hírverés, így péJdául azt jelentik, hogy Kori-f zánái hatalmas olasz hadianyag került görög kézre. Ezzel szemben a valóság az, hogy az okiszok a drótakadályokat hagytuk csak hátra. Egyes amerikai lapok görög foiTús-
ra hivatkozva azt is közölték, hogy. 28.000 olasz került görög fogságba. Ez! akkora hazugság, hogy megcáfolására nem \'is érdemtes időt vesztegelni. Azt a hírt pedig, hogyolasz hareikocsik Jugoszláv területre mentek és azok legénységét ott internálták, maguk a jugoszlávok is megcáfolták.
Az angol hírverés egyébként most teljesen ráfeküdt Bulgáriára és Szófiát akarja befolyásolni. Ezzel kapcsolatban megjegyzik &z ohsz lapok, hogy felesleges a bolgár kormányelnök németországi útjáról Írni, mert Boris bolgár királynak Hitlernél tett látogatása tisztáza a helyzetet, Bulgária álláspontja tehát vilá*
tíP3- ;
A berlini bolgár követ ls hazautazott
Szófia, no\\«mbcr 26 > Dragonov-berijiíi |»lgár kövei jelentéstételre Berlinből hazautazott! Szófiába. , ¦:
Utjának nagy jelentőségei tulaj, donit anak bolgár körökben. Olyan hitek is elterjedlek, hogy a hár* masegyezmeny csatlakozásáról szóló* okmányt is Szófiába vitte mjagával Dragonov és azt Szófiában írják alá a bolgár államférfiak. Beavatott körök azonban cáfolják ezeket a híreket. ..-(.\'¦: j. ¦!,;\'.\',;
A szovjet megbízottja ls tanácskozott a török miniszterelnökkel
Ankara, iwember 26 Szobotev, a szovjet külügyi népbiztosság titkára, aki a DunaHbi-zotlság ü\'éseín is képviselte Szovjet-Oroszországot , előbb a bolgár; majd a török miniszterelnökkel tárgyait.
Beavatott körökben a szovjet meg bizolt tárgyalásainak nagy jelentőséget tulajdonítanak.
ístambu\', novemíber 26
Török politikai körökben kijclen-
icmény újból retteg egy esetleges német invázió lehelőségétŐl,.m*rt a té\'i köd, a brit szigeteknek ez a stratégiai burkaj tdán épp az ellenség operációit s nem Albini vc-\'deimét fogja ezutial szolgámi.,.
Pi\'m és fiütnl \'mindenfelé és a nap minden órájában.
De ennek a nagy filmnek ncjmes;\'k szemlélői, hanem* akliv részesei fs vagyunk, mert ezen a nagy vásznon nemcsak a háború feJíégyvérzeít katonái, lengerészei és pilótái, hanem az olthonm\'aradottük míníói is szelepeinek.
Alolúiis háboixi mindenki harca, mindenki ellen.
Senki sem vonhatja ki mMgál eb-
lettók, hogy a török függetlenség el-ismeiése lehet csak az alapja minden olyan Javaslatnak, amelyet Törökország dé akarnak terjeszteni. Beavatottak ugy tudják, hogy Papén tárgyalásai nem hoznak változást. A; lapok ezzel kapcsolatbon rámutatnak a bolgár cáfolatok által keltett kedvező hatásra és hangsúlyozzák, hogy Németországnak-sem* érdeke hogy Törökország háborúba sodródjon.
bő\' a históriai erőfeszítésből, mely uj világ vajúdását hirdeti s «jj utakat ígér a föld robotos enzbere számára. Nagy szociális igazságok vajúdnak, uj életformák kontúrjai rajzolódnak az égre. Uj gazdasági és termelési i«nd van sze-ineínk elölt kialakulóban. Minden forrong, minden változik. Mi ez ?
Az emberi fejlődés kéri élhetetlen törvényszerűsége, históriai enőik demi sodra, a pánin rei ¦ évezredes Örök igazsága ?
Vagy valóban taláii csak egy Nagy Film, amtelynek k.iprázalos tömegmozgásában részt wsz az egész vi-\'ág smi vatanifcuuyien csak tchi\'let-
Laval Is folytatja tanácskozásait
Vichy, no^mbér 26 Mialatt Délkelcleurópábun nagyfontosságú diplomáciai tárgyalások folynak, íjával szintén folytatja tanácskozásait Parisban a iiejnet|mpg-bizottakkai.
Beavatott vichy politikai körökben -remélik, hogy az az őszinte együttműködési vágy, aanlcly Lovaik áthatja, eiőblrutóW> eredményekre? \\«zet és az uj Franciaország az uj Európában is a neki n^gfeielő Jelentős szerephez futhat.
A háború frontjáról i
Nyugaton: támadás angol Ipari központok és hajókaravánok ellen
Berlin, november 26 A német \'ógihadcrö folylaltajmjú-ra virradóra is megtorló támjidá-sait Vz-Angoi hadiipari közpoiiUikel-len. \'liiguap Bristol volt a támadások föeéipontja. A megfigyelő repülők 45 nagyobb tüzet figyeltek meg, főképp gyárak és ipartelepek pusztullak el. A tüz tovaterjedését a nagy szél is elősegilelíe. Több hatalmas robbanási is unlegfigycitek. Egy nagy gáztartály robbant fel, amitő1 több malom és egy gabona^ raktár pusztult ej. .
Berlin, no\\ember 26 A csatorna pariján a rrTessztíhor-dó ágyuk tüz abá \\etick egy angol hajókaravánt, amely az angol partok közelében haladt. A tüzérség több telitalálatot ért el, a hajókaraván nem is folytatta útját, haneto Dover kikötőjébe menekült.
Görögországban olasz támadás készDl
Belgrád, november 26 A jugoszláv lapok a görögországi eseményekről irva hangsúlyozzák,\' hogy a nagy o\'asz támadás ínég nemi indult meg. A Politika jelentess szc-(FoiytatAn a 6. oldaton)
ion statiszták vagyunk ezen a monumentális vásznon ? /
Ki tudná mcgtrrondaiii ?
S ki árulja ei nekünk, hbgy meddig pereg még ez a fi\'m s micsoda csodálatos uj szjnjálék kezdődik utána ?
Higyjük el, hogy legalább számunkra, az ezeréves magyarság számára egy jobb, egy igazabb világ következik a. nagy filntpanorá-ma után.
A hil hegyeket mozgal s (mii megtanultunk hinni a magyarok Istenének pártfogó gondoskodásában.
Bízzunk benne s ezzel a hittel nézzük tovább a szemeink előtt pergő nagy filmet.,.
ZALAI KÖZLÖNV
I94d. notfoiiibef !
llwszky képviselő kerületének községeiben
a falvak népét - Az egész vonalon folyik a nagy nemzeti építőmunka
A „Noha törvény" végrehajtásának fflHOgges.ties.et kérik a murakeresartur-vidéki gazdák
(A Zalai Közlöny kiküldőit munkatársától) Megírtuk, hogy Ilovszky János, a nagykanizsai kerület or-szággyü\'ési képvi*lője lejött Kanizsára, hogy kél napon át látogassa kerületének községeit, tájékoztassa a polgárságot az általános kérdésekről és meghallgassa előterjesztéseiket, Ilovszky képviselő Mester Kálmán Baross-titkár és szűkebb kíséretével szomWalon délután megkezdte köruljál kerületében, ahol az egyes községek MÉP-vczctŐségi ér-lekez\'etén részletes beszámolótínon-dott a polgárság nagy figyelme közepette.
Az első állomás
Kllimán
község volt, melynek derék mjigyar-sága nagy melegséggel fogadta képviselőjét. Ili Gyömöiey istvitn v. országgyüfésÍ képviselő közvetlen szavakkai üdvözölte Ilovszky Jánost, a keresztény és nemzeti gon. dolat kipróbált harcosát.
Ilovszky hosszabb beszédben fej lelegelte a tengelyhatainrak célkitü> zéscit, majd rámutatott annak nagy horderejére, hogy Magyarország elsőnek csatlakozott a háinvisegyezr ményhcz, amelynek jótékony követ-kezményeit rövidesen érezni fogjuk. Rámutatott a magyar nemzeti kormány helyes politikájára, amely olyan népi politikát folytat, amely
űz- ország gyarapodását is népének boldogulását mozdítja etŐ. Majd kitéri az összes időszerű kérdésekre és mindenrő\' tájékoztatta hallgatóságát.
Beszédének befejeztével a község népe ügyeivel és kéréseivel jött képviselője elé, akiknek megigérte^hogy a lehetőségek határain belül mindenkinek készséggel jár el ügyes-bajos dolgaiban. .,
A polgárság nagy rokonszenvvel fogadta képviselőjét és megköszönte rendkívül értékes felvilágosít ás ait A következő
Qelse
volt, amelynek Uovszkynak sikerült 2-100 pengő ároklecsapoló hozzájárulási kieszközölni. A vezetőségi ér-tckez\'et itt igen népes .volt, Géb*u" József, a község dsrék bírája kero, séfen szavakkal üdvözölte képviselőjét és a község raga-szkodásáróJ biztosította. i
Ilovszky rámutatott annak óriási je:enlőségére, hogy sikerült nekünk vernéikül visszakapni |»z elszakított kincses Erdélyt és annak kipróbált hüségfi népét. Foglalkozott gazdasági kérdésekkel, az általános hely -zellei es türelemre és kitartásra buzdította nagyszámú haligdóságát.
Qelseszlgeten
a községbdiek igen kilettek gukért. Nagy lelkesedéssel
ma-fogad-3
nagy választékban f
Szomoíinylnál
Iák Iiovszkyt, akit láthatlóag elér-zékenyílett a szerctetmegnyiivánu-\'ás -spontán kifejezése, amiben része volt. Pirbus Mihály vármegyei törvényhatósági bizottsági tag, a MÉP fáradhatatlan vezetője szép beszédlren köszöntölte a magyar nép melegszívű barátját, Ilovszky Jánosi, aki tömör felépítésű beszéd-
a becsületes és józan magyar népet nem lehet többé elidegeníteni vezetőitől,
még nemi érhetett eddig ide, Sím-
ben kitért az utóbbi idők eseményeire, bei- és külpolitikára, majd a zalai kérdésekre, útépítésekre és a kormány jövő célkitűzéseire. Kemény szavakkai szólott azokról, a kik a magyar kormány országépilő munkáját gánc3vctésekkei ós hamjis jelszavakkal megnehezítik és a népet félrevezetik. De
akik az országot a keresztény és iDomzelj eszmlén keresztül a boldogulás biztos -utjáÁ vitték. Majd |:
Újudvarra
folytatta körútját Ilovszky, ahol már nagyszámban gyűllek össze a MÉP vezetőségének tagjai, akik hosszan ünnepelték képviselőjüket. Gordpnyi Mihály szép szavakkal juttatta kifejezésre üdvözlő beszédében, amil a község népe képviselőjével szemben ér«z és Isten áldását kívánta működésére.
Itovszky beszédében rámulatott Kormányzó Urunk bölcs orszaglA-sára, amely lehetővé tette, hogy a megnagyobbodott Magyarország ismét az őt joggal megillető helyet foglalja el a nemzetek soraiban. Beszélt Erdély hazaér kéziének történelmi lényéről, amit szintén Kormányzó Urunknak köszönhetünk, majd kitért a raPgyar kot* mány építő munkájára, amely nem jelszavakká^ hanem
tettekkel dolgozik. A kormány mteUé való sorakozásra hivta fei a magyar népet.
Ilovszky kíséretével az esti órákban érkezett vissza Nagykanizsára és részi veit a Baro^-kerület bajtársi szeretet-vacsoráján, amelynek lefolyásáról már tegnapi számunkban beszámoltunk.
Vasárnap reggel Ilovszky képviselő és kísérete már 8 óra elölt elindult Kanizsáról, hogy a vasárnapra- kitűzött programját abszolválja. Első utja • ; , ; , ,
Somiénházára vezeteti, ahol a koroí idő dacára szép számmai gyűltek össze a MÉP-vezelök. Az einök üdvözlő beszédiben rámutatott a MÉP mnkájára, amely az ország népének jólétéért küzd, tnajd köszöntötte Iiovszkyt, oki azért jöll ei a községbe, hogy
meghallgassa a nép panaszát és segítsen rajta. Kérte Ilovszky, hogy járjon közbe, hogy megkaphassák a harmadik tanerőt az iskolába. \\ ¦ :
Ilovszky mindenekelőtt ráankita-j tott a helyi tanítók magyar kultur-munkájára, amit a horvátnjku községben végeznek. Választás elölt megígérte a polgárságnak, nogy ef fog jönni, hogy meghallgassa kérésüket, kivánsagukal, azért jött el ma és még sokszor el fog jönni, hogy segítsen a nép bajait orvosolni. Mert ez a Dráva-menti nép nehéz helyzetben vau ós
ezen kell először segíteni Beszélt arról, hogy Erdély vissza, térésének jótékony Sugarát, amely
jenháza is fogja érezni. MaJd azokhoz intézte szavait, »kik ott voltak Erdély visszaszerzésénél, örömének adott kifejezést, hogy a község népe oly egységesen foglal állást a kormány meneti. Kitartásra és türelemre buzdította a népet. Bízzanak a magyar,kontminybii), a koiinány* zó bölcs orszaglásában, aki Imanlir harmadízben hozta nekünk vissza az elcsatolt területeket.
A polgárság ezután a község kívánságait tolmácsolta, nevezetcsen földigény lésüket. Korcsmáros Jó>. zsef községbiró köszönte meg ezután Ilovszky támogató készségét.
Molnári
községben Csetényi György tégla-iharos lelkes beszédben üdvözölte a "MÉP nevében Iiovszkyt. Kedves Je-, lenét volt, amikor egy kis iskolásfiú, Proszenyák István, a helyi ifjú magyarság nevében köszöntötte Iiovszkyt és kérte, vegye pártfogásába az ifjúságot. M«jd Kanizsai György községbiró köszöntötte a
Köszönte Uovszkynak, hogy nem hagyta el a pártját és hü maradt a zászlóhoz.
Ékszer átalakítást, javítást és felújítást
szakszerűen végzek. BÁRÁNY ékszerész
] Horthy Mtklot-ut 3. (Poitsv*! mmbtn.)
képviselőt, aki először a gazdasági természetű kérdésekről beszélt, majd kitért arra, hogy a választás, nái ez volt a legnehezebb község, mert a nyilas parira ndiák legtöbb szavazatukat. Ez a község most láthatja a képviselőházban, ~ ahol ő a nyilasokkal szemtől-.szembe ül -hogy
ki dolgozik a magyar parlamentben.
Míg a Magyar fc\'et Pártjának emberei a nép érdekében dolgoznak, teszik meg Javaslataikat, addig a másik oldal olyan magatartást tanúsít, hogy az elnöki rendreutasitásés \'ecsengetés nagyon gyakori. A legnagyobb rossza\'ását fejezi ki egyesekkel szemben, akik a Megengedeti kritika halárain messze tuimenőlcgi bírá\'nak a maguk mödján. Majd beszólt a petróleum kérdéséről. Türelmet és fegyeíimt\'zctiséget kér a község népétőí; eljön az idő, amikor Erdé\'y haza érkezt ének jótékony hatását ilt is érezni fogjuk. Oda kell állani mindenkinek a koinntánymellé, amely \' í : \' ! i kenyeret akar adni
és amely véráldozat, özvegyek és árvák nélkül szerezte vissza Erdélyi. Fokozott munkával beállani a sorba, minél több állatot nevelni, hogy minél több legyen a jövedelem) és minél több házak épüljenek fel, ahoi a keresztény és nemzeti szel,, lem otthoni talál.
Sieier József lörvényhalósági tag köszönte meg Ilovszky hatásos beszédét, amely uj erőt Öntött a község népébe. |
Iiovszkyt lelkesen ünnepelték. Innen\'
Fltyeházára
indu\'tak. Itt olyan volt az ut, hogy az autó nem mehetett tovább, megakadt a sárban. Ilovszky az egyik polgár szekerén folytatta útját a rendkívül kedvezőt len, időben. A fi* tyeháziak kilettek magukért. Levente és tűzoltó szakász fogadta a képviselőt és kíséretét óriási lelkesedés közepette. Amai János meleg üd-vöz\'ö szavai után Ilovszky foglalkozott a napi politika kérdéseivel, különösen Magyarország csatlakozásával a hármascgyezmenyhez. Majd általános politikai tájékoztatástnyuj tott. ) \'
Murakereszturon
az elnöki megnyitó után Mester
Kálmán Baross-titkár vázoltja a kormány útépítési programját. Teleki gróf főispán és Ilovszky képviselő eljártak, hogy a miniszter « zalai uíügyel minél előbb rendezze. Intézkedés történt, hogy
két évén belül az összes zalai utkérdések megoldáshoz fognak jatnt.
Rátért a Bethlen-féle földreform\'ra, amely nemi állta meg a helyét, uf földreform váll szükségessé. Sor ke^ rüi a birtokok helyes megoszlására, a nem keresztény tulajdonosok birtokainak parccilázasára, majd a bankok kezén lévő birtoírtestekre.
Időközben megérkezett Fityehá-zúrói Ilovszky, akit rendkívül lelkesen köszöntöttek. Ilovszky önömének adott kifejezést, hogy ismét itf
szebbnél-szebb
női és leányka
azár-udvar
divatáruk
nagyon olcsóul
1940 nowmVr 26
ZALAI KÖZLÖNY
„Junghans" ••**¦«¦• »«».
. ébr«a~t5,
M»b- áía har*>Ak?nagy válasz-tekbani.es szolid árban
Horthy Miklós-ut 3 (Postával wemben.)
A tf«ryir Ttltíon Hírmondó él KidM Rl pontot IdC 6f« (íremének helyi képviselete.
lehel választói köiTében. Beszéli ar-nó-l, hogy politikailag a MÉP, gazdaságilag a Banbss küzd azért, hogy
az ország ismét botdog legyen. A liberális rendíszer letűnt, ma csakegyeszírre uralkodik: akérGsz-lény és magyar ncarrzeti gondolat, hogy a szegény kisember ne küzdi Jön óíy nehezen a megélhetéséért, hogy boldogabb é\'etel élhessen, Meg< indult a nagy épitő munka azegész vonalon, Né.m az, amiit a nyilasok hirdetnek: hogy lesznek g és i() pengős napszámok, hanem, hogy
olyan keresete legyen mindenkinek, amiből rendesen megtehet élni.
Majd a MÉP helyi elnöke köszönte meg I\'ovszky beszédét. Ennek a fötdte\'en népnek föld kellene, hangoztatta, kishíiszonbérlet, hogy ke. nyérhez jusson. Majd beszélt arról, hogy mig az egész országban silány volt a bortermés, addig Murake. reszturon\' és környékén az a hely-zcl, hogy az idén adójukat a >Noha« hozamából fizették, mert a >Noha« igen jói fizeiéit. Kérésük, hogy \'
a „Noha" továbbra Is megmaradhasson.
Iiovszky kijelenteni\', hogy azon uz állásponton van, hogy a föld, a kereskedelem és ipar ebiben az országban a keresztényeknek jusson, ígéri, hogy a lehetőségeken beiül amennyiben a konmiánynak js módjában á\'l - elő fogja segíteni . kérelmüket a földigénylés tárgya-bin. A Nohát iUctő-eg, cSaka.Nohjr lörvóny megváltoztatásával lehetné kérésüket leljesiteni. Azonban el fog járni a földmüve lésügyi iminisz-teraé\', hogy a felhozott indokoknál fogva
ne hajtsa végre a Noha-törvényt, hanem az átültetésre adjon hosz-szább haladékot. Felkérte a polgárságot, hogy számszerűleg felsorolt itdaloklt»t kell a kérést alátámasztani és azért ezeket az adatokat terjesszék be hozzá a kanizsai pártiroda utján. Hajlandó megkérni a kormányt, hogy \'m!ig a községek ezt a beadványt el nem készitelték, vá" rakozó álláspontra helyezkedjék. A Noha-tőkét halálra ítélték. Hogy a siralomházban hosszabb várakozási időt adjunk neki, megkiséréljuk, hangsúlyozta. A polgárság kérését a földművelésügyi miniszternek to. váWiitani fogja.
Sánta György a Principális gya. kori kiöntésére és az ezzel kapcsolatos leendőkre hivía fel a képviselő figyelmét, Oki hosszabban hallgatta meg r-i gazdák panaszait és kéréseit.
Az értckeziel a Himnusz élénekié-sévei ért véget.
I\'ovszky János képviselő vasárnap este visszautazott Budapestre.
(0- R-)
— Naptár: November 26. kedd. ltom. kat B. fiz. János. Proteat. Mllos. Izraelita Mark. hó 20.
Göstlritö nyitva regiről 6 órától o«U 8 órilf (hálfí, txerdr., péntek délután kedden pgéos nap nőknek).
Dl Dtak a rák elleni küzdelemben
Dr. Blonic, akit a rák károkozójának felfedezésével és a rákbetegség Icktlzdéiévcl foglalkozó intézetek központosításával bíztak meg, a .Qeiundheilsflih-rung\' cimü folyóirat novemberi számában általános áttekintést ad arákkutatás jelenlegi állápról és útmutatással szolgál a további munka számára.
Az orvostudomány .legnehezebb, neg-oldásra váró problémája a rák kórokozójának felfedezése. Egyes kutatók ugyan már szén eredményeket /rto\'í el s kísérleteikkel uj alapot szolgáltatlak u további kutatás számára, azonban kérdés sokoldalúsága és bónyoUl tságu folytán -. amint dr. Blon.e cikkében kifejti - csakis tervszerű .és széles alapokra íektcteit közös kutitó munkával lehelséjLi a végső utCgoUláshoZ eljubii A kutatás alapjául kimeri lő statisztikai odútok szolgáinak.
A leggyakoribb halálok
A Néwctbtrodaloni ll itálozási statisztikája szerint 1033—37-ig 2Kii.ii.il-en hallik meg tuberkulózisban, 500.000% rákos megbctegcdésekbvn és 735.007-en vérkeringési szervek htegbelege lése kö-vclke/.lél.en. Ilyenformán neai kélség-\'s, hogy a nik sokkal veszedelmesebb a tuberkulózisnál. l)r. Blome ttzonbm külön utal arra a körülményié hogy sok rákbeteg halálaink atösveueji oka valamilyen más betegség A rákb-eg legyöngült szervezete nem elég ooen-állóképes s könnyen kap tiidögyulji-dást Influenzát s gyakran Jelentkezik szivgyongeség is. ||a ezekéi az betéteiket is felvennék a stilisztikába, akkor u .rák enne az első a halált okozó betegségek sorában
A halálozási stilisztika ad:.ttinál sok-kai fonlosibb a Lolegség korai lotis-mOié\'e. inOrt a rákkutatás inat állása\' Sicrinl csak az cgé-sioa kezdeti .sbi-diulhban \'évö lákbetegak reaiéUietiK\'k biztos gyógyulást. A rákos mcgbeíoge.
désekröi vetetett statisztika ebből a szempontból óriási jelentőséggel blr. mert nem csupán a sikeres kezelési
módok n cgítéléséic ad lohetösígct. Inneni felvilágosítással szolgál azokról a kérdésekről is, hogy a Jérfiak és nők) milyen korban kapják meg leggyakrabban ezt a betegségei, hogy a rákos mcglictcgcddsck száma növekszik vagy csökken, továbbá, hogy Q rák bizonyos .szerveken, vagy a lest meghatározott részein jelentkezik-e. A statisztika a foglalkozás, faj, táplálkozási testűi-kát és a rák keletkezése közötti összefüggésre is fényt dérit.
A rák keletkezésének problémája
A számtalan tudományos kutatás, értekezés és Umiulmány melleit sincs olyan I>etcgség. melynek kórokozójáról az omclOjekiick oly sok. tehet ciki nntíi lelictetlencbb elkópzoYiseik és tétfll-ík lennének, mint a rákéról. Bumér$ezéS4 rossz emésztés, a liszt fobérilcsc, az élolmiszeick plélulobozokbam v.íló el. tartása, a luísós vagy éppen sótalan eleiek, forró ibilok, jéghideg italok*, nikotin, alkohol, a géperejű jármüvek motorjából távozó gázak s ki ludja, mi minden más segíti állítólag ek\'i a nik kifejlődését Dr, B\'ome mo^álálltása szerint azonban mindezideig nem sikerült \'bebizonyítani, hogy megbatározott kémiai anyagok, vagy a felsoif>U állítólagos kórokozók bánna yíku is sre.c|.et játszanék a níkos daganatok ke étkezésénél.
Egyelői a biokémi.ii kutatásnak alku-rütt bebizonyítani, liogy a rákos daganat ke\'etkezesénél a lest mirigyeíni\'k működési zavaróról vau sző, melynél bizonyos oxigénkülö feniieiitumok is közreműködnek, íiusonióképrcn azt is
megállapítótták, begy a rák ö\'rökölhifca. Sok esetien az öröklött hajlani külső behatás következtében mutatkozik. Egyes rákfajiáknál a hajlam, másoknál külső sérülés játszik ^löiilö szerepet. Sok esetboa azonban még nem sikerült
As&ZÚHtf6rn!
őszi kabát téli kabát
A legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
•Áruház.
TBrt egggtgj, régi ezüst
pénzt é> tört aranyat
magas napi áron veszek BÁRÁNY ékszerész,
Horthy Mlklós-Ut 3. (Pottlvil nemben.)
n l>etegség kifejlődésének okát meg-dllapit-ini.
Minden 30 éven fölüli nő vizsgáltassa meg évente egyszer magát
A rák kezdeti stádiumában operáció és besugárzás utján gyógyítható. Az egyedüli nehézség abban rejlik, hogy a líetcgsé.o, idejekorán f»\'l kell ismerni Ezért múlhatatlanul szükséges, hogy a rák szempont jóból veszélyes korban, különösen nőknél gyakori biztonsági vizsgálatokat végozzenok. A legújabb és legkitűnőbb módszeiOk segítség .\'-vei «z uj fájdalmas és rettegett mellrákot ynár a kifejlődés kczi\'etőn teljes biztonsággal meg tudják állapi tani- Dr. BOo-iro szerint minden 30. éven Felüli nőV nck évente cgys:er meg kellene vízs-gáltntnla magát.
Szombat-vasárnap: Nőegylet! Vásár
A mindig áldozatos Keresztény Jótékony Nöcgy\'ct szombaton és vasárnap rendezi meg szokásos karácsonyi vásárát az Iparoskor emc\'eli termeiben.
Ma, amikor kétszeresen kell segíteni a szegényeken és baJ!l*ajutolt!:»-kon, a Nöcirylcl hölgyei emberféléi ti ntnkát váltainak, hogy\' micgie. remisek a sok szegény kanizsai gyermek felruházásámk és segélyezésének költségei!. A Ncegylcl azonban most setn kér, haiwini aj. Ad a karácsonyi vásárján szórakozási lehetőséget, vidámságot, látványosságot - fillérekért. Ezért a közönségnek is kétszeresen kcH ezidén támogatni a Nöegy\'éti Vásárt. :tmely a szokottnál is gazdagabb, színesebb lesz! ismertetésére mtfg majd visszatérünk. (:)
Vagyoni elégtételt kell fizetni ld« Eltner Sándor zalai földbirtokos Örökösének -
íd. Eilner Sándor zal imcgyei nagybirtokos ezelőtt hét évvel egy svájci cég megbízásaitól fondorlatos uton 189.000 iKaigöt szabadított rei a cégnek a Nemzeti Banknál \'évö zárolt számít!-járót. A bűnügyi eljárás annak idején megszűnt, inert az ügy időközben elévült. Elbáért pedig elmebetegség miau
gondnokság alá helyeitek.
Az ügyészség ezután kérte az uzsori-biróságot, hoiíy Eitnert és társait kötelezze félmillió |>engö vagyoni elifg-tále! megfiiCtéséic.\' A bünletőlörvény-szék bolyt is adott uz\' indítványnak. Az Ité-clel az érdekellek megfol^cbljezték és igy került uz ügy a tábla aló Eilner védője bejelentette, hogy mo-ibizója ez Óv juiiiusál)an meghalt. A bibin meg-vállozlatUi az uzsonibiróság Ítéletéi és félmillió pengő hoyOU 180.000 pengő egyetem leges megfizelósére kötetezto az órdokeliekei. Ebből az: összegből az líitner-örókösöket csak a hagyatok erejéig terheli fiíOlési kötelezettség.
A .Ferenc Jözsef keserűvíz régóta kitűnően bevált házlszur megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható ter-méazetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza, — Kérdezze meg orvosát!
4
ZALAI KÖZLŐN*
1940. november 26
om) \'.\'."•\'ÉKSZER,
Ponioein b-
mbíryoíott
SZEMÜVEG \'-ssiss\'kljs ZSOLDOS GYULA
íiiiEütíi, Éksztrfaz éj ütiíírÉiiRtístíföíl,
löiitM. ín Korona-iiillodav»! iiemban). Bhrtraniu lavilömülioly I
A hölgyek kalapja és a mozi
Mai postával kaptuk az alábbi sorokat!
Kedves Szerkesztő Url Azt hiszem, nomujak a magáin, hunéin nagyot) sok fórli mozilátogató panaszát tolmácsolom, amikor arra kenőm, iiogy soraimnak . b. lapjában t\'-eiyct adui szív«s-ke;ljok. \\
Nagyon szeretek moziba járni, his\'z Kanizsán ez az egj^WÜ hely, uM olcsó pénzért pár övéi elszórakozhatunk, mégis miiiiion látogatásom itt:\'.n elhatározom, hogy ide mj teszem W többé a lábamat.
I)c ueliogy félioériésiv adjak okol, eeve ki.o\'entcm, hogy panaszom nem ,a direkció ellen irányul, mert akörül nincsen hiba. A ve.ctöség tníaJon oís-merést kiórdcniel a n így Ggyelemérl, mellyel a közönség jcgkéuycscbb igényét igyekszik kielégíteni, llisz láthatjuk esetröjesetre a direkció munkáját, Tartalmasabbnál tiirt^ni«6jiun>, művészibbnél művészibb fiimcsodak pereg-nek .\'e előttünk a mozivásznon budapesti, nagy mozgókkal, egyidőben, jeléül annak, hogy a vercléö jó kezekben ván. A lüba azonban ott van,\'— most érkeztem pánaszom luUíjdonké) eni tárgyához. — hogy a bő gykőzónség kain-posan QL 1« a nézőtérre és kalapcso-dálkkal elveszik a kjBátást a AnögötUrk ülő jobbsorsra érdemes mozilátogatók elől.
Én nagy bámulója és őszinte csodálója vagyok a női kalupfcntáziáluiuk, iiL\'in uiontlom. az utcán nm.; is nézem, de a pukkadásig mérgelődöm, ha a legizgalmasabb jeleneteknél\' a kép hc-\'yelt egy kaOapszómyet látok — akaratom cNeuérO ~ mindig a szemeim olötL
A budapesti színházaknál és irtózik-uál már hosszabb idő óta nem szaluid
liölgyekjiek lcUajwsan leülni a nézőtérre miért ae lehetne e tilalmat nálunk Is* bcvcs&tai? Elvégje, aki moziba vagy színházba megy, anníik számolnia koU az ottani szabályokkal, de főként kiméetlct kelt iormie inasok kényei-mére is. Vagy mi rórfiak is kalaposán üljünk be a nézőtérre?
Tehát le a kalappal hölgyeim!
Soraim közléséért fogadja kedves Szerkesztő Uram hálás köszéaeieinel.
Tisztelő hive: Egy férfi mozilátogató
kan fée&üttk!
A fthédey FerCnc pa-
lili II 26- rancsnoksága alatt áÜÓ ! \' 1 erdélyi sereg, Bethlen cá-
bor l(ttí)—22-ig tartó első magyaror szági hadjárata során a Bécs körüli liarcokbn n második bruqki csábiban megveri Buqtioy császári tábornok wc.
ie;íét.
DBoer-DllnaBDEIelfiláíii
vaakoroflkodóao — Nagykailm
Steaua olajok
bizományi raktára.
KI no sem tQzhalyak nagy valstvztéfcban.
I
Gróf Teleki Pálné köszönete a Zalai Közlöny szerkesztőségének az Erdélyért gyűjtésért
A Konuányzóné Őfőméltósága legfőbb védnöksége alatt működő Krdi\'-ly-é.rt Országos GyöjtÖbizoUság oJnöksó-gélöi a következő lOvtíol kaptuk;
rA Zalai Közlöny politikai napilap igen Uszlclt Szerkesztőségének
Nagy kani zso, Az erdélyi ínségesek uiegscgitéséro irányuló munkánk - érdekében kifőj-lett értékes közreműködéséért és sok fáradozásáért fogadja az igen tisztult 1
Szerkesztőség hálás köszönotenict.
Egyben IttYszönellor nyugtázom a t. SzcrkesztösóghOz f. hó. 1—15-lg befolyt 2528B P összeget kitevő adományoknak átutalását, amely összeggel a Zalai Ko/Aöny gyűjtése 4000 pengőt eredményezett.
Hazafias üdvözlettel GRÓF TELEKI PÁLN6, az Erdélyért Országos GyüjtÖbiiotlság nstOkc*
Nagy érdeklődés mellett tárgyalta le a vármegyei mezőgazdasági bizottság az időszerű gazdasági kérdéseket
Zola megye n*zdgnzd:\\sági bizottsága nagy érdeklődés meiotl most t\'rtollu ülését.
Dr, Thassy Kristóf
szükségesnek tartja a gazdasági :el-ügyclök számárunk e\'neléSét Az ©idösi-lésie is nagy szűkség v.m, külónösen a líalaton környékén. Az áflallonyésztés .\'tíiles/.tése énlcliélen u lőrz.sköny\\vl<\'sl aiáiüja, A ^szakoktatás !e-é:i miuó\' több tö i gazdasági szakiskolát Itf^ !éU(S"lüni. A gy\'úitiölcsier.iietcs fokozásán céljából kóle\'ezövé kei! tenni a védekezést. A gal>onaórtékesllésiiéí lUbn voM az. hogy a fajsúly niex\'áUapitása lidyteíönül tőir-. iónt. Szólt a folyók ős a patakok szabályozásáról, majd a magas iskolai l^tadókról. A gazdasági l-olyzeie! a nagy esőzések károsan lAToiyásodálc. Az elnöki megnyitóhoz
vitéz gróf Teleki Béla főispán
szólott. A gazdasági felilgycBŐk számának e.ií«lósét ö xa foidosnak tartja. 11« lonVeli nigj\'obboílásunk ulán nem is Juthat, minden járásnak, legalább két járás\' kapjon c;íyct. A gazdasági szakoktatást illotf\'cu örönuncl eniféke-zik inej arról, hogy a nagj\'kanizsai téli gazdasági iskola megnyílt 3ii tanulóval. Szárrdtanl lehet arra, hogy rövidesen Zakjegorsre\'g, ső^i a incgyéuek több auigyobb kőKségo is hozzájárul, ehhez a fontos intézményhez. A zsir-kérdés nehézséget okoz, hogy ma a gazda közönségnek kell a zsirvÍLsárlókt it is kielégíteni. A sertésárak emelkedése azonban a biztatást dl^rnoztUtja s az ölisjiiín rendelkezési\'. ís cnylűl a lufly-zoten. A folyók szabú:lyozú.vi terén már logköze\'ebb megkezdődnek-a munkiUi-tok. Á miidszter által ikikfádöll mérnők elkészilelic n Zala szabáflyozasi tvfvclL A néj) és családvédelmi alapbófi nagyobb összeg jutott a \\-ánncg)énick. Ettől függetlenül Bzonban az áfikuni munka is megindul inásrélinili lós költséggel. A bekötő utak Ogy év alalt (ft. készülnek. Haugsuryozzá, hogy oTJOn-szolgáltatás nélkré senki sem száiuiUi t támogatásra, de munkát mindcuki kaphat, aki dolgo/mi akar.
A békés termelést a kormányzat biztosítja, nyugtalanságra temmi ok sincs.
A főispánnak a nagy lieiyesléssei fogadott beszéde uhin
Gróf Somssioh Antal
a szopós üszőborjuk eladására vonat-
kozó icmlcet megvált izlatásil kívánja o szegényebb néposztály érdekében. Kívánja, íiogy a lészes aratói munkások járandóságait is a földbirtokosok sziil-Utsák )>o A 7H fajHuiy megá?hpitá«R hciytc\'en. Kifogásoya, hogy a FuUira n kukoiicakereslsCíIelcmbm konkuricn-ciát csinál, holott egyeUp:. perlése sincs.
Beszélt a rlgáfjykénlésr >f. Ha a *íi-gányok kerülik a munkát, !><• kelt hozni náiúk is a kötelező, nnmkiszolgá-(atót. \'
To enczy István szO:iut az tisz*"Vágási tilalmát azokm a vidékekre k»\'ls koilti-tozoi, amelyeknek fejlett áíiiláUo\'iiá-nyuk vm\\.
Kováos Sebestyén Miklós
kifogásolja, hogy a buza\\etésnól csuk VI százalékos kiosésrő|l Iwszélnek, holott a kiesés..„*«)—40 százalékos. A ini-niszlerl pontosain kelt tájékoztatni. A ijelnáieum ©látás tekinetél>cn oda koö liatui. hogy a mull évf fogyasztásnak 7.\'i százalékát meg is kaphassák.
Dr. Brand Sándor alispán
örömnél látja u nagy érdcklídósl a legfontosobb kéidésck iránt. A zsírkérdést illctöe-ii megjegyzi, hegy nzórl ju-
Helyazüke miatt irUrueltáar I
Bokor- és fenyőfélék olcsón kaphatók
Tulipán kertészetben
Nagykanizsa, Eötvös-tér 18.
1 Tolofou: 634.
toltunk Idáig, meri n vármegye (sertés* áltománya 28 e-enCt csőkkent Za\'a
megyében a sertések szama lll ez r, iuík a sokkal kisebb t;y",r megyéiJOn ¦100 ó-ér. Somogyban 350 ezer, Zala megje zsirszükségiot;- 10 ezer métermázsa, A gazdák most már nagyobb mennyiségien bizla\'ntk. mert látják, hogy áz kifizetődik. \\ ctgányké/désben két hónappal ezelöll úgy rcndclkez-tt, hogy a cigányok it num ka jeggyel Itatták o\' és a\'községi eUüJánWigok igizm\'Aák, dolgoztak c vagy nem. Ebhez képest bánnak cl vetek. A petróleum ügy l>cti gond)a van, hogy a készeteket arányoson osszák el. Kü\'őnö cu a cselédségre ven figyelemmel.
Ezután Wrsma Lajos gazdasági felfigyelő tetl jelenést, majd több fölszólalás után néhány indítvánvl tárgyal-tok le.
VsÉPOSÍ HROZKJÓ. wat* Kedden 6» gzerdAn I
LILY PONS a Metropolitan énekesnőjének idei filmje
New-yorki házasság
Különleges vígjáték tele a legmulatságosabb helyzetekkel
Aki nevetni akar, aki a muzsika kacagtató humorát élvezni akarja, nézze meg a filmet. — Akt. Hiradók
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor
nagy választókban, versenyképes szolid árbaD
Bárány ékszerésznél
Horthy ü.-ot 3. (postftval üzemben.)
PlSti ifili 12 DJ filili
ZABT TAm.YALAS
A féltékenység lelki vakagának forgatagát még nem láttuk ilyen művészi ^ módon kifejezve
- magyar filmben
A legjobb francia lilinckic emlékeztető finomságok vetítik elénk az egri ügyvéd viluv ros IctkiáUb-pnlát, akinek régi barátjára, a vtfáglürü zon-goramúvészié való fé-tékünysége inajd-né.n felborítja nyugodt és csendes há-zasé\'elét. Badványi Géza, a fűm szerzője és rendezője első magyar filmjével cg)\' csapásra a \'tgjobb szakembe-iek közé1 érkezett. Págor AnUzl. a fóHfc-kenység gyötrelmeinek ezerszínű Őbrá-zotásáv-Ű élete ogj-lk legjobb alakítását nyújtja. A linóm és szép Tasnády¦ Teke te Mária mindenkéiycn méltó partnere. A kettőjük kitűnő együttesébe pompásán illeszkedik Tiinár Józuof,
PEPITA K AB AT
A magyar filn)gyártás bntalmasat fejlődött az utolsó néhány évben. Bizo-jiyKja qi a filhi, amely a régi színvonalon áftJ Szinte Őrthe\'et-Jen, hogy ma, anukor egymásután jönno\'i. u jolibtiábjobb lua-gyftr fiaiiek vájj még produkció,, amely ilyen primitív filnmitfl áll a közönség elé. Szegény szbiészokct sajnáljuk, akik kétségbeesetten és izzadva kúzköduek, hogy a bohózatnak ne\\tjzetl omüremek-kc!. " közönségei megnevettetni igje. kezzenok. Oak szolgákltot leliciunk nekik, Int Heveiket elliuilgatjuk. A Pepi-takabát elszabott fércinutilía.
EMLÉKEZTETŐ
., Egyszorl közlés f2 sor) fM dija 3n fillér.
Novombor ij l
1H órakor növendék hangverseny a Kazinczy utcai zeneiskolában. December 1:
Kalazonli tinua^ség a gimnáziumban.
FERENCJŐ2SEF
KESERŰVÍZ
Jóslat :
¦Ménekéit szel, változó folhő-iet, köd, a Felvidéken etfi. A hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intését nagykaulsul auttlzyeiotllemsas Jelenti i
Béraénéklet teinan «te a orskoi +6-0. ma ntf.lH 60,délben -(80.
Oaasadék uo
1940. november %
2ALAI, K02L0NY
Pontos ára,
megbízható ékszer, alkalml-és nászajándékok szolid árban 5 Bárány ékszerésznél
Horthy ffUkióa-ut 3. (postával szemben),
Javító- éa kőixttö lkom.
A Mjgyw Telefon illrmondt) tt Ríüló Rt. ponlo. Ida ór«-Oltminek helyi MpvtMl.tc,
— (Áthelyezések, kirendelések)
Cserjés Ferenc N^aigykjuiizsa városi fövigyázói ás Molnár Pál Nagykanizsa vidéki fövigyázót a zilahi, Szólyes Józser Nagykanizsa városi szemlészt a szekelyudvarhelyi és Bárány lváu Nagy kanizsa vidéki I. o. vigyázót a marós* vásárlielyi m. kir. pénzÜgyigftnjatóság ken\'helél.e lendelte ki, mely kirendcvést későbbi időpontban álhelvc/ésiiek ke.l tekinteni- ~- A pénzügyminiszter Pábly Holtért balatonfüredi forgalmi adóhivatali liszicl szolgáiniéle\'.*e Beszteróóre rendelt* ki. A belügy miniszter Len-gyei András állatorvost Gyergyósíent-iniklósru, Aranyossy Brúnó \'vármegyei irodatisztet pedig igazgatói minőségben Sepsiszentgyörgyie helyezte, át. — Zsi-zsek Józseí vármegyei irodatisztcl az alispán Készt lielyröű Nagykanizsára rendelt* ki.
— (A szerdal növendékhangverseny)
fi órakor kezdődik a zetfeískoIában, bejárni a Kazinczy utcásól. Belépődíj nem lesz. (:)
— (KALOT-tagavatás , Nagyrécsénj ¦
Kedves, meghill ümicpélyc volt vasárnap Nagyrécse községnek. Országos bódító útjára elindult és már több mint negyedmillió tagot, számláké KALOT mozgalom — az agráriíjak mozgatna
— kibontotta győzelmes zászlaját ebben a .községben is. Kozma György, a község agilis .plébánosa ünnepélyes szentmisét mondott, mialatt közös szentül-dozást végeztek az avatandó tagok. Dr. P. Horváth Athanáz ferences lültanár, w KALOT mozgalom nagykaiuzsai vidéki elindítója hálás hallgatóságra talált. Vázolta a roliauó inal világ szomorú helyzetét, a Szentatya által elő-irl béke-imaóra jelentőségét és a magyar agrárifjak jelenlegi feladatát. Következett az avatás. Megható jelenség volt, amikor a pap felszentelt keze és az agrárifju kérges tenyere összefogott és elhangzott: iTaggá fogadlak,. <LiL jen Krisztus Király, mintegy szent igé; rcl és eskü, hogy drága magyar szent Ioldimket.es anyaszentegyházunkat köt-, csöuös erővei utolsó csepp vérünk feláldozásával is megvédjük ós győzQ. lemre visszük. Utána megindult a öze-lepkiosztás egy nagyszabású karácsonyi elöadá-s megrendezés.) és a KALOT niozgalom erőteljes kifejlesztése órde. kében. Példaadó, liogy az iskola igazgatója és a leventék vetetője minden erejükké] támogatják a hazafias és vallásos mozgalmat Végül\' Vida János. Hl. rendi tanácsos hatásos beszédet intézett az ifjakhoz,
— (Egy bundás nőt kísértek a csendőrök a kanizsai fogházba)
Feltűnést kottáit a kanizsai utcákon, hogy egy csendörjárör egy jól öUözötl, bundás nőt kísért az figyószség fogházába, sokan azt vélték, liogy a kéUieiyi ">000 pengős szőke tolvajt, *Vinexo Ilonát,, illetve ..Slnkó Klárái, sikeriít hiidaicslen-elfogui és Kanizsára száUi-hmi. A iKsszálUtolt bniídás nő Tóth Ilona somogyi nő, akii a csnrgói járás-biróság közveszélyes muu kak»rüléseit fcgy hónapra elitéit és a csendőrök a büntetés végrehajtása végett a kanizsai fogháznak adták át \',< ,
Megkezdődött Czobor László egerszegi volt közgyám bűnügyének folytatólagos tárgyalása
A zalaegerszegi törvényszék dr. Dcseö-tanácsa ma folytatta Czobor László 40 éves volt zalaegerszegi városi közgyem bünperének tárgyalását. Czobort a kir. ügyészség tud-* vaievőteg egyrendbeli folytatólagosan elkövetett és 31 rendbeli csalás bűntettével vádolta. A beérkezett adatokból a kir. tön-enyszék megállapította, hogy a NetmJzeti Hitelintézet zalaegerszegi fiókja 630 pengői utalt kí Czobor részére a hiány fedezésére, azonkívül e vádlott apja, Czobor Mátyás ny. pol, gárrrr&stcr 163 pengőt küldött budapesti tartózkodása alkalmával né" hai vitéz Szécsi Ferenc számtanácsos ciméie. A vádlott tagadja, hogy
az ő részére történt .volna ez a pénzkü\'deméuy. j
Azután a bíróság ismételten kihall galla dr. Arvay László tiszti főügyészt a bűnügy felderítéseié vonatkozólag, Kih«llgit,ák továbbá még Bertalan Rózsi városi írnokot és Sárváry Ede volt városi kisegítő szellemi mHmkást egyes részletkérdésekre vonatkozólag. Azután még hat tanú kihallgatása következett, Valamennyi olyan szegény ember; akinek a nevére a közgyám a köV jó!éü segélyre utalványokat állított kí, de a pénzt sohasem kapták kézhez, A tanuk esküt tettek vallomásukra. • i «
A tárgyalást ma folytatják.
IA olló, borotva, zsebkés, hajvágó-m gép, konyhakés és egyéb acéláru
«GSB& MÁJON TESTVÉREK
Pome» fclewlgáláe l szaküzletében. Bmolld Afte.
Szervezett asszony-tolvajbanda fosztogatta a kiskomáromi országos vásáron a kereskedők sátrait
A csendőrség megtalálta a lopott holmikat és beszolgáltatna a nagykanizsai ügyészségnek
Kis koma romban az Winiult napokban országos vásár volt, amolyan Nagykanizsáról is számos vásározó kereskedő vett részi és rakodott ki. A vásár elég látogatott volt
A kereskedők sátrai elölt csakhamar feltűnt egy ügyesen (megszervezett asszony-csoport, amely régóta bevált trükkel végiglopta a kereskedőket : annyian lepték meg o sálrakat és oly ügyesen helyczked-,lek ei, hogy könnyen lehetett a ke. ieskedő figyelmét kikerülni és őt meglopni. így sikerült elérni, hogy Zsidi Jenő keszthelyi, Szakács Já. nosité, özv. Singéi\' Pá\'né és Varga József nagykanizsai kereskedők sát-
raiból atlasz-selymet, gyenuPkkabá-lot, harisnyál, fehér szatint, stb. zsákmányoltak és azt ügyesen elsnn-zsérozták. A vásározó kereskedők azonban . csaklrimar észrevették, hogy »kutya jár a kertben*, figyeltek és jelentették a csendőrségnek, a mély nyolc horvátkút! asszonyt igazolt és kihallgatott a2 örson. Egyike a másikra tolta a lopást, apn&t beismertek.
Az egész vásári tol vaj társaságot a nagykanizsai kír. ügyészségen fei-jelenlelték.
A lopott árut a csendőrség lefoglalta és beszolgáltatta, mint bün-tárgyakat.
*ltSSL* impregnálása
PÁLCSICS-nál
Telcton: üzlet 583.
Telefon : gyír: 344.
— (Kfskanlzsal színpad)
Vasárnap — mint már megjósoltuk
— zsúfolva volt a Polgári Olvasókör nagyterme. Voltak, akik r.c n kaptak helyei a jó előadásra, ahol Kisku-nizsa- legjobb műkedvelői szórakoztatlak a Katalin est résztvevőit. PéezOly József vidám, hangulatos vígjátéka előzte mCg a nagy mulatságot. A jó szoieplőgárdábóll kitűnt Iierczog József, I festés Mancika, a főszereplő pár, Krisztián Siséri Józser e\'Ovcn humora sok taps és nevetés okozója volt. Jám-
bor László (egy gróf szerepében) komoly értéke a helyi műkedvelő színpadoknak. A többi jó szereplők sorrendje: Baj lAstló, Mészáros Ihrsy Kolonics Jnjos, Horváth György, Málét Terus és Rozika, Kocsis Antal. Timár lirzsi, Lendvay I-ászló, Patkó Lajos; Horváth Boldizsár. Horváth AnUü, Ja, kabffy József, Kisgergely József- A jó lendezés iierczog Józsefet dicséri. A mulatság késő éjjeli órákig tartott a szokásos és liagyományos Katalin-bú\' keretén betol, a Horváth jazz kitűnő muzsikája niobotl. —ik—n—i—
Indiai és magyar teákat, romot, likőrt, pálinkát
TEUTSCH fűszer- és csemegekereskedésében vásároljon.
Verseny tárgyak, alkalmi ajándékok szolid árban
* Bárány ékszerésznél
Horthy M.-ut 3. (Postával szemben)
— (Adományok a felaőtemplom épjtésl alapja javára)
Nagykanizsa közönsége rnindjobban magáévá teszi a fclsöiemptom megna-gyobbltásának ügyét. Látni ezt abból az áldozat készségből, molyo\': a bibliai szegény asszony mintájára, még a legszegényebbek is, filléreikkel liozzájá-rűlnnk Isten liázának mcínagyobbitásá-hoz. A Keresztény Tisztviselőnők Egyesületének vígjáték ek\'iaőása, a -Napraforgó. 112-40 pengőt cieJményezelt tisztán a szent célra. A kedves műkedvelők minden dicsét etet-és - elismerést megérdemelnek, mert szabad idejüket áldozták fel azért hogy ők is hozzáV járul luissanak a teiujilom-aiaplutz. Hisszük, hogy a többi katolikus egye-sületek sem maradnak hátra nJKcresz-tóoy Tisztviselonők melleit I\'Wőllizet-tek a tégla-akció javára a .Nepiu. forgó előadása alkalmává*: Kato&kus Legényegylet 10, dr. lírálky István polgármester 5, je^rymegvallás, PlesKó Ferenc és neje (Mödling; 5, Szohó-István fodrász 5, Miasziösliáz 2.60, Graj János 2-10 pengő, N. N. 30 fiUár. A f alulfizetésekért az egyesület emlőn is hálás köszönetet mond a jó (ügy nevében. — További adományokat küldtek lya a fclsötemplom kilx\'ívitésorc: báró Inkey Józser felsöliázi tag, íharosbe-rényi földbirtokos 500, dr.\' Beöthy István apátk.uioiudt Ws/prémbö! lOO-pm-gől. Isten fizesse meg iiúmUukiiiak ezerszeresen 1 . ;
Nagyszertlen bevezetett, hail 1000-1200 P Usxta iövedelmü
\' hirdetési szakmába vágó
fővárosi vállalat
CSIlllWI okok inlnll (lliulő. 25 - 30.000
P gzUkseges. — Levoleket kórjuk : dr. Fóti Inra ügyvéd clmöro, Buda-. pMt; Szlget-utoa 4—6. küldeni.
JÜUado ntloraiámok bftlkSuupekM Budajietit 1. oiü.o.án
6.45 Tón*. Hlr«k. K<vleiii6iiy..k. H«mjl«ni«ck. — Utánk ótreaid. — 10 Hirak, — 11.10 Nem»lkö«i vixjeltó-Kwiullai, — 12 Hwangwó. HlmnuM.. Ulojiirásjetolfa. _ aw Hírek. — 1120 IdőJeUos, Íd6jiiráiik*..».lé». -M.35 Ilink. — 14.45 Müson.riior. letés. — 15 Arroly»mhlrek, piaci árak, .^lelniiuararak. — 1G.45 ídüjelae*. ido. júrusjelentes, lilrck. — 17 Hlr*k s4o-v.ik ós inajryar^roíi. nyelven,
10—10.20: Hlrak inagjrnr, német éa román nyelven. — 20.40—21J<í: Magvar nlnik.
BUDAPEST IL
lS-kor magyar lürek ée 20-kor btrek nemet, ola», francig anijoi éa ejüqje-ranto oyelven.
BUDAPEST I.
17.15 A Rádió Szalonteaekara. — 17.45 Dora Bélu előadása. — 18.15 Hftorwas. — 18.35 CecijUa-kórue. — 10.20 lertis Jenő cigányzenekara. — 19.40 Móricz Zaiftnond eibesze>ev*. — 20.05 l\'rozai és zenés resztetek a ¦ Henrietta, c. zenéé vigjátekboí.
BUDAPEST II,
17.15 Mezojuzdasági félóra. — 17.45 Srimfónilms zene. — 18 Hirek. — 18.10 Ruszin hallgatóknak. ~ 18.35 Francia nyelvoktatás. — 19 Perlis jeztíli cigáxvy-zenekará. — 19.15 plaluhrasáa liassjle.
ZALAI KÖZLÖNY.
1940. november 26,
BÚTORT
JWIpaioiokl
vegyen vagy rendeljen,
¦irt megbízható és olosó.
CMMf«T-Bt 14.
nmekkel. —. 20 Hírek. - 20.20 oh«sas. — 20.45 Tivnkö Murait Magyar nótákat aongorAaU.
Szerda
BUDAPEST I.
1020 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás.
- 12.10 Horváth Honn ós MarczUikó Storájiia néjrykcics songorárnasora. 12.55 A II. kor. MarezjlKmyi téri ix>1-fiáii loanyiskoln énekkara. — ll.TO Wcklinlícr Ede snüonwencknni. 15.20 Bábjáték. Közvelilós az Iskolanővérek Kun uteal kisdedóvó inlézclcirt\'d. -1.V.0 Taurkunetak. - 10.10 DiákrolórB,
17.15 Ráday László magyar nótákat énekel; kiseri Vfclák József riyány. zenekara. — 17.55 Szitnyny JeiuV olő-udása. — 18.20 Melles Hetu-zVnvkar,
- 10.20 Uosshii: Toll Vilmos, nyitány, - 19.55 .Örökös jószerencso.. Hüriy-
jülck három részben BUDAPEST II.
17.15 Dr. Szeuizö Piroska előadása.
- 17.10 Molnár Anna hártázik. — 18 ílirok. 18.10 Tánvleniezek. — 18.35 Olasz nyelvoktatás. — 19 A Rádió Sza-lonronckuni. — 20 Hirok, 20.30 Ijcudvai Jóska cigányzenekara.
A nigykislisal kir. tflrvénysiék. P. 1119/1940/3. II.
Hirdetmény.
a nagykanizsai kir. törvényszék Nagykanizsa M. Városnak Torok Ferenc éa neje, Vojkovlcs Qyörgy és ne]e és Újhelyi Ferencné bz. Szokolyl Veronika elleni klsalálilásl Ügyében az 1881: XLI. l.-c. 46. és következő §-a érlelmében foganatosítandó kártalanítási eljárást a nagykanizsai 6978 sztjkvben felvett 362/b. S. hrsz. (Huszll OyOrgy-lér 2. bz.), a 325. sztlkvben felvett 367/b., 3627a., 362/a. 1., 362/b. 1. hrsz. és a 328. sztjkvben felvett 362/a. 1. b. hrsz. (Huiztl Qyorgy-tér 10. az.) Ingatlanokra folyamatba leszi, a tárgyalás megtartására határnapul 1940. ívl december Ilii 17. napjának d. e. 11 óráját tllzi kl a kir. törvényszék I. emelet 29. számú szobájába, amikorra és ahova az oiszes érdekelteket a törvényes következmények terhével egyénenklnt megidézi.
a kir. törvényszék a távollevő vagy Ismére len tartózkodásit érdeklődök részére agygondnokul dr. Su-rányl Lajos nagykanizsai ügyvédet nevezi ki ét figyelmezteti sz érdekeltekéi, hogy a lárgyalá.ról való elmaradásuk a kártalanítás tekintetében hozandó érdemleges határozatot nem gátolja és hogy az egyéni külön értesítésnek elmaradáss, vagy a táigyalásról elmaradás miatt Igazolásnak helye nincs.
Nagykanizsa, 1940, nov. 8. Dr. Caíry Qéza t. k. kir. Iszékl bíró. a kiadmány hlleléQI: Hllliy ih, tlsitv.
JllflHtaU, lűtíS ÉlfiÉIBÍ
(Folytatás az 1. oldalról)
rint az olaszok jól tartják Potzgra-dest, ahová egyre érkeznek azohisz megerősítések. Valószínűleg hihet indu\' ki majd a nagy olasz t&mr.r diis, amelyei irihsl készítenek elő. A görögök a várostól 10 kilométer-
nyire vannak. : < \'¦
Más lapjelcntés szerint is a gö" rögoi-szági olasz csapatok támadásra történő ujjászen-ezóse, jllelvo át csoportosít ás a befejezéshez közeledik.
Bevonultak a felsőházba az erdélyiek
„Köszönet, rajongás és hűség a kormányzónak"
Budapest, november 26 A felsőház mai ünnepi ülésén vonullak be az erdélyi felsőházi tagok. Az ü\'és iránt nagy voll az érdeklődés, ott voltak a főhercegek, a kormány tagjai is. A bevonult felsőházi tagokat gróf Széchenyi Bertalan üdvözöJte az elnöki székből meleg szavankei. Az erdélyi felsőházi tagok nevében gróf Bánffy Mik lós válaszolt. Köszönetüket, rajon, gásukal és hűségüket tolmácsolta Horthy Miklósnak, majd amikor 18 év után ujbó\' a magyar országházban szólhat, a tulmamdi erdélyiek-
I hez intézte szavait, hangsúlyozva, hogy a lelki kapcsolatot és közössé* Ket fenntarfják továbbra is. Erdélyi szellemei hozlak magukkal és ebben a szellemben akarnak dolgozni.
A Ház a felhatalmazási javaslatot tárgyalja
Budapest, november 26 A képviselőház ma megkezdte a felhatalmazási törvényjavaslat tárgyalását. Az előadó részletes ismén telese után Matolcsy Mátyás szólalj fei és hosszasan bírálta a kormány politikáját.
Csillárokfalikarok,
éliellszeKrény-lflmpák
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGY.-nél
Sugár-ut 2.
Continental írógépek
képviselőit) és lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fő-ut 5.
Kövtd táviratok
VARGA JÓZSEF kereskedelmi és iparügyi miniszter ma délelőtt kihall, gátason Jelent ifio^ a Szentaryánár, majd MagUono bíboros á\'l\'lamütkárjuí..
A PATRIA gőzös az egyiptomi vize-ken robbanás követkéz tál)cii ebjöUycdt. lfiOO zsidó kivándorló volt a hajon, «kik közül sokan elpusztultak. A mentésnél a haifai hatóságok is segédkez-tck. .
MEGGYILKOLTAK Fesbn a l>ro-montoria kft. pénzlárosnő\'jét, Czékíii Margitot. Nemcsak a (pénztárt rabolták Síi a (éltesek, de ántt is elvittek.
UJABB FÖLDRENGÉS volt Romániában. A súlyosabban megrongált há. tak közül sok összedőlt
INDIÁBAN* az angolok 6380 \'ctart.iz-tatást eszközöllek az angoleifeues mozgalmakbon résztvevőik között.
GIBRALTÁRBÓL kifutotl az angol hadiflotta. Ugyanakkor e«y nagy hadi-anyagszállitö Irajó is őrkozeti :i kikötői*), ahol már 17 angol kereskcdelnU hajó forgonyoz.
PARAGUAYBAN három miniszterf és több katonai vezető lemondott. AUHólag felkelés van az oi-szágbán, de részletes .hirek még nemi érkeztek.
A KÍNÁBAN győzeirnesen előrenyomuló japánok ujabb nagy támadást intézlek a központi kínai kormány 300.000 főből álló déli had-senege ellen. <
APRÓHIRDETÉSEK
10 iiölfi 60 niUr, minden tOVlbbl itA ¦
Axlai
Jobb házba! való Hu tanoncnak felvétetik. Törzs ItlBzerUitet, Caengery-ut 17.
Egy ügyei ujaáaArnallé flu felvéie-tfk Vaauil Hírlapirudiba.
tFÖatiHudó mindeneit azonnal felveszek. Sugár-ut 38. .2728
ADÁS-VÉTEL
DeiimaMéle Böiendorter-rendiiertl rövid ¦oagara eladó. Cini a kiadóhivatalban.
2681
ÍSVennek egy- vagy két kényelmea olub-Btclt. Címeket kérek a kiadóhivatalba.
2727
Pallaa nagy laxlkoa, 16 dib, bevonulna miatt juUnyoian eladó. Hunyadi u. 20.
2726
BÚTOROZOTT SZOBA
DáltfakvéaO aaépaii határozott
¦sóba ftlrddstoba-haunilattal december 1-ére toadő. Rozgonyt-u. 19.
HAJ ÉS INOATLAN
Vobb adúmentea magán- és Mrhaiat, házhelyet, ufilőt és löldeket kttKuaiH Papp, TeleW-ut 8. 2303
Eladó tizenöt évig ösizadóméntei négy-axobát, magánház. Megbízott: Horváth, Sugár-ut 42. 2723
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap. DaáJa:,,KBiDudaaáglR.T. Nagykanizsa*1. Felelőt, kiadó: Zalai Király. Nyomatott ¦¦ l „Kligantasigl It. T. Nagvkanlm*
aya a dáliáit Ka|ykaalz«AR. (Nyomdáén talált Zalai KiralyJ
gf). Évfolyam 271. uim. Nagykaalxsfl, 1940. november 27. szerda
ám 12 iul
ZALAI KÖZLÖNY
•Tassai
Fcieioc noteszt*): Barbarlts Lajos
egy h4n t potfó 4« ö&fa. i kMi«Msl Mttoai n. w.
Szent László,
a nemzeti gondolat hőse
A nemzeli gondolat hősét \'látjuk mi Szent László bniagyar királyban, akinek születése 900. évfordulóját ünnepli a magyar nCímizet.
Abban az időben lépott a magyar királyi trónra, amikor a legnagyobb veszélyben forgott Magyarország fügL*l\'ensége, meri Salamon magyar király v*muusl esküt lett a nagyravágyó német-rómld császár ¦nak: IV. Henriknek.
Az ország függetlenségét vészé, lyeztctte a belső bekenek hiánya is.
* A mindenkori pápák itnjndlg kimutatták jóindulatukat hazánk irányában. A pápai széken VII. Gergely ült, aki alaposon megdorgálta Salamoni azon tÖiNikvésc rahU,hogy Magyarországot hübér-oszággá lel
gy*-
I. Géza rövid, mondhatjuk .átmeneti* -uralkodása után Szent Lász\'ó erőskezű uralma megmenti az országol.
Az idegen urakim veszélyét elhá-rilja és kereszténnyé leszi a ma* gyar eszményt, a unagy»ir é;clel.
Össze forrasztotta a keresztény szentséget a nemzeti szélűiménél. Küzd, harcol, fáradságot írem- ismer, dolgozik, munkálkodik.
Célja, hogy vallásos ó:et legyen, nemzeti élet is legyen. Kél zsinatot is tarloltak uralkodása alatt, az, esztergomi és a szabolcsvári zsinatot. Mindkét zsinat a nagy uralkodási elvéi hivatott megvalósítani, hogy o szent kereszténység ál és átjárja a magyar éielel.
Az ő nevéhez fűződik a hatalmas lett, hogy a nemzet a keresztény vallás tanaiban ujjászüjtótCIt, mái sodik ifjúkorul é\'te és ekkor lelt Magyarország a keleti népek \' ellen Európa védbáslyája.
Érdekes megitrni\'ileni, hogy az uralkodása afatl említett zsinatok mily szigorú rendel kezeseket hoz-lik a vasár- és ünnepnapok meg. tartósáról. Előirlák, hogy. a falu nem távozhat "messze egyházától, lempicimálól, hogy misére járhasson. Vasai"- és ünnepnapon szigo. ruan tiltva volt « Vadászat, Az ünnepek közé 1092-ben felveszik a magyar széniekét is.
Téves az a felfogás és a történelmi ismeret hiányosságára mutáí\\ ha va\'aki Szenl Lászlóban csak a hadvezért látja.
1 Igaz. hogy csodálatos hadvezér V(>". küzdött német, kun, bessenyő; görög ellen, reszt veti azonban az Anyaszentegyház legnagyobb harcában is, mélyet szabadságáért és függetlenségéért vívott és lett egyik zászlós szentje az Egyház szabadságharcának. De ugyanakkor harcolta keresztény erkü\'csökórt, melyeknek pé\'dáját adta személyében és a yal-\'ásos gyakorlati -ételei ragyogtatta Stfésx ó\'elével és életmódjával.
Ma színién szfintiásziós lelkületű magyarokra vall szükség, akiknek szem az íjr Jézus evangéliuma és
Ha éjszaka agyonlőtték Romániában a régi " rendszer 64 vezetőemberét
A kivégzettek között van Argeseanu volt hadügyminiszter, Marlaescu rendőrfőnök és Codieanu gyilkosai — Ujabb letartóztatások Is történtek
Bukarest, november 27 (Német Távirati Iroda) Szerdán éjszaka 1 óra 30 perckor az ilovai fegyházban agyonlőtték a régi romániai rendszer 61 \\ezeióe>mb«rét.
A kivégzettek között van Argeseanu von miniszterelnök és hadügyminiszter, aki közét ezer vas-gárdistát végeztetett ki, továbbá Marinescu bizlonságügyi miniszter és Bukarest volt rendőrfőnöke, aki szintén vészi vett a vasgárdístákmeg tizedelésében, Morusov, a litkos
szoJgálal főnöke, aki Károly királynak külön kémszolgálalol szer-\\ezett, BengUa esendő rőrnagy és két esendőrezázados, akik Codieanu meggyilkolására kiadták a parancsot és arra felügyeltek, az a 13 csendőr, aki Codreanul és társait megfojtotta és a Károly rendszer többi vezetőembere
A kivégzéseket még az elölt végrehaj tolták, mielőtt Godreanu sírjál felbontották volna. •
Az éjszaka a régi rendszer elő-
kelőségei sorában ujabb letartóztatások is történtek. A letartóztatottak házánál az éjszaka légionáriusok jelentek jneg és elhurcolták őket. Az uj leiartóztatotlak között van" Gigorfu, a Károly rendszer utolsó miniszterelnöke, Argotejanu tábornok, Iiasievici kablnelfőnök, stb.
A letartóztatások okát nem kÖ-zöH.ék. \\
Nem ismeretes az sem, ki adta ki a parancsot a tomegkivégzósre. (MTI)
Enyhült, de még mindig nem megnyugtató a balkáni helyiét
Már az angol és amerikai sajtó Is bevallja, hogy Anglia hajózása és Ipara katasztrofális helyzetbe került — Tovább folyik a légiharc az Összes frontokon
Az elmúlt hélcn mlagasracsapó diplomáciai hullámok lassan elülnek és egyelőié ugylátszik szélcsend következik b3 a diplomácia frontján: A német és olasz lapokból is az oh vasható ki, hogy egyelőre nem következnek be különösebb szenzációk a diplomáciában.
A .Giornaíe di Itália mai számában azt Írja, hogy Szlovákia csatlakozásával a hármascgyez\'inlényhez csatlakozók első csoportjának bejelentése lezárult. E kijelentés azt jelenti, hogy lesz egy második csoport is, amely csatlakozik majd a berlini német -olasz—japán egyezményhez, de iminl a lap is megjegyzi : egyelőié nem lehel tudni, me-
lyik állam lesz a következő csatlakozó.
Bulgária magatartása abM n szemponlbó1 jelentős my>st, hogy megőrizve eddigi álláspontját, biztosítja a görögországi háború elszigetelődését és nem okoz további bonyodalmakat, amelyek esetleg Törökországot is befolyásolnák.
A bolgár lapok egyébként melegen Írnak a magyarokról abból az alkalomból, hogy a kél ország közt kulturális egyezmény jött létre. A Zora cimü \'ap Mi és a magyarok cimü cikkében hangsúlyozza, hogy az egyezmény csak bevezetője a kel" nép további szorosabb kapcsolatinak.
Enyhült a közeikeleti és balkáni helyzet
Róma, november 27 A Balkánról és Közeikeletről érkező hirekbő1 meg lehel állapítani, hogy az angol propagtnda-lcvékcny-ség ellenére is enyhült a balkáni és közeikcieti feszültség:
A jelenlések szerint Papén mrg. bizatásának középpontjában p köze-keicli béke megszilárdítása volt. Az> a hírt, hogy az athéni bolgár követ jegyzéket nyujlott volna át a görög kormányak, cáfolják. Legfeljebb • arról lehet szó, - mondja az egyik? jelentés - hogy a bolgár kormány
nyilatkozatot juttatott el a görög kormánynak, amleiyben udvariasan figyelmeztette a bolgárok Egci-lonj geri aspirációira.
Az angot propaganda egyébként egyformán lüz alá vette JugoSzáviát, Bulgáriát és Törökországot. Egyik részen a legkülönbözőbb hazugságokkal akar eiicntéiet szítani Szófia és Belgrád között, a másik részCn pedig Törökországot akarja megnyerni azzal az Ígérgetéssel, hogy Szófiái is megszerzi szövetségesnek.
szent a hazának fö\'dje, szabadsága, függetlensége.
A szenti ász lós lelkQlel a keresztény nemzeti gondolat szolgálatába állítja minden tehetségét és erejét.
öi\'ü\'ünk a ki\'encszázas évfordulónak, mely tiszteletünket fokozza a nagy kirá\'y iránt, lelkesedésünket
me.\'egiti, hogy a keresztény nejn,-zeij eszmék diadal 1« juttatásábanfáradságot ne ismerjünk.
Az ősi katolikus Nagykanizsa hódolattal emlékezik Integ nagy királyáról, Szent Lászlóról, születésének 900. évfordulója alkalmából.
Budapest, november 27 Az Esti Újság római tudósítása\' szerint dasz körökben hangsúlyoz-1 zák, hogy a német—olasz diptotniár ciai tevékenység a\'Balkánon a helyzet enyhülését eredményezte, de még mindig nem megnyugtató a helyzet.
Bulgária nem ultimátumot adott át Görögországnak, de tudomása, ra hozta, hogy az Égei-tengeri ki. járatra1 nem mondhat le.
Egyre súlyosabb less Anglia helyzete
Az ahgíai helyzetről a londoni rádió ós az amerikai sajtó híradásai nyomán tájékozódhatunk. A londoni rádióban tegnap az angol hajózási miniszter festett képet a súlyos veszteségekről. A miniszter kijelentései szerint az angol kercske.\' delmi hajózást ¦ ;
ma háromszor akkora vesztesé- ~ gek érték, mint a június előtt,
Ennek oka az, - mondotta — hogy a németek kedvezőbb helyzetbe kerüllek .és kiindulási pontjaik közelebb esnek. Elegendő uj hajóigyár-* tani Anglia nem tud, ezért imiind-jobban Amerika felé tekint és onnét vár segítséget. Félő, - mondotta az angoi miniszter — hogy még amerikai hajók küldése esetén senu tudjuk hosszabb időn át biztosítani a szükséges behozatalt, miután Európábó1 kizárták Angliát és Így kizárólag csak tengerentúlról tudja fedezni szükségleteit. A \' miniszter végűi felszólította Anglia lakossá-1 gát, hogy miután a tengerentúli behozatal csak kis százalékban fedezi a szükséglelet,
zalai közlöny
1940. november 2?
FéríiöUönyöK,
ffel6lt6kftéI5k«bálok nagy választékban
Szomolánylnál.
a legnagyöbbfoku takarékosságot hajtsák végre
az összes vonalon.
Newyorrk, november 27
Az amerikai lapok közlik az Associated Press londoni jelentését, a melyben a laptudósító iroda hely. zeiképcl kőző\' Angliáról.
A tudósítás szerint Anglia egyre inkább
kénytelen Amerika felé nézni, ahonnét az egyedüti segítség érkezhet. Az angol propaganda hamis hírei ugyanis kezdenek ugyanolyan veszedelmesek lenni, mint az éjszakai nemei bombatámadások. Tagad" hatatlan, hogy a német gépek ezerszámra jelennek jmk\'g az ipari vidékek fcielt és s/Hzezcr kiló bombát szórnak le, az angol hírverés még. is azt igyekezett elhitetni, hogy a kár csekély. Most aztán kénytelenek beismerni, hogy a veszteségek nagyok és
a hajóveszteségek is katasztrofálisak.
Ha Anglia nem kap sürgősen rombolókat, a veszteségek még növekednek, mert a kisérő hajókban máris nagy a hiány. A tengeralattjárók fokozott tevékenysége is nö. veli a veszteségeket.
A ludósítás rnegqinfiiti, hogy
az óvóhelyeken borzalmas a helyzet.
A piszkos, egészségtelen és túlzsúfolt óvóhelyek miatt most már a járványveszély akkora, hogy sokan inkább kiteszik magukat a bombázásnak, minthogy a tömpgóvóhe-lyekre mennének.
Churchill fia apja politikájáról
London, november 27-Angliában nagy figyelmei kelte tV Churchill fiának alsóházi bemutatkozó beszéde, amelyben az angol király Irónbeszédével kapcsolatiban-kijelentél te, hogy a fiatal, uj nemzedék csaiódoll a vezetőkben, akik a világháború után engedlek, hogy ujabb háborúba sodródjon a világ. Szerinte az uj generáció már tisztán iát és nem ül fel nagy szavaknak. I l , \' • I
Hirek a háború frontjáról
A háború frontjáról érkezeit jelenlések szerint a német gépek ujabb támadást intézlek nz angol ipari központok ellen. A megfigyelő repülök jelentése SzerintBrís-toi es Southampton, amelyeket az eiözö kél éjszaka látogattok meg u német boannázók, még lángtcuger-ben állnak.\'
(Folytatáft a 6. oldalon)
A „Ferenc József Keserűvíz
régéts kitűnően bevált házjszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható tc-meszelés hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést (avitja és az étvágyat (okozza, — Kérdezze meg
onroiátl
Kisebb létszám, ttfbb munkatelje-
sitmény. jobb javadalmazás i a városi státusrendezés vezérelve
A városi pénzügyi bizottság ülése
A városi képviselőtestület pénzügyi bizottsága tegnap délután vitéz Bentzjk Lajos kir. kormányfőtanácsos elnöklete alatt ülést far-tolt, amelyen a legközelebbi közgyűlés elé kerülő tárgy pontokat! tárgyalták le.
Így többek közöli elfogadta a bizottság
a szamótfuvarozási szabáiy-rendeletat.
Eddig a szemét fuvarozási egy m*-gánegyéu végezte. Ezeutu\' a város saját kezelésében végzi a szemétkihordási és fuvarozási. Mintegy 25-30.000 pengő évi hasznot jelent o városnak a tervezel Szerint. A szernélkihordási utcánként szabátyozr zák. A szernélfuvarozási pénzl a lakóktól szedik össze. ¦ A város vczxilösége
a pénzkészletek
gyümölcsöztető elhelyezésére im*g" íeielö ajánlatokat kéri. A nagykanizsai pénzintézetek a Hilei.fjgyjj Tanács áital megállapított k\'inwt melleit vállalják a pénz készletek el-, helyezését, Ugyancsak « 6UO.OO0pen gö függőkö\'csönnek egy évi meg-hosszabbilását 6.5 százalékos kamut melletI. A bizottság elfogadásra ajánlja « közgyűlésnek.
Dr. Hegyi Lajos főjegyző előterjesztette , | ...
a javadalmi hivatal atátus-rondozósóro
vonatkozó Doigármeslcri javaslatot, amiről imíir az egyik városi közgyü" lésen szó voll. Eddig összesen 18 alkalmazott voH a városi javadalmi hivatalnál, akiknek évi dotációja ösz szesen 21.082 pengőt lett ki. Ezen. lu1 két kisegüő heiypénzszedői állás megszüntetésével, a szervezendő állások (a megfmaradók zöme) végleges státusba Norozlatnak. A tervezet szerint a iétszám lenne egy x. fi zeiési osztályba sörözőit nyilvántartó, két XI. fizeiésí osztályba sorozott segéd-nyilvántartó, egy műszaki altiszt, négy sznkalliszl, hat szerződéses heiypenzszedő és két kisegítő helypénzszedő.
Vitéz Tóth Béla ;utal arra u nehéz és kemény fmiunkárj, amit a java-daimí ellenőrök végeznek és kj vannak tó\\e mindenféle táanPdás. n.il;. |iio a róluk való gondoskodás, i ¦ i
A bizottság egyhangúlag hozzájárult a polgármesteri javaslathoz, a mely egy régóta, vajúdó kérdést végleg és közmegnyugvásra rendez.
A bizottság ezután ,
az adóhivatali aparátus
rendezéseié tért át. Itt olyan tisztviselők dolgoznak, okik 18-20 év óta még mindig a XI. fizetési osztályban vannak. Tekintettel, hogy
lassan sor kerül a szellemi szükség-munkások elbocsátására, a tisztviselői kérdés rendezése itt is halaszt-hatatlanná vált. A polgármester a kérdést a legnagyobb jóindulattal és nagy szociális érzéssel kezelte. E\'v az egész vonaton : Kisebb létszám, több mriinkviteijesülniény és jobb javadalmazás, terv : a 13 szellemi szükségmljnkás hely3ll a.város, nyo\'c rendes tisztviselőt alkalmaz. Lesz egy hivatalvezető a VIII. fiz, osztályban, egy-egy adókerülői élére egy alszámvevő kerül a X. fiz. osztályban, a X. fiz. osztályban eddig 2 tisztviselő volt, most 6 lesz. A XI. fiz. osztá\'yból 1 át van sorozva a X. fiz. osztályba\', Kezelő volt eddig 3, most 2 /esz. Díjnok tnfararj 6, becsüsök és végighajtok létszá. ma 5-röi 8-ra emelődött, 2 szolga, 1 irodai kisegítő munkaerő. Szer, veznek f, középiskolai (éieflségi) végzettségű gyakornoki állást havi 60 pengő kezdőfizeléssei.
Ezzei a városi adóhivatal szervezete hosszú időié oj lesz fátva.
És nem csak szolgálati, hancmí szociális szempontból is ez a helyes megoldás.
A polgármester rövid felszólalása után a bizottság ezt is elfogadásra ajánlottal « piénumnak.
A belügyminiszter ismételten sürgette, hogy a \'város az orvoSgyakor-noki állás helyett szervezze meg
a harmadik városi orvosi állást.
A polgármester azért javasolta, hogy taz orvosgyakornoki áHás szer-vezlessék át X. fiz. osztálybeli har-niadik városi orvosi állásra. A trachoma-on-osi állás imPgszünl és az így felszabadult kiadásból nyer fedezefet a harmadik városi orvosi áHás illeiményiöbljActe. A harmadik városi orvos fogja kezelni a trachoma betegeket is.
Egyhangúan elfogadták.
Ritter András és társai, városi képviselők, beadvánnyal fordullak a képviselőlesílülefhez, hogy a városi alkalmazottak részére
Karácsonyi segélyt
nyújtson a következő kulcs szerint: A IX. fiz. osztályba sorozottak törzs fizetésüknek 30 százalékát, a X. fiz. osztályba sorozotlak törzsfi-zetésük 50 százalékát és a XI. fiz. osztályba sorozottak törzsfiaetésük\' 100 százalékát kapják meg karácsonyi segélyül, valamint a családi póHék összegét.
Ritler és 5 képviselő társainak nagy szociális érzésről tanúskodó indítványa azonban - sajnos — meg hauadja a város teherbírását, mert
az Indítvány kb. 25,000 pangót jelent a városnak,
amelynek erősen számolnia kell a megcsappanl bevételekkel.
Muniteti ajándékot
TEUTSCH DROGÉRIA (Félemelet) Játókosntály áfoöi
Ha a tavalyi mértéket alkáanhz" nák, - mondja az clö«dó — aantely 25 százalék és o családi pótlék volt, okkor is 13000 pengőt tenne ki a karácsonyi segély összege, amire « beállított fedezet 2300 pengő. Tehát 10.000 pengő fedezetről kell gondoskodni. Azért legjobb esetben csak a tavalyi mértéket Jehet alkalmazni.
Krátky István polgármester utal arra, hogy
az idén, sajnos, ninoi megtakarítás,
vagy löbblel bevétel, léhát csak pótköltségvetéssel és pótadóemeiésset lehetne a kérdési megoldani.
Vitéz Tóth Béta melegen szólt a városházi kistisztviselők és alkalmazottak érdekében, majd vitéz Bent-zik Lajos és Szabó Gyula szóiknak hozzá a beadványhoz,
Krátky polgármester hangsúlyozza, hogy a két f izélés visszaállít ós összege mintegy 10.000 pengői jelent a városnak.
Viléz Benlzik Lajos javasolja, hogy ne a karácsonyi segély miatt, hanem az iuctményemelés miatt tor lénjen a pótadóemelés.
Iiemmert főtanácsos ; Nem lehet, mert imínd a keltő póladóehiéléssel jár.
Vitéz Tóth Béla hiszi, hogy Hem\\ mert számvevöségi főtanácsos zsenialitása a/, idén is tudni fogja u kérdést pótadóemeJés nélkül megoldani.
Hemmfcrt : Ta\'án technikai segítséggel lehel a dolgot elintézni, de ne áltassuk magunkat ¦ imtinderi kiadás emeli a pótadót. Csináljukimeg a doigol a tavalyi keretben.
A bizottság a IX. fiz. osztály kiesésével a tavalyi kepeiben javasolja a karácsonyi segély megadását és hogy a mellékfoglalkozásuakat kapcsolják ki és ezeknek segélyét kapják meg a nagycsaládu kicgzísz\' tenciák.
Az illetmény-vlsszaáltitásról
szóló kornu\'myrendelet a városi alkalmazottakra is kiterjed. A 7 százalékos illetménylöbblet november és december havára mintegy 5000 pengő. Errö\' pótkollségwtésben kéli gondoskodni. A bizottság egyhangúan .javasolja. ¦ , .
Az óvodák szükségleteinél 500 P többiét merült fel. Megadását javasolják. ¦ j
A STOSz
beadványban fordult a képviselő-teslüielhez, hogy állítsa vissza a kistisztviselők pótiIterményét, mír után o miniszter legutóbbi rendé-, tele erre felhatalmazást ad. Az ösz-szeg mintegy 1000 pengőt tenne ki évente.
Vitéz Tóth Béla és Szabó Gyula mellette vannak, a bizottság azonban az ügyel más alkalomkor ki-vánla letárgyalni.
A kórházépitkezesekkel kapcsola* tos tervek .elkészítése más nvírnö" kökkel a városnak mintegy 16.000 pengőjébe került volna. A munkát a műszaki hivatal tisztviselői végezték, akiknek a rendkívüli munkáért 3900 pengőt javasolnak megszju vazni. ( i
Ezután még több kisebb ügy kerüli letárgyalásra.
A városi közgyűlés a legközelebbi napokban Qi össze. Pontos, terminusa a mai nap még nincsen incu-állapilva.-
1940. november 27
ZALAI KÖZLÖNY
FERENCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
¦nakáslfjoságl gytllés
a fehér teremben
tegnap este n plébánia fehér t«nnét zsúfolásig töltölte meg Q katolikus inunkásifjuság. A KIOE tágjai; szülei, hozzátartozói, mesteiek is jelentek » ö% hogy részt vegyenek és meghallják, mik a KfOK célkitűzései. Olt volt dr. Solymár István püspöki biztos, a fo ien(«s-j>apsag-és a világi papság lotjcs számban. (
lízl megelőzőleg a katolikus ifjúsági otthonban ünnepélyesen fogadták és ftiir-Opélték a Nagykanizsára érkezett központi;.\'klkuldöHet, dr: Oross István országos főtitkárt, akit t». dr. 1 Horvátit Atlianáz. a kékinges ifjúság kitűnő vc\'clőjc és leJkigondozója üdvözölt s/ép beszéd kísérel élen. Dr. Oross vá-kiszábn n:egk őszön te. :i szivéljcs fogadtatást és klje\'enwite, hogy az országos lio\'.pitiii iiriiaiáb in vau annak, hogy a vidéken remcsak számszerűleg, de teljesítmény lekmlietébcn is a nagykanizsai KIOE foglalja el az olsö helyet. Az országos központ büszke az olyan katolikus munkás-Ifjúsági szervezOlekic mint a milyen a nagykanizsai és ahol olyan ifjúsági véíctőfk Vannak, iidnt I\'. dr. Horvátli Atneaáz.
Az ifjúság ezután uz otthonból a fcliérlciCnilc kisérlo dr. Oross föl Ilkáit, ir.otynck zsúfolt közönségé viharos lel-kesetlésiol fogadt-i é-s éíjtncite az országos központ -képvlsoiöjél.
A katolikus muukásifjusá^ indulójának otéllüklose után P. dr. Horváth Athanáz, az ifjúság fáradlwtullun ve. ;ctÖjc hosszabb l.cszúdb.n kifeji Uo a KIOE programját: a ni agyai \'l.o esz-tény iminkásifjuságnalk -a keresztény ós magyar nemzeti gondolat jegyében való felnevelését, hogy hitünkhöz hfl, hazájukhoz tántoríthatatlan magyarságú is SKik.Hajukban\' kiválóm képzett, dolgozó gcWB-rációt iieveljorjek az uj, Nagymagyaror-
szágnnk. Majd köszönlötle Vida Jánost, kit a KIOE diszlagjává választották érdemel elismeréséül. Itt a gyflléS közönsége \'cHocn mc-\'éljenczU a szinU\'n je\'cnjevö Vida Jánost
Dr. Oróss főtitkár beszéde következett czulán. aki rámutatott arra, Itogy
ez a mozgalom egészen az ifjúságé.
• Szólott a mai életben tapasztalható, és semmivel b»in indokolható jelenségekről,, A KIOE törekvése magyar szivének tüzével lángragyujlaní az országot, a Dunántúlt és mindenütt a katolikus inuiikásifjusáííi táborba tömöríteni a jövő magyarságát: a dolgozó kutcsztény ős nemzed niunkásifjuságoti Tartsatok velünk! Eljön a szebb magyar munkásjövö. Krisztus Király\'SOJjlt bennünket orre! — fejezte Ír beszédét dr. Oross.
Az ifjuságszeicteltői álhatótI beszéd nagy hatást váltott ki a hálás hallgatóság .\'telkéből.
Vida Lajos Mondes Mihály; Te vágy 0\' mester\' clmö váltásos költeményét adta elő nagy drámai . lendületűi és d őödókészségjjol.
Ezután Eisrlier József szórakoztatta a közönségét gitárja tékával.
Majd dr. Oross nrogkezdte lilm-veliv lését a magygr ifjúság életéből, nevei lOtoOn « KIOE-zászló alall tömörült katolikus ifjak életéből, a ha igatóság nagy telszósc közien. A ké|>ok nemcsak beszámolót adlak arról a szép [munka1, ról, ormit a KIOE tagjai rvé^eznek, bánéin egy]>cu erőt adott tágjainak a további lelkes munkásságra.
Kalocsai János, a KIOE központja-hak ti ital úttörő; munkástestvére lar-toll emlán nagyon lalpmesell é-s figyelő nrcméUó előadást a kékinges ifjnság munkásságáról, céljairól és éfetébőfc amely még sokáig ott fog rezonálni kanizsai ifjalnk lo\'kc mélyén.
Tiz óra elmúlt, amikor a nagyszerűen sikerült taggyűlés és filuieíöMdás véget ért.
...Csák tovább ezen az. utón kék. inges fiatal barátaink. A magyar Hadi szeretettel és sok reménységgel tekint rátok!
A vérkonzerv amerikai csodája
Hogy tartalékolják, konzerválják Amerikában a vért, amely a háború sok áldozatának megmentője ?
Ncvvyork, november 20 ;
Az olsö világháborúban próbálták ki a !o(széfe.scbt) \'lajwkon !1 l*teg\\cml o riség egyik megváltó orvosi icormját, a vérátömlesztést. A nagy háború után aztán az orvosi tudomány "nekhUkitt 0 hatalmas anyag feldolgozásának, icntlszeiezte a tanulságokat és azóta évente Ibezor és tizczer ember életét meoletíe meg « csoda: az cjószségís ember odaadta véréi annak, akinek les. télen megkevesbedett vagy nogromlotl az é\'elet adó misztikus n«ilV: a vér.
Ti ezick és liioziek mem\'kűl\'.o\'i meg a haláltól, értek meg később befidog öregkort - hogyha volt a köreiben vulaki, akinek a vércsoportja egyezett az övékkel, akinek ereiben frissen^ egészségesen. eröUulón keringett . az ó\'cladó folyadék.
A vérszérum
Kiér, hátborzongatóan nagyszerű csodájával eljött a második uagy háboni s az orvosi ítitlomány noní maradt bába a gópleclinika mögött: színién ujabb csodát teremteti: ~, a vérkon\'uenv csodáját.
¦ Aniorikábau kitalállak egy iOnds?.crl, amelynek alkalmazásával megmenekül a li .\'tóitól az is. aki távolban friss vér átvételre szorul. — Nem ? kell az agyforma vércsoporthoz tartozás o\'ö-Irása .¦..cm, a vérátömlesztés régi mód-SiO;e: a két egymás mellett fekvő ágy, a gummicsö, amolyan át az ogéxz/sóges testből a belegiic mogy az életadó vér - már a múlté Ma az orvos egyszerűen levesz a polcról egy szintok-n folyadékot tartalmazó üvegei, [elnyllja a nagybeteg eieit s gimrmicsövön át bevezeti az üveg tartalmát amely Jegy-szerre jótékony, gyógyító fordulatot ad a halálos betegségnek.
Az üvegbea várattvó van, vérszérum, atr.oly vo.\'tiképen az igazi gyógyító a vörös folyadékban Az. ami gyógyító a vérben, az van kivonatolva ebben a csodálatos gyógy szerben, amely már nem sorozható vércsoiwrttjkba, am\'eiy sokáig marad hatékony miutbgy az ember legbelsőbb, szinte éltető, felbj^fte-mitott lényege . , < i
Hogy készöl a vérkonterv?
Az amerikai egészségügyi intezmé-uvek tiszta cml,orburáU szellemmi fogták meg a vérkonzerv olsóV gyakoríad nagyarányú alkalmazásának kérdésit. Amil az amerikai orvosi tudomány ez-Mi a vércsodáva\' tel.Bsilelt. az emberiség közös kincsévé válik, (latmanhattani és egy brocklyid kórház g>n1jU a vérajándékokat Ncwyorkban, ezek közül a legnagyobb a Mount Sinai kórháza, amely gyógyszotokkel, vegyszerekkel, gépi Tel szerelésekké!\' dijaz.it-lanul végzi a szamaritánus munkát. Túlórában végzi a vérvételi, konzerválást, a kórház 125 • orvosa s velük ugyanúgy könyörületes idoniiin.vkéj.cn 0/. ápolónők, mütösegédek, irodai al-kalmazottak, loclmikusok egész son\'ge. A kórház mosodájának személyzete URyanugy túlórában tisztítja a joiigeicg vél vételből szükséges orvosi és ápoM-női köpenyeket, feliérncnuickel.
Mlg a raktárba kerül
Mert a vér igen nagy munkál kivan,
amíg szérumként szinlc!cn csodafoiya-dákképen üvogtartályokba kioriii. A kór-ház egyik pavlllonjánák egv teljes emeletén Folyik 0 munka. Amint á vér kicsorog ar önkéntes véradományozó Cieiln\'íl. egy káliumritrátos nvcgl>c ke ríil, ahol megakadályozzák D vérrög képződést. lízutáj) ellenőrzik a vér tlszlaságál s ba az eredmény kiolcgia\'í, éjszakára a folyadék hűtőkészülékbe körül. Hl már nu-gkozdiwfik a vél anyagának kettéválása. A vörös vórfej-tek amelyeknek gyógyító hatású ugy sincs s ürmeivel; az uj szervezetben ligyis elpusztulnak lcü\'ejyednek, a varsává podlg fe\'száll Másnap lO.gel az addig külön üvC\'.\'ekbO\'.j kezelt 2-10 köhicntiméler egyéni vérajándékokat 1 -t óra tiossztt perceaiként 2000 fordulatszámot végző tentrlfugális gépbeteszik. A géo munkáin révén a vörös verseitek e:észon kiváliiak a folyadékból és !oülc|.e.lnck. ugy hogy a fö\'é-bük szálló vérsavót 1« lehet csapolni. Ezután az eddig- egyénileg külön kezelt vérajándékokat kétliteres üvegekten ősz s/okeverik.
/Amikor ereket u nagy fnogektt meg-töltik az összekeveri vers ivó kisrószét különválasztjuk és megvizsgálják a sle^ ri\'itás szempontjából. Ha ez a próba kielégítsen végződött, ugyanolyan meny uyiségü sósvizzel felhígítják é> litoics Üvegekbe löllik u vérsavót. Ez a kő-szitniény bülökocsin jut el orikuírba. Eztdőszerlnt körülbelül 000 tilOr vér vár cl száll ilásra. A szú\'.lilás ideje nem befolyásolja a folyadék gyo&itókéjro-ségét mert « vérkonzerv feíévlg, sől é?y évig Ls alkalmas marad átömlcsz-tésio.
Kik adják az óriási tömegű vérajándékokat?
Az auiorikai Vöröskereszt bed 300 literben jelölte meg 0, .szilkseíí\'^tot, mire a vé rátöi n lösz I és i Kutató Intézet, egy emberbaráti alapon ihAkÖdő tudósokból álló lostiVet. (Kuajánlotta közreműködését AúguWtús 3án jele.nl me^ az első felhívás, azzal a kitűzött céllal, hogy 20.000 önkéntes vómdomáuyozól toboroznak. Az első hónap folyamán 172.ri fiatal és egészségi*)!) lévő férfi és nő adott fejenként 180 köhtentimé-tor vért. OktÓlier közepére a véradományozók száma clőrlo a hatodik ezret, ezzel jellemezve azt á közismert tényt hogy1 az rnyajdasnak hirdetett Amerika, ban milyen ingj- az cml>Orszerett\'t
A Sinai Hegy kórház statisztikája si-erinl az adományozók a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből jo\'cnt-kernek. Vannak köztük cselédek és a legfelsőbb tízezer tagjai, akiknek ősei még a Mayfloweten hajózták át Amerikába. Tisztviselők, gépírók, bankárok, munkások és uridámák Cíyfor-inán hallgatunk könyóniletct hirdeU\'i hívó szóra. Érdekes, lwgy csiknOm kétszer annyi nő jelentkezelt, mint férfi. Legtöbbjük 25 és 15 év kőzt\'tU van. de akadnak 5« évnél idősebbek is. , Az október közönén kiadott utolsó statisztika adatai szorml eddig 2«00 liter vért adott Amerika emberbaráti Ictitjc a háború áldozatai életének ineg-inentésére. (KII.)
1 Héfl ma szerdán !
Városi Moxgé. _
LILY PONS a Metropolitan énekesnőiének Idei filmje
New-yorki házasság
Kfllönleges vígjáték tele a legmulatságosabb helyzetekkel
Aki nevetni akar, aki a muzsika kacagtató humorát élvezni akarja, nézze meg a filmet. — Akt. Híradók
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, S, 7, 9-kor
Szerda
Állandó nfliornimok httk&BapokOB Bndapait I. rnSsorin
6.45 Toma. Hírek. K&laraények. Hanglanie*ck. — Utána étrend. — 10 Hiwk. — 11.10 Nemwtköal visje\'zö-uolgaiat. — 12 H«rangacó. Hlnmuac. Időjárás jelentés. — 12.40 Hírek. — 13.20 blö jetrés, idöjárásjolenlés. — Hírek. — 14.45 Hasorismer-tatés. — t5 Árfolyam birok, piaci Arak, 6ie]inis/crárak. — 10. tő IdŐjelxét, idő. járásjelentés, hírek. — 17 Hírek Szlovák és megyar-orost nyelven,
19—19.20: Hirsk magyar, német és román nyelven. — 20 10--21.1g: Magyar hir«k.
BUDAPEST IL
18-kor magyar hírek és 20-kor lilrek némot, olasz, ft-an\'â^ angol é> esap*. rentó nyelven-
BUDAPEST 1.
17.15 Ráday László magyar uótikat énekel, kiséri Vidák József eiflány-. zenekan». — l17..V> Szilnyay Jenő előadása. — 18.20 Melles lÍéUi-z©ni\'kar.
— fit.20 ltossini: Telt Vilmos, nyitány.
— lt).3.á Örökös jószcrerreiO. Hangjáték három részben-
BUDAPEST II-
17.15 Dr. Snamző Piroska eíöadása.
— 17.-10 Molnár Anna bArfázik. — 18 Hirek. -- 18.10 Táncleniezek. — "18.35 Olasz nyolvoktitás. — 11» A Rádió Sza-lon/otickara. \'¦— 20. Hirok. — 20.30 I.endvoi Jóska cigányzenekara.
Osger-DlloiaDD Elek és Tóth
viiakoreskodúso — Hagykanlzsa
Steáua olajok
bizományi raktára. Kinooem tűzhelyek nagy választékban.
Csütörtök
BL\'DAPEST U
1020 I-\'elolv-asás. — 10.45 FelotV-lsás, — 12-10 SzórakoztUó zen?. — 13.30 Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 15.20 Lak tos Vinre és Lakatos Gyúló;\' cigányzenekara. líl.!0TfjusjV-:i rádió.
I71ő Huttoia i:ke láuezenekara. ¦ 18 Dr. W\'cilmann Oszkár elónddáa. — 18.30 A S/cntgyörgvi voilósnégyos, — 1(3.20 Skűes Steíájüa ddokal é.iosoi jazz-hámi\'s kbéretíel. 11Í.4Ó Kűiflgyi uogjvelóra. 10.55 Wagner: Stegfriéd rajnai utja zenetlráni\'arészei, - 20.10 Hunyadi Sándor előadása. — 20.25 Bura Sándor cigányzenék u-n — 20.10 ilíick. időjárásjelentés.
BUDAPEST II.
17.15 Egyházzenei Iwiigyerseay a Budapest Kelenföldi ^óngéukus lemp lomból. 18.11) Angol nyolvoktalife. •- 18.40 Uond.irzeiOkar. — 10.20 Dr. Csengery János előadása. — 20.25 Polgár íJéza előadása. — 20.15 Jlunt Sándor cigányzenekara.
— Naptár: November 27. azerda. ltom. kat. Érm. Mária, l\'rotesl. Virgil. Izraelita Mark. hó 26.
Qézltr\'lö nyitva regarel 6 órától ett< S éráls (hétff, taerrla, péntek dólvtáo kedden tgéu oap nfknek).
ZALAI KOÍLÖW.
IMO. november 27.
Télikabátok
átfestése, tisztítása
Vargánál
Iiiyiij-ilH I). Iliilly MltliS\'Ul 2
Newyorkl házasság
A Metropolitan operaház énekes* nőjének filmje Amerikának készült amerikai vígjáték. Európába is nyilván Li\'y Pons hangja miatt került a fi\'m. Mert énekelni az tud ! Sőt, csak azt tud igazán. Énekéért még az is megbocsátható, hogy játszani nem tud, nem\' szép és nem fiaiaJ. Sajnos emellett rosszul is fényképeztek és keveset is énekeltetik.
partnerei egy szép fiu és három ismert kitűnő amerikai komikus. Maga a darab bizony gyengécske kis amerikai bolondság. A rendezés is-sokkal adós marad. Kár, hogy ilyen keiéibe illesztették a helyenkint remek zenei megoldásokat, a Kék Duna keringőt és az operfláriál, Li\'y Pons énekének tapsolni is tudnánk, ha ez nem volna, « fgjni a kör zepes amerikai képek nívójúi sem érné ei.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (2 sor) m dljn 3«) fillér.
Decruibor lt
Kflkizanti ünnepség a gimnázium-Ma.
Decomber 4 <
A Szociális Missziótársulat leány-klubjának iohér Mikulás cst;o.
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
VASTAGH Nagykanizsa.
attV
Vidéki városok pénzDgyi problémája
A Magyar Vidéki Sajtőtudósüó bit-(lajicsti jelentése szerint R Magyar Városok Országos Szövetsége december ,1-ra kitűzött közgyűlésének napirendjén fontos pénzügyi kérdések szeropelnek. Mindenekelőtt a községi udórcform ügye, ugyanis a városok uulr régóta tiürpellk a lelonn i; eg\\ alösilását, rn.-Jy-tőt helyzetük javulásai remélik.\' A ápeyerkölcsori tartalékalapból a városok részösszeg kiutalását kérték n pénz ügy minisztertől s a miniszter válaszai ¦vV» közgyűlésen fogják ismertetni.. Válaszolt a kereske íebni uiuuszer is a szövetség fel terjesztésé re. miszerint a kö-vezetvám lendOZéS nyomán ujból áKft-pitsák meg a városoknak juttatandó kártalanítási összegeket Nagy az érdeklődés aura Javaslat iránt is, amely szerbit a magyar vámsok egyeteme országgyűlési képviseletei kapjon- (:)
Kik kaptak fa-nagykereskedői jogosítványt a nagykanizsai faeladási körzetben?
A minisztérium kiküldötte a helyszínen hozta meg döntését
32. sz. tíagykanizsai faeladási körzetben :
Vitéz Sör\'ey Sándor, dr. Botfa Ká roly, Kiss litván, Koller János, Ti-bott Lajos, Beieznaí János és Né-melh József (bognár).
Az áruforgalmi és ipari rt. kijelölése a részvények Iraiizakcióinnk elintézéséig függőben.
Ez a lenddkezés a mai napon már érvénybe lépeti.
Azok, akikel a miniszteri kiküldöli nem .jelöli ki, 60 nap elteltével tartoznak mí»d*nnejmJü fa kereskedelmi lénykedésl beszüntetni.
A társadalmi egyensuiytörvénnyeF kapcsolatban Nagykanizsáról mint. egy tizenhármán kértek fa-nagyke-reskedöi jogositváriylj akik az uj rendelkezéseknek megfelellek.
Az ügyben a kereskedelmi minisztérium kikü\'dölle, Lövik Bóia külkereskedelmi I anúcsos tegnap Nagykanizsára érkezeti és a hely. színen felülvizsgálta a jogosítványt kérők kérelmeit.
Ennek alapján Lövik tanácsos a következőig döntött, illetve kaptak fa-nagykereskedői jogosítványt ?
Nőmet repülőgépek utb/jn Anglia roló. (Foto R, D. V.)
Egy évi bortönt kapott a szentmiklósi asszony, aki a szentgyörgyvári hegyen falapáttal agyonverte apját
A Zalai \'Közlöny híradása nyomán ismeretes, hogy mu\'t hó 9-én a szenlgyörrgyvárí hegyen Dómján Adám Öreg 3t imogyszenljuiklósí gazdái falapái tol agyonverte leánya, férjezett Farkas Lászlóné.
A fekelekendös, gyászoló fiatalasszony most kerüli a törvényszék elé Kaposvárott. A vádlottak padjáról elmondotta, h«gy édesapja nagyon házsártos ember volt. Napirendé voltak otthon a veszekedések, amikor ittasan jött haza a korcsmából, anyját többször meg is verte és téMz idején többször cl. kergette őket hazulról. Sokszor minden komolyabb ok nélkül veszett össze. így történt október 9. én is, amikor a Donján család kiment a szőlőbe Szüretelni. Szüret közben az arrajáró süteményestől Domjánné unokájának veit egy perecet, amit az öreg Doniján rossz néven, vett, s feleségét szidni, mjjd egy faiapáttal ütlegelni kezdte. Farkasné a szomszédból meghdlotla édesanyja segélykiáltásait és anyja\' védelmére Sietett Kiragadta ;ipj;i
kezéből á falopálol és ahogy az öieg Dómján lehajolt, hogy kihúzzál egy szö\'ökaról. apiát két. szer fejbevágta a lapáttal. Az öreg Dómján betámolygott a présházig, felesége és leánya pedig hazamentek. Másnap raggal kocsin kimen, tek az öregéri, amikor látták, hogy rosszu\' van, hazavitték. Otthon aztán Dómján a fejsérülésébe belehalt.
A vád\'oll kihallgatása után a bíróság kihallgatta a vádlott anyját, aki leánya vallomásával megegyezően adta elő az cs?;et. A többi tanuk pedig arról kellek vallomást, hogy Dómján nagyon rosszul báni családjával.
A törvényszéki orvosszakértő meg állapilolta, hogy Dómján halálát agy roncsolás következtében beállott elvér/.és okozta. .
Farkas Lászlóméi a vád- ós védő-beszédek illán a bíróság emberölés bünieitébcíi mondotta ki biV nősnek és ezért egy évi bőrlönreés öl évi jogvesztésre ítélte.
Az íté\'et ci:eu az ügyész súlyosbításén, a védő és az elitéit nsz-szoiiy enyhítésén fellebbezett.
™tlLtF* impregnálása
PÁLCSBCS-nál
Teltion: üzlet 53Ö.
Teleion : gyár: 344.
Szombat-vasárnap: Nőegylell Vásár
A mindig áldozatos Keresztény Jótékony Nőegylet szombaton és vasárnap rendezi meg szokásos karácsonyi vásárát az Iparoskor emcieli termeiben.
Ma, amikor kétszeresen kell segíteni a szegényeken és bajjltfijulottf.;-kon, a Nőegylet hölgyei ernbfcrfef-. leiii mnkál vállalnak, hogy raiegte. remtsék a sok szegény kanizsai gyermek felruházásénak és segélyezésének költségeit. A Nőegylel azonban most sem kér, hanem ad. Ad a karácsonyi vásárján szórakozási lehetőséget, vidámságot, látványosságot - fillérekért. Ezért a közönségnek is kétszeresen kell ezldén támogatni a Nöegy\'eti Vásárt, amely a szokott ná1 is gazdagibb, színesebb \'esz / v-
HArom emberélet 50 pengőért
Budapest, november 27 iludnrokon az egyik rég pénztárosnö-jél tegnap meggyilkolták. 50 l«ngőt rabolt el a pénztárból a gyPkos, aki ma, mielVVtt a detektívek elfoghatlak volna barátnője, Szombati Jánosné in-kásán előbb agyonlőtte az asszonyt, majd majd önmagával végzett. Min* a detektívek rájuktórtök az ajtót, a\'gyilkos Ebért Hóbort 2ii é\\«s sofőr már halott, volt, inig az\'asszony korházba szállítás ulán hall inog.
Rövid hírek
KOTUB.RMEHE lord angol laptu-lajdouos. a magyar lűviziós mozgalom régi pártfogója 72 eves korában a Eemiiidakon meglialt Állandóan sür-Setlc a békeszerződések revízióját. Ha cikked megszívleli az angol kormány, elkerülhető iett volna a háború-
HIIDEY tartomány nyugati részén 110 kilométeres szakaszon a nagy japán támadás áttörte a kínaiak vonalát A kínaiak a hegyekbe \'inenekfilteíc.
Diófarönköt
vásárolok
Dukász Ferenc
. NagykuüxM.
j
_ Varga Istvár volt soproni
11811. II11 1 18. hunvéd gyalogOzrcd-l)Cli szakaszvezető rettenthetetlen bátorságával tűnt ki cnupon n Krakkó-ceslochovvai csatában a Wol- ( bromtól délnyugatra (fekvő (iolaeovvy környékén
(loLicowylól délre húzódó i\'űSisiuik--ból Varga szakaszvezető egy újonccal átkúszott az orosz állásba, hogy az ellenséges állási kikémlelje és BfSucha (iorza magaslaton levő efflCjisógCs rakta rakat és óvhelyeket rolgyujtsa, Sikeriilt is neki m orosz* raj vonal .háta mögötti bázakhoz óiiiic ós azokat felgyújtania, ügyben megállapította, liogy az első védelmi vonalukban csak buV.dk fc-kúsznék s csak a 2-lk és 3-ik vomd van megszállva.
A legveszélyesebb járőrözési e önként jelentkező derék" szakaszvezető az arany vitézségi énnel kapta,
1940. november 27
ZALM KÖZLÖNY
S
h
A magyar fuiball-vâlogatott győzelmi reményekkel átutazott Nagykanizsán
- (A kórházi bizottság ülése)
A kórházi bizottság most tartotta Ölesét rwibocbay György elnöklete
ólait, A bizottság jobbár:. száflilási Ügyekkel foglalkozót! !)r. BlíllBrU Zo*-liin városi orvos njc\'cg .izavakkni Cjnlé-késelt meg u korház kisfizetésű ajkai, inazoll.\'jról és fizetésük emelését, valh-niiiil n kiráosouyi segélyben ..való ré s/jcsitésél kérle. A bizottság az fhiag. száNilási ajánlatoknál! elhatározta, hogy ujabb árlejtést 1 tiniét és akkor hozza meg döntését.
¦ - (Házi ápolónői tanfolyam)
Zalaszcnlgyörgy községben háromhe les házi ápolónői taiiroiyauioi rendeztek dr. Győré József körorvos vezclé-sével. Az oktatást I\'oris Margit zöld-keresztes védőnő végezte A tanfolyam vizsgáját hétfőn tartották ttMj, auu-lyé.i megjelent gróf llunyady Józsvfué, az országos Vöröskereszt KgyesüM lárscl nüka és dr. Dely Károly Járás) tisztiorvos is. A 28 hallgató ngy az elméleti tárgyakból, Jiiinl gyakorlatból IcHüm\'eu szép eredménnyel vizsgázott.
- (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az elmúlt héten fi-gyermek szüleiéit, 4 íiu és f> leány:
Pintér József szojjaleslöi sc^öd és Szmerk Máriának 2 rk. leánya (iker-szülés), Horváth László fr-ldi\'nüves és Üodina Rozáliának rk. leánya, Varga Ferenc asztalos segéd és líojtor Rozáliának rk. fia, Savanyó József Máv lakatos és Nagy Annának rk. .cánya, Németit Lajos napszámos és DervuUcs Anitának rk. Hu, Bcllcr Sándor .lienios és mészáros és Nagy Erzsébetéck rk. lia, Miilei Józset füldiniixes és Szerdahelyi Teréziának rk. leánya, Házassá. gori kivüi szűielcll 1 fin— Htdáíuzás öt cselben történt: fekete Károly nyűg. Máv munkás rk. dg éves, KclUier Ignác
cipész ízr- H5 éves, Koczor József nyűg. pénzügyőr rk. 5J éves, özv. StcbiauCr Józsefné Gélics Mária rk. 8t éves, Szíjártó István bérkocsis rk. 75 éves. — Házasságot kötött I pár: Huprycht llourik lisztvLselö lengyel p/tgári menekült rk, és Lojxnc - üoginnilc W\'auda lengjél polgári inenekü(lt rk., CzómpéO l\'erenc in. kir. rcndöV rk. és Büdy Aranka gép- és gyorsíróim rk., Raj István tanító rk. (Nagybakónak) és i\'ókccz Amália rk., Csordás Ferenc földműves rk. (Lenti) és Kók Mária rk.
- (Megnyílt a Fablnyl Tihamér tanoncotthon)
Fablnyi Tihamér, a Magyar Általános Hitelbank eiuöke két éw-t ezeVötl lenionddtt miniszteri nyugdijáról és cd az összegéi felajánlotta mlVijivéUó-«Sgu Asszony nyomorenyhitiö ukciója javára. A két év alatt összegyűlt ösz-szegre támaszkodva alakult mOrf a Muukásifju Otllumokat pcnl-irló Egyesület. Kz nz egyesület a nai>okbau nyitotta nieg első otttionál a.tanolláok számára. Az ottlicm Pabjnyi Tihamér nevét viseli az egyesület ala.jiilójái«di emlékére. Reméljük, liogy a Hitelbank kiváló emükénck ez az áldozatkész és úttörő geszt iója. «sitpAii kiinduló állomása lesz a üdékre is kiterjedő mozgalomnak, amelynek szociális kor-uenisége vutóban KU^anyu. C0
A nienclicndszcrü trieszti gyorssal ma délelőtt átutazott a magyar labda, rugó válogatott Nagykanizsán. 15 játékos és négy kísérő utazott B csapattal Piuhár István elnökségi Ing kíséretében. Triesztiién és (,e;iovál>an szállnak meg. Kőiben « horvát szövetségi elnökkel,
őszi bajnokságába került a DPAC-nak a nagyarányú kanizsai vereség
A délnyugati alosztály ulo\'&ó fordulója, mintha csak a futball bizonytalanságát aknrlu volna Igazolni, néhány n«gy nieglejtftéssel szolgáit, a papirfonna-tndan.ány nagyobb dicsőségére. A íncglejK-tésck közölt a k-g-vaskosabb a J)PAC hatalmas Arányú vereség a ZMNTE-tőI, de váratlan n KRAC.és PEAC dftnlellciijo, a DVSli veresége Rá csal máson és az NVTK ¦I :2-es győzelme KonrV«i. Mindössze a PBTC és az SRTC tette meg azt a
— (Hétfőn jelennek meg az erdélyi feláras bélyegek)
Az (Erdélyért mozgalom támogatására 10, 20 és 32 filléres clmlctckb^ át\'ó 50 százalékos feláras béirycgsoru-sralot bocsátanak forgalomba hétfőin. A bélyegsorozat 200.000 példányban Jkészüd, a loljcs sorozat ára 2 12 |»Oilfíö.
A bélyegeket csak sorozatban árusítják. A bélyegek Hí II január Iliéig -tesznek forgalomban névértékben, felár n.-lkűl. A bélyegekéi valamennyi kincstári postahivatal árusítja.
— (Rendszeresitik a ki elrak torokat a mezőgazdaságban)
Az élclrehivott mezőgazdasági gépeket korszerűsítő bizottság rövidesen nie {kezdí iiuikődését .s > i * - -: i L i L l az lesz, liogj\' megálíapitja nuXyon gépeket keli g)-árlaní a mezőgazdaság céljaira, utána i-oaig nwgv-itcVsjitja n kistraktarok forgalotnbaliozatnlát. Kzok a kistraktarok a német pajaszlbirtokokon nagy-¦ szorüvn beváitak. Utána a bizottság szabványosítja es cgj-szcrüsili a rneziü-gazdasagi szerszámokat Hogy erre mj,-lycu nagy szükség van, orra csak pé-Ula-
Zldani Most-tal ine^tárgyalják az elmaradt spanyol mérkőzés ItclyeR a második, horvát-inagy ír találkozót Zágrábban.
BÖvebb tudósítást o válogatottról lapunk holnapi számában.
szívességei, hogy igazolta a pa|úrfor-mát. * " ,
A 7 :0-as \\«reség, amelyet a péus-bányalelepick elszenved tok, a pécsi l>ő-rösökcl juttatta az éjire; tejömcson jobb gólaránnyal, mint Wléjytársáéytt PAC-é. Az SBTC-f győzelme huzla a luirmadik liclyre. jobb lévén a gól iránya, mint az ugyancsak 17 pontos, vasárnap csak döntetlent játsző KRAC-nak, Viszont, ha a bácsalmásiak visszalévő inérközé-
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
— (Szalmazsákban rejtegette az árut)
Bizalmas feljelentés révén házkutatási tartottak a balatonfüredi járásban fekvő Vászoly -községben Kátmán Re. zsö\' szatócsnál- A csendőrség kútalap közben eljutott a padlásra is, ahol legnagyobb mcglopciésre szalmazsákban elrejtve nagyobb nvciuiyiségü pörkölt kávét, rüszerl, orosztcát és cij>őkréniei talált. \' l
— (Csenddrkézre kerOIt fiatal tolvaj)
a ge-sei csendőrség egy járőre tegnap behozott Kanizsára egy íiattU, 22 éves legényt. linder PPitetac nentcsiádói lakost, ki á\'kuicosJS boliatoat IgrVéu Tóth János hajlékába és onnan különböző dolgokat lopott a lopott lioDmik-kal együtt átadták a kir. ügyészségne",k.
ják megverni, akkor könnyen az SRTC, még véglegesnek nem rnondhajtá Inr-madik helyérc kerülhetnek. A PEÁC szintén javíthat még helyezésén, ha a RTK-t megveri.
ként említjük meg, hogy Magyarországon jelenleg 1500 rajta különböző szc-kértongelyt gyártanak.
- (A zsír és az ibolyántúli sugarak)
a Búvár novemberi Száma írja: a
zsír nvasodását igon me^gyorsitju a fény-\' Mó< jielíg a- fénynek az ilxdyáu In\' tévő sugarai uzok, uinelyok az av»-sodást, \\tvgyis a zsir szétbomlását előmozdítják, folokénuVii uton. Nőni lic-lycs lehát, omll egyes kázt irtásokban j lesznek, hogy a zsírl, megfelelő tartály hiányában ulwrkásűvcgbcu tartják. Ha a kamra világos és ouneUcU a zsir nincs légmentesen elzárva, sokkal ha-, mar.ibb tőnkrű inel.ei, miuUia sötét, levegölö\' és nOdvességlőí mentes luefrvm iarlainók. l F. V.
— (Fiatalkorú (osztogatók)
a zalaegerszegi rendőrkapitányság 10 tágból álló Mvajszövctséget ije|»lczell le a tiz fiatalkorú áikud-sos lijactbeha-tolásokal, kirakat, postaláda és j ••. «• •. foszlogatásokat köv-etetl el. a fialaiko-niakat lelartóztatták és átadták a Wr. ügyészségnek.
Continental Írógépek
képviselete ée lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanlisa, Fő-ut 5.
— (Szállást kapott — felgyújtotta u házat)
lléies Istvánué zalaboklogfai lakos zsuppfedce.i hegyi hajlékában lléresnó fia szállást adott egy aj hegyekben ko-Iwrló részeg cmberaick. A jwdláson Icktetlo le a részeget, aki ugylátszik cigaretlár.i akni-t gyújtani, mert alig hagyta el a Dénes b\\u a szjöílöt, a Üiegyj hajlék kigyulladt ói a benne lCiliaflnio-zotl 15 métennázsa szénával együtt leégeti. A csendőrség keresi, ki voU a tüifil okozó részeg, ftki közben eltűnt.
— (Két emberi megült a kidőlt fa)
Horváth István somogysárdi lakos több lársával. a községi erdőben iát termelt ki- A má/ ingó e^yik-.fal a szét Jökése oly hilietelíen cro.voi döatótte el, bogy n fa meUett /nlW Horváth István nem tudott elníénekülni ós fejét \'roncsolta szét a Jezuhanói fa- — Hasonló baleset érte Tóth György 70 éves kaposvári lakost, aki a /arányi erdőben dolgozott fadöntésnél.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Hirdetmény.
Közzéteszem, hogy a rendkivim katonai fegyvorgyakorlatra bevonultak csa\' Ad tag] álnak részérő az alábbi Borrendben fog a november havi negély kifizettetni:
Dccerabo\'r 2-ón az Attila*. Árpád-, Báthory-uIcákban, ErzsObut-tér, l-\'ó-nt. Qaraf-, Hunvéd-, Hunyudt-utoa, Józuui Ihg-ut, Király-, Tákóczl-, Rozgonyi-utca, Sugiir-ut c* Sikátor-utcában lakó családtagoknak.
DccOmber 3-án a KIrdzsy , Magyur-utca, Petén ut és Vörösmarthy-uteában lakó családtagoknak
Dec. \'i-ón a Bagolal-sor, Battyhány-, Csányl Laszló-utca, Csengery-ut Hajcsár-utca, Horthy Mlklós-ut, Huszll tér, Kápolna-tér, Klsbdudy-utca, Kossuth-tér, Kórház-, Kölcsey , őrház-, Rózsa-, Sz -merő-, Szent Imre hg-, Szekeres József-, Tárház , Tuvusz-utca, Tóiekt-ut ós Zrínyi Miklós-utcában lakó családtagoknak.
December 5-én Berekköz-, Cigány-, Hajgntó Sándor-, Homokkoméromíutca, Hunyadl-tér, Körmös-, Malom kerti-utca, Orszag-ut, Őrtorony-, Rozmaring-, Sze-petnekl-, Szentrokus-utca. Kzumflorláii-tör, Templotn-tér és Zalgárdl-közbon lakó csaladtagokaak.
December is-án AlsótemetÓ-. Balcsal-, Béba-, PelsŐteniető-, Jakabkuti-, Klsrác-, NagyrAc-, Pápai-, Plvárl-. Ráckert-, Sziget- és Varasdt-utcában laké családtagoknak.
Nagykanizsa, 1940. november 26. »u PolgArmestar,
ZALAI KÖZLÖNY,
1940. november 27
ID<3
Jóslat :
Mérsékelt nyugati szél, változó felhőzet, a Felvidéken esetleg esd, a hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intézet na«ylr.an:s*«l ¦•fftiryfilrjálloaieaat Jelenül
HOTDéraéklet tefnap este 9 érakor +40. mm reifel|-t-1\'6, dalban 49 4.
k letenyel klr. Jirásblréilg. mint telekkönjvl hatöaiíg.
(Folytatta a 2. oldalról)
4071/1940. Ik. iiim.
Árverési IfidefofiDj-bivonat.
Nagykaalzaal Mafrvar Bank Rt. végre-hattatönalr Balazaln Tárnia éa ne|e Lön- I cair Mirla víBrehaJtaat sienvedfik ellen ¦ Indított vígreln|liil Onyében a telekkönyvi Itatóiav, a véjjrr\' .^\'íal ílrvercat 2422 I\' tíkekOvelelea fa lirulíkal behajtása vésett a Tólazerdahely éa Molnár! kézaégben fekve a a tc-lsierdshetyl 357. aztjkvben 142/8. hraz. belaoiígnek S. 10, 17, 19. 20. alatti lllelísesére 12») P, ai u. o. 1249. sztjkv-ben 167. éa 1234—1239/248. braz. náulóra a Sitrazaa éa Omura állás melletll Pss-nlk, Berek éa letenyel ut melletll dűlőben 450 P, az o. 0 528. azl|kvben 903. hraz. szánténak a Pilmállum dilidben B. 6. 16. alatti llletéaégéie 150 P, ai u. o. 613. satjkvbcn 575. hraz. rétnek a Berek (1015. ben B. alatll lllelttégére 130 P, ai n. o. 957. aillkvben 468. braz. rétnek a Berek diliében B. 9. alatti llleléaégére 100 P. az u. o. 705. sztjkvben 716. hraz. szántónak a Podraklllom illllében B. 4, 14. alatti llleléaégére 120 P.
A molnári 500. aztjkvben 684. hraz. Balazaln Tamás nevén állé és nefe Lon-cair Maria nevén állott, moat örökösei Hana latvánné aa. Balazaln Borbála, Bála* zaln István éa Balazaln Márton nevén álló axiotőra az Ittas dulében 120 P, az u. o. 500. azt|kvben 685. tusa. szántóra az Irtás dOlében Balazaln Marion nevén álló llle-lóaégére 50 P klklláltáal álban elrendelte.
A telekkönyvi hatosig az érvéréének Tólazerdahely községházánál meglarláaára 1010. évi dec. hé 10 napjának délután 5 éráját, folytatólag Molnári kéiaégbázá. nál megtartására 1940. évi dec. hé 16. napjának délután 6 óráját tUil kl éa az árveréal fellételeket az 1881: LX. t-e. 150. § a alapián megállapítja.
Az árverés alá kerOtó Ingatlanokat, ha az árveréa megtartáaát a végrcha|lalók kó-zlll a Nagykanizsai Magyar Bank Rt. vég-rehajlalé kéri, a tólazerdahelyi 4557, 1245, 957, 705, molnári 500. aztjkvben felvett 142/a, 107. és 1234-1239/248, 468, 716, 68a, 685. hraz. Ingatlanokat a kikiáltási ár ketléharmacfánll, a tólazerdahelyi 528, 613. azltkvben felvett 903. 575. hrsz. ingatlanokat a lilkllilá.I ár 260% ánál, ha Selényl György csatlakozott végrehajtató kéri, a tólszerdsbelyl 528, 987. aztjkvben felvett 903, 46a hraz. Ingatlan Illetőségek árve* réare nem bocsáthatók, a többi Ingatlan pedig a kikiáltási ár 328%-inil, na dr. Rlchter Béla caatlakozolt végrebaltató kéri. a tólazerdahelyi 357, 528, 613, 957. 705. ezl|kvben felvett 142/a, 908, 575, 468, 716. btaa. Ingatlanok árverésre nem bocsáthatók, a tólazerdahelyi 1246. éa molnári 500. aztjkvben felvett 167. éa 1234-1239/248, 648, 685. hraz. Ingatlanokat pedig a ki-klállásl ár 5120/0 ánál alacsonyabb érőn el-adni nem lehel. (5610/1931. M. E. az. rendelet 21. §)
Bánatoénz a kikiáltási ár 100/o-a, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi o/s-ára kell klegéazllenl.
Lelenye, 1940. évi aug. hé 9. napján. Dr. Korpoaa a. k. klr. Jblré.
A kiadmány lukiénI: Hanzaallta a. k. 7721 l.ttkkOrtyvvutta.
OfcsénA%JjSt Számkozfialik
Az angoJ gépek viszonzásképp megkísérellek az éjszaka, hogy Berlin fölé jussanak, de mint n NTI jelenti, az erős légelhárító tüz miatt még mielőtt elélhették volna céljukat, vissza kellett fordulniuk.
Az angolok éjszaka Svájcon is átrepüllek. Losannaban 21.26 órakor, Genfben 21.-10 órakor volt légiriadó.
Az olaszok az olasz terüld fölé berepüli, de eredményt cl nem ért angol bombázók közül ötnek lelövését jcícnlik.
A görög fronton is élénken tevékenykedtek nz olasz repülök. Korfut húrom izben is ixuiibáztók. Co-James konty ekeit egy hidat ért te-Jilalálal. Bombáztak ezenkívül töíab katona] pontot, egy gépesített oszlopot és néhány csapni gyülekezési helyei.
A belgrádi lapok jelenlése szerint a görög albán haláron négy nap óla dut a heves csáb. a harcokban több izben szurony harcra is sor ke-rü\'t. Legerősebb és leghevesebb a\' harc a baiSzátnyon. Az első vonalakban friss olasz erők harcolnak.
Csáky külügyminiszter beszámolója a külpolitikai helyzetről
Budapest, november 27 A képviselőház külügyi bizottsága ma délelőtt igen nagy érdeklődés melleit tartotta tmBg ülését. Az.elnöklő Thakách-Thotvay József meg nyílója után gróf Csáky István külügyminiszter omJeikedclt szólásra és á\'talános érdeklődés melléit nagy
beszámolói mondott a kü\'poütikaí helyzetről.
A külügyminiszter délután a felső ház kü\'ügyi bizottságában is hasonló beszámolót tart. Beszédét csak a felsőházi beszámoló ulán hozzák* nyilvánosságra, így azt még nincs módunkban közölni.
A nyilas sztrájk-uszítás a Ház előtt
Budapest, november 27 A képviselőház ma folylalta a felhatalmazási -javaslat vitáját. Elsőnek Peyer Károly szólalt fel„ aki a cenzúrát és a nyci-sanyageilálás nehézségei! kifogásolta, majd jegyzőkönyvekel terjesztett a Ház dé, a mely szerjnt Gruber Lajos vezetésevei a nyilasok több helyei) sztráj-
kot készítetlek dő. Peyer felszólalása közben többszőr viharos jelenetekre került sor.
A Ház ü\'ése lapzártakor még tari. A mai ü\'és is éjfélig fog tartani, mert 111 interpellációt jegyeztek be, aminek harmadrészét sem lehel elmondani a rendelkezésre álló idő alatt. ¦ ,
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hőnapra is a
DRÁVAVDLGYI-nél
Sugár-ut 2.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A fOvároB egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvést!
István király Szálloda
(VI., Podmaniozky-iatoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai KOzlöny kiadóhivatala állit ki a lelentkezó olvasók részére.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
njból beszerezhető
lapnak nyomdájában.
APRÓHIRDETÉSEK
10 .-rtl(l 60 llllír, mlndan további no 4 (Illír.
_AJLUU_
Egy ügyes njaagárualtó flu felvétetik Vasúti Hlrlapárudiba.
FBanliuá\'A mindenest azonnal felveszek, Sugár-ut 38 . 2728
tfáxlsxolga azonnali belépésre fel-vétetik Kelemen Rezső céghez. 2734
ADÁS VÉTEL
Burgundlrépa kapható minden meny-nviségben, Báthory-u. 22. 4
Hfifokoxó „SOrlel.Sxettsr" Innét kapható ! \' *.
Szép karáoaonyfaf több ezer, eladó gróf Andrássyuradalmiban, Letcnyén. 2730
Egy jókarban levő sx*bABa>aaxtait
vennék. Clm : Batthyány-u. 6. *
LAKÁS-ÜZIJETHELYISÉG
Jótoígalmuwagjaabare
kanlraáho* kOzel, eladó. Clm a kiadóban.
¦ Nagy-
BUTOROZOTT SZOBA_
DélIfakvéaA axápan fouloravoll aaoba fUrdószoba-haaznáJaltal december 1-ére kiadó. Rozgonyi-u. 19.
Szépen bútorozott- szoba ktada egy hiraipárnak vagy két urnák. Batthyány-utca 26. _•
KatBnbajárafn eleginun bútorozott utcai axoba kiadó. Csengery-ut 22. *
ház 68 INGATLAN
Ingatlanforgalmi érfaalféa. Tiszteletiéi értesítem a hí*-, szőlő-, föld- és rét-Ingatlant venni ís eladni szándékozó közönséget, hogy Ingaflanlorgalml kö*vetítéssel éj bccsléBsel log\'lal kosom. Szivei megkereiést kér Mik* PAfar kőművesmester Ingatlanforgalmi közvetítő Nagykanizsa, Sl ka tor-utca 1. 2661
ByamaloafatalapOnk délután 2 óri-tól 4-ig nyitva, Klrályulca 2. Teleion 273. Előjegyzések Bérelnél, 2731
MMagbIshatá" gyümölcsfákat, fenyőket, villányi szfllöoltványokat csak Bérelnél jegyeihet, Vörösmarty u. 61. vagv a piacon halárusítónál. Teleion 273. 2732
r zalai közlöny
V. POLITIKAI NAPILAP. ^Í»:.,KflzgaidaiáolR.T. Nagykanlrtm", Felelőt kiadó: Zalai Káraly. Nyomaton : • „Klrgudiaágl T. Nagykanizsa"
aysadájábaa Negykaalisao. (Nyomdáért falai i Zalai Káraly.)
80b Évfolyam 272 ulm. Nagykanizsa, 1940. november 28 csütörtök
Ár. 12 1111.
ZALAI KÖZLÖNY
Felelős szerkeszti): Bar barit* Lajos
Elönteted ara: e«y böía t peafl6 4« n S—riwifcWgi ía IdWiWaiaÜ tetetoa. H. i
Polgári közigazgatás Erdélyben
ffi. L\\) Kelclm agyarország és "Eszakei\'Jéiy munkás (mindennapjainkba kápcso\'ódvia, voltaképpen csak most tért haza igazán. Most, a mikor életbelépett a feiszaJ»muM >c-rüteien a.polgári közigazgaiás.ami-kor a felsőházba is bevonullak Erdély képviselői, most, amikor az á\'taméiet (minden vonatkozásában megtörtént, felhőn tithalai tanul befejeződön az uttifikácíó.
A nagy őrségváltás, amelynél a fegyveres erö, nagyszerű honvédségünk kezéből a polgári éel elhr volljai vették át a vezetést, eisö gesztusában a katonák felé fordul. Hálával, elismeréssel, szeretettel. A magyar katona felé, aki a hargnadik bécsi döntés után botdog büszkeséget árasztva, elfoglalta régi helyét az ősi magyar élettér egy részén. Kemény fegye\'miével, pompás felszerelésével, szociális leiiiettségüuri magatartásává* s aztán hosszú he. lekig tartó hibátlan közigazgató munkásságával an^gigazolta ottani * véreink kétévtizedés reménykedéseit és megcáfolta a Szent Korona jogara alá visszahozott nemzetisé-; gekbe ojtott kétévtizedés alaptalan vádakat.
A katona most átadta helyét a polgárnak, aki éppen olyan lelkesen kezdi a munkáját, mint kezdte az, akinek a helyére került.
Nagy, nagyon nagy feladatok nyűg szahak az erdélyrészi köztisztviselő váHán. E feladatoknak jó betöltése, megoldása Európát jelenük a - Balkánná1 szemben. A becsület diadalát, a baksis halálai. A tiszti .kardbojt makuiállanságát most a magyar; királyi közalkalmazott fedhetetlen, pártatlan, megveszlegéthetétlen tekintélye \'kell, hogy tovább vigye s. egymaga az a tény, hogyimf-már uji-a mégyar közalkalmazottak állnak a régi posztokon, a lisztes. seg, a függetlenség, az\'európai kultúra bizlositéka.
Am nemi elég jó köztisztviselőnek, jó hivatalnoknak lenni, "ki Északerdélyben és Keletmagyaror-szágon állást kapott, az akár odavaló, akár anyaországbeli, nem pozíciót tölt\' be, nem zsíros állás jövedelméből él gondtaíanul, hanemi nagy nemzeti szolgálatot teljesít s-j-\'yos magyar felelőssége tudatában. A szentistváni áHamesz(mte bajnokai ők, akik minden tnajuukájukban,mindén s/jvukban és gesztusukba, ma" gánéletükben is ezeréves magyar cé \'ok, lellek, hagyományok fejlesztői, lovábbvivöi és leióteményesei.
Nem JeSz az ö munkájuk köny-nyü. De szép lesz. Olyan szép, ami-\'yen nehéz. Sok függ az ö működésüktől. A megújhodott Magyaior-szág képviselői Ők : a szociális éi nemzeti, keresztény Magyarország munkásai. Nemcsak a máért, ahof" napéit is dolgoznak, a .szegcdi gondolat* letéteményesei !
Azé a szegcdi gondoláié, amely elindította az uj Magyarországot, u
Őrizetbe vették a gépfegyveres tfimeg-kivégzést végrehajtó román leglonlstákat
Rendliiviil szigorú törvényeket hoztak a feszült romániai helyzet miatt — A kormány elitélt a vasgárdista terrorcselekményeket és őrizteti a letartóztatott politikusokat
Bukaiesl, november 28 A legnpn éjszakai lömegkivégzé-sekkel kapcsolatban közöllek, hogy a kivégzésekel a Codreanu és társainak kihanlolásával megbízott légionisták követtéke\'v \'A,i\\tanescu és Horja Sima a legnagyobb (mórtékben elítélik a cselekményt és gondoskodás történt, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő. Ennek el]Cnérc ma reggel az egyik vidéki erdőben meggyilkolva talállak Madgkmu volt román pénzügyminiszteri. Bradiauu vasgárdisla, aki áiiiló\'fig résztvett Marinescu kíszöklclési kísérletében és ezért szégyenfához kötötték ki, ma éjszaka a fogházba becsempészett revolverrel öngyilkosságot kövelelt el.
A helyzet súlyosságára jellemző, hogy Talarescut, Gigurtut, Argcto-janut és a többi tegnap letartóztatottat, valamint a legújabban letartóztatott Jorga egyetemi tanárt mh" ga a belügyminiszter vette védelmié alá a belügy mi ni sztériuni) épületó-ben. • , .
Az igazságügyminiszler egyébként elrendelte, hogy az összes ügyészek
legyenek készenlétben, mint ahogy a helyőrségek is állandó készenlét*, szolgálatol tartanak.
E rendelkezések valószínűleg a ma éjszaka kiadott rendelettörvény-\'k-kel vannak összefüggésben.
E törvények szerint 6 20 évi kény szermunkára ilélhclő az, aki anl>-gánlakaértést. vagy személyes sza-* badság megsértését követi el.
5-10 évi kényszermunkára ilél. helö az, aki tulajdonjog elleni büntettet követ el.
A szándékos emberölést halállal kell büntetni.
Szigorúan intézkedik az uj tört vény a sikkasztások ügyében is. Akii 50-000 icuig sikkaszt, 5-8 évi kényJ sjjermunkára Ítélhető, aki 100.000 leuig sikkaszt, az 10-25 évig terjed* hető kényszermunkára Ítélhető, akinek sikkasztása eléri.az 1 milliót, ! ez halállal bűnhődik.
A bíróságoknak minden egyes ügyben gyorsan kell lefolytat ni az eljárást és 10 napon belül ítéletet kell hozni.
Róma, uovejmfoer 28 Romániában rendkívül feszült a
helyzet. A tegnapi vérfürdő utáni mindenki, aki csak vataimlllycn szerepel vitt a régi rendszerben, bizonytalannak taFtja helyzetét .További terrorcselekményektől is félnek, mert AntonCsou és a bosszúért lihegő vasgárdísták között most kiroblxint ellenlét már régóla lappang, Maga Horja Sima is csak akkor volt hajlandó kiadni a legfemis-lákal, amikor a tábornoki kar lemondással fenyegetödzött.
Romániában mindenütt teljes készültségei rendeltek el. A szombati nap ígérkezik kritikusnak, amikor a ma kihantoll Codreanut és társait Bukarestben eltemetik. Erro a nap- * -ra országos gyászt renrfc\'tek cl.
A Popolo di Róma szerint a légionisták törvénytelen cselekedete* elleniéiben áh AntoaieScu szándékával. Remélik azonban, hogy sikerül megóvni Románia külső éa belső békéjét.
A tömeggyilkosságul a légionisták gépfegyvcnsortUzzel hajtották végre. A lettesek ma jelentkeztek a rendőrségen, valamennyit őrizetbe vették. • j i , i \'
Partraszóllást gyakorolnak a németek a Csatorna meredek szikláin
Az eddiginél li hevesebb bombazápor hullott az éjszaka Angliára — Egyiptom fiatal hadügyminisztere is „titokzatos" módon meghalt — Eredményes olasz támadás bontakozik ki Görögországban — Olasz-angol tengeri csata a Földközi-tengeren
NCwyork, november 28 Az angliai Súlyos helyzetiéi mind1 löbiel foglalkoznak *z amerikai lapok. A VVashingthon Síar londoni jelentése szerint az angolok nem tudlak megtalálni nz éjjeli bumjbá-zások ellenszeréi és már csak az amerikai rcpülőgépszállílásokbhii és segítségben bíznak. A laphangj súlyozza, hogy a kísérőhajók szám* oly csekély, hogy az ellátási biztosítani nem lehet. Az egyes raktárak, telepek kímerülőbcn vannak és az angol ipar nem képes olyan foko. atoll termelésre, mint amilyenre szükség lenne.
Maga az angol nép is már elégedetlen és bár lelkileg fásult, bírál-\' ja a hivatalos kormánynyilatkozatokat, elvesztette hitét bennük, mert
mely élctrehivta aí(ntf>gy|ar éleiéről, hogy eltakarítva » romokat, mfeg. épilsé azt a Magyarországot, amely elérkezett napjaink középhatalmához. Szörnyű évek nehézségei ellenére is elérkeztünk u háromszoros országgyarapiláshoz. Elérkeznénk, mini miinden magyarok vczér\'ö csil-
lárja a valóságban a szörnyű pusztulási, amiről az angol korlmeiiy csak mint csekély kárról szánról be.
Más. washingthoni jelentés -szerint a lapok helyzetképet adnak Bristolból, amely romokban hever. Eddig az angol cenzorok nem engedték át az ilyen tudósításokat, most azon.
ban ugylátszik beismerik Anglia sua lyos helyzetét és engedélyezték a való helyzetnek megfelelő táviratok továbbítását. 1 < •
Ezek a tudósítások egybehangzóan azt jelentik, hogy Anglia kü\'sö segítség nélkül képtelen megbirkózni az ellenséggel. \\ ... \' ¦¦ \\
Beszámoló a ma éjszakai támadásról
London, november 28 A német repülők, trajint az angol rádió ma reggel közölte, tegnap a szokott időben, tehát már aszürku? lel beálLakor megkezdték táímladá. sajkát London és az angol ipari köz pontok éljen. Az angol rádíó közlése szerint a ma éjszakai táanfadás súlyosabb volt az eddigieknél is,
laga a »szegedi gondolat* vpM, a melyet tántoríthatatlan eréllyel vilt a győzelemig az ° férfiú, aki husz évvel ezelőtt emcito fe* diadalra a sárba tiport.nemzeti lobogót.
1910, november 26. Nagy dátum) ez ! A Királyhágón innen is és lui is| \' ¦ , , .
mert a gyújtó és robbanó bojnjbák halalmas tömegben hullottak az> ipari vidékekre.
Más jelentés szerint főképp a déli iparvidékeken súlyos a pusztulás, A német gépek első tájmhdá-¦saikkor a gyújtóbombák százail dobták le, majd a keletkezett tüzek fényénél ugyanolyan he\\es támdáso. sokat ismételtek .meg rombolótbbm-bákkal. . » , ; , i : i
Megkezdődött az olasz támadás Is
Belgrád, november 28 A jugoszláv lapok közű1 a Politika azt jelenti a görög frontról, hogy az olaszok erős csapatokat vontuk ösz-sze Csereva környékén. A Vrcme szerint már mfeg is kezdődtek itt
ZALAI KÖZLÖNY,
194Q, november \'2&
Férfiöltönyök, felSItfik, télikabátok
nagy választékban
Szomolányinál.
az olasz támadások. A Eahl mlég gö-rög kézben vau, de elfoglalásává] bizlositani tudnák az olaszok a ke-zükben lévő Podgrau\'c város nyu. galmál.
Zürich, november 28 Ideérkezel! jck-ntcsvk szerinl a* olaszok támadása Görög»>rszógbtm eredményesen bonlakozik ki, Min" denütt kitűnő és számban is nagy őröket vontak Össze támadásra, ma* nlall a görög utánpótlást állandóan bombázzák az olasz gépek.
Olasz-angol tengeri csata
Belgrád, november 28 A Politika értesülése szerint a Földközi-tengeren a napokkal ez.1 előtt Gibraltárból kifutott angol hajóhad felvette az érintkezést azolasz. tenger]\'flottával- A tengeri ütközet részleteiről, még nem érkezett jelentós, azt sem tudják, hogy a flottából milyen hajók vetlek részt a h«rc-ban. ,
A balkáni [béke ugye
Belgrád, november 28 Á Politika a bolgár kérdéssel foglalkozva hangsúlyozza, liogy a haJikáiu* béke ügye » balkáni népeken múlik-lóképp Bulgária ós Jugoszlávia magatartásától függ. Nagy jel«mtő>íégü volna » béke biztosítása Bzeuipoo íjából, ha Jugoszlávia és Bulgária összefogna. Most ugyanis minden attól függ, mcny-nyiie tudnak szembelielyczkedni a liA-borul kiterjeszteni kívánó jpropagundá-yai, •. \\|\' -m i I I
Szófia, november >28 Szobolev, B szovjetkormány rnegbi-zottja, uki AnkiLiúbai! és Szófiában ls tárgyalt ós most Bukarestbe utazik a DunO-bizotlság illésére, kijelOnlette, hogy véleménye szerint tisztul n balkáni Ivelyzet, mett sem Törökország, som Bulgária uem akar liábornt.
A szovjet kormány megbízott cáfolta uzokat a lüreket is, amelyek szerint u szovjet igényt tartana Moldvám.
Partramzálltaa*. gyakorolnak m nemoiok
Budapest, novernber 28 A Pest értesülése szerint angol körökben újból tartanuk n németek közeli parlraszáUásitöl. Felte-
(PolyUtáa a 6. oldalon)
Ml van a Hivatalos Lap mai számában ?
A Budapesli Közlöny mai számA közli a iCgyvergyakerlalru és az ezzel egy tekintet alá cső lényleges ka Urnái szolgálatra bevonult kereskedelmi és ipari alkalmazottak szoL gá\'ati viszonyaim vonatkozó, rendelkezések módosilása tárgyában, -a serlésbőr forgalmának és«nyersbőr vásárlásának korlátozása tárgyában, — valamint az árkoitnlány-biztosnak a pomutfoivUnk uj árára vonatkozóan ki"dolt íejidoletekét.
A „Ferenc József keserűvíz
régóta kllünöen bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; bizton, enyhe és gyorsan haló tor-niiazetes hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést lavitja és az atvágyst rokont. — Kérdezze meg IWOlát!
Jannár elsejétől az egész országban meg-SEiöf elik az újságok „tiszteletpéldányait"
Az Országos Sajtókamara kiadói főosztályának határozatai
Az Országos Sajtókamara. lapkiadó főosztálya « min-ip üiésl tartott, amelyen foglalkozott a lapkiadás kérdéseivel,
E kérdések közül azokat, amelyek o nagyközönséget is érdeklik, az alanliakban közöljük.
McgáMapilcjllák, hogy a lapkiadási egyre súlyosabb terhek érik.
A nyomdai munkásság fizetésének minimalizálása után élelbel ép tették a 7 százalékos emelést, de drágult
papír, ólom, feslék, slb., csak fl lapelőfizetési ár maradt változat*, lan. Ezért kérik az eiöfizelési ár felemeléséi. Elhatározlak, hogy százalékos \'ányban emelik az újságírói fize-lésekel.
Egyhangúlag kimondták, hogy j«-nuár elsejétől kezdve megszüntetik az.összes liszieletpéldányokat ugy a fővárosban, mint u vidéken. Ki-motidlúk, hogy teljesen megszűntetik a sajió közkincs jellegét és n jövőben még a jólékony egyesületi hirdciéseke! s,.m közölhetik díjtalanul és ezt a határozatot a legszigorúbban ellenőrzik.
Megütközéssel \\elték tudomásul-hogy amíg la fővárosi lapok 33 fillérén, a vidékiek 63 fillérér! kapják o papírt s kéi\'iék a Knhiaia intézkedéséi.
Végül kimondták, hogy a lapelő-fizeiésl előre keli fizelfrú s a lapok csak igy küldhetik az újságol n rendelőknek.
Szombaton délután 3 órakor nyílik meg a Keresztény Nőegylet karácsonyi kiállítása és vására
A nagykanizsai tártadalom nagy találkozója az ufjáatahitatt ipartestületi termekben
Már reg nem volt oly káprázatos és gazdag karácsonyi kiállítás eV vásár Nagykanizsán, mini amilyet a Keresztény Jótékony Nőegylet több mini száz -főből álló lelkes rendező hölgy-gárdája Farkas Vilma einöktiö vezetésével az idén rendez az Ipartestület Sugár-uti székházának teljesen újjáalakított, pazar termeiben. A Nőegylet kiállítása és vására nyitja meg a nagy-anyagi áldozatokkal pompásan uf,\'á-elakilott és tüudérkertté vará\'ísolt ragyogó nagytermet, ajmlely erre a karácsonyi kiállításra es vásárra a >Boldogság Országa*\'lesz.
Dobrovlts Milán v. országgyűlési képviselő nagyszerű ízléssel fővárosi színvonalúvá varázsolta-a müf", vészi finomsággal átalakított nagytermet, amOly sátraival, árusítóhelyeivel, a kíálülásia kerülő tárgyaival, a szórakozást szolgáló számtiu. lan meglepetéseiül, gazdag büffé-jének ínycsiklandozó ezerféle enni-iniiivalóíval egy olyan élmény, a mey az egész város társadalmiéi ott a JCgkedélyesebb és leghangulalof. sabb találkozóra készleti.
ÉS mindez a hunian izmus jegyében. Mert minden fillér bevétel a szegénység segítését, a goudbaráz-,
dák kisimítását, a szenvedők köny-nyeinek letörlését célozza és mozdítja eiö. A rendezőség nagy leié. ménycsséggcl és boszorkányos ügyes segge: valóságos mesleimankát végzett abban, hogy itt mindenki elfeledje gondjai, jól érezze magát és élvezze az élet napsugaras oldalát. : |
Emellell a szülők mindent megutálnak itt, amivel kicsinyeiket Mj-, kukisra és karácsonyra megtepheiik, TUn\'dárország és Boldogságszigetc nyílik meg mindenki számára, filléres alapon, , ;
Lesz ezenkívül étkező, cukrászda, borozó, sorsolás, zsákbamacska, vn lágpoolu, jóslás. Vasárnap délelőtt virslii, sörözés, egész ebéd olcsó árakjon. A zenét a honvédzenekflr és egy jazzbanda szolgáltatja. A honvédze«eknr vasárnap déelőlt 11 órától déli 1 örájg játszik.
Belépődíj felnőtteknek 50, diákoknak 30, kisgyermekeknek 20 fillér. F)aiÜ)fÍ2»lésékct a nemes célra a reu-dezöség nyilvánoson nyugláz.
Akik aláirtak az ivet, szíveskedjenek adományaikai szoaivbtilon déletán I órától és vasárnap délelőtt 10 órától leadni. ( ; . (:)
Másfél évi börtönre ítélték Czobor Lászlót, Zalaegerszeg volt városi közgyámát
Zalaegerszeg, boyembcr 28 A zalaegerszegi törvényszék tegnap fejezte he Czobor lászló zal icgt\'rszegi volt városi közgyám csalási és,sikkasztási ügyében u többnapos fötárgyalást.
A bíróság Czobor László vádlottal bűnösnek mondta ki cgyrendbcli sikkasztás, továbbá cgynamlboli folytatólagosan elkövetett sikkasztás és 27 icnd beü csalás bűntettében és ezért össz-
büntetésül t évi és G \'liónftpi börtönre és 5 évi hivatalvesztésre, valamin1 politikai jogiinak rclfüggesztésóre ilólte 2 rendbeli csalás büntette aióí pedig lcliniiilcilc.
A bíróság súlyosbító körülményként mérlegelte a folytatólagosságot, a többszöri halmazatot és különösen azt a körülményt, hogy a legszegényebb emberek segélyezésére szánt összegekel
,A olló, borotva, zsebkés, bajvágó-JO gep, konybakés és egyéb acéláru
B& MÁJON TESTVÉREK
fo»f klM.lgélé»l u«kH2let<bcn. »nlH ár.fc.
Vigyázat f
A Oarmol hathajiót utánoznák. Űoyoljon, muri minden tabletUn a „DARMOL" szónak és T alakú bevágásnak kell lenni. Kimondottan otuíloti csomagban kérje.
tulajdonilotla el; eiiyliilö körülmény, ként mérlegelte ellenben nz osa.nörzi;s nágyfokii, söl majdnen leijét hiányát.
Az ilélcl még nem jogOrös, mert az ftgj\'ész súlyosbításért, a védő\' é« a vád-lelt cnyhilésért fcUBbbexctt.
Aranygyűrű, ezüsffátyoi
Aranygyűrű, ezüstfályot... Viszik a lányt az anyjától\' Férjhez viszik, eskttőre... Milyen asszony tesz belőle ?
Lovak közé csap a kocsis... Sir a stüle, mosolyog is. Nem szánja már, nem is bánja: Tudja, hogy az anyja lányai
Várhegyi .Emil
Csütörtök
Állandó mflaoraxiBok hólkömapokou üudopetit I. nOtoráa
6.45 Torna. Ilirak. Közlemények. Hanglemeaek. — Utána étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nemzetközi vizjetző-wigálat. — 12 Harangszó. Hbnnuiae. Idő járásjelentés. — 12.40 Hbek. -13^0 Idöjeiiós, időjárásjelentói. -a:i5 Hitek. — 14.45 Müsorismer-tetós: — 15 Árfolyamliirek, piaci irnk, éialmis/eráiak. — 1C.45 Időjelzés, idö. jsjásjelentés, liirek. — t7 Hírek uto-vák és magyar^rosz nyelven,
19—10.20: Hírek magyar, német és romári nyelven. — 20.40—2lJg: Magyar htrak:
BUDAPEST IL
18-kor magyar hírek ós 20-kor hírek német, olasz, francia, angol és e«sp». rántó nyelven.
BUDAPEST U
17.15 Butlola Kde lánczcnekarn. — 18 Dr. Wellmann. Oszkár eU\'iadása. — 18.30 A .Szentgyörgyi vonósnégyes. — 19.20 Szűcs Steránia dalokat énekei jazz-bármás kiséretlel. ~ líl.40 Kü\'ügj-i negyedóra. — 19.55 Wagner: Siegfricd rajnai útja, zeucdrámarésztet. — 20.10 Hunyadi Sándor előüdása. — 20.25 Buna Simdor cigányzenekara. — 20.10 Iliick, időjárás jelentés. BUDAPEST 11« >
17.15 Egyházzenei lwng\\erseny a Budapest—Kelenföldi evangélikus templomból. -- 18.10 Angol nyelYoktalájs.
— 18.40 Hondörzeuckar. — 19.20 Dr, Csongery János előadása. — 20.25 Polgár Géza előadása. — 20.15 Bum Sándor rigányzeireknra.
Péntek
BUDAPEST I.
10.20 Ruszin ifjúsági előadás. — 10.15 líetolwsás. ~ 12.10 Beszkárt-y zenekar. 13.30 llácz Béla ctgány-i.ciH\'kara. _ 15.20 Hanglemezek. — \'15.40 Háziasszonyok beszélgetnek. — 1615 lilöszcni táplálékaink. J-\'elo\'.vasas.
1715 A Itádió S»Uonzenekara. — 17.4»»Sport közleményük. — 18.15 Felolvasás. - 18.35 Surájayi Rudi cigány-zenekara, közben Dobos Imre tárogató-slk. — 19.20 A Székcsf.Városi ZenO. kar.
BUDAPEST II.
17.15 (lyorsirótaiifolyajn. — 17.-10 Tánclemeiek. — 18 llirek, — 18.10. Surányi Rudi cigányzenekara, ¦ Dobos Imre tárögntózik. — 18.30 Felolvasás.
— 19 Ileinenuuui Sándor lánczenekara.
— 20 llirek. - 20.20 Szórakoztató hanglemezek, ,
1940. novmibrt 28
A fogyasztás szabályozása a hadviselő Olaszországban
Az olasz háborús gazdálkodás zavartalan, menetét nemcsak a modern, kitűnő gazdasági szervezet biz tositja. hanemi" fogyasztás bö\'cs és a szükségtelckhez atkahn-izoU szabályozása is. A gazdasági egyensúly fenntartásában fontos szerepet játszik o nyersanyagok egybegyűjtése, tartalékolása és igazságos szétosztása iparvállalatok közt, mezöjjazdsági téien pedig gyűjtőhelyek létesítése, au.e-yek a mezőgazdasági leifoékek-bő\' nagy készletekéi halmoznak fel. Mindeneseire a szervezettség kitűnő működésére vall, hogy Olaszországban a jegyi cndszerl csak egykét fogyasztási cikkie alkainyizták, tehát a megszorítások kisebb arányúak, mint bánml-\'y más hadviselő, vagy nem hadviselő állaimban.
A szétosztás a Fogyasztási Ogy-osztú-y hatáskörébe tartozik. Ezt az intézményi nemjrég alakították meg a tes!üJeti minisztérium kebeleién. Rendeltetése az, hogy ellenőrizze az ipari vállalatok éllálását és gondoskodjék a polgári szükségletek kielégítéséről. Ily módon a fogyasztás számára biztosítják a tényleges szükségleteknek megícloiő árukészletet, az árakat pedig megszabó ditotr ták a konjunktúra befolyásától és minden spekulációs beavatkozástól. Az 1910. június li)-én éieibelép-lelett törvény ugyanis rögzítette nemcsak az áruk, hunetirq a szolgáltatások órát is. Ily módon a kérésiéi és kínálat amiyiszor emlegetett törvénye spekulációs vonatkozásban nem\' érezte\'i töbM hatását. A rendelkezésre álló árucikkeket normális áron oldják és veszik, a normális ár pedig a lorm^ési költségekből s a gondosan ellenőrzött szétosztási költségekből tevődik Össze. Olaszországban az áreHenŐrzés keretéjxm lolá\'isan szabályozzák azt az egészj utal, amelyet aZ áru a tertrntelÖtől a fogyaszlóig tesz meg- EzzeL lehe-leUenné tesznek minden visszaélést, vagy árud rejtést. Olaszországban nincsenek már úgynevezett zugbörzék sem, siniciyek inásull akadályoz zák és veszé-yezlelik az egészséges piac kialakulásét.
Az árrögzités, amé-y kiterjed a lakbérekre, munkabérekre, fizetésekre, vasúti díjszabásra,.stb. is, megvédi a iira vásárlóerejét, szólasz nép .megtakarított pénzét és életszínvonalát, szóval az egész blasz gazdasági élet egészsége.s cgycnsif--yát, Mig a demoplutokrala áÜaf" mok gazdasági élete a háború következtében elriasztó zűrzavar állapotába került (és ezek a gazdasági és pénzügyi bajok is jelcnlékenyen hozzájárullak háborús kudarcaikhoz), azalatt Olaszország a legna-ftyobbfoku gazdasági eitenáUóképes-ségröi és autonómiáról lesz bizonyságot. Ez az egyensúly nem hevenyé szeli alapra támaszkodik, hanemi\' a fasi&zla gazdasági rendszernek arra az aiapté^lére, hogy »csak háborús gazdasági rendszer van*. Ölászor-s*ág már békélvén kiépítette hábo-rus gazdasági rendszeréi, léhát gazdaságilag is.tökéletesen felkészült a háború roppant erőpróbára.
— Naptar: November 28. csütört Kom. kai. Pigaatelll. l\'rotrst. Stelánla. Izraelita Mark. hó 27.
aőxttrnö nyitva rozfol 8 órától est* A ériig (hóin, rarda, péattk délutfí k*ddea •*(** nap aökuok).
ZALAI KÖZLÖNY
Egy tanito elírfdult..
Pozván nem engedték be az iskolába a kisegítő tanítót
A leoltó eUadult tmitani agy kis zalai faluba. Kewlö>vnber, rtkinwr
még orcT vágy, lonniakvnís fűtötte a leikét Taniíó ós fiatal, aki tagnap tfitte lo a kök\'VssétílclJo.ilós jelképéi: a katonarnbát és ma már indult, hogy ujra dologhoz lásson. Indult nagy, szent akarással, öntudatos munkavággyal, hogy hasznára lehrs-son hazájának,\'apostola főhessen falujának. Tanítani, novo\'ni akart, Világítani és finomítani. Fényi akart
vinni tudásával, aranyul a Mku jóságával. S amikor Iw akart m\'c&tU a\'/, iskolába, akkor a falu nopébo| rok-rutálóiloll tüntetők sértegető csoport* jávai találkozott, akik emzeruPn tudtára adták, hogy nem keli nekik. Bántották, kihívó, ostoba, tekicshiyV!, meggondolatlan megjegyzéseikkel s végül a/. Iskolát bezárlak.
Feriit aláztak meg ós lanttót Feriit, aki ogy é\'ciou kérésziül tmilónak készült és lanitót. aki oxy é-cbo lérfi akart lenni. Mennyi gonddá*, bajjal küzdött, mire oda julhatotlj hogy végre elkezdje a .mester\' mun-kájál s amlkpr el akarta kezdem, akkor kicsinyes butaságok aljas owá-szövése meggátolta. Becsuktak etötle
az iskolát aho\' három hétlol aztítttt helyettesnek megválasztották. <Mni-jen haza!. —. hangzott ogyik felelet. Uciárták előtte az iskolát\' mint tolvaj olőtt a házat. Elkerülték, mint egy bét poklost, okllőf fötni, irtózni kell. aki betegséget, nyomorúságot lia-ry maga után és könnyeket. 1.0. nézték, mert tanító volt-
A liatal taniló, aki ft faluba
ugy ment. hogy ott hivatásának. Ifjúságának megálmodott vágyai IcOfttuS-nck. kiment a faluból* do le/ke mélyén ugy óioílc. hogy elbúcsúzott végteg a tinitói pályától is. Ossze-lörlck Ironno mim leni, ami ncm.-s, ami tinitói, ami isteni és\'becsvágyának ravatalánál a megalázott férfi önérzetének komoran hallgató, ke. ^erö tehetetlensége virrasztott
He felemelte a fejét\' ós ment. Nyelte az első férfikönnyet, amely sós volt és keserít, de nemcsak ógo-tcti. hanem tisztított, vígasztalt is.
Egyszerre megértette, liogy a, mái fiatalság miért irtózik a tantól i>á-lyátói s miért irta a köHö, hogy: az f;let az izmos bubiké....
. MARTON JÓZSEF zalaszcnüváni taniló.
1 kg. üvegmasszából 70.000 m. Uvegfonál
Szomorú Idő virradt a molyokra, mert jön az flvegszfivet, amely saválló, tűzbiztos és nem molyosodlk
A gabkfiioi üvCgfujók középkori ve\'encei receptek szerint már 60 évvel ezelőll készítettek szőhető ^egfoiulakat. Az üvegből készük szövetek nagybani gyártására azon-
ban csak a vjlághálxn\'u után került sor. Franciaországban és Németországban uj módszerekel dolgoztak ki az üvegfonatak gyártására.. Az uj eljárás szerint 1 kg folyékony
őszi kabát téli kabát
fí legdivatosabb szabású kábátokból választhat nálunk
¦Áruház.
A biztos eredéi
előfeltétele t a jó gyökerűét.
Gyümölcsfát
cuk a S
„Tulipán11 kertészetben
vagyon I
EfltvOi tér 18. tofcaám Telefon; 634,
üvegből 70.000 m hosszú fimaniüveg fonalai készítenek. Egy német találmány segítségével pedig m!a már az üvegfonalakat fel is tudják bolyhozni, ugy hogy az ilyen fonálból való szővel ugyanolyan puha tapintású, mint a valódi gyapjúszövetek. Érdekes ujitás az is, hogy az üveg-szövetekre éppen olyan színes mintákat tudnak nyomm-, mjint bármilyen más anyagna. :
Mtre jó az Ovegszövet?
Az üvegfonál és üvcgszövet ipari alkalmazása igen széleskörű. Elektromos huzalok szigetelésére az üveg fonál sokkal alkalmasabS), tóiul a \'közönséges fonalak, mert sokkul job* ban szigetel és magasabb hőt bir el. Az üvegszövet a kémiai szűrőkészülékeknél például .hamarosan ki fogja szorítani "z eddig használt szöveteket\' mert a savak nem1 támadják meg, nem. ég el, nem ront. lik és nem penészedik. Az üvegszövet kiváló tulajdonságai közé tartozik az is, hogy elnyeli a hangot, amiért is bő atk&lmiazásl nyer a filmiparban. Amerikáién például egyes társaságok a tűzkár elbnibiá tosilási dijakat magasabbra szabják, ha a biztosított szalonkocsik, hajók, repülőgépek, slb. összes függönyei és butorhuzatai nem tűzbiztos üveg szövetből készüllek. A háziasszo" nyok is meg fogják kedvelni ezt az uj anyagot, amely külsőleg színben és puhaságban serTimivcl sem különbözik a gyapjú-, pamut--és len. szövetektől, viszont olyan praktikus tulajdonságokkal rendelkezik, amelyekkel ezek egyike sem dicsekedhetik, így például az üvegszövel ab-szohit tűzbiztos, lemosható, színtartó és molytménles.
_ A volt munkácsi 11. hon*
I 1911. II. íí I v6lí gyalogezred tisztiie.
lyettese, I.uczák András kimagasló bátorsiígával és válságos helyzetben tanúsított állhatatos kitartásával mutatotl példát katonáinak a Románia ellen viselt hadjáratban.
A Tirgul-Ocnátói nyugatra emelkedő Ml. FUrcu mr. magaslatra volt kikülönítve cgj\' rélszázaítdal, amelynek átltí-sát\' igon í\'gycsen kíépitetto. Ezen a napon túlerejű olíenség támadta meg, körülzárta ós a távbeszélő Összeköttetéséi is nlvágta. Ennek ellenére 24 órán át állandóan harcolva, tartotta á\'Msát s mikor már minden tölténye és kézigránátja elfogyott, szuronytszogozvo rohant rá a körülzáró zászlóaljra és 20 emberével keresztülvágta magát a rrtog-semmisitésseJ fenyegető gyürün.
Híisies inag-atartasáért az arany vitézségi órommel tüntelték ki.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (2 sor) W dija 30 filter.
Deeombor It
Kalazonti ünnop«ég a gininá/iiuii-ban.
Docotubor 4i
A Szociális Missziótársulat toány-klubjának Dohár Mikulás Estje-
ZALAJ KQBLQNY ,
1940. november 28
Nagykanizsán is kifüggesztik a hetipiacon az áruk legmagasabb árát feltüntető táblát
Szigorú eljárás indul azok ellen, akik magasabb áron árusítanak
A Zalai Közlöny " »piac-kérdésl« évek óla állandóan napirenden tartolta a város közönségének védet" mében. Szánttáfanszor rámutattunk arra, hogy a nagyközönség, miid az árusok és kereskedők, de az cl. járó hatósági közegek tájékoztatására is elengedhetetlen : a régi piaci tájékoztató ártábla visszaállítása, illetve újból való kifüggesztése.
Hogy heljeson fogtuk fel a dolgol és igazunk volt; mulatja az Arkor-mánybiztosság renúe\'éte, smely a poigárrnestcri hivalalhoz érkezett és amely kimondja, hogy az egész országban ki ken függeszteni a piacokon az áruk legmagasabb árát feltűntető táblázatot. Tehát Nagykanizsán is. ; • í
Elrendelte az ArkoimánVbdzIos, hogy azok ellen az árusilók és kereskedők ellen, akik a táblázaton feltüntetett árakon felül akarják eladni áruikai, a legszigorúbb eljárás indifassék.
Dr. Hegyi Lajos város] főjegyző a rende\'eí megérkezést- után azon. uai megtcLte a szükséges intézkedő* se kel.
Ezentúl \'ehát a nagykanizsai piacon is ott lesz az ártábla, hogy a fogyasztóközönség, háziasszonyok, mint a iermeiők és árusítók és a hatósági közegek a he-ycs napi-árakrói tájékozódást szerezhessenek. < \\ ¦ ; \' - -
Az árak. betartását szigorúan- c\'ien őrzik. ,. - , | ,\' t
A Tüdőbeteggondoző Intézet áldásos működésének köszönhető, hogy csak négy halálesetet követelt az elmúlt évben a tüdővész Nagykanizsán
— A Szanatórium Egyesület kfcgyütése —
Az Országos Tüdőbeteg Szanatórium Egyesület Nagykanizsai Fiókja és Gondozó Intézet" « napokban tartotta rr.eg közgyűlését a ligok élénk érdeklődése köiepalte.
A közgyűlés az Egyesü\'et. tikiőkasz? szonyn, dr. KnUky Istváim\'ó nvitotta meleg. Meleg szeretet lel üdvözö\'to a megjeJentekct és kért.\' továbbra is támogató munkájukat. tf.n% is érdemli ezt az Egyesü\'et, melynek kettős feótja van: gyógyitás és segélyezés. Jelenleg mindkettőié hagy szükség van.
Dr. Fodor Aladár inté-eli fónVvos ismertette ezután az intérel működéséi. A folyó évben 369 beio.< állott orvosi karolás al ti. Haláleset csak l 10% Hogy a kór nem szedett több áldozatot, bizonyára része van bemre a tüdöbeteggondozó intézel miknek. A jó-tékonyság terén is megtette az Egyesé-lel kötc\'ősségét. A szokásos karácsonyi kiosztáson kivid ez évben 8140 liter lejei oszlottunk ki.
Vegeié Károly titkár az év eseményeiről számolt be, majd Lányi László
pénztárnok mutálta 1«; jelentését és jövő évi költségvetését. Itt örömmel keli megjegyeznünk, hogy a központ támogatását :t()0 pengővel\' !e!cmélte ós Röntgen késznékünk kiegészítésére 800 pengőt adott, Különben a bevétel és n kiadás a régi kerelek között mozog. A láthatatlan bál cünón tartott,gyüj-lés 81281 pengőt ciCdményezclt. A közgyűlés végül a választmány egyharmadát kisorsolta és uj tagokká\' bőtvi-lelle.
Majd újból dr. Krátky Istvánaé vette ál a szót. Hálás köszönetet mond a megjelenteknek. Kéri ökst, hogy fejtsenek ki nagyot)b propagandái Egyesületünk érdekében. Az Fgycsülct.-l nz emberlMiráti szeretet hozta létre a lü-dövész leküzdésére. Harmincöt évOs, múltra tekint vissza. Kipróbált működéseié továbbra is szűkség van. Kérj, gyűjtsenek tagokat, ébresszék Tel a fiatalabb generációt, keltsenek bennük érdeklődést u szociális munkák iránt, mert az Egyesült továbbfejlődésé csak igy remélhető.
A közgyűlés ezzé\' véget ért-
Jogerős a javíthatatlan zsebtolvaj öt esztendei szigorított dologház-büntetése
Balog János Mujkó a sopronkőhidai fegyházba kerül
A javíthatatlan bűnözők közétartozik Balog János. (Mujkó). Foglalkozására nézve vásári árus, fajra nézve cigány. Ez a\' fajtájából! termeszei tört ki belőle, m\'int a cseheknél a kéz felemelés. Elég csinos gyakorlatra telt szert n loivajlások-ban, zsebtolvajlásokban, mely gyakorlatból kifolyólag .legutóbb hétrendbeli lopásért ölesztcudci szigorított dologházba .utalták. Mujkó* - ¦ amikor kikerüli - Igaion telepedett le, ezt a községet jelölték ki számára tartózkodási helyül, amjt csak rendőr] engedély m\'llclt volt szabad elhagynia (amint az a szigon ritoít dologházból feltételesen szo-bad\'ábra került, vagy büntetésükéit
kilÖ\'IÖtt egyéneknél szigorúan elö
van h\'va). Befogj dános >Mujkó* azonban iiem ölaiK e\'eg^í a imf\'gle.
hetős kényelmetlen falak között, hanem a \'szabadság levegőjén isméi ¦> régi cigány leli. Engedély nélkül távozott Igáiból és a zalai községekben ismét ráadta mügát régi mesterségére.
A javíthatatlan \'tolvaj ismét csend örkjéíre kerüli, akik beszállították a nagykanizsai kir. ügyészségre
A -nehéz gyerek* isméi a bíróság elé került. A Makáry-lanács 6 esztendei szigorított dologházzal és 5 évi jogfosztással sújtotta, amihez a felsőbíróságok is hozzájárullak.
A Jogerős itéleiet most hirdették ki a\'fogoly vádioií előtt, akit aleg-köze:ebl»i napokban büntetésének ki töltésére valószínűleg ismét a régi falak közé, Köhklárn fognak szállítani, • , , , , ;
A magyar válogatott a kanizsai állomáson
PákozdI Kanizsa és Kaposvár sportélete, Pluhár Kis-kanlzsa felől érdeklődik — Sárost nyilatkozik a Fradiról
Pontoson 11 óra 22 porckor szalad !*> a pesti gyors. Ismerős ártókat látunk a második kocsi ablakából kihajolni. Muhar Tstván,-a El.Szlohiökségi tagja, a csapat vezetője éS\\B. Matftno-vicb Béla, a Nemzeti Snort fő\'nnmku-társe már az ajtób;ut álínak. A korsi belső folyosóján A Magyar Labdarugó Szóvclség bérelt szakasza- lolira-lát látjuk, majd megjelenik égy-két játékos mosolygósan, zöld kabátban* inollükön á magyar koronával díszített cincr. B, Matanovieh ŐS Muhar azonnal a kanizsai sportó-\'él Iránt érdekV\'id-nck. majd Muhar mcnenrüli az OTT kölcsönt a ZMNTE rószéic és érdeklődik a Zrínyi játékosok iránt. N\'ágy meglepődésünkre a népszerű rádióbemondó az idei sáska búcsú lefolyásáról, a sáska gazdasági életről ói a kis-kanizsai Inlbaii.\'-V.li- >: is érdokftödik. A szükséics telvilágositás után kérdést intéztünk a csapat győzelmi le nénjeit íllelö.!eg. Kuliár kBdőtyescn, inagabi-zottan mosolyogva mhmljn:
— Ta\'án most az egyszer.••
Az elharapott mondai azt akarja ki:e;ezni, hogy talán most az egyszer legyőzzük a hlros oi tsz válogató Hal a
genovai pályán.
Hát nem \'esz köiuiyíi-
A világhírt! fulbattdoktor, Sárosi Gyurka iránt érdeklődünk, de csupán az öccse, a szintén híres Sárosi Hl. ^O-Icntkezik. Gyurka doktor* alszik, érdeklődünk a népszerű Fradi szerepléséről. Sárosi IIf. szerényen válaszol\':
— Jól meg)\' a játék.
A Fradi rendszeréivé szóivá Öszinlcn kijeenti, hogy néki nOm leiszik az uj rcmls/er. de a csapat érdekében igy is ugy játszik, mini valaha,
A másik antiknál Sárvári Spilnumt pillantjuk meg, a visszatérő Erdély egyik híres csapatának, Nagyvaradnak a középcsatárát. Mellelte jóképű. intdWj gens fiatal Hu mutatkozlfk be Pákozdl béven. ¦ \\
Hosszasan elbeszélgetünk velük, fír-deklödnek a kanizsai futbafféTet, majd a közöli Kaposvár varosának a futball-nívója felől.
Pákozdi örül, hogy fiatalon váfaga-totl és titokban ö is magyar győzelmei térnél Genovában.
A válogatóit lő játékosból áll, erők" közül Csikós. Polgár, IJázár, Sárosi III., Cyotvai és Sárosi dr. a Ferencváros, Spl\'mon és Hodola a Nagyvárad. Pá. kozdi és Boldizsár nz Etektromös, Kincses a Kispest, Balogh az l\'j|Osl, Biró a BSZKUT és Tóth a Gamma játékosa. Az együttest a l.olyszbiea állítják össíc. A csapat az éjszakát Triesztben töltölto. Útközben a vczcfr\'ü-ség tárgyalt az elmaradt spanyol!mérkőzés pótlásáról, egy horvát—magyar válogatott zágrábi tiláftkozórót1.
Búcsúzáskor B. M«t niovíclnnik em-iiljük. hogy hétfőn lesgcl a Nemzeti Sporl cimfeliratán szcietnénk azt olvasni: Végre sikerűit legyőznünk az olaszokat\' A szerkesztő megjegj-zi:
— Nekem is oz a legtitkosabb vágysím ...
Közben a vonat lassan kigördül az. állomásról a magyar fiukká*!\', akik reméljük ujabb spoitJiesőséget szereznek haKánknik.
_ -jr_n-l-
Délnyugat I. o. bajnokság állása
1. PB7C
2. DPAO
3. SB10
4. K1ÍACI
5. DVSE
6. B.MOVE Í2
7. ZsSE 13
8. PEAC
9. ZMN1E
10. KSE
11. NVTE
12. BTK
13. MIE
14. BM1E
13 10 IS 9
13
2 64:17 21
1 45:22 21 4 39:23 17
2 27:20 17 4 50 : 32 tfl 4 86:26 15
3 26:20 14
4 SO:24 14
7 37:38 12
8 26:40 10 8 36:43 8 8 15:36 5
10 2t:83 4
10 8:57 4
„Az idegen asszony" c. filmet nézhetik meg e heti mozijegy-nyerteseink
A Zalai Közlöny minden héten két ingyen mozijegyet sorsol ki előfizetői között.
A szerencse ezen a héten a következőkre mosolygott:
özv. Sőfión Józse/n/, Magyar-u. 74. Major József, Szekeres J.-u.. 121a.
Sudermann világhírű regényének filmváltozata is élményt jelent minden mozllátogalónak. A film főszerepét a gyönyörű Krisztina So-derb.um játsza. A filmet péntektől mutat|a be a Városi Mozi. Az utalvány a vasárnapi előadásokra nem érvényes.
Az ingyenes mozijegy-utalványok a Zalai Közlöny aeerkeszlö-ségében d. c. 8—12 és d. u. 2—fl őra között átvehetők.
Az előfizetők csak akkor jogosullak a nyereményjegyekre, Ita előfizetésükkel hátralékban nincsenek.
Városi Mozgó. Q«»fc mm <mat5rtdh8n I
Ollvla de Havllland a szezon legpazarabb filmjében:
Milliomos szobalány
Érdekes, bájos, derűs és elragadó vígjáték. Férfi főszerepben: Dick Powell. AKI. vUághiradó
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9-kor
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
1940. november 28
zalai, közlöny
HÚZÁS:
Valóban az. a szó legtdjawbb érlef^ mélwn. Megelőzőleg, a jwstás regnál és déllien felké.es, N\'cn szüleid kedveden korlio\'ó. baiiknótákkil béléit levelét hozza, N\'On a szerel .-m jelentkezik hamis és icVslcg.\'s esküdő* zéselveí. Mégcsak hdeWüd meghitt IclszóHtértii sem köszöntenek rád. A tarka borítékok tartamának özöne-höl korlátolt érlc\'/inclde\'j is kiokos-kodhntod, hogy becsületes és egy. szem embOr létedre cgyetfcji k\'b\'-tö. ség és ut nyiük csak számodra: a gyors és fájdnloinnélküli nieggizda-godás utjfl. Hacsak cry cseppnyi józan cszcil van: sorsjogjet vásárolsz. Jóindulatú egyéniségek állítanak fje hivatalod felé vevolö sürgetős utadon hogy megmagyarázzák: egyetlen ut sürgős csok a te esOledben: a sors-jegyvásárlás. Étkezés, öltözködés kő-iOpctle nyitják rád nz ajtót, liogy a jövendő rózsás képeit fessék eléd. Húznak. Amint kiderül, ne n szájad-tfil élvont firörciden vásárolt sors-jegyesei húzzák, csak Téged. Miután képzeletben megvásároltad a kastéjyt, a hozzátartozó ősparkkal, mersze. rcztcü a sZŐlöt és viÜtá,! a [latit ínpadon, végís(sétállái vulonatuj per-zsahundádbim és téÜknbábidbui Jt röutcán, megváltoltad a jcryüJ a karácsonyi\' luxusutazásra, ujabb diszkrét levélben közlik sajnáTkozvi \\o. lel: sorsjegye;! nem nyert roinéllk, a következő játékban -szCivncséi lesz. Szitkozód ól, mert húztak: tol-húztak Tágéi. FogcsikorgHva vásárolsz ujabb sorsjegyét. Kezdődik minden elölről, o ráteszcTlSs,\' a ter-vc.gelé-s, nz e,\'ész: húzás. ,
— (Hlvatalvlzsgálat a letenyei járásbíróságon)
Dr. Imám Krn\'ő, a nagykanizsai kir. törvényszék elnöke kiszáUt Ijetenyér*, ahol a kir. Járási)Íróságnál luvatalvizs-gálatot tart.
~ (Áthelyezés)
- A Iwlügyminiszter Lengyel András állalorvost ZalacgerszcgrVífi <;><*rgyó-szonlmiklósm helyezte át.
- (Országos Kölcsey ünnepély
A Himnusz halhatatlan Írójának, Kölcsey Ferencnek születést- 250. évfordulója nlkalniAbóí deceinfJár 8-án este 7 órai kezdetlel Budapestem a/N«nzeti Múzeum dísztermében ünnepély \'esz, "melyre 33 százalékos kedvezménnyel leltet utazni.
— (Növendékhangverseny a zeneiskolában)
A Városi Zenéiskola tegnap délután, tartott mövendéklumgverscnyc iránt ií,on nagy érdeklődés nyilvánult meg. Az uj Iskolaépület kamara lenre teljesen megtelt. A kanizsai szülőkön kivül több vidéki hallgatója ls volt a hangversenynek, jgy ott láttuk Teleki gróf-¦ tiöt, a főispán nővérét is. A műsoron főképp a magasabb osztályos növeadé-kek szerepellek, igy oT hangvvrscny rendkívül nívós és élvezetes volt. fiz. ullal szcre])Oli elsőnek a növendék, hangverseny műsorán Hánúel hegedű-zongora szonátája, amellyé) nagy sikert arattak a felkészült előadók. KzCh-klvfli Hnehmaninov. Liszt, Schumann^ h"*\'li F. Ií„ Corelli és mások müvei-nck kilünö előadásával jeleskedtek a zeneiskola növendékei.
Jilöiita, ím dfllgözliass r
,A bécsi egyezmény Magyarországnak kézzelfogható előnyöket biztosit"
Gióf Csáky hOlflgyminlszter külpolitikai beszámolója
Gróf Csáky István külügyminisz\' ler, mini jelentettük, tegnap a képviselőház, majd a felsőház külügyi* bizottsága előtt beszámolót mlmdo\'t a külpolitikai helyzetről.
Beszéde elején a húrmasegycz;-menyhez való csatlakozásról beszélt a külügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy már a hár~m|.isegye;jm<ény meg kötésekor elhalározia a rnpgynrkormány, hogy a viszály lokalizálása és a gyors béke megkötése érdekében csatlakozik ;\'z egyezményhez. Megindultak a tárgyalások, tisztázták a teltételeket1, amelyek közül legfontosabb az, amely szerint, ha Magyarországot bármely oldalról támadás émé, akkor a szövetséges há rom nagyhalakén- hazánk védelmére siet, ha-pedig a hamm nagyhatalmat olyan álfáim1 támadná meg, a mely eddig a konfliktusban ueimí veit részt, akkor Magyarországszolidáris lesz a megláimiadott hatalmi csoporttal.
Magyarország tehát a várható előnyökéri csatlakozott °z egyezményhez, de kikötötte elsőbbségi jogát. így a berlini egyezmény magyar szempontból kézzelfogható előnyöket biztosit.
Hangsúlyozta ezután a külügyminiszter, hogy gyors és igazságos békél kívánunk mindnyájan, állandó barátokat és fegyver tálakat a béke
hosszú időre való fenntartásán.. Az igazságos béke c^ak ugy képzelhető el, ha azok, "kik -az európai újjáépítés munkájában részi vállalunk, a békelárgyátásokon hozzászólhassanak az uj rendhez.
Jugoszláviával kapcsolatban n kapcsolatok még szorosabbá tétele a tervünk. Okom van felt éta röznj, hogy Belgrádban- is hasonló vélemény alakult ki, - Imbudoltn « külügyminiszter, .majd hangsúlyozta, hogy békés politikával lalón sikerül helyreállítani a Balkán megrendü-1 békéjét.
Ezután arra mulatott rá\', hogy Magyarország, amely a jié|mfct Birodalommal bukoli a vjiághá^wriihan, most a Biroda\'ojm oldalán emelkedik fel és a bécsi egyezmény ugy tűnik fel, mintha biztosítási kötvényt vallottak volna Bécsben a békeszerződésekig. Kockázatot vállal-lünk, de enéikQI nincs felmelegedés. Szólt ezután az európai háborúról is és kijelentette, hary hiába örülnek egyesek, hogy Olaszország még nem fogialla ei Görögországot, a lengoly elég erős a győzelemhez és az idő nem létei imiérlegébcn.
A nagy telszésscl fogadott beszá* mólóhoz löbi>eii hozzászóltak, majd a hozzászólásokra is válaszolt n kü^ ügyminiszter.
Előkelő családi szálloda olcsé árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-IŐI, két ágyas szoba már 12 l\'-töl. Klttlnö étterem ós kávéház. Előzékeny kiszolgálás. — A Zalai Közlöny elő-llzotöi az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatásával 80\'ft kedvezményben részesülnek.
T"
— (Virágzik a primula Is)
Csak a minap jelentettük, liogy n SZép ősz egymásután csalja e\'ö a tavaszi virágokat Ma Tiboíl Boldizsár tani ló hozóit 1« szcrkcíztöségüukl*\' Sugár uli házának kcrljélx\'il IcljOsm kifejlett szép ejjlei primula\'-
— (Zalai kis hírek)
Zalaegerszegen eddig 22 nő jelent-kezelt vértadásra n Vöröskceszt felhívására. — A sümegi Icv\'.lileegy.\'sülel uj karnagyot kapott Ágoston Imre kántor személyeken. — 30 pengője Ítélték Bakos Kálmán káptalanjai földművest, mert egyik földijei -büdös, vén cigány.-nnk nccezte - A zalaegerszegi gimnazisták derembe,- t-én adják elő Az l\'r katonái c. jezsuita drámái.
— (Nézegetni sem jó a töltött fegyvert)
Kovács János és nomiugó József söjlöri lakosuk lakásukon lÖUött fegyvert\' nézcftCUek. Nézegetés közben n
fegyver valahogyan eldördült és Do-iningó űlsÓ lábszárát érte a lövés. Be-szál htot Iák a zalaegerszegi kórházba.
— (Nyolc hónap a 2000 pengős Összeköttetésért)
Amikor Szép Fcremci n zalaegerszegi Arany Bárány tulajdonosai Üllcr-nálták. Szilágyi Hugó felkciOitv Szép feleséget és (elajánlotta, hogy 2000 pengőért pesti összeköUe lései révén szabadlábra helyezteti Szép Ferencet, Szilágyi csalás kísérlete miatt kOnV.lt a törvényszék elé. Zalaegerszegen K hónapi börtönre iléllék, a táblai azonban fel mentei le. Mosl a Kúria mondta ki a végső szót é* jogerősen újból 8 hónapra Ítélte.
— (Ncwyorkban elkészült az első alagút magánjarművek számára)
Az 58 millió doBároS kőDtséggol épített alagút; melynek munkálatai 1930-l>an kezdődtek, a város közúj>poiiljál Long Islarid sziveiével köti össze
Mikulásra ajándékot
TEUTSCH DROGÉRIA (Félemelet) JatOKO sztályából
Gumi az északi sarkkörön belül
Hil.cleltaiül liangzik, de \\gaz, hogy az Arcliaugelszk nvolleili Marian Muo-bou sikerült gumiülletvénvt lóiesLieni. Az eredmények kielégitöick.
*
Három bronzkori sírt
talállak Seeland dán szigeten. A napokban feltárt simkból értékes éksí.O rck kerüllek napfényre A kutatók fi-gyebnél az terelte a sírokra. lutgy ugyan iton a helyen röviddel ezeliijt ni na IráSOS kőlapot találtak.
*
Tőrökország legidősebb embere
350 évesnek vallotta inagál. A hatósági nyomozás a fanlaszlikns számot nem igazolt i, de kiden\'iH^ hogy nz öregúr, Ozmán, még igj- is tekbitél>-e.i kort. 123 évei órt meg Az a.ígastyáfi megleltetoSan elöreliolidott. kora eB-lenérc továbbra is egyedül végzi n^M>» sétáit, bár a leleplezés nVélycn lesújtotta.

Csökken a norvégiai munkanélküliek száma
XorvéKÍában jeícnle^ 40-000 munkanélküli van, mig o\'. a pzájiv a nniít év megfelelő időszakában még 138.000-re rúgott. A néniét ós norvég hatóságoknak tehát vállvetett munkával sikerüjt n norvég munkanélküliséget 70 százalékkal, csökkenteni- f *
800.000 japán asszony és leány
ajánlotta fel haját, liogy bcWo a japán haditengerészei részére zászlókat szöjjeiu\'k.
*
Megnyílt a kirgiz sólyom-vásár
A kirgiz hegyvidék vadászd számára a téli vndnszMjozon kezdclév.-i az idomítok minden évben vásári szőkiuk icndczni. Az idei vásár sólymokban, vailás\'z-sasokhnii ölyvekben különösen gazdagnak ígérkezik. Híreink ncnzet-közi érdeklődésről nem száiiolmik 1A
BÚTORT
vegyen vagy rendetjen,
™i megbízható és olcsó.
Cwnfory-nt 14.
Franciaország csatornahálózata 400 km. hosszúságban ismét hajózható
Franciaország újjáépítésének nagy feladatai közé tartozik a közlekedési utak, különösön ]>edig a csatornák he!y. rcállitiisa A háború folyamán Franciaország cstdoni diálózata 4100 km. bosz-szuságboj) használhatatlanná vált. Kb-bői 100 kilométer! mosl njból átadlak a forgalomnak.
*
Sialonikíbőt hazatérnek a németek
A jugoszlúv-görög rtótárról érkező hírek szerint 11 szaloiiikji német kolónia 130 Ingja engedélyi kapott (iürógország elhagyására, A visszavándorlók Jugoszlávián keresztül leniek liyza.
A világ legkisebb ércpénze
Málta szigetén van forgalomban. A •gran* átmérŐJa semmivel scni na-gyobb, mint egy közönséges cig«r»t-táé. I |J
77
2353
ZALAI KÖZLÖNY
194Q. november 28
Amerikai tengeri sds a Vizer alsó folyásánál
Nemet botanikusok a legnagyobb inogle|.etéssel áWa|iitották meg, hogy n Vezér medrében egy- Amoiikában otthonos sásfajta teoj.edt\'tl meg. Kétségtelen, hogy oz érdekes jövevényt tengerjáró bajok harcolták 1>0.
Mennyi levél van a fákon ?
Egy ismert amerikai botanikus nemrég stn liszt iküi számításokkal kimutatta, hogy egy 7.\'. em. átmérőjű bükkfának 120,000 lovc\'o, egy ugyanolyan vastag tűlevelű fának pedig 21.000.000 tüjo van. A kitűnő tudós felfedezése alkímiából számos üdvözJőtevclet kapott, melyek helyes érzókkol nem tu-doniányáfioz. hanem türelméhez gratulállak.
•Hf!MB!ir
250 millió pengő lesz a belső kölcsön első része,
ezt jelenti Ihidajvoslrűi :l Magyar Vidéki Sujtóludósitó. Ez a kölcsön azonban a nagyközönségei nem érinti, mert ebből 100 milliót a pénzintézetek, 100 milliót a gyáripar, ,">o milliót |o.lig a nvaj(ánbiztosito .üilérjéluk. továbbá ai OTI és u MA Hl jegyeznek hí, VaJö-szinü\'eg januárban kend sor a magyar kölcsön második részérc. orra a 100 millió pengőre, amcjy erdélyi beruházási kölcsön cimén lesz majd Ismeretes, Ezt a kölcsönt a kíslöké-juk, a nagy-kuzöaség jegyzi te. Ez u nye,Cmény-köUsóii egyrészt invglokSö kamatot biztosít a kölcsönadott Összeg után, másrészt pedig jelentós nyercmény-ö leluslöacget is nytijl a kölcsön jegyzők részéin E pénzügyi tranzakciókkal láz-lositható .esz bon védelmünk korszOm IclszciOlésének, továbbá ul- és vasut-hálózatmikuak modernizálása. gyors és
akadálytalan ke resztül vitele. (:)
IDŐ
Jóslat:
Északnyugati szél, hoiyonki.it kőd, a Felvidéken esfi, havazis. a hőmérséklet alig változik.
A Meteorológiai Intését Qst7ksnlsj«> stetUgjelOAUemáH latenti ¦
HémézséUet temen este B dretoi +3-0. ma tettel -t-i-o. délben 474.
Oeenedéz 00 -v.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
(Folytatás a ?. oldalról)
vésfiket arra alapítják, hogy u né.1 mei kalouasága csatorna francia ol-dalán, az angol pariokhoz httsonlrS sziklás, meredek partvidékeken állandóan gyakorolja a parlmszá]-\' lásl. , ;
Londoni jelentés szerint Birmingham kiüriléséí (megkezdték és az on gol munkáspárt . felszólítására A lobbi iparvidékeken is végrehajtják a polgári lakosság eiköltözieté-sét- , , ; i I ¦
Az egyiptomi hadügyminiszter „rejtélyes" halála
Róma, november 2» A Slefani iroda jeJCulésc szerint az egyiptomi hadügyminiszter váratlanul és titokzatos módon meghált A hadügyminiszter ágon a különvonaton utazott, amelyen a király ment egy vidéki
emlékmű leleplezésére. A hadügyminiszter sziiilé.n fiatal ós egészséges volt, halála épp oly ¦tliokzaos , mint nz elmúlt lictekben Sabry pasa miniszterelnök váratlan halául.
Nem kétséges, hogy Ozt a rhirtelen lialált\' is az angolok mozdították dó.
Rövid blrek
KÉPVISEI.Ö1IAZ mai ülésén az elnök kegyeletes sin vakkal emlékezett meg lord Holherii.crer<>i, majd a Ház folytatta a megajánlása javaslat vitáját, ainelvln\'ii SíOjCr .Iáuos, Hátz Ká\'máu,
ceszil elyi Nagy. Pupp József* Po-mbszky tiéza szólaltak rei Bnpzártáig.
ROOSEVELT 50 millió dollárt engedélyeiéit az Angliáiét Uérbcvetl színetek támaszpontjainak kiópttésírc --mondotta Kuox nyíl itkozahihnn Amo rikáboti 38-000 tartalékos á\'l készen-léll fii levonulásra - - mondotta még
miniszter.
A JEGYRENDSZERT bcveiették a Valikánban is. Maga a Szentatya sem vonta ki magát a rendelkezések alól.
DEKANCSOV, az uj terital szovjet nagykövet meg marad uj állása ellenére Is a kfllflgyl népbiztos helyettesének, arni csak növeli kinevezésének jelentőségét.
A FŐVÁROSI kenyérgyáriján is kipróbálták a io százalékos kukoricaliszt keverékkel készült kenyér sütését. A próbasutés kitűnően sikerült, az uj konyértlpus Ízes és jó, Amellett nagy megtakarítást eredményez.
Continental írógépek
képviselete és lerakata ¦
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fö-ut 5.
Zamatos, itilzO Kunét
SIntrax kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható : V4-V2-H.V2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2. ¦«"
oiirtiilMirMsII slittiti Minin MENETRENDJE ervenyes 1010. uiiijiio 19-IGI.
Crzaéaet-Wr- Vaeutállema.
Vasutállomásra Erzzébet-térre
M 0
4» |M M M 13IJ 16*0 18 00 18« 2g«o 22 30 2310 S s » a ii 1 » C M « 4 N i 1 >
Letenyal manetrend Llíiylríllrj. S-40 ».?jk.nl,.ir. érk. Yüü Hinkulnkll U. I4\'20 L.Hnjlí.írl. 1B«

Jolpto, öoi
APRÓHIRDETÉSEK
HiifAhlfdelii dl)a vmímap ét Dnnapnap 10 tuol* Cú llllír, minden toríbbl 116 6 tulli, httköinip 10 uólfl 60 fillér, minden további no 4 llllír.
Megbízható flats] axobalnaet azonnal felveszek. Cin a kiadóban. 3739
egy ügyes ajeaejaraaltó flu felvételt vasul! h
tik vasulf hlrlapárudába.
aseláranSt azonnal felveszek. Zárdautca S. Furat 2737
ADÁS-VÉTEL
Werlhelas-baseaa, 2-es, eladd. Megtekintheti! 10—12 és d. a. 3—4 óráig. — Horthy Mtklda-ut 6. 2735
BÚTOROZOTT SZOBA
Déllfetnriaa eaépea bataveaett asaba filrdoszoba-lunrutlattal december 1-ére kiadd. Kozgonyl.u. 19. \'
UAZ ÉS INGATLAN
SxSIS nagy gyümölcsössel eladd. Bővebbet Ktrály-u. 17. Frltz Mihálynál. 2736
a Zalai KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY

mitarohujtt
ZALAI KÖZLŐIT
foutikai NAPILAP, (üadja: ..Közgazdasági fi. T. Nagykaalzaa". Felelős Uadd : Zalai Karsly. Nyomatott: i .ttlzgazdasagl R. T. Nsgykanlzss-
ayiadá|ábas NsgykasIzsSo. (Nyomdaért telel t Zalai Király.)
SjO» Évfolyam 273. uim.
Nagykanizsa, 1940. november 29 péntek
ám 12
......
ZALAI KÖZLÖNY
U MIMI, FW 5. i
Feield» szerkesztő : Barbarita Lajos
EKButM án: co Wra >mlN BUf.
Eorópa njjárendezése
nemcsak a harctereken, h/mesrí a diplomácia teliméiben is megindult és itz utóbbi események gyakran felérnek !1 történelem eggiktntásiic véres mozzanatának jcleníőségév.M. A leiigelyhalalmak hita^mjas (Jtem-ben indították meg a Meszelek közötti viszony újjárendezését. A diplomáciai cselekvés első fejezete az a szövetségi esemény volt, amelyet nemrégiben írt alá Néjrnielország, Olaszország és Japán. Az uj koalíció - mint ismjeneles - a tengely diplomáciai és íegy\\*-ics erőinek, mezőit Keíel-Azsiától az Atlanti-óceánig (erjesztette ki, nem azért, hogy a háború tüzének toyaierje. dését elösegilse, hanem azért, hogy mJeiÖbh tarlós békével és igazságos nemzetközi jogrenddel ajándékozza meg a világol. A hármn, irányító fiatal nagyhatalom, Németország, Olaszország és Japán mellett 1910. november 2l)-ika óla egy . negyedik állam is helyei foglal: Magyarország.
A világsajtó érlhelö érdeklődéssel fordul a diplomácia tegnagyofilí eseménye felé. Az ellenséges sajtó egy része természetesen imíJst.Ls túlzott találgatásokkal, sőt gyanúsításokat füzí a tör!éntekhez, a magyar kor. mánynak a bécsi tárgyalásokon lett hivatalos nyilatkozata azonban oly világosan beszél, hogy Magyarország magatartását nemi is tehet tévesen értelmezni.\'Magyarország az elmúlt husz esztendő, vagyis az igazságtalan trianoni békepnr&ncs szomorú korszaka alatt senkitöt Kenu kapott igazi támogatást, sehol az életben való jogát ei nem iSjrnPrték, csak a tengelyhatalmak körében. A mikor leliát a tcngelyhataímttkszö-\\*lségéhez csatlakozik, nem felszólításnak tesz eleget, hanem isimét egy Lépési tesz előre azon az egyenes ulon, amely bennünket cieseti-ségünkből az európai középhatalom jelentőségéhez vezetett. A két baráti nagyhatalom iSBajéíeiten leltekkel bi-zonyilolta be, hogy a revíziónak és pedig a lehetőségek szei\'int, a békés revíziónak híve. A másik oldalon ilyen jóindulatot és tettekéi nem tapasztaltunk. Nem vitás léhát, hogy mosl, amikor tényleg a népek emr berségesebb éjeiéért folyik a küz-de:em, Magyarországnak nielyik oldalon van a helye.
Amidőn a tengelyhatflmipk elindi" lották a diplomáciai újjászervezés munkáját, amelynek első állomása\' Magyarország csatlakozása volt, azt is ki jelenlétiek, hogy a csatlakozás utja nyitva áll minden jóindulata nép számára, Magyarország hajlandó együttműködni inándenkivel, aki az éleihez való jogunkat és fejlődési igényünket elismeri. Éppen ezért azzal a szándékkal csal lakoztunk az uj szövelséghez, hogy erőnkhöz mér" len hozzájáruljunk/Dél-Kotelourópa igazságosabb . rendjéhez.
Nagy tévedés volna, h« ennek magyar huí\'g dartúsból szervesen folyó eseménynek a jnétlátása során
lakossága a polgárháború kitörésétől tart
Vidékről már véres lázadásokat jelentettek — A kormány le akar számoló! a lázadókkal — A szervezetten felkészült vasgárdistákkal szemben Antonescu a hadseregre támaszkodva riadókészöltséget rendelt el — A helyzet még zavaros és veszélyes
Romániában a légió által elkövetelt gyilkosságok következtében kc-lelkezelt helyzet még (mindig nem jutott nyugvópontra. A megdöbiben-1ö események tegnap is csak szaporodtak; bár a kormány kényszer-munkát és halálbüntetést helyezett kilátásba a bűnösöknek. A jelen, ségek arra mutálnak, hogy az egyes szélsőséges Vasgátáísta csoportok túlkapásaival szemben a kormány lehetetlen. A volt román felelős politikusok és vezKlők fejvesztetté^ menekülnek Roimiániából, ami az utóbbi napok eseményei után érthető. A Vasgárdisták ugyanis vidéken is több gyilkosságot hajtottak végre. Ezek között vau a hírhedt magyarellenes egyetemi tanár, dr, Jorga is,, akit sinajtü lakáséról hurcoltak ei és a pioes\'ti országukon lőt-tek agyon. ílt találták meg holttestéi, amelyet ö revolvcrgoiyó járt &U Ugyanígy hurcolták el Madgjearu
volt pénzügyminisztert is, akit Bukarest mellett az erdőben találtak meg meggyilkolva. Mindkét gyilkossággal kapcsolatban hivjajjalbs közleményt adlak ki qrnjelyb-m Itur goztatják, hogy a hatőságok igyekeztek felkutatni az elhurcolt politikusokat, de már csak holttestüket
találták meg. Intézkedés történt, hogy a tetteseket kézrekeritsék és meg fény ilsék, - imiondja még a hivatalos jelentés. ¦ t A romániai esamtények érthető feltűnést keltenek Német- és Olaszországban is. i \' . ; r
Katonai puccs készül a vasgárdisták uralomrajutásának megakadályozására
gárdista vezetőkkel és kérte őket, hogy tegyenek meg iníindenl a rend fenntartása és a Jiyugnlom érdekében. Tanácskozása nem járhatott megnyugtató eietbnjénnyel, mprt Utána a tábornoki kort fogadta. Állítólag Antonescu a vasgárdisták puccskiiíérlcténck rnegelőzésérc
katonai puccsra késiül.
Belgrád, november 29 A Politika bukaiesli jelentése szerint arra a hírre, hogy a Vasgárda teljes összefogásra készül, a kormány sürgős katonai intézkedéseket lett. .Mi
a katonaság megszállta az ösz-siet--középületeket is, hogy megakadályozza a vasgár-disla puccs sikerét, i í Antonescu tegnap tárgyalt u vas-
Rájöttek ugyanis, hogy a vasgár-(Folytttáa a 6. oldalon)
Liverpool is lángokban áll
az éjszakai nagy német bombatámadás után — Anglia második legnagyobb kikötője is elpusztult — Bulgária a békés revízió híve és csak létérdekeinek megvédésére fog fegyvert —¦ Diplomáciai tárgyalások Belgrádban
Hagy olasz sikerek a FQIdkBvi-tengeren és Görögországban
A háború frontjáról érkező jelen-lésekből megállapítható, hogy n német bcGiiibázógépcIc
minden éjszaka felkeresik Anglia ipari, központjait
és szinte napról-napra hevesebb támadási intézirek egy-egy kiválasztott város ellen. Ooventry után Birminghami következett, majd Ply-mout, ma éjszaka pedig Liverpool., Közben természetesen London, Bristol és a déli részek már gyakrab. ban megtámadott városai is koptak ujabb izelilöke! a német bombáktól Liverpool teljesen lángokban áll - jelenti a NTI ma reggel a tájmh-dásról már visszatért köteletek je-
>fordulatról« vagy ^változásról* beszélnénk n külpolilika terén.
Ha változás, vagy fordulat vall, ugy csak annyiban l^zélhelünk erről, hogy a töretlen és változatlan magyar álláspont (mjég világosabban jut kifejezésre. Hogy pedig ennek minő jelentősége van az Európái ujjárendezö hmalmas országok ve*
lenlése alapján. A támadás egész éjszaka tarlott. Az angol szigetor. szág második legnagyobb kikötője és kereskedelmi központja Liverpool, Közép-Anglia nyugati pariján, szemben Írországgal. Forgfcrmo, o
rr.íóta London imiegközi&Utése a Csatornán keresztül lehetetlenné vált, még csak növekedett. A hadiipar fő ütőere is volt, amely tmbst egyetlen éjszaka nagyrészt meg-semmisült.
A szardíniái tengeri ütközet olasz győzelemmel végződött
Már tegnap jelentettük, hogy az olasz és angol tengeri flotta közt harc dul Szardínia közelében. Az olasz hivatalos jelentés szerint a harcban . j
az olaszok megrongáltak két cirkálót,
majd a tmenekülŐ ellenséges hajók
közű\' a bombázó repülőgépek
telibetaláltdk a repülőgipanya-hajót, egy csatahajót és egy cirkálót.
A csatahajó kigyulladt és a helyszínen vesztegel. Súlyos találat érte a harcokban az egyik olasz torpedó
zetöinck megi,léJésc szerint, azt a legjobban az mutatja,.hogy Magyar ország sorrendben az első a csatlakozó államok\'között. De imiutatja az is, hogy a magyar önálló külpolitika két régi elöharcosát, gróf Teteki Pál minis/l cicin ököl és gróf Csáyky IsWAn külügyminiszteri olyan szivé-lyesség és szereiéi fogadta, rnhit a
mely csak az igazán megbecsüli ás őszintén szeneiért fegyvertársnak jár ki. ¦ , t
Az igazi történelmi hagyetmányü--Magyarország, amelyet nagybányai vitéz Horlhy Miklós országlása és a iecki-kormány politikaija testesit meg, mától fogva az uj Európa egyik legfontosabb tényezőié. l
ZALAI KöZLÖNV.
1940. novembsr 29.
FéfflöltönynH, falSItóMé.íkaliAtok
nap? választékban
Szomolánylnál.
rombolót és az egyik olasz cirkálót is. A tengeri csata során és után keletkezett légüTarcokbian
7 angol gépei lőttek le
az olaszok, 2 olasz gép nem téri vissza. .!.!\'¦,\'
Visszavonulóban vannak a gSrögSk
A görögországi hadszíntéren is megélénkült a front. A itnár tegnap bejeientctt olasz támadáa tovább tart.
Belgrádi jelentés szerint az olasz gépek rendkívül heves bomfctáJnát dásokat intéztek a görög arcvonal és a mögöttes részekre, \\nlamlint Korfu ellen. Egy ízben 15 görög géppel heves tégiharcba k^cr*delt 18 olasz gép. i , t • i
A gépek bombázták á koster— korizai utvonalai is. A görögök ezen a részen is visszavonulóban vannak a hegyekbe. A görögök megkísérelt ellentámadása kudarcba fulladt. ,
Mozgósilották üörögorazógban ¦ 18—20 évesedet la
Athén, november 29 A gÖrük kormány elrendelte a 18 és 2ü éves korosztályok mozgósi-lását. J ,. | i , |- |
A diplomásig, front ujabb elénkűlésat varjak
Szófia, november 20 A bolgár király trón beszéde utáni vitában a kormánypárti Janek képviselő, oiiit a kormány szószólójának le-kin teaek kijeién tette, lvo«y Boigária őszinte buraija Nénújtorszagnak, ue csak akkor avatkozik\' a liáborubu, Iw létérdekei kényszerítik. Revíziós lefekvéseiről nem mond de azokat békés uton akarja törvéiiyasileiii. Törökország tói nincs Bulgáriának követelni v.slója, Jugoszláviától igen, de egyelőre barát, iszonyban van voie. A képviselői Hangsúlyozta még, hogy mind Németországnak, mind a szovjetnek érdeke a balkáni béke fjainlarlasa.
fJerJjp, uovoinber 29 Diplomáciai körökben úgy tudják, hogy rövidesen ujabb tárgyalások kezdődnek a dJnlotnáeiai bontón. Ifeigrád-b«o már folynak a diipJoináejai tárgyalások Jugoszlávia magatarlásáoak tisztázására.
Ml van a Hivatalos Lap mai számában ?
\' A\' Budapesti Közlöny mai száma közli a kendejnugkészJOüek bejelentése és zár alá vétele tárgyában, r- a búenn-bergbányai bányamunkások legkisebb umnkaliéféiiek niegáilapitása tárgyában, — n kárpátaljai uy. magyar Iielységne-vek tárgyában kiadott rendeleteket, valamint az erdéfyi részeken éjetbefióple. tett erdészeti és .pénzügyi igazgatás tárgyában kiadott reuáeJjWeket,
A .Ferenc József" kecarBvk
régóta kltflnöen bevált háaisser níegrögzött székrekedésnél és annak mindentéle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, mely iramot betegeégnél az emésztett javítja és ac étvágyat fokona. — Kérdéssé meg QVOMtl
A városi kistisztviselők és alkalmazottak karácsonyi segélyügye a bolnapi közgyűlés elé kerül
Husionnégy tárgypontot tárgya! le a képviselőtestület
a városi kistisztviselők és alkalmazónak szokásos karácsonyi segélye az idén majdnem, kútba esett. Ugyanis az erősen megcsappant jö* vedelem, főleg a borfogyasztási adóbevétel, olyan .helyzetet teremtett a város háztartásában, amely injajdJ nem teljesen kizárta annak tehetőségéi, hogy pótadó nélkül lehessen a kérdést megoldani. Egyes városi képviselők, igy különösen vitéz Tóit/ Béla, a nagykíuiizsai Baross-kerület elnöke, azután Ritter András kereskedő és több társa niagukérvátették a városi kistisztviselők és alkalmazottak ügyét és illetékes helyen mindent elkövettek, hogy a kisegzisztenciák oz idén se essCjiek el a szokásos karácsonyi segélytől, amely sokaknál valóságos mentés számba megy. A pénzügyi bízolíságWau pedig vitéz Tóih Béla ismételten fel-kéné Hcrroiierí Károly számvevőségi főtanácsost, hogy találjon rá módot, hogy pótadóemelés nélkül lehessen a szükségelt összeget előteremteni a város háztartásából. He>nr mert Károly igéietet is tctl arra vonatkozólag, hogy módját igyekszik ejteni, hogy a 13.000 píngől kitevő\' összeget póladóemelés nélkül előteremtse. [\' ( -j
A képviselőtcslület a holnap, \'j szombat délután 3 órakor össze-
ülő városi közgyűlésen foglalkozik a kérdéssel.
Altalánosságban az a felfogás, hogy még a nini körülmények közöli sem szabad ttik\'gtogadni a város házi kisegziszlencíáktól a megszokott karácsonyi segélyt, hiszen legtöbbjük már hónapok óta várja, hogy rajta cipőt, ruhaféléket vásároljon gyermekeinek, aaniire eddig képtelen volt. És a karácsonyi se-, gély összege sCmtoikép sem1 fogja felborítani a városi háztartás költségvetését, arrrciynek iraiindig any-nyira ruganyosnak ken lennie, hogy egy ilyen tételt kibírjon.
Meg vagyunk róla győződve, hogy a város] képviselőtestület, amely mindig aiuiyi megértéssel és nobi" Utással volt kötelességüket a nagy munkaszaporulat dacára is oly lelki isme rétesen teijesitő városi tisztviselőkkel és alkalmazottakkal széniében, mosl is egyhangúlag hozziíjárul a karácsonyi segélyhez. , A holnapi közgyűlés tárgysorozatán 21 tárgy pont szerepel, amelynek legnagyobb részét már a pénzügyi bizottság ülésélíöl tömören ismertettük. ;
A jogügyi bizottságnak csütörtök délben megtartott ülése a házisze-mél kihordásáról alkotott szabaly-rendcletlel foglalkozott.
A 90 éves soproni Kereskedelmi és Iparkamara
Mit tárgyalt a Kamara jubiláris közgyűlésén ?
Sopron, iwverrrber 29
A soproni keieskeoVlmi és iparkamara tmtosl lortotta közgyűléséi, mely alkalommal 90 éves fennállását Ünnepelte, A közgyűlés tagjai u felújítóit és átalakított közgyűlési leiemben jöttek össze, mely most egy parlamenti nagy ülésterem, képét mutatja. Félköralakban vannak e lerögzített felhajthatós padok kis asztalokkal elhelyezve. ; •
A jubiláris gyűlésié Nagykanizsáról a bankszakma részéről Miklós Gvula igazgtó, a keicskedetom részéről Rajki István magnagykercs-kedő és Unger-Ullmaim Elek ke-reskcdelrni tanácsos, a gyáripar részéről Wejser János Jelent meg. Az iparosságot senki sem képviselic.
Székely Géza elnöki megnyitója kiterjedt a kamara történekre, annak az 1850. évben-való megalakulásától, felsorolva a fejlődési koi-szakokat. A kamara cleinle az egész Dunántúlra terjedt ki, majd ki-szakiUatlnk belőle a pécsi és győri kamarák.
A napirend,során löbb intcrpciiá-
I ció hangzott el a nyCi^onyngok kérdésében és a cukor és petróleum
! körietek beosztásának helyesbité-
\' sere. í • I
j Tiltakozás hangzóit él az egykéz rendszer ellen, különösen a fonaí-
[ elosztás tekintetében, Fe^mJités történt az egységes ruházat bevezetéséről, mely több fokozatura van tervezve, meghagyva a keverési arány lehetőségéi az anyagnál.
A Teizs Károly dr. ny. főlitkár nevel viselő alap most először ki-oszlásra kerülő 2000 pengős kamatjövedelméből két ijnjüjjeiy (üzlet) fejlesztés odaítélése tárgyában is vblt döntés. Elnöki javaslatra 3 részié lelt osztva, melyből az egyiket, a 700 pengőnyit, Farkas Fe-renc zalaegerszegi órás kapta.
Az ipari továbbképző tanfoly-u. rnok tartására szolgáló 7000 pengőből 1000 pengő lett átutalva, mely a hozzj\'ikéiendű államsegéllyel a kalóriái s/.\'j;g:!láüot feijesitett kb-iparosok és kiskeieskeKlők közül a leginkább rászorulóknak lelt kiutalva. , . U. U. E.
rlilulősra ajándékot
TEUTSCH DRQGÉRIH (Félemelet) játÓkOSZtályábÓI
v.ikof«lt«d«n — Wgykulw
Steaua olajok
bizományi raktára.
Kínosam tllxhalyek nagy választékban.
A korcsolya- és sl-dresz-szekröl
Bár még nincs jéj;, bár még nincs nő, de mint jó e-Uneiátó háziasszonyok, nak, gondohumk kelt már arra az iilöie, amikör Hl lesz atsze/ojtja a jégnek és a sínek és akkor igazán nem telietjük ki magunkat aunnk, lioio-kctelbarátnönk azt mondja, hogy sze. gény X. Y.jié a tavalyi dresszben. jeJenl meg az idén is. Ezt, bármilyen viszonyok vannak is, érzékeny szivünk nem birná el. (
Tulajdonképpen ezek az uj lelsze-rclósek is a kötéssel vannak kapcsolatban, mert mint már bivaly és nagyon divat voit ez, az idén még iiüuVbh. Mindenki kötőit liolmibaai foR mcgjé. lem^BbUut legjobb és ^nctegebb lelsBa9bsl)en.
Vegyük talán először a konsotya-dresszt. Ezek *glöbb|6 áü egy köiőtt kosztümből, vagy mliábói. A kosztüm vastag/rücskös najjrutból rövid gioknis szoknyával készül- Rendes kosztümkabát, ami vágy nroszosnn loijesen let-csukódik és alatta me^eg bbiz, xuyy j>edig rendes koszlünuuüjál kibajlóju ran és uióla nyakas j)iitóver kandjkáü elő. Sokkal jubbuk azonb:ui a jő kor- \' esolyázóknak a rövid g\'iokms, viUujos kőlöti ruhák. A ruha nyakú magas, kihajtóit és termeszeién Jw)sszuujjaS.
A legkedvesebbek uz ezen kötött koszt tűnőkhöz, vagy ruliáklioz készűU ugyancsak kötőit sapkák. A legtöbbje angorából készül. Két és fél dekit angóra szükséges hozzá. Elkezdjük egy kis lyukba kötött nagy pálcikával állandóan szaporítva, ameddig a sajikja. lornia kijön és azután a {kaJitpoaiiónck keh rádolgozni a forrnaru. Rendszerint olyan Szjain pamutból isinálják, mint amilyen a ruha, vagy a l>oicró süné. Mc aki nagyon iázik, majd idü-vei ekéket a aapkákat \'ki fogja cscréTni saját Kézzel kötött kapmuivai,\' ami már -szintén nem újdonság, meri hiszen Uivaiy már elkezdődlek és az idén még ha .elu;t( jobb-ii T\'olylatouníLk a szivárvány minden szmébep. Főleg két színben je^aik meg, az arc körül más színe van, mint egy bélésként,.mint a kapucni többi részén. —
A sj öltözetekben csupán az a változatos, iiogy a pulóverek kézzel kötőit mintája változik olyképpen, liogy u vastag fonálból különböző kidomborodó mintákat kőinek bele. Lehet az sziv, JcjjKe, masni és legyező. Nagyon erdőkének, nem is nehéz és jó hatásl ke»tcnek ezekből a vastag íoiiaílakbó* c puióveiek. Valamennyi vüágo-s, pasz-teaJpamulból készül, altéi íügg, tu>gy miiyeu a .sikosztüm többi része, A bur-nálioz \\iUágos sárga, ^ sóitélkékliez Iréz, a szflrkéliaz zöld, a ícketéhez Jiaivájoy-kék pulóverek mennek hasonló kapucnival. Természetes, ugyanilyen színűnek keh icimi a kesztyűnek, a bakancsra kimíjló zokm felsőrészének! is. üzek az újfajta pulóverok nagyon Bzépek és sikkesek. Szíves íigjcbiirtkbe ajánlom a rázó és sieiíí bóigyeknok, vagy kisg^ormekos anyáknak.
Dtvatposta
PÁRISI 2(j. T»v-aJyí íeketo bájsonym-liáját a kö\\etkezőkóp|>eu alakiílsa át; nyakára vásároljon okrü szinü spicces bubigallért, ugyanién nuuusetlAt és a szák szoknyára két, az ővrÖt lelógó
tö*0. novambtt 29,
ZALAI KÖZLÖNY
Vároai Mozgó Sudermann világhírű regénye. Kirobbanó siker I Péntek, szombat, vasárnap
A szít, a szerelem és szenvedélyek nagy filmje!
AZ IDEGEN ASSZONY
Könnyes, megrázó asszonyi regény. Forróbb, szebb, sikeresebb film évek óta nem volt. Főszerepben az uj, gyönyörll svéd művésznő: Krisztina Sfideribaum. — Aktuális Világhiradó
tarsoly zsebet. Hátul a ruha tegyen sajátjából átlinzott apró gombokkal végig" gombolva.
SZORCAI.MAS ASSZONY. A beküldött liniványkék angoiett fonálból a következő mintái köss©: i; sorban jer. jcy. odtl sima, vissza forditit,^ a kövei-ke\'zö 0 sorban )>c;lig lusta kötéssel oda-vissza csupa sima. KzáHai nagyon szép esikos mintát kap. jó lenne, lia mcUVI fc\'fcié esak a jerjey kötést alkalmazná, Kzállií. e.*y tett részt kap. A nyakát ha nom szeieli biibigallénaj, akkor vegyen sréb nyakat visszahajtva, c/. a pulóver nagyon elegáns lesz akár ilólütánm, akár déleb\'Utrc egyaránt.
BARNA ASSZONY. Fekete kosztümjéhez nagyon szép \'enne egy kötött kék hossí.uiijjas angóra bhiz és e^y fehér szutin bluz estére, hi elmegy valahova.
Festi hírek az i| Iliiről
SZkUtF.I.KM l-.S Vft.RPAP - liz a hatalmas amerikai szüics Uhu Anglia történelmének viharos nai>jait ele\\Cidli meg, a melyek közép-|xmtjában iírzsé-bcl rtntfol királv-«<\'> és a liH;,l Kssox gróf szerelme áll. A ki. áililás káprázatos, Kertész Mihály nagyvonalú rendo. zéso művészi, licllo Davis szinte félelmetes nagy alakítása Érzsé&cl királynő szerepélen lenyűgöző és fcfrjUieU-lfrm. A kackiás Erroi Tfynn Esstu grófja, a szép (Jiivia de [{OviOand és "egy sOreg elsőrangú színész pompás játékának foglalatában Itettc Davis míivésfBte ugy csillog, mint a üzciuiégy karátos briHiáns. Izgalmas, amcUielt szép és v> művész film.
A falusi Ölet CKy sOjeg érdekes figurája vonni fel Babay Józsefnek, ennek Ízes íróink regényéből ké.szüU íilmbcn. Csijíke-finomságu részié tek és e|>Izodok tarkítják egy vak leány és börtönviselt fiatalember szőreiméről «óló poétikus mesét. A vak leány rozs ifabottal, derűsen mosolyogva jár-kol a v?&ílj{aíi s a rózsafr fabotjáv-il kojMigtalja ki szcrebnótioli ártatlanságát igazoló bizonyítékot és a rózsaraltot vezeti a holdo«ság utjám. Szcieczky Zita mosolygósan, kodwsen, vonzó tigyéaútáégéjick minden csábos tulajdonságával játsza a vak kislány nehéz szeiepét meghatóan és bűbájosán. A gordonkabangu Timár József, a jóízű Juhász .lózsor. Rózsahegyi Kál-má>,-Borky UU, Dftjbukát Honat -Simon Marcsi tfs GÓZÓn (lyuGi fSccsmcn-tes vidéki figurák. A Urai liangu, de kissé érzelgős film az érzékeny és romantikus szivekhez szól.
— Naptar: November 29. péntek, ltom., kat Szpturaln. ProtwL Noe. -Izraelita Mark. ltó 28.
OÖxflrdÖ nyitva réttel 6 érától eaie fl éráit (MtH, asorda, pontok délután kwlden atéoi nap náknakl.
Mindennapi kenyerünk
A kenyér története és sütési módjai az őskortól máig
Hegyenként a világ minden részén millió és millió ember ajkáról cseng az ima:
-\'Mindennapi kenyerünket add mej nekünk ma:
A kenyér az emberiség legfontosabb tápláléka. Nélkü özhcljük a husi, n\'tt-külözliélűnk mindennemű más ételt, ite ha kenyerünk van, nem halhatunk éhen-
A kenve cl az eml>eris6\'< már a legrégibb időben készttette A leckézd *t\'e íresebb kenyér ok volt amikor a gabonaszemeiéi kövek kőzött apró részecs-kékre összezuzták, vizxel vegyítették s az így k i tészta félét Inasra nyomták és végűi a napon megszáritolták. Nagy haladást jetenleit az cmlKíriség törtenetében, amikor sokezer ÓV előtt élt ösc\'iik megismerték a tüzet tUetvo megtanulták, hogy két fadarabnak áU. batatos egymáshoz dörzsölésével tüzét tudjonJk szitául. Akkor már feltalálták
a kenyérsütésnek azl a módját, Itbgy a
lüz segítségévei köveket izzóra hevítetlek és kezdetleges tésztájukat ítZOrt meg sütötték. Amikor aztán az o nber meg-t-siuálUi a maga első agyagedényeit, akkor a U-nyiVkószilésnek azt a módját is üzle hogy az összezúzott gábonasí*. mekből és vízből készült pépei meg
fÖZtO- I. v
Meginf éveíie.jek lelteit el, anüg\'rájöttök arra. hogy k.imozsaiakban törjék össze lisztté a gabiinamagA\'akal. óriási lialadást jolenictt,
amikor az ember megszerkesztette az első kizt malmot,
amely abból át\'jotl, hogy egymásra ick-tctclt lapos kö\\eket forgitott kézze4 és igy állított eli \'lisztet. A krónika l.e. széli, hogy c*or esztendő ötölt a magyarok isméitek mái\' ezt a kézi malmot. Szent (leltért püspök egyik utazása alkalmával SzáOUsán bujn ilban Üünnyögésre ébredt. Kiderült, hogy u szomszédos liclyiségbiai Cgy nő köves kézi malmon buzát örólt és a nehéz munkához val mii szomorú dall Judoit.
A kenyérsütés — a maihoz mogköze. lilö formában — az egyiptomiak koraiján kezdődött. Tőlük tanulták el az akkor ott tartózkodó zsidók. Az c,.ryip-tomiaklöl a kenyérsütést a görögök is eltanulták, akik azt vallották, hogy \'az emberiség a kenyeret Dioiüziosz Isimnek köszönheti és ezért ennek az istennek ünnepén n\'igy kenyeret hordoztak körül- A görögöktől a kenyérsütés tudománya a rómaiakhoz vándorolt Az clsj kenyérsütő kemencét Ilón.áb-iu százhetven Oszlendővel Jézus Krísztas születése oJött áltitották lel Augusztus császár korában, akinok uralkodása alatt sziVelett m»g a Megváltó. Hömá-
I)üii már háramszáz nagy sül \'ikemento működött. A rómaiaklól a keiivérsütést ollaiiuMák a gafok. akik állítólag először használt ik éleszlőt, mert addig esak a kovászos kenyér Vv>U ismeieies. A néinelek a középkorban kezdtek kényeiét sütni A svédek csak 1Ü00 körül ismerték a sütött kco>eret. Abban at időben a kenyérsütés elterjedi va^a-niOoityj európai országkm. A Spanyolok, akik Amerikát relftedezték,, oda-vitlék magukkal a kenyérsütés sz^ikásáf.
ötszázévet a pékipar
A nagy városokban már körülijeiül ötszáz esztendő előtt alaktátuk meg a pékségek, amelyek iparszerüieg űzték a kenyérsütést a lakosság részére Fahi helyen azonban még máig is .\'eginkábh házilag készilik a kenyeret. Az első kenyérdagasztű gépéi 17K7-ben liasz. nálták Itéirsbou. Onnan terje.H ol az egész világon ós közben egj-r-\' tökéleteseden. Mintegy száz esztendője unnak, hogy megcsinálták az ols.\'i kenyér-gyárai Ma már a világon ^szerleszéj^ol s<pk kenyérgvár müköilik é-s veti piacra hilicletle.a mennyiséglR-n a k.njeret.
Minclea néjmek megvannak a maga nemzeti o\'edok-i. amelyeket esik hz illető orsziíglKUi csinálnak és esznek, lizzel szeniliCn a kenyér nemzetközi. Mégis lelet azonban bizonyos tekintet. Ikui nemzeti kenyérről Is beszó\'ni, de ez inkább csak a kenyér alakjára vonatkozik így például I-\'raneiaországban vékony és\' hosszú kényeiét süüiwk. A francia \\endégl6kbon ozeiötl iiünden vendég tetszése szerint törhetett maga-¦ nak az asztalon lieverö bosszú kenyérből. Mu persze, ez a régi szokás a umlté, A hollinihisok fekele árpa» kenyaiéi esznek és azt téglaalakura sütik, Ausztriában a háború o\'ölt olyan álaku cipókat sütöttek, melyek óriási madaruk tojásaira emlékez lel lek. Ilyen alakúra készült a katonák koiniszke-nyore is. Rz onnan n\\Ort.\' a nevét, mert egyes pékek mcgbúásra — komLssziVa késziletlék. Mert bizony volt
az komisz, haoem nagyon is jóizfl.
Most már Némelország is joblr.ua olyan aluku kouyeiet sühiek, mini nálunk. Régebben aztmbm a v^ndőglőlk-líCii és sok magánliázUm is a zsemlye nagyságúi úgynevezett SchrJppchent szolgálták fel. Az északénrópaj néj.ak Igen sak ánizst\' és köménymagot lesznek kenyerükbe és bosszú lepény-Tormára sütik ki. A magyar asszonyok liatalmas kerek kcnycrek/t sütnek, a melynek ropogós héja sötétbarna szüi-bea. ragyog. H;isonló alakú a görögök kenycio. csak nagyon nehéz ós olyan világos, mintha márványból [aragták volna ki, t i í
Nép Mpaeflá. SE »**"tei»i6i.»«»*rii«piai
JSn ¦ cirkusz I Szenzáció I Itt a cirkusz I
Gauoao, Csikó, Harpó, a humor koronázatlan királyainak legelső nagykanizsai szellemes vígjátéka
Botrány a cirkuszban
Sokezer vadállat, világhírű artista, színész és egyéb bestia
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- ós ünnepnap 3, 5, 7,9 órakor.
Mlbfil készül a kenyér?
Kisosorlian huzábói és rozsból. Készítőnek azonban kenyeret árpából, zabból és kukoricából is. Tiszti kukoricakenyerei csak Románia és Olaszország egyes vidéken sütnek. Az árpába) rozsból és kukoricából önlött íisztot azonban sok helyen kovCn-ik a Imza-lisztlie. hogy itiy olcsóbb kcnjOrel k«j>-jónak. n—^.
Sok helyen a kenyértésztába főzött és összezúzott burgonyát kevernek olyan aránybau. hogy bárom kiló liszt-liez egy kiló burgonyát \\*.-iziWk. Az ilyen kenyér nemcsak nigyon ízletes, hanem nem is szárad ki hamar.
A kellően elkészített, mcgdagasztolt és megkelt kenyér tésztát kétszázötven— kétszázhatvan \' fokos melegben sütik kenyérré. Mielőtt a kenyeret lK-teszik -- ugy mondják: bevetik —.a kemence 1)0, felületüket vizes ronggyal, kefével %tagy tohnácosal alaposan heiUMlvesltik, l\'ogy a sfriésnéi a héjuk]fel he pattogjon. A kenyér hé|ának barnapiros színét a tésztában levő cukor adja meg, amely a sütéskor a nagy ihöség következtében a lolázinrc kerii\' és otl meg-|>Örkölődik. l\'g>anolyan folyamat az, mint mikor a háziasszony lábaslrűi a tűz rölött cukrot pörköl.*-A .kenyérben a inegstVés után is visszamanid bizonyos vizinennyiség, amel>\' azonban na-ponta - kis\'mértékben elpárolog és ez okozza a kenyér száradását.
Kenyér növényekből
Olyan vidékeken, ahol nem tttrem senuní féle gabona, más növényeket kénytelenek felhasználni kenyérsütésix\'. Az amerikai Orinoko vidékéit a maiüóki nevű cserje kamyl vastagságú gj\'ókc-reit megszárítják, majd megörlik kenyér céljára. Brazília sok vidékén a batáta ivovü gyökér lisztjéből sütiuik kenyeret. Perzsiábou a nmmiuznznió, Izland szikéién az izlandi zuzmó, Tcneriffa szi-geléa az ölyvharaszt és Kcloipidiában a táró nevű növény gyökerei szolgáltatják a kenyérüsztcl Régebben, éhínség idején, amikor még nem voltak olyan gyors szállítási eszközök, hogy galiouát messze vidékről lehetett hozni, rondszeiesen megtette ?1 lakosság azt, •hogy fák szárított héját inegőrötte és ahhoz kevert kevéske búzalisztet-
Bod Péter, a tudós pap és jeles iró, az 1718. évi\' erdélyi ínségről, amelyet mint süvőlvény g>erkő\\-, maga is végig szenvedett, igj- emlékezik níeg önéiet-rajzáliiuj.
— Megkisó:ell6k kenyér készítését az éhség cslUajúlására alkaKmattun anya. gokbók A körisfánnk összezúzott, kérgét keverték a UszthOz, líevéssel meg-feJcIöbb volt az a kenyér, amely a mogyorófa sarjaiból készfiit, ugy hogy két rósz sarjat cg>- rész gabonához kevertek és okként alakították kenyérré. A inaglepoi nevű növényt gyűjtötték sokan, "kik midőn az éhség még nagyobb orörc kapott, annak cséppel kivert magvait búzával keserve készttették a kenyerei lLz iffo\'i fekete, de az oly nagy szükséghoz képest fztetes kenyér volt, amilyet akkoron én is kénytelen voltam enni
ÍALAJ KABLOW
1940, november 29.
2000 pár cipő állami megrendelést kaptak a nagykanizsai cipész-iparosok
A cipész-Ipari szakosztály — a karácsonyi megrendelésekre való tekintettel — a nyersanyag fejadagjának felemelését kérik
Alkudé műsorssátaok hó t kömapokon Budapest I. Kfl torán
6.45 Tome, Hűek. Közlemények. llmglmivemck. — irtán* étrend. — 10 Hiiek. — 11.10 Nemzetközi vizjeiző-nAi\'tfálaL — 12 Hanangszó. HíxnnuM. Időjárásjetentés, 12.40 Hűek. -13J0 IdőJeUés, idÖjáráBJc4cnt«*. -14.1)5 Hinak. — 14.45 MúsorítuMr-tttés. — 15 Árfolyamaitok, piaci árak, élelmisrerárak. - 10.45 Időjelzés, idő. Járásjelentés, hírek. — 17 Hírek s4o-vák és magyar-orosz nyelven.
19—10.20: Hirak magyar, német és román nyelven. — 20-40—21Jg; Magyar bintk.
BUDAPEST IL
18-kor magyar hlrok és 20-kor hírek német, olasz, francia; angol és eszperantó nyelven.
BUDAPEST I.
17.15 A Rádió Szafonzotickaru. — 17.15 Sporlkózlcméoyck. - 18.15 lol-ol vasas, - 18.35 Snráuyi Rudi tigúiiy-zenekara, közben Dobos Imre tárogató-zik. — 19.20 A Székesfővárosi Zene-kar.
BUDAPEST. II.
17.15 (iyorslrótan folyam. — 17. tö Tánt\'loinciek. - 18 ilirck. — 18.10 Stirányl Itudi eiyátiy.enekara, Dolms Imte tárogatózik. — 18.30 Fekíjvasás.
— ni Hejwmann Sándor táae»,nckitra.
- 20 Hírek. - 20.20 SzórttkoztUÓ hanf/emeiek.
S/ombat
BUDAPEST 1.
10.20 Felolvasás. ... iü.15 Felo\'vaxáw,
— 12.10 Unlczky l-ászló s/alojizotv3-kara. — 13.30 llauglonmiek. — 15.20 Korányi Aladár cigány nenéknra. — 10.10 Ruszin hallgatóknak.
17.15 Liszt: Mefisztó keringő. — 17-30 látogatás a repülőtiszt-jelöltek;, iiéi- Ilcszél Ritdinszky Sándor. — 18 A Rádióéul tarktcstje. .
BUDAPEST 11,
10.10 Szómkoztitó hungleinctAk. — 17.15 ltlaszny Béla tangólutnnoiüka-számol. — 17,30 Mezőgazdasági félóra,
- 18 Ilirek. — 18.10 RA« Józsi cigányzenekara, — 19.10 l-elolvasás. — 19.30 Faragó Ibolya zongorázik. — 20
Hírek. — 20.30 Beethoven; VIII; (F-ilur szimfónia.
KQzgazdasáai kis H
(-) DEBRECEN VAROSA belügy, mlniszteriteií jóváhagyott költségvetésá-ben n középületek, utcák\'& terek kor-szerílsiléíére. valamint városépítési célokra 2,621.000 pengőt irányzott elö. ¦ (—) DHAGABB LESZ A KONZERV. A komervgyámk kérték .\\z árkornuiny-biztosl, hony a nycrsinyognk ós mnn. knbérek drágulása nUatt megfelelő áremelést engedélye ízen. A Magyar Vidéki SOjtótúdósitó ugy értesül, hogy a ftyt\'nak előle r/Hz lését az árkorniánybiz-tos csak részien honorálta.
1-) A TI\'ATI 1.(1 VARAK BAN már folynak az előkészítő munkálatok az 0)(ysét;cs szöviclek gyártásává\' kapcsolatban, irorl a kormány megvalósítja azt a leryét, hogy az ipari ós mezőgazdasági numkássilg, tokát a icgszo. Kénychb népréteg olcsó és jó ruha sző
vethez JaÍMon, Hogy iiictéktt\'hMok re;
no vásárolhassák o.ekel az anyagokat, valószínűiéit u^lvány altipján julivin->k a? áruhoz m arra szórtnak.
A nagykanizsai cipész iparosok most (már löbb éven át állami cipő" megrendeléseket kaptak. Eleinte csak 3-100 pár cipőre, de miután a leszállított cipők és bakancsok az álvevők teljes megelégedését váltották ki, mint több tett évről-évre a megrendelt párok számla. Legutóbb már 1200párcipöt szálliiottak.Nem volt sok a mintegy 200 főnyi nagykanizsai lábbeli-készítő iparos számára, akik közül rendesen Cgy 10 -50 főből át\'ó csoport végezte a munkát. Azok, akik arra leginkább rászorultak és akiknek a rminka igazi segilségszámba trntenK. Most arról kaptunk élesítést, hogy a kanizsai cipészek az idén az IOKSz utján 2000 pár cipőre kaplak megrendelést. Az Írásbeli rnAgbizalás a múlt napokban érkezeti meg az ipartestület cipész-ipari szakosztályának. Rövidesen megérkezik a hozzávaló anyag és újból Összeül az 50
1910. november 26 Mindannyian tudtuk, hogy a G>vculry-i éjszaka csak a kezdei voü... Tud! tik, hogy egy sokkal fon-tosabb és nehezebb feladat áll előttünk. Birmingham, az angol hadiipar szive, erre kell —* halálos csapást mérni...
Gépcink szinte manöverszcrü pontossággal slartoltnk este egy francia országi repülőtérről. Jó öreg »Cesai*unk«, ez a hűséges m^siru, a mely az cimJu\'t éjszakák folyamán
nom egyszer törte á*. e híresnek mondott londoni légelhárító tüzérség vas- 6« tüzfüg-gönyét
és ott volt Onentry égő pokla fc. lett, most sem1 hiányzik a startnál. A bombaszekrények dugig mégrak-
főnyi íparos-osoport, hogy egy közös műhelyben végezzék el a megrendelést. A 2000 pár elkészítésének munkadija kétségkívül jeleni val-,J" mii- Kenyerei. /
A magyar kormány lehal tettekkel bizonyilja, hogy segil a kisiparoson, a kézművesen és hóna alá nyul a lehclöség keretein belül.
A kanizsai cipésziparosok nyersanyag panaszaival foglulkozlak a kompetens érdekeltségek vezetői. Most arról értesülünk, hogy a nagy kanizsai iparteslütet cipész-ipari szakosztálya, élén papp Oszkár elnökkel, azzal a kérésiéi fordulnak a polgármesterhez, hogy járjon közbe, hogy a karácsonyi megrendelések teljesithctésc végett a rendes fejenkénti bőr (nyers) anyagon ki* v\'ül legalább még 10 kg- anyagot k|ap hassanak az elosztótól, fejenként.
Ugy, ahogy a kaposvári cipész, iparosok kapták.
va, a gép törzsén pedig egy legnehezebb kaliberű boma lóg. Ránk kerí1.! a Sor. Indulunk. Sima start és a gép máris a felhők közölt aszik.
Felhőkbe burkoltan fekszik előliünk a sziget. A felhőkön megtörik az ellenséges fényszórók ereje, az itt* olt felcsillanó légelhárító tflz hatása pedig emlitésre s<Tm> érdemes. Ma valóban nem lehelnek cgycWet olt lent, mint hogy -megállapítsák tehetetlenségükét és azt, hogy számtalan n\'émel gép közeleg megint. Céljuk még ismercnen, egy azon. ban bizonyos • ma ,
ujabb csapást mérnök Angliára.
Az időjárás a lehető legkedvezőbb és nagy mértékben elősegíti a kapod feladat elvégzését. Gyíngs cl-lenszéllcl repülünk. A L\'lhök álair
döan takarnak berniünket. , Most irányt veszünk Közép-Angliának\'. - Feihöhasadékükoii keresztül már messziről látjuk, hogy a kép ugyanaz, mint ámPly Coventryban fogadott bennünket. Ha még kissé bizonytalanul, d« már innen is .
kivehetők a kísértetiesen Imbolygó hatalmas tüzek.
Minél jobban közeledünk, annál inkább* válik léthalává az a borzalmas pusztítás, amelyet «z előttünk járt kötelékek végeztek. A felhők még mindig zavarják a jő látási lehetőségei. Lc keh ereszkedni a parancsban magadott un|ignsságra.
Gyorsan áttörünk az alattunk terpeszkedő párás, gőzszerü fehérségen. Máris feJvilian-nak a fényszórók és ^\\ a légelhárító illegek , kétségbeeselt kisérle-aj« a|\' tel tesznek, hogy cl-«MPQp-% léritsenek berniünket.
Leáililólt motorokkal a legalsó feJhőréteg alá csúszunk. A fehér függöny egyszerre szél-lái\'ul : alattunk fekszik « város, Búmingh^tm.!
Nem egyszer látíöiiiv már ma-gamalatt teljesesli pomlpájábin ragyogó nagyvárosi, melynek milliónyi fénye mini (megannyi szip<»rkázó\' gyémánt integetett felérni. Ez a kép \' jutott eszembe, amlikor ezen az éjszakán Bii*miiigharm: felelt repüjj lünk. A látvány azonban ezalka-kimknbl kevésblié volt barátságos. A pusziulásnak egyik óriási fáklyája a másik után gyulladt ki odalent. Izzó vörösség és vakító villanások világítják be messze a kísérteties éjszakái. Gépünk fenekén gubbasztok és oiur.ni nézem az aktltunk elterülő képet. Szántó megfoghatatlan, de az a pusztulás, tuni itt alattunk elterül, messze feliViniulja azt, amit Coventryben láttunk. Az előttünk ilt Tárt kötelékek valóban alapos mfunkát végeztek. Velünk egy időben még más repülőgépeknek is kell a város feleli tartózkodniuk, mert hol üt, hol ott látom! a boinMh robbanásámik fényét. Mosl elérkezett számunkra is a pillanat.,^ Már hullanak is bombiáink.
Egyik robbanás a maiikat követi abban a földi pokolban.
És Birmingham\' már éjfél előtt néhány perccel megkapta a nekiszánl halálos döfést, pedig utánunk még számos kötelék indult, hogy pusztulásthozó ierhét parancséhoz híven ledobja, l- 1
Megfordulunk. Messze kisér bennünket az ójszakáb3" a birminghami lángtenger. Már a Csatorna felelt repülünk, de az ég ott mesz-sze nyugaton még mindig izzik...
Anglia ezen az éjszakán ismét nehéz órákat élt át, e háború folyamán talán a legnehezebbeket.1 >ösz és Tél táboi-nokokat térdns kényszerilelte a német légihaderö tör-heletlen harci készsége. A két szövetséges, akitől Anglia annyit várt, gyáván meghátrált és rmAgárahágyti Albiont.. ¦ (MN)
EBLÉKEZTETÓ
Egyszeri közlés (2 sor) ^=Wa dija 30 Hllér.
December 1;
Kala?anli ünnepség a giinnixiun^ ban.
December 4t
A Szociális Missziótársulat leány-klubjának fehér Mikulás Rst\'c Docombor 9 i
I\'otirier Szt. Péter Noha ltomé Rend-.alapító halálának 300- évfordulója.
Nil
varrógép
minden typusban
havi
10-15 P-s
részletfizetésre
Is kapható
SZABÓ ANTAL Fő-ut 5. üzletében.
Helyszíni közvetítés Birmingham pusztulásának éjszakájáról
Egyik óriátfáklya a másik után gyulladt ki... Megbénult az angol felszerelési Ipar szive — Egy német bombázó pilótájának beszámolója
1940. november 59
ZALAI KÖZLÖNY
ferencj0z5ef
KESERŰVÍZ
- (Szent László Ünnepi szentmisék a piaristáknál)
Mint jeleztük, Szenl l-ósztó király süíi elesének iK)l). évfordulóját a kanfc zsni piaristák Iridimm\'inai ünneplik. Tegnap, csütörtökön, m:i, pénteken és holnap, szombatim reggel 8 órakor Ünnepi szentmisék, egyházszónoklalok-kai egybekötve.
- (Gazdasági tudósítói megbízatás)
A földművelésügyi ndjuszlcr a gazda-sáKi felügyelőség javaslatira Csonka István tetenyei róni. kai. elemi iskotil tanítói a lelenyel járásunk három, körzőiére kiierjcdöíeg gazdasági tudósítói tisztséggel biztn meg.
- (Eljegyzés)
Molnár Baba és Hájcz Károly jegye-sok. (Minden külön értesilót helyett.) (:j
- (Megépült az ortaházal kenderáztató)
Az ortaházai körjegyz-öség községi\'i-r*w már évek óta volt kender é-s ícn-lonnclés, de szakszerű, feldoflgozására mc^föoUi kcnderáztató hiányában- nem kerülhetett sor. (.rój Toloki Béta fö-ispiin közbenjárásáru most sikerüli e-jty modern, mindenben megtelelő kendi-r-ázlatól lélesiloni Orlaháza, Zebeckc és Kissziget községek részére A kender-ázlatól most avatták lel luiiiepélyes keretek közt.
- (Jó tanács I)
A biztosítás föladásakor a közvetítő estleges szóbeli Ígéretei csak akkor kötelezik a biztosító társaságot, ha a külön kikötésekéi az ajánlatba (b*vafc lásba) felvették és azokat a biztosító-vítkaat t\\.ti>l kiállított kötvény Is tar-tatmazza. (;)
- (Zalai kis hírek)
Döme György 77 éves ós hasonnevű 12 éves fia, mindketten szalapai föty-nmvesek kuko ricaföld jn kön karóval és bicskával összeverekedtek. A sümegi járásbíróság az apát 10 napi, a fütt 3 heti fogliázm ítélte. - Hoffmanu Imre 27 éves nyirádi földműves gjyőt-ítyithatatlan betegsége miatt feíakasz-tolta magát, meghalt. — Tóth Istvánná rédicsi asszony sodrófával megverte sógornőjét, amiért most 3 lietí fogházra iléJlék jogerősen. — Dabrtondck község elhatározta, hogy két közkutját megjavíttatja ós egyiket niotorszivaltynvai látja el. _ Fitos Imre 3 é>«s lófejr gyermek szecska vágó v.d játék közb.\'n levágta ujját.
- (Összedőlt az Istálló, agyonnyomta a kocsist)
I-Tclsümonostorpusztán iu egyik ta. nya istállója összedőlt s a (Éaaihonó romok oltcniotlék Fiu-.igó Aulát 34 áyfa. kocsist és kél lovnt Mire a romokat eltakarították, a kocsis megfufadt^ a lovaknak azonban *mmS bajuk nem történt.
Ötven pengővel akarta „megjutalmazni" a munkatábor orvosát, elitélték és tolonc-házba szállították
Zalaegerszeg, november 29
Grünbaum Géza zalaegerszegi 40 éves sütőmester, akit a városban »kiflibáró< néven ismernek, a zsidók sárvári munka táborába kcrü\'t, de olt nem sokkal később felmentették. Grünbaum ugy érezte, hogy elbocsátása dr. Slcinhoff József orvosnak köszönhető, aki mint kur-paszományos póltartalékos őrtnies-ter szolgált Sárvárott. Hazaérkezése után ezért 50 pengőt kü\'dött Singer Henrik elmére Sárvárra, hogy az összegei adja ál dr. SteinhoFfnak közbejárása jutalmazásául.
A dolog azonban kitudódott és Grünbaum Géza « S2ofmil)tdbe\'yi honvéd törvényszék elé került. Itt bír-
nösi»ek mondották ki a fegyelefmi és rend elleni véiségben és ezért két hónapi, betenkint egy napi böjttel és a böjli napokon kemény fekhely-lyel súlyosbított fogházbüntetésre Ítélték. , ¦
Közben kiderült az is, hogyGrün" boumnak, aki évek óta űzte a. pék-mesterséget Zalaegerszegen és vagyont, házat szerzett, hjiajdonkép" pen nincs is meg a rendes k\'épesité-f se, mert az eredeti szakanája szövőipari kejeskedőtanonc. Miután a törvényben előírt másfélévi tanonc" időt nem töltötte ki, illetve a törvényt kijátszotta, a rendőrkapitányság rendőri őrizel alá vette és loktiicházba szállította.
b\',,f-ni6«bíok impregnálása
PALCSICS-nál
Telefon: üzlet 96t,
Telefon: gylr; 344.
Ne ebédeljen vasárnap
odahaza, mert a Keresztény Jótékony
Nőegylet Kanicsonyi Vásárján remek ebédet kap, olcsón. A Vásár vcndéglö-Jében 1.20 pengő a kis, 1.60 pengő a nagymenői ami mellett vidáman szórakozhat a guzdag Vásáron és ériékes ajándékokat nyerhet n tomlml/ui. Szóin-l>at és vasárnap n kjgnjzsn^ati a iiőegy-lelt Vásáron událkoznak az Iparoskor nagytermében ós olt szórakozva jöté-kony kodnak! (:)
— (Gyönyörű Ismertető iüzetet adott kl Erdélyről az lBUSz)
Az Ibnsz a karácsonyi ünnepek alatt társasutazásokat rendez Erdélybe és pedig Nagybányára, lk>rszékre, Gyilkos-tóhoz, Szo valóra és Tasnád fürdőre Ezeu kivül egy 8—14 napos autóbusz kirándulást is szervez luxus autókar-jain Erdély természeti szépségOUiek és kullurálLs értékeinek niegielwilésérc. A tarsasutazások és kirándulások részletes piogmmját az Ibusz ízléses kiállítású prospektusban adta ki, melyek valamennyi IBUSZ, MAV Hiv. Menetjegy-irodában kaphatók. (:}
Otcsjéfídsjjof
SzémkozTialík
h
Az Attila az őszi első
A legutolsó Sáska—Kei űikvdel.ní mérkőzéssel kizárult uz 1940. évi ifjúsági bajnokság őszi fordulója. Ebből « versenyből többen szerettek volna győztesen klkonibij, hiszen a PoSgáris-lák kivételével n csapatok mind osély-lyel indullak az első helyért. A Kereskedelmi letöri, búr az is igaz,. Iiogy egy CserjjCst adtak városunk lobdu-nigósjjortjának. Tavasszal m|ég okozhat nagy nvegtepoiést a balszerencsével küz dó\' diákcsapat A Legényegylet nagysága — sajnos — csak elméletijén és papíron volt inog. Összeszcdell nevek, rendszer nélkül. A Sáska vereséget szenvedett ós a második hejyrc szorult. Az AtlUn pontveszteség nélkül :etl az első. Tehát u egjohb Ifjúsági csapatot üdvözölhetjük ö tiuta\' gárda Összességében. Farkas, Beké, Czindrisli^ Szál-ícr, Babos t, Végli; Andii II., Poór 1.1-, Vilct»k, Váindy. Mesits, Horváth és Babos II. játékosok szerepellek az őszi első bajnokcsapatában. Dicséretei érdemel a sportszCielö és lelkes (íodina János intéző, ukí hurcolt, küzdött ós dolgozott az Attila érdekeiért
_Jt_n_|_
Az ifjúsági bajnokság őszi éllAsa:
1. Attila F. C. 4 4---14 : 3 8
2. Sáska Lev. 4 3 — l 15: 7 B
3. Kuth Lug, e. 4-2—2 9:14 4
4. Polgári Isk. 4 I - 3 8:14 2 5- Kereskedelmi 4--4 4:10 0
Páratlan kedvezmény a Zaiat Közlöny olvasóinak
A főváros egyik elsőrangú szállodájával, a csendes és központi fekvésű
István király Szálloda
(Ifi.. Podmaníozky-utoa 8.)
ürazgatósáfával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi (ütés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető igénybe, melyet a Zalái KOzlOny Uadóhiystala állit kl a jelentkező olvasók részére.
Szombat aa vasárnap
P 1.20
Csengai-y-iit 50. Mám.
Szíves pártfogást kér
Koracilci Istrái Kllüuö zeue I az u| tulajdonos
Rövid táviratok
JAPÁN a közeli napokban erélyes tiltakozó jegyzéket ad át Hollandiának, Holland-India egyre erö-sebb japánellenes magauu-iásalm&att.
ATHÉNBŐL kitiltották az összes külföldi újságírókat. Csak az angolok és amerikaiak maradhatnak tovább ís Görögoszágban.
110 MAGYART som\\ fel névsze-rint a román hivatalos kip Irnfcii száma. A imlagyarok o román postánál teljesítettek szolgálatot és Magyarország javára optáltak.
VANG CSING VEJT az uj japán-barál kínai állam elnökévé válasz? tolták. Japán szövetségi szerződést köt az uj Kínával.
SANGHAY és Nanking között a kínai szabadcsapalok kisiklatták a nankbigi ünnepségekről jövő utasokkal teli szem&yvöna\'lot. Több, mint százan életüket vesztették.
A. KÉPVISELŐHÁZ nVai ülésén folytatták a felhatalmazási javaslat vitáját. A vitát kedden fejezik be. \\ Úlána a Jövő héten rntár netrni is tart ülést a Ház, ellenben a következő héten megkezdi a rehabilitációs ja* vaslat tárgyalását, pmely kitölti karácsonyig az időt.
SER EDI Jusztinián bábbros hercegprímás holnap jünnepli bíborossá történt szén (jelesének 13- évfordulója . , \\ ; i l •\'
UJ DUNAH1D épül a Felső.csaló-közben. Az előkészületeket már meglelték.
MARSÉILLESBEN ellemették az angol légitámadás áldozataJLt. A ko-szorukon ez a ftelirás volt: Nem felejtünk ! A francia kormány még várja az "ngol választ és kártéritést követei. , \' j j ,
SZLOVÁKIÁBAN zsidó kÖzixMilot áliitotUik fel, ame>ypek feladata lesz a zsidók összeírása és elhelyezése Po. zsony, Nyílra és rrtég több nagyváros bizonyos negj-edciJx\'Ái ugyonís kiköltöztetik a nem árjákat.
KALLTÓ ünn ájlajnolnök ieniondott. Az uj cinökválasztást niidkV)b meg akarják tartani. Kalüo Iwiegségévei in-dokoH\'\'. meg lemondását.
A NEWYORKI sajtó az migliai claí-nüszcrhiányról írva hcutgsiilyozza, hogy angol körök rövidesett kónytojenek lesznek ujabb korlátozásokat l«!\\*aetni uz élelmlszeieilátás terén.
SZIÁM Ós Francia-Uxkokinu kózt végleg kitört az ellenségeskedés.
A MIN1BZTEHTANACS mo foglaL kozotl a pesti villanyáram fogyasztás korlátozásával, amelynek ügyébon ró-\\ddcsen renddel jvlenik meg.
A T0Z1FAÁRUSÍTÁS \' átáUitásájoak során 1200 keresztény keicskedö kO(potl lüzifaárusitási engedélyt HudJipestjen.
A KALOT első nag>sjkeni közgyillésén a mozgalom vezéiei a.szentisLváni birodalom melleit lettek Intet és vájtt-s/oiuik minden vádaskodásra.
HAT MUNKÁST maga alá temetett ma délelőtt Pcsloii az Eskü téren egy ház összedűlt állványzati.
HOLLANDIÁBAN is elbocsátják az összes közluvatalokból azokat, utók nem felinek meg oz árjatörvényeknek.
6513
ZALM KÖZLÖNY
IMO, november 29
iodi
jóslat :
Élankabb szil, agyas helyeken, fflleg a Tiszttől kalatra kisebb havazás, a hőmérséklet osökken.
A Meteorológiai Intését naíykAiiltiDl Btaffizreléallomas* leiont! t
H<m«néUet tefnaji ssto 8 orakoi +5 2. ms ranral +3-4, délben 4 40. fhaootlík 00 «C
m. kir, minisztérium 990/1939. m. e. számú rendeletében előirt
kapható
lapBDk ééiilaii.
ilmtalimUtH Salitasi lílluai
MENETRENDJE
frvínyci 1940. mijus 1IM6I.
Viiutillomáus
4M
()Z11 II»
13" IBM 1100 II41 20*0 22 ZO 23-10
9 S >
II
«
8
a
>
Latensei menetrend
1 ctc.ijirSI Ir.d. 1-40 ILK(L.*h.ír. Í.V. VÜO! »i«,l..l,.WIfci 14-N l.tajfr.irl. 11-40
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
(Folytatás az 1. oldalról)
dishíknak titkos fegyvcrraktáraik | vannak és intézkedés történt, hogy* -a régi ellenségekkel leszámoljanak.
A hadsereg elég erős, hogy a.
vasgárdával szemben felvegye a harcol. — hangsúlyozzák bukaresti beavatott körökben.
Vidéken lázadoznak s vasgárdisták
Bukarest, november 29 Mosl már nyilvánvalóvá váft, hogy a vasgárdislák
szombatra készítették elő a nagy leszámolást
A kormány azonban tudomást szerzett erről, meg akarta akadályozni azt, ezért pár nappal <>iőbfl> hajtották végre a kivégzésekéi. Ez egyébként formális tömegmészárlás volt, mert imlint utólag kiderült, azokat, akik részben magúk is clőkeszÜct-ték a Vasgárda félig-meddig uralmát, \' j , |
álmukban mészárolták le
a légionisták cellájukba", vagy pedig gépfcgyversorlüz elé üUitották őket, ( i
Vidékről érkező jelenitek szerint a vasgárdisla rrtegnir-tódulásnak lázadás jellege van. Brassóban, Tur-nu-Szcvcrinben, Galat^ftn és Kra. jovában :. i : - *
véres verekedésekre és tüntetésekre került a sor,
amely több áldozatot is követelt.
Gáláéban és több más helyütt n vasgárdisták kifosztották a zsidó kereskedőkét. t . ; i
„Antonescu egyelőre még ura a helyzetnek" •
Bukaiest, november 29 Ma reggel .kiadott jelentés szerint Anloncscu még ura\'a helyzetnek és remélik, hogy a tábornoki kai\', il-lelvo a hadsereg megnyerésével sj-kerüM megvédeni a belső rendet és helyreállítani a nyugalmit. Anto" Iliescu a jelek szerint
leszámol majd a lázadókkal. A helyzel pillanaüiyilag rnég zavaros és előre nem lálhaló fejleményeket hozhat.
A jilavai fegyházban legyilkolt óM dozatok ponlos számát m\'ég mindig nem tudják. N«nv sikerült tmégmeg áMapilani az. áldozatok egy részének kilélét sem. Még 28 olyan holttest fekszik a fegyház udvarán, akikről nem tudják megállapítani személyazonosságukat.
Continental Írógépek
képviselete és torakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Fö-ut 5.
Villamos htiztartási készülék
mindenkinek Örömet szerezi
Teakannak
Vasalók
Kenyérpirítók
Gyorsfózok
Kávéfőzők
íróasztali lámpák Hantjulatlámpák modern falikarok Olvasó lámpák .Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. Mn
Azokkal a hitekkel szernben, ajne-lyek szerint Madgearu rablogyilkos-ság áldozata lelt, legélénkebb bizonyíték, hogy a volt pénzügymmisz-ter zsebében 28-000 lout találtak.
Küszöbön a román polgárháború?
, 1 Budapest, november 29
A ma déli lapok a különböző je. lenlések alapján részletesen beszámolnak a rojmláiiiai helyzetről. Air tonescu az egész országban riadó* készültséget rendelt el és nincs ki* zárva, hogy bevezeti az ostromállapotot is. Kétségtelen; hogy amikor a hadseregei készenlétbe helyezték, a Vasgárda is felkészültj igy Románia lakossága még súlyos bonyod3^ mak árnyékában áll. Büukaieslbca komolyan félnek áltól, hogy a Vas-gárdista lázadásból polgárhálwru lesz. • , ,
APRÓHIRDETÉSEK
i S0 (illír, minden további HÓ ¦
Megbízható Halai axobalnaat azonnal felveszek. Cint a kiadóban. 2739
Halad* mellé keresek hegedű-Imiitt. Tclckl-tit 22-, udvarban. *
B«JárAn6 lelvétellk Horthy Miklós ut 43/c__2747
Ktf Mtélaánwt azonnal felveszek Horthy Mlklós-ut 5. TcjlTÓ._ »
ADÁS-VÉTEL
Egy Jókaiban levő aaabAax-a axtt.lt
vennék. Cini: Batthyányu. 6. 2733
Ssép kar*oaon«/f*i több ezer, eladó gróf Andrássy uradalmában, Letenyén, 2730
Warthalm-kaaaxa, 2 én. eladó. Meg-tekinthető 10-12 él d. u. 3—4 óráig -Horthy Miklós-ut 6. 2735
Mifahoa* „Sörlef•Sxattar" limit kaphatót _•
Néhány kocsi ératf trágya olcsón eladó. Jóitef Wherceg-ut 70/a. *
Zangoréfcj angolmechanlkas plaal-¦ék, harmonlntMok kedveié fixetéal teltételekkel, ót éves garancia mellett Ladaosky haafjaaarfcéaxHfinéta
Horlhy MiUÓa-at 1. Vétel - Csere I 1
uikAs-Ozlbthelyiséo
Jóforgalmu vauyaakaraakadéa Nagy-kanlzslhox közel, eladó. Clm a kiadóban.
2713
Jóforgalmu ut mentén vagyaakar»-Eíoűóo trolikkal és kocsmával Nagykanizsa közelében elköltözés miatt eladó. Hő-vebbet Csengeryut 72. 2741
Otaaabas összkomfortos lakai azonnal kiadó. Eötvöf-tér 30. . *
Kétsxobás lakán és egy elegánsan berendezett bútorozott szoba elösiobival aionrtal kiad*. Cím a kiadóban. 2750
BUTOKOZOTT SZOBA
OallfakudaO twép.n bntaroaoK tuoba fUrdöazoba-haaználnlInl december 1-ére kiadó. Rozgonyl-n. 19.
Szépen bútorozott szoba kiad* egy hixaipáraak vagy két ornak. Batthyány-utca 26. •
Kai5nbaJ*i*aln elegánsan batorozolt utcai ttxoba kiadó. Csengeryut 22- *
ZALAI KÖZLÖNY
pvlitikai napilap.
Uad}a:,.KBzgBidaláglR. T. Hajiyktttilzía". . Felolóv kiadó: Zalai KAr.iy.
V .- Nyomatott i
• „iíöíimiiliuioflí II. T. Nagykait1lMM
iiyoiiidnjiíbaii Nagykaalzuo, (Nyomdáért fülel. Zalai KArolyJ
2894
80* Évfolyam 274 u4m. Nagykanizsa, 1940. november 30 szombat
fira 12 HH.
ZALAI KÖZLÖNY
«» assaettatiti n* *. ¦
Felelős szerkesztő: Barbarli» Lajos
Ett«sesM int: «f7 ho» 1 pasa* MM.
Könnyű a teknősbékának !
(bt) Bevezették Angliában a be-vileli nehézségek miatt a részint étkezési, részint tudományos kísérlet] célokra forgalomba hozott l>ékák és teknősbékák forgalmának korlálozáf sál.
A békák és teknősök eme öröm," ünnepén önkéntelenül arra gondot a híradás olvasója, hogy könnyű atek-nösbékának, de hova jut » világ, ha ilyen ütemben nő és szaporodik és borítja cl az étci^t a nincs ?
Bizony nagy gond ez, tagadhatatlan ! Nem enyhíti vatantlí nagyon még az a viszonylagosság utanr, hogy ámi az egyiknek rossz, az a másiknak jó is lehel. A füzeik alján a holdnak szerenádozó brekoke-sercg mindenesetre azért könyörög, hogy minél tovább tartson a háború. Nem igen bánja az a mjl-Hó és millió tmlunkás kéz sem, a melyeknek a háborúval kapcsolatos iparok hallatlan üteme adja « kenyeret.
Maga a nincs is viszonylagos. Jolin Bull országában párezer pipa" szopókán öss2ecsikordu\'nak a fogak, hogy rnost már mivel verje cl az éhségét mister ez és mjiss amPz, h;i már a (mindennapi bék^oosiibéi\'l és icknös-levesérl is a jegyiroda elölt kell előbb sorba állni ? Mi meg mosolygunk ezen, Interi a mi gondjaink sokkal komolyabbak, például a hústalan napokkal. De fám : -közöttünk is élnek ezrévé! magyarok, akik e hústalan napokra is fütyülnek és jtCm értik .*mi van abbati annyi gond, hiszen nekik eddig is hetenként hét hústalan napjuk volt ? Szerintük a krumpli, a petróleum az igazi gond, ¦ vetőmag, meg a lehénke, amire rávetette a szemét a végrehajtó.
Bizonyj a gond-paternosler végla-len, fönn is, lenn is szüntelenül, csikorogva jár és az ember-lánc egyel-ten szeme semi szabadulhat belöio. A teknősbéka, — az igen ! Az élhet Diogencs-módján a házában és el-mélkedhetik száz évig akár, hogy milyen ostoba az ember, aki mind" egyre a holnapért töri magát ¦ és észre is alig veszi, hogy ma is van, csak ma van a világon.
Hát igen ! így bölescllkedhcíik a teknősbéka. De nem az emjbcr ! Talán seminii annyira ncun különböz-Wli meg az embert az állattól, mint a holnap. A holnap, ami nem\' ösztönösen, hanem tudatosan él az enir bérben, mint imindenckfclett álló problémája egyednek és összeég, nek, A holnap jeieidkezik az ember örök Isienhiléj>5n ; a holnap parancsa kap éleiét a családban ; a holnap egyesíti az emberi a haza nagy közösségében. Minden eszmény pillanaton, időn felüü. Ésesz-mények nélkül ember-e az ember ?
Ha tehát az időtlen, holnapot követelő eszmények az egyéni érdekek, a pillanatnyi jó háltérbe szorítását kívánják, hclyezkedhclik-e az cm-ber a nádas szélén szúnyogra ,vii„ dászgaló. béka álláspontjára ?
Szuronyerdőben gyászol ma egész Románia
0/ vidéki városban volt polgárháború jellegű utcai harc. bár hivatalosan nyugalmat jelentenek — Codreanu temetésér* 15*000 vasgárdista vonali fel akiknek teljes leszámolás a céljuk
Aláírták a japán-hlnai egyezményt — 400.000 kiló bomba hullott az éjszaka Londonra — Olasz támadások a görög fronton — Moszkva nem tárgya! Londonnal
A romániai cseoujényekről még mindig a legkülönbözőbb jelentések érkeznek. Az Orient rádió hivatalosan cáfolja, hegy Romániában rend zavarás vagy nyugtalanság volna, ezzel szemben míás Jelentések arról tudnak, hogy egyes vidékekről és
főképp Bukarest vidékéről tömegesen költözik el a lakosság.
Az elköltözések oka a vasgárdista tulkapásokban kereshető. Vidékwn ugyanis sok zsidót és baloldali érzelműi legyilkollak a bosszuéhes fe-ginnislák. Egyedül Pk?esü: vidékén 200-náJ több zsidó és baloldali ér. zelmü legyilkolásaról tudnak.
Az Uj Nemzedék értesülés;1 szc-rínl három rendőrtisztet is ímeg.-gyilkoltak. Ezek ugyan « VoSgárdá-boz tartoztak, de állítólag elösígi-telték a >bünösök« uralmát.
Vidékről olyan jelentések árkOz. lek, amelyek (mtár a polgárháború jellegével birnak.
öt vidéki városban volt véres utcai harc
a légionisták és a Katonaság között.
Bukarest maga is szuronyerdőben gyászol. A középületekéi csak tegnap szállták meg a hadsereg tagjai, két napon át a vasgárdisták voltak az urak Bukarestben is. Ma már
három hadosztály tart rendőri szolgálatot Bukarest utcáin.
Vidéken még mindig a szélsőséges légionisták kezében van Sok helyen a hatalom.
A Budapesti Értesítő bukaresti jelentése szerbit a román főváros-1 ban 15.000 légionista vonult ma fel> A végső cél és jelszó : , \',, , teljes leszámolás.
Antoncscu katonai mtézkedései
egyelőre megakadályozhatják a további rendzavarást, bár a helyzee korántsem olyan nyugodt Romániában, mint eímllyennek a biv#4aloS nyilatkozat mondja.
ploesti és -Brassó vidékién is nagy katonai egységekel vonultattak fel.
Codreanu és társainak Ünnepélyes temetése
hadosztály vezetősége is. Baldui\'von Schirah birodalmi vC2»tő nFühnar, Hohte körzet\\ezclŐ a párt és Hess Rudolf, az olasz követ a Duce, a spanyol kővel pedig a spanyol kormány nevében helyezett koszorút a ravatalra.
A gyász^iimepseg után délelőtt 11 órakor indult meg a zötdingesek menete a koporsókkal 0 Zöld Ház fölé. A BrafiaiuMéren hatalmas feJ-irás látható a következő szöveggel: >Cornclius Zelea Codrcami Jeleji !c
Románia tma gyászünnepet ül; Ma temelik el ünnepélyesen Codreanu és társaínak kihantolt holttestéi. A tizenhárom koporsót az Hie Borgau lemplotmbon ravatalozták fel.
A ravatal mellett tegnap egész nap diszőrségel tartott a Vasgárda ós a tömeg is nagy csoportokban zarándokolt a ravatalokhoz.
Ma reggel az ünnepi gyászüímcp-ségon megjeleld zöld ingben Autó/* noscu\'kondukátor ist valamint Horia Sjma vezetésével a párt és az áltaüni éléi vezetői.. Ott volt a német lan-
Nem növelték a romániai német csapatok létszámát
minden tiszti adósságot, \'
Bukarest, november 30 Az Orient rádió a külföldön elterjedi hírekkel szemben cáfolja, mintha a romániai német t-mhad-osztály létszámát emelték volna.
• \' l Antoncscu elrendelte, hogy a hadsereg kölcsön intézeiénél töröljenek
Aradon letartóztatták Oodeeru rendőrfőnököt, aki nagyobb pénzösszeget fogadott el két kereskedőtől, azért, hogy majd az esetleges bántalmazásuk alkarjával megvédi őket. |r.il m I
Távolkelet uj rendjét kívánja biztosítani kínai japán egyesmény
Tokió, november 3* A november 30-án aláirt és életbelépett f-apán-kinai egyezmény rö-
vid bevezetőből ós 9 kis cikkelyből áll. A nankingi uj kinai kormány (Folytatás a 6. oldalon)
- No, helyben vagyunk ! — mondja mosl az olvasó- - Ez a neantu-domkicsodamár megint alighanem valami hazafias áldozatról akar prédikálni...
Hát hiszen nem is csodálnájni, ha egyszer ráolvasnák a fejemre, hogy szép,., mind szép, amit ezek az írások tanácsolnak, hirdetnek, követek nek; de aki írja őket, próbálja meg egyszer összeadni mindaz! ;l hazafias kötelességei, amit a honvédelem időszerű kérdéseivel kap-csoiaiban összefirkál! már ezeken a hasábokon.
Igaz ! E cikkek mindegyike a inüi é:ct különböző vonalain köle\'.czövé vált áldozatkészséget, türelmet, fe* gyclmczcnséget, terhek, tilalmak, köle\'csségek és százféle nincs elviseléséi magyarázgatja a szívesen tor-ziló, könnyen ijedő, gyorsan csüggedő magyaroknak. S ha imánd ösz* szeadja az ember, csakugyan sok a birni, tűrni, lenni és nem-tejuij való. Sok, de nem löbb, mint a mennyil adott körülmények közölt minden hazáját szerelő embernek
vállalnia kell. Elvégre háború kellős közepén élünk és a tét az egész világ rendje, sorsa és -benne min-dtm ember hazájának léte, vagy nem léle. Sok az áldozat, d" még mindig nem\' annyi, mini amewiyire a magyar jelleninek mondén egyest .képesitenie kell, hri az a jellem valóban és miuden felelt magyar. Sok a gond, baj, sok a nehéz akadály, de jó szolgálatot tesz mindenkinek, ha keserves órákban nem azokal irtgyelgeli, akiknek eldorádó az élete, hanem azok portáján néz körű\', akikből legtöbb van a világon : - a nála nyomorúItabbnk, nála is súlyosabb keresztet cipí\'lők között. Ha minden elégedetlenkedő, kétségbeesésre hajlamos, minden kicsi lemondást zsörtölődve panaszoló magyar követné ezt « tanácsot, hamar rá kellene jönni, hogy a világra zúdult tüz- és vízözön közepedé Magyarország még mindig jobb helyzetben van a mindennapi élclátlag tekintetében, mint akárhány a nemrégen tejben-vajban úszó országok közül. , , \\ .
Nézzünk csak körül az újságokban. Nem is kell több újságot végig lapozni. Csak egyetlen, néhány nappal ezelőtti lap-számot. íme egy csokorra \\a\\ó a tegnapi nincs-novaiból :
A Vatikánban 30 deka a napi kenyér-adag, 6 és fél deka a léSzla-porció és tilos a fehérkenyér. Svédországban rendelet jelent nffg a fogyasztási cikkekkel, különösen a ruházati anyagokkal való takarékoskodásról. Angliában 800 féle áru. cikk fogyasztását teljesen bcszün- ¦ tették, mert minden munkaerőre a hadiiparnak van szüksége. Bulgáriában bcvezellék a jegy-rendszert Sóra, liszlre, cukorra, kávéra. A gabona és olajos magvak minden termelését be kelt szolgáitabii a csch-morva .prolektorátusban. Szlovákiában műiden kerékpár, autó és motorkerékpár pólgutaiiját hatósági rendelkezéssel igénybe vélték. Lefoglallak minden vas- és bádoglemez készletei Törökországban. Norvégia a rákJuájiyou igyekszik az élö rákok körmönfont raktáré/
a
ZALAI KÖZLÖNY.
1M0. novtmbw 30.
ávuk hoinú toron áf liúsúgos tiórakoitatója
otthon
RfíDiO
sásával segíteni. No és - a londonj béka és teknősbéka »mizéi*iákc.,
Lám : - egy napon, egy újságban a Magyarországon még nagyrészt is" meretlen korlátozások és nélkülözések egész sora!
Azt mondja erre az olvasó:.— mit bánóim) én, ha Törökországba" nincs bád<ig és Londoban nincs teknősbéka, mikor nálunk vau hústalan nap és vau zsír-jegy, ds nincazsE ?
Igaz ! De olyan magyarok is ezrével élnek köztünk, akik fülyüutek a hústalan napokra, mert azelőtt is hét (7) hústalan napot tartottak hetenként. Az áldozat, a lemondás, dű még a nélkülözés is viszonylagos bizonyos fokig. Mindenkinek a maga igényeit kell rövidebb gyeplőre fogni. Mindenkinek a maga életkereteit kelj szűkebbre vonni. Mindenkinek a maga viszonyaihoz (miérten kell meghoznia a Kimondás áldozatát. Nem csak a iteniondásét, d2 ha a szükség ugy parancsolja, a nélkülözését is. Ha tud nélkülözni a békében Jóléthez szokott angol, dán, bolgár és minden nép, amelynek életfontosságú kérdései fckü&znck. a mostani háború imJérlcgén, mennyivel inkább tud Q magyar/aki a hazájáért meghalni is ugy tud, mint csak kevés más néniket fia. Ha mindenki tud sanyarúságot vállalni á háborúnak most tmtór remélhetőleg nem m.agyon hosszú idejére, hát tud a magyar is! Egy kicsit szűkösebb, egy kicsit gond\'erhcitebb éleitől nem ijedd imteg ez a fajt\', amelyet ezer év minden próbája nem tudott megfosztani soha "a életerőitől. Egy tyúkkal betjebb a nadrágs/.ijat, de ezt az életünkmiu-den vonalán ! Ha s;>ha, de most tudja a magyar, hogy tmliérí hoz áu dozatot s ez megkönnyíti annak elviselését mindenki szántfiru, aki nem csík a konc láthatárán hazafi, hanem teste-tóiké tnwnden erejével szolgálja magyar voltának nctrnl csak a kövelel, hanem « tartozik oldalai is.
Több mint 38,000 pengő kezelési felesleggel zárult a város mult évi gazdálkodása
Nagykanizsa háztartási állapota *t elmúlt esztendőben Is teljesen kielégítő volt
Több mint 16 millió pengő tiszta vagyona van Kanizsának
Ma karült ki a sajté alól a város 1030. évi zárszámadásáról szőlő jelenlés, amely tiszta kéj ml mutat a város mult esztendei gazdálkodásáról.
A .város 1039. évi költségvetését W miniszter módosítva hagyta jóvá. Az évközben felmerült pót ós rendkívüli szükségletekre a képviselőtestület ügyen ként külön határozatokkal álfopitotl meg póthiteleket Pótköltségvetést is ál» pitotl meg. de ezt jidn lehetett végrehajtani, mert tárgyalása későn történt meg.
A bevételek sVo-kal, a kiadatok 3.3%-kal haladiák meg az előirányzatot.
A végeredmény 22.flt-l.28 pengő hiány, a költségvetési kcicl 1.3 százaléka.
A hiányt mulató végeredmény azonban csak látszólag kedvezőtlen, aminők következő a magyarázata: az ínség-akció kiadásai 60/735.93 pengővel meg-lmladták az one szolgáló számadási évi bevételeket. Az czzfl keletkezett hiány nem a folyó, hanem az crőzö évi, ílíel. ve o/. első iuségakció évéaiek kezelését terheli, meri az 1939. évben felmerült kiadások fedezeteié szolgáltkségjárulék bovélel eltürása — minthogy az iuségakció idényévé októl>crtől októberig terjed — az elözö évi kezctésly.n történt.
Az 1039/1940- Idényévi inségjárulék késői kivetése miatt csak 10-10. évben került előírásra az újonnan életrehivott Szociális Alapban.
A valóságos eredmény tehát nem hiány, lument 38.711.04 pengő felesleg.
Az ingatlan és Ingóvagyon jövedelme 7433 pengővel rosszabb az; előirányzatnál. A visszaesés azonban csak látszólagos. 1
A közszolgáltatások közül a borfogyasztási adónál, az italmérési engedély illetéknél eV a százalékos kerepeli adónál mutatkozik számottevő kcvscsblct, aminek oka a múltra szótő nagyobb becslés, valamint a viszonyok javuftá-sának túlzott becslése uz előirányzat-ban.
A rendkívüli szűkségletel Uoljesan fe-
dezni lehetett anélkül, hogy reudkivüfa eszközöket kellett volna itfénybcveruil, vagy az adóterhet súlyosbítani.
A város háztartásának állapota teljesen kielégítő, nyugodt menete egész éven át folyamatosan biztosítva volt
A város minden kötelezettségének pontosan eleget tett, készflzetőképettége pillanatokra sem volt veszélyeztetve.
A közszolgáltatások hátraléka kiteli 1038. év végén 440.000.15 pengőt 193a év végén 3(13.000.34 pengőt, tehát. 1039-ben apadt 77.300 pengővel. A -zárszáhil adási hátralék az előző évvcílSiemben a levételeknél 75.739.85 pengövet a kiadásoknál pedig 32.300.69 peagóyel keveaobb.
10.19. év végén készpénzállomány 215.086.33 pengÖ. azonnal leiáró adott kölesönök 11205.50 jicngö, A pénztári helyzet rosszabbodása a számadási évben\'31.168.48 pcngŐ\\el. Következménye ez annak, liogy a város a külsőségek folyamatban lévő felmérésének költségeire 36.071.10 peniíőt előlegezel^
A számadási hátralékok főösszege a Ihj vételeknél 095.872 jpcngö, » kladá-soknál 313.507 pengő. A hevójeü hátralékok a kiadásaikra tollát ,.
több mint háromszoros fedezetet nyújtanak. -
A- Háztartási Alap összes Úszta vágyóján a vagyonmérleg szerint 11 millió 108.587 pengő, az előző évinél 5031 pengővel kevesebb, a pénztári vágyott 81.734 pengővel a|xult, a lettári pedtg 76.703 pengővel rtyarapodott.
A város tiszta vagyona a.száimadásí év végén 10,215.202 pengő, uz előző évi állapottal szemben 11.410 i>cngövo> több.
A költségelőirányzat tehát reális, a gazdálkodás lelkiismeretes vo\'.l. A pcA-gárság a város vezetőségének a feU rnentvényt — óriási felelősségteljes munkájának minden elismerése meíctt — megadja.
(ÍJ. /(.)
Rádiót
¦ megbizható szaküzletből i GRÜNHUT ELEMÉR-töl
Oaák-Mr 1. mném.
A város gazdasági hivatalának intézkedései a szegénysorsa lakosság tüzelő-és zsirellátásának biztosítására
• Mint jeleztük, dr. Krátky István polgármester a legtiíőbbi városi köz gyűlésen felhatalmazást kért és kapott a képviselőtestülettől a varos azegénysorsu lakosságának tüzelő es
zsirellátásának biztosítására.
Intézkedésére a város erdejben sokkal nagyobb arányokban törlés nik a fakitermelés, mlint az erdei üzemi tervben |mK\'g volt állapítva,
nál
azár-udvar
szebbnél-szebb
női és leányka
kábítok,
divatáruk
nagyon olcsón 1
\\
Bár gazdag lehetnék;
— gazdag lehatnék — mondja vágyakozva sok ember. !¦>, a váeya már a közeljövőben teljesülhet ha egy három- vagy mAsfólpengöa államsorajegyet vásárol. — A húzás mar
december 5-én lesz.
Fűnyercmény :
40.000__AR. Pa
További nyeremények: P 20 000.-. P 10 000.-, kétszer P 5000.—, négyszer P 2.500.-, hatszor P 2.000.-. huszonkétezer P 1.000.—,
fltb., Btb , Btb.
hogy a icgnehezebjb téli hónapok-ben i ; i
•z arra rászorulóknak
kisebb télelekben lehessen azt a megállapító!t áivm rendelkezésié bocsátani. A kitermelt fának gyorsabb szállítását lehetővé teendő, dr. Prack István tanácsnok, a gazdasági hivatal főnöke bivalyokat szer-zclt b*5, hogy a kjier)rícit fát a termelés helyéről, az erdőből egészen az útig szállilsák, ahonnan már ló-fogattal hozzák be a városjya, a tároló helyre. A fakitermelő munka a város minden erdejében nagyban folyik.
Intézkedés történt égyideüleg zsír-sertések, illetve hizlalásra alkalmas sertések beszerzésérc. Itt elsősorban a Dcutsch-féle hizlaldának, illetve sertéseinek álvétcléről volt szó. A közgyűlés megszavazta « szükséges anyagiakat, hogy u polgármester megfelelően intézkedni tudjon. Té-
FértiöItönyVH, \' ffelBltfik, télikabátok
nagy választékban
Szomolánylnál.
kinletlel, hogy a statisztika szerint Nagykanizsának évente mintegy 8-10.000 sertésre van szüksége, a város gazdasági hivataléinak nagyobb számú sertést kell be^rezni* a szükséglet biztosi tására. Eddig mint* egy 150 sei\'lést vásároltak egyesektől, mint uradalmiaktól. Miutáu
a - vármegye alispánja Zala megye részére Is sertés-kiviteli tilalmat léptetett életbe,
minden remény meg van arra, hogy a város gazdasági hivatala a szükséges mennyiségű állatokat be tudja szerezni és azokat részint hizlalja} részint bérhizlalásra adja ki egyes gazdákhoz. . , l
Szó van egyéb fontos éteimícikkek beszerzéséről isf n. m.: burgonya, báb, stb. \\ \' "
Hogy a fa könnyebben jusson az arra rászorultakhoz, szükséges n fa-kiskereskótiőkei is belevonni az árusításba, j i i ¦ i1/\' 1 \' \' \'
Mindeiveseíie nagy körültekintésről és a város lakossága iránti mély szociális érzésről tesz tanúságot az a gondoskodás, amit a polg&tmíestei\' fenti intézkedéseivel tanusitott.
A .Ferenc Jözsel" keserűvíz
régóla kitűnően bevált báziscer megrögzött székiekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; bizton,, enyhe és gyorsan ható tc-mészetes hashajtő, mely számos betegségnél az emésztési javítja és az étvágyat fokozza. — Kérdezze meg nívósai!
IMO, novambat 30.
nummi io
mtibUbalotk fi u*p«k ¦
Jitngliatti
órAk
A CBILLAOVÉDJEaayEL ¦ Immár S» ivo tlMfbiruth
ikOiIalbcn kapbilil,
A Notre Dame zárda
Jubiláris ünnepsége
i rendalapltó Fourler Szt. Péter halálának 300-lk évfordulóján
A Notre Dame női kanonok- és tanitóxend nagykanizsai Sugár-uti. zárdája, .rendaiopilóju, Fourier Szent Péter halálának 300-ik évfordulója alkalmával nagy egyházi ünnepséget rendez a plébániatemplom,*-. ban. \\ . [ \\ , ¦ \' j
December 6-án, 7-én ós 8-án este 6órakor ünnepi isteniisztelet lesz, a mely alkalommal Buzat József, a neves missziós-lelkész ünnepi beszédet mond a következő sorrendben ; Első nap : Islen embeie. Második nap: Szegények atyja, Hjarmadik nap: Gyermekek pártfogója. December 8-án az isten tisztelet után emlékképet osztanak ki.
A rendház főnöksége a jubiláris ünnepségekre szeretettel hivja meg a város közönségét, az intézet ismerőseit és jóakaróit, vakifltfnt az intézet növendékeinek szüleit.
Dj „Katolikus Értesítő" Indul Kanizsán
Ismeretes, hogy évek óta a plébánia kiadásában és szerkesztésében katolikus hitéleti értesítő kopogott be minden hónapban a lygykmiizsai katolikus családokhoz, amely mindenről tájékoztatta a nagykanizsai katolikusságot, amit hitéleti téren ludnia kell. Összekötőkapocs volt <w a hivők és pásztoraik, a katolikusok és az egyház között. Azok, a kik a gyakorlati fcalolikusság frontján állanak, kedves\' barátot és tájékoztatót láttak benne, amelynek fontos missziója van. Az utóbbi hö-napokban\'a7ord*«i részint anyagink miatt szünetelt a kedves kis füzete nok megjelenése, amelynek hiányát nagyban érezte papság és hivők egy a ránt.
A legutóbbi espereskerül*!! gyűlés is foglalkozott a kérdéssel és elhatározta, hogy újból megindítja a havonként megjelenő katolikus érte-silöt. A szervezési munkák mároly előrehaladt stádiumban vannak, hogy december havaiban tímár ismét minden katolikus házba bekopog a katolikus családok kedves, meghitt barátja, útmutatója és tájékoztató ja : a katolikus értesítő, amely való" *zinüleg Katolikus Élet ennen fog uj kiadáséban napvilágot Ütni,
Egy kanizsai 20-aa tiszthelyetles példátadó hősiessége
,_ Szakony Péter, a népfel-
J 1916,1!. 31)7] k«lő rsendörczredhez 1*\'-osztott volt nagykunt
20. honvéd gy«logezredl oli tiszlhclyet-les lia Iáit megvető bátorságával és p&-dátmutató hősies kitartásával lant ki az Krdös Karjaitokban Jaicóbényné* vivott liarcokbuii.
Szakaszával a Jokobénytöl északja levő ntzárbftn az ellenség meg-niegujtiló lagyorejü támadásait véres harcban mindig vixsruveitc. Az ütközet leghevesebb pergőtüzében is haláltmegvetően járta be állását és kitartásra buzdította legénységét. Kzen a napon agy nagyobb ellenséges támadó csoport :i drótakadályokig jutott előre és ott beásta magát A bátor liszlhelycllös néhány emberével a mellvédre ugrott (*> a (ég-hevesebb géppuskatüzbeu teíjes«n fedetlenül addig dobálta kézigránáttal az ellenséget, míg az elszenvedett veszteség visszavonulásra nem kényszerítene őket. Az ö őnfcáUdozó magatartásának volt elsősorban köszönlietö, liogy ez a fontos pont az ellenség minden igyekezete ellenére is birtokunkban maradt. A legutolsó támadás vissza ve réV.e után, mikor megrongált fedezékeit juviltitta, eÍÖ\' gránát rcpOsztöl su\'yosnu nn-g-se besült.
Kimagaslóan hősies niagatarbísáérl az arany vitézségi éreinmcl tüntették ki.
- Naptár: November 30. szombat Rom. kat András ap. Protest András. Izraelita Mark. bő 29. - December 1. vasárnap. Rom. kat Advent 1. vssárn. Protest Elza. Izr. Kiezl. hó l.:
Ofttftt/dö nyitva reggel fi órától tat, 5 óráig (két!*, t»rda, pónttk délután k«ddw ecéax rum oSkrwkl.
A rövidhullámú állomólok boállitóta tdéig loiiu, óvaloi harcolón kivont. A tér* nyujló oi állomotokat annyira tiírfiuna a ikálán, hogy a beállító* ugyanolyan
könnyű, mint akar középhullámon, íkálájának ogy i*fi*l: a 20 ói 30 hangoló* h*ly*nok állundáiágál
fonti k*p a 1T7-*t ORION <tú<*uup«r ¦n-oí. nyujiuti távokat óbróiolja. A b*-/ •mporalurakomponióció biiroiilja.
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja: Szabó Antal rádió-Ozlate, Nagykanizsa, Fö-ut B.
A templomban a harangkötéllel akasztotta fel magát elkeseredésében a 90 éves öreg gazda
A harangozóné talált reá a halott emberre, amikor épen egy halottért akart harangozni
Eszleregne, november 30 (Saját tudósítónktól) Szomorú esemény játszódolt le tegnap reggel a csendes Eszteregnyc községben.
Te\'ekovics János 90 éves gazda, a ki valamikor jobb napokat látott, öreg korára gyermekeire szorjlíj Dolgozni nem ludott és igy hol az egyik, hol a másik gyermekénél
őszi kabát téli kabát
A legdivatosabb szabású kábátokból válaszihat nálunk
ruház.
huzla meg mfagál. Legutóbb\' Fűzvölgyön volt férjes leányánál, mint- -egy három napjíj,, hogy Eszteregr-nyére jött, itteni leányához, aki Szinr lén férjnél van, Ugylátszik a szc-\' gény orcg embert nem, láthatták szívesen valamelyik leányos háznál, meri Bánfalvi János főjegyző tegnap magához kérette \'leickovicshoz zátarlozóit -és igyekezett lelkükre beszélni, hogy az öreget tartsák. Sí" került is megegyezni és a dolgot a főjegyzőnek kedvező mederbe terelni. A tárgyalások alatt egyszerre az öreg ember, aki szintén olt volt a főjegyzői irodában, hirtelen kiment és eltűnt. Hiába keresték a megegyezés után és akarták hazavinni, nem találtak rá.
Rövid időre rá a harnrigozóné bement a templomba, hogy egy el-hunyért megkondítsa a harangot. A1 harangkötél « templomi kórusán van,a hom.an meghúzzák a harangot. Nagy volt a harangozóné ijedtsége, amikor felment a kórusba és meg akarta húzni a harangkötele^ meri azon hollan lógott az eltűnt öreg ember : jeiekovics János, mPl-lelte a padlón egy zsámoly félve rúgva, A harangozóné azomial a jegyzői irodába futott, ahol jelen-* telte azeselet Bánfalvi főjegyzőnek, aki azonnal a helyszínié sietett. Azonban ő is csak. a bcállotl halált állapithalta nr?g. A főjegyző telefonált a nagykanizsai kir. Ügyészségre, tmajd a járási főszolgabiróségra, ahonnan dr. Sebestyén János szolgabíró szállt ki dr. Horváth Imre járási tisztiorvossal, akik megejtették a lendörj hullasxűmlét.
Megállapítást nyert, hogy a 90 éves gazda annyira el volt keseredve, hogy hozzátatpzöinak ter^ hére volt, hogy a templomba sietett, felment a kórusra, olt egy zsámolyt lelt a harangkötél nlá, felállott reája és amikor felkötötte imiagát, kirúgta maga alól a zsámjoiyt.
A kir. ügyészség megadta az engedélyt a holttest eltemettetésére. •
Jó öreg leiekovics János nem lesz többé senkinek terhére.
IGMÁNDI KESERŰVÍZ
minősége egyedüli
ZALAI KÖZLÖNY.
1940. november 30
\'«"li-i szemüveg rSffl\'Sí;
FÖLDOB GYULA
HUMftff, ttnwn n isiiweiiiouiehiai,
I\'Ö\'UtO. (¦ Koronn-nalfodávBl siímbt(i). ftlufirangu laviti műhely I
KIKSIVUK,
DR. CZAPIK GYULA
megyéspüspök dc<*mber 2án Koszi-Helyre utazik. A ui<^ósnüsi>ok kereszteli\' meg licrceg Festetics György újszülött fiát. A hercegur agy-ebként az örvendetes családi esemény alkalmakéi 1001) pengői oszlott ki a keszthelyi szegények közt. {
Czaplk püspök Keszthelyről Budapestre utazik, ahol részt vOsz a nnfry-uevü \'P. llini Peienc Jézustársasági provinciális cmlékiuuiepéryéa, nni*yct u magyar katolikusság rondoz a Jézus Szive kultusz lángtókft *$osto3i emlékének. Az ünnepi en^Aíöieszédet P. Hiró volt munkatársi, dr. C.zapik Gyula püspök mondja.
* ,j
AZ fJ FBLSOORSI PHBPQST . .
dr. neczpáii Justli istv.\'.n jcicuicg -13 éves, a világháborút* m ^1015—1918. években) taue-na tisztként liareoli és
tóim liadiki tüntetést szonett. Eőjisku-iai tanulmányait Innsbruckban és líécs-l>en végezte. Tizenhárom éve van az egyházmegye szolgálatában, nm*ryl>"0 egy évtizedet Hárnmfán töltött, mint plébánoe. Az uj prépost évszázadok óla az olsö, aki az alapító csailáddfó\' köíeli rokonságion van. Édesatyja néhai neczpali Juslb István áÖ inililkár, édesanyja néhai Batthyány Mária grófnő volt. \' v* *
A PfiCSI TÁBLA elnöki állasára, mint K\'gkotr.ouyabb
jelöltet Kiss György pécsi törvényszéki elnököt em\'cgcuk. Kiss György édesatyja dr. Székács Sándomó Kiss Magdolnának, a nagykanizsai OTIlA-orvos és harmadik városi orvos feleségének. Szabó Lajos, és Sünön Rudolf méltó ulódot fog kapni Kiss Györgyben.
AZ ENYHE OSZ
ucylálszik nemcsak a fákat, \'hanem a sziveket is virágzásba (íozla. A héten az egyik hangulatos névnap után, a romantika régi s/.abájyat szerint, cigányzenés szeiCnád hangzott fel az egyik kislány ablaka alatt A danoKgntó lovag már vagy félóráig huzattá, de a kislány ablakában csak uem akart megjelcmú f fény. VégülLs nigy bánattal szivében az egész >bunda< elvonult az ablak elő?. AÜig mennek párszáz métert, o. lovag szcml>ctalalkozik szive hölgyével: — egy másik tarsasa|g. gal tartott hazafelé és másik névnapról, ben emvikedett hangulatban.
A fenti eset miatt átlilófcag a 1/cba-rangozotl parii is — eíhalasztódott. •.
A CSALFA,
. szerelmes ősz másik érdekessége Kaposvárott történt. Az agyik ismert kaposvári író a héten megszól Has nél-
küli leve&l kapott, imíyben a \'levélíró egy 8—10 oWat terjedelmű szereftnes-lcvét megírására kérlo fql s (JlU\'i tiszteletdijat is felajánlott. Az iró válaszában személyes jelentkezésre kérto fel az ajánlattevő szerelmest, aki azonban mindezidcig nem jelentkezett. Ugylát-szik. az őszi szellő elsodorta a 8—10 oldalas srerehiiet. «
DR. TAR DOS LÁSZLÓ, ;
a Maláriaállomás fiatal orvosa, a ki nagy nyeresége a nagykanizsai zenei éleinek és aki már eddig is sok meleg sikert aratott « Zeneiskola hangversenyein, a legközcieboi zenéi matinén /mini önálló hegedűs is bemutatkozik. Első önálló szerep lését érdeklődéssel várjuk.
FORR A Y ZELMA, .
a Zalai Közlöny hasábjaírót jóli ismert fiatal kanizsai írónő legközelebbi rádióelőadása december ¦l-én, szerdán délelőtt 10:45 órakor lesz Erdély vándorló csiüriga címmel. Előadása Körösi Csotmti Sándor vándorlásairól szól.
*
PÉCSEIT
a pécsi képzőművészek társasága nagysikerű kiállítást rendezett. A pécsi művészeknek ez a 26. kiállilá-sa és azon több kitűnő képével nagy sikert aralott a kanizsai Rai-ncr Márton, aki a pécsi polgári iskolában rajztanár.
Mikulásra ajándékot
TEUT3CH DROGÉRIA (Félemelet) já téBcosztályából
KISKANIZSAI ÉLET
Kijavítják a rossz esettől utat
Mintegy -tr> gazda volt Jeöen a líis-kanizs.ij Polgári Olvasókör llngytermé-licn tarlóit ülésen, ulioí megjeleni dr. Krátky István polgármester is, hogy a halaszt hatatlan kisláinizaai ügyekrőS tár gyaljon a gazdákkal. Legelőször a járhatatlan cserfői ut került lejárgya-lásra. Ez az ul kora tavasszal és késő ősszel sokszor hetekig járhatatlan és sok veszteséget okoz « gazdáknak, *uz igavonókat pedig teljesén megviseli, Dr- Krátky jiolgármeslcr be\'e(énlette, hogy a csertői utat túlnyomó részben a város költségeire épitik meg, viszont az érdekelt gazdáknak is hozzá kPH járulni a költségekhez. Egy-egy eserföi szőlő, illetve fö\'klbírtokos ¦10—10 pengővel jánüna hozzá a költségekhez, ömjt négy évig lehet törleszteni kamatmentesen. Csupán kél százalék kezelési költséget kelll visszatéríteni, A. gazdák örömmé! vették tudomásul a polgármester bejelentését, aki még több ügyes-bajos dolgok Ügyében folytatóit megbeszélést a gazdákkal.
Társasélet
A vasárnapi hangulatos és nagysikerű mulatság még ma Ls beszéd tárgya Kiskanlzsán. A szereplők sok tap-
sot és elismerést kaplak. ,A Polgári Olvasókör és a Kat. Ifjúsági Egyesület műkedvelői Karácsony másodnapján szincU\'lntlást és táncestet rendezn-\'k, inig a Idskantzsai Missziós Leányegye. sülét Szilveszterkor és Újévkor lép először műsorral a közönség dó az idei idényben.
A kiskanizsai Levetitezenekar SZOfgal másán tanul. Egy héten háromszor is összejönnek a tiatai zenészek, wecki karnagy magyar müveket és indulókat tanít a fiatal zcuckinT.il. Kormányzó Urunk névnapján zenés t akaródéval, Karácsony estéjén pedig egy estet betöltő műsorról szerepel a zenekar. Egykét fiatal bevonult zenészt pénteken este búcsúztatott kedves keretek közölt a zenekar itthon maradt gárdája.
A homokkomáromi útépítés
Mint ismeretes, a Homokkomároto felé vezető ut szintén rossz állapotban van és az, időjárás szeszélyes időszakaiban sokszor használhatatlan volt. A város fontosnak tartolta Oíen útszakasznak a kiépítéséi. Nagyszámú inunk knerö dolgozik ezen az utjavitásou, ugy Hogy remény van arra, hogy még ebbon az évben kitűnő uton:járhatnak a kiskanizsaiak hoinokkoniáromi szőlőjükbe. [
örömmel vesszük tudomásul, hogy
1
BUDAPEST. IIUNITN
Előkelő családi ezálloda olcsó árakkal. Egy ágyaa.szoba 6 P-tőI, két ágyas szoba már 12 P-töl. Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. — A Zalai Közlöny előfizetői az utolsó havi előfizetés! nyugta tol mutatásával 20^ kedvezményben réizeaütnek.
J-
Ön egy cimet keres? «
Hol kedveset és szépet vehel? Keresse fel a
„Tulipán" virágüzletei.
NAGYKANIZSA.
Pő ut 1. sz. Telefon: 502.
a város a nehéz időkben sem Peledke. zik mag Kiskivnízsáról, mert 0 [munka-lercnilés mellett kijavított utcáink és ujaink nagy nyereségek. <
Sportélet
Vasárnap délután Kiskanizsa ismét viszontlátja a futballcsapatát az otthoni pályán, igaz, htogy bajnokság keretén kívül találkozik a két nagynevű rivális, az AtliULi ós a (Sáska^ de igy. is sportcsemegB lesz a kiskanizsaiakiiak ez a rcvánsmérközés. ahol bizony a sáskáknak törleszteni valójuk viui. A Sáska-levenlo összcállitása még bizonytalan. Szóhoz jutnak: Kcle. Horváth II., Gazdag, Plándor, HerczO^ Nagy, Mihei, Vajda, Horváth IV., Kisst Gödinek, Horváth III. \' ,
A mérkőzést nagy érdok\'Ödés előzi meg. ;
__k_n—I—
vau ko r ós küii fiait — Nagyktnlm
Steáua olajok
bizományi raktára.
Klnossem tQzhatyak nagy válaaaetékban.
Az idegen asszony
Sudermann legénye filmen is első sorban mondán h-a lójával, érdekes cselekményével hat a nézőre. Lényei gében ugyan sokszor vászonravitt szerelmi húrofmszög, mégis olyan a beállítása, hogy végig leköti, maga" hoz láncolja a figyelmet. A feleség nagy-nagy hitei szerelme és tiszta lénye az a hatalmas erő, amely a családhoz visszahozza a férfit. Ebben a szerepben egy jelentéktelennek látszó uj színésznőt: Kristma . Soedei\'baumot ismterltünk n*\'g, aki-íiek nevét érdemes fmjegtanulni. Paula Wesselyhez hasontó egyszerűséggel (kicsit hasonlít ls hozzá!). őszinte, mély, elhitető játékkai élK végig a filmet. A férj szerepében Frítz van Doiigen ad jó alakítást, az1 idegen asszony szerepében Anna Darrtmlann jclenlékteicn,
Harlan lendezóse jó és figyelmes. Kiegyensúlyozott, tartabnos; szép" film, - élveztük, i
i . ¦ . ~0B~ ¦
Vál*MÍ MOXgÓ. P*ntefct6i waaArnapig I
Sudermann világhírű regénye. — Kirobbanó siker 1
AZ IDEGEN ASSZONY
Kflnnyes, megrázó asszonyi regény. — Főszerepben egy uj világsztár, a szép svéd Kristina SSderbaum Kísérő műsorban Aktuális Világhiradó.
Eiaadások köznapokon 5, 7, 9, vasárnap 3, 5,7, 9-kor
Nép Mozga> se Péntehtai-wasérnapig
J5n ¦ cirkuszt Szenzáció I Itt ¦ cirkusz I
Oauoso, Csikó, Harpó, a humor koronázatlan királyainak legelső nagykanizsai szellemes vígjátéka
a cirkuszban
Sokezer vadállat, világhírű artista, színész és egyéb bestia
Előadatok küinapokon 8, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 őrikor.
77
1940 november 30,
2ALM KOZUONV
ti
Vidéken fél 12-kor lesz a záróra a villanytaka-rékoaaag miatt — Bevezotik az egytál était is
Fogfájás?
©ASPIRIN
tu»
Szombat
AlUndA MiflMrnitaok ha1kfcaU|>okaa Riidnpest I. tBŰMrAn
6,45 Torna. Hírek. Kőkemények, Hangiemetek. — Utána étrend.. — 10 Hírek. — tt.to Nemzetközt vizjeJzó-seolgálat. — 12 - Harangszó. Himnusz, Idöji\'irésje\'entés. — 12.40 IIErek. -13.20 IdöjeUés, időjáiásjetentés. -1135 Hírek. — 14,45 Müsoristner-tetés. — 15 Arfoly tinidnek, piaci árak, éJelmisrtrttpBk. — 16.45 Időjelzés, irifl. Járásjelentés, hírek. — 17 Hírek s4o v.\'i k és magyar-orosz nyelven, —- 19—19.20: Ilirek magyar, német ét román nyelrtn. — 20Í0—21.tg: Magyar hli*k.
BUDAPEST II,
18-kor magyar hírek és 20-kor hírek német, olasz, francia; angol és esspe-rantó nyelven.
BUDAPEST L,
17.15 Liszt: Mefisztó keringő. — 17.30 Látogatás a mpúlőlíszt-jeiöhek;-néi. Beszól Budinszky Sándor. — 18 A Hadiéért larkacstje. .
BUDAPEST IL
10.10 Szórakoztitó hangleaiciOk. — 17.15 Hloszny Béla larjgohamioiüka-számai. ~ 17.30 Mezőgazdasági félóra. - 18 Hírek. — 18.10 Hácz Józsi ci-nányzenekara. — 10.10 Felolvasás. — 19.30 Faragó Ibolya zongorázik. - 20 Hűek. - 20.30 Beethoven: VIII. (F-ünr) szimfónia.
EMLÉKEZTETŐ
Egyszeri közlés (2 sor) dija 3ii fillér.
Decombor lt
, Kalaznntl ünnepség a gimnázium-
bon dé\'nlán 5 ómkor.
Ücconibor 4 l
A Szociális Missziótársulat loány-klubjénak rahér Mikulás lístje. Dectmlwr fi
A Szociális Missziótársulat nagykanizsai szervereiének hazafias gyűlése.
December 7:
A Missziósház Napközi Otthonának Mikidás ünnepélye. Dm>W»i
Fotiríer Sít Péter Noha Dani* Rend-, ¦lapító ludálánok 300- évfordulója.
Ismeretes, hogy a kormány a szén-takarékossá í( miatt elhatározni a korábbi záróm bevezetését és czzci u villanyárammal vaTlÓ takarékosság ke leszuilvllclét. A biulai.Oiii lapok most ugy értesülnek, hogy a kormány Budapestre fél egyben, vidékre pétiig fél 12-ben Állapította inog a nyilvános helységek záróráját.
Ugyancsak a lapok értesülnek arról is. hogy valószínűleg bevezetik a vendéglökben és éttermekben az egytálétel rendszerét.
Budapest, november 30 A képviselőház december 16-án megy karácsonyi szünetre. E napon azonban nagy eseménye lesz » belpolitikai éleinek : a MÉP országos értekezlelc, amelyen Teleki mi" niszlcrelnök, Csáky külügyminiszter mondanak nagy beszédet. Olyan él-határozások kerülnek itt nyilvánosságra, amelyek az egész országra ki hatással lesznek, j
Magyar Bank és Kereskedelmi R.-T.
Félszázados jubileum — A részvénytöbbség újra magyar
Ezévi december. Ilón tesz ötven évo l annak, hogy a Magyar Bank és Keres- \' keik-Imi Itt, az akkori nagynevű kereskedelmi miniszternek, Baross (labornak kezdeményezésére, a kormány és a magyar közgazdaság legelőkelőbb tényezőinek kózrcinüködé-sévei és részvényjegyzésével ( Magyar KAeskedéSml Hl.- eég alatt megalakult
Az intézet Igazgatósága dr. galgórzi Schober Béla m. kir. titkos tanácsos eloöklésévél november 28-án tartóit ülésében elhatározta, hogy a mai rendkívüli viszonyok között oHe-kint a ^o. Icnlös évfordulónak külsőségekké\' yutó megünneplésétől. Nagy horderejűvé válik azonban a félszázados jubileum az intézel niagy ir részvény többségének hely reál Utasa atlöá, mely műveletre vonót kozó Javaslótokat az* Igazgatóság «z évforduló napjára, folyó évi dorembor M-re egybehívott rendkívüli közgyűlésen fogja olötOrjcszlcnl. Az intézet a nagyrészvényesektől 173.050 darai) részvényt kedvező te-Uéte\'ek méreti oly módon szerzel! vissza, hogy azokért értékpapírtárcájából egyik Iparvállalata részvényeinek egy tételül engedte át,
továbbra is megtartván azonban ennek az iparvállalatnak részvény többségét. A visszaszerzett intézeti részvényekből 160.000 darab mo.,\' Tog senihiísittelni, inig a fennmaradó 13.050 részvény belföldön került o1,<%czésre. Ez n müvevet az intézet belső tirtalökervjé-nck fokozása Folytán a részvényesek érdekei szempontjából is nagyon ekj-nyös.
Indítványozni fogja továbbá az igazgatóság az évfordulón tartandó közgyü-lésnck, hogy szavaztassuk meg njnuik alkalmazottai Elismert VA&aluti Nyugdíjpénztára részére 1 millió pengd. (továbbá ailományoztissék az alkalmazónak szociális és sportul terményei javára 75-001) pengő és az Országos Vitézi Széknok vitézi lelkek céljaira a bank tulajdonát képező két cgyüttosen 230 kai. hold kiterjedő földbirtok.
Az intézet mégtiszte& Önmagát azzal, hogy az országgyarapitó Kormányzó t\'ntnk Ofőmé!lóságának a bank közgyűlési tanácsterme ró^zéic megfestett éelnagyságu portrailja ezen n közgyűlésen Ikerül leijeplezésre. (:)
*?XmLok impregnálása
PÁLCSICS-nal
Teleloo: Uiltt 53«. FB-irt 7.
Teleion: gyír: 344.
wmm
Mi újság a Budapesti Élelmiszer-nagy vásártelepen ?
10-10 november 22-től november 28-ig vasúton 351 vígon, hajón 57!» mázsa \'vegyes élelmiszer érkezeit. érkezeit c/enkiíül különböző áruval í\'.H) leher-uuló és 710 lovaskocsi, valamint 1145 ketrec élőbaromfi, 1Ö30 innzsi vágott baromfi.\'021 láda tojás és 58 ké/.i on-szállító kistermelő.
A felhoíUhtJl az előző hétté/ szentbon ismét lényegesen csökkent és pedig («ükkcnt ugy a vasúton, mfinl á bajén felhozotl áruk mennyisége. Viszont lényegesen emelkedett a baromfi, valamint a tojásról hozatal. A reJhoziUail
csökkenésével arányosan csökkent n
kereslet ís. Ez a hónap végével van
kapcsolatban. A keresltei lonyltasága az ámk alakulásában olykéjieu jdeatke. zett, hogy 1—2 fiUóros csökkenés ájll olö főzetek, hagyma féjíkl>en é-s karfiolban, 4-5 filléres a zöWséS-félék-ben. A sóska ára 20 lillérrel OnOkc dett kilogrammonként. Csökkent a lel-hozatol emelkedéssel párhuzamosan az élő esirke ám 10 fíllérrd>, 0 tyúké 10 iillérrol, a pulykáé i>o.lig 30 fiU.-nel. A \'tojils kilónként 5 fiUérro\' csökkent. A gyümölcsárak változatlanok, csupán a körte drágult kilónként 10-20 fii érrel. Újdonság a piacon a sajgabélü
narancs 90—00 filléres áron, CO
nagy választék
Illatszertárban.
Ó R I Ä Sil TEUESITHÉNNYEl]
níloSlindutA
viixevcvo I

v)
hIvanshcm-hyomuuohs AuromrmtiL
Fenti készüléket díjtalanul bemulatja: Szab6 Antal rádió- és sport üzlete Nagykanizsa, FÖ-ut 5.
— (Advent)
Iloltuip, vasárnap: Advent vasárnapja. Az egyházi év Adventié: (Urjövettel) kezdődik. Kezdetét veszi a lujnaUt szentmise — a Itórátó. Advent iUatt tilos az iLiuiepélyes likodaSom tartása, ugy mint u nagv\'lmjltiea. Advent a Karácsonyra való •jlökészfdet ideje.
— (Holnap Kalazantl ünnepély a piaristáknál)
Holnap, vasárnap Katazanli Szent Jó/.sef patroclnltnna aikuiinávaü dén-clött féi !1 órakor ünnepi sssntmfso és közös szentáldozás lesz n piarista kápolnában. Délután 5 ójakor a gimnázium tornatermében minopélyt ttrt az intézőt, amelynek keretében Uarüi István ignzgatő ulkaüiü szÁndarabja kerül bemutatásra Kaiazan-T Szcnr fáznot életéből. Az ünnepi beszédet dr. Solymár István esperes, püspöki biztos mondja. Bclé|>ödij lüncsen.
- (Városi kOgydlés)
Ma délután 3 órakor koídődött a város rendes közgyüléie, amelyről lapunk legközelebbi száinábun számolunk be részletesen.
- (A Szociális Misszió taggyűlése)
A nagy-kanizsai Szociális Missziótársulat december rt-án, pénteken dűhitáh 5 órakor tiggyülését lartja, amotyen dr. Solymár István püspöki biztos mond ünnepi beszédet. A si^rviezet tagjait és a város katolikus- társadalmát siCiciellel hivju nwg a veaetőség. | (:)
FERENCJOZSEF
KESERŰVÍZ
— flsmerettérjeszfö előadások)
Hoina,p, vasárnap détubm 4 órakor az Arany János utcai uVmi iskolában a Cicdóclnökségé ismeretlcrjeisztö vi6. adásokat fart. Az.eUadáS colja a szo-riális kénlésok ismertetése egy jobb és igazságosabb társadalmi romi kialakulásának előmozdít isára. HeAuap előadást tarhuiak: dr. Wólier Klokkir. járásblró »Nagy fekulatok etőti. ckn-mcl és dr. Doniján Gyuta ügyvéd iEnyém..,, tied... cinnnel. Az előadásokra ezúton is szeretettel meghív mindenkit B Credo elnöksége. •(;)
— (Hajas József MBgyar-utcal vendéglősnek)
a péuzüg>\'miuisztar ismét visszaadta a korlátl ui italmérési engedélyi. , ^
?759918?6357
a
ZALAI ROZ1.0NV
1940. november ÍÖ.
(Folytatás az I. oldslról)
(§S ló és olcsó
j^-^fiLf^s, * Darmol. Beváltja, mnit Igár. BÍlfDH íflNincavelebaJlédáa.teafózés,
Szabid a vásár,
tehet ismét szórakozva, vidámMn jótékonykodni, mert |m|a délután 3 órakor ismét imtetmyiit a Keresztény Jótékony Nőegylet karácsonyi vására, amely gazdagságával és crnfeg\'-Icpetésével ma és holnap egész nap várja Nagykanizsa közönségét. Holnap délben olcsó ebéd is kaphnló a vásár területén az Iparoskor nagy termében. ! ! \' (¦\')
— (Balatonfüred uj főjegyzője)
Szerdán történt meg a páratlan érdeklődéssel várt községi jegyző válasz tiís Falaton fmeden dr. Sehmidt Jenő fö-szolgobiró eJnŐklésével. Az állásra sokan pályáztak, közülük Sós Uyula, az ottani adóügyekkel megbízott **géd-jegyző korült ki győztesként.
— (Szent László emlékének)
méltóképp áldozott a nagykanizsai kegyesiendi gimnázium!. A nagy magyar szent szülctéséiek ÜOO. évfordulója d*. kaiinái>ót háromnapos áitatosságot rendezett a piarista kápolnában. Csütörtökön Santora MUiály tanár álszent magyar középkorról, pénteken SzÖnyi László tanár a történelem Szent LáKjió-járól, ma pedig Baita István Szent Lászlóról, a lovagról tartolt gondolatokban gazdag befedező elmélkedést. Mindhárom napon a gnnnázium ífju-ságán kívül nagy számban jeJcnlok meg a szülök is. .
— (MÉP értekezlet Keszthelyen)
A MIÍP vasárnap pártértekezletet tart keszthelyi saját haiyiségólKn, amelyen jelen teiz vitéz gróf Teleki IléJa főispán és flovszky- János, a Baross Szövet-súg országos elnöke, Nagykanizsa országgyűlési képviselője is. Tlovszky János résztvesz, a Baross holnapi keszthelyi gyűlésén is.
Barátnők beszélgetnek.
— Hihetetlen, hogy a kisfiam menynyivel étvágytalanabb, amióta nincs napsütést
— Könnyen pótolhatod a napsütést egy kis házi kvarclámpával. Naponkint néhány percnyi besugárzás csodákat műveli Jó étvágy, napbarnított bőr, egészségi És Te Is használhatod: egészségesebb is szebb leszel Te isi
— És hol lehet megnézni, vagy megvenni ezt a kis kvarclámpát ?
— Orünhut Elemér villamossági szaküzletében (Deák-Ur 2.)
— (Szintelőadás a Legényegyletben)
Holnap-, vasárnap este 7 órai kaz-dettel a felsőlempttont kuwvi lésének javára a kórházi irgalmas nővérek vezetése alatt álló nnikedvefógárda szinelőpdást tart. a Katolikus Legényegyletben. Színre kerül a Mexikói hősök cimü öt felvonásos dráma. beJépőc*ij 40 liUértői t pengőig. (:)
— (Az illatorvosok értekezlete)
Zabi vármegye hatósági állalorvosai folyó hó 28-án a vármegyeháza kistér, méteu tartották meg a fölfclmüveésügyi miniszter által elreojjo^t fól éves értekezletüket, amelyen részt vett dr. Yass István, a nyugati állategészségügyi ke-rüJet felügyelője is. Az értckeztaltt dr. Kövesdy Viktor törvény hatósági m. kir. állatorvos vezette. Az értekezlet fagfon-tosobb tárgya a métely kór elleni küzdelem volt. Kiftnkivül a folyó szolgálati ügyeket tárgyalták.
— (Leventék figyelmébe I)
Mindazok a leventék, akik még nem kanták meg beosztásukat, foglalkozásúit megkezdése érdekében szerdán, december t-én délután két órakor jelen, jenek mag a Itotgonyl utcai tornaterem tfttt . <:)
rnegegyezése Japánnal befolyásolja a cSunkingi kormány helyzetét, a mely a jövőben nom hivatkozhat arra, hogy egész Kinát képviseli, Beavatottak szerint különben is-csak Csangkaisek kívánja folytatni a háborút, az alája tartozó nagy kínai tömegek tmár a békét akarják.
Az aláirt japán -kínai egyezmény Kclelázsia és a világbéke mielőbbi eljövetelét kívánja, elismeri imind-kót részről Japán, illetve Kína függetlenségéi, jogait és területi sérthetetlenségét, a távolkcleti uj rendet és szoros gazdasági ós kulturális kapcsolatokra ad lehetőséget a,
Az angol diplomáciát ujabb kudarc érte. Moszkva - mint Londonból jelenti a Mai N«p - közölte-a londoni kormánnyal, hogy netnl óhajt tárgyaini Londonnal és ezérí nem is ad^á\'aszl az angol kormjány október 22-i javaslatára.
Londonban a szovjet nagykövei közöllo ezt a külügyi hivatalban,
( két nép közölt. Japán egyben az egyezményben igérelet telt, hogy a béke helyreállításától számított kél. esztendőn belül kivonja megszálló csapatait Kínából.
Sanghay, november 30 Nagy meglepetést kellett az egyezménynek az a része, amely engedélyi ad a japánoknak a szabad lakhelyválasztásra és a szabad kc-teskedelemie. Eddig ugyanis Kínában csak meghatározóit városrészek ben és kikötőkben lakhattak az idegenek és csak a- kijelölt helyekén kereskedhetick. , . ,
mig Moszkvában a külügyi népbiztosságon hozták ezt Crips angol nagykövei tudomására.
Közölte ellenben a moszkvai kormány, hogy köveleli Londontól a ¦í milliót kitevő és a balti áltoanbk1 tulajdonát képező ananykészíatet, valamint a 40 lefoglalt balti hajó azonnali kiadásét.
vékAsy testvérek
órás, ékszerész, látszerész njr -1 n arany és ezüst-vésnök rO\'Ul L óra, ékazer, szen&vea legolcsóbb árban Jnvlláei, veséit szakszerűen készítünk
— (Olasz nyelvi tanfolyam)
Az Isko\'ánkivüli Népművelési Bízott, lyam december 3-án (kedden) este ság által rendezett olasz nyepvi tantoréi 7 órakor kezdődik a Rozgonyi utcai állami elemi iskola emelet 5. számú tantermében. (:)
— (Ruszinok Kanizsa utcáin)
Minap a délutáni járókelők érdokas festői csoportot láttak végigvonulni a Horthy Miklós és Fő utón. A nemrég visszatért Kárpittal ja, a ficns fidolis-sima ifjú követei érkeztek meg Kanizsám, fírdekes és ismert nemzeti viseletük meglepetést keltett. Nevetgél Ve szemlélték a város üzleteinek kirakatait.
HOTEL CORVIN
BUDAPEST "»
VIII., Caokonay-u. 14. Nemzotl Színháznál Csalid! szálloda a város szivében. Újonnan berendezve, központi Ifi-téa, hideg-meleg folyóvíz.
BgyágyaB szoba P 3*50, kétágyas P 7\'—
— (Kihallgatása alatt megrúgta a csendőrt)
Pujsztor Ferenc 33 éves keszthelyi lakos, nős, eukorkaánist egy verekic-déai ügybÓi kifolyólag a cscndörscgfcn kihallgatták. Pujsztor ugy látszik nem tudott megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy öl csendőrök kiliaUgassák, mert egysiOno csak szidalmazni kezdte a csendőröket és az egyiket megrúgta. A csendőrök sem fogták tréfárp, a dolgot, lumem lutósági közeg elleni erőszak gyanúja forogván fenn, nihirteten basagu cukrászt bcszállilottnk Nagy-kaaizsáru és átadták ax ügyészségnek.
A magyar tavasz legszebb, virága
a magyar tulipán.
(Tulipánhagyma még kapható.) 4
„TULIPÁN" kertészet
EOtvős-tér 18. rtqy.iiim Telefon: 634. Virágüzlet: Fö-ut I. ez. Telefoni 502.
— A gazdagéig ára ¦
(mindössze 3 pengő. Enjnyibe kenü a m. kir. Allamsorsjátók agy c^esz sorsjegye és 1.50 pengőbe egy féí Próbáljon szerencsét, húzás december
5-én lesz. j 1 \'. *
— lu\'urpclHcIóu nap falu,
az oláhok a tengely asztafcmáJ\' és még egész setcg sikerült tréfalgondos-kodik róla, hogy a 1 Drótkefe- uj szánnia megnevettessen..
— Jóuef Ferenc fShvoog
bizalmas vallomásai avatják ünnepivé a Film-Sziiibáz-Irodaloiri uj számát. Egyed ZoIUba a Nemzeti Színház Shakespeaio.ciklusról, a Madách Színházról, Lányi Viktor pedig nz Of>erahúz eredeti bemutatójáról Ír kritikát, Babay József .Hurrá, színész lOszekli dinén rendkívül szellemes cikket irt. Nagy képes riportok, a szokásos rovatok, MYiráti Lili regénye tOszi még gű«iag*f* oz uj számot.
ÚtcSJOi24sjjot
aafiamcz&M Kámkoxfialik,
Soddu lett a görögországi olasz csapatok főparancsnoka
Róma, növetrnbar 30 Soddu tábornokot 0 Görögországban harcoló olasz csapatok főparancsnokává ne\\ezték ki.
Soddut Gradzont tábornok helyet-? lesili majd Rámában, aki eddig a görögországi csapatok parancsnoka volt. , ;.
Soddu tábornok, a kiUinő katona kinevezése jclcntöseji befolyásolja majd a görögországi harcok Mentáiét •
A görögországi harcokról \'ma csak kevés jelentés érkezeit.
A ma déli olasz hivafcuos jelentés; szerint a görögök szívós ellenállasa\' elleneié az olaszok több helyen sikeres ellentámadásba pniontek át. Ezenkívül a repülök egész nap bombázták a görög álláspontokat és katoni pontokat. . , ; \\ [ j
Tovább tart az angliai bombázás
London, november 30 Az ellenséges gépek ma éjszaka Is megjelentek Anglia felelt és számos bombát doblak le Londonra, valamint Dél- és Keletanglia több ipari vidékére. A bombázás nagyobb kárt okozott, több ház összedűlt és meg-1 rongálódott.
A ma déli néanel hadi jelent és szív; rint 400.000 küó romboló boraiba hullott Londonra az éjszaka. Más
: városok ís nagy támadásnak volbik ! kitéve.
A londoni rádió beismeri, hogy az éjszakai londoni támadás a szokottnál is erösebb volt. Most már gondolni sem lehet arra, hogy a londoni légelhárító ágyukat vidékiéi vigyék.
Műkődnek a messzehordó ágyuk Is
Ma hajnalban a francia partokon elhelyezett német rnesszehordó ágyuk is megkezdtélí. a tüzelést Dover és környéke ellen, ahol külön riadót rendellek el. j ,,
Papén tárgyalásai Ankarában
Ankara, november 30 Papén német követ tegnap ujabb kihallgatáson jeleni még Inonü török köztársasági elnöknél.
Ma o-törők mm&zTOrelnűíkkei tárgyal Papon. ! , 1 (
A bolgár-ügy
is az érdeklődés középpontjábait á\'l. Róma szerint - anjinl az. U| Nemzedék jelenli - fcnég nincs lezárva Bulgária állásfoglalása ésDél-keieien ujabb diplomáciai esqmlé-nyek várhatók, amelyek rnléginkább megszilárdítják Déíkcleleurópa békéjét, ha meglepetést is okoznak.
¦a olló, borotva, zsebkés, hajvágó-JO gép, konyhakés és egyéb acéláru
ftSSSui. MÁJON TESTVÉREIK
Pcato. n«».lgáu»l szaküzletében. »»om érmk.
Páratlan kedvezmény a Zalai Közlöny olvasóinak
A (Óváros egyik elsőrangú szállodájával, a csciklcs és központi fekvésű
István király Szálloda
(VI., Podmaniasky-irtoa 8.)
igazgatóságával sikerült olyan megállapodást kötnünk, hogy olvasóink 20 százalékos kedvezménnyel kaphatják a szálló minden modern komforttal (hideg-meleg folyóvíz, központi fűtés, telefon, lift stb.)
berendezett ragyogó tiszta szobáit. A százalékos kedvezmény Igazolvány alapján vehető Igénybe, melyet a Zalai KOzlOny kiadóhivatala állit ki a Jelentkezó olvasók részére.
J
„Moszkva nem óhajt tárgyalni Londonnal"
liMO. november 30.
ZALAI KÖZLÖNY
/
FERENCJOZSEF
keserűvíz
Bovldjlrek
MINISZTERTANÁCS volt [Cgnap, amely az r\'jsznkai órákig tartott. A kormány folyó konmjányzjti ügyekot tárgyalt.
A DUNArBIZOTTSAG megkezdie Üléseit Bukarestben.
FÖLDRENGÉS voll újból Romániában az éjSzPka. Foksani környékén \\ fokos ei\'össégü rengést éleztek, több ház összedűlt.
A DUCIÍ chiöklclé\\«l ma dó«lőtt összeült uz olasz iiiiniszlcrliUiAcs Jló-nú bon.
VARGA JÓZSEF kereskedelmi és íiarüRyi miniszter ma megérkezett Velencébe, aliol lüuiOpélyescn fogadták. Délben folytatta útját hazafelé.
SUNER spanyol kürügyinliüsztcr tijabb tiuáeskozásl tartolt lloorc aiujjl követtel.
MUSSOLINI ma kihüUgatáson fo-Hadta Szicljerl nóniot birodalmi vezetőt
PETAIN macsal ma délben rádióbeszédet intézőit FrjttKjaország uépé-liez.
FRANCO kiludlgitáson fogadta Amerika spanyolországi követét ős vele hosszasan tárgyalt.
BECKÖTÖTTE SÁR ÉLETBIZTOSÍTÁSÁT?
Télikabátok
Átfestése, tisztítása
Vargánál
Cíijiíj iiltii II. Sírta) UHfe-il l
ID<5
Jóslat:
Élénkebb szél, több helyen további havasesó, havazás, a hőmérséklet ma nem változik lényegesen, holnap bizonytalan.
A lleteoroloflai Intézet n*f7kanlita) ¦•föíyolőáltomáJMi jelenti i
rTSmérséklet tem»D este u árakoi +2-8. ma r«f*«l —0-0,délb«n -0 0. ;
Ounadak 0 0
BÚTORT
vegyen vagy rendeljen,
wtt megbízható és olcsó.
Cnwgtwy-ot 14.
* Zalai KÖZLÖNY
barátai
. ZALAI KÖZLÖNY
hbd.tSMl
eétánbuül
Nagykanizsa megyei város polgármesterelöl.
27011/1940.
Árverési hirdetmény.
Nyilvános szóbeli árverésen eladom :
a legelöl ritkításból kikerülő 3287 drb kevert álló szálfát és az erdei gyérítésből kikerült 87 halom keveri tűzifát, öiszesen 840 P becséitékben, a szálfát 15—150 drb-ig terjedő, a balomfát 1 halmos télelikben.
Fellételek: azonnali készpénzfizetés, kitermelés és elszállítási határidő f, év vége, azon időn tul a város fenntartja magának a szabad rendelkezési jogot. A fák luBkóstól egyült sztdertdök ki, a gallyak elégetendök, gödrök belemelendök elizillitfis elölt, addig a fát elvinni nem lehet Amennyiben ezen fellételeket vevő nem teljesíti, az olt levő felkéazi\'ett faanyagból a város a vevő terhére mással végezteti et.
Az árverés ideje és helye: a szálfa eladás 1940. december hó 2-án, hétfőn, az esetleges maradvány folytatólag; 3-án, ktdden reggel 9 órakor, a halomfa értékesítés 1940. december hó 5-én, csülörlökön, ugyancsak 9 órakor.
Találkozás: a legelői szálfa érdeklődőknek a réciei ut melleit levő táslegelö sarkán, mig a haíom-fásoknak az alsónyiresl erdőben, az erdööri lakhoz van megadva.
Az árverezendő tárgyak részleleB jegyzéke a hivatalos órák alatt betekinthető: a városi kiadóhivatalban, a kiakanizsal városházi Ugyelelné), továbbá a tárgyak Is az {illetékes védkerületi erdöörnél.
Nagykanizsa, 1940. november 27. iMs Polgármester.
27698/1940.
A Hunyadi- u. déli szakaszán létesítendő 80% álmérŐIU öntöttvas vízvezeték nyomócső fektetési munkálataira nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a fellételekben megadott címzéssel f. évi dee. hó 6-án d. e. 12 óráig a polgái mesteri hivatal iktatójába kell benyújtani, vagy postán beküldeni.
A részletes versenyíárgyaláai hirdetési és a kiírási müveletet hétköznapokon d. e. 10—12 óra közölt a v. vlzmÜ üzemvezetőségénél megtekinteni is beszerezni lehet.
Nagykanizsa, 1940. november 28. rút Polgármester.
KIS p
NAbY
BRBDMÉNyT
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
658/Ké. 1940.
Tárgy; A mii városba költözködők hogyan kaphatnak cukorjegyet és petrolcunijegyet uj lakóhelyükön.
Hirdetmény.
a 153800/1940. F. M. H. rendelet kimondja, hogy elköllözködés esetén nj lakóhelyén mindenki csak akkor kaphat cukorjegyet, ha felmutatja a régi lakóhelyének hatósága által kiállított .élelmezési kl|elenlől". Ez nem azonos a rendőrségi lakás-kijelentővel I Akik tehát elköltőz-kódnek, saját érdekükben elkOltOzé-•flk elfilt vigyék be még mdglevó cukor- és petróleum-jrgyeiket a Közellátási Hivatalba (Hunytdl-ulca 16.), ahol azoknak beszolgáltatása ellenében percek alatt kézhez kapják az élelmtzési kijetenlót, amelyen tanúsítva van, hogy meddig voltak ellátva Nagykanizsán cukor- és petróleum-jeggyel; uj lakóhelyükön ettől a naptol kezdve azonnal megkapják a cukor- és petróleum-jegyeiket, mig hanem viszik magukkal az élelmezési kijelentőt, levelezés utján hetekig is elhúzódik, mig az élelmezési kijelentőt beszerezve, uj lakóhelyükön a jegyeket megkaphatlak.
Nagykanizsa, 1940. noyember 28. mi Polgármester.
íiirtaitaáiiiüi intim mm
MENETRENDJE
érvényes 1940. májna l\'Mfll.
EmétsUir- VaMttUlMtáa
Vasútállomásra Erzsébet-térre
M
i
4-25 •
9» S e
11« * %
13 33 ¦ 3
15-30 11)1)11 i :
1(40 I 5
20« ? 2
22 30 23-10 « « M
e
>
Lettenyei menetrend
L.U.JWII... 8-40 HiZliulnln M.\'/ liU
K.x>kMlnirdl U. 14-20 L.Unyif. W. 11H\'J
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájában.
Iliit érdeke, hogy Wi i ellen biztosítson!
M. kir. minisztérium 990/1939. M. E, számú remieletében előirt
APRÓHIRDETÉSEK
1 ..\'.¦¦iti.li-.t.\'i dija vuérn«a 4* Dnnapnep 10 ir.4l| O Ml*\', mlndin további aó 0 (Illír, ntUkOinep Ü tióig 60 miir. mindon további iid 4 tllltr.
ÁLLÁS
Megbízható fiatal aaobaltiaat azonnal
felveuck. Clm a kiadóban. 2739
Borbélyaagéd azonnal (elvetetik. — Wagner, Karoly laktanya. 2756
VataMnS alkalmazást nyer Nagykanizsai Fonalfestő Oyír, Magyar-utca 86. 2759
ADÁS-VÉTEL
Fosztott llbatallat vennék. Clm a kiadóhivatalban. 2768
¦urauRdlrépa kapható minden meny-nylségben, Bálhory-u, 22. 4
tok eledűk /cautmann K*rofy cégnél.\' 2770
Régi dntányérat, korsót, töröttet, bármilyen cint magas árban vaaiak. Baksa
bádogos, Erzsébet-tér 11. 2755 .
LAKÁS-OZLETHELYISÉO
jdforgalmu wegyaakeraakadéa Nagykanizsához közel, eladó. Clm a kiadóban.
2713
JÓIorgalmu ut mentén wagyaakar**\'-
karféa (ralikkal és kocsmával Nagykanizsa köreiében elköltözés miatt eladó. Bővebbet Csengeryut 72. 2T41
Csengery-ut 54. alatt llalathafytaaa lHkAts.il kiadó. Bővebbel ugyanott 2763
BÚTOROZOTT SZOBA
Déllfekvesfl aaéptn butaraaoti »Hobn (UrdŐBzoba-használaltal december 1-ére kiadó. Rozgonyl-u, 19.
Butoroaott szoba (ürdőszobahaiiná-lattal azonnal kiadó Battbyány-u. 24/a. 2761
HAZ ÉS 1NQATLAN
Több adómentes magán- íb bérházat, házhelyet, azfilől és földeket k5xvatH Papp, Tetekint 8.__2303
Elad* Keizthelyen, Csinyl-utca 7. sz, négyszobás családinál. — Esetleg elcserélném Nagyksnlisán hasonló értékű csa-ládlházxal. Clm a kiadóhivatalban. 2645
Rákóczi-utca 12 számú háx sürgősen áladé. Bővebbet ugyanott 2760
Rákócil-utca 4. sz. ház eladó.
Háahalyakat, adómentes Jövedelmező béihézakal, családi hazakat, Üzletházakat közvctilek. Horváth, Sugár-ut 42. 2764
KULÖNFÉLB
Hölgyeimi Legújabb, legazebb kézimunkám intakat fillérekért előrajzol BÖhmné, Zárda-utca 8. 2763
21
35
5117996
_V
ZALAI KÖZLÖNY
1940. november 30.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen jó férjem, édesapánk és nagyapánk elhunyta alkalmával jóleső részvéttikkel fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet.
özv. Parragl Györgyné ós családja.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Tárgy; A mezőgazdasági termény-készletekben, zsirkiszletekben és hízósertésekben beállt változások és az ezekbál szerzett uj készletek bejelentése.
Hirdetmény.
A 6530/19Í0. H. E. az. rendelőt értelmében októberben mindenkinek bo kellett jelentenie 9 buza, rozs. kétszeres, zab éa árps\'-iítrilotét, ha özek külön-külön 1(0 tagiot meghaladtak, a habot, borsót, lencsét, ha külön külön 20 kg-ot meghaladtak, a szentesten-gerlt 500 kg-on felül, a csövestengerft 750 kg-on felül és végül a lisztet, darát és korpát, ha ezek együttesen az 50 kg-ot meghaladták.
Az említett rendelet órtelinóbon a készletekben beállt változások Is jelentenünk és pedig [havonta, minden húsúm 1. éa 8. napja közt. \' Felhívom tehát m váron lakomái gát, íer melókét, fogyatitókat, kereekodóket cj<ynrAiiI, hogy december 1- ét 8. napja
kSxt és azután la minden hónnp t. és 8. napja közt a kÓKloleJkbeti beállt vdltoxáioknt, n5vekedÓ»t vagy ciSkke-ní»t naponta d. e. 8-12 ée d. u. S—5 órát* kSxt a KoulliUU Hivatalban [llu-
nyadl-uteo 10.) aoaál ls inkább Jel^nt-»ek b«, mert a bejelontés elmulasztása kihágás, amelynek 2 hónapig terjedhető elzárás a büntetéso. A november 30-ikl állapotot kell jelenteni. Akt tehát az alupbolelentések óta Jutott a felsorolt terményekből olyan mennyiségű készlothoz, amely már bejelon-tésl kötelezettség alá esik, vagy aktnak bármily okból megszaporodott, vagy megapadt a már bejelentett készlete, (pl. a búzáját megőrlette) december 1. és 8. napja közt személyesen okvetlenül jelentso bo a változást, vagy az uj készletét és a jövőben ls minden hónap első 8 napján jelentso n változást Azért kell Bzemólyeaon Jelenteni, mert az adat valódiságáért aláírást ls kelt adni. Nem kell Jelenteni a változáht, ha az a késztotnok, vagy egy készének a háztartás, vagy gazdaság bejelentett és igazolt szükségleteire történt elfogyasztásából állott elő. Mindenki tudja, hogy a készletbe] clen teakor mennyit Igényelt saját szükségletére s amennyit ebből az Igénylésből ott cl is fogadtak, annyinak az elfogyasztását nem kell bejelenteni.
A 205400/1940 F M. ez. rendelet értelmében novembor elején mindenki-¦nok bo kellett Jelenteni a zslrkészletét, ha 5<J kg-nál több zsfrjH volt óe a hízó sertéseit, ha több volt 5 darabnál. A változások valamint az azóta szerzett uj készletek Itt ls Jelentendök és pedig december I. és 8-lka közt, azután pe-dlK negyedóvonkinl
Felbtvota tehát mlndaxokat, akiknek 50 kg.-ot meghaladó xalikemxletüb, vagy pedig 5 tbb.-nál több bJtóaertéallk van, vagy akiknek a már bejelentett kóaile-tiik meg eia porodolt, vagy megfogyott, hogy december hó 1. ea 8. napja k5tt egá» kóeiletH-et Jelenteik be a K5x-eFlátáil HlvaUlban naponta d e. S 12 «¦ d. a. 3-5 óra koat. A decomber elsejul állapotot kell Jelenteni b a bejelentés elmulasztása kihágás és súlyos büntetéH alá *slk.
Az (ilymi gazdáknál, akik hizlalás mellett sert ós tenyésztés! is folytatnak, hízósertés alatt minden olyan legalább 31) kg. súlyú Bertáét kell érteni, amelyet már bármilyen hizlalást takarmánnyal etetnek, akik pedig tenyésztettél nem, hanem csak hizlalással foglalko\'zntik, nzoknál minden 10 hetes koron felüli sertést hízósertésnek knll tekinteni.
Kertest íh minden mennyiségű nertés-ZSlli a város terülotéról csak HzállltáKl Igazolvánnyal szabad elszállítani, amit a Közellátási Illvutnlban lehet váltani.
NngyknnlzflB, 1940. novembor 27. ij»a Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől
20851/1940.
4000 tonna ulépiléai mészkőanyag szállllására nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdetek.
Az ajánlatokat a feltételekben megadott cimzénsel f é. december hő 18-án déli 12 óráig a polgármesteri hivatal Iktatójába kell benyújtani vagy postán beküldeni.
A kiírási müvelet hétköznapokon d. e. 10—12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinthető.
Nagykanizsa, 1940. november 29, 2758 Polgármester.
674/Ké. 1940.
Tárgy: A deccmbetl íiclvényckrn kiszolgáltatható pelioleuin- mtnnyt-ség rmglllapltita.
Hirdetmény.
Azi a legkisebb petroleum-meny-nyiséget, amely 1940. december havában egy-ecy háztarlásnak u\'alvá-nyozható, 8 dcl-ben állapítottam meíj. Ennek alapián a petroleum-utalvá-nyoknsk december hónapban érvényes\'\'3-88 számú szelvényeire ennek
a mennyiségnek a felét, vagyis 4 dcl. petróleumot szabad kiszolgáltatni, a 4c ii számú szelvényekre pedig a másik felét, vagyis további 4 dcl-l. A 4-es sieívényeket azonban csakis december 15-től kezdve szabad beváltani.
A november hónapra szólt l-es éa 2-cb számú szelvényeket s a novemberi egys?eri vásárlásra sióit utalványokat december 1 -föl kezdve nem szabad bevallani.
Nagykanizsa, 1940. november 30. H5I Polgármester.
4928/1940.
A 2 százalékos kamattérítés kiterjesztése.
Hirdetmény.
Közzétesszuk, hogy a nagyméltóságú m. kir. Pénzügyminiszter ur folyft évi november hó 15-én kelt 164.409/1940. VIII. m. rendelete alapján mindazoknak a természetes személyeknek, akik adótartozásukat éa pedig mind az esetleges hátralékukat, mind a folyó évi elólráiu-ktt december hó 31-ig téliesen kiegyenlítik, a folyó évi helyesbített előírásuk után a 2%-oa kamatléri-tést Jóvá írjuk.
Nagykanizsa, 1940. november 28. 27m Városi Adóhivatal.
Continental írógépek
képviselete és lerakata
SZABÓ ANTAL SPORTÜZLETÉBEN,
Nagykanizsa, Pő-ut 5.
Csillárok,
falikarok,
^ileliszekrénv-lámpőK
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2.
FILMEK,
fényképezőgépek
legolcsóbb beszerzési forrása
VflSTAGH Nagykanizsa.
Diófa rönköt
vásárolok
Dukász Ferenc
Nagykanlxaa.
A közalanltványl királyi ügylgazga-tóság a Séllyev leányalapitvány képviseletében 1941. évi január hó 3-án délután 14 órakor Oelso községházán tartandó zártajánlatu nyilvános versenytárgyaláson haszonbérbe adja a Selfyey leányalanltványnak Gclso község határában fokvő ingatlanait.
Az Ingatlanokra a következőképen tehető ajánlat:
1. Alánlat tehető nz egé*z mezőgazdasági Ingntlanrn. Ebben az esetben a haszonba remény mlntogv 312 kataszteri hold 14*8 négyzetül területű. A haszon bérlemény!) ez tartoznak az azon épült gazdasági épületek az urasági lak és a magtár kivételével
2. Ajánlat tehétÖ a birtoknak Gelse községtől északra levő részire (Vfcaorl major) Ehhez tartozik 167 kataszteri hold (obbfll azánió 00 kataszteri hold 1019 négyzetöl, rét 34 kataszteri hold 987 négyzetöl, legelő 41 kntnszfori hold 1241 négvzetöl) a rajta levő épülőtökkel fluyUtt.
8. Végül külön lőhet ajánlatot tenni Gelse község déli részéhez csatlakozó 14o kataszteri hold 1456 négyzetöl (éhből szántó mintegy 128 katasztori hold, kert 4 katasztert hold, rét 8 kataszteri hold, adómentes 5 kataszteri hold) rao-zőgazgBságl Ingatlanokra a községben levő gazdasági épületekkel \'kivéve az urasági lakot és mngtArt) ogytltt.
A haszonbért búzában kell felajánlani és ennek az általános feltélelek Bzerlnt számítandó pénzbeli ellenértékét arany pengőben kelt fizetni. A birtokra kivotett minden köztcher a haszonbérlőt terheli.
Mindhárom esotbon a haszonbérlet 1941. évi október hó 1-tŐl 1953. évi szeptember hó 80-ig tart
Ajánlati biztosítékul az 1. eaetben 310 pengő, a 2. esetben 170 pengő, a 3. esetben 146 pengő teendő le Major Lajos gazdatiszt (Tófej, Zala megye) közeihez.
Az alánlatok zárt borítókban a közalapítványi királyi tlíryigazgatóság elmére (Budapest, V, Báthory-utca i2., II., 13. szám) küldendők. A borítókon foltUntelendő:HAjánlat*a Sóllyey Leányalapitvány gelsel ingatlana hnszon-bérbevőlolóre". Ezenfelül az ajánlat jeligével 1b ellátható. A borítékon az ajánlattevő a nevót nem tüntetheti fel.
Az ajánlatok a font megjelölt napon és helyen nyilvánosan bontatnak fel.
Az ajánlat elfogadása kérdésében a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter ur és a magvar királyi belügyminiszter ur jóváhagyásától feltételezetten a közalapítványi királyi ügy Igazgatóság szabadon dönt és bármely ajánlatot, tehát a legmágasabbat ls. visszautasíthatja
A részletes haBzonbórierl feltételek megteklntholők a közalapítványi királyi ügy Igazgatóságnál (Budapest, V., Bátlioryu. 17., II. omelot, 13 sz.). Major Lajos Intézőnél (TÓIeJ) és Gelso községházán.
A feitótolek ugyanitt darabonként 5 peDgőórt megvehetők.
Budapest, 1910. novomber hó 26-án.
Közalapítványi királyi 3751 ügyiyazgatóság.
C ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap. Kiadja: „Koigardaiágl R. T. Nagykaalz*aM. Felelői kiadó: Zalai Kárety. Nyomatott; a „Klzgazdasagl R. T. Nagykanlm"
lyondajtbaa Nagykaalxaaa. (Nyomdáért falai, z,lel Ka/alyJ

Insert failed. Could not insert session data.