Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
11.68 MB
2009-07-13 18:19:19
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1362
12876
Rövid leírás | Teljes leírás (1.38 MB)

Zalai Közlöny 1941 125-147. szám június

Zalai Közlöny
Politikai napilap
81. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

|f„ évfolyam 121$ xxám
12 ML
fömb&a&afy át tdutóttvafatii fóvA 5. i
U A i1 í !
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
40 Úk
á Uayról ünnepe
Június elején n magyar városok utcáin évek óta megjelennek a könyvnapi sátrak. Ez a három nap a magyar könyvnek, a magyar műveltségnek ünnepe. Annak a megjUitt közösségnek bizonysága, amelyben a magyar olvasó az íróval és az irodalommal eV
Egy nemzet szellemi ;éiclének nemcsak az a fokmérője, hogy kiváló tehetségei milyen remekmüveket alkotnak és irodalma milyen általános szinvonalat képvisel, — sokkal jelentősebb tanúsága a műveltségnek az a kapcsolat, amely az irót és közönségét egymáshoz fűzi, az a viszony, amelyben az olvasó az irodalommal áll. :
Az évről-évre megismétlődő három magyar könyvnap \'legszebb eredménye : a \'könyv és az irodalom nálunk nemcsak a kiválasztott kevesek magánügye, hanem nemes értelemben közügy. Az iró nem zárt világban él, b ha dolgozik, nem meddő és hősies erőfeszítésre pazarolja képességét : ezren és ezren hallják meg a hangját, olvassák könyven,
A könyv három napos ünnepe, ez a szép és nemes kiállás, a magyar tavasz üde szintoltja. Az idén kétszeresen ünnep, kétszeres jelentősege van. A magyar könyvnapokon most vesznek először részt a visszatért Erdély írói, kiadói,és könyvkereskedői. Azoknak a mesterséges válaszfalaknak ledöntésében, amelyek a magyarság millióit zárták el az anyaországtól, a legfonlosabb előkészítő harcokat aví-irodalom vívta. A nyelv és szellem egységét soha, semmi féle politikai ¦ változásoknak nem sikérült megbontani ok; Az iró magyarul és magyarokmik szólt mindenkor — minden halán lebontva. Ez a hősi munka a magyarság szellemi egységét ¦szolgálta, azt a szellemi egységei, amelyet szinte ter» meszeli törvényszerűséggel köveimé kellőit a valóságos, politikai egység megvalósulásának.
i94l-ben a könyvnapokon a Qiagjíarság szellemi \' harcának legszebb fegyvertényét ünnepeljük. Az egykor elszakított or-^ágrészeli irodalma mindig az f&ység szellemében élő lelkek\' ""\'adása volt.
Ez a jó lűr most nagyrészt megvalósult, s ha lehet, az ország társadalma csak még foko-joltabb örömmel és szeretettel orilul a visszatért Erdély írói «lc. S nemcsak feléjük, hanem pNagyur könyv felé is, amely \'obb a felkészültségnél, több "luveltségbeii fölényünk dokumentálásánál : fegyver és jö-bizlositéka.
ElÖlisetóal Ara: egy hóra S peagö 40 Iti S«rkC3itŐ»égl ?0 Hadöh tritati tJ*?wJi Tft
,».^.m........„inmTMi,
Hitler és Mussolini brenneri találkozóiái
részletesen megbeszélték a tengely nyári nagy offenzíváját
Kréta teljes elfoglalásával befejeződött a tavasxi hadjárat: — kiűzték az ellenséget Európából
Amerikai csapatok szálltak partra Grönlandon
Bardossy miniszterelnök ma este érkezik Rómába
A pünkösdi ünnepek alatt több nagy fontosságú világpolitikai esemény történt. Ezek közül elsősorban kell említeni a* Brenneren lejátszódó nagy találkozói.
A Hitler-Mussolini találkozó váratlan volt ugyan, de észszerű következménye az eseményeknek. A Eührer és a Duce — mint a NTI jelenti — 5 óra hosszat tanácskoztak. Ez volt a két államférfi tizedik taláH kozója, amelyen részt vett a két külügyminiszter : íübbcntropés Ciano. valamint indönkint Kei-tel vezérezredes és Cavallerove-zérlábornok, a némot és olasz hudsercgfdparancsnökok. A megbeszéléseket délben ebéd szakította meg, amelyen afent-emlilett hat személy vett csak részt: A brenneri találkozó a krétai és az afrikai sikerek jegyében zajlott le.
A brenneri találkozó Összefügg azzal a lénnyelj hogy
Kréta szigetén a harcok beftj&ődttk.
Mint a német és olasz badijelen-tések egybehangzóan mondják, a szigeten már nincs ellenség. A menekülő sereg maradványai,-1 nak egy része halászbárkákon a tengerre menekült, de\'miután a német légierő elűzte a közelből az angol hadihajókat, ezek a hajók is kénytelenek j, voltak visszatérni a szigetre. így a tengely csapatai tőbbezer ;foglyot ejtettek jsinét a nagymennyiségű hadianyag-zsákmány mellett. Az utolsó harcokban természetesen a.német és olasz repülők ismét több hajót is küldtek a tenger fenekére.
Német és olasz részről hangsúlyozták, hogy Kréta szigete fontos támaszpont volt, de Anglia számára elveszett. Most a tengely használhatja fel a szigetet támaszpontul, mert innét már 300 kilométerre sincs az afrikai part.
Kréta elvesztése azt is jelenti, hogy
végleg kiűzték az angolokat Európából.
A krétai kudarcot az angolok a légierő elégtelenségével ma^ gyalázzák. Churchill a közelke-
Icti angol légierő parancsnokát azonnal f-el is mentette állásától. Római körökben rámutatnak ezzel .kapcsolatban arra, hogy Churchill ismét keresett egy bűnbakot a kudarcért.
Eszakafrikában még folytatódtak a heves harcok. Különösen az egyiptomi határon voltak nagyobb csatározások. A német repülők az angol gépesített osztagokat bombázták, az angolok Bengazi ellen intéztek támadást.
Megszűntek ellenben a harcok Közclkcleten, miután az ungot csapatok gépesített oszta-
gai megközuÜlelték Bagdadot, amire
az Iraki kormány fegyverszünetet kéri.
A legyverszünoti megállapodás értelmében az ellenségeskedése-* ket beszüntették. Az Jrakiakaz-zal indokolják a fegyverletételt, hogy meg akarták kímélni fővárosukat a teljcs.pusztuiáslól.
Az elmúlt napok magyar vonatkozású eseménye Bardossy László miniszterelnök római útja, amelynek részlegeiről az alábbiakban számolunk be.
Bardossy mlnlizterclaök római útjáról
Budapest, június 3
Bardossy László miniszterelnök és külügyminiszter az olasz kormány meghívására hétfőn este Rómába utazott. Kíséretében vannak feleségén ki,vül Ghyczy Jenő, Bartheldy Tibor, Ullcin-Rcviczky Antal rendkívüli követek és meghatalmazott miniszterek, valamint Ujpétery Eleméi1 követségi titkár.
Bardossy miniszterelnököt a pályaudvaron ünnepélyesen bu-csuztatlák. Ott volt a kormány több tagja, a minisztériumok vezetői, a német, olasz, japán követek és attasék,\'stb. Bardossy László elutazása előtt nyilatkozott a MTI munkatársának. Utjál már régóta\' tervezi, — mondotta a miniszterelnök —¦ de a kflztféjott\'események miatt el kelleti halasztania. Látogatásai két napra tervezi. Bár a látogatás udvariassági jellegű lesz elsősorban, reméli, hogy alkalma lesz betekintést nyerni\' az időszerű nemzetközi kérdésekbe. Utazását kár találgatásokkal fűszerezni, mert az mindenben megfelel a hároih, hatalmiegyezmény szclleiuéhek.,
Bardossy miniszterelnök vonala 21 óra 10 perckor indult
Budapestről Ma "este- érkezik meg Rómába, ahol ünnepélyesen fogadják. Szerdán délelőtt megkoszorúzza a királysírokat és a hősök emlékművét, majd délben kihallgatáson jelenik meg Viktor Emánuel olasz király és császárnál. Délután kezdődnek a megbeszélések. Esté vacsora lesz a Velencei Palotában. A vacsorán hangzanak el a pohárköszöntők. Csütörtökön délplött a Szcntatvánál jeleniK meg kihallgatáson Bardossy mi-niszterclnÖK, majd Ciano látja vendégül a magyar vendégeket. A magyar miniszterelnök és kísérete még csütörtökön éjjel visszautazik Budapestre.
\'Róma, június 3 Az olasz lapok első helyen foglalkoznak a magyar miniszterelnök római útjával. Legtöbb lap közli Bardossy életrajzát és elutazása előtt tett nyilatkozatát. Az olasz sajtó méltatva a magyar miniszterelnök érdemeit, hangsúlyozna, hogy méltó hirtelen elhunyt nagy elődjéhez. A megbeszélést Kréta és Brenner után ai legfontosabb világpolitikai eseménynek tekinti Róma.
Miről tárgyalt Hitler és Mussolini?
Róma, június 3 Az olasz sajtó részletesen foglalkozik aFűlu^el\' és a Duce, meglepetésszerű1\' 10. találkozó* •iával, riaüg\'suíyozzák a lapok,, hogy a krétai harcok jucgszü-uése uj helyzetet .teremtett. A\' további cstffékviéíS előtt — mert
nem kétséges, hogy a tengely tovább folytatja akcióját1 Anglia elUm — ujabb személyes megbeszélés Vált szükségessé. JRér mai körökben valószínűnek tartják, hogy a megbeszélések egyik fontos pontja Amerika magatartásának megvitatása
ZAI.Al KÖ2LÖNV
Ml, llinlut 3
BÚTORT
nakOslelben .
Gábor mflasxf fosnál
vegyen vagy reaiüljen. NagjkAaina, Vixathi* palota,
volt, dc ugyanakkor a közelke-Jeti események is elsőrendű szerepet játszottak a megbeszéléseken.
A lapok n brenneri talfílkozó-val kapcsolatban a tengely együttműködését méltatják es hangsúlyozzák, hogy a német-olasz szövetség nem diplomáciai lépés volt, hanem történelmi szükségszerűség. Mértékadó körök bizonyosra veszik, hogy a találkozón nagyfontosságú döntést hozlak, ennek eredményét
azonbrm n vfllág" csak jcspllegpnr hónap múlva tudja meg.
Zürich, június 3
Politikai körökben ugy látják, hogy u Ducc és a Führcr a nagy nyári offenzívát beszélte meg, mely most már küszöbön áll, tekintve, hogy Kréta elfoglalása után nem várható hosz-szabb szünet. Kréta elfoglalása a tavaszi offenzíva befejezését jelenti. A megbeszélésekről kiadott szűkszavú liivatalos jelentésből csak következtetni lehet a tanácskozások anyagára. A találgatások közt szerepel n német—franata tanácskozásokra való utalás is. Egyesek ezt igen fontos kérdésnek tartják, mert Olaszországnak is vannak követelései Franciaországgal szem ben. 1
Amerikai csapatok szálltak partra Grönlandon
Amszterdam, június 3 ANTI jelenti, hogy Grönland szigetén amerikai csapatok szálllak partra. A liirek szerint repülőgép-támaszpontokat akar Amerika kiépíteni Grönland szigetén.
Roosevelt afabb 125 millió pót-hitelt kért
Nowyork, június 3 A képviselőház elfogadta és a szenátus elé terjesztette azt a javaslatot, amely felhatalmazást ad Rooseveltnek, hogy altenger-nagyokat nevezzen ki és azoknak különleges megbízatást adjon.
Roosevelt ugyanekkor a szenátustól 125 mÜUó dollár pót lűtel megszavazását kéri. Ezösz szegen különleges nemzetviédeí-mi úthálózatot akarnak kiépíteni. , ¦ i
Ncwyork, június 3 A hadügyminiszter olyan törvénytervezetet készít, amely szerint a nemzeti szükségállapot tartalma alatt mindeni.olyan tulajdon lefoglalható Amerikában, amelyet a termelés fokozása érdekében a kormány szükségesnek lát. Roosevelt állítólag már hozzájárult a tervezethez.
Óriási sztrájk kénül Clevatandban
Cleveland, június 3 A nagy ipari üzemekben é* az alumínium gyárban a munkásság június 4-ére nagy sztrájkol tervez. A bérharc miatt bekövetkező óriási sztrájk Amerika hadfelszerelési iparának munkáját szinte teljesen megbénítja.
Hírek a távolkelantl helyzetről:
Bagdadot meg«zallták az angolok
Beyrcuth, • június 3 Bagdadból érkező lürek sze-rinl az angol csapatok bevonulásuk után valóságos rémuralmat teremlettek. 700 politikusi azonnal letartóztattak, közülük löbbet már agyon is lőttek.
Hogy az iraki kormány hol tartózkodik jelenleg, nem tudni.
Ostromállapot Szíriában
; Paris, június 3
Megerősítik a hirt, hogy Dentz tábornok kihirdette Szíriában az ostromállapotot.1
Sziria és Egyiptom között megszakadt és távíró- és lelefon Összeköttetés.
Letartóztatások Egyiptomban
Kairó, június 3 Az egyiptomi vezérkari főnök szökésével kapcsolatban Abdul Hámon pasát letartóztatták. A pasa néhány\'napon át a környéken bujkált. Azt hiszik, hogy része van a vezérkari főnők szökésében.
Zavargások Palesztinában
Jeruzsálem, június 3 A helyzet Palesztinában továbbra is feszült, A zavargások kiújultak, több helyen volt ismét véres összetűzés a lakosság és az angol katonaság között.
Clpruezban feazult a hangulat
Kréta szigetének teljes elfog-
lalása után Cypmsz szigete ellen várható támadás, — mondották már a mull héten. Oyprusz szigetén épp ezért rendkívül feszült a hangulat. Itt közel sincsenek olyan jól kiépített állások, mint Krétán, ezért lázas iramban folynak a védelmi munkálatok. ,
Az angolokat a szigetről Egyiptomba szállítják.
Lemondott a görög kormány
Kairó, június 3 A Kairóba menekült görög kormány lemondott. A király a lemondást elfogadta ésCudcrast bjzta meg kormányalakítással. De ezentúl csak hal tagu lesz a kormány.
Ez történt még
a pünkösdi Qnnepek alatt
XII. PIUS pápa a Rerum Novan^d 50. évfordulója ajkaima,\\-*l radióbeszé dci mondott és uj uljntitatast adott n szociális és gatfdasági igazságok le-kinielébea, különösen a miOika Ls a családra vonatkozóan. I
H0MÁN BÁLINT kultuszminiszter erdélyi komija alkalmával Csikszem-dán," SzéJwlyudvarheJyan, nslideeresz-[esen és több más székely falutían telt látogatást.
BU DAPEST*KASSA-UNGVAR közt megindult a nc?ids»ei*s légtfan&t.
VILLANJ FRIÖYES báró cikket irt az egyik olasz lapban és kipmioHe. IwatJ1 a magyarság « triWioni ynfiVpróiKilUitá,-sok alaít «ok fejlődött te lriizdeJmé-iwk erídmény* most Jelenttjezik.
á lazsnak! Inkey-kápolna ügyében
még ebben a hónapban Kinitssri érkezik u Műemlékek , Ofsiágoa Bizottságának kiküldötte
Megírtuk, hogy a lazsnakl Inkey-kápolna műemlék megmentése érdekében Kelemen Fe-rcne bankigazgató hatalmas mozgalmat indított. Ebben az ügyben felutazott Budapestre és tárgyalásokat folytatott a Műemlékek Országos Bizottságának vezetőjével, akinek részletes tervet terjesztett elő, AMOB
vezetője a legnagyobb készséggel állott Kelemen Ferencigazgató rendelkezésére és magáévá lette a lazsnak! kápolna ügyét, ugy, hogy a Műemlékek Országos Bizottságának kiküldötte még ebben a hónapban lejön Nagykanizsára, helyszínelni a lazsnaki kápolnát és megteszi előterjesztését a Bizottságnak.
Felszabadítják a nyári cipők forgalmát
A bőrtalpú lábbelik zár alá vételével kapcsolatban már annakidején felmerült az a kérdés, hogy mi történjék azokkal a cipőkkel, amelyek úgynevezett jdénycikkek, tehát a\' divat változásának vannak alávetve.
A közeledő nyár ezt a kérdést még időszerűbbé lelte, így az érdekeltségek tárgyalásokat kezdeményeztek a közellátási,, illetve kereskedelmi minisztériumban a szezoncipő árusítása\'
ról.
A megbeszélések már igen előrehaladlak. Minden jel arra mutat, hogy a közeljövőben rcn delet jelenik meg, mely felszabadítja a bőrtalpú lábbelik közül azokat, amelyek ikifojezetlcii nyári idénycikkek és ezek ismét szabadforgalom tárgyai lesznek. v
A rendelet elé a cipőszakma és a közönség egyaránt érthető érdeklődéssol tekint.
Jégverés előtt biztosítsd termésedet!
„Jehova hívőinek" ujabb szállítmányát hozták Nagykanizsára
200 före szökött fel a kanizsai Internáló-tábor létszáma
Minap jeleztük, hogy, k# szállítmányban is hoztak az ország különböző részeiből rendőri felügyelet alá helyezett ^Jehova lüvő\'-ket, akiket be-száüitoltak a nagykanizsai ín-ternálóláborba. Jehova hivői vad fanatizmusa főleg Máramn-ros, Ung,. stb. megyék szegény népe között dolgozik és veti ki hálóját a tanulatlan, hiszékeny, egyszerű emberek lelkére A közigazgatási hatóságok is tisztában vannak azzal,ihogy ez ellen a métely ellen küzdeniük kell, mely mindjobban kikezdi a lelkek békéjét és nyugalmát, azért igyekeznek kiemelni és izolálni a mételytől jncgícrtő,-zőlt embereket és lelkükre hatni és megbolygatott lelki egyensúlyukat rendbehozni,. Most a harmadik szállítmányt hozták Nngykanizsára, mely több, mint 30 Tőből állott és erős rendőri fedezet kisérte őket. Bekiséré-
sük alatt is a bibliát idézték. Van azonban az uj szállítmány kőzött zsebtolvaj, valutás és a bűnnek egyél) lovagjai is, akiknek létszáma most kerek 200 főt tesz kl az internálótáborban. Tekintettel, hogy a férőhely több, mint 300 személyre szól, valószínű, hogy a további szállítmányokat is Nagykanizsára dirigálják.
Ok képezik most az »Idegenforgalmai* Nagykanizsán.
Hu butul el vannak dugulva és gyomra rossz, ugy folyamodjék lehetőleg azonnal a természetei „Ferenc József keserüvlzhez, mert ez mar csekély, alig egy pohárnyi mennyiségben is gyorsan, biztosan és mindig kellemesen tisztítja ki az emésztés útjait s ,ó élvágyat és frits közérzetet teremt — Kérdezze meg orvosát 1
i«4t, hrnuu 3
Magyar Könyvnap
fttnioM 4, 5, 6,
At összes bárhol hirdetett
könyvnapi könyvek
FISCHEE
UUnyvHereaUeűésttsa
Nagykanhsa, Horthy M-ut 1.
A könyvek minden vételkötele-zettsig nélkül könyvkereskedésemben megtekinthetők
KSiryvjegytilikelsxívesenstdlgiltok,
Farsangi esküvő
A bemutatóra ismét kevesen* voltak kíváncsiak, de vasárnap", este mintha megtört volna a közönség közöny-jege : telt ház volt, vas taps volt és rendkívül meleg és lelkes siker.
Ami magát a darabot illeti, magyar levegőben mozgó, köny-nyed vígjáték, amely sok muJ túlságos és bonyodalmas jeleneién át egy fiatal párt a vég-ál/omashoz : az anyukőnywezc-töbőz vezet. A közönség sokat mulatott. A szereplők közül I\'órfi Mihály szépen formálta meg Szuliay bérlő alakját, Bartók Juha mintha tulgroieszken fogta volna fel Stanca néni szerepét, Deák Lőrinc^- ez a nagy szerű színész — öregbítette sikereit, Mikey Lili egészséges lendülettel játszotta meg Erzsike alakját, Somkuthy Dezső Istvánja most is jó volt, Soress Gyula bárója a megszokott keretű, Pethö Zoltán, Késmárky Károly,. Halmi Jenő, Arossy Aladár, Mézed; Lajos, Bosányi Ferenc, Vörös Hona, Bódy Rózsi sok igyekezettel játszották szerepüket. A közönség sokat tapsolt a színészeknek, í
A színházi Iroda hírei
MA KEDDEN in SZERDÁN i Arűüba-sev hatalmas, iztfahnlasar «tép színműre, a FÉLTÉKENYSÉG UsrM\'szini* Tliuróczy Gyulával, Bálint Attuá\\íd a \\«2Bífí saerepekbftu. A .többi npfty szeriope; Torma Auguszte," Mikay Lili, P«\'tbó, Somkuthy, Mttdey, Soress, Kos-márky, Deák I^Srina Játktáií.
Hatl műsor
KEDDEN: Fdllékwysífj. SZERDÁN: Féltékenység. CSOTORTOKON: RaiuJ és mód. PÉNTEKEN: Faraaigl cskfuí 50 «4zalékds kedwrmérayrt. !
SZOMBATON: Nini. VASÁRNAP DÉLUTÁN: Náili. VASÁRNAP ESTE: Náni.
A ZALAI KÖZLÖNY KEDVEZMÉNYES
SZÍNHÁZ-JEGY SZELVÉNYE,
iflűlyuok ellenöbsa 8 FitmmI -akQ-ft juniuc 6-ikt előadására felára \\&Uy vAlthstő.
ZALAI KÖZLÖNY
KISKAN1ZSAI ÉLET
Levente dlsatáliorozís
Ke ívben a maJAlisok és u jimláli-bolt hiányában a KislcaniwiU LO\\tCote E«ycsí\\k9i noniloz disitábotosást, amely rc máris nagyban kéMflWilr.ttk a te-\\*mLrC. A liisttáborozris a gördövénj\'i mlÖ Usztasán június 15-ón zajlik 1«. A gazdag és változatos tarualimi műsorszámok egy aeUfts »a|>on keresztül szórakoztatják Kldtonizsa kozöiisa^ct. Reggel zftnés ébresz\'.ő, majd díldolt tábori mise, délután nópüiin<J|>íly UtrVa mÜForral. A stórakbztaló játékokon kívül sátortábor, majd s|>ort*)ilíífcor egészíti kl (labdarúgás, ökölvívás, \'tftt/,) ft délutáni tánűmulfttsúg\'ot. lísio üu-nejii műsor, melynek mindcii ofocs száma integl«i.etés és élmény icsz. A disztábortüz, a táncsziimok, Irre^emu i-!i\'ikr|\'\'», szawlatoV és ünnepi te-iM nwlicit kititnő zenei mttsort áflilolt össze a ív.m\'u/őséjí. ,U ünnepi beszéd elmondására dr. KnUkv Istvánriwl(íar-mestert kérték fel a \'leveiitfk. SzJóp-udvary 1 ás/ló egy nagy .rencíerögárdií-vftl arra törekszik, hogy az 1911 es cszicndö kiomelVedöbb ewiivínjü legyen a tetenle dlsztáboroffto Kiskwii-zsáti. • ;
A klskanizsa! Blrandkérdés
A metofjebl) napok Hl vonnak és a fürdőidény küszöbön van. Nagykanizsán megnyAt a. strand, ugyanakkor Klskanizsfl, mint az ehnluU é\\ekLe:^ most is a Principóftis szaJwid fürdőjére lesz lünk.i. .Jcianleg a Pi-iin-\'y^Vlis sckt4y vi/v fürdőzésre nem lUÁUat duzaizió nélkül. Igaz, bogy éfhlt&UBlI a váron duzaszlót, de ex joV.iV.; használhatatlan állapotba mcroi\'ei a vLz fölött. Kevés költségül kl iennu javít-ható az egyik tönkionient vasoszjuj) és ujra Iwsznáilraló lesz; » duzosztó. !M&U annak hiejéa, most Is pornójuk, hogy a város t«kbilClbCi>-eszi/KIskiaüil\'. zsa lulyitotét és midbe\'hoíatju u ilu-ziíszlot." Klskwnizsa u*\'»e nem Járhat sehova ífu-deni és kfilöiibeu egászséíí. védelmi szttripootból is fontosnak tartjuk Klskanizsa szabad nlrfind erdőjének a kőze5rde!kwek ineBfeleJőcn S-afó VezKŰését. \\
Sportélet
A sásku i,-\'\\v-ii;ü osa^utt Klshanfasa ked><enc. K«mcsak a fiatal á^, du raz idős^-bbek is kezdenek fOuneiegcdni a jól szereplő csapat iránt. A legutóbbi kitűnő eredménynek köszönhető, hogy a nagy ZMNTE több kiskanizsai ífju-Zságl játékost (Kis», Munkácsy, Uor-váth II.) niCjjhivott csapatába. Ac ú\\-dozócsCilörtökl 13! l-es eredmény ritka és eddig egyedúl átló Klskanizsa siwrltőrlénetében. Ennyi gölt Sáska-osajwt még bajnoki elkotelének mtnt rúgott. Szép vtitt a VOsut-pályau élért 2:0-as eredméuy a lehetséges Keieskedebnl csapata oUen. A leg* ulóbbi ősszcéllWsok (Kuzma — G»c dag, Honath II. - pláiidcr, Iie-dtez, Horváth I. — Vajdfl, Jámbor, Kis;/. Munkácsy, Horváth III.) a KciOike-
íO^ASPIRIN
\\JL/ lablvtták árait
K.-; 1 db. 12 fillér
2 „ 24 ,, 1 aredeü 20 „ P 1.85 i csomagotés
detmt ellen, vaJUaíu^at a KIOE ellen kiaiakitjáic a Sáska-csajMit egységéi.
Nagy akarással indult meg m i; a télen a vitorlázóiepü\'6 tanfolyam íz egj-esQ!et ketelén leiül. Sok kiskanizsai be\\«nia \\esz részt czöu a tanfolyamon,
ahol az első ériékos modefl-versényt a klskaju\'zsai fc\\*sue dxsztáborozás\'\'keretében mutálják Le. A szakoktatást rckje;e László, az irányjtást petítjj Szépúdvary László rőokíató végzi: .
—k—n—l— :
Pünkösdvasárnap megnyílt a nagykanizsai strandfürdő
A boi\'oiigósiiak indult vasárnap hajnulbttl. különösen pünkösd míisnapján, gyönyörű, Igazi strand-idő kerekedett. Va-m aarnap dí-lnlííü a M szél hiiatt azonban még alig néhányan 3^ keresték\' fel a Vá-ZwEJ rosi Strandtürdőt, ^* délután azonban mír közel ötvenen »kóstobiat-ták.; a vizet. Főképp a diákok jolentek meg a megnyitás napján nagy számban, akik azonnal
fejest ugrállak a valóban csábító tiszta, szép kék vizbe, a mely, tekintve, hogy már egy. hete melegszik : 19 fokos. Még melegebb a gyermekek medencéjében lévő viz, amelyei nagy számban használtak a felnőttek ts.
A strand fürdőrendje a régi, ugyancsak .tavalyiak a fürdőárak is. A közönséget a vizén és napozón kívül a tornaszerek és az uj pingpong-asztalok is várják.
TtrmiiiiH IBxkér ellen étaláitynlxUmit** keretében biarloeithatja legolcsóbban!1
Lusztig Bélát, a köpenicki panzióst Budapesten elfogták és Nagykanizsára szállították
Budapesti szélhámosok balatoni panzló-alapitáal tragikomédiájának utolsó felvonása
Az egész magyar sajtó foglalkozott azzal a bóhózati tolnának is botllő nagystílű szélhámossággal, amit két pesti fiatalember követettel. Lusztig Béla pesti pinöériés Mrítyók nevezetű fiatal pesti tisztviselő egy meghamisított takarékpénztári könyvel felmutatván, az egyik balatoni panzió tulajdouosnőjél tévedésbe ejtették és mindoii pénz nélkül "megvásárolták" villáját, ahol csakhamar panziói alapítottak és nagylábon éltek, mjhj egy szép napon a végzet rájuk csapott és kiderült az utóbbi idők egyik legagya-furtabb köpenickíadája. Mindkettőt a kanizsai törvényszék cl. Ítélte. Lusztig Béla három és fél
évi börtönt kapott, betegsége miatt azonban szabadlábrahe-lyezték. Mivel büntetésének kitöltésére nem jelentkezett, uyo-mozólevolet bocsátottak ki el-leno, amelynek nyomán elfogták és most Nagykanizsára szállították hátralevő b\'ttnteíésének kilölté\'sér*.
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
ZALAI KÖZLONYI
1841. [unita 3,
¦iöisJS- ŐRAT, l\'ta ÉKSZERT, w "33 SZEMŰVEGET ""^„.\'ítt ZSOLDOS QTULA Hnwiv, tioirin b lituiftestJtoíl,
FŐ-ttiS. (« Koroaa-uállodaval tumban).
I polgári flilgloli larnaflHBepélye
Szombaton szép számú néző" élvezte végig a poltfáristák tor-naümtepélyét, amely ez évben is hozott némi változatosságot tehetséges, fiatal diáksporto-lóink teljesít menyében.
Az ünnepély előtt a Hiszekegyet játszotta a . kanizsai leventezenekar, utána \'érdekes felvonulás keretében -; szabadgyakorlatot mutattak be a fiuk sikerrel. 5 kitűnő tornász mutatványait kisérte ezután állau-dóan taps. majd a mókás lalaj-torna-bemutatói szórakoztatták n közönséget a szabadgyakorlatok, tfllaitornagyakorlatok, labdajátékok és végül a látványos felvonulás, illetve az ötletes és eredeti élőkép nagyban emelte a polgárJsta fiuk sikerét.
A rövid és pompás műsorról mindenki megelégedéssel beszélt. Néhány új szám, de ugy az atlétikai, mint a torna és egyéb számok Prókay József és Szőnyi Antal testnevelési tanárok hozzáértését dicsérik. Meg kell emlékeznünk Németh Dezső polg. fiúiskolái igazgatóról is. aki az ünnepély és a műsor összeálliíásáuál tevékeny részt vett. A leventezenekar dicséretesen szerepelt Reuter karnagy vezetésével. Külön szép szám volt Strauss; Kék Duna c. keringőjének előadása, j
Kanizsa győzött i sakk-versenyen
A esálornyai futballistákkal sakkozók is jöttek a Maróczy Sakk-kör meghívására, akikot a futballistákkal együt a kiótegyt>> sület nevében Kelemen Ferenc, a ZMNTK társelnöke és a Sakk-kör ielnöke fogadott hatalmas közönség jelenlétében a 20-as szobor előtt.
Kelemen Forenc a Sakk-körben barátságos üdvözlőszavakkal nvitotta meg a versenyt, a hol 10 pár mérkőzött. A kanizsaiak a legjobb összeállításban.
A többórás verseny első asztalánál Szigethy dr. Balogh ellen játszott vezércsel megnyitással, dc Balogh ügyes védekező játékával döntetlent\' ért el. A második asztalnál Böhm szicíliaivá! kísérletezett, nem nagy sikerrel, mert ellenfele hosszú küzdelemben jobb végjátékkal nyert. Hamburg viszont a szicíliai védelem pontos játékával győzte le jó ellenfelét Bencze személyében. Stolczcr—Vrabecz játszma középgyaloggal és ügyes , végjátékkal Stolczer javára dőlt el. Szckulja—Takács találkozón iS Szckulja nyert, mig a Zentai — Halász játszma érdekes ós változatos .küzdelmet hozott. Zcnlai szicíliai támadásában volt terv szerűség és tcmpófölé-nyét vó^íh tartotta. Nyert. Baán ponlos é.s ügyes francia védel-
me szintén értékes pontot hozott a kanizsai csapatnak . Kovács ellen, mig az Argent—Ma-bovefe játszma döntetlenül végződött. Pintér Kohn ellen, László Velseiu ellen nyert. Vég-eredményi 8 : 2 Kanizsa javára.
A esáklornyaí csapat jól játszott és minden játszma nehéz
és komplikált helyzetbe hozta a kitűnően felálló kanizsai játé-, kospkot. mig a csáktornyaiak-nak mentségül szolgál az utazás fáradalmai és az ünneplések és egyéb izgalmak.
Feltétlenül jobbak a számbeli eredménynél, ; 1 \\
Ma délelőtt egy katona fejbe lőtte magát a temetőben
Ma délelőtt revoUflilővós zavaiUi I tóllíAg száJU ki az ŐUgvilkosaájg szín-
meg a teme\'Ő békés csendjét. Az egyik sir mellett Ható Sándor \'mtín^elepi katona revolverrel fejte \'ŐUo magát. A golyó azonnal végzett \\eíe.»DcU,eii K-
helyére. Mivel az öngyilkos te\'nmtfrél icvtfot nem hagyott líAtra, lettének okát kutatják. Holttestét bfiszAlUtotAkr a temető hinlahAzúba,
Eredményes munkát végzett 1940-ben is a Vidéki Napilapok Gazdasági Egyesülése
A Magyar Vidéki StdtóÜláWö budapesti jelenléi.o szerinl most t&rtotta közgyűléséi Lékay Lintgauer Albin. ;cí-nök elnöklésé\\iftj a vidéki napisajtó eg>c;lcn gazdasági érdekképviselet: a Vidéki Napilapok Gazdasági ligyesü-lésc. Az igazgatóság jcteitéséliea a vidéki napilapok na&\'szAn.il>an magjelent repre iont Alisai előtt fámu\'n\'.ott arrp, hogy 1940-ben az Egyesülés a fokozottan súlyosbodó gbzdataj{i viszonyok eltenérc is igen jekuiléLcny uj ercdinénjckcl ért cl, mélyeit az Egye. sfllés életképességét bizonvHjAk ós a továbbfejlődés lehetősége "meflott la-miskodnak. Az Ejö«sü4ésb,cn helyet foglaló íckintélycs vidéki lui-jittupok a kollegiális összetartás jpjyÓLxm dolgoznak célkitűzéseik inra-mlékUIOja iiiegvalósitásaért: n Hajtöptesztizs növekedéséért és a IwpvÁltalatok egzisztenciális alapjainak Wztositásiién. Ab ország vezető sajtóközéSeti és gazdasági tényezői egyre inkább felismerik a komoly vidéki ifc^Upw foulossA-gAt, súlyát és ex a Vegbiztoiiabb zátetfu annak, hogy a vidéki napisajtó kivívhatja magának azt a hely**, ajroblyei valóban megénlcjnfcl. - A közgyűlés egyluuigutag elfogadta az igazgatóság jelentését, majd, uj tagokkal egészítette^ kí otz tgazgntójAgot és a felftgjeíöbízoltsagot. ¦ , ••
A, közgyűlés után a \'Hungária izáUó kiilöuierniébew vacsorát (kIoU a\' Vidéki Napttupok Gazdasági Egyesülése, amelyén a mjagyar sajtóközétet és sajtópolitika számos előkelősége is megjelent, többek kőzött vitéz Thu-ránszky László dr. miniszteri osztályfőnök, viléz Koljsvary Boroia MA-báty dr., a Sajtókamara, elnöke, dr. náibory-llütlíuir Janys, a Snjlókam&.a kiadói főosztályának elnöke, dr. Mar-sovszky Ivor, a Sojtókamaia napilap.^ szakosztályának cbiöké, dr, Diilín ;Klek miniszteri tanácsos, a tnftni&zU;:elnökségi sajtóosztály h. vezelője, Ziloliy Seboss Jenő dr„ a kutűgymWszteri Sajtóosztály h, vezetője, dr. üerkes Róbert konnányfőttmáosos, n budapesti napilapok elaökoszlAtyánat ugy\\eze-lője, (iAspár Jenő kormáayfötanáosos, a Sajtókamara igazgató-főtitkára é-s dr. Gurka Márton, a MTI szerkjasa tője, Az illusztris vondége\'tcí a vidéki
napisajtó nevében Lókny I.\'ngiuer Al-bin fldvözötle tuetog baráti szavukkal *s az illmngzolt köszöu\'őic vitéz dr. Tlmránszky László és dr. Berkes Hubert válaszoltak, himgiiiiíyozván, a vi-tléki napisajtó iránt ér!.eli mogiec.ü-lésüket. . .
UJ 4* kuutiit IK óK?pok v > t o 1 a U «UdÍM
írógép átalakításokat
magyar beoazUsra a legolcsóbban éa leggyorsabban vállalja;
Stloboda lózsef és Fia
Ií4jépv»ll«l»l
KankuliM, FS-ot 8.
V.iofoa: M3.
Hem teteiiühk!
_"._, A vcfll ka|KiS\\firi íi. gya,-
11IS. fi. 3- logczrC.ILct Krisléry Gyula loj-tulékos zászlós "
PrzeniysÜ környéki BuliovicBiiél vívott harcban mhit szakOsq»ar.uK{nok mb-gaslott ki.. Az egyik orosz tAmjKnit ellen tpljescn nyílt teejAi végrehajtott (Vímadásunk alatt és az oroszok pusztító tüzérségi és géjipiiska trtzé\\cA niiisemi törődve, vitéz és hálor pélln-adAShaJ ragadta előre sz,ikaszát. Tá-madAs után, az éjjeli sötétség lo^\'c ulait az oroszok kÖZ\\-ellcu kö/dObc kúszott, ami Által az vMcnség lu\'nr,iiá. sát idejében mog)lUaj)Uha(tta és íeíenl-he|lo, Kristófy za&JRÓs azonbajfi később Is szakaszának lelkeseiéslöi áthatolt tiidülcie.s vezetéséül tüntette kl magát, kidért Is sorozatosan tanúsított kimagaslóan vitéz és ig.n eredményei mtagaiartása tílisrr.eréseíií«t őt az Hrany vitézségi éreiiancl .tünljoUék ki,
—¦ NaptAr : Juatus 3. ktdd. Rom. kit Klotild. - Protestáns Klotild. -Iir. BiWan hó 8.
Ofettrni nyitva reticel 6 órától tatt 1 öiilg (héttő, axenla, péntek délután Ab k*ítd*n t*to* p»d nflknakl.
Nép MosgÓi ty Kedden é» ¦gardán JBj
Franoia bünUgyl film I Qy8ny8i-0 kopak I
Ül "holú.ogmi%g ára*
Főszereplők; Marcelte Chaulal és Jules Berry.
Magyar ábránd I "VB Aktuális világhiradó!
ElAadisok kfiinipokon ti, 7, 0, wisár- és Dnnepnap 3, 5, 7, B-kor.
Fonyódi villatelepen
Szmodis-parcella balatonparti, Sflfi Alas aaroktatafc, [ílidü- és kabtnjoggal alkalmf Aron| •argBaaii. etivttá.] ¦
slniOHfii, Budlpttt, Dilnudy 0>5*ö ». V
ÉMWn
M! ujöá^ a Budapesti Élelml-szernagyvásAttelepeu ?
A Magyar Vidéki Sajlóludósitó bu. dai-csti Jelentése- szerint május 23-tól 20-lg B felhozatal az éíL és vAiíolt-baromfi, xahminit a lojAs kivételéit az tlözö hetiéi siembon ősökként. Az i l(íi>;ii-üiLiiL[>;;u- in a fokozódó l-\' h-Icí nüatt az Arak 20—^0 fitlérnJ e,njolk«l-;ek,- mtg a ruca Ara kütónfkéiit 10 fillérrel csók kiont. A vágoltbaromfipiacun osappani az érdeklődés s ezért nz Arak 20—40 ÍÖlérrct, a stcdell osirke Ara 70 fillérrel csőkként. A tojaspaaeoa 15-20 ffl.íics a drágulás. A rőWség-és ÍŐnlékreléknél n spArgaV^O, a műit évi vöröshagyma 30 rfllérrei drágult kilónkéul, viszont n pctrezieljoni, a zollc;- és a sóska Ara 15, a töItenUaló zöldiKiprlka Ara 20, a levelei ka|iral) ára 22, " vöröshagyma zöldjéül 3,1, nz uborka Ara 50, a liAzal tesclos karfiol és 0 főzőtők Ara t-10 fillénel csökkent. \\ gyiltnott-sreléknél a Rfl. lesmje Ara 30 rriérrel, a koiti nnr.Oii-tett szamócu ára 100 HUSnel ekiilolko-dett kilónkfnl, mig a zöldegroi Ara 30 fillérrel osókkent. {:)
Szerda
AlluaM safiománok tt6Ikftuiá|Mkwi Üutlapeal I. nflurAa
0,45 \'t\'orna. Hlzak, KŐtt»m6ayek. Hanglemetek, — Utána «trend. — 10 Hírek, — ti.in Nerazetkóit TiajeUó-•.solgalal, - 13 Höraug»xó. HimniM. Időjárasjelentcs. - «.40 Hírek, -liuo Időjelzés, IdöJArásjaAentéfl. -14*35 Hírek. - 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfolyaniblrek, piaci Arak, •MtímiB/erArak, — 10.45 IdŐJtíi*, IdO. járAajeJentés, hírek, - 17 Hírek «4o-rAk é% magyar-orosz nyeiren. — lí Hírek, - 21.40 Hírek, IdÖJAráajelentés, hírek sztoYAk 6a m*gyar»or«as nyttven.
— 23 Híjak német. -Jau, arujol te Arancia nyelven, — 0.0 Hitek. SUDA PEST I4 .1
BUDAPEST X$
10.20 Felolvasás. — 10.15 ifétól\\«sAB.
— 12.10 Hangietnczek. — 13.30 Unicz-ky I.Aszló szalonzejiiDkEö-a. — 15.20 I\'aizkó Magda zongorázik. — 1545 Hunyadi János énekel. — 10.10 Aranyi MArin előadása.
17.15 A Budapesti Könyvnyomdászok Dalköre. — 17.40 A post» zavaidhá; ritói nyoniozluik. A közvetítést ^e^e:i Uudinszky Sándor. 18 Szal>ó Pál és Molnár Anna gorxionkn-hatfakeltŐse.
— 18.25 Hnjrter I\'Tereuo, ü Szegedi Ijwri Vásár elnökének elöatlásn, — 1835 Kiss Lajos ctgáüvz#n<ekara. — 19.20 /itta Emina dalokat énekel. — 19.40
Rabagas.-. Komédia öt fe4vonás bau, ~- 22.10 A HAdló Szalonzenekara. ¦ -Í3.25 Farkas, Húla cigányzeaetai», K-d-niAv Pál énekel.\' t * \'¦¦
BUDAPEST II.
18.10 Nemes kishíndi Koiujpobold Nándor előadása. — 10 Kiss Lajos, cigáriy/e-nekiuti. — 10.30 Olasz nyelv, oktatás. — 20.10 Mövészlcmczek. •-; 21 IWos István előadása. — 21 A Ghajipy lAnczfiniekár.
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
_ 1911, lUalRt 3
Snyvnapra
(lualui 4-1-6)
önyvet inyv nélkül
Schlesséknél
A trianoni gyilkosság
borzalmas drámftjának évfordulójáról emlékezik meg holnap a magyarság. Amikor a magyar államférfiaknak az ország halálos titéjelél kellett /aláírniuk. Kellett. Mert nem volt más kiül. Amikor ezer sebből vérzeit a magyar lest. (És nem volt egyetlen barátja. Es fekete volt a magyar égbolt.és gyászban az egész magyar nemzet...
Hosszú és tövises, magyar vértől piros és magyar könnyek tói nedves volt az ut a mai napig a trianoni ^országúton. •
Ls ma ? A trianoni vésztörvényszék dölyfös urai hol vannak V Megalázva, poriig sújtva, országai kban- dicsőséges-«ó-íncl hadsereg lol>ogója , leng, győzedelmesen mindenütt. A ; győzők* térdre késztetve, -halálfélelemben kuporognak óvóhelyeikre bújva, várják a tengely légierejének sújtó kezét, a mely a földdel leszi egyenlővé gőgös, vjrágzó városaikai, ipartelepeiket, ncélváraikat.
Es a\'trianorri papirrongy ? Foszlányokban I
És a megalázott magyar nép, Árpád és Szent István nemzete dagadó izmokkal, megújulva, niegnagyobbodva várja az örök isteni igazságosság teljes beteljesülését. Az ötödik terülctgya-rapodás után a végső, nagy magyar ünnepet.
Mert ez elkövetkezik. Rendületlenül várjuk, amit a Magyar Hiszekegy hirdet. Mindent: ami a mienk volt, ami felett kockát veiének a latrok. |
Trianon ? Még csak néhány foszlány.,.
Alleluja, hála Neked magyarok jóságos istene I
_ <*>
— (Ilovszky János országgyűlési képviseld)
k é t n apo s kei-ftie t Ut^ga tás il ró* a mai helyszűke niífltt lapunk holnapi számában részüetebieii tudósítunk.
— (Bérmálás Zalaegerszegen)
Gröw Józsd szombathelyi toftgyé*-püspök pnnkösdvasárnap- szolgáltató ki a bérmálás szentségét ft zalne^ef-ptobftiila-Wmplonilwn.
— (Növendékhangverseny)
A tanév utolsó növeadékhangv*r;>e-"yét holnap, szerdán 18 órai kftídK»lW wnttozl ti iMuieiskoja totéMt* hamvup-l»nnéb#n. liflépSjuMJ niacs. (:)
ZALAI KöZLÖNV
h
A aportbarátság szellemében folyt le Csáktornya és Nagykanizsa futballistáinak első kanizsai találkozója
A kitűnően játtzó ctáktornyai válogatott 4:2 (3:0) arányban gySxU U a ZMNTE-t
Pünkösd hétfőn közel néző
jött ki a Zrínyi pályára, hogy egy érdekes mérkőzésnek legyen szornHa-mija. A n\'-zök serege 0«k a hazainkban csalódott. Az ellenfél bemutatta, Iiogynn kell fmbaUjzni. Tisztán, okosan, öll-lcseu és gyorsan. A libduke-zelés ós labda átadásokból külön >lcbk-talásben részesült a ZMNTE. A tömegek rcndszcrvilákat folyVundc, mii azt mondjuk előjzör tanítják ntt* Q ja tokosokat futbaMozni, azután teltet rendszerről Leizélni. Minden raiiszcr jó, ha jó futballozok végzik a végrC-íuij:Ast. Utcaikor kiütköznek n játóko-sok hibái, ha egy Jó ejyullfti eltet kell Játszani. Azonnal szemlyojzökö, hogy incnnyirc iiefni tudnak egy labdát átadni, svgy átvenni a játftosaiuk.
A mérkőzés megkezdése cüőlt dr. Kráiky István polgármester, a\'ZMNTE dnöke üdvözöl* a osáktomyniiíkat L». rálsagos és silvböl Jövő magyar be. s7ÓtUUJ. Beszédében annak a reméhy-nek adott kjfejezóst, hogy régi álmunk minden bizonnyal valóra válik és egyesülünk sportkultúra és mitt:!e:i téren a muraközi testveitínkfiwt Dr. Kráiky beszédéi többszőr hatalmas tapsvihar szakította ineg. A \\endétfO\'t háromszoros éljennel, vatyfeniuit a ^e¦ zetőjük révén keresetlen sza,Maikkd/köszönték meg a barátságos íogadU[ásl és QtJtt&pléSt.
A riíáktomyato vejstik az e\'síí szép
támadást, Minden ntíegmozdiüásulqrit tapssal fogadja a közönség. Azonnal kiderül, hogy nem érdefalelénüi. Ötletes, pontos húzásokkal JáUzAk ál a ZMNTE védelmét és maris ve^etiiek. Beme átadásából Janovits gólt ie. 1:0 A ZMNTE csak szórványostin támad és ulnci is meggyoíő erd tájnladásai-ban. Bukoveczhez színié nogad a labda, kitör a 17. percben, még a kitűnően játszó és gyors Kárpál sem éri el, a kapust is kic jelezve gólt Jő. 2: 0. Csönget elől e_yelüi van, nz összekötőink .pedig hátul tanyázunk. A 37. i^rcljon Janovits nyugodton veszi ál a labdát, elmegy a védc\'-«n nvellett, lövése a kapufa tövéről háUba pattan. :t ¦ 0.
A második félidő is a vendégeké, Csöngci 35 méterről próbálkozik. Szép a Jövés, de kapufa mellett zug efl. A 18, percben Megla lyukai nig, Csöngői 12 méterről a hálóba bonifbáz. 3:1, Cserpes megpróbálja a- szép labda átvételekéi el-iesni a vendégkiöl, de leadásai rosszak. Bui^eoz tör ki, de lövésé)x> belelépnek. A 27. percben Várady remiokül \\Oszi i\\t " labdát, bo-adása is kitűnő, de CsÖngei fejemo nem sikerül. A 37- perben viszont Janovits szókik OJtenAUtifttallaitul és bombája u luijóbaji köt ki, 4 :1. ÜtiSna u ZMNTE szabadrúgáshoz jut az ellenfél íö-osán. Csőnkéi a soriadba vágja n laWát. Meglepetésre. Németh n tl-es [wntra mutat. Érthetőién és igazságtalan ilékt. A JátéJíosok .háttal i»vn semniifétc szándékos niowhilalol nem tehetlflk. Csáki berúgja a bfmtelőt. 4 : 2. Az enédmény ínftr jjflm is \\(&-lozik. í v \' "4
Cozílánnak hibás mozdulatai,
a góloknál is. A három hátvéd közül Kárpát volt a legjobb. Kiss és Babos könnyelműen játszottak. A két fedezet Csáki és Pőow (majd MllinlOtz) közül Milxaleozot tehol kíeuiefiii, oitg a tó-nuidósorban (SzaW, Cserpe.i, f.Bón-gei, MiliaSeoz, Várady) Csöny»it fog.-ták, Szabó csak széflen volt Jó, Milm-teczivek szokatlan volt az flij Iwily, mig Yárady k4vós labdát kapott, abból is
osak néhányat játszott meg jói VíI.-íJOj semmit nem csinált. ^
A kapus (Banovloi) jó, a két tiátvéd {Vas, Vugrinecz) kltítnö teaijióérzékfael nu-gálloll futbalstíi. Mndíg a jó IJűly-zx-tet folylot\'ák el oiirájábiWi. A fe-deieisor (Mekoveoz, Me#a, Vrtarics) jó áUagjátékosokból áll, mig a tálnlnió-sorban (itenkő, Honátti, Buko\\ea5. Takács, Janovlcs) két kivéteíei teliét-SégO Játékost látunk Janovioi éa Buko-veoz szemé3yél)Cn, a liároni- másik csatár alig maradt niftgöUük.
Németh egészei jól \\czclto a mür-kflzést, ciUpán a büntető volt indokolatlan.
_ _k-n-l-
Levente A v.—Levente B v.
4:3 (2:1) Vc^jeita I-lumborl. Értéke; küzdcUtni ne.k voltunk szemtanúi n, legjobb levente játékosok összecsapás inát. A gólokat Munkácsy (2), Kiss és Wohhrr, illetve A\'jesíts, Horváth és Bárdos Jötték. Az A válogatott:\'Teleki (Ker. isit.) — Dcnc-s {Legényegylet), l-\'isclicr (lier. isk.) — Kováci (Ker. isk.), Andrcidesz {Ijegémegytet), MllLe\'. (Sáska L.) -Vajda (Sáska 1,.), Zulán (KIOE), Kiss, Munkácsy (Sáska L.), Wolilncr (L»-génvegyiét), mig a B válogatott: Farkas (Aliin) — Cz;ntdri«ah v(Attila), Horváth II. (Sáska L.) — I>lnnder (Sáska I..), Gerenoiér, Varga (Kor. isk.) — Bárdos (Legény-cgyiel), Ju-Itász (Ker. isk.\\ Mcslls, Molnár (Attila), Horváth III. (Sáska I..) oss»\'«lU-táshan szereiéit.
IliiMJIIWiliMiéiísitli
VMkfTMklrfAM — Nuaykatilxaa
iftBI-JÉMH-ÖJIi-
nyOd klpvUelit*.
Wondar kerékpámk nagy wélaauttAkbam
A kanizsai asztalltenlszezOk nagy sikere Kaposvárott
A Kaawsvári Rákócri AŰetikm Club a pünkösdi ünuepek olatt icndoztc meg az Országos Rákóczi Emiékverfjínyt, amelyen a nagykanizsa,! p\'niKMlgozók is n-.sztvettek, A ^rstmy a kniüzsal aszialitcjmiszczők nagy sikerét hozta, amit az alábbi erc.l«i|én\\ek is bizoööi-tiuiak: ^ : ^ \' , \' ;
Az egyéni \\«xsenybe»; 1. Andrisios (KBAC), 2. Berl (Kanizsa), 3. Schlesinger (Kanizsa).
A csapatversenyben: 1. Kanizsa (Berl, Schlesinger, Fischer), 2. KBAC, 3. Daiiubla Dudapest.
A csapalepedménjak: Kanizsa— KBAC 5 : 4, Kanizsa—Danubüi ö : 4.
Párosban: 1. Berl—SohlC3Íne»r (Kanizsa), második Andrisics—Weial.er^er (KRAC), 3. I.ajlai—IXhér (Budapest).
Ifjúsági; 1. Berl (Kanizífi), 2. Varga (Kaiwsvári KISOK), 5. CsiUag (Kanizsa) és Szántó (KBAC). ; .
Az ifjúsági csapatban: J, Kanizsa, 2. Kaposvári KISOK, 3. MeosCiíszn-bolos. Mindkét csapatot 5 :0 arányban gyOzte lo a kanizsai csapat.
Az ifjúsági párosban: 1. Berl—Fischer (Kanizsa), 2. Böier—i>etkó (Me-«s*k szabolcs), 3. Kányavár.
- (TanltÖ-gyQlés)
A pacsa—nogvkapornak i esp».i#>ke rüleii tanítói kör június 7-én Héviz szent ájul rá son tartjn évi közgyűlését amelyen a VII—VIII. osztályok fel állításával kapoxvhtos kérdések*! vl tatják nieg, valamint áttanító munkás ságát a népi szociális helyzet jav| tasa körül. •¦ \\ |!
- (E(jeg7aéá)
Einsplnner Valéria és Wölff EmÖ
\'jegyesek. (Minden fcoflön crleittés
helyejt.) L:)
- (Esliayő)
Magyar Eta és sándorosi Sr^peasy Árpád alomkémSkus mémók május hó 31-én tartották esküvőjüket Buda-pe3l*u. ; (0
VÁSÁROLJON SZAKÜZLETBEN!
SZEH0VE6EK
orvoal receptek Bzakszertt elkészítése
FÉNYKÉPEZŐGÉPEK, FILMEK, FOTÓCIKKEK. A legjobb „ABFA" anyagok. MODERN FOTÓLABORATÓRIUM.
NiLm k.uBln.ti A Icgacobli .natdr-k.p.k nűgylldíu!,.
OPTIKA-FOTÓ.
JOÓ IMRE lAtMcaréw,
Horthy Mikiö>ut 1. (Városháza)
— (ElsA szentátdoUs Pallnbin)
Pün kösd vasárnap bensösétja* és kad-v«s rmoepe volt Pallnnak. Az eddigi szokástól eltérően nem Nagykanizsa;), hanem palinhaii az iskolában szentmisével kapciobitban Járullak el Ő szeiiláídozáslioz a poüni g>\'e.-mekek. A szép fmnepi aktuson JeiíE voltak u szülők, a község vezetőt és nugy siám-ban a lüvök, akik mind lamu lehettek a gyermekei bátor hitva31.\'isán:»k. M*g-haló volt látni, amikor a kíodnyek Htigyali szelidséájei várták az Cgi \\cto-dég-\'t, áléiezse a napnak teájuk nézve nagy áldással j!lró kegyelmeit. A axenl-áldozás után Somogyi Cyuláné iálta smie.aUendégsé^en a !,, ..• <¦ Ved
vesén teritett asztaflánal, ahol Mnyai, Edit és Hona töltötték be a szíves liázlk»asszonvi tisztet. Somogyi Gyula minden OlsőAl lozónak egy gyönyőrutfc keie.ezelt emlékképet ajándékozóit.
— Hol lehet pótérettiéglznl)
A dunánhái kereskedelmi ls4col.\'k szepiemberben eseJékei javltó\\-ixsgatu-taSnok in lu-lye ez évben a szombathelyi Hu kereskedelmi középiskola lesz. A decemljeri pótéreltségiket P«lig a kaposvári községi kereskedelmi középiskolában fogjak megtartani.
— (Egyházi Hfiuepflly Nagyrécsén)
Szép egyházi Annepéty zajlott 1« tegnap Nagyrécsén^ amikor az ofWnl ifjúság Szent Sziv gárdájának zásrfe-jál szentelték fel ünnepélyes kertek közölt. A szép selyein zászlót Ilovszky János országgyűlési képviselő adományozta az ifjúságnak. Onnephstefatmit* keretében, amit P. Gulyás Gellért k». nlzsai ferenooi plébános celebrált, aten telte fel a szép zászlót, egyliázsxónok-latában rámutatván a zászló Jrlantfl-ségére. Majd kó\\etL*uel,t a SzJ,v-«Ardá-ba való felvétel, amit I>. (irtáért & község pkbáuosa, Kozma György asz-szlszienolája mellett végzett. A szolok könnyes szemmOl nézték a tzép egyházi aktust, amikor a iwgysizánw gyer. mek.sei«gel relnjánlottb Jézus szent Silvén«k. r i \' U
_ZALAI gQZLONV*_
Nagykanizsa megyei város polgdrmeslerétBI.
13188/1941.
Nagykanizsa m. víros versenytárgyalási hirdetményei. ; KIVONATOK. A (eMes hirdetményeket él a kiírási kiadványok egyéb reszelt a vi-roiháián a vá/oil kiadónál a hivatalos órák alaH beleket tekinteni és egy példányt — ha áiuk alább fellüntelve nincs — díjmentesen meg lehet szerelni.___
m
¦év- éu uaUtésaaiMkra
•lkaiul ajándéknak cserepes ?8 IssVágoH virágokat, cáuxrokat
•gén éven át vakét « réat
Petermaan kertészetben
B á (it o f y - ti 1 í a V. " " §
— (C»áktomy4n este Ö kor van záróra)
Tudósi tónk írja: A oaáldo\'nyfiú járási katonai, parancsnokság .en deleiét adott ki,, amely újból szabályozza a zárórát: este 9 órában. Ugyancsak tilos este 9-i«l rúijruiiig a leltári lakosságnak az utcán tartózkodni.
— (Könyvkereskedések zirö-orája ¦ könyviiapnkun)
A június 4., 5. és 0 án tartandó or. szagos könyvnapok alkalmára .1 ,koo.-loMMtttl miniszler a magyar könyv bal-balosabb terjesztése és riépszenisiicse érdekébeii megetagedLo, hogy a könyv-keieskec\'dk üzletel és az ideiglenesen TeláUiiandó utcai könyvárusitó sátrak az ország egész területén esto 7 óiáig tegyenek nyitva tarthatók.
Rövid hírek
MUNKÁCSON beiktatták Popoft Mihály görög keleti érseki hetyzrököt.
SZABADKÁN a brrnyCvácok nagy-gyíftést tartotlak, ruizelyen a jrrrobonzeí is resztvettek, A narLvríyülé.veri. hűséget fogadlak Magyarországnak.
GORING a krétari harcok befejezésivel napiporanosban dicsérte meg a német légierő alakulatait.
NEMET harci retmlögétek »* csatorna partján etsüllyeszletlek egy 10 ezer tounás hajót,,
WEiüAND tábornagy, szíriai főmeg. bízott. Viűltybc érkezett, ó t
A TóRÓKOK Isuunbul nevtl liajója Koiistánzia előtt aknára futott és elsüllyedt, 0 . 1\' -
SVÉDpnSZAG eddig 107 liajót veszített 307.000 tonna tortadorrárrpL
A SZOVJET 6 és Tél millió rútod uj állami kölcsönt bocsátottkJ.. A rett-dele-.et ^SztaUn irta alá. A kőuesöa összegét országvédelmi oílokra használják fel
GIBRALTÁRBAN falragaszokon közölték,, hogyaz angol király szülctés-uapját ezerben nem ünneplik rrveg.
PEKING ti Ilaüian környékén ujbol fellángollak a kínai szabarlosapau/k harcai. | \'•
HELSINKI és Pclsamo közt iriog-ludull a légiforgalom. Ilclerikmt két repülőjárat indul. i ,
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
14330/1941,
Tárgy: Iparosok és kereskedők kén lábbeli beszerzése.
Hirdatmíny.
A 201710/1941. K. M. sz. rendelet élteimében ii Iparosok és kereskedők \'"folyó évi október hó Mg Iparosnál csakis a Június előtti idöbea kiállítóit zöldtzlnü utalványokat válthalják.be árura.
Nagykanizsa, 1941. május 29. i«m Polgármester.
13188/1941. sz. Nagykanizsa város vállalatba adja a város hivatalai és üzemei résiéie 1941. évi lunlus hó 15 tói 1941. évi december hó 31-lg szükséges — előre meg nem batjroiható mennyiségű — különféle minőségit papíráruk és irodacikkek szállttálát.
A kiírási kiadvány ára 2 P.
Az írásbeli ajánlat benyújtásának határideje 1941. évi június hó 5én déli 12 óra. lKt
Bánalpéml lelenni nem kell.
14612/1941. Nagykanizsa város a FelsCerdó fahasználati, valamint a
llizlllóvágások lerflleléiól a városi közintézmények és a természetbeni tOzifalárandoság élvezetében álló városi alkalmazónak részére tűzifát fuvaroztat be folyó évi június hó 5161 (csütörlökWI) kezdve.
Bárki fuvarozhat, aki a megnevezett erdóben jelentkezik.
Puvardlj ölenkint 15.— (tlzenOI) pengő, melyei minden szomba\'on a város! gazdisági hivatal fizet ki a leszállítást Igazoló sárga utalvány ellenében.
Bővebb felvilágosítási a városi gazdasági hivatal ad. i*is
1*41, június 3.
HOTEL OORVIal
BUDAPEST »\'•
VIII., usekeiiuy-u. 14. Ntffzetl SzlaUutl Csslidt szálloda a város szivében. Újonnan berendcsve, központi fii-lés, hideg-meleg lolyóvix.
Egyágyas szoba 9 S-50, kéuígyaa P T--
APRÓHIRDETÉSEK
íi,. narra**. í!J. nrimr a. r.nuM, tu uat. U • Kit. tóvákWM2 S nilír, hírkflia.5
lő ra nsar, mi»sm\'lA.ibt-rtta i ríni,,
ÁLLAS
MQasztalos aagaa* és !*nono felvétetik. Lukácey OyaU. EClvtts-tti 27. sz. 1000
0 évi Irodai gyakorlattal rendelkező és-keresztény aspiro ri6 bárhova ilUit keres. Leveleket .Megélueláa" Jeligére a klidóba kér. 1662
8aabaleaii)rt keresek azonrrilra, — Horlhy Mlklés-nt lí. _ 1668
Xaoslet felveszek 15-tői, katonavisel, let, belső kosztra. Cintat leadni a kiadó, hivatalban.
Ogyee baléréaf azonnal felvitelit; : Erzieoct-tér! ozsonoizó, Krarnsier. 1669
Varréleányekat azonnal felveszek. Herczfeld, Zrínyi Mlklos-a. 62. 1665
Horvát nyelvliadáaaal (lsletben azonnal elhelyezkednék Clm a kiadóban. 1601
Kamatai beaselo Urli vagy nói al. kalntazolt fuizerllzletben felvétetik. Cini « kiadóban._1074
Takarltólaáavt vagy asszonyt dél-előtti órákra keresek azonnali belépésre. Csengery ut 23. 1072
ADÁS VÉTEL
HaanaiaAIS nahAI veszek és eladok. Márkus, Klraly-ntca át. 16<4
¦¦tarák a Irodai-. Uaieil-, raklarbe valók, axekrénytk otetón kaphatók, ugyanott vasgerendák, yaalépcsö atb. Ooama-lom, Vír-ut 8., Rudoll. 1644
Jókaiban levő, sárga,. komplett angol rajrarafjfalajaaralAaÍ keresünk megvételre. Hercegi Erdögocdnoirstg, Lenti.
LAKAS-OZLETHELyiSÉO
Klarla hiromazobás lakás Julius elte* Jére. Erzsébet tér 10., elad emelet 1645
Kiadó BalatoninlrlatOrdon (Pécil-telep) magényoa villa |2 szoba, konyha) egévz szezonra, vagy havonta. Cfm a kiadóban.
1670
vikí és moa\'íxaw
Több adómantes maván- és oárhiiat házhelyet, szélét és főieteket kSiéatlt Papp, Telekl-at 8.\'. I 280J
atlada t\'iirtréiic újhegyen sitié ín a vadalmait delében szánfélöld. Bővebbet Laki Jánosnál Nagyknnlna, Hajgaté Sin-dor-ulca 111. 1060
tX0tká>M*Li "
300 drb birkával leles laaaaaaak
mennék október l-re. Clm : Farkas István Sigpaszta, posta Somogyazentmlklóa. 1600
Szombaton délután alvaaaatt egy
pénztárca 147 pengővel. éa II. oailalyu lérryképes igazolvínn^il. Kérem a becsli leles megtalálót. Illői Jutalom ellenében adla le Tírhlz-n, 15, vagy a kiadóhivatalban. 1666
mua k6zlűBY
1\'öl.lVIKftl HMCIUVIÍ. aOtséJ» : „KlzgaiaMá|l II. T. \'Haaylraalzaá", l\'aioli,:, ktaitft : Zirlai Király.
Nyomaton; r: • .Klziutaaáil RT. Natykanzart"
ayaaaajáku Naiykaalsaán,. (Mí»»dá4rt taáali Zatal KtreW
Csillárok,
falikarok.
éjjenszehrény-lámpfjh
egyszerö és díszes kivitelben kedvező részletfizetésre is
DRÁVA VÖ LG Yl-ifél
Sugár-ut 2. m
Gyűjtse a
gumihulladékot,
sok pénzt kap érte
Szabó Antal sportáriiliii
s Fő-ut 5. srám. — Telefon $í. i
Hintessen o Znlal Közlönyben
évfolyam 126 urfm.
NagykanliM, 1041. Junlui 4 turati\'^"-
Jirw12 MM.
ZALAI KÖZLÖNY
L&sgjdLB& miűdfffi fcjJMwMy deistán.
COLITI KA! NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
ElöfUeleai ira: egy bóra S pengó 40 fillér. SzerkesztÖaégi és kTadohlvabUl telefoni 71 a*.
MEMI NEM 1 SOHA!
: A trianoni nemzeti gyász első éveiben robbant kí a megalázóit, gyászbaborult magyarazf-vekböl ez a dacos jelszó, melyet azóta ajkán hord minden igáz magyar ember, aki hisz a történelmi Magyarország feltámadásában, lts van-e valaki,aki nem hisz benne ? Ilyen magyar ember nem létezik, niert ha valaki) nem bizik.az ezeréves haza újjászületésében, az már magyar nem lehet.
Ez a jelszó tehát minden magyar ember dacos tüntetését harsogta u világba a trianoni béke felháborító\'igazságtalansága ellen s a magyar Credo melleit nemzeti imádsággá magasztosult.
Rövid idő alatt szétáradt a ¦magyar glóbuszon* s amerre csak magyar szem elrévedt, min denüíl ott látta maga előtt, mint valinni memenlot a »Ncm, nem, soha !«¦ trianoni igét.
Hivatalokban,, iskolákban, pá-i ly.aurlvarokon, villamosokon, autóbuszokon, magánlakások falain, balatoni, villák homlokr zatán,\' mindenhol és mindenfelé, amerre és ahol csak emberek megfordulni szoktak, ott állt Őrt a magyar feltámadás gondolata mellett ez a jÜIszó, inelv a maga ütemes Icndüleiével szinte drámai erővel fejezíe ki nemzeti tiltakozásunkat a megszégyenítő békediktátum ellen. t> I)e nemcsak idebent az országban, hanem szerte a nagy világban ismerté vált ez a jelszó, mint, u.magyar irredenta gondolat legerőteljesebb kifejezője és hirdetter mindemelé a magyarság elszánt akaratát, hogy sohasem hajlandó belenyugodni az ezeréves ország to-röleti feldarabolásába és Tria-, non egyéb megalázó feltételeiül i
Ennek a jelszónak mágikus ereje hozta vissza nekünk a Kel-vidék, Kárpátalja, majd Erdély és legújabban a Délvidék megszentelt területeit és erősítette meg hitünket, hogy előbb vagy utóbb, de »minden visszatér* a Szentkorona elrabolt darabjaiból.
Es most a muraközi kérdésben .mintha megtorpant volna ennek a bűvös jelszónak ellenállhatatlan ereje.
A ¦Nehl, nem, sohftl* dacos és büszke tiltakozása nem ismeri kivételt a magyar térképen.. Sohasem volt arról szó, hogy például csak Erdélyt, vagy csak a Felvidéket követeljük vissza. Nem. a megalázóit magyarság a történelmi hivatástudat belső nyomására a »régi magyar határokat* követelte s ezt az azóta ugyancsak általános magyar imává nőtt uj jel-
Irta : Kólómon Fereno
szóval, a »Mindent vissza, mindent vissza* uj; igével félreérthetetlenül kifejezte.
A régi magyar határokban pedig benne van Muraköz is, ez &t ezeréves magyar terület, melyet csak kéUzben sikerüli tőlünk egészen rövid időre elrabolni.
A Kormányzó Ur hadpáran-csa is a történelmi határok visz-szafoglalására adott utasítást a magyar honvédségnek, amikor pár héttel ezelőtt elindultunk a Délvidék felszabadítására.
Es Muraközben ás immár több, mint hat liete Őrt áll a magyar" honvéd, Őrt áll a Drávánál,\'mely évszázadok óta tért meszelés határunk dél felé.
Háború van. Népek, nemzetek pusztulnak cl marói-holnapra, Európa\' térképe cseppfolyós állapotban vau. Az uj rendel nagy barátaink és szövetségeseink\'kardja, állapítja meg. A győzelemhez mi is hozzájárulunk. Minden asztal mellett ott ül láthatatlanul1 nagy barátaink egy-egy képviselője. Szó nélkül, a "szövetségi hűség és kőlc-lezcttség legmagasztosabb\' értei
mezesével ¦ erőnket szinte meghaladó mértékben vesszük ki a magunk részét ennek a világokat formáló nagy erőfeszítésnek megpróbáltatásaiból. Mi teljesítjük., a vállalt kötelezettséget, tehát joggal elvárhatjuk, hogy mások is teljesítsék kötelezettségeiket velünk szemben.
Mit kérünk ?
igazságot!
Egy darab földet, mely évszázadok óta a miénk.
Ki akadályozhat meg ebben bennünket ?
Bárki is legyen az, fel kell világositanunk, hogy nincs igaza.
Muraköz a mienk volt és a \'miénknek kell lennie. A történelmi határokban Muraköz is benne van. Ennek a területnek is szólt husz éven át a »Nem, nem. soha U
Elképzelhetetlen, hogy legyen magyar ember, aki szó nélkül beletörődne Muraköz ujabb elvesztésébe.
Es újból és újból hangsúlyozzuk : Murakőz nem Nagykanizsa gazdasági fellendülésének kérdése,\' Muraköz egyetemes magyar .ügy. :-rxw.. . -
Nem lehet és nem szabad le-> mondanunk az ezeréves magyar határok egy darabkájáról sem, legkevésbbe most, anukor az isteni Gondviselés kegyelméből sorra visszatérnek az elrabolt
rögök.
Minden, lemondás a revízio-nísla gondolat feladását, tehát veszedelmes precedenst jelentene a jövőre nézve, de gyengeséget is jelentene, oly idoli ben, amikor az Erő a világformáló erő.
Szabad-e nekünk, éppen nekünk magyaroknak ily körülmények kőzött gyengéknek mutatkoznunk ? Szabad-e lemondanunk, amikor szivünk mélyén szent kötelezettség gyanánt és mindent megváltó fogadalomképpen olt él a »Mindent visz-sza |« mágikus ereje \'?
Nem, nem, soha nem lehetünk gyengék és nem lehetünk habozok, de legkevésbbe bocsáthatunk a kezünkből ki valami I, ami ezer év óta a niienk s amit-,magyar\'kard újból megszerzett nekünk.
Muraköz sorsa eldőlt már ezer évvel ezelőtt.
A mi feladatunk csak az, hogy megtartsuk azt, amit Őseink megszereztek.
Muraközben magyar honvéd áll őrt s a magyar honvéd nem hagyhatja el többé azt a földet, melyet újból visszaszerzett nekünk, í
Muraköznek magyarnak kell maradnia, ezt követeli tőlünk a >Nem, nem, soha !¦< Trianon Után megfogamzott szent fogadalma !...
Megkezdődtek Rómában* a wagiar* olasz tárgyalások
Bardossy miniszterelnök kihallgatáson és ebéden az olasz Királynál — Békét követe! az angol munkáspárt — Irakban a szabad csapatok tovább harcolnak
A világpolitikában némi nyugalmi helyzet állt be. Ez a nyugalom azonban csak, látszólagos. A diplomácia a brenneri. nagy találkozó után líárdossy
miniszterelnök római útjával van elfoglalva. A magyar miniszterelnök és külügyminiszter ma érkezett Hómába\'és ma délután kezdi meg tanácskozásait, mint arról más helyen részletesebben beszámolunk.
Az.érdekelteket csakúgy,mint a kívülállókat még élénken foglalkoztatják a krétai események is. A német hadseregfőparancsnok, Brauchilsch vezérezredes külön napiparnnCsban dicsérte meg a krétai hős harcosokat, a kik bebizonyították, hogy a német haderő részére nincsenek bevehetetlen szigetek.
, Az angol sajtó is részlelesen Ír a krétai kudarcról és a beállott uj . helyzetről. Hangsúlyozzák, hogy.Kréta elfoglalásával olyan, valami történt, amit nemrég még leheletlennek tartottak. Krétával a német haderő fontos
támaszponthoz (futott. Azamer rikai sajtó szerint a harcok azt igazolták,, hogy a légierővel szemben a tengeri haderő, tehetetlen. A Newyork Times a Kréta körüli angol haióvesztcsége-kel egyenesen pótolhatatlannak tartja.
Az angol hajóveszteségek az utóbbi időben valóban rendkívül nagyok. Csak
májusban 745 000. tonna angol hajóteret süllyesztettek el a németek.
Ebből a német tengerészeti erő 170.000 tóimat, a légierő 215 ezer\'tonnát. A légierő illlal el-
süllyesztett hajótér is egyre növekedik, mert a német gépek hatósugara is növekedett és ma már — mint épp, a tegnapi példa mutatja — a hosszú járatú német gépek az Atlanti-óceánon i\\ Faröer. szigetektől nyugatra is elsüllyesztettek egy nagy kereskedelmi hajót.
Kréta szigetéről Egyiptomba, menekült angolok szerint aszM getet csak azok tudták elhagyni, akik napokon át a hegyekben el tudtak rejtőzni. A sziget ten\'a Görögországban fogságna esett olaszokat mind megmen-, telték.
Mussolini fogadta az érkező magyar miniszterelnököt
Kóma, június 1
Róma már tegnap este zászló diszbö; öltözött. A magyar ós olasz zászlókkal :diszilett utvonalakon hatalmas tömegek vonullak már reggel az ostiai pá-! lyaudvar\' felé. 9.05 órakor érkezett meg Ciano gróikülügy-ügymjhiszter a fascisia párt
egyenruhájában, majd negyed 10-kor Mussolini miuiisztercl-nök. A Duce a ycmat érkezé-zéséigbáró .Villám KW^yesnével beszélgetett, a kvirináli magyar követ feleségével.
A vonat pontban fél 10-kor futott be a pályaudvarra. Első-(Folytataa az 5, oldalon)
t\\LM RítóLÓNV
lt)4l, lumu- 4
Kiépített pártszervezetek, lelkes polgárok ragsszkoslo szeretete fogadta llovszky János képviselőt kerülete községeiben
llovszky ¦ murakOzI ktrdéfrOl — Or. Tholway Zsigmond beszédei látogatls első aapja ,
„Magyarország ma Europa mosolygó uima ..
A kerület-
Nagykanizsa, Június 4 K«vés kerület mondhatja azt .d, amit a nagykanizsai vá>sztóA kerület, képviselőjéről, hogy annyiszor látogatja míg kózségcüiek riépét, annyiszor érdeklődik szemlély«ieti a polgáráig ügyei iránt, hogy annyira ösMBefor-rotl szivdobbanássierúeii, mint ¦ nagykanizsai kerülettel llovszky János országgyűlési képviselő, az országos Btv ross vezér, Innen vau aztán az, liogy kevés képviselőnek jnl ki annyi melegség és annyi ragaszkodás, initnt amit ismét a mostani kerftiet.latog-.i-fásával volt alkalmunk látni. Jx-venie-diszszakaszok, tűzoltók fels mik izása, az ifjúság zárt sorokban való felvonulása, virág-eső, diadalkapu, sWh Igen, mert a magyar nép annyi-a hálás azokkal szemben, akik törődnek vele. fcs mindenütt kiépített, egészséges, dolgozó pártszervezetek, mindenütt a Magyar Éket pártjának őrszemei, táiwrai, zászlai, gs injaidig lóbben és többen lesznek a\'keresztény egység, a nemzeti összefogás, az orazág kon* szobdáoiós\'tálKjrábnn. Becsületééi magyar ember keresi mB a míjgyfur testvér Jobbját, hogy az ország, a nemzet ós a magyarság inöi komoly ¦ hely»lébcii egységesen álljon a magyar nemtaeti kormány mögött és teljes erejével támogassa törekvéseiben, inHUi kajában, oélki tűzéseiben. Ennek a jugyébft) folyt le llovszky János országgyűlési képviselő kerütet-látogatáw.
Az első nap llovszkyt és kíséretét nija először
Semjénháza
községbe vezette, Ennek a dere^ köz. Hegnek népe díszkapuval i ¦ fogadta llovszkyt. Levente díszszázad feszes ¦v vigyázz állásban tisztelgett. IloyszJcy és dr. Tliolway Zsigmond k-vCnie egyesflteli elnök cJJóptek a di*z*záxí*l elölt, amely szép katonás foiHníU)un volt. Kotyó Endre igazgató fogadta llovszkyt és kíséretét,1" majd Mancs József pártvezelő köszöntötte őket. Tliolway Zsigmond gyújtó beszédet intézett az ifjn magyarságlioZi^hang sulyozván, liogy a székelyek inegmSi-tatták, hogyan kell uiagyUrniaüí tenni. Majd UmerlBlte llovszky elleJiforru-itídmi tcvaknuységót, Bm^kor aky/.tóu és lenlu.kés Járt bátor magyarságáért.
(JJovszky János elsőnek az ifjúság-lioz intézte szavait. ;
Minél több katonát akar látni,
akik őrt állanak a nemzet szoJgáaattf-ban, hangoztatta, akik Európa uj rendjét szolgálják, hogy u) szellem iiassa ál az öreg Európát, hogy egészen uj élet szülessen.
Igazi ilonatya akar lenni u község népének.^ mondotta llovszky. . Azért járja a falvakat, hogy szoros kapcsolatot teremtsen a falvak- népe és ö közötte. Hogy segíteni tudjon, liogy <4-Járjon. Bizalmat kér az*ország vezriŐÍ-vet szemlien, ukik már őlödlzhcn, lioz-lák vissza a régi teriiletokhől, majd rámutatott dr. TM»*)\' Zsigmomt hazafias tevékenységére. Ez legyen a mi\' Jelszavunk is: <
Minden munkát a nemzetérti
Nem Ígér semmit, de mirukut meg fog tenni a község érdekében.
látogatásának emlékére rnlndeii levente szép uj sapkát kap.
Majd llovszky fogadin * .polgárságot ügyes-bajos dolipiiban. Iígyr*.musrn jöttek különböző kérelmeikkel, kivált ságaikkal, amitkci elintézés végett a népszerű képviselő azoiiuul fel-jegyzett.
Murakeretxtor
község következett ezután. A község, népe épen ünnepi istentiszteletről jcü ki n templomból, akikor Hovzáky János autóján im\'gérke/a\'lt. Nagy sokaság \\*tte körül a pompa;, nyári napon. Gazdák, asszonyok ifjúság. Olt volt a község in toll igenein.\' j. Sólymos Dezső főjegyzőt is ott láttuk. Kárász Erzsébet községbeli leányka pompás pünkösdi rózsákból álló csokrot nyújtott át Hovszkynak, kedves, közvet-len köszöntéssel. Kovács Dezső igazgató, helyi ebtók köszöntötte llovszky képviselőt, rámutatott n szotuoru trianoni békekötés évfordulójára és utalt Az Euchariszliai Szcntévie és Szent Imre évére, amely visszahozta nekünk a jó Istentől az elrablott erütelek nagy részét és u mostani Nagypénteken visszakaptuk újból — vér nélkül I — a további területeket. Most jiedig Muraközt.
A magyarok vls»xatértek Istenhez és latén mogjutalmszta • magyarok hűségét.
Még nem egész ez az yrszag, de bia-ziuik, higyjiuik és dolgozzunk a hazáért. Mély lisztelettet köszöntötte llovszkyt és méltata nagy tevékenységét a keresztény és nemzeU gondolaj diadulra juttatás érdekélten.
Jb\\ Tliolvvay . Zsigmond beszélt ezután a tőle uK^szoItotl izzó inbgyur-sággul és Jendül/eitel a \'dicsőséges magyal- múltról. Megérnióköíelt a(iriiwottí tragéíHíról. Méboitta Horthy kormány, zó urunk bölcs, or&zággyani|pJló munkásságát és a nemzet érdekében való összefogásra bivtA föl a nagyszámú lurllgatóságot. i
lloyszky -János
azzal kezdte beszédét, liogy Kovács igazgató keresztúri, dr. Tholvvny erdélyi ember, ómta«a nettig pesti: és dacaid u kÖjÖ"bözó ftovatjaji^indó-ságnak, tiiínd a. bjVrmnn,injnt.l\\nraiu^ osend ülnek őssioe egy egységes* össz-hanglian, a ,n^uzLtért, ^iie-azel,|Szol-
• békekötés, gyászos évfordulójáról, A nagy magynr \'fisza István vértanú luuálárói. Knáapol emel a Kovács Dezső által kópvüjelt e«zmék í-s gondolatok előtt. Majd rámutatott úrra, liogy ma irttir fjokksatiíjobb " lielyzel, ma nagyobb a rniágj-»V föld, löbb u munkaölkalotniJ, "z ország ftz utolsó két óvl>en érezhetően erősödött. Kik csináltak ezt? A magyar honvédség melleit a mttgyar politikusok. Majd beszélt
a muraközi,kérdésről. ,
— Muraköz az 1848-as haro elvesztése után Morvaországhoz loerüít. 1801-ben a varasai főispán azonban önként Wniondoll1<rrr6liflin*gj-ar lerü-ktrőt és átadtp Muraközt megyének. i>e Muraköz mindig Magyaror-száglioz tartozott. A horváok ni*)st azt <t terüietel kérik. Innen a Mywt. lebben a kérdésben, cAyan nagj\' erők fognak ilönteni, amelyekre, bizaUiÉiiJiiinl k\'liet itekinteni. 0 ívmlfik\'íVjmi kitart anudlelt: egy oditinéternyi tenVelet sem eugedfuik.
Ez magyar löki, magyar terűlet I
Majd kitért arra, hogy mig totnCxil mindenütt a vérzivatar, óriás*, ftnlber-tömeg pusztul, ro-igeteg értéíí vesz el,, a ré-gi világieiHl lutfcot az uj viU\'i-j-middííl, halasaknak kell lenofink azéxt, liogy minálunk -- ni\'aulij] áUtozalosság meltetl is — béke és nyuga\'olnl van. Magym-ors/ág ma Etirópa mi imjjjlg*\'> szeme. Vegyük 1« míndannyian d kalw.
pot Horthy kormányzó urunk előtt és köszönjük meg neki, liogy Imlmár negyedizben visszaszerzett nekünk (te elrablott régi mngyar terfl telekből.
Miközben llovszky beszél, megöieo-dül a szomszédban a tehípktítV\' ha. rangja. (Jrangyalát harungoziiak. Mio-denki feláll, Szünetei a beszéd és mindenki elnUondja inogábatí •\'¦>¦ angyali üdvözletet. MegkajiÓ kép.
Kovác-s Dezső ZáVószavaíban felveti a kérdési:
KI u magyar?
Mindenki, aki itt a magyar földön él, magyarul érez, magyarul gondolkodik, magyarul dolgozik\' és akinek ;l szive ósspedobog a mögyarságí*d mondja. Ennek a kŐZÖs hazafias érzésnek a kimuntóHásám van szükség.
A szépen ^Ikerült MÉP-osolád össze-jövetel a magyar nojn»eti imádság hangjai mellett ért véjssi
A kővetkező község
Molnárt
Itt is az ünnepi öltözetű ifjúság sorfala között vonultak be Hovt&kyék. Az ifjúságot a kitűnő Zoltán Mihály, a lelkes ifjúságbarát vezette. Prosxc-nyák István, tanuló kedves, kozvoUan szavakkal köszöntötte a képviselői, majd Steyer József pártvezetö íelkes b^széillioii üdvözölte llovszkyt, Vervén őt, hogy légyen továbbra Is lelkes támogatója a község népének.;
llovszky János hosszabb beszédben ismertette a lefolyt tórténe^nft eseményekét. Évszázadok történelme szövődik össze lóption-nyomon; Különöstidő-kei élűnk. Iljen körüiraónyek -között keressük azt »z utat, amely a uqaiKet boldogulását biztosítja A keresztény magyarság szátaiara kell a botdogutást biz\'tositanf.
Mindenkinek be kell illeszkedni a kormányzat nemzetépítő munkájába.
Ismerteti a kormány nemzetistpvékeny-sc^ét- Ova intetté a község^iiepet a ;Te csak pipálj l^adányl- féle nem-ÍŐríidöriiségtöl. Igóretot lieU arra nézve, liogy a nagy mezei dologidő után közbeveti magát, hogy az arra érdemes muiikáscrrü^^eknek egy nagyobb ipari telepen nnuikaalkalniat szeiez.
MesLer Kálmán Baross-titkár azokról Ikszelt, akik a nemzeti egységet megakarjál, bontani,: \'álök I éket\'\' nkanuMí verni niagj-ar és tóagyífi\' közé." De mi elfogjuk Őket\'tiporni, lumgsulyozSai — és a nagy uemzeu feliáinutlást i* fogjuk érni.
llovszky záróbeszédében a kormány politikájának támogaUsárn hivt.t M a polgárság figyelmét. [
A szépen sikerült összejövetel a leglelkesebb liaiigiiiatbán\' ért véget.
Fityaháza
községbe gyöiiyönV nacwuganu Ülőben érkeznek az \' autók.\' Nagyszámú, i«en lelkes polgárság vár llovszky képviselőre. A helyi tűzoltóság díszben sor-ralat AH. Az ifjúság ?16» a K\'jikes-Savanyu 1-erCsnc. Vajda Antal párt-vezeiő kcrvsclleii szavakban üdvözölte llovszkyt és kisérétét. Mint egy nagy, kedves család állják körűi ar- asztalt u derék rityeházaik, \\
Dr. Tholway Zsigmond a miagyar édesanyákhoz intézte szavait, majd ki-fejictle a magyar a->ák kötelességeit. Beszélt u Konnányzo Dr "szegctU elai. thzlásatÓl a íiWl országgyhrapitó munkásságáig, ugy, liogy u nép lelkeden -uiuveinoltb Kormányzó Urunkat, Majtl a Magyar Élet Pártjához való\' hűségre és kílarlásrw, ússzetonásra és egymás-
-7T.
timogatásru hívta fel a taUgatóságot.
A gyújtó hatású beszéd után llovszky János rámuiatoU Némfetország pél. dáJárSk amely ögy hatszaziníMllós ósz-szcsóget száioJáió eüüuféifeft mtog tud küzdeni, m<-rt á neintieti lélek egysége hatja át. lírtsük n«g egyinttsi,. iikaa. kedjünk be a nagy nemzeti egységbe
ne fussunk Idegen onzmék után. A magyarság történtímí enejc. semnihel sem kisebb, m*il a némpté, » tnagyar-ság vérzett az összes frontokon. Az ország nemzetiségei büszkén oltanak a magyar trikolór alatt. ^Beszélt a köz. sóg rossz ii taii\'óJ, amiket .sikerült tueg-épittctnl, A gyermekek is rragtolelő iskolábu járnak már, A kisluuzonbér. leiek ügye o iegjobb utón van. Majd" kérdezi: megva\'lósilott a nyilas programmi egy kmjcánial is magasabb munkabért, ujabb földszerzést? Elffeifej-tette a2t, liogy Kiválasztás alatt itt nem kapott többséget é> az^rtMnindenkJnek az érdekében eljár. Akik még , krvál állanak » nemzeti összefogitstói, jöjjenek és kapescAódjanak beié a nemzeU munkába; abba a uagy gépezeUne, amit ugy hívnak, hogy — - NJjgy-inagjorország. \'
ijccíftljfik meg, liogy a feliámadt és ktmszolklált magyar Mámban élünk; Htígy nem keli iégodtafcrá készültségben kennünk, liogy nyugodton liajlluitjuk le fejünket éjjelb piljenőre. A Magyar Cli\'t Pártja, ott, áh .szikla-szilárdan a magyar államfő nieilett. lis uj Jx>ldog évszázadok következnek. Istenbe vetett bizalonirntal néxhe. lünk a magyar JÖv© <i6.
A nagy Itatást \'keltő beszéd után Brtdai József \'községbwó záróbeszédé \'íö\\i!tk«/nu, miiit -si rnagyftr-.inemzeU imádság követett.
Délniáti 6 óra volt, amikor az autós
Bajcaa
községbe indultak tovább. Itt buosu le\\«ii[e.űnnej)ély és mulatság volt, uz egész környék ré&reiclével, Kanizsáról is voltak künn. Pompás lc\\«n.te disz-százád\' zászlóval várta lkivszkyt. A bajesai\'lurenték egyébként^minde-i-kdr derekasan kiiettek \'magukdri Örörd volf nézni katonás foroiéjukaí, ,BUikón a szép zászló. A ! hősök endóke elölt, amely \' egyszer^n&nd országzás-ió i.s, két lielyes -levente lUszőrsége-í ááott. Az cmlékmíűv-óii a község Hi liősínek oranylieiüs neve ragyog. A sokaság ílnnep! hangulatban. Olt láttuk Horváth Lajos dr.- főjegyzőt, vitéz Tátray Kálmánt, a fárad hatatlan ós-m-igjar ik-mwii nvísszifU munkát vég»Ő Somfai György tonitó*, -Szepudvary \\ lásdót, ötb. A Himnusz eíéneklése utln Pintér Fileno segédoktató drámai erővel szavalta u Májusi riadó oiniu költeményt. Szekeres\' Hóna Uuiuló alkalinf verset\' szavalt szép előadásban.
llovszky János
ünnepi beszéde átütő erejű, Jelket \'megkapó, -volt Kegyeletiéi áldozott a \'hősök emlékének. Utalt a község lll hősi halottjára. Miért haltak meg? Meri szerették hazájukat, fis. bar területileg vesztett az ország, dc lelkileg nyert mégis, mfcrt független prszág lettünk. 10 lifisi Wott egy ílverj kis községben, hiint JBrijcsU. Mennyi ve>z-l«s\'ég érte az orszagoU (is mégift vlsszanyerlünk immár ötödször u régi tepfttetből, unflküi, bogy egy. ;in>bb hősi - halót lelt kelleti volna esZftyvel-mmk,. hála a,magyar kotriiíájlyzeiniik. A 10 liősl- Uaíottal szemben mips? *> uj hajtás (30 levente) indul a nemre* zászló után. Majd megkérdezi a leventéket: " |" •
~ Mit kivan a magyar nntnbel a le\\entéktőlT- \'. "v.¦¦ *i A -
— Szebb jövőtl — hangzik erőteljes kórusban, öntudattal, v ;\\
llovszky ezután mint a mfigyar országgyűlés tagja rnegh\'oitjn tejét » hősök előtt. ™".
Dr. Tholway Zsigmond lecerne egyesületi elnök mondott \'ezután szép*n MépHett gyujtóbesztódet a,hőtök Osz-teJétirfiV majd? meteg sza-vakkal eraáé-Wezeii meg \'Somlfaí; György ta«Uóról ós koszóiMrtét Cejezte ki gyöjryűrű szép magyar miuikájáárt. \\ Végűi a JffjWMk* bei miau szavait.,..; , ,
ZALAI KÖZLÖNY
Geczi I%«e ie.ente (tfaw*lata,.kö-\\«Úúa»\'.t, «i«it s*Aí>cmi "éa flelifcn. mondott
Majd Somfai timitó tolö\'t a fenlek letelték az ünnepélyes Jeveute esküt. Hiszekegy. Majd dÍMOlvon ulás kövel-kciett.
A ki%r/Vi*»e.io:estület taftja, ós n MUP ^¦zcföség az iuo»aplö kó^őoséí^íei a községházába vonultak, ahol liánjai Margitka egy íingyon Szép csokorral ked\\eskedelt u község dis^poigárájiak, llovsaky János kópvf.selőnftk. itt Újlaki Kálmán üdvözölte a kópviselőt.
Bűttkék vagyunk arra, hogy ilyen követünk van,
oki ngy dolgozik a J&rfllOt Hornért, mondotta Újlaki. Majd Som-fai tanító iiTJcszletie dő kérelmüket: Segélyt az építendő revíziós ká|>oliiu oéljaira, ami.
hta a > község «Bégény munkát.tic,.e több mint 31300 pengőt gyűjtött ömt». Majd jöttek a távlrdai munkások, a polgárok rTgyes-bajos dokkban.
llovszky megköszönte a szívélyes fogadtatása ós ki jelenlétté, hogy
ez a kit község példát szolgáltat
sok rjagy községnek: a községi\'á\'-úl, berendezését, ogészségügyi rctideJöt, országzászló, hősi emlékművel, szolgál-talto. íme egy irtaroknyl nép össze-fogásának bizonyítéka, (irattilált \'az elöljáróságnak és az egész közsígaerk. Igen szépen dolgozott Somfai tanító ós a községi biró, hangoztatta.
Valóban, a kis Bajosa kilelt magáért.
(B. RJ
Csáktornya, június 1 Megkésve, szeszélyesen, mégis csak közel a nyár. Máskor Ilyen idő tájt már készültek a nyaralást tervek, színes ismer-ixtÖ füzetek kedvet csináló ezreit hordta.szét a posta és:esténként azzal aludt el az esztendei, -robotjában, gondjában elfáradt ember, hogy számolgatta : — hány hétre vagy napra lesz elegendő a szabadságra gyűjtögetett pénze és hányat KcU.jnég aludiUvOdáigv
A nagy vjiágrrengés a tarka prospektusokat ^küldözgető országok számát alaposan ¦ megfogy átkoztattá. A csalógatóan, álomszerűén hangzó . fürdő-neveket hadijclerttésekben hallottuk ezen a tavaszon. Most uj országok, uj tájak
versengenek, hogy maguknak szerezzék meg az emberben élő Örök utazás-vagybol eredő hasznot. Ennek megfelelően uj kíváncsiságok ébrednek világszerte. Ma már érdekes és vonz az is, ami a szomszédban van, .mert az is uj, az is más, mint még csak tavaly is.
A legfrissebben született ország, a szabad és független horvát állam még nem ér rá idegeneket csalogatni a földiére. Az uj határokon át a forgalom alakulása is meghatározatlan mégj Páran csáktornyai magyarok, megfelelő engedélyek birtokában mégis átránduHak már az uj Horvátországba — mint valamikor a régi jó világban*- — körülnézni kicsit. Tapasztalataikból „egyetmást érdekes betűbe rögzíteni. »
Nem Is olyan fekete az ördög.*.
Érdekes mindjárt az is, hogy a magyar autó anélkül ért be a horvát fővárosba, hogy a német halártól fogva valaki .megállította volna igazoltatás végeit. Zágrábban asm i kérte-senki az engedélyt. A határon csak Friadaunál a német határőrség igazoltatta az utasokat, aztán egy lélek se többé. A német határőr viszont rendkívül ..szívtí-lyescn ós alaposan még azt is elmagyarázta, — kérdezés nélkül — a magyar utasoknak, hogy mit hogyan szabad esnem szabad odaát, mennyi dinárt, mennyi márkát, mennyi pengőt vihetnek vagy hozhatnak visszatéréskor.
Zágrábban elhajtattak a magyar kirándulók Pavclícs Ante, a horvát államfő rezidenciája előtt is, meg is nézegetlek, le is fényképezlek. Egy szál fegyveres horvát katona őrizte mindössze a proglavuik 1 házatáját. .Sem azt, sem mást nem érdekelt, hogy mit keresnek az.idc, gének az államfő portája körül.
Ezen felbátorodva magyarjaink egyik nagy épület előtt már.kérdezősködni kezdtek. Főként az érdekelte őket, hogy -miféle ház az, ahol -magyar címeres-autók is á)lnak a kapu előtt. Kiderült, hogy a követség előtt vannak, az autók a magyar külképviselet kocsijai.
Nemei ut épül a volt jugoszláv bunkerek vasbeton-anyagából
láviából Németországhoz csa-
Akár német területűn haladlak át, akár Horvátországban, a fényképezés scholscm volt tilos. Az erre vonatkozó kérdés felett csak csodálkoztak a már németté vált Pcttauban éppen ugy, mint Zágrábban. Hogyne szabadna ? — volt mindenütt a válasz. Még a pettaui két frissen vert hadihidat is szabadon fényképezték. Az egyik hidon csak az átnvenö, a másikon csak a visszatérő forgalom bonvoló-dik le.
Egyébként ;i felbomlott Jugo-
tolt \'vidéken még elsőt elites van, a háborúnak cz a visszamaradt árnyéka ott kisért még a városok utcái felett,
Viszont a béke.is megkezdte már urahnáhszen a vidéken. I),e lehet, hogy ő SsvMars istennel kacérkodik, amikor első dolga az uj határok vidékén az utak megépítése. A németek munkásosztagai 8 méter szélesre építik ki az utakat és olajozzák azokat. A volt ellenséges bunkerek, a voll második jugoszláv
Reggel Odol, délben Odol, este Odol, naponta háromszor Odol.
ODO
védelmi erődvonal anyagát kiöregedett tank-óriások tördelik darabokra. A felszántott utak megépítéséhez zúzógépek őrlik a vasbeton-darabokat. A zuzó-gépek vasastól, acéldrótostól,
Nem idegen a magyar
Zágráb1 tele van horvát és német lobogókkal. Horvát és német katonákat látni mindenfelé. A magyar sző sehol sem keltett barátságtalan hangulatot. Megszokott dolog a magyar beszéd Zágrábban, hallani léptennyomon és látni mindenfelé embereket magyar címer-jelvénnyel, magyar színekkel a
mindenestől teszik meg* a volt erődöket s ebből a zúzalékból épülnek a béke utjai. Nagyszerű munka, német gyorsaság, német lelemény és német előrelátás.
szó a horvát fővárosban
gomblyukakban. (Az autó visz-szautján utasaink más uton mentek, meg este is volt már, gyakran kellett kérdezgetniük1 az útirányt. Zágrábtól Varazsd-teplicig csak magyar szóval jutottak el, ott kellett először elővenniük a kevés horvát tudományukat.
Tiz pengős számla egy egyszerű ebéd végén
bad kiszolgálni, mert kevés az árpa és ami van, másra kell.
A Gradski Podrum (a zágrábi városi pince) a horvát főváros elegáns étterme ÍX??.nr- =i-tán egyebek mellett ott leng a magyar zászló is. Itt a magyar vendégek horvátul kezdtek beszélni a pincérrel, de az látva, hogy vendégei nem könnyen birkóznak a horvát szóval, németre fordította a beszédet. Mikor aztán a pincér meghallotta, hogy a vendégek maguk között \' magvarul beszélnek, megszólalt :
— Az urak magyarok ? rí Az hát I Gs maga honnét
tud magyarul\'/
— Én no tudnék ? Alsólendvai gyerek vagyok, — és büszkén mutatott a kabáthajtókájáu díszelgő magyar eimer-jelvényre.
— Magyar itt kérem az egész front! —- tette még hozzá és elsietett a rendeléssel.
A másik meglepetés akkor következett, amikor a számiát össze állították. Husieves, sertés sült salátával, hozzá burgonya körítés, aranygaluska és egy fél üter asztali bor : — fejenként pár fillér híján tiz pengő.
Magyar királyok Őrzik a magyar-horvát szomszédságot
képe díszíti, amint felajánlja a magyar koronát, (A csáktornyai ferences plébánia templom
A zágrábi utcák forgalmasak és rendkívül tiszták. Rend és nyugalom látszik mindenfelé. Csak éjszaka hangzik el még mindig itt-ott egy-egy puskalövés. Nem is nagyon fontos már, hogy ki lövöldözik és miért. Az imént\'ícltámadt Horvátország az újjászületés lázas napjain lassan átesik s az ezzel járó zökkenők már egyre kevesebb visszhangot vernek.
Az utcákon világoskék villamosok sürögnek-forognak.
Az utca \'képéhez1 tartozik az is, hogy a zsidó lakosok a ruhájukon elŐNhátul &Zsí-betüs sárga foltot hordanak. Köteles ezt a foltot hordani az egészen aptfó gyerek is, sőt a zsidó családok \'gyermekkocsijain is ott \'kell lennie.
A kirakatokból hiányzik a békebeli bőség. Amiből feltűnően sok van: — a selyem-holmi és a konzerv-őru. Azárak nincsenek kiirva, mint nálunk. Legtöbb gond van az élelnvjf szerek körűi. A-Uszt kilója 1.80 pengő: Egyszerű asztali bor literje 3 pengő. Egy pohár sör 45 fillér, egy korsó 65 fillér. Dje sört csak délután 2 óráig sza-
A zágrábi dóm gyönyörűépü-leléhen az egyik színes ablakot az országaiapitó Szent István
E ALAI KÖZLÖNY
IM. lunlüB 4,
— gazdag lehelnék— mondja vágyakozva sok ember. Ez a vágya már a közeljövőben teljesülhet, ha egy három vagy másféipcngös áliamsorejegyet vásárol. — A húzás már
június 5-én len*
í-\'őh jcri meny I
40.000__an.p.
További nyeremény** i p 20.000.-, P 10.000.—, kétszer P 5.000.—, négyszer P t 3500—. hatszor P 2000—, "huszonkilencszer P 1.000-, slb.. stb, stb.
kapuja mellett kétoldalt Is két életnagyságú magyar királyszobor őrzi utea felől a bejáratot, az egyik Szent István koronázó palástban, a koronázási jelvényekkel, fején a szentkoronával, másik felöl Szent László, magyar koronával a fején és négy-folyamos, háromhalmos magyar eimerpajzzsal. Ugyanebben a templomban az egyik inellékoltáron árpádházi Szent Erzséhel az oltárkép. Érdekes, hogy a két királyszobrot a csáktornyai szerb bevonuláskor leöntötték ugyan valami fekete folyadékkal, de sem akkor, sem azóta soha meg nem csonkították, sem el nem távolították.)
Mostanában sok vita folyik afelett, hogy a történelem elmúlt évezredében volt-e és mi volt a kapcsolat Magyarország és Horvátország között.
Felesleges a sok vita !
A csáktornyai Zrinyí-vár, a templomok kapuit, oltárait őrző szent magyar királyok és királyi \'asszonyok kőbe vésve hirdetik az igazságot.
Ez az igazság pedig azt követelj, hogy ne perelje el senki a magyarság jogát sem ahhoz, a mi Isten s ember előtt az övé s amit mindmaiglan a magyar lélek örzötl meg magyarnak...
Rurbarlts Lajos
va»kemk«déao — Magykaalzss
WlR-Urull-DirlH-
tJJÜd EtpVittUt*,
Ptem telqtürxk!
_. A galíciai Tarnopolná1 tétül. II §- f<*yt védelmi liarcaáuk 1-r—t-1 alatt Uzár Dezső volt
zombori 23. gyalogezred béli népfelkelő zászlós példás elszántsággal Mézelte ejksn Iára adásra szakaszát. Ijelkesltő lw. folyásával és példaadásával magával ragad fii katonáit, akiknek éden harcolva, vissza is vetclle az oroszokat. Amikor pedig az oHonség ujabb táfcnfct-dásia lörl eTŐre, Lázár zásrlós ismét kimagasló sztinelycs j>éUláadássafl bátorította katonáit IlaJálinegvetŐ rrtódon a fedezék tetejére állt és ormán vezette szakasza harcát. Ez pedig oly bátorítóan hatott, hogy katonái az árok egyik réazébe már bejutott orosowkat ismét kivetették az árokbűi. IJzírl u kiválóan bálor és credmémes mfcig.i-1» Másáért Lázár zásJldst u nagy ezflsl vitézségi éremmel tfiiihitiOk ki.
Üldözője elől három városon át autóval menekülő szélhámost fogott el a kanizsai rendőrség zsákmányával együtt
Még a mai napon erös fedezet mellett Pápára szállítják
Furfangos szélhámost sikerült a nagykanizsai rendőrségnek elfognia az éjszakai órákban, t , -\\
Balog János székclyudvarho-lyi szülelésü alkalmi munkás, aki egyébként egész jó megjele nésO, Pápára sodródott és itt Hrabovszky Dezsőnél bérelt lakást. Iíalog ugylátszik megun la a rendes életet és valami ¦nagyobb lettre* határozta cl magát. Özvegy Szobor Lakosúétól 700 pengőt, Gejling (.yulálór 1700 pengőt vett fel autógumim beszerzésre, amit persze nem tudott szállítani. Mikor látta, hogy SZÚk leli számára Pápa és a talaj forró, lakásadójától egy bőrönd teli ruhaneműt és különböző dolgokat lopott ésigy megrakódva autón távozott Szombathelyre. Mikor az egyik károsult Szombathelyen lakó fia megtudta, mi történt, ül-
dözőbe vette Balogot; de az gyorsabb voll, autóba vágta magái Ós Zalaegerszegre menekült. Az üldöző nyomában. Balog azonban Nagykanizsára menekült tovább és éjszaka érkezett az ősi városba. Az üldöző ide is követte autón. A károsult fiának első útja itt persze a kapitányság volt. A következő percekben a rendőrség már a város különböző irányában vadászott a pápai szélhámos után, akit sikerült is a kapóit személyleírás alapján elfogni. Bevitték a rendőrségre.
Megmotozásánál a károsullak pénzét még megtalállak nála, de megtalálták a rengeteg lopott holmit is a bőrönddel együtt. Azonnal táviratilag értesítették a pápai rendőrséget. .Még a mai napon Pápára szállítják a sokoldalú és széles skálájú szélhámost, akit elért a végzete — Nagykanizsán.
Hsa nyaralni me<jyv vagy hosszabb időt tölt táwol otthonától I biztoaiUon Petgréaj lopáai bér elten t
Szerda
All*«<M i-itísoniKílmuii kétktaupoko» BndapMt I. Mfittvaa
MS Tono*. Hírek. Közlemények H*ngieinat«k, — Utána étrend. — 10 ílliok. — 11.10 NetaceUíAsl vl*jeiző stolgájtat, — 13 H*rang»ó. Hlmnuaa. IdöjárásjelentK - 12,40 Hírek. -18^0 IdÖJelíés, Idöjárásjalentéa. -1135 Hirak. - 14.45 MüwrUmer-tatén. - 15 Arfotyemblrek, pi&ci árak, iieímls/«rárak, - 16.45 IdöJelieX idö. jarásjalantés, hírek, - 17 Hírek *4o v4k fis magyar-orosz nyebrtn. — 19 Hirelc - 21.40 Hírek, idöjárásjelantéa, blrak sitovák éa megyar-orosi uj eívea
— 23 Miiek német, oktsz, tin;3n.i 6« francia nyeh*n. — 0.0 Hirelc. BUDAPBST 1.
BUDAPEST L
17.15 A Budapesti Könyvnyomdászok Dalköre. — 17.-10 A pos[a zavniBlliá-riiól nyomoznak. A közveWst it»c i Budinszky Sándor. — 18 Szabó Pál és Molnár Anna gordon ka- liár fake Hőse,
— 18,25 liajner increno, o Szegcdi Ipari Vásár elnökének előadása. — 18,85! Kiss Lajos oigányzeuokura. ~ 10.20 Zilla Emma dalokat énekel. — 19.40
i. Koillédiit öt fd Vonásban
— 22.10 A ítádió SzaJonzCiBOkara. — 23.25 Farkas Béla cigányseuckuia, Kalmár Pál énekel. \'
BUDAPEST II.
18.40 Nemos klshiwli Komfcwsdht Nándor előadása. — li) Kiss I,ájos cigányzenekara. — 10.30 Olasz nyelv, oklalás. — 20.10 Müvészlcmczek. ~ 21 Boros Islváu «Sondavi, — 21 A Chappy táiicaonckjur.
Csütörtök
BUDAPEST I.
10.20 Móricz Pál elbtesteteve. — 10.15 Felolvasás. — 12.10 Országos Posiászenekar. — 13.30 A Rádió Szalonzenekara. — 13-10 A 70. Aliami Sorsjáték húzása, — 115.15 Husiin hull-gatói nknak.
17.15 Scháffer Dana gazdasági tegéd-tanárnő előadása. — 17.45 Mag>afr nóták hangkmczről. — 18.10 Közvo-iilés a könyvnapról. Vezeti ti leeső Balduine. — 1835 Íleudörzcr.okar. --10.20 Mi után hangolják hangszeicV ketí ~ 10.35 A ¦ zeneművészeti i-ö-iskola 0|>erai tanszukának\' vizsg előadása. — 2330 Marsi Elek cigányzenekara.
BUDAPEST II. -
15.10 Készletek az lineilo Ifjtiság május d-i hangversenyéből — Ki. 10 Toki-Horválh Gyula oigányz^kura.
17.15 Soliár Vilma zongoráik, _ 10.35 Angol nyel\\t)ktatás. — 20.20 Itcndőrzcnckar. — 21 I)r. míizi LáWÍÓ előadása. — 21.30 Szórakoztató Iiai;)g-ícmezek.
— Naptár : Jiinlua 4 «zerda. Rom. kat K. Ferenc. Proteetans Korény. — tzx. Szlvan hó 9. *
ülep MoxgÓa WaT Kedden ée aarerdán \'fj^j Franoia bOnOgyi film I QySnyBrO képek I
Főszereplők: Marcelle Chaulal és Jules Berry.
Magyar ábránd 1 "VK Aktuális világhiradó I
Elfiidisok íiöziüiiJHhuii 5, 7, 9, vagir- is Onnepdap 3, 5, 7, B-Iior.
onyvnapra
(lunkiu 4-8—S)
önyv nélkül
Schlesséknél
Hwtby HlUéa-nt 1. . Deák-tar IS,
Féltékenység
A pünkösdi ünnepek alatt inár-mái azt hittak, hogy « közónség végre megszerette a színházat és mosi már gyakori \\aidég leér a nézöléien. Sajnos, amint eg>- kdinoly birodalmi darab került a játékrendre, isiiiéjt a régi látvány ;járult elénk: alig százan ültek a nézőtéren, pedig az előadás komoly szép színházi estéhez mól ló előadás volt és nagyobb közönséget érdemelt volna- \' i
Arcűbasev s»injátéká\\al legutóbb akkor lalálkozott a közönség, amikor a Vígszínház Knrády miatt felujttotla. Az ismert orosz iró az tfcnibori szenvo-délyeket drámai erővel tudja behtti. látni. [ízuttal a fíllékcnysC-get \\eszi tollliegyre. A rlfifől váBott fölfogása CiŐseu Ibscni, igy alakjai is saját illést-, szerinti i asszonyok, akikről nem is tudja feltétetem!, hogy tiszták és hüségewok. Az egyetlen férfit, aki hisz a i:ő tisztaságában, felszarvazott férjnek mutatja 1«. Nqnij a mi világunk ez, de árra tagadhatatlanul alkalmas, hogy lehe:őségel adjon iragyszeril színéfl" abikilásokra.
Thuróczy Gyula ismét poknpás szi- \' nészJ alakiiásban érzékeltette, hogy kacér roleségéJick merész játékai során mint liataPniasodik cl bemie egyre jobban a féltékenysé-g rattraa, \\nig végűt is szotelmének gyilkoí.ává„tesz. Mindenben méltó partnere volt Deák l.Ői\'iiio az ösziaiíe barát szniepében, akinek drátnai. jeleneiéi mlegóríieniel-ten koronázta\' íelkosj meleg ityütszol taps. i;gj7*iflyen remek ídakitás vo\'t Késmurky Ká*máiió, akt ezúttal sok-o\'ldaluságái\'óí ís tanúbizonyságot tett a megcsalt férfi mftvészellel megoldóit ajakjában. Kitűnő volt SoitikUthy Dezső diákja, mtritha csak rá szabták volna ezt « srerepet. A mindenki ál-\\s& körűi rajongóit és mindenkiét ját, szó asszony szerepél>on Bálint Anna\' láttuk. A Sokoldaíu szercpbe-i Bátait Aima bőségeden beigazolhat tu, Iwgy kilűnő szinésznö. Kár, Iiogy a valóban szépen megjátszolt drátirfai jeleiUítck melleit hol>ienkén.t egósz fcábzinei-eii, könnyedén, szinte liflzottaji \'Osak szí-iié.szkedott.. pedig Bálint Anna tud ősíúilébbcn, mélyebben is játszani t\'s ezt most as többször bebizonyító Ha. Az irodalmi daraboknál, ahbí a mbn-díuiiralónak snlya vftn a Jcgruliniro-zotlabb játék h üres marad, ha uiaoi mögötle délek.
Néhánv ősziiiie, szép liangot szólaltatott meg Mikey I.Ui a dláktáuy és Seress Gyula az or\\-os szerepébe".
A ZALAI KÖZLÖNY. KEDVEZMÉNYES
SZÍNHÁZJEGY SZELVÉNYE,
melynek ollenöben a Farvanf I anEtUttß junlua 6-Ikl olfladáaára téláru Jegy yálUiató.
tllMllla 4,
BÚTORT
, ^\'iinkzaköatotbeb r Gábor műa&ztalosnál
vegyen vagy rendellen. NagyknalisB, Váto»KAí palota.
Tonna Auguszta kikapós fejeiége, petbe Zoltán heroege. és Mezey Lajos hadnagya érdemel még említést uz ,\\ssieluingolt egyfineiböl. A gmdos rendezés Tliuróczy Gyula erdeme.
A kicsi, de lekcs közönség Ősz\'iCe tapsai n színészeknek i*s nem az írónak ftzójlok.
\' J_ («¦ «. e.)
A színházi iroda hirel
MA, S/.HniMN É8TK még Aroübu-sev hatalmas, izgulmOian szón színmüve, aFGLTBKEfíYSfiG ke.-ül szinte.
CSOTÖRTÖKON a NemzBll Színház nagysikerű színmüve, a HANG ííS MOt) kerül bemutatásra, szigeti JÓzset kitűnő színmüvében Bariók Julin, pelliő Zoltán, Deák Lörlmo, Kósmárky Kálmán, Tortrhli Auguszta stb. játwak u fős terepeket.
Heti mOior
SZERDÁN: Féltékenység, GS0T0HTOKON: Rang és mód. PÉNTEKEN: Farsangi esküvő 50 százalékos ked\\ezméimv»l. SZOMBATON: Nání." VASÁRNAP DÉUItAN: Nini VASA UN AF ESTE: Náni.
— (A főispán Budapesten)
Vitéz gróf Teleki Béla konnáuybia-tos-főispán hivatalos\' ügybm Budapestre utazott és a hét Vegéig tartózkodik a fövámsban. A főispán az elmúlt héten a balatonfüredi, tapolcai, a lemji novai, sümegi és zulaszant-grótl fÖszolgabiróságvik;»n hivatnlvizs-gálatot .tartott.
— (Szentóra)
holnap, csütörtök délután 6 órakor a ferenciek teinplohiában, gyónás? a], kabminal. Este 8—ííjg Szentóra a fér fiak és i fj B k részéire.
— (A iőpoatáról)
A m. kír. postavezérifjazgatóság dr. Baksa Géza pl. főtisztet a nagykanizsai főposiához f önöknél yetteiiiek nevezte ki. A\'megtisztelő me^bíZi-táí a ftatal ]x>statisztgene,-Ac Sónak égy rendkivül érdemes, értékes fs rokonszenves tagjai érte, aki" kitűnő ktí-rfetlségéSe), nagyszerű kvűlltésávaV és alapos\' szik-ludásával már eddig is felkeltettei ott illetékes körök figyelmét. DjT- Baksa Géza mint főnök helyettes elsőrendű képességeit még jobban tudja a magyar posta és nagyközönség szolgála-laha\'áUitanl. Dr. Baksa Géz* főnök-lníhj*[teisé váló \'kinevezése az egész városban , osztatlan megelégedést és ürömöt vél tolt >L\'
— (A Piarista Diákszövetség)
a nagykanjzsuv giitutáziitiil udvarán június ll-én, szerdán délután Ö órai kezdeilea lKiléjvŐdij nélküli kerti ün-nepséget rendez a jnarisla templomi Offljalra, A rendezőség, élén dr. Krátky Istvánnéval.és BerUn Ágoston szövetségi rfnökkeí, \'gondoskodott róla, liogy \'"zídén is olyau kellemes nyári szórakozási nyújtson a közönségnek\', mint az elmúlt években.. {:)
Gyomorrontásoknál és at tztk Hovelkcxlében előálló bélzavarohnál, felfúvódásnál, émelygésnél, hányingernél, hasmenésnél vagy széiszo-futásnál már egy pohár, természetes .Ferenc József keserűvíz is igen gyorsan, alaposan és fölötte kellé-mesén tisztítja tű az egész táp«*a-tornftt, Kérdene meg orvosát I | !
ZALAI KpZtoNV
(Folytatás az 1. oldalról)
nek Bárdossy ininUzterelnők szállt Le a vonatról. Mussolini eléje sietett és rendkivöt meleg •\'kézszoritossul\' üdvözölfe\'ft ma-\' gyar körlnányclnököt. Bírtdos-sy miniszterelnök ezután Ciano gróffal, \'majd a megjeleni előkelőségekkel fogolt itezet A. vonallal \'érkezett a miniszterelnök felesége és ViUani Frigyes báró, aki a határig a magyar vendégek elé utazott.
Bárdossy miniszterelnök a
IXtce j oldalán ellépett a tisztiküldöttség sorfala,elölt, majd a pályaudvar csarnokában a magyar kolónia küldöttségét fogadta:! A pályaudvarnelptt i a magyar Hinmusts diaugjai mellett ellépett a díszszázad előtt, majd a zenekar az olasz himnuszt játszotta. A miniszterelnök itt ellmcsuzott a Dúcétól és Ciano gróffal autóba ült, hogy szállására, a Válla- Madamaba hajtasson. . ¦ „
Kihallgatás és ebéd az olasz királynál
Az ulvniúilon, ¦ különösön. ;i
Hitler sugár-utón tízezernyi tömeg ünnepelte a magyar vendégeket \'10 óra 20 perckor a miniszterelnök a sorfalat :álló tömeg állandó éljenzése közben á Kvirinálba hajtatott, béirta nevét a látogató könyvbe, fnajd a Panthconba ment, ahol megkoszorúzta a\' királysírokat. Koszorút helyezeti a magyar nü-lüszlerelnök aVelencei-téren az
Ismeretlen, katona, sírjára, majd a CapitóliUmban a Fascista hősök- emlékmüvére. »A tanácskozások délután kezdődnek:
Róma, június 4 1A .koszorúzások után délben Viktor Emánuel olasz király és császár kihallgatáson fogadta Bárdossy miniszterelnököt, majd a szivélyes kihallgatás •után <a magyar vend egeket-1 ebéden látta vendégül.
„A hűség meghozta Magyarországnak a lerQletl revlxlót"
A ma reggeli olasz sajtó ve-zelö< helyen köszönti Bárdossy miniszterelnököt. A\' Pópolo di Roma vezércikkében azf\'hang-sulyozzii, hogy Magyarország hűségé meghozta\'számára rt területi revíziót és afc\' Öt megillető helyei. "A lap kiemeli a tárgyaláások fontosságát é.s megemlíti, hogy Bárdossy személye maga biztosíték arra, hogy a tárgyalások eredménnyel végződ-
A Messagero arra múlat rá, hogy Magyarország Horthy Miklós kormányzásával a .bje-csület utján haladt, hü maradt barátaihoz és. megtalálta azt az erőt. amely wlőbhrc vitte. Kiérdemelte aterületá revíziót ésáz uj rend alapvető, tagja lett. Méltatja ezután a lap Bárdossy nu> niszt9retnök érdemeit, aki elődjei szellemébtMi folytalja politikáját.
Angol" támadás esetén Németország támogatja Franci a-
| Zürich, június 4
A Neue Züric/her Zeitung a német—francia tárgyalásokról irvn megjegyzi, hogy azok jó .mederben haladnak. Berlin ugy-láts/Jk lemondott arról, , hogy csak Lavallal tárgyalion, mert Darlan teljesen belekapcsolódott a tárgyalásokba..
Ugy tudják, Berlinnek az a Véleménye,; hogy ha Anglia beváltaná Kden fenyegetéseit és valóban bombáztatná Parist és a francia városokat szorosabb
katonai együttműködésre lépne Franciaországgal.
Waygand tett a francia főparancsnok
.......\' " Vicliy,\' juhius 4
Darlan elnökletével núnjszter tanács volt^ amelyen. Wcygand is résztvetlo A: minisztertanács határozati.!ag^ kimondta, ;• hogy megvédi Szíriát ós T;miszt az ellenséges támadástól, "külföldi segítség nélkül is. Weygandot ezért birodalmi védelmi főparancsnokká nevezték ki.
Békét követel az angol munkáspárt
London, június í,
A munkáspárt nagygyűlésén Davis Wellís képviselő megismételte az alsóházban tett nyí-
latkozatát,-auuely szerint a párt kiiátásfalannak tartja a harcot és megegyezéses békét kíván. A tömeg lelkesen tűntetett a békét követelő szónok mellett
Ismét bombázták Angliát
{ BerUn, június 1
A német légihaderő
ismét
eredményes támadási intézett dél angliai hadászati pontok el-
len. Különösen Birminghamban figyelték meg a bombatalálatok nyomán keletkező nagy tüzeket. Síéfíy ellenséges; repülői lelőttek.
Titokban tartják Wfnantnak az angliai helyzetről tett jelentését
Newyork, júniusit Winanl nagykövet tegnap beszámolt Roosevelt elnöknek angliai tapasztalatairól. Árjelentést ülőkként kezelik. Hull kül-ügvniiniszti:r is tárgyalt Wí-nantal. majd HaJftrax angol* nagykövettel. Később Bathlerés Welles is megbeszéleseket folyr tattak Winanfal,
Beavatotl körökben ugy tudják, hogy Winantjelentést:mély benyomást keltett Valószínűleg az amerikai segítést is megsürgeti az angliai helyzetről kapott jelentés.
Newyork, június 4 Roosevelt elnök a magántulajdon lefoglalásáról készülő törvényjavaslat ügyében több
PFnciif> !f»7cee
KESERŰVÍZ
mcgbcszéláafc^lyiAtatt. ^ k>
Amerika és Anglia közt uj hajózási "megállapodás jött létre. Ennek értelthében amerikai hajókkal bony.ohUiák le nzanya ország 4s a Kanada közti hajóforgalmat. , ,,. , ¦, ,," ...
Meghalt II. Vilmos
Dorn, június í II. Vilmos volt német császár és porosz király ma délelőtt 11.30 órakor a dorni, kastélyban, ahol menekülése és lemondása óta, két évtizede visszavonultan élt, meghalt ,
TflaotkezétI kSlteéfttbiek öiegtérlté-gáról slgioaltái tttái gottáoiksákst 1
i-r (Nyuífpsz-tagok figyelmébe!)
A Njiikosz Országos ioinökafgo a katonatiszti liázassági .óvadékok: f*t-értékx\'léi* érdekéién lépéíelűet aknr teiini. A kérdés1 anyagi klhftUsápaa; megi.télé!* eéljábéi fdkérehték az ÍVsz-szes\' nviigállornányu ti^lék, tíszlvlao-lőlf. tiszti özvc\'g)«k. és. árvák,\' kík Ily érték csőkké.nésl szenveiett házassági óvadék-értékpapírok birtokában vannak, hogy folyó évi Június hó végéig az cöábbl adatokat jelentsék "b« az illetékes Nyukosz főcsoportoktiuk.Név, rendfokozat, tokisotm, az értékpapb mcgne\\©zése és név-éi-léke, a wi&he holj^zés ldöj>onlja. Zala\'mlagyfe terü-ktéii a iíjgykanizsni fflcsopqrt illetékes, Bajza uioa t sz. aJaU. \' "¦"
— (Adományok)
A Sajtókamara altul a HinUipirók Nyugdijegycsüle;c részére indítóit gyűjtés során a Zalai Közlönyhöz mesékéit osckklapon ujabljOu a kŐ\\*tkező adományok érkeziék l>e a Itíliupirók Nyugdijiigy«sütotéhez: Unalmas nővérek Nagykanizsa 10, Szabó GyŐíö Nagi\'kanlzsa 5, Berlin Ágoston, Fr;ed-Itinder Mózes Nagykanizsa 3—3, Sáfráii Fereno, Mlhá^í Kálmán, ^ilWuyi Gyula Nagykanizsa 2—2 pengő. Összesen befolyt május 30-ig 53 pengő.
— (Értesítés!)
ÉriesíIJiik a nagyérdemű\'közönséget, hogy pályaudvari icnisz-palyánk meg. nyílt. Bérletek és órabeosztás iránt érdeklődni lehel: Laliorczy Károly intéző uriiál, MAV OszlWymémökség, Hajcsár utca l. szánt"Nagyltanlzs-\'d Vasutas TE Elnöksége.. \' (;)
— (A honvéd építési igazgatóság)
szombathelyi kirendaStsége nyilvános \\«rsenytárgyalást hirdet a III. hadtest területén, kűlönféjo á3iomáslw%eki© szállítandó berendezési tárgyak készi-tösévei kapcsolatos asztalos munkáikra és kereskedelmi szokványok\' szállitá-sá^asára. A munka mi^^déséne(k ideje 1941 évi július 15.. befejezésének ideje augusztus 15. A szabáíyeya-rüeu kiállítóit és felszerelt, sérietVn borítékban elhelyezett, píeeséttel lezárt ajánlatot a m. kir, "noávéd építési igazgatóság \'szomr»Mhelyi:" ¦kirendeltségénél, Szombathely, Kálvária u. 30. junius IG^in délelőtt 10 óráig k*tt benyújtani, A teljéi szövegű \\«rscjiy-tárgycuásl hirdetmény és a költ.ség\\eiea ajánlati feltétele!r az ép. ig- kirendel!-Régnél a hivatal-is órák alatt megtekinthetek és átvelwt&V ¦¦\'*\'
— (A soknyelvQ Bácska)
\'A Tükör Júniusi ""öAma ,irja; A lö-rükdnlás i|iAn a magyarok az északi Bácskában, a németek, \'szerbeik\'és mP». gyarok a déli Bácskában telepadtric meg, címek délktűeü Csücskét, a sajkás-vidéket, javarészt a szeriek; nép*-sitették\' b«. Egész sora van \'azonban p. bifwkai faívaviiiik, Hind uitnjlUAroü^
ZALAI ROZLÖNY
1941.
w maatlség -út v,nuii Éppen ezért majd mú»d*D báoskai *rnbar tud a szomszédja njrlvéo. Egymás szokásait is átvették. Mégis köSön lipus a bácskai magyar, a néuivi. a szerb vagy bituyíváo ember. A to|>olyai, zen-tai vagy óbecsei magyar.
— (Elmulatta tártai fizetését)
Dobronyi István kertész U>UU társával együtt a sümegi bazaltbáiiyiíbm dolgozott. Mint mimkavczető, 30 munkás részére fizetési dőleg fejében 1Ü0 pengőt vett fel, amelyből 70\' pengőt ebnulatott. A sümegi kir. járásbíróság jogerősen 1.0 napi fogházra itélto.
Oézrtrdő nyitva rectei « órátőt «•(• ¦ téim (héttő, tzerda, péntek délután tm koddan túr*** ntio né\\u*xl
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
461/K6. 1941.
Befrizéss cukor igénylése
GyÜmöloífehlolRozás céljára a folyó évre befőzést cukrot Igényelhetnek a következő msemélyek illetve vállalatok:
1. Minden olyan czemély, akt 1923. Január 1. napja után szölelett
2. Minden olyan tagadantulajdonos, vagy egy évnél réoebbl tdő óta ha-Bzonbóríő, akinek földieperből, ribizli-bot, málnából, cseresznyéből, meggyből, körtéből, Unalmából kajszin-vagy Őszibarackból külön-külön, vagy ösz-ezesen 3200 néfryBzögÖl termő gyümölcsöse van, a töldleperre], rlblzlivel és málnával beOlteteit terület minden négyszögöle 4 négyszögölnek számit
3. Konzerv- és gyjlmölcskészltő üzemek.
4. Kórházak, gyógyintézetek, tan- és imvolőfatteetek és szegényházak, ha évenként 9 hónapnál hosazabb Időn ét naponta legalább 10 személynek élelmet nyújtattak.
A Mdxfel cukor ám kilónké.-: 1 pengővel ttrifába, Mint a rendel enkor* jog y eh re árnáltott c«kt>ré.
Ai. pont alatti személyek 3 kiló, a 2. pont alattiak, ha csak a saját azuksegletukro főznek be, legfeljebb 20 kiló, lm pedig gyUmÖlcabelöttek éa gyUmőlcHizfclék eladásával Üzletszerűen foglalkoznak, 20 kilónál több befőzési cukrot la laénye\'hetnok, de a legutóbb említettek t00 kilónál kevesebbet nem igényelhetnek. 1 (i
ReJfixesl eakrot csak. ax kas a felsoroltak közti), aki akt Igényli A* Igénylési az t. éa 2. pont alattiaknak szóval vagy Írásban fogkésébb Inain* feé isikéi*: a városi közellátási hivatalban (Hunyadi-utca ifi. w, kell előterjeszteniük.
Az írásos Igénylésben közölni kell a családfő nevét, foglalkozását Iak-i\'luiAt, az Igényjogosult családtagok Bevét születési evét, hónapját éa nap-
JsH éa csatblnl kell egy megcímzetten ! nílércs levelezőlapot, mntt a szóbelileg Igénylők fs hozzanak magukkal; a 2. pont alattlak leghelyesebben teázik, ha személyesen szóbelileg Igé-nyeluek. 1
A 3. éa 4. pont alatt Budapeatre kel! az, igénylésüket elküldeniük, hogy hova. moddtg éa mely Igazolásokkal, azt a 17900/1941, K, M ss. rendelet tartalmazza, amtt a közellátási hivatalban betekinthetnek.
A befőzési cukrot kölcsönadni, eladni, feldolgozásra átadni, avagy feldolgozatlanul forgalomhabozni, Illető-leg átvenni Uloa s aki k rendeletét bármi tekintetben megszegi, fl hónapig terjedhető elzárással büntettetik., ™ Nagykanizsa, 19U, június 4.
itot Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Zala vármegye GazdBBágl Munkabér-megálfapltó nizottaftgától.
ttWlM.V.\'ftx \'dui ! .100/1940 M.
Táfgyi A legkisebb, gazdasági (1) munMbértk megAUspItiu.
Határozat,
Zala vánuegy Gazdasági. Munkabér-megalapító bizottsága /M>w^»rszegén a vánnegyeháza kis gyiUéstsnuében 1940 évi december hó 28-án megtartott ülésén a következő egklsebb gaz-
dasági miüikabéreket áSapítetta meg Zala vármegye terüMére:
I. Napsrámbérek.
T. o. munkás az a férfi* aki a 19 ételévé* betöltötte és aki nehéz munka kifejtésére is képei (pl kaazálUsni, zsákolásra stb.).
II. o. munkás a) az a fadtjes munkfr-birásu nö, aki 17. életévet betöKőUd, de 55. éktévet még nem tökölte l*;
a teljes m^inJcabirásu \'\'ártL akfi a 10. életevet letöltötte, de & fllatévét níég nem töltötte be; n* nehéz munkára nem képes fériié űá 19. étetévít letöltötte.
III. o. nnmkás a) az m térti, aki a 16. és az a nö, aki a 17. életévét még nem töKötte be; b) az a férfi, \'aki 60. és az a nő, aki 55. életévét betöltötte és nehéz munkája nem képes. • \'
I. 0. II- 0. III. 0. munkás január 1.60 1.20 0.80
február 1.80 1.30 0.90
március 1— 1.50 1.—
április 2.— 1.50 l.->
május Z30 1.70 t.10
június - 2.50 2.— 1.30
július 3.- 2.50 1.50
augusztus 3.— 150 1.50
szeptember 2.50 2.— 1.30 október 2.30 1.70 1.10
november 1.80 1.30 0.90
december 1.60 t.20 0.80
A kaszálási és osépíést nnpszáirí a fenti napszámbérek másféjsíoresc. Ha a napszámos igásnttetok me&lett béies, vagy kocsis rmmkáját végzi (etetés és ápolást is beleértve), ugy naponként 20 fiüór pótüék lUefy meg.
A nvegállapitott ttipszamlíórck egész napra értendők, azaz iiapfdk^uStjöi. napnyngtiug. Ha a napszámos a munkát későbben kezdené meg, vagy ko-rábban fejezné be, ugy ezen idő mim- 1 kabórc a napszámbérböl levonásb\'i hozható.
A munkaadó ha óleSnezésl is ad, azért az T. és II. osztályú numkásná* 0.80 p*ngöt, a III. osztááyu nmnkiíraián 0.60 pengőt vonhat le.
II. Aratási ói oséplésl munkabérek.
Az -aratásért, keresztbe rakásért, szá-rogalásért, l\\ordásért és esetleges asZ-tagoílásórt járó mtmkabér nem tehet kevesebb :
a) Részbér esetében : ekeftDSzésscl jobb termslképességü földön a ierniény 12.-ik része, gyengébb HemiőWjpCsBégií földön a termény 11.-ik részo;
élejiiezés nöütui jobb termőképes-tégü földön a temiény 11.-ik része, rosszabb termőőképességú földön a ,tormény Ip.-lk része.
Á biztosíték\' (vagyjttgos bér) kMasíí-
tert holdanként számitva jobb taílníi-képcsségü földön 70 kg., gyengébb t«r-niV3kérességű földön 00 kg. gabona,
b) szaknzauybér esetében kat. holdanként é^\'mezéssel jobb termöképes-főldön 90 kg.\' gabona, gyengébb ter-UK)képesség*ü földöu 80 kg. gabona, mindkét esetben f. o. ;
ékftnezés nóTkül jobb lenirökópessé-gü rőldőn 100 kg., gyengébb tertrtö-képe^sögü földön 90 kg. gabonamindkét esetben T. o.
Cséplés és, kazalozás (iKftefirtve a [jolyva és esetfog1 é* íőrek-kazaSDzá.st is) együttes munkájáért a szem 3.5 százaléka, dfcftntezés néikül jiedig a szem l százaléka. Elevátor ItasználfiabAéVt n munkaadó 0.5 százalékot levonhat,
Élelmezés az uiatastutt és cséplésnél fejenként és naponként: "
70 dk. kenyériiazt, 30 dkg. Kzöíászt, 65 dkg. burgonya, 10 dkg. szaloua^ 10 dkg. hus, 5 dkg bnb, v-igy mns hüvelyes, 3 dkg. zsir, 10 filér fűszer-pénz.
Tüzettöt és az edényeké/ a munkaadó adja. A szakácsnő fetfe fizetésé^ a munkaadó, fek fizetését a inimkások adják.
Ha a munkaadó Oja tógéppel arat, ugy az aratók tartoznak a gépnél se. gédkeznl és minden toaratott ,1 knt. hold után >uy térti és egy noxuniszánlót szotgáSui, am&kor a munkaadó k\'várija. A férfi napszám lehet kaszáSas is. Kézfi napszám esetében ugyanolyan értékű napszámot tartoznak szolgálni az aratók a munkaadó áltaQ: megliatározott Időben.
Jobb teniiőképesfiégu föld ZaOa me-gyében az, amelyik gabonából kat. liofl-danként 9 métennázsát adott (az <gé«z learatott területeket vé\\« azérttitáisba). Ezen memiylségen alul\' termH föM gjenge tennk\'iképességü. A határértéket a gépből jefoByt szem határozza meg.
A gabonnjárandóságot a nhmftön\'dó száalitja a luuru\\a\\rállaió *dLására. Ha a munkavállaló 30 km-en tur íakna, Jogában áK a imrakaadónak a munka-váliftló részére a Futurn diján kiadatni a részt A gülKmajánuidóság kiadása a magtárból - oséj>fós után — történik. Az aratórósz ekalBdttaének költségei a nrnflkandót terhelik.
Az arató köfadfes a szerződésbKD kikötött bármety gazdasági munkát a megállapított S^kiéebb napszámén ol-vögearji. Hgy\' kaszásra eső terüfct legalább 15 kat -siold "
június 4,
A inarokszedonck és kötözőnek legalább II. o. munkásnak keU lenni.
A munkaadó gereb^ózéséVt, magtárbahordásért és magiari kezelésért soní-miféJe e-tkmszöígá3tatást az aratóktól nemi követelhet. ¦- i.. . fu (Folyt kov.) ¦ •
Uillonios tiáztortúsi készülék
mindenkinek örömet szerez
TeakannAlc
ViaálAk
Kanyarpiritók
QyorafSxSk
UvéMiCk
Iroautali lámpák HangulaUámpák Modarn falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVŰLGYI.nél
Sugár-ut 2. m
Nagykunlraa m. várorverieoy. MrgyaUai hirdetményei.
KIVONATOK.
A teljes hirdetményeket es t klfnUl klKdványok egyéb részeit a virosháiin ¦ városi kladúná] a hivatalos órák alatt bt lehet tekinteni es egy példányt ~ fc, áruk alább feltüntetve nincs — dijmentt. sen meg lehet szerezni.
14584/1941, NagyttanlMj város e>ad
rendkívüli tőliaíziialatbdl kilcrmcll 24 halom keveri seleil- ?1 a llullir). vágásból klkeralt 112 halom keveri tűzifát 0 5 és 1 halmos lélelekben.
A kiírás (árfegfiékét a hhralalot őrák alalt a klskaniisal városhttl ügyeiéinél, mlg uz anyagot az lile. tékes védkerMIcIl crdöönií] Is mn lehet tekinteni.
Fellélelek: azonnali készpénzftte. lét, elszálllUsi határidő 2 hét.
A szóbeli árverés idele és helye; 1941. évi június hó 5-én delelőn 9 Óra. a városi alsónylresr erdöbeu.
Találkozás a alsényiresl crclőOrl laknál.
APRÓHIRDETÉSEK
0 uúta 00 nittr. tsitoá^ további «4 -i vm<.
AU.AB
Kaoslsl lelveazek 15-tdl, Itnlofmvlstl. tel, belio kosztra. Címet leadni a kiadó-hivatalban.
VaV\'^laéBlsk es tanuldleányok fd-vitetnek aa Iád-szalonban, Zrínyi Mikiit-nto 33., I. emelet
Mindenes k*ltr4nC atomul lelvílt-tfk. Király-utca 6. 16«
ADAS VttTEL
¦¦Urak i Irodai-. : atleti-, raktárit velők, azekrények olcsón kaphttók, usytn-ott vasgerendák, vaslépcsí atb. OJiim-lom, Vírrut 8-, Rudoll. 1«
Jökarbaa levő haiználl vafr-dtjéiisl
veszünk. Clm leadható Unger es Tuta vaakercskedétíríen. 16®
BÚTOROZOTT SZOBA
Horthy Miklós ut 42. ss. u) hasban kuUe-
be íralu bútorozott szoba lürdöszobi ti» nálaltal biado.
Téliesen k010nbelár>hl ssobs vlzvtzt-tikkel é« flirdöítóbahisználsttal bsto-rosta, vagy butorosatlanul is, Sttaa**-Udvebbet Kt>lcs«y-u. 3., I. cutlet, >>"
HÁZ t* DsOATtAN
T»a«) emeleies házat, bérházakat, kitett magánházat, egy modern pékséget nesí-szobáa lakisstl, «dómenles emeleti »»\'; épületet Mirlatelcpen 12.500 P-ért k<wg ¦Ik* Péter Magyar utca »4. ......\'Bl
UÉrk* elölt kérjen »|í«l*\' Bata iettdtól, Klnltsl u. 24. ¦•¦ I»1
Mii
mtndenM a My! kereskedőké én i par ősöknél aaeresiM h« I
ZM.M NIÜZLÖHV
1-OLIYIKtU NAPILAP. Kiadja: „K>Z|azdaiá|l R. T. HAuykanliaa". Velelóa kiadó: Zalai Károly
\' 1 \' ;i \' Nyomatott: a „Küzwzriasííl II. T. Híiyk""""" - .^<--:Byoi»ilá|AbaB Hsgykanlistn. (Nyomdóórt loleh Zalai Kár»W
évfolyam 127. szám
Hsgyfcarilitaa, IMI. június 5. csütörtök
ÁrmíQfflL
fOLITIKAI MAPUAf
éa Joadótóvjdal: f&ut 5. uáa
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
HtÓIlzctew ára: egy hóra fi pengő 40 Öllcr. Szerkesztőségi es tfadähivaUB telefoni TS. sx.
A római ut
Bárdossy László miniszteri! nők mieíött római útjára indult cikket irt a Magyar Élet Párt értesítőjében és ebben a cikkben a munkál, a haladást ;és az egy séfjet hirdette. Elengedhetetlen szükség van arra, — irta --hogy a kor szellemének megfelelően alakítsuk ál a magyar közéletet és közszellcmel és biztosítsuk Magyarország számára azt a helyzetet, amelyei fajtánk rátermettsége, az ország ezeréve* múltja és áz utolsó húsz esztendő nehéz munkája, sok szenvedése jogán megérdemel Hozzátette, hogy egészséges és életrevaló reformpolitikái csak ükkor csinálhatunk, ha sohasem tévesztjük szem elől a magyarság különleges faji és politikai adottságait és ennek megfelelően szabjuk meg teendőinket. A politikai eszközöket saját fegyvertárunkból választjuk, a reformokat pedig ugy alkalmazzuk.. ahogyan ezl különleges nemzeti sajátságaink megkövetelik.
Talán nem is egészen véletlen egyidejűség, hogy a miniszterelnök ennek az Írásának megjelenésével egyidejűleg követte az évek hosszú sora óta fennálló magyar hagyományt és elutazott Rómába a baráti olasz birodalom kormányának meglátogatására. Tudjuk, hogy utazása, - éppúgy, mint az eddigi magyar államférfiaknak a tengelyhatalmak fővárosaiban tett ulja és látogatása — minden, tekintetben megfelel a háromhatalmi egyezmény szellemének és annak a lörLénclnwleg megalapozott baráti viszonynak és együttműködésnek, amely Olasz ország és Magyarország közölt fennáll. Tudjuk azt js, hogy Magyarországnak a tengclyhatal? mákhoz ¦ történt csatlakozása nemcsak annyit jelent, hogy egy uj világszemlélet részeselvé lettünk, hanem annyit is, hogy nz uj szellemű Európa kiépítésében tevékeny részi vegyünk, elfoglaljuk ?11 a, minket megillető pozíciói.
Bárdossy László miniszterelnök, amikor követte elődei példáját és elutazóit a tengelyhatalmak egyikének fővárosába, blzonyáiVoltuni tárgyalásai során is ugyanazt a gondolatot képviseli,, amely itthon megjelent cikkéből kiviláglik s -amelynek léuvcge az, hogy munka, haludás/\'egység kell a magyar nemzetnek. Ezt a munkát, haladást és egységet bizonyára megtalálhatjuk abban a légkörben, amely Rómából és Berlinből felénk, mint á tengelyhatalmakhoz csatlakozott állam felé árad; Bizonyos, áz.\'tsj hogy a jövő, lúépitésc terén nem lehetünk közömbösek azokkal az eszmékkel . és gondolatokkal szemben, wuelyekueJí meleg-
Mussolini» Bárdossy és Ciaio gróf
ma újból tanácskoznak a Palazzo Vencciában
A magyar-olasz\'barátságot méltatta gMussoltnl és Bárdossy rendkívül szlvélyeshangu
pohárköszöntőbe
A világpolitikai érdeklődés előterében a római tanácskozások állnak. Az olasz fővárosban oly lelkesen fogadott Bárdossy László magyar miniszterelnök és külügyminiszter, mint jelentetlük, tegnap kezdte meg tanácskozásait Mussolini miniszterelnökkel és Ciano grór külügyminiszterrel. A tanácskozások részben a Chigi palotában, részben a Palazzo Veneztában folytak, le. Este Mussolini estebéden látta vendégül a magyar miniszterelnököt és pohárköszöntőt mondott. Hangsúlyozta, hogy
az olasz és magyar nép barátsága eszmét indokokon és politikait gazdasági alapokon nyugszik.
Ezek a kapcsolatok az utolsó hónapokban különös fontosságot nyertek, amikor Magyarország u háromhatalmi, egyez-
ményhez történt csatlakozásával jelentősen hozzájárult az uj európai rend kialakításához. Olaszország — mondotta — különösen elégtétellel látja \'megvalósulni a magyar törekvéseket, amelyek megvalósulását Olaszország állandóan kívánta és segítette. Az uj Európában Magyarország megtalálja nemzeti élettere terjedelmének szükséges előfeltételeit
A miniszterelnök
Róma, június, 5 Bárdossy miniszterelnök ma délelőtt báró Apor Gábor szent-széki magyar követ kíséretében a Vatikánba hajtatott, ahol kihallgatáson jeleni meg XII. Fiús pápánál. A Szentatya hosszasan és szívélyesen elbeszélgetett a magyar \'korma nyel nőkkel.
és uj biztosítékot fog találni a szoros baráti együttműködéshez.
A rendkívül szívélyes pohárköszöntőre Bárdossy miniszterelnök válaszolt hasonló hangnemben, kiemelve, hogy aDucc mindenkor első volt, aki a megcsonkított magyar haza felé nyújtotta baráti jobbját. A mélyen gyökerező rokonszenvet és\' barátságot a két nép lelkében hordozza.
a Szentatyánál
Délbéu Ciugí Albani herceg, a máltai lovagrend nagymestere adott villásreggelit Bárdossy tiszteletére.
Délután ujabb megbeszélések lesznek Mussolini és Ciano gróf, valamint Bárdossy mmlsssterel-nők között, aki még ma? este 23 órakor elutazik Rómából.
Amerika nyílt közbelépésére szólította fel Churchill Rooseveltet
Washington, június 5 Knox tengerészeti miniszter bejelentette, hogy az angolok ujabb hajókat, főképp tchergö-zősőket kérnek Amerikától. Amerika ezzel szemben felajánlotta, hogy készséggel kiképezteti az angol repülőket. /
Newyork, június 5 Az Associated Press washingtoni jelentése szerint Winanl jelentése mindén térre kiterjed. Nemcsak katonai kérdésekre vonatkozik, hanem gazdasági ésel-látási kérdéseket is érint, sőt a nép hangulatára is kiterjed.
Általában ugy látják, hogy az amerikai nagykövet . jelentése
Anglia SOS-kiáltása. Az angol kormány az utolsó 24 órában újból felszólítótta Rooseveltet, hogy hozzon döntést, mert csak Amerika nyílt közbelépése ment heti meg Angliát, Ez megnyugtató lenne az angol népro/és bizakodást keltene.
Amerikai körökben nagy gondol okoz a felszólítás, a,vezetök tájékozatlanok, Hull kijelentései is zavarosuk és bizonytalanok voltak. Ma már a kél legnagyobb ujságkonszern lapjai első oldalon, hatalmas címekkel hozzák, hogy Winant jelentése Ang-
lia utolsó segélykiáltása Amerikához, r"
Halál ttt USA képviselőházában
Washington, június 5 Maimin képviselő élesen támadta a képviselőházban a háborús pártot és a zsidó kapita-lislákat. Azt állította, hogy a Wall Street bankárai akarják háborúba sodorni Amerikát.
A felszólalásra Edelstein bankár válaszoll, de beszéde közben szjvbénulásl kapott és azonnal meghalt.
{Folytatás az 5. oldalon)
ágyú Rónia és Berlin. Valószínűleg erre gondolt maga a miniszterelnök is, amikor olyan reformpolitikáról beszélt,amely sohasem téveszti szem elől a magyarság különleges faji és politikai adottságait.
Semmiféle melyreható reform, semmiféle jobb jövőért munkálkodó akarat soha nem lehetett elszigetelt, soha nem le-heteit egyetlen állam sajátja, kizárólagos eszmei tulajdona. A gondolatok és eszmék áláram-I Fótiak a halárokon, ugy, amint | ma a baráti államok felelős tényezői látogatásokra járnak el egymáshoz és eszmét cserélnek egymással. A mi miniszterelnökünk most Rómában van. Látogatása elsüsorbau udvariassági
jellegű, emellett azonban — mint ö magumoudotta — alkalma lesz belepillantani abban az egész Európa Számára nagyjelentőségű épitö munkába, amelyet Itália folytat és módjai lesz megismerni az \'olasz kormány felfogását az [időszerű európai kérdésekről. Hiszen kétségleien, hogy ezekről a kérdésekről fog eszmecserét folytatni az olasz nép nagy vezérével és Ciano grof kümgyimmsxtoiTcl.
Ezeket az jidőről-idöre megújuló megbeszéléseket (immár -azt mondhatjuk — megszoktuk. Sőt tovább menve azt (is mondhatjuk, hogy szükségeseknek is tartjuk, annyival inkább, mert hiszen nincs kétségünk abban, lu>gy. a lengelyhalulmak vezető
politikusai a magyar vendégeket a legnagyobb megértéssel fogadják, Olyan baráti kapcsolat áll fenn immár közöttünk, amely túlterjed az egyszerű udvariassági formákon és mélyen belenyúl Európa iövöjébo is, a sa-
Í\'át jövendőnkbe js. Erőnk ué-;ünk ez a kapcsolat, htszeived-d\\ií is tapasztalhattuk, hogy su-nek köszönhetjük hazánk megismételi megnagyobbodását.
Túlzott következte léseket levonni <és jósolgatni merőben felesleges volna a mostani római látogatás alkalmából/ elegendő azonban tudnunk azt, amint hogy tudjuk ís, hogy ezek1 u látogatások a \'jobb magyar jövő kiépítését is eredményesen szolgál Jáft. • i
2 AL AI KoüLÓNV
l§4l. lunlm I
louszky Ml írni tóppiselséje alatt 181 mint mísíél-mllllí penili beruhtfztfsokat eszközölt kl kerületének
Az uj magyar testvériséget, Gömbös Gyula népi politikáját hirdette mindenütt Ilovizky » zalai falvakban, amely a magyarság számára nagyobb kenyeret és jobb megélhetést biztosit — Hovszky képviselő kerület-járásának második napja
„Ur legyen a magyar nép fia, nem koldus és rabszolga I..."
Hovszky János kerület-látogatásának második napján kistfreiével mar reggel í) órakor
Palin
községbe érkezett, alwjl a korai idő dacára már szép szanilmal jöttek össze a polgáro k. A megjeJen tek so raiban olt láttuk Somogyi Gyula földbirtokost, a Máltai lovagrend tagját, Hubáit Károly MAV műszaki főtanácsost földbirtokost, vitéz Horvátli Sándor főjegyzői, slb. Durgó Ilona fiatal patíni -irányka pompás rózsacsokrot nyújtott á[ a képviselőnek, akinek autóját a fiatal leányok szebbnél-szebb virágok-
a keresztény magyarság számára a megöl hetest, rab kenyeret biztosítja.
kul díszítették fel. Ihász János, az uj községbiró fogadta Hovszky t és kisé-reiél, majd Jurcsik Imire pártvezető meleg szavakkal köszöntötte a kerület képviselőjét, aki most haitnMd Ízben jót\' **1 a községbe « nép figyel rránt érdeklődni. .
Hovszky mindenekelőtt a l>elpoltÍ-kára tért ki. A magyarság ma már megérti, mondotta, hogy egy nagy családnak kell lennie, összedolgoznia.\' ha boldogulni akar. Hirdette Bz uj magyar testvériséget, a népi politikát, amelyben ma már mindenki részt A Magyar Elei pártja a. népi poIttlktH folytatja, amely
a nagyobb ds-
IJeszflt a választúsokon » nyilasok Altat beígért 12\'pengős napszÁmbérok-rői. Kérdezi: amely kerületben nyilas lett a képviselő — hol maradt a 12 pengős napszám? Az ígéret persze csak igérct maradt. A Magyar fítet pártjának, a magyar korniiányn\'.tk: kellett megállapítania a legkisebb mmik\'ibért, A gabonaárak fokozott emelésével a kormány Jehelővé tette a terraielők helyzetének javulását, kedvezőbbé \'ele. lét Hogy csak egyedül a nagykanizsai kerületben mit adott a nemfceli kormány az ő két esztendős képviselő, sége alatt a községeknek; felsorolja, liogy Nagykanizsa számára a pénzügyi székház építésére 380.000 pengőt, a gazdaság iskola építésére 280.000, a kiskiuiizsai elemi iskolához 150.000, Sormás községnek 20.000, Bec»ebely községnek 28.000 pengőt iskolaépítésekre, a murámén ti folv&kn-ik gátépítésre 100.000 pengőt, de itt vannak az utépitések, igy többek között a bajosu-lilyeliázai, a zajaujlaki, «\'fúzvöígy-ho-niokkomaromi, slb. utak épitésére, ami jwgyednüUlól lesz ki, ehhez jön még a különböző segély és Jiozzájárulás, amit sikerült neki kieszközölnie. Másfél millió j>cngŐ az a beruházás, amut b magyar királyi kormány egyedül ebben, a kérőiéiben két esztendő alatt foganatosított. Hál a mai kórüjlkneny^k és helyzet kojtolt ez egy oly teljesítmény, amit nem) lehel ögyelnien kivid hagyni.
A kormány mindent megtesz
mi soha nem nyugszunk meg,
a magyarság, a községek, a nép érdekében.
Pedig nem ígériünk semmit. Nem hirdettük a választáskor, hogy « csizma 0 pengő1 Aesz és a napszám 12 pengő! Aiüaiidóau felszínen tartjuk a munkás, kérdési. De a nagybirtoMiis énekelni kell, nem Jeliét a rtemfaeti vagyont eipoosékolni. Ma az ország területe megkel szerező Jött. \'inaltunk egy hatalmas, erős, pompásan felszerelt Jiad-seregei állítani.
A magyar honvédségről
azl irták uz angol lapok, liogy a lyg-vcszedelmcscbb ellenfél- a német katona ulán. j-;s ahogy a német lukl&eieg győz, ugy fog győzni a magyar hadsé-reg és a nemzeti, kormány népi poiHL. káju. Majd kitéri a magyar kormiány eredményes küljxjlitikájára és a m«m-kűzi kérdésre. í
A muraközi kérdés kél lésxhoVAll, mondotta Hovszky. Az egyik az alsó-kvndvai rész, a más* 11 Mura— DrAvn-közii rész. lizt vitatják a horvátok. Kbbcn a kérdésben ö vezette á küldöttségei a magyar koimányelnökhöz. Álláspontja: minden négyzetcentJnlé-temyi terüket, ami a fczcntfstváiu birodalom lioz tartozott, n mfcenki A horvátok álláspontja: Muraköz 23 éven át az övékké volt, tehát bővelellk.
De bármilyen Álláspont is alakuíjon ki a muraközi kérdésijén, soha cl nem térünk attól, hogy
amtg minden terűlet vissza nem tér, amely a mienk volt.
Minden munkát a ucnuzetért, hogy gyermekeink boldogabb életei élhessenek ezen a gyönyörű magyar földön.
Hovszky lelkes beszéde ulán Jurcsik Imre zárta be a szépeit sikerült összejötteit. Majd a polgárok járultak ügyes-bajos dolgaikban a képviselőhöz. <•
G*U*
következeit ezután. A templomban\'ünnepi szentmise volt, aput Krcutzer JX\'zsŐ kanonok-plébános celebrált és amelyen ré.vzl \\elt Ilovszky kíséretével együtt. Az iljusági énekkar jól bctaiu-iolt énekei nagyban emelték « szent ténykedés áhítatát. Szentmise után megkezdődött az érlekezkit. PojnipAs napsugaras idő volt, nagyszámban jött ó*sz» a polgárság. Banga Böske fiatal leány gyönyörű csokrot nyujtoti á! u képviselőnek, akit Géber Mihály párt-vezeiö kereseUon szavakban üdvözölt. A polgárság lelkesen éljenezte a körük-ben megjelent népszerű képviselőt.
Hovszky
azzal kezdte beszédét, hogy ma rnín-den magyarnak kettőzött erővel keh dolgoznia, minden mlunkAl, minden
lehetőségei megfogni a boldoguláshoz. Minél többel produkáljon afahi népe. Minél több Allatot tenyésszen. Kötelességeink vannak magunkkal, de a baráti államokkal szemben ís.
Az ország gazdsságt életében mindent magyar kézbe kall . adni.
Igenis tudjuk helyettesítem és jiótoliii a nein keresztényeket, — akiknek a nagyobb töke nagyobb Jelietőségekct léz-tositott — örömmel látja, ltogy ott,
ahol azelőtt két munkás dolgozott, ma már négy munkás dolgozik és aliol ót dolgozott, ott ma la van. utal a Lugosi Géza-gyár esetére, akit litfríl-megvonAssal akart a túlsó tálxjr megfojtani, de a Baross Szövetség melléje állóit, nem engedte tehetetlenné tenni és ez a gyár ma ezer munkást foglalkoztat. Azt akarjuk, hogy a magyar a«ya könnyebben nevelhesse fel gyermekeit, liogy a kisiparos, kiskereskedő és gazda jobban boldoguljon. Ismerteti a honvédség nagyszerű teljcsitmé-nyeit. Tehát mhidenkinek be kelt Jutnia, liogy a magyar kormány mindent elkövet a nép Iwldogulása érdekében.
Ekkor egy zöldinges ember valami* közbe kiállóit. Ilovszky udvariasan fölkérte, hogy jőjjö" közelebb és udja elő, amit mondani akar.
A zöldinges féiTi (akiről a falul>Bn azt mondották, liogy az itteni nyilasok veze.flje) erre közelebb lépett, összeütötte a bokáját és kezét tisztelgésre emelvén, azt kiáltotta: Kitartás! Éljen ...!
Hovszky rendkívül higgadt hungou válaszolt neki az egybegyűlt magyarsúg nagy lelszésc közepette:
— Ne emberekéi ellessünk, hatnom azon legyünk, liogy segítsünk a kt«en\\. ii.\'ivU\'n a keresztény és nemzeti gondolat alapján, liogy kcivyerel szelhes. sünk rnittoeu keresztény amijeinek és megvalósíthassuk a keresztény Nagy-magyarországot. Ha valakit — azok után, amit mondottam — másfelé huz a szive; akkor menjen oda, ahová u
szív* húzza. Na csináljunk páripoliU. kát, mert H( az ideje, hogy elérkezzünk a szenlístváni Magyarországhoz Aki pedig ezt nem akarja pusztuljon inn.e«. Aki ma ih*ii fog össze az ország érdekében, az hazaáruló!
Hovszky oly lendülettel: és gyújtó magyarsággal beszélt, ¦ hogy az előbb hangos zöldinges ember rntegjuhá. szodva azt mondta a képviselő felé;
— Istan éltesse és áldja meg 1
A kijózanított közbeszóló ezűián csendesen hallgatta tovább n szónokokat.
Hovszky ezután felszólította a magyar asszonyokat, liogy magyar fajtestvéreiket támogassák vásárlásaik\'iiál.
Itt egy fiatal nyilas közbekiáltott. Hovszky eit is odainvitálta az asztala-Iwz, de annak nem volt mtorszo oda-jönni. A gazdAk egy másközségoellf ismének fel benne.
Hovszky ezt is rövidesen elintézte:
— Mindig az idegen eszmék zavarják meg a magyarságot! Mit akarunk mi? Hogy a gazdák több állatot ne\\el. jenek, hogy gazdaságilag gyarapodjanak, liogy erői és hatalmas lionvédsé-güuk legyen, liogy egyesüljünk a szerd magyar célért: lipgy olyan nagyok legyenek a magyar határok, hogy régi fényében és dicsőségében tudjon ismét élni a magyar...... t \' \'
Óriási lelkesedés kövelte Hovszky képviselő szavalt Nem\' is történtek többé zavaró közbeszólások.
Mesler Kálmán országos Baross-titkár a következő szónok, aki reflektált a közbeszóló kjjcleiiiésére: i
— Nyolc i>engős napszámot Ígérlek, de r.eni tudták betartani, ,nhol mandátumot nyertek is. Évszázadok trrulasz. tAsait nem leliet néhány esztendő alait jóvátenni. Rámutatott Hovszky két esztendős képviselőségének eredményeire, a kormány készségérc, amely az útépítési programmÜAban Zulát elsőnek vette be. A legalattomosabb^ ráj^lorn az, mondotta emelkedett hangon, hogy itt csak ígérgetnek! Amikor különböző partok indulnak, csak olyan eszközöket lehet használni, melyek a-ceti biztosítják. \'T^:> ; ¦ !
Az ellenpárt a választáskor egy olyan jelültet tudott produkálni, aki egy zsidó oég Ügyésze volt és sok kisember végrehajtását aláirta.
Mester Kálmán beszédével óriási hálást ért el. t
A mindvégig lelkes és nagyon szép lefolyású értekezlet a nemzeti fcnüWsiíg-gai ért véget.
Hovszky képviselő Ht még liosszab-ban tartózkodott és fogadia uz eléje járuló polgárságot.
Gekeaxigei
községbe 3 óra tAjt érkezett Ilovszky és kisércte. A kedves gets*sz>getiek, noha sokan közülük már (ielsén hallották a szónokokat, itt is szép számban jöttek képviselőjüket ineghaltgaini. A hallgatóság soraiban volt
a 80 éves Kannár Józsi báosi )s,
egy 80 é\\«s, tekilitélyes jwlgár, akinek lí élő gyermeke, 40 unokája és 8 dédunokája van. Hovszky régi ismerősként köszöntötte.
Az értekezJet előU Pirbus MJbály, a régi, klpróbAlt MÉP-hű&égü párlv«-zető köszöntötte Ilovszky képviselőt, akt általános tájékoztatót adott a helyzetről, majd a muraközi kérdést tetie szóvá. Kitartásra és hűségre buzdilolta a derék gebjeszigeiicket. Mester Kálmán
Kép KBOXflÓ. T OsfltörtBfc péntak -fpt A «iw ée a hivatás harsai
A feliéi* barát
Főszereplők: Gusztáv Fi*5hlioh -y és Oh ártotta luMi .
Aktuális wilághiradá. Oloaó helvárák.
Előadások köznapokon 9, 7, 0, vasár- és Bnnepnap 8, % 7, 0-kor.
Baross-titkár hosszabb beszédben f.)g-Sattozolt a főid, a termés kérdéséMÍ, gazda ügyekkel Felsorakoztatta, mit végzett Gömbös Gyula óta a nefalzeri, kormány a magyar nép érdekében.
Szép és lelkes voii Hovszky képviselő fogad talúsu
Újudvar
községben is, ahol szintén elhalmoz. Iák virágokkal. Itt Gurdonyi Péter üdvözölte nagyon meleg és közvetlen szavakkal Hovszkyt, aki bestédében rámutatott arra, hogy a wkrAereszté-nyek többé nem korlAUao Arak, országunk fial lesznek uz élet irányitói. Ur legyen a magyar nép fin, nemi koldus v rabszolga, örvondeies, hogy ma már sokan szerepelnek a kivitel és beliozatal listáján. Majd beszélt a nemzcil kortnány céltudatos politikájáról, amely immár ötödizben Iwzla nekünk vissza az elrablott területrészeket. Azok, akik a kormány kerekét irányítják, tisztában vannak azzal, liogy r
mi kell az országnak.
Majd n kéréseikkel hozzáfordulóknak Ígéretet adott, liogy mindent mvgtesz a rézgálio kiutalása ügyében. A külpolitikára áttérve kijelentette, liogy igen érdekes te^ljímicinyek várhatók, amelyek Magyarországra jU ki fognak hatni. Testvéri kézfogásra hívta fel a polgárságot.
Hovszky képviselő még hosszabban íilbeszélgeiett a Iiozzáfordufókkal, majd 0 órakor visszatért Nagykanizsára.
Mindenütt, aJiol Hovszky képvü#lö és a Magyar Élet PArljánAk \\<w*lői n*eg)eJoiitek, erősen kiépített, pezsgő életű pArtszenezetcket, leikíes, ragaszkodó polgárságot talált, inindbnegannyi eréa őrszemei a keresztény m»gy*r nemzeti gondolatnak, bátor, hitvabö harcosai az uj világrendnek, a tjxhh.
Ilm.ritato 6
Magyar Könyvnap
tanhu 4, 5, 6.
Az összes bárhol hirdetett
könyvmpi könyvek
iFTSCHEC
HönyvUtsreBUeaéaJbfsn
Nagykanizsa, Horthy M.-at l,
A könyvek minden vételkötefe-zettség. nélkül könyvkereskedésemben megtekinthetők.
Könyvjegyzékkel szívesen szolgátok.
ZALAI KÖZLÖNY
jobb És boldogabb Nagym«gv*rorbzág tiak... (
Nem lenne azonban teljes\'lic-szaiiil lónk, lm iienvamléJceziiéMk tn«s Cztltek .lóiscr kerilteU\' párltiifcárrol ín annak körüliektnlé, lelkes munkájáról a kc rület községeiben, ntint a kanizsai kózpo"lbau.
Ilovszky János kópviiolö a lotfJ.»bb benyomásokkal utazott vlsszi kcrüleií-itek* közegeiből. A jxjlifárság öszln* iiaíÜTabcosíUé* és szeretete kisérte ntjaban. [ ., {• (B. It.)
BÚTORT
\' seejeflatetben
Gábor műasxtalosnál
vegyen vagy rendeljen.
NígyhmtavVáííutfa palota.
KALOT ünnepség Lissón
Felejthetetlenül szép napja volt a közeli Liszó \'községnek. A fiatal, de máris izmos agrár legényegylet ünnepélyesen avatta fel ifjú tagjait és szép egyleti zászlóját. A tagavatás és zászlószentelés szertartását ünnepélyes szentmise keretében a község lelkipásztora, Tombor Ist ván szenínüklósi plébános végezte, A szentmise alatt az egylet fiatal és pártoló iugjai, vagyis a községnek majdnem minden katolikus férfia szentáldo záshoz járult. Délután a paza rul feldíszített és formás szabad téri színpaddá kiképzett iskolaudvarban nagyszabású, jól meg-rendezeltgünnepsóg volt, melyen a község és kornyék lakosai nagy számban vettek részt. Műsoron szerepelt az Egylet énekkara Tóth András tanító vezetésével, szavalókórus, majd az ifjúsági elnök, a fiatal Doniján, aki másik társával együtt résztvett a kiskanizsai KALOT tanfolyamon; igen talpraesett be szédben ismertette a közönség előtt egyletük célkitűzéseit és annak a falvak eletében már országos viszonylatban is elfoglalt népmentő jelentőségét. Az ünnepi beszédet Orbán József nagy kanizssaí hitoktató mondotta s mint a magyar népet erősítő, szent pünkösdi Fuvalmát állította hallgatósága elé a KALOT mozgalmat, mely kell, hogy behatoljon minden magyar faluba A lelkes műkedvelő, gárda ezután egy KALOT színdarabot adotl elő, minden dicsérnie! megérdemlő színjátszó készséggel és ügyességgel. Az ünnepségei az egylet pártolőtag elnökének szavai záriák be, aki köszönetet mondott mindazoknak, kiknek része volt ünnepségük
fényessé tételében, különösen plébánosuknak és fáradhatatlan tanítójuknak. Es erre a köszönetre rá is szolgáltak mindketten, különösen az a páratlan ügybuzgóságu, népvezelői hivatása magaslatán álló, szerénv, fiatal tanító : Tóth András, akit egyéb irányú példás munkássága mellett dicsér ez a Liszó számára felejthetetlen ünnepnap.
ASPIRIN
tablai*
félpohár viiben percek alatt enyhülést hoz
A magyar zászlók alatt ujjongó Légrád epedve várja a magyar közigazgatás bevonulását
Légrád régi időkben kiváltságos város volt, a nagykanizsai járástól ezt az egy -községet rabolta el a szerb & "trianoni igazságtalan béke megkötésekor. Hz a község, amely mindig magyar volt, ennek" a községnek lakói bátran merték kérdezni nemcsak Szenlmihályhegycn, hanem mindenütt 22 évig, mikor leszünk ismét Magyarországhoz csatolva V »
öröm volt Légrádon, amikor Anck Antal tartalékos hadnagy vezetésével derék honvédeink április 16-án Kormányzó Urunk hadparancsáraj — az\' 1000 éves határokig — bevonultak Lég-rádra. <, \'¦\' •
Most olt leng a templomok és házakon a magyar zászló és hirdeti a magyar feltámadást.
Hazánk egyik leggazdagabb nagyközsége volt 1918 ev előtt, ahol soha nem tudták a légrá-diak, mi a pótadó\'?
Szentháromsági lés gyurgyá-neci erdő (mely közel 1000 hold) visszaadása megmentette a község derék lakóit a\'szerb uralom alatt kiszabott pótadó-tó].
Légrád hangulata most más, szabad az ut korán reggeltől késő estig nemcsak szőlóoirtokaik-ra, hanem a régi nagykanizsai járási székhelyükre is.
Odaadó hálás köszönetüket több száz aláírással a minap kifejezték Főméltóságu Kormányzó Urunknak, hogy jsmél vissza kerülhettek szép Magyarországhoz. Egyúttal a világháború előtti óhajuk is teljesül, hogy cgyházmegyeilcg nem Zágrábhoz, hanem vagy a szombathelye va8y a veszprémi egyházmegyéhez csatlakozzanak.
Az oda bevándoroltak izgatása hiábavaló, mert látják azt, hogy boldogulásuk igy biztosítva van.
Alig- várják a magyar közigazgatást!
Légrádiak I Mint Muraköz integráns részének lakói, énekeljelek Albrecht József által irt "Légrádi indulót*.
Csáktornya, Perlak, szép Léftrád, Magyar ós;-öröm kacag rád. Visszajöttél végleg hozzánk, A szivébe ölel hazánk, Porba hullt a gatadl
Földeden határvadászok, Tornyodon szent, öal zászlók; Ezredéves hta végvárunk, Isten oldásaként vártuak, Adtak a fohászok 1 Szép Légrád, Pertak, Csáktornya, Zrínyiek édes otthona; Szabad, virágos Muraköz. Nagyasszonyunk újra öntözz, Te vagy a mosolya Órtítos, Szentmihátyhegy, 1941. Jan. 5.
Osxten Lajos ny. Uk. igazgató.
A „Jud Süss" epilógusa a nagykanizsai törvényszék előli
Ax internált gyanúsítottat táborból Kanizsára, Így
Mint ismeretes, a Jud Süss propagandafilm előadása után egy kisebb csoport fiatalember találkozott az utcán N-cufeld magántisztviselővel, akit tettleg inzultáltak. Neufeldnek orvosi kellett igénybe vennni, aki megállapította, hogy a sérülések tettleges bántalmazásokból erednek. Az ügy a nagykanizsai rendőrségre Került, amely nyomozásának eredményeként Horváth Károly szabósegédet, Étsy Ferenc magánalkolmazottat és viléz Böjti Ferencet magánosok elleni erőszak gyanúja miatt feljelenlelte a kir. ügyészségen, amely mindhármukat perbe fog-
nom axáltltaiiák a Mafarcaai . a tárgyalást elnapolták
ta. A rendőrség a fennálló rendelkezések alapján Horváth Károlyt előállította, majd internálta és a kistarcsai táborba szállitotta. \'
Tegnap volt ebben az ügybefl a főtárgyalás, mely iránt élénk érdeklődés nyilvánult. Mint or-vosszakértö dr. Desseő Mihály kir. tisztiorvos jelent meg, a büntetőbíróság Makáry Vilmos elnökből, dr. Révffy Andor elŐ7 adó és dr. Lukács Béla szavazó-birokból állott, míg a közvádat dr. Birkás Géza ügyész kápvi-* selte.
A gyanúsítottak közül Étsy Ferenc ós vitéz Jíöjti Fereítc
Előkelő családiszálloda olosó árakkal. Egy ágyas szoba 6 l\'-tfll, két ágyas nuba már 12 P-től. Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. - A Zalai HSxlöny elő-nzeíői ax utolsó havi előfizetési nyugta felmutatásával JKrVs kai-vexményben réwcüüinek.
jelent meg, ellenben Horváth Károlyt nem állították elő. A\' bíróság több telefonkérdczőskö-dés után megállapította, hogy a kistarcsai internálótábor parancsnoksága nem állította elő, illetve szállította Nagykanizsára a gyanúsított Horváth Károlyt, igy avvédő és iügyész együttes javaslata alapján a bíróság tárgyalást elnapolta és a legközelebbi fölárgyalás időpontját június 27-ben állapította meg.
Féláron mehet színházba
a Salai SBlISny nluta olvasója
.\'A Zalai Közlöny szerkesztősége lehetővé akarja tenni, hogy bizonyos nagysikerű, vagy irodalmi értékű színdarabokat a közönség széles rétegei is élvezhessék, ezért megállapodást kötött Thuróczy Gyula színigazgatóval néhány akciós előadásra.
Az első ilyen előadás, a Hamlet ulán most pénteken kerül sor a második előadásra, amikoris a zamatos, magyar levegőjű, pompás operett, a Farsangi esküvő kerül színre. 1
Hétfőn, június ÍJ-éll lesz -a Zu-lni Közlöny harmadik akciós előadása, amikor - Hoffmann-sthut világhírű színjátéka, a Jedermann kerül bemutatásra egyetlen estén.
A Zalai Közlöny akciós előadásaira előre felhívjuk a közönség figyelmét, már csak azért is ,mert a Zalai Közlönyben meg jelent szelvények ellenében a fenti előadásokra a szinház pénztára féláru jegyet szolgáltat kJ. i
Ha sok a gond|a és feledni szeretne,
jöjjön el estért:
a „GONDÜZŐ"-be!
Minden este VmééH fct*f4n
szalon- és Jazz-triója mutattál.
A színház] Iroda híre!
CSÜTÖRTÖKÖN a Nemzeti Sztaháx nagysikerű szmmihe, a RANG RS MÓD kcriU bemutatásra. Szigeti Jósseí kit unó szinmüvelxm Bartók Jutia, Pc|hő Zoltán, peák Lőrinc, Kesmarky Kálmán, Torma Auguszta sU>. jdtszúk a ÍÖsnerepeket.
Heti műsor
CSfiTORTOKÖN: Hang és mód PÉNTEKEN; Farsangi esküvő százalékos kedvezménnyel. SZOMBATON: Náni. VASAKNAP DÉLUTÁN: Náni VASÁRNAP ESTE: Náni.
* A ZALAI KÖZLÖNY KEDVEZ MENYES
SZÍNHÁZ-JEGY SZELVÉNYE,
melynek éltesében a Farwatmgl ««fc«vfl június 6-lkl előadására télárn jegy váltható.
77
FERENCJÓZSI?
KESERŰVÍZ
ZALAI K02LONY.
1941. juniut 8
Tizezernyl tömeg ünnepelte a magyar honvédséget Csáktornyán
a pompásan sikerült pünkösdi népünnepélyen
Aiiyutíá i.iiitoi..\'.amok hJlkíxnapokoo Bséapwt I. mBttováa
6.45 Tora«. Hírek. Közleménye* n.-:i..;\'.j,u-.- • !.. — Után* étrend. — 10 Hírek. — ií.10 NemarUctaf vlij©is6-sxolgiltt, - 13 li*rengszo. Hhnnus*. tdőJárásJeieuUs. - 12.40 lllrok. -1JU0 Időjelzés, Idöjárásjeíentés. -1135 Hírek. — 14,45 Müsorlsoier. Illés. — 15 Arfolyamhírek, piaci árak. élelmiszer Art k, ~ 10.45 Időjelzés, Wő. JirasjeWés, hírek. - 17 Hírek \'«eo Tflk és rnogyar-oroM nyelten. — 10 Hirek. — 21.40 Hírek, idöjárásjeíentés, hírek stkivák és inagyar-oroas uyetven. — 23 Ilink német, okuz, angol éi francia nyelven. — 0.0 Hir*k. BUDAPEST 1«
BUDAPEST I.
17.15 Scháffef Ho»a gazdasági segéd-tanérné előadása. — 17.45 Magyar aó|ák hanglemezről. — 1810 Közvetítés a könyvnapról. Vereti ,(;ecső Sán-domé. — 18.Í5 liendőrzenekar. 10.20 Mi után liangotjAk hangszeren-ket? — 19.35 A Zeneművészeti Főiskola operai tanszakának vlzsg\'elő-ádása. — 2330 Murai lilék cigányzenekara,
BUDAPEST II.
15.10 Késztetek uz íineklö Ifjúság május (i-i hangversenyéből — 10.1.0 Toki.Horváth Gyula cigányzenekara.
17.15 Sohár Vilma zongorázik. — 10.35 Angol nyelvoktatás. — 20.20 Hetidőrrenekar. — 21 l)r. B»tizi László előadása. — 21.30 Szórakoztató haugj-lemezek.
Péntek
BUDAPEST\' 1»
10.20 Felolvasás- — \'10.45 S. CsCi-gery Hona előadása. - 12.10 Fátyol Jancsi cigányzenekara. — 13.30 Bosz-kárl-zenekar. — 1520 Entity I János hegedül. — 15.40 Háziasszonyok be-v.é4gctnek. — 1555 Takáe* Paul1 énének. — 16.15 Németh Béla előidásu.
17.15 A -Rádió Szalonzenekara. — 17.10 Sportközlemények. - 18.15 -A macska mint állampolgár*. Msttyófc Klára elöailúsa. _ 18,10 Egy húzz©: ci hangverseny a tJeák t\'\'ri temjrfdnifjói
— 19.20 Bura Sándor cigány zenekara. ~- 10.30 Dr. Faragó Ferenc reiolviisá\'tt.
— 20 Beethoven; Seplell, 20. mCt. 4-20.10 .Az király aépei.. Vers és dal az ország népeiről. Közreműködik Tus-nády Honn, Orsolya Erzsi, Aboityl Géza, Horváih József (ének), az Egyetemi fínckkarok résztele, a Magyar Tárogató-négyes és a Rádió Szalonzene, kara. — 22.10 MeUos Béla-zenck»r. -23.25 Vidák József cigimyzeneitara.
BUDAPEST 11.
18.10 Rgyhárrenei hangverseny.\' — 18,10 Gyoi-.sirótaiifoiyam. — 10.05 Bura Sándor cigányzenekara. — 10.20 P. Gyen is András előadása. — llUO-kor lllosznay Béla langóh.irma ni ka számai: - 20.10 Hangfelvételek. ~ 21 Szalhináry Sándor előadása.
Csáktornya, jimius 5 (Tudósítónk jelcnli:1 A honvédség pünkösd másnapján pompás népfm-nepélyl rendezett Csáktornyán Aí\'fin-
m-pélv disz lel vonulással kezdődött. UgeJöl a honvédség vonult ki térte-karával ai élén, majd következtek a polgári disz lovasok. 1 \' HBKIk a több mint száz mftgyar ruhába öltözött leány meni e!ö\' H/.rthy Miklós kormányzó élelnagyságu kénével. Elöltük a helybeli önkéi\'.cs tűzoltózenekar masírozott. A magyar ruhás leányok után a lielyl)cli és a környékbeli tűzoltóság vonult rei, majd végül a közönség.
A menci a honvéd laktanyától indult u városon keresztül .ki a lóver-.seuytério, ahol n honvédség kOViufé\'e sznhndgyakorlO!ok\'k:ri és humoros mutatványokkal srifrtftozhithi a tizeieruyi
közönséget. Egyik legszebb szám a niagyar-palolás voli, íntfyel 30 Csáktornyái magyar leány és fin mutatott be nemzeti ruhákba öltözve. A honvédség rövid háborús játéka ulán a tömeg tsm\'ét ruCiictté alakult és » városon kérésziül a CsSK Sporttérre vomili, ahol kezdődött b népünnepély magyar táncokkal. A navigáló u legnagyobb rendben, szpp magyar hab.-gúláiban folyt le. A lánokai a nagykanizsai honvédzeuckur kísértő a vendégek óriási megelégedésére A lánc mulatság a kora reggeli órákba-1 éri végei.
A magyar honvédség az ünnepéllyel ismét megnyerte Muraköz lakosságának tetszését, ineri ilyen üimepségi-ket u volt jugoszláv kutuuaságuá! soha nem volt alkalma iá\'ni.
Négy ház leégett a visszatért Drávamlhályfalván
Csáklornya, június 5 (Tudósítónk jelenti: A Csáktornya hoz közel eífl DrávamihiUyfa\'ván tegnap hatalmas tüz pusztított A kora délutáni órákban egyszerié 3 helven ütött ki a tüz, először Zuclemyák liona gazdasági épületein, majd Nóvák \'la-más lakóházán, végül Szlrxijkó Ferencnél. Mindbárom károsult gazdasági épülete, Nováknak padig háza is
kiégett, sőt az egyik szomszéd, Rok József háza és gazdasági épülete is elhamvadt- A helybeli tűzoltókon ki-
jYÜt a csákloruvni, B zuliujvári, a nyir-völgyi, az újlaki és a kristóffaívai tűzoltók vonultak ki n 1 tűzhöz, de osak lóbl>órás Mimikával sikerült a tüzei im-grékezni. AlhdáHojnánybun uom esc|t kár, de a kár igy is több mtui 20.000 pengő. A jelek szeriol gyujlo-galás történt. A csendőrség már löbh gyanúsítottat érüKlbe vett. A nyomozás folyik. :*
Blxtoaitnon TŰZKÁR ellen, KARA MEGTÉRÜLI
Rendőrkézre került a Kölcsey-utcai éjszakai betörő
Ma délben átkísérték a Mr. ű(?yés*sép;re
Vakmerő betörés történt az elmúlt léjszaka. Ismeretlen tel-" te.s. behatol! a Kölcsoy-utca 7 szám alatt lakó Büki Péter lakásába, az ablakon kérésziül. A házbcUek nem vélték észre az éjszaka lovagját, akinek sikerült különböző dolgokat zsákmányolni. Heggel azonnal jelentési tettek az éjszakai betörés-rol a rendőrségnek és bejelen-
tenék a hiányzó tárgyakat, A rendőrség néhány óra alatt kéz-rekeiitette az éjszakai Úttörőt Peti Mihály fönti lakos, foglalkozás nélküli, 20 éves legény személyében. Mii sem használt tagadása, meri a házkutatás során mcglaláílák a lopott dolgok legnagyobb részét.
Kihallgatása ulán álkiséilék a kir. ügyészségre.
Jégverés előtt biztosítsd termésedet!
Fogházra ítélték a Központ-szálloda tolvaj szobaasszonyát
A tulajdonos ébersége leplezte le a hűtlen alkalmazottat
Uj é. huuill írififk .41.1. ii .lidi»
Írógép átalakításokat
magyar beosztásra a legolcsóbban és leggyorsabban vállalja :
Szloboda József és Fia
Irégéavállalat
HankantaK, Vä-ut 8.
T»I«T(m : éé3.
örvexrv Ehrlieh Béláné született Paliaga Rozália 10 éves,iil-berliirsai születésű asszony mini szobaasszony volt alkalmazva rövid idő óta a ftanizsai\' Központ-szál lodáhan. Munkaadója, Tölgyszéky Papp Béla a minap észrevette, hogy az egyik .szoba lány egy csomagol visz a postára. Gyanúsnak látván a dolgot, visszahívta a szobalányt és megkérdezte, hogy milyen csomagot visz ki a szállodából; A fiatal leány elmondotta, liogy a szobaasszony, \'Ehrlieh Béláné küldte öl a csomaggal a portára, hogy azt az ő,sógora címére Albi-rhirsára adja fel. Papp fel-
bontotta •petósérc
csomagol és -,imcg-abban négy szál-
lodai lepedőt, hat törülközőt &i egyebet talált. Felelősségre vonta Ehrliehnél, aki bevallotta, hogy »megtévedti és a lopott fehérneműt sógorának akarlacl küldeni. Feljelentésre a rendőrség öriz\'elbe vette a hűtlen szobaasszonyt és azonnal álki-Sértette a kir. ügyészségre. Papi) Béla feljelentését azzal ogé~ szileite kl, hogy sok egyéb fehérneműje hiányzik u szálloda leltárából, közel 500 pengő értékben, aminek ellopásával\' Enr-lichnét gyanúsítja.
A gyorsítóit eljárás alapján az ügyészség szóbeli .inditvány-uval állilolla liiróság elé la fo goly EhfUeh iíélánél. aki beis merle a csomagban foglaltakéi
onyvnapra
(Innluo 4-B-S)
infiel inp nélkül
Schlesséknél
Hotthy Hlkléc-nt 1. D«ák Uv 10.
lopását, ellenben a többi hiányzó ágyneműk lopását nem vállalta, abban bűntelennek vallotta magát,
A bíróság is csak a négy lepedő és hat törülköző ellopásában mondotta ki bűnösnek (az egyik finom, erdélyi szőttes törülköző Somkuthy Dezső színművész tulajdona volt, amit a szobaasszony Somkuthy szobájából idegenillietett cl) és ezért négy hónapi fogházra és egy évt jogvesztésre ítélte őt.
Az itélet még nem ijogerős.
Tizenegy bekötőn! épül Zala megyében
Zala vármegyében nagyarányú" bekölöut-épitkezések kezdődtek meg. Az chnull napokban indult meg a zalavarsa— hoszlóti, a dötk—pakodi, a fa-csordujlelepi, a barabásszegi, a hajcsnt, a mumór—bárhelyi, az ollárci és a viltenyéd -szentpáli bekötőutak éjnlésc.
Ezenkívül nicgjn\'dultak az elo munkálatok a kisszentgróti, az egregyí és rezi bekötőulak építésére is. \'
A bekölöutak éjútésc a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium útépítési programja* nak kereLében folyik.
SPORTÉLET
Heti futballműsor
Vasárnap a Mohácsi Torna Egylet csapnia látogat cl Kanizsára 6s bajnoki mérkőzésen méri össze erejét a ZMNTK-vel. Ezen a mérkőzésen uj csapatot látunk a mohácsi cgj\'üt-teaben, inig a ZMNTE régiicsa-palát a leyjohb összeállitashan. A mérkőzés valószi,nftleg a ZMNTE javára ilől el. Ez azonban lehel fordítva is. Mit tudni, lehel, hogy a MTE czalkalom-mai fogja ki n legjobb napját. A mérkőzés tél ti órakor kezüű-ctik. inig előmérkőzésen a levente kombinált játszik a régi NTE-vel. A régi N\'TE nagyságok egy kis iskolajátékkal akarják meglepni a közönséget.
A Vasutas csapata l\'écsruuta-zik n l\'KAC elleni bajnoki mérkőzésre. Szép mérkőzés és erős küzdelem várhaló ezen a találj közön és egy kevés szerencsével győzhet is az NVTE) \'
Az ifjúsági bajnokságban « Kereskedelmi, KIOE. valuminl a Sáska 1„ KISE mérkőzés kerül sorra.
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
1941. t»ttia»,6
zalai kozlönv
_. Nagy Ödön larhilckos
I 1915. Y1. S- ^n^s a volt 3. \'bosnyák
I-—-1 gyalogezred egyik sjcaka-
szál vczclie és a galio&i Pjiikut és BubovioV falvaknál vívott harcfttnk alatt máaöslott ki. Már június 3-áh azzal tüntette ki magát, hogy öntové-kcnyen éf ügyeden a 303-as magaslatra kötöőtte előre magit, áhpimnn szakarával igen liaiásos tflz alá vette az elönyomulásunkat bénító orosz géppuskákat. Ezzel lel*!fív6 totlc, hogy csapataink "aránylag csekély veszteséggel clőiejuthattak. Másnap, június fcén a BnhovJoanél rolylatolt támudásuník alatt, — "mikor ugyanis tartalékban ievő századát n küzdök ^ürítéseié tén-delték előre — Nngy zászlós erős ellenséges tűzben, példás eiszajitsapg\'.ii és lendülettel veiteké eCőre szakaszál, amellyel a küzdővonaj Jórészét eíöre-rántotta. Ismételten tanúsított kfcitfi-gaslóan vitéz és deiekas maguütrlá. \' síért a nagy ezüst vitézségi érmet kapta. _____
— (A kanizsai elemisták Homokkomáromban)
A nagykanizsai II, körzeti, Hozgonyí uloai elemi iskola\' felső osztályainak növendékei FUó Ferenc igazgató vezetésével kitűnően sikerült kiiándulást (ettek Homokkotnáromba. A sigárdl erdőn mentek keresztül, ahol megnéz-lék Zrínyi Miklós fáját, majd Hambk-komáromban Hozmán Alajos pkb-.uios ismertette a kegyhely történetét a kirándulásból valóságos ifjúsági zarándoklat leli és u kis növendékek testben és lélekben inege,6>ödv« térlek haza.
— (A kanizsai törvényszék Keszthelyen)
A nagykanizsai törvényszék büntető, ianácsa a mai napon liáromi napos largyaUs lefolytatására kiszáXbtt Készt helyre, ahol a városháza tun ács lenné, ben tartja meg bűnügyi \'főtárgyalást.
— (Gyermeknap Juci Tantenél)
Juci Tan te növendékei szombaton délután 6 órakor tartják meg nyilvános syermeknapjukat " játszó o^thonli-n. Márkit szeretettel látnak. (:)
— (Wajdlta Gyufáról)
közölt cikkünkkel kapcsolatosan, o rokonságtól nyert utólagos tájékozta-lás alapján közötjük, hogy wajdits Gyula atyja már Nagykanizsán szüle-tett, ellenben nagyatyja, YvíajdUs Marion volt az, aki Somogybérzenöíről Nagykanizsára költözött.
— (Gyermeknap az óvodákban)
At Arany János utcai óvodában június 5.ÍT1, a Szent Imre herceg utcaiban ö-árt, a Teteki útiban 7-én és a .Sfent Flórian tériben 8-An halják meg a Gj-ermek-jiapot. .1
— (Halálozás)
Gyásza van a kPsrüzsai rendőrségnek. Perjés Gábor 27 év«s rendőr hosszabb l>etegség után ma a kórházban meg. Mt. Szülei hazaszáiJitoUák somogy-megjel faSujába, ahol holnap tcmelik. P*rjés Gábor derék rendőr volt, far lettesei és bajtársai egyaránt szeictték. Ko|wrsójára az őrszemélyzet diszes koszorút lielyczett bajtársi Istenhoz-zádként. I
— (A Szanatórium Egyesület)
nagykanizsai tüdőbeteg gondozó intézete május hónapban 13 rendelő "npot tartott, amelyen 44 uj és 102 ré«i beteget kezeltek. Ez év eleje óta a kezelés alatt áLó befedek szán* \'186. Höntflen vizsgálat 48 esetben volt. A gondozónő 58 látogatást tett a bcLe-geknéV Segélyben. 19 beteg részesült, akik között 580 liter tejel osztottak ki május hónapban.
(FolytHlás az 1. oldalról)
Roosevelt uj kiküldöttet küldött Londonba
Lfisznbon, június 5 ShmUh Julián, Roosevelt külön meghízottja megérkezett. Rövidcsen folytai ja útját Lon-donba.
Ncwyork, június 5 Roosevcll nlájrla az ejtőernyős csapatok felállításáról szóló javaslatot.
Fokozzák ax olajtermelést
Nowyork, június 5 Szerdán fclszóÜtollák az olaj ipar vezelöíl, hogy a termelési 25 százalékkal fokozzák. Ez annál is inkáhb niüglepelést kelteti, mert az amerikai olajtermelés a szükségleten felül máris tartalékolásra dolgozik.
Korlátonzák a textilárukat
Ncwyork, június 5 A< hadfelszerelési iparban híre jár, hogy Amerikaiján is rövidesen korlátozzák a textilanyagok vásárlását, illetve gyártásai. Különösen a gyapjú feldolgozására vonatkozik majd a korlátozás.
Roosevelt felelős a balkáni kudarcért?
Amerikában egyre erősebb a felfogás, hogy Anglia nem tudja magái 19-12-jg tartani. Állítólag Winiant jelentése közt van Churchill szemrehányó- levele, amelyben a balkáni kudarcért Amerikái okolja a .Jugoszláviának és Görögországnalc beígéri segítség elmaradása miatt.
Megerősítik Cypruszt és az Azorl szigeteket
London, június 5 I Liszabon, június 5
Cyprusz szigetérc ausztráliai Porlugálía folytatja az Azóri csapatok érkeztek a helyőrség szigetek megerősítését. Ujabb megerősítésére. , | csapatok indullak a szigetre.
A szíriai kérdésben angol-francia összeütközés várható?
Budapest, június 5 A lapok külföldi jelentések alapján beszámolnak arról, hogy a szíriai kérdés elé rendkívül nagy érdeklődéssel tekint a világ.
A Pest zürichi jelentése szerint a Sziria megszállására irányuló angol tervek egyre jobban érlelődnek, mert azt tartják, hogy a német nyomás Észak a inkára és Szíriára erősödik. Azt hiszik, ha Darlanloly tatja tuniszi és szíriai intézkedéseit, az angol—francia konfliktus nem várat soká magára.
Róma szerint London Szíria megszállásával akarja kiköszörülni a krétai csorbát.
Az Esti Újság ugy tudja, hogy a mai vichy minisztertanács már döntéseke! is hoz, amely összefüggésben lesz a háború folylalásával.
Az angol támadások
a tuniszi vizeken és partokon
tovább folytatódnak, ezért a védelmei itt fokozni kell. Az angol bombalámadásokban résztvett gépek és egy olasz hajókaraván közt tegnap harc is keletkezett.
10.000 fogoly Krétán
Kréta szigetének megtiszttlá-sa során a németek ujahW\'2000 foglyot ejtettek. Hzzel a szigeten foglyul .ejtett brit katonák száma 10.000-rc emelkedett.
Kréta szigetén külön haditörvényszéket állilottak fel, a mely, a német ejtőernyősök meg csonkításában részlvett bűnösök felett fog ítélkezni.
Lemondott a* egyiptomi kormány
Kairó, júniusi 5 Az egyiptomi miniszterelnök lemondott. Állítólag szélesebb alapon akar uj kormányt alakítani.
Terményeit tűzkár ellen étalánybixtoeitée keretében bixtoaithetja legoloeóbben I
- (A vásárlási könyv használata)
során felmenát a panasz, hogy a kereskedő minden vásárlási könyvre ugyanannyi mennyiségű árul szolgáltat ki. Ilyen módon elóTorduU az, hogy *Sy 0 gyermekes család vásárlási könyvéi* ugyanannyi árul szolgáltatnak ki, műit a 2 hígból álló háztartás vásárlási könyvére. A vásárlási könyv könyv bevezetése éppen azi a e.ll szolgálta, hogy a kereskedő « könyvből megállapíthassa, vájjon a vásárló hány személy szükséglete számlára-vá-sárol és ily módon a csatád létszánt-1 alapján állapíthassa meg azt az ára-mennyiséget, nhtelyet kiszolgáltat, a kereskedőnek kőlclessége gondosan megnézni, hogy a vásárló hány személy szükséglete yaámiara vásárol és a kiszolgáltatható árumennyiséget u szerint kell inegáHapitnni,
- (Zalai kis hírek)
Hősi emUkmŰvet és országzászlót avattak KővrágŐőrsöii. Az avató bc-szédet Fórls Ferenc nyűg. aiezredes mondta. >— A balatonfüredi planátok alatt emlékműveket helyeznek el a Füreden Járt nagy magyarok tiszte-leiére. — Községi adóhivatali álütaUcik fel KCsztlwuycn, vezetője dr. Oroszfán István, eddijji közigazgatási Jegyző. Az
igy megüresedeit állást Szaval József segédjegyzővei töltötték be. —. Keszthelyről Lentibe helyezte át az alisjján dr. Mükovich Ferenc th. szolgabirót.
— Naptár : Június 5. cstltört Rom. kat. Bonifác pk. Protestáns Bonifác l/.t\\ Szíván hó 10.
UÖwtaidó oylivti reu«l 6 órától wtt a Anu« (héttő, szerda, péntek délután éa kaddsa «kÁm nas n*kn*kl.
VÁSÁROLJON SZAKOZLETBENI
szehOvegek
orvod receptek ezakezerfl elkéazltéee
FÉNYKÉPEZŐGÉPEK, FILMEK, FOTÓCIKKEK. A legjobb „ABFA" anyagok. MODERN FOTÓLABORATÓRIUM.
Nil.m M.iflln.li. leg.x.bb am.ttfr-kípoh Ü n.KyltA.uk.
OPTIKA-FOTÓ.
JOÓ IMRE IáUzcréu,
Horthy Mlklós-ut 1. (Vároabáia)
— (Anyakönyvi hírek)
N\'agyknnlzsán az elniull héten 8 gyeru.ek szola:ett, 3 fiu és 5 leány: Balog ftyürgy Má.v kalauz és Kovács Margitnak rk. fia, Perczcl János kocsis és Atidrl Máriának rk. leánya, Plándcr Ferenc földműves és Horváth Katalinnak rk. leánya, Halász György Töulmü^ei és Tóth Hozáliának rk. leánya, Zalíái János Mnort munkás és Kovács BozAliá-iiak rk. fia. Házösságon kivül sziile-tett 1 fiu és 1 leány, , Halva szüleiéit 1 leánygyermek. — Halálozás volt 8 esetben: Drnskovits Katalin oki. tfl-uilónö rk. 20 éves (Komárváros), Hcr-czeg József földmüvej rk. 76 éves. Farkas József földműves ág. h. ev. 66 éves, özv. Berger Atlolfné Wellnier Hermina izr. oa éves, özv. Gödinek Fercncné Horváth Katalin rk. 52 éves, Szokol László földműves rk. 83 é\\«s, Imrei György főldmiüves rk. 70 évei, II«)Uóvári Jenő rk. 1 \'éves. — Házassal got kötött I pár: Feldc István villanyszerelő rk. és Kerciflics Erzsébet rk., Varga István János vaskereskjoJő segéd rk. és Hclfért Anna rk., Balog János magántisztviselő rk. (s Horváth Gizella Julaima rk„ peli György Lajos gazdálkodó rk. és Érsek Erzsébet rk.
— (Uj német alkalmi bélyegek)
A német pos,a külön l>étyegeket ad ki alkalmazó Itainak a német jövő érdekében végzett közösségi munkája, ból vett képekkel. A felárral árusiloU Í (iyegek Jövedelme a nemei posta kulturnlapjának céljajt szoSgáüja.
Iiiill, száraz Ilii
és aatámx lorgAos
Sáreoz István V^tUiW
Zriayl Klkt«V«tM M. IW
— (Hat hónapi bOrttmt kapott)
Május 17-én szabadult kl csak a nagykanizsai fogházból Fúzessi Kálmán napszámos és ma ismét a kir. ügj\'észség foglya. Füzessl Keszthelyen bemászott egy autőgazttfob * é<t ouniRn eilopolt egy órát. Dolga végeztéből Ugy ahogyan jött, az ablakon át ismét vissza mászott. A csendőri nyomozás azonban csakliaknur kiderítette a tolvaj személyét és beszállították Nagykanizsám. A gyorsított eljárás alapján azonnal biróság ébj áÜlották. Ati\\el már bflntetv* volt, rntagasabfcen fizctle meg az óra árát. 11«! Iiónapi börtönre és egy évi jogvesztésre Ítélték. Az ítélet még nenv Jogerős.
— A HID bÖnyvnaoi uxáma
bemutatja a Hja úróít a könyvuipon. ZUahy Lajos lapjának uj számában Mórijcz Zsigmond erdélyi cikkét, Tamási Áron regényfobylátását, Féja Géza )>ácskai utinajilóját, Sásdy Sándor és KcrCoseudi Kiss Márton elbeszéléseit, Németh László krónikáját taláfjuk a sok érdekes képes riport
Elgázolt a balatoni tehervonat egy kisfiút
Tfll ZoMán balatonszárszói kisfia szüleipek kertje a vasúti sínekrm: nytt-Uk k. A kis 2 év«s TW ZdtíP> * ment a vasúti sínekhez és ott kíw-.ei-Senül n si» mftBett éittva, ^mSkor látta, lwgy egy vonat jön, Ktkezdett a vonatnak Integelnl A mozdonyvezető azonnal tiosszan sípolt, de a ktsfiu nem ment el a sínek meUU és igy történt, liogy a szenenKteétlen gjerme-ket a gyorsteliervonat rnozdonya b*-Ulra gazolta. ,j
ZALAI BOZLONV
MEOHIVÓ.
A Itarriualzeal Kaaarbarit Tuutk.-nfal In»aUt IMI. lulai la-éa, c«atlrt4kH> *. m. S órakor tartja XU é»l MM
rendes közgyűlését
a Rozgonyi-utcai elemi Iikola tornaterme-ben, mtlyte a t. tagokat meghívja a
Választmány.
Határozatképtelenség esetén ujabb közgyűlés 1941. jaahu »-**, vaaánaap dói-¦tán S árakar ugyancsak a Roigonyi-utcai elemi Iskola (omatermében lesz megtartva, amikor tekintet nélkül a megjelentek számára, a közgyüléi határozatképes lesz, ..
TArsyaoroMUt i
1. Elnöki megnyíló.
2. Választmány jelenteié 1940 évrÓI.
3. Az 1940. évi zárszámadás, az 1041. évi költségvetési előirányzat előterjesztése, azámvlzsgálóblzotuig évi jelentése és a számadók részére a felmentvény megadása.
4. Az alapszabályok 19 g-a értelmében a választmány ti rendes tagjának három évre, a szám vizsgálóbizottság 3 rendes éa két pótfagjának egy évre való megválasztása.
5. Esetleges Indítványok, melyek a közgyűlést megelőző 8 nappal az elnökségnek írásban bejelentesdŐk.
Tagsági kíayv a kfegyUsart *lko-saadá éa kívánatra f elmulat amié 1
Nagyhírűm megyei város polgár mest erétől. \'
451/KO. 1941.
Befőzési cukor igénylése
Gyümölcsfeldolgozás céljára a folyó érre befőzési cukrot Igényelhetnek a következőazemélyek Illetve vállalatok:
1. Minden Dlyan személy, aki 1023. január 1. napja után született
Minden olyan Ingatlantulajdonos, vagy egy évnél régebb! Idő ota haszonbérlő, akinek földleperből, rlbtxli-ből, málnából, cseresznyéből, meggyből, körtéből, birsalmából, kajszin-vagy őexlbarackból külön-külön, vagy ősz-azeeen »200 négyszögöl termő gyümölcsöse van, a földleperrel, riblzllvel és málnával beültetett tortllet minden négyszögöle 4 négyszögölnek számit
3. Konzerv- és gyllmölcskészltö Üzemek.
4. Kórházak, gyógyintézetek, t-m- óe nevelőintézetek és szegényházak, ha évenként 9 hónapnál hosszabb Időn át naponta legalább 10 személynek élelmet nyújtanak.
A héSSaM étikor «ra klUakéat 1 Martval drágább, mint « renden caker-jejiyokio «.ru.ltolt eukoré.
Az 1. pont alatti személyek 3 kiló, a 2. pont alattiak, ha csak a salát Bzllkbógletükre főznek be, legfeljebb 20. kiló. ha pedig gyumölcabelötlek éa gyQmOlcalztelék eladásává] üzletszerűen foglalkoznak, 20 kilónál több befőzési cukrot Ifi igényelhetnek, de a legutóbb említettek 100 kilónál kevesebbel nem Igényelhetnek.
B*f6s4*l cukrot csak as kas a felsoroltak kőiül, aki art IftnvU. A* igénylést az 1. és 3. pont alattlaknak szóval vagy Írásban lagkéadbb Inalna hó Iá-lkai* a városi közellátási hivatalban (Hunyadi-utca 16. az. kell előterjeszteniük.
Az Írásos Igénylésben közölni kelt a osaládfő nevét foglalkozását, lakóimét az Igényjogosult oealádtagok nevét, azUletéu évét- hónapját éa napját éa csatolni kell egy megcímzetten 6 filléres levelezőlapot amit a szóbelileg Igénylők ls hnzzanak magukkal; a 2. pont alattiak leghelyesebben teázik, ha személyesen szóbelileg Igényelnek.
A 8. és 4. pont alatt Budapestre kell az Igénylésüket ¦ elküldeniük, hogy hova, meddig és mely igazolásokkal, azt a 17000/1941, K. bt az. rondelet tartalmazza, amit a közellátási hivatalban betekinthetnek.
A befÓzési cukrot kölcsönadni, eladni, feldolgozásra átadni, avagy lel-dolgozatianul forgalombanozol. Illetőiéit átvenni tilos a akt a rendeletet bármi tekintetben megszegi, 0 hónapig terjedhető elzárással büntettetik,
Nagykanizsa, 19U. Június 4.
70/ Polg4rtw»t«r.
Nagykanizsa megyei vároB polgármesterétől.
Zala vármegye Qazdasigl Munkabér-mcgállapitó Bizottságától.
1870/1941. 1C0/1940 M.
Tárgyi A legkisebb gazdasági (2) munkabérek megállapítása.
Határozat.
Hl. Részesmivelós éi iiakmány-- berak.
1. Burgonyánál
A burgonya részes munkájáv;-! járó alább mebJeíöU kézi munkáért Járó rész nem lehel kevesebb i
Í0Db termiökéiiesséHü földön a termés egy negyedénél, a gyengébb ter-rnőképességü földön a terrffés egy harmadánál.
A miuikandó a főidet jó termlöerö\'-ben, továbbá fűtetésm eflőkéstíUe köteles átadni és vetőguraót szolfcáffcilni.
A részest terhelő kézi mhuikák aJ itt érteni\' kelt aí ügetéssel,. mfüveí&suO (háromszori kapálással" és töftöjg^tes-sej), betnkiiritással (beleértve a-vaVoga*-tást Is ós behordassál kapc^totoísrösz-szcs kézlimmkákat. \'Ha u munkás a munkáján kivül egyéb szolgáltatásra is kötetes (pl. ve-tőgumö adására), ennek helyben szokásos értékét a nnaikr-adó megteríteni tartozik.
Jobb lenn\'őképességü föld Zal> megyében a Itfvebb lertnő fajtákba 80 mólermázsát kiit, hotuankénl (ilyenek : az EJIti, vörós-szesx, WolűbnBíin ós más ipuri fajták) termő föld.
Kevesebb termő koraiak 50 méter-mázsát kitt. holdanként (ilyenek : a rózsa-relék, kifli, stb.) termő földek.
Csak a burgonya kiszedéséért, osztályozásáért Ós l»eliordásáéit járó rósz nem lehel kevesebb, mint a\'termés egy nyolouda. I [
Sz\'akmdnybér esetében:
kínnyubb R*htt»M>
ÜHclés kapa után 8.—P 0.—P
Kapálás 8.-P 9.-P
Töltögetés I. 10.- F 12.-P
Töltögetés II. 9.—P 10.—P Betekoritás (osztályozás,
behordás) 25.— P 30.— P
Osszesep 60.— P 70.— P 2. Kukorica, A kukorica részes tnfunkdjáviil járó alább megjeiöíl kézi munkáéit járó rész mem lehet kevesebb:
jobb tennők ópességü fÖÜdön a termés egy negyede, gyengébb termőké-pességü földön a lemDős egy harmada.
(A résrelés a száWa és a köztes terményekre is kiterjed.)
A munkaadó a földel jó termőerő-ben, megfeaelően eKökészItT-\' kötetes át-ndni és velőiuiagot is tartozik «dni
\' A részest terlicW kézhUunkák alatt érteni kell az eaeflegca Ültoiéssct; m íveléssel (egjxtóssel, háromszori ~ka-pálTással), fnllyazássaH l>ctakarilássál (boleertvo a "v&bgutast, sznrvágáit, kötözést és kúpokba rakást és lehordassál (Iwleórlve a góróbarakáat & szar-hordást) kapcsoJitos összes kézi munkákat.
Ha a részes egyéb szolgáltatásokra is köteles (pl. vetőmag adására), ennek Iwitybeu szokásos ériókét a munkaadó megtéríteni tirtozik.
Ha a rmmkaadó a kipálásl íóknpá-val végezteti, ugy a részes tartozik 1 kat. hold JÓkapáJásért 4 II. o. napszámot teljesíteni.
Csak a törés, szárvágás és betakarítási munkáért a termés egy tizede jár a munkásnak.
Jobb lemilőkéiwsségü fold*Zala megyében a kukoricából 25 meTtermózsát kat. holdanként (csövesen) termő föld.
Szakmánybér esetében:
r choK\':1) L ¦\'¦¦,]¦(\' mOv*U.a l*U]on }¦ -> h«td»nl(Jnt
Ültetés 4.50 P 4.-P
KlsŐ kapálás 9.-P 8.-P Második kapálás és ejgye.
Jés 11.—P 10.-P
Harmadik kapálás 8.— P 7.— P Törés, szárrágás és a
osőtemtfáauek a góréií:. hordása 20. - p 18.- p
Összesen 52.50 P 47.— P
3. Répa.
A irészes niunkájár>l járó atíbb megjelölt kézi munkáért járó rész nem teliét kevesebb it
jobb leniiőkéjjosségi1! földön a gyök-icnnős egy negyedénői, gj-engébb ier-tnőkéijességü földön a gyöklcrm\'és egy hurmMdánál.
A részest a cukoirépánál n leveles cukorrépafej, ugyszmteui a cukorgyáV áltat juttatott cukor i-gy harmada, aje-Hílcg egy negyede üítti meg. Szeszgyári feldolgozásnál cukor nemi ÍHeti meg a részest.
A munkaadó a földel jó termficrő-ben és nwtgfeácíöen oJökóSzitvü kóte\'es átadni.
A munkást terliélő kézi munkák alatt értetti keVI a mlve\'ésset (egyszeri sarabolássflí, í-gj-eaésfJel é{{ kétszeri kapálással), betakarítással (beleértve a prizmába rakást is) és behordásssg kapcsolitos összes kézi munkákat. (Folyt kőv,)
Totó kidolgoz*
IMI, junlu. 5,
Nagytanliaa megyd város polgármeslerétöl.
432/K6. IMI.
Tirgy: A sertésbőr ujabb Itlejtésí-nck stabilyoxiu.
Hirdetmény.
A 34500/1941. Ip- M. az. rendelet értelmében Junlua l-tól kezdődőleg minden hentes cs sertésvágó vállalat az általa havonta levágott sertések 7to/o ának a bőrét köteles lefejteni, tokintet nélkül a leölt Allatok súlyára.
A sertéskereakedők, sertéshlzlaió Ipa-rosok és a gyepmeaterl telepek valamennyi elhullott sertés bőrét kololeaok lefejteni
Nem kell lefejteni a sertésbőrt ha azt az állategészségügy rendőri szabályok szerint felhasználni, értékesíteni és forgalomba hozni nem szabad, nem kell továobá lefejteni a aertée léjén és iában (combján) levő bőrt A rendelet megszegőit 8 hónapig terjedhető elzárással büntetik, aertésvásárlásl engedélyt pedig csak annak a hentesnek adhatok, aki a fejtééi kötelezettségéhek pontossá eleget tett
Nagykanizsa, 1941. Június 9. iua Polgármester.
14829/1941-
Tárgy: Melegvértl herélt lovak vásátláia.
Hirdetmény.
A Lóértékesftő Szövetkezet órkv-.itl a gazdaközönsóget, hogy 1941, évi június hó ti-ún ii. u- 4 órakor Nagykaai-zsa vásárterén melegvérű karéit lovakat vásárol külföldi szállltáe céljaira.
Számításba Jöhetnek 5-10 évesig, Igen ló caontozatu és mozgású melegvérű horóit lovak, 165 172 em. (sza-lagmérték) magasságban. A bevált lovakért drb-ként és minőség szerint P 1000-től P 1500-ig terjedő vételárat fizetünk. A Járlatlevelet mindenki hozza magával.
Nagykanizsa, 1941. Június 5. tt»7 Polgármester.
áPRdHIlDETESEI
Kao.lat retveszek Jtt-tőí, kstonavlsil* tet, belio kontra, amet leidül a utsitó-hivatalban.
TaharrltéleAnirl n%j aattonyt del-etöttl órábra keresek azonnali belépésre. Ctensery ul 23. 1572
Savbailaiéiavt keresek aiosnslf".— Horthy Mlkl6»-ut 19. 1W
N&tltn Idősebb há«l»a«Hl*t keieiek, bentkoaatoaat, aki a disznókat ls ellátni. Hengermalom, Sormás, 1695
Jómnnkas ssrl- es ttBlejjtfadrAsHl,
wgy íodrasznöt lelvcsrek, esetlen kölön-kolon Is. Kovács fodrász, Dták-tér 19.
I69S
ADÁS-VÉTEL
Klskanlzain (Oraiig-ut Ifi.) biromsiorl kaszálás kerti fa •!•>)«. Érdeklődni bármikor a balban lehet. 1078
Friss drávai ea murai halak wtlsn ksplutók. Péter István, a piacon. 1303
LAKAS-OZLETHELYISÉO
KlaalA háiomszobáa lakás |uliuj élűiére. Erzsébet-ter 16., első emelet.
Ntgyszobáa lakán mcllíkhelylsígekkcl augúzlua 1-íre lladó. Batlhyányu. 10.
1698
ZflLDI KŰZLÓnT
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „Kilgaidasigl 11. T. Hagyksnlua". Folelós klmiti: Zalai Karaly. Nyomatott i \' a „KSzgazdatUal R. T. Hagykeolrsa"
ayanáajábaa Nagykaaliesn. (NyomdWrt telol i Zslal Király.)
81, évfolyam 128. uim.
Nagykanizsa, IMI. junlui 0 péntek
Ár* 12 lill.
ZALAI KÖZLÖNY
>l>rVlflttlj*<<<\'<\'"\'TJ\' dilatio.
\'onruai napilap
Felelős szerkesztő\': Barbarita Lajos
«iti *• kMd4M»l«ll telefon. \'A M.
SierkeutMtl t
A magyar
Két,eayntásutáu kővetkezői su> Ivos esztendő károsította, meg a magyar gazdákat. Az árvizek és természeti csapások következtében a most lezáruló gazdasági étben csaknem félmillió hold területen semmi sem termett. Ez meglétei a csonkaország szántóföldjei kb. egyhuszad részének. Az anyaország búzatermése, a mely az 1939—1940. gazdasági évben közeljárt a 31 írtUHójne-tepnázsához, tavaly a 21 milliót sem érte cl és a gazdák pénz bevétele, illetve jövedelme a-kalászosok értékesítéséből az előző évi 109 millió pengővel\', az időközben elórt áriavulás ellenére is csak 275 millióra becsülhető a Magyar Gazdaságkutató Intézet adatai szerint. Jellemzi még *zt a súlyos természeti csapást, liogy niig az előző gazdasági évben mintegy 10 millió métermázsa huzat tudtunk, exportálni,, addig a most lezáruló k\'auiuáuyb/tu a .kivitol iuúmIösz-szo ennek egyezed része^vaK- A \'fogyasztás áTmenöti korlátozása, az <uj lei-présig és sok^kényszor-intézkűdés mutatja,, hogy. mily súlyos,, túlzás-\'nélkül \'katasztrofális idők köszöntöttek a magyar gazdára.,
Erin/elő teluU.Jiogy a, kormányzat, iniuden, lehetft módon segítségére síel ¦ a termelő és dolgozó - társadalomnak; A\'segítő intézkedések- sorában fontos szerepet töltenek,be a\'péiiz-ügyinin)sz.térium intézkedései. Legújabban a földadó mérséklése, és elengedése ügyében .történjek\' fontos, reudeikozések. A péusügyiuiuiszleriiek ¦ a napokban, kiadelfe rendelői*.kimondja, hogy az IMI. évre előirt fokiadét és járulékait teljes egészében tökölni kell ¦ ott, ahol. a termőterületek kijt.évben egy-másután\'víz\'alalt állattak,és így két éven át nem voltak niegnni,-vclhetök. Ugyancsak törlik a föladót olt, ahol a Töldek\' hatósági intézkedés folytán (szükségessé vált gát-átvágás, zsilip-\'clayilás, stb.) kerültek viz alá \'és igy uz idén meg-nem müvei-lietők. A mull évben árvizkárt nem szenvedett, de az idén,viz került területek után 50 százalékos adóelengedést kap a gazda,, ha földjét az idén^már nem . liaszimsilhalja. A vízkárt szenvedett területeket június 15-ig kell .bejelenteni.
A földadónak ez a miéjsséklése, illetve elengedése súlyos mil-aékktií csökkenti az államkincstár bevételét. Pedig ma,.olyan , rendkívüli .háborús időkéi Mánk, amidőn az államnak \'—-¦nár.a mjmzel védelmében isi— \'randen fillérre szükségeY vaa., félszeresen számit tenáraz cl-\' iiKiriidt.idliunl bevétel, de éppen
Mim ilizWil befelezte stkeres mwsx&
Bárdossy László miniszterelnök az éjszaka 23 órakor elutazóit Rómából, Elutazásakor a máskor lesöfétitett pályaudvar fényárban. uszoLt Ott volt Ciauo gróf külügyminiszter, a japán, néniét és magyar köve-
tek és kíséretük, valamint nagy 1 számban a magyar kolónia. Bárdossy miniszterelnök és kísérelő lelkes ünneplés közben szállt, vonatára. A magyar vendégek a mai napot Firenzében töltik. r
Bárdossy miniszterelnök nyilatkozata
Tegnap az 55 perces szívélyes pápai kihallgatás után a miniszterelnök a tárgyalások mellett maradt szabad idejébon megtekintette az örök Város nevezetességeit, majd az olasz sajtó és rádió képviselőinek nyilatkozott:
— Boldog vagyok, hogy bármilyen rövid időt is a baráti Olaszország földjén tölthettem. Alig találok méltó szavakat azoknak a hatalmas benyomásoknak a kifejezésére, amelyek itteni tartózkodásom alatt engem lenyűgöztek. Az olasz földre való lépésem első pillanatától kezelve magam körül éreztem a legbarátságosabb vendéglátás folytonos megnyilvánulá-
sát, amely Rómában érte el tetőpontját, ahol1 a legmelegebb és legközvetlenebb fogadtatásban részesültem. Midőn a Capi-loliumból, az olasz birodalomé jelképes központjából, a Forum Romimum büszke maradványait megpillantottam, a nagy mult emlékei Összeolvadtak lelkemben azokkal\'a hatalmas megvalósításokkal, amelyeket a mostani Olaszország ért ei Üu-eejának zseniális vezetése alatt. Azokban a percekben éreztem leginkább, hogy a régi római birodalom szelleme újraéledt és újraéled Mussolini Rómájában.
t— Ezeket, a lelki benyomásaimat megérősitették és kiegészítették mindazok » megbeszélé-
sek, amelyeket a Dúcéval és Ciano gróffal alkalmam volt folytatni. Örömmel láttam, hogy Olaszország határozott és biztos lépésekkel halad nagv jövője felé és különös m egei egedé sem-ne szolgál armak utólagos megállapításit, hogy Olaszországés Magyarország célkitűzései és felfogása a két országot kölcsönösen érdeklő kérdésekben — há-ven a hagyományos olasz-magyar barátság és a hamuiba-talmi szerződés szelleméhez — a legtisztább összhangban van-nalc. \\\'
A miniszterelnök Firenzében
Firenze, június 6 Bárdossy miniszterelnök és kísérete mü délelőtt ü órakor megérkezett \'Firenzébe. A pályaudvaron a város vezetői ünnepélyesen fogadták. A magyar miniszterelnök a mai napot magánemberként tölti Firenzében és felesége társaságában megtekinti a város és környékének művészeti nevezetességeit-,. -
Kirobbanás előtt a szíriai fesiiiltsé$
Az angol flotta a stíriai vizekéit cirkál — Francia gépek Annám bombázóval válaszoltak » beyruthi angol támadásokra — Kiéleződött a franclarameríkal viszony is — Repölőgépekröl bombázzák a palesztinai arab lelkelöket
Róma, juniuaíÖ Kréta elfoglalása után csak látszólagos a nagy csend katonai téren. Ma már mindenki tud jav rait jelent ez a látszólagos szünet.- Uj események előtt ál-
lunk és most már bizonyos, hogy az ujabb lépések után a tengely légi\'és tengeri\' ereje minden vonatkozásban teljesen birtokba veszi a Földközi-tengert, f I
4/ hadihajót\'vesztett Anglia májusban
Az angol flotta máris elvesz-tetle minden jelentőségét a Földközi-tengeren. Mint most közlik, a német légierő és,\'(haditengerészet májusban 1 csatahajót, 7 cirkálót, 11 rombolót, 7 gyorsnaszádot, 4 tengeralattjárót, 0 őrhaiót ós 3\'segédhajót süllyesztett cl. Az olasz légierő és haditengerészet 5 cirkálót, 1 rombolót és 2 tengeralattjárót küldött a tenger fenekére az an-\' gol flottából. Ehhez azonban még hozzá kell számítani a megrongál! hajókat M, amelyeket szintén hosszú hónapokra ki kelleti vonni a forgalomból.
Fubrnér óta tuUneM a forgatom a uzaezi csatornán
Neville Róbert most tért visz-szn közeikele ti utjáróiiés a
logy a szuezi uar eleje óta
FIT-ben leirja, hoj csatornában febru szünetei a forgalom, mert csatornát az elsüllyesztett uszály hajók elzárják, Szuezben vasútra rakják a rakományokat és így szállítják, tovább. Angol hajózási körök elrémitőnelcmond-ják az angolok főldköztfengeri veszteségeit.
Dentx tábornok i fFRranoHaopaxAB élni a kai*
Beurut, június (> Üeatzláboiínok rádióbeszédet mondott, amelyben a hamis angol lüreszteléseklítl,szemben leszögezi, hogy Franciaország Ucm hagyta cserben Szíriát és többj gyarmatait, söt egyenesen elhatározta, hogy saját erejével akarja megvédeni niinden tá-
ez mutatja, hogy a magyar kor-máuy miuticn , lehetőt meglesz a természeti éfcapások okozta bajok jóvátételére., fgy a föld-
adó elengedése és mérséklése is a szociális gondoskodás egyik famósi és kézzelfogható bizonvi-téka. (s~o\'-X
madás ellen gyarmatait. Hangsúlyozta azl is, hogy német csapatok nincsenek Libanonban és Szíriában, de Vichy elhatározta, hogy megváltoztatja politikáját Németországgal szemben, mert Franciaország jövőjét megakarja menteni,
Zürich, június 6 A Neue Züricher Zeitung-tudósítója most járt Szirlábun; de — mint irja — valóban nem látott német csapatókat. Néhány megrongált vagy motorlUba miatt ottmaradt nemei gép,vau ott kevésszámú légvédelmi üteggel.., 1,
Berlin, június (i Német politikai kőrvölí\'nevcl-séges angol propaganda állitásnak minősítik azokat a hirekel,\' amelyek szerint Szíriát német ^turisták\' Özöhlöttek volna el.
Katonai akció v*»*ható 9itlf*3a\' iWührati
Budapest, június (! A Pest zürichi szerkesztőségének ielenléso szerint\'kirobbanás előtt áU a szíriai feszült helyzet. Rövidesen katonai akció várható Sziriii körül. A szíriai repülők a Beurut ellen megismétlődő angol bombatámadá* sok megtorlására bombázták1 a /Truusjordáiuában iév.ö | Anna-
ZALAI KOZLáNV ,
BÚTORT
azakflaletben
Qábor múasxtalosnál
vegyen vagy rendeljen. NajiTkaiüum, Várwkii paloU,
mot, amely fontos vasúti csomópont és azért is jelentős, mert közelében vannak az angol csapatösszevonások.
Istambuli körökből származó értesülés szerint Sziríát valószínűleg a közeljövőben megszállja valamelyik hadviselő fél. Az angol megszállást azonban nem mindenki tartja valószínűnek, sőt sokan azt tartják, hogyutin-csenek elég angol crök Szíria körül, a francia szabadcsapatok felhasználása pedig véres test-vérháborut idézne elő, ami su-( lyos következményekkel járna. Viszont a szíriai vizeken cirkálói angtol flotta jelenléte arra mutat, hogy Anglia tervez valamit. Törők Körökben ugy látják, hogy Dentz magatartása Vichy-töl függ.
TSr5korsu.au és Szíria kdxt felrobbantották a hidakat
Budapest, június G Az Uj Nemzedék tudósilója török körökből ugy értesül, hogy az angolok Szíriái és Libanont az ellenség által megszállott területnek tekintik.
Törökország és Szíria közt egyébként a hidakat aláaknázták, sőt kettőt az angol repülők, egyet az angol ügynökök fel is robbantottak.
RepfllöaéptamadAaokkal akarják lavara! a ealeax-tínlal arab falkeléat
Jeruzsálem, június ti A paleszUniai arab felkelők mozgalma oly nagy méretekot öltött, hogy az angolok már re-pülötámadási intéztek az arab lakosság ellen. 1938 óta ilyen eszközökre nem kerüli sor, Nah-luz mellett két községet is bombáztak az angol gépek, mert azt gyanították, hogy az arab nép vezetői ide rejtőznek. Palesztinában tovább tartanak* a véres zavargások és a tömeg-\' letartóztatások is.
Az egyiptomi kormányválság hátiere
Budapest, június 0 A Mai Nap kairói jelentése részié löket közöl az egyiptomi\'kormányválság hátteréről. Eszerint a miniszterelnök azért mondott le, toprt az angolok az egyiptomi rwdscrég leJegy\\«rzését, sok tiszt letartóztatását és az erődítmények építésében való segítségét, valamint « liáboruba való belépést követelték tőle. A király az ellenzéki pártok bevonásával nemzeti egység kormányát akarja inegkiséremi.
íí milliárd hadikéexülódésre
Washington, jmuns 11 Amerika hadiköltségvetését, °tn|ely 10,9 mülíárd dollárt tesz ki, eftfogad-ták, de az államtitkár kijeién tel te, hogy ez az összeg aligha lesz elegendő.
(Folytatás a ö. oldalon)
Qyomor-, bél-, máj- és anyag-cserebetegek szívesen iáznak reggelenként felkeléskor egy-egy pohár természetes .Ferenc Jőzsdr .tserttvhtet, mert ennek hashajtó hatása alapos és biztos, Igen enyhe s «iért nagyon kellemes. Kérdezze m% orvodul
Jól sikerült Nagykanizsán
a Magyar Könyvnap
Mécs László költeményei és Gulácsl Irén könyve: Vobls vezetett
Pax
Immár hatodszor tartják az országban a Magyar Könyv-napot, így Nagykanizsán is. Kezdetben lassan, kezdetlegesen ment, meg kellett küzdeni aiköl-zönseg közönyével és — pénztelenségével. Deina - a könyv-nap-akció hatodik esztendejében — meg lehet állapítani, hogy a kitartó munka nem volt hiába. A magyar közönség nagy megértést tanúsított, a magyar kőnyvpropaganda iránt és élénken* vásárolt.
Kérdést intéztünk a kanizsai könyvkereskedőkhöz. Azt a választ kaptuk, hogy az idén jól sikerült a Magyar Könyvnap. Már amennyire az adott hely-zelben és a mai körülmények közölt. Kétségtelenül jobban, mint mult esztendőben. De a könyvkiadók is kitellek magukért, firdekes, hogy a vásárlók között nemcsak az lifjuság szerepel első helyen, hanem a felnőttek is - pontarányszámban nagyon előre mentek. Férfiak, nők vegyesen a vásárlók. És pedig minden társadalmi osztályból. Nemcsak a középosztály-
beliek, nz egyszerű emberek is anir^i megértést és könyvszeretőiét tanúsítanak, hogy sokan jönnek a könyvkereskedőkhöz és vásárolják a kedvezményes áru könyveket. i
A közönség az idén elsősorban Mécs László költeményeit favorizálta, utána Gulácsy írén Pax vobis cimü munkáját kereste, de sorban jöttek : Rcmc-nyik Sándor versei, Székely Mózes Zátonya, élénk kereslet Vffít a Képzőművészetek iskolája iráni, az Ifjúság Jókait favorizálja, a háziasszonyok nftgyobb érdeklődése a sznkíics és háztartás-tudomány iránt nyilvánult. Mécs László költeményeinek első küldeményét rohamosan szétkapkodták, ugy, hogy utánna kelleti rendelni.
De nemcsak a kanizsai közönség vásárolt, hanem vidékről is jöttek szép számban rendelések a helybeli könyvkereskedőkhöz, akik a rendeléseket azonnal leszállították.
Örömmel regisztráljuk a hatodik Magyar Könyvnap nagykanizsai sikerét.
Mm nyaralni megy, vagy hosszabb idftt tSIt távol otthonától i biztosítson betörési lopási kár ellen I
.Szerelmesének fényképét tegyék szive fölé"
volt a temetőben Öngyilkos katona utolsó kívánsága
Mcgiiiuk, hogy a kanizsai temetőben Ható Sándor méntelepi katona öngyilkos lelt.
A nyomozás megállapította, hogy Ható Sándor, aki 23 éves és znlaszenlbuláz&i születésű, a hol szülei is laknak, cselekménye előtt egy fiatal leánnyal volt együtt. IIgylátszik a menyasszonya lehetett. Ható mielőtt a leánytól elvált, íründenáron azt akarta, hogy ő is^(jöjjön vele, mert nem fogja őt többé látni. A leánynak különös előérzete volt és azért elutasította Ható kívánságát, hogy vele menjen. Később, amikor a hatóság emberei keresték, tudta meg, hogy mi történt a fiatal
katonával. Hogy közvetlen feljebbvalójának szolgálati revol* vetél magához vette és azzal kiment a temetőbe, ott két sir közé ült és miután kuszált sorokban néhány mondatos levelet irt, szivenlőtte magát. A levélben azt a kívánságát fejezte ki, hogy szerelmesének fényképét tegyék szive fölé és ugy te-messéK el. A golyó kjercsztül-járta a szivet és azonnal^ halált okozott. Ható tehát szerelmi bánatában vagy csalódásban követhette el tettét. Holttestét szülei hazaszállították.
Kívánságát is teljesítették. Szerelmesének fényképe átlőtt szive fölé került...
jjfti. iuaius fi
Sass Ferenc képklál-iltáaa vasárnap nyílik meg az Iparoskörben
Jelentettük már, hogy Sass Ferenc, a neves festőinüvészju-biláris kiállítást tervez Nagykanizsán. Az értékes és művészi festmények azonban Sümegről csak megkésve érkeztek meg, igy a kiállítás pünkösd-kor nem nyílhatott meg. Ma már azonban itt vannak a képek és vasárnap az Iparoskör n a gy termében már megnyílik a kiállítás, amely minden tekintetben nagy érdeklődésre (Árthat számot.
Mtiraszentmártonl (muraközi) darabos príma minőségű
BARNASZÉN
házhoz szállítva 4 P máuánklnl. Szagtalan, nagy kalóriáju, tüzelésre kiválóan alkalmas, kevés hamuval égfi szén.
Kapható:
Dr. Hódat Károly bor- át ftériéktsito eéaaél
Nagykanizsa, Véc*oy-u 6 Tel. ia mrmmmm ha fali sxsKtfil
Hc*n felettünk!
, Válságos helyzetben tanú-1 flS. fj, fi. [ silóit kiválóan bátor és
öntevékeny közbelépésével tönt ki Le menyi Peróné volt ujvldéü tk gyaJogezredbeli őrvezei/í. A gaüc&t, . Szenedince körül folyt harcaink °*Wt a lielyzet megállapítása oéitjábói fi küzdőkhöz küldöttek előre, ahová éppen akkor érkezett, amikor.«z oroszok a tüzérségükkel teljesen széjjel KSU. árkaink közvetlen közelébe jutottak és betörésük minden pillanatban be-kov*tkezt*Lc*t Ugyanakkor részünkről alig volt- mar harcképes ember nz állásban, úgyhogy az oroszok küszöbön álló előretöréséből súlyos váj&ig keSet-kezhetett. lizt ismerte fea I-eml&yj Őrvezető és ezt a veszélyt akarta, öntevékenyen elhárítani, amikor hátrafutva, az útjába akadt embereket m»-gakőré gyűjtötte, majd azok élén megrohamozta Ls visszavetette az áUas közelébe felzárkózott ellenséget. üzzal a kezdeményező és dicséretesen, elszánt kőzbífléiHvscvftl Laményi Őrvezető m$í bajt hárított eL miért la nagyraérté-kelye Üválóan kezdeményező és tevékeny közbelépését, az arany vitézségi éremmel tüntették ki. Mezelőzőfeg a kis ezüst és a bronz vitézségi érmeiét már kiérdemelte.
Nyári divatanyagok,
sxinpomptíts impriméU,
színtartó strandanyagok, férfiru&a-vei&xnaU,
Amház ^SZ kabátok
fiagyrianizsa. nagy választékban
ZALAI KÖZLÖNY
Ahol vadkan marcangolta halálra Csáktornya történelmi nagy alakját, gróf Zrínyi Miklóst
Jugoszláv jegykiadó, jugoszláv kalauz és jugoszláv ellenőr, a vonatot azonban szuronyos magyar csendőrök kísérik — Magyar szemmel Csáktornyától Varázsáig
CsáMorma, június u j templomiban, melyet Muraköiaefc lü-
............ n»a,,ri„,nl,.H .*~.*vl.(.
vünk.
MMiBüiiii^i^gUí
lila: Kelemen Fereno
Nagykanizsa katolikus társadalmának nem kell bemutatni i\\ lazsnaki kápolnát. Ez a valószínűleg a XVIII-ik században épült barokk műemlék jUt áll városunk közvetlen közelében, szemeink elölt pusziul és segítségért kiált. Az »idő vasfoga* alaposan kikezdte ezt a remek épületet, amelynek keletkezését romantikus vezeklés misztikuma övezi körül. Az épület évről-évre romlik, a tető beázik, a faJ lak repedeznek, a ritka szépségű keresztúti szobrok és a há-romives gyönyörű golgota szinte szemlátomást pusztul.
Az arra vetődő katolikus hivő és muharát szivét a szét) dolgok pusztulása feletti fájdalom szorongatja. Nem lehet a gyönyörű műemlék mellett elmenni anélkül, hogy fel ne kiáltsunk: Miért nem renoválják, \' miért nem gondozzák már a katolikus lnlnek ezt a felszentelt hajtékát? A felelet egyszerű: a lazsnak! kápolnának nincs gazdája. A család, -amelynek nevén áll még ma is ez az épület, mint telekkönyvi tulajdon, valamint a haszonélvezői volt;;paUni Inkey-család, nincsenek többé, A jogutódok kinyomozása épp ezért szinte \'lehetetlen. A kápolna karbantartására állítólag még a nagy világháború etőlt a helybeit bíróságnál egy betétkönyv helyeztetett letétbe, de a betétkönyv elveszett, a pénz , pedjg mindenesetre elér lék te lenedéit.
iKi gondozzon \'Uál.iCgy épületet, ^amelynek e«ekszerínti\'való-bau nincs-gazdája\'? I>n valóban gazdáTtlanje, gazn\'áílim \'h?lret*e egy olyan *épfllet, amelyben évszázadokon át az\' Urnák mulattak he szent áldozatokat ? Az Isten hajlóka, ha még oly szerény hi, nem muradhat gazdátlanul. Gazdája .minden katolikus ;:bávő. Nagykanizsa 28.000 kaloUkusáuak\'váilalniaküllezLa feladatot. Ha ezt>a<>tömeget magában íoglfdó mintegy hatezer család fejenkint csuk egypen-gől vállalna magára, a lazsnaki kápolna.meg volna .mentve. Sajnos, ez a matematikai megoldás megbukik, az élet könyörtelen nehézségein, a ridegsziveken\'és az aüros zsebeken. így hát más megoldást kell keresnünk.
:A város évekkel ezelőtt qnár megkönyörült a pusztuló épületen s párszáz pengő kiadással rendbe "hozatta a "tetőt. \'Ezzel sikerült egy időre a beázás nyomán íjclenTkező gyors pusztulást megállítani. De az épület romlása temuészefceson tovább ;is tart, ;s\'-;nia Jott tartunk, ha nem jön sürgős segítség, a lazsnaki kápolna meitthötellenül \'elpusztul. fA segítség azonban jönni fOg, mert a\' v,áros vezetőikntolü-kus rétegei érzik-a felelősséget ennek a remek műemléknek pusztulása miatt. Már évekkel ezelőtt megmozdult- ez a .lelkiismeret s a Szent József jegy házközség hígjaiból a mindensaóp-érUésaiemesért lelkesedő plébánosunk; elnöksége alatt-egyd az s-náki \'bheottság- alít a mozgalom ciére, *tíe munkája csakhamar öbbamaraöt/mert a bekövetkezett sorsdöntő tÖTténolmi ese-mónyek ugy a bizottság, mint,a katolikus tömegek érdeklődéséi más arányba torollak. >
MostazActio Gatolica kulturális bizottsága és az egyházközség vezetősége vette kezébe a lazsnaki kápolna ügyét. A feladat ezúttal sem könnyű, de hinnünk.kell annak maradóknél küli megoldásában. Az első komoly lépés ebben az irányban megtörtént. Június 8-án a plébános ur körmenetben vczeli ki hiveit a kápolnához s oll eunuk a pusztuló műemléknek szépsé-* geit ismertetni fogja. Nem lehet kétséges, hogy Nagykanizsa katolikus társadalma imponáló tömegben fog részt venni ebben a körmenetben, amelynek célja, hogy fctlUvja a hivők figyelmét a kápolnára s azokra a.kötelességekre, amelyek városunk katolikus népére a kápolna fenntartása leién várnak. Különösen a hitélet elöljáróinak, aika-toiikus társadalom vezető tényezőinek kell jó példával elŐljar-níok. Minden hitvalló katolikus legyen ott ezen a körmeneten ! Dokumentáljuk ezzel, hogy nem csak hivő, hanem cselekvő katolikusok is vagyunk. A cselekvő katolikum az uj hitélet\'tevékeny nlapja. Mutassuk meg, hogy megértjük az idők szaval s bitünkéi nemcsak szavakban, hanem áldozatokban is valljuk. Nem kérünk senkitől sem erejét meghaladó áldozatot, de a város támogatásával meg kell teremtenünk a lazsnaki kápolna fenntartási alapját. Ez pár ezer pengő. \'Valóban nem oiyan ösz-szeg, .amit egy ilyen nagy katolikus közületikönnyűszcrrel előteremteni nem tudna. A kulturális bizottság gondoskodni fog arról, hogy a vállalt hozzájárulások összege az adakozóknak küiönösehb megterhelést ne jelentsen. Ternicszetbeni adomá-nyokatj anyagot, napszámot, fuvart ís szívesen fogadunk. Ebben az ügyben annak idején majd külön felhívással fordulunk a hívekhez. Addig azonban arra kérjük katolikus testvéreinké^ vegyenek részt a június 8-iki körmeneten, akí pedig bármely oknál fogva nem jelenhetne meg azon, vegyen magának annyi fáradságot, látogasson \'el szabad .idejében Lazsuakra, nézze* meg ozt « pusztuló, szép katolikus műemléket és fogadja meg magában, hogy annak fenntartásában, akármilyen módon, de részt kíván venni.
Krisztus ^vallása a szercleten és áldozatvállaláson épült fel. Maga az Cdvözitö életét áldozta fel értünk s az őskeresztények példái mulatlak a világuak hi-lünk legszebb tanításainak áldozatos követeséről, A lazsnaki kápolna megmentése is áldozatot .kövalel tőlünk, de csak jelentéktelen anyagi áldozatot. Hozzuk meg ezt az áldozatot, hogy méltóak legyünk a — keresztény névre.
-~^gjt4r : Juuluo 6. pontok. Rom. (kai Norbert pk. Proteaténa Norbert ilzr. Silvan hó 11.
lyóvel Varnzsdru készültein. Csákior-nyaé-s Varazsd ¦ közölt az ut miudiWsze 15 kilométer, A csáktornyai pályaudvar )egykiosztó hivatalának tisztviselőt — jugoszlávok. A vonalon a kalauzok, írenikülónbcu az ellenőrök ugyunoüib — jugoszlávok, A mozdony külsejéről Ítélve felleltelcVcg még a világháború kitörését megelőzi. réRi jó l>éve Idoli alkotása. ^ is « voll Jugoszlávia muraközi hagyatéka. Inkább múzeumba való, mint « vnsuli pályatestre. A mozdony két MAV knosit vontafolt maga után. A kocsikon két magyar szuronyos, kakastollas csendőr is ula-eolt, mini a rendrtek \'és a fegyeJeinflck legendás hirü Őrszeme.
A két csendőr jetaüélc mcgnyugtBr lóiag hatoU mindenkire: elsősorban mégis azokra, akiit az eflmUlt huszoii-liárom esztendő alatt is itt laktak s akik saját szomorú tapOsztilataikból tudták, hogy ez alatt «z elmúlt két évtized o&att űx ÜycnCajli utazás a fo-lelőllen sjjerb csendőrség tólkLsinerot-jten garázdálkodása nlait minden eset-ben merész és kockázatos kalJud-számba m\'-\'iit.
A felrobbantott Drávahidná.
IMfljtheteUenüi szép nap. A kis vonatszerelvény mintha osak azért volna olyan kicsi, hogy meg no za-varja a természet osodáftntpsan szép liarmóuiáját. A knttjusl színpompában tobzódó vadvirágos réteken át szmic észrevétlenül suhan át " vonat a természetnek ebben a fenséges szép
Nem messze a Drávától egy szokatlanul sQriin fásitott erdő ragadja meg az ember figvejhrtét. Kisebb kiadása őserdöoske. A uágy természet köttöi remekműve vz a tUóhéjus őserdő. Mí«tha Quncpi diszt öKűtt vplna. Ko-moly ós ta^éltóságteljes. uenne gyászosan komor bükkők és tölg)*k babjaival játszadozik a szél. Ez « kursánoi erdő. Kbben az erdőben háromszáz -esztendővel ezelőtt tópte össze és mar-caugoUa halálra egy vadkan Csáktornya legnagyobb történelmi ajftkját, egyéniségét és jeliemét: a kóltő és luid\\«zér gróí Zrhiyi Mtktöst Ugy látszik, ezért olyan konxir-és üuoepifls kinézésű a kursánoi Ws őserdő.
A kursáuol erdő a mávahlddol oM-nem kÖz\\«Ueaül határos. A Murakórt eaen a ríszen két, egymástól toSntefry ötven méternyire lévő lüd, köti. össze a drávámuli u.\'n. Zagorje vidékkel, közeiebbről:\' Varaasddal. A vasúti híd egyik parttól a másikig teljes egészében a vízben hever romokban. A-visz-szavonuló szerb esapaiok itt borzttmas pusztítást végeztek étikor, amikor io-mény vesztetten, alapos előkészü\'eiek után ezt a gyönyörű szép kiviUáü, erős, ,még a régi mjagyor éra aifUt feláUitott liálat a lcvegőlje röpítették.
A másik hidat, attWy/* személy és a kocsáforgalom lelmnyolilását B^A-gAlja, Varázsd felöli oldadrót csuk az első pillérig robbantották föl A feltrobbantott hidrészt átnieitetiíe^ közA«t-toiiöl a vlz fetszine feSelt ópiűt, ogy méter széles dcszkapaltó liclyelleslti. A forgalom, ennek ellenére is tfhjg&é mozgp&nas. Ezen a fás liidon lépten, ál a magyar Muraköztől a drávánluli független Horvátországba.
A ffiggetlen Horvátorszfig Rómája
A ltaragos sodrú Dráva-folyó köz-\';vciten lőszomszédságidnai, rögtön, űliogy a parintcntt füííesekböl fa országútra kerül az Ombor — muris bent
UNQER-ULOHANM ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA.
Ql.—...^ Magyar Kőolaj Részvénytársaság nagy-p jSSIB«I*« kanizsai képviselet* ésblaominyl raktár*
Kedvezményes adótételt! mezőgazdasági olajok.
BALAI KÖZLÖNY.
..IMI. junlw &
van Horvátország Rómájában; «1 ös-régi Yarazsdon.
A* aránylag kevés lakost számláló Varazsdon sok a tcinpAom1 Innen ta a horvát Roma ctrjo\\«eést. • Nyolc tenyrlo*n*orony meredezik az estisek ebből a 1,1 ezer lakosa városból. Jd-legz»:esen rét,*! város. Egyetlen kiemelkedő modern énfríete a -fcrorioostik világhálxjrii után é.pölt gimnáziumit. Ex különben az egész város kétségtelenül legszebb és mére\'cibon talán a legnagyobb épülettömbje. A város templomai kivétel nélkül n tőröfrüOI-szett barokk valóságos romai nttisoi. Temetöle eredetisége tnratt a világ Kg-szebbjei közé tartozik.
Maga »z étet csenrios nvcderlien folyik. Kevés embert látni az utcákon A zsidó üzletekben már ki »-an téve a nagybetűs felírás: .Zsidó iirlel<. Min-(jenki a látszat szerinl -\'gyerekes örömmel kéjeleg Horvátország fögi?eticnsé-gélwii). Rí — a látszat szerint -- relcij-icti azokat a sanvnru éjetkönUménye-ket is, nmeitek n-ínt a szerb foszto-galás beszédes tanúbizonyságai, még most is tnázsás sutival ncheze-Inek u horvátságra. Csak egy pár álljon izdi-lönl; a kukoricakenyér mindenfitt. lent s fent egyaránt letuIszeresiUo van. Cukor és szappan nincs. Ezenkívül még sok minden hiányzik. Ha a nép irányító rétege nem állna a füf/geVensíégt gondolat niátnóros légkörében, akkor a hiányzó dolgok tömkelege míalt esetleg egy nyílt forradalomra lehetni! számolni Horvátországban.
Muraközből sokan járnak át Vontadra, Látnak és tapasztaJn >k S amikor visszatérnek örömtnW uj\'áíoliiuV, hogy a magyar ureloiml Watt álló Mii. rnközlicn n nrávántulhoz kéi>est még most is, mmíkor pedig a háborús világhelyzet mindenkinek a váSára terheket ró és áldozatokat kötetei « J6 ügy győzelmééi"!, valósággá\' kánaáni állattok uralkodnak... / l
\' P. MURAI FRKÍYES - j j : ! fenencAs lelkész\'
Könyvismertetés
Iványl Ödön: A pQsp&k atyaflsága
\' A magyar marti és félmúlt\'tele van rejtett értékekkel. Több olyan irónk van, oki kimaga«áól alkotott, de kora nem méltatta keltő figyelenirc, a siker és 8 népszerűség igazi fénye elkerülte és különböző okokból árnyékban maradt. \'
A,tegnap irodalmának fl.\\cn korrá >ly értéke Iványl Ödön: >A püspök atyafisága- olmfl regenyfi. Iványi Ödön Nagyváradon színeiéit, nagyrészt oit élte le rövid ételét\'és ott is hsát meR. A fiatal, nagytehetségű iró, Bklbet. Mikszáth Kálmán is felfedezte, az Írói nagyság körvonalait, egy igazán nagyméretű és uagyszándéku alkotást hagyott hátra, Ez -A püspök atyafisága*.
¦ A püsjjők atyafisága, a,magyar társadalmi regénynek egyik legjelentősebb ajlkolása. Hatalmas társadalmi körkép, amely egészen rendkívüli erővet eleveníti meg a tegnapi Magyarországot, mégpedig majdnem valamennyi lór-sadalmi osztályát, legjellegzetesebb, legérdekesebb, legszincfcbb képviselőiben, A magyar közéiwsziály regénye ez. a mü, abafely olyan elevenen mutatja be a gentryi, az arisztokratái, n papot, a politikust, a bankárt, az újságírót, a művészt s. oly tévedhetetlenül biztos kézzel tárja fel a vezető -nlakok rejtett kapcsolatiul, hogy egyszerre kívül-belül magunk előtt látjuk azt a tegnapelőtti és tegnapi Magyarországot, inetyriof a men ketolkezett. A regény jói LÜemzetf hősei mozgifl-ina-s sorw\' íu\'inak 1«. Valóién izgalmas csetekniény\' robog végig a legény lapjain, a karriernek, az érvényesülés., nek, a hataftonmak, u pénznek, és szeretemnek olyan hrüvészícit bonyo-lull meséje, amely mindvégig leköti a legkényesebb ízlésű olvasó figyelmét is,
A könyv a Béta nagy regényeinek sorozatában Jeleni meg és ám a könyvuapon füive 1.50, kőivé 5.50 p.
Czobor László büntetését a tábla két éj félévi fegyházra emelte
Győr, június 6 A zalaegerszegi törvényszék 1940 november , 27-én Czobor László volt városi közgyámot egy rendbeli sikkasztás és 27 rendbeli, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettéért
összbünletésül másfél évi börtönre és 5 évi hivatalvesztésre átélte. Az figy fellebbezés folytán a győri kir. itélÖlábla i elé került, amely. Czobor László büntetését két és félévi fegyházbüntetésre emelte fel. A védő és a kir. főügyész semmiségi panaszt jelentett be ti Kúriához.
Dene József ujabb perújrafelvételt kérelmet nyújtott be
A törvényszék elrendelte az újrafelvételi vizsgálatot
Ismeretes, hogy Dcnc József volt városi kertészsegéd ügyében perújrafelvételt kért, amit a törvényszék részben el is rendeli. Az* újrafelvételi tárgyaláson a biróság bizonyítottnak vette Dene büntelenségét — az elrendeli perújrafelvétel.1 részre — és azért büntetését jelentékenyen leszállította. Dene fel folyamodóit ez ellen az ítélet ellen is.
Dene József .most nemrégen perujrafelvételi kérvényt ¦nyúj-
tott be a bünper ama részére is, amelyre nézve a biróság nem rendeli el tierújrafelvételi eljárást és ezt kellően alátámasztotta és két tanúnak a kihallgatását kérte büntelenségének bizonyítására.
A kanizsai törvényszék helyt adott Dene József eme kérelmének ls és elrendelte a szóban ügyre nézve (a dr. Szlgethy-féle házban végzett munkákra vonatkozóan) a vizsgáiul foganatosítását
15 napi elzárásra Ítéltek egy leventét
Elitéltek egy Király-utcai kereskedőt, mert hamis utónevet Irt a bejelentfiiapjára
A nagykanizsai rendőrkapitányság b\'ftiilelöbirája most foglalkozott Marics Ferenc 19 éves levente ügyével. Marics ugyanis — dacára hogy levente — \'min-1 den kijelentés nélkül ellávozolt Kiuiizsáröt és amikor visszajött, a leventefoglalkozást elmulasztotta, távolmaradását pedig megfelelő módon nem igazolta, Mancsot — a fennálló rendelkezések értelmében ~r- a büntető-
bíró 15 napi elzárásra Ítélte, a mit nyomban foganatosjiotlaW vele szemben.
Kngehnann Sámuel nagykanizsai kereskedő, Király-utca 21 sz. alatti lakos a bejelenfölapon magái mint Engehnann i Sáiw dor«-t tüntette fél, vagyis utónevét nem bSámuel -re, hanem Sándorra jegyezte be. Valótlan adat bejegyzése miatt három napi elzárásra ítélték, jogerősen.
24 millió márka értékű gyümölcsöt vesz át fölünk Németország
Gyümölcs- és fözelékfélesé- | geink értékesítése szempontja,-ból nagyjelentőségű az a meg- j állapodas, amely Magyarország és .Németország közöli létesült.
A megállapodás szerinl a folyó gazdasági lévben Németor- ! szag 21 millió márka ériekben vesz ál tőlünk Jjyfimölcsöt és zöldségnemüt. LbbŐl az összegből friss gyümölcsre 11 millió, friss főzelékre 2.7 millió, feldolgozott gyümölcsre és főzelékre 9.8 millió, ujburgonyára pedig félmillió márka jut. A mostani
21 millió márkás kercl Icnyege-ges bővülést jelent a múlttal szemben, amennyiben a tavalyi megállapodás csak 14 millió márkás összegre Szólt.
Megállapította a bizottság, hogy a gazdasági évnek eddig szokásos július 1-én való megkezdése a magyar kerti termékek kiviície szempontjából nem megfelelő, ezért az időhatárt április 1-töl állapították meg. A megállapodás tehát biztosítja gyümölcs- és főzelékértékesité-sünk zavartalanságát.
KÓp MOZgÓ. T Q«ai5rtgk—péntek A sziv ós m hivatás haroa I
A f©Kér barát
1 őszereplők: Gusztáv FrBhlioh
éa Charlotto Suna. -
AMuélis Yil*ghirad6. Olo»6 halvárak.
Előadások kSinapokod 5, 7, 8, vuir- és Ünnepnap 3 S, 7, V-kor.
oipnapra
(Jun lus 4-5—s>
önyvet finy iiéliil
Schlesséknél
Moiihy HlkU»-Ht 1. Daák-Ur 10.
Ratig es mód
Szigeti József háromrdvonásos szin-müvet hántéan g\\\'ér szániiu közönség nézte, végíg. Mintha Nagykanizsán nem is lenne kuHurszoimáas közönség. pedig1 a Raug és módi nftniosak szórakoztatni akar, hanem sokksflti többel enrkéj. v Icglisztább és \'eg\'gu-zibb kultúra. Társadalmi iajz, oínWy nagyszerű vonásokban\'egy darab való élc;el tár elénk, hogy a színészek mü-vészi jálékán keresztül igazi képi* adja a társadalmi oszlálykúlöubség szomorú és kárhozatos kióíezőjéiíííiieji. A .paraszt* és »ur« közötti botor szakadéknak kamcly ínég mindig megvan, sokféle formában és kiadásban), npha nrií paraszt és <nyomoruság.)s> urí élet ütközik össze. Tükröt mutat a magjor lársatflaiolmínak, melyben ímiglátllátja i>z olajosok, és <>vizetek< közötti válaszfalakat, amikor még az összeomlása elÖtt álló méítéságos urnák és családjának teher a- »vidókt (íalusií rokon, aki, bár vidéken te. kuilély és jómódú, de .négís magyiir (fahisii ruhában jár és akit az előkelő rokon incglugad, ¦lesa\'jnál, aki részére nmesen otthoni, dc amikor bezáródik a méltóságos ur nyaka köré a* előkelőség kötelezetlséiíének (neBtesac ob-ligc) harapófogój": c-sak egy kiul van számára: a ineg\\e:elt (de jópénzül polgárgunyás vidéki rokon. Ls a kiút megalianii- az előkelőség áldozatát,, a börtön vagy revolver \'között vacflátó inéllóságos tisztviselőt, a nn^nLszter barátját\'! Az irgalom nagyszerű goiz-lusa hátterében pedig ott húzódik meg rinonum, elmésen és kedvesen beállítva a -inéltéságos ur. leánykája és a >paraszt < fia közötti .egymásra, találás.. Végződik? Megtalálják a befl-dogságot. Súlyos tandíjon keresztül leomlanak a válaszfalak is.
Nagyszerű színdarab; Csupa erkölcsi tanulság. Oktató szó a társad dómhoz, amely még sokáig lesz időszerű, hiszen a kiscgzlsz;cncia és kisember sí»j" nos még mindig — másodrendű •egyén*, még mÉmlig erősen megtaláljuk az .olajosok, és >vizesek. kategóriáit. Pedig egy uj világrendet hirdetünk, a testvériséget, a magyar összefogást hangoztatjuk. Szerző éni a módját, hogya" kell crnberi módon, nemes eszközökkel és oktatólag a társadalmi rákfenéje kljózynitóiag rámutatni, kigyomlálni.
A színészek pompás előadásban mutatták be Szigeti darabját Hősi mód viselkcdick: ily kevésszámú közönség előtt ilyen pazar játékot produkálni. Tudásuk -legjavát, énjüket adUk és vitték be játékukba. Bartók Julto annyi inekigséycl, közveUenség°t, »0»^ elo\\eii szint vitt be játékába, Erzsébet asszonyt oly élethűséggel és annyi asz-szonyi finomsággal MBOmJtlyesitelte meg, hogy minden mozdulata, niindfti »»\'" míkája lefljes illúziót keltett. Deák Lőrinc vidéki magyarja egy pompásan fonnál! iirülycrrujz, ami fajtánk, ugy tiliog)\' van, ahogy él és gondolkodik.
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
laii. mutai e
ZALAI KOZLöNV
mldontólelogl vizsgákra, AluiMSMmvllMltaaw Ib,
1701 ölöÍííiH/.K.
l.uKuJnbb jegyutalt U b*WtÍMtJj«
mőltáOypi leltételek mellett.
Bud»p«t, IX., ÜIÍÖÍ-UÍ 3.
Nemes, uieslerkéletlen művészete teljes credcilségébcn acltn vissza a szerző intenciója szerinti Bann\'iy Geröt. Pethö Zoltán az előkelő miniszteriális ur alakjában figyelemre méltó színészi munkál ¦ produkált. Hálás szerep*} módot nyújtott neki tehetségének cljes érvényesi lésére. Vörös Ubnn a fiatal Inna alakítójának játokat rutin és kedves üdeség jellemezte. Neki való szerepkörben szép munkát tud kirejteni. Inna alakja igiz, emberi és élő volt. Torma Auguszta a méltóságos asszony megszemélyesítője sok igye. kezetlet formálta figuráját, de »énje. hiányzott a játékából, Clarfsse szeiepe hálás, de nagyon átgondolt munkát és rutint kíván. Mczcy Lajos Sándor-ában iLndüleiel és igyekezetet láttunk. Késmárky Károly ftzére egyenesen ti-pus volt, húsból és vérbőt. Késmárky márkás színész. Pórfi Milu% grófja, seress Gyula ékszerésze, valamint Arossy Aladár kereskedője jól UleszHte. deit be az összjátékba. Halmi Jenőné és Lovász József epizódszerepetklrfm is jók voltak. A rendezésen meglát-szolt Deák Lőrinc gondos, művészi kezevonása.
A minden iekínlet]>en pompáson sl-kerölt előadás nagy tetszést aratott. A közönség sokat és melegen tapsolt a színészek művészi rnXmkájámtk.
_ (B. BO
Heti műior
PÉNTEKEN: Farsangi esküvő 50 százalékos kedvezménnyel. SZOMBATON: Náni. VAS Alt NAP DÉLUTÁN: Náni. VASÁRNAP ESTE: Náni.
Temetkesitl kOltiégeUek megtérli-Béről biitositis nlm goadoskodaat 1
Csáktornyái Zrínyi Sport Egylet lett a Gradjanszklból
A Gradjanszki Sport Club, a kitünö Ttcvet szerzett Csáktornyái sport legyes ü let nevét június 1-től kezdve megváltoztatta. \'Magyar neve: Csáktornyai Irinyi Sport Egyesület. Bizonyos, hogy uj nevén még több dicsőséget szerez oz egyesület Csáktornya fejlett.sportkulturá-jánaV.
Vasárnap Mohics—ZMNTE
Vasárnap a MTE csapatát latja vendégül a ZMNTÉ. A mérkőzés fél 6 órakor kezdődik. Előtte a régi NTE játszik egy levente kombjhiálttnt i órakor. (:)
A ZALAI KÖZLÖNY KEDVEZMÉNYES
SZIHHAZ-JEGY SZELVÉNYE,
melynek ellenében a Marmami (MK*rkii június ö-íkl előadására téláru Jegy váltható.
— (Személyi hír)
, Dr. Tliohvay Zsigmond, a Mfip várost pártvezetője hivatalos Ügyben Budapestre utazott, "lionnön csak június 12-én érkezik vissza. Ezen idő alatt vitéz Bentzik Lajos kir. kbr-niáayíölanáosos, társkerütetvezetö lie-tyeltedti, aki műiden MEP-ügyben készségül ali a polgárság rendelkezésére, f \'. i •
— {Körmenet a lazsnak! \' kápolnához)
A nagykanizsai róm kai. Szent József egyházközség kulturális bizottsága folyó liö 8-án az nlsótemp\'ombó* kör-menttel indit a lazsnak! kápolnához abból a célbúi, ikjgy eucn müemfték számba 0*00 épület iránt az érdeklő-riést felkeltse. A körmenet détoB0tl 9 órakor indul a Horthy Miklós ut, Erzsébet tér, Magyar utca útirányban. A kápolnánál szentmise, utána a kápolna történetének rövid ismertetése
iesz. : ,| .
— (A Klskomárom-Nagy kanizsai Taaltól Kör)
most tartolta évi közgyűlését Kis-komaromban utoljára. A gyűlésen ugyanis tiliatároütiik, hogy a jövőben Nagykanizsán tartják a taniiógyüíóse-ket. Kovács Dezső mnrakereszluri igazgató-tanító, korelnök megnyitójában az orszaggyarapodás örvendeie* eseményeié mutatott rá, mhjd több értékes előadás hangzott el nagy siker meSeit. Varga János galambok! tanitó Szent J-ászlóról, Bakos József hahóti tanító pedig arról tartott előadási, hogy miképp nevelhetjük az ifjúságot kereskedelmi és ipari pályára. A nagyszerű előadásokban bővelkedő gyűlés után közös ebéd volt. Nagykanizsáról Solymár István esperes-plébános és Filó I-iCr<5ic igazgató \\ettek részt a tarutoV uy ülésen,
— (Baross alakulás Zala-szentgróton)
A Baross Szövetség zalaszentgróú fiókja most tartotta alakuló közgyűlését. A keszthelyi Baross elnök, Németh Ferenc és a Baross titkár, L&ndt Fe-reno ismertették a Baross mimikáját a gyakorlatban. A csoport elnöke Bárányos Gyula, Ügyvezetője Tóth Károly, titkára Lukács Lajos, jegyzője párkányi István, pénztárnoka Kator JóKser Jelt. Ezenkívül 8 tagu választmány vesz részt az ügyvezetésben. Az alakuló közgyűlés táviratban üdvő-. zötte az országos elnököt, Hovszky Já_ nos országgyűlési képviselőt.
— (Jön az alumínium pengős)
A papír egy és kétpeugösök újkorukban bármennyije is mnlalós .kis bankók* voltak, a gya-korlatban nem vállak te. Gyorsau gyűrődtek, szakadták és n Nemzeti Banknak állandóan osc-réail kellett. Ez készfptle a jegybankot »rra, hogy a papír egy és kélpengős helyett alumínium\' pengősöket veressen. A könnyű, nem rozsdásodó tetszetős egy és kétpcngös ntu-miniumJ pengőkből már 80 millió pen-gő értéket Vertek és azok rövidesen forgalomba is kenílnck. Bizonyos, hogy a közönség hamarosan szeretetébe, fogadja M uj pénzeket.
— (Ezer pengőre és tlznapl elzárásra Ítéltek egy egerszegi péket)
Weisz Gyula zalaegerszegi sütőmes. l«r a múlt év .februárjában a kereskedelmi forgalom) céljaira szánt kenyeret nem az előirt lísztf aj iákból\' készítette és a kenyereket nem látta cl «z előirt címkével. A városi rendőri bün-telőbúó a kötőit élelmiszergozdáikodás terén lanusitott súlyos kihágásért 10 napi (ílxárásra mint fő- \'és 1000 paugő iiicüékbünietésre itéitc Weisz Gyulát. A pénzbüntetés beliajtbataüBuság esetén 20 najn elzárásra változtatható. Az ítélet nem jogertfe. ¦ r ;
Vasárnap: Levente-nap
A nagykanizsai leventék vasárnap ismét kilépnek a nyilváuosság elé és nagyszabású Levente-napot rendc/nek. A Lcv«ui«4iap ünnepségei korelében teszik le a leventék fogadalmukat is. Az ünnepségek vasárnap délelőtt kezdődnek, amikor is 9 órai kczdeilol a Deák téren a felsőtemplom! efőh tábori mise tesz. Délután 4 órakor kerül sor a sétatér ünnepségre, amelyen a nagy. közönség is díjtalanul résztvehet. A délutáni ünnepség műsorénak kiemiel-kedö számai a következők: A mfcg-nyitó Hiszekegy után lesz a Togada-lomlétel méltatása és a fogadalom letétele, majd a gimnázium, a polgári fiúiskola és n kereskedelmi szabadgyakorlat és talajtorna bemuialói, a 1/irkózö és ökölvívó bemutatók, a •Néma ie\\ciue. canu vidám szám és Füó Ferenc elnök záróbeszéde. Az egyCs fentemlilclt műsorszámok közölt szavaliilok, ének és zeneszámok lesznek, mlg az egész ünnepséget egy látványos elvonulás zárja be.
1H||„l.f„E„tejílók
Magyar-utca 2. szám alatt
(& volt nyllaa párthelylaégben.)
Naponta friss teavaj, tej, tejfel és Író kapható. — Kérem a t. vevőközönség pártfogását Tisztelettel; *
Iitbt Ös?. Balogh láBOsaé
— (Értesítési)
líriesitjük a nagyérdemű közönséget, hogy pályaudvari tdüsz-|>ályánk meg. nyílt. Bérletek és óraboosztás iránt énleklödni leliet: Ijiborczy Károly intéző urnái, MAV Osztá^ymémölíség, Hajcsár utca 4. szám. Nagykanizsai Vasutas TE Elnöksége. (:)
— (Halálos szerencsétlenség)
történt a aengj«ltótl Mrvejaté\' lövész-versenyen. Gazdag Lajos ordaasehl levente a dőli pihenő alatt kocsijához ment pilíenuí. Fegyverét a kocsi óddá. Iához állította és ekkor eddig még ki nem deriiett okból a fegyver elsőit és a golyó Gazdag nyakán áthatolva u főátöerct szakította át. A szorencséSlen fiatal ember, aki faluja egyik legjobb lövésze volt, elvérzelt. C
— (Föbelótte magát, m«rt azt hitte, gyógyIIhatatlan beteg)
Madarász Zsigmond nemtoskisfaludí gazdálkodó, volt nemzetgyűlést képviselő, Somogy vármegye törvényluv tósági bizottságának régi tftgj0, kedden reggel öngyilkossági szándékból tevol-\\«rnal főbelőtte magát. A 64 ó\\*s kisbirtokos abban a téves liíedolemben köv«tl» el tctlét, hogy gyógyíthatatlaj) betegsége van. Állapota válságos.
Qtanurdő nyitva regrei i> örától *ntc i óráig \'hétfő, szerda, péntek délután
— (Megállapították a balatoni tejárakat)
Zala, Somogy és Veszprémi vármegye kiküldöltcinek részvételével megj«közi értekezleten megállapították a tejárakat, líszerint 1 Oiter lej házhoz szállít, va Balaion földvártól KeszUítuyig 28, Siótoktól Balaton földvárig 32 fHBér. A tejfel litwíe Balaton röldvár—Keszthcfty között l.:iO pengő, a túró kjSöja 50 fiUér. Siófoktót Balaton földvárig a<6ef-fel 1.50 pengő, a turo kUója 80 fiUér. AZ ármegállapítással a Intoni nyaraló közönségnek régi óhaja teljesült.
— (Maga alá temette a Ibid)
Ocsay Ferenc 30 év©5 törökkoppányí földműves pincét ásott a házánál lévő partban. Munka közben a pince beomlott és maga alá temette « gazdát. Súlyos sérülten emelték ki társai a föld alól és hamarosan meghalt. Temetése az egész község részvéte mtea-lett történt. A Katolikus Kör, m&it volt tagját, testületileg búcsúztatta.
— (A lóhus és lóhutkésxltmé nyefc legmagasabb ára)
A lóhus és lóhuskészitmények luiva-tovább fontos élelmezési cikké váloalÉ s éppen ezért helyénvaló volt, hogy nz árellenörzés országos kornuínybiz. tosa inegáOlaidtotta ezek legmagasabb árát kilogmmmbkban az ország egész területére a kővetkezőkben; lóhus 1.18, le\\«scso«t 0.30, máj, v«se. lóp 1.16, velő 1, nyelv 1.10, rüsiöJt, főtt nytttv 2.30, hurka 0.G0, vörőskoUiász 1.04, száraz kolbász 1.12, szafaládé 130. párizsi 1.60, kosioni kolbász 1.60, nyári szalámi 1.50, debreceni 1.60, tonnás virsli 2.10, téli szidánn 3 80 pengő. ......
— (A Magyar Kultúra)
most megjeleni uj számában ErtM Aifréd ir érdekes oikket NacíonaüzmiLs, íajkórdés és krisztusi szeretet drnknpL Külön érdeklőilésre Urrtliat számot Nyisztor ZoltáQ \\«zető oikke a magyar kaloBctzinusságróL A kanizsai I-ovbss Gyula és Karácsony József cikkei, mellett Ormos Gerő novelláját és a szokott gazdag rovatokat találjuk: a magyar katolíctómus bátorhangü és irányító szerepű társadalmi és tudomti-nyos szemléjében, \' ¦"
Kedden összeül & Ház
A képviselőház kedden összeül. A kedd déli ülésen ,a további programot beszélik meg, de azon Radocsay László igazság-ügyminiszter négy fontos törvényjavaslatot is a Ház előler-íeszt.
Gyűjtse a
gumihulladékot,
sok pénzt kap érte
Szobi Antul plnleiébi
Fö-ul 5. szám. — Telefon 91.
ZALAI KOZlOHti
1*41. junlu» 6
Nagykanizsa megyei varo* [Kjfgftmesteréidl,
Zala vármegye Uasiditsági Mimkaber-mogAllapltd »l«oll»i1«ától.
iOO/1940 M.
Tirgy i A legWs*bb gudtaAgl
núntu""\' \' "\'
«!0/1941
3) múntabeVelTiáegáilspItiu.
Határozat.
Jobb rerrtw képességű föld Zala me-p-ében cukorrépából 120 métermazsát kai, hóimként,
takarauiayrépAból 200 métermazsát knt. rKArhu^put termő. föld.
niikQnwaröak történt dudás cselében a répzest a cukorgyár üuttBífn*. te$ összeg \'egy harhstida aetve egy negyed* a%j meg. A m^gvá^tás,! ár, há a imaUtaadó a cukorrépát szcsziaok fö4 ki, vagy szeszgyárn-ik adja el, nem\' lőhet keiyesebb, mint azon a vidéken abban az évben fizetett cukor-gyári átvételi ár.
Cukorrépánál.
n*h*i»t>b kH«ny*bl) mlve\'liíO Ltlíloi k..i. liold«nk«til
Sarabolás 10.-P 8Í-\'P
Kgyetés 28.-P 28.-P
Első kapálás 20.- P 18.- P
Második CgyomUte)
kapálás \' 12.-P 10—P Betakarítás (fölszedés,
fejelés,\' beliordáíj\' _ \'35.-P. j&j-j
.- \' összesen 105.-P 94.—P
Takarm4fíyréfíánál:
nohtltbb Ví-::ijt;-b mlvCÚiO talajon bal. hofdttnkínt
SaraJbotjU 8.— P 8.— P
Egyeléa 20—P 20—P
Első kapálás 18.-P 15—P
Második (gyomláló)
kapálás 10— P ii— P
Betakarítás (prizmába
rakásl _ 25.- P 22—P
összesen 81—P 74.— p
4,{ Réti széria és sarjú.
A réti széna részes munkájárd járó alább megjelöli munkáért jár legalább a terrnés, egy ötádo..
A réti sarjú részes munkájával járó alább megjeVH kézi raimkfót jár legalább a termés egy, harmada.
A részest terhelő kézi munkák ahtt érleli, kejlt egyaxetí kaszálást, forgatást, gyüjtásjL behordásnal segédloezelst és kazalozást.
Szakmánybér esetében:
Kaszálás 6— P 5.— P
Szafttá*.\' és gyűjtés 8—P 6.—P Eehordás és kazaíozáa 4.— P 3,— p
összesen .18— P 14—P
5. Szántóföldi tajcarmány:
Szántóföldi takarmánynövények részes munkájával járó alább megjelölt kézi immká»6rt "járó rész nem 3»!«t kevesebb első kaszáSásu lucernánál, ramt a termés egy hetede,, a második kaszálás után nnnt a termés egy Ötöde, a harmadik kaszálás után mint a termes egy negyede.
Lólterénál az első kaszálás után nem lehel kevesebb, mint a termés egy hetede, a második kiszabás ntán rntnt ö temléós egy fcsiyede,
Zalwslnlkkonyiiél mini a terrnés egy hetede. ™
A "munkást terlielő kéal munkált alatt érteni kelt egyszeri kaszálást, száritástj gyűjtést, behordást ós kafidozást. ¦
Szakmánybér esetében:
*i*5 mitoJA itt, k"uiilUü
ír.;.,,, kit. M^.\'.UM
Kastílas 7. - P 6—P
ForAlás, gyűjtés 9.- P 7— P ItchfSrdás, kuxalozás 5.— P 1.— P
összesen 21.—P 17.-(Feftl kör.)
(Folytatás a 2 oldalról)
As USA diplomáciai szakítással fenyegeti Vichyt, ha, egy4MÜ4lh * németekkel
Washington, június 0 Hull kft! ügy miniszter nyiÍitkoziitál«m nyílt figyelmeztetési küldőt Franoiaor,, szagnak, hogy ne hozzon, döntés1 Ang* üa ellen, mert anicníjyiben Víohy és Berlin\'szorosabb együttműködésre lép-ne,\' Amerika kéuytefen volna Franci*-ország irányúban tanúsított áilásjKmt-ját ínegvajtoztatui.
Más hírek is megerödtik, hogy a francia—amerikai viszony rendkívül kiéleződött.
Négy, évta. eltarthat a BxHhséttáUapot
^ Zürich, június Ö
Hoose\\eli elnök kijelentette, hogy a be\\ezc:ctt szükségállapot etetíeg négy évig is eltarthat. Államtitkárainak kijelentése szerint a magántulajdon lefoglalásáról szóló javaslatra azért van szükség, meri a hadiipart szerszátmí-
gépekkel, aluminíunúnat síb. ol kéül Mini,
órié.l M*mfc\\
aek AmerlMfeUMV
. Nowyork,-Ijiuiius G Az Associated Press jelentése szerint a haditengerészet tisztviselői kijelentettek, hogy az inglewoodi repülőgépgyárban ki tört nagy sztrájkkal együtt 52.800 ember hagyta abba a inunkat. Az év eleje ójtaa hadi-|par a sztrájkok miatt 25 millió mu n ka n apo1 vesz te 11.
Ncwyork, [június (i A ^pwyorki Külvárosokban hagy., I\'iintutés volt. A tömeg; Le Koüsijveltel, Vesszen Anglia, Le a zsidókkal kiáltások mellett vonult fel, mjg a rendőrség tszét ueni szórta a tömeget.
Boris és PayellcB Hitlernél
Budaj»est, június fi Az listi Újság jclenté.se szerint, Iloris iKjlgáj- cár magiinemfljerként ismét látogatást telt Hitler kiuícel\'ilmirl. Boris cár Szlovákiában volt, almi édesaj)jn születésnapján vett részt, majd lunét Bécsen át utazott a Führerhez. (iöriug-gtd is lolálkozolt, í
Zágrábi június fi Pavelies Ante horvát állam-vezetö tegmip dr. Artukovics belügyminiszter, dr. Lurkoyiys külügyi államtitkár, továbbá á poglavnik hivatalának több tagja kiséretében Németországba utazott. A horvát államvezctőés kisétxite ma délelőtt érkezett Salzburgba.
I Berlini illetékes körökben u képzelet szüleményének nyjiöíii-tik a hírt. \'
Hitler nem csinál Európai Égyesjlt Álhiuioííiit
Berlin, jurfius ß A Basier Nachrichten.. egy amerikai sajtóügynökségnek azt a hirét-közölté, hogy Hitler kedden kikiáltja az Európai Egyesült Államokat.
Péntek
BUDAPEST I.
17.15 A Rádió SzaJoiizenekara. — 17.40 Sport közlemények. - 18.15 >A macska mSnt állampolgár.. Majttyók Klára előadása. - 18.10 Kgyházzenei hangverseny a Daák tért tem]dpm!)ól.,
— tfl.íiO Bura Sándor cigányzenekara.
— 10.50 I)r. Faragó Ferenc felolvasá\'.\'a.
— 20 Be»tbov*nj Septett, 20. mü. — 20.40 Az király népeit. Vers. és dal az ország népeiről. Kőzremö.köd,Ík Tas-nády Ilona, Orsolya íirzsl, Abonyi üéza,, Horváth József (ének), az Hg>«-lenii, ÉiMík,kLU-ok részáege, a Magyar Iá-. rogaió-Jiégi\'es és a Rádió Szakiüzena, kari ~ \'Q\\U Melles,, Bélii-aéu^kaf.* -23.25\' Vidá^k\' Józ^í cig^iyzeoft^iM-a.
BUDAPEST IL.
18-10 lígvliazzenei hangverseny, — 18.40 Cyorsirótanfolyam\'. — 19.05 Hur»
jj ...i Líi i Fim ¦rwwm wh
ZmndtoSf lólzQ üúiiéí
Sintrax VMtík
készíthetünk.
Kapható : \'/4-V2-I-IV2 litores nagyságban kedvezi) részl#tfiretesr,e is,
DRÁVAVtttliY^inél:
Sándor cigány-zenekara. — 10.20 P.
Hiaunsy Bébi tan&jwrnumika sz^. inal. - 20.10 HangWvéieis4(. - 2t Szalhináry Sándor eJőadúsa.
Szorabat
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás. — 10.45 Fíblvasás.
— 12.10 Dr. Varga Józset kereskedelem, és ijiarügyi miniszter üniiO|»élyc-sen megnyitja a Szegedi [pari Vásárt.
— 12.50,. Weidiugcc Ede szalonzc^w kara. — 1330 Hungkímozek. - 15.20 Baíal;ijk«^cenekai-r — 15.50\' A nagvkö-rösj. Loonulffy Zsuzsaiu|a közs^gj, polgári \'leánvistola t«C*iW». -- UII0 Ifjúsági, rád\'ió.
l^lo Pwyasáa éneJfkei, zongyra-kisérellel. - 17.4.^ A Rádió Szalonzenekara. — 18.40 Viu?z Csikós Jentf. előadása. — 10.20 Iniittn-otiilJU. Hang-felyétel. - 111.55. Jékely Zolián eW>, adása, ~r 20.10 Székesfőváivi4*i Zene,-, kar. — 22.10 IlangképeJí a magyar— uémcl teiiisai%kőzéi>ro\\ Be.izél Idu-bár Istváji. — 2230 Gáspár. Lpjaf 0\'gáriyzciMikara,, Szalay László éneket
— 23.23 Táuok),inezekf
BUDAPEST\' II.
12.10 Weidlnger. Ede sztílonzeueka-rának műsora.
17.30 Farkas Edjt szociális missziós főnökasszony *löadása. — 18 Mezőgazdasági félóra, — 18 30 Sárközi Gyula cigány zenek ara. _ tí).30 Székely Pálma előadása. — 20 11 Írek, - 2010 Modern olasz k ama rezének !1 ri m\'üvelc.
— 21 Dr. Gárdonyi Klára előadása.
Nagykanlwi; m> város verseny-tárgyal ás l h 11 dnl menyei.
KIVONATOK.
A teljes hirdetményeket éa a kiírást kiadványok egyéb részelt a városházán a városi kiadónál a hivatalos órák alatt be lehet tekinteni és égy példányt — ha áruk alább feltüntetve nincs — díjmentesen meg lehet szerezni,
13743/1941. Nagykanizsa város vállalatba adja
a város hivatalai, intézményei és üzemel részére 1941. évi Juniua hó 15-től 1941. évldeoember hóai-tgszuk-Béges — előre meg nem határozható meanylsésQ és mintájú — „kŰIBníéle nyomtatványok és egyéb nyomdai munkák szállítását (munkálatalt.)
A kiírási kiadvány ára 2 P.
Az Írásbeli ajánlat benyújtásának határideje 1941. évi Június hó U-én déil 12 óra.
Bánatpénzt letenni nem kell. iroi
KoobI** felveszek 1MÖJ, katouavtsei-tet. belio koutra. Címet leadni a kledé; hivatalban.
Saiebalaémrl keresek azonnalr«. — Horthy Miklőa-at 19. 1868
ketcMk magányos uriaő. mellí., Bővebbet kiidéban. 1716
& HP f«B*am«tor n| genetitortal é. újonnan (urva .Udo Wodluéliiiál, Uj-odvania. ITW
anli^Hj|cj(.u, 17. 1715 .
Slm$*ti Míípíoart* p."Sfííí\' B»w. \' IVoly, 170«;
rtiuwkrétn \\i alüpottnn, 0 é« vagy, l^i, megvétwi. kereslotlk. iJőveb-liehi kluJóbío. 1714
POUYttCAt NAPILAP.
Klaai»,; „Kttm^Miil R^r. KaonM.h«". FoleljSs kiadó ; Ziljl Király. NyoumtdU; a „KflionliMÄfll H+Qykflívw."
nyoBili]ai»R.MasyluaUa>iv (NyomdMrt (elelí Ziltl Kitti/.)
8I„ évfolyam 120 ssám.
Nsgjtanlss», 1941. funitw 7 szombat
ára 12 «III.
KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
te UMlúUvstalt Föd 5. i
Feleifis szerkesztő : Barbarita Lajos
KlSII/clési âi« : «y bóra a mau« 40 fitt Sterta«tó»ígl tu kiaduiiivaUU tetara i 18. <
A dunai Európa újjáépítéséről beszélt a Palazzo Venozía-ban Mussolini, amikor pohárkö-szőntöjében a maga és a \'fascis-ta kormány nevében üdvözölte a magyar kormányelnököt. Hangsúlyozta a fascistn Olaszország Duceia, hogy Magyarország részvétele a háromhatalmi egyezményben szentesitette a magyar nemzet bensőséges barátságát Olaszországgal & Németországgal s hasznos, értékes hozzájárulást jelentett az uj Európa kialakításához.
Ebben az uj Európában, a mint azt Mussolini is nyomatékkal hangsúlyozta, Olaszország őszinte őrömmel látja Magyarország igazságos és jogos céljainak megvalósulását. A magyar igazságért Olaszország is ismételten kiállt és éppen Mussolini volt az első, aki hangsúlyozta, hogy az uj Európában nagy feladatok várnak az újjászületett, erős Magyarországra Utalt arra, hogy Magyarország az igazság alapján nneg fogja találni nemzeti élettere terjedelmének szükséges előfeltételeit és uj biztosítékokat fog találni a nagy baráti országokkal való méri szorosabb kapcsolatok és szolidaritás létesítésére.«
Bárdossy László római látogatására felfigyelt az egész világ s a fogadtatás külsőségei, !61-zonyitják, hogy Magyarország megbecsüli barát a tengelyhatalmak szemében. Tettekkel tényező ma már Magyarország az európai hagy politikában és barátaink Jót tudják, hogy soha nem volt nagyobb szükség egy erős nemzeti és keresztény öntudatában megerősödött, rendfenntartó Magyarországra Európa o viharzónájában, mint éppen ma, araikor nemzetkőzi érdek, hogy a Dunamedencébeii szilárd és változatlan politika, biztosítsa az uj rend kialakulását. \'
Bárdossy László a pohárköszöntőre meleg szavakkal válaszolt s a magyar nép nevében is hangsúlyozta, hogy nemzetünk minden egyes tagja milyen mély hálával gondol Mussolinira, aki az első volt Trianon után, aki a megcsonkított magyar nemzet felé baráti jobbot nyújtott. A magyar kormány és a magyar nép milliói szent meggyőződéssel tudják, hogy a Dunavidék ujjárendezése a helyes irányban csak a tengelyhatalmakkal való szoros együttműködéssel valósitható meg. A Duna-medenoében élő népek igazi békéjét, jólétét, haladását csak a tengely uj rendje hozhatja meg s a magyarság e meggyőződését az utolsó hónapok történelmi eseményei még jobban megszi* larditották. Magyarország népe, mondotta Bárdossy László, ha-
Szíria határán minden pillanatban kitörhet az ellenségeskedés
Megélénkült a Földközi tengeri harci tevékenység — Irakban is tartanak még a harcok — A németek az angliai partokat lőtték — Nem tiltották meg az amerikai csapatok Európába való küldését — USA a francia gyarmatokra Is pályázik
A háborús nyugalmi helyzet ugylátszik lassan mozgóvá válik. Erre mutat az a.itény, hogy az olaszok tegnap már bombáz-\' ták Gibraltár erődéit és repülőtereit. Egy olasz torpedóronp-boló egy angol tengeralattjárót is elsüllyesztett. A németek Alexandria ellen intéztek nagyobb repülőtámadást. Kairói angol jelentós szarihit a németek
bombázása minden képzeletet felülmúlt. A kikötő negyedében a bombák olyan súlyos károkat okoztak, hogy az egés2í hajóforgalmat ic kcllclt állítani. Alexandria olajtartályai is kigyulladlak. Afrikában Tobruk közelében voltak erős harcok. Alexandriából az angolokat mór az ország belsejébe szállították.
Amerika és Franciaország diplomáciai harca
Wasliington, június 7
Az amerikai francia nagykövet hétfőn.\' felkeresi a külügyminisztériumban Hullt és cl-> oszlatja aggodalmait. Víehymár is közleméaiyben szögezte le álláspontját Hull kijelentéseire és ez hangsúlyozza, hogy Franciaország semmi olyat nem tcsz^\'B i ni sér t he In é más á 1 lamok a t Francia körök csodálkoznak, hogy Amerika igy itéli meg a helyzetet, holott Vichy nem akar mást, mi.nt az európai meg
békólést szolgálni és amit tesz, azt Franciaország fennmaradása és létérdeke miatt cselekszi. . Kijelenti azonban, hogy Angliá-¦ vaí szemben semmiféle kezdeményező lépést nem tesz, . de gyarmatait minden körülmé-ny^Kvközött megvédi .Leszögezi a francia kormány nyilatkozata azt is, hogy Sziriában niucse-nek német csapatok, oda nem is szállítottak és a németek Damaszkuszt sem szállták meg.
Amerika a francia gyarmatok megszállására kénüt?
L torpedóromboló a Földközi-tenger keleti része felé. ; * A helyzetet súlyosbítja Amerika álláspontja, amellyel szinte gyámkodni akar Franciaország felett, de ezt ugy szeretné, hogy
Zürich, június 7 Nemzetközi körökben, a szíriai helyzetet válságosnak tartják. Szíriaiikörők is azt vallják, hogy¦ a.haláron.minden pillanat ban kitörhet az ellenségeskedés. Az angol hajóhad továbbra is a Sziria előtti vizeken cirkál és Gibraltárból is kifutott;!
közbe megszállja a csend esó ce á,-ni francia gyarmatokat.
Roosevelt hajókat és gyárakat foglattat le
Newyork, június 7 A Reuter iroda megerősíti a hírt, hogy az elnöki kiáltványt intézkedik a Nord Aineríean : Navigation Corporation váUalatv gyárainak lefoglalásáról. A gyárakban jelenleg sztrájk vau és ezért történik a lefoglalás, amelyet a had- és tengerészetügyi miniszter is sürgetett, miután a sztrájk késlelteti a hadianyag-termelést.
Ncwyork, június 7 Az elnök hozzájárult az amerikai kikötőkben lévő 8ti külföldi hajó lefoglalásához, anfi
e foglalt
tejniap megtörtént. A hajók közt van a Nonnandieís.
Cfefepaftokaft is kOJdhttf ax USA Eur*ó|tabw
Newyork, június 7 A 10.9 milliárd dolláros hadiköltségvetés tárgyalása során azt a pótjavaslatot, amely szerint tiltsák meg, hogy csapatokat küldhessen az elnök tengeren túlra, — elutasították.
Winant nem vitt békejavaelatot
Zürich, június 1 Pénteken angol—amerikai körökben cáfolták azokat a híre-
ket, mintha Winant nagykövet az angol békejavaslatot is magával villc volna. Winant az angol hadvezetés fontosabb\' módozatairól is tájékoztatta Rooseveltet és nem helytálló, az sem — mondta a cáfolat —, mintha Winant azt hangsúlyoz la volnu, hogy AngUa Amerika segítsége nélkül már\'alig bírja pár hónapig.
A momhvui angol követet hazahívták
London, juniusi\'7 Eden hazahívta jelentéstételre Oipps moszkvai angol követet, aki legnap már repülőgépen el is findnlt. Stockholmi jelentés szerint Cripps már megérkezett a svéd fővárosba.
Churchill kedden beszól
London, június\' 7 Az alsóház keddi üléséu Churclüll beszámol a krétát harcokról.
Ausztrália elégedetlen
Sidney, június 7 Az ausztráliaiak emlékiratot intéztek Londonhoz, amelyben kifejtik, hogy az ausztrálioFcsapatokat lul gyakran vetik reménytelen és veszteséges harcokba, Felszólítják ezért az angolokat, hogy csak akkor vessék harcba csapataikat, ha a légierő védelmét biztositaul tudják.
Takarmányhiány Angliában
London, jun.iusl\'7 Hudson államtitkár bejelentette, hogy a nagy takarmányhiány miatt kénytelenek 300.000 szarvasmarhát levágatni.
Elfogták az egyiptomi vezér-kari főnSköt
Istambul, június 7 Kairói jelentés szerint Mashi pasát, a volt vezérkari főnököt, aki hetekkel ezelőlt két társával repülőgépen Beiruthba akart szokni és akinek repülőgépét lelőtték, most elfogták, Kairó közelében az egyik faluban bujkált.
(Polytatáa a 7. oldalon)
talmas barátaink oldalán a legnagyobb bizalommal és reménységgel tekint a jövőbe s a magyar nép, mint a múltban is, ma is és a jövőben is, törhetetlen hűséggel áll » tengely okialán,
mert tudja, hogy csak ezen a vonalon harcolhatja ki a maga igazságát, csak ezen a fronton munkálhatja egész Európa javát.
Bárdossy László szavából az
egész nemzet szava szólott s Mussolini pohárSőszöntŐjének \'kijelentései utal találtak minden magyar szivéhez I
ZALAI KOZLONV
1941. lunlui 7.
. BÚTORT
ffznkualelbcn
Gábor műasztalosnál
ˇegyen vagy rendo)Jen. Nftgykaatau, Váruhix palota.
Szombat
megindul m Jézus Srfwe-templom ópltós*
A megyéspflipo\'k 10.009 pengős adománya az építési alapra — A város Is legmesizebbmenőleg támogatja a templomépítés ügyét — A városi hozzájárulás ügye már a legközelebbi közgyűlés elé fcerfil
Állásit wftMVttiitwIi MtkfcnupvkM BadapMt 1. mütetim
MS Tom*. Hírek. Ködaraéay** Haais^me^fk. — Utána étrend. — 10 Hírek, — 11.10 Nenisetköii víajeixA wnl#ilet, — l\'i II«Mngaed. Hlnma««. rdÖJarisieJenWs. - 1140 Hűek. -1S30 ldÖJeir*t, tdfljárásjelenté*. -14.95 Hírek. - 14.45 MQwriamer festés. — 15 Arfolyarnhirak, piád ár*k, éWmUuwárak. - 10.45 Idöjelaéa, |drt. ]4ráij«leat4«, hirek, — 17 Hírek s*»-vak és magyar-oros* nyelven. — 18 i 1 ife*, - 21.40 Hírek, IdÖJáráíJclentéi, blrek stlovák ?3 magyar-őrös* nyelven,
— 33 Hírek német, »kut, angol é* ttanot* nyelvem — 0.0 Hírek. BUDAPEST I,
BUDAPEST I.
17,15 lAeüolvasás énekiei, zongorakísérettel. - 17.45 A Rádió Szalonzenekara. — 1840 Vitéz Csikós Jenő előadása. — 10-20 innen-onmn. Hangfelvétel. — 10.55 lékely Zoltán elö-adása. — 20.10 Székesíövárosi Zenekar. — 22.10 Hnngkéi>ek a magyar— néincl tonignn^ériiőzésröl, Heael plu-liár István. — 22 30 Gáspár I.ajos O\'gánytenekara. Szalay László énekel.
— 23.25 Táuolemezek.
BUDAPEST II.
17.30 Farkas Edit szociális missziós főnökasszony <lőadésa. — 18 Mező* gazdasági félóra. — 18 30 Sárközi (iyn-la cigányzenekara. — 10.30 Székelv Pálma előadása. _ 201Iüek. — 20.10 Modern olasz kamaiazenjek^rl imiu;k,
— 21 Dr. Gárdonyi Klára előadása.
Vasár ti 9 p
BUDAPEST i.
8 fibteszlő Szózat. Hanglemezek.
— 8,45 Hírek. — !) Gorögkatolikus istentisztelet. — 10 Református isten-tisztelet. — 11 Egyházi fének>és szentbeszéd. — 1220 időjelzés. — 1230 C.selényl Józser és Nagy Mária magyar nótákat énekel, kíséri Farkas Héla cigányzenekara. — 1345 Hitek. — 11 Hawg!etr.«zek. — 15 Dr. Dérien I-ászló előadása. — 15.45 Beszkárt-zenekar,
— 16.30 Tóbiás Ijiszló előadása. -t7 Hirek. — 17.20 Honvódmnsor. — 18 Illyés Gyula elbeszéffíie. - 18.25 Magyar lároRatónégyes. — 18.45 Halász Gyula előadása. — 10.20 -Éljen az egyenlőség--. Vígjáték. — 21 Hangképek vasárnap sportjáról. Beszél piutíár István és dr. Legenvei JÓZieí. ~ Majd 22.10 Báthy Anna\' énekel, - 22.35 spbr leteti mén jék. — 21.40 Hirek. -~ Hangiemezek. — 2325 Horváth Fjeméi\' cigányzenekara.
BUDAPEST U.
11 Tűzharcosok dlutábnrózása, — 12,05 l.e^eiue rádiófélóra. — 13.05 A Nagykőrösi Református Tauitóképzö intézet Énekkara. — 17 Szalonötös. — 18 ItJ. Jolm Aultd hármonIkaszámK.
— 18.20 Felolvasás - 18.45 Tlmkó" Margit magyar uótákal zongorázik. _ 10 Tánclemezek. — 20 Hirek. — 20.10 Melles Béta-zeuekar. — 21.10 Lovat* Gyula felolvasása.
áy. olyan asyánnek, akinek bél ÜrOlise elégtelen, s ezért emésztése meg van zavarva és aludni nem tud, ajánlatos korán reggel egy pohár termetitles „Ferenc Jözsef* kezetüvlitt engyomoira inni, mert ennek hashajtó natása alapot és biz- i tos, eiiyltt éa kcllemea. — Ké dezie I meg orvosát t I
Hosszú hónapokon keresztül nap-nap titán száll az esdő imádság nagy jótevőkért a fel-ső templom kibővítéséhez. Imánkat meghallgatás és áldás kiséri. Dr. Czapik Gyula veszprémi megyéspüspök*" a plébániaépületre adományozott 20.000 peng/in felül most ujabb ndomány-nyal siet a kezdeti nehézségeteken már túljutott Jézus Szíve egyházközség megsegítésére.
A napokban 10.000 P-t ajánlott fel a templomra adomány\' ként a 20.000 P-t előlegként,
hogy az építkezést még júniusban cl lehessen kezdeni, ha a város is hozzájárul a munkabérek fizetéséhez.
Dr. Krátky István kír. kormány főtanácsos, polgármester a legközelebbi városi közgyűlés ele viszi a TemploméjpHő Bizottság és a Jézus Szívéi egyházközség kérelmét. A hivatalos város mindig, még áldozatok árán iá támogatta ugy a katolikus anyaszentegyház, mint más vallású testvéreink kérelmét. A város szinte a kegyúr szerepét töltötte be. Vallás és pártkülönbség nélkül remélni lehet, hogy a\'péuz-ügyi bizottság és a képviselőtestület megfelelő megoldást, talál, hogy dr, Krátky polgár*\' mester javaslatára nagyobb ösz-szeggel liozzájárul
a munkabérek kifizetéséhez.
A város segélye csak- munkabérekre lesz forditva, mivel a Templomépitő Bizotlság dr, Krátky István világi elnök vezetésével szinte a huszonnegyedik órában, hosszú hónapok utánjárásával
a szükséges nyersanyagokat mér beszerezte.
Június 18-ára beérkeznek az árajánlatok is s ha a\'város megszavazza a segélyt, amiben nincs okunk kételkedni, akkor a Püspök Ur 30.000 pengős segélyével n munka azonnal megindulhat.
E sorok irója az elmúlt héten Budapesten megtekintette a készülő művészi üvegfestményü ólomkeretes temp\'.miablakokat is. Az ősz üvegfestö, aki fiatalkorában még a bécsi fogadalmi templom ablakain is dolgozott, őrömmel újságolta, hogy a kanizsai ablakok már magyar, nagybányai ólomkorcttel készülnek. Eddig ugyanis kanadai ólmot használtak az ilyen munkáknál. Nagybányát ini sem félejtjük el, hiszen dr. Krátky István polgármester és dr. Hegyi Lajos főjegyző vezetésével kanizsai városi főtisztviselők irányították Nagybánya magyar közigazgatási átszervezését.
Meg egy kedves hirt kell közölni Dr. Révffy Andor kir. törvényszéki biró, mint a nagykanizsai Szent József egyházközség képviselőtestületének tagja, a Jézus Szíve egyházközség iránti szcretelének és testvéri együttérzésének óhajt kifejezést adui, amikor az-eddigi 360 pengős adományon felül további 2-10 ixiiigőt küld a felső-templomban felállítandó padok egyikének készítési költségeihez.
Bárcsak sokan követnék a jó példát! . t ¦
Örömünk majd akkor lesz teljes, ha Muraköz végleges visz-szacsatolása alkalmával tartott városi díszközgyűlésen a város hátaképpen hozzájárul n « Jézus Szive hálntcmpíomt építésének munkabér költségeihez.
Longeuter Imre
A belügyminisztérium kiküldötte Nagykanizsára érkezett
a feiaiHtandö tüdőbeteg-gyógytelep telkének megtekintésére
A nagykanizsai József tüdőbeteg-szanatórium egyesület év i közgyűléséről irt beszámolónkban már jelentettük, hogy a fá-
radhatatlan élnökasszony, dr. Krátky Istvánrié kezdeményezéséne erőteljes mozgalom indult meg egy tüdőbeteg-gyógy-
BAJRTA MIKSA divatdruüslete Bazár-udvar Telefon 395.
PASNOWIÁBAN
Szombat-vasárnap \'állandó tátlC. SÓBS MAHIKB énekel. KltÜnö
Malata aana szórakoztatja
az Igen tiszteit vendégeinket.
telep felállítására, ami a hivatalos város legmesszebbmenő jó indulatát és támogató készségét birja. Nagykanizsán több olyan terület van, amely rendkivül alkalmas egy tüdőboleg-gyógytelep létesítésére, főleg beteg gyermekek szániára.\'Az erre vonatkozó tárgyalások már folyamatba tétettek, ugy, hogy tegnap a belügyminisztérium köz-c^észségi osztályától" dr. Csorba közegészségi felügyelő Nagy ka-* nizsára érkezeit és megtekintette a gyógy telep céljaira alknl-\' mas és számbavehető telkeket Dr. Csorbát a Szanatórium Egyesület részéről dr. Krátky Istvánné elnökasszony, Krátky István dr. polgármester és Vé-csev Barna műszaki\' tanácsnok kisérte.
Dr. Csorba a helyszínelés után megteszi jelentését a belügyminisztérium illetékes osztályának. A gyógytelep megvalósításának ügye a legjobb stádiumban van,
WStó 6m< iiOi ÉKSZERT, >4 "28 SZEMÜVEGET \'"SMISSI ZSOLDOS aYIILA ittaste, íimeta b Itatoisítaél,
í\'ö-ut 8. (. Kon>n.-»l4Íiod*V«I w.mbwi).
Megnyílt Sas»-Brunn«rék kép-\' kiállítása
Indiai, balatoni 6a ulil kopek a gazdag tárlaton
Nagykanizsának nem kell bemulatni n Sass-Brunner művész családot, mégis érdekes az Iparoskor nagytermében most meg-., , nyilt képkiájlitá-
Vi\'í\'^l sull> merl gaztlntí Xi jS\' művészetüknek USf egész tárházát be-
*v mutatja ez a mü-
vészcsalád ezen a tárlaton. Néhány régebbi portré mellett Sassné és Sass-Bmnncr Erzsébet színpompás indiai képei és Sass Ferenc ujabb zalai ós balatoni tájképei képezik a kiállítás gerincét. A tárlat rendkívül gazdag, mert 80 képben a három művész sokoldalúságát mutatja bc.
A képkiállítás vasárnap, héttőn és kedden délelőtt 10-től 14% és délután 3—van nyitva az Iparoskör dísztermében.
A kiállítás anyagának niólta-tására még majd visszatérünk.
ftiiilt száraz tuli
ás azAi-Hx fopgáoB
kapható
Sareoz István ÜV.Al%
Zíluyl «Il.l6ii.ut.« aj. ion
lm. június 7.
2ALAI KOZLONV
I
jutalomkö\'nyvek az Ifjúság részére nagy választékban
Nagykanizsa eseménye lesz a június 28-111 Honvéd-nap
Az Idén június 28 án az egész országban Honvéd-napot tartaflik. A Honvéd-nap célja: tegyen ép nap ftz esztendőben, amely egészen a magyar rajnvédségnek van szentéivé. Amely a polgárság és lionvédség közőlti me. leg testvéri kapcsolatot még jobban kimíiyiti, össze forrasztja. Amely alpjai, gyar szív megdobbanása legyen & \'mn. gyár hadsereggel szemben. AmJely iá-mutat és figy*4m(eztet, mit jelent ne-kunit a magyar fcatona, a mrigyar honvéd. Magyarország a honvédséggel áll vagy bubik! A legeredményesebb és leghatásosabb revízió: a inagynr honvédség. A legnagyobb és legbiztosabb támasza a2 országnik, a fejlődő, nagyobbodó, izmosodó nemlzeinek: u magyar honvédség. A magyar katonaság. Szent nekünk a magyar honvéd. A ml büszkeségünk és kl\'nóduunnnk, amely a szegedi bólosőlői eltndtdt, amelynek első inogjál Dunántúl Ti»i adták, Zaji lantóiriait\' bátor, vitéz, ál-dozatos fiai. Mikor a Fővezér fehér lován bevonult bünős -Budapajtre dicső iionvédségünk éASn. A június 28-i Honvéd-nap még jobban szívünkbe zárja a mi dioső fiainkat, akiket az ország és a nemzet határlajan szeretete ö\\ez körül Nagykanizsa hazafias magyarsága különös melegséggel és hatalmas program^ ünnep nappal üli meg a június 28-i Honvéd-napot, melynek sikerén nagyszáma és előkelő rendező-gárda fáradozik. A Honvédnap valóságos eseménye lesz Nagykanizsának, amelynek minden osztálya, minden rétege belek aposolódik és tanúbizonyságot fog tenni a honvédség és polgárság Meleg testvéri kapcsára?
A Honvéd-nap páratlanul gazdug műsorát, a helyőrség látványos harc-gyakorlataival már összeállították. A 1 Ion véd -napra már elő re f elh ívj ük Nagykanizsa város hazafias magyarságának különös figyelmét.
.-• öntevékenységéi és vál-
l!IS. íl 7. lalkozó széliemével tünt
1--- *4 kl Szlároy Károly volt
kolozsvári 51. gyalogeziadbeli tartalékos őrmester, A galioíal Bolohowku patak menti /.awödkánál, 20 főnyi szakaszával, a zászlóalja éjien támadó kozákok lovasrohamát verte vissza. Utána zászlóaljának rohama alatt u>-ból a zászlóalj oldata ellen irányu\'ó átkaroló támadást védett ki. Másnap június fián 1Ű főre apadt szakaszávil kezdeményezőén rolusanlra indult és mintegy 100 fogtyot ejtett ós két ge>-puskát zsákmányolt. Kiválóan vitéz és bátor, de nam kevésbbé öntevékeny és eredményes vezetésben, klfej*»zésie jutó magatartását a nagy ezüst vitézségi érerránfal jutalmazták,
60 százalék lesz Nagykanizsa potadókolesa
Most tárgyalták le a belügyminisztériumban a város folyó évi költségvetését
A pénzfigyminísztérlum után most a betógyiiiinisztériumban
Wrgyalták lo Nagykanizsa város 1841. évi költségvetéséi, amelyen részt vett Iclr. KrMky István kir. kormányfőtanácsos,\' polgármester is aki az egyes tételeknél felvilágosítást atiolt. A pót-adó kulcsa, amit eredetileg 63 százalékban terjesztettek a köz-
gyűlés Llé és amit az 59 százalékra szállított le,
, valószínűleg
60 százalék lesz.
A városházán egyébként már folyik Nagykanizsa 1942. évi költségvetésének összeállítása, hogy rendes időben kerülhessen a plénum és a felügyeleti hatóság elé. " \'
Itt az uj menetrend
.A Mit A MAV menctrend-YfWp* jében ezen a héten
1 tflp változások , történ-Xf9f lek. Ennek megfclc-I \' lőcn nagykanizsai viszonylatban is némileg módosult a menetrend. Az alábbiak ban közöljük\'az érvényben lévő teljes menetrendet. r\\
Nagykanizsáról Indul Budapestre 11.00 személy. Balatonboglárra : 9.50 motor 19.30 motor,
Szombathelyre: 4.10 személy, 10.16 gyors, 17.05 motor, Csáktornyára : 4.36 személy, 14.20 személy, Gyékényesre : 14.20, Pécsre: 4.44 személy, 17.08 gyors.
Nagykanlziara érkezik
Budapestről: 13.55 személy. Csak szombaton : 20.36-kor Is I
Balatonboglárról : 7.30 motor. 18.20 motor, . .
Csáktornyáról: 9.33 személy, 19.05 személy,
Gyékényesről: 6.58 motor, 16.S8,
Pécsről: 10.00 gyors, 22.5!) személy,
Szombathelyről: 15.53 személy, 16.58 gyors,
Zalaegerszegről: íl4kormotor.
A Szombalhely felé és felől közlekedő vonatoknak is van csatlakozása Zalaszcntivánon Zalaegerszegre, illetve Zalaegerszegről, úgyszintén a budapesti vonatoknak Balatonszentgyörgyön Keszthelyre és Keszthelyről.
A fentieken kivfll más vonat nincs, a tervezett vasárnapi gyorsvonat sem indul. Tekintettel a korlátozott vonatjáratokra, az állomásfőnökség felhívja az utazóközönség figyelmét, hogy menetjegyét váltsa meg előre, mert a vonatindulások elflU a jegypénztárnál olyan nagy a torlódás, hogy lehetetlen mindenkit kielégitcni.
Jégverés előtt biztosítsd termésedet!
Jogerőssé vált Pék Pál három évi fegyházbüntetése
Budapest, június 7 I A Kúria Gergics-tanácsn teg- I nap tárgyalta Pék Pál nagyka- \' nizsai bírósági díjnok bűnügyét, aki, mint ismertes, a rábízott pénzből 12.000 pengőt elsikkasztott. Pék Pált a iiagykani-\' zsai törvényszék hivatali sik-
kasztás miatt vonta felelősségre és két évi fegyházbüntetésre-itéite. Ezt az Ítéletet a pécsi tábla a fellebbviteli tárgyalás során megváltoztatta és Pék Pál büntetését három évi fegyházra emelte fel. A Kúria most teljes egészében helybenhagyta és jogerősre emelte a tábla ítéletét.
Vilfamoserff-telep
80000 lakossal bíró központi telephelyen falelfta máraffcSt kerea.
Hálózati gyakorlattal bíró mérnök urak szíveskedjenek részletes aze-mélyl és működési adatokat, valamint a iizeiéül igénylikét tartalmazó ajánlatukat „Felelős- Jelige alatt a Vidéki Napilapok Gazdasági Egyesüléséhez juttatni. (Btidapeat, IV., Szervita-tér 3. sz)
ZALAI KIS HÍREK
A zalaegerszegi várost közgyűlés Isinél foglalkozott a szálloda-kérdéssel, de döntést most sem hoztak.
Keszthelyen álkulccsal behatolt egy fiatalkorú C. Tóth Ká-oly nagykereskedő üzletébe, de a szomszéd éppen akkor csipte nyakon, amikor a pénztárban lurkáít,
Tapolcán betörő járt a íltéz S21-gety és a vitéz Szaf*i gyógysaeríá\'ftk. ban, do csak kevés pénzt tudtak elvinni. I \' I
Gémesy József zalaegerszegi MAV forgilni lisztet Celldömölkre helyezték,
l)r. Rajz Károly zalaegersze.il törvényszéki birót a budapesti központi járásbíróságra helyezték.
A Keszthely—Hévíz kőzött közlekedő autóbusz U-ngel.e eltörölt, de szerencsére a \\eze:ő gyorsan lefékezett és igy komolyabb baj nem1 történt.
líllfilSillIill
mUkMiialojoj.il vizsgákra, atlaHtaauksn«! tolta«ra I«,
ITOJ alakén Kii.
Ur*i.M> J«gyx*teU b bfotteadja méltányoa faltótelek melleit. BixUpMt, IX., (Illől-ut 8.
Az IBUSZ lett az Erdélyi Fürdők SzŐt/et* sógének képviselője
A Magyar Vidéki Sajtótudósitó budapesti jelentése szerint a felszabtad iut erdélyi fürdők nemrégiben elhatározták, hogy szervezetbe tömörülnek és ez a szövetség Erdélyi Fürdők Szövetsége név alatt Maros vásárhelyen meg is alakult. { 1
A szővelség minden erdélyi és székelyföldi fürdő- és üdülőhelyet ma-gábanfoglalt. A szövetség anyaországi képviseletét az IBUSZ látja e1 s így valamennyi IBUSZ iroda az ország területén a legrészletesebb felvM\'íositassál szolgát. Az IBUSZ máris nagyszámban küld fürdővendégekéi az er-délvl üdülő helyekre, szobafoglalásokat eszközöl és egész szervereiével igyekszik a mag" részéről Is liozzájánilnl az erdélyi fürdők fejlesztéséhez.
Nyári divatanyagok,
sxinpomptíts ImpriméK,
színtartó strandanyagok,
". fériiruj&a-vá&sznalL.
Áruház kész női kabát ok
Nagykanizsa. nagy választékban
íalai Közlöny
1041. luniui 7.
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
Tiszteld a honvédzászléí
Gyakran tapasztaluk, hogy ha ünnepélyes alkalmakkor á lionvédség kivonul az ezie Izászló-vifl és diszmenc.e\' t u-i, csak a honvédség tagjai tisztelegned, a polgári közönség p^\'líg még kalapjai sstnl veszi-.!-\'. felig az. Oíred-zászlő többel jelent, mint egyszerű díszes, himzcit yelyomlfászlöt. Az\'ez-redzásztónem cifraság, hanem\'; mély sziinlmlun*, jelkép, nn.ciy míntlen kalona szemében szent, hisz » hősiességet, a becsületet jelenti. Tisztijük tcliát mi is a honvédzászlót és ha kivonul a "hbnvédség az czred-zászióvol, emeljünk kalapot épp ugy. mint az Országzászló rés a hősi eiirlékmMvek *Iőltl
Gondoskodjon családjáról, fctias&n életbixto-aitásft, háború esetére a» érvényes 1
Hát hónapi börtönre ítélték Peti Mihályt,
a Kölosey-utoa éjszakai lovagját
Megírtuk, hogy Peti Mihály főúti ?0 éves legény éjjel az almiakon át bemászott Büki Péten Köicsey-utca 7 sz. alatti lakásába és onnan különböző dol-- gokat lopott. A rendőrség átkísértette az ügyészségre, amely a TE alapján azonnal, szóbeli indítvánnyal bíróság elé átb\\ totta. A törvényszék a bizonyítási eljárás befejezése után Pcli Mihályt hét hónapi börtönre ilélté. .¦ ;
Azok ellen, akik a lopott, holmikat megvették, a járásbíróság indít eljárást.
Itt jegyezzük meg, Jx°(p\' a ház kutatás nem Peti Mihálynál, a lettesnél történt, hanem az orgazdasággal gyanúsított egyéí-neknél.
PILLANATKÉPEK
a nyersanyag - gondokkal küzdő államok helyzetéről
folyásolják. Máris előrelátható,
Magyarország gazdasági helyzetét a nyersanyagellátás nehézségei befolyásoltak döntően. A jó ipari foglalkoztatottság, valamint a munkabéreknek az elmúlt év végén több iparágban történt önkéntes felemelése, majd a végrehajtott kényszerű béremelés a városi lakosság jövedelmének emelkedését hozta magával. A munkásság jövedelme 1940 utolsó negyedében 11 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban ; a magántisztviselők jövedelme pedig, lét számuknak ti százalékos emelkedése melleit 18 százalékkal nŐtt. Az iparnak kél évióta tarló kitűnő foglalkoztatottságában legnagyobb része a fegyverkezési program végrehajtásának volt. Emellett halott az is, hogy a városi és a mezőgazdasagiila-kosság iparcikkek iránti kereslete nőtt jövedelmük emelkedése következtében. 1910 második felében a fegyverkezési ])rog-ram végrehajtása nagy megrendeléseket juttatott az iparnak. Ugyanakkor emelkedett a nagykereskedelmi árszínvonal, a miben a legfontosabb szerepe volt a mezőgazdasági termékek drágulásának. A létfenntartási költségek emelkedése azonban elmaradt a nagykereskedelmi árszínvonal emelkedése mögött.
Dióhéjban ez tehát
M\'tgyarorsiág habot us, gaiddl* kódosának mérlege.
A világ gazdasági életének jöyö fejlődését, mint Magyarországét, szintén a háború kihatásai ne-
hogy az európai országokban számos iparág termelesének csökkentésével kell számolni a nyersanyagkészletek fokozatos kiapad ása következtében.
A polgári lakosság helyzete az utolsó hónapokban talán csak egyetlen országban, az Kszakamerikoi Egyesűit Államokban váll kedvezőbbé a rend kivü li ütem ü fe 1 f egy verkczés hatása alatt. Valószínű azonban, hogy a fel fegyverkezés érdekében Amenikaban is sor kerül a polgári lakosság céljait szolgáló termelés korlátozására és az egyes iparágakban ez a fegyverkezési munka nagyarányú csökkenést fog előidézni.
Németország
hadigazdálkodásának alapvető kérdése a nyersanyagellátás és a szükséges munkaerő niztosilása. A német nycrsanyaggazdálko-dásban igen nagy szerepet játszanak a megszállót franciaországi és luxemburgi vasércbányák, a belgiumi szénbányák, a román ásványolajforrások, valamint a nyugati háborúban szerzel! nagymennyiségű réz, ólom, horgany, gyapjú, kaucsuk és selyemzsákmány. A háború kitörésekor a német gazdasági élet 10 és fél millió férfi és 8 millió női,munkást foglalkoztatóit. A háborús behívások következtében a férfi munkások száma kétmillióval csökkent, viszont a nőké jóval emelkedett. A hiányt azonban ki-
- PÉNZÉÉRT -
ne fáradjon messze, gondját elűzheti itt helyben, a
„„GondtaXlT
kart hslylaéiflAban. Minden este tváék Il.Un
szalon- é* lasz-trloja mmtslkAl,
IUHSER-IUU H I Ml IN El öl i a ÍÖTiHS
VASKERESKeDÉSE — NAGYKANIZSA.
Hofherr-Schrantz - Clinton - Shuttleworth
Magyar Öépgyári Müvek Rt. Nagykanizsa és kő nyéki képviselete.
egvehliti, hogy Németország területén mintegy másfélmillió külföldi munkás és ugyanannyi hadifogoly dolgozik.
Anglia
ellátottságáról és leliesilőképességéről nem adnak ki hivatalos, nyilatkozatokat. Az egyéb nyilatkozatok azonban arra engednek következtetni, hógy az angol ipari és mezőgazdasági termelés eredményei nincsenek egyensúlyban a háborús erőfeszítésekkel. A lakosság életszínvonala tetemesen csökkent, jórészt elszegényedett, ami azzal a veszéllyel is jár, hogy Anglia a még rendelkezésére álló kiviteli piacait és jövedelmező világkereskedelmi kulcspontjainak tetemes részét is elvesztheti.
Franciaországban
az újjászervezett gazdasági élet nagy haladást tett. A csaknom teljesen önellátásra kényszerülő ország nyersanyag- és ¦élelmiszerellátása azonban egyre romlik és számolni kell-azzal, hogy a háború tartama alattlaz életszínvonal tovább csökkenés fokozódik a munkanélküliségig.
Tavot-KaWen
a legújabb események folytárt a külkereskedelmi forgalom megakadt. A távolkelcti országok teljesen .elvesztetlek európai piacaikat és a habom további tartama alatt ,ezeknck az országoknak a nyersanyagellátása is tovább romlik és,ezzel a polgári lakosság \'életszínvonala js süllyed. Mindezek a változások tehát az egyre nehezebbé váló nyersanya^eszerzési; gondokkal magyarázhatók. > (
Hol nyaraljunk ?
Ilovszky János orsz. képvlsalö rádlóeiőadésa
Nagyon becsülöm és sze;e\'eín/ a festőket, szobrászokat, költőket, színészekéi. Nemcsak a művészetükért, hanem az egyéniségükért is. Ahány szobrászt, feslőt, költői és színészt ismertem\', mind megannyi nemes szenvedéllyel járta azt a külön utat, éfcet-formál, amelyet önmaga választóit.
Ha néha-néha rosszkedvűét is, mini a milyen volt a nemrég elhunyt kedves Márton Ferenc, vagy Odry \'Árpád, alapár mészé lük mtégis a jósa?, a %fv-golás, bizodalom és a mftguk vagy « mások által nyújtott kincsek megbecsülése, értékelése.
Márton Feienc székely volt. Erdély bérceinek, havasainak fia, mégis szerette, imádta a Balatoni. Odry Árpád, ez n.nagy művész pedig, mihelyt\' ki-zöldültek a fák éá a nap sugarai kicsit már simogattak, azonnal u -vadak, ülepére utazott. Balatonföidvá-rott a napimádók alapították a -vadak* birodalmát. Ez 11 birödnlorni embermagasságú nádkeriléssel körülhatárolt terület, hogy idetékletcn szem be ve kukkanhasson. Felszerelése eleinte három pajtaszerii tákolmány volt. A legjc^cgzctebb -vad. közülük néhai Nádas;- vcát országos főkapitány, to-
vábbá a nemrég elhalt Szábö Sttalor és mini már említettem, odry Árpád volt. A >vadak* a legelső verőfényes napon, amikor a ferdőtelepek még csak nyújtózkodtak a téJt alvás utón, már jóformán mindannyian egybe.e-regtotlek és ott hasaltak háromszögletű nadrágban a finom balatoni fövenyen és igy sülkéreztek évtizedeken ke-esz-IÜJL ( i
így találkozóit Erdély fia és «z ország különböző részeiből ös8»ese-e&!ett ¦ vadak*, — minden igény nélkül — meri hiszen a büngalow-kat jófoilmáu ők eszkábállak össze, — a Balaton szei-etetében.
Ma megnagyobbodott és reháSUak\', még további célokat elérő országban élünk. Most már a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a visszatért Délvidék területeiről, nemcsak egyOiekntík keU megísmerniök a Balatont, hanem a visszatért területek bérceit, fürdő.t és városait is fel kell keresnünk; hogy gyönyörködhessünk megnagyobbodott liazánk táji és bal neológjai szépségeiben, amelyeket húsz évig nemi láthattunk. ;
Ezt vezérelvként kell szem elölt tartanunk. Ez alkalommal azonban részleteden csak a Balatonról "beszélek. A Balatonról, amelyhez el nem) sorvadó, soha be nem rozsdásodó sie\'O-lem füz. A Balatonhoz, a mai magyar tengerhez. f \\
Szeszélyes -ez a tenger, mint e^y szép asszony- De sokszor olyan. BzeUd, hqgy ínég hullanvVerésekben sem dobog a szíve, olyan sim-> néha a viz tftki-e, hogy benne a zamárdi dombról a tihanyi őd apátság lemplomlomyá-nak fordítottját látom. Ilyenkor a Balaton színe olyan, mintha olívzöld és acélszürke forrásokból tápfulkbziiék. De néha percek aldt ugy megbokrosodik a Balaton, mtat a karámba zárt elválasztott csikó. Főleg akkor, ha lecsap az északi vagy északnyugati szél. Egyik hullám torlódik a másik után és méteres tarajok ostromMják a déli ]>art marásalt.
Marásoknak nevezi a Balaton nípo azokat a fővén yfenékgyuröJéscket, a melyek hármad-négyes sorban, de cikkcakkos glédában a somogyi, helyesebben a déli partok mentén húzódnak végig. E marásokon belül eső, leliát a baat felöl esö vizekljcn, ahoi a viz mélysége félntóter és e^yméler között váltakozik, már május deiekától késő őszig fürödheiünk. Bár a májusi, saíjp-temberi ÓS októberi esték és hajnaljk hűvösek, az erővebb délelőtti napfény nyomán kora délutánt órákban riV,ír fürödni lehet, meri o^üző-nap sngarojj 20-2;», "öl 21-25 fokra is fefmelégW e marások közötti Iu>mökkuUaii;>kbiaB\' a Vizel és igy jóformán hathonaLou, át az erősen verőfényes\'napokon nttjfc márthatjuk magunkat a Balatonban.
fis milyen a vízi... Mintha selyemi vagy bársony ölelné körül a testünüeit. I,ágyságával, puhaságával körül simogat a játszi hullám és Iráégis aoílosaá edai testünkéi. A Balajon-viz rá*óa*Vtlv*. tása sok helegiégael szemben teszi a szer\\ei«:et ellenáííová.
Áldott vizl... 1 * \' \' | \'
A jó IsKii .jókedvében teremteite a Balatont.
Az idő gyorsan száll. Közel kól évtizede töltőin nyári szabadságomat » Balaton ntellelt és meg keU á0aj)ita-nom, l*ogy azokból a pőltötonyl kisfiúkból, kisleányokból, akiket az\'elstf évben homokvár épitése közben latiam, majdnem mind-mind sudármafeias szépszál legény,. knrcíu darnzsdereitu leányka, vagy már asszonyka kait.
Hogyan és miért nyerték ezt. a dali termeiét ?
Mert páratlan a Bal.itonnakcsira- és pormentes levegője és vize.
De nemcsak ezt adja nekünk o: Balaton. Emlékezzünk vissza: oiíg mlult el félévszázada, hogy nádifarkas üvöltölt éjszakánként azokbanaa berkekben, amelyeknek helyén-mn. már villasorok állanak, sétányok, lómboa fák, I>enziók, .szállodák emeJhedtek és raB-lyekben évről-óvne tökélele:,ebb«3\' váiai uaz eMátás, a kiszoigáalás és íu Jtémje-yem ésíjegyie vö- a \\«ndéf,*k nMe-csűlése, \' i r \'. \\
XFolyt kflv.) ^
«ALA! KöZLÖNV
MuraanntmittoaI (muraközi) darabot príma minőségű
BARNASZÉN
házhoz szállítva 4 P máuanklnt. Szagtalan, nagy kalóriáin, tüzelésre kiválóan alkalmai, kevés hamuval égó »zén.
Kapható: Dr. Boám \' Rérolf
bor-«i Iltrtéktiltö «e(iel
Nagykanizsa, Váosoy-u G Tel, u\'J.
Hóit iiorfut hm MII asteuátl
Felárán mehet színházba
a Zalai Közlöny Bünden olsasója
¦ A Zalai Közlöny szerkesztősége lehetővé aknrja tenni, hogy bizonyos nagysikerű, vagy irodalmi értékű színdarabokat a közönség széles rétegei is élvezhessek, ezért megállapodást kötött Thuróczy Gyula színigazgatóval néhány akciós előadásra..
Hélftín, június 9-én lesz a Zalai Közlöny harmadik akciós előadása, amikor Hoffmann-sthni világhírű színjátéka, a Jedermann kerül bemulatásra egyetlen estén.
A Zalai Közlöny akciós előadásaira előre felhívjuk a közönség figyelmét, már csak azért is ,merl a Zaiai Közlönyben meg jelent szelvények ellenében a fenti előadásokra a színház pénztára féláru jegyet szolgáltat ki. _
A stfoházl iroda h\'rci
ZENfiS-TANCOS operettet mulat be szombaton este a &\\n\\Ársuiat együtteső. A NAN1 kerül srinre kitűnő »uu-rcposzlásban, pompás táncokkal é* teljes *eaek*rral A NANI vasárnap dél-mán és este ls műsoron van.
HÉTFŐN este a Zalai Közlöny 50 százalékos akelős el6^dásAb«.i Hoíf* mftnnstlial világlvrü sziiim-üve, u Jedermann kerül szintié egyetlen uMn
Heti műsor
SZOMBATON: Nini, VASÁRNAP DÉLUTÁN: Nánl. VASÁRNAP ESTE: NénL
A ZMNTE edző mérkőzést tart
\' vasárnap egy kombiniüi osapftttil, mert a mohácsi csapat a tervezeti mérkőzést -fafmondto.
A ZALAI KÖZLÖNY KEDVEZMÉNYES
«ZINHAZ*JEGY SZELVÉNYE.
melynek ulUiuébsn a J«*t«<>m»»n (akárki) juulo« 91kl e4oaáá»é». téláru Juiíj- váltható.
— Naptár: Június 7. szombat. Rom. kat Róbert hv. Protestáua.aólwrt, Izr. Szlvan hó 12. — Június S. vasárnap. Rom, kat Szontháromság- vas.; Protest. Szentháromság vas. In. Szlran hó 13.
Utrlárfo nyitva referál u órától esti, ¦ árait ibáttó. szerda, péntek dáluIAu 4s,k*flri*n vmÍM . mmm nSknakl .
BlxtoatUon TŰZKÁR allen,
•t Ara meotémOl i
uáp Idoban, «%6b«n, szálbvn megvéd ¦
Ä rendőrség az ujabb erkölcsrendészeti razzián 17 nőt ¦ állított elő a kapitányságra
Jelentettük, hogy a nagykanizsai rendőrség oz első általá-f nos erkőlcsrendészcti razzia után rendszercsiti a razziákat, hogy megtisztitsa a várost a közerkölcsiséget veszélyeztető elemektől. A rendőrség emberei végigjárták, a nyilvántartott gyanús lakásokat, zaigborkimérese-ket, nyilvános helyeket és igazoltatták a kétes egzisztenciájú,
vagy munka nélkül csavargó\' nőket. A razzia során 17"nfit \'állítottakelő a rendőrkapitányságra. Miután személyi adataikat felvették és rendőrorvosihig megvizsgálták őket, a szokásos eljárás.alá kerültek. A nemkívánatos elemeket [Ulet&ségi helyük re toioncolják.
Az erkölcsrendéazeti razziákat mind gyakrabban foganatosítják.
Minden autótulajdonos érdeke, hogy •xavatoo-oAfli biztositáet jfcS»s5wB mórt ufly •»•melf»«" ée térgybam okozott feéya wtofftérfli I
uélben megvéd ¦ meghOlé» kővtkeiméfyeH»! jj
KISKÄNIZSAI ÉLET
A hónap eseményei
A feszült és cendes tavasz után u} mozgalmas társadul,ni éjőt indult ii.íí ; Kiskanizsaji Az egyesületek ismét müköilnek és ujVa változatos műsort kan n sá-ikuközönség.
¦ Mar vlőzülcg jelettiellük, hogy június lS-én pompás és ritka jnfüsor lesz a Kiskanizsüj Ijc.en\'.e Egyesület diszláborozasnn, ami egyébként juniális rs egyéh szabadtéri imi.vma] bővül, A léten [ék nagy gonddal kó-síúlriv\'k erre a ritka eseményre. Az egész "kp műsora gazdag és változatos lesz. Ünnepi zenésébreiztő, tábori mise, déluiani szórakoztató rriüsor, esti ünnepély és tárctnulatság l&st részben Kiskaiilzsáii, részijén a Kiskonlzsa végén lévő véderdő tisztásán. A \' dlse* táborozás széles körökben nagy ér-deklőlésl keltett, ugy hogy ezres tömegek várhatok a Kiskanizsa nem1 mindennapi esemcnyérŐA A vidékről, valamint a városból muris sokan jelentették ]>e részvételüket. Az ünnepély ritka azép műsorral éa dr. Králky -István kir. konnánylő tan ácsos, poigur--mester ünnepi beszédével, vaiatain\'t a tábortűz számaival bővül. Cigány-•zenekar, tánozenekar és a kuskaapzcnl Jfiven.ezenekar számai, v^lafcoinl magyar táncbemutatók szintén Gofl.epefaek a délutáni és az esti műsoron. Szop-udvary László főoklató vezérletéveL \'at egésx klskanizsai rleventegárda dolgozik a nagyszerű műsor sikerén. .
22-én színién -nevezeíes napja lesz Klskim\'z^ának. p. Murai Fdgyea, a kltüng <(ei«noojlelkész, aki KUkiiiksnii közszeretetnek örvend, értékei mtbort dolgozott ki erre a napra. A osáktyr-nyal Katolikus fcnekkar Utofi»t et Kanizsára, iUehe Klskaniisára, hogy kö-
zönségünknek tejlett éntfltkultúrájukat és táncmüvészetükjBt betnMtassák. Díi-előtt tábori misén énekel az Snekkar, délután 1 órakor a klskanlzsAi Polgári Olvasókör n agy lenn ében műsoros ének cs tánccal mutatkoznak be muraközi [estvételnk,
Készül; a klakaoizsal strand
. i.vuuiubbi Xelwolalátuukat tetl *0-yelte. A város vezetősége m»#é(ra tette a kUkanjzsai Kiranilügjet éa na. pok óla előkészületek folynak a strandfürdő, -valamint a duzzasztó I helyreállítása érttekében. Vépsey Barnabás .városi műszaki tanácsnok &ze-nu\'-lyt-sen megvizsgálta a hibás duzzasztót, valamint a duzzasztó , körüli rossz töltéseket. A inunVálatoTt a hibák kijavítására már folynak.
Az kiéu jó termés Ígérkezik
Aggódva figyeljük egész.éven kéréseiül terményeink fejlőilését és az időjárás következményeit levzurve, m»g-\'állapítjuk, hogy a klskoniz&aí gazda helyzeté nem ad okol aggodukJtnM*. A kora tavaszi szeszélyes időjárás t*jk mindennek az értékét és a iiAvinyist-gét lecsökken tette, de nem olyan mérteikben, hogy ebből anyagi károkat kö\\«t-kfzietnénk.
Örvendetes tény, liogy a magyar föld >aranya<, gabonáink szépek és nagy termést Ígérnek, A virág/A*, \'ha későn is, de zavarLaltoul történt Négy hét inulva, ha nerw történik ujabb szeszélyes időjárás, nagy őrömmel ké. szülődltetúnk az aratászíMc.
A kukoricák nem fejlő inek, a burgonyának kev^bé ártott meg lutldfl. A takarmány, különösen az -öi«g szé-
Wép IMJoaegtí). WT s»omb»t-v««*mop
Ixgolom I — Kalond I — Droma 1
Flotta a viz alatt
A világháború tengeralattjáró-harcának Izgalmai epizódjai Főszereplőn: NANCI KELLY es RICHÁRD OREENE Aktuális wllághlradó. Olo.ó h«ty*r«fc
ElStdáaok komipokon 5, 7, 9, wir- ét »nn«pn»p 8,5,7, t-fcor.
mi, i\'illiii, dc !6 és,éiWMi.
A kerti nóv-ftiyekbwi-o:s>09e*i«lí károk ós ha késéssel ls. d» neinsokAra ,1,-,/önlik a \\Arot pUt^u. A ,jtyQmol-csósók kósejrós tiertnést íkí\'.ihA, tnt\'g a sxfllok nagy fejlődésnek .indutuk a legulóhhi jó időjárás után.
Sportélet
A kvente válogatott inérkd-t&en bét sáska játékost érte ac 11 kitüntetés, hogy magára vehette a város bevette Ifjúsági válogatott oimeras intenél. A hét válogatott kőiül a UtWíi MMW. valainiiH Munkácsy szerepelt egésaeu kiválóan, de jók voltuk Horváth III, Kiss, Horváth II., Vajda és W*»*>r.l«.
Vasárnap a kisWntisai [Pátyan kerül sorra a .KlSE-Sáska-jje^tote Uj. nokl roérkaités, áhbt a\'két a»jm"m-szór találkozik egymással. A SáaVa-Ije\\©ni« Kumia ~ Gaz<rag, Jáanbor — Plánuer, Horváih II, Horváth I. -Vajda, Millel, ,Klss. Mutlkáasy, llor-válh III. összeáUitáshaii HWüepei.
Klaevezéi
A belügyuilulsiier Sárdy Lajost rendörfielügj«tőgyakor»wkKá uewUi.ki Budapestre. A kiakanizsai tA;vuL,Lnt élet egyik rokonszenves tagja Sárdy I.ajos, akinek a mutörieu^gjelőt kltrbti való felvétele nagy örömöl Váltott ki Klskanizsán nvelyntek hazafiul Ifjúsága bensőséges keretben búcsúzik kedves -sáska tagjától.
-Jr-n . |-
— (Értesltéull
.ertesiljük a,«ujgyérn>ZTna.k4í(«ns*«el, hogy pHryaudvari lente-iiályáiúi ja», nyllu BérleWk és érab»osztás uránt érdeklődni lehet: Laborczy Károly-intéző urnái, MAV OszUgymémok»é*. Hajcsár utca 4. szám. Nagykanizsai Vasutas TE Etookséfo. (i)
vásaroljon^zakOzuetbeni
SlEIŰfltlEI i
orvosi roceptek szAkezerö elkcezltéM
FÉNYKÉPEZŐGÉPEK, Fi\'I.MEK, FOTÓCIKKEK. A legjobb „»8t»" anyagok. -MODERN FOTÓMBORATOrIUM.
HilttBi HatlMk s Ujcsutib aaraUr-Uftt <• B.íflU.oH.
OPTIKA-FOTÓ. JOÓ IMRE Mtaxas^as,
lturtdy Jllklós-ut l-lVárastiáza)
Pettiivás I
Qróf Blllot Nándor volt :__ lakos hagyatékát Zala vármegye árva-székének megbízásából tehermentesíteni.
Felhívom a hagyatéki,hUetwaket, hogy követeléseiket itMl. evi janiul !16 20-lg Irodámban, NagykitrlTO, Horthy Mlklőá ut 16. Le* (elent-ták be, mert ellenkező esetben azok a követelések kiegyenlítésénél tljtjíel-itten kívül hagyatnak.
Nagykanizsa, 1841. |unlus 7*1. Dr. Kovács Liulo (•¦Mid, /•ts vármtgya tb. t. IMjráina.
ZÁUU KÖZLŐMŰ
onyvnapi önyvet
K
II ön w nélkül
Schlesséknél .
Horthy Mikid*-ut 1. Deák-tér 10.
— (Homokkomárom kettős búcsúja)
most Volt a pünkösdi ünnepek alatt. Eáső nap a vidék zarándokolt sére-gestől a vadregényes Honiokkolmarotn-ba, másnap pedig « nagykanizsai hl-vek. Mindkét nap a templomiban is és a szabadban is volt szentmise. Első nap Hozmán Alajos, plébános, \'n&snap pedig Borbély Honor ferences atya mondtak szentbeszédet az egybegyűlt tömeghez. Megható volt, amt\\kor a zarándokok közöl közel ötszázan. Járultak szeutáldozáshoz. Délután \'az erdei ke. resztutat a világbékéért végezték " búcsúsok. Július 13-án a nagykanizsai világi plébánia -vezet zarándoklatot Homokkomarojnba. .[
— (Csáktornya éa Muraköz)
örömhöz jutott: a Csáktornyái ma-gyarság: egyik vezelöjc, a mindenkitől tiszteit pecsornik Ottó mérnök klsza- j badult a német fogságból és június 5-én délután hazatőrt C&ájk tornyára. Tettrekészségére, szivére, tekintélyére nagy szükség vau Zrínyi Miklós föld. t \' ¦ . \'
Holnap;
LEVENTE NAPI
Jelentettük, hogy a nagykanizsai leventék holnap tartják fo-gudaloralétellel egybekötött levente napjukat. Délelőtt () órakor a Deak-téren tábori szentmise lesz, előtte az Országzászlónál zászlófelvonás és dőü, l-ig diszőrség. Délután 4 órakor a sétatéren lesz a fogad alom tétel és a nagyszabású levente ünnepség. Belépődíj nincs, ló-gyünk ott,minél többen I
— (Eskflvő)
-Horváth Mária és Németh József .\' ni. kír. attnhvrendőr folyó hó 8-án Béi-után 5 órakor tartják esküvőjükéi a nagykanizsai szentlerencieiidl jilotiáuia templomban. (Minden kálón értesítés helyett.) ( (,)
— (Kiutalták Zalamegye június havi bőr- és clpöjárandóságát)
Zala megye részére június hóaapitt 4748 kiiogvamm lalpbőrt és 0103 pár lábbelit utalt ki n közellátási uunisziar. Ex a mennyiség 3liíi ezer dnl)er számára szolgál, ennyi a megye fukos-sága. Csekély ugyan és kÖruUeVinté*. sel kell elosztani, liogy a SegsfirgÖscbb igényléseket kl ieliessen elégüeni, mind u-zálial uKgállapitható, hogy Zatlft fennálló nehézségek közepSltc n._„ mindig a legtöbbe! kapta, aknflt-tuisonW viszonyok közt kvő Tárniagyé-k kap
hallak.
4
— (Kdrmenet a lazsnak! kápolnához)
A nagykanizsai rom kai. Szent József egyházközség kulturális bizottsága folyó hó 8-áu az alsólempiotuboi kör-menetal imlit a lazsnak! kápolnáhoa abból a célból, hogy ezen möemflék számba mfenő éptltet iránt az érdeklődést felkeltse, A körmenet délelőtt 9 órakor iudul a Horthy Miklós ut, Erzsébet tér, Magyar utca útirányban, A kápolnánál azaaitmlse, utána a kápolna történetének rövid ism*riéres« lesz.
— (Holnap: térzene)
A tíznapos muraközi körútról luua-tért lunivédzenekar hdhap dtflljeu fél 12 órakor a Deák téren térzenét ad a következő műsorral: Striczi: Hazafelé, induló, 2. Lehár: f-va, keringő, ÍJ. Csajkov&zky! Feodora, nyitány, 4, Szellős!: Magyar népdal egyveleg, 5. Gou-nodj Faust, ábránd és (1. Hadfy; Délvidéki Induló. — A derék honvédzeiie-kart Muraközben mindenütt nagy tó-kesedéssel fogadták és minden számlii-kat megtapsollak. Kémleljük, hogy a nagykanizsai közönség sem fukarkodik majd az elismerésben és legalább az-zal köszöni meg a honvéd ivenekarnftk a szórakoztatást, hogy tapsolunk nekik. Megérdemlik |
7—12 étsi gyenaekekayaraliatáia
ataiiiggiiigiiMpiiiii,
Félholdas őspark, hegyf levegő, napfény, úszómedence. BÖBégcs koszt, állandó orvosi felügyelet jttaitu 15 - •xeptwnlMf tS lg,
Dr. Bfiakolciy Vllmocná, Vica
CUroin-ulc* S.
— (A Piarista Diákszövetség)
a nagykanizsai gimnáziumi udvarán június ii-én, szerdán délután 6 órai keidetteU belépődíj nélkül. ksrtl ünnepséget rendez a piarista te.inpío)ni coljaira. A rendexőség, élén dr, Krátky lstvánnéval és BerUn Ágoston szövet-1 ségl elnökkel, gondoskodott\' róla, hogy 1 exidén is olyan -tejtames nyári szóra-1 koiást nyújtson a közönségnek, mint az fii null években. (:)!
— (június közepén jelenik meg az új termésrendele t)
A föl\'JniCivelésfigyi és közellátási miniszterek, főMejj pedig az alájuk rendelt hatóságok állandó tárgyalásokat folytatnak az uj termés értékesítésével kapcsolatban. Eőleg a rorgaionanPJ összefüggő problémákat kívánják tisztázni, hogy az értékesítésbe m\'ty módon kapcsolják bele a tőkeerős és • részben jól bevezetett, részben pedig mostanában jogosítvánnyal ellátott kereskedőcégek százait. Vannak azonbnu más kerítések is, igy u k:ő:lís megállapítása, "z uj kenyér összetétele, stb., amely mind megfelelő intézkedést tesz sziUségessí\'. A targyalástik
HOTEL OORVIN
BUDAPEST WIB
VHL, Oaaktuy-H. 14. Nsnistl 8ilBbizná> Csaliul szil 1 oda a varos szivében. UJoaaat. bertadezve, központi fűtés, hkkg-mtleg loiyóviz.
Egyliiyaa szoba P a-50, kétágyas P 7«—
megszakítás (lehűl folynak gs június közepére napvilágra kerül az iy icr.-\' mésieai delet, <
— (Műkedvelő élőadás Hosszúvölgyön)
Nagy slkeriel adták elö a hosszú-völgyi műkedvelők a <üy*ntost vadvirág- cimü hárota fel vonásos nép-szhimű\\e| ,i liomókkomáromi kegy-leinpt-Mií orgonájának a javára. Minden .s/onviiií kitelt magáért, űg>esen játszottak a szép ruhában megjelenő leányok és talpraesetlek voltak a fiuk 1$. A legfőbb érdem Szépvölgyi Jánosi illeti, aki belanitoltu és rendezte az előadást\',
ÚRAT, •\'.\'.»,\'.," ÉKSZERT,
vSslroljofl bUaiommai siotld Árban
vékAsy gyula
vitiitk, gumlb4!y«|(0k oknUiUii kfuOlnek. ANANVAr
— (Szukségóvóhilyek adókedvezménye)
Az J941 január |, után lítcsltett szilkségóvóbáyekkel kapcsolatban is lehet adókedvezményt engedélyezni, hu a szukségóvólwty lótesitésát a hatóság renddé el. A pénzügymiuíszter most kiadott reiidejeféve), amely a Budapesti Közlöny szerdal számában 1 jelent meg, megállapítja azokat a (feltételeket, amelyek mellett a szükségóvóhdyek ulán adókedvezmény enged éiyézétoek van Iwljie, I >
— (A homokkomáromi ut érdekében)
a búcsúsok íöbbszáz tfáírassai kérvényt adtak "be a vármegye alispánjához. A kérés t<4jcse» indokolt, meit a bokáig érő homokban gyn|og is rend-klvftl nehéz a közfekelés, jármüvet, különösen autóval pedig egyéneién Jár-hatatlan. E messze löldrő\' gyaérun lálogatott kegyhely nwe^érdem»tne egy köves utat. -; ¦
Uj ás faaaxa Ut I rógepak váUle éa alaasaa
Írógép átalakításokat
magyar beosztásra a legolcsóbban es leggyorsabban vállalja:
Sslubcída íémí én Fii
IráfSVálUUt \'
SagykaftUsg, Fft-at 8.
TaUfea: m.i.
— (200 évea a kirakat)
A városok arcához ma mar annyira hozzátartozik a kirakat, mint akar u villany világítás. Érdekes, hogy az eUŐ mai ért<lemben vett kirakat 200 éve készült. Egy augsburgi ruliakeieskaHlŐ épitelte, még pe^\'ü otymódon, liogy üzl.\'tének egyik üvegablakát a m kiftö-résóv<l egésze:] az utca szintjéig meghosszabbította. Kell.n például c>"k 1835-ben ismerkeJett rntog a\'nagy jövő előtt álló újdonsággal, lízutlníl e^y t\'klnAí, könyvkereskedő váUslta az ut-törés szerepét. Ezóta a .Iczrakauendezés valóságggal művésifiltó lelt, amaly számos szakembert fogtabn>zb>t.
Tarményeit tűskár allén ataiAnybixto«K*s karatéhen bhrtoaHhatJa lagoloaóbban I
Dr. Boda Károly Bor- és Faértekesitő cégnél maximális áron kapható L™ T/ü",-
ét fi>T< llilf.; rUtl lilimfa, UUl brik.tt, an/Uluyl billull, «|lul J.i.b..-MtéB, klUup^t r*k*U«<a, U komlói ko»íoMi4a, vnlinnlnl ollérendü mlnfatgU Ó é» UJ bor.
Iroda ?8 borpiacok: CHH|«ry-Ht Si. - PaMept V«oMy-aiM t>. — TaUlM: 9f.
Bár BMt goaioikmllak i kuittiui télre IHuliurfag-iitkii(lelirul! thfia^k u hMmmkmk agéai >aU,laknk llfaMrlI il.ankna.ak krimi lalMlaUk múto\\ I
ERENCJOZSEF
KESERŰVÍZ
— (Szerelmi bánat)
Tudósilónk irja: Horváth Gyűli 10 éves Idényei legéxiy katonai szoígálit;»t [cljCsiteti és amikor nijst hazament megtudta, hogy titkos jegjiese máshoz megy férjhez. Ez annyira elkescritctte, liogy szolgálati fegyv«révei főlwlötto magát. I/flenyén Wmtették et nagy katonai pompával.
— (Motorkerékpár-szerencsétlenség)
\\Viuklej- (Jászberényi) Sándor Állam-vasúti tisztviselő motorkerékpáron szülei látogatásiira érkezett Keszthelyre. A délutáni órákban igyekezett haza-felé Sümegié, Közben a hévízi uton köhalnaznuk ment neki a motorkerékpár, megbillent és Wínkler az úttestre zuhant. Súlyos fejsérüléssel szállitotiák a keszthelyi kórházba. AUajwla nem íl<tv«siély»s. (
APRÓHIRDETÉSEK
¦UoaUt ItlTautk 10-töl, kltoMWKl-lel, belio koiilfa. Címei leadni a liledo-lilvfllülbaii.
iíaabaiaányl keresek azontulia. — Ilo.lliy Mllilöi-m 19. IS6S
Níticn leUKtiD hAKlMa[»*e ketcsak, bentkofxtOMt, aki a dluaokat la allítna. Hensermalon, Sormla. 1695
IXallkiMMM 11SI (30 -40 év krliMl) Hetesek magányca inkő mellé. BrJvebbet a kiadóban. 1716
¦•Iára»11 felvetlek. Sugir-nt 10/1»., lOldailat 9. 1734
SaerfiBlmaiH. lómegjelerréan H|M.
r.mnkHal — kilutól — ••!.«•*•»>,.
KOHlBilvlielők SiOvelkeiele, Enaebet-tii.
1720
Háamaatara.B, gyermekteleo házaa-píi felvételik, Calnyl líaalé-u, 8.\' 1729
Jóarankii url- is nöl fodiáixt vagy karaél,ai|Ual éa faelr*aui»II fel-veuek. Kováéi fodiiaa, Deék-tér 15. 1738
Jol aaimolo, némi liodagyakortalral ren-delkeiO tlaahrla«l«»ítlelvíaj Elalnger és l\'lscher cég. 1730
ADÁ8 VÉTBL
Haaanált rakél veaiek ét eladok. Márkus, Klralj-ulca 31, 1514
Klado Balslonmárlaiatd6n (Pécsi-telep) magányos alllai |2 noba, koayln) egén aiesonra, vagy havonta. Cila a UadoUB.
1670
Jókaiban levő, sárga, kompiéit angol ¦yaraafalaaaraiMat keresllnk megvételre. Hercegi Erdogondnoktág, Und.
1684
• HP fanaamalar aj generátorral és
nloanan (urva eladd Wodlji
Teljes bálé alaaU ét egy ebédlőasztal. Clm a kladobsn. 172>
Utéhegyl laianaéa eladó dr. Knaiua-nénál, F0-»t 21 alílt. 1726 ,
Egyes bútordarabok is ablakok ataaaa, Kotinlh-tér l, es. aUlt. 1727
Samolkilyln, kislmángoTli, redfayok, aulai, kották, tllslcitrvek elaXia. Zrlnyl-Mlklot-u, 4). Kppliihii. 1718
mi J"5iuj_r
LwUOS-OZIJtmiELYISÉq
Caengary-ut és Szemere-utca sarkán lLvö hasban pékUzlet-helylség azonnelra vagy novemberre béraiBdó. Clm a kiadóban. 1717
HÁZ ÉS OKMTUN
Több adómentes magán- es bérházat házhelyet, szólít és laldeket kS».llt Papp, Telekt-nt 8. 2303
TSbb emeletes hasal, bérházakat, kisebb magánházat, egy modern pékséget négyszobás lakással, adómentes emeleti vllls-épuletel Máriatelepen 11500 P-ért közvetít Hlkó Páter Magyar utes 34. 1967
Ehjalé Förbenc újhegyen azölö és a vadslmsal dMóben szántóföld. Bővebbet luki Jánosa!! Nagykanizsa, Hajgató ssn-dw-utca 16. 16«)
¦atatcmbioaláron nagy árnyas kertben, part mellett levő 3 szoba, zárt veran-JJIiOl állá komtortos villa kiadó. Étdek-lódnl lehet: Mária gyógyszertárban, Naév-kantzsa- 1731
Egy szép caládl biz olcsón eleeU szabadkézbál. Arpádn. 2«. 1651
H4sti«r?e>katt kisebb-nagyobb adómentes msgánbázakat, JövedeTtnezö bérházakat, üzletházakat közvetítek. Horváth Sugár-ut 42. 1733
sriMwrtu_
300 drb birkával feles iaháausuk
mennék október 1-ie. Clm : r«\'k*s István Ságpuszta, posta Somogyszcnfmlktós. 1606
LakéafamUa elítt kéljen Hsán leatótóh Klnlast u. 24.
íjinlntot 1667
Kétéves leányka-kabát .W....tt, Magyar-utcától Erzsébet-térig. Akt megtalálta kérem adjs le Klnlzsl-u. 93. alatt.
1724
Molnárok figyelmébe I
lámfeljegyzési
vagy
Vámcserekonyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdáiéban.
(Folytatáa az 1. oldalról)
Irakban még tartanak a harcok
Beirulh, június 7 Irakban még nem sikerüli az angoloknak helyreállítani a rendel. Bagdad, Mosszul és vidékének megszállása sem fejeződéit be, a sivatagi részen pedig a csapatok egyáltalában nem tették le a fegyvert. Az angol halóságok most \' kihirdették\', hogy 21 órán belül be \\kell szolgáltatni a fegyvereket.
Afrikában 57 fok
Kairó, junius\'7 Afrikában a forróság szinte megbénítja a harcokat. Főképp csuk tüzérségi párbaj és járór-barcok vannak.
Kóma, június 7 Az angol támadás Kcletafri-kában összeomlott, bár. Öt o\'^
dalról támadtak az olasz csapatokra, amelyek a bennszülöttekkel együtt ismét bebizonyították hősiességüket. f _,¦
Dovert lőtték a németek
Berlin, június 7 A német messzehordö ágyuk újból tüz alá vették az angol partok katonai pontjait.
Megállapították a exerb-horvát határt
Berlin, június 7 Hitler Göring és Ribbenlrop jelenlétében fogadta Pavelics horvát állani vezetőt. A tanácskozásokon véglegesen megállapították Horvátország és a nőmet megszállás alatt lévő öszer-bia közti határt is.
Rövid táviratok
HORTHY MIKLÖS kormányzó ieg. nap fogadta a ncmzetvétleSmi kereszt káptalanjánál, tagjait és átnyújtotta, részükre a kitüntetéseket
II. VILMOS temetése a Kornajápy. zól vitéz Keresztes-Fisolier Lajos fő-hadsegéd képviseli. A temetés W&t5u lesz Dooroban. \'
MOI.OTOV szovjet külügyi népbiztos még !i nyár folyamán Tokióba ulOzik és viszonozza Malsuokn moszkvai látogatását. .\' ¦ .S \'
VARGA miriiszicr hva (Kiben megnyitotta a Szegedi íp«ri Vásáfb >
KECSKEMÉTEN tegnap a Kormányzó jelenlétében felavatták a két évi munkával elkészült vasúti alltjáról.
BULGÁRIÁBAN 1(10 ezer munkaszol-gálalost mozgósítottak, vasutat építe-
nek a visszatért terútetek és az anyaország közt és megintik az ti ti ,10 kilométeres bolgár vil fcánfos vas utvonala t.
VAUAGQS a HotlaiKl-indiai és jft-páni tárgyalisok sorsa: n \'japánok stjc-rint a lioUandok nem \'Őszinték, a bjr>í<-Inul gazdasági küldöttség elutazásra készül.
MEGÖLTE bullával feleségét Katona Bíia 20 éves budapesti szai>ó segód. Az éjszaka ónkéul jelentkezett a rendőrségen. \'
\' A MIK ADÓ ujbíl kUial\'gatáson ío-gadta Matsuokát, amiből arm kö\\«t-líoziclnek, hogy az uj dlpfomátfai harc Japánt is érzékenyen érinti.
FELAKASZTOTTAK a szüniyegi rablógyilkost; Bumnyfes László 33 éves napszámost, aki hitegöltc és kirabolta Tussay Mihály gazdálkodót.
Előkelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas uzoba 6 P-töl, két ágyaa ezoba már 12 P-töl. Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kl-BZolpáláB. - A Zalai ktíxitfny előfizetői az utolsó havi elöllzetésl nyugta felmutatásával SO\'/- ked-vaiményben részesülnek.
«»qnylH
az0.H.T.K. fefflók
Magyar-utca 2. ttxám alatt
(a volt rtyllaa pártuelyleágbon.^ ¦ Naponta friss teavaj, tej, tejfel és Irö kapható. — Kérem a t. vevőközönség pártfogását. Tisztelettel: 101 Sav. Balosa Mtiusuó
A Balaton legszebb, legolcsóbb üdülőhelyén
BALATON-FENYVESEN,
közvetlenül a pályaudvar előtt, a Balatonparton, nagyon szép fekvésű, fásltott
, fürdőjoggal
25%-os
tisztviselői isii mii
havi 15—20 pengős részletre
megszerezhetők.
Villanyvilágítás. A ta1a|besz(trődés folytán kitűnő ivóvíz. Fenyveseiben árnyas sétányok. Bársonyos homok-strand. Eaycéu mélyülő sekély vizében a gyermekek »e-
nelT nélkül ItlrMhetaek. Az építkezés olcsó és kedvezd feltételekkel lehet építkezni. Egy csekély előleg lefizetésével a telek nyomban birtokba vehető és nevére lesz telekkönyvéivé. Kárlen .díjtalan prospektust
SZABÓ ANTAL
Üzletében: Nagykanizsa, Fá-ut S.
Nómot hegyivadászok látogatása az Akropolison. (Foto R. D. V.)
Német ősapátok dlszlelvonutáea Athénben (Foto R. D. V.)
43
¦ALAI WDXLOtn
19*1. jiwlm r
Nigykmlzta menyei viro» polgármeslerétSI.
Zar» vármegye Gazdasági Muokabér-- ijníílBipIIÖ Bizottságától.
1Í70,\'I94I. ICO/1940 M.
Tárgy: A legkisebb gazdasági (4) \' tntmuMrtk niegáll.pftss*.
6. StÖtÖ szakmdnybérei
IttfMt homoVol ttltkM kil.fcoldwUíil
Nyitás 20.- P 16.-P
Metszés 25.-P 25—P
KlroTgweiUs 5.-P 5.-P
Kfltozés, fatlyazás 20.-P 20—P Kapálás négyszar
á 20-15 P 80—P 60.-P P*rm»t«z«V háromszor
á 13 P tó— P 45.- P
F«dés 20— P 16— P
Összese* 215.— P 187,- P Az ÖehiMtféíért a rész*smlv«lés éa okmány bér eseteiben az ebtő és második osztályú munkásnál 80 lTUér, & há>m*do«Wlyu munkásnál BO falár vonhatéle najionkent
A isV.se« munkáknál au etölrt munkákat nem leljesrlhetö részes részéből a\' ttzakritíArvybeWrkrtel- «z eJrrmlawtott munkának nKgaarakj és a legkisebb sAtaiánybér -giénzérttkévet mgywfö értékű i- ¦ ..in, i.vi-ég vonható
IV. Idénymunka bérek.
(Summásak, hónaposok.) A gazdasági idény. al«tt szerzödteWtt Idenymunkásokiiak munkabére nem le. bét kévéseim, nifnt
a) A«lrrriCtze>s\' me«e:t !
í. o. munkásnál: 100 kg. buza, 100 kg. rozs és 8— P,
U. o. ií.híilcv.üM i 80 kg. buza, 80 kg. rozs *\'6.- P.
III. o. munkásnál; 60 kg. buza, 00 kg. rozs és 4.— P.
FJelmezés szeiuéljmkíéit és havonta MérII. osztályú munkásnak :!
20 kg. Ucnyérliszt, 10 kg. i,i-.\'t-.-., 20 kgy- burgonya 1 kg. zsír; 3 kg. huS, 3\'kg. szalonna, 1 kg. \'só, 1.5 kg. bab, vágy más hüvelyes, l Wa> ecet, l— pengő íinnmpém.
XII. o. nnmkásuak: 20 százalékkal ke-vfeebb tíeftnwzés jár.
A tüzelőt és az ed^ieket a főj»h*x a inunkuadó adja, a szakácsoő fizetésének feje résaét a inunk"dó. (eöe részét a munkások adják. A^munkásoU laMsárós a níimkaadó kötete goa.-doskodni, o
b) életetesés nélkül :
I. o. n^unkásnál : 150 kg. busu* 150 kg. rozs, 15— P.
II. o. munkásnál: 120 kg. buza, 120 kg. rozs, 12.— P.
III. o. munkásnál : 90 kg,* busa, 00 kg. rozs, 8— P,
A munkások osztályozása ugyanaz;\' mint a napszámosoknál,
V. Szakképzett kertészek.
Szakképzett kertéssaiftlr-. V*#> tekbu leni azt, aki tegaUBfe 3 <S*rt át foty. tátott ke4tésZLanidőitanulöSái^kütáÖ>: sikerrel legalább k«rtAJz^^ivizsgá.! tett
Az l-es csoportbfttt\'tirt^rnaJt\',. okik. nok gyakorlata a két? éve*\'*- xtíti# nem-\' haladj*.
\' A 2-es csoporUüan^Urtosffials, akikbe** gyakorlata a két éss«-majMaftidJaf négy évnél nem tóbfct,v ugyRÖatt^-^a!,. akik négy évnél hoiís^UgywlíoWísaS rendelkeznek, dc m. étttévttto* b8t©%: tölték.
¦ A 3-as c*opon^-ía*tea«aky. eMtL< ¦ évet meglialad^gjaSáMáttalijaa^ " ": és 60. eitílevufc^m^vnsa^. tMtötték be. A gyalaWuttt\'- sV\'ssi \' s*gém vizsga ZetétpriteU^k^-szaMíiítlt
I. körzetbe tartnataJv.a-náajed^^vái.-. rosók.
II. körzetbe tartótnak tt#-ot«i«\'faoz«
Szakképzett kertesük munkabére hetenként
Az I. körzetben:
1-öS csoportban nyáron 22— P, téten 20.- Pl!
2-es csoportban, nyáron 27.-- P, téten 25. - \'P.
3-as csoportban nyáron 30— Pj téten 27.- P.
A II. körzelLan:
I-m csoportbaü nyáron 20— P, téien 18— P.
2-es csoportban nyáron 25— P, télen 23— P. *
3-an csoportban nyáiym 27— P, KXen 25— P.
Ezek a legkisebb munkubéiek április l-tö\'. öTctóber 30-íg 70 Örás és november 1-tÖl március 31--\'g 05 órás heti munkáidé meKett irányadók, mégpedig a munkaidő püeuiö nélkül számítva.
A 70 ifietcOeg 65 órán feuVÚ teljese telt különórákért a krrtészrjek 50 \'szá-zalékkal feAen.elt arányos munldabcr Jár. ; i
A munkaadó ált iá tcmiéaaetl «n nvuj tott szolgáltatátok (pH. lakás, foldjáran-dóság, stb.) egjTnértéke a 130.000— 1940. F. M. sz. rendelet 33. g-ábau foglaltak szerinti áUzanxtáasrt a kerté-
szek késj^enzjaváoWmlajuUibtíl aivou-hatók. ^
AlkalmazliatÓ a szaklaSpzett karteu egfezbéras éves crtJédbór mejűstt is.
Szakképzett kerimankdsok Szakképzett kertmunkásruik* kcéj lé-kinieni azt, olci v«*an«eáy ktortniunkás* Iskola elvégzését legalább a nranka-könyvbe írt igazolvánnyal igazolja.
A szakképzett tartmiinkásaait Eeg-aVább 25 • \'• - lókkal magasabb munkabér jár, mint a gazdasági munktu vállatok (napszámosok, idénymunkások) részére inegáSbpitott áeglósebb munkabér.
VI. Közsésl mezfi- és hegyárök.
Községi mező- és hegyőrök ívi béna, tekintet néllíöl. orra, hogy a ja.vadPimh,-záaukat készpénzben, vagy tómészet-boniekben, vagy mindkettőben kapják, nem leliet kevesebb négyazáz pengőnél.
A mezőőrt és hegyői-* a nüe,^^!*^-tott évi legkisebb mWkabér megHeti akkor is, ha a mezőőri, jl\'ető&g hegy, őri szolgálala ner-/ tötti lei teljesen az egész évi szolgálati időt (Vég* böv.)
Villamos
hely és sütő
Használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Ebárclhatfi akár 1 hónapra Is a
DRÁVAVÖLGYI.nál
Sugái\'-ui 3.,, m
Fotó kidolgozás I fi írnek *rr .n-. !
Nagyh«nl2M m. várót verseny-tárgyalási hirdetményei.
KIVONATOK.
A lelju lilrdclmínyckel éa a kllránl kiadványok egyéb réueit a vAroahiiin a városi kiadónál a hlvalaloa órák alatt bo lehet tekinteni éa égy példányt — lia áruk alább feltüntetve nlnca — díjmentesen meg lehet arereitli.
14612/1941. Nagvkanlziia város a Felsöerdö fohaunalali, valamint a llaxlllóvtgáiok lerűleléiől a virbil kOiIntétmények éa a természetbeni tozlfajá\'andoiág élvezetében allő vlrotl alkalmaidnak részére lUzIfAt fuvaroztat be folyó évi június h6 5 ISI (c-Utorloktol) kezdve.
Hát ki fuvaozhal, aki a megnevezett erdőben ielentketik.
Fuvardíj Olenklnt 15.— ((IzenOI) pertgo, melyet minden szomba\'on a vírosi gazdisági hivatal fizet ki a leszálliiait igazold sárga utalvány ellenében. \'
Bflvcbb fcIvIMgosltist a városi gazdasági hivatal ad. ias
14365/1041. Nigykanlesa vároa nyilvános írásbeli verwnytárRyalaBt hirdet:
n Honvéd utca! póaxtorházhon Petfilt —József íöliGreeg-utlól vezetendő utcai nyomó Wvezetók, továbbá a pásztor-házba és blkatst\'llóba vezotendó belstf vízvezeték szerelési és szállítási munkálataira.
Kiírást művelet hétköznapokon (161-elfltt 10-12 óra között a v. mérnöki hivatalban megtekinthető éa dlltalanuf beszerezhető.
Az Írásbeli alánlat benyújtási hstár-Ideje: 1C41. évi ]unlus hó 19-én déli 12 óra
Helye: Polgármesteri hivatal Iktatója. Bánatpénzt letenni nem kell. imo
14964/1941. Nagykanizsa Táros elad:
tlntltóvágáaból kikerült 211 halom kevert (gyertyán, akáo, nyír, részben szerszámlának In alkalmas) tűzifát 0.26, ü.:i éa 1.— halmos tételekben.
A kiírás tárgyiegyzókét a hivatalos órák alatt a kiskanlzsal városházi ügyeletnél, mlg az nnyagot az illetékes védkerhloU erdőőröknél ls meg lehet tekinteni
Feltételek t azonnali készpénzfizetés, elszállítási határidő 4 hét,
A szóbeli árverés Ideje és helye: 1941. éri iunlni hó lMn, kedden délelőtt 9 órakor a városi Felaőerdőn, Junlua 13 án, pénteken a városi Plofc-erdőben, ugyancsak délelőtt 9 órai kezdettel
Találkozás: a v, Fe\'sőerdőn a vajda-csertőt uton, ml« a Plek-erdőben az erthWril-
13967/1941.
Tárgy: Bőrlalpu lábbeli és talp-börktrukedók ktjtlőlese.
íi HSii ali t -jiini Hf
Kdzhltré teszem, hogy Zalavármegye alispánja 14520/nt. 1941. az, végnatározalával Nsgykanlzsa vátos lerOklére klielölte: I. bdrlalpu lábball árusítására: Millényl Sándor és Fis, P«pp Oszkár, Rltter András, Szomoiányi Oyuia és Virág J6zsel cégeket. ll.tahabcVral való karatkadisre: FlfirláB János, Qyergyák Psl, tlexcittrs istvánné, Lancták Jenő, Mstro Pál, Pairagl OyOrgy és Vsst UyOrgy nsftrkanlzsal lakosokat.
Nsgykatüzsa, 1941. Június 4. tras Polgármester.
Zdt.NI KaZLOMY
POLITIKAI NAPILAP. Kladln: „Koioaié.ságl li. T. N.gyk.nliu". Felelős kiadó: 2.1.1 Károly. Nyomatott i a „KBiaatdasásI H. T. Nagyk.nliM"
nyaműájábaa Nagykaaliláa. (Nyomdáért felel: Zalai Kár.ly.)
Sjf, í*ttlj*oi ISO •iám.
NagykaűlMii, IMI. Június 0. héllfl
áv* 12 tűi.
ZALAI
»¦« L ITIKt ln,K.aVf» IL * r>
\' Felelős smkosztő : Barbarita L»Jo»
Előtlzetéel int: egy hon 1 pengi 40 füles, i SiokewtSiégl ea kWoElrílall t<L»oai 78. ai1,
OlassersságMlwlépé-gének első évfordaloja
.Olaszország 1910 .jun. 10-én, a - Németországgal kötött politikai és katdnai szerződés betűihez és \'szolleméhez híven,fegyvert fogott Anglia és Franciaország\'ellen; hogy sikra.szálljoii Európa uj rendjéért, .melynek szükségességét az ifju . fasizmus hirdette meg a világon.
Azóta, tudjuk,, hogy a hudba-lőpés pillanatában QirjszorszAg még nem volt tpljoson felkészül-ve; amint rnaga a Duce-mou-dotla egyik beszedjében, a történetein menete .rnegelőzte ..a népek óhajét,.de,egy nép,<unoly élniiés fejlődni .akar, nem késhet! le a,történelem hívó.Szavát. Németasszág diadalmasan vonult fel a nyugati harcmezőkön, de senfct.sem.sejthette, hogy az Európa legerősebb hadseregének kikiáltott francia .haderő oly közel állott már az összeomláshoz. .Olaszország, a rá .váró nehézségek teljes tudatában vétellé magát a küzdclcmbft\'é\'s sikeres alpesi hadjáratával érezhetően hozzájárult a már ingadozó francia ellenállás hirtelen összeroppanásához.
Amint ez előrelátható volt, a Nyugat-Európából kiszorult, de a tengeren \'eltagadhatatlan fölényben levő -Anglia teljes erejével a kevésbhé felkészült Olaszország ellen fordult, hatalmas, .szerencsés, földrajzi fekvésű és mérhetetlen gazdagságú gyarmatbirodalmának: szervezetét inülíődésbe hozva, az ifju olasz gyarmatokv ellen..:tárűatlt, melyek isKinte & -.háború -kitörér séilcki\'pillanatától kezdve a szó ¦szoros\' értelmében el voltak vágva az anyaország támogatásától. De Olaszországnak azl\'af-rjkai hadszinterelién-- kivill hamarosan . ujatKiis, kellett vállalnia.
Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Görögország tétova és két-szinü, politikája,mögött Angliával való rokonszenve és együttműködése rejtőzött: tengereit, kikötőit, támaszpontjait Anglia rendelkezésére bocsátotta s közben nyilt és, alattomos ellenséges cselekményekre , ragadtatta magát Albániával szemben. Min den "készen állolt, hogy Görögország az- angolokkal-karöltve támadást intézzen Olaszország e balkáni erőss&je.elIcn.\'.O.laSz-ország oktfjbcr\'28-án jegyzéket nynjlott át a görög kormánynak, melyben: azt. kérte, hogy a helyzet .tisztázására és saját biztonságának érdekében megszánhasson, egyes, hadászatilag fontos görög pontokat. Mivel a válasz nem volt kielégítő, á biztos megtáraadtatás megelőzésére, Olaszország kényteleiiKolt az Albániában szerte áUomásof zó hél hadosztályával támadás-
Az angolok melleit De Goulle francia csapatai Is részt vesznek Szíria megtámadásiban Pusztító német ^légitámadás Alexandria ellen, a városból 60.000 ember söltőzött el — Tovább tartanak az amerikai sxtrájkok
A világpolitikának ismét je4 lentös eseménye volt vasárnap. Amitől hetek óta félt a diplomácia, az. bekövetkuzelt •
Anglia megtámadta Szíriát^
Ezzel nemcsak a. két volt szövetséges került egymással szembe, hanem testvérharc. is, keletkezeit, mert a támadó\'csapatok közt van De ,GouII serege is. Az angol hivatalos jelentés szerint a támadásban angol, ausztráliai, indiai, újzélandi és szabad francia csapatok vesznek részt. A támadók főpurancs noka WoUson angol tábornok.
Francia köröttben a támadás nagy felháborodást keltett. Parisban és Vichyben egyaránt rámutatnak az angol támadás ga-liidságárá és ismétühangsuíyoz-zák,i hogy Szíriában nincsenek német csapatok, Franciaország tehát nem szegte meg igéretét.
Parisban. egyébként a i sajtó képviselői előtt tájékoztató nyilatkozatot olvastak fel a sziriai harcokról. Eszerint
Szíria határán heves harcok . dalnak.
A határon lévő tavak mindkét oldalán erős harcok fejlődtek ki, mert a sziriai francia erők derekasan védekeznek. A hírtelen- megrohan ásban az angoloknak csak Qorekot sikerült elfoglalni, A partvidéken rutákat felrobbantották, hogy az előrenyomulást megakadályozzák, Eddig a frajiciáK 6 páncélkocsit és 3 angol repülőt semmisítettek meg.
Beirut előtt 3 , angol csatahajó is több cirkáló vonult fel,
magát a várost azonban még nem érte támadás. Francia körökben hangsúlyozzák, hogy a támadás bél ja részben ellensúlyozni a sikerrel a krétai kudarcot, részben. pedig uj kijá-
ratot szerezni az iraki olajnak. Maga a terület,, ahol .jolonleg i\\ harcok folynak Szíria és Libanon halárán,: .hegyes, igy ne-1
héz; harci terep; --^középső < rósz völgyes, mig keléire .sivatag-szerü, ami már a (harckocsik alkalmazását is lehctÖvc teszi.
Francia hivatalos jelentés az angol támadásról
Vichy/juiiíus 9 A,francia, kormány hivatalos hadijelen lésln-n közölte a sziriai eseményeket:
Vasárnap,,gépesített, osztagok és tüzérség Damaszkusz irányában átlépte a sziriai batárt. A szíriai csapatok valamennyi fegyverneme ragyogóan teljést-luíte kötelességét. i
A .-partoknál Bejruttól délre egy 2,cirkálóból és 7 torpedórombolóból álló egység egy gép-puskásokból áild angol rajt tett partra. A.géppuskásokat elfogták.
Az ellenséges gépek, Damasz-
kusz, Ajeppó és a rayaM repülőtér ellen intéztek-támadást;
A francia főparancsnokság ¦ujabb jelentése ezeket mondja : .-)Délen az ollenség egész- nau folytatta támadását, csapataink eredményesen védokeznek.tább\' páncélkocsit zsákmányoltak ;és 3 repülőt lelőttek. Beirutot vasárnap délután 15.15-kor és 18.30-kor bombalámadás érte. Az első támadás nem okozott kárt, de a második-alkalommal ikét kiseb\'-/ olajtartályt-, ért iáiá-lot, lés tűz ..keletkezett. BüjuJ?*1*-fámqdás érte a rcpülpíei\'ct, is, .do a.kár jolentéktcie)..
Petalo Qzenete a libanoni, franciákhoz
V^Lchy>\'június 9 Petaia. francia államfő üzenetet intézett: Szíria és\'Libanon jiépóhez Dentz fnmoia főbiztos utján, aki a francia csapatok főparancsnokságát is átvette.
A francia államfő üzenete keményen imegbélyegzi ,az angol támadástés.azoknak a franciáknak viselkedését, akik sajáfcffaj-tájuk, a francia, eg^ségfés Franciaország szuverenitása ellen tárnádnak. Hangsúlyozza Petam,
hogy a szirluí éslibanoni franciák igaz ügyért. harcolunk én az egész ország\'jóktvánatai kisérik védekező harcukat.
Vtehy mako$á$a
Madrid, Június 9 A francia követ megjelent u madridi angol követn\'él és kormánya nevében tiltakozási jelentett be a sziriai támadás miatt.
Ujabb megsemmisítő támadás Alexandria >ellen
Berlin, június 9 A .aéme.l légierő szombatról vasárnapra virradó éjjel ismét sikeres támadást intézett Alexandria ellen.
Kairó, június 9 A német támadás vasárnap egész éjjel tartott. A bombatáma dás hatása leírhatatlan. Több
százan életüket -vesatettók... Aiki-kötőkbei* ás.-imgy; a pusztulás.
./A^andria,, június 9 A:két német bombatámadás után-;Alexandrí»ból 5ÖIÓ0Ö ém-¦ber költözött el. !\'
iBerlin, június 9 Gyenge artgol kötelékek meg-
ba menni át az akkor, még négy-akkora .erőt számláló ógörög-— angol erőkkel szemben.
A háború Uosszu téli hónapjai alatt s azjév tavaszának elején Olaszország ÖXindcn fronton egyedül hurcolta a teugolyi\'har-eát az angol birodalom és szövetségesei ellen. Mindegyik frontja.tengeiTel volt elválasztva az anyaországtól : az utánpótlás, ,.«im>er,:vhaaianyag . és élelmlszerszállilás csak a.zokon a tengereken kérésziül torién^
heteit, amelyeken ma még elvitathatatlan Nagybritannia fölénye. Csapatai, mint például at kelelafrikai harctereken, a világtól teljesen elvágva, csak saját erejükre és hősiességükre utalva, éhséget, szomjúságot tűrve, állandóan fogyó lőszerekkel küzdve hónapokon keresztül Urtözlatták fel és kötötték-le az ellenségnek mérhetetlenül nagyobb erőit, melyek fonlosabb iu\'CVOnalakqn I aIán, dónlőcn be-rolyásolhutlák völjrta\'rtz augot
;hadvi»etés. credméJtyeit.
.Az \\olasz-1 háború I első évének lejárása «tán,imeiynek egyes állomásait > hősköltemény be illő epiz,ódok..rag\\\'.ogják be.es anieiy-nek súlyos aldQ^alai a .biztos, győzelem zálogai, Olaszország joggal elmondhatja, hogy harcával, d,ömö módon járult eddig is hozzá a kél Vezél- által világosan látott terv y^grehaj tásához és a. végleges, igazságon alapuló europaT rend! megle r emlőséhez.
2AI;AÍ fttóLŐflY.
Ift4i, lunius 6
BÚTORT „„
BMktteletbea
Sátor tnűasstalosnái
vegyen vagy rendeljen. Segylieeiew, VároeUs pelela.
kísérelték a berepülést Németország fölé. A támadás nem,, írt sikerrel, kár nincs.
London, \'június 9 Két angol tengeralattjáró nem téri vissza.
Katonákat vasanyaltatatt kl Raoaavalt a aztrájfcolok allan
Newyork, június 9 Az iriglewoodi Norlh American repülőgépgyárba 900 katonát vezényeltek, akik azonnal közbelépnek, ha a munkások nem hagyják abba a sztrájkot. A munkások kijelentették, hogy továbbra sem hajlandók dolgozni «5s hangsúlyozzák, hogy szuronnyal nem lehet bombavctő-ket gyártani
A hatóságok még két amerikai zászlóaljat riadókészültségbe helyeztek.
A sztrájk rendkívül érzékenyen Érinti az amerikai haditpart, mert 200 millió dollár értékű rendelése van, de nem tudja leszállítani.
Bövld táviratok
SCHMUTZ tábornok lesz a Newyorki Sun értesülése szerint az afrikai angol erők főparancsnoka. A tábornok az ösz-szes angol pártok bizalmát bírja.
TOKIÓBAN ma adták át a hat á vini kormány válaszát a Japán megjegyzésre. Döntésre kedd clÖtFnem kerül sor.
A FÜLÖP szigeteken négy tíán hajót lefoglallak azzal az indokolással, hogy megakadályozzák a hajók elsüllyesztéséi vagy megrongálását.
AMERIKA megszigorítja a beutazási ellenőrzést.
— (Zalai kis birek)
Hévizsxeniandrás község az ott talált római oltárkövet, amlülyet a ban bie|yeziek el, muzeális értékére való tekintettel a rjalatonlíMuzeumnak adlu. — A keszthelyi vízvezeték megépítésére három keszthelyi és két bu-dapesti ajánlat érkezett be. — Sümegen lúxrktwl&tBoU axcnxlát tarlót.I tegnap Bubics Miháty vármegyei tüz-rendészeü íejügyeie. — Zalaegerszeg kép viselő testülete ma délután rendkívüli közgyűlést tart. — A henger keresztül meni a hévízi utfaijunkáknál , Radi János fiatal munkáson. Súlyos zuzódisokkal került kórházba, — Sümeg 50 pengő táborozási segélyt ad ipajvos-c^rkészeinek. — Zajaegerszegen májusban 15 fiu és 15 leány született, A halálozások száma 28 volt.
A céltudatos egészségápolás
egyik legfontosabb szabálya az, hogy az ember belenként legalább egyszer, reggel felkeléskor, egy pohár természetes „Ferenc József keierflvlzet Igyon, mert ez a gyomrot és a beteket alaposan kitisztítja és az egész anyagcserét előmozdítja. Kérdezze meg orvosát I
Pompásan sikerült a nagykanizsai Letelte -nap
A délutáni ünnepségen hatalmas tömeg nézte végig a leventék nagyszert, bemutatóit
A tegnapi nap megmutatta, hogy a szemünk előtt megindult leventemozgalom ma már kinőtt gyermekcipőiből és hatalmas mozgalommá fejlődött. A mozgalom felöleli es átkarolja az ifjúság minden rétegét. Ennek a nagy levente-családnak szép [ünnepe volt a tegnapi vasárnap.
Délelőtt 9 órakora Jézus Szive plébánia templom előtt n Deák-téren- tábori szentmise volt, amelyen a dandárparancsnokkal az élen a katonai és a polgármesterrel az iélen a polgári vezetők is részi vettek az Összes leventéken és iskolásokon kivül. Az oltártól Varasdy László piarista tanár mondott remekbeszabott szentbeszédet az ifjúság-hoz. i
Az Országzászlónál is leventék álltak djszflrséget délelőtt 9 órától déli 1 óráig. Az ünnepélyes zászlófelvonást is sokan nézték végig.
Délután 4 órakor a sétatéren volt a tulajdonképpeni fogad a-lomtétei és ünnepély. A leventék a tűzoltólaktanyánál gyűl e-keztek és innét vonultak fel zeneszó mellett. A közönség;.addigra már ellepte a sétatéri nagy játszóteret. A szépszámú közönség részvétele a leveiite-munka megbecsülését jelenti. Különösen ki kell itt emelni a tisztikar nagy számban való megjelenését. Vitéz Szécsy Imre tábornok, dandárparancsnokkal az élen minden alakulat képviselve volt. Az ünnnepség a Lc-ventezenekar Hiszekegyével kez dődött, majd Bácsay Antal őrnagy ismertette és méltatta a leventemozgalom mibenlétét. Utána vitéz Babay Andor olvasta fel a levente fogadalom szövegét, amelyet kétezer levente mondott utána bátor, Őszinte kiállással és igaz magyar hittel. A levente fogadalmáról Szarjas István levente mondott el ezután egy költeményt nagy sikerrel. A kitűnő Leventezenekar játszotta el ezután a Szécsy-indulót. A Leven-
lezenekor kisérte a bemutató többi számait is. Lelkes vezetőjük, Reuter Lajos és a zenekar minden tagja megérdemelte a sok tapsot. A bemutatók sorát( egyébként a gimnázium leven-\' teT nyitották meg. Szabadgyakorlatokat mutattak be, fegyelmezetten, lelkesen és ügyesen. A sikerből kijutott a diákoknak és vezetőjüknek, Deák János tanár, csoportparancsnoknak is,
A- Leventezenek a r katonainduló! után a. polgáristo leventék humoros talajtornagyakorlatok kai szórakoztatták a közönséget. Itt a kisdiákokon kivül SzŐnyí János tanár, szakaszparancsnokot kell megdicsérni. Nagy sikert aratott a leventék jazz-\', zenekara. Ez a hét levente olyan pompás lánczenekart alakított, hogy bármelyik hivatásos zenekarral felveheti a versenyt. Sípos István főoktató vezetésével ezután birkózást és ökölvívást mutatott bc két-két pár a leventék és a közönség biztatása és lelkesedése közben.
Pompásan sikerült a Néma levente cimü vig szám, ahol a leventék a feladott kérdésekre szájharmonikával feleltek. Kész szájharmonika zenekar az együttes, amelynek összehozása és bclanjtása Nagy Miklós csoportparancsnok érdeme.
Pompás volt a kereskedel-mislák stílusosan szép müsza-badgyakorlata, amelyet Holló János tanár, csoportparancsnok tanított be. Nagy taps {jutalmazta szereplésüket, csak ugy, mint a 2000 levente énekét, amikor katonanótákat adtak elő zenekari kísérettel.
A bemutatók végén Filó Ferenc igazgató, az egyesület lx elnöke szólt az ifjakhoz, Méltatta a levente mozgalmat és rámutatott annak nagyszerű fejlődésére, kérve, hogy továbbra ás lelkes hivei legyenek1 la nagy-levente-gondolalnak és célkitűzéseknek, , 1, .
A nagyszerűen összeállitott ünnepség, amely a nagykanizsai leventék ujabb méltó bemutatkozása volt, a Himnusszal, majd az elvonulással ért véget
A nétnot badltengeréfzet aknarakó csónakja, (Foto R, D. V)
NÁN1
Follínus régi ismert zenés vígjátékát, a Nánit szombaton és vasárnap szép szárau\'\'közönség élvezte végig a Thuróczy-szfntársulat kitűnő előadásában.\' A szülészek kedvvel és vidáman játszottak, a közönség* pedig nagyszerűen szórakozott \'és minden éneket, minden táncot megismertetett.
A színészek mindegyike kitett magáért. Legnagyobb sikere a Krcutzcr esni adnak volt. A mindig kitűnő Deák Lőrinc most ,is rcmekbeszabla Michel gazda alakját. Rendkívül kedves volt friss, vidám színeivel Mikey Lili bájos kis Nánija. Portí Mihály Szcpije illeszkedett még bc a Krcutzer-trium-virátusba. Szép alakítás volt PcthŐ Zoltán Józsija, valamint Bódi Rózsi özvegy Molnár nőj a. Somkuthy Dezső pompás színekkel keltette életre a pesti jogászifiut. Apja szerepében1 Késmárky Kálmán adott jó figurát. Seress Gyula érdemel még említést az együttesből, a melyet Vörös Ilona és Árossy\' Aladár egészítettek még ki.
A sikerből kivette részét a zenekar is, amely ifj. Kaszás Géza vezetésével lendületesen keltette életre a régi,,szép melódiákat. A rendezés Deák Lőrinc érdeme. A gyorsan pergő, jó előadás megérdemelte a sikert.
A színházi Iroda hírei ,
MA, HÉTFŐN ESTE n vOághirü misztérium1 játék, Hoffmansthal -JE-DERMANN-ja szerepel a játék rend**).. Ez a költőt magaslatokon Járó, gyó-györü vallásos tárgyú darab1 a világirodalom egyik legszebb misztérium játéka. A főszerepeket Thuróözy, Bálint Anna, Tonna Auguszta, Mikey UH, Deák, Somkuthy, Seress jatszAV. 50 százfűtékó* helyáVaV,
KEDDEN ESTE a legszebb irredenta darab, az »ELNÉMULT HARANGOK! kerül színre Hálutt, Annával, Mikey Lilivel, Torma Augusztával, Bartók Júliával, Diákkal, pethővtó * vezeiöszerepbcJi. 1
SZERDÁN ESTE Bókáy Jánosfeuró-pai birü darabja, a FELESÉG, van műsoron BáKnt Annával, Mikey US-vet, Thuróczyval, Somkuihyvaf * fő-szerepekben. • ¦ A."
CSÜTÖRTÖK ESTÉTŐL kezdv* a magyar drátaftírodajtom legnagyobb alu kolása, >AZ EMBER TRAGÉDIÁJA, szerepel h műsoron. p ! :\'
Heti műsor
HBTFÖN: Jedermaun (fetáron). KEDDEN: Elnémult harangok. SZERDÁN: Feleség. CSÜTÖRTÖK DÉLUTÁN: Nánl. CSÜTÖRTÖK ESTE: Az ember tragédiája. , \'
PÉNTEKEN: Az ember tragédiája. SZOMBATON: Az ember tragédiája.
; A ZALAI KÖZLÖNY KEDVEZMÉNYES
SZIMHáZ-JEGY 8ZEL.VÉMYE)
aejynek ellenében a Jariet-fMann (MU,rkl) Jimiuí 9-lkl eloadfleara lólíi-u logy váltluitó.
IMI, június 9;
ZALAI KÖZLÖNY
Sss-mbath-slfs-a
¦ Száléit Intézetnek
olionnét á Kuk a polgári lakalát, fftmoasittmokát éa\'a kenakadelBU
Iskolát latogattialiak. Aa látszatna\' vuló fölvétel ai lakolni Iwlratáuolt ulkalmdval szokott történni, amely Bzomballie-... lrn jaalas M\'áa teas. \' :
lUrlia UKtottsW I\' \' i:si
Clm: IsaUsj IttMs-X, laa-a-Saftát-r, •
Egyiptom é8 a bábom
Az 1935-ban megkötött angol —egyiptomi szövetségi szerződés-értelmében Egyiptom háború \'esetén minden segítséget megad területén szövetségesének. Ennek értelmében a Nílus országának: minden gazdasági forrása a brit,háborús érdekek szolgálatában áll. Egyiptom, a nélkül, hogy maga. háborút,; viselne, a hadviselés minden hátrányait magára vette, csupán azért, mert Anglia arra kény-szeritétte.
Ennek az állapotnak katasztrofális kihatásait egyelőre nem lehet áttekintem. Legjobban megnyilvánul ez a külkereskedelem egyre érezhető bénulásában, nmely a kí- és. I behozatal szempontjából függő viszonyban lévő országot nagyon súlyosan érinti. 1935—39-ben\' keresztmetszetben kereken 3-1.50 millió egyiptomi fontot lelt ki az ország behozatala. Ennek -15 százalékát a kontinentális Euró póból és mintegy 25- százalékát AngUából importálták. A szállításokat Egyiptom legfontosabb, kereskedelmi utvonalán, a Föld-\' közi-tengeren bonyolították le, amelynek egyébként a tengerentúli áruk szállításában is igen nagy jelentősége van.
Rendes körülmények kőzött Alexandriára és Pórt Saidra esik a behozatal négyötöd része. Az importnak csupán negyed része esik a Vörös-tengerre, miáltal világos, hogy a harmadik legnagyobb egyiptomi kikötő, Szuez az , összbehozulal csekély 12 százalékát látja kikötőjében. A Földközi-tengerei-zárása és a Vórös-tonger—szuezi ut veszélyeztetése, valamint a rendelkezésre álló hajótér és kereskedelmi berendezések brit háborús érdekek szolgálatába állítása következtében az árak jelentős emelkedése ellenére korábbi behozatali összegének csupán 50 százalékát kapja meg; mivel Európa, mint az Angliától függő viszonyban lévő államok szálutója többé nem Jöhet számításba. ¦¦ • " "Ezzel kapcsolatban rámutatnak arra, hogy Németország, Angliától eltekintve, a. háború előtt Egyiptom legnagyobb szál-Utója és vásárlója volt. Mindenek előtt szénre, gépekre, textil ésfegyéb készárukra szorult\' rá, mivel saját ipara aránylag fejletlen és belföldi szükségletének csak bizonyos részét tudja kielégíteni. Gabonával eléggé ellátja magát, rizzsel és cukorral szintén, sőt még felesleggel is rendelkezik. Az egyiptomi olajkutak termelésének is el kell érni olyan fokot, amely az ország szükségletének körülbelül megfelel.
A háború kihatásai éppen ugy
érintik az exportot, mint a behozatalt. Különösen\' Egyiptom legfontosabb export-anyaga a gyapot, amely az ország gazdasági életével szorosan összcnótl, áll ti különféle kereskedelmi nehézségek behatása alatt. Eltekintve attól a brit Ígérettől, hogy az egész termést átveszi, a mi viszont közlekedéstechnikai okokból teljesen lehetetlen, az egyiptomi kormány súlyos ál-
dozatok árán támogatási rendszabályok elfogadására kényszerült. Több százezer métermázsa vöröshagyma, amely a gyapot után Egyiptom legfontosabb kiviteli áruja, ment tönkre a kikötőkben, mert a szállításhoz szükséges hajótér nem állt rendelkezésre. Igy hozza Egyiptom egyik áldozatot a másik után, amely államháztartását egyre jobban terheli.
Zarándoklat a lazsnak! kápolnához
A Sjmot Józser egyházközség kulturális szakosztályának rendcxésél.cn P. Gulyás Gellért plébános \\czotísAvrl vasárnap népes zarándoklat indult :i Uzsnaki uikey Vájxnnához. \\ notgá-rísta és kercskotMt,lista leányokon és a polgárista üukon kívül ott volt nagy számban a Credo. v«Íafcn$it a katolikus hívek löbbszáz főnyi csoportja. Feldíszített ablakok közölt énekelve íncnl a menet végig a Magyar utcán, mujd a tazsnaki kápolnához érve P. Gulyás Ciliért mondott irnüt, majd ünnepéKcs szentmiséi mutatóit be. Évtizolek után ismét Mhangzott a Glória tés o. Credo ebben, a reinekfcftiuSszöilt barokk -kápol-uácskábnn, amilyet bizony alaposan megviselt az idő. A swmtimfisű után már a kápolnán kívül,—. hisz a zarán-
dokoknak negyed részte sem fért iWi a kápolnába — P. Gulyás\'Gellért ptebá-iios szentbeszédet mondott s kérte a híveket, hogy imádkozzanak és adakozzanak a müernték lOoitLulioztMa-láérl. A SDCntbeszéd után Kelemen Ferenc takarékpénztári igazgató, a Szent József egyházközség kulturális bizottságának: "finóke mutatott rá a kápobia és a keroszlut művészi ériekére és arra, hogy annak megmfaltése katolikus kötelesség. A hivef maguk is miegoso-daltak a le#»mesebb művészettel frf-épitett kápolnát és az igazi művészettel megálmodott szobrokat, majd a körmenet zászlók alatt zárt rendben /ieíl-kickbdi) gazdagodva visszatért a ferences, plubi\'uii;Uemi>Juiiibn/.
A vidék július 1-én tér át a jobboldali közlekedésre
A1 Magyar Vidéki Snjtótudri-sitó budapesti jelentése szerint a jobboldali közlekedés bevezetésével régóta foglalkoznak az illetékes tényezők. A háború kitörése előtt jEurópában. Magyarországon kivül csak Angliában és a Skandináv félszigeten volt bal-hajtási irányú közlekedés. Most a kormány rendeletére Magyarországon is bevezetik a jobbra-hájtást és néhány na-
pon belül megjelenik az erre vonatkozó kormányrendelet. A vidéken már július 1-óvcl, Budapestem pedig ősszel kell a jobVoldaU közlekedésre áttérni. Btidapestcn 11 millió pengő-b-e "kerül az átállítás, vidéken mintégj\' 2 millió pengőbe, mert az országutakon csupán az útjelző táblákat kell áthelyezni s a vidéki városokban is ugyam j csak kevésbe kerül az átálLitás.
FERENCJOZSEF
KESERŰVÍZ
Inukat kapnak a muraközi mnnkanélkflllek
Csáktornya, június 9 (Tudósitónk jelenti:) & njurakózi munkanélküliek részére ujabb munkaalkalom nyilt. A .osáktornyai katonai parancsnokság közzé tette, hogy a MAV tölibszáz pályaműnk ás t vesz fel. A MAV 35 fillér órabért fizol a rauii-kásoknak r azonkivűl — miután a munka a hifosonszftntmikJofii vonalon van — lakásról és oda-vlsszftu lázasról gondoskodik. Akik dolgozni akarnak jelentkezzenek a osáktornyai pályáiul-
Eltemetlek II. Vilmost
. \' Doorö. lunius 0
, Ma délelőtt 11 órakor seyss Inquart jelenlétében, aki HiUer kanoeöártíkép-i viselte csendben eltemették a doorm k ápoln á b an II. Vi li nos vqll! némtet esászárt. A temetésen egy némtet disz-század is részt vett. A szertartás után a volí trónörökös és <az özvegy fogadták a részvéfiitogatásokat. A Kormányzó és a kormSáuy nevében vitéz Keresztes-Fisalier Lajos szárnysegéd, tábornok jelent mtog Dooniban. .
Jégverés előtt biztosítsd termésedet
A nagykanizsai törvényszék nyolc napi fogházbüntetését a kir. Kúria hat hónapi börtönre emelte fel égy árdrágító bűnperben
Iván La/os tetemet kereskedő a petróleumot 51 fUUr maximéit* ár helyett 52-60 IllUrirt ármUotta
tönro és 3 évi. hivatalvesztésre ítélte. Mellékbüntetés kiszabását mellőzte A Kúria ítélete jog. erős. i i / \'.. .
A nagykanizsai törvényszék Uzsorabirósága nemrégen .tárgyalta Iván Lajos Ictenyei fü-szerkercskedő bűnügyét, akit azért vont felelősségre, mert á petróleum literjét, amit az ár-kormánybiztossági rendelet szerint legfeljebb 51 nílétrírt lelt volna szabad árusítania, 52 és 60 fii léi* közötti áron árusította,
A nagykanizsai törvényszék bűnösnek mondotta ki árdrágításban és ;ezért 8 ^iapi fogházra ítélte. A kir. ügyész fellebbezése f oly tón. az ügy most került a kir. Kúria elé, amely megsemmisítvén az elsőfokú ítéletet, Iván Lajost 6 hónapi bör-
Mé»- ás fsxaietét-niapokt-a
iilkuliiil ajándéknalc
oserepes és levágott virágokat, osokrokat
ogész éven át vehet a ragl
Petermann kertészetben
- BAtho-r-tttca». tMSS
— Kaptár: Június 9. héttő. Rom. knt. Prím. és Fal. Protestáns Félix! l-/r.
Slzlvnn M II, ., ;
UNGER-ULLMANN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE - NAGYKANIZSA, i im
Steaua^
Magyar K60I1J RaazvényUraaság; nagy-kanlxaii képviselete éa bizományi raktára
Kedvezményes adótétélű mezőgazdasági olajok.
Kedd ...
AlUadó Mlsomijkiok hitkím.pokor. BodapMt I. MlMráa
ft.45 Torna. Hírek. Ködámfáoyelt HaeglernateJk, — Utána étrend. — 10 Hliwk. — 11.10 Neiiwetköal viSj^lzÓ-Rtoigiiat, — 12 Harangi. Hlmnu-«L, rd^jarAiijtVentAs. — 12.40 Illrek. — lí««J Időjelxés, Időjárásjeivntéa. 1435 íUrek. — 14.45 MüsorUme/-tatéc. ~ 15 Arfolyamhlnak, piaci árak, élatmliirttrárftk, — 16.45 Időjelsea, Idő. járá-jjeientés, hitek, - 17 Hlrak «4o-vák és magyar-orosz nyelven. — 19 Hírek. — 21.40 Hűek, Időjárásjeleatés, birek Btlorik és mftgyar-or*** nyitna*
— 23 Hlrak német, akis^, angol át bteda nyalraiij — 0.0 Hli-ek. BUDAPEST I. 1
BUDAPEST I. >i .v
10.20 Felolvasás. —¦ 10.45 FWolvasád,
— 12.10 Országos Postaszenekar. — 13,30 vitéz Pappnó Kovács Edit zongorázik. — 14 Kóry Erzsétjot hegedül
— 15.20 Midulai Gusztáv íaailonzcne-kara. — 15.10 Háziasszonyok besrél-\' gc tiHck. — 1 fl. 10 (ijTSnii-Wat 1 j 11 !\'111
17.15 A közellátási szolgálat közto-ményo. ~ 1730 Mursi Fiók oigány-zenekara. —, 18 Felolvasás. — 18.30 A 2. honvéd gyalogezred zenekara. — 19.20 Bajor Gizi Kosztolányi^, rózát mond. — 10.45 Fellegi Tori énekei, kiséri a BaWzs-iié-gycs. — 20.10 Strauss Richárd hangverseny. — 22.10-Kóz\\eti-tés egy cirkuszból. Beszél Budinszky Sándor. ~ 2230 Buttolu Edo uW-zenekara. — 2325 Lakatos Misi és I.akalos Tóni cigányzenekar*.
BUDAPEST n,
17.15 Mursi Elek cigány zcu»kara.
— 17.30 Ruszin hallga lóinknak. ~.Í8 Sá»Hia Ilona L-uekel. — 18.30, Mezőgazdasági félóra. — 19 A 2. íionvéd gyalogezred zűmjkara. — 19.30 Francia nyelvoktatás, — 20 Uufk, — 20.10 A Rádió Szalaiizflii.okara. 21.10 l)r, Huszti Dénes előadása.
EAUU XOZLOKi
1 kfh firifiktfmii i liisnlii
A német vöröskereszt oszia-
fiainak teljesítményéről és Ón-claldozo munkásságáról számot be W. F[eüdtlhsütho>net v*v rőskereszt csoportvezető. A je-i lentik szeHnt a Hímet haííse-regben az 1940. év végén 5400 ofvfts és 58.000 segéderő teljesített szolgálatot. A n«nM V* rő&eresztes nWfifék íalnyóm\'8 rfttfc mözíö egységekhez völ* beosztva és ezenkívül olvil kórházbah és segérfkorházak;-ban kétezer ápolónő jelölt és 1800 vöröskeresztes segéderő tovétrenyketfett. A lilémet haderő kívánságSra ji német Vöröskereszt a sebesülteket szAltoí vonatokban tírktefl sebesültek tti-emelésénél is segédkezett. Erre a célra a német vöröskereszt kereken 11.000 segéderőt, 545 vöröskereszt nővér Jelöltet és 7700 női segéderőt és(a szükséges szállítási ecekőzötot bocsátotta rendelkezésre.
Az 1 !14(HU év kezdetétől lógva a német vőrdskeresztl.a hadbavonult katonák hozzátartozói-nalk ellátásával if foglalkozóit. A nagy\' szervezet, nővírjelöltjsl-vol ís segéflefőivel NSniélörsüág nagyobb pályimBvaTaih lintlse1 regHlátSsi trirt-mteltséget álKtótt fel. Egy háromnegyed \'év leforgása alatt már 400 fcadsereg-ellátó kirendeltség működött. A nyugati háború befejezése után a német Vöröskereszt munkakörét a ttBmét hadsereg mozgó egystigeme* az éftatSsára Is ki terjesztette. Ezeknek az osztagoknak az volt a feladata, hogy csapatsKátStásoknál a katonák gondozását elvállalja és esetleges baleseteknél első segélyt nyújtson.
A megszállt területeken fel-álltWH katonai otthonokban a német vöröskereszt segéderői fontos szerepet töltöttek tw. Úgyszintén a kőrhíSísltban és kórháthajókoh tcljesitett szolgálatért a vöröskereszt mintfen egyes tágja elismerést érdemelt. A német vöróakereut egy, to-
vábbá fontos teljssifutiSnye t» pojaárl lagvédeleinbsn kifejtett tevékenység. Ennek a felauVt-ímk a teljesitésére 16.300 vöröskeresztes ápolót, 2200 vö-röskerosutes nővérjelöltet és 1(1.10(1 női segéderőt állítottak szolgálatba, öriáai köwtelmó-hyek elé állította a német vöröskeresztet a visszavándorló
Ítélnetek L3radozása. Itt a vorosi-tercszt (gépesített mozgókóriiá-
zaj hatalmas munkát v^gatusk. 1\'g.vsz.iiiUSn belföldön is az eltűntek lelkutMláaáuál, a hadifoglyok ápolásánál kifejtett tevékenységük enilitésreméltó.
A német vöröskereszt num-kássága az .elsősegély tanfolyamok megszervezése terén a következő szántókban mutatkozik. Egy félév leforgása alatt 13.056 tanfolyamot rendezett 489.36S résztvevővel.
A poffftrl teányírtől* töróattnnepótye
Az időjárás dem VbtíWtqt m polgári leányiskola űnn^i^SVí^itok, mégis ygffi számit közönség gyutt össze az iskola udvarán. A rövid te tartalmas *ráit*>r ügyes YWndezé*re va*. Az ct«Ő sttm ¦márts meglepetés vott. A Hfezekegv** adta* *K sziiubolíktis »olUWl*«ajiW>lJl Keeediftó Affigoraki-^ieióvel. A aaeee szabadgyakorlatok kttünoen ukeríjltafc. Pompás ritmusérzékkel és ügyes moz-diQaiokkal végezték \'» •Jepjrtfteebb **-adalokat is. K««*me. WegA*«iő a labdajáték. Karikagyakbrlatok műsora ötletes összeállításban. Ezek a számok Adorjáti Antarné és Hezgő M:\\Hit tanárnőket dicsérik.
Egy kis .tornászkűJomtmény< kerül kétszer Ls a közönség elé. Néhwtay Kató tanítványai a Jövő Itis tornászat, akik szorgalommal és nagy ügybuzga. lommal végezlek a .feladott leckéjüket.. Ezek közül láttunk íiéhtmy tehetséges nöflöfnász igéwítet. ijehár \'m*$5t-dláira a karikák p^s^rtér-zOK fcrdBje hajlong, leng a növendék** kezébe*., jol jbö«rüIt idncritrtms .klséietélíetL A göeeeji himzeeü magyar mtiak tarka és scme« öltözeteiben jönnek ezután a láiioospájok. Már a ZMNtfE dlsz> tovfiáján nagy *ik«re vojt az intézetnek a Kened iné LUai beumilűtt magyar tánookkél. Ez a -szabatilóri l>emut;itó meg látványosabb és Ggj*s«Wi vélt. A magyar táncnak a m)egbe*súTése im-lUMt kiVím öröjnmnkre szplgai, hogy az intézet mindenkor--etdlJáT a tnwftw nmavisejetek népszerűsítése érdokébun. A göcsei ruhavisíaet egy szép magyaros ünnepély jellegét kötekónözte a toi-nanemutatiótiak. \'
A műsor %n» eaény«Uet -árult el, ami íóval túlhaladja egy közeiplsVoIa tflysaísrü és kofaVkő íJatnait. \'Mag Wll
rüoseVnOsk .Jóször azinl«tzs.t,Jjbiaa«t)(3. Jói, FoKoyi rtyflri&\'öt, ttki íáratJUaltit.
tini munkásságával csak &z mlézetnek él és a műsor ösazehozásábau lóvéké-ny«n részt \\*tt. Kenediné teJustség* Ls hozzáértését már SóbbsZfir rrregáíató-, piuittnk. A lagutöbbi műsor, az ügjfcs zongorakiséret és a rendezés nagy ni\'in kajának ö vott a vezére. ráiadsA^ gát nu\'ito siker koronázta. De rákfö kelt •tnlékeznünk Kémethy Kató, Adorján Antsiné és TtezgŰ Mária tatíái»ök kiváló és órtékes szamairól, mBlyíflí a műsor szépségét és gazdagségát
CiiK-Stéli. I
AttítíOtMk tomwttnutspélye
Yasárnap a pelőíi utoai iskolábin vatamint a Aozgonyl utoaí isJwUbon lártották az «t«mi isktdák -tornaümtSi. péiyét nagyszámú közönség jelenlété, ben. A kis ejcmisták sok tapsot kaptuk az ügye* sténok hfe1rt«*fea jröz-ben mhid az 1., «nint a II. körzeti elemi itfküla vizsgáján.
Mindenült Himnusz vcftt «n*^»y«ó, uiáná-láirványos és ^rdck«.-i^utánzógya. kortatot mutattak be az «isó osztályok növendékei. A talajtorna és sznbadgya-kmíiatnk, vhliuuliit a ibtfkózó verseny muSatsá^os jelenetei sZórakozfemtlöt: a kóröusóget.A bótgyalujrtatolcat is ügyesen végezték a tetgapróbb \'tevTezrtéink. Pompás élőképben és giuaaakitásbsíri is dioséreiesOi szenepejték a tüákoflf.
Az I. Itözzetl tdOaÚ toraiavixsííájámU a rendezés Zaigzapnd Józsat igazgajót dicséri, akinek lelkes munkatársai vol-lak Németh Jenő", Ijehoczky .Mária: •és Nádof \'György. "A tanítók értékes! Vestnet«lÖ munkáját külön k\'itfstnöljük mind a két tornaviz|ganál- A Rozg;i-nyí Utcai ejeiui¦ íslfttla vizsííájAu;U I-jlti Ferenc Igazgató voli itónyitó^ \'-<!« az összes tanítókat tel^ elismerés Ht-«lt. , \\;Ü\\Á
®mfíí irirthlléna
Hosszú-hoiwzü íítek \'xiifcn\' njra egy.
n^;aepJHfiam
tér- és id,öbe|i t^voUág 5Cm cvúkUíUotUi JiU-^ar. Acwá^uk irajéset,. setn a SuoíCfJüíi (16 Sa*» Í:*neno-bjzp, ittn a.-KftUot iiáfó Mcv^óUn .é» leátty.\\Wu. sem pedig azokban a rttaaiewjkkkbaii, akik mindig számon lat&taáV ÍCilwt * szivükU« ,&* mii\\temvk liáwae ,ui«-
baosülésébM..........- ......——
A mostani kiállításukon tulnyoiutó-részben- Saw l-lenwio\'.kft>ci.v««, taMtkú-zunk; fi^zecfeket öJei at a \'tHafiftblt anyaga. Olt ¦vemiak .roi>é)s*jé(h,.tf>iei legniuzy-obb állomásait jeJerité réai vásznak mefffett az utolsó éMpk terheséből válogatott iegjavo fcffipei. A -via* srnvekíntésnick « az összafoaaáló mény« küfóttóseu érdttkeewé tceci a rmübaratok réazére «zt « kisyuiili.i.
A -jféal Sass l*Hcricrfjí sc4to>r< 1»-tutik * hasábokon. Az! uj Sass Ha-rencrŐl wtote azt kellene HMünk; hogy fiataB»M)ftn, szine*ben, tecrqiücábán. me^átásokbatl. frísseljben Jött vissza, mint ahogyan. utoljára itt járt küsöt-tüuk. Szerelme ugyanaz maradi; — a lelket keresi arcban, virágbau, tájáén, leMcgöben. PJ tökeTeieiClíb Jett ajiban, ahogyan ezt mludig t^cv\'ts tatáljoi. Iagyftbb«k, mé5yebl«k, rtarüsebb* bef.nédee»bbek lellek a Ktaun; Ííi^ü-dvlmeMebb -lett a tkszttiei. a iar*,\', puhább, hajtékw.yafab, mefiOsoPM) és Irtztouságosabb «. ..kifejezés,. kOllöibb a vonalak, forrnak i^elviewete. A .lemtó, szetből.a hangu^lolfiÉfl lesj et azokai szűri .át a .saját poéta-Hkén. és éleiéi önt beléjük; Fény, árnyék, \'tórjus ugy simul az ecsetje alá, irgy eseadüt famo a vásznain, hogy -visszBrinwS rn m szépet! kertútt sxem, wiv, \'iék-Jt -s hu szavakban «eni Ss, o^-éztíesefcfcen «Sle Wd szárpya&i; n¦ ,mfty**a«l¦ «;reíeg* órAkHett liaagaíat v-iM*6*ba. lla^buas ffe^^ttömeflcíóet, s»(ote a. ,í«knÍBiit lólti meg hot a rohanó tavaszi -&zéí szagával, hdt 0- \'wfcr««r«* \'aW Nte-stíiftó nap visszáWfldft tírfifdflfe.
jávál. HÓI ü )téTÚa, -feütíös téii-aJumy dulergö csendMaat vagy abriK(z»rü ím-JBkk |»mpá*ó -vzi»g«zíhij(^tví«..Portréi sarában önareífeipici, azok .fc^tt. is ¦ egyik víVáala (a toppá és abban az. ember a Sffifaftveg. afetl) keJj^ fel-tühést. r
Sassué és Sass Baba képei a távot kmi misztikus világát hoKtfik1 *jf ijaiiét néhány szloes, &Z^t> v&xmwn, atnettye-ken tüiiiak a*eVHlö tAxtatei \'és .izzó sztapoírrpstja ragyog.
pl)
2 hol nmallnnk?
Ilovtzky János orsx. ke^rfeete rádlOetOeMMM
Negyttmhat -kl^blMMgyoeb RzamU lásbu -jOxÓ rurdfjteiap -fejlődött -a \'három vilrmtegye pattwMtalait. Tudom, hbgy leli»i«e méa *z«bb is cg>ik-«A-Kik htfdŐKtep, de a viíághábo»a, a forrad oltrjak és Most újból a Icorú-lAttánk folyó világégés -és a háborúval járó kíilíinböző íriánvosságok meg-akasztják a tőkéjéig fojKidés kiváu. ható mertéMet. De Vaa« allapiia. rtom, bdgy az \'<?te*dt ^fótóvszazadbÁl » tojiScté&nek nagyobb üteme arm az időre ostk, \'amikor \' l-abinyi Ttl«íBJér tarasfcedHmíés •kt^ s ebb pén»ölO*nfai i*-ler -maga-s ttr.ztségól«sn ~* Balatouezt, aCniak ^őiSotedéséért. telepeinek -Jaf tődéséért ágén hatásos mttekedéseket tett. \'
0 ájUitotta bc annak njéjéu hjen atkálmas iríöpfenttfttra a \'tiztfjfcMoa rtilben \'letn/ó, ;ríctfon ImJÜátbön1 \\ósz-ds{ecü\'t^oftaWb\'Vdnatnlt. "A baiíitítei WzÖnség--házas is" volt eiért \'u*Wfoyo-toiü\'órt és tínevcztc\'a vonatot •T*aiji-nyljeiüressirlriék. *Ma ís tiz \'n neve.
itt\'ki keDliHtftg^i|j\'bZrtJ)in,;1iT.Ry a balatoni küztcvm^K " \'nyári\'hóna-
pokban minti tokolelcsifiW. m&ét a Baross Szövetség igwj-ítftn erősen szorgzlmílzza.\'ttisrt a fftrtífik íejlócléíO te látogatottsága szoros ówwKiggótbeii van a közlekedés fokozaiosijitvitásávd.
•A balatoni wndégtátórpar iegn*-gy-obb része nyáriüzem. Pünkösdvasár-naxca mind lutánúnak Az ajtók, ablakok, hogy szereiéül várják azdlMit,: akik üdülést kttrcsnek \'ós az évi robot mán fel akarják frissíteni munkában megfáradt teakiket-lelküket. Szmíw már hallom, t&iuiH a l«béi«kal>áioíi pmoéiek, felszolgálók a nyári bdyiségekben és told vetidéglötbWu töröigírtik a «zoke-kot és szatvétav«ggel csapkodják" *em asztalról az .odaenáilt pillét, rendbe-rakják a sói ártókat és oz «szt»fc«ikézni szabványos két poharat, végül a gyu-fanéiküU gyufatartót.
A j^kdeai ünnepekre megjelönntjk1 a vizeu a Bajatoni Yaeht- Club, « 15i-rájtyi Magyar Yacht Club és a többi fclub hajói, vízi jármüvei\'és a Batetcni ílajóiási Ttt. iszapan ntegtesteM uJ-S hihás\' hajói. l
Megindul a vizi : «et. A ddkötökböi, <ü tünlőielepekröl kiíutnak a .karcsú 4Sa terCbély«4ehb ^tü-vhYWákok.
A^háfeiNu\'rfieleásóV\' v*r#rtyFev ft Vebrtycsebbek kínbidulásokra, túrákra valók, tizép és lanyíígozö -íá.lwkaj\', laiuiut a vitorlás tiajók fcliOr végy
színes tratrnyakkal rajthoz állanak, hogy kezdődjék a verseny — egymás m«ad<késérM. Csandes Möbea -m\'.\'Uó-¦íági«lje.vuij. ég \'felé mezadri i\\lto*iÁv*á luándnak a ím jók, - seílben, izagó viharban >W4áiágritl ráJhkuiCM>k u vi-toraik a viz buUámaira. i-.s m^gy a hajrát Daruvar, Ceitt, illusxár, iBuvár, az Alrnbm, vagy más kedves nevű vi-lorUs hajók sokasága. A vitorlásaíc mind in\'U\'l vivűiiir.!,, ¦éi-dcv.es liaj^jtv vAbeo nincs \'Wátiy. \'Egy-egy njvitor-lás 1 hajó 1 mielőtt a imaga luvosztségé-ben\'a verMU ha^óabknal nevet aap, egész liévválazUtáii ,knCdez«m közép-pontjába bervi
líos.sy.n pa^ircv&okrn írják l\'.d ;i (^A-
ládtagok, az isnMirosök, vagy az mi matrózok a Tjjg?<*tLtnbe jöhető hajó-neMöket. V% Armamarin,\' Bendegúz, I Behemót, toiunm \'Búvár. Caavargó, Csi-bész, Csdte»gó, stb. -nexek i venodiWk papírra és amskor mar Összeírlak vagy kétszáz atkalmasnájf vélt nevet, akkor iiuagtenlődik a sjtíejrezés. A sea^tje/és idső credménj-e a nc\\«k-|m,\'hilflg>\' tVb.;. nak idmaraHása. A .ajtísodik ir.cneU)eu ellüivik a asvok ujabb négyötöd része. ¦Ifersze mmdegyik név kUiagyásÁnál tUylk a kedélyes megjegyzést "tóede-lem a n\'évvédŐ és a nicvet kíselyjlozui tkiváiió d)|«afaLek .között.
— Auyukútii, ixlyan jól UaiuZzik,
hogy -CSÜidAogöiő\'. .ííevHo** az ujlbajót ¦ r \'
— \'ugyan, eredj ntát^WU csak-riftn\' akarod,-hogy mlriddg csOrdóíigöKttf járjon a \'viziBn\'a \'hajol
\'Ezztí \'tMíRmt e*intéz«do»t egy^taév. Végre jön a végMí \\ál«sztás! Már csak három -iiév níamdl.u céAdákon:\'ViÉ*r, (.yece Wtem, PibewŐ. <itt acSan veaár sikraszaJlntak a .Jegratfototvabb dők. A .Vihar, név védője tib^Moaan. védi a maga igazát- A ¦Gyere \\^ejemr. mér-szfnte az aaztalt\'-httziK, így akarja magával vonzani a zzavazók tlébordt. A iRUmmö.-.védője. pílldileii .uód, SW-iy a ríi>»!ro vskm* -milyen yihart ikfiit.
Végül a\'liárom -név. közül vá 1^-zUi-Oak,>tte a .vatám nótAiaaerint: >Kista>-máixmv, NaJ;<viío-niároní,;\'4o.jsze>ikis3\'Vny ez.a három, -.{ka WAtfiftuftuV taz.egj-yget, Itávoui .kö.íüi -r- -nfgy4dUetU Végűi tehát a hajó is kegy nípkyjed^k ¦neu\'ipt\'\'
m- \'¦¦>
A hahtoni vitorlás sport bjpn^gw sok éwnényre, nyújt alkataiét ;Tjpgsip4j-bek a ^barapgölások, előre megJwtáro. Zött cél "etküi a títaernéiiye«ta szép és óriási vizén. \'De van, olyan ¦vitorlázó, aki csak a .déli Balaton vizein hajózik, vagy otynn, «kl nz .\'gyik partról a másikra jár.
i, tY«r ím*.)
j
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
J]M. Illalua 9
ZALAI RÖ2L0NV
__Szísz Islvftö, Csorba Ist-
Fjjjj, yj.g. ván os nuiogii Mihály ió-
1———¦-\' tüzérek u háború kitörése
óla »löbb mini kőztüzérek, rntajd mint ÍŐtüzérck a voll m áros vá sár liclyi 5, houvéd lábori ágyús ezredben voltak a harciénen és különösen kitűntek k#. kes szolgalatukkal.
.Ha egyes lö\\egeket előretolt tüzelő-állásban kellett alkalmazni, keiciőknek niindliárioim ónként jelentkeztek. Az e napon a zydaezow környéki Wysz-niownál vívott ütközetben lieves orosz gyalogsági és tüzérségi tüzl>en n legnagyobb hidegvérrel kezelték lövegüket és szakadatlanul lőtl\'ék alnár egeszén közölne jutott oroszokat. likkor érkéz, tek a mozdonyok a ./-üzíiőálláslLoz, hogy a löveget felkapcsolva még ideje-korán • lliajtbassanflk. Az erő* orosz tüzérségi tűzben azonban OiMkapcso. lás ivem ment simán. Az egyik mozdony telitalálatot kapóit, több tüzér és lf> megsebesült A liárotm\' (derék főtüzér önként odasietett a tarlíaiéklovükfbefo. gásánál és igy a lővegszakosz meg-menlésében hatliatósan kőzremnköd-tek. Mindhármat a npgyiCzüsl vitézségi ereimnél tüntették ki.
— (UJ pénzogyigazgató)
A pénzügyminiszter Kohánszky J. Jenő dr; pénzügyi főtanácsos, kaposvári pénzügyigazgatól«eSyettest a zoli-egerszegi pénz ügy igazgatósághoz helyezte és megbízta & pénzügyigazgató. ság idcbjj.enes vezetésével.
— (NYUKOSZ tagok figyelmébe)
A Nyukosz országos eimökséye a katonatiszti házassági óvadékok Mértékelése erdekében 16péieket akar tcn. ni. A kérdés anyagi kiliatásánAk megítélése céljából fclkéreljiek az összes nyugállományú tisztek, tisztviselők, tiszti özvegyek és árvák, Acik 4y értók. csökkenést szenvedett házosiági óva-dék-értékpapirok birtokában vannftk, liogy folyó évi június hó végéig az alábbi adatokat jelentsék be az Uieté-kes Nyukosz főcsoportoknak: Név, rendfokozat, lakáscím, az értékpaplr értékpapir megnevezése ós névértéke, a letétbe helyezés időpontja. (Zala ine_ gye területén a nagykanizsai |főcsoport illetékes, Bajza utca í,
— (Iskolai blr)
A II. körzeti (Rozgonyi utcai) állami elemi iskolában az:1941/42. tanévre a rendes beiratások június 13-án után 3_5 óráig, június 14-én dÖfrlŐU 8-12 és délután 3—5 óráig \'lesznek u tornateremben. t i
— (A csáktornyai zárórát)
mint tudósítónk Xrja, a járási katonai parancsnokság Ismét éjfe^ben "alin-pitotta meg, hatályon kivül helj-ezve az eddigi rendelkezést, amely szerbit 9 órakor volt a záróra.
— (Két csille közé került)
A nyirádl hauxHlíányótban )Üós HA-li\'U kongó-pusztai munkás **gy a te;tjöji megindult csillét flel akart tartóztatni, de a csiüe ugy egy másik csibéhez laj)itolta, liogy életveszélyes állapotban száüiiották a tapolcai kórházba.
— Príauáoa&ák és (rák
a könyvnapi sátrakban — í*z a F*n --Szmháx— Irodalom "j színtanok uk. malis képriportja. Egyed Zoltán pom-|iás cikket irt Nagyváradról "t uj számba. Nagy képszenzácíó « .l\'ün-kősd a Balatonon\' cinül riport is. Gróf Széchenyi Zsigmond, a hires oroszláji-vadást. .Az én oldalam*-bftn szájruoJ be éntiekes élményeiről. lhia-;u interjú a Németországba utazó FBdák Sárival, öltöző inspekció Szttáfiji^zjabö lisatertiél, etb. " ; \',
A harmadik zsidótörvény szerdán kerül a képviselőház elé
A* u] rendelkezés szigorúan és pontosan megszabja, ki tekintendő zsidónak — Eltiltják a vegyes házasságot és kötelezővé teszik a házasság előtti orvosi vizsgálatot
Budapest, június 9 A belpolitikái életnek —mint a Pesl jelenti — mozgalmas hete kezdődik. A Rómából hazatért Bíirdossy miniszterelnök már tegnap tárgyait az őt helyettesítő Keresztes-Fi.scher belügyminiszterrel, ma délben pedig kihallgatáson jeleni meg a kormányzónál, akinek beszámolt római utjának eredményéről. !\' |
Holnap pártközi értekezlet lesz Tnsnády elnökletével, amc-* lycn megbeszélik a szerdán benyújtásra kerülő javaslatokat.
Bárdossy reformjait*, már elkészítette. Ezek kétirányúnk : uj törvényjavaslatok és kiegészítő rendeletek. Szerdán három fontos Javaslat kerül a Ház elé. Ezek közül a kivételes hatalom meghosszabbítását vita nélkül fogadják Egy rövid kiegéi-szjtő javaslat rendezi a zsidókérdést, sőt azt közmegelégedésre oldja meg olyképp, hogy min-
den félreértést és kihuvól megszüntet. A javaslat ugvanjs kimondja határozottan, liogy zsidónak kell tekinteni mindazokat az egyéneket, akiknek négy nagyszülője közül egynél több zsidó.
A gazdasági éleiből is teljesen kizárják a zsidókat és a már megindult leváltások ütemét meggyorsítják.
Eltiltják a zsidók és nemzsidók közti házasságkötést és. a kamarákban is csökkentik a zsidók szárnál. <
A Ház elé kerül ezenkívül a házasság elölti kötelező orvosi vizsgálatról szóló rendelet.
Török-német gazdasági egyezmény
Ankara, június 0 Beavatott körökben ugy tudják, hogy Németország rövidesen jelentős gazdasági egyezményt kőt Törökországgal-
uKQtt - Német csapatok Athénben. (Foto R D. V.)
Az athéni repülőtéren. (Foto R. D. V.)
— (Amerika císfozMOit nemzete)
A Tükör júniusi száma Írja: Ebben az évben Lesz ötven esztendeje, liogy az esznkarnerlkni Indiánok utoduó szabadságharcának vezére, ClŐ Blkn indián nevén Maka Szitomini mMbfla?. Annak idején az amerikai sajtó cnak a fehérek kéitellteteüen efensógót látta benne és egyáltalán nem mlál-talta érdemeit. Azóla sok\'mfinden meg-vál\'ozott, A történetírók tisztázták az indiánok szerepét és a nagy szabad-ságböi valisággal jelképévé\' vált « régi, igazi indiánnak. OK - Bika megérdemli, hogy népe hálivai és tiszte-lettel emlékezzék meg róla. f
— Ax Aladárokról
és az \\ij gyorshiztilásrói szói u Drótkefe pompás karrikaturájo, a zs-vitamin, jobbrahajtás, a. háború időszerű tréfái gondoskodnak még jókedvről , ,
Uősfnrdő nyitva raggal 3 Arától aet« n áráig ihfttfö, iKurda. péntek delataa te k*dd«D rju» n4kn*V).
Ml újság a Budapesti Éielml-szernagy vásártelepen ?
1941 május 30-tíl június ölg vasúton írk^rett 273 vagon, hajón 2815 métermázsa vegy-es élelmiszer, toválibá kül\'mböző áruval 201) tettergérpkocd és- I20Í) lifogatu kocsi, valamint 1525 ketrec élőh.iromfi, 381 mélermázsa %\'A-gottbaromfi és 295 láda tolás. Az előző héttel sítniii«:i a vasúti felhozatal i\'s a tojás felliozatala csökkeni, viszont a hajón vátá és a vágotth-.u»míÍ fel-liozalal, valamint a szállítóeszközök száma emfclkedelt. -- Az élő- és vá-göttbaromfiak ára általában 10—40 fillérrel csőkkent, csupán a rántan\'r-való csirke ára emelkedett 10, a tisx-titott idei Hba ára pedig 15 fUiérre! kilogrammonként, ugyancsak emelkedett ft tojás ára 5—15 filterrel it&o-grammonkénl. -- A zöldség és főzelékféléknél a [>etrezsel>-em éra 15, a sóskáé 20 és a paraj ára 25 fillérrel emelkedett, viszont a zöldborsó 25, a karfiol és spárga ára ])edig 40 fillérrel csőkkent kilogranúnl inként. A többi árucikknél csupán a szokásos 10 fillérig terjedő\' árhullámzás volt tapaso:-tolható. E héten megjelent mrmt uj^ donság, az idei fejeskáposzta kilogrammonként 1 P kezdő áron. — A gyü-mölcaréléküOl a zotd vgres óra 10, a nemes fajtájú almU ára 20, a sárgabélü narancs ára 25 OllérrcJ emelkedett, viszont a csereszny* 90, a szflmóoa pedig 100 fillérrel esőkként. (MVS) (:)
Somoaymntmlkl&s koiaég •IftIjirAiaeattl. 710/1941. Kám.
Árverési hirdetmény.
Közhírré tesszük, hogy Somogyaxent-mlklós község v«dáraati jogát 1841. évi junlua hó 2f3-*n dáUiaH 10 érm-
k«r a községházán tartandó nyilvános árverésen 1941. augusztus i-tól 19&1. Jullua .ii-ij; terjedő 10 évre bérbeadjuk,
Kikiáltási ár: 100 p,bánatpénz: bOP.
Terület: 1670 kat hold. Vaaállornány: Őz. iiyul. fátián, fogoly.
Egyéb feltételek a körjegyzői Irodában a hivatalos érák alatt megtudhatók.
Somogyazentmlklöá, 1941. Június"U-én. 1T» «»*fl eiaijaréaáj,
ZALAI BOZLOtro
IMI. Junius 9
Nagykanizsa megyei város polgáimsaleretol,
Zala vármegye Gazdasági Munkabir-megalTapItó BlzoltSágátói.
1870/1941. 1C0/1940 M.
Tárgy: * \'egllsebb gazdasági (5) muökaati.a mcgállapllaaa.
Határozat.
VII, Egéaxbéres gazdasági cseléd.
, a) : (^bo^jáxartdósag : 7 . mótermá-•fsst buzu, 7 intSUvinait.su rozs, 2 mö-.tüqnazsa tavaszi. A .jaabonáiiak a !eg-köio)ebbi majomba be- és visszaszáll-&ása a .immkoadót ¦ .terfcalü.
b) rFtfdjárandóság: 1. Szántóff>tl megszántva ós , mefzboronálvn . 1200 aiégyszőgöl (átlagos rnvuV*égít. ..frissen i:vagy.jlegfÉftje-bb két év-e trágyázott fö(W).
1 kertfőld (ugyanúgy megmunkálva & .ugyanolva^s miuöségü föSd, ;mint 1. alatti) 200 négyszögöl.
c) AT&ítartás : 1. Egy tehfii borjával íé\'. érts. .korig, takarmBjiyozás (télen yagy flköHaldwnüny, vag|y 800 Inógyszögöl jé rét egész éri hozamai, a behordas a munkaadó fogatán, vagy 10 métermázsa réti széna, eüegendö W-vaszi szalma, legaűt^esebb n^l 5 kg.) ós asomszaima, nyáron legelte.
A teltentartást a iminkaadó napon-ként szoSgáltatandó lejjárandósággal megválthatja. A tojjárB«dóság cihien családonként napi 2 u\'tfcr tej, nv\'bl aluptejjájandóság, ezen StfüJ az 5-ik gyermektől kezdve, gyermekenként és naponta 0.5—0.5 liter tej jár a győrinek 12-ik életévének betöltéséig.
A cselódtebón részére ftt&tforól, apa-áftlatróS és pásztóiról a munkaiadó köteges gondoskodni
% Egy anya sertés ós egy évi szopom-lalánakjtegelön tartása.
A cs<aé4í*rtés»k részére óJróí, lege. lóroV és kanászrofl a munkaadó köteles gondoskodni. Ha a munkaadó ; Bját sertéíeit szimuUánoztatja, a munkaadó a oseléd kivánságáru a taelédsertéfétnek egyidejű srJm\\űtanozásáróLi is kötetes gondoskodni Ebben az esetben az oltóanyag [árának főttét, az óüatorvosi költségeknek pedig leBjes összegét a munka;i dó viseli,
:í. Haioioíil-iibí.\'. az ^eddigi szokás szerint.
\\ cselédük áÖiaUÚ»ak trágyájával a munkaadó. szabadon rendelkezik.
d) TfixíSÖjiirandóíSág;: 8j örmólor ke--iriétty dorongra. 5—6 cm., vagy 12 ürm.
2—5 cm, áuaéröjű botfa, vagy ennek oiegíeitíö agfa,\'vagy. sz»l>ad tüteOő.\' . *j Lakás :, az 1907. évi XI.V. t.-o. •Ss az annak alapján kiadott sufcbáty-i«adííi*t rerod«\\kez&-eiszerint
í) Sójárondóság : 24 kg, évente, vagy tfioek kés zpánzértéke.
g>iKészaiÁu;játt>ndóság :. 60__P.
Megjegyzés : Tittos a gabon»járan-dóságot mérőben kikötni és kiadni.
b\'gészbér Sieti az óvesiáŰtLgos teljes munkabírású gazdasági cselédet.
Havibéresek járandósága.
A 16 é}eiévet betömött, de 19 évesxUé még nem idősebb ós az íÜagos teijes nrócnkabü-ásn. béres vagy kocsis munkáját elvégezni nem* tudó gazdasági cseléd >ő«szbérft\' bnm [lehet kevesebb -pénzben kifejezve, niim havi 55.— P, vagy háromnegyed egészbér.
A 16. életévet még nem betöUött gazdasági cseléd összbére nem tehet kevesebb pénzben kifejezve^ mint havi ¦10.— P, vagy féj egéizbér.
A magasabb bérre a 16. és 19. életévét betöltött csefáéd csak a következő legtoze3ef>bi>ápr|Es Mól tarthat igényt.
VHI. Munkaszüneti napokon teljesi-tett munkáért fizetendő munkabér.
A •Q^a^atttuaetl napon - éa3jtosit«tü
¦öten káért a JMU*asátnosn«k 25 Rzáza-> fisakat-fefemett napszámbér jár. r
)^ényu«rnkásiiak, lui az idánymun. kás szerződéses k^tJeftpEe^í^gei közé az . az, állatgondozás is Wozik, aImunin\'-adó tők az á^tok&ak: ós .fóiiíiJielyűk\'-nek jaades el#ulsát; ó1? .t^tántaríását és a napi takannány készítését mun-kiuwiYneti 1 tápon is megkívánhatja aoéí-
kül, liogy külön napszárnbért ienne köteles fizemi. Egyén munkáért 25 száza,-fékka! felemelt n-ipszámbér jár. .
Az 1010. évi XV. t.-c 18\'. §-a értele inétjen a nmnkaváHöló a legkisei* mtokabérte vonatkozó jogáról! sem előio sem utólag nem mondluit Se.
TJgyonezen törvény 20. S-a értonné-ben pénzbilutetésscft büntnlendó a inunN kaadó, vagy intézkedesjo, vagy felügyelet 10 jogosított megbízottja, ha atmeg. állapitolt Itogkisougb nmnkabómél ke-ve«ebn*t köt ki, vagy fizet,
a mezőgazdasági munkás (nu|>szá mos),i lm a munkát -h nz tsos. évi II. t.-c. 39. §-« esetén j kiviU szándékosan rosszul végzi, vagy kötclnsségét egyébként szándékosan hanyagul tovjesíti.
A megállapított legkisebb gazdaság munkabérek alkalmazása
130.000-1910. F. ÍVi. sz. rendelet 33. §-a.
Ha a munkal>órmegállapitó határozatban a legkisebb munkabér pénzben van \'inegéjl\'dpttm é& a szerződő felok tenneszetbenl bért kötöttek ki, ugyszoitéu, ha a tejn^szetbeji mflgáRíja-pilott ltgk:íel)b munkafcór heSfjiett szerződéses pénzbért, vagy más termesze*, beni bórt tartalmaz, átszámítással\' keli vizsgázni, vájjon a kikötött munkabér eíóri-u a megáJkipitoU legkisebb munkabért ?
34. §. I, Azt a különbözeiét, amely. tyní vaiamely miuika" kikötött vagy fizetett munkabóie meghasadja uz arra a munkára megáí3aj)itott [jogkisebb mim kabért, az; 1923. XXV. t-a 1. §-a első
bekazdésének rendelkezéséhez kopást nemt lehet más munka klkótőtt,.\' vagy fizetett munkabérénjek k\'egés7atéBe oét-jáljói .számításba venni.
2. Ha a mimkaváVlaló ugyanannak a^ immkaadónak több kitlönböző munkát teljesít és a ftíek a nUuikaadó állal, moJgáttűtandó egyes juttatásokat X\\X\\ föld, igaerő luisznAlata, stb.1 nem fle-j kinleltók egy, vagy több munka kutöxt ineghaülrozott,eJlcnsz<>Vllla[itsibinkf a| munkaadó v.VtasztásátóÜ függ, hogy a juttatások áriéke az össjhjs munkák,, vagy csupán egy, vagy több munka.béV rének kiegészitéséöíl vétessék figyelembe.
A \'legkisebb gazdasági unuikebéiek — kivéve a gazdasági cíoHdbéreket — a kihirdetést kővető nyolcadik napon lépnek életbe. A gazdasági cselédbórek 19-11. április 1-én lépnek életbe. Zalaegerszeg, 1940. december lió 28. \'I Bogyai\'Elemér m. kir. kormanyífltaoácaoi. a vármegyei gazdáiig! mtuikabér-megsllapitó bizottság elnöke.
(Vege.)
miivli-.nki a helyi kurííakfviákiuM 06 !|-.im-o..oLuAI (.,•..\',,bei
Gyűjtse a
sumi
sok pénzt kap érte
Szabó Intól plriiíl
Fő-ut 5. siám. — Telefon 91.
Csillárok,
falikarok,
éiieüszeiirény-lflmpnh
egyszeri! H diszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
BRÁVAVÜLGYI.nél
Sugár-ut 2. m
A letanysl klr. Jarisblroslg, mint iolokHBnyvl liatőlUK.
ieSl/Uc 1941. nim.
ítTimi wrtsiiiJi-iirwt
Tizedes Katalin polal likoa végrthalta-ténak Slkfa Andrsa polal lakon végrehg]-tiit szenvedő ellen indított végrehajtási Ügyében a telektóJnyv! hatóság a vegreha|-táol árverést 120 P tőkekövetelés és járulékai behijtáes végett a Pola köiségben fekvő s a polal, 603. \'íztjkber. 549/b. hnz. \'híznak 49. az. a h házal erdőn B. 8, alatti llletŐBégére fOOO P, az u. o. 844. aitjkban 747. íiiatt. uzölö, tét cn pincék W Öteg-htgyen a 9. alatti illetőségére 120 un u. o. 97ft asljkben.740 lua/.. azŰlő éa cetnek « öreghegyen 1,1, 6. alatti.lllatőaégére ItW P, az u o. 1621. azllkbea 650/b. hraa. rétnek aa. öreghegyeit B, 2. alatti Illető ¦ aégéxa IIÍ0 1», az u. o. 1623 ezljkaen 266/S/I. hm/., ¦fííánídtn a kíflmezői tltllöbcíi 300 P, W n o. 1623; aztjkbea 593/a/2. hrai, azintéra a Oajuioaí dfllöben t400 P, az a. o/-lÖ23.«it}kbert 364/51. brm Kántora a Korongi dulöuan 100 PklkUltátl i árbsa elrendalte,
,, Aa árvejéa nem édntl n-poUU 603, 844, \'978, 1621, 1623. azljkben C. ö, .12.,C 3, 12,-C. I. 9, C. 4, C. 1, 5 alatt öav. Slkaa Andrásáé bz. Vlatlca Eva éa .Ózv. Sikaa ¦Józícfná sz. Iván Katalin (av^fa bekebe-•lezttt Örregyl haaion él vezeti jogokat,
A kértlemnek a polal 1624 aztikvre vo-aatkoié részét a cwállegyaé* törlésé vet el-ötflsJtlei mett ebben a Ti«betl végrehajtató Javára lelMlogjog,. vagy ivegteha.Uil Jelzálogjog bekcoeleave maca a ebbea a t]k-ben végrehajtást szenvedS nem tulajdoaoi, A telekkönyvi hatáság az átverésnek Pola községházánál megtartására 1941. évi itiüluii hó 27. napjánafc1 délután 3 éráját tUzi kl és hb atverébl feltételeket az 1881: LX. l.-c. 150, S-a alapján megállapítja.
As árverés alá cső ingatlanokat a kikiáltást ár kétharmadánál alacsonyabb, illetve a háalrtgatlafit a kikiáltani ár felénél alsesonyabb \'áron eladni nem lehet. (1908: XU 4.-e. 2fi, §.)
. .Bárwtpéa* a Kikiáltási át 100/o-a,, amelyet a magasabb Ígéret ugyanannyi-fihrita kell kiegészíteni.
Letenyc, 1941. évi március hó 28. napján. Dr. Caik Uazlé a. k. klr. (bité.
A kiadmány hiteléül! . Balaaaa a. k,
ím UUUOnrwMttA.
tollal falKues 15.151, kalwaráel-Icl.¦ Lcliil kciílw, Clmcl leadni a lilodö-hlulalban. | 7
Megbízható\' Nilntfan.alaáaiy 15ete
lelvítelllc. PeHli-nt 81. ¦ \'1741
Jól lőző astlas<ajssaast aWsssatkA iflala-toora alvlsxem. Cim i- Idüdóbpii. 1742
SOLOftriULg
KOimyeii |uUiil élláuhoKj lm tol Imi mMrtmt. Bcdménj«tn if sjoiain ualt Színló litvAn, Giengery-ulíí, Sora-jegyiroda. Í74S
BO.E&HEWT
A POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja j „KSiouidssánl R. T, f^agykanlisa". Felelés,kiadó: .Zalai Károly. Nyoimittitt! a\'„Ki1znDZdaaagl\' H; T.4.Maaykanizía"
, nyonjdJJábaB NsgyVanliaan. (Nyomdáért feleli Zaial.Káraly.)
81. évfolyam lat nini.
Nigjkanlua, 194t. jualu» 10. kedd
ára 12 «II.
ZALAI KOZLO
POLITIKAI M A P I L A F
é» UaddWvatali Vota ív nrím
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
ElSIbclbl üt: egy hóra ¦ paitó *0 Bitét
Mikor?!
Irla; Kelemen Fereno
i Lehetetlen szatírát nem ir-ni- kiáltott fel pontosan 1900, évvel ezelőtt Juvenatis az .antik Kómában ; leheletlen másról Írni, mint Muraközről, kiált fel valami legyőzhetetlen belső hang lelkűnk mélyéből. Itt fekszenek a kor izgalmas, háborús szociális, kulturális problémái, a gazdasági élet piramisokba tornyosuló kérdései, amelyek mind nyilvános megbeszélést, úgynevezett publicitást várnak, de ílehetetlen Muraközt nem irnie.
Valóban lehetetlen számunkra ebben n ¦határmenli városban* most másról irni, mint Muraközről." . ;
Muraköz Nagykanizsa szívügye és ez ezeréves történelmi határok felé lörö magyal\' gondolat presztizs-kérdésc.
Nagykanizsa évszázados gazdasági kapcsolatait akarja újból felvenni a szomszédos félszigettel, a szentislváni eszme, a magyar gondolat pedig délnyugati históriai határunkat akarja visszaállítani.
Mindakét törekvést történelmi, gazdasági, néprajzi\'és észokok támogatják.
Ezekkel szemben áll egyel len érv: a délszláv nacionalizmus expanzív gorídolataj amelyet azonban a trianoni Jugoszlávia teljes állami felbomlása megfosztott ,. belső -tifoamizmusáS tói-. A helyébclépö horvát nemzeti eszme még a nyelvi közösség oly tetszetős fegyverével sem küzdhet Medjinmrjéért, mert a muraközi nép nyelve, mint ezt tudományos viták ímár régen eldöntölték, annyira eltér a horvát irodalmi nyelvtől, hogy azt a muraközi nép egyáltalában meg sem értette, s a letűnt érának külön oktató tanfolyamokkal kellett a »horvát nyelvet* Muraközben népszerűsítenie.
Hogy Muraközzel, mint problémával-még mindig foglalkoznunk kell, annak két oka van.
Az első, hogy a monarchia idejében bizonyos ¦ dinasztikus szempontokból nem sikerűit Muraközt a zágrábi egyházi főhatóság alól kivonni, amivel a Drávántulról beáramlott, horvát gondolat a templomok szószékein keresztül állandóan ellensúlyozta a muraközi nép természetes magyarbarát meg* .nyilatkozását, — a másik a magyar hadsereg 1918 évi forradalmi felbomlása volt, amelyet Murakőz horvát megszállói ügyesen kihasználtak ennek a félszigetnek okkúpáhSsára. .
E felsorolt két ok bármelyike nélkül nem lelt volna muraközi kérdés, ,
Un Muraközt magyar
Vichy hadat üzen Angliának és békét köt Németországgal?
A francia erők szívósan védekeznek Szíriában a négy irányból támadó angol túlerővel szemben — Súlyos sztrájkok és zavargások bénítják az amerikai hadianyag-termelést — Belső ellentétek az angol kormányban: Duff Cooper lemondással fenyegetődztk
Bartha honvédelmi miniszter a Szentatyánál, Mussolininál és Ciano grafitai
Róma, június 10 Bartha Károly honvédelmi miniszter tegnap megérkezett Rómába, ahol ünnepélyesen fogadták. Tegnap este Cavallero tábornok, hadseregfőparancsnok a gyönyörű, XVI. században épült tisztikaszinóban estebédet adott tiszteletére. A vacsorán jelen volt u magyar követség, továbbá a légügyi, tengerészeti és hadügyi államtitkár, Róma kormányzója és a katonai előkelőségek egész sora. Vjtéz Szabó László, a római
magyar követség katonai attaséja a vacsora előtt a Tiszti Kaszinó elnökének egy majolika huszár szoborral kedveskedett, Az estebéden meleghangú pohár köszöntők hangzottak el.
Bartha Károly tógnáp Musso-Uninél és Ciano grófnál is láto-gatástt ctt. Ma délelőtt (XííJ PJus pápa fogadta kihallgatáson. A nap további részében katonai jellegű látogatásokat tesz a magyar honvédelmi miniszter, aki szerdán este utazik vissza Budapestre, i !<¦¦".
Mástélezer angol gépet lőttek le é* 29 tengeralattjárót süllyesztettek el az olaszok egy év IKtf
Olaszország — mint jelentet
tük — ma ünnepli hadbalópésé-nek első évfordulóját. A lapok valamennyien első oldalon foglakoznak © nap jelentőségével és rámutatnak az elmúlt év küzdelmeire lés sikereire. Hangsúlyozzák^ hogy az olaszok egy év alatt másfélezer angol repülő-
gépet, lőttek le és (az olasz haditengerészei is megállta helyét és megcáfolta az angolok valamennyi jóslatát, mert megvédte az olasz partokat és (biztosította az afrikai Összeköttetést.
Az olasz tengerészet az clmult év alatt 29 angol tengeralattjárót és 444.463 tonna hajóteret süllyesztett el.
Ujabb bombatámadás Alexandria ellen
Berlin, június 10
A német repülők ismét sikeresen bombázták Alexandria kikötőit. Az olaj rak tárakban is nagy pusztítás tőrtént. Nagy tüz pusztított a torpedógyárban is. Az alexandriai olajtartályok a máltaihoz hasonló nagyméretűek, 150.000 tonna olaj befogadására alkalmasak.
A német repülők a Faroer szigetektől nyugatra elsüllyesztettek egy 3000 tonnás ¦kereske-
delmi hajót és egy 5000 tonnásat pedig felgyújtottak.
Kiürítik Alexandriát
Kairód június. 10 Alexandria\' kiürítése folyamatban van. A "árost már 50.000 ember hagyta elX(do még mindig tízezernyi vár elutazásra. A vonatok állandóan indulnak és még a ^vagonok (eleje is tele van nőkkel és gyermekekkel. ,
Részletes jelentések a szíriai harcokról
Beirut;\' június 10 A száriai harcokról közlik, hogy az angolok a tengeren és a szárazföldön erős egységekkel folytatták támadásaikat Szíria ellen, A légierők Damaszkusz,
Aleppo és Rayaki kikötőit bombázták. A francia csapatok szívósan védekeznek és méterről méterre védik a francia földet. Három ellenséges gépet lelőttek és több tankot mcgsemmisilel-
püspőkséghez csatolták volna, nem lett volná évtizedeken át horvát agitáció s a murakőzi népet semmi sem mozdította volna ki magyarbarát érzésvilá-gáből.
Ha a szomorú emlékü\'őszi-í\'ózsás forradalom fel nem bon-
totta volna a magyar hadsereg szilárd kötelékeit, horvát katona sohasem tette volna be lábát Csáktornyára,
így azonban még, most is nap-nap után szálinak ál hozzánk a kétségbeesett kiáltások : Mikor, mikor, mikor ? !
lek, két francia gép nem tért vissza.
Azt a liirt, hogy (2000 francia átpártolt volna az angolokhoz, a leghatározottabban cáfolják.
Ugyancsak szemenszedett hazugságnak minősitik Churchill-nek azt a bejelentését is, hogy az angol csapatok 140 német ejtőernyőst fogtak el Szíriában.
Angol-francia lengeti csata
Vichy, június 10 Ujabb jelenlések szerint a francia csapatok a Litánia folyónál visszaverlek az ellenség - támadásai.
Az angol flotta támadásai ellen a francia hadihajóhad lépett fel eredményesen. Az angol —francia tengeri csatában két angol cirkálói megrongáltak.
1000 kilométer** a aziriai honi
London, június 10 Angol részről köztik, hogy a Szárai front közel 1000 kilométeres. Az angolok négy\'főirányból támadnak SzirJára: Palesztina felöl indult az egyik szárny, maid két irányból Transiordá-niáDól és végül Irak északnyugati határvidékéről. Ez utóbbi Inkább csak arra szolgál, hogy Denlz tábornok erőit megosz* sza. Wiilson leghevesebben Palesztina felöl támad, hogy a tengerparton mielőbb elérje a két legjelentősebb helyei, Beiru-tot és Damaszkuszt.
H volt angol hadügy mlnlaxtar a krétai eeréaag jolant&aégérftl ea okéról
Stockholm, június 10 A lapok londoni jelentése szerint Hore Belisha volt hadügyminiszter Edinbourgban beszédet mondott és kijelentette, hogy Kréta elvesztése igen fáj-
(folytatáa az 5. oldalon;
EzL kérdezi tőlünk az anyánk, a testvérünk, a barátunk, az ismerősünk, ha akár itt, akár olt összetalálkozunk. Ezt kérdezi Nagykanizsán és Csáktornyán egyaránt mindenki, aki türelmetlenül v^tfja, hogy ez a két testvér város gazdasági, és
&tAl.K&>L6tty,
BÚTORT .
¦zakflsletben
Gábor műasafaloanail
vegyen vagy rendeljen. NafykaaJsM, Városház p«l<Ma.
• kulturális léron mennél előbb egyesüljön.
Ez a kénlés uralkodik ma mór az egész muraközt problémán, meri minden egyel) dolgot sikerült tisztáznunk.
A hetek óta tartó vita eldőlt.
A vitát a muraközi^ép lelkének igazi megnyilatkozása döntötte *!• Ez avnép az elmúlt nehéz heíekaiaü, minden céltudatos propaganda és (terror nélkül, sói egy ellenirányú hírverés és terror ellenére megmutatta igazi arcát. v \\
Muraköz. ,nápc magyar volt és magyar akar maradid.
Aki csak egye 11 enegyszer is Csáktornyán vagy Peruikén járt; az elmúlt hetek alatt, az minden kétséget kizáróan meggy ő ződhetett erről.
Ha pedig így van, pedig ebben ,kételkedni nem lehet, akkor valóban joggal kérdezheti minden< magyar ember Murán-lul és Muránintien, mikor dől el már ez a kérdés végérvényesen ? ( i.
Mikor fogja már bemondani a jnagyar rádió, amely elölt mostanában oly izgatottan lest a muraközi nép ,és Nagykanizsa miníycn fia a híreket, hogy : Muraköz a mienk I
A vasárnapi rádió déli hirei-hen ismeriptte az uj horvát keleti határt. A szivünk elszorult,, mert ügy éreztük, hogy, most, most fog elhangzani a türelmetlenül várt bejelentés Murakőz-\' ről is.
Nem így történt.
Muraköz visszacsatolását 1 a rádió, sajnos, eddig még nem-mondta be. De ez még türelmct-lenebjtá, teszi a, muraközi nép .szinte hisztérikus., kérdezgctk, sét: Mikor,, mikor, juikof.X
Muraköz, tnyugtnlan,, türelmetlen népévé) együtt mi, is fel-, vetjük hát a kérdést:
Mikor lesz már végleges döntés ebbon a muraközi- kérdés* ben, amelytől százezreké nyugalma és gazdasági boldogulásit függ í
Nagy nemzeti problémáinkban a muraközi kérdés csak kis szerepet játszik, de a délnyugati halár népe számára sorsdöntő ennek a kérdésnek mennél előbbi, gyors rendezése s épp ezért mi is csatlakozunk &• muraköziek türelmetlenségéhez s együtt kiáltjuk velük :
Mikor, mikor, mikor lesz már Muraköz végleg a mienk M...
A Ktirfa megsemmisítette a Begldsán-dgybeu boxolt alséfota Ítéleteket
Ür. Begidsán Emil i}agy kanizsai ügyvéd tavaly nyáron egy hirlapi vita során újváros vicze»*\' tőségének a Mantuano-üggyel kapcsolatos hivatalos ténykedéseit is bírálat tárcává lette. Annak idején részletesen foglalkoz tunk az üggyel s megírtuk azt is, hogy a nagykanizsai törvény-szék dr. Hegyi Lajos főjegyző sérelmére Begidsán ^ügyvédet sajtó. Tttjáu ,1elk<>veU#,ít3iivatal-böl, felhatalmazásra «SSíözeod6 rágalmazás vétségében bűnös-., nck mo«il"tt*L.ki s ezért 200 pénzbüntetésre iUéltewA-..lábla*zt az Ítéletet helyben hagyta, de Begidsán .ügyvéd semmiségi panasszal élt s ágy az ügy a kit*. Kúria elé került. A Kúria Rvas-say-tanáesa nyilvános ülésen most foglalkozott az üggyel és a
mmnnu^éiti panaszoknak helyt adván, az alsó. biróságofe-itéle-leit mégsem misilet te, Hegidsánt a rágalmazás vádja alól felmentette.
Az eljárás t. i. \'felhatalmazásra üldözhető rágalmazás miatt indult meg, amint a kúriai ítélet megáll apátja, a rágalmazó tény-, állítás nem a sértett főjegyző hivatása gyakorlására vonatkozik, agf, iegtewbb -.egyszerű; fi rágalmazásról lehet szó. Ámde önnek vizsgálatába a Kúria nem bo-its átkozhatott azért, -r*- moridjai az litétCt- indokolása *w merte** sértett főjegyző az első birói főtárgyaláson Jíjyaleirteittit us.hogy. iiiídI magánember..« vádlotluak megbocsát, ez a megbocsátás pedig* a magáninditvány visszavonásával egy tekintet alá esik.
A mészáros-mester estíte hűtlen seg^jéveí^í
Izgalmas\' szembesített a ratgkfirositoW, tnwter *s • tolvaj segtM kfom\'r ,
Romlott ételek okozta mérgezetek leküzdésénél a gyorssá.. <a biztosan ható természetes „Ferenc József keiciüvii azonnali igénybe-vétele — egy vagy két ivópoháiral — gyakran rendkívül fontos segédeszköz. .Kérdezze meg orvosat 1
— Naptár: Június 10. kedd.. Rom. hat. Margit k.-né. Protwtána Margit — Itr. Sslvaa hó 15.
ttéiüard* nyitva reggel 8 arától Mta b áráig (aótlfl, azerda, pánté*,délutca kedtW .Sftas, aap Bflwejc*..,.
Rein Béla és Rein Ernő nagy kanizsai niészárosines tereknél volt , alkalmazva, Kálovics György !25 éves Honvéd-utcai hentessogéd. Kálovics több mint három eve volt vár Rcinéknál alkalmazva, amikor Bein Ernő észrevette,\', hogy dacára a szorgos munkának elfogadható üíV-letmeneteinek, a pénztári Összeszámolásoknál > mindig! , kevesebb pénz volt n kuss/úliau. Kálovics kifogástalanul viselkedett, inég a gyanú árnyéka se tapadt hozzája. iEgy- alkatom*--mal három lO^as-es egy ¦ 50 pengős-bankjegyet tettek a kézi-, pénztárba, hogy abból reggel vásároljanak. -Mikor reggel Rein \'Krnö kivette a,pénzt, meg;-, döbbenve tapasztalta, hogy az 50 pengős hiányzik., Heinék azonnal jelentették az esetet a rendőrségnek, amely megindította a nyomozást. A\'gyanu Kálovics . György segéd ellen irányult, aki a vásárlóknak vissza is szokott adni a pénzből. A detektív Beinek előtt kihallgatta Kálovicsol, mikor az beismerte, hogy ő volt az 50. pengő tolvaja, sőt bevallotta, hogy mintegy éy óta dézsmálja hetenként a pénz-, tárt. Elmondotta azt is, hogy a lopott pénzből 8 jiengot egy nőnek adott, az egyik ívcndéglo-ben bort ivott és a többi pénzt odaadta édesanyjának.
Ilyen előzmények után korült Kálovics a vádlottak padjára tegnap délelőtt. Az előző beis-
merd\' vallomással szemben,-- a gy ami sütött fiatalember itt egyenesen tagadta, hogy lopott volna, azzal védekezett, hogy kényszerűség folytán tett beismerő vallomást, t
A Bcin-fivérek. eskü alatt au-, lyosaji terhelői vallomást, teltek) Kálovics ellen. Bein Erno( azt mondqtta, hogy hosszú Jdő óta nerh tudott zöldágra vergődni, inert mindig k-SVésebh-Vnlt a pénze, mint amennyit . bevett De nnm jutottak-arra a gondolatra, hogy Kálovics a tettes^ inig az 50 pengős ellopása nem teremtett tiszta- helyzetet. •
A gyanúsított fiatalember édesanyja is tagadta, • hogy> az ő fia pénzt adott-; volna neki. íz-galmas szembeinjtések\' > kö-vetket* tck. Kálovics György ugy viselkedett, hogy védője ismételten rászólt, hogy \\w szóljon közbe és viselkedjék rendesen, mert különben otthagyja. Makáry elnök .is kénytelen volt hangneme és viselkedése miatt rászólni.---\'
Dr. Lengyel kir. ügyészségi .elnök szigorú büntetés kiszabását kérte.., ,j \\
A törvényszók Kálovíos Gyóiv; gyöt csak az 50;pengő ellopásában mondotta k*. bűnösnek-ós ezért .4 bett fogháam<és 1- évi jogvesztósre átélte:\'>Dr. Lcng.vul a ImiiMé;;. sulyosbilűsu, a vád-w lott és védője a bűnösség kimondása.miatt fellebbezett így az itélct nem jogerős.
Ertch van Strohetm »oha nem mii ¦olyan.< nagy*.Oiy«H tökéltít^-iíslat ebben«iHlmjébettja :
fUfodfjafc JUrZGa%|>úJuH»,\\>1, 9» vaa4r- é»\\
TiUtail—H..i."i. \'
Legscebbet « legokíóbbaiti
BttiUpMt\'l/ ASwitt ¦•¦
0.45 Torna. Iliretí. Kóílorafni-et. . Haliglemííak.^^. tlláiiü: Ktwmd.:10 Hírek. ,w 11.10 Nemzeikoii>.viljrti8.t
ItlíljárAsjeJfcMAi\'.i,- 12.40 Hiinlíj,.^ •J3.20 Wöjelíís, Hlőjirfa... ét vlíál«S«-.,i - 14.:» Ilimk. 14.10 Mü-
sorísurtrlctés..... 15 ÁríoIyoinS*ÍE«ll,..
piaci arak, .Öclrois2Cr4rak.. 10.45 IdöjdWs, idöJárfsJeVmtév.Mrrt: 17 Hirek szlovák és rus^h1¦lny<4^*^.,|— 1» Hírek «agyar„ís rotai4n«n>1*Wr>. -.21.40 JliKk.^i kl»j4B»lK«iMl. -23 llt«*,Híi!«t, oiasi,iWJfiol ís fmiw;*... njrtvtii, - .24 HU»k,,,.. ¦ :
BUDAPEST I.n
17.15-Ai kö^a*lí#lk^pjSl«I>.koil».¦•\' nlínj-e.-— 17.30 Muni-KWi aifta)-y.,-ni\'k-.u,,.. ¦ . 18 rttol*saw«>—. 18.00* A 2. honvéd.(íyKb0ezred,MaetM«. **<• 19.20 Bájol1.,GM KosztoMnyliprOíOt mond. 10.45, FeUogisTtlri lénfluil. . kíséri avBalazs-ítógves., — 20.10 Stmusa -flicbard hang\\«rsmy. — 22.10IKö»M»Ű-tés tgy cirkutóxil. Beszél Budkiazky Sándor.,,- 22.30 Bultoía Ede Vaűr z*neka«i. — 2325 l^Wtoa-1 Misi Cfl ¦ Lakalos. Tóni dgányaenewi*. J ¦
BUDAPEST II.
. 17.15 .Mursi Kkk oiginj\'WlUkiw*. rn 17.30 Ruszin hallgatólnkníli. — 18 Sipiha ilonn éneW. - 18.30 AlJOzo-gázdasági Kloraí\'^- 10 A\' 2. honvéd tíyalogezrfid:a*ii*líara:,— -10.30 Frltaaii*,, \'íri-tivolxtaJis...- 20 llinMii.u 20.10 i ¦K- llídié Szolou»>n»kaí«,,.3l.l0 Dr. Hliszti Déi^s .előadása.... .
Sierda
•UDAPBVr.\'l.
* 10.20 Felolvasás, — 10.45 l-oUvatis. 12.10 Hangjem**!*, rrr 13.30 A 15. ff^hoíivétlgyaloaezmt-BíaWkara. — 1520 SJ^ki \'fóni cigányzenekara: — 10.15 IrVtoIvasás, f
17.15 A nádió. SiafcuzOBBkar*. 18 Dr. Hainia6.,il.;fcinír ejoadát*:..— Í8.15 Horváth\', Jenő, jaia-ass^rasziV. «Ai. -~ 18 30 Dr. Pipicí .ZoháH ctii-
tm. .^,.10.20 Résibtok.a peosi Er-¦el Tudórnanjeave^Bi kisebbségi 14., lén*k ^ius ^-an rítadezlett Irodai rül\'esijébot. 20.10 -Aureltano Pertilfl, llanav«r«nye«ak\'--k«*ív-etitéíw ¦ a\' -Pesti <<*a»<yv paéftmatbH.\'^ 20.50! KOIOffii iljlin-gy^dóra. — 22.10 KissiUjoa eigíny \' UMÍT~rv .23.25 Tá>
ÍM!., lunhu 10
ZALAI KOZ1.0NY
rxas ÖRAT\'ÉKSZERT,
i« »g SZEMŰVEGET \'"SSkStS ZSOLDOS OYULA wmmm. km ö nwn&bndbv
fö-att, (11 kortma-aiémüjiv.il ntrnban).
BUDAPÖST IL t
ISM :náo^ &salisiz»«kura, !18.20, rvlolvasáü. — 18.15 Filmdalok hantfie-\' mezctól. — 19.30 Olasr nj«hx>ktátás. — 20.zO:Az 1. bonvéd gyalogezred. »¦ iKnkara. — 21.10 Felolvasás. - 2135 Aurdlfliw PertUo Iioagvcrscayóöek foly tatása, Budapest i.-ról
OrBkölHeto-e u Uttelllgmoli ?
Azok a vizsgájatok, amelyeket számtalan családon végeztek, arra mutatnak, hogy nem csak a testt\'tulajdonságok, hanem a szellemi képességek is követik az átöröklés törvényeit. Mi- a,- Iielyizet! a-ipormális intel-.ligenciánál, \'hogyan jut az átöröklés törvénye egy jól \'és ^ rosszul tanuló diák tehetsége közötti különbségben 1 kifejezésre ?
Németországban ezen a téren máris nagyon kiterjedt\'Vizsgálatokat végeztek. a vizsgálatok munkájába bevonták azonban a kisebb . helysógekuek a tanítóit is, akik hosszabb ideig — leg-aláb 30 éviig — tanitött&k ugyanazon a\'helyen, ugyanabban az iskolában. Ezek a tanítók minden bizonnyal, sok kérdésre tudnak feleletet adni, hi-i szen nem egy esetben szülök ós ;¦ gyermekek egyugyauazon .pad-! ból kerfiltek\'kX Az általános intelligencia fokának megjelölésére három fokozatot állapítottak meg jó, közepes és rossz megjelöléssel.
¦ ai "Vizsgálat természetesen kizárólag a tanulók velük született képességeik megállapítására,, illetőleg osztályzására szorítkozott. a vizsgálatok eredménye, bár az átörő kiest annál foglalkozó kutatók számára nem jelentett meglepetést, a kívülál* lók számára bizonyos mértékben szenzációként hatott..
a vizsgálat 2675 szülő-párra és 10.071 gyermekre terjedt ki és ezzel olyan hatalmas számot1 ölelt fel, mely eleve (biztosítékul szolgált arra, hogy az eredményeket elfogadható bázisnak lehessen tekinteni. Az eredmény egyértelműen azt bizonyította, hogy a gyengébb szollemitképes ségü szülőknek a legtöbb eset* ben gyermekük, vagy gyermekeik is gyengébb szellemi képességgel rendelkeztek. Ugyanez volt természetesen a helyzet a közepes és jó szellemi képességekkel megáldott szülőknél,, illetőleg gyermekekiiel is. gyermekeknek körülbelül?,#0 százaléka örökölte szülei-^áelle-ntf képességeit. a többieknél vafiy egy íoKka1 gyengébb, \\vagy egy fokkal több intelligenciát állapított meg a vizsgálat. Kétségtelen tehát, hogy az átöröklés a gyermekek szellemi képességénél döntő szerepet játszik, • r
Hetn fetcitítttU!
i
._. Ewn a napon a volt
1115. II. 1|. zolaegerazegi ti. honvéd
•----1 liusziroziod a kelotgalí-
ciai ZaWzcsikilól kótoklalt, a Duyl6.se-ier folyó mentén biztosított, aimii\' közben iniüdcn kiséitteic, hogy cg)- ata-kasszal a partnál rejlett szükséghidul etérjo, meghiúsult. Papp János tizedes önként jeJentlc/ott a liid felderi. tésére. Magánosan kll>vagoll és a tul-pariról reá zúduló ellenséges tűzben n szúkséglridet meg is pflbuitotia. Tovább liatadása közbon, az oroszok pusztító Vurebni súlyosan megsebesült és lova is két találatot kapott Papp tizedes mindezek ellenére eg^szcji u hídig lovagolt és miután m*"giíyÖzó<tótt liasZnalliatósagilról, visszatért. Jclcniés közben meltővcséWJi szárYnfcizó vér-\\«sztesége folytán összwiCU, a lova pedig kimúlt.
Hősies viseltkotlésúérl uz arany vitézségi érmet kapta.
qyümwcé
amelyet a M.Km Vegyvizsgáló Mézei engedélyezett.
Odisxcrü is bnfir.6 recept könyvet kwánságrainiju-enkUld. Br-Octkli- ot\'\'fiudapest, VIII..Conti\'Utca ?5szám.
Olfiüs-Kolutufrlkfibau az álcázott repülőgépeket benzlonel laMák el. iFoto R. D. V.)
Mészport és homokot kevert a fosztott tollak közé,
hogy a lopott tollmennylség súlyát pótolja megbízójának
Jól megjárta az egyik helybeli kereskedő és egy ügyvéd felesége, akik libatoliat adtak\'
foszlani Míhácsi Istvánné nevű nagykanizsai asszonynak. , A megbízók először lemérték a
íosziásra adott tollm\'eunyiségel, hogy ellenőrizni tudják, a rendes mennyiséget kapják-e visz-sza. Mikor néhány nap múlva Mihácsirié a fosztott tollat hazavitte, leniérték a súlyát, amely pontosan a felírt mennyiségnek megfelelt. Nem is\' nézték meg, mi van a zsákban, hanem nyomban kifizették az érte járó munkabért.
Néhány nap múlva szükség volt a foszlott Übatollra, felbontották a zsákot és nagy meglepetésükre a finom tollpihék közölt nagymennyiségű mész-port és homokot találtak bele-
TSrt exHstSt, régi ezüst
pénzt és fürt aranyat
magas napi irorr veszek BÁRÁN Y ékszerész,
horthy mlhlós-wl \'J. (poiuwl »kjnb*n.)
keverve. Kiderült, hogy az asz-szony egy bizonyos mennyiséget elvett a tollból és ennek súlyát pótolva, mészport és homokot kevert a toll közé. A sértetlek feljelenttették. Az asszony eleinte tagadott, majd azt\'mondotta, hogy gyermekek tették a terhére rótt cselekményt, de a nyomozás bebizonyította, hogy ö volt a tettes.. Sikkasztásért egy hónapi fogházra és egy évi hivatalvesztésre átélték, iegyben kötelezték a kár megtérítésére.
Nyári divatanyagok,
sxinpompús impriméK,
színtartó strandanyagok,
férfir uj&a-iáL&sznalt:,
kész női kabátok
nagy választékban
Áruház
Nagykanizsa.
mi^jimitu 10.
Pontos ára,
megbisttató éter,- "alkalmi-él IHUíi]íWdéSbk Uoim\'árDán
Jovllí-- fa Uuitl Iw.
^Akárki
Régi holland mese nyomán irta n ay Hoffmansthal Hugó óriási síkért uia-tolt, nagyszabású, vallásos játékai a HnlAlrói. Aki\'ihtn\'rtenkit-earagad, Egyformán. Voltaképen a Halai ragyogó «tinéS9ég#el wlegirt szimbóluma. Az l\'r mcgelégclle a földi lakók bűnös életét és elküldi angyalát, követót: a UaláU Q földre, hogy könyörtelenre eléje idézze a Róla rrte^erJkeztatetejt és számadást adjanak ételükről. Az Ur kőszirtek n/fente .itfjrtuftfttrt ímh-d*trki|. Mert a Halál\'angjtua 0H van hiindetrütt: n-riüsga*dag--i»ritetr a*ía• ,iánáll az örörohalós pohár- sj&omHzéd-súgáhan, nz\' érzéki mámor közvetlenségében és rámereszti. vérfagyasztó szeunircgcit a \' gondtalan habzsolom, Sz\'ámkdást! kiállt\'feiejuk\' ax\'Ur.\' Akárki is iniöl,\'idézést\'kajíoU; hogy készüljön nz «tra! A \'végső \'Számadás gondolnia- thegrítfntegtetl, 1telKr^b(!l[ka>Virfc esnie, ha visszatekint elpocsékolt1 é\'e-tere, amiről nemi tud elszámolni; Bará-laihoz, rokonaihoz \' fordult,\' hegyinek írlíUcite -á végsőnél\'\' és kiserjéi\' <<1 >ahosszu vírad- D6" (mindenki — c#r-beahatgyja. Akárkinek egyedül kdi indulnia, likkor közeledik feléje a borzalmak perceiben a Jótét, amely a UH -\'angyala-felé \'vözeli, amely azután biuibocsánatot, igazulúst és békés cl-ftöllözést ^szVőzöl W szfiiíiára.
A* darab tdéj»(é« ,,iIsztói Íukr4*S»i n. 1 (irundiózus ¦szirmSólum\'. A--beáW(ás- ós a- szeraplök tolVetrWtatása aagysxerú. Az igazságok, melyek elhangzanak \'í»fl-ketmegragadók és ^Infegaapók. Lenyűgözően hat a közönségre, még akkor is, i rMgyha\'- öem"\'<*5zt Wlágnézctdt vallja Magasztos gondolatok, • amikét az író ¦játékában\' hirdet, Hibásak vagyiuik Thuróczynak, hogy jálókrcnd--Jebe ezt ár Játékot itf Msetto és\'bemu-totta\' N«gytaaitoiLftntHüBgeníi- koMn»é-
3 Hol tlfitfaflniik ?
Ilov\'síky Jáno» or*z. képviselő rádlótlőtfctIsi
Lsihürek olyan vitorlázót, akinek 1<é-Uj^lhies,\' \'több\'\' fekvőhelyes gyönyörű liajója van\' és1 akár \'májustól októberig áUüiidóaitr^-itörtfehatiiá ívdéü és északi * Wtóerieétv K Irttyett u- somogyi parton levő villájából busz év óla a" awinban *tBV6v"S*JSi part egyik fürdőtelepének kikötöjóbo hajózik. Soha,\' de soha másfelé "emf látták. Egyszer azlán kifaggatták a titkáról.
\'Ükkor1 derült ki, hogy járna ő szi\\*wii másfelé is, do -\\«le szemben a túlsó
\' porion lakik az a hölgy, akibe husz óv \'óta mncnytetenül szcreiimlw, ÉL itiindeu nyáron útra is\'kel, hogy foly. (odJujabb kísérleteket tegyen a kedves hölgy meghódítására.
Vad olyan, aki ugy b*rangoi,> hogy csak a víz közepén jár és kizárólag a kikötőkbe fut be. De van olyan is ós ez a legszebb utazás, ezt ajánlom
<azoknak, akik szérAüfc a ^n}mkntittá% hogy gyönyörű holdvilágos éjjelen hajózzák be a nádasok mellett az északi pariot. Az északi • partnak sok bahen "útidal szegéiytízett, osi rí kézét t triély-vtzft ftbl--i fannak. Tehát JaVjuV Hrfrat S partvonalat, de ugy . hajózziuik, hogy a\'nddnak u susogása muzsUtiil>an a fiV tiluklie, liogy a nád- karcsú I lo\\«Lqi tíuríflják a vitorlás testit, líflyhe sz^l Cselén is ujabb ós ujabb inegteneté-
: s*k^t \'tortBZámnnjcra */ho*lftayCs ó)-
géoek,"anway\'tsttav tudott hatolni ajattU m<#-ázó «zápflé#bnu, etoádáfláxiak nagyswrtsftgeii*. \' \'mert\'Thuröczy fis -tárrstAatu a színjátszás íviiwk.\'i mutatla he az Afedrki előadásában. Megmutatta és\'bebfaíonyl-totta, hogy vWéki viszonylatban jobb társulatot és mQvésZibb\'f^Sákot a.SEiii-Itáztátogató kötöttség aligha talúL A szereplők mindegyike \'annyira összeforrott, annyira egységas és beniesü-kedő játékot produkált, minden színész teljes énjét ís tudásának ksgjavát nyújtotta a kényes igényű és Iftjlotl mü-bJtósű nagykanizsai szlnháztálogató közönségnek, hogy Thuróczy igazgató büszke lehet társ\\ilatára. Mert egyszerű vidéki eszközökké*, a*vidék eify-íczterfl díszleteid és Jelmezei,\\if4 és ebijén a formában tkihozni* Hoff-mnnusthal játékát; egj- nagy leljeail-mény. A közönségnek pedig: ékiuVny.
A címszereplőt Thuróczy (íyula sie-méiyestiettc krjfag megrázó drámai orő-vci. Annj\'i kö^\\*ttenség,\' tiítosőség és élethűség volt íigiu-ájíiban, hogy az t\'mberáhrúzolásból csiUagos o^yest klasszifikálunk. Reaiderése: gondosazi kktolRozott\' munka. -larsulattíiaV-\'%eg-kivalóbb tagja. Valóban rászolgált a tapsorkánra. Mikey l.iü mint Akárki kedve&e. hatásosan és ked\\,ewon játszóit. Bnrtók Juci Akárki anyjaként rövid szerepében Is elsőrendű alakítás volt. Csak a legjobbal ¦ írhatjuk Póríi-Mi-. háiyrórCMarnrnbn a Unt^liStíáSjan); Késmárky Károlyról (kövér sógor), Csontos Kálmánról (sovány -sógor), Soinkuthy Dezsőről (jó oitiborii),\'Se-ress Gyuláról (szegény Rxomseéd);-iM«. zey rajosról (adós jobbágy), Paxy Te-rézről (Jobbágy feleségo), nagyon ¦¦ szépen és, emtíkWetten-\'toeilta szbiepét (a Hit) Bálint Anna, a müvéazÚag fémjelzett Deák liőrüic sáttmja ar Író intenciójának megfelelően fonmait ata-kilás, dc ticm szabad Inlegfcledkcinunk Torma Augusztáról, Bódy Rózsáról, Vörös Ilonáról, fíadó Annáról, Halmi Jenőről és a többWtről, kik! míttoen-ben hojisáfámllak\' az Bstiáikeréhez.
A közönség minden W*VrWU>ffll injeg volt elégedd a ííárabbat, a Játékkal egyaránt és nagyon rníSBgen és sokat tapsolt a pompás előadassak.
A Zalai Közlöny kcdvcznténoat "k-ciója kitűnően jákcrült.
firdemca teime Akárkit rr&rtcgyszor előadni: most már táblásOiáz előU...
(B. R.)
Asttnlii^iroda lilrel
KEÖDEN ESTI- a legszebb irredenta1 darab/ ai EtNlíMUl-T HA-
\'ftANOOK. kiana\'^re-rialiiit.rtiiaárval, Mikey IJJtlvel/i Torma Anffusztával, Bánók OuKAVal,! Oiátkal^ P«rtnŐv«t a x^lőazwpbeu. •SZRMdANESTR- Bókay űánosAmró-
-pat Hrö darabja, a•FRT.ESÜGr van mfls<)ron\'- BáUnt ArmáVat,\'\'Mrkcy\'.t.tli-%ej, \'Thtiróczyval, Srtniknthyvat aLfŐ-szerepekben. i •
CSOTöílTöK i-^TfiTöL < kezdve a magyar drámairodotitu Jcgptejrobbal-kolása, AZ EMBER TRAGÉDIÁJA. szer*j*t a- műsoron. *
¦ Heti műsor
KEDDEN; liluámult luaailgok. SZEHDAN: Fdteég.
Csütörtök netWANr\'Náni,
CSÜTÖRTÖK ESTE: Ar\'ember tragédiája.
PÉNTEKEN: Az eiUber-^agédiája.
SZOMBATON: Az ember tragédiája.
VASARKAP DéIUTAN: AT e>bcr tragédiája.
VASÁRNAP ESTE: Az ember tragédiája. \'
Attfátmtídfom...
Azt álmodtam tgytur: nagy üt Voltam, :tsak iMttim ktllett ét-volt mtfuítítem Mtndentmvolt, amfrkfvAnt a atwBffrt fa -é^ttdm. Volt mmvtffT pdt&tám.
A ragyogó szótofában
¦ fttttméhytkslóglak á\'fülűn, datUAgeit a rádión. $tobro* áHtak\'őrt? ttt&Vétzek ktztfafagta ffiMAtdt.
W?/>-.tagfogta bt. n\'pmü/rít.
\'1 Mese-pülofa.-\' ezf ¦fltototitam
egy»zefi-\'G*úk\'<Mentm
¦ ¦ ktt/ttt tfvott"mftrdtttem. ¦Pritg-Mm^öto\'tmmtt Elmúlt
d gyönyörű, meseszép álom. Azóla kereum, de nem találom.
LMkovIt* Józttf
Ro»sz jitékveiétő miatt
kikapott az NVTE \'PEAO^fsVaTB 4:3 .^3 i 0)
-Vasárrtap\' Pécsettr játszbttí-aa egvetenrifiták <«a»atatellen ax TíTrK. A vereséget \'nem-vérde-meltcirreg^nTtirt\' az\'eredftrénylri. alakulásában\'nagy szerepetiát-s/.iAi a rosszul működő Lugosi játékvezető. Megértjük, ha egy játékvezető nincs^ XoiraáAmnlide tárgyilagosság nélkül \'^Wttrtni vf\'y in-érköjítjsi, hu?.z;t Péivsell, a
ITélnyTignti Szövetség szeme előtt,-ezt-tnégis csak.furcsAuuk találjuk 19il-l>en. \\ ,
Terményeit tfixkás- ellen *t*l*nybhttosit*s keretében bi«toaith«tJa leooloaobban I
1 I\'eiyíiic^áiX)s^Kl(fpiBst 712 (4.\'2)
\' i \'UgpesU*S»olnok 1:1(1 : 1) ¦SsilÜTC —i DiMÁVAG 2:1
(0:0)
Xiajnma—WMKC 3 :1 ,-(0-; 0) Szeged-BSZKBT 5:3>(3:) Törekvés--Elektoromos G:5
(3:1)
. HalaeJá^r-Fokod 2:1 (L:0) "DVAC.WET0 4:1 (2:1) MVSC—íJHinpart OtO J^ret-es-MA-yAG &\\ifS:0) -Úwli .MOVE-DVSC ,1.:0 (1:0)
- KTSE-RTE 3-: 2.(0:0) ••.KRAC^SB\'FGi 4 : 2 (212)
1 -Veraettytárgyak, "állValrál \' \'ajóntíéííok *7töUá árban
Bárány .éatsaerésznél
-Horihy M.-ut 3.\'-(i*o{ííAva|.--bseiübi5íi.)
szaka. As öblök- mélyén egy^agy kivilágított villa, vagy fürdőhely bontako. dk ki az élet zajával, a szetek \'szárnyán felt\'nk •szili a parti muzsika. ])\'- csinálhatjuk fordítva is. Bekap-cvso\'ljuk a hajó rádióját és mi adunk a parton levőknek szcreiiádot KŐcben hajónk halkan ¦ sulinn továl>b.
Tízek a szép holdfényes éjjelek otya-bok, mint a\'ta*srf»|i\'tfmdéröísijákájc\'.
A kt J rrtég11 nemf \'-\'próbálta-\' és11 ¦ módja van l»ozzá, tegye meg ezt, akkor fogja megérteni és átérezni azt, **rA\' «z előbb mondoltafcni: hogy a jó Isten Jókedveben teremtette a Bs&alottjt,.,
A vérbeli vitorlázó Wkjyáz a, ^iajór Jára. Ismeri annak járását és lelke valósággal reszket az őrömtől, akikor hosszabb idő után újból \\«zctlieti a ¦hajóját; Sz&ndékAssn mondom! t így, hogy \'hajóját>, rnert a kicsi wyolcí-négyszőgméieres vitorlafclüietü \'dingi, tulajdonosa js hajónak neviezl \\-itorlá> vaí\'fíikiterelt\'nsóiiakját.
Eg>szcr egy nagyon komoly, harminc négyszöginé teres, számtalan dijat nyert hires hajóján kiAáá-haladt egy \'ismert mcvü ur aa-.egyife itlkWőböl U kikölő magas-mólóján sétált egy bal. rátja, aki jelenlétemben rákiáltott: Hová indulsz azon a csónakon?¦ Á löbhszŐrösen*rTer9enyt\' nyert hajó tu« ¦lajdortosa szmte - s^mífel láthatóan elsápadt. É\\«kkel ezelőtt történt .etc, de a hajó tulajdonosa ma sarui áU szóba uzzal ar, úrral, aki a liajóját ¦ösóniikká-bec\'sMtc le és tuíáji suhasun fogja megbocsátani » sértési, uint-ly iKin ói, UíiiH\'-iii « hajóját érte- igeu
¦nagy sértés azy ilyen kiszőlás, oly*u miTitha a kiváló -t«fsenyistűló búaj.. donosának, pdkor tlö\\«zettetí gyönyörű: paripáját,1 valaki otrt mondaná: .Do szép gebe, m3yen jó tartása van*.1 Ugy hiszem, a tóidoVnJár sem bocsátaná meg az ilyen\' tíszoMást, de tátin még. egy lókupec sflaai • • , i 1
Azt montto "anil,\' lwgy sjjeretem .a
\'festőket, költőket. szoferásRikat és ssii-
^uórUjSker;\'Számtalan IftstŐ próbáiia vá-\' szonra %«ini a Balaton gyopyőrQ súho-
-zásait; twri iiincvti^m tó,-.-4isiiN.^nök\' színe annyiszor és oSyan módon vál-foznék, mint a Bláa^ué.;FtóUi(Bátv<«u-.
¦•lások, a felkélő *agyí:»»buflí\'6\' 003» tányérja, u hóidnak or ezüst útja ra-t gjogó szépségűvé teszi a Balat<jtt1i. i Ezért festették meg, ezért ének<4bók-
\'-¦meg -anayiszor és-\'eOy gyönyörűen ki-: váló művészek. Ezért tapsoltunk szj-t ítészeinknek, mikor a BaBatonrÓi beszélnek, szavalnak és éne&iciDek.
í» intndcjbből cg>- ko\\*tkezte^st ktelli teVonjunk, , \' (\'ti
Most, hogy megoagj\'obbodott az or-1 szág, lu\'liány milliói tesz ki azoknakj a fájmagyarokjiak szákna, akjk még.-nem jártak c gyönyörűséges tó mH-l
"tett, ezeket liivjuk rövideblx-liosszabb \\ időre, ki hogy tel«U, hogy látogassa meg a Balatont. Gyö^rJŐrfcodjenek 6n--nak 1 táji szópséfiébon,, gyönyörködje- i
l tiek mutiak linUáinzásábaii,. fűröíljenek I a stiymes,\'Iágy vizében és \'óivezzók ai napot, a esiramente*. le\\\'ogőt,\'Aejidég-;
¦.tátóíporágnuk tcljcsilő kéiwsségét, élvezzék a nyárid, élvezzék a bíidacjíonyi ó$ ;» bíd-\'lo-ui tu^yvirlíVlí. liii\'.e-\'i .lxira.il
és inámorosodjanak meg \' a Baiuton \'azertWáében ^pen ugy^miut^ahogyan mi; Kulatou.\'lJdu-átok. \'"\'\'\'
. A líalüto\'i .isiiiuliijijiyimiké, w i|ií,\'j(-
Jiagyobbodott országé, az igaz inagyíir-¦Ságé.- Egyik \'legnagjt^b kinaiirik1, sok édes és szép.; igooidottipak; < azuiője, egészségünk- meglarlója, waórakozáftuak helye és, olyaa. fürdő vízzel rendöjkezu ¦ értékűnk,\'umelyjiek -párja a - világon nincs. (
•iUHivJa ésvárja a níkgjwrdküt a Balaton.
u Hív-•bonnüakDt a . magj-íu-¦: Isatjer, nemosak mbst,\'amikor ártájaidaa ulaani uagyon neliezí hanem .yarja koajd akkor is, lia a békeélet visszatér. Nem közömbös a nemzet gazdasága szem-poa>jából, hogy hot.utyaralunk". • Voil idő,\' aáiikor-uttizásirkoiItaloeúsoV uchn álltai; lenn és a iiyítralák ¦ .sz.dj;uloii válogatholtaks hajad¦éa.iú.\'^ildl fürdők között, líörnüvv.lfil 11. é\\*; \'ísnunk,. hogy
\'egy-egy nyaralási időszak\' alatt külföldön 40 millió pttg&ryX \'dfiVjWtt, köB. iöttünk rí füfdökiüturára. Az. Így\'.kiadott pénz, cgyszersmtodenkornt\' iive-
\'szett pénz a-T*SffljetrO\'néz\\iey\'|rh»tt a péíizikihiúi\'aigttzdBsagl-\'é^\'W^
<gfiaáöó| r
* Nyanaljunk tehát a Balatonnál, lia -
..zai\'ffúfőrhelyeken,,-.bócopkeny, völgya-
\'ken, folyóknál és.mvataiáJ^.rhogy. pi-1 lenesünkben is mindmkor . ólvezzük eajiek az \'áldott ttazal\'-\'fóldnek n.szój>-íiégét És varázsát.
\'"Magyar testvér, hiv és vár o Balaton! • * , (Vé«e)
l&l,;|ttnjus;,lÖ
2ALAI KÖ2LÖNY
a SzaKzl intézetnek
HhW Van,
ahonnét a Huk a polgári Iskolát, RimuázluBi«ka*\'öa a kereáfc^lmL
iskolát látogathatják... ¦ Az Intézetba- való fülvfitel itv. Ju-kölni belratások alkalmával szokott tört*nBlí»ameIy "atfombathfr-
lyen jaatat 26 án lesz. .,
Ktrjen UjékmUtótt 1 40
Clm: SaaUxl Intéiet, Siombatkely.
Urnapt körmenet sorrendje
Az urnagn ünnepélyes istentisztelet június 12-én délelőtt 0 órakor íasz a ft\'ityiciek icinpioiaábaia, utána kb. fél 10 órakor iádul n cinktóriumból u nagy körmenet a következő sorreuU-beo: 1. Feszület két lobogó között. 2. Elerai iskolák. 3. Polgári ÍÍnistoo!a. 4. Polgári leányiskola. 5. l-elsŐke/es-kedelml iskola, Ö. ljeáiiygi(rn|ftáziujn. 7. Itcálgunnázium1. 8. Leventéi, 9. Kereskedők testületei, Baross Szövetség. 10, Ipartestület. íl. Katolikus üegényegy. ki. 12. Credo. 13. Posta swinőyaJete és tisztviselői kara. 14. MAV forgalmi, fütöháai, pálya fenntartó személyzete^ risztviselői kora, nyugdijasok. 16. Pénz-\' ugyönség, Vámhivatal, Alt%i|pénztá4 Sóliivataí, Polyaminfírnökség, Városház, Államrendőrség, Iliróságok, Ügyész sfg, Ogyvédi kar, Városi képriseiötesí. lület. 10. Keresztény Tisztviselőnők; Egyesülete, n. Urleányok Mária Kongregációja. 19. Úrasszonyok Mária Kongregációja*, 19. Szociális -Misszió, nővérei \'és a Szent Ifcna lA\'cutyklni). 20. Oltáregjesület. 21. Szent Fereao III. Rendje. 22. Cserkészciapatok. 23. Levente díszszázad. 2-f. TüzoWók.. 25. Kroiuharcosok, Vitézek. 26. Katonfaze-iiekar(katonai,xlÍ&z9záJ5ad első Sala. 27; Fehérruhás. ücányok, énekkar, ¦ Szent Vincéről nevezet*\' Irgalmas NŐvéiek. 28. Papság a li\'gniéllóságosabb Ollari-sa«iuséggeil, a baldachin mellett- Jfenf-pavivŐJk és katonák, 29. Hatóságok képviselői, testületek vezetői, városi (löljáróság, , egyházközségi képvjyelő-testüSe^efe.\' "30- Katonai díszszázad második feje; 31. A megnevezett, csoportba nem tartozó összes férfiAk és nők. — A körmenet utvonala: Szent Imre herceg utca, Cseugeri ut, Deák tér, Fő ut, Horthy Miklós ut. — Sátrak oliánokkalj Feisőteeiplomí tííőU, Hercegi miőhivatai kapujában* < Városluís ka* pujábau és a Katolikus I^cgényegyfel kapujában.- — A testületet.--O- órára-tb\'úleiíeznek.
- (Kinevezés)
A I ,;¦),, i:_yi; i! Kí <ir. Mikelft .László zákányi orvost az ákosi közegészségügyi körzetbe körorvossá nevezte ki.
— (Tanulmányozzak, i « Zala vmtíyét)
Dr. BaUenegger Róbert egyetemi r. k. tanár, agrogéológus, a napnyi Ig-»áo Társasági #&iők*v nujwkigv K«szt-htiyen taTtótíaodott és geolótiai tanulmányokat végzett egy, a -Balaton vidékének geojtógiai alakulási tárgyaló munkához. Tanu*n^nya a Zala völgyét* vonatkozott.
ÜJ éu haeaaál! Irágépak vátolo ét eladása
írógép étalakltésokat
magyar beoaztásra a lesrolcaóbban éa leggyorsabban vállalja:
Szioboda József én Fia
(r«**>rálIaUt
NBgyksilssa, M-il 8, »« Wh : i«3.
(Folytatás az 1. oldalról)
dalmas veszteség az angoloknak. A helyzet súlyos, mert egy év óta mást sem tesznek, mint veszítenek. Az ok ugyanaz: félreismerik a helyzetet ós nem készültek fel eléggé. Krétán 7 hónapig voltak angol csapatok, mjégis 12 nap alatt kiverték őket orjnét. Hangsúlyozza, hogy ma azok az eszközök, amelyek 1914-ben jók voltak, már nem elégségesek a győzelemhez.
. 12.000 angolt sikerült ceak
ehxállHafíl Krétáról
i \\ London, június 10
" JAz angol földközi-tengeri főparancsnokság közölle, hogy Kréta szigetéről mintegy 12.000 embert sikerült elszállítani. Ezeket éjszaka hajózták be a kikötőktől távol.
Három torpedóromboló elveszett. Ezek még a Kréta körüli harcokban kaptuk súlyos találatot és a pari felé-menet süly-lyedtek el-. Az egyik-hajó 229 matrózát-az olaszok megmentették.
Ujabb hatalmán sztrájkok Amerikában ¦¦
Newyork, június 10 líoosevelt elnök a sanfrancAs-, kúji lőszergyárban kitört, sztrájk ügyében tárgyalásokba kezdett.
A sztrájk oOO juiHíó dolláros rendelést tesz bízó ny .t a 1 a tat á.
A katonaság és a sztrájkolok közölt tegnap véres összetűzés volt a kaliforniai fegyvergyárban.
A kaliforniai repülőgépgyár 5000 sztrájkolóját a tankokkal és gépfegyveres osztagokkal kivonult csapátok tegnap 7 kilométerre vissza tudták szorítani a gyártól.
Nyugatvirginiában egy-lőszergyár gyulladt ki és égettleitel-jesen. A kár itt 250.000 dollár.
Az amerikai lapok rámutatnak arra, hogy a hajókiséret nem váll be. Legutóbb is 9 Angliába küldött hajóból 8-at elsüllyesztettek,
Cleveland, június 10
A clevelandi szakszervezetek tanácsa utasítására az alumi-niumöntőés repülőgépgyár 7000 munkása beszüntette a munkát. A munkások béremelést akarnak. A tárgyalások még ,nem indullak meg. A váltásnál egyetlen munkás sem ment a gyárba, a sztrájköröket felállították\'.
Newyork, június 10 Az amerikai\'hadsereg fejlesztésére a képviselőház megszavazta a 10 milliárdos kÖitségT vetést.
Ellentétek az angol kormányban
London, június 10 lihiff Cooper propagandamj,-niszter belső kabinet forradalmat készített elő. J)uff Cooper.
teljes cselekvési szabadságot követel Uhurchilltől, mert na ezt nem kapja meg, lemond.\' A belső kormányválság megoldása elé érdeklődéssel tekintenek.
Berlin formális francia-angol hadüzenetet vár
| r Budapest, június 10 i: Az Esti Újság jelentése szerint berlini körökben számítanak arra, hogy formális hadüzenetet küld Vichy Londonnak a sziriai támadásért. Berlin nagy érdeklődéssel figyeli az eseményeket, mert a német álláspont megváltoztatását is maga után
vonja az események alakulása. A sziriai ügyet Berlinben inkább politikai ügynek tekintik és ezért a Szirtában lévő német katonai tiszt ikülönilményt is visszarendelték. Berlinnek nem érdeke, -— mondják — hogy Szíriát megszállja, Németország csak Anglia ellen küzd ós csak Angijával veszi fel a harcot.
Német-francia békekötés előtt?
i Budajícst, június 10 A Pest berlini tudósítójától "ligy értesül, hogy a francia— német tárgyalások előrehaladott
Rövid táviratok
IJARLAN tengernagy ma este 9 órakor rádióbeszédei mond I\'raiuiaor-szág népéhez.
HULl. külügyminiszter legnaji egy órán át lamícskozott l\'ranciaorsj/ig amerikai követével
HULüARIABOL 10.000 murtkást visznek Németországba.
SZlíNDItO várának pusíluMsáróJ jejenttk, hogy a város kétharmad része romokban hever, A hatottak szálmát negyererte l>eosiiük. \' i
IRAK megszaküotta a ú^ploínéaW kajKViolíilot Olaszországgal. Hangsúlyozzák azoTirban, liogy ez csak angol intízkedésr* történt.
A SZf-NTSÜRK kereskedcjiiil flottát Üéiesit. A vatikáni Imjóraj öt hajóból áll és feladata VaUkáavárosDvíjt a itfyr szükségese1)b anyagokkal \\-alo oüálása.
NÉMETORSZÁGBAN e**T njság és feayóirat megjeleli ósét szüntetik 1»,
mederben folynak. Berlini polú Ukai körök nem tartiák kizártnak, hogy rövidesen békekötésre kerül sor Németország és Franciaorszáág között.
liogy lakarékoSkodjojiak a papírral és a munkaerővel.
A JAPÁN sajtó tová(íb ftfttadja Haláviál a kerestaadeimi tíirgyalások inagszokadása mSait. /
A HIVATALOS UAP mai szánkban pénzügy miniszteri rendelet jelje»t m»g, amely intézkedik a volt oseh áüami-kölcsönökibdk 4..ri százalékos járadók-kölc-sönökre való kicseréléséről.
LETARTÓ ZTATI\'AK Vadas Lászlót, az ismert sportrepülőt, mert autóját nekivezette egy villamosnak és az autóban ülő Bresztovszky Béla műegyetemi tanár halálát okozta. r
SZELECZKY 74tát a Kamara fegyelmi bírósága 6 hónapra eltiltotta a film és színpadi szereplésektől, mert megtagadta a németországi vendégjáték ,előtt az fe^yík szerep eljátszását. \\
1"
I
fel"
Jégverés előtt biztosítsd termésedet!
— (A Piarista Diákszövetség) r
a nagykanizsai. ginuiáaauaat lUdvaráö \'- • június 11-éu, szerdau\'i\'Uélutád\'-e órai \'. kezdetlei belépődíj nélküli kerti ünnepséget rendez a piarista tempkíri aíljatra. A rendezőség; élen or. Krátky Istvázméval és Bertiu Ágoston ató^ip"\' ségi finökkei, gondoskodó U\' TÖto,- ík>gy ezldén"is olyan keHem*í \'nyaxi asör*-kozást nyújtson a ¦ köasönségoelc,* miiat az eldűlt é\\«kbeu. t— Aü érettségi bankettet is u piarista kerti, \'ünnep-keietében tartják meg a most végző gimnazisták. (:)
— (ATsólendva első búcsúja)
A visszatért Aitólendva moat vasárnap tartotta meg tS.%6 búcsúját **flel-* \' szabadulás óta. A környékbeli falv:vJí-bói is hatalmas tómfegek keresték fei a nemzetiszínű zásztókkal díszített icmplontbt. Igazi boldog, beké*\'*hangulatban zajlott le a bucsu, injijd esie mindenütt hajnalig tárló csáutá-íozás volt Sokan maradik Ott hétfőig; amikoV\'az «1^6 magyar to rszágb ^frawi r vc4|. A bucsuu és vásáJwn ¦ iok datíi-t zsal is volt. i
— (A gimnáikitts torrtavtxagája)
holnap, szerdán délután féjl 5 órakor tant a gimnáziumi udvarán. Meghívókat nem küldtek\' W, a szülőket és az intézet barátait, volt tanityányait, ez- ¦ utón hívja meg az igazgatóság. \' (:)
— (A vasutasok szentmiséje)
A fei^nces ptelriiiüaTéHeslU. a téaiyia*.-ges és nyugalomban- lévő vasutasokat, i hogy <lhal| vasulaslársaik lelki üdvéén lioinap, szerdán iéggel 8 órakor\' 14 plebajiia-ieinplörnjban a MÁV igozguté*. ság megrendelésére szenlmísét mutatnak be. (0
— (Keszthelyi hírek)
ÖU*né\\es iubfleumát öli a kesz«-helyi zárdai polgári "leanyisltolaJ\'>-^ ¦ Az iparoscserkeattk nagy^ -siioBr meÜétf.tu4-lák elő-az Iglóii diákokat; _ Herc^í Festetics ..György 30 daral> kerékpár* .atioTnáuj-ozott . a keszttaSyi r^aaiaütM cserkész csapa to*k 20 éves* feánaüáí^ ¦ alkalmábó!. — A Sxjmbgy--zalai* bő-tenyésztő Egyesület július 4—Ö-áa lo^ vas mérkőzéseket1 rendez Keszthelyen az Egyesület 20 éves fennállása aika&ná-bóJL f \'\' .
— (A MÁV előnyben részealti a nemzetvédelmi kereszt tulajdonosait)
A MAV igazgatóságn vrrótáinyolia a nemzet védetni kereszttel kitüntetetlek1, nek a keresztény és.\'nemzeti gobdoSat és a magyar államieszme vedelnie terén, valamint a forradalctólmai szemben kifejtett tevékenységét, akként ia^ tézkedett, hogy a D(emz«ivéíielmi ke resztlej -biró pályázófe^ aikaifnaztaiata egyenlő teltételek- ¦fesinforgásii W^ai elŐEbbséfibcn részesiti\' őket és csofc azok előzhetik meg,. ¦ aWk.,r-elsőbbsAgi igényét valamely törvény, vagy iőz-vényes TCndeíet bfetosKja; ! \'
VÁSÁROLJON SZAKÜZLETBENI*
SZEIÜVEÖEE
orvosi receptek szakszert!\'eIkéeííliM<d FÉNYKÉPEZÖQÉPÉk, 3 FILMEK,, FOTÓCIKKEK.^ A legjobb v.UHRlWtriyiigok.
MODERN FOTÓLABQSA\'ÍObAi\'M.
OPTIKA-FOTÓ.
iOÓ IMRE l*tww«W,
Horthy Miklósai l (MkniMmí
EALAI BOZtONY
— (A Bácska tegnapi arca)
tnntk. elénk abból a soV kflpptt dl-szit«n tanulmányból, amelyet lökete IaJo* irt a Títkör most megjeleni számában. Maderspaoh Vikior Hu-nyad megye Ősi mbgyar tájait idead, Cs. Szabó László a Kárpát-niettonce Örök magyar rendeltetéséről. Kereszt-ury I>czsÖ Sopron miueitnáúról ír. fícsziesi Ödön sziriai élményeit \'mond. ja e|, Batrjay Ervtn az ésxakargerfca. indiánok axabadaágharoánai. emlékéi elevenili fel. Novellát LoTasa Gyula és Tftiay Sándor irt ¦ júniusi számba.
— ötlábú ét egyurrlyuku borjú)
Ozv. I.ukácsik tslvánné torvaji lalcós gazdaságában ötlábú borjú látott napvilágot. A borjú teljesen egészséges. A hátsó részén van az Ötfldlk láb, amely valamivel rővidabb, mint a többi Legfőbb éntekessége azonban az, hogy egy orrlyuka van.
Az olasz kamarák gyűlése
Hóma, június 10 A fasiszta testületek -és kamarák ma ütésre ültek össze. A gyűlésen két királvi rendeletet emelnek törvényedre: a fiumei és a zárai tartomiV-\'nyok kibővítéséről ós a\'volt jugoszláv terüWekJből alakított olasz tantornál-nyok megalakulásáról szólóikat. A \'gyűlést valamennyi olasz rádió kózMaUS.
Pártközi értekezlet
volt ma délelőtt a kéjwiseiöliázb\'an, A\' pártok képviselői azt beszéllek inog, hogy a kormány rcfonmijaU milyen sorrendben és milyen tohilpóban tárgyalják: le. Valamennyi kiküldött liaug-sulyozta, hogy a nemzet érdekeit kiéli szem elölt tartani. 1
100.000 pengős betörés
történt az éjszaka Hújpesten,. Szem-ler Jenő Deák téri posztónagykcmes\'-kedő reggel észrevette, hogy Irodáját kifosztották. A betörők gumikesztyűvel dolgoztak és semkná nyomot nem hagytak hátra. A pénztárból mintegy 100.000 pengőt vittek et A tulajdonos 50O0 pengő jutalmat tűzött ki a nyoinV ravezetdnek. _
Tízezer Üszőborjút osztanak ki az Alföldön és Felvidéken
A Magyar Vidéki Sajtótudósitó jc-lenti Hudapcslről, hogy a főUlnuiveíés-ügyi mi"i-w.ti;i ium nagyszabású akciótí-Val támogatja a gazdák szarvJMnurlAx. tenyésztéseitek tejktjztösét. Kőzlcnyász-iés céljára az idén már e<ldig is közel 4000 ilarab tenyészbikát osztották ki és a visszacsatoll területek nagy apa-állűiszükségieieinek számottevő részét máris .--lkcriili fedezni. Lbben az évben az állaim gondoskodás kiterjed a tehén, és üszöáHotnány minőségi színvonalának emelésére is. E cilból a szarvasmarhaienyésztés terén elamradt vidékeken még 10.000 üszőborju kerül kioszlásiM és az állatok*! 10 százalékos árkedvezménnyel kapják az erdeh.es kisgazdák. EzenVlvúl a földművelésügyi núnisztérium 1000 jöintaŐKégü válogatott tehén és ***uh*3í üsző kiosztását is elhatározta. A tehúuki;>sz-tásnál a gazdák 30 százalékos ánVed.-vezméáyben réaajesűlivek. (
Totó kidolgoz*
Villamos htfztartűsl készaiÉh
mindenkinek örömet szerez!
\'n\'eealktiiwnálk tfaiaallélk \' Kenyérpirítók Syoraffixfik Káwá«ís»k
jg-óasstali lámpák Hangulatlámpák Modern lalikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
{Mi iuniut io
Nagy választékban *
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLBYI.nél
Su«*r->ut 2. : \'*>
Hirdessen o Zolnl Közlönyben
- (NYUKOSZ tagok figyelmébe)
A Nyukosz országos elnökség* a katonatiszti házassági ó\\-odófcok Mér-téWés* érdekében lépéseket akár ten. ni. A kérdés anyagi kihatásának meg-üéléso céljából íríkérctnek az összes nyugállományú tisztek, tiszivbo\'ök, tiszti Özvegyek ós árvák, Scik jly érték, csökkenést szenvedett házassági óvadék -értékpapirok birtokában vannak, liogy folyó évi Június hó végéig az alábbi adatokat jelentsék be az ilició-kos Nyukosz főcsoportoknak: Név, rendfokozat, lakáscím, az értékpapir értókpapir inegne\\«zéso és névértéke, a letétbe helyezés időpontja. IZala me. gje területén a nagykanizsai főösojxjrt illetékes, Bajza utca 1,
APRÓHIRDETÉSEK
Ír«blr4**i Afa v.ilnil, «a GaiMfnaP 10 "A* >llli(. min** tovibM w4 a notr, MH^.n.» te uóla « mm. MlB4«. toyibbl ..4 < llllíi.
Kaoelat felvessek 15-től, kstonavlBel-tet. belaö kontra. Címet leadni ¦ kladó-hlMUlbtn. 7
Megbízható aalatfaasalaaay 13-e™ (elvetetik. Pelítlut 81. 1741
MegbllbalS halareaell felvéslek. B«-vebbet «i „Idsil" cfpStUietben, Fs",1^
MSI aiaaaaagadat felveszek. -IlliKhlemé, Ciengny ut IS. 1747
ADA8 VÉTEL
Sztp I«l4laa»r kiphltó : Horthy Mik-14« ut 47., lobbr.. T 1748
LAKAS-OZLBTHELVISÉa
Cicngery-ut és Siemere-ulcs Birkán lévű bitben pekQzlct-hclylseg azonnalra vagy novemberre aarbaarié. Ctm «. kl-Idibu. 1717
UAZ áj MOATLAN
TObb adómentes műin- es berhíiat bízbelyel, sz5I5t is Tildéket «««».111 Papp, Telekl-nt 8. 2303
LakMatlis eli» kérjen allatától Bain fesUKU, Klnlul n. 24; 1687
fSif kiírtuléim !!
Vámfeljegyzési
v»sy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapmik nyomdájában.
ZrlLHI KÖZLÖNY
l\'Dl.li-llí.\'.l iJ.\'U\'lf.tli\'.
Kiadja: „Körgazdusífll R.T. Wanykanhis". Felelős kiadó: Zilul Károly.
Nyomatetti
¦ „KBíoaidissfll R. T. Hiffykan I nyoradájábat Nngykanlisan.
| (Nyomdáért telel \\ Zalai Karoly.)
81« tvMyam 132 ufan.
Nijjikmtilxsa, IMI. junhit 11. HEM4a
ára 12 flH„
ZALA
poi\'Tini h < r
Felelői szerkesztő: Barbarita Lajos
umilienti in SurkentStegi is
egy tlöra t peogö 40lOk i ?íadoblvaUií IctcKmi Ut*.
A lenyér ftnepére
Irta: Orkáa Jsaasf
Talán csak a történelem legmostohább időszakaiban, \'amelyekből az ilyenfajta egyházi fohászok maradtak ránk szálló igékül, mint: iDöghaláltól, éhségtől és háborúktól — ments meg Uram minket* ; okozhatott a kenyérkérdés olyan gondokat a világnak, mint jelen napjainkban. Most aratás közeledtem pedig igyekszünk ki a vidékre lesni a mezőt, vonatablakokból remény lől só vár.-szemekkel örülünk a szép vetéseken, a gazdasági rovatokban lázasan figyeljük a tennésJólálásokról szóló joleulésoket. A városi ember is megérzi a magyar gazda buza-szentelői könyörgésének életbevágó értelmét: »Hogy a földnek bő gyümölcsét adjad ós nw«f-tartsad — Kérünk Téged, hallgass meg minket1« Aminthogy most igazán átérezzük az Űr imádságának földi jelétünkbe leg belevágóbb kérését: —¦ Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma I
Igen, a kenyér életet jelent! A kenyérhiány pestisnél pusz-Utóbb motochot, az íéhhalált szabadítja az emberiségre. Ha egy gépezot, autó, repülő,¦ mozdony vagy más motor baleset áldozata lesz és elpusztul ; szerencsétlenség, esetleg katasztrófa, de legalább megtette kötelességét, amíg tudta. De milyen siralmas látvány volna nagy teljesítményekre képes gépeket látni berozsdásodva, hasznave-hctétlenül, céltalanul, mert nincs élelmük, hiányzik a benzin, az olrtj. És van-é siralmasabb, elszomorítóbb, mint olvasni, hogy Kínában ezrével pusztulnak el óhhalálbanJ? Az emberi természet talán ettől a haléitól irtózik legjobban. Akik megfutnak az Élettol, ezt a módot választják legritkábban. Ami ilyesfélét néha\'hallunk, inkább tüntetés és feltünéskeltés. Legtöbb háború, ami akár világ-, akár polgárháború formájában a népekre szakadt, közvetve vagy..közvetlenül a kenyérért folyt. A Sálán is tisztában vam az-emberi természet heves ke-nvérösztönével és nem Hallotta a böjtölésbtín elcsigázott \'testű Krisztust épp azáltal akarata teljesítésére ingereim : \'-Tedd, hogy a kövek kenyerekké vál-, tózzalak \'¦¦ \'Krisztus ,is tisztelte a kenyérnek óleUurtó jogát és kenyeret szaporított ta pusxtw éhes népének.
De ugyanaz\'a Krisztus \'megismertet és megajándékoz olyan kenyérrel is, .amely ttuefilart az örÖK Életet). Amit, ha valaki eszik, nem. lát baláittmiudérak-kéI Itóla zeng aqulnói .Szent Tamás fönséges énekében : »Nagy dologról szól az ének : —
Készen van az uj német támadási len .
A francia fogságba került angolok személyesen győződtek meg, hogy Szíriában nincsenek németek — Egyes angol tisztek visszavonták etttjatt csapataikat, de a támadás tovább tart — Terjed az amerikai szbájkhullám
Mussolini beszéde az érdeklődés előterében
A világérdeklödés középpontjában még mindig Mussolini tegnap elmondott beszéde áll.
A Duce beszéde ? valóban több volt, mint Olaszország egyéves háborújának ¦mérlege. A beszédből a (tengelythatalmak győzelmének biztos hite és creje sugárzott. Az elmúlt év mérlege üs túlsúlyban olasz sikereket mutat, hisz je- • lentős terű let gyarapodásokat és győzelmeket hozóit. Abesszin iáról szólva kijelentette a D.uce, hogy még víssszátérnek oda, mert az olaszok által épilett utaknak, gyáraknak és k/ufturá-rának elpusztítása nem maradhat meg tori utlun. Rámutatott arra is, hogy miért nem\'győzhet Anglia, majd a hártnasegyez-ményrfíl szólva Japán és Németország után elsőnek említette Magyarországot. Leször cezte, Iiogy az ámerikaiiboaval-kozás legfeljebb m,eghos&zabbát-hatja u küzdelmei, de Angliának ez sem szerezheti meg már a győzelmet.
A Duee beszéde befejező részében határozottan leszögezte, rendithetctlen\'hite, hogy a tengely győzni fegl
A beszédet egész Olaszországban hangszórókon át közvetítették. Rómában a tömeg a beszéd ptáti a Pölazzo Venezia élé ment, ahol lelkesen ünnepelte la Ducet. A lapok valanwumyien élsö oldalon részletesen közlik á beszédet és hangsúlyozzák, hogy \'Európában nincs mar ellenség, eredményesebb nem is lehetett volna a háború, mint amilyen volt. r a
A nap krónikájához tartozik
Darlan rádióbeszéde.
Minden franciához szólt és kérte, hogy támogassák a kormányt, aki a béke előkészítésén, a Franciaország jövőjének biztosításán fáradozik. Tájékoztatta ezután a népet a szíriai eseményekről is, leszögezve, hogy Szíriában nincsenek németek, tehát a támadás jogtalan volt. Franciaország azonban erős és védekezik. (
Churchill is nyilatkozott az angol alsóház \'tegnapi ülé-
sén. A szíriai esctrofUgyan nem tért ki, -mert \'mint mondotta, még nem érkeztek be H jelentések. Beismerte azonban, hogy Krétán a németek nem használtak angol egyenruhái, téves jelentésen alapúit ez a kijelentése. A krétai vusztcség beismerése seerint 15.000 angol.
A Hess-ügyre vonatkozóan ki jolentette, hogy tájékoztatták az esetről Amerikát, Arra \'a kérdésre hogy vitt-c Hess javaslatot, nem válaszolt.
A szíriai helyzetről
Vichy, juntüs 11 Damaszkuszból érkező hírek szerint, a francia-fogságba esett-angol tífizlek és legénység^álegnagyobb csodálattal látták, hogy nem német fogságba estek. Elmondották, hogy Ők abbaií a hiszeTilbon \'harcoltak, hogy németekkel állnak szemhon, mert ugy tájé kosi atfák őket, hogy a németek, már teljesen .megszállták.Szimat
, A helyzet felismerést! után több »mgoi téliornok visszavonta csapatait a harcból, mert nem akar a volt szövetséges csapatok ellen-harcolni! \\ \' Más részről viszont hivatalt)-, sah megerősítik, hogy az angolok támadása Szíriában tovább tart. Az angolok tankokkal támadnak. A franciák újból lo-lőttek 4 repülőgépet, 2 francia gél) nem tért vissza. A tengeri ütközetben 2 angol hajótl fért találat, az a kísérlet,\'Iiogy az angol liajók i csapatokat tegyenek partra, meghiúsult. Az Ariing toló előnyomuló angol esajía-tokat is megállították, ugyan-
csak visszaverték,a Hasbaya ellep intézett lovassági támadást is.
Alexandria 4* Ifaifabombáxásu
Kairó, junhnHl A lakosság fejvesztett menekülése Alexandriából tovább tart. A pályaudvart arendfenn\'-tartására katonaság szálltameg. Csak a menekülők vonatai indulnak, iűiás forgalom nincs. A szemtunuk szerint a német repülők biztosán tálainak. 4. kikötő teljesen romokban hever. A romok el takarít ásán állandóali löbbszáz ember dolgozik. A halottak száma őGÜ-kőrül van, a sebesülteké sokszorosan meghaladja ezt. ; jf A Haifa ellen intézett támadás sor.au a kőolaj raktáriak gyulladtak ki, de elpusztult <a kikötő hullámtöröje is. A pusztulás borzalmas, az üzemeik leálltak, mindenki menekül.
(Folytatás a 6. ,oldakm)
Élet élő kútfejének, — a Kenyérnek hódolunk. Esteién a buesutoruak -— A tizenkélapos-toüiak Mit kiosztott Krisztusunk". Ennek a Kenyérnek hó-(jol a hivő világ Űrnapján. Mig Íi«l a rónákon telt szemekkel ringanak a buzakalászok és. kínálják mstaikat .az aratásra, hogy nnillió életet éltessenek ; egyúttal várják legszebb -fcl-magusztolásukal, hogy Krisztus testévé várván-millió 1 lelkeket mentsenek. A Krisatus testévé magasK-tosuK Kenyér pedig az Egyház\' ősi\'szertartásának |wnii pá$ábun kdraUjár vártisokom és. falvakon, tereken és uteákon,
tértire és imára kényszerít és tündöklő némaságában is hangosan figyelmeztet: ne csak a test, de a lélek kenyere után is éhezzünk t
Ha az arc keserű verítékeket hullat,1 ha az ember világot lángbáborit a «agyon is s/.uk határok közé sr*ritott földi<étet kenyeréért ; méltó és észszerű, hogy minden áldozat árán \'biztosítsa maga számára annak a léinknek eledelét, -amelynek¦élettartama az örökkévalóság. Az ¦rigi Kenyér fölényének hungoz-tkiása nem akarja közömbösíteni és elhomályosítom, -a földi .kenyérJkéüdést, sőt amiak Igaz
ságos megoldását magával hozza;.de ra akar/figyelmez telni a kereszténység alapvető igazságára : «Mil haszivál az embernek, ha az egész világot mog-nveri, de lelkének karát vallja!*
Ezekben a küzdelmes időkben találjon v.ixs/<i:iuj;ra minden luvő lélekben a/, angyali tudós imádsága i
\'Mindenható fejedelmünk. Ellünk, éltetőnk, szerelmünk, Engedj asztalodra lelnünk, Testvérül engedd ölelnünk, Odafönn a szenteket...
2AUA1 K02LÖNV.
\\m. lutiiiu II.
BÚTORT ,a„
szakQaletben
Gábor mflasztaloanál
regyen vagy rendeljen. Nafyluimlxw, Vároibii palota.
Szerda
AllaaM wíUonuimek hMjktmmikm
t Li "
0.45 Torna. Hirelc. Közlemények. Hangleiuezci. _ utána: fitrend. — 10 Hirek. — 11.10 Nemzetközi vizjelző-szoígálat. — 12 Harangszó. Iliinnusz. Időjáraajeientéa. - 12.40 Hírek. -13.20 Idöjejzés, időjárás, és vlzuUas. Jelentés. - 14.30 Hírek. - Í4.45 Műsorismertetés. — 15 ArfolyaknSrirek, piaci arak, élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, idŐjárAs>ek>ntés, hin*. —
17 Hirek szlovák és ruszin nyelven. — 19 Hirek magyar és ictná" nyelven.
— 21,40 Hirek és idő járás jeleutés. — 23 Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. — 24 Hirek.
BUDAPEST U *
17.15 A Rádió Szalonzenekara. —
18 Dr. HaJniW Elemér előadása. — 18.15 Horváth Jenő jazz-zongoraszá-mai. — 1830 Dr. pipics Zoltán előadása. — 19.20 Részletek a pécsi Eresébet Tudományegyetemi kisebbségi *a-tez*tének június 8-án rendezett irodalmi estjéből. — 2010 Aunebano PartHa liangversenyének közvetítése a Pesti Vigadó nagyterméből. — 20.50!Külűgyi negyedóra. — 22.10 Kiss Lajos cigány-zenekara. — 23.25 Tándfcmezek.
BUDAPEST II. - ,. .
18 A Rádió Szalonzenekara. — 18-20 leolvasás. — 18.45 FÜmdalok hanglemezről — 19.30 Olasz nyelvoktatás.
— 20.20 Az 1. honvéd gyalogezred za-nakarfl. — 21.10 Felolvasás. — 21.35 AureHano Pertile hangversenyének foly tatása Budapest I.-rÖl.
Csütörtök
BUDAPEST I.
8 Ébresztő. Szózat. Han^emezek. — J0 Egyházi ének és szentbeszéd. — 12.30 A Rádió Szalonzenekara. _ 14 Hanglemezek. — 15 Dr. Urbányi Jenő előadása. — 15.30 Pertis Jenő cigányzenekara. — 10.15 ITL4ol\\«sás. — 16.45 Dohnányi: Szimfonikus percek. — 17.20 A Székesfővárosi Zei»Ckur. — 18.30 P. Kiss Elemér előadása. — 19.20 Balázs Gyula magyar nótádat zongorázik. — 19.35 Kulcsár Irma verseket mond. — 20 .Sporteneítiji^ei.^-- 20.10 Német katonaiadulók hang)Bn*>zrői. — 20.25 *Hozomány«. Hangjáték\'egy felvonásban. — 20.50 A Szentgyörgyi vonósnégyes. — 22.10 A Melles BéJa--zenekar. — 23.30 Bura Sándor cigányzenekara.
BUDAPEST II.
11 Oláh Kálmán cigány z*\\iiekar a. ~ 15.05 Hanglemezek, — 17.20 >A sok-ludó fiu<. Székely ¦•épmegejáték közvetítési a Nemzeti Bábszinjáték előadásáról. A közvetítést vezeti Budinsz-ky Sándor. — 18 Dr. Bálint Sándor előadása. -¦ 18.25 Sthymmpl MütCós tánczenekara. — 19.30 Dr. Mika Irén előadása. — 20 Hirek. — 20.10 Hanglemezek. -- 2050 Kolozsvári (irand-pierre Km* előadása. — 21.15 Hangié-mezejc.
Temetkeiéli kOlUégeütok megtérité-Héről lUtoiitái arjai gondoakedha. í
Hosszú idő óta íckvő betegek
-. régbevált, tisztán természetes „Ferenc József* keseiüvizet nagyon tzivesen isszák és annak gyors, biztos és mindig kellemes hashalló hatását általánosan dicsérik. Kérdezze meg orvosát 1
Ujabb tAviratokban fordult Mura-és a tnagyar* politikusokba
Csáktornya, június 11 (Saját tudottunktól) A .Muraköz sorsáról való végleges \'döntés elhúzódása, bár a végső kimenetelben senki nem kételkedik, mégis sok nyugtalanságot, az élet minden vonalán sok bizonytalanságot, sok gazdasági kórt is okoz. Ez inditja a muraközi magyarságot, hogy egymás után táviratokkal ostromol ják a magyar országvezelőket és befolyásos politikusokat.
Ma a* Muraközi Magyar Bizottság elnöksége vitéz Horthy Miklóshoz, Magyarország kormányzójához küldött hódolatteljes hangú s a muraközi halárkérdés sürgős elintézését kérő táviratot. ;
Hasonló tarlalmu táviratok mentek el ma Bárdossy László miniszterelnök, Bartha Károly honvédelmi miniszter, Werth Henrik vezérkari főnök, gróf Bethlen István volt miniszterelnök Kánya Kálmán volt külügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter cimére.
A táviratok mindegyike kifejezi a muraközi nép tántoríthatatlan ragaszkodását a magyar édesanyához s mindegyik hangot ad annak az aggodalomnak, ami a határn.egállapitás elhúzódásával természetszerűen velejár, kerékkötője a rendes élet megindulásának és alkalmas talaja az idegen hírverés lelkeket bomlasztó munkájának.
Nagykanizsa nagy eseménye június 28-án: Honvéd-nap
Zrínyi Miklós öil városa meleg szeretettel Ünnepli a magyar honvédséget
Az egész városban óriási visszhangot keltett a Honvéd-nap kitűnő gondolata, amely hivatva van a\' lutzoulás magyarság érzelmeit kifejezésre juttatni hősi fiaival szemben, Nagykanizsa magyarsága mindenkor derekasan kilett magáért és hagyomÜnyos katona-szerétéivel mindig az elsők közölt olt volt, amikor a mügyor hndsejegért, a magyar lionvódségért, a tjetnlzelj katonaságért tenni és szint vallani kelleti. Szivének egész melegét árasztotta vitéz kntonatiaira, mert apáitól öröklött Monaliszteleié, dicsőséges hadseregének világcsodálatát kiváltó elQenség-verő hősiessége oltárt álütotl számára ben sej ében. A június 28-i lioovéd\'-napon ott lesz mindenki, aki magyarnak és ehhez a dicső nemzethez tartozónak érzi magát. A nagy mBgyar-c.siiSAdnak nagy ünnepe lesz ez, amely a honvédség és polgárság legszebb testvérúlését, az egyűv\'étarlozás szent kapcsának még nagyobb és mléfl mélyebb összeforrását dokumentálja és szolgálju. Nagykanizsa magyarsága nagyban készül a június |284 iioqvód-
napra, amely pirosbetűs ünnepnap lesz számára.
A Honvéd-nap ünnepségének műsora egyébkénl a következő:
Június 27-én (Szent lAszló király napján; es[c a város főbb utvonalain zenés takarodó. i
Június 28-án reggel ünnepi ébresztő. Reggel 9 órakor a lielyőrség disz-kivouulása a Deák térre. Onne-pí beszéd. Diszinenet. Majd utána szabad beménél a laktanyába, lvelyiségek,\'fegy verek és felszerelések uíCgtekintése. Este 20 órakor a ZMNTE spoTltelc^n diszünnepély: A tkmvedzenekar a Himnuszt adja elő. A helyőrségi verseny dijainak kiosztása. Leventék humoros tömegmutatványaL A lielyőrség csapatainak látványos horcgyakorlatai, a végé" tábortűzzel, takaródéval egybekapcsolt apoleozissaL Végül: Sörest tánccal az Iparoskör összes helyiségei, ben, a város összes társadalmi osztályainak bevonásával.
A rendezőség olyan gárdából áfl, amely egymagában páratlan sikert biztosit a Honvéd-napnak.
Lazsnakon rendezik be a tüdőbeteg-gyógytelepet
Rövidesen megvalósul az u] emberbaráti Intézmény
A Szanatórium Egyesület köz gyűlésén került először nyilvánosságra dr. Krátky Istváimé, elnökasszony nemes terve, egy tudőbeteg-gyógytelep felállitása szegény betegek részére. Dr. Krátkyné elnökasszony felkereste* Johan Béla államtitkárt,
akinek szívügyét előadta és. támogatását kérte megvalósításához. Dr. Johan államtitkár — a magyar közegészségügy európai vonalú reformere — örömmel fogadta a gondolatot és támogatását igérte a terv megvalósításához. Ennek első ténye az
üép MoagÓa •aardan—oaatg»*S8hgn I "¦Ql
Nevetőgörcsöt kap, aki megnézi Heinz Rubman vígjátékit
S millió örököst keres
Ezt megelőzi a legizgalmasabb vadnyugati lovagtörténet
Harcra ssülettem KUSr
Az óriási műsorra való tekintettel az előadások azerdin Vi5, 7 éa V.10 kor, csütörtökön Vi3, \'Ifi, 7 H \'AlO-kor kezdődnek.
T8rt azOatBt, régi ezüst
pénzt és tSrt aranyat
magas napi áron veszek BÁRÁNY ékszerész,
Horthy MUrtói-Ht 3. <PoiUv*l mmbtn.)
volt, hogy leküldte megbízottját, dr. Cserba közegészségügyi főfelügyelőt, aki a polgármester kiséretében megtekintette a tekintetbe jövő telkeket. Persze esak a lazsnaki park, illetve terület jöhet szóbn, amely egyenesen predesztinálva van egy tüdöbeteg-gyógy telep céljaira, mert az összes kellékeket magában foglalja. Dr. Cserba megtette jelentését dr. Johan államf-titkárnnk, illetve a miniszternek és most már csak rövid idő kérdése, hogy ez a fontos intézmény testet öltsön. Ahogy értesülünk, a terv az, Jiogy az egyik lazsnaki alkalmas épületet rendeznék be gyógytelep céljaira, mig egy pavülont állami támogatással épitenek, megfelelő befogadóképességgel,
Ezzel kapcsolatban a megindult széleskörű mozgalom egy gyermek crdei-üdültetőt is kíván egyidejűleg felállítani, ami rendkívül szükséges a vérszegény és betegségre hajlamos szegény gyermekek részérc. Mindkét intézmény ügye i\\ legjobb uton halad a megvalósulás felé. A polgármesternő mindent . elkövet, hogy az emberbaráti szeretet egy ujabb hajlékot építsen és rendezzen be az arra leginkább rászorult szegény betegek megmentésére.
CstUörtök estig . van nyitva Saaaék képklállltása
A Sass-Brunner család gazdag és ériékes tárlatát meg keltett hosszabbítani. A legtisztább művészet alkotásai sorakoznak az Iparoskor nagytermében Sass l\'ereno, Sassné és Snsg-Brunner Krzsébet vásznain- A kiálU-lás értékét fokozza, iiogy a kiállított képek árai oly mérsékeltek, liogy a kőzóposzlály számára ls lehetővé válik a vásárlás.
A kiállítás holnap, csütörtökön ls még egész nap nyitva van és cs*k este zárul Képvásárlásra évek óta nem volt ilyen jó aikalomi, MRétjen K-kintsc meg a képkiáHitást mindenkiI
Hem feUiiünlc!
_ Öntevékenyen, vitézen és
¦ Ifll. íj, ti. bátran k«zdött Tar Miklós nyíregyházai 14. huszár-
ezred 6. századának huszárja a Sto-chod folyó mentén vivott harcokban.
Június ll-én azt a járőrt, amelybe Tar huszár is be volt osztva egy erő-sebb kozák járőrt rohamozott meg. Roham köiíben Tar huszár észrevelle, hogy 3 kozák lóról száll és a, járőrre IflzelnL kezd. A derék huszár, mivel parancs kikérésére ntm volt idő, öntevékenyen egyedül megrohanta a három kozákot és Vözühik egyet meg-sebesiielt, kettőt ]>edlg <tfogoit.
Ií vitéz huszár a háború kezdele óta ugyanazon lovon ál\'andóan a harö-téren volt és minden helyzetben, támadásban, védefetnben, járőrben egyaránt, mindig példásan viselkedett.
A nagy ezüst vitézség* éreminel tűatették ki. | ,
»4i. .kaim II.
ZALAI KÖZLÖNY
SZEMÜVEGEK
orvoel receptek e7.akezorll elkészítése
FÉNYKÉPEZŐGÉPEK, 8 FILMEK, FOTÓCIKKEK. A legjobb „HBFA" anyagok. MODERN FOTÓLABORATÓRIUM.
NtUnt iiéaiülntk a Itf tzcbb iimatfir-kípeh 4a uagyUa.ok.
OPTIKA-FOTÓ.
JOÓ IMRE létwarész,
Hortby Miklós ul 1. (Várouhtoi)
Ilre tanlttasstfk
leányainkat ?
Minden anyának *Bgz-agy0bb -ajtntja, trogy olyan pályára adja lei\'n\\vgyerrne. kél, amely biztosítja jöjjél. Míg ttCkul is olyan nagyon regen a hivot--ili pálya volt minden fiatal ioány aJtmíi, kűlonö-sen azoké, akiknek nem -volt hajtofrnuk az egyetem elvégzésére, * a Kért m<ígis uri< foglalkozást akartak elérni. Ml sem volt könnyebb, htmt négy középiskola mán eh:égczni egy lercs\'kedeimi tanfolyamot, gép. és gyorsírást elsajátítani fl az\'án tK\'filui az irógép melle.
Ain jöttek a tmegváKozoU ítfftk és a rávatabioknő vuraUsaiiii kSk-enVU az utcára. Kiderült, hogy az adininiszt-nliv intmka nem biztos kenyér, mert egy gazdasági • megrendülés idején azokni bocsátják el legelőször, akik hom végeznek produktív munkát
Milyen nagy perspektívája vau pél-dául a ruliavarrásnak vagy kalaplíészi-tésnek? leliál hfltyes ösztönnel valami nállsabb munka után kelt nézni, H-letvc sietve megtanulni olyasmit, amiből mq; fclB&t élni.,
Kzt a .pruMéiuát nagy általánosság. Imii nem tehet (Sdöntcni. Nekftnt az h véleményem, hogy ma, mikor a kiláiá-sok annyira bizoiiytafeiuók, legjobb, ha a gyermek egyéni h«flamhi határoz elsősorban abban a kérdésben, hogy akar-e tovább tanulni.\' vagy *em, avagy mit akar tanuínlf A hajTafcnbn kivrű azonban a képesség is fontos,
Többek közöt\' felemlrteitt a szociális pályákat, amelyek felé hagy úrüc\\ő6-ilcssd fordul a közönség. A Zöldkő-reazl szép éMcéU ülit a Watqt leányok elé. Az „igaz, hogy ehhez tanítónői ottevfl Vagy érettségi szükséges. 1» no essünk kétségbe, van egyéb más szociális tanfolyam is nálunk, vsak érdeklődői kell, utánajárni ufdo&ogunk.
!• In./o; is ki li\'lioi ápolónő és \\líA képezik ki\'\' Csak okilicn izzó szolgálni-akarás jg ügy^i^ég vau, aki hajlandó tűrni, tanulni, csak az szánja rá magát erno a szép, de nehéz pályára.
Budapesten a Vörös Kereszt Egye sülét tart fenn kétéves ápolónői tan folyamot. Harmadik tttnévkén* a köz-rgészségügyi kiképzés szeiejxa. A felvétel korhatára 18—30 óv. Csak érettségi bizonyítvánnyal vagy tanítónői oklevéllel bírók leia^hetik a felvételt. A végcélt és oklevelet nyert Dóvendék kötelezi magát, hogy őt\'éven keresztül a Vörös Kereszt szolgálatában marad. Az ügyesedet liei^egsj.á-szoii és Sátor-al^-jjhclycu is tarifára* Itété^as tanfolyamot: ezt a négy \'középiskolát végzetteknek niejegen ajánlotoL Tan* folyamra jelentkezők kérvényeiket u Magyar Vörös Kereszt f&iókasszono\'á-hoz július ;tt-ig bezárólag kűtdheük ¦ M. A kiképzés igazolt szegényfiétf esetében díjtalan.
Hol lehet diélás-direktrisz kurzust végezni? Diéta-s-dtnektiisz; tmtfotyatn * Oa-teUkai Intézetben (Budapest, VIII., Balassa utca 3.) v-.m. A kurzus egy-éven. Három hónapos szakaszok** őszük. Caak az ir^tftozfcal he, akinek árettaégl bizonyítványa, vagy ezzel egyenlő értékű végzettsége van 6a jól tud főzni. | 1
Még számos ilyen mlézményl tudnék íelsomlni, de olvasóim egyeJŐne elégedjenek meg ezekkel és próbálják meg az fiin:U*v.k«irsi ezeken a szép és iieliéz (KÜyá,kon. IsméUcb^ os;ik
olyanok, akik «ay Hr0B( la is tudnak mottüwit és tálnak tfisal szenvedő,
beteg embertársaikért
Ne széfljetjük a munkál, aia*ly legalább biztosítja kenyerünket, ínég \'« mai rossz viszonyok "között is és amikor leányaink számára pálya válasz iás-ról gondolkodunk, hagyjunk fe! az clő-iléietekkel, L
Mínt már tenubabb ís knfaudotiaui, ezl a tárgyat kimertWliii ntkü! kivet. Ahány foglalkozás ált nyitva a nő*
eMtt, annyi a lehetőség. CsAk agy fontos, hogy a közöli szempontok mjér-legelése- után döntse oi a fiatal íeány, mit akar. Ha néhány hónapi kombly munka után, jói megfontoltan ugy látja, hogy tévedett, legyen benne annyi bátorság, kezdeményezési készség és fő*eg őszinteség a megértő szű-lő\\el szemben, hogy vallja bc a tévedéséi, hiszen ebben a korban valóban nem késő még máshojí fognia.
CSEH MARIA
ú. Uitjédi U&^MHt&UiásM u& t/M§hhü taékefy távot, úkinek afiaia U vziut tHÚuímld éMl nyitva átl
Kolozsvár, június 11 Nyirő József. E név hallatára Önkénytelenül az erdélyi havasok üde, friss levegője csap Te-lcnk s l\'z Bence, a vén Üdő Márton, meg a többjj régi jó is-merősünk elevenedik meg előttünk. Es ugyanez, az érzés fog el akkor is, mikor először lépünk a Keleti Újság szerkesztőségébe, ílt sem különb semmi más re-dakeióbeli viharvert fészeknél, mégis más, több ilt minden, mert <t
az egyszerű főszerkesztői szoba íróasztala tmüett Nylrő József 01.
Áü első hányom ásunk, hogy milyen fiatal! Szinte el sem akarjuk liinni, hogy Csaba, a fia már másodéves orvostanhallgató és Róka, meg Ildikó is nagy lányok, VI., VII. gimnazisták már.
Nyirő József kedves egyszerűsége, szívélyes fogadtatása zavarba hoz s a sok- kitervelt mondanivalónk, amivel ünnepélyesen Felkészültünk erre a találkozásra, mind bennünk marad. Valahogy nehéz megérteni hogy hogyan leltet egy ember, akinek a neve ma már fogalom, ennyire közvetlen és pózmentes. Az íis meglepő, hogy
könnyebb bejutni hozzá, mint egy hivatali főnök előszobájába.
Igen, Nyirő József ajtaja mindenki előtt tárva van s beszélgetés közben arra is rájövünk, hogy a szive is. Az elfogódottságunk természetesen gyorsan eloszlik s hamarosan azon vesz-szük és;\'.re magunkat, hogy szinte régi jó ismerősként; íbeszélge-lünk.
ElsÖ kiváncsi kérdésünk, hogy mikor és milyen könyvet
kapunk legközelebb ? örömmel halljuk, hogy ismét egy székely legénnyel ismerkedünk meg. 0 lesz az első látogatónk, akt útlevél nélkül, szabadon utazik hozzánk, hogy a sajál,;szavaLval inkább humoros, mint komoly formában .mesélje cl az életét Ek a regény természetesen csak egy kis töredéke \'Nyirő Jo> zset túlzsúfolt napi programjának. Elsősorban itt van Erdély legnagyobb napilapja, n Keleti Újság. IU, ahol nem rég még azok a gondolatok születtek, a melyekért *
nem egyszer állították haditörvényszék elé NytrŐt,
ma már a felszabadult élet zaja lüktet. A felszabadulás előtt is épp egy súlyosnak Ígérkező harmadfokú tárgyalás előtt állott de Ítélethozatalra már nem került sor.
Az uj határok és szabad haza uj célokat és állított Nyirő elé. Ma ő az Erdélyi Magvar Part elnöke. Ez az elfoglaltsága is sok ideiéi elveszi. Naponta hosz-szu órákat tölt el kis emberek kis ügyeinek az elintézésével. De ez talán fontosabb neki minden másnál, hisz székely lestvéreinek a sorsa mindennél fontosabb neki.
Kérésünkre a múlt emlékeiben lapozgatva elmeséli, hogy
regényeit észt, holland, német, olasz, román slb. nyelvekre fordították le.
FERENCJOZSEF
KESERŰVÍZ
A románnyelvü kiadásokkal természetesen sok baj volt, hisz a cenzúra minden ürügyet felhasznált, hogy egy-egy könyvéi: betiltsa. De ez még a jobbik eset Megismerkedett Nyirő keményebb formában is a kisebbség egyedüli jogával, a\'tűréssel. A JézusfaragÓ ember nagysikerű pesti bemutatója után, alighogy hazaérkezeti Nyirő, »ne-mes párviadalban-., hátulról támadva, a fejéi, meg a fogait verték be, amiért olyan-szegényeknek és sanyargatott sorsuaknak állította be a székelyeket. Szerencsére ma már miíndez csak egy rossz álomként hat,\'amiből mosolyogva ébredünk.
Beszélgetés közben Nyirő legmegrázóbb regényére, a Mádé-falvi veszedelemre tereljük a szól. Megdöbbenve halljuk, hogy\' a regény minden egyes alakja élő, szenvedő alak\'volt s történetük az utolsó betűig igaz. Az iró csak (lemásolta sorsukat bosszú évekig tartó adat, forrásmunkák gyűjtése után, s a hitelesség kedvéért még fa szereplők nevét sem változtatta meg.
Most is egy ilyen hiteles történet megírására készül Nyirő, de ez már vidámabb lesz.
A székely humort akarja megismertetni ugy, ahogy ajkukról elleste és ahogy ravasz gobéságukat megismerte. Csak épp idő kellene egy kis utazásra, adatgyűjtésre. Közben a Nemzeti Színház, is egyre sürgetőbb hangon kérii a régen beígért vígjátékot A film szakembereivel pedig egy nagyszabású népies-tárgyú székely történet megfilmesítéséről folytat tárgyalásokat
Falni, színház, regény. Ezek az ajándékok várnak ránk Nyirő székelylélckkcl és szivvel teli tolláról.
Molnárhgény, aki Horatiúsból fordít
A mull emlékei között (bai*au-golva, egy régi, kedves történetet elevenít fel előttünk, ami épp ide, a Keleli Újság falai közé fűződnek. Az első páiya-
diji\'t innen kapta Nyirő, mikor még m&nt kibédi molnár .egy riportjával és elbeszélésével megnyerte a szerkesztőség pályázatát El lehel képzelni, Inennyire
Nyári divatanyagok,
sxinpomptíts impriméK,
színtartó strandanyagok,
férfiruha-vá&sn a Jc,
Aruhéz kéSZ nŐÍ tetáto*
liagyhanizsa. nagy választékban
t
e
BALAI KÖZLÖNY
1041, junlui 11
Nagykanizsán mindenki megkapta már a vásárló könyvét
A város közellátási hivatala kikel 12.000 darab; vásárló könyvet Állított ki
meglepődtek a szerkesztőséin ben, mikor a kitűzött pályadíjért egy \'lisztes, poros, bakancsos molnár, jelentkezett. Persze vállveregető hangon biztatták, hogy csak tanuljon szorgalmasan, mert még voheti valamire. NyirŐ a biztató hangokra az Íróasztal felé nyúlt s ott a kezeügyébeeső latin Horaciusból németre kezdett fordítani, bizonyságául annak, hogy nem a ruha teszi az embert,
így kezdődött. A többi, (inár a történelem, a legendák sía krónika dolga. Valahonnan, Erdély egyik kis falujából elindult egy ember, hogy kalandos utakon, a bécsi Pazmaueumon — ahol
Tlsónak, a szlovák államfőnek volt osztálytársa
s a zugö malmok árnyékából édes-bus, humoros, igaz, vágyja képzelet csapongó világában született történeteivel együtt eljusson mindnyájunk szivébe.
Hosszura nyúlt beszélgetésünket irógépeíc kattogásának ütemes zenéje festi alál s a telefon berregése figyelmeztet arra, hogy az idő nagy kincs azok számára, akiknek megadatott azt értékesen felhasználni.
A falról Hz Bence képe mosolyog felénk búcsúzóul. Azé,az Uz Bencéé, aki a kényes ha) ina-kötés után, ponyvaalakban is megjelent filléres árakon, csak azért, hogy minden magyar kézbe, még I
a legszegényebbébe is, tiszta irodalom kerüljön.
Sobri. Jóska és társai helyett, ma már inkább Uz Bence történetét olvasgatják errefelé falun, pislákoló gyertyafény mellett. Iis ki is lehetett volna más, akinek ez eszébe jutott, mint NyirŐ József.
. Forray Zelma
Elküldöm a szivem
Asszonyok: elküldöm hoztátok a szivem, (Kiesi, hánykolódó eleven jószágJ Mert Itt a gonoszok gazul letapossák.
Elküldöm hozzátok, óvjátok, védjétek, lpiro» tüzű, buzgó harang-szava J Simogassátok meg és becsüljétek.
Elküldöm hozzátok Ingyen, szívcserébe, (Ennyi áldozatot talán hoztok értem,) De előbb meghenttrgetem vágyba, vérbe.
Kik nem Ismertek s velem szembe jöttök, (Nevetős, kacér, félős vágyakkal tömve,) Ne hagyjatok olt, ha reátok köszöntök I
Örömömet félszeg köszönések adfák: (Mosolyok, szavak, futó pillantások,) Ne daljátok fet életem nyugalmait
Asszonyok: elküldöm hozzátok a szivem, (Eleven, színes, csodás érzéslömegj Valaki közületek tartsa vagy ötje megl
Dani Ferenc
kl árvízkárosultakért
Az írrizkároMi Itak megsegítésére folytatótl gyűjtésünk céljaira az ulóbl* nujmkbau » köT«lk»zü nj adományok érbtajpk:
Polg. fiúiskola niakkaptAra 10.- P Véosoy-utl t-ifiiii iskola
111. leány osztálya . 2.30 ,
Kellormaun Károly 1— „
Eddigi, már nyugtázott gyűjtet, 339B.99 .
ÖMxesea 341029 P A gyújtós! SS alis]>án re-udeleléie • bét végév*! 1« kell zárni, kérjük tehát mindazokat, akik meg \'Wm 8,111\' kozink. péntek délig juttassák ti wln-
niányaUtnt 11 síCrWsstoséBbe.
A nagykanizsai közellátási hivatal teljéi apparátusát állítót-ta be a vásárló könyvek minél gyorsabb kiállítása és kiosztása\' céljából. Eredetileg ugy ,volt tervezve, hogy Nagykanizsa la-: kosságáuak mintegy 15 000 darab vásárlási könyvre leszszük-séeg, tekintettel a városnak kb. 32.000 főnyi lakosságára. Az igénylés és kiállítás során azonban kiderült, hogy az egyes családoknál sok, a családtag, j kik mind egy könyvben szerzik" be szükségleteiket, ugy, hogy p kiállított és kiosztott könyvoK pontos száma 11.920 volt, nmil
• " A Mosonvármeg\\e oinvü laptársunk megszerezte az Cgyjk Magyarország.)!) átvonult magasrönjíu nftiiM liszt, R. p. von S. naíptó-jegyzcieit. Kbbői közöljük uz alábbi Ogydomre-méltó részleteket: ...Még soha, nem járiaiin eddig Magyarországon és beyalloni, hogy rendkívül kellemesen leivott meg uz, itniil itt észlellieilrtn! azokkal a hját. nyos ismeretekkel swtaftifea, miiík\' erről u szép országról és népÖríSl nálunk aliuJiínosan étof-\'k a köztudat-biui. Rend, flegylefem, páratlan udvariasság niiixl a hatóságok, iiitml n müveit társadalom1 részétől. A híres magyar \\* mién szci ciciről már hullottam, de tapaszt itala iimi túlszárnyalják a híresztelést
— Most tudom megértem l«l\'os nagyságában unnak u bátor és fniu-(intos nemzetnek fájdahiiftt és szenvedését, amit el kellolt \\isolhio a világháború utáni-időkben á< megaláz-tatás és igazságtalan országicsonki-tás miatt. 1
— FcltüuŐ és meglepő ápB általános üHtlU^eucia. Nemcsak az úgynevezett magasabb rélcgck tagjai, de az Iparosok, kereskedők, síit még « földművesek közölt is 50—00 száza-lék két-három nyehcii beszél.
Murakereszlur, június ti ;Sujál tudós-Hónk tót) Borzalmas $ze-ren ősellenség történt a golal vásutl állomás közelében.
Egy üres tehervonati szerelvény robogóit ál a vonaton a késő délutáni órákban. Egy fiat"! kaloni, névsze-rint Kiwss Jakab át akart menni a roliogó tehervonaton az egyik kocsiról a másikra. Eközben kél vagon közölt leesett, a kerekek elkapták és 34 teherkocsi keresztül robogott a sze-rencséltcn emberen. ,
A vonalot megálliloilák, de csak egy vértö ember-csonkot sikerüli kiemobü
mind kiosztottak jogos tulajdonosának, illetve a családfőknek és önálló egzisztenciáknak. Nagykanizsán tehát már mindenki megkapta a vásárló könyvét,\'ugy, hogy semmiakadálya, hogy mindenki bcszerez-hcssse- szükségleteit, amelyek a vásárló könyvbe való bevezetés-* re kötelezetlek. Kivéve mintegy 100 olyan könyvel, a merteknek tulajdonosai dacára beidézietésüknek — nem jelentek meg a közellátási hivatalban és nem vélték át könyvecskéjüket.
— A néinetajkuak községeikben, nagyon jő viszonyok között cinek\', vagyonosodnak és minden népi- és kulturális igényüket kielégithoiik gátlás nélkül. $pi«n ezért érlhcleilon elöltem, hogy sürün tálaitokul «z cQé-^cdcilejjség kifakadására, sől olyan l\'elkinálkozúsra is, amelyek egven-értékűek a hazaárulással. EaBlí már nem a bizalom-, vonzódás és szimpátia megnyilutkozásai voltak. Nojiii titkolni, az ÜyejiBirket szemtoeo meg-\\«ióaemét és többeket vol\'utn- kény-leien azzal rendreutasítani, hogy nekünk németeknek rifaos szükségünk olyanokra; ukik hazájukkal szentben \' nem ismerik legelemibb kötelességüket. . : , l
— A magvai\' hadseregről, felkészültségéről, annak szeltem érői a legjobb fcenyomásatm vannak,
— Budapest szépsége lenyűgözőtl. Sz-úesen töMöttdn volna ilt hosszal)!) időt. IX ha a Gondviselés kedvoz élv-lemnek, ínég visszutérek. Es a többi szép kedves városba is, ahol annyi Őszinte, lovagias, koltcniCs jó barátra taWllttm.
— Ugy távozom Magyarországból, mi"t olyim, aki nifcggj\'özötléssel f;j-gom hirdetni, hogy ennek az or-
hzágnak nópe minden raw^csöfcSst
és minden tisztelelot nitegéidcmcl
a vágányok közül A keiekok levágták a katona egyik kezét és egyik lábát.
Az áldozatot behozták Nagykant\' zsára, ahonnét a vusuti állomásról n memők a városi közkórháziul szállították* Amikor a hordágyra telték, eszméleténél volt és vizet kért. A kórházban a másik lábát Is te kelteit vágnj. Megállapítottá* azonkívül, hjgy koponyaalapi törést is szeuu-deli. rílel-benmarAdásához nincs reniény, Megállapítást nyeri, hogy a szerencsétlenségért maga az áldozat felelős, ;dú
vigyáxallanul járkált a mozgó szerelvényen u kocsik kőzött.
Pantas áras
megbízható ékszer, alkalmi-és nászajándékok szolid árban Bárány ékszerésznél
Horthy KlUfe-ut 3. (postával szemben), Javító- é* kéaaitS flxttat.
A tÁijntl telelőn Mlimoiulú í<t KiAió Rt. ponloi Ida 6u-Qi«fntnflk twlyl K*pylMUI«. |
Elnémult harangok
flákosi Viktor és MoVmyal Dezső pompás erdélyi sztiánuvo ma ts időszerű. Moudanivulóju a léinkbe vág és bar színpadon, fflnieu jónéhány-szor láttuk, mégis élvezettel néztük, hallgaliuk a magyar pap ós a roniá" pópa megrázó ciejü párviadalát
Késze vol: ebbjen a kitűnő olöadás-Uak is, Siatáttdy l\'ól rokonszemes alakját I*tjthő Zoltán költette életre Őszinte érzésekkel, magyar hittől, szép színészi játékkal Kernek volt ozuttaí is a mindig kitimö Deák Lőrinc Todo. rcsou szerepében. Kiss-fea*nci feí[ogás-bftn adta a román pöpat, az utolsó jejüiictoknél |»edig szinU: folD0muVa önmagái. A többiek is dicséretes szop színészi munkát végeitek: Bartók\' JulLu Todorescunéja, I\'órll Mihály ZuIaLutti Uarnahása, Késmárkv öreg kurátora, Torma Auguszta, Sáru nénJJe, Soress Papp Mózese müuhntogantiyi ji-Jt megformál\', színészi alakítás voíl, Sajnos nem mondhatjuk el ugyunezt Bálint Annáról, aki múltkori jóindulatú fi-gyelmezíelésünk ellenére továbbra is léleknélküti Icekefclinoudásl végez. A közönségre, amClyitek távoHólc lehangoló lehet a színészre, nem is hivatkozunk (bár a jelenlevők Jebecsü.lé.sc a» i|v«iu játék), legj-en tekliileitje! leg-ulálib szinészlérsaiio, liisz tudjuk, hojg)\' tud ő ináskép is játszani. Éppen az a lmj, licigy tud és ínég sefcal teszi!
A kisebb szer0]>ekben IftUjes Volt Mikey Lili, jó Somkuthy (.miért be: szíit cigányosan7,\', de a többiek is! Arossy, Mamvay, Mezei, Csontos, sU>. j<\'4 illeszkedtek az együttesbe. A jő előadás licák Lőrinc ícnitozüi Ízlését és tudását dicséri.
Az előadás telt házat érdejnoli volna.
¦,_._ »*¦ ••>
A színházi Iroda hírei
SZERDÁN ESTE Bókuy János íeurt-j)ai hirö darabja, ;i .FELESfiOf \\ts) műsoron Bálint Annával, Mlkcy I>iH-\\*4, Thnróozyval, Somkulhyvat a (ő-szerepekben. j ¦ ¦
CSÜTÖRTÖK ESTBTűl. Iwzilw a magyar drdrnhiroddom legiKigj\'obb ni-kolása, AZ EMBER TRAGÉDIÁJA, szórói*! a műsoron. . 1
Hotl műsor
SZERDÁN: Fctascg. C.SOTORTOK DfiLUTAN: Náni. CSÜTÖRTÖK ESTE: Az ember tragédiája.
PÉNTEKEN: Az ember tragédiája.
SZOMBATON: Aí ciuber tragédiája.
S\'ASAItNAP DÉLUTÁN: Az ember tragédiája.
VASÁRNAP ESTE: Az ember tragédiája. ¦
Mindenkit érhet baleset, ezért a balesetbiztosítást senki nem nélkülözheti!
— NaplAr: .luntus II. azorda. Romkar. Barnabás a. Protestáns Barnabás, lír. S-zIvan bó 18. — Június 12. osiltürl Rom. kat. Űrnapja. Protestáns Klaudtus. Izr. Szivan bő 17,
!lfl»lot.lf> njitvu reclel 6 áritól Mis < árilf ibétts, szerda, péntek dáluttn <• Vafldsu ates. r.ai ntkuk).
UNGER-ULLMANM ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. ,(!t
Hofherr- Schrantz - Clayton - Shuttleworth
Magyar Qépgyárl Müvek Kl. Nagykanizsa és kö.nyéki képviselete.
Érdekes és tanulságos részletek egy német tiszt magyarországi napiéjegyzeteibői
Két lábát és egyik kezét levágta a vonat
34 teherkocsi ment keresztül a szerencsétlenül (Art emberen
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
1941, lünké il.
tfiLki KÖZLÖNY
Snortérmnk kípvíselsto!
Versenytárgyak, alkalmi ajándékok szolid árban
Bárány ékszerésznél
Horthy M.-ut a (Postával szemben )
— (A szentmisék sorrendje Űrnapján)
Az umajii tormente) miatt holnap, Űrnapján a szentmisék sorrendje o következő: A ferences pMiánuvlcinp-jk)inb:iii: ti, háromnegyed 7, Tói 8. egynegyed 0 és 12 órakor csendé >-mlsók, íi érakor ünnepélyes nagymjbe, mely után indul a /körmenet. — A Jézus Szive felvőiemplotoP>an: 7, 8, háromnegyed tt és irfroirünegyed 12 ómkor cscndesmisék.. A katona é-s u nagy mise a körmenet minit elmarad.
— A plébánosuk kérik a körménél utvonalán lakókat, hogy ablakaik** világítsák ki. — A képvisclöleslüe-l<* tagjai a körmenetben tesiíuVUVg vesznek reszt. Gyülekezés, háromnegyed y.kor az ulsóiemplotív előtt.
— (Tanügyi hirek)
A vallás- és közoktatásügyi miniszter Friesovszky László nagykanizsai
tanítót saját kérelmeié a kaposvári
állami elemi iskolához, Simon György benegn agyaim ás i állatni tanitót Sem-jciiliiizárú, Dcményi Margit sem\'jéu-házai állami tanitónől pedig firmresára helyezte il.
— (KOrorvosl kinevezések)
A belügyminiszter Kri.stó Joachitu ilr. kővágOŐrsl orvost a szóival, dr. Ambrus Lajos zalaegerszegi kórházi
OrvÖSt u szenljobbi, (lr. t\'ttáu Károly guioríölüci orvost az aLsózsuki, dr. Zalai Zoltán tapolcai közkórházi segéd-orvost a te kel n., dr. F\'azokus llila sümegi orvost a üzítí közegészségügyi körbe kórorvossá nevette la.
— (Jézus Szive egyházközség vasárnapi gyűlése)
A nagykanizsai Jézus Szive egyház* község képviselőtestülete június 15-én, vasárnap déJU\'lött fél 12 ómkor a városháza tan ács termében cgyfcizkózségi gyűlést tart. Pontos megjelenést kér az tlnökseg. 1 ;
— (Esküvői blr)
Molnár Dabn és Rácz Károly 1041. évi június lió M-én dili fel 1 órakor tartják esküvőjüket a Jézus Szive pfebájnotemplonvbon. (Minden külön értesítés Iwiyett.)
UJ fa luunilt írógépek v4Ulo U eUdiu
írógép átalakításokat
magyar beosztásra a legolcsóbban és leggyorsabban vállalja:
Szloboda József és na
Ix4f4]iȇIUUt
HagykaulzsB, Fő-at 8,
11N ú !.,-.,,: (03,
— (Az Iparoskor vasárnapi nyári mulatsága)
A nagykanizsai Iparoskör vasárnap délután nagyszabású nyári mulatságot rendez Sugár uli kert hely iségébeii, 0 melybe a legküiöuféiél* szórakozásokról nondoskotlásitörtéut. Nagykanizsa közönségéinek Igazi találkozója k-s/, A rendezőség gondoskodott arról, Imgy mindönki jól érezze hitogát. Hangulat, vidám jókedv, potnlpe? szórakozás lesz az uralkodó planéta. Már régóta nem volt olyan igazi bókeljeli mulatság Nagykanizsán, mint a vasárnapi iparosköri ivyári mulatság.. Senki-uvk som szabad onnan üÁá^\'ooLda. (i)
— (A gimnazisták érettségi eredménye)
A \'íimoó/tmnban Barkas Ottó tür;ei iperjel, főigazgató és Schumtmer Szilárd igazgató, kormányképviselő ve. Béléseiéi ma fejeződtek We az érettségi vizsgák. Valamennyi diák sikeresen levizsgázott. Kitüntetéssel érett: Vitéz Nagy Győző és Rilser László. Jelesen érett; ueclűva Pál és Kettlng Feronr. Jól érett: Balog László, llieucr Pál, c.j\'d István, Gorza Imre, Gozdán Nándor, Kirschner Ferenc, Kovács\'József,
Miklós Dezső, Miklós István, Navrn-osics Lajos, Nemes György, Németh István, Szabó Lajos, Szolkovi László. Takács János és Varga István. Érvt-iek: Hcck János, Csaba Károly, (!0 rócs György, Haán István, vitéz Horváth Sándor, Kol\')SSű József, Kraso-vioS László, Laurenisik János,\'Mikulu Mihály, Oparmcza Miklós, Pagony Károly, Pölöskcl István, Sólymos Gő„ zn, Sörlei Kázmér, Szilárd Lászlók Talabér Alajos, Török Pereno, Varga Imre, Varsányi Andor és Zullai Lajos.
— (Érettségi eredmények a leánygimnáziumban)
A nagykanizsai Icinygüimáziuntlmn befejeződtek az érettségi vizsgák dr. Molnár Antal "\'budapesti érseki gimnáziumi tanár tiűőkJetévol, dr. pelhA-Torcjjatics István tanOgyJ főtanácsos kormányképviselő jelenlétében. A vizsgál; kitűnő eredménnyel végződtek. Kitüntetesse] végzett: Bogdán Blanka, Haisser Margit, Lonlay Rene, Németh Izabella és Tussy (\\VWigurszfcy) Klára. A jeles, jó és az ereitek névsorát az igazgatóság együttesen adta csak kl: BŐcxy Jolán, Csiszár Jolán, (ládányi Margit, Keteesényi Ágnes, Németh Marianna, Somogyi Márta, Tóth Éva és Tóth ilözsi. Lalin kiegészítő érettségit ö leány telt. - Ma fejeződlek be a kcicsuvlebinben is-OZ éieilsógík, de tjpzártáig az eredmény még nem került nyilvánosságra.
— (Légoltaiml segédsxolgátato-sokf figyelem I)
Pénteken délután ö órakor a vásárterén kerülnek kifizetésre a légottaflmi szolgálatot teljesítettek járandóságai. Mindenki legyen ott saját érdekében.
(0
— (Holnap 10-kor zárnak a Boross-Uzletek)
A Baross Szövetség értasiti lugjaii és a közönség*!, hogy holnap, Űrnapján a körmenetté való tekintettel tíz órakor zárják üzli\'ieLket. Az Hluökség.
to
— (.Vend újság Muroszombaton)
A Csáktornyán hetenként megjelenő Muraköz cjmü, magyar és horvát nyelvű lap után niosl megje\'ent 23 évi szünetelés lilán a \'Muraszombat és Vidéke hetilap clvő uj száma is. A
vendvidék hetilapjának Hartner Nán.\' dor a főszerkesztője és iíj. Szász Ernő h felelős szerkesztője. Az eiső szám vezércikkét vitéz Szftcs István, Vas vártnegye főispánja irta,
ipfiíöíi, száraz ílü
és száraz forgács
kapható
Sáreoz István
Zriayl lUkUi-stM 22. \\m
— (Tilos a halmozás Csáktornyán)
A c-siklomyai\'járási katonai parancs noksig <lrendelie, hogy az egyes Ü*l-iuL és Ipari cikkekliői a napi szükség-leien túlmenő mennyiséget ciok a parancsnokság külön engedélyé^1 lo-ttei vásárolni. A halmozó vásárlások Ugyanis a Muraközben is annyira divatba jöttek, hogy egyes árucikkekhez emiatt csak az élelme>ebl>ek jutottak. Az áruulánpóHus megsienezéso sen\'n telje* niég a halárkérdés yőglcges megoldásának elhúzódása mántt.
— (A hercegi Erdőhlvatalnál)
nyilvántartott régi (törzs) trtzifa-\\-e\\Ok szíveskedjenek legkésőbb folyó hó 2t-ig jelentkezni ós tűzifa szükségletüket megvásárolni, mJás N«vők részére külön időpontot fogunk le^kö- . zelcbb kijelölni. Hercegi Krdőhivalal. »
(0
Terményeit tűzkár ellen átslánybiztositás Ígéretében bizto«ithatja legolosóbban I
Munkában a mentők:
Rászakadt a föld, leesett a háztetőről, Összeszurkálták a táncmulatságon
Farkas Károly 27 éves Magyar-utca (iü sz, alatti lakos, Tóth Vendül szerelőmester alkalmazottija, az egyik üzletfélnél vizvezetókszereTési munkát végzett, Egyszerre meglazult a főid és rászakadt az árokban dolgozó munkásra, valamint ráesett a vízvezetéki cső is, hogy olyan sérülésekel szenvedeti, hogy a mentők a kórházba szállították.
Bcttőc (iéza nemespátrói 21 éves legény táncmulatságon vett részt falujában. A bor és izzó hangulat csakhamar meg-
lette hatását. A fiatalok összeszólalkoztak egymással és ennek hevében ismeretieri tettesek annyira összeszurkálták a legény fejét, hogy véresen terült el. Öt is a mentők szállították be a nagykanizsai kórházba. \\
Széman János felsörajki lakos^ cserépfedd az egyik ház tetején dolgozott, amikor a tetőn megcsúszott és oly szerencsétlenül esett a földre, hogy életveszélyes sérülésekkel hozták a kanizsai kórházba.
Mind a három esetben .-megindult a hatósági nyomozás.
Ha nyaralni megy, vagy hosszabb időt tSIt távot otthonától a biztosítson betörési lopási kár ellen I
Előkelő családi szálloda olcsó árukkal. Egy ágyas Bzoba 6 P-től, két ágyán azoba már 12 P-től. Klttlnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. - A Zalai Közlöny előfizetői az utolsó havi előfizetőst nyugta felmutatásával íű> hal-vexményben részesülnek.
— (AnyakflnyvI hírek)
Nugykanizsán az elmúlt héten 9
gyermek szüleiéit, -i ííu és 0 leány:
Cseie Jenő községi jegyző és RaÚsz Karolinának rk, leánya, Horvaiios Jenő szakaszvezető és Sebesi IvHtaftLnnrUc rk. leánya, Máté István pincér és Cáspár Annának rk. fia és leánya, Villányi Ferenc földműves és Szabó Rozáliának rk. fia, Scjer István hentes és Horváth Annának rv. teánya, Ha-rasztos Ferenc városi tüzoltógóp4ti>r*5. vettt\',0 és Kooh Máriának rk. fia, Simon József MAv órabéres és Gavöes Teréziának rk. lia, Petőfi József városi csordás és Síelőnek Annának rk. fia, Kálovics Uászlő földműves és t\',u\\tlln Ilozaliának rk. leánya-. — Haiálozjflíf történt 8 esciljen: CsAka József rk. 4 hónapos, özv. Szerdahelyi Józsefiné Millel Anna rk. 70 éves, Szabó Káa-inán gazdasági cselc<l (Ságod) rk. 18 éves, Lovranics Sándor ulcasAprO rk. (!7 éves, Ható Sándor méneskatona rk. 21 é\\*s, Sejer Anna rk. 1 napos, perjés Cál>or próbarendőr rk. 26 éves (Gaoany Marcal), özv. Hegedűs György ne Vébcr Rozália rk. 78 év«s. — Házasságot kötöti 2 pár: Kodzor Ferenc (özvegy) Máv kocsirendező rk. •és Fertnez Mária rk., Németh József ni. kh*. rendőr rk. és Horváth Mária római katolikus.
— (A klakanizsaiak vasárnapi Leven te-napjár a)
Muraköz népe is ellátogat és felvonul Nagykanizsa utcáin és tűzoltói zenekara térzenét ad. A kiskaiílzsai Leven[o-nap kitűnő műsorát lapunk legközelebb; számában Ismertetjük.
iz a] törvényjavaslatok a Ház előtt
A képviselőház ma délben Formális ülést tartott, amelyen a pénteki munkarendet beszélte meg.
Előtte a Ház közjogi, és igazságügyi bizottsága tárgyalta lo-a ma benyújtott javaslatokat.
Legjelentősebb a házassági jogról szóló javaslat, amelyet a magyar társadalom már régért óhajtott. Ez a javaslat,kötelezővé teszi a házasság előtti orvosi vizsgálatot. A vizsgálatot a tisztiorvos végzi, de a\'jaőknél a háziorvos bizonylatát is elfogadják. A javaslat házassági kölesönök kibocsátásáról is gondoskodik. Zsidókkal nemzsidók nem köthetnek házasságot. Zsidó az, akinek legalább két nagyszülője zsidó, vagy tekintet nélkül származására ina zsidó.^Ki-vételt képeznek a házasságkötés szempontjából a félzsidók. Félzsidó az, akinek bár nagyszülői közül keltő zsidó, de szülei keresztények és maga is kereszténynek született. Ilyen félzsidó kölliet kereszténnyel is házassá-^ got. Egyébként a törvény ellen véltöket 5 évig terjedhető fegyházzal büntetik.
A második javaslat az,;ügyverdékre és ügyvédjlöltekre vonatkozik. Itt a kamarai választójogot a zsidók csak 6 százalékban kaphatják meg, még az esetben is, ha számarányuk jóval több.
A harmadik javaslat ajfelséo-sértés és lázadásra való szÖvetA kezes büntetésének sulyosbitá,-1 sáról szól. j
43
2353

tALAI gOZLOOT*
(Folytatás az 1. oldalról)
Nem lesz szünet a harcokban
Budapest, június 11 A Pest beríini értesülése szerint ii néniét hadvezetés már kidolgozta az üj német támadási tervekel. A kezdeményezés előtt komoly szünet nem lesz, a
liarcpt Németország folytatja és nem leheletlen, hogy az iuj har-cS>k színhelye a Berlin és Vichy közt létrejött megállapodás értelmében égy afrikai gyarmat lesz, ahol közős akció indul Anglia ellen.
Jégverés előtt biztosítsd termésedet!
Húzás
Az Osztálysorsjáték inni húzásán 50.000 pengőt nyert a 72.025, 15.000 \'} engfit: 18.463, 10.000 pengőt: 24.873 és38.642, 3000 pengőt: 21.111 sz. (Felelősség nélkül.)
M. kír. álletnépiíészetí hivatal Zalaegerszeg.
6794/1041. szám.
iMfipIi biÉíiiy.
Alullrolt hivatal a Sormás községben építendő községi elemi iskola és tanítói lakás építési munkáinak biztosítására f. évi Junliis hó 30-án nyilvános versetiytirgyalást táti.
Bővebb felvilágosítás alulírott hivatalban nyerhető.
Zalaegerszeg, 1941. június 7. M. Ér. íllamépltészetl hivatal
Nagykanizsa m. város r. b. bírája.
63/kzg. 1941. sz.
Tárgy: Talált malac Hirdetése.
Hirdetmény.
Kgy darab malac találtafolt. Jogos lulaidonota jelentkezzék a Zárda-ulcai köztisztasági telepen.
Nagykanizsa, 1941. június 10. uk Városi r. b. bíró.
Hirdetmény.
Folyó hó 17-én 14 órakor Szöke-dencs (Somogy megye) községben a volt fedeztelési állomáson egy 8 éves pej nonlus heréli lő fug elárvereztetni.
hm Méntelepparancsnokság.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétol.
1WD3/IM1.
Tárgyi Élé dláták kivágásának korlátozása.
Hirdetmény.
A 4200/1941. M. E. az. rondolet értelmében élíü (Hornt az Inaqtlan tulajdo nőén ibirtokoBa, haBzonélvezője,haszonbérlője) eankfa a saját házi, vagy ^azda-sáRl azukHÓRletének fedezésére véRhat ki. Elő diétának bármily más célra való kivágásához engedély pzUkeégei. Engedélyt adhatnak a m, idr kertészeti félti KyolÖBHjíek, a ro. kfr. állami íalskolák és kertmunkás laknlák vezetői, a bajai kertéazkópző lakóin lowgatója és a budapesti m. klr. Kertészeti Akadémia Utazgató]* Tíznél lübb élő diófa kivágására bármely esetben oaak a ffildmí-velésögyl mlBÍMter adhat engedélyt. A rendelet megszegőit 16 napig terjedhető elzárással büntetik.
Nagykanizsa, 1941. június 9. íTsi Polgármester.
Nagykanizsa megyei varos pOlíérmeíleTÖÖI.
10208/1641. \'
Tárgy: Városi erdőkben 6a a város egyéb területein lévő hársfavlragszedéa bérbeadása.
Hirdetmény.
A varos! erdőkben lévő hérafavirág-Hzedeal Jogot 1941, évre 1941. évi Június lB-an d. e. II órakor a v. aazdaságl hl-v«tálban megtartandó nyilvános árve-réeéá "bérbeadóm.
Nagykanizsa, 1U41. junlus 10.
739 Polgármester,
Boris király Olaszországba utazik
Budapest, június n Az Esti Újság szófiai tudósítója ugy értesül, hogy Boris bolgár király Olaszországba utazik. Az utazási most készítik elő.
Ujabb sztrájkok Amerikában
Newyork, június 11 Clevelandban a csavargyár1\' bau 5000 munkás abbahagyta a munkái. A sztrájk súlyosan érinti a repülőgépipart, mert a
gyár termelésének 75 százaléka* a repülőgépek gyártásánál használták fel.
A kaliforniai gyárban a munkásság igérelet telt, hogy a.katonaság után elfoglalja munkahelyét azzal a feltétellel, ha megbízottjuk tárgyaihal a munkabérek emeléséről.
Hajólefoglatáeok
Newyork, június H A Sölilhern Pacific vállalat 10 hajóját a kormány lefoglalta.
Ennyi ugye nem sok! Pedig csak ennyibe kerül egy apróhirdetés a Zalai Közlönyben és egész nap, jó időben, rossz időben 30.000 embernek kínálja a hirdető áruját és üzletét! — Nem tenne Ön is egy próbát?
OH1RDCTÉSEK
M\'lilár, ir.ia.44m lovától esá 3 fiílir, fi tikom*? iű «nía « naif, uanim további mot4 nitSr.
állam
Kantat felveszek lü-lól, kttonlvtHl-let. belső kontra. Cintel leadni a1 kínai-hivatalban. \'7
Jól íőzö ¦aalna\'alaaat\' felveszek. Balatonra elviszem. Clm a klidobcn. 1742
Ba]*ranatt azonnali belépésre keresek. Perisz, Szent Imre herceg\'ntca 6. 1761
ADÁSVÉTEL
Haaiieált nktl veszek és eladok. Márkus, Itlraly-iilcn 31. I6H
Ssműtkálylia, kézimsngorló, redőnyök, isiiül, kollak, lüatciövek alalia*. Zrlnyl-Mlklóau. 41. Epplnger. 1719
Karaeak megvételre egy tiáló -bútort. Clnnt leadni Szabó Antal Kilétében, \'Pint 5. 17(3
LAKAS-OZliSTHELYISÉQ
Horihy Miklós-utcában ujonuan ¦ opult házban egy háromazobáa éa egy kétsaobás őiszkomlottos ctsgelutlcicB lakás augitaz-. tua hó llaelére kiadó. Bívebbet Király-utca 38. 17E0
HAZ ÉS WQATLAN
TSbb emeletes hízal, bárhazakat, kisebb magánházat, egy modern pékséget néay-azODis lakisaal, adómentes emeleti villaépületet Marlatele— 17.500 l\'-Srl kózvetlt Miké Péter Magyar utca 34. 1667
Ilaaaaraa közvetítek adómentes, két-szer háromszobás, vlzvezetékea kertéi-házat, egy komfortos liáromazobésat. —
Horváth, Sugár-nt 4Z 175S
Egy vagy kát Mkcjrámákat télies allttAaM felveszek. Cin « kiadóban. 1763
TM.M ».4Í2LÓav
POLltiKAI NAPILAP. Kiadta\\,WzaudsaáflR.:T. siagykanlua", Felelóa kiadó: ZsulKároly. Nyomatott i a „Ksroazdasígl II. T. Nágykuiliuu
nyomdájában Nafylualzsáa. (Nyomdáért telel i Zalai km*)
Gyűjtse a
gumihulladékot.
sok pénzt kap érte
SzdIí Alitól prfÉriiitÉi
Ffi-ut 5. szám. — Telefon 91. „„
Zamatos, lólzü luMt
Sintrax kávéfőztln
készíthetünk.
Kapható: \'/4—Va—1—l\'/a literes nagyságban kedvező részletfizetésre is -
DRÁVA VÚLGYI-nél
Sugár-ut 2. - \'"¦
Hirdessen o Zalai Közlönyben
8li évfolyam 183 uáffl.
NagykuiliM, IMI. június 13 pintek
ára 12 «111.
POLITIKAI NAPILAP
Jtnkrartfttrg 4* kiadóéival*1! Hóul fL anb Jafgjdeeák tájadén hfejkfinarp dz-lntan.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Elollrcttal ara: ear hóra II peogó *o iulér. Sierkoitóaógl í» EuulóhlTatali teMoai 7». ax.
Magyar—olasz
fegyverbarátság
Vitéz Barlha Károly táborszernagy honvédelmi minlsz\'er, mint Ismeretes Olaszországba utazott, hogy a győzelmes olasz h. dseregnek a közelmúltban hivatalbalép-tt vezetőivel a személyes érintkezést felvegye. Oömbo. Qyula honvédelmi minisztersége óta nemes hagyománya ez a magyar honvédség mlnlsz\'erelnek s a ma nagy eseményei kit Önösen időszerűvé és jelentOségessé teszi Barlha Károly római nliál. Honvédelmi mlniszte.linkel a barátság és a megbecsülés öszinle és kitüntető jeleivel fogadta a fasiszta haderő és olasz nép. Ti:-zfeltttel és szeretettel. Azzal a tisztelettel, amely Középeurópa legerfsebb középhatalmának hadügyminiszterét megilleti és azzal a szeretette), amely togad minden magyart a baráti olasz földön.
Cavallero tábornok, az olasz naey-vezérkar főnöke a vitéz Barlha Károly tiszteletére adott estebéden po-hárköszöntöjében hangsúlyozta, hogy az olaszok a legnagyobb elégtétellel figyelték a magyar haza felemelkedését és az. ország megnagyobbodásában az igazságos határok elismerését látták azon a hatalmas területen, amelyen a Kárpálod ós a Duna félreismerhetetlen egységet alkottak és ahova a honszerző Árpád fejedelem katonanépét elvezcite A cselekvés órájában ¦— folytatta az olasz nagyvezérkar főnöke — a magyar csapatok haderőink és a szövetséges Németország haderőinek oldatán harcolva fényesen igazolták a legutóbbi győzelmes balkáni harcok soráti ősi erényeik és vilézségllk hagyományait, amelyek minden illőben hiressé tették a magyar hadseregei.
Vitéz Barlha Károly táborszernagy, honvédelmi miniszter meghatottan, meleg szavakkal válaszolt az olasz naeyvezérkar főnökének pohárkö-szön(ö|ére. Az elmúlt hetek eseményei — mondotta — ismét kimutatták, hogy a két hadsereg közötti együttműködésnek és testvériségnek minő értéke van. Egymás oldalán harcoltunk, sőt harcolunk az u| Európa rendezéséért és az igazságért. Vitéz Bartha Károly ezután utalt arra, hogy a magyar történelem soha nem fog megfeledkezni arról, amit a revíziós Magyarországért lelt a fasiszta Olaszország Duceja 0 kiáltotta elóször világgá, hogy egy békeszer. ödés nem lehet egy nemzet sírboltja. Es az eserhények megmulatták, hogy ebben a jűsfatbin is Mussolininak volt Igaza.
Hangsúlyozta ezután vitéz Barlha Károly, hogy a magyar nemzet milyen örömmel figyeli az olasz hadsereg dlcsőséte; eredményeit és blz-(o8itottaa az olasz bajtársakat arról, hogy a magyar hadsereg és a ma-Ryar, nemzel egy emberként áll Olaszország és a tengely melleit.
Az olasz és a magyar fegyver-barátság rok\'>n-zenves, ujabb meg-
Összeült a képviselőház
A mai ülésen a Ház megkövetésére Ítélték Matolcsy képviselőt, meghosszabbították a kormány kivételes hatalmát és folytatták a közellátás biztosításáról szóló javaslatot
Budapest, június 13 A\' képviselőház közel hatheti szünet titán ina kezdte meg tényleges üléseit újból, Tasníidy Nagy András 10 óra után nyitotta meg az ülést, majd vitéz Zerinváry Richárd előadó ismertelte a mentelmi bizottság jelentését. Ennek alapján !1 Ház Matolcsy képviselőt március hó 27-i ülésén elmondott beszédéhen használt súlyos kitételek miatt a Ház ünnepélyes megkövetésére kötelezte. *
A képviselőház ezután vita nélkül elfogadta a kivételes hatalomnak ujabb négy hónappal való meghosszabbításáról szóló javaslatot, majd áttértek a közellátás érdekeit veszélyeztető bűncselekmények megakadályozásáról és büntetéséről szóló javaslat tárgyalására, amilyet gról Teleki Pál tragikus halála miatt hagytak félbe.
Elsőnek Festetten Domonkos fíróf szólalt fel. Fontosnak,tartja o közellátás kérdésének meg-
oldását, hogy a háború utáni uj rendbe azonnal be tudjunk kap* csolódni. Megelégedéssel látja, hogy a kormány intézkedésére a zsidók kezdenek kiszorulni a gazdasági pályákról.
Nagy László a közösségi szellem nagyobbmérvü fejlesztését larlja fontosnak. A zsórcllátási nehézségeket a javaslat bírálatában a helytelen ármegállapításokra vezeti vissza.
Az ülés lapzártakor még tart.
Damascus előtt állnak az angol csapatok
Amerikának napi 15 millió fontba kerül a háború — Antonescu Hitlerrel. Berls király az olasz királlyal és a Dúcéval tárgyalt — Gibraltári támadást készít elő Madrid ?
Az elmúlt napok nagyobb eso ményt nem hozlak. Szíriában tovább tartanak a harcok. A francia hadi jelentések szerint a brit csapatokat legtöbb helyen feltartóztatták a nagy túlerővel szemben küzdő francia csapatok, amelyek rendkívül hősiesen védekeznek. i
A nap krónikájához két érdekes látogatás tartozik :
i Boris király Rómában
látogatást tett Viktor Emánuel olasz király és császárnál, majd meglátogatta Mussolini miniszterelnököt is. A bblgár}király és a Duoe megbeszélése két órán át tartott és rendkívül \'szívélyes voll.
Az olasz király és a bolgár király ma együttesen Fisába utaztak és olt megtekintették az egyik legnagyobb olasz gyárten lépet.
A másik látogatási hir: Antonescu Hitlernél tett látogatást. A román államvezető repülőgépen utazott Münchenbe, majd onnét ai Führerhez. Hitler kancellár Ribbentrop külügyminiszter jelenlétében fogadta kihallgatáson a román államvezetőt, aki még a nap folyamán visszautazott Münchenbe, majd onnét repülőgépen hazautazott. Antonescu csütörtök este már meg is érke-
pecsételése ez a római találkozó, a melyet Budapesten és Rómában egyként szereiénél és érdeklődéssel figyel a magyar és az olasz nép. Történelmi hagyományokon megszilárdult barátság megnyilvánulása ez a két szívből jött pohárköszöntő
zett a bukaresti repülőtérre, A látgalásról részletek nem kerül-, tek nyilvánosságra.
Bariba honvédelmi miniszter Firenzében
telt látogatást Rómából történt
elutazása után. Egy napot töltött Firenzében és a\\ár útban van hazafelé. A magyar honvédelmi minisztert mindenütt meleg szeretettel fogadták és ünnepélyesen búcsúztatlak.
Drámai jelentések a szíriai harcokról
Vichy, június 13 . A szíriai helyzetről közlik hogy az angol erők Alba Kemal irányából nyomulnak előre. A szíriai védelem Szaidu városát védi még, bár löbb állást fel kellett adni. Az angolokvelérlék már Merdsz Avumot és\' most Damaszkusz felé közelednek\'.
Vichy, június 13 Ujabb hírek szerint az előrenyomuló ausztráliai csapatok Jayoubtól keletre erős francia ellenállásba ütköztek. A fran-
ciák most Melulla szakaszán csapatokat vontak össze, hogy itl vegyék fel alhafeot.
London, június 13 Az angol rádió közölte, hogy az előrenyomuló brit csapatok elfoglalták Merdsz-Ayumot. < Vichy, június 13 Francia körökben cáfolják azt a hírt, hogy Damaszkuszt elfoglalták és> hogy a libiaí részen az ellenség nem ütközik francia ellenállásba.
Damascus és Sjtaida elölt állnak az angolok
Budapest, június 13 A Pest zürichi szerkesztőségének ma délelőtti jelentései szerint az angolok 18 órás szakadatlan támadás után benyomultak egyes francia állásokba. Dentz tábornok emiatt-\' az egyes frontokon visszavonulást rendelt el és uj állásokat foglaltat el. A fő támadásban két ausztráliai és egy skót hadosztály vesz részt. Ezek már elér-
ts.. És az a meleg és dinzes fogadtatás, amelyben olasz földön részesítették a magyar honvédelmi minisztert, csak megerösifője annik a barátságnak és szeretetnek, amellyel minden egyes magyar tekint a deli mszédunlr, Itália f*lé.
ték és körülzárták Szaidát, de a várost védő helyőrség még nem adta meg magát.
A másik szárny Damaszkusz ellen nyomul. A várostimár tegnap 15 kilométerre megközelítették és ma egyes előőrsök benyomultak a város elővárosaiba.
Mit jetettt mm élénk mndrldl diplomáciai t«vékeny«ég ?
* Bern, június 13
A lapok nagy figyelmet széniéinek a spanyol fővárosban (lejátszódó diplomáciai eseményeknek. A Tag szerint a spanyol kérdés ismét az érdeklődés középpontjába került egy eset-(fotytaUu. az 5. oldaloaj
ÍALAI K0&.6NV
1841, június 13
BÚTORT ,,
a/.akUaiíitfjöíi , . ¦
GAbor mflasfctfclosnáf
vagyon vagy reodeljeo.
N*zfjita»IxM, VálWiáx pal*!«..
Ujabb gyilkosság Budapesten
Budapest, június 13 A -pestkörnyéki hegyiekben holtan találtak Kovám Sarolta 20 éves\' gyárt irmiiká<Jeflnyl, akt napokon át Láng Istvánnal szórakozott. M^íJM^UiV, hoííy u fiatalember fojtotta ir*S n leányt, akinek ruháit inwgtal\'tltAk\'11 fút Likasán. Rablással párosult gytfitof»&ág miatt LAoaot letartóztattak. " \'
Hutás
Budapest, június 13 h% osztaiysorsjátáa- mai húzásán a főbb n}*reméiryolíot a kővetkeiő UÁ. rnu aorajegyek nyerték:
10.000 pengőt nyert: 2081 lés 76.462.
200(1 zarujCli 53.618 es 57.842.
1000 pengői: 15.032, 30.540, 62.421, 74.169 és 83.152 szám. (I-\'cKslŐBleg nélkül.) [..-,
á közigazgatási bizottság lése
Zala vármegye közigazgatási bizottságának nini Illésén az elnöklő vitéz gróf Teleki Béla kormányblz-tos-I6lspán ismertette a miniszterek nőknek és a Teleki nemzetség legidősebb tagjának, grőf Teleki józief-nek köszöntő levelét a vármegye részvétéért grőf Teleki Pál elhunyta alkalmából. Azután a főispán a közellátás kérdéiébeo telt bejelentést, amelyet a bizottság tag|ai megértéssel fogadtak. Lefríözelebb meg|ele-nik az uj termésrendelet, amely a gazdaérdekellség minden jogos kívánságának figyelembevételével lesz Összeállítva.
Az eseménylelentés kapcsán elhangzott felszólalásokból említésre--méltó az, hogy Nógrád vármegye Igen meg van elégedve a Zalából vásárolt tenyészállatokkal. A pénz-Ugyigazgatól jelentés szerint vármegyénkben a mult évi helyesbített adóhátralék 2,716.609, a folyó évi helyesbített előirts 5>4u7.9í5 pengő. Januártól május vegéig 1,167.223 pengő, májusban 303.126 pengő adó folyt be. Az esedékessé vált tényleges hátralék 3,939.360 pengő.
A zalaegerszegi fogházban májúiban 40 Térti és 7 nő, a nagykanizsaiban 53 férfi és 10 nő volt letartóztatásban. A rabgazdaságból a kincstárba beszállított jövedelem Zalaegerszegről 1700, Nagykanizsáról 277 pengő.
Bereg visaiegye közigazgatási \'bizottságának átiratára a vármegye a főispán Indítványára felír a kormány-hoz, hogy a harmadik zsidó törvény kapcsán nemzeti szempontból akadályoztassák meg a zsidóknak ingatlan vásárlása.
Az ,államépiiészLli hivatal je!entése szerint az egész megyében munkában van a Bekötő utak építése, igy többek között a környékben galam-bok—zztlaszentjakmb—mioáldl, kili-niáii -zulaviil. a bajcsai, a zalabér —nagykanizsai, a keszUiely—klsko-nukoml és ounütereizhiri uton folyt kttlőiibtlxő munka.
Nagykanizsa hódoIaSa
as öliárlsieatség elüt
Sok ezer főnyi hlvö kísérte az urnapl körmenetet
v Vé\\§\' vollf hogy az eső lehetetlenné teszi az urnapi körmenetéi! De htilu nz ég urának, a horus, esőre hajló idő rövidesen jobbra fordult, sőt későbben kisütött a nap és Nagykanizsa magyarsága a liagyoinányos egy házi pompával íilhette meg1 Űrnapját és hódolhatott a logmlt.\' Ojlt árSszentsegíi ek.
A liivatalos Ünnepi szentmise 9 órakor kezdődólt a ferenciek templomában, amit P. Simicza Sebestyén ferences gvárdiíVh celebrált papisegédlettcl. A szentélyben ott volt a viláj/i\'papság, a nonvédtísztikar é}<n vitéz Szecsy Imre tábornokkal, a hivatalos város élén dr. Krátky István polgármesterrel, ott voltak a polgári hatóságok, a köz-hivatalok, testületek fejei, az egyházközségek képviselőtestületéinek tagjai, stb. A szentélyhez katonaság állt sorfalat. A templom zsúfolásig telve. A kóruson az egyházi vegyeskar ünnepi egyházi énekeket adott elő.
Szentmise végén felharsant a kürtjei és megindult a szentségikörmenet. Baldachin alatta Icáméiig. Oltárijszenlségel Sebestyén atya vitte. Előtteía ferences papság ornátusban P. Gulyás Gellért ferences-plébánossal, utána a világi papság következett dr. Solymár István es-peresplebánossal, ugyancsak ragyogó, színpompás egyházi ornátusban. A baldachin egyik oldalán >áz idősebbik testvér, a Szent József egyházközség világi elnöke, dr. Hegyi Lajos városi főjegyző, a másik oldalon a Jézus Szive egyházközség világi elnöke, FÜÓ Ferenc igazgató, Közvetlen a baldachin után vi-léz nemes Szécsy Imre tábornok, dr. Krátky István kir. kor-mányfötanácsos, polgármester és dr. Ha ám Ernő (törvényszéki, elnök. Utána jobboldalon a hon-védtjsztikar, baloldalon a hercegség képviseletében Barthos Gyula erdőtanácsos, az egyház-
községek vezetőségének tagjai, az egyházközségek képviselőtestületeinek hígjai, mnjuVn hatóságok és testületek, sfb. fejei következtek. ., )
A. menet elején a különböző iskolák, intézetek, testületek és egyesületek.zászlóik alatt vonullak fel. Nagyon kedvesek voltak a Szentség elölt rózsákat, virágokat szóró leánykák. Ahol a szentségi.körmenet elhaladt, ki-diszilett, égő gyertyás ablakok. Az Ur előtt és utána pompás diszszakasz honvédség. Az1" útvonalon végig mindenütt katonaság állolt sorfalat. Nagyszc-vft látvány volt a honvédség felvonulása. Mikor a menet a felsőtemplomhoz ért, az egyik szuronyos diszszázad — amely honvédzászlót vitte az élen —-letérdeli és igy tisztelgett az Oltáriszentség elölt, fis milyen pompás formában a honvédek, tüzérek. Mindegyike mint egy élő szobor. És ahol a menel elhaladt, a sorfalat álló honvédség tisztelgett a Legfőbb Urnák. Egyáltalán, az idén a honvédség különös diszt adott az urnapi körmenetnek. Gyönyörű látvány : ahol az Öiláriszontséggel elhaladtak, uton, utcákon végig, a hivők ezrei leborulták és térdrehullva hódollak az Urnák, aki a négy világtáj felé a négy oltáron áldását osztotta Nagykanizsa magyarságának, palotában, zsuppfedcles kunyhóban egyaránt.
A körmenet ezután visszament a templomba, ahol Sebestyén atya szentségi áldást osztott, megáldotta Nagykanizsa város minden lakóját, hogy Isten áldása és oltalma legyen a városon és minden lakóján, majd felhangzott a magynrnem-zcÜ imádság, amelynek akkordjai mellett\' a ragyogó szépségű egyházi ténykedés véget ért. Nagykanizsa magyarságának ezrei hódoltak az Oltáriszentség előtt.
Űrnapja yolt. (*)*
A kisgyűlés jóváhagyta Nagykanizsa határozatait
Zalaacgcrszeg, június 13 Zala vármegye kisgyutése szer dán tartotta rendes havi ülését vitéz gróf Teleki Béla kormánybiztos-főispán elnökletével. A1 tárgysorozaton szereplő mind a 72 ügyel hozzászólás nélkül az előadói javaslatoknak megfelelően elfogadlak.
A tárgysorozaton több nagykanizsai ügy is szerepelt, igy az .ipariskolában két főhivatású tanítói állás szervezése, a viz-
műberendezések bővítése, 4 kórházi altiszti állás szervezése, fogyasztási adók, tandijak, stb. törlése és más ügyek, amelyéig ket a kisgyűlés a már közölt f nagykanizsai határozatnak megfelelően elfogadott.
A vármegye a nagykanizsai ezred legénységi sport ver senyére 80 pengő tiszteletdíjat sza vázolt meg, az egerszejá iparos-cserkészek táborozási költségei* hez pedig 40 pengővel jándt hozzá.
UMQER-ULLMANN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. ,4a
.jSlaAUfl" Magyar Kőolaj Réesványtáriitág nagy-yy«3rK<D«U«a kanlis.1 képviselőt, és bizományi raktára
Kedvezményes adótételt, mezőgazdasági olajok.
A Piarista Dlák»xővut. még ünnepélye
Szép, pezsgő egyesületi életet él a nagykanizsai Piarista Dlákstövel-ség, amely már számos esetben bebizonyította, hogy fontos szerepel tolt be ugy a diákok továbbsegitése, mint egyházi és kulturális téren, a fáradhatatlan Berlin Gusztáv nyug. törvényszéki tanácselnök vezetése alatt. Szerdán délután nagyobbsza-básu kerti-önnepélyt rendezlek, azonban a kedvezőtlen időjárás miatt az intézeti tornateremben kellett lefolytatni. Az ünnepély célja, hogy a befolyt jövedelemből egyréstt a sze-génysotsu diákokat segítsék, másrészt pedig a plarls\'a (Intézeti) templom belső, szllk-égelt frlszere-lését előteremthessék. A kanizsai közönség már tudja, hogyha a Piarista D.ákszövelség valamit rendez, akkor arra érdemes elmenni. Innen van az, hogy a Szövetség ünnepélyei, délutánjai, szlnielöidásal a leg-jobban látogatottak. Igy volt ez szerdán délután ls. Szépjzamu közönség gyűlt egybe, hogy a fehér asztalnál, a kedves családias szórakozás mellet! néhány meghitt órákat töltsenek, —¦ A háziasszonyi lisztet dr. Krátky Istvánná töltötte be a tőle megszokott uri közvetlenségével és szeretetreméltóságával. — A vendégeket Bettin Gusztáv elnök fogadta a lelkes tanárt kar tagjaival. Mindenre kiterjedő figyelemmel volt Bari* István Igazgató. Csakhamar megtelt a terem, megnépesedtek az asztalok, büffé és hOsitő Halok nagy kedvelt-ségnek örvendtek, az Acnia-zenekar rázendített a legszebb magyar nótákra és lelt olyan hangulat, mintha csak a pálmakertek alatt vigadtak Volna. A sok fiatal pár táncra per-dalt és a legjobban mulatott.
Este az érettségizeitek társasvacsorája volt, amikor Bertin Gusztáv tanácselnök köszöntötte fel az életbe lépő ifjakat.
Szombat
6.45 Torna. Hírek. Kóztttnénjfk. Hanglemezek. — utána: Gtrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nemzetközi vizjdtő-szolgálat. — 12 Harangszó. Himnusz. Idöjarásjeicntcs. - 12.40 Hírek. -13.20 Itlőjel&Ss, időjárás, és vlífUfás. jelentés. — 14.30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Affolyftbihlrok, piaci arak, élelmiszerárak. — 18.45 Időjelzés, jdöjárávjeleolít, hittak. -17 Hírek szlovák és ruszin nyelv*!. — 10 Hírek magyar és robiön trjetvon.
- 21.40 Hírek és Hőjirasjeaenlés. -23 Hírek német, olasz, angol és frano* nyelven. — 24 Hírek.
BUDAPEST I,
10.20 l-\'ilolviisás — 10.15 1-elolvasás.
- 12.10 A 2- honvéd gyalogezred zenekara. -- 13.30 Harrglemeiev. — 15.20 Balilaikjajerieknr. — 1550 A pesterzsébeti éneklő ifjúság május 22-i hangversenyének II. része. — 16.10 Ifjusáin\' rádió.
17.40 Háüióposta. — 18.10\'Ik-rcséir.vi Irén ós (iáspar Ilona ounbalornl4Kttő-se. — 18 30 Várkonyi Zoltán versekéi mond. — 10.20 A Rádió Szalonzenekara. — 20.10 Sicrániai Imre zongorázik. — 20.40 -Külön nóta*. Stimmt liárom felvonásban. — 22.10 Táncle-mezek. — 23.25 Sárai Hlemer ohrány-zenekara, Varga Imre énekel
BUDAPEST II.
17.30 Hornrath Klemer oiflányzeoa-kara. — 18.30 MeiZJaaztllMagi fíl-íra.
- 1» Zaláafy Aladár orgonál. -- ÍO-HO Felolvasás. - 20 Hírek. _ 20.10 TáucrtuiUfk. - 21.10 l\'isolviitái, ,
lMlf.|unius 13
Feleség
Bókay-dírab. Arai az jclenlí, hogy közönséget-vonzó. Persze — nem Nagykanizsán. Ezt láttuk a szerda esll előadáson, araikor a nézőtér, dacára, hogy Bókay-dara\'ot adlak etőlmárkás színészeink — a .megszokott képet" mulatta. Budapesten a Kamara-színházban 250 előadási ért el Bókay „Feleség\'-e. Pedig a nagykanizsai előadás Ismét olyan teljesítmény volt, amely méltó Thu-ríczyékhoz.. A „Feleség" vollaképen a lörvényes asszony izgalmas párbaja és küzdelme a „másik"-kal a férjéért. A tiszta asszony nőj fegyvertárának gazdag éí f npm, olykor megható eszközelvei igyekszik férjét — akit szeret — visszavezetni, megnyerni a szelíden lobogó családi tűzhelynek, magának és gyermekének. De .a másik" is felvonullalja a hói kedvesség, és báj minden csábos praktikáját, amit a természet a nőnek adott, hogy lebilincselje magának a törvényes asszonytól elhódított férjet és pedig törvényes alapon. — Meghaló a megunt feleség .párbaja" a férjéért. Mlg végül a feleség diadalmaskodik hűséges, raeg-bocsáltő szerelmével.
Táisada\'ml rajznak is mondható BóSay vígjátéka. Ámbár őszintén mondva, nem vagyunk barátai annak a szlnmulrodalomnak, .amely nem talál más vezérgondolatot, amely köré alakjait felvonultatja, mint „a kellöserkölcs", a .harmadik" túltengő témáját. Bókaynál azonban megvan az etikai happiendje, amenyi-ben „Ende gul, alles gul" mégis csak a feleség diadalmaskodik .\'«ma másik" feleli. A férj megbánósn visszatér feleségéhez. Louis Colo.na is lükröt mutat a társadalomnak, hogy meglássa benne igazi képéi, de ugy van vele, mint az orvos, aki operációs kést használ, hogy gyógyítson. Társadalmi .tükre" a modem „lélek-tcrápiának" egy nagyon figyelemreméltó, halásos eszköze.
Bókay párbeszédei szellemesek, szipotkazó, pompás szópárbajok, darabjának főalakjai mellettunk, körülöltünk élnek, húsból valók, ámbár (a feleséget kivéve) még nem „átállllott" erkölcsökkel. 4
A .Feleség" Thuróczy Oyula rendezésében került színre, amit a három felvonáson ál végig lehetett észrevenni. A légkör, az előadás tempója, a lendület, az egész vonalvezetés Thuróczy igazgató finom iímvti munkája. A címszereplő Bálint Anna a törvényes asszonyban neki való szerepet kapott, amit kedves, meleg színekben, hol asszonyi lágysággal, hol tűzhelyének papnőiéként a hrlyesen felfogott és alkalmazott tónussal és közvetlenséggel szeraélyesllett meg. Partnere, Som-kuthyDezsőa fér] szerepében amúgy Igazán elemében volt. Az ő megformálásában Zollan egy élő, hus-ból-vérből va\'ó férj, aki érzésének hullámzásalt mesteri módon ludja kifejezésre juttatni. Tudásának minden értékét vonultatta fel. Thuróczy Qyula, mint Oéza megszemélycsi-lője, egy finom emberrajzot mutatóit be, amelynek alakja, tónusa, beállítása a legtisztább színművészet. Fővárosi színházak ünnepi előadásán láttunk ilyen Játékot. Mikey ¦•III .a másik" szerepében sok köz-
ZALAI KÖZLÖNY
rös Ilona, Paxy Teréz és Radő Anna is szerepeltek még.
Az elöadís a legteljesebb Blker legyében zajlott le. (B, R.)
Az ember tragédiája
Valahányszor látja az ember Madách remekművét, mindig büszkeséggel lelhet cl lelke, hogy a magyar irodalom ilyen páratlan értékkel rendclkeziki Csak hálásuk lehelünk a Thuró-czy-társulatnak, hogy újból élvezni engedte Madách remekművét. , t
Az előadás magán , viselte Thuróczy Gyula gondos rendezését, A diszlelek slilulosak és hatásosak voltak. A három főszereplő közül elsősorban Deák Lőrincet kell említeni. Ismét remek \'alakítást adott Lucifer szerepében ez a vérbehVszInész. Thuróczy Gyula, ha a paradicsomi jelenetekben nem is tudott teljesiiilluziót kelleni, a többi képekben őszinte, szép színészi játékkal adta Ádámszerepeiben az Ember vívódását Istenével és önmagával. Csak jőt mondhatunk ezúttal. Bálint Annáról is, Éva szép megszemélyesítőjéről, aki elmélyült játékkal tolmácsolta az örök nő sokrétű és gazdag érzésvilágát. De kitünö alakításokat láttunk\' a többi szerepekben is. így Pelhö Zoltán, Pórfi Mihály, Késmárky Kálmán, Seress Gyula, Bartók Júlia adtak figyelem\' remélté, szép színészi játékot, .lók voltak azonban a kisebb szerepek megszemélyesítői is, így dicséret Ilieli a többiekét is : Torma Augusztát, Somkulhy Dezsői. Árossy Aladárt, Halmi .Tenőt. Vörös Ilonát, Mezey Lajost, valamint Bossányit, Lo-s vasst, Hamvayt, stb. (Zárójelben egy jótonács : az ör szerepéi érthetőbben beszélő színésszel kell mondatni !) Külön meg kell emlékezni ifj. Kaszás Gyula karnagy finom, aláfestő zenéjéről.
A bemutató közönsége lelkesen és sokat tapsolt a jó előadásnak és a .színészeknek. Megérdemelték I (rf. jr. ó.)
>-"i „a UMhm :,/uh:[i.ul.ii ou.> nu.-
vétlenséggel éB természetes vonásokkal Igyekezett Helén figuráját kihozni. A főszereplőkön klvlll Vö-
A színházt Iroda hírei
MA, PÉNTEKEN ESTE, valamim .szombaton *sto, vasárnap délután és csie u magánt irodalom? remeke, Madách Imre: AZ EMBEB TKAGSDIAJA otmfi ilrámül költeménye van műsoron nálUH Anna, Thuróczy Gyula éa Dt\'íUt I.örino röszcicpléscvcl.
HfiTFÖN ESTE a Zalai Közlöny akoiós (ICadasaban, feláron körül he-mutatásra Malouyai és Rákosi naRy-sikera erdélyi színmüve, az Ef.Nfí-MUI.T HARANGOK. A Zt\'lai Közlöny-bon meg;elcnő szelvények erk\'ni\'lxai a színházi pénztár fékint jegyet szolgáltat ki.
Hotl műior
PÉNTEKEN: Az ember tragédiája.
SZOMBATON: Az ember tragédiája.
VASABNAP DÉLUTÁN: Az ember tragédiája.
VASABNAP ESTE: Az Cmbcr tragédiája.
A ZALAI KÖZLÖNY KEDVEZMÉNYES
SZÍNHÁZ-JEGY SZELVÉNYE,
melynek ellenébon az Elnémult harangok Jun. 16-lkt olőadfujAni lóláru leg^y váltható.
i Szép egészséges íogeti 1 lesznek, ha napi fog- 1 ápolásához ODOL 1 | FOGPÉP-ei használ. |
M>DOlJ\'
V, tubus ára P 1.15 - \'/2 tubus ára P —.74
llovszky János képviselő közbenjárására vasárnaptól gyorsvonatpár közlekedik Buda-pest—Nagykanizsa között
Ismeretes, hogy llovszky János, Nagykanizsa város országgyűlési képviselője, a Baross Szövetség országos vezére mozgalmat indított a Balatonra való utazás megkönnyítésére.
llovszky János közbevetésének meg volt az eredménye, a mennyiben vasárnaptól kezdö-döleg indítják meg a Budapest —Nagykanizsa és Nagykanizsa — Budapest irányú gyorsvonatot is, amely vasár- és ünnepnap a következő menetrend szerint közlekedik: Nagykanizsára érkezik
A tábla szabadlábra volt zalaegerszegi
Győr, június 13 A zalaegerszegi kir. lörvéaiyszék, mint ismeretes, Mózes László tűzoltóparancsnokot 4 évi fegyházra és 10 jogveszlésrc ítélte. Az itélet fellebbezés folytán a győri kir.
12\'07-kör, Nagykanizsáról indul 19-i5-kor.
De kérelmezte llovszky képviselő a MAV-tól azt is, hogy ez a gyorsvonat ne csak vasár- és ünnepnapokon, hanem szombaton és hétfői napokon is indul-l jon. Később pedig a főidény alatt mindennap.
llovszky közbevetése nagyban előmozdítja a Balaton idegenforgalmát, valamint a zalaiaknak, főleg a nagykanizsaiaknak a Balatonnal és Budapesttel való szorosabb összeköttetését és kapcsolatát.
helyezte Mózes László tűzoltóparancsnokot
ítélőtáblához került.
A tábla Ejunius 9-én és 10-én foglalkozott az üggyel, de Ítéletet nem hozott, hanem uj szakértő meghallgatását rendelte el. Egyben a tábla távirati utón elrendelte Mózes Lászlónak azonnali szabadlábrahelyezését
A Herkules téglagyár vízmedencéjébe fulladt egy 16 éves tanonc
A. rendőrség szigora nyomozást folytat le
özvegy Horváth Károlyné nagykanizsai lakos bejelentette a rendőrkapitányságon, hogy 16 éves Lajos nevű fia, aki Czvet-kó Mátyás szerelő és lakatosmesternél mint tanonc, van alkalmazásban, tegnap eltávozott es még minaig nem érkezett vissza. Valószínűleg valami szerencsétlenség érhette, mert a
fiu mindig pontos vohV
A rendőrség csakhamar megállapította, hogy Horváth Lajos tegnap a Herkules-téglagyár kb, 9 méter mélységű vizmeiiencéjé-he ment fürödni és belefulladt. Ruháját megtalálták a medence partján! t
Azonnal értesítették a tűzoltóságot, amely most csónakon
fci
BALAI KOZLON«
1941. lunlu» 13.
FERENCJÖ7SEF
KESERŰVÍZ
Elragadta és halálra tiporta a tehén a lenti erdőőr fogadott gyermekét
igyekszik a fiatalember bolttestét kicsáklyázni a mély vizböl. Lapunk zártáig még nem sikerült a holttestet kiemelni.
A rendőrség megállapította, hogy sem figyelmezlető tábla, sem mentőcsónak, vagy hasonló óvintézkedés nem volt a fürdő (uszoda) területén. Szigorú nyomozás indult ebben az ügyben.
Temetkeieil költségeinek taeglórlfé-léröl Mitoiltái sljáa gondolkodhat !
Jeleatés a zalai mezőgazdasági helyzetről
A gazdasági felügyelőség "zi jelen-let le, hög*y az őszi és tavaszi gabona-ft\'lók fejlődését a korábbi hideg és Lűapadékos időjárás hátráltatja, a későn vetett őszi Imzak litkitk maradlak, sok lulyeii megsárgultak és Ir^zoSotf-lak. A tavaszi kalászosok is alflcso-
— Naptár : Június 13. péntek, ttom. kat Pád. Antal. Protestáns Tóbiás. — Izr. Szíván hó 18.
Wsttidá nyitva reggel 6 Aráiét Mte (S Aráig (faéttő, tzerda, pontok délután 6i b .•.!\'.!•.•\'• »gi» mi) ;.v\'-ií ¦ },
Lenti, június 13 Halálos szerencsétlenség hírét jelentik Lentiből.
Sqtaethy Tivadar hercegi erdőőr könyörületből magához fogadta Mtos István 1 ,\'i éves gyermeket, aki Hernyók községben lakó szüleinél a nagy szegénység miatt nélkülözésnek volt klléve. Minap reggel rábízta a tehenének őrzését s a kisfiú örömmel végezte is a rábízott szolgálatot. Egyszeresük
Vezette: Szálnyinké. A ZMNTE a kővetkező felállításban szerepelt bajnoki mérkőzésen Űrnapján Pécseit : Farkas II. — Habos, Kiss, Vilcsck — Pöcze, Mihaleez — Farkas I. /az intéző !), Cserpes és Vá-rady. Nagyon szomorú, hogy
azonban az ablakon át rémül fen látta az erdőőr családja, hogy a vadul száguldó tehén a kötélen maga után vonszolja a fitil. Kerékpáron és gyalog üldözőbe vették a gyermeket elragadó tehenet, de mire meg,ludlák állítani, a fiút már agyontaposta. Az egyébként szelid tehén\'vala-mitöl * megvadulhatott, igy lóriéul, hogy a lehéif>a kötelét derekára hurkoló fiút magával vonszolhatta.
egy-két játékos kimaradása esetén nincs utánpótlása a ZMNTE csapatának. Ki a hibás és felelős, hogy lassan a kél nagy-mullu egyesületből összeková-csolódolt ZMNTE elveszti a város sporttársad almának bizalmát 1
kácsy legjobb játékosa volt az egéssj mezőnynek. A fiatul lehetséges sáska nevelésről még sokai hallunk. Máris késs kiváló játékos, püm megtiaUi-toriőtt ebben a támadósorban, Császárai együtt szép lendületes játékot mutatlak és dicséreij&gou szerepelek.,
A vendégcsapatban, a kis Val,e<z mutatott ügyes játékot, ugyancsak a láiriadősőrban Medvéd dicsérhető, míg a védelem gyenge és bizony non* tudják kihasználni a felsőtesttel való játék előnyejt. r i:
A játékvezető hiba nélkül vezette a mérkőzést. : ¦ -. ¦,
A piarista gimnázium torna-vizsgája
Szerdán délután tarlotla mCg szép számú közönség jtlctilélében a piarista gimnázium- ifjúsága szokásos éwégí lornavizsgáját, hogy bcmutfissa a r*tn!-zeti testnevelés és torna terén elért eredményét Meg kell hagyni, a be-mutatolt lormiszambk várakozáson felül sikerüllek. Meglátszott minden egyes bemutatón, hogy a lesinevtljsi tanár, Deák János egész énjével foglalkozik az ifjuság kiképzésén. Hogy céltudatos magyar és ircwiteett munka folyik a lomnlerenil.cn. a sportpályán, hogy magasabb nemtoeti szempontok érvényesülnek a testnevelési munkában. A vizsgán olt láttuk az egész tanári kari, ott volt dr. Berkes Ottó tankerületi főigazgató és líarta István Intézeti Igazgató, házfőnök, a lanttgy számos barátja, ö szülők lés hozzátartozók. A tomaúnnepélyt a lcvenio-zenekar játéka nyitotta meg. Majd következtek Deák tanár tora aszúmat: szabadgyakorlatok, szertorna, vivás, k;> sáílabda-játék (atpely döntetlenül végződött). A diákok a légszebb ejőmo-ue,eh\'ől leliek tanúságot. Holló János Uoiár vezelése alatt ük alsóbb oszlályo-sok gyakoiíatai, tréfás torna számai kövcikczlck, amikel nagy tncg*"Iégedesse! néztek végig. A Végen Marta István igazgató szívből jövő ]>e.széxiet intézeti az ifjúsághoz, ameiylien utalt az uj nemzedék jövő feladataira és a m«-gynrság (x\'lkilüzésfjic. Majd kiosztotta az érmeket. f.
A gimiiáziiinv lomavizsiíáju minden dicséretnél szebben beszélt.
A kiskanlzsal Leventenap Juntu* 15-én
A Kiskunizsui Ijcven,e Lígyosülel június 15-én, vasárnaj) Oz Ország ut végén JevŐ enlöszélen Levente-napol rendez Ili órai kezdettel, tábortűzzel és juniilissal egybekötve, f
A műsor igen gazdag. Hcndkivíil érdekes a muraközi intogyartág megérkezése és a muraközi zenekar játéka. A muraköziekel b pályaudvaron fogadják, akik dtlelÖU 1Ü órakor megkoszorúzzák b 20-as és 18-as hősi emlékműveket. A tjcvonulás a pálya-udvarrél ünnepélyesen tört6iik a városba. 18 muraközi leány népviselet* ben érkezik. A tábori mise délelőtt 11 órakor kérdőd tk q Tcmpioml-téieii, az alsódomborui tűzoltózenekar szolgáltatja a zenél. Ili óiakor pedig térzene ÍQíz. A délufáni programul) két részből áll. Az egyik egy délutániból, amikor u IcvCniofogudalmtit leteszik és szebbnél-szebb tornagyakorlatokat végeznek, a másik oslo, amikor a polgármester mondja az ünnepi beszédei. Emellett nagyszabású népünnepély. \' •
Régóta nem vall Kiskanlzsán ü>cn nagyszabású ünnepély, amelyen Nagykanizsáról is sokan részt vesznek1. (!)
A Vasutas lövész-szakosztá-. lyának kispuska céllövő versenye
A .Nagykanizsai Vasutas Testedző Kgyesülei lövész szakosztálya Június 22-én reggel 8 órai kezdettel a pályaudvari topolyáján meghívásos kispuska céllövő versenyt icudez, A versenyen az összes nagykanizsai lövész Cg}*
nyak és uoyenként gazosak. Az ápolási munkák uagyrésze júniusra inö-radt. A kukorica lielywiként rosszul kelt és kiszánto-láik. A krumpli kapálása folyamatban van, a Jucerna gyengébb, a lóhere elég jól fejlődött, de dlacsouy. A legelők gye|>ezcle csak íassun fejlődött, tufcofc l°4ajviz miatt a iegelietés sok helyen korlátozva van. A szőlő fejlődése Ls .megkésett, a gyü-nulcsfák közül a Voraiakat éppen virágzásban és kötésben érte a kései fagy. A munkás viszonyok kMégilő-uek mondhatók.
Cserebogár-tiszt, mint állat-takarmány
A cserebogár, mint lárva és mint kifejlődött bogár egyaránt a legkártékonyabb rovarok közé tartozik. Kevesen tudják azonban! hogy a nagyobb meny-nyiségben ^yüjlött cserebogárból baromfi, vagy sertés elcsé-i gel készíthetnek. A friss cserebogár átlagban 31 százalék^szárazanyagot, 20 százalék jól emészthető nitrogén-anyagot, 16 százalék ásvány-anyagot, to-. vábbá zsirt és egyéb tápláló anyagot tartalmaz. Szárított állapotban a cserebogár jelentékeny fehérje tartalma folytán gyengébb minőségű hus-Iiszlct pótolhat és baromfival frissen, szárítva etethető. Sertéssel azonban csak főzve, vagy darálva etethetjük. Tehenekkel általában nem ajánlatos a cserebogár takarmányt etetni, mert ez az eleség a tej izét, szagát veszélyezteti! !
A Vasutas csapat is vendégül látta a csáktornyaiakat
JNVTE-Caáktornyai Zrínyi 6t2 (4:i)
Pompás futbuitidő volt l\'rmipján. A Csáktornyai Zrínyi Six)rt Kgylet látogatott el a testvér Vasalás csapathoz. A csáktornyai fullnillislák nem kelteitek csalódást, bár játékuk nem voll az, mint a másik Csáktornyái csapaté, dc jó kis együttest ismcrlünk meg a muraközi Zrinyl csapaiáb\'n. Az is igaz, hogy a Vasút csapata ki-lüi\'Ő napol fogott ki és a mcgfia\'.ali-. tolt támadósor ellen Jobb csapul is hiába küzdött volna. Már régóta hangoztatjuk, hogy tehciséges Satutokat szerepclles;enek a csapatokhfldi. AfL NVTE végre rájölt, hogy miként kell megoldani a táni»dósorl.eli problémát.
Mérkőzés elölt Arató Károly fütö-Itázi főnök üdvőzflli\' a vend édesapa-lót meleg szcretctiéljOi szavakkal, mtajd egy ériékes ajándékot nyujtotl át, amit a csapat intézője köszönt mfcg o, fiuk nevében.
A Zrinyí: Németh — Sárics I., Horváth — Szluma, Belovics, JagapB — Sárccz, Vabecz, Verbaircez, Sarics II. és Medvied, inig
az NVTE: Zrlán — Németh, Horváth I. — Ködbaum, Varga, Horvátit II. — Kelemen, Audri, PUmf. Munkácsy, (\'(¦ász összeállilaslm" szcrQ;;elt.
A gólok igy estek: A Vasul a Itezdo-méuyező és Miuikácsy ügyes egyen! játékával nehéz stcögből gólt szerez. 1:0. A csákloriiyniak sokszor lőu\'-\'k
kapura, A i). puroben Keleineu Pur«! gj-önyörü átadásával elszökik, beadásai Oász knpásWl ragasztja a hálóba. 2:0. Zulá" véd egy két szé,p lövést. Majd Csak* szökik *1 a védőjétől, beadásit p\'u"m hálóba vágja. 3:0. A \'?4. percben Kelemen SLőflle.et csikar ka, majd ]x«nipásan küldi középre, Pum ritkán l\'doti széj) fejessel juttulju hálóba a Lőrt. 1 :0. Sárics I. elsz»\'vkik a tO. pereben, az NVTE védejnn lemarad, fl jobíwzébő átvágja d fay-dát a tiszUin szi-ladő Medvédnek, a&I géll lő. 1:1.
KtkJiv.cn jól szökik cl a második félidő (i. perceoen, lövése kapufárói bálóba pattan. 5 : 1. Csak a 22. percben támadnak cicdiiieníoscji » zöl-l-fehér csatárok, VabficZ szép lulKlá\\at szökleli Medvédet, kinek átadásai Ver-Imüici-z pompás lóvéssel juttatja hálóba. 5:2. SzÓp gél. Pum elszokik a 34. percben, ióvese kapufáról gólba pattan. U : 2.
Zalán a gólokról nem leltet, Tehetséges fiatul kapusigérct. A hátvédek közül Németh nyújtott egész kiváló teljesítményi Horváth i. nérnl játszott ugy, mint legutóbb. A fedezetsor játéka hulámzó voll. Még Varga voft legegyenleícebb. A támadósoi*nn há. rom Natal nevet udá\'uok, Kehtnen még rutintelan, de tehetséges, Andrl pompás .dolgozó.-összekölő, miig Mun-
Nép ÜOatgda Péntehtfll-warnapiql
Többmilliós film I Az olasz történelem Robin Hood-ja
A fekete álarcos
(Salvator Rosa kalandjai) Romantikus történet a királyi udvarok legendás lovagjáról. — A Ilim főszereplői : Gino Cervi, Luisa Ferirla, Rina Morelli és Oswaldo Valenti. Aktuális híradó I
Előadások kOf napokon S, 7, S, vagar- é» ünnepnap 3, 5, 7, «kor.
Nyolc játékossal utazott el a ZMNTE
PBTC—ZMNTE 2: 0 (0:0)
ZALAI K02L0NV
ft
(Folyjatáa az.l. oldalról)
sfih-iek vesznek rewl. A győztes csapatok és egyé^ győztelek értÁfo érem és tiszteletdíjakat nyenosVi.
A Vasutas TE eddifá munkásságával kiérdonrelle a nagyközönség Jjec>(ilé-sót, lövész-saakoSzUlyának teljesitmé-nye pedig ¦országosan ismert, mtrit a MAV igazgatósága is 1 gtelje\'ebben elismeri- A céllövő versenyre számbs budapesti és más vidéki ciő\'.elöség is érkezik Nagykanizsára, liogy jejcn legyen a mérkőzésen. Az OLE pe Ug leküldi több vezető tagját. Nagy Sporteseménye ez Nagykanizsának, uai.el.jv mindenütt fcKigycliuek. Iliszon eddig is országos birüvé váll. A Usztelet* dijakat Nagykanizsa megértő és sport-szerelő közönsége adta össze. Most is kérdőiveket küldtek széjjel, "ogy a kanlzsnl társadalom segítse összeülni n lisztetetdijakat. NemzeÜ öílokttt szolgál a tóvész-szakosztály, azért n lcgmesszebbjneriöleg érdemei a Vasutas Testedző Egyesülelet céljaiban támogatni.
— (A tüzérségi lovasmérkőzés)
tegnapi iafolyásáróJ lapunk holnapi számában résziéi* tn tudósítunk.
— (Az egerswg Baross*,
amely 303 tagd széuJiU, most tartolta évi közgyiV\'sét Czobor Mályás elnöklőiével. A közgyűlés fcöszönclet mondott liivszky Jáms országos elnöknek fárad ha lallűii tevékenységéért és láviratban üdvözölte öl, vatomhu a főispáni és másokat. A Baross Eger-szegen is szép és erei menyes irtunkat végzett, krántősén n kiskereskedő! hiteligénylés terén, amelynek összege 2-15.000 .pengőt tesz ki. A jövő pro-graiusnj\'áu u göcseji hét ftiujilása, jó vasúti összeköttetés me^lorttnltése, a száilodakérdés megoldása és a ^ői tábor propagandájának fokozása szíréivel ,
— (Szombathelyi kirándulók Alsólendván)
Tudósítónk jejenli: Alsotendvára most érkezett taneg az első anyaországi "agyobb kirándulócsoport: a szombat-lielyi Domoiikos-iZárda eiemistái, akiket az alsólendvai származású Szép Adél nővér vezWett 22 év óta nem tátott szülőföldjére. ;
— (Államsegély népházakra)
A földművelésügyi miniszter a di. szeli rk, egyházközség és a "kisbiidsai gazdakör gazdasági népházaink építési céljaira 1000—1000 pengő államsegélyt utalványozott.
— (A balatoni kikötök felülvizsgálata)
most történt ttítg. A feíül vizsga tó bizottság Sztfássy Zoltán dr. kereskedelmi mSiiiszierí t«náosos elnöklete mellett mfegtekhiieUe a balatonfüredi »J hajóépitő üzemit, htíajd a badacsonyi uj Xikölő eiímunjtalatait, a bSf. latongyörőki uj kikötő lés a keszthelyi kikötőt. Zaáa megy-e képviselptébeJi dr. Szüts Andor tb. vm. főjegyző, vitéz Botos Gábor műszaki tanácsos, az államópitésaeti hivatal főnöke és az érdekel járások főszolgabirái vet. lek részt a sxentfén.
— (Megindult ¦ Zalaegerszeg-nlsólendvul vasúti forgalom)
Tudósiiőnk jejenU: Alsótendva és környékének visszatért magyarsága "agy öróimn);! vette tudomásul, hogy Zalaegerszeg ós Alsólendva közt inejjf-indnli a vasuli forgalom. A vonatok ugyan még csak ixndvaliosszufBfuitf közlekednek; moH égy felrobbantott hidat m ég nenil ájtUtot lak le/josfeiu helyre, de pár héten belüf már Alsó-f^idváig kozlv-koduok a járatok.
leges gibraltári támadás lehetőségevei kapcsolatban. A támadás vagy Spanyolország, vagy Afrika felöl indulna meg. Rfr mában jelentősnek tartják azt a tényt, hogy m aduidból asz kövei hosszasan tanácskozott Sunner spanyol kühigyininisz-terrel, akt ezután egymásután
A NEMET repülök a Szent György csatornában 4 hajót, \' 28.00Ü tonnatartalommal elsüly-\' lyeszteltek.
LONDONI közlés szerint a Terron és a Lady Byrd angol csatahajók és a 7200 tonnás Taylor angol páncélos hajó elveszettnek tekinthető.
ROMÁNIA Jakóinak száma a most kiadott hivatalos népszám lálási statisztika szerint 13 millió 493.983. A zsidók saámn 302.090.
MEGHALT Budapesten ma délelőtt Tholdalagi Miklós gróf. 52 éves volt.
TÖRÖKORSZÁGBAN a be nem vetett állami iés - egyházi birtokokat felosztják a nép .között.
ROMÁNIÁBAN június X4na után csak külön utazási engedéllyel lehel (utazni.
ANGOL vadászgépek lelőttek egy olasz vöröskeresztes repülőt, bár jelzése jól látható volt.
fogadta a német, .\'francia, angol, niájd a vatikáni követeket. A jelek szerint Madrid a diplomáciai események középpontja lett, de hogy a háború kiterjesztése, vagy egészen más esemény követi-e a diplomácia munkáját, még nem lehet tudni.
SZOMBATHELY v225 vend gyermeket lát vendégül a nyárra.
BERLINBEN a külföldiek részére tanfolyam nyilt meg, a melynek 300 hallgatója közül 40 magyar. f
AUSZTRÁLIA megerősíti hadorejél, jelenleg már 47.000 ejnfcer van kiképzés aí-Ut. v 1
ZAGHAB és Bnaijalukn közt megindult a vasúti forgalom.
SVÉDOBSZAGBAN a busa és iftkttr-mánylermes kilátások messze alul maradnak az álligon. ( (
ISTAMBULBAN még mftndig 30.000 faliáz van. Ezeket most sebantják és kőliázakat építenek helyettük.
SINGAPUHEHA ujabb 200-amcrikai repülőgép érkezeit.
JAPÁN és a Szovjet kereskedelmi szerződést kötöttek; Japán 30 millió jenért selymet szákit & Szovjetnek mangán és pelróleumlért.
VABGA JÓZSEF kereskedelmi miniszter Hortlvy István kíséretében Szőre letfal vára utesutt. /
— (NYUKOSZ Ugok ItgyeMbe)
A Nyukosz országos\' etttaMI^ katonat^stU házassági óv*tékák ijelér-lékeléae érdekében lépéseké! »k;*r tea, ni, A kérdés, anyagi kihalásának üteg-Ítélése céljából J&WreUiek au\\ össaes nyugállományú tiszíek, Usxtvise^k, tiszti ózvogyek és árvák,^ikjí\' épték; csökkenést szeav«:lett uáza&aagi óva-détí-érléki)apÍrok birtokában vannak, hogy folyó évi június hó végéig az alábbi adatokat jelentsék be az illetékes Nyukosz főcsoportoknak: Név, rendfokoiwit, lakáscím, ßz ertókp*pir értékpai>ir megnevezése és névértérte, a letétbe helyezés időpontja. !2ata>.n». gye területén a nagykanizsai főosoport illetékes, Bajsa utca 1.
— (A hinduk által elfogott angol hajóskapitányok Nagykanizsára szállítása)
sem kel! akkora érdeklődést, mfint az IjMiroskör vasámap délutáni nyári mulatsága a Sugár uH kerthelyisí\'gS. 1^. A közönség ki nem fogy a szórakozásból. Emellett pedig zene, tánc, mulatság: anélkül, hogy ezt a vásárié-könyvecskébe keltone\' bejegyezni. Már ezért is érdemei etnkinid.lÉgési\' Nagy-kttnízsa\'ftd egymásnak ti^Slfozőt a vasárnapi iparosköri nyári mulatságon, a icstület kertlvelyiségébeai. Kefivetőt-l^n idő esetén is\' megtartják a belső helyiségekben. * (:)
— (Zalai kis hírek)
Szemi\'l tartott a tzaíacgersíegi rendőrkapitányságon dr. Petrányi György, fökapilányhelyeltes, a szombathelyi rendőrkapitányság vezetője. — HalúHsa gazella Kulcsár Gyula gajfdsfl\'.gény a kerékpárjával a novai hegyi lejlőa Bicsáií Péterné özvegyasszonyl, — A sümegi bazaltbányábíBi a kőzuzé gépnél való munkánál súlyos sérüSés érte Szabó János napszámost. \'
— (TQz Káptalanfán)
Káptalanfán Németit Sándor és M»-rétéi István föidmüwsek pajtái és isiüllól a délutáni órákban kigyulladtak. A száraz időben gyorsan .eltiAra-pózolt a tfiz. Szerencse, hogy mWlea ház böVizíl kúttal rendelkezik és hogy éppen az égő pajták aljaljan kígyózik; egy patak, ami nagy segilségére volt a gyorsan kivonult\' tűzoltóságnak és a segitségio siető iUkosséguak az oltás, bon. Félórai megieszí^tl tttfunka után a tüz lovábbterjedését rnegs«fti«e>r«-íák. A kár ikörülbelüi 1700 pengő, ei>i)ől míudösszB csak 030 peatfö té-rül meg biztosítás révé".
Blxfaaítaton TŰZKÁR «lletn, m§mn MESTERÜL. I
— (A hercegi Erdöhlvaíalnál)
nyilvántartott régi (törzs) tüzúfa-vwők szrvenkcdjeiMik fcgkésőbb folyó hó 21-ig jelentkezni ós tűzifa szfikség-letüket megvásárolni, thtts \\«vők részére külön ldő]Hvntot fogunk togkö-zdebb kijelölni. Hercegi Erdőhivatal.
— (A rendőrség májust munk&ja)
A m. kir. állan^rendőrség Nagykoni-zsflfi (>0, Zaaegerszegen 25 ecetben [eljesilett nyomozó szo^gá/alot a- míult hónapban. Nagykanizsán 43, Zalfleger-szegen 23 «setet deriUotkea ifcl.
— (15367 pengő a májusi zalai tűzkár)
Májusban a vármegye nsrűlotén ÍR tüzeset fordult elő. Oka 1 esetben kémény szikra, 4 e»eib*n. gondatlanság, 2 esetben kéményt üe, 1—1 esetben gyermekek játéka, Öngyulladás, ¦1 esetben nem voi\' kld*rfth»tő. A -kár 16.307 pengő, amelyből 14.407 pengő térül meg biztosBás révén.
A női httcpé%ek gyógykezelésében a rég be váll természetes „Ferenc Józsel" keserflvitet gyakran RikaíM&*zák*raeri reggel éagyo-morra egy pohárral [könnyen bevehető, rendkívül enyhe hashajtó, iia~ tása pedig gyorsan á« mind«n kt\\-lemetienség nélkül biztosan lel unt-kezik. Kérdezze meg orvosat I
Hm nyaralni megy, vagy hasasabb időt 1811 tavai otthonétól b biztoaitson batBréai lopási kár allsn I
Amerikának napi 15 millió fontba kerül a háború
Rónia, jnniiis 13 A. lapok amerikai jelentés alapján leszámolnak arról, hogy Atnfcrikánnk a háború napi 15 millió fonl sterling, be kerül,, vagyis aimyii>a, ndnt Angliának, Ez n beismerés is nieje-ősitt n Duc> szavait, _ irják a lapok -r-hogy Amerika, ha jogü»g rJOknl ^,
ténylegesen már harcban áh.
Francia beavatottak szerint Amerika a fentiek szerint mindent elkövet, hogy az összetűzést kierőszakolja. Más hírek szerint viszont Amerika és Franejaorszá-g közt a feszültség elsimult, a sziriai ügyet Amerika angol—franda ügynek tekinti és semleges marad.
N\'evvyork, június 13 A képvisciö^iáz -n; szavazailal 25 ellenében liozzájáruU ahhoz, liogy Hoosevel\' le fogl álltasson bármilj\'en olyan üzemei, aliol sztrájk tört kl.
Ugyancsak elfogadták az araerikai halárok fokozottabb (DenŐ késéről szól-) javaslatot.
Roosevelt megoiiottja Közelkelüten
London, június 13 Roosevelt londoni megbízottja Közclkcletre repült, hogy jelen legyen az amerikai hadianyag megérkezésénél. Amerika ugyanis 20 hajót irányított a Vörös-tenger felé. A Szíriában és Egyiptomban küzdő angol csapatok számára visznek ezen megerősitést.
Rövid táviratok
lüALAi KÖZLŐNK
1948. jutllu» 13
Dr. Rovay Imre tanáosnok ügyében a pesti törvényszék ma hozott Ítéletet
— (Megszűnt a mételykor Zalában) ¦
Mijus végéig Zalában lépfenével 3, s^Tcegő őszökkel 3, rYihkórral 10, sertéspestissel 21, sOrtésorháíicx-nl 21 község volt megfertőzne. Mételykor és más betegség inár csak szórványosan kerüli megállapításra. Aasalkiviiol voft Németországba 175 szarvajáijjarhit, 11\' ló, l iiii szagba 331 szar\\itemurhn,
— (Letartóztatott gyújtogató)
Néuwtli József 21 íves amloosi io-vtmte bosszúból lelgyujtotta nagybátyjának, Németh Jánosnak présházát. Az amlocsi csendőrség a lettest lo-(artóz\'atla és l>oismerŐ vallomás.! után bekísérte a kajxmáii ügyészség fog-liazaba>.
— A HÍD .,| ¦ ¦. , - i....
Zilahy Lajos Magyar uiitMí a való* saghau> címmel irt nagy riportot, Móricz Zsigmond erdtiyi útjáról Székely-szőttes, cuiunfci ii\'l érdekes ..úkket, mlg a lap további szel^ivi részét Ijtczkó (léza elbcsi^lé-se, Tersáuszky I. Jciiö rijiortju, l\'Alial Put uj ttob> rá ¦¦¦¦ iccluiikajári I Hunyady Sándor krónikája, Féja Géza irása, MvzŐssy\' Mária (lueszeiéi* és (iúlyiis Pál vermei képezik, Taials! Aron fojytatjn regényét
M. kii. álismépitészetl hivatal Zalaegerszeg.
6794/1941. szárn.
YersBBftáraralásl MMif.
Alulírott hivatal a Sormás községben építendő söiségl elemi Ukola és tanítói lakás építési munkáinak bizlositásáia I. évi június hó 30-an nyilvános versenytárgyalást tan.
Bővebb felvilágosítás alulírott hivatalban nyerhető. , Zalaegerszeg, 1941. június 7. M. klr. államépllészetl hivatal
Z*!«»g«i*».f.
A lrttnyel klr. Jaraablroaat;, mint telekkönyvi hatőasg.
2033/lk. 19.1. tiim.
hm \\A\\kMwi¦-ilw.nai
Czerpán Ferenc borsfil takos végrebsjta-tónak Czerpán Sselényl János borslal lakos végrehajtást szenvedő ellen indított végrehatási ügyéhen a telekkönyvi hatóság a veiíiehajtáíl árveíéat 133 P 56 I. tőkekövetelés éa Járulékai behajtása vígéit a Bonfi kfliBéíben fekvő s a borsfa! 110. ezljkvben 241. hraz. nőlő, rét éa pincének a Felsőhegyen B, 14. alatti illetőségeié 447 P 50 i, az u, 0, 200, sitjkvben 0, hr»x. liáüiiak 3. ss. alatt udvar kerttel B. 49. alatti Illetőségére 150j P, aa u. o. 183. utjkvben 190/b. hraz, szőlő éa rétnek a Sima hegyen B. 6. alatti Illetőségére 163 P 50 U aa u. o. 186. sx!]kvben 19ü/a. hisz. szőö és rétnek a Sima hegyen B. 8 alatti Illetőségére 163 P 50 f, »¦/ ii. o. 219, Mtjkvben 140/c. hisz. rétnek a Cserma dűlőben B. 6. és 8. alatti Illetőségére 70 P, as u. o. 219. sillkvben 448/b. hnz. szántónak a Becel Tábla dűlőben B. ti„ 8. alaltt Illetőségére 150 P, az u. o. 644. •ztjkvbeu 343 hrsx. híznak ti. az, alatt és létnek a Vadalmátl rétek dűlőben B. 39. alatti Illetőségére 10 P. az a. o. 739. sztjkvaen 445 hrai. szántó a Becel Tábla dűlőben B. 42 alatti illetőségére 500 P kikiáltási álban elrendelte.
A telekkönyvi tatásig az árverésnek Borifa községházánál megtartására 1941. évi
Íultim hó 4. napjának délután 3 óráét tűzi kl és az átvexéel feltételeket mi 881; LX. t-c. 150, 5-a alapján megállapítja.
Az árverés alá eső Ingatlanokat a kikiáltási át kétha. Dudánál alacsonyabb, áron eladni nem lehet. (1908 ;XU. t.*c. 26. §.) s-,
Bánatpénz i kikiáltást ár 100/o-a, amelyet a magasabb ígéret ugyanannyi o/o-ita keit kiegészíteni.
Utenyt, 1941. evi április h6 tl. napján, Dr. Koreoss s. k. klr. Jbtró.
A \'¦¦> ,i.....,v hlteJéUl; Balassa $, k.
ir*9 UlckkOarrvM«id.
Grdeke» ággy«t foglalkozott a •budapesti törvényszék Horváth-tanácsa. Itat renditeli fclliniaimOzásni üldözendő ráguluia«Issai váíloitan álVitt a bíróság ilőt\' dr. Novai Imre városi tanácsnok, mert a kir. ügyészség vád-Irata swlnt dr. N\'ovui lanácsiuik dr. Yárkonyi Hc/sö akkori znlne^orsíto^i kir. iMjnzügYjlKuzgató ós tir Molnár Sz;lánl pQ. titkár ellen készitcit M-lci>-szté:oil on nzt áÜttoltn. Iingy dr. Molnár Szilárd luílrjivc Iwtáskóitít, otyan ténykedést vi\'gzdt, nmely nz c^yáltmüködésl u\'le lelae.eltoiim\'- tette. t)r. Novai Imrét "tr Tanús I>cZ5Ő
fludni>csti Úgyvéd védte, Dr! Novai bfuiflenségéi hangoztatta éa Kérto a valóság bixoiiyilásilnak cli* iidelésé 1, amit a törvényszék <Í is lendelt.
A kir. törvényszék ina folytait* a tárgyalást. IléU\'thoznlnlra délután ko-í\'ült sor,
A l)Iró»á(í btlnÖHiick rnondciH ki dr. Novai Imréi több rendbeli Felhatni\' mázasra, lifv&\'jatból QidöwndŐ ragul-iiiíizás vétségében és ezért öt 300 i«a-gő péuzbíinieté-src iU\'lte. Indokolása, ban kimondotta a bíróság, liogy dr. Novainak nem sikerült alUli^ajt bi-zonyilani.
Az iíélet nem jogerős.
Nsfjykanlisa m. város r. b. bírája.
60 kib. 1941. kth.
Nagykanizsa ni. város képviselőtestülete állal megbízott rendőri büntelö biró Meleg Istvánné ellen indított kihágás! ügyben, melyben a vádat Síiében Gusztáv gazd. felügyelő mint,\' szakképviaelő képviselte, a Nagykanizsán 1941. évi méjua hó 23. napján aicglnrlotl nyilvános tárgyalás ulán következőleg
Itéit:
Meleg Istvánné sz. Kovács Rozália so-mogyszcntmlklósi születésű, u. o. 68, házszám alatll lakos, 38 éves. róni kath. vallású, h ártartás be li foglalkozású terheltet azért, mert az 1940. december 21-én Nagykanizsára eladás céljából behozott tejet a kaposvári mezőgazdasági vegyvizsgáló álomis 2353-4/1940. sz. elemzési bizonylata szerint glzzel kii. 15, !1-ve 19% ban meghamisította, továbbá, mert u. e. alkalommal 1 kanna tejed a vlisgátat előtt kiöntött és Igy az ellenőrzést meghiúsította, bűnösnek mondom kl az IBÖBtXLVI. t.-c. jLfi-ába, ÜlatVe a 71.000/1024. F. IVL sz, <íénöleJct LtT§-ába ütköző 9 rendbeli kihágásbatr^és u e. törvényszakaszok alapián, az 1928, évi X. t-c 4 és 7. § a alkalmazásával ezen Ítélet Jogerőre emelkedésétől számított 15 nttn alatt végrehajtás terhe mellett behajthatatlanság esetén 2 napi önköllaégen eilöltendó elzárásra átváltoztatandó 10 pengő pénzbüntetésre ítélem.
Kötelezem terheltet 23.20 P vegyvlzsgá-latl díjnak 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett a kaposvári mezőgazdasági vegyvizsgáló állomás Javára a várost pénztárba leendő befizetésére éa\' az esetleg felmerülendő eljárási és tartási költségeknek ugyancsak 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett leendő megfizetésére.
Elrendelem vé^OI az ítélet rendelkező részének a Zalai Közlöny c. lapban terhelt költségére leendő közzétételét
A kiszabott pénzbüntetés az 1400/1938. P. M. sz. r értelmében felerészben az államkincstárt, egy negyedrészben Nagykanizsa megyei várost, egy negyedrészben az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézetet Illeti.
Nagykanizsa, 1941. évi május hó 23-án.
SsSnyl s. k.
r.ikl\'ul lllililei-j blld.
A kiadmány hiteléül: Grábárné
líöá rb. klidí h.
APRÓHIRDETÉSEK
rrűhirde*** «{a ymáMwmém tm¦>¦¦¦«> 10 »*N> "iKf, ml*<Wn tovsbM mi 0 nHr, Mik&Jim,\' itúlu *0 niWf, mlmaSM krvlbbl uó 4 íiii.v
ALLA»
aX«o«l«t (dveez«lc 15-tdl, katonavlael-tel, beíró kontra. CIroet leadni a klad^-hlvtlalbia. 7
Meirbliuiló k»i*r4a*l felvessek. B6 vebbet a« .Ideál" dpőOzletbao, rtj-ot U.
177B
ADÁS-VÉTEL
Vműá egy sodrony, ágybetét é& egy vaságy, voraimsrty-n. 13. 1768
KladA burgonya illatok részére, olcsó irban. Siablks latrán, Eatvoslér 10. 1774
HAI BS D40ATLAN
Rikiczl-u. 4. nlmu hit «leadé. 1773
I- IlUlÉSllti —.
! Mindenki a helyi kereakedőzcnel I I ée lparosoJcoál hseretie bel
ZAE.AI K<Ű2tOHY
POLITIKAI NAPILAP. Kiadja\'. „KozgaitUstgl R. T. NagykaaUia".
Felelőt kiadó: Zalai Károly. Nyomaton : . a „Küznazdaaifll R, T. Kagykaniiaa*1
nyomdájában Naijykaalzsan. (Nyomdaőrt Meli Zalai KaraiyJ
Hirdessen o Zalai Közlönyben
Villamos
tűzhely és sütő
ri»BTtifflflfflrim«stfflrli^lranTa
\\
használata megkönnyíti
i In i < 11 i i i niunik\' i >
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÜLGYI-nél
Sugár-ut 2. I2M
81. évfolyam 184 szám.
Árm 12 mi
> te tdtt&ttmílAlx Fű* 5. Bzám.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarli» Lajos
EtÖlUcteal ára: egy bora * peogÖ 40 Htter. S/crkcsitöaégi ét iííadótilmbüí tefcíoa! 78. tx.
Feltalvás a vármegye
SzámbaVévé a termény készls-tekel, amelyek a honvédség és az ellátatlan lakosság szükségletének biztosítására az igénybevételi eljárás beszüntetése után, ezidőszerjnt, azuj termésig rend el kezesre állanak, megállapítást nyert) hogy c készletek nem fedezik az uj\' termésig a szükségletet.
A helyzet rendkívüli komolysága szükségessé teszi, hog$\' a vármegye lakosságának áldozatkészségét ismét igénybe vegyük. Ezért — a helyzet teljes ismeretében és felelősségem tudatában — újból kérő ,,szóval fordulok a vármegye lakosságához, elsősorban a gazdatársadalom-hoz és a tehetősebb városi lakossághoz, hogy hozzon ujabb áldozatot a közért, a vármegye elláíatlanai mindennapi kenyerének és honvédségünk ellátásának biztosítása céljából. Jól tudom, hogy az ujabb felajánlás már nem a feleslegből, hanem a mindenkinél visszahagyott jogos készletből történhetik meg, dc tudom, vannak sokan, akxk ebből a készletből is nélkülözhetnek és ha csak pár kilogrammal is, de a honvédelmi cél érdekében, haznfias áldozatkészséggel fognak adakozni. A mindennapi életre csak szűkösen elég napi fejadag biztosítása érdekében nem zárkózhatik el senki az adakozás, elől, ckinck ennél többje vau és módjában állt ennél löbbet fogyasztani.
Magyar Testvérek ! Halljátok meg komoly, kérő és intő szavamat. A; dolgozó magyar családok, testvéreink megélhetésének biztosításáról és a magyar honvédség ütőképességének meg őrzéséről van szó addig az ideig, a inig a Mindenható áldása, az Uj kenyér meg nem érkezik. Sziveiteken kopogtatok, adjon mindenki, aki teheti, ha csak keveset is, dc adjon jószivvel, a közösség ludatálól áthatott testvéri, és hazafias kö teles ségérzés-töl sarkalva. Bizom Zala vármegye hazafias érzésű, áldozatkész lakosságában, amely komoly időkben mindig megértette kérő szavamat és helyt tudott állani s törhetetlen hittel bizom benne, hogy most is megért és tudni fogja, mi a kötelessége !
A felajánlás a községi elöljáróságoknál történik és vonatkozik kenyérgabonára, lisztre és tengerire. Az átvétel a Futura bizományosai utján, az érvényben levő átvételi áron fog nieg"-törlénni. Az átvétel lebonyolítására nézve külön intézkedem. A kalonai osztagok terményigény-nevétcli eljárása ott, ahol házról házra járva még nem történt mcg, folytatódni fog.
Német repülők bombázzák a Szíria ellen támadó angol hajórajt
Tovább tart a francia csapatok sikeres szíriai ellenállása — Roosevelt táviratban biztosította az angol királyt Amerika teljes anyagi támogatásáról — Külföldi lobogók alatt akarják kijátszani az amerikai hajók a semlegességi törvényt — Roosevelt nem nyilatkozott a Robin Moore elsüllyesztéséről
A sziriai helyzet ma reggelig lényegesebb Változási nem hozott. Francia részről hangsúlyozzák, hogy a sziriai francia csapatok mindenütt hősicsen ellenállnak és több helyen •visszaverték az angolokat. Maguk az angolok is elismerik, hogy Da-
maszkusztól és Szaidától délre állnak és abban reménykednek, hogy a városokat harc nélkül vehetik birtokba. Francia neszről azonban ismételten kijelentették, hogy nem adják fel a harcot és továbbra is hősiesen ellenállnak.
Szalda külvárosaiból kiűzték az angolokat
A szíriai helyzetről érkezeit legújabb (jelentések szerint az ell lenség nyomása erősödött az elmúlt 21 órában. Páncélos gépkocsikkal megerősített osztagok támadtak Szalda ellen. Sikerüli is a város külvárosaiba benyomulni, később azonban a fran^ cia védők lendületes cllcnláuia-dással visszafoglalták állásaikat*
és kiűzték az angol csapatokai a városból. Másutt is nagy sikerrel állnak ellent a franciák.
Jelenleg Hermán tói keletre vaunak nagy harcok, valamint Merdsz Ayumuál.
A támadásokban az angol tengeri erők is resztvettek, amelyek a tenger felöl lötté&.a.francia, állásokat. 1
Német gépek bombázták a Szíria ellen támadó angol flottát
ben közölte, hogy a Szíria elölt lévő angol flottát a német repülők megtámadták. 8 vagy 9 német gép támadt, közülük 4
Budapest, június 11 Az Uj Nemzedék kairói jelentése szerint a brit közelkcleli főhadiszállás hivatalos közlemény
zuhanóbombázó volt. Angol vadászgépek felvették a német gé> pékkel a harcot. A bombázás eredményéről és a harcok ki_ meneteléről semmit nem kőzöl az angol jelentés.
Elsüllyesztették m Robin Moora amerikai (j&JEÜst és a Malaya angol csata* hajót
Az amerikai hajók egyikét, a Hobta Moore gőzöst, amelyik Angliának szállított dugárut, az Atlanti-óceán déli felében a németek elsüllyesztenék. Még nem érkeztek be a .hivatalos jclenlé-sek, de Berlinben hangsúlyozzák, hogy az elsüllyesztés a hadijognak megfelelő szabályok közi történt és Németország mindig hangoztatta, hogy a hadi övbe kerülő külföldi hajókat, ha\' tiltott árul szállítanak Angliának, elsüllyesztik. , ,\\
Ugyancsak tegnap süllyesz-(Folytatáa az 6. oldaton)
Bárdossy mtnIszterelDOb a IÉP értekezletéé a S» és bel-politikai eseményekről tájékoztatta i pártot
Ilovszky János, Nagykanizsa országgyűlési képviselőjének nagy beszéde a Házban az időszerű gazdasági kérdésekről
Budapest, június 14 j
A MÉP tegnapi értekezletén Bárdossy László miniszterelnök beszédet mondott a külső és belső politikai eseményekről. Mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy a hármasegyezményhez való csatlakozás és a tengelyhatalmakhoz fűződő szívélyes barátság magától értetődő következménye volt a római ul, illetve régebben a berlini láíoi gatás. Mindkét baráti állam vezetőinél a magyar barátságnak, megbecsülésnek és együttérzésnek sok értékes ielét tapasztalta. Német- és Olaszországban derűs, magabiztos nyugalmaiéi erőt sugárzó elhatározásokat lá-
tott.
Hangsúlyozta ezután, hogy a kormány nem töltötte tétlenül belpolitikai szempontból sem az elmúlt heteket. Megemlilette a benyújtott törvényjavaslatokat és kiemelte a faj védelmi törvényt, amely a magyar házassági jogot módosítja. Hangsúlyozta, hogy a gazdaságii leletben öntudatos, magyar, keresztény szakembereket kivan látni a vezető állásokban. A cél az, hogy dolgozhassunk ! mondotta
nagy tetszés közben.
Ilovszky János nagy beszéde
A képviselőház tegnapi ülésén felszólalt Ilovszky János,
Amikor a kérő szavamai megismétlem, azt is ki kell jelentenem, hogy az államhatalom minden eszközéi igénybe fogjuk venni azokkal szemben, akik a komoly idők szavát meg nem
értik és csak önző érdeküket szolgálva, készleteik dacára az akcióból magukat kivonni akarnák.
Vitéz gróf Teleki Béla ». k. Zala vármegye fóiapánja
Nagykanizsa országgyűlési kép: viselője, aki nagy beszédet mondóit az aktuális gazdasági kérdésekről. Ilovszky János hangsúlyozta, hogy a zsidóságot négy vonalról kell mielőbb kiszorítani: az árubeszerzés, az igazgatósági és vezérigazgatósági tagságok, az anyagszétosztás és a hitelélel frontjáról. Követelte, hogy mindaddig, míg a íí. zsidótörvény nincs meg, árukiutalást csak keresztényeit kaphassanak. Kérte, hogy ennek érdekében a Baross lilkárság közvetlen érintkezésbe léphessen az anyaggazdálkodási szervekkel. Végül sürgette a harmadik zsidótörvény mielőbbi megvalósítását.
ilovszky János felszólalása világosan igazolja, h\'Offy a kor-máuyelnök és a párt tagjainak felfogása teljesen azonos, hisz lényegében mindkét felszólalás azonos keretben mozog.
ZALAI KÖZLÖNY
1941, luiilu» 14
_ J3- 6flAT,l\'.\',:üÍKSZERT, » ""gSZEHuVESET >>^k,\'ífSr,1
z s« too «^avuMi
I*d-a>t8.(a K a ron» ¦wtfladiv il uxrrbtn).
tüíúíinfO pili-, íklíet fa !í!liíf|4iüij-l;1l\'it]tly.
Bada^ssfL mfisoráa
6.45 Torna, Hirek. Kötvények. Hangi ttiez*k. — Utána: ltti««nd. — 10 Hírek, — 11-10 Nemrtitözi vizjíjtő-szolgálat — 12 Harangazó. llinraiisz. Idöjárasjtleniés. — 12.40 Htok. — 13.20 Möjeáiés, időjárás, és vJz.Ulás. jelautfe. — 14.30 Hírek. — 14 45 Mü-KorismertcUs. — 15 Arfolyataíiirek, piaci árak, aelnúsrerárak. — 1045 Idöjíl&és, időjárás jelentés, hírek. — 17 htok szlovák és ruszin nyelt*... — 19 Hírek magyar és Totná\'» uyátt+u. - 21.40 Hírek és idöjárásjeieniés. -23 Hírek Oémet, oüísz, angol\'és tntao\'* nyvntn. — 24 Htok.
8UTonr
etaköalettwn
Gábor műasztalosmái
vegyen vagy rendeljen. tiafykaatsM. Váiaékás psUte.
BUDAPEST h
. 17.40 HaJióponn — 18.10 Bcrcyaiyi IrCn és Giipar Jl.iu cimlMÜjm)4cctlO se. — rSSO Várkonyt Zoliin \\e-sean mond. — 10.20 A Hádio SzaiTfltfue-kara. — 20.10 Sldáiiial Imié zouflp-razik. — 20.40 1;dl i;i nóla,. Szinmü három IHv-oriásban. — 22.10 Tátidé-mszak. - 23.25 Sárai B«iW«r otíiay-zeaekam. Varga InrM oneMl.
BUDAPEST U.
TX90 Horvalh Elemér cigányzene-kora. — 18S0 M*T*j"zdM»sl fflir.i. - 19 Zalínrj- Alulír orgonál. - 1K.30 l-HolwaU. - 20 Hinak. _ 20.10 \'l\'áncienje»k. — 21.10 1-ttolvaaas.
ELVESZTIK franciaországi uiLampolgársáűukut azok, ukik 1040 május líKés\'julius ÜOkdzt kíllföldre menekültek.
PETAIN ínelcgluoigii üzenetet küldött Francohoz és elnézést kért, hogy mosl\'iiein viszonozhatja Eranco látogatását, de baráti együltmüködísükről biztosítja. . v
aondoskodjait o»f*d-jért.1, kSsafin életblzto-¦itAat, háború esetés*® im érvénye* I
A gyomor ts a bélcsatorna alapos hitlsztlt48ára Igyuim hetenként legalább (gyuer lejH\'.\\ HYk-léskor eav p">hlr természetet .Ferenc Jómét" keterüvhel, mert ez gyorsan és blítosan takadlla kl tt emé«»ré« salaekel lelt ut|ail 4» az egétz anyagereret előmozdítja. Kérdene mrg orvosai 1
lobbra hajts! — Balra elffu!
Megérkezett a Jobboldali közlekedésről szóló rendelet a nagykanizsai rendőrségre — A kapitányság előkészülete! az uj rendre való áttérésre
Magyarországon kívül már alig van ország Enrollaban, a mely a baloldalon való közlekedés rendszerét fenntartaná. A jobboldalon való közlekedés általános európai rendszeréhez való álállósához komoly érdek i !i/.tul i k és azéct.a kormány intézkedett, hogy\'Magyarországig áttérjen a jobboldalon való közlekedésre.
\'A kö^ekedési reform jelentősége rendkívül nagy, inerltoe-vezetése sok technikai átrendezéssel kapcsolatos.
Az erre vonatkozó rendelkezés tegnap érkezeti le a nagykanizsai kapitányságra, amelynek vezetője, Kovács Nagy Pál főtanácsos már meglelte a szükséges élőin lézkedéseket.
Kovács Nagy Pál főtanácsos ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az átmeneti (kezdeti) időben fokozott figyelem és óvatos-
ságra lesz szükség a közönség részéről. A rendőrség a forgalmasabb ut és átkelési szakaszokon mindenütt őrszemeket fog állítani, hogy a kerékpárosokat, autósokat figyelmeztesse és segítségükre legyen az uj rendre való áttérésnél. Ahol nem lesz rendőr, ott a kerékpárosoknak le kell szállniuk gépükről ésgya logszerro! folytatni útjukat. Persze ez csak a kezdeti, átmeneti időre van tervezve, míg a kö-zöiiség~4eljeacn beleszokik az Juj közlekedési rendbe. Az uj jelzéseket az áilamépilészeti hivatal helyezi el. Motorok és gépkocsik a városban csak 5—fi kin sebességgel hajthatnak. Az uj rend bevezetése számos intézkedést tesz szükségessé, így a jelző táblák áthelyezését, autóbuszok ajtajainak áttételét, stb.
Az áttérésre természetesen megfelelő idő áll rendelkezésre.
iiép MoxtJÓs Péntaktfll ¦ wArnapin i ~W*Í
Tfibbmilliósfilmi Az olasz történelem Robin Hood-ja
A felcete álarcos
(Salvator Rosa kalandjai) Romantikus történet a királyi udvarok legendás lovagjáról. — A film főszereplői : Gino Ceirwi, Lniea Ferid*, Rina Morsili é« Osvaldo Vallanti. AMuAlisi hirstdal
Előadások köznapokon 5. 7, 9, vasár- és Ünnepnap 3, 5,7, 9-kor.
Újult erővel indult meg a mozgalom Nagykanizsa magasabb lakbérosztályba sorozása érdekében
1937-ben történt, hogy Nagykanizsa erőteljes mozgalmat indított magasabb lakbci*osztály-ba sorozása érdekében. Az\'erre vonatkozó memorandumot küldöttség vitte fel Budapestre és átadta a miniszternek. Iimellelt a KANSZ országos clnökségei\'is eljárt Nagykanizsa ügyében. Azonban a viszonyok nem voltak megfelelők és kedvezők Nagykanizsa kérelmének teljesítésére.
Dr. Thohvay Zsigmond ny. i>ostühivataii igazgutó -nem hagyta annyiban a dolgot.^Mög-mozgatott mindent, amit csak leheteti és számos esetben eljárt ós tárgyalt a szóbanforgnl tényezőkkel. A mult napokban ismételten eljárt és tanácskozott dr. Javorniezky Jenő miniszteri tanácsossal, akinek
ajánlatára most újból megindul egy erőteljes mozgalom a nagykanizsaiak régi kívánságának teljesítése érdekében. Dr. Thol-way ismét érintkezésbe lép a helybeli vezetőkkel, újból alapos érvekkel alátámasztott kérelmet nyújtanak be a miniszterhez. A légkör ugyanis ked* vezöbbé alakult. Nagykanizsa mellett Székesfehérvár és mintegy liat más város is hasonló módon kéri lakbérének magasabb osztályba sorozását. Megvan minden lehetőség ahhoz, hogy a többi városokéval együtt Nagykanizsa kérelmei is tárgyalás alá vegyék. ,(
A mostani uj mozgalom a magasabb lakbérosztályba való sorozás érdekében ma már sokkal kedvezőbb légkörben Indul.
Terményei* fftskár «lien Ataiánybiztoeitée keretében biztosíthat]* legoloeobben I
UJéaliBsíMáltlrégá^kvétela&ielaáiiMj
írógép átalakiJásoksl
magyar beosztásra a legolcsóbban is leggyorsabban vállalja:
Szloboda József és Fia
lresapvallaUt HagTkaalua, Fó-ut 8. hh Telefes: M3.
á lfolra Dane leánygimnázium
a jövő tanévtől kezdve fokozatosan alakul ál úgynevezett no*. \'nevelő intézetté.
A nöncvelő intézet érettségit adó nyolcoszlályu kozépáskolu. Alsó tagozata gimnázium (latin nyelvvel, amely helyett francia vagy horvát nvelv választható), felső tagozata liceum. Korszerű, a nőnevelést különlegesen szolgáló iskola-tipus, mely amcjlolt, hogy a nőket otthonalapitásra neveli, még sokoldalú elhelyezkedési lehetőséget is nyújt (posta-távi rda. különböző hivatalok). — Érettségije [pedig föis-ikolák végzésére jogosít, (lanitó->képzö akadémia, jwlgárí iskolai lanáirképzö főiskola — amely után az Apponyj kollégium végezhető, — kereskedelmi akadémia, festömüvészoli-, zenemü-vészcli- és lesínevolési főiskola).
A liceumi osztályokban a német mellűit, mint rendkívüli tárgyat tanulhatják növendékeinka francia vagy a horvát nyelveIJs,
Egyik előnye, hogy a polg. i,. oszt.-ból különbözeti nélkül lehel.a Uccum I. oszt.-ba lépni.
Ueiratás: ion. 26—27. d. c. 9—12. lieiralási dij agimnázium és liceum I. osztályaiba 10 (két részletben) és havi 10 P tandíj. A gimnázium lobbi osztályaiban a légi. (0
_ A voT srékvsl«h(*r«ári 01".
I HÍJ. VI. 11,1 közös KrAogta^í «\'g>-íw
L-1-1 száradAtuk vo| Ildlsitte-
gjTy .(eiiö tíartalikos-ha-inajv a pa-r;wcsnoka, mikor «z *ri«.l 1915 Jiuinis Íj-Öl Itawa Ituskit kftmj\'éki ZJtwii-dow mcÜClt az oroszok e\'íai (átaotadást hajlott vígre. BáUTOgjTBy j^izadával azt a jviranciot kjpta, hogy jz iííeu erősen kií-pi.etl orosz állásokra arcban támadjon, Dátsjji(*lgy»y, XWm lórű;l\\o as. iflcn erű* eaUMisÓfle; tüz«i, hösicwoii \\r^;tlo csapalát n táotaiásm ís igvti-kcwil az cilenség Hgjietinét niiigána \\oimi, hogy az (Alalbót támadó sz-mil-Módos csapatrészek líöTmyebbe.i jns-sanak dőre
MlmlenAtl rsapaii i\'tjn járj. mi() súlyosan bebesüüen össm nc.n rogyott.
Vitéz oiagatárfásáért n kulouaj ír* (K-iiiíieiHincl tünkeitek ki.
F«*áro.i „i»ín áiiő Mr- ! Fonal- és textiláru festés, kikészítés f"W,>4r N-*"\'"án! i Fehérítőgyár . Indanthrenfaalas
Faiihafestészet • Vegytisztítás
Sí*" !t!,*X.T*LL"?>J***í2T\'\'t*<\'* «**m. Találom 3-44.
mi. |ünlu« u
2ALAI KÖZLONM
a Zalai Közlöny gyűjtése az árvízkárosultaknak: 3415 pengő 29 fillér
Szíria helyzete a világkereskedelemben
Szíria francia mandálumterü-let a nemzetközi érdeklődés \'középpontjába lépett. 3.8 millió, lelket számláló lakossága bizo~\' nyos jelentőséggel rendcikozik a külkereskedelemben. A háború előtti 5 évben, ha a francia frank 1936 szeptemberi, értékét yesz-szük alapul, forgalma megsokszorozódott: behozatala 1934 óta 1938-ban 29.8 szir. fontról 70.8 millió szir. fontra rúgott. A kiviteli számok a kővetkezőképpen alakultak : 1934-ben 8.2 millió szir. font, mig 1938-ban már 29.3 millió szir. font. A szirv font 20 francia frankkal \'egyenlő és 1939 közepén,1.23 RM-kal jegyezték. A terülel kereskedelmi mérlege még magas fokban passzív, amely azt bizonyítja, hogy ez a Földközi-tenger keleti parividékén elterülő ország; a gazdasági fejlődésnek még csak a kezdetén áll.
Szíria behozatali cikkeit ipari áruk alkotják. Első helyet a texliláruk foglalják el, jóllehet Szíria nagyon jelentős mértékben foglalkozik gyapottcrmclés-sel és pl. 1938-ban negyed\' millió szir. font értékű, nyersgyapotot szállított Németországnak. A háború előtt gyapjúban, js felesleggel rendelkezett. 1938-ban egyedül az amerikai Uniónak több mint 1 millió szir. font gyapjút adott el. A tcxlilbcho-zatal mögött következnek ít többi ipartermékek : acéláruk, gépek, kémiai cikkek és gyógyszerek, továbbá ásványi termé kek. Kiviteli részen kevés a vál-: lozatosság. Bizonyos agrártermékek, elsősorban olajfa-olaj szerepelnek itt. fA már emiitelt gyapoton ás gyapjún kívül a tolást, citromot, árpát és vöröshagymát nem szabad elfelejtenünk. SzAria kiviteli jelentőséggel rendelkező egyellon ipart terméke, amely xránt a háborn előtti, utolsó években igen nagy külföldi érdeklődés nyilvánult meg, a selyemszövet.
¦\'Szíria külkereskedelmi partnerei kőzött behozatali szempontból első helyen áll Anglia. Szorosan ulána következik a mandátum birtokosa, Franciaország. A két nyugati halalom a háború előtt az\'egész szir behozatal negyed részét látta el. Németország Japán után, ameh különösen textilárukat szállított, mintegy 5 millió szir. fonttal az ötödik helyet foglalta el. Köz* vétlenül utána következett az amerikai Unió, Románia, Palesztina és Olaszország. Ezek az államok a szú* kivitel mintegy 30 százalékát vették fel. Az a tény, hogy Palesztina angol mandátumterülct .a szir élelmi-szerkivileltől egy idő óta elesett, aktuális jelentőségű. A szir áruk második fontos kiviteli piaca a háború előtt Franoiaor-•szág volt. A harmadik helyet ¦Olaszország, a hatodikat pedíg^ (Nagybritannia és az amerikai Unió ut&i) a NémetbBirodaloni löltölte he. Nem fér hozzá kél-s^&.nocy Sziria a két tengelyhatalomban tcljc.si,tőképescbí» szálUtókat és fogyasztókat találna, mhit a nyugati hatalmak és az Amerikai Egyesült Atfla-¦mok,
A Kormányzó Ur Mhnasára, &z árvízkárosultak megi.egélyezéséíe indulóit országos gyűjtés)*\', mini ism« e-les, a Zilni Közlöny szerkesztősége -U készségééi kapcsolódóit lete és fennek során a mai náplg 3415 teu;ő 20 hűén gyűjtött össze. A már nyugtázott adományokon^ kívül tegnap érte-zett be May Mária öt pencőj adománya, amelyet tovább ito ttunk rendeltetési helyért.
A nagykanizsai tábori tüzérosztály Űrnapján díiuuSn zártkörű házilovas-mérkőzést és lovosberrJutatól lew\'e-z*tt, amely ismiét lénye en beWzoiiyi-tolta, liogy honvédségünkben az ősök minden erénye és nomteetl (szíiWerr.e, a nu is hagyományai és teluekészséfjc fokozoit mértékben ilnek és ké|esi|ik arra, hogy Eon\'os nemzeti [etWwukat hatványozoltabb mértekben betéltsék. Kár, liogy zártkörű «lt a tüzérek szererié: e. Hogy i:em nézhették végig a város sok ezrei iés gyönyörködhettek derék honvédtCizérségünk tcVjesiíme> nyeilyen. re dacára a zártkörű* mérkőzésnek, mégis foóp számfu, dísiCs, előkelő közönség \'.e\'enl meg és vett részt a tüzérosztály lovas-ünnepélyén a laktanya nyitott\'lovardáján. A páholyok szorongásig telve. A díszpáholyban vitéz Akay László, vitéz nemes Széchy Inúe tábornokok, számos törzstiszt, dr. Krátky István polgár-mes;er, dr. Haám líniő klr, törvényszéki <biök, Kovács Nagy Pál rendőr" főtanácsos, dr. Ixiulay Alán járási főszolgabíró, stb. A többi ráhelyoklhn szintén a, tisztikar számos, tagja, a \\orosi közélet ismert vezcIŐférfiaJ, könnyű nyári ruhás szebbnél-szebb asszonyok és leányok pompás csokra, nagyszámban vonnak nz*nba élió nézők, katonák hozzátartozol, kiknek már nemi jutott hely. t í
Az előkelőségeiét vitéz Krassay<T-ái parancsnok fogadja.
A\'bort véd zenekar a Mag>ar Hiszekegyet játsza Hering Vilmos karnagy vezetésével, majd kürt harsan és a bemondó a lefolytatásra korüJŐ\'mttsor minden szánüál lemondja és ismerteti.
BavazetásQl
Szodfridt Imre szds lovával a dtsz-páliely < ló üget, tisztp\'e^ a tábornokok tlőtt, majd megkezdi aiuidásyugTetó-sái. Pompáson veszi o* egyes akadá-. lyokat. Szodfridt szds előrendü, ismert lovas. i
Legényt ági pótló dijugretás
következik. 12 legénységi állományú
Tckiniel\'el az aüsr^n felszólítására a gyűjtést to kell zárnunk és az el. számolást fel keli terjesztenünk, további adományokat nem fogadunk el, de mindazoknak, alkik ínég adakozni óliajlonak a kiadóhivat\'1 szive: cn ad csekliapol hogy adományaikat köz-ve;tebül leküldi\'essék.
Az *léu szép eredmény egyébként Nagykanizsa társad! Emunak megértő szivét és áldozatkészségét dicséri.
lovas vesz benne részt. 8 akadály 80—100 cm.jg, A közönség íigyelornl-mel kisér aúntlen lovast, átugmtá-st, örül és tapsol, ha sikerül egy ataJályl vennj, szurkol, a lovassal éiez, A lovasokon megjátszik az iskola Egyik-másik 1> kissé izgatolUvak bizonyul, összevéve: a létesítmény apóit- és katona-szerü, Néliányan a hibapento-kat tavi tják. Vé( fcí,cs oi e: I nién y « következő": \\
1. Jebtlfulussy György kp. főtüzér ¦llttnlan. kjvávai 2. Dános Béla főtüzér .picike lovával. 3. lakatos Mihály tzds .rjteg« lovával. 4. Vitéz Kar árny Gyula kp. fŐiüzéruTamft»u.H: továval. 5. llajczik János főtüzér ¦ Ujtó. lovával. 6. Lakner Lajos tüzér • Usxfalva* lovával. (Futottak még: Ká-lovács István tzds, TÓÜi János tzds, Gubineci Sándor Iwis, Tamás István tzds, llauch Ferenc kp. és Sebestyén Pál kp.) ; ,
Sok derültségei kellett a kővetkező tréfás kocsikázás.
Ax altiszti pótló díjugratásnál
lS^n-vettek részt;- hadopródok, altisztek és szakaszvezelők, 10 (akadály 80—100 cm.-ig. Szép korntly 1*1*-sitmény. Egyik másiknál a tábornok is tapsol
liredmény: 1. I)r. Császár Lajos hdp. tűzmester L:íi< lovával. 2. Ta-bajdy László hdp. tüzm. .Upvágási lovával. 3. Mozsdényi. J^nŐ szkv. \'Oszcg. lovával 4. Salamon Imre szkv. \'Krajcári. lovával 5. Sipos Imto tüzm, .Átkozottt-lovával 0. Gróf Lajos tüzm. .ünnep. lovával. (Dr. Császárt és Tabajdyt megtapsolták.) (Futottak még: KUs Ernő hdp., Szögi János hdp., Kiss Esetnél\' hdp., Gyí-móthy János főtüzttv., Bárándy bVla snkv.,#Tóth DéJa tüzm., Kovács Ferenc hdp., Szabó Lajos f*kv., Smil-üár Emánuel hdp.) \' \'
Zfákban futóverseny következik. A Füst faragók és MarhaidomArok osa-pata közért. Tréfás jelenet. A közönség sokat derült a-jól sikerült mókán.
Muras zeni mái tonl (muiaközl) darabos prfma minőségű
BARNASZÉN
házhoz ázáUítva A R mácsánklnt. Szagtalan, nagy kalórlájti, Mlzetésre kiválóan nlkalrna.K, kevés hamuval égö szén.
Kapható: int
Dr. Boám KtVroly
bor- ás íaértékwltö tegsél
Nagykanizsa, Vécsaru 6, \'i\'ol. 09. ¦••t uuviraatta hm tá-ll airanétl
Tlaztl pótló dljugraUa.
nószivesznek lisztek éfl ttszljelöltak Nyclcan indulnak^ 12 ovadáty, 80—100 an.-ig. A közönség lUeien ng)eli az egyes lovasokat. V
Eredmény: 1. S:endrői KováolíJmfe hdgy. .ncinéuy. lovával. 2. Fáy Sándor íls. -Urapus. lovával. 3. Hétji Székely Dezső fhdgy. .Ugatő\' lovával 4. Millóssy Károfy zis. .ogj-eskedő\' lovával 6. Tóth Tivadar hdgy. -üreges, lovával. Fáy zászlósi lelkesen megtapsolták (Futottak rnjég: Kádassy Ernő fbgy., Simor Iaszló hdgy. és Fodor zTilán hdgy.) í,
Versenyszámon kivül futoltak Ná-dassy Ernő fhdgy. »Vulkáni lovával és Fodor /dián hdgy. .I^slázo. lo-vayri. >¦ \' •
Tréfás lóversenyjelenet követi érett ezután ismét;
Manyaaszonyr«b,UiB
Három seekér indul kntagyamkkal. ir\'gylkben fl a menyasszony. Yak-merő legények tátaoladjak mej? a .siAkte-relét, annak nére fegyverr<I vét\'ekezik. Harc sebesüllek) eL Eközben azonbáji a fürge lovasok elkapják a menyasszonyt. Sok derültség. Taft?, Tefea^s.
Szép \\»lt a négyes^ogat ligitás, ftoiit Fotlor 2clián hdgy. bemutetott. fA fogatokat Fodor ZolM11 hdgy., sala-inon Imre és Szabó l^jon kzVv. hajtják. Tapsot kaptak ők ls.
A lovas k arusszjelt, melynek 12 lovasa a régi tüzéregy^ajridiAt vbelL a honvédzenekar játéka mellett, Gróf József tűzmester matatja, te. Igen szép bljesitmény.
Halásas veit a hatosfoMH-karusszvi, amit Fáy Sándor zls mltitatott be; Nagyon vefifcg t4ps járt ki érte.
Itéiyi Székely Dezső tób#hi*gy felesége osztotta ki ezután az érlékes dijakaL < " r ff
Bemondók vcítak Bárámty Béla szkv. és Kéri Károy kp.
A rendezőség nagyon meglnhet t-ié, oedve munkájavol NOoucsak minden teklntetten ^ileTélt, hanem bfeiekintést engot\'ett abba a céltudatos munkábp, ami a tnagy«r tüzéilaklanyikban, folyik és még közelebb hozta hozíánk, savunkhoz a magyar kfttona eszroiényt.
i . (B. ftJ
Nyári divatanyagok,
sszinpompús imprimete,
színtartó strandanyagok,
Amház kész nGl ihatok
Ittt\'fiagykamzsa. nagy vá/asztékfran
KitOnöan aikerOlt a tOxéposatAly lo>iraamépk6aeése
A bemutató is mérkőzés eredményei
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
. fcAiat K62LQMVÍ __-. .. ... ....
Műemlékké nyilvánították
a lazsnak! kápolnát,
Dr. Lux Kálmán a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke személyesen tekintette meg az ínhcy-kápolnát
KISKANIZSAi ÉLET
Leventenap Klskanlzsán
A magyar Icienic megbecsülése ma már nemcsak országos fogiljimná x&h, hanem európai \\ iszony la&nn Is cii\'k"ge|lk « háagyar levcntrirjuság kiváló képességeit, regyeluiezVltsétfél, tanulékonyságai, akár D2 olasz ftasiszbi-Ifjúság, vagy német lliicrjugend ériekéit. Örómmjci üdvözöljük azéit a holnapi klskauixsai Levente napot, a. nwly méltó tesz a régi kiskaiúzsai lűvente.na pókhoz ás diszláborozások-Itoz, .\'öt liilníi azok keretein. Hiszen muraközi testvéieink 23 év invHán "lőszőr látogatnak lkuzflak, hogy részt vegyenek n Levenle-muxin.
A \'levente, nap műsora gazdag lesz ÉS nemcsák a mentéknek, de egész KiskanizfAnak < ry ritka e-eménynarpja, amt az ílétben kevésszer fordul e\'ö.
Vasárnap reggel korai zenésébreM-!őt ait a kiskauizsai Icicnletier.ckar, Majd díszszázad és közönség1 vonoJ ki az állomásra, ahol ftmK\'pélye: en fogailják a muraközi vendégekéi. Utána tábori mise, ami\' P, Bánál A. Gyú. Is kiskauizsai ferencei-p\'ebános n* ml ténye* kcre;ck ós sz«JiU>eszéd kisé.e. lében, A d&ulánJ műsor kpH\'r a véderdő inelVeiti tisztáson folyik te. A déutám órák az Ifjúságiét a vendéget szórakozlatása lesz. A imisor gBxdag-sáfla felülmúlja minden eddigi kis-kartizsai rendezést. Délben díszebéd a vendégek tisz\'eletéje. A város ve-wöséflet t\'töii <lr. Kiátky István pol-gármester is Jeten le. z. Az <sU »111.0-\\«\\\\ gazdag és változatos lesz, ahol magyar táncok; szavalatok, zeneszámok, majd dr. Kiálky István polgármester ünnepi beszéde hangzik «1.
Urnapi körmenet Klskanlzsáu
P. Bánás A. Gyula\'plébános az it\'.H Űrnapján rendez.* a könr.encKrt f(ufiut "íty, mini az előző esztendöklwn volt szokásban a rákövetkező vasárnapon.}, airety imJpozáns é.s szop keretek közölt fotyt 1c. A kiskanizsai kaibl.kus-ság legyein; érett é* igaz katolikus létekre valló magáiartá&i példás volt. A körmene;cl p. Pánás jpjLobános ve-: zette, amely a Ilojgaló Sándor nlcán keieszlöl a Varozsdi, Ssent Flórián, tér, majd az Ország uton nt a tern|p-lotnig \\ere:ett;
Utcarentlezések és építkezések
Az (fenult néliánj" év a\'alt ujabb épültekkel {\'egióbbször. a régi bolyén) gyarapodott KlskanUiö. Ezek az épü-Icok inár rnteg\'ete\'rfrk a mai követd-\' ményeVjoek és kílsejük is eineHk az utcák szépségét. I jChelipílBii volt a regi építkezési mód. A \'vá\'os mondént ítkövet, hogy az utcák rcndezcl^k\' tegyenek. Tudjuk, hogy a mai \\ iszonyok közölt nehéz az ujraépitödezjfc*, azonban vannak clyin házak, krlönö-\'O a lapos lorütalekon, amelyek sürgős sebo" | As t kő\\ elemek. Nc idegenked-jilnk az ujraópitkezésiól. Egészséftf srempontbél is surfŐsen meg kell ol-k.uii a Iclifitctteii lakás problémát.
A Hajcsal UteO *.V..r kiszélesedett. Ez is egy tűzvésznek köszönr.e\'Ő. A szílk uloa n temető fdé bonyolít t« nagy forgalmat é.s különösen SfCnt Flórián (éri bejárata volt Iclwtollcnüt szúk. Mikor a Zlogjor-félo lelken az egyik gazdasági épület tagolt, n város vezetősége azonnal iniézkedeli, hogy az uica szélesebb és a rorgnJom számára értékeíetbb kgj\'en. Azonban nz utca, <l«je meg mindig nincs rendben, a lekerült törmelék és szc«#t ott lie-ver gazdátlanul. A BajÓNOi útra ki-széltsitéíO az etsö fontosabb lépés Kískanizsa utcáinak rendezéseié. Ba
mikor kerül sorra a váposré,sz szivében levő mocsaras Jájms T«ín4)ik.vrn téy, a Szent Mórján tér és a hunyadi tér lendeaéséro? \\
Jelentettük, hogy a Szent József egyházközség kulturális bizottságának elnöke. Kelemen Ferenc takarékpénztári igazgató eljárt líndapesten a Műemlékek Országos Bizottságánál a lazsnak! ínkey-kápotna műemlékké nyilvánítása érdekében. Dr. Lux Kálmán cg\\\'clemA tanár, a líi-zottság vezet-e akkor Ígéretet tett, hogy lejön Nagykanizsára és megtekinti a kápolnát és a körülölte iévö keresztutat. A. neves szakember Ígéretének eleget téve, csütörtökön délután autón Nagykanizsára érkezett családjával és P, Gulyás Gellért ferences-plébános, Kelemen Ferenc bankigazgató és Vécsey Barnabás műszaki tanácsos, valamint munkatársunk kíséretében megtekintette a lazsnaki műemléket. %
Dr. Lux Kálmán a legnagyobb elragadtatással nyilatkozott a lazsnaki Inkcy-kápolna művészi értékeiről. Hangsúlyozta, hogy hasonló finom vonalú, szép és értékes barokk r emlék
kevés van még az országban. Nagykanizsa büszke lehet, hogy határában ilyen műemlék van. Megmentése minden tekintetben szükséges. Az oltárkép és a freskók szintén értékesek lehetnek, ezeknek kijavítása azonban nagy összegbe kerülne, mert például a bemeszeli freskókról a mészréteg gondos leválasztása és a kép helyrehozatala feltétlen szakértőt igényel.
Luxék számos színes fénykép felvételt is készítettek a kápolnáról, a szobrokról, az oltárról és az oszlopfőkről. \\
Dr. Lux Kálmán egyébként útmutatásokat is adott a műemlék könnyen elvégezhető rendbe hozatala érdekében és kijelentene, \'hogy hazaérkezése után azonnal felvéteti a lazsnaki kápolnát az ország műemlékei ííözé. v
Kiderült egyébként P. gulyás Gellért kutatásai során, hogy a kápolnái 17Ü8-ban épitclték.Az ünnepélyes alapkőletétel 1708 május í-án volt.
az előkészítő munka. A vármegye területén 30—35 időszakos nyári napközi otthon megszervezése folyik. Dr. Győrffy Sándor szemész-főorvos a belügyminiszter megbízása alapján a zalaegerszegi, pacsaí, sümegi, zalas/.entgroti, noví és alsólend-val járásokban trachoma ellenőrző orvosi munkát folytat. A vármegye lisztifőorvosp a mult hónap folyamán 5 nyilvános gyógyszertárat vizsgált meg.
órát, ékszert,
vásároljon blMlOBiuil uolld Arbtn
vékAsy gyula
f°>^ jj friMMfttr, ikiitfklníl T«l.rt-S7. víifsi-Si, gumlMlyifiOk olcioJibaa WuDlotk.
ARANYAT k,,:aj-iibli rupl íibín ví-n-k, vtgy becicrtlem.
— Naptár: Június 14. szombat. Rom. kat Nagy Vazul. Protestáns Vazul. Izr, Szivan hó 19 — Június 15. vasárnap. Rom. kat. Jolán. Protestáns Vlt. Izrael. Szivan h6 20.
OSsitrdá nyitva reexei 6 órától «U 1 árábr hóitő, szerda, péntek délután *m u..¦!•]. .1 «vAm uhu pskeak}.
heti moior
SZOMBATON: Az rraber lrn)jédlá]«.
VASÁRNAP DCLUTAN: Az omWr Iragéilfija. I
VASAIINAP ESTE: Ar erabw lraȒ-(Ujja,
\' A ZALAI KÖZLÖNY \' kedmezmémves
SZINHáZ-JEGY SZELVÉNYE,
melynek allenébon az elnémüli h«r-mnoak ]uu. 16 Ikt előadására telára jegy váltható.
UNGER-ULLMAMN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. ,«,
Hűfherr-Schrantz - Clayton - Shuttleworth
Magyar Oépgyárl M(l,ek Rl. Nasvkanizsa 6s kö nyéki képvlseleie.
Eredményes manbát végzett a nagykanizsai malarlakotató-állomás
35> nyári napközi otthont szerveznek a megyében
A1 vármegyei tisztifőorvos jelentése szerint az elműlt .hónapban Zalaszántón\' tömegesen lépett fel a hörghurutba kanyaró pedig Kiskomáromban, Kom ár-városon, Szepetnekcn és Nemes-bükön. A Gyenesdiáson járványosán fellépett vörheny miatt 10 napra az iskolát is be kellett zárni. A nagykanizsai malária állomás a járóbetegek kezelésen kívül szunyogsürüségi vizsgálatokat ésszunyogboncoláso-kal végzett, Murarátka, Mura-kcreszlur és Fítvcháza községek környékén megallapította és feltérképezte az állandó és időszakos vízállásokat és szunyogte-nyésztö helyeket, azonkívül
malária elleni propagandát végzett.
Lentiben elkészült a mélyfúrású kut, 78 méter \'mélységből a talaj felszínéig felszökő ivóvizet nyertek. Bocföldön mosl vannak folyamatban a mélyfúrású kut munkálatai. Ilóvizen körülbelül 10 Celsius fog melegvizet szolgáltató mélyfúrású kutat létesitett a herceg. Uj orvosi vizsgáló, kezelő helyiségek és iszapgöngyőlő helyiség létesült, azonkívül jelentős feltöltő munkát is végeztek.
Badacsony üdülőhely vasúti állomása mellett a mélyen fekvő vizes területnek lecsapolása és feltöltése érdekében megindult
BART A MIKSA divatáruüzlete* Bazár-udvar Telefon 395.
MANSZ akciós-előadás
A szinbáz a itógykanlziAi MANSZ védnökségé alatt a MANSZ/javáru június 21-én, szombaton előad ja a Farsangi esküvő ebnü InJagyar zínés vígjátékot. A cél; két szegény gyermek; nyaraltnlása és egy beteg leány gyógy, kezel eléie. E romtes oél tóftrét* *rde-kében a szinliáz és u MANSZ a közönség szíves támogatását kéri. Iis flőadáson 150, 100 é« 50 filléres egység\' etyárak tesznek.
HOTEL CORVIN
BUDAPEST *lfl
VIII., Gisksaiy-s. 14. KsBittl Szltsáznál
CulidI siillods á város szivében. Uionntn berendezve, központi Ifl-té*f tüdeg-mcleg lolyovlz. Egyágyas szoba P S*60, kétágyas P 1\'—
A színházi Iroda hírei
hétfőn ESTE a Zalai Közlöny akciós ílőac\'ásában, féláron kerül bemutatásra Mi\'lonyfti és Rákosi nagysikerű erdelyi színmüve, az ELNÉMULT HARANGOK. A Zilál Közlönyben nregjelenő szelvények eJlenében a sziitházi pénztár féláru jegyet szolgáltat ki
_________2ALA1 K02L0NV__.....
Három és félévi fegyházra Ítélték az iborfai volt községhirót
I9<1. lünlim 14
vAsAROyON SZAKÜZLETBEN!
SZEMÜVEGEK
orrod rwtptak aukaurtl elkíazltóaa FÉNYKÉPEZŐGÉPEK, 8 FILMEK, FOTÓCIKKEK. A !eg]obb „HQFA" anyagok. MODERN FOTÓLABORATÓRIUM.
Nálam kénlllnak a Jaaai.bb aai.tor-kapak éa nagytu.ok.
OPTIKA-FOTÓ. JOÓ IMRE látaMeré-x,
liurlliy Mlklóii-ut 1. (ViUoijlulza)
lünnkaadólr, szttlők figyelmébe 1
Most van a laiv^ioszerződés ifcVe. Sok szilönek nagy gondot okoz a kén-dús, milyen iparra és mtelyik mesterhez vagy főnőkhöz adja a fiát? Muní-kaadók nem .csekélyebb, röl nagyon jogos gonddrt kérdezik, Imi kapnak 1.ecsii.tc.es, megbizliatő, szakmAja iránt érzékkei és kedvvel biró :endos fiukat tanoncoknak ? Meg loliet érteni a főnökök és incsteiek gondján meit sajnos az igazai beismerve K,: rúzsán is sok íiu csavarog az utcán éa Un-fereg a mületylei., akivei s*_i_ nfis-tero, főm szegény szülője nftrt leijet megelégedve. Akit minden érdekel, csak saját szakmája ikm. Aikivei főnöke vagy mes;ero etinimire _em megy és csak Örökké mérgelődik vele. Az ilyen fiuk sokat ártanak cliösortan b lobbi befesfilCes munkát végaő tanoncoknak. Másodszor a ke űrlény iparosoknak és keieskwlőknek. Nem is leit volna szabad őket tasno-i óiknak fi tvenni. >\'«\'\'. \' .
Nagykábi;iöián.\'eg3*löií "¦ \'egyesület v;m, mely komolyan és oiedményeen törődik a tanoncok és kifutó fiuk érdekeivel és ez a KIQE. Hála Isíen-nek van már. két szépen mítködő cioportja. Legutóbb már kél fulbelí-, csapatot (KIOÍí és KISE) is állított fel tagjai közül, melyek máris beiíe-\\éz;ek Ifjúsági Itajnoki mé-*őzétekfce. I7elszcrel:e ezeket egészei, uj diesz-K\'zektíél, stb. Ee ennél sokká\' font>-sabb ríljcsilménynek tartjuk a lobbi között, hogy jó néhány esetlen sikerült tenc\'es fiukat jobb Ixlydkie < Helyezni tanoncoknak. Legutóbbi gyü lésünk liatározata értelmeién Usze-Ltlel megkérem azon szü\'őkct, akik fialkat tanoncnak akarják .nini, iil.-tve azon főnököket és niesle.eket, akiknek tanoncra van szükségük, fordutja«:.k Mafonanal ebben.az ügyben a KIOE v! e:ösegéi.ez. Személyesen, lehet rm\'tt-di\'íl hétfőn, szerdán, asütóitökcn és |\\\':ileken este nyele órától kilencig a KIOE otthonban (Erzsébet tér 4. sr.ua), Leréften a íeliéte\'ek mi-U*10-lí:ével bármikor a KIOE csoportok Vzoiöjéníl: dr. P. Horváth Athanáz fe.ences hittanániíl, aki nemcsak i* li\'lybeit tényezŐkveJ, hanem a yidéSó. h.l.-ak vezetőségével is érintkezésben va: és kívánatra vidékről is tud be-osfisetes jó fiukat tanonooknaií ajánlani. Lelkes Jenő, a II. sz. KIOE csoport titkára. \' t
Url m«llékfofllftÍkozá.«,
Komoly, szorgalmié ét állandó WovU*Wt keres magú jutalék melleit Nagyknní-M ét vidékére 31 éve fennálló fuvarlevél felülvizsgáló iroda A képviselő teendője* az Itteni kereskedőknél havonta a vasúti fuvarleveleket összeszedni és a kereskedők érdekében azokat a fizetett fuvardíjak helyességének felülvizsgálisa céljából irodámnak beküldeni. Evekig tartó nagy keresed lehelőség. Csak levélbeli ajánlat küldendő : SthÜf.r U. cég, DHdapMt, Né|n*hiliá*-¦tc* SÍ. mú
Biztosítson TUZKAR allatai, KARA MEGTÉRÜLI
1,11 - "I \' 1
Zalaegerszeg, junius-lt A. Az egerszegi tör-vényszék folytatóla-fj gos tárgyalás után *r tegnap hirdetett íté-
li* lelet Mátai István
iborfai volt községbiró és fiának, a 20 éves Dezsőnek bűnügyében. Mátai, mint ismeretes, egy verekedés során halálos szúrást ejtett Segesdi Gyula iborfai gazdán, Segesdit Mátai Dezső teperte az ágyra. A biró. szúrása Segesdi combját érte és a halált elvérzés okozta.-A biró ]
Németh Audrásné született Ravnyák Júlia zajkí kereskedő a muít év október—november havában a petróleum literjét 5b\'-— 00 fillérjével árusította, noha az árkormánybiztos által megállapított maximális ára 51 fillér volt, ugyanakkor a kockacukor kg-jáért 1.20 pengőikért, hololt mcgállapitott ára 1.11 P volt, a kristálycukrot pedig* a maximális 1.10 pengő helyett 1.14 pengős áron mérte vásárlóinak.
Mikor az uzsorabiróság elé állították, azzal védekezett, hogy nem tudta a megállapított árat, a községben nem hirdették ki az árkormánybizlossági maximális árakat.
A bíróság bűnösnek mondotta ki árdrágító visszaélésben és fi hónapi börtönre és 3 évi jogvesztésre ítélte Németh András-ivét, aki semmiségi panaszt jelentett be az ítélettel len,
A Kúria dr. Szol no ki-tanácsa foglalkozott Némethné ügyével és a semmiségi panaszokat elutasította. Kimondotta a Kúria, hogy helyesen minősítette a nagykanizsai törvényszék uzso-rabirósága a vádlott cselekményét, amikor üzletszerűen elkövetett árdrágító visszaélés bűntettében mondotta ki bűnösnek, mert a vádlott cselekményét üzletkörében, ismételten, keresetének állandó fokozása érde-
még azon az este elküldte leányát Segesdi Istvánhoz, az áldozat bátyjához és arra akarta rávenni, hogy azt vallja, hogy a verekedés közben Segesdi a saját késébe cselt bele.\'
A tőrvényszék Mátai Istvánt halált okozó súlyos leslisértös bűntettében mondotta ki bűnös* nek és ezért 3 és fél évi fegyházra ítélte nem jogerősen, de továbbra .is elrendelte a fogva-tartását, A biró fíaxszíatén nemi jogerősen 2 hónapi fogházat kapott. *~T
kében követte el. Kimondotta, hogy a vádlott nem hivatkoz-hauk arra, hogy a ilegmagasabb árakat nem tudta, mert ez a rendelet a Budapesti Közlönyben közzé volt téve. Gs jgy az első bíróság ítéletét kellett jogerőre emelni X \'
A Makáry-tanács ma hirdette ki a vádlott Németh Audrásné előtt a Kúria jogerős ítéletét.
Némethné büntetésének kitöltésére 2 hónapi haladékot kapott a kir. ügyészségtől.
Verseny tárgyak, alkalmi ajándékok szolid árban
Bárány ékszerésznél
Horthy M.-ut 3. (Postával szemben)
Ax NVTE atléták pécsi versenye
Vasárnap nagy atlétikai verseny lesz Pécsett, too, 200, 400. 1500 és ötezer méteres futószámokban szerepeinek a Vasút atlétái, köztük V*ss Gyuri, a többszőrös válogatott és hűes ver-
1
Mtal ilgi SMiÉll
mindenféle Jogi vizsgákra, állem-uzámvlteltanra la előkészít Legújabb jegyzetelt bérbe la adja niol-tány-s feltételek mellett. Bt»dop**t, IX, üliai\'ut mi
senyző, GémOsi Mihály, az iNVTE egyik legkiválóbb allétája, oki már többször is sikeresen szerepílt és bajnokságot is nyert a kerületben. Még kél tehetséges fiatal NVTE ailéta- utazik Pécsre UjváH és Rüfeii személyében. V ;-\' -fi
Szimultán a gimnáziumban
Stolczer Emil, Kanizsa volt .bajhoki* és kupagyőztes Űrnapján szSnvul\'ánt adott a Gbnnáxlutni Sakk-kőrbcn, Ahcl 10 játékossal jálszótt Nyola j&özcteni-mel és két v«reségí,el i végződött a fZS. tnulián. A két győztes gibinázista a teheLségos Vidonyl és Hortobágyi, oki az idei sakkversenyen, is szererjeat. Az Ügyes rendezés Felhő Zoháiii gimn. tanár, a Sakk-kör vezetőjének az érdeme.\' ; ;
Ifjúsági bajnoki mérkőzése*?
KIOE—KISE 2:1 (1:0) \\
Bajnoki. Vezette Németh. A KIOE jobb játékkal győzött. Gölfővők: Nagy, Bor (11-estŐl), ilíeive Horváth (11 «s-bőt). ¦; t ,\'• - . -: • . V\'l1
Az Iparoskor nyári mulatsága holnap dél-. után a Sugár-utl kert-helylaógben
Hosszú *lőkéizités és gondos rendezés után lu Imtp, vasárnap délután tartja meg hagyoeianyoa nagy nyári milatságát és tánoestéjét a .nagykaaiir-zsai Iparoskor, hogy. iniég jobban kimélyítse az egymáshoz való tartozást, hogy igazi fesztelen, békebeli vl-gado7ásban legjen része. A tendezóst\'jg élén Molnár Gyula köri etnődttl minden i elköveelt, hogy egy Mejihetet-lenül kedves, családias jellfegü szórakozásban legyne része mbidenkjxKik. Holnap délután ott lesz mindenki, ott ad találkozást egymásnak a mgy-knnizsai lársodaJoin, a nagy iparos-csL-lád hangulatos, kedves nyári mulatságán. A nyári örömök és szórakozások gazdag változnia vár minden résztsevőte, meri a íendezőség gondosan ügyel arra, hogy mindenki jól érezze magát. A hangulatról és a ttijtpn láva lóról Is gondoskodás történi. Már régen nem;volt olyan potnf-pás mulatság és kedvderítő szórakozási lehe:őség Nagykanizsán, mint a milyen a holnapi ipároskőri muHatíág Ígérkezik. Kedvezőlen Idő esetén a mulitságot a belső helyiségek len tartják meg. (:)
290/1941. Ikv. szán).
Versenytárgyalási hirdetés.
A nagykanizsai Horthy Miklós városi kOzkóiház nyilvános Írásbeli versenytárgyalást midet:
155 (egyezaiülvenül) tonnu kOkJZ, 175 (egyszázhetvenOt) tonna koksz-brikett, 75 (hetvenül) tonna darabos szén és 65 (hatvanul) tonna hazii daraSzén szállítására.
Az ajánlatokat a v. közkórházhoz 1941. július 15-én déli 12 óráig kell beküldeni, Ezen határidőn tul érkezett és távirati ajánlatok nem vétetnek figyelembe. A részletes szállítási feltételek ás a versenytárgyalási hirdetés a kél háztól beszerelhető.
Nagykanizsa, 1941. június 13. Horthy liklói ráml koikorkái
1HT Nagy kan hi s a.
BŐRÖNDÖT
ÚTITÁSKÁT
a készítőnél vásároljon I
ftETIKÜLT
Nagy viluiUkl — Olonfl ári
HAMBURG bHö.$h8,"«.ft«." I.
Dr. Boda Károly Bor- és Faértékesltő oógnél maximális Áron kapható jJ^\'ÜS^jg
éa foiiy«.|ilalfu ; pfcal toJaaaa<a, Utal brlk.lt, aa(rMUayl bllkail, sjlrul ilaraboa-««a, kitnapolt f.k.tM^a. U k.mlúl koricaasaa, vaJamiat clilrentlü minősagü ó ÓS UJ bor.
Iroda és borplncclu €iau.(o,y-ui 56. — FaleJep: VaWy-rtea & — Talafoa: 99.
Bár noil gOBloikodjík a kSiatk«:6 léire MM16UTII Httiéglelírfl I
¦at>.aaak <• UUaaaaWyak .(<a> aUkaittalaauk f.!,l„«é«S.6l 1.n^a.kaJa.k kadvol feltit.l.Ic nolUII I ———————. ,
Jogerds az árdrágítás miatt elitélt zajki kereskedőnő hat havi börtönbüntetése
EALAI ROZLÖRV
Wl. )uniu. U
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
(Foljlalás H7, 1. oldalról)
Gibraltárból kifutottak az angol hajók
TorteafletSt, régi ezüst pénit és tőrt aramat
magas napi áron veszek
BÁRÁNY ékszerész,
Haftby MIklót-nl 3. <Po*liv»I ttinbco.)
— (Ilovszky képviselő Balston-za mardin)
Ilovszky János, Nagykanizsa országgyűlési képv-JÁelője, az országos Baross-vezér rőviiJ időre Briatonza-rnárdin pilien családjával, ahol szabadságát tölti, ilovszky legközelebb szepiember havában jön lo kenilététe.
— (Személyi hír)
Dr. ThcJway Zsigmond nyűg. postahivatali igazgató, a Magyar Élet pártja nagykanizsai pártvezetője tegrap visz-szacrkezeit Budapestről és ismét áttette a pártiroda és a város MfiP-i\'igyeinek vezetését.
— (Városi közgyűlés előtt)
A poIgánnes!eri hivataliéi vett éite-sí lésünk szerint hétfőn délután ösz-szeül a pénzügyi bizotbág és valószínűleg csütörtökön közgyűlésié a város képviselőtestülele, amelyen a. fea. íŐtemrlon. építési ügye is napirendié kerül , , }
— (Eljegyzés)
FaJudy János igazg.-tanító leányai, Enanykét, Büla tón Őszödről eljegyezle Faragó Józser Maort tisztviselő. (Minden külön értesítés nélkül.) (:)
— (A kereskedelmi középiskola érettség) vizsgaeredménye)
A nagykanizsai kere^ettejnü középiskolában lefolytatott érettségi vizsgák eredménye. Jelesen fejelik oUgttCsifizár Sándor, Csonkás Sándor, Szántó Ist-viin, Szántó György és SzendrŐ István. Jél feleltek meg: Cserpes Jenő, érces János, I.evik Józ;ef, Szakcnyi Látíló, Tobik József, Tóth László, Vaas Jenő. Megfelellek: Antal Sándor, Bak László, Bankó János, Deuttch György, Erdélyi János, íírces Károly, Gerencsér Ztilán, Grünwald Karoly, Hortobágyi János, Ivánosits János, Lehel László, Ország Jóaef, Pataky Lajos, Pálmai Ferenc, Rajkai Béla Sándor Akos, Szabó Islván, Sz.\'1\'ősi János, Szőnyeg János, Temesvári Károly, Udvari Ferenc és Wetse István. Nem felelt meg 1 lárgybóJ 2 jeVSt, 2 lárgybét 3 jelölt.
— (Felhívás a Credo tagjaihoz)
A Credo rérfiegyesiiot h, biap díl-*lő*t fél 12 órakor tartja ebavi gyűlését a fehérIreemben. (:)
(Halálozási hlr)
Gilogh János városi tisztviselő 33 é\\es korában Nagykanizsán elhunyt. Terr.eiése vasárnap, Myó hó 15-ín délután 5 órakor lesz a temető haJot-tasházábél. Az erujoszle\'ö szentmh* áldozatot hétfőn reggel fél kilenckor mutatják\'be a refcőUvmiplpmban. (:)
— (TanltögyDIés Hévízen)
A pacsa—nagykapor mik i espeesi kerület tanítói kö\'O Hévízen tartott közgyűlésén < liiőkké ujböi vitéz VaKápy, József csácslx)zsoki i^azgatő\'tflnitói választotta. Ugyanakkor adták !11 Lafidi Feieno ny. IskolareJügyeJŐ-lgai!-gatónak a kör hosszú időn &/¦ Vfí^ elnökének a dísze en kiállított örökös: diszelnöki oklevelet.
— (Adományok)
A 2É*tl közlönyhöz meWélett csekk. lapokon ujabban a kővetkező adomán nyok ér kenek be a Hl lapirók Orszfi. gos Nyugdijintéi*lél#z: PáHfy lAszló Kozderka la-szló 3, Tlutrday lá-nos és VeUák János 2—2, líofriohier l-jniié.i pedig 1 pengő.
lette el egy német téugérálalt-járó a 31.000 tonnás Maíaya angol csatahajót. Ez a harmadik
Algeciras, június 14 Gibraltár kikötőiéből az angol csatahajók a Földközi-tenger irányában kifutottak, Gibraltárban csak pár hajó maradt. Az angol flottát repülők kísérik.
A bombatámadás során néhány bomba a kereskedelmiilki-kölö területére esett. Az ott lévő
Zürich,\'június M i A Zürichcr Börzén Zeitung mai számában amerikai táviratot közöl, amely szerint Hull külügyminiszter ma reggel nyilatkozott és éles hangon [támadta Vichyt és a\'francia kormány politikáját. Az amerikai külügyminiszter szerint Franciaország német érdekekért harcol Szíriában, mért a közelkeleU hadszíntér egyik fontos pontja Szíria. Megvádolta azzal is Franciaországot, hogy In! könnyen átengedte Németországnak a szirini
Newyork, június 11 Az amerikai hajózási hatóságok az amerikai kikötőkben lefoglalt idegen hajókat külföldi zászlók alatt, hnjóztnlják, de saját legénységgel. így a lefoglalt 39 dán hajót panamai lobogó alatt b aj óz t alják. Ezáltal lehetővé válik, hogy\\a hajók
nagy angol csatahajó, amelyet német tengeralattjáró egyetlen lövéssel süllyesztett el
ajókban nem esett kár, de a ki--Ötöberendezés súlyosan meg-* rongálódott.
Ma Gibraltár felett egy három motoros felderítő repülő szállt el. Nemzetiségét nem tudták megállapítani. Az angol vadászgépek üldözőbe vették, de nem. érték be. f
i támaszpontokat. A fegyverszüneti megállapodások értelmében Vichy — mondotta — nem lelt volna köteles azlmyaorszá-f gon kivül is támogatni N-óracL-országot
YJchy, juni«&il4 Az USA franciaországi köve-le megjelent Petain elnöknél és Darlannál. Mindkét helyen felvilágosításokat kórt kormánya számára a szíriai helyzetről. Petain és Darlan nyomatékosan hangoztatták, hogy Szíriában nincsenek német csapatok.
a hadjzónán át szállithássanak. Angliának, minthogy az amerikai hajók a semlegességi törvény értelmében nadi,Övezetbe nem mehetnek.
Azzal a gondolattal is foglalkoznak, hogy a két millió tonna nagyságban megszavazott amerikai hajókeret bajóit is külföldi lobogók alatt járatják.
— (A hercegi Erdflhlvatalnál)
nyilvántartott régi (törzs) tűzifa-ve* ők szíveskor!\'ének legkésőbb folyó hó 21-ig v ásái kisi könyvvel je\'ent-kezni és tűzifa szükségletüket megvá;-tárolni, más vevők részéno külön időpontot fogunk legközelebb kijelölni. Hercegi lin\'őhivaial. \\\' (;)
— (Befejeződött a gyorsíró-tanfolyam)
Az iskclánkivüU népraüvrlési b\'zolt-;ág íl|nl rendezett irodai gyorsirási tanfolyama most fejeződött le A :aa-fdyam hallgatót nagy tudásról és U lkészidiségi öl tettek bizpnyi ágot a záróvizsgán, meri az előirt 80_as teml-pó helyeit csaknem írnándcir hallgató 120-as tempót ért fi. lváncsics Mária tanámő legszebb dicsénél* a kitűnő eredmény. ,
— (Térzene-műsor)
Holnap délben lét 12 órakor tér-zenét ad a houvédzarekar.. Műsor: Huszinkó N.j Honvéd ejiőarnyös, Induló, Waldteufcl: Dotores, keringő. Kéter B.: Vígjáték, nyitány. Pt\'dsí J.-Tessék ffjyosnV egyxeleg. Felei\' J.; Alom, gtSop. v
Pontos óra,
megbízható ékszer, aikatml-és nászajárrdékok szolid árban
Bárány éfts«résínél
líovihy MiUe*-at S. (postával Bzemben), Javlté- éa kiczUS Itaau
A lAtajU TiUloo Illriiio.njó io I(í<ll.1 Ul. ur.tiloi
— (Az Alsődnnintull Zöldmező SzU vétség)
népes kőzgyílést tartott a főispán <Inőkletével Hévizm Vltfe gróf Teleki B4-la főispán megnyitójában vázolta a Ztl\'Jmező mozgalom fokozottabb Jelentőségét, majd beszáirtblt a fzövet-ség. eiedményes, szép munkájún\'! I)r. Tobak Lajos miniszteri tanáesos Q miniszférinmi köszönetét lolmác* lla, majd Kdbay Károly üv..tgazf&tó snl-mcit be a szövetség mfikodésérek résjieteirőL riukovich Józíjoí ors?ag-gvrlé.si képvbelő az Alföldi Szövetség nevel en emlékezett »n(og elismerően Kolbay Károly mimkáss;igáróJ.
— SUr»I Sáadvr uylltitkeiata
vereti le a Film—Színház— IrodR-lom e heti szántét. Szörényi Évii í*illni naplóban számol be.eétnetor. szátf ^nclegszefwáéséről; fényképri-j)ort Csortos Gyuláról, Hnszka Jenő Az én oldalam*, Bókay János most késxílő uj darabfairől nyilatkozik.
OHI_
^SSJÉI
¦ is sok pénzt I takarít meg,
¦ ka
¦ nyomtat«Any-
¦ axOkaéglatét Se* könyveit
¦ lapunk
¦ nyomdájában,
¦ FS-ut 8. alatt | rendeli meg.
Roosevelt táviratban biztosította Angliát a támogatásról
London, június 14 Roosevelt elnök túviralban üdvözölte György királyt születésnapja alkalmából. A távirat-
ban az \' elnök hangsúlyozza, hogy Amerika teljes anyagi segítséget nyújt Angliának, teljesen Anglia oldalán áll és beváltja ígéreteit.
RaamvM gytniilh<tdUt
Newyork, június H | kozatot vártak Roosevelttől a Robin Moore elsüllyesztése ügyében.
Az elnök\'gyengélkedése miatt elmarad az a sajtófogadás, a melyen nagyjelentőségű nyilat-
Német katonák megtekintik az AkropolUt. (Folo R. D. V.)
1.
I0IIFEI1,
Előkelő ossiádlszálloda olcsó árakkal. Egy ágyas ezobo G P-UJI, két ágyas azoba már 12 P-tői. Kitűnő eltérem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. ~ A Zalai Kitxlőny előfizetői az utolsó havi elölizetósl nyugta felmutatásával SO\'l» ked-vexminyban részesülnek.
Amerikai-francia diplomáciai harc Szíria ügyében
Hogyan játsza ki Amerika a semlegességi tőrvényt
Gyorsvonat Budapest és Nagykanizsa közölt
Budapest, június 14. Holnaptól kezdve a MAV tij-1)61 beállítja a régi gyorsvonatéi, amely Budapest és Nagykanizsa közölt közlekedik. Budapestről indul 8.10 órakor az 1202. sz. vonat, nüg cllcnvi-szonylatban az 1201-es számú 23.30 órakor érkezik Budapestre.
Rövid JMratok
A HIVATALOS LAP mai szamában rendelet jelent meg, amely szabályozza újból a kenyér és zseni lycsü lésnél használatos li szí keverési arányt.
AZ ÉJSZAKA angol gépek megkísérelték, hogy fiszaknyu-gnfuémelország fölé hatoljanak. A ledobott bombák néhány .embert megöllek, dc komoly kár nincs.
GIBHALTAIÍBAN ujabb lő-gvakorlatlal készülnek a támadás visszaverésére. Cypruszon is folynak az erődítési munkálatok.
IÍOTTAI olasz ncmzclnevelés ügyi miniszter rövidesen ellátó gat Budapestre.
ZÁGRÁBBAN még folynak a magyar—horvát gazdasági tárgyalások, még 2—3 nap kell a befejezésig.
Molnáriak figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapunk nyomdájába*!
BhlM POKLOM*
mindig nem találták meg a „Herkules" vízmedencéjének fiatal áldozatát
Megvárják mlg a víz felszínre veti a holttestet
Megírtuk, hogy Horváth Károlyné csellói) fia hogyan Juliattl Iwlc a Herkules\' téglagyár vúnieJttc^jébe. A Kiutfirseg- iire^kexséscrc a tűzoltók csónakon csáklyákkal ós lu>rg>kkai kulaltak uiáua, azonban ö*m sikerült a holtteste; irtegUiláfni, A rendőrség vuJ\'Sszinüsi\'j, llogy a tacreacséHci áldozat liukteste valószínűleg a .viz sás-
részéire kerüli, ahonnan nagyon nehéz a kihalászása. A tűzoltók még-cgyszer ineíkisérlik a kutató nvn\'ikát és ha most ,sCm síke.\'fá, akkor megvárják, mig a viz felizinre veti.
A rendőrség szigorú nyomozási ln-diiolt az i;-ánt, terhel e.valakit fcie\'ős-ség a 1G éves fiu halálos katasztrófa-Iáért f , i
Jégverés előtt biztosítsd termésedet;
Őrség a csatorna parlJáD.*(Folo R. D. V.)
fotó kidólgo.
APRÓHKUMETÉSEK
- Kaoalal tetveszek 15-KSI, kalonavleel-tet, bcl<S kosztra. Címet leadni a kladé-hivatalban. 7
Hol anUHriM lehjsszak. — HIrschterné, Csengery ut 12 1747
KereaUisk mindenben jártai fözőnőt vidékre, Nagykanlzae mellett Clm ¦ kladA-ban. 1780
Takarlfdssttt délelőtti Arákra keresek azonnali belépésre. Clm a kiadóban. 1T79
Karfdaat vagy klaCRll/1 kertészt azon-f»ll belépéere keresünk ÉrdakIMnI lehet Unfrer és Tóth vaskereskedésben. 1788
ADÁSVÉTEL
Htaaandlt nefcdt veaack es eladok. Mátkui, KIrály-utcs 31. 151*
Kerecsenyl aazlall hirMnr llletenklnt kapható Törzsnél, Csengery-u 17. 1783
tVarthalns.fcaaaxdt vennék. Címeket a kiadóhivatal továbbit. 1792
Szép ul sótét kompiéit háló azonnal aladd. Telekl-ut 46.
UUCAS-ÜZLBTHELY1SÉO
Baiatanboraldreai nagy kertben levő 3 szoba, zári verandából álló wllla, teljea lelszerclóssel, kabinnal kiadó. Felvilágosítást ad: Mária gyógyszertár, Nagykanizsa.
1786
2 saép egymaaba nyitó szoba bútorral vsgy bu\'or nélkül, vízvezetékkel, íürdósxoba-hsaoiálaltal auzusztus 1 re kiadd. Csengery-u. 9. "87
HÁZ fia MOATLAN
Több adómentes msgán- éa bérházat hlzhelyet, rjzölöt is to\'deket klnatll Pspp, Tetekl-ut 8. 2303
. TSbk emeletes hazat, bérházakat, kisebb magánháíat. egy modern péksÍRCt négyszobás lakásai!, adómentes emeleti villaépületet Máriateiepen 13.500 P-ért közvetít aílkd Péler Magyar utca 34. 1867
Légrád, Szenl-M:hály hegyen 1563 p-81 terület azólö, melyen gyümölcsös és pince-ház van, azonnal aludó 4000 P ért. Clm a kiadóhivatalban. 1793
JAngol badltoglyokZKorirjtubati. (Foto R. D. VJ
Eladd ház, egybold tertlteltel, kétsao-bás lakás azonnal eltoglalbsló. Bővebbet Hoivilb, Sugarat 42. 1794
BUtoatltaa autóját Writ, és tOxkér ellan, kára magUrOI I
HNÓmot wapato\'t psradója Atbónbou. JFotoüK, ii <)
BALAI SöZLOim
llfllilí, száraz fii
ám mxâvmx «WjjAum kapható
Sáreoz Istrán KSuaU
Zri»il Klklií-ult. 22. >iw
Nagykanizsa ni. város verseny tárgyalási hirdetményei.
KIVONATOK.
A teljes hirdetményeket és a kiírási kiadvinyok egyéb részeit a városházán a városi kiadónál a hivatalos érák slatt be lehet tekinteni és egy példányt — ha áruk alább feltüntetve nincs — díjmentesen meg lehet szerezni.
15441/1941. Nagykanizsa város válla-i latbt adjai
a iotsőordei tolekuti erdőörl laknál építendő kutat (felépítmény nélkdl)
Aa Írásbeli ajánlat benyújtásának határideje: 1941. JunlUB hé 18-án déli 12 óra a városi gazdasági hivatalba, itt*
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Tárgy: A lUzt- és kenyéiíejadtg ujabb megáUipItátt.
Hirdetmény.
A lisztből, Illetve kenyérből egy-egy személy részére kiszolgáltatható meny-uytmVet fölsőbb rendelet folytán f. hó 14-lkónok reggelétől koxdődőleg a kii-velkezókép állapttom meg:
Finomlisztből 25 dekagramm, kenyér-ltaztbÓI 115 dekagramm a heti lejadRg; a kenyéri Iszt-fej adagban a teogerlllszt nőm foglaltatik bent, vagyis a 115 deka kenyérliszthez az előirt mennyiségű (1Ö.6*Ai) tengorlllsztet még hozzá kelt mérni. Kenyórllsztből heti 200 doka-granun a lejadag. Aki kenyérllaztet vásárol, az nem vásárolhat kenyeret és fordítva, aki péknél szerzi be a kenyerezi! ksóglotét az nem vásárolhat kenyórllsztet az Üzletokben. A nehéz tosií munkások heti fejadagja keuyér-llaztbou és kenyérbon duplája az előbbi mennylségeknok, vagyis 230 deka E B kenyéri Uzt, vagy pedig 400 deka kenyér. Ezt e reléméit faladatot mint eddig Is, csak a közellátási hivatal Írásos engedélyére adhatják ki a* üzletek a nehéz testi munkásoknak; a már kiadott (engedélyek természetesen érvényesek. Ezúttal la nyomatékossá Ilgyelmeztetem a közönséget hogy akik őrlettek gabonát azok nem vásárolhatnak lisztet, sem kenyeret, akiknek pedig készletük van, oaak akkor váltsak kl ilaztadagjukat, ha ezzel együtt se lesz otthon izemélyenklnt 10 kilónál tőbb keoyórllsztjuk és- 25 kilónál tőbb finomlisztjük, mert ellenkező esetben kihágást követnek el, melynek 6 hénaplg terjedhető elzárás a büntetése.
Nagykanizsa, 1941. évi június 14. írss
Polgármester.
Pk. 8141/1940. tx. 1940. vghlól 2774, SS.
Árverési hirdetmény.
Dr. Bemhardt Emil budapettl flgyvéd által kepvltwtt Brack Frigyei is Nemes Klára budaoestl bej. cég Jivart 81 P tőke ét tőbb ktJvetelés Járuléka! erejéig a nagykanizsai klr. járásbíróság 1940. évi 2202. tz. végzetével elrendelt kielégítési végrchajtái folytán végrehajtást szenvedőtől 1940, évi nov. hó 21-én lefoglalt 4280 P-re bectiUt Ingó Ságokra a nagykanizsai kit. járásbíróság fenti txámu veszésével ts árverés elrendeltetvén, tonik végr. tzenv. lakásán, Nagykanlztaiitáii, Sugár-at 8. házszám I. UBelet leendŐa»gttxtáUrahttárldÖUII941. évi Június hó 30. napjának délelőtt 11»/* órája tazetlk kl, amikor, s bitéitag lefoglalt bútorok, képek • egyéb íngósá-
{[okat ¦ legtöbbel Ígérőnek készpénillze-tt mtllett el lógom sdnL Nagykanizsa, 1941. évi májua hÓ26-in. Elek Utxló
tm tít, bit. vJgtthajta, mini hUi!íKi UkUJföU.
Tavas2i árvíz a Seine partján. (Foto R. D. V.)
Csillárokfalikarok,
éHeliszekrény-lámpttR
egyszerű és diszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRAVAVOLI
ÍN
Sugár-ut 2.
öltöny Zalai Közlöny Zalai Köz4>ny ............pny
Gyűjtse a
sumihulladékot
sok pénzt kap érte
Szabó Antal vtirÉletÉ
Fő-ut 5. szám. — Telelőn 91.
1Ö41. junluB 14^
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
14760/1911.
Tárgy: Iskolai belmlátok.
Közhírré teezem, hogy az 1941—1942. tanévre a be Íratások az alább (elsorolt tanintézetekben a következő sorrendben és Időben lesznek:
a) az áll. el Iskolák mindhárom körzetében a pótbelratások szeptember 1 - 2, napján,
b) az Izraelita elemi Iskolában a pót behatások szeptember 2-áo,
o) az iparostanonc tlu- és leánylako. Iában a behatások szeptember l.^r^&n,
d) az Klliinil polsárí fiúiskolában Június 2fl -27-én, a pótbelratások szeptember hó 6-S.án,
el az állami polgárt leányiskolában Június 26—27-én, á pótbelratások szeptember hó, Ö—6-án,
ft a városi kereskedelmi középiskolában és a nőt kereskedelmi szaktanfolyamon lunloe 26—27-őn, pótbelratások szeptember 1— ?-»-s-án.
ií) a róm. kat gimnáziumban Június 26 - 27-én, pótbelratások szept 5~&-án.
h) a Notre Dame NŐnevelö Intézetben Június 26-27-én, pótbelratások szept 5-6-án,
t) a váfúsl zeneiskolában június 26—27-én, pótbelratások szept 6—6-án.
Az összes tanköteteskom gyermekek valamely oktatási Intézetbe betratan-dók testi vagy szellemi fogyatkozás, egéerségi állapot slb-re való tokintot nélkül. \\
Tanköteles az a gyermek, kl t. évi szeptember Mg 6. életévét betölti és 15. életévét íul nem baladja.
Ez a rendelkezés nem érinti a tanoncoknak korra való tekintet nélküli Iskoláztatást kötelezettségét
Köteles minden háztartás feje a háztartásban élő tanköteleskoru gyermekre vonatkozó személyi adatalt a v. nyilvántartó hivatalban (Városház, földszint, volt adóhivatal helyisége, bejárat Horthy Hlklós-utl 1. az. kapu) 1941. évt szeptember hó 10-lg a hivatalos órák alatt bejelenteni
Az a szOlŐ, jryám, vagy gondviselő stb., ki tankötetes gyermekét és az a a mnnkaadó, kl tanoncát a fent megjelölt Időben nem Íratja be, vagy a tanításból, isten tisztelettől engedély iiőtkül visszatartja és elmaradását nem Igazolja, az 121. XXX. t-e. vonatkozó része szerint büntettetik.
Nagykanizsa, 1941. juntus 13.
ma Polgármester.
íMtámtaMi etek agy ár ti, ha bírtteíéad! a naponta tőbbezer példányban rnen-jdenŐ, messze vidéken Is elterjedt ZALAI KÖZLÖN Y-ben adja fel. Kiadóhivatal í,Őat5.(aztdvtrbtn.)Tcl.78.
ZAtül KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „KszBtiduiil R. T. Nagy kan int". Felelős kiadó: Zalai Károly. Nyomatott i a „Kftzsuduágl \\ii T. NiByktnlzia**
nyetiaálábtM Nagy kin Után. (Nyomdáért felel: Zalai Kártly.)
8f, évfolyam 135 nxim.
N.gfkanlitM, 1841. juului 16. hétfő
ára 12 MII.
ZALAI KÖZLŐ
¦P O\'tTI T I KAI1
MtlpuiWi te Usd&klnial: P&at a. i at<ajttea> i
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos i
Elíflieltel íu.i: «By bora.s 4u Mlltr.
SzerlícRlSttli te kíaildlilvalall lofcfoa. 78. M.
3 Felségsértés^ .
és lázadás
A magyar belpolitikai élet igen\' nagyjelentőségű törvényjavaslatok beterjesztésével foglalkozik. A közelmúlt fájdalmas tapasztalatai szükségessé lelték a bünlclőjog védelmének az elérhető legmagasabb mértékig való\' tokozásai néhány tckiulel-ben\'s az orrol szóló törvényjavaslat, az idők követelményei hez mérten, a legsúlyosabb büntetéseket helyezi kilátásba. Halállal* büntetendő, — mondja a törvényjavaslat — aki a királyt, vagy kormányzót életétől, testi épségétől, személyes szabadságaiéi, vagy alkotmányos hatalmától megfosztja, avagy őt jogellenesen arra kényszeríti, hogy hatalmát a meghatározott irány bau gyakorolja, vagy no gyako-korolja. A felségsértés a magyar történelmi joggyakorlatban min <len idők legnagyobb bünoi kőzött emlittotctt. Ha a mai kiforratlan korszakban a kormány . szükségesnek tartja-, ; a felséjgsérlést a legsúlyosabb büntetés kiszabásával sújtani, ez azt mutálja, hogy u kormány tudatában van annak, hogyíl; nagyjelentőségű, lársudafmun-kal az uj idők követelményeiliez tnérlen : átformáló reformok mellett elsősoriian gondoskodnia kell a társadalmi és állami rend teljes biztosságáról. Ha az egyszerű polgár, aki nyugodtan kívánja végezni napi munkáját, megkövetelheti azt, hogy személye és munkafeladata biztonságban legyen, mennyivel in~ kább fontos az egész nemzetre nézve az, ha az államfő személyi biztonságát és munkakörének zavartalan elvégzését olyan törvényekkel biztosítjuk, amelyek, iba. kell, ám elriasztó móV (ion is nyújtanak garanciát az állam rendié és az államfő személyének biztonsága tekintetében. Intézkedik a törvényjavaslat a lázadásbüntetlérőltui. Lázadást követ el az, akf az ország, gyűlési, annak valamelyik házát, vagy bizottságát, az ország-, tanácsot,\' vagy a kormányt alkotmányos hatulmától jogellenes módon megfosztani igyekszik, avagy arra \'próbálja kényt szeriteni, hogy alkotmányos hatalmát meghatározott irányban gyakorolja, Vagy nolgyakorolja. De lázadást követ el az is, aki olyan csoportosulásban vesz reszt, amelynek közvetlen fegy-Jeres támadás alcélja az ország, lakosságának bármely osztálya, nemzetisége, hitt\'olekozcte, vagy más része és csoportja ellen, e-zek a javaslatok az egész or-aág közvéleményének hélyeslé-\' sével találkoznak, mort bizLosi-ekál látjuk ezekben annak\',, hogy a belső rendet és békét, 11 nyugalmat és közbiztonságul,
Még a nyáron megindul: a döntő támadás*
Berlini megfigyelők nagy meglepetéseket jósolnak — Szíriába csökként az angol támadás ereje — A németek már ifibb mint VÁ millió to.mu angol hajóteret süly-lyesiletlek el — Éhínség fenyegeti Palesztinát és Egyiptomot
Horvátország csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez
Az elmúlt nap egyetlen nagyjelentőségű diplomáciai esemé-nye, hogy ,i
Horvátország csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez.\\
Az ünnepélyes csatlakozás vasárnap délben történt meg Velencében. Az okmányt Pavelics horvát államfő irta alá. Ott volt Cin no gróf olasz, Iiibbentrop német, Lorkovi.es horvát külügyminiszter, továbbá u magyar, japán és spanyol követek, stb. A csatlakozás az aláírással azonnal életbelépett. Az aláírás után Ciano gróf mondott beszédet és kijelentette, hogy a hármasegyezmény célja éppen az, hogy a háború kiterjesztését megakadályozzák és minél előbb lehetővé tegyék a békekötést. A mostani csatlakozások már az elkövetkezendő béke, alapjait rakja le. A beszédre Pavelics hasonló hangnemben válaszolt, hangsúlyozva, hogy Horvátországot büszke #rőm tölti el. hogy csatlakozhatott az uj rend kialakításáért küzdő
tengelyhez.
Az elmúlt nap krónikájánál kell megemlíteni azt az amerikai hirt is, amely szerint
Roosevelt minden külföldi • követelést befagyasztott. >
Az elnök a rendkívüli állapot kimondásakor kapott hatalmánál fogva intézkedett Így. Az olasz kormány azonnal meg-lelle. a megfelelő ellenintézkedést és az olaszországi, amerikai érdekeltségek vagyonát össze-iratja.
A harctéri események
közül elsősorban a németek ujabb sikeres hajóelsüllyeszlé-seil kell említeni., A németek lis-mól több mini ŐU.OOÜ lonna.ha-jóteret süllyesztettek el a nap\' folyamán, bombázták a Szíria előtt cirkáló\' angol hadihaiókö-lelékeket, Alexandriát és Tob-nukot. Szíriában az angol támadás megakadásáról érkeztek lűrek, egyedül Merdsza vidékéről jelenteitek komolyabb harcokat.
5 angol hajó süllyedt el Gibraltárnál
Berlin, június Ki A német véderöföparancsnok-ság külön ielenlésben közölte, hogy Gibraltártól nyugatra a lel fegyverzeit kereskedelmi hajót süllyesztettek cl 29.000 tonnát ártalommal.
Gibraltárban kitűzték azt a zászlót, amely azt jelzi, hogy a közelben ellenséges tengeralattjárók vannak:!
. * • Algecíras, június Ili A 1\'oldközUtenger felöl l-l angol hajó futott be Gibraltár kikötőjébe, Alijj hogy a hajók él-érték a kikötőt, ellenséges-repülők jelentek meg és bombákat
dobtak le. Az angol hadihajók azonnal kíFulolúk a kikötőkből és csiik akkor térlek vissza, amikor a, repülőgépek már eltávoztak, j
300.000 tonna a funiml angol haióve\'ézUaég
Berlin, jünlus 1(5 A Gibraltárnál elsüllyesztett 2U.00O tonua hájótérveszteség-gel együtt1\'a- németek -júniusban-már 300:000 tonna hajóteret süllyesztették fel. Ezzel az angol hajótérveszteség - a háböru cloje óta meghaladja a -12 millió tonnát.
Silrlábüo csökkent *t angol táfnadá^\' ereje
Beirut,vjunius 16 A szíriai helyzetről közlik, hogy az angolok támadási rohama "esőkként.1 Az ajigol-\'Unztek és katonák egyáltalában\'1 nent
küzdenek lelkesen -6s; • miután\' megtudták, hogy nem a néme--tekkel, haüem volt\' szövetsége-1 seikkcl állanak szemben, még inkább \'.alábbhagyott ¦ a harci
kedv.
Az angolok eddig semmiféle nagyobb győzelmet nem tudnak felmutatni és ez egymagában \\h biztosíték arra, hogy a franciák kitartása megingathatatlan. Az angolok eddig csak Szaida kikötőjét foglalták el. Ez 301iilo-méterre vau Beiruttól. Damaszkusztól délre nem változott a front, a franciák minden tárna dást visszavertek. A tő francia védelmet Aleppó körül összpontosították.\' ;
Német repülafámuctáa Haifa t.\'.-r Soltom elten
Ankara/ június lb\'
A német repülők legutóbbi Haifa elleni támadása a legnagyobb volt, amit eddig a varos álélt. A német repülök egymásután háromszor támadlak Haifára és a bombák ;nyomáiíJ" a köolajmüvókben- minded \'tutinkat be kellett szüntetni A lakosság menekül Haifából.
Afrikában Szollumol támadták meg erős egységek. A német repülők nagy veszteségeket okoz tak. A kialakult légiharcbán U Hurricuil gépet, 2 bombázót biztosan, 2 másik gépet pedig valószínűleg lelőtték. A néniét repülők sértctlciiül tértek visz-sza támaszpontjukra.
A földön js sulyós veszleség érte a támadó angolokat, — jelenti a NTI. — A nap folyamán GO páncélkocsit vesztetlök az angolok. \\
A Szíria előtli vizekért a né-mol gépek megtámadták\' az angol flottát. Egy kisebb" rombo-lói elsüllyesztettek, egy nagyobb cirkálót pedig súlyosan megrongállak.
ÉHalfidik a döntóai mén » nyáron dfinfttt támadás Indaft
Budapest, június ld Az Esti Újság borlini jelentése szerint otltani megfigyelők ugy látják, hogy a közeljövőben nagy meglepetésro lehet számitáíií; Berlin meglepcKsc
az nllami élet\' rendjét és a köz munkáját minden osűtlegesrejiid bontással, alkotmány- és jogeiíe-nos ínegmozdnlássálv-\'RzemHei)-biztosítani tudJuk.<\'-\'Há*ézök! -a1 biztosítékok az egész magyar nemzeti közösség Wlokábaijtit-nnk, akkor nyugodtan folyhat
I az épitő munka, mert ne-hi kell11 | a legtékovsszettebb\'f esetleges I időkben sem tartammk attól. \\ hogy a-felségsértő és lázadó ) szelleftf1 Wagyarovszág inaiitnég-^ elevenedő napjaiban veszéiyoz-tetheti minHannyhiitk közös munkájával elérhető ercdiné-
nj\'éketi- A\' magyar• közvélemény örömmel értesült ;az emiitett-tön\'ényjavflslatok bele ^esetéséről és abban a iieménybJéhUlYl, hbgy áz országgyűlés t\'go^\'dos-kbáíú \'íog azok.; mihím.m"íd>hl törvényerőre emeléséről.
ZALAI KÖZLÖNV
BÚTORT .
fiznktlzletben
Qábor mfiaaztaloanál
v«gyen vsgy rendeljen.
nzonbíin most olyan lesz. hogy felülmúlja az eddigi meglepetéseket. Külsőleg nem mutat semmi arm Berlinben, hogy nagy események következnek, de a kulisszák mögött érlelődik a* döntés.
Itt jegyezzük meg, hogy aíbi-rotlalmi gyűlés közeli összehívását is várják, amelyen Hitler kancellár mondana ismét beszédet. Hivatalos körökben ezt a túrt nem erősítették meg, de nem is cáfolták.
A Pest tudósítója is arról ir, hogy a döntő támadás még a nyáron várható. Ezt egyébként Duff Cooper anngol propagan-daminiszter is kijelentette és figyel mez tette az angolokat, hogy a németek nem elégesz nek meg Görögországgal és Kré* tóval, hanem rövidcsen megindítják a döntő, támadást.
Japan belép a háborúba, h« Amarika baavatkozik
| Tokio, június iß
A japán császári politika támogatására alakult központi tanács ülésén Szueesugu tengernagy ismételten hangsúlyozta beszédében, hogy ha Amerika közbelép, Japán azonnal beavatkozik a háborúba.
Amerika már brazil hajót U lefoglal
Newyork, június IC A Rio De Janeiro nevű gőzősi, amely a délafrikai forgalomban került volna használatba, a kormány u vízrebocsátás után katonai célokra lefoglalta. Még azt sem vcttókí\'tekin-tetbe, hogy a brazil államelnök leánya repülőgépen érkezett a hajókeresz telesre és az \'Gnncp-ségen a brazil—amerikai jóvi-szonyt dicsőítő beszédek hangzottak cl. Az amerikai intézkedés óriási felháborodást keltett Délamerikában.
Éhínség Palesztinában
Budapest, június 16 A Pest tudósítójának jelentése szerint Palesztinában és Egyiptomban a helyzet súlyosabbra fordult és most már éhínség fenyegeti a két angol gyarmatot.
Horla Simát és táraalt életfogytiglani fegyházra ítélték
Bukarest, június 16 A román állam volt vezetőinek bünperében a biróság 7 órás tanácskozás után vasárnap a késő éjszakai órákban hirdetett ítéletet.
A szökésben lévő 1U volt vezetőt köztük Horia Sima vast gárdista vezért és helyettes miniszterelnököt, fegyveres felkelés bűntettében mondották ki bűnösnek és távollétükben valamennyit (életfogytiglani fegyházbüntetésre Kélték.
Magyarország egyik első nemzeti ünnepe a Honvédnap,
amit Nagykanizsa hazafias magyarsága különös melegséggé* kíván megölni. Zala fial, kanizsai honvédek vettek részt az elrablott régi történelmi magyar föld visszaszerzésében. Zalai fiuk lábai alatt fdübörgött a Felvidék, Kárpátalja, nagykanizsai hős piros, meleg vére festette be lés szentelte meg a visszaszerzett történelmi magyar területet. Kanizsai fiuk, zalai bakák mentek át elsőknek a Királyhágón, ők szabadították fel Szent László városában tcstvér reinkel, a kanizsai fiuk álltak diszőrségcl ősi Kolozsvár utcáin, amikor a Legfőbb Hadúr, vitéz nagybányai Horthy Miklós, országgyarapitó Kormányzó Urunk ismét birtokábajvette n magyar impériumnak a szent magyar földet. Es kanizsai honvédek vitték a Szent Szabadságot Marosvásárhely magyar jai-nak. Mindenütt ott voltak zalai fiaink az uj országszerzésben. Hősi sírok mutatják, hogy vérüket áldozták a magyar Édesanyáért, visszajött, hazaérkezett testvéreinkért. A Magyar Haza méltó módon akar (nekik áldozni, őket megbecsülni, szeretetét irántuk kifejezni, őket keblére ölelni és egy napot nekik szentelni, amely egészen az övék, amelyen iskolait és tanintézetek,
alakulatok és testületek, hatóságok és magánosok, ifjak és vének, férfiak és\'liők mind egy testvérként ünnepelnek, kezet fognak egymással, nemes versengésben a Magyar Haza iránti törhetetlen hűségben, határtalan szeretetben, a legmesszebbmenő áldozatosságban, a magyar sziv és a magyar lélek minden bcnsőségéveMünneplik a mi büszkeségeinket, a Magyar Haza áldott fiait, .dicső honvédségünket, vitéz katonáinkai, o magyar nemzeti hadsereg tagjait^ Mert nemzeti hadsereg a magyar honvédség. Lelkünkből lelkcdzetl lélek, testünkből való test, magyar vérből fvaló vér t a magyar honvéd. Sok katonát, minél több magyar katonát, izzó magyarságtól átitatott, fanatikus magyar honvédet, a nagy magyar nemzeti célok szolgálatára, a nagy Szent Istvánt, Birodalom őrzésére és fényérc...
Kanizsaiak, Magyarok! Ott legyetek az utolsó emberig a Honvéd-napon 1 Ez a legcsekélyebb, amit a Magyar Hnza, a Magyar Honvéd joggal lel várhat és követelhet tőletek.;
Június 28-án lesz az egész országban a nagy HonvérJ-nap.
Zrínyi Miklós városa megfogja mutatni szeretetét (honvédéi iránt I
Longauer Imre beszámolója a felsőtemplom-épités jelenlegi állásáról
A pénzügyi bizottság és városi képviselőtestület megértő támogatására van szükség
A Jézus Szive rk. egyházközség vasárnap délelőtt fél 12 órakor a városháza disz termében gyűlést tartott dr. Solymár István esperes-plébános elnöklete alatt, akinek javaslatára a Központi Tanács tagjaiul dr. Knousz László kir. törvényszéki bírót, Polónyi György polgári leányiskolái igazgatót, Bazsó Jó-Trfsef ipartestületi vezetőjegyzőt és Molnár Ferenc kisgazdát választották meg. Papi részről a megyéspüspök Barta István piarista gimn. igazgatót és Longauer Imre hittanárt nevezte ki a Központi Tanácsba. Dr. Solymár esperes ezután ismertette a Központi Tanács mibenlétét. Szóvá tette, hogy a körmeneteket minden évben más egyházközség rendezi. Az idén nferen-cick egyházközsége —- az idő-sebbik testvér — rendezte az Ur-napí körmenetet, a \'jövő évben a Jézus Szive egyházközség rendezi. -\\ i
Longauer Imre oki. hiltnnár számolt be ezután a ielsőtemp-lom-epitkezés \'jelenlegi helyzetéről. Szent István évében — 3 év előtt — vette kezdetét a fclső-
templom-épités mozgalma. Komoly és nehéz munka volt. De 1940 októberében 28.125 pengő volt már együtt. Közben jött a hazafias kötelességteljesítés. A régi területek visszaszerzése. Anyagot kellett beszerezni Szerencsére mindent sikerült biztosítani, így többek között sikerült 150:000 téglát beszerezni (fuvarral) 8746 pengő, 2500 takaréktégla \'397, 20.000 kisméretű tégla 791.80, 233 köbméter homok 1318, tetőfa6185, horganylemez 616.26, 3450 Slcrn-lélc" tégla 163.90, villanyszerelési anyag 1451.42, szigetelő anyag, lemez, stb. 1606, 500 négyzetméter mozaiklap 3000, templom pad okra kifizetve 8405, vasra előleg 3586, mészre 1500, ablakokra 17,600, , készpénz 4666, vagyis eddig kb. 60.130 P van kifizetve.
A főpásztor 10.000 pengőt adományozott, 20.000 pengő előleget biztosított, ha a város" is megfelelően hozzájárul az építkezéshez. Ez mind munkadíjra fog menni. A kérvényt már be is nyújtották a város képviselőtestületéhez. A város
UMQER-ULLMANN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE - NAOYKANIZSA. „M
SI«flUa« M\'W" K6ol,l R*MV«nyttr«Máj nagy-mmmmm kanürselképviselőt®Ubtaományl raktára
Kedvezményes adótételt! mezőgazdasági olajok.
H
évii gyógyfürdő
a Heroflg Kuatetluu Uradalom HrdilgiMlMMk >•]•> keze. leiében.
Reuma. Írom é< Izületek, oauz-betegeégak gyógyhelye. Állandó aaakorvoal lelUgyelet.
Sport, — 8zorakozaa, — kirándulás.
A Curaalon-etteremben zene, tftno I
Grill I
Strand, — ttlkör- óe fedett tlirddl
mindenkor megértést tanúsított a vallásfelekezetekkel szemben, így a református|egyházközség-nek 10.000 pengőt adott (ami ma 15.000 pengő értéknek felel meg). A Jézus Szive egyházközség lehat joggal \'számíthat a város, illetve képviselőtestület megértő támogatására ebben a fontos kérdésben. Apolgármes-ter a legmesszebbmenő jóindulatot tanúsította eddig is a templomépítéssel szemben, mindenkor meleg szívvel, tettrekészséggel és álaozatossággal állott minden katolikus ügy mellé, most is százszázalékosan ott lesz, közismerten nobilis gesztusával, ha egy olyan ügyről van szó, mint a felsőtemplomkérdése. Bízik a város képviselő testületének megértésében és jóindulatában, hiszen minden fillér most már munkadíjra megy.
Minden fillér Itt marid • városban, minden fillért Iparosok, munkások kapják.
Tehát kenyeret jelent sok család számára. Amit ígértünk a Zalai Közlöny hasábjain, azt meg is fogjuk tartant: legrövidebb időri belül megindul az építkezés. Kérte az egyházközségi képviselőtestület minden tagját, nogy teljes szívvel és teljes lélekkel tegyék magukévá a tcmplom~épitkezés ügyét. A mostani templom számos helyen megrepedt, ugy, hogy sokan nem mernek la nagy csillár alá állni, mert félnek egy katasztrófától. A templomot tehát feltétlenül meg kell épitcnl, Kéri a város, a hívek és a\'nagy-közönség támogatását.
Dr. Solymár esperes ezután bejelentette, hogy az építés ideje alatt a nyári időben tábori misék lesznek a Rozgonyi-utcai elemi iskola udvarán,\' kedvezőtlen idő esetén pedig a tornateremben, mig őszre már a templom átadásra kerül. A templom-építésre beérkezett ajánlatokat hétfőn délben bontják fel a plébánián. A plébánia Deák-téri házának renoválását is már legközelebb megkezdik, hogy augusztusban be lehessen vonulni.
A gyűlés a leguagyobb lelkesedéssel vette tudomásul a jelentéseket. ; i
¦ I : . i C) :
BOvérD, kövér egyéneknek, köszvényes betegeknek éa aranyérben szenvedőknek reggelenként éhgyomoira egy-egy pohár természetes .Ferenc Joisef" kestrtlvlz, biztos, alapoj és mégis enyhe hsshajló hatása következtében, gyakran Igen jó szolgálatot test. Kerdote meg orvosit I
IMI, llinlun 16
ZALAI KÖZLÖNY
a
megyéspüspök vasárnap konzekráiji az Snkel templomot
Nagykanizsáról is sokan vesznek részt a fényes egyházi ünnepségen
A közeli Inke község, amely már somogyi területen fekszik, nagyban- készülődik a vasárnap megtartandó; tempfom-konzck-válásra. A templomot, mini ismeretes, az iskolával ós a plébániával együtt a katolikus ügyek nagy mecénása, Kauzli, Dezső kanonok alapitolta és építette. Az iiikei templom monumentális és valóban szó]), amilyen számos községben nem található. A templom eddig, mini a legtöbb dunántúli templom, egyszerűén benedikálva volt. Kérésre azonban a megyéspüspök most vasárnap konzekráfni fogja. A konzekrálás különös egyházi aklus, amit csak a püspök végezhet és különös privilégiumokkal jár a templom részére.
Kevés dunántúli templom van konzekrálva, Dr. Czapik Gyula, veszprémi megyéspüspök X vasárnap lükére érkezik kíséretével, hogy a templom konzekrá-lását elvégezze. Inke. község magyarsága nagyban készülődik, hogy aHőpásztorl megfelelő ünnepi keretek között fogadja. A fényes egyházi ünnepségen Nagykanizsáról is sokan részt vesznek.
Ugyancsak konzekrálás alá kerül a homokkomáromi kegy-hely temploma, amit július Kl-án végez a főpásztor. Itl Hozmán Alajos plébános fogadja a püspököt és kíséretét. Nagykanizsáról külön zarándoklat indul az lukét templom-konzekrá-lásra.
Kiskanizsa felejthetetlen ünnepe a Magyar Leventenap
Ezres tömegek a fogadtatáson, táborimisén és az ünnepélyeken
A rossz időjárás után kellemes vasárnapra ébredtünk. Mintha az égiek méltó ajándéka leti vouyi a gyönyörű idő u szép lcveiiiennpra. Kisfcanfzff&l, de még « város közönségét is megmozgatta a ih.iv mint\'eimapl eu\'uu\'iiy.
A reggeli órákban kivonult a levente dtsz-yzáziid a magyar-ruhás leányok csoportjával az állomásra, ahol
a muraközleket méltó fogadtatásban részesítette a Kiskanizsa! Levente Egyesület.
A Himnusz után Anek György, nz (Xvosiríoi elnöke köszöntötte a vendégeket, majd (iozdán József Kiskrt-
nlzsá magyarsága nevében m>.&g hangú beszédet mondott Fcsiöi látvány voll, amint a városén végigvonult a menet, a magyar ruhás kis-kanizsai leánykák közrefogták a muraközi leányokat és ivCy TOnultáfc a kél liösi szoborhoz, E35sZör A -18-as szobrot koszorúzták iuu az ul>óduiu:-boraink, majd a Fő téren átvonullak a 2ü-as hősi szobor <lé. Megkapó jelenet kö\\cik«aoti. a muraközi zenekar
játszotta n Magyar Himnuszt és -Az öreg muraközi 20-as honvéd bősöknek, ukik örökké élnek < Jelszavai koszorút helyezőit a szobor írté.
A menet ezután Kiskanizsára vonul\', ahol már hatafajas tömeg várakozott a Templom\' téten. Nem sokkal ké.-Őbb megérkezett a tábori mtso>) Szfillö tiézn felsőházi tag, volt felvidéki képviselő. Pap]) Karoly, dr. Krátky István polgármester, kir. kormány fő tauá-csos. dr. Hegyi IaJos TőjegyzŐ, Hirsch-ler Rudolf, a muraközíok vezelője, vi-léz Babay Andor, dr. Szabó István tiszli orvos, stb. stb.
A tábori misén
az ünncpél>es isicfilisitelo^et p. Bánás A. Gyula kiskanízsai plébános mondotta fényes papi segédlettel, a|ii s?őp sznVakai intézőit a [fonnlékhez u íugiw\'innlétel nika»na\\ül Boizédében a katolikus Ujuság vallásos katonai wlk-mben vuló neveléséi hangsúlyozta. ( A tábori mise uuin díszebéd voll ii vendégek liszloletéie. t"m-.e-pélyes pohárköszöntők hangz.)itak el,
mellnek sorét HIrsenler ltudolf, u mu-
raközick \\eze|Őj»\' nyilotpi meg. Orőin!,1. «ek adott kifejezési, hogy magyar roldőn feöizöutiicti magyar. toiYáinil
és Muraköz törhetetlen ragaszkodását a Szent Istvánt Birodalomhoz *aló tartozásáról kihangsúlyozta. Sziil\'ő (!L. zn imliárköszöntŐjélK\'n a város és
Kalu megye boldogulásáról és szebb
jövőjérí\'l szólott. I)r. Krátky István
polgármester Muraköz műnél o\'őbhi
liozáukliirtozaitdóságáuak szükségességéről szólt, majd a Fö)iv*ltóságil Urunk, viiéz nagyybdnytd \' ílortbty MMAsrót emlékezett tajeg iniud or-szágnyunipítóról,- t
Odakünn már mtigyar csárdást játszott a muraközi zenekar és a leányok magyar ¦j\\eit|ékkol ropp\'ák a \'láncot Utána a vendégek felvonultak Kis\'ku. iiizs» fontján, az prstág ulon. Mindé-null meleg szeretettel és tajpssal "kö-szőniöüék őket. Először a feldi.szi\'clt és Ízléses KiskmUzsai I-Oionieoltiiont ickmtotiék meg a \\endé(,«k, majd kivonultak az Ország ul végen lévő k\'\\on[c lá/xtrlioz, almi elkezdődött
a nápűnnepély.
Ilalnlmas tömeg gyúlt itt is összw, hiszen a népuunopíiy gazdag széia-kozási tcho:ő.iégefcct nyújtott. Kör-lnii|a, szereucso és egyéb sátorok, céliövé-szei, ir.e.he és karikadobAso\'k, 11-es rúgások stb. még a szokásos bucsu keretén is tnlnőttok. Négy óra Után megkezdődött
a leventék fogadalomtétele.
A Hiszekegy után Báesay Antal testnevelési \\ezető licszédci iníéíJoit a lc-\\tni|ékhez. Majd Szépudvary László főokintö dött eskülétclrtí enieí\'keJiick a kanok és elhangzik a fogadalomtö. tej Valóságos kis sportnap kö\\-etjda-zetl ezután. Szépudvary íeventéí mulattak be puskagyelkotiitoktt sikerről, majd toriiagyakoilatok, ko sári nbd -íjatok, ökölvívás és bii<kózóvei>.e-ny következett. Külön tUinény volt a közönség számára Virág és Mózsl lulíl-lozó. A két klasszis birkózó — bér döntetlenül végződött küzdelemben — pompás dolgokat Mutatott bc. A bir-kozé és ökölvívó mérkőzések Mrái Ilniiisz é.s Sipos \\\\)ltak,
Uláaa K-kele László festőművész lanitváuvai mutatkoztak l>e repülőnap keretében- A Csisiár-fét ^őlflóvíí fo. gilőu diszpmélvéiyríii • repültek i a viloilázé modellek. Ijoventétuk míg)\'
ngycsséfiei és póntóasádot áriAtak cl a
bcintualé kész imisorAval, nini veze-Itíjükel, l\'ekcte LászVn is dloiéri. A repülők kitünteteti levontéitJuineinre-
Haeznália a kipróbált, habzó ODOL FOGPÉP-et.
ODOL-
V, tubus ára P 1.15 - V3 tubus ára P —.74
renc, Varga Boldizsár, Miké Sándor. Asbötli Jenő, Hali l-eienc, liuzma l\'e-rena Leakovics Lászlé, Peti .lózséf. Sá»dor József és Ceróci László.
Az esti Onnepály ás tábortűz
!l órakor tazdtftlöll ;i HlmnusstAt. I>f-Krátky István pol^.irmcsÉer ünnepi
beszedetni) hazas/ei-eiotet, öz egymás iránt valö megbeceűlés és n nAgy»t ifjúság, kúlrmöwu a loienicifjuság td-b ivatolts ágát é-s érdemelt hangsúlyozta. Megemlékezel 1 a >i»héz klőkröi, amikor küUóldről ki iikarlak lx\'liíiüiík Irtani q harcos kaloinszellőmet, I>> ez núeghhisutl a magyar nép, a magyar ifjúság lörlicMleii aknratán, acélos magyar Ifjúságán, u le\\eotéken,
Megemlékezeit a iKílgnnmöilior a Tisz-szálért országrészekről, melynek vúu-szatéréséljen nagy sz» epp volt a ni«-g)\'nr ifjuság hfQtK »e\\-elésének. I)r. Krátky polgármester szavait állandóéin liaiolmas tapsvlhajr szakította mieg. Kálón örömét fejezte "ki muraközi \\xtkíú-geink itllétéüCk. < ¦
A iiagysikeni bOizcd uláu Dagonyái Antal lciCnle szavalata aratott nagy sikert. Tábortnzgj\'itjtás után magyar láncospárok vonultak fel a tá)x>rtüz körüli lánchoz, melyet Németh Lajos laiiiloU Ih! ÖtMesen. A táncnak nagy sikerű volt; Szinte félelmetes volt a harci jelenet, amil a tesonték rendezi.
tek Szépudvary főoktató irányiiasával. Ez a szám is ttagy tetszést aratolt. Az ünnepély a Szózattal ért véget.
Az ünnepély után a,késő esti órákig láucmulalság volt, alioí liagy töknleBek \\et\'ék körül szeretetiei az aisÖdonibo-rul vendégeket í
\\z ünnepség fáradhaiatjan és buzgó főrendezője Szépudvary László voll, az övé a legnagyobb elismerésünk, liogy egy üyeú fetejtlieietien napot szerzett Kiskanizsának, De meg kttl emlékeznünk raHinkaiérsairél, elsősorban Gozilau Józsefről, Fülöp Lajosról, Knorozer (iyörgyj-ől és dr. SzücS Lászlóról.
A muraköziek zondkaranak k^tem*w játéka és pompás felkészültsége, valamint a leányok szin.es öltözeto külön élméuy volt. A kiskaulzsal levente-zenokar is kitett magáért- Minden: szamot kifogástalanul adtak dő toveule-zenészeink. Nagy érden*) (van a iolkios és buzgó karincslornek, Wpdkf 0*1-lértnek. \' \'\'¦ 1 ! I i
A Levoii(e-nap ínég sokáig élni fog a kiskanizsai nép emíftkeibeii. A késő éjszakai tábortűz égf^Stó törő lángjai valami halhaiatl.m akaraterőt, energiát árullak el, A magyar fiatulság énjét, a harcos kalonaszeilömet, a tőrténelbfi Európában való fontos és nagy szerepét árulják el.
K. NAGY LÁSZLÓ
Vakmerő betörés egy alsólendvai festőművész műtermébe
Ismeretlen tettesek teljesen kifosztották az Eszterházy-vár-ban levő műtermet — A csendőrség megindította a nyomozást
- Alsólendva, június 16 (Saiál tudósítónktól) Vakmerő betörés tőrtént Alsóiendván. A szokásos Szentháromság-ünnepi buesul tartották a községben, amelyre a szomszéd községekből, főleg a zárvonal túlsó oldalán fekvő falvakból is sokan jöttek cl Alsólendvára. Sokan az EszLerházy-vár elhagyott szobáiban telepedlek le és fogyasztották el a magukkal hozott elemózsiát. Ez a vár a szerb szoldaleszka laktanyája volt. Az egyik szobába telepedett le Pandúr Lajos fiatal festő művész, ahol ideiglenes műtermet állított fel. A műteremben
több értékes festmény, rézkarc, vázlatkönyve volt, azonkívül szép anyag a délvidéki festőművészek budapesti kiállítására. Most vnndál kezek betörtek a művész műtermébe, leverték a lakatot az ajtóról és a fiatal festőművész műtermét teljesen kifosztották, értékes képeit mind elvittek. A kár jelentékeny. A magyar csendőrség szigorú nyomozást indított a vakmerő betörők kéz re kerítésére. Legfőbb ideje volt, hogy magyar csendőrök kerültek erre a vidékre a közbizlonság szolgálatára. I
1C41. junlua 16,
ji varasát temetőben pihen báró Karger volt császári tiszt, aki 1852-ben megtalálta az Orsovánál elásott magyar Szent Koronát
MurtMti levél báró Karger elfeledett síremlékének helyrehozatala érdekében
A -Zrlai Közlöny- jiuiius (i-lki számiban főt. !\'¦ Murai Frigyes ferences lelkész ur egy érdekfeszítő cikk "keretében .számolt be a sxomhxédoS Varasdon lelt látogalásáról. A lát ittak közül különös dioiéi-cilci cmltéJiVzik meg az oltani tenneiőrcl amely tényleg Várasd elsőrangú \'á|ványo\\s/igU és hozzáértők véleménye szerinl Kö-zéjHUi-opa logszebb temetője. A va-rasrliak méltán büszkék Uinwlőji k c és a vllágéri el rom nvn\'asztják. hujjy a hozzájuk vetődő idegennek tr.og no mulassák városuk e uovozSdességét Iteánk magyarokra nézve e temető szépségen kinti különös érdekességgel
bir abbéi a szempontból, oh**onyi\'fcn itt glussza örök álmait báró Karger Ferenc volt os&szári Uszl, aki a sírkövén levő latin felírás tanúsága szc-rinl 18r,2-lien megtláUa a inn.síy:ir szabadságharc le.oréie után Tőrök-országba menekülő mfcgyar emTgnVn;-sok ái\'al Orsoviulá. elásott magyar Szent Koronát.
Erről a síremlékről és a hozzája fűződő f«eményrf\'l egy Varasdon. jtloitő 1 ciilap annak ilújén hosszabb cikkben számolt be, amelynek \'kivona-losan körülbelül ^e\'&eíő volt a tar. tolnia:
A bécsi udvarnak 1832-bOit touiRás utján tudomására jiitjU, hagy a Szent Koronát KossuUi Lajos és menekílő társai Orsovám\'.l eláslak és megbízta Karger pe enc császári tisztel, hogy a Szettt Kotvinát magában iCjtő helyet kutassa fel Karkor onitok a megbízásnak ere Iménye*\'-n irtüg is feleli, a memiyll»eii a Szent Koi\\>náf egy (láb pász\'or segítségével meg Is találta, Az tlU\'lő ntóztör ugyanis visszaem!ékc»tt, hogy az 18111. év nyaráuak egy zl\\a-laros éjszakáján hazafelé L-irtván ntja egyenlőn vitt keroüztül,,messziről egy
terebélyes fa tövében fáklyafény m*l-t\'tt nagyobb férficso portot vett észre, amidőn azonb«n közelebb kerüli hozzájuk, az iBetiWc n.cg\'cme^oUe, elzavarlak Öt onnan. A lUbigaak az ufckorj háborús Ülőkben nem tulajdonított nagyobb fontosságul és csak később — Karger kutatásai alku Imából —\'floi-lekezelt vissza erre a löjlélyes éjszakai jele. e!re.
fis tényleg a pásztor utmutalásal nyomán Karger miig is találta a Sze.it y Komnál és koronázási jelvénye\'.e\' ti(r-" lülmazó vftílátlát a inegJo\'OU fa lóvé-ben elásva. Karfier 1-ViOncoi o leltéért jutáimul a bécsi udvar a bárói mi >l lósággal irmlctio ki, nyiigdijaztiitáu után ilt Varasdon ti\'lo eleit le, hggyi nővéie közegben feljeiseu, aki a varasdi Orsolya-apácák főnöknője vull. Halála után itt temették el, ettúlva sírkövei a fettlomli\'eil latin fo\'irássul A cikk azzifl a szemreliányáiuark is be;Uő megjegyzéssel végződött, hogy ezzel a siiemlékIdeJ senki nemi törölik és emiatt nagyon elhanyagol? á\'t ipol* ban van
A lazsnak! kápolna me^nontésc érdekében a /.nlai Közlöny luv-ábj un megjelent igen érdekes cikk juttatta észtembe a varasdi lap fcniómUlelt közleményéi. Talán nekurfk a szelni-szé\'tságb-an lakó magyaroknak volna köi lességímk c síremlék jókarbn bo-zal»láról gondoskodni? Hiszen o sir lakója fontos szeró;;et Játszott Szent István koronájának viszonlagiágis történetében, ml fttiagyarok hóitl-iitil tekintünk ezeréves állami létünk e srent szimbolurnára és köWességönV a Szent Korona törtéueievet össz*\'-fttgyv mmtíéii legkl-ebb emlékei tii-z-iilv.ii.i-ii Uu-tanl.
Oákiornya, június lü.
-Barnai miiialy
A tolató mozdony halálra gázolt egy kanizsai vasutast
A rendőrség tna délután folytatja le a tanuk kihallgatását
Fr. Horváth Lucián Ofm.
Gyászlobogót lenget a főrendek templomtornya. Nagy gyásza vun a kanizsai rendháznak. Fr. Horváth kueááii életének 33. évében, ina reggel hirlelen elhunyt. Tegnap még részt volt a közös szentáldozáson, később mikor bement a rendházba, a folyosón hirtelen rosszul leli és összeeselk Agyba fektetlek. Azonban mind rosszabbul leli, ugy, hogy ellátták a halotti szentségekkel. Ma reggel P. Ho-nor kezei közölt adta vissza nemes lelkét az Llet Urának.
A megboldogul! Zalaszentlászló községben született, Vallásos lelkületé késztelte, hogy felvegye Szent Ferenc fiainak ruháját, ahol fogadalmas testvér lett. Rendkívül buzgó, igazi ferences szellemű lestvér volt, névtelen katonája rendjének, igazi szolgája Krisztusnak. Sokait szereilék Kanizsán az ö egyszerű, igazi ferenceslelkAlolc miatt.
Az elhunyt Kiss János kó-ményseprömesler sógora.
Ma délelőtt kisérték a rendház tagjai a rk. sírkert halot-tasházaba, ahonnan holnap, kedden délután 5 órakor nz egész város kalolikusságának nagy részvéte és cgyüttjjrzéso rnollett adják at plhontjhieíyenek.
Az lparo»k$r nyári mulat«*ga
Amint ilőe voll \'áUiaió, a nagy-kanlzwl l|iáro%^ág nagyaíibásu nyári ninlitsága tiagyszájmiu közönségei vonzott. Az itföjárás \\i ked\'íe-tílt a mutut-ságnakj a nyári kertbelyhég o.akha-mar inegtdJetl a iArsadatom mjíjden rétegéből, akik .a Jioldog böketdök fesL;e<enséKé\\el és jókedvével szórakoztak. A venilégakct Sumu l.ojofl iparteslfileli elnök és Molnár (iyiö> köri <lnök a legnagyobb efözék»ny-*4tíK*í fogadiák, Miudejire kiterjedő figyt-lmuk, \' lai>iiilinuk, lendezőt gon-dosságuk ered mén yzlc, lu>gy irt«.!<nkl pórn])á«an érezte nVagát. Hhhez tárult a sokféle szórakozás « hagj-amáiiyos juniáHs.\' leie^zölají-esatáj-ávttf és tqtp-boiájüval. Az liMiftestü\'et- IferÜKftyiségO reitdkiiil\' alkalmas nyári ínHilatsd,\'-gokra. Nagy lelte e;lés.sel fogadták o később odaérkező drt KrátVy István ixrtgármcsterl és dr. Hegyi Lajos fŐ. jegyző, iparbiziost, aWk lioss/jabban tartózkodtak a kedveshaiigui-itu ipa.-rosmulauáftan. Miau több és több pár roppia a táiioat és volt olyan hangulat, jókedv és feMttekniség, hogy mindenkirek az arcáról eJttlut a goWÍ-fell;Ő. A zenekar is kitett mtegáén. Mint egy nagy, meglüU est Iád, magyar testvéröliSsboji és egyAvélartozásbtui forrott össze mindenki. A ké>Őbbl esti órákban pedig "V^1" annyian vollflk, hogy az egész kcrthsiylség megleltett. A rendezőség büszke jjáljet munkájára, a mulatság erkölcsüog, ini"t ;anyagíl ig egytormáo nagyszenieii sikíffii«.
(niiiwkttíJ) | dutiibos pflmn n)infii4glt
báchoi szálHtva 4 P roáxsánktnt. SzJUlalan, nagy kiilóriáju, ttlzelésre kivAlértn alkalin.H, kevés livuuuviii ég& szén.
Kapbatő.: un
Ifr. Boda Károly bor- és íaérlpMtv "ágaél
Nagykanizsa, Vécsoy;u Q Tel. l»9.
«o»t tiermie hm 1*11 Martát!
Megrázó szerencsétlenség löt^-lénl a nagykanizsai pályaudvaron ma hajnalban. Az egyik horvál mozdony lolaloll, amikor Sipöcz József 17 éves vasúti fékező, Jakabkiili-uleai lakos, szolgálatot végzett. A mozdony —¦ eddig még meg nem állapított módon — elgázolja Sipöezöt, akinek a kerekek jonb lábal bokán alul lemetszették, bal lábán pedig Q sarkát szelték
4 Hieykulé^téglagyár vizme-donoéjónok 16\'éves áldozatát, Horváth l.ajos lakatostanoncot a viz — mint előre látható volt — szombaton délután felszínre velptte. A rendőri huUuszeuile megállapította^ hogy viz nem halolt a fialal áldozat -tüdejébe. \\\'aÍTfszinüleg Ugy történt a szerencsétlenség, hogy Horváth Lajos a szélről ti mély vizbe 1110 részltcdeli, oll\'lui\'U\'lcn talajt ve-
le. A szerencsétlen ember véresen terüli el. Vasutastársai azonnal segítségére siettek, majd telefonállak a mentőknek, akik autón szállították be. a kórház* bft Sipöezöt, aki, anélkül, hogy eszméletre tért volna, meghalt.
A rendőrség szigorú vizsgálatot Indított ebben az ügyben, kit terhel a felelősség. A vasul részéről is bizottság szállott ki. A bűnügyi osztály ma délután végzi a kihallgatásokat.
szitvéu, annyira megijedt, hogy sxivhüdést kapott és elmerült a mély vízben. A holttestet a te-, nuit\'ö hullaházába szúllilollik, majd vasárnap délulán nagy részvét mellett kisérték ki utolsó nljára. Özvegy édesanyjának egyetlen gyermekét.
A rendőrség ebben az ügyben löbb kihallgatás! eszközöli, majd meglel le intézkedéséi, hogy hasonló cselek lühhé elő ne* fordulhassanak.
FERENCJÖZSEF
KESERŰVÍZ
A színházi Iroda hírei
MA, HÉTFŐN KS-TK a Zalai Közlöny akciós eIŐa,dásö kerelŐbeu, keiüi Lcmu\'.aiásra az örökké időszerű és ma különösen figjeJekoréníélló o.-dilvi színmű, az BLNOMULT IIAHANtiOK. A Zalai Közlönyben található sodívény ellenében a pénztár féláru jegyet\'szolgál id ki. ;
KEDDEN ESTE Tolsztoj világhírű drámája, az líl.ö HOLTTEST kerül bemutatásra " drámai együttes jálókái-biui. A föszci epeket Thuréoíy Gyula,
Hálii\'l Anna, ívll.ö Zoltán, Ko.\'tk Lőrinc, Bartók Julin, Késmárkyy. stb. játszák. \'
MI ujsájo; a Budapesti Élelml-szernagyvásártolepen
A Mugynr Vidéki Sajióttulösltó bu-dapcsil Jelentés\'\' szerint junius ."i-iöl ll-íg a vágotlbaromfi r Ihozalai kivé-¦,el-j\\cl az előző hélUjI szeinboi jefjeu-lékenyou c ncV.c.Ielt ;i felhozatal. Az t\'löbaromti |iloonU •» tyúk árt* \'?0, n ruca ára :iü, ü süini^üli csirko ári HD, a rántaniviil) c-iirkc ára pepiig 00 fillérrel csökkent. A \\ agoltbarom.fi |)ia-coii az árok 10—20 fllérrci siltórUul-lak, az idei kacsám\'l az árOinelkcdés az ,\'>() f Hén is ciérlo. — A lojAsjiiaom a selejtes áru 10 fülénél drágiJIt, viszont a láduárnn-jl ."» fi\'lé\'es áiOíók\'-kenós mutatkozott- — A zöldség és főzelékféléknél a töWouivalé löjtípap. rikn ára 10, a kuliráb ár" 1« ptáftfU en.elke.letl, viszont u zöhltwrsó és a sóska ár.i lü, o karfkil áru 20, aznj-burgonya ára 22, »z uborkáé és B s|ái-^;\'ié :i0, a íejcskáposztáé 50, n főzölöké 8.1, u paradicsom ára 200 fillérrel csökkent. — A gyümölis-piaeoTi a m\'niOilajiáju Bftntl áru 50 fillérrel cmelketiett, viszont a z(M-egie; ára 20, az egyre iiagj-obb léte-lckbea érkező szamóca ára pedig <H) Üllénel csökkent. (:)
1Ü00 mintatrágyatelep tétesQt
A íüllmüv-iésügyi iiiiuiszlériunt « folyó évberi ezren felüli uütitiitrágya-letop lélesitésíl v^\'lte lervl« kisgac-ilasÚRokbai). Az akoióbun 100 katusí-leri hollón alu\'l kisgiudák vclveUi\'V részi, akik arany és ezüst koszos gazdák, hadirokkanlftk, \\itézeV, vagy tűzharcosok. Egy-egy telep épitésl a nyögsz ükséglote 120 pengő s fiyCll összegű f.e^élyt utalnak ki. A gazdát csak a munkatlij U\'rkcli Ugy község lerule\'án íegWj*bb négy mintatrágya-letap épiHictŐ állami \' láimbgatássál.\'
A ZALAI KÖZLÖNY KEDVEZMÉNYES
SZÍNHÁZ-JEGY
SZCLVÉRWEí
melynek ellenében az Elbámult haranrjok Jun. 16-lkJ olőadásáia téláru Jegy váltható.
Vasárnap délután temették el nagy részvét mellett a „Herkules" áldozatát
A vlc siombaton dilután telszlnre vetette Horváth Lajost
liHl, lllnlut lé
2ALA1 KÖZLÖNY
S
FERENCJŐZSf F
KESERŰVÍZ
Név éa ¦xiiletáanajpohi\'a
alkáliul ajándéknak , cserepes és levágott virágokat, osokrokat egész éven át vehet m réDl Petertnann kertészetben
Báthory-utct 31. lOJt
IVlvilagosiLflsl az illetékei k*rúO»Li mezőgazdasági kamara, !1*1« az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesök»l ad.
A Chlnoin
Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára RT, közgyűlésén az igazgatóság bejelcntetle, hogy a vállalat tiszta jövedelme 110 ezer pengő volt. K közgyűlés agy határozott, hogy ebből 111.820 pengőt osztalék fjzelé-sére, 100.000 pengőt a tartalék gyarapítására fordit, 100.000 pengőért egy munkás csecsemőotthont létesít, 50.000 pengővel pedig az alkalmazollak segélyalapját dotálja. (:)
A Hangya
uj lollüzemét és ágytollgyárát felavatták. A Magyar vidéki Sajtótudósiló budapesti jelentése szerint ünnepélyes külsőségek mellett előkelő vendégek jelenlétében most adták át rendeltetésének a Hangya Szövetkezeti Központ Révész-utcaikor szerű lollüzemét és \'ágytollgyárát. Dr. Wünscher Frigyes alelnök-vezérigazgató megnyitó be szédében megemlítette, hogy a Hangya toll forgalma 1935-ben, a kezdeli évben 25.000 kg volt, inig ma már 700.000 kb évi toll-forgalmat bonyolít le 165 toll-gyűjtő telepe utján. Megállapította, hogy a Hangya bekapcsolódásának első évében a termelői toll ára 80 százalékkal emelkedett és hogy a ma működő keresztény tollkcreskcdők 85 százaléka a Hangya tólliskolá-jftbói kerüli ki (:)
I--Bujdosó (Haraiiils) Kál-
ISIS- %II. j man> az i. boszn/ai her-
1-—-\' oegovinai gyalogezred
Inid apród jelöli-Őrmestere ragyogó regy-veriényt vitt végliez ezen a napon. Az oroszok a Tamopoi-környéki Ceb-rov közelében nagy erővel megrohantak csapatainkat és sikerült is egy állásrészt elragadniuk. Buanüs had-aprédjelöiet ekkor ellentáiuadasru rendelték. Szakasza élére áJJW s a Itgjhpte-sebb zárótüzben rónámra vezelle, m)»-küzl>en az oroszok elől meghátrált emlékeket is megfordította és-magával ragadta. Az ellentámadás fényesen sikerült, a sokkal nagyobb számú ellenséget a roham clleflálUiAlaltfcui eiejC és lendülete valósággal kisöpörte az állásiéi. Azok az oroszok, akik az el. foglalt áSásban mégis kitartottak, — mintegy kétszázan — a*nlndvéglg legelöl harooló Baranits badapródjeiöU foglyaivá valtak.
A hős hftdaprodjeloliet az arany vitézségi ereinknél tüntették ki.
- Naptár: Június la hétfő. Rom. kai. it, Fereno. Protestáns Jusztin. Izr. Silvan hő 21.
UtattrdS nyitva refgel 6 óratói Mtt B Arálf (héttő, szerda, péntek délután *¦ ktidsn sgáts ast Bákitsk).
— (Hivatalos istentisztelet a Kormányzó Ur születésnapján)
Június Igán, szerdán lea a Kormányzó Ur születésnapja. Ebből az cHkalombói ünnepélyes IstenliszWtöt l;sz a lemplomíokban, így a feraidfek j;(leljAiiia-temploíiiíibaii a hivatalos ünnepi szentmise déitóőtt 10 órakor, a protestánsok részéi© a Kölcsey utcai ref. templomban ugyancsak to óiftkor. A fcienoiek templotnabau a íküldötlísé-gek szi\\Cike:ijenek a rőttfjarntl ajtón a ízeniéJyben WztosÜott helyüket meg-közeliieni. ;* , i
— (Magyar Urnup Alsólendván)
2.1 év Után \'most voíU az első ntó-gyar Űrnap Alsólendván. Kedve* magyar ruhás leánykák és le.enlfcsiipkás fiuk hosszn sora kísérte- a szentségi körmenetet. Volt olyan örömi hogy n magyarok szeméből könny ciiláat ki, Rs felhangzott isme.1 a tiszta magyar ének, amit íümimifi\'ie disszonáns hang nem zavart meg — nem ugy, mint 23 év olalt... Magyar Uui-ipja volt az Időn ismét Alsólendvának.
— (Hősi halott temetése Klskantzsán)
Tegnap ismét hősi halottat tömettek el a kiskanizsai emetlŐVen. Sker-nyák József kiskonizsai honvéd hairt-íhw köhítjség!<ljesités« közlőn Ilác-Aa visszatérés* alkalmátal győgyithatut-lan betegségei kapott és a napokban meghalt. Mint a magyarság. hősi halottját vasárnap délután temették ei önaepésjéa keretek között. Kivonult "a, tisztikar és egy díszszázad, "kis a bajtársi végtisztességet megad Iák a flaUl katonának. A tomoiésen mr-gjo-ieni dr. Krátky István polgármester Is. A temetési szertartást V. Halmus Fortunát kiskanizsai feienoCi lelkész végezte. i
— (A budapesti gyorsvonat)
csak vasár- és ünnepnap közieketlik. Menetrendje a következő: Budapestről indul 8.10-kor, Nagykanizsám érkezik 12.07-kor. Nagykanlzsárói indul 19.15 órakor, Budapestre érkezik 23.;i0-kor.
— (Tűzoltó tanfolyam tanítók részére)
Budapest székesfőváros hivatásos tüzoltóföparancsnoksága augusztus hó \'Hői 27-ig kizárólag tanitok részére kerületi lüzollétanlolyamot tart, A je. iciukezés határideje július 20. A hall-gatók a tanfolyamra történt felvételről augusztus l-ig a tanfolyam páran csűokságától értesítést kapnak1, a tanfolyam felvételi dija, tandíja, vizsgadija, szakkönyvek és felszerelés használati dija haligdókként 70 v, amelyet a jelentkezésiéi egyidejűleg kell a tanfolyainpamicsuokság rlmém kelleni. Kakásról és éütezésrő\' a tari-folyam hal igátoknak fceU gomdoskókf-niok- i ! -i \' f
— (Műkedvelő előadás Bocskán)
A booskai bucsti alkalmával n: gy erkölcsi és anyagi sikerrel adták elő a homokkomáromi műkedvelők Kosaras pál kántortanító rendezésében « kegytemplom1 orgonája javára örmeá-ler ur jelentem alássan ciniíi három-firtvoiiásos kuloaavígjátékot. az elő- |
adás megi«nd«zésél>eu hathatósan köz-i*mOkőd[*k: Halmos Dezső booskai taitliő, Kiss Ernő Hangya-üzletvezető, ld. Nftn»th Jó*s#f booskai lakosok
— (Adökedvezmény az óvóhelyek építőinek)
A pénzügyi kincstár az cl-endell szükségóvóhehek építésével kapcsolatban felme.üU költt,éLe\'< U\'A11 a lulajdouosok részére jelentő, adókedvezményt enged:i>-ez, Eszerint íiz íga-zolí költségek 50 százalékját a kheteit házadóból, rendkívüli póUékl>ól és községi pótadőbol levonják, üz a ked-yezrnény csak abban az ebeiben líp éleibe, ha az óvóhely lét^sitését a hatóság rendelte el, ha az óvóhely meglétei az előirt mjüsxaki íttltétsíek, nek és lia a Üiesilési köUségek m,cíí-háladják a f0lyó évi ház»dóidi\\eiés;-nél alapul \\e(t nj-ersl)érjövodeíemnek, vagy haszonérteknek 10 százuKlkát. Az adókedvezményért ugyanolyan módon kell foiyalnv>dni, mint az épü. fcö lát alakításokkal kaposoiUjOS kedvez-méu^kért. , í -f
— (A biztosítók az újságírókért)
A Biztosító intézetek Országos iSzó* veiségénok végrehajtóbizottsága ^g-utóbbi ülésén togintézeleinek hozzájárulásáig 20.000 ]>engőt adományozott a Alagj\'ar llíríöpirók Országos Nyugdíjintézetének -Horthy Mikjósné alapja, javára.
— (Az áruellátás érdekében)
A közellátási miniszter aZ/é\'eWszfr és az árutlosztás jobb\'lebonyolítására kél ellenőrző szakosztályt szervezett, iizek az osztályok Budapeálen, hat törvényhatósági és megyei városban, valamint 42 községben rövid idő alatt részletes és általános vizsgálatot tartottak s mindenütt ntógjavitoták a szétoszlási rendszert, illetékesek az eredmények alapján elhatározták az ellenőrzési osztályok működés**** fokozását, v , II- ( 1
— (A délvidéki záióvonal átlépését)
¦újból szabályozta a lionvéds-ezérkftr főnöke. Az uj rendelkezések; juuíus 14-én léplek életbe sezek szerint osa-ládi ügyben külön utazási igazolvány nélkül utazhatnak a tényleges és katonai (csendőr) személyek és *zek csa-Iáütugjf.1 érvényes személyazonossági, tényleges kőzalkalmazottaik és oiutád-tagjaik érvényes vasúti arcképe^ Iga-zoivény birlokában vannak. Az utazás tartama aaatt semmi "óxen nevezendő üzleti tevékenység nem ^fejthető\' kl A honvédségníl, csendőrségnél, katonai közigazgatásnál (In-leértve a rendőrségei, pénzügj\'örségct, lüzollósá. got, vasutat és iwslát) a dili területeken tényleges szolgálatot teljOdtŐk csti-ládtagjamak látogatása lioz, valamint a tájékozódás cíljából utazó vitézeknek utazási igazolványt kell kerülök. A beutazási szándékot az ei.őfoku rendőrségnél kell IjejéJeuteni, ahonnan azt engedélyezés végett a legközelebbi honvédalloinásparancsnokságnak küldik meg. - t
— (SIrlus és a béke)
Slrlus mester, iwlgári nevén (Vargha László Időjós levelel juttatott eí a Délvidéki Újság cimü laptársunkhoz, amélylien közli, hogy a*nár régebben l>cigért békekötés pontos idejét Is megálmodta. Eszerint június 55-én jönne el n várvavárt béke. Azflz tegnap. Hát igy leliet hinni ma az időjósoknak |
BŐRÖNDÖT
ÚTITÁSKÁT
a kétzltfinil vásároljon I
Nagy vtlautékl - OluS ári
RETIKULT
HAMBURG Harthy M.-ut
A iiemkaresztény birtokok kisajátítása
mint Bánffy miniszter mondotta, fokozott\' mértékben folyik. Kddi(( 81 zsidó nagybirtokost köteleztek 150.000 hold birtok átadására. Az országban összesen 21.000 zsidó földbirtokos volt, akjknek kezén 608.000 hold magyar föld volt. Ebből 3541 zsidó birtokos Dunántúlon volt és 101.000 holdat tett ki, birtoka. Az 500 holdnál nagyobb zsidó, birtokok kisajátítása még eb-beii. az évben megtörténik !
ROvid táviratok
HORTHY MI KLÓS NÉ jelenlétében tartotta meg tegnap Kolozsvárott RZ Erdélyi Nők Szövetsége nagygyiUését.
BARTHA KAROLY honvédelmi, miniszter hazaérkeaett egyhetes olaszországi útjáról. i \'
SfiRTÖ KALMÁN, a fiatal tehetséges paraszt költő 27 évei korában pz erdélyi Gyalun, ahová gyógykézjeicetni ment, meghalt. A magyar irodalom egyik legtehetségesebb fiata< erŐjsége veszett el benne. i
GÖMBÖS GYULA liolltestét ma fet ték ál az uj sírba, amely teteti Vas-tagh György lovasszobra ál.
SEREGI ARTHUr, az Ismert kato-nakarmesier Telesége megniéigezte magát, megholt. . ; -
VAÍfe CSING VEJ, a japá->l>arát kínai kormány teje ma utftúk Tokiolvw.
SZÉKESFEHÉRVÁROTT olyan fel. hőszakadés volt, ivogy e^y időre a közlekedés is megakadt.
ROOSEVELT rende\'jtben intéz\'ua. detl, liogy a népieket és más fajúidat a fegyverkezési iparban munkához kVli juttatni és kerülni keli a fcaíocsonyJirt megjegyzésekéi, bánásmódot.
NEWYORKBAX az amerikai b*k nagy tüntetést ieideziek a b^rtaha-vat-kozás és az ir függetlenség métlelt.
BOTTAI olasz nemzetneve-lésüg>\'Í miniszter szerdán érkezik Budapestre.
RIBBENTRÖP némel külügyminiszter hazautazott Velencéből.
A BUKARESTI szovjet követ, Laurentjev hazautaiotl, csak ügyvivő marad Romániában.
KRÉTA N 5000 macedóniai bolgárt szabadítottak ki a németek a görög fogságból.
Molnárok figyelmébe I
Vámfeljegyzési
vagy
Vámcserekönyv
újból beszerezhető
lapnak nyomdájában.
s
tALAI BOZLOOT
IMI, június 16
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátalnk és Ismerőseink, különösen a városház tisztikara és a nemzeti szoclallstapárt, kik felejthetetlen drága Jó fiam, Illetve férjem temetésén megjelenésükkel, vagy barmi más módon mélységes gyászunkban oszlóznl szívesek vollak, fogadják ezulon is há ás köszönetünk kifejezéséi.
Itt. Ixv. Qaloeh Jáitosné ém IIJ. ««». Balogh Jénoonó.
Nagykanizsa megyei viros polgármesterétől.
I47HWÍ9U,
Tírgy: Iskolai belralások,
HirdKtményu
Kiíxbirró teazem, hogy az 1041—1942. tanévre a belratasok az alább felsorolt taniutézefekben a következő sorrend-bon és Időben lesznek:
a) az áll. el. Iskolák mindhárom körzetében a pölbelratások szeptember 1 - 2. napján,
b) az Izraelita ölem! Iskolában a pót-belratasok szeptomber 2-án,
c) aa iparoatanoac Ilu-\'és leánylako-Iában a belratasok szeptember 1.2.3-án,
d) az Állami polgári fiúiskolában Június 28-27-én, a pótbelratások szeptember hó B-6-án,
0) az állami polgári leányiskolában juníufl 2(1—27-én, a pótbelratások szeptomber hó 5-6-án,
íi a váróul kereskedelmi közé pl-dc ólában és n nöf keroskadolmi szaktanfolyamon Június 20—27-én, pótbelratások szeptember 1-2—3-án.
ir} n róm. kat. gimnáziumban június 26-27-én, pótbelratások szept 5-6-án.
h) a Motro Darae Nőnevelö Intézetben Június 26 27-én, pótbelratások szept. 5 ¦-8-án,
1) a városi zeneiskolában Június 26 — 27-éni pótbelratások azopt. 5—6-án.
Az összes tan kötél oskoru gyermekek valamely oktatáBi Intézetbe bolratau-dók toett vatry szellemi fogyatkozás, egészségi állapot atb-ro való toktntet nélkül.
Tanköteles az a gyermek, ki f évi szeptomber 1 lg 8. életévét betölti és 15. életévét tui nem haladja.
Ez a rondelkezés nem érinti a tanoncoknak korra való tekintet nélküli Iskoláztatási kötelezettségét.
Köteles minden háztartás leje a náz-tartAabau élö tanköteleskoru gyermekre . vonatkozó személyi "adatait n v. nyilvántartó hivatalban [Városház, földszint, volt adóhivatal holyíségo, bejárat Horthy Miklós-uü 1. az. kapu) 1941. évi szeptember hó lU-lg a hivatalos órák alatt bejelenteni.
Az a szülő, gyám, vagy gondviselő stb., ki tanköteles gyermekét és az a a munkaadó, ki tanoncát a tent megjelölt Időben nem Íratja be, vagy a tunltásból. Istentisztelettől engedély nélkül visszatartja és elmaradását nem igazolja, az 121. XXX. t-c vonatkozó része szerint büntettetik,
Nagykanizsa, 1941. Június 13.
ma Polgármester.
BIZTOS
ha hirdetéseit a naponts
Jelenő, meesze vidéken Is éi terjedt ZALAI KÖZLÖNY ben adja fel. Kiadóhivatal F&H5. (.z udvarban.) Tel. 78.
Kilnnytl lógolharilóllleií Rómában. (Foto B. D. V.)
Jégverés előtt biztosítsd termésedet\'!
Totó kidolgozás Gipek^ fíírnek
tflllamos húztartfisí KészQlék
mlniienhinek örömet szerez!
Teakannák li-óasxtali lámpák
Vasalók Hangulatlámpák\'
Kenyérpirítók Modern falikarok
Gyorsfőzők Olvasó lámpák
Kávéfőzők Tanuló lámpák
Nagy választókban
kedvező részletfizetésre is
I
jDrmVAVÖLGYI.nél
SugAr-ut 2. ,2K
K. 1667/1941. szám.
Árverési hirdetmény
a köztartozások lejében lefoglalt Ingóságoknak az 1927. évi 600. P. M. sz. H. ö. 63—71. §-ai érlelmé-ben eszkOzIendö nyilvános elárve-reléséről.
A végrehajtást szenvedő lakása; Nagykanizsa, Márla-u\'ca 6. ez.
Az elsO árverés helyi: Nigyka-nlzsa, Erzsébet-tér 18/19. sz. házban, Báron Ferenc lakatosmes\'er telepén.
Az elsó árve\'és ideje: 1941 évi |un. hó 30-án délelfjtt 10 órakor.
A második árverés helye: Nagykanizsán, Erzsébet-tér 18/19. sz. házban, Báron Ferenc lakalosntesler leiepén.
A második árverés ideje 1941. ívl július hó 9-én d. e. 10 órakor. A lefoglalt Ingóságok- megnevezése sommásan, nemenként: Ety darab leszerelt 158 lóerős 6 személyes NOfh (67.032. rendsz.) 8zélszcdett személyautó ócskavas gyanAnt 400 pengó becséitékben. Árverést feltételek.
1. Az clsó árvetésen az egyes Ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a Becsértéknek legalább " i része megígértetik.
2. A második árverésen azonban sz Ingóságok a becsérték háromnegyedén alul la, a legtöbbet ígérőnek mindeneseire eladatnak.
3. A vételár készpénzben azoulial fizetendő, vevő által (Izélendő a forgalmi adó és az esetleges fényűzési adó Is.
Kelt Nagykanizsa, 1941. június hó 14. nap|«n.
Vadlya Zoltán
iioi városi végrehajtó.\'
áPiötfmtiwnai^
Karfásai vagy fcliegHŐ kertészt azonnali belépésre keresünk Érdeklődni lehet Unger és Tóth vaskeietkedatben. 1733
Üftyei sjtcWflnS! - felvétetik - Mercnr-Övödébe, Báthory u. 6. 1800
HailéBK és horgaiz-tároat felveszek. Megvétellé keretek kltebb huzéhálót. -Simon István hentes, piac. 1709
Keresztény cég lehetőleg aioanaíra mír-legképei kSnyvalSt keres. Ajánlatokat ilietésP Igényekkel a kiadóba kér „Aioi-iinha- jeligére. 1808
Ogyes bajáráB* felvetítik. KOlCMy-Btca 16.- 1807
WsgbUliatéi főzéshez értő mindenest elsejére, esetleg szóstul fclvcsssfu .— Sogir-ut 38.: 1806
Korét, kedelml vállalat kaPae
őskeresztény tártat 3—tO.OOO-Ig, Az dUlat-kör az egész orizág. területen jól btve-zetve. Válauokat „Jövedelmező\' Jeligére a kiadóba, 1805
Bejárónőn azonnal felveszek. Sugarút 16/fi, földszint 2.- ¦ 1801
___adAs vttüt,L;-;
Elaa* Jókarbfln levő aáayUlésw-\'\'bor-\'1 ledelea hintó. Megtekinthető: Smdl evaa-géllkut likon. 1798
Báthory-u, 22. alatt négy hold rét egén évi lOlartn\'éaa eladó. Vennéfc egy könnyű, lapos piaci kocitt. — Elarfo* egy mgós lapos kocsit. tfi02
ZALNI fcŐZLÁr.W"\'\' \'
POUTIKAI NAPILAP.
Kiadja : „Közgazdasáfll R. T, HagyknrtlíSa.", Felelős kiadó: Zalai Károly. Nyomatott: t „KSiiudjuágl H. T. Hagy kan Usa" oyotnd.ijáttita NagyUuita:.!..
[(RyoimUért lelel i Zalai Kwaiy.)
BL évfolyam 136 síim.
NigjrkMiltM, IMI. Jualua 17. kedd
lúa 12 Itt.
POLITIKAI M A P I L * l>
6* Mpifthitalt
ftj**«i4tWf
Kormányzó ünrnk szWelésnipjáB
holmi]), június 18-án, van-e magyar ember, akinek szive még ne dobbanna és akinek bcusejc meg ne érezne, hogy a riugy magyar család szivből jövő bensőséges ünnepet 01 ?
Horthy Mdklós Kormányzó Urunk születésnapja sokkal több nekünk, mint egy családfő egyszerit születésnapja, amit konvencionálisan minden esztendőben megtartunk, aminek minden évben örvendünk és minden évben összegyűlnek a család tagjai, hogy jókívánságaikat tolmácsolják a család fejének.
Szép, kedves és megkapó egy ilyen szívbeli szulqt&mup, amit a*vérségi kololék, amit ai (szereteti pirosbelus üniicppe avat, mert a. család ttigjiüjiak szivük-kikük összedobban és örülnek, hogy szeretetüket, melegségükéi kiöuthetik és dokumentálhatják a családfő iránt. De meg kapó és szivelőrvendeztetü sokszor egy ily.au családi születésnapja á, csaiádíűiiei, ainelyből mindenki részt kér, amelynek íiiiudon családtag, örvend, a szeretel személy örömén és meg liatottságán.
Koriuányzó Urunk holnapi wjmmmttt) uzjjn1>un. sokkal több. i ennél, Országgyaranitó Horthy Miklós ueuicsflR. családfője a.uagy magyar családnak, Szent, báván bitodalma népfr nck, lianem- vezetője, fáklyavi-vöjc, \'irányítóin, kormányzója, sorsfordítója, Kivezctőjc a trianoni pusztából, bilíiicstörö, nemzetét az egész világ előtt megbqcsültelö diploiirata.. Iyi-véleles bölcs, messzirelátó és a szirteket kikerülő, hajópilóta a háborgó tengeren, legendás hős és páratlanul vitéz katona, aki eljegyezte magát a magyarnemzettel és aki elölt világviszonylatban meghajol ma barát ós ellenfél egyaránt.
Hor,llry ..Miklós Kormányzó Urmik á Gondviselés küldötte, mert a,.magyní\'ok jóságos \'Istene, mindenkor a nemzet leg* súlyosabb .megpróbáltatásainak idején küld nekünk ftngy-férfiakat, hogy mcgmeutSgk és kf, vezessék ezt a\' vértanú\' nemzetei, I1o#hy"\'M,ildos bizlos, nyu--sgoijt keze. uhut béjtésen siklik lova Mugyaror.v.ág. h\'aiója az ármány & gyűlölet scillái . és ehaiibdisci közölt. Horlliy Miklós olt áll és virraszt"\'a kormánykerék mellett Magyarország békés\' éjét?, és csoiíBcs lé-egzbtv\'él\'clé I$cl^ lós devé ott ragvog \'ímuiiclűúk legnagvobbjai között kitorölhc-lolleníil, aranvbi\'lökkcl, hnzájik szivá\'rv^ijyos égboltozatán. Valami csodás nyugalom, va-.
...1.1 U.l „U„~. 1 Mt.,M www m lll!U Wl. I Felelős, szerkesztő : Barbarita Lajos
: egy húr. 1 pengő 40 fillér.
Hazatelepítették a
magyan
m i ?! ...j..,.u mm -1
Az Öt bukovinai magyar falu 24 bácska&volt dobrovollác telepes fafíibaa happU Otthont — Hazatelepítik a belgiumi, frarjClaorsz^EJ, hotlasOlai mgyki\'ok^, — Bppczps Miklós lett. a haiaíelípltéal afcejó korrnányblitosji
A magyar kormány cseudbon folyó munkájának eredménye-\' képp örömmel közölhetjük, hogy a bukovinai magyar falvak népéi házalciopiteíték. Elszakadt magyar vércink ismét1 magyar földel, magyar házat, magyar otthont kaptuk a visz-szatért Bácskában. Istümegils, rogudjisten, JÍWfalvu, ífaaik falva és Andfásfalva bukovinai községek magyar népű ina már Brtcsktfhau van és 2-1 dobrovol-jáe községet töltölt meg.
A magyar kormány május 11-én irta alá a román kormánnyal •a hazatelepülést egyezmény.!. A bukovinai magyarok nagy örömmel készülődlek haza és június eleje óta naponkint érkeztek a vonatok a magyar határra, hogy Macskába vigyék a közel lö.OOO-nyi magyart. Eddig 22 vonat- érkezett meg, ma indult el az utolsó sze-
relvény 1 ladikfjtlvaToTa hazatelepített magyarokkal és azok érl$kciye.l, holmijával.
A Iftimoudhatatlan nevú dob-rovoljáe Talvak pedig magyar nevet kaptak. Józseí\'falva, Hadikfalva, Hadikliget, Iludikvár, Istenhozott, Islensegits, Isten-ve\\ünk, Isíeuáídás, Istenkeze, lsTenszeme, Andrásháza, Andráshalnia, \'Andrásfalva, Andr&s-litfet, Andrásvára, Fogadj isten, és hasonló szép magyar neveket kaptak ezek a községek, amelyeknek háza tisztán, feherre-meszclten várta a határokon kivitt ?10, de magukat mihditímagyarnak valló és magyarságukat" tisztán megőrző elszakított véreinket.
Ez a hazalelepités azonsán a kormánynak csuk első lépése, Már folynak a tárgya\'a SOK \'és vezérszámra telepítik, ttáíía " belgiumi, hollandiai, franciaor-
szági, valamint a burgenlandi magyarokat as. A korfifán^ Donczos Miklós államtitkárt ne*, vczle ki a hazatelcpitési ügyek kormánybiztosává, ak,inok. személve biztosítékiam;, hnjj\\vma-gyajvvérejiik, ugye jó kézéM^ti yaia.
Aií uj magyar, községük néne rendkívül boldog,, házaikon .magvar zászló leng, magyar földön élhetnek most már tovább. Az uj községek még nltacsénelt\'rajt a térképen, de mJndbli frirtgyar meglhlálja őket, hfóz a szívfthk vezet hozzájuk, hrigj\' kcblünkf\'d ölelhessük őket.
Üjvidék, június 17
A belgrádi magyarok\' második csoportja, 350 magyar ma érjíezelt meg^ Újvidékre.
A zimouyi vasúti hidal, amelyet a szerbek felrobbantoltak. •teljesen bclyreállitótták; á\'tóV ga/om megindult.
Ottmramvlt mm angol Állásokba
. $l ellentámadásba, ment sziriai francia hadsereig.
?\\z amerikai kormány bezáratta a német konzulátusokat ét Irodákat — Churchill ^ „Kt. amerikai segítség tartja bennünk a lelket 1" — A2 angol flotta fele etp^szf^H
A szárlal harqtéri escmóuyck leguap óla fokozotlubb. figyelmet \'érdeittehiefc A fraiuúa csapatok ugyanis: mjntlejtüU cllen-lá^iadásba mentek át, luitiegy-magábanvéve. is jelentős, h}sz jolman felszerelt és száiubéli fölépybcn. lévő ellenséggel állnak szepj}>cn. Már,.tcgnai> meff-keztllek az eHeiilanjatíá-sokat\'. es cnneK soraii. töob. helyen be? nyomultak az angol"áJHásokba. Az angol csapatok sehol som ju toltak tovább.
A francia sikerekre mi sem
iellrjmzííbb, mint az a tény, hogy a fraucia betörésekről h\'l-vatalos angol jelentest adtak ki. A jeruzsálemi, kalohai parancsnokság tájékoztató közleménye ugyanis megerősíti a hirt, hogy a sziriai francia erők Merdsz Ayum környékén benyomullak az angol állásokba. Azangx>I jelentés lehetségesnek mondja, hogy a franciák\' az angol.éllásöK mögé is kerülnek; mert itt nincs összefüggő front. A francia támadók - fnondja még az angol jelentés —- harc-
¦ffWlWB I. Ml.üHMI) I.\'IB 111)11
lanti nugy bizlonsági érzet, va-lnrnj niagabizó reménység és öiömsúgnckéve, valami acéio-süo eitDTés" hajlithatallan gerincesség szállja meg a magvaiv lelkeket H^fthy NUkTós nevének hajlatára.
Ölt látjuk magunk előtt a No,varra set>esüll hősét, az ot-rantót legeiiHás tcíifjernagyot, a ncöizeti hadsereg szegedi liöl-csojénck ringat óját, a liüuös Hudapestrb bevonuló itélöbiról, a vérző és :megcsonkutt ország gy^gyitóját, az ország konszoli-tt^piójának megtoremlőjét, szájntaUtu államokkal való ba-
r át sági légkör és szerződések létrehozóját, egy uj világrend uiegtereiutésében való erőteljes közVgnüködöt. a pokol ftoi ál tal eiorzotl magyar területek visszaszerzöjét. a dicső ország-gyarapitót.
Van-e magyar ember ezen a földtekén, afö, a holnap^ ítanon imádságos leJkúleHei fcJöl* ne emelkedne cs*ie iiiondaha áldást Horthy Miklós konuAny-"?Ora \'í
" Horthy Miklós kormányzó születésnapja egy ország piro.s-beti\'is ünnepe, egy némzetoialád jubilálása, amelyen minden
kocsikkal is rendelkeznek. :
A franciák i angol repüiő^) lelóyésél is \' jtltníikj vi)Í:-iÍiii|^L tengeri ütkŐ,zpír,íir \'is érí©Í»Ííw, hirek. A német repülők, SziriaL előtti\' bombázásával kapcsolatban, amikor angol csatahajókat támadtak meg és sfil^eszlctfélt el, berlini körökben kijelentettek, hogy a német reptllök mindenütt ott vannak, ahol az íjngol haj^Jt megjcltiime(k, függetlenül attól, hogy iuilycn ak-3iót folytatnak.
H ¦ \' \' ;\' 1 ¦ j az magjrar imádságos, legekkel féri a magyarok joíiátíqs. IfiLe-4él, hogy áldja meg Ol és fen-, kö^t Hitveséi, hogy tartsameg Qt ne^unlt még nagyon sojíá^g, hogy ktirja legyeu acéíerejü, keze vaskemény, gciinco, hajthatatlan és szivének niejegsu-garai áratljanak szét minden ifiagyar\' házba, mmden • nia-gfvar kunyhóba, aliot csak^iim-®áj\' néjiéje laUuak és epedje im gérmc hog\\ meglUli iss.^jc
iilfto\'s sZemévei a inagyár\'I#az >j,§ teljeseit kizöldujő ; AriU\'áL
negyét.
Imi; juniua 1?.
BÚTORT
szaküzletben
Gábor műasztalosnál
vegyen vagy rendeljen. Mus, k auiMa, Vátsésái tjeU»
Az angol flottal vuoxteoóg-jelentéae
\' Róma, június 17
A Popolo tli Roma közli ez ftigo\'l Kiigernagyl hivatal jelentését, amely izerini az angol páncélos hajók 15, a monitorok 24, a repülögépanyalnjók: 36, a cirkalök 13, a torj>edórombolók :t0, a csatahajók 33, a teugerakit [járók in százaléka eheszolt.
A lap hozzáteszi, Itogy ha az angolok hivatalosan ennyit beismernek, nyugodtan a kétszerCiét lehet számítani. A jejeutés egyébként is mutatja, liogy menuyiro válságos a Iwlyzfcl. ICzen inár az amerikai llotta sem segíthet, mert azt japán hadereje nigy-részt leköti.
Ujabb támadóm Gibraltárnál
La lim\'a, június 17 Gibraltárból egy csatahajóból, egy rejiulögépanyahajóbéi\' és négy rombolóból álló liajöraj futott ki. A hajórajt a tengely megtámadt". ^rróJ, hogy a támadás levegőben, v*gy a tengeren történt, nincs jelentés.
*
Az angol repülök megkísérelték, hogy Németország fölé jussanak. A német vadászok azonban megütköztek a gépekkel és 9 angol gépet lelőttek a La Manche csatorna lelett.
úrat, vaj ékszert,
16 "UK SZEMÜVEGET ""SlKJuffttí ZSOLDOS GYULA i fa lilrorttiBiiMI.
ro-VlS. (« Korona-willodával ftomben). BUAraofii űu-, ékttii- é* lálii*rjavili-roilll«iy.
Churah.il már m vég boko-vartkexéeMt^ai hatwél
Amszterdam, juuins 17 Churchill angol miniszterelnök rádióbeszédet intézett Amerikához abból az alkalomból, hogy & rotchesteri egyetem diszkodtorává választotta. Churchill hangoztatta, hogy csodálatos események idejét éljük, de nem {tudjuk, hogy mi lesz a* vége, \'Nemzedékek sorsa forog most kockán, mondotta, majd kijelentette, hogy »az önök segítségének reménye tartjabcnJ nünk a lelket, de folytatjuk a harcot a vég bekövetkezéséig ti
KlirtosOtották a németeket Amerikából
Washington, június 17 Weiles államtitkár jegyzéket adott át a néniét kormány megbízottjának, amelyben közli, hogy a kormány elrendelte az amerikai német konzulátusok, o német idegenforgalmi irodák, a német vállalatok irodáinak és a német könyvtárnak azonnali bezárását. A német konzuloknak és a német tisztviselőknek július végéig el kell hagyni Amerikát.
Berlin, június\' 17 A német kormány köreiben nagy figyelmet keltett az amerikai kormánynak ujabb németellenes intézkedése de egyelőre semmit nem nyilatkoztak, sőt a sajtó sem ir az esenVéf-py ékről,
P. Gulyás Gellért plébános előadása a Rernm Novarnm igazságairól
a Cr/edo férfi-szervezet június havi taggyűlésén
A nagykanizsai Credo most taarlotta júniusi taggyűlését P. Gulyás Gellért plébános elnöklete alatt, aki tömör megnyitó beszéde után előadást tartott XIII. Leo pápa Őszentsége Re-rum No varura kezdetű enciklí-kájárói, amelyben kifejtette, hogy a férfit akkor itéli meg helyesen a családban, hu az nem csak kenyérkereső, hanem — hitvalló katolikus is. A férfinek olyan alapot kell leraknia, amely családjának biztos alapot nyújt. Telve vagyunk a szociális igények hirdetésével és 1>ÍráIgalásavai, a. Ite.rum Nova-rumban azl találjuk, hogy minden családnak ós minden családfőnek öreg napjait biztosítani és családja jövőjét szilárdan lerakni kell. A mai kor
férfiakat és pedig áldozatos, tettrekész férfiakat követel. Erre azonban csak az a magasabb rendű élet képes, amely telitve van az evangélium igazságaival. Az egyén is csak akkor tudja teljesíteni kötelességeit, ha mindenütt az evangélium igazságait tartja szemelőtt.
P. Gellért hatásos beszéde után dr, Wéber Elek járásbjró mondott bucsut a két hónapi nyári szünetre, tekintettel .a Credo taggyűlésednek ezen időre való szünetelésére. Az aratás csak akkor jó, ha jól munkálkodtunk. — mondotta.
P. Gellért ezután köszönetet mondott a vezetőségnek és munkatársainak az év alatt kifejtett ügybuzgó tevékenységükért.
A pénzügyi bizottság 50.000 pengő hozzá-
járulást szavazott meg a felsőtemplom építéséhez és a plebánia-lak átalakításához
A városi képülsetŐtemitiM pántokén délután k&xgyüléei tort
Mint megírtuk, a városi képviselőtestület pénzügyi bizottsága hétfőn délután ü órakör ülést tartolt a városháza tanácstermében Szabó Győző kir. járásbíróság! elnök elnöklete alatt, dr. Krátky István polgármester részvételével, amelyen a bizottság tagjain kívül jelen voltak az összes előadók.\'
Dr, Hegyi Lajos főjegyző terjesztette elő a Jézus Szive egyházközség kérelmei, mely szerint a .jfciső templom építéséhez és a plébánia-lak átalakításához 80.0110 pengővel járuljon hozzá a város és támogassa az uj egyházközség nekiindulását ezzel a segéllyel. Minden nyersanyag megvan már az építkezéshez, hangoztatja a kérvény, most csak a munkadijak fedezetéről van szó. A megyéspüspök 10.000 pengőt adományozott a felsötemplom építésére, 20,000 pengőt pedig mint előleget nyújtott azon reményben, hogy a város képviselőtestületének megértése és áldozatkészsége segíti megvalósítani a most már halaszthatatlanná vált templomépitkezést. Méltányos, hogy a város közönsége is támogassa ezt a nemes akciót,, — mondja dr. Hegyi főjegyzőmért szükség van a templom építésére és a plebánia-Iak át-alakjtására. A polgármesteri ja-
vaslat 1042-től kezdődőleg 10 éven keresztül évi 5000 pengős részletekben gondolja az 50.000 pengős segélyt lebonyolítani, mely 50.ÜUÜ pengős összeget az egyházközségnek előre kell leszámítolni.
,Dr. Krátky István polgármester ezután szóbelileg is meleg szavakban elfogadásra ajánlja a javaslatot, Az egész Ősszeg mondotta a polgármester — munkaalkalom teremtésére szolgál, munkadijakra fog fordíttatni, A város a Szent\'József egyházközséggel szemben is vállalni fogja a kötelezettségeit.
A bizottság tagjai közül Papp Oszkár, Fjló Ferenc, dr. Gürt-ner Antal, Szabó Győző. stb. szólaltak fel a javaslathoz, a mii a bizottság egyhangúan elfogadott ós magáévá tett. (
Ezután a bizottság a Hírlapírók Nyugdíjintézete számára 250 pengőt szavazott meg.
Tóth László, Merényi Béla, Fogarusi József alszánivevőket és Kengyel Gyula nyilvántartót —- akik hosszú esztendőket töltenek közmegelégedésre a város szolgálatában — a bizottság a IX. fizetési osztályba léptette elő. |
Majd több kisebb ügy kerül* letárgyalásra.
Pénteken délután 5 órakor városi közgyűlés.
üép Mozgó* Kedden é.......lén I jfcj
Nők tanuljatok ! FIGYELEM I Férfiak okuljatok !
Mindenkit érhet baleset! Ext mutatja be a
Találkoztam a szerelemmel
Főszereplő a csodaszép sitír Joan Bannat, valamint Hanry Fonda és Alan Marahal. Aktuális híradó.
cima
film.
Bitadasok küini polcon 5, 7, 9, vasár- ét ünnepnap 3, S, 7,9-kor.
BftZARUDYflR,
Tslsfos 3-95.
Legszebbet :: legolcsóbban!
A zászló kitűzéséről szóló szabályrendeletet szigorúan végrehajtják
Sajnos, Nagykanizsán kül5n szvibály-rendeletet kellelt natoliU, tiogy » lakosságot ennek erejéül kötelezzvk arra, hogy nemzeti ünnepek, rjSzaflas alkalmakkor, stb. kitűzzék házaikr.i ?1 magyar nemzeti lobogót. Nagyon sokszor bántó volt nz « közöny, amit tapasztalni kellett nagy ünnepeinken, hogy még olyanok házAiroi js hiányzott a trikolór, akiknek IdvOtásukbóí kifolyólag erkölcsi kötelességük Ijett volna elsőknek kiluziü a nemzeti zászlót, líz telte szükségessé k fiion váy rosi szabály rendelet alkotását, antoly mindenkit arra kötelez, liogy a kuiöu-bözÜ nemzeti ünnepeket! liázáj fello-bogózzü. A .szabályrendelet jogerői.
A szabályrendelet pontos betartását a rendőrség is ellenőrzi, emennyibea a rendőrőrszem, ugy miat 0 polgári halóság vlLenÖrzö közegei ezentúl rnin-deji olyan liáz tulajdonosát, Akt elmulasztja a nemzeti zászló kitűzését —• feljelentik. A szabályrfcuÁeiiet ejpen vétők a kiliágási bíróság elé kerüljek, amely nuegle^iö birsaggal siijtja, akinek érzülete és szive nem diktálja, liogy külsőleg is kifojezésre juttassa iiemzeü érzését. | \\r
Becsület, magyar becsüket és liAzafi-ság kérdése a házak íeHobogézása a nemzeti ünnepeken.
Szól ez a Kormányzó Ur \'bpIbApl születésnapjára is. . ;
Plttn fttkittUtk!
_ A galíciai Veje ilo* folyó
: WS. Itt. 17-1 menti orosz állások tu*n intézett támadásunk köz-
ijén Adorján Bál volt marosvásárhelyi 9. honvéd huszáreziedbeU Üzedes, W-deritő járőio éli" az oroszok leghe-\\esebb tüzében derítette IcA azok ré-delmi vonalát és tüzérségi áíalsiU. Eközben azonl>ttii sulyosSo megicbe-SÖit, SzcmevUágat veszítette ct. 11« hogy azt, amit látott megjegjxeU*^\'-0 és értékes megáliapit&ntiiiftk elötjárói használ \\ehessék a legközelebbi p** raiicsnokságlioz vi bette magát, ahol azután kötelességszerűen negletto jo-len lését. ]gj- lehát példás magatartásával móHán kiérdemelte «Z arany vitézségi érmet, mellyel ezt a áegsid&\'o-tiabban rokkanttá vált hőst juliOonüVé-pen kitüntették.
— Naptár: Juniua 17. kedd. Rom. kat Ralner hv.,Protestáns Töhötöm. Izr. Sstvaa bó \'?2.
iH<- luitlu» 17
SALAI KOZtONY
MAI PESTI ARCOK
Irla: Tihanyi Jlnoi L»]oi
A nagykanizsai iéíéIi
értesitik t. Ügyfeleiket, hogy
f. évi június hó 18-án
¦ Kormányzó Ur ÓfSmél-tósáfa ísCtlatéaénak évfordulója alkalmából
bankszünnapot
>8ío tartanak
és pénztáraik egész napon át zárva lesznek.
„Célunk az, hogy dolgozzunk"
¦A római-útjáról-hazatéri miniszterelnök első megnyjlatko-zdsát érthető érdeklődéssel várta az ország közvéleménye és várakozásában nem is csalódott. Bánlossy László ezúttal is a kevés szó, de a sok munka emberének bizonyult. Mintegy két hónapja annak, hogy at-vetlc a kormányzati ügyek vezetéséi : azóta ismét megnagyobbodott az ország, háborús eseményeken is átmentünk, az európai háború egyik izgalmas fejezetéi" láttuk közvetlen közelünkben lezajlani.
A miniszterelnöknek a Magyar Éléi Tártjában tartott rövid beszédéből és a képviselőház munkaprogramjából azonban mindenki láthatja, hogy egy percre sem állolt meg a kormány munkája, valóban szerénytelenség nélkül mondhatta a kormányelnök, hogy még ezeket a viharos heteket sem töltötték hiábavaló módon. Mert a magyar kormány vezető szempontja és alapelve az, hogy ebbeli az országban rendes munka follyék, hogy a naponként felmerülő problémák a lehetőhöz képest minél gyorsabb és kielégítő megoldást találjanak*.
A miniszterelnök színié csak félmondatban, szerényen fél-emlilctt »néhány törvényjavaslatot , azokat, amelyek most a törvényhozást foglalkoztatják. Pedig nagyjelentőségű újítások ezek és a képviselőház bizonyára ketlőzöíl erővel fog tárgyalni, hogy mielőbb letőalá hozza a most beterjesztett reformjavaslatok hosszú sorozatai.
A reform-munka azonban nem csupán a törvényhozás és a kormány dolga, hanem szükség van a gazdasági élet és a társadalom cselekvő közreműködésére is. Erre utal a miniszterelnöknek az a feltűnést kellő intelme, amelyet a gazdasági élethez intézett. Bárdossy t miniszterelnök már bemutatkozó beszédében hangsúlyozta, hogy a gazdasági élet vezető állásaiban, az u. n. kulcspozíciókban mielőbb öntudatos keresztény magyar szakemberekéi akar látni Most pedig kemény han-, gon telte szóvá, hogy hetek/ teltek el ev felhívás óta, de az eredmény még várat magára. Pusztán néhány zsidó gazdasági vezető értette meg, hogy\'i\',& változások ideje elérkezett. A miniszterelnök éppen ezért újólag felhívta az érdekelteket, hogy teljesítsék a magyar közvélemény óhaját, mert különben a kormány szigorú intézkedéseket foganatosát. A gazdasági élethez intézett erélyes figyelmeztetés mindennél jobban bizonvUJa a Bárdossy-konnánV politikai felfogását, jobboldali irányai és határozottságát.
A miniszterelnök nagy érdeklődéssel vári beszéde néhány olyan mondattal végződött, a melyet klasszikus fogalmazása és mélységes tüzű magyarsága jniatt még gyakran fognak emlegetni: »sokszor és sokan mondják, hogy uj lelkiségei kell teremtenünk. Ha valóban szükség van erre, nem hiszem,
hogV lángoló szavakkal lehetne uj lelkiséget tormáim. A lángoló szavakkal tüzet lehet gvuj-tani, amely pusziit, azután el-hamvad. Mi nem tüzel, hanem éltető meleget\'akarunk, amelyet az elvégzett munka, az együttműködés és a szolidaritás tc-
, A íKetail pályaudvar tövében állandó olvflsűtáboia v n.-nz újság-.
arcomul vegyos Óm\'lti ok kiTe;.. z.\'¦«,«! laat|nányozUnlék. A (ckuscdé-dőx\' a gondboboruUUig uiiiuleu eunáotó/fel-[cdezke.ő Csuk nerceket töHenejt a lielyszinen. aztán tovább mennek dolgaik után.
Szerelnem tudni, inttet gondol jiü egyik btvat^nokféienek látszó kdaV nőse?- szoniörunreu úriember, akt lállitilo.ag .wniml n¦.o.4iiyifgtaiól, vagy leikeütőt Pe.ntudotí !1 rn»íPl restet leolvasni a kirakott ujságofe hornlor* káról. Találok valami vudi-;cgci:e/kél is összekapcsoló megjegyzést és távozóban melléje somfordálok. Be-szélgelfmk. Kto.cnéits iikurok lépni, bál ráolvasom, liogy ugy látom n in rnigyou lelkesedik ©zőrt u háborúért, pillanatokig óvatosan kémleT, aztán váratlan készséggel l.o-zéí:
-- Aki szcieii u (detektív legénye, kei, az meg sihet\'eJégedev ezzel u mostani életlv. Tol- vau izgajftrrik-kal. Egészen grniWgigiiol-szo.-ü. Szásával süllyednek el u liajók, gépvk zugnak végig 11 világol! Maholnap pedig 1(4 a loláhs világhiilAH-H, vöVj-mennyi földrész l.eanc l.\'sz. Már nem népek, hanem földrészek harcolnak és köveinek cs mindent egymás elpusztítására. Sajnos én nem ez az embertípus vagyok, nem kt-. váuom meg uiiiidonntbpi re.ígcliinil.ez n kataklizmát, nem szereim a pusztulás izgalmait, osak u békevagyat tudom megérteni. Talán On is megérti ezt, hiszen, vulósziuü, bog)\' egykorú velem, A kiicnovene.i években szüleitcm, mikor f«\'csebered lem ki-filöll az első világháború, uz Iskola padjaiból kcrültom a frontra, \'Aztán teldarabolták az országot és kezdő, dót* az a ieiionc\'.«s busz OiZiendő, amely a statisztika szerbit hatvanezer magyar öngyilkost produkált. Borzalmas harc voli az élet két évtizeden ál, s amikor már félig megszoktuk azi » tudatot, hogy a mi generációnk egy sze:OiK\\sétlen generáció s amikor már felig ugy érczlük, hogy kon szolid ál ód nak a viszonyok, kiütött -\'z a mostani világháború. Mondja uram, mi Iclko-
remt meg-\', Es ha vékjül valaki
még5 azt Kérdezné, hogy mJJ az, amire a kormány törekszik^ ugyancsak a miniszterelnök sza vaival válaszolhatunk: »Célunk az, hogy dolgozzunk. Más szóval, hogy kötelességünket teljesítsük. * (s—o—X
silsen engem I Negyvennyolc éve* vagyok, In» meg fs\'/ússzuk ezt a már EoSki világháborúi iiugyobbv^rái-dozatok nélkül, a világ pusxTuTTÍS" [pusztul a civi-lzátió.
Magában süppedten, lcsze-ett fejjel ment tovább, ,
Szomorú, csalódással uli arc voti.
Nincs olyan razzia, amely végérvényesen megszűntetné a p«>iti kár-lyaklubokat. Titkos katakombák mélyen értben álcázva ma is "működnek, szörny A r.ebéz bejutni egy ilyen fosztogató társaságba; négy-öt\' pribék fés ugyanannyi ajtó áltfi útját az cru\'„ bérnek, i\'c\'.iát csak valami ben/eu-les !Ogitsége\\el lel el tanulmányúira indulni. I)e Így is csak akkor, lia megfelelő bárgyú képet tudunk [elveim!, amelyről némi ál.lozalkészsű-get- tudunk leolvasni a büuliuyi kerubjai. v
Iíeiu vagyok á [eremben... IliUalmas aszlai körűt úWögoíhek az aznapi bajvívók, körűlötlnk részt-kibicek zsetonokkal * kezűk-Len. A jálék elég nagyban folyik: A rckelt krupié igazgatja u. koin>rsót, és lapátolja be a léteket. (Ilimen t játszanak, ;i felsfl uMlagnik egy szolidabb játékformáját, rnert vnn ennél még piszkosabb K Csupa sápadt »rc Valimeimyit összeulva, az örökké éjszakázó pesti uribandita gyűrölt cifferblattja jön ki eredménynek. Azonban civil-állásra, nézve egy teljesen heterogén, össze-verfl lót\' térsaság. Ijeliet ezek közölt kisbankár, háziúr, twllos, könj\'\\e\'ö, seljemtiu, l\'eslre ruccuiit föiitlilrlo-kos, löístlés, szélülmányozó é.s ezeknek odnl\'ági rokonsága. p;gj\'szó\\ai hiénák és Áldozatok összeko,er\\c, A krupié vezényel: — Mindenki lotl\'í Nincs további Ezek nzok a pillanatok, műikor az arcok rángatózni kezdelek, Un: doritó látvány. Ha egj\' Ujon bundát szektának tehetne heseenezni ej: lenne n g,vülölköílők szektája. A nyerő, a U.-S/.1Ő, az álló kibío, a mulyiba jáiszó, a bankák1] mitvl villogó szemekkel »ézik egymást és a folyó já-jékot. A perifériák késelő csibésze irgalmasabban szemléli áldozatát. A szemekben villámokat ször a \'mások
l>éuze utáni állati vágyakozás, a gyűlölet, káröröm, rablásl vágy, az ösztönciuber csúnya szuivallása. Éb ez tartja is együtt fiket, ainig egy fcllfiuőbb sikkasztás után eldördül egy revolver, aini nyomra vezeii a razziát és a banda vezérkara inter-nálótáborba. kerül.
Figyelem őket. 1
Képek jutnak eszembe. Zsuzsanna fürdik, a lesben álló két vén dfíl-lcszü kl a szemét ugy, mint ezek itt. Egy másik kép. Júdás rtszíkelő kezekkel, reuegye egy ismeretien csapástól olvassa az aranyakat. Ugy, mint etek a zsetonokat. Higgadtság, tartózkodás, kutturmáz, a civilizáltság kozmetikája már nincs rajtuk. Kint hagyták az utcán.. Még a krupié is egy telhetetlen-ragadozó, láthatóan csak a pinka érdekU, amely hajnalhasadáskor a százalékot le-len ii számára. Itt látni tizenöt feketét inni egymásután, itt szokás szemrebbenés nélkül kétes talizmánokat kémi urinAkuek kinéző liolé-ráktól. Itt lálui .inunkaközbeii* a morfiumos tűt besiklani a bőr alá, amikor már pailajiásig feszül minden ideg. fis itt rettegnek állandóan u rendőrség rajtaütésétől. Sápadt, csúnya, alvilági arcok,
üj és h <i a sn fiIt Iroge>«k vételt és eladása
írógép átalafcftásokat
magyar beosztásra a legolcsóbban és leggyorsabban vállalja:
Szloboda József és Fia
Irógépvállulai
Bagyliüulssa, i\'íi-ut 8.
Mii \'iek-röü: 603.
Nyári divatanyagok,
szzinpompús ímpriméU, színtartó strandanyagok,
fé ríiruí} a-vá s xn a Jc,
-Aruhé: kéSZ nŐÍ kabátok
nagykanizsa. nagy választékban
. HALAI KÖZLŐN*
á
Tgrt aaOsW, régi gggt piait ét tár* aranyul
magas napi áron veszek BÁRÁNY ékszerész,
Hot(hy MJUM-tlt 3. (P«UW«l M*nib*B.)
Kanizsai ferences ujmlséje
vasárnap dálalÖt; i forenolok plébánia-templomában
A szombathelyi megyéspüspök most vasárnap szentelte áidoxó[;*ppá P. Zsiga Kernbin fe enoes-sserzeest. Az egyház uj felkentje június 22-é", vasárnap dél«;őit t(\\ tt óiakor mutaiji l>e első szentmise; áldozatát a :en-nciek plébánia-templomában. Kézveítfö)* P. Slmicza Sebestyén kanizsai házföiök, míg az üuncpí ogyházszónoklaDt P. Kovács Rajnér szombathelyi hittudományi főiskolai tanár mondja,
P. Zsiga KíTultiu nagykftnitüii gyökér. Itt nevelte öi fei nevelőapja, Itt járl iskolába, itt szívta finftgáutl a ]>ia-risláknál lángoló hazaszeretet, vallásos lelkületét, majd a;gimnázium e^\'-részí-nék elvégzése után a fbuoinszent-lásztói ujoJictiiUba Jcerutt, °ik& taMi-bamar Szcut Fecoc igazi fiává kiformálódott. Innen iskolái bofejfezésér* Pápára keröH, majd oiman a szombathelyi rendi teológiára,1 ahol ö>akhi-mar élénk figyelmét keltett. MéStó tagja leti a Poverello nagywufttu oia. ládjáiiak. i , , \'.
Az ujmisé-s örömében részt kivan venni, a vasárnapi szép\' pdmle\'áö u város katolikus lársattojma és mindazok, akik lelkileg együvé larlozoivak érzik magukat a Szent i^iencrcjiddel.
Megjelent a társadé* lomblztosltásl Jog els6, nagyszabású kodlflká-ctős munkája
Évekig tartó fclklisnwre\'cs mjunka ¦eradmenyeként most jfejaat meg a tárt-sadalombizlo&í\'ási szaikirodajlom eddig oly érzékenyen, hiányzó alkotása, a ¦Társadalombiztosítási Jog , ataieiy két vaskos kötetben fogja szolgálni a «afc>-dáUs biztosításban érdekelt szatem-beieke.iv kívül a munkaadók és munkavállalók hatalmas tömegeit.
liz a párolton sÉiVmutüra,dr. Ángyai (Jy. László szerkesztésében a fogkiva-Ióbb szakemberek fcözremüködésóv©l készölt és pótolni fogja azt a nagy hiányt, amelyet muvJeiki érzett, flki közvetlenül, vagy közvetoe érdQÚaLv« voll a társadttlonibiz\'tovüáiib-\'n.
Külön érdeino dr. Angyalnak, hogy ebben a szakmunkajában oemra k az lí>27 ; XXL t-c-t, a betegségi és bal. v;«ú kötelező biztosítást és az 1028 : XL. t-c.-t, az Öregség, rokkantság öz. vegység és árvaság cse;é"re szóló kőié-kző" biztosítást dolgozta í<& a 2 kö:e-les hatalmas műben, hunéin az lí)3g : XXXVl. t-c-t, az iparban (keeike-delejuben;, bányászaiban és koluiszat-bau foglalkoztatott numkásoTf gyermeknevelési pótlékára vonatkozó rendelkezéseket Is ietdoíl#.>zta a hünoen-napl gj-akorlaü ó\'et számára.
A kitűnően csoportosítJtt szakmunka joggyakorla.a, magy-irázatai, remíe\'etei, tárgy- és tartalom jegyzéke minden cY-dekell részeié felbecsül hcletVin érték, kel bir, a gyakorlati jogászoknak és szakeml«;Cknek is állandó kézikönyv© lesz. I ¦" .
Egyik igen fontos része e szakmunkának a visszatért országrészekre vo. nalkozó rendelkezések hiánytalan joganyaga és különös értékfe az a kb. 2000 itélel és elvi jefcentoségü határozat, anwlybfl1 mindenki analóg döjit-lictl el n "saját, íeljnerüit kérdéseit.
A szerkó z.Ők áttai Wtüzötl Tetadat nugyszei-ü megoldását Wzoiiyltja o,/, a tény is, hogy a szakin uüMban nem a törvények régi, már wm Otó szövege, liánéin a kftlöilbözŐ kiegészilő és módosilö ívndeletekke! átsXÖU ^ szó\\«g lerüli feidoigozAí a^i, miáJt-SI
ItbataJtfMbé váit e haialmas jogmy-i-got 2 kötetban kb. 1000 oldalon meg-jeleutelni.
Kétségtelen \'eliát, hogy e» a szakmunka iitikutoiheieUen segitŐj* l*sz minden, a lái-sadaÍoinbizto5Ításb:i]i köz
Csáktornya, június 17 (Saját tudósítón któi) Halálos dráma játszódott le a csendes Csáktornyán, mely izgaJomban tartja a lakosságot. I Jgyanis Krozüsfeld János 41 ó* es helybeli lakos, aki a timitóképcade pedellusa volt, revolvenei fojbe tölte magát és nyomban meghalt.
Kronlsfeld egész délután otthon, lakásán tartózkodott, jókedvű volt, a rádió mellett többedmagával ItfUgatta a szép műsort, sőt a sene utemviie
Több mint 3 hónapig tartott a vizsgálat Török László idegen állampolgár Ismeretes ügyében, aki a polgári menekült táborral kapcsolatban bizonyos visz-szaélésckkel volt gyanusitva. Dr. Almássy GyTila kir. törvény széki tanácselnök, vizsgálóbíró most fejezte be vizsgálatát a mely alatt számos embert •iíall-gatott ki, jobbára a menekült tábor lakóit. A vizsgá\'Jbiró 3 havi ténykedésének hatalmas
I.
A FELSÉGSÉRTÉS UÖL ÉS LÁZADÁSRÓL,
valamint a súlyos bnnletlek elfíkészítésének \' büntetéséről szóló törvényjavaslat halállal bünteti azt, aki a királyt, vagy kormányzót életétől, testi ép^-. ségélöl, személyes szabadságától, vagy alkotmányos hatalmától megfosztja, illetve arra kényszeríti, hogy hatalmát \'meg határozott irányban gyakorolja. Életfogytig tartó fegyházat kap az, aki az állam és társadalom rendjének felforgatására, mégsem mis itésé re, vagy az alkotmány jogellenes módon való megváltoztatására, az ál-lamegységnek, függetlenségnek.
Murmtzcntraáitoni (muraközi) darabos príma minőségit
BARNASZÉN
házhoz szállítva 4 P mázsánldnt. Szagtalan, nasy kalórláju, tazelésre kiválóan alkalmas, kevés hamuval égö szén.
Kapható: íru
Dr. Boda Károly bor- és faértskesltö eeg&él
Nagy kun ly^a, Véesey-u 6 Tel. 1)9.
Maat mumrmuttm ba léll ¦xanétl
1
vétlenül, Tog5\' közMílh* ér^\'-^iteknek, Nagy szolgalatot tesz dr. Ai>gy«il e közhasznú- szakmunka ki.idásáv 1 mindenkinek és meggj\'Özödé-símk, lio^Jf minden érdel-oelt örömmel veszi tudó. másul a mü rég várt intgjelenéaél.
I (iiicolnl kezdett jókedvében. Azonban 1 lürtelen zsebéin kapott, kirámolta töltött revolverét és, fejbe lőtte magát, mJelőtl bárki megakadályozhatta volna. A golyó a jobb.füle nie\'Aeit hatolt be a koponyába és azonnali lulált idér-U elő. | í
Ftekuége és két kis jK>-erm«ke gyászolják. Tettének okát magával vitte a sírba. Az eso;et jelentették a lu lóságnak, anrtJy megadta a temetési engedélyt- * r \\ \' \'<
anyagát áltettc a kir. ügyészségre a továbbiak védett.
Miután Török vizsgálati fogságban van, valószinü, hogy a nagykanizsai törvényszék még ebben a hónapban letárgyalja ügyét.
A nagykanizsai rendőrség — amennyiben Törők László szabadlábra kerülne — intézkedett, hogy mint nemkívánatos elemel közigazgatási eljárás alá vonják.
területi épségnek jogellenesen megcsorbítására törekszik. A törvényjavaslat szigorítja a lázadás fogalmái és határozottan körülírja a súlyos büntettek előkészítésének büntetését és fokozottan áll az ország-tajiács védelmére.
II.
A NEMZET, VALAMINT AZ EGYHAZAK
nagyjaira utaló megjelöléseknek, az ipari és kereskedelmi tevékenység körében való használatáról szóló törvényjavaslat megszünteti a nemzeti etikát sértő azt a szokást, hogy-nagyjaink neveit az ipari és kereskedelmi tevékenység körében használják. Az eddig szerzett jo gokra nem vonatkozik ugyan a törvényjavaslat, de ha a használat a nemzeti vagy a {vallásos érzést sérti, az illetékes miniszter a használat jogát megfelelő határidő kitűzésével, kártérilés nélkül megszüntetheti
III. í
A FAJVÉDELMI TÖRVÉNYJAVASLAT
a házassági törvény kiegészítéséről és módosításáról gondoskodik. Eszerint kötelező lesz a házasságkötés előtti orvosi 1 vizsgálat és rendszeresítik a
1941. luttlm 17.
léviz gyógyfürdő
a Heroug FBitttlos Uradalom FBrdGIgatétioáMk saját kezelésében.
Reuma, izom és izlllotek, cauz-betegségflk gyógyhelye. Állandó szakorvosi felügyelet. Sport, — szórakozás, — kirándulás. A CursaIon-étteremben zene, tánol drill!
Strand, — tükör- éa fedett fürdő I
házassági köícsönt, amelynek visszafizetésénél a házasságból születendő cyirmekek aránvá-b;ríni>!id^ímeiiy jár. A törvény javaslarmegllllja a nem zsidók és zsidók közti házasságot és a házassági tilalom szempontjából megállapítja a zsidó fogalmái. Zsidó az, akinek legalább két nagyszülője az izraelita hilfelckezet tagjaként szülelett, továbbá az is, aki az izraelita hitfelekezet tagja. Nem minősül zsidónak azonban az a félvér, akinek csak két nagyszülője született az izraelita hitfelekezet tagjaként, ha ö maga és mindkél szülője keresztény hitfelekezet tagjakéul született és az is maradt. A javaslat az erdélyi szombatosok és ivadékaik tekintetében különleges szabályt állapi,! meg, ha származásuknál fogva nem zsidók és nem tagjaik az\'izraelita hit felekezetnek.
IV. ,! AZ ÜGYVÉDEKRE, ügyvédjelöltekre és az ügyvédi önkormányzatra vonatkozó egyes, kéi-iiések szabályozásáról szóló törvényjavaslat akként intézkedik, hogy kamarai választási joga csak a választásra jogosult lagok hat százalékának megfelelő zsidó kamarai tagoknak van. Ez a rendclkezós biztosítja az önkormányzat működésének irányításában a keresztény nemzeit szellem feltétlen uralmát. A bíróság és a közigazgatási hatóság elölt folyó eljárás során a hat százalékos arány alkalmazása kötelező a közmegbizatásókban való részesítés tekintetében is. A törvényjavaslat végül rendezi az Ügy véd jel Öllek szociális helyzetét.
V.
A ;iü-ÜS BIZOTTSÁG KIBŐVÍTÉSÉRŐL
és mandátumának meghosz-szabbitásáról szóló törvényjavaslat az eddigi U&-OS bizottság létszámát, tekintettel a felszabadult keleli és erdélyi országrészekre, \\2 tagra emeli fel s érvényél 1912 június 30-Íghosz-szabbitja meg.
VI.
A NYÍLT ÁRUSÍTÁSI ÜZLETEK ZÁRÓRÁJÁT
szabályozó törvényjavaslat szerint hétköznap az árusítást csak reggel (i órától este 7 óráig illetve szombaton 8 óráig engedi meg a kis- és nagyközségekben. Törvényhatósági, valamint megyei városokban a nyílt árusítás reggelenkint és esténkint egy-egy órával később kezdhető meg, jllelve korábban fejezendő be. (s)
Hőrtördö nyitva reffiel 6 órától •¦>•* *rai( (héttő, szerda, péntek dolutati Ai kaddan tfAu aap néknak),
A rádió zenéjére táncolt, aztán fejbelőtte magát a esáktornyai tanítóképző pedellusa
Tettének titkát magival vitte a halálba
Ta>rm6nwait tOskAr ellen AtalAnybiztositae heretehen bl»to«Hhetje legolmobben I
Törik László bűnügyében a vizsgálat befejeződött
\'Valószinflleg még junluiban sor kerül a tótárgyatisra
111 tartalmaz a kormány hat ni törvényjavaslata ?
1941. frltilus |7
ZALAI KÖZLÖNY
Pántos óra,
megbízható ékszer, alkalmi, és nászajándékok szolid árban Bárány ékszerésznél
). ío. thy BIVIi«at S. (poBtAval szemben),
J»vl«- fa kfalltt «,,:,,,.
a mjjy.t t.l.íon hltmoodű ét Hldli rt. ponloi ,m anhuimto.lt htlyl kjpvli.1.1.
A színházi Iroda hírei
KEDDEN ESTE Tolsztoj vUíalilrü ilramaju, az Élű HOLTTEST kerti bemutatásra a ilrnrnai együttes jútél<n> ball. A fösrereneltet Thnróczv CiVnla,
HUi«t Anna, Petiit ZolWn, uoik 1.» i-lnc, Ilnriók jiflla, Késmárky. slb. játszílk.
Heti mOior
KEDD: tt« holltest.
SZERDAI Tokaji auu.
CSOTORTOKi Az öi\'ilög iuni,al>zUi.
P8NTEK1 NáU,
SZOMBAT: Farsangi esküid
VASÁRNAP DÉLUTÁN: Nagy torka kacagó műsor.
VASAHNAl\' ESTE) Nagy t»rkn ka-ciuYi lllQsor. V rí 1
ősszel rendezik a „Biztosítási Napokat"
A Biztosító intézetek Országos Szö-ietségének ós a Magyar Biztositásni-donlányi Társulatnak eliióvi tantorai cgyülloi filéseu tárgyallak az tuti őszén megiCiKtezeititő Ilizlosilási napok, programját. Az ülés e[]ialár.,z1a, liogy az előrelátó gondosság gondo* lalnnuk elni61yite.se ofljabM raili.\'.elW. ailás iflrlásáifl kéri Tel űr. Ct-izik Bíl.t Államtitkárt, továbbá (Ír. waa.er (iros-« német egyetemi tanárt, 11 Upcei egyetem mellett múkó(!ö l>izlosl;á\\tu-(lományi Intézet igazgatóját, aki a rejlőilő német bLztosilási inlOzmíny tudományos és gyakorlati eiadialnyalt valamint állana és magán szervezeti kérdéseit Ismertetné.
Rádió (Szerda)
Aí1smiJ4 wt«ornim*k ké<koma«pok«» ,-BaaYfrt I. nfUoriti
6.45 Torna. Hírek. KözVmények. Hanglemezek. — Utána: F,trend. — 10 Hírek. — lt.10 Nemzetközi vizjeliő-szolgálat. _ 12 Harangszó. Ilünnusz. Időjárás jelen tés. — 12.40 Hirak, — 13.20 Időjelzés, időjárás, és vízállásjelentés. - 14.30 Hirak. - 14 45 Műsorismertetés. — 15 Arfolyanvhiiek, liiiiot árak, éleliiüszerárak. — 1845 IdŐjeizés, fdőjárásíeleiités, hírek. — 17 Hirak szlovák és ruszin nyelven. — 19 Hírek magyar és román nyelven.
- 21.40 Hírek és időjárás jelen lés. — L1 Hírek német, olasz, angol és francia »y*lv*a. — 24 Himk.
liUDAPEST U
10.20 Felolvasás. — 10.45 FetoÉVasás.
- 12.10 Hanglemezek. — 18.30 Országos PoslAstJoiiekar. — 15.20 Mikulal liuvztáv fanionzenekara, — 1015 Sála a in. kir. Hadlniuzeumbafi. A közvetítést vezeti UudJjiszky Sándor.
17.15 A in. kir. honvéd Folyami* \'rök zenekarának térzenéje — 17.45 Szelek szárnyán.. Közreműködik Sza-l>ó Margit és Ujlnky László. — 18-15 Kóréh Endre magyar nólákal énekel, kiséri Pertls Pali oigányzonckaia. — 10.20 Hongképek az országgyanipllás éveiből. — 20 Bárdossy I.ászJé m. ktr. miniszterelnök köszönti Magyarország Kormányzóját ~- 20.15 Zenekari hangverseny. _ 2210 MeUes Béla zenekar. — 23 25 Vldák József cigányzenék nm. (, v
BUDAPEST II.
18.;» llendörzenekar. — 10.40 Makay (insitáv dr. előadása. — 20.10 Hung-línwek. - 21.10 leolvasás.
— (A Kormányzó Ur holnapi szOletésniipja)
alkalmából ma este 8 órakor zenés takiirodó, holnap reggel 7 órakor zenés ébresztő Délelőtt 10 órakor hivatalos ünnepi szentmise a ferenciek templomában, a pmlcsliinsok részeié ugyancsak io órakor a református templomban. Városházán, közhivatalokban, bankokban hivatal szünet.
— (Orvosi kinevezés)
A bel ügy minikor Székács Sándor dr. nagykanizsai orvost Nagykanizsa megyei városhoz orvossá nevezte kl. Dr. Székács Sándor kinevezése őszinte őrömet és megelégedést kolt szerte a városban, inert egy régóln húzódó űgy végére tesz ponlot, azonkívül jtfdig olyan emberi ért\'ez a kinevezés, aki már eddigi működésével is loljtes megélés;lést váltott ki.
— (Tanügyi áthelyezések)
A val\'ás- és közökinlásíigyi miniszter György Gizella csopaki lajiüónőt a csikszenidomokosi, Sárváry Mária kustánszegi rk. iskolai tanitór.öt a csikvavsái\'e;Í( Molnár Mária zaiah.ddpi rk. iskolai tanilónőt a gyergyószárho. gyí, Koronczy Iludolf i-surgöl lauilót a nagykanizsai álluni clo.n,\'iskolához, özv. Csillik Miliályuó sümegi és lió-pássy Mártonná mátyásföldi óvónődet ivexlfg kölcsötióten áthelyezte.
— (Zalalak a kassal orvos-gyülésen)
A Magyar Hygiéniknsok rárstivágá-nak Kassán l»rlo\'l vándorgyülésen a Znl" vármegyében szo;g;í(U»U)t teljesítő m. kir. tisztiorvosok közül dr. Desscö Mihály n ugy kanizsai, dr. Medüna József balaionfüre.ü, dr. Deli Károly zalaegerszegi és dr. llolhstádier György sümegi tisztiorvos vett részt\'.
— (a Zala vármegyei Gazdasági Egyesület)
június 29-én déle\'őit 10 órakor Keszthelyen, a gazdasági ukadélmia d is* termel.a i igazga ló választmányi ülést, majd utána évi rendes közgyűlést tart.
-- (Hatvanéves találkozó)
A páosi rk, lanilóképzC intézetben 1881. évben végzett iskolatársak a 60 éves találkozójukat folyó évi június hó 24-én, kedden déle\'őll egyi.e<ivel Ü órakor l\'éc-setl a szokolt sétatéren — kellemesen idő esetén afrk. körben — tartjuk meg, melyre a még életben levő társaimat szerctKiieí meghívom. Galamboki Buzássy László. (:)
— lüj posta bélyegek!
A ]h)sla vezérigazgatósági "közli, liogy június 18 án a kormányzó arcképével uj rajzú 1,2^5 rengő; bélyegek kerülnek forgalomba. A l)élj"g*k június 18-tól kezdve bárhova sz"oló postai küldeménjek bérmentesítéseié használhatók lel. . -,\\
Felblvás!
Furmen László Eötvös-tér 4. sz. vendéglőjét átveszem. Felhívom a hitelezőket, hogy követelésüket velem 2 napon belül közöljék,
Németh János
Hl Nagykanizsa, Eötvös-tér 4.
— Zalai kis hírek)
Zalában már csak a keszthelyi ki-kólő van a tör vény balóság kezelésében. — A régi tapolcai szegényházai 10 ezer pengő költséggel levea\'.eoh-honná alakítják át. — Hét előadáson mutálták be Tapolcán n JuU Süss iib.net. A mozinak másfélezer pengő bevétele volt. — Dr. Nagy Béla sümegi főszolgabíró Kaiomár Káhnáll irodasegédliszl kiséretóben a sümegi községi jegyzői hivatalban fe!ügyeli1 U vizsgálatol tartolt Fürdői József volt maicali dijabkot n-lmsi körjegy. zöséglio helyettes kordijnokká fogadták fel. — A jpaosai országí>s állat-és kirakodóvásár jimius lí)e helyeit 2(jián lesz. - ¦ .; / .
Romlott ételek okozta mérgezések leküzdésénél a gyorsan és tlztosan haló természetes „Ferenc József keserűvíz azonnali igénybevétele — egy vagy két ivópohárral
— gyakran rendkívül íontos segédeszköz. Kérdezze me^ orvosat I
Jégverés előtt biztosítsd termésedet
h
A kanizsai levente-atléták sikere Kaposvárott
Két első, öt második és több harmadik díjat hoztan haza
m-es síkfutásban : 1. Készei, 5. Kassai.
Magasugrás : 4. SzendrŐ 155 cm, 5. Csizmadia, 6. Töke 150.
Sulvlökés : 2. Varga 10.59 m, ¦1. Sándor, 6. Siftár. ,
l>iszkoszdobés i 1. Varga 2913 m, 2. Sándor, íi. Kránitz.
Gerelydobás : 1. Iváncsits ¦Í7.G8 m ! 2. Kránilz 45.72 m, 5. Szendrfí.
5-ször 100 m-es váltóban 2., a svédstafétálktn pedjg 3. Jie-lyen végeztek versenyzőioik.
A nagykauiz-sai kercskedolmr és a gimnázium crmbíil össze-állitoll levente csapat Kaposvár, Csurgó és Dombóvár levente versenyzőivel mérte ösz-sze erejét vasárnap Kaposvárott az ott tartott atlétikai versenyen. Atlétáink közül a futók csak nagyon kevés, ugróink pétiig teljesen edzés nélkül álltak ki. (Megérdemelnék n tehetséges atlétáink, hogy az ugrópálya mielőbb elkészüljön !) A nagy versenyben igy is néhány egé.szen kdünő eredményi értek cl versenyzőink. Különösen áll ez Iváncsits gerelydobá-sara. Nagyon lehclséges fiu. v
Helyezelt allélájnk eredményei : 100 m-es síkfutásban 4. Szendrő, 5. Váradi. 400 m-es sikfutásbnn : 2, Csizmadia 57.8 mp1 3. Horváth, 4, B#L 800
Uj magyar csucs-eredmény dlszkoszban
A MAC inegldvásos versenyéü Ku-Htzy (BBTF.) uj országos asucseied\'-ményt állított be diszkoszvetésben.\'Az eddigi eredményt ilérrffioc Wlotta 50.73-as dobft-sával, inig a KuUUty
•ledruénye 5240 méter.
FERENCJOZSEF
KESERŰVÍZ
— (Főzzünk Jobban 1)
Rz ahnl a cim alutt egy kisalakú, 9\'i oldai terjedelmű könyvecske jelent meg h m. kü\\ közélelmezési hivatal kiadásában. A kóny\\eoske 250 korszerű étel elkészítését mutatja be, F.;e-ket az é\'«le\'*el a Nemzetkőzi Vásáron megtartott főzőbemuUtón a-fővárosi és vidéki gazdasági s háztartási szaki-iskolák növendékei készilelték ti. A füzet a mai gazdasági lelvzebiek meg-fele\'ö és mégis táplífló ételek készitj. sének leíráséi tarialmaiza. A füzet ára 80 fiitér. Megrendel lyeiő a KözéMme-zési Hivatalnál (Budapest, V., Kossuth Lajos lér 11. I. 118).
— (Szabadtéri múzeum Tihanyban)
A Balaloni Szövetség és a kötelékébe tartozó intézmények éa valfala^ lok régóta küzdenek azért, liogy Ti-hunyi Nemzcit parkká nyilvánítsák. A küzdelem előreláthatóan liamarosan eiedménnyel is végződik. A Természetvédelmi Tanács terve szerint a tihanyi gejzirknpok tájékan felépítik Magyarország első szabadtéri múzeumát. Itt áUitják rpl a különböző sUMsu baSit.
lonl li;\'/.l.i|,h-.(il(iti is.
— 18 millió pengő gyermeknevelési pótlék)
Az ipari munkások az elmúlt évben 18 millió pengő gj-emiekneveiési pótlékot kaptak az Országos Ipari és Bányászati Csalédpénztár kimutatása szerint. Ezt a iiatalmas összeget 1G2.308 munkái kapta, 300.(151 gyermek mán, vagyis egy egy gyermekre évi 60 pengő julott Az óv utolsó l.ormadát.au gyermeknevelési pótlékot már az erdélyi munkások is kap;ek, kereken 350.000 pengő énekben.
4 képviselőház Illése
ina tizóra után kezdődött. Napiiend előtt gról Teleki Béla jeienletle be az Erdélyi Párt megalakulását. Hangsúlyozta, liogy »em legionáUs ajekulia ez, mert az ősszmagyaréig kérdését tartják szem elöU, nkn-,, eivásUszló nézet, egységet akarnak és a ItonnAny politikáját támogatják. Ezután erdélyi kérdésekel vetett fel, majd hongsu-lyozla, hogy a birtoKrrtJitikájiál la nemzetiségi kérdést szem előtt keU tuitani. Egyébként ftz összetartás éa egj-ség fontosságát hangsúlyozta tUtft-lános helyeslés közepette.
Kölcsey István javasolla, Ivogy a Ház 8 órás ülésekel tartson u kőzeí-lálási javaslat tárgy;iHsa aÜJatf- A javaslat felelt holnap döntenek. Ezután megkezdték a közellátási javaslat tárgyalását. (
Grönland és az Azori szigetek amerikai megszállása
Newyork, június 17 Az amerikai sajtó szerint az angoloktól átvett amerikai támaszpontokon a csapatokat megfcősitetlék. A kikötőkben az aknazárt és a tengeralattjárók elleni védekezést folytatták. Ugy, tudják, hogy sor kerül Grönland és az Azuri szigetek megszállására is. Dakar megszállását nem tartják ynió-szinünek. ; t
ÖJlltlit IpSilÉllI!
Veraenytirgyak, alkalmi ajíndékok azolld árban
Bárány ékszerésznél
Hortay M.-ut 3. tPostAval nzemban.)

BALAI aögLOrffl
1*41. junlui 17
VÁSÁROLJON 8ZAKÜZLETBBNÍ
SZElŰfEGEI
orvosi receptek ezakseeru-elkészltóse
FÉNYKÉPEZŐOÉPEK, § FILMEK, FOTÓCIKKEK. A legjobb „JtfiFN" anyagok. MODERN FOTÖLABORATÓHÍUM. Nálam ké.ífiliu\'liaI.aaielíb.sraata.-k.prt es Bagjltáit*.
OPTIKA-FOTÓ.
JQÓ IMRE .Mraréw,
llortliy Miklós ut I.lVárwnáza)
Nagykanizsa magyei város polgárrneslerélől.
508/Ké. IMI.
Tárgyi Tengoriilssl mellőzése kenvérsüléiael; liszt éí konyér fejadagok ujabb megállapítása: a zaemlyeSészltea eltiltása.
Hirdetmény*
A 4310/1941. M. tí. az. rendelet Őrlőimében folyó hó 14-élői kezdődőleg kény érkészi tűshez teDgériltBit lemászna-láss: nem kötelezői\' A UszlárüsltAssal foglalkozó üzletek tehát a fejadag szerinti )tsztm8nnyls6fiot mindenkinek, akt azt így i ¦Tánla. tengorillazt hozzámo-réso ne\'kfil kötelesek kiszolgáltatni.
Nyomatékosan fölhívom azonban a lakosság Ilgyo\'mét a főispán urnák, mint közellátási kormánybiztosnak a Zalát Közlöny Június 14-1, szombali számában a vezárclkk helyén közzétett felhívására, amelyet a vármegye közön Bégéhez intézett b amelybon nztkérlo, hogy mivel aa Igénybevételi eljárás során begyűjtött gabonakészletek nem redezlk az uj termésig a honvédség és az o\'Iátatlan lakosság szükségletét, mindenki, akinek bármily csekély mony-nylságü gabona\', vagy llBZlfelcslege van, azt a községük elöljáróságánál ajánlja fol s a felajánlott monnylaége-ket n. maximál e áron ét fogják venni. E felajánlásokat nálunk Nagykanizsán a közellátási hivatalban, Hunyady-u. 16. sz. a. Ml megtenni. Láthatja ebből a lakosság, hogy még a feladag bzo-rinil lf«7.ttel Is a legtakarékosabban kell mindönkinek gazdálkodnia és mindenki a salát jól lelfogott érdekében cselekszik, ha a kenyérllszt mellé megveszi á rriegíelelő mennyiségű tongerl-lbratet Is és azt akár\'a kenyérkészTtés-hez, akár máé tészta, pl. prásza készítéséhez felhasználja és ezáltal, nem hagyja, voszeodőbo menni azt a ISO mátetaiá&aa tengerilhwtet, amit 3 nsp-pnl ezelőtt még sikerült szereznünk. Épen. ezért a pékedet arra kötelezem, hogy mindaddig, ntulg az emiitett tfn-Rerllls/t-készletünkből tart, ami kb. 10* 12 psjJot "(ész kt.a kenyeret továbbra Is tengerillszl hozzáadásával kéfftltsék; Bizton hiszem, hogy a Jóindulatú közönség megértéssel logadja ezt aiJtttózkedesemet, amely az egész város Közönségének érdekét szolgálja.
A? á-köríltminy, hogy a magánhaz-taruudSi ha ézt.igy akarják, tengerl-Itslf hozzéadáfla nélkül la elkőfizithetlk kenyérlésztAlukat, nciü Jelenti azt,hogy most már barnjllyen lisztből, tehát pl Ilnomllszlhől Is szabadna kenyeret süttetni. Az említett miniszteri rendelet értelmében csak olyan kenyér tész-tát H/nbiul a pékhez raegsütés végett elvinni n a pék magánháztartásoktól csak olyan kenyértésztát fogadhat el meptUleero, amely egységes buzake-nyirllBztböl, ;vagy - egyaégos rozslisztből, vagy pedig, a kettő keverékéből készült Az a fogyawstó és az a pék, aki ezt megszegi, 6 hónapig terjedhető. elzéráfBal httotet telik. Az egységes busa, vágy rozslisztből tengerlliazt hoezáadásaval készített kenyortéazla terméazeteaen olfftgadnató sütésre, f^yo matokosán kérem a lakosságot arra Is, hogV saját fér felfogott érdekében mindenki burgonya hozzáadásával készítse a konyerft
A lisztből és kenyérből ogy-egy sze-mély részérő helenklnt kiszolgáltatható mennyiséget a, mali naptól kezdődöleg a következőkép állapítom még:
Finomlisztből heti 26 deka a fejadag.
Egységes buta-, vagy rozskenyér-ilratből hoti 115 deka a fojadají.
Kepyérllsztbői heti 175 deka a lejthess lesti njupkáaok fejadagja ke-nxérlleztből, vagy kenj érből duplája a;f előbbi mennyiségeknek, tehát heti
230 deka kenyérllszt, vagy pedig heti 350; deka keijyór. Ezt a fölemelt fejadagot csali azoknak a nehéz, testi munkásoknak szabad kiadni, akik orre vonatkozó Jogosultságukat a közellátási hivatal Írásos engedélyével Igazolják; a már kiadott ongodélyok természetesen érvényesük, de csak a most megállapított fejadaggal és nom a régi fejadaggal. .. <<
A múltban azok, akik péknél vásároltak kenyeret ós a pók Igazolványával tanúsították, hogy kevesebbet fo gyasztanak, miut az engedélyezett ko-nyóríejadag. n közellátási hivatallói Írásos engedélyt kaphatunk arra, Imgy a dilforenolát konyérliszlben mogve-hesaék. Minthogy n Kooyóríejndtg\'moat már a legmlnlmállsabban vau mog-éllapllva, a mai naptól kezdve Ily engedélyt nom lehet knpni a a mát kiadott engedélyek la érvénytelenek.
A zsemlyekőazltést n főispán ur, mint közellátábl kormánybiztos, I, hó 15-től kezdve a vármegye ogész területére eltiltotta; n pékcl;...tínoinllezt--készleteiket a közellátási hivatalunk átadni tartoznak
Végül felhívom a cukrászok figyelmét az említett miniszteri rendeletben foglaltakra; helyesen teBzlk, In azt tüzetesen áttanulmányozzák.
Aki a rendelkezésekéi bárral tukln-
klntetbfín mogsicogi, ö hónapig terjedhető elzárással büntettetik. Nagykanizsa, 1941. Június 16.
ma Polgármester,
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
15645/1941.
Tárgy: A házak kötelező fellobogózása.
Felhívás.
A házak kötelező fdlobog.őzaUáről alkotóit siabályrendelel 2. \' g-ában biziosllo\'l jogkö.tiniben fellilvom a varos közönségét, hogy a Kormányzó Uf ÓIGméllóssgaszületésnapja alkalmából a házakai f. hő 18 án lobogózza fel.
Nsgyknnlrs", 1941. június 17. uw Po\'gármester.
Nagykanlisa megyei város polgármesterétol.
15620/1941.
Tárgy: Mózkészletok bojolenléso.
Hirdetmény^
Mjndizok a termelök és viszont-árusítók, akiknek június 14-én akár saját, akár más tulajdonát képező,
Gyűjtse a
uiihulladékot,
sok pénzt kap érte
Szabó fintili sporta
Fő-ut 5. szám.
Telefon 91.
Zamatos, lóiztt Muet
Slntrax kávéfőzőn
készíthetünk.
Kapható:
\'/4—\'/2—1—iV2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVA VÜLBYI.nél
Sugár-ut 2. "*>
ílffds$sLii fii Zului Közlönyben
25 kilónál több 1940. évi pcrgoiénu méz voll a blrlokukban, kötelesek; teljes késilttukcl a tárolás helyének! pontos meglelölésével az arellenör-zés omzágos ko mányblztosához (Budapest, VII. NagynieiB-ulca 1.) legkésőbb június 19-lkélg bejeleiilenl.
Nagykanizsa, 1941. június 17. iss Polgármester.
Fúziós niKgbesüélések a vidéki-hitelpiacon
A Magyar Vidéki Sajtóliulósitó bn-dapesti .elöntés6 sz«rlnt az utóbbi lu-tukl.on tíz *\'gy*>s fontosába vidéki gdapontokbaii ismét megindultak a pinciciu\'ozésiel kapcsolatos fuzíós meg beszé\'éiok, anielyeknök sikeres lcf<yly-lalását Reinényi-Sohnelier Lajos pénz-ügyininiszlcr kívánságára a I>K is lá-mogalja. Több olyan fúzió e\'őkészlté-séről is szó van, amelyeknél a vozel/í pfnziutézeíciuk is érdekeho vannak.
APRÓHIRDETÉSEK
» FII!.,, MUWi tovíbbl .iú < 11114..
Au.Áss,
Ügyes tucVvCnS felvételik Meicur-¦lOvSdébo, Babtiyány-u. 0. 1800
iAmaglalaaiiaa urakat, és hölgyeket elíflicttsF akcióhoz lelreszllnk nipl 8-10 P keresettel. Jelentkezés szerdán 8—10 áriig. CilktornyS, Kralja Zvohlmllutca 13.
ElhatyaxbacléaS faerca gép/ ésgyois-Itánó liodel gyakorlattal. Blmenne Szletbe Is esetleg szonnaira. aerécsné dmén, Honvéd-u. I. 1818
_ADA8 vétel
Haisanélt mhAt veszek és eladok. MAlkus, Klrály-uloa 31. IIÍM
FsjttMls 7 hÓDapoakuvass kan ptdlgie-vel alatto. &deMddal lehet Ki»l«My-
utca 16. alatt. 1811
Vennék egy használt, egyeaéter átnié-réttel beton kiükávit. Mseysr-u. 98, 1816 , \'. . ,1.. \'.¦ ." kWTOROsWTT SZOBA,
¦Mtansuntt ulcal azoba. külön bejárattal ózonnal klsdő. muvöa-ltr 38, tsld-szlnt. 11)17
UAZ JSM PtOATLAM,
Tobb adómeates msaáa^ éa .bérbiut házhelyet, szólót és loldeket kSaaettl
Papp, Teleld-at.8. 2303
alttlstltltit
Indeakl a helyt koieskadlSluítl I Y |^*^g2liSSs»tí ZflMI riÖíLOllV
POLlTl^rg NAPILAP.
Kiadja: „KSzgudilásI B. T. Nsgykanlisi". Felclóa kiadó: Zslil Károly. Nyonialottt s „Koioazdsságl H. T. Nagykanizsa"
nyosidajac-KB SJogykanlzsas. (Nyomiláíft totót: Zalai Káraly.)
8la évfolyam 137. mám.
Nagykanlxta, 1941. Junlui 18 szerda
á*» 1 2 füi.
ZALAI KÖZLŐ
POLITIKA) NAPILAP
és IlMlrthlilllli Fűot i
Felelőt szerkesztő: Barbarita Lajos
Előfizeted irt: egy bóra ft pengő 46 Sii Szerkaztít4(i fa ií»dóhr«t«í tafeloai H. i
Imm millió pengő u árvízkárosultaknak
Példátlanul súlyos árvízkatasztrófa zúdult az idén — immár másodszor — az országra. A természet kiszámíthatatlan szeszélye és a körülmények szerencsétlen összetalálkozása minden emberi képességnél erősebb volt. A megfeszítet! munka legfeljebb csökkentette, de meg nem akadályozhatta a pusztulást. Mihelyt azonban a vész elvonult, megmozdult ismét a magyar társadalom. A segitő-akoiÓ élére maga Kormányzó Urunk állott és a magyar társadalom aránylag rövid idő alatt — a súlyos viszonyok ellenére is — hatalmas összeget gyűjtött össze az árvízkárosultak javára. Az eddig összegyűlt két és fél millió pengő .és a gyüj tés végeredménycképepn befolyó három millió pengő azonban még mindig csak egy része a kárnak. A belügyi kormány éppen ezért mindent megtett, hogy a kárt megállapítsák, ösz-szeirják és a károk jóvátétcló-hez szükséges összegeket kői-esőnkképpen a pénzügyi kor-kormányzat részéről biztosítsa. Ilymódon nagyszabású akció alakult lei, amelyről vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter részletesen nyilatkozol!. . \'
Az akció alapelve természetesen az, hogy állami pénzeket a mai nehéz időkben elajándékozni nem szabad, viszont a rombadőlt házak felépítését megfelelő és teljesíthető feltételek mellett nyújtott kölcsönnel kell biztosítani. A károk\'.\'jó-vátételéhez husz millió pengőre van szükség, s ezt a hatalmas összeget — mint a belügyminiszter bejelentette — a kormányzat már rendelkezésre is bocsátotta. így rövidesen megkezdődik az a nagyszabású akció, amely jóvá fog tenni minden számottevő kárt. [ ¦ De a kormány nem elégszik meg a károk jóvátételével, hanem gondot fordil ezek megelőzésére ;is. A busz esztendős trianoni korszak alatt — főként1 az utódállamok hibájából — példátlan mulasztások történlek a vizszabályozás terén. Ezeket kipótolná csak óriási munkálatokkal lehet, amelyek hossZu időt és szinte megszáinlálhatatr lan milliókat követelnek. A kormány egységes tervek szerint több esztendős építkezésekkel gondoskodik arról, hogy a magyar földet a jövőben ne sújtsák a mostaniakhoz hasonló szerencsétlenségek. O-o ¦¦\'*•)
Sollumnál bekerítették az angol csapatokat
100 angol harckocsi pusztult el, egy páncélos ezred felmorzsolódott — Szíriában Is ellentámadásban vannak a francia csapatok — MAngliának fel kell adni Szuezt és a Földközi-tengert- — Partraszállástól fél Anglia
Boriin ós Róma ellen.ntózkedóseket tett a Jogtalan amerikai kémiám
A harctéri események legjelentősebbike a sollumi arcvonalon zajlott le. Az angolok, mini ismeretes, a krétai kudarc után Afrikában összpontosították minden erejüket és itt igyekeztek ellentámadásba menni Sollum környékén. A német és olasz katonák ellenállásán azonban minden támadás megtört. Mint a NTI tegnap este jelentette, a sollumi szakaszon már
egy teljes angol páncélos ezred morzsolódott fel.
A megsemmisített harckocsik száma meghaladja a százat. A siker a nemet és olasz légierő támogatásának köszönhető. Nagy ismét az angol veszteség repülőgépekben is. Három nap alatt 53 repülőgépet veszítettek, amiből a légierő -Í8~at lőtt le. A tengely vesztesége ez idő alatt 22 repülőgép volt.
Tegnap uiból megkisérelték az angolok, hogy bombavető
gépeikkel Németország fölé jussanak. A német vadászok azonban már a csatorna felett, megütköztek velük és i f
a légiharcban ujabb 18 angol gépet lőttek le.
A német veszteség 1 gép,\'ami a német harcigépek fölényét világosan agazolja.
Szíriában sem jobb az angolok helyzete. A franciák mindenül!, továbbra js ellentámadás ban vannak ós az angol .állások közötí harcolnak. Az idegen-légióbeliek kitűntek bátor harcukkal Saida utcáin.
íírdekes az a stockholmi jelentés is, amely szerint I
az angol-francia ellenségeskedés már a nyugati vizekre is kiterjed.
A hir szerint a francia Guinea egyik partvédő ütege egy angol szolgálatban álló norvég tartály hajót lőtt
Német-olasz tiltakozás és ellenintézkedések az USA jegyzékére
Berlin, június 18 A német kormány elküldötto tiltakozó jegyzékéi az amerikai kormánynak és ebben indokolatlannak és önkényesnek bélyegzi \'meg az amerikai német konzulátusok és intézetek bejárását.
A lapok hangsúlyozzák, hogy Amerikában 2(í német konzulátus van, magában Newyorkban 5. Némeíország nyugodtan figyelte az eseményeket, de a, nemet nyugalomnak és tartózkodásnak is van határa,
A német kormány egyelőre 1 annyi ellenintézkedést teli, hogy az amerikaiak német országi követeléseit és vágyónál; zár alá vette.
Róma, június 18 Az olasz kormány szintén zárolta az amerikaiak követeléseit. Az olasz sajtó rámutat arra, hogy Roosevelt nyílt ellenségeskedést akar, holott eljárása teljesen jogtalan, mert egyoldalúan és indokolatlanul járt el olyap iíl-lamokkal szemben, akikkel nincs háborúban. Német- és Olaszország joggal Ítélheti meg tehát j>énzügyi és gazdasági há-
borús cselekménynek Amerika eljárását.
Üfabb németellenes Intézkedések
Roosevelt elnök arra a kérdésre, hogy miben látja a német konzulátusok meg nem engedhető tevékenységét, amiért az intézkedés történt, az elnök így válaszolt :
-— Felforgató tevékenységükben. fr I
Arra a kérdésre, hogy Lszán-dékozík-* más államokkal szemben is hasonló intézkedésre, az elnök nem válaszolt.
Washington, június 18
Utasították valamennyi vámhivatalt, hogy addig egyetlen német sem hagyhatja el az országot, míg eleget nem telt a német követelések befagyasz-tásí intézkedéseinek.
Az USA fél Japántót
Ncwyork, június 18 Roosevelt kijelentelte, hogy a kereskedelmi hajókat nincs szándékában . felfegyverezni. Ugyancsak kijelentette, hogy a zárlatot sem akarja kiterjeszteni Japán ellen.
:; \' . .Ncwyork, június 18 Roosevelt elnök fogadta az
amerikai hadsereg vezetőit velük hosszasan tanácskozott.
HetfejexéahauK k5x«l«dik
Róma, június 18 Á Stefani iroda külön jelentése szerint a június 14-én kezdődött sollumi nagy csata befejezéshez közeledik, mégpedig a tengely csap a tok győzelmével. A tengely csapatai ugyanis ellentámadásba mentek át és teljesen szétmorzsolva a támadókat, bekerítették őket. A bekeritelt angol sereg kétségbeesett kitörési kísérletet tett, de eredménytelenül. A harc még folyik, de a tisztogatási munka mái- megkezdődött.
Sziriában is angol kudarc
Beárut, június 18 Az angol csapatok olyan súlyos helyzetbe kerültek Szú riában, hogy kénytelenek voltak uj erősítéseket kérni, A franciák heves ellentámadásaira nem számítottak az angolok. Különösen Damaszkusználerős a francia ellenállás.
Anglia inváziótól tart
London, június 18 A londoni lapok közül több azt követeli, hogy a krétai harcokban résztveit angol csapatokat, amelyek ismerik már a németek támadási módját, szállítsák sürgősen Angliába.
A német repülők egyébként Anglia keleti partvidékén tevékenykedtek.
Klngz Fel kelt adni a Földközi tengert
Ottava, juníus 18 Mackenzie King miniszterelnök kijelentette, hogy a tengely erejét minden részen érezni, már a fokvárosi hajózás is veszedelmessé vált. Ha továbbra is veszteségek érnek bennünket Afrikában, nincs más hátra, mint feladni a Földközi-tengert és Szuezt, kivonni.az angol hajó hadat és India előtt Összpontosítani minden keleti erőt. \'-¦{<
BÚTORT „„
Öáfeöí\' aiaa«it«losnál
ftbgyblo&M. VánwfcJft paltU.
Rövid táviratok
PORTUGÁLIA ujabb csapotokat küldött -aa óceáni szigeteire, az e.yei-leges amerikai megszállás megakadályozására. (
FIUMfíNAK .-magyar részről vaió liaszpáitó^ósóídróí és a jobb óssre-liötletés tiiegieremlesetről ir a Popolo di Koma- A vámkérdéseket is rendez-t(\'\'k már.
BARCF.I.6NABA Európa minden részéből nagyy (Omegákban érkeznek ujból a zsidók, I.lszabonon. ál Amerikába akarnak utazni, Főképp vagyonok kereskedőkről van szó.
DÉLVIDÉKEN mindenütt megindult már a tanítás és a szociális munka. Az\'adófizetés is mintaszer fi. A\'vissza-térés óta már több, mint 2* millió (tengő adót fizettek be Bácstf" su.
JAPÁN és Batávia nem tudta* megegyezni. A japán küldöttség ma hmm-utazik Baláviábót.
BElRUTHBA utazott licrgeri tábornok, Iiogy szemlél tartson a gj«rntai lAglhadsereg Metl.
SjVAJC csatlakozzon a tftngotybez! — ;eit \'követelték a svájci iMiionalisiik a parlamenthez áilézeil Üáttyáj nyukban, 1 ¦ ! A
PAVELICS horvát államfő á hármasegyezmény aláirásu ali-\'kaimábol táviratot küldött Mus-\'solininek, Hitlernek, - Kouoye hercegnek, Hib\'bentropnak és Cíanonak.
AZ .OLASZ sajtó, nagy jelen-Itőséget tulajdonit,Cypruszbombázásának és a Földközi-tenger keleti, részén lejátszódó eseményeknek.
-2385.000 lakóház vau lagyarorMágou
A Statisztikai Hivatal most dolgozta fel Magyarország lakó házainak és lakásainak adatait. Az adatokból kitűnik, hogy Magyarországon 80 év alatt-három negyed millió lakóház épült, s ezzel összesen 2,585.693 lakóház van. Egyedül Iiudai>esten 27.208 ház épült 30 év alatt; 46.845 a főváros lakóházainak száma. A második helyet Szeged foglalja el, ahol 24>Ö13 ház van. Debrecenben 17.345j Kolozsvárolt 15.233, Kecskeméten 15.891, Hódmezővásárhelyen 15.440 és Nagy-váradon 12.876 ház épüli. A többi városokban tízezren aluli a házak száma. A városok ¦ köztiig az épitkezés tekintetében a legkisebb fejlődést Hódmezővásárhely "mutatja, a hol három év/ized alatt csak egyötödével szaporodott a házak száma. Közel 100 százalén koflifeiiödést mutat Székesfehérvár, Marosvásárhely és Miskolc.
Hm betel el vannak dugulva ée gyomrav rossB, ugy folyamodjék lehetőleg azonnal a természetes „Ferenc József keaerUviabez, mert ez már csekély, alig egy ponárnyl mennyilégben h gyorsan, blztoun éa mltidlg feeHcmcscu tisztítja fci az «rnásx1éa útjait s fóétvágyat fríu kosáfiito\'.tortmt. Kerdtztt aatg grvosát I
IigykanSzsa magyarsága meleg szeretettel ünnepelte Kormányzó iriil ¦:\'v, születésnapját
Nagykanizsai magyarsága meleg szeretettel üimepeite Kormányzó Urunk születése napját. A \\-aros zász\'ódisz-ben.-A közhivatalok mindenütt szil Delellek. Tegnap este a honvédzenekar zenéstakaro(ló\\al járta be a várost . Ma reggel zenés ébresztő volt Mindenütt ujjongó lel kii, ünneplő ami emberek. Nagykanizsa ünnepet ült,
A férésetek plébánia tcnipiomában ina délelőtt 10 órakor ünnepi hivatalos istentiszte\'el volt, amtoft-en a hon-védliszlikar élén vitéz nemes Széchy Imre tábornok, dandárparancsnak, a lieJyőrség katonasága, a hivatalos vá. ros dr; Krátky István polgármester élén megjelent, oU voltak\' az összes közhivatalok lejei, a járás vitézei, a testületek, egyesületek, iniézmények, ¦KúJUlöttségek, s-tb. nagy «támban. Az ünnepi szentmisét P. Gulyás Gellért rereneesroiebános végeae lenyes papi segédlcifel. Mise alatt a katonai ének-kar egyházi énekeivel nagyban \'Vmeíte az áhítatot. Az\'i^Hlsejtolet\'O nemieta\' imádsággal éri véget, nmit a liouvtif-zenekar Hering karnagy vezénylete alatt nagyon szél*-\'" adoU elő.
A református templomban közös protestáns istentisztelet voi, amelyen részt vettek a tisztikar, a honvédség, az összes közhivatalok, testületed és egyesületek íc;ci és küldöttségei. Po-móthy I>ezső ref. * lelkész végezte a szent szolgálatot.1 MéStalta a nap jeíeu-vőségél es Kohnányzó Urunk érdemeit. Majd .imát mondott. Az Isten-tiszte)©! aHüiuiusszni ért véget.
Az izr. templomban « hivatalos küldöttségek és kópvite\'etck résaTóielő-\\el tartolták meg az ünnepi ¦ istentiszt
leletet, Abráiuovies Márk feVíiUor alkalmi zsoltárokat énekelt. Dr. Winkler F.mő főrabbi ünnepi beszédben mutatott rá a mai ünnep jelenlőségfre. Isten áldását kérte a Kormányzó Úrra.
A rémieken kivül ünnepi szentmise volt a Kormányzó Úrért a pjaris-lák templomában, ahol a gimnázium ifjúsága is részi vett Harta István igazgató és a teljes luiárl kar vezetésével, í
Délben a lakta:nyáb;m a nagy oaq) alkalmából diszebé<l volt. A liouvéd-séd azegj-es laktanyákban.\' külön is fiimepelte a Legrőhb Hadúr szü\'etés-iiapját.
A mai na])on kerültek khszlásia Nngjkanizsán is az országbun mindenütt a délvidéki harcokban rószt-\\e[t katonák közi a délvidéki emlékérmek. A mai kivonuláson mör a tlszj-tek és a legénység détvidóki, en>lékí-éremmel mellén jefeat\'ímeg.
A külföldi Qdvöztéask
M*günne|ieliék a napot\'természete-són sze,\'te<az országban is. Budtt|>esien 2A ágyúlövés jejezte a "ap ünnepi jeliegét, A kormány és a aiemziet neví-írtn Bárdossy László miniszterelnök üiviratban üdvözölte a FőméJtóságu Urat- Ugyancsak rendkívül szívélyes hangú távúéiban fejezték ki jókluV-nataikat az ottsz Uráíy, Mllssofilli, Hitler kancellár és mások. BeflHiú és római jelenlések szerint a német ós olasz sajtó is kivétel nélkül\' mcgeinTé-kezik Horthy Miklós szüleiásnapjáröl és méltatják érdenreít, t -
¦egliűil a felsőtemplom építkezése
A iplébánián felbontották\'a beérkezett ajánlatokat
Nagykanizsa közönségelaleíf-nagyobb örömmel fogadta dr. Krátky István polgármester és a város pénzügyi bizottságának ama elhatározásai, hogy a Jézus Szive egyházközséget lemp-lom építésére és plebánia-lak átalakítására 50.000 .pengővel segélyezi és ezáltal lehetővé teszi a felsőtemplom ügyéhek megoldását és a Jézus Szxve uj egyházközség teljes erővel való megindulását. Most még a pénteki\'.városi közgyűlés dmtároza-tára és a felügycleUdiaíóság jóváhagyására van szükség.
Tegnap délben bontották fel a Jézus Szive plébánián a temp" lomépitési munkálatokra beérkezett ajánlatokat, összesen 39 ajánlat érkezett be, mind helybéli iparosoktól és vállalkozóktól. Dr. Solymár István esperes és .Longauer Imre Iiitlanár kimondották, hogy kizárólag csakis kanizsai vállalkozó és csakis kanizsai iparos dolgozha-tjk a kiadandó építkezésen, hogy jgy minden fillér a\'Városban maradjon.
A bontási, föld- és kőművesmunkákra az ajánlati végösszeg a következő : Cséti István 55.503 pengő, Horváth Lipót
68.077, Kalmár Zoltán 78.530 •pengő. A többi; munkáknál a legolcsóbb ajánlatot tevők : ácsmunkákra Gozdán József 3757, teLöfcdümunkára Snefl József 537, bádogosmunkára Wohlráb Lajos és Gyula 3779, asztalosmunkára 13udai János 2313, lakatosmunkára Tanczenberger Sándor 1184, mázolómunkára Pápai József 558, iWegeaőmun-kára \'Tornyos István 231, viz-vezetékjmunkára Jerausek Béla 496, festőmunkára Rózsás János, villanyszerelésnél Haffner János 811 pengő.
Az ajánlatokat még ezen a héten a város műszaki\'hivatala felülvizsgálja és utána \'történik döntés a munkák kiadására vonatkozólag. Azután megindul a templomépitési munka.
Az építkezési költség a már meglevő 60.000 \'pengő értékű anyagon kivül hozzávetőlegesen 85.000 .pengő.
Nagykanizsa ismét gazdagodik egy gyönyörű templommal.
Temetkezési kölUégelHek megtérlté-lérfil blxtoiitai aljái ^ouáüHkodhut 1
UNGER-ULLMaNN ELEK ts TÚTH
VASKliRESKBDÉSI! • -NAGYKANIZSA. ¦
ftofherr-Sdirantz- Clayton - Shuttlewertl«
-Magyar tk\'pijyítí Mfwek Rt. Ntgykanltu én köinyíhl UpviKlele,
Ismerjük meg és hasz-náljnk helyeséé a Hónai
A mai háborús idők \'hozzák magukkal, hogv lóptetv-nyonion hírlapokban, társaságokban és mindenütt a háborús eseményeket .tárgyalják. Idősebb generációink a világháborúban hosz-szabb katonai szolgálatot teljesítettek és ezáltal bizonyosfoku katonai ismeretekre tettek szert, azonkívül a háboim utáni irodalom is nagy mérvben használta ki a háborús eseményeket és árasztotta el a-könyvpiacot e tárgyú müvekkel. A mai kor ifjúsága már a gyermekszobában megismerkedett a legtökéletesebb harceszközökkel. Körül vagyunk véve katonai tárgyakkal, szellemmel és gondolatokkal, szükséges tehát, hogy a katonai vonatkozású fogalmakkal és\'kifejezésekkel tökéletesen tisztában legyünk, hogy közléseinkben és megjelöléscink ben társaink is ugyanazt értsék, mint amit chilondani szándékoztunk.
A katona a precizitások embere. Kifejezései is pontos fogalmakat \'jelölnek. A katonai nyilatkozatok, hadijelentések egyes kifejezései néha katonai szervezeteket, pontosan meghatárolt egységeket, vagy műveletekel jelölnek meg. Ha a megjelölt katonai fogalmakról ké]h zetcink tágak, akkor a \'hallóit vagy olvasott katonai kifejezésről nem tudjuk a valóság](képét magunk elöli gondoláiban helyesen lepergetni, "tehát\'elméletben mésszé fogunk járni attól a valóságtól, amelybe bennünket beállítani óhajtottak. Dc mindezeken felül ma különösen azoknak, akik nyilatkozatok megtételére hivatottak - itt nem értünk hivatásos katonai egyéneket — vagy a közléseket végzik, akár szóban, akár írásban hír 1 flpbíd \'utján, ^kötetessé-gük e kifejezéseket és (fogalmakat ismerni, i mert -hiszen éppen ők azok; akik hivatottak arra, hogy a társadalommal a kifejezések helyes értelmezését megismertessék.
¦ Afc alábbiakban \'egynéhány igen sokat használt és :sok;(eset-ben tévesen alkalmazott katonai szakkifejezést óhajtunk meg-cmlitcni és azok értelmét pontosan meghatározni
Sokszor tévesen alkalmazott kifejezés a hadművelet szó. A hadmüvelet - cselekmény; amely a haderő ténykedésének , egy időszakát jelöli meg és lépcsőfoka a háborús cél érdekében folyó műveleteknek. Mig ahad-járat a háborús cél érdekében végrehajtott egész müveidet jelenti, addig a hadmüvelet annak bizonyos szakaszait és az .egy folyamaiban legördült részeit jelöli meg.
Igen sok<\'éseiben találkozunk a hadászat és \'harcászat téves alkalmazásával. A -^.hadászat irányítója a hadvezér, aki a csatákat tervezi és előkészíti, majd azokat felhasználja a háborús végcél érdekében. A hadászat mindig* nagy keretet -jelent és főleg elméJeli\'síkontímo-zog. Eszköze a csatákban . elért (fvőzclem, A harcászat ezzel Szemben a csatákat rendezi \'és a fegyverek fizikai határain hír
1»». lunlua 18
ZALAI KO/.LONY
lül működik. Magában foglalja mindama ténykedéseket, amelyek az ütközetek és csaták folyamata alatt felmerülnek. Célja á győzelem kivívása. Nagy vonalakban azt mondhatjuk, hogy a hadászai : vezetés\' a harcba, inig a harcászat : vezetés a harcban. Ebből kifolyóan nem beszélhetünk hadászati sikerekről mindaddig, mig a csatában harcászati győzelmet nem arattunk. De azt sem mondhatjuk, hogy ez és ez az alakulat megszállt egy hadászatilag fontos pontot, mert a pont\' lehet a harc kimenetele szempontjából, azaz a harcászat részére fontos, do sohasem a hadászai részére. A hadászat területeket ér ei és húsznál ki a következő csata megtervezése érdekéhen.
Helytelenül alkalmazzák néha a seregtest és csapattest kifejezéseket is. A sereglést olyan kötelék, amely önálló hadmű-, veletek végrehajtásához szükséges minden csapaltal és intézet tet el van látva? Ezérl/lievezzük a seregtest legkisebb egységeit hadműveleti egységnek is. Ez azt jelenti, hogy a sereglést kötelékében van gyalogság, esetleg lovasság, tüzérség, hir-adö, műszaki, légvédelmi csapat és a lőszerellátás, élelmezés, egészségügyi, utánszállító és vonnlszolgálal végrehajtásán, szükséges minden vonatrész. A seregteslet aszerint, hogy a kötelékébe tartozó alakulatok zöme mily fegyvernemből áll. nevezzük gyalog, lovas, gyors, stb. seregteslnek. Honvédségünk sereglest-alapegységc, a dandár, de lehet hadosztály és hadtest ÍS. • :
A csapattest az egynemű és egvhivnlásu alakulatok egy parancsnokság alá vonl kötelékeinek gyűjtő kifejezése. Legmagasabb kötelékük az ezred, de fehet ennél kisebb önálló kölelék is, mint például a lüzér-vagy lovasoszlály, a híradó vagy műszaki zászlóalj, amely közvetlenül a sereglcstparancs-nokság parancsnoksága alá tartozik.
Sokszor olvashattunk olymeg jelölést, hogy a támadás igen erős tüzérségi zárótüzhen indult meg. "Éz a zárótűz fogalmának helytelen alkalmazása. A zárótüzet a védő használja : egy meghatározott tereprészre készíti <;Jö, önműködően váltja ki és célja vele az ellenség rohamának elhárítása. Résztvesz benne a gyalogság minden fegyvere. Ezt a lüznemet a támadásban sohasem használjuk.
Még csak egyet akarunk megemlíteni, amit szintén számtalanszor tévesen alkalmaznak és ez a löveg és a lövedék megjelölése. A löveg az ágyúnak, taracknak, mozsárnak stb. gyűjtőfogalma és annak egy csövét — azaz egy darabiát — jelenti. Ezzel szemben a lövedék a lőszer egységét jelenti, tehát a gyalogsági töltény is lövedék. E kettő összecserétése öllyos tévedés.
A fentiekben egyelőre csak egynéhány lényegesebb fogalmat és tévesen alkalmazott kifejezést soroltunk fel. Ezeken kivül még számtalan olyan kifejezés vau, amely a közhasználatban téves értelmezés alapján forog közszájon. Ezekre egy ráás alkalommal fogunk kiiérni.
A nagykanizsai járás minden községében már megvan a vöröskeresztes segélyhely
Több ízben ismertettük a hónapok folyamán azt a szél) egészségügyi és mentő munkál, amit dr. Lontay Alán főszolgabíró és ifjú Knortzcr György, a nagykanizsai mentők szakasz-parancsnoka végzett, akik valóban elismerésre méltó lelkesedéssel és a jó ügy\'iránli buzgósággal egymásután állílolták Tel a járás községeiben a Vöröskereszt országul] segélyhelyei! és mentőállomásait, amit mindenütt már messziről olvasható tábla hirdet az arra menőknek.
Az eddig beérkezett jelentő-
sekből kitűnik, milyen kitűnő gondolat volt a segélyhelyeket relállitnni, amennyiben számos cselben sikerült már eddig is hathatósan segíteni; közbcléimi és gyors beavatkozással szerencsétlenül jártakat megmenteni-Örömmel közölhetiflk, hogy a segélyhelyek felállítása a járás községeiben a minap teljesen befejeződött, a járás minden községében ott vannak a Vöröskereszt országúti segélyhelyei és mentőállomásai, a meghúzott önkéntes mentői szolgálatot vállaló közegekkel.
Kétszáz találattal a gépen,
egy motorral hazafelé
Prltzeí nómet repütőszázados elmondja, hogyan vivta felderítő gépe kemény haroát az ellenséges vadászgépekkel Anglia felett
telje:
ben névszarii
Valahol ez fisz ikl-lengcr partjai\', június eleje O.ciii\'ci hétvégi délután van. Kinn fiiunk n rCniVőiér egyik pavilonjának leruKz&n. Alig néhány |,o:oo hangzott éí-\'eifi ríijiüramsnók;ágáinl( hivatalos jeleidé; o, nu-ly Prltzeí századost, fialok B hírszerző csoportnak l>iir:iDcsno! ál, tfflanitnl bátor kiséiöU rendkívüli nyíik ka-porán m»i Jelentésé-(gemliíelic paggaini kezdjük I\'rilzcl kapitányi, beszéljen legutóbbi uljáról. Nehezen ált csuk kőtélnek » napbarnított, szikár ponuránial óriás. ttövid, érlelrr,e> mondatokban beszél. Nyugodt, egyszerű szavaival\'szinte kinosin kerül minden szeozációt. I)o a knlouás egy. szeruséggel eimondoll szavak mögött teljes valójában Itonlakozik ki előliünk cnuoli a négy embernek ie".!enH\'.cte len, bátorsága és a fehlcritöropülők hihetetlenül nehéz feladnia egyaránt.
— Célunk ez aikalonimofl. mélyen a sziget ):Cbcji\' volt. Száiuilliatlunk rá, hogy az ellenséges vailászok egy pilla-natig seih kéMick majd, hogy az cgy-n.np,áhan repülő gépet, amclynjnk eg\\«. düli védelmei a fedélzeten tévő i©gy. v«rek képezik és amely ennek ellenére mélyen l.o.r.crészkedik a szi}>©[ fölé, meg no támadják. Mindcnl elkö\\el-tünk, hogy észrevétlenül jussunk el célunkig. Sikerült. Teljesen, észiOvéllo. hűl közelítettük meg céliuik\'ut. a kapott feladatot megoldottuk. Irányi \\e-szünk hazafelé. a leilélzcten min-
den a legnagyobb JMiidoen. A motorok egjcnleK\'rOn működnek.
Kezdődik a tánc
— Egymás után muhiak a percek, Hirieloii észreveszem, hogy a n.eeha-nlkusx kimereszii a szernél jobbra. Nagyon messze, az éllátszóan Us/ti égen egy kis fckc.c pont nyugtalanit;a. Máris jeleni o\'őre észievételét. Mig hangzik el n jo\'cnlés nz egy kis pontból kei:ö három, négy kis j> nit 1©«. fis nagyobbodnak.
— Vigyázat vadászoki Most aztán megkezdődik a tánc! llépfegyverOkcl előkészíteni!
— Már hulározollnn kivehetjük u támadókat: Kelteit közülük pgJ*nPiOn felénk [ailanak. Megugrani iemmi "kő-rülményck közölt soni tudunk. Nhics más hátra, Tel kell veani a harcol a gyorsabb és jobban felfo-jyvérzett el-knsé&el \\
Az egyik ellenfél kidől
— Az első Spilflre már nyakunkon van. Minden csöve csuk ugy ontja a tüzet. A foszforos patronok utja csak ugy szikrázik " napbya. Tompá-saii látjuk n lövések irányát. Mi is c-sövünkre \\üsszfik őkelmét. Mind n bárom gépfeny\\orüuk gyszo;>rr« nyitja meg a tüzet, Az cklelen ko|WLás kö-zepotlo is ha\'ározolltiu hallom, amint nz ellenséges golyók JétíOsfl módjára verik gépünket. A kó\\etkező pillanat, han csörömpölve vágódnak az egyik ablak szilánkjai közénk. A mechanikus
fiiéi Süilei Sándor liiiaiis ImMm
megnyílt
Sugár-ut 20. (volt Strem-Hacker telepen)
Telefon ISO.
Szállítok száraz elsőrendű tűzifát.
Vezérképviselet: ,„,
Bányavári (Pekienica) Köszénbánya, Muraszerdahely
Koksz, kováosszén, íörészpor, brikett.
Értesítjük
a husvátárló közönséget, hogy iif
a borjúhús ára változatlanul
2.00 P.
KérJUk a koz8nséget, aki drágábban hozza forgalomba, azonnal Jelentsék fel I „r,
Husipari szakosztály
Nem számit most. Wiiawtfnyl szünetet sem hagyunk a >Tominy^-nak, Egyik dobol a másik után. Vagy-vagy t fis a Spitliro hirtelen, nuaNha egyet gondolna, e/kanyarodik és Igyekszik le. leié. Komoly tattáUU érhette, iBert hamarosan otthagyja a küzdőiéret és nem is mutatkozik többé.
Egy motorral j tenger fölött
— Most azonban nincsen időnk arra, hogy a hátráló ellenséggel törődjünk. Már a második Spltfirc is beleavatkozik a h\'jroba. Ai-.ittui* felhőfoszlányok úsznak. Egyetlen metfe-külúsi leheioiég, a felhők közé bújni Szinio osönk, olyan hirtctenül nyomja b- vezetőnk a gépet, libben o jétékoi\\y gŐzszerü fehérségben rejjülüak egy diu-abig. Sajnos a felhő ií^en vékony és mielőtt még egérutat nyerhetnénk, mái- isméi "yakunkoh n -Toínby^. Vissza a felbök közé.
— Valóságos bújócskát júlszunk most az ellenséggel, Onrflíy ejkeyere-dett*szivósággal lóg rajtunk. Időnként tüz alá vesz bennünket, mire azonban komolyra fordulhatna a dolog már Isméi elhlnunk szen:e eJtfi. a SpittUO ugylátszik megunja a céllöiin kergetőzést;-felhagy "z üdözésflnkkei. - \'
— Megkönnyebbül len lélegzünk M. Nem volt könnyű fcarázni ,\'ezt a szirós vadáizg\'éi»ei. Sajnos nem sokáig örülhetünk. Jubb motorunkkal baj yan. a hüttőböl valósággal ÖmKk a viz. Kétségteleii, .súlyos lövést kapott. Jobb motort azonnal feáftiüvíi! Meg keM kísérelni egy uiolorroi \\-alani^épew Iiaza\\ergŐJni. v .•- - •¦\'
A gép hirtelen esni kezd.
Mi ezt Mi történt? a repülőgép to-zciőj\'o kélségboejjefteu erőlködik, hogy u gép*t egyensúlyba hozza. a vezérművel történt valami. Megakadt vala-miképen vagy szúllöíléu, nem lehet tudni. Végre vagy ezer méter esés utá" sikerül vezetőnknek a gépet ismét rendeí helyzetébe hozni. Mint wgy engedelmes Jószág, ugy reagál most kormány legkisohb érintésére is. Egy motorral repülünk. Ezer kétség és aggodalom kőzött érjük el a vizet.
— Összeszorított fogakkal lélegzst-visszafolytva lessük a motor mindén lélegzetvételé\'. a gép lassan, de ájteu-dóau veszít magasságából. Mhiden-képi>en ál keh a vizén jutnunk. Do hol van még a part? Egyelőre csak viz, miudenütt osak yiz. a súlyos légtiyomás következtében a kormány-kerékie már is mázsás suly nehezfl-dik, Oda ülök « gó|i \\«zetŐje mellé, megragadom a konnányt én is, ugy igjekszeni segíteni nOki. Mintha óloiif-láltakon Járna az idő és a part még mmdlg\'sehol. Végié! Valami lwmályos fekete sáv lálszlk a távolból, fnüilhn éi>en most emelkednék ki a vizhfl\' Mtmf »:((tyohb é« nOgj\'oW> lesz, mind határozol lábban és határozoltibban kivel vető. Semmi kétség, hazai pOi-tok.
a lobbi már megy, mint a ka* rikacsapás. a kpuj-szerieszáfliís nem
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
BALÚl KÖZLÖNY
1941. június 18.
Egy szerelvény elöl ki akart térni, mikor a hátulról fövő tolatómozdony elütötte és halálra gázolta
áttapUotta meg a nyomozás Sipőcz József vasutas tragédiájáról
•m arcán könnyen tOSg la sebesül sok gondol okoz, még igy egy mptor-raí is simán, minden baj nélkül végbemegy ai első alkatmas mjezön.
— Első gondunk természetesen hűséges gépünk. Ha nem saját szemmel látom a szétlőtt motort ;és azt a több, mint kéUzáz találatot a gép testében, melyei az első angol géj> küldött belénk, soha <em hiszem ei. Megilletődte álljuk könri suflyosan íeb*>süJt madarunkat, szólni egyikünk .sem tud, csak fejünket csóváljuk és könnyes szemmel hosszan szorongatjuk egymás keret...
\' (ür. Sz. [..) \'
Horváth Lucián utolsó útja
Kedden délután temették u nagy kft-uizsui feiences rendház halottját, Kr. Horváth I.uciánt szerzeteste-stvéiei és u kanizsai kjtoHkusság n\'»gy részvéte mellett. Óriási tómeg gyűát egyljo » rk. teme\'ölíen, hogy Szent F©ietic nlázatos fiának megadják a véglisztasséget. t>tt volt a nagyatádi, rAiosuszcnátá.szlói,
felsői«gesdi, zalue^erszegl, .....ie [i
ittj, rendház képviselete, a(\\i\'ági papság, a piaristák, az irgjhiMs nővétek, különböző hitbuzgaitui egy«iül©te.k és a hivők Óriási sokasága, akik mind osztoztak a gyászlrftn, ami a Szent Ferenc, rendet ért* kedves tagjának cl. vesztéseiéi, h tar(tonmnyfőnök képviselőiében p. Asztrik tartományi titkár érkezett meg Hudapcstről, akt tfcx egy. házi szertartást is végezte 1». Hottor és 1*. Mansvét segédletével. Megható voK a gyászszertartás, mikor Mliang-zotl a frrenoek ajakáról a .lírcuin rtederumU létokbemarkoiló zsotuzsiná-ja. A koporsón . két koszorú; egyik rend társaitól, a másik c sUádjától és . néhány virágcsokor. Szerze;esj,zerü»n, egyszerűen, ahog>\' a halát ikomor |aa< ségéhez illik. De sok virág 6s tOatoa rózsa került a katafalk\'köré, hitteslvé-i*ek kedv«s rnegemlékezéso, utolsó (sze-retatWJes ist<nhozzádja. lWiáthaeati.iu tömeg kísérte a menetet a toencMt krlptájAhoz, ahol ujbói lieszcnteltév u halottat és rövid lm i után lcoe^z-lelték |-\'r. Horváth I.uciánt . többi testveiéi n»elló, pihenő:©...
...A rk. temető kapuja felett k< lalmas betűkkel, nrinl komoly figyel-ineztetés és felkiáltójel dl&elik a felirat: Feltámadunk!
Sipőcz József kanizsai vasulfis halálos tragédiája ügyében — mint megírtuk — megindult a nyomozás. Megállapítási nyert, hogy Sipőcz szolgálata közben a vasúti pályán az egyik sínpáron feléje közeledő szerelvény elöl akart kitérni és annak feléje való közeledését figyelte, nem veltc észre, hogy hátulról, azon a .sínpáron, ahol állott, egy tolató horvát mozdony fut feléje. A mozdony elkapta és maga alá gyűrte a szerencsétlen embert, aki egy velőtrázó segit-ség kiált ássál a kerekek alá került, melyek lemetszették az egyik lábát. A mozdony azonnal megállott, azonban Sipöcz Jó-
zsefen már nem lehetett segíteni.
A halálos szerencsétlenségért senkit felelősség nem terhel.
A tragikus körülmények közölt elhuny! Sipöcz József MAV altiszt Cl tegnap délután már el is temetlek Kisknnizsán. A temetésen megjelent a forgalmi főnök képviselelében Nagy hc-lyellosfőnök. valamint a vasutasság és a ktskanizsaí nép nagy szóimban. A temetési szertartást P, Halmos Fortunát végezte. A vasutasbajtársak megkoszorúzlak a szerencséi len ti I járt társuk sírját. 1
Jogerős a tornylszentmlklósl vásári tolvajok börtönbüntetése
Megemlékeztünk arról a vakmerő és agyafúrt vásári tolvaj* lásról, amit egy tolvajlásra szövetkezett kisebb társaság követett el, amikor Tornyiszcntmik-lós községben az országos vásár ideje alalt, annak forgalmát felhasználva, miközben az egyik az árusilól tartotta szóval, a másik a portékái ellopta és magához rejtette. A tolvajokra azonban rácsapott a végzel és a kis társaság a kanizsai törvényszék elé került.
Harmath József K hónapi, Horváth Sándorné 7 hónapi és Balog Kálmánná 7 hónapi, börtönt kapott.
Fellebbezés folytán az ügy a pécsi tábla büntetői, ín ácsa elé került, amely az elsőfokú Ítéletet és annak indokait helybenhagyta.
A tábla ítélete jogerős. Most hirdették ki az ítéletet a kanizsai törvényszéken a vádlottak előtt, akik \'tumisztást kaptak büntetésük kitöltésére.
A MÉP pártvexotdsógl Qléte
Tegnap este a Magy.ir P3fi\\ Pártja nagykanizsai szervezte ve,oelŐ.*égl ülést tartott Kölcsey utal pártlidyl. ségeben, amelyen dr. Tl:oHv«y Zsigmond párivezelő részletesen beszámolt Hovszky János országgyűlési képviselő kétnapos kerü\'eHátogutásárói és a községekben elhangzott iH\'siédekrőt. A magyarság mimtenütt u legnagyobb lelkesedéssel fogadta a vfirífítA Sopri\' selőjét- A pártvezelözségi ülés ezután behatóan foglalkozott szervezési Ügyek kel és a beérkezett jelen lesekkel, a melyek mind a Magyar i filét Fiftjában folyó pezsgő életről tesznek tanui-ágot. A vezetőség, dacára a nyári időnek, folytatja tovább a szer\\ézcte.k kiépítését és a szervezési munkákat. AZ ülés ezután még napi kévdéh.efckei foglalkozott. ,
Az üléscu szép számmal jelentek meg a párhczetőség tagjai,
— Naptár ; Jnnina 18. szerda. Rom.
kat. Eírém ea.ProlestáusArnotd- — Izr.
Szivan hó 33. atsttrdi nyílva regre* t) óritr. «sii «ralt lh*IM, «zerda, nénti-k dóhitAn
•s k«4ám tgáM sao dAimü.
WÖZfflIDöft
Rövidesen megfelenik a termésértékesitési rendelet
Az aratás időpontjának közeledésével időszerűvé válik ater-mésértőkesjtés kérdésének megoldása. A kormány eltökélt szándéka, hogy a termelői .és fogyasztói érdekek Összehangolásával oldja meg ezt a kérdést. A készülő uj termésértékesitési rendszerrel általában az a célja a kormánynak, hogy végleges nyugalmaL teremtsen a mezőgazdasági árpolitikában is. A gabonaért ékcsdlési rendszerben legfontosabb az, hogy a buzaés a rozs árát azonos színvonalon állapítsák meg és ezt az árat az egész országban egységesen ér-
vényesítsék. A rendeletnek bizonyos előkészítése volt az az intézkedés is, amellyel a kormány kél héttel ezelőtt elrendelte a cséplést kötelezettség bejelentését. Ennek kapcsán jut majd a kormány\'az első,:fontos és részletes terméshozam statisztikához. A cséplés befejezése után pontosan megállapítják az ország búza- és rozstermésének nagyságát. Ezzel elérik azl, hogy a fogyasztás szempontjából ís idejekorán megtegyék a szükséges intézkedésekéi. A termésértékesitési rendelet rövidesen megjelenik.
Nép Mozgó. Még m«, wtrdán I Jj
Nök tanuljatok! FIGYELEM. Férfiak okuljatok! Mindenkit érhet baleset! Ezt mutatja be a
clmO film.
Találkoztam a szerelemmel
Főszereplő a csodaszép sztir.Joan Bannet, valamint Henry Fonda és Alan Marahal. Aktuális híradó
Előadások köznapokon S, 7, 9, vaeár- és ünnepnap 3, 5, 7, Dkor.
H
évlz gyógyfürdő
a Hsrosg Festetics Uradalom FardoluatóBigának saját kezelésében.
Reuma, Izom és Izületek, csuz-be tagságok győrhelye, Állandó szakorvosi fölügyelőt. Sport, — szórakozás, — kirándulás. A Cursalon-étteromben zene, táncl Grill 1
Strand, — tükör- ós fedett fürdő I
Németországban értékesítjük a magyar háziipar! cikkeket
A legutóbb lefolytatott tár-gyalások eredményeként sikp-rült a németországi kivitelre kerülő cserépipar számára 300.000 márkás keretet megállapítani Ennek a kerclnck a kihasználása körülbelül fétesztendéjff tart és ez idő alalt az erdélyi, továbbá a hódmezővásárhelyi vidék kilünő Ízlésű cseréptárgyail szállítjuk külföldre. A kormánynak ezzel az intézkedésével sikerüli biztosítani a népmüvé* szeli iparok fennmaradását.
Igen fontos háziipari ág a kosár- és gyékény fonóipar. Kosarakat, gyékényszatyrokat, háncspapucsokat. stVandcipőket és lábtörlőket ujabban nagy mennyiségben exportálunk főleg Németországba. Az iparosok már annyira le vannak kölve, hogy csak a jövő évre fogadnak el rendeléseket. Ezeket a cikkeket többszázezer pengős értékben visszük ki és a némel gazdasági tényezők ebben a viszonylatban hitelkeretet sem ál-lapítottuk meg. Erősen fellendült a fa-játékáruk németországi kivitele is. Többek között babákat, gyermekhungszereket, sakkjálékokat és más feslett fajátékokat exportálunk.
Muraszenlmirtonl (muraközi) darabos príma minőségű
BARNASZÉN
házhoz szállítva 4 P máisánklnt. Szagtalan, nagy kalóriáju, tüzelésre kiválóan alkalmas, kevés hamuval égő szén.
Kapható: mi
Dr. Botfa Károly
bor- óh faertékealto cégnél
Nagykanizsa, Vécaey-u 6 Tel. 09. ¦••t usraxis hm 1411 aaenót!
Nagy üzlet lett az angora-nyultenyésztés
A Magyar Vidéki SAjtótudóiítt szerint a külföldi szőrmék egyre ue-hc/ehh behozatala nüirtt az angora-nytdteny észtők száma az utóbbi kél évben rohamosan emelkedett s most azzal a kéréssel \'fordultak az ártUeii* őrző bizottsághoz, hogy u 00 pengőién megállapított kg..kéntí árat emeljék fel, mert uz angoragyapju tényleges forgalmi ára too pengő A foMft\'áru-kereskc.\'ők az ungonftgyMpjüfoníU kilóját \'iiu pengőért vi\'isjlrotjjlk atenyész!-tők szövetkezeté lől s a gyapju éi^ dekánkéul kicsinyben! etadásban 3.42 pengő. Tekintve, llogy ez az ár sok fogyasztó részérc tuhnaítts, az migoni-gyapjut mertnogyapJu\\«l is keverik? sőt harmadrendű foiiold, vagy a gu-biuicos fonalai is fel húsznál ják ke\\c résre. Ma már Magyarországon több, mim lOOOü angoraivyntyl tart nak a tenyésztők s ez uz áUomány c,» :t.")U0 kg. gyapjút szolgáltat, nmtiu\'k a forgalmi ára é\\enkéul o^mi-lió |»ngÖ-(0
FERENCJOOT
keserűvíz
ZALAi KOÜLONY
FelMvás!
KIsuz QyÖrgy bagolasáncl vegyes-kereskedését átveszem, felkérem a\' hitelezőit, hogy nálam 8 napon belül jelentsék be követelésüket.
Hóbor Károly
»s Bagolasáno,
Bottal miniszter jelenlétében bocsátották vízre a Budapesten készült olasz dunai hajót
Budapest, június 18 liotlai olasz nemzelneveiés-ugyi, miniszter leánya társaságában tegnap Budapestre érkezett. Az ünnepélyes fogadtatás után a miniszter résztveit és beszédet mondott az Olasz KuHurinlézel záróülésén. A magyar—olasz barátság régi. alapjáról, a kölcsönös szeretetről é.s megbecsülésről beszélt, majd a Pázmány Péter tudományegyetemen átvette a diszérmet, este pedig a tiszteletére rendezett szükkörü ebéden vett részt Hó-man líálinl miniszternél
.Ma délelőtt megkoszorúzta Bottal miniszter a Hősök emlékmüvét, majd a fővárosi gimnázium olasznyelvü záróvizsgáján vett részt. Délben Bárdpssy László miniszterelnöknél jelent meg kihallgatáson. A kihallgatás után villásreggeli volt a miniszterelnökségen. 1
Holtai miniszter ma részt-vclt a Piemont nevfl olasz motoroshajó vizreboesátásán is, a mely a csepeli hajógyárban készült. A hajó keresztanyja II. Vcnturi olasz miniszter felesége. A hajó a dunai forgalomban teljesít majd szolgálatot és a magyar munka diadalát hirdeti.
Délután tea lesz tiszteletére, Fővárosi Képtárban, majd fogadás az Országos Kaszinóban. Holnap a Nemzeti Muzeumot és Aquinkumot tekinti meg az olasz miniszter, majd Esztergomba, pénteken pétiig Kolozsvárra utazik.
Élő holttest
Ai nagy orosz drámaíró pesszirnisla alaphaugulniu, de kétségtelenül érdekes és irodalmi értékű drámája Ismét ii színészeknek hozóit nagy sikert. A nézőtér ugyan most sem volt n&pe-sebb, mint általában, «z irodalmi drámáknál, pedig a Thuroozy társulat olyan előadást nyujloU, "mely meg-énnelto volna a tetfháznt. Müidt-nOkf-\'¦lütl Deák Lőrincet kell euüitcnünk, aVÍ a színházi évad legragyogóbb aíft> kitalál adta. A tolsztoji oroszt annyira őszintén és emberien formálta meg, nogy játéka külön élménynek* számit minden színházlátogató számára. Mozdulatainak kifejező ertje a lélek mélyéről jövő játékra vall I^izi szép, sJdnészi munkájáért megérdemelte a sok leikes tapsot. Hátiul Aaim u régi DáUnt Anna volt. Szívvel játszlott, őszintén, belülről, igazi színészivé* lltt szé|) játékkal. Szívesen és l*Ik*esen
tapsoltunk néki, mint mindig, ha igy játszik, a iui.iv, ¦ ., .j ¦¦. is jé kazak-
I b«n voltak az egy cigánylányt kivéve. I Bartók Jnlia, Felhő Zoiláu <* töhik \' megbökött kl«gy«nsúlyozott, szép JA.
| lékkai i\'il.¦¦,,¦!.¦:. 11.¦\'. ¦ ... isii.\'.: .]¦ d*
jf> volf Body Róesi Anna pav\'ovnája, [ sőt ezúttal Vörös Ilonáiéi U tnegie-pfteu Őszinte jálékot láttunk. A többi figurák közül elsősorban Somkuthy Dezsőé volt kitűnő és Pórfi MiluUyé, Séress Gyuláé, árosaié jó. fAz együttes
egyébként csak Torma Auguszta cigánylány úbau hagyott kővelelnivolót mnga mén, )>ár ö is igyekezett a nem
neki való szerepben.
A rendezés Thuroozy Gyula munkáját dicséri, h:ír a jó előadás a darab hosszadalmas jeleneteiben természetszerűen vontatóba vált.
(g. g. e.)
Heti műsor
SZERDA; Tokaji nszu.
CSCTOHTÖK: Az ördög nem alsalk.
PÉNTEK: Náni.
SZOMBAT: Farsangi esküvő
VASAM NAP DÉLUTÁN: Nagy larka kacagó műsor.
VAS AH NAP ESTE: Nagy |arka ka-oagó műsor. \\ i (
Könyvismertetés
Tóth László; Arcélek az újságpapíron
Most hagyta el a .sajtót a Szent Ist. ván Társulat kiadásában TóthUszlÓ-nak, a kiváló irónak és országos nevű beüetrlstáiiak uj könyve. K müvében Tóth László az utolsó negyedszázad alatt végzett közírói munkásságának 17 legslkerüllebb tráíál gyűjtötte ösz. sze, Akkor, midőn n cikkek megíródtak: a napi újságírás termékeinek voltak s/ánva, dé most, könyvben összegyűjtve kiderült róla, hogy túlélték u pillanatnyi alkalomszerűség vonalát,
V.r. a könyv uj bizonysága ftmnk, hogy ha a publicista nem csak vérbeli újságíró, Ifanem n szó tegjol>b érielinéhen Velt író is, írásai megállunk az idők rnértegén s « következő generáció számára js értéket jcle-nte-nek, tanítanak és gyönyörköd leinek. A. könyv első cikke I. Ferenc Józsefről szól, az írások sorát pedig a gróf Teleki Pálról szóló megrázóan aktuális olvasmány zárja Jjo, Közien megvlcve-ncdik a mull láclatából n régi Mn-gyarországnak s a régi Európának sok-sok nagy szelleme, bajdani vezérfigurája: Pmliászka Ottokár, gróf Zichy Nándor, Gusztáv Yigchmd, Wü<-heliu Berliner, De elénk yetiti Tóth László az uj Európa sok jellegzetes egyéniségét: Mussolinit, Knlliol, Sa*»-zűrt. Ezek az írások túlnőnek a perd-nyl hálásra törekvő napi publicisztika keretein, hiszen mindmegannyi brillions essay, az újságírás kisplasztikájának pompás müvei, amelyek\' valóban méUók arra, hogy a gyorsan sárguló újságpapírról átmentsük őket az igényes könyv famentes papírból készült lapjaira. Különösen megható, mélyről buzgó lirai irás, — a könyv egyik legszebb darabja — amit Tóth László nagyapjáról — minden idők egyik legnagyobb magyar sziumüvé-széröl — Tóth Józsefről ir. MelogCn ajánljuk a könyvet mindenki ügyelmébe, akinek e IxmiloH korban a komoly irás élvezetet ukidást jejent.
Htm {ékítünk
_ Hefler János volt székes-
I 1916. VI t fehérvári 69. közös gyo.
1-1 logeziedbcü népfóhVtő
gyalogos kimagasló vitézséget tanúsított abban o véres ütközőben, ami\'lyet o napon a túlerőién levő oroszok kezdeményeztek a PodkAnüen környéki Cholodaiany faiunal. Az ejáenséges Tüzérség kora reggel tő1 délután ;í óráig egyfolytában tartó heves tüzelési zúdított a vitézül kitartó 60-e.sek államim. A könnyű és nehéz orosz ágyuk tüzelése egyre élénkebbé vált, sőt az ellenséges gyalogság támadásakor már
a pusztUó pergőtüz hevességéig fokozódott.
Ebben a szorongatott és nehéz linro helyzetben Hefler gyalogos katona mint megfigyelő a pergütüzben. rendületlen kitartással végezte veszélyes szolgálatát és állandóan, u terepet és a lövedékek becsapódását figyelve, értékes adatokat szolgáltatott a vezetésnek. CsíiggedeUemV kitartott l.elyén, migneni egy ellenséges gránátiszilánkjai szemevilágáió1 megfosztották.
Uálor és önfeláldozó miigatartásáért ii nagy ezüst vitézségi érmet kapta.
— (Dr. Tholway a székely honvédezred bajtársi Ünnepén)
A kolozsvári 21-es honvéd és székely gyalogezred l>aj(ftrsi szövetségé., nek művészi kivitelű seriegét június . 22-én avatják fel ünnepi kerelek kö-I zölt Kolozsváron u történelmi nudlii redutt helyiségeiben, ahol 93 év elöti kimondották Erdély unióját Magyarországgal. Mint a bajtársi szövetség elnöke részt vesz a szép hazafias ünnepélyen dr, Tholway Zsigmond »yug posta és távirdni lmataUgazguló, volt vk. százados, «ki ¦ Bz ünnepségen az ezred,történetét fogja ismertetni. ])r. Tholway volt^az, aki a bajtársi szövetséget luegszervezto és alapitolta és uz Ő gondolata volt a ser* legalapitás is. Az lumopélyeu *z egész országból érkeznek Kolozsvárra aiszá-kely hadosztály és a 21. honvéd gya-logczted régi vitéz bajlársai.
— (Orvosi megbízatása
Az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatója a uagykiiiüzsai zölkeieszt egészségvédelmi szolgálat csecsemővé, ikimí latiác**dó orvosnak Montndml-né dr. bodor Krzsébet gyermekgyó-gyászszakorvost, anyavédelmi tanácsadó orvosnak dr. Székács Sándor városi orvost bizta meg. |
— (Rajz- és kézimunka-kiállítás)
nyílt meg ma délelőtt 10 órakor a polgári fiúiskolában. A kiállítás vasárnapig marad nyitva naponta 11 —13-ig és 15—17 óráig. , .
— (A keszthelyi sárgulás)
a hagyományos ketetek közt történt meg. Az akadémia dísztermében HaU-ser János igazgató búcsúztatta a vég*-zett gazdászokat és gaadászJeányokat. Utána hatökrös székeién a \'kalapokon
szebbnél-szebb sárga szalAgoklt4 vonullak a főiérre, ahol Láng .József városbíró búcsúztatta az ifjakat A majorban Puskás Károly tanártól bu-csuzlak el, majd a sörlertbe vonultak és este a Hullámban bankettel és liaj-nalig tartó sárgulási bállal buosuztuk végleg a szép gazdftszWettÖl a sárgultak.
— (115 deka a heti kenyéirllszt-
fejadai)
l"elbivjuk a közönség, valamint a fűszer kereskedők és pékek figyelmét arra, hogy a liszt és kenyér fejadagok ujabb megállapításáról szóló 505/Ké l!)-lt. számú polgárin es lerí liirdetmény-ben szedési hiba folytán a 1Í5: dekás kenyérlisztfej adag után a 175 dekás kenyér fej adagol ís kenyérltszt fejadagnak tüntette fel a hirdetmény. A hirdetményt mai számunkban már helyes szöveggel ismertetjük.
— (Holnap kerülnek forgalomba az alumínium pénzek)
Jelentetlök, hogy a Magyar Nemzeti Bánk n papir egy és kéliwngÖsök helyett, amelyek a gj-akorlatfoaji u gyors rongálódás miatt nemiváftak ba, alumínium érméket veret. Az aurni-nimn egy és kélpengősök liobiap kerülnek forgalomba, de egyelőre métt a papir pengősök is érvényben maradnak, í \') 1 :
— (Betörtek az egerszegl zárdába)
Ismeielleii tetie.velí minap éjjel Zalaegerszegen betörtek a Notre Dame zárdába. A betörők létrát támasj>-toitak az iixxln iblakhoz, ott hatoltak be, de mindössze csak 4(1—50 pengő késziiénzl tudtuk elvinni A nyomozás folyik .1 .\',
Ha nyaralni megy, vagy hosszabb időt tSIt távol otthonától i biztosítson betörési lopási kár elleni
BŐRÖNDÖT
ÚTITÁSKÁT
a készítőnél vásároljon I
Nagy valasiték I — OIOIS ári
RETIKULT
HAMBURG b„6.r,h%d5uf I.
Szerda
BUDAPEST I,
17.15 A m. kir. honvéd Folyami-erők zenekarának térzenéj*. — 17 45 Szelek szárnyán.. Közreműködik Szabó Margit és Ujlaky László. 18.15 Kóréh Endre magyar nótákat énekel, kíséri Pertis Pali oigányzehekaia. — 10.20 Hangképek az országg>arapÍtás éveiből. — 20 Bárdossy I.dsztó m. kir. miniszteielnők köszönti Magyarotsz#(í Kormányzóját. — 20.15 Zenekari han^-versany. — 22.10 Melles BéJn t»oje-kar. — 2325 Vidák íósssef cigányzenekara, ( v
BUDAPEST II.
18.30 Ríndőrzanekar. — 10.40 M«kay Gusztáv dr. előadása. 20.10 tfttng-tornaiak. — 21.10 Pelolvaeás.
Csütörtök
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás-. -- 10.45 Ftlok+iJ*
— 12.10 A 15. honvéíl gyalogezred zenekara. — 13.:i0 A Itádió Sz*lon-zjenekara. — 15,20 Hajigleinezek. — 16.15 Ruszin hallgatóinknak.
17.15 -Ki a Tisza vizét issza.. Összeállította dr. /.ukál Dénes. Közreműködik utry Annii és l^jntay-Rajner László, Kíséri Sárai Etemét oigilny-zcjiekura, -- 18 Dr. Ré\\ay József előadása. — 18.30 Solymossi lJ»jo« jow:-zongoraszAmai. —: 18.45 Felolvasás.
— 19 Itirek magyar, német és rbm\'áa nyelven. - 10-20 Ilanglanfezelf. -20 Rodnár Jenő szinésztréfákat :mond. ~* 2020 Az OperaTiáx eiőadáso. »Htv vanscsiaa<. ZeoedrómJI öt felvvaiásbuD, hat képben. (II, MNbaAa.) — 2i\'Küt-ügyi iiegyadóra. - 21,15 Buttoln\' Rd«
EALAt KOZU»m
IMI, Junius 18
tAJQcJ*tn*kara. — 33.10 Bum SAndor d0toyziei«kara. — 22.30 Dr. Vargha Ferenc előadd..*. — 23.30 M«gYur opfe-retlszámok, Maiujtomoz}ok.
BUDAPEST II.
18,15 Tandemetek. — 18 \'Sarai Kleméi- oigauj-ajenekara. — 18.30 Az Operaház előadása. • Hovansotitia*\'. (1. felvonás.) — 20.20 Ileineniajio SanJor lánraenekara. — 20.50 Soós László előadása. _ 21.15 A lIo\\«uscsin;i-zeneiráma III. felvonása.
HÖMAN kultuszminiszter a Ház tegnapi ülésén benyújtotta közök tatásügyi igazgatás egyszerűsítéséről és a magyar-bolgár kulturegyozményről szóíó törvényjavaslatokat.
TÖRÖKORSZÁGBAN olyan kitűnő termés mutatkozik, hogy a kormány ujabb gabonaraktárak építését határozta el. \' BUKARESTBEN tovább tartanak a teljes elsötétilési rendelkezések.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
505/Ké. 1941.
Ttrgyt Tengerlilsz, mellőzése ken v említésnél; liszt és tenyér fejadagok ujabb megállapítása: a zsemlyekészltéaeltlltáaa.
Hirdetmény.
A 4310/1941. M. E. sx. rendelet értelmében folyó hó 14-étöI kezdődőleg ko-nyőrkészítésliez tengerlllszt folhaszná-lása nem kötelező. A ltsztánisttással foglalkozó űztetek tehát a fejadag sza-rintt lUztmennylsóget mindenkinek, aki azt igy kívánja, tengerlllszt hozzéme-rése nélkül kötelesek kiszolgáltatni.
Nyomatékosan felhívom azonban a lakosiág figyelmét a tőlspán urnák, mint közellátási kormánybiztosnak a Zalai Közlöny június M-l, szombati számában a vezércikk helyén közzétett felhívására, amelyét a vármegye közönségéhez Intézett a amelyben azt kérte, hogy mivel az igénybevételi eljárás során begyűjtött gabonakészletek nem fedezik az uj termésig a honvédség és az c\'látatlan lakosság szükségletét, mindenki, akinek bármily csekélymeny-nylségü gabona, vagy liaztlelesiege van, azt a községek elöljáróságánál ajánlja let s a felajánlóit mennyiségeket a maximális áron át foglak venni. E felajánlásokat nálunk Nagykanizsán a közellátási hivatalban, Hunyady-u. 16. sz. a. kell megtenni. Láthatja ebből a lakosság, hogy még a fejadag szerinti liszttel is a lefrt&karékoeabban kall mindenkinek gazdálkodnia és mindenki a saját jól fölfogott érdekében cselekszik, ha a kenyérllszt mellé megveszt a megfelelő mennyiségű tengeri-lisztet ls és azt akár a kenyér készítésihez, akár más tészta, pl. prósza készítéséhez felhasználja és ezáltal nem hagyjuk veszendőbe menni azt a 150 métermázsa tengerilisztet, amit 3 napra! ezelőtt még sikerült szereznünk. Epén ezért a, pékeket arra kötelezem, hogy mindaddig, amig az emiitett ten-
Íerfliszt-készletünkből tart, ami kb. ii 12 napot tesz ki, a kenyeret továbbra ls tecgeriltszt hozzáadásával készítsék. Bizton hiszem, hogy a Jóindulatú közönség megértéssel fogadja ezt az intézkedésemet, amely az egész város közönségének érdekét szolgaija.
Az a körülmény, hogy a magánháztartások, ha ezt így akarják, tengeri-liszt hozzáadása nélkül ls elkészíthetik kenyórtésztájukat, nem jelenti azt,hogy most már bármilyen lisztből, tehát pl finomlisztből is szabadna kenyeret süttelDl Az említett miniszteri rendelet értőimében csak olyan kenyértész-íát szabad a pékhez megsUtés végett elvinni s a pék magánháztartásoktól esak olyan kenyértésztát fogadhat el raegsütesre. amely egységes buzake-nyerllaztből, vagy egységes rozslisztből, vagy pedig a kettő keverékéből készült. Az a fogyasztó és az a pék, aki ezt megszegi, 6 hónapig terjedhető elzárással büntettetik. Az egységes búza. vtísy rozslisztből tengerlllszt hozzáadásával készített kenyértészta természetesen elfogadható sütésre. Nyo matékwtíiji kérem a lakosságot arra ls, hogy saját Jól felfogott érdekében mindenki burgonya hozzáadásával készitso a kenyerét, 1
A lisztből és kenyérből egy-egy személy részére heteoklnt kfszolgáItatható mennyiséget a mai naptól kezdődöleg a következőkép állapltom meg:
Finomlisztből heti 2« deka a fejadag.
Egységes buza-, vagy rozskenyérlisztből heti 115 deka a feladni:.
Kenyérből heti 175 deka a fejadag.
Nehéz tostl munkások fojadagja kenyérlisztből, vagy kenyérből duplája >tz előbbi mennyiségeknek, tehát heti 230 deka kenyérllszt, vagy pedig heti 350 deka kenyér. Ezt a felemelt fejadagot csak azoknak a nehéz tesU munkásoknak szabad kiadni, akik erre vonatkozó jogosultságukat a közellátási hivatal írásos engedélyével Igazoljak; a már kiadott engedélyek természetesen érvényesek, de csak a most megállapított fejadaggal és nem a régi fejadaggal.
A muTttian azok, akik péknél vásároltak kenyeret és a pék Igazolványával tanúsították, hogy kevesobbet fogyasztanak, mint az engedélyezett ke-nyérrejadag. a közellátási hivataliéi Írásos engedélyt kaphatnak arra, hi\'gy a differenciát kcnyérllsztben megvehessek. Minthogy a keayérfeJadHg most már a legmlnímállsabban van megállapítva, a mai naptól kezdve ily engedélyt nem lehet Kapni s a már kiadott engedélyek ts érvénytelenek.
A zsemlyekÓRzltést a főispán ur, mint közellátási kormánybiztos, f, hó 15-től kezdve a vármegye egész területére eltiltotta; a pékek ftnomllszt-készletolket a közellátási hivatalnak átadni tartoznak
Végül felhívom a oukrászok figyelmét az említett miniszteri rendeletben foglaltakra; helyesen teszik, hs azt tüzetesen áttanulmányozzák.
Aki a rendelkezéseket bármi tekln-klntetben megszegi, 6 hónapig terjedhető elzárással büntetteUk.
Nagykanizsa, 1941. Június ib\'.
ihi.i Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
6057Ké/lB41.
Tárgy: A cukorjegvek lebélyegiése a liszt- és kenyírrisárlással kap-csolitbsn.
Felhívás a IDszerkeres-kedökhöz és a pékekhez!
Sajnálattsl tapasztal tant, hogy az uj kibocsátású cukorjegyeknek a lúzt- és ke-nyéryisirlássál kapcsolatot lebélyegzéie nem minden esetben történt meg Nyomatékosan felhívom i füszerkeretkedőket és a pékeket, hogy s mulasztást azonnal pótol|4k. Amk cukorjegyére, akik finomlisztet ét keiiyériíflztet is vásárolnak, s faszeres kétszer üli rá a cégbélyegzőjét és pedig a csalid minden egyes tagjának s cukorjegyeire, akik csak finomlisztet vesznek, a kenyérsiOkseglelBket ptdlg
péknél szerzik be, a lüizerescsak egyszer üti rá bélyegzőjét, de mellette egysier lebélyegzl a pék l>. Minden fászeres csak annak a csalidnak a cukor|egyére Ütheti rá a cégbélyegzőjét, amelyiknek a liszt-kartotékja már nála van leltekterve és csakis ezeket szolgálhatja hl liszttel; a pék pedig csak ttokat szolgilhsljs ki kenyérrel, akinek a cukorjegyére s saját bélyegzője van réfitve, ezeket aionban kötele* kiszolgálni. Aki kenyértisztet vasi* roi, ss nem vehet kenyeret cs fordítva, akik kenyeret vetznek, nem vásárolhatnak kenyérlfsztet. Az eszel kapcsolatos visszaélések megakadályozására szükséges a cukorjegyek lebélyegzése, valamint annak megakadilyozisira, bogy több helyen ne vehessen bárki is kény éri Isztet, vagy kenyeret,
A mai naptól kezdve tilos bárki részére Is uj lfsztkartotékot felfektetni. Akik most költöznek Nagzkanlisirs, valamint szok a gabonatermelő gaidák, akiknek elfogyott a sallt Őrlésű llizlitlk, csak akkor vehetők fel a lisztéi látásban részesülök közé, ha erre vonatkozóan lel tudják mutatni a közellátási hivatal írásos engedélyét. Vagyis uj Üszlkarlotékot csakis a közellátási hivatal írásos engedélyére szabad bárki részére lellektetnl. Tilos bárki részére. Hsz< tet kiszolgáltatni, ha nincs lebélyegezve a eukorjegye. Még akkor is fcnnill es a tilalom, li.i as IHető fogyasztónak abban az tlzl élben mir fet van fektetve a llsztkarto-tékja. Az Ilyen fogyasztót a legközelebbi llszlvisárláinil kiszolgálás elölt haza kell küldeni a cu.orjegyéért, hogy az lepecsételhető legyen. Es — ismétlem — ai Ösz-azes családtagok cukorjegjrét le kell pecsételni, nem csak a családfőét I
Fogyasztók sokezer esetben nem ugyanott veszik ¦ lisztet, ahol a cukrot Is veszik, A gabonatermeléssel foglalkozó gazdacsaládok kivételével bármely várost lakosnak, tehát üsztvltélőnek, Iparosnak, kereskedőnek, munkáinak, napszámosnak a cukorjCRye csak akkor váltható be cukorra, ha annak hállapjira rá van ütve a lisztet, vagy kenyeret kiszolgáltató kereskedő, Illetve pek bélyegzője. Az Ilyen ío-gyaistót a legközelebbi alkalommal kiszolgálás elöltél kell küldeni a lliztkc-reskedöjéhez éi a pékjéhei, hogy bélye-ge.tessc le velük a jegyét; enélkül tilos a cukrot kiszolgáltatni.
Pékek átfutó vevőknek 10 dk-nál több kenyeret nem izolgálUthatnak ki. Átfutó vevők alatt s heUvisárok alkalmival Nagy-ksnlzsára jövő falusi közönséget értem. Nsgykanlzsal lakosok átfutó vevőként nem kanhatnak kenyeret
Vígul felhívom a lisztárui! tással foglat-koió összes fűszereseket és szstécsoksl, hogy egy vonalas fehér Ív papirosra készítsék el a lisztet náluk vásárló íogyaBi-tók névsorát betűrendben, tintával, a következő rovatokkal: sorszám, név, foglalkozás, utca és házszám, családtagok számi, jegyzet A jegyzet rovatba azoknál, akik csakis finomlisztet viaároinak, egy keresztet kell tenni. A kimutatást tisztin, Oiizchaltogatis nélkül legkésőbb jun\'us 30 in déd 12 órilg kell a közellátási hl. vatathoz beadni.
Nagykanizsa, 1941, június 17. imo Polgármester.
Villamos
én | | f ¦¦ i ír
tűzhely es suto
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÜLGYI.nél
Sugér-ut 2. m
Pk. BOia/hwu. 1*19/2764. vtgr. sz.
Árverési hirdetmény.
Dr. Pillér Arlhur letenyel ügyvéd éltad képviselt dr, Haba Antal főorvos nagykanizsai lakos (avari hátr. 1854 f* 56 f. töke és több követelés Jtrulékal erejéig a nagy. kanizsai kir. járásblrósig 1930. évf 2109. sz véglésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1939. Bzeptember hó 4 én lefoglalt 5000
BingŐie becsült ingóságokra a nagykanlzssl r. Jirisblróság fenti sz. végzésével az aívcrófi elrendeltetvén, annak az 1908 évf XLI. törvénycikk 20. §-a alapján t fent megnevezett s a foglalási Jegyző\', könyvből M nem tünö mis foglaHatók Javára is as érverés megtartását elrendelem, de csak arrs az cicire, ha kielégítést Joguk ma ls fennáll és ha ellenük halasztó hatálya Igény keresel folyamidban nincs, végr, o/.nw. lakásán, Nagykanizsán, Szeat litván Sugir-ut 8. hizsiim 1. a|tóss. alatt teendő megtartására határidőül 1941. év) Jtiiiiuu hó 30. napjának délelőtt 11 órája tüzelik kl, amikor a bíróilag lelogtstt bútorok, szőnyegek, festmények, dísztárgyak s egyéb tngÓságokst a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, esetleg becaiton alul Is el (ogom adni. Azon ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer pengőit felül van, bi 5U10/I931. M. E. mamii rendelet értelmében csak azok árverezhat-nck, akik a kikiáltási ár rgylfiedréstét bánalpénzUl leteszik. Nagykanizsa, 1941. évi május, hó 16-ás, Elek László ISIS kir. blr. víirthijtó, mint bMi.gl kikQUOil.
APRÓHIRDETÉSEK
W >.\',Hr, mln<Un tovilati mi 0 MUr, htlkatnti 10 ní,ta co flittr. militi ktr**bbl hó 4 mit*,
_Alla»__
SzobatsáRyi keresek elsejére. Horthy Mtklós-ul 19. u. 1829
Ügyei, megbízható Hatat mladeMi-laényt egésznepra felvéslek. Ciro a ki-adóbsn. 1822
ADÁS vétel
1\'ajlisKln 7 hónapos kuvaaa kan pedlgré-vel «laidi. fiidtklSilni lehet Klsfalady-
utca 16. alatt.
EfeéslISfealcir kifogástalan állapotban eladd. Érdeklődni LeJlnél, F4-ut 8. 1. emelet. 1824
Jökarban levő, de haaanált loásksto.ll
keresek rövid és hosaau oldalaklcal, jő
tengelyekkel ís kerekekkel. Clm : Kotela JenJ. Pat
1827
ForgAom-eJadás. Egy kocsi forgács 11 pengöírt kapható Nagykanlasin, a volt Transdanubla gózmalomnAI. — Telefon 255. 1829
lakAs-Ozlethelyiséo
Keresek hAtsatobáa lakást asonnalra. Címeket a kiadóba, kérem. 1833
Haroaauahaei lakía kiadó jaltai elsejére. Erisíbet-tér 16., emelet 1834
Kiadok Horthy Miklós-utón épült uj hí amban aug. 1-ére 1 X3 szoba hall, 1X2 saobs hall, t X1 "0°a garson ö«i-kumlortos modern lakiiok. Dr. Halaier.
1831
í\'ó-iili négyszobás ösiakomfortos lafcAa augusztus hó 1-cte kladA. Csengcry-ut 2.
1814
SMISBIIIiyíl
aündonlcl a Myl lienwikedítea (a IrwaotaisU azarsnssi bal —mrrniiiiiiii niniiiiiii.............¦.......wiiiin
ZAE.tti ttmmm
I\'ÜI.IVIKAI NAPILAP. Kiadja: „Kazsazdatigl R. T. NBoykanliu".
Felelős kiadó: Zalai Károly. Nyomatott; a „KOzgazáassBl R. T. Nagykanizsa"
nyomdájában NagykanlzsAa. (Nyomdáért felel: ZaI«I Vársly.)
81. evítlyam 188 tsám.
N«g-k«nlM», 1041. JubIui 19. csütörtök T1
Mr* 12 mi.
ZALAI KÖZLÖNY
<• kúdotoalali Font 5. Ida.
\'OLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
lüőllzelóai aia : cí) bóra > pang* 40 lUér. s«,kc.ilóa*»I is kladóhiialall Idetoari J8. az-
MURAKÖZ!
lila: Kelamen Fer«no
Tudom, hogy sokezsr sziv dobban fel Murúu innen és Murán In\' erre a címre/ érzem, hogyan gyúlnak ki a sóvAr .szemek, amikor egy ci,kk felelt ezeket a bűvös belüket olvas-haljúk : Muraköz. Tizenöt millió magyar meggyőződését, hitét és akaratát tükrözi vissza.
Iís nem kétséges, hogy a honvédség által megszállt Muraköz lakosságának túlnyomó" többsége meggyőződéssel és a magyar hazához való visszatérés őszinte vágyával hirdeti minden felé, hogy Muraköz a mienk !
Az évszázados együttélés nemzedékeken ál megőrzött emlékei, a szomszédos magyar vidékekkel fennálló baráu és rokoni kapcsolatok, a Drávának, mint történelmi határnak a messzemultba nyúló szerepe azok az elemek, melyek Murakőz népének lelkében a meggyőződés erejével éltetik azt a intet.
Éppen kél hónapja annak, hogy magyar katonák 23 keserű esztendő idegen impériuma után újból bevonultak a Zrínyiek Ősi várába ós a \'körülölte 700 évvel ezelőtt alapított Csáktornya városába. Ez a két hónap megmutatta, hogy ennek a várnak falai alatt s\' a körülölte elterülő muraközi síkság minden falujában él a magyar:gon-dolal, még mindig Nagykanizsa és Budapest felé néznek a szemek és a Szentkorona felé sugároznak a szivek.
A hosszú elnyomatás és a tervszerű nacionalista propa-.ganda elnyomhatta a magyar nyelvet, de* nem fudta elnyomni a magyar érzést.
Valóban megiható, hogy a felszabadult Muraköz népe menynyi igaz szeretettel tanúsítja mindenfelé ezt az érzést.
A napokban egy lelkes magyar tanító pár napra meglátogatta régi muraközi faluját, a melynek akkori ifjúsága a magyar művelődésnek és népne velésnek ettől az apostolától tanulta a magyar szót é&\\, szivta magába a magyar érzést. Volt növendékei, ma már meglét! emberek kitörő lelkesetléssel fogadták volt tanítójukat és elhalmozták szeretetük különféle jeleivel, tle neki mindennél kedvesebb volt az, hogy hajdani kis diákjai még mindig magyar nyelven szóltak hozzá, sőt miként ezt büszkeséggel emlegette előttem, magyarul szántóinak még ma is, pedig azóta bizony több mint husz keserves esztendő telt el Kotor felelt.\'
T>e nemcsak ebben a ha/Mr-menti nagy faluban, hanem bent Muraköz szivein\'n.-sfll a
Angol vereség Afrikáiban, Szíriában és a diplomácia frontién
A szolluml kudarc után Wawel In4ia védelmére rendezkedik be — A német-tart!* egyezmény elősegíti az olasz-török és bolgár-török közeledést Is — Palesztina haláráig nyomultak előre a szíriai franciák — Finnország behívta tartalékosait
Ismét két jelentős győzelmet hozott a nap. Mindkeltőt a tengely aratta, de az egyik katonai, a másik diplomáciai természetű. A
szolluml nagy csata a ttngely győzelmével végződött, mint az már a tegnapi jelentésekből is előrelátható volt, A nemei és olasz jelentésekből kitűnik, hogy Wawel ellentámadási terve teljesen meghiúsult, a 7. angol j)ánoélos ezred teljesen megsemmisült 200 harckocsijával együtt, amelyeknek egy része elpusztult, másik része a német és olasz csapatok zsákmánya lelt. A szollumi csata, amely az eddigi legnagyobb sivatagi csata volt, igen nagy jelentőségű, mert a tonruki körülzárt angol csapatok megsegítésére az utolsó remény is szét foszlott. A harcokban az angolok repülőgép vesztesége is jelentős, miután 3J gépet veszlet-tek. Hozzászámítva a csatorna feletti veszteségeket, az utóbbi napok alatt
az angolok 90 repülőgépet vesztettek.
A német veszteség ez idő alatt 25 géj). /
Kómái körökben az afrikai győzelemmel kaj>csolatban rámutatnak arra, hogy Wawel, a
ki meg akarta ismételni cire-naikai előretöréséi, most teljesen tehetetlen, mert minden terve felborult. Az angol kudarc nagy hatást váltott ki Amerikában is.
A harctéri események során a németek még Alexandria támaszpontjait bombázták sikerrel. Néhány bomba a városra hult, több ember életét vesztette.
A diplomáciai érdeklődés közéimontjában
a német török barátsági egyezmény megkötése áll. Az egyezményt a két kor-
mány megbízottja, Papon nagykövet és Szaraesoglu külügyminiszter tegnap irták ala. A barátsági egyezmény kimondja, hogy tiszteletben tartják egymás integritását és olyan csoportosuláshoz, amely a másik állam ellen irányulj nem csatlakoznak. A szerződő felek eddig érvényben lévő kötelezettségeit nem érinti az egyezmény, minthogy azok a barátsági szerződés szellemének megfelelnek. Az egyezmény 10 évre szól, elősegíti a gazdasági kapcsolatok kimélyitését és a sajtó, rádió is annak szellemében tevékenykedik.
A világsajtó a német-török barátsági egyezmény jelen\'őségéröi * . *
ÍHlambal t
A tőrök sajtó közli Szaracsoglu külügyminiszter nyilatkozatát, amely hangsúlyozza, hogy az évszázados kapcsolatok kifejezője és további biztosítéka a most megkötött egyezmény. A külügyminiszter a szerződés jelentőségének méllalása során kiemelte barátja, Pajien nagykövet érdemeit.
A német sajtó és közvélemény megelégedéssel állapítja
meg, hogy az angol mesterkedés, amely mindent elkövetett, hogy Törökországot hálójába kerítse, kudarcot vallott. Az egyezmény tiszta helyzetet teremtett is mutatja, hogy Török ország vezetői felismerték a való helyzetei. A lapok egy része rámutat a közös fegyverbarát Ságra, a Dardanellák közés védelmére és a német és törők hajóhad fóldközitengeri együttműködésére. Séma:
Az olasz sajtó hasonlóképp
drávamenti falvakban is előkerül a magyar szó, mihelyt szem-töl-szembe áll a felszabadítóit muraközi j>olgár a Murán inneni magyarral.
Ez a muraközi magyar nyelv magán viseli egy évezredes nyelvi keveredés\' kitörölhetetlen nyomait, de az idegen impérium erőszakosságának bélyegét is, s a magyar fülnek ugy hangzik, fiiint a fogságból ki-szabadull madár boldog szárny-csapkodása,..
Ilogy Muraköz a mienk, hirdeti mindenfelé az a sok uj cégtábla, mely máról-hoInapra kiszorította a régi éra erőszakkal átmázolt tablóit. A jugoszláv közigazgatás az államhatalom sokszor brutális eszközeivel gondoskodott arról, hogy Csáktornya Jnagyar népének magyar feliratait eltávolítsa az üzlelek komi ok zalairól. A mai kereskedő társadalom maga gondoskodott a cégtáblák átfestéséről. Mii hirdetnek ezek az uj magyar cégtáblák, ame-
lyeket nem katonai parancsra, vagy a közigazgatás rendeleteire, hanem pusztán a magyar érzés szavára vállozlattak meg a csáktornyai, perlaki és a többi kereskedők ?
Azt jelentik, hogy Muraköz a mienk !
De bárhová tekintsünk : a muraközi nép ételének akármelyik területére, gazdasági, kulturális, népi megnyilatkozásaira, mindenfelé megdönthetetlen érvekkel, bizonyítékokkal lalál-kozunk ennek az állitásnak igazával.
Nem túlzás és nem céltudatos megtévesztés, vagy |)roj)a-gandafogás tehát, ha cikkünk) élére odaálliloltuk azt, amit tör-lénclmi tények, értelmi megfontolások, a nép józan, ösztönös tétele, természetes vonzalma, hagvománvaiés szive diktál.
Muraköz népe az elmúlt két hónap alatt minden halósági terror, vagy birvené-s nélkül
megnyilatkozott a magyar gondolat mellett s ezzel magu is igazolta azt, amit vérben fogant ezeréves történelműnk tanít, hogy Muraköz a mienk !
Mi tfiÍAnyzik mégis ahhoz, hogy ezt az ősi földet, annak magyarhü népével együtt visz-szavonhatatltuiul a magunkénak tudjuk.
Nem kell hozzá más, csak az, amire oly (ürelmcllenül várunk, hogy a magyar rádió végre világgá kürtölje Csáktornya és Muraköz visszacsatolásai Szent István birodalmába.
Ez a bejelentés bizonyára nem fog elmaradni. Jól tudjuk, hogy a magyar—horvát végleges hat ármegállapítás ncljéz munkája befejezéshez közeledik s unnak publikálása mos\' már rövidesen mcgtórléiu\'k.
Ez lesz,az a inllanaVamikpr ujjongó lélekkel és könnyes szemmel Togjnk újból é$ utoljára beleharsogni u világűrbe, hogv :
.Muraköz ;i mienk !
BÚTORT •
¦rak üzletben
Qábor műaextalosnál
vegyen vagy rendeljen. Nafykaabua, Vareafcái palota.
?ALAI ttöZLÖNV
síi oldalon közlik a nagyjelentőségű liirt.
London:
első oldalon közli az eseményt és méltatja annak nagy hordereje!, ltoméban is megelégedést keltett, hogy az angolok hiábavaló kísérlete kudarccal járt. Rámutatnak nz állandóan növekvő német—török gazdasági kapcsolatok jelentőségére is.
Newyork:
Amerikában szenzációként hatott a német—tőrök barátsági egyezmény megkötésének híre. A lapok valamennyien cl-
A Reuter iroda jelentésében meg sem kísérli tagadni, hogy a megkötött német—török barátsági egyezmény nem a német diplomácia ujabb sikere. Londonban ugy látják, hogy az egyezmény a délkelet európai katonai akció közvetlen folytatása. ,
Szófia:
A bolgár sajtó elismeréssel ír az egyezményről és hangsúlyozza, hogy most a bolgár—tőrök jóvjszony kialakulása is közelebb jutóit a megvalósuláshoz. A lörök ügy elintézésével Délkeleteurópa utolsó bizonytalan pontja is eltűnt.
Palentina határáig verték vissza az angolokaf Szíriában
Vichy, június 19 A hivatalos francia hadijelentés közli, hogy a 15-én-\'megindul l francia ellentámadás tovább tart és több helyen rendkívül heves harcok alakultak ki. Bár az angol ellenállás erős, a francia csapatok jelentős sikereket értek el. Visszafoglaí-¦ 1ák Kunéitra városát és sok foglyot, köztük több tisztet is fogságba ejtettek. Délen visszafoglalták a francia csapatok Mcrdsz Ayumot és helyenkint egész Palesztina határáig nyomultak előre. Keleten az JLiufra-tes völgyébe benyomult angol páncélosokat is megállítótták: A bombázók sikeresen bombázták a Saida környékén lévő angol állásokat. A francia páncé-
losok 17 tisztel, közlük egy,\'angol ezredest és 500 angolt ejtettek fogságba. Több repülőgépei is lelőttek.
Törökország nem Harcot Szíria elten!
Ankara, június 19 Anglia ujabb kudarcaihoz számit a következő eset is ; Az angol követ közölte, hogy a bagdadi vasút szíriai szakaszát biztonsági szempontból kormánya megszállandónak tartja, ezért felszólítja Törökországot, hogy nyomuljon be Szíriába és szállja meg a vasút sziriaiV, részét. A török kormány válaszában közölte, hogy nem fogadja el az angol ajánlatot.
Finnország behívta tartalékosait
Helsinki, június 19 Hivatalosan közlik, hogy a finn kormány az ország védeK mi készültségének fokozására, mint azt inas semleges állani is tette, elrendelte a tártaiékor sok behívását rendkívüli Tégy-, vergy a kori átokra.
Berlin, június 19 A NTI finn lapjelenlések alapján közU, hogy június 14-e óta Petsamóban nem adnak ki hajózási szállítási engedélyi. Az angolok három uton lévő finn hajót feltartóztattak.
Az USA tengerészeket toboroz
Newyork, június 19 A haditengerészeli hivatal felszólította a még be nem hívott tartalékosokot, hogy készüljenek fel, mert rövidesen jelentkezniük kell. Jelenleg 265.000 a haditengerészel létszáma, de ezt még fokozni akarják és ezért toborzás utján a közeljövőben még 12—15.000 amerikait akarnak megnyerni matróznak.
Waml már India védelmét kéawltl «16
Róma, június 19 Az angol vezérkari körökben szükségesnek látják India védelméről gondoskodni. Wawel az afrikai kudarc után már India védelmét készíti elő. Londonban egyébként nem titkolják, hogy a tőrök—német megegyezés az angol diplomácia súlyos veresége.
Berlini jelentések szerint az okmányok kicserélése Berlinben rövidesen megtörténik. Hangsúlyozzák azt is német körökben, hogy az egyezmény megkötése és a szíriai események kőzött összefüggést keresni téves dolog.
Hadgyakorlatok Newyork előtt
Newyork, június 19 A tengerészet és a légierő megkezdte hadgyakorlatait. A gyakorlatok titkos jellegűek, A feltevés Newyork megvédése egy esetleges óceán felőli támadástól.
Igfc (unitig lő_
Szombat délben Indul a kanizsaiak zarándoklata Inkére
Zala és Somogy katolikussaga az Inkel templom kon zekrálásán — A megyéspüspök szombaton autón érkezik Inkére és még szombaton konzekrálja a templomot — Nagykanizsáról a kaposvári MAVAUT-autó-buszon lehet inkére utazni
Röviden már jelezlük, hogy a közeli Inkének nagy napja lesz június 21-én. Akkor konzekrálja a mintegy 10 év előtt Kauzli Dezső veszpréniegyházmegyei nagyprépost által alapított szép templomot dr. Cza-pik Gyula megyéspüspök, aki titkára\' és oldalkanonokja kíséretében autóján érkezik Inkére, Kauzli Dezső nagyprépost páratlan áldozatkészséggel lehetővé tette egy külön plébánia felállítását, n/gyönyörü kivitelű templom ér, kultúrház építését, valamint egyéb kulturális alapítást. Örökké hálás is ezért Inke község népe Kauzli nagyprépostnak.
A főpásztor a templom kon-zckrálását
szombaton dololőtt
végzi nagy papi segédlettel. Tckinteltcí, hogy a templom* Jézus Szivének van szentelve, vasárnap nagy bucsu van In-kén, amelyen nemcsak Somogy, de a zalai szél községcinek ka-lolikussága is nagy számban vesz részi. Nagykanizsáról a
Jézus Szive egyházközség, 111, plébánia rendez zarándoklatot, amit dr. Birkás Ferenc káplán vezet. A zarándoklat szombaton déli 12 órakor a felsőtemplom-ból indul egyházi zászlók alatt és estefelé érkezik Inkére, ahol Padányi Sándor püspöki tanácsos, plébános fogadja a kanizsaiakat. Vasárnap Jézus Szive bucsu. Ünnepi nagymise, amit\' valószínűleg a 83 éves főpap, Kauzli nagyprépost pontifikál, utána dr. Pozsgay János ^agy-kanizsai hiltanár egyházszónoklatot lart. A kanizsaiak délután indulnak vissza.
Egyébként is Kanizsáról szép\' számmal mennek Inkére a kon-zekrálási aktushoz. Ezek a kaposvári MAVAUT autóbusszal indulnak, amely reggel 7 órakor indul a Central előtti állomáshelyéről.
Az tokéi Jézus Szive templomhoz való zarándoklat az első zarándoklat, amit az uj Jézus Szive plébánia rendez, Aki csak leheli, vegyen részt a zarándoklaton.
Megnyílt a polgári fiúiskola rajz- és munkakiállitása
Ilyenkor az iskolaév végén, egy esztendei lskolamunka mérl*glLéseiteí>e. ként a legtöbb intézet bemutatja növendékeinek rajz- é-s kézimunkáit, Hogy szülők, hozzátartozók, a növendéktársak, nemkülönben az iskoto számos barátainak bemutassák, mit sajátítottak el a lefolyt iskolaév éfatt, mit tanultak, milyen clőmeiK\'totre tellek szert, hogyan fejlőitek inmeiet tudás, kézügyesség dolgában. Tanári kar, növendékek, mint szülök egyaránt \\árják ezt az éwég! bemutatót, amely rendesen az Iskola tükörképe, *gy Évi munka mérlege, zárszámadás: amely felmentést kér. i
Elsőnek a polgári fiúiskola hivia meg a szerkesztőséget anajz- <<« mun-kakiáüitás megtekintésére és az ott nyeri tapasztalatok & benyomások ró t való nyilvános beszámolójává. Készf-
séggel tettünk eleget a meghivasnak, mert ismerjük azt a szép munkát, ami a konizsni Gróf Zrinyi Miklós* polgári iskolában folyik. Tudjuk, hogy ez oz Iskola a praktikus életre való előkészítés iskolatípusa. Szeretetei kísértük munkáját, amíl az ifjú magyarság érdekében folytat. Tanári karnak minden tagja nemcsak az ismeretek, a tudás plántálója, a kezére bizoU fialni magyarok gondozója, lelki Jűortésxe, de egyben n törhetetlen magyarság vesztája. : / \'
Ahogy Lelépünk a kiáliilási terembe, már az anyag gazdagsága hívja fel figyelmünket. Osztályonként csoportosítva: rajzok, agyag, fa- és papír, munkák nagyszámban, gazdag változatban. Az első osztály rajzaiban még ott van a kezdeUegesség, a* látni már az év vége felé a kontúrok hala-
Nyári divatanyagok,
sszinpompds impriméU,
színtartó strandanyagok, férfiru&a-vúsxnaU,
¦Áruház ^ész no"\' kabátok
nagykaniisa. nagy választékban
IMI. |unlu8 19
ZALAI KOZLOSV
.8 K-J.
S A helyes fogápolás OD©t » íogpéppel történik. Használja S ezért napi fogápolásához S É az ODOL fogpópet m
klDOL-l
l!M V, tubus ára P 1.15 - V, tubus ára P —.74
A jáspiszöld fényben tündöklő vizű HONKONG
Anglia egykori távolkeleti fellegvára, amely ma már osak Japán kagyeibő! él
roioltflíybák, a g^rkoríat üti stigmáját a rajzlapokra, egyik-másik oh\\m, •hogy felsőbb osztályba Üttonék, az agyag, munka ugyancsak az első év kezdeti, igyekvő és mindjobban bciuinéH^t\'dö munkája. A leKktVönbözőbb tárgyak, eszközök kerültek ki a Rálátok \'szorgos kezel alól. Cipő, csizma, Írószere*, \'osecsé-becsék, még egy hajót is látunk indulásra készen. \'
A második osztálynál már, észrevenni,; a fejlődést. Tervezések, saját clguudo\'ások után, néprajzi tárgyak rajzai: mint p. o. (snmogj\'i)-bicsku, magyar szűr rajzok, díszek, slb A harmadiknál már figyelőmre méltó a rajz, mini a kézimunka. Feltűnést kell egy székely moUvuimi, cgyszOrü-ségében is igen Ülésesen kiáftilott t\'nhulor. Szinte liléje képzeljük egy góbé-hnjiókba. Fcrkay Lórú»i tunár tcrvozéy:e szerínl és irányítása moiletl készicíték u fiuk. (Brávó fiuk, uzt nagyszerűen csináltátok!)
A ucgye:lik osztály. Ezt\'azután már igazán meg Iclict nézni\'. A rajzok i|l -már leijében kifejlődtek. Egyike-másika olyan, hogy jobbat nem is le-hct\'ie kívánni. Csupa tehetség és elő-íelörésjó való igyekezet, ftu [akarás nyilvánulj meg bennük. Nem kétt, hogy grafológusok legyünk, hogy megáRa-pilsuk, ezek az ételben j derekasan megfogják állani helyüket. Öntudatuk és önállóságuk ott van a voiiafl-ikb m, rajzaikban.
Hál a kézimunkájuk\'? .lobbn.il-jobb szcbbuúl-szoib. Agyagmuukájuk r.edig komoly figyelemre mélió. Saját elgondolásuk szerint készült ogyugniunka: dísztárgyak, luisznos házi eszközök, [¦aniuuka; dobozáru, mindenféle játék áru, házi eszközök gazdag vállozAlban. Valóságos Iwzúr. Papírmunka, umil főleg* az o^söosztályosok kézügyességük fokozására készttettek. Könyvkötő-munka: könyvkötések, fényképallm-mok, lilrcák. Csinos, ízléses, szentre-való és praktikus minden.
Ha az ember nz ifjúság és Unügy-harát szemével akarja megtekinteni és végigbirálni, órákal tölthet ebben a teremben anélkül, hogy megunná Aiort beszél if minden. Beszél arról a munkáról, atiii ebben óz iskolában folyik. Ueszé\' n tanári kar neinzcléptlŐ tevékenységéről, de hangos az ifjú mai-gynrök tanulni vágyáról; készségéiül, élniukarásárói. Az uj magyarság nS-jegyei ezOk ill mindenütt, falon, asztalon, kiállítvn. Lelkűknek vissza! »k-rözúse. A szebb, a jobb magyar jövő sugárkévéje. ! i
Fcrkay Lóránt kézimunka és rajztanár birodalma ez. Az Ö nevét és tanári tevékenységet dicséri itt minden, Frilz Celesztin tanárnő osztozik u szép munka sikerében. Kelling Ferenc rajztanár ill is mestermunkái végzett. Meglátszik, hogy komolyan törődik uövendúkolvel, hogy IchVévdt éli hivatását. És « tanári kar többi tagjai. Valóban Németh Dezső igazgató polgári fiúiskolája — imntuiskola.
Akik olt voltunk u kiállításon és végignéztünk mindent magyar szemmel és magyar lélokktíC, ŐrÖmniítfi ad. (Uk a íclmenlést " polgári fiúiskola egy évi mértejóiwkf és >zár$zámodn-sának. — meri olyan munkát .végzett a (iróf Zrínyi Miklós polgári iskola, amelyre mó<tán büszke tehet.
fiö. R.)
ZALAI KIS HÍREK
Vitéz Beutzlk Sándor hercegi fö. intéző lelt a keszthelyi járási mező-gu/ckisági bizottság elnöke. A bizottság a munkások részére l>akanc-»>k kiutalásai, a balatoni b.>rvidék részére pe-dig tőbb rézgálicol kér.
¦legyzöi ériekczlelck voltak a zal d UJszolguhirói lűvaialokbin. Az érteke /.leieken főleg a közellátás siflyos kérdései kerültek inegbBsztfitésre. •
A. keszthelyi Festetics cserkészek az idén Erdélybe mennek táborozni.
Összeütköztek kerékpárjukkal Koszt-helvcu Katona István meg Itózsa János és megsérüllek. V
I jCobc 11 a kazal te te jé rö i I! n I élv i Feieiie. zalaszánlói gazdasági cseléd l\'s agyrázkódást szemedéit.
Milyen bőrtalpú cipők vásárolhatók jegy nélkill?
A közel\'átási miniszter a dpőefiáSás hiziosiiásának megkönnyítésére. " zár alói utóbb bőrtalpú JábUít.okcl szí-haditól! fel. A ronde\'et szO-inl június I7-IŐI kezdve állatában a nyári cipók jegy nélkül vásárolhatók, Az erre vonatkozó rendelet pontoson Few mája, hogy molyok azok a bőrtalpú cipők, amelyek szabadon vásáro\'lvdók A\'be-icskc.\'ők kötelesük kilü«>.e,/le.ii a\'lel-\' szabadított cipők jegvzékél A jegyzék tizenötféle bÖHaipu lábbeCil i*flöJ mOg. Ezek közt vun a fehér férfi félcipő, különféle lóbőr és ilűfim fcAsőréss/.cQ és a lyukacsos fértiszOndAiok, vv«ektoUd cipők Ezek csuk :mos nagyságtól kezdve vásárolhatók Jegy né\'kül\'kaphatók a fehér és színes — hatni és fekc;e kivételétol ¦ női\'regattu, sport és Iro\'őr félcipők. 3.1-ös számtól, kü-lónléle lolsőrésszol MOnicsCrt\'io\'í a 1%r aiói n/. arany és ezüst, zári é.s pántos, kivágott és köröm női félcipők sevró\' felsőrésszel, "öl estélyi cipők, szandálok 35-fts számtól. Azonkívül u fc-bér és szmes gyermek félcipő* 2\'J—:18 számig és a feliér gyermek, fiu és, leányka mugasszáru olpő.\'i 2Í1--21 szám ig, különféle lóbőr, sevró és sévíVlt felsőrésszel. A házícipök kc/KodiunK)S és egyéb lóbőr vugy sovrclt felsőrésszel, továbbá a kecske és juliböi felsőrésszé* készüH cipők szintén szabadon vásárolhutók. (s—)
(MN; Hongkongul a jupán^ ha-h-rő rtis^vűrüje u khmi szárizföhlio^-akészen elzárta. Anglia már régóta, grru kényszerült, hogy a csiinkiiigi kormány részére szánt hudianyázzáldtá-sokai más utakra Irányítsa. Ezzel Hotv kong Anglia számára alipjálMii véve teFeon értéktelenné vált. Azok a fafa-tasztikus nycicíége\'i, melyc-kel a hies angol-ke\'oiázsiní cégek a Csing-Kai-Sek számára érkező hadiuimmszállilásokból egjkor húztak, ma már vég-icgeisea a muliéi.
Ha valaki mint átutazó vagy turista az utóbbi hónapokban, sőt é\\ekl>eii Hongkongban mcgfonhdl, a Kanlon folyó torkolatában fekvő angol ko-ronagyarmai sorsából alig >,vjtheto[l valamit. A szigeten fekvő Victoria város varázslaio^an szúijen kapaszkodik fel a he.íy bálára. Minél magasabban fekszenek a villák, annál Wő ¦ l;ol6bl>c\'í a lakói is. A gazdag kiiuiak ugyan a nagyon is amerikJÚis látványt nyújtó üzleti negyed fölött laknak, a I\'eak csucsol azjnbiu ay. ang dok egészen maKtiknak sajátították-ki
A japán khnal háború a gazdag és szegény kínaiak ruegsZámláJhaiutliui tömegét ontotta a jg km. hosszú és :i—8 km. széles kis szigetre, mely egyelőre még biztoiiságjt nyújtott- Ili ucg>\'zetkiloméleies feicú^iének nagjobb részét nyugatról ke\'etre húzódó iinere-dek hegyek fogluíják tS. A hihoiclJtenüi túlzsúfolt VicUiria város a sjjig^tnok a szárazföld felé néző oldnján lokszik, melytől maga a kikölö, a kg*. 80Ü méter széles szűk tengerszoros választ-ja el. A kikötő csodáJalosan tiszta, jáspiszöld fényben tündöklő vizét, mely annyira\' különbözik számiabu más kikötő iszapszinú vizétől, az utazó sohasem tudja már elfelejteni.
Honkong szigetéről 1941. január 20-án Kina örök időkre lemondott Anglia javára.
A Kanton- vagy Gyóngy-ffotyó torkolatánál elterülő szigjsf fekvéséivélí fogva kezdetben nagyon alkAtmasn irk látszott arra, hogy egy nagyon Ciő-s flottának kellő védőimet nyújtson. Az ágyuk lölávolságáiiuk fejlődéséit azonlrtui a sziget helyzete mind kedvezőUouebbc
váll. Ezért 18110-ban Anglia sziimz-főldön is berészkeHc magát: Kínát kényszeritoUc, liogy a szemlyen fekvő Kuuklun félszigetről is mondjon Jfe Victoria városát így már nem lehetett a szárazföldről műiden további nélkül lőni. De amikor később a boxer-JáiS*-dás ked\\xízű alkalmat nyújtott erre, 18l)8-ban \' f
Anglia ujabb területi követelésekkel lépett fel
és a koronagyarmat U négyzetküt-méieniyl szárazföldi részéi egy osu-pásra 1100 nég)\'r.\'tkiloniétorre egészi-tclto kí. Ka alkidommal Angii i Honkong szomszéd szigetét, Lantiiot és néhány kitűnő, mély flWöt is hatol, mába keritelt, így nem csuk hosszú időkre biztosította magát mindon fajt i messeehordó ágyúval szomlAii, hanem esetleges délkinui támadások eifc?n egyuthil erős hidföre ts szert telt, I\'gyancsak 1898-bHi szállotta meg Anglia Vcihaheit is a clú\'i öböL l-e-járalúnál. Ezzel azonban An^i:i oi is jutott távolkeleti haialmi\'uialt telő-|M>"tjára. f i
Az angol hajók innen rutottak ki India, Jáva, a Fülöp*-szigetek félé, físzuk felé Sanghajba, Tionciulw, Dai-renlte, a Jnjigco folyón egészen Ham-kanig felhaiadtuk, ahoimau a rtt&o-mányl már kisebb, orős hajókra átrakva szálliiolták tovább Csunkingíg. A világhálHiru után a kinaí kikötők hajó forgalmának két ötöd részVjl angol zászlók alatt haladó hajók bonyolitot-ták le. •
Ma azonban i
Japán ezt a brit fellegvárat Kina hatalmas testéből egészen leka-nyaritotta.
Kanton japán urai nemcsak a hadi-aiiyagsrállitásokat tudják teljes egé-; szüklwn nicgakadályozni, hanem. ha akarják, " Honkoiignnk a szárazrölddei vidó összeköllolésél bármely pU)a/:at-bati leljoseu elvágliaijtíjk, Hongkong már csak JapiUj u^yeiijöi él
A színház kapuzárása etött
Még csak néjiájvy nap és 4~ Thuroczy Gyula \'igazgató , & niüvész-társulata befeiczi nagykanizsai szereplését. Június 25-én, szerdán este tartja utolsó előadását a társulat ó> azután távozik Nagykanizsáról, hogy kijelölt marsrutájána\'k következei állomásán kössön lei\' é.s kezdje meg újból, elölről. Hogy hirdesse a Magyar Igét, hogy gyönyörködtessen a magyar kultúra gyöngyszemeivel, hogy hintse széjjel a fejlett szini-kultura arany zománcát, hogy emelje magasra n műveltség fáklyáját. Hogy szórakoztasson, de oktasson, neveljen is\'. Hogy szolgálja n magyarságot.
Még csak néhány \'nap. És, ez alatt a rövid idő alatt Thui*óV ezyék bucsuelőadásokat adnak le a kanizsai közönségnek. Hasz náljuk ki legalább ezt a-Jltóhány napot és keressük fel minél nagyobb számban a színházat, a hol Thuróczyék magyar papi hivatást töltenek .be. Mert .ezt töltik be Thuróczyék, akikeí,sö-izbeni ittlétük alatt bebizonyították, hogy szhtószck a javából, hogy megérdemlik a közönség legteljesebb pártfogásán , ;--A Thuróezy-társulat tarjat . Njanizsai szereplésük alatt oiyün • sicLitészL munkát végeztek," .a mellyel a Budapest első szin-házaiban elkényeztetett, fejteti müérzékü nagykanizsai közön> sjég legteljesebb" mértékben meg lehetett és meg is. volt elégedve. Thuróczyék hecsülfjtcs törekvésük és munkiíjtrk előtt bármely magyar város szívesen n.Vifja meg kapuit. Mi lagadás ^Nagykanizsa .város közönsége szivébe fogat!la, Thuróczy^kftt ós sajnálja, hogy távozásuk ideje, elérkezett. Becsületes törekvés,
BALM KÖZLÖNY
IMI, lunlu» 19.
víz gyógyfürdői
a HtroM FutetlM Uradalom FlirdSIsatéBá^áKRk »ulát keze-
Reuma, ltom és tsflletek, oauz-betegiégak gyógyhelye Állandó szakorvosi fe-IUgy-Sport, — szórakozás, — kirándulás. A Carsaton-éttwremben sene, táoo I OriU!
Strand, — tükör- és fedett fürdő I
komoly igyekezet, elismerésre méltó színészi munka,: jellemzik Thuróezy Igaiga tót és társulatát. Azért nem as búcsúzunk el tőlük.
Tegyük számukra kedvezőbbé a még bátralévő ¦ néhány napot, amit még Nagykanizsán töltenek és látogassuk minél számosabban előadásaikat. Mert valóban megérdemlik,
i _ (B. fí.)
A színházi Iroda hírei
BL\'CSUEI.űAD.\\SOK vannak már a színházban. Márai Sándor nagysikmi darabjának, a KALANCHBBh hétfő esti bemulátójáig a szezon legsikeriinebb darabjait mubt>i bc a szimársuthl olcsó, 30 fillértől 1 pengőig terjedő helvárab melleit.
SZOMBATON este a MAN\'SZ jótv-konycélu e\'őadásában Lerül színre a pompás magyar, hanguluios zenés vígjáték, a FARSANGI ESKÜVŐ. 1« -10 fil\'értÖl 1.50 pengőig terjedő helyárak vonnak és a bevételbőt két kanizs.il szegény gyermeket nyaraltat és ejL-szegény leányi g\\ ógykezeltet a MANSZ.
VASÁRNAP DÉLUTÁN és ESTE nagy KACAGÓ MŰSOR szerepet a já-lékrcnden. A társulat minden tagja fellép a vidám jelegetekben, tufákban, énekszámokban és mókákban
Heti műsor
CSOTÖHTÖK: Az ördög nem.alszik.
PÉNTEK: Nánt
SZOMBAT: Farsangi esküvő
VASÁRNAP DÉLUTÁN: Na©- tarka kuoagó műsor.
VASÁRNAP ESTE: Nagy ka-
cagó mtlsor. \' (
Plan (eUpiUiU!
_ Manaszterszky Mihálynak
[ fflS- fi. 19.1 a V°U lMidapesti 32. kft-I zös gyalogezred törzsőr-
mesterének ezen a napon VWkopoi nál a 3. bosnyák gyaiogezre;! nafv< nalát keilclt előrántania. A ibosnyákok raj vonala azonban túlságosan défli irányban húzódott ti, ugy hogy Manaszterszky íörzsflrmester szakasz-i harminc lépésnyire aj orosz áUásokig jutott, anionniin üz ellenség pusztító puskEW és géppuskatűzzel fogadta őt és cml>ereit- Gyors elhatározással kézigránátokat ZUdHott az oroszok lft-vészárkárfl, a drotakidalyok.il eipnsz-tRotta és az ellenségei meghátrálásra kénysneritfllte. Hősies magaiariásátfrt az arany vitézségi érmet nyerte jut\'l-mul.
Muraszentmártonl (muraközi) darabos príma minőségű
BARNASZÉN
házhoz szállítva 4 P máoánklnt. Szagtalan, nagy Kalóriáin, tüzelésre kiválóan alkalmas, kevés hamuval égő szén.
Kapható: (711
Dr. Botfa Károly bor- ét faértékesltö cigiéi
N»Bykimlwm, Véoseyu 6 Tel. 09.
Mami nxtratia km MII •»•««11
Milyen intézkedéseket kivan Nagykanizsán a jobboldali közlekedés?
Jelentette már a Zalai Közlöny, hogy a jobboldali közlekedésre való áttérés előkészületei Nagykanizsán is megindullak és a hatóságok már részletesen foglalkoznak a kérdéssel, hogy a forgalomban semmiféle fennakaUás ne legyen és főkép, a balesetek kiküszöbölhetők legyenek.
A napokban már megtörtént a főútvonalakon a helyszíni szemle is, amelyen a rendőrség részéről Kovács Nagy Pál rendőrfőt anácsos, a kapitányság vezetője és dr. Borsy Béla rendőr főfelügyelő, az Őrszcmély zet parancsnoka, a város részéről pétiig Prack István ós Vé-csey Barna tanácsnokok vettek részt.
Megállapítható, hogy Nagykanizsán különösebb és nagyobb munkálatokat nem igényel a jobboldali közlekedésre való áttérés az utjclzőláblák és az autóbusza j lók áthelyezésén kívül, A forgalom egyszerűsítése és a balesetek elkerülése érdekében azonban a Fö-uton nz Országzászló és a fasor közli uttestet lánccal elzárják majd. hogy így minden forgalom az Országzászló elölt álló rendőr irányitásu mellelI bonyolódhasson le. Ezenkívül az autóbuszok megállóhelyeit és a vasútállomásnál az autók és kocsik várakozó helyei l kell áthelyezni.
A szükséges tudnivalókról a Zalai Közlöny még kellő időben tájékoztatja olvasóit.
Még ebben az évben kerül felépítésre a nagykanizsai m. klr. gazdasági Iskola
Széli László budapesti építészmérnök tegnap mutatta be tervezetét a polgármesternek
Ismeretes, hogy a földművelésügyi minisztérium műszaki osztálya megbízást adott Széli László budapesti építészmérnök nek a Horthy Miklós-ulon felépítés alá kerülő ni. kir. .gazdasági iskola épület-tervének elkészítésére. Széli egy ízben már Kanizsára jött és helyszínimé-réseket eszközölt tervezetéhez. A budapesti építész most elkészítette tervezetét és tegnap lejött Nagykanizsára^és bemutat-
ta munkáját dr, Králky István polgármesternek, akivel a részlet tervezet elkészítése ügyében hosszabban tárgyalt. Széli mérnök most elkészíti az épület részlettervezetél és költségvetését, amelynek miniszteri jóváhagyása után sor kerül az árlejtés kiirására.
A nagykanizsai ni. kir. gazdasági iskola építését őszkor kezdik meg a vajgyár és izr. tc-melö közötti \'területen.
TaraényaH tfiakér «11011 ?talanybf.rtoa.taa karertében bixtaaKhatja lafloloaóbban!
Nagyértékfi kőkorszakbeli emlékek kerültek ismét a kanizsai múzeumba
Kenyeres Béla szepetnekl tanító ajándéka
Kenyeres Béla szepelneki ta-nitó archeológiai gyűjtő szeretete ritka 6s páratlan neolitkori (ujabb kőkorszakbeli) emlékeket adott a tudományos világ kezébe, hogy az általunk annyit hangoztatott tíélnyugatmagyarországi ősembertelepülési viszonyok, életfonnák némileg megvilágíthatok legyenek a mai ember előtt. Az egéss gyűjtemény 45 darabból áll, legtöbb példányon ügyesen megjelölve a lelőhely. A gyűjteményt Kenyeres Béla a nagykanizsai Városi Múzeumnak ajándékozta.
A vándorló ősember terjesztette kultúráját egyik helyről a másjkra. így volt ez a korai kőkorszakban, amikor még Mezo-potánía kellemes éghajlata alatt magas kultúra virágzott, Euró-pában, illetve hazánkban a paleolitnak nevezett kőkorszak primitív állapotában tengődött az Ősember. A későbbi, vagyis Ű csiszolt kőkorszak fejlettebb kultúrája az érdekes kőeszközök ritka tárházát vonultatja fel elöltünk. A Kenyeres által adományozóit gyűjteményben a házieszközök, csecsebecsék és di
szitőuszközök primitív kő-világa elevenedik meg előttünk. Az ősember kiválasztási módszere ösztönös volt és már ekkor szellemességet és ügyességet árult el, hiszen a legmegfelelőbb kőanyagot tudta kiválasztani.
Legjobban meglepett berniünkéi az egyik kicsiszolt kőtábla primitív rajza és irásjelzése. Eí az értékes gyűjtemény tudományos kutatásainkban nagyjelentőségű.
A legnagyobb elismerés illelí Kenyeres Bélát, aki a faluja-beli gyermekek figyelmét fel-
hívta a fontos gyűjtésre és az így összegyűlt értékes kőeszközöket a szepelneki kat. egyház igen régi és fortélyos záru tegy-ház-iádájával együtt a múzeum nak ajándékozta.
-k-n-U
CsÖtörtök
Allnudö mfiMvnáMok h«tkö*o«pokob Badapest I. tnfiaorán
¦ 6.45 Torna llire.k. KŐzltinénvek. Hanglemezek. — Utána; Étrend. — 10 Hírek. — 11.10 Nemzetközi vizjefc.ő-szolgálat. — 12 Harangszó. Himnusz. Időjárásjelen lés. - 12.40 Hintk. -13.20 Időjelzés, időjárás, és vízállás-jelentés. — M30 Hírek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfolyamliirek, (íinoi árak, élelmiszerárak. — 10.15 Időjelzés, id ójára sjclen lés, hírek. —
17 Hírek szlovák és ruszin nyelven. — lí) Hírek magyar és roma" nyet\\«:t.
— 21.-10 Hírek és idöjárásjelontés.
23 Hírek német, olasz, angol és minc\'a nyelven. — 21 llirek
BUDAPEST I.
17.15 Ki a Tisza vizét Issza.! Oais* szcállitolta dr. Znkál Dénes. Kőzne-működik Uiry Anna és Lonlay-najner László. Kiséri Sarai Efemer cigányzenekara - - 18 I)r. Révtty József előadása. — 18.30 Solymossi IJfcJos J;izz-zoiigoroSzAmal. — 18. lő Felolvasás. 20 Bodnár Jenő sz i n észtre rák ut mond.
— 20 20 Az Operahát előadása. Ho-vanvesina . Zenedráma öl felvonásban, hat képben. ,11. felvonás.} — 21 Külügyi negyedóra. — 21.15 Buitolo Ede tánczenekara. — 22.10 Bura Sándor cigányzenekara. — 22.30 Dr. Vargha Ferenc előadása, — 23.30 Magyar ope-i-eiiszámok. Ilungtonvaz^k,
BUDAPEST II.
111.15 Tánoleinezck. — 18 \'Sárai Klcmér cigányzenekara, — 18.30 Az Operaház előadása. Hovansűsim-. (I. felvonás/i — 20.20 I loinemniin Sándor láncBCnekara. — 20.50 Soós J .oszló előadása. ~ 21.15 A Hovanscáii-zonolránui III. felvonása.
Péntek
BUDAPEST T.
10.20 Felolvasás. - 10-45 Pilálhyné Gzajlik Ágnes előadása. — 12*10 Vffeirt Károly cigányzenekara. — 13.30 Az t, honvéd gyalogezred zenekara. — 15,20 Ulbrlch Hermln gordonkáik, — 15.40 Háziasszonyok beszélgetnek. — 15.55 l\'jlakv Margit éneitől, — iii.10 pakett) Miklós dr. előadása. 17.15 A Rádió Szalonzenekara. —
18 Felolvasás. — 18.30 Ráoz Béla cigányzenekara. — 19,20 Tán elemezek.
— 19,50 Sportközleniények, — 20 A ni. kir. Központi GégVicsizó kin >sz-tály műsoros estje -- 22.10 Kodály: 1. vonósnégyes. — 2325 Néhai Ma-gyari Ima\' hanglemezei. BUDAPEST II.
10 Itácz Béla idgányzenekora, — 111.30 Huszár Lajos előadá.sa. - 20 Hírek. - 20.10 Beszkárt-zaneltar. 21,10 Dr. Gárdonyi Klára idá.sa
— 21.35 \\Yeidinger Ede szalonzene, kara.
Nép ÜOZfJlka CafltgrtSat, o»ak egy nap 1 Itatten aejy jjeggyeH I A legmulatságosabb magyar film
Pénz beszél!
MAly Gerö szenzációs szerepben, továbbá Dayka Margit, Csortos Gyula és Kovács Károly. Aktuális híradó! tSM Ketten egy jeggyel)
EIS>d*sok k6«n»pokon 5, 1, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor.
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
2ALA1 KOZLONV
a fooadAs
Még a "agy zajlásokt idején lörtént, oza?. akkor, amikor Nagykanizsa lázas napokii éli át és ínég az voll 11 fő beszédtéma, meddig bírja déü szomszédunk a hő.kö. désl- Az egyik nagykanizsai üzlet-líeii is erről folyt a beszélgetés, a kereskedő, a \'kanizsai utcákon az időben látható erők. láttán Jugoszláviának másfél hónapot enge-. i!élycze;l, de a l>eszéIgelésnél je>n levő egyik szőke sógor ineg^yezie:
— Három héten l.elüí elvégezzük | űrre fogadni merek! t
Fogadtak. Három üveg borba)
Az idő mull, Jugoszlávia eltűnt, rŐI (ifirögország Is és a kanizsai kereskedő egészen megleled keztt a fogadásról. Am minap beáHil üzte-lébe egy tsmerellen szűke, napbami-lolt legény azzal, hogy ő itt három ü\\eg bori kap. Elö is voitp azt a névjegvel, amit a fogadás lg<z>lá-sául két hónappal eze\'ŐH n keres-kedfl irt alá. Nagy voll n i$rcskVdő csodálkozása a könnyelműen tolt igéiét utólagos be-hajtása mint, de azért örömmel hozatott három üveg badacsonyit. Míal dl egyikei közösen megitták, kiderült, hogy az, akivel fogadott Jugoszláviát és Görögországot végigküzdve már valahol Afrikában jár, de mielŐlt elvált szabadságra házfi induló társától, átadta neki a kanizsai kereskedő névjegyét, hogy útközben hajtsa be Kftn\'z-án n járandóságot.
így történt aztán, hogy a Görögországból visszaküldött névjegy ;i üveg badacsonyijáig került a kanizsai kereskedőnek...
— (Holnap jézus szentséges Szivének Ünnepe)
A katolikus egyház liolA«p, pénteken nagy egyházi ünnepel ül. Jézus szentségei Szivének ünnepét, FbhÖl az alka\'omból a feienc\'ek lemntoniá-ban reggel 8 órakor Ünnepi szenlml.o Oltáriszentség kitétellel. KüL-ő fény-nyel vasárnap üük meg, amikor dél* mán 0 órakor Jézus Szive körmenetet tartanak. — A Jézus Szive felsölcurp. lomban holnap reggel 8 ómkor ünnepi szentmise, Oltáriszentség kitelem. — Fgyanakkor gyónási alkalom.
— (A Ferenciek tartományfőnöke Nagykanizsán)
P. Hársligeti Yinkovloi Viktor, a Szemit Ferenc.rend magyarországi tartományfőnöke tegnap Nagykanizsán érkezett, p. Hársligeti ma a szokásos évi \\lzilációt végzi és holnap folytatja utjál a többi vidéki rendházakba.
— (A zalai állatorvosok gyűlése)
Zola vármegye állatorvosi kara xlr. Kövcsdy Viktor fŐáhatorvos elnökié:* mellett Hévizén, a kurszalon nngyter-mében értekezletet tartott, omeljen a zalamegyei állaiegészségügyl kérdéseket, a védekezések módját és egyéb szakkérdéseket tárgyalták meg.
— (A keszthelyi tűzharcosok közgyűlése)
A keszthelyi tűzharcos csopoit. most torlóUa évi közgyűlését nemej Szent-fiály Jenő eluöklelévéil A részeges tiszlujitás során Keluer Béla karnagyot alelnökké, Doguár Kálmán veze-tötisztet titkárrá, Egyed Ferenc bajtársai pénztárossá választolta^. A je-lenlésbői kitűnt, hogy a osoporlnak I!Í7 rendes és I pártoló tagja van A közgyűlés Kehrer Béül alelnök fejszó-lallásávd végzÖdölf.
— (Járási vitézi értekezlel Sümegen)
A sümegi járás vitézei és. várományosai értekezletre gyűltek össze, a melyen az országos vitézi szók részérő1 vitéz Földházy Ptt alezredes, bu-
dapesti vitézi rőszéktarió, a (vármegyei
vitézi szék képviseletében pedig vitáz
Székely Jenő uűaagersi»gi alszie !•>, vármegyei vitézi uékkapitány is magjelent. Az értekvz\'elen Időszerű kérdé. seke, beszéllek meg. (
— (A Balatoni Múzeum Egyesület uj elnöke)
A kitűnő érdemű dr. Lovossv Sán. dor, a Balatoni Múzeum Egyesület egyik étetrehlvója és etsö elnöke elöio lialndott kora miitt lemondott tisztségéről Az egyejüiel <liszelnökké vá-lasztotla, az elnöki székei dr. Szc.Vez Imrével, az alelnökit pedig dr, Hanser Jánossal töltötte l>e. ,
— (Rövidesen megindul a ma-gyar-hotvát vasúti forgalom)
A kereskedelemügyi minisztérium kiküldötteinek n horvát államvasutak vezetőségeinél most lefolytatott tárgyalásai alapján a vasúti közlekedés a kél ország közölt rövidesen rneguulul
(Háziasszonyok Ügyeimébe I)
A m, kir. közellátási i rniniszUV 203,322/104!. K, M. sz. rendelete ér-telméhén 1041. évi szeptember 15-ig löze lék konzerv cl i zöldség konzervet), ideértve a süii\'cU növényi vitaminos Ízesítőket is, fogyasztásra vásáilási könyvbe bejegyzés nélkül kiszolgáltat-, luil u kereskedő.
— i70QO0 maiyar él Horvátországban)
Most tették közzé u hivatok* jelentést Horvátország területéről é.s lakosságáról. 115.133 négyzelkiiométe en 7,080.000 lakos é1. Ezek közül íi.aoo.ooo horvát, 1,605000 szerb, 145.000 német és 7ü0(«i magyar. (Muiaközrőr nem tesz említés! a jetentés.):\'
A Nagykanizsai Vasutas Testedző Egyesülőt vasárnap, június 22-én pályaudvari főpályáján országos meghívásos kispuska céllövöversenyt rendez. A lövészverseny rend k|vül nagy szabása lesz, meri azon az Országos Lövész Szövetség kikiil-döltei is résztvesznek és Budapest, valamint az ország minden részéből érkeznek versenyzők. Természetesen a versenyen Nagykanizsa város összes lö-vészegyesülelei, igy a MOVE, a\' MAV, a Posta, a Rendőrség és a Polgánl Lövészegylet versenyzői is képviseltetik magukat; A" verseny győztes csapatai és egyéni versenyzői közöli a nagykanizsai közönség által felajánló tl értékes díjak kerülnek kiosztásra,
A versenyt és általában a Vasutas Testedző működését támogatja a MAV igazgatósága is, amely felismerte a lövész-
Muraközi hirek
SZCLLÖ GÉZA, ¦ visszatért Fel |-dék képviselö> a felsőházban,-\'aki vasárnap "Nagykanizsán járt és részt vett a kiskanizsui levente-napon, Innét szülőföldjére, Muraközbe utazott. A napokban Csáktornyán tett tölá) iíto-gatást, majd AlsÓdomlwrUh* utazott.
REGÖSÖK járóik a Muravidéket.\'Az országos liirű niagyar regős-csoport, amelynek tagjai riieggypiros magyar ruhában járnak, rendkívül nagy népszerűségiek örvend a visszatért vidéken és minden falúban szereieltei fogadják őket.
*
A MURASZERDAHELYI hidal, a melyet a szerbek lerobbantottak ujrn-épilik, A munkálatok már megindultak. Éten n hidon át vezet Muraközből a rétics—zalaegerszegi vonal A hidon a sínek még fel vannak szedve. A forgalmat kompjáratok bonyolítják le.
— (Tolvnj szállodai alkalmazott)
Körözik Koloutcs István keszthelyi szállodai nlkaimazotl.it, ak\\ ft\'Iiifltím1-bnn ellopott az egyik szekrényből 080
pengőt.
— (Milyen sebességet érnek el a repülőgépek?)
A Búvár júniusi száma irjn: A különböző nagyba lainiak vadászrepülői vízszintes repülésben óriási sei)«sséget érnek el. Összehasonlítva a különböző vadászrepülőgép fajtákat, közöttük első n Masserschraidt 109,, melynek óránként elért legnagyobb sebessége 710 kilométer, második az amerikai
sporl rendkívüli jelentőségét és fontosságát. De elismeréssel kell szólni a rendező vasutas sportegyesület vezelőségéről is, amely teljesen megérti, a rábízott feladatot és fokozott erővel dolgozik azon, hogy rendszeres kiképzésben részesíthesse tagjai!. Jó lövészeket nevel és ebbe a munkába belevonja avas-utasSág gyermekeit is, akik közül nem egy szerepeit már kitűnő eredménnyel a versenyeken. Dc a vasutas sportegyesület vezetőségének önzetlen munkáját bizonyítja az is, hogy pompás kis sporttelepüket a város összes intézményeinek rendelkezésre bocsátják és azon van, hogy mindenki, aki űzni akarja a lövészsportot, alkalmat kapjon ehhez. Ezért érdemel teljes támogatást a Vasutas Testedző, amelynek vasárnapi versenye bizton minden tekintetben meghozza a sikert.
Beit p. (too kilométerrel, harmadik a CurUss Xp. (ameiikai) fi-10 kilométeres sel>osségge!, nogyoilk az ango< \'Vlokers Supermarine Spitfire 500 km, ötödik az angol Hawker Hunié ne 540 km., halódik a német Heinkel 112 500 km. és lietedlk a Fiat g 50 olasz 400 km. sebességgel. t ,
— A Magyar diák munkája
cUneu érdekes lieszámolót irt a Búvár Országos üiákpályá\'zalárói To-kody László u kitűnő folyóirat ju-nimi számában Az időszerű cikkek1 sorából kiemelkedik Tangl liaiald írása: Miért együnk zóhtfőzeléket? Neuge\'.muer Tibor; A Nap és az állócsillagok energiaforrása, valamint Sebestől l-ászló: Korszerű vadászgép c. irása, Nemes Suhay Imre a Duna hadászati jeleidőségéről, HaUtnbiergBr Mihály Budapesi növényzeti képéróV irt beszámolót. Számos rövidebb cikk gazdagítja még az uj számot.
Uj áa kauaáltirófépak vétela és riad***
írógép átalakításokat
magyar beosztásra a legolcsóbban és leggyorsabban vattaija:
Szloboda József és Fia
i>ig<p<álUUI
Hagykaalm, Ft-il 8.
1414 Tel.fcm: W3.
Asszonyoknak
Hústalan tö.tslékek
Takarékoson és korszerűen főző háziasszonyainknak adunk néhány tanácsot arra nézve, hustöltelék helyett mivel készítsék el a töltóll burgonyát, gyenge kalarál>ét, majd n tököt, para-diosoinot.
Akármelyik anyagot izeién készit-hetjük el olyan töltelékkel, nmefity zsemlyéből, burgonyából é.s kemény tojásból van összeállítva. Következő módon járunk el. t-yőször is kanálka zsíron megfuttatunk finomra vágott zöld petrczsclyinét, vagy pedig Igen aj)ró kockára vágott füstölt sz*lonnát üvegesre plrltimk. A petiozselymoí zsírhoz vagy szalonnakockához most 3 darab tejben áztatott és jól kifacsart majd lenről) zsemlyét adunk s azt kissé átpároljuk Ehhez most hozzá-rcszelünk 3—4 darab héjában fÖU, hámozott burgonyát és hozzá kevertük 2 darab keményre főit tojást is igen apróra vagdalva. Ehhez a tömeghez egy ny*rs tojás sárgáját, pár kanál-tejfölt, sót, pici borsot aduuk, ha még van, kevés párolt gombává* is IzCsiUük. Az Ízletes, kenitelően pépes tÓn\'JOgel most már szokott módiin felhasználjuk tölteléknek.
Ha kapunk szép vdágos sertés, vagy borjumáiat, ugy abból készíthetünk töltelékei a következőképpen: az iu.ii, részektől és hártyáktói gondoson megtisztított májat felszeleteljük és sózás nélkül hirtelen megpirítjuk hagymás, Ijctrozselynws zsíron. Amikor a máj már elvesztette vörö Os színét, teővd-jük. Ezalatt pár darab zsemlyét tejl.eu áztatunk, majd kifaosarjuk, leőröljük és ugyanúgy röviden átpároljuk kevés petrezselymes zsíron vagy kisütött kis szalonnakockákon, amint a fenti tölteléknél leírtuk. Ehhez ltozzáadjuk a májpépet. 1—2 nyers toiás sárgájái, sót és pici borsót, jól Atkavarva felszolgáljuk, 1
Gombás burizst is feJJiasznáJ hatunk tölteléknek. Ehhez hajszálnyi zsírban megfuttatunk finomra vágott vöröshagymái, petrezselymet, gombát, majd adunk hozzá 15 dkg. megmosott burizst. Megsózzuk s fedO aluli v«gy(
BUDAPEST, aUIAPABTOH
ElOkelű osatádU2AI]odB olonó árakkal. Egy ágyaa jzoba 6 P-(íl, kát ágyau aioba már 12 P-tOl. Kltüná áftorom 6« kávíháj. ElOzOkeoy kl-szolgAláB. - A Ztlal KHxlöny eld-llEotái az utolaó havi clOllzotfal nyugta lelmutatáaával SO\'l> M-v*zm6nyb8n ráazwülaek.
Jégverés előtt biztosítsd termésedet!
Vasárnap lesz a kanizsai vasutasok országos kishupa céllövőversenye
77
CALAI «BLOOT
IMI, fagto 19,
Iplfilt iiíii ínula
««i mxAfaat fnwgatw kapható
Sáreoz István ^",,?!?11
Zri.jl Billes11. Has
síliftben puhára poroljuk. FtolhasztLá-Us elölt 1—2 kftnM süru paiadio-oiu\'-\\«iöt és morokuyi iasz»K sujt.it ke\\o. ránk bclo, így lzlsjtc.vobb a ItílWék. Ugyanezt persze készíthetjük rlzz-.el is, lia; vau k64*k)lúllk.
Oyomorrottiásoknil ?8 az erek következtében elöAlk) bélzavaroknál, felfúvódásnál, émelygésnél, hányingernél, haimenéinél vagy széisio miaunál mér egy pohár természe\'CB „Ferenc Jóssd" keserűvíz is Igen gyorsan, alspjian és fölötte kellemesen iliz!!l|a kl az egész Mpsia-tornat. Kérdeize meg orvosát I
Rövid táviratok
A KORMÁNYZÓ
a délvidéki harcoktól szerzett érdemeik eüsm^réséfll Góründy-Novák Itjvassági láb.irn jkot a ItAtllsz hígon a kardokkal ókesiie-t Magyar firdenV-rend n.tgyke resztjével, A\'bieclil királyi hercegei pedig a Magyar linicin-ke.e-zl budid is iil menyes lisziike.Oiztjé-\\el lúnletic ki. A KÉPVISELŐHÁZ
mai ülésén Tasni\'Jy Nagy András elnök mo\'eg szavakkal emfiékezeit »-.eg a Kormányzó születésnapjáról, majd n közellátás biztosításáról szóló javas-lalot kezdték tárgyalni 8 órás ülíseu. KAIRÓBAN
insgliltokák a külföili rádiók Imii\' gaA
NfiMÉTORSíAG \\ (
fölé az éjjel behatolt néhány angol repülőgép- Bombáit cél uólkíVt\' szórta la, csak anyagi kár v;n. AZ ATLANTI ÓCEÁNON
u "fim-i leugerubiltiáiók 5 angol keresieJetmi hajót sftUye.rftcUok üt 321)00 lonna tar talon, tnal,
bottai : \'
olasz nenueiue ve lésügyi miniszter ma Esztergomba utazott, ahol megtekinti az ásatásokat. Esle Tnlnno márki olasz kö\\e| ad \\*icsorát tiszteletére, majd pénteken Kolozsvárrá utazik. :
BUDAPEST—ZAORAB—EIUME kőzött — mint a Pouolo (U Roma je-k\'iiU — lupgkeziiik a villamos vaswt építését, amely meggyorsítja o "köz^et-leu forgalmai Bui!A|.e4t és az Adria közt.
BUKAREST
melleit lezuhant a Szófiába in/tuto menetrendszerű utasszállító icpulögép. 12 utasa .g némWt, 2 iJoAfíár, 2 röntatt.) szomyeiliatt. Az utasok közű" \'több német konzul és üzletember is van,
OL^ASZ-TORÖK
gazdasági tárgyalások kezdődnek a két ország gazdasági kapcsol ulainak ki mélyítésére. DARtAN
rádióbeszédet intézett a Szíria ellen harcoló »szabad fran-cLákhozs hogy lássák be Léve-désúkeil és aujaiiak a [mnnia zászló alá, hisz meggyőződhettek, hogy nem a németek, hanem snjnt véreik ellen harcolnak. \' \' 1 JUGOSZLÁVIA
¦utolsó kormányának cselszövéseit leplezi le a német kormány által most kiadott diplo-máoini (ikirat-gyfijtcmény.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
15137/1941.
Tárgy: Harcszerű lövészet.
Hirdetmény.
Á - helyőrség 1 csapatai tolyó évi lunlus hó 20 an, 21-én, 24-ín, 25-én naponta 6 érálól 18 óráig a Tölgyes érdében levő harcszerű lőtéren lögya-korlalol tarlanak. Ez idö alatt otl tartózkodni tilos, mert élelveszclyeB.
Egyéb tudnivalók:
1. Szépeinek községtől bérelt terület ls lezárás alá keiül.
2, A lOvéSiet roohanó lőszerrel is folyik tehát a lel nem robbant lövedékhez nyúlni életveszélyét. Az ebből eredő balesetekért a honvéd kincstárral szemben semminemű kárigény nem lámaszlhalő.
Nagykanizsa, 1941. június 17. un Polgármester, i
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Ms/Ke. 1941.
Tírgy: Egyes tóilalpu lábbeli fsj-(áknnk a iar aló) felszabadításé.
Hirdetmény.
A 202600/1941 K. M. sz rcndolotlol, mely n Budapesti Közlöny Június 17-i 1.H5 lk mában Jelent meg, n kormány-hatóság számos lábbelit, főlog nyári elnökét, felszabadított a zár alól, E relszahadllott lábbelik k< szolgálta láváink oHmióbcn utalványt adu.\', vagy elfogadni uom sznbf-d s az iparos ea kereskedő o felszabadítóit lábbeliket nem foglalhatja belo a július 1. ó< 8-a közölt esedékes késztctbejeleutósébo
Minden Iparos és kereskedő, nkl bflr-tnlpu láb\'ieli [iirguloiubahüzatalávnl foRhlko/lk, köteles ll\'.lotóhen Inltllnő helyen a laluzabadltott láhbellfalták Jegyzékét kililggesztoni. A rcndolet megszegőit 0 hónapig (erjedhető elzárással bllníttlik.
Nagykanizsa, 1011. június 18. ls,4 Polgármester.
Totó kidolgozdo
Csillárok,
falikarok,
éllellszeKrény-lámpfjR
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVŰLGYI.nél
Sugár-ut 2. "*>
Hirdessen o Zalai Közlönyben
Uaxaranáettih a brazil hSvtlti
Buenos Aires, Június 19 Amerika brazíliai nagyköveiét kormánya hazarendelte, .\\ nagykövei már repülőgépen elutazott Washingtonba. Bár je-lonléstétclre hívták haza, utazásának nagy fontosságot tulaj, donilanak.
— NaplAr : Jimlua 19 cautört. ltom. kat GyArfaa. ProteaiftnöGyárras. — I,r. Szlvan hó 21.
atvifltrdé nyitva nczel 6 «miai m, 4 aiíir (botto, szerda, péntek dalutAa
*« !;,:!\')¦ ii MS» műi „ !. ,1.-1 V 1.
APRÓHIRDETÉSEK
» .i-ílii c-i íütif. mlnrfw további íiá 4 un;,.
_iuM_
í-iMutii.un\'.!.yi keresek elsejére. Horthy MlklÓB-ut \'9. it, 1823
Kflnyvstéal, mérlrgkészltést, ktlnyv-revlr.lót, könyvek letektctéiét, izámolisl niunkÉt vállal Ms oii tanár. 183/
Bejáeónfit aionnslra felveizek. Pcilsi, Szent Imre hercegu. 6. 1820
Lehetőleg 4 k4*épl»kolat végiéit kit-leányt 35 pengő kezdőUzetísíel falva-¦lünk. Excelilor Harlanyahiz. l\'é-ut 14 1838
Ügyet, megtolható Hatni mindenea-Uányl ecésznspra felveszek. Cim * kiadóban. 1822
ADÁS VÍn\'EL
Pénteken friss diávsl, murel halak ksphalók Péter litvánnál, piacon boJgii meltett. 1818
Fargao«-«lMdáa. Egy koc»l loieía 11 pengöitt házhoz uauitva kipulá Nagytianlieatt, a volt Tcanadanubli ,LÓi-mtfomnll, - Telelőn 265. 1829
VlKmonts* kazal , tép éj sálorpony-........Kelemen Reisô tej-
vák öleién kaphatók
nel,
18(7
I-AKÁS-ÖZLETHELVISÉO
Klaáók Horihy Mikióu-uton épült uj házamban aug. 1-éie 1X\'-"1 üíi>^ hall. 1 X 2 a*útin hall, 1 X1 stoba ganon öm-konifortos modern lakások. Dr. rhtuu.
1831
bútorozott szoba
Horthy Miklós ut 41. sz. ButoiOiett ktllönbejérslu szoba fürdőszoba hisználit-tal .izoiinidis le fc|*f|*. 1838
Pelkerem azon bOlgyel, akt hétfőn dtl-uláu a Makovlczky cukrludában •P«y*-m«t elcterétte, — mielőtt mts lépést
tennék - ktildje vUu* kiesei életre « cukiáixdiba, DIewock JucL
1839
Elveaxett. Dr. Ney Hugó orvcal tt* delöjéböl valaki tévédéiből elvitt egy pár nflt keiztyllt: sz Illető kéretik, hogy a kteztyüt ugyanott leadni ¦xlveakedjék. 18*6
POLITIKAI v-JAiílt.iU\'.
Kiaiija: „KiJigaíilsBáölR.T. NaaykaiiU""\' Felolóe kiadó: Zalai Károly. Nyuiuatolli i-f,Köí.i)aitlniMol H. T, MaQykamna"
nyomd áj átme Haeykaaiiaan. -(Hyi.mdáért felöl: Zului Károly.)
II. evltlywn ISS. uám.
NiigykanliM, ISU Juoltu 20. pintek
ármVJ. mit.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI
.PILAI*
UqtjdanK jufadca htlUkaKp Ojtotta.
Felelős szerkesztő: Barbár If s Lajos
Elöflxetesl ám: egy bors a pengő 40 fin. Szerkesztötégi es klsdotiivauül tetefoau 78. «
A Magyar Élet Pártja
Hatalmas zászlóbontó gyűlést tartott MáramarosszJgelen a Magyar Elet Pártja. A vezetőszónok Antal István államtitkár volt, aki ismertette az ország legnagyobb pártjának megalakulását, fejlődését, történetét, s rámutatott azokra a feladatokra,, amelyek a pártra és mindannyiunkra várnák az uj Európában fontos pozíciót betöltő Magyarország új életének kialakításában.
A Magyar Elet Pártja három eszmei pilléren nyugszik, — mondotta Antal István államtitkár — mégpedig a trianoni állapottal szemben való harcos tagadás,- külső függetlenségünk, belső szabadságunk megőrzésének és kifejlesztésének, továb> bá a keresztény eszíhe,~ a nemzeti szolidaritás, Aiz alkotó tájvédelem jegyében való szociális és gazdasági megújhodás álláspontján. Ez a nagy program teljes összetartást, minden nemzeti erő egy célba irányítását kivánja, mert a háború utáni uj Európában csak erős, öntudatos nemzeteknek lesz helye. Büszkén hivatkozott arra, hogy ez a párt volt az első jobboldali párt egész Európában, amelyik a nagy habom után olyan programot vallott, olyan elveket és eszméket hirdetett, amelyek ma már általános jegyei az uj európai, szemléletnek.
A Magyar Elet Pártja küzdelmes, nagy múltra tekinthet visz-sza. Jó munkát végzett és büszkén nézhet vissza az elmúlt évekre. A Magyar Elet Pártja vezette ki az országot az összeomlásból, teremtett rendet a forradalmi összevisszaságban, tüntette el a gazdasági csőd nyomait, a Magyar Elet Pártja volt az, amely céltudatos, fáradhatatlan munkával megszüntette a szociális zűrzavart, egyenes útra irányította a nemzeti poli-ükát s kiemelte az országot abból a szörnyű helyzetből, amibe Trianon és a Népszövetség vetette. Hosszú évek nehéz munkája kellett ahhoz, hogy a nemzet erkölcsileg és hatalmilag megérhesse a négyszeres ország gyarapodást!
Koránt sem vagyunk még az ut végén. Minden magyarra, a Magyar Élet Pártja lelkes tagjaira még sok és nagy feladat vár. Legelső és legfontosabb feladatunk az, hirdette dr. Antal István államtitkár, hogy az ország lelki és hatalmi ellenálló erejét a-háború befejezéséig teljes épségben fenntartsuk. Fenntartsuk, sőt fokozzuk is, mert a háború végén, amikor elkövetkezik a nagy európai uj-járendezés és átalakulás ideje, töretlen erkölcsi és súlyos hatalmi erőkkel kell a tárgyaló
Pártköii értekezlet tárgyalja la ax összeférhetetlenségi javaslat-tervet
Bárdossy miniszterelnök nagyfontosságú bejelentése a Ház mai ülésén
Budapest, június 20 A képviselőház mai ülésén Bárdossy László miniszterelnök az ülés megnyitása után nagyfontosságú lejelentést tett az összeférhetetlenségi javaslattal kapcsolatban.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy mint már bemutatkozó beszédében is mondotta, fontosnak tartja az összeférhetetlenségi ügy rendezését. A konnány azóta is foglalkozott a kérdés részleteivel és ugy látja, hogy
miután a kérdés rendezése alkotmányi jellegű és érinti a képviselőház belső életét, a képviselők személyes kapcsolatait és működését, helyes volna, ha a javaslat beterjesztése előtt előzetesen megbeszélnék. Azt javasolja ezért, hogy küldjenek ki egy pártközi bizottságot, amely előzetesen letárgyalja a tervezetet. A pártközi bizottság létszámára vonatkozóan a HázcInÖkre bizza a javaslattételt, de kéri, hogy sürgősen
döntsön majd a pártközi értekezlet.
A képviselőház nagy lelkesedéssel tette magáévá a javaslatot. A Házelnök holnap részletes javaslatot tesz, addigra a kormány eljuttatja tervezetét a bizottság elnökének.
Ezután Krúdy Ferenc előadó ismertette a 3fLos országos bizottság jelentését, kérve annak elfogadását.
A Ház ülése lapzártakor még tart. .(
Német- és Olaszországból, valamint a megszállt területekről kiutasították az amerikai konzulokat
.Finnország népének Ismét fegyvert kelt fogni, mint 1939-ben" — Fokozódó harcok Datnascus körül — Boris bolgár király Pozsonyban TIsoval tárgyal — Tovább pusztulnak Anglia hajói
A világpolitika érdeklődésének középpontjában még mindig a német—török barátsági egyezmény megkötése áll. A világsajtó és az egyes fővárosok politikai megfigyelői különböző oldalakról világítják meg az egyezmény jelentőségét.
Az angolok igyekeznek diplomáciai vereségüket csökkenteni
és a londoni sajtó egy része azt irja, hogy Németország nem sokat kapott. A német és olasz-lapok válaszolva erre hangsúlyozzák, hogy Németország nem
is akart kapni, mert nem akar elnyomott népeket maga körül és ágyutöltelékekre sincs szüksége. Célja csak az volt, hogy Angliát kiűzze Európából minden befolyásával és ez sikerült.
Rómából jelentik azt is, hogy az olasz—tőrök kereskedelmi tárgyalások sikerrel folynak és az olasz-török kereskedelmi egyezményt a jövő héten már aláírják.
A diplomáciai front .ujabb eseménye az amerikai németellenes intézkedésekre tett német válasz, amelyről\' a NTI a következőket jelenti:
A török képviselőház helyesli a németbarát politikát
Ankara, június 20 A török képviselőházban Szaracsoglu külügyminiszter bejelentette a Németországgal kötött barátsági egyezményt. A
török képviselők nagy lelkesedéssel és helyesléssel vették tudomásul, hogy Törökország baráti politikát kíván folytatni Németországgal.
Németország kiutasította az amerikai konzulokat
Berlin, június 20 A német kormány az amerikai németellenes intézkedésekre Válaszolva a berlini amerikai ügyvivőt felszólította, hogy július 15-éig az összes németor-
asztalhoz ülni, ha azt akarjuk, hogy teljes mértékben kivivhas-suk a magyar érdekek nyugodt érvényesít lését.
A töretlen erkölcsi és hatalmi erő alapfeltétele pedig honvédségünk továbbfejlesztése, erő sitése, a magyar gazdasági élet
szági amerikai konzulokkal, az utazási és egyéb irodák alkalmazottaival és tisztviselőivel együtt hagyja el a német birodalom területét.
Vonatkozik a kiutasító vég-
zés az összes nőmet megszállás alatt levő területeken működött amerikai konzulátusokra.
jpiahsaorsuzág Is hasonló megtorló lépést tett
Róma, június 20 Hivatalosan közlik, hogy a német kormányhoz hasonlóan az olasz kormány is felszólította az amerikai ügyvivőt azolasz országi amerikai konzulátusok1 bezárására. A tisztviselöknekés alkalmazottaknak itt is július 15-ig kell elhagyni Olaszországot.
\' Az USA a semlegesekkel tárgyat
Washington, június 20 Az amerikai .pénzügyminiszter tárgyalásokat kezdett a portugál, svéd, svájci és más semleges állambeli- érdekeltekkel,1 arravonatkozóan, hogy velük szemben az elrendelt zárolásokat és befagyasztásokat feloldják. ;
Német válasz az ir jegyzékre
\'¦ Berlin, június 20 A német kormány válaszolt a
képességeinek növelés^, De éppen ágy nélkülözhetetlen szükségesség a közrend biztosítása és mindenekelőtt a politikai nyugalom és békesség megőrzése. A közéleti feladatok felismerése és munkálása terén mindig is az éleu járt a Magyar
Elet Pártja, amely a jövőben Ls azért fog dolgozni, azért fog küzdeni, hogy »a magyar politikai éjei ne az erőpazarló har-\' coknakj hanem a termékeny nemzeti együttműködésnek\' legyen színhelye 1«
il
2ALAI tOiLOm
1641. lutilui SO
így ünnepelte Muraköz és Vendvidék népe Horthy Hlklós kormányzó születésnapját
Csáktornya, június 18 (Tudósítónk jelenti:) Muraköz Tő-városában, Csáktornyán vité* Horthy Miklós kormányzó születésnapja alkalmával ii magyar honvédek és a muraközi magyarság i\'zidoig még "«m lálott szép ünnepélyt rendezett. Az előestén a magyarság failyúsnienclbeti vonult a városháza előtti térről Zrínyi Miklós szobráig, onnan a lanltóképezJ-délg, ahol o járási katonai parancsnokság van. IU a \'tűzoltózenekar eljAt-szolta a Hon véd-indulót, rmijd Jura. nios György, a csáktornyai \'magyursájj vezetőségének alelnöke Üdvözölte a vezető ezredest Innét a laktanyáig vonultak, aholaz ott lakó őrnagy Lakása előtt magyar Indulót játszott a zenekar. A felvonulás ezután visszatért o város-haza elé, ahol Juranlos György beszélt, majd a zenekarral a Himnuszt énekelte ci az összegyűlt ezernyi tömeg.
Szerdán reggel három ágyúlövés dördült el ébresztőként, jelezvén « nagy napot.
-A\' helybeli honvéd zászíóaTj kivonult a sporlléne, ahol tálwri oltár volt feJátu\'tva. A sporttér a lízerernyl néplőmeggel teljesen megWt. Pontban klieno órakor érkezett meg a tábornok a tisztikarral:
.P. Mumy Frigyes ferencrendi szerzetes tábori misét celebrált, amc4y
alatt fel váltva a csítktornyai mugyar dalárda énekelt és n tüzöltoaaaekar muzsikait templomi énekeket.
A tábori mise végeztével P. Muray I-Yigycs rövid .szónoklatot mondott: • A magyarok Istene mindenkor a nemzet legsúlyosabb mígproWtlatásalnük idején küld nekünk nagy férfiakat, hogy megmentsék ezt a vértanú nértf-zetel. Horthy Miklós biztos, nyugodt keze ólait békésen siklik lova Magyarország hajója az ármány és gyűlölet kőzött. Horthy Miklós kormányzó születésnapja egy nemzelcsaiöd jubilá-lása, amelyen minden igaz magyar imádságos lélekkel kéri a magyarok jóságos Istenét, hogy áldja meg öl és Hilrtsét, hogy tartsa me* 01 ne-künk még nagyon sokáig..
P. Muray Frigyes szónoklata ulán a magyarság tömego a városháza elé vonult lel, ahol azután a tAbornok díszszemlét tartod a honvédség, n tűzoltóság és végfii Muraköz magyar-ságanak díszruhás csoportja, feleit. A diszfelvoiiulásl ""z Frdélyi indtrtJö üte-mei kísérlek, amelyet a Csáktornyái tűzoltózenekar játszott- A katonai parancsnokok liabacht Jánosnak\', a tűzoltózenekar vezetőjének megél éjjelé^ süket, fejezték tó és megköszönteik a zenekarnak az ünnepségen való közre-működését-
Horthy Miklós születésnapja Csáktornya ezideig lefpagyobb ünnep* volt, amely örökké emlékezetében marad Muraköz népének.
H, J.
BÚTORT
szaküzletben
Gábor mŰaszta!osnál
vegyen vagy rendeljen. Nagjkaalua, VArotfaái palota.
Dublin bombázásával Kapcsolatos ir jegyzékre. A német válasz közli, hogy bár. a beható vizsgáláat semmi támpontot nem nyújtott arranézve, hogy Dublint német gépek kombáz-ták volna, mégis őszinte sajnálkozását fejezi ki és tekintettel} hogy viharos, rossz látási viszonyok voltak akkor, a lehetőséget nyitva hagyva, hajlandó anyagi kártérítésre js.
Erős harcok Déllibanonban
Vichy, június 20 A szíriai hadi helyzetről közlik, hogy Déllibanonban erős harcok vannak. Az angolok\' erős csapatösszevonásokat hajtottak végre, de a franciák mindenütt sikeresen és hősicsen ellenállnak, sőt sok helyen ellentámadásban vannak. Az angol-főparancsnokság a főerőkkel Damaszkusz fele akar előretörni. Az eddigi támadásokat azonban visszaverték.
London iis közölte, hogy az angolok megindították támadásukat Damaszkusz ellen.
Hunziger tábornok napipa-rancsban közölte a sziriai francia csapatok katonáival a francia nép Őszinte csodálatát és együttérzését. A francia nép büszke rátok — mondja a napiparancs — és továbbra is együtt érzéssel gondol hős harcotokra.
ErtMlményteleit angol támadás német hajókaraván allén
Berlin, június 20 A NTl közli, hogy a La Manche csatornán 3 angol bombavető, amelyet 21 angol vadászgép kisért, megtámadott egy német hajókaravánt, amely 8 vadászgép kíséretében haladt. A német va\'dászok az angol gépek közeledtére azonnal felvették a harcot. Az angol bombázók célzás nélkül szórták le bombáikat és igyekeztek elmenekülni, ugyanúgy a túlerőben lévő vadászgépek is. A némer hajók és a repülők sértetlenül folytatták útjukat.
Ujabb angol hajók posztoltak
Berlin, június 20" ¦Az óceánon tegnap elsüllyesztett két hajón kívül az egyik nagy hatósugarú német bombázó Gibraltártól nyugatra egy 3500 tonnás angol kereskedelmi hajót süllyesztett el.
„Újból fegyverbe kell állni a finneknek, mint i93B-ben"
Helsinki, június 20 A fővárosban lés vidéken megjelentek a honvédelmi miniszter, falragaszai, amelyek felszólítják az 1897-es és ennél fiatalabb korosztályú tartalékosokat, hogy vonuljanak be állomáshelyeikre.
A behivások miatt vasutkor-látozások történtek az egész or-sz ágban.
(Folytatás az S. oldalon)
Hódoló táviratok a
Kormányzó Urunk Születésnapja alkalmából a Csáktornyai Kereskedők ligyesüteie és a Csáktornyái Sport Club hódoló táviratokat küldtek a Ijcgföbb Hadúr címére.
A cséktornyai és muraközi magánalkalmazottak lios&zabb távirata igaz magyar, hűségről biztosítja a FÖmél-tóságu Urat. iMint a megaagjrobbo-dolt magyar haza. szabod fiai űnne-. pellük a mai napot, — mondja a táv-
BdatiDc, hmius 18
A Vendvidék népének most volt először alkalma, hogy megmutassa igaz szívből fttkadó érzését a magyarság iránt, itelatínc és Vendvidék la. fcossága vitéz "agybányai Horthy Miklós, Magyarország konuányzójának születésnapját a régi luigyományos hűséggel ünnepelte meg*
Már előző nap a község házni fel valtak lobogózva, nz üzletek kirakataiban Horthy kép.
Szerdán 9 órakor a jnüvészi kivitelű bclalinci Vk. VnnplontlAi — « mely templomnak Szent László magyar király a védőszentje — ünnepi szentmise volt; A vjfluuyfényben tündöklő főoltárnál a község pitebánosft mondott szentmisét- A templom kaj--zsián a belutinci vegyes énekkar énekeli, a bclotiiici vonószenekar kísérettel. < j \' \'
A hatalmas templom.teljesen megtelt liazafiaswi érző ünneplő közönséggel, ült volt a község nagybirio-
Kormányzó Uroak
Írat _ és törhetetlen akarattal átíunk egy emberke"! Föméltóságu Urunk mögött. Éljen a feltámadt Magyarországi Éljen annak oTszággyyarnpifó Kormányzója!. r
A csáktomyai gyári mtmkásöík igen népes társadalma is hódoló táviratot intézett a Konna«í3rtíó Úrhoz, >bizva abban, hogy Muraköz elszakitlialat-lanul visszatért Szent István birodalmába, amelynek védő szárnyai alatt ezer évig élt<
kosa, Zichy Mária grófnő, a határvadász különítmény, a m. ktr. csendőrség, a községi elöljáróság, a helyi értelmiség, a lanilok \\ezetésévei áx, elemi iskolások százai és még igen sokan. * 1
Mise végén ű Hymnuszt énekelte lel a tömeg. Meglepő volt, liogy a vend anyanyelvű bclaiuicíak ÜfogaslalabuV énekeinek inagyaruJ.
Mise után az iskola udvara megtelt üimuplö közönséggel és az iskolások kai. Itt I^ajsz [Aszló főjegyző magyar nryalvea, Gumilár Ferenc Igazgató-tanító irt*Ug wa.i\\ nyelv**] méltatta a nap jelentőségét és Kormányzó Urunk lioiimeniő munkásságát.. (
Az ünnepély a jjimnusz és több magyar ének elérieklésévei véget ért.
Mindazok, akik btl voltuk WÜ or/, érzéssel távozlak el, hogy líelatino és vidékének becsületes vend népe isméi a régi, ismét szabadnak és magyarnak érzi magát. A lelketlen izgatók munkája, a 22 évi elnyomatás már csak a mult emlék*.
víz gyógyfürdő
ns Karcag Ftstetlos Uradalom FlirdoluatóságJumk saját keze-lésében.
Reuma, ltom és izületek, csas-beteKségak gyógybelye. Állandó szakorvosi felügyelet. Sport, — szórakozás, — kirándulás. A Cursa Ion-étteremben zene, tánc I - Grill 1
Strand, — tükör- és fedett lurdu I
Osztályozzák a szállodákat ás penziókat
Ünnepi hetet, kiállítást csak engedéllyel lehet rendezni,
Az idegenforgalmi rendeletnek — mint a Pesti Tőzsde jelenti — sok érdekes részlete van. A jövőben a törvényhatóságok és megyei városok kötelesek külön Kimutatást készíteni az idegenforgalmi bevételekről .és kiadásokról. Az idegen forgalmi egyesületek felett a főfelügyeletet a belügy mini szté--rium gyakorolja a kereskedelem és közlekedésügyi, valamint a honvédelmi minisztériummal egyetértve. Minden idegenforgalmi egyesület alapszabályait 6 hónapon belül felülvizsgálás céljából be kell terjeszteni a belügyminiszterhez. A menet-jegyirodákat is ellenőrzik. Minden jelentősebb idegenforgalmi helyen a seállodákat, penziókat, vendéglőket felülvizsgálják, a szállodákat és penziókat osztályozzák az épület külseje és belső helyiségeinek kiképzése, kiállításába személyzet és ellátás minősége szerint, de figyelembe veszik nzl is, hogy /milyenek a személyzet elhelyezésére szolgáló helyjiségek. Ha valamelyik idegenforgalmi üzem közfelfogás szerint nem felel meg annak a színvonalnak, amelyet a vállalkozás az illető osztályba való sorozása szerint képvisel, ugy kötelezik, hogy a cégét tényleges viszonyoknak megfelelően megváltoztassa. Az árjegyzéket mindenütt ki kell függeszteni.
Művészeti, vagy közművelődési ünnepségeket, ünnepi hetet, felvonulási, kiállítást, bemutatót csak a kultuszminisztérium engedélyével lehet tartani. Idegenforgalmi rajzot, képet, vagy plakátot be kell mutatnia kereskedelmi minisztériumnak. Idegenforgalmi szaktanfolyamot csak a minisztérium engedélyével szabad rendezni Idegenvezetéssel pedig csak képesített idegenvezető foglalkozhat. Külföldön kirendeltséget csak a minisztérium állithat fel. Magyar idegenforgalmi vállalat kül földi utazási irodll csak minisztériumi engedéllyel állíthat
— Naptár: Június 20. péntek. Rom. kat Jézus Szive. Protestáns Rafael. — Izr. Szivan hó 25.
GeftflcdS nyitva ráesel 6 óz*tói 8 ftráls (hétfő. Bzvrda, péntek délután Au k*ddea ag^tas ,m» itffcsMfc).
Gyomor-, bél-, milj- és »ny»)í-cserebetegek szívesen iszunk reggelenként felkeléskor egy-egy pohár természetes .Ferenc fozser keserű vizet, mert ennek hashajtó hatása alapos és biztos, igen enyhe * csert nagyon kellemes. Kérdéssé meg orvosát I
NépNozgA* mr Pé«téiktgi-w«sjá^«vi|rfg i
Az amerikai R6x«ft Sándor páratlanul Izgalmas filmje
lessé James, a nép bálványa
Technidolor színes filmben. — Főszereplök Hollywood nagy nevel: Tyrons Power, Nancy Kally, Henry randi, Randalph Soott. — Fok wllághiradó.
Előadások kSznpokon 5, 7, t, vasár- él Bampaap 3, S, 7, »koi.
Belatine és a Vendvidék ünnepe
HMUIutt.ua 20
Ahonnan tizenhárom év előtt kiindult a magyaros nőiruhamozgalom Nagykanizsán
Rajz és női kézimunka-kiállítás a polgári leányiskolában, amely a Jövő évben fennállásának 50-ik évfordulóját ünnepli
ZALAI KÖZLÖNY
Tizenhárom ív előli toriéul, hogy Polónyi (Jyőrgy polgári leányiskolái igazgatót Nagykanizsára helyezték !1 tiróí. Zrínyi Ilona polgári leányiskola igazgaiójávú. Addig Nagykanizsán, hu elszórtan is, ilt-ott szó voll a magva, ros női ruháról, csuk ,szó volt, de vajmi kovocn ülteitek ál « gyakorlati éleibe; polónyi György\', az uj igazgató csakhamar meglátta a helyi áííupoto. kai és feladatává tfizic ki," hogy ezen vállozlulni fog. J2s változtatott Is. Anélkül, hogy maga a város közönsége ezt észroicllo volna, ügyre [öbb leit a magyaros leányit 1 ruha, intijil u női ruha álialáh in, a kézimunka, amily a legkülönfélébb magyar motivumokat honosította meg. r.s szé| ok és Ízlésesek voltak a kézimunkák, a díszek, a ruhák. Magyarosuk. tUt benne nem-zelűnk lolkc Szóll hozzánk — utcán és otthonokban egyaránt — a minin és kézimunkákon keresztül — a magyar géniusz. Eleinte B küiönhöző innKvaios uilntáju öltések, majd jöttek a diszek, a rajzok, a terSczíé-téuk, később a m\'M elgondolások után! (egyéni) készítés voll a kis Wya,yiiö\\eii-lékek íoladuia ;i polgári iskolábun. Mtt-guk készítette magyaros mcllénykv, kölény, ruhácska, stb. Az egyik o.a-ládlói átveti© a másik, ahol a te.hiy nem járt polgáriba, úUotték az u!cá-ról, átvették és lemintúzlák nz ottho, aokban és csakhamar láthattuk, hogy mind löbb « magyaros leányka és női ruha, nemzetibbé váll az Ixléa, egészen más a sok rmom v.in kézimunka, disz, párnák. Magyar lclioot kezd kapni, uemzeti niolivumu, egyes magyar vidékek szokásai korülnek varrásba, kötésije, hímzést*, fis mind kedveltebbé \'clt nz iskolán HWtfUtt 0 magyaros ruha, a magyaros kézimunka, a magyaros disz. Úgyszólván — megtalálták. Polgárjogit nyert. Gs ma a legszéle;ehb körben ott látjuk a magyaros ruházatot ragyogni leányainkon, asszonyainkon. Nagyon .szép missziói végzeit az esztendők rohamán Palányi György igazgató, aki szép magyar lelkét vitte l>c Iskolájába, az okt.dásl>a, a lanmen-L\'tlK\', a növendékek közé és rajtuk" "koic.szlül az otthonokba, a családokba. fís azóta folyton évről-évre bővül, terjeszkedik, szélesebb medrei ölt, minél \'óbb hlvOket kup a magy.iros nőiruha mozgalmi és magyaros molivuinu kézimunka.
Szükségét láttuk ezt fo\'otevenileui, "mikor tegnap, csütörlők délelőtt ismét mcgnyillotl a jxilgári ->*uvy is k-iban a rajz éS női kézimunka-kiállítás, igazi gyönyörűségére azokiiik, akik figyelemmel kisérik azt a nemzetne-velő és gyakorlail háziasszonyképző munkát, «mf ebben uz Iskolábun folyik: a praktikus magyar női é\'el számára. Mert itt mindenben a gyakoiliti élei követelménye — « mérvadó. Ezt láttuk a kiállításon. Szereinők, lm minél löbb leánv és asszony megnézni ezt B kiállítást és figveteinineS kisénié a kiálfi\'.otl rajzokat és munkák u. Igen sokat, ionulhalnának ebbői Minden ecetre \'azonban a legszebb és \'cghin. Itósábbán beszélő be rámoló ez a kj-áliiiús az tilézet fSV evl munkájarofl és teljoiítméiiyérői nat-ára az anyag-
hiánynak, mégis sikerült egy olyan gazdag gyűjtemény\' összehozni és kl-állilani, á város közönségének lícmu-inlni, hogy abbn mindenkinek öröme udik, \'au .n:cvniézi. A (iróí Zrínyi Doha iiagykautzs í\' polgári leányiskol l kitelt magáért. Hajzés kézimunka nyáj,** gazdag és változatos. Csopprtoaitása Ízléses és Monti Polónyi (iyörgy lgft*-g«ló, l-\'erkuv I.óróuliié Kolles Jolán rajz.teiárnő "és Csöke Erisétel t^ézi-imiiikatanávnő kísérnek végig oíopprl-i\'ólosüportra.- Az Ő külön országuk ez, A rajz szorosan összefügg n női kézimunkával, egyik kiegészíti u inA-*tkál
Az I. osztályosok három hatalmas lábláján bemutatják rajziudftsukat. Szabadkézi, méi\'lani rajzok, amelyek melleit a növendékek szorgalma ir.eV. lett ojt \'áljuk a tanárnő kitartó töiek\'-yósét- Kézimunkájuk: kötés, horgolás, hímzés, SáUok, metfénykók, garérok és sok egyéb, amit a növendék használni tud, kedves varriáeióhun és mind kifogástalanul elkészítve, Uánki megnézheti. Valóbon többet nem ehet kívánni első osztályosoktól. A Il.-rkbnn már kezdenek festeni. Olyan témát körből, amit a gyermekek szeretnek, amiért lelke élnek. \'pcrmésüet utáni rajzolások, tervezések, stb. Kézi munkáknál: foltozások, fehérhimzés, etap. öltések magyar munkákhoz, ágyváU« koshuzai, z\'CbkeK\'öhimzéiek. (I)e. örül iwtk n mániák otthon szorgos leányaiknak!) A lll.-ji.inn sok szop rajzot látunk, bátran kifőhetett vele jönni, meri szép és pontos munka valamennyi. Itt n leányoknál háromféle fehérnemű varrása kötelező Olt van mind kiátlitvo, boszorkányos ügyességgel elkészítve saját tervezésű \'rajzoWk/4 és díszítéssel. Csupa leheletfinom ;e-hérnemüfélcségck. Fehérhinizés, o-ip-kehimzés, rábaközi csipkeóllés,.. A IV. osz|ályl>au már saját tervezésük uián rajzolnak, festenek. Nagy térformák. Rgyik-jnüslk növendék rajza egyeve-.en [eltűnést lelt. Saját mértékükül készilik iv. alaprajzot a fehér* ncnulekl\'cz, majd a ruhákra, umely-i-.ek alapján készítik cl u ruhájuk d. Pompás, könnyű nyári leányruhák .soroznia mutatja: mit tudunk a .negyc-distáki. Hát igen, ezek tudunk, ezt
meg kei\' \'-éznl A dissj)iunkáka| ka-lotaswgi, lorockéi, matyó hímzések, vagy boldogi, karádi stb. motívumok díszítik
Egy külön csoport a Vöröskereszt ifjúsági csoportjának kézimunka.kiállítása, melynek danibjal eladók és a Vörös ke teszt céljaira hasznosítva \'eszűek.
Ismét egy csomó ni magyar stílusú leány (női) ruha — ainit egész blzto. san átvesz mogiut a női társadalom, amitbogy eddig is a (wlgári leányiskola volt Bx Irányitó és utmuiató n magyaros női ruhák terén, hogy ma már olyan szépen érvényesül a nia. gyár stílus a női ruházaton Nagykanizsán és környékén.
Ferkay Lóránmé rajztauániő egész munkásságán meglátszik, hogy Polónyi Igazgató nyomdokain halad, aki teljesen iskolájának él és aki ittléte alatt olyan nívóra fejteszíctte a p.di-gári iskolát, hogy legfelsőbb lielyeu is feifigjo\'nek u nagykaniuai minta-iskolára. Ferkftyné személyél:ca egy elsőrendű kvalitású, melegszívű pedagógus, n gyermekek lelkivilágához se. ereszkedő, közvetlen és gycrmoks?e. ieiö tanárnőt nyert az intézet Csöke Erzsébet kéztmímka tanárnőről már ismételten megírtuk, hogy nagy-nagv értéke az iskolának, hogy ruha és kézimunka magyarosító missziója páratlan, amit Itt a legnagyobb csendben, az iskolán keresztül végez. Olyan tevékenységet lejt ki, ami a legnagyobb hálát érdemli szülők is növendékek részéről, l\'gy, mint « kitűnő tanári kar minden egyes tagja. A fennállás 50-* évének kflszöl>én áíl^ ikÖ-gári leányiskola belső *ttkét Wtjnk megnyilvánulni rajz- és kézimunka kiéiillásában, amely még vasárnapig, délelőtt ti órától l\'z-ig és dJÖután it-tól fiig dijlftlflaiiil nK\'gle\'Kiutl\'.clÖ Aki valami "agyon széiK\'l akar látni, tűzze meg a polgári \'eáuyiskola kiáüilásáft.
(B. R.)
Érfesitéil
Gyengítik vagy erösebbé teszik-e Németországot a megszállt területek?
dr. Koppén Vilmos h
Irta:
Cluirchiil legutóbb kijelcn-lette, hogy a tengelyhatalmuk az északt sarkvidéktől egészen a Szaharáig terjesztullék kf ugyan hatalmi szférájukat, ezti terülel azonban nem erőforrás. Jizzel Lloyd George-ot cáfolja, aki való képet akar^adni a megszállolt lerületek jelentőségéről. Az országok egész sorá-nnk bekebelezése vagy hosszúlejáratú megszállása természetesen sok olyan problémát vet fel, melyeknek mcgoldtlsához
nagy ügyességre és gazdag la-
pasztalatokra van szükség, azon nan ezeknek a megszállott Ic-rűleleknek gazdasági ereje Németország erőforrásait kétségtelenül nagyon előnyős módon elégili ki.\'
Németország már évekkel ti háború kitörése előtt megkezdte hazai erőforrásainak erösebb kiépítését, a nyersanyaghiány-nak cserekereskedelem és pót-anyagok utján való ellensúlyozását és háború esetére kereskedelmi kapcsolatainak uj alapokon való megszervezését. A nyugati hatalmak hadviselése ezért elsősorban azt a célt követte, hogy a blokád gyűrűjében mutatkozó réseket eltorlaszolja, főképpen pedig, hogy Németországot az érctől és olajtól elzárja. Ezek a tervek azonban nemcsak kudarcot vallottak, hanem egy évvel ezeltíll az események folyásának éppen
olyan irányt adtak, mely a (tengelyhatalmak elölt fonlos nyersanyagokban gazdag terüieleket nyitott meg, nem is szólva azokról 1» készletekről, melyek már mintegy elszállításra várva kerültek a győztesek kezébe.
Az olaj
A hadviselő államok nyersanyag- és áruszükséglelére vonatkozólag a vélemények nem egyöntetűek és sokszor (éves becsléseken vagy már elavult tapasztalatokra visszavezethető túlzásokon ulapszanak. Ez mindenekelőtt az olajra nézve áll. A habom előtt n tengelyhatalmak szükségletüket főképpen a tengerentúlról fedezték, részben pétiig Romániából, mely egyébként cgyullai Angliának és Franciaországnak is szállítóit. Most Románia évi Ü.5 millió tonnás átlagos olajtermelése teljesen Nemetország és Olaszország rendelkezésére áll. A háború a jasloi olajforrásokat, melyeknek hozamát még nagyon is fokozni lehet, továbbá az elzászi olaj lelőhelyeket is
TSrt exUstgtt, régi ezBst pénzt és tgrt aranyt
magas napi áron veszek BÁRÁNY ékszerész,
Horthy Mlttds-Ht 3. (PfMUtotl utmtxa.)
A nagyérdemű közönség szíves tudomására hozom, hogy a piacon volt
flzletemat i Rozflonyl«ulo*»a
a Köztisztviselők Szövetkezete mögé helyeztem At.
Szíves támogatást kér;
ltu KAPOLI FERERO
hentes és mészáros.
a birodalom birtokába juttatta. A balkáni hadjárat a dunai olajszállító utat teljesen kivonta az ellenséges befolyás körzetéből és ezzel a roinán,iait. .valamint a kaukázusi olajszállításokat nagyon megköiinyiletle.
A vas és acél
Németország vas- és aeélszük séglelének ellátásáru különösen a lotaringiai ércbányák visszaszerzése szolgál nagy könnyebbséggel. A lotaringiai ércbányák jelenlegi vastermelése is meghaladja a 1,1 millió tonnát, de ezl a mennyiséget, mely a múlthoz képest visszaesést jelent, még természetesen tovább is lehel fokozni. Ehhez járul még Eelső-Szilézia, a főkormrtnyzó-ság, Belgium, Luxemburg és Jugoszlávia további 3.3 millió tonnára rugó vastermelése is, mig Dánia, Norvégia és Franciaország megszállása a spanyol és svéd erőtelepek felé nyitotta meg az utat.
Egyéb leniek
Kénlarlulmu kőzetekből Norvégia, Franciaország és Jugoszlávia, Görögország é« az egykori Lengyelország évi 1.7 millió tonnát termel. Norvégia és Görögország megszállása a tengelyhatalmak rézszükségleiének ellátásához 80—70.000 tonnával járul hozzá. Ugyancsak Nor végia és Görögország nikkel--és cink termelése, a visszacsatolt Elzász fontos kálilelepct, Franciaország foszfátokban való gazdagsága, Jugoszlávia, Románia, Görögország ós Lengyelország együttcsen 93.000 tonnás ólomkitormelése, egész Európa évi több mini 2 millió tonnára rugó banxilbányászula (Anglia 1938-ban csak 253,000 tonna bauxitot dolgozott fel) most mind Németország erőforrásait gazdagítják. Németország 273 millió tonnával amúgy is hűn tahuas köszéntermelése Lengyel ország, Jugoszlávia, Belgium és iSollandia megszállásával to-\'vábbi 8ü millió lonnával gyarapodott, de Franciaország 17" millió tonnás széntermelésének nagy része is a megszállt területekre esik. A -s/.íjilélj!tu.s üzemanyag és gumi előállítására le-hát Németország bőven rendelkezik nyersanyaggal.
Kenyérmagvak
Az egyes területeken lefolyt háborús cselekmények folytán előállott ideiglenes élelmisaet^ ellátási helyzetből kiindulva sokan abban az elképzelésben élnek, hogy a behozatalra .szoruló uj területek megszállása a tengelyhatalmak kenyércllátáNát veszélyezteli. Figyelembe kell azonban venni, hogy a szükséges készletek előteremtése legfeljebb csak ideiglenesen látszik
Munkatáborokba kerülnek a kóborcigányok
Gyökeresen rendezik a cigánykérdést
Évszázados problémája az országnak a cigánykérdés megoldása. Lapunk is nem egyszer foglalkozott ezzel a kétségkívül nem könnyű problémával, a mely a közeljövőben gyökeres megoldáshoz jut. Az errcvonat-koző rendeletet illetékes helyen most tárgyalják, mert belátták, hogy az eddigi megoldások semmiben sem a társadalom, sem a cigányok hasznára nem válnak. J
A tervezet szerbit a kóbor ci-gánvokal zárt munkatáborokba gyűjtik, ahol munkára szoktatják a cigányokat, majd onnan mezőgazdasági munkára adják kí Őket a községeknek, illetve magánosoknak is. (
Elkészítik a kóbor- és sátoros
cigányok országos nyilvántartóját és minden cigányról úgynevezett fejlapot állítanak ki és lennek alapján tartják Őket nyilván a vármegyék.
A munkatáborokban, amelyeket a vármegyék állítanak majd fel aszerint, tiogy mennyi a vármegyében nyilvántartásba veit cigányok száma, a cigánygyermekeket rendes iskolai tanításban részesilik, az idősebbeket pedig*, — ugy a férfiakat mint a nőket, — tpari gályákra képezik ki.
A idíartást a cigányoktól mindenképen megvonják, mert a cigánynak sem érzéke, sem anyaga eszköze nincs ahhoz, hogy megfelelő körülmények közt állatot tartson.
Ha nyaralni megy, vagy hosszabb Idfit «81« távol otthonétól i biztosítson betörési lopási kár allan I
Kútba fulladt egy újudvar! gazda
A Unt vödréből vizet akart Inni, a talajon megcsúszott és a kútba esett
_i_
megoldhatatlannak, minthogy a rendelkezésre álló lehetőségek észszerű kihasználásával a problémát minden nehézség nélkül meg lehet oldani. Ha igaz is ugyanis, hogy a sürü népességű országok, mint Belgium és Hollandia, ezenkívül pedig Norvégia és Dánia is behozatalra szorul, a kén kiegészítésére arra is rá kell\'mutatni, hogy a dunai államok termelése az utóbbi évek átlagát véve alapul, ezt a hiányt teljesen ki-egyenliti. Ugyanez áll az árpára és a zabra is. Ami a tengerit illeti, 17 milliós tonnás termelés mellett 4 millió tonnás hiánnyal kell számolni. A burgonyaszükségletet teljes mértékben tudja Németország fedezni, a cukor-, hus-, vaj-, sajt- és tojástermelés pedig csak alig marad el a szükségletek? mögött. A balkánhadjárat a dohánytermelést jelentékenyen megjavított aa.
A kérdés áttekintésénél minden esetre számot kell azzal vetni, hogy egyes területeken termelési eltolódások állnak be és hogy egyes mezőgazdasági országok tengerentúli takarmánybehozatalra rendezkedtek be. Egészben véve azonban Németország nemcsak hatalmas készletekre, Hanem aj termelési lehetőségekre is szert tett. Uegalább is hosszú időre számítva vitathatatlan, hogy a megszállott és a birodalomhoz csatolt területek bevonása a német hadigazdaság számára nyereséget jelent, már csak a birodalomba Özönlő munkástömegekre és a rend cl kezes rúr készentalált hadiipari üzemekre való tekintettel is. Ehhez járul még, hogy ez a gazdasági teljesítőképesség az ország határain belül zárt területen érvényesül, melynek forgalmi utvonalai kizárólag a tengelyhatalmak ellenőrzése alatt állanak, mig az ellenfél részére a tengeri utak veszélyeztetettsége folytán minden biztos számítás lehetetlenné válik. (MN)
Pántos ára,
megbízható ékszer, alkalmiéit nászajándékok szolid árban
Bárány ékszerésznél Horthy ftlUts-at 3. (postával szemben),
JfavUi- U káuJtS Huh,
a. M<k)-< Ttltton llltmonrio ,\'„ \\{,mü ki minim Sm ^.1.?nM.\'i"*"íf 1h*f/it ¦ÍEÜfijjlL
Újudvar, június 20 (Saját tudósítónktól) Halálos szerencsétlenség történt Újudvaron, idős -Harangozó István gazda házánál.
Az idős gazda reggel kiment a lakásából a kútra, hogy ott vizet igyon. Felhúzta a kut vödrei, a tele vízzel és ráhajolt, hogy abból igyon, amikor a sáros talajon megcsúszott és az idős ember egyensúlyát vesztve, belezuhant a kútba. Harangozó teljesen összetörve került a mélységbe, ahol belefulladt a vizbe.
Időközben feltűnt családjának a gazda hosszú távolmaradása. István nevű fta utána
Közellátási mérleg
A vásárlási könyv
bevezetése kizárólag azt a célt szolgálja, hogy gátat vessenek az oknéíküli tömeges vásárlásoknak, Ez sikerült is, Megfelelő gazdaságos beosztással egyébként három hónapig acsa Iád mindenféle igényét ki lehet elégíteni a könyvvel
A cipőellátás
kérdése meglehetősen nehéz. Magyarország a oipöbőrt illetően nem volt önellátó. A bőranyagot Délamerikából importáltuk. Ennek lehetősége most megszűnt, más módon kell tehát biztosítani a talpbőrt ós a felsőbőrt. A hiányzó marha-\' bőrt sertésbőrrel pótolják s a tudományos vizsgálatok szerint a sertésbőr á marhabőrt 80 százalékig pótolja.
Az utalásoknál szükség van a legalaposabb takarékosságra,
ment és keresni kezdte, migivé-gül a kútba pillantva, meglátta édesapját. A ház népével kihúzlak idős Harangozol a mélységből, de akkor már halott voll. Az esetről jelentési tettek a kanizsai járási föszolgabiró-ságnak. ahonnan dr. Sebestyén József szolgabíró é.s dr. DesseŐ Mihály \'járási tisztiorvos szálltak ki Újudvarra a rendőri hullaszemle m ege j lésére. Senkit nem lerhel felelősség. Az ügyész ség megadta az engedélyt a holttest eltemettetésére.
Temstkeséil költségeinek negtérilé-léről biztosítás uljáu goodoskouhat I
de akinek feltétlenül szüksége van cipőre, az meg is kapja. Konkrét panaszokat be kell jelenteni. A közellátási miniszter minden egyes jogos panuszt kivizsgál s a jövőben fokozottabb mértékben használja\' fel a re-pülöbizottságokat az ellenőrzésre.
A zsír és lisztetlátás
tekintetében az a helyzet, hogy a zsírnál a tavaszi zavarok már megszűntek s a zsircllátás általában kielégítő. Ez a probléma a sertéstenyésztés kérdéséhez kapcsolódik. A tenyésztés 1940 őszén a tengeri hiánya
t64j,_ június 20.
üporiik lÉpvisüü!
Versenytárgyak, alkalmi ajándékok aiolld árban
Bárány ékszerésznél
Horthy M.-ut 3. (Postává! raemben)
miatt igen súlyos helyzetbe került. Az árkérdés is fontos tényező, de a sertéskérdést kizárólag árszabályozással rendezni nem lehet.
A Hsztellátás zavartalan megoldásáért a miniszter és az illetékes hatóságok a lehetőség határain belül mindent megtesznek s remélhető, hogy megfelelő beosztással nem lesz komoly fennakadás. Az uj termésig a rendelkezésre álló készletek elegendők s pár hét múlva már egyébként Js megjelenik a piacon- az ujbuza és a többi kenyérmag.
A szigorú tárgyilagossággal felállttól! közellátási mérleg tehát azt mutatja, ha bizonyos megszorításokkal is, de a legfontosabb cikkekben a kőzszük-séglclct ki lehel elégileui.
(»-)
Állandó mfisortsámok hátk&uupokoa Badapest I. *nfis*r4a
0.45 Torna líirek. Közlemények. Hanglemezek. — Utána: ií trend. — 10 llirek. - U.10 Nemzetközi vizjeiiö"-saolgálat. — 12 Harangszó. Hiomusz. Idöjárásjeienlés. — 12.10 Hírt*. -13.20 Időjelzés, időjárás, és vizúllús. jfjaniés. - 14,30 Hírek. - 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfolyaintiiiak, piaoi árak, éielmiszerárak. — 1045 Időjelzés, időjárás Jelentés, hir.sk. —
17 Hirak szlovák és ruszin uyehan. — 19 Hírek magyar és roma11 nyebe-n.
— 21.40 Hirek és időjárásjeieutés. -23 Hirek német, olwz, angol & fnmo\'a nyelven. — 24 "Hirek.
BUDAPEST 1.
1715 A Rádió Szalonzenekara. —
18 Felolvasás. - 18.:«) Iláoz Béla d-gányzenekara. — 111,20 Tánclemézek.
— 10.50 Sport közleménye*. — 20 A m. klr. Központi Gépkocsizó tanos/.-lály műsoros estje. — 22.10 Kodály: I. vonósnégyes. — 23-25 Néiiai Ma-gyári Imre hanglemezei.
BUDAPEST II.
19 Rácz Béla lányzenekara — 19.30 Huszár Lajos előadása. — 20 Hírek. — 20.10 Ueszkárt-zanekar. — 21.10 Dr. Gárdonyi Klára eladása.
— 21.35 Wcidlngoi- F.de szalonzenekara.
Szombat
BUDAPEST I. 1020 Felolvasás. — 10.45 FeUvasás.
— 12.10 Iiendőraeiiekar. - 1330 Hanglemezek. — 15.20 Ilniczky\'László szalonzenekara. — 10.10 Ifjnsági rádió.
17.45 Felolvasás. —.¦10.10 A Rádió Szalonzenekara. — 18.40 P Gyenis András előadása. — 19.20 Marin Llüsa\' zongorázik a magyar—obsz művész-csero köretében. — 19.50 .\'Inuen-onuaii. HanglelvéLel. — 20.25 Az Operaház
ER-ULLMANN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE - NAGYKANIZSA. ms
Cla « ¦¦\'akii Magyar Kőolaj Raazvénytaraaság nagy-• ysV Uc* kanlzaal kópvInulotu éa bizományi r«ttára
Kedvezményes adótételU mezőgazdasági olajok.
Értesítjük
a hutvátárló közönsé-g»t, hogy
a borjuhua Ára változatlanul
1.80-2.00 P.
Kérjük a kSzSnségot, aki drágábban hozza forgalomba, azonnal jelentsék fel I
Husipari szakosztály
\\M. lUnlus 20
2AUI ftOZLOM
6
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
(Folytatás a 2 oldalról)
zenekara. — 22.10 Gáspár Lajos ci-gáoyrenetorn, Szoiiy László énekel 2325 Tánclemezek, j
BUDAPEST II,
18.15 Kj. Szarvas Béla elöidásn, — 18-15 A Rádió Szalomciiekartt..— 19.20 Mezőgazdasági falóra. _ 20.10 Ka-marazene Iianglemezről. — 21 Felolvasás. ; |
Holnap: Mansz előadás
keretében kerül bemutatásra a pompás magyaros hangulatú Farsangi esküvő cimü 3 felvonásos oi>erelt, a melynek tiszta bevételéből A Mansz kél kanizsai szegény gyermeket kul i nyaralni és egy beteg leányt gyógy-kezeHelni. Jótékonykodik teliát, aki megnézi í Farsangi esküvőt. Jegyek már 10-lŐt 12 ig és 17 óráiéi kapna, lók 10 fillértől 1.50 pengőit*.
A színházi Iroda hírei
BUGSÜELÖADASOK vannak már a színházban. Marni Sándor nRgysikeru darabjának, a KAI.AND-mk hétfő esti bemutatójáig a szezon legsikerültei)b uarábjait mutatta Iw a színtársulat olcsó, 30 fillértől 1 pengőig terjedő helyűrak mellest.
SZOMBATON este a MANSZ jóié-konycélu eladásában kerül swnre. a pompás magyar, hangulatos zenés vig-jálék, a FARSANGI ESKOVŐ.
VASÁRNAP DÉLUTÁN és ESTE nagy KACAGÓ MŰSOR szerepel a játékrenden. A társulat mindén tagja fellép a vidám jelenetekben, tréfákban, énekszámokban és mókákban.
Heti mösor
PÉNTEK: Nini.
SZOMBAT: Farsangi esküvő
VASÁRNAP DÉLUTÁN: Nagy tarka kacagó műsor.
VASÁRNAP ESTÉ: Nagy tarka kacagó műsor. v . (
!1LTFÖ: Kaland. f \\
KEDD! Rang és mód.
SZERDA: Kaland.
Pletn teieílíUtk!
._„_ Molnár János volt ka-
I Hü. fitt. I rWSvari u- közfls gya" 1--n-\' logezrod (2. század) tizedese a gorliceí áttörést követő előnyomulás alkalmával báuutíilraméttó liaiározoltságról, tetterőről és viléx-ségről tett taimbizonyságol. 1015 június 20-án Bojananál (Ijcin)>erg köze-lében) önként jelentkezett felderilŐ járőrszolgálatra. Három eml>erével u vasút mentén előnyomulva, mintegy 100 ÍŐből álló orosz csapot vett észre. A közelben tartózkodó, öt emberbőt álló bosnyák járőrt segitségá* híva, az orosz OSApat megtámadását h a t ároztn cl. E mbereit oly ilgyesOn osztotta el, hogy amidőn ,azok az ort>-sxokra liánom oldalról rnegsapetéssze-ríK-ji hews tüzet zúdítottak, az oroszok egy ideig ugyan még ellenálltak, végül is azonban, számszerinl tOl-eo megadlak magukat. Az arany vitézségi Lrtnu»el lúiiMták ló.
Az egyik legnagyobb finn lap ezeket a megjegyzéseket fűzi a behívásokhoz: Az ország biztonságának érdekében 1 ismét fegyverbe kell szólítani a harc* kétwjs férfiakat, pedig Finnország őszintén kívánta, hogy az újjáépítési munkáját békésen folytathassa. De nem igy történt. A férfiaknak el kellTiagynh munkahelyeiket és újból fegyvert ke\'.l fogni, mint 1930-ben, Az olthonmaradottak feladata, hogy átvegyék a munkát azok helyett, akik a határokat védik. A lap felszólítja ezután á finneket, hogy költözzenek vidékre és a mezőgazdasági termelés fokozását minden erejükkel támogassák.
Angol tengerzár Patsamo kSrÜt
Stockholm, június 20 Az angolok a Petsamo körüli vizeken megkezdték a tenger-
Pozsony, június 20 Boris bolgár király, aki mint ismeretes Németországban tartózkodott, Bécsből jövet Pozsonyba érkezeit\' A
zár alkalmazását. Az angol flotta egységei három finn gőzöst Izlandtól keletre elfogtak. A-hajók amerikai uton voltak.
Svédország cenzúrát léptet életbe
Stockholm, június 20 A svéd parlament elfogadta a kormánynak a cenzúráról szóló javaslatát, amely azt a célt szolgálja) hogy a sajtószabadságot korlátozza a szükséges esetekben, r*
Románia fokozza az elsötétitést
Bukarest, június 20 Az elsöleütésről szóló rendelkezése ket sokan nem tartották be komolyan. Mintán csotlcgcs légitámadás\' Cscién súlyos szerencsál\'enségek történnének, n kormány ujabb felhívással az elsü-lélitési rendelkezései! fokozottabb tartására szólítja fel a lakosságot
Imlgár király a szlovák fővárosban
meglátogatta Tis.l szlovák áifcim«lnö-
kót és vele három órán át tanácskozott f
Muraszentmártoni (maraközi) darabos príma minőségű
BARNASZÉN
házhoz szállítva 4 P mázsánklnt. Szagtalan, nagy kalórláju, tüzelésre kiválóan alkalmas, kevés hamuval égö szén.
Kapható. i7ii
Dr. Boda Karolj
bor- és íaérléfeesltö cégnél Nagykanizsa, Véesey-u 6 Tel. 09. ¦oat mraxat %m leli «x*nét I
— (A halak látása)
A Búvár júniusi seáma irja; A halak áiLalában frövidfíitók-, hetyeseb-ben közellátók, Két szemük helyzete pedig olyan, liogy vftlantennyi tárgyat egyszerre csak az egyik szemükkel láthatnak. Látásuk tehát ne,n nagyon tökéletes, nem lehal térbeli (slereosz-kopikusj sem, mint aminő a mi két szemmel való (binokuláris) Látásunk, ami a távolságbccslést nagyon megkönnyíti. Binokuláris, térbeli látás c-#i igen kivételei a halak (közölt. A külö. nös alakú teleszkópszerü halait két szeme nem jobbra és balra áll, lia-nem mindkettő előre vagy feliéi;, irányulhat. Optikai tengelyük majdnem párhuzamos. Ezek tehát .megközelítő-leg ugy látnak a szemükkel, mini az emberek. Igen rossz látású hal a cápa, viszont a szagló szerve ajinát lámpásabban fejlett. Valószínű, hogy. vak példány is könnyen megszerzi zsákmányát.
— (Az örök tavasz háza)
Egy kaliforniai hírneves orvos megépítette magának az »örök tavasz házát.. Ebben a mesebeli villa,, ban automatikus beiendezések gondoskodnak arról, hogy az Összes helyiségekben télen nyáron egyaránt 18 fok meleg Jegyen. A napol ultrflvioíri Su-gai-ak helyettesiUk. (MN)
— (Élű állatkert)
Olaszországban egy vadast lia-talmfls királysast lőtt. A kiráflysas gyomrában egy több mini egy méter hosszú már kimúlt kigyó volt, viszont a kigyóból még élő ájftttpotban két kisebb kigyó került e\'ő. (MN)
Bövidjáviratok
A KORMÁNYZÓ
ujabb kitüntetéseket és elismeréseiket osztóit ki: Bartlua Károly honvédelmi miniszter különös dicsérő elismerést és, a hadiszalagot kapta, Reményi-Schneller pésuügynűrtfszler teljes dicsérő elismerést és a hadjsxulagot, Werth Henrik pedig a Magyar Érdeme rend hadidiszátményes nagy keresztjét. SZERBIA , ; ¦ 1 \\
német katonai főparancsnokává- Hitler kancellár Schrőder tüzérségi tá. bornokot, a német légvédelemi parancsnokát nevezte ki, aki már el is foglat m hivatalát. i !1 BOTTAI . \' V
olasz ncinzeinevetésűgyj miniszter tegnap Esztergomban, járt, majd este résztvett a tiszteletére rendezett fogadáson. Ma Kolozsvárra utazott, ahoi résztvett az olasz kulturiulézet. kiáíütá-sának megnyitásán, majd a Ferenc József t udo mán vegye temen diszdoktortá uvailák. [ ;
BARDOSSY
uúniszterelnök ma fogadta kihaEga.-táson a munkácsi ruszin gbn»ázhim futballcsapatát, amely megnyerte a középiskolasok köniiérkőzésjeit. t
— (Ma délután városi közgyűlés)
Nagykanizsa város képví élőiéit fiféto mu délutá" 5 órakor közgyűlést tilt, amelyen a pénzügyi bizottság által I letárgyalt ügyek kerülnek a közgj\'i\'álés 1 elé.
— (A VíXi\'.í választmányi Dlése)
\\ VOGE nagykanizsai főosoportja most tartoila június havi válisztniányi Üléséi Aradi Antal euiükjctc Piatt. Avar Amál titkári jeícntéséhcn beszá;-moll a beérkezett jelentésetcrőH, vati-mint a végzett munkáról. Majd a panaszok és sérelmek ügyét tárgypltáV. Végül 11 többtennelés értickíijt-n kifejtendő gyakorlati eszközök kertlltek napirendre.
— (Orvosi hír)
Dr. Kreine,- Zsigmond közkórházi belgyógyász főonx>s egy hónapi szabadságra utazott, yjbftl .rendel f. \'é. július 2I-én S»igár nt 12 szájn nlalt.
(0
— (Itt a „könnyű pengős")
A Nemzeti Bank által tcgtwp kll>o-csátoll uj alumminm cgypengős tetszetős kivitele és könnyűsége miatt máris nagy népszerűségnek örvend. Az uj 1 i^ngős érmék egyik lapján babérágakkal övezve az értékjclzés, alait:i kellős csigavonalU díszítés, valamim a BP< jelzése, a verés évszáma és a tervező művész reve; Berán I,.. van; az énnek másik lap. ján a magyar elmer a Szent Kólónál, vfll és alatta félkön&ikbau a iMagyar Királyság .felirat látható. Az alumif-nium l pengős átmérője 23.7 mm., súlya 1.5 gramm. Az 1 pengős ezüstérmék és bankjegyek egyelőre Torga\'-lomhan maradnak és ezek bevonásáról külön rendelet intézkedik majd.
—. (A cipővásárlási
uj rendjével kapcsolatban tegnapi számunkban közöltük, hogy milyen cipőket lehet vásárolni jegy nélkül. A félreértések elkerülése végeit pőitóan közöljük, hogy az engedélyezett gyermek és színes női cipőknél kivételi képeznek a bármityen bőrből készült fekete és barna, valamint a liármilyeu szinü borjú, illetve box-tápŐk a fehér szin úu kivül. Felszal)Otlult azonbin inindeufajia lakkcipő, miudenrajla szán di\\l és estélyi vipo.
— (A Polgári Egylet)
vasárnap délelőtt tartja legközelebbi szokásos sörözését. Házigazda: Metzger István. (:)
— (Házassági láz Budapesten)
Az elmúlt héten a fővárosban szo-kailauui mcgTiö\\ekeJ.elt a házasságot kötni kivánók száma, pjni a szikértők véleménye szerint a fajvédőim! törvényjavaslat benyújtásának Uiiajtlonit-liató. Valósággal niegrolianlák az aiiyakőnyv\\«zeiŐi«t íazok, akiknek megházasodását . n törvénybtvaslat akár az eíözcies orvost vizsgál áttol, akár a zsidóvá minősitéssel megnelio-zitené vagy megakadályozná.. Számos <tiszpenzációt kértek, de csak a leg. indoko\'iabb esetben kapják meg. A nudaj»esicii kitört házassági lázról pon los számadatok még nincsenek.
— (180.000 pengő csecsemő-kelengyékre)
A iKlügyminiszter 36.000 pengőt bocsátott az Űm&ágos Egészségvédelmi Szövetség rendelkezéseié vándor o*-csemőkelengyeakció szer\\«aéséno a visszacyatoll.kelelj részeken, Az anyaország leriilelén végzendő akcióra.\'Mi ezer i>engöjo van a szövetségnek, a leányiskolák kéziimmkaórák keretéb*-\'n készítenek c^csemőkelerjgi\'ékel, amelyeket az akciónak ajánlanak fel.
— (Anglia széngondokkal küzd)
¦ íja kél héten belül nem történik intézkedés a szénlennelés helyzetének megjavítására, akkor a jövő télre a szén hiány veszedelmes méreteket öit-hett, jelentette Charles Duke Lotí-donban. Az aaigol szakértő véleménye szerűn a fenyegető szénlüány nemcsak a magán háztartásokat, hanem a városi elektromos- és gázmüveket is érinti. ,(MN)
— (Bukarest milliós város)
Románia lakosainak teljes száma n legutóbbi népszámlálás most közzétett ideiglenes eredménye szerint 13 millió 1U2.983. Bukarestnek 1)99.558 lakosa van, A főváros ^lakosainak száma 1930 ólft 56.45 Lszázalékkal növekedett, , v
Boris bolgár király a szlovák államelnöknél
BACAI «OZLOini
i9ih .uniti» so
Nőmet páncélkocsi Tobrukban. (Foto R. D. V.)
(Német katonai lelvonula* Lisit vezértábornagy olőtt (Foto R. D. V.
PAVOLINI r
olasz miniszter a birodalmi kormány meghívására ma háromnapos tartózkodásra Berlinbe utazott. ! A MAGYAR •
kormány mó<losi(otta a kiutazás! tüalml rendelkezéseket. A mai m\\p%6i a kiutazást Ulatom osnV a 18—60 év közötti férfiakra vonatkozik, a nök szabadon utazhatnak. A PÉCSI ALISPÁN
elhatározta, hogy a vármegj-otuizán emléktáblával jelölik meg Débaranya vissza térését. LETARTÓZTATTAK
Izsák Hennán volt penziói ulajdo-íiost, aki nenüélezö balatoni .pcuziójá\'-lioz alkalmazóttakal veti fol kaució ellenében. \'
A NEMZETI ZENEDE
uj főigazgatójává a most tartott közgyűlésen Kiesz Gézái hívták meg, A NEMETEK
uj vadászgőptipust lioztek forgalomba Heinckel 113- néven. Az uj tipus nappal és éjszaka egyaránt kitűnően használható, gópágyukkiü és géppuskákkal ^an felszerelve.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
15797/I94L
Tárgy: Pozelékkonzervek kiszol-gtltstáM vásáriáBi könyvbe valá BeiráB nélkül.
Hirdetmény.
a ffoelékkonxetvekel (zOldség-konzetveket) f. évi szeptember 15-ig a fogyasztók vásárlási könyvébe való beírás nélkül szabad kiszolgáltatni.
Nagykanizsa. 1941. június 19. ím Polgármester.
a ZALAI KÖZLÖNY,
ha bejelenti nyaraló cimét. A kiadóhivatal portómentesen küldi utána bármely belföldi nyaralóhelyre.
Gyűjtse a
gumihulladékot,
sok pénzt kap érte
Szabd Antal sportnzita
Fő-ut 5. inam. — Telefon 91.
Ulllflitios tsÉztűff iil készfllék
mindenkinek örömet szerez!
Teakannák
Vasalók
Kenyérpirítók
QyorsfftzSk
KawéfSzSk
íróasztali lámpák Hangulatlámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választékban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLQYI.nél
Sugár-ut 2. >»
APRÓHIRDETÉSEK
co finir.
,v*r.M .iö I imtí.
Ügyei uliM felvételik Mcicut-uövödébe, Ballhyány-U. 6. 1800
SHVbaleányl keresek elsejére. Horthy Mlklós-ut 19. w. 18»
Kováotmapjadet felveszek azonnali beléptire. Púba Lajos, Horthy M.-ul II.
1858
Bejáró takarítási*, felvételik Sugárul 41/a. 185«
Kooalat keresünk aionnall belépéire ugyanott tráawa eladó. Vajda vaiketei-kedés. 1959
Kit Égy. Ml éljcll uekrény .1..ó. Cini a nzelkeiztöségnél. 1860
ADÁS VÉTEL
Vlimant.a kazal-, gép- és sátorpony-
......elemen Rezső eég-
vik olcsón kaptatok Ke! sii.
1847
Jókaiban levő, de hasznait laáakooelt keresek rövid és hosszú oldalakkal, jó tengelyekkel és ketekekkeL Clrn : Koréin Jenő, Facta. 1827
Opal-Oifsaala, keveset hasznait, jó gumikkal, eladó. Megtekinthető Oelifn, di. Kallauer állatorvosnál. 1M3
AutdsjaMlt és minden mie gumihulladékot vessek legmagasabb napi árou. Czvetkó gunlJavttóBzem. FS-ut 4. 1857
MaartaaSaM eUdó Fó-ut 15. sí. átall. Ugyanolt egy féderéi kocsi Is elsdó. 1854
iakAs-Ozusthelyiséo
Hárasaazakáa lakás kiadó Juliul elsejére. Erssébet-tir 16., emelet 1834
| Korénak azonnalra vagy nuguHrtus eliejére Ciengery-uton, vagy közvetlen környékén haromsxobAe íürdöizobís lakást. Cin a kiadóban. 1849
Kiáslak Horthy Mlklót-uton épült ul házamban aug. 1-ére 1X3 szoba ball, 1 X 2 asoba hall, 1X1 szoba gsrson öws-komtoitos modern lakások. Dr. Hzlazer.
1831
I—
I aaladankl a aatyl kmntaUkMU I «e tnawaakaai aaaraaaa bal
ZULUI KÖZLÖNY
politikai napilap.
Kiadja: „KSzgazdaságl fi. T. Nagyktnlm". Folelóa kiadó: Zalai Karely. Nyomatot!: a „Közgazdasági H, T. Nagykanlzia"
nyomdájában Nagykanizsán. (Nyomdáért toleh Zalai Kár.ly.)
g|. évfolyam 140 Mám.
Nagykanizsa, 1841. Junlui 31. uombat
Árm 12 HU.
ZALAI KÖZLÖNY
H ktedÓMvatali Ptet 9. ¦
POLITIKA! W » * I L A >
Felelős szerkesztő: Bat-barits Lajoft
ElOlliciíal áim: %tj Ma ¦ (Mt6 4« «Mr.
MjüM—«l <» (imiiimiil wuK ««.
Horthy Miklós
Az egész nemzőt háláját, szeretetét és tiszteletét tolmácsolta Bárdossy László miniszterelnök rádióbeszédében, amelyet vitéz Horthy Miklós Kormányzó Urunk 73-ik születésnapján tartott. Valóban áldott és beteljesedett élet a Kormányzóé, aki megérhette a trianoni Magyarország feltámadását. Aiinálna-gyobb öröm és megelégedés leheléit ez a számára, mert 0 volt ennek a feltámadásnak a szellemi vezére, ö benne összpontosultak a vágyak a jobb jövő iránt s mintegy Ö testesítette meg személyében a nemzet egyetemes akaratát a trianoni bilincsek lerázására. Mínöcn magyar ember ugy érzi, a magvarság legjobb, legnemesebb erényeinek képviselője Horthy Miklós. Ezért tekintünk ugy rá, mint a magyar jellem és szellem példaképére. A miniszter elnök azt mondotta, hogy minden nemzet a maga választottjaiban önmagái tiszteli és becsüli meg. A nemzet választottja, Horthy Miklós olyan tökéletességgel képviseli a mi ideáljainkat, "hogy áz « szeretet és tisztelet, amivel az egész magyar nép körülvoszi, rajta keresztül az örök és tökéletes magyar ideálnak is szól.
A magyarság a Dunavölgyó-nck ősi örököse. Amikor itt hazát találtunk keletről jövet és láttuk, hogy ez a föl* a\' mi nemzeti kal-alttePünknek mindenképpen megfelel, nem vágyakoztunk el innen soha, véd--tük hazánkat, s ezuel a.nyugati világot a keletről jövő támadásokkal szemben. Ezer esztendő óta élünk itt ezen a megszentelt földön, de csak azért élünk, mert megtanultuk, hogy összefogás nélkül nincsen erő, hogy az egészséges központi akaratnak engetielmeskedmink kell,ha nem akarjuk, hogy oldott kéveként hulljon szét* nemzetünk. Ez a figyelmeztetés ma nagyon is időszerű bizonyos oldalak felé, amelyek ugy látszik hajlandók megfeledkezni arról, hogy mi a magyarság fennmaradásának biztosítéka, hogy mivel larloznak annak az örök magyar szellemnek, amely megtartotta hazánkat.
Bár mindenkiben ugy élne, olyan tisztán és ragyogóan a haza eszméje, miiit Kormányzónkban. .Itt .kelet és \' nyugat niesgyéjén, két világ kavargásának közepette élünk. Nem tagadjuk meg, sohasem fogjuk "negfagadm keleti szármnzáwtn-kat s mindazokat a tulajdonságokat és értékekel, amiket ez a szát-maüás Jelent, de ugyanakkor megértjük a german-latin szellemiséget, amelynek kincseit fa értékeit a magyar tör-
Anglia egyesül Amerikával
London az amerikai ttsgttftégéil faláéba Anglia onaTI&sagát is? — Finnország a hótwv rus veszély miatt további Intézkedéseket tett — Ribbentrryp a fttófjet nagykövettel tárgyalt — Datnaacait lóvfk az angolok — Roosevelt (tlia^Qa a setntegeagéget ?
Rendkívül klélezódött a némot-amarlkfcl vfazony
Sziriábun változatlanul foly« nuk a harcok.
At angolok megtnűltöüák táma-dásakút Damasa/s Irányába,
de ez egész más körülmények között történi, mint azt az: -tan-.golok \'jelentették. Az angolok szerint ugyanis a támadás azért késett, mert várták Dentz tábornok üzenetét arra az ultimátumra, amelyet az angol fő-
Birancsnokság -küldött hozzá amascus átadására vonatkozóan. Francia részről hivatalosan közlik, hogy TXentz tábornok semmiféle Ultimátumot nem kapott a város átadására vonatkozóan..
De nem is küldhetett Wilson uUiuiáíuUU)t Dentznek, hisz a harcok a várostól délre és ke--létre változatlanul tovább folytak, még p&Mg francia sikerekkel.
Vichy, június 21 Az angol tüzérség megkezdte
Damnscus lövését. Az ágyuk «z egyik városrészben nagy pusztítást okoltak.
At arab vfíégban Damascus lövése nagy fem&borodástkémtt.
A brit konzul utján ótvaros lövése miatt tiltakoztek.
Vichy, -június 21 A De Gaulle vezetése alatt álló csapatok vereséget szenvedtek. A libanoni tengeren három francia rombofó jelent meg, amely tüz alá vette a brit csapatokat iős állásaikat.
ííáiis, június 121 A Matin beszámol tóról, hogy angol bombavetők ismét frúndn haldstbárkákat bombáitok,
A menekültek elmondották, hogy több ízben támadtak az angol gépeli és az -egyik hajót találat érte. A halászbárka el-sunveöt, 12 matrózát megmentették.
„Roosevelt beszéde azt célozta, hogy Amerika népét habomba terelje*4
Newyörk, június 21
Roosevelt elnök a tegnapi sajtóértekezletet azzal mondta le, hogy fontos Üzenet szövegezésén dolgozik. Az elnök valóban nagy beszédben jelentette be, hogy a Robin Mooret német tengeralattjárók süllyesztették el. Az elnök hangsúlyozta, hogy megítélése szerint a németok ¦torpedókkal akarják elűzni az
óceánról az amerikai kereskedelmet. Ezt azonban nem fo-gadharják el, mert ex megffr íemlités volna és ezzel a meg-félcmlitéssel akarja elérni Németország, hogy Amerika lemondjon Anglia megsegítéséről.
Newyork, június 21 Weehler szenátor Roosevelt elnök beszédére válaszolva kijelentette, hogy az lelnők telje-
sen téves beállításban említette a tényeket. Való, hogy a mérnélek eisöltyewtolték az amerikai hajót, Vle HBt már elhallgatta az elnök, hogy a hajó rakománya közül C0 százalék dugáru volt, igy tehát az elsüllyesztés teljesen jogszerinti volt.
A szenátor kijelentette, hogy Roosevelt beszédének semmi más célja nem volt, mint az, hogy Amerika népét háborúba terelje i|és az ehhez szükséges hangulatot megteremtse.
Egy amerikai tengemíaiHáré eietillyedéae
Newyork, június 21 Az amerikai vizekeu folyó hadgyakorlatok során az egyik tengeralattjáró próbumerülés közben szerencsétlenül járt. A búvárhajó egy régebbi típusú volt, amelyet most helyeztek újból üzembe. A hajónak két Jóra múlva fel kellett volna merülnie, azonban kevéssel ez \\úo) •elölt füslrakétával jelezte,hogy veszélyben van. A hajón 2tiszf és 35 főnyi legónyaég tartózkodott. A környéken hajók, és\'repülőgépek cirkálnak*. A \'búvárhajó kb. 150 méter mélyen lehet.
w$y$em EH A« é**&l
Rács, június 21 A lapok jelentése szerint az angol al*oház egyik ülésén (Folytatás a fi oldalon)
léi idom során a maguuk kincseivé és értékeivé hasoliilol-tunk át.
Uralmunk a Dunavölgyébcn a megértés uralma volt, min-<denkor részt juttattunk a velünk együtt élő nemzetiségek-geknek abból a jóból, amit i a történelem adott nekünk, de természetesen megkívántuk azt is, hogy oldalunkon álljanak, a mikor az idők komolysága a hazáért való kiállás áldozatát ¦követelte.
Sajátos nemzeti karakterünk .sohasem volt akadálya azonban annak, hogy szívvel, lélekkel részt vegyünk Európa nagy történéseibon s átvegyük a germán — lalin népektől azokat az eszméket, társadalmi elgondolásokat, amelyeket szervesen tudtunk billesztcni a mi sajátos
magyar államiságunk keretébe. Ma forrongó idók közepette élünk. Mint annyiszor a törté-, nelcm során, ma is uj eszmék mérkőznek regiekkel. Ebben u mérkőzésben tudjuk, hogy hol a helyünk. Az utat -azonban meglátni s ezen az uton:biztos kézzel vezetni a nemzetet nem a legkönnyebb feladat. Ezért adjunk hálát a GondviseU%nek, "hogy Horthy Miklós a vezérünk s az ö -rendithetetlen hitével, a magyarság jövőjébe vetett bi-zodaimával haladhatunk a szükséges nemzeti megújulás\' felé. Azok az eszmék, amelyekkel Szegeden kibontotta ia magyar megújulás zászlaját, igazában most kezdenek intézményesen megérni. A keresztény nemzeti szellem uralma, fajtánk-tisztasága megvédésének gon-
doláin most teljesednek be. Az 0 kemény, de igazságos kelre teremtette meg a trianoni Magyarországon azt a rendel és fegyelmet, amelyre tclépithet-tü« jobb és boWognbb jóven-dőftkeí. NégVsZer gyarapodott meg a csonka haza teste kormányzása alatt. Neki \' átlátott meg, hogy visszavezesse a megcsonkított törzshöz a felszabadított országrészeket.
Sokat, majdnem mindent neki köszönhetünk. Ezért mi is kérjnli a wár^5Lte*WnölcJtel egyitt az Egek Wrát, hogy-tört-sa még Őt még hosszúidéig a magyar nép számára-erőben és egészségben, hógy tovább vezethesse bölcsességével a nemzetet a boldogabb jövő és(belső megújulás felé. (s—o—}
ZALAI ICOZLÖNV
Krátkg polgármester a megyés- I U püspöknél Inkén J"F
a
BÚTORT »
ffieakDsletiWi
Gábor múasztaiosná!
Tagyen vagy rendeljen. ntaykouuut, Vároakfa palota.
B*4*a*at I. taHborán
6.45 Torna. Hirck, Közltmétiyek. Htttgkmeiek. — Utána: Etrand. — 10 Hiiek. — 1110 Nemzetközi vizjetzéJ-Mol#ll«t. — 12 Harangszó. Himnusz. Időjárás jelentés. - 12.40 rína*. -13.20 Időjelzés, időjárás, és vizáMs-jeiwié.s. - 14.30 Hirck, - 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfolyahitoirak, púioi árak, élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, fdőjárásjoknlés, liirok. — 17 Hirek szlovák és ruszin nyelven. — ítf Hírek magyar és roma" nyetv*n.
— 21.40 Hirck és időjáras)<*eutés. --23 Iliink ném«(, olasz, angol és franala nyelven. — 24 Hírek.
BUDAPEST I.
17.45 felolvasás. — 18.10 A Rádió Szalon zenekara. -- 18.40 P. Gyenis András előadása. — 19.20 Maria lállsa zongorázik a magyar—olasz múvész-osere kereteién. — 19.50\'Innen-onuan. Hangfelvétel. ~ 20.25 Az Oi,>eraház Zenekara. — 22.10 Gáspár Ijajos cigányzenekara, Szaliy László énekel.
— 2325 Táudemczek. \' \'
BUDAPEST II.
18.15 Ifj. Szarvas Bála etffauása. — 18.45 A Hádíö Szaloiizenekara. — 10.20 Mezőgazdasági rélóra — \'?0.10 Kamarazene lianglemczrőt. 21 F*l-olvasás. -¦ \'
ÓRAT, jaj ÉKSZERT, **UUL SZEMÜVEGET ^fÉ& ZSOLDOS GYULA fnsBBtir. tirartn fa WflriBMÉHft
ra-at 8. (a koropa-Millodtval aumbaa), emnnxu ««-, tkutf *» ut*Mrf,ath6-m(uwly.
Vasárnap
BUDAPEST u ,
8 Ébresztő Szózat. Hanglemezek.
— 10 Református istentisztelet. — 11 Egyházi ének és szentbeszéd — 12-20 Vörös Sári os László Imre magyar nótákat énekel, kiséri Farkas Jenő d-gáiiyzenokaia. — 14 Hanglemezek. — 15 Fkúsoluiiann ltudolf Qlöadásíi, — 15-45 Szalonőlös. — 16,30 Felohasás.
— 17.20 Honvédhiüsor. — 18 FÉfikk Marika beszámolója a bafcelsbergi imft-gyarokró). — 18.20 SzeíeGZky Zita verseket moud. — 18.40 A Székesfővárosi Zenekar. — 20 Irodalmi est Kolozsvárról. — 22.10 Hangképek u vasárnap spurijáról. Beszél Pluluir István, Machan Tibor és dr. U\'genyci József. — 23.25 Körösi Dudás Zoltán oigányzeiickűia,
BUDAPEST II.
11 Beszkárt -zenekar. — 12.05 Leién-te rádiófélóra. — t-5.05 Tánciemezek.
— 18 Gosztouyi Gyula eJfiadása. — 1820 Hanglemezek. — 19.20 Parkos Zoltán előadása — 20.15 A Székesfővárosi Zenekar. — 20.50\' • Csipkerózsa-kisasszony., zenés hangjáték! -?721,50 Sárai Elemér olgányzenekara, Vargha Imre énekel.
As olyast egyénnek, akinek bél* QrBlése elégtelen, s exért emesx-tése meg van zavarva és aludni
nem tud, ajánlatot korán regecl egy pohár természetes .Ferenc Józ se!" kesetüvtzet éhgyomoira Inni, mert ennek hashajtó hatása alapos és biztos, enyhe é« kellemes. —. Ké d«7e meg orvosát!
Dr. Czapik Gyula megyéspüspök: tegnap délután érkezett kiséretévei autóján Inkére, ahol ma reggel a templom konzek-rálását végezte. A püspököt és kíséretét Padányi Sándor püspöki tanácsos, plébános fogadta, inig a községi főjegyző köszöntötte.
A főpásztor közeli inkei tartózkodását dr. Krátky István
A kanizsai helyőrség betek óta Ítészül a június 28-i, Honvéd napra, hogy kitegyen magéért, hogy megmutassa, milyen \'testvéri kapocs fűzi a polgársághoz. A kanizsai magyarság is nagyban várja a ju\'.tius 2H-át, hogy bebizonyítsa, hogy szivébe zárta az Ő derék, vitéz fiait. A polgárság és honvédség nagy közös örömünnepe lesz a június 28-i Honvédnap.
A rendezőség csak tömören ismerteti a Honvédnap műsorát, mert nagy és kellemes meglepetésekben kívánja a polgárságot részesíteni.
Június 27-én, pénteken este a város főbb utvonalain való, látványos felvonulás, fáklyás, zenés takarodó.
\' Június 28-áu reggel zenés éb-resztő, ü órakor diszkivouulás
Az Inke-társulaton kívül nem volt még színtársulat Nagykanizsán, amelynek előadásait —-érthetetlenül — olyan gyér számit közönség nézte volna végig, mint Thuróczyéknál. Pedig Thuróezyék tudásuk legjavát nyújtották. Klöudásaikról, színészi teljesítményükről csak a legjobbat állapíthatta meg bírálat, közönség egyaránt. Most, liogy kapuzárás elölt Thuróczy igazgató elkészítette nagykanizsai tartózkodásának anyagi eredmény-mérlegét, az nagyon szomorúan zárult. Thuróczy Gyula igazgatót és társulatát igen súlyosan érintette a kanizsai közönség közönye, távol-
polgármester felhasználta arra, hogy a kanizsai egyházi érfliit-élctí kérdésekben tárgyaljon a püspökkel, nevezetesen a felső-templom ügyében. A polgármesterrel együtt utazott dr. Hegyi Lajos főjegyző, dr. Solymár István esperes-plébános és Longauer Imre hittanár, akik még az éjszaka visszajöttek Ka-j nizsára.
a Deák-térre, ünnepi beszéd, díszmenet. Utána szabad bemenet a laktan vakba, az emlékmúzeumok, elhelyezési körletek, helyiségek, fegyverzet és felszerelés megtekintése. A lak-tanyalátógatók felkéret jiek, hogy lehetőleg csoportosan jelenjenek meg a bemutatás és magyarázat miatt.
Este 20 órakor a ZMNTE sporttelepen sélahangvcrseny, majd korszerű harcijáték, tűzijáték. Felkéri a rendezőség a város közönségét, hogy az esti előadáson a műsor kezdete elölt foglalja el helyét.
A sporllelepi műsor után az Iparoskör kerthelyiségében és összes helyiségeiben táncos-sörest, katona és cigányzenével.
A helyőrség szeretettel várja ünnepén Nagykanizsa város és környékének magyarságát
maradása. Ugy, hogy kérvényt volt kénytelen a városhoz benyújtani, amelyben utalással a nehéz helyzetére, segélyt kéri a város vezetőségétől. Ugy tudjuk, a polgármester már á legközelebbi órákban dönt a kérelem felett.
Aki figyelemmel kisérte azt a munkát, amit Thuróezyék Nagy kanizsán végeztek, méltányosnak fogja találni az igazgató ;és társulatának kérelmét. Nagykanizsa nem is zárkózhatik el a kérelem teljesítése elől. A költségvetésben ilyen célra szerepel is egy tétel. Thuróczy és társulata kiérdemelték a város támogatását.
1&41. lunius 21.
IJéwlz gyógyfürdő
11 • Ktroes FMtattoa Uradalom I I FilnlfllyalÓ8*Un.t«k saját keze ¦ ¦ léseben.
Reuma, izom és Izületek, csut-betegségak gyógyhelye. Állandó fljsakorvosl lelügyelet. Sport, — szórakozás, — klrándutáí. A Ciirsalon-étteremben zene, tánc! Grilli
Strand, — tükör- és ledett lünlő I
Betegek Trldenma a kórházban
jajjtól hangos ma az egész világ, de a szenvedés, a fájdalom és sokszjr -a kétségbeesés lanyáj-i mégis különösképpen a kórházak falain belül van, ahol annyi szemedő ejnfcer várja a gyógyulást, azt a hőn óhajtott egészséget, amit, amig megvolt, talán sokszor nem is beesőit annyira.
Ezeknek a kanizsai kórbáz|nn szenvedőknek a számára volt must Jézus Szive ünnepe előtt egy triduum, a melyen a szenvedésnek őrök, emberi, de az emberi ész által teljesen goha meg nem oldható problémáját vitifik a beiegek elé.
Megértették, liogy ha már a szenvedés, u betegség annyira összenőtt az emflycrrel, hogy szinte ol\'válaszlhatai-lan tőle nem mindegy, liogy az Ég felé öklöt rázva, zúgolódva és kú-romkodva viselik azt. vagy Isten aka-r«tában megnyugvó lűiclines lélekkel.
Jézus Szive az, amely u legszebb példát mulatja ;i szenvedés türelmes elvisclésélicz és atncljf;ől mindig uj erő és háloritas árad ¦ a beteg saea-vedő emberi szivekbe.
P.s valóban ez a Gondviselésben való megnyugvás látszott a betegágyaikon fekvő, könnyeket hullató l>cto. gek szemében, amikor a sajanlségl Krisztus külön megáldotta mindegyiket.
MéftÖ befojezése vplt u Jiárouuiaiíos ünnopséguok, auielybő1 a kórliáz\'mki-den osztálya ia|x)tt egy onpot, -r az áhítatban gs kűlsőségctbou is int-pozáas körmenet, mely Jézus Szi\\e ünnepének estéjén vonult végig a kórház udvarán.
A kőnllvitt Eueliarisztia u beteg-gyógyító Krisztus állandó köztfuik\'-lcvését liirdelt«.
A kivilágitolt keiCszL arrái boszéll, hogy a szemeiesek, a betegségek keresztje az emberi él0\' velejárója, de Krisztus keresztje nieglaniloU elviselni axt ,i.
Az egybegyűlt hívek áhllatns serege, élén a kórház igazgatójával és a Szerétéi EgyesüM liölgj-eh«l Jéxu? Szhe irámli szeretetétől tett bátor hitvallást.
A prédikáló szónok pedig 3 boK« emberi társadalomnak Jézus Szivéhez való visszatérését szorgalmazta.
Ti, szenvedő embcíok, akár ft kikelek beteg, akár a lestetek, menjetek a betegek legjobb orvosóhoz; Jéz»s Szentséges Szivéhez.
SCHWÉITZER JóüSEI*"
Qondoolcodjon osalád" Járólp kSsoSii életbixto* •itáot. háború esetére io érvényesi


BASTA MIKSA divatáruüzlete Bazár-udvar Telefon 395.


Polgárság és honvédség közös öröm-Onnepn a Jnnlns 28-1 Honvédnap
Thuróczy színigazgató segélyt kér a várostól
Méltányol az igazgató bérese
A képviselőtestület egyhangúlag megszavazta az 50.000 pengi hozzájárulást a Jézus Szive-templom építéséhez és a plébánia átalakításához
A zeneiskolai tanárok pótllletméoye — Városi tlsztvlse-lök előléptetése — 14 tárgypontot tárgyalt le a városi közgyűlés
/. közgyűlés köszönetet mondott Longauer tmre híttanár-nak a templomépítés érdekében való lelkes fáradozásáért
Gömbös Gyula emlékének
Holnap, június 22-én avat jaj fel u magyar társa\'fjalom kegyelete Gömbös Gyula, Magyarország nagy miniszterelnökének síremlékét a kerepesi temetőben. A sáron tul is kötelező szeretet és megbecsülés készteti az élőket arra, hogy (legalább lélekben) megjelenjenek a Vezér sírhant ja előtt. Mert Gömbös Gyula a nemzeté voll, fajtájáé, amelyet rajongásig szeretett. Az utolsó évék elviharzott eseményei igazolják az ő nagy liUói elgondolását. Hogy Európa tengelyét az itt élő germán, olasz" és magyar fajnak kell megtámasztania. A történelem lávlatából tekintve, Gömbös gyula volt az, aki a tengelypolitikát az eredeti elgondoláshoz mért arányokban tudta volna u magyar viszonyokra alkalmazni. Azonban a sors különös döntése folytán csak elindítója lehetett a későbbi fejleményeknek. 1 .
A magyar gazdasági élet nemzetivé és kereszténnyé tételében ő volt az, aki a munkának igazán tudott lendületet adni. Az ö nagyszerű célkitűzése szabott irányt és biztositolt fejlődést a gazdasági élet újjáépítésének. Hogy ma igazán fajvédelemről beszélhetünk és hogy a nemzeti életben a keresztény magyarság már döntő pozíciókat tudott elfoglalni,ezt az ő munkássága tette lehetővé.
Az ő zászlóbontása, az ő vezéri szózata és felhívása hozták mozgásba a keresztény társadalmat és indították mieg a gazdasági, szervezkedést. A kisemberek, a kisegzisztenciák hagy pártfogója és védője volt Gömbös Gyula.
Tettei, megnyilatkozásai a magyar munka és nemzeti törekvések annaleseiben kitörülhetetlen betűkkel vannak feljegyezve. Az ő politikai müve vezette diadalhoz a magyar feltámadás gondolatát. Amikor holnap a kor lelke megszólal a néma temetői sir mellett, emlékezzünk meg mi nagykanizsaiak is Göbös Gyuláról, néhai nagy miniszterelnökünkről, az úttörőről, a keresztény és nemzeti gondolat lánglelkü vezéréről...
Pétiteken, délután 5 órakor tartolti rendkívüli közgyűlését a városi kőp» viselöleslíVcl dr. Krátky István. polgár-mester; eliiokí«le alait. A tárgysorozat i-t pontból állott. t
l)r, Hegyi lajos főjegyző bcterjcsz-tette a Jézus Szive egyházközség kéiet-mét, amelyben a templom építéséhez és a plébánia átalakításához 80.000 pengő hozzájárulást kér. I)r. Hegyi rámutatott arra, Iiogy a\'kanizsai katolikusság évtizedes hő vágya teljesült, amikor az uj egyházközség és uj ple. bánta megalakult, melynek jSső dolga volt a templom kérdésének rendezése és megoldása. Megindult a gyűjtés, amelynek olyan eredmény* voll, liogy 1» templom építéséhez szükséges anyag ma teljesen rendelkezésére áU a icfirpí-lomépilő bizottságnak.
Most osak a munkadíj fedezetéről kell gondoskodni.
A plebáiiia.lak céljaim megvásárolták ¦t l)eák téri Grunhut-házat, amelyre a megyéspüspök 20 000 pengőt adományozott A lemplotnépilésre a Tő-pásztor 10 000 pengőt és 20.000 i>engŐ clő\'egei adott. Az egyházközség kérelme indokolt. A polgármester a pénz ügyi bizottság ülésén a két célra 50.000 pengő megszavazását javasolta, ami 1042-től kezdődőleg tiz éven át évi 5000 pengős részletekben Jesz beállítva a költségvetésbe, de meJy ősz-szeg az építési alapnak most leszámítolandó.
l)r. Krátky István polgármester ez-ulán rámutatott az ügy fontosságáru. Kijelentette, hogy nem hiszi, hogy legye" «#Sy képviselő, aki ne szavazná meg a kórt hozzájárulást lörre a szCnt célra. Annak idején, amikor a >l*an-nón-át* akarta niegvásárobú a plébánia céljaim, az volt a terv, hogy a 60.000 pengős vételárhoz a pflspők egyharmadával, a város egylmrmádá. \\-al Ls az egyházközség is egyharmadával járni hozzá. Mikor azután a terv megváltozott, a varos által fetijárftolt 20.000 |>engős hozzájárulási tovább is fenntartotta a célra. Azért kérte a képviselőtestületet, hogy vájttajya és fogadja el az 50.000 pengő liozzú-járulást. l f |
Dobroviis Milán voil országgyűlési
képviselő felszólalásában hangsúlyozta, hogy
¦ felsőtemplom építésének Dgye mindegyiknek a szívügye,
ha nem is ugy olddUák meg, ahogyan szerették volna, hogy egy monumentó.-l\'si ragyogóan szép templom kerüljön felépítésié, a Jelen körülmények és viszonyok kőzött ebben, a,formatan U szívesen \\e,zlk a kérdés megoldását és azért s/.ive.veii hozzájárulnak és vállalják azt az 1 százalék pótadótóbtíte-let, amit a hozzájándás je\'cnt. Hálás köszönetet mond Longauer Imrének, a .templomépitő papnak* fáradozá-sáért és bnzg.\'iságiiért, amellyel a szent ügyet odáig \\i\'te, hogy a legközelebbi napokban negiiidulhui a Jézus Szíve templom építése.
A közgyűlés "lelkei cn éíjVnzett longauer Inuo hiilanámak és egyhangúlag elfogadta és megszavazta az 50 000 pengős hozzájárulást.
A polgármester ezután megköszönte a képviselőiestú lelnek az egyhaitni hozzájárulást.
Valóban, soha még oly egységei és lelkes ItozzájánúYis nem történt meg, mint a Jézus Szive louipkmt építéséhez. !
A városi zeneiskolai szerv, szabályrendelet 18. §-ának móuosttási- kövei-kezeit ezután. Ugyanis, atniut istne-reies, a zeneiskola ügyélen elhangzóit éles viták és felszólalások során méjg 1937-ben az áajspán utasítására a kóz-gyftlés oly határozatot hozott,
a zeneiskolai tanárok pótlllet-ményót megvonja.
A szerv, szabályrendeletet azonban ftkkor nem módosították ennek megfelelően. A zeneiskolai tanárok a megvont pótilletményt már hánoni év óta nem kapják. Ennek folyományaként a polgármester a szabályrendelet 18. §-ának öz uj helyzethez való módosulását ja\\asolta.
A kérdéshez Szabó Győző nyűg. járisbirósági elnök szólalt fej, avi kijelentette, hogy ő a képvisel öiestü-let eme lialározatát annajk idején megfellebbezte, a kisgyűlés azonban helybenhagyta a közgyűlési határozatot Az ügy a belügy miniszterhez került, azonban még mai napig nincs jogerős
*
siombathalyaa
a Szalézl Intézetnek
lói iskolai inltóta
ahonnét a tluk a polgári Iskolát gimnáziumokat ós a kereskedelmi
Iskolát látogathatják. Az Internátusba való relvétől az Iskolai leirataik nlknlmával bzo-kott történni, amely Szombathelyen jaalas 26-án lesz. kérjtn ujékortatót i 181«
Clm: Sssláml intíwt, sioiafc.lb.ly.
határozat benne. A szabályrendelet 18. §-a kimondja, hogy a zeneiskolai tanárok ugyanolyan dotálásban részesl-tendők, mint a város többi, főiskolát végzett (közigazgatási) tisztviselői. A zeneiskolai tanárok ezt a jogot meg-szerezték, mégis megvonták tőlük a pótlUetményt. Ezt nem lett jyejbia sza\'-bad. EZ sérti az ő Jogérzékét. Szerzett jogokról van szó, miket megvonni, megszüntetni: nem iehet. Várjuk meg, mondotta Szabó Győző, mig a belügyminiszteri határozat leérkezik és osak akkor bocsátassék a javaslat tárgyalásra. Jogi szempontból sem laiáflrju alkalmasnak n dolgot ma letárgyalni. Mikor a jiapszámosóknak is micgadjuk most a pótdíjakat és drága&ágl több. letet, akkor a zeneiskola tanáraitól a jogosan nekik járó illetményeidet nem lehet elvonni. Mindenkiről \'gondoskodunk, mindenkinek az egziszt^JOtáját biztosítjuk, csak éppen a nagy kulturális tevékenységet kifejtő zeneiskolai tanárokkal szemben vagyunk mostohák? . ,|
Dr. Krátky István polgármester válaszában fenntartja javaslatát- A VII. és VIH. fizetési osztályba sorozott alkalmazottakról von szó, hangsúlyozta a polgármester és "em a hivatkozott napszámosok munkabéréről. A város a zeneiskolára jelentékenyen ráfizet, joga van az autonómiának az illetmény leépítésére, ünnek költségvetési konzekvenciái vannak. A bizottsági tárgyalások alkalmán* szenvedélyes vilák folylak a zeneiskolai kérdésben. A pályázati lürdetményben nem volt szó \'pó Ülteimén yrőls osak később a város nekik is juttatott pottneN ményt- A kereskedelmi Iskolában tfini kapnak •pótilletményt.. Külön munkadíj nem tévesztendő össze póULb&t-ménnyel. Nem szívesen terjeszti eIŐ( javaslatát, de a oarancsoló szükségesv ség készteti erre. MhK*ezOkn(Bk a fi-gj"elenibevélelét kéri.
A közgyűlés egyhangúlag hozzájárul a polgármesteri javaslathoz.
Majd Tóth László, Merényi Béla és Fogarasi József alszám\\iovőikei és Kengyel Gyula nyilvántartóit a IX fizetési osztályba léptették elő.
A szállásmejferl állásra Tegzjes Lajos kezelőt, a segé^nyilvánlartói .áXás. ra Faios Ferencet belyettesliik be. Mindkét tisztviselő azonnal leíattc ;us esküt. , i i
Majd a többi tárgypontok m került sor. • «
Fél 7 ómkor a közgyűlés véget ért.
A karzatról örömteljes urodát tón le Longauer Imre. Nagyon boldog. Megszavazták t — mondja boldogan. Hála Istennek, most megindulhat az éjpitkezés. Ma Jézus Szivo ünnepe van, nitt szavazlak még a Jézus Szive templomnak, mondja túláradó boldogsággal a főjegyző felé.
Valóban nagy hálával tartozunk ennek a nagyszerű, lelkes papnak!, aki nélkül még gondolni sem Sehetctt vol na templomépitésne.
Azonban a polgármester és B képviselőtestület is nagyon $zéj> munkát végzett Lehetővé tették, hogy, a temjp* lomépitós már legközelebb megindul.
!.(*)•
Töri ajgfl»tgf, régi ezüst pénzt ás tárt arawyait
magas napi áron veszek BÁRÁNY ékszerész,
h*rtty wmss-nt s. (portival iitmom.)
Nyári divatanyagok,
sxinpompás imprímele,
színtartó strandanyagok, férfirui) a-v títssen a te,
-Áruház ^SZ nó/ kabátok
Nagykanizsa. nagy választékban
FEREMCJÖZSEF \\
KESSRÜVIZ i
Muroszenhnártonl (muraközi) darabos príma minösaRÜ
hasaim szállílm 4 1\' mfcsink/at.
Szagta.laft nagy. ItatMáju, tUzeléan} kiválóan alkalmas, Kevés hamuval ??6 szén. Kapható: 1711
Dr. ttoda KejcoJkf b»r- ás ínér tsSitisüij (régiéi
Nagykanizaa/Véoaey-u 6 "Tel. 1».
TELIVÉR. yiNGií
U». kanonok, bepzeneei plébános most mutatta l>e nagy ünnepélyességgel, arnnynúséjét r}erzencén. A \' csurg^kcrüíeU P.\'.\'PSty **• » ™Ki #8* Wtó-11PK n&ébén és k,é]wísst«télien Solymár W« ntigykanizsai
esneruSHlebános káséiíe nz Üli. nettel a tábori oltárhoz, a mely kö-ríil ott vott a környék egész népe. A szentbeszédet a megyéspüspök képvjscfelébcn megjchmidr. Harthos (Weljcr) PA ^BtítBi. apáítepnipk, ser, RSSfli főespeíe,s, mpívdla *
MfiCS LA>sy4Lö, t
az országos hirü p«j>-költö a Kn.foli.kp.s írok és Hirlapirók, Pa>frnAi»; i?gycsülreténe.K, legna-, pV vacsorájául űvaifit\'i^cnií 2r>,evcjS keltői Julii|ieú,xa^U,
SZ,ÜLLö,GLZ,A
íVj kir. titkos, tanácsos, felsőházi tug, mint jelentettük, szülő földjére, Muraközbe, utazott Nagykanizsáról, ahonnét most ZniyTtgcTszegre ment és ott is több Tologatást tett.\'
iiiiis/ükí tanácsos, aki már számos tervivel kettest feltűnést, ismét, rewikjy.öji sjk/?rt ért ejjígyÍK, ieryp^y^aiáv^ A? Q7T "u^yuaiis ny^lvá^os, pájyá-r zato^, lwi-íteVett. a., budapesti. kár rolyköruli bérházak eszmeiter-vtájre, Ak öl,tíiflfr íiij\'\'közülcgyi-\' ket az országos nevek melletl Yécsey Barrtábás terve nyerte, araj, az anyagiakon kjvtif igen qpjpy. erk^Vcsi, siíte\'rn^X.szájntf.
az ismert karnagy,, a n.acy-koiu/sni /eueisk,oln\'vvt>li nűyen-d$kea Nagyváradon fuosj megnyílt városi zenc^folfl. titkává lelt. — Érdekes iniíK n^egcwi.iv-Iftm, hogy, liajáft-u^ oddj<gA egye-sülel*. zí.1 nőiskolái inoati vette- át
a, vúrn.. A, K/anizaánáJ kisebb
Baján- is lesz lehal város^/tme-i skót a.
. : "L. ¦ \'in \\ VÁMOSI STftAND
rendkívül népszerű jövedelmi forráshoz jutott-a beszerzett kéj ping-pongaszt állal. A két asz-, fal állandóan foglalt, ami azt
zettisi%c. helyes, érzékkel fogott hVAzL á. suwM. wpwcrOjsttftfc
hez. M.oat nié* csajk a.\'füves rés-széket kel lene rendbohozai, rqqrt az, aunyita. va.ko»l^W*áaQ» ós göcsörtös, Hogy alig taláUu fekhelyet,
*
L0VASNA«?<3&
és lovasversenyek rendezésére készül ismét a Zala—Somogyi Lótenyésztő Egyesület, a-mely évekkel ezelőtt már ren-
\\\\*a*JA: Na^kajtúsán- egy nagysikerű lovasversenyt. Az idei lp,va9me>l((ízi?sek(el jfcaatjtttlyvc. lervezik, dt; nem lehetetlen, hü^y a mérkőznek fizdjÉbelye Nagykanizsa lesz. A legutóbbi lüzérségJL iovasieersenyék megmutattak, hogy Nagykanizsa közönsége, sávoson gyönyörködne ismét a lovasbein,"tatókban. / (
Világhírt} Afrikakutató magyar tanár Plagykanizsán
Szerdán este 8 órakor előadást tart « piaristák tornatermében
Nt-lióüy DAp ÖÍM .\'vi !.•\'-:. v.-iuU\'i;V.
vap NagjikajaiKSájiaH. Keie*zlcs IsUán. kolozsvári taaáTi » trópusok csodáljitos. \\-üágái>aJt .hírneves kutatója úloak vá-ro.suiiki;.:íi), aki iuegUtq$*tti a vátos cjökftiaséwit. Kertsztes tanár bejárta Afrika isuwifttlen vidékeit, Madagaszkárt és !-"Ui!m:\'iuyo/.t-t a lKrnns2i)lóile4
éieimódját, Retigeíeg izgaiiua«. knlnri-iloxv és éIct\\«W2t48irHiea. n«n> keresztút TudouuVöjíos kulátásairól kenyve* rendez sajtó. alá. A hírneves magyar tutién, sze*dán e*te8i órakor, a pjaidstto gimnázium toanajeruiéban clőftilást tart, amdyift előre is fcJUlvjuk, n város lársRdaLmáiuib i.o.\'iniu-. figyeliuét.
VASK6RESKEDBSE — NAOYKANJZSá. IW
Hoibarr^Schraotz- Clayfon - ShutHewortti
Magyar. Oépj^ífi íyiftv.tk. Rt, Nai;ykanlz»a és, kö nyéki képviSQlelc.
Keitos sstHWRjtmtSttleniéS: Itstetatsssto.
Teg^vipeste 7 óra tájban,,ajf éténk forgaltnu Mnn^mk-tér\'qr-szaguti szakaszán egy kqesít előzőit c;í>\' isiiK\'ivUvii autóv a mikor, a kocsi hátuljáról liirie-len, egy > éves leányka ugrott le és a közelben elrobogó antó elő) akar\' menekülni. Bár az autó máspdpercek alatt lefékezett, a kislányt mégis elkapta a .sárhányó ós kivágta a köws Úttestre. A gyermek eszmélelle-nül(teifült,el. A,U&ájtyt, aki.Iía,-g^nyaj, íverejac Hunyad^tér IS sz. lakos. g.yei-iiH\'J«% a meotők beszállította ka kórházba. \'Alla-potH nem súlyos.
A máspdik eset az előző szerencsétlenség után egy félóra-vaj kósiftib történt, AT\' Sáska L^veiMc F(; szftkfcos. né^t^
edzéséi. Itutoita, a. \'huiiyadiléri
sporttelepen, ahol mcgjeleul Andii Lajos, régi kiskanizs-ai ffltb.aUislav engedélyt kért a csapat vjwíftőiétö^ liog^\' ö Í». részt- vehessen az edfiésen-. A1 kétkap.us edz,és nyugodt légkö^ rét, egyszer csak. fájda,Unus kiállás szakította meg. Andit, aki egy Uííiiídás közhen hevesen össípí^ag^oTt Hcifezeg, L.íUP-\'WWAí a, SáskA-uevftsttc i\'"C kötói>í\'e*í&\' zekével, törött lábba,l terült et(a pályán. AiMininaio a jobb a»8é lábszárán van a töréV- A szerencsétlen esetért senki, nem fe-lelős,, mert Awjlri iry.ujtott láb-b^íúXfrrl.rugUA hihuíjal, föjabc VHJKrtt*. *t "ifgfcszült 1 ábszíU\' H*rweft; feJsft. lábszárát érte. Gyógyiuásáni itosszabb :ido lesz szükség.
Jogerős a* összes sármelléki kereskedők hat hónapi börtönbüntetése
, A, megállapított árhoz egy Iliiért sem szabad hozzászámítani*\'
Nfinrégen az összes sármelléki, l<prcsked«k vádlottként ke-rüilek$ a kanizsai tön-éjryszék uzsoralwrósága elé, mert a pet-
róleum Kiérjél a megállapított !>2 filléres halúsagi ár helyeit 56 fillérért árusították. A bíróság clíílt azzal védekeztek, hógy
A? amerikai Róssa Sándor páratlanul Izgalmas filmje
fesse James, a nép bálványa
T*fhnfwil« sVhmilhvNn. t Wwerejgíöfc. íip^wood m$y nevei: Tyrone Powar, Manoy Kelly, Henry Ifcyrida, Randqlpth Spoff* — Fox vllághiradó.
apadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor,
a 4 filléres árlőbbietet fnvarVlij címén számították fel. A tör>-vénysBék Harsán-yi ímrét, Hor-vátij Istvánt, Jándli Lajostj lío-háp Lajost, Bweger Tivmtart és-Pető JÓKsefnét\' e^fyen-ként1 és fejenként 6 hónapi börtönre ítélte. Mlokolásában meg^Uftpijtot-N tn a bíróság, liogy a\'hátóságilag megáll a pitott legnwgasAftpb flr-h>6» semmiféle oimen, telist Uh vardij címén sem jogomat senki egy fillérl sem bo^ziis^imtmn.
Foltébbezés folytán az- ügy a Kúriához került, amely a kanizsai törvényszék Ítéletét jogerőre emelte.
<v»íVTvT«^^^»e^^\'MK»\'a^te^-<i»^i»N^
NVTE atlétifc szereplése Pécsett, a ketöleti bajnok, ságba*
Az NVTE-atléta gárdája részt vett a MASZ-TWlnyiigátí KwV léiiekj kerületi atlétikai versen s<my4»- A, verseny kél iwitos volt s l)ár a vasnU\\s,ailélúH.nsa,l(. a második napon sorra kerülő számokban vehettek részi. így is szép eredményeket érlek ol.
A l\'elnött versjeivyboíi.: 400 uwí sihíntasteo Anlauf, 3., Bai ranyni -I,, a 811(1 m-.es sikfnlás-.
Versenytérgyak, aUtalotif i.Já(«l»ok. (xflMdj árban
B-érin y • ékszerésznél Horthy M.-ut 9. (Prnta,vat szenjben.)
im Géntesi 3., ttitlftl 4 lieiye-zíslérí el.
Ifjúsági száiuoJrttaii: 40A-i»iej sUííutfcsbsM* Antant -1, a 20« HM* sjfctittísfaan- nálWNkiS.Mti\'
Ind.til.li, nií-,, ViuíS) egyesületea kiv«l löüQinwitt ís,a 3, helyo zést éirlei eL
Jnlhis 0¦ ,\'iii a /.ül;u-ííe,-\'--<(\'fí\' vármegyei versenyen vesének részt az NVTE atléták s máris erősen készülnek a Vereenyre, hogy még jobb eredményekéi mutathassanak fel és. fellendíti sék városunk atlétikai éleiét.
Július 13-án a Délnyugatig
;i Kéj VTS
rület kiírása alapján az NVI országos atlétikai verseny! renj dez Nnqykanizsán; felnőil, iíjw sági. és női számokkal. A verr seuy szépnek és látványosnál; ígérkezik annál is inkább, mert a Délnyugat legjobb női atlétát sőt Budapestről első oszlályB koszorús női atléta versenyzőt: is jelezték már részvételűkéi.
HOTEL CORVIN
, BUDAPEST
VIII., üíiikiüiay-u. 14. Hnu.eil S.<I,i!i,li«*l Csalídl szilloda a. váius ,,íl»ílie» Mk»Wl« berendezve, köMppH lfl\' tét, hideg-meleg folyom
19+1. lúalua ül.
OKÁT, %\'JK,* *K»*BR*.
iMtoB" DUrtmmu .<«« a,i,,-,i, VÉKÁST GYULA
F8-^»i ArfimMbr, iLuwtUftU Tel, > ft->7, rWttK, gumlbélyíuok nlciő írbin tctuaintk. AHÁNYAT
Iq^tggWjlgjgj *\'t>jn v»««tk, yjgy bcctcttlcm.
KISrfAffrZ^Ai ÉLET A kJahanlzsal templotnEestés
az iilobbi hetekben sokai emlegetik kiskaoizsaft a templom kifeitóset, ami jgazáojU&szexü, már annál is inkább, mert az erne előirányzott összeg ys százatéka, több mint 8000 pengő maris összegyűlt- Hogy mennyire ei,vagyunk maradva, :izt bizonyitja* a .luimokkomá-romi kegytemplom kijavítása, és festése, pétiig itt csupán néhány apró község áldozatkészsége nyilvánult meg Kiskanizsa nem maradhat el( különösen azért nem, mert egy sz inkától íkiis városrészről v«n szó, amely legutóbb Ónálló plébániát is kapott. 1». Bánás A. Gyula plébános mm-le-i \'erejét arm íoniitja, hogy templomunk szép és méltó Isten há*a legyen A napokban kiírják az uj píilyázaiokit.
Az clözö pályásatok "em vezettek ii*-\' Iménvfe. Ugyanis sem 9a egyház-község vezetői, íem a kistomizsai ntjp nem (ették magukévá azt u nézetet, hogy KUkflnizsö régi román stílusban épilelt (•.\'¦¦npJ\'.uuiMi.ii; ujwJCesíés* modern legyeuv vagyis a festést a log-ujahb művészeiét képvüclő modern kubista feslőmü véssek re bizzák.
Nem vagyunk a modem művészeinek el\'enségei, sőt a kor megköve\'oli a magi irányát. Az újra épült, vagy újonnan készült, templomok meg is követelik az uj irányt, de miéit ^^>°n ez résláaurálashái í lin a kiskanizsa! icjii[iliim uiüvéMe<h"wiéoelUeg he. ii is fontos érték, mégis c»ak rurtsánnk találnék egy XV] H: száza-Jb^n ,pnU templom moOeru festését* Művészeinknek törckelni keh, hogy »z uj irány meíleit hűsége * őrizújy Jegy*>ye-k a inuhbeíi érlélwinkjwk, E? bjaonyos swiikpoivtbó) kötelességünk is, uztal a magyar kutolikussággtil szemben, akdk a különböző századok, különböző nrtV veszeti irányai mellett műviig a legtöbb gondosságot és izl ?st adták n dómok, a kKcdráUsok, vagy akar a legkisebb faluk leiuplojuáÁsk meg. épbéssbftz. , 1
A tartomáíiyltlnOU kiskarii-asal látogatása
P. Háfftligéd Vinkovkj; Viktor le-rennsii tartoinányKbiók most először tátogatott el Kislíftoázsaru. Az-uj )Jol«Í-nia v*«e;©Vc, P. Bánás A. Gyuú fo-. gadta a magas vendéget, akt Jézus Szive ünnepén reggel nagynüsOt mondott a ktskantzsui Vmplomban
Ujfft m,«gnyiHk, az Ifimági Egyesület helylséga
Hosszú hónapok óta szünetel az egyeaálatl éJet a KiikOiúzíwi Katolikus ltjt,sági EWSs(Üe*«n. Mini már előzőleg jc.\'enteltűk, a poí$ftrl Olvasókör felmondta a helyiséget, amelyben eddig az egyesület működött. Megfcfclö \'"\'[rímig biáftydbfta nnk-már ugv látszott, liogv\'\' oz. a jobb sorsra,értfcmes egjesüleTMJbpiniii, anjifcor NaVinyJÓ-zseí világi.clnAk..\\-czjctcsevol az egye. sülét néhány lelttcs lagja újra összehozta a tagokat, kihérelték a Szent I\'l*kMB téri vo" Habft-JMlx kiépített mellékhelyiségét. Vasárnap nvüik meg «l»*íör axj egyeiii|et a tagok számára, de rnár szerdájj OiéseáiU a \'szűkebb kürü bizottság, iujgy az nj egjvesOMi szabályokai és rendelkezései idején tudomására liozzák o tngoknajt.
Bajnok lesjK-e Sá^ka Uv«Rte R. G. ?
EX a kérdés niég úttartásom ad Okol, bár a l>ujih»hj»\'löJt osajxU inja-
de<» erős el^ftMén- (u» v*n é* bAnam
2ALA1 KÖ2L0NV
gyengébb mérkőíésc, valatniul egy lK)»t előnye n legszebb remények ic jogosítja a khkanhwd tiiveket Iguz, l\'Og)\' kót. legjobb játékosától \'keneti rqaralni a csapattuk, meri Munkáqsy, (a. vasul szincjhom és Kjtss fóMNXB színeiben) ama:őrj6»6kosyk lettek és Munkácsy már vasárnap szerepet a Yasuiai együllei kanosvárl bajnoki mérkőzésén. Vasárnap fél 1 órakor
lesz a KISE elleni első bajnoki forduló ;1 kiskanizsai pulyán tzejikivül két városi, mérkőzés W, a KISB, illetve a, KlOB csapata elíleu, A- virár-u«[ii inéi\'kőzéwjn valúsjiiuj; Ku/,iii« — Gazdag, Jámbor — plindef, IJWr. c«g, Horváth I. — Vajda, Müel Kiss, Horváth II., Horváth III. OlSflMÜuWft. han szerepel a S^ska iA\'ven\'.c TG.
Tbrményeif ifizkár ellen átelénybixto»M@ keretéhen btatoiiUhatJw leooroeóqbpn t
_ Kiválóan derekamm viei-
119IS. ül: l\\. 1 kedett ezen a. napon Mó* *-i ¦ <) ric« Béla^ volt zftlieger-
szegi 5. Iwnvéd Iniszáwireílbí\'li sza-kasz\\ezc;ö, oki akkor, amikor oz oroszok !1 keloibukovinai liatárszé\'eu\'rvk-vö \' (iromeszlinél volt arovoinahmkut áttörlek, önievéiointei a visszavonulás fedozéséno vállalkozott. Ennek pedig a géppuskájával I1C5Í kiiartássi! harcolva mindaddig tett eleget, \'amig géj>-puskája hülőjéhen a viz .fel nem forrt s ől magái á fogságba jután ve-szodehne nem itenyegetle. A géppuskának a nutlhásiiipltokra való gyors foS-rakása közben azonbm !1 kiömlő forró viz Móricz szakas/.\\czc:ő eg^ik kezét teljéén összeégette, a kö\\ctkezőipijjla-. naihon peáig orosz gránát szilánkja 8) kai-ját törle össze. Ámde Móricz szaka.sz\\eze;ő ebbpa a válságos püli-nathan i«m \\cizlclie el lélekjo-ient\'dét, liai:em ép közévét, gyorsan \'hUsznáihu-tallaiyiá lette a többé "már ei nem Vihető volt géppuskáját és az utolsó piUaniatb.in, átvágta magát n már alig néhány lí|>ésnyír* kijjréjo za/ódott oroszok gyűrűjén. Vitéz és kimarja !16 kötelesség lelj esi léstől átitatott derekas magatartását, mellyel bajtársainak fényes példát "doV, a)nagy ezüst vitézségi érem adományozásával jutalmaz-Iák elöljárói. \\*
— (flolnnp prJmlciu
a íerencieknei)
Vasárnap délelőtt fél 11 órakor mutatja be első szentmise Aidoaritat a feionc\'cknél P. <ísiif.» Kvrubin nigy-kanizsai rirence;-ujiuisé-s a szokásos iinncjnilyej kcf«i*k W^öit.
— (Helyettesítés)
Vlléz gróf Teleki Béla főispán dr. Hi--ni, 1 Sándor alisikán javasiabtra a június 30-&val mcgürCiedő tapglcii löizolgabirói á\'lisha július 1-i h dályall dr, FéhéJ János tb. fŐ*wl^birót ln\'lielycilesiloite, 1
— (A gimnáAlum, ríjí- és fényképklálUlAM)
megnyílt Oz intézell>e:i és naponta 10—12-ig és délután 4—G-ivt tekinthető meg. | (
— (Adomány).
Simon György apostoli protonná-rius, pápai prelátus, \\Oizpféiu,Í. knip-nok, a gelsei Kultiu-ház o^jaini 500 pengőt\' adományozott.
— (Lstpnye aunepe)
Tudósitónk írja; Kormányzó Urunk születésnapját. liO^nyo is megünnepef. to. Uegjüol szendyiso volt, majd utána a Kősók szobránál szúp üuuepsiíg kereteién oszjoUák ki u ka.on^kuak. az erdélyi énneket. A Sportpályán a> leventék rendeztek kitűnően sikerült versenyt, ede pétiig} «z i\\párosk\'örbwn--Ií\'/i,\'.|, a LOgyleieni i-.iAu (iitcB^e-zett Horthy.kój.ot. Az ininqn\' l«v«é(!e: KÜponyf) Jenő bá?tadftltAÓ (nvulotla.
m
mindenféle jogi vizsgákra, állam-ííMiuvitisitíinnt. 1» olökíwjt. l«g-njabb Jegyzetelt bérbo in ndjn mol-\'.anyos feltételek mellett. Budapwt, | \\k , -jllH-nt 3 W/l
~ (Zalai kis liireh)
A zalaegerszegi gimnáziumban 7-en kitünletésfel, Vicii jót és 12-en csak érettek, inig í)-nek nfim s^-ujt. az, éitílUégi. — Kilünöen sikerült járási sportversenyt rendezlek a sümegi le* vonték. — A zalaegerszegi katolikus női töjufolyam. amely -1 napig Uu-bU most zárull nagy sikerrel. — ZSibrtö-vőh a Kalász-leány mm keretében lar-totlák meg az ivijerszeg espeied kernlet --eányköiei seie^szeinléjűkel.
- (TOzlf^)
folyó hó 23-tói vásárolható helyi erdei vágáslcrülelcinken Fuvarosok jelenleg rendelkezésre állanak. Hercegi Erdőhivatal. , (:)
Kivéló minősiö9(l
Bényavárl (Peklenka) príma síén
muraszerdahelyi 5000 kalóriás
bármilyen mennyiségben beszerezhető:
VITÉZ SÖRLEI SÁNDOR
tUzelőanyag-kereskad&nél Sugár-ut 20. Telefon 160.
M Uradalmak, IparUzemek, intézetek ^ ós viszonteladóknak kedvezmény.
Száraz, aprított tűzifát |k \'•" állandóan, raktáron tartoki W
Értesítés I
A nBRyérdemű kozotiitífí h^Iv,^ Uuto-m&sira bozoui, hog^. u pUtftpn volt
a Kliíllizlvisulílk K\'/,ovetko4«-to mllilé
helyeztem át.
Súlyos t4moga.t4»t k.&j: , „tt- KMRULI FEHEJie,
hentc* é« m黫Aro».
— (Téizene)
lesz- holnap, vasárnap féi z2\'0>ától: n Deák téren, amelyen a hónvé^ÉiM) kflr a, követkiízA. száwjojtit, jáísj^í .1. linszinszjió; N-t Vitéí enOfiU. L»*4»V-MQVE, induló. 2. Strausa. J,: \\ széö, kék puita, keringő. 3. Etolo.w: Máf*»,, nyitány. 4. Dorsuy -S.: Erd^>; bércjS^, áUvdnd. 5. Zeller: Madftrásjí, egyveleg,, ti. IWdáni ly.-. Kanyfri emlék, unUm
— (Anyakönyvi hírek) Nagykanizsán az elmull héten\' u
gyerrasja s^üleLctt, i fiu éiíi 7 Wí>yj Szüos László hentes segéd,é« NWfO% Máriának rk. leánya, lvi^kis. József cipész segéd és Böröizti Máriátjak rk. na» Véi;h l.ajos tQfa&yé* és Németh-Uozáíiának rk. leányfi, VasV Iptvón cipész segéd és Szanj\'i Margóin, tk rk, fia, re;Ö János napszámos és Csaló\' Katalinnak rk .loáuya, SuAváx* Eencno, asztalos fCgéd és Kis Tóth Má/iának , rk. leánya, Németh Mihály foííráfSz-inesier és Bődör Annának rk. leAi^a, Bajzik János téglavető, és Tó-sÓ* U jo4-hajt rk. fia. Halva született égy teáljy és egy fiu. Házasságon kívül születe.tt egy leány. -~ Hali\'dozxsok 11 esviben. löfléiih-\'k,: öz.v, Itcgcilüs tiyftrgjiiS Vé-lier Bozá)>a rk. 78 éve*, Németh Jó-zselné Ffihér Er^séi)ct rk. 37 éves, Mózes IsUániíé Góozi Maria rk, 57 éves, Berta Jjajoshé GerÓoV toita rk. 07 éves, Sóla i-erenení Varga GizeUi r\'i. 10 éves, Bicsak István városi szegé")\' rk. 00 éves, Lukács Anna ,i% ¦i bónaiws, Mészéros Imre Máv nyűg* díjas rk. f>3 éves, Göllag János városi díjnok rk. 33 éves, Polaj. JózsoAns Kristóf Katalin rk. 58 éves, Skemyak János gyalogos rk. 22 éves. — Ilá/.n-ságot kötött 3 pár: Tálosi\' József ¦Woi-I alktümazolt rk. és Polaj, Juliit ima rk., Hácz Károly segédjegyíő rk. és Molnár Gizella rk, Aokermlíntt--Ist-t ván Máv. gyakornok rk. ós IK\'nJko Mária rk. í í
— (r-líagiíak a belewmJ gyujiogutóí)
JieJemeMük, iiogy; Bolwenán 9Mk muh hóanpokbou. több Ízben? puftsb titolt a vöro-s knkus ós tgram u/,-,. Prcoskó JóziOÍaé, máskor KutUl* Jór zsef háza L>s pajtája égett le. A csendőrség most elfogta Gorguiá,s József viz-vári wiik-tésii á^.isutWcüii géfuakA-tos st\'gédel, aki l^cvallotta, l^gy a két házat és az istállót ő gyújtóit" fel bosszúból. A gyujtogatól letartójKtittAk és a kaposvári ugyészs<$ fogházába kisérték. i" I
M»t«*it»o» tOXKAH ellen,
— (Esy pengőért 20 liter bort)
veit hordóstól\'\'együtt Szaksz József
lÜrjCi lakos H,.i;;iki.i .íi\'ui.is rl^.in.yliV,
aki Koiwa Eerouc türjei laju^Mik vg>-fejszét adott cl. Persze a IwrdjJ bor ós » fejsae. lo|K)tl volt ég Így A törvényszék elé kerültek, uh©/( a InCÓsag fCj\'eiikéJil jogerősen 20, ptetf Ópí-búntelésre ítélte a kél óuÚ4át ó oi-gany ügjél külön Vtlxffi&K
— (Elitéit rsuló)
Donnán Kálruáu zalaegerszegi káplán még januárban autófávul eSakan^ ti ii.i..y hob.in Bevontatták 04 nutol
\\;ii-(i.siiu és a közrtmükodo rminai-inoti, SzaJconyi istvttv n töroíi aujn ü,vagfe>t 15 pengőt \\uH 1<--I !1 Mi.-bbi tóA. KéMJM) derült c«4k kí, l..^ a napszámos nem fizette kt tft Orvakat.
BAUAI *02l:0Nft
Pontos ára,
megbízható ékszer, alkalmi, és nászajándékok szolid árban Bárány ékszerésznél
Horthy mklfe-ut 5. (postával szemben).
Javít*- ia kitilt* hw,
A MígYíi Ttkíoa HhwMtdö U Rld.ó Rt. pontot U6 Ow-twttH—fc htljfl fclpvIuUle.
hanem elmulatta a pénzt Múlatás közben azt is kibeszélte, hogy a környéken ő vitt el &z egyik pincéből 20 liter bort. Az egerszegi törvényszék Stakonyit n»m Jogerősen 10 hónapi fogházra ítélte. ; f
— (Gulyáiba esett egy 6 éves Itfefln)
Sző ősén-,pusztáli, Marcali mellett, ré-szes munkásoknak nagy kondérban gulyást főzlek, A kondér körfii legyeskedett a e éves kis Szakos Pál, az egyik munkás fia. a kisfiú megbotlott ós fejjel beleesett a gulyásba. A szerencsétlen gyermeket beszá*ltfották u marcali kórházba, állapota étetv©. szélyes.
— (Megrúgta a ló, kórházba szállította*)
Horváth Rétnusx pctrivenlei 59 érts gazdasági cseléd gazdája lovát ápolta, amikor a 16 hirtelen ugy fejen rúgta, hogy válságos állapotban száSlitotiAfc he a kanizsai korházba.
— „A csillag 6* a veakUasixonr"
a cime Martel Arland hites regényének, amelyei a Ilid legújabb számával kezdődőleg folytatólagosan töröl. A lap érdekességét képezik: z\\. lahy iajos krónikája, Németh László cikke a színházi évadról A jobboíduli közlekedésről Tersátiszky 1. Jenő irt nagy riportot, Molnár Károly: Székely hiedcrmcyer o. Írása, József Jolán látogatása Aba Nóvák Vilmosnál, B. Dénes Hona elbeszélése, stb.
Ma: Mansz előadás
ker*tében keríti bemutatásra a poro\'-pás magyaros hangulatú Farsangi es< küv* oimü 3 felvonásos operett, a melynek tiszta bevételéből a Mansz két kanizsai szegény gyermeket kőid nyaralni és egy beteg leányt gyógy-kftzelteUü. Jóté^onyflcodik tehát, aki megnézi a Farsangi esküvőt. Jegyek mar lö-löl lWg ós 17 órától kaph*. tók 40 fillérlcU 1.50 pengőig.
A színházi iroda hírei
SZOMBATON este a MANSZ jóté-konyctflu eföadásábtui K«rfll szOnr* ¦> pompás magyar, hangulatos zenés vígjáték, a FARSANGI F.SKOVÖ.
VASÁRNAP DÉLUTÁN é.s l-STlí nagy KACAGÓ MOSOR szerspel a já-tékrenden. A társulat minden tagja fellép a vidám jateneiekben, tréfákban, énekszámokban és mókákban
Heti motor
SZOMBAT: Farsangi <\'skü\\ö.
VASÁRNAP DÉLUTÁN: Nagy t«rka kacagó műsor.
VASÁRNAP ESTE: Nagy t«rka kacagó műsor. * i í
HÉTFŐ: Kaland.
KEDD: Rang és mód. \'
SZERDA: Kaland.
(Folytatás az t. oldalról)
megkérdezték Churchill miiiisz terelnököt, mi igaz azokból a hírekből, hogy Amerika és Anglia egyesülni Kíván Ós az errevonatkozó tárgyalások már folynak. Churchill igy válaszolt :
— Erre a kérdésre, nincs fe-lelni valóm !
Sir Wiliam Sasson angol bankár, akinek Kínában is nagy érdekeltsége van, bejelentette azonban, hogy az angol—amerikai fúzió már nemcsak terv, hanem befejezett tény. Sasson szerint Anglia vezetői már mindennel leszámoltuk és hajlandók feladni az angol tradíciókat az amerikai segítségéit é.s a győzelem reményéért. Anglia tehát a jövőben része lenne az Egyesült Államoknak.
Angol hajóveszteségek
London, június 21 Az angol tengernagyi \'hivatal közölte, hogy. az angol tengerészet az elmúlt hónapban 46O.0Ü0 tonna hajóteret vesztett.
lícrlin, június 21 Német körök megjegyzik, hogy ez a legnagyobb havi veszteség, amelyet az angolok eddig beismerlek. A német jelentés 74G.OO0 tonna veszteséget közölt, ami mégis felel\'a valóságnak, Inert az eddigi gyakorlat szerint az angolok mindig ja felét ismerték csak be a tényleges hajótérveszteségnek.
Tisztogatási harcok Sollamnál
Lívorttö, június 21 A Thelegrapho tudósítása beszámol arról, hogy Sollum körül a tengely csapatai tovább üldözve a szétszórt angol csapatokat, folytatják a tisztogató munkájukat. A repülők állandóan támadnak ós zavarják, üldözik, bombázzák a felfedezett angol egységekel, táborokat és gyülekezőhelyekel. Szidi Omnr közelében a harcigépek egy angol gépkocsioszlopot bombáztak szét. \' .
Rendkívül kiéleződött a német-amerikai viszony
Budapest, június 21
A Pest zürichi szerkesztősége jelenti washingtoni értesülés alapián, hogy Amerikában Roosevelt beszéde után ujabb intézkedéseket várnak. Lehetségesnek tartják, hogy mégis meg változtatják a semlegességi törvényt és valamily formában kara viinszolgálatot szerveznek az óceánon^ amely hasonló lesz a már megszervezett légi őrjárathoz. ,f i
Mindenesetre nem titkolják
Finnország a rendkívüli háborús veszély miatt további intézkedéseket tett
Amerikában, hogy a német-amerikai feszültség az utóbbi napokban rendkívül kiéleződött.
Bezárják az amerikai olasz konzulátusokat
Newyork, június 21 A német konzulátusok bezárása után az olasz konzulátusokat is bezárják Amerikában és azok tisztviselőinek ós alkalmazottainak záros haláridőn1 belül el kell távozniuk. <
Helsinki, június 21 A finn államfő a mozgósítás elrendelése után, tekintettel a rendkívüli háborús veszélyre, további intézkedéseket tett. Mindenekelőtt elrendelték a sajtó, rádió, telefon, távíró és fénykép cenzúráit, valamint felfüggesztették a 8 órás munkanapokra vonatkozó rendelkezéseket és megengedték a túlórázást.
A falragaszok értelmében 44 éves korig minden fegyverfogható ember bevonul. Az általános mozgósítás azonban nem sok embert érint, mert névszerinti behívások során már legtöbb korosztályt fegyverbe szólítottak.
Helsinki, június 21 A finn kormány tiltakozott Amerikában az amerikai kikötőkben lévő finn hajók lefoglalása miatt.
Rlbbentrop fogadta a berlini szovjetkövelet
Budapest, június 21 A Pest berlini szerkesztőségének "(jelentése szerint Rlbbentrop külügyminiszter kihallgatáson fogadta a berlini szovjet nagykövetet A kihallgatásról semmi közelebbit nem sikerült megtudni.
Berlinben a finnországi moz-* gósítással kapcsolatban kijelentették, hogy a finnországi eseményeket nem méltatják figyelemre. Berlinben a finn fugyre vonatkozóan nem is lehet sehol felvilágosítást kapni.
^Budapest közelebb került a tengerhez
A Berliner Bórsenn i lungbtz] Dorf-müller miniszter cikket irt, amelyben közli, hogy ax angolok nem tudták megzavarni a dun.it hajózást, mert o felrobbantott szerb hidakat tl nup alatt IvélyieátUtötták. A Rajna—Maja* —DlUUl, tatamiul az Odera Duna csatornákkal a dunai hajózás muftival kil>őviU éi Budape«( is kötelei* ke. riil a lengerlwa,.;\'nicrtx a KeJeU-iení,ert 1200. az ríszaki-ienger^ IS20 kilométeres dunai hajómon éfhuli el a ma-"gyár áru. I
Iplhtl ním tűzifa
és száraz forgács
kapható
Sáreoz István K&tAMS
Zrínyi Mlklóa-ntca tt lw,
Közepes lesz a termés
\' \' i Budapest, június 2\\
A földinmelésugyi miniszter ma ki-adott vetés jelentése szerint az utóbbi lieiek időjárása se volt kedvező. Bu. zából gyenge közepes, rozsból köze. pes termés Ígérkezik.
— Naptár: Június 21. szombat Rom. Itat Q. Alajos. Protestáns A!a]os. Izrael. Szíván hó 26. — Junlut 22. vasárnap. Rom. kat Paulln pk. Protestáns Pau-llaa. txr. Szivau hó 27.
(léxtsrdft nyitva reggel 6 órától mi a •• ér*!*- ihótfő, szerda, péntek délután im kutttfsn *»r*M 0*9 a*k;a*«).
Uj és hasznait Írógépek- vétals és ftladiu
írógép átalakításokat
magyar beosztásra a legolcsóbban és leggyorsabban vállalja:
Szloboda lózsef és Fia
Irig^vSIIulnt
Hagykaaiua, ííi-tii 8. hu Telefon: W3.
Nugylmtilzsíi m. város verseny-lárgyaldol hirdetményei.
KIVONATOK.
A teljes hirdetményeket és a kiírási kiadványok tgyéb részeit a városházán a városi kiadónál a hivatalos órák alatt be lehet tekinteni «s egy példányt — ha áruk alább feltüntetve nincs — díjmentesen meg lehet szerezni.
10945/1941. Nagykanizsa város elad:
Plok-erdet tisztító vágásból kikerült 12573 halom kevert tűzifát, felsóerdei tarvágás során kitermelt 34.— halom kevert eolojt, 21.- halom ág-galy és 13.- halom tuskó-gyökér tűzifát 0.25, 05. 0.75 és 1 halmos, ugyancsak a FelsÖ-erdrtn 4 drb széldöntött juhar és tölgy szálfát drb-onkéntl töielekben.
A klirás tárgyjegyzókét a hivatalos órák alatt a kiskantzsal városházi Ügyeletnél, mlg az anyagot az Illetékes védkeruloil oidóórdét U meg lábat tekinteni.
Feltételek: azonnali kéupenzlizetés, elszállítási határidő 2 hét.
A szóbeit árverés Ideje és helye: Pick-erdőben. 1941. évi lunlus hó 24-én, kedden. Felsőerdőn 1941. évi Június hó 26-án, csütörtökön, mindkét napon délelőtt 9 órakor.
Találkozás a Ptok-erdel imlojufAt érdeklődőknek az orosztonyl uton, a „Dallos lonyveanél", mis a felsóerdei lát érdeklődőknek az Idei vágásterU-lethez van adva. W
Jégverés előtt biztosítsd termésedet!
Dr. Boda Károly Bor- és Faértékesltő cégnél maximális áron kapható ;;4;„" X
t) f...y» l.l.lín i pfall lo],t,»/í„, UU1 Wrlk.lt, .i««,h4loi.yl Ulk.lt, «Jk«l dir«b«i-Oim, ki>.U|HjU I.k.tuiíu, I. komlSI kovic.ón,
valamint clstrendtt ininöBfrgíl 6 és uj bor. Iroda és borplncík: CtMfe>,-s| Sí. — Fatelep: V4«..y-ulc. (. — Mtfo»: W.
lár most Koudonkoi|ik a könáeió télre taitlöuTag-nUseglelirill
¦lliuak í. lr>U«m.ny«k ((iii .rfk.t|l.U««k lue fadarfUrdl fOadMkoduk ludvnS MUldék ¦tflktt 1
FERENCJŐZSEF
KESERŰVÍZ
IMI. Iiinlui 21
többe
a ZALAIKÖZLÖNYJ
ha bejelenti nyaraló címet. A kiadóhivatal porlómen-tesen küldi utána bármely belföldi nyaralóhelyre.
¦ACAiam-om
A Balaton legszebb, legolcsóbb üdülőhelyén
BALATONFENYVESEN,
közvetlenül a pályaudvar előtt, a Balatonparton, nagyon szép fekvésű, fásltott
fürdőjoggal
25°/„-os
havi 15—20 peagős részletre
megszerezhetők.
Villanyvilágítás. A talajbesillrődés folytán klttlnó ivóvíz. Fenyveseiben árnyas sétányok. Bársonyos homok-strand. Enyhén mélyülő sekély vizében a gyermekek m-
ssély uélkill türodkelnek. Az építkezés olcsó és kedveifi fellételekkel lehet építkezni. Egy csekély elfileg lefizetésével a telek nyomban birtokba vehető és nevére lesz telekkönyvezve. Kérjen díjtalan prospektust
SZABÓ ANTAL
DztatobBti: Nugykaniín:,. i-n ut 5,
III
BIZTCa^S
ettatineaiyt csak ugy sr á ha Mrdetéseh a naponta többezer példányban meg-lclenö, messze vidéken Is elterjedt ZALAI KÖZLÖNY-ben adja lei. Kiadóhivatal Póut 5. (ez udvarban.) Tcl.78.
Álcázott némot olöörsosapatok. (Foto R. D. V)
Német csapatok átkelése a Borkovloa hágón. (Foto R. D. V.)
UJ ropülögépuarigár épülőfélben. (Foto R. D. V.)
BRISTOL SZÁLLODA
Előkeli családi náUoda oloaó árakkal. Egy ágya. szoba 6 P-től, két ágyas szoba már 12 P-tdl. Kitold étterem éa kávéház. Bözekony kiszolgálás. - A Ziltl KöiWny eld-HzeJoi a* utolsó kari előfizetési nyugta felmutatásával 207» *ed-wxményben réeaeetUnek.
APRÓHIRDETÉSEK
Siakataányt kétesek else|itc, Horthy Mlklós-ut 1». u. 1825
¦Marraléat, mérlegkészítést, kdnyv-revUlót, könyvek lefektetését, stámoUj; munkát vállel Mitoel tanár. 1837
_ialáraa6t telyeazek. Sugár-ut \\SL± leldszint 2. 1808
Megblihaló baJáraaH telveazek. Bővebbet as .Ideál" dpélliletben, Fő-nt 12.
1876
ADAS-VÉTEL
Vlsmaaeaa kazal-, gép- és aátoipony-vák olcsón kaplutték Kelemen Rezsi eíj-
Jókaiban leró, de hasanátt luáakaoalt keresek rövid és hosszú oldalakkal, lé tengelyekkel és kerekekkel. Clm: Korain Jend, Pscza. 1827
Opal-Olrtaata, keveset használt. Jó gumikkal, eladó. Megtekinthető Qelsén, dr. Kattsuer állatorvosnál. 1848
SuMgunll éa minden más gumi-hulladékot vének legmagasabb nspl áron. Czvetkó gumljsvltduzem. Fd-nt 4. U57
HaauszaiH ruhát veszek és eladok. Márkus, Klrály-ntca 81. 1M4
¦aMISbatar kifogástalan állapotban
eladó. Érdeklődni Löblnél, Fd-ut 8.. I. emelet l*2*
Két ágy, két é||ell szekrény alád*. Clm a szetkezziőaégnél. 1S60
Tráaia eladó Erzsébet-tér 21. házmesternél._ 1839
Jókarbsn levő Bvervaakkaoal eladó Csengery-Btca 6a, fuszernzlet. 1850
Jókaiban levő mély ararmattkooal
eladó Hunyadi-utca 20. szám alatt. . 18S1
Vennék (ókorban levő gyermek •ztor-t-kasoali. .Vozgonyl-u. 8, emelet. 1868
6 HP Msyer fagázmofor n| generátorral és iijouau fúrva aludó Wodlnáknái, Ul-
udvaron. 1875
Zanparat, planlnól, Jóksrban levő, páncélozottat, magas készpénzárón részek. Kérem dmet Uadóba. IR74
LAKAS-OZLBTHELYlSÉO
Klaslé Horthy Mtklóa-uton épült ni házamban aug. 1-éte 1V3 zzobs hall, összkomfortos modern Iskás, Dr. Haiszer.
1831
Fő-ntl négyszobás összkomfortos lakaa augusztus hó 1-ere klasl** Csengery-ut 2.
HlrsnsaaUa lakás kütdó elsejére. Erzsébet-tér 16-, emelet
Jnllns 1834
Haataatuelat eladó Fd-ut 15. az. alatt. Ugyanott egy féderes kocsi Is eladó. 1854
Villa Balaton zalai partján, Badacsony közelében 2 szoba, konyha, veranda berendezve, Jullnz végéig, esetleg egész i a kiadóban. 1867
Idényre kiadó. Clm i
WTOgMOTT SZOBA
Kfllőnbejáratu szépen batsresatt •arába vízvezetékkel Juliira 1-érc kiadó Horthy Mlklós-ut 15. 1. emelet IS77
Sztép balaraxotl aaaba város központjában, lurdöazba-használattal kiadd. Clm a kiadóhivatalban. 1871
tlix tg zNOATLAW
Több adómentes magán- éa bérházat házhelyet, azdldt és földeket kSztoaiH Par)p. Telekl-ut 8. 1626
Alkalmi haarátal. Családi ház aUr-gdsen eladó. Árpld-utia 26. 1872
Haakaliaket, családi házakat, |0ví delmezó bérházakat, üzletházakat közvetítek. Horváth, Sugár-u. 4Z 1873
7611
?30521
999
KAUM wmam*
Felhívás!
Kluitz "György bagolasánci vegyes-kereskedését átveszem, felkérem a hitelezőit, hogy nálam 8 napon belül jelentsék be követelésüket.
Sióim,.\' Károly
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
15824 IMI
Tárgy: Strandlllrdí vloszatórő Jogyok bevezetése.
Hirdetmény.
^fWBÍtera \'a\'türdÖKö közönséget, hogy ások re«tflr©, kik egedz nap eltogtalt-c^gnk miatt osak a déli és esti órákban tudtak a Htrandfürdőt használni, Visszatérő jegyet rendszeresítek.
tMinÖazok teb«t, kik a déli órákban íeftttfljohb 2 Órai időtártamra és edte 8Vn után használhatják a strandfürdőt, nem kell mógegyszer jegyet váltani, — kivéve a belépőjegyet — hantiul a déli orakb&n megváltott, Illetve lebélyegzett legyekkel efltl 6 óra után le folytathatják a fürdőzést, de a-meg-váJtött, Illetve lebélyegzett Jegyet kötetesek egy GX9 nagyságú lónykópllk-kel együtt a póriasnál beadni, kf azt visszatérésükig megőrizni és a II óra utáni belépésnél visszaadja a jegy éa lénykép tulajdonosának.
Wagykantesa, TO41. június 19-én. m-t Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
513/Kó. 1941.
Táxgy : Belőxésl cukor-utalványok kiosztása.
Hirdetmény.
A befőzési cukor vásárlására jogo-nitó utalványokat a közellátási bívaínl taaius 23-28 között íogju kiosztani >i Itezgonyí-utoa és. Hunyaot-utoa sarkán levő népkonyhán. Az összes igénylők a \'beadott levelesé-tápokon értesítést kapnak, hogy melyik napon és hány órakor Jelentkezzenek az utalványokéirt. Nyomatékosán kérem a közönséget Hogy a kitűzött Időt mindenki pontosan tartsa be, Mert a torlódás osak Így kerülhető el. A levelezőlapot az átvételhez el kell hozni egyrészt igazolásai, hogy nem Illetéktelen bzo-méiy veszi át az utalványt, más riszt osak ta ievele-ző-iapon lövő szám alttp-jáu találják meg bárkinek ls ais utalványát.
A" befőzési cukorntalványány nóvro szóló utalvány, amelyen a vásárolható sMötrytség ls fel van tüntetve és boz-dtartozta égy pos tatah arőkpénztárl öríekklap Is, amelyen a vá*árlas előtt h kilónként I penttö adóösszeget a postán be kelt fizetni. Az utalványt bár-rbelyik cukorárnál (ésra jogosított kereskedőnél be lehet váltani, de csak akkor, ha 1. a csekklnp cllsmerő-szol-véiryóu a posta bélyegzője tanúsítja, hogy az adóösszeg már be van fizetve, 2. ha a csekklap elütmerő-szelvénye nincs leszakítva az utalványról. Nyomatékosan figyelmeztetem a kereskedőket, hogy olyan utalvány, amelyről a csekklap elismer vény-szelvénye le van szakítva, nem válthatók be, még akkor sem, ha a szakítás vonalából meg Is állapítható, hogy ahhoz az utalványhoz tartozott.
Az utalványok átvételekor he kell diktálni, hogy ki-kt melyik cukorkercs-kcdönél akarja megvásárolni a befőzési cukrot és a cukorért legkorábban Július 2-án lehet elmenni az illető üzletbe. Július 2-ikáfa mindegyik üzletbe annyi cukrot fogok irányítani, ahányan oda iratkoztak. A cukorkeroskedők a cukor lel vételezése céljából a közellátási hivatalban elsején jelentkezni tartoznak, a közönség pedig az utalvány átvétele és a cukor kiadása közti Időben tízessé be a postán a csekkel az előirt adót. A cukor rendes, kilónként 1J4 lillöres árát természetesen az üzletben kelt űzetni.
Nagykanizsa, 1941. június 21.
Polgármester.
KttvMkáUI KaftVaa J«n0n« szül. rajkl Sajky braui fájtlatomtól megtört szívvel, de a M ndenható bölcs akaratában keresztényi alázattal megnyugodva ugy a maga, mint férje koveskála. Kstvaa J«©\\ gyermekei: Ágota férj. Brokés Hátyáane, Iiaballa lérj Ootkárd Ztlgaicmdná és Linló, valamint az összes rokonok nevében tudatja, tiogy forrón szereteti és felcithetcllen emlékű édesanyja, a legjobb anya, nagyanya, dédanya, anyós, testvér és rokon
fizv.rajkiRAJKY LAJOSNÉ
swOf. vsrflfcajl és besanyal Skublloa Kin
rendkívül munkás és vallá*os életének 86-lk évében, hosszas szenvedés után 19-11. évi jnnius hó 20-án, a haloltí szentségekkel mei-crösltve, visszaadta nemes leikéi Teremtőjének.
A megboldogult földi iiiarRdványail folyó hó 22-én dólulán 3 órakor fogjuk Ungjakabfa pusztán beszonteltetni és ugyanaznap délután 5 órakor Felsőrajkon a családi sírboltban örök nyugalomra helyezni.
Az engesztelő szentmise-áldozatot 23-Sn reggel 9 órakor az orosztonyl és 24-én 9 órakor pedig a felsőrajki templomban fogjuk az Egek Urának bemutattatni.
Ungjakabfa, 1941. június hó 20-án. Emlékét Arakká m«ao>ÍsKQkI - Nyugodjál békában ! öiv. kaproneat Kapriaay Endrené sztll valikai ét boaanyai Sknhlici Anna nővére; ü/.v Grunor Kár oly né szül. rajkl Rajky Anna sógornője; követv kálal KeSvei LAsiléné szül. hortalendl 6* vtűdarnyalakí Höttűk|uly Eleonóra unokamenye; Brokéi Mátyáa imokavejc; Brokáafiva, Kedvei Katalin dédunokái.
aUrcSnvelm i Oroaátony. "TÍÍt^Í"^)*
\'\'SÍÉN
Zamatos, lólzfl kínét
Sintrox kduéfsSzőn
készíthetünk.
Kapható: \'/4 -72-l- IV2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVA VQLGYI-nél
Sugár-ut 2.
Totó kidolgmás
18*4. június 21
Nagykanizsa megyei varos polgármesterétől.
36488/1941. XVI. Ip. M.«SaHi.
Tárgy: A ptaáagjl Mam, vl;. venitkt, ctitotimáa! él vtiUmM munkáira verterrytárgysias uir-delfcta.
1. Közlöm, hogy a m. kir. iparügyi minisztérium a nagykanizsai pénzügyi székház épitkozÖBével kapcsolatos vk-vozetékl, csatornázási és villamos berendezési munkálatokra nyilvános versenytárgyalást hirdet. A munkálutok költséget szabályszerűen biztosítva vannak.
2. A munkálat mogkezdésének idője 1 az értesítés vételétől számított 8 nnp. Befejezésének Ideje: 40 munkanap.
3. Az előirt ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva a m. kir. iparügyi mlDlsatérUim segédhivatalaim (Hudapeat, H. Léaohiu-u. 2. tdsz. 18.) 1941. övi július hó li-én 12 óráig Bzemelyesen, vagy posta utján kell benyújtani. Ugyanezen a napon a in. kir. iparügyi minisztérium székhazának III. emeleti folyosóján déli 18 órakor focifUe az ajánlatokat felbontani, amikor a maRukat Igazoló ajánlattevők, vagy azok meghatalmazásával ellátott képviselői Jolen lehetnék.
4. Az ajánlat borítékját a következő felirattal kell ellátni: .Ajánlat a 36.468/ 1941. számú versenytárgyalási hirdetményben közölt nagykanizsai pénzügyi székház építkezésével \'kapcsolatos vízvezetéki, csatornásásl és villamos berendezési munkákra".
5. A versenytárgyalási hirdetmény, az ajánlat, műszaki leírás, külön muuks-Icltfttolok ée költségvetési Űrlap a in, kir. iparügyi mlntszlórlnm segödhtvn tálában a hivatalos órák alatt megtekinthetők éa meggfcorozhotők.
6. A munkálatokra vonatkozó közo-iebbl folvllágoeitások a tervező gépészmérnöknél : Rádi István oki. gépészmérnök (lakik: Budapest, XII.. Márvány-utca 29. öz) nyernrftflk, ugyanott a vonatkozó kiírási tervek beíoklnlhetők.
Nagykanizsa, 1941. június 18. 19f3 (t PfX|fámiegt«r.
Nagykanizsa megyei varos polgéntiealerélöl.
15137/1941.
Tárgy: Híic*icrÜ lövétKt.
Hirdetmény.
A helyotiég csapatai folyó évi Június Író 20-án, ül-éii, M-íii, tiapontl 6 órától 18 óráig & Tölgyes erdőben levő tiatcsxero ntéfen lőgyakorlatot tartanak. Ex Idö* alatt ott tartózkodni tilos, mert életveszélyes.
Egyéb tudnivalók:
1. Szépeinek kuiségim bérelt te tűlet íb lezárás alá keiül.
2. A törésiét rootoanó Msierrel is folyik tehát a fel nem robbant lövc-tiéktiex nyúlni c,etvc8*élvt\'«. Av étből eredő balesetekért a honvíil kincs* tárral szemben semminemű kárigény nem támaszlrtató.
Nagykanizsa, 1941. Juntsts 17. mii PoljBrtrrneater.
ttótakozhalik
ZKLMI VÜZLÚMV
rOLiriKAI NAP1LAI*.
Kiadja: „KUijaida,ági II. T. NatjykKnlck". l-olclös kiadó: Zalai Karoly.
, Nyomaton:
> „ilSzgaidasági ;l. T. NaDrkanliM"
nyomdájaíad fáaaykaalmo. (Nyumdaort IMol: Zalai Rártly.)
Ma *»Wjrwn Hl BxÂm,
Nagyksnlisa, 1M1. Junlu. 23 hétfő
á*m VI m.
8K #>•
» O L.I T | K * | M A P I 1. « P
Felelős szerkesztő: BarbartVts Lajos
Eloltattál ira : egy bóra S oaMO 4* BU S.etkei/tó.égl te airWiil.alaa MbfcaaaM, «
~~——~mmi\'mmmmmn~mmmmmmmmMmmmmimmm.>1\\l!*<in.......in......i \' \'iinp\'i...............mm.....
első nmpfún mar feleniös síik eresei érieU el a némeí repülők és gépesttett csapatok
A* Északi Jegeti-tengertől a Fekete-tengerig többszer kilométeres arcvotulon loduH meg tnladea Utók. legnagyobb katonai akciója — Általános vélemény, hogy Németorsíág egész Európáért száll uembe a boIsevlinnia»«l és történelmi hivatását teljesiti — Japán gyors német sikert remél — Hogy fogadta a világ a német-orosz háború kitörését
Máris belső zavargások törtek ki Szovjetoroszországban London mindenben egyetért Moszkvával, ele tubeottnak tart mindenféle reménykedést
Németország nyolc millió omberéwl a szovjet csak hat milló katonát és
és 15.000 repUtögépével szemben 7000 repülőgépet tud harcbaáltitaM
A\' német—orosz ellenségeskedés előzményeiről és bejelentéséről lapunk más hejyén alug-HjipA\'ftOü eseményeinek Összefoglalójában már beszámoltunk. Mj.nt a Német Távirali Iroda jc-leuÜ, a íiadinűvc,etekről, 1—2 napán belül hivatalos jelentést itt mi adnak ki Tőbb szemtanú jelentését azonban már közti az íNTI. Esseritnt hajnali 3 óra 5 literekor a kelet porosz határon
ttuérségl előkészítő tilz nélkül méglepetésizerffen a gyalogság kezdte meg a támadást.
A. nehéz fegyverek nyitották ineg a tüzet, majd a gyalogság elfoglalt egy fontos hidat ós azonnal, támadásba lendülve áttörte ax orosz arcvonalat. A SíeiaiH iroda jelentése sze-
rint Eszakbukovinában a német gépesített osztagok kezdték meg a támadást. Közben a légihad-eríí is rajokban indult az .ellenséges repülőterek, esapatgyíUe-kezések, osztagok ellen.
A NTÍ jelentése szerint a Sehultzo híres repülő raj. zuhanó gépei is működésbe loptok és támadásuk nyomán a szárazföldön mindenült
sok repülőtéren gyulladtak kl a hangárok és a repülőgépek.
A támadás ?11 is láthatóan váratlan |és meglepetésszerű volt. Kétségtelen, hogy a német haderő már az első órákban jelentős előnyhöz jutott és betörve az ellenséges állásokba, a vörös hadseregnek nagy csalódást oko zott, mert a kiépített állásokat nem is tudták használni.
amennyire íöle tőlük, megsegíti a szovjetet, — mondotta és azzal indokolta ezt, hogy ami. Szovjetoro szórsz ágra nézve veszélyes, az veszélyt jelent Angliára és Amerikára is,
London, június 23 Az angolok l^vatqlas^in közöllek, hogy AngUa és .Szovjetoroszország között teljes az egj\'elíértés.
Majszity londoni szovjet nagy követ tegnap már hosszasan tanácskozott Edén kfllügyminisz-
terr-ei. I
llfiUa. jUttlUS 23 A londoni közleménynek nagy jelentőseget tulajdonítanak abU rodalml fővárosban, mert az kétségtelenül mutatja Moszkva kétsziuü politikáját- nómabau hangsúlyozzák, hogy ez azegyel értés hónapok előkészítése, után születhetett csak meg.
segíteni akar ÍQnzffvánalt
I .tnKÍíMi. június 23 ChurchUl angol miniszterelnök tegnap beszédet mondott-Kijelentette, hogy őt nem lep. lék meg az események. Anglia,
Francia vflernény
Vichy, június 23 Francia körökben az csemé-nyekjccl kapcsolathaji hangsúlyozzák, hggy bár a szovjet Í7Q milliós, nép, 40 kis köztársaságból áll, amelyek régi vágyn, hogy különállóak legyenek. K2enkivül az orosz tflinegek. nagy része reiidkivül szegény, nép. Való, hogy a haláron 1(10 hadosztály áll, de ezek, felszerelése csak a világháború iifáni időkben száinitott modernnek, azóla, különösen a repülőik, elavultak. A vasul és úthálózat gyér, u jírvitóniühefyck szania kevés és nagy lávolságolifa Van\'.1
A németek legalább ugyanany-nyi hadosztályt állítottak szembe az orosszal, de ezek a kato-
nák a legjobban kiképzettek és és egyéves harctéri tapasíat«-lallal rendel kéznek.
Amerikában óriási meglepetést keltett a n$w&om* h&oru
Hóma, június 23 A Steíani iroda washingtoni jelentése szenot Amerikában óriási meglcpeLésí keltett a né-metr-r-orosz h.áboru kitörése, Anwrikábou azt hitték, hogy csak az idegek háborúja lesze* Hivatalos közlést tennészetcsen nem tettek, mert a tarifátok lassan étkeznek és Roosevelt gyengélkedése miatt el is távozott a
Fehér Házból. Hullta* az ellenségeskedések hírére rendkívül izgatott lelt. C\'eorge szenátor kijelentette, hogy a háború Ajüe-ríka számára most már kíke-rülhetetlen. F-innország és no-tnánia részvéteié a szovjet elleni háborúban még csak fokozza Amerika megdöbbenését, annál is inkáhbj, oaert az utóbbi időben ;| botaváamus Amerikában ig*i<, Hzéltiu körben, terjedt
Obaszorszá^ böszkéa vewü le! a harcát * bohwvlz raiis elleti
\' Hónra, június 23
Az olasz sajtó közti, hogy az qt^sz nép isnjét büszkén veszi fel a harcol a b^)$ew*mu,s el-
len, hisz egy ízben már, Spanyolországban szembe állt vele.
Japán rendkívüli
Tokió, június 23 Malsuoka japán külügynnV nisztor a berlini hírek vétele után\'azotiuat a császárhoz ment Uhalli{ai;fsi\'a. Már tegnap este 0 órakor rtauíki.vüü lanácskO" zásra gyúltok össze a mini-.// j
Hogyan fogadták a többi
ANKARAI\'3
TörŐkprszágban (qk^p az kelteit meglepetést, liofty aszov-jét tóiuaszópnlot köveiéit a Dar^aneUáVpn Törökországlól, ugyanakkor, aja^ütf?1\' baiáti ar-cq| mntaiotlt. ;,
STOCKHOLM :
\' A\' SVéd király inegsz^kitva nyaralását, visszautazott a Fo-
Ilóinában egyibKéut hiuigaur lyfozzák* lioffyi a h.áboru kolet fölé vqío kiujrjesatóse az ennfri nai uj rend kitérjlaBKtttaM is je-ícnli. A tengely által Furópára felállitolt uj rend ugylátszik kiterjed, az e^ész világra. I
államtanácsot taft
texek a tnánlszterelnöki palofá-ban. Ma u U-^tvisóbb hadita náos és a had-veaetőság bevona-sávai lostz rendkívüli értekezlet, Malsuoka- tegnap a tokiói német köpettel is egy órás tanácskozást folytatott
fővárosban a aénet-orosx hírét
városba. A svéd kormány azonnal rendkívüli mimszterlanács-ra gyűli ésszé.
PaveKcs államelnök közölte, hogy Hoi\\álország örönunel teljesiti a h:Írn^afeg^<>znif6u0fbeu foglalt kotvle^tiséöpí.1 .és a^or-váT nép őszintén kivá»ia.a né-nict fegyverek gj\'özclmét.
2AI.AI K02LŐM .....
Stridóvár és 20 muraközi község visszatért
Szombat díl óta újra magyar a Murakdz nyugati szegélye
a .....
BÚTORT ,
¦ukoBictben
Qábor mű*sztalosnál
vegyen rsgy rendeljen. Najyhanliaa, Vájreakáx palota.
Horvátország .egyébként a zágrábi amerikai i\'őkouzuhUus-ságot bezáratta. MADRID :
Spanyolország nagy megértéssel fogadta Németország el-határozsáát. Németország Európáért harcol most és Spanyolországból máris az önkéntesek ezrei jelentkeznek, hogy Németország oldalán harcolhassanak a vörös világuralomra törekvő szovjet ellen.
SZÓFIA:
Bulgáriában meglepetést keltettek az események, de hangsúlyozzák, hogy Bulgária továbbra is semleges kivan maradni. \' í ,!
V1CHY:
Franciaország álláspontja hivatalosan még nem ismeretes, de az a tény, hogy Petőin a kommunizmus ellen harcol és aztrtj Franciaország európai együttműködésre törekszik, világosan mutatja, hogy fogadták Németország harcát a bolscvizmussal símben, i.i
PARIS :
A lapok rámutatnak arra, hogy az orosz üzelmek juttatták bajba Franciaországot is. A bolsevista Moszkva minden barátját elárulta, jjgy Németországot is. Franciaország szomorú sorsa világos példa, hogy mire? képes a zsidó, bolsevista internacionálé, amely, minden állam erejét megbontja.
Rtszletes Jelentések az első nap harcairól
; Berlini június 23
A német támadást j^mét nagyszerűen kószitettók elő. Aligin-dultak meg a csapatok, a zuhanó repülők ezrei, indultak a szovjet állások, repüiögépszi-uek, csapattáborok, vasutak, lö-szerrakiarakx kaszárnyák ellen. Már megállapiiható, nogy. számos ilyen katonai célpontot szétromboltak, ¦ - , ,
Az ofüsx. naderő vesztesége óráról-órára növekszik, A német légierő olyan súlyos csapásokat mért az .ellenség Ka-tunai erejére, hogy annak hatása máris látszik. Németország ellen először 9 bombázó akart támadni. A Keletporosz ország tőié berepült orosz bombázók közül a vadászgépek 7-et lelőttek. Később 3a szovjetgép támadt a lengyelországi német állások ellen, de itt , a német repülök 33-at lőttek k rövid harc után. (Folytatás az íj. oldalon)
A céltudatos cgészségapolAs
egyik legfontosabb szabálya az, nogy az ember belenként legalább egyszer, reggel felkeléskor, egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvlzet igyon, mert ex a gyomrot is a beleket alaposan kiUsztitja és ax egész anyagcserét előmozdítja. Kérdezze meg orvosai 1 .
Stridóvár, június 23 (Saját tudósítónktól) Szépséges és istenáldotta vidék a Aliira köz s abban :is a .legszebb rfr szek egyike Stridóvár és környéke. Az idillikus szépségű dombvidék középpontiában fekszik maga az ősi Stridóvár\'község, az egykori Knezevich-bjr-toK, kiknek öreg barokk kegyúri temploma a Knezevichek egész sorának csontjai.) őrzi a dombtetőn, égbenyúló fenyők komor testőrségével. Szemközt a másik domb zöld lombrengete gében bújnak meg *uí egykori vár omladékából megmaradt téglák, bemohosotlolt kövek, odébb a ma is lakolt urasági lak tekint le a község csendes utcáira.
Slraxlóvár és környéke, ősz-szesen 20 község szombat dél óta újból magyar !
A Muraköznek ezt a festői, alpesi jellegű vidékét kétszer veszi tette el Magyarország. Először a feldaraboláskor, amikor Jugoszlávia kebelezte be. Jugo-
Vasárnap\'reggel a rádió ésjta Zalai Közlöny utcai falitáblájának közlése nyomán futótűzként terjedt el a liir^hogy
kitört a német-orow •llansé-gaskodéi.
Röviden megkiséreljük össze-fogtulnd az (eseményeket. Berlinben hajnali 4 órakor felcsengették a külképviseleti hatóságok vezetőit és az iíjságirókat azzal, hogy 6 órakor Kjbbentrop fontos bejelentést tesz. A bejelentés már csak tényekre szorilkor zolt. Megállapitotla, hogy a szovjet hetek óta határoórtése-ket követ el és 160hadósztállyal vonult fel a német határon. A megkísérelt közeledést a szovjet csak arra használta í\'el, hogy\'a kommunista aknamunkát kiterjessze és Németország ellen uszítva lángbaboritsa egész Európát. Ez késztette Hitler, kancellárt arra, hogy vasárnap hajnalban kiadja a támadást parancsol,
Hitler kancellár kiáltványa,
amelyei a német néphez intézett, világosan megindokolja a német lépest. Hangsúlyozza a kiáltvány, hogy a szovjettel a béke érdekében kötött megnemtámadási egyezményt és csak a béko érdekében tűrte el, hogy a szovjet indokolatlanul északon és délkeleten előretolja határait. Moszkva azonban zsarolásait később sem szüntette be és egyre ujabb követeléseket támasztott. Molotov berlini útja alatt már világos lett a szovjet igazi szándéka. Berlin ínég mindig tűrt, sőt Japánnak is azt ajánlotta,, hogy enyhítse a szovjettel való feszültséget. A mérték azon ban a jugoszláv áll amcsinnyel, amely mögött szintén Moszkva állt, betelt és Németországnak,
szlávia szétbomlásakor pedig Stridó és környéke német megszállás alá került, A múlt\'héten befejeződött tárgyalások eredményeként ez a vidék is uiból visszakerült a magyar uralom alá. I
Az első magyar lobogók szom balon délelőtt röppentek fel a stridói házakra és a környező vidék falvainak tiszta, szép, jó^ módú portáira. Még nem vöU dél, amikor megtörtént a hivatalos iátadás ás, a német őrség1 a legbarátságosabb hangulatban elhagyta a falut és ját vették helyükéi a magyar kakastollasok: Ezzjii Muraköznek a nyugati/ csücske, a Murától a Dráváig 3szak-déli irányban húzódó határsáv kérdése megoldódott.
A lakosság lelkesen és szeretettel fogadta a magyarokat, virágokkal és zászlódisszel, örömteli ünnepléssel várta és fogadta a magyar bevonulást.
Az átvétellel egyidejűleg meg-nyilt a magyar posta is a visszatért területen. (bi)
miután a határsértések egyre kihívóbbak lettek, a bizonyítékok hatása alatt cselekedni kellett. A birodalom sorsát ismét ajka-tonák kefébe teszem le, — mondja Hitler kiáltványa.
A parancs értelmében a német haderő minden egységével még .
a hajnali órákban megindult , a támadás.
A harcokról kevés jelentés érkezett, — ezekről a legújabb eseményekkel kapcsolatban számolunk be — tény azonban, hogy minden idők legnagyobb felvonulása játszódott le tegnap az Északi-tengertől a Fekete-tengerig terjedő óriási, arcvonalon. I A diplomácia eseményeihez tartozik még, hogy Kibbentrop a hajnali órákban közölte Peka-nosov szovjet nagykövettel a német lépést, majd Róma is közölte, hogy,
Olaszország vasárnap hajnal óta hadtáttapotban van Oroszországgal.
Magyar vonatkozásban Erd-mannsdorf budapesti német követ Bárdossy nu^szter elnöknél, majd később Horthy Miklós kormányzónál tett kihallgatásában jelentkeztek a diplomáciai események. Magyarország, a mely aláirta a kommintern elleni egyczményL és csatlakozott a hármasegyezményhez, bizton hiszi, hogy a néniét fegyverek keleten is biztosan kivívják a sikert! Tény, hogy Németország mindent elkövetett a béke érdekében és az uj rend kialakításáért és ma már nemcsak Önmagáért, hanem
egész Európáért küzd a bolsevizmus világuralmi tó> rekvésa ellen.
.....ifti. június &
Prlmlola a ferenceseknél
Prunícáa. .-¦ A katolikus pap élet^-lien a legszebb nap. O\'yan, mini első szent áldozás napja. Vagy a led-nyoknál az esküvő a lemp\'omban. Az Ur szine előtt. Eskü. l.ckőtetfizés egy tgész életre — a halálig. Jegyesség egy egész életen át az Ur szolgálatira. Sokkalta erősebb kötelék Isten és a felajánlott kőzött, mint oe ószövetségben Nagy nftp, óriási jelentőségű ünnep egy ilyen prirnicáa nemcsak a fia, ial, végzett teológusnak, pünkösd a szülők és hozzátartozóinak, de magö-nak a katolikus egyháznak. Ujabb kapocs líg és Föld között, uj bar cos katona nekundulása. Ujabb orvosa u szenvedőknek, bete^eViiek, cleseit,*-nek. Ujabb önfeláldozás, ujabb mag.u adás. Mert feláldozása énjének és mindennek, amit az étel Örőmpoli.tr.i nyújt: jelenti a barna* kámzsás ruha választása egy hosszú .hosszú élébe. Valami szent, miszlikus és csodás dolog megy végbe egy ilyen primiciáh, amit csak a lélek/szeme lát felvonulni maga előtt és amelynek ccsetelésére Ot\'okár püspök szárnyaié szókincsére és tüzes pünkösdi nyelví^zdaságára lenne szűkség. .Ez az a nap, amit ax Ur alkotott-, amelynek Jatton az Angyalok jubiMUtak és uz égbolt Is szebben mosolyog le a földi hajandókra oliol egy ujmisés mutatja be zsenijét a Mindenség Urának.
Ilyen nap volt vasárnap a nagtykhni\'-zsai ferencick plebánJSatempiomalwn. (jazdagon feldíszített főoltár, u szentségház fölött virágdiszlíóM kehely, villanykörte kkcí kirakva, az áldozár Metéld sedek-rendszerii szhnböluma. Virág, növények, lobogó gyertyák, zsúfolt templom és szorongásig megtolt szen-lély, a szent aktustól elfogódott emberek és meghatott arcú kedves hozzátartozók. A templom boltíves -ablakain beszűrődött »z Kg üzenoU-: a flelhőkön keresztültörő nap sugara.
Üti láttuk a primlcláns^volt tanárait, a piaristákat, Barta István hjpzgató-liázfönökkel, ott volt az osztáa^\'fönoke, dr. Erdélyi József tanár, atyai pártfogója, P. í\'ziríusz Viktorin, aki Székesfehérvárról jött le Nagykanizsára azúrom ünnep re, ott az osztálytársak, akiknek legnagyobb része szintén\'már ¦befutott, az- életben. Ott voltak a szombaihelyi ferences teológia képviselői, a ferences-család kedves tagj:U. Az egyházközség nevében dr. Hegyi Lajos városi főjegyző. Ott a megboldogult szülők béjyett — akiknek nem adatott meg, hogy gyermekük nagy napjai megláthassák ezfin a földön — a nevelőapa, Kauoslcs Ignác nyűg. mozdonykezelö és annak feleséíie, a primiciáns nagynénje, aki felneveile és lehetővé letto, hogy idáig eljutott. És mindazok az ezrek, akik részt kérlek az örömnapból a katolikus egyházhoz való tartozás jogán. Akiknek szinten ünnepük volt az uj pap ünnepe és nekiindulása. , ,
Rézvezető P. Simiexa Sebestyén kanizsai gvárdián, asszisztensek P. Fortunái és P. Honor ferences-atyák. A kóruson az egyházi vegyeskflr Guzdag. Ferenc kantor vezénylete alatt sAkohnl énekeket énekelt. Folyt » sojeiit aktus, a nagymise mondás. Kezdőiben még elfogódott volt a fjntal ftldozár hangja a főoltárnál, öliol valJtnikor minisz-trált. Majd erőteljesebben, lumgzott fel az orácíó. Evangéliumkor P. Kovács Rajnér szombatliélj\'i főiskolai tanár ünnepi egylutozönoktótábíin mél tolta a papi méltóság jelentőségéi és a fiaud áidozár nekiindulását. Ragyogó l>eszed, szívhez szóló halWUja volt, amely a lelkek m&Syén szánloh
é^s könnyeket csalt ki a raj^fé^gboí. fi-s kommünlókorl ^Ükor ftz ujmisés elsőixben áldoztatta meg ncielöszfiieit. Milyen gyönyörű pillanat. Az Égben örömujjongva nézlek össze o tereuoes-osalád tagjai. Megkapó volt, amikor az első áldás után először paptársait, majd nevelöszüleit, osztálylArsait m*fí; áldotta, majd maflább? vonni testvéri csókra. Mikor szüleinek «z oltár elölt keaet csókolt. Mikor aranyiad szövődött » szentély és ««z Gg közöli. Es végül » iliadalmas, ujjongó Tedeum.,,
á német-orosz báborn kitörésének előzményei
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
CALAI KÖZLÖNY
lás .csuk rövid időre szakította meg a .latin civilizáció éfüikullu-ra uralmai, mert az Szent István óta szervesen folytatódott a magyarság szellemi, .vallási, művészeti, katonai életében. Magyarországon a latin nyelv nem vált holt nyelvvé, hanem nyolc évszázadon keresztül hivatalos nyelv, sőt a vezető .rétegek társalgási nyelve volt. A magyar művészet, a magyar iro-dalom mind a mai napig leheli, árasztja magából a keresztény latin szellemiségei. Nem mintaképek utánzásáról Ös követéséről van szó, hanem mélyről\'fakadó lelki szükségszerűségről.
Nem is tudnánk másképen élni, művelődni, nem is tudtuk volna kutturfölényünket és nemzeti létünket a viharos évszázadokban megőrizni,, ha a. latin kultúra és a civilizáció\' csupán üres szóbeszéd, politikai jelszó volna.
Magyarországa Duna mentén a nyugati latin kereszténység előharcosa volt és a mai napig is az, amikor az újjászületett Európa fontos vezető szerepet bízott reánk. Ez is egyik tanulsága azoknak a megállapításoknak, amelyeket Budapesten a baráti olasz nemzet nevelésügyi minisztere tett. (s~o~)
Öt évi szigorított dologházba utalták a pesti vagányt Nagykanizsán,
aki a 8-as villamoson egy felszálló utast ki akart fosztani
áldozatai és hogy pénzt latolt a pénztárcájában és ez késztette arra. hogy (ismét * kíséreljen--.
Mivel Vass Imrét a kanizsai törvényszék\'utalta be a szigori-tott-dologházba, Vasst erős fedezet alatt Nagykanizsára szállították és itt állították a tör-vénvszék büntető tanácsa elé.
vass Imre itt ismét »a régi vagány volt. Tagadott körömszakadtáig és ugy védekezett, hogy a vádhatóság képviselője js mosolygott. De mindén bőbeszédűsége nem használt \'semmit*. Zallóka József vallomása eldöntötte a pert. Az idősebb ember szemébe mondotta a vádlott »zscbcs< -nek, hogyan jött utána fel n villamosra, hogyan nyúlt bele zsebébe és hogyan ragadta meg ö a kezét és adta át a rendőrnek.
A bizonyítási eljárás befejezése után dr. Birkás Géza kir. ügyész szigorú büntetés kiszabását kérte a javíthatatlan zsebr tolvajra. A bíróság bűnösnek mondotta ki Vass Imrét — mint visszaeső bűnöst — lopás bűntettének kísérletében és ezért őt ismét szigorított dologházba utalta, amelynek legkisebb merve 5 esztendő. Az i lelet még nem jogerős, Vass Imrét két szuronyoA fegyőr vitte vissza cellájába.
Vass Imre 10 éves, köllsei születésű budapesti bördiszmü-munkás. Eddig kilencszer volt már büntetve Nemrégen feltételes szabadságra került a három és féléves szigorított dologházból, amire a nagykanizsai törvényszék elítélte Vass ismét Budapesten ütötte Fel sátrát, noha Budapest területéről annak idején kitiltották. Hiába volt a szigorított dologház. Mikor Vass ismét szabadlevegőt élvezett, kitört belőle a régi Vass Imre. A l\'odmanitzki-utea egyik villamosmegállójánál nézte a járó-kelőket, amikor* megállott elölte a 8-as villamos. Egy idősebb ember szállolt fel épen a villamos lépcsőjére. A következő pillanatban Vass -- nfrégi megszokásnak engedve — előre nyújtotta kezét és a felszálló utas zseléébe nyull. Zallóka József — igy.nivlák a hírhedt peSti zsebes kísérleti nyulát — azonban a felszálláskor megérezte, hogy idegen kéz kotorász a. zsebében, vasmarokkal megfogta a kezet és felhúzta magával a villamoskocsi belsejébe, ott lármát csapott, rendőrt hívott és így került Vass linkre ismét a régi kedves ismerősökhöz : a rendőrség emberei elé. Persze mindent beismert. Elmondotta azt is,.hogy figyelte
A Providentia Biztosító Részvénytársaság 1940. évi mérlege
melynek alapján átvette ennek » visz-szUcsaiolt területre cső üztctaSomá\' nyál- lízt az, állomány átruházást a, ni. kir. pénzügyminiszter a kárbízto-silásl ágazatokra vonatkozólag már jóváhagyta, íz élei biztosításra vonatkozó jóváhagy;... Ózonban csík óikkor k(">\\«lkeühetik uiujd bc, ha az ételbiz-tosilási (Ujtartalckok felezel i érUSeei-uek a román társaság részéről Leendő átadása államközi megáűapodás általi szabályoziatik. Remélhetőleg erife mielőbb sor kerül, ami annál inkább kívánatos volna, hogy a Dacia-Roma-nj.t regi ii/.MfVk\'.i inenlöl ciöbb az életbiztosítási ágonatbin is ogy tekintélyes és megbízható magyar biztosító i.ii-.-.-i-. h,i,.i[ juthassanak végleges kapcsolatba. Addig Is, amig az lUet. biztosi\'ások átruházása megtörténhet, » |)aci.t.]t(,in.i])i;tn;,k u ni. kir. pénzügyminiszter áltai jóváhagyott erdcUy-reszt képviscJöjf intézi a regi főlek ügyeit. (0
Változás a Zalamegyei Gazdasági Takarók-pénztár vezetésében
A /.alamcgyei (iazdasági Takarékpénztár vezetésében vÜUozás tort ónt. Osicrtxiichor József, a péittintézet eddigi igazgatója, hossza és érdemes s szakmabeli körökben is kihmíiüii méltányolt szolgálat után nyugalmiba vonult. Ixilkiisnieretcs tisztviselője volt mindenkor intézetének, nyugalomba is csík megbecsülés tísérl. A ZaUunegyci i;a/.<|asági Takarékpénztár igazgatósága most saját kebeléből Gyömörey István róldbiriokost, volt országgyűlési ttén-viselőt, 11 takarékpénztár igazgalöság-i-nak tagját dekgáft.* az byézel veffJlc\'-sévcl járó teendők elvégzésére, Gyö. tnörey István az altalaiiosun megnyilvánult bizalomnak engcd\\e, a megbi-zaiásl elvállalta, (íyömörey István kevés szóval do tana) több maradandó értékű csctcko.!ctlci hanosa évtizedek óta a keresztény közgazdasági éniMce. zéxnck s ebben\' a feladatkörben Is az őt jellemző önzetlen edaadáwt és figvszerclettel, valamint u pénzintézeti ügyekben 1>Ő tapasztal itokkin felel meg 0 szcmélyélicz fűződő bizalom-leljes várakozásnak.
Hői lalalpn Sandái
„a, színes textllfejjel
P 6*80
Hllténytnél (Fiit2.)
nniit pritnioiáns, papság ós hivCk együttesen énekeltek szívből és leiekből, »z első keresztények áhilalával és együttérzéséül,-. I
Valóban nigy nap vo\'t, amilyent csuk az Isten alkoMt-
pünkösd volt a lelkekben.
(B. R.)
KI képviseli a latin kultúrát Középenróban?
A magyar-olasz barátság szép ünnepnapjai ezek, amelyeken Budapest Örömmel üdvözli Botfai olasz nemzetnevelési minisztert. A két nemzet oktatásügyének érdemes vezetői sok kérdési megbeszéltek, ami a két baráti hatalom oktatásügyét és ifjúságának nevelését közösen érdekli, a látogatás azonban politikai esemény is, hiszen ez alkalommal ismét bebizonyosodik, hogv ősi, évezredes szellemi és politikai barátság fűzi Magyarországot Itáüához.
A látogatás politikai jelentőségét teljes mértékben kifejezte az a lelkes hangú pohárköszöntő, amelyet Holtai olasz miniszter Hóman Bálint üdvözlésére válaszul elmondott. Érdekes, kiemelkedő része az olasz államférfi beszédének az, amelyben a tudós tárgyilagosságával és a római kuliura méltóságának tudatában megállapította, hogy Középeurópában Magyarország a latin kuliura és a.nyugali kereszténység igazi képviselője ^és hordozója. Magyarország — mondotta —- magáévá tette a keresztény latin római és renai-sance Olaszország legtisztább ériékeit és azokat m egte r in é ke-nyilöen terjesztette Kelet felé. Aíeginutátkozott cz a barátság Magyarország részéről annak a nyugati civilizációnak megvédésében, amely századokon át kizárólag olasz volt.«
A történelem márványtábla!-\' ra való megállapítások ezek ! Mert amit Bottai olasz nemzetnevelési miniszter mondott, nem egyél), mint a magyar nemzet év ezredes kulturhivatásának elismerése. Ezeket a mondatokat az évszázadok folyamán gyakran hallhatta a világ különféle formában, mindig vezetésre hivatott magyar emberek szájából. Mert a magyar nemzet fennállásának, szellemi és politikai életének a nyugati latin kereszténység felvétele óta mindig a latin kuliura adott erkölcsi és szellemi tartalmat. Magyarország sohasem feledkezett meg arról, hogy latin kultúra és latin szellem nincs Róma nélkül. Mindig büszkén vallottuk és hirdettük, hogy a római latin kuliura és a nyugati kereszténység védőbástyája, előretolt harcos csapata vagyunk.
Ezért a hivatásért, ezért a magasztos feladatért az évszázadok folyamán sok áldozatot is hoztunk. A magyar—latin szellemi közösség ós kapcsolat nem elmélet, távoli sóvárgás, mesterkélt eszközökkel keresett dekórum, hanem vérrel, évszázados harcokkal megpecsételt reális valóság. A magyar földön léjí-teny-nyomon található római emlékek mutálják, hogy ez a lőld már a honfoglalás előtt ror mai terül el volt, A népv.ándor-
Az intézet a ujapokb in {tartotta meg czévi rendes közgyűlését dr. ScilovszVy Tibor m. kir, titkos ianácsoK, a Mr. gyár .Uialános Hitelbank ;iWlnökének elnöklete alatt. A társaság ax ritmnlt esztendőben is tetemesen nö\\elie dlj-Ifűvételeil, amelyek tíllO-ben !V,C-f)7.:i 10 pengőt lettek ki, szcmt*ti \'az ezt megelőző évben kimutatott 4,788.537 pengővel, igea megnyugtató képet nyújt az intézet jn\'-nzűgyi nobiliUsa, amely .főképen a bankbetétek igeii\'lekínlélyes összegében jut kifejezésre. Az intézel az összes tartalékok busás dotálása
után 126.227J3 pengő tiszta nyereséget mutat ki és részvényenként 1.50 pengő osztalékot Tizet részvéh>*scuW?k, ami megfetei az alaptőke fi százalékának;
A keleti és erdélyi országrészek visz-szacstttoHüával a társaság ezen nj te-riilcine is kiterjesztene thuködését és Kolozsvárott, Nagyváradon, Szatmnr-némoiilyen és Marosvásárhelyt nj képviseleteket átütött M. iízenkUfrl a társaság szerződéses megálls!|>odást kötőit a Dacia-Románia Általános Biz-tositó Társaság román intézettel, a
A Thuróczy színtársulat
meghosszabbította kanizsai vendégjátékát
A N\'ogy kanizsán vendégszereplő Thuróczy színtársulat e hé1 elejére tervezte buwuelőadásait, wndégjáti;-kál azonlian most meghosszibbiloila négy nappal. Sajnos nem azért, mert tul nagy a közönség érdcklfidóse, hanem »zért, mert kö\\etkező állomás, liejyére, nyulára nem ulflzh-it előbb csak a jövő héten. így a Thuróczy sdPtársuiat még vasám,tp es,tlg N\'agy-kanizsán rti>rad és igy alkalma to>z a közönségnek, hogy ömnagána.k is. kellemes szórakozást szCiezw a sziné-szoknek is kellemes emléket szerez-zenek.
UNGER-ULLMAMN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAOYKÁNIZSA. ,m
Ctaauo\'i Magyar Kőolaj Riazvanylirtaság nagy-a|9IBillli1 kanlzaal kapvlialata é> bizományi raktára
Kedvezményes adótétel mezőgazdasági olajok.
(öAtaa közlőn*
lf*l. június 23,
¦égek gyógyhelye. Állandó szakorvosi Tol ügyelet, űiétw tonyha diéiAe nővér veseiéaével. .* Cursa Ion-él tőrömben zene, láncI (idill
Strand, tllkör ¦ és lodetl lUrdö, Hjwr-rnefcstxaod, (Imnnal fürdők, ivókára apa-, veaari jíyoruorbotoííük. ríjízóre.
Tarka1 kacagó műsor
Többel \'kaptunk, mint ametiy-nyit vártunk. Különösen meglepett, hogy a Thuróezy-társulat — etülően az eddigiektől — egészüli más, szalonképesebb műsort állított be és tónust használt. Ugyanis ha eddig egy fővárosi társulat lerándult ím ¦• vidékre-, vagy pedig valamelyik Társulat tarka, kacagtató est--tel kedveskedett, egész más tarluimat és tónust használt. Do sokszor nem volt tekintettel a közönség egy iragy részének ki-vánságára és tekintetére : amely nem Kívánkozott > pesti ízű h-ttixlár-escjiicgék után, Thuró-czyékaál egész más légkört találtunk: Családi müsorL Oly összeállítást, amit szívesen nézett \'és hallgatott végig mindenki. Tehát lehet mulattatni, lehet nevctlctnd, lehet szórakoz. tatni —: a UragU tónusa, nélkül. Tlíuróczyék, mcgmulalták. A minthogy ismélellen volt alkalmunk megfigyelni decens játékukul, amely nem élezett ki,, sőt .sokszor tompított a szerzők szövegén. Ismét Thuróczyéfc javára billenti a mérlegel.
Pőrfí Mihály nemcsak mint szellemes bemondó, de mintelőadó \'és énekes időszerű dalaival és -zamatos, kedves mókáival sok derűt szerzett. Már puszta megjelenése a szinen\'tapsvihnrt váltolt ki. A "Tavasz^ cimü játékban Mikéi Lili, Vörös Ilona, Mászcy Lajos és Deák Lőrinc szép, érzelmes játéka érvényesüli. Miitídegyikiiek kijutott a. tapáttól. Az Adóbnvallás c. humoros párbeszédben Pórfi és Mczey \'jeleskedtek. Bartók .Iii-lia érzelmes magyar dalai szívhez szólottak. Sokat mulatott a kdzAmégj Késruárky és Árossy. vjkxraitinátn. Petliö Zoltán dala a nagy mtnéemrM, megéudemeU-sikert aratott. Torma Auguszta vklnui dalainak iskolázott hangijából sok köavei lenség t-sendült ki. Vörös Ilona Babits és Ady verseket adtott elő a szerzőmön^ danivalójának beleélésével. Mi-key Lili sjiép előadókészséggel Villon-verseket szavalt. KI a jobfr színész c. bohózatban Pórfi, Somkuthy és Pethfr jeleskcd-tek. A TrnnipU c. tréfában Pórfi, Bódy KAzsüés Mikcy Lili kellettek sok derüllsétíet. Erősav Mária melodrámáival kilüni.
A közönség pompás jókedve ráragadt a sziuészekro is és volt hangulat, jókedv és óriási taps, amiből mindenkinek bőven kijutott. Derekasan meg is érdemelték színészeink és ífju Kaszás Ovirin karnagy a sok tnp-sot. O
Imda Hírei
MA, HÉTFŐN ESTE Márai nagysi-kerü. színmüve, a KALAND vfln itito-rö>3, F.z az utolsó prózai bennitató, aÁT^ryeii Thwócay Gynla, Bálnt Anni, Somkutiiy és Deák játszák a fő5DB-t epe kel
Hfitl mUaor
HfiTFÓ: KaJand. KKDD: Reng é* mód.
s/.i.*;no.\\: Kaland.
CSÜTÖRTÖK: Felwásj PÉNTEK: Kaland. SZOMBAT: KloliW uéni. VASÁRNAP" D. U. KlotiM néni VASÁRNAP ESTE: Klotiíd néni
WsiwifsmilHláitonl (muraközi) darabos príma minőségű
BARNASZ-ÉN
házhoz szálfltva 4 P raázsánklnt. Szagtalan, nagy kalóiiáju, I tizeiéire kiválóan alkalmas, kevés hamuval (:gö szén.
Kapható: mi
Or. Bodat Károly
bor- ét faértékesHö cégnél NagYfesniata. Vőctny-u 6 Tel. 119. M..I UiruM ha téli ¦¦¦¦ét I
fankerflfett oszóverseny Kanizsán
Szombaiou és vasárnap tartodák meg a tankerületi úszóversenyt Nagykanizsán, ahol — sajnos — o*»k u kanizsai középiskolák képviseltették ma. gukat. Henri kívüli teljeiiUnéiiych nont voUak, állag jóT szerepe* a gimná-ziuin éti a kiw.sU\' leJtni aszógárriája.
Hészlclos eredmények:
100 gyorsúszás: 1. Benkrt 1.2»). 2. (iaranivölgyl 1.20.1. 3. Molnár 1.20.1.
Izgabuns verseny, végig foj-fej mjBÍ-MU kúntolem. Az idők a swzon rSEjéV liez kójKi«l jók. ReoWí teHotséjptj szívósan küzdött, de stihuan javiiauia keli. (iaj-anuö)(0\'i nyugodt, szép csu-púsokkal úszva győzicsuelt látszott, de a liajráb\'.iB nem tud fokozni. Mojnár szintén jó versenyző lolretn*. ha komoly cdzésl»« állna.
leO\'m.cs melM 1. Tóth kör. 1.30-.5. % (iereucsér kor. 1.32.4.
A két «<--«> között nagy kuziloiioin wU- perenaséí a \'áv eJe^én vaaststt,
de a végén széli sima liuzávokkal fcluyomult Tóth az t:Igört*ösódö> rSJfcra fele ellen biztosan njerl. A fiatüj Tóth ideje vidéki viszonylatban jó s áz idén kfrobbanó sikcreVet vánink töle:
61) in. os mell: 1. Vidonyi gltnn 10. 2. IWgbull ker. IMA. :t. CwHk** ker. l.frí,
Vidonyi lelietsúgos. Bajdadiu. meg. látszik a rendszeriéiül. PdzÓS, n»arf «z elején még iftlénycaon vr/etélt, a végé" azonban meghalt ,
06 m.^rs gyors: Mnbirir ker. -17.11. 2. Uoflenrieder giinu. 18.00 .1 Taniai
1. gimnázáum.
33 m-es gyors: 1. Tanssl l. gimn
20 8. 2. Uogenrk\'dcr giinu 22.1. 3. Lalin gltmiázium.
Tarnál ideje rigyclcinremélló. Szór-galma« odaéwet lUmy jövője Idict. Iktgcrrrietter sHhisa: jó.
33 egyharmad mell: t. Tornai H. gimn. 29.1. 2 Sáfrán giraa. 30.8. 1 Sátori gimnázium.
t\\ legkisebbik Tornai jó idői Ussva sunán nyert.
33t.rn.-ea hát: i. sáfrán gimn 252.
2. Latin gimn. 28.1. 3. Ko\\áos polgári iskola.
Sáfrán a {,-,hbi versenyére Uirtdé.-kolva is siiiiún győzött. Az idők jók.
SftiOOrAs vCS^esváltál 1- tliniiiázuim (Vidonyi, üaxamvólgj\'i, lürsohner) 1.10.1. 2 Kereskedelmi (Uenkő, Tóth, UukáKz; 18.1.
Vi»p-Wó:
Ktrtsktúeimi— Gimnázium. 5:1
Verette BlHcra. a kerislák (hosszabb gyerekek lévén) a sekély vixben nagyobb áUókópesséfSjr1 birtak s kir verekedtek a győ/ehnel A gimnazistáit teljesen rossz lakUkáml !..1.1,^1 mond.
va :iii(\'-lkfi!, játszottak. Mind U saját kapujuk előtt csonortnsnltrtr, :dwlwlt, ltogy szét hí éled váratlan támadásokkal kisérk\'iezlck volna
Vasánwj) a MUfUE dékt)\'uaat krni-liilének 16 ti lkára, dr. Scliuácdt Sándor :
osztotta ki az érmeket. A verseny rendczésééri Holló János toAiovelési tanári keh mcgdloséniünk, Sfld minden sportágat fánitlnitatlmi ugylmzgatom-mw felkarol. . í
A zűrzavaros idők szelétől Téltcbirtk eddig városunk usaáspoltjafc Aki ¦*¦/.¦ m-íiitu végignézte a tehelségas liitalok felvouuiásiU, megalégedési.tA ádki|>il-hoiia meg, uogj- « sjK)rlágbun ncni kell tartani pangásUÜ. l^íkcs \\cze|6k, lelkes \\erscnyzŐk viszik tovább az clfi:lök örökségét. Bár a régiek kózűi sokan szétszörötllak már, az ifjúság tömegeit - báb* a város \\ezefö.<tégé-nek niegértű lájnogoíUisáórt még váitozathiii mérlékbon voiiza e tesl«t lelket 1 .<¦.\'.!tö sport.
A KRAC szép játóicával győzte le as NVTE-t
KRAC-NVTE 9:2 6:1)
A Vasutas csupat vasárnaj) Kaposvárra utazott, hogy a dél.-nyugati kerület egyik legjobb együttesével vegye fel a harcot a bajnoki pontokért. Dicsérjük a Vasút vezetőségét, hogy nem keresett kifogásokat elutazásra, mint legutóbb a többi délnyugati csapatuk; Az NVTR csapata nem játszott alárendelt szerepet a kaposvári mérkőzésen. A KRAC, vasárnap a legnagyobb formáját játszotta ki és méltó bajnoka lesz a kerületnek. Az NVTJE II. csapata 4 : 1 arányban kapott ki a KRAC II. csapatniuk
Ifjurigi bajnoki
mérkőzések
Sáaka Levente-KISE 6:1 (1:1)
Vezette : Szenté. A kél csapat fcgyelmezcll és sportszerű viselkedése kitűnt. Cíóllövők: Kiss (2), Gödinek (2), Vajda, Hoiv váth IIÍ.. illetve Kuzma (öngól).
Ugénytsrylet— KIOE 2:1(1:0r
Vezette : Ködbitunt. Megérdc-melt győzelem. Gótlövök : Wohl-ner, Andreidesz, illetve Boor.
A Polgári Efyjetbwt
vasárnap déteW a tradtcioiiáiis ven. déghUás volt ismét, mely oikaVjumnii Mtizger István sörgyári igOzfptó volt a umdégláló, aki nobilis íaözékenység. gel látta a fehérasztalnáft Gambrauu hódolóit. Meghitt osaládi hangulat uralkodott a kedves délelőttön, amelyen megjelent dr. Krátky István jxd-gármesier, az egyle* agilis (ehiöke. Ott liliuk a város lársöd:dináre»k élm-járóit szép számmal, A háznagy] tis^ let Keisch Héla töJtölto be uri közvetlenséggel.
ntl 11H 1
loaa^Mt I. miamim
0.45 Tornu. Hírek. KözSSuiónyek. Hangtt-mezek. — Utána: Étrend. — 10 Hirek., — 11.10 Nemzetközi vizjefcő-SBolgálat. — 12 Harangwó. Himnusz. Időjárás jelentés, - 12.40 Ilink. -1120 IdöjeHés, időjárás, és vízállás. jehwMés. — 14.30 Hhwb. — 14-40 Mü-soríamertetés. — Ifi Ariuryntufürak, piáéi árok, élehnlszarúrak. — 16.45 Időjefaé-s, idő járás jelentés, hirek. — 17 Htrak szlovák és ruszin nyelvan. — 10 Hirek magyar és romén nyelv*v - 21.40 Hirek és időjárásjeiciilés. -23 Hírek német, olasz, angol és francit nyelven. — 21 Hirek.
Szombat ti a B y e n
a Szalézl Intézetnek
van,
ahonnét a liuk a polgári Iskolát, gimnáziumokat és a kereakodelmt
litkolát látogathatják. Az lutornátuHba vidó f«l vitai az Iskolai feiraiáaok alkalmával szokott történőt, amely teonrbathB-
lyen Jwlwi 2S in lesz. KSrjaa tá}M«ztaMt I IBM
Clm: Sxaléxl Utánt, Sx*mkalk*ly.
BUDAPIiST L
10.20 Dr CiOál Zot(úu előadásj. -10:4ö Divatiudósilas. — 12.10 Jíendfir-zenckar. — 13.30 HciWMnann Sándor lánczenokai*. — 15.20 Hegedűs Miklós hegedül. — 15.10 Háziasszonyok be-szélgotJiek. — 15,55 Gergely I-iszló zongorázik. — 115.10 Gyermekdélután
17:15 A közellülési szolgálat körié-menye. — 17.30 A Hádió Szalonzenekara. ~ ig.30 Felolvasás,.— 19.30 Magyar iióiacsokor. — 20.10 A Pécsi öreg Iliákok vidám estje. — 20.J0. Vers, zene az utazásról. Közreműködik Si raoiifíy Margit és Uray Tiv-adar. -22.10 Ilanglenrezck. — 23.25 Mursí F.lek cígányzeoekara.
BUDAPEST II.
t7.30 HuszJu hallgotóiokjiak. — 18 Mezőgazdasági félóra. — 18.30 Hanglemezek. — 19.30 Felolvasás, 20 Hírek. — 20:20 A *> lionvé«l gyalt>H-ezreíl zenekara. — 21.20 Felolvasás.
— Naptár: Juniua 23. hétfő. Rom. kat. Ediltrud.. Protestáns, Zoltán. Izrael Szi von hó 28
OSUtröő nyitva refgtl 6 őrátől asts 4 arabi (héttő, szerda, péntek délután «¦ k«U«a mim. nw oKknakl.
Elsdtéfltési papír
Schless Testvérek
mindkét azletéban.
(Folytatás a 2, oldulról)
Jelentós sikerre) bombázta a német légihadern a Krimi félszigeten lévő Scbastopo) katonai berendezéseit. Az északi-tengeren egy -iOOU és egy 1000 tonnás orosz hajót süllyesztettek el a németek.
A német kormány külön közleményben közölte az ÉszakL-tenger veszélyes hajózási zóná-ját.
A német- román parancsnok ság első hivatalos közleményében közli, hogy vasárnap hajnaltól
A bukovinai hegyektől a Fekeie tengerig mindenütt megindult
az előrenyomulás. [Ijabb jelentest-kel a szükséghez képes) adnak ki. A hadműveleteket általában titokban tartják. A német repülök sikere azonban már igen jelentős.
Helsinki jelentés szerint vasárnap reggel 0—7 óra közölt kezdődött meg északon az ellenségeskedés. Szovjet repülők követlek el a határsértéseket s a partvédelmi berendezésekre bombákat is dobtak. Északon finn hajókat is bombáztak, de eredmény nélkül.
Anglia ellen is fokozott légiharc folyik
Berlin, június 23
A német légierők az éjszaka több déliuigliai kikötői támadtak meg. Különösen Soutlianipthont érte- súlyos támadás. Több mint 2000 kiló gyújtó és ro\'mlKiló bombát dobtak ti kikötőre, amelynek tüzét később a francia partokról is jói leheléit látni.
Az angol gépek Köln ellen kíséreltek meg támadást. A némeick a lámadó géi>ek közül llet Jelöltek. A Csatornában kél angol hajót süllvesz-teltck el. \\
London, június 23
A német re|>ülők az éjszaka lléi-angüu több kikötője ellen intéztek támadást. A támadás több cuvberuídozH-
tol is kövelelt. Sok helyen tűz keletkezett.
A háború egyéb eseményei
« német-orosz ellenségeskedés melleit szii\'ie d törpül lek. pedig Szíriában tovább tartanak a harcok. A legérdekesebb esemény, hogy a franciák kiürítették namascust és északabbra uj állásokba vonultak. Nem sokkot később «z angol csapatok bevonultak Dumascusba. A libanoni részen a franciák viszont visszafoglallak Abu Keniall. Foglyokat is ejtetlek. A francia kézbe került angol foglyok száma már 1500. írok félőt egyébként uj géiiesiielt angol osztagok indultak Szíria ellen. _ . (
London figyelmeztetése: Oktalan minden reménykedés
London, június 23 Az angol fővárosban a német-orosz ellensé^eikedés hirc az első piBPnat-ban nagy lelkesedést kellett, csakba-mar azonban elszálll az első öröm éS kevésbé bizakodó jelek kerüllek túlsúlyba. LondonlAn ma már nem titkolják, iiogy bolsevizmus étlen indítóit háború gyen^iti Uz amerikai és angol belső fronlot. Különösei] zfl-var etekinletben flz, liogy Finnország és Románia js a szovjet ellen támadt. Az angol kormány épp\'.czérl a Reuter iroda iáján figyelmezteti a közönséget,
bőgj\' "incs helyén semmiféle remény-kedés. ; i
„A szovjet hajóhad jelentéktelen**
— mondják az amerikai tengerészek
Wasliinglon, június 23 Az Associated Press jelentése sze. ríni amerikai tengerészeti körökl>eii hangoztatják, hogy az .orosz liadilon- j gerészei jelentéktelen és\\egyáliatúltfin \' nem ké|>es lekenni a Piarcot a német badiiengei-észellel szembHn. A szovjet hajóraj tonna számra nem kicsi, de hajói teljesen elavultak és a német erők melleit jclniléktefea.
Japán gyors német győzelmet remél
Védekezés az ejtőernyősök ellen
A lakosság figyelmét felliivták arra, hogy tarlani lehet szovjet ejtőernyősök támadásától. Ezért a tokosság köteles azonnal jelentést t*nm, ba ilyen támadást észrevesz. A közvetlen veszéévelhárítás a katonák feladata.
Nagykanizsára elrendelték a légoltalmi készültséget
Az országos rendelkezéseikéi kapcsolatban Nagykanizsán is elrendelték a légvédelmi készültséget. Kováos Nflfcíy Pál főtanácsos, légótlajmi parancsnok falragaszok utjá" oktatni ki o lakosságot « teendőkről iégíveszély esetéio és szükséges tudnivalókról. A falraga-szókra nyomatékosan fclhivjuk a közönség figyelmét. A rendőrség szigorúan ellenőrzi a telt intézkedések vég-rehajiását. 4
Kereszt a képviselőházban
A mai ülésen elfogadlak az elnöknek «zt n javaslatát, hogy na összeférhetetlenségi javaslatol 27 lagu pártközi bizottság tárgyalja Je, Mcskó Zpltán indítványára az elnök kijelentett*, hogy saját hatáskörébe" elhelyezteti a Ház üléstermében a keresztet. Ezután a 30-os bizottságról szóló javaslat tárgyalását folytatták. . »
Alsólendval hírek
A KORMÁNYZÓ születésnapjai Ai M.lcndvfl nép* ifi ünnepi külsőségek közölt ülte meg Elöjő oste ilt ls zenés, fáklyás felvonulás votl Szerénáddal a katonai parancsnokok \'akásu eJÖtt. majd másnap az ünnepélyes szentmisék ulán. amelyeken mindenütt megemlékezlek n ]jcfcelsŐ Magyar érdemeiről, ünnepség és közö; ebect volt, amelyen ugyancsak llortliy Miklós korníányzót éllellék és érdemeit méltatták.
*
A VÖRÖSKERESZT bizoltság meg. alakult Alsóüendván. Az atikiin közgyűlésen báró líiedcrmanu Imréné országos kiküldött is megjelent a kaionni parancsnokságokon és a helyi vezetőségen kivü\'- A vendégeket Dervolics Elemér községbtró üdvözölte, majd báró Hiedermann Imréné főrneghizotl ís*»«rir"e a Vöröskereszt célkitűzéseit. A bt\'|egá|X)lási tanfolyamra azonnal 60 leány és asszony jelentkezett. Megválasztották a vezetőséget is. Ivinök \'lett l)erv»llcs Elemér bíró és özv. TomkB György né, alelnökök: Rcfltán IslvAgi plébános, Skalícs Sándor lelkész, Siftár liézáné és nucsirs Arpádné. Gondnok: Szép János, pénztárnok: Szép .lenö, tilkár Italler nezső, jegyző Pojbics Károly, ellenőr: Ncnbancr .lózyef.
SZÍNESZEK érkeztek Alsófend vára. Az első magyar színtársulat, nniely 23 év óta magyar darabokat játszik, a Töváry társulat, amelyet Alsőiendv.i népe nagy szcto:ettel és íeikce léssel fogadott. A színtársulat a Legyen ugy mim régen volt, a János vitéz, a Nótás kapitány, Tokaji aszú, Sárgarigó fészek, Megjöttek a szabadságos huszárok, stb. darabokat tfizte műsorára.
A REGÖSÖK is a n«]>okb:m jártak Alsólendván. A levente otthonban és a Korona nagytennében tartottak két este rendkivül nagysikerű előadást. Az alsóiendvauik a feiüejthetetjen éffmény-ért, amelyei a regősök szer0p!-és-e okozóit, virággal és borral telt butyko-sokkal kedveskedtek a magyar ruhás regösöknek. Műsorukat az olsólend-vaiak is bővítették: magyar ruhás leányok szavallak az egyei műsorszám mok közölt.
; s. s.
Név- és születésnapokra
alkalmi ajándéknak
oserepes és levágott virágokat, osokrokat
egész Őven át vehet m régi
Petermaan kertészetben
Bálhory-ntc* Jf. 16H
Htm fcUitÜHlc!
,- Az oroszok ha;alma« tü-
IJJS. H, jj] | zérségi előkészilés ulán
1-—-1 a Ijeduchowtól nyugatra
álló volt kassai 34. közős gyatogvzrO-det támadták. Ijcngycl Andor liszt-lielyctles, géppuskásszakttszparancsnok, egyjdeig a n. Század lüvészárkálKjl tüzeli a táinadó omsz.ikra, amikor azonban azoknak támadása hirtelen a szomszédos 12. század ellen fordult, [tfrancs bevárása nélkül gépjniskájával atroliant\' a \\<szélyczletelt sz/izad kör. veiébe s oirnan tüzelt. Ekólbtfl egy n közvetlen köze!l>en lecsapódó orosz gránát ellomCtte a géplogj-verl és annak állványát összetörte, Lengyel a súlyos robbanásból felocsúdna, kiku-jtfria betemetett géppuskáját és »z dpUBZlull állványt hevenvészve össze, rakott gyep téglákkal pótolvu, folytatta " lüzelésl, jóllehet ua-cáu ,és kezén sO--\'^sütést szein-edett.
Lengjél tiszthelyettes már ezt ntcg-\'\'lő/.öiog is a kárpáti téli csata Idején " Menilova magaslat ellen intézeti támadás alkalmával tímagnaló bátor-í-úgávid adta tanújelét, itg>- hogy méltán érdemelte meg a személyes vitéz. •ség legszebb jelképét, az arany vitéz-frígl érmet.
Tokió, június 23 Japán katonai körökben érdekesen "ítélik meg az eseményeket. Azl tartják, nogy a szovjet kerülni fogja a hatarmenü harcokat és igyekszik beljebb csalin, az ellenséget. Miután azonban az orosz nagyvárosok és azipa-ri központok közel esnek a német határhoz, az orosz termelést és utánpótlást teljesen megbéníthatja a német haderő.
Japán körök véleménye sze-rinl Németország ü milliói embert tud fegyverbe állítani és 15.000 repülőgépet tud harcba-állitani a szovjettel szemben, mjg az csak ti millió katonával és 7000 repülőgéppel rendelkezik, t-
Mindenl egybevetve, Japán gyors német győzelmet remél.
Japán kormány-nyilatkozat várható
¦Tokió, június 23 A japán kormány a császár elnökletével rendkívüli tanácskozásai után valószinüleg kormánynyilatkozatot ad ki.
Azruj helyzetről a tokiói angol nagykövei háromnegyed órán át tárgyalt Ohasi helyettes külügynunisz térrel.
Svédország biztonsági intézkedéseket tett
í Stockholm, június 23
A király elnökletével államtanács volt, amelyen elhatározták, hogy Svédország továbbra is semleges kivan maradni. Bizo> nyos biztonsági intézkedésekéi azonban elrendeltek. A szabadságos katonákat is berendelték. A hajókat visszahívták a svéd\' felségvizekre.
Belsd zavargások Szovjet-oroszorszagban
StOOkboUn, június 23 Ideérkezett liirek szerint a Szovjet-hez csatolt Eszter szagban már zavargások törtek ki. A szovjet hadsereg csak véres terrorral tudta leverni u zavargásoknak.
Moszkva, június 23 A szovjet a birodalom Jegtólrfí helyén eiraadettc " badiáHaiwtot. Minden hatalom a vklékekcu a. kutoivU
vezetők kezébe került. Mindenütt baci i tör vény székeket állitoliak fel. Az ea-gcleilen katonákat, a fogoiyszöktetőket és a rendbontókat azonn\'l haditörvényszék elé állítják.
Jelentkezni kell a németországi oroszoknak
Berlin, június 23 A németországi oroszoknak 2-1 órán belül jelentkezniük keH. Vonatkozik ez a régebb óta Németországban élő volt oroszokra is, akiknek je\'enleg nmea állampolgárságuk.
MI újság a Budapest Élelmi-szernagy vásártelepen ?
A Magyar Vidéki Sajuttuda&ftá fővárosi jelentébe szerint június 12-tői lti-ig az előző Héttel siemben a vá-gotlharomfi felhozalda epnelkedett, viszont az éJöl>arornfi és a tojásfelliozti-ial csökkent. Az élőbaromfi piicon a nagyobb érdeklődés hatására az árak áltaiáhun 10.30 fiBérret^ cmeCkexitek kiló\'tkénl, csupán a rántonivató csirke ára csökkent 10 fillérrel. A vágottbR. romfi piacon a rucájára 20, a lud áru 15 fillérrel emeAkeleit, úszott u tyuk ára 10, a csirke ára pedig .\'Í0—35 fillérrel csökkent. A tojáspiacon «z árak változatlanok, A zöldség"- és főzelékféléknél a kalaráb ára 13, a Tejes káposzta ára Ki fillérrel csökkent, viszont a par:tj ára 20, az ujdön\'XÍg-paradkJsom ára pedig őO fillérrel einelke.\'ell. A gvniniöíosfé\'ilékn.ul. « zÖJd-egres ára 5, a kerti nemesített szamóca ára 10, a cseresznye aja 50, az; erdei szamóca, ára pfrlig 160 fillérrel emelkelett kg.-kéJil. E l>ét»a m»rfje:ent ujdonságkéul a ribizke 00-130 fÜté-res kezdő áron. JjQ
I Jégverés előtt biztosítsd termésedet!
Brauohltsoh vezértábornagy Keleten. {Foto R, D. V.) *
Német és román katonák Őrzik a hidakat (Foto R. D. V.)
Nagykanizsa megyei varos polgannesterétöl.
ÍÍ13/KÓ. 1041.
Tárgy ; Befőzési cukor-utalványok kiosztása
Hirdetmény.
A befőzési cukor vásárosára Jogo-t.itd utalványokat a közellátási hivatal június 33-28 kőzött fogja kiosztani a kuzgoiiyi-utuii és Hunyadi-utca sarkán levő népkonyhán. Az összes Igénylők a beadott levelező-lapokon értesítést kapnak, hogy melyik napon és hány Arakor Jelentkezzenek az utalványokért Nyomatékosan kérem a közönséget hogy a kitűzött időt mindenki pontosan tartsa be. mert a torlódás csak Igy kerülhető el. A levelező lapot az átvételhez cl kell hozol egyrészt igazolásul, hogy nem Illetéktelen személy veszt át az utalványt másríszt csak a levelező-lapon levő szám alapján talállak mén bárkinek is az utalványét.
A befőzési cukorutalványány névre szélé utalvány, amelyen a vásárolható mennyiség 1b fel van tüntetve és hozzátartozik egy postatakarékpénztár! csekklap Is, amelyen a vásárlás előtt a kilónként 1 pengő adóösszeget a postán be kelt fizetni. Az utalványt bármelyik cakorárueJtásra Jogosított ke-reskedöae! be lehet váltani, de osak akkor, ha 1. a csekklap ellsmerő-szel-véuyén a posta bélyegzője tanúsítja, hogy az adóösszeg már be van Űzetve, 2. lm a csekklap elismerő-szelvénye nincs leszakítva az utalványról. Nyomatékosan figyelmeztetem a kereskedőket, hogy olyan utalvány, amelyről a csekklap ellem érvény-szelvénye le van szakítva, nem válthatók be, még akkor sem, ba a szakítás vonalából meg Is állapitható, hogy uh hoz az utalványhoz tartozott
Az utalványok átvételekor be kell diktálni, hogy kl-ki melyik cukorkeres-kedöbél akarja megvásárolni a befőzési cukrot és a cukorért legkorábban Július 2-én lehet elmenni az Illető Üzletbe. Jüllue 2-ikára mlndegvik üzletbe aányi cukrot fogok Irányítani, ahányan oda iratkoztak. A cukorkereskedök a cukor felvételezése céljából a közellátási hivatalban elsején Jelentkezni tartoznak, á közönség periig az utalvány átvétele és a cukor kfauása közti Időben tlzesso be a postán a csekkel az előirt adót A cukor rendes, kilónként 114 filléres árát természetesen az Ötletben kell fizetni.
Nagykanizsa, Í941 Június 21,
Polgármester.
Ofcsénhjjot máaamczümti ymtkozhatik
Gyűjtse a
umlhulladéhot,
sok pénzt kap érte
Szabd Antal
Ffi-ul 5. siám. — Teleion 91.
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 húnapra is a
DRÁVAVÖLGYI.nél
SugAr-ut 2. <»
Hirdessen q Zuloi Közlönyben
kerül többe
a ZALAI KÖZLÖNY,
ha bejelenti nyaraló címét A kiadóhivatal portómen-tesen küldi utána bármely belföldi nyaralóhelyre.
SKQbafcAnyt keretek eiseléra. Horlhy Miklóa-ut 19 m. ™\' \' 1JM
Egy intelligens llut tanúiénak felvet TutlS ItnyképéiMtl műterem. 1878
«list keret, eaetkgWékSTTl. Cím ¦ kiadóban. 1819
adás vétek
Vlamanlaa kazal , gép 6a sátürpony-vak olctód kaphatók Kelemen Rewö résnél. 18Í7
JtHlAgnmlt éé minden mai gumihulladékot vetlek legmagánabb napi áron. Cavelkó gumllarltoniem. Fó-ut 4. 1857
Egy haunált, Jókaiban lavo gyermek uyu.tkoo.il olao iitan eladó. Sukulja. Kownth-tér 14. 1832
Laaottahal kádak kaphatók, M«»r-tanonc fizalétael vagy klttttóvia felvétetik. Iloflmiiin kiiUrmeiler, lélhíi »¦ 18(4
bútorozott szoba
KUlönbeJáratu axépen bularawmtl •¦lka vliveutékkel Juliin 1-éJe kiadó Hoithy Mlklóa-ut 16. L emelet. 1877
UK^Oz^mtELYigáo
KaMaurakéo lakélt, khelóleg tartó-szobával, keretek amanaba. Jakab poala-löUezt, ISpoata. 1888
t\'OLIVIKíM Ná\\FIL*r-Kiadja: „KUzgazdaiégl R T. Kaaykanliea".
Felolóe kiadó: Zalai Király. Nyomatott: a „kBigazdagigl ll. T. NaaykanUaau
nyamddlilMB NaflykasUaaa. (Nyomdáért telel i Zalai Káraly.)
81« e>Wj«m 142 ((ám.
N«gjk.fllm, 1W*. Jflata J4. kW.\'*^
ám 12 fill,
ZALAI KÖZLÖNY
>OtlTI IC A ! NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlttt Lwjo*
í-lüllzctéul ára: egy hóra * peesA 4(9 fillér, Sxerkesztfiéégl ta kiadón fwrtalí U&oai 71 ak.
igazi népvédelem
Páratlanul nagyarányú mun-ka, eredményekKörvonalul bon takoztak ki abból az előadásból, amelynek során Kerexztcs-Fischer Ferenc belügyminiszter ismertette az Országos Nép és Családvédelmi Alap ós végre-hajtószerviónck, az Orsz. Szociális Felügyelőségnek munkásságál. Keresztes-Fjscher Ferenc hangsúlyozta, hogy a nem karitatív, hanem termelő .szociális tevékenységnek nincs szüksége reklámra, de a társadalom érdeke, hogy megismerje a kormányzat üyirányu ténykedését.
Az 1010. évi XXIII. le, amely élőire bivta ezt az Alapot, není maradt pápirosintézmóny. A (>0 millió pengős költscgvelési keretből il millió pengő jut gyermekvédelmi célokra, ti millió pengő a sokgyermekes falusi családok támogatásai szolgálja, 117.5 millió ]>engö pedig a szűkebb értelemben veti családvédelemnek jut. Az Alap itzidén ;ő ezer kertes családi házat építtet és ötödrélmillió peuigöböl arra érdemes szegény családok ál-tatállományát teremti meg, illetve egészili ki. 2 és fél millió IMJiigö a háziipar bevezetését sc-giÜ elő s külön egymillió pengőből juttatják földhöz azokat a sokgyermekes családokat, a melyek önhibájukon kívül élik a nincstelenek nehéz életét.
Az állam tehát még a mai neliéz körülmények között is egészen hatalmas Összegekel fordít erre az igazi népvédelem-re, de ahhoz, hogy a magyar társadalom legszélesebb rétegei jussanak emberségesebb életkörülmények közé, ahhoz a társadalom egyetemes segítsége is szükséges. Ahhoz, mondotta a bel ügy miniszter, hogy az évszázados ntegpróbáltalások nyomait ellünttisaük iés népünket valóban alkalmassá legyük a nagy történelmi feladatok vállalására, nem elegendő a halóságok együUmüködése. Liliből a felemelő munkából a társmhi-lonmak is ki kell vennie a maga részéi, türelemmel, segítő szándékkal és önkéntes munka vál-: toláséval.
Az Orsz. Nép és Családvédelmi Alap, illetve, az Orsz. Szociális Felügyelőség nem kari-\'atjv, hanem gazdasági eszközökkel dolgozik. Termeszeiben juttatott kölesönökkel a megso-riilcttek Önerejének, és munkájának bekapcsolásával kívánja az erkölcsileg egészséges, do anyagiakban szűkölködő sok-\'fíyermekes magyar családok, Megélhetései megteremteni és, hiztositani. Igen széleskörű munkája, az Alapnak az is* a \'nelIyel megíercmtetlc a. néVán hónapokban á falusi napközi "lllionokal. Ezer inngvar falu\'-
Siázkilométerei előretörénei több helyen az orosz csapratok hátába kerültek a nőmet gépesített
Az első két nap 1200 szovjet repülőgép pusztult el, Bresztlitovszk, Vilnai Lfvov és a Pruth egész szakasza német kézen
Litvánia és Lettország lerázta a szovjet Igát ás kiverte a vörös csapatokat A magyar kormány megszakította a diplomácia viszonyt a szovjettel
A nap diplomapiai vonatkozású eseményei közül kiemelkedik üt magyar kormánynak az a döntése, amellyel megszakította a diplomáciai viszonyt Oroszországgal.
A magyar-orosz diplomáciát szakítás
természetes következménye az eseményeknek, minthogy Magyarország csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez és még azt megelőzően aláirta a Berlin—Róma és Tokió köztlét-rejött komnúntcm elleni egyezményt is. Az elhatározás igy abból a tezoros kapcsolatból fakadt, amely Magyarországot minden vonatkozásbari á tengelyhez füzí. Németország elhatározta, hogy megszabadítja
a világot a vörös bolseyizmus-tól. Magyarország\' \'fái" tudja, hogy mit jelent a vörös uralom, hisz 1919-ben saját bőrén tapasztalta ezt; épp ezért hiszi, kívánja és biztosra veszi a német1 fegyverek győzelmét. •¦ Szófiából közlik még, hogy a német kormány kívánságára
a szovjetoroszorszdgi német érdekek védelmét a bolgár külképviselet vetje ál.
Bulgária egyébként rendkívül hálás, — Írják alapokig hogy Berlin visszautasította a Bulgária ellen támasztott szovjeligé-nyeket. A szófiai rádió is hangot adott ennek a hálának és üdvözölte a német hadsereget abból az alkalomból, hogy megkezdte a vörös ellenség elleni harcot. 4>
Litvánia már lerázta a szovjet Igát
Ismeretes, bogy a szovjet azzal az ürüggyel, hogy a balti államoktól támaszpontokat kérést vesz át, alig hogy e (követeléseit tcljcsjtelték, csakhamar megszállta mindhárom balti államot és azokat az ott lakó nép megkérdezése nélkül, sőt azok tiltakozása ellenére Szovjetoroszországhoz csatolta. Azóta is gyakran érkeztek hírek az or-* szagokból ellenforradalmi megmozdulásokról, ezeket azonban véres terrorral a vörös hadsereg elnyomta. Most, amidőn Né* metország fegyverrel indult a bolsovizmus letörésére, újból alkTUinasnak látszott az idő,
Iiogy az elnyomott kis> balkáni-államok vissza nyerjék szabadságukat. Tegnap már jelentettük, hogy Észtországban vérhe-folytották a felkelést, Litvániának azonban sikerült az, amit Észtország szeretett volna. A kaunasii rádió közölte, hogy Litvánia felszabadította magát\'a szovjet iga alól. A házakra mindenüti kitűzték a nemzeti\' lobogói és a szovjet erőket kiüz^ ték, Stockholmon át érkező-hi-»k is megerősítik, a húrt, hogy-az ellenforradalmi mozgalom kivívta a győzelmet és elűzte a szovjet erőket.
A német repülők 1300 orosz gépet pusztitdHU&Ah
kat intéztek a szovjet hadállá-
Bcrlin, június 24 A német repYdök erős harci\' kötelékei ismét nagy támadátso-
sok, a páncélos oszlopok . hátsó összekötő vonalak ellen.
Sikeresen avatkoztak be a repülök a földön folyó harcokba is. Több hátsó páncélos oszlopot, két közuU hidat, tüzérségi állásokat semnn\'sitetlck meg a stukák.
Róma, június 21 Slefani iroda berlini jelenté* se szerint a németek már az első nap jelentős térülőtöket foglaltak cl. A nagy összeütközés a német és orosz főerők között küszöbön áll, bár a németek több helyen áttörték már u védelmi vonalat. A jelentések helységnevekéi nem közölnek, de tény, hogy a- német\' haderő felülmúlta a nyugati nagj offenzívában elért eredményeket.
Rendszerint jólórtesült Lörök l)ől származó értesülés szerint, bár hivatalos és pontos adatok még nincsenek, az eddigi jelentések szerint az első két napon kb. 1200 szovjet repülőgépei!*
Íiüsatitoüak el a német repülök. A-gfőbbiét a repülőtereken sem miíiitették meg: Volt\' repülőtér, ahol egyotloit gép 85 repülőgépet semmisített nuig. A német repülök a páncélosok ellen\' is sikerrel harcoltak. A szovjet óriási tankokat vetett harcba, a melyeket a stukák felülről könnyen eélbuvehettek és elpusztítottak. Ott, ahol az oroszok nagy gépesített osztagokat vontak össze, a német támadók az újfajta lángszórókkal támadnak, így a németek máijiaz első két napon jelentős sikereket értek el.
IOO kltamétaratr mt&f-Mréft«ftlmiirtdeÁ<m a*owJ«t terftffeten
Budapest, juni,us 21 A IVsl külföldi szerkesztőségeinek értesülései szorinl- a nó-
ban, ezer napközi otthonban gondozzák a mezőgazdasági munkások gyermekeit. Az otthonok nemcsak felügyeletet, d» egészséges teljes napi,ellátást is jelentenek.
A Szociális Felügyelőség rövid fennállása alatt is mánkén szép, komoly eredményekre imitálhat. Tavaly ősszel, szinte ahu piliísa pillanatában résztvett \'a leszerelt katonák loglalkozlaláj
sának megszervezésében s bekapcsolódót! az árvizek kövel-keztébenösszedült házak lelépi-téséíivk irányításába is. A Felügyelőség rendes évi munkaterve mellett ezekszerint a szükséghez képest más, országos szociális feladatot is vállal, s nünden erőt igénybevevő mü-ködésélMn páratlan eredmény-uyel oldotta meg a szervezési, pénzügyi, jogi nehézségekéi.
Keresztes-Fis eb er Ferenc bel-ügymioiszter Bonczos Miklós államtitkár ko;lwriiüködé.$évef az Orsz. Szociális 4Felügyelőségben olyan inilitaintézmonyt teremtett,\' amely minden vonal-kozásban megállja -a: helyét.
Egy uj hivatal születelt, olyan hivatal" amely a mindennapok szociális szukséöreléJt-\'elégíti ki. Segil és nevel., \\(s-~o-~)/
ZALAI K6ZL0WV
1941. lunlai 24
Inltas 6-án hajnalban át kell térni ii illést túlsó oldalára
BÚTORT M
szaküzletben . . ..,
Gábor műasztaloanál
vagyati vagy rendeljen, HagykauÍEBS, Váro^feix pjdeta.
met—szovjet háború ha. madik napjáu a iiémet csapatok min-deuütt szovjet területen folytat* iák már lendületes előretörésüket.
A zürichi Der Tag jelentése szerint a németek kipróbált módszerükkel máris több helyen az oroszok hátába kerüU tek. A gépesített csapatok előrenyomulása helyen kint már meghaladja a 100 kilométert. A német csapatok nagy előrenyomulását igazolja a szovjet tegnap esti hivatalos közlése, a mély szerint a grodnoi és a krisztanipoli kerületekben a németek több helyiséget elfoglaltak. A szovjet jelentés beismerj, hogy \'Kaunas irányából Vilna és Tünszk irányába törnek előre a németek és már elfoglalták Breszlitovszkol is.
A német előrenyomul áis most .Vladiamir—Volinszky, Vravo-ruska és Brodi felé közeledik.
A Román részen Renit ésBol-grádot foglalták el, mindenütt átkeltek a Prulh folyón és tovább törnek előre a Dnyeszter felé. ,
A német repülők sikeresen bombázták.- Leningrádot is.
Litvániában nemzeti kormány alakúit
Budapest, június 24 A Pest berlini jelentése szerint a német fővárosban olyan hírek terjedtek cl, hogy a litvániai felkelők a szovjet erők ki-verése után azonnal megalakították a litván nemzeti kormányt.
Lettország ut megtámadta a ezovjetet
Észtország és Litvánia , után Lettország is fegyvert fogott szabadságáért. Százezer lett fogott fegyvert az ellenforradalmi megmozdulásra, birtokba vették a fontosabb pontokat és ma már mindenütt támadják a szovjet helyőrségeket
Bomlik a ezovjet
Berlin, június, 24 A német hadvezetőség bevezette, hogy részleteket nem közöl a harcokról, csak ha már egtt-egy támadás sikeresen befejeződött, a szemtanuk jelentéséből azonban máris kiderülj hogy az ellenséges terveket széttépték és a védelmi rendet js megbontották. Egész Szovjet-* Oroszországban különben is ked vezőtlen hangulat lett úrrá. Kreml urai borzadva látják, hogy a szovjet bomlása megkezdődött. A belső arcvonal megbomlása csak ugy szomo-* ruan érintette a szovjet urait, iránt a vörös hadsereg számukra váratlan kudarca.
Hosszú Idő óta fekvő betegek a régbevált, tisztán természetes „Ferenc József keserflvixet nagyon szívesen isszák cs annak gyors, biztos és mindig kellemes hsínailó halasát általánosan dicsérik. Kérdezze meg orvosát!
Budapesten és a környéken a „jobbra bajts
Hosszú évek óta halljuk már a hozzánk .érkező külföldi vendégek M agy a ror szagot Őszintén dicsérő szavait. Barátaink és idegen országbeli látogatóink azonban mind gyakrabban vallják be, hogy kellemetlen meglepetés érd őket az országhatáron. Minden idegen panaszolja az Európa szemeben furcsa, .elmaradott, sőt »börzasztó« különlegességet : a \'balra hajts* irányú közlekedést.
Mert
az európai szárazföldön kivétet nélkül mindenütt jobblrányu közlekedés van már,
csak nálunk nem. Részletezni sem kell, milyen keserves éber figyelmei, mennyi kellemetlenséget nyugtalanságot és állandó közlekedési veszélyt jelent valamennyi külföldi számára a. mi »megfordított* hajtási rendszerünk. Legalább olyan kellemetlen ez nekik, mint ahogy Magyarországon gondolnak mosta jobbra hajts*-ra. Viszont nem kívánható, hogy Európa alkalmazkodjék Magyarországhoz : természetes, hogy nekünk kell inkább vállalni az uj rendszer pár hónapos megszokásának a nehézségeit. Annál is inkább, mert Nyugat és Kelet közt talán
soka sem játszott még az ország olyan fontos gazdasági és közlekedési össiekötö szerepet, mint ma
s régi közlekedési rendünk már érezteti hátrányos hatását a nemzetközi forgalom szempontjából.
Ezért határozta el a kormány, hogy a \'haitása] irányt megváltoztatja és a régij »balra hajts, jobbra előzz* helyett a •jobbra hajts, balra előzza elvét vezeti be.
Bevált külföldi példák szerint nálunk is
először vidéken rendelik el a jobbra hajtást.
A fővárosban csak később kerül erre sor. Vidéken ugyanis aránylag kevés akadályba ütközik a most már sürgetően ese-\' dékes .áttérés, s agy jóval előbb végnehajIható, bár az országutakon, a városokban és falvakban is .igen sok átalakítást, kell végezni. Viszont Budapcs-
csak novemberben kerül sor i" bevezetésére
ten a bonyolult villamosvasúti hálózat, a nagy számú autóbusz és a kompUkáll forgalmi berendezések átépítése, legalább további 4—5 hónapot vesz igénybe t
Vidéken, vagyis általában az egész országban, tehát
július 6-án hajnali 3 órától kezdve már a Jobbra hajts, balra előzz" lesz kötelező.
Az áttérés időpontjául azért választolták éppen a vasárnapi hajnalt; mert — egyes kirándulóhelyektől eltekintve — vasárnap van mindenütt a legkisebb forgalom, hajnali lí órakor pe: tíjg az előző napi ójj\'clij \'forga-\' lom már elcsendesedett, a reggeli közlekedés meg alig indul még. Aki gyalogos, kerékpíros, szekeresgazda, teherautó vagy személygépkocsi ebben az időpontban mégis az utakon akad1, baloldalról egyszerűen áthajt majd az ut jobboldalára. A napi közlekedés pedig csak fokozatosan árad el az utcákon és igy lassanként, menetélesen kóny-nyebben megtalálja majd1 mindenki uj közlekedési irányát — a jobboldalon is. Remélhető, hogy ilyen módon az áttérés clso nehézségei nem okoznak komolyabb fennakadást.
Budapest és közvetlen környéke azonban csak november 9-én illeszkedik be az ujf közlekedési rendbe. Ebbe a körzetbe tartozik mindaz a terület, a honnan jelentős napi forgalom irányul n fővárosba. A kéiltaj-tási irány határvonala az utak
MÉRLEGEK
ujuk ém használtak
minden célra legolosóbban kaphatók i 1SM
Frank mérlegOsern
Lötwö«-Wr t/a. Telefoni 509.
lavitáwk iltelesitosiel.
kevésbbé forgalmas szakaszát metszi, mindenütt ugy, hogy az irányváltásra messziről figyel, meztető jelzéseket előre jól fel lehet majd ismerni.
Természetes, hogy a közlekedésnek ilyen megváltozott rendje igen sok kérdést vet\'fel. Közönség és járművezetők egyaránt egész sereg uj feladattal találják magukat szemben. S az átalakítás és annak megszokása nem is mehet máról-holnap-ra. Alaposan át kell ezért gondolni, mi mindenre kell majd vigyázni. Mert
„vigyázni* kell elsősorban, óvatosságra és megfontoltságra van szükség legfőbbképen,
hogy a nekünk szokatlan, uj forgalmi irányba beleilleszkedjünk. Erdekei is mindenkit, tudnia is kell mindenkinek előre,-hogy hogyan fest majd ez az átmeneti probléma, micsoda átalakulásokkal fogunk találkozni mindenfelé, amerre járunk, milyen uj szabályokat kell szem előtt tartani és állallában : mire kell leginkább ^figyelnie majd a közönségnek és járművezetők nek, különösen a megoszlott rendszerű átmeneti időszakban.
Ezeket a fontos kénléseket a következőkben sorra mind meg világítjuk ezen a helyen, hogy a közönségnek ezzel is lehetőleg megkönnyítsük a nehézségeket, amelyekkel kétségkívül eleinte meg kell majd küzdenie..
ü nagykanizsai rendorbiré 3000-3000 pengő pénzbüntetésre itéite a Köpetein butoi»«<eég két tulajdonosáig
mari az 1B39. évi IV. te. ellenére kanizsai flökOala-tOkben értei ml sex) munkakörben alkuim azték Waldmann Ernő nemkereaztény tisztviselőt
Érdekes ügy foglalkoztatta a nagykanizsai, majd a soproni rendőrkapitányság kihágási bíráját, í
Ugyanis a soproni Kopslein butor-cég. amelynek több fióküzlete van az országban, igy Nagykanizsán a Horthy Miklós-
1836
JUNIUS 24
1941
Ma 105 éves
BERÉNY JÓZSEF ÉS FIA
ÉKSZERÉSZ-CÉG
NAGYKANIZSA
A BIZALOM ÉS BECSÜLETES KISZOLOAUS EREDMÉNYEI
ulonis! helybeli fiókjánál 1939 év május hó 15-től értelmiségi munkakörben alkalmazták es 1910 ifcbruár hó 26-ig alkalmazásban megtartotlák a nem-keresztény Waldmann lírnS tisztviselőt Évi l\'MO pengő illetménnyel, anélkül, hogy a 7720 -1939. M. E. remMet 51. h ának 8-jk bekezdésében foglaltaknak egyidejűleg ele.""! tettek volna.
A dolog kiderült ésmegindiilt az eljárás a Kopsten-oég kit tulajdonosa, Lukács Laszlóná született Kopstetn Maria39év«s. soproni bútorkereskedő és Hollós Rezső 45 éves, soproni ba-torkereskedö ellen. A vád szerint a cég két tulajdonosa a* értelmiségi kormánybiztosság határozott utasítása \' ellenére megtartotta Waldmann \'Erna tisztviselőt.
A rendőrbirói kihágási tárgyaláson, amit Sopronban tartottak meg ahol a két.\'terheltei kihallgatták, Lukácsáé azzal
¦¦,*Vl.-,fcntua 24
BAIAI BOZLOHY
v^k^zett, hQgy \'
a nagykanizsai fiók vezetője UiuiBzt Károly, tehát ő felelős a törvényes rendelkezések betartásiárt.
Hollós RezsÖ képviseletéhen dr. Ifollós Jenő ügyvéd Jelont meg, jiki szintén ügytele bűntelensége! hangoztatta.
A lelek kihallgatása után az ügy iratait áttelték !1 nagykanizsai rendőrkapitányság kihalási osztályához, melynek\' bírája a jegyzőkönyvi, adálok alapján tegnap hozta meg ítéletét.
Bűnösnek mondotta ki. \'Lukács Lászlóné született . Kop-stein Máriát és Hollós Rezsőt az 1039 íévn IV. te. 7. §. 2. pontjába ütköző jós ugyanezen le. 25.*é. 2. pontja szerint minősülő kihágás ban (és azért mindkettőt 30 napi elzárás mellőzésével egyenként és fejenként 30GÓ—3000 pengő pénzbüntetéssel sújtotta.
Indokolásában kimondotta .a rendőrbiró. Hogy az 1039. évi IV. te-17. §. 2. bekezdése értelmében az ipari vállalatban, tha az értehidségi munkakörben foglalkoztatott, alkalmazottak száma lfi-nél kevesebb, de -I-nél több, legfeljebb 2 nemkereszténv alkalmazott lehet.
1939 év relső leiében érlelnvi-ségi munkakörben foglalkoztatott Ö alkalmazott közül 3 néni-¦keresztény volt, szabályellenesen-alkalmazott Waldmann Ernő figyelmenkivül hagyásával; .Már maga ez az.állapot kihágástképez. A végrehajtási rendelet 51. utolsó bekezdése értelmében az előirt arány elérésének módozataira útmutatást a kormánybiztos ad, de a tmm-\'kriajdö a kormánybiztosi intézkedés bevárása nélkül is köteles, a törvény rendelkezéseit végrehajtani. .1939 május hó lö. napján az 19,39 évi IV. te. rendelkezései már érvényben voltak, tehát már akkor, alkalmazkodni; kellett volna. * - \\
Terheltek ebben az ügyben kérdéssel fordultak a kormánybiztoshoz, honnan azt a. felv.ilá?, gositást kaplak, hogy a rendelkezések \'értei ménen némkeresz-lény alkalmazottat \'nemkereszténnyel pótolni nem lobot és mégis mi nden nek el lenére i\\ némkéresztériy helyébe alkalmazóit Waldinanti.-lürnő nem-kereszténv iiszivisehlt • alkalmazásban 1940 február 2fi-ig megtartották.
Nem fogadhatta el Lukácsnó azon védekezését, hogy. az üzlet vitelével Nagykanizsán Gunszt Károly üzletvezetőt drizta AWg és ő felelős a lörvónyesírehdel-kezesek betartásáért, mert a 7720—1939. M. E. renddel 48. íj-a értelmében bejelentéseket a munkádé, a vállalat tulajdonosa köteles megtenni. Ö fele)ős,a bejelentések szabályszerűségéért as. A terheltnek vannak Sopronban, Békéscsabán és Nagykanizsán fióküzletei, azonban ftz egész mégis csnk egy vállalat és az egész vállalat mulasztása-! ért nem felelhet a fiókvezető. v\\ változáni kimutatásokat is: együttesen terjesztőitek fel és azokai ne-m Guuszl irta alá és a .mostani kihágás olbirálásásiál sem lehel a nagykanizsai fiókol\' kikütönilnni\' s annak üzlelveze-löjél felelőssé Lenni,, meri .
az üzletvezető ténykedéséért a tulajdonos fatetős.
Sulyosbitó körülmény, hogy az EMK kifejezett kimondására, hogy nemkeresztény alkalmazottal nemkereszténnyel pótolni nem lehet, mégis mindennek ellenére a törvényellenes állapotot nem szüntették meg, hanem csak a második felhívás
Inkc kézségnek szép, üfaeóo vélt a Kéaztt Dezső apostoli föjvgysö, a veszprémi székc.skáptulau mgyprépost íáoak alapításából 11)12—14 ben épült Jézus szive templom felszentelése. A megyéspüspök dr, Lángmár Lipót ka. iioiiok kíséretében érkezeit Ijjkéfe. Ott volt az alapító [íauzli neeüő is, va-laminf dr. Solymár István ¦nagykanizsai, Lierkovics Imre kerületi, Less .Iii»os csurgói esperes, Kiss György kaposvári prépost és a környék papsága, vezetői és hívei. A BSentelést dr. Czapik Gyula megyéspüspök végezte, majd az azt követő\'közös ebd-
(MNt3 A földrajz Ázsiához számit J« Sziriúl. Európához nem tartozik, ez bizonyos, "azonban nem is Azsln Szíria tulajdonképpen Kelet és Nyugat ha.
tárterülete, Arculata mmil a két viliig
vonásait egyesíti, a puszta fóMhöz-ragadt, de büszke -beduinjaival még Ázsia, -Damaszkuszban és Ueiruthban azonban már •európai étet, ha nem is a legjobb éüetanben vett, tle mindenesetre euröpaias szíik-mmíi étel ifiktől. A sivatag évezredes, clpusztiUiaiuUan knraváuutain a keleti nyugalommal baktaté tevék melleit modern autók zugnak el. A Libanon .eldugott tavacskáiban őskeresztény elemekkel vegyített pogány sokasok uralkodnak, (te a még három milliónál is kevesebb lakosság kulturális idényeinek kiolégi-téaérfil három egyetem gondoskodik. Szíria a kút xÜ&íg ftütözöpontja, uz ellentétek hazája, Ezek az ellentétek, az itt találkozó érdekek olicméteí nyomják rá bélyegükül Sziria történetére is. Hzck határoztak meg egy. kori nagyságát, ezek adják inog mai polilikai jelentőségét, do özeknek kó-szónlieti azt a tömérdek szoremcíiél-leuséget is, amely a torlénotani «?őtli idők honiályéiói taizd\\e sfirü egymás-Utánbea rázúdult.
A történelem nem ismer katasztrófát, népeket mozgató eseménystftt, akár a közelebbi szomsisédsághtin, uikár
dtézliez vétele után.
Sulyosbitó, hogy az "ÉMK határozott utasítása ellenére tőr-^yellenes állapotot -fenntartottak, sőt azt kijárással állan-dósitani akarták.
A rendőrség az Ítéletet a/knai napon kikézbesitétte mindkét el itéttnék.
I Az ítélet még nem jogerős.
den méltatUt a sztrény, «to l>ökezri attipitó véfdátadó érdemelt.
Vasárnap volt a templom búcsúja
ragyogó szép időben, mclyio á .környékből és a zaljszélb<">l több ezren seregiét lek össz«. Nagykanizsáról Is népes zarándoktai indult a Jézus Szho plcbán la lemp lomból Az ünnepélyes nagymiiét Kmizli Dezső, u putrlárka kom nagypré[>osl énekelte fényes BMpi segédlettel, a szcnüjoszédei mise közben dr. I\'ozsgay János nagykaulzsni liütanár, délután i>cdig dr. I.Okay László teológiai tauár tartolts.
távol Míurónában vagy Azsí;i belsejében, ¦melyeknek hatását Sziria vuht, milyen módon n« érezte yolna. \\ sun\'iJr Jiódiiók, az akkád Sarrukln, a Mbikml Hammurábi a iiégy világtáj országánaks azaz világbirodalmuk megatapitásáíiak utján Szíriát tekiu-totlék az első Jópcsőnuk. A Iwtiia nagyhatalom," mají! n riciyót .él?oíjteAó Asszíria itt csAtáxott I^ijitommal. Az akkor ismert világ mcgeimVn iájáért. Erre vonulták á\' 0 perzsa királyok\' óriás-hadseregei Görögország ellen, erre vezetett N\'agy Sándor utja is India felé. A seteukidák alatt Szíria megismerte a görög kultúrát, mftjrf rövid virágzás után a roncai khsiik-má»yolá.st is. Időszámításunk etsŐ századaiban a kereszténység eg>\'ik szellemi középpontja lett, majd az izlám árasrtotta oi. A koiosites bál>o-ruk elszenvedése után török kézre\'kO. röil és löíO-ig, Szíria történetéhen szokBüanul hosszú ideig, nem is cse-rólt gazdát. Közben azonban Akkou Dalai alatt Napóleon is megfordult — ez volt a kereszteshadjáratok óta első találkozása mai uraiviüf a .frondákkiit, — majd az egyiptomi Mofaointníed Ab hótlitó szándékaival kcllett mogküz-dcaiíe.
Szíria sorsában a világluíboru sem hozott megoyugvást. Az egyesűit an-gol-fraiicia haderő elszakította ugyan
évlz gyógyfürdő
a Ksroas Fsstetlos Untdtlsm FardSlgat6iágáH*k saját kezelésében.
Rbeuma-, izom-, Izületek, cauz-boteg-Bégek gyógyhelye. Állandó azakor-vosl felügyelet Diétáé koDyha dlőtaa nővér vezetésével. A Carsalon-étto-
"rembéo \'tene, táncl Grill 1 Strand, tükör- és tedett fürdő, gyer-mekslrarid, thermattürdők. tvÓKdra epe-, vese-, gyomorbetegek részére.
az összeomlóit Törökországtól, de. ésak azért,\'hagy még wíüjád íl*aii kiszól-gáltassa a nflgNdiataJmak ixHítÜtai játékénak, liár Anglia előzőleg Hnszcbi mekkai seriffnek tett ígéretében a jö~ -vendő iiOgy arab birodalomnak \\«ló átengedésére kótclezle magát, IMG-baa a titkos Sykes-Píkot egv-ozmérryben frftnela érdekterfiletrwk Umepte ei. lízután Anglia egyedien gondja íermé-szetescn francia szö\\etséfíOiénok kijátszása lett. /Uigliánttk az ilyen stratégiailag nugy jelentőségű lerületek meg-Bzerzésére iráayuló törekvésében Szíriára nagj\' szükstSge lett voJnu. IÖ19-ben szabad kezel igért érlo a franíáák-nnk AaMóiiábun és Ormétij-országban, tehát Uúnyomótag török ueinzotíségu területeken. Fnwtriaország azonban at. látott a szítán és nem afcurtu a fnui-cia-töcök ellentéteket tovább reszáteni. Anglia ugyanabban az évbea kénytelen\' volt ujabb egyezményben megerősíteni Frontjaorwság szitiai jogait.
Ara \'Anglia kétszeres Ígérete eHSnfins sem tudott a ssu- kéniés ilyen énekemben való megoltíáaábn totffcnyu-goilni. A következő éviién az összes megfirgedlielő és megerqíedltetetten eszközök közölt egyet sem hagyott hasniálüiiimul, hogy a bensZdCtt üi-kosságot a froueia hatalom eüen Izgassa. Hunok a felforgató munkának volt az eredménye a számos druz felkvlés, melyeknek *)\\«rése mindkát oldalon annyi vérbe keriUt. línnek és oz azóta Is szívósan folytatott akua. munkának gvúmölm\'lt ttkarja ma A«glia a Sziría eilen megindított támadással learatni.
Hogy Mennybe fognak tervel sike-rülnl, a közeljövő fogja eldönteni. Akár mUu dőljön is azonban ot a Szíriáért Tolyó harc, a történetem borzasztó örÖks<ígévcl terhelt Szíria n\\ig rtmé\'het tartós megnyugvást A szír nép végzete, liogy nwzgalnias történelmi múltjának inhiden uiozzö-naia mély gj\'ökerekkel él tovább benne. A kis három milliós országban ma busz vflllásreáekezet és nem kevesebb, mbu \'harminc különböző faj vetélkedik egymással. Ez oAnép számtalan pártjával mindig kész eszköze volt «z országért versengő erősebb tiataimak ]>o!ilikai intríkámak és előreláthatólag az is marad. Knnek az országnak sorsát sohasem az W élők, hanem az átvonulok, aj idegenek ha. iározták meg.
(dr. u, 1.)
Nyári divatanyagok,
sxinpampás imprimete,
színtartó strandanyagok, férfiru&a-vóLSxnate,
Amház kész női kabátok
riagykamzsa. nagy választékban
k megyéspüspök felszentelte az lnkel templomot
SZÍRIA
&i. ellentétek országa, két vllag flthözőpontjAn, ahol 30 fa] él 20 féle válásban
BALAI KÖZLÖM
KALAND
Máraí igazi iró. Első színpadi müve, a Kaland természetszerűen inkább ir<Vk nuiuka mamiit, mint színpadi inü. Cselekményről, abban az éri elemben, amelyei a szinilm-aboknái cielekmény-ue.k szokl"k nevezni, szin\'e alig inhet beszélni, a betüö lört^itó ok azonban egymást kö\\etík és ugy zúdulnak, vetítődnek kifelé, hogy hatása alól a nézőtér SOOl BZRbadulllfU. A darab tiszta irodalom. Komoly téma, érett iróí meglátásokkal, egyszerű, .szén feldolgozásban. A darab szinte csaknem végig párbeszédes és lia kicsit hossja. dalnias is Marii rendklvftl érdek feszt-lőon boncolgatja a valóban nem mindennapi beállítású és megvilágitásu drámai magol. \'
A darab magi egy ünnepelt orvos-professzor köríil bonyolódik, akinek fia|«l reieségo szökni késről a tanár- I segéddel. A tragédia érinti az orvos-kisasszonyi is, aki szerelme-, a tjuar. segédbe. Ennek a négy embernek tia. gédiajái fonja egybe a inoic, amely olt ys akkor keid igazán dránuil forrásba, amikor a férj megtudja, Iwigy felesege halálos teteg és m&tfa küldi az éleibe -— azzal, akit szerei. A három felvonás arra nem ad feleletet, hogy mi lesz ezután, sikerül-e a kaland, de tagadhatatlanul olyan érié-kés színpadi alkotás Marái darabja-, amilyen igen ritkán Bkad és amely )cg-in kább talán Hcrt zeg lerene Kék Vókájálioz hasonlítható irodaimi színvonalban, finomságban és mélységben.
Marái rendkívül nagy feladatot ró a színészekre, meri Márai minden mondatának különös jelentőség* van* amit nem lobot egyszerűen csak elmondani-, sajnos, ennek j mgy feladatnak a sziuészi-k nem tudtak minden-bon megfelelni. fippt\'n márt irodalmi, a darab fellélkin tökéletes szereplu-dást kivan, azt pedig éppen a fősze. rtplfl orvostanárról nem lőhet elmondani. A sugó lesése itt már zavarói ig , hat és kizökkenti a színészi is, a nézőt is abból a lelki k upcsotHbÖl, amelyet Máral darabja megkövetel. Más daitfb-nal még elcsúszik az ilyen, do itt udnden mondatot ngy keli elmondani, ahogy azt az iró raegirta. A szereposztást sem tartjuk tnl szerencsésnek. A darát) hősei hangoztatlak, hogy a baj nyílt, Őszinte feltárása scgitlwrt (»ak az ónosnál A kritikus is ezt vallja, amikor őszínién megírja, hogy Deák Lőrinc jobb lett volna Thuróczy szerepeljen. Thyrociy Gyula nem volt rossz, de jobb szokott lenni és éppen a szereppel \\o!ó birkózása miatt aem tudóit belemélyedni abfca, amit Már-ii mondat \\ele. ceák egyébként nagyon jó volt a vidéki orvos szerepében is. Mellette Bálint Annánál és Somkuihy Dezsőnél voll igazán jó kézben a szxnep."Bálini Anna, lui talán nem Ls voll elég asszonyi, Őszintén es Szépen játszott, Somkuthy pedig igazán a rutlnirozott színész könnyed eleganciájával játszotta végig szerepét. Torma Auguszta már nem ért fel Maráihoz, nem tudta megtölteni a színpadot, i>cdig az író mély és súlyos szavakat mondat \\cle. (Miért nem játszotta ezt a szerepel a kitűnő Bartók\' Juci?; Vörös Ilona szürke tllkániö szerepben jó volt.
A darabol a kissé vontatott előadás ellenére élveztük. A közönséggel, amefy csak a színház első felél töltötte meg, leikeson tapsoltunk i5 a színészeknek, bár a taps elsősorban rajtuk keresztül az írónak szólt, *
_ * g. «.)
Heti mŰior
KEDD: Rang és mód. SZERDA; Kaland. (•.SOTÖHTOK: Feleség. PÉNTEK: Kaland. SZOMBAT: Klotild néni VASÁRNAP IV U. Kloli\'d néni VASAilNAl\' ESTE: KlolUd néni.
ItUl. lunim 24_
Holnap este fél 8-kor lesz Keresztes professzor előadása a gimnáziumban
leien teltük, hogy a nagynevű tudós magyar tanár. Keresztes Imre, aki fehér ember áltat soha néni járt bor-UOoi vidékeken végzett kutatásokat, Nagykanizsán tartózkodik és holnap, szerdán este fél 8 órai kezdetiéi a gimnázium tornatermében előadást tart, Az előadásra felhívjuk a közönség figyelmét, mert az- mindenki számára rendkívül érdekednek Ígérkezik, hisz Keresztes professzor olyan vidé-
kekre viszi cl hallgatóit, amilyentől eddig soha még csak nem is olvashattunk, nem is hallhattunk.
Keresztes Imre magyarsága miatt sokat .szenvedett a román uralom Üatl és most Kolozsvárra, családjához vau hazatérőben Rajta is segítünk, ha előadásai meghallgatjuk, líeléj.ötlij nincs, Ótlkéates adományokat kér csak a professzor, hogy hazaulazhisson.
Ismét gyakoriak a kerékpárlopások Kanizsán
A városház kapujában tetten értek egy napszámost, akit elfogtak és bekitértek a kapitányságra
Mészáros László nagykani* zsai napszámos nem \'ismeretiéi* a nagykanizsai rendőrség előtt. A minap délben a városháza udvarán éppen azon voll, hogy egy ptt lévő kerékpárral kerei kel oldjon, amikor telten érték, elfoglak és átadták a közeli rendőrörszomuek.
A rendőrség letartóztatta és1 álkisénctle a Rir. ügyészségre.
Tekintettel, hogy az utóbbi időben mindgyakrabban lordul* r.ak elő ismét kerékpárlopások, a rendőrség felhívja a kerékpárosok figyelmét arra, hogy lakatolják le kerékpárjaikat és fokozottabb gonddal legyenek kerékpárjuk utcánhagyásánál.
Terményeit tűzkár ellen atel6nybixto»ittá« keretében biztosíthatja legolcsóbban !
A kanizsai törvényszék két és fél évi fegyházra ítélte, a tábla jogerősen felmentette a pölöskefői gazdát
Szalui István pölöskefői lakos nemrégen a nagykanizsai törvényszék büntető tanács a elé került vádlottként. Azzal voll gyanúsítva, hogy egy leányt megtámadott és durván bántalmazott. A bizonyítási eljárás be-* fejeztével a bíróság 2 ésMél évi fegyházra itéile Szálait.
Fellebbezés folytán az ügy a
pécsi tábla dr. Boda-tanácsaeláí került, amely megváltoztatta az elsőfokú Ítéletet és Szálai Istvánt dr. Mező Ignác kanizsai ügyvéd védelme után a Bp. 326. §2. pontja 1. esete alapján felmentette a vád alól. "A tábla felmentő itélcle jog-
Meg kell oldani a mezőgazdasági szak. oktatás válságát
A Magyar Vidéki SajtóUrdósító budapesti jelentése szerint az Országos Mezőgazdasági Kamara közgyűlése elé vitéz Uptfly László felsőházi tag rendkívül fontos javaslatot terjesztett, a mely szerint ösztöndíjak kiírásával is segíteni kell a jelcsen végzett középiskolásokai gazdásági főiskolai tanulmányaik elvégzésére. A javaslat indokolása szerint csak a legutóbbi é\\ek-ben és nagyon elkésve kezdtük ei az alsóbb fokú mezőgazdasági iskolák szaporításai, de rövidesen odajuthatunk, hogy még a szórványosan felépítendő iskolákat sem tudjuk majd tanerővel ellálni, mert a gazdasági tanárképző iskola erősen érzi a je\'cnt-kezők hiányát. A gazdasági akadémiákon hasonló a helyzet, a h.?rgatók
száma évről évre apad. 1920-ban pél-dául még 800-011 fdül volt a hatfrgutólc száma s ez tavaly már 3!K)-io csókkent. A mezőgazdasági vonatkozásban nem lelet a tömegeknek magasabb életszínvonalat, jobb megélhetést biztosítani, ha nincs mcgrele\'Ő szánni irányító, aki rávezeti a gazdákat a termelés fejlesztésének módjaira és eszközébe, Éhhez azonban nem elég a kiváló tauári karral és jó felszerelt berendezkedésekkel ellátott sok főiskola, hanem olyan fiatalságra Ls szükség vttn, nmtely ezt a pályát élethivatásnak IckinU. Ma az a helyzet, hogy a fiatalság elkerüli a mezőgazdasági pályát. A IclkilH\'áUiloUságnak keSí tehát megváltoznia, hogy "jra megteljenek a gazdasági akudémíák, a gazoú-
Hép MoxgÓ. WXW Kedden é» szerdán I Guetav FrShlioh ét Charlotte Suea nagy filmje
Asszony i tfizuonalban
(Hamis lobogó alatt) Izgalmas szerelmi tflrlénet a nagy háborúból. - Aktuális híradó.
ElAadáiok köinapokon 5, 7, B, vuar- é> Onnepnap 3, 5, 7, 0-kor.
BAZáR UDVAR,
TiMm S-«5. 16"
Legszebbet :: legolcsóbban !
sági tanárképzőúilézet, legyen elég gazdasági felügyelő, arany- és ezüslka-lászos gazda, Az országos termés állag az ntolsó három évtizedben egy helyben topog s ha sok nagybirtok, sőt közép- és kisbirtok is ezen a téren jobb eredményi Ind felmutatni, mégis a kis- és törpebirtokoknál n talajerő-elszegényedés rohamos lépésben pusziit. Meg keli hál találni « módjai annak, hogy a gazdasági iskolák ineg-(cljer.ek hallgatóval, hiszen nem ken attól tartani, hogy a jövőben elhelyezkedési nehézségek lcnnúiek, mert a helyzet uz, hogy gazdasági szakemberekben igen nagy u hiány az egész vonalon. Az ösztöndíjak hosszú sorával kell láinogaJní a liatalságol- Ebien az irányban már meg is indult egy lársadajmi mozgalom, amely szép eredményekéi mutat. Az Országos Földhitelintézet és a Hangya Szövetkezei a legelsők között ajánlottak fel komoly ösztöndíjakat és remélhető, hogy hamarosan más intézmények is bekapcsolódnak.
ÓRÁT, irja ÉKSZERT, * "ffl SZEMÜVEGET ""SÍ&flrSS1 ZSOLDOS QYULA WibiiIii, iiiain fa liliuiéiiniilmíl.
I\'ű-hi a. {. Korofl.-ui!lodi..l u.mb.n). CliAr.Dgu dr.., tt liliicílavilóuu\'ilicly
Perlaki levél
közli velünk, hogy a muraközi Perlaknak soha nem volt még olyan szép ünnepe, mint a mull\' héten Horthy Miklós születésnapján. Alsó-Muraköz népe. megmutatta, hogy szivében mennyire magyar. Már előző nap többezren vetlek részt a zenés, fáklyás felvonuláson. Minden ház ki volt világítva. A zenés felvonulás, amelyen az iskolások, az asszonyok és a férfiak egyaránt résztvettek, a katonai parancsnokság elé vonult, ahol dr. Sebestyén Mátyás ügyvéd üdvözölte a katonai parancsnokot, tolmácsolva a nép érzéseit. A perlaki asszonyok nevében Pavcsesz Fcrenené mondott közvetlenhangn beszédet, amelyekre az\'ezredes válaszolt. A nép ezután magyar,uió-tákol énekeive másfél órátg járta Perlak ntcait, majd a vezetők még aznap táviratban üdvözölték Horthy Miklós kormányzót.
ZALAI iíöZLÖMV
1941. lünlua 24
VÁROSI SZESZFŐZDE
bornagykaraakadéaa
Uátliory-u. *. Hlfjiuiim Telelon j 3-76.
Raktáron: isr
szekszárdi, báttaszékl sUIcr, továbbá fehér uradalmi oltvány ű borok (10—12% os) 1« minőségben
- EU4á> «iak 50 litw«t fölül. —
Valódi gyümölcspálinka nagyban és zárt palackokbsn
(1933-1939. évi termelések)
Fejleszteni kell a népies magyar ló- és szarvasmarhatenyésztést
A magyar szarvasmarha tenyésztés jó enni menyeivel nemzetközi viszonylatban is komoly megbecsülést és sok elismerési biztosított a magyar állattenyésztő gazdáknak. Lótenyésztésünk főként egyes kiváló magánménesek, valamint az állami ménesek tenyésztési eredményeinek köszönheti jó hírnevét. Népies lótenyésztésünk azonban jgen sok kívánnivalót hagy hátra. Az OMGE mindenre kiterjedő részletes javaslatot terjesztett a földmüvelésügyi miniszter eló s rámutatott arra, hogy elsősorban a lólörzsköny-velés rendszerét kell a mai, fejlesztett kor igényeinek megfelelően átszervezni. Szükség van a lótenyésztő gazdatársadalom társadalmi utón való megszervezésére és a szervezés kezdeti évidben a kormány részéről messzemenő kedvezmények nyújtására éppen ugy, amint az a szarvasmarhatenyészlésnél lör ténik, meri ezen az utón várhaló a népies magyar lótenyésztés fejlődése s különösen ajlris-tenyésztők boldogulása.
Ferencváros az 1940—4!. évi magyar bajnok
A Nemzeti Labdarugó Bajnokságban vasárnap lefékeződlek a mérkőzések. Klső lett a Ferencváros 45, második az Újpest 34, harmadik a Szegeti 32 ponttal. Az NI1 II. két csoportjából a SsYSE (Szeged) és Ijaropart (Budapest) kerültek az eisŐ osztályba, de a visszatért területek két csapata, » Nagyváradi AC és a Kolozsvári AC is Nli első osztáíyn csapat lett.
Eredmények
Ferencváros—Gamma 4:1 (2 :0). Szeged-Haladás 3:0 (0:0). Szolnok—Kispest 7:1 (3:0). WMF\'C— DiMÁVAG 3:2 (1:1). PJektromos—BSzKRT 1:3 (3:2). SalBTCr-Törefevés 2:1 (1!1). KAC—Nagybánya 2:1 (2:1). SzVSE—Zugló 2:2 (1 : t). I.ötnpart—Pereces 3:1 (0:0), Nagyvárad—Újpest 3:o (2:0). UVAC—Postás 3:0 (1:0). DPAC—PEAC 1:0 (1=0). PBTC-SBTC 3:2 (0 = 1) BMOVE-Booyhád 10 :1 (1:1).
— Naptár: Junius 24. kedd. Rom. kat K, J&nos. Protestáns Iván, Izrael. Bzivan hé 29.
Egy nagykanizsai 48-as hadapród hőstette
._ Kimagasló s2enié\'\\"es pél-
I ISIS. 31 21 dájával JelkesiielW ka. I-1-1 tonáit
Dlvjdk József volt nagykanizsai 48. gyalogezredben tartalékos hadapród,
aki n Lemberg környéki Ctebowlcenél volt orosz támpont efieji végiebajtott rohamnál, csak azért, hogy SZQkasza számára u|Ul törjön, szakaszát jóval mejjulőzvo hősi elszántsággal lerontott az orosz drótakadályok közé, ahol Uzok átvágását — milsem törődve a reája zúduló tűzzel — tüstént megkezdette. Esősben azonban megsebesült és harcképtelen nő vált. I talárt megvető személyes példájával azonnal mégis ukkora lelkesedést váltott ki alárendeltjeiben, hogy azok is nekilendüllek az akadályoknak és uzok letiprásn Után berontottak az orosz állásba. Dívjak hadapród eme kimagasló bátorsággal kifejlett lendítő lefolyását, mellyel uz állás cWoglattásál lehetővé lelte, elöljárói az arany vitézségi érem odaítélésével jutalmazták. , |
Eladó Keszthelyen
Sffi-aPerlaky-Yendégia
33U öles területen. - H.i.iobii priváÜakáuufc Ja áUUklUuUV.
— (a főispán szabadságon)
Vitéz gróf Teleki Béla kormánybiztos röispán a tegnapi nuppal háromheti szabadságra utazott.
— (A polgármester Budapesten)
l)r. Krátky István polgármester "bi-vaiaios ügyben Budapesten birtóz-
kíKÜk, l \'
— (Szabadságon)
l)r. Lengjél Károly, a nagykanizsai kir. ügyészség elnöke megkezdte nyári szabadságát. \' ,
— (Hivatal vizsgálat a Idényei járás bhóságon)
Dr. Httúm Ernő kir. törvényszéki elnök a Jelenjei kir. járásbíróságon megejtette a szokásos év végi hivatal és ügymenet vizsgalatot és teljes eilsinc. rését fejezte ki a tapasztalt példás rend és kifogástalan vezetés felett.
— (Te Deum a gimnáziumban)
A nagykanizsai gimnázium kápolnájában holnap rcggei tói í> órakor *\'sz a/, intézel növendékeinek Te ijeumja.
Utána nyilvános évzáró ünnepély lesz,
amelyen kiosztják u jutaimakal és pályadíjakat. Az ünnepélyen a szülőket és az intézet baráljii is szívesen látják.
— (Halálozás)
lllavszky István nyűg áll. OrjlOgy, az OMTK nagykanizsai vajgyáránuk adminisztrációs vezetőtisztviselője ma reggel életének 11-ik éveljen »
budapesti honvédkórházban meghall. Ulavszky a kanizsai vnjtek[*n, tevékenysége közben lábtörést szenvedett, lakásáru szállították, ahol botokig le küdi, uiig súlyosbodó állapota szúk súgessé tette a pestre való .felvitelét, ahol uz egyik honvédkórházban műtétet végezlek rajta. Állapota azonban válságosra fordult, ugy hogy Iflavszky ma reggel meghalt. Temetése Budapesten toriénak. Az elhunyt Nagykanizsán számos barálol és tisziclöl szer-ze|l. Felvidéki származása. Vitéz ka. tona volt, a világháborúban számos kitüntetést szerzet. Családján klvü\' nagy kiterjedésű, előkelő rokonság gyászolja,
UJ fa basnilt iróféptk véUli és eUdisa
írógép átalakításokat
magyar beosztásra a legolcsóbban és leggyorsabban vállalja:
Szleboda lúzsef és Fia
IrágépváUUUt
Hagjkaiiiiia, Pő-nt 8.
HU \'í\'ctefoa : 603.
—\'(Megalakul a Zalavármegyei Egészségvédelmi Szövetség)
Június 28-án délelőtt fél tizenkét órakor, a Vöröskereszt Egyesület vármegyei választmányának közgyűlése után, Zalaegerszegen, a vármegyeháza közgyűlési termében megalakul a Zuinvármegyei Kgészségvédelmi Szövetség. Az cgészvédelem kiépítése és tevékeny társadalmi támogatása, nemzetvédő és országgynrapitó feladat és a hazufias kötelességteljesítés legszebb munkateriilelo. Éppen ezért Özek az intézmények számítanak a társegyo-sületek tagjainak ós a vármegye közönségének népes és meleg érdeklődésére. \' !
— (Uj balatoni állomás-név)
A MAV igozf^tósága értesítette az alispánt, hogy a kereske.tclmi miniszter a budnpest—börgöud--l\'i|K>trai vonalon Zánka—Köveskál és kővágóörs —Révfülöp állomások közölt .a 46. sz; őrház megállóhely, ideiglenes cf. nevezéssé] engedélyezett megáttólicty végleges elnevezését > Balatonszepezd alsó. névben állapította meg.
— (Zalai kis hírek)
A keszthelyi elöljáróság [átvette a kereskedőknél ndállmló készleteket és ezen az alapon az egységes búzalisztből is félkilós heti fejadagot áM-ipitotf meg. Remélik, liogy igy az uj őrlésig biztosítva lesz a kenyérellátás. — Fokozatosan rendbehozzák Tihanyban az automobil körpályát és a pályához vezető utakat is kijavítják. F-lökészitö munkálatok folynak a tihanyi félszigetei körülvevő autóul megépítésére is.
— 21 jclö\'t vizsgázóit sikerrel a keszthelyi gyors- és gépiró iskolában.
— (Felvétel a kehldai mezőgazdasági szakiskolába)
A kehJdoi m, kir. mezőgazdasági szakiskolába az 1941/42. tanévre a felvételek megkezdődlek. Az iskolában gazdasági kiképzést nyernek olyan
yazdailjak, akik szüleikhez, vagy saját birtokukra lérnek vissza, de képesítést ml nagyobb gazdasagokban való elhelyezkedésre és községi tejüzemek vezetésére is. Felvesznek 17. életévüket t>ciöltött guzdaifjakat. Részletes föt-világosi|á,sl a szakiskola igazgatóságától kérhelő. >
ft
Gabona m
vetőmag selectálás
és tisztítás.
Búza, rozs, árpa 8tb. gabona tökéletes osztályozása.
Előjegyzés végeit kérjük a selectalando gabonát mielőbb bejelenteni.
w*tén végtünk.
városi szeszfőzde
Mstfnrkasríxsa, BAthot-y-u< 4.
— (Amerikai magyarok az erdélyi iskolásgyerm ekekért)
A Prohászka "Ottokár utcai háztartási továbbképző tanfolyam karácsonykor, fennállásának 15. óvtbnlulójára a kézdlkövárl iskola sgyerme kéknek pénzt, ruhát, élelmet és tehenet küldött ajándékba. Ma, az iskola záró-ebédjére az Iskola igazgatóéi, Mosson Izabella táviratot kapott Nevvyorkból Alba Ncvislői, az ismert Írónőtől, aki bejelenti, hogy az Amerikai Magyar Népszava szerkesztőség© és olvasataimra a kézdikővári iskolásgycnnekek ujabb tolienére (500 pengőt utalt ót. A jó példa messze tui az óceánon talált visszhangra.
— (120 ezer pengő államsegély a Tapolcapatak szabályozására)
A Tapolca.patak medrének szabályo zását időszerűvé tette a határ tagosi-lása. ])r. Hadocsay László igazságügy-miniszlernek, a kerület képviselőjének közbenjárására a föld mű ve lés ügyi minisztérium 120.000 pengőt adott a szabályozásra és annak keresztülvitelével a szombathelyi kultúrmérnöki hivatali lúztu meg. A termek kiierjednek a mederrendezés mellett az öntözésié is, amivel közel 10000 katasztrális holdnyi rél .szabadul fel: n nemzetgazdaság számára, sőt kertgazdaság létesítésével messze vidékek számára nyílik meg az ujabb éléstár. Je.en!eg Szlgligetlői HHpjskáií» f ilyik a meder kiszélesítése. A részletes munka a tervek elkészülése után történik meg.
Muraezenimártonl (muraközi) darabos príma minőségű
BARNASZÉN
házhoz szállítva 4 P mázsánkint. Szagtalan, nagy kalóriája, tüzelésre kiválóan alkalmas, kevés hamuval égő szén.
Kapható: ,¦ mi
Dr. Boda Karolt/
bor- és íaerlókeHltö cégűéi Nagykanizsa, Vécsey-u. 6. Tel. tíö. ¦sst sac*r*»E« b« téli suaéll
— (Hulátosvégü autókarámbol
Lengyeltótiban)
Vasárnap Lengyeltótiban balálos-végü autókarámbol történt. Dr. Erdős Ödön kaposvári kórházi főorvos autójával elütötte Takács Mária 6 óv«s lengyeltóti kisleányt, nki nemsokkeO utána meghalt. Megindult a vizsgálat, hogy a halálosvégű szerencsétlenségért teraele valakit fekíősség.
I képviselőház Illése
A képviselőház mai üiésén elfogadták a közellátás biztositásról szóáó javaslatot, majd elhatározták, hogyy 8 órás ülésen tárgyalják a következő javaslatokat. McgváiasztotUUi ezután az összeférliciellcnségi javaslatot Ipiár-gjalö bizottság 27 tagját, amelyek kőzöl 18 kormánypárti és i) eUenzékl
Áttérve a 30-os búottságról szóló javaslat tárgyalására, pintér Béta a mostani lánckereskexleleni letöréséi sür gettó és a földkérdéssel liapesobdf.
bán szólalt fel részesebben, _|
jégverés előtt biztosítsd termésedet!
Elsötétitésí papir
kapható: Schless Testvérek
mindkét Qzletében.
FERENCJQ7SEF
KESERŰVÍZ
baiim mottóm
mi, mm u
BCvld táviratok
MOSZKVA árulásáról ir hosszabb cikket Iloscnl.org 11 Völkischer líe-obBchler mftl számában és teszogOzi, hogy a világtörténelem döntő órája következett cl a bolsevizmus eBeni harccal.
CSALADIRTAS történt Mezőtúron. Varga Józsetaé bárom gyermekét (2, 4 és 0 évesek voltak) beledobta a kuiba, majd maga is utánuk ugrott. Tettét hátrahagyott levőiében otzfeoí indokolta, hogy tüdő vészesek voltak és úgyis szcmusétlenck tettek volna, ha felnőnek, í f
A 100.000 PENGŐS Deák téri kassza fúrás tetteseit a budapesti rendőrség elfogta Siba József és Ftíip Jakab Németországból menekültek szentélye-ben. •
AZ ERDÍÍLYI PART közleményt luiott ki Kövér Gusztáv kilépése ügyében* Eszerint való, hogy a Párt és Kövér Gusztáv közt elvi ellentétek vannak, ami egyrészt abból származik, hog>*> Kövér az utóbbi 8 évet külföldön töltötte és nem veit részt tevékenyen az erdélyi magyarság vezetésében, másrészt a zsidókérdésben liberális álláspontot képvisel.
AMERIKA tiltakozott a német kormánynál a Robin Moo-ne elsüllyesztése miatt. Beavatott körökben ugy tudják, hogy a német kormány válaszra se méltatja a jegyzéket.
FINNORSZÁGRÓL többezer gyermekei szállítót lak már Svédországba. A városok kiürítése folyik. *
A JAPÁNBAN élö 3Q.00Q fehérorosz nagy lelkesedéssel vette tudomásuk hogy megindult a tengely a bolsevizmus ellen é? remélik, hogy most majd végre hazatérhetnek.
DONOVEN ezredest, Roosevelt volt európai különmegbi-zottját az amerikai titkos szoj-\' gálát vezetőjévé nevezték ki és előléptették.
ANGOL repülők az éjszaka megkísérelték ismét a németországi támadást. A támadó 20 gépet már a csatorna felelt megtámadták a német vadászok és közülük 15-öt lelőttek. {
Nagykanizsa megyei vAíob polgármesterétől.
BI9/Ké. 1941.
Tárgy: ClpóttUtványok átvétele.
Hirdetmény.
Nyomatékosan kérem a közönséget, hogy mindenki, aki megkapta a közellátási hivataltól az értesítést, hogy lábbeli-igényét elbírálták, a lev. lapon közölt napon és órában pontosan Jelentkezzék az utalványáért. Százával vannak, akik 8—10 nappal, vagy még későbben Jelentkeznek, mint amely napra a közellátási hivatal megidézte őket, emiatt Igénylői .pjülk sok felesleges ultinkat okoz a hivatalnak. Különösen a hónap végen izokott ei előfordulni, bizonyára azért, mert Időközben másra fordították a lábbelire szánt össieget. Ez a körülmény senkinél se legyen akadálya, az utalvány átvételének, hlsi az utalványok a kiállítást kqvetÖ hónap utollé nap-
jáig válthatok be. a júniusban kiállítón utalványok Július 31 -ig, a júliusi keltezésnek augnsztus :ii-ig válthalók be, stb. Ehendelem, hogy a mai napiéi ttezdve mindazoknak az elbírált Igénylőlapját, akik a kitűzött napon és órában nem jelentkeznek utalványaikért, tegyék félre mindaddig, amíg a többi sokezer igénylő hielégttéae ulátt megint rájuk kerülhet a sor. Kivételt csak azokkal a késedelmesekkel fog tenni a hivatal, akik elmaradásukat orvosi bizonyítvánnyal tudják megokolni.
Nagykanizsa, 1941. június 24. hm Polgármester.
BUDAPEST x.
17.15 A közellátási szolgalat kőzfle. menye. — 17.30 A IWW, SznUnuene-kaiá. — 18.30 Felolvasás. - ifl.,20 Magyar nótacsokor. — 20.10 A Pécsi Öreg Diákok vidám estje. — 20.40 Vers, zene az utazásról. Közreműködik Si-monffy Margit és líray Tivadar. — 23)10 Hanglemezek. — 23.25 Mursi Klek cigányzenekara.
BUDAPEST II.
17.30 Busz*? bal Igalóinknak. — 18
Mezőgazdasági félóra. — 18.30 llaiu/. lemezek. — tü.30 Felolvasás. — 20 Hírek. — 20.20 A 2. honvéd gyalog-czicd zenekara. — 21.30 1-elolvasás.
Szerda
BUDAPEST h
10,20 Felolvasás. — 10-45 Kelolvasás.
— 12.10 Hanglemezük. 13.30 A lládiö Szalonzenekara. — 18.20 Toki Horváth (iyyula cigány zenekara. — 10.15 Dr. Balogh Károly előadása.
17.13 Weidinger Kde szalonzenekara.
— 17.45 HAagképek u bukovinai magyarok hazaérke^éséiől. II. rész, A közvetítést vezcii Hudinszky Sándor.
— 1810 I.iszt: Magyar fantázia. — 18.10 Esztergomi diákok beszéluQtuek a Diákkaptár munkájáról — 18.40 Hárfakéttősök. — 19.20 Közvetítés Rómából. Trubadúr.. Dalniu "égy felvonásban, — 22.10 Por Uh Jenő cigányzenekara. — 23.25 Pátria hanglemezek.
BUDAPEST II.
18,30 Vldák József cigányzenekara.
— 1035 Felolvasás. - 20 Hírek. — 20.10 A Melles UéJa zenekor. — 21.10 Dr, Mérei Gyula előadása.
Qtattrd* nyitva reggel 6 órától «*» S áráig íliátM, szerda, péntek délután \'« kwMu. acáM n»p n*kn»v).
— mwm *—
mindenki a helyi kereskedőknél í-«t Iparotoknál ¦zarezae bal
Gyűjtse a
sumlhalladékot,
sok pénzt kap érte
Szabó Antal ptáruizlÉh
Ffi-ut 5. sióm. — Telefon 91. „„
Csillárok,
falikarok,
éllcIiszeKrény-lőmpűR
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVŰLÖYI-nél
Sufár-ut 2.
Mám u oposuc nép, csmk m bolsawixrtius ellen
Hóuia, június 24 Az olasz .sajtó a/. Cseni&iiyv.kkKft kapcsolatban hangnuiyozza, hogy az olasz nép telke niedyéig bolsevista ellenes. Nem ^ orosz nép, az orosz; tömegek ellen liarcol a tengely, i,iu ncni a Kreml ural ellen és a vörös zsoldban álló hadhorug cUfcu. Szovjet, oroszország összetételét különben js erkölcstelennek és tarkának tartják és a lanáisköztársaság nündcji szövet, ségcs állama öuájióságra és szabadságra vágyik.
APBOHIBDETESEI
SxokalaAzty-l keresek elsejére. Horlliy Mlklís-ul 19. u. 1825
KSnyw.lAat, mérlegkészítést, könyv-revíziót, könyvek lefektetézét, számolási munkát vállal Matoal tanár. 1837
Egy Intelligens fJut tanulónak felvési l\'ntlő fényképészeti inülcrenl. 1878
Egyedülálló házaspár hAxmaalernak
elvétet: *
felvételik. Erzsébet-tér 14—15.
C.éplAal snittira keretek azlvó-Kázmotorhoz értfl szakembert. Jelenlkezé. Zrínyi Miklós u. 13 1888
Gyakoriolt nolaaabo segédet (elvesz Uellllielin Ilus, Ciengery-ut 27/a. 1893
Tanulalaanv felvétetik. Bartl fehér-nemfl-ozem, Cacngery.ut 6. 1892
ADÁS-VÉTEL
Vlaaaantaa kazal , gép- és aAtorpony-vák olcsón kaphatók Kelemen Rezsó cégnél. 1847
AMtoganaH és minden mit gumihulladékot veszek legmagasabb napi áron. Ctvetko giimljavllóllzcin. l\'ő-ul 4. 1857
Ma.xi.Alt ruhAI veszek és eladok. Márkus, KIrály-ulca 81. IMI
Léajattalasi kádak kaphatók, kAatAt* ianeao fizetéssel vagy hlfntoflH fel-vételik. Hoffmann kádármester, Tirház-u.
1884
lJlKAS-OZLETHELyiSÉO
Bafatoafaaftfaaaa kétszobás verandáé nyaraló kiadó. Bóvebbet Mlhical szil-utónál. 1899
bútorozott szoba_
Kftlonbejáratu szépen NMtaraxott aaaka vízvezetékkel julltis 1-ere kiadó Hoilhy Miklós-ut 15. I. cinelet. 1877
Elegáns.n bútorozott aaoba fürdő-batzuálaltal elsejére kiadó. Roagoriyl-u. 21.
HÁZ L* mOATUUt
Tóbb adómentes magán- és bárhátat házhelyet, szólót és földeket - kanaUt Papp, Telekl-ut 8. 1626
ValataakafjlAraa sz állomás és Balaton közelében kettószobás nyaraló 200 négyszögöl szóló- és gyUmölciöisel egyUtt eTsdó. Cim a kiadóban. 1895
Egykét AlAkcnarak ellátást kaphat Borhídalnénál, ToTekl-ut 35. 1887
ZALAI\' VtíZLOnY
POLITIKAI HAPlUtr. Kiadja : „Közgazdasági II- T. NBQyksnUse". Felelős Klodó 1 Zalai Károly. Nyomatott i a „Közgazdászai II, T, Nagykanizsa"
nyoudéjábaa Nanykanlzaás, (Nyomdíórt folol. Zalai Károly.)
81. évMyam 143 Slam.
NtgykanliM, 1941. Junta 25. IZCrdl
POLITIKAI NAPILAP
Felelos szerkesztő: Oarbarits Lajos
.SfUctfai ?1«: «y h«ra * pwi 4« ül
SUto.
Hóman műve ¦—• Szécbenvl szellemében
TÖrléneIhií évfordulókban ugyancsak gazdag nemzetünk az idén i,s több, nevezetes évfordulóhoz érkezett el. Ma az elmúlt hónapokban Tájó szívvel, de népünk szívósságának és élnta kardsának láttán egyszersmind magabizó, önérezles lélekkel gondoltunk a második honalapító : IV. Béla királyunk korára és vitézei véres kardjára, ugy most boldog büszkeséggel várjuk az idei másik nevező Los évfordulót is : a Legnagyobb Magyarnak szentember hó 21-én elérkező 150-ik születésnapját. De nem csak várjuk ez évfordulót, hanem magyarhoz illő nemes törekvéssel készülünk is rá. S a sokaktól leniosolygotL évfordulóknak, megemlékezések nek és ünnepléseknek éppen az ily készülésekben van léljogo-sultságuk.
Hogy Széchenyi István grófot, ezt a mindannyiunktól megcsodált lángelmét, szónoklatain és arásbufektetell intelmein tul, alkotásai inialt is méltán nevezték el a magyarok legnagyobb-jának, abban mindenki egyetért, aki ismeri őt és alkotásait s akinek népünk megerősödése és boldogulása vágya és szívügye, aki tehát joggal ejtheti ki magára vonatkoztatva azl a sokszor elcsépeli, pedig felette sokat jelentő szót, hogy hazafi.
A nagy Széchenyi munkásságával való foglalkozás már magában véve felemelő. Mert a hazáért váló odaadó munkásságában rengeteg követésre buzdító, nevelő tényezőt találunk. Csupán >ogy-egy gondolatáról, mondatáról elmélkedve is kötetre valókai lehetne összeírni. S a mai magyar kulturtörekvéseket látva, népével foglalkozni szerelő lelkének éppen egyik legjellemzőbb gondolata jut most eszünkbe, amely, mint látjuk, a késői utódok íelkében is gondolatokat szül, akarásokat nevel és elhatározásokat, sőt alkotásokat fakaszt. Mint a nép gyakorlati ismereteit növelni kívánó, élesen látó politikus, Így kiált fel egy alkalommal: »Az országban végtelenül sok ész van, de kevés igazi pratikus ismeret. «\' S a praktikusságnak, gyakorlatiasságnak hasonló értelmű .hangoztatására gyakorta visszatér. Es mily helytálló, mennyire bölcs meglátással!
S h:a Széchényi\'\'az életben fel-használható ismeretek nyújtását követelte a nép számára, szava a magyar- vezetők lelkében is visszhangra jós termékony talajra lelt. Ahogy a lehetőségek ad ód lak, szhi te f o kozódó i ram, -bart igyekeztek ugyanis e szellemben minél többet nyújtani. IskolalörvénVeitlkét is" ez ír
Délen a Dnyeszterig, északon a tett határig nyomultak előre a német csapatok
Vllna után Kaimat, Oroejno. Cternqvlc és Kiaeaev Is német kézre bérül — Odesszában német ejtőernyősön szántak le — Az oroszok Oalacot és a romait ©tájvidékét bombázták — Litvániában a nemzeti kormány átvette az uralmat — Sok orosz repülő átpártolt a németekhez — Amerika nem szállít hadianyagot a szovjetnek
A világérdeklődés előterében változatlanul a német—orosz háború eseményei állnak. Tegnap estig a német főhadiszállás hivatalos hadijelentést nem adott ki, de az NTI jelentéseiből, valamint a világlapok magánértesütéseiből képet lehet ab kötni a harcokról. A NTI elsősorban arra utal,{hogy a németek, már,az első napokban.-milyen nagy számban semmisitették meg a repülők melleit a páncélos gépkocsikat és tankokat. Egyes szakaszokon egy-egy támadás i (
180 harcikocsit semmisített meg.
Leghevesebb a németek támadása a grodnoi és a lombéra í be-szögellésnél Itt a bekerites veszélye -fenyegeti a szovjet csapatokat. Északabbra mindenüti Litván területen nyomulnak mái\' előre a gyalogsági osztagok. Itt az oroszok ellentámadásba kezd tek, de az teljesen összeomlott.
Római jelentések is beszámolnak a harcokról, de óva intőnek az ellenség túlzott lebecsülésétől. A szovjet óriási és nem is nagyon rosszul felszerelt hadsereggel rendelkezik. A kiképzett tartalék 5 millió lehet,
o/70 hadosztály ?5 millió emberi jelent.
A repülőgépek szárnál 8000-re becsülik. Természetes azonban, hogy a kiképzés, a tapasztalat és a lelkesedés tekintetében a német hadsereg tagjai messze az orosz katonák felett állnak.
A Messagero rámutal arra, hogy mig a német jelentések mérsékJetosck és általános jellegűek, addig Moszkva "gyermekes és komolytalan hősleltekkel akar hangulatot teremteni Érdekes az\'lüSi hogy Anglia egyszerre dicséri és magasztalja azt
a vörös thadsereget, amelyet hetekkel ezelőtt még lebecsült Az angol Hírverés egyébként három pünlban foglalja össze az oroszok --fölényét : 1. a nagy embertartalék, 2. ,az óriási terület és 3. a. gyűlölet A lap megjegyzi, hogy-jia más ereje nincs a szovjetnek/akkor máris vesztett ügye van, mert ezek az érvek nem elegendők ahhoz, hogy a német hadsereget legyőzzék.
Az \'eddigi jelenléscKből megállapítható, hogy
a németek mindenütt áttörték az orosz védelmi vonalat. A balti, .államokból a szovjet kivonulása tart. A csapatokat a légierő állandóan zavarja, ugy, hogy a szovjet oszíágok egyet-
len mozdulatot sem tudnak terv szerűen v\'cgrehajtantfA San folyót a németek hát Helyen törték át, így a német határra már semmiféle veszélyes nyomás nem hárul.
A PruthIménti harcokról ;. a következőket jelentik ;\'Itt Heyes harcok voltak, mert a vörös had sereg ádáz ellenállást tanúsított Azonban csakhamar megtörték erejét a német csapatok és a páncélos egységek itt a romániai fronton is áttörtek.
Egy teljes orosz hadosztály megstmntlsütt;\'\'
Sokezer halott maradt a csatatéren és többezer foglyot is ejtettek a németek.
Még a németetlenes lapok Is német győzelmet Jósolnak
véleményüket A százezer választó között van a Ftóqsevelt család is. Eddig 10.(jöQ ¦ válasz érkezett be, la\'melybőrme^államt ható, hogy a háború és béke aránya ma 8:1. A szovjet háború (elölt ez az arány 6 :1 volt, tehát ,
Az olasz sajtó részletesen közli a néniét—orosz háború ki törésével kapcsolatos külföldi véleményeket Eszerint a német —orosz háborút mindenütt ugy ítélik meg, hogy az csak a németek győzelmét Hozhatja. Érdekes, hogy niég .az oroszbarát angol lapok .sem jósolnak szovjet győzelmet A világsajtó egy-, behangzó véleménye az, Hogy
a németek gyözelnte biztos, csak az n kérdés, meddig fog tartani a háború. . :
A szovjetvhábpru Amerikát is rendkívül érinti. Az egyik legnépszerűbb szenátor, rísh felkérte választóit, hogy .irják meg
a béke hivet megnövekedtek Amerikában
a szovjet bábom kitörésének hírére.
Rendkívül érinti a szovjet harcbalépése Csanknjsek kínai kormányát. A vörös Kina elveszti szovjet minden támogatását és Japánt rendkívül kedvező helyzetbe hozza.\'
Amerika csak harisnyával ét cipővel segltt a szovjetet?
Newyork, június 25 \'Amerikai körökben rendkívül érdekesnek tartják Wellesnek azt a nyilatkozatát, amelyben a szovjet megsegítésével foglalkozik, de amely egyetlen szóval
sem emlili^hogy Amerika hadianyagot is adna Oroszországnak. Roosevelt, jnaga is csak általánosságban beszólt, amikor ki jelentette, hogy minden lehető támogatást megadnak ,a szovjet-
szellem halja át, a legfontosabb alaptörvénytől kezdve a legutóbbiakig, hisz azok is mindig a gyakorlati tudás minél nagyobb mértékben való elmélyítésére törekedtek. S e törekvésre koronát — az idén meg-valósilott nyolc osztályos elemi iskolai oktatás megalkotásával — Hóman Bálint kultuszminisztere lett.
Ki ne hallaná boldogan, hogy ezentúl a falunak túlnyomó-részben földműves lakossága a földműves szemszögéből beállít-
va tanulja a sok esetben egfr szen más tananyagot is, mint a városok egyéb foglalkozású népe.
Hogy falvaink népe mennyire törekedett eddig is — főleg az utóbbi időben — a gyakorlatiasságra, vagyis szaktudásának elmélyítésére, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a mostanában rendezett különféle gazdasági tanfolyamok nagy száma és látogatottsága, a nép-: müvelés fogalmának riépszerü-sódése, stb.
Apiikor tudós kultuszminiszterünk iskolapolitikája a gyakorlativá nevelést most biztos alapokra fekteti, örömmel látjuk az előd és utód törekvéseinek azonosságát s ezen .összhangot szemleive, boldogan is-merjük el, hogy a reformer ^zéchenyí "jubileumi óvében i d most megalkotott nyolc osztályos eleim iskolai oktatásnál nagyobb ajándékot magyar kul-tliszimniszter nemzetének alig adhatott Kovács Dezső
?alai műm
BÚTORT
szaküzletben
Gábor műaaztaloanál
vegyen vagy rendeljen.
Nauyhauksa, VArwkáx palota.
nck, de az orosz szükségleti jegyzék még nem érkezett meg. Neín lószinü, hogy a jegyzéket egyszerűen át tudják adni a raktáraknak "teljesítésre, meri jelenleg csak harisnya és lábbeli van raktáron, amit adni tudnának. Repülőgép egyáltalában nincs és az sem biztos, hogy a gyártásnál a szovjet rendelések elsőbbségi jogot kapnának-e, Roosevelt több kérdésre egyáltalában nem válaszolt, igy az sincs lisztázva, hogy a Szovjet készpénzzel fizet-e, vagy kölcsönt és hitelt kap-e.
Amerikára is kedvezőtlen a helyzet
Newyork, június 25 Amerikában nem liiszik, hogy a német erők a szovjet elleni harcban elkopnának, inkább kedvezőtlennek tekintik a helyzetei Angliára nézve. De Amerika szempontjából sem előnyös, mert a szoVjet háborúba lépése nyugaton Japán helyzetét erő-siti meg keleten.
Churchill London és Moszkva viszonyáról
London, június 25 Az angol alsóház tegnap megszavazta uz ujabb 1 milliós hiteit, amely :t hónapig elég. Churchill bojcK-ntclte, liogy szerelné 11 britt [birodalom hadi. értekezletét mén a nyáron megtartani. Hangsúlyozta, Ivjgy Kdén már 1935-b*-n politikai nyilatkozatot kapált Moszkvától, amely szerint ü szovjet és Anglia kózl nincs érdekelienlót. Ma csak fokozódtak a kapí-solatik. Anglia segíteni akarja Moszkvát. Hogy miképp, még nem tudják, Crips tanácskozik. Annyit inondott még, hogy a Balkán tekintetében nincs megegyezés Ix)ndon és Moszkva közt.
Bulgária képviseli a német érdekeket OraMzormzágban
Berlin, június 25 Hivatalosan közölték, hogy Bulgária elvállalta a nemet érdekek szovjet oroszországi védelmét- A szlovák érdekek védelmét a svéd kormány vállalta át.
A német-oroex háború legújabb harctéri eseményei
Budapest, június 25 A déh \'apók külföldi szerkesztőségeinek ielefon,e!en lései alapján leszámolnak arról, hogy a.némeiek a rakná; niai fronton előrenyomulva
elfoglalták Kisenevet és Cserno-vitzot
fldE északi részen pedig már csak pár kilométernyire vannak a lelt határtól Zürichből azt jelenti a Pest, hogy több Iwlyeu a német nyomás akkura, hogy a fontos döntések érlelődnek. F.szaklengyeLország területén a némelek (irodnon át Minszk felé közelednek. Az első uagy harc Bneszilüovszktóa északra alakult ki. <
(Folytatás a 6. oldalon)
A női betegségek gyógykezelésében a régbevált természetes „Ferenc József" keseruvizet gyakran alkalmazzák, mert reggel éhgyomorra egy pohárral könnyen bevehető, rendkívül enyhe hashajtó, hatása pedig gyorsan és minden kel-lemetienaef nélkül biztosan Jelentkezik. Kérdene meg orvosát I
A fövő évi költségvetésbe állítják be a nagykanizsai tüdőbeteg-gyógyintézet épitési költségeit
Í20 ágyas tesz a lazsnaki tüdőbeteg gondozó és üdülő
Nemrégen ismertettük azt a nemes akeiót, amit dr. Krátky Istvánné. a Szanatórium Kgye-sülel elnökasszonya indított meg egy tüdőbeteg gondozó-intézet és* üdülő felállítása érdekében, amely a legszélesebb körben nagy visszhangra talált.\'Dr. Jóban Béla .államtitkár is teljesen magáévá tette a polgár-mesterne tervét és leküldte dr, Cserba közegészségi főfelügyelőt helyszíni terepszemlére. Dr. Johan államtitkár legmesz-szebbmenő támogatásai ígérte.
A terv szerint n tüdőbeteg rendelő mellett felállítandő és éjíitendö tüdőbeteg gyógyintézet
és üdülő a lazsnaki éjiületkom plexiim egyik épületében, vala mint a hozzá építendő pavillon-ból fog állani és egyelőre 120 ágyas Tesz, ami fokozalosan a kívánalmak szerint ki fog bővülni.
Dr. Johan Réla államtitkár most értesítette dr. Krátky Istvánné elnökasszonyt, hogy a szükséges összeget a jövő évi belügyi költségvetésbe állítják és igy semmi akadálya a nemes terv keresztülvitelének.
Nagykanizsa közönsége örömmel veszi tudomásul, hogy egy ujabb egészségügyi intézmény-nycl bővül a város. r
Házhely- és kishaszonbérlet-akciö Homokkomárom községben
A kormány tOöb mint 50 kispolgárt házhelyhez juttat
Alci nyitott szemmel kiséri a magyar kormány munkáját u magyar nép és kisemberek érdekében, meg kell állapítania, hogy nagy szociális alkotás, ami a kisemberek házhelyhez, földhöz és kishaszonbéricLekhezvaló juttatása érdekében történik-Amit támogat a faluvezetők lelkes, magyar népi munkája és mély emberi meglátása, megértése.
Ilyen munka folyik a nagykanizsai járás Homokkomárom községében, ahol a falu \'jegyzőjo és papja együttesen, vállvetve dolgozik a magyarság boldogulása érdekében. v
A homok komáromi ós hosszú völgyi két nagybérletből a régi
kishaszonbérlők kb. 170 holdat kaptak további haszonbérletbCj mjg most folyik a kizgazdáknak és kisembereknek házhelyhez való juttatása. A miniszter már korábban leküldte megbízottját helyi terepszemlére, Több mint 50 kisember jelentette be eddig házigénylését, melynek lebonyolítása most van folyamatban. A homokkomáromi kegyhely templom teljes .renoválása, az uj orgona, (anu rövidesen elkészül és mind/amit a kis községben és a hozzátartozó füiá-< fisokban látni: minden dicséretnél szebben beszél.
És a magyar nép hálás azok iránt, akik vele komolyan foglalkoznak. \\ \'„
Légvédelmi tízparancsolat
1. A házlégoltalmi parancsnok tcljesitse kötelességeit, amelyekre őt kioktatták. (Szolgálatbe-oszlás, ellenőrzés, stb.)
2. A házi tüzoltófel szerelés-pontosán beszerzendő és használatra kész állapotba helyezendő.
3. Légvédelmi házcsoporton-kint egy légoltalmi mentőtáska, vagy kis mentőláda is beszerzendő az érdekellek közköltségén. •
4. Hallgassuk naponkint a rádiónak a légoltalomra vonatkozó utasításait!
5. Az cisötétitést nemcsak az utca felőli, hanem az udvar és világitóudvar felőli ajtóknál, ab-
lakoknál is végre kell hajtani, Úgy, hogy még\'ajtó- vagy ablak nyitás esetén se szűrődhessen ki fény a szabadba ! f
ü. Az elsölétités tökéletességéről kiki személyesen győződjék meg lakása mindén vonatkozásában az esli órákban kívülről, a mellékhelyiségek tekintetében is.
7. A szomszédok figyelmeztessék a liiányos, vagy hibás elsölétités körüli észletcteikre az érdekeltekéi, vagy a házlégoltalmi parancsnokot, illetve annak helyettesét. \\
8. Az óvóhely mentésügyi és a padlástér tűzvédelmi\'felszereléséről még nappal kell gondos-
Nép MoxgÓa WmW —ég m>, aaerdón I Quatav FrBhlíoh és Charlotta Síim nagy filmje
Asszony o tűzvonalban
{Hamia lobogó alatt} Izgalmas szerelmi történet a nagy habomból. - Aktuélia híradó.
Előadások köznapokon 5t 7, 9, vasár- és Ünnepnap 3,5,7, fl-kor.
ltod ni és az utasításokat ugy éjjel, mint nappal pontosan be keli tarlani.
!). Aki nem ismeri a légvédelmi előírások részleteit, sürgősen szerezzen tájékozódást beavatott ismerősétől, vagy a ház-légoltalmi parancsnokától.
10. A házlégoltalmi parancsnoknak és helyettesének légina dó esetén kiadott, vagy kiadandó utasításait ugy a mentőszolgálatban, mint a tűzoltó és ügyeleti szolgálatban pontosan be kell tartani.
Nagykanizsa légoltalmi parancsnoka Kovács Nagy Pál rendőr főtanácsos.
Takarékoskodjunk a lábbelivel!
A közellátási miniszter közölte a hatóságokkal, hogy a jelenlegi lalpbőrtermelés —- figyelemmel a honvédelmi igények ki elégitésére — igen csekély, másrészt pedig a\'szükségletek fedezésére külföldi áru beszerzése a rendkívüli viszonyok miatt lehetetlen. A szükreszabott mennyiségből az igényléseknek csak 10 százaléka elégíthető ki és aki egyízben már akár talpbőrl, akár kész lábbelit kapott, legkevesebb egy évig további kiutalásra sem tapbőrböl, sem kész lábbeliből nem számithal.
Ezen a helyzeten természetszerűleg a helyi hatóságok a legnagyobb előrelátás és gondosság mellett sem tudnak segíteni. Ezt a fogyasztóknak is be kell látniok és azért mindenki igyekezzék lábbelijével takarékoskodni, hogy az a leghosszabb ideig eltartson.
A takarékosság egyik módja az is, hogy a fogyasztók, főleg pedig a gyermekek, igyekezzenek a nyári hónapokban fa-talpu cipőt, szandált, \'Vagy sarut viselni és a,bőrtalpú lábbelit az Őszi és téli hónapokra félretenni
- A volt zalaegerszegi G.
IflS- II. 2571 honvéd huszárezrednél Menyhért Antal huszár
a súlyoson sebesült szakaszvezetöjét, éleio kockáztatásával nwmtelte ki a rohamozó kozákok közvetlen közelségéből, nehogy azok öldöklő vadságuk-ban felkoncolják a súlyos Hebesüllct. Ezzel .pedig nagy szolgálatot fóti, inert éppenséggel ez a szakaszvezető \'.volt az ezred egyik kiválóan bevált lUsttes*, aki felgyógyulása után, Ismétel1 jó szolgálataivid gyarapítóim az ezred babéJ-ftit. ¦ f
Kitüntette magát még ugyanennél az énednél ROlássy t-iek őrmester, aki az oroszok betörése folytán beJetteaPri válság alatt egy guzdúU-Uinl elhagyott géppuskái magához vett, majd azzal és 7 huszárjával pompásan megválasztott helyről, hatalmas hatású tál ott vette az előretörő oroszokat, ugy hogy azok eszeveszetten vissz«u*eneküllek. tzzel pedig P&feMsy őrmester tartalékaink ellent ámadását és a veszendőbe ment árkainak visszafogldAsát lényegesen megkönnyítette, különösképpen pedig azáltal, hogy az eűen-támadás érvényesüléséig Hl órán át, tejesen eUszigetelt IteSyzeteben, maroknyi kis csapatával hősiesen kitartott é-s ezalatt az idő alatt mindvégig legeredményesebben sakkban tartok* az oroszokat. *
Menyhért Antal huszárt a kisezüst, P«t«ssy lUek őrmesteri az arany vhéz-«*xt éremmel tüntették ki
Hil, lurriuB 25_
iz egészségvédelem 12 parancsa
Milyen magatartást kell tanúsítanunk a nagy hűségben ?
1. A ruházat könnyű, nem szorosan testhezálló és lehelőség szerint világos legyen.
\'1. Fejünket a szabadban erős napsütésben tartsuk befedve.
3. Nem tanácsos őrös tűző napsugárban órák hosszáig napozni. Ha mégis, tejünket az égető naptól állandóan védenünk kell.
I. Reggel és este hűvös vízben mosakodjunk, lehetőség sze-rinl vegyünk zuhany- vugy kádfürdői.
5, Fürdésnél nem szabad azonnal a vízbe ugranunk, hanem először le. kell hüténünk testünket. A szív "és a nyak környékét uexlvesilstik meg. Úszás előtt merilsük alá Fejünket;
ti. Táplálékunk főlogfl\'nlyudé-kokból álljon. A hűvös és\' zsírtalan ételeket, gyümölesöl és gyümölcslevet részesítsük előny ben. Szeszes italoktól óvakodjunk.
7. Romlandó ételeket, mindenek elöli tejet, ilcjlcrmékekel és húst, tartsunk hűvös helyen és óvjuk a legyektöl.í
8. Bizonyos körülmények (kő zölt meleg .italok, gyenge lea és kávé, csillapitják a szomjúságot. Mértéktelen folyadékíelvé teli minden körülmények között kerülnünk kell, különben az erős izzadságki választ ás következtében a teljesítőképességben visszaesés áll elő.
í). A lakást függönyök segílsé gével lehetőség szerint védenünk kell ajíözvellen napsütéstől. A lakáslegyen hűvös, éjjelenként, ha csak lehetséges, tartsuk nyitva az ablakokat. Reggel és este ajánlatos a lakást erősen kiszellőztetni.
10. A csecsemők ápolását és táplálását a meleg napokban különös gondossággal kell végez nünk. A melegföllöztelés és pályázás a nyári hasmenés fellépéséi scgUi elő. Ovegből táplált gyermekeknél a táplálékot mérsékelni kell. A csecsemő szomjúságát felfőzött vízzel, vagy gyengén édesitelt Icával csillapítsuk. Állati tej könnyen romlik a hőségben, ezért hideg helyen tartsuk. A gyermek táplálása előtt vizsgáljuk meg az élelmet, vájjon nem romlottá. A csecsemői nem liideg, hanem hűvös vjzzcl gyakran mossuk le. Szabadban "óvjuk az erős napsütéstől.
II. Hőgutánál, napszurásnál és egyéb rosszullcti esetekben engedjünk a ruházaton, ezáltal a szabad légzéstibizlositjuk. Ma nem ájulásröl van*(szó, kis kortyokban hüvős italt adjunk a belcgnek. Ajulásnál hűvös, .nedves kendőt a fejre. Lélegzési zavarok cselében alkalmazzunk mesterséges lélegzést és azonnal hívjunk orvosi segítséget. A be* leget minden esetben fektessük árnyékos helyre.
12. A gépkocsivezelök ne nagy sebességgel közlekedjenek, mert a hőség és az erős napsülés rsökkenltuii a felfogó- és el határo/.óképességel, ezáltal ; forgalmi szerencséllenségel elő segítheti.
k Ház Illése
ma 10 órakor kezdődölt Tors Tfllör In1 jelen lette, hogy az össze rérhetetlen-séfti bizottság július i-ón tartja első ülését I lóman miniszter beLorjc.szie;to a külföldi iuu\'izctek működéséről szólö jelentését, majd a felhatalmazás meghosszabbításáról és a 36-OS országos bizottság kihővilésén\'il szóló javaslatot kezdték tárgyalni. Itudirtszky László a zsidókérdés tökéletes ir/igoldását, l\'app Mihály a vasúit alkalmazottak anyagi inensogllésct és a zsidó birtokok kielégítő rendezéséi sürgette. Az utéS lapzártakor még tart.
Qlitélték Kodolányit a Földindulás plágium-peréhen
Budapest, június, \'25 Az ítélőtábla ma hirdetett itele* l e t a Földindulás plágium perében és Kodolányi János irót 2400 pengő kártérítésre és 600 pengő perköltségek megfizetésére ítélte, meri a Földindulás e. darabját Erdős László >IIu megkondul a harang eíinü müvéből irta olyképp, hogy az már a jó erkölcsbe ütközik.
¦ Az Odol fogpép tudo-j 1 mányos alapon előálliiott J § íogüsziiiószer. Használjon} napi fogápolásához ODOL FOGPÉPET
7, tubus áraP 1.15 —Va tubus ára P
tóeu&ríet Isíi/óh lónak Afáka-Axtia kuioié
A büszke Hremen. német óriás hajó kapitánya [elszólította 2700 tömi utasát AJexandrlábOQ való kikösse elöl\', hogy mindenki készítse \'el aprópénzét a kikötőben várakozó koldusok százainak kklégitésóre.
Alig hogy hajónk kikötött száz és száz kolduslorok ordítozva túlharsogták az utasok- hangját (Alabe Ciuidcjn-sine alabe (lözgürü- Csak azt segítse Isten, aki nekünk ad.). Minden utazó adton, ellenkező estben az idegen sokféle niolcsztálasnak van kitéve.
Kzek a sötétsZHÜ embertársaink\'oly jó megfigyelő képességgel rondclkoz-nek, hogy napok múlva is felismerik ezernyi utas közül azt, umélyiklől rfrég nem kaptak.
Mészben autón, részben vonaton és gyalogosan indultam a főváros, Kniró irányába, a végtelen homoksivatagban, egymás után hagytuk mflgunk mögött Damaszkusz, Aszkannis, Arlficl Wast városokat Ós az évezredek ÓUi öpüll ós évezredek óta pihenő Szfinxeket.
A Nílus veszélyes átúszása
^Két "ap muba Ainxor kiránduló hajón díjmentes utazásban részesültem, a Nilus partján a krokodilok" ezreibe* k\'hoi gyönyörködnie az utazó, nak. Három najws hajóút után Kr-mcnta városkátuil kiszálltam, gyalog indultam le délfelé, átúszva ;i Njftust, részemto a kedvezőbb partjára, ami nem voli egé-szen \\«$zétyt*ten ezen a vidéken. Atuttv* a célom az volt; megfigyelésekel begyek az ország ősrégi és kiirthatatlan ellenségéről, a négy Iáim szörnyetegekről.
A kutató kényelmes lakása
Amint úszva a csendesebb partra értem, ahol elhelyezkedtem a folyóba már évszázadokkai ezo\'őtt bedűlt lm-talmás fára mászlani tet. Turista ágyamat és konyhámat elhelyeztem, a ve. szedelmcs szunyogok elleni védekzésro is felkészültem. (így néz ki egy lutfó és lakószol>a a Nílus i>artján.)
l-:i»böl a kényelmes lakásomból az egész vidéket átláthattam, élvezhettem a természet minden gazdagságát.
A déh órákban az cnfaebb napsütés
kicsalta a négylábú hüSóket a homokos parira, pompában fénylettek furcsa hálúszolvóni alatt ezrével Is.
Ezrével lepték el egymásutánban a forró homokon sütkórez\\«. i
Veszekedve, játszadozó szórakoztak, szájlátva rohantak egymásra, félöen csattogtatva irtózatos áll kapcsaikat. Tisztán láthatók voltak a négy óriás fogsorok, amelyek négy óriás fűrészre emlékez [eltek.
A szörnyű zaj, amit félelmes fogaikkal csaplak, hasonló volt sok ezer húsvéti kerepelő hangjához. A Mi. sikeiüö zaj mintha parancsszóra egy. szercsak felhagyott volna.
A gőzhajó nyomában
ligy arra áthaladó gőzhajó után vcielték magukat, ahonnan különhöző ételeket kapnak a hajóutasok legnal gyobb szórakozására, megkezdődik nz etetés.
A hlm krokodil embervadászaton
A gőzhajó már jó távol volt, halotti csenddé változott a Vidók. Rövid idő múlva észre vettem \'lakásom alatt egy óriás hlm hüllő fiissu, óvatos léjMÍsckkol a folyam liomokos partjára jölt, egy sürü bozót mellett elhelyezkedve lesáUásban maradt, mintha észre \\ett volna valakit, pár pilla-natnyi gondolkodás után a bozót mcl. telti homokban rövid vastag, bános mancsaival a teste hosszúságának meg-feto\'ő árkot ásott (nyolc méter hosZ-szu árkol), belofekűdt és recés hasával addig súrolta magát oz árok fenekére, amig lestének egész hosszúságában n homok betakarta. ,
Csak a homokszínű nagy szemei látszottak ki. Ugyanakkor emberi, hangokat hallottam, bennszülött halkászok Voltak, hálókkal feUzCresye a sürü bozótban vezető gyalogúton lakásom alá érkéz lek.
Izgalmas percek
A zöldszinti veszedelmes hüttő mozdulatlanul feküdt buvólteryén a homok alatt. A sürü lombok közül most már előbújt hat piros turbános, szegényes öllözékü halász ember, belep-
tek halászó csónakjukba, ravasz nagy szemeivel « hüllő a piH/m .Hokid mérve, lassú lé|)ésekkel a csónak fe$é Igyekezett. Ebben a pillanatban puskám eldördült, de a habdnras átlát a vízben Uj erőre kapott, a csónrkot lelrordilotta, a halászok közül egyei karjánál fogva lerántotti I eltűnt a hullámokban zsákmányával együtt. A többi halászok közül négy megmeneküli, egy eltűnt, akiknek én nyújtottam első Megttcéget. \\
Az allgátor elássa zsákmányát az Iszapba
ll\\ri]i,(1i\' elássa áldozatát az iszapban, ahomvn n<pok nudva hozza elő niegini. Az iszispból az oszlásnak Indul; holttestei a fejlet a törzzsel együtt iszonyú fogai- közt 8zorll\\« a |>art meiilén lévő fákhoz addig csapdossa, amig a luili.i láb^i ki nem szakadnak o törzsből, fejéi a törzzsel együtt elnyeli, a lábak olt maradnak.
A maradványokat a véres ruha* foszlányokkal egy üti bevitettem más-nap a községije, ahol ntogáUajdltatoti, hogy a községi Zsungász> (biró) voll «z áldozat.
A Nilus menti nép már annyira fél ezektői a rendkívül ravasz, szapora s nagy efejü hüllőktől, hogy odaérkező angol "ludászokn/ik, vadá-szoknak önként é« teljesen díjmentesen ujánlják fol szolgafcatuíkat.
A fenti riport írója, Keresztes István ma este tél 8 órakor tart előadást a gimnázium tornatermében. A rend-kívül érdekes előadásra külön Is fei-lüvjuk olvasóink figyelmét.
Muraszentmártonl (murakOzt) darabos príma minőségű
BARNASZÉN
házhoz szállítva 4 P máiiínklnt. Szagtalan, nagy kalóríáju, liizdíure Úviloan alkalmai, kevés hamuval égö szén.
Kapható: 1711
Dr. Bada Károly
bor- él laortékeiltS cégnél
Nagykanlzia, Véceey-u. C Tel. l»J.
Ko.t aM.r.KX. hm téli uniti
«
BAjáj aoztow»
mi. [unliu 2g,
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
Engedjék meg 10. dekáig a kenyér árusítását a helybeliek szántára
Kaptuk a következő levelei ;
Tck. Szerkesztőség. .161 tudjuk, hogy a kenyérrel is takarékoskodni kell és a fejadagot nem a közönség bosszantására szabták meg. Mégis kérnünk kell, hogy változtassák meg azt az intézkedést, amely szerint a nagykanizsai piacon (izdekás kenyereket csak a vidékiek vehetnek, a helybeliek nem. A gyakorlat azt mutatja, hogy a falusiak hoznak be magukkal házikenyeret, annál is inkább, mert\'uáluk nincs fejadag és kenyerük jobb, viszont sok kanizsai szegény munkás venne tízóraira 1 fillérért kenyeret, ha kapna. Engedjék meg tehát, hogy ( fillérig jegy nélkül is lehessen kenyeret kapni a helybelieknek is.
Soraink közléséért fogadják előre is köszönetünket, teljes tisztelettel : (aláirmok)
Badapeet I. mbwáa
6.45 Torna. Hirek. Közlemények. Hanglemezek. — Utána: Étrend. — 10 Hírek. — lt-10 Nemzetközi vizjeizö-sxolgálaf. — 12 Harangszó. Himnusz. IdŐjárásjeleotcs. — 12.40 Himk. — 13.20 Időjelzés, időjárás, és vízállás. jelentés, - 14.30 Hírek. - 14.45 Műsorismertetés. — 15 ArrolyamWrek, piaci árak, élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, idő járásjelentés, lürek. — 17 Ilinek szlovák és ruszin nyelven. _ 19 Hirek mogyari és román nyelven.
— 21.40 Hirek és időjárás jelen lés. — 23 Hírek német, olasz, angol és franeie nyelven. — 24 Hirek.
BUDAPEST I-
1715 Weidinger Kde szalonzenekar.!.
— 17.45 lT«ngké|}Ck a bukovinii ma. gyarok hazaérkezéséről II. rész. A közvetítést vezeti Budüiszky. Sándor.
— 18-10 l.íszt: Magyar fantázia. — 1810 esztergomi diákok bcszólgehiek a niákkaptái! munkájáról. — 18.10 HArfuketlÖsök. - 19.20 Kóavctitcs Hó-mából. Trubadúr, Dalmű "egy fel-vonásban. — 22.10 Pertls Jenő dgony-zeoekara. ~ 23.25 Pátria hanglemezek.
BUDAPEST II.
18.30 Vidák Józscl cigányzenekara.
— 1935 Felolvasás, — 20 Hírek. — 20,10 A Melles Béjn-zenekar. — 21.10 Dr. Méiei Gyula előadása.
Csütörtök
BUDAPEST I.
1020 felolvasás. — 10.15 FeWkvasas
- 12,10 A 15. honvéil gyatógozred zenekar*. 13.30 A Rádió Szalaui-zoimkara ... 15.20 ILingk\'mez<\'k.
lü.15 Ilus/in liallgatóiukiuk.
17.15 Dr. Réthy Gyula előadása. -17-25 Lakatos Tóni és Lakatos Miti cigányzenekara, — 17.15 Felolvasás, — 18.10 A Budenesii Helyiérdekű Vtts-uiak *UasÍ Ferenc, énekkari. — 18.35 Felolvasás. — 19.20 Különleges liang-szerszólók hanglemezről — lÖ.35fKÖÍ-ügyi negyedóra. — 19.50 Dr. palló Imre énekel. — 20.15 A eseliek Magyarországon, Httngjálök három részben. — 22.10 Mikutai Gusztáv szalon-
Zataszentbalázs, június 25 (Saját tudósítónktól) Zala-szentbalázs községben és környékén mindenki ismeri Bek.e József lehetős gazdái. 59 éves, hozzátartozóival együtt lakik, dolgos, szorgalmas, derék ember hirében áll. Az utóbbi időben búskomorság vett rajta erőt, üldözési mániában szenvedett, ugy Kogy hozzátartozói komolyan aggódtak miatta. Ismételten kisércll meg öngyilkosságot. Nemrégen egy nagy konyhakéssel akart magával végezni, de hozzátartozói időben eszre-
A kereskedelmi miniszter* korábban rendeletet adott ki. a melyben kimondta, hogy azok a kereskedők és iparosok, akik csak vásárokon, piacokon, búcsúkon árusítottak és közben nem volt állandó üzlethelyiségük, május l-töl nchi árusilhal-nak a vásárokon! sem. Ezek az ipaitosok és kereskedők nem rendelkeztek állandó, egy helyen bejelentett.üzlettel, hanem vásárról-vásárra, buesuról-bu-csttra járva árusítottak. \\
Ezeknek az engedélyük május elsején megszűnt. Az illetékes hatóságoknak tudomására jutott, hogy ilyen kereskedők a május 1-én megmaradt áruikat még eladták. Nem vásárokra mentek, hanem egyéb kerülő utakon értékesítették árukészletüket.
Ezzel kapcsolatban most az
j MiiiiiiiiiaiiiiaseeMaeai
zenekara, - 23.20 Polgár Tibor és Mecseki Rudolf kétzongorás jazz-számui. ¦ I i
BUDAPEST II.
10.15 Szolisányl György zongorázik. — 17,50 Lakatos- Tóniiés Lakatos Misi (Igáuyzenekore. — 11) Az 1, honvéd gyalogezred zenekara. — 20.20 Gáüpár Lajos cigányzenekara., Szalay László énekel. — 21.10 Felolvasás.
vették és kicsavarlak kezéből Ügylátszik, a szerencsétlen ember nem tett le öngyilkossági szándékáról. Tegnap, mikor családja künn dolgozott a mezőn, Beké József kiment a kertbe és mielőtt valaki megakadályozhatta volna, egy cseresznyefára akasztotta fel magát. Mikor hozzátartozói hazajöttek a mezőről, már halott volt.
Jelentették az cselei a csendőrségnek és a\'nagykanizsai kii*, ügyészségnek. Miután kétségkívül öngyilkosság forog fenn, az ügyészség a temetési engedélyt kiadta.
Ipa rügy i min iszter a potgá r-mesterekhez felhívást intézett, a melyben közli, hogy az ilyen kereskedők a megmaradt áruikat kizárólagosan iparjogosil-vánnyal rendelkező szakmabeli kereskedőknek, iparosoknak adhatják el. Vagyis vevőknek nem szolgáltathatják ki. Az ilyen kereskedő, akinek árusítási jogosultsága megszűnt, valamelyik másik kereskedőnek, vagy iparosnak eladhatja megmaradt áruját. Ha másnak\'adná el, akkor súlyos kihágást követ cl.
Az alsófoku Iparhatóságok \'és rendőrségek, valamint az érdek képviseleti szervek ellenőrizni fogják, hogy valóban a rendelet szerint történik az ilyen vásári árusok készletének felszámolása. Aki máskép ad el, az ellen a jogosulatlan iparűzés vádja merül fel és eszerint büntetik.
STRANDTÁSKÁK ^ HAMBURG
BÖRÖNDÖSNÉL
"» HORTHY MIKLÓS ÜT i,
A QonvétlnapM Ünnep-ségeK elmaraánah: í
Tekintettel az elsötétítésre ék a csoportosulást tilalomra, a Honvédnap csak a hetyánétf csatddl Ünnepe lezz. A falragaszokon és az újságban hirdetett mindenféle egyéb ünnepségek tehát elmaradnak
— (Szabadságon)
Dr. Lukács Béla és dr. Arató Antal kii-, járáshirók megkezdték nyári szh-badságukai.
— (Hlvatalvlzsgálet a keszthelyi járásbíróságnál)
Dr. liaáiu Hmő, a nagykanizsai kir. törvényszék elnöke hivalaIvizsgálatot tart o keszthelyi kir. járásbíróságnál.
— (Az ipartestületi elöljáróság ?lése)
A nagykanizsai városi és járási Ipar-testület holnap, csütörtök e$tP nyolc órakor tartja jimius Iiavi ülését.
— (India, líonieo, Madagaszkár)
titokzatos világa, érdekessége Ss fur-csasága elevenedik meg azon az előadáson, amelyet Keresztes István, u ne\\os magyar kutató lari Nagykobit-zsán. Az előadás ma este fél ít órakor kezdődik a gimnázium loniAtermében. Belépődíj nincs, csak önkénles adományokat kér.
— (A MANSz-előadfts sikere)
minden várakozást felülmúlt. A silu-ház tcLo-cii meglelt és u Úszta bövé-telliöi nem kél, liajvem három sziegény nagykanizsai gyermek küldhető hala-toui nyaralásra. — A Mnnsz elnöksége ezúton is kőszőnelel mond a színház ina/.j,uióságának, a színészeknek és a közönségnek, hogy lehetővé tették három gyermek balatoni nyara Hutását.
— (Zala tüziffiellatmfinya 16 .000 Ürmét, r)
A közellátási miniszter értesiteHe az alispáni, hogy Zaja vár megyének 1941 évi lüzífaetiátmányát 100.000 ürméicr-ben állapította meg, a \'visszatért zaíai \'területekre nem vonatkozik a nícg1. állit|iitotl mennyiség. A mogáluapiudt mennyisén rom sok, de ha figyelembe vesszük, hogy a falusi lakosság nem favásárló elem, a frcJTfútmúny, amely-bői 50.000 ürméler van számítva N így kanízsára és Zalaegerszegre, rcméllue-[öleg kielégíti a szükségtcloket.
— (Hű olvasó 33)
jeligére üzeni a Bzerkesztfisóg, hog>\' a kérdezel! kérvényt u míniszterliez keli címezni, dc a nagykanizsai városházán az iparhatóságnál keLl boidni, ahonnét o vármegyén eVaz ipurkanra-rán á| jut a közellátási miniszterhez. Egyébkénl forduljon bizalommal a Baross Szöu\'iséghcz, ahol készséggel niCKadnak minden felvi\'ágosilást.
Temetkesé&l költségelsek magteriU-tárol blilogltáa alján gonáoskodbat I
Kiváló minőségű
Bényavéri (Peklenica)
trunaszerdaholyi m.mÍwm a Ah
5000 kalóriáa t#i ít& 9M».1SF\\
bármilyen mennyiségben beszerezhető:
viTfe söRLBí sAndok
tüzelőanyag-kereskedőnél Sugár-ut 2Q. Terefon 160.
A Uradalmak, iparlizemek, intézetek ^ és viszonteladóknak kedvezmény.
Száraz, aprított tűzifát \'*" állandóan raktáron tartok. V
Ha nyaralni megy, vagy hosszabb időt tSIt távot otthonétól i biztositson betBr^ai lopási kár ellen I
A cseresznyefára akasztotta fel magát á zalaszentbalázsi gazda
Ismételt Öngyilkossági kísérletek utján végzett magával
A nyilt üzlethelyiséggel nem rendelkező kereskedő nem árusíthat vásáron és bucsun
tea, lutiiu» a
ZALAJ közlöny
MÉRLEGEK
ujak est használtak
minden oelra legolosóbban kiphatók :
Frank mérlegtixerin
EAIvAb-Mp ¦/«. Talefou > 509.
r&Titáiok UtoloBitéfiol.
- (Téli gazdasági Iskolát szeretne Egerszeg)
A (zalaegerszegi j^I^rmesier azt az indítványt terjesztette a vármegyei Igazdaságl felügye\'őség elé, liogy az együt egersztegköniyéM ne.-nkeresztriiy birtokot a kisajátítás utján .téli gizda-sági iskola létesítésére használjál: fel A város most lépéseket tesz a kor. niányná), hogy a szükséges iskolaépítéshez állam segélyt szerezzen.
- (Elfogták a posta csatóját)
A zalaegerszegi rendőrség Letartóztatta poliák László ;h éves budapesti
iiaialenibert, aki több olyan zalaegerszegi kereskedőtől, aki a.loiefonkönyv-Ijcii hirdet, a hirdetés megújításaié pénzt vett fel. A csalás annál is Inkább szomorú, mert « telefonkönyv hirdetései a postás jóléti alapítvány (óljait szoigálja. Az ügyészség nyolc rendbeli etalas eimén indított eljárást a [jesti csaló ellen. \'
évlz gyógyfürdő
I I a Heroeg Feateltoa Uradalom I H KÜrdülrjatóaagíirmk saját keze m m lésében,
liheuma-, izom-. Izületek, ceuz beteg-sögok gyógyhelyo Állandó szakor-vob! folUgyeleL Diétás konyha diétás nővér vezetésével. A Cursalon-ótte-remben zono, táuct Űrül!
Strand, tükör- és fedett lürdő, gyer mokstrand, IherraalIürdÖk. Ivókúra epe-, vese-, «yomorbetegek részére.
— (Nemlétezft borával kereskedett)
[\\án József drájvacsepeU napszámos megunva a falust életet Tolna, Somogy és Zala megyében vagyonos szőlőtulajdonosnak mutatkozott be, akinek nagymennyiségű bora vár eladásra. Több helyen hittek neki és vettek nemlétező boráljói, söt nagyobb összegú előlegeket is fizettek neki. Miután azonban n lx>r nem érkezett meg, feljelentették és (palásaiért a jpL laegcrszegi törvényszék 3 évi szigorított dologliázrn ítélte Ivánt. A győii tábla bCmtetését jogerősen 5 évi szigorított dologházra emellé.
- (Evett, Ivott, de nem Űzetett)
Pasasán István budapesti lakos a tavasszal lerándult Zalaegerszegre és 1(1 gazdag földbirtokosnak mutatkozott be. Több vendéglőben megfordult, evett és ivott, de természetesen nem fizetett. A végi\'- ktf, hogy a törvényszék elé került, ahol 5 hónapi börtönt kapott csalásért. A győri tábla így évre emelte fel a büntetést, ami ellen poszton semmiségi panasszal fordult a Kúriához.
— Naptár: Június 25. szerda. Horn. kat. Vilmos hv. Protestáns Vilmos. Izr. Szíván bó 80.
tiőaifirdö nyitva reggel 6 órától Mta b ó.-aik .héttő, szerda, péntek délután ** kwtdan •«**« n»o níkn**).
Heti mQsor
SZERDA: Kaland, CSOTÖRTÖK: Feleség PÉNTEK: Kaland. SZOMBAT: Klotild néni. VASÁRNAP D. U. Klotild néni. VASÁRNAP ESTE: Klotild néni
Mindenkit érhet baleset, ezért a balesetbiztosítást senki sem nélkülözheti!
Rövid Jáviralok
FÖLDRENGÉST jelezlek tegnap dél-után 5 órakor i« percen át a pcUi íoldrvjigésiani intézet készülékei 1000 kilométeres távolságból,
OLASZ csapatok váltjait fel u német katonákat egész Görögországban, Elei. met is visznek magukkal az olasz katonák, hogy a lakosság ellátásai ne
veszélyeztessék.
A Nagykanizsai Vasutas Testedző Egyesület évi meghívásos kispuska céllövő versenye minden várakozáson le. lül kitűnően sikerült, A rendező egyesület a versenyen vendégül látta a főváros több első osztályú lö\'vésxesana. tát is. A versenyen "z Országos Lövész Szövetség képviseletében megjeleni vitéz lieJry lledry Béla altábornagy és a MAV.\'igazgatósága megbízásából dr. Tóth Bertalan főtanácsos, mi\'U a MAV SporUlga vezolőjc.
A verseny nívóját emelte Nagykanizsa sportszereié társadalmának nemex-lelkö támogatása, mely elősegítette azt, hogy egy ily nagyszabású versenyt előkészíthetlek, mefacndezheilek és "zt méltóképpen lie is fejezhették.
A verseny eredményei Csapatversenyben
<Ai versenyben 1. Budapesti Vasutas SC 134Ö, 2. Budapesti Törekvés 1430, :i. Budapest Lamport 1339, 4. Dunakeszi Magyarság 1270, 5. Szombathelyi Haladás 1252, 0. Nagykanizsai MOVE 1218, 7- Nagykanizsai Vasutas TE 1207 .ponttal.
Most tartották meg az abjólendvai járási levente versenyt Csesztiegcn. Ezt a versenyt használták fel alkjftmuí a belatiiuiak arra, hogy a cscszlicglek mull heti )>eLatinti látogatását viszonozzák.
Fájsz László fŐjcg>\'zö és polerka Márton községi bíró vezetésével Jelentek meg a belatbuiuk mintegy .\')() on Cseszi regen.
Öröm volt nézni, hogy Csesztieg község apraja.ji agy ja mily örömmel és lelkesedéssel s;eteit a magyar zászlókkai és virágokkal feldíszített hatalmas autón érkező be\'atindak fogadására.
Végig nézték a járási levente versenyt, tanúi voltak a magyar ifjúság fegyelmezi\'lLségének s azok teljesítményéi meglepetéssel látták, mOrt — amint mondták — soha nem hitték volna, liogy a magyar Ifjúságai ily helyes irányban nevelik s mar alig várják, hogy Ők is magyar leventék lehessenek.
Verseny után barátságos labdarugó mérkőzés volt a Bekatiiul Sport Egy-kt. é-s a Csesztregi l,evonte-csaput között Az eredmény 2:2 volt.
Utána magyaros szeretettel vendé-
ANKARÁRA várjuk a víchy kormány iiiegb.i/olljái, de !1 repülőgép, amelyen a megbízott jön, mári^ü órája késik. Nem tucFj\'ák, mi lelt a repülőgéppel.
AZ OLASZ sajtó elismeréssel ír Magyarországról, hogy nyíltan a bolsevista ellenes fronthoz állt és megszakította a diplomáciai kapcsolatot a szovjettel.
^C> versenyben 1. Budapest Törekvés 12.á!í, 2 Nagykanizsai Vasutas
TE 1158, 3. Gyékényes! MAV 1155 ponttal.
Egyéni versenyben
I. szám. I. TeHér, Budapest Vasutas 280, 2- Kiss L Dunakeszi 27ÍI, 3. Mólnál- L. l.nmparl 270, 4. Korla Laniparl 273, 5. SzöUŐsy Törekvés 272, fi. DejiŐ Budapesti Vasutas 271 ponttal. , -
II. szám. l. Bendő .1 Dunakeszi 271, 2. Szeteczky Törekvés 2112, 3. Bei*cz*y Budapest Vasutas 261, 1. Bogáthy Nagykanizsa MAV 258 ponttal
III. szám. 1. Szőke Törekvés 270, 2. Bozó Törekvés 258, 3. Bosznal Gyékényes MAV 218, I. Kocsis Haladás 211 ponttal.
Ktsalak versenyben i. Szöliösv Erzsébet Budapesti vasutas, 2. SzóllŐsy János Törekvés, 3. BogÁthy Ferenc Nagykanizsa MAV,
¦l. Horváth Gyula Nagykanizsa MOVE;
A verseny megrendezéséért teljes elismerés illeti 0 Vasutas Testedző Egyesülei agiUs vezetőségét és kakes rendezőségét.
geliék meg a nemrég hozzánk visszatért vend testvéreket.
Kohár István tanító, főjkiató, Ster. lák [slván oktató fáradságot netn kiméivé mindent elkövettek, hogy u belatiiuiak jói érezzék magukat.
Ez a kirándulás ismét megmulatta, mily fontos nemzoli érdek/hogy « 22 évi elnyomatás után hozzánk visszatért vend testvéreinkkel foglalkozzunk. Ismerjék meg a magyar intézményo-ket, a magyaf nép nemes lelkét, jellemét és a magyar szokásokat.
A jugoszlávok nevelés célja CfiSUt egy volt: u magyarság iránti gyűlölőiét szítani. ( )
A vend Ifjúság most már tudja,\' hogy ki » magyar, tudja, liogy neki is Iwle kell ÜMcszkedni a magyarság sors közösségébe, mert ide tartozik. Igy rendelte ezt az isifti s így volt ez már 1000 év óta. A vend mindig bőséges államjxjlgáre voíi a magyar hazának. Együtt küzdött a magyarral Rákóczi és Kossuth zászlója alatt. Együtt vérez (ek a világháborúban Is. So rs u a magyarság sorsával mindig egy volt.
A vend ifjúság ezwalul követni fogja az ősöket, akik mjiidig hűséges magyar állampolgárok voflttak.
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
14763/194 f
Hirdetmény.
A Drávavülgyi Villamos Áramszolgáltató H. T -h1 kötött áramszolgáltatást Bzerződésnük és szabály rendeletnek a város közönségét érdeklő részeit az alábbiakban teszem ismételten közhírré:
Világítási áramár.
Egytarlfáju wattóraszámláló esetén magán világítás és háztartás céljaira kilowattóránként ÓU ar. fillér.
Kettőötarftáju wattóraszámláló esetén a félójjoll közvilágítás Időszakában kilowattóránként 60 ar. fillér.
A léléjjell közvilágítási Időszakon kívül eső idfire kilowattóránként 35 ar. Itll.
A féléjjelt közvilágítási Időszak este a közvilágítási lámpák meggyújtásától éjtéll 12 óráig tart
ÓrumÜvel ellátott kettőstarlláju watt-órattzámlálö használata esetén az ala csonyabb tarifára vaió átkapcsolás ideje nem a nap 24 órája, mlat féléjjell kii/.-vllágitál lámpák Időpontja, hanem 22 éra 30 poro; Így tehát a fogyasztó Ily wattóraszámlálo felszerelése esetén 22 óra 30 perctől kezdve kapja az alacsonyabb díjszabást, moly azonban Ily fogyasztók részére kilowattóránként 40 ar. fillér.
A fenti árakbúi oly fogyasztók, akik a csúcsteljesítmény behatárolására saját költségükön áramkorlátozókat szerelnek fel, a következő engedményeket kapják:
az áramkorlátozó maximális teljesítményének 300 órát elérő évi kihasználása eBotéu a teljes fogyasztás után 5o/o,
az 500 árát elérő évi kihasználás esetén teljes fogyasztás után 7.5%,
800 órát elérő évi kihasználás esetén teljes fogyaszlás után 10%.
Munkaátvitall áramár.
Muaktiátvltelí-, fUtési és főzési célokra az egységár kilowattóránként 28 ar. fiit.
Munkaátvitell-.fütéslés főzési fogyasztók n fölszerelt tolícsltméuyekro ivonat-koztetva az évi kihasználási óráknak meglelelLou a fogyasztók a következő engedményekot kapják:
600 órát elérő kihasználás esetén a teljes fogyasztás után &o/o,
1000 órát elérő kihasználás esetén a teljes fogyasztás után 10%,
1500 órát olórő kihasználás esetén a teljes fogyasztás után 15%,
2000 órát elérő kihasználás esetén a teljes fogyasztás után 20°/>.
2500 órát elérő kihasználás esetén a teljes fogyasztás után 25%.
Csengfireduktor.
Csengő reduktorért havonta 20 ar. fillér fizetendő, köteles azonban fogyasztó a vállalat által megadott minőségnek megfelelő reduktort vásárolni.
Amennyiben a fogyasztó reduktora rosszabb minőségű tenne, vagy a fogyasztó llyot szerezne be, Ily reduktor havi dija 50 ar. fillér.
A vállalatnak a reduktorok n,illőségére vonatkozó kívánságát a velem való közlés után azonnal közhírré fogom tenol.
Atalányfogyasztás.
Oly fogynsztók, akiknek berendezése 5 égőnél többet nem tartalmaz, paUBat-árakon való áramszolgáltatást kívánhatnak. A pausal-áramszolgáltatás dija lakásokban 25 wattos égőnként és havonként 2 arany pengőt meg nem haladhat. Ezenkivill pausal-árakon szolgáltatandó az áram lépcsőaáxl, kapualji és udvari világításnál és pedig 25 wattos lámpánként és havonként 4 ar. pűDgőért, továbbá kirahat-világitásnál 25 wattos égőnként és havonként 2 ar. pengőért Nagyobb, vagy kisebb fogyasztása égők egységárai aránylago-san számitandók, azonban 15 wattosnál kisebb ás 40 wattosnál nagyobb égők részére átalány világítás nem alkalmazható.
Kedvezmények.
A concesslonarusnak Jogában van évi loeaiább 100 kwóra vagy annál nagyobb fogyasztást garantálóknak fenn egységáraknál olcsóbban 1; adni energiát.
Pompásan sikerült a Vasutas Testedző meghívásos céllövőversenye
A kispuska-verseny részletes eredményei
UNGER-ULLMANN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. ,m
Hofherr-Schrantz - Clayton - Shuttlewortti
Magyar Gépgyári MQvek Rt. Nagykanizsa és környéki képviselete.
Belatinciah a csesztregi fúrási leventeversenyén
(Folytatás a E. oldalról)
Wattórawlmtálók után fizetendő
dijak.
Kölcsön wattőraszándáló után bérleti és karba utartásl díj óimén a következő itfszegek fizetendők :
10 nraperes, vagy ennél kisebb watt-órsBTémláló ntan havonként 50 ar. f,
10 amperesnél naayobb wattóraszém-laló után havonként 80 ar. f..
kettőstaritátu wattóraszámtáléórt — óramű nélkül — havonként ICO ar. t,
kettflstarifáju wattóraszámlálóért.óra-müvei, 15C í.
Ha a WftUóraszámláló a fogyasztá tulajdonát képezi, ugv karhantartáai díj elmén a fenti összeg 20°/tt-a fizetendő.
Csatlakozóvezeték.
Csatlakozóvezeték a fogyasztóhelyhez legközelebb fekvő ntcaf vozotéktől a fogyasztóhely főbiztosi tójáig ¦- az utóbbit.Is béioértve — terjedő vozetékréaz. A csatlakozó vezeték, mlut az energia elosztó berendezés tartozéka, a város tulajdona. A concessionarus a fogyasztóknak oly utcákban, ahol az utcai elosztó vezeték a fogyasztó telkének utcavonaláig meg van építve, az utca! csatlakozástól a telek határáig terjedő csatlakozó vezeték részét minden oAetben és azonfelül a telek határától a főbiztosítóig számított 80 méternél rövidebb csatlakozó vezetéket díjmentesen készíti el. A hoaszabb csatlakozó vezeték árát a fogyasztó a concesslonnrusnak tartozik megtéríteni oly egységárakon, amelyet conoesslonarús évről-évre a város polgármesterének bomutat és amelyet a város felülvizsgálat után jóváhagyott. Ezen jóváhagyott órjogvzéket a vállalat Irodájában tartozik kifüggeszteni, azonkívül a városház hirdetőtábláján fs közszemlére ki tesz téve.
Főbiztosító, Illetőleg önműködő megszakító wattóraszámlaló és tartozékainak felszereléséért — a bokaponolást ls beleértve — egyszarsmlndenkorra 10 ar. pengő fizetendő. Ebben az ttsszegbrri benn foglal tatlk > a főbiztosító ólom záras födéllel lesz ellátva Hl az automata megszakító, az Igénybovótolnek megfelelő áramerősségü olvadó betétek, a wattóraszámláló és főblitoslfó közős fölvételre szolgáló alhplap, azonfelül a BzÜksőjres összekötő vezetékek és mindezek, mind pedig a wattéraszámlálónak a helyszínen való felszerelése és Üzembe helyezésére, beleértve a szoreleshez szükséges megerősítő és szigetelési apró anvauokat.
A fenntl 10 ar. pengő a következőképen oszlik meg:
Főbiztosítóra, III. automata kikapcso-lóra esik 3.50 P.
A számláló felszerelésére esik 4.50 P..
Az alapra esik 2.- P,
- Átköltözés esetén, ha a leszerelés ée felszerelés egyhuzamban végezhető, a le- és felszerelés együttes költsége a fenti összegnek ÍJSa/wű megnövelt ériekével egyenlő.
Felülvizsgálati, dijak.
Az nj berendezések felülvizsgálatáért a fogyasztó a bejelentéssel egyidejűleg a következő felülvizsgálni! dijakat köteles fizetni:
Az első öt lámpahelyért (csillárhely, tekintet nélkül a vezeték és izzótestek számára, egy lámpahelynek nzám!t) 100 ar. fiitér.
minden további lámpahelyért 10 ar. fill.,
motorikus fogyasztónál az olső öt lóerőért 200 ar. fillér.
ezenfelül minden lóerőért 20 ar. fillér.
Egyfázisú konnektorra kapcsolt egy lóerőt meg nem haladó motorok felülvizsgálati dl] szempontjából egy lámpahelynek számítandók.
Ezon dijakban már a csatlakozó vezetékkel való összekötés dija Is benn-foglaltatik.
A Drávavőlgyl Villamos Aramsxol-gáltató II. T.-gat kötött conceBSlós .szerződés", valamint „Áramszolgáltató szabályrendelet" sokszorosítása folyamatban van és azok elkészülte után példányonként a nyomtatási költségért, kb. 1—1 pengőért beszerezhetők a városi gazdasági hivatalban.
Bővabb felvilágosítás szintén a várost gazdasági hivatalban kapható.
Nagykanizsa, IMI. június 6.
18=5 Polgármester.
AMERIKA megszigorítja a bevám dorlást és juüus 1. után az ellenőrzést megkétszerezik. i
MADRIDBAN és Spanyolország minden luujyobb varosában nagy ,tűn-letétek \\«yak a \\szpvjei elleá ós a tjaa-gely "melleit. "Az angol követség öblt-knit is iK-törtéi,. ( ,
Déta \\ 1
a Dnytsziert már elérték a németek
és mosl az átkelés kierőszakolása folyik. Megállapítható, hogy a nymotok mindenütt tervszerűen nyomulnak el&ro.
Budapest, június 23
IJjabb jelentések szerint Qrodno elesett és Vilnába is bevonullak a német csapatok. A déli lapok berlini jelentések alapján a litvániii esoméiiyekrőí. a kö\\ctkczőkl>en számolnak be. A litvániai fckelők a kaunisi szovjet m\'cg-bizotlakat elfogták, n vlinai olmcne-kuit Amikor a német csapatok1 bevonultak Kauaasba azonnal megbízták a nemzeti kormányt, hogy vegye át a halaimat Litvániáim Ugyanekkor már VUnában is uralomra jutott ik n felko\'ök és addig tartották mugukát, mig tegnap délután a német csapatok be nem nyomultak. A németek már
csak pár kilométerre altnak a lett határtól
és azt még a mai nopOD átlépik.
Budapest, június 25 Az Uj Nemzedék és az Ksli Újság tudósításai szerint a déli fronton a szovjet a Duna ellen akart támadni, de véres kudarccal járt kjsérlelc. A jelentések szerint
. az oroszok ágyúzták Oalacot és bombákat dobtak a román olajvidékre.
Odessában állítólag német ejtö-ernyíísök szálltak le, Berlinben azonban erről egyelőre semmit nem közölnek. Tény, hogy gyakori az oroszok részéről az dtstökés.
Több orosz gép, amelyet bombázásra les megfigyelésre küldtek át, német területen leszállt és megadta magát. Északon a németek a rigai uton nyomulnak előre és még ma elérik Lettországot.
Bukarestben 35 perces légiriadó volt
A semleges államokba érkező moszkvai jelentések szerint a szovjet badbiróságok már sok halálos ítéletet mondtak ki az elmúlt két na]), mert a katonai szállításokat szabotáltak.
. A habom egyéb hírei
SZÍRIÁBAN a francia csapatok ellenállása tovább tart, a libanoni részen is visszaverlek az angolok támadásai, — jelenti Vichy. Beyrutot súlyos bombatámadás érte.,
ANGLIA ellen is változatlanul folyikxn német repülők harca. A londoni jelenlés szerint az éjszaka a Mersey vidék ellen intéztek támadást a némel gépek.
NÉMETORSZÁG ellen is meg kísérelték ismét tíz angolok a támadási, de mát* a csatorna partjainál 11 gépet lelőttek. A ledobott bombák a pnrtmcntén több embert megöltek és lakóházakban okozlak kárt..
Gyujtólapok
ellen a védekezés fontos. Az angolok a mull évben kezdték ci Németországban, különösen mezőgazdasági jellegű vidékekon a gyujtÓlapoV és gvujtó-csövek alkalmazását. A gyujtólapoTí négyszögre[os alaku, különböző nagyságú (eddig 15—20 cm. volt " logf-nagyobbá celluloid napocskákból ásta. nuk, fekoe, zöld, szürkés vagy fehér színűek, közepük lyukacsos, súlyuk 5—20 gramm közi váltakozik A gyuj-lócsövek 10 cm. hossznak, foszforral vannak tölUe, Repülőgépek ezekét nz ártalmas eszközökéi víztartályokban szállították és egysierü kiöntéssel dob-Iák le. F.föforduiliat, hogy egy holdra 150—200 drb gyujtólitp esik, A gyuf. tólapok és csö\\-ek öngyulladás után lobbannak lángra, 25—.KI nn. magas lánggal égnek, a gyufrulást felismerhetően jellemzi a fehér Tűst. A gyújtóanyagok lángjától könnyen tűzet fognak a száraz tárgyak és anyagok, szalma, száraz fü és avar és az érésben le\\Ő galHinafélék, szalmával,\'náddal, zsindellyel és kátrány|iaplrniB fedett háztetők. A védekezés legfontosabb módja, hogy a lakosság ismerje a gyujtólaimk alakjót és anyagát, Leghatásosabb védekezés n megelőzés, énpen ezért mlndeaki figyelje, hogv az elszálló repülőgépek nem dolmak e le valamit s lm igen, ugy a gyujtófnpokaf sürgősen össze kelt gyűjteni és meg kell semmisíteni. Ha éjszaka motor-zugás hallik, napkelte után kelt u vi-iléket átkutatni. Szérűskerteken, érő gabona földe ken különösen fimlos a megfigyelés, A felszedett gyujtólapo-kai vízzel telt edénybe keli tenni és felügyelet melleit keB. elégetni. Gyuj-tólapokat és csöveket OSAV a celluloid részen szabad megfogni, mert a foszfor érintése súlyos seljeket okozhat Tilos a gyujtólajjokat vagy .csöveket zsebre tenni, mert a írJOleg lutlása alatt azonnal fellobbannak.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
16204/194L
Tárgy: Kelt tésitábél készített kn-lács- éi süteményfélék készítésének eltiltása.
Hirdetitfény.
A 237.0/1941. K. M.sz, rendelet értelmében sütőüzemben, eukrászüzemben és vendéglátó Ipari üzemben, vendéglőkben, éttermekben, kávéházakban, kifőzdékben, kávémárésekben stb, tilos kelt tésztából kalácsot és süteményt készíteni a azt forgalomba hozni. A rendelet megszegőit 6 hónapig terjedhető elzárással büntetik.
Nagykanizsa, 1941. június 25. \' \' iwj Polgármester.
HMf. június 2S
APRÓHIRDETÉSEK
,.¦<... ¦ ..,.?1 dija lllll l, fca fan—M, 10 i*Abj
U ai\'u 10 niJ4r. mln4M további no ^ llll.r.
ADAS VÉTEt
ViKmanta* k.ul , gép- és satorpony-vák olciín k.phaWk KeTeracn Reisö cég-nél. _18Í7
ABt4a«n.lt .it minden iáit gumihulladékot veszek legmagasabb napi áron. O-velkó gunillavltóllzeiu. PS-al 4. 1857
8 HP Mayer fagázmotor uj lenerétona! is ujonan fuiva •¦«¦* Wudlnaknél, tl|; udvaton. 1875
LAKÁS-OZUITHELYISÉO
ssnl«t«nf.«i>««M kttaaobit verin-dia nyarald kiadd. Bővebbet Mlnicsl aell-lllínál. 1899
HÁZ SS INOATLAM
Alkalmi h*>»«t*l. CsalWI . há/. sur-Rosen eladó. Aiptd-utaa 20. 1873
K«r*««k megvételre viios belterlile-tén hirom.négysicobéa slép családi héiat, itaHkomlorlosat, lehetőleg sdomenleoet. Clm a klidóban. 190«
eOLöftreu!
L«ká« ellitiUul kapható. Clm I Kppln-ger Boake Balatonmlrlalüidí, Féri lak.
1901
ZAIiAl \'tfojZtÓtSY
HOLlTlKAt NttfÍLAP. Ktadja: ,.K»naid.aí(IH.T. Bajykanlria". Felelős kiadó: Zalai Károly. Nyomatott i a „KBzaaidauDQl 11. T. rJanykanizas"
nyomdájába! Nagykanlma. (Nyomdáért lelni: íatal Király.)
Német pilóta a kllüzött cél elült {Foto 1!. I). V.)
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől,
519/Ké. IMI.
Tárgy: Clpflntalványok átvétele.
Hirdetménye
Nyomatékosan kérem a közönséget, hogy mindenki, aki megkapta a közellátási hivataltól az értesítést hogy lábbeli-Igényét elbírálták. » lev. Ifpon közölt napon és érában pontosan jelentkezzék az utalványa-ért, Százával várniuk, akik 8—10 nappal, vagy még későbben Jelentkeznek, mint amely napra a Közellátási hivatal megidézte Őket, emiatt igénylőlapjaik sok felesleges munkát okoz a hivatalnak. Különösen a bőnap végén szokott ez előfordulni, bizonyára azért, mert időközben máRia fordították a lábbelire szánt összeget. Ez a körülmény senkinél se legyen akadálya az utalvány átvételéntik, hisz az utalványok a kiállítást követő hónap utolsó napjáig válthatok be. A júniusban kiállított ua\'ványok július 31-ig, a júliusi keltezésűek augusztus 31-ig válthatók be, stb. Ehendelem, hogy a mai naptól kexdve mindazoknak az elbírált igénylőlaplát, akik a kitűzött napon és órában nem Jelentkeznek utalványaikért, tegyék félre mindaddig, amíg a többi sokezer Igénylő kielégítése mán megint táluk kerülhet a sor. Kivételt csak azokkal a késedelmesekkel fog tenni a hivatal, akik elmaradásukat orvosi bizonyítvánnyal tudják megokolni.
Nagykanizsa, 1941. június 24. ím Polgármester.
Ma, *vWy»m 144 síim.
NagTkani>u, 1841. Juntát 2« csütörtök
árm\\2 UH.
ZALAI KÖZLÖNY
u HxttWnlili FU & i
POLITIKAI NAPILAP
Feleifis szerkesztd: Barbarita Lajos
Sttikwit&tífi
in: egy bóra B pcogo 40 fiait, éli ét k&dóhlnWl ItSlMl 7*.
á legfőbb kötelesség
A világtörténelem \'legnagyobb csatája dul szomszédságunkban, A kontinens vezető katonai nagy hatalma, a baráti Németország megelégelte a bolsevista Oroszország vezetőinek t\'ondorkodá-sait, hűtlenségét és kétszínű játékát : a fegyvereknek adta át a szót s ezzel megindult az európai civilizáció rohama a bolsevista hatalom ellen. Ma-, gyarország ebben a válságos történelmi pillanatban következetes mara\'dt ós a tengelyhatalomhoz hasonlóan megszakította a diplomáciai összokötletést Szovjet-Oroszországgal. A magyar közvélemény kormányunknak ezt a lépését annál is inkább megértéssel fogadja, mert Magyarország volt az első , állam\'Európában, amely annak idején szembe szállott a nemzet-romboló kommunista törekvésekkel és később a kisebb államok közül elsőnek csatlakozott a kom intern-el lenét\' egyezményhez. Teljos\'megérlés fogadja tehát Németország lépését a magyar közönség körében és az egész nemzetnek az a forró óhajtása káséri a német fegyvereket, szabaditsák meg végre Európát az örökös moszkovíta fenyegetéstől. t
Amidőn a világtörténelem egyik legnagyobb [csatája zajlik, mindén gondolkodó ember ösztönösen is azt kérdezi magától, hogy miképen viselkedjék, mi az a magatartás, melyik az az erény, amelyen háborúnak ezen a veszedelmes szakaszán az országot és\\i\\7. európai civilizációt átsegiti ? A választ világosan és egyszerűen megadta a képviselőház egyik szónoka, amikor azt mondotta, liogy : »ezek az idők nem alkalmasak arra, hogyegy-másközölt politikai küzdelmeket folytassunk*\'. Nem a pártember és a politikus szava ez, hanem a magyar lelkiismereté, amely ma mindén jószandéku és józan ember lelkében hasonló módon szólal meg. A legfőbb kötelesség ma valóban az, hogy minden cselekedetünkben a közös nagy család\', a nemzet érdekeit kövessük. Együgyű és bűnös ember az, aki azt hiszi, hogy a hazának, vagy a magyar népnek szolgálatot tehet azáltal, ha a qwlitika pillanatnyi szünetét és a belső békességet arra használja fel, hogy a kormányzatot gyengítse, bármelyig magyar testvérét vjz alá nyomja, egyszóval bármilyen belső küzdelmet kezdeményez. Az ilyen pártütésnek és viszálykodásnak mindig csak a közös ellenség, látja hasznát és az események, a történelem erkölcsi ereje végűi is- kérlelhetetlenül lesújt azokra, akik ilyen rendkívüli időkben a nemzet egységének és belső békéjének megbontása--
Az északon előretörő német csapatok célia Leningrád
Útnak indultak az olasz csapatok Is a szovjet elten — Ezrével Jelentkeznek a spanyol és dán önkéntesek — a norvégiai német csapatok Finnország védelmére sietnek — London ét Moszkva kölcsönös segélynyújtási egyezményt köt — Háromórás légiriadó Bukarestben
Már
a második szovjet védelmi vonalat támadják az előrenyomuló némát csapatok
A kitört német- orosz háború ügyében Finnország helyzete eddig tisztázatlan volt. Finnország már az elmúlt héten mozgósított és védelmi intézkedéseket, tett, de a hadmüveleteket nem indította meg. Tegnap
a szovjet repülők 11 finn várost bombáztak.
Finnország tiltakozott a határsértések miatt, de választ nem kapott. Moszkvában közölték, hogy a szovjet Finnországot nem tekinti már semleges államnak. A finn államtanács után tegnap éj jel igy Finnország is bejelentette, hogy minden eszközzel védekezik a szovjet tá-
madásaival szemben. A londoni finn követség éjjel közölte a kül* Földi megbízottakkal, hogy u szerda reggeltóla tartó orosz támadások Niniatt Finnország védekezni kényszerült. \'Közölte azt is, hogy a finn városok és falvak bombázása emberéletben és épületekben kárt okozott. A szovjet által »be>bevett« Hangú\' sziget körül is ellenséges tevékenység volt, \'niert
20 szovjet romboló tüzeli a finn partokra.
Másutt is \'ágyukkal .lőtték, a tenger felől a unn. partokat. A támadó szovjel gépek közül a finnek tegnap 23-a t lőttek le.
Részletek a stukák megsemmisítő támadásairól
Berlin, június 2G A NTÍ a keleti frontról jelenti, hogy a német repülők a tegnapi napon ís sok szovjet gépet és tankol pusztítottak el a földön, azonkívül a szárazföldi csapatok harcait is segitették, mert az ellenség ellenállását megtörték. A stukák sikeresen bombázták az .ellenséges gépesi-\' tett és páncélos osztagokat, va* lamint a pályaudvarokat és raktárakat. Több helyen szállító.
Bekerités fenyegeti a
\' Róma, június 2G A Thelegrapho különtudósitó-ja irja, hogy a középső szakaszon a legerősebbek a harcok. Itt a határ beszögellésénél már az első najwkban a bekerítés veszélye fenyegette az orosz csapatokat. A németek tervszerűen tőrnek előre ós a német hadijelcntés rövidesen olyan si-
vonatokat lámádtak. A támadá; sok nyomán a mozdonyok kisiklottak, aleherkocsik pozdorjává törtek, a sánek felszakadtak és meggörbültek, a legénység pedüg részben életét vesztette, részben szétszaladt. Az egyik j>ályaudvaron íi hosszú vonat andulásra kész, hadianyaggal megrakva, amikorra stukák meg érkeztek. A;flámadas után a pályaudvar és környékén csak rom/tulom maradt.
déli orosz csapatokat
kerekről számolhat be, amely minden várakozást felülmúl.
Róma, június 2(i
Az olasz tudósítók jelentése szerint a német csapatok elérték Lcmberget ésrmár megkezdték á városba való bevonulást.
A fonlos támaszpont elvesztése rendkívül súlyosan érinti a szovjet csapatokat, mert ez-
ra törnek. v
Ami igaz politikai (érőn, igaz gazdasági szempontból is. Mert egyik legfőbb kötelességünk az, az, hogy* megőrizzük a belső termelés békéjét is, minden nehézség ellenére kettőzött erővel és áldozatkészséggel bizlositsuk a termelés\' folytonosságát :és ezzel megfeleljünk annak a fontos európai feladatnak, amelyei a gazdasági élet fegyveroive) keli teljesitcnünk, A termelés külőn-
zel a déli részeken, Bukovinában lés Bcszarabdábun küzdő csapatokat ki kell vpmiuk, ha csak nem\',akarják kitenni a bekerítés veszélyének, ,
Súlyon angolrfs orosz mptttőgóp-twazMégek
Berlin, június 2Ü A németek a lengyel megszállt terület ellen támadó szovjetgé-pok közül [tegnap ímik\'-I 8i-etle-lötlck. A földön elxmsztított gépek száma tÖbbszázY
A nyugatról Németország Tőié behatoló angol gépek közül 21-et lőttekbe, így az elmúlt 21 órában összesen 42 angol repülő pusztult «ei.
Elsüllyesztettek a német repülők két 3000 tonnás angol kereskedelmi hajót is.
Két német gyoranaaxéd haroa agy aseovjet tengar-alaHjarówal
Berlin, június 23 A huszadik században aligha volt még olyan tengeri csata, mint tegnap a Keleti-tengeren. Kél német gyorsnaszád aknazári létesített és hazarelé\' tartott, amikor egy szovjet tengeralattjáróval kerültek szembe. Elhatározták, hogy megtakarítják torpedóikat és közelharcban rohanják le az ellenséget. Kézigránátokkal eltalálták a tengeralattjáró parancsnoki! tornyát, amely a fedélzeten lévő legénység veszni hagyásával megkísérelte az alámerölést. Az egyik gyorsnaszád ekkor vízibombát dobott a tengeralattjáró orra elé, amely szétrombolta a szovjet búvárhajó elejét-. A két gyors naszád az életben maradott len-
féle ügyes-bajos problémái, a vállalkozók és a dolgozók egymásközti viszonyának kérdései és a javak zavartalan elosztásához fűződő érdekek ma már néni egyéni problémák, hanem mindnyájunk életébe vágó\'1 és az egész nemzet valamennyi tagját napt életében is egyformán év-ideklö sorskérdések, amelyektől a mindennapi kenyér ós gyermekeink sorsa, ffftgg. Itt-tehát ei, kell némulnia a politikai és
gazdasági önzésnek.
Mindenki a maga helyén a lehető legjobb munkateljesit-\' mennyel fokozhatja a nemzet erejét, ellenáilóképességét és ezzel biztosi Ihatja az eljövendő igazságosabb béke boldog korszakát. Tudiukt hogyíeí .a kö-tejesség i ok.il. .szemében talán terhes, ¦ deie< kötelesség elől kitérni a lövő és a núndeijnapi kenyér feláldozása\'nélkül nem lehel ! , , (s-or-)t
ZALAI JM^LŐiVV
lMt. junliu jj
BÚTORT
szaküzletben
Gábor műaaztalosnál
vegyen vagy rendeljen.
Nag-ykanliM, VároahAx |Mlot«.
gerészeket megmen tette. Ezek elmondották, hogy menekülőben voltuk az egyik kikötőből, ahol a németek közeledése miatt már veszélyes volt a tartózkodás. Ugyanott íí másik tengeralattjárói maguk a szovjet kapitányok robbantottak IteL
RepQlőtámadások
Berlin, június- 23 Az éjszaka angol gépek berepültek fiszaknémetország fölé. Ledobott bombáik egy Fogolytábori és más polgári lakóházat találtuk el, a kár azonban csekély. ( | Keleten néhány szovjetgép nyomult be a halárvidék föle. Einlitésreméltó kár nincs.
Rtípíiíőiámadátíok Bakaresi •lUn
Bukarest, június 2G
A román fővárosban ma hajnalban 5 óra után voll az első félórás légiriadó. A légek hántás heves lüz alá vette a lámadó gépeket.
Másodszor íi óra 10-kor szólaltak meg a szirénák. Ez a légiriadó két és fél óráig tarlóit. A vadászgépek elűzték a támadó szovjet gépeket.
Bukarest, június 26 A közönség az első légitámadások alkalmával nem meni az óvóhelyre, hanem a légvédelmi ágyuk hatását figyelte. Most nyomatékosan figyelmeztették a lakosságot, hogy a visszahulló repeszdarabok as veszélyesek, azonkívül íi hónaptól 5 évig (erjedő büntetés vár arra, aki riadó alkalmával nem vonul óvóhelyre.
Mussolini utftsk Indította ss otass ssspstoknt a Ssovjst allén
Verona, június 2C Mussolini miniszterelnök ma-gnvezet te repülőgépén Veronába érkezett. Itt szemlét tartott az orosz határra induló olasz? csapatok felett. «
A Duoe a szemle után beszédet intézett a csapatokhoz. Hangsúlyozta, hogy ez az esemény örökre emlékezetes lesz az olaszok előtt, mert a világ legnagyobb ellensége, a . bolsevizmus ellen ,veszik fel a harcot a rtémclek oldalán. Bemutatott arra, hogy a néniét csapatok már súlyos veszteségeket okoztak a vörös hadseregnek és annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy csapatai becsületei szereznél?Tnost is az olasz zászlónak.
(Folytatás a 6. oldalon)
A gyomor és a bélcsatorna alapos kitisztítására igyunk hetenként legalább egyszer reggel felkeléskor egy pohár természetet „Ferenc József* keteravlzet, mert ez gyorun á$ hhrfo##r! tskarltja ki az emésztés tálakkal telt útjait és az egész anyagcserét előmozdítja, Kérdene meg orvosát 1
Sokan azt Ttépzelik, hogy a jobbrahajtás nem jelent mást, mint minden mozgás az ellenkező oldalon történik majd az utcákon, mint ahogy eddig történt. A gyakorlatban azonban ez mégsem olyan egyszerű. Az uj közlekedési iránv bevezetését ugyanis meg kell szokni. Ez pedig nem megy azonnal, A megszokást nagyban elősegíti, ha tudjuk, mire keli általában ügyelni.
Az utakon megváltoznak a menetirányok. Kerékpárok, ;sze-kerck, kocsik, gépkocsik, autóbuszok az \\itlest jobb aídalán fognak haladni.\' Ha valamely iármüvcl kiszállásra, beszáUás-.~a, vagy .rakodásra meg kell állni, ezentúl az Ktcá jobb oldalán kell várakózni, ha meg elindulunk, vigyázatosságból éppen ellenkezőleg bal-felé kell kitekinteni, ném közickedik-e más valami jármű mögöllünk 7 Keresztezéseknél először balra nézünk, kanyarodónál természetesen a másik uton is jobb oldalra kell iálhajlani, s mindig arra kell gondolni, hogy más jármüvek is jobbra közlekednek és jobb oldalra kanyarodnak. Ha előzni akarunk egy .assábban haladó jármüvet, ezentúl balra\'kell azt kikerülni. A lassan haladó szekeres, vagy teherautóvezetö tehát a szabályos figyelmeztetést -- géj>ko-csiknál dudálást — hallva, azt
JOBBRA HAJTSI
Mire kell vigyázni, hogy kOnnyeti megszokjuk a jobbra hajfást?
várhatja, hogy balfelöl előzi "~ eg a\'sebesebb járrmV
Mindez egyszerű, ha a ko-
csis vagy a motorvezető éber és figyelmes. Egyetlen főszabály van, amit be kell tartani, de azt aztán mindig és pontosan : mindig az úttest jobb oldalán kell haladni, még akkor is, ha az egész belátható útrész szabad előttünk. Csakis így lehet megelőzni a zavarokat és baleseteket. Szekereken, kocsikon célszerű átülni a bak balfelére, hogy ezzel lis az uj közlekedési rendre szorítsuk a Figyelmünket. Számos autó kormányszerkezete baloldalon\'van s az ilyen géi>koesik vezetői máris előnyt élveznek. Mindig az a leghelyesebb ugyanis, ha a jármű vezetője menetirány szerint az úttest közepéhez közelebb eső oldalról kormányozza a kocsiját, f Vasutakná} kevés változás
lesz, meri a legtöbb vasút egyvágányú sfmn ás épp ügy .háládnak rajta a vonatok mindkét irányban, mint ezután. Áll ez a vidéki városok legtöbb villamos vasutj ára ís, Egyedül Sze-\' gednek és Debrecennek van két\' vágányu villamosa. A kétvágányú villamosvonalakon természetesen ellenkező irányú lesz majd a forgalom, de a MÁV kettösvágányu pályáin nem lesz módositás, hiszen a vasúti vágányok a közúti .Forgalmat nem zavarják. (Pl. Eddig a hegyeshalmi vonalon [jobb-, a miskolci vonalon balmenel van.) Sorompóknál és vasúti átjáróknál viszont a \'Vigyázz, ha jön.a vonat- tábla ezentúl jobb oldalon lesz.
Annál több újdonság fogadja majd átközlekedőket az országutakon : valamennyi jelzőtábla ugyanis ugy áll az utak mentén, -hogy a közlekedési irány sze-rinl* jól lálható legyen. Most le-hát a bal oldaton. Július ő-lól kezdve azonban jobb felé haladnak a\'jármüvek és emiatt az összes községtábla, utcatábla, előjelző, jrányjclzés, vezető-tábla átkerül a jobb oldalra. Csak a km-kövek, meg néhány elágazást mutató jelzés marad régi helyén. A rengeteg láblát természetesen fokozatosan helyezik ál mindenütt, Már az áttérés előtt sok helyen találkozunk majd jobb oldalon álló feliratokkal. Ez már annak érdekében tör léttik, hogy július fi-ra mindenül! uj helyién várja a tábla az utak közönségét, nehogy félreértés származzon. (Természetesen ahol egyelőre még a balra hajtás marad érvényben, olt a táblák is régi helyükön maradnak novemberig.)
A vidéki városok villnmos-vasutjainak uj megállóhelyeit, úgyszintén néhány egvirányu közlekedésre berendezőit utcának jövendő\'sorsát már mindenütt kijelölték. Nem minden egyirányú közlckedésü utcában történik változás ! A tervbevett helyi változásokról, mindenütt tájékoztatják a helyi lakosságot, ugy hogy a nagyközönségnek maid csak pontosan ügyelnie kell az \\ij jelzésekre : az uj szabályok betartása esetén még a nagyforgalmu városokban sem lesz Fennakadás.
A város segélyezi a Thuröczy-társulatot
A polgármester még ezen a héten megfeleld segélyt utal ki Thuróctyék részére
Valóban fővárosi színvonalú játék, amit Thuróczy Gyula igazgató társulatával Nagykanizsán produkál. A >Kaland* teg-nap esti előadásán megjelent dr, Krátky István kir. kormány-főtanácsos, polgármester is, de. ott voll kevésszámú, előkelő közönség, akiknek alkalmuk volt a Kaland-ot budapesti előadásban látni. Egyönbetü vélemény ; Thuróczy ék elsőrendű szinészi munkát végeztek. Lelküket, énjüket vitték be játékukba. Eővá-,
rosi színvonalú \'előadás volt. Élmény és pompás műélvezet mindazok számara, akik ott voltak é-s végignézték és végighallgatták a szivek húrjain csodás finomsággal és művészi tökéletességgel játszó színészeket* Előadás után beszélgettünk dr. Krátky Islván polgár mesterrel, aki teljesen a szép előadás hatása alatt állott. Dr. Krátky R legnagyobb elismerés és dicséj rel hangján emlékezett meg az előadásról és Thuróczyék nagy-
lévlz gyógyfürdő
II s Herosg Foslotioa Uradalom I Fflrdtlsatóiáaátuk saját ke« m lésében.
Küeuma-, izom-. Izületek, cautbeteg-eágek gyógyhelye Ali múló szakorvosi felügyelet Diétás konyha diétás nővér vezetésével. A Cursalou-éite-
remben zene, tánot drill! Strand, tükör- és fedett fürdő, gyer nickstrand, thermallürdflk. Ivókúra epe-, vese-, jíyomorbetegek részére.
kanizsai szerepléséről. Kijelentene a polgármester, hogy g Thuróczy-társulat valóban érdemes a pártolásra. Az igazgató által benyújtott segély kérelmet még ezen a héten elfogja intézni és .számukra a költségvetésbe beállított összeget — a világítás, stb. levonása mellett — rendelkezésükre bocsátani.
Nagykanizsa közönsége örömmel veszi tudomásul a hivatalos város készségéi, amely-lyel ismét segítségére siet a magyar színművészetnek. Ha van társulat, amely a város támogatását megérdemelte, ugy Thuróczyék kétségkívül nagykanizsai szereplésükkel, elsőrendű játékukkal megérdemelték ezt.
Apriíotí, száraz lila
éa száraz forgáo.
kapható
Sáreoz Islván Sulii;
Zrínyi BUklAs-ntea 22, hím
Bányásznyngbér
A magyar bányamunkásság régi és jogos kívánságait váltja valóra az i\\ rcndelettervezel, a mellyel a;kormány a miniszterelnök programjához hiven, rendezi a banyamunkásság nyug-bérét.
A rendelettervezet az eddigi 10 évet 1 évre szállította le, vagyis a {jövőben csak 200 munkahét szükséges a rokkantsági, nyuglVér eléréséhez. Az öregségi nyugbér igényléséhez 100 munkahét, vagyis körülbelül 8 esztendő kell. Igen nagyjelentőségű ez a rendelkezés az özvegyi \'járadék szempontjából is, mert arra az igény már 4 év után megnyílik.
A járadék összege a befizetőit járulékhoz igazodik olyképpen, hogy minden bányaipari munkás ugyanolyan nyugbérszoi-gállalásban részesül,\' mint aminőt a MABI folyósít a magántisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak. A családvédelmi szempontok jelentős-\' Figyelembevételét mutatja az a lény, hogy a bányászmunkások minden gyermek után járadékuk 5 százatékának megfelelő gyer-mekpóllókot kapnak..>
Az öregségi nyugbérl megkapnák azok az altisztek is,akik. 00. életévüket betöltötték és 25 évet töltöltek földalatti munkával.
Az iparügyi kormányzat nyugbérrendezéssel együtt egységes niunkarendszabályl iské-szilelt, hogy a különböző bányavidékek közt a munkaszerződéseknél tapasztalható különbségekot megszüntessék. ¦
Muras«nim*itonl (muraközi)
\' darabos prima minőségű
BARNASZÉN
házhoz szállítva 4 P mátBánkint. Szagtalan, nagy katórláju, tűzetésre kiválóan alkalmas, kevés hamuval égő szén.
Kapható: 1711
Dr. Botfa Károly bor- ós laórtókesltö có(/.iiól\'
Nagykanizsa, Vécsoy-u ti Tel. Ií9.
BflooS iiaraim b« téli nxanétl
mm
Csütörtök
Ali iit-io uiúmw.-«aiíiov bélkSimpokoa Bn4ap*jt I. .:.\'lf\'.oi\';b)
0.45 Torna. Hirek. Közlemények. HunglcuiCzek, — Utána: Étrend. — 10 Hirck. — 11.10 Nemzetközi vizjel/ő-szolgálat. — 12 Harangszó. Himnusz. Időjárásjclenlés. — 12.10 tliiek. -13.20 Időjelzés, Időjárás. <js viz-.íHás-jelenjés. - 1130 Elirek. - 1115 Műsorismertetés. — 15 Arfolyamlnrek, piaoi áruk, élelmiszerárak, — wa5 Időjelzés, időjárásjclenlés, hírek. — 17 Hirelt szlovák és ruszin nyelven, — 11) llirek magyar és roniá" nyelven. — 21.40 Hirek és időjárás jelen lés. — 23 Hirek német, olasz, angol és fiuiie> nyelven. — 21 llirek.
Eladó. Keszthelyen
Perlaky-vendéglő
uzibad-kézből
330 dlee ttíruloteil. — Hátatokat privát lakainak In Molato t liuto.
BUDAPEST-1.
— 17.15 Ilr.Hélhy Gyula előadása. -17.25 Lakuios Tóni ós lakatos Misi ciganyzenckar-íi. _ 17,15 leolvasás.
— 1810 A Budapesti Helyiérdekű Vasutak .l.iszl Ferencé énekkara. — 18.35 Felolvasás. — 19.21) KtfÖnfegKi hang-szerszólók h&ngtemeztől — 10.35 Kúí- \' (így) negyedóra. — iü.50 Dr, palló Imre énekel. — 20.15 A csehek Magyarországon. Hangjáték három részben. — 22.10 Mikulai Guszláv szalonzenekara. ~ 23.20 Polgár Tibor és Alecseki Rudolf kétzongorás jazz-számai.
BUDAPEST II.
10.15 SzoKsányl György zongorázik.
— 17.50 lakatos Tonités Lakatos Misi cigányzenekara — 11) Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 20.20 Gáspár Lajos cigányzenekara., Szalay László éneket. — 21.10 Felolvasás.
Péntek
BUDAPEST L
10.20 Felolvasás. — 10.45 Wlotvttsas.
— 12.10 Farkas Sándor. cigányzene, kara, — 13,30 llniezky László szalonzenekara. — 15.20 Suliik Pál énekel
— 15.10 Háziasszonyok beszélgetnek.
— 15.55 Moritag Vilmos hegedül. — 16.15 Diákiélóra.
17.15 Táncleincaek; - 17.35 peiolva-sás- — 18 A Rádió Szalonzenekara. — 18.25 Felolvasás. - 111.30 Szitnytty Jerrő előadása. — 111.35 Bura Sándor t igányzenckaia 20 S|kiriközlemények. — 20.10 Az Qperaház zenvkaru
— 22.10 Közvetítés Siótokról. Közre-működik Horváth Jain si cigányzenekara, .Mgyír llevfl Tánczenekar, Szabó Nvérek Jazz.liárnias:i, Ehn Mariella és Honi Lajos énekszámaival a Cosmo-, kertből, Fürdöie\'cpi éMeiCmből és a iiriiiböl
BUDA FÜST II.
18 35 Vásárhelyi Julia előadásit. — 111 Hanglemezek. — 20,Uh**. 20.10 Hintái Mmntoiin ftmekur, 20.10 Dr,
Kalmár Zoiu\'m uiőattiisii. - 21.10 Battola Kde táneatpftk&ra.
SALAI KÖZLOtfV
Beszélgetés Pedák Sáflual
H nagy magvat színésznő beellnl benyomásaitól
; Iterlin, június 2t>
Csendben, minden nagy feltűnés nélkül, a ruagj megszokott aranyos humorával, nyitott szemű, mindem kiló rlporlcnizeniével és előilé;et "?1-kül surran) ír- a.löir.cgck előtt isműiet. lenül a tr.tifi.v-ir színjátszás nagy reprezentánsa; I e.lák Sári a iiáborus, ko-moly Berlinbe.
Amiii| szemben ülök vele lakásán és lelteszcm az cl-ő slOoielyp kérdési
Miért jött kl ?
ajka kissé gúnyosan megrándul és félig huncutul, félig keserűen kérdez
visszfl:
— Miért1.\' - hát mindig keli egy nitértnek lenni.\'! — Kijöttem mvgnézni egy heroikus országnak heroikus fővárosát! Erdélybői és Bácskából jövök. Kolozsvárról és Szabadkáról. Tomboló, il/ örömtől félőrült magyar lesUéieim ujjongása kergetelt ide. A világ icgieriiH\'sjteU\'í.ebb lcpé-e volí, hogy az újonnan visszakapott terüle. lekről k\'Ovágylam, megnézni magamnak u bábomban is ezt az országol, czi a várost, amelynek — azt a másik kettőt kőszőnheteni. Barátaimat jöttem meglátogatni. 1
— Nincsen meglepve, .hogy az é!©l-vidám Berlin milyen fegyelmezett, csendes, dolgozó város leitf
— Semmit cem vagyok meglepve. Ilyennek képzelten) a háborús Ileiliul. Pontosán ezt váriam, hogy -Ilyen \'e-gyen. Fegyelmezett és — komoly. Mélló azokhoz a legendás hősökhöz, akik most Az uj Európáért küzdenek.
— Nem féU a icpülőtámadásoktól?
— Ellenkezőleg!... Váriam - - Jihihn
— éjszakánkéul a Tonirhykul. Szeret, lem volna egy Fl:o.,<-rall irmot- alélni. Tudja, nem árt te ilyesmi. A/, ember jobban megérti, hogy miről is van szó.
— Hogy jön ki nz étetntlszerjfe gyektől I
— Se Is kérdezze! Hhwml llaiag. szóm magamra. Otthon eszernbe sem jut vajat enni, do itt már a haláron kérdezni akartam, hogy mi van a vajjal. Időm persze nem voll, mert a németek ezen a\'fronton is fenntartják maguknak a kezdeményezést: azonnal a kezembe nyomtak egy csomó bns, zsir, sajl és kenyérjegyet, melyek közöd szép sárgán virított a
— vaj. Szörnyen imponált nekem ez a jegy-diszriplina .
— Hol voll már, miket látott?
— Reűge;eget. Először is köri,eko-csikáziuin Berlint és kerestem a romokat. Hál ezt som tudom, hogyan rsinálják a németek, de am«-\'H© éli jártain, semmifél© összelőtt házat nem láttam, Azt mondja*, ha itt-ott vala-Iwl mégis lepottyan egy liázra egy bomba, még jóformán beto sem vágott, máris újra éptfik. L" clliiszcm. lín már mindenre képeseknek tartom a németekéi.
— Megvallom,-hogy ft --romok utáJi az öliözködés érdekelt a legjobban. Az öllo/ködésük is méltió az Időkhöz-Sehol semmi feltűnő- .Mindenki szolidan, egyszerűen és röndeyen Jár. Se kopott ruhákat, se félreta]X)solt surkui ctpŐt, s>e lyukas harisnyát nem láttam,, de még csak .leszaladt szemeket sem. A kosztümök nagyon jó szabásiiak és a kalapok csinosak. Petrs\'ze luxus nincs. Manapság rendes ember számára luxust látjii szinte fizikai fájdalmat jelont. Ma vérrel irfák, a tórléixl-niet-
~ Kiismeri már magát Berlinbent
— Kitűnően! Tudja ml tetszik nekem a legjobban? Hogy a földalattin oly sokul olvasnak. rWncc,ieg könyvet láini. Rcngelcg köny^-et vásáro\'nak. Ponyvaregényt még senkinek a késé-l>en nem láttam.
— Volt szinházhauí
— A sok meghívástól -• sajiios — j nem Igen jutottam liozzá. Ágnes Strau-bol azonban mégis láttam a Schau-Sr]iielcrin. szerepében. Nagy színésznő., Csak a világjáró nagyságok közölt láttam hozzá hasonlót. A Schiller-Thoi-terban megnéztem a \\Venn cer ju»ge Woin blüht\' iimü Björuson-daiabot. f-:li-a},a<ló a darab Is, az előadás is! Oh be nagy érzés igazi színházat látni! Maria Kis oüyan, mint egy hibátlanul csiszolt gyémánt. Wc^encr meg a baialmas gránit szikla! Az egész enscmble relejtlietetlen.
— Valja be, hogy luxi az elkényesz-ictotl pestinek mégis ItiAnyzotl\'.\'
Érieáitem
az Ipen Ueztelt husvasaxló kiisöose* get, hogy ,
heniea- és mészáros-
•¦léteméi július í-től a Pré«ér-fala BncUtlwM
Horthy Miklás-ut 14.
alatt folytatom. Szíves pártfogást kér
,,„, REIH ANDOR
hentes és meezáros.
— Nem mondom, az ols,ő két uflp hiányzott, de rnyst már megszoktam, hogy nincs, illetve kevés van. gj^l hacsak leheléit, gyalog jártam haz»-Lesiem a To\'mmykat és — üdvözlclSei-ket- De nem jöttek. Helyettük a ié«i őrjárat búgott Berlin felett. A robogó gépek zajánál csak a hazidérő ifjúság vidám kacagása volt crÖsObb. Tegnap sokáig álltam a nagy esőben és néztem, amiid csűrön vizesen rohantak az emberek viUamosrói Ifc, föidiEittiba be, autóbuszra fel meg a. SUdtbuhn.-ra. Állán bementem egy \\eiidóg3Öl>e vacsorázni. Olt is íigy el tudtam nézni, hogy milyen gondosan és precízen szaggatják le a kis é\'eJnüszer.je^\'Vkjet Olyan sok szerelet voll a szivemben! Hiszen amit látok, az a Felvidékért Is, Erdélyért Is, a Bácskáért is történik ...
— lís most már hagyjuk abba a ; beszélgetést... \'
— Mi az? Csak nem sirV
— Az örömnek is vonnak könnyei!
! STERIO LEONIDAS
Néay és fél évig, úttalan utakon 60 fokos melegben Afrika vad vidékein át
Részletek Keresztes István magyar kutató nagysikerű előadásából
Sok érdekes clöudás hangzott már el Nagykanizsán, de talán mmdtegylkel túlszárnyalta Keiesztos István, magyar Ázsia és Afrika-kutatónak tegnap ©sd kétórás előadása a gimnázium tornatermében. Sajnos az érdeklődés nem .volt olyan nagy, mint \'amUrvet Keresz!. les István és az előadás témája meg-érdemelt volna. Keiesztes István lto étes kora óla szinte csak\'-nem állandóan köífötittön éit. Gye. rekkorát a délafrikai Transvonlban töltötté, iskolait Ant«-erpk.vben végezte és anyanyelvét, a tnagiyarWsak szerb hadifogságban, a vjlág.1i:ib.Sru alatt tanulta meg. Azóta bejárta már Afrikát, Indult és Borneot,
14 évet töltött a benszüiötiek közt és olyan helyeken járt, ahonnét fehér errtber > még soha nem tért vissza.
Beszéli az összes európai nyelvekel,
de azonfelül 10.12 bémiszülolliiyehen is nicgtamilt.
Kereszt1^ István nem előadó, mégis ¦ lebiliiioriő erővel tudta halftfitóság-i elé varáKsolni azokat a tájakai, amelyet közel két évtizedes barokigoJA.su alait In-járt, IxVr csak nagy vonásokban érinihelte az ottani néi»ek furcsa szokásait, életmódját. Megkiséreljflk röviden elmondani merre is járt, mit Is \'-tapasztalt Keresztes István.\'
ltt2U-bau indult nagy tanulmány útjára. Hollandiából (Übraltáron ?8 a Szuezi csatornán At
Madagaszkár szigetére vezetett első alja. llt ismerkedett össze Grigoro kuphány. nyal, aki már. 20 éve élt uz ősenlöljen, hogy ü majmok életét tanulmányozza.
Tudnak-o beszólni a majmok?
A francia tudós, aki korzikai oUisz
Nyári divatanyagok,
sszinpompdbs impriméK,
színtartó strandanyagok, férfirufya-vússznak,
kész női kabátok
nagy választékban
-Áruház
Nagykanizsa.
BAUM HOZLON«
IB4I. tanto 26
írógép átalakJlésokal
magyar beosztásra a legolcsóbban és ; leggyorsabban vállalja:
Ssloboda lézsef és Fia
U4gápválUIat
HsgykaülEga, Ffi-al 8.
HU Tolefca : 603.
származású voti, císösoibau uz orangutánok életmódját Egyelje meg a fák tetejére épitett köralawu házából. Kitűnően Ismerte őket, süt megtanulta nyelvüket is. — Hát tudnak beszélni a majmok* — kérdczlo Ke;eszUü István. S a tudós vendéglátó bebizonyította, hogy tudnak. Husz éves megfigfyéléí,e arait 200 különböző Üvöltés! formát jegyzett Tel, amelyeknek jeloulőségét is tudta, így egy alkalommal Iwbizo-nyilotta, hogy a papa-orangulán kJ-adta a jelszót a költözködésre. Yuló-ban nem sokkal késölá> kibontották a bambuszból készült majoniház Hátsó oldalát és azon ól elhagyta régi lak-jbclyót a 8 tagú • majom család. A rran-cia tudós azt is mcgligyeltJtJ, hogy a majmok mindig elköltöznek régi lakásukból, ha északi szót fuj be az ajtón. Ilyenkor sohatem ttz ajtón távoznak, hanem házuk hátsó falún át. Keresztes István ezután részletesen elmondotta megfigyelési alapján, hogyan épitenek a majmok uj lakást bambusz-nádból. Három évig élt a. majryar kuiaUV Madagaszkáron, amely\' madagar uyehen tulajdonképpen annyit jefcftit, mint -a kicsinyek országa;.
Madagaszkár arról is nevezetes, hogy egyszer magyar királya volt.
A mad&gaszkárlak ugyanis Benyovsz-ky|, a hires magyar kutatót, aki meg-szcr\\eztfl &ket királyukká választották. Benyovszky a franciák elleni harcok1-WW olt is halt meg Madagaszkáron, a kistermetű hcnszülöttok közi, .a -ki-csínyek országa, védelmében.
23.000 kilométert gyalog Afrikán át
Keiesztee István TaaaUivából búrom év után visszaineait a délatrikai Kinf-berlaybe, ahol g>erme,kkorÍ bur "és iulukaffer ismerőseit akarta meglátogatni, de már nem találta meg két év-tízed előtU barátait. így egy gyémánt-bányában tisztviselői állást váttaot és addig dolgozott, mig megtakarított pénzén egy expedíciót nem szenezhto-\' tett.
62 fokos melegben, 6—800 kilométeren át vlz nélküli általán uton
haladt expedíciójával Rhodesián, l«lga Kongón, Angol-egyiptomi Szudánon át, majd nyugatra fordulva a Csad tó vidékén és a Szahara déli részén át Rio del Oroba. 23.000 kilométert tett meg igy Afrika vad vidékein át és l>or ¦ térképen egyetlen mozdulattal köuy-uyü végigmutátni,
alja négy és fél évig tartott.
Innét, Afrika nyugati partjairól hajózott Fokvárost érintve Afrika megkerülésével a hátsóindiai szigetekié.
Keresztes István bomCoi tapasztalatairól és hazafelé tartó útjáról hofrap számolunk bc részletesebben Azt azon Wat már most is leszögezhetjük, hogy pz a mAgyar kutató,\'akuiek akarate-ieje és hite példakép lehet mindenki előtt, méltó lenne nagyobb megbecsülésre és nagyobb támogatásra.
Heti műsor
CSÜTÖRTÖK: Feleség. PfiNTEK! Kaland. SZOMBAT: Klotild néni. VASÁRNAP I). U. Klotild néni VASÁRNAP ESTE: KlotUd néni.
— Naptár: Junius 26- csütört Rom. kat. János és Pál. Protestáns János, Pál Itr- Timm, hó 1.
11 ház és 2 pajta égett le Zalagyömrőn
A kis Znlagyömrő községben, mint Zalai Magyar fiiéi jelenti, kigyúlt. r- . . ladt az egyik zsúpfödeles ház és hamarosan négy lakóház: FBflrzcr Gyula, Györkös Károly, l.őriiiiz Gyula é^ Adorján Károly lakóháza és özv, Kovács I.ajosné pajiáji leégett. Alig ültek el a tüz iz^abnui, másnap Vitai Endre háza gyulladt ki ?9 most már özv. l.őrincz Józsefmi, Kulcsár Gyula, Vitai Géza, Varga János, Tóth József és Pap Gergely háza és Györ-
kös Imre pajtája égett le. Két nap alatt tehát tizenegy lakóház és két pajta hamvadt el. A csendőrség most nyomozza, ml okozta a tüzeket. Mi-uláu májusban is leégeti már a községben kél ház, cz a község vezet a zajai tüzesetek U\'kiiuciébeu. \\ kár közel :«).000 pengő most is, "mi részit" biztosítás utján megtérül.
Biztosítson TŰZKÁR ellen, KARA MEGTÉRÜL I
Egy Katalin-est és a keszthelyi praxik uri-murifának epilógusa a nagykanizsai törvényszék fellebbviteli tanácsa előtt
A keszthelyi fárdsbiróság felmentő Uéleiével szemben ti törvényszék bűnösnek mondotta M a most végzett praxti
Még a mull év novemberében történt Keszthelyen. Katu-ljn-nap volt. amit a keszthelyi praxik is illő formában és a hagyományos uri-murivni tartottak meg. Egy kisebb csoport moziba ment; Mis utána — végigjárták a balatoni Heidelborga vendéglőit, kiskorcsmáil. 20—21 éves fiatal fiuk, Noé-apánk itala is fülötle/Ökel. Ebben a rózsás-szinü bangulalban járlak korcs-nláröl-korcsmára. a saját vallomásuk szeritd is. Egy társasága > Hullám -ból, egy másik a »Bocskay*-böl jött és az And\'-rássy-téren találkoztak hajnali ííöratfelé. A rózsaszínű hangulatban egyszerre a fiuk elkezdték egymást boxolni. Élcelődésből, fiatalos csinytevésböl. .ló-kora mennyiség barackpálinka, konyak, meg bor és sör dolgoj. zoll bennük.
Egyszerre az egyik praxi elkiáltotta magát :
— Segítsetek!
Kerecsenyi (Ilelbeck) Lajos 2\'l éves gazdász, egy ismert nevű, tekintélyes^\'kesztbelyi kereskedő és Szőlősgazda fia, villanás szerűen odaugrott a boxolók közé és a \'"következő pillanatban öklével Szálai Károly praxinak arcába sujtott„fugy, hogy a sÜe-mét és orrát véresre sértette és 20 napon belül gyógyuló sérüléseket okozott.\'\'
Az ügynek konzekvenciái lettek. Szálai orvosi ápolás alá kí> rült. Kerecsenyi ellen megindult az (eljárás. A keszthelyi kir. járásbíróságnál megtartott tárgyaláson Kerecsenyi azzal védekezett, hogy Szabd egyike a legjobb barátainak, nem akarta
megsérteni, ittas állapotban követte el teliéi, annyira Ittas volt, hogy már nem is emlékszik a történtekre. A szemtanuk vallomása .szcri.nl is a gazdásztársn-ság alaposan beszeszelt. Sok pálinkát, konyakot, majd bori és sört ittak, A járásbíróság figyelembe véve, hogy u terheli fialni gazdász az önkívületlen-ségig Utas rvolt, Felmentette öt a vád és következményei alól. Az ügyészi megbízott ellenben hivatkozással arra, hogy Kerecsenyi nem Volt annyira ittas, hogy nem Mehetne Öt felelősségre vonni, megfellebbezte a felmentő ítéletet.
így kerüli az ügy a nagykanizsai [törvényszék fellebbviteli büntetőt a n ácsa elé. ahol a terhelt gazdászt dr. Relschl keszthelyi ügyvéd védte. A tárgyaláson megjelent a fiatal praxi édesapja is. A terheli gazdász az idén végzett, most nyert oklevelet.
A tanuk egy része ismét a nagy alkobolfogyasztás mellet] tett vallomást. Ilelbeck kereskedő (uz apa) elmondotta,hogv fia azelőtt la soproni bányászati főiskolán volt,ide onnan kivette és hazahozta. 0 egész nap dolgozik, fárad az üzletében. Mindent megad a fiának, amire csak szüksége van. (Eleinte rossz társaságba keveredett, de most már megváltozott, mit bizonyít az, hogy senki sem gondölt arra. hogy kérésziül megy a vizsgán és mégis sikerült gazdász ok-levelet szereznie. Fia kétségkívül megjuhászodott.
Dr. Birkás ügyész a bűnösség megállapítását kiérte.
Terményeit tfizkér ellen atalénybiztasités keretében biztosíthat]* legolcsóbban !
Hép MOXfrjáa 0sj*j^8k5n, qaab _egy nap I
stetten egy Jeggyel I Romantikus magyar film !
Hunyady Sándor nagysikerű színmüve. Főszereplők: Páger Antal, Tasnády Fekete Mária, Mezey Mária, Greguss Z., Gózon Gy., Bihari J., Hídvégi Valéria.
Előadások köznapokon 5, 7, 0, vasár- és Ünnepnap 3, 5, 7, 9-kor.
FERENCJOZSEF
KESERŰVÍZ
A védő utalt árrá, hogy az eset csak egy véletlen müve*volt az alkoholos mámorban.
Dr. Révffy bíró bejelentette ezután, hogy Kerecsenyi Lajosi röviddel az leset elölt a keszthelyi járásbíróság magánlaksértés livialt 3 havi fogházra ítélte.
A \'bíróság megváltoztatta a keszthelyi járásbíróság felmentő ítéletéi, bűnösnek mondotta ki Kerecsenyi Lajost súlyos les-lísértés vétségében .és ezért öl a 92. §. alkalmazásával iOOpeiigö pénzbüntetésre és 32 pengő kölUség megfizetésére Ítélte. Megállapította a bíróság, hogy Kerecsenyi, ha sok alkoholt ís fogyasztott, mégsem volt any-nyira ittas, hogy Öntudatlan lehetett volna és azért cselekményéért felelős. Kerecsenyi. felfüggesztett 3 havi fogházbüntetéséi a b|róság nem hajtotta végre, mert javulást remél a terheltnél. \\
— Vigyázzon, hogy ilyesmi többé .elő ne forduljon, törekedjék\'\'arra; hogy egy becsületes, derék magyar polgár legyen magából, — intotte meg KereesenvAt komoly szavakkal dr. Révffy Andor szavazóbíró.
Női napok és visszatérd jegyek a strandon
A iheleg idő meghozta a strand nagy láloffdottságát. A városi strandon szinte minden uaj) tüll ház vau, amelyei »z is elősegített, liogy a város visszatérő jegyeket is icndszercsiteil. liz különösen a hivatalba, üzletbe járóknak előnyös, mert atkik délben leg. feljebb kél órai időre kimennek, azoknak ha este 0 óra után visszatérnek nem kelt külön fürdöjegyet váttani. Az uj rendszert máris sokan használják.
A női napokat is ismét bevezetlek. Ezek szerint a \\arosi strandfürdőt szerdán és pénteken délelőtt 12 óráig csak hölgyek látogathatják. Most \'mar csak azt kéri a közönség, hogy legalább a gyermekmedence vizét gyaknio cseréljék ós legalább egy tornaszert szerezzenek a strandra. ;
Kalácsslltés tilalom
A közellátási miniszter lendcH\'lét adott ki, amelynek értelmében Ülos a kelt-tésztából készített kollács & süteményfélék készítése ói forgalomba-tfozatBlu. <
Erre az intézkedésre az\' adott okot, tiogj\' a készletek meglehetőse" csök-kentek s az uj lennésig, ami öt-hat hét uudva kerfu a plaéw, csak ekként lehetett n közellátási megCeketSeU biz-tosiianl. (
E kényszerű reudszabályokia a szomszéd államokban már régen sor került s nálunk azért is indokolt o zsemlye után a kulacs sütésének incg-liltásít, hogv az eddig tapaszlalUtetó igazságialinságok megszűnjenek Az ország egyes részein ugyanis zseml&\'el. kalácsot cgjaránl forgalomba hoztak, másutt viszont e^-áHaláliaii nem teletett kapni. r ^
Az Igazságos elosztás elve kö\\«WW» tolult ezi a kényszerintézkedést, omo. Ivei megnyugvással, fcgjit\'lii.e/.eilcn fogad u magyar ktevéiemény.
\\U\\. Itlnlm 26
ZALAI KÖZLÖNY
Táncmulatság 1
A nagyiéoMil vondóRleben folyt hó Win (>uirup)
délutántól másnap reggelig
búcsú táncmulatsággal,
olflinyMcnévtt.
Kowéo. F.reno
vendéglJj. ,m
I
_ Sorozatos höstettáivel
iIHÍ- II. ZG. i tullt ki HttjníH Jenő volt
I---1 komáromi 12. közös gya.
logezro;lbeli tnrudékos zászrós b [Lem\'-bergtől délkeletre vivőit Imreokbán. Előző ití»i>i fényesea sikerült, merész
vállalkozása után a fenti napon n tf& geli szürkületben a Dobrka falu mef. lett emelkedő 110 méte.- magas Knih-lek hegy ellen mlézcll támadás ufik.iV inával századával \'lendületes rohammal Kivetette az oroszokat erősen megépi. lelt első állásaikból, miközben i<lkevéredéit kézitusában 200 orosz foglyot ejielt. Ezután az oroszoktól elfoglalj i a KrulUek magaslatot is.
E bátor ós eredményes magatartásáért Hajnal zászlós az arany vitézségi énnel kapta
Az utolsó bajnoki mérkőzés Kanizsán
A kanizsai fuibalUdvek már-már lemondtak arról, liogy az 1940/41** évben )>ajiK)ki mérkőzést lássanak a sok lemondott és elmaradt mérkőzések miatt. A héten értedles jötta ZMNTE intézőjéhez, hogy a komlói csapat vasárnap megérkezik Kanizsára, de az utazási nehézségek miatt már délután fél 3 órakor ket\'l a mérkőzést kezdeni.
A csapat utolsó kanizsai szereplése nem változtat sem a kiesési, sem a bajnoki helyezésen. Hiszen a KRAC - akárcsak, a Ferencváros az NB mezőnyből — nagyon kiugrott a t:t. vaszi kirobbanó formájával. A ZMNTE uj csapatösszeállításban szere, pel. A Sáska-Ijeventélői szerzett középcsatár, Kiss vasárnap mutatkozik be először a ZMNTE4*U. Erre a mérkőzésre ZMNTE győzelmet jósolnak, bár lehet meglepetés is a kánikulai meleg, licii, hiszen a ZMNTE rendszertelenül edzeti csapat ^a játékosok hibája f), anvelyet erősen befolyásolUBt az időjárás.
Atlétikai nap lesz az NVTE rendezésében
Mint értesültünk, július 13-án "z NVTE nagy atlétikai napot rendez, Rmejyen részt \\-esz a kanizsai szeiep-Jökön kivüL a vidék ,és a főváros legkiválóbb atlólagáixiája is. Már ülőre örülünk a pestieknek és a kiváló pécsi (PÉAC, PAC) versciiyzökjwik, akik ritkán szerepelnek Kámzsán.
Pénteken érkezik meg dr. Kismartoni Károly, a déiuyugaii kerület atU-tikai vezetője. I>r. Kismartonit Hor-válh lAjos, az NVTE JŐUtkára fogadja °Z állomáson, majtl utána tisztelgő látogatást tesz a Város polgármesterénél, dr. Krátky István, a ZMNTE elnökénél. Délután :í és í óra között "z összes kanizsai atlétáknak és sj>or-tolóknak lwmutatóelőadást tart a Zrínyi pályán. Dr. Kísmarloiü már előzőleg is nyilatkozóit, liogy Kanizsa sportját magasabb nivóra keli ©mebii é.s a szövetségnél leijes ^targy.űagos.-iág-tíid képviselte a mi érdekeiuö^Jl is. Pénteki útjáért a legőszintébb elis-mérésünk és köszönetünk, a kiváló a.llé.lik,ui vezetőnek. ¦ - , A .
A Qonvéünapi Ünnep* ségek elmaraünaU-1
Tekintettel az eJsŐlétHésre és
a csoportosulás! tilalomra, a Honvédnap csak a helyőrség családi Ünnepe lesz, A fal-
ragaszokon és az újságban hirdetett mindenféle egyéb ünnepségek tehát elmaradnak
— (Szabidságon)
l)r. zágoni Elemér rendőrkapitány, a banogy] osziál>- vezetője szabadságra utazott.
— (Ukolal találkozó)
A nagykanizsai m. Űr. áll polgári leányiskola id;h>. évben végzvtl b) osztályú növendékei június 2U-ú1 délelőtt fél 10 órakor iurtják találkozójukat az intézetben. {:)
— (Köszönet)
Keresztes István, o hirCs magyar Afrika és Ázsia kutató, akinek nagy-sikerü és élvezete,, előadásáról 9tounk más helyén részidején beszámolunk, ezúton is köszönetei mond mindazok-nak a kanizsai hatóságoknak és testű, leieknek, valamint a közönségnek, a mely támogatni szive, volt. (:)
— (Anyakönyvi nirek.
Nagykanizsán az elmúlt héten 8 gyermek született, 2 ftu és » wány: Sehermnim Nándor kir. járásbirósági díjnok és Kiss paidának rk. leánya, liagonyai György földmű ves és Kálcsics Máriának rk. leánya, niaikó Pé\'cr kocsis és paizs Máriásak g. kel. !ht Tóth Gábor napszámos és Németh Katalinnak rk. leánya, Strazsck Géza gépkocsivezető és Bakonyi Máriának rk. leánya, Dukál László asztalos segétí és Vágner Rozáliának rk. fia, Kálid László ku-cséber és Nékli Rozáliának rk. leánya. Halva szüleiéit 1 íeánygvcrmek. — Halálozás 11 cselben történi: .Skemyák János gyalogos rk. 22 éves, Horváth l^ajos tanonc rk. 10 éves, özv. Verhás
tiuariávué Keller Marja rk. 78 éves, Horváth József szt. lexmoi testvér rk. 32 éves, özv. Németh Sándomé Zsoldos Katalin rk. 01 évei, Dudás Istvánné iieke Rozália rk. 58 éves, Berzad Aehmed cukrász mohamedán 53 éves, özv. Gerócs Lászlöné Rogács Terézia rk. 71 éves, Sipőcz József Máv altiszt rk. 41 éves, \' Pózván János földműves rk. 08 évei, özv. Rrüll Ig-nácnő\' Maschanczker Antónia izr. IW éves. — Házasságot két pár kötött: Vandzsia Rudolf napszámos rk. és jankovii-s Julianna rk., Itencze Ferenc földműves rk. és Elenc-zek Katalin rk.
— (Az Iskolánk! vull Népművelés)
zalamegyei bizottsága Czévben is megrciulezi Resztluelyen július 1. és 5-e között P korszerű magyar népmüvelés követelményeinek ismertetése céljaiul eiőadóképzíí tanfolyamát, amery-re 120 népművelői hívtak meg. A\'tanfolyam megny hónapján, jiUius t-én este irodalmi ós művészeti est lesz, amelyen ue\\es fővárosi művészek működnek közre. \' t
— (A Vörös Kereszt Egylet)
zalamegyei választmánya junius hó 28-án, szombaton délelőtt fél 11 óra kor Zalaegerszegen a vármegyeháza közgyűlési termében tartja évi rendes közgyűlését. . i
— (Július 1-én uj kéményseprést dij lép életbe)
A kéményseprőaücsieifik régóta sürgetik a tarifák módosítását. Az Ipar. ügyi miniszter most teljcsiic.be kére süket és július 1-i hatállyal uj kéményseprési dijakat állapítok meg. A rendelet szerint Budapesten a Itémíny egyszeri tisztításának alapdíja 11 fillér, más törvényhatósági jogú és megyei város területén 15 fiUér, kis- és nagyközségek területéi! padig 18 fillér.
— (Megállapították a zsákok és ponyvák kölcsöneit ját)
Az árcltenŐrzés országos kormánybiztosa megállaidloUa a különítő minőségű és méretű zsákok és ponyvák kőlcsöndlját. Az erre vonatkozó rendelet a Budapesti Közlöny szerdai szániában jelent meg.
A Kúria jogerőre emelte a két zalaapáti kereskedő börtönbüntetését
Az árkormánybiztossag által megállapított árnál magasabban adták el Üzletükben a petróleumot
Jelentettük, hogy Károlyi Imre és Gelencsér Alajos üzletszerűen elkövetett árdrágító visszaélés bűntettével vádoltan kerüllek a nagykanizsai törvény .szék uzsorubiróságaelé, mert a petróleumot az árkorinánybÁz* lo.sság által Megállapított árnál magasabban auTák el. A bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatása után bűnösnek mondotta ki mindkét kereskedőt a vádbeli
cselekményben és ezért fejenként fi—ö* hónapi börtönnel sújtotta őket.
Fellebbezés folytán (most foglalkozott a (budapesti kir. Kúria a kéf,zalaap~áU kereskedő ügyével és az elsőbiróság itélelétt helybenhagyva, azt jogerőre emelte. 1
A Kúria jogerős ítéletét a legközelebbi napokban hirdetik ki a két vádlott kereskedő előtt.
Jégverés előtt biztosítsd termésedet!
Előkelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas BEoba 6 P-tűl, két ágyas szoba már 12 P-töl. Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. - A Zslet Közlöny előfizetői az utolsó havi előfizetési nyugta felmutatásával 20\'h kedvezményben rétzesttlnek.
STRáNDTÁSKÁK fek HAMBURG
bórOndOsnél
,78a horthy MIKLÓS ut 1.
— (Be kell jelenteni a malmok zárolt gabona- éa lisztkészletet)
A közellátási miniszter rendeletet adott ki, amelynok éra:Imól>oa a malmok kóbdesek a birtokukban *e.ő. az 1040. évi 0530. M-E- számú rendelettel zár alá helyezőit búzát, rozsot és kétszered, valamint ezek lUztjét há-rom nap alul a Közélelmezési Hivatalnak (V,, Nádor utca 27.) Itejcien-tení. A bejelentést gabononemenkéni. ilk-tve üszlfajténként kell megenni és a tveJeKTJtéslyOn fei kell tüutoini azt is, hogy a beejienteit készte! kinek tulajdoiUl. A U\'je.KMitelt iisztet Zár alá lielyczetlnck kell tekinteni ós azt forgalomba liozni ^agy azzal egyébként rendelkezni csak a Közélelmezési Hivatal cngelélyével, ügetve utisitásaj szerint szabad. |
— (Belefulladt a Zalába)
A Zala folyó is megkövetelte eM áldozatát. Fisclier László 20 éve* zali-eKerszefji fiaialCmber a zalai szubud-rürdői) najvozás után felmelegcdclt testlet fejeit ugrott a hideg vízbe és többé nem került elő - Kihúzták ugyan a vizböl, tle későn találták meg és segíteni már nem leheléit rajta. Saját könnyelműsége okozta halálát, am<ty intő példa lehet minden fürdőzí«ek.
— (Zalai kis hírek)
Oltott mészbe esett és súlyos égést sebekét szeme-lett Török Rozália pör-(leföldci leány. — Muraköz légvédelmét magyar minta alapján szervezik meg. — 30 pengő pénzbüntetésre Ítélték Németh József ukki földműves*, inert azt állította .szomszédjáról, hogy csirkéjét ellopta. — Egy Zalaegerszeg tisztviselőt 50 pengőre- iléJ.Ok, mert u városi kézbesítővel gorombáskodott.
— (A Frank-autó elgázolta Frenkot)
SzenUásztó és Bőizénra között a Frank Henrik és 1-ia budapesti cég autója elütötte Erenk Józsöf 40 éves böizénfai földművest. A földműves süket volt, igy nem halMta az autó-túlkölést. Az autó ki is tért, de M Erenk vállán lévő kapa beleakadt az autóba, ennek folytán Frvnk eleseit és a bal alsó lábszára eltörött. Frenket sérülésével beszállították a kaposvári közkórházit.
— (Árdrágítók bthiteténe)
A zalaegerszfegi kir. tön\'ényszék UCÉo rabirája Dávid György hahóü keres, kedőt 80 pengő pénzbünletésr« vagy 10 tuipí elzárásra és az ítélet hírlapi közzétételére, Tiboly István söjlöri bér ísóplőt 20 pengőre vagy 1 njiaS elzárásra és a következő pusztaszenUásztói asszonyokat: Juhász Viktóriát, Szakád Imrénél, Juhász Károlynét, BedŐ Já-nősnél, valamint Takács Ferenc pusr-laszentlásziói gépészt fejenként 10 pen göre, vagy 5 napi elzárásra ítélte, mert ez év februárjában Puszta-szent-lászión Dávid bevásítnlójának, Tibo?y-nak a kukorica métermázsa ját 1875 P maximális ár helyett 20 pengőért adták el.. Muidegyik Ítélet jogerői.
Ofaflrdé nyitva regsel 6 Órától est% i érábj (hétfő, lizerda, péntek déluíAu tm kftddwa Méta **9 aiko«kl.
EGYIPTOM
volt vezérkari főnőkét, a meg szökött jés. később elfogott Masnii pasát állitólag a hadi-tön\'ényszék kivégeztette.
A TANGERI
angolokat fel szóiitolták, hogy utazza-nak Gibraltárba. A teiszóiitásnu azon. ban kevesen tesznek eleget.
43
0363
fSASM m/Bum
.ÜÍiűHíSHL26
(Folytataa -a 2. oldalról)
Oóbbels Moszkva 4% London csehzb\'véséről
Berlint június 26 Göbbels cikket irt á Völ-kischcr Bcobachter nini számában »A régi arcvonal" ciminel. Rámutat ebben arra, hogy ? demokrata plutokraták és a bolsevisták szövetkezése nem ujkeletü. Régi\'ez a vndházasság és Németország egyszer mán szembetalálkozott vele. Most azonban erősebb, mint akkor. Kimutatja cikkében Göbbels azt is, hogy a szovjet csak azért kötött baráti szerződést Berlinnel, hogy zavartalanabbul szer-1 vezkedjék a kommunizmus a világ megrontására.
A atavjet egyhátüldtizése a balti államokban
Berlin, június 26" Most érkezett meg Berlinbe az egyik vilnui lelkész, aki az oroszok elől menekült él. Elmondotta ez a pap, hogy a szovjet a balti állomokban a bekebelezés után (azonnal megkezdte az egyházüldözést, Eddig 17.000 papot deportáltak, de 60.000-et szándékoztuk Szibériába küldeni A papok elhurcolása után a templomokat mindenütt bezárták.
¦védorazag Atangadl m norvégiai némát ősapátokat Flnnoraucagba
Stockholm, június 26 Svédország ugy döntött; hogy* megóvja semlegességét, de te-líinletlel afkülönlcges helyzetre, hozzájárult ahhoz, hogy a németek egy hadosztályt kitevő csapatait átengedje Finnországba. ;
Svédország egyébként a tartalékosokat és a légihaderő kiképzett legénységét behívta.
¦A svéd kormány vállalta a szlovák kormány felkérésére si szlovákiai érdekek védelmét Oroszországban.
Dán 4e spanyol önkéntesek U
harcolnak a szovjet ellen
Koppenhága, június 2íi Dániában máris sok önkéntes jelent, kezeit a szovjet elleni barookhoz. Az önkénteseket rövideden utnsflc imlii-ják.
Madrid, június 20 Spanyotországban mindenütt Wább1 folytatódnak a szovjctcllenes tüntetések. Az önkéntesek ezerszámra jelent, kéznek, különösen Madridban és Bar. oelónában. ¦ !
Ax éaxakl német azArny oélja Leningrád
i • \' • : Zürich, június 26
Aj; északi szárnyon az előretörő német csapatok célja a balti áJtamü-kon át, Leningrád. A város ellen a tum határrószről is mBgindut *a lamfa-dás és iekirttettel, hogy Leningrád csak 140 kilométerre van a finn ha. lártól nem tarttiatja magát soká. Grod-nó és Vilna közt lievcs harcok alakultak ki. A német csapatok már az elifl szovjet védelmi vonalat muide. náit áttörlek és most már a második védelmi állások efflen toíívik a harc. Délen is érlelődik u döntés, Az oro-szoknak minden valószinübég szerint tél kell adni eddigi állasaikat, mert kOlöubcn kekerltík\'őket.
Moszkva és London segélynyújtásról tárgyal
Zürich, jimtus 2« Londonból érkéz* jo\'eniésok siÜrjnt Moszkva és London kölcsönös segély, nyújtási egyezményt köt A résílciek megbeszélésére angol bizottság utazik Moszkvába. |
LUvinov visszatér ?
A Basel Xüchrichlen értesülése szerint Lüviuov rövidesen újból átveszi a külügyi hivatni vezetését.
Abetz Berlinbe utazóit
• \' Zürich, június 2(1
Abélz párisi német főmegbizoli Bár. lrabe utazott, bár kéÜiónaponkéut j«i leniéstélelre visszatér a fővárosbi, látogatásának most különös jelentőségei, lulajdonitanak. Ltuzüsu « szjtiai helyzettel is összefüggésben áU, amely bár a helyzet nagyjából vállo/it&n, Damaszkusz elvesztésével mégis súlyosabbá válik a franciákra nésvé.
ROMÁBAN
ideiglenes olasz—horvát kereskedelmi és árucsercegyez-ményt irtak alá. Az egyezmény szeptemberig érvényes- és 700 millió líráról szól.
BOvld táviratok
A KÉPVISELŐHÁZ
mai ülésén (Kövér Gusztávsze mélyes meglámadtatása miatt felszólalási engedélyt kért és kapott az ülés végére. A Ház a közoktatásügy egyszerűsitéséröl szóló javaslatot kezdte tárgyalni t AMERIKÁBÓL\'
több hajó futott ki hadi-, anyaggal inegrnkvn. lUUcéljuk a Közeikelet egyik kikölője. Az amerikai repüUígépanyahajók is kifutóitok, repülőik német tengeralattjárókat kutatnak. A TOROK,
képviselőház egyhangúlag elfogadta a német—török barátsági szerződést. Szaraesoglu és a felszólaló \'képviselők igen melegen szóllak Hitlerről ós Pa-pcnről.
LEFOGLALTAK
az amerikai hatóságok egy 5000 tonnás román tehergőzöst, amely egy év óla a newyorkiki-kitőben vesztegelt. EDÉN
a hollandiul és amerikai követekkel lárgyalt.
Villamos hiizf artúsl készaiék
mindenkinek DM szerez!
Teahannák
Vaulók
Kenyárpiritók
Gyoraf&sAk
Kávéffizok
íróasztali lámpák Hangulatié inpák Modern falikarok Olvaaó lámpa" Tanuló lámpák
Nagy Választókban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVA VÜLGYI-nél
Sugár-ut 2. 12,0
Gyűjtse a
gumihulladékot,
sok pénzt kap érte
Szoba Antal plíuíéíéi
Fő-ut 5. szám. - Telefon 91. ,\',
Nagykanizsa megyei város pol«ármealerélöl.
16232/1941..
Tárgy: Leventék összehívása.
Hirdetmény.
Felhívom Nagykanizsa tn. város lerdlelén lakó összes levsn\'éket, hoty f. é. lunhn hó 29-én déleleit 1; órakor az alábbi helyeken és csoportok szerint leienjenek meg. Megjelenésűk ellenőrizve lesz.
Az V/l. (szerdal) csoport a Petöfi-ulcai elemi Iskolában.
Az V/2. (csfllOrlOkl) csoport a Pttflll-utcal elemi Iskolában.
Az V/3, (keddi) csoport a Roz-gonvl ulcal elemi Iskolában.
Ipariskolai csoport a Rorgonyl-utcal iskolában.
A kiskanlzsal csoportok a kls-kanlissl Levente Otthonban.
Nagykanizsa, 1941. Június 25. ím Polgárai ester.
APRÓHIRDETÉSEK
6 .Mla S0 flUír. mlmJK. tavibb! uiTtMt.
NOI nskSHfM állandó munkám el. helyezkedne. Clm • kiadóban. 1912
ADÁS VÉTEL
Vixn«HlM kazal-, nép- és Hnlorponyvák olcsón kaphatók Kelemen Rezsó cégnél.
AutéüMMtt és minden mii gumi. hulladékot veszek legmagasabb napi áron. Czvctkó gumlJavllóUzem. Pö-ul 4. 1S57
LAICAS-OZLETHELYISÉÜ
SsleíeRÍemgíJosaw kétszobás ía nyaraló kiadó. Bővebbel Mlháe lónál.
veran-Mlháeil szil-
1899
Kellíl •aiuokási lakta kiadó. Magyar-ulca 83. 1910
Varon belterületén két egymilbuylló (¦ egy külön helyisós raktár vagy műhely cellára Salaatö. grdcklódiil lehel Mclilen-sleln ügyvédua - 1911
MÁZ fis LNOATLAN
Orazág-ut. Varazsdt- vagy Plvíri-utca elején telkei, vagy kisebb isiSMsáMltAstail
vennék. Címet a kiadóba kérem leadni.
1908
KtXONrtu
Két kisebb sHákflsrl télies elUUual leíveazek. Széchenyi-téri Iratlk, SaolUrné.
1907
¦Iwtnsanss* « azentélyca cukor|egy, Holecz Józse! névre azóló. Kérem a megtalálót, ad)a le Csengery-nl 101. alatt 1909
Pattvlssjajáxé diákok Unitinál vállalom, l^éltuváara |ÓV0k. Honnenvald Ferenc, Sugái-ut 2. 1015
talndoakl a holyl koreakodőiBéá ós IparoKkmál nenas Im 1
ZKLM stŰZLOllV
POLITIKAI NAPIIAP.
Kiadja: „KtigaadaaSgl R. T. Nagykealtia". ¦ (Vilelós kiadó: Zalai károly. Nyomatott i s „KBigazdaságl R, T. Nagykanlzis"
nyomdilábu Nagykanizsán. (Nyomdiórt telel: ZsIsl.Karely.)
81« évfolyam 145 nátn.
NiKvkaotiia, 1941. junta! 27. péntek
ára 12 fili.
ALAI KÖZLÖNY
es Idadosirilali Fiat 3. i
POLITIKAI M A P I L A
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
l!ló!l«l-Ié»l ar»: egy bóra » BtiíO 49 Siokentóaifl fa uladoliivilnll telttel.
Mm déléiül tfe éra éta
Magyarország hadban áll a szovjettel
Bárdossy miniszterelnök bejelentette a képviselőházban, hogy a kihívó szovjet repfllőtámadá-sok miatt a magyar haderő a megfelelő megtorló támadásokat megteszi
Husz halottja van a Kassa elleni szovjet repülőtámadásnak Tömeges letartóztatások ás kivégzések Moszkvában
A szovjet megmutatta igazi arcát. Hamis jelzésekkel repülőgépeket küldölt magyar városok eilen és oktalan,barbár támadást intézett a polgári lakosság ellen. A kihívó és minŐsilhclellen támadás husz magyar életet oltotl ki azonnal és természetesen óriási felháborodást kelteti az egész országban.
Ilyen gálád és aljas támadás megbélyegzésére nehéz szavakat találni. A legméltóbb feleletet majd a magyar hon* védség adja meg, mint azt Iíárdossy miniszterelnök ma a képviselőházban bejelentette, M aggyá rorsz ág lépését egyedül a szovjet támadása* váltotta ki, de a megtorlásai* egész nemzet helyeslésével találkozik. Magyarország jól tudja, mi a bolsevizmus és amikor fegyvert fog a szovjet ellen, csalt szolidaritást vállal az európai civilizáció ellensége ellen küzdő tengelyhatalmakkal, f
Magyarország minden polgára tudja, hogy a jog, \'az igazság és a civilizáció szolgálatában fog fegyvert ismét
a magyar katona és nem két-\' séges, hogy a nagy szövetségesek oldalán részesei lehetünk a nagy győzelem kivívásának és az igazságos, uj világrend megteremtésének.
A vj,lágcrök küzdelmében magyar vonatkozásban is jelentős események történtek, i
A szovjet repülők teanap minősíthetetlen támadásokat Intéztek Kassa ellen,
megtámadták a Kőrösmező-budapesti gyorsvonatot "Hahó és Tiszoborkut között a nyill pályán ésfBudapest ellen is támadást kíséreltek meg. Ez utóbbinál azonban a légvédelem még Vác és Nagymaros között vísz-szatérésre kény szeritette az orosz gépekel.
A budapesti gyors ellen intézett géppuska-támadás során egy utas éleiét vesztette,
hárman súlyosan megsebesültek. Kassa ellen súlyos volt a támadás és az egész magyar közvéleményben mélységes felháborodást* kellett, f \'
Hadiállapot a szovjettel
V Budapest, június 27 A minősíthetetlen támadások miatt a magyar kormány ma
dlelŐtl 10 órakor a "következő hivatalos közleményl adta ki a MTI utján
A szovjet légierőnek magyar területek eflen intézett ismételt népjogelienes támadásai következtében Magyarország a hadiálíapotot a szovjettel beállottnak tekinti.
Részletes jelentés a Kassa elleni súlyos rcpQIÖtámadásrél
Kassa, június 27 A mai részletes jelentésekből kiderült, hogyha Kassa ellen intézett orosz repülőtámadás súlyosabb volt, mint az első jelentésekből gondolni lehetett. Az anyagi karnis a halottak száma is nagyobb, mint hitték. A városban tegnap
4 ízben voit légiriadó:
13.05 órától 13.13-ig, majd 11-18 tól\'l().20-ig,\'"l(i.30-tól 17.01-igés végül 18.20-tól 18.18-ig.
Az első alkalommal három sárga jelzésű gép jelent meg a város felelt és 5 percig keringett a város felett célpontok után kutatva. Ezt annál is inkább megtehette, mert a tengelyhatalmak jelzéseit viselve senki sem gondolt arra, hogy a város felett szovjelgópek vannak, mindaddig, míg a bombázás el nem kezdődött. Megállapították, hogy a 3 szovjetgép 27 bombát dobolt • lé a városra.
Súlyos találat érte a postapalotát és, a légvédelmi tüzérségink-tanyáját. A postapalotát 5 bomba találtáéi. Borzalmas volt\' a pusztítás. A távbeszélő közixmt teljesen használhatatlanná vált. Betörtek az összes ablakok, a rádióadó azonban nem sérült meg. A halottak száma itt 5. a sebesülteké 5. ¦
Bomb\'a hullott a Bethlen Gá-l>or-körut 28. sz. házára ahol egy kereskédötanoncot öltmegí A ház kertjében egy másik bomba 7 méteres tölcsért vágott. Az utca 31-es házának kertjébe 2 bomba esett.\'A Bethlen-utca 11. szánni házában egy tüzért ölt még a bomba.
A Benczúr-utcában az uttestén két ismeretlen férfi holttestét találták meg, ezek közül uz egyiket , f
géppuskatűz Ülte meg,
Bombadőntött egy másik bomba egy raktárát az udvarban. A Kiss-utcában a 3. és 7. számú házakra hullott bomba, de az egyik 150 kilós Ixmiba nem robbant fel, hanem 3 méter mélyen a földbe furódolt. A Baróli Szabó Dávid-utca 37. sz. házban egy asszonyt és egy leányt öltek meg a bombák és két sú-
lyos sebesülést okoztuk. *¦
A Benczúr-utcában a 20—22. számú telekre is hullott egy bomba, de a közelben álló kisleánynak csodálatos módon nem cselt baja, mert. egy hordó* cselt rá\' és az megóvta.
Más helyen egy kőmüvesáll-ványzatra hullott a bomba és ereje *
a gerendákat a szomszéd utcába röpítette.
A KÖlescy-uIcában 3 helyen robbant bomba az uttestén, de sebesülési nem okozott, bár a környékbeli házak közül több annyira megrongálódott/ hogy ki kellett költöztetni a lakókat.
A líákóczi-ut 3(i. számú ház kapualjában két férfit ölt meg az előtte lecsapódó bomba.
így összesen .\'¦
20 halálos, 18 súlyos és 23 könnyebb sebesültté van a Kassa ellent szovjet repülőtámadásnak.
Később a második légiriadó alkalmával 5 repülő, majd a harmadik alkalommal % később pedig 4 repülő közeledett, de a légvédelem ezeket már elűzte, még mielőtt a város fölé érhettek volna. A negyedik légiriadónál gép nem jelent meg a város felett. f {
A képviselőház történelmi ülése
Budapest, június 27
A képviselőház ma történelmi ülést tarlóit, amelyen Bárdossy László miniszterelnök bejelen-lenlette, hogy Magyarország hadiállapotba került a szovjettel.
Az (ülést 10 óra 25-kor nyitotta meg Szinnyey Merse Jenő alelnök és az egész ország közvéleményének felháborodásáti tolmácsolta, amikor megpecsételte a szovjetgépek népjogelienes támadását. Tolmácsolta a Ház minden tagjának mélységes részvétét az ártatlan áldozatok hozzátartozói iránt és bejelentette, hogy a miniszterelnök ki-\' ván | szólni..
Bárdossy miniszterelnök állt fel ezután és ezeket mondotta :
— Egészen rövid bejelentést
kívánok tenni. A házelnök már méltó szavakkal bélyegezte meg a szovjet repülök népjogeHtíhes¦ támadását, wy én csak azt kívánom megállapítani, hogy a kormány a támadás miatt a hadiálíapotot a szovjettel beállottnak tekinti.
. A Ház minden tagja lelkes tapssal fogadta a bejelentést. A taps csillapultával a miniszterelnök igy szólt:
— Még egy mondatot : A magyar haderő a megfelelő megtorló intézkedést meg fogja tenni!
Az ismételt taps után a Ház áttért a napirendre és a 36-os bizottság kibővítéséről szóló javaslatot, fogadta,el, majd. ,>az ügyvédi törvényjavaslat tárgyalására tértek át. í
ZALAI ggZLOHV
A németek repÜlőtámadása Leningrad ellen
) Berlin, július 27
A német repülök a tegnapi harcok során (sikeresen bombáz ták Leitiiurratiflpari cél pontjait, l^niiigradban nagyon sok a gyár és%>artelep, így a város a szovjet egyik fő ipari központjának I—inthető. Bombázták a kikötőt é»iía lőszerraktárt is.
Borzalma a rombolás a szovjet visszavonulás nyomában
Róma, június 27 A Slel\'ani iroda berlini jelentésében közli, hogy a szovjet csapatok zöme még nem bocsátkozott harcokba. A határ-mentén az előrenyomulási késleltető előőrsök < voltak, amelyek visszavonulása tervszerűen elő volt készítve. Az érő termést nem pusztították el, de minden
lehetői elvittek, még a villany égőket is. A házakat felgyújtott ták. h \'malmok berendezését szét rombolták, a Visszavonulás nyo mában teljes/a pusztulás.
A szovjet igazi arca
1 Berlin, július 27
A hclyzcl hasonló a balti ál lamokban is. [11 a szovjet 351 katolikus lelkészt is elhurcolt, a kolostorokat pedig katonairaktáraknak foglalta le.
Egyedül^- Litvániában 24 templomot pusztítottak el és 17 templom bcisŐ berendezéseit is Összetörték. Félő, hogy ériékes egyházművészeti emlékekéi is elpusztítottak, mert ezek egy részét a vallásellenes kiállításokon használták fel profani záló módon.
Finnország fegyveresen ellenáll
Helsinki, június 27 A megismétlődő szovjettámadásokról a finn kormány jelentést adott ,ki Ezek szerint a békekötés óta 199 határsértést követtek el az oroszok és követeléseiknek vége soha nem volt. Ryti államelnök tegnap esle rádióbeszédben mutatóit rá a szovjet magulurlására és hangsúlyozta*, hogy az ok nélküli támadások. 1 kai szemben Finnország fegyveresen ellenáll.
Dánia is szakított a szovjettel
Koppenhága, június 27 A dán kormány hivatalos közleményt adott lei, amelyben hangsúlyozza, hogy az orosz-
német háború uj fejezetet nyi-tolt a történelemben és Dánia is, uj álláspontot képvisel a ke-teli nagy veszedelemmel szemben. Ez a háború európai ér-* dekekért folyik, — mondja a közlemény — és bár Dánia inia-ga a háborúban nem vesz részt, az események alakulását figye lemmel kiséri és a szovjettel minden kapcsolatot megszaki tottnak tekant.
BÚTORT ,
szaküzletben
Gábor műasztalosnál
vegyen vagy reudeljou. Nagykxudxsa, Vártthás palota.
Rémmesékkel buzdítják a németek ellen a szovjetkatonákat
Berlin, június 27 Az elfogott szovjet katonák elbeszéléseiből kiuariU, hogy a szovjet katonákat a legkülönbözőbb módon Taizlatják a németek cüeni harcra. Valóságos rémmeséket laláUiak tei arról, hogy a németek hogyan bánnak a1 foglyokkal. So keséiben az agitáció hatása alatt a szovjetkatonák öngyilkosságot követtek el. Kezdetben az utolsó tóUénylg kitartottak, mig a német gyalogság le nem rolianta őket.
A német repülők egyébként tegnap Is jelentős sikereket érlek eí. A liátsó vonalakon ellenséges szóffliló oszík»]>o-kat, repülőterckel, csapa tgyfuekezéso-kei bombáztuk sikerrel. í-;gy ítéljen 18 vonatszerelvényt scinmiídieilek meg, A légvédelem sok szovjclvaUászgépet lőtt ke. ; f[ ;
A német [légierő ujabb nagy sikere
Berlin, június 27 ügy német gyalogosezred az eiőne-törés alkalmával eíhogMít egy szovjet repülőierei 28 éppen indulni kósziilö vadászrepülŐgéj>j>e! együtt. A német csapatok azonnal megszállták a repü-
lőteret a luwigárokkai és a ineirlóképú-letekkel együtt. < i
Berlin, június 27 A német légierő Lovábbi repülőtereket, üzemanyagokat, barakkokat, katonai üzemeket, páncélos osztagokat, ki. dakat és vusuú berendezéseket pusztítót cl és n szárazföldi harcokba is sikeresen beavatkozott.
Repülőtámadás Bakarest ellen
Bukarest, június 27 Több szovjetgóp tegnap is támadást intézett Bukarest ellen,. A város poi gári negyedére több bomba huliolt. ot emberi niegültek, többet luegscbo-siteltck a bombák. 12,embert le.aitöz-taitak( mert az elsölétitést nem hajtották végre. A bukovinai zsidókat át teleinteti ék és halálkal büntetik azokat, aki jelt ad,,vagy elvágja a távíró vezetékeket.
Bukarest, június 27 Ma éjszaka 11.50 órától egyórás légiriadó volt a fővárosban, \'majd egy óra nudva isméi bajouli öl óráig tar. tott a második légiriadó. A szovjet-gépek nem érték el Bukarest környékét- i
Tömeges letartóztatások és kivégzések Moszkvában
Budapest, június 27 A Mai Nap ankarai értesülése szerint a GPU az utóbbi napokban tömeges letartóztatásokat hajtott végre Moszkvában. A letartóztatottak nagy részét azonnal kivégezték.
A jelek szerint a GPU Utkos el len forradalmi! megmozdulás nyomára bukkant. Erre vall az a tény is, hogy a tömegkivégzéseket azonnal Végrehajtották.
Newyork, június 27 Az amerikai szovjet nagykövet Sunncr Wellesnéi kihallgatáson volt és kijelentette, hogy Amerika figyelembe venné, ha Moszkva Amerika szövetségi támogatását kérné. Arról nincs fair, hogy a szovjet kérte-e már hivatalosan Amerika támogatását. * - i
(Folytatás a 6, oldalon)
Vendvidék népe Ismét példaadó hitet tett magyarsága mellett
A Zaluiiiegyoi Újság írja : A muraszombati járásból érkezik a hir, amely élénken rá-* világit a vend nép lelkületére : nem érzi magái nemzetiségnek, — hnnem magyarnak.
Ismeretes njningyar kormány nak méltányos nemzetiségi politikája, aminek következtében a muraszombati járás területén is kél tagozatú népiskolákat akartak felállítani. Egyik tagozat magyar, a másak vend lett volna. Már/abban az osztályban is működött volna vend tagozni, ahol csupán 5 gyermeket iratnak be a .szülőit a vend tagozatra, vagyis a vend nyelvű oktatásra. Az elemi iskolai beira-l fisoknál azonban (kiderült, hogy mégsem kell fclállilani sehol sem a vend tagozatot. Az 511000 lakost számláló, túlnyomóan
vend lakosságú járás területén összesen 8 gyermeket akartak szüleik vend nyelvű oktatásban részcsittetni! A többi elsősöket mind a magyar nyelvű tagozatra iratiák be, Érdekessége a megoszlásnak, hogy a magyar tagozatra beíratott gyermekek 90 százaléka nem lud, vagyaiig tud magyarul. Szüleik ennek ellenérc azt akarják, hogy gyermekeik magyar nyelvű oktatásban részesüljenek.
A vend "nép tehát saját maga buktutta meg a vend lagozalu elemi iskolák felállítását a muraszombati jiirásban és ezzel bebizonyította, hogy a visszatért terűletek közül a muráninneni vidék fog legelőször és legszorosabban bekapcsolódni az anyaország életébe.
A SZOVJET
a legnagyobb államszövetség, amelynek lakai 185 különböző nemzetiséghez tartoznak és 152 féle nyelvet beszélnek
A nőmet—orosz háború rá-terelte a figyelmet a Szovjetre, hivatalos nevén a Szocialista Tanácsköztársaságok Szövetségére. Ezzel kapcsolatban ismertetjük az alanti adatokat a Szovjetről.
Az államszövetséget a központi végrehajtó bizottság kormányozza, amelynek két testülele van: a szövetségi, tanács és a nemzetiségek tanácsa. Ez a tilO lagu bizottság hívja össze a kongresszust és alkotja a törvényeket. A szovjet kongrussz us az államhatalom birtonosa. A népbiztosok tanácsa a végrehajtó hatalmat gyakorolja, felelős a központi végrehajtó bizottságnak s jállalábaii a minisztériumok teendőit végzi. A végrehajtó bizottság elnöke Kah-nin ftiichail ivanov, aki igy az államfő szerepét tölti be, a tulajdonképpen], vezető > azonban Sztálin Vjszárjonovics Joszif, a kommunista párt főtitkára.
A Szovjet tugál lámáinak szája 18: orosz, ukrán, fehérorosz, georgiai, örmény, nze*-bejdzsáni, kazak, kirgiz, üzbér, türk, tádzsik, észt, lett, litván, lengyel, galiciai, bukovinai és besszarábiai tagállamok. Valójában azonban Ili tagállamból áll, melyek kereken 80 tartományra tagozódnak. A -Ili tagállam a következő : Oroszországban : Északi vidék, Nyenyecföld. Komi, Karjala, Vi-borg, Leningrád-, Nyugati vidék, Moszkva, Ivanovoi iparvidék, Gorkij, Mari, Udmurtfold, Csuvasföld, Baskisföld, Talárföld, Szverdlovsz, Permi zűrjén** föld. Cseljabinsz, Argajas, Ob-Irtis, Osztiák vogulföld Jumal-föld. Kujbiscv, Moídvaföld, Kursz, Vorunvezs, Szaratov, Volgai némelföld, Sztálingrád, Kal-mükföld, Azov .feketetengerj, vidék, Adigeja, ÉszakJcaukázus, Dagesztán, KabartUn-Bal karföld, Karacsaj, Északi, oszél-föld, Cserkeszfőid, Csecsen-Ingusföld. KrJun. Nyugat-Szibéria, Ojrótföld.\'Cnakaszföld. Kelet-Szibéria, Burját-Mongoíföld\', Jakutföld, Távolkelet,! Zsidó-
föld, Korjákföld, Ochodföld, Csukcsfóld ; Ukrajnában ; Viu-nica, Dnyepropetrovszk, Donec-vidék, Kijev, Odessza, Charkov, Csernyigov, Dunavidek, Moldva ; Fehéroroszország; Bessza-rábin; Észtország; Lettország; Litvánia ; Lengyell\'öld ; Galícia ; Bukovina ; Georgiában : ,Abcház föld, Adzsarföld, Déli oszté-föld ; Örményország ; Azer-bejdzsánban: Nachicsevany, Hegyi Karabagh ; Kazakföldön : K ara kalpak fold ; \'Kirgizföld ; Üzbegisztánban: Chorezm;Tür kisztán; Tádzsikisztánban :|Ma-gas Babadchsán.
A Szovjet\'Jakóinak száma 170 millió, amely 185 különböző nemzetiségével 152\'féle nyelven beszél. <
A szovjetnek két milliós városa van : Moszkva és Leningrád, mig a százezer lakoson lelűli városok \'száma 67. Egységes hivatalos nyelv az orosz, de mellelte a tagállamoknak s autonóm területeknek\'külön hivatalos nyelvük is van. Egyetemeinek száma: 25.
A Szovjet katonaságának szolgálati idője a 19—40 évig terjed, a kiképzelt tartalék 13 millió fő. \'A légierő létszáma 8000 gép, haditengerészet 110 egység, kb. 250.000\'tonna.
A Föld egyhatodát magában foglaló- Szovjet, az igazi nemzetiségi .állam, amelyben 84 főváros Vk..i, a tengely legújabb ellenfele. A tengely győzelmes hadai, az európai kultúra hordozói, a 80 százalékban mezőgazdasággal foglalkozó Szovjet ellen olyan hadat viselnek tehát, amely mereteiben és kiterjedésében a vibAg \'legnagyobb hadjáratának lekiínthető.
Romlott ételek okozta mérgezések leküzdésénél a gyorsan és dxtosan haló természetes .Ferenc József" keserűvíz azonnali igénybevétele — egy vagy két ivópobarral — gyakran rendkívül fontos segédeszköz, Kérdene meg orvosát i
1141. |ualn» 27.
\'Gimnáziumi sakk-élet
Az idei versenyen és egyéb sakk. megmozdulásokban elég gyakran la-lálkozunk gimnáziumi sakkozók névé-vei. Hogy mennyire fontos a rtaUtl magyarság, különösen !1 középiskolai fiatalság korábbi beállítási a saküíötót. he, m ml sem bizonyítja Jobban, minthogy » legjobb magyar sakko-sóink egészen fiafjaJoii vagy a középiskola pattjai ^özl vagy annak! elhagyása tititn tettek szári hirnévio Szabó «z egyik fiatal sakkzsenink 19 éves volt, ml kor a berlini sakkolimpiászon legyőzte összes cllciiretoit, győzelmei-vel hozzájárult a sakk olimpiai öl-sőségünkhöz és vilii ghirnévie lelt szert. I)c számlatan más eset is bizonyltja, hogy a sakkozó tanul ékouty-sága legfőbb fiatat kórban, A ghnná. zitimi sakk.kör, amely óbbon !17. évfcen alakult meg Felhő Zoltán fgimn. tanár kezdemén vizesére, olyan eredmények! ind felmutatni ez alul a rövid égy év alatt, amire azelőtt **m volt pékta. A sakk-kör Iiai versenyzőjét nevezte be a város 1911 évi bajnoki és kupa. versenyé"\', amelyet a Maróczy Sakk Kör rendezett. Az eredmény: két ver-senyzö bejuiotl «z első osztály döntőjébe, (iáspár hetedik, Nádassy pedig nyolcadik helyezést ért el, ugyanakkor a második osztályban, vagyis a Yé-kásy.serleg döntő küzdeimoiiicn első l\'\'ögner, léhát a Yókásy-serlOgnek.llHÍ-ban gimnazista a védője, mig ugyan-ebben az osztályban bmnadik Né-metli. Az eredmények mindennél szob-l.en IxiszóUiek. , \'. :
Az intézed verseny tsa pal ver* e nyélen első l*\'tt a vii. o. csapata (Gáspár, ttüiiiarits, Nádassy, Vidonyi), 2. a konvikius (I\'ógncrv (.yömörcv, Hor-lobágyi ős Németh), 3. a VIII. o. B. csupata (Balogh, Breuer, KCtthíg és lUtsdter). ftgyéni versetiylyen első \'olt Nádassy Miklós, 2. Pógner, 3. Hottd-Hbigyi; 1 Cáspár, 5. Németh, íi. Breuer Pál. A verseny szép és értékes éremdljali Bartá István igazgató osz. tottii ki ünnepélyes keieiek közölt az Intézet évzáró Onnepélyén,
A sakk-kör Ízléssel elkészített jegyzökönyvében versenyek, tanulmányi előadások, szltnuliái), slb. szerepel. Kritikánkat is feljegyzik\' ^jegyzőkönyv bén, a tanulságok rnegájtupitasávai foglalkoznak, vagyis rohamosan fiatalos lendülettel fejlőditek. Megmondjuk őszintén, idősebb \'sukktiagyságainklól már alig várunk vájárait* Az Ő fásult sAgukat ellensúlyozza a fiatatas Itfcwlü-le|, ami a középiskolásaink legutóbbi sakksikercil igazolja. A most megújuló kanizsai sakkélet egyik legértékesebb alapkötetetek- a gimnáziumi sakk rr.eg. indulása. Köszönjük Rarta István igaz-
gettónak és Felhő Zoltán tanárnak, liogy mellénk áUtak n lómbsal sakkélet nívójának emelésében és annak további fenntartásában.
_ Hősies crőfesztlés és szí-
1!IS. H. lh ! vós akaral nyilvánult meg
\'-—-1 Kósa István volt eperjesi
32. közős tálmri vadászzászlóaljlrtíü vadász alábbi hőstettében. Kzfca tv na. pon felderilŐ Járőrbe liOoszlva, a (le. lcigalkiai Haliczlóit délre a Imyeszfer folyóhoz érkezett, onteiyon o •Járőrnek ál kel\'clt jutnia, hogy feladatát a tufcó l)artoti folytathassa. Vízi Jármű csak a lulsó — orosz kézben \'evő )*rlon volt. Kósa, mint egyetlen úszni tudó, önként jelentkezett, hogy egy csónakot átlioz, A liftkor a túlsó parthoz közeledett, az oroszok tüz>el fogadlak és visszatérésre kűnyszedtették. Kósa még két izlien kísérelte inog, hogy « csónakot megszerezze, ekózl*n azon-l>an három lövé-slői találva, súlyosan megseíK-sül|.
Önfeláldozó vitézségéért h nagy ezüst vitézségi érmet kapta.
CALAI KÖZLONV
Amikor egy magyar tudós bennszülöttként bejárja a borneol „Kígyók országát", ahon nét fehér ember még nem tért vissza soha
Részletek Keresztes István magyar kutató nagysikert előadásából
A Zalai Közlöny tegn/tpi számában I Kerekes István iuigysik«rü szerdai -előadóvá alapján már l>cszámollu«k arról, liogy kerfdt \'«z 0. ne\\cs magyar kutató Afrikán ál a hátsóindiai szigetekre. Mondjunk most oi valamit borneol tapasztulalairói.
A Kannibál begy llorneo keleti részén van. Ennek lálMWu olyan vidék terül el, amonnan fehér ember még soha néni téri vissza, liniok kél oka i\'iaij a kutatók eddig fegyverekkel és kúsérökkel fe!szeiel\\e nz angoí megszállás alatt lévő keieU rész feíőt közclitellék meg e téfÜle\'.et A kannibálok azonban minden ilyen kísérletet ellenszenvein nézlek és riömetiak azért gj-ilkoHák le az curópaiikit, rrtert azok megzavarlak élelükol, hanem azért, nwrt [
vallási tőrvényeik előírják, hogy minden 11. napon fehér ember hasából kelt enniük.
Keresztes István így hát npm ezt uz utat választotta- llorneo hollandiai ré-széljől közclitetlo meg " vidéket. Az őserdőn át keltett mennie és aj- nt 10 hónapig tartott. Fegyverek nélkül, egyedül telte meg ozt .uz utat, de még ekkor sem érezte magát elég erősnek és felkészültnek ann, hogy a bennszülöttek közé menjen.
Másfél évig élt közelükben, hogy nyelvüket tökéletesen megtanulja.
Közben a bőségben lévő ananászon, kókuszon és banánon, vtítamml l>ék:i-pecsenyén éh- Kaekot a ml Mikáinknál 5—(i-szoria nagyobb bókákat késsel fogta, még P°difi tiftv, liogy lialollnak letette magát és a tömegével n\'iugró bókák közül leszúrt egyel-fegyel. A bókák belső részeit is felhasználta,, meut megszántva Oz oszkusiiak induló bűzös anyaggal kente be testét. líz ugyanis az cgjvtlen védokezősjer a kigyók ellen. Erré\'ugj-aucsrtk szükség van, meri ez az óriás kígyók hazája és « lienn szülő ttok, nkík a daják n>fl. vet beszélik, maguk is .kígyók orszá* gá -nak ue\\ezik ezt a földlerü\'elet, a mely még arról is nevezetes, hogy e föld egyik legforróbb^ (pontja. A kigvólc hőségére cio\'ébkéait" mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a völgyekben délelőtt 10-töl napnyugtáig
milliónyi kígyó napozik egymás : Hegyén-hátán.
A dombokról a tényes csillogó bőm kígyók tekergőzése ugy látszik, mint egy többkilométerts hatalmas tó vizének hullámzása, üstére eltűnik ez a lói, mert a kigyók visszahúzódnak az Őserdőbe. A kigyók egyébként lusta állatok és csak hajnalban mennek zsákmány után, ekkor Icgv«sze,lclnie-sebb a járás. »
Már tizedik hónapja barangolt Keresztes István az őserdőben egymagában, fa tetején, elhagyott majom-házakban lakva, amikor távolról dob. szót hallott. Tépeti maradék ruháit ekkor elásta, testéi befestette a ma-
gával erre n célra hozott különleges festékkel és igy
bennszülöttnek álcázva, mint egy szomszéd törzsbeli közelítette meg a bennszülött falut.
A bennszülöttek rendkívül sziveden fogadiák. Azonnal ünnep! ütemeket v«r. lek «\' dobosok, amint elmondta, hogy olt szeretne telepedni. Miután a törzs erősítése érdekük a bennszülötteknek, azonnal hozzáfogtak és közösen házat is építettek l>ambuszból az uj vendég részére. Már az első nap látta, liogy a törzs közösségi éleiét ét és papjaik töltik be a hatósági tiszlet. Nagy volt azonban másnap meglepetése, amikor dobszóra ébredve e hatósági személyek a falu népétől,kísérve egy menyasszonyt lioztak szamára. Kiderült, liogy •. \'¦
a törzs törvényei nem tűrnek bizonyos koron tul fiatalembert és hajadont, de 24 órán tul özvegységet sem,
így akarva, ncin akarva meg keliett házasodnia a magyar kutatónak a néger menynsszoanjmii, aki később egy gyermekkel is megajándékozta. (Benn-szülött gyermekét Keresztes magával hozta. A kisfiú most 10 éves, Temesvárod él és kitűnően lieszéi magyarul.)
A törzs egy másik törvénye kimondta, hogy magánosoknak tüzet rakni és rőzni malálbüntetés terlie .mellett tilos. A főzés közös konyhán lőrléiit és az asszonyok minden nap innét vitték » család részére mcga&j-pilott mennyiséget. Legtöbbször
klgyóhus és banánszósz volt ételük,
mindkettőt igen Ízletesnek mondotta Keresztes István. A férfiak szerezték az élelmei és a kígyókat 15 méter hosszú és 40 i-enUmétcr átmérőjű lá. daszera csatákban fogták, amelybe hust helyezlek el csuléiekfi*. A kigyó-bŐrbol köszerszámaikkal igen sok mindéül készitdtek, igy példám \'ágyaik is kigyóbőrből készültek. HaJáT esetén az egész halottas házat felgyújtották és a liozzátarlozóknak közösen uj liázat és uj ágyakat készítettek. Alti. Iában sok ér<lekes törvényük v»n a benuszülödeknek s különösen lejQett növédclmúk. A börtönbüntetés ismeretlen, de . I
ha valaki megvert feleségét, kikötik és tüzes bélyeget nyom-nak rdr
Ha harmadszor is megveri valaki feleségéi, a völgybe kötik kJ, ahol a kigyók martaléka leszi
Közel három évet töllött Keresztes István Ijcmiszülőttként " Kigyók or. szagában. Ekkor már eléggé megfi-gyelheite a bennszü lóitok éwtét Csónakot készített tehát és kétéves kisfiával, valamint atinak anyjával esóna-kón nekivágott az óceánnak, ügy napi ut után már-már elérték az el>ő szigc-
Mép Wlozgó. f*Btekiai-^<w»*rwpi|| 1 -%m
Budapaattal egyid&benl HT Szenzációs filmi
ROBINSON CSALÁD
A végtelen óceán egyik Ismeretlen szigetén játszódik le az Izgalmas történet. — Főszereplők: Thamaa Mit-ohal, Fpoddio Bartholomaar és. EcSna Baat.
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vuar- és Ünnepnap 3, 5,7, l) kor.
H
évlz gyógyfürdő
a Heroag Feutetlea Uradaltttn
FürdltgaUziflAitk salát kezelésében.
Hheuma-,Izom-, Izületek,csuzbeteg-tégak gyógyhelye. Állandó axakor-vost felügyelőt Diétás konyha diétás nővér vezetésével. A CurMlon-étto-remben zene, tánol Grill!
Strand, tllkör- és fedett fUrdfl, ayar-mekstrand, thermalfürdők, tvékúra epe-, vese-, fiyomorbetegek részére.
lel, amikor vihar kerekeiétt és felbtiri-totta őket. Csak fiát tudta megmear-tenl s maga ís csodával határos módon menekült meg. 23 napig voltak a lakatlan szigeten, mjíg végrjb egy Iiajó észre\\elle jelzését és csónakot küldölt érte. Keresztes István könnyes szemmel mondta ei ezután toláükozását újból a feHőr cmbeiekkel, hisz "közel
öt év óta nem látott fehér embert. ,
A \' hajón azonnal többezer frankot gyűjtött a kapitány számára és Singa. ipureba vitte. Ut luH hónapig élt, majd hároméves Indiai binídméiiyut következett. Hazafelé bejárta még Irakot, Palesztinát, o Szentföldet, Abesz-
s/iniál és u volt négushuz is hivatalos volt egy lakomára.
Keresztes István tehát elmondhatja in agáról, hogy akaraterővef és liittél leg)*dzött minden aMdafyt. ¦Világrészeket járt be, eaer^balállsl és veszéSy-lyel szembenézeit, tűrt és szeméttel, előbb a tudományért, majd hazatérve magyarságáért. Szülőföldjéről,
a Bánságból kiutasították
és amikor azt hitte, hogy magyar testvérei közé érkezett, akkor is csaló-dós vár rá. Mert vilagbolyougáísa alatt mindennel és mindenkivé! meg tudott küzdeni, («ak a közönség közönyével nem. Végtelenül szomorú magyar sors, hogy ilyen rendkívüli ember, mint Keresztes István igy kényleien élni és az országot járni, szinte minden megértő támogatás uélkül. j
Asszonyoknak
A szépség éa a nyári étrend
Mikor a tavasz megérkezik, több idői töltünk » szabadb\'n. Arcbőrünk egészsége>ebbé válik a friss lovegó 1«. tásira. Azonban az erős szél sok érzékeny arcbőrnek árt. A szeplő s tnájfoltra haj^imos bőrök újra, vagy erőseblien elszíneződnek, ha ezt védő-kozmetikumok alkalmazásával kellő időben meg ütem akadályozzuk. A la-vasszal együtt érke/ő étrendi változás is nagy liatással van bőrünk stéjMü\'-gére. Mig az egyik arc az általános változás hatására üdévé, bársonyossá, széppé, vagy szebbé változik, addig az érzékeny, zsíros, pattanásos turebőr eldurvul, elszíneződik, v-agy kivirágzik, a patlanásak ntgyobb erővel, tönu*f,e. seii leiHicU Fel. \\e-ni csoda, hisz alig hagytuk el a káposzta, füstölt húsok, kolbászok, stb- élvezetét, mohón fo-gyasztjuk az eieles salátái, .ugorkát Szeremse, hamarosan beköszöni a kiyát* s vele a .sok vitamindús zöldség, gyümölcs. Minden mód meglesz, hogy szervezetünket célszerű os okos táplál, kozással egészséííesebbé s igj\' széppé vagy szebbé tegyük. MfodenrOsetrc mindig ki-ki ügyeljen arra, hogy szervezetére mi van jótékony vagy káros ha. lássál Senkinek sem fog ártani a könnyen elkészített zöUlfőiJOlék, egyik, másik átlórve, a iiárott(gYürnóies élve-zése s a nehéz húsok, kitölt és kelt tészták elkerülése.
tiyakran és rendesen tAn gyomrunk, sem eg)éb szervezetünk l)Clső tiltakozásai valamely táplálékkal szenii»eii nem érezzük. KUenlien bőrünk megté. lik csnüáukiüléssel, jialtinásokk if, vagy kivörösödik, durva hámréteg lepi ci". llyvukoj- rentk\'scn fei)ialx)rodi\'i.ssat állapítjuk meg eddig kedvelt itffabm*
BAtM kozloní
1841. |unlui 27.
¦Ja* te hwáHrti
minden oélra legoloaóbban
kaphatók: mi
Frank nnérlegllaeem
UMa-Ur t/a. t.Uf«.. ¦ 5«».
Jnitiiok UteleilUiMl.
rtiokről, hogy rosszak, netn ls gondolva arni. bog)\' «zek a tünetek mind belső e\'vallomások előjelei. Egésísfige-se.k vagyunk méjí. de a betegség már hennánk .lapjaiig. Ijebct, nem lesz úrrá, Lehet, hogy U\'köz Huk. l>e az is lehel, hogy hónapok; fő\' é\\«k mid-tá-i. mikor már kmi jly, vesszük csalt ésucrv. Ekkor kélscgpev e lei rohanunk orvoshoz, kit neluíz Tela"at "elj áíli-umk.ua a fend tünetek magy \'rázatát magunk nem leijük, nem tudjuk a .táplálkozás során i.iiviiíii;uiiI al megfigyelni vs a lelve*, szervezetünk állaT megkívánt életmódul rnegltt\'áml, ne késlekedj fi iik, forduljunk azonnal bet. gyógyászhoz. Vizsgáltassuk meg ala. posan magunkat. Hmick mogtörténte után vagy ezzel egyidejűleg lássunk bőrünk külső ápolásálkiz. Könnyen fog.mejmi. Kevés kozmetikum, szakszerű tanács, agyas házi ápolással o\'t-
isón és gyorsan széppé lesz bőrünk. Ne lóveiszük soha szem elől, hogy tókékdesen szép l:őrc csak tőkéo.escu. ege>Z9éfcfL embarnek lehet!
A színházi iroda hírei
MAX ESTE a nagysikerű, izgilníasau. érdekes KALAND SSBrériöI a játék, renden 50 százalékos lH\'tyárL,edv«z. mennyel. A főszerejeket Iiálint Anna, Torma Auguszta, Vörös Ibin, Tliu-rórzy, Somkuthy, l)eák játszak.
SZOMBATON, VASÁRNAP DBL* UTÁN és VASAKNAP. ESTE » )eg-muUtságu.subb zenés vígjátékujdouság, a KLOTILD NEN1 kerül színre Bartók .hiba, Bálint Anna.Mikcy Ijii, Paiy Teréz, Deák, Somkuthy. Pórfl, Kés-márky és Seress főszeieplésével.
Vasárnap este búcsúzik a társuld Nagykanizsától ennek a vidám zenés vígjátéknak keretében. Ha kellemes vidám cslél akar m igának szerezni, siessen jegyéi megváltani.
Hat! műsor
PÉNTEK: Kaland. SZOMBAT: Kioldd néni. VASÁRNAP D- V. Klotild néni VASÁRNAP ESTE: Klotild néni.
h
r%§t*»\'
Vasárnap: ZMNTE—Komló
Vasárnap fél II órakor kerül sor az utolsó kanizsai bajnoki mérkőzési^!a KSIC ésTa ZMN\'TK közöli. Utána ifjúsági (Legényh egylet---KIS.i és Sáska Levente —K\'IOE) bajnoka mérkőzések kerülnek sorra. (:)
— Naptár Június 27 néntek- Rom. kat László klr. Protestáns Lászjó. -tir. \'ltiain. hó 2.
tMaferdS nzltva re«r»l> « órátél Mtt f áráig (hétfő. azwria, péntek délután 4i k«ddsn tgém* aa# öikuuk).
A hatósági or^os szakértő-véíetnénye döntötte el a bfinpert
Nem a kürtösi gazda gázolása volt okozója Sóóa György orosztonyl földműves halálának
Még február havában toriéul, hogy Pilicz .íúnos kürtösi gazda kocsijával a gelsei vasúti állomásra hajtott, ahonnan felesé-gél hozta hazh. Tél volt, az ulon magas volt a hó és Pilicz alapos iramban hajtotta lovalt hazafelé. Útközben arra leié gyalogolt Sóós György (KI éves oroszlonyi kisgazda, akit a kocsi elütött, \'ugy, hogy orvosi kezelésre szorult. Sóós a gázolás után nemsokára meghalt. A megindult nyomozás adatai olyanok voltak és azt a látszatot keltették, mintha az idős oroszlonyi gazda fa gázolás kö-vetkezlében halt volna meg. Azért Pilicz János ellen megindult a! bűnvádi eljárás és most foglalkozóit az üggyel a nagykanizsai törvényszék.
A tárgyaláson a vádlott gazda bűntelensége! hangoztatta. | Azt mondotta, hogy lépésben haladt az ulon, amikor Sóós az ut másik oldalára akart átmenni, lo-
vai akkor kapták cl Sóósl. Ez* zel szemben a gelsei gyógy sze-részné, aki az esel alkalmával éppen arra felé hajtott kocsiján, azt mondotta, hogy Pilicz vágtatva rohant lovaival és a mikor Sóósl elgázolta, tova akart rohanni, de ő ulánna kiállolt \'és megállította a kocsit. Több lanti kihallgatása után dr Ililtera Zoltán hatósági orvos ismertette a zalaszahnri körorvos látleletét,az elhunyt sérüléseiről. Dr. Bittern szakértői véleményében kifejtelte, hogy az elhunyt ííőós György sérülései semmiféle okozati összefüggésben nincsenek a gázolással, így *>z orvos szakértői vélemény* perdöntő volt. Nem Pilicz gondatlansága okozta Sóós György halálát,\'
A bíróság ennek alapján Pilicz Jánost csak gondatlanságból okozott Icstisérlésben mondotta ki bűnösnek és azért az enyhítő szakasz alkalmazásával fiO pengő pénzbüntetésre ítélte.
Ha nyaralni megVi vaay hosszabb időt tolt lAvol otthonától 8 biztosítson betSréai lopási kar ellen I
A befutó vonattól megvadult lovak felborították a szekeret,
az uttestén elterült gazdái és feleségét a mentők szállították be a körházba — Koponyarepedést szenvedett a cseresznyefáról lezuhant asszony
Délután 2 óra után történt, amikor a pesti vonat befutásai jelezték, a csengeryuü vasúti átjárónál levő leeresztett sorompónál löbb\'vidéki szekér állott és várta a vonat beérkező* ,sét és a sorompó felhúzását. Minden szekéren többen ültek. Mikor it •vonat szokásos zajával befutott, a lovak megijedtek, ugy, hogy a kocsisoknak erősen kelleti Őket fékezniük. Az egyik bolezuai polgárember \'lovai any-nyira megvadultak, liogy hátralökték a szekeret, majd szédületes iramban végigvágtattuk az ulon, befordultak a Kisfatudy-u teába és ott az egyik fának nekimentek. A szekér felborult és a benne lévők kieslek az úttestre. Gál Mihály gazda és felesége sérülten terültek el az ulon. Kihívták hozzájuk a men-
tőkéi, kik\'az első segénvnvujtás után kórházba szállitoílák őket. Az izgalmas eset nagy csődületet okozott a Csengery- és Kisfal udv-utcában. \' \\
Gál Mihály Ls feleségének sérülései azonban szerencsére nem voltak súlyosak, meri sérüléseiknek bekötése ulán rövidesen távoztuk u kórházból.
Ugyancsak a menlök szolgálatát kelleti igénybe venni Peti Júnosné (iO\'éves szépet neki nsz-szony sérülésénél. Potiné idős kora dacára Felmászott a cseresznyefára, az;egyik gyenge ág azonban lclörl,alatta és ;iz idős asszony olyan szerencsétlen ül, fejjel lefelé\'esett a földre, hogy koponyarepedés! szenvedett. Súlyos állapotban szállilotlák be a mentők a kórház, sebészeti osztályára.
73 vaddisznót lőttek Zalában
Az elmúlt vadászati Idényben 28.088 szőrmés vadat és 24.075 szárnyast ejtettek a zalai nlmródok
A Magyar Statisztikai Szemlében Sajóhelyi István hosz-szabb tanulmányt irt az 193Ö— 10-08 vadászali év stnlísztikájá-ról. A Zala megyére vonalközé részből kitűnik, hogy Zalában az 1939—-40-es idényben elej-tcllek szarvasból 172 (ebből szarvasbika volt lflfi), dámvadból 3, Őzből 415 (ebből özbak voll 27Ü), vaddisznóból 7IÍ. mezei nyúlból 23.028, üregi nyul-ból 57, rókából 1 lüO, pézsma-
pocokból 500, egyéb szőrmés vadból 2050, összesen 28.088 darabol.
A vadállomány számbeli csökkenését legjobban bizonyítja a lelőtt mezei nyulak kis száma. Ebben a vadászali évadban ugyanis 17.2 százalékkal kevesebb nyul\'lelt a vadászok .zsákmánya, mint az előző évben. A kisvadak pusziitói közölt szere pel, mini főellenség, a kóbor kutya és kóbor macska. Yadá-
Muraszenlmártonl (muraközt) darabos príma minőségű
BARNASZÉN
házhoz szállítva 4 P mázsánkint. Szagtalan, nagy kalóriáju, tüzelésre kiválóan alkalmas, kevés hamuval égö szén.
Kapható: y un
Dr. Boda Karoly bor- ét faértékesltö cégűéi
Nagykanizsa, Vócsoyu 6 Tol. U9.
Most sKBPomtö ba téli astanétl
szabik és a vadörök ezekből a veszedelmes kár levőkből 108 ezer 567 darabot pusztítottak el az Országban. Zala megvében M94 darab kóbor ebei és 208 kóbor macskái lőttek le.
A szárnyas vadak közül legnagyobb voll a vadászzsákmány foglyokból. Egyes törvényhatóságokban annyira\' csökkent a lelőtt foglyok száma,\' hogy jogosan lehet kipusztulásuktól tartani. A fácán már szívósabb, a kemény télben nem pusztult ugy. mini a fogoly. Zala megyében\' 15.027 fácánt, 15.425. foglyot, 1722 fürjel, 2138 vádiadul, 2280 vadrécéi, 1077 erdei szalonkát, 155 szárszalonkát, 484 vadgalamböt lőttek le. Lelőttek ezenkívül 2028 kányái, 5387 varjút, 4636 szarkát és 3710 egyéb szárnyas vadat. Az elejteti zalai szárnyas vadak száma tehát 54.075.
árukészlettel, berendezéssel együtt, üzlet megszüntetés miatt hm
sürgősen eladó!
Bővebbet a kiadóhivatalban.
Hallotta már...?
... hogy Kínában a családi boldogság szimbóluma a liba ? A házasuló fiatalemberek választottjuknak Kínában egy pár libát ajándékoznak.
...hogy a Tibetbe teát szállttá klnal kulik 25 mázsa terhet husz nap alatt 260 kilométerre tudnak elvinni — hegyi utakon ?
*
... hogy Kína számos városában a gáz/ölést — természetesen fölgáz szolgált erre a célra — már századok óta Ismerik ? A gázvezetö csöveket akkoriban bambusznádból készttették.
*
... hogy az óriási moszkvai harang, a ,Kolokot cár", melyei még sohasem szólaltattak meg. mem kevesebb, mtnl 1800 métermázsat nyom ?
...hogy az egészséges ember szervezete naponta 1, Vi gr. nyálatés egy •>/, kiló epét választ ki.
T«melkei48i kdlbégafnk megtérllo-líröl bliloiltái alján noadoakodhai l
ÍM. lunlus 27
ZALAI ROZLöNV
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
Alltadé mU8or.xia.oW hstlcSriupokoM Budapaat I. mü»oika
6,45 Torna. Hirek. KÖztsmények. Hanglemezek. — Utána: rUrsud. — 10 Hirek. — 11.10 Nemzetközi vizjeíző-szoígálat. — 12 Harangszó. Himnusz. Időjárás jelenté!). — 12.40 Hbak, -13.20 Időjelzés, időjárás, és vlz;iliás-jdtniés. — 14.30 Ilirek. — 14.45 Műsorismertetés. — 15 Arfolyanvhijsk, piuoi árak, élelmiszerárak. — 10.45 Időjelzés, idő járásjelentés, hirek. —
17 Hírek szlovák és ruszin nyelven. — 19 Ilirek magyar és romáa nyelven.
- 21.40 Hirek és időjárásjatantés. — 23 Hirek német, olasz, angol és íransis nyelven. — 24 Hirek.
BUDAPEST L
17.15 Tánrlemezek. — 17.35 Felolvasás. — 18 A Hádió Szolon zenekara. —
18 25 Felolvasás. — to.20 Szitnyny Jenő elíladása. — 1D.35 Bura Sándor < igúnyzenekara. — 20 Sportközlcmé-nyek. — 20.10 Az Operaház zenekara.
- 22.10 Közvetítés Siófokról. Kézre, működik Horváth Jancsi cigányzenekara, Magyar Revü Tánczenekar, szabó fivérek jazz-hánnosa, ghn Marietta és Horti Lajos énekszámaival a Casino-kérÜJÖl, 1 Tirdölelepi élrejcml)öi és a Brill bői.
BUDAPEST II.
1835 Vásárhelyi Júlia előadása. — 1!) Hanglemezek. — 2U/Hirek. — 20.10 Buda} Mandolin Zenekar. — 20.40 l)r. Kalmár Zoltán, előadása. _ 21.10 Blit tola Kde.- tánczenekara.
Szombat
BUDAPEST I.
10.20 l)r. ltadoinerszky Mihály előadása. — 10,45 Felolvasás. — 1210 A Melléa UéUi-zenekar. — 13,30 Hanglemezek. — 15.20 Uniczky László Lánc-zenekara. — 16.10 Ifjúsági rádió.
17,15 Perlis Pali cigányzenekara. — 17110 Látogatás egy kalotaszegi házban. A Közvetítést v«zeii tieöŐ Sán-donié. — 18 Kádár GéZá előadása. — 18.30 A Hádió Szalontenekarü. — 19.20 Tréfák és jelenetek a nyaralásról-, összeállította dr. Liszt Nándor. Rendező A. Balogh Pál. — 21 A délvidéki Dalos Napok műsorából. — 22.10 he-szkárt.zenekar. — 23.25 Horváth ne. znö cigányzenekara,
BUDAPEST II.
18 d\'Indy: Szimfónia zenekarra és zongorára. — ig.30 Mezőgazdasága félóra. — 10 A Hádió Szalonzenekara. -10.30 Dr. Madarász Krzsél>et előadása.
- 20 Ilirek, —,20.10 M«i magyar szerzők müveiből.
Tekintettel az elsStéHUere és a csoportosuláni tilalomra, a Honvédnap csak a helyőrség családi ünnepe lesz. A falragaszokon és ax újságban hirdetett mindenféle egyéb ünnepségek tehát elmaradnak
- (Személyi hlr)
Dr. Pajzs Vvrenc városi fogalmazó hazafias kötelességének teljesítése után tegnap ismét elfoglalta hivatalul.
— (Balatonkereaztur ünnepe)
A balaioitkereszturi és a kötnyékbeJl leányok, mintegy fíü0-an Kalász napol
tartottak, amelyen dr. c.z.\'pik Gyula megyéspüspök is részt veit. Heggel a templom téren « gyönyörűen díszített tábori oltárnál vcát a püspöki nagymise, majd a KaláázJeányok disz-gyűlése. lH a megnyitói a rrfftíés. püspök mondta, Dégenfeld Klára grófnő mondott hatásos beszédet. Ezután a különböző Falusi csoportok vezetői számoltak be, kitűnt Hogán Aimi talpraesett beszédével, A dlszgyülés után a leányok énekekkel és virágokkal kő-szöniöltók u megyésfőpásítort, uvi Lftngmár Lipót kanonokkal együtt Világos Ödön plébános vendég-\' vólL Délután a megyéspüspök v^gignézlfl a színpompás népvlsetetnen felvonult leányok népi bemutatóit és tándnU is, amelyen Kern Viktória vezetésével a balatonkeresztúri leányok, valamint a somogyszentpáli, a fonyódi a herényi, leileí és a zatoraerenyei üeány-kikiildöitek is részt vettek,
— (A Magyar Élet Párt)
sümegi szervezcie június 20-én, vasárnap délelőtt 11 óiakor Sümegen, a Kisfaludy.szálloda nagytermében, ve-zeifii értekezletet tart Az értekezlet a/, általános küi -és betj>ofttikui hejry-
Az Ahódunániuli Mezőgazdasági Kamara mult évi működése
Hatalmas robbanás Nagytétényben
A nagytétényi fensikon az egyik ki-sebb katonai lőszerraktártrin ma reg-gel 7.30-lcor robbanás történt. A robbanásnak löbb halottja és sebesüiijc van. A vizsgálat foiyik imnak lUderité. sére, mi okozta * Robbanást.
Szigorú légvédelmi készültség
A honvédelmi miniszter tegnap a könnyű készültségről a szigorú légvédelmi készültségre való állórést rendelte el. liz uzt jelenti, hogy a riasztó ügyeleteseknek állandóan u házon belül Ml tartózkodni) ,
Kgv évi gazdaérdek védelmi munkásságról szóló jelentést adott ki n Kaposváron székelő Álsódunántuli Mezőgazdasági Kamara üti oldalra terjedő, nagyobb alakú füzetben. A (ártalmas é.s érdekes jelentés külön csoportokban foglalkozik á kamara mull évi működésével.
Beszámolót ad a kamara gaz-dalársadalmi munkásságáról, az arany és ezüstkalászos gazdákkal való kapcsolatairól, a kamarai körzőiét \'képező Zala, Baranya. Somogy és Tolna vármegyék területén lévő 275 gazdakörrel való összeköttetésről é.s a kamara körzetében lévő tej-szövelkezelekkel való együttműködésről.
A közgazdasággá) foglalkozó rész a jelentés keretében a kamarának a loldbirtokpolilikat ügyekel figyelemmel kisérő tevékenységéről ad be-számolót, ugyanígy a mezőgazdasági hitel-ügy, iago.su ás és mezőgazdasági gépbeszerzés kértléseit tárgyaló részletei a jelentésnek érdekesek és tanulságosak.
A kamura kereskedelmi osztálya foglalkozott a különböző vetőmagakciókkal, melynek so-rán kedvezményes lucerna magból 7í) mázsn, lóheremagból 13 vágón, lakarmánymagvakhól löbb vagonra rugó mennyiségei szállíttatott le a kamara. Műtrágyákból több mint 80 vagont, a növény védelmi szerekből is tekintélyes mennyiséget szálfittatou le a kereskedelmi ügyosztály a termelés fokozására, i ¦ ,
Ertíökes fejezete a jelentés-
nek a népies irányit szakoktatással kapcsolatos munkássága a kamarának. *
A Léi folyamán lí) nyolc napos tanfolyamot rendezett a kamara, amelyeken\'összesen 1080 lanfolyamhallgató vett részt. Négy trnktortanfolyamot i\' rendezett a kamara lül résztvevővel.
Foglalkozik a jelenlés az egyes kamarai ügyosztályok munkásságával is, így lalajmü-veléssel, növénytermeléssel, takarmány terme léssel, ipari növények termelésével, az állattenyésztés keretében\'ló, szarvas marha tenyésztés,és értékesítéssel, borjú akcióval, hídmérlegek felállításával, sertéspestis elleni védekezéssel és juntenyésztéssel, mesterséges tógazdaságok ügyeivel. Az apró háziállatok Le-nyé.sztése során baromfitenyésztés és értékesítés, méhészet, selyemhernyó tenyésztésről szóló közlései a jelentésnek figyelmet érdemlők.
Foglalkozik a jelentés a kamarának a szőlő lés bortermelés, továbbá a gyümölcstermelés terén végzett munkásságával, a mezőgazdasági munkásügyekkel, adózás" és számi arlási, tevékenységgel, kataszteri átosz-tályozás felülvizsgálatával is. Részletes jövedelmi számításokat közöl a kamarai körzetre vonatkoztatva birtoklipusok szerint, vármcgyénkénli elosztásban, i
Végül a jelentés a kamara külső tisztviselőinek szép és hasznos tevékenységéről ad beszámolóit f
UfflGER-ULLMJtlfN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAOVKANIZSA. ,««
Stoaue"
Magyar KSoiaJ Riuvénytaraaiág nagykanizsai kópviaeleta ta blxomanyl raktára
Kedvezményes adótételt! mezőgazdasági olajok.
z*t, a gazdasági és közellátási víszo-nyok és szervezeti kérdések rfifcglyüszé-lésévei foglalkozik. Megje&adk az országos pártközpont kiicQlaŐUe, ?zon-kivfd gróf Festetics Domonkos éés vitéz gróf Komis Elemér prszággyrt-lési képviselők és vitéz gróf Teleki Béla kormánylrfztos-rőispán, vármegyei elnök.
— (Ingyenes magyar nyelvtanfolyam Csáktornyán)
A Muraköz lakossága 23 év a,«Ű nem igen gyakorolhatta setn szóban, sem Írásban a magyar nyelvet. Most « Muraközi Magyarok Bizottsága Csölk-loruyán ingyenes magyar nyelvi és helyesírási tanfolyamai rendez A jelentkezések megindullak.
! I !
Hiába figyeljük a nézőterot a színházban és egyéb előadásokon, alig találunk egy két olyan kanizsai polgárt, akiknek elsősorban kötelességük lenne a magyar színészet, a kultúra pártolása Jé lepne, ha ezek az urak minden vonatkozásban taeg-Bzlvlelnók, hogy a vagyon, a társadalmi állás kötelez isi *
A (színházzal kapcsolatban ol kell mondani azt is, hogy az első felvonás első felét az a kevés közönség sem élvezheU, akt a nézőtéren lil: a későnjövők miatt állandóan recseg a padló A mozinál a rendőrség nem enged senkit a nézőtérre, az előadás megkezdéfle után, pe.dlg ez Igazán kovéshé zavar. Nett), lehetne a színháznál fa arra kényazeritenl a későn-jövőket, hogy legalább az utolsó és bbJuos legtöbbször Üres padokba üljenek az elrjő szünetig, ha már elkéstek ?;
*
Komoly Időket élünk- Légvédelmi készültség van az egész országban. S hogy nem hiába, mutatlak a tegnapi szovjet repülőtámadások. Uégla megesett az elmúlt napokban két Ízben ls, hogy a adrénák minden ok nélkül, Bemrultóla Jelhez sem hasonlóan, tehát nyitván véletlenségből megszólaltak. «em lehetne az Ilyen koraoiy, 30.000 ember idegolt érintő szerszámmal figyelmesebben bánni, hogy móg véletlenségből se fordulhasson elő hasonló eset?)
— (A háziasszonyoknak)
.ív/utó, szerepe van a vas- é> fémgyűjtéssel kapcso!alb:Ui. Nenuá^gazd*-sáífi (éritek, liogy a vfts- és femhut\'a-dókokat gyűjtsék és pedig külön a vas, külön a fémhuHidékot. Vigyázni kell arra is, hogy pld. a konzervdo-bozokai kimosott és kitörölt állapotban rakják el, mert a rozsdásodás feJ-használhatatlanná teszi Őket.
— (összeírják a muraközi bevándoroltukat)
Mint n visszatért Délvidéken álfilá-bon, a Muraközben is végrehajtották uz 1018 ó[a letelepedett lakosság ősz-szeirását. Csáktornyán mintegy 1400 lélek jelentkezeti az összeírásra a járási k"|oivai p;inmrsiwkságon Körill-iK\'lüf ugjanenuyí az 1ÍI18 óla beköJ-tózóttek száma a járás .községeiben is.
— (Ujabb áldozatot követelt a fürdés)
zala után Somogyban is ákioxatot kövelelt a fürdés. Az Erdőcsokonyá-hoz tartozó Zimuro pusztán Viacz* József községi kanász a nagy meleg elő\' a közeli halfistóba ment fürdeni. Eddig még meg nem álUtpitort okbóA belefulladt és holttestét vssk később találták meg a viz színén úszva.
— (Halálos bileset a szőlőhegyen)
Steierlein Feienc 57 éves szántja, k ab fai gazda kétlovas ktll-jjáH kimt/al
dalai mozköm
IMI, janim 27,
¦ Tagyoii községhez tartozó szőlőiébe, hogy oiman bori ós répát szállítson haza. Visszafelé" a rossz ulon a kocsi egy nagy köre ment, a zökJcenéstöl a telt boroshordó, amcly itprrr \\*>lt iC-kötvc, előrtvsuszotl és a ,sretwesétien embert 11 lovak közé lökte. A súlyos kocsi « gazdán keresztülment és nyakcsigolyáját eltörte Kórházba szalutól* Iák, aliol rövid idő múlva meghdt.
— A RtD Is-rnjabb vtimn
talán még az cddiídeknél is érdekesebb tarhalommal jelent meg. A Híd Írói gárdájából a Jap JcguloTJsó számában P. Ábrahám Ernő, I\'éja Géza, Hertelendy István, Kassák Lajos, Németh IJlszló, Nagy Lajos. Szitnyay Zoltán, Tamási Aron, Zlláhy Lajos irtak regényt, elbeszéléseket, krónikát, »Ko|)pautÓ<-t, kritikákat Képes riport-jni a világháborúról, a \'bukovinai magyarok bácskai letelepülése, stb.
Hogyan kell védekezni az ejtőernyősök ellen ?
Az orosz támadás szükségessé \'eszi, hogy Magjai-ország minden lakosa tisztában legyen az ejtőernyősök fűteni védekezéssel, miután a szovjet, amelynek sok kiképzett ejtőernyőse van, megkísérelIk\'ü az ejtőernyős támadást, egyes repülőterek, raktárait, hidak, vagy más fontos pontok ellen.
Az ejtőernyősök ePeni védekezés szolgál a lálMUi kell liogy úJjjon minden magyar ember l>árliol is legyen, Épp ezért a legfontosabb teendő figyelni a felettünk etszáltó repülőgépeket, nem-e ugranak ki abból ejtőernyősök, vagy nem e dobnak le azokról gyujtó-Iapókat. Ha ejtőernyősök támadását észleljük, azonnal Jelentést teszünk a legközelebbi katonai param-snokság-nak. Ehhez minden telefonállomás fel-használliaió. lle kell mondani fez •Ejtőernyős beszélgetést* jelszót és a teljes nevet és lakcímet, ainbo a központ díj mentesen és soron kivid kapésot. Falun a csendőrséget, vagy a községi elöljáróságot kelE értesíteni.
(Folytatás a 2. oldalról)
Nagykanizsa megyei város po) Karmesterétől.
529/Ki. 1941.
Tárgy: A friss kenyér togyasittWi-nak eltllUii.
Hirdetmény.
A 4630/1941. M. E az. rendelet érteimeben a kenyeret elkészítésitől számítolt 24 órán betal forgalomba hozni, a bérstitéBre átvett kenyér-tésztát pedig a BQIéet köv tö 24 óra ellette előtt kiszolgál atrd Hos, Tehál a pék csak másnapos krnyc-ret árusíthat, a házinsszonyok pedig az otthon dagasztott s a pékhez sütésre eivitt kenyeret csak inAs-nnp vehetik át a péktől. A rendelet Június 28-án. szómba on lép hatályba s megszcBÖit, vaity klj\'tuzólt 6 hónapig terjcdhelő e\'zárásaal büntetik.
Nagykanizsa, 1941. Június 27. iwo Polgármester.
kerül többe
a ZALAI KŐZLÖHY,
,hl bejelenti nyaraló ciniét. A kiadóhivatal porlóhien-tesen küldi utána bármely belföldi nyaralóhelyre, is......fii i|inmMMpn \\-rKr","l\\\\mm
London kéri : Moszkva
London, június 27 Az angol kormány, fclszólitot-tu a szovjet hatóságokat, liogy Moszkva ne kcssdn külön heb.t" Németországgal, hanem bármi történik, várja meg a háború" teljes befejezését.
Most derült ki egyébként,
ne kössön kölön békét
hogy Sztálin már május fi-ánitz újoncok elölt mondott beszédében kijelentette, hogy n szovjetnek harcolni kell Németország ellen, mégpedig ellenséges területen. A beszéd e részletét akkor nem hozták nyilvánosságra.
A hábora egyéb hírei
SZÍRIÁBAN változatlanul folyik íi harc. A franciák Palmi-ránál és Damaseus környékén szívósan védekeznek.
finnország megsegítésével kapcsolatban finn- német katonai segélynyújtás ügyében megkezdődtek a tárgyalások.
A NEMETEK »z utolsó í) nap alatt 12X angol repülőgépei töttbb to.
HORVÁTORSZÁGBAN rendkívül szi-goru intézkedéseket tettek a rémhír-terjesztés megakadályozására. A zsidóitat egyetemlegesen teszik felrfŐsSti é.s gyflj tő laborokba viszik őket.
A BERLINI szovjet nagykövetség tag/\'ai még Berlinben tartózkodnak, lakásukon, vagy a szovjet követség épületében.
Zamatos, Jútzt Kdoet
Sintrox káuéfízfin
készíthetünk.
Kapható : iU-li-\\-Vl2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLQYI-nél
Sugár-ut 2. \'-»
Tofo kidolgozd3
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
16222/1941.
Tárgy: Leventék öuieblviu.
Hirdetmény.
Filhivom Nagykanizsa m. város terí]leién lakó összes levenékct, hogy f. é. Június fió 29-én dílelölt li órakor az alábbi helyeken és cso-porlok szerinl Jelenjenek meg. Megjelenésük ellenőrizve lesz.
Az V/I. (szerdal) cioport a Petófi-u\'cal elemi iskolában.
Az V/2. (csDIOrioki) csop\' rl a P. (óll-ulcal elemi ÍBkolaban.
Az V3. (keddi) cioport a Roz-gonyi u\'cai elemi iskoinnan.
Ipariskolai csoport a Ro-gonyi-utcai iskolát an.
A klskanizsai csoportok a kls-kanizsai Levente Otthonban.
Nagykanizsa, 1941. Június 25.
3 Polgármester.
Któ
LDEDHENYT
APRÓHIRDETÉSEK
II
Alla*
HáKl.rtá.l alkalmaaottakat elhelvea Vlaziák Flóriánná, Kinlul-u 19. 1919
ADÁS-VÉTEL
Viam»l.« ka lai-, gép- és aátorpony-vák olcadn kaphatok Kelemen Rezső c*k-„61. »847
AattógMiMlt és minden mia gumihulladékot veszek legmagasabb napi áron. Cavetkó guroljavltóiuem. Fa-ut 4. 1857
LAKAS-OZLETHELyiSÉO
Kiadó Horthy Mlklót ulon épült uj házamban aug. 1-ére 1X3 azoba hall, öiazkomforloa modern lakaa. Dr. Haliier.
1831
EI-.aat.H radtOrtOMn eile 830-10 én közölt »t állornáa éa Kovacalci-ven-déglő ntvonalon egy alcrb hatóságok által Balcár Antal névre clrll Iramul klállltoll munkakönyv, melyben 20 pengő volt. — Kérem a becaltletea megtalálót, a könyvet a pénz megtartása metlett KIrály-Börgyár-ban leadni. 1918
Eln.u.ll Villányi Károly Saemcre-ulca váaáilltl könyve. Becsületes megtaláló kéreUk, ad|a le tula|donoinak. Ne adjanak árul a könyvre.
ZALrtl ÍUZUOnY
politikai napilap.
Kiadja: „KflzgazdaeáfllR.T. tlarjykanliea". Fololóa klndó: Zalai Károly. Nyomatott: a „Közgazdasági n. T. HagykanlzaS"
nyomdájában Nagykanizsán. (Nyomdáért telol i Zalai Kárely.)
81« é»Wjrita 14« tuitTi.
Níftjrkwilata, l\'Ml. Junta* 28 8/omb«t
ára 12 HB.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Eltlizetétd án: egy rrón 1 | Szerknil6««tl (t k
Bárdossy nyilatkozata
Magyarország politikai, gazdasági és katonai súlya meg-11övekcd\'ésének egyik igen Őr-vendetes következménye az a figyelem és érdeklődés, amellyel magyar államférfiak megnyilatkozásai felé fordul a külföld. A tengelyhutai mak lapjainak igen gyakori előkelő vendégei a vezető\' magyar politikusok, most például a Berliner Börsenzel-tungban, a Német Birodalom e tekintélyes orgánumában jelent meg egy nyilatkozat, amelyet A\\ lap kiküldött munkatársa Bárdossy László miniszterelnökküi folytatott.
A bWezetÖ sorok \' megkülönböztetetten tiszteletteljes hajigja már maga jelzi azt a súlyt, a mellyel n lap ós a német közönség fogadja Bárdossy László megnyilatkozásait. A feltett kénlések természetesen a lehető legidőszerűbbek s azok során alkalmat talált úrra Bárdossy László, hogy nyilatkozzék Magyarország és a jövő Európa kérdéseiről.
A miniszterelnök nagy geopolitikai iájékozotl*nggal fejletté ki nézetéi atekintetben, liogy Anglia balkáni kudarcai milyen irányban befolyásolhatják a háború további sorsát. Mindenekelőtt annak a meggyőződésének adott kifejezési, hogy a Balkánt uraló hatalom uralkodik egyben a Földközi-tenger egész keleti medencéié felett is.\' Ezért törekedett Anglia is szilárd politikai és katonai támasz pontokat szerezni a Balkánon s ezért olyan nagyjelentőségű a tengely balkáni győzelme és Kréta elfoglalása. Ma már minden előfeltétel megvan ahhoz, hogy a tengelyhatalmak katonai és politikai fölénye a Földközi-tenger kcleli medencéjében, azon a területen tehát, a ntely az Anglia elleni háború szempontjából oly életfontosságú, megdönthetetlenül szilárd és állandó legyen.
Igen határozottan, mégis nyugodt mérséklettel nyilatkozott Bárdossy László a jugoszláv állam szétbomlásáról és annak következményeiről. Magvarország — hangoztatta a miniszterelnök — mint a tengelyhez csatlakozóit első szövetséges hatalom, résztveit a katonai akcióban és a jugoszláv összeomlás pillanatában Kormányzó Urunk parancsára, késedelem nélkül érvé nyesi tel te e területre vonatkozó ezer éves jogainkat. A trianoni békeparancs bilincseit* ebben az irányban is leráztuk s a déli részek visszafoglalása aii-«ál is inkább nagyjelentőségű, meri ez a föld történelmünk.ío-\'vainán mindig Magyarországhoz tartozott, s a-magyar sere-Kék német bajtársaikkal a nyn.-ííali civilizáció védelmében véd-
A tengelyhatalmak vezetése mellett
egész Európa összefog a bolsevizmus ellen
ma^^^^\'\'\'^msmsssmssssssssS^sMM\\; . wsssmsMssssssssssssssssssessmmsamsmm^
Mindenütt ezrével jelentkeznek az önkéntesek
A magyar légierő megtorló támadást hajtott végre Szovjet repMAterek ellen
A német csapatok fölénye és a szovjet hadvezetőség teljes tájékozatlansága az egész keleti fronton érleli a döntést
A Magyarország és a szovjet között beállott hadiállnpotot nemcsak a magyar, hanem a német és az olasz lapok is első oldalon közölték. Mindenütt rámutaltak arra, hogy Magvarország volt az első európai ál-\' lam, amely 1919-ben harcba-
szállt a bolsevizmus ellen ós, a képviselőház tegnapi hangulata az egész ország hangulatát tükrözi. Berlin és Róma megelégedéssel állapitja meg, hogy Magyarország résztvész a bolsevizmus elleni európai kereszteshadjáratban.
A magyar repülők megtorló táraadása a szovjet repülőterek ellen
A háborúban való részvétel első jele az a megtorló támadás volt, amelyet tegnap hajnalban a magyar légierő bujtott végre a Kassa elleni támadás megtorlásaképpen a szovjet repülőterek ellen.
A honvédvezérkar főnöke a támadásról hivatalos jelentést adott ki, amely közli, hogy
a magyar légihaderő nagvobb egységei sikeres megtorlótáma-dást hajtottak végre szovjet repülőterek és katonai célpontok ellen.
A támadás nyomán nagy tüzeket Ós robbanásokat figyeltek meg. A légierő gépei valameny-nyicn sértetlenül visszatértek.
A hivatalos hadi jelentés közli még, hogy a szovjet csapatok tűzharcot kezdtek, amit a magyar határőrség viszonzott.
A szovjet repülök pénteken reggel is megkíséreltek egy támadást magyar területek ellen.
,3 szovjetgép Talahprjalya községre dobott bombákat,
de, azok csak az uüeslre estek és \'egyéb kárt nem okoztuk. A légelhárilás visszaűzte a szovjet gépeket.
Tiltott robbanó lövedékeket használtak az oroszok
Bahó, június 28 Budasi Ferenc pályamunkás, a kőrösmezei gyors ellen intézett orosz támadás szemtanuja elmondotta, hogy az orosz gó-[>ek egész alacsonyan repülve, kétszer pásztázták végig a teljes sebességgel robogó gyorsvonatot.
A szovjet repülők a nemzetközileg tiltott robbanó lövedékeket használtak. -— mint azt a lövedékekből később megállapították.
Egeim Európai réiwtwMt a bolsevizmus elUnl bárokra
Berlin\', június 28 Magyarország hadiállapotával a szovjet ellem európai arcvo-
lék Európát az ozmán benyomulás ellen. A felszabadult részek magyar, német és bunyc-váe lakossága mindig a nyugat-európai életformát képviselte, a mellyel szemben a keleti ortho-doN szellem a legutóbbi kétjív-lized belgrádi terrorja tnt/lell sem tudott érvényesülni.
A déli részek németsége az államhű bunycvácokkal együtt a magvarságnak mindig hü segítőtársa volt harcban és a békés munkában egyaránt. A lakosság legnagyobb része boldogan ünnepli a győzelmet, amely lehetővé telte számára, hogy
visszatérjen Szent István koronája alá, odu, ahol elődei magy évszázadok során biztos jólétben érezhették magukat otthon.
A Berliner Börsenzeitung kér désére Bárdossy László ismertette a magyar-horvát viszony alakulását. Mindenekelőtt meg-állapilo.tta, hogy a nyolcszáz-éves együttélés után Magyarország volt az első állam 1018-ban. amely elismerte a független Horvátországot, s ugyanezt telte most is, amikor a tengely győzelme visszaadta Horvátország szabadságát és függetlenségéi.
nal tovább bővült. — \'jelentik Berlinből — ós most már atem gely vezetésével
Egész Európa Összefog a bolsevizmus ellen.
Finnország, Németország, Oltisz ország, Magyarország és Bomá-nia melleit a többi államok önkéntesek küldésével vesznek részt a harcokban és a bolsevizmus elleni küzdelemben.
Madridi jelentések.szerint az önkéntesek küldése terén Spanyolország vezet. Eddig
50000 spanyol önkéntes jelentkezett.
A jelentkezés július 2-áig tart. Csak ft fallangistákat yeszik fel. A jelentkezők között van sok fallangista vezelő, államtitkár és tábornok is.
Hollandia a tegnapi német-holland nemzetiszocialista gyűlésen, amelyen Séiss Inquart mondott nagy beszédet a "bolsevizmus ellen, nyilvánította ki, hogy részt kíván venni az üj Európa kialakításában. Norvégiából a német csapatokkal együtt\'mcnnck a norvégek Finn országba Svédországon át. Svédország a német csapatok átengedésén kivül megengedi a svéd önkéntesek jelentkezését is. Ugyanígy
Portugáliában és Dániában is megindult az önkéntesek jo-(Folytatás a 6. oldaton)
Görögország elfoglalásával; Jugoszlávia összeomlásával — mondotta még a miniszterelnök — a tengelyhatalmak végkép kiküszöbölték: műiden lehetőségét annak, hogy idegen hatalmak újból megvethessek lábukat ezen a terűiden.. .Németország és Olaszország földrajzi helyzetüknél, történelmi és gazdasági adottságaiknál fogva, valóban hivatottak Európa békés fejlődésének biztosit ás ára s ¦ arra, hogy az ittélö népeket tehetségeik Ós természetes szerepűk szcrlnlt közös munkára hozzák4
ősszel (s—o—;
• ZALAI KÖZLÖNY J_,_IMI. junto» 28.
Czaplk Gyula megyéspüspök jallos 13-án konszekráija a homokkomárom! kegyhely templomát
ÓRAT, ÉKSZERT,
ítolloi. UnkMl
MlídíUdl ÍJOll
ZSOLDOS GYULA
• l i »\' I - «- III...il. —I.....II
éresg&isr, ttsnna n MiBwtinwiwti,
FtVnlft. (• KororlB-iiillodival iMltlbw), eiiőrnniiii Ar*-, íkem- íi Ulncrj»vl(6-tiiúh<;1y.
BÚTORT
szaküzletben
Gábor műasztalosnál
vegyen y agy "rendeljen.
Nagykaatua, Varoiháa palota.
Aliando mŰKorMAMok MtkSxaapsksa Budapea! I. aiB»oráa
6.45 Torna. Hirek. Közt«tnéayek. Hanglemezek. — T\'lána: ittrend. — 10 Hirek v_ 11.10 Nemastközi viz(elz«-szvdflAlat. — 12 Harangszó. Himnusz. Idő járásidén lés. - 12.40 Hirek. -13.20 Időjelzés, időjárás, és vtzáltás-jeisniés. - 14.30 Hirek. - 14.45 Műsorismertetés. — t5 Arforyatnídrsb, piaoi árak, élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, időjárás jelen tés, hirek. — 17 Hirek szlovák és ruszin nyelven, — 19 Hirek magyar és román nyelven.
— 21.40 Hirek és idŐjárásjeieotés. — 23 Hirsk német, olasz, angol és franela nyelven. — 24 Hirek.
BUDAPEST I.
17.15 Perlis pali cigányzenékara. — 17.30 Látogatás egy kalotaszegi házban. A Közvetítést vezeii G*csÖ Sán-domé- — 18 Kádár Géza előadása. — 1830 A Hádió Szalonzenekara. — 10.20 •Tréfák és jelenetek a nyaralásról.. Osszeáltilotta dr. Liszt Nándor. Rendező A. Balogh Pál. — 21 A délvidéki Dalos Napok műsorából. — 22.10 Beszkárt-zenckar. — 23.25 Horváth lie-zső cigányzenekara.
BUDAPEST II.
18 d"Indy: Szimfónia zenekarra és zongorára. — 18.30 Mezőijazdaságí lóI-ora\'.-— 10 A Rádió Sartobzenekara: — 19.30 Dr. Madarász Erzsébet előadása.
— 20 Hirek. —20.10 Mai magyar szerzők müveiből-
Vasárnap
BUDAPEST h
8 fibreszifl. Szózat. Hanglemezek.
— 8.45 Hírek. - 9 Görögkaudlklis istentisztelet. — 10 Hmuai katolikus istentisztelet. — 11 A keaderesi Hősi Emlékmű leleplezési i"umepéíy«. Vezeti Budinszky Sándor. — 12.20 Időrés.
— 12.30 Székesfővárost Zenekar. —
13 Rádiókrónüca. — 13.45 Hitek. ~
14 Hanglemezek. _ 15 Időszerű gazda-sági tanácsadó. — 15.45 pertts Jenő cigányzenekara. _ \\q/jq Roder Pál előadása. — 17 Hirek. — 17.20 Ilon. védmüsor. — 18 A Vox Humana énekkar. — 18.25 pataky József előadása.
— 18.45 Bobula lAjos tangóilarmouiku számai. — 19 Hirek. — 10.20 •Arany, kalászos magyar rónaság.* Közreműködik Nagy Izabella és Varga Imre, kiséri Sárai Elemér cigányzenekara.
— 20 Sport közkmények. — 20.15-kor ¦ Nyári szünet.. Hangjáték 3 részben.
— 21.40 Hírek. -\'22-10 A Rádió Sza. lonzenekara, — 23 25 Hanglemezek.
BUDAPEST II.
a rendkívüli élmények miatt műsort egyelőre nem ad.
A szokásos Levente félóra így ezentúl -Budapest I. műsorán szombaton délelőtt fél 12 órakor lesz.
Bövérll, kövér egyéneknek, köszvényes betegeknek és aranyérben szenvedőinek reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József* keserűvíz, biztos, alapos és mégis enyhe hashajtó hatása következtében, gyakran igen ló szolgálatot lesz. Kérdezze meg orvosát I
BIxtosltMss TUZKAR «Ifen, KMRA MEGTÉRÜLI
Homok koma rom, június 28 (Tudósítónk jelenti) A homokkomáromi híres kegytemplomot julhis 13-án konszekráija dr. Czapik Gyula megyéspüspök.
Az egyházközség tagjai Hozmán Alajos plébános vezetésével hikei tartózkodása alkalmával küldöttségben- keresték fel dr. Czapik Gyula püspököl és felkérték a templom könszek-rálására. A főpásztor készséggel tett elegei a felkérésnek és július 12-én, szombaton este fél 7 óra tájban Nagykanizsa felöl —- Korpaváron, Fűzvölgyön és Hosszúvölgyön át — érkezik
A nagykanizsai hérics tükd most tartotta június havi előtjáróságl\'ölesét Samu Lajos elnök\'cte alatt, amelyen részt vett dr. Hajdú Gyula kir. kor* mányföianácsos, testületi ügyész is.
Samu lajos az cbiöki bejelentések során mindenek előtt me\'og köszönő, tet mondott Molnár Gyulának, az iparoskor cujőkéueV azért. o« "\'tkes fáradozásáért, amellyé! tehetővé tette, hogy ttz Eparoskör nyári mulatsága oly kitfmöcn sikerült. A ci]>öipari .továbbképző-tanfolyam már a legközc^ lebbi napokban megnyílik, Budapestről egy teclmotógini iparmuzenmi oktató jön le a tanfolyam vezetésére. Szóvá tette az ipartestület úton-útfélen történő fclelölfteu biráSnál és leAsotvü erről eseteket. így a% egyik iparos kijelentését akinek a revét miegmond. ja), hogy <az Ipartestületet fel kell robbantani |«. Az illetőt az IpariestülcU Szék elé óUitotLa, amely megkövetésre kötelezte a bcrsmér\'őt. F.s
ezentúl nam fogja többé tűrni a felelőtlen kritlzálást és bántó kijelentéseket. Minden egyes ¦IkalommsI az illetőket az Ipartestületi Szék «16 állíttatja. Lukács Gyula indítványát-a tanonc-olthon létesítésére vonal kozótofií az Ipartestület részletesen kidolgozta Samu elnök liosszabban ismertette ö tervezetet, amit felküldtek az IpOK-nak, amelynek erre vonatkozó válasza meg is érkezett.
A% Ipartestület tisz[viselőinek, B\\. kabnazoltainuk megsZavaztáík a 8 szá-
Ilomokkomáromba. Még aznap este itz oltárba elhelyezendő ereklye előtt ájtatosságot tartanak. Másnap. Szent Félix búcsúja alkalmából a nagykanizsai Jézus Szive plébánia vezet zarándoklatot Homokkomárom-ba. A templomszentelési szertartás fél !l órakor kezdődik, de tekintette), hogy négy órát vesz igénybe a konszekráeió, a templom előli a buesusok részérc tábori szentmise és széni-beszéd is lesz.
Homokkomárom nagy napján Nagykanizsáról é-s a környékről is sokan vesznek részt az egyházi ünnepségeken.
zalékos drágasági pótlékot.
Régebbi terv volt, hogy a városi képviselö;cslü[et iparos tagjaival megalakítják az iparosbkVkkot, amelynek télja
az Iparosság egyetemes erde-kelért való kiállás.
Meg is hÍvták agy <úrtekezleuic a.v/trosl k(\'.pv[selfl;cstű\'et ipardstagjaii, \'ahol előadták az iparosb\'okk célját: dZ Iparosság érdekélten liozolt határozatokai az iparósképviselő köteges ugy u saját pártjában, mint a közgyűléseken Keresztülvinni segitanl, Az iparosblokk a kellő suUyai fogja védeni az iparosságot és érdekeit.
Jóváhagyta a belügyminiszter ú városi képviselőtestület liaiározatát, mellyel 4000 pengő hozzá jár lűTást sza. vázolt meg az ipartestületi székház nagytermének renoválására. Aradi Antal — mondotta Samu elnök — meg. fellebbezte- a közgyűlés határozatát de az alispán elutasította n fejléblc zést.
Ilázsó Józseí vetfclőjcgyzn a mull havi zárszámadásokat terjesztetne be, amelyből kitűnik, Iiogv a járással való közös igazolás múlt havi bevételé
2(M)7 pengő volt, ezzel szemben. « ki. adás 2211 pengő. Az ingatlan kezelésnél 775 pengő volt a bevétet és ugyanannyi á kiadás. Iparigazolviliryl váltottak 10-en, iparukat beszüntették 9-cn, közel 50 szerződés költeted.
Majd az anyagellátás ügye került napirendre. Az ülés behatóan foglalkozott a helyzettel. Az iparosság ki-
vánsága, liogy az illetékes tényezők az érdekeltek számaránya, Illetve
érdekelt Iparosok oaaládja, gyermekei szerint Igazságosan osszák kl az anyagot.
Ebben a kérdésben inegkcicsik.llovsz-ky János országgyűlési képviselőt, az országos Baross-vezért, hogy járjon közbe jlleléke-s luolycn minden súlyával és tekintélyévé!. Vattószinütteg az elnökség egy tagja személyeden megy llovszkyhoz, a kimizs-i Iparosság\'fontos kérésével. fCgyébkónt cihftlározták, hogy küldóllség megy dr. Krátky István polgármesterhez, hogy 0 kanizsai iparos-tálxjr kérelmét megfelelő hdrycti tolmácsolja és támogassa.
A család és gyermekvédelem azt követeli, liajigozlatták, liogy ahol több a gyerrnek, hol nagyobb a család, ott löbb anyagot is kaphassam*, mert
sz anyag *
kenyeret jelent.
A fodrászok és borbélyok kívánsága, hogy a műhelyek számára bocsássa, nak megfelelő petróáéujttot icndefce. zésre. \' (
A városí iparosluatámritokink a járási Ipnrosérdekekkel (és viszont!. való összhangba hozását tartották kívánatosnak.
Bazsó József a husi párosok súlyos helyzetét látta az elöljáróság CBé.
I\'app Oszkár a vidéki tagoknak a városi halározalh.)zalaiba való bevonásai lajrlotta szükségesnek. A szik. osziáiyi életbe vonják lAi o jűrási Iparosságot. A munkanélkülivé, lett iparosoknak a Családvédelmi TVlapbúl való, támogatását liangsuiyozta.
Majd « uvgélyezésekre kerüíl sor. 87, 80, 70 éves idős iparosok vagy ezékm-k özvegvei, vagy ]>clcg iparosok. Nagyon szomorú kéix-i aá ipiros-sors. nak kerüllek az «-iöljáróság (alé-, Ba az elöljáróság tagjai nagy* nwgérté.sscl, szociális érzéssel kezMÍlék a kéreSnic kei. Hiszcii tudják — ml az iparos-wirs, ha kiesik kezűkből a szerszám. Ki tudja, ki következik a kgközeiobbi előljárósági ülésen segívly-sorra.
Mert ma neked, holnap nekem: a sors forgandó kerekén.
Az ülés este 10 óra után ért véget.
Az iparos-iábor vezérkarának munkája július—augusztus ItómtiiokbJn szünetel. rí, í
Pkm (ékítünk,!
_ Az önfeláldozó erőfeszi-
I ISIS< fi. 2I> I \'ésaek. valamint a káVcs
I-¦-\' odaadássid végre.li:ijli)tt
elszánt köte\'.ességtetjcsilésnek kiválóan szép példája! adta Száraz GyuUi volt zombori 23. közős gyalogezredbeli önkéntes tizedes.
Mini szakaszparancsnok e napon a Lemberg környéki Polonioo Bogda-nowkánál lefolyt véres ütközetben az. zal tüntcllc ki magát, hogy uz cltenség igen heves gyalogsági és géppuskfllü-zében a roham dőlt uz elscaségtől "ütí 100 lépésre húzódó lövészárokban min dcu egyes kaionájálioz odakúszott, hogy buzdítsa őket. AUtrendeHjeirtek a roliftm végrehajtására hasznos utasításokat adott és figyelnie mJuuhmre kiterjedt. | -
Amikor az első roham az ettenség gyilkos golyózáporában összeomlott, bár súlyosan megsebesült, szakaszát további lelkes kitartásra és elszánt erőfeszítésre buzdította, részt akart venni a kővetkező roliamban is. Csakis vérveszteség okozta ájulása akadályán-la meg a hősleikú tizedest abban, hogy önfeláldozó erőfeszítése a biztas pusztulásba nem vitte.
Kiválóan vitéz és önfeláldozó kő-lelességtcljesiléséért « nagy camsl vitézségi éremmel tünletlék ki.
aw
BÁRT A MIKSA divatáruüzlete Bazár-udvar Telefon 395.
Iparosblokk alakul a városi képviselő-testület Iparos tagjaiból
Az anyagellátás és elosztás ügyében az Ipartestület llovstky képviselő és Krátky polgármester közbc|ári-Sii kéri — Iparos ngyek az ipartestületi elöljáróság június havi ülésén
U41. lüHiüi \'2Í
ÉALAÍ SOELON*
Vasárnap és Ünnepnap
déLlfitt
zárta, sör-zene
(i^EXslJ^L
HARASZTOS FERENC
postafőfclügyclő, n nagykanizsai i. számú posta volt főnöke a honvédelmi miniszter előterjesztésére a honvédelmi közigazgatás érdekében kifejteti érdemes munkásságáért kormányzói elismerésben részesült. *
A HADTESTPARANCSNOK
a népmozgalmi nyilvántartás fel lek telese és vezetése terén kifejtett, kiválóan eredményes munkásságáért hadtestparancsnok! dicséretben részesítette Tánczos Dezső nagykanizsai népmozgalmi nyilvántartót. Kívüle még 15 zalai népmozgalmi nyilvántartó részesült hasonló hadtestparancsnoki dicséretben.
*
SZÜLLÖ GÉZA \'
m. kir. t. tanácsos, felsőházi tag, amint már irtuk, meglátogatta egy héten ál a Muraközt, mint annak a jelentős részének egykori képviselője. Szüllö Géza hfppára programmnt kép viselte a letenyei kerületet, ; melyhez Puszta magyaródtól ; Dráváig tartoztak községek. Mu ránánnen és tul nagy szeretettel fogadták az őszbecsavarodott gazdák, akik több, mint 10 éve Fehér zászló alatt fiatalon vonultak Letenyére Szüllfí Géz nevével. Volt idő, amikor Szüllfí Géza egyszerre buktatott meg 48-as és szabadelvű jelöltei. Á letenyei országúton most átutazóban ráismertek az esztereg nveíek hegyről jövet. Megkínál lak és közben emlékeztek régmúlt szebb időkről, ép Magyarországról. A meghatottság köny nyej szállnak a közös mull emiekeihez, de annak a dicsőséges és bátor szerepnek is, amelyei Szűllő Géza a magyarság vezéreként a prágai parlamentben betöltött, A régi támogatók kő zül már csak Borsody János c esperes, a néppárti képviselő társak közül Farkas József él. akit felkeresett és emlékeztek együtt a múltról. A Muraközben megjelenése nagy örömei szer-zctl. Uíjáról terjedelmes memo randumoí küldött a m. kir. kor mánynak. ¦
*
HUSZÁR MIHÁLYT, 1
az elhunyt sárvári apátplébános! és ors\'zággyülési képviselőt január 17-én helyezték ideiglenes nyugalomra a sárvári temetőben. A szeretet és hálás kegyelet Sárvár áldottlelkü plébánosának kriptát készítetett abban a sárvári templomban, a mely neki köszönheti művészi szépségét. E végleges nyugvó-helyére június 29-én délután 4
órakor ünnepélyes gyászmenet vis.zi a temetőből Huszár Mihályt.
DR. LEN DL ADOLF
egyetemi professzor nemrég ülte meg keszthelyi magányá-nyában 80-jk születésenapját és tudományos és irodalmi működésének HÜ éves jubileumát. A háború ellenére is százával érkeztek a jókivánatok a világ minden részéből, hogy az élei zoológusok legnagyobbikát köszöntsék. I>endl alapitotta a főváros modern állatkertjét, fí szervezte meg a buenosairesi, montevideoi és bombayi állatos növénykerteket. A magyar ősi sziklasirokul is Ő fedezte fel a kisázsiai Taurusz hegységben. Ma is fiatalos lelkesedéssel dolgozik, ir, agitál a magyar faj és a Balaton külföldi népszerü-salése érdekében. Lendl a hékc-vjlágban hosszabb ideig a ma\' magyar parlament tagja volt, kereszLény-nemzeti programmal és mint kitűnő szónoknak, ál landó hallgatósága volt. Toron táli származású kisgazda-sarj. *
KOVÁCS ANNÁT,
Kovács Ferenc nagykanizsai cipészmester, városi képviselő leányai, a Notre Damc leánygimnázium volt növendékét a pécsi egyetemen a bölcsészettudomány doktorává avatták. «
SZELÉNYI ISTVÁN DB.
OTI segédtitkárt, aki eddig a nagykanizsai OTÍ-kcrület helyelles vezetője volt, — miután
a Zilahra áthelyezett dr. Bíró Dezső véglej.; otl maradt a zilahi kcnülel vezetőjének, — a bel- 1 ügyniiniszter a nagykanizsai OTI-kerülct vezetőjévé kinevezte. Szelényibcn a kanizsai OTI-kerülct egy minden tekintetben arra való, érdemes, a felekkel bánni ludó kitűnő vezetői nyert, aki Nagykanizsán évek óta közmegelégedésre tevékenykedik. *
P. BAKOS ÁGOSTON
még amerikai missziósutja alkalmával egy zászlót küldött a nagyatádi polgári fiúiskola cserkészcsapatának. A csapat most ünnepelte 20 éves jubileumát és az ebből az alkalomból tarlott ünnepségen P. Bakos Ágoston újból átadta a cserkészeknek az Amerikából küldött zászlót buzdító szavak kiséretében.
KIRÁLYFALVI TIVADAR
a forgalmiadó hivatal tisztviselője, a kitűnő kanizsai cimbalmos, üres óráiban nótaszerzés-scl iis foglalkozik. Hogy nem hiába, mutatja az a siker, amelyet most ért el a Magyar Muzsika zeneműkiadó irodalmi dal pályázatán, ahol »Azl állítják" c. csárdásával III. dijat nyert A díjnyertes nótáit, amelynek szövegel Gyutni István magyarszerdahelyi körjegyző irta, Budapesten hangverseny keretében is bemutatják. Királyfalvi egyik-másik sikerült szerzeményét, a Levente indulót a honvédzenekar is bemutatja egyik legközelebbi térzenéje alkalma vall. • ,
Holnap érkeznek haza Balatonszabadiból az OTI üdültjei
A Jövő hónapban ujabb csoport Indul balatoni üdültetésre
Ismeretes, az OTI a* Idén is löbb-ezer fiatal dolgozói üdülU-\'t ImíUoiiÍ gyógyintézeteiben. A nagykanizsai ,OTI kerület «7. elsők között volt, amely
nagyobb csoportot küldött balatoni üdültetésre. Az első csoport leányok* hót állott, akiket Batatortirifléne küldtek az oltani OTI üdülőbe kéthetes pihenésre, A fiatal leányok pompásán felfrissülve érke?tek haza\' munkahelyükre. Utána egy tanoncokból, futai segédekből áüú csoportot indították iiuiak Balaton szabadiba, amit Ha<t-nagy [siván OTI tisztviselő kisérte ti kámzsáról. Két Mi üdülésük IcM-vén, a f\'atulok csoportja holnap, \\a.
süituip a délután 2.15 órás vonattal
érkezik a kanizsai .pályaudvarra, ahol hozzátartozóik fogadjuk Őket.
A legközelebbi balatoni üdüttető csoportot a nagykanizsai OTI kerület júliusban szállítja egyik bu?itonmcntt fid ülő házába.
Mély szoeiá\'is érzésről tesz tanusá got az OTI vezetőségének egészségvé. delta! akciója, amikor a fiatalt magyar, ságnak lehetővé teszi a balatoni Üdú lést.
Oádtráá nyitva refgal 6 órától «*to S arála Ibótlö, szerda, péntek délután
Gabona
vetőmag selectálás
és tisztit**.
Búza, rozs, árpa slb. gabona tökéletes osztályozása.
Előjegyzés végett kérjük a selectalando gabonát mielőbb bejelenteni.
SclccUU.t cink »*ff*UU jekatkeiéu •Mléa vigUmlt.
VÁROSI SZESZFŐZDE
NagyhiirilKiia, BAthory-u. 4*
KISKANtZSAI ÉLET
Aratás előtt...
Hullámzó gahonatengerünk eAső sár. guló színe kedveskedik széniünknek a korai kánikulai melegben. Itt van Péter Pál öaaqpe. Ilyenkor « magyar gazda utánanéz a köszöruletfeii koszának és készülődik, A.viharos esztendő nem tudta csüggeszteni a magyar szi. vet. Tudja, liogy az\'Alkotó neki alán. dékozta a zöld mezőséget, hegyet, !1 magyar tájak tündéri szépségét. Világosságot adott, napot, csill\'gokat te. nemtett a magyar égboltra. Varázslton Ifuidérszálak láncolnak bennünket a virágokhoz, » földhöz, az éghez, hiszen a föld ertjéből étünk. UJ anilft. sunk hirdeti a meg-megujuló étetek Idegen nem érti szivünk boldogságát, vagy szomorúságát. Ezekben a\'napokban a magyar gazda lelkében egv egész uj világ lárut fel, egy ünnepi világ. Mogacélosodott létekWá, meg. újuló erővel vívja meg a munka a küzdelem, nehéz hétköznapjait, mert tudja, hogy utána ~ ünnep kőwlicnúk.
Kisfcanlzsa buc«nja
Sarlós Boldogasszony után követ, kezö vasárnap, tehát ez évben július ti-án lesz Kiskii.nI/.iia búcsúja. -Erret az. alkalomra p. Bánás A. üvak plébános igazi ünnepi műsorral kept meg a kis-kanizsai híveket A délelőtti nagymisén Bánhtdi: D-dur erdélyi miséje szerepel, egy uj klskanlzsai ének és zenekar előadásában, Lenuz István vjezétiy* lésével, mig több értékes műsorszám közül még kiemelhető Liszt: A\\« Máriája. Fiatal fővárosi SDNCfi\'ők \\működ, nek közre, Így a világhírű magyar hegedűművész, Albert Feienc vonósnégyesének egyik t»g;a, Jaké Pál, valamint egy fiatal és \'ehetégess operaénekesnövendék, Matkovk-h Béta.
A templorafcstés Ugye
Mint a múltkor már említettük, a kiskanizsai lemplomTestés sürgőssé Vált és erre máris történt mtézkedés, hogy az újrafestés minél efőbb megkezdöd-jön. Tekinteti*!, hogy az első pályázati kiirások nem vezettek eredményre, letf-
Nyári divatanyagok,
sxinpompús impriméU, színtartó strandanyagok, férflru&a-vóL&scnaH,
kész női kabátok
nagy választékban
Áruház
Nagykanizsa.
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
víz gyógyfürdő
a NtrMi Fsetetlos Uradalom HurdüluatóaBíjAflík Miit keze lésében.
Rheuma-,Izom-, liQtetek,osusbeteg* ségek gyógyhelye Állandó szakorvosi telögyelet. Diétás konyha diétás nővér vezetésével. A CnrBHlon-étto-
remben zene, tánet drill! Strand, tükör- és fedett fürdő, gyér-mekatrand, thermaJfilrdŐk. Ivóküra epe-, vese-, gyomorbetegek részére.
Utóbb összeült nz ejyhazköxiég P. lidnás Gyula plébános elnöklésévl és ezen az ütésen tárgyallak bicskei Mark János tempóm festő ajánlatát, aki fl klsknnizsai templom festésért hét ezer (rfjigől kér és « kívánalmaknak ineglcleően végzi «1 munkálat, Marié ügyes leinplomfeslő és freskójavlt.\'i, több templom iesta uralását végei e és a Imiinpi\'sii Maiti-ézál is ő le tamillá.
Jézs Sztve körmenet
Jézus szive körmenetet tartó tak Kiskanizsán. amikor az ujmlsés P. Zsiga Kerubin áldást osztott. A körméret rész1\\«vői a szokáxis útvonalon a kötelező fegyelemmel vettek részt ezen a szép ünnepi lénykcdé-sén, Voti ax-.mbaii ejy csoport, amely nembogy a körmeneten nem vett részt, <le még » kalapját sem \'biccen-lette, meg, hanem a körmenet irtilt polillkai és egyéb ttrgvalások it folytattak. Kisknuizsa katolikus iársolalma mélyen megbotránkozóU az Ohosókör elöld csoport viselkedésén.
Sportélet
A legutóbbi kisknnizsoi mérkőzést szerencsésen és jobb játékával nyerte meg a Sáska. Leven te FC. A hátralévő két mérkőrésne a városi pályákon kerül sor. Vasárnap a KIOF. csapata ellen játszik a sáska csapat u Zrínyi p*ályán. A legutóbbi mérkőzés kánt-kulai bőségben kora délután folyt le, most « szakosztály negyed r> órára lüzte ki a SÁSKA—KIOE mérkőzés időpontját, A- kiskanlzsaí csapatösszeállítás körül ba|ok vam-ik. Sok tartalékkal keit ktálwii a bajnokjcdl pamak. A védelem valósx\'nü Kozma, Gazdag, Horváth II. összeállítású, mig a feiczcisorban Pluider, Hc-tzeg, Millcl játékára kerüi sor. A támadósör elvesztett* a két legjobb játékosát Így valószínű Vajda (Nagy), i, Gödinek, Horváth I., Horváth III. bizonytalan összetétel támadósor vesr.i fd a harcot a KlOli javuló csapatával, tízen a mérkőzésen item biztos a Sáska győzelme.
Tehát a vasárnapi mérkőzésen dől el a bajnokság Sorxu. ¦;
\\_jt_ n-l-
Elmarad a ZMNTE—KSE mérkőzés
A mostani helyzetre való lekinie tol a ZMNTE—KSE mérkőzése elmarad.
Atlétikai bematató
Tegnap Atlétikai bemutató volt a Zrínyi pályán, alioi megjelent dr. Kismartoni Károly, a Délnyngil.keröVt Allélikai Szakosztály vezetője.
Az egyesületek nevében Horváth Lajos, az NVTE főtitkára fogadta és kalauzolta a kiváló Sportembert. Dr. Kismartoni tisztelgő láiogaiásnu megjeleni dr. Krátky István polgármester, a ZMNTE elnökénél, «d bossrism clbeszéIgeiéit városunk sp >rtüg.veiröl a pécsi vendéggel. . ¦
Két üzletbe Is betörtek az éjszaka az Erzsébet-téren
Statárium elé kerlllnek a vakmerő betörők
Hosszú .csendes he;ek< után ma éjszaka kél helyea is betörtek az lír. zsebel téren, A helyszínnel isme ős betörők a .völé\'ség lepte alul az udvar felft! behatoltak az Erzsébtf tér 21. sz. alatt levő 11 abinek-fél-\' bnUiruzieibe, miután .\'z udvari ablfk rácsál annyira szélteszilelték, hogy keresztül bujh:itf* rajia. Szerencsére az irodáb ;n nem volt nagyobb\' pénzösszeg pár pengőn kivűl, amit az éjszaka íovogjaj magukkal víitek. i
Ugy látszik fonnilban letelte*,, inert utána ugyancsak az ablak rácsának .szétfeszítése után bcliOíolíak dr. Bogdán gyégytárába, ahol ollókkal és gyógyszertári kan a likkal végig* fesziiclték az asztilfl5kok.it, szekré-nyekei és pénzt kerestek. Valóeáagos vandalizmussal összehánylak mindent és jeled:ői kárt okoztflt. Sterencsére a tulajdonosnő, özv. dr. Bogdán Aia.
dámé a napi bevételt és egy nagyobb összegei, amit az el e\'ei számlák és követelések kicgyeniiléséie aka:t fordítani, lakására vitclte, Ugy lk>gv a gvógyszertár pénztárában mindössze 102 pengőt hagyott váltópénznek. Kzl áz összege! és a gyógyszerészek tulajdonát képező kisebb összegei tudták csak zsákmányolni a betörők. Tekintettel a légoltalmi készffltségrs? n ház kapuja nyitva volt és Igv a vakmerő lieiörő vagy betörök könnylen tudtak bemenni fl házba.
Heggel a házmesterné vellc észio a keitös betörést és azoimd jelentést telt n rendőrségen. ,
A kapitányság széles köril nyomozási indítót l az eddig még ismercllcn beiörők kéz\'ckerítéséic.
Tekintettel, hogy 11 betörés a légol-lalmi clsőlétllcs efcitt lörléní: a ijet lesek sialáriális eljárás aüá kferfdn*.
Jégverés előtt biztosítsd termésedet!
Neníeld Ferenc támadóját a klstarcsal iDternálótáborbói állították a nagykanizsai törvényszék elé
A bíróság bűnösnek mondotta kl Horváth Károlyt éi négy hónapi fogházra Ítélte
A „Jud Süss" nagykanizsai előadásának utolsó felvonása
Megemlékeztünk arról az esli támadásról, ami ez év április 17-én történt. A -Jud Süss í) órás előadása után a közönség hazaméul. Neufeld Ferenc, a Polgár László cég 27 éves alkalmazottja a főúton, a Central felől szintén hazafelé tarlott, a mikor egy csoport fiatalember utánament és az Erzsébet-tér 18 sz. ház elölt eléje álltak, állítólag u kapu felé vitték, arcul-ütötték, majd a fejét a fnlbavcr-ték. Neufeld orvoshoz meni, aki látleletet veit fel sérüléseiről;.
Az esetből kifolyólag megindult • nyomozás és ennek ered menyeként Horváth Károly sznbó segéd cl. Szenté János szabómester alkalmazol! ját, valamint ifjú fttsy Ferenc szücssegédet. Goldbergcr Ernő szűcsnél és ifjú vitéz Böjti Ferenc szabósegédet, Szenté Jánosnál, — clőállitoltáTí.
Kihallgatásuk alkalmával mindhárman bűntelennek vallották magukat Neufeld Ferenc bántalmazásában, de a szembesítés alkalmával Neufeld Ferenc kijelentette, hogy Horváth Károly volt a bántahnazója, akit
határozottan felismert.
Horváth Károlyt a rendőrség Internálta
és a kjstarcsai táborba szállította. A kir. ügyészség perbefogta a három gyanúsítottat és ebben az ügyben tegnap zajlott le a büntető főtárgyalás a törvényszék Makáry-tanácsa előtt. Horvátból a kistarcsai táborból állították elő ügyének tárgyalására.
A főtárgyaláson
Horváth Károly elmondotta, hogy 4 polgárit végzett, hatósági közeg elleni erőszak miatt 30 pengőre és vagyon rongál ás miatt 10 pengőre elítél tóit. Nem érzi magát bűnösnek. A Jud Süss előadása után hnzamentés lefeküdt.
Makáry elnök itt eléje tárja vitéz Böjti vallomását mely szerint egy 15 főből álló társaság ment el a Central elölt. Hzek között volt Horváth Károly is.
Horváth azonban kijelenti, hogy az esetről Ő csak másnap értesült, amikor főnöke a műhelyben elmondotta, hogy az este »valak.it megvertek\'.
Nép Mozgó. p*m«Mai-w*-H»piq i -*m
Budapesttel együt&faen I BmT Szenzációs Ilim!
ROBINSON CSALÁD
A végtelen óceán egyik ismeretlen szigetén játszódik le ez Izgalmas történet. — Főszereplők: Thomas Mit-ohel, Freddie Bai-thotomew és Edna Beat,
Előadások köznapokon 5, 7, 9, vasár- és Ünnepnap 3, 5,7, Ö-kor,
Ifjú Élsy Ferenc is bűntelennek érzi magát. Bőjlivcl találkozott, mondja, akivel egy ideig a Central elölt hallgatták a cigányzenél, majd hazamentek. Horváth a légvédelmi óvóhelyre ment, vallja.
Makáry elnök a másodrendű gyanúsítotthoz :
Maga a rendörségen máskép beszélt.
Bekc delekUv előtt bevallotta, hogy Böjti villanylámpával Ncufeldrc világított.
Vitéz Böjti Ferenc sem érzi magát bűnösnek. Glsyvel a moziban volt. A Central előtt állottak, amikor felvonult a sokaság. 0 maga szolgálati helyére ment.
Makáry : Maga azt vallotta a detektív elölt, hogy látta, amint Horváth Károly a Central előtt elment és maga köszönt neki. Bevallotta azt is, hogy villany-lámpával világitott Ncufeldrc.
Böjti tagadja, hogy ilyen vallomást telt volna. Szenté mestertől tudta meg másnap, hogy megverték Ncufeldet.
Mit mond • bántalmazott fiatalember?
Neufeld Ferencet\' a bántalmazott fiatalembert hallgatja ki ezután a bíróság, aki elmondja, hogy a gyanúsítottak közül csak* Horváth Károlyt ismeri, aki a Providentia biztosítónál volt alkalmazva. Április 17-én éjjel 11 óra után az OMKE-bÓl haza-
ÖRÁT, \\x<B ÉKSZERT,
vfljáfoljoii bliaiouiiiinl isolili ártMM
vékAsygyula
«-«t »• íiíimíiUr, tkufffcntl T*1. \' »•".
VÍKICK, Kimifbilytglök olciú ílball kj.llllil.lt.
ARANYAT
l«gm.|.i.bb iiiiil álb.a TMt.k, v.iy bcciMílsu.
felé tartott, sötét volt, a CcntriU előtt egy 12—15 főből álló csoport áttolt. Mikor mellettük cl-lialudt, valaki villanylámpdval arcába világitolt, jelző zizegést hallott, majd észrevette, hogy1 követik. Az Erzsébcl-tér 18 sz. ház előtt hátra nézett és akkor felismerte Horváth Károlyt, aki akkor ballon-kabátot viselt. A lámpánál egészen jól tó. Ich& tett venni személyét.
— Zsidó, miért nem mégy haza ! — kiáltott reá, majd : — ^Eredj és nézd meg a -lud Sfisst !c és a következő pillanatban észrevette, hogy cl akarják! gáncsolni, mikor hatalmas csa-pásl érzett, valószínűleg boxcr-rcl fejen verték, hogy a vér elbontotta. Az ütés határozottan Horváíhtól eredt, majd jöttek a többi ütlegek. A ház kapuja felé tolták, ahol fejét a ház falába verték. Mikor kiszabadult\' bántalmazói kezeiből, elment dr. Diskai Imre orvoshoz, aki vizsgálata után szemsérülése miatt dr. Schiller Vilmos szemészhez utasította.
Makáry elnök szembesíti Ncufeldet Horváth Károllyal.
Naulolcl tiembemondji Hor-
vatlinnk, hogy hataroxatttn fölismerte 8t,
ZALAI KQZlOnV
Huszonöt késszurással megöltek egy lányt Balatonendréden
Zamárdi; juhhts 28 Csütörtökön este 9 óra tájban Ba. latoncnüréd határában kétségbeesett
/sikoltozás hallatszott. A mint a járókeiő\'t a tarig után rohanlak, a réten egy több sebből vérző női holttestet találtak. Azonnal érlesilctiék a
csendőrségei, amely megáSápította, hogy a halott: Matyinikó Irén boJaton-cnlrédi lakos. A hatósági orvosi vizs-gátat során megáltopitá-ít nyert, hogy « fiatul leányt \'htflteonöt késgzurással ölték meg. t
A csendőrök azonnal megindították a nyomozási, amely rövid idő. beiül eredménnyel biztat.
Terményeit tfiskér ellen átalánybixtoaitas keretében bi«toaHhat|a lagolosóbban I
1911. lunius 28
Deaatarált ixenbex felhuzailható pontosan félliteres,
kimosott
üvegeket becserélünk
gyári 1), 4\'/i deci) t*kir üvegeire.
SzeszílQomltó
E-zsebet királyné-tér 12.
(udvarban.) ¦ m.
Juliul 15-lg csereiünk naponta 10-12 ára közt.
Féllllornél bármi csekélységgel fclMbS. vagy pfashoa.. sáriit üveget mmm vcsrtlnk át
Soha nem volt ellenséges viszonyban Horváthtnl, mondja. Mosl sem haragszik rá.
I)r. Birkás Géza kir. ügyész a tanúhoz:
— Igaz-e az, hogy megfenye-gollék, ha feljelentést lesz ?
Neufcld : Egy alkalomból egy társaságból raszóltegy ismeretlen férfi:
— Maga minit van internálva Horváth Károly ? — és megfenyegette őt.
Dr. Desseő Mihály kir. liszli-» orvos ismertette Neufeld Ferenc sérüléseit. A sérülés kemény tárgytól, de nem boxcr-tél eredt, — hangsúlyozta.
A tanúvallomások
. Szenté János szabómester tanúvallomásában elmondotta, hogy ugy Horváth Károly, mint irju vilez Böjti nála dolgoznak: Mindkettő Igen tisztességes fiatalember, akik becsületesen vég zik cl munkáikat, vallja. Fia Horváth Károly kiszabadul, ismét visszafogadja műhelyébe, mondja, ö is megnézte a Jutl Süss«-t, valami ugy felizgatta at embert,
hangoztatta és kezeivel idegességet jelez. Másnap az utcán ismerősei közölték vele, hogy az Erzsébet-téren megvertek egy embert.
Bckc Ferenc államrendőrségi detektív elmondja, hogy Horváth kihallgatása alkalmával tn-
fadta a cselekményt, Böjti látta lorváthot a Central felé jönni, Itlsy pedig bevallotta, hogy Böjti villanylámpával világított, Neufeld Ferenc határozottan felismerte Horváthban lámadóját.
A védők a bizonyítás kiegészítését kérték, a törvényszék azon-mellőzte. A tőrvényszék megeskette Kenteidet, Bekét és Szentét.
A perbeszédek után a biróság bűnösnek mondotta ki Horváth Károlyt a Btk. 176. §-ábn ütköző magánosok elleni erőszak és a Btk. 320. §-ába ütköző könv-nyü lesitsértés vétségében és ezérl a 92. § alkalmazásával összbüntetésül 4 hójiapi fogházra ítélte őt és kötelezte 10 pengő orvosi és 50 pengő ügyvédi költség megfizetésére, Etsy Ferencet és lfju vitéz Böjti Ferencet a bíróság felmentette a vád és következményei alól.
Az. ilélet még nem jogerős.
Rövid táviratok
MEGHALT ma az egyik budanesti szanatóriumban Nemes Antal felszen. telt púspök, a budavári koronázó vár-plébánia tu éven át volt pJ-\'lnln.>sa. Drégely palijukon temetik d.
TOKIÓBAN a osászáinü telt j<?t.¦illés tdán a miniszterelnök e hötík-tévct fontos tanácskozás kezdődött a kormány és a véderő.vezetőinek levonásával. Sürgő; politikai és katonti kér. désekel tárgyalnak le.
ROMÁNIÁBAN idegen és titkos rá-dióadók a belső békét akarják megbontani, ElrendcUék, hogy a (titkos és külföldi adók liotHtj-itásáért h fl\'fibflnl:-tés Jár. ¦ \'
AMEBIKABAN a zsír, tojás,
sertéshús stb. áru az utóbbi időheu 100 százalékká] emelkedett. . ,
Rejtélyes gyilkosság
lörlénl ma délelőll 11 óiakor Budn-ipeslen a Bocskai titl evangélikus plébánia hi.atalbni. SzíntÓ Bobért cvang. lelkész 11 órakor érkezeit az Irodába, ahol már várta Máté Fn Ire gépész. Bövíd szóváltás után 4 rcvorverlővést lehe\'.ctt hallani, mire bcrohánt-ik nz irodába Szántó a; asztalra boraivá már halott vett. Máté vérijén a föl dón feküdi, de még volt benne élet. Kórházba szállítás után. a.íonb ni ő is ineglialt. A gyilkosság és ÖDiyjftíosság hátterét mosl nyomozzák.
JtlfiBIATElTÉSZáLLATQI.
Importált tenyéazanyag kiváló Ivadékai, legjobban vásárolhatók
öogyerorsiág tagiégibb és legnagyobb, aranyéremmel kitüntetett angoranyuitelepón im
grófk AftOLYI Józsefbe
Anttoratenyésreténél, tFatiéruút-aeurgó, Fejér-megye.
Leszúrta fivérét
a förhóncl hegyen
Kálovics György 26 iéves Nagyrác-utca 41 szám alatti lakos, nőtlen föUlmüves, aki édesanyjával és fivérével együtt Iá-kik, tegnap József nevü bátyjával elment a főrhénci hegyre. A kettő csakhamar összeszólalkozott egymással és ennek hevében Kálovics József kést ragadott és azt öccsénékabal vállába mártotta, ugy, hogy a szerencsétlen legény vérében -összes esett. Telefonhívásra a mentők\' kórházba szállították, ahol nyomban orvosi ápolás alá vették. Miután állapota súlyos, a rendőrség még az éjszakai órákban kiszállt a kórházba, azonban nem lehetett Kálovics Györgyöt kihallgatni.
A rendőrség megindította az eljárást Kálovics József ellen.
Érteaitem
az l«en Uaztolt husvásárló köióoaé-Ket. hogy
hentes- és méizároi-
¦aUtamt Július I-töTa Malr-féle 0<latba»
Horthy Mikló>-ut 14.
alatt folytatom. Szlvea pártfogást kér „o, REIH AIOOR
hentes és mészáros.
A színházi Iroda hírei
SZOMBATON, VASÁRNAP DÉLUTÁN és VASÁRNAP ESTE a kg-mulatságosabb sertés vigjátrUntjdonaúg, a KLOTILD NBNI kerül színre Bartók Julin, Bá\'im Anna, Mikjey litl. Paiy Teréz. Deák, Somkuthy. Porti, Kés. márky és Seress főszereplésével.
Vasárnap esle búcsúzik a tárenlit Nagykanizsától ennek a ví lám zenés vigjáléknuk keretében. Ha Itfltemra-i vidám estél akar magának sserezni, siessen Jegyét megváltani
Heti műsor
SZOMBAT: Klotild néni. VASÁRNAP D. U. Klolttd néni VASÁRNAP ESTE: Klotild rtéal
— Nap tér: Június 28 azombat Rom. kai. Ireueuaz. Protestáns Arexlón. Izr. Tham. hó a. — Június 29. vasárnap. Rom, kat Péter éa Pál. Protestáns Pé-tor és Pál. Izr. Tham. hó 4.
Qondoekoitjon osaléd-jérél, kBeeBn életbmta-eltéét, héboru ecetére le érvényéé!
Az Alaódunániuli Mezőgazdasági Kamara közgyűlése
Az Alsód ti nán\'uii Mezögazdaíági Ka-m°m most tartotta Uvnszi rendéi közgyűlését dr. Mirbach Antal báró el. nökléséve!, aki megnyitójában liungoz-latla, hogy a közellátás kérdésével kap tálaiban biztositini ketl a termelés folytonosságát, a nehéz fizikai munkát végző inezőgazdasági munkások liftes zsiraile^ánik felemelését. Fettétie. nül biztosítandó a különböző ármegállapításokon keresztül a gazdaságok jövedelmezősége. A mezőgazdasági termelés eredményit weai szobai spekulációs eélokra felliasznámi. A roc-Ő-gazdasági termeléssel és a küzel&itás-sal kapcsolatos rendetote\'i és Törvények a mindennapi életviszonyok hoz simuljanak. Szükség van a mezőgazdaság\' igényeihez simuló
- hitelpolitikára.
Szerinte a védettség megszűnése uláu fennálló gazdaudósságokat hosszuJc-járatú amortizációs kölcsönökké kc\'l átalakítani. Elnök indítványára
a közgyűlés táviratilag hódolatát fejezte kl Magyarország kormányzója Iránt.
Az elnöki megnyitóhoz hozzászólja gróf Festetics Domonkos országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy az ártk rögzítését az egész vonalon keresztül
kell vinni, neincsok a mezőgazdasági terményeknél. (írói Sorrisslch Antal sertéshizlalási, Taksonyi Janis, valamint patacsi Dénes országgyűlési képviselő ármegáilapiló, rézgiVHc-, petró-leum., tüziraellátási kéroésekl tc\'tek szóvá t-
Báró Dlószeghy Oltó dr. országos kamarai h. igazgató és dr. Teölgyei Árpád, a Duna-Tis»ikózi Kamata lő-titkárának üdvözlő szaval; továbbá,\' Kovács Ferenc kamar.ii alelnöknek\' a Mezőgazdasági Termelési Ozemi KöHség-vizsgáló intézette1 kapesofcnos ft^zon-lása után a közgyűlés adminiatrativ kérdéseket tárgyalt a kamura ügyosztályvezető tisztvi élőinek előadásában, mely után az Indítványok tárgyanáísa következett. V \\
Indítványt fogadott el a közgyűlés a yazdaadósságok rendezésére, rézgá-lic pótutolváuyok ki^szt-ísára, a tej-il>arcngeiéb"ek kladásiinüflc Baabalyo-zására, a kiőrlési rendelet módosítására, a mezőgazdasági üzemanyogak biztosítására, a tejárak felemeléseié, a faiskolák oltványainak árusitálsára, n katonai lóvásilrlások rendjének megvág, toztalásána, a házhelyierületekntek az egészségügyi szempontok figyelembe* vételévé! való kiosztása, a Knezőifjztla-sági lerménj\'ek és az iparcikkek áni-nak aránybahoz Halára vonatkozóan-
Dr. Boda Károly Bor- ós Faértékesltó cégnél maximális áron kapható
él f«u,S-ta«Ua; fUU hjéiala. tatai brikett, saarMtrayi brlketl, ajkat darab.s-•Béa, kllsaapok fakataaséa, la koralól kavSataSia, valamint elsórendU mlnóiégli 6 éa uj bor.
Iroda éa borpincék: Ciaagaty-sK 56. — Fatelep: Vaaaay-aK* <. — Talafon: 99.
Bár BMt tM<otko4|ak i UtetksiS télre tSzellSaajag szukségletárél 1
MiatMnl <ataUa»Or>k agaai isSkaaglMüiali a
,W faéWaéiSl gcaJaakaaSiaV Mn* talHldafc ^ItaHI
9
hmm umvom
lMt. lutrim 28.
(Fnlylnlnn «/. 1. oldalról)
lentkezésq, A legújabb hírek szc- I váll venni u bolsevizmus elleni nini Franciaország is részt ki- | küzdelemben.
Holnap közlik az «Isö Összefoglaló német hadljelenlést
MÉRLEGEK
ujak és használtak
minden célra legolcsóbban haph ntók t \\m
Frank mérleg Özem
ECMs-Mp l/a. Telefoni 509.
Javítások WtelesltéMel.
A Qonvédnapi Ünnepségeid elmaradnakI
TekintrtUl az els&tétitésre é* a csoportosaidéi tilalomra, a Honvédnap caak a helyőrség ceglédi ünnepe lesz. A falragaszokon ée az újságban hirdetett mindenféle egyéb ünnepségek tehát elmaradnak
— (Kirendelés a visszatért Délvidékre)
A minisztérium Kamarás László ttí. kir. áUatorrost Keszthelyről Apatinlxi rendelte ki szolgálat léteire. Keszthelyen való helyettesítésével Dóne* Fái pBi-sai m. fcír. állatorvos nyert megbízást,
— (Esküvő)
Málly Katalin rQzvölgjI linilónö és,. Ilardí Gyula hosszúvölgy! községi közigazgatási tisztyLselő folyó hó 29-éa délután 1 órakor tartják esküvőjüket R homokkő marom í kégyt«nQ>lomban. (Minden külön érlesités helyett.)! (:)
—¦ | Sebes Ferenc |
a magyar piaristák volt .rendfőnöke, a katolikus magyar közélet egyik vezéregyénisége életének 59. esztendejében, 41. évi szerzetessége és 35. évi áldozársága utáu, hosszaub szenvedés után a betegek szentségével elátva visszaadta nemei papi lelkét az illet Urának Budapesten. Sebes Feienc több izben volt Nagykanizsán, szerette Nagykanizsát, az Ő terve volt a rendi főiskola bőlcseáeti nfkiftlásának Nagykanizsára való lehozataSa. Tizenkél évi rendfőuókségc alatt \'bámulatos munkát rejtett ki. Igazi pap volt, nagyvonalú alkotó erő, szerzetesi szelídség jellemezte,. közvetlen és url lelkületű volt, akit mindenki tiszteit és nagyrabecsült, aki csak valaha vele érintkezett, ljelki üdvéért ma reggel mutatták be rendtársai ;iz engcsz\'.elő szentmise áldozatot és m» délután fél 5 órakor kisérték .pilwrjőhctyér* a Kerepesi uti sírkert rendi sírboltba óriási részvét mellett. Nagykanizsa városa nevében dr. Krátky István polgármester részvéttáviratot küldött a rendnek. t
VirUui iöji sHiiiíriin
mindenféle Jogi vizsgákra, állam-Bzámvlteltanra Is előkészít Legújabb Jegyzetelt bérbe Is adja méltányos feltételek mellott. aueUpost, IX. 0u«l-at 3. ".¦ mi
— (A mai naptól csak másnapos kenyeret lehet árusítani)
Mint hivatalos hirdetményben már jelentettük, a mai naptói a kormány rendelete értelmében kenyerei az dké. szitéstől számított ,24 órán tm s/alvad esiik forgak>mba hozni, ugyanígy a háztartások állal a pékekhez sütésre vitt kenyeret csak másnap vihetik el a pékektől. Kivételt csak a kórházak képeznek, A rendelet megszegőit G hó-napijj terjedő elzárással bünteUk.
Róma, június 28 A Mcssagero berlini értesülése szerint a német főparancsnokság vasárnap, vagy legkésőbb uélfőn reggel adja ki a Jt vjet elleni haboru első napj jöiban elért óriási német sikerekről összefoglaló jelenlését. Máris megállapítható, hogy ?1 szovjet rendkívül súlyos helyzetbe jutott. A német repülők állandóan bombázzák a repülő-
Budapest, június 28 Az Esti Újság berlini szerkesztőségének jelentése szerint a szovjet repülőgépállományáf nak egyötöde elpusztult. Az első vonalbeli gépek közül egyhar-tnadrész esett a német támadások áldozatául. Az állandó német repül őt ám adások miatt a szovjet csapatok éjszaka sem
Berlin, június 2%\\ A német repülők — mini azt a londoni Reuter jelenlése is. megerösitelle — az éjszaka sikeres bombatámadást hajtoltak végre Anglia több katonai célpontja ellen. A londoni jelentés szerint különösén Déhvalesben volt súlyos a támadás.
Jelentések a szíriai
Beirut, június 28
A szíriai harcok változatlan erővel folynak. A franciák ellen állása sehol sem tört meg. Pálmára és Damaszkusz körül vannak a legnagyobb harcok.
Róma, június 28 Afrikában :i dozzara tábor-
terekcl és tegnap in egész sor vasutvonalat és pályaudvart bombáztak. A keleti részen n légierő olyan fölényre tett szert, hogy most már minden erejével támogathatja a szárazföldi csapatok előrenyomulásai. A szovjetnek az utak és vasutak szélrombolása az utánpótlást teljesen lehetetlenné tette. Súlyosbítja a helyzetei a nagy távolság és a kevés út.
tudnak semmiféle önnálló vállalkozást végrehajtani. Rendkívül súlyosbítja a helyzetei, hogy a szovjet vezérkar sem látja tisztán a helyzetet, az egyes csapatrészek és a vezérkar közt megszakadt az összeköttetés. A szovjet vezérkar tájékozatlansága csak sietteti az összeomlást, ezért is nem közlik a németek az elért sikereket.
Az angolok is berepültek Németország fölé, de a német vadászok 11 angol gépet lelőttek, a többit elűzték. A bombázás csak jelentéktelen károkat okozott. Anglia felelt légiharcbau 5 angol gépet lőttek le, 1 német gép nem tért vissza.
A német repülök bombázták ezenkívül Tobrukol is.
és afrikai harcokról
nok vezetése alatt álló olasz csapat elérte a Dabuzs folyót és bár állandó támadásnak vannak kitéve, az előrenyomult csapat folytatja az előretörést. Az olasz tüzérek maguk vontatták ágyúikat és rendkívül véres ütközeteket vivtak.
Akar
napi 4 pengőt
lfJ9 keresni V
jelentkezzen hársfavirág
szedésre Makoviczky cukrászda előtt hétfőn reggel 6—7 óra között.
- (Znlnl kis hírek)
Hegyi Mária zalaegerszíegl oki. tanítónői a mtniszler próbaszolgá latra a bursuszenilás/.löi elemi iskolához rendelte ki. — A nemzeti zászló köloX\'ző használatáról 7. iT.;egerszeg is szabály-reiníeletcl alkotott. — l)r. Kónyi Mái\'ia és Kőszegfalvi Margit szociális g,m-kozó nővérek kaptak lieoszlást a vár. RlOgyel közjóléti előadó mellé a családvédelmi alap munkatervének végié, hajtásában való közreműködésre. — 20 kilós harcsát fogott lrorof-\'gal Horváth János keszthelyi horgász a zal-\\ torkolatában. — Szémrjgy kereskedői kijelölést kajx>tt vitéz Bujdosó István és Varga József keszthelyi \'kcieskedők.
- (Fényvédővel nyitva tarthatnak a herthelylségek)
A lionvéí\'glini miniszter megengedte, hogy a vendéglátó ipari üzemek helyiségei nyitva tarthatók, h i n belső Irányított fények fölé fényhailan,tetőt lehet feszíteni.. Természetein oldalt sem szűrődhet ki semmi fény.
- Bftbltl Mihály,
nyilatkozik a Film—Szín ház—Irodalom c hcii számában. A rendkívüli érdeklődésre számot tartó interjún ki. vül képea riport számol l»e Hökk Marika pesti lartózkodásáról, Kgycd Zoltán a színésznő vend ékek közölt tehet-ség-kutnló körútjáról ir. Szelct-zky /Jia nyilatkozata a Nemzeti Színházzal kop. csolatos afrérjárói, Muráli IJüi Itfmu-ttttja nyári vveek-end-ruháit, látogatás Aba-Novák Vilmos műtermében, slb.
STRANDTÁSKÁK Bt HAMBURG
BÖRÖNDÖSNÉL "* HORTHY MIKLÓS\' UT 1.
Merényletet terveztek Pavellcs ellen
Zágráb, június 28 A haditörvényszék halálra itélle a szlovén nemzetiségű 34 éves Mato Metak nevü fiatalembert, aki kombamerényletet tervezett Pavelics horvát proglav-nik ellen. A merénylőnél 4 bombát talállak. Az ítéletet azonnal végrehajtották.
HOTEL 00RVIH
BUDAPEST
VIII., C»k»ay-i. 14. Nttnioll Silntihnál Culídl szálloda • VitOÍ Bzlvíbtll. Újonnan berendezve, központi fittéi, hideg-meleg folyóvíz.
EgyágyajnőbeP8-50, kétágyasTI—
UJé.h«.In4IlliSsípokvél.loé.oI.dis«
írógép átalakításokat
magyar beosztásra a legolcsóbban ét leggyorsibban vállalja:
Szloboda József és Fia
Irógénvíllolo!
Hagykautaa, F6-lt 8.
Hl. Tolefoa | 603.
A szovjet vezérkar tájékozatlansága sietteti az összeomlást
UNGER-UL.LMANN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. ,™
Hot herr- Schrantz - Clailton - Shuttlewortti
Magyar Gépgyári Mfwtk Rt. Nagykanizsa és kö nyéki képviselete.
Anglia ellen Is tovább tart a harc
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ
IMI, ,uniuej8
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől,
533/Ke. 1941
Tárgy: Terményké.xletekben btáUt változások jelenteié.
Hirdetmény.
Felhívom a lakossig figyelmét a terménykészletekben beállt változatok bejelentésére. Jelenteni kell a bu/.a, rozs,kétszeres, zab, árpa, bab, borsó, lencse, tengeri és liszt készleteket, valamint a már bejelentett készletekben beállt változásokat. A bejelentéit szóbelileg július 1. és 8-lka kóit a közellátási hivataliján kell megtenni. Aki a be|elenlést elmulasztja, vagy valótlan adatokat jelent, 6 hónapig lejedheló elzárással büntettetik.
Nagykanizsa, 1941, |t;nlus 27. km Polgármester.
A Balaton legszebb, legolcsóbb üdülőhelyén
BALATON-FENYVESEN,
közvetlenül a pályaudvar előtt, a Balatonparton, nagyon szép fekvésű, fásltott
VILLATELKE
fürdőjoggal
25%-os
Iliül!
havi 15—20 peíigós részletre
megszerezhetők.
Villanyvilágítás. A talajbesztlrödés folytán kittliiÖ ivóvíz. Fenyveseiben árnyas sétányok Bársonyos homok-strand. Enyhén mélyülő sekély vizében a gyermekek veszély nulkül fürödhetnek. Az építkezés olcsó és kedvező fettételekkel lehet építkezni Egy csekély előleg lefizetésével a telek nyomban birtokba vehető és nevére lesz telekkönyvezve. Kérjen díjtalan prospektust
SláBÓ IITI1.
Biletéoert: Nnnyktnlian, FŐ-Ht 5.
ki
NACY
EREDMEtiXT
A pusztulás nyomai Larlsszáhau. (Foto R. D. V.)
Nagykanizsa m. város versenytárgyalási hirdetményei.
KIVONATOK.
A teljes hirdetményeket és a kiírást kiadványok egvéb részelt a városházán a városi kiadónál a hivatalon órák alalt be tehet tekinteni és egy példányi — ha áruk alább feltüntetve nincs — díjmentesen meg lehet szerezni.
16637/1041. Nagykanizsa város elad:
r várost alsóerdef 1940/41. löhasz-nálat! területről kitermelt 105.5 halom kevert (gyertyán, cser. tölgy), selejt fát 0 5 és 1.0 halmos tételekben, továbbá az alsónvlresl erdőn tisztító- vágásból származó 89 halom vegyes tűzifát 1.0 halmos tételekben.
A kiírás tárgyjegyzókét a klskanlzsnl városházi Ütiycletnél, az anyagot az illetékes védkerUlotl erdőőrnél lehet megtekinteni.
Feltételek: azonnali készpénz!Izetós, elBzállibW határidő 4 hót.
A szóbeli árverés ideje és helye: 1941. július hó 3-án az Alsóerdőn, d. e. 9 órakor; az alsónvlresl erdőn 1941. Juliim hó 4-őn, d. e. 9 órakor.
Találkozási Alséerdőn a vágásteríl-leten, alsónylresl erdőn a bajcsal határnyiladókon. 1S3S
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Tárgy: Lövöldék biztonsági övezetének megállapítása.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a Blikk! réten levő lövölde (térképon .Lövőtér") biztosításának fokozása céljából a golyó-fogótól északra a 148 magassági pontnál (alsózslgárdl erdő délkeleti sarkán) és a ISH-as magusságpouttól északra levő ordőszególyen {ahol az nlsózslgárdi erdőt a homokkomáromi utoléri) Ilgyol-meztetó táblát helyezett »1 a m. klr. nagykanizsai honved állomásparancs nokeág az alábbi szöveggel: „FIGYELEM!
Ha a lövölde golyófogójára piros-fehér zászló van tűzve, ugy lövészet van. Az ulon közlekedni életveszélyes."
Nagykanizsa, 1941. Június 24-én. iHI Políjármestec.
532/KÓ. 1941.
Tárgy; A zsír- és szslonna-készletok, valamint a sertésállomány bejelentése.
Hirdetmény.
Felhívom az órdokolt Iparosok és kereskedők ügyeimét a zsír- és sza-
lonnakészletek belelentésóre. az összlakosság figyelmét pedig a hízósertések és n 6 hónapnál Idősebb, hizlalásra szánt sertések bejelentésére. Mindenki, akinek legalább 2 drb hízója, vagy hizlalásra szánt sertése van, köteles Jelentést tenni, még akkor Is. ha sertéseit már a múlt hónapban ls bejelentette s azok létszámában nem Is történt azóta változási A bejelentést személyesen a Közellátási hivatalban kell megtenni, de most nem Július I ée 8-Ika között, hanem »l»«jitSl UHh&aahb jrIIm i-lkílg! Akik a bejelentést elmulasztják, vagy a való-ágnak meg nem felelő adatokat Jelentenek, 6 hónapig tartó elzárással bllntottetnek.
Nagykanizsa, 1041. Június 27-é-n. \\m Polgármester.
531/Ké. 1941.
Tárgy:
Lábbelikéazletek be-
Hirdetmény.
A 200300/1941. K. M. ez. rendelet 11. §. 2 bekezdése alapján minden Iparos és kereskedő, aki lábbeli készítésével, vagy lorgalombabozatalával foglalkozik, köteles a Június hó 30-án készletében levő lábbelikről és zoldszmti utalványokról bejelentést tenni; a bejelentést legkésőbb Július 8-ikálg a városi közeliáláol hivatalhoz kell beadni.
Ugyanott kell kérni a bejelentéshez szükséges nyomtatványt, mely alkalommal mindenkinek visszaadják a legutóbbi készletbelelentésének másolatát ls, hogy mostani jelentését sl tudja készíteni. A bejelentésbe a felszabadított lébbellfajtákat nem szabad belefoglalni Aki a bejelentés megtételét elmulasztja, vagy valótlan adatokat vall, 6 hónapig terjedhető elzárással büntettetik.
Nagykanizsa, 1*41. Juntus 27-én.
Polgármester.
Ipiifoll, száraz tiiiia
ét, szArasz forgatja
kapható Sárecz István kereskedínál
ZrÍMyl Mlkíés-utsa Ti. nui
Eladó Keszthelyen
íSSíf a Perlikj-iei
380 öles területen. — Hstsssbii
pHviUskánuüi U áUUkltlut*.
Előkelő családi szálloda olosó árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-től, két ágyas szoba már 12 P-toT Kitűnő étterem és kávéház. Előzékeny kiszolgálás. — A Zalai ttöxliSny @lő-fteetfii az utolsó havi eJómetéai nyugta felmutatásával SO\'la kad-vezmínyban rószesülnek.
Hirdetmény.
A Muraközi Magyar Közösség
vezetősége felkéri az érdekelteket, amennyiben megbízható, jó araska-erőkre és mezei munkásokra, háztartási alkalmazottakra volna szükségük, szíveskedjenek az alábbi dirihez lordulni.
Baraköil lagjar IGieuéf irstUja, ,im Ciáktoraja.
Áuls
Ügyes fizető klízolRl!* ulnnAr-t keresek azonnal a {enyves! Vigadó icsiére. Sxabó Antal aportűalete.
a>ar> suspl 4 paaaat karaenl 7
Jelentkeasen hirafavIrAej ni-edésie Ma-Voviczky cukiászds előtt héttőn reffgel 6-7 között 1939
HaKtartaai alkalmatotlakat elhelvea Vlaaiák Flórtlnné, Klniial-u. 19. 1919
Egy niíyca bldVIteh, klvutának a.ou-nal lelvéteHk. Horthy Mlkióa-ut 4. aj. 1943
ADÁS-VÉTEL
Viantavitea kazal-, gép ea Bátorpony-
vák olcsón kaphatók Kelemen Rezső céj
I cec-1847
nel.
Autegurait és minden más gumihulladékot veszek legmagasabb napi áron. Cavelkó guml|avitóllzem. 1\'» ni 4. 1857
Taherai,i4a4tkoee1t «aa« iaoaa-fjumlakaBall, 3—4 tonnásat, gumik nélkül is, megvételi* keresünk. Általatok: Belgazdaságnak Pálmonostorira küldendftk.
1917
Jómlnőiégü\' karaaaanyi asztali kar kapható 25 llteilól kezdve turnéiétól, Csen-gery-ut 19. 1940
Holnap friss drávai halak nálam kaphatók a olacon. Süllő, harcsa, csuka 2 pengölöl 3 pengőig. Pétu litván. 1962
¦Jsjas-OZLBTHELYISÉO
Város belterületén két etymtsbanyuo te egy klllón helyiig raktár vagy műhely cellára klade. Érdeklődni lehel Llchlcn-steln Ügyvédnél. 1911
Maaet Horlhy Miklós-ulon épült uj házamban ang. 1-úe 1X3 azon. hall. összkomfortos modern lakás. Dr. Hllazu.
1831
HÁZ tt BTOATLAN
Alkalmi tiaa.élal. Családi ház sürgősen eladó. Arpád-utaa lö. 1872
Tőbb adómentes magán- es bárházat házhelyet, szőlőt éa tildéket kSavatit Papp, Telekt-ut 8. 1026
Orazig-ut, Varaaadi- vagy Ptvárí-utca elején telket, vagy kisebb ssuuiéalsAKatl
vennék. Címet a kiadóba kérem leadni.
1908
Egy azép, modern, retsben adómentes hás, nagy kert gyümölcsössel, város legszebb részében alaaé. 30.000 P. Clm a MadóhlvaUlban. 1934
Lakáa ellátáaaal kapható. Clm : Eppin-ger Böske Balalonmárlafüidó, l\'árő-lak.
1901
Felkérem aat a hölgyet, aki szerdán délelőtt egyik Mclbcn rallkBISnakai
az erszényemet kivelte, juttassa el a kiadóhivatalba, mert az illatét ismerem. 1924
¦attakéi hasnál géppel nyirok. Clm: Magyar-u. 2. az., ajtó 3. 1929
40
HALAI KÖZLŐI**
1944. lunlut 28
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
16169/1941.
Árlejtés, hirdetmény.
A váioil közlnésmények részére megállapítod kb. 2500 Urméler tűzifának aprilási munkálatalt folyó évi Július hó 1-én d. c. II órakor a v gazdasági hivatalban tartandó nyil vános szóbeli versenytárgyalás utján vállalatba adom.
Bővebb felvllágosluU a v. gazdasági hivatal ad.
Nagykanizsa, 1941. június 24. >i» Polgármester.
Nagykanizsa megyei vároa polgármesterétől.
isnz/iMi.
Tárgy: Leventék összehívása.
Hirdetmény^
Felhívom Nagykanizsa m. város területén lakó Díszes leven\'éket, hogy I. é. június hó 29-én délelőtt lí órakor az alábbi helyeken és csoportok szerint Jelenjenek meg. Megjelenésük ellenőrizve lest. \'
Az V/l. (szerdát) csoport a Petőfi-utcai elemi iskolában.
Az V/2. (ciMörlökl) csoport a Pitötl-utcai elemi iskolában.
Az V/3, (keddi) csoport a Roz-gonylulcal elemi (skolaoan.
Ipariskolai csoport a Rozgonyl-utcai Iskolában.
A kiskanlzial csoportok a kis-kanlzsai Levente Otthonban.
Nagykanizsa, 1941. JuiiIiib" űri. i»i Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
529/1«. 1941.
Tárgy: A trlaa kenyér logyasrtásá-aak eltiltása.
Hirdetmény.
A 4630/1941. M. E ez. rendelet értelmében a kenyeret elkészítésétől azámltott 24 órán belül forgalomba hozni, a bersütésre álvett kenyér-tésztát pedig a sittest követő 24 óra ellelte előtt kiszolgáltatni tilos, Tehát a pék csak másnapos kenyeret árusíthat, a háziasszonyok pedig ai otthon dagasztott s a pékhez sütésre elvitt kényeret csak másnap vehetik át a péktől. A rendelet Június 28-án, szombaion lép hatályba s megszegőit, vagy kijátszol) 6 hónapig terjedhető elzárással büntetik.
Nagykanizsa, 1941. Június 27. iKo Polgármester.
Eo liei
többe
« ZALAI KÖZLÖNY,
ha bejelenti nyaraló cimét. A kiadóhivatal portómentesen küldi utána bármely belföldi nyaralóhelyre.
Német csapatok előnyomulása Afrikában. (Foto R. D. V.)
Gyűjtse a
umihulladékot,
sok pénzt kap érte
Szoba Antul sportrizlttÉi
Fő-ul 5. szám. — Telefon 91. „„
zlöuy Zalai Közlöny Zalai Kóajóny lőny ZiBaitozlöfty Zalai Ko*ny
Suny Zaini Közlöny Zalai Közliny ai KöaiMttabi«>Közl&ú\' ^vVli#íCÖY\'ny Zalai )inm,M%<.T^M/tn9JKAijVT\\UiAi\'>ny íézlöny Zalai I lifflP 11H11*11111 II 111 ¦ I ! In t Hl n
Villamos
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVAVÖLGYI-nél
Sugár-ut 2. [7K
VÁROSI SZESZFŐZDE
bornagykernstkedéae
Báthory-u. 4. Jijylitllia Teleion: 3-76.
Raktáron: IM7
szekszárdi, bátraszéki siller, továbbá fehér uradalmi oltvány 6 borok (10—12»/» oa) I* minőségben
- Ellái. «uk 50 llter.u f.llll. -
Valódi gyümölcspálinka nagyban és zárt palackokban
(193S-1D39. évi termelések)
Muraszenlmáitonl (muraközt) darabos príma minőségű
BARNASZÉN
házhoz szállítva 4 P mázsánkint. Szagtalan, nagy kalóriáju, tüzelésre kiválóan alkalmas, kevés hamuval égő szén.
Kapható: mi
Dr. Botfai Károly bor- éi faertékesita cigael
Nagykanlzaa, Véosey-u. 6. Tel. U9. ¦••t he* MII autMáhll
árukészlettet, berendezéssel együtt, flzlsst megszűnteién miatt isis
sürgősen eladó!
Bővebbet • kiadóhivatalban.
Ennyi ugye nem sok! Pedig csak ennyibe kerül egy apróhirdetés a Zalai Közlönyben és egész nap, jó időben, rossz időben 30.000 embernek kínálja a hirdető áruját és üzletét! — Nem tenne Ön is egy próbát?
ZaVLiil KÖZLÖNY
POUTIKAI NAPILAP.
Kiadja: „Miaazdasáil R. T. Nagykaslisa". l\'elcloa kiadó: Zalai Károly. Nyomatott i . „KezgaidBaáijI H. T. Hagykanlm"
nyomdájáéin Nagykaalisáfl. (Nyomdáért telel i Zslal Kir.ly.)
4f|, évfolyam 147 iián,
Nagykanizsa, IMI. jualut 30. hétfő
ZALAI KÖZLÖNY
Jbotesxs&aée étkjadóhrfa&tli Föed fi. Kti«.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbárita Lajos
Elöflxetesí ára: egy hóra S pengő\'40 Btlér. Swrkeulótógl éi bíulériivalau teWoeu 78. u.
A keleti fronton hét nap alatt
4107 szovjet repülőt, 2233 páncélkocsit és 600 ágyút semmisítettek meg a németek
A foglyok, száma közel 50.000, a zsákmány beláthatatlan
Ujabb megtorló támadást hajtattak végre a magyar repülők szovjet katonai pontok ellen
„ Horthy Miklós kormányzó: „Ne legyen senki, ab) belső széthúzást szit I"
A.magyar haderő ujabb meg-! lorlótániadása, Horthy Miklós kormányzó kenderest szózata és a német\' védcröíőparancsnokság összefoglaló jelentésének: kiadása jellemzik a tegnapi nap eseményeit.
A szovjet ujabb betöréséről és a megtorlótámadásról a honvédvezérkar főnöke a következőket jelentette:
(mti) Utólag beérkezett jelentések .szerint június 27-én, pénteken Nagybányát és Tjila-borfalvát i,s bombázták a szovjet repülök, A pombák kárt nem okozlak.
Csapataink és a .szovjet csapatok között a határon a szom-
bati nap folyamán is több helyen tűzharc volt.
Csapataink az ellenséget üldözve a határt több helyen átlépték.
(mti) Nagybányái és Talabor-falvál érL támadás megtorlásaiképp a légierők nagyobb kötelékei vasárnap ismét
sikeresen bombáztak szovjet katonai célpontokat.
A repülök nagy tűzkárokat és rombolást figyeltek meg.
A szovjetgépek Csap ellen intéztek támadást.
A támadó 7 szovjetgép közül légUiarcban hármat lelőttünk.
A FŐinéltóságu Ur beszéde az Összefogásról
Kenderesen tegnap leplezték le a hősi emlékművet, amelyen Horthy Miklós, Magyarország kormányzója 4S beszédet mondott. A Föméjtóságu Ur beszédének gerince az volt, hogy
minden jószánd^ku^ igaz magyar, tartson össze.
A magyarságnak ma is egyik legszebb ékessége a harckészség, — mondotta Kormányzó Urunk a továbbiakban, majd
hangsúlyozta, hogy újból fel-ragyog a jövő biztató csillaga és a trianoni mcgcsonkitolt.ság helyett erős Magyarország áll őrt a Duna medencében.
— Mosl, amikor a bolsevizmus napjai meg vannak számlálva.
ne legyen senki, aki belső széthúzást szít — fejezte be kenderes! beszédét Föméltóságu Ur. (rali)
A német véderőfőparancsrjQkság összefoglaló jelentése az első hét sikereiről
Anémet főhadiszállás tegnap kütönjeleiitéssekben közölte a véderő főparancsnokságának Összefoglaló jelentését. Eszerint a \'német véderő már június 22-én széles" sá vb ah benyomult a már csaknem Jcjjesen felvonult szovjetlíadak.- közepébe.
Az erős határerődöket már az ebő nap legtöbb helyen elfoglalták
és a yédoJmi vonal áttörésével rendtóvül súlyos veszteséget okoztak az ellenségnek. Másnap Grodno, BresztUtovszk, majd 21-én Vilna és Kovno került német kézre. Az ötödik nap a balti állaujokbaa .
elérték a Duna folyót ;i német • csapatok. Válogatott esaptdokkal kerültek szembe a
németek, a makacsul, helyenként hősiesen védekező csapatok ellenállásál azonban mindenütt megtörték és tovább törtek előre kelet felé, körülzárva két páncélos hadtestet, elérték Minszk környékét. A véres veszteségeken kivül
a németek eddig 40000 foglyot ejtettek.
Külön beszámol a jelentés a légierő nagy fölényéről. A német gépek már az első napokban kivívták a légiföléuyt és a második napon már 1800\'ra rúgott a megsemmisített szovjelre-pülők száma. Végeredményben az összefoglaló jelentés szerint
a németek az első hét napon 4107 szovjet repülőgépet semmisítettek meg,
A német légierő vesztesége ugyanez idő alatt csak 150 gép.
A véderőföparancsnokság jelentése szerint a zsákmány nagy ságát pontosan még fel sem lehet mérni.
Német kézre került 600 szovjet löveg, elpusztult vagy német kézre került 2232 szovjet páncélos harcikocsi,
közlük Ki darab 52 tonnás óriástank is. (mti)
Berlin, megjegyzések* ai rendkívül jelentőségű német talkerekrttt
Berlin, június ,\'íO A vCderöföparancsnokság ösz szefogjoló jelenlesével kapcsolatban közlik, hogy a közölt
eredmény még nem végleges, a zsákmány és a foglyok száma állandóan növekszik. .A 1000-liél több elpusztított szovjet gép rendkívüli jelentőségéi megvilágítja az a tény, hogy az .elmúlt évben a nyugati fronton 2Ö33 repülőgépet pusztítottak el a nemetek, ezt azonban 17 nap alatt érték el, tehát most kétszer annyit pusztítottak el az idő nyolcadrésze alatt.
A három főeredmény egyébként a Lemberg melletti nagy csata sikere, a Narev környéki harcokban két páncélos hadosztály bekerítése, valamint a Duna folyó átlépése és Düna-burg elfoglalása. Ez utóbbival elvágták a szovjet csapatok visz-szavonulási útját, a Minszk környéki csatával pétiig elérték a műutat, amelj\'egyenesen Moszkvába vezet.
A német kiegészítő közlemények utalnak arra is, hogy a szovjet csaptitok helyenkint elszántan küzdöttek, másutt pedig kitűzték a fehér zászlót, de a\' mikor az előrenyomuló német csapatok elvonultak mellettük, az erődökből hátulról lőttek a németekre. Több helyen a lakosságot is felfegyverezték és az asszonyokkal, gyerekekkel lövetlek addig, mig Ők visszavonultak.
Hogy foglalták el Dflnaburgot és a litván rádióállomást?
ment Kovnoba, majd , gépkocsit
Dünaburgol házről-házra vették be, repülőterére pedig még akkor szálltak le a német gépek, amikor az még; az oroszok kezén volt. Ez annyira meglepte a szovjet katonákat, hogy komoly harcra nem is kerülhetett sor. F.rdekes a litván rádióállomás elfoglalása is. Egy német főhadnagy egy járőrrel hajón
kerítve halállmegvető bátorsággal a szovjelcsapatok által megszállt városba ment, elfoglalta a rádióállomás! és rádión át közölte parancsnokával a vállalkozás sikerét. így a litván rádió 2t-én már németül közölte\' a német sikerekéi, (mii)
Napi 10 deka kenyeret és két halat kaptunk —
mondják a magyar kézre került szovjetfoglyok
Ungvár, június 110 Most érkeztek meg az első szovjet hadifoglyok Ungvárra. Ezek az ukránok elmondották, hogy a magyar határ mentén szibériai és kaukázusi csapatok voltak. Hozzájuk nem is voltak beosztva szovjet . repülőgépek, hanem a
Jugoszláviából odamenekült gépek voltak.
Elmondották, hogy már régebben elhatározták, hogy nem harcolnak az otthon dőzsölő vörös urakért és az első alkalommal, amikor járőrbe küldték őket, messze előre kúsztak és egyszer csak azt vették észre, hogy magyar katonák vonják öjket körül\' Ezt is akarták, inert bár a szovjet.! isztek rénimosé-ket mondtak el a magyar fog-
ságbajutásról, apáiktól, akik a világháborúból ismerték a magyarokat, tudták, hogy a magyarnál nincs jo\'bb nép a világon. Kaukázusban, mondották; már tavaly .!<
csak kukoricaszáron és zabon éltek,
bár jó volt a termés, de azt Moszkva lefoglalta. A katonák ellátása is rendkívül silány. Napi 10 deknkenveret és 2szá-ritott halat kaptak. Ruháik alól amuletteket húztak elő és kijelentették, hogy ők nem bolseví-kiek, hanem oroszok, (mti)
Lemberg német késen
JBerliu, június 30 A Führer főhadiszállásáról (Folytatáa az 6. oldalon;
ZALAI ttO^LÓNV
1941. |nnja«j3ő
BÚTORT
szak Üzletben
Gábor műasztalosnál
Tegyen vagy rendeljen. Nagykanizsa, városház palota.
Keszthely uj plébánosa i
dr. Szareoz Imre
Ismeretes, liogy Stefajcs Aladár keszthelyi apátplébános ifáhetfikizás.\'t tiláu herceg Festetics György kegyúr biziilma dr. Szcrecz Imre premontrei -gimnáziumi igazgató felé fordult és Öl kívánta a keszthelyi plébánia élére. A plébánia vezetőjének tényleges be. töltése azonban azért késett, merj el kellett húrilani azokat az akfcKlályokaj; amelyek Szferecz szerzetesi mivoltá-ból [akadtak. A Saeatatya azonban most tioazájárult ahhoz, hogy Szeret-/ Imre « premontrei rendből a világi papság sorába lépjen útíés igy a megyéspüspök rendelkezése folytán dr. Szerei z Imre juliuS I-év«l átveszi « keszthelyi plébániát. Miután » hahót! apátság javadalma jár a pebúuiávui, Szeieiz Imre «z uj apátur is. Keszl-lK\'ly szeretettel fogadja sZivél)C uj plébánosát, aki eddigi működésével már beigazolta, hogy méltó a tnegyés-főpásztor és a kegyúr bizalmára.
Állandó mfiuroumok b.ötkÖ»napcko» Hndnpaat t. müanrúo
6.45 Torna. Hírek. Közlemények. Hanglemezek, — Utána: Étrend. — 10 Hírek. — 11,10 Nemzetközi vizjelző-szolgálat. — 12 Harangszó. Himnusz, Időjárás jelentés. — 12.40 Hirek. — 13.20 Időjelzés, időjárás, és vízállás-jelenés. 14.30 Hirek. — 1445 Műsorismertetés. — 10 Arfolyani\'hirek, pi :i ci árak, élelmiszerárak. — 16.45 időjelzés, idö járásjelentés, hírek. — 17 Hírek szlovák és ruszin nyelven. — IS) Hírek magyar és román nyelven. — 21.40 Hírek és időjárásjolenlés. — 23 Hirek német, olasz, angol és francia nyelven. — 24 Hirek.
BUDAPEST I.
10.20 Budayáry Kázmér előadása. — 10. Iá Felolvasás. — 12.li> A 2. iiontvéd gyalogezred zenekaru. — 13.30 Uiuczky lAszló szaloiuenekara. — 15.20 Borsay Pál zongorázik. — 15.45 Háziasszonyok beszélgetnek. — 1555 S^án\'ó Jenő bégedül. — 16.10 Gyermekdélután.
17.15 A Közellátási Szolgáiul közle-mónye. — 17.35 Toki Horváth Gyula cigány zenekara. — i8.it) Dr. Mát hé Klek előadása. — 18.40 SlravinskiJ: petriutku, szvit. _ ui.aj A Rádíó Szalonzenekara. — 20.11) Móricz Zsigmond előailása. — 20.30,Hangképek az 1941 esztendő elsó leiének eseményeiről. — 22.10 Hanglemezek. — 2325 Farkas Bélü cigányzenekara.
BUDAPEST II.
a rendkívüli események miatt műsort egyelőre nem ftd.
A szokásos Levente félóra így ezentúl Budapest f. műsorán szombaton délelőtt léi 12 "órakor tesz.
11a belel el vannak dugulva és gyomra rossz, ugy folyamodjék lehetőleg azonnal a természetei „Ferenc József keserüvizhez, mert ez már csekély, alig egy Dollárnyi mennyiségben is gyorsan, biztosan és mindig kellemesen tisztítja ki az emésztés útjait s !6 étvágyat és friss közérzetet teremt — Kérdezze meg orvosát I
FONTOSI
FIGYELEM I
Amit az ejtőernyős támadás elhárításáról mindenkinek tudnia keli
Minden magyar polgár tagja a nagy figyelő szervezetnek!
Az uj világháború sok katonai meglepetéssel szolgált. Uj fegyverek és hadigépek születtek és ezeknek újszerű alkal-\'mázása a hadviselés uj módszereihez vezetett. A szárazföldi és vjzi haderő mellett mint tél-lesen egyenrangú fél a légihaderő is döntő szerephez jutóit1. Messzemenő alkalmazásai megtalálhattuk a hadseregekkel kar ellve vivotl nagy csaták döntésének crőszakoiasában, de módunkban volt tapasztalni nagysikerű önálló hadműveleteiket is. Ezek közé az önálló vállalkozások közé sorolhatjuk az ejtőernyős támadásokat is. A Németország és a szovjetunió,közt lejátszódó mérkőzés megindulásakor méltán kérdezheti bárki, hogy országunk területét ér-helik-e vörös ejtőernyős támadások \'!
Nagyobb légierőkkel rendelkező nagyhatalmak, de kiváltképpen a szovjetunió, amely,ejtőernyős szervezetiéinek kiépítését különösen szorgalmazta, bizonyára élni fognak e szervezetben rejlő katonai előnyök kihasználásával. Megvan a lehetősége annak, hogy különleges feladatokat megoldó ejtőernyős osztagaik területeinken is megjelenhetnek. A csatákban való részvételen felül ugyanis az ejtőernyősöknek lehetnek különleges feladattuk is. A vörös haderő repülőgépei számára birtokba vehetnek repülőterekel, megrongálhatnak országunk élete szempontjából fontos közlekedési vonalakon hidakat, pályaudvarokat, alagutakat, sőt kisebb ejtőernyős osztagok vagy egyes ejtőernyős személyek sza-bolázsfeladalokkal való megbízatása sem tartozik a lehetetlenségek közé.
Elképzelhető szabotázsfel-adataik : ipartelepek megrongálása, élelmiszcrkészletek megsemmisítése, felbujtók és kémek légi uIon való becsempészése. >
Számolnunk kell tehát ellenünk irányuló ejtőernyős támadással. Gondoskodnunk kell ezért az elhárítás megszervezéséről is, Az ejtőernyős-elhárítás alapja a gondosan telepitett éber figyelő-szolgálat, a távíró-
vonalak rongálása esetén is jól működő jelenlésközvelités. A fegyveres elhárító osztagok készenlétbe helyezéséről is gondoskodnunk \'Bell.
Minden magyar polgár, bár-* hol is legyen, tagja kell, hogy legyen ennek a figyelő szervezetnek, amely gondoskodik arról, hogy országunk területén bárhol földreszálló ellenséges ejtőernyősökről a leküzdésükre hrvatottak mielőbb tudomást\' szerezzenek.
Ezért: ha repulögéi>et látunk, kíséri ük azt szemmel mindaddig, mig el nem tűnik és figyeljük meg, hogy abból nem száll-nak-e alá ejtőernyősök. «
Iht a repülőgénből ejtőernyősök bocsátkoznak alá. vagy valahol repülőgépek szállnak földre, azl a leggyorsabb módon kell jelenteni, a legközelebbi katonai parancsnokságnak, csendőrnek, rendőrnek, vagy máa hatósági közegnek (pénzügyőr, vasúti állomás, postahivatal, jegyzői hivatal). ;
A. jelentés megtételére a legközelebbi magán, állami, vasúti távbeszélő-állomást ás felhasználhatjuk. Ha ejtőernyősök le-szállásál akarjuk távbeszélőn jelenteni, akkor, amikor a kapcsolást kérjük, mondjuk be az ¦ejtőernyős beszélgetés- jelszót.-E jelszó* bemondására soron kivid és díjmentesen kapcsol a posta, Ha a bejelentésre (távbeszélőt használunk, mindenkor mondjuk l>c pontos nevünket/és lakcímünket is.
Ha távbeszélő nincsen, akkor 51 leggyorsabb eszköz (ló,, gépkocsi, kocsi) igénybevételével kell a jelentést a legközelebbi katonai parancsnoksághoz, csendőrséghez vagy rendőrséghez eljuttatni.
Az \'észlelt ellenséges ejtőernyősök leküzdése az arra kijelölt fegyveres alakulatok feladnia. Az elhárítás -sikere attól függ, hogy a lakosság megőrzj-e nyugalmát és határozottságát. Az ismeretlen környezetben fellépő támadó mindig hátrányban van a védővel szemben, ha annak helyén van a szive.
Mint minden küzdelemben, itl is a lélek fölénye hozza meg a siker l.
á förhénci sznrkálás áldozata ma reggel megbalt a kórházban
A kir. ügyészség a holttest felboncolását Indítványozta
A förhénci súlyos késelés gyanúsítottját, Kálovils Józsefei, aki a nyomozás adatai szerint késével leszúrta fivérét, Kálovils György 2ti éves kiskani-zsai lakosi, a kanizsai rendőrség őrizetbe vélte és kihallgatta. Vallomása során azzal védekc. zelt, hogy összeszólalkozott fivérével, aki — állítólag — baltát fogott reá és ö erre saját védelmiében kést ragadott és megszúrta őt. Miután a késelés a förhénci hegyen történt, a ka-
nizsai rendőrség Kálovils Józsefet átadta az illetékes kanizsai csendörörsnek, melynek járőre kivitte öt a késelés színhelyére, hogy vele ott folytassa le a nyomozást.
Ata délelőtt kapjuk a hírt. hogy Kálovics György, a szurkolás sérültje, súlyos sérüléseibe belehall.
Az esetet azonnal je\'entotték a kapfc. lányságnak.
A kir. ügyészség a déli órákli«n Kálovics György holttestének Mbouoolá-sái indítványozta a kir. törvényszék vizsga ló) arájának.
H
évlz gyógyfürdő
a Herseg Festetics Urtdalem FUrttOlQatósigának saját keze Itacben.
Rheuma-.txom-, izületek, caui-beteg-ségek gyógyhelye. Állandó szakorvosi felügyelet. Diétás konyha diétás nővér vezetésével. A Cursalon-é(teremben zene, ténct Grill I Strand, tükör- és fedett fürdő, gyermekstrand, thermBifürdők. Ivókúra epe-, vese-, gyomorbetegek részére.
Ház (házcsoport) légoltalmi parancsnokoki Figyelem I
A légoltalmi parancsnokság utasltja a ház (házcsoport) légoltalmi Őrség parancsnokokat, hogy felelősségük tu. dalában, körletükben szigorúan ellen, örtfzzék az összes légoWtaimi óvóintézkedések belartását. Elfcptfrjhmi kell hpgy eleget tett-e mindenki az elrendelt padlás lomtalanításnak, reudettke. íésro állnak-e a legszükségesebb tűzvédelmi eszközök, szakfelszerelések és szükségóvóhelyek ? i \'r
Minden ház légoltalmi őrségparnnes-nok gondosan ügyeljen, hogy körleiében a lakások elsötétítés© pontosan én szabályosan végrehajtassék.
A rendelkezések étien vétőket a renilőrkapilányságlioz Írásban, vagy a legközelebbi rendőrörszernnéí szóbelileg fel kell jeSenLeni.t j l
Elbúcsúztak a színeszek
A Thuróczy színtársulat vasárnap este búcsúzott a nagykanizsai közönségtől. Ha végigtekintünk Bz elmúlt hat héten, meg keli álfiapifaaiurjk, hogy nem az igazgatóban és nem a színészekben volt 11 hiba, hogy «z a színházi évad nem ugy sikerüli, mint uhogyan kellett volna. Thuróczy Gyufa színigazgató igyekezett komoly értékekei hozni, ne az irodalom mellett szórakoztató vígjátékok és zenés darabok is egymást váltották a játék-renden. Sajnos a nézőtér kópé aiig változott valami). Egy-két otcsóhely-áras vagy akciós előadást kivéve könnyen meg lehetett számolni, a nézőtéren ülök számát, fis mégis, a színészek legtöbb esetben kedvvel és jól játszottak. Jól, mert a társulat prózai együttese a legnagyobb feladatokra is képes volt és ezt nein egy szép előadásban bizonyították be. A város vezetősége, "hogy némfleg enyhítse a helyzetet a költségvetésbe beáiihött összeget, 750 pengőt yegélykén* ki. utalta számukra. Ez azonban soha nem jelentheti; a szinházkérdés végleges megoldását. Hogy hogyan lehelne mégis megoldani a szín ház támogatás ügyét, arra vonatkozóan egy későbbi alkalommal « hasábokon méö majd elmondjuk részletes tervünket. Addig is búcsúzunk a szJ.nész*k|ől, aVik derék és jó munkát végezit& é.s kívánjuk, liogy következő állomásaikon megértőbb támogatásban részesüljenek, mint Nagykanizsán. ) . ; 1
Vasnapok
julliae <¦ B-iH.
Vas és fémek átvétele Zrínyi Mlklóa-ulou 10. u<m
Vároaay Sándor
itn kSipontl m*ckiEOttn*l.
JHt. tunitiB 30
EALM KÖZLÖNY)
A német haderőparancsnokság emlékirata leleplezte a szovjet támadó hadmozdulatait
Összefoglaló a vörösök provokáló repüléseiről és lámadó szándékairól
Berlin, június 30 A német haderöparnncsnok-sáfí emlékirata világos magyarázatot ad :i Birodalom elleni szovjetorosz támadást szándék tervszerű fejlődéséről. A szovjet orosz előkészültet katonai oldalúi, amelyei a szovjetunió intézkedéseivel a Ilirodaloinnial széniben foganatosított, a ué-nu\'t ha\'derőföparancsnokság érdekes felvilágosílásokkal leplezi le, Berlin 1011 \'januárjátóléber figyelemmel kísérte ezeket a fejleményeket.
A német haderöparanesnok-ság összefoglaló közleménye a január 13 és június 20 közötti eseményeket hozza nyilvános-ságra.
/. !941. január: Provokáló berepülések.
A külügyi hivatalhoz január 13-án jelenteti első híradás egy szovjelorosz repülőgépnek a haláron át mélyen a Birodalom belsejébe történt berepülését regisztrálja és közii, hogy ahad-eröpnrancsnoksag az ellej.iidéz-kedésektöl ez esetben eltekint, de egyszersmind bejelenti, hogy esetleges további ho társértések-röl cselcnkint hírt ad. Március 1-én január és februárban végrehajtót! szovjelorosz halár-sértéseket jelenteitek. Kmellell a nemet haderöpanuicsnökság azon nézelének adott kifejezést, hogy ezek az esetek tudatos provokációk voltak. Közben a német Iégihaderő a legmesszebb menő tartózkodást lanusilolla.
2. Április 23: A vörös iégihaderő tervszerű akciója birodalmi terület felett
A német hadéröparancsnok-ság ápnüis 23-án jelentette a külügyi Hivatalnak) hogy a közben történt uj halárálrepülések szemiMíntjál>ól azt a megállapítás! kell levonnia, hogy ezek*a szovjet légihad erő német felségterűlet elleni tervszerű akciói . A másik részen foganalosiloll esapatösszevonások ellensulyor zására most német részről is továbbá kötelékeket kellett biz-lositás céljából ősszpontositani, mivel esetleges határ incidensek veszélyével lehclett számolni.
Május 6-án azt közölte a német haderfíparanesnokság, hogy a szovjetorosz katonák határsértései aggodalmat kettő méreteket öltöltek. Néhány esetet részletesen vázolt és\' az egyre szaporodó határsérlésekkel kapcsolóiban azt a következtetést vonla le belőlük, hogy a szovjet Hadvezetőség minden rendelkezésre álló eszközzel szisztematikusan végzi akcióit. A haderő-parancsnokság a német határ-fsapaloknak általa elrendelt hn-lározoll tartózkodása ellenére annak megállapítására kényszerüli, ihogy a feszültségi helyzet lokának megfelelően. amely inosl már fennáll, minden pillanatban nagyobb méretű fegyveres összecsapások keletkezhetnek*.
«3 Május 11: A vörös hadsereg mozgósításhoz hasontó Intézkedései a határon
A német haderőparancsnokság május ll-éu közölle a külügyi hivatallal, hogy a hémel halár elölt a szovjet csapatok szaporodása olyan inerteket öltött, amely nagyobbszabásu orosz esapalkoncenlráeió látszatai kelli. Emellett mindig jobban kihangsúlyozza a szovjelorosz páncélos csapatok és Iégihaderő egyre növekvő gya-korlalozását. Ennek alapján a helyzetei ugy iléli meg, hogy az orosz hadmozdulatok ezenmoz-gósiláshoz hasonló megnyilatkozása praktikus értelemben véve nem jelenthet mást, mi.nl a német keleti haláron előkészítés alatt álló nagyszabású orosz offenzíva előkészítését. Fegyveres konfliktus veszélye nagyon közelálló , A közben befejezés felé közeledő szovjet felvonulás az orosz vezetőségnek lehetőségei adott a támadás megkezdésének időpontjai illetőleg. Megfelelő némel ellenintézkedések mosl már elkerülhetetlenek voltuk.
Június 8-án a némel haderő-parancsnokság egy listái nyújtott át a külügyi hivatalnak\', a mcllyben az év eleje óla végrehajlott orosz csapat- és repülö-géphalársértéscket sorolta fel, amely 11 cselben fordult elő.
4 Június 11: A nagy orosz fel-vonulás befejezése.
Egy június 11-én kellezelthir
adás összefoglaló képet ad vri vörös hadseregnek a Fekete-tengertől a Keleti-tengerig végre hajlóit nagy felvonulásáról , a mely az orosz csapatkoncentráció méreteit tökéletesen ismerteti. A balti térben és az orosz —román haláron történt csapat összevonás, amely német meggyőződés szerinCarról tett bizonyságot, hogy a balkánkonfliktusban Angiin mellelti \'közbelépés határozottnak tekinthető, különös hangsúlyt kapott. Égvcbckben hirfll adják, hogy 1030 szeptember 1-én 05 hadosztály állt Oroszország nyugati határán. Ez a szám 1039 no-vcml>er 28-án 106-ra emelkedett, 1011 május 1-én 158-nt lelt ki. A Birodalom kalonai vezetősége szerint a vörös hadsereg felvonulása lényegében bc-fcjezellnek tekinthető.
A- helyzet ilyenirányú alakulása következtében a népiét hadvezetőség arra kényszerült, hogy jelentős erőket összponlo-silsön a némel keleti haláron, E mellett kifejezetten hangsúlyozta, hogy a német csapalálhelye-zések közvetlenfii és kizárólag a fenyegető szovjelorosz felvonulás" miatt történlek. A német haderöpuranesnokság már cm-liléit jelenlése végül megállapítja : Mindezek a tények a szovjet hadsereglöl Németország mcgsenmiisilésére kiterveli intéz kédeseivel kapcsolatban szükségszerűen arra a következtelés-
Napi fogápolásához
legjobb szer az ODOL FOGPÉP
LODOLJ
,íM V, tubus ára P 1.15 72 tubus ára P —.74
re vezetlek, hogy a szovjetunió készen áll a számára alkalmasnak lálszó pillanatban Nagy némelország ellen ellenségesen rcllépni. 5. Június 20: Az első fű\'párbaj A német huderöparancsnok-ságnak a külügyi hivatalhoz in-* tézell június 20-án keltezett utolsó jelenlése a porosz haláron szovjetorosz határsórlés következtében előállott tüzpárbaj-ról számol be és áttekintő képel ad a kelclporosz terület .ellen irányuló szovjetorosz csapat-koncentrációról, amely egyedül a Suwalki—Memcl határsávban 27 hadosztályt telt ki. A Bialy-stok körüli hajtásban összesen 30 divíziót vontak össze, inig a Pripeí mocsaraktól északra fekvő orosz repülőtereken közel
2000 repülőgépei helyezlek el. Kelelporoszországgal szomszédos területen az ország belseje felé további 10 larlalék-gyalog-hadosztályt összpontosítottak. , A német haderő1 parancsnokság az előrehaladott orosz előkészületekkel kapcsolatban végül a kövclkező megállapításra kényszerüli : "Semmi kétség sem fér ahhoz, hogy Szovjet-oroszország a német-orosz paktumot hónapok óta csupán biztosítéknak tekintette, hogy Anglia iránti barátságainak megfelelően zavartalanul folytathassa történelmének legnagyobb szabású katonai felvonulásai Németország ellen. A Birodalom* biztosítása szükségessé tette, hogy ezt a fenyegetést minden eszközzel semlegesítse. -
A kapitányság detektivjel nyomában vannak az Erzsébet-téri kettős betörés tettesének
Az éjszaka egy tolva] a nyitott ablakon be akart mászni egy rendőrfötörzsörmester lakásába
A nagykanizsai rendőrkapitányság detektivjei az erzsébettéri - Megváltót gyógy szer (árban és a Rabinck-féle bulor-kereskedésben történt vakmerő betörés ügyében széleskörű nyomozást folytatnak le. A helyszi-nen lefolytatott szeneiéből arra lehet következtetni, hogy az éjszaka lovagja nagyon ismerős lehetett mindkét üzlet belsejével. Az ablakrácsok szélfeszitése kemény munka lehetett, meri vastag vascsőből készült, rácsok voltak, amiknek szél feszi léséhez kétségkívül valamilyen kémény vascszközt használí. A jelenségekből arra lehet következtetni, hogy a cselekményt egy ember követte el és pedig fiatalabb korú/\' akinek ilyirányu munkája kezdetleges és primitív. Mulatja ezt a gyógyszertár íróasztal fiókjainak fclfcszitési módja, valamint, hogy a betörés alatt
.semmiféle elővigyázató! nem la-ívusitott. Villanylámpái használt, amelynek fénye az első emeletre is felvctönöll, amit meglátott az olt lakó, ügyvéd háztartási alkalmazottja is és bár szokatlannak látta az éjszakai fényt és hallotta a zörejt a földszinti gyógyszertárból, nem julolt arra a gondoláira, hogy betörök járhatnak lenn/ csak amikor reggel a házmesterné észrevette a betörési és elmondotta a lakóknak, mi törlént az éjszaka a légvédelmi készültség ideje alatt a házban, melynek, kapuja nyílva volt (a készültség miatt).
Szerencse a, szerencséi lenség-ben : mondható, hogy dr. Bogdán Aladárné nagyobb összegű pénzéi, ami,! a pénztárban tartott, aznap elvitte és így csak kisebb váltópénz maradt a pénztárban, amit ^ vakmerő
FERENC JÓZSEF
KESERŰVÍZ
¦AUH HÖZLÖN3
194!. janim 30.
betörő felfeszített és tartalmát magához vette ti gyógyszereszek ottmaradt kisebb összegű pénzével együtt.
A rendőrség dclekUvjei a bevált módszer szerint dolgoznak. A jelenségek és a betörő munkája olyan adatokat szolgáltattak kitűnő delektivjeinknek, hogy most már egy határozol! irányban nyomoznak. A lettes kézrekerilése most már nem lehel kétséges.
Érdekes, hogy az éjszaka az egyik rendőrlolörzsönnesler ágyából egy alakot vett észre, aki ablakán be akart mászni lakásába. Hirtelen kiugróit az ágyából, hogy az éjszakai látogatóját elfogja, de a mezítlábas »lovag< leugrott és eltűnt a sötétségben. Határozottan nem tanácsos a rendőrnél \'éjszakai tisztelgő látogatásokat tenni-. Ugyanis a főtörzsőrmester felismerte látogatóját és megtelte ellene a feljelentést.
Az elsötétítés alatt nem tanácsos a lakások ablakait nyitva hagyni éjszakára.
Hadikockázati biztosítások
Számos c>etben felmerült kérdésié a liizlositó Intézetek Országos \'Szövet, séfje, közű a biztosítást kereső közönséggel, hogy a 2890/1041. M. E. sz. \'rendelet értelmiben "z életbiztosl\'ás Immár a háborús kocitázftira Is köte-lező\'eg Wií\'r>i;l, tekintet nélkül\' arift, hogy a liizlositatt Tél a hunTvonplban, vagy a mögöttes országrészben veszti ct valamely háborús esemény következtéién ételét, A háborús kockázat viseléséért pótdíj fizctenilÖ és i*Mig azoknál a biztosításoknál, melyek a hálmrus események beállta elölt köttettek meg. Ez a pótdíj a biztosit rtt töke fl ezreléke. Azoknál a biztosit-á-toknál jtctlig, melyek csak a hálwrus eicmények beállta irtán költőinek, a biziosllotl lökc 10 ezreléke a pótdíj, A háborús események IwáUtánuk ropjál a pénzügyminiszter külön rendelettel állapítja meg. Nincs tehát semmi akadálya az életbiztosítás kötésének. (:)
PUm {etettünk!
...... A kassai 34. közös gya.
11917- fi 31.1 tofitired 20. századának
1-—-1 kötelékébe tartozó Jakab
József népfelkelő gyalogos az ezred arcvonalának egyik icgkénypiehb pont-ján, a Brody kórtiyéki Jasi >»>\\vtól délkeletre állott mini Ugyc*Őür. Az ¦ oroszok éjjel nagyerejü me^\'epő láma. dásba kezo\\ek és a figyelőül\' állását különösen heves tüzzei árasztottak el. Jakab gyalogos rcndíVciIenüt kitártul állásában, mert tudni akarta, hogy ok oroszok tsak tűzrajtaütést hujUniak-e végre, vagy pedig támadást is. Ncm. sokára megsebesüli, de helyén maradt, mig meg nem állapította, hogy az oroszok valóba támadn-ik. Ekk >r hátrament, de csak lövészáUásáig, a lüz-\\onall>a. itt selwsülésévx-4 miitsem törődve, hősiesen kivette részét a küzdelemből. Késői* azonban másodszor is súlyosan megselr.\'süll, ugy hogy hátra keltelt sxaUiittnl.
A reiteathetollen hősnek jelentős része volt az ellenség váTWíkozásán Jk uu\'ghiusilasábaji, mert hiszen Itclyén huzamosabb ideig kjUartott s ezzel csapatnak az előkészíVcIn\' időt .idoli. Az arany vilézségi áreminel tflintet. lék ki,
A légvédelmi intézkedések be nem tartását, a hatósági közegekkel szembén való ellenszegülést: súlyosan bünteti a törvény
Lu/zbeck La/oe VSrbsmartyateai lakos ügyét a vidéki főkapitány a kir. ügyészséghez tétette át
Még ez év április 13-átt történt, hogy a (|(SU órákban nagyobb csopor. losulás volt a főtéren. Akkor volt ez, amikor légvédelmi készültséííet rendeli, lek el. A főiéin tartózkodott akkor, löbbek kőzött I.ujzbcrk Lajos Vörös, marty ut<a 37/a. szám alatti lakos, akit a hatóság embert (elszólított, hogy távozzék. I.ujzbeck azanl.au — ahogy a feljelentés, mondja — elten-szegöli és isméiéit lelszölitásúnuk a lávoznsra, nem lett elegei. Nem. onj^e. delmcskvdcit.
Az 1030 évi. 11. UC. 100, fának cVő beki\'zdésé szerint vétséget követ el az, aki légitámadás vagy ununk közvetlen veszélye idején akár szándékosan, akár goudalliiiságböl megszegi n láinadúsok elhárítáhU végett kiadott rendeletet, rendelkezések!,
Feljelentés folytán az ogy a nagy. kanizsai renOöd kíliágási bünlclöbíró
elé került, aki ")0 |*\'ngfl pénzbünle. lésre Üélle LujzbCek I.ajost.
Az agy a vidéki fövapiiánysagboz kerüli, amc\'y felülvizsgálván az ügyet, megváltoztatta az elsőfokú ilélelfit és a vád tárgyává fett ügyben a rendőr-hiröság haiáskörél nem állapította meg, minek Tolylán az iratoknak a nagv\'kaui/.s\'ii kir. ügyészségliez va\'á áttételét rendelje ol.
l\'gyanis a honvédelemről szóló in.\'HI évi 11. t-e. 100. ü a szerint súlyos vélségct követ Cd flz, aki ~ mint fent) csellien — a légvé(\'e!mí készült-ség tartama utalt a hatóság köz.\'g.\'uek nem e;ige\'\'eln.cskedik, neki cSenszcgüt, illetve a rendelkezések rcík nem lesz elegei — és öt évig tcrjcdhc\'iő fogház-zal hüuieicndő-
A bíróság a fogyasztó közönség érdekében
Ismét Összeült a törvényszék uzsorablrósága
A na«j\'kQnizs i| piuon a kupíláuv. ság őrszeníci ál\'andóan ügvel«<i\'( arr;i, bog.v az árusítók és termelők «z árkor-niánybizlosság állal inegallRjiitoll árakat betartsák. Níu.vs .iz a nap, hogy a rejidőrük néhány piaci árusilót azért, mert a mcgáltapilolt árnál sokkaHu magasilih n kínálják vng>\' adták Cl IHirtékájukat, uc jelenten;\'nők fel. A rogyaszlóközöiLsé-K WUás ís ezért a rendőrkapitányság inunkájníft, aridért énlekeit védi.
A lel>lenté\'ek alapjai a kir. ügyész ség vádat emeli több árusító *\'ilen, akiknek Ogyébéii mosl ült összx- a törvényszék uzsombirÓ! ága.
Özvegy Poszpve z l"cicncné szüle.c;t IMscnecz Máría íilyeházaí likos a nagj\'kanizs\'i. piieon I.ivirzky Karolj\' be»yebclyi lukoMiftk \' 5 e-somó (1.10 kg. snlyn vörös hagymát, lehát kr«. szükséglelt íikket 80 fiilérórt ad[a él; lioltítt a i)«egállapitoit ár 30 fillér kg..kénl. A wndőrörszeni épti»ii altkor
érkezeit oda, amikor az asszotty u mvg enge;Ictlnél niafOsabb árt követeli. A (örvéiivszék 20 peugő (MÍnzbün\'ctésre Ítélte. •
Huff Józwfné született lloln Kflia\'-lin korpa vari asszony a n igvkanízsai piaion Snbli\'S Káhnáimélói 20 \'deka tehéntúróért 18 és ni nilért követelt, auúkor a megállá)iltpK áru kg.-kéul öO Hljér. 30 pengő pénzbünlclústv itéltók.
Somogyvári Isivánné NZíileleU Kiss Teréz nagyktt:iiZs!Í lakos a helybeli l»iaton a vöröst) igyináérl 80 fillért köveiéit llóbor Istvántól, amikor a. megáUapiiotl ár 30 Hllér. A bíróság :H) pengő pénzbün le lésre Uvltc.
Szokol Venilefné szüU-lett |>-vl\'niá-lyt\'os Anna kunizsii asszony a píax»n POtt t\'.yörgv-né és Tüske liyőrgyjié inket lakost>kiiak a vörösh igj\'mát 80 fillérért adta. 30 |ieiigőre itéíték.
A többi fejje leatések logkőzctubb kerülitek lárgyaijísib.
Jégverés előtt biztosítsd termésedet!
A kormány megcsinálja az egységes árrendszert a mezőgazdasági terményekre
A lerményértékesilés a le^idő űseriibb problémája ma g;izdasági éJclünknek. E kérdésről a Magyar Vidéki Sajtó-tudósító budapesti mimkaiórsa l»szél-gcié-st folytait egv- iH-avatolt fzikem-ix-rrel, aki a várható ren/lczésiő1 úgj\' nyilatkozott: elhatározóit szándéka u kormánynak, hogy megesinál>a az egységes árrendszert a mezőgazdasági ter. ménjekre. Ez magyarul szólván azt jelenti, hogy megáUaoilja az cg>-es terniénj-ck árát és ílymódon ;iz agrárgazdaság elöi-e számolbai azzáll, hogy
mit kap munkájúért. Valószínű, liogy az árrendszerbe az összes fötcraiénye. ke| bevonják, de majdnem bizonyos, hogy idetartozik majd a tikamiány-neműek cso|>ortja is. Erre azért van szükség, meri ha valamelyik fonlosabb icrmény kimaradna az cgv\'ségé-s árrendszerből, akkor ezen keresztül hiányok in utálkozhat náuak.
Informátorunk a továbbiakban ugy véli. hogy az egységes Arrendsior szá-ini\'ási alapja előrelát hatón n az önköltség lesz. Aligha lehel vitás, hogy az
UHGER-ULLMAIiN ELEK És TÓTH
. VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. Im
Steaua"
99
Mooyar Köoloj Részvénytársaság nagy-kinlual képvlsoloto és bizományi raktára
Kedvezményes adótételtl mezőgazdasági olajok.
BiitK-íiiíulm-íilitmiit
E5tvBs-tér> I. ax. alatt
július 1-őn megnyitom.
Állandóan frlM lmja-. Mrtét-, muhahui é» htatMimk kaphatók.
Horváth Imre
1917 \' hentes- *¦ mésiirosmcíler.
ílloiékcs lén^zŐk az egyes termények árának megszalrásiuU ngjclembcvcszik a lormcléspoÜUkai kiváns;ígokat, vagyis azt, hogy az ár mcgszal>ásával egves icrniények előállítását fokozni Dohéi, l.elclséges, hog.v cgvéb szeui|>ont:)k is irányadók tesznek az urak megálli-pitásánál, de lényeges az, hog)\' ebben az eszlaidŐben az egvségrO\'í új-iendszer már érvényesül és Így a gazda ponln-sun tud majd számolni credniéii>vlvcl. Ami a icrmés szánibavélclét ilR\'ti, az már befcjczeit t,óny, hogy a níé|)lő:^é-pcknél lörtéuik az ellenőrzés. Az érté-kesilésl iMelően szükségszerűnek Iái-szik, hogv"eg^v-kéz intézze az ügyekéi, de hogy ez milyen formában valósul meg, még nem lehet tudni. Lehetséges, hogy a galKmaéiiÓkosi léssel foglalkozó összes régek közös szene/elei létesítenek ís cz vógzí majd a buzu felvásárlását. Megvalósítja ugyanis a kormány a buza egységes árát „]y. ké|ien, hogy az ország minden vidékén ugyanazt az árat,kapják a gazdák.
Ml újság a Budapesti Élelmi-szer nagy vánártelepen ?
A Magjai- Vidéki Sajtótudósitó hu-dajcsií cilenté^e szerint jimitis 2ü-lói 2ll-lg a7, előző héHc1 síemltfai esöTiketu a/, élő- és vágolU>aromn, valaminl a lojásrelliozutal. Az éJö- és vágoUka. romfii>iaeoii a mérsékeli vétclkVdv hálására az árak ltilában. 20—40, a, vágóit ruca ára |je;iig 80 fillérrel esök-keui. Csupá-i a nin\'anívaló élöisirke és az élőriua ára emelkedett 10 fiHér-i^el kilónként. A \'ojáspiaum esujián a selejt*\'* c.ctelü árunál voít 5 nKé:es árcsökkenés. A zöldség, és lőzdékrő léknél a Tokliagyma zöldjévcSI ára 20, a spárga ára 10 v.s- a vöröshagyma zöldjével ára öo rühjrrdl emeakodcil, viszont a fejtskáposzla ára 12, a kel-káposzta ára 15, a lo/nlc.k ára 00 és a vtijbab ára 105 miérrcl\' esőkként. A gjümölesfélékoiól a meggy ára 30, a zöldegres ára 35 rillérrel emejkedelt, viszonl a kerti ncmesitett szamóea ára 10, a iserc-izuye áia:20, a ribizke ára 00. az erdei szamócea ára pedig 100 fülénél csökkent. E héten megjejKutek újdonságként a kajszibarack\' 100—180, az Őszil>arack 200-300, a málna 170-2.")0, a ncmcsfajiáju nlma 80—85 és a nemcsrajiáju körte 80-180 filléies kezdőáron. ?0
Szolnok csapata Magyar Kupa-gyoztes
Szolnok- SalBTC 3:0 (1: 0)
Üudai^sien az Ctllöi uti Vl\'C pályán játszották le a Magyar KWpa döniőjél vasárnap lóbbeaíer néző jelenlétében. A mérkőzésen a Ferencváros után te egyik lo«jobb vidéki magv-ar csapat gj\'őzötl. így a Magyar Kujw egy évig Szolnokra kerüli.
Ifj. bajnoki mérkőzések
Sáska Levente - KIOE 8:0 (3:0)
Vezette: (ieienesér. A bajnokjelölt Kuzma — i\'lojader, Horváth II. MHlei, llcrwg, Horváth 1. — Vajda. Munkáisy, Kiss, t\'.odinek. Horváth 111. összeállításban szei^ieit. A/, olső fét-
194). luiilus .10
MuraMentmáitonl (inurakOzi) darabos príma ini n őse[i
BARNASZÉN
házhoz szállítva 4 P mázsánk nt. Szagtalan, nagy fcalóriáju, tüzelésre kiválóan alkalmas, kevés hamuval égö szén.
Kapbaté: 1711
Dr. Boda Károly bor- él faértékesltó cégnél
Nagykanizsa, Vécsey-u 6 Tel. 1/9.
BSost Miruii be MII axenétl
időben Kiss mcsterhúrmasíha] vezet a Sóska, majd a második félidőben Munkácsy kétszer, Morvám I. Uedjől, majd isméi Munkácsv tatái hatóba\' Már a RIOE lelkes, jó csapnia nem Itidta megállítani n 1> ijnokjclr.lt Sáska csapatol a győzelmi sorozatában Most a védelem is hiba nélkül jelszolt, i!e jő a ícdezcisor (különösen Horváth I.) és a csapat belsőhármasa
BÉCSBEN « némci-honól lennisz-mérkőzéseken a németek .1 : 1-ie \\e. zeinek. /
A ,\\\'LMET—MAGYAR 5. kerékpár, versenyt a némelek nyerték "?7 ; i(i arányban.
— (Áthelyezések a kanizsai piarista rendházban)
A piarista tartományfőnök a nagykanizsai rendházban a következő át. Itelyezésekt eszközölte a gimn. tanári karban: Boharcsik Páll Vácrn, dr. Erdélyi Józsercl és pethó* Zoltánt Magyaróvárra, Moörá Sándort Nagy. kúrolyba helyezie ál az ottani rendi gimnáziumokhoz. Az áthelyezett tanárok mindegyike éveden al hinuotl fl kanizsai katolikus gimnáziumbm és aldásdus tevékenységével maradandó endéket áBitoU magának. A kanizsaiak k-gjobb kívánságai kisérik a kedves piarista atyákat uj állomáshelyükre.
— (Július 5 éri rendkívüli megyegyulea)
A főispán július 5-én déJelöU fél 11 órára rendkívüli közgyűlésre liivia össze a vármegye törvény Imrtósági W-zollságiit. A gyűlés tárgyponljainak élén szerepei a vármegye közönségének ünnepi megemlékezés*\' "Muraköz ügyében. Tárgyalják továbbáj a kereskedelmi rniniszter leimlát kamatmentes kölcsön folyósításáról és a l\'acsáu szükséges uj járási székház építését.
— érettségivel is lehet a tanítóképző V. osztályába lépni)
A kultuszminiszter rcndetalet iKicsá-tolt ki q taniiói ké]>esitésnok giinná-ziiimi érettségi bizonyítvány alapján való megszerzésérőt. A rendelet szerint n szabályszerű élelkorban lévő tanuló, aki a közéiuskolában érettségi vizsgádtól tett az uj iskolaévben tinulmá-nvail a tanító, illetve tani tórrt képző iniézct ötödik osztályában rolytalhatja, ha az intézet I—IV. osztályának anyagából sikeres különbözeti vizsgálalot tesz. A rendelet inegemltti a kűlünbö. z*U vizsga tárgyait és anyagát. Az a tanuló, aki a középiskolában rajzot Mm lapulf, vagy a testnevelés ali\'ft lei volt mentve, ezekből a lárgynkból is irtózik vizsgátaíot tenni.
— (A Balatoni Múzeumban)
letelt állami rwmay gyűjtemény ládáinak felhoniása és az anyag rcmie-\'rse, bár gyors ütemben diaiad, megis
számolni kcLl azzal, Itogy a l<>.()00
daruidul ?1],-, gyüjteméoy feWlUÜása iniatl u múzeum ezen a nyáron a nagyközönség számára már nem lesz ltozzá férhető.
2ALAI KÓ2LŐNY
közli a véderöfőparancsnokság: A német csapatok ma elfoglalták Lombcrgöt. Reggel ¦! óra 20 peri\' óla a fellegváron is horogkeresztes lobogó leng (nlij
Mannerheim szózata a finnekhez
Helsinki, június 30 A szovjet légierő ismét benyomult finn teriiíelek fölé. és bombákat dobolt le több helységre.
Mannerheim tábornok\' szózatot intézett a finnekhez, amelyben utal arra, hogy a szovjet ok nélkül támadt ismét Finnországra. A szovjet megszegte a békét és veszélyeztette Finnországot, A tábornok ezért fokozott ellenállásra hivja fel a finneket.
Iíyti államelnök meleghangú táviratol intézett Horthy Miklós kormányzóhoz és a kormányhoz abból az alkalomból, hogy Magyarország is felvette a hareol a bolsevizmus .ellen, (mii) Helsinki, június 30 A finn kormány tájékoztatója jelenti, hogy a szovjet ujabb támadásokat intézed finn városok ellen. Helsinkiben 3 ízben vol> légiriadó. Turku felé megsza-kedt a vasúti összeköttetés. A finnek eddig 35 szovjetrepülőt lőttek le. (inti)
Német sikerek nyugaton is
líerün, június 30 A német repülök az éjszaka Hall ellen intéztek sikeres támadást. Sok találat érte a Viktória és az Alexandria dokkot. A tüz gyorsan terjedt.
{Folytatás az ]. oldalról)
Az Anglia körüli vizeken teg* nap ismét több hajót süllyesztett el a légierő. (Ircatjannouth közelében egy 10.000 tonnás csapatszállító hajót talállak telibe. Elpusztult azonkívül egy hajókaravánból egy 12.000, egy 1500 és egy 4—5000 tonnás hajó.
Az Atlanti-óceánon a tengeri (egységek 71.000, a légierő -15 ezer tonna tartalmat süllyesztett cl.
Az angol repülök az éjszaka berepültek német területek fölé. Bombákat dobtak ie, de azok csak magánházakban okoztak kárt, több ember meghalt és megsebesült, (mii)
Sxiriából és Egyiptomból
érkező hirek szerint ott a liclyyet rabjából válozattlan. Az angolok Bejrut el\'eni támadása során a főkormányzó-ság épületét 18 bomba cl puszii tol la. ¦I szcmély/eli eml>er meghalt, ;J>enlz tábornok és családja szerencsére nem lartózkodolt oltlion,
rcszakarrikábjn Szidí el líarram és Szollum környékén voltak han*>k, a németek Alexandria ellen intéztek na. gyobb és sikerei légitámadást, (mti)
A háború kis hírei
GIBRALTÁRBAN egy repülő.^é|»-auyahiijó és egy cirkáló érVezelt, A köd leple alatt messzeliordó ágyukat helyeitek el a parton és a légvédelmi állásokat incgvákoztatláfc. Minién jen szerint nagy a készülŐiés.
AZ AALAND szigetek közelében egy szovjet tengeralattjáró finn aknába üt-áözőlt és elsüllyedt.
A NEW YORK Herald Tribun azt követeli, hogy Amerika a szibériai Tundrán szerezzen tiímnszpon lokál Oroszországtól. ,
Itt tett a magyar kormány szociális téren ?
FERENCJOZSEF
KESERŰVÍZ
— (A keszthelyi vízvezeték)
és vágóhíd ügye végre megoldáshoz érkezett. A képviselőtestület a hóten dötuött a munkák vállai Uba/adásáról1. Az uj vágóhíd és a vízvezeték részleges immkAi 32ÍI.000 pengő közmunkát jelemének. A munkákat csaknem mind keszthelyi kisiparosok végzik. Érdekes, hogy a keszthelyieken kívül csak ka. posvári és pesti pályázók voltak, ka. nizsaiak nem. f \'
— (A bevonult alkamazottaknak járó kedvezmények)
A kormány rcndelclct adott ki, a melynek éneimében a lendkivüli\'Tegy-\\ergyakodatial kípcsolatban a 7777— 1ÍK18. M. E számú renJetet 1. paragra. fosában felsorolt kereskedelmi ésiipari alkalmazottakat, iüetőöeg efitnrtottakat nz említett rendeletben megátif&pilott kedvezmények akkor is megületik, ha a/, alkubnazott nem rendkívüli fegyver, gyakorlat esclében, hanem — taruUéki vagy póttartalékí szolgálni kötetezeit-ségc alapján — hármeiy\'okból UAjcsil tényleg katonai szolgáiltot.
Név- és születésnapokéul
alkalmi ajándéknak
cserepes ós levágott virágokat, osokrokat
egésí éven át vehet ¦ régi Petermann kertészetben
Ulithory-utCft 2\'. ISH
Budapest, június 110 Hadocsay László igazságügy-miniszter tegnapi beszédében ki jelenlelte, hogy a kormány 5 év alatt többel tetl szociális és politikai téren egyaránt, mint azi előtt 50 év alatt. A családvédelemre 13 milliót, a hadseregre
390 milliói, a népoktatásra 650 milliót költöttünk.
A zsidókérdésben semmi ujai nem mondhat. Végleges megoldást az összes európai államok* kai egyült lehet elérni, A közellátás az aratás után javulni fog. így is Magyarországon van a legkevesebb korlátozás.
Rövid Jávlratok
A KÉPVISEI/WAZ mai ülésen 8 órás ülésben kezdték meg az ügyvédi javaslat tárgyalását. A szónokok után Rodocsay László igazságügy miniszter yálaszoh a felszólilásokiM.
üli. I\'IL\'S pápa tegnap rádiószóza-tol mtézcil a úiág néneínez és abban az isteni gondviselésnek ttz eseményekre gyakorolt hatásáról beszélt,
PADEREVSZKY lengyei zongoramű-vész és zeneszerző, voll államfő, 81 éves korában Amerikaiján meghall.
IIOOWER voll amerikai caiök láilió. beszédében élesen állást foglalt a bolsevizmus ellen, amely Amerikában is mérhetetlen, oszláiygyülú-leiot szituit. Szerinte Moszkva a legveszedelmesebb zsarnok. . \'
I-ILOV iíS POPOV bulgár müiisztc. rek római utjukal elludasztották. A jövő hetekben kerül majd sor a látogatásra, amelyen a ludárkérdésekcr véglegesítik. t
ESZTERI!AZY JÁNOS grór, a S210. vákiai magyarság \\ezére a Pozsonyi Esti Újságban szúznlot intézeti a szlovákiai mOg^-arságlioz a szlovák hadbu-lé|>ésse( kapcsoiatUui és Seszögezte, hog.v a magyar kötelességtudás meg. mutálja, mit keli iciuú: félretesznek mindent és küzdenek a bolsevizmus ellen a végső győzelemig
NORVÉGIA külön légióval, vesz részt a bolsevizmus elleni harcban norvég vezetés aJatl. A finn frontra mennek.
DÁNIA az önkéntes ezreden kivül nemzetiszocialista szabadcsapatokat is szervez. Ezeknek tagjai is jórészt tisztek és katonák.
SPANYOLORSZÁGBAN óriási lelkesedést és nagy bolsevista olllenes tüntetést váltott- ki a német hadijeljentés, az önkéntesek ujabb tömegben \'jelentkeznek, az egész valenciai helyőrség jelentkezett.
— (A rádió a Balatonért)
A rádió igazgatósága dicsé rete ¦.xm hozzájárult a BaJatpn propaga Jávához. Balatoni előadásain kivül műsorra tűzte a hclysziui köz«\'titést és padifi július 13-án és 27-jén Siófokról, jtdius 2ti-áu Hévízről közvetít a rádió. Augusztusban I^-\'lle, Fftred és ismét Siófok szerepel a progyniimm. Szívesen látnánk, ha a rádió nem csupán éttermi zenél, hanem más badaloni eseményt is közvetítené.,\' ^
— (Nagy az érdeklődés
a balatoni nyaralás Iránt)
A kedvező időjárás kővelkeztében Balatonfüreden, Siófokon és Balaton-földváron már teljes üzemmel megkezdődött a fürdőélet. A nyári vUlaffaká-sok iráni igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Remélhető, hogy a két j utolsó gyengébben sikerült nyári balatoni évad után most.teljes erő\\ei rneg. induli a ha-latoni nyári^szezon.
— (SoronkivM kell szállítani a cséplés! szenet)
A Széngazdálkodási Bizottság érte. siti az érdekeltekel, liogy rendeletileg utasította a bányavállalatokat a csép-lési célokat szolgáló szeneknek elsősorban és soron kivül, a háztartási Intő. szeneket is megelőzően való ¦száBjlá-sára. Cséplést szénmegrendetésno.k csak lazok a megrendelések tekintetnek, melyeknek a megrendíő az április hó :10-án megjelent 107.000/1941. A K. sz. rendelet szerinti községi bizonyítványt csatolt^
— (2006 diák tanul Keszthelyen)
A keszthelyi tanintézetek át:aá kibocsátott iskolai értesitőböl kiderül, bogi\' az elemi iskoiáknflk 775 minden napos, 103 továbbképző? és 30ö óvodás tankötelese volt, az irgalmas nővérek polgári leányiskolájába 2\'M) tanuló, az állami jiolgári tleánj\' és fiuiskotnia 207, a premontiei gimnáziumba jiedig ;)8li voU a növendékek száma, vagyis az akndémisiákat nem sziínütva 2006 diák tanult Keszthelyen.
— (TÜz Felsóbagodon)
I\'elsőhagod községben kigyulladt Pcirevies Károly szalmakazfei. A tüz csakhamar ntlerjedt a lakóházra is és , _ miután nem tartózkodott otthon senki, a ház is leégett. Az istállóból " három marhát kimentették A tűzhöz négy falu tűzoltósága vonult ki és sikerült is tovaterjedését megakadályoz ni. A kár meghaladja az ezer pengőt, de biztosítás utján megtérül.
Biztosítson TŰZKÁR ollsss, KARA MEQTÉRÜLI
I
HALAI mtLom
ÍUh fanja* 30
— (A Magyarosan)
nyelvművelő* folyóirat, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia nyelvművelő* bizottsága ad ki, v agyar mondatról, a magyar és ide+e\'" nevek. nSl, a pBStl magyarságról, a .to^elúk elhagyásáról, a magyartalan rövidítésekről síb, közöl érdekes eifckeket, tanulságos hozzászólásokat az egyéb nyelvvédő cikkeken kívül, A Magyarosan c«é>z Övre csak 1 perij-Ö. Megien-delLc.Ő a Magyar Tudományos \'Akadémia könyv kiadóján áj, Budapest, V., Akadémia ulea í.
— Naptár: Június 30. hétfő. Rom. kat Páléml. Protestáns Pál. fzraellta Thaaj. hó 6.
eitftrd* nyitva reuel 6 órától eat* 8 iritír rhéttö. szerda, péntek délután
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől,
533/Kí. 1041
Tárgy: Terménykétiletekben beállt riltozisok Jelenteié.
Hirdetmény.
Felhívom a lakosság figyelmét a terménykészle\'ekben healll vóltozi-lok bejelentésére. Jelenleni kell a búza, rozs, kétszeres, zab, árpa, bab, borsó, lencse, tengeri és liszt készleteket, valamint a már bejelentett készlelekben beállt változatokat. A bejelentéit szóbelileg július 1. és 8-lka köd a közellátási hivaral.an kell megtenni. Aki a be|elentést cl mulasztja, v\'gy valóttan adatokat Jelent, 6 hónapig te jedhelö elzárással büntettetik.
Nagykanizsa, 1941, Június 27. irt Polgármester.
Nagykanizsa megyei varos po\'gArméS\'erétől.
53l/Ké. 1941.
Tárgy: Lábbetlkészletok be-
Hirdetmény.
A 200 300/1941. K. M sz. rendelőt 11. §. 2 bekezdése alapján minden Iparos és kereskedő, aki lábbeli készítésével, vagy forgalombahoza tálával foglalkozik, köteles a junlu* hó 30-án Készletében levő lábbelikről ós zöldszinü utalványokról bejelentési tenni; a bejelentést legkésőbb július 8-ikéIg a városi közellátáol hivatalhoz kell beadni.
Ugyanott kell kérni a bejelentéshez szükséges nyomtatványt, mely alkalommal mindenkinek visszaadják a legutóbbi készlet bel el öntésének másolatát 1b, hogy mostani jelentését el tudja készíteni. A bejelentésbe a felszabadított lábbelifajtákat nem szabad belefoglalni Aki a bejelentés megtételét elmulasztja, vagy valótián adatokat vall, ti hónapig terjedhető elzárással büntettetik.
Nagykanizsa, 1941. JuniuB 27-ón.
9U Polgármester.
többe
a ZALAI KÖZLÖNY,!
ha bejelenti nyaraló cimét. A kiadóhivatal portómen-tesen küldi utána bármely belföldi nyaralóhelyre.
Nagykanizsa megyei vároB polgármesterétől.
532/Ké. 1941.
Tárgy: A zsir- és sznlonna-készlelek, valamint a sertésállomány bejelentése.
Hirdetmény.
Felhívom az érdekelt Iparosok és kereskedők figyelmét a zsír- és szalon nakészl etek bejelentésére, az összlakosság figyelmét pedig a hízósertések és a 6 hónapnál Idősebb, hizlalásra azéut sertések bojelentésére. Mindenki, akinek legalább 2 drb bízója, vagy hizlalásra szánt sertéso van, köteles jelentést tenni, még akkor ls, ha sertéseit máj a mult hónapban Is bejelentette s azok létszámában nem ls történt azóta változás! A bejelentést szemólyo-sen a Közellátási hivatalban kell megtenni, de most nem Július 1 ée 8-lka között, hanom elsejéid \\tgkiríihb joliua 4-ikiigI Akik a bejelenlest elmulasztják, vagy a valóságnak meg nem felelő adatokat Jelentenek, 6 hónapig tartó elzárással büntettetnek.
Nagykanizsa, 1041. Június 27-én. \\m Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
530/Ké. 1941.
Tárgy: A Júliusi ntelvényekra kiszolgáltatható petróleum-mennyiség megáll a pltáBB,
Hirdetmény.
Azt a legkisebb pelioleum-meny-nyiséget, amely 1941. Julim; havában egy-egy háztartásnak utalványozható, 6 dcl-ben állapltom meg. Ennek alapján a petroleum-ulalvá-nyoknak július hónapban érvényes 5 ós számú szelvényeire ennek a mennyiségnek a feiét, vagyis 3 dcl. petróleumot szabad kiszolgálni, a 6\'OS számú szelvényekre pedig a másik\'felél, vagyis lovábbi 3 dcl-t. A 6-08 számú szelvényeket azonban csakis július 15IÖ1 kezdve szabad beváltani.
A június hónapra szólt 3-as és 4-es izámu szelvényeket s a
Totó kidolgozás
aro
falikarok,
éijgllszeKrÉnv-lompák
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÜLGYI-nÉI
Sugár-ut 2. lao
lunlusl egyszeri Msirlásta sióll utalványokat |ulliii 1-tSI keidvc nem szabad beváltani.
Felhívom a petróleum árusítására kijelölt tíBszes kereskedőket, hogy a júniusban bevallóit petroleum-utal-ványokról szerkesztett számadásukat legkésóbb július 8-án déli 12 óráig adják be a közellátási hivatalhoz. A számadás beadásának elmulaiz-tása, vagy kéiől beadása kihágást képez. A számadáshoz szükségei boi (lékért mindenki jelentkezzék a közellátási hivatalban, mert e hónap-ban nem ludom szokat klkéibesilenl.
Nagykanizsa, 1941. Június 30. uja Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
.IttUtta élje TMÉraip e* «nna»ap 10 tirtl. . mtneee l&vabit w6 0 flltfr, MtkOini*.
Akar kirtMl T Jöjjön hársvlrágot izednl I Jclentktzés mindennap délelőtt 6-8-ig a MÉP Irodában, KöJctey-utca 2.
_____1942
Bejárónőt falvaszak. SzigetIní. KUfaludy-utca 2. ti. 1956
Lakaloi- éi vlzvezetékszerelő taaono azonnal felvétetik Széchenyi Jakatoimei-ternél, KoKuthtéx 13. 1965
AD AS-VÉTEL
Vlsmenfea kazal , gép- és sátorponyvák olcsón kaphatók Kelemen Rezsó cégnél. 1847
Autógumit és minden mii gumihulladékot veszek legmagasabb napi írón. Civetkó gura (Javítóüzem. Fő-ut 4. 1857
Egy Jókarban levő mély gyermak-fc.aosl c|sdú. Telekiül 58. sz. 1934
LAKÁS-OZLETHELYISÉO
EgyaxobAa la kis (riadó, azonnal beköltözhető, Magyar-utca 85. 1059
gJAuguszlui ejsejéie vagy azonnalra keretek kattŐ-« esetleg háromuabia lakást fUidÖizobival Sttgár-ut elején. Clm a kiadóhivatalban. 1955
Kisfaludy-utca 10. szimu bájtban négy-uobii lakis fiKomiijI faladon Érdeklődni ugyanott. \' 1951
H arcmáséba a, ossz komfortos migán-báz augusztus J-ére kiadó. Bővebbet József lőhtrceg-ut 48. Telefon 624.. 1964
butokozott szoba
Siépen bntaraatott <zoba turdőizoba-hasznitattal kiadó. KÖIctty-u. 3, I. 1982
HÁZ &§ woatlan
Eladom Balatanfearánybari levó két épület/észből álló, tí\' -. la lakható villámat. Sok diófával btulíetett porraen-tei, árnyékos udvar. TerniŐíiölŐvél éa nemet gyumörcrfákkal Hciilielctt nagy kert. Az öotzes terület \'625 p-öl. Ügyanllt a nyíri Idínyfc bútorozott szobák Tb\' kiadók. Clm: Burglcs Vilmos Balatönbcrény. 1927
r-r».. U|(|pMil»M
I mindenki • iwlyl kereskedőknél j I és ipáinknál ;. , b« 1 I
ZALÜI t&ÚZLÓMY
POLITIKA^ fJAt\'lf.At\'.
Kiadja! „KítZBaidaíiijIR.T. NaBykonliia", Felelőt kiadó; Zalai Károly, Nyomatott: a j.KBzflozdasifjl R. T. Manyfcflr\'üi" iiy-.iiiiii.ij.ilmii fíiijoí ;ii.ií-..ii.
(Nyoiiidáért felel: Zalai Kársly.)

Insert failed. Could not insert session data.