Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
12.02 MB
2009-07-16 08:18:23
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
1161
12397
Rövid leírás | Teljes leírás (1.4 MB)

Zalai Közlöny 1941 251-274. szám november

Zalai Közlöny
Politikai napilap
81. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

81. évfolyam S5I, txám.
Nagykanliu, (941. november 3. hétfő
ára 12 «He*.
ALAI KOZL
POLITIKAI NAPILAP
gserkeaztóaég é* kiadóhivatal j Fűm L txan. íteorketfsWséjri éa ki adóhivatali teleloa 78. u. Megjelenik minden aétkösnap délntán.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Klótizetéel ára: egy hónapra 2 Denoti 8© tuí&a.
negyedévre 7 penaÖ 30 tlltór. Egyxm azam : hétköznap 12 ílll., azombaton M H1L
Egy tegjvemflnet évfordulójára,
amely még biztosította volna Magyarország határált
Huszonhárom évvel ezelőtt, 1918. november 3-án kötötték meg Páduában az úgynevezett Diaz-féle fegyverszünetet, Az olasz hadvezetőség a szövetséges és társult hatalmuk nevében kötötte meg a fegyverszünetet Ausztria-Magyarországgal, Ez a fegyverszünet pontosan körülirta n demarkációs vonalat. A leírás azonban Magyarország történelmi határainál megszakadt. Az osztrák—magyar delegáció elnöke, Wcber gyalogsági tábornok ekkor kérdést intézett a szövetséges és társult hatalmakat képviselő olasz fegyverszüneti bizottság elnökéhez. Ba-doglio tábornokhoz arra nézve, hogy mit jelent ez ? Vájjon azt-c, hogy Magyarországra nézve nincsen demarkációs vonal megállapítva és igy a demarkációs vonal összeesik Magyarország történelmi határaival. Ba? doglio tábornok válasza határozottan igenlő volt. Ebből következik, hogy ha a négy éves. sikertelen kimenetelű háború után a magyar csapatok visszajönnek Magyarországra és teljesítik az entento által diktált fegyverszüneti szerdözést, akkor Magyarország határai meg-maradtak volna. Ehelyett egy hazaáruló forradalmi kormány Magyarország egyedüli erejét, intakt hadseregét széjjel kergette, tehát magyar részről nem maradt erő a fegyverszüneti szerződés megvédésérc. így történhetett meg, hogy a környező ellenségeink a fegyverszüneti szerződés határozott megsértésevei 1 bevonulhattak Magyarországra, A Károlyi-kormány nyilvánvalóan azért züllesztette szét a hadsereget, meri a pártpolitikai szempontokat előbbre helyezte az általános nemzeti szempontoknál. Áltól íélt. hogy a rendben és fegyelemmel visz-szatérő hadsereg a forradalmi uton hatalomra jutott kalandorokat majd egy kézlegyintéssel elmozdítja, tehát inkább »nem akart katonát látni*.
Az 1018. évi események keserű tanulságot szolgáltathatnak arra, hogy elkerülhettük volna a trianoni megcsonkítást, ha a magyar csapatokat nem züllesztik szét, hanem elfoglalják a íörténelmi határokat. A magyar hadsereg ekkor még képviselt akkora erőt, amellyel könnyűszerrel szembeszállha-lott volna a támadók seregeivel, A magyar erőt, a magyar hadsereg és az általános nemzeti érdekeket soha semmiféle mel-lékszcm pontból és egyéni ér-
Miközben gyermeke ravatalon feküdt, leszúrta feleségét a letenyei gazda
Megölte asszonyát, mert gyermeke haláláért őt okolta — Rendőrség és csendőrség széleskörű nyomozást folytat az Ügyben
Megrázó dráma játszódott le Letenyén. Mikó gyula letenyei gazda 1 éves gyermeke meghalt. A gyermek halála nagyon súlyosan érintette a kis családot. Különösen az apát bántotta a byennek elvesztése. Mialatt akis halott a ravatalon feküdt, Mikó Gyula egyre idegesebb lett, ami csakhamar borzalmas drámában nyilvánult meg. Mikó idegességében összeveszett feleségével és ennek hevében felkapta kését és a szerencsétlen 27 éves asszonyt fején és mellén bor zalmasan összeszurkálta. A tüdő teljesen kilógott testéből. Velőtrázó Jaj kiáltásaira csakhamar összefutottak a házbeliek, akik
kicsavarták Mikó kezéből a gyilkos szerszámot, majd a fiatal asszony kórházba szállításáról intézkedtek.
Mentők szállították be Mikó Gyuláué születelt Kovács Máriát a kanizsai kórház sebészeti osztályára, ahol azonnal műtétet végeztek rajta,
Ezalatt kiszállóit a kórházba a rendőrség egyik tisztviselője, aki kihallgatta a már haldokló asszonyi, aki elmondotta, hogy pokol volt élete. Férje állandóan durván bánt vele. El is költözködött tőle, de azután mégis csak visszament, Most is, minden ok nélkül szúrta le őt.
i
A gyermek haláláért őt okolta és tálán ezért követte cl cselekményét. Későbben kiszállt a törvényszék vizsgálóbirájn a kórházba, azonban Mikónómár elveszítette eszméletét és nctn volt töbl>é kihallgatható. Rövidesen rá belehalt sérüléseibe. . A szerencsétlen áldozat is oda kerül kis gyermeke mellé.
A nagykanizsai rendőrség azonnal intézkedett, hogy a merénylő férjet a csendőrség őrizetbe vegye.
Ugy a rendőrség, mint a csendőrség folytatja a nyomozást a megrázó dráma hátterének teljes kibogozására.
Szebasztopol felé törnek előre a szövetséges csapatok
Krfm fővárosa, Szlmferopoly német kézen —- A tengely kötelékeinek meglepetésszerű gyors előretörése a Donec-vldéken — Egy oémet hadosztály áttörte a bolsevisták állásat és merész vállalkozással több helyiséget foglalt el.
A németek Perekopnál áttörték a vörösök második erődvonalát
Róma, november 3 Az olasz lapok közlik a magyar lapok cikkei) a bécsi dón-tóbirósági Ítélet harmadik évfordulója alkalmából és kieim1-lik, hogy Magyarország 20 éves mártiromságának a Duce Olaszországa és Hitler Németországa vetett véget. \'
Sximferopoíy német kézen
Rerlin, november 3 Katonai helyről közlik a következőket : A német véderő kötelékei a keleti arcvonal déli szakaszán további elönyomulá-sokat Leltek a Donec-médcnce iparvidékén. A német csapatok meglepetésszerűen megtámadtak egy szovjet robbantó kötelé-
ket. mielŐII a robbantásokat el tudták volna végezni. Rövid harcban leküzdötték a bolsevista erőket, ezzel sikerült biztosítani a németek további clö-nyomulását. A tegnapi jelentések beszámoltak arról, hogy a német véderő csapatai elfoglalták Szimfcropolyt, a Krim-fél sziget, fővárosát. Német rohamalakulatok megszakítás nélkül üldözik az ellenséget és mélyen benyomullak a szovjet kötelékek közé.
A vSrŐsök hiábavaló kísérletei
Ugyancsak német helyről közlik, hogy a keleti arcvonal északi szakaszán a szovjet erők megkiséreltek egy német kézen levő helységet visszafoglalni. Már az első rohamnál Összeomlott a szovjet támadás, amelyet 10 harckocsival indítottak. Az egyik harcikocsi mint világi-tó fáklya neki rohant egy másiknak és azt is felgyújtotta. Rövidesen sikerült mind a 10 harcikocsit megsemmisíteni.
Német csapatok merész vállalkozása
A keleti arcvonal..középső szakászán egy német hadosztály megerősített szovjet állásokat tört át. A németek elhaladtak a
szovjet állások melleit és azok megsemmisítését az utánuk nyomuló csapatokra "hagyták. A sikeres áttörés után az Összesi-
dckből feláldozni nem szabad. A nemzet ebből a szomorú példából ezt saját kárán meg is tanulta ós ezért minden magyar ember szent meggyőződése kell, lw>gy legyen : Magyarország történelmében egyszer volt csak 1918.
Ezt annál nyugodtabban állithatjuk, mert\' helyzetünk ma
\\ ,
pont az ellenkezője az 1918-inak. Akkor egy vesztett háború véglén voltunk, ma pedig egy diadalmas világmérközés befejezése előtt állunk győzelmes szövetségeseink oldalán. Erős hadseregünk a több^ mint niás-félcvtizedes fegyverkezési tilalom hátrányai behozva, dicső-
ségesen és hősiesen áll helyt évezredes hadi multunk nréltó folytatásnképen. Céltudatos politikánk és honvédségünk kemény munkával reparálja most azt n hibát, amit 23 évvel ezelőtt a fegyvcszüncU szerződés be nem tartásával ejtettek a történelmi Magyarországon. V
194l, november 3
A legszebb női fehérnemű é$ paplanok
,..4 m
letl néniéi erűk több helységet támadtak meg és \'merész vállalkozásokkal elfoglaltuk azokat. A támadás a vállalkozás merészsége ellenére is sikeres volt. Egy német SS alakulat ölhárilulta a bolsevsták egy támadását,
a bolsevisták súlyos veszteséget szenvedtek anélkül, hogy sikerüli érlek volna el. HÓflom szovjet páncél -koesit inegsemm&sitettek. A német harci repülőgépek, am^v «-kel a keleti arcvonalon vetfciiek harcba, eredményesen bombáztak tüzérségi és tábori állásokat. Sok telitalálatot értek el a szovjet állásokban. Sikerült szovjel ütegeket is elhallgat lat ni.
A uémetek a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére is támadták a szovjet utánpótlási vonalakat. Használhatatlanná tettek sok vasutvonalat, sok szállító vonatot felgyújtottak és kisiklattak. Egy hadianyagszálliió vonaton telitalálatokat erteket. A vonat kigyulladt és súlyos pusztításokat okozott.
A Führer a Vaskeresi lovagkeresztjét adományozta többeknek a harctéren elért sikerük elismeréseképpen.
Mtílixemmls&lt a vöröuöh moszkvai exékháxa
< A Stcfani iroda jólértcsült helyről közli, hogy a Moszkva elleni legutóbbi támadások során egy Tbomba földig rombolta a kommunista székházat.
A szovjet rádió tctyiup este közölte a szovjet távirati iroda egy levelezőjének a jelentését, amely a többi között a következőket tartalmazzu: Az arcvonal valamennyi szakaszán elő nyomulnak a nemetek és súlyos tüz alatt tartják a szovjet csapatokat,
Szentpétervár torsa
.Stockholm, november 3 Hétfőre virradó éjszaka a szovjet rádió bemondta, hogy Szentpétervár még soíia nem volt olyan veszélyben, mint most.
A finn etapotok további sikerei
Helsinki, november 3 A Stcfani-iroda jelenti, hogy Kronstadt kikötőjéből egy tor-(FolyUtái & 6. old&Joii)
Ideget, lehangolt, étvágytalan, eldugult embereknél a régóta bevált terméuttes „Ferenc Jóitel" kesctavli gyoiaen megszabadítja a beleket az ott felhalmozódott erjedő és rothadó anyagoktól és az eméuitö-stértek tovaobi mfiködését Is Igen kcdveioOT.beípWsoJJa. — Kérd#z« meg orvosát!
Nagykanizsa kegyelete
A helyőrség; tlsztlkOIddftsége koszorút helyezett a hősök emlékművére — Kegyeleti fltwepély a piaristáknál
Nagykanizsa városa, rnjínt minden évben, nz idén is nagyban készült a hagyományos ¦\'hazafias kegyeleti ünnepélyre. Sajnos, az eső teljesen elmosta, ugy, hogy a MOVE által gondosan rendezett és összeállított ünnepélyt a Hősi temetőben nem lehetett megtartani. A tisztikar egy küldöttsége jeleni meg Kozderka László ezredes vezetésével, aki gyönyörű virágcsokrot helyezett n hősök emlékmüvére. Ugyancsak dr. Tliol-way Zsigmond levente egyesü-leü elnök megkoszorúzta a hősök emlékmüvét. A többi hazafias egyesülelek is letetlek koszorúikat. Kimaradt u hakónaki nemzeti vértanuk kegyeleti ünnepélye, valamint Tulabérpap-költönél és a többieknél is.
A Piarista Diákszövetség
kegyeleli ünnepsége íi piarista diákok hősi emlékműve előtt folyt le a teljes tanári kar, a polgármester, a városi tiszti-ugyesz és számos előkelőség jelenlétében.
Az ünneuéJv megnyitásaképpen Varga Mihály VT. o. tanuló szavalta cl Rozmán József: ^Jertek feleim wnára< cimüver-sét, belső átéléssel. Utána dr. Fülöp György mondotta el emlékbeszédéi.
— Az egyház minden évben egy napol a halottak napjának szentel, - mondotta. — Apja-listák is megemlékeznek ebből az alkalomból a halottaikrólj a hősi halottakról, akik a haaáert haltak meg. 1014-ben — mondotta — a legfelsőbb hadúr kiadta a parancsot és erre ők olt hagyták a mindennapi életet, leletlék a tollat, a kaszát vagy a kalapácsot és elmentek a haza védelmére. A Kárpátok dermesztő hidegjében, Volhania mocsaraiban és Doberdó szik-Iái között az ellenfeleknek méltó ellenfelei vollak. Tanúbizonyságot tettek arról, hogy nem méltatlan . utódai az ősöknek, bebizonyították, hogy nincs a világnak olyan katonája, aki a lendületes magyar; szuronyro-ham előtt meg tudna állani. A húszas ciiilékszobor mondja : >Dalolva mentek csatáról csatárai, — én ehhez hozzáteszem, mondotta, hogy dalolva mentek halálról halálra.
— A békés viszonyok . létrejöttével kezdtek ezeknek a hősöknek az cmlékoi elhalványulni, elszinteledni, de a piaristák nem engedik, hogy feledésbe menjen az emlékezetük, nem engedik, hogy az emlékek el-
múljanak, hanem idehozták közénk emlékűket. Bár hamvaik idegen országban pihennek, de az emlékük itt legyen ezen a táblán előttünk, amíg egyetlen tanár és egyetlen diák járja a piarista gimnázium falait. Idejöttünk — hogy büszkék legyünk rájuk - mint egy\' búcsújáró helyre, hogy megvizsgáljuk a lelkiismeretünket, hogy vájjon meg tudnánk-e mi is tenni ugyanazt, amit ők megteltek ós teljesitetluk-e a kötelességünket a haza iránt ugy, amint ez hozzájuk illik. Mint ahogyan ők méltók vollak ;tz ősök emlékéhez; fogadjuk mondotta — hogy mi ás olyan méltók leszünk az ő emlékükhöz.
Utószavait a jelenlévő \' díá-koklioz intézte és kérte ék&t, hogy tanítsák meg utódaikat annak az útnak a járására, amelyen ők jártak.
A hatásos ünnepi beszéd-u Ián Hosszú Mihály V. o. tanuló szavalta el Kutas Kálmán : »A hős< cimü versét lendületesen, sikerülten.
A szép kegyeleli ünnepség a >Pie Jesu Domine eléneklésé-vel ért véget. I
Vasárnap este ugy a ferences, mint a Jézus Szive templomban könyörgő istentiszteletek voltak a megalltakért. Ma délelőtt, Halottak-napján az összes templomokban gyászmiséket celebráltak.
Ma délelőtt
a gyászmise után a piarista gimnázium ifjúsága teljes számban kivonult igazgatójuk és a tanári kar vezetésével a temetőbe a piarista tanárok sírboltjához, hogy a tegnap elmaradt kegyeleti ünnepélyt megtartsák. Sablon Dénes V. o. és Kovács László II. o. növendékek szép előadásban alkalmi költeményt szavaltak, míg Hegyi Lajos VIII. o. t. finoman kidolgozott, figyelemre méltó emlékbcszédben méltatta az elhunyt tanárok munkásságát és nevelői tevékenységét. Aa-jntézeti énekkar löbb számmal szerepelt. Utána Talabér papköltő, sírjához vonult az ifjuság, ahol Iiarbarits Miklós VÍH. o. tanuló mondott szárnyalónn szép beszédet, majd letették az ifjuság koszorúját,.
— Naptár: November 3. héttó. Rom kat. Halojtak napja. Protestál Qyö ö ter. Markta hó 13.
Mxftrd* nyltv« raffe] 6 órától éét* : «rate tbótif, Merda, péntek delatas
Aa kaCJott *f?M *•¦ MEkaakl
BÚTORT m
¦xaköal étben
Gábor műatttaloMéJ
ˇegyeo vagy rendelle«.
íífl)jykfiűJjt*o, Vir« kii (Mióta.
Városi Mozgó. Hétfőn, kedden és szerdán !
Mada
Világattraaoió ! — Zeller örökszép melódiái filmen Bolváry Géza mesteri rendezésében:
Az évad legkedvesebb, legbűbájosabb filmje. Főszereplők: Huni Htour, Marta Harell, Thoo
Lingan és Leo 8 lazák. A klaérő műaorhan; Aktuálla Világiulradő. HtHrtWgli hiitkOimap g, % 9, v«rira«p ét Hannpaap a, 3,7, Hhkat.
Zalaegerszeg a város! tisztviselőkért
A városi kózgyuléa egyhangúan el. fogadta u pónzOf»/l ós Jogi b&úUság javaslatát ft üsztvi»wlök és alkalma, zollak iiyorsseyélyciie vojwlkoaólají, \\ lényegi • alkalmazottak drág^sági se. gílyi tflpcQfllt, a nyugdijíMuk helyzetét pedig f»-lftlviísgáljüí, hogy sküls^V van-v « segélyre vagy sem.
A közgyűlés íi«k utón rátéri a -vúi\'osu\'.tk zsirml való ellábi\'sftm, .\\ váívjfi megállapodást köt a gazdik éa gazdatisztek szövetkezőt ível zslrsejiéiefc szállítására vonal kotfó\'ag. A közgyűlés a javaslatot fgyhífDgiiíüg elfb. gadta.
K«dd
ÁII111.1JA atfliofKŰtMok KetltAutapokoo HuiJnuoal I, rariiarlfe
6.40 tíbrasitö, torna. — 7.00 Hirek, aófcieméiiyek, álreiid, li;miíi«írae*sk — 16 00 HMk. ~ 11.10 N\'emactköiDi Yu. J^iöaxolgálut — 12.00 Doli Ittrang. w{>. — 12.40 Ilirak. ~ 13-20 Idöjalzóü, if!r»j-.\'fá*- H vizállJsjal&iitri. — 14.30 Hlitk. — 14.-15 A rádióműsor inuierk\'-tesa. — 15.00 Arfolyiimhirtk, piád árak, éia\'nilszerArak ~ 10.45 Idíljelzés, Wöjúrásjalanlós, lünk — 17.00 Hirek szlovák «w rusaitt nyevert. — ÍB.OO HMk magyar, német-éti rotnfin1 nyel-t*n. — 20.0Ü Hirek {Budapest II.) — 21.40 Ilinak. ídöjarás-jfllcutés. — 2300 Iliiül; nún«t, olasi, augol és francia nytlvau. ~ 24.00 Hírek.
BUDAPEST I.
10.20 I-eiolvasas. — 10!45 Felolvass. ~ 12.10 A 2. hoTwód gyalogezróó" ne-neknrn. — 13.30 Csorba Dexaó cigány zenekara, — 15.20 Síindy Nftn-dorné zongorázik. — 15.40 Házt*t>sm-nyok beszélgetnek. — 15.55 Sallalt Pál óttckel. — 16-15 \'íiyermckdéluliüi.
17.15 Felolvasás. - 17.35 A RWjkö-zenekar, Sthyniiiie: Miklós tAoWóne-. kara és MamiC| de Bianco énekel. — 18.35 Otttltó KáJinan clbestótÖs*. -11)20 Háró Wimpffen Ivá" előadása. — 10.30 A SAUmfovriroat Zetíefcar. ¦ 20.10 Köt\\-ctités az Vj Magyar Sain-li;iz.bó|. <A niiiliomus,. Vígjáték -barom felvonásban. _ 22.45 Ilpicíky László sz.d(mzCii*kajift, f ;
Katolikus tábori-lelkészek hősi halála
Berlin, november 3 A jelentések szerint a bolsevizmus elleni nagy harcban 7, katolikus !:ihonlelkt\'\\sz Imit meg, akik a sebesült katonákkal szemben tanúsított kötelességteljesítés ük közben jutottak a hősihalottak sorába. 11 lelkész sebesülési szenvedett.
T1B0LT lilOS
mi*: inilliiiipteferte« ¦*>\' E«v*»-14ía Tri!*«?»
1941 november 3
UTORT
HETYEIIMRE
márkás butorsralonjábun vegye:. Ví^y rendeljen. Cwiixery-at 14.
Egy nyári ondolálás Ugye a bíróság előtt
firdekes üggyel roglalkozotl a büntető bíróság. A per vádlottja Honfi Istvánné Bellay Elvira volt, az egyik fonyódi fodrász-szalon tulajdonosnője. A panaszos : özvegy Boros Istvánné Putnoki Mária pécsi asszony, a tárgyalás középpontjában i>edig egy nyári ondolálás állóit.
A feljelenlés szerint ugyanis Honli Istvánné a nyár folyamán üzletében Uorosnc hajfnrl-jeinek ondolálása közben nem járt cl a kellő gondossággal, mert a kiáramló forró gőz 8 napon tul gyógyuló testisértést okozott a Fonyódon nvaraló hölgy nyakán. A tárgyaláson a bíróság meghallgatta mind a két fél tanúinak vallomását és kiderült, hogy a panaszos július 12-én égette meg nyakát és az orvosi látleh\'lct csak egy hét múlva, július 18-án vétette fel egy ,,keszthelyvidéki orvossal, miután a hévizi strandon már több napig üdült.
Borpsne függetlenül a bün vádi eljárástól, kártérítési pert is Indított Ilonti Istvánné ellen, amelyben elmaradt nyaralása, valamint a nyakán szenvedett sérülése miatt 12-10 pengő megítélését követelte.
A feljelentett Hontiné azonban több tanúval igazolta, hogy öt nem terheli gondatlanság, mert minden intézkedési meglett, amit ilyenkor tenni kell.
A kir. Ügyész elejtette Ilonli-néval szemben a vádját és a bíróság azonnal megszűnteik-ellene az eljárást.
Horosné azonban tovább folytatja a pert. most már polgári uton : kártérítésért.
Ismét gyarapodott
Nagykanizsa város vagyona
A nagyrécsel Károlyi-féle erdő már a város tulajdona
A legutóbbi rendkívüli városi közgyűlés foglalkozol! a nagyrécsel, gróf Károlyi Ferenc tulajdonát képező mintegy 800 hold erdöbirlok ügyével, a mit a polgármesternek sikerült rendkívül előnyös feltételek mellett a város részére megvásárolni. A közgyűlés hozzájárult a készpénzfizetés melleit való vételhez és megbízta . a polgármestert az Ügylet lebonyolításával. I)r. Králky polgár-
mesternek sikerült szükséges összeget
vételhez helybeli
pénzintézeteknél megszereznie és már ki is fizette az erdő vétel árát, 170.000 pengőt. Az erdő-birtok már Nagykanizsa városra, mint tulajdonosra van átírva és ezzel a város ismét egy tekintélyes vagyonnal gyarapodott.
Hála a városvezetőség körültekintő, bölcs és előrelátó gazdálkodásának.
Alsólendva a megvásárolt hercegi épületbe helyezi át községházát
A képviselőtestület közgyűlése
Alsólendva, november .*í (A Zalai Közlöny tudósítójá-I) Alsólendva képviselőtestülete pénteki gyűlésén elhatározta, hogy birtokva veszi a vásárolt herceg Eszterházy féle épületeket és telkeket. Az épületek cgyrészébe helyezi át a községházát, mert a jelenlegi nem felel meg többé a követelményeknek. A főbbickbe a közélelmezési hivatalt, slb. telepíti- be. Telkei szavazott meg az építendő föbirósági székház számára. Elhatározta, hogy a Szent
j István téren levő kutat megjavíttatja és ehhez ">00 pengővel járult hozzá. A várnál a sürgősebb javítást elvégezteti.
A várral kapcsolatban az a gondolat merült tel, hogy ez a várdshoz közel, egészséges helyen épült vár kulturális nemzeti célt szolgálhatna és f$u polgári internátus létesülhetne. Ezzel megoldódnék a mostani polgári iskola szűk volta is és a vidékről több növendéket lehetne felvenni és az iskola révén magyarrá tenni a vendvidék fiatalságát.
Csendőrkézre kerültek a zalai falvak farkasai
Csendörjárór a kanizsai fogházból Kaposvárra kísérte Őket
Az utóbbi időben sok cigány járta be a zalai falvakat. A falvak farkasai. Legtöbbször lovai, szekérrel. A cigányok átvonulása után a polgárság rendszerint valamivel szegényebb-
nek érezte magát. Hol baromfi, hol ruhaféle esett a cigányok martalékává. így legutóbb Bála-tonmagyaródon és környékén történtek lopások, amelyeknek szálai Fáraó ivadékaihoz vezet-
OLCSÓ TELKEK
részletfizetésre.
Felvilágosítás:
Breitenbach fUrdötitkár
Balatonfenvvesen.
lek. A kiskomároini csendőrség egy járőre mint gyanúsítottakat elfogta Balog János cigányt és annak vadházastársát, Horváth Máriát. Beszállították őket a kanizsai járásbíróságra. Kihallgatásuk alkalmával körömszakadtáig tagadtak mindent, fis mivel a sértettek nem jelentek meg és bizonyíték nem volt a cigányok ellen, a bíróság nem tudott Ítéletet hozni. Időközben azonban kózrckerüllek a két, Nagykanizsán Fogságban levő cigány társai .Somogy megyében. Mivel a szálak Zalába vezettek, a kaposvári bűnügyi hatóságok kikérték az itt fogva levő cigány párt. Kaposvári csendőrök tegnap cl is vitték őket Kaposvárra, hogy a helyszínen nyomozzanak velük és szembesítsék őket az ott elfogottakkal.
A burgonya Igénybevétele
A hivatalos lap közli a köz*Hátárf-Ügyl miniszter rendeletót, nmelyben a burgonya Igénybevételét rendeli el. A közellátás biztosítása írdekében mindenki köte\'es n Belföld*1 Burgonyalde-neskedolrni Egyesülésnek felvásárlásra liatésígi áron átengedőt azt u burgo. nyamennyiséget, amely í> tulajdonos házi os gazdasági szükségletei Í042 június 30-ájg meghaladja.
~- (Ne menjen utazni)
a Z«lai Köalöny Kis Zseto»*»«tr«nd-je nflkül. Csalt 10 ÖUér. K«phat* a kladéhivatalban, KŐ-ut &.
(892. Júllut hivibin lilogíloll el eliöúbíii KiiíI} !1 Ma gy* romiéra. Napilapjaink bÖv;n fogUlfcoiUk annak Idején latogal.uival i el-UmttUt nylUlkoiUk klviló Uvtíuayü%itbU
KOMOLY, JÓSÁGTÓL SUGÁRZÓ
tekintetét ismerte már okkor az egész világ. Ilyen volt tehát az a világhírű lérti, aki 1892. július 26-án elsőizben keresett tel bennünket, hogy az élőszó meggyőző erejével nyerjen meg sokakat az akkor még ismeretlen, új\' elgondolásnak: a természetes és észszerű életmód eszméjének. Ez volt tehát az a kiváló ember, aki úttörő munkát végzett és valósággal küldetést teljesített, ő a mi Kneippíink.
Nálunk is sok követőre talált, sok rajongót tudott szerezni. Talán ez a magyarázata annak, hogy ma — közel félévszázad után — annyi sokezer konyhában mindenütt megtalálhatjuk az ő képét. Mert megtaláljuk minden gondos háziasszonynál, aki a kiváló és pompás Kneipp malátákávé -t használja. Hiszen minden csomagon raj\'ta van — iránta való tiszteletből — a nagy emberbarát arcképe és aláírása, mint tartalma kiválóságának biztosítéka. Erre gondoljunk, mikor isszuk a
Kneipp malátakávét,
azt a malátakávét, melyet maga Kneipp adott nekünk.
1641. novemN-t S
k Bemet ttktiia Szentpétervár előtt: takarékoskodás a haderővel
Berlin, november \'í Egyik német haditudósító érdekes .módon vázolja a Szentpétervár elölt állomásozó német csapatok magatartását. A haditodósitásban olvassuk, hogy !1 ntimet gyaLog.sAg cix\'iscn kiépített állásaiban várakozó nyugodtsággal figyel, mert na-ovon jól tudja, hogy Kijevhez és Odesszához hasonlóan Szentpétervár órája is eljön és a német ököl a finn öböl mellett kö\'rül-zárt várost, is alkalmas pillanatban, fofíja elérni.
A német taktika. Szentpétervár elölt: tnkanékoskodás az erővel. A város ellen intézett cl-hamarkodott presztizstánuulás, amelynok talán, minden pinceijét robbanó anyaggal tömték meg, esetlég rengeteg áldozatni követelne, amelyet annál kevéshbé lehetne megokolni, meri a többi
frontszakaszon l\'olyamnlban lévő döntő csaták erős kötelékek latbavetését teszik sziikségossó.
A német csapatok várakozó | magatartása azonban egyáltalán nem jelent Wkéfl nyugalmat, mert a német katonáknak éjjel-nappal éberen kell figyelniök, ; hogy a körülzárt bolsevisták : meg-megújuló kétségbeesett ki-, törési kísérleteiket kercszlül-: húzzák, akikel az éhség, kót-i ségboesés és a kommisszárok kergéinek halálba.
(ÜPD)
FERENCJ02SEF
KESERŰVÍZ
1*
9 9
Az NVTE győzött- Pécsett a PEAC ellen
NVTE—PEAC 1:0 (1:0)
Vozctic Láng, Az NVTE LenkoMés — Tőke, KóM, Horváth 1. V"rga, Csáki — Szűcs, Frisch. Putn, Munkácsy, Horváth II. összeállításban sze-rcpeit és győzött. Hl is a jól bevált WM rendszeri játszóin 9 csapat. A góll l\'uni lőtte.
Levente bajnokság
Sáaka Levente-NVTE 2:1 (1:1)
vezette Flumbort, A Vasút sporttelepén cjátszásr.i kcniUl bajnoki mérkőzésen sziv-lólek játékkal a sá&ka csapat győzött A gólokat Mujzer, Vajda, il elve platzko lőtték.
Ipariakola-ZMNTE 7:4(42)
Vezette ervet kó. Az Ipariskola pompás játéka meglepett bcnnOnSet A
uaa pa I szi n I én a h árom hátvéde* WM íendszert játszoU-v A győseirnet
rhegérde.relle a jó játékosokkal tűzdelt csapat. Góllövők: McsltS (¦+¦. László (2), íW-rgáiy (flngúí), lftetV» Köves ,2 , KiráhVís Tá\'osi. Kitűntek Mesits, László es l.evik. Ü\'ctv^ MflBel.
Eredmények
Fereticyároa—SzVSB 10:2 {5: 1\'. Nagyvárad—Elektromos 7:0 {4 :0". Szolnok-Ko\'ozsvár 2:0 (OiO).
wmr; -SalBTC 1 :1 (iá), l\'/pest- Vjúűtk *:0 !4:0. liaaimia—MAYAf. 3;0 i.0í0í. Szeged—l.ampait 8:0 (3:0. Khpest-DiMAVAtl 5:3 (2:3;. ilezdán-DVAC 4:4 (3:1). KTSE—ApaUn 8:1 (4 :1). KS.C-PVSK 4:0 (2t0); KHA—NSE 10:0 (5:0). ZsSE—DVSE 2:0 (0:0;. DPAC—CFC 3:0 (2:0). MSE—KSE 0:2 (4:1).
Ritkán látható izgalmas mérkőzés volt a ZMNTE—SBTC játéka
SBTC-ZMNTE 3:1 (2:1)
A szakadó eső sem tudta otthon tartmii a. ZMNTE néhány lelkes szurkolóját. A !e\'AU teljesen .fogalt a lelkes tömegtől, melynek aoTOHll oít látjuk dr. Krátky István ivilgártiiOstert, a ZMNTE elnökét Ezen n mérkfií .\'acn ritka fanatikus hivők izgul taA és biz. látták a ZMNTE-t, mikor látták. Imuy ¦ csapat nem \'játszik a\'árcndolt sze.ro-pet kiváló c \'enfclévcl szemben. Hogy alulmaradt a vc\'e teljesen egyenrangú csapattal szem)).mi, abban néhány olyan körülmény Játszott közre, melyről a csapat\' kigjai «cni tehetnek. Vaunak hibák, amelyeket sürgősen kl kc)l küszöbölni. A. kél .\'./.első lieudásű
— naiv. Miért nem tudnak ezek egyet-len jó labdát sem beadni? Bár a védelem minden egyes tagja dicséretesen szerepeit — egyén reg • --, azonban hogy ]chct az, Rogy retres ti. &llan<
dóan üresen vette át a labdát és lőhetett? Eí viszont az olaszos, mid-szer javára irható. Kár, hogy ez a . mérkőzés ncm szép időben került sorra. Ritka szép élvezeles játékban tehetett n>\'m részünk.
Az SBTC Potocs — Baum II., Szabó — Miski II, Pelrcs I.. Miski I.
— Szebónyi, Molnár, Epetea II, Baum I, Kálmán összcállíLlsbaii, míg a
ZMNTE összeállítása Farkas II. — Kiss 1-, Istenes — Habos. Míhaiccz, Cziudrich — Wohlner, Sz,»bó. Kiss II., Cscrpes, Várady.
A vendégek lámadnak, ({e a váiasz-lámadásnál Woldner vezetést szerez. 0:1. A 17. percben SzebéSyi aanok-fiigásál Kálmán bekotorja. 1.1. A 22. percben Fclris II. üre-Xín \\«szi át H labdát, n:ncs senki a köze\'él.en. egj-ct lép és máris lő, iajwsan a jobb ¦sorokba. parkAs mintha fogná a nehéz lövési, de becsúszik itatta a \'abda. 2 1. Szerencséden gól. A zöld-fehérek
többel vjnnak Umedásbea Mindvit helyen akad góíhetyzel, ile nehéz n labda és ne.n sikerüUiuk a lövések. Kiss Il.-nek amd góllieyíSK- a lo-ik percben, de élesen mellé lő.
A miauik..félktüban a ZMNTE ál-IBndóan oslroino\'. Az SBTC c^ak szórványosan támad. Baum rugdalja a kapusi. Kezdődnek az é|nVetes jc-f-tw\'.vk Holtai játék\\«zető Í"»vó laböl. A p\'éko\'ok utáni riigdulUKüi egymás*
iiak, mikor nincs olt a labda Koltai csak inagj-aráz és meglehetősen s^ikal téved. A közönség állandóan fölyöi, Kit n. iiíig^- ki nagy liojyzelel a ;n-ik
penaben Ctindrle9i oKpagyjú szeiié.-
nyil. A gyors szélső viharos lefutása és beadása lesen la\'álja Molnárt, de
a jálékvczelö nem fütyül Fütyül helyelte a közönség, inülőn Kiss I. ráedk B labdára és ezért hünlelőt ítél. A lt-eal i*elrts II. b*mgj*i. 3:1. A ZMNTE nem adja meg magiit, de nz eredmény txin változik A védcicittbeit farkai a második
gólt kevés szerencsével védhette vnlnx Istenes pomj\'As játéka és Kiss I. jel. kesed&e nagyobfa gólarányu vereségtől mentette meg a csapatot A fcdc-zetsorban találjuk a mezőny fegjobh cn*crét Mfha]écz személyél\'cn líz a hatalmas csupasihf ember jó játéka mcghóditott-i a közönséget. t;zindrich egyszer hibázott Ott hagyta szélsőjét és gól iett fce\'öe Egyébként jó volt Babossal együtt, uki sok szép abdát adott előre és szerelései is Jól sikerültek. A lámadósorban Wohlner játszóit jó], de a beadása a semmivel egyenlít, ugyanéi áll Váradyra. Kiss II.t-öt .megölte- a sár és Petrcs 1., a kulancsa. Cserpes kitűnt«n épilclt. Szabó végzeleserj leasu és gyatrán játszott
A vendégcsapat védelmiben l"elres I. játszolt kitűnően, de jó s-olt a két hátvéd is A kél Miski néha egészen izléstc>nül választotta el a ZMNTE szélsőkel a labdától A támadósorban Kálmán és pelres II. játszott jól, de a két összekötő játéka is érték, Szc-bényi gj-ors.
Kollaí? Egy 11 "ok rossz pécsi jálékvczelö közül. I
N\'cin fbdokteHttHil tnnteteit el\'ene a közönség. i
i-k-a-l-
Az árdrágítók nem bújhatnak ki a gyors büntetés alól
A köKeilátásiinvi minlszler !«giitóW>i beszédélen megmondta, hogy az nr. szág ciálását bizlositani ekei é.s biz. losilani is fogják, mert készleteink e\'c-gendök ahhoz, Itogy kellő teo-izlás inel\'etl senki hiányt ne szenvedjen. Az árdrágítók é.s rcjle^olök atojntPUl a mulltran « hangzóit nyomatékos lígyc\'-mexlelénak ej*enén DWgtíaérétték kijátszani "z erélvej és Ire.yénv-a\'ó iulézkc-dcsekel, Az egyik Ilyen kibiivő az ár-drágító visszaélek c leni bűnvádi eljárás eihUzása volt A küzelUtás \\e-ssűjyeztolése az a..\'„lt körühnéiiyefc közölt oly nemzete lenéi cselekej t hogy szfikségcmek látti n kormány az ed-difli j.igszabál>*okn:ik olymérvű módosi-
lásiü. (togy a tinmi.ií eikíW*,a \'eltelő legrövidebb idő nlmt l.erejezést n>-er. (íiQjscn s a Ijuii.v- szt\'nto liviií-\'-.\'rk\'. meny elkövetéscneV be\'yái végje mói-tó búntotöaót l-:n*Te.t a bon^tls n.egszigorilásH ép »zt n\'lozza, hofíy
mcgnkadályózzon minden SehelöségBl a bucsle.en és káros hirtoltín marggUx dagodá* irányában, inert "az u nemiíet érdekeli veizélyezteli s legfontosibb éiclenlu ássü alá.
Az eddigi tapasztalatok sxtiúit a/. ArdAgltd visszaélések és a közellátás érdekét veszélyeztető bímcfeekményelk elleni eljárást az a körülmény liAlrM. lalta, hogy az ii^rolbiróság tanáéul, ban a mezŐKaz-da*ág, ipar és keresir-de.^Bm köréiből helyet hjglaíő üínők nem jeent meg H>-enkor a n\'\'gá uzso-rabiról ejJAtái szerint a fölánjryalátJ Cl kellett ha aszta ni \'ós igy a bünlctéA ircghozalala hosszabb ídŐre eltolódott Az nj rende\'et szerint az ülnököt meg nem jeenése esetén a törvényszék, U\'clfi\'eg a járásfciróság elnöke lielyet-tesitheti
(lyovwüj i a bimlolö eijiVráat az az nj intézkedés ís, hogy
tettenkapáe eaetAn a vótkeet axonna! a királyi Ügy6szseg ele kell állítani.
Nincs szükség tehát hossz-ibb nyomozásra s az ügyészség további nyom.i-zás nélkül három napon he\'fl! :\'z uitsorabiróság elé állíthatja és nyom., ban a fötiárgya\'ást is megtarthatja. ER>\'S/crüsili továbbá a büntetfe:járási az is, hogy a királyi ügyész a bün-ügyet nem az iizsonabiróság tanácsa Cié terjeszti, hanem a törvényszék jelöl ki törvényszéki bírót, vagy járás-bírósági birót és egyes biriskgdái
A megfelelő birák kincv-ezósc már fo-lyamaöian s*a és igy majdnem minden járásbirósági székheiyen működik kijelölt biró. Ez gyor«it)a a tárgyait mert úgyszólván magán a búnose\'ck. mény lielyén, vagy az nhhoZ tozel-fck\\x> székhelyen kenil az ügj\' tárgyalás és döntés alá
A hnzaáru\'ással határos bűncselekmények elkövetői mindenesetre ko-dyati meggondolják, hogy * bím-
kotclén belül fo\'ylatjy e a tárgyalási. | cselekinényt™élkó\\«Bsék, mert
¦z uzsorabirósáfl Ítélete ellen ez eddÍQlektől eltérően, fellebbezni nem lehet.
Caupán semmiséfli pantszl lehet elő- j a nemzeti közösségről annyira megfeledkeznek, hogy olyan oldalról támadják az ország és az egéaz társadalom érdekeit, amelyek létét é> lényegé I ér ín ti k E zetmtán nem ma md lehetőség gazdasági betyárfogásokra, mert nem marad hézag és kitatvási lehetőség a bűntény elkövetésé, és •« bünletés kisza|>ása kötött (s—o—)
terjeszteni a lörvénv lényegas rendel, kezesének megsértés miatt. Pótnia-gáavádnak sincs hcjyc s az eddigi ügj-eket is az uj renúe\'et értelmében kezelik, ha a lendeet hatálybalépésé, nek napjáig " főtárgv-aiást nem -tartották meg s a bíróság érdemleges határozatot még nem hozott.
Ezek a rendeletek és perrendtartási módosítások lehetővé teszik, hogy a büntetés hamar utolérje azokat, akik
UNGER-ULLMANM ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. ,«
^ M«oy«r KSolij R*««v4nyMrM«ÍB wny-
)|91BilUa kanizsai képviselőié és bliominyl nkMra
Kedvezményes adótételü mezőgazdasági olajok.
"" Érlügllt «
tekintse meg rakUlrunkatl
Javitásokatjótállássalvüllaliiiik,
P—nnl/ laérligtUniii.
* raua TeittoiMt.
_l$41* noverhbgr 3,
Méw- "éfl\'audHctfé wnapoltr a
•ftolml ajándéknak
cserapéi és levágott virágokat, csokrokat
egész éven át vehet ¦ regi Petermaoti kertészetben
Bálhorj-utcH 1\'. (OH
A hatóság Igénybe-veheti a sertést, ha az árdrágításnak csak a gyanúja Is fennforog
A "Magyar Vidéki Sajtótuilósitó je. lenti Btída\'tfWtröi, hogy :| [oldmflvelés-ügyi mintatér a ssir forgalmát és fogyasztását szabályozó rendé álét ki-egészítette
A kiegéstilő rendo\'.*t szériái hízósertés alatt olyan, legalább :«) kilo-gramm suiyu serlés értendő, amelyet azokban o mezők,azilasági üzemekben, ahol u hiz\'a\'ás meielt tenyésztés is folyik. -- éetfeunlartó takarmányokon felül — hus- és zsirlorme este alkalmas takarmánnyal elitnek, továbbá minden olyanserlés, "mely 10 hetes koron van és az ípnrl hizlalók, bun, vnjry olyan mezőgazdasági üzemekben található, ahol tenyésztéssel nem, csupán hizlalással foglalkozna*.
A rendezel kimondja, hogy sertést és minden mennyiségű zsirt, valamint zsírnak lez^intehino árut a község, város területéről csak szállítási ig^ilviny-nyul szabad elszállítani. * A kicgéfiiilett rendelet értelmében a kész sertést a földművé ésögyi miniseiéi- előzetes engedélye nélkül is a ir.eg-Ulapitolt hatósági áron igényheveheü a főszolgabíró, polgármester, na a!a|K>s gyanuja merül fel ajinak, hogy a ;er. lés tulajdonos" a •¦ \'.\' I u lialódági árnál magasabb áron bocsátja áruba, vagy kínaija eladásra.
A rendelet értelmében azokl>an a községekben, városokban, ahol zsir-jejíy nincs, niindenld, aidnek a birlo-kábU 50 Uilotíi.inuinil iiieglailftdó mennyiségű zsj[r, vagy 5 dambot meghaladó hízósertés vau, köteles készletét november és d«ccinl>er első és
nyetoadik napja között, azontúl pedig icbruár, május, augusztus é.s novem. ber clsó és második napja között uz elsejei átlapolnak irtcglc clőcn brji\'rj.n, lent. v I
A rendelet november I-ín lépett éleibe, i
Rörldjávlratok
Az angol lengernagyi hivatal első lordja kijelentette, hogy a Szovjetunió elleni hadjárat óta ;iz angol hajózást/fenyegető vészedelem nem csökkent, hanem ellenkezőleg, az aknák okozta veszély még inkább növekedett.
Mint az angol hírszolgálati iroda jelenti, /sukov utódjául Zsakovnikot névérték ki, aki már a cári időkben is teljesített szolgálatot.
Az Egyesült Államokban -ok-* tóber folyamán 33 hadihajó építését kezdték meg. A munkaterv keretében eddig 22 hajót bocsátottak vízre.
Wawei tábornok vasárnap Swga-jKiurba utazott, A távolkeleti angol iwirajncsooiftal és « Kínában tartózkodó haderő főpar«ncsíiöká\\«l készül ¦negbeszélést folytatni.
A japán Jelentósek riwgerösitésekép-l*n mértékadó brit helyen közölték, liogy scmmiréle megerősítése nincs fnmak a hinnék, liogy » japán csapa. \'<>k átlépték volna « Thnirold határai.
A Középkináhau harcoló japán c*. pediclós cisapatok sajtóosztálya kóEli, íiogy M\\*rnbor elsejéig n japán csa_ patok uz ötödik lwdizónáb*n uj támadó íiadmöv«leiek«t indítottak meg « t^ngli&g-hadsereg -ölUw-
A német birodalmi péu»ugyiiiiui«*-t* Szótíába utazott.
I-—-1 Dobó* Bálint ttrtdes, a
¦1Ü5:1U. *0lt pécsi 52. közös gya.
1—-1—1 logszrta 2. Bászlóalj C.
sz ilzad íi&a rí Toll rajparancsnok A lVűlgora nia^nslnlon már harmadnapja folyt fltköretben hősies niagnlartásá\\-a tűni ki A heves ellenséges tüzérségi tflzben is táatorlttia[aUutul kii*irtoLi helyén rajává! és válságos pillanatok, ban mindig dÖnlö eredménnyé: avat. kozuti a h«rcbn Amikor KMkfiázpa-ranei-wiokii a megelőző 6apoa tiona-képleien lett, a Ite\'yzelei helyesli méri«gel\\«, néhány embee é\'én a kl>. fid főnyi betört ellenséges csj[>ortot demtesak vlsszave.e\'.te, hanem közühik V!i-:ii foglyul is ejtett Mint kitünö kézigTánát>-el6 pihenés és fáradság nól Inll tevék*nyfce.!»;ll, míg végre \'i.áli ere/ elliagyia és ájuUau összease;t li napon az clenség geppuskaluzejben 0 drótakadályok e ölt lielyetkedett el n onnan, kézlgráiiátj\'\'iva[ utt bilenSéget — nagy vésziedével okozva nekik visszaverte s több foglyot eJU\'lt Épp ily hösjesen vím6 kedelt 0 junius 2-i-i harcban Oslaviájánál, majd július hó 21-én pevmnnál Járiire 6>én az cüen-sög által « \'saját dróUJüidályunk meg-seinTnisitáséra eihvlyewll mbl^nóanya gol éjjeli vállalkozás aUmuiával össze-Bzedic 5 századához-tAiZálUtotta b igy az i\'iUiiségiwtk támadását nagytAi meg nehezitelle. A vH& .UneJosjt, aki a háború t\'iejétol a harctéren voll s már egyszer meg is sebesült, most az arany viiézségi éiemmel tüntették ki.
— (Ügyészi megbízott)
Dr. Drand Sándor alispán Szabad I^ajos dr.-l, a .Muraköz, c. lictiiöp kitűnő szerkesztőjel a Csáktornyái fő. szolgabíró, mini rendőri bunteiőbjrű\' ine|ié ügyészi inegbizotiá rendelte ki.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán az utolsó kjmuiaiás óta 10 gyermek szü\'olett, ő Liu és 5 leány: Jutási József MAV \' fűtő és Rácz Ilonának rk. .eáay-*, Csákányi János cipöielsőrcszkészitö és Vlusics lírzsébclnek rk. leánya, Nyakas János földműves és (lálosházi Máriánik rk. fia, Molnár Józscí lő.dnift^ ts Voj-kovics Máriának rk. iC;lny:«, Megyés] Gyula MAüier tisztviselő és Orbán ICrzséfcclnek rk (leánya, Márk Bertalan áll. polgári iskolai tanár és Horváth Editnek ág. h. ev. ii.i, Horváth Sándor gazd. cseléd és Vida Máriának rk. fia, Mecz Józhef földmCn«.s és KorpIcB Honának rk. fia. Ha.%* született egy riu. Házasságon kívül szö-Ctott egy l*áüygyenniek, — Ha.álozás ti c&elben lörtcut: RaocálcS S«vka tanuló g. kel. 11) öves, Elctimger Márkui nyűg AlAV lókaiauz rk. 6!) évos, özv. Martön Mt-hályné Takács Terézia rk. 51 éves, özv. dr. Révffy Zoltármé Sknbúcs Irén rk. éves, Jankó .sán tor szerelő rk. 64 éves, Keszler Karomia rrtagónzó izr. 75 éves. — Házasságot kölöll 3 pár; \\veisz Béla m«gántlszl.-vise;ő izr. ás Sleru Rozsa magántisztviselő izr., Tartó Gyula kertész segéd
rta es K*í«meo Mária rí., ^rtf CzirSky Pál földbirtokoa rk «k gróf Aidr«Ny Mária F.rzaéb«l rk.
— (A K«t. Legényegylet e&tél)
A Katolikus legényegylet norentber ¦f-éai kezdi meg, 1 most már a lmrmadik évben, szokásos legény-estéit. Az ed. digi tapasztalat nzt mtül^itja, hogy eredményes az egyletnek \'dL fl fáiado_ zásá, liogy hetenként egy este pro-gratnlmot nyuji tagjainak. így egy. részt sikerül jobban ótezehozni és öfiszelarlani a fiötnlságol, másrészt az egyleti ifjúság tudásban gyarapszik és lisztullabb é\'etszenrée.s\'t kap. Reméljük, liogy Cnnei a hasznos törekvésnek eredményei csak fokozódni fogü*k űz ezután következő iáölifeeh. Az id«i előadások javarészWBní n jubf^umí évre való lekinlelfe\' is, Széchenyi István szelemének szo\'gálatáb-\'n állanak és közgazdasági vonatkozásuAk. Az e[ső előadást az Isko\'ánkívüli Népművelési Bizottság he yi elnöke, Filó íe-Wnr igazgató tartja Az előadások fél y órakor kezdődnek A tagok le. helőleg teljes számban jelenjenek meg. .Nem lap, kereszléuy férfi hall. gatókat szívesen Iái az e\'nőkség
— (Halálozás)
ozv. Mussfit Jánosná szül. Lénárd Mária hosszú szenvedés után 47 éves korab.ui BudO-pOSten elhunyt. Holttestéi hazaszállították Za^aszenlbaiézsru, ahol szombaton délután nagy részvét mel. leli helyezlek pihenőre.
— (A novemberi trdpattyag-klutaláe Zatlnuk 9170 Mló)
Novenáier hónapra Zn;n megyének 9170 ktlograrrv\'m talpany«got utajtsk ki. libben a mciuiyiségben benne foglaltatnak a mel lékanyagok is. A t.iii>on kívül 10518 pár cjpöt utaltak ki. i-lb. bs\'il a mennyiségből kell OHálnft a megnagyobbodott területű /ala nuegye 560 ezer lakosának lábbeli szükségletét. fMhetö lóhát, ha a közellátás szigo. ruan ragaszkodik ahhoz, hogy legelső-Síirbau a unmkaválbilók, a kenyérke. tesők lábbeli igénylését kell kjwícgileiii..
ESERNYŐT
oilk
LACKENBACHEft-nál
l-luíthy Míkló«-nt.
— (A sr.ocláldemokrata párt fel-eszlatását úa ¦ „Népszava" betiltását kerté Hajdú megye)
Hajdú vármegye törvényhatóságának közgyülé-\'C most foglalkozóit rest-Pilís-Solt-Kislnm vármogye átiratával. Az alispáni «.ölerjesztés értelmében a kőx, gyűlés ngy luiiáiozott, hogy feiít*tb&n kérni fogja liaj<Ki vártnegyo tórvéhy-liatósága is a szoeiáldcniokr»ba i>áft feloszlatását és n Hépsz*\\* clmü napilap betillását.
¦ - (Az állani gépjáhttűvezéie-kípzó)
(soffőr) tanfolyam a\'m. kir. technológiai és onyagMzsgáló inlézctben Bu. dapest, VIII., József körút 6. 1041 november 10-én este fél 7 órakor nyílik meg. Beírás és a felvételhez szükséges űrlapok kiadása naponta délelőtt 10—12 óra között at ígízgftló-sági irodában l
Hép fMlÓarfJC^a gttg^ 9$m hétfőre prolongAlira
A nogy habot u ismeretlen fejet étel I A diadalmas Stukák hősi énekei — Egy zuhanó bomurizó osztály élete
Ivgalmaa légi harébk. A Stukák éa tankok tEténS oaaléja. fl dQnkirohonl pokol.
A hittér>6 mfitorban l&ktuális világhiradó K
Előadások hétköznap \'S, 7, 9, vasárnap ée ünnepnap % 5, 7, 9 kor.
FERENCJOISEr
KESERIIViu
— (Huszonnyolc napon hál 1b ápolják a gümökóros betegeket kórházban)
A belügyminiszter rendebjUat adott kj, me\'y szerint u biztosító intéz«\'jek a tüdögümökorban itenveklő btttost-loltnak ál ami \\-agj közkórház tüdö-beiegosztályán ápolásáért, úgyszintén a tüdöbVivüli gűmftköros béltg bizV)-Sitottnak a kórhazak bármelyik oie-lályán á|K)!ásáétt az ájulás 28-lk napja után is a letfa\'sóbli kórházi osztály napi ápo\'ási kolfugát fizetik. Ennelí fOllélec az, hogy \'>z intézet orvosának vizsgálata a Hóján liozzájárul ahlvoz, hogy a gümökóros "biztosítottat négy héten lul is ápolják Ezt a hozzájárulási már a kórházi utalványon is mag lehel adni, ennek niá»yéib*i pedig *z intéz«.*a kórház mo^Mreaisóre külön adja meg u tio\'ziljárulást megbatározott idői*, d« legfeljebb három hónapra.
25 áve tennálló
KOCSMÁMAT
osztatlan hácréasxei, harendü-zássel együtt azonnal efiaoToim.
Gozdán Jóxaaf korcsmáros Magyar-utca 93. .....ua*
— (Ruha és lábbeli hiánya miatt muliMtó tanulók mulautáeáaak Igazolása)
A kultuszmlntsztérium Illetékes ügy-osztálya rondeeiet Jutt«4«^ W a Ita-
felügyelőkhöz a ruha és \'abbeli luáhya miatt mulasztó tanulók mulasztásának igazolásáról. A uépiskolaj ulasiLls ití«-vonatkozó p..::ij:i ugyanis feJJogositjA a lajjitól aria, liogy az időjárási viszony*, k miatt imilasztó gyermekek riMi-laÍzlását igazolja űrről a Umfoíűgyéfei bizalmasan értesíti a kerül«lél>en működő tatittókat &/ta\\, liogy r r«nti rOntttlkezés alapján igazoHmtk kell te. kihteni azoknak a gyrrnje\'v^knekj mu-laszlását, akik nyilvánvalóan ruha v«gy lábbeli hiánya miatt nem járhattak a zord időjárás idején iskolába. A Unitó azoztiVm fegyelmi le\'elösség leriie mellett kötces meggyőződni arfól, hogy a gyermek mulasztásának valóban a rulw-, il elve láblie\'iliiány az «ka a a szülő valóban képtelen a gyermekét megfe\'.eiö ruhával, lábbelivé; elütni \\ mulasztás e miatt u ok miatt tieni letjedljei hossziibli időre, mini «meny nyi a gyermek egi\'iseségéiiWi a megvédése mlált szükséges, tehát amikor aí* időjárás inc(jeng*\'.ll ,«« Ilyen gy-er_ mek is köteles pőnWsan bépWroláb*
jftJ-D.1. I I\'
\'Okrtlbortcl köt|fgyzó^égblíri 4:kör-dljfíólíí\' állás fflcgtir\'céedéit. — Jegyzői gyakorlattal bíró négy középiskolát végzett férfi vagy nö a gara-bonc! körjegyzőhöz adja be pályázatát, mm
Síremlékeket,
drtsItsL Bimliuil. bili talttilnl azaksz«rUea éa legolotóbbaa BCOVÁ08 JÓZSEF
kolaragőmeaternel, Klrály-BtcáTB. aágy rhWék-raktáf. Tí.laf.v,, &i \' --
1041. novemhtT 3.
eTtlytotáa * i eJáalrétt
pedórombotó a Finn-óból felé igyekezett, amelyet a finn légierő megtámadott. Két ágyúnaszád a torpedó romboló segítségére sictett, de a finn légierő azokat súlyosan megrongálta. Elsüllyesztettek két szovjet naszádot", egy vontatóhajót és két
Gyorsnaszádot eltaláltak. A hajók irány nélkül sodródlak a vizén, elveszettnek tekinthetők, Az Onyegá-tavon n finnek elsüllyesztettek két szovjet hajót és több bárkát. Az északi arcvonalon a finnek nagy pusztításokat végeztek pályaudvarokon, vasutakon
A németek áttörték a második szovjet erődvonalat
A németek áttörték Pcrepok-nál az aknákkal erősen biztosított második szovjet erődvonalat. 27.000-re emelkedett a foglyok száma, megbecsülhetetlen értékű hadiunyag került kézre.
SxtbaMtiopot M4...
Berlin, november II A német légihaderő éjjel-nappal bombázta Szebasztopol tengeri erődítményeit. Telitalálatokat ért el a "kikötői berende-
zésekben, megrongált egy szovjet hajót, egy nagy szállitóhajójt pedig felgyújtott.
Svéd jelentések szerint a Balti-tengeri szovjet hajóhad*\' helyzete igen súlyos. A finn vadászgépek és légelhárító ütegek a hajók elleni támadások során sikert arattak a szovjet légierő ellen folytatott harcban is. Lelőttek egy szovjet vadászgépet, egyet pedig leszállásra kényszeritettek.
A német főhadiszállás megállapításai uj helyzetet teremtettek Washingtonban
Washington, november 3 Washingtoni je I en lésében közli a NTI, hogy a vasárnapi la]H)kban minden más közleményt háttérbe szorítottak azok a hivatalos német megálla|ntá-sok, amelyeket n FÖhrer főhadiszállásáról Roosevelt legutóbbi beszédével kapcsolatban tettek. Valamennyi washingtoni lap több hasábos; nagybetűs cím alatt közli és hosszasan foglalkozik a közlemény által előállott
uf helyzettel.
Valamennyi lap közli a berlini külön jelentéseket is.
A német birodalmi kormány nyilatkozata nagy hatást keltett az Egyesült Államokban, A washingtoni Times Herald még a hivatalos német nyilatkozatot megelőzőleg vezércikkében a többi kőzött a/.t irta : > Ha Amerika belépne a háborúba, azt a háborút Roosevelt háborújának kellené nevezni...-
nAmerika megtámadta Németországot..."
Budapest, november 3 A \'Pest. irja: Amerika megtAmadU* Némelországot állapítja meg hivatalosan a német külügyin misztérium. Figyelemreméltó mozzanat ará körülmény, hogy a semleges kormányokat tájékoztatták a diplomáciai helyzet-ról, d« semleges kormányok közül az F.gyesült Államok hiányozlak Est a könllményl tigye \'ennemél tónak tart-
ják Német részről elismerték, hogy az Egyesűit Államokkal Itadiá&apot áll fenn.
Tokió, november 3 A Japán Mjtó ez alatt a két nap alatt még crőscbl) lu»ngo\' hasznát az Egyesült Államok elten, mint eddig. A NW\'Nutt megjegyzi, hogyha japáni elzárják az olajszál Utasoktól, akkor Japán crőszuklioz folyamodik,
Lapzártakor érkezett Német repülök elsüllyesztettek tíz kereskedelmi hajót
A német és román csapatok a Krim-félszigetcn a bolsevistákat kél csoportra osztották. Az egyik Szebasztopol, a másik Kerts felé igyekszik menekülni.
A német repülök támadást intéztek a "szebasztopoluál várakozó hajók ellen, amelyek a menekülő bolsevistákat akarják elszállítani, és elsülyesztettek 10 kereskedelmi hajót, összesen 38 ezer tonna űrtartalommal, 14 hajót pedig súlyosan megrongáltak.
A néznetek a Krim-félszigeten eddig 53.180 foglyot ejtettek,
250 páncélkocsit, több páncélvonatot és nagy hadiauyagtönie get zsákmányoltak. Lzenkivül eltávolítottak 13.000 aknát, amelyek a német elönyomulást akariák feltartóztatni.
laH|é»lá»i bords, eaös idő.
Siessen
esernyőt ,ás
irolol
L&CKENBICHEB-től
Horthy M lido» ut.
nagykanizsai és muraközi lerakata és képviselete.
Kakwicaawwlék, d«fHók, »««ik«»Mk. r-t p«v ágik, t»k*TatAn|fQll»»»tak, aktk,
kerwftk, Ua^ala-. kastálá-, «raté , vatSgépck itb. m»** aadavségi g*p«k toakata.
Tajsfaa: 595. Samu Lajos Nagykanizsa.
Irály-si
A Vitézi Rend Zrínyi-csoportjáaak csáktornyai díszközgyűlése
Csáktornya, november 3 Szombatot] este alakult meg Csáktornyán a Vitézi Rend Zrinyi-rsoportjának heiyi szerveseié Az elnöklő vitéz Horváth Ferenc vezérőrnagy megnyi-lója uldn vitéz Hobogány Kde nlezre. des mondod ünnepi beszédet, majtí viléz Ilózsás József alezredes ismertette a Vitézi Iteqd Zrínyi-csoportjának mun kassáját és szenese tét Fmtán vítéa
Hobogány alezredes Kaltröy Antal al_ ezredesi kérte fej, liogy vegye át a Csáktornyát szervezel vezetését, majd
Kozár Elemér vezérkari őrnagy a Zrj. nyi-esoport JflvÖ programúi ját Ismer, telte \\agy Károly polgári iskolai igaz", gató pedig Csáktornya és a Zrínyiek kapcsolatáról tartott előadást
A csoport tagjai vasárnap délelölt ünnepi szentmisén vettek részt, majd Ünnepséget tartottak az emlékmű előtti Az ünnc|>ségen viléz- Horváth Ferenc vezérőrnagy magyar és muraközi nye-i. ven mondott beszédet Fzutin \'vitéz Rózsás József alezredes és i\'ecssomik Oltó jxilgármester koszorút lielyezlt-k el az emlékműié Az ünnepség után a je.\'enevők Zrínyi Miklós slrjálioz vonultak, amelyet színién megköszöni*, tak. Az ünnepség után díszebéd volt.
Philips, Orion, Standard, Telafunkan, Siemens, Eka
rádiók
1942. újdonsága
nagy választékban áll vovöim rendalkezésAre.
Szabó Antal
rádió-, foto- ós\'sportüzletében, Fö-ut 5.
I\'k. 722S71940/7.S*. 1841. vghlól 469. sz.
Árverési hirdetmény.
A m. klr. kinciUtl Jogügyi Igazgatóság ¦avara 12.000 P töke h több követelés járulékai erejéig a nagykanlzaal klr. tör-vényazék 1940.évi5434 t. az. végiéfévelelrendelt kielégítési végrehijtái lolyUn végre-haitist szenvedőtől 1940 évi Július hó 16 An lefoglalt 1515 pengére becsült ingd-¦ágokra a nagykanizsai klr. Játásbiróiig fenti iximu végzésével az árverés elrendeltetvén, végr. sienv. lakásán. Nsgykanlzta, Szemére-utca 8. hátaz. leendő megtartására határidőül 1941. évi november bú 13, napjának délelőtt 10i/i órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok, férfiruhák, könyvek. aiönyeg, hegedt), planlno ¦ egyéb Ingóságokat a legtöbbet Ígérőnek kéaz-pénitlsetés mellett, esetleg becsáion alul fi, el fogom adni.
Nagykanizsa, 1941. évi okt. hó IS An. Elek László
tUT klr. bit. vtgcthiltd, mint bli^.iid UktMSU.
Klfutóflut felveizünk azonual. Ffsnk mérlegUiem. 3468
Mjaaaatlmában rz üiletszeraésben jártas keresztény Ügynökök felvételnek. Alánlatokst a kladába kérek. 3448
KIfateleányt azonnal felveszek. — Hontl dlvaUzslon, Bstthyányutca 3. szám.
3505
Fehdr ágy matracas!, 2 hossiu isiUI «latió délutáni érákban. Csengcry-ut 36. Ugyanotl beleránt felvitetik. 3504
Jékarban levő fekete nőt kabát persas-gallánal és így aogora gyarekkocal-takaró •¦¦ad. Óim a kiadóhivatalban. 3506
Kevriét használt 2-4 üléses untét **ay}ék sürgősen. Modrorich főhsdnagy, Utinye. 3503
Két utcai ablak tokkal, egy női télikabát, egy padláslépcső és több minden • fado. Klnizal-u.81. 3512
IjIKAS-OZUJTHELYISÉO
Két cgymásbsnylló raMérfealyieea
todráizüzletnek vsgy bármilyen műhelynek alkalmas, sionnst klndö. Csengtry-ut 44. 3511
3511
KJIattétlu azonnal felvetetik. PelőH-ut 81. szám. 3510
Kéiimunkás sxabBeaqá* felvétetik. Kőfalvl sssbö Sugár ut Ugyanott tanuló felvéleUk. 3313
BÚTOROZOTT SZOBA ?
D4lllekvé»a szépen bútorozott szoba (ttrdőszoba-baezná lattal november elsejére kiadó. Rozgonyi-u. 19.
HÁZ ÉS 1NOATLAN
Szekerez Józael-utca 60. ss. Más telekkel eladó. Clm a kiadóban. 3443
Adómentei uj hái azonnal eUdó. Magyar utca 99 sz.
Komoly IparvAHaUt keres két kifejezetten törekvő, liodsl gyakorlattal bíró keresztény szármszáiu tteurtwIeelStp esetleg UsiWlielŐiőt azonnali felvétette. .Meg-
felelés esetén nyugdlUu" jeligéié kérem sz Jánlatokat a kiadóhivatalba.
3154
Orafalégue — I rassza kei tö mindenről Informil. Anallaleek elosvén. Tanács dijtalan. Levelekre válaszol. Eötvös-tér 28. 3*35
ADÁS VÉTEL
Mindennemű haaatnáH ruhái, cipőt veszek, hívásra háthoz megyek. Wäscher Beline, Teleki-ut 52. 3420
Ciada egy par jókarban tevő parádés lószerszám és egy lovagló-nyereg. Clin a kiadóhivatalban. 3438
Jókarban tevő Hengerét veuUnk. — fparotkör, \' 3461
ayUmSIoetáatail, fenyőket ősszel fll-tesiünk; előjegyzéseket mentái ciohb Serestnél, Schtltz-áronét udvarban, zw
Clveaatett pénteken a Pálcitcs-uzlet elől egy női kerékpár. Nyomravezetőt |u-talomban leszedtem. Pálcilcs. üzlet. 3515
ZAL.HI KOZLOHY
POLITIKAI NACILAf. Kiadja: „RSlflaidaiáSl R. T. Magyhaaliu". .FololÓa kiadó: Zalai Karoiy. Nynmntoti: ¦ „K Siriani asa gl R, T. Narjykiniiu"
Byamdajsbaa Nagykaalisáo. (Nyowdéórt lelet i Zalsl lUralyJ
?37046
11« évfolyam ?62. uim.
1841. novembor 4. -k«dd
12 WM*.,

POLITIKA 6 NAPILAP
SsarkeaztöeOíf és kiadóhivatalt FÖut L atta Sscrkesstöaegi éa ktadóMvntaU talefoa Vít. o. MejrJelenJJt mtadea betkóxnap délatttn.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
B1Ö fizetési ára: egy hónapra 2 neuaő EM».-fU14a. oegyadévre 7 <p*nőó 20|Ril$r. . Krv«8 wflm: bétköanap tL till., lízyjübatcm Hl tUl
& hosssn bábom
Berlin, november í Mussolini olasz miniszterelnök ;i ponhiszi földművesek előtt tarlóit beszédében a hosz-szu —- még évekig tartó háború lehetőségével foglalkozott. Ezzel ismét felvetődött a kérdés : kinek dolgozik tulajdonképpen nz idő ? Újból felmerülnek az időkalkulációk, amelyekkel a britek a sikertelen katonai események miatt vigasztalgatják magukat. Angliában és az Egyesült Államokban valahogy a következőképpen beszélnek ; Eddig .mindenesetre semmi sem funkcionált. Most azonban hó-napról-hónnpra javulni fog. li millió BRT hajóteret fogunk építeni és ezzel hamarosan kiegyenlítjük az atlnnüóceáni csa-ta vosztesógeit. Agyul, muni-e.iót, páncélkocsit, repülőgépe -kel fogunk a brit szigetek, a Káspi-tenger, Eszakafrika és \'J\'ávolkelct felé küldeni,1 a$*dn-síígi apparátusunkat pedig teljesen a hadfelszerelésre fogjuk beállítani .Annyi hadianyagot termelünk, amely lehetővé teszi, hogy a defenzív kereteken túlhaladva támadólag léphessünk lek embercrejével nem so-dolnak arra, hogy a brit szigetek embereiével egyedül nem sokat lehet kezdeni, Nngybrilan-nin nem angol eredetű népei pedig az ido múlásával egyre fenyegetőbben lépnek fel az angolszász imperializmus ellen. A dtosszu háború*, amellyel odaát vigasztalják magukat, az Egyesült Államok beavatkozása nélkül vagy kilátástalan távoli hadállás, vagy pedig, fegyveres béke, amely nem különbözik attól az állapottól, amely a francia—angol hadüzenet előtti években a Birodalommal szemben fennállott. Ugy látszik, azok hun az államokban, ahol a-hosz-szu háborúban^ kerysik- a menedéket, még mindigínem tudják, hogy a\'támadó\'felnek erősebb-nek kell lennie, mint a védekezőnek, mcglehetősen, egyenlő fel tételek- mellett.pedig a megtámadott fél ellátásának* foka játszik nagy szerepet. Hogy áll itt a helyzet ?
Aki a keleti katasztrófa után semmiféle reményt nem táplál, hogy a-szovjet délen és középen eltertílő iparcentrumából katonailag -valamikor helyre tud állni, arra -a következtetésre kell jutnia, hogy az egyetlen európai front felszámolásarután a kniitjnent ál európai népek harci erejét .minden veszély nélkül nyugalmi" állapotba1\' lehet 1 helyezni.\'Ez azt jelenti, hogy millió és millió munkáskéz szabadul fel. Miként áll ezzel .szemben az ukrán termőterület elvesztése után a bolsevisták élelmiszerellátása, szolgáljon azok
A Moszkváért folyó harcban a döntés rövidesen bekövetkezik
Hatalmas, uj offeozlva kezdődött Moszkva ellen — Rosztov eleste elölt — USA a szovjet elleni harc beszüntetését követeli a finnektől — Wheeler szenátor: „öngyilkosság volna, ha \\uz Egyesült\'Államok belépnének az európai háborúba" — Japán szembenéz minden ellenséges magatartást tanúsító állammal
A vörösök még területi engedmények árán Is hajlandók békét kötni
Finnországgal
Berlin, november i Mint a N\'U katonai részről értesül, a német légierő tegnap is folytatta támadásait a szovjet tengeri szállítmányai ellen. A kertsi szorosban német harcigépek elsüllyesztenek egy 3000 tonnás kereskedelmi hajót, egy
másikat pedig megrongállak. Egy repülőtéren, amely még a szovjet birtokában van, \'szétromboltak G repülőgépet. Nagyobb német légierők ujabb tá-m adást intéztek vasútvonalak ellen és ezek közül löbbct megszakítottak. Elpusztítottak több vonatot és kél vasuu hidat.
Washington a „baráti kapcsolatok" megszüntetésével fenyegette meg Finnországot
Wasltington, november..1 A washingtoni "külügyi hivatal közölte, iiogy Finnországot megfenyegette a barátságos kapcsolatok megszüntetésével, ha Finnország nem szünteti meg haladéktalanul a Szovjetunió elleni harcát és nem vonja vissza a finn csapatokai szovjet területről.
Helsinki, november í A fjnuck az elmúlt napokban elfoglaltak egy hadászati szempontból fontos helységet. A támadást meglepetésszerűen hajtották végre és igy a helység aránylag sértetlenül került a kezükre.
A német pémiitívminiszter ünneplése Szófiában
Szófia, november I A Szófiában tartózkodó németbirodalmi pénzügyminiszter tiszteletére a bolgár minisztertársa tegnap esle vacsorát adott, amelynek során beszédben üdvözölte a német pénzügyminisztert. Hangoztatta, hogy a pénzügyminiszter látogatása megerősítése annak a barátságnak, amelyet a világháborúban együtt ontott vér szentesitelt. Ez-
¦számára gondolkodás tárgyául, akik Sziaunnak egykor katonai segítséget ígértek. Legvalószínűbb, hogy a hosszú háború nem a szárazföldi Európa nyo-morbadönlésével, hanem a háború nyújtására törekvő angolszász remények teljes megsemmisülésével fog végződni, amelyei Keleteurópában és Bszak-ázsiában szörnyű éhínség és tömegitalai fog kísérni. Akkor az angolok és északamerikaiak, akik területeiken 20(1 milliónál liem sokkal több emberrel réií-
ulán rámutatott a mostani háborúban aratott német győzelemre, majd kíjelenlette, hogy a mos tani viszony o k kö z ö 11 Németország akár a gazdasági élet, akár a pénzügyiek terén mintaképül szolgál, Bulgáriának.. ímu-iékeztetelt ,a két,nép világhdbp-
Wneeler szenáter élesenoirálta USA háborús célkitűzéseit
Washington,.november I
rus fegyverbnrátságára, megállapította, hogy a. gazdasági közeledés Bulgária és Németország között az igazságtalan béke parancsok következménye volt. Kiemelte, hogy a két, nép régi barátsága most még szorosabbá és örökre elszakithatatlnnná vált. I
A rehomitaátt francia nemzeti tanács
Yivby, november t Tegnap este. közzétették aj nemzeti tanács összetételét módosító rendeleieket. Kivált a bizottságból Paris érseke és egy volt bclügyjuiniszter. A nemzeti tanácsba összesen 10 uj,tagot neveztek ki. Nagyrészük megszállott területről való.
.. Wheelor szenátor legutóbbi sajtónyilatkozatában ismét bírálta az .amerikai vozelök háborús celkilftzese.it. .Bámulutolt
arra, hogy a Szovjetunió sem volt képes feltartóztatni a német vedéről, bár jól fel volt fegyverkezve, tehát öngyilkosság volna, ha az Egyesült Államok belépnének a háborúba.
A szovjet szeretne békét kötni Finnországgal
Budapest, november l
Az Uj Nemzedék irja :¦ Az amerikai külügyminiszter még augusztus (8-áu közölte, hogy a boíscvikiek még területi engedmények árán is hajlandók volnának, békét kölni Finnországgal. Helsinki megerősíti, hogy Finnország mai helyzetében nem köl békél.
Japán határozott álláspontja
Itteni politikai körök szerint
delkczuek, bármiféle ujabb katonai chanoen nélkül 300 millió európait fognak ostrom alá, Semleges kritikusok megítélése, szerint Európa czl az ostromzárat nemcsak hogy kibírja, hanem mennél tovább tart, annál könnyebben elviseli, ltámutat-nak,*iiogy Európa - nem utolsó sorban a háborút folytató és termelő államok közötti .nagy szabású munkaerő kicserélés folytán olyan .életszínvonalra fog emelkedni, amely nem teljesen kielégítő ugyan, de a
Japán szembeszáll minden ellenséges magatartást lanutifó állammal. Japán a csendesóceáni válság kiküszöbölésén fáradozott, de az Egyesült Államok állandóan fokozták nyomásukat Japánra és igyckezlck azt gyengíteni.
„k semlegességi torvénv fellüggesz-. lése aem jelent hadüzenetet"
Washington, november 1 A semlegességi javaslat vitájában heves összetűzés \'volt a
nagy döntés idejében elviselhető és a nagy verseny végül is azzal fejeződhet be, hogy az Európán kívülálló yilág egyszer\'és mindenkorra lemondhat termelésének továbbadásáról. ,Felvetik a kérdési, mikor fog a nyugati földrész egy elviselhető prosperitáshoz visszatalálni.
A Nágybritauniátöl és az Egyesült Államoktól beharangozol! »hosszú luUK>ruf> semleges ípcgitélök már most, \'hamis számításnak bélyegzi k meg. (UPD)
Ne feledkezzünk meg honvédeínkről!
Szív küldi szívnek...
„Junghans"
ma<al>~ ém hmréréh nagy választékban 6s ssolld árban
i Bárány ékszerésznél
Horthy MJklds-ut 3. (Postával szemben.)
A frtiitytr Telelőn illfmondó íl 1ÍÍJIÓ Rt. poiito: Idi úra-ilit minik litlyl MpVlMllt*.
beavatkozás párlink és a beavatkozás ellenzői között. Az eddigi tengeri veszteségei] nem igazolhatják az USA hadbalépéséi. A bizottság elnöke síkra szállt a semlegességi törvény fel-lüggesztése érdekében és hangoztatta, hogy ez nem jelent hadüzenetet. Wheeler szenátor rámutatott arra, hogy a semlegességi törvényt békelörvény-nek tekinti. Egyik szenátor kijelentette, hogy az USA a világháborúban részvételükkel esak guny kacajt kelletlek.
Amszterdam, november 1 Washingtoni hír szerint hivatalosan közölték, hogy az amerikai haditengerészet egy repülőgépe az Atlanti-óceán felelt lezuhant. A bennülök elpusztultak.
Közös békafrontot l
Washington, november 1 Amerikában egyesíteni akarják a békepártiakat, hogy a kö7) zös arcvonalban erőteljesebben vehessenek részt. <
Ahogy Sztálin képzeli
Berlin, november 4 A Vőlkischer Beobachler írja, hogy Sztálin a csapatok számára kiadott parancsában kiadta a \'jelszót:
— Egyetlen lépés sem hátrafelé 1
A szovjetnek tisztában kell lennie a helyzet reménytelenségével, és azzal, hogy ezen neiri változtathat!
BÚTORT „
wjikasletoeti
Gábor műasztalosnstt
vegye* Vll«>\' rendelje*. Magyfcaeána, Váreekea |áili.
Aidöntéa rövidesen elkövetkezik Cgj Wt Moszkva körül\'.fB SS
rtóma, november -i A \'I1m.cs megállapítja, lia a nemeteknek sikerül elfoglalniuk Hoszim-ot \'é» a krimi [elszigetel, a szovjel nem iiirtiiatjR toYabli Novoroszlszk és Krasz nijár vidékéi sem.
Egy romai láp irjo, Imgy Sztálin gabonát kér » hadsereg számára.
A Pravda azt írja, hogy a döntés rövidesen elkövetkezik Moszkva körül.
Roasiov eleste előtf
Stockholm, november \\ Szamarából jelentik, Iwgy a GPU szigorú rendszabályokat foganatosított azok ellen a \'jc\'enségek csen, fimclydk Moszkvában a diplomáink kiköltözfcö. dése alkalmából történtek. A város nem tudja befogadni a nugyszúmn kitelepített hiv.ua t, azérü u lakosságot kiulasilolták otthonából. ,\\ várvjs éJel-nicxésl ellátása is válságosra fordult.
Moszkva ellen uj nagy offenzíva kezdődött. Hosztov elestével rövides**! számolni kell. ! [ \\
Hossiu idő óta fekvő betegek a légbevalt, tisztin természetes „Ferenc József" kesau vizet nagyon szívesen isszák és anrtak gyors, biztos ét mindig kellemes hashajtó Natasát általánosul dicsérik. Kérdezze meg trvotát I
Tudjuk, hogy neiiéz a helyzet. Tudjuk, hogy többféle gyűjtés felyik. Tudjuk, hogy a közönség nagyon igénybe van véve. Es mégis... A honvédekért való gyűjtési a magyar szív diktálja. Még hu nem is folytatna u Vörös Kereszt gyűjtési erre ;t célra, a magyar szívnek meg kellene mozdulnia. A magyar család fiairól van most szó. A mi fiainkról. Test a mi testünkből, vér a mi vérünkből. Akik, míg mi itthon a biztonság nyugalmában élünk, amit ük \' teremtettek meg nekünk és ők biztosítják: ők egy pokollal szemben verekszenek és áldozzák fel fiatal életüket vérözön-ben, sártengerben, úttalan utakon, hágyon nehéz és kemény harcokban küzdve — az itlhon-maradoftakért. Magyar embernek meg kell, hogy mozduljon a szive, ha a magyar honvédre és óriási áldozuthozalalára gondol. Egy csöpp csupán, amit az itthomuaradoltak adtf&S viszonzásul a magyar nos katonáknak a szeretetcsomagok küldése és még ez is valahogyan olyan vontatottan történik. Szeretetünket mutassuk meg a
fronton álló katonáinkkal széniben és járuljunk hozzá adományainkkal minél több szeretet-csomagnak a frontra való juttatásához. Utolsó darab kenyerünket is szeg[jük meg a mi kedves, drága fiainknak a harctéren és adjunk abból a kevésből is, amink van. A front várja az otthoniak meleg kézsünogatásál, szivének kisugárzását. Becsüljük meg a magyar honvédet, hazánk, országunk és nemzetünk biztos támaszát és védőjét.
A Zalai Közlöny szerkesztősége minden hozzája beérkezett adományt a honvédek részére nyilvánosan nyugtáz.
Legújabban beérkezett;
Iloffmnnn Henrik 5, Szabados Mátyás 10 pár érmelegitö, E. I. 2, Streiner Márta 5 pengő gyertyamegváltás, Mázol Lulu 2 N gyertynmegváltás és könyvek, Tibolt Boldizsár 3 pengő, Pál-esics Ferenc íi törülköző és Ü5 pár érmelegitö, F. K. 1 pengő és könyvek, Páter Jenőné könyvek, hirdetésből fennmaradt 44 fillér, Grosinger József 5, I\'á-kozdy József Ő és özv. Werner Boldizsánié 5 pengő.
Szív küldi szívnek*..
..... Í34i. november 4
WMV ÓRÁT, *.\\rt« ÉKSZERT, »»» SZEMÜVEGET ZSOLDOS GYULA IfáHMita, áfcnerbi ál Utmritztasilínitl.
PÖ-ulS. {a Koroni-uéllodáv*! ixtmbm) El«firniLU *(«-, UÓt*f tt Mitiíijtvll/i.infihtif.
„Nemcsak a hazáért, de a kereszténységért Is folyik a harc..."
Az uj páderbornl püspök a bolsevisták elleni harcról
l\'áderbornban nagy egyliázi Ünnep. Rég keretéten folyt le az uj püspök, dr. Jflger beiktatása, anielycn \\vest-falia kormányzójának helyettese, * hadsereg és l\'áderbbrn városának képviselői is resztvettek. \'Az egyházi szar-tartást CesSre Orsenigo pápai n un cini kél püspök segédletével vógfí\'e v katolikus lakosság is nagy mérlékb\'a kivette részéi, ugy hogy uemcsak ¦ dómot töi\'ötték meg, haneun a dfan előtti téren is hatalmas embertömeg hullámzott.
Az uj püspök az ünnepség uhui beszédei tartott, amelyben o keleten folyamatban levÖ nagy ijolsevistaclie-nes harcra mutatott rá- Jager püspök kijelentette, liogy gondolata és szive azoknál van, avik mai nemcsak a hazáért, hanem a licieszténység flennma* radásáért és a vallásellenes bolsevizmus megsemmisítéséért harcolnak. A kereszténység és a katonai magatartás szorosan \'összetartoznak, amint u lanton tapasztalta. !
Az uj pádéi-borai püspök ugyanis mini tiszt vett Tószt a vJÜágliábonib3\'\' és uz I., valamint ft H- osztálya vaskeresztet is megszerezte A jelenlegi liáboru kitörésekor mint hadosztály-lelkész önként jelentkezett és a pád*"; bomi püspöki szókbe is köívetjenü1 » frontról hívták m*g. (UPD)
Tegnap délután boncolták fel a letenyei fiatalasszony holttestét
A gyilkos férjet a csendőrség egy Járőre behozta Nagykanizsára és átadta a klr. Bgyészaégnek
A megrázó családi dráma minden részlete tisztázódott
Lclenye népe még leljesen borzalmas gyilkosság hatása alatt áll. Mindenki ismeri a Mikó-családot. A fiatal házaspár nem a legjobban élt egymással, mondják a községben, a mit á nyomozás is megerősiteni látszik. A csendőrség többekéi kihallgatott. A szomorú és megrázó családi dráma minden részlete tisztázódott. Oldalakra rug a felvett jegyzőkönyv.
Megállapítást nyert, hogy Mikó Gyuláné .született Kovács Mária elköltözött gyermekével a közős lakásból és hazament szüleihez. A kisgyermek otthon megbetegedett és édesanyja orvos! hivatott hozzá. A gyermek állapota mindjobban súlyosbodott és a minap meghalt. A férj tudomást szerzett a gyermek haláláról és felkereste az esti órákban apósál, ahol a család már lefckvdben volt. Mikóné már
feküdi. A halott kisgyermek a másik szobában volt felravatalozva. Mikó szemrehányást tett az asszonynak, miért nem vitte orvoshoz a gyermeket. Hololt rendszeres orvosi kezelésben részesült. A férfi oly fenyegetően viselkedett állítólag, hogy felesége ki akart menekülni a szobából, ám Mikó előkapta zsebkését és azzal először a fejéi szúrta meg, majd hatalmas erővel a mellén, kanyarított egyet, hogy a szegény teremtés tüdeje kilógott. Borzalmas volt látni a hatalmas sebei és avér-özönt, amit a szurkálás okozott. |
Mialatt mindez történt, a kis halott a szomszéd szobában ravatalon feküdt.
A fiatal asszonyt beszállították a kanizsai kórházba, ahol a műtét után csak néhány mondatban tudta elmondani valló-
OLCSÓ TELKEK
részletfizetésre.
Felvilágosítás: . . ¦ «"
Breitenbach fürdötitkár
Balatonfenyvesen.
mását a kiszállt rendőrtisztvisc. lőnek, azután meghalt. A halálos ágyon tett vallomásában elmondotta, hogy férje durván viselkedett vele szemben. Ezért költözködött haza szüleihez.
Az esetet jelenteitek a kír. ügyészségnek. Dr. Lengyel Károly kir. ügyészségi elnök a holttest felboncolását indítványozta, amit dr. Hámory Zoltán vizsgálóbíró el is rendelt. Atör-vényszéki boncolást a vizsgálóbíró jelenlétében tegnap délután foganatosították a temető hidegházában. A boncolás jegyzökönyvét ma terjesztik be az ügyészségnek.
A gyilkos férjet, Mikó Gyulái a letenyeí csendőrség hétfőn dél után beszállította Nagykanizsára és átadta a kir. ügyészségnek, a véres zsebkéséve! együtt, amellyel a borzalmas bűncselekményt elkövette.
Dr. Hámory Zoltán vizsgálóbíró az asszony-gyilkost még a mai nap folyamán maga elé vezetteti és kihallgatja. ¦ A kir. ügyészség Mikó Gyttlá-né eltemettetésére az engedélyt megadta. Holttestét Letenyér/a .szállítják és ott temetik el at egész község részvételével. Kisgyermekével együtt közös sírba kerül.
1941. november 4
Teleki tOlspan :
„Zala szeretettel 01ell[magához Muraköz népét".
A felszabadult Kotor nép* lelkesedéssel és szeretettel fogadtai Zala főispánját
Herle>ndy néla perlaki főszolgabíró kiséretét*;n érkezvtt meg- \\ ,fn*pán megtekinlette a hivatalos hei viszket, mcghapgalla az elöljáróság jelentésit 63 átvctU> a kérelmeket
A községháza előtt egybegyűli ioli.es tömeghez ;i főispán néhány szh-böl jövő, őszinte szóval szólott" Ijungsii-lyozta, hogy " magvm- haza s/.cr«ietM és gondoskodással karaja fel Jíotbr népét,
Kotor, november 1
Uo\'or visszakerült nagyközség közím-ségc, a rossz idö ellenére. örömlc;i várakozással, csillogó szemekké: várta né^zerú főispánjai, vitéz gröT Tcc\'d Bélát, aki a Csáktornya rc o1 jövő vonattal érkezett ir.6>( az áltaímásitt.
Az áldomáson Csorna Antal községi főjegyző és Kúrián (iyörgy községi birö várta " főispánt, aki vitéz dr.
meglndit]a a szociális munkát és a szegény gyermekek részére cipőt utaltat ki,
liogy nádjának Colába járaL Zala megye szercteltei öleli magához Mura. köz népéi — mondóit i a főispán anioly né;i ertr évem át hozzánk |ar. tozott, Gondoskodik a baza arról is, hogy
; megtisztítsa e2t a vidéket a felforgató bujtogatóktól
A lelkes éljen rést dl töWjször félbe, szakított főispáni beszéltet a közönség nagy tetszéssel fogadta.
lénián OTUglektatettc a főispán «*
állam, e\'eini népiskolát és Dallgáos József plébánoshoz is ellátogatott, aki. mindig nagy lclkcsedésse.1 é.s szeretet, lel szolgálta a magyar linzn eszméjét és ;i világháborúban nünt százados-lelkész vett részt.
A községbiró házálWn toll látogatása idán a főispán az állomásra bajt-laloli.
Kotor becsületes, derék né[>e szO-ic\'ctlol gondol icáj-i, a magyar hazám, amely testvéri szore.tctlct öleli maghoz. ^ r
A magvar posta sokmilliós beruházása
UJ automatikus\': központok, hálózatok, postahazakíépülnek
A postflktnestár közel 20 millió pengőt irányzotl elő 1942. évre különféle hasznos és szükséges befektetésekre. 5.3 millióval továbbfejlesztik a budapesti automatikus központokat. A táviró, távlKíS-zélö és rádió fejlesztésére 10.4 millió pengőt rorditantík, ebből az összegből a bltdapest— miskolci távkábelre 5 millió pengőt, aTis/.ántulra I millió j>engöt irányoztak clö. Poslaházak lélesilésére \\\\ millió 285.000 pengő van előirányoz-va. Kzenkivüi a/.onbun az üze-
mi kiadások sorában üzemanyagok, szerek és eszközök beszerzésére 10.150.000 pengőt irányoztak elő. A postatakarékpénztár rendes bevételei 1912-ben 21,88,8.000 pengővel vannak elöiránvozva az előző évi 19.788.000 pengővel szemben. A felesleg 2.1 millió pengő. A postalukaréképnztár az előző Költségvetési évben összesen 550.0«) ]xmgö felesleget ért el. A forgatom emelkedése a személyzeti létszám mérsékelt felemelését tette szükségessé.
Kolozsváron fogták el és onnan szállították Nagykanizsára
Gyorsított tárgyalások a Icaofásai törvényszéken
A nagykanizsai kir. ügyészség a gyorsított eljárás (TE 107. §.) alapján tegnap délelőtt több előzetes letartóztatáfiban levő gyanúsítottat állított szóbeli in-ditvánnyal a nagykanizsai törvényszók egyes bírája elé.
így Imre Lajos fiatal kolozsvári munkást aki a MAO RT bocskai telepen dolgozott és egy alkalommal munkűslrtrsa ládájából 70 pengői ellopott és azzal vonatra ült és hazautazott, feljelentés folytán a kolozsvári rendőrség elfoata Imrét és N\'agykanizsára -szállította. A tegnapi -tárgyaláson jogerősen két hónapi fogházra ítélték.
Bcnkö Mária Petőfi-utcai bejárónő felnőtt fia a IcgkfUön-Imzőbb dolgokat lopta és hozta lin\'za. Konzerveket, lisztet, cukrot, zsirt. kávét, paprikát\', stb. Kfiy egész internátnsi élelmi-
Ékszer-átalakítást, javítást és felújítást
szakszerűen végzek. BÁRÁNY ékszerész
I Horthy Mlktorat\'S. (Fo«t«v«1 mmbtn.)
szerraktárnak való dolgokat. A fiút más törvényszék vonja felelősségre, anyját azonban szintén őrizetbe vették és orgazdaság miatt perbe fogták. A bírósági emelvény elölt ki volt rakva a sok büntárgy. Az anya azzal védekezett, hogy nem tud-
mh most is a
cr
la, hogy\' fia lopott dolgokat hoy. \'haza. Kél hónapi fogházra Ítéllek az asszonyt.
Puklavecz Aulai viziszrnl-györgyi születésű 31 éves b\'elsö-mihályfalván lakó horvát férfit a miksavári járőr szállította be Kanizsára, mert Újhegyen Gan-zer István házába behatolt és onnan ruhaneműi és l.\'i pengőt lopott a lakásból, a gazda távolléte alatt. Puklavecz mindent be vallolt. Kiderüli, hogy inárbün-jtetve volt a varasdi (örvényszéken. Makáry elnök bárom havi fogházra ilélte őt.
A nagy darab ember sírva fogadta a bíróság itélclét.
— Naptár- November 4 kedd, ltom. kat. Bor. Kflroly Protestáns Károly. -tzr. Markh hó U.
Ofctflxdl nyitva roffel ft úrátoi * Sréur (háttí, azerda. péntek delutáu és keááae mtAh «-» eálmeki.
--. Kz«n a nnjKin KurncZ
Ilit. XI. 4. PJek volt szolnoki (!8 kö-
-—- zös gyalogezredből i sza-
kaszveretA, mint a szakaszparaacsook lielyeHese, midőn Sábáétól déJro százada ii szerb állást nvcgtáinadta és .swikaiZjmiHjicsnoka olcsóit, uxoailil át-VClte a \'./¦¦I.:!¦,/.( nr.mi-.ii.ágol és a már felérc lemorzsolódóit embereit ic!kcs szavakkal további kitartásra buzdította. Végül csak 8 emtero aiaiarit, de ezekkel Is még 110 Órán át étlcn-szomjon kitartott s mjvonalban- Kiírna: szakaszvezető cz alkalouuiiuj két ízben is megsebesült, de ez som térl-Ictte el a szigorú kötelc*ségteljo,ité>s-löl. .
Katonához ÍH<> magatartásáért az arany vitézségJ éjeounel tüntették ki.
Elegáns kész női
Kabát
Kabát
Kabát
Kabát
ZAISW KjOZtQfW
ifrO. november 4
FERENCJOZSEF
keserűvíz
Az Iparfejlesztés a költségvetésben
Aí Iparügyi minisztérium költsegvO, lesében iiti2.iv Iparfejlesztés cimftl\' 3,700 000 pengőt irányoz elö, tehát flíö.000 pengővel loblet, mini az cííízö évben. Ebből 831000 pengíJt kap a kisipar é.s luízii|>nr, nme\'yet gé|»k ÓS szerszámok adományozásául, pénzsegélyek folyósításával slt>^ intenek. K visszacsatolt keeti és erdélyi ország-részek kisipara, liázii|»a-a is erős lámov gátasban részesül Gondoskodás lör-ténlk a Kisij>nrj Kiviteli Intézetről és n kisiparnak termelői lüto lel vStÓ ellátásáról (;yéngobb háziipari egye-dek Liimíilnieníes kölcsönöket és segélyeket kaphatunk Támogat iák rz Országos Magyar I j>n mi ü vészeli Társulatul, továbbá a Magyar Háziipari Központot,
.U ipari kutatásokkal és kísérletekkel, SZén- és energiagazdálkodás fejlesztésévé\' kapcsolatos kiadásokra o\'t\'i-
Irányzolt 947500 pengőből fedezi* olyan uj Ipari o\'jántsok támogatásai, anielyek n>ersnn.vagkinesíiuk felknta\'á-sával foglalkoznak. Az ipari termelés és értékesítés tévesztésével kapcsolatos egyéb kiadásokra előirányzott 1,087-500 pengöbffl \' e\'Ö-Vtrban az Ipari kivitelt kívánja a mimszu-rium támogatni. Ii lámogatásról lennésretexo csak köz. gazdasági és szociális szempontból feJ-téliemii mejfokoH esetekről Sebet szó. [ivekben az esetekben «z árucikkek muiiknbérhányHdát. a hazai nyers, anyag foldó\'gozásáiiak mértékét és Oz illclö iiwirág föglalkozlatotlságát veszik figyelembe Külön alap utján gondoskodik a minisztérhmi az ipar egyes különleges ágaialaibaireMwlyozésl ke-roső szakképzell magyar ifjuság küt-fóldi hiuuliiiányutjiikiöl.
ítélet Zakariás Árpád autóbalesete ügyében
Ez év tavaszán történt, hogy dr. Zakariás Árpád devecsöri ügyvéd, a Dovíh-mtí l\'j-ság felelős szerkesztője mint annakidején arról lapunkban megemlékeztünk - Ajka községből jövet gépkocsijával Összeütközött Mezős Mihály ajkarendeki korcsmáros kerékpárjával. Az összeütközés következtében Mezős oly szerencsétiénül eseti el, hogy koponyaalapi törést szenvedett, maja néhány nap múlva szivbénulásban meghalt.
Most -tárgyalta ezt az ügyel a veszprémi törvényszék taná-
csa dr. Csáky János elnöklete alatt. A tanuk és szakérlök meg hallgatása titán beigazol.ásl nyert, hogy a balesetet kizárólag Mezős szabálytalan hajtása Idézte elö azzal, hogy kerékpárjával oldalröl nekíbajtolt dr. Zakariás mellette elhaladó gép kocsijának. A .törvényszék meg-állapi tolta, hogy dr Zakariás Árpádot nem terheli gondatlanság, miéi\'tis az ellene emelt vád alól felmentette Az Ítélet ellen az ftgyész fellebbezést jelentett be.
Zala területén 50 vidéki és S nagykanizsai autót állítottak le eddig
Ismeretes, a minisztérium lékül-dötie a nflgykánlzjsoi rendőrségre, mint autó-körlethez azoknak a magánautóknak a listáját, akiknek a most f.ilyö revízió során az >Et betűs\'engedélyét bevonták, a rendőrség uz illető autótulajdonosokat értesiti az engedély bevonásáról, mire a leállított
gépjármüvek tulajdonosai hajléktalanul köio\'e.sck beszolgáltatod «x .fí« jelzést az cu&eJölyokiratta\' egyetemben.
Nagykanizsán eddig 8 autót álÍM\'** [e, uii:: az niiióki\'iizelliez tartozó vidéken 50-cl.
Madarász
A beharangozás egy csöppet sem túlzott!\' amikor "\'azt mondotta, hogy világa Unikrió. A mozi igazgatóságai \\*alob»o mindent elkövet, hogy első. i«ndű filmeket kössön le Nagykanizsa közönségének szóra koztíilá>ára A Ma. darász egy végtelenül kedves, bűbájos történet, amelyet H»ns Moser. Maria Maid, Theo Lingen és I,eo Slezák főszereplők mesterien szép játéka tesz élményé- A filmjáték sztárjai szivünket fogják meg Valami vegle\'euül hangulatos légkör ra\'.aija inog a mozi látogatót, akit eejélö\' végig lebihnoSeJ ugy a végle\'.enül ke Ivcs szürsé, mint a pompás jáiék Ame\'.\'elt Zcler fülje-mászó melódiái, ame\'yek bübájja1 te_ lltik az egész előadást A nagyszámú közönség pompáson szórakozott, mert olyan fiwelö^ásban volt része, amely igazán szive szerint volt. (—)
A rendőrség kitiltotta Nagykanizsa területéről
az Internált tótfalusi asszonyt, ahlt n főkapitány szabaálábrahelyezett
Megírtuk, hogy a rendőrség előállította Özv. Rehdcs Fercnc-nó tótfalusi asszonyt, akinek lakásán a csendőrség házkutatást tarlóit, mert az volt a gyanú ellene, hogy részese a kanizsai vásári lolvajlásoknak. Mikor a rendőrség átadta az ügyészségnek, az ¦szabadlábra helyezte és-megszüntette ellene az eljárási.\'
Mivel a rendőrség átkisérését kérte, Kebiesnél átadták a rend-Örségnek, amely internálta. Fellebbezés folytait a vidéki főkapitány szabudlábrahclyczését rendelte el, ami meg is történt.
A kanizsai kapitányság rendőri ellenőrzés alá helyezte az asszonyt és Nagykanizsa terüle-léröl három évre kitiltották,
r^ZfiÖlDíffii
A hadikoicaBnok valorizációja
Irta : Kelamen Fereuo
A napokban egy fontos rende\'.ct jelent meg, mely a háborús kötvények fel értéke lesero! .szól s nmcKvvl egy hosszú sVeí óta vajndó közérdekű kérdés nyert megnyugtató icndezésst,
A mai rendkívüli viszonyoknak tu. l.íjdonitható, hogy a közvéemény körében ez a nagyjo.entöségii iutízkedés nem váltott ki" nagyobb érdeklődést, pciiig a\'pénzügyi kományzaijiak ez
az elhalálozása mindenkép] en méltó arra, liogy " közfigyelmet majára vonja. i
A liadikölesönökboi) Xu\'yos milliárdok heverlek, amelyeket a nBgy háború idején a nemzet áldozatkészsége állitolt haza oliárám A legszebb poi-gárí erények lángoltak te1 a megpróbál látásnak a tokban nz emlékezetes évei-
Városi Mozgó. Még kedden és szerdán
Világattrakció 1 — Zeller örökszép melódiái filmen Bolv&ry Géza mesteri rendezésében:
Az évad legkedvesebb, legbűbájosabb filmje.
Főszereplök: Hana Moser, Marta Harall, Thao (.ingen és Leo Siexák, A kísérő műsorban; Aktuális Vllághlradő.
Madarász
Előadások hétköznap 5,7. W, vasárnap és Ünnepnap 3, 5, 7, 9*kor.
ben, amikor arról\' volt szó, hogy n magyar kaloníi hagyományos váraid i-zaia meieit, az Itthon inaradt poigár-ság a maga részéről éveken át össze-gyűjtött tökéinek felajánlásával segítse gj*Öze:cmrc a háború nagj- ügyét. |)e komoly pénzügyi szempontok is buz. ditolták a tőkés osztályt, hogy rendelkezésre álló pénzeit felajánlja n hazának. A kibocsátóit kötvényeken rajta volt a magyar á.lam ígérvénye és azok komoly kamatozást is jelenlétiek. Érthető lehált, hogy ugy haza-íias, mint pénzügyi szemiwntok a nagyközönség széles rétej^sit vonlak tele\' n hadikölrsönók |egj-zésébc. Rv-röl-évre súlyos milliárdok kerültek Így a magyar kincstár birtokába, amelyek lehetővé lelték, hogy a ránkdiktájt,
Tflrt exOsIBt régi ezöst
pénzt éi tBrt «painyt
magas napi áron veszek BÁRÁNY ékszerész,
Horthy Mlklói-itl 3. (PosIívrI uemtxn.)
törléiieimi erőfeszítést becsfl\'ettel vál-[alhattuk
A kölr.sőiijegvzök jóhlseemuen és n magyar ál\'ain igén\'énvC a\'apján azzil a hidaltál vettek \'részt a jegyzésekben \'hogy az állam rendelkezésére bocsa\' tolt összegek a törlesztési tervekben foglalI rész\'elekbon fcltétleniíí megté-rőtnek , s kamatozásuk is biziositva lesz.
A háború szcrencsdUen kimenetéé vaiaminl az ezl követő pénzügyi ösz-SZOomlás, sajnos áldozatul kérte mindezekéi a lőkéket Legalább 1* a háborút követő nehéz időkben szó seui lehetett arról, hogy a hadlternekei
bárniilycii fonnában ís rendezhtsSQ a magyar állam. \\em inBradl egyéb hálni, mini " lir«i)ikölcsönjegyzők sze. rény segélyezésével támogatni azokat, akik miudoiiüket olveszile\'ték a háb>. rus kölvényCkben.
A viszonyok konszolidálásával nzpn. hun egyre aürgatőbben jelentkezett az
érdekellek lürelmct\'enségc, az igazsá. gofi és jogos üuy mennél elootn ien-(lezé-ve erdőkében. A hadikölesöntulaj. dónosok szervezetekbe tömörültek, or-szagos mozgalommá n-ltt a \\ulnrizáriő kérilé*.\' s a napi, va\'aminl ssaksajtá sokszor hŐnapokon át megszakítás n3-köl tarlottfl ébren ezt a kérdést Számtalan komoly terv is merült fel az idők folyamán ennek a problémán.ik
o rendezéséről, de a viszonyok sajnos mhtdlg megakadályozlak a végleges eÜTilézést
A nagyközönség végül ís fásulI egy. kedvüséggel fogadott mmden erre vonatkozó ujabb iíjsagkőz\'.eményt a valósággal napirendre téri a kérdés le. lett. Csak amikor uj belső állami kölesönök kiboitsátási került szóba, éledt fel önmagától megint a valorizáció ügye. Mindenki tisztában volt
ugyanis aszal, hogy uj állami misszióról csak aitkor.lohel szíó, ha a magyar állam bármilyen szerény kcrelck között is, még lui csak jelképesen is. He rendezi a régi ;U\'«mí adóissi;4okAt s ezue\' a közhiteibe vetett hitet -valaniiiyon formában visszflállitja. A lwdikólesön. ]>robléma igy lelt megint pár áwei ezelőtt uktuálsssá s az ezzel kapcsoki-los reménykedésekéi aztán aUtámass-tolta a kormánynak a hadikölenonök összeírásán) vonatkozó rendelkezése is-A valorizáció mértékét illetőleg megoszlottak a vé\'cmények, de abban m n-denkJ egyetértett, hogy « magyar ál. lamru nehezedő rendkivüii -fe\'adelok miatt teljes értékű fo\'értékelasről szó
sem tehet.
Komoly pénzügyi körökben állatában öt-tiz RZiizalékos általános valori rációval Szájno\'V>k s\'hogy ez a [«lfo. gás milyen helyes volt, azl az időközben immár megjelent ren le\'et igi-zolla; Kszerint ugy-mis a kisjegyzök-100(1 korona értékhatárig liz, a többiek pedig öt százalékos valorizádóban részesülnek. ¦ Az ősjegyzö bár szerény, de mégis némi ellenszolgáltatást kap azért *z áldozatért, melyet valamikor a haza érdekében vállalt, a magyar állam pedig beváltotta azt a .liecsülctl^í
Nép Moatfgd. gr Keddtől o.atBrtakifl i
Jl Szent József plébánia rendexésében
kerül bemutatásra a francia filmgyártás remekműve
Paris vadonéban
A vmIIAmos érzés és hitbeli meggyőződés himnusza. TSrténat agy párjai azentélaiO papról, a katolikus wallds magasztoaaAgárél és a wallés diadaláról.
EI(í«déaok hélkdinap 5, 7, 9, vasárnap és ünnepnap 3, t, 7. 9-kor.
a
, Teld.:498.
(ipöt
Elekestől
(Bennata) fi-ut 13. si
csak
váltói i, amely már régóla vált reu-,1« lésre.
A legnagyobb elismerés illeti meg ;i tonnányi, hogy ezt a nehéz pénzügyi kérdést a mai rendkívüli viszo-nyok kőzött és az államra nehezedő hatalmas egyéb pénzügyi feladatuk incllell merte és meg. tudta oldani.
Kz u magyar pézügyi ál\'&mliázlarlú.s rátermettsége és bátorsága meiV.t tanúskodik s azt mulatja, hogy a Jeg. nagyobb feladatuk is mcgoldtiatók, lm azokat kőteiességérzés, szakértééin á* ¦j. köz érdekeinek szempontjai irányítják.
SPORTÉLET
Csapataink teljesítményéről és rendszeréről
Aggódva kísérjük városunk két lab-darugócsn palának legutóbbi sxenoplé. sét. A teljesítmények nem fec\'nek meg a várukozásjuak. Az NVTE a jó védőimével még válaliogy ,e]kesereg« a láblázai alsó csoportjában, de a ZMNTE szereplése igazán szánalmas és nem mólló a két nagymultu egje-süléiből összekovácsolt csapathoz). Mindkét csapat vezetősége folyton --csapatot < keres. Minden héten kisér-leletnek játékosokkal, mintha vzek a jálékosok idegenből jöttek volna és képességeik előllük eddig isinetel.cn l«tt volna. Pedig hangsúlyozzuk, hogy igenis van játékosanyag Kanizsán. Van jó útlag és néhány fiatal klasszis ja> tékos. Azonban ezeknek a szereplése, vagy talán a szcrcpe.letése nem mindig üti meg a kivánl mértéket lássuk Németh esetében. Az NVTE mar régóta kisérictezik a WM rendszerrel. Az Újvidék ellen Németh kitűnő középhátvédet játszott, ugyanígy Pécsett, 11 PEAC er.eu Kosa. Végié rájönnek a Vasutas körökben, liogy az uj idők megkövetelik az uj játékrendszerl] Nem akarjak azt áliitóni, liogy csupán a rendszernek kösxönlteti két kitűnő eredményét az NVTE, bár az UVAK ciien ez a \'rendszer tökéletesem bevált, liiszcn olyan csapatot győzött le «z NVTE, amely klasszisokkal van fó-lölle, nemcsak a kanizsai, de bármelyik délnyugati csapaUiajt. Mégis biztonságosabb rendszer » WM, mint a ZMNTE úgynevezett olaszos, rendszere. Hogy afZMNTE rendszerv tusra < tökételes olasz ieridszer, »r. bizonyos. Mert az ol^sz csapatoknál az nem történhetik meg, liogy a kőzépcsatár sra-badon mozoghat, veheti ál a jabdát, kapxrna lőhet, szóval ftranyélele. vanl Távol legyen tőlünk, hogy kétségbe vonjuk kiváló edzőnk, Kristóf mester szaktudását, rendszerével kapcso-latban azonban annyi bizonyos, hogy a ZMNTE csapatának kolónöstfn a védőjátékosainak .nem áll. az oíaszí rendszer. Tagadhatatlan, hogy bármi., lyen rendszerrel játsaó csapat jön Kanizsára játszani, a ZMNTE védői egyetlen alkalommal sem tudják felvonultatni aa>kal az erényeket, melyek szükségesek a jó olasz rendszerhez. Ennyit a rendszerről. Már sokszon hangsúlyoztuk, hogy a jő csapatszellem fél győzelem. Az cgús/. őszi idény alatt annyi kínos jelenei volt a ZM-NTE-nél >a küzdöszetem. és a legye-lem miatt, liogy vasárnap már örömmel láttuk, liogy az SBTC elten ezek a hibák nem fordultuk elő. 11« » hj> bált levetkőzteti a ZMNTE, «*kor is-mét a sportrajongók tömegét szerzi meg magának. Kel tepaszUlliattuk aa SBTC—ZMNTE mérkőzésen is, midőn a csapat jó teljesítményt nyújtót* ¦ közönség eainte verekedni akart a csaptéxt. . —
És sirunk egy Öreg fa alatt
Irta: Pariig! litván
Elmúlnak a kicsi virágok s elmúlnak a tavaszi napok. Holnap már az őszi világol érzem bennem s benne ballagok.
Elmennek telettunk az évek és minékünk semmink sem marad abból, mit adolt rég az élet. Ét sírunk egy öreg la alatt.
Elmúlik minden szenvedélyünk és a nappalunk Is este lesz, s oly némán, olyan csendben élünk, ahogy kicsi patak c.örgedez.
!¦¦; (elsírunk, ha tavaszt látunk és elosonunk a fák alatt s megsiratjuk régi világunk, amely tőlünk messze elszahdt.
- (Áthelyezés)
Klas István Lajos fóldrajz-lcrmészel. rajz-szakos polgári fiúiskolái tanárt Tapolcára lie.yezték át Kiss Uvnir több éven át, működött a kanizsai iwlgári fiúiskolánál és ezen Idő alatt nevelői munkásságával, cserkész vezetői ténykedésével a legteljesebb megelégedést váltott i ki. Növendékei na. gyón szeielték Tudott az Ifjak nyelved beszélni és uz ifjú magyarság szivéhez .szólani. Számos tiszlcót és jóba rátol szcrreli Nagykanizsán, ukik távozását őszintén sajnálják. Helyére Kiss Itöz^a tanárnő került Kaposvárról,

1111

— (Házasság)
Hanzaér Imre vendéglős és cer. geiyíly Manuzova Vera folyó Ivó 5-én délelOll 11 órakor tartják esküvőjüket a Cseogery utl evangélikus templomban, (Minden külön értesítés helyett.)
— (LlceaJls matiné a városi zeneiskolában)
A mult heti zenei élmény után A városi zeneiskola egy llceáUs matinéval lép a kanizsai zenekultúráit közönség elé. Dr. Baksáné llonti Hona tanárnő Bach Sebestyén Jánosról tait előadási és ö maga illusztrálja Dr. BakZáná llonti Ilona tanárnő a városi zeneiskola egyik kiváó művészi erős. ségo, akt már Sokszor dokumentált" a nyilvánosság c öti elsőrendüségel és művészi tehetségét. A vasárnapi li-ceális nuitini 11 \'enei gounnandok részére is nem mindennapi előadás leuz, ambe már elöie letldvjuk a közönség figyelmét. Be epés Ic\'jescD díjtalan.
A német Vlctorlának kezdöbeltlje, a „V" betű, amely ma már ^tt lengedezik a párisi Eiffel-toronytól végig Európa minden városának zasJaJán és ex a „V" beiü ragyogja be neonténnyel a békééit áhítozó emberiség éjszakáját.
A„V" betűs jelvényt minden európai kultúrember viseli, aki hisz az igazságj diadalában.
¦ Kapható Bárány ékszerésznél.
— (Csáktornya kegyelet*)
Csáktornya is méltó módon üatne peltp meg u lu\'vsök emiékezeiét A he\'y-sj íirség kivonult u temetőbe és ünnepélyes ke.etek közöli koszorúzta meg a hősök sirjail. A hősi \'sírokra a heíyor. ségen kívül koszorúkat helyezeti el még Csáktornya közönsége ncvébCu Jierlics Mátyás községi c.Öljárósági lag, a usáktornyai dalárda iLevében Wélcr József le;ekkönywez«lö és a polgári és c.enu ÍskoláK növendékei is. N*igy Károly polgári iskolai Igazgató szt;p 0-s leikea beszédben emlékezett meg Csákllornya hősi haiotütiról, akik most liazni föld temetőjében pihenhetnek, Utáu-t a Himnuszt énOkeiték cl, m.ij.l cmiek vófcezléVMl a l.eyőrség clvnntflt,
— (A rendőrségről)
A belügyminiszter Molnár Ágoston leiügye.ügj\'.ikoinokot a pécsi iendör kapitányságtól Nagykanizsára hOiyexle*
— (Egyházmegyei ki« evezés)
Dr. Czapik Gyiü^i \\eszpréml megj\'és-püspök Szíjártó Anül lü.sőörfil káplánt cscszneki plébánossá nevezte ki.
— (Orvtsl hlr)
Dr. Endrei Arisztid fogorvos icn-deiését megkezdte. Ilende. <l, u. 3-tól 0 óráig Horthy Miklós ut 3Ü. sz, aWlt.
— (Magyar papokat a Muraközbe)
p. Eekele Géza ferences atya, aki láratóainil és a sajló terén -elkesen munkálkodott Zalaegerszegen, Csále-Lornyára nyert átlielyezés*.
— (Ax Emberbarát Temetkezátl EgyasQlet)
c)ha!t\'lagjninak lelkiüdvéért il gyászmise Nagykanizsán folyó hó 8-án reg. jjet H órakor ¦ leIsőleiup\'ómban, Kis-kanizsán folyó lió 3-éVl reggel fél 8 órakor lesz. , , {{)
— (Törvlnyhatóságl tQzoltó-tanrolyam)
A -Zaiamegjei Tüzo-ló Sző\\eUt-g no-v-mber 17-löi ^7-Íg és doceiuLcr tí-löl 19-ig terjedő időben lörvényltatósági lazoliú l.inrolyamok.it in.l Zal .eger-szegea a lúzollólakUnyábaa.
UTORT
HETYEI11BE
márkáa bulorszalonjában vegyen vagy rendeljen. C«rmgvy-nt 14.
- (Tanlgyi hírek)
A szombathelyi tanügyi főigazgató, súg a escrszegtötnaji ál.ami eleim Is-kolálioz Sztankay Kiára segélydljas, a nagykanizsai elemi iskolálvoz i>edig Cseiéiié Müler Erzsíbel tanítónői osz. tolla be betegtwlyettesüi.
— vDr. Takács László tiszti-tötrvos a sflmegl Járásban)
Dr. Takáts LáSHÓ vármegyei tiszti főor\\-os dr. Itothstüdter György m. kír. tiszti orvos kiséiclétxn meglátogatta SZŐZ községben a nemrégiben eikészüd és ba^zmUatba vett vizveze. téket és uz elemi iskolát, NylrádoD az
VASTAGH BÉLA fényképészeti *.
>........¦¦-~b..i.im......—festészeti műterme
Nagykanizaa» Csangery-ut 1. sz. (az udvarban.) Telefon: 138.
Fenyltápexőaapafc, filmati. Ulti cu ab legolcsóbban baaK«r*xh»t0fc.
Awalöf-kípok suluHHrfl kUalgasáM.
VI—¦talaáakaak ár—gisifay I — Tagysa agy arákaasegmáalaat.
országos nép- és családvédelmi alap támogatásával építendő házak telkeit, valamint o; jövőben létesítendő kör. orvost lakás üresen álló telkét. Hészt-vetl egyúttal a rjyirádi fŐzölanfolvam záróvizsgáján. U tana niegtekjjiletW Sümegen a zöldkeresztes anya- és csecsemővédő Intézetet, a napkőai otthont és a Zsófia klsdedóyodát, ¦ köa~, kórliázat, valamint a falavataera váró •20 ONCsA-házat. 1
- (A kanizsai Iparotok estéíye a honvédekért)
A frontokon kQzdS boovódelnkért megindított mozgalomból a haaallai nagykanizsai iparosság Is kl akarja vermi részét Asért aoYambar vasárnap esto 8 órakor meghitt lett1 éi tánceatéiyt rendez, melynek lova-dóimét a hós honvédek ös sebesültek részére kívánja fordítani. Az Iparosság számit a nsgyKöxönseg szíves -támogatására, hogy minél több szsretotcsomag jusson Nagykanizsáról a frontra. (:)
- (Maghalt Hénel Margit festőm a vésznö) ¦ -
A tragikus szerencsétlenség áldoza. Iául deli Héue Margit testŐmüvéaznö, a képzőművészek országos szövetségé, nek jés a Nemzeti Szalon művész\' tagja több napi szenvedés után a pápai kórházban meghalt. Óriási résst-vél me; ctt te.nevték él. Szülebi kívül vőlegénye, vldonyi Glssy László re-pülöfőhaílnagy gyászolja.
MÉRLEG
, KIndoo mérelteu SuknertMUi
SCHOLGZ JÁNOS
mérlegkészltő- mester
Nagykanizsa
EOtvOs-tér 30. szám
— (Szabadegyetemi előadások Keszthelyen)\'
November 7-éu kezdődnek Keszthelyen \'a saaba^gyelerot elCadáaok a gimnázium^rajzlennében. Az előadásokat hélföniés pénteken tartják nógy héten át es^le G-tól 8-lg. HésxvéteU dlj egy estőre 20 fillér. Előadók: dr. Bob-ner DŐme, Horváth Antal, Kopáosl Lóránd, N\'agy. Sándor és RadBóozt Ke;em»n.
Jugoszláviában folyik ax ország megtisztítása a k9m-munlstáRtél
Az elmúlt napokban az ország bta-sejében a kommünistu-bandák sQlea folyó harc sikeies volt Több kommunista -ba n d á l mégsem misitettek, sok kommunista éjeiét \\«sztette. Közöltük Vari a hírhedt terrorista Bona Lázios. Sikerüli teljesen megtisztítani a tör. nyéket is a koimnunistáiktoT.
Verseny tárgyak, alkalmi ajándékok szolid árban
Bárány ékszerésznél
Horthy M.-ut 3, (Postával szemben)
" míFlíjít
tekintse meg raktárunkat I
JfivitakatjótálIíssRlvílialiiiiií,
^flntr lüórl -RÜ/eui. «ímm Telefon 609-
BUPsPRST I.
19.20\' Maró Wimpffen Wán •lőadása,
— 111.30 A Székesfővárosi Zenekor. --20.10 Közvetítés-n» öl M«gyar Sitin-haMbói, >A mliliomos.. Vígjáték három\' Wvonásbtui. — 32.46 Ilmczky László.-\' s^kro zenekara, i
Szerd i
Ml.lMl\'UST L
10.20 Sreulg>\'úrgyi lílvira elu^dáU.
— 10.43 ["öJolvasás. 12.10 Hrszkárt-zenekar. — 13.30 \\V«»Í<jingcr üde szalonzenekara _ 15.20 .Szórakozlutó zone. — 16.15 Dtákfólóro.
17.15 [\'"ünné Bariba lírz-sébet magyar nótákat énekel, kiséri Vidák József cigányzenekara. — 17.55 I)r, Oray \' *ii:a előadása. — 18.2U Houvúdmüsor -10.20 leolvasás. - líl.tO l\'uci-Jaii-est. — 20.20 Papp Viktor eÜJadásft Pucciniról. — 22.10 Rádiózenekar, — Í&2& Tánaomezok.
Pontos ára.
megbízható ékszer, ataalmi-éfi nászajándékok szolid árban Bárány ékszerésznél
Horthy sUklas-at 3. (postával szemben).
J*vltó- én llí.lltö ÜKOIH.
A MagVM T.UIoo Hírmondó <¦ Ridló Rl porilai
Hallotta már...?
...hogy !1 kinai Sckiáng tartományban körülbelül 20(1.000 em ber .szellemek* készítésével keresi kenyerét ? A kínaiak hite szerint a megfelelő szertartások között elégetett használati lár-gyak ^szellemes a fűst alakjában az elhalt lelkéhez száll, Ugy hogy a halottak ezen a módon a másvilágon is elvezhetik megszokott kényelmüket. Az elégetésre szánt tárgyak természetesen csak papírból \'készülnek. Ujabban ezek közé az áldozati tárgyak közé a kínaiak már az autót, sőt a repülőgépet is besorozták.
•bpgy Wagner Richárd nem csak zeneszerző és költő volt, hanem a mindennapi élet apró problémáinak is nagy figyelmet szentelt ? A nagy zeneszerző például szabadalmat kért egy saját találmányú esernyőre, mely véleménye\' szerint görbe nyelével jobb védelmet nyújtott volna az eső ellen.
...hogy a régi görögök és rómaiak a fogaknak akkora jelentőséget, tulajdonítottak, hogy a kisgyermekeket csak első foguk megjelenése után tekintetlek teljes értékű embereknek \'? A fog-zás elöli elhalt gyermekek halotti szertartásai ellnek ÜMgfe-lelöleg sokkal egyszerűbbek voltak. A pogány germánok hason-¦ lóképpen nagy becsben tartották a. fogakat és Skondináviá-í ban az első fogak megjelenését i még most is különböző népies \'szertartásokkal ünneplik meg.
Rövid táviratok
A DÉLVIDÉKI csángó lele-pén egy évvel ezelőtt épített csángó" róntaí katolikus tomplom két márvány oltárt és egy orgonát kapott.
AZ ARADI újságírók a halottak napián megkoszorúzták az aradi felső temetőben pihenő 8 aradi újságíró sirját.
A FRANCIA rádió cáfolta azokat az angol és de gnullefsfn állításokat, amelyek szerint a francia Szomálí-főidőn zavargás tört ki.
A SVÉD országgyűlésen 08 millió koronáról szóló előirányzatot nyújtottak be tüzérségi és légi fegyvernem beszerzésére. Ezenkívül másfél milliói a hadi. tengerészet számára.
PÁRISI jelentések szerint a helyettes birodalmi, védnök újból megengedte, hogy hangversenyeket, valamint kulturális he mutatókat, sfb. rendezzenek
AZ ESTI" UJSAG arról értesül, hogy a képviselőházi szakbizottságok ezen u héten befejezik munkájukat és beterjesztik! jelentéseiket a Ház elé, a mely a jövő héten már a plénum 8 órás ülésein tárgyalja azokat.
PEST MEGYÉBEN életbe lépett a házasság előtti orvosi vizsgálat.
BERLINI katolikus\' magas egyházi körök érdekes adatokat közölliek. melyekből kitűnik, hogy nem leiéinek meg a lényeknek a szovjetnek állítólagos egyházszabadságról hangoztatott állításai.
HILB
temet, exhumál, szállít.
Cégtulajdonos:
Dervarlts József
!«10 TaUfwi\'M*.. lakait
1941. noveroVr 4.
» MÉM J
..tűzifa ataf^
MUteC náJUtra íli&udoan kiiutmtí.
TIBOLT LilOS
sata: tosifanagykereskedd Eötvös-tér S3 TtHdoii2S>.
\'«éHIiliCltSEI
f3É±É saxrzirsart&ss
S n^ffl aa.aubi gjsjg gfiij j wiiJ
Komoly Iparvállalat keres kit kifejezel-ten törekvő, Irodát íyakorUttsl bíró ketesi-tény szirmazliu tleüHiriaat.St, esetleg Usatvliclonót ¦zonnall lelvételre. „Mcfj-tclelés eietén nyugdijat" lellgéte kétem u
ajánlatokat a kiadóhivatalba. 3514
Kifutófiú azonnal felvételik. Pelofl-ut 81. izim.___3510
Fiatal bázaipár hákmeateraakalánl-
koilk. Clm a kiadóban, mi
Egy iómimkÍB ferii fodráax-**a4*ltt
aionnal felveszek. Kocsek Károly, íodráii.
5329
\'\'Janiiból való flu taa utána k felvételik SiamoUnyl Oyula cégnél. V\'S527
Hsuslaatvlgátazonnal felvessek. Dentsch WrAly-utca 36. 3528
»«M|*»l*«i borás, gsfls Idfi.
file asea
vásárekl
LSCKENBiCBERMől
Ho.ll.y Mll.14.1 ut.
ADAg V*TEL
Hasin*II tubái fa clpSt lenek. Kl-v.n.tr. házhoz Megyek.,-Tobilt Jáapnié, Zllnyi M.-U. 26. \'3381
Szlgótatlánl Perpetuinekcl4«ni> folyton-égi tMlyba elide. Megteklnlhetí SiiM Antal apotttlaetében. • M19
Eidelyl oalllárok nagy «UaaeMabln olcsón kaphatók Dmilaali Ltialó .vtUamoi-sSgl ájiáilloouikllilcléüju, ücik-Ur. 3523
\' Zeaaératt, vagy planlnotkweiak megyéteké. Nagykanizsa lel-\'S 33. vagy elmet kiadóba. í 3229
BÚTOROZOTT SZOBA
(MIMaaveaA szépen bútorozott sióba lutdóizoba-baaználitul novetDbci eliejete kiadó. Roigonyt\'U. 10.
HÁZ ÉS INGATLAN
Eladók 2X2 uobal kbmlortoe, egy 3 axobla adómentea hilak Papp köivítllő-nal, Telekl-nt 8. 3033
,! Adómentea nj ktéa azonnal eladó. Ma* gyar ntca 99. ax.
Síremlékeket,
íliMIsl, tKiutel, Uil tiilMf.1 a^akazordon ó» legolosóbbao . KOVÁCS JÓZSEF
kfifaragórneaternól, lűrály-utoa M, /t>gy »lraj>d4k-JaktÍT. Tel6Íon615.
POLITIKAI tfMPtUP. Klndla: „KÖninzduBHül f«-T. kagykaaliM". ti Felatóa Wndó:¦ Zakd-USfaly.
- • Nyomatolt | a „MiodzdasáBi lí. T. Hasykaatisa**
nvj\'">]a|fti)Mt, Nanyksnlssiin. (NyotBaáérl telel; IslsJ Ka/alyJ
Rozsdamentes és aSpaoca evőeszköz, manikfirkészlet
vá\\ía«s tokban MÁJON1 TESTVÉREK , gzantlzletében. ,
Philips, Orion, Standard, Telefunken, Siemens, Eka
rádiók i
1942. újdonsága
nagy választékban áll vevőim rendalkazésére.
Szabó Antal
rádió-, foto- és sportflzletében, Fő-ut 5.
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti a háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 hónapra is a
DRÁVA VQLBYI-nél
Sugar-ut 2. I2K
IL évfolyam !Ö3. Him.
NagyJunlzH, 1941. novembsr 5. szerda
ára 12 HIM*
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI
NAPI LA P
Sxerkeaztflaéít é* kiadóhivatal: Pőut h. axara. ®tmkea.atiéií én kiadóhivatal! Idolon 781 u MeaJalenlFnünd&n hitkBmap dílulan.
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos
BlítlKPlóal ára : tfj hónapra 2 none» SO HlMs.
iiosyfKlóvro 7 penso 20 fillér. Eayei jxam : UtkSaup fct till., nzombaWn 8S OIL
A vörös főváros döntő napjai
A moszkvai rádió már elhallgatott — Szibériai csapatok érkeztek az elesés előtt levő főváros .segítségére" — A honvédség diadalmas bevonulása Donecbe — A német csapatok elfoglalták Feodózla kikötővárost — Sabls török tábornoki: súlyos Ítélete a szovjet-veszteségekről — A vlchyl kormány tiltakozott Londonban- az ételmlszerhajók elkobzása miatt — Az olasz közvélemény Európának követeli Afrika kincseit, amit Anglia kaparltott meg a maga számára
Az amerikai kozvélsmény Is zsarolásnak minősíti Finnország; megfenyegetését
A szövetséges haduk továbbra is diadalmasan menetelnek a Donoc ellen, Elfoglalták a folyónak egy ujabb szóles sávját s a honvedek bevonultak Donét* városába. A:4 itt megindítóit szovjet ellentámadások heve ós hatása vesztett erejéből.
A Krini félszigeten folyik a támadó művelet. A krimi hadjárat - - amelynek sikeréhez nem Térhet kélség — felveti a feketetengeri szovjet hajóhad végleges sorsánuk kérdését. Néniéi körök ugy vélik, hogy Tö-
rökország semlegességének következtében kizárt dolog, hogy az orosz hajéhad elérje a Földközi-tengert, meg azután az olasz haditengerészet és a nőmet légierő már várná a Dardanellák kijáratában. Ugyanezek a német körök ugy gondolják, hogy a szovjet hajók, ha Novorosszijszk és Haitim tarthatatlannak bizonyulna, török kikötőkbe húzódnának be és internáltainak magukat, vagy a legénység hasznavehetetlenné tenné a hajókat.-
Feodosla krimi kikötő is német kézre került
Berlin, november
Nemei és román csapatok a Krhn félszigeten folytatják az üldözést. Az ellenség szétugratott részeinek helyi ellenállását megtörtük1.
A Fekete-tenger pariján elfoglaltuk Fcodosia kikötővárost.
Az ellenség páncélosoktól támogatott nagyobb erőkkel kél, szer megpróbált kitörni Leningrádból. Ezeket a kísérleteket
az elleninek okozóit sútyos, véres veszteségekkel visszavertük, még mielőtt az ellenség elérte volttá a német-állásokat.
A légiluulerő folytatta láma-dúsait a Krim-fél sziget körüli vizeken szovjet hajók ellon.\' Mcgsemmisitelt egy 1000 tonnás kereskedelmi hajót és bombával eltalált öt nagyobb szállítóhajót
Moszkvát nappal bombáztuk. A légihnderö Leningrád elleni éjszakai légitámadásai nyomán több városrészben nagy tüzek keletkeztek.
Mint különjelentésbon már közöltük, haditengerészetünk és légihaderőnk a brit ellálásl biztosító hajózásra ismét súlyos csapásokat mért.
A sZövjfct lakosságának több mint egyharmadát vesztette el
. Isztambul, november 5 Az egyik törők lap hasábjain Sabis tábornok azt írja. hogy a szovjet nagy veszteségeket szenvedett : a szovjet lakosságnak több, mint egyharmadát és ipari központjainak nagyrészét elvesztette. Minthogy a most még szovjet kézen levő területek lakosságának többsége nem orosz, a szovjet hadereje is kimerül\',
annál is inkább, mert kitűnt, hogy az amerikai segítség nem riég az ellenállás fenntartására.
A németek előnyomulása leunakndás nélkül tovább folyik, Lehetetlennek tartották, kogy « németek meghódilják n Krím félszigelel, a tények azon-
ban azt mondják, hogy a szovjet ellenállás ott is összeomlott.
Elérkeztek a vSrSs főváros db\'ntS napfnl
Róma, november .5 A Messagero Remén ál érkezeit jelentése szerint a legfelsőbb szovjet védelmi tanács a lakossághoz intézett kiáltva ny-nyal felhívta a figyelmet, hogy november első napjai döidőek lesznek a szovjet főváros védelme szempontjából és éppen eléri mindenkinek kötelessége afc utolsó csepp vérig védeni ntinden talpalatnyi földet,
Moszkvába most érkezett meg az első erősítés, Uüchler tábornagy szibériai hadserege. A jelentés még kiemeli, hogy -
a Krím-félszigeten a helyzet válságos.
Francia ételmlszertzáltitó hajókat fogtak el ax angolok
Vichy, november 5 Az a francia hajókaraván, a melyet egy angol hajókötelék Durbantól délre feltartóztatott, éleim iszer szállít mánnyal Madagaszkártól Dakar felé tautott. A nyiH tengeren a hajókaravánt 4 cirkálóból és 0 sorhajóbó.1 álló brit hajóraj\'feltartóztatta. A francia hajókaraván parancsnoka közölte az angol parancsnokkal, hogy hajlandó visszatérni Madagaszkárba, de a javaslatot az angolok nem fogadták cl. A hajókat elkobozták.
A hajókon nagyobbszdmu francia lakos utazóit vtisxa Franciaországba.
Az élchuiszcrrakonióny, ami a hajón volt, a megnemszállt Franciaországnak volt szánva. Hangsúlyozzak, hogy a hajókon dugáru nem volt.
A francia kormány az eljárás miatt tiltakozást emelt.
A moazkval rádió már be-txŰntfite műkSdéMét
Stockholm, november 5 Kedden 7 óra 50 pecckou a moszkvai rádió minden előzetes figyelmeztetés nélkül beszüntette adását. Rövid szünet után t» tifliszi rövidhullámú adó Jelentkezett és leadta jelentését a moszkvai adás mcg^SünésjSrÖl,
Vissza kell adni Európának Oroszország anyaáíürrásaít
A I\'opolo dl Itália írja a többi között, hogy vissza kell adni Európának az európai Oroszország anyagforrásait, a melyektől a cárizmus és a bolsevizmus európaellenes politikája megfosztotta. Vissza kell adni Európának Afrika kincseit, amelyeket Anglia kaparintott meg, részint közvetlen uton. A germán faj magára vállalta az elsfí feladati uiegoldását, a második feladat megoldásában Olaszország kap döntő szerepet, i,
Amerikában la visszatetszést keltett Hull eljárása, bogy megfenyegette Finnországot
Washington, november 3 Finnországnak Hull által történt megfenyegetése még a beavatkozás felé hajló amerikai körökben is visszatetszést szült. A sajtóértekezlet is elmaradt.
A Washington Times Herald zsarolásnak miuöstfi Hull eljárását azzal a kis országgal szembon, amelyről Amerika még egy éve is dicshimnuszt zongctl a Imlseviki elnyomókkal szembon tannsitott bÖtor ellenállásáért;
Newyork, november 5 Hoover volt elnök élesen el-ilélte az Egyesült Államoknak Finnországgal szemben tannsitott magatartását, tiltakozik az ellen, — mondotta — hogy az Egyesült Államok a kommunista Oroszország nevében nyomást gyakoroljanak Finnországra. Alig két éve, hogy a kommunista Oroszország megrohanta a békés finn nemzetet, egész Amerika ünnepclle akkor a finn ellenállást. Amerika biin-tcthcli-e Finnországot azért, mert visszaszerezte elrabolt otthonait ? Elvesztette-e Amerika mindvii wkölesi és embert tisz-
tességét ? -volt elnök.
lette fel Hoover
A józanság szava
Newyork, november S Egy köztársasági-képviselő ki-jelentetle egy gyftlescni hogy eljárást kellene Indítani tisztsége megfosztására ttnSk is kongresz-szusl tag ellen, aki a koijgresz-s\'/iik megkérdezés* nélkQl naa)qt mer üzenni.
Az Egyesült Államok háborúba-lépése, a kommunizmus, újjáéledését jelentené az egész világon és ai Egyesült Államokat is zűrzavaros forradalomba e*s a tönk szélére taszítaná. A legszükségesebb, hogy Amerika a saját és ne a kommunistája kínaiak és angolok érdekében cselekedjék.
Mqjezhy SOS kiáltása
[.iiiiiini, november 3 Majsjíky \\ijai>l> fceLse^benWíl hanRu nyitilt 16)talpI t«|t a Szovjet 1-».y«Wr3l, kijo:<mkilt«\\ begy a S^nM döntó napok otótt 4J|f de eljl*w itojtiáMz^!. h<>fiy még bwwlk * gyHÖ»f1«t*>I)«u (Folytttáa « 6. oldalon)
2AUAÍKÖZLŐN*
féjdfí szövetbek is
Állandó ¦iMfniwilk hitkAxaapokon
6.40 Ebrfcxtő, torna. - 700 Hírek, közlemények, ólreud, lunglemesek — 10.00 Hírek. — 11.10 NerosctköaJ viz-j«UősiolgAla(. — 12.00 Déli uaraog-saó — 12.40 Kirak. — 1320 Időjelzés, Időjárás- és Yiaallásjeleiitet. — 14.W Hírek, — 14.45 A rádióműsor Ismertetess. — 15.00 Árfolyam birok, |*cí árak, éielnuue\'rárak. — 1 o. 1.. Időjelzés, idnJárásjelentéJ, hirck. — 17.00 Hllefe utovák 4a ruszin nyelven. — 19.00 Ilink magyar, német és román oycl-f*JU. — 20.00 Hírek (Budapest II.) — 21.40 Hírek, Idő járás jelentés. — 2300 Hírek nemei, olass, angol és IfhhM nyelven. — 24.00 Hírek.
*UIMPKST (.
17 15 Fűimé llorílifl Frzséb*! nianyai-nótákat énekel, kiféri Vidák Józser cigányzenekara. — 17.55 Dr. Orsy Alüla előadása. — 18.20 Honvédmrtsur. -1D.20 Felolvasás. — 15M0 Pucdsil-•st. — 20.20 Papp Viktor előadása Pucciniról. — 22.10 Hádiózeoek-ir -23.25 Táocleinezek.
BÚTORT i
ssskQsletbes
Gábor műaaztalosnsU
vegyea vagy rnodeitw. Sktarkanhcu, Vandubi p«UU.
Csütörtök BUDAPEST I.
. 10.20 Háziasszony :l magyar (öld terményei között. Az őszi élelmezés. Leisen Erzsébet dr. népélclmexési I"-nulmányából átdolgozta és előadja lián Jóxsefné. — 10-*5 Felolvasás. — 12.10 Surányl Itudi dgányAweknrn, — 13.30 Országos Postásicnekar. - 15.20 Hanglemezek. — 16.15 ilusziti Imiig*, tóinknak.
17.15 Lótenyésztési ridiätanfolyani. I. nesz, — 17.45 SéUnangv^rscny HartúVurgban. — 18.15 Siomliatliy Viktor elbeszélés*. — 18.40 Beethoven f-moll szonáta — U),20 lládiózcnekar. — 20.25 Külügyi negyedóra. - 20-40 IJszt zongorája közül A romantika zenéje is költészete. Közreműködik Makai Margit, Uray Tivadar és Faragó t\'.yörgy. — 22.15 Az l. honvéd gyalogezred zenekara. — 23.30 Farkas Jenő (úgányzenekaiu, Mindszianti István énekel. I .
A női betegségek gyógykezelésében a regbe vált természetes „Ferenc Józset" kcserüvizet gyakran alkalmazzák, mert reggel éhgyomorra egy pohárral könnyen beve-belo, rendkívül enyhe hasnajló, hutáim pedig gyorsan és minden kellemetlenség nélkül blatoömi jelentkezik. KéioWu meg orvosit I
Vasárnap délben érkezik Ilovszky lános országgyűlési képviselő Nagykanizsára
Á nagykanizsai MÉP pártvezetöségi ülése
A Magyar Élet Pártja nagykanizsai pártvezetősége szépen látogatott ülést tarlót, amelyen megjelent vitéz Bentzik Lajos kir. kormány-főtanácsos, társ-kcrülelvezeíö is, Dr. Tholway Zsigmond prtrlvezotö az elnöki bejelentések kapcsán tudomására hozta a vezetőségnek, hogy Ilovszky János országgyűlési képviselő november 9-én. vasárnap délben a budapesti sebesvonattal érkezik Nagykanizsára és a pályaudvarról egyenesen a Kölcsey-utcui párthelyiségbe hajlat, ahol az általános kül-és belpolitikai helyzetről tájékoztatót fog mondani. Déli 1 órától 4-ig fogadja párthiveités az ügyeikben őt felkereső polgárságot. Akik ii képviselő elé kivannak járulni, szíveskedjenek bármely nap előzőleg —dél előtt II órától fél 2-ig - a
párthelviségben megjelenni és közöljék kérelmüket a pártvezetővel. Csak előzetes jelentkezés után lehet közvetlenül Ilovszky\' képviselőhöz fordulni.
Ilovszky képviselő még a délutáni gyorsvonattal visszatér Budapestre.
A képviselő november 23-án azonban újból lejön kerületébe és felkeresi az egyes községek népét, így Létemre, Ksztereg-nye, Rigyáe, Magynrszentmik-lós, Mogyarszerdahely, Bocska községekét fogja meglátogatni.
A pártvezetöségi ülés ezután belső ügyekre téri át. Dr. Tholway ezután különös \'melegséggel a honvédekéri megindult akciói ajánlotta a MÉP tagjainak ügyeimébe, kifejtvén, nitt köszönhetünk mi a honvédségnek. Az ülés lelkesen megéljenezte a magyar katonahősökel.
Széchenyi emlékének
adózik a Zrínyi Irodalmi Kör vasárnapi liceális előadásán
Szőnyl Láuló piarista gimn. tanár ?1 Kelemen Ferenc Igazgató előadása
A Zrínyi* Miklós irodalmi és Művészeti Kör november 9-én, vasárnap este 6 órakor a városháza dísztermében Széchenyivel kapcsolatban rendezi meg második liceálisát. Szőnyi László gimnáziumi tanár és Kelemen Ferenc bankigazgató, a Kör társelnöke lesznek az előadók. Mindkét előadó Széchenyi gazdag lelkiségét, fajszeretetét, ered menyes nemzetépítő munkásságát, vele kapcsolatban a mindenkori magyarság gazdasági eszméjének örök útjait mutatja meg. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a legnagyobb magyar nagy tanításait- Népünk még alig ismeri Széchenyit. A Kör ezért ragad meg minden.alkalmat, hogy ismertesse, kidomborítsa értékét,-nemzeti és egyéni
boldogulásunk gyakoriali eszméit.
A vasárnapi liceális műsora a következő : .. .
1, Hiszekegy, Énekli a Kör Királydijas Yrgyeskara Ketting Ferenc karnagy vezetésével. 2. Arany Jár>;>s : Széchenyi emlékezete. Előadja Czapáry János gimn. VIII. o. t. íí. Szőnyi László gimn. tanár előadása : Széche-\' nyi irodalmi és történelmi nagysága munkáiban. 4. Kerkay : Magyar siralom. Énekli a Kör Királydijas Vegyeskara. 5. Széchenyi nemzetgazdasági jelentősége címen Kelemen Ferenc tár s elnök, bankigazgató tart előadást, ti, Szózat. Énekli a Kör Királydijas Ycgycskara.
Belépés díjtalan. A terem fűtve lesz.
Szülők Iskolája a piarista gimnázlunban
Nagyon üdvös gondolától kivan megvalósítani Barta István piarista gimnáziumi igazgató, hogy az iskola és a szülői ház) közötti kapcsolatot kimélyítse, másrészt, hogy a szülőknek nevelői munkájukban segítségükre, legyen. Legközelebb megrendezi az úgynevezett »Szülők iskoláját*, amely nyolc előadás-
ból álló kurzus-szery oktatásadás, amely a .növendékekkel párhuzamos szülői lelkigyakorlattal végződik. Egy-egy ilyen szülőknek való előadásnál az előadói tisztet kipróbált nevelőtanár tartja. Szó van előkelő budapesti pedagógusok lehozatal áról is. Minden előadás megfelelő keretben történik,\'
QoteH&zlty fatue
dimtánukeutktdlsc
híifykaniasa Ti-ut 74. svam
194). rtovémbef 5
«. TŰZIFA Z%
TIB0LT LAJOS
wéa: IfixlfaaagykwTWkedó Botvóe-tarat Te*efo«23t\\
Akik nyitott szemmel néznek maguk köré, tudják, hogy a v Szülők iskolájára^ szükség van, azért a legnagyobb örömmel üdvözöljük Barta igazgató praktikus gondolatát.
A > Szülők iskoláját =¦ és annak összeállítását legközelebb bővebben ismertetjük.
A legkisebb állam legnagyobb könyvtára
A Vatikán, a világ legkisebb állama, az emberiség történetének minden korszakából olyan mesterműveket tart birtokában, hogy öt nagy múzeuma még azon esetben is bizto-. silaná az esztétikai, pogány és keresztény kultúra folytatólagosságát, ha egy előre nem látott katasztrófa következtében a világ összes könyvtárai és mügyujteményei elpusztulnának. A Museo Pio Clemonlio pl. u világ legrégibb ókori gyűjteménye. A vatikáni kéziratgyűjtemény 50.000 i>éldányból áll Az irattár kereken 60.000 kötetet, kazettái és csomagol tartalmaz, amelyek közül némelyik 2000 dokumentumot is magába foglal. A levéltár becslés szerint 120.000 pergamenttel és dokumentummal rendelkezik. A tartalomjegyzék labirintushoz hasonló. Illusztrációk és szóvegek a legpontosabb információk óriási tömegét nyújtják, a melyek bepillantást engednek a földkerekség legkisebb és mégis hatalmas szcllcmá világába. r •
Hern (äeiiüttk
- A volt kolozsvári 21. hon-
I 1915-XI. 5 - I véd gyalogezrede*"\' Po-
1--¦ koroy István zászlós a
Bucác kórnyéki Siemikowtf: községért vívott elkeseredett liaraokban szjajtaazát ivjlianijol.nohamm vezette és mindenütt i\'isőnck tört bo az ellenség ailá-¦**áb«. Heves kézigránáUwzcban meg-í-e tuti lelte az ellenséget és Súlyos veszteséget okozva több mini 500 orosz íoglyot ejtett.
Bátor és o]szánt fellépésével csaptaink győzelmét biztosította.
Kiválóan vitéz magatartásáért SS arany vitézségi éi«mmel tüntetlek ki.
— Naptár: November 5. szerda. Rom. kat. Imre herceg Protestáns; Imre. — Izr. Markh. hó 15.
e&aitidi nyitva re«f«l 6 órától ests í árálc itiöttó, sserda, péntek délután ea kanldra\' i«4m aaa aAknakV
ESERNYŐT
LACKENBACHER-nál
HoilUy MIWi-ul.
1941. november 5
UTORT
HETTEIIIBE
márkás butonualnnjábati vegyen vagy rendeljen. Caaajf«ry-iit 14.
Párls vadonában ...
Film ¦ Nép-mozgóbin, melyet mindenkinek meg kell nézni — A katolikus ptp áldásos munkájának hőskölteménye
Csak kevesen tudják, mit Jeleni q kulolikivi papi munka Mintaliogy u külvilágnak fogalma sincsen arról » lázas és idegütf munkáról, onij egy rc<|nkciób»u folyik. A katolikus |Kkp r;clf a gyertyáéval hasonlítható üsz-sic, amely le\'emészti önmagát, hogy másoknak vUágttson ás másokat szólaljon. Bár törpe hasonlat, Mert a katolikus 1*11 kapocs ég 6s Mid közöli. Munkájú a heroizmus láncolata.
a icgeisméayJM] nagáwdás éaj&kekfi&i
Aldotáaa li Utast véreiért. Krisztusnak hintáké, A. szegények és elemitek ál. disa. Rjete, lltja). munkája. félkiliiZés©: krisztusi Csuk akinek módjában van korairól megrigye\'ni n kalo\'rkus pap csendes, zajtalan, finom ténykedését; tudja, mit Jolent a katolikus pap é\'oio ós magasztos hivatása
i - c v 1 ¦ s. ¦ a ragyogó és termés/ct fölötti célkitűzésű papi éleibe nyerünk egy pompásan összeállitolt. és Igaz katoli. kas érzéssel megiendezcU filme\'őadás keretében komoly .betekintést. Kutei-(toszkopswrűen vonultatja le. elöltünk b pulii élei sokféle fázisát és katolikus szemüvegen ál mutatja bt- a katolikus popj lé\'ek nagyságát és hcroizmusál, amely rendilhotet\'en hitében és Krisztus szerétében gyökerezik, amelyért mindcn/elszenved és eltűr. Az elejétől végig lebilincselő, minden figyelmet Ipkóto, e\'awn és izgalmas cselekméJiy megragadja a nézőt éa egyik-másik érzékeny jelenet könnyet csal ki szfc-méböl. A katolikus pap szent hivaVi-sáoak és magasztos munkájának v-iló-ságos hőskölteménye ez a film, amit szerelnénk, ha még tovább folytatódnék, amit kétszer is megnéznénk niorl annyira a uii \\-ilagiuikbo) való és annyira tuti beszélni némán, de annál hangosai! *n. A darab hőse egy ka. tolikus pap, akit szive arra serkent, liogy otthagyja eddigi munkakörét, ahol megbecsüllek és tiszle\'ték és fel. keresse paris külső negyedét, ahol ködobásokkal fogadják és guny tárgyát képezi. Krisztus napjának lé.iekszcrc-icle azonban nagyobb, semhogy ott-hagyja őrhelyét. Semmi sem reltenU vissza céljától,,, hogy közeledjék a lelkekhoz és megnyerje azokat Isten Hámára. Csakhamar játszótér terem ¦ imiletárgyennekek számára, ox anyák maguk hozzák el csintalan ese. metéikel, élelmiszer és tüzelő jiit a |»pi lakásból a szegénységnek, felemeli a magurahagyott.it, csókjára megtér a haldokló istentagadó, áldás Ö béke fakadt munkája nyomán és e8Y napon mégis győzött a szeretet az flmctemüllség Tölött és mcgle\'t a kis templom, amit maga épitett fel és amii a bilwros felszentelt, templom, melynek alapkövét az a kődarab ké-l*/lc, ümlvej elsőizben véresre sébiíc-tík a csikágó vagányai, rís felépült Kriszlus országa: egy uj egyházközség, "hol edeug <*ak a bfm és átok ütött "anyát
leiemet éVkkel hagyjuk űi a NP.l*-"eail. Hálásak vagyunk 1». -Gulyás Miiért plébánosnak ezérl « ttlinért, awiy n Cnritás céljait Síotgáliái 0 *«génység könnyeinek íclörlésél. Ne ttgyen t«nkl Kanizsán, .aki nem nézné. mcH ezl a gyönyörűen szép filmet, ¦mely a/, emberi érzések legtisztább \'"""jain játszik ás ineggyfisOdáMs, ben-í"\' kalolikuiumal van lelitvo.
(B, R.)
HÁBORÚS KALEIDOSZKÓP
Irta: Kelemen Fereno
¦HA LEFEJEZNÉK IS,MEfi NYERJÜK A HÁBORÚT!*
Ezt a fennhéjázó kijelentést csak olyan ember tehette, aki a győzelem megszállottja, aki vakon hiszi abban, hogy a háborút csak az ö népe nyerheti meg. aki nem akarja észrevenni az összes eddigi európai harc\'eiek döntéseit, a német fegyverek a német hadvezelés, a német szervező erő kipróbál) fölényét.minden eddigi ellenféllel szemben. Csak az dobhat bele a tömegbe ilyen fennhéjázó, az elvakultságtól párás szavakat, aki máidákusnegy gondolatnak, mely rögeszmévé merevedik megmérgezeti idegreud .szerében, aki a győzelem várás deliriumában eltapossa a józan ész, a tiszta érlelem mécseseit maga kÖrfll s ámokfutóként rohan a vak hit sötétségeién a győzelem mámora felé. A hit, a szuggesztió lényeges eleme minden eredménynek, a háború győzelmes befejezésében is hinni kell, meri egyedül ez a hit acélozzn meg a gyözelomrclörö akaratot, de győzelmet prédikálni vesztett csaták hullaho-gyei felett s menekülő hadseregek után odakiáltani, hogy: ¦Ha lefejeznek is, megnyerjük a háborút!\' —jíz legalább i.s dőreség, még akkor is, ha azt nem kisebb ember cselekszi, mini ChUrci&ll, i» bril birodalom mindenható premierje...
-AMÍG A HADSEREGEM FOGOLY, MAGAM SEM KERÉK A SZABADSÁGBÓL.*
Milyen máskép hangzanak ezek a szavak, melyek a belga király ajkáról szálltak cl, amikor a német naruncsnok-ság" a Hriixelles melleit internált államfőnek felajánlotta a teljes szabadságol. A római jellem fénye sugárzik ki ebből a férfias- és imponáló elhatározásból. A király, aki együtt harcolt katonáival n rákényszerilell háborúban, együtt kapitulált a német túlerő előtt budscregével x együtt akarja végigszenvedni a
hadifogság keserű idejét azokkal, akik oldala melleit az Ő nevével az ajkukon harcoltak a hazáért, valóban méltó erre a névre. A király clsfí legyen népe között, hogy első lehessen népe felelt. A belga király példái adotl arra. hogy lehel egy ember király akkor is. amikor a történelmi végzet megfosztotta királyi hatalmától, de meghagyta neki király erényeit...
KATONAI fíSZTELETí ADÁS AZ AOSTAI HERCEG ELŐTT.
BAr szinte anakronizmus számba megy, mégis megkockáztatjuk azt a tételt, hogy a fair play szabálvai a háborúra is alkalmazandók. A háború ugyan nem sport, bár céljában épp Ugy a gyö/clemrc tör. mint a sport, mégis kénytelen a "mérkőzés• során mindazokat a magasabb emberi szempontokat respektálni, amelyek az emberi együttélés, sőt a belliim omnjum eontra onines minden fázisát szabályozzák. Egyik lényeges létele ennek az etikai kódexnek az ellenfél megbecsülése. Aki a harc mezején pusziid cl. vagy becsületes küzdelemben a legnagyobb viszontag ságok között bátran kitart s a zászló érdekében magára vállalja u legnagyobb nélkülözésekel. szenvedéseket s csak akkor adja meg magái, amikor utolsó darab kenyere, utolsó darab lőszere is elfogyott, az valóban megbecsülésre méltó. Amikor ;iz angol katonai parancsnok az aoslai hercegnek megadta a katonai tiszteletadást a sáncok átadása után, akkor nemetsnk a tiszlnllabb katonai szellem, hanem az emelkedettebb emberi gondolkodás belső parancsszavára hallgatolt. A katonai tiszteletadás fenve ezultal mindakét fél profiljára világított. Igaz ember, és igaz katona volt mindakettfí,\' aki kapta és aki adta a tiszteletadást ott messze, Afrika ho-
moksivatagján...
T
Városi Mozgó. Még csak ma, szerdán I
Világattrakció I — Zeller Örökszép melódiái Hímen Bolváry Géza mesteri rendezésében t
Az évad legkedvesebb, legbűbájosabb filmje. F0>zerepl6k: Hanti Moaer, Marta Harell, Theo
Lingen éa Leo Slezák. A kísérő műsorban: Aktuális Vllághlradó.
Madarász
Előadások hétköznap 5, 7. 0, vulrnap és ünnepnap 8. B. 1.9-kor.
Nép MozgO. T Kaddtdl—oaatBrtSkiq i
A Ssent József plébánia rendezésében
kerül bemutatásra a francia filmgyártás remekműve
Paris vadonéban
A vallásos érzés és hitbéli meggyőződés himnusza. Tdrténet egy párlal szentéieta papról, a katolikus valUe mapesztoaságárél és a sallás diadaléiról.
Előadások hétkSinap 8, 7, I, vasárnap és ünnepnap 3, S, 7. 9-kor.
FERENCJOZSEF
KESERŰVÍZ
Nikotin okozta megbetegedések
A dohányosnak sem árt mértéket tartani
A nikotin, amelyei a doluiny tartalmán, mínt istncrcíes tiszta állaiwlbiui színtelen, inujdiiOiii skaglalun olaj, a mely különösen uJan&otiysaa* miau veszélyes. Klsósorbtui q\'szAj in a g>oL mar nyálkahártyái gyorsan 68 v.<;iuinp.ii feiszivjáb, ugy hogy ezen a módon belélegzés nélkül is áltaíános mérgezést idézhet eló. Nikotin a iegerósebb mérgek egyike. Mint IdejOnéheg ec«oflorbt>n a vcRClalív idegrendszerre hat, amely az élet fontosságú folyamatokra ügyel fel. Azonban a központi idegrendszert is rombolja Például az akiit nikotin-mérgezés okozta Italai a légzési Wü- 1 iwnt bénulásának következménye. Az: ismert [uadásl kitörések, amelyek nem egy dohányost nyugtáján ilanak, a spi-nális verjték központok izgatására ve. zethetOk vissza.
Az ideges nlkotinzavarok között talán az álmatlanság a legfontosabb. Nikolin nciiralgiát, esetleg neuritisl is okozhat. Az összes nikotinokózto ká,-rok között olsö helyre kell lennünk a szivedényrendszer megbelcgedéseit. A véredények érzékenj-sénét legjobban kifejezésre juttatja az a tény, hogy egészséges embernél epy egésr cigaretta füstjének bO!éJegzésc már kl». egy óráig tortö edénygörcsöt idézliet tíö. Mérlékteloii dohányzásnál legtöbbször pulzusgj\'orsiilás, további vlss*iólé.s ese-téri n«dig különféle formájú szívdobogás lép fel. Nyugüi\'ftn dohányos szívnél, gyakran kellemetlen fékíiem és a szív környékén nyomáséiézs lép fe|, amelyet n vállba karivi és ujjajrjja kisugárzó fájdalom kisér. éjszakánként ¦ szívdobogás tapaszta])iató, ttb. Rzek
\' a panaszok a szirtoszoniodények kü, lönlegcs érzékenységeié vezethetők vissza
A nikotin a dohány egycllcn. alkotó, része, amely vérnyomásomét kedést idés elő. Szen\\«.Iélyes eríís dohányzás ar arteriosWePosts fejlődését elősegíti, illetőleg gyorsítja\'. Azonban a légzési apparátusbon is kárt teltet.
A nikotinunk » bél rendszerre gj\'öko-rolt káros halasa nagyon gyakori "és műiden fi II előfordulhat \'Különösen praktikus jelentőségű a nikoUnnak és a füstnek ü, gyonior tevékenységénél tapasztalható kihatása. ,\\ statisztika Szerint n gyomorrákbtin mcgl;Otogodett férfiak (tlí, a nőknek ipedig m száza, léka erős dohányos volt.
Mértékletes vagy alkalmi dohányosoknál a uikotin a bét tevékenységet előmozdít hatja. A reggeli szivar vagy cigaretta székletre gyakorolt kodvex>> hatása ismeretes A nőknél, akik a nikotin iráni sokkal érzékenycW>ek, mint a férfiak, a .nikotinnal vjló visz-szaélés belső za\\-uroka,t, sőt mint a tények bizonyítják, esetleg lex-mékcl\'enséí,et is idézhet e\'ő.. A nikotin okozta károk helye és mértéke ocm minden esetben a felszívódott nikoün mennyiségétől íügg, Iianenv a szcmélj-enkéJit vállozó és külőnWSzo nikoUnórzékenyseggel áll összeköttetésben.
Meg.kell hagynunk, lvogy a nikotin mint Idegméreg kisebb adagban frissi-tolcg hat és ezáltal a fáradtság jeleit ideiglenesen kiküszöböli, ugy liog>- a teljesilüképességct emell»»tj.
Dohányfüst mint levegő frissítő esz_ kőz uikaímazí\'isa lejjeaBa elhibázott é« Itciy telén.
•— (Ne menjen utazni)
• 2*lfti Köalfiiiy Kis Z-^-bmf aoli«ud-je nélkül. Csjk 10 fillér. KapaaU a kUdöltivatalbhU, I-a-ut 6-
Nagg érdeklődés mellett Mgik á leány-leventék megszervezése
Megvan a teljes női oktatói kar
A modern nemitcU lesinevelés és honvédelem legújabb se-géd-c$apaf intézménye, amelyből lassanként kifejlődik innia-gyár lottók lelkes gárdája, a leány-levente intézménynek meg szervezése nagy érdeklődéssel folyik Nagykanizsán. Valósain fi, hogy az egyes iskolák Is kiveszik részükéi és minél lÖbbcn jelentkeznek n városházi Ic-vcnle-parancsnoksági,.11. amely lajstromba veszi őket. .Méltó testvér-intézménye !1 leventék-
nek a leány-levente, amely az egész városban nagy visszhangra talált és egyre-másra sietnek jelentkezni, hogy részi vegye nck a hazafias női mozgalomban.
Dr. Thnhvay Zsigmond, 11 levente egyesület elnöke felkérte !1 leány-levente oldalasra alkalmas és megfelelő* hölgyeket, !1 kik azt készséggel vállalták,ugy hogy már megvan az oktatói kar és rövidesen megalakulhat a nagykanizsai levente egyesület női szakosztálya,
Ahol a honvédek a Lenin-szobrokat
döngették Egy volt önkéntes munkasiolgálatoi magyar honvédtltzt levele a keleti harctérről
4 _
Az erdélyi megszálló h-idmü-vclclck.. majd a bácskai hadjárat után. mini kerékpárosl«r-talékos tittíszhadnaíA\'. a Szovjetunió ellen indított háború kitörésekor én is átléptem a magyar határt.
A kárpátokbeli harcok után jekerüHünk arra a területre, a mii nyugodtan lehetne Európa éléskamrájának nevezni : egész julitisban végelátbatallhu búzatáblák mellett haladt előnvo-Intilásunk ut ja, miközben ba-talnias gulyákat is láttunk.
A gazdag földek és állatállomány ellenére a földművelő népet rongyos ruhákban találtuk rozoga viskóikban. Lerítt róluk a bolsevista rendszer elnyomó, kiszipolyozó és céltudatosan elbutító munkája. El-szőrnyöíllünk azon, hogyan lehet ilyen gazdag vidéken ennyire szegény a lakosság. A nép csak reggel 8 óra után ballagott aratásra, amikor nálunk már egyszer alaposan elfáradt az araló magyar... Az egvéni törekvés hiánya .ilyen gyümölcsöt? termett, hiszen a szovjetidők alatt nem magának aratott a nép.
. A falvak, a városok lezüllve, lerongyolódva .Itt mindenki egyformán nyomorgóit, eank egy faj, meg az embertelen vezetők nem !
Magam láttam templomot raktárként, istállónak használva, mozihelyiségnek berendezve, klubok rendelkezésére bocsátva, sőt egy helyen — Urambocsá\' — találkahelyül átalakítva !
Krisztus keresztjével sehol sem találkoztam, ellenben a legkisebb faluban is döntögetnünk kcllell a Lenin-szobrokat... Szovjclesillag. sarló-kalapács mindenfelé ; hatalmas Lenin- és SztaWn-képek a köteles diadal kapukon és propaganda falragaszok hirdették, hogy itt
az élet csak erőszakon és hazugságon, meg isten telenségen alanult. De rajta is van most az Isten verése !
A látottak a lehető legjobb hírverés a bolsevizmus ellen. Aki a magyar honvédségből itt iárt és jár, ha meg is volt fertőzve, tisztult gondolkodással fér vissza drága Hazánkba, az biztos! Ezt maga a legénység mondja.
A kulhirának -ennni nyoma, illetve olyan az ország; mintha a művelődést ezelöll egv évvel hozlak volna be ide, Mftut-hálózat nincs ; a vasúthálózat Igen gyér még az iparvidékeken is; az építészei mintha álll volna 1917 óta: rengeteg az írástudatlan ember ; a városrendezés ismeretlen fogalom ; a szenny és a rongy nem háborús eredetű, egvszóval az egész rendszer véglcfí megéret) apusz tulásra, A \' .szovjelparadicsoni\' csak egetverő hazugság és propaganda volt kifelé, — erőszak és elnyomás befelé. Kzl a háború ellenére is könnyen megállapíthattam.
Azt üzenem a munkaszolgálatos bajtársaknak, hogv Ők a legjobb őrhelyen állanak ahhoz, hogv ilyen barbár állapotoktól ne kelljen a mk nemzetünknek tartania. Végtelenül örül a lelkem, hogy ezt a legmélyebb átérzéssel üzenhetem minden munkaszolgálatodnak ! fipp ezért" inneit jw orosz végtelenből is kérem az Egek Urát. hogy bőséges áldását nc tagadja meg a mi nemes munkaszolgálatos törekvéseinktől,
l*ai*elá*i borús, esős Idő.
esernyőt TM
L4CKENB4CHER-I61
Horlliy MILU, ul.
_1941, IWjKMBbM 5
átért megy ss ndvarlafi ember baloldalon?
Akármely korosztályt kópvtselJSn !.1 X vagy Y ur, mindegyik ragaszkodik ahhoz, hogy te\'éségét, nagynénikéjéi, felnőtt leányát vagy CsinossfCy urfi esetében 111 éves ideálját baloldalon kísérje és már az udvariasságnak of egész világon Íratlan tön\'énye, hog_\\-az ifiöscblmek, maga,sabl> állásiunk \\-agy fc\'ellcsijek a fobboldal jár wi. [{onnan .származik í\'z a szokás ós ml a magyarázati?
Az advaiiasságoak ezt u törvényét
már Q rómo\'rlk is ismerték. Bulnoptua töi\'léiteliró elismeréssel cuiléicczik mog arról, iiogy (Üaudius osáazár (-11—51 a diadalmenetet t:unó Plauiiust elözé kényen ;i joW>jára engedte A rómaiak\' mint annyi más udvariassági szabályt, ezt is az énersw udvatri szortartásolc-böl \\ette át, természeteseit a gÓTOfök köz\\-c ti lésével. Xouophófl görög tört1, ueíiró Cyrus perzsa király é\'etC^énf. tóben a kévetkezöket Írj*: >IM Pef-zsiában a meglüvoU vendégek a királyi aszlalho* frtm\'tak, a király nem bizta mhidenkJuiek kénye-kedvére, hogv hol foglal lielyet, liánom fli(, akit inj 1 önösen ki akart tűntetni, baltára illtette, mert ez az oldal egy esetleg.* a\'nlloiHos támadásnak jobb « kt ro\'t léve, mint a ináaik,. A perzsák ugyanit jobbjukon tőrt hordtuk, melyet az anz. lalaál és a kirá!yt ud\\«rban s*m lettek te A király tehát xendégét azzal, hogy bűi, \'.i,/az T@dts\'on oldakirj en-gcdlc, kftlönös bizulmá\\-a:. töntstte ki. A-bulol(taton ölő, xa$y kéeöbD a hl olnWon kisérő etédetileg urának bajái védte és Hgyszóiviín u pajzsot lielyette-sitolte, melyet harc közíNíu Is balkfa-ben Szoktak tartani.
fiz\' adja meg a magi- iráziiol Hóra. lius egyik szatírájának megértéséhez is, melyben OdysflOtrs l^resm Jóssal teszélgel. A jós a hajótörött OdyssOnst kioktatja, Itogy nUképpen juthat ismét vagyonhoz. Többek között az örtVks,\'g-halhászalol ajánlja neki és leikére köti, Iiogy a kiválasztott dusgazdat; embert udvariasan balról ktsfrje és igy kedveskedjék neki Odysteus fel háborodva horkan fe! eoe a lunácsiíi: •Mit mondasz? tTn fedezzem egy városszerte isinert gazfirkó oldalát*\'
A bttloldaton xa\'óikisérés szokása eredetileg nem udvariassági gcszlns volt, hanem küün\'etés mely a meg-tiszteltet olvastál a jobb oldalon mci i védchuczt\'sérc is kötelezte, a nnnai császárkor idcjúben azonbdn már a jobboldalon fia\'aíó \'ott a megtisztelt fél, azzal, hogy fca;oldali kísérője vé-deimét mintegy ónként fclaján\'otta.
Délnyugati Bajiiokbáu I. o. állást.
1. SBTC 8 ?! r „ 3\'\' 10 IS
2: DVSE 8 9 2 24 17 12
3. PBIC » & 1 \' í 25 14 II
4. ItSB 4 2 2 17 12 10
S. NVTE » 4 _ 4 2k 21 8\'
6. DPAC 7. cro H 3 > 4 16 21 7
8 8 1 4 15 21 7
8. KSE 8 3, _ 5 ni) 32 6
9. M8E 8 z 2 4\' 13 10 6
10. H!AC r if 2 4 12 15 4
II. TSB 7 ¦2 S 14 22 4
ll ZMM\'E 8 1 2 « 12 28 4
Délnyugati bujnokság II. o. ifffc"
N«fyliM(w«l BW> wt.\'
1. NVTE II. 4 4 — — Iff : 6 8
2. f 8SB II 4 2 — 2 10 : 9 *
3. OZTE 4 2 - 2 I.-10 I
4. A» SE 4 2-2 10 : 14 I
5. ZMNTE II 4 - _ 4 3 : II —
Touiotimzéül kailíigoluoli nieglérllé-léríl bixtoiltás uijiiu goadoskodbal
SJftGEIfeULLMAHI EUEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. ,m
Hotherr Schrantz - Clarion - Shuttleworth
Atagy»r Gépgyári, Müwk Rt. Nagykaniaa és kltinyéki képviseldc. i
A Dón melletti Rositov
A dél! frontszakaszon kialakuló katonai helyzet a megfigyelők érdeklődését a Dón melletti Rosztovra irányitjá, A vidék fővárosa; Rosztov, a Dón jobbpartján festői tenllctcn fekszik. Utcái rendezeílek. 1711-alapitütlák. lirödilmdnvnek építették ki. A Poncé-vidék és a Kaukázus határán központifek vese miatt gyorsan fejlődött. 1897-ben lliUlOl) lakossal rendelkezett, amely szám 1939-ig 510.000-re emelkedett. Termékeny vidéke injait Rosztov óriási gufodnaimuTal rendelkezik. Sűrű úthálózata tengeri és szárazföldi összeköttetések fontos csomópontjává avatják. Az nlóbbi időben az AzOA\'i-tenger-hez kiépÜeU csatorna lehetővé leszi, hogy o» tengerjáró hajók Rosztov kikötőjéig Jflssawak. A Rosztov — Voron — .Teszk .Moszkva és n Rosztov— Gro-szyj - Machats Kanál — Pakli vonal a város legfontosabb vas-nljai.\' A Doi.ee-medencével sűrű úthálózat köli ösímec. A szovjetunió ésaajti és belső területeivel a Volga—Dón-csatornat;; remii meg a hajóösszekőttelest Hosztov két hatalmas repülő-tere nagyjelentőségű a Ivlföldi légi forgalom szempontjából. A város ipari életét a kővetkező üzemek alkotják; 2 hajógyár, ."j,, hujódokk, l repülőgép-. I húreikm\'s*-, fél lufit* muniüió-, 2 niezőgaadttsági gépgyár, amelyek közüli egyik a szovjetunió lerftldtéR n legnagyobb, továbbá 1 Vngéri-\';és f nrotorkerékpár-gyár. valamint olvasztók, vasöntödék, végül !í kémiai gyár és nagyszerűen fejtett élelmiszeripar.
őszi szántás
(Farksa. Klári- iráeal)
Ízléses kiállítású könyv került a szerkesztő aszioíái*: Öszt szántás a ^¦"SSji. ""-imö, irójit I-arkos Klári. &iJÍLS*- vCrsck ^ noveWá* sora-**3SxX komák IKtooe nériey Ti-vadnv inciejí dösmva után Írójáról csak annyi! fcldunk. hogy Öt évig újságíró volt S/omblathc yen- .V tótibit, amire » kritikus krvánesl, elmondják az írásai; — az efsö wrsSdíürryve, anwlyWfr kibontotta a szárnyát és az ÖSSfc szántás, atnCy. dacolva bátran az mler anna süent rmiMiO elvével, a minden- rtrát meghazudtoló világé-trés szóínyn dücőrgéséfcen in e] meri in-dltani egy oszménylséggci te\'c \'eánv. leiek\' halk lemeyésoit: és rorró, lázadó fofeikolráiuHt Heíycsbiténi Kél:,— nem icányfé\'ek termeti* Farkad Kari összes verseit, sokak st*tfllüft löblr ennél; --leiek. Kz a \'é\'elt kateidowltep-szerűen érzékeny a szép mfcMein benyomására és anok rryomftP tarja,\' gazdagság, k\'--pekcen gondolkodik, érez fírzós-világi icgrobbct\' az önmaga pmhtéma-körén belül időzik Peit? aki Az arany him-níiszá-t megírta-, * meggyőződés olyan lendületével, olyan őnmdatos bizton, sággoi, o\'yan gyónásbe\'i nétorságyai ós őszinteséggé:, anwak\'mííí sok monr-ilnnive\'ój* Tehet ax e-^ycfemei emberi körül Farka* Klári lírája nem csupán értoSflreifátsuntínó fodiezásábair je&nt-kerti, hanem sok helyeit mélyre ágyazott govrio latok baráscdAlódnak sorai közólt. I-\'onna4!é?rségC sokoldalú és erős, nyelvének ritmusa. zrngése, <ísz 1«, jó msm*fsoga vw. ami biaányta-lanság, zökkeni a technikai telépilés. ben imilatkozik, nem nehéz HWignuélft-lani a versek egyéb szőpségeiérl.
¦V könyv másik io;e novc Iák Hövid-Itfckzelfl prózai ftá«ok, de azok leg-lóbbjitn is átizaik u költő- vagy ;» jA-szumü, nama\'.is siHvifa sncje ik-s ujsóg-iró. {ttt)
1941. november 5,
ZAUAI KOZLONÍ
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
A katasztrális hold jövedelmének
húszszorosára emelte fel a kormány a középlejáratú mezőgazdasági kölcsönt
Napnak szánta az Úr.. .*)
Napnak Bz&nta az Úr, boldogságot hintő, rémrlasztó íónynpk, éjben, ködben, bonban biztató reméDyuek, kiáltó toroknak, Bimogttó szemnek, szánta lágy kenyérnek, sebokot hegeeztő, balzsamos lenyőrnek, tóonk, tometflnok, meddűéltU iának, vadonban magában bolyongó királynak
Lombhullató óaz volt. SzázszlnO. ravatal várta. És az Öa rőg sóhajtott S a gyermek: napsugaras\' csókok ezomorú virága klfoalett. Élet lett az álom, vajúdó valÓBág. Karjait kitárta, a ezlvóbe rejletté hegy koszorúk kékjét, magyar róna rlngo knlászalt, b szomjazta a békét. Akácok bódító Illata megfogta. UJongolt.
Harsogtak a termek A Bzépéit rajongott a mámoros gyermek. S a Hatalmna Intett. S a gyenge elindult riadva. Uj vágyak Hódra vájta útját S céltalan, nagy cé\'ok csábító csodál egyre csalogatták ...
Nttpnak flzánta az Úr, boldogságot hintó, rémrlaszto tónynrk, éjben, kfldbcn, bűnben biztató reménynek, kiáltó toroknak, simogató Hzomnok, n/Antii lágy kenyérnek, sebeket hegesztő, balzsamos tenyérnek, tónak temetőnek, nieddőéllü táonk. vadonban magában bolyongó királynak.
lí. M
*) A nagykanizsai piarista gimnázium Virág Benedek önképzőkörének kézlraios kis újságja jelenik meg ujabban. Abban találiuk ezt a költeményt Annyira kiemelkedik a dlák-Ilra megszokott termései kö-zQI, annyira mély-faratu, annyira teljes-értékU költemény s megjelenési formája Is annyira csiszolt, hogy nem csak a diák-ujság, hanem a Zalai Közlöny is bUsikén ad számára nyilvánosságot. Hogy a szerény R. M. belük kit rejtenek, nem tudjuk Akárkli - kész poéta a javából. (A szerk.)
- (Csütörtökön este Szentóra i ferencestemplomban)
A ferences plebásiiahivalal közli a hívekkel, liogy holnap, csütörtökön esle hal órakor a szentóra-ájtilosságqt megtartja, kitett Oltáriszentség előtti, Gyónás! alkalom az elsftpéntekr* is.
— (A rendőrségről)
A belügyminiszter dr. Borsy Béla rendÖrífifelügyelő, Őrszemélyzet! pa. rancsnokot, az internálótábor parantjs. noltát .Nyiiegyházára helyezte át. Utódja Márton Ferenc főMügyelö lesz I^lsóbányáról. Dr. Borsy Béla fotel-"Bl\'elő nagykanizsai szolgálata alait mintaképe volt a kötelességét teljesítő rendőrtisztnek, aki alantasaival ¦szemben megértő és melegszívű parancsnok, tiszttársaival szemben pedig példás kartárs, a közönséggel szembon mindenkor előzékeny ós szolgálatkész volt. Nagy érdemei vannak a piaci t*nd megteremtése körül. Számos Ussj. 1*161 és Jóbarátot sxcrwtt, akik ljS,vo-zását Nagy kan issáról mélyen sajnálják. A nyiregyliíLci sajté, külön cikkben «d örömének fcifej*zcst dr. Borsynak atCü-lövirosába való Tisssarytiycais* alkuiméból. , , j
A kormány nagyjalentöségü gazda, akciója volt, ume.lyel uj beruházások l«hetÖvéléle.dt középlejáratú kodveaü feltételű uj kölcsönökkel jövedelmezővé telte. Éneket a középlejáratú gazdahiteleket az Orsaágos Földhitelintézet folyósította 5-i!> érvro és kizárólag beruházási célokra.\' A kölcsön folyósításának alapja az volt, hogy az iutézel a katasztrális liold jövedelme nek tízszeresét folyósította, előnyős
A Magyar Vidéki Sajtóludósitó Je-l«rRI, liogy a Budapesti Keix^kedalmi. 0* Iparkamara a nagy- és középipar-b:ut iJjlkalmazotl magasabb fizetésű tisztviselők önáló nyugdíjintézetének előkészítésével foglalkozik. A terv abból az alapgondolattól indult ki, hogy a 600 pengő havi jövedelmet elért magánálkaimazoüak kiesnek n kütolező nyugdíjellátásból. A törvény azonbflO nem zárja ki, hogy az ilyen nuigas.ibl» javadalmazásit alkalmazottak u\'muguk
(-) AZ OHSZAGOS MEZŐGAZDASÁGI KAMARA a haszonbérlcÉek szn-bályozását kívánja, A icrményéilóke-sités mai rendszer© ós « közéJcInu-zest szabályozó rendeletek folytán a ha-szonbérjeleknót a bérbeadó .\'és n bérlő között számos vitás kérdés merült tol. A szerződések legnagyobbrészt a 1». szontvéreket terményben állapítják meg és elszámolási alapként a tőzsdén kialakult ár szerepel. A mai árrendszer; iil0].ett számos vitára adott okot, luigy az cgj-cs termények hatóságilag meg. állapított budapesti árál>ól v»n-e külön levonásnak helyé. Vitákat eredménye, zett az Is, (hogy a rendejclek; n tenné, nyek iiiinőségéL máskép irják eló, mint a szerződések. A Kamura mosl Javasolja a kormánynak, liogy a jóvi. szonyl oimérgesitó viták o.kerülése végett rendelje e., liogy a haszonbérlő pénzben fizesse a bért.
(—) MEGALAKULT A DUNA— T1SZAKÖZ1 MEZŐGAZDASÁGI KAMARA KÖZGAZDASÁGI SZAKOSZTÁLYA. A Magyar Vidéki Sajtótudó-Jútó jelenti, liogy Kecskeméten megalakult a Duna— Tiszaközi Mezőgazda, sági Kumaia közgazdasági szakosa-
kamat mellett Most a gazdák javára módosítják a kőiesóufeitételeket. A jövőben lekin leltei a föld és a l.eruhá, züsok értékemelkedésére, " kalasAtrális hold jövedelmének legfeljebb húszszorosát adhatja az intézet ugyancsak 5---10 ovi visszafizetésre, kizárólagosan beruházási célokra. Egész bizonyos, liogy ily fe\'.téteek mellett u kőzépftejá. ratu gazdahiteleknek még nagyobb aj. kerük lenz.
részére önálló hyugdijintézeleí alakíthassanak. Követendő példát szolgáltat erre a T6BE gyakorlatban jól Levált nyugdíjintézete, A Kereskedelmi ós lp-arkamnru kezdeményezését « munkaadók is a legnagyobb mértékben támogatják. A GYOSZ is több izben foglalkozott a kérdéssel és mielőbbi megvalósítását szükségesnek tartja, A kamata a közeli hetekben kása terve, zelel terjeszt az iparügyi miniszter elé.
- (Orvosi hlr)
Dr. EndreL Arisztid fogorvos rpa-d*!é«él magk»zdt». Randái d. u. 3-tól 6 óráig Horthy Miklós ut 30. az. alalt.
— (A Dunántúli Kőimüvelödésl Egyesölet,)
amely áldásos kulturmunkáját dr. Sziklay János iró, kir, kormányfö]U-nöcsos elnöksége a\'att folytatja, «i«d-ménycs működésének, ujabb nagy álU>-másához Zala megyében ért fi. November 4-ézl, sokév*i céltudatos és fáradságos munka után, megnyílt • D. K. E. óvodája. A mcgnyitásoP megjelent az ősz eüiók is. Az óvodában egyelőre helyettes fámdozik U eddig ebokintétben gondozatlan apró mflgyorokköl, de legrövidebb időn be, lűl megtörtónik a végleges óvónői kinevezés a kuUusznúnisztériumb«4i s akkor lesz majd wz óvoda ünnepélyes megnyitása.
— (A nagykanizsai piarista álákok)
kegyelettel adóztak elhunyt tanáraik emlékének n temetőben. Az omlélcbe-szédet pácsirsszky József VIII. o. t." mondotta, aki meleg /tónusban vázolta pLln ncvelöiimunkát, amit az elhunyt tanárok az ifjú magyarság érdekében kifejtettek.
- (Folyik a felrobbantott Mura-hldak javítása)
Regedéből kiindulva, az otuzni járási fölökkel, vasműit a gráci folyammérr nóki lüvatal kiküldött mérnökeivel dr. Derxsenyi Tibwir szolgnbiró é» Tóth János m. kir. főmérnök, a nagyk»oi-zsai folyminómökség kiküldöttje csónakkal bejárták Wersetn kenesztül Un-termanndorfig a Mura\'folyó Szakaszát. Murahelytöl az illetékes járási fösxol. gablró társasága l>aa meglökni lettek a már részben megkezdett partsxnbályo-zási munkálatokat és a felrobbantott hidak javítási munkáit. A kiküldött mérnökök ugyanakkor felosztották egymás kózAtt a Mura folyó szMutszail fa elhatározták, hogy többször találkoa nak megbesiélésie A megkezdett rmm". ka serényen folyik. A befejezését a tavaszra lehet nsmélni.
tálya, Az alakuló illés Máriássy Miliái^\' orajíággyülési képviselő, cbök jtivas-tatára a szako&ztály e\'nökévé egylian. gulag Wünschcr I-rígyCst, a Hangya idclnők vezérígozga tóját választotta meg. Wünsclier Frigyes székfoglaló beszédébon a keresztény nemzeti gaz, dasági irány vezérlő gondoattát liang-suiyozla. A közgiudosági kérdések eu. nélfogva nem a tökén és az árakon* ha-nem az embereken múlnak. Mi>n>-jelölte fejtegetései során n mozíigazt;^. «;íg helyzetét a többi termelési ágak között, majd *- mezógazdasági Ipar kiépítését, mint legfontosabb köveiéi, inényt áilítoit-i tel: Gazdasági meg-erősödésünk szcmpoii íjából rámutatott arra, liogy tenné-sjcli erőinket töké. jetcsebben ki kod liasznáJnuiik, bizto. altattunk kell a szi\'íN-elkezí\'tek témyo. rését és egé^zségeseblKin kell megöl, daní hilelprobléiiiiUnkat. Az alakuló ülésen a továbbiakban Geszto\'.yi Nagy I^Sszló a mczögazílttiág legfontosabb kérdé-soit világiloUa meg, végül Geb, hardl IXimonkos, n BIOSZ elnöke indítványt terjesztőit elő a bizlfaaítási isme re leknek az iskolán kérésziül tor-ténő terjesztéséről i
Philips, Orion, Standard, Telefunken, Siemens, Eka
rádiók
1942. újdonsága
nagy választikban áll vevőim rendelkezésére.
Szabó Antal
rádió-, foto- ós sportüzlatében, Fő-ut 5.
ÉBft m
tekintse meg raktárunkat!
JHvitokatjótulUssalVallaliiiilí.
Wrnnl? mid gazén, a í Mm Toleíon §09-
— (Az Emcrlcána disz nagy-klptalanja)
Az Emerieáoa Nagy rendje november ll^n tartja szokásos évi disz nagysáp, talanját a pesti Vigadó n igytennében A disz nagykáptn.an ax idin küiémős súlyt kap azáltal, hogy 20 év dicsősé, ges munkája átl mögötte\' a magyar ka. tolikus főiskolai ifjúság szolgáltában. Az ünnepség re^jo\'. 9 ómkor a Bazilikában tartandó főpapi szentmisével kezdődik Utáni az tmcrícánas láre^i-dnlom a rosti Vigadóba vonul át. Rt avatják fel Hamvas Endre általános érseki helytartól az Emcrioajia pr<dá_ tusává Ugyanakkor ajj;ik át az ország egyik legjobban működő oorporáeíöiiuji járó kitüntetést: az Exfisi LiÜomot. Ab ünnOpSégen megjelenik Magyarország bíboros hcroegprimás-i, József Fenaud kir. herceg, a püspöki kar az egyelő, mek professzomi, a díákszö\\ei»6gek kikúldóltei, valamint a nagyszámú akadémikus társadalom.
áz ipart tisztviselők Ónálló nyugdíjintézetet kapnak
fFolrtstáj az 1 oldaltól)
A hadszíntér kitolása a Kaukázus felé
Teherán, november r> | aggodalmat kelteit Valöszinfinek lart-Innen érkezett hitek szerint a köze]- I ják mongol, ausztráliai és indiai csa-kelcti brit katonai kórokion a hadszin- játoknak Iránon kcicsztüt való í.&ULi-térnek B Kaukázus felé va\'ó közeledése I lá^ít. 1
LNpzé.-tafcor* éHcexaHi
USA háborút üzen Finnországnak?
Washington, november ö | gadjti cl & hozzáintézel! l\'enve-Az Uj Nemzedék jelenti, I getésekel és Amerika megüzeni hogy politikai körökben azt Vár- ;, háborút Finnországnak, jak; hogy Finnország nem fo- |
„Bármily sokáig Is tartson a bábom, Németország megtartja előnyét az ellenséges hatalmakkal szemben"
A német péazBgymlnlszler Németország gazdaiági erejéről
_*_
— („Muraköz Igaisáaárfll-)
A Magyar Nemzeti\' swvtoég kiadásiban most jeleid inog dr, Ij1|h>si-llaile-r Jenő -Muraköz J^ságái.roJ irott tanulmányának- olasz fordítása. A* olasmyelvii kiadásra nz késztette a Szövetséget, hogy a baráti olasz ircmzet résZéröl élénk érdeklődés rou. tatkortk a Muraköz törtetrsirae Iránt. A komoly történelmi kutatások\' és tár; gyilagos n dalok alapján össszfál ütött ¦ monográfia bizonyára meleg fogadta, tiísrfl\'fog lalálni az olasíokná] A Ma. gyár Nemzeti Szövetség ezúton Is fel-lirvjii tagjajnak figyelmét e laiiubiiány-ra és kéri tagjait, közöljék azon olasz barátaik címét, akik részérc a füzetet jónak lálják megküldeni. A Szövetség e kívánságnak díjmentes készséggel eleget fog teánl. ,
Megkezdődnek nz árvízveszély kiküszöbölésére irányuló nagyszabású munkálatok
Kolozsvár, november 5 A földművelésügyi miniszter megbízásából szakbizottság szemlét tartott az áradások által leginkább sulytott kolozsvári terülelen. A város határában rövidesen megkezdődik a SZ&tnos szabályozása, amelyre a főldtíiftvclésiljryi kormányzat .Í8.000¦ ptuUöt Juttat. A Kissebes és KŐrÖsfo környékén a Sebeskőrös szabályozását in rövidesen menkeztUk. Vizsznbátyo zásl munkálatok indulnak másutt is.
Az árvízveszély kiküszöbölésére irányuló ibunkálatokat Szolnok-Dbboka és Rqeztcrce-Naszod\' vármegyékben is megkezdik. Rövidesen sor kerül a Szamos, Nauyigfó árvízvédelmének :» szabályozására is.
Szófia, november 5 A német ji&ixügyminiszter 0 txt.\'gár-néniet társaságban előadást \'tartóig Töbl>ek Wlött a kővetkezőket moa-ii.)ii;i A mostani háborul>an — mondotta — csak tovább kint épitcn! azotól az nlijwkat, amelyekot ÍO.\'B óta megleiemtet\'ek és amelyeket a gavdaságt [rányitás és a pénzügyi i>o. lillka tervszerű egyultnrfikode.se teloQt. összhangba hozlak egymással a ler-
ami nyilván valóan Németország gaU_ dasági erejét mulatja Xéiretors\'ág a háború atitt oddigaz ósszess kíídá\'. sok félét lemlos bfvó\'o\'ckke1 fedezte és a jövőben is így jár cl,
Anglia, aiue\'y a világháborúba*) a Iiadik;adáSoki*kr adókkil való fcdeZé. sőyeí nagyobb arányt éri cl, m\'-üt az akkori Németország, mnst •
messze- elmarad Németország mögött,
liánnily Síikiíig is tartson a habom, Németország megtartja előnyét az ellenséges hatalmakkal szombeii. Atin-.leu
\' melés és a fogyasztás irányítását, <iz árak és a bérek szabályozással, valamint a Miéi. és adóügyi nolíUkát. A tervszeni megoldás következtében ez a háború ös.s20lias.sonlitliatatt)iiul e\'ő-nyOseblí bélyietlx-Ji találta Németor, szagot, mint lQ14-bon,\' v
Rámutatott ana, hogy a nemzeti jövedelem a haboru folyainán nem csökkent, llónrin növekedett és "keiek összegben
habom pénzügyi ojlátásu — naiigsu-lyozln a néniét j»é.nzt"igyminiszler — termés\'zctsWiíioii egyfiUjár az államt. adósság sszaiHjritásavai. N^mclorszUg azonban itt is kedvezőbb hérysblben van, mini cileuVel. ,
A pénz ügy min iszler rántutatotl arra, Iiogy milyen r\'jnlos érdeke fűződik Németországnak ahhoz, hogy hábemi-ban és bégében ápolja a liolgárné-mcl kapcsolatokat, ainelyeket á két nép ki.UiUálnak vérével szilárdítottak meg — fejezte bo előadását a német pénzügy miniszter.
1941, november 5.
HövW táviratok
A NÉMET hard repülőgépek támadást intéztek a szuezi öbölben tartózkodó hajók ellen és bombntalálattal erősen megrongáltak egy torpedónaszádot.
A BUKARESTI törvényszék tegnap halálra ítélt 11 kommunistát. Többen pedig 10 évi fegy házat kaptak.
APRéHWOCTÉSEK
B udtg m mUt, nl*an k.v4bhl mb 4 íilüf.
Komoly iparvállalat kem két kife|e«|-ten törekvő. Irodai gyakerlattil blré keresztény Bzirmazlia tlaxtalaalöt, esetleg tlsitvlitlőnót azonnali (elvételre. .Megfelelés cselén nyugdijai" lellgéie kérem ar. ajanlatokat a klndihlvatalba. ¦ 39U
Egy lúmuokés lérfi fadraa«>a*a*al«l
atoanal [elveszek. Kocsek Kéroly, lodriii.
. 632S
TakarltAaflt azonnal felvcazek. — Sugir-ut 16Vc, lokluJnt. 1530
BajArA mlndaMaa azonnal felvétetik. Fflal 21. Ciilzár. IÖ33
BaJAranSl délelötfre lelvesiek. Jelentkezés délután 4-5 éra között, Sugár-ut 33.
3534
Ügyes női Mabé-aatfAel azonnal (elvetélik. Telekl-ut 19. ai. U536
Hlliialaaaailaanft azonnal felvettek. Vlktöila téglagyár. 3535
ADÁS-VÉTEL
Mindennemű haaucaAH rahál, cipót veszek, hívásra hlthoz megyek. Wnstner BéUné, Telakl-ut Öü. 3429
Erdélyi oalllArok nagy válaailékban oleadn kaphatók Dtmtsch Láailó vlllamoi-aági és rádió BzafaUzletébcnrDetk-tér. 3523
Nyereg alado délutánt órákban, ugyanott kétágyas szoba, esetleg házaiuirnak li, fclada. Cacngery-ut 36. 3831
ZanijorAt, vagy planlnot kétesek tutg-vételre. Nagykanizsa tel. 9 33, vagy elmet kiadóba. 3529
BÚTOROZOTT SZOBA *
D«llfokvéa4) szépea bútorozott szoba Itlrdoszoba-nasxriélitial november elsejére kiadó. Roigonyi-u, 19.
HAZ ÉS INGATLAN
Adnmebtea a) Hsam azonnal :etadó. Magyar utca 99. az.
holompéui
Orafolégna — iriuzakérlö müiden-röl inlormél. Auallal«*k afaadnt Tanács dijtalsn. Levelekre válaasoL Eötvösiét 28. 3435
Kiadja: „KSioazdaiaBi »¦ T. KaayktaliM". *-«i«!iö.. kiadó: álalKaraty.
NyomKttítt
a „MzDkl<hl!ntgl R. T. HrrirfhBirilW*
i.yot-Mi.,]:ibiiii MarjyksRliiBn. (Nyoatdáért fedél j Zalai Karel*)
Csillárok,
falikarok,
élIeliszekrény-liimpaK
egyszerű és díszes kivitelben
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGYl-nél
sugár-ut 2; 1240
Hirdessen a Zalai KözlSnylien
szAzmillliird márkái tett kl.
A Ket. Legényegylet Idei első keddi estje
A. Katolikus Legényegylet tegnap tartott* meg ebben nz évijén első keddi estjét Dr. Solymár István espe. res, az egylet egyházi elnöke nyitotta tneg a gyíuéxt. Buzdította a fiatalságot az egylet fraati\'n»t$asxkox]ásra, a keddi Mtfk komolyan vételére s egyben őri. vözőlte Filö \'l-wrenoel. a be\'ybeli Nép. imtv«léai Bizottság elnökét, az est vendég elöadőjat, Filé igazgató a továbbtanulás fontosságáról\' l)*szélt; Uj hóÍBtó iiiúnka vítr a mai keresztény fiatalságra s a rávurö felfldatot csak akfaor fogja a maga és Itazája javara hiánytalanul megoldani, lm nagy fel. készíiUséggfll imtut az életnek. F.zért szükséges, Iiogy ne szűnjenek nwf tanúim" és magukat tovább képezni. SBéeHfenjH *»l«fnát Idézte, mint akitö! napjaink magyarjának legtöbbel kell tanulnia, aculán felliivta a fiatalság figyelmét a Népművelési Bizottság ál, tal rendezőit különböző hasznos t*n. folyamokra A gyűlést az egyházi aj. elnök zárta be, ki löbb. az egylet bei-életére vonatkozó utasítást *Jott^ egyben kötölle, Iiogy az egylet Ózavt pio_ grammját kis nap tarkában kinyomatt:i, amit minden tag meg fog kapni. Az «1*0 keddi est a szokásos imával ért véget és .annak t«jeknicsévol, hogy a következő tedd! est előadója Szőiiyi László dr. piarista tanár los*.
81« évfolyam )&4. »».m.
Nigykulua, kw. november 6. osütörtök
ara 12 fillér.
POLITIKAI NAPILAP
fteerkoazlőaág *a kiadóhivatalt Főút 6. Mara. BaflrkaeztÓtógí éa kladóhlvaüüí telefon 78. es. Megjelenik üdüik-íi hétköznap délután.
Felelős szerkesztő.* Barbarlts Lajos
Blöüzotéal ára: egy hónapra 2 oonuű OÖ (Uláa. negyedévre 7 peneÓ 20 tlllér.
a fat öli., szombaton M öli.
Egye* ssám: hétkOannp t
i magyar szőlősgazda
rtz utóbbi óvok mostoha lermé-szcti viszonyai .miatt Igen nehéz helyzetben van. Az ország gaz-datársadnhnának ez értékes rétegét a kormányzat komoly segítséggel igyekezett megerősíteni s föld müvei és ügy ütik liiva-vatalos vezetői több irányban siettek a szőlősgazdák megsegítéseié, A közelmúlt napokban szemleutat tett az alföldi szölö-vidékeken Bárczay János dr. földművelésügyi államtitkár, s nagy elismeréssel srófolt a magyar szőlősgazdáról, aki sok nehézség kőzött szorgaloinmal, kitartással állta meg a helyét.
A szőlősgazda — mondotta Bárczay János államtitkár a legnagyobb becsülést érdemli meg, nemcsak azért, mert keményen dolgozik, hanem mert munkát ad, igen sok munkaalkalmat teremt. A szőlőgazdaság területének arányában, a legtöbb embernek ad kenyeret az összes egyéb művelési ág között, tehát amikor Bánffy Dániel báró földművelésügyi mjjijszlcr kijelentése szerint kÁsgazdajioIHi-kíít folytatunk, akkor a szőíős-gazdatársádalom méltán számíthat a földművelésügyi kormányzat megértő, jelentős támogatására, i
A továbbiakban utalt áz állam Ütkar arra, hogy a kormány a niultévi elemi csapások által sújtott szőlősgazdákat zöldhitel kölcsönökben részesítette 10 millió pengős keretben. Akkor ez az akció nagy segítséget jelentett, vannak azonban egyes szölővidékek, ahol a mostoha időjárás miatt az idén olyan gyenge n termés, hogy a kölcsönt nem tudják visszafizetni. A földművelésügyi .miniszter orré való tekintettel kieszközölte, hogy azok a szőlősgazdák, akiknek gyenge, rossz a termése, zöldhitel kölcsöneik visszafizetésére halasztást kapjanak a jövő év végéig.
A szőlősgazdavédelem érdekében eziden is folytatják a must és borvásárlási akciót. Ezek az ártartó intervenciós vásárlások, amelyeket a kormány a MASZOBSZ utján bonyolít le, megakadályozzák azt, hogy a gazda szorult helyzetét egyesek .kihasználják. Az, árak indokolatlan lenyomásai gátolják meg ekként, mert a lermclés haszna « termelőt illeti meg és nem tűrhető, hogy a gazdán azok nyerészkedjenek, akik a terme-lé* kockázatát nom viselik. Ugyanezt a célt szolgálja a ombard kölcsönök további folyósítása. A gazda kényleien bármilyen áron azonnal eladni készleteit és mégis pénzhez jut állami borpincékben tároló, borokra folyósított lombard-kól-csönök révén. \'Gondoskodástör-
Megépítik a Budapest-nagykanizsai vonal második sínpárját
Zalában állítják fel a 14-Ik háziipari központot — 500 pengőre emelik a kisipari kölcsönöket (fedezet nélkül)
liovszky János országgyűlési képviselő Nagykanizsa érdekében - a képviselőház bizottsági ülésein
Budapest, november íl liovszky János, Nagykanizsa országgyűlési képviselője tegnap és tegnapelőtt a költségvetéssel kapcsolatban a különböző gazdasági bizottságok tárgyalásain részt vett és otthosz-szabb beszédeket mondott.
így szóváteítc a közvetlenül Nagykanizsát érintő kérdésekot is.
Jelenleg 13 bázüpari központ*
működik az országban mondotta — és kérte a H-ik háziipari központnak felállítását Murakőz visszacsatolásával kapcsolatban. Ennek a központnak székhelye előreláthatólag Nagykanizsa vagy Zalaegerszeg lenne. A felállítása mindenképpen megtörténik. A kisipari kölcsönöket illetőleg előterjesztést tett, hogy azok 500 pengőre emeltessenek fel és fedezet nélkül adják. :|,
A miniszter liovszky képviselő előterjesztését magáévó tette ás elfogadta
és már a jövő heti plenáris ülésen tárgyalás alá kerül.
Kérte továbbá a budapest-nagykanizsai vonalon a második sínpár megépítését is — a
melynek egy szakasza márkész is — és ebben az ügyben már beható tárgyalásokat folytatott a MÁV clnökigazgatőjával. Ennek eredményeként a jövő év
ben már megépítik a budapest — nagykanizsai vonal második sin párát.
Azonkívül sok egyéb javaslatot is tett Nagykanizsa város érdekében.
Az országos Baross-vezér és Nagykanizsa követének felszólalását nagy érdeklődéssel, figyelemmel és rokonszenvvel fogadták.
Előreláthatólag a jóvőheti képviselőházi plenáris tárgyalások során a Ház egyik vezérszónoka liovszky János lesz a gazdasági tárcák ügyeinél.
I,\'<övszky képviselő a bizottságokban . történt felszólalásaival ismét megmutatta, hogy Nagykanizsa kérdései — mindenkor az Ő szívügyei is.
ifawra tefffigjssíri m^mltm feljlfinSitl fel anggol hadi« hajók és francia őrhajók között
Teljes megsemmls&lés vár a szovjet hajóhadra — Amerika a Földközi-tenger támaszpontjait is megakarja szerezni — A vörös csapatok a Volga mögé vonultak vissza
A Krim-félszigcten tovább folyik az ellenség üldözése niind déli, mind pedig keleti irányban. A kedvezőtlen terepviszonyok ellenére egy helyen már át is tőrtünk a Jatla hegységen és elértük a Fekete-tenger partvidékét. I.égihaderönk a kriin-f él szigeti Szebasztopol, Jalta és Keres kikölöjél bombázta s az itteni vizeken elsüllyesztett két szállítóhajót, összesen 10.000 tonna hajóteret, valamint egy mcgfigycldhajót. Bombával alaposan megrongáltunk még öt kereskedelmi hajót és egy ki-
sebb cirkálót.
Szentpétervárnál az ellenség erős tüzérségi előkészítés után ismét át akart kelni a Néván, de kísérletét meghiúsítottuk ; a német elhárítás súlyos veszteséget okozott az ellenségnek. A körülbelül 100 naszád felét el-, süllyesztettük, a többit visszafordulásra kényszerítettük. A bekerítő arcvonal lobbi részén jórészt már csirájában megliiu-sitottuk az ellenség ismételt, páncélosokkal támogatott kitörési kísérleteit.
Erős harci rajaink napköz-
tént a borszállítás zavartalan le* bonyolításának biztosítására is, amennyiben a földművelésügyi tárca támogatásával megalakult Tartálykocsi és Borforgahni R. T. már most 110, egyenként L50 hektoliteres bortartálykocsit tud a termelők rendelkezésére bocsátani.
Bárczay János dr. jelezte, hogy már megkezdték a jövő évi rézgálicszükséglct biztosítását, Emlékeztetett arra, hogy a bábÖPUfl viszonyok miatt e téren is a legnagyobb takarékosságra van szükség, meri a réz
csak korlátolt mértékben áll rendelkezésre. Biztosították egyébként a megfelelő meny-nyiségü rézmészpor előállítását, miután ez a szer egyedül bizonyult hatásosnak a fúrt peronoszpóra ellen. Importálunk rat\'fiát .is, de ajánlatos, ha gazdáink szŐIökötözésre lehetőleg kukoricaháucsot, rozsszalmát, füzfabáncsot használnak, mert ezek itthon is beszerezhetők és a raffia pótlására alkalmasak.
Agrárkormányzatunk tehát mindent elkövet, hogy megsegítse a szőlősgazdákat és tcrn\\ej.ésj
ben súlyos támadásokat intéztek a gépkocsi- és repülőgépgyártás szempontjából fontos Gorkij (Nizsnii-Novgorod) ipar város ellen. A Molotov-gépkocsi müvekben, a Volga menten fekvő hajóépitötclepen és a város vasúti berendezéseiben nagy rombolást vittek véghez nehéz űrméretű bombáik. Sok helyen nagy tüzek keletkeztek\'
A Szentpétervár ellen intézett légitámadások során lángra-gyui toltunk több hadicélponlot.
Moszkvát is bombáztuk az elmúlt éjszaka.
politikájának az az alapja, hogy a termelést a lehető legoksze-rübbé fejlessze. A milliárdos agrárprogram keretén belül 100 holdas szőlőmintatelepe! létesítenek, továbbá a vízkárok miatt kipusztult szőlőterületek pótlására 800 kat. holdon szŐlövcsz-sző-szaporitő telepeket állítanak tel.
A cél kettős. Leküzdeni a jelenlegi nehézségeket és előkészíteni a jövő fejlődést, hogy a magyar szőlőgazdaság méltó legyen régi, nagy liirnevéhez.
ZAI.AÎ KtiZI.rtNY
194], tlovember 6
BÚTORT „,
srakoiiotbeo
Gábor mű asztalosnál
TǤj7oa vagy mtdetjsa.
egy
lí\'ly
A Kaakázueéri már megkezdődött a küzdelem
Kóma, november G A Popolo di Róma idézi e, londoni újság cikkét. amei szerint a Kaukázusnál folyó küzdelmet már megkezdettnek kell tekinteni.
A vöVOa hajóhadnak ka-«M«*tr*ófa!l« a hetyiteto
A szovjet feketelengeri haditengerészetének sorsa tragikusnak látszik, mert nem találjak kiutat.
Három lehetőségük van ; 1. Vagy u végső\' megsemmisülés, 2. vagy bemenekülnek valamelyik török kikötöb<\\ ahol internálják őket, II. vagy pedig malmost elsüllyesztik a szovjet ha-jóhadaat.
Hir szerint Anglia ezt az utolsó lehetőséget ajánlja a szovjetnek.
Waahino«on4«TnkÍÓ kftxöti n«0y él-rfakallantétek
állanak fann
Newyork, november Ü" Az amerikai lapuk első helyen foglalkoznak azzal a jelentéssel, hogy Kuruszu japán nngyköveteT Washingtonba küldöttek. Amerikai politikai körökben nem fűznek nagy reményeket a nagykövet küldetéséhez. Hámutatnak arra, hogy .Washington és Tokió között igen nagy érdekellentétek állanak fenn.
Hull külügyminiszter kijelentette, hogy nincs tudomása arról hogy az amerikai—japán viszonyban ujabb fejlemény állott volna be. A Noinurával eddig folytatott megbeszéléseket kötelezettség nélküli, előzetes megbeszélésnek minősítette.
a japánok már elhagyták Slngapoorat
Sanghaj, november lí A Popolo di Róma jelentése szerint a Singapooreban lakó japánok megtették az előkészületeket az elutazásra. A japán főkonzul vezetésével mjnlcgy 500 japán alattvaló hagyja el Singápooret.
Washington, november 6 A Fehér Ház közölte, hogy Roosevelt elnök és a kanadai miniszterelnök 12 tagu bizottságot létesített, hogy összhangba hozza a két ország termelési képességeit.
NVasliington, november 6 Az Egyesült Államok tengerészeti minisztériumn elrendelte az amerikai népek cPávolitását a Gtiam, Wake és Midway szige-IFolytatta az 5. oldalon)
A vese, a húgyutak Lb a prosztata megbetegedéseinek kezelésében reggel éhgyomona egy pő-nárnyi természetes „Ferenc Jözsel" keserűvíz gyakran nagyfontosságú szolgálatot tesz azáltal, hogy Igen könnyű, lágy székáraiéi biztosit ct» az eges* anyagcserét előmozdítja. Ktrdesze teeg orvosát I
Ereklyés országzászló készül Homokkomáromban
A keresztény és nemzeti gondolatot fogja hirdetni a btres zalai kegyhelyen
Vallás és hazafiság egy forrásból ered : a mélyen és komolyan érző emberi szivbŐI. Ahol szeretik Istent, szeretik a vallási, olt nem kell félni anarchiától, forradalomtól és hazafiat-lan túlkapásoktól. Ezért a vallásosságot és hazafiságot együtt ápolni szent kötelessége minden keresztény magyarnak. Ezért cseng Fel a déli harangszó után a. rádióban is a Himnusz és éneklik az istentiszteletek után a Nemzeti Imái.
Ezek a gondolatok indították el a szomszédos honiokkomáro-mj bucsujáróhely uj programéiul : Országzászló! a kegytemj> íom elé. Hadd lássák az ide zarándokló ezrek, vendek, horvátok is, hogy azon a helyen, ahol Zrínyi Miklós hős hadai tanyáztak, a magyaros, hazafias érzés dobogtatja még a sziveket.\' — A kegytemplomban eddig ís ott volt a kibontott nemzeti zászló, a leventék zászlaja, észaKÍ falán a nagy felírás és felhívás, Ígéret j Imádkozunk értelek, kik magyar hazánkért elestetek. Alatta a frontharcos jelvény. Most a templom előtti teret óhajtják díszíteni egy szép országzászlóval. Két-lépcsős alaj>épitménycn műkőből szikla utánzattal épülne meg a tartó oszlop, elején Nagymagyarpr-szág márványba vésett lérképc >Igy volt. igy lesz Széchenyi mondással, inig fent az oszlop
befejezéseként a magvar cimer a Szent Koronával. Két oldalt mükő-virágtarló és két disz-bokor. Már fele ki is van fizetve, egyszerű falusi asszony adta rá a; pénzéi. Az ország\'miu-den vármegyéjéből helyeznek el alatta egy kis földel. Ezért lesz ereklyés.
A plébános igy képzeli cl a hivatását: Minden vasárnapés ünnejren, midőn fegyveres levente szakasz hozza ki a plébániáról a felhúzásra azász-lót, már együtt van a nép a szentmise előtt, leventék, iskolások vezetőikkel felsorakozva, községi elöljárók külön helyen felállva, akkor meghúzzák a | nagyba rangot, jeléül annak, hogy a nemzeti zászló mosl kerül fel Mszleletre az árbocra. Közben vigyázz, imához: Magyar Hiszekegy. Knnck végével beharangozó. Búcsúkkor levente diszŐrség. Onnepségekcl ennek a lábánál lehet majd tartani (oki. ö., Hősök Napja, márc. 15!). Litánia után a zászló bevonása. Hirdesse az árboc csúcsán a kereszt : álékor lesz boldog a magyar, ha a vallás és nemzeti gondolat minden szívben ott él és irányit mindenkit ebben az országban.
Nagykanizsa első Országzászlója mellé nemsokára sorakozik a szomszédos kis Homokkomárom kegyhelyi országzászlaja.
ím éra alatt a piacról az uzsora-biróság elé került a libás-asszony,
akit a rendőr árdrágításért a piacról az ügyészségre előállított
A liba közszükségleti cikk — állapította meg a bíróság
Alig van na]), hogy ne figyel-meztetnők ugy az árusítókat, nünt a fogyasztókat (vásárlókat) a szigorú intézkedésekre az árdrágítók és árurejlegetök ellen és mégis nincs napi bogy a piacon szolgálatot teljesítő rendöröknek ne kellene egy-egy árusítót árdrágító visszaélés gyanúja miatt előállítani. Ilyen csel volt tegnap délelőtt ¦ is. Steiucr Hona Eö-ul 17. szám alatti lakos a piacon libát akart vásárolni Scheibcr Jánosné gcl-seszigeti asszonytól, aki 20 pengői kért a libáért. Steiner Ilona drágállottu az árat és alkudozott az asszonyai, végül is 19 pengőben állapodtak meg.
Steiner Ilona 20 pengőt adottat az asszonynak, aki 1 pengőt visszaadott a pénzből. Steiner Ilona ezután kijelentette, hogy\' megveszi a libát, dc maximális áron, azért megmérték a libát, amely 5.80 kg volt. Miután a megállapított hatósági ár keként 2.80 pengőm libának 1(180 pengőbe kellett volna kerülni, holott Steiner Ilona 19 pengőt fizetett érte. A vételnek szemtanuja volt Winkler Istvánné, aki a rendőrnek szólott és miután az-megállapította az árdrágítás!, az árusító asszonyt a lefoglalt libával együtt bekísérte az ügyészségre. Eljött a vásárló Steiner Ilona is, aki-
Nép ÜOatgd. <s«r ttattmai—osatgH»kiu i
* 8*°"* Jóatsef plébánia rendezésében
kerül bemutatásra a francia filmgyártás remefetoűve
Paris
A vallásos érzés é» hitbeli meggyőződés himnusza. Ifí!Í**"* "*».P*\'»«« papról, . fa.tollku.
iBJHMt)* m.k6.n«p l tj varinMH. é, gggg ggg B-tor.
Telel.: 498.
Elekestől
(Bennata) Fial|],n
nek mosl már sem libája, sem pénze nem volt.
A fennálló legújabb intézkedések alapján dr. Lengyel Károly ügyészségi elnök azonnal intézkedett, hogy Schciberné az uzsorabiróság elé állittassék. L)i\\ Hámory Zoltán törvényszéki biró tárgyalta az ügyet. Az árusító asszony, Schoibcr.iú-nosné nem is tagadta u dolgot. A bíróság kihullgatta\' a vásárlói, mint a rendőrt.^ Az eskü alatti vallomás után dr. Lengyel Károly ügyészségi elnök mondotta el vádbeszédét. A bíróság árdrágító visszaélésben mondotta ki bűnösnek a gelseszigeli asz-szonyt és ezért 15 napi fogházra, 1 évi jogfosztásra Ítélte, elrendelte a pénz elkobzását és ,t libának a vevő részére valő kiadását. A liba közszükségleti cikk, állapította meg a bíróság. Az Ítélet jogerős. Scheiber Jánosné mindjárt ott is maradt, Eogházör kísérte le a fogházba büntetésének kitöltése végett.
Egy óra sem telt bele, hogy a piacról a fogházba vándorolt.
Nagyon komoly figyelmeztetés mindenkinek.
A rendőrörszemélyzet állandóan figyelemmel kíséri a piaci vásárlást és szigorú utasításához képest minden legkisebb visszaélésnél az illetőt azonnal az ügyészségre kiséri.
légiódat s Keresztény Nűegytet gyűjtése
a szegénység felsegélyezésére
A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet lelkcshőlgy-gárdája Farkas Vilma ügyvezető elnöknövcl ismét megkezdette buzgó munkásságát a helyi szegénység fel segélyezésére ken át folyik ez a nemes és és megmentésére. Hosszú éve-minden dicséretre méltó emberbaráti munka, hogy minél több szegény embertestvér sápadt arcáról-a kétségbeesés könnyűit le tudják tőrö\'ni. És ilyenkor megmozdul Nogykatózsa szive osztály és felekefceü különbség nélkül. Mindenki igyekszik hozzájárulni az emberszeretet szép müvéhez : segíteni azokon, akik arra leginkáob rászorulnak. Az idén az események lehetetlenné tették a szokásos karácsonyi vásár megtartását, amelynek jövedelme főforrása volt a Nőegylet emberbaráti céljai megvalósítására. És mégis segíteni kell, menteni kell, könnyűt törölni kell, ott kell lenni mindenütt, ahol az ínséges nyomói-mély barázdáit szántotta. Azért a lelkes hőlgygárda ismét útnak indul és felkeresi a jó lelkeket, akik megértik, hOgy a magyar társadalomnak súlyos kötelezettségei vaunak azokkal szemben, akik a Sors mostohái, akik ránk szorulnak, akik felónk emelik esdő tekintetüket és
Városi Muzgá.
Egy mindent felperzselő szerelem története. Csütörtöktől •¦ vasárnapig i
Szereplök: SzBrényi Éva, Ur«i Ti««d«r, Kiazely Ilona, ViivAry Hl., Tapoloay Of. Fanyea kiaar6 rnOior éa Külfaidl wllghtradó. Előadások kSxnap 5, 7, S, vasárnap 3, 5,7, 9-kor
ELKÉSETT LEVEL
akiktol nem lehel és nem szabad megtagadni a segítő kezel. Ha hölgyeink felkeresnek hcn-nflnkét otthonainkban, nézzük a magasztos eélt, az einberlest-vér nyomorán való segítési és adjunk, amink van. Nincsen nagyobb boldogság, mint n másolton való segítés, a mások boldogítása. A boldogság mosolya megér egy kis áldozat hozatalt, Adjunk a gyűjtő hölgyeknek.,.
UTORT
HETYEIIIBE
márkás butorsza Ionjában vegyen vagy rendeljen. Carágery-at u.
Mikor kereshet állást
¦ felmondásbin tevő tisztviselő
A munkaügyi bíróság.Ítélete
A Magyar Tudósító \'jelenti-. Egy cég ellen elbocsátott alkalmazottja a f<S-mondási Illetmények-megfizetése iránt pert indított Mi^t a központi járásbíróság előtt megtiltó lt lárgya\'ason kiderült, a tisztviseVaifik felmondottak. A cegfönök megengedle, b©gy a felmond á^ini lévő alkalmazott hetenként liáiomszor, reggel 8 \'is negyed 10 kö_ zött, vagy pedig a délutáni órákban távozhat el in unkahely áröl álláskeresés céljából. A tisztviselő azonban
az engedély ellenére hetenként több. s/ör is elment \'azzal, hogy állást keres ás bár u főnök figyel mez let te, hogy lm ez megismétlődik, azonnal elbocsátja, mégis ezen a rímen újból eílávozotl, inirc azonnali hatállyal elbocsátották. A lisztviselőnek hat havi felmondás járt, cblx")i kettőt letöltőit é.s a további négy havi felmondási illetmény, va\'a-mint a végkielégítés iránt in.litolta meg perét. A központi járásbíróság, majd ferebljezés folytán « törvdiiysz.\'k • kcre-elct elutasította. Az iuMet indokolása szerint a tisztviselő szolká lab) teljesitóset makacsul megtagadta és otmek alapján a cég jogszerűen bocsátotta cl azonna\'i hatállyd és igy felmondás, va\'aminl végkielégítés néni illeti meg. A biréií gyakor\'al szerint n munkaadónak kötelessége, hogy R felmondásban ItWÖ alkalmazóllján.ik módot ós Ulöt adjon álláskeresésre, azonban az alkalmazott ozl a jogát isak a ibglalkoztatási érdekkör és saját érdekeinek méltányos összeegyeztetésével gyakorolhatja. Az adott esetben a. cég által engedélyiéit álláskeresési idő a törvényszék mcgitéJéso szerint elegendő volt, figyelemmel arra, hogy a tisztviselő felmondásából még több mint "égy hónap volt hátra. Minthogy a tisztviselő távozási szándekát mindig csak takkbr jelenlétté be, amikor elment, a munkaadónak már módja sejnl volt helyellesitcséról gondoskodni. Az azonnali hatályú elbocsátás előzetes figyelmeztetés után történt, b tisztvt. ¦elő jogellenesen tagadta miog n munkát és ezért keieselével el kellett írta-silnni.
"" BérlBBBt .
tekintse meg raklaiunkat I
Frank
méri jgüzem. Tílelon 609.
Légrádot talpra kell állítanánk!
Irta: Lipost-Hniter JenŐ dr.
Huszonkét sanyarú észlen-jeig viaskodtam Muraköz és Légrád viaszaszer.1 zéséért csupán bexsulelból, szereiéiből, nosztalgiából, — önzetlenül Igen: ón-íeicmll, hiszen egy oenliméternyi ia-gatíant se mondhatok a sajátomnak ezen a halftlmas terű\'eleu.
Küzdülloin nZfrt a Létrádért, melyen a Zrmyi grófok kél vára: I.égrá.) és Zrínyíujvár nézett farkasszemet 1351 tol, Ü\'clö\'cg Uilil-től kezdve a török hadakkal. Azért a I.égrádért, me yQck íova.s és gyaogos harcosai több U\'.rge-lcp.es századon keresztül szívósan és keményen védték a saját csontjaik vértjével és elszántságuk páncéljával Muriiköz és O-Sz\'avónia kapuit.
A 16- Ad\\ hősükről
már a\', költő \'\'rmyi Miklós is -jeles-bizonyítványt állított ki 1650Jbén n pozsonyi diétán, mikor a szomszéd." ik szemére \\e!cttók, hogy ebben a liagoly vártam evangélikus katonákat tart, jóllehet ezt a törvények tiltják. A bán akkor igy dicsérte meg okét: \'Dühös
bolondság volna, ha légrádl magyar katonáimat csak a miatt bocsáiunám szélnek, mert protestánsok. Meit tudjátok meg, hogy valahányszor csatába megyek magyar vitézeimmel, soha íO\'ö-zedclem nőikül nem térek vissza..
Iladiérdcmeiket a királyok is elismerték. Ennek tanúi n kiváltságlcve\'ok. 1043-*An III- Ferdinánd megongcili a légrádiáknak, hogy
Magyarország minden részen tzibadon kereskedhessenek.
Másutt sem cl nem foghatók, sem el nem ítélhetők.\'\'Csak saját bíráik Ítél. hchtck felettük, A robot aló\' mentesek.
ltigl-tcn megvódik a tórök elten a szomszédos CyOlekoveoct. Ezért Wolf-gaug Jakab gróf tábornok megdicsérj őket. ; ,
lüt)3-ban a király elengedi"adóikat. 1707-ben az uralkodó ieítetövé. teszi nekik, hogy a vásáraikat látogató ide. gen kalmárok ott ;í napig árusíthassanak. ¦ i \' ¦ \' ,
1769-btm ők fojtják vérbe a horvátországi jobbágyok parázs lázadását
Ezért vámmentességet kapnak; olyM) kedvezményt, ami akkor sokat órt és ritka volt. E*t a vám- és helypónz-mentességet még 1810-btn is országszerte élvezik. l()I0-böt való pecsét, jük ^kiváltságos város.-ii ik nevezi u községet.
18fK október 17-én kiverik a grani-csárokat. 1941 tavaszán tiz helybeli féríit hurcolnak magukkal a szorbek MJtiiovicárn, mort megbíz ha tat\'unoknak tartják Őket. Azért, mert mttgyarérlzjei-miick.
A folyó év április liavábati ők is siettek behívni ho"védeink«t. Azóta is .szeretette] bakinak velük, ~- I.égrád hűségében még eddig nem csalődtimk, Heinéljúk, hogy ezután se csalódunk. Ez a nép megérdemli u támogatást, mert bátor, szorgalmas, tnkarókos és jó magyar. Ámbár a község sorsa solíase *Volt PÓZSás, de l!H8-ig lürlictó volt. Tűrhető azért, mert
s köztégi pótadót a jugoszláv megszállásig nem Ismerte
A megváltók\' ellenben életbe léptet-lék és az adóalanyokat alaposan megsarcolták. Ezzel kedveskedtek nekik; N\'em elég, hogy a magyarokra három-S70r akkora adót róttuk ki, mint pl. a
szerbekre, hanem azt is megtették ve lük — ha va amelyik község jegyzútjo vagy pénztárosa sikkasztott —, akkor, ismételten is behajtották rajtuk az adót,
I.égrádol tehát elsősorban községi pótiidőjálúl kel megszabadítani. Ha máskép nem lehet, akkor ugy. hogy erdeinek bizonyos hányadát kitermel. hesse, értékesíthesse és ugy minél előbb kievickélhessen terhes ndóssá. guiból.
A másik veszedelem, amely állandóan renycfcolí és annyi keserűséget okoz neki, f ;
határainak védtelensége ós a Dráva garázdálkodása.
Ha a tain a. Dráva ba\'iiarljáu állna, mint ahogy valamikor állott, akkor a lialárbiztositás igen egyszerű volna. Igy azonban, liogy « folyó jobboldalán fekszik és nyugaton nélkülözi a tcr. mészelcs határt, sok gondot okoz mind a\'bennszülötteknek, mind a lia-lárör«"iknek. Ezt a fogas kórdóst sürgőién rendezni kell, mert igy az idegen szomszédok sok borsót lömek a légrádl magyarok orra alá és sok kiirt okoznak nefkik. (A fenyegetésekről ne is beszéljünk!} A Dráva ráncbasze-
Elegáns kész női
dese szintén nehéz feladat Talán senki se tudja, hogy 1695-ben szabad királyi város leheteti volna I^ógrád, ha a tőröktől visszafoglalt 8 szomszédos pusztát, nevezetesen: Kukonyát, Asu. szonyvárl, Köldvőrl Ciyurgj-áneol. Szentháronisiigot, parahazat. Molnárit és a kcieszturi apátság tcraletól királyi ac\'ománykóppen megszerezhette wlna. Az udvari kamara már od\\ Is Ítélte nekik, de fcüéllenü! uzl szabta lakóinak, ltogy a Drávától és Murától meg-nyoinoritolt O-I.égrádot, melynek lia-lárait oz a kél folyó folyvást puszti-tottn, hagyják oi, költözzenek ál a fent enüiteU 8 pusztára és olt ópitisék fel fj-I^grádot. i
Nem a lakosságon mult, liogy ez a jószándék kútba esett. A Zrínyiek ulóda: De Prte TurtDelti Őrgróf, Muraköz uj földOsura vttte zatoayra yja. nck következtében i.ógráit lakói t0-vábbro is régi. helyükön maradtak. Une, ezért nom lett I.égrádból .szabad királyi város., csak .kiváltságos város.. |)C lm azzú Jehoktt voiáa, azt ellenségének: a Drávának köszönholte violna. t
1918 űlölt n község és Zata ipefo-B inindent clkövtjlett, bogi\' a Drávát megzabolázza. Az állam pedig vas. híddal akarta összekötni Zalának ezt a csücskét a íomogyi területűéi. E terv végrehajtását csak az első világháború kirobbanása akadályozta meg. A terv, rajzok most a földművelésügyi minisztérium Irattárában porosodnak
Hajdan Zala vármegye Légrád községgel egyült, közös eiöscl Igyekezett megoltalmazni a Dráva által leglüze. seblícn oslromolt partokat úgynevezett rasiuával, \\agyls Imsszu fűzfavesszők közó ágyall kavdoctMl. Ezek u hatalmas bábuk igen jó szolgálatot tettek, mert felfogták a hullámok támadásait és a viz sodrát más irányba tciciték.
A szerbeknek jktszo eszük ágába se julott a bennszidöttek érdekcinek felkarolása. Nem U">rődtck sem- a légra-diak gondjaivaj, sem az országul sor, sáv-nl. Mindegeiket elhanyagolták, mert Somogy felé nem volt keresnivalójuk.
A Balkán bocskorosait tsajt a gyor san értékesíthető fa órdokeito Erf aztán már I920*an íeiarolták és _ eladták.
Aliv«l j>edig nem lönkltek a vasúti raaml felé ha;adó orsziiguttal, az természetesen ebek liarmiuoadjára jutott Csak egy csonka földnyelv maradt belőle. A töhbít felfalta u torkos Dráva-
iMosl aztán az a helyzet, hogy
a légrádl vaiuti állomásra nem vezet rendes országút,
Kabát
Kábái
Kabát
-nél.
KESERŰVÍZ \'
ZALAI KÖZLÖNY
1941. november 6.
csak hepehupás, virkimarta leknő-saru ivgarföld. Efiön időben ez járba. tatlau A. STerbeii éppen ont akarták, hogy ai ilt élő \'akoislg ne művelhesse Somogyban lévő szőlejét, luuirm hogy
a ulj.ív,,;, állandó\'ziktatásaitól te zaaroiáiallól el kedvel lenllse és kénytelen, eryen elkótyavetyélni ingatlanait olt, ahol *Cab*d magyar le-vegőt\' szívhatott Tóblmi ol is adták.
Egyik o.ső teendőnk Vnnc enne* U országútnak n felépítése és nwiiib*-helyezés*
Áztat) a fa\'ánk DrAr.it is kordába ke|l*nc srorttaiii, mert most arra tekereg, amerre « Kedw hajtja Nemcx-ifc a Somogy télé irányúié* !>uf;.i:iii-it zavarja; hanem a gazdák, termőföldjeit is | b harapdál jat Mikor |>edig megduzzad i | »*XU kÍOnl in>\'.l!r!l ¦.!, :trró] beszélni se jó;
Jól tudjuk, liogy a mai rendkívül] viszonyok nem alkalmasuk még a \'eg-íigetóbb bajok orvoslására sem Iie a tennivalókat már most mvásiu kc!l venni, például a parte rőt litési munka1, i latokat, « legfenyegetőbb helyeken, Tiiár moSl meg lclietne kezdeni, mert fűzfa és kavics bSvea v«n Csak drótot k«ll veriloni, li* — lehet.
A halárserléseket, va amint a !é|inV-dlak magáutu:ajdonaibi vájjó kártételeket sxajtón ki lertetn*r már most is küszöbölni, l\'.r. a djp\'omácia kötetes. *Sű», Mert mégis csalt szörny ü htÖBít, hogy amit a község lakói öltéinek vagy felszántanak, azt idegenek arassák le. Esetet a ferw^-űYflOBkx-t le Veil filMni é« keményen megbimietui. F.rt követeli a jogrend, a; igazság és jószomszédi viszony.
(Vé„« ke*.)
!2225. 8ZLajf
«.TOzim s^r"-
ttéattta taajtttra álíartdAaa kapfeató.
msutum
mim: rMtoraaafcereskedÓ M» WrVo#-t*r» Tekioam
Maholnap...
Itt, valahol a kttxelemben kit vlrdg-magocska van kikelőben Rázni ktzdt- már magáról a mezi. és kicsiny szive Is dobogni keid-Nem gyérül halam mégse /óbban, csak szivem azért néha dobban; Ami tokáknak gúny és szégyen, Legyen ai csöndes öröm nékem!...
Maholnap kezembe adják
s én msgtsékolom kicsiny arcát...
Tegzes Lajot
___- Ezen a napon Hódi 1U-
Ntt.IU. i\'árd és FnWlfo János \'-¦ volt eszéki 78 Közös gyalogezredbe"! zászlósok a\'Ciuctvo hegygerinc 708-as magaslatán Huzodó sánc ol\'en megindított roham első lépcsőjében támadtak. Mindketten merész elszántsággal esőkként törtek be az ellenség a lakába és eim tettükkel tt-uyegesen eJőiiw*lib>tlák regvwrwínk nagy sikerét, fix eaö»a e napon hat lisztet, 520 embert ejtett foglyul, v.t\'a. mint két ágyitt és :i géptegyiwrt,.. zsákmányolt.
A két vitéz zászlóst az arany vitézségi éremmel tüntették ki.
A főkapitány felmentette, a kihágást tanács eliiéUe a cukrot árusító, ki nem feíött kanizsai kereskedőket
A végső fórum felemelte a kanizsai hapltányság által klsiabott büntetést
Ismeretes, hogy eljárás indult Milbnffer Jakab és líergcr Alu-dár nagykanizsai kereskedők ellen azért, meri noha nem/\'voltuk kijelöli kereskedők. mégis cukrot osztottak ki n fogyasztóknak és\'igy kihágást követtek cl. A\' rendőrség le is foglalt náluk cukrot. Az ügy n rendőrt kihágást bíróság elé került, a mely Milhofferl .10 pengőre. Iíurgert pedig 100 pengőre ítélte el. Fellebbezés folytán az ügy a vidéki főkapitány elé kerüli.
aki felmentedé a két kanizsai kereskedőt a vád alól. Most harmadfokon a minisztérium kihágást tanácsa elé kerüli az íigy. amely n főkapitány felmentő ítéletéi megváltoztatta és bűnösnek mondotta ki mindkettői és Millioffer Jakabot HM) pengőre. Herger Aladárt pedig 500 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Egyben n Lefoglalt cukor elkobzását is elrendelte.
Az itélel mosl érkezett meg a nagykanizsai rendőrségre.
Rozsdamentes és alpacca evőeszköz, manikűrkészlet
választékban MÁJON TESTVÉREK
szakOsletében.
Közös sirba temették a tetenyei áldozatot és gyermekét
A vizsgálóbíró letartóztatta a feleség-gyilkos gazdát
Míkó (iyuláné születeti Kovára Mária, a meggyilkolt 27 éves asszony boltlestét a boncolás után hozzátartozói kívánságára Nagykanizsáról Lelenyére. száliitüiták, ahol gyermekéve! együtt közös sirba (emelték, Temetésén több község népe vett részt. Szem nem maradt szárazon.
Mikó Gyulát, n feleség-gyilkos letenyei gazdát tlr. Hántory Zol-
tán vizsgálóbíró maga elé vezettette . és hosszabban kihallgatta. Beismerte leltét. Elmondotta a vizsgálóbírónak, hogyan történt a 9«omnru dráma. Dr. Hámory letartóztatásba helyezte szándékos emberölés bün tette eimén Mik<V (iyulát, aki megnyugodott a vizsgálóbíró véjtzésélfeii.
Ügyének l\'ölárgyalásáig fogva marad.
Horvátországba csempészték a csáktornyai gyárból lopott harisnyákat
Csendörkózre korült a Gráner hartsnyagyAr vakmerő tolvaja
Csáktornyát november (1 | {A Za!ai Közöny tndositójA*oJ) Mii-ntkoz legnagyobb l^risnyagyárában, a Gráner Testvérek Csáktornyái üzemében elfogták Lopacids Ftnanti 28 éves gyáriiminkást, aki már hosszabb ldö óta lopkodta a gyár raktánit Miután a raklárt«n pár nappil ezelőtt észre, vették, r-ogy valaki a harisnyJkész\'etc. kel lopja, figyc\'ni kezdték a raktárát. Kovacsirs András gyári alkalmazót Imik sikerüli a le\'.test megesnie és \'e\'epS.\'z: nie. LopacicS ezzel az alkalommal isinél 3 tucat harisnyát rejtet,.\' R nadrág-sűBja ai4 éa ugy akarta éjjeli munkínv fteifék ethsigjni. 1
A lelepezés ut;üi a lettest áladuik a csáktornyai i-wndörsé^nek, aki a nyomozást a kidébe yptín és Lopaclca
lakásán a házkulahis alki\'máva! több mini 30 tucat harisnyát la\'ált, melye, ket a felesége kivasalt és Horvátországba csempészett át. Az ömesea lö|wlt haitonyák értékét 11)000 gőre becsül {k. f (
A tolvajt bCiza\'iiiják a nagykanizsai kír. ügyészségre. \' 1
— Naptár: November S eaUtcirt. Rom. kat Lénárd hv. Pro tea tana Lénárd. — Izr. Markh. hó 10.
fleattMI nyitva re«el 6 érától ut, • éráig (héttő, aaetda, péntek délntár éa k«4aaa etaea aaa bSV«m*i,
— (Ne menjen utazni)
a Z*l«u Közlöny Kis ZMbeaeaetread-je nélkül Caak 10 fillér. Kapható a IdadÓhlv*tálban, Főút 5.
I
Előkelő családi szálloda olcsó árakkal. Egy ágyas szoba 6 P-tél, két ágyas Bzoba már 12 P-tSI. KltüuŐ étterem éa kávéház. Előzékeny kl-rzolaáláe, - A Zelai Köxttoy alé-llzüféi az QtoIaé> h*<tf slőüaateai nyuata Telmvitatáaávei SO\'fo kté-
SERLEG
¦ Bísiracrtlavlti,
SCHOLCZ JÁNOS
mérlegkészltÓ- mester
Nagykanizsa
Eötvöa-tér 30. szám.
Az olasz sajtó Magyarországról
Ilóma, november r> A ]>opoli> d\' l\'alia irja, hogy Sienl István, a magyarok első királya Olyan iwlitikai rondsiert teremtelt, amaty a későbbi évszázadokban is védőbástyája volt a nyugati kulurátiak a á-madó keleti betörésekkel szcmltcn a* állnndó támadások közejietto a magy.u-nemzet csak legnag>-obb fiainak a verni dotati vai tudta biztositiuii a« curópiii kultúra nyugodt fejlődését. Európa életielielősógét Magyarország bi/.ioMiíiii.i évszázadokou át — írja az Olasz lap l>e ezenkívül a magyar nép iróivnl, gondolkodóival is megajándékozta az európai kuliurat ós az emberi civilizációt.
T&Vt azPsttlt régi czflst-
pénzt éa tfitrf ara atyát
magas napi áron veszek bARÁMY ékszerész,
Csütörtök
küa adá mOMniáaMk aétk9«a«pok»h
i.l. saiaetaa
¦8.« Ébresalö. tom». — 7.00 Hirek, közlemények, étrend, hangletnetxk —
10.00 Hirek. — u.io NenwUtota viz-jetzÓBZolgáhit. — laOO Déli harang-azo. — 12.40 Hirek. — 19.20 Idöjetxé>, ioVijáráw- és vizállUjetentea. — u..io Htrek. — 14.45 A ládiómüsoc Ínuierte. t«ae. — 15.00 Arfolyamhiiek, piaci árak, élelmlsaerérak. - 10.45Idöjelzés, ldfljárásjelentés, luuck, - 17.00 Hírek satovák éa ruszin nyetven. — 19.00 Hirek magyar, német éa román nyelven. — 2O00 Hirek (Budapest II.) -21.40 Hírek, idő j áras jelentés. - 2300 Hirek német, olass* angol éa francia nyerren. — 24.00 Hirek.
•udapest l
17.15 I-ólenyészlési rádkitanfolyam. I. rész. — 1745 SétahangVCrteoy Hamburgban — 18.15 Szombathy Viktor elbeszélés* — 18.40 Beetliov-en f-moll szonáta. — 1920 HáxtlózencLar.
— 20.25 Külügyi negyedóra, 20-40 Liszt zongorája kózüí; A romantika zenéje és költészete Közreműködik Makai Margit, Uray Tivadar és Faragó György. — 22.15 Az 1. honvéd aytiog-ezred zenekara. — 23.30 Farkas Jenő cigányzenekara, Müidszenü István énekel. |
Péntek
BUDAPEST 1.
10.20 l-elolvasaa. — 10.45 Felolvasás.
- 12.10 Kadi&xenékar. - - 13.3Ű A Honvéd Cépkocsiszertár L^vészegyesuleté-
nck zenekara. — 15.20 Nagy Ilon* mélyhegedűn játszik. — I.V40 líázi-aauonyok be*zó4(etnek. — 15.55 Solt Elei énekel, 1620 DtókféJói*
17.15 Táoetonezek, — 17.45 Kárpáki Aurél cbesnáiéS! — 18.10 Horti Lajos szüreti nótákat éneue), ktséxí Sárai Elemér cigányzenekara. — 19.20 Spoft-közKménj-ek. — 19.30 Ifj. Jáhn Antal és Hidasai Sva tangóliarmonlka kel-Misfl. — 10.15 Rádió a rádióról-1955 Hanglemezek-. — 20.15 riAK*-eudékest — 22.10 Kkui azerzők müvei. — 23.25 Kiss Permc szalonzenéiül na.
97
0363
1941- november 6.
ZALAI KÖZLÖNY
— (Az első hó)
A napok óta folyó esfla idő után tnq «»gg*l Tél apó !eadta nóvjugyiH N\'agykaahsáa. Leesett ai tUsÜ hó. itii kúbb pelyhekben hullott a hó, amojy a nedves, *>ös időben csakhamar col-vadt Csak itt-ott lthete.<t észrevenni egy könnyű fehér hóloplet, Később azool .1:1 megindult a havazás
— (A veszprémi pDapÖk állapota)
Az autóbaleset \'köNetkcztébtn cstgn. lyatörésl szenvedelt dr. Caapik Gyula veszprémi megyéspüspök állapota áj. [.(ni\'\'.ih, de .Rssan javul.
— (A Szentatya rádióüzenete)
XII. Piua pápa a chiliéi nemzeti F.iiehariuUkus Kongresszus alkalmával >.i-«\'u rádióüzenetet küld.
— (Ujabb nagykanizsai kitüntettek
A Kormányzó Ur legujablJui Szabó Kálmán m. kir. posta ós távírda Ki-ügyClót, Valaihllnl tündér Titusz mér. nökót tüntette- ki a Nemzet vedeli* i KeicszUei különös hazalias érdemeikért ts nemzeti hűségükért.
— (A vasárnapi zenei matiné)
műsorát Bachnak szenteli a netté-iskola. Kerdö, Ií.í a ló és in.\';.; r. tokon .!!>> zongoristáit számára irt zongora,-.számokat U. Hontt Ilona játszik, ívna. kovits Ferenc pedig szóló hegedűre Irt müveket játszik. hifiadást B, Honii
Ilona lart.
— (Halálozás)
B1p6 Ferenc, a Nemzeti, liank felügyelője, a cagykanMuai Nemzeti. U.mk.tiók volt h. tönöko, üki logulóbb a kassal flóJdntézet vezetője volt, 32 eves korában Budaj^uui megliatt A vuághái»nibuu szerzett súlyos se]>e iijull kt, ez telte szükségessé a mú-léicl,. aminek kösetkeztébcJi egyik budapesti szanatóriumban megnajt.
— (A Credo vasárnapi gyűlése)
A nagykanizsai Credo-szervezel va-sáraap délelőtt íél 12 órakor tartja novemberi taggyűlését a t«la)rtercmi*\'JL Kioldó Orbán Józsur. lútokllatóy a Vu, >.,.,,, .^yli.k, u Katolikus legényegylet egyházi aklaöka. (!)
— (Az Úrasszonyok Mária-kongregációja)
elnöksége (elhívja tagjui figyelnifét, liogy luwi közös sréatgyónáaukat és sxcnláldozat>ukat november H-án, szom-bJlon délCiött 0 órakor tartja* meg. A szokásos gyűlés novCmbeV I0.én, ttélfoa délulán 5\'órakor icsz.
— (A tflzol tó tan íolyam megnyitása)
Zalaegerszegen tegnap megnyílott * W^ny hatósági tüzoltó.tanioivam, a melynek hallgatói tegnagyotrbrésxi a
visszatért KA-lsoJCndvai járásból valók. A tanfolyamot dr, Drand Sándor aJ-ispán nyitolta meg, oki lelkes, oSUájkis buzdító beszédet intézett a hallgatóság-A hallgatók száma 3t.
— (1941 mllllö pangŐ a bankjegyforgalom;
A Magyar Nemzeti. Bank: bankjegy-torgaima a* október 31-i kimutatás sierínl ax október 23-i forgalommal *»mb«d 134.9 millió pcng<*vel 1041.2 millió pengőre emelkedett.
Fotókópiák
¦----7 ¦
fontos Iratokról, okmányokról, «redeti tehar alapon, tekoto betűvel, kölönlege« elJArAanal, A4 ara alatt kaweinau.
Hagykanlita,
Horthy H.-«tll
BlllJiüifflEiii\'
(A tBdöbeteggondozó Intézet jelentése oktábtr havi tevékenyiégérel)
Readaleaj nap irt voM, gondozónó
bCtCglátogataaa ;u A dó folyamán jelcnlkezelt 53 uj beteg, kezeU-s alatt AUolt ,S3 bcleg. Az óv a\'ejótöl kezelí-s alatt álo\'t 80J bcleg. itóatgen vizsga lal veit üli esetben. Segélyben része, suli lí) belejí, akit közölt 581) liter tejel osztottak ki.
— (Gazdasági és háztartási tanfolyam leányok részére Szepeineken)
Az iiiei öszí Idényben zala auSgyében az; első község, ali0l a földművelésügyi mloisztéríum szakoktatása gazdasági és háztartási lanfolyamot tart leányok részére; Szcíjclnek község. A bat lictts tanfolyamon részt\\-cvö leányok u gaz-tlaságlun, egészségUüi, háztartásb.in és mindabból !,nyoiuek komoly, bevájt rendszem motlern és alapos kiképafst, amit ma egy leánynak és ecndö házi-as»zony>iak tudnia k*U. Valóságos áldás egy község kánjai részére a föld m öve lésügyi ininlszlérium gmkla. sági és házuirlásL tanfolyama, nnüt eisöiendü szaklauáruok \\ezelnek, A szépeinek! UUifolyam hétfőn nyilik meg a község, iia^y érueklodvso köze. pctlo (
— (Kimentették a Zalából)
Majdnem végzetes kimenetelű családi civakodás voll ff ZaLaCgerszogen lakó KovátS István^kiiiU Az öreg háXDSpá. rou igen en\'il veit oehóz napjainknak idegessége és érzékenység A 7t). életévéi tijiró KovácSnc annyira szivi*rc selte az ös&zo\\x!szést, hogy kiment a Zalahoz, hogy eleméssze magát. A Kismalomban alkalmazott segjd «zon. ban észrevette u vízIkui vergötlii asz. s/onyl, utána ugrott és kimentette,
HILD
temet, exhumál, »zahlt.
Cégtulajdonos! ¦
Dorvarlts József ,
Ttlafaai M*.. Iikáai 13$.
— (Az újságírói chn bitorlásáért 15 napra elitéltek egy volt telelös szerkesztet)
A Sajtókamara Forgó Ferencet, a megszűnt ..Tlszavidck* dtnú i>oiitikoi napilap vo.t lololós szorkesztojél törölte tagjai sorából. Forgó ellen eljárás indult azért, mert a vád szerint továbbra is linsználla a hírlapírói ci_ m*t. Kúiönbóik) Iratok beszerzése utáií. mosl IiozLik iléictL\'t az ügj-bea. I-orgó 1-eicntet az u^aglroi cím biiódsaájűrt 15 napi Cjxaráflra iléllék. Nyomfltóko.
saa -súlyosbító kérulménynea veile u leudőri üiróság, hogy Forgó Fei|BBc magái valót Ónul o-yafl szerv —; a Snk. tókainaia — lagjájiak tuntclU « moly szer\\et éppéo ^fj^i részére a közuszie^et eröK\'ijes biz|ositás:i cv/já-ból u l.^niai,\'.i .;tln> jogalkotó línyezo, a lőneuyhozás hívóit életre.
— (Most hagyta ci a sajtót)
a Ilid -16. szama, melynek Krónikáját Tamási Áron irla Laczkó (iúza l.eukopolis ii;.u:,. örái cuniud irt gyoayprú iio\\^liát, ltozványi, Vilmos os (íiáh liábor költeményeket irüik, ZÜahy Lajos föszürkeszto pedig az: ¦ Uj magyar ífjjuság* problémái* fej. legeli reiuikivti.1 érdekesen.
JtSSl __|_
fFolytAtáa a 2. oldalról)
tekről. Ezeknek az állampolgároknak vissza kell térniük Ame-rikuba.
Newyorkban Hintetnek Halifax nagykövét ellen
Newyork, november ti Az Assueialed Press jelenti, hogy Halifax nagykövet ellen tüntetéseket rendeztek, amikor látogatást lett a főpolgármesternél. A városháza előtt többszáz főből álló csoport tüntetett ellene, a plakátnikoxí ilyen volt olvasható: »Ilnlifftx, a háborús uszitó 1«
Az USA .modern gépfegyverei"
Az amerikai hadügyminiszter rium visszaküldött 500.000 uj
Ütközet francia Őrhajók és angol hadihajók között
Stockholm, november ft
gépfegyvert a gyárosoknak, mert hasznavehetetleneknek bizonyultak, amikor kipróbál-ták azokat.
Ax izlandi hstyzet az angol-ezász megszállás alatt
Móma, november ti A Messagcró olasz lap jelentése szerint Izland -gazdnsrtgl helyzete az hngöl-szász me^szrtl-iás óta rohamosan rosszabbodott. Az árak háromszorosukra emelkedtek. A mcgszáJló csapatok létszáma kb- SOiOOO-re emelkedett. Igen gynkran\'Összetűzésekre kerül a sor n lakosság és a megszálló katonaság között.
A londoni tengernagyi, hivatal szerint heves ütközet fejlődött ki angol hadihajók és francia őrhajók kőzött. A csata eredménye még nem ismeretes. A tengernagyi hivatal hangozlal-J:,i bogy u/, áruval megrakott hajók nem leltek eleget annak az angol felszólításnak, hogy fussanak be a legközelebbi angol kikötőbe. Amikor az angol hajók megnyitották a tűzet, három francia hajó legénysége el akarta süllyeszteni a hajót, ebben azonban az angolok megakadályozták őket.
Haditmnács Gibraltár erődítményében
A Völkischer Beobachter közli, hogy Gibraltár erődítményében magasrangu amerikai ésnn-
A német ellenblokád rendkívül nyomasztó hangulatot teremtett Angliában
gol tisztek a támaszpontok kérdéséről folytattak tárgyalást.
NJniiti tengefalattférák a kanadai vizeken
Olaszországban \'elérik figyelemmel kisérik Amcrikfábdk azt a kísérletét, amellyel fÓÍrrkó\'zi-tengen támaszpontokat akar megszerezni.
A kanadai miniszterelnök közölte, hogy New-Fundland magasságában német tengeralattjárók tűnlek fel.
Rooseivett ma é\'ité rátitó béizé&tt mon\'d
Washington, november G líoosevelt csütörtök este 9 órakor rádióbeszédet in\'téz a Feliér Házhoz a- Kgyesflft Államok ügyében.
Milánó, november 6 A Corriera della Sera azt Írja, hogy a Krím-félsziget elfoglalása mély benyomást keltett a világ közvéleményéhen. Megmutatta, bogy a német csapatok ütőereje nem vesztett lendületéből. A szovjet csapatok ma már nem fejtenek ki olyan szívós el-lenállóképesscgcl. A perekopt földszoros elhagyása óta ezek a csapatok nem tudták összeszedni magukat, hogy uj állásokban íolvlassák az ellenállást. - f
I
élen is napfényt a gyermekének i
Eredstl Hanau-kvarolámpák aladaia 4s köloiönzei»
Grünhut Elemér *-ar,\'"b"
Hsmgsuryozza a la<p az amerikai diplomácia "kudardttHnn-ovszflggal szemben. A bélsinkí sajtó már válaszolt az ámeVikai fenyegetésekre.
Az ellenblokád mind hatásosabb alkalmazásit igen nyomasztó hangulatot kelteti Angliában.
Hónia, november (i A Messngcrö közli a Newyork Times adatait Anglia.háborús kiadásairól, amelyek hallatlanul magasra emelkedtek.
Anglia az elmúlt hetekben naponta dtlaf* 17,500.000 fohWer-linget fizeiéit háborús cilokra. A rohamos emelkedés ¦amerikai pénzügyi körökben ts komoly aggodalomra adott okot.
ZALAI KÖZLÖNY
1941. novem\'ier 6.
UlH.lá.i boros. Mflg Idg.
¦"\'""esernyut^.^,
LACKENBACHklB-től
Horthy Mlkloaut.
A nimsl rspBlÖk óriási pusztításai Moszkvában
Budapest, november (i A. Pest irja, hogy Ankarából érkezeit hirek és Moszkva felöl érkezett menekülök arról beszélnek, hogy a város vízellátása nagyon rendetlen és a német repülőgéptámadások óriási pusztítást okoztok a városban. Az áldozatok száma hatalmas.
Megszűnt Eckhardt Tibor mandátuma
Budapest, november G A képviselőház összeférhetetlenségi bizottsága az Uj Nemzedék szerLut mfl délelőtt tárgyalta Eckliardt Tibor ösx_ \\ Rierérnctetlenségt ügyét. Az; előadó beszéde után a bisotfság kimondotta Eckhardt mandátumának megszűnését azoknak a törvényeknek az\'alapján, amelyek szerint nem lehel országgyu_ lési képviselő az, aki nem magyar állampolgár.
Belgrád harca a felforgató szabadkőműves páholy ellen
Belgrád, november 0 Az Uj Nemzedék közli, hogy nagy. számú belgrádi személyt tartóztattak lo tuszként Főleg azokról Yáo szó, akikről megállapították, hogy állandó összeköttetést tartanak feim szabidkő. míves páliolyokkal. A letartóztatottat egyhangúlag fc\'elnek a szerb térség brztcaisagáért. \\ - I !
Rövid táviratok
A FRANCIA kormány felfüggcsz-tette art a régebbi rendel kezeit, liogyf a községi igazgatóságoki]ál és az isko^ Iák helyiségében tilos kitűzni a tastül letet, Illetve vallásos tárgyii ké|>et. (Franciaország ugylálszik észre tért.)
A NfiMET fMinzagyminiszter liárom napos bulgáriai tartózkodása ulán tegnap este visszaindult Németországba.
ALÁIRTAK a Némelbirodalom és Horvátország között létrejött első kereskedelmi szerződést, amety kezdete lesz a jövő gazdasági kapcsolatainak,
A FINN miniszterelnök tegnap repülőgépen visszatért Stocklwlmból Helsinkibe. | |
STOCKHOLMBAN tegnap 4 embert tartóztatlak le, mert szeptemberben az elaötétitési gyakorlat alkalmával Id akarlak szabadítani bőrtönéből egy kémkedés miatt letartóztatott angol állampolgárt.
ZALA EGER SZEGI jelentés szeriül ott ma délelölt hóvihar tombolt.
A MAI NAP jelenti, hogy egy vas-esztergályos, Schell Lajos nem vette le az országzászló előtt egy ünnepsé. gon a kalapját, annak ellenére som. hogy figyelmeztették. A Kurta fogház-büntetésre ítélte iwnztotgy alázó sért.
A LEIPZIGI kulón bórósAg halálra itélt egy embert azért, inert éleunísznr, jegyeket hajtusitott.
IRÁNBAN leuutóztamk és .úvtor-nálótáborba vittek több Jugoszláv ál_ lampolgart. r- \\ • t \',
EGY JAPÁN személy száj Utó gőzös aJtoara futott, sorsáról és 312 utasáról nem tudnak semmit som. i
Kómct csapatok előnyomulása. (Foto RDV.) ™ !7$
nagykanizsai és muraközi lerakata ós képviselete.
KnVorio.norua.ak, áariléh. aiactkaváfók, rfpavis*k, Uk«rmányfalIwtSl., »Uk,
büiőnik, kapált-. hmálé-, ar«té , ve.«gép<,k .tb. Mt^jtMaWgl jéptk Ier»k«ta. Taiafoa_: m._ SartlU LajOS Nagykanizsa. Királyba «¦
Philips, Orion, Standard, Telefunkon, Siemens, Eka
rádiók
1942. újdonsága nagy választékban áll Vevőim rendelkezésére.
Szabó Antal
. rádió-, foto- és sportOzletöben, Fö-ut 5.
UUlomos hűztortúsl készülék
mindenkinek örömet szerez!
Teakannák
Vasalók
Kenyérpirítók
GyorsfőzSk
KávéfSzSfc
íróasztali Iámnak Hangulaf lámpák Modern falikarok Olvasó lámpák Tanuló lámpák
Nagy választókban
kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLGY..nél
Sucár-ut 2. \'*
ü\'urácl kinin «IHI|Ar6sMtil. 652/1941. szám.
Pályázati hirdetmény.
Légrád község Jegyzi! hivatala-ban adóügyekben Jártas kBzségl Írnok azonnal alkalmazást nyerhet.
Pályázók a nagykanizsai Járás Fószolgablrájánál Jelentkezzenek.
ÁLLÁS
¦•Iir4 takarítónőt felveszek. Smrír-trt 41/V 35*3
adás-vitrei.
Erdélyi oalllAcak nagy választékban olcsón kaphatok Dnutsch László villámot-Hág! ea rádió szaküzletében, Deák-tér. 3523
ZoNflvrAt, vagy planlnot keresek megvételre. Nagykanizsa tel. 533. vagy elmet kiadóba. 3529
Haaataalt ruhát és cipőt veszek. Kívánatra házhoz megyek. Tobik Janómé, Zrínyi M-u, 26. 3381
Alig basinált fekete talt ••Ul*lr«h« éa egy pár horoaolya eladó. Cím a kiadóban. 3542
Rést gramolanlimmkil vesreV. Urunhut Elemér. Deák-tér 2. 3548
LAKÁS ÜZLETHELYISÉO
Egy raktár feladó éa egy piaci ernyő eladó. BálhoryV 10. 3545
BÚTOROZOTT SZOBA *
Déllffatkvéafl szépen bútorozott szoba midőszoba-baaználattal november 15-Ikére kiadó. Roxgonyi-a. 19.
Brafoleona — Irssuiktrtö mindenről liiíormíl. AnBltalsatt oloeovi. Tinán dijttlan. Levelekre viUwd Eötröt-Ifi 38. 3435
Blvetzett Barinyal. Jino« aévrfl sióló aalrjeassin. Kérem > megtaláld!, id|a
le P4loTci-IUl«tbo. . •. SMI
Találtak egy balkézre valő kololl keilylll.\' Isizolt tulaldonosi Itvebetl !«• punk kladJlüratnUtian. 3538
NAM
S/T íl (Rcc
EREDMÉNYT 1
ZflLMI KÖZLÖNY
k POLITIKAI NAfltAl*.
Kiadja: „KOigaiduárjl R. T. N«aykanliM", Felelős kiadó: Zalai Káraly. NyoLoatotl i a „KSzgazdasaol tt. T. HenykniiUea"
!iyui.iiiiijat.aii Kagykaalzaap-(Nyomdáért\'lelel. Zalai Káraiig
060666
m 266. tzám.
Niflyktnlw«, t94L novambar 7. péntek
ára 12 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
SaarkBSZtfiaeg éa kiadóhivatalt Főút a, asAa. aaukatatdaecl •» UadóbiTataM toldo» 78. aa, Uojrlulualk ulule* hétköznap ilílután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarita Lalos
Klíltatéel ára : egy hónaira 2 Donni W lik
negyedévre 7 pengő *0 H\'lor. Bffyea szám: hétköznap 12 till., szombaton Í8 E
á krimi elónyomnlás
Berlin, november 7 Jól informált német helyen megállapítják, hogy a krimi áttörés után a német kötelékek feltartóztathatatlanul nyomában járnak a megvert ellenségnek. Az ellenség üldözése tekintet nélkül folytatódik, jóllehet a félsziget északi részén elterülő" steppevidéken a német erőknek állandó harcok között kell átküzdeniök magukat Ismételten sikerült a menekülő ellenség előnyét behozni és foglyokat ejteni. A légifegyvernem állandóan, támogatja az előnyomulás!, amennyiben yásutvóna-hikri és kikötőkre dobja bombáit, ahol a szovjet menekülésre tesz kísérleteket. Krím szigetén, a német előnyomulás le-gyczőalaku és mincLig nagyobb mélységet ér el. A szovjet helyzetét az ellenség is rendkívül pessziuúsztikusan itéü meg. Moszkva eddigi praxisának meg felelően még nem is tett említést a krimi harcokról hadi-\' jelentésében. Amerikában hangsúlyozzák, miután a szovjet a Perekop fötdszorost nem tudta megvédeni, később még kevésbé iesz képes ellenállást kirejteni, ha csupán sik vidékre kell támaszkodnia.
A krimi rapülotiázls Jelentősége
A félsziget meghódításának jelentőségét német illetékes körök annál nagyobbra becsülik, mert a szovjet foketetengeri flottája ezzel véglegesen kiszorul a Fekete-tenger középső szakaszáról. A legnagyobb kikötőváros, Szebasztopol, beláthatóí időn belül kedvezőtlen hely lesz a vörös hadihajók számára. A Krím elvesztése után csak Novo-Rosszij\'szkés Batum kikötői maradnak meg a szovjet számára. Azonban a félsziget végleges megszállásával a szov-jclflolía ezen utolsó menedékhelye is a német légifegyvernem! hatókörébe jut, mert Novo-Iíosszijszk csak 130 km távol-\' ságra fekszik Kertstől. Krím feketetengeri légi jelentőségét a 1\'old közi-tengere n Krétával lehet összehasonlítani
A háború legsúlyosabb tüzérségi csatija
A krimi áttöréssel kapcsolatban német illetékes helyen kijelentik, hogy ezen a kis* területen a keleti hadjárat legsúlyosabb tüzérségi párbaja játszódolt le. A szovjet 9 km melysé-1 gfi erődít ményrend szerét német részen szörnyű tüzérségi harccal kellelt leküzdeni. A 8 km-es távolságon a németek JÖbb mint 300 különböző kaliberű ágyút vontuk össze, inás-szóval az ágyuk 10 m távolság-
A szövetséges csapatok megizakitóf nélkül tüz alatt tartják az ellenség visszavonulási terepét és üldözik a bolsevistákat
Éhínség tizedeli Szentpétervár népét — A vörösök búvárhajó-támadással provokálják Törökországot — Az Atlanti-óceáni helyzet kiéleződése várható — Washington egymilliárd dollár kamatmentes kölcsönt engedélyezett a szovjetnek
A japán közvélemény azt követeli, hogy az USA vonuljon kl Ázsiából
nyilvánosan tiltakozott Finnország megfenyegetése- ellen.
Az Ukrajnában előrenyomuló szövetséges hadseregek ujabb területek birtokbavétele közben folytatják a legutóbb megszállt vidékeknek az ellenséges csapat töredékektől való megtisztítását.
A honvédek arcvonalán az ellenség kisebb erőkkel ismét megkísérelte a üonecen való ál-kelést. A támadás biztosító csapataink tüzében összeomlott.
A folyómenti arcvonal kiszélesítése során egyik magyar egységünk megsemmisített egy lovassággal és kommunista rombolóosztagokkal megerősített harccsojK)rtot. amelynek különleges feladatokat kellett volna végrehajtania. Néhány foglyon kívül nagyobb mennyiségű élelmiszer, robbanóanyag, vaíamfoit híradóeszköz korült a honvéd-kötelékek birtokába.
A német repülök nagy veszteségeket okoztak a Szovjetnek
Berlin, november 7 \' Katonai részről közlik a Német Távirati Irodával ; Német harci repülőgépek erős kötelékei november 5-én a hadsereg hadműveleteinek támogatására Moszkvától délre jó eredménynyel támadtak. Súlyos támadások irányultak a szovjet ütegállásai ellen. A szovjet páncélosok elleni támadások során meg semmisítettek 5 páncélkocsit és mintegy C0 gépkocsit. A szovjet frontmögötti összeköttetései ellen is intéztek heves támadásokat. Elpusztítottak 6 vonatot és 25 mozdonyt, 114 teljesen
megrakott vonatot és 5 mozdonyt pedig annyira megrongáltak, hogy a szállított áru javarészt hasznavehetetlenné vált. A megtámadott vonatok közül több páncélvonat is megsemmisült. A Leningrádtól keletre eső harctéren bombatalálatok felszakították egy vasútvonal pályatestét. A vadászrepülök 32 szovjet gépet lelőttek, tizekben a légihareokban az olasz géjwk is resztvettek. A légelhárító tüzérség 3 szovjet repülőgépet lőtt le, 20 repülőgépet pedig földön pusztítottak el. Eszerint a szovjet szerdán 55 repülőgépet vesztett.
Az USA-sajtó: „Finnország megbízhatóbb szomszéd. - mint Szovjetország valaha volt..."
Csikágó, november 7 Hull külügyminiszternek Finnországhoz intézett felszólítását vezércikkben bírálja el egy csikágó j lap. Azok a tapasztalatok, — \'Írja az amerikai újság — amelyeket Finnország a múltban szerzett, bizonyságot teltek arról, Finnország megbízhatóbb szomszéd, mini amilyen a Szovjetunió valaha is volt. Finnország tudja, - írja a lap — hogy nem várhat segítséget azoktól a nemzetektől, akik annyit beszélnek szabadságról, de szövetségben állanak most olyan parancsuralommal, amelynek pályafutására nincs példa a történelemben.
ra álltak egymástól. Az ellenséges tüzérség is nagyon erős volt, mert a partiütegek és a csatahajók is közbelépték. A
i Helsinki, november 7 A Finn Távirati Iroda jelenti, hogy azok a külföldön terjesztett híresztelések, amelyek szerint az utóbbi napokban Helsinkiben háború- és németellenes tüntetések voltak, teljesen alaptalanok. Finnország helyzete — akár katonailag, akár egyéb szempontból nézzük — teljesen lehetetlenné teszi, hogy külőn-békéről tárgyalásokat kezdjen, — állapítja meg egy svéd lap Hull külügymmiszter-nek Finnországhoz intézett fenyegetéseiről írva. A finnek ellenszegülésükkel nem állanak egyedül. Hiszen még (loover, az Egyesüli Államok volt elnöke is
légierőtől támogatott német tűzharc azonban minden ellenállási megtöri:
Afganlsttán uemhgaa\'hnsrud
Kabul, novcmbe\'r\'7
A brit hírszolgálat jelenti, hogy az afganisztáni sah Összehívta a nagytanácsot. Hangoz-goztatta, hogy a nagytanácsot a jelenlegi helyzet megvitatása céljából hívta össze. Az ülésen Afganisztán külügyminisztere a háború kitörése óta történt eseményekről szólva hangoztatta, hogy semlegességüket megtartják és Afganisztán békés politikát folytat, mint a múltban is tette.
A swovjat egymilliárd dollár kölcsönt kap Amerikától
Washington, november 7 Az Egyesült Államok külügyi hivatala lejelentette, hogy Roosevelt elnök a bérleti éskói-csöntörvény alapján egy- milliárd dolláros hitelt engedélyezett a szovjetnek. A kölcsön kamatmentes és a háború befejezése ulán 5 évvel kell a vissza; fizetést megkezdeni. . «
A japán sajtó hét pántja...
Ncwyork, november 7 A Nevyyork Times foglalkozik azzal a 7 ponttal, amelyet az angol nyelven megjelenő tokiói lap támaszt az Egyesűit Államokkal szemben.
Az amerikai lap megállapítja, hogy a pontoknak az Egyesült Államok részéről való elfogadása azt jelentené, hogy az,Észak-amerikai Egyesüli Államok elismerik Japán gazdasági és politikai vezérszerepét Távolkeleten. Japán minden pontban ázt követeli, hogy az Egyesűit Államok vonuljon ki Ázsiából és szakítson nemzetközi kötelezettségeivel, — állapítja meg a newyorki lap.
* finn hadaxlntáran falja* eröwal folynak a hadmű-valetak /
Helsinki, november 7 Jól értesült helyen a Reuter-jelentéssel kapcsolatban, amely szerint a finn rádió bejelentette, {Folytatás az 5. oldalon)
ZAI.AT KÖZLÖNY
A legszebb női, fehérnemű és paplanok
mm
BftWd tárb-atok
A BRIT PECSlvTOR. aki jWefl az Egyesült Alantokban tartóztodik, legoap niegla lovalta Ihtli külügymv ?tolteli, A* Associateti Press szeriül gazdasági kérdésekről, tanácskoztak.
A TEJARUS1TAST AugÜáb^o a jövő Jiótiől kezdve lő szazulékkal esokken-tik Már az «Iniult vasárnap ő százalékos korlátozási v*íette% be.
Pínlek
Alluda űi fisaiéi * batjk hMkBuik|>»koD
1 \' Küiaaaal 1. tétmkltém
6.40 Ébrfcitő, toni». — 700 Nkelt, közlemények, étrend, l»angl«ineeek. — 10.00 Hírek. — 11.10 N\'etnicUiőet v./-jetad szolgálat. — 1100 D*U ! ravang-— 12.40 rlir*k. - - 13.20 IdöjeUés, idöjárái- és \'viaálláejelenlés. - 14,11 llktk. — i-l.4:» A rádióműsor )sai«rte-Wse. — 15.00 Aríolyauthirek, \\>í*ni árak, áielmia«eiái«k — 10.45 Idójclaáa, ktőjárásjeteatéa, luVek. - 17.00 Hírek .itefák én ruszin nyelven. — 19.00 Minali magyar, uémei é* román njrel. veu. — 20.00 Ilitek (Budapest II.) — 21.40 Hírek, fctGjárásjelentés. — 2300 Hírek német, oluta, angol és rr*tiusa uyewet). — 24.00 Hírek. MUOAPE5T 1,
17.15 Tandemetek. - 17.45 Kárpáti Ain-él •ibeszéiéso. — 18,10 Horli íajos szüreti nótákat énekel, kíséri Sarui Eleméi- cigány zenekara. — 10.20 Sport-közlemények. — 10.30 lij Jáha Antal\' és Hidassi Éva tazujóheu-mofllka kettőié. — 19.45 Rádió a rádióról. 111.55 Hangreraeeek. — 20.15 Babits-emlékest. — 22.10 Fktn \'szerzők inü-t«í, — 23.26 Kise I-\'erene szalonzenekara.
Szombat
BUDAPEST 1.
10.20 Felolvasás. - 10,45 Felolvasás. — 12.10 Melles Béla-zenekar. - 13,30 Hanglemezek. _ 15,20 Bura Sáudor cigányzenekara. — 111,10 Ifjnsági rádió.
17.15 Rádióposta. - 17.40 VbHy-egyuttea. — 18.05 Sitrókay Kálmán előadása — 18.20 Maletwner Béla jaza-liármaaa. — 18.40 fotte Zoltán előadása. — 19.20 Egy, nóta viszontagságai Hangjáték. --- 20 innen-otü>«o. Hangfelvétel, ~ 20.35 MOVE Szépnú-\\*»k magyar esUe. — 22.10 Else Diali zoogorázik. — 22.40 Sovinszky IAÉU.6 .szaJonzenakara, Ráez Jótí*ú" (-rgánycenekara *s uluseppe Morelli énekel.
A gyomor te a bélcsatorna aiapo» kitiwtitáiara igyunk hetenként legalább egyszer reggel felkeléskor egy pohár termesze tea .Ftaenc Jóiser ket*rliviztt, mert ex gyorsan is biiUman takarítja ki &Z Ss.6ez.fe aalakkst- telt Htjait és «z agfez aiiyagcseVét elömoxültjá. Ktoueixe meg\'orvbtatl
á Zrínyi Irodalmi Sör
i Legnagyobb Magyar emlékének
Szőnyi tászió piarista gimnáziumi tanár és Kelemen Ferenc Igazgató vasárnap délután! előadása a városháza dísztermében
A Zrinyi Miklós irodalmi és Művészeti Kör november 9-én, vasárnap este 6 órakor a városháza disz te miében Széchenyivel kapcsolatban rendezi meg második Üeeálísát. Szőnyi László gimnáziumi tanár és Kelemen Ferenc bankigazgató, a Kör társelnöke lesznek az előadók. Mindkét előadó Széchenyi gazdaglelkiségét, fajszere tétét, ered menyes nemzetéjntő munkássá-
Sát, vele kapcsolatban a min-enkori magyarság gazdasági eszméjének örök útjait mutatja meg. Nem lehet eléggé hangsu-ly ózni a 1 egn agyobb ? 1 agy a r nagy tanításait. Népünk még alig ismeri Széchenyit. A Kör ezért ragad meg minden alkalmat, hogy ismertesse, kidomborítsa értékél, nemzeti és egyéni
boldogulásunk gyakorlati eszméit.
A vasárnapi liceális műsora a következő :
1. Hiszekegy. Énekli a Kör Király dijas Vegyeskara Ketting Ferenc karnagy vezetésével. 2. Arany János : Széchenyi emlékezete. Előadja Ozapáry János gimn. VIII. o.í. 3. Szőnyi László ginül, tanár előadása: Széchenyi irodalmi és történelmi nagysága munkáiban. 4. Kerkay : Magyar siriulom. Énekli a Kör Királydijas Vcgyesknra. 5. Széchenyi nemzetgazdasági jelentő, sége címen Kelemen Ferenc társelnök, bankigazgató tart elő. adást. (í. Szózat. Énekli a Kör K i rá lydij a s Vegyes k n ra.
Belépés díjtalan. A terem fűtve lesz.
Hetven ére a nagykanizsai közönség etetés vagyonbiztonságának szolgálatéban
A Naj&kanhBai Tűzoltó Teattlet évi közgymese ™ Krátky polgármester köazöaetet mondott az elnöki székből a tűzoltóknak — Tóth Ernő tűzoltó kitünteteie
Tegnap esle tartotta 7Ü-ik évi közgyűlését a nagykanizsai önkéntes Tűzoltó Testület dr. Krátky István kir. kormányfő-tanácsos, polgármester elnöklete alatt. A. közgyűlésen részt vett dr. l\'raek István városi tanácsnok, tűzoltó íyí\'puranesnok, Vécsey Barnabás műszaki\' tanácsnok, ü\'j. Knortzer György cégjegyző, szakaszparancsnok, Vecsera, Antal felügyelő, stb.
Dr. Krátky polgármester lendületes szavakaal nyitotta meg a testQlet 70-ik évi közgyűlését.
majd napirend eltilt ünuepé-lyes keretek között átadta a kitüntetett Tóth Ernő tűzoltónak a diszérmet, Tóth ezenkívül a minap a Nemzetvédelmi Kereszttel is ki lett tüntetve nemzeti hűségéért. Krátky jrolgár-mester szép beszédben méltatta
a tOzoltb önfeláldozó munkáját.
Az ember élete állandó küzkö-dés, harc, — mondotta ~ hogy. megteremtse az élet feltételeit Az ember ellensége a tűz is, á Ez
hívta életre a lüzoltó testületeket. A magyar tűzoltó testületek világviszonylatban is mindenkor megálltak a helyüket, első helyen állottak. Ezek a testületek olyan férfiakat termeltek ki magukból, amelyek kiváltak a kötelességteljesítés terén. A nagykanizsai. Tűzoltó Testületnek is megvannak a maga példátadó tagjai. Ma is .egy ilyen férfit ünnepelduk Tóth ErnÖ személyében, aki a világliáborut végigküzdölle és a nagykanizsai tűzoltóságnál 25 év óta szolgál. Tóth Ernő hazafias magatartásával, becsületes tevékenységével kitűnt, bárhová is állították őt. A város közönsége és a Tűzoltó Testület nevében köszöntötte a kitüntetett Tóth Ernő tűzoltót, akinek átnyújtotta a diszérmet, majd kezet fogott vele. Tóth Ernő keresetten szavakkal köszönte meg a kitüntetést, és a szívélyes ünneplést.
Vecsera Antal felügyelő a parancsnokság jelentését olvasta fel. Mindenekelőtt vissznpillan-lást vclclt a lefolyt 70 esztendőre. Arra az időre,
mely ellen küzdenie kell mikor a város lakossága a félrevert templomharangoktól nyert tudomáat, hogy tűz van
és amikor a mostani kórház he- I detlegcs fecskendőt a vész szin lyén levő kertből vitték a kez- I lielyére, ahol minden szakkép
bábszínház
Gyermekek öröme | Falnőííek mulatságai
A VÁKOSI MOZGÓBAN
•zombatoli délután 3, vatármp déldött 11, h«tfoi> délután 3, kedden délután 3lőrekor.
MT SZENZÁCIÓS MUTATVÁNYOKI -a*»
194!. novembtr
BÚTORT B
Gáboc ma«9#»t<N*4i
veffoo Tégy i^eHesa. "l^; HajlfkaaeWMt VtiesaU» |Hd«te,
zettség nélkül a kéményseprő-mesterek voltak hivatva a pusztító elemet megtömi. »Közös veszedelmek közös működést igényelnek- jelszóval Wald-bach Mór akkori tornaegyleti elnök felhívással fordult a közönséghez és megalakult a tűzoltó egyesület, melynek támogatására sictett a lakosság. Lassanként sikerült a fecskendőket szaporítani és az egyéni Telsze. relést beszerezni. 1878-ban Oroszváry Gyula fiatal ügyved lett az elnök, aki Hencz Antul főparancsnokkal együtt dolgozott a testület felvirágoztatásán. 187í)-ben Knortzer György takarékpénztári tisztviselő lett it testület titkára és segédtisztje, aki csakhamar felállította a parancsnoki irodát, a csapat ügyeit is intézte és Jiencz főparancsnokkal együtt virágzóvá fejlesztették u testületet. T882-ben beszerezték n testületi zászlót, -ugyanebben az évben Lengyel Lajos városi főjegyző került az elnöki székbe, míg 1885-ben Saller Lajos építőmester lett a főparancsnok. Knortzer György csakhamar egész egyéniségét fektette be a tűzoltóság ügyeibe, modernizálta és olyan színvonalra emelte a kanizsai tűzoltóságot, amelyre más városokban is felfigyeltek. 1891-ben alparancsnokiíá, 1893-ban pedig főparancsnokká választották meg. Kitortser Gyöcyy olyan.tavó-kenyaegot fejtett ki, hogy országos eUsmeráat és nevet vívott kl, 1808-ban vármegyei szövetségi elnökké választották, mely lisztet 20 esztendőn keresztül egész\' Znlu közmegelégedésére töltötte be. Knortzer György hervadhatatlan érdemeket szorzctl a nagykanizsai tüzoltöság fejlesztése körül. 14M0 december 9-én költözött el az.élők sorából, ugyanaznap hunyt el l\'orédus Antal iskolaigazgató, a testület hosszú időn át volt pénztárosa, aki mindenkor nagy buzgalommal szolgálta a testület ügyiéit A testület a legjobban felszerelt testületek egyike. A. lefolyt évben 2ö tüzeset volt a. városban, a vidékre is kivonultak segil-ségre más községek tűzoltóinak. A kár összege 26.500 I\' volt. Mentőink az év folyamán 1634 esetben vonultak ki. Majd a (jelentés kitért-a tűzoltóság egyéb munkájára.
A nagy tetszéssel fogadott jelentés beterjesztése után ár. Krátky az elnöki székből megállapítja, hogy a testűlet fejlődése, hogy dunántúli viszonylatban is első helyen áll a kanizsai tűzoltóság,
dr. Praok látván főparanoanok fáradhatatlan munkásságámik érdeme, aki muukatársaAval a mai szin vonalra fejlesztette a kanizsai tűzoltóságot, majd a hivatásos és az önkéntes tűzoltók tevékenységét emelte ki ós köszönetét fejezte-- ki nnm-kásságukérl. Indítványára ki-
194h novembg 7,
ZALAI KOZtöXV
Városi Mazgá. Egy mindent felperzselő szerelem története.
ELKÉSETT LEVÉL
CsUtörtttktOI-vasárnapig I
Szereplök: SzBrény! Éwa, Uray Tivadar, Kiszely Ilona, VixvAry ¦., Tapoloay 8y.
fényas Uniro műsor te KOIfBldl vilghlradó. Elftatlltok Mmwi 5,7, B, vasárnap 3, 5, 7, ¦¦tor
mondották, hogy az elnökségnek ezen köszönetét jegyzőkönyvben örökítik meg.
Majd a számadások és a költségvetés beterjesztésére korall sor.
Hetven év I...
Nagykanizsa eseménye:
n Harmadik-Rend nagy kultur-estje a Városi Színházban november 17-én afrotiton küzdő honvédekért
Valljuk b« őszintén, a honvédokért folyó gyűjtés nőm,indul ugy Nagykanizsán, ahogy azt magyar hazafiak, tói kellene elvárni. Mondjuk ki nyulán — mást vártunk Nagylretjlxáa ma-gynrságától. Még akkor is, lia kétféle gyűjtés indult. Békés életünk nyugodt fo\'yásái azoknak a hős honvédeknek köszönhetjük, akik kemény harcban éielfik kockáztatásával álljuk a froutot és akik közül *o\\mi nem látják lÖbl>ó családjukat, édesanyjukat mot életü-keí adták a magyar Hazaért Erőknek a magyar hősöknek -kívánja szeretet-csomaggal meghá\'átni a hazafias magyar társasa pm óriási áldozathoiB ta\'át és szenvedését az ittliomnarotottakért. Nem lelwl »z, lw>gy magyar sav né mozdyljOil mog a magyar honvZdérJh-folyó akció sikere erdőkében. Ezért kajk-íolódoU be aráié\'.jasoa^o nagykanizsai feteiues HarmíítHk.rend a mi-; gyár katonáért yeQÓ szeretet-mozgalomba és megrendezi
november 17-én
a városi Színházban a maga aajgy-szabásu kuliul\'-Ősijét, a magyar honvédekért, a íiobesult hősökért, liogy annak minden befolyó; fillérjét a szereiét, csomagokra fordítsák és a frontra küldjék, hogy a harcoló magyar kilónak érezzék a ntegynr lestvérek szeretetéi ék egyMtóníésót.
A nagykanizsai katollkusság szent szolidaritása ez a fronttal,, hös fiúival > óh tabeaült-jelvel.
fis ennek a november í7^1 kultur-cst-rrck pompásan kell sikerülnie, I Olt i*sz mindenki, mert egy c\'s")rcndü estélyi nyújt a rendezőség, amehnek \\*wtö;e P. Farkas Horváth Valér, a kanizsai icioncas Harmadik-rend após-loli Icikü-Ctfl igazgatója Márkás szerep-lék és fémjelzett nevek .\'esznek az est előadói, amit peólg. nyújtanak., az felül fogja múlni .a megszabott szerény he. lépti dijat, mari a lendezőség — nyújtani akar. A kultur-jest sikerét és. felső-remlüségéL biztosit ja a rendező, testű-lei, a Harmad!k-rond, arraak tgft\'-ga-lója, az ügybuxgo, p. Farkas Horváth Valér ferentes-alya é.s munkatársjinak lelkes gárdája, akik mind a honvédekért folyó, akció ¦.szolgálatában állanak
A rendezőség száraik a katolikus szolidaritásra, a testvéri együtlérzési B, a magyar honvéd és hős sebesült va-rázsiaios erejéie,,.anu a magyar ka. lona-nevéből kisugárzik -Í .
Nagykanizsa társadalmának, ki- keli Iftnníc magáért, Nagykanizsa-: közön. **ge. nem maradhat ^ a többi magyar városok mögött, i Vegyük ineg a no-mnber 174\' knlltir-estre jegyeinkéi már ckivételben és bizkoUtsnk . elöne he. Ivünket.
Nagykanisaa eseménye lesz a no* wmber i7.j kulturjest a városi szür-liázban. a magyarság szolidaritása 11 íroatlaj „ .
Holnap nyilik meg a téli gazdasági iskola
A gazdaközönség nagy érdeklődése a gazdáit jak továbbképző intézménye Iránt
A nAgykanlzMI téli gazdasági iskola eisfi évfolyama várakozáson felül sikerült. Nagyban folytak az elŐké^z-Ve. lek az uj iskolai évadra, amelyre Igen nagy érdeklődés mutatkozott ugy a gazdái (jak és azok szülei, mint 117. egyes községek résZéröl. A je\'enrleczé. *ck száma felühnulln az e-\'sö évfolyam növendékeinek számát A legszélesebb körű érdeklődés és az a megértéi, amellyel a ^azrfaközönség és i fűin* viseltettek !1 gazdaifjak továbbképző intézménye iráni, annak a lelkes umit-kának és megszerAOZésnek\'köszönlmUi, amit Mócay Béta igazgató aa egész nyár folyamán n községekben kilojlctt. Sajnos aduban a kellő férőhely és a szükséges oktatók hiánya miait nem lőhetett az ujabb elsősöket felvenni
és az e|ső évfolyamot megnyitni, t\'fly, hogy az idén csak a mult esztendei évfolyam folylatása nyert eihehpzést. A volt városi zeneiskola helyiségeiben nem leheléit még egy másik évfolyam növendékeit olhelye/ni. Ezeknek most már a íegkore\'ebbi évfolyamra kell várni, amely már " modem, pompás uj intézetben \'kezdődik. Az uj Intézet épületének munkálatai nagyban halad, nak előre.\'- •
A téli gazdasági iskola második évfolyama holnap, szombaton reggel kezdődik Előtte Vem Sanctc a pjjariMn templomban, utána megkezdődik a rendes tanmenet.
isméi látjuk a kedves zöld egyen, sapkás gazdaifjakat Kanizsa utcáin.
Légrádot talpra kell állítanánk!
Irta : Lápoli-Haller JenS dr.
Temelkesésl. koltségatsak magtérllé->«tíl blttoiltái ritte toasoskedliBtl
1 lílső cikkemben l,égrád gazdasági bajalt tártam re|. Most pedig Dépének srodálís helyzetére szőreinek rávilági-tani. Ha már nagy kínnal, AgfO\'etJáij. jal visszapeneltük: erkölcs] köie\'cssé. günk, hogy vérző sebeit is észievegj-ftk és irajgassuk De hát \'hogyan ? Mit lehetnénk üddig is, míg alaposabb orvosi ás (ki 11 J"é.s zesit het jü k!
Elifisorban a falu pontos ellátá alt kell biztosítanunk.
Nem ¦tudom, mii ós momiyü kapott Azt sc, mi illeti még meg lisztből, cu. korból, aóbéd, rizsből, tflse\'é \'nyagbi és egyebekből l)e az bizon^\'oü — és ezen vari a hangsúly —, hogy Légrádot az áprilisig terjedő öt hónapra elörO kell ellátni AKOcinmel és fávrtV, mert mihelyt .befagy a Diára, az ellátás is — berugy.
Egy másik, sürgős uiegoldásra ráró feladat
az orvosi és gyógyszerészi állás betöltése.
EUben a községl)en a XVI, százai óta mindig voll orvos. ix> most nincs. Az or\\-os Kolorból látogat 01 trle l\'jet"n-
ként - cgyizer. Vájjon mi történik
itt a lél*n és tavasszal, mikor a bele. gck száma megszaporodik? gs hogyan jut\'át nz orvo* a Tolyón? RCpfttogtt-pcn.o, a szivárvány hidján e. vngy
1 magyar nópet szegénnyé és nemzetlatlenné kell tenni.
a lógrádlak a szerb uralom Idején legyalogoltak Szerbiáig, hogy keresetüket fokozzák.
Szcnt Kristóf csodatévő botjával? Még lui a l)r&v& tükörsimám és egyenlete., sen .fagyna be, akkor át lehetne rajta korcsolyázni wftgy tipegni. Csakhogy jogbuckák lés luskók képzödnoM rajta. Ha egyik helyen szilárd Ls a jé^jtércg, a másikon viszout lágj\' marad, mint az iszap A légrádíak hajctöo kukoricáké-eket hordtak ni azokat alkonyatkor végiglőesolták. .így épitettek maguknak tríeiglenei hidat. I>c erro a hidra, mp\'y alatt fé\'elmoscn suhogott a víz, csak 4dcva]ósi. polgár mert rálépni, mert ö jóbarólságlmn van a Drávával Ellen-bén juj volt egy idc^ixnek, fia taposni merészelt a vén szómyeleg hátán. Azt töblmyire a inélyl* rántottá.
Amilyen v ínté/ellen kérdés a köz-<^ószsógügy firoblémája, épp olyan
a postaszállitáaó is.
1018-ig Kuproncára vilte o mozgóposta a lógrádlak leveleit és csomagjait. Vájjon Jiol rakja lc majd a közelgő téli évadban? \'Eren is érdemes ám eltűnődni.
De menjünk lövábbl Légrádon a szerb üicgszál\'ás elfilt johbmódu nep, réleg is lakolt, nomcsak szegény. Most csak íiegérjy, mert a jugoszlávok is olyan politikát tartottak — a sajaH szem pontjnkból üdvösnek, amilyent egj\'kor Jíollonics bíboros vallott, hogy
A szerbek szerint: koldussá és szerbbé. Az ejső célt a rác KollonÜc/sok is éL érték. (Levetkőztetni könn>-cbl> és olcsóbb is, mint felöltöztetni valakit.) A másikat egyik ellenségünk se "közelíthette meg. Mivel a földművelés kivált 2—3 lioUlnyi területpásztán - -nem elegendő megéJhctóai alap,
Most a MAVjiak kellene okot foglal, kortalnia a kcrcsztur—gyékényesí vo-ualszakoszon. Ez a kcre&el — a téli hónapok ^vételével — szépen felsza-
Hép ÜUJ.UÚ- WT Péntehtfll -wArnapig I Ax utóbbi 10 év B«gf8W«llB«í«tjsj»bb vígjátéka 8
Max Llndcr ördkéletü burleszkje uj feldolgozásban
7 évig nem lesz szerencsém
Szereplők: Tabódy Klári, Theo Lingeti. Hans Motar, Wollff Albach Ratty- Magyar híradó !
Előadások hétköznap B, 7, 9, vasárnap és ünnepnap % 8,7,9-kor.
porodna. Sőt akinek a .somogyi oldalon szőleje és putrija is \\an, az: télon i«, meg árvíz esetén is dolgozlwtr/a Elflő kereset forrásuk
a leVgrádi műút épitéae
lehelne Ezt rögtön meg !clietnc ke*, doni. Hason lóképpen lehetne segiteni u fiukon os leányokon is. Erre kiválóan élkftlmas lenne Kanizsa, mini a lCgközc\'obbi nagyváros és kultúrkör. IKoit, Aliogyan Budapest felkarolta Erdély üg>\'ét ós néliány ezer székeiül hajadonnak adott kenyeret, épp ugy kellene felkamlnia Kanizsáiiak w a légrádi és muraközi földművesek lányait és egyes \' \\ f
háztartásokban elhelyezni.
Ezzel a szülők válláról nagy terhet akasztana le ¦ I
llyon módoJi 3 célt érhetnénk el. Először ls megtanulnának nyelvünkön és ennek következtében szinte észrevétlenül lökné* ki szívükből azt a magyar gyűlöletet, melyet odahaza a szerb iskolák beléjük ojtottak E* a gyógyulás aulonittlikusan következnék be. Másodszor az érintkezés, olvasás, >i bánásmód, mozilátogatás, stb. róvéu megisnieinék a magyar lelkiséget és kultúrát és megkedvelnék fajtánkat Harmadszor pedig pónzollielnék szülőiket. Ez a módszer sOimniféle nehézségbe sem ütköznék. Bizonyos szervek a múltban apácáknak vagy tunitőnők; nek neveltették a muraközt hajadono. kat, termeszelésen nem magyar intó, zolekben. Az ilyen nők ]»rszc e!itíe_ .genedtek tőlünk és visszatérve, idegen célok mellett kardoskodtak szülőhíflyü-kön. Ezt a jól bevált módszert ml is átvehetnök. Hálás feladat lenne.
Hasonlóképpen kelljOne a fiuk dolgát is düJŐro vinni- A tehetségesebbjéből papot, katonnlisztei, Fendörtisz;|et, vasutast íelielno ncvo.teuii, az orrc alkal. inatlan elemükből meg iparost, kereskedőt, kertészt stb.t.
Mindezek erjesztő kovász lennének a jövő társadalmában. Az utánzás nem mindig hiba. Néha másoktól is lehet tanulni, \\
Köztudomású dolog, liogy a jó iro_ dclmi lennék üdít, szórakoztat, tanít és gyógyít. Ezért\'már most
sok Jó könyvet kell adnunk
a légrádíak .kezébe. Sokan mar kivitt? osiságból is olsajálitják majd nyelvünket, hogy érdekes könyveket olvashas_ sauak és a hosszú tólí esték unalmát elűzhessék \' ,\'\'
SZükSég lenne hasznos
tanfolyamok rendezésére
is. Hadd haladjon népünk a torral; hadd tanulja meg a finomabb kosárfonást, kukoricaszár csum^jábol a sza-tyorfonásl, az okszerű szőlőművelést, a méhészei csínját-bínját, a helyes állalnevelési, a ¦lOzel gazdálkodást és hasonló más rudnlvatőt, mert ezeket később aprópénzre váltliainá.
Végül elő keltene- mozdítani az egészséges
vérkeveredést
is. Erről uzonban más alkalonunal szolunk. ¦\'\'.!¦ ;
Légrád most lábadozó licteg. Talpra kcil állítanunk alíAtságából. Le koa törőlnüuk könnyeit. Soboit be kell kötöznünk, i-\'öl kell é-bixszlJOnünk miu-den. lakójában az önbizalmat, élet- és munktikedvet és éreztetnünk velük ér-deklőilésüuket, szoretetüukot ós jószán-dékuukat. E.bt>ou a nehéz munkában
számitunk Kanizsa támogatására is.
Ezért tisztelettel arra kérem a város vezetőit, nyilvániLsák érdoklŐdósüJoet és rokonszenvüket o község hánt azzal, hogy gondoskodásuk jeléül egy or«zág-zásxióval liszlolik meg, mórt a maga orojóből, ki tudja, mikor K«r«Bbetue,
ZALAI KÖZLÖNY
1941. november 7
ÜSS. SZÉN
..tOzifa
•tataa MU1H» á&uKteo luakatt.
TIBOLT LAJOS
EH* í>a - tér 3a TeWoe. 2S9.
Mcfcbora kitüntcté-s lenne so»at SHBV vedeli szülőfalumra, blk elsőül éppen Xagykanizsa fordulna hozzá rrtegértfi*. sel tó Itíjesíleuo első forró vágyát. Hittel hiszem, Iiogy e váró. hántptan érző közönsége ncni is zárkózik o; alarafos kéielmcm leljcsitö<« elöl, Ili-szCn ma az a jelszó:
egy mindenkiért ét mindenki egyért I
Ma ez u kérésem rrieg\\«Íosu!, l/grád népe szivébe sarja Nagykanizsát és niinüig meleg há\'ával í.oii lol jótevőjére.
Igen, há\'ával egy olyan rideg 6H ha. s/onlcső koriban, amikor «*z érvénye.illés útja a liálátlanság és am\'s kövei, ul vau kirak\\»...
(Végs.)
Felhívás a délnyugati kerulat újságíróihoz
íMesilom az érdekeli Tagtársakat, hogy az Országos Majtyar Sajtók imára elnöke a Kamara s/onrtxitleyi -és íj irón/" kcrüleie titkári teendőinek el. látásival íJH/ií-llllt. számú leirolá-val tnegbirott. A kerület működési ki")]* Vas, za;a. .Sopron ás Mosón vármegyék területén mcgjecjiö lapokra terjed lel.
A Kamara ügyrCndj.\'iiek 333. §. ,1. bekezdéséne*- értelmeién közlöm az érdekelt Tagtársakká\', lioify a ^enVctl titkárság lilvnla\'os helyiség? Szom-balholy, Kossuth Ijbjos utca fi szám. Telefon 177, Htvataos órái minden kedden, csütörtökön és szombaton délelőtt H órától \'délután 1 óráig tartok, amikor Tagtársaimnak személyeién Is rendelkezésére állok.
Ugyancsak a kanviroi ügyrend érlel, inében felkérem a SzómtjMIhelyi és soproni kerülőihez tartozó Tagtársakat, hogy a jövőben mindennemű megkereséseiket az Országos Magyar Sajló-kumarrthoz címezve, hivatalomnál nyújtsák be, mert a icní\'eti titkárság mogtarü léséve\' benyújtott ircgkc.ctié-sekel nz Országos Magyar Sajtókamara közvetlenül lárgya\'ás a\'rt bem veszt.
Kamarai Felvételi és bejelentőlapok, úgyszintén a Kaivarai Évkönyv szintén nálam szerezhetők he.
Srombalhely, ífl-li oovombttr 7 Llsznyai Géza, se Országos Magyar Sajtókamara mombathelyl és soproni kerületének lukira
Hun teüitíUtk
j-- A San és Visztula menti
1117.11.7- I őszi \'hadjáratlan a- volt 1--dési 32. népfelkelő gyalogezred 1, had tápzászlóalja Pftan-er-rtaltin hadseregcsoport e\'-firctörési ki. sérlelében veit részt
A zászlóalj egyik legvitézebb harcosa Ru« Viktor népfelkelő szakaszvezető volt, aki. mint táladon ütkőzctLen és vállalkozásban, ugy BX\'e napon ditló Zarzeczc-i hnrrokban is kimiig slóan hősies magatartást tanusitott
Sorozatos vitéz tenelt »z arany vitézségi éremmel jutalmazták.
— Naptár: November 7 péntek. Kom. kat, Eogetbort. Protestáns Rezső. — l2r. Markh. hó 17.
Oéstard* uylív-a rn«s«l 6 rtrtMl mi» f 4rilff (bötf«, azerda. péntuk ftAlottn 4f 1*4..» »fiM sas -:^kutirt\'.
Bérautó és a Hangya tehergépkocsijának összeütközése
Autó-karambol a Klslaludy-utca és Csengery-ut sarkán
Tegnap délután könnyen végzetessé viilhntó aulókarainbol történt a Kisfaludyt és Csentfery utca sarkán. Ugyanis Orbán bérautós gépkocsijával a KJS-faludy-utcából rendes mrucl-sebcsséggol útban volt a Csen-gery-ulca felé, amikor arrafelé tartott a nagj\'kanizsni Hangya egy tehergípkocsija, amely telepe felé (ártott. Eridig meg
nem állapított módon a két tfulí egymásnak szaladt, ngy, Hogy a bérautó eleje Összetöri. Szerencsére egyik vezető sem sebesült meg. Csakhamar odaérkezett a rendőrőrszem, aki jegyzőkönyvet veti fel az autó-karambolról és meglette jelentését a kapitányságnak. A ¦vizsgálat megindult,
A hétgyermekes, öregvitéz
Kovács János Ukrajnában,
aki leszerelés helyett önként jelentkezett további harctéri szolgálatra
f\\ m Vir. honvéd h"dt-tuddsttö század kózlése)
Kovács János honvéd az egyik kerékpáros zászlóaljhan szolgál. Az ötvenedik évét lu-\' possa. Ónként szolgál Szikár termetű, \'szívós és s/.iu-\'éuy ember. Pompás humora von. Még most is n régi világháborús kó-. zÖshndacrcg kifejezéseit \' használja. Bajtársai szeretik, mert >János bácsi mindig jókedvű
Mindebben még semmi rendkívüli nincsen s hogy Kovács János megérdemli, hogy beszéljünk róla, az azért van, mert gyönyörű 3>íWláját adta a köte-lességtctjcsilésl messze túlhaladó katonucrényeknek.
A Dnyeper-iiieuli liareok befejeztével ugyanis Kovács János haztunebetett volna a csapnt-teslével s fi mint tartalékos katona le is szorélhetetl volna, de fí mégis önként jelentkezett további harctérj szolgálatra
Az Ötvenes Kovács János honvéd ugy érezte, bo\'gv neki még további kötelességet vannak hazájáérL .Pedig már meglette a magáét. Végigharcolta a világháborút, tizenkétszer sebesült, ezek közül az egyikbe csak nem belehalt. De felgyógyult, visszament a harctérre és tovább harcolt. Hét éremszalag van a mellén.
Egyébként a polgári életben napszámos, keményen megdolgozott a mindennapi kenyérért s közben hét gyermeket nevelt fel, biztosan csupa ilyen szívós magyart, mint ö maga,
Hét gyermek, ötven esztendő s Kovács János mégis önként kinn maradt az ukrajnai mezőkön, hogy tovább harcoljon B hazájáért... \'Dicsérjük s faggatjuk, miáll példás elhatározása mögött ? A mindig tréfáskedvü János bácsi
azonban egyszerre szűkszavúvá válik, amikör magáról kell beszélnie, ügy kell minden szót kihúzni l>el(\'íle.
—• Tetszik tudni, - mondja egyszerűen — nem félek én semmitől f >
— Jó/ló, ~ mondjuk — de magának családja is van. János bácsi.
*—• Van bizony! Hét szép" gyermeken elevenedik otthon. A nagyobbacskák már keresnek is valamit, ez, meg a esa,ládi segély biztosítja nekik a mindennapi kenyeret. Miattuk/hát nem fő a fejem, nyugodt szívvel ellehetek hát hazulról. Ölvén éves vagyok, sok már ugy sincs hátra, na meg *— teszi hozzá mosolyogva — csalánba nem üt a ménkű.
— Ügyes ember kend, János bácsi.
— Hál nem ejtem ki, amit egyszer a kezembe veszek, — mondja kissé rátartian s utána kevéske zavarral : — Azlán.meg a sarzsít is vissza kéne szerezni.
Most érti meg az ember hirtelen, hogy ötvenéves léiére önkén! szolgál.
— Az ám — mondjuk csodálkozna — egy csillag sincs a gallérjára Varrva ! Hát ezt hogy csinálta ? Ennyi kitüntetéssel még altiszti rangot sem szerzett ?
— Szereztem én kérem ! Még kél esztendővel ezelőtt is szakaszvezető voltam én ! A baj az volt. hogy a Hanságinál bc-lémkötött egy legény. Nyíregyházi vendéglő az, kérem. A legénynek nagy kedve volt. bennem is erős volt a virtus, aztán...
—- A többit már sejtjük ! Aztán nagyon megütötte ?
-— No,\'hát csak alig valamivel tartolt többet, mint nyolc
Háry János ^ToHÍ\'^H
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 2. I. emelet
"« - Tataiam Ml. Min.
VéSérol legmagasabb napi áron .,
mindennemű bort -aej!!
Megbízható bevásárlók magas jutalékkal felvétetnek.
lUTORT
BHETYEII1RE márkás butoraxalonjában vegyen vagy rendeljen. CaoHgery-nt 14.
nöpj hogy felgyógyult Nekem is meggyült miatta a bajom, de legalább a katonabecsület nem szenvedett csorbát t Tetszik látni, mennyi okom van az ittina-radásra ? !
— No, ha így vau, akkor csak ugyan igaza van ! A >>sarzsit vissza kell szerezni !
— így kívánja ezt a becsű* let — bólint rá S felcsillan \' a szeme. Meg aztán még egy pár maszkéráliásl is akarok csinálni a géppuskával !
—¦ Hát az meg mi Tán terem ?
— Nem más az kérem, mint mikor lő egy sort az ember n géppuskával, aztán hirtelen behúzza éts másutt, ahol nem várják, megint csak kitolja, hogy ismét kilőjjön belőle egy sori. Nagy mulatSág ez kérem, ez a mnszkcráilás !
fis suttyomban nevet, hogy mekkora ijedelmet is fog fí csinálni a vörösök közöftl a masz-kérállássol...
Villamos-és táskagramofonok
QRÜMHUr ELEMÉ®
axakf.Ble*4Bani Uerth-Wi* a.
Az elkésett levél
érdekes, nem mindennapi történet ez a film, ligy fevél: Az elkésett levrt ü mozgatója az eseményeknek, amely tragódiába vezet, hogy ulátia minden ujra jóra Forduljon.
Szörényi F.va művészien alakítja ;i bánatos ussxonyt, aki 25 évig várta a ¦ Baudikáját., do csak egy elkésett \'c. \\-e;et kapott, amo\'y megin.litolta &i. Izgalmas bonyodalmak.it. Nagyszerűin alaki toMa a bántos asszony ellcnlótél a fialftl, boldogságtól és őrömtől hevülő .szerelmes leányt. AhogJ-an a kél, homlokcgjneijest el\'^ukcző szorcrwt aiükitollo, alwgyan beleélte magát az alakításba, aliogyjn leiket adott szere, pénck — ugy csak a lcgnagj^bb színészek tudnak játszani
Bandit, az elkésett Ínyéi Íróját f\'ray Tivadar alakította nagy é\'ethüség^e!, szerepé*e] vn!ó eggyeo^\'adásift\' és a alakjával való eggyéolv-jdással" és t\\ komoly szcienekben ímló nagy rutinjával.
Harmonikuson olvadt bele a mese-szővésbe a (ől(bi szereplő Játéka 1k Kiemelkedik Vártonyi Zoltán és Mak-láry /o tán a férfi" és Kiszcly Ilona a női szereplők közül.
A vúgO: a tragédia jórafonlult, niint ahogyan i\'l is várta mindeoki é.s ahogyan eddig is szokott tTirténni máidig — és megnyugodva, mert inasok is boldogok lellek és mert jó filmet latiunk, egy kel\'emes esi benyomásával luvnlüuk haza. (P, I)
—• (Ne menjen utazni)
a Z«lar Közlöny Kis Zsebiueuebaüd-le nélkül Csak 10 fillér. Kapható a kiadóluvalábban FÖ-ut ü. - .
1941. november 7,
ZALAI KÖZLÖNY
icrieitt
tekintse meg raktárunkat!
Javttásokat jótálitsini vtUlalnnk.
Praillr ¦Megoltom. flUIIK Telefon 509.
nagykanizsai dal
Török dúlta, német dúlta, Szomorú volt mindig múltja. Ámde egyszer a jó Isten Megtartotta a jó hitben.
Azóta lát szép napokat, Virágoz kis ablakokat, Szép asszonyok, stép leányok; KöztiMek sokat látok.
Templomaid, palotáid.
Melyekéi mindenki tát itt, Itt plhenntk, ott meg állnak, Hire van n stép leánynak.
Adja Isten, hogy e város Mennyországgal legyen páros, S harmincezer jó lakója Öröm ortzágutjút rója.
TetjesütJOn minden vágya, Valósággá imádsága, Szép asszonyok, szép Ic-.tnyok t A csillag nevessen rátok I
Sági rtrttaa István
- (WtUotet**)
A Kormányzó Ur Vécsey DuruaLás várom műszaki tanácsnokot a Nenizet-védelmi K«teszttel lünsette ki,
— (A zeneiskola vasárnapi matinéja)
fái 12 órakor .kezdődik a zeneiskolában. Belépődíj nincs. Előadást B. llonti Ilona tart, oki Bach számokat is játszik Közreműködik még Ivanko-vits Fereoo Bach szöló hegedüszá. mokkái.
— tSztretftreadéfaég)
A Nftgylcaniz!»i Református N<;egje. sülét fo.yó lió i).co, vasárnap dóíután 3 órai kezdettel a református lelkész-lakon levő kultúrteremben sjc.cletvwn-dégségei \'rendez, amelyre a Kyüjckczel tagjait ezúton i» szeretettéi meglurvja-. A szcit:lcl vendégség műsorral o« egybekötve, amelynek keietén bcuül történik az elkészüli Kultúrterem íeU állása. Előadást Unt KoVáls J. And-rás presbiter, btolépödii nincs. önkéntes adomópyokwt a uújpadl függöny céljaira köszönettel vésztőik. {;)
~ (A utamat a telefonközpontot kap öt vidéki vároaj
Kuamoh.po^tiz^iaaigaió az uj-
sagirók ejött kije öntete, nogy a fel-sssfaadttott Délvidék ininden VáioM-b*n tervszerűen folynak az Atépitésa\' munkálatok. ... .uUa auloimila le.e-Ion központot kap. Ennek az előkészületei foiyamalt*n vannak. Most Mára-murossxiget, Ungvár, Komárom, Érsekújvár automata tejefonközpontjait kéglik eift. Ezután készitik e. * tsafcsvi-kail is. \' r\' ; 1 . i
- lUJ „E" betát kapnak a* auióis)
A belűgymjniszter iende!oU>g üteg-Változtatta a forgalomra lagedf-lycooU autók .Ki betűjét. A iiiegkiüöiibóztctű jelzés 15 centimólor bosssusagu, aa-noiiiszötrü, egy oenUinéier széles sötét szegélyt van, a közepén kékszínű nyomtatott E-toetü éa sorszám, * p*p«" ampszjüc fehér. A kereskedelmi •ár-óságok személyautóin a megkülönböztető\' jelzés a.iips/.ins* piros. A feliér lu]*)kyl pirosas november 20-iii tahet álcserélat;
4i egész országra kiterjedő bör-panamat leplezett le a rendőrség
fiudapest, no\\-ember 7 Az Új Nemzedék jelenti, hogy a debreceni rendőrség az ssjésC országra kiierjedő bőr.panamáéi foglalkozik. Megállapították, hogy Debrecenből
több, mini\' fél millió pengő értékű krómJbőr került börftereikedök közreműködésévé] az ország különböző tiely. ségeibe.
Eddig 25 emberi vettek őrizetbe
UNGER-ULLMANN ELEK és TÓTH
VASKERESKEDÉSE ~ NAOYKANIZSA. toa
S4<«te»eiiyi» •sái Msgyar Kőolaj Részvény társasig nagy-kanizsai képviseleteév btao mányi rákiéra
Kedvezményes adótételli mezőgazdasági olajok.
Hat évi fegyházra Ítélték a letenyei erdőőrt,
aki Hz pengő miatt szolgáiali fegyverével lelőtte a rigyáci fuvarost
Még augusztus 18-án történt, hogy Ballá Lajos lelenyci közbirtokossági erdőőr haza akarta hozatni gabonáját a mezőről. A fuvarozásra felkérte Szabó I\'"e-renc rigyiu? fuvarost, akit gyerekkora óta ismert és aki földjét is felesben művelte. Útban a mezőre, mindketten ismételten ittak. Mikor Szabóval hazahozták a termést és borakták, Ballá megkérte feleségét, hogy hozzon ki 10 pengőt fuvardíj céljaira. Az asszony ki is hozta a
Eénzt és letette az asztalra, álla és Szabó ismét ittak. Később Szabó kérte a pénzt, ekkor látták, hógy a 10 pengő eltűnt. Ballá azon hiszemben volt, hogy Szabó vette át a pénzig ez azonban tiltakozott ilyen feltevés ellen, összeveszés lett a dolog vége. Bulla felkapta töltölt, kettős csövű szolgálati fegyverét és az udvarba induló Szabó után lőtt, akit a golyó halálra talált. Özvegye! és két gyermeket hagyott maga után. Ballal a csendőrök behozták Kanizsára és aludták a kir. ügyészségnek.
Most volt ebben az ügyben a bűnügyi főtárgyalás, amelyre a törvényszék számos tanút idé-zeit be. A vádlott védője dr.
Ilajdu Gyula kir. kormány főtanácsos, ügyvéd volt. Bulla beismerte bűnösségét. Az áldozat özvegye megbocsátott Baliának. Kártérítési keresetet adott be és életjáradékot kért, mert a családfőt elveszítette.
Makáry elnök rászólt a vádlottra
— Hogyan tehetett ilyet, 10 pengőért megölni egy embert 3
— Nem emlékszem már rá, — válaszolta Ballá halkan.
Majd a tanuk kihallgatására és az orvosszakértő dr. Fodor Aladár tisztiTöorvos szakértői előterjesztésére került sor. Dr. Hajdú Gyula védőbeszédében felsorolta a felmerült enyhítő körülményeket, így azt, hogy védence azonnal ¦ hajlandónak mutatkozott megfelelő kárpótlásra, a temetést költségek megfizetésére és nagyon bánja a tett elkövetését.
A bíróság bűnösnek mondta ki Ballá Lajost a vftdbcli cselekményben, de figyelemmel az enyhítő körülményekre, a 92. 8-1 alkalmazta vele szemben és (i évi fegyházra Ítélte.
Dr. Hajdú Gyula védő enyhítésért fellebbezel!, dr. Birkás kir. ügyész súlyosbításért.
Philips, Orion, Standard, Telafunken, Siemens, Eka
rádiók
1942. újdonsága nagy választékban áll vtvöim rendelkezésére.
Szabó Antal
rádió-, foto. ás sportUzletébsn, Fő-ut 5.
FERENCJbiStr
KÉSERüVII
— (Közellátási razzia volt Kaposvárom)
A közellátási luintixtúriuinb-i jelen. itíMik érkeztek, hpgy Kaposvárott nem kajili.atö \'ssapuán, gyufa, bab, borsó, terjesé, ás mák \' nelyktivök utazlak, lu próbavásárlásukul végezlek, majd há*-kutatá\'okfll tArioUsik. A* egyik k^es kedó lakásán " matracokban több mázsa jnáKrjt találtak, puts lie yciken a srahiiazsá kokból két piáisa kt&nff* borsó, szappan. b&b és Kacsé került «10, 3Q-0Uh deboz gyufát is ifllállMk. Az árut lerontatták és kiárusította*:. Tiz kereskedői őrizette veUek.
(Folytatás az I. oldalról)
hogy a Imdioúvtietek bel\'cjezöd-tejü, — jelentik, hogy c^ak a vissz.ahodj.toit Karcéban ,ájl-tuk meg a hadműveletek. Keid -karéliában ezzel szemben ahar-ci cselekmények teljes erőve4 tovább folynuk. A hadmüvplelc-ket csak akkor fejezik be. ha a kitűzött feladatokat elérték. Ami a határmódositást illeti, finnországinál niár több qjkplbm-mal utaltak arra, hogy ez a l>é-keértekezlet. előtt nem történhetik meg.
A* amerikai szenátoruk nem kniiáh ki ¦ nzavuzást
Washington, november 7 Az elszigetelődés-párti szenátorok csütörtök este megtartott értekezletükön elhatározták, hogy a semlegességi törvéhy módosításáról megejtendő szavazást nem lógják késleltutui szándékos huzavonával. Wheeler szenátor, a csoport vcjzctöje hangsúlyozta a sajtó előtt, hogy szó volt arról, hogy ki]iuzz,ák a szavazást. i
Anglia felemeli a katonai karhatárt
Budapest, noveniber 7 Az Ksti Újság jelenti, hogy Bernből érkezett jelentések szerint az angol kormány*\'törvényjavaslatot terjeszt elő, hogy a katonai szolgálatot teljesítők korhatárait 40 évről 50 évre emeljék fel. lizenkivüj javasolja férfiak és nők szolgálatáflak bevezetését. /
A HZQVJet proiiok4ft* IWflW* pr«4gOÍ
Ankarából érkező iiir szeoinL utost egy másik török hajéi ért uo\\frt búvárhajó támadás ugyancsak török viceken A megtámadott hajónak \'sj- 1 kerüli rnegnianekj3jin> és sértetlepül befutnia a kikötöhe
\'förók lolilikai körökben igen jjagy a felháborodás.
.Stockholm, oovember 7
Kulursov szovjet táborouk Butum-bari tartózkodik és a Fokete-fctjg<y keleti jártjának védelmi tehetőségeit tanulmányozza
Washington, november 7
Az Egyesűit Államok kormánya, li«. láiüH\'lo\' bpZQtl, a.mo;y Azeríut a koj>-fflrosJiíMs lovépb foU-tHtjvftja a %>u$&-L(izás>it és Iviffeijébb 3 napí,.j>Vie-nőre meaetaék időnként a k^ugresiz. eaus tagjai. PoliUkai kőrókben még nem tudják, mi késztette a kormányt a hajároiat (ncgJ)pzat.iJára. Altftjá^
ZALAI KÖZLÖNY
IMI, novemrwr 7,
azt luvik, hogy az atlanti-óceáni vagy a csendes óceánt helyzet kiéleződése várható.
Azért akarják együtt tartani a lton. gnaaiuit, hogy szükség cselén haladéktalanul megliozhassáw a dénlést.
A fengelyceapafok további előrenyomulása
RónW, uovember 7 A (liornalo de Halja budapesti .Mentesében megállapítja, hogy a ke\'eli ¦rcrroual dóÜ szakaszán a német és olasz csapatok a magyar honvédek közreműködésével az eddigi ütemben folytatják elönyo múlásukat anélkül, liogy a terepnehézségek csökkentenék erős nyomásukat. A szovjet arcvonalán a német é» olasz erők megszakítás nélkül hu alatt tartják az ellenség visszavonulási Utvonaait és üldözik a menekülő bolsevistákat A szövetsé-ü>-. csapatok a szovjettől most
ujabb területeket foglalnak el
ós megakadályozzák a szovjetnek az előnyomulásnkra irányuló kísérleteit.
A bolaevtaták véres vereséget íten>pd. tek é* a szövetséges csapatok nagy mennyiségű hadianja^ot zsákmányoltak. .
A rosztovi fronton a helyzet rosszabbodik.
A Krim-félszigeli és a donerá lie\'yZet kényessé telte Hos*tov védőinek liely-z*lé*í. A szövetséges nyomás rövideden még fokozódik, mert Odesszánál jelentős német és román örök szabadultak fel.
Litvtnoo követként Washingtonba kéezÜl
Hull külügy miniszter a sajtóértekezleten megerősítette a hirt, hogy Litvinov szovjet nagy követként Washingtonba kerül. De a változás okáról nem voll hajlandó nyilatkozni.
Fisch képviselő hadüzenetet favaeol ¦¦
Washington, november 7 Fiséit elszigetelődés-párti képviselő a kongresszusban javasolta a hadüzenetet, mert az a meggyőződése, hogy a tulnyo-mó többség el fogja vélni. Már régen bejelentette, hogy ilyen javaslattal fog előállni.
Éjfél-nappal bombázzák Szentpétervárt
Róma, november 7 A svéd lapok szentpétervári tudósításokban borzalmas képet festenek a város helyzetéről, — jelenti a Lnvoro KascisUf. A német bombázók éjjel-nappal, megszakítás nélkül támadják a város hadi fontosságú célpontjait és tonnaszámra dobják le Iwmbaterheiket. Szovjet menekülök, akik tömegesen érkeznek a német vonalakba, elbeszélték,\' hogy n városban nemcsak az állandó bombázásnak van igen sok áldozata, hanem az éhség és az utóbbi időben beállott kegyetlen hideg is tizedeli a lakosságot. Szent pétervárban és környékén mínusz 20 fok alá süllyedt a hőmérséklet. Legcsekélyebb mennyiségű tüzelőanyagot sem lehet kapni. íts lm valaki valamilyen faanyagot lop, azonnal agyonlövik.
Tüntetésük a Fehér Ház előtt
Washington, november 7 A Fehér Ház elölt nagy tüntetést iendéztek asszony tömegek, üyon táblákat vittek: ;
„Helyezzétek Rooseveltet zár alól" VKergessétek el az aago\'okat. Az asz sxonyok a newyorki és ncwjerwy ha znfias cgjetíiieteket képviselték;
RETI KÖLT
K«ranelávai csak
BŐRÖNDÖT HAMBURG
bőrönd- és bflrdlssmöáru kéultonSI vásároljon Hoitky ütklái-wt 1. _
NémetJrohamágyúk é« gyalogság tárnadásrajlndulnak. (Foto.RlD. Vá)
Német stukák támadása. (Poto R. D V.)
Zamatos, űzi Ml
Sintrax héuéffizSn
készíthetünk.
Kapható: V4-V2-I-IV2 literes nagyságban kedvező részletfizetésre is
DRÁVAVÖLBYI-nél
Sugár-ut 2. \'»
Nagykanizsa me^er város
polgármestfc
2816Z/194I-
Tárgy: A levente-kötelesek munkabérének biztosítása a levente-foglalkozás tartama alatt.
Hirdetmény*
Mefftörtént, hogy egyes helyi munkaadók levente kötele* alkalmazottainak a levente-foglalkozás tartamira eső munkabérét nem fisaitok kl. mert á honvédelemről B*.óló 193Ö. évi ír. t-e. Idevonatkozó 11. S. 2, bekezdés rendel kezeseit tévesen értelmezték.
A hivatkozott rendelkezőé szerint a munka- va&v szolgálatadó a lavnnte-köteles ráazére kötelezettségének telje-altésóhoz kellő szabad Idót köteles engedni, rtiiélkiil azonban, hogy e kötele-lezettség teljesítése miatt a leventét bármilyen hátrány vstry károsodás érné.
tehát a munka- és szolgál atado n levente bérét. Illetve járandóságát a leven te-foglalkozás Idejére ls fizetni köteles. .
Amidőn ezen kÖtele«etts6frr<> az ösz-szes helyi munka- és szolgálatadókat figyelmeztetem, utalok egyben arra, hogy a rendelkezések megezefflit a törvény 172. §-ának. I. bekezdése kihágásért 2 hónapig terjedhető elzárással böntsti. "
Nagykanizsa, utfl. október.24. mo Polgármester.
Rifai* kisleányt ffzetésMl felveszünk. Weliz Névérek, Zrínyi MlklÓs-o. 34. H3!0
SiaekUNaM bejárónőt délelőtti órákra felveszek. Szemeie-ti, 7/b. 3553
Fiatal Ma>«rkar«aktHlS-aa«4tf illést keres. Bővebbet Nagykaniiss, Szeren Pál, teleton 330.____ 3653
jö1 (M mindenei urlhizhoz a\'íntko-zlk, vidékre !¦ elmegy. — Pöldes Márta, Klrály-atca 7. 3558
Egy iónéiból való leányt gyarmek mellé felveszek. Clm a kledóbaa. 35W
Ogy«a klffatéieanirt azonnal (elvétsek. Tulipán virágüzlet, Fö-ut t.
adásvétel
Erdélyi oelllárak nagy váUaitékbzn olesön kaphatók Dentsch László vlllamoi-sági és rádió szaküzletében, Deák-tér. 3523
Xonaorét, vagy planlnot keresek megvételre. Nagykantzas tel. 5-33. vagy elmet kladóbs. 3529
Hirdessen a Zalai Közlgniiien
Real griMlMlNHnktl vesiek. Urlluhul Elemér. Deik-tir 2. 3M6
ClpöttUÖ «»rróB4p, finom fértt télikabát eladd Horthy M.-ull Itallkbidíbirt.
3551
Egy njtri
•latié délül___.......
rozott szoba 2 ággyal kiadó
ol36.
ijereg, egy fehér agy mattaceli lélutaal órákban, ugyanott buio
--------* - Cfengery-
8S50
BÚTOROZOTT SZOBA
Klélllokiiéeü Képen butorewotl sióba luidöaxoba-riaaznál.tial november 15-lkete kiadó. Roagonyi-n. 19.
Qrafológu. — Irátaiakerto mindenről Inlormll. AaalIslMk oloodn. Ta-
náo díjtalan. Levelekre válasaol. Eítvo.-ter 28. 3532
Találtak egy lobbkéare vali níl bor-ke.lyUI. ltaiolttulajdonosa átveheti lapunk kUddhliatalábin. 355*
zalai közlöny
POLITIKAI Napimr*. Kiadja: ..KSigizdaai,!R.T. Haoyhonlr..-. FelelM kiadd: Zatal Kár.iy. Nyomatott a .Jtflrg.xil.RMQl H. T. N.rffkBoim-
ayontű.lnbsB NagykiBífaafl. (Nyouuláart lelol i lalal «iral|L)
81 ¦ évfolyam 266. mm.
ft*Wk&nlit»k\'í\'\\ski: november 8. szombat
ára 16 fillér.
ZALAI KÖZLŐN
\'oli ti « f» i. m ft.r j.L_».jr.
SiSKkíWiiíWa fe.UwlOlilvtUU..Elül L loám Uca elM minden Mürónp (MlptAg.
Felelős szerkesztő: Barbarita Lajos »« 1 mntMin t »naö 20 miér.
.-t in < 1 ti", :::)\'m i\\->ü,rn njiu\'Hiu:í\'»i|8«y«8zARit*lWk««oHp12ÖII..wombsíoa W HH.
á MhréSafaepéiylg
jtott a\'\' Vag^-kanizsaí ..Jézus Szívé1 templom üpy..,.\\v/.l is megértük. ]P.s ha mé^,\'kedvező időjárást kapunk,és/.dídgoziii lehet, a megnagyobbodott templom még tető alá jutazidén. fis karácsony \'éjjelén fölhangzik az artgyalökszőzata benne : \'Dicső* ség"Istennek —\'\' Békesség embernek I . . ,,,,,
\'Válahdgy jólesett a Jialolikus széninek, ha végigtekintett a nvúzsgő. szorgoskodó mtink-is-Volyau, amint téglát téglára rakva felhúzták Isten házának falait és "most teljesen ott áll •érőttunk\' a hagy befogadóképességű templom a maga egyszerű stílusában, :|gényt,eleiis(\'gébi:n, nemes vonaíppan, \'ínegb^kélvc azokat isKt,aMk valamely építészeti síilusrclneket vártak, , az, \'építendő uj templomtól. P&fia az nem akart más lenni, mint Isten háza, a fízégény földi cní-\' bér-menedéke, az eLLy ház község szive, a jézusi ffcgV címek tárháza, . frem akart más lenni, mint — templom. És. ha majd teljesen kiképzett szépségében ott fog állni előttünk, belső berendezésével, egészen máskép látják azok is, akiknek más volt az elgondolásuk,\' thás az \'elképzelésük A\'jfigyk mizsai Jézus Szive téirjt^loiíi, tia teljéséi?.elké-sV.idt^^lrfllbn^, lesz a,,csurgói remplomnái, pedig ,.a.. kanizsai ad hoc bizottság cl volt ragadtatva az uj csprgói tcmplom1-tól, A kanizsai -tézus Szive templom a lelkiszükséglctet akarta szolgálni, a magasabb szempontok voltak az irányadók a tervezésnél, az építkezésnél. És. a rendelkezésre álló és még várható anyagi eszkőzök. A számítás tehát nagyon józan és reális volt. Már az eddigiekből meg lehet állapítani, hogy helyes volt az elgondolás és az igy felépített templom mindenkeppen szolgálja a szent céll,, \'finietv "miatt megnagvobbitották. fis ftUfifti ¦\'jobbrfn látjuk magunk cl \'a ,me^iag^vol)bodritt templom., \'ktnorjtako^át régi habi -Jussból, annál jobban megerp. ^«j\'k.j>ennürik.a ludat, hogy. jó utón járt a ^templomépitö pap.«, amikor az építkezésnek ezt a tervét és módját választotta, a rnely az \'Wplü Körülmények ,kÓ-\'gH 3,\'lVv|aíír\'aitína\'fíabl) és lég-^Mra\\Tzefőt>)),\',yó.Ít. , .., ,.
Keves\'MJ Uiqják t;s;ik, meny-»yi. jnyrikiíL jelentett,, nitó\'idáig "doh minden. M.ig>i leheléit bokrétázni. Mig kilenctett függeszteni az uj építkezésre, iá WdiftóViális táblát az építés k<V jüli szereplőkkel,, Mig meg \'lehetett\'rendezni aliecsülotes magyar munka és tisztes dolgozók ünnepét. Mennyi küzdelem, \'»<fmryí ulahjárás, mennyi, ki-\'i\'íeselés;\' taíplilás, fórgyuhVs,\'
A német csapatok a lángban álló Szebasztépol iülwárosában
Tomboló hóviharban nyomulnak előre a f|rin kötelékek — Churchill* Angliának A borzalmas áldozatokkal kell számolnia — A japán nagykövet iprm^yán«k.,hajáro rozott javaslatait terjeszti a fehér Ház elé — A bolsevik! diktátor hattyúdalt*
J§& amarifaai sxanátus tix azawaxet^tiMibaéggeJ megszavazta a semlegességi tBrvöny mádositásat
Berlin, november 8 A NTÍ,jelenti, hogy ,,naára virradó éjszak a ah go 1 r épü 1 ö k nagy kiterjedésű,: (hV em,bj.ésrc méltó eredmény nélküli, zavaró légitámadásokat,liíijipttak végre Németország nagyobb te-
rülete felett. A ledobott bombák köye^keztébttu ¦ lakónegyedekben, igy Berlin polgári lakossá! gn körében is; csekély veszteségek voltak. Az eddigi\' megállapítások szerint 6 angol bombázó-I gépet lőttek le.
Churchill borzalmas áldozatokra készíti elő az angol népet
Berlin, november 8 A NTI az angol hírszolgálat alapián ismerteti Churchilinek az fiszakkcletangliában elmondott legutóbbi beszédét. Ohar-chill felszólította az angol népet, hogy ne csüggedjen. Ismét hosszú küzdelemmel ós borzalmas áldozatokkal keil számolni, — mondotta az angol miniszterelnök — nem szabad vissza-
riadnunki. a nagy feladatoktól, Mindnyájan el vagyunk-szánva, hogy tovább haladunk előre, ~n mondotta Churchill. — Soha^ senr Ígértem könnyű győzelmet; ellenkezőleg : sohasem jósoltam mást,.csak a válságos állapotokat. Churchill végül kijelenteti te, hogy biztos abban, hogy vég eredményben .az; angol szigeten! számukra »minden rendbe jön*
Anglia mintegy 200.000 tonnányi hajőteret rabolt el Franciaországtól
A brit tengernagyi hivatal részéről a közelmúltban azt közölték, hogy az: angol haditengerészet a ugrania fegyverszünet Őta a. mostanában elfogott 5 francia, hajói számítva, összesen 39 francia kereskedelmi hajót foglalt le 161.000 tonnatartalommal, Mint a NTI Vichyből jelenti, .illetékes francia körök ezf az adalot nem \'a\'\\tják Jiqlyt-állónak- Az angol adat .ugyanis1 nem veszi figyelembe azokal a francia hajókat, amelyek a fegyverszünetkor brit kikötőkben kereslek menedéket ésame-lyekél a brit halóságok.,elkoboztak, Mint Vicíiybfil Jelentik, Anglia nilmégy< 200.000\'tonnányi hajóteret rabjait el francia-országtól, amely súlyosan \'érezteti hatását.
Öt csoport SxtaUn-pribék sxáílt te Bulgáriában
S zó fi a, 11 o v 91 nb e r\' 8. A Vecser cimü bolgár lap, a
kormány, lapja, feltűnő helyen közli a rendőrség adatait a szovjet ejtőernyősök ügyében elrendelt vizsgálatról. iEszeitntj bolgár területre összesen 5 csoport szovjet ejtőernyős szállt le. Ezek közül két orosz tisztet meg öllek, a többit foglyul ejtették. Az,ejtőernyősök vallomása szerint feladatukra előkészítették Őket a Szovjetunióban.
ktíitym-fojíió határozott-éttá*--pontját teriesti atS Washingtonnak
- Tokió, noxemher 8 .- A japán kormány tájékoztatja szerint Kurufizu -washingtoni tartózkodása nincs időhöz kötve. A.japán megbízott küldetése az,t bizonyítja, hogy Japán a legkomolyabban szeretné a tárgyalások mielőbbi befejezését. Arra nézve, hogy Ku-rusz^yVashúigtonban ujabb ja-Yaslaípkai,gerjeszt-e elő, a japán tájékoztató ^kijejgnjetíg,
hogy Kuruszu nag>?kővetnek ta-dén./módjában áll\'Japán\'<ddig elfoglalt álláspontját még vilá-go s abb an kifej te ni.
A finn csapatok diadalmat előretörése.....
.„,„,., Helsinki^november 8 • Jelentik, hogyha ¦WmdklNrül ne-héz terep- és időjárási Viszonyok ellenérc a napok óta tomboló hóviharban a finn csapatok sikeresen törnek előre, főleg Keletkaréüa déli körzetében. Sok szovjet fogoly özönlik a finn gyüjtőtáborokba. A finnek a legújabb hadműveletek! során igen i nagymennyiségű fegyvert és hadianyagod zsákmányoltak.
BémelopsKáatif >nsNia lehet megfélemlíteni ..
, Berlin; npve\'mber 8 Illetékes német helyről közlik:,,\' . • * , \'Sztálin beszédében -mondta pénteken <é német külügyi hivatal tájékoztatója a külföldi srtjtó képviselői előtt , - kifejezésre jut, annak, az ázsiai dcspotának szellemi összeomlásu. mtó/ugy-látszik, bűnügyi.* \'.regényekből juerili szellemi ós katonai ismereteit. Beszédének ösztönzője a félelem.
Sztálin mondjak továbbá ;a ..Wilhehn-strassen Németországot azzal, a: fenyegetéssel ágj-ekezett¦¦megijeszteni*,?ó -hogy n:.i,inh.it( német \'betolakodót\', megölnek, ami jelentheti épügy a német népisééhez tartozók meggyilkolását, minta hadifoglyok agyonlövísil.
Németországot azonban nem lehet megijeszteni és , semmi sem térítheti el attól az eltökélt szándékától, hogy a bolsevizmus! megsemmisítse.
mennyi közbevetés, aggályok el-cfíUit\'ása, más templioniok1! tanulmányozása, az építőanyagok előteremtése, az anyagiak összegyűjtése valóságos hangyaszorgalommal és lankadatlan kitartással. Nem is.emlUve á drótakadályokat, amelyckenjw-reszl\'ul Relíell Üalólni, nu\'godáig
jutott a mii, hogy bokrétaün-nepét ülhettük. Csak l,ongan?r Imrénk tudná mégmondani;
Szeniorom járja -.ál a kanizsai katptikusok bensejét, ajni-kor maguk előtt látják sofo évtized sZjlvevágyának beteljesüléséi : a Jézus Szive lemplomot. a melynek árnyában békésen él-
het, lendületesen fejlődhetik tovább,. Ui .megesonkUoÜságából rőniJC-tuiHiárként újjáéledt Zala és a teljessé vált és gazdasági élet terét, visszanyert Nagykanizsa becsületes magyar nép^sj amely fölé áldólag terjeszti, ki jobbját — Krisztus, a királv....
(ö. R.)
ZALAI KÖZLÖNY
1941, november 8
ÓVJA SZEMET I
H viiírollon blialomm»t így j\'l fttfl n uitutiillvaaöt latsiar-ttakUilBtamb*
zsomos GYULA
Srfektíitr, Ékimta is líwwréMwestflr,
F4.nl 8. {¦ rtofanntiillodá-nl nemben) íiwlül 7tl(i-lonc*íV, liftmítfiii. líimírfiv. min-jfOlíjU i»vlliiok. Sítmcuvoilifteplek cliu\'ttlíiií
Szombat
Allaadd MOMrnJtaok hitkííuapokow BadapOtl I, mŰiora"
6.40 MJreszW; torna. — 7.00 Hírek, kftsleményak, étrend, hanglemezek — 10 00 Hirek. — li.io N\'«m*efk0n vít jaizíisiolgélat — 12.00 Deli Imrang-ssó. -,12,40 Hirak, — 13.20 Idnjeisés, időjárás- és vízállásjelentés. «»-14.86 Hirek. — 14.45 A rádióműsor iimerte-té*», — 15.00 Árfolyam hírek, piád árak, élelmiszerárak. — 10.45 Időjelzés, idöjárái jelentés, hírek - 17.00 Hirek silovák és ruszin nyelven, — . 19.00 Hirek magyar, német és román nyelven. — 20.00 Hirek (Budait II.} -21.40 Hírek, lddjárásjeicntés. — 2300 Hírek német, olflss, angol és francia nyelven. 24.00 Hírek.
17.13\' Hádióposla. - 17.40 Vblly. együttes. — 18,05 Sztrókay Kálmán ejöadésa - 18.20 Malcsmer Bála jazz-hármasa - 18.40 l-*rkas Zoltán előadása. — lií.20 fígy nóta viszontagságai Hangjáték. ~ 20 l-mm : -ti Hangfelvétel. — 20.35 MOVE Ssépmi-vesék magyar estje. — 22.10 Kise Hlalt Jongorázik -- 22.40 Soviusziy i.ásiló .sxsJon zenekai a, Ilácz József cigány zenekara és Giusepi>e Mgrelli i éaekeu
A Zrínyi Irodalmi Kör
a Legnagyobb Magyar emlékének
Szőnyl László piarista gimnáziumi tanár és Kelemen Ferenc igazgató vasár mp délutáni előadása a városháza dísztermében
A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti" Kör november 9-én. vasárnap csle fi órakor a városháza dísztermében Széchenyivel kapcsolatban rendezi meg második lioeálisát. SzŐnyl László gimnáziumi tanár és Kelemen Ferenc bankigazgató, a Kör társelnöke lesznek az előadók. Mindkét előadó \'Széchenyi gazdaglelkiségét, fajszeretelét. erc:l menyes \'nemzetépítő munkásságát, vele kapcsolatban a mindenkori magyarság gazdasági eszméjének örök ujjait mutatja meg. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a legnagyobb magyar Hagy tanításait. N\'épünk még alig ismeri Széchenyit. A Kör ezért ragad meg minden alkalmat, hogy ismertesse, kidomborítsa értékét, nemzeti és egyéni
boldogulásunk gyakorlati eszméit.
A vasárnapi lieeális műsora a következő :
I. Hiszekegy. Itnekli a Kör Királydijas Vegyeskara Kelting Ferenc karnagy vezetésével. 2. Arany János : Széchenyi emlékezete. Előadja Cznpáfv János gimn. VIII.o\'.\'t. 3. Szőnyí László gimn. tanár előállása : Széchenyi irodalmi és lörlénelnii nagysága munkáiban. \\. Kerkay; Magyar siralom, fmekli a Kör Királydijas Vegyeskara. .1\'. Széchenyi nemzetgazdasági jelentő, sége elmén Kelemen I\'erenctárs-élhÖk, bankigazgató tart elő. adási. G. Szózat. Énekli a Kör Királydijas Vegyeskara.
Belépés díjtalan. A terem fűtve lesz.
á lormányzó ür nevenapján adják át a két kanizsai leventezászlót Munkács és Kovásza leventéinek
Küldöttség indul Nagykanizsáról Zrtnyl Ilona városába
lUTORT
B\' .JETVEIIIRE m&rkástKitorszalanj&ban vegyen vagy rendeljen. CMMiarr-at 14,
Vasárnap
BUDAPEST I. •
H Százat. Fohász. HiingNaiif.ek — 8.45 Hírek. í) Ijiilánus i.vcntiszley.t.
— 10 Ite;ormálns istentisztelet - 11 Egyházi ének ós szentbeszéd- — 12,15 l.evenle.félord. — 12.45 Vorftss Sári ét Kalmár rá\' magyar nólákat ÍHüket, kiséri Farkas Hé:a cigányzenekari — 13 l)r, Németh AnUU e\'Cadásn. - 13-43 Időjelzés „ il jfungkípek luizalérő vitéz honvédcink fogadtatásáról. A kfz. vetítést vereti líudinszky Sándor, — 15 Dr. Kristály A\'adár CiŐkdás*; — 15.48 Szórakbzlaió zene. — 16.40 Dr, Sípos Sándor előadása. — 17.20 Hang-kéfek a vasárnap sportjáról, lieszél Pluliár István és dr. Lebenyei Józ.wf. -- 17.50 A Légierők FuvószenekLira. - -18 20 petheí Sán,!or és nénet György vidám jeeneté. — I8.35 Tánc-emezek.
— 111.20 A Kolozsvári Nemzeti Színház ünnepélyes megnyitása-. Közvetítés Ko-lo\'-svárrél, — 20.15 Sportciiedmények,
— 22.10 A Kolozsvári Nemttsli Színház előadásának folytatása. — 23.25 SzajonölM.
A céltudatos egészségápolás
egyik legfonlopafcb szabálya az, hogy az ember hetenként legalább egyszer, reggel felkeléskor, egy pohár termé-bzc!cs .Ferenc József" kezerüvizei Igyon, mert ez a gyormot és a beleket alaposan klhszlitja és »z egész anyagcserét előmozdítja. Kérdezze meg orvosát)
A bécsi döntés ulán, a Felvidék felszabadulásával\' kancsó-, latban derék kis- és nagvknni-zsai\' leventéink saját filléreikből ..összeadva,-, két gyönyörű levenlc/.ászlót szereztek lx^ és ajánlottak fel a felszabadult Felvidéken beszervezel! két levente egyesület részére. Dr. Tholway Zsigmond levente egyesületi elnök személyesen járl vl a honvédelmi minisztérium illetékes osztályánál, kérve, hogy az egyik zászlót Zrínyi Ilona városa, Munkács leventéinek ajánlhassák fel, mig a másikat a miniszlérium Kovászé község leventéi részére ajánlóit a Ugyanis a kanizsai MANSZ egy gyönyörű ország-zászlói ajánlott fel Munkács varosának és az akkori terv szerint n test vérközséggé rogadotl Páncslka községet is beiktatták volna a nagy közös ünnepségen. A közbejött események nüatl megváltozott az eredeti terv és a MANSZ zászlaját csak kisebb
küldöttség nyújtotta ál Zrínyi Ilona városának, míg a leventc-znszlők átadása elhalaszlödólt.
I)r. Tholway Zsigmond és az Illetékes tényezők mosl megát-lajxidtok abban, hogy a két leventezászlót decombGr 6-án, a Kormányzó Ur nevenúpjún adják át Munkácson a városháza dísztermében ünnepi keretek között és ugyanakkor veszi át, zászlaját Kovászó község le-vtiritö" egyesülete is, Nagykanizsáról egy kisebb levente disz-szakasz indul erre az alkalomra Munkácsra, ahol megkoszorúzzák a felvidéki harcokban és az 1939 januári orvt.ámadáskor elesett hősök sírját:
Dr. Tholway Zsigmond cm-léklüpös százados a munkácsi levente egyesület elnökének, dr. Tárczy Károly tanügyi főtanácsosnak, Benedek Miklós kanizsai járási 1 e ventépa ran csn\'ok pedig Kovászó kőzs&j levente egyesületi elnöknek, Turáncsics Péter igazgatónak adja ftt. , •
BÁBSZÍNHÁZ
Gyermekek, öröme I Felnőttek mulatsága S
A VÁROSI MOZGÓBAN
szombalon délután 3, vasárnip délelőtt 11, hetfSn délutin 3, kedden délután 3 Arakor.
PtT- SZENZÁCIÓS MUTATVÁNYOK 1
, Telel. :4W.
Cipót
cs.k Békéstől
(Dermata) Fí-it 13. a
A csáktornyai Iskolás ifjúság Szent Imre emlékének
Hogyan nevelik a magyar papok a muraközi Ifjúságot
Csáktornya, november t
Meghaló keretek köpött finnepeit, meg Csákto:Tjj\'a lelkes iskolásifjusiga Szcnl Imre magyar liero3g, y ks\'o\'.iöu Ifjúság védőszentjének ünnepét
Reggel nyolc órakor joí rtssro, laúj. Iák nő^ndekei zári sorokban vettek részt ii közös szentmisén, melyet i> dr. Horváth Athanáz ferences hittstjár mondott, aki logujabban a polgári. kere.sko,ielnii é.s ij>«riskolákbai] tánjtts a hitlaot Si«!itimse ;ilatt a nő\\flntié. kek szentáldozáslioz jánillak, amit « magyar Ivizáért, u magyar Ujukért és az orosz\'fronton küzdíí IbíovWí*. ört ajánlottak fel. Az isiénti&zie!^ vé&m P. dr. Horváth rövid* szaMikban magyar és muraközi nyelven magya. rázta meg a növendékeknek «z íjmfcp |c:eulőségéi. \' t
Majd következett az ifjúság ünnepélyes fe\'ajárilása Szent Imtv heroag o1-lalniába, amit az o tár lípcAijeníi sz összesek nevében magyar nyelvíui egy Isko\'ás fin és muraközi nycUtai egy iskolás leány végeztek Az ünnep lenijt-lómi része a luagy.ir Himnusz eV-jioV-lésével fejezödötl be.
Szent Imre emlékezetére az tij bit. latiár minden e^yes nö^wlékóiK-k nu-gyár ImíikÖnyvOt adott ajándékba, amit kilörö lelkesedéssel és ör^nuiwí fogodtűk/A\' magyap szövCj^iek imira\' közi nyelven is vato elmagy.irázáM és egj\'.kél próba ntán pompásan íttt-kelték a szép magyar egyházi éneke-ket. Üzen alkatommal ötszáz kőzöi jiuakönys-cl bocsátotlak ingyen az ifki-ság rctiilelkezé-sére. A közös ima. íi énckszö^ egynllcs liaszlialati inéi kedvesebbé, vonzóbbá és ,ünnepélye-sebbö teszi majd közös Ifjúsági isién-tiszteleteinket
BILB
temet, exhumál, szállít.
Céfilulajdooos:
Dervallts József
ItM Toli-foii. 26«. Inlií". 120.
__. Kirják [Stvázi 21. repft-
1SI7- íl 9 l<wzámdbeli szakaszba*-— tö\' ezen a napon vada*
gépe ve] egy felderítő gfpeí kisért, mikor egy _ a Mhőből hirteleanil előbukkanó - ellenséges vadászgép lé-madla meg a fclderitö gépet Kírják a/onual fc ismer-v* a veszélyt, neki-támadt és elkeseredett légiharoban * is lötle az ellenséges gépet, mely lezu-hant. Kirják elsőrendű vndászrept\'ilö \\t»lt és több izlffn tüntette ki matfíl Légi harcaiban rvltentlietetlen bátor, ság, vitézség é\\ bajtársiasság jellemezték, mellyel í-smélcteji óvott meg M-deriUi gépekéi a JelövéstőJ.
Hősiességéért az arany vltézsé.íi érmet kapta.
Városi Mozgű. Egy mindent felperzselő szerelem története. Csütttrtektfil-vasárnapig I
Szereplők: SatBrényi Éva, Uray Tiwadai\'i Kiszely Ilona, Vizvary M., Tapoloay Bt-Fényes kísérő rnűagr é» KOlfSIdi vllghlradé. Előadások kOanap S, I, S, «aHárn»p 3, 8, 7, 8 kor
ELKÉSETT LEVÉL
1941, novetoba 8,
ZAI.At kóZt.OS\'V
Í
Magyarország 14 városában tfzQletett mag a
Széchenyi Munkás-főiskola f*
A Magyar Szociális Népmoz-.(iiloni iiluknlatiii már néhány pye minden eszközzel azondoí uoztfak, hogy munkás vonatkozásban az igazi magyar és szo-t-i-ilis műveltséget elterjesszék A dolgozók érdekvédelmei, ke-nj\'érkerdösét tartva szem elölt, ugyanakkor ezért a ku 11 u rá I i s télért is gyakorlati módon cselekedett, 1 nnfolyainok, munkásakadémiák és munkásföiskoük szervezését hajtotta végre az el-niult esztendőben is néhány jelentős magyar varosban, példái-luii sikerrel, A munkásság tisz-lán akar látni s ezért öntudatosan tanul.
Széchenyi István születési évfordulója tovább lendítette a uiunkásszervezeteket ezen az uton. A »kiművelt emberfő . amint Széchenyi hirdette, valósíthatja meg hazunkban egyeli"!, hogy > mindenkinek, deTeg-alább a nagyobb résznek gyomra, feje, erszénye ne legyen üres !i
Ma a Népmozgnlom városi alakulatainak Budapesten kívül, ahol 3 helyen létesült munkás-főiskola, illetőleg munkásföisko lai tanfolyam. Szegeden, Székesfehérváron,1 Miskolcon, Frsek-uj váron, Sopronban, Győrben, KoinAromban, Pécsett, Csepelen, az erdélyi részen pedig Kolozsváron, Nagyváradon, Nagybányán ,és Székelyudvarhelyen indult meg, vagy !111 megnyitás előtt a munkásfőiskolája, vagy azonos Célú nemzeti műveltség iskolája. Ezek a jubiláris esztendőben a Széchenyi gondola! szellemében, elnevezés szerint is, mint Széchenyi Mtmkásfö-iskolák fognak működni. így valósul meg tettek által a magyar dolgozók egysége előbb gondolkozásban, felfogásban, utóbb magatartásban és életben is.
Ho(jyan jut közel a mai magyar munkás Széchenyihez ?
Megragadó példa erre a szegedi Hivatásszervezet Munkás-Főiskolájának idevágó része. ¦Széchenyi és a magyar ipar* cimen indul ki az előadások egy részének sora, azután elveinek és kezdeményezéseinek során megismertetik a felkészült sk a kémbe r-t áttárok a gépipari, építőipari alkotásokat, amelyek a Legnagyobb Magyar nyomán iparunkat s benne" munkásságunk szaktudását oda emelték, nhová ma eljutott. "Széchenyi és korunkí, »A szociális gondolkozás Széchenyi korának irodalmában-- hangzanak n többi sorozatok összefoglaló címei Belőlük egy maihoz hasonló kornak belső küzdelmeit, csatit! ismeri meg minden munkás résztvevő és öntudatos magyarként levonja életre szóló Imiul-ságait.
A miskolci Hivatásszervezet Munkásfőiskoláján irodalmi, történelmi, közgazdasági jogi és egészségügyi alapismeretek szerepelnek, így sorolhatnók to-, »«bb a többieket, melyek mindegyike a nemzeti szellem egy-W példás műhelye.
A munkásfőiskolák estéin Jiegszülotik a tudáson kívül Méelwnyi felfogása szerint a
szellemi és fizikai dolgozók ösz-szeforradása is. Az előadók ugyanis, tanárok, ügyvédek, or vosok, mérnökök, egyetemi hínárok, művészek eszményi közösségi érzést építenek a hallgatóikkal, a felmerülő szabad vii á khan érzelmi kapcsolatot szőnek s a legértékesebb ebben a kialakuló magyar müveit lestvéri szellemben az, hogy kölcsönős megbecsülésen alapszik.
Széchenyi Muukásröiskolák méltó emlékezési jelentenék, mert szervezőik és résztvevőik cselekedettel igyekeznek követni a legnagyobb magyart.
Ezért kell tudomás! szerezni | róla az egész magyar társadalomnak.
li


«
X
ft.
&
November 17-én nagyszabása Kaltar-est a Városi Színházban a fronton küzdő honvédekért és sebesült bogikért
A rendezőség Összeállította a részletes programot
A nagykanizsai katolikus Iá-bor erőteljes megmozdulása a fronton küzdő . honvédekért és sebesült hősökért az egész városban nagy megértésre és rokonszenvre talált. A ferences Harmadik-rend — élén. 1*. Farkas Horváth Va|ér igazgatóval —- olyan műsort, állított ossza, mint amilyenben már régen nem volt része a kanizsai közönségnek és amely kulturális eseményé avatja a november 17-én, hétfőn este fél t) órakor a Városi Színházban tartandó esíet.
A műsor a kővetkező :
1. Kiszeiy Gyula, a ; ; ] Hortobágy.
rádió rendezője; Hortobágy. Zongorán előadja a szerző. 2. Kiszeiy-: Assisi Szent Ferenc e. oratóriumából Szent- Klára bucsuja. Előadja Farkas Ilona operhéttc-kcsnö. ;i. Poldini : Farsangi lakodalom (ária). Lavotta : Valahol messze. Csiky : Bánkódás. Előadja ííerhauser László operaénekes. í. Ilámory Lajos, a Vörösmarty és Ányos Irodalmi Társaság* tagja saját költeményeiből szaval. 5. Puccini: Pillangókisasszony (ária). Verdi: \'lraviata (ária). Előadja Farkas Ilonka. Szünet után B. Kiszeiy Gyula : Szent Ferenc hazatérése Alverna hegyéről. Előadja a szerző. 7. Ifalácsv
Dezső sajtóelőadó : Századunk legnagyobb küzdelme és a 700 éves rereneesészme. 8. Liszt : Csodalatos dolog lehet. 9. Liszt : Csengjen halkan dalom. Kun :
Sosem nyit. Előadja Farkas Ilonka. 10. Ilámory Lajos verseiből ad elő. 11. Virágénekek Kern-Molnár gyűjtéséből. Előadja Gerhauscr László. Konferál P. Ambrus Máté szerkesztő. Zongorán kisér Kiszeiy Gyula.
A tartalmas műsor egy felejthetetlen estet ígér.
A befolyó tiszta jövedelem minden fillérje u honvédeknek küldendő szeretetcsomagok ra fordiltatik.
0r. Boda Kátroly Bor- és Faértékesltó cégnél minimális áron kapható
és PooTÖtöxlfs ; . il tojiuiétt, UUI Mk.!,, mágf Mtonyl bilketl, ajkat daíabaa-míb, küntapolt f«k*í»«tÍH, U kosali! kovítíaxéa, valamint elsőrendű minőségű 6 étt UJ boi*»
Iroda és borptocék: C*sac«nr-iti $4. -— Fatelep: Vécsey-utM é. — TöUfoa: 99.
Kár most ge&ŐuB&oáJók a k&volkesö télre tBzelÓaavag sxftkjéfllet6rÓl!
Magámuok ós\'feHUnaáeysh «%é»* »»flk»éfl»Hi>ifc- \'tk*i
¦w Mvxhitol vo<ido*katf«kkedv<nSt«lléi*IekMwll«MI
A piacról azonnal előállították és fogházra Ítélték
a klskanizsai asszonyt, aki drágábban árusította a hagymát
Beszámoltunk a libás-asszony esetéről, akit a piacról a rendőr bekísért az ügyészségre és egy órán belül lp napi fogházra iíélték cl. Nyomban lekísérlek a fogházba."
Tegnap hasonló eset történi, de más kiadásban, fíáez István-né s/.ületelt Poszovecz Rozália Nngyruc-ulcn 198 sz. alatti la-
kos hagymát hozott be a kani. zsai piacra. Wittmann Gézáuó szül. Goldstein Mária kereskedősegéd felesége bejárónőjével, Farkas Lászlóuéval megalltak Háezné elölt és Farkasné a hagyma után érdeklődött. Az asszony, a hagyma csomójáért 70 fillért követeli. Alkudozás
Elegáns kész női
Kabát
Miíimi
Katiáí
KabéíÉi
„ .^^.^^^ vaíaküh%lS!.B
ZAJ-Al KöZI.öNV
1941, november Ö.
MÉJRLEG
niniúit Ül8l„l!l.)ll
lisiiRbí.Bi-íiiavüiw
SCHOLCZ JANÓ*
niérícgkészíiö- mester-\'1
.Nagykaniái\'"1
mm-iér 30. siáin.
utáh 50 fillérért odaadta. Ekkor ért oda a rendőr, aki megméri* a hagymát és kiderült, hogy 1.18 kg a.súlya. Az asz-szony tehát az Arkormánybiztosság által megállapitotl ki-logramonkénti 24 filléres ár helyett sokkal többet kért és fogadott el. amivel árdrágító visszaélést követett el.
A rendőr azonnal az Ügyészségre kísérte és velcnegyütlment-a két ^vásárló asszony. Az uzsora -egy esbiró,\'. ür. Hámory Zoltán elé..állították Háez .lánosuét. Dr. L\'engjrel; Károly; ügyészségi elnök szóbelid indítványa után ngy a két; asKKonyt, mint az eljáró i-cndőnt. eskü alatt hallgatták ki. akik alátámasztották a vádat. Hácznél hamm- napi fogházra\'és egy évi jogvesztésre itéltófcjicgyben elkobozták a a nála talált-össze* hagymáit
Hácznét azonnal lekísértek ü fogházba.
BÚTORT I
Gábor műa««alo«nál
«eyen «»V í**ieij«íu \'
Melegen ünnepelték a biztosítók Gebhardt Domonkost
40 éves szolgáiéi! jubileuma I elkelmaból a v|-
\'áa/toíűiiwió bu-(laj-esU jo.euiése szerint most *v«lt a ntgyvenedik évfordulója annak, hogy Gebhardt Domonkos m. kir. kormány-
l.ii-.i.l R DLOS/|«laók«, & L-.l.C
btsiosUas agyénak szolgálatába átlőtt.
A HIOSZ keddenn.egUrtQtt kösgyük1--sén ünnepelte me^e\'uuk^ryeJniAty\'t*-Lfii gazdag negyven topa kari működésének lordutöjál. A-közgyűlést, megelőző elnöki, tamiosüléncn, majd. ¦pedig a kö/gyüléwn a biá*>sltó társasagot
ménjeiénl vezérigazgatói é*.<vexclő.!?»1-gatrti inrllu.iíkM^Wtar.tl. Domof.kv.n-iiul.- ;i biífösílá.si.,iutézitiéoy< («j!esitései és állatában .i biztosítási gondolat nép-starasitésc körül kifejteit négy évtizc-dn odaadó mmikásíigát. A biztosító magánvállalatok felügyelii hatóságát di\\ LSctincr József mini*-.lerí |Bnacsns képviselte, aki. me\'egj-izavftkban- kö>
SZÖntölt« M, HÚlilM etnököt, mK, U
bizlositó magánnUÜiátok j*i Uvátis*.
gait Ehrhardt DfliAo m. kir. ko-li-dny-föumácos, az Adria Biztosító TAnnt-Lal íuryvezető .igazgatója tolmácsolta.
(>«bhardt Domonkos egyébként„ju. biieuma ¦ k* mából a tóvárosi és iví-déki biztosító inlésvMm ktvul * >z egész magyar aaidasagt pénzagyi kóréból számosan keresték |W őszinte jókiv línsagaikka]
Ä SZÉN
». TŰZIFA fl-JBE-
"**«¦ e-Utttn IUI« uataM.
tiBOWlátal
K-ISJj ABA
Almositó szuszogással kspaszkodik u reggeli vonat a vasvari dtfrrfcbo-lrkÓB. ftirjA\'t,.- fúrja ^löre m.ig;W ¦a vastag ködben, ami nekifekszik a YtirMiRUakokíLtk konvjittn; elk-u. ségesen. A -rofut&au szinte goL41ó^ a mejeg. Illába a i0ak hidegen a futóul ¦. i ibályo* ¦ karok, « f a nasotí lUés alól gonoszu! s.zivai\\»g a /ojö)-gaió hAség. Émbsr embar liatiu. A lábak, a ¦,;<•;,..;,; bíutui kivltokoz-n.ik o\'ijvu H\' a fárasztó [nefegofeui. A -tzempilluk tdmcrQlterl ;itojou*l»^. Aludni .enne jó ...
Ají egyik -.iiii.ui fi i(ul pap.
Az arcijű, boaüokáa kemény, méiyrs
ágyazoll barizdik A l)icviariuiiian.-\\k fiooiniU) i iiieg-niegzizzeD > lajjjaiból l«l Stra *,wsll u szenét Olykor megáll az ajka hangttlan mosjau u sftrtti ftkét* torok l«\'alt, uly-mkor a szeme még beffléhti fordul, as t\'-;es r«Ali5k meg sötétebb arnyé^o-í mögé liuzódaak az ac.-is)
A másik suroibau üieg hAiAspar. Jósdf^>3, egyeaerú jgajambemberck. Személyzeti jéftfTr ÚÍ*«A klérdeme. Sült vasatas-par. Az? öreg eihessegBU a oigaielt«füstöt, ajnl oJ\':ik.ivarog a fehérhajú ISSXony fáradt feje köré. Néli.1: axakavotoM sxóval, súgva mond vajhoklt bcjántli Jclzör>ö,1 a mi\'i i\'liuiiK SZSmköxt oli»bogó vO-na|ró[. Ahányszor ¦ seóív mosolyog. Az assiouy rábólint és mo»oty<>g. Aztán a kóve-kezö állomásig nvegint i\\luck ii o\'du\'iit\'iiinii, liiin .ií. tö-rüdötteu, pár pe\'rerB\'CiJelból>iskölVu egymás oldalán Amelyik egy-*«y üökkenőnél felriad, •¦¦¦<¦ tekin;e\'« a másikra «sik,
A szemközti ülésen fiatal házas-piV. Hoaztfr utujrái fámaMIms* lát. s/..inak iBjtuk. A férfi bedűl a s-i-rvkba, aroa e:é4rutsu a leJika>>dtjKt v> éietteeoné s i „ i l,is%al alszik, stinla be.efénycsoJik aj arca. Az dsszonyka ráborul u villára, ö is slssUc. K*snnj,\'«i\'»nör a sdk \'ftssia-ktvci«<jMtl láb kőzött átlép rajtuk Is, t\'j »\'ujra össze vacka tódnav és vl»Lzaztiru)m>uk a fáradt\' lltas mély ¦á\'inábo.- \' ¦ i >ii< <
Egy líiógorva, Ideges ur Az ujságija mOgótt küzködik az álnuj^suggai. rVoreosan néz mindeukire, anúkor egyjegy állomás «\'öll a fékei neki-leküsznek u csattogó ke .-ekeknek! Magábao .iulu,-., hogy seholsc Síd 1 le senki
(iyeiekarcu öukéulei — cstűc agy vilit rajt a fiatulság meg a juros lüíér-puroUu — a téi^értí\' könyú-köl\\«, a. két tsnyerébe liajlott lej. jel, kbnoktii uézíu mizmájA oriád, meg a szemben alvó fiatalasszony finoman.esztergált bokáját.
A vbnfil\' \'cgylwngu&n zaktlói A rüldleslek fotlyogva dónlíva ih*:r-gcl... Odakint kód. ,,kórf... köd.. Idebent fámdl \'rsend .mintha a semmiberívohaním a vonal... aijtíú ha nem ia:*mbewkel ¦rúplbeni\'\'-célok leié, hanem CSak Azért falná n küo-inélcrekcl, hogy unalommá őröljön mindent, amit iitjában talál...
Az egyik egyperces állomás lUao falusias cegénciáva\'. öttöKólt fiatalasszony, karján szószVe, kicsi g>-er-mekkel nézeget be bátortalanul a fülkébe: lle/.yat fenn. Mindkeltejük wrcil plmsra tsipteas ószi npggei. Latszik, bogy -messziről kocsikázlak az állomásig. A párnás ülétieken álmossiglól olvadozó utasok közül egyszerre hárman mozdulnak meg, hogy helyet szorítsanak. Megtörik a csend is egyszerityertM Magjötl vM emberek sia\\-a AtJBfiWbhMflsk¦\'«\'!».<.>< ragadozó szempillák, a szemekben megcsillnnlk újra az élet fé»y»v — a mosoly. If ,
¦ r- Kisbabái — mondja halkan ar öreg vasutas és borostás AllAn
, t-\'l.bi az imokája parányi, rózaa&zin
^Oklét érzi uvotoszkálni.
KUlány? — kérdezi « íehér-liAju assjiony és eiötnuk « sssmén,
az arcán az emlékezés Talján azokra : az édes hekre gbnddi;\' *mÍkorTnég \' r az ö keble ieíjtr csorgott végUf egy | pulia gycanekszáj szög.«téb6l, miof\' i opálszinú drág-airyóuify, az anyatej 1 áldott (jwppje • >
1 ¦ A szidom ureu pap fe\'néz o bre-\' vutliurnboj és az aszkéta-barázdák 1 mosolyba ráudnnak a szája kH
sarka körül. A kisbabul kerekipnyi-! toll, tis7ia\' szcmmeí bíz sieniliözt\' \' a fekete páMftl és egyre kapkod \'pöttöm keréve; uz imakónyvr*5l [*¦" 1 nyókán csüngő, píros könyvjelző.
.-•zalag titán.
I\' — Tessék, kiibaba! — szóla\' meg Ju pap is és nyújtja l«;éje az nrarty-\'szélü lniAds%)skönyv«l. "
A kicsi azoubau ekkor már «z önkéntes fényes kardboJtJA után ka., puszkodik és gunyóg rtt.ttmit.
Ez kell a UbánBkV — s az ctík.\'n- ¦ ,l*s [iiar láaoaltatjá\' is; a csöppség napsugaias szane előtt a csillogó ezüst.hoHot. ¦\' i j
A mogorva ur is be:eszól:
— Nem hiába kislány! Már kacér, kodik a hudseieggQll
A fialal liázas|>ár pedig egymásra néz, meg ú gj-ennokre, ÚXW3 újra euymásoii leejtik a tekintetüket.
— Kisb:il>ai - inoudj\'a a flitaí férj (vi mosolyog A ie.«ség« a c)u. kos mosolyával visszaragj\'ofl: iá és 0 is azt mondja:
— Igen./kisbaba!
Aztán síig valAmlt BX urának, az visszasug eV. nt egyik télikabát-ol-\' IüIiü.íi i/\'.lm rfinrul a kézuk.
Nem"telik bee ?1\'perc, a fulk^eu nem a;szlk és1 nem áüiiös"\' senki. \' Többel meg Nem áll a beszélgéiés. C^k a kJsbaUt\'ucm tud l^ejs>zónjt \' mindössze aiuiyK je eul ki, liogy: ¦
— li . 6... inaim1,., ele;.-;
A sürü ködöt ugy ci[jcli magjuul a vonat, mintha ráragadt volna aB\' ab>kokra. A v.tslng szürkeség kizárta a fülkébOl az egész Vilofeo\'t a háborút, stukákat; égo városokat, \'; lionia.anolít -l^sikoHó ja]szikvát, \'zsjé:!\' jegyet, ¦clp6-utaiványt,"fekeW *íej- \' kondös jasszonyukftt, stutdriuiuót \'tejel, káiogó varju-sewgel.mm-: 1 denl. \'/"•\';\',
B«:e\\*izik minden a ködbe. ,i
Mégis miolhii napsütésben icLog-na tovább\'\'ávvotiat éö niegvidáiuodik a sincktb\'ia kerdkek dtibörgö ritmusa MirlUur azok is azt mOÖdVv galiiák:"1\'; \'¦ \'\'*¦
- líisbiií* .., kishab-i... kisbaba... - \'*> \'
77.J*vfóítdriy-^ Jáfti. rrt sjf, "áííaml \' célú "\' %l§0>\' \'sorsjátó[t
Főnyeremény,;
4Q.0Q0 ^anyperigtl.
24.000 nyeremény 348.000.\'pftigÓ, ériedben
N,ere«6nyok :
20.000 ar. P. 10.000 ar. P.
2-szer 8.000 »r. 4-szer S.BO0 «\'r>. I*. 6-szor 2.000 I«. 29-szer I.UUII gr.j ii-".
ét niífl uimos nagyobb i% klicbb nyere. miny/ melyek«! mfnd Miiemben ftnM U?
Huxán dBoerribep 4-,Ant.
Sarijegylrak:
Egéss: ar. P. 3.- Pél> ar\\ P. 1.50
Kiphald minden ontAlyio\'ilegy Idlmilto-n.ii. vilamlnt *i etil« ii hi!ii\',iO\'iJek\'.
Szé|«jbf íhérví r- Nagykanlm.. városok levente okOlylv^-
v\'éf\'s^ny^\'^^ \' " "\'"
Holnap, vosérnrip, ,/lé.tutáo ,ij , órai, kezdelt»í á giainlzjum tprnai*iniéten mél-ik\' össze éióvzőr" «rejüké], « tét varpá \'íe\'vienle öKWvttW. X S^rsenyt leiittkivfil nft^y cnle\'d^lé; ÜJíii me|, mert a\' ^ejfulóbbi Szombathely—Níigy-\' kunizsa ökölvívó Ae^enyén\'a k\';iniz>ítj ökölvívó -leventék vii\'óságos ,bomlA" fonnábau voltak és azóta még igtii -\'okát javult-ik. A versenyen ^fogunk, indulni \' egészen ( ujpnc ölj^Iytvök , is., I)e minden lonény inegvaá a kiíAz^ál le\\eníék gy8»\\uy*\'?\'
A legtöbb ököH-ivójik a iwinpás formájában vu>í Káeí"it\' IIoivúÜ), I.cvik, Viasza,\' Seres\' e líó 10~23-áö az országod vidék ifjúsági ver«;pyeií indu\'nak ltnda|>csten\' és toz\'^^erseiiyi igen jól Junfieklt
A székcsfehéi^iíriák e.lwzzák Ko. Ioz4vár1t, az l!lit. évi országos vidéa klsncliézsulyu baiwkát is, jgv minder^ bizonnyal\' i^en szép és kein(ny,,.*||^-tieUemrce van kiátas\' "
- (Ne menjen.jL^aznl) H.lUi
a Z«l*i .Kodony Kis zseotsjeaetrssd-, je nélkül, Csak ÍO l^llér., K«pK*tó a,, kiadó hivatalban, Fö-ut 5,
BUDAPESTEN iíS&a
Mindennap délután ós este világvárosi....
MŰSOR ÉS TÁNC.!, : S órakor uzsonna I 8 6r,aj(pjr.,.jfí|C«0!C«J1l(W| Nagynmu-a 22/24, >WRS(HU&Í ^lptfl^T.lefo^a^24^
IMI. lio.velllber 8,
ZAU1 KA2LÖNV
KlSKaNISSAi ÉLET
Szlvgárda-Onnepély Kis-kanizsait-
VH\'ál\'lltíp ,^|Tllil ..]lK)Zíí«Jlil:(S.! ö.lpjft
[ftiz Kiskajjizsiflak Mintegy, lül) kin.
sáska «*r^kfí**k. a, S4qtfcú#p*>:»» y nek lelkes mozgatója I>. Sólymos Rezső kiskflniÁítfi ¦lorerií*i1 ¦ ,lelkész X kksi-nrek már dójelőtj ünnepélyes , foga-dalra*! lesznek a kísk mizsai píefrána-lemploinb.an., :inAjd a,, délután,!. Utáni, lilán mfrorral kedveikéinek a kiskani-zsai közóns^giwk....fcA mü&ort kisebb*, szini-jeleneíék, szabatok és áz iako\'a növendékeiből aakult énekkar sianvií laszik yaJlotatossA, . A SzargardA ka-lolikus, \'Ucfáljsa... itf<W ióÖókeK P()SoIy-!i!0$ toÁ^ * kv^nusa^, iriebánj\'.\'.. isii.leAtóítAn :^gflyqliJá*rHl)(«.-u^ ?4. adásna)t,,J!aBy sikert jószoluak.
A mezőgazdasági-tanr folyamról,,
Vasárnap , délután. iMócsy itíóla, a ine/őgazdo,jági iskola igizgal.ója az Ol-\\a^kürvcii\' .szük/obb,tkörn érlekeaL*í#l :arl a Jaskanizsáu\' téli gazdasági tni-lulyíim. ineginailaSAcúJ,. annak , ,*ur-rendjéflöl- A b^tolyAuj^YAlós^úná; im-vembtV, Üft*> utau \'"J"!- metf A vasár. , napi iu.rgbtiszivjje.sen,, ^ésst .veszne if. Mócsy Bél«, Hegedűs József djiatqr^ \\q\\ és Stépudvary I.ilszló előadók, ezenUviU az e.büg je\'onlkerelt t-Jgok, akik részt óhsjlan.ik venni a tan-lolyanwo.
Uj tápéi őt,
karolt Kiskanizsa Vadna Jenő állami lanlló személyében. Vadn i legutóbb iotsnyó-i müködillt,. abpl.a fseh illeg-szállás a\'att az oltani magyarság egyik ];iijg!ulkü:,tjartsosa .volt.. A lm testület nagy nyeresége. Vadna Jenő,
Sártenger Kiakanfz&ái
a késő őszi hatalmas, esőzések
jüsen le ágálták a^sjtanifcyíj .utcákon . a aya:6gjárökát Nem eiőiwöf , írunk
•rroisr (Árthatfan aVaperirpI- A kocsi. UlaVat a város icndbehoz itta, »zon\\nn * pya\'ogjárók ren Ibeularlái t a gazdák köle;essé},e Ma, mikor a köZeDalái nehézségei rijSJlelt tüUrVkoskodnuzik kell ^hiszen su ha ft\'ías kötelesség ís — mind a i-ipó, csizma és egyéb kózszílkségleii cikkel, nkkbr igazán to-látással kell lenni* a kiskanizsji gazdáknak, akik sajnálják !1 kis összcgc-t a házuk előtti gyAogJarók rendbehozataláért Reméljük, hogy szavunk .imjjii a pusztába kiállók szava és.legkőzo 8>b már nem kell naphenion tariani »zt a mindenki álüjtl Sürge\'Att é*\' kíil-emsi-len ayavogjáSjAQgyot.
Sportélet
A sáska sziv, a sáska )e\'. kezdés c stidiikat műveli vasárnap Oly u csapatot lekUleU kélvállra, amely -jobb csaijtlj voll a délnyugati alosztály nuKykanizs^j csoport ,11. osztályának iísxl elsőjénél- Aa NVTE II. megnyerte veretlenül A* őszi másodosztályú bajnokságot és , ugyanakkor szerepai a H\'vcn\'e bajnokságljBn. Az, NVTE nogy- i csapata hólral-hétro javul és játékosai | mind a fiatal gárdából kcnVnek ki. A j vasárnapi csapit >ó együttes volt V.\'- \\ a lcgszcbia dicséret ,a Sáska-levente 1 csA| álnak i Oryeadeies forma javuláson mctmck. keoeszlűl iU. sáska játékosok.; Horváth II. játéka jnég mindig azt bizonyltja, Iwgy lúncs tehelségo-cbb luUvédulánpótlás Kanizst\'ixi, mint ő. A két nagycsapat szakértői Czt nem akarják tudomásul venni, ugyanngy. mint előző cg-Kiss II. és Munkácsy esetében.-- *)e jól< szere[iOlt- a- csapat lŐbbi tagja is Horvútr*. U- Plandcr, Herczeg é-i Nagy.a- védelemben, Kocsis a kapus-vártán, míg a csatái>ornau Vajda, Gödinek. Perko, Horváth 111. szerepa!) dlcséretesost AosApaí vtsár-napi játéka leauebb reményekre Jo-gosit bennünket. A Sáska li. csapat vasárnap délután a ZMNTK ellen játszik B /i>uyi pályán .2 órakoiv mig első ICSApaí szibj Inajíts. .
.1; rí 1 -
Hársr János ,22rb3k"«m*LSÍ ;ni
¦¦MlmWWMIi Er»»ébeM6r 2. I. emelet
»» -.\'...műi IIUI 1—-i-m- T.l.l™ i B4I. maim.
Vásárból legmagasabb napi áron
itíindennemü bort.\'
Megbízható bevásárlók raagasJit\'aléttUolfelvétetnek.
Nagyon tnogBlnylL a síem\'a gyongo lámpák\'lónyóir |M\' Helyesen világiieunk: bólény ü Tungrirain. Kryptoit\'\' lámpát égessünk — ai legalább meg takarít) a ¦ alát\'ör\'ái\'égés közben.
Rendőrkézre került a kiskanizsai tolvaj leány
Széplaki. (CMthoffer) ,,M4ri.i •iatnl leány, aki a Hunyadi-tér 18. sz. alatt lakik, I\'us Islván l-lórián-lér 20. sz. alatt lakó iiaro]nf1ikeixsk1c<tqué!l. flqlgozOIJU A aiiriaii ósf rcvotte,. lioffv Pus ttyermekB-« .szckrénybíil pénzt \\ett ki ós igy mcHlndta,.-, liogy I\'US hol tiirtja penzet egy vi-szonzacskóban. Estefelé Széplaki Múria bement a szobiba és MfAMK vetle a szekrényből a "rázlésaz ,ablakon át- lévozott, aiajd (késolri) hazament és ott elrejtette -zsákmányai Másnap, a pénzen klNőnbózö div.itcikke-ttet és parfímot vásárolt és kel-lemes napot szerzett magának. Jos, mgior íszrcvelt*, jiii.pénz hiányát, feljelentést tett a rend-»rségcnlS\\z egyik detekUv. aki a J\'aigcr-ilgS\'ben is Igon ügycsen \'«ék«iiy6-a«tt, csakhaJiiar ki-ayomozta.44~t«Uest * leány sze-laélyéhenj aki .lagailia
» cselckméiv^Un.UiilúIiiijJuJBí*!
találták mindazt, amit a lopott pénzen vásárolt. Pns szerint 530 ])cngö lünt el, mig a leány csak 1.30 pengői ismert be. Ál-kisérték a kii\', ügyészségre.
Hallott* már.\'..1?
..hogy Németország a keleti harctéren négy hónap alatt foglyul ejtett hrironi és fél millió (iro.sszal szemben a világh^fto"\' ru négy éve alatt esupáre imog-knzolilolcg mésl\'éimillié 1 orosz foglyot\' ejtett ? A vilnghábotu-l>an az--összes- német fogságba keriilt; ellenséges katonák Szií-ma kél és lel millióra rúgott, a mostani liábortihan pedig osu. p:íri eddig Ís meghaladja a hal\' és fél injlliót, az azonnal híiza> 1 etigi\'dettiihonand, \'norvég1 és gö-\'; roj* haíIifojTlyokat néni i« szü1-niitva.--^
..hogy u legújabb kulalásoki szerint nemcsak a ¦ lelnóltok\' átlagos testmagassága van növekedőben, Inmeni\'^nz utóbbi1 évek alatt az -újszülöttek is-na-\' gj\'obbak lettek 7 Az újszülöttük nagysága 50* centíméterpöl 51*5 eentimétürrc,. étlngos súlyuk pedig 3200-ról 3400 gram/Hra-:
növckedell. >
...hogy az alkoholfogvanzbis, mini eg\\- aiuei\'ikai tudós1 meg-állapította^ a szomnek a sötét-* séghez való alkalmazkodó ité1 pességét növeli ?A sötétbíMlvflM látásnál az¦-A-vitamiíínttku \' kiemelkedő szerejie Van, irz\'Amé-rikában koresnia.l\'niüihtóz!ls\'ó*kl alkttlmával szokásos fejadag\', át-lügosaii GU0 köbeenliméler |mi-ünka, pedig a vér A-vitaminlar
FEREKMZSEF
noi Kan/irón:
nagy választékban BÁRT A MIKSA" ¦
divatáru üzletében ¦ Bazártruduar Telefon 395.
itulih&t 7 százalékkai emeli. \'A közmondás1 tehát, mely szerint a szerencse tv részeg embértft«e\'\' lönös \'módon párttogásabíi *vc^ ,szi, ilyenformáit ttg>,Sí:ölVáu,\'tn:\'\' doniányoS igazolási llvcrt. "Alinak azonban, aki bufelejtetövel akarja a holdvilágot ¦ pótolni, "mindenesetre \'hosszabb- boro- 1 zásra kell felkészülnie, mivel ttz\' alkohob csak négy éra mtdva5\' kezd el hatni. 1
...hogy a mostanában annyira divatos gyümölcskuráknt már a \'görögök és rómaiak\'is\' ismer-" ,ték ?, Különösen a szölökurdV*" Úlár Hippokrát»s,: Pliniiís\'\' ék í;alcnus rs migj\'on ¦ bjfántétta.
nti\'...hogy a szárazfölddel ellen-,tétl>én a \'-tengerek álhitviWgá\' .néni a trópusokon; hánem\'áhj-\' degibb- égövek ^alalt gazdaj^ab-lyattj\'.\'! A- hering1\' é3^BftraaVljok éppen egi\'sejtüekben és apréf
7.AUI K02LONV.
OWAT, nX" ÉK«ZE«T,
r*a|ralJM ilM\'WWWll n4M Árban
vekAsv btula
raaí MaMttfr. tUMrWI Tel. i S-S7,
•Mtit, tvtalMlrtpftk olttliii\'Jii khiQlnik. A VIAN VAT
rákoeskákban való gazdagságuk miatt otthonosak csak azászulá fekvésű tengerekan.
:»•¦(» I i
...hogy a papagáj az egyetlen madár, mely nem csőrével nytil tápláléka után, hanem karmaival viszi eledelét csőréhez ? *
...hogy az észukamerikai prérik vadon növő füveinek ífyőkcrei sokszor 10 méteres mélységet is elérnek ?
Országos érdekű Intézmény
buáa patti k**p«ntj« kara
önálló, de legalább 5 évi komoly gya-korlattal rendelkező tiíiíiviselönöket és teljesen perfekt gép- és gyorsírónökst. Malom éa bankszakmában Járlaíakelöny-ben, kezdők és önállótlan munkaerők ne jelentkezzenek. A sxükséaes okmányokat csak másolatban kérjük, mert aznket nem küldjük viasza. Ajánlatokat .Kedvezményes ebéd és Idővel nyugdija* állás" ellgére a Vidéki Napilapok Gazdasági Egyesülése (Budapest, IV., Sier-vlta-t*r í.) továbbít \'
S | A Foaclére közgyűlése 1
A Fonciene Alla\'áuos Biztosító In-tézet Takécb-Tolvay Jósser gróf titkos tanácsos elnöklete, alatt október 28-án megtartott közgyűlésén *u= igazgatóság uj tagjaiul Baranyai JuszUn dr. egyetemi tanár, Hagyó-Kovács Gyula felsőházi tag, jószágkormáínyzó. vitéz Ma-gasházy László ny. lábomok, ország-gyülési képviselő és Vilcsek András vezérigazgató választattak meg.
A közgyűlési követő igazgatósági ülésen vitéz Takách-Tolvay József grófot elnökké, SruUfl Géza dr, titko* tanácsost, felsőházi tagot1 ós vitet Ma. gasházy László országgyűlési képviselőt alelnökké választották meg. A-/. igazgatósági ülés Sclwrer Dezső dr.-t igazgatóvá, ifj. Karafiáth Jenő dr.-t cég\\*zetővó és a jogügyi osxlály vezetőjévé, Bbvsxky-Oltót és MitÜiényi Józsefei, osztály főnökké, Stróbl Jenát, Szilágyi Józsefét ós Wailxor Mátét h. oszlályfőnőkké, petrik Antal dr.-t és Sípos János Béla dr.-t h. titkárrá ne. \\*zte ki. (
Az igazgatósági ülés foglalkozott a tisztviselők öíözességéBJek anyagi helyzetével és igen jelentős áldozat meghozatalával igyekezett a tisztviselő) kar mai nehéz beiyzOtén javítani. /;)
Naptár; November S szombat Rom. kat Gottlried. Protestáns, Gottlried. — Izr. Markh. hó la. — November 9. vaiár-nap. Rem. kat. Tivadar rt. — Protestáns Tivadar, izr. Msrkh. hé 19.
Mattzdá nyitva regsel a érától séta 8 éráig (nett*, nexda, péntek délntáa la k»*4m ***** *** •**«»«; v.
llíli
tekintse meg raktárunkat 1
Javításokat jótállással vállaluuk.
aírli|lua. TíUIob 109.
Frank
Uovszky képviselő holnap érkezik Nagykanizsára
Uovszky - János, Nagykanizsa országgyűlési- képviselője holnap délben érkezik Nagykanizsára. A pályaudvarról egyenesen a MEP párthelyiségébe hajtat, ahol vezetőségi értekezleten tájékoztatást ad az általános bel- és külpolitikai helyzettől. Uovszky itt fogadja az ügyeiben hozzáforduló polgárságot, majd helyi látogatást tesz. A képviselő a délutáni gyorsvonattal utazik vissza Budapestre.
- (Kormányzói kitüntetések)
A Kormányzó Ur Őfőméltósága dr. Králky István klr. kormányfőtanácsos, ixdgármes térnek, a nagykanizsai vá-msi Vöröskereszt választmány elnökének, dr. I^jíltay Alán járási főszolgabírónak, Knorlzer GyöHfy banktisztviselő, a városi Vöröskereszt választmány titkárának a-tégi területek visz. szaszerzése alkalmával a bouvéd egész ségügyi szolgást érdekében kifejlett órifeláldozó, hazafias működésük állal szerzett érdemeikért a Magyar Vörös Kereszt érdemérmét adományozta A legfelsőbb kormányzói kitüntetés méltó elismerése annak a bosszú időn át kifejteit csendes, de annál eredményesebb nemes és áldozatos munkának, amit a kitüntetettek a Vöröskereszt önzetlen szolgálatában kifejteitek.
- (A Polgári Egylet)
holnap, vasárnap délelőtt II órakor baráti sörözés\' kereteién búcsúztatja Hédi Józsefet, oi maoht Budapestre helyezett igazgatóját 1
- (Baross-gyáizhlr)
Súlyos csapás érte Muaxe! Józheí egyesületünk veielöségi tagját Egyet-iet| fia pénteken délután meghalt. Felkérjük lagjaink-U a temetésen vasárnap délután fé\' 4 órakor megjelenni síi vessed jeoek. Indulás ua egyesület, bői három órakor.. (-.)
- (Hédi Józie! bticstiztatása)
A MAOHT\' tisztikara vasárnap délután C órakor buvsuztatja a Buda-pestre áthelyezett Hédi Jósser igazgatót.
= Iparoskör tdneted/a nem lesz megtartva. (:)
- (Crcdo*értekezlet)
A Credojegjesület vezetősége le^nap este érlekexlelet tartó ti p. Gtiiyás GeL lért plébános elnökeié alatt, aki je-lfulelle, hogy az orazágoe elnök. P. Bője Kornél lejön Nagykanizsám h december il-ón lartaüdo gyűlésre, amit maiiné keretében lencez az egyesület, amelyen beszédet mond a Népmozi-ban. Ezt megelőző szomliaton esle ájlalosság és szentbeszéd is Ie.iz a templomban. Január elejére Zadraveca István püspök is lejön Kanizsára, Nagy kan izsáiwk a káromkodás elleni akcióba vtiló bekapetoléídása alkuig mából. ,. i i 1
- (Oyáazmlsfi)
A MAV Alkalmazottak T*nielk»/Ó3i Egyesülete elhalt tagjainak leJWüd-vóért a gyászmise folyó hó 10-én reggel 7 órakor-a ezentfereflioreodí plébánia-lemploirdíaii lese. ¦ (;)
élen Se napfényt a gyermekének 1
Ermtatl Htnau-kvarolimpik aladaaa aa kOloiSnzíse
Grünhut Elemér "ul""LA,1r"",",~
— INemzetvédalrnl Kereszttel kltQntetettek)
A Kormányzó Ur dr. Wéb*r Elek ktr. járásbirót, ftaberí Márton polgári iskolai tanári és Üzépe László tisztviselői, nagykanizsai lakosokat nem-zeli hűségükért kitüntette a Nemzet*, védelmi Kereszttel.
— (Ax elemi Iskolai gondnokság ujjáataklUM)
Vitéz gróf Teleki Béla főispán a nagykanizsai állami elemi iskola gondnokságát ujjáalakitottJ. Elnök lett bogát! dr. Hajdú Gyula klr. kormány-főtanácsos, alenök dr. l-odor Aladár nyug. városi tiszti főorvos, tagok dr. Králky islváainé, Iiertin Gusztávnó, dr. Hegyi Lajosné, Vegetc KárolyTié, dr. Tamás János, P- Gulyás Gellért, Ke. nedi luire ós PoJónyl Gyórgy.
— (Tanltö-gyaies hétfőn délelölt)
A Vármegyei Általános Tani ló Egyesület hétfőn reggé, tl órai kezdete! a városház* körgyűléai termében renden évi közgyüiiósét tartja.
— (Esküvő)
Bácz Anna és dr. Bftder Aedor \\-asamap fél 1 Ómkor tarUái esküvőjüket Nagykanizsán a tanácsiéiembm. (Minden külön értesítés helyett.) (;)
— (A ziaelskoU vasárnapi matinéja)
fél 12 órakor kezdődik a zeneiskolában és !{kb. égj- óra hosszat tart. Belépődíj nlnoa. A műsorban B. Honti Hona Bachról turl előadást és Bach müveket zongorázik, Ivánkovits. Ferenc pedig Bach müveket l*egedűl (:)
— (A Nagykanizsai Eisö TamatktsesI Egylet)
elhalt togjai és hozzátartozói lelkiüdvéért folyó hó 12-én reggel g órakor aa Anió- (fereocrendi) tttoplara-\\>*i\\ gyá*#mi»ét tart, iii>e|yre a ts^okM ¦ti« e.eftal megbivjH sstelaékség. (;)
— Iparoskör tdneleája nem lesz megtartva (:)
(Az áldosatkészsig frontjáról)
A Jézus Szive templomben a B. Srakönyi és a dr. Tamás család egy ablnk költségeit vállalta 4óu pengő értékben. Délies Jánosné, H«dó (iyu-láné Rotorból, dr. Rieúelniayer István Itönlgai szakorvos 100—100 pengőt, Gráf Gyula, Nj. Nj. 50—50 |>cngöt adományosott a Jézus Szive templomra, N. N. pedig 50 pengőt n temp-Jonindokra. Iston fizesse meg. ~ itl említjük meg, hogy a teanp lombon-tásból megmaradt tégl^tönne\'ék hétfőtől U-/,[u; iug)-en szállítható el a templomtól. A törmelék nagyon alkalmas sáros udvarok fcliöltésére.
Magblzhstó, flyon, pontos
á ra 1 zi vitás
IMntyaBica Pál
— (Sllv MIMI síknek)
nyugtáiáaokat a mai anyagtoriódas mialt a !«glíöw>bbi flzamiiiilibr.n kő. Mijük.
„„ n Csurgón levő
MALMOMAT
BÉRBEADOM
Bővebb felvilágosítást ad Varga Károly
melomtulajdonos, Csurgón.
- (K0ssOn átalányblxtosltást)
i-.bl\'a • gaXdaembW rafnrfen vs-gyoua: lakóháza, istállója, gazdasági leiszeialése, bútorzata, oselédel )ngó-aágai ifi belefoglalhatok. II,i Nzareti-cséllen véletlen folytán tűzvész okozna kárt vagyonában, nem kell két&égle-esuis, a tűzkár el\'eni biztosítás védelmet nyújt kára megtérül ni.fosi. táai feltété ek s dijak megtudhatók az Első Magyar Alta\'ános Biztosító Társaságnál. Az 1857-ben alaplloll •legrégibb bjztositó magánvállabt, az Első Magyar Altalánoe BUtositó Tár. saság helybeli: Csengery utca 2. alattj föügynöksége készséggel ad felviláuo-silást minden biztosítási vosWtkowsu ügjbee. (:)
= Iparoskor tdnetedja nem lesz megtartva. (;)
Bicloültsivn TÜZKAR •llain, stARJI ¦MTÉRUL 1
MEGHÍVÓ.
A Nafykaabsal Ketsntény jótékony Ndagflet 1S4K 4«! HpveiHllBi* h* Sí-*!*, kaalden sláfMláa 13 óraker
3 vároiházs tanicsttrmében tartja
évi rendes közgyűléséi,
amelyre az egyesület tagjait ezúton tisztelettel meghívjuk:
Ha a tagok a közgyűlésen határozatképes számban nem jelennének meg, akkor 1941. aovaMbsr 18-Éa délután S érakor a városháza tanátesteimében ujabb köz-
Íylilíil tartunk, amily sz alapszabályok rtelmébsn a meg|elen(ek számára való tekintet nélkül határozatképes lesz. Nagykanlzia, 1941. november ti.
ralaSajákl Tarka. Vihar, Ogyv. «lnok. özv. dr. vlt.i/ Cfata Auh.I.iú
A kOBgyCltáa tárgyal ¦
1. Elnöki megnyitó.
2. Titkári jelenlés.
3. Zárószámadáiok elöteijesztése.
4. Az alapszabályok értelmében a sorrend szerint kilépő választmányi tsgok helyett mások vsgy ezek ujbél vsló megválasztása 3 évre.
5. Háromtagú számvizsgáló bizottsíg megválasxtáss 1 évre.
7. Esetleges indítványok. ssjo
Qontlosikoiljon oaáilésl-Járólp kSsvSn életbixto-aStAftt, háború ««Otero is árványooI
Nép Mozgást MT Péntehtai—voámopíg
Ax utóbbi 10 év lensxellemaoobb v.gjátáfe® i
Max Ltoder örOkéietQ burleszkje uj feldolgoJUaSbari
7 évig nem lesz szerencsém.
Siereplök: TabóSv Kiéri, Thao Linoen, Hanw ¦•ur, Walff aihaoh Kelig. Magyar hiradS i
BMuMwk kilkOtUK S, T, i, vatarup éa inospaap Hl, »•*«\'¦
1941 novtmb\'r 8
ZAIJAI KCZLON?
FERENCJŐZSEF
keserűvíz
(Folj1ati« «« I! oldalról)
NagykanliM mestyel vsros polgármesterétől.
20127/1941.
Hirdetmény.
A Husid-tér 4. sí. tiáilelkel nov. 11-én délelOlt 9 érakor nyilvános árverésen bérbeadóm.
Nsgykaniisi, 1941. nov. 4. un Polgármester.
ad 960/Ké. 1941.
Cukorjegyek kiosztása.
A cukor/egyek kiosztása november 10 -én kezdődik. Az egyidejűleg kibocsátott lalragaszokról mimlunttl tájékozódlak, hogy hol es.mikor kelt Jelentkeznie, s mindenki pontosan az otolrt helyen és Időben jelentkezzék a legyeiért msrt a várakozást és tolongást csak Ijjy lehet elkerülni Nyomatékosan figyelmeztetem a közönséget, hogy okvetlenül az osztóhelyeken vegye I át a jegyeit, mert azokat az osztás befejezése után a Közellátási Hivatalban senki sem fogja megkapni! Tűrhetetlen mintegy 7—i500 cssládnak az a magatartása, ljogy többszöri figyelmeztetés dscára rendszeresen u Közellátási Hivatalban alkalmatlan-kodnak legyetkért, amikor az osztás már befejeződött s ezáltal a hivatalt amúgy Is sok munkájában teltartoz-tatjáV
Most csak december 3l.-élg szólóan adjuk kt a legyeket Az osztáshoz a számozott családi igazolványokat el keil hozni l Most minden legy teher papíron készült, de a betegok ós s gyermekek 2 drb-ot a szoptatós anyák pedig 3 drb-ot kapnak. A jegyek most nem heti, hanem havi jegyek. Egy hénapia négy szelvény van rajluk. Hogy az egyes szelvények mikor válthatok be, rájuk van nyomtatva. Minden szelvényre 13 dkg. cukrot kell kiadni. A szelvényoket osak e cukorkereakedő váftbatja lel A osalédfÓ a sajál és osalad taglal \'jegyére otthon a családfa nevel, cselédje Jegyére pedig a cseléd nevét ráírni tartozik. Név. nélküli jegyeket nem szabad beváltani. Csakis a nsgykanlzaal Jegyek válthatók be: mindegyiken rajta van a Közellátási Hivatal körbéiyegzöle. Host nem 2-ee, hanem egy nagy l-osBzám van a kanizsai tegyek szelvényeinek baloldalán. A régi heti Jegyek utolsó boti. november 16.-án lejáró szelvénye a lejárattél számított 14 napig, legkésőbb november hó 30-álg válthatók be.
Akik elköltöznek Nagykanizsáról, november 17-től kezdfidöleg nem kell, hogy élelmezési kijelentőt váltsanak és vigyenek magukkal, hanem al lakóhelyük Közellátást Hivatalában .Közellátási Bejelentőt\' kérnek s azt kitöltve nagykanizsai jegyeikkel együtt beadják, s a kanizsai Jegyek leadása ellenében ott azonnal megkap-iák cukor-, zsír-, kenyér- és petróleum Jegyeiket
Nsgykanlzsa, !941. november 4. iau PolKáxmeate .
Nagykanizsa ni. város verseny tárgyalási hirdetményt>I
KIVONATOK.
27.212/1011. Nsgykanlzsa város elad:
felső- (Piok) erdei tlszlltóvágáe során kitermelt 995 halom nyír- és gyertyán-, az alsónyirdei gyórltő-és tisztító-vágásból kikerült 86 halom kevert tüzl-lát 05 és I\'- halmos tételekbon.
A kiírás tárgy Jegyzék ét a hivatalos órák slatt a városi kiadóhivatalban és « klskanlzsal váiosházl Ügyeletnél, mlg anyagot az Illetékes védkerületl ordíiörüknél Is meg lobot tekinteni.
relíétolek; azonnali készpénzt! zetes, elszállítási határidő 2 hót
A szóbeli árverések idejo ée holye: reléé- (Piok) erdőben IMI. évi november hó 10-ón háttón, az alsónylresl erdőben 13-án cslltttrtökön, mindkét napon aslelfltt 9 órsf kezdettel.\'
ItslAlkozás: a v. Felső- (PIck) érdéin a förhéncl felső "aputól második keretiztMnlánál. Alsónylresben az srdő-örl laknál. 3586
Különösen érdekesnek tnlnl-ják Sztálinnak azt a követelését, hogy létesítsenek nyugati orc-vonatut Németország ellen. Ezt a követelést a Wilhelmstrassen annyiban méltatják figyelemre. amennyilMm az angoi baloldalnak Hasonló követelését maga Churchill a képtelenségig vitette. Amikor most Sztálin ezt a követelési felelvcniti, ezzel nyilván kísérletet akar tenni arra, hogy egyrészt sajátmagát igazolja a szovjet nép előtt, másrészt Angliát Figyelmeztesse, hogy nyugati arcvonal nélkül a Szovjetunió összeomlik.
Mindent összevéve, Sztálin he-szédét berlini politikai körökben egy
nem e világban élé zsarnok kijelentéseinek tekintik,
oki belehabarodva véres rendszerébe minden kapcsolatot elvesztett népével és a pusztulás felé halad.
Mindezek alapján ezt a beszédei a szovjet diklálor haty-tyudalnnak tekintik.
A fínn miniszterelnök Stockholmban
Stockholm, november 8 A finn miniszterelnök a héten Stockholmban járt és megbeszélést folytatott a svéd. miniszterelnökkel. Látogatásának célja : tájékozódás Svédország
magatartásáról, -mielőtt az amerikai jegyzék ügyében véglegesen áílástföglalnuk.
A németek Szebasztapaí külvárosában
Isztambul, november 8 A Krim-félszigelcn harcoló német csapatok már Szelrasz-topol külvárosába értek el. A város lángokban áll.
A mai nap jelenlései
I.iszabonból jelentik*, hogy György volt görög király hír szerint Amerikában Akar letelepedni.
Stockholm, november 8 Churchill megbeszélést folytatott Hoare madridi, angol nagykövetlel, aki — hir sze-, riut — kevé-slré bizakodó hnn-gon nyilatkozott a helyzetről. Ar alsóházban újabb háborús vitat rendeznek.
Washington, november 8 Az itteni francia nagykövet tiltakozást jelentett he az ellen, hogy angol hadihajók a délafrikai vizeken francia hajókat koboztak el.
Zürich, november 8 Yiehyböl származó liirck szerint olyan hirek terjedtek cl, amelyek szerint rövidesen hivatalos nyilatkozat várható a német—francia tárgy alá sokról és özeknek különböző\' fontos eredményeiről.
VASTAGH BÉLA fényképészet! *.
WWCT pgu«-« festészeti műterme
Nagykanizsát) Cssngeryjuí 1. az. (az udvarban.) Telefon: 138. FényfctfpaxflBjéitek, f tinták, linusk Iskolásabban b««at«i»*Mh«t0lf. AjaaU&^Msek suksMrfl kláaliasáu.
VtsiKWteladókmek árengWméay I — Tegyen egy prébaiaegMmáeláat.
Megszavazták a semlegességi törvény módosítását
Washington, november 8 Az amerikai szenátus -líl szavazattal 30 ellenében megszavazta a semlegességi törvény módosítását olyképpen, hogy az amerikai hajók befuthatnak a hadiövezetben lévő kikötőkbe.
Berlin, november 8 A Vőíkisoher Beobaehtcr az amerikai kereskedelmi hajók felfegyverzésével kapcsolatban azt irja, hogy hadihajókként kezelik majd azokat.
Japán, ha kett — cselekedni fog
Tokió, november 8 Togo japán külügyminiszter beszédet mondott. Kijelentette, hogy Japán képtelen az amerikai álláspontot a maga egészében elfogadni. Hangsúlyozta, hogy Japán el akar kerülni min den háborús viszályt az Egyesült Államokkal. Ha azonban létét veszélyeztetik, nem marad a számára más hátra, mint a szilárd cselekvés. v
Isztambul, november 8 Kairói hirek szerint közép-
keleti háborús nagytanács alakul. Ennek\'megalakítását a né* nvet előnyomulás \'tette szüksé-.
t
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Tárgy: A levente-kötelesek munkabérének biztosítása a levente-foglalkozás tartama alatt
Hírű&tménytí
Megtörtént hogy egyes helyi munkaadók levente-köteles alkalmazottainak a leven te-foglalkozás tartamára eső munkabérét nem fizették kt, mert a bonvédelemről szóló 1639. évi II. t-e. Idevonatkozó 11. fi. 2. bekezdés rendelkezéseit tévesen értelmezték.
A hivatkozott rendelkezés szerint a munka- vagy szolgálatadó a leventeköteles részérő kötelezettségének teljesítéséhez kelifi szabad Időt köteles engedni, anélkül azonban, hogy e kötele-lezettség teljesítése miatt a leventét bármilyen hátrány vagy károsodás ómé.
Tehát a munka és szolgálatadó a levente bérét Illetve Járandóságát a le ven te-foglalkozás Idejére Is fizetni köteles.
Amidőn ezen kötelezettségre az öaz-szes helyi munka- és szolgál átadókat figyelmeztetem, utalok egyben arra,
UNGER-ULLMANN ELEK És tóth
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. „
Hofherr-Schrantz - Clayton - Shuttleworth
Magyar Oépgyári Müvük Rt. Nagykanizsa és környéki képviselete.
hogy a rendelkezésük megszegőit a törvény iT2. f-ának. 1. bekezdése kihágás ért 2 könaplg terjedhető elzárással Mbtttt.
Nagykanizsa, 1941. október L4.
is Polgármester.
Igen eredményes veit a németek bombázása
Berlin, november a A NTI katonai helyről értesül, \'hogy a német repülőgépek szoriibatr.i.virradó éjszaka erős hullftmokb >n támadták a brit sziget keleti partját A ttf-ntadá-sok igen eredményesek voltak Sok tűz keletkezett, amelyeket a német repölfik legénységei megfigyellek. Német harci repülőgépek mcgtámadtrUc egy brit rombolót. A hadihajó néhány perc elatt elsüllyedt
Washington, november 8 Az Egyesült Államok kormánya "hoa-zájárult, hogy fegyvereket azállitsanab Iisittb* ós Dominikába. ; s i
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon lóbarAtoknak éa ismerősöknek, kik felejthetetlen drága jó feleségem, Illetve édesanyánk és rokon
KÓCZ1ÁS ANTALNÉ sz. G1RTL EMÍLIA
temetélén megjelentek és fijdot-munkst enyhíteni szívesek voltak, ezúton mondunk hálás köszönetet
A gyászold család.
NbgykanUsa megyei váron polgármesterétől.
2&S65/1Ö4I.
Tiuriy: Ház és házcseportók légoltalmi felszerelésének beszerzése.
hirdetmény.
A m. kir. honvédelmi mjntszter H.éOO/eln. Igv. 1940. és ennek médost-tása és kiegészítése képpen megjelent 103.0007 elu. 33-194]. tz. rendelet a III. légoltalmi csoportba tartozó lakóházaknak és egyéb épületeknek, illetőleg ház- és házcsoportoknak légoltalmi sszküzők és szerek beszerzését kötelesévé tette.
A rendeletek értelmében a III. légoltalmi csoportba tartozó lakóházak &a egyéb építmények, ház és házcsoportok légoltalmi szak felszerelését Öt részre esstja:
t. sfentfitelszerslés.
2. Kózlíecskendé.
3 Légo. házi tözoltófelszerelés.
4. Padlástér tűzvédelmi felszerelés.
5. Rlórmósz.
1. Azon ház és házcsoport, amelynél a személyt létszám az 50 lőt nem baladja meg, légoltalmi mentőtáska beszerzésére van kötelezve.
Azon ház és házcsoport amelynél a személyt létszám 5O--I0O Ifi között van, kis mentűládát köteles beszerezni.
2. A légoltalmi szolgálatot önállóan ellátó hasaknál, tehát, amelyekben az átlagos személyi létszám 20 ííí, vagy annál több,
ha a padlás alapterülete 300 négyzetméternél kisebb, egy légoltalmi fecs-kandfit (vlzipuskát),
ha a padlás alapterülete 300-6O0 négyzetméter, «gy légoltalmi fecaken-dlt (vlzipuskát) ós egy veder- vagy puttonyfecakenelöt,
ha a padlás alapterülete 600 -900 négyzetméter, két légoltalmi fecskendőt (vlzipuskát) és egy veder- vagy puttony fecskendőt,
ha a padlás alsó területe 900 négyzetméternél nagyobb, sz elfibbl bekezdésben említetteken kívül még minden megkezdett 300 négyzetméter után egy-egT veder- vagy puttonyfeoskendöt kell beszereznL
Ha a házban több psdlásfeljáró van mint ahányszor 300 négyzetmóter & padlás, akkor annyiszor kell 300 négyzetméteresnek venni a padlást anany feljáró vezet oda.
A házcsoportok bán a házcsoportba tartozó házak száma szerint kell a légoltalmi fecskendőt illetve fecskendőket beszartán!.
Ha a házcsoportba tartozó házak
ZALAI KÖZLÖNY
„Máma 1-4. tókor ety, .
\'.\'\\.ha \'« Inttwoportb* tarto»o,,hA»k \' száma 3-7. akkor, kelts,
ha a házcioporlba tartozó,, házak •zárna 8 10, akkor három,
ha, a házcsoportba tartozó házak tütáuin 11—13, akkor négy hdzlfees-k«ndlt (vtslpuikát) kall beszerezni.
3. A tagoltaim! szolgálatot Önállóan ós bázMorwrtban ellátó 1házakb4n agyarára á légoltalmi házi tűzoltó felszóró-Ié»l egységből mindig aggyol kevesebb ftfy**Sflt k«U. htszereznl, mint ahány .^lteoskandő van
A I4ro. házi tÖzolláfol»zor*lé»-flgység álUikát drb, vaderbll, ogy drb, 3 Jné-tsresjpyalu szik rácsapó ból, egy drb.
BrYfraMl (amsty olyan magas logyen, \'"mint a psdÍAB inagassáná) ea végül ha á hást zsindellyel, náddal vagy azajmár vat vab fedve, még orv tflzhprngból ín.
4, A patlIiRtér tűzvédelmi felszerelést egységből nífiidon megkezdett 300 iiógyaBímótor^fl ko)I. egy egyseitől be-szsreail. \' •
m literes víztartó éttőriyböl, két vödörből, \'/» köbméter H/áras Jipniokból és \' ttét\'Inputból.
5. UgQJtaJml. .célra szolgáló, klórmcj azét mlMen olyan háznak kell baszó* rezn.*, ahol óvóhely íazükaégóvóhely) van, ,tehá(ahoI az..átlagos személyi lé|sz4m 20-nál, több. A beszerzendő klármész mennyisége: 50 ffllg 23 kg. 50 személyen tul 50 kg.
A lakóház légoltalmi szervezet egyéni felszerelése &Á t^u^abeflomag, senkii! . tözó osomag, SS Örs minden tagja ró^ szere boszeratítidŐ.. Légoltalmi célra) eugstflö.iyezott „A" tlpuau acélsisak p\'s/aApanqk -él tUxoUóorsunként egy tag részérő szentendö" be. jBlzéfllp Q parséoanok ós két parancanokbelyoítes\' \'réflzéfe.. Karsatijag éa .Jejvóny a pu-j rifteánoVrncíí pKránednokhelyoltea, rl asz tótlgy eletem éa hirvívd részére ezer* zendök be
As óvóhelyek és azüksógóvóhelyok részére előirt én hoazerzondíj barende* zésl és fölszerelés! tárgyakra vonatkozólag a Légoltalmi Liga NagykanI zsal Csoportja (Tűzoltólaktanya) nyújt lelvnágoaltást.
A légoltalmi feluzoreléai ós berondo-zésl tárgyak elheíyezéséro a lakóház tulajdonosa, Illetve a házcaoportok tulajdonosa,! helyiséget kötolesok biztosítani. Az.ollielyoxésröl, a .Jókarbantar-táarél u légoltalmi Őrség parancsnoka gondoskodik, és azokat negyedévenként [oUII vizsgálja,, Mindezen tárgyakat csak-Is.kéasdlUág és gyakorlatok alkalmával, , illetve tűzvész vagy más elemi csapás éjfelén szabad használatba venni.
A légoltalmi eszközök és felszerelések beszerzéséről a ház tulajdonosa gondoskodik. A légoltalmi házcsoportok háztulajdonosat a mugosztásl kulcs ¦sérlnt tartoznak a beszerzésekhez hozzájárulni. Amennyiben a háa lenn- j tartására vonatkozó kÖtelozottség a fennálló mngánjogl viszony nam n tu- | !i|donOHt hanem a uflSz-.onölYOzöt, a i hn.¦./.(¦ ubörlut, a bérlőt lo\'rhpll, vagy más iiíomíl.vf terhei, a tultfjdonoa kéről- \'
l
Ííímiei jitft és neje az Kincses ,?r»»éb#t mint stdilók, fájj a lomtól porig\' iuij(va Jelentik, hogy arerelelh \'egyetlen, fiuk. minden reméi.yscgü\'kl W buizkaségUk
MlM^itsl .^witáttH
voll (*ltöker«(k. ltfcolS.1 III. out Unnlo folyó évi november hó 7-én délelőtt il órakor hosszas szenvedés és a< hatolt! szentségek (elvétele után, éleiének 20-lk évében visszaadta Jóságos lelkét Teremtőjének
Drága egyetlen Jó fiunk földi ma-, radvdnyait. folyó hó 0-én, vasárnap délután 1 érakor lógjuk a ront. kat. egyház szertailása aierlnl bcSzenlcl-lelnl és a helybeli róm. kaL itnieló-,bflu örök nyugatomra helyezni.
Az erijjcsítclö szenltnLse-álduzatob a megboldogult idkilldvééft folyó Hó tt-áu .(Jeteiéit 8 órakor fogjuk a sieht feréncrendi plébánia-templomban a \'Mindenhatónak bemutatni.
Nagykaniz.a, tö-tt.nov. hó 7-ért.
síitiimi. míg tuti iiiiiHiE. m iiinii
klatii* JAiMt *t n«Je n Kitt Amin it<T QrOb Oyflrgyo* u. M>ix*l . U«ne JdoelHé u. Mu*^\'t Alwl.U, marton f*f<-uc<!4 íj Miittel EI«<i)iof4
IJIgtea Vtitae *!|LMJ9*>V*a ¦ o-nol*
m«re a polgármsstsr Jelöli M a be-
Bserzésro kötelezett személyt . A MgoItRltnl Lfgfl Nagykanizsai Oao-
pprUu a légoltalmi eszközök ós szerek
bes*ors4«óro yonatkozólng ogv buda ponti oéffgél megállapodást kötött, melynek értelmfibtío a bástulajdooosok a kötolezflsn előirt légoltalmi eszközöket éa szőröket lényegesen olcsóbban szo-
ozhKtik bo A rövid hatórldílro éa az anyagbeazurzésl nehézsógokro való tekintenél, a légoltalmi eszközök és szo-rek f. é, novomhor hó 3-tól f. ó, november hó 20 \'g a Légoltalmi Liga Nagy-kanfzenl Csoportjánál (Tűzoltólaktanya)
.megrendel he (ők, valamint a beszerzéssel kapcsolatos felvilágosítások nyor-ihetők.
Minden zháztulnjdonoaiiak ¦ erdőkében áll fenti rendelet MntOS betartása, mert a mulasztások bllntetésoket \'Vonnak maguk ulán.
A rendelet végrehajtását a 82\'2O0/ela Igv 1840.. IL M i rendelet értelmében hatósági közegek ¦ lg*fcolvánnyal ellátolt megbízottai ollenőrlznl fogjak. 1 i Nagykanizsa, 1!)4J. októbor 20. ími Polírarmester.
RÉTIK ÜLT BŐRÖNDÖT
. n gar«riclával csak
inuihid- *e bOrillixmOáru késxltdnál vAeároIjon
Hoílhy Mlkl6»-al 1. _
fllulirottok mély fájdalommal, de Isten megváltozhatatlan akaratában való alázatos megnyugvással tudatjuk, hogy szeretett drága J6 édesapánk, após, nagyapa, testvér, sógor,-illetve rokon
Dr. Boskovitz Sándor
nyug. körorvos
életének 80-lk évében hosszas szenvedés után folyó hó 7-én d. u. V*6 órakor visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait folyó hó 9-én, vasárnap d. u. \'/*3 órakor a helybeli temetőben levő családi sírboltba a református egyliáz szertartása\'szerint helyezzük örök nyugvóhelyére.
Nagykanizsa, 1941. november hó 8. Áldott jó lelked lelejt he te tlenfll irtmttfok élt
¦-¦ il¦¦ End>e, dr. Boikovitx litván fial, dr. Rotkovlhi litvánná ,
sz Nyéki Sarolta menye, Neumayer Kirolv unokája. 8iv. Sutlar f\' JUpétné. Bfl»kovlt* Gyula, Plicher Antalná, Boikovita öálfa, Bán Aladár testvérei, Boikovlts Aladár sógora 4s a bánatos rokomág.
Rozsdamentes és alpaoca evőeszköz, manikűrkészlet
StU. MÁJON TESTVÉREK ;
szakDzletéoen.
aépevukmábiin ni Utlrlsicrzjiben lirtu keieszlény üsynflkok felvétetnek. Ajanlatokat a kladobi kétek. 3(48
¦«jdfó-lean,t aionnal lelvesíck. Kii. laludyu\'c* 30/a. \' \' 8477
B-j4r4n>t ket\'eaek\'aionnalrí. KoaauU. léi 145 lolduliil 5. ajtő. 3543
Y!•••>•<«amtalralS tanonc /elvéle. tlk.\'Jetiuaetníl. 1 35J3
\'UJAA\'vtrzL
Erdélyi oalllA-ok na^y valaaitékliAn olaón Kaphatók Deutsch Unió vl|lamoa slgt éiridlÓBiakmlelében.Deík-tir. 3523
\'•HnanaH\' lutult él dpot veaiék. Kívánatra házhoz megyek. Toblk Jinoiné Zrtnyr M.-u. 20. r 3381
x**d*i Át, vgífyptanlnof ItereaéK biíí/. vételre:\'Nrfgykinlean tél 5 33. vjgjf elmei kiadóba, \'\'3529
" Rég*\' géumttfamléltaavkeWatt\' \'rtiitk. Olllnhül BeinénDMk-tér 2. \'•
\' Mindennemű viaiarxciAIv rabat, ctpö1 veaMlrrhlviara halhoz megyek.1 Woíctíer Béliné, Telekl-ul 52. - 3429
Fekete női léllkaawar eladó. Palin Kizaébet-lér II. II. em. 3581
Kéteellttk azonnali megvételre ul, vagy hakznalí ió állapotban livO ,14—14 aze-mélyeá tófogatú sápetáBkboBla (qnal-Iiíiij.v). Cini a tUOotun. J5TÍ
LAtUá OZürráEirisÉo
¦Pőut 12. korzórr, emeleten, buWfbzatlan kélazoba\'tclanl*, Ügyvédi vagy miiféle Irodának, orvoil rendelőnek\' ktilenöaen il-kalmia. Érdeklődni ügyanó\'t. "35M
BUtOHtíZÖTT SZOBA
tV*ftf«>v*«a axépen btítórotbtf íioba Ittfdokzobfl-haBznilatlat november IfPlkíre Watíó: líozgonyl-u. 19.
i KUtonbeláratu butoroiott átteleli ctxaba
Síggyalkladó. Telek|.ul 2i \'-3575
Evy Cllnoaai) bútorozott aaoba, fürdö-azoba Itaiználaltal klazré. Lélzló herceg-utca 7/a. S58I
IlAZ ÉS INGATLAN
ktladdk 2X2 wobaa\'¦kthtifortoa, tg/ 3\'8Zobéa adómenléa bízak Pajjp kfllvétltó nél, Títekt-ut 8. 3033
tallkaiáara vjgv \'|ö,kehetekteH>i\' kháldan\'alkamrai, «Tö-ullól 100 méteire fekvó, hét utca közti hazak 16C0 négy-«lögol teitlleilel, esetleg erre alakuló, lír-aaaignak-eladók Cini a kiadóban. 3579
"Sz6l6; pMíévcl éa gyOnSolclUriel.tólel-hegyen alada. hívebbel ugyanott. >>«v Nagyüanizaa/KIrAly d. 17. 3580
......... jggggg.......
HmtoKliun —\' IriáaiakérIS tnlnden-ról Inlormil. Haallalaak aluadn. Ta-
néca dl|tatan. LeVefckre válaszol. Eítvó.\' tér 2i 3532
8 mlnamkl a helyi\'kei^kftriőkoái |
«t-*t-ítl \',. ii\'.i.v UH ••/ POLITIKAI WÁ>ÍLAI». Kiadja : ..Ktfzqtrfaasat]l ». T. Ninyknnlftn".
¦ Keieióa kiadó: Z«\'iai\'Ifaroiy.
Nyrunatou ¦ ..KSrftiijJaamjl H. T. NagykanI is*\'*
nv\'tr.n\'il.ljabia NaúyK>fúni.ii). (Nyuiudaeri feleli Lalei KUety^
81a évfr>ly«rn 267, Mám.
Nigykanltta, 1941. november 10. hétfő
Ara 12 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
swrkeMlo»»» •" kladohlvBtali Fíut S. ssAi IMrkMilMfl «¦ UulAUntd telelő* 78. ¦ Mog]olODlL lalndea böUíöínap délnUn.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
BloUretasl ím: ttr hónapra a ounirS »0 BU*a.
negyedévre 7 penso 30 rllléí. Egyea ssim Tliétköznap t2 HlL, szombaton »6 HU.
Kereskedők u \'árdrágítás ellen
Példamutatóan jelcniőséges elhatározásra, jutottak minapá uvülésükön a debreceni keres* kedők. A nagy alföldi metró-
poli
kereskedő testületei közös
Ingértekozletet tartottak, amelyen a városnak több mint 500 kereskedője vett részt. Az értekezleten elhatározták, hogy ösz-szefognnk és íelveszik a harcot n árdrágítás ellen.
A debreceni kereskedőknek ez az Állásfoglalása kell, hogy az egész ország társadalmában visszhangot keltsen. Nem elég azonban a kereskedők harca a lelketlen üzérek, az árdrágítók, n áruhalmozók ellen, szükséges, hogy. maga a vevőközönség is támogassa ezt a. harcot, amely a nemzet egyetemes céljait szolgálja. Közismert dolog, hogy a hatóságok milyen nehéz, milyen hatalmas munkával dolgoznak azon, hogy a legszükségesebbek biztosítva légyenek minden polgár számára. A készletek számbavétele és igazságos elosztása mellett gazdag és szegény egyaránt megkapja a mindennapi kenyerét, hozzájut cipőhöz, ruhához, tüzelőanyagához, ha mindenki betartja a szigora Szabályokat, ha egyésült erővel küzdünk .azok ellen, akik a hatóságok szinte emberfeletti Mimikájának kerékkötői.
A hatóságok felvilágosító propagandával, meglepet ésszerű razziákkal igyekeznek az igazságos rendet biztosítani s törekvéseiket már eddig ls szép és kielégítő eredmény koronázta. Kivételek természetesen vannak, de hála Isten egyre Kevesebben akadnak olyan lelkiismeretlenek, akik pánikhangulat kellésével igyekeznek maguknak jogtalan.hasznot biztosítani. A magyar társadalom tisztában van azzal, hogy a megfelelő intézkedések biztosítottak a megfelelő szükségleteket s a magyar kereskedők tisztessége biztosíték arra, hogy etckintel-hen a helyzet csak javulni fog. Megnyugtató például a debreceni kereskedői értekezlet ama megállapítása, hogy az országszerte megindított árdrágitási eljárások nagy többsége nem legális kereskedők ellen \' indult
Az ország kereskedői társa-aalma őszintén segíteni akar a Közellátás irányítóinak nehéz ""mkájuk elvégzésében s etc-kfntetbén a debreceni állásfog-{¦Járt nemcsak örvendetes tényként, de kövelésre méltó példa-kai1 is kell fogadni. Ha a- magyar kereskedők Öntudatosan laivoinuki ;az árdrágítás ellen, »u a maguk körében is igye-KCziiéli az árdrágító visszaélt\'-
A németek 50 kilométerre állnak Moszkva előtt
A szovjet a Földközi-tengerre való át hajózást kért a feketetangerl flottája részére
Hitler vezér és kancellár szombatos) a régi nemzetiszocialista harcosok előtt beszédet mondott. A többi között a következőket mondotta ;
Rámutatott arra, hogy hiába fáradozott azon, hogy Angliával megegyezésre jusson,
visszautasították a megegyezési.
Anglia — mondo.Ua - gyengeséget látott békés megnyilatkozásunkban. Bemutatott arra, hogy minden világesemény mögött, mint gyujtóelein, a zsidóság nemzetközi elemei húzódták meg. Lassan világszerte min dent a kezükbe kerítettek, ők irányították a gazdasági és szellemi életet. Ennek n szellemiségnek hajtóereje Angiig, -mondotta legnagyobb szolgája pedig a Szovjetunió.
Hitler rámutatott arra, hogy miben mesterkedett a szovjet. Remélte, hogy a szerbiai hadjárat egy évig is elhúzódik és akkor ő közbeléphet minden erejével, de a bolsevizmus számításában csalódott és ma már ott tartanak, hogy Szentpétervárat az éhség lényeget! ős a
város ében fog halni. Majd rátért a Vezér, hogy az európai államok miként ismerték fel az őket fenyegető veszedelmet, és mint Alltak csatasorba a keleti barbarizmus ellen. Megemlékezett
Magyarországról ts,
amely felismerte a történelmi órát és hősi elhatározásra szánta cl magát.
Ismertette a hadjárat eddig elért eredményeit, tudomásra hozta, hogy ötször nagyobb területet hódítottak meg már keleten, mint amekkora maga Anglia.
— Ha amerikai hajó hadianyagot szállil az ellenségünknek,— mondta —¦ meg fogjuk torpedózni.
Rátért az állítólagos német térképre Délamerika felosztásáról és a vallások megszüntetésére vonatkozó állítólagos német tervre. Sorra mind megcáfolta ezeket a hamis állításokat
Kijelentelte, hogy Európa sorsa most dől el a következő évezredre.
Hitler beszédénele amerikai visszhangja
Berlin, november 10 A NTI amerikai lapszemléjében közli, hogy a newyorki vasárnapi sajtó esti kiadásai is részletcsen, vezetőhely cn ismertetik a Fülirer szombati beszédét. A Ncwvork Times különös nyomatékkal utal a beszédnek arra a pontjára, amelyben Hitler kijelentette, hogy utasította
a német tengeralattjárókat ; esak akkor tüzeljenek az Egye-? sült Államok hajóira, ha azok megtámadják őket.
Figyelemre méltónak tartják, hogy a csikágói érsek szembefordult AmeHka magatartásával. Azl mondotta, hogy minden német hajónak joga van ahhoz, hogy védekezzék, ha megtámadják. .
Pusztító légiharcok voltak ma éjszaka
Német harci repülőgének mára virradó éjszakán több hullámban támadást intéztek adél-ketctangHai partvidéken egy ha-difontosságu kereskedelmi kikötő ellen. A ki kötő berendezéseken nagykiterjedésű tüzekel figyeltek meg. Mint német részről közlik, mára virradó éjszaka brit repülőgépek bombákat
dobtak le ÉszaknyugalnémMor-szágban.\'Katonai vagy hadigazdálkodási kár nem történt, csupán a polgári lakosság közül estek áldozatul néhányon a támadásnak. Német zuhanóbombázók nagyürméretü bombákkal megtámadlak az északafrikai hadszintéren Tobruk erődítményeit. Szétromboltak
több kiserödöt és a briteknek jelentékeny veszteségeket okozlak emberéletben és anyagban egyaránt.
Róma, november 10 A Stefani-iroda jelenti, hogy az olasz ¦ légihaderő az éjszaka hatásosan bombázta a máltai La Valetta kikötőjét.
Stockholm, november 10 A finnek előnyomulása észak felé gyors Ütemben folyik és veszéllyel fonyégeti a szovjet utánpótlási vonalakat.
Kö^aal harcban 53 boton-erfidOt foglaltak ml a ni-matak Moaxkwa körül
Budapest, november \\({ Az Uj Nemzedék jelentése szerint hétfőre virradó éjszaka berlini jelentések arról szólnak, hogy a németek körülbelül 5fy kilométernyire vannak Moszkvától, 100 kilométerre Leningrádtól és már csak alig több, mint 30 kilométerre dél felöl is Szebasztopoltól, közel Roszlov-hoz és Kéréshez.
Newyork, november 10 A Newyork Daily Miror megállapítja, bogi\' az angolok nagy hombázóveszteségeit csak akkor lehet igazán tisztán látni, ha meggondoljuk, hogy
az angolok egy éjszaka leforgása alatt többet veszítettek, mint amennyit az Egyesült Államok pótolni tudnak.
A lap a: továbbiakban azt irja, hogy nem valószínű, hogy Németországot légitámadásokkal térdre lehet kényszeríteni, Azt irja a továbbiakban, hogy a jelentések szerint
a birodalmi fővárosban pokoli volt az elhárltólQz.
Berlin, november 10 A Moszkva körül harcoló csapatok kézigránátokkal ós lángszórókkal legutóbb 53 be-lonerődőt foglaltak el.
rFolyUtse sz 5 oldalon!
sebnek még a lehetőségél is kikerülni, akkor a hatósági munka nemcsak könnyebb Tesz,, de eredményesebb is, mert hiszen az árdrágítás és áruhalmozás megszűntével simábban történhetik az elosztás lis- . !
Debrecen kereskedőinek pél-
dáját kell, hogy magáévá tegye á;: egész tisztességes magyar Kereskedelem, nemcsak a köz érdekében, de magának a kereskedelem zavartalanságának érdekében is. A közellátási minisztérium valamennyi hatósággal együtf, minden eszközt
megragad arra, hogy segítse, támogassa a tisztességes kereskedelmet, egyben pedig a Icg-erélveseob eszközökkel akadályozza meg az áruhahupzás és árdrágítás\' hazaárulással egyeiK lő Inmcsclekménveit.
ZALAI ftOZt.ON\'V
1641. fiovimbtt Ifi
Szép ruha csah jo* szövetből készül
Legszebb szövetebj
legnagyobb váfasztéhban
, legolcsóbb áron
A pénzügyminiszter
Rómába utazott
Budapest, november 10 Heményj-Schneller Lajos pénzügyminiszter néhány napi tartózkodásra Rómába utazott
Meghalt Farkas István ref. püspök
A Tiszán inneni református egyházkerület püspöke, Farkas István vasárnap éjjel hosszas betegség után meghall.
rt IUps.1* Wij»mátt»k Mtkfo»|wk«* RaáapMt 1. MOMriii
6.40 Ébrfcito, torna. — 7.00 Hírek, közlemények, étrend, uajoglemeiek, — 1000 Hírek. — 11.10 N«raietköii víz-jatioswlgílat. — ULQ0- Déli hanaug-saó. — 12.40 Hírek. — 1350 Idfljetaés, időjárás- é* YktAtláajetonlé*. — 14.80 MJt*k, — 14.45 A rádióműsor ismertetés* — 15.00 Arfolyflmtik«k, p*ad árak, éleimisierárak. — 16.44 Idöjelsés, időjárás jelentés, hkek. — 17.00 Hírek sslev&k é« ruscin ny*W«u. M).00 Hlrsk magyar, német és román nyelven. — ».00 Hírek (Budsp*st II.) — 21.40 HlrSA, tdö járásjelentés. - 23.00 Hírek német, oloss, angol és francia nyelven. - 24.00 Hírek.
fcUDAPBST I,
10.20 Wo\'vasás, — 10.43 Felolvasás.
— 12.15 A kassai rádió műsorából. ¦*-1250 Horváth HCzsö cigányzenekara,
— i3,;io országos PosUssenekar, -15.20 Sobár Vilma zongorázik. — 15.40 háziasszonyok beszélgetnek. — 13.55 SzenlmilnUyi \'Tipor énekel. — 16.15 •BábszinbáK. Közvetítés a stókesiövá. msi Lehel utcai elemi fiúiskola ifjúsági Vóröskcnesil-tsojiortjábél.
17.15 Szórakoztató zene. — 18 05 Dr. Németh László előadása, — 1835 Zaiánffy Aladár orgonál. — 10.20 filés lindre elbeszélése. - 10.40 Z-itla Eráma dalokai énekel. —\'20 -Katona JózgeK Hangjáték. - 22,10 Sztára Sándor «gyftlí*i» _ 22.35 Uhl Antal magyar l*ükipászlor flanelé a franciaországi magyarokhoz. — UtajníJ a Rajkók zenekara, Sthymmel Miklós táucrenek.ua, .W.i.id.\'l d" Bianco énekel, Halmos István magjai- nótákat énekel.
— (Ne menjen utazni)
» Zalai Körlény Kis Zsebmcnelrefid-fe Keikül Castk 10 fillér. Kflphaté * kiadóhivatalban, FŐ-ut 5.
Ha gyomrát túlterhelte és ennek következtében émelygést és hányingert érez, igyék minél előbb egy pohár természetes .Ferenc József" keserüvixet, mert ez az >egész tápcsatornát gyorsan is alaposa ti kkisi-titja és csakhamar kellemes közérttel teremt, Kérdezte meg orvosát I
Ilovszky közbevetésére a kormány hiis«t [millió pengőt állított be a ktiHtaég vetésbe a keresztény kereskedők megsegítésére
Nagykanizsa országgyűlési képviselőjének tájékoztató beszéde az általános helyzetről és nagykanizsai ügyekről — A háború sikeres befejezése felé közeledünk — A .Trikolór" expoztturáját Nagykanizsán állítják fel - Bizakodással tekinthetünk a magyar jövő felé.,.
Magyar Élet Pártja lelkeaan Ünnepelte a harctérről hasáé ráesett diadalmas honvédeket
Vasárnap délben érkezett Nagykanizsára ilovszky János országgyűlési képviselő, a Baross Szövetség országos rlnöKe, Mester Kálmán Baross-titkár kíséretében. Az állomáson dr. Tholway Zsigmond pártvezelö, Bartu István piarista gimn. igazgató, Filó Ferenc és Zsigmond József igazgatók, Barabás Kálmán vezetőségi tug, stb. fogadták. A-megjelentek meleg szereieltol fogadták a népszerű képviselőt, aki, kíséretével a Ala-gyar Elet Pártja Kölesey-ulcui
helyiségébe hajtatott, ahol már nagyszámban várták a vezetőség és a párt tagjai. A megjelentek soraiban láttuk dr. Krátky István polgármestert, vitéz Bentzik Lajos kir. kormány -főtanácsos. pénzintézeti igazgatót, dr. Hegyi Lajos városi főjegyzőt, dr. Lontay Alán járási főszolgabírót, vitéz Tóth Béla Baross-kerületi elnököt, dr. üaertner Antal városi tisztiügyészt, dr. Szabó István városi orvost, stb,.
A magyar honvédség,lelkes ünneplése
kormányzói kitüntetést, a Vörös Kereszt Érdemérmet...
Itt vitéz Bentzik Lajos kormányfőtanácsos közbeszólt:
- - Tessék magáról is megemlékezni !
Ugyanis dr. Tholway a minap a Nemzetvédelmi. Keresztet kapta nemzeti hűségéért és-ki* váló hazafias cselekedeteiért.
Az értekezlet lelkesen megéljenezte dr. Tholwayt, aki ezután még dr. Lontay Alán fö-szoigubirót.üdvözölte kormányzói kitüntetése alkalmából.
Dr. Tholway Zsigmond pártvezető meleg szavakban üdvözölte Ilovszky képviselőt, a megjelent előkelőségekéi és a párt tagjait. Rámutatott arra, hogy ma az egész ország ünnepel. Mert országos ünnep nekünk, magyarokmik az, hogy a hegyi dandár — miután kötelességét teljesítette a harcmezőn — tel-:, sőbb intézkedés folytán hazajött. A magyar katona - bármely alakulatnál .is tett szolgálatot — hónapokon kérésziül állta a vártát és olyan fegyvertényeket vitt véghez, melyekre az egész ország büszke lehet, lüszen
az. egész vilég elismerően beszél a magyar honvédség teljesítményéről.
Talán ebben az órában Akna-szlatmán vannak már honvédcink, ahol a legfelsőbb Hadúr megbízásából Bartha miniszter lurt felettük szemlél és üdvözli ökel, házatértük alkalmával. A Magyar Élet Farija nagykanizsai kerülete meleg szeretettel köszönti szintén hazaérkező l\'iail és isten áldását kívánja reájuk, akik bccsülelleí teljesi-lették kötelességüket a magyar Hazával szemben. (A népes értekezlet közönsége hosszan és lelkesen éljenezlc a magyar honvédséget.)
Dr. Tholway ezután rámutatott a MÉF munkájára, majd üdvözölte a Kormányzó Ur által kitüntetett dr. Krátky István polgármesteri, aki a hadrakelt sereg érdekében kifejteit tevékenységéért,kapta a magas
Dr. Tholway lelkes megnyitó, ja után Mester Kelmén Baross-titkár
beszédében ismertette a Baross Szövetség munkarendiét, amelyből a Baross-palota Kibővítése és a kereskedői hitelek \' felemelése emelkedik "ki. Ilovszky képviselőnek a miniszterré) folytatott tárgyalásai hozták ineg azt az eredményt, arrtit a pénzügyminiszter költségvetési expozéjában bejelentett, hogy a Baross Szövetség érdemes elnökének sürgetésére a kormány 20 millió pengőt vett fel\' a költségvetésbe az uj, kereszténv kereskedők megerfísitésére;azok részére, akiknek nincsen1 meg a bankfedezele, de megvan bennük a becsület és tisztesség, hogy a keresztény kereskedelem uj erőforrásává váljanak, llüyszky országos elnök — mondotta Mester Kálmán valóságos fanatizmussal küzdött ennek lehetővé tételéért. Majd bejelentette, hogy a budapesl— székesfehérvuri. vonal épről és Zalában felállítják a háziipari felügyelőséget;
Mester Kálmán hatásos beszéde utón
Ilovszky János országgyűlési Képviselő
emelkedett fel szólásra. Mindenekelőtt megköszönte a rendkívül meleg fogadtatást, amiben részesitotték. Óriási örömöt okozott neki az, hogy nemcsak Őt tüntették ki, hanem a nagykanizsai pártvezetőt, dr. Tholway Zsigmondot is, aki hazafias magatartásáért és nemzeti hűségéért megkapta . a Nemzetvédelmi Keresztet.
Az egybegyűllek ill Iiovszkyl és dr. Tholwayt lelkesen megéljenezték. & . (
Ilovszky ezután áttért tájékoztató beszédére, amelyből tömören kiemeljük az ő tárgyalásait, amiket a MÁV igazgatóságával hosszabb időn át folytatott s amelyek azt eredményezték, hogy a második sínpár kiépítésére vonatkozólag maga a miniszter kijelentette, hogy 40 kilométernyi hosszúságú sínpárt kiépit (ami mintegy 2 mjllftó köbméter föld kivevésél jelenti,
Gyermekek örömeI Felnőttek mulatsága I
A VÁROSI MOZGÓBAN
hétfűn délutén 3, kedden délután 3 órakor, SZENZÁCIÓS MUTATVÁNYOKI
ami tehát óriási munka). A vonal\' Velencéig ki van;építve, A vonal kiépitése rendkívül fontos Nagykanizsa szempontjából, hogy betölthesse ejcportváros szerepét, amit már tóbb alkalommal szóvá tett. Nagykanizsának export-import városnak kell lennie, ezt most is hangsúlyozta. Bejelentette, hogy a Baross Szövetség és a Hangya megalakította a .-Trikolor* szövetkezetet, hogy a kereskedőket áruval ellássa és felkarolja a vidék közellátását. Az első »TnV kolore expozituráját Nagykanizsán kivánja felállítani.
Majd kitéri a háborúra é&an-nak kérdéseire, .amik bennünket közvetlenül érdekelnek. Hangoztatta, hogy nemcsak a csapatoknak diadalmas előnyomulása fontos, de fontos auiö-göltes országrészekben
a lakosság fegyelme, a kialakult nemzeti lélek, inert ez az együttes munka hozza uneg a kívánt győzelmet, amiben nem lehet egy pillanatra sem kétség. Majd általános érdeklődés közepette ismertette* harctéri helyzetet. A szövetséges csapatok 53 hadosztályt sem misitettek meg az ellenségnek, az orosz haderőnek nemcsak az európai, hanem az ázsiai hadiosztályai is felmorzsolódlak, tugy, liogy ha tovább.is megmaradja kedvező" időjárás,
nemsokára s hébofu1 befejezése falá-hstttfunk.
<9ií novímher 10.
ZALAI KŐZLÓNV
81ÍTÖRT .
Bábm mflavzfalaknál
Felolvasta egy madridi újság köZTéníényét, mely szerint a szovjet a legnagyobb zsldóüzk\'t, amely egészen amerikai, nagy stílusban volt megszervezve, do amelv-most teljesen esődbe kc-rüh>. .
Ahogy 1018-ban minálunk is Ők csinálták meg a szovjetet és akasztották nyakunkba a trianoni igát és össze voltunk zsugorodva, az annak tulajdonit ható, hogy nem ismerték még a zsidóság szellemiségét. Hogy mi útitól miggyá lettünk, az vallásos lelkületünk. Istenhez való térésünk, hűséges magyarságunk folyománya, ~ .hangoztatta.
Bizakodással nézhetünk a lövőbe,
n Imboru .síkeres befejezésére, amely a dicsőséges magyar honvédségnek is köszönhető; (Itt a lelkes értekezlet melegen ünnepelte n győzelmes magyar hadsereget.) jJ
Mindenki ott legyen egyem-bérként a vezetői, ott a magyar kormány mögött. (Ugy van!)
Majd beszéli a földművelésügyi kormánv nngv (erveiről, a főidről, hitelről, parcellázásról. Oröinének adott kifejezést, hogy
Nagykanizsa iz Qxletkérdéaban
olyan halározoll állást foglalt és helyei csinált a fiatal keresztény kereskedőknek. Köszönc-lél fejezte.ki a polgármesternek ezért. Szégyellene, — mondotta — hogyha ma az egész országban nem állanának ki a nagykanizsai módszer melleit és annak folytatására. Az egész országnak érdeke ez, ¦— hangsúlyozta. Majd rámutatott arra, hogy ebben az országban nem lesz infláció, mert elég volt az inflációs korszakból. Az inflációnak romboló a hatása, fis ezt a |>énzügyminiszter minden eszközzel meg fogja akadályozni, (Nagy helvcslés.) Reszelt
a ,k*zelfc*t*iról.
A népnek élelmiszerre, az iparosnak anyagra, a\' kereskedőnek árura, a földművesnek vetőmágra van szüksége. Az élelmezést illetőleg biztosítva vannak a szükséges mennyiségek a lakosság számára. Kéri a vidékei, hogy legyen segítségére a város élelmezésének sima lebonyolításában, inert el fog jönni az idő, amikor a polgármesterrel ezt a készséget visszn tudjuk a vidéknek fizetni. Az Olasz országból visszakerülő bőr könnyíteni fog a szükségleten, ilovszky ezután felhívta az ösz-szes Baross kötelékeket, hogy* álljanak >a -közellátási miniszter mellé", álljanak a közellátás szolgálatába és kövessenek el
minden lehetőt az élelmezés zavartalan lebonyolításának leluv tővé tételére és felhívta erre Nagykanizsa és vidéke lakosságát, hogy szolgálják ezt a célt és könnyítsék meg a helyzetet.
A földek Igénybevételére
folyik a legmesszebbmenő munka, hogy a sok igénylési .ki lehessen elégíteni. A költségvetés számtalan tételt foglal magában, amely szociális problémákat old meg. Folyik a Mfi.l\', mini a kormány részéről a munka, hogy minél több magyar egzisztencia és boldog esalád legyen ebbéli az országban.
Vitéz Bentzik Lajos a földkérdéshez hozzászólva szóvá-tclte. hogy az igénybe veit földek mellett sok a lUMgáhparcellázás ís. ugy, hogy szép számmal jut föld az igénylőknek. II-lékmentességet kért a nuigán-parccllázők számára is és azért megfelelő intézkedést kért, amit Ilovszky készséggel megígéri.
Dr. Tholway páilvezelö ezután záróbeszédében megkö-szönVe a képviselő tájékoztató beszédét és rámutatott arra a
Vasárnap liirloUa a Zrínyi Mik!ös Irodalmi és Művészeti Kor második Öszi előadását, ame\'yet istmét :il.cgna-gyobb Majyar emlékének szentéit,
A-licCalisl a Hiszekegy verette bc, a Kór kíralydijas \'Vegycskaru szép
eiém\'klésében.
Utána Czapáry Jáno* gimn VHI. oszt, tanuló szavalta cl -Arany .táltos •Széchenyi emlékezete cimü gyönyörű v*nsel. Majd a Kör únekktra e;éne-kelte a Magy.ir -siralom- cimü dall.
Szőrvyl Lészló gimnáziumi tanár
tartotta meg ezután oiíiadását: Széchenyi irodalmi és történelmi nagysága munkáiban címmel. *
\' — A mii\'befejeződötl — kezdte eladását — Yerb."iczy törvénykönyvére célozva Ez a *könyv lesz hiwttr.-,a a nemzetei összefogni, liz művinek nagy érdeme ííajnos, müvének egy másik oldata is vitt: mcgtenemlelte óvszáza-dokrn azj a gyülö\'elcl, aniey* az 1514-í parasztláz idas nyomán i fakadt. Óriási ür támadott magyar és magyar, nemes ós jobbágy között. A Jobbágy szolga továbbra is. 0 roskadozik minden le-ber alatt Ot sanyargatják a kuruc lab\'amc seregek, de a magyar sors irányításában többé nem letel szava, jlosszu évszázadokba kerül, amig szülelik egy magyar föur, aki kötelessé- t gének érzi, hogy ezt a rétedet [el-ciiKfcije, aki ére;lo, hogy az a 0 millió, |
munkára, amit kifejt, ezer ós ezer kérvény kerül a kerületéből fel hozzája és mennyit intézett el, mennyi állást juttatott és hány egzisztencia megteremtéséhez segített, eljárt a hozzáfordulók erdekében, eljárt a város ügyei érdekében és ezért a párt nevében is leghálásabb köszönetét fejezte ki llov\'szky-nak.
Délután 2 óra volt. amikor Ilovszky kíséretével a párthe-lyíségböl távozott, majd meglátogatta Barin István piarista gimnáziumi igazgató, házfőnö-, köt.
Ilovszky még a délutáni gyors vonattal visszautazott Budapestre, tekintettel, hogv ma fontos tárgyaiásni vannak a minisztériumban. Legközelebb november 28-án jön le ismét Xagvka-nizsára, amikor kerületének számos községéi látogatja meg.
Alig volt még képviselő, aki oly szoros kapcsolatot tartott fenn kerületével, mint ilovszky János, az országos Baross-vezér és aki annyiszor látogatta volna meg kerületének népét, mint Ő.
(b. R.)
akit mí kitaszítunk etnVSI n nenizetlu\'il, az a nemzet záloga és jftvöje Távolból jött, ugy. mint a profétik maffis: társadalmi rétegből ereszkedett alá a szegények közé. Je\'«itösége, liogy éle-let, uj magyar é\'etet akar fakasztnni. ftrdeme a vak kortárs tk között, ltogy látott. a?ok kőzött- akik az o\'vöJtéltfWc Itinárjában vorg.VItck; í\'orsa a lá;nt>. kok sorsa, megkapt i az igazság és nem en»ette szabadulni 25 éves korában kezdte meg munkásságát, az országgyűlésen Ha olvassuk, most, évszázadok mu|vo sem tudjuk -kivonni magunkat szavai hatása «lól. Könyörtelenül \\cti le magát az öniivircangoMs tátongó \'mélységeibe Széchenyi Írásai sohasem fakuln ik cl. A Naplójából látjuk, hogy amikor kint külföldön jár, akkor is csak mindig a hazájára gondol, akkor is csak íiz Alföld. Magyarország jár az eszében Kíiftnlk naplójából mély vallásossága is. Síé-ctienyl le\'kfl\'ele irtvol vn" minden gőglfll, még protestáns barátja. YVCnsc. lényi e\'ött is megvallja vdiásosiágát. Érdekes önvallomása, amikor tát írja, hogy ne beszéljünk nií reformokról hiszen nekünk még önmagunkat kell megre fonnál mm k. A liberális neuuc-dék ráfogni Széchenyire, hogy egyedüli célje a nemzet "gumtngitasa Széchenyi e* ne.n egyedüli, hanem mellékes Öélja vo\'t Szegény nOinzel szolga ncmzcl murád — idézi Széchenyit ~,
JL3
"^\'.o^ ÓRÁT, ;:;,;.»[ ÉKS2EHT, ** "^SZEMÜVEÜET ^i&JrW ZSOLDOS GYULA Mwnítf, atorta i! lilíztrhmnliinH.
rS-BtS. (¦ H0(on»-iiállodívil >i<mlr«n). "
EUAfissu Cra-, tiu Utuu|*vll6-mfll)(l7.
nem tudja megíírizni függetlenségf5t, ozér( akarom a gazdagodást, népein --¦mondta Széchenyi Araikor lovak-ról beszélek, akkor\' nem ez, hanem a nemzet ncincsiléíc- lébe/ a szeiiMin elíttt — mondotta Széchenyi Mit ért Széchenyi lelki újjászületés nlalt? — Krköhsi és értelmi megujulástl rt cseng mindig « Hiteiben, a Világival és a Stádiumban Minden meglepi, «mi uiugy tr, mindenen könnyezik, ami népi. Dolgozik, é|>lt. alkot, na élete örök noHauás. likkor Jön Kossuth. Nem féltékenyen — aggódva nézte Széclienyi ennek a csodálatos embernek o pályáját I^tta, liogy » tAmeg megy utána, látta, hogy hatalmas telK*tségé\\«l megbűvölte a törne, gol Mcgirla a politikai programmtöile-dékefcet, a Kelet Népét, likkor iiták róla, liogy már lázit. A föok. amit Széchenyi előre látott, érzett; hogy Kossuth [wlilizál, a i>olitika utjAl választja, ő pedig a nemzet nevelését. Nem érktték meg, Mindeüki elfonlut töle, legjobb barátai is otthagyták. Minden az én füstbe ment életem! — kiállolt fel Széchenyi i;tolsó felkff.\'-zése naplójában: öli, Islenom. Irgil. mazz nokem! — Az élete a \'olki betegé. Ezt az idői is arra használja fel, hogy megírja nagy müvól. a politikai inodalom remekművét: a Magyar Szatírát Kbl>en Tialátos csapást mér arra a I)nchjejidszerfiO, amely tönkretette a nemretet. A halállal snlytoUta ezt a rendszert munkájával, de önmagát is A tragédia befejeződött! — fe. Jeztc be Szönyi László lanár magis sz.lnvonalu, ériékes előadását, amit a hallgatóság aifly tetszéssel fogadotl
llartha István gimnáziumi igazgató bejelentette, liogy Kc\'jemen l-Vrenc társelnök ai c\'öadásál nem t.irttintta mCff. mert hírtelen c\'- kellett utaznia I.cgközelebtii alkalommal sor kerül előadása megt irtására
A liceúlis a Szózat r! éneklésével ért véget
TQx pusztított Letenyén
Letcnye, november 10 (Sajál tudósi tónktél) Lcto.-nyén szombnton este Kusta István letenyei henlesmcster jK>r-táján tüz ütött ki. A lientes pajtája és a sertésólak teljesen n tüz martalékává vállak. A nagy ijedtség mellett is sikerült- a hízósertéseket az ólakból kihozni, úgyhogy azoknak nem tőr-, téat semmi bajuk. A faluban nagy volta r|áda-; lom — mert a pajta egészen kó-zel volt a lakóházakhoz —ihogy mi lesz, sikerül-e a tüz tovater-; jedését megakadályozni. De há-lla a tűzoltók és a falu lakossága megfeszített munkájának, a tüzet sikerült rövid idő alatt eloltani, niielőlt az belekapott volna a többi házakba is. A.kár, szerencsére, nem tul nagy.
IBIsztosItttonTÜZKAll •Ittn, ¦ARA MEGTstRUL I
Városi Mozgá, Hétfőn, kedden, szerdán 1
Legnagyobb francia filmi Legnagyobb francia színészek
Mire megvirrad...
Tüneményes alakításokkal mutálja be Jaan Gabin, Jaqualln Laurent, Julea Barry egy éjszaka történetét, amelyben Síueroppan egy emberélet Caak felnBHcknefc I Élmény! »Huáli» híradói
ElAuMfök tiítkílmap S, 7, », vasárnap és ünnepnap 3, B, 7, B-kor,
Széchenyi István emléke
a vasárnapi liceálison
Nép Mnzgú. Ma, hétfőre prolongálva I Egy mindent felperzseld szerelem története.
•-:\'Mt--____ ^ ~» «aa««»a« Szereplők: SxSréayi Éva, Uray Tivadar,
Kiasaly Ilona, VUwAry M., Taaaloay Oy.
Fényea Mm*** mümar ém KOlfBldl vil.hlradö. Előadások hSsnaa 8,7, S, vasárnap 3,8, 7, ¦ kor
i-iasfj mu«HUa •*¦*"» — ¦ — r------a-----ai
ELKÉSETT LEVÉL
FERENC JÓZSEF
keserűvíz
UTORT
HETYEIIRRE
márkás bulorszalonjában vegyen vagy rendeljen, C.....fi rjr-el 14.
A Református Nőegyesület ¦zeretetvendégsége
A ncfoniuítus Nőegyemlet vfl-á rinp i.ii i.iü i szcrvtvtsendégségél. A templom és a IckészUtk e\'ké.szüli^e ulán n hl. vek vágya Moli,ilu)gy a kullurteiam is minél iMiinar.ibb készüljön el és jus. son i> megnyílásra A le.em megnyl. Iiísa it szcie\'elvendégség keretében tör. ténl vasárnap.
A vendégek között ott volt Horváth
Olivér cvaiigé\'ikus lelkész családjával cgyfill, az Evangélikus NóegycsüUdct dr. Králky Istvánné c?nökasszoiiy kép-viselte ott vo\'tak: » gyiVekczct picsbi-Iprcí éa a gyülekezet tagjai nugyszám-ban A inOarjI* énekszámmal kezdődött, t iáim l\'omőtliy tisztc\'.eief, a gyüleke. ztl levékeiiy vezetője Imát mondott biblia magyarázattal, amelyben megköszönte az evangélikusoknak uzt, ltogy uinig őnekik nem volt ilyen termük, szlveaek voltak vendégül látni ökci
Utána IMák lüza elszavalta Nagy Vince versét; Üvike rátalált az Ist nre nagy sikerrel- Majd Kovács J. András tanár tartott esötdást az áldozatkész, ségről, anielynek köszönhető a kultúrterem megnyitása is. Szólott arról, hogy *> adományokká n kultúrterem bcre;ezése még nem ért végat, inert még hátra van a leretn berendezése, amely céljára az adóhiányoknak szintén össze kell jönne
Kóvclkezó szám volt e^- vallásos jo\'euol, amelyet Kovács Krzsébct. Szintéi lloiiu, Wieknd Jolán és Kota Eszter ajtnk elő igen ügyesen
A miVorl tea fejezte be, amely cél. jára a süteményt \'és cukrot gyülelc. zcl áldozatkész asszony hígjai ndták össze. 1
A szépen siko~üii szeretet vendégség rendezésééri a uicsóie\'. a NVcgycsftict lelkes tagjait é.s l\'omóthy tlw:e!cbw( Ü\'eli. i i
Rédl József MAORT igazgató búcsúztatása
Jo;ci.tetliik, hogy Hédi Józsefet \'a MAORT hc\'yi igazgatóját a központi elnökség Budapestre helyezte vezet ü állásba Rédl JózsöTcl a Baross-kerület, amelynek ügyvezető c\'tiökc vo\'t, meleg keretien búcsúztatta, mint a keresztény és magyar eszme huszonnvolo karátos harcosát. Vasárnap déle ölt a Polgári Egy elten összegyűllek a vdios élenjárói és W po\'gári Egylet vezetősége, ltogy elbúcsúzzanak áltól a íér-liutól, aki közéleti tevékenységével rn*. rudandó emléket hagyott maga után. Dr. Králky István jwlgármcster, lelkes beszédben" buesuzlatta ttédl Józsefet, Aki a város köz, társadalmi és gazdasági életében jeentékeny szerepet Öltött be. Ott látüuk müidenütt — hangoztatta a polgármester, ahol a kózért dolgozni ke.lelt Mml a város éltékos polgárát köszöntötte előléptetés?, Bikáiméval é« legjobb kivánságiit Tcjezle ki uj ároináshoiyére Mindig vissza fogunk emlékezni az ¦., kedves egyéniségére. A polgármeslo.- szívből jövő beszédére Hédi József kórvel\'en sz*. vakkal köszönle meg a meleg ténusu ünneplést és búcsúztatás* Délután a MAORT tisztikara búcsúzt tla a köz. •szerele\'.nck őrven.lö igazgatói, unjkor l-\'a\'okas Ferenc gépész-iné rn ók a tisztikar nevében Imcsuztatti Hédi Józsefet. Számo* köszöntés és búcsúszó hang. /ott ej. i
Hédi Józwsf igazgató uttVlj x 1-nzokua lerenc mémök [Olt, Oki l\'^Oítilíől kerüli Nagykanizsára a bécsi döntés után éa a MAORT legképzettebb mérnökeinek egyike buiekns mémök szeniélyé-bon a MAORT kanizsai tcic|jc egy minden tekintetben rátermett *o/Jc!if>-egj\'éniségel kapott, aki a hazafias mozgalmakb ui és a rk. hitéletien mindig Uiürepet vili.
rendőrség 24 órán belül kézrekeritette a Magyar-utcai trafik betörőit
A házkutatás alkalmával mis betörésből eredő „zsákmány!" Is találtak náluk
A minap ismeretlen tettesek betörtek a Magyor-utcn ."> szám alatti trafikba, amely Lőbl lié-l:i rokkant ember tulajdona. A vakmerő betörők "pénzl és különböző dolgokat vittek magukkal. A detektívek ismét kilellek magukért. Sikerüli alig 21 örán belfll n (éltesekéi kézre keríteni és előállítani. Az illetők Gudrlczn József Mngv\'ör-tttcrt 128 sz. alatti lakos és egy fialal-koru, akik IdballgalásuK alkalmával beismerték cselekményüket. De hiába is lett volna
minden tagiadás, mert a házkutatás során nemcsak a LŐbl-
tül Inpnf I dol^\'Ot találták UH\'!\'.
náluk, hanem más betörésből eredő fMZdtlg zsákmányt, líe-valbillák. hogy ez a fíás))árhe-gyj betörésből\'eredi. Detektívek kivit lék ci duói a Gáspár-hegyre, ahol megmutatták, hol törlek be és hogyan végezlek munkájukat. A nagykanizsai csendőrség n betörő-duót kikéi^ le, hogy velük nyomozzanak, mert alapos a gyanú, hogy még más is terheli lelkiismeret üköt.
fi
Pontot vesztett a gyengén játszó Vasút
DPAC-NVTE 2:2(2:1)
Az NVTK háronihálvédes icn Iszoré. bői váairttan hiányzóit a jó rctt Iszcr \'I a kllflno formában (óvó Némelh, int középhátvéd. Alwgy ez a véde-
lem első fé\'ldöben játszóit, aukénteSe-
uül egy fu um csapat julolt -¦ - ¦ ¦ i i "¦ A táinadósorban óriási hiba volt Munkácsy halszélre való áMilási. Nagyon levizsgázott\' az NVT(í a csapatóssze. állítással kapcsolatban. A DPAC nz első félidőben még mulaioU valunit, de a második\'félidőben egésat-n gyengén játszott-
Már az cisj percben Kirsing bomba-szabadmgási hálóban vau, nuj I a 27. percben Kalauz lösóse csúszik he I ai-kovics kezel közül a kapufa belső élére. A (m>rgö labdát I.enkovícs nrC^-kaparinlja, dc Németh mór gúll itél. llolrányos jc\'.cnelek ugy a nézőtéren, mint a Játékosok körében, mire Pum a kiállítás forsám jut, KéaflH) Kalauz tesz saját játéktársára nyomdafcsléket nem lürö mcgjezyzést. A meghosszab-bilás után INaór a kapu lorváb.o be. kotor egy labdát. 2:1.\'
A máfodik félidő 3 percében. Szűcs már harmadszor ad li\' szé|>en, mig a legutolsó beadása h\'risch fejét érintve, jut a hálóba \'2:2. A közönség és n jálékosok folyton vitalk|>znak a jálök-
vcíclővcl. Az NVTE osalárai, ttc különösen .Munkácsy egy szezonra való gólhelyzetét Iwuiak össze és lövéshez nincs szerencséjük.
I.onkovics egyik gólt foghatta volna. A három hátvéd (TÖko, Horváth. KÖsai közül Kósa briliáns játéka tünt ki. Töke gyenge volt, Horváth egy ka\'am\'ozó \'rossz lu\'ilvéd. A fcde/Clsor-bau Varga isméi "agyot játszott Az ö sz.iv-lé!ek játéka (és Kosáé la) menleile meg az ttgyik pontot. A jó Csákival együtt valósággal tömték az előttük lévő íebetet\'en csatársort A táiuadő-forian Szűcs néhány olfulása és l;e. Pdása, vilumült I-íjsch jáléka tetszett. Púm gyenge volt inig játszott, l\'oőr igyekezett, de lassú, Munkácsv sem •szélsöjátékos.
Az cfcnfél vé.\'o\'míAfcn a kis Drekiut egészen kiválóan játszóit, de },i vo-t Si|»s é.s Hámori is. A támadösorbao Krivanck és különösen a kis Kalauz van jó formája*!,
A \'Német-ügy. foglalkoztatta n nem egészen sportszenkfli vlse\'.kedó közön, ségcl. Itt egy a hiba. A délnyugati Jáléks^zetö TeitQlet miért küld Kuni-x.sáre helybeli, Pécsre ivedig pécsi játékvezetőt? Ezt íenki, dc mi fcin értjük, -k .n-1—•\'•
Remek játékkal nyiteiM a ZMNTE Szlgetvárott
ZMNTE-SzOFO 5: 2 (3! 1)
A ZMNTE tartalékosán utazott Szigetvárra, mert Kiss II. megsérült, Csw. pes pedig lekésle a vonatot. így is sze-nict-ieikel gyönyörködtető, pompás játékkal győzött a jó formákon levő zigclváriok el\'en
Levente bajnokságok
NVTE-L«0ényegytet4:O (1:0)
Vezette Gerencsér Az NVTE Németh és K<cn\'.ennel megerösödse ugy nyert, ahogy akart (ióUóvők: Keimen (3), Takács és Mnssner.
Sáska Levente B—ZMNTE 2, 2
0:0)
Zrínyi pálya Nagy mcglepeUss a Sáska H. csap.d ixmU/erzé-sC, bár ué-hány első csapatbeli játékos is ját. szőtt. Tetszett KAvej bomlngólju. (!01; lövök: Vaj,la, Herczeg, üllelve MlUei éS kévOs.
Eredmények
Elektromos —- Ferencváros
3:1 (2:0)
Ujpcst-WMFC 1:1 (4:0) Szolnok-Szeged 2:2 (2:1) Kispest—Ujvöék 3:t (2:1) Gamma ~ - Kolozsvár 1 :0
(0:0)
SZVSE—MAVAG 1:3 (2:1) SalBTG - Nagyvárad 1 ¦ 1 (1:0}
D1MAVAC, - Lftmpflrt 1 :0
(1:0)
SZFC- DVAC 2:1 (2:1) KRAf. Csáktornya 1 :0
(0:0)
KTSE-PVSK 5:0 (2:0) TSE—SBTC i:i (1:0) ZSSE—MSB 1:0 (0:0) PBTí:- DVSE 2:2,(2:1)
ökOlvivás
A nngykanizsaj levente ököi-vivő válogatóit kilüuő eredményéről helyszűke miatt holnapi számunkban tudósítunk,
A zeneiskola vasárnapi matinéja
Valóban kultúrát terjeszti} gondold a legnagyobb zeneszerzők ismertetésé. v«l, óettórténctük elmondásával, munkásságuk méllatásilval közelebb hozni imndcukil ii müvészclok legszebbikéhez, a zeneművészethez, l^tl jtersze csak minden résílclezés mcIlőzésóSel lehet cémi akkor, hu egy.egy alkoió-mfh\'ész számára csak egy előadat Jut abban 02 itrcképsorozatUu), melyet a zeneiskola vasárnapi lioeáiísíUi indi-lolt el. Odvös ós baaSAOI gondolat, mely eííibh-ulóbb ledétk-nüi meghozza gyümölcsét, különösen, ha u szaksziTó pontok körüliekintö inérlegelésése), d» mindenki, léhát laikus által is kínéi, hetö utou halad az e\'öntlássorozal célja felé.
H sorvzalbau inUid^n Idők egyik legnagyobb alkotó elméjéről, Bucii se. beslény Jánosról szólt az e]űadás( melyet dr. Bakaáné Honti Ilona t-utott;J « fentebb emlitctt szempontok dicséra. les szem e\'.ött tartásával ós nmc\'yot ¦ Beetbovturöl szóló előadás fog legkó-zclcfcb kö\\etaii. Kü\'ön értéke ezen elú. adásoknak, bogy a izerzók jellagietes müveit a\'.aixis ismerletcsük után azou. ual Imllji is a luillgaló. KnnOk meg-fe;eVeu az előadás u\'án llich müveket hal\'ollxmk, köztOk olyanokat is, melyük gyermekeink lananyjgában is szerepeiiiek Ennek iiojagógiai értéke egyene-cn io becsül heJetkii és iK\'inc«ak a nö \\-eadékx>x számára Itatjanos, lument a szülőknek is^akik a eghivatottahUA előadásában írillják azt. Iiogy miként liat az otthon oly s.>kt haH-Hl kbm-posicio éreti CŐaJAsában.
Dr. Bakaáné Honti Ilonának megérdemeli sikoe volt ugy nagy Joliddal fclépitelt elísidásával, mint i Bach-mÚVCk f.omf>ásan gördülő \'és a szerte, ágazó, íokfojü szólam vetés felette Tő. létiyc\'Cu ura kodó e:játszásával. Nagy értéke a lenoiskoiruiak B. Honti Ilona lunártiö. i
A iougornszámok clötl Iváükavils l\'Ccnr a!a|»s Io kc-szüllseggel a VI. szóló hCgcdüszonáta kél ragyogtV lóidét játszót a c\' non kisebb ós nem kevésbé megérdemelt sikerrel, fe\'ed-lelve art, bogy a liegedüSBlmoknál incRSzokolt zong-irakiséret, mely nagy íegitség az összhatás ki alakosában, Bach c müveinél teljesen hiányzik.
A matiné kiváltolt, hangulata azt mulatja, hogy ezen előidásgk egyre fokozódó érdeklődés mellett n\'ogy kö-zönségsikcrrel fognak zárulni
Nagy kulliinnissziót végez a kpsüzsai városi zcncisko\'.a, mc ynek hálása egész Zajára kilcrjoj.
VUtn telepünk
I-- Ezen a napon halt hőst
ISI!.HÍD. | halált csoroits Jenő, a
1- vo\'t sziszeki 27. honvéd
gya\'ogc/.ívdbe\'i egyéves önkéntes had-apródjolölt, a Valjc\\-ora való támadói előnyomulás a\'att Mint géppuskás aza-kaszparí\'ncsjwk u legnagj-obb golyé-záporboji halálImcgi^eté-sMBí szemrevételezte géppuskái számára a legelőnyösebb ái.\'ásokat, írüg az ellenség golyója le nem leritelte Hősi Ira\'.alának emlé-kél az arany vitézségi írem Őrzi
Mév- ós axtUetéamaspokre
alkalmi ajándéknak cserepes és levágott virágokat, csokrokat egész éven át vehet ¦ réo<
Petermann kertészetben
Hsthory-alca v. \' ¦" v 1 UW
FERENCJQZSEF
KESERŰ vi/.
(Polytatté li I olialrall
A török sajtó S/talIn hazudozásalról
1941. ttofe^ber ló.
BtltlótigS ¦¦llll
* TÖZIF* tfj*»-
táémbm rssáüJrvn áftasdcea fc»pbatÁ
TIBOLT LAJOS
W4«: «htitoMigylreTcafcedo «* Eöívö*-tór 33 Ts4efoa23fi.
- (A ma! anyagtorlódás)
miatt több élményről holnapi szft. inunkban kÖZlüfik tudósítást.
- (Szent Erzsébet tisztelete)
Magyarországi Színt Erisébet tiszte, létére a is.vncesek templomában\' no. vember U-tül, keddtől kezdve november l\'j-íg, szerdáig minden e,te ssent-Jiéií^s ÜtániUl rendeznek. Az utolsó négy napon be izédet mondjkri k: vasár. itU]>, líj-án 1\'. Kósa Swlvátor házfő-flÖs-pletoéno*: Szent Erzsél,et, a magyar leány példtiképe. November 17-0), hétíön dr. Dávid Xavér hitoktató. Szent Erzsébet, S;»nt Ferenc leánya
- a Hí, iend védöszeritje. Novteniber 18-án, kedden dr. Solymár István es-]>eres-pleöáno5: Az erőa asszony. November lO-ésn, szerdán p. Kovács Haj. nér teológiai tanár: Szfent Erzsébet az édesanyák példákéi* N\'o\\«:nber lll-én délelőtt Í! órakor ünnepélyes nagy-mise, . >:. -j
- (Uncsazó)
Most, liogy álJarni kíuevezése.n el. szólít szülővárosomból, oly sürgős*n kejl távozni, liogy csak ezúton lüdák búcsúzni jóakaróimtól,irataimtól és minilaro" hatóságok vczetóiUJi; akik tanári és leánycsfirkészvezelöi működésemben támogattak. Mindenkor liáX ¦ v»l gondo\'ok reájuk és kétem őket, hogy eddigi jóakajalukai és táinogatá. snkat ne vonják meg cíuLíIu sem a Jcánycserkéswttöl ós annak. vezetöjé-i.il. Miltényi üyörgyi.\' .. (í);
- (A Kat. Legényegylet)
november U-I, keddi estinek előadója dr, Szőnyi László kegyesiendi tanár\' lesz, ki Széchenyi, a magyar közgazdasági élet me^eívmlője cjmen ad elő.
- (112.43 százalékkal emelkedett a magyar posta forgalma)
az 1033-34, költségvetési évvel szemben, á jövedelmi feesleg (icdig iigyafKren idő alatt 8 millió pcngörOi millió pengőre szaporodott. Az e.nel-kcdésl csak részben magyirázza az azóta bekövetkezett te^\'Vet\'-nigyotílKJ-dás, mért a teljes indokot a kitűnő ^e^elés molett a\'gazdasági élet inlfin-zitásának növekedése adja meg. Bem-lázasokra a posti cbbcm az évien 8 niilUó pengőt forditott, a jövő évben pedig közel-20 millió perigös beruházási tervet valósit meg. <MVS)
- (Ho>Ök sírjára adakoztak)
Készpíntadományö1*: dr. H^unlg Alfréd 3, Braun ej- Lajos. ösv. Sz ibó z^iginondrié, Kaán Irma. Fedsz De-\'-<>. Száliiiser A»tal, N- X. \\-tpengőt, üzv. Monostor íné, FésÜs István, X. X. 50—50 fillért. Gyertyaadományok:. I. körzeti Vécsey utcai eemi iskola nö\\endékei 127 drb, VaUcs és IVentsch 1 csomag, KeC*rnen Rezső I csomag. Fenti adományok az ij\'.H kivilágitási tlla\'om folytán csak jövő évben használtaink f*\' s a MOVE-«Wí adattak At.
- NaptAr: November 10. héttő. Rom. kat. A. András. Protestáns Luther. -1MsrktL hó L0.
í&slftrts nytiT* reggel 8 órától seu s *nUf (kétM, sxerda, péntek dalotas M ksssea mjem M» sAluwkl.
Ankara, november 10 Az íkdom eimü lap Sztálin beszédével foglalkozik és meg-" állapítja, hogy a szovjet nem számúit a valóságos helyzettel és ennek következményei lesznek. Sztálin állításai a szovjet, illetőleg a német veszteségekről nem Telelnek meg a valóságnak. Olyan hadsereg, amely visszavonulva több, mint másfél millió négyzetkilométernyi teriiletet kénytelen átengedni uz ellen
Amszterdam, november 10 Az angol hírszolgálat Irak fővárosából közölt jelentése szerint vasárnap Bagdad egyik főutcáján meggyilkolták Fnkri
ElőkéattVefek Távolketeten
j XCwyork, november 10
A Xtwyork Times washingtoni Jelentése szerint az Egyesüli Államok tengerészeti minisztériuma felszólította a lávolke\'eti parancsnokokat: tegyék meg ez etőktezü eleké\', a Kináb n állomásozó Cj merikai tengerészk itonák azonnali elszül ilására.
Budapest, uovémte.- 10
A Pest jc;cnli, hogy a Popolo di Itóma ér les ülése szerint a Szovjetunió azt kérte a törők kormánytól, hogy a Fekeie-tcngeri szovjet flottának engedje meg a I\'öidközi.lengerre való áthajózás!, hogy a szovjet flotta csat-lakozzék u brit flottához.
Isztambul, november 10 A szovjet flotta néhány egysége erőien niegrongálva befutott a bukumi kikötőbe. A hajókat Jwitás alá vetlek.
— (Széchenyi ét Klebelsberg)
A Tükör novemberi száma irja: Széchenyi szel cnénck kultuszáért alig ha tett valaki többet, mint Klehelsbcrg Kudó gróf, a korán eíhunyt vallásos közoklalásngyi miniszterünk. Alig ocsndolt fel a nnnzel a szöniyü ka. lásstréfa ulán igStl-ben, Klelreisberg Kunó, mint a Magyar Történelmi Tár-suíal elnöke, Szécnenyl eszméivel akar. la önérzetre ébreszteni a ponbastntoit népet. Az ö ajánlatára indult meg gróf Széchenyi István ÖAtgtt müNtüneK ^0 kőtetie tervezett kiadása, ame.yböl 12 halulm.ts kólet már megjO ent. Széchenyi óvébeii kegieicílel kelj meg. cmlékeinflnk — lenát Kti\'fce\'sl^g Kimó gróf mimkásságáról-
— (A kiskanlzsal höai halottakért)
Szent nókus utca, Berekk és Zsigiirdi köz. Gyűjtöttek Bagoayai László és Knaiisz Boldizsár. Adakoztak: Dagonyái György 2 ptogö\', I\'lonlerGyp^l \\arga Fe.enc, Xikleiz I-erene, Varga József, Buspalaki László, Nagy István, Uózsavölgyí József, Vajda I\'eicnc, Tiszai János, PlaUder tAsz.ó, Stokol
József, Varga László, Fekete Fe:enc l—l pengőt, Balogh György, Wéber
ségnek, sokkal nagyobb veszteségeket kénytelen elszenvedni, mint amilyeneket Sztálin bevallott. Ha a vesztesének tényleg csuk akkorák lennének, mint amekkorának Sztálin mondottá, akkor jogosan fel lehetne vetni a kérdést, hogy miért vonult vissza a szovjet hadsereg. Ajni a második arcvonal létesítését illeti, fel kell tenni, hogy hol lenne ez a második arcvonal, amikor az angolok nem akarnak ilyent létesileni.
Nashassipit, aki erős ellenfele volt a jeruzsálemi nagymufbV nak. Egy kerékpáros lőtte agyon, aki a merénylet után elmenekült.
V/ amerikai fekete Hata
Washington, november ut A külügyi liivatal uj fekete \'istát l\'-ozott nyilvánosságra, amely yőO dél-amerikai cég és személy novét t-irtat. mazza, most mdji\' 3 tekele listát lettjek közé, összeseu 1523 nóvveL,
Ugyancsak isztambuli je\'entesek sze-Vint a szovjetunióból érkező Jelentések arról szólnak, hogy
a szovjet hadvezetés egyre íu-iyosabb siáüilásl nehézségek elé került.
Egyrészt azért, meri elegendő vasút nem áll rendelkezésre, másrészt a Volga is hajózhatatlanná vált, mert bciugyolt. Az egész EeMc-tenger környékén hideg idő alít be CS a tenderen erős szélvihar did. r
János, Sasvári György*, Szabó Gyórgjf, Horvátit György, G>erg)lák (ijVuyj-, llávídovics István, Törők József, Dolmányos György, Török Ferenc, Németh Gyöi\'gyné, Fiséi Sándor, Skcr-nyák István, Varga Károly. Kunles László, Gá József, Büki Józscr, Miha. lecz Lászjó, pávics IXszlóné, Bogdán Józicr, Dolmányos János, Dara Miklós, Lenkovics István, Szokol György, )fo>l János, Fülöp Aiital, Baj József, Káló-vics László, Tiszai József, Stokol József, Kuzsne.- János, Horváth György, Dolmányos József, Ba ogh Jám>s, Pa-takralvi László, Fürdős Lajos, Ká\'ovics Sándor, Kiss József, Sneff Sáudor 50 -50 faiért. (Kotylaljuk.)
- (Árdrágítók a bíróság előtt)
A bíróság ü hónapi börtönre ítélte Viszi Péter zalaegerszegi sz ibómeslcrt, mert a burgonyát u megszabott ár helyett drágábban árusította. Ezenkívül örökre e.tiltották az árusiiástó; is.
— Hal hónapi börtönre BéJt; ú bíróság Bízsók Károly za aegerszegi cipészmestert, nusrt október 31-é-u két pár rérficipftt Ö0 pengőért áJíusilott a piacon. Ezenkívül az árusüástól egy évre eltiltották és ¦ \'ctar[ózItatását cl-rendelték.
— (Rövidesen javul a szappan-ellátás)
A Magyar Vidéki Sajtótudósitó budapesti értesülése szerint az utóbbi Időben a legnie^szelibniouö tuJcnréAos-kodás figyelemb«vélelér»l míattén- intézkedés megtörtínt a ftzappaöullátfci zavartalüH biaiositisAra XoY»mbw má.
mbti&éh Maffiát kí&ie.
Most jelent nreg\'1. Irodalmi esemény I
uj nagyszabású, történelmi re\'génye
J Ezt AB EL
élhn^yta a snjtót. M most meg-Iciant két kötetnek hője Nagy Lajos klrdly Özvegye, Erzsébet, f\\ nogylojoil rpagyar bírodelom tragikus lianyotlas6(iak dromat erővel megfestett freskója ez a regény.
Kit Köttt. Ara !0 pengő.
Féltékenység
klvuló Iro nogyszabnsú regénye a leggyölrelme-sebb szenvedélyről.
Ára 8 pengő,
Hmkdy iCátmázx Magyar alkotók
Fi mngyar szellem mai, nagy úttörőinek példát mulató munkálkodása.
Ára 5.60 pengő.
C. Uukkmmtt
Örök fogo\'y
.Testamentum\' világhírű szeriójá. nek új alkoUaa.
Ára 8 pengő.
Várj reám
Best-setltr. ftz 194Í. áy tegorvasottabb amerikai könyve. Egy nagy-szerelem romantikus regénye.
Ára 6 pengő.
Megtekinthetők minden könyvesboltban t Singer is Wolfntr Irodalmi intizet k iadasa.
UNGER-ULLMANM ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. ,m
i» Magyar KóoliJ R4*iv*nyt»rtM48 nagy-
p|9iaailM kaniaaai képviaelste 4» blaoményl raktára
Kedvezményes adótételt! mezőgazdasági olajok.
Kéléw la napfényt a gyermekének!
Eredeti Hanau-kvarolámplk eladása é» kOlosUmase
Grünhut Elemér "\'"""•\'D*/.,k\'.1,,""d",k*"
A szovjet flotta csatlakozni szeretne az angol hajóhadhoz
Megölték a Jeruzsálemi nagymuíti ellenfelét
ZALAI KÖZLÖNY\'
1941. november 10.
sodUt felére várható a aftpputflaiis fokowtos javulása, amikor a liaz»Í arappongyáraknuk már rendelkezésére áll az újonnan beérett napraforgóból kisajtolt elegendő mennyiségi, olaj, amivel eddigi szappangyár lasi köretükéi is felemellek.
Ii M6v
Sil! m
ttklntse meg raktárunkat I
Jíviiásokíiljólállássalíállaliiiil!, Frank telefon 509.
Ml újság a Budapesti Éltlml-Hzernajvjyvásártelepen ?
A Magyar Vidéki SajtótudósUó budapesti je\'onlőse szerint október 30-tól
november o-ig az élő- ós vágoltba-romripiacon az ár.ik általában 20-40 fülérre! csökkenlek, csupán az élőruíia ám emelkedett, 10, az élö lud a tisztítóit ruca ára pedig 20 fillérnél kilónként. A tojáspiacon továbbra (s változatlanul a hlvalatosau m«giU.!>pit<>tt legmagas:ibb árak voltak érvényben. A zöldség és főzelékfélékre a zöld-borsó ára 10, a sóski \'ós a ,-hmj ára 15, a ie^e\'fti karfiol és nuró Iwgyes zöldpaprika ám pedig 20 fillérrel emel. kedeit ¦kilónként. A többi árucikknél az árhullámzás nem halidta \\\\\\--.< a 6 fillért. !\'.zen a héten me^je\'ent, mint uj árucikk, a tisztított karfiol 80-90 s a hónapos retek 8—14 fUléitu kezdő áron. a gyümölcspiacon a nemcs-fajtáju körte ára 50 fillérrel csökkent, viszont a nemesfajtáju alma és a közönséges körte ára 20, a szőlő ár.i 50, u haz.ii gesztenye ára pedig 80 fillérrel entelkedell kilónként. Az Árkomiány-biztosság rendelete érlelméljen a 37 százalék ví!ágos._ diöbe\'et tartalmazó héjas dió nagykereskeJÖí ári folyó évi november hó i-tői 189—201 fillér kilónkén! Ezen a .héten megjeen\' n piacon a naspolya is no—140 li.léres kezdőáron.
Nbgykinixsa megyei vároj polgármesteréiül.
Tárgy; Ház és házcssportok légoltalmi felszerelésének beszerzése.
Hirdetmény.
A m. klr. honvédelmi mlntsztor öl.soo/oin. Igv. 194«. és ennek médoat-tisa és kiegészítése képpen megjelent 103.000/eln. 35-1941. sz- rendelet a III. légoltalmi csoportba tartozó lakóházaknak és egyéb épületeknek, illetőleg ház- és házcsoportoknak légoltalmi eszközök ée szerek beszerzését kötelesévé tette. .
A rendeletek értelmében a m. lég-oltatni! csoportba tartozó lakóházak és egyéb építmények, liáz és házcsoportok légoltalmi szakfelszerelését öt részre osztja:
1. MentStelrtzerelés.
2. Kézi Icce komló".
3 Légo. házi tüioltólelszerelós. 4. Padlástér tűzvédelmi felszerelés. 9. Klórmész*
1. Azon ház és házcsoport, amelynél a személyt létszám az 60 főt nem haladja meg, légoltalmi raentötáska beszerzésére van kötelezve.
Azon ház és házcsoport, amelynél a személyt létszám 50-tÜ0 fö közölt vau, kis mentóládát köteles beszerezni.
2. A légoltalmi szolgálatot önállóan ellátó hazaknál, tehát, amelyekben as átlagos személyi létszám 20 lő, vagy annál több,
ba a padlás alapterülete 300 négyzetméternél kisebb, egy légoltalmi fecskendőt (vlzlpuskát),
ha a padlás alapterülete 300-600 négyzetméter, egy légoltalmi fecskendői (vlzlpuskát) és egy veder- vsgy puttonyfecskendőt,
ha a padlás alapterülete 600-900 négyzetméter, két légoltalmi fecskendőt vlzlpuskát) és egy veder- vagy puttonytecakendfit,
ha a padlás alapterülete 900 négyzetméternél nagyobb, sz előbbi bekezdésben említetteken kívül még minden
megkezdett 300 négyzetméter után egy-egy veder- vagy puttony fecskend öt kell beszerezni.
Ha a házban több padtásfe\'járó van mint ahányszor Srfl négyzetméter « padlás, akkor annyiszor kelt 300 n*gy-zsiraéteresnek vsnot a padlást, ahány feljár* ««tat oda.
A házcsoportokban a házcsoportba tartózó házak száma azcrlnt kell a légoltalmi fecskendőt llletvo fecskén-dlket beszerezni.
Ha a házcsoportba tartozó házak száma 1—4. akkor egy,
ha n házcsoport!)* tartozó házak száma 3-7, skkor kettő,
ha a házcsoportba tartozó házak száma 8 10, akkor három,
ha a házcsoportba tartozó házak száma 11—13, akkor négy hézlfees-kundőt (vlzlpuskát) kell beszorozni
3. A légoltalmi szolgálatot önállóan és házcsoportban ellátó házakban ogy-aránt a légoltalmi házi lüzoltótetozero lést egységből mindig eggyel kevesebb egységűt kell beszerezni, mint ahány kézlfecflkendő van.
A légn. házi tüzollófeta terelés-egység áll: kól drb. vederből, egy drb. 3 méteres nyolü szlkracsapoból, egy drb. 1 méteres nyelű\'fejszéből, egy tároasz-télélrából famely olyan magas Ingyen, mint a padlás magassága) és végül ha a ház zslndollyol, náddal.vagy szalmával vnn fedve, még-egy lüzhoroghól Is.
4. A padtá«tór tűzvédelmi folszoro-léel egységből minden megkezdett 300 négyzetméterre kell egy egységet beszerezni
A padlástér ttlzvrdolml felszerelést eiysóg áll; egy 100 literes, vagv kettő 50 literes víztartó edényből, köt vederből, l/i köbméter száraz homokból és két lapátból.
5. Légoltalmi célra szolgáló klórmeszet mtnden olyan háznak kell beszorozni, ahol óvóhely fazükségóvóhely) van. tehát ahol az átlagos Bzcmólyl lót«zám ÜOnál több. A beszerzendő klórméaz raennyldátro: 50 főig 25 kg., 50 személyen tul 30 kg
A lakóház légoltalmi szervezet egi ént felszerelése a gázsebcanmsg. sebkötöző csomag, az őrs minden fagja részére beszerzendő. Légoltalmi célra engedélyezett .A" tlntinu Hcélalsak a parancsnok és tUzollóŐniönként egy tag részere szerzendő be. Jelzfslp a parancsnok és két parsnconnkhelyottes részére. Karszalag és jelvény a na-rnnsrtnok, kát poráncsnokhelyeltes, rlosztóugycletes és hírvivő részére szer-zondők he
A* óvóhelyek és szUkségóvóhelyek részére előirt ért beszerzendő berendezési és felRzero\'éHl tárgvakra vonatkozólag a Légoltalmi Llira Nagykanizsai Csoportja (Tűzoltólaktanya) nyújt felvilágosítást.
A légoltalmi felszerelési és berendezési tárgyak elhelyezésem a lakóház tulajdonosa. Illetve a házcsoportok tulajdonosat helyiséget kötelesek biztosítani. Az el hol yenéiről, a Jókarbantar-tásról a légoltalmi Őrség parancsnoka trondoskodlk és azokat negyedévenként felülvizsgálja. Mindezen tárgyakat csakis készültség és gyakorlatok alkalma-val. Illetve tűzvész vagy más elemi csapás esetén ozabad használatba venni.
A légoltalmt eszközök és felszerelések be szerzéséről a ház tulajdonosa gondoskodik. A légoltalmi házcsoportok háztulajdonosai a megosztási kulcs szerint tartoznak a beszerzésekhez hozzájárulni. Amennyjben a ház fenntartására vonatkozó kötelezettség a fennálló magánjogi viszony nem a tu-
Philips, Orion, Standard, Telefunken, Siemens, Eka
rádiók
1942. újdonsága
nagy választékban áll vevőim rendelkezésére.
Szabó Antal
rádió-, foto- és sportüzletében, Fő-ut 5.
\'^^Jjf | | | BJpBjpBj Ujj ||M
tűzhely és sütő
használata megkönnyíti á háztartási munkát.
Bérelhető akár 1 húnapra is a
DRÁVAVÜLGYI.nél
Sugár-ut 2. I2«
lsjdenoat, hanem a haszonelvéről1, a haszonbérlőt, a bérlöt terhelt, vagy mán Bzemélvt terhel, a tnlaldono* kérelmére a polgármester Jelöli\'kl a be-ozarzésrA köteiarelt személyt
A Légoltalmi Liga Nagykanizsai Cso-nortja a légoltalmi eszközök és szerek beszerzésére von«tkozólng etrv buda. pesti céggel megéllanodént kötött, melynek értelmiben n h\'ztulaldonosok a kötelezően előirt légoltalmi eszközöket és szereket lényegesen olosóhban bzb-lezhntlk he. A rövid határidőre éa anyagbeozerrAil nehézaécokro vató tekintettel, a légoltalmi eszközük és szerek ó. november hó 3-töl f. ó. novem-ber hó 20-ig a I^aollstmt T/m Natry-kanizsai Csoportjánál fTűzoltótaktanya) megrendelhetők, valnmlnt m beszerzéssel kapcsolatos felvilágosítások nyerhetők.
Minden háztulajdonosnak Ardekében ah tenll rendelet nnnto* hetartasa. mert a mulasztások büntetéseket vonnak maguk után.
A rendelet végrehajtását a 82 200/eIn. Igv 1940. H. M rendelet értelméhnn hatónátrl közegek Igazolvánnyal ellátott megbízottal ellenőrizni fogják.
Nagykanizsa, 1941. október 29.
u*t Poijfármestw,
Natjrylanirts mecvel város polRármeaterétök
26I62/194L
Tárgy: A levente-kötelesek munkabérének biztosítása a levente-foglalkozás tartama alhtt.
Hirdetmény.
Megtörtént, hosy egvee helvl munkaadók levente-köteles alkalmazottainak a leven te-foglalkozás tartamára eső munkabérét nem fizették kl. mert a honvédelemről o*Ótó 1939. évi II. t.-e: Idevonatkozó II. 8 2. bekezdés rendel kezeseit téveeen értelmezték.
A blvatkosott rendelkezés szerint a. rauDka- vojtv szotgálatadó a leventeköteles réasére kötelezettaégénBk teljo-Bltéoéhez kellő szabad Időt köteles engedni, nnélkül azonban, hogy e kőtele-lezottiég teljeBltAae miatt a leventAt bármilyen hátrány vagy károendáRéroé.
Tehát a munka és szolgátatadó a levente bérét. Illetve Járandóságát a levente-foglalkozás Idejére Is fizetni köteles.
Amidőn ezen kötelezettségre sz ösz-ozm helyi munka- és sxolgálatadókat figyelmeztetem, utalok egyben arra, hogy a rendelkezések mefrazego\'It a (örvény 172. 4}-ának. 1. bekezdése kihágásért 2 hóníiplg terjedhető* elzárással bünteti.
Nagykanizsa, 1941. október 24. msq Polgármester.
APHÖHIBDETÉIBI
LfjhdtftlsB horvátul Is banaólö
lóháxból való leányt tanoncunk vsgy kilátónak felvessank. Cím s kiadóban. 3590
KIfutAlttány variodiba azonnal felvételik. Bittbyány-u. 3. ss. 3596
AOAS-VÄTiäL
Keresünk azonnali megvételre uj, v*gy használt jó állapotban JevÖ 14--14 személyes lófogfllu tar*aakeoal6 (ancnl-bsisni). Cím a kiadóban, obIS
Zonejffra eladó Sierecznél. KiskanlxM, Tlvárl-u. 2. 3591
BÚTOROZOTT SZOBA "
D4llffak«éa41 szépen bútorozott szoba lUtdőszoba-hsBzailatisl november 15-tkére klsdó. Rozgonyt-u. \\Ö.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „KOzgudaiigi R. T. Nagykanizsa". Felelős kiadó: Zalai Károly. Nyomatott; s „KBigsidasáfli R. T. Nagyk*nti*sM
ayoMdájábss Nasykasicsas. (Nyomdáért\'teleli Zslsi Kirsljg
Bl> évfolyam 268 tUm.
NtgylunlxM, 1941 novambar ti. kedd
ára 12 fillér.
ZALAI KÖZLÖNY
rOLITIIAI NAPILAP
B^fke«tö<»é« éa kiadóhivatalt Főnt &. uxára. Saorkeeztőaégt éa kiadóhivatal! totolo» ra hl Megjelenik minden kétköaoap délo tán.
Felelős szerkesztő : Barbarli* Lajos
BlOUxeteel are: egy hónapra X nemtő M ftUAft.
negveäevre 7 pento 20 HUér. Kgyee azám: hétköznap 12 tilt., szombaton te tlü.
A leningrádi bekerítés utolsó szakaszába érkezett
Végső harcok Szentpétervár birtokáért — A finn csapatok utolsó Jegestengeri kikötőjétől is elvágják a szovjetet és erősen fenyegetik a vörösök utolsó Összekötő vasutját Murtnannál — Nagy aggodalmat keltett az USA csapatoknak Északklnából való hazaszállítása — Amerika félti a Panama-csatornát, amelyet lázasan megerősít
Finnország ma válaszol Washington Jegyzékére
Berlin, november 11 Mint a NTI értesül, a német légierő kötelékei folytatták támadásaikat a Krím-félszigeten menekülő szovjet csapatok ellen. A német harci repülőgépek
bombákkal és géppuskatűzzel árasztották cl a Kéréstől nyugatra Összetorlódó szovjet csapatokat. Ezenkívül rendszeresen folytatták a keleti arcvonal egész területén a vasutvonalak szétlxnnbázását
Telitalálatokkal o.lpuaxtitottik 14 árutzállitó vonatot át egy páncélvonatot \'éa megrongáltak 53 eröaen magrakott tatiarvonatot.
Egy részük kisiklott. Több lőszer és üzemanyag-szállító szerelvényt is bombáztak;
Német vadászrepülők az arc* vonal déli szakaszán 24 szovjet repülőgépet lőttek le. A repülőterek ellen intézett támadás .során 28 földön veszteglő szovjet repülőgépet pusztítottak el.
A szovjet gangtxter harcmódja
Szófia, november 11 A bolgár rendőrigázgatóság a rombolás céljából leszállt szovjet ejtőernyősök ügyében jelentest adott ki, amelyben kiemelte, hogy a szovjet rongálok azt az ulasitást kapták, hogy ha valamilyen módon török területre kerülnének, mondják azt, hogy a bolgárok képeztek ki és kőid-lék őket. Ezek a példátlan kísérletek a török—bolgár kapcsolatok megrontására irányultak. Minthogy az ejtőernyősök bolgár eredetűek voltak, kézenfekvő lett volna az a következtetés, hogy Bulgáriáiból érkeztek. Szerencsérc ezek a tervek nem sikerültek. Egy szófiai lap utal a török sajtó azon megállapításaira, hogy londoni és moszkvai jóakarók nélkül rendezhetik egymáshoz való viszonyukat.
RooeevtU ujabb 1S7 milliót hitelt kért
Washington, november 11 Hooscvclt elnök tegnap uj 11" millió dollár hitelt kért a kongresszustól. Az összeg egy-részet ujabb zsilipek építésére fordítják a Panama-csatornában. Mintegy 13 millió dollárt a
Panama-csatorna védelmi rend szerének a kiépítésére Irányoztak elő,
Washington, november í 1 Hull külügyminiszter meg-crösilctte, hogy az Egyesült Államok moszkvui nagykövetevisszatér Wnslihigtonbn. Hir .szerint értekezés céljából jön vissza.
Az USA csapatokat hazaezáh Htm Éezmh-Ktndból
Az Eszakkinában állomásoyA észnkaihcrikai csapatok tegnap megkapták a kiürítési parancsot. Minthogy erre már hónapok óta felkészültek, a kiürítést nagyon rövid idő alatt végrehajthatták.
A mintegy 1200 föl számláló amerikai helyőrség előbb Tien-csínl>e, utána Sanghajba, majd az Egyesült Államokba hajózik.
Ez riasztó hangulatot keltett az angol, valamint a velük barátságos viszonyban álló körökben. Szovjet részről is előkészületek folynak a szovjet, alattvalóknak Vladivosztokba való elszállítására.
A kínai nemzeti kormány had-ügymlnltzterét Őrizetbe vették
Nanking, november 11 Most tették ismeretessé, hogy a nankíngi nemzeti kormány hadügyminiszterét megfosztották tisztségétől, inert az a gyanú merült fel ellene, hogyCsun-king érdekében tevékenykedett. A nankíngi politikai rendőrség a minisztert őrizetbe vette.
Leningrád bekerítésének utolsó szakasza
Stockholm, november (!1 A leningrádi ostromoltak helyzete is egíyre súlyosabbá válik: Leningrádtóí keletre a Udoga-tó partján heves harcok vannak folyamatban, amelyeknek célja, hogy Leningrád utolsó összekötést útját elvág-
ták. Az itt előrenyomuló német páncélos osztagoknak sikerült máris az előretolt Szovjet állásokat áttörni. A Stóckholms Tindigen azt irja, hogy a La-doga-tó délnyugati partján Schüsselburgitál több, mi,nl 6 kilométer hosaruságbun sikerült
az áttörés.
Ezzel a leningrádi bekerítés utolsó szakaszába érkezett.
Heleinki ma válatzol ÜSA-rak
Helsinki, november 11 A finn kormány előreláthatólag ma adja át válaszát az Egyesült Államok jegyzékére. A választ Helsinkiben valószínűleg csak akkor teszik közzé, ha már eljutott a wasltfngtoní kormány hoz. Jólértesfllt körökben ugy
tudjak, hogy a válasz nagyjában azonos az angol kormány jegyzékére adolt felelettel.
Anglia tovább folytatja a háborút...
Ghurchjl] hétfőn mondott beszédében kijelentette, hogy Anglia tovább folytatja a háborút, mert ezzel tartozik szövetségeseinek, a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak. A lávolkeleli helyzetről szólva azt mondotta, hogy remélhetőleg sikerül fenntartani a békét n l\'ávolkeleten, de ha Japánnal a megegyezés mégsem sikerülne és Ameriku hadat üzenne Japánnak, az amerikai hadüzone-tet egy órán belül nyomon követne az angol hadüzenet is. Azt állította, hogy Anglia elegendő tqngeri haderővel rendelkezik és a Csendes-óceánra és az In-<Lai-ócoánra is küldhet bajókat.
(Folytatás az 5. oldaloa)
Isfcala-agiek és faniió-kérdésfek
a acalai tanítA-parlamJBnt Illésén
Az uj tanterv az egyéni nevelést és a magyarság kiváló tulajdonságainak kifejlesztését helyezi előtérbe
A zalai tanítóság Péferffy Sándor emlékénafe
és szülő
Tegnap tartotta évi rendes közgyűlését a Zalavármegyei Általános Tanítóegyesület a városháza nagytermeben, amely zsufoliísigiiwgtclt. A megjelentek soraiban ott láttuk dr. Krátky István polgármeslerl", dr. Medve István kir. tanfelügyelőt, Bcrkényi Károly, az Országos Tanít ószövetség clnö-nökél, Galla Endre, a Magyar Állami Tanjtók Orsz. Egyesületének elnökét, < Háros Antal fővárosi iskolafelügyclöt, dr. Stolmár László, a BudaprsliTanítótestület elnökét, Polónyi István Veszprém vármegyei Bk. Tanítóegyesület elnökét, ílédey Gyula, a Somogyvármegyei Tanítótestület elnökét, Markos nép művelési titkárt, a papság képviselőit, a középiskolák képviselőit és löbbszáz főnyi tanítóságot.
Zsigmond József igazgató, iskola fel ügyelő, elnöki megnyitójában visszapillantást vetett a lefolyt két esztendő egyesületi munkájára, utalt az országna-gyobbodásra. a Kormányzó b ő 1 cs o rsz ág lására, a magyar hadsereg legendás clörelörésé-rc.végül pedig a visszaérkezett Muraköz iskoláira. Zsigmond elnök lendületes megnyílója után
Bárkányi Károly
(Buda|>esl) beszédében hangsúlyozta a tanító példaadásának
szükségességél tanuló előtt.
A tanítónak vallásosnak, haxa-flaanak kell lenni.
A tanító ne szégyelje magát le-, térdelni a templomban és hálát adni. Nincs az á társadalmi osztály, amit a közönség ne tisztelne, ha becsületesen . betölti hivatását. Ha a tanítóságban a lelki magasabbrendüség nyilatkozik meg, tiszteim fogja a nép, a falu, a közönség. Majd a tanítónőkhöz intézte szavait, kérve, hogy ne a divat és a festék diktáljon nekik, sokkal előbb mennek férjhez egyszerű természetességükben. Kitért a tánitóhiányra, ami örvendetes jelenség a tanítóság szempontiából. A tanítói pályát megfelelő anyagi és erkölcsi erőkkel ismét vonzóvá kell tenni, hangoztatta. Berkényi beszédét sokszor szakította félbe á zajos let- \' szésnyilvámtás.
Qa)la Endre (Budapest) beszédében . azt \' hangoztatta, hogy n; tanítóságnak Áldozatot kell hoznia a ta- ¦ nitóság előrehaladásáért. A\' tanítóegyesületek vezetőinek tudniuk kell, hogy1 evőteljes tábor álla hátuk mögött, amely suly-lyal bir. A tanítóságnak uzegyetemes nugy tanítói eszméli kell szolgáinia, annak kialakulásán > közreműködnie, azl uz eszmét,
ZAT.AI KÖZLÖNY
1841. novtrobp II,
FÉWÍ SZÖVETBEN ir"
ami diszt hoz az egyetemes ta-. íiilóságnak. Beszélt a főiskolai • tanítóképzésről, majd az Általános Tanító Egyesület (Budapest) üdvözletét tolmácsolta.
Gnlla beszéde alatt érkezett meg dn Krátky István polgármester, akit Zsigmond elnük meleg szavakkal üdvözölt. A közgyűlés lelkesen éljenezte a polgármestert.
Háros Antal
(Budapest) iskola felügyelő mondotta el emlékbeszéd ét a magyar tanítóság vezéréről, Péterfy Sán-\' dórról, aki 1841-ben egy vasi községben látta meg a napvilágul én valóságos áldása lett a magyar tanítóság ügyeinek. Méltatta Pőterfy csodálatos munkabírását, amit apostoli lelkülete hevített. Egész életét a népnek az elhagyatottságból való kiemelésének szentelte, ismertette Péterfy körülményeit, amikor 230 növendékei kellett tanítania évi 35 forintért. Majd bemutalta ivelíi pályáját u kis falu tanítói asztalától egészen a képző igazgatóságáig és az ud-varitanáesosságig. Majd rámutatott méltatásában arra, hogyan vetette meg Péterfy 200 forintos adományából (amit ő tiszteletdíjul kapott) a mai Eötvös-alap fundamentumát, amit ma többezer tanítói család áld. Péterfy Sándort -• aki Nagykanizsán fs lanitóskodotl — az egész ország tisztelte.
Az eleven színekkel teli méltatás után
dr, Stolnár Látató
(Budapest) az uj tantervvel foglalkozott, mely tanterv az 1925-ös taxiterv folyománya és ainely az egyéni nevelést helyezi előtérbe és a magyarság kiváló tutajdonságíunuk lejlesz-tését és kiművelését Vagyis vallásos, hazafias és erkölcsös emberek nevelését. 1868-tól kezdve lehet csak nálunk nép (köz) nevelésről beszélni, mondotta. A tantervnek a tanítóság lelkisége ad tartalmat, életet. A jelenben nevel a jövő számára. A tanítói pályán való megállás visz-szafejlödésl jelent, — jelentette kí. Beszélt a nevelő felelősségérzetéről. Kiiéikül a tanterv üres.
StoJjoxár. előadása a belülről való népnevelő kjeiuelkedö szixt-vonalu Döszéde volt.
Pofónyl látván
(Veszprém) a tizedik egyetemes tauiió^loongaiesszus határozatait .i^n.fevteitíi Iw\'Uiitóti.n. Vagyis a inaiiyui- taiütósÁH évek óta,na-
pirenden levő kívánságait és törekvéseit.
A közgyűlés helyeslően vette tudomásul.
Az elnöki előlerjeszlések no rin Zsigmond igazgató a muraközi járási uj beosztásokat terjesztette elő, a beadott javaslatokat ismertette, ezek kapcsán a helyettes tanítók ügyével foglalkozott.
Ortutsy Gyula
iskola fel ügyelő gondosan kidolgozott főtitkári jelentése következett ezután, amely az egyesületi élet inkább adminisztrációs eseményeit ismertette, statisztikai adatokat terjesztett elő, szorgalmazta a jórásköri gyűlések gyakoribb látogatását és intenzivebb egyesületi életet tartott szükségesnek.
Német Jenő főpénztárjiok _az egyesület anyagi helyzetét és a számadásokat\' ismertette. Majd Szálai és Juhász tunitók szólaltak még fel.
A közgyűlés a magyar nem-
zeti imádság hangjaival ért véget. Bégóla nem hangzott el oly szépen, imaszerű áliilatlal a a magyar Himnusz, mint a tanítói parlament tagjainak ajkáról.
Pőterfy Sándor \'emléktáblájának leleplezése
Közgyűlés után felkeresték Péterfv Sándor Zrínyi Miklósutca 56 sz. alatti egykori iskolája! és lakását, ahol emléktáblát helyeztek el nemrégen, amit most lepleztek le. Zsigmond József elnök tömör és tartalmas, szép beszéd kíséretében a zalai tanítóság nevében megkoszorúzta Péterfv emlékmüvét, születése 100. évfordulója alkalmával.
emelkedett szellemű, n magyar tanítóság szép magyar lelkét- visszatükröző, nagyon szépen sikerült közgyűlése volt ez a zalai tanítóság parlamentjének, amelynek kifogástalan rendezése Zsigmond József igazgató, iskolofclügyelö nagyvonalúságát dicséri
Nagykanizsa íkatolíkussága Is,
Mekapcsolddik a káromkodás
állani országira akcióba*
Zadfavecz István ferences-püspök és mhtc Kornél országos Credo-elnöfc lejönnek Nagykanizsára — Orbán József előadása a Credo novemberi taggyűlésén
Feszületet a keresztény üzletekbe és műhefyekbe I
Vasárnap délben tartotta novemberi taggyűléséi a nagykanizsai Credo a ferencesplcbá-nia fehértermében, a tagok élénk érdeklődése melleit. P. Gulyás Gellért plébános lendületes megnyitója után Orbán József hitoktató tartotta meg értékes előadását.
— Nehéz időkben élünk, kezdte el előadását — amikor az ember\'igyekszik hasonlóan bonyolult, nehéz időkéi, keresni a múltból, amelyek szerint iga-zodhassék. Ha a mai korhoz hasonló bonyolultságú idő után nézünk, ha ilyen időhöz .keresünk megtelelő személyiséget, visszanézhetünk mindjárt a magyar nép elindulásához, Szent István idejéhez. Hogy Szent István kereszténnyé lelt és hogy az országot kereszténnyé tette, annak oka egyrészt jwlí-Ükai. Már Géza és Taksony időjében is meglehelőseu veszendőbe ment a magyar1 vér, mosdotta — széthullásnak volt kitéve a nemzet; ezért szüksé-
gessé, vált, hogy ide legyen a hazájához- kötve, ne portyázzon, ne pazarolja a kalandozásokban véréi. Gézánál politikai opportunitás volt, hogy a ma-< gyarsagot idekössé. Szent Istvánnál .uí1 szerepet játszottak a politikai szempontok, de azonban őnála, mar sokkal többel jelentett a keresztvíz. Nagyon zűrzavaros volt ez a középkor. A fejedebnek, hatalmaskodó királyok, akik az Egyházzal jóban voltak, de ki is használlak a maguk politikai céljára, nem beszélve a keleti kereszténység nagy bajairól. Ebben a korban, a UÍÓMjs években, tehát Szent István születése előtt valamivel, Clunyból eliudull egy mozgalom, hogy hadat indítson i minden viszásság ellen, amely az egyházba is belefészkelte ma-gatj A cluny mozgalomban meg-tisztult,\' igaz, öntudatos, Önérzetes hit ezt a korszakot a ke* reszlénység első három századához hasonló lelkületűvé teszt, egyre-másra jöttek hazánk-
ÓVJA SZEMÉT!
él vilitoljon blUtlommil ífly Jűl IMA NiamtlVM" l*ti*«T-aiMhUál*l*mb«n.
ZSOLDOS GYULA ítfaaiilif. ntKfíM fe Istaswéiwsstor,
Fil-ut 8 (a Korona - siANodíl.al iKnto). Er«ddl Z«lu-ltncWk, hüraiffik. Ilimfrok.\' nitt.
je:|[»JI» jIVlUiOll.SlílllCfVU^IlCítlUeksIitííjKÍH
ba is a nagy hittéritő-szentek, Szent Adalbert, Asztrik apát, Szent Gellért, stb., hogy a régmúlt századokhoz hasonlóan — vágyuk teljesülhessen — vértanúságot szenvedjenek.
— Szent István korához hasonlít nagyon a korszakunk, mondotta. — Nagyjegyéniségek, nagy személyiségek\'\' korszaka volt az ő ideje. Gyönyörű, örökké tündöklő példája volt ennek a kornak Ö. Az ő eszméihez eleljárunk, hogy mindjobban erősödjék, iztnqsodjék a hitünk.
— Igazi keresztény cselekedeteket vigyünk végbe,\'Szent István szellemében, — mondotta — akkor nem kell félnünk, hogy a mi huszadik századunk nem fogja .megtalálni azt az utat, mint amit megtalált. Szent István idejében és ez boldogabbá fogja tenni az országot és a világot. .
\'P. Gulyás Gellért kőszőrtetet mondott Orbán József hitoktatónak szép előadásáért, majd bejelentette, hogy december 11-én a Credo gyűlést tart és erre az alkalomra lehívta P. Böle, .Kornélt; u Credo országos elnökét. A prngr.ain.mot részletesen kifejtette, továbbá- a gyűlés tudomására hozta, hogy január elején lejón Nagykanizsára Zadraveczt István püspök is, amikor Nagykanizsa is belé-kapcsolóriik az országos káromkodás elleni akcióba. Az elnökség az egyesületi vagyonból e^y bizonyos összegei Karácsonyi segélyezésre fordít. . Bejelentettek, hogy eljárt a; Baross Szövetségnél a keresztény üzletetekben \'és műhelyekben a feszület kifüggesztése érdekében. Örömmel tudatja, hogy néhány üzletben már ki van függesztve a feszület. Kéri a tagokat;\'hogy baráti, ismerősi körükben hassanak oda, hogy minél több. üzlet és műhely függessze ki a feszületet: Dr. Wéber Eleket, az egyesület világi elnökét :a Kormányzó Üv kitüntette a Nemzetvédelmi Kereszttel. A taggyűlés\' lelkesen ünnepelte dr. Wéber Eleket, aki köszönetet mondott a testvéri együttérzésért.
P. Gulyás Gellért bejelentette mé& "°gy Almássy törvényszéki tanácselnök szeretettel köszöni a mull gyűlésen felgyógyulása iránt kifejezett jókívánságokat és tudatja, hogy már kijött a kórházból.
- Naptar: Novemberit, kedd. Rom. kat. Márton Dk. frotestáaa Marton. -Itt. faárka, hé 21.\'
fififlrtí nyitva regsiel ti őr átél mto i áfáig (háttá, szerda, péntek délatla ** ttáémm sifáss n» aAiMkt
Romlott ételek okozta mérgezések lekflzdésénél a gvOrsin ?8 obeto-san halólerméíEítes „Ferenc Jő zjel" keserűvíz azonnali- igépybavétele- — egr.T»gyi,k«.ivÓpohtol,— gyakran rendkívül fantos segédHskaz. Kérdene .roegv orvosit l
1941. november 11.
ZALAI KOjjLONj
8
BÜTOHT .
Gábor mfiasztatoMAl
ás egész Táros beszél
a november 17-1 nagy Kulfur-estélyről ¦ Városi Színházban
Meg kell hagyni, a feríflors Har. nifld-rcntl érti a rcíidetóst, Nemcsak egy elsőrendű műsort nyújt n közönségnek, omiJy«n mér régen nem vo\'t Nagykanizsán, lianCni agilis és fárad-hatatlm munkásságával az egész város legszélesebb érdeklődését sikerült felkelteni. Varázslatos célért rendezi\' nagyszabású Kuítur-ftSÍjét: a fronton küzdő hős honvédőink ós sebesült vitézeink sscretet-csomagokkal való ellátásáért. A katolikusság szolidaritási ez a fronttal,/ahol \'egendás hősiességü fiaink hidegben, sárban, gyilkos hom-bazá|-ori>an ós rettenetes tusában állják n vártát egy világ csodálatára és elismerésére. Az ilUionmoradott ik szüreteiét, együttérzését éi háláját; jelenti a -szeretet-csomagok küldése és őzért az egész város nagy rokonszenvvel és megértéssel fogadta a Harmadik-rend nemes és nagyszerű akcióját. Kultur. est a front liflfoi javára. A nagykanizsai katoUknsság megmozdulása f>z — a ml büszkeségünk, a, magyar honvédek érttekében, hogy éneizzéík a polgári front keze^rnógatását Tekintettel az óriási érdeklődésre, jól teszi mindenki, ha jegyét már elővéte\'fcvii biztosítja magának.
A Kult\'ur-esten természetesen az időknek megfelelően a közönség nOm estélyi ruliábau je\'onik meg.
TSrt esOstSt régi ezOst-
péazt éj fBrt aranyt
magas napi áron veszek BÁRÁNY ékszerész,
Uortby Miklós -nt H. (PofU*«l iMmbM.)
Szlvgárdanap voll vasárnap Kiskanlzsán
Több mint 220 gyermek sorakozott a szívgárda zászlaja alá
A. kiskanizsaj plébánia megalakulásával a III. körzeti elemi iskolában oz elmúlt két hónapban újjászületett a Sziv-gárda-egyésület is. Az iskolaév megkezdése óta csendes, de lázas munka folyt P. Sólymos Rezső hitoktató vezetésével és ennek a munkának betetőzése volt az az ünnepély, amely vasárnap Kiskanizsán kettős demonstrációban jutott kifejezésre.
°A délelőtt folyamán a 9 órai diákmisén több, mint 220gyer-meket avatott P. Bánás Gyula plébános hivatalosan a III. körz. elemi isk. Szent Antal sziv-gárdacsapat tagjaivá. Az ünnepélyes szertartás után szentbeszéd következett, melynek vezérgondolata volt: a gyermek önmagában hordozza a mindent újjáalakítani tudó erőt, a miért is egyházi és hazafias szent kötelességünk a gyermek mellé állni. \'
Az ünnepély második része már a Kiskanizsai Olvasókör nagytermében folytatódolt, melyet a hallgatóság zsúfolásig megtöltött. A belépés díjtalan volt s így Kiskanizsa apraja-
nagyja ótt volt. A diszgyüiéa keretében nagyszerű sikert aratott a Szivgárdista Éneklő Ifjúság első bemutatkozása, több magyar eredeti népdalfeldolgozással. Zeneértő embereket meglepett a sáskák e nagyszerű produktuma. Beméljük, még fogunk róluk hallani. Majd Kovács Illés III. körz. isk. igazgató mélyenszántó előadását hallottuk vA gyermeklélekről*. Nagy
pedagógiai szakértelemmel ós tapasztalati tudással ecsetelte az előadó a kétféle — jó és rossz — gyermeki lelkületet, fel-hiva a szülők figyelmét a, helyes gyermeknevelés művészetére és felelősségére. Ezután hazafias szavalatok, jelenetek és egy 8 felvonásos »mese-világ* tették oly kedvessé és hangulatossá az apró sáskák kiállását.
Csalódni nem lehet...
Nem Igaz, hogy csalódni is lehet...
fia valaki azt Hiszi, hogy megszólalnak a hegyek és mindent elmondanak, hogy hogyan születtek, mit éltek mtg, mit láttak,
— akt azt hiszi, hogy a nap kisüt egyszer éjszaka,
hogy meg ne fagyjanak a dermedi, süket sötétben eltévedt vándormadarak,
— aki azt hiszi, hogy a farkas befogadja * vackába
az árván ma\'adt öz-gidát,
— akt azt hiszi, hogv szavára visszafordulnak a vizek, vagy azt, hogy itöptros tüzet lehet csiholni fekete sárból.
— aki azt Hiszi, hogy igaz minden szó s hogy a könny Is az, ami csordogál szüntelen,
mikor embert tör a prés a mohóJélei\'SZÜreten,
— aki azt hiszi, hogv gyémántot kavicsból ts köszörülhet,
az a kavicsban nem csalódott és nem csalódott a hegyekben, farkasokban, vizekben sem. Kö, farkas, ember csak olyan, amilyennek teremtetett... Aki Igazabbnak, többnek, szebbnek hitte őket, nem azokban csalódott, csak önönmagát csalta meg...
A raccsoló fiatal „báró" — aki a révfülöpi ötnapos uri-murí után a bálatonboglári szállodából az ablakon át távozott
Pexagőa vaczorúiert hat hónapi börtönnel fizetett
Kel\'er György 19 éves kereskedelmi iskolai végzettségű iparos segéd nemrégen bemászott Heltal Jenő büdaté-téuyi villájába és onnan zsákmánnyá megrakodva leutazott /,ala megyébe. Egyenesen a kies Révfülöpöt szeren, ciéllctte megjelenésével, ahol ir.egszálft egy panzióban ós egy. ötnapos urj-murit retHiezevt, majd miután szomszédjának szobájából egy értékes öltöny ellopott, angol módra — fizetés nélkül — tovább utazott Balatonbog-lárra. Itt az cilső szállodában vett magának ki lakást, pezsgős vacsorát rendelt, majd amikor a pincér számláját nyújtotta, finom és lumyag előkelőség, gei kijc\'eotette a meglepett főpincér-nek:
— Báró Korányi vagyok, a .földbirtokos, ebben o pillanatban kifogyatt a pénzem, de édesapám*, a volt ]x>nz-ügyminiszter kifizeti és akkor maga uri borravalót is fog tőle kipni.
A jámbor szállodásoknak ugylátszik imponált \' szélhámos racsolása ás a hanyag előkelő gesztus, a nagymeilé-nyüség-, ahogyan neki beadta hazu-dozását, hittek és - tovább hitelezek neki. Mikor már alaposjn feltornázta számláját," egy napon, azt vették észre
a szállóbeliek, hogy -Korányi báró ur< koffereivel az ablakon át akar távozni, ugy mint egy tjergH«boM nehéz .ya. gány<. Persze csakliamar megjelentek kakastollas barátaink és a liáró ur. mcgismcrkodVlt a fogliázzal \'és a bűnvádi eljárással.
Most tárgyalta az ügye* a pestvidéki törvényszék, mely a n agyrémén^ (*r*j jogosító fiatalemberl jogejrősen hat hónapi börtönre Ítélte,
Kgyolőne nem látjuk viszont ZaJá-lüin ...
Magyar Textllblzotifiág Milanóban
A Magyar Vidéki Sajtótudósito ér-tosfliése szerint a magyar textilipar több képviselője most fejezte be Milánóba" azokat a tárgyalásait, amelyüket az olasz ipari érdekeltségakke! folyta, toll. Több fontos kérdésben megegye, zésre jutottak. Az olasz érdekeltségek vCíjetője a fasiszta ipari szervezeL vezetője volt, a magyar bizottság élén dr. Dischka Győző állt ... ;
Elegáns { kész női
MÉRLEG
, Hlaáu Bérelto ¦ 8uknerl]iTltái
SGHOLCZ JÁNOS
mérlegkészHÖ- mester Nagykanizsa
Eötvös-tér 30. szám.
Kapl Béla evangélikus püspök vasárnap AlsŐ-lendvára érkezik
Alsöloiulva, november 11 A visszatért Vendvidék! eVangélikus gyülekezetek meglátogatásával k.ipcso-. latban a dunántúli evangélikus egyházkerület püspöke, dr. Kani Bé\'a meglátogatja a kis alsólendvai magyar szórványgyülekezet«-\'t is. Kapi páspök november lfl-án, vasárnap délután fél 3 órakor érkezik Alsólendvárn.. A járás haláránál dr. Apáthy Józser főszolgabíró fogadja a püspököt. Majd istentisztelet, utána pedig közgyűlés lesz. BSle 8 órakor a Korona-szállóban műsoros est, amelyen Kapi püspök előadást fog tartini.
Az egyházmegyéhez tartozó négy zalai gyülekezet országzászlóval ajándékozza meg az elsólendyai gyülekezett.
Szít kfildl szintek/..
A magyar honvédeknek
Szerkesztőségünkbe a honvédek szeretet csomagjaim az fuábbí adakozások érkeztek:
Tóth János gözfflrdös és MersiU Nővérek 10—10, Kovács Zsigmond, Erdélyt János, M- J., piflehl BéJa, Reziiicsek József, Berlin Emma 5—5, Szigeti József 3, Szakony György 2 IjCngőt, M-J. 5 pár énnelegtfőt, Rer. Nőegylet 20 pár ónneU-gitőt, Cumflár I\'cpencné 3 drt> koönorv ós 3 párí ór-iue;egitőt.
\\otre Damc 50, Baross Szövetség 20, özv. Bogeiirieder .Ióz.s*fné és Boross József 5—-ö, özv- Zola Józsefné. Zala Népi, Zala Mária 2—2. Cseh Joachim
1 pengőt.
A Baross Szövetség tagjai Műszol József tagtársuk egyetlen fU elhunytával 20 pengőt adtak össze koszorú megváltás címén\'a liős honvédek karácsonyára. ¦ i
Az Ofenbeek könyvkereskedésLe leadtak; Vámos József "iO, Simon Ilonka
2 pengőt SWite LászJóné 1 pár harisnya, 1 pár éntiele^itö, Barthos Oyu-lánú I dib keié, 5 pár érmek-gitő. 2 csomag cigaretti, Honfy IxiriiKkté ált. tanító özvegye ÖB drb Képesvasámap, 1 drb könyv, (15 drb Színházi mPgtzin.
Somogyi Marilla gyűjtése; Kauíf-
Kabát
Kabát
Kabát
Kabát
nél.
ZALAI KÖZLÖNY\'
1941. november 11
BETTE! IMRE
márkás bulorazalonjában vegyen vagy leiidelícn. Gaánfary-ut 14.
mann M.ané 3 •lörőjköiifo, :j fog-¦ krém, Pádór Károlyné 1 huskonzcjrv, perlaky PTerencnó 1 <&ájit 2 luif&onzcrv, Raít C«cüia lpár harisnya, Nováczky C,\\n fi drb könyv, özv. Horváth Isi. vánné 1 z5C!>]áiiH#>, 1\' drb zsebkés, 1 öngyújtó, 1 némcl—magyar szótár, 3 drb min, 1 loUwár. 10 toll, Szentmihályi lisztemé 1 csomag dohány, ni\', bv-nai Jánosni 2 drb sajt, li luiskon-wrv, \' 2 sjappoar 1 kés, 1 fogkrém. Madár József i csomag levélpapír, 1 (Irta coruzn, 2- drb ImfikonzerV.- gika-bonyi Dezsőué. I konzerv, 3 cs. do, liájiy, 3 cs. tjapÍTj negyed kg.\' keknz. Bámfalvi.iígoártlé\' 1 fát teveszőr, >láb-H/úrvédö,ndr. -Berta* Józsetaé :t pul-\'c-ver, :;jaa Ali ttt -.kg. (Uesscrt, Piirlsz De/síi 2 ,pul\'<p»«r,/N. S. 1 pohár, t zscbkendöj-oeV. JfcKLtky. Józsefttá. t sál, 1 zsebkés, öscv.AMáry rSánd*T«g cs. cigaretta, Nagy\'Istvánná 1 !^nyv, Itil\'or Itenencná tpurigyapjulittrísnya, *;ő>n Testvének .b,olló, t-10 zsilett, 1 szappan, Csele Józaenoó :1 pár érm> legiifl,-*ai«lcs Ktfrooené A drt> Mappán, 2 i,iviíii.--2 kés, 20 aatteU, S.\'h^,|. gerw&indoooé. 2U\\\\h Mebkendö, ftxeitó .lórsef 4 csomag vajbab, SíWcsbger Gyula cég í /drb zsebkés, 1 drb kanál, 6a 1 villa.
Megbüntettek a Henzetl ftfcáé SíiiJásMiiál
A rendőrség tudomására jutott, hogy Bóbm .lózsef Cstiogery uti N^meeU-für. dőjébea találkára volt mód. Megindult e]sene, a kiliágási. .eljárás, umelyuek kapcsán an^gykanizsai rendőrség büu-telöbirája bűnösnek mondotta ki liöluu Józsefet, és,ezért 50 n"ogő pénzbúnL-lésre itétte, öt Bohm megpcllttbczlo az Itélelot a-vidéki ./Ökapitiiiyhoz, aki a minap fogt-alkorott az üggyel.
A főkapitány az elsőfokú büntetést 35 rmpi\'elzárást iielycttesttö 150 pengőre ©mette -tel. i
A rendőrség klkézbesilettc Bőlmi Józsefnek a főkapitány Irulározatát
Síi; WlSt
Kedd
JiiHMPKST. U
17.t5^Sfcó>aka«lató z«n«. — 1805 Dr.-\'Nénietb liástló előadása. - 18-85 Zaiánffy Aladán orgonál 10.20 HU\'-s !:ndie elbeszélése. M 19.40 ZtttaRinma dalokat énekel. —\'20 .Katona József.. Hangjáték - 22.10 Sztára Sáodor együttese — 22.35 Uhl Antal magyar loikipásitor üzenete a franciaországi niagyanokhoz — Utánit a Hajtók rfne. kara,\\ SUiyaimel j^Mlklói tánezaaekaru, Ma.roel de Bianco énekel, Hálmoa Ist-rán magyar nótákat éneket,
Szerda
BUDAPEST I..
10.20 Székelyné Sólymos Bea*.e\'Ö-adása. - 10.45 Felolvasás. - 12.10 Hanglemezek — 13.30 Itaíozky László sza-on zenekara. ~ 15.20 A 2. honvéd\' gyalogezred zenekara — 10.15 Diák-félóra
17.15 l)r. paksy JCmí és dr. (,áll Imre kétzongorás niagyaniól i számai - 17.30 Dr. Szenlkuthy Miklós elő-aiiá&a. — 17.50 Magyar Uovii Tánc-zeuekar. — 18.20 HűUvádmuSor, f 19» rooMsás. — 19-40 Az Operaház november 2-ikl előadásiunk közveli-téw. Hangfelvéte!j (SatugU-i Mária ven-dégfelléplével Aida.. Dalmű négy lel. vonásban. 22.35 Gáspár Lajos ci-gúny zene kara — 23-25 I\'álri i-iámvo. lltCzek.
Pompás győzelmet aratott a kanizsai levente ökölvívó válogatott
nagykariitbcti Le v.~? székéé fehér vári Lev. 12:4
A gimnázium lornalcrmében muilegy DOd néző ünncpelle a kitűnő formában! lc\\ö levente ÓltolvivfVfflkat. a közönség -soraiban ott láttuk MCduyánszky Sándor lovenleparanosnokot, a két korzet-paiancsnokól, Benedek Miklóst és léz Babay Andort, akik n magyar [0. venlesportérl solcat-áldoznak. A verseny ismét igazi értékekel Iiozott felszínre és belílzoiiyitotta, hogy ökól-vlvóS|)ortimk a vidéki nÜrosok kózőrt nagyon előkie\'Ö ,l»\'ytn áfl. Bószjeíes eredméiij-eií: 1 Kolozsvári (Székesfehérvár gyíiz Acs ci\'en. Az országos vidéki ifjusagi bánoknak nehéz ejleofc\'c volt Ars, aki nagy tehetségnek Ígérkezik, firde-kes va\\i Kasza (Kanizsa) és Vörös (Székesfehén-ár)-Jiüzdcline A ruUoor aabb Vörös győzött, bár Kaszi is kitűnő formában van és l>Cimc látjuk az országos vidéki ifjúsági bajook.il súlycsoportjában. A lobbi súlycsoport, ban\'kanizsai győzetem volt. Horváth Farkas, ;Seres.i Kováos II., Izsó. Kovács I., Hácz L. Németh, Rá** II., Pálfíy és I^vik.Xiberltoföor ellen gvöz.. Izsó lovagias ellenfél voll, tadáaávrfl és fölényével nyugodtan klütlieue volna cilcnrelét. Gmk kemény küz<ie!.
mo, iiacz I pompás ütései lotsz^tick. bár az utóbbi balkezesei nem meggyőzök Hácz II, csúnyán verekedett, do
Iiibás volt c]>])en a mélyre hajladozó oi!cnreie Sensas erős cbnftíPt kapotl, de szívós és ügyes támadással kivédd! mindent, egyszer fijg kiszámo\'ták cl\'cnfe\'él. Végíil eröfHtény az ő javam, ílorváthnak néni toU erős elienfe\'e.
Nagy Lajos (budapetU) szövetségi inéiközésvczetö liibátloiiul é.s közmeg-eiégedésf« végez le nnmkáját.
Dlcsérelel érdemel a \'o\\t-nto int íz-mény líai\'nncsnoksági Ilyen kitünfö Spom«rseny lendczésóérl, Külön kiemeljük siros Istváu agi is és liozzá-érlö munkás.ságát
Délnyugati BaJnoksiK 1 O. lílláSH
1. 8BIC 9 ¦1 2 — 34 14 16
2. DV8E 9 5 3 1 26 19 te 18
3 PB1C t s 2 2 27 12
\\i, 7,«Sli O 5 2 .2 18 12 12
5. NVTE 9 4 1 1 31 23 9 8
6. DPAO 9 3 2 4 18 23
7. R8K 9 \'» 1 5 35 37 7
8. CFC 9 3 1 8 17 20 7
9. MRK 9 !2 *2 8 13 17 0
10. ZMNTE 9 2 2 S 17 30 6
11. PEAC 8 1 » 1 17 20 5
12. TSE 8 2 1 4 18 26 r.
Háry János
NaQyfcanizau, Erxaébst-tér 2. ]. emelet
Telelőn i-HI.\'Uáa, w
Vásárol legmagasabb napi áron,
mindennemű bort ím «• l
Megbízható bevásárlók magas, jutátébkál felvétetnek, m
Mire megnlrrád
Akik elmennek a móriba, hogy kél órát elüssenek, vag^\' hogy arra a kőt órira az agyukat mcgi>ihcntcssék, azok csalódni fognak ebben a súlyos, komor levegőjű francia filmben. Azok ezer hibát fognak észrevenni benne. Pedig a iiib.i nem a filmben van. Hanem a szemben, amely könnyed szórakozások derűjét jobban megh szokta és szivesebben keresi a fehér vászon Jceretében. Meg az ol;. an lélekben, amely nem tud elél>e tárulni enríek a mélységesei emberi tragédiának. Emuk tl filmnek a benne elmerüli! néznie gyakorolt hatását nem le-, htíl eldobni h ruhatári, cédulával, liz ráfekszik u lélekre, ua^y kérdéseket ad fel, gondolkodásra, az élet. szerelem, erkölcsi, bün fogalmának boneolgalására kényszerit, liz a film a felületes szemlélőnek egy kicsi! lassú tempójú, egy kicsit kusza Szerkezetű, egyes jeleneteiben eltúlozott (a rendőrségi ostrom képeiben valóban tttlzotl) és söté-
ten fotogrnfált bűnügyi történet, Pedig ez a film : - iroda> lom, lélektan és művészet. Mint általában .az utóbbi idők frun-cia Tiimici. Gsak .ez-.tuég kémé nyebb dió feltörésére vállalkozott, amikor két egyszerű ember szerelméért történt gyilkosságra és öngyilkosságra keresi) a tiszta lélek magyarázatát, \'az erkölcsi felmentést, nz emberi megértés hozzájanulását. Keresi mindezt ugy, hogy nem adja készen a nézőnek a követ-
ÓRAT,raá ÉKSZERT, i* »üg SZEMŰVEGET *íty&&rí ZSOLDOS QYULA Mimitt, ikmrto és UtniréniasiUiíiíi.
rn-iit S. (¦ Koiona-HÜloJival ttomban). ClKM*Mn íkuítr- t» UliKírlaviló-Víiilhtlj.,
keztetéseket, nem tálal elébe könnyen emészthető tanulságokat,, hanem arra kónyszeriti, hogy önmagiVl>au dolgozza fel mindazt, ami ebben a filmben a ¦törtemet érdekességénél sokkal foiiloHabb tartalom és mondanivaló.
fílménnyé teszi a filmet a színpadi tökéletességgel és részletezéssel megjátszott szerepek mindegyike is. Jean Gabin, cz a felületesen nézve mindig egyformán zárkózott, szinte faárai színész, befelé fordult, mélyről mintázott cmber-nlakilásainak egyik legszebbjét adta n szerelem és bün1 ütközőpontjába került, egyszerű, tisztaszivü munkás alakjában. Remek tipus az állatidomitó - cinikusan romlott figurája. A két nőszereplő nem-külőnín\'ii.
A keresztény erkölcs szempontjából jogosanosik kifogás alá a nagy összeütközésnek gyilkossággal és a felelősség elől az öngyilkosságba meneküléssel .váló megoldása, valamint a.téma mollókvágányain a férfi és nő viszonyának laza erkölcsi szemlélete. A történet fővonalán azonban a becsületes és tisztu-•Bsándóku szerelem rereje viszi a szót.
. Rendezés, fotografálás : a legkisebb résztetekig csupa művészi gondosság és művészi hatásokra való törekvés.
(bt)
Befejeződött ez Eucharisztikus Kongresszus
Santiago do Chile, nov. 11 Befejeződött az Euchitfisztikus Koi>-gresszus, amely igén nagy láfogötott-ságnek örvendett és amelyet* igsu **>k külföldi zarándok is részt vett, Dé\'elórl Q pápai kiküldött celebrálta a misét, délután |>c{Ijg a Szentatya nevéb<*i mcgálilotla a konffressztist és Chilét.
Döntés előtt a Duna -Adria-csatorna építési terve
Az Agcnzia Slefani je>5Dlése szerint n Diina-Adriii^aaloinn építési -terve rövidesen eldől. A csatorna minden valószínűség szerint Bakiitól (Fiúmétól délkeletre^ kiindulva a Kutpálioz vezet\' és* a Kulpa, vagy a\' Száva, eset-lég más íi,,y.-i;u nini ,-.ir l:. ;;, Dunát, Kiépítési\' után ;iH» tonnás fhsjók közleketíésétt-,1mm lehtAövé. A .Duna— Adria-csalorna az Adriai-tenger1 és a dunai tér közötti belső hajóíorgalorn megteremtésénél játszik nagy szerepet, amely vidékhez DéJtoletearópa legfontosabb centrumai is tartoznak
CUPD1
Városi Mozgóé Még kedden és szerdán!
Legnagyobb francia filmi Legnagyobb\'francia színészek
fii re megvirrad •ti
Tüneményes alakításokkal mutatja be Jean Gabi*, Jaquolin Laurent, Juloa Beu-ry egy éjszaka 4ör-
ténetét, amely ben összeroppan végy emberelet. Caah ialnémalmakl Élmény! aKtuálla\'hlradSJ
Előadások hitkSznap 8, 7, 9, vasártnp és ünnepnap 8, 7, »¦%«:
194). npymber 11.
Z&LM KOZtöNY
IIP*
, Hctn feieiétmk
_-.• Az Ikw« menti állashar-
I ISIS. II. II. °°k idején a Brody kór.
1—-\' nyéki Sapaiiov,ni\'u e ai-
pon lörtónt hogy az oroaipknftk sikp-ríllt vo\'t kaposvári 41. közös gyalogezred ál ása előtt levő drijtak ulályba rést ütniók Darab Pál szakaszvezető alig -10 lépésnyire az orosz állástól egymaga végezte a sérült részek kijavítását és «z e] enség minden közeledéséi kézigránátokkal akadft\'yoita meg; Az oroszok igy nem boldogulva, árokharcba kezdtek és ily módón sl" került Is az eziej drótak\'idúlyát meg-közelíteniük. Darab Szakaszvezető önként je>ejilkietclt e^y ellenárok kiásásü\'-lioz, amejyben aztán pár lépésnyi le se ellenségtől több éjjelen át kézigrfi-rtáfokkRl egymaga- háritottie. áz onisz járőrök támadásait. Lelke volt a tőbbr napig tartó kézigránát, és árokhartanak éS halál (megvetésévé! s önfeláldozó báloiságával a vitéz katona ragyogó pokláját- nyújtotta. Az ar. ny vitézségi eremmel jutalmazták.
— (A Szociális Misszió nagy Un uepélye a Kormányzó Ur névnapjain)
A nagykanizsai Szociális Misszió, "aii.ry egész szivével bekapcsolódik min en hazafins mozgalomba, az tdén » Kormányzó l\'r névünnepét különös melegséggel fogja megülni. Nagyszabású Horthy-ünnepélyt tender a városháza dísztermében, melyn "k egyik ki-magasló programmpontja lesz Katona Sándor, az országos hirft papkóltönck előadása, aki saját szcrzemény-\'iből fog előadni. A Szociális Misszió szer. vezete eseménnyé kívánja avatni Nagy kanizsa élelóben ax idei Miklós-nupoi, a Kormányzó Ur idd névnapját é>\'» már nagyban készül egy elsőrendű mü íor közr^adá&ára. Belépés Wjescn dij-talán..
— (Ne menjen utazni)
« 2«lsj Közlöny Kis Zsebnttnétrendje nélkül Csak 10 fillér. Kapliató a ki*dóWv*talban, Fö-ut f>.
- (Kitüntetés)
A Kormányzó Ur I.ehoezky András ni. kir. posta főmérnököt, a n ^kanizsai építészeti osztály vuzclőjén\'-\'k és llöröczky Gyöngy OTI számvevőségi tanácsosi az ei.enforradalnii idökíxn teljesített aemaeü\' hűségükért és kipróbált magatartásukért a Nemiéivé*-deiml Kereszttel tüntette ki.
— (A Szoc. Missziós Leánykiub Szent Erzsébet-Ünnepélye}
A szépen működő Szociális Misszió Szent Hona [jCányk ul.j.i vasárnap, no. leinbcr lb\\án délután ti ómkor gondosan összeállított Szent Erzsébet ünnepélyt rendez u \'Missziós ház nagy\'-"r-inében, mely a.kalomnul aktuális szín-darab kerül előadásra. Az ünnepély méltó lesz a \'nagy magyar szent ein é-keltez.
— <A Keresztény Jótékony Nőegylet céljaim)
nóliai. Koltay Akijosné végi cn„e\'t-li. )«--g ioo pengői hagyományozott, amit
liá.á^an nyugtáz az\'Knókség. {:)
- (Halálozás)
Prékopa Vilmos nyng fttlamnénz-lárj .főtanácsos- életének ti7-ik évében elhunyt Csütörtök dé.utáa !1 órokor IvmetÜt A megboldogult a szerb megszálláskor menekült «z anyaországba, tnhltán a szerbek elvettés tőle hjvala* lát. Halála mindenütt luigy részvétet
váiiott kt. [ , ; ¦ ;
— (Szanatórium Egyesület)
folyó hó 12-én (sserdán) délután tél ti órtakor a városháti lanárstermé-l^n választmányi Ülést tart, melyre »gcn tisztjelt választmányi tagokat
- tekintettel-« tárgy fontosságára •*iiion is megliivjaiaz Elnökség. (0
lilill
HHFM\'BíKSltKI!
ne,
taklntM meg raktfrunkat I
Frank *****
Telefon 809.
. Tele!.:498.
csak Elekestői
(Dermata) frit 13. a.
— (A típus-bakancsok és típus-szövetek)
ügye nagy léptekkel haladt elöre.s tt Magyar Vidéki Sajtóludósitó budapesti jelentése szerint az egyik gyár máris c)készileltc . a mezőgazdasági munkálok céljaira alkalmas bakkancíi-tijmst, amciyxíck fc\'sö része disznóbőr és* lalalppal van ellátva. A .tipus-szö-vclck többféle változatban is forgalomba kerü\'lek ós az Országos Metö-gazdasági Kamara, amelyet közelről érdekel ez a kérdés, saját szakértőivel vizsgáltatja meg a különböző típusok minőségét. Az árakat az árkormúny-biztosság közbcujőtlével fogják meg. állapítani, mig a forgalonibalu>z;iiiiirú3 a>.. illetékes, kormánykörök utasításai alapján történik, gondoskodás. Általában az a törekvés, hogy a mezőgazdasági lakosvág legszegényebb rétegeit még 0 léi beállta olött cliássák ezekkei a ruházati cikkekkel.
A legszebb női fehérnemű és paplanok
>jcux
Viktor Emánuel olasz király születésnapja
Kóma, november 11
Az o\'asz laj>ok hódolattal emlékeznek meg in. Viktor ftmánuel 72. sxű-
le lésnap járói. Az olasz nép gondolatai irja a Messagcro az olasz; király és császár fc.é 5zajlanak, oki egycsiti magában az olasz nép minden erejét. A nép az uralkodótól vess nagyszerű példát, aki egy pillanatig sem kétcpE&detl a haza sorsában. Ifog>-az olasz birodalom nagy.neiuzűti erőket gyűjtött — urnely záloga lesz u fejlődésnek ~, azt uralkodói bölcsen, ségéaok kószöulieli, akik csodálatosan értőitek ahhoz, hogy miként segíthetik elő {| aernzeti fejlfidósl és a m-njzet tönokvésjeit
(PokylBtás ez 1. oldaltát)
A finnek a vörGadk utolsó összekötő vasutfát fenyegetik Mttrmannnát
Stockholm, november ll A Stockholms .\'rindigen je\'eates« szerint j,oj Szovjetet az a veszély le.
"jegeli, hogv a Unnék elvágják utolsó jegestengíri kikötőjüktől. A finn csapatok Onega menti előrenyomulásának ebből a sacnn»DtbóI nagy jci-«tosóg*t lu\'ajdonilan ik A Szovjet utolsó össsS-kőUi vftsutját Murmajmil «rőyen fo-nyegeak már. ; (
Az angolok a francia Szomáll-föfd teljes kapitulációját szeretnék
Vichy, noveinbnr 11 A .francia tengernagy,. gyarmotugyí miniszter hétfőn tért vissza Vichybe Uzsibutlban te\'t látogatásáról. Közöké a míniszlcr, hogy Dzsibuti par.nesnoku lelaján^otta az angoloknak DzsibuÜ kiköUijének és va«uljáuak hasinálatáS, az. angolok azonban ezt nz ajánlatot chilasitolták és a frencia gyannat teljés • kapitulációját és csatlakozását a De Gftulte.féie mozg-\'lomhoz kove\'-
teli. A miiüszU-r nyiluikozatábó! bizonyos körökben a rra köve l keztejoest, hogy francia Stomáll-föld lakossága érdekében számolnak bizonyos erőfe. siltésekkel.
„Tiaxtogat" a szovjeté. \'*
Helsinki, iwviernjbor 11 A\' szovjet legfelsőbb hady^-wlöság, ujsbb nagyarányú tisztogatási iikctót hajlott végre, amelynek során 31Í uj tábornokot nemitek ki.
London most vizsgálja felül USA kötcaOnidásl Javaslatát
elsőbbségi jogairól, .11 Anglia lemond bizonyos nycrsanyagvtkról, ig/például; « kaucsuk.monopóliumáról.
f^Slobb sAve^ii,
ioteoaöga CVáVtiZtsVl\'
u liZIF* Z%gL*»
!«¦*•• eaUUtwi átnáiM lt»p&»S4,
TIB«l,T;WIOaj
sns Eütvo*-íefa3. TtttScm\'mi
Washmgton, november 11 Anglia most vizsgálja feiül ujc lifiyo-Sölt Államoknak bérbOidás! és:kől*oo. adási javaslatát. A javaslat incgvizs-K.Uása befejezéshez közeelik, mégsem n:ondhatjuk, hogy az angol váUsz ii.onlö esz — jekntelie ki Hiiíl külügy-miniszler a sajtóértekezletei. iíbWl arra követkéz te *r>.% hogy az angol főpecsétőr nkcgiárgyaita ezeket a kér-déscloel Hui!«i. Az BgyaiüU Altmnok három legfontosabb követelése, mint ismeretes, a következő volt: 1. Ajaglü* engedélyt ad az ügyesült Államoknak ez összes brit támaszpontok h.ismá-lulára a habom vége után U, 2. Anglia lemond az rmgol világbirodalmon fSUB
A szovjet annyira meggyengült, ho^y nem tud támadni
Berlin, november 11
A szövetségesek nem tudtak támadást intézni nz európai szá-zazföld ellen addig, amíg a német haderő Keleten volt lekötve — jelentette ki a new-yorki rádió. Maguk a britek jelentették ki, - állnpitjii meg á ncwyorki rádió — nogy a légihuderö nem tudta komolyan megkárosítani a német hadiipart és szállítási lehetőségeket, most sem várható, hogy a brit légierő ütőereje és hatékonysága meg fog.nőni.,
A Szovjetunió annyira meggyengült, hogy nem tud támadni, — állapítja meg a newyorki rádió. — A szovjet hadiipari központok vagy a németek ke-
zében vannak, vagy a németek által fenyegetett területeken.fek szenek. A Szovjetunió uralt ipar telepei nem elegendők a hatalmas feladat megoldására. Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti összekötő vonalak igen hosszunk és igen nehezen használhatókéi..\'
VdUamos~ és táska-
axehavlotéBan, Da*fc-14r B.
Rsszsdamentes és alpaoca
ewőeszkfiz, manikűrkészlet.
Lu MÁJON TESTVÉREK
* szaküzletében.
ZALAI KÖZLÖNY.
IMI, ttovemtet 11,
Pontos ára,
megbízható ékszer, alkalmi\' ét nászajándékok szolid étben Bárány ékszeréinél
Borik, suklót-Kt 3. (poitávat szemben). Javító- áa letolta Ina
%Mü táviratok
A ZAGHABf í^dőrfönokséa kö^lé-e azaiirjí az elmúlt vasárnap egy kommunista revolverével tfobszor rálőtt az őt letartóztatni akaró rendőrökre. Egy rendőr inegtioH, kettő pedig megsebesült, l • : . i\'i i
NEWYOHKI lengerészeti körök kő-zölték, liogy elsüllyesztettek egy az ¦Dgol szolgálatin hajózó 5200 tonnás görög gőzöst Egy görög lehergőzös New-l-inntftiid partj.ii.cMit hajótörést szenvedett.
HILB
temet, exhumál, BZállit.
\'. Cégtulajdonos\':
Dorvallts Jóraef
lyx Találni 1«, lakisi ÍM.
Hallotta már...?
...hogy a radirguini 1775-hcn Pári.shan jelent meg először a kereskedelmi Forgalomban és cl arabon kint nem kevesebb, mini 4 frankba került ? Addig a radirozásra leggyakrabban esők kenyérijeiét használtak.
...hogy az oly népszerű krizantémot Philipp Franz von Siebold német orvos honosiloit-ta meg Európában ? Stebold a Holland-Keletindiai Társaság or vosaként éveket töltött a Nagaszaki kikmőjc előtt fekvő Dcsi-ma szigetén, ahol a külföldtől különben teljesen elzárkózott Japán a külvilággal való összeköttetés fenntartására a hollandoknak letelepülési engedélyt adott és a botanika terén is érdemeket szerzett orvos itt ismerkedett meg a krizantém\'-mai. Neki köszönheti Holland-India is, hogy ma a világ legnagyobb teatennelő országai közé tartozik.
¦
...hogy a zsidóknak sárga is-mertotőlellel való ellátását 634-ben a hires Omar kalifa rendelte el a * hivők és a zsidók Összekeveredésének és Összeose-rélésének megakadályozására és a hit tisztaságának megőrzésére-. Európában a zsidójel bevezetését 1217-ben Angliában rendelték el először egyetemlegesen,
*
...hogy az Egyesült Államok fővárosának, a 700.000 lakosu Washingtonnak sem Operáj a, sem színháza sincsen ? A Fehér-házon IdvÜl a város legnagyobb nevezetessége a Howard-ogye-tem, melyet csak négerek látogatnak.
saludenW o aetjl kerotkedLks4k és lpsjresnkaál sseress* bel
Felhívás
sz őszi mezőgazdasági munkák mielőbbi befejezésire
A földművetésügyi miniszter felhívást intézőit a magyar mezőgazda-társadalomhoz. A follúvásbn "köteles, ségévé teszi minden magyar gazdának, hogy az őszi mezőgazdasági miuiká-la\'okat minden talpalatnyi földön mindenki haladéktalanul végezze el és fejezze be, amig-azt a kedvező időjáifU megengedi, n-\'hogy a kedvezőtlen idő leróbbanása mogakadályozzn n földek megmunkálását és a vetést, flangsu-lyozza a felhívás, hogy háborúban élünk, ínmdrenkinek hazafias kölok-s-ségc tehát, liogy a nerazetl termelés fokozásához, a maga munkájával, a maga-körOlntónyel közt rendelkezésére álló módokon hozzájáruljon. Minién magyar ember katona ma n. inüga fogla kozási köróben s azt ugy kell ellátnia, hogy munkája niinjl Jobb eiedményéért a hazájának ós lvonfi-társainak, az egyetemes nagy nemzeti cé\'oknak fele\'ős. A nemzet erőit gyo,,-glli, aki ma olhanyagolja a munkahelyét. Elsősorban vonatkozik oz a magyar föld minden lormő rögúno. Minden kóscdelvin, és ireni törőd ömség, ami Ctáien nyilvánu\'ua\'meg, a tenivós kiesésével, a háborúban álló nemzet erőinek csökkenésével járna A kenyér-magvak kollő inennyisé-gének biztosi-tá-sa dől oi az őszi munkák idejekorán való Cvégzésén s ez ma egyike a legfontosabb nemzeti kút^cssébCktirOk.
Végrehajtási utasítást várnak a vállalat vezetői rendelethez
A vállalati vezetők bejelen léséről és fizetéséről szóló rendelet egyes kérdései bizonytalanságban hagyták a gazdasági élclot. Baak tisztázására ínegbe-szeJé«.ck indullak meg, ame\'yek ctod-méoveképen rövidesen megjoicnik a végreliajtási utasítás. Az utasítás szabályozza majd az Ogycs bejelentések Imláridojél, valamint a végrehajtás összes részleteit. (MVS)
Egy ti ad ifogolygy «Ilo-táborban. (Foto H. D. V.)
Az árkormányblztosság rendeletére
olcsóbb áron korülnek forgalomba a leltározott cipőké^x\'etek a Magyar Vidéki Sajlóludósitó budapesti jo\'cntésc szerint. Mint ismeretes, a törvényhatóságok ólai tisztviselői az áruellátást bizottsággal karöltve megkezdtük nz egész országban a leltározott ctpŐkéaz> Iclek szétosztását Az Arkonnánybiz-tosság néhány eléje korült konkrét üggyel kapcsolatban most ujlió! foglalkozott a szóbau\'ovő készletek árának megállapításával s azt a liatározatot hozta, hogy az onodoti beszerzési árak csupán a teljes értékű, rogyatékmentes kollekcióknál míg a deszortírozott kész-letekért csupán a beszerzési értéknél átlag mintegy 50 százalékkal olcsóbb árak- számitltatók fel. Ezt a tende Wc-zést az Arkormánybiztossiig visxzaliató lialállyal adta ki, ami azt jclcjiti hogy az oiadók a már kifizetett Vész-letek után is tartoznak megtérifni a különbözetet a vevöiJtcik. Ezek szintén kötve vannak az így megszabott u) árakhoz, amelyekhez csupáji a meg-enpedett haszonkulcsot számitliatják hozzá. Ilyenformán a széfcanrorgó leltározott cipőkészleteknek túlnyomóan nagy része az Arkormá-iyblztosság szociális megértése fo\'ytán rendkívül al-csö áron körül [forgalomba.
pesti jelentése szerint. Diaetika Győző e\'nökí megnyitójában vázolta az üho. óv eseményeit és azokat a súlyos problémákat, ame\'yckkel n nyersamag. hiány következtében a textiliparnak meg keleti birkóznia. A textil i|>ar legtöbb. ágál»aii az év inásoriik felében üzemredukciókat kellett végieliajt-ni. a ónban a textilipar sü\'yos gondjai elleneié is nagy mértékben fej\'crsxlettc szociális intézményeit-. Disr.hka elnök arra kérte a textilipar vezetőit, liogy az egyesület irányításához alkalmat-kodva állítsák összes erőiket a magyar texlilipar lenntartáíára és Gej^esxtésétlB irányuló munka szolgálatába,
Katonaviselt ktfaté felvétetik vitéz Tóth Bela luizerUiIetében. 3600
¦ (-.) A MAGYAR TKXTlI.t.YAliO-SOK ORSZÁGOS EGYESOLfcTE most tartotta (7. éví rendes közgyűlését a Magyar Vidéki Sajtótudósitö, buda-
VASTAGH BÉLfl fényképészet. «.
\' festészeti műterme NagykanlzM, Csenpery-ut 1. »z. (ez udvarban.) Telefon: 138.
F«n]rk4p««<g4p*k, Hlmak, lomunk lagnltmóbkan baaaaraahalUb. AnaHtr-ktaok azaluaarS kldaliaiáaa.
Vl.»»t.ladek«.li ártagarbaáayl _ T.,y„ agy p,5b.m.g,.»<UU.|.
KBzéplakollva), ttonrAt nyelvtudással, 2 gyermek atyja, Irodai vagy blrmllyen munkát kerea azonnalra. — Megkéretett „Tlaurrla karaait4a«" Jellgdn a k|. adóhivatal továbbit. 3601
ADA» VÉTET.
Philips, Orion, Standard, Telefunken, Siemens, Eka
rádiók
1942. újdonsága
nagy választékban áll vevőim rendelkezésére.
Szabó Antal
rádió-, foto- és sportqzlefében, Fő-ut 5.
Hawaraáll nm éa ctpflt veuek. XI-vinttra háthoz megyek. Toblk Jánotní. Zilnyl M.-o. 36. 3381
OKvei gyermek réazere gumi bóclpót v*taai4k. 26-os teher hódpS, alig batt-nált, •\'¦aló. Sagárut Cllía. 3Ó03
UKAS OZLtJTHELVISÉO
ötven pantje latalmat adok aaaak akt atonnalra vagy elaejerc megfeleló kíl-azobáa fürdOaxobíi lakátt keres. Clm a kiadóban. 3599
aiógyaMobas aMailcjrta laikés december vegére kiadó. Ba|aa.n. 4. 3600
BÚTOROZOTT SZOBA \'
D4llf«kv4«a. szépen bntorozott stoba lurdószoba-basználittal november 15-lkere kiadó. Rotgonyi\'n. 19.
HÁZ ÉS INGATLAN
Eladót. 2X2 azobáa komfortot, egy 3 szobás adómcntei hátak Papp koivellffi-nél, Telekl-ut 8. _3033
tpilkasMWr* vagy lókebeftkteltii\' kiválóan alkalmat, a Pö-ultó! 100 méterre lekvó. két utca kozU hátak 16C0 négy azOaOI terfllcltel, esetleg erre alakuló tár-aulgnak eladók. Clm a kiadóban. 3979
KOUJKTlXM _
OrafetAgna — iriuiakéitö minden-iái latormál. Mnallaloak OIcbóh. \'tanács díjtalan, tévéiekre válaszol. Eölvö*-tér 28. 3532
ZftLMI HUZLONV
••OLITIKAI NAPI LA i*. Kiadja : ,,KSjtgiiidn««fl! H. T, H.Dyhlnlni". Feleióx kiadó; Zntil Karoly.. Nyomatotl ¦ „KBxgazdifttiaj u. T. Hnnykaniz**" nybmdajit.il NsgykaaltSiaB. . (NyooidAért felel i istsi Ksniy^
ÜL évfolyam «3 ,mmi,
N«gyluuilx««, HM), novtmbar 12 szerda
Ara 12 mié*.
mm mm
ZALAI KÖZLÖNY
8s»xkeszlö#ég ée kiatlóhlvaüüi fc\'öut B. «aan. 8*erke**W*égÍ é« Uadehlrataa telelőé 7a m. MôÉrJelenUc oüoden Mlkoxnap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő : Barbarlts tajos
Klölixetesi ára :egy hóaapra » *0 ItUátV
Bgyeea
negyedévre 7 penge 30 fillér, ft m : hétköanap fa fill., eaombetou Hk BU.
Téli hadiárat Keleten
Berjín,\' november 12 Slephan százados nénjei katonai szakértő nagyon lelkiismeretcsen végzett összahasonli-tásban foglalkozik az 191 keleti hadjárat és a jelenleg ío.lyamatban lévő bolsevíslaelle-nes operációk indilóokaival, a melyek 1915 őszén a hadmüve-letek megkezdését elősegítették és rámutat, hogy ezek az okok ina egyáltalán nem államik fenn.
Stephan százados értekezésében azon lényből indul ki, hogy Hindenburg és Eudeit-dorff 1911—15 telén keleten nagyszabású hadműveleteket folytattak le anélkül, hogy a tél bármilyen szempontból is akadályt jelentett volna. A Visztula melletti nagy csata nov. U-én vette kezdetét és Nikolaj Niko-lajevits nagyherceg félelmes >KÖzhengerél» Varsóig szorította vissza. 1915 februárjában Hindenburg a szörnyű hideg ellenére megnyerte a Mazuri tavak melletti ütközetet- Az orosz támadósereg szétverését, amely már 1914 nyarán Tannenberg-nél megkezdődött, tehát 1915 februárjáig, »tél generálissal\' dacolva, eredményesen folytatták tovább, Az 1915-ös nagy offenzíva győzelemmel koronázta volna meg a német hadműveleteket, ha minden kővetkez-telésl a\'végsőkig követtek volna. Késő ősszel azonban felhagytak a harccal, ugy hogy az Oroszország elleni döntés elmaradt.
Stephan százados kiemeli, hogy egyáltalán nem az orosz tél okozta a támadás félbenha-gyását. Az okok, amelyek a keleti - döntést megakadályozták, egészen más természetűek voltak. Először is a franciák 1915 szeptember 25-én n Champag-iien nagy offenzívába kezdtek, amely egy-általán nem mutat* kozott kilátástalannak. Másodszor szükségesnek látszott, hogy o kimerült tőrök szövetségesnek segítséget vigyenek, amelyet az 1915 október 6-án megkezdett szerbiai hadjárat idézett elő. Tehát mindenek előtt a löbb-frontu\' háború lépett fel olyan követelményekkel, amelyek keletén döütö erők latbavelé\'sét megakadályozták. , Másrészről Falkcnhay.n tábornok, aki annakidején a keleti hadműveleteket vezctle, elvi ellentétben állt azzal a felfogással, nmely a keleti döntést akarta kicsikarni, Hindenburg és I.ndentíorfí célkitűzését, \'keleten az ellenség felett nemcsak megsemmisítő győzelmei aratni és ezzel Oroszországot térdre-kényszeriteni, hanem egyszer s mind a háború kimenetelére is döntő hatást gyakorolni , Fa!-kenhayn lelje* egészében elve-
A német csapatok előretörése Archangelszk vasutvonala felé
A további német előrenyomulás elvágja a vörösöket az egész Kóla-félszigettől — Sztálin, a vörös véreb egy USA expedíciós hadsereget kér segítségül Washingtontól — Dzslbutl szembenéz az éhséggel: de eltentáti az angoloknak — Helsinki válaszolt az USA-jegyzékre
Berlin, további közeledési gesztusa várható Vlchy falé
Helsinki, november 12 Rangéi finn miniszferelnök tegnap este titkos ülésre hivta egybe az országgyűlést. Az ülésen felolvasták a finn kormány válaszát az Egyesült Államok emlékiratára.
Később a választ hivatalosaim közzétették. A . válaszjegyzók szerint Finnország harcának jellegén nem változtat az, hogy saját biztonságát szem előtt tartva arra törekszik, hogy ártalmatlanná tegye és megszállja az ellenség támadási támaszpontjait az 1939-ben fennállott határvonalon tul is. Finnország akkor fejezi bemajd a harcot, ha elhárult a létét fenyegető veszély. Az Amerikának adott válaszjegyzék a kövelkczőkhen hivatkozik arra, hogy Finnországnak kötelezettsége van a kelct-karéliai finn lakossággal szemben, maid megállapítja, hogy az Egyesült Államok kormánya, a mi\'cmtékiratából is kitűnik, azt remélte, hogy Finnország békét köt, annak ellenére, hogy az uj béke biztosítására semmiféle szavatosságot nem nyújtott Finnországnak és nem tett Finn ország sem béke vagy békeköz-vetitő ajánlatot. A finn kormány nem fogadhalja el azt a nézetet, — hangzik tovább a válaszjegyzók -- hogy a finn erők bármiképp is veszélyeztetnék az Egyesült Államok biztonságát Finnország azt reméli, hogy egy kis népnek joga van az éleihez és védekezéshez. A fum nép addig folytatja a háborút, amíg nem szavatolják biztonságát Olyan kötelezettséget nem vállal, amely a biztonságához rüzö-dö érdekek veszélyeztetését, a
folyó .hadmüveleiek megszakítását vagy azok eredményeinek megsemmisítését jelentené,
A finn válaszjegyzéket a finn külügyminiszter nyújtotta át a helsinki amerikai követnek.
Hadihajóállomássá minősítettek több japán kikötőt
Japán tengerészeti minisztériuma közölte, hogy több hajóállomást védelmi, illetőleg hadi-hajóállomásnak kell tekinteni, így a többek között Fort Art-hurt, Oszakát és egy koreai kikötőt is. Ezeken a hajóállomásokon védelmi állomást rendeznek be.
.1. Tokió, november 12
Japán panamai követe tegnap egy újságírónak adolt nyilatkozatában kijelentene, hogy a panamai kormány nvég nem válaszolt arra az erélyes hangú jegyzékre, amelybeír Japán tiltakozott az állampolgárai ellen hozott intézkedések miatt.
Ufább hét török hajáról nincs htr
Isztambul, november 12 A röviddel ezelőtt a Fekete-
tengeren elsüllyesztett török kereskedelmi hajókon kívül kéí másik hajóról sincs semmi hír, noha akkor indultak cl Várnából, amikor az előbbi két hajót elsüllyesztették. Isztambuli ki-kótöhatóságok nyomozást indítottak, hogy\' vájjon a két hajó nincs-e valamelyik bolgár kikötőben.
Élelmiszer válság Angliában
Washington, november 12 Anglia nem tarthat ki, ha az Egyesült Államok nem szállítanak néki több élelmiszert, -jelentette ki az északamerikai földművelésügyi minisztérium egyik magasrangu tisztviselője, aki nemrég tért vissza Angliából. Angliának főleg tejre, tojásra és húsipari termékekre van szüksége.
Amerika Is a hatalmi elv alapján akarja felépíteni az uj világrendet
Washington, november 12 j zö békekötésnél a világ yezetfr
Elérkezett a döntés órája, jelentette ki Knox amerikai len-gerészeti miniszter legutóbbi beszédében. Azt állította, hogy az Egyesült Államok kormánya az elmúlt években a Japánnal való békés szellem érdekében példátlan türelmet tanúsított Nem hagyhatja azonban figyelmen kivül az amerikai jogokat sértő japán tárgyalásokat. Knox kijelentclle, hogy az elkövelkc-
sét az Egyesült Államoknak kell átvennie. Beszélt a tengerészet-ügyi miniszter a szabad árucse-reforgalomról és a nyersanyagokban való részesedésről is. Majd az Újvilág harmadikalappilléreként egy világuralmi helyzetet említett, amelyre Amerika van hivatva segélyforrásai alapján Knox azzal fejezte be beszédét, hogy a világrendnek a jelenlegi háború után a hatalmi elv alapján kell települnie.
tette. Pl. megakadályozta a nagy átkaroló mozdulatot, amellyel Hindenburg és Ludendorff északon Minszk, délen pedig Hovuó mellett akarlak az orosz sereg zömét harapófogóba zárni és megsemmisíteni. Tehát egyedül a német vezetőség finkíelégült-sége, nem pedig az orosz tél volt az, amely Oroszországot 1915 őszén megmentette a végleges levereléslöl és az ország I összeomlásai 1917 ig kilojla, J
Egészen mások a viszonyok 101 f-ben. A némcl vezetőség ma nem ismeri Falkenhayn tábornoknak a keleti hadjárat korlátol! lehetőségeiről- vallott felfogását. Ma kezdőitől fogva az ellenség gyors és totális megsemmisítésére törekedtek.-A jelenlegi némrl hadászat - mint Falkenhayn mondotta ;a
messze Oroszország öriási területeit ciroglajla, i\\ bolsevisták hadfelszerelési kuzpontju,! szel
rombolta és csapataival benyomult a Krím félszigetre és a medencébe, ahol a német katona a világháborúban csak ideiglenesen jelent meg 1918-ban. 1915-tcl ellentétben az idei októberban már megtörtént a döntés és a német vezetőség nem fogja elmulasztani az alkalmat, hogy levonja a kővel-kezletésekct...\' / -
(UPÜ)
A további némát M*+m-nyomwfác «Iw*aJ« • wor«--tík.t •* uttispotlaW. vonaltól
Budapest, november 12 Az Uj Nemzedék berlini jelentése szerint ujabb előnyomulás van folyamatban físzakka-rél iában, Summától keléire. A német támadás Kandalaksa ellen irányul, hogy a bolsevistákat elvágja a munnnni utánpót-1-ísi vonaltiktól és nz egész Köln félszigettől.
ArchntigtUxk ««/...
Budapest, november 12 A Pest trjn : Stockholmi jelentés szerint Tiehvin vnsuli esomó]x>nt elfoglalása ülőn a német csapatok: tovább törnek elŐrc^ az arehnngclszki vasútvonal felé.
Ntosurkwa Mgltatéflért miéi® Lftttinawat v Waahlnfl«onk«
Stockholm, november 12 Litvinovnak washingtoni nagykövetté való kinevezésével kapcsolatban hire jár, hogy Moszkva segítségért küldte Washingtonba. Sztálin egy amerikai vadászzászlóalját kíván segítségül, azonkívül egy európai hadleslet a Szovjetunió európai részébe, Murmanszk vagy Art-lumgelszk támaszi>ontjairu , és egy másik, ujabb expedíciós had testei líszakafrikába.
A námit-francia vlatony
Bázel, november 12 A liasler Nachrichten szerint Vichyben azt várják, hogy a közeljövőben kimélyíti a nemet —francia viszony; Ezzel kajr-csolalbau arra számítanak, hogy egyes francia vézelőszemélyisé-gek németországi utja küszöbön áll, hogy Ribbcntrop külügyminiszterrel tárgyaljanak. í.ehel-ségesnek tartják, hogy német részről további jelentős közeledés*! gesztus várható. 1
Ir\'i.lyi.\'i.AH az 3. Oldalon)
Agyvérzésre hajlamos Idősebb emberebnak, akiknél igen fontos, lu^y CTÖlhOdes nélkül mfrldennsp könnyít fcélütütesflk legyen, a tir-mtsxetes „Parenc JŐZMf" keserQ-viz — reggel engyomóira egy kis puháira! beveve — gyakran a lehető legtobo szolgálatot teul. Kcrdwie meg\' orvotftl
Szünet nélkül tart a zalai közúti viszonyok javítása
Az államépltészetl hivatal multhavl jelentéséből
Zalaegerszeg, november f 2 A zalaegerszegi államéin tetszeti hivatal főnöke a közigazgatási bizottság elé terjesztette október havi levékenykedésé-nek jelentéséi.
A jelentésből kitűnik, hogy a kedvezőtlen időjárás a munkálatok végzésére nkndályozólag hatott. Az időjárás okozta károk rendbehozatala folyamatban vau. Egyebek között kijavították a 7. sz, Budapest—Nagy
kanizsa—Várasd útvonal kiskő-buikolatát, a 733. sz. Nagykanizsa- Zalabér útvonalon földmunkát és alapozást végeztek. Iíengerlő-munkát végeztek a 733. sz. zalabér--nagykanizsai útvonalon. A 7. sz. Budapest—-Nagykanizsa - Varasd-i állami közúton Felrobbantott [előnyei Mura-hid építése folyamatban van. Ezeken kívül a nagykanizsai kír. törvényszéki fogház átalakítási és helyreállítási munkálatai is folynak.
Jóváhagyás végett a minisztériumban van . a lazsnak, kastélyvétel Ugye
Milyen szociális alkotásokat valósit meg legközelebb a polgármester?
lesz hivatva gyökeresen megoldani, a városi szegényházat kitelepítik Lnzsnnkrn, amelynek egyik épületét érte a célra átalakítják. Másodsorban a szegény iHíteg, gyermekek üdülőtelepét létesitik ott. Harmadsorban pedig a tbc betegek részére az annyira óhajtott szanatóriumot. Olyan alkotások lesznek ezek, amelyek egymagukban is aranybelükkel írják he Krátky polgármester nevét a város an-naieseíbe.
A miniszteri jóváhagyás után nyomban megtörténik n megfelelő intézkedés.
űvrcí
Fcrcnc-lele ordőbirtokvéte! mellett hasonló nagyszerű vétele volt a polgármesternek a Bil-loth-féle lazsnaki blrtokvétel, amely a város vagyonát tetemesen gynrapitolln. A kedvező vétel ügye a minisztérium illetékes osztályán vár most jóváhagyásra, ami legrövidebb idő kérdése.
Dr, Krátky István polgármester nagy szociális érzésével hármas célt kívánt elérni a lazsnaki vétellel. Egy nagy .srooiáiis telepei kivan lélesitenv, amely elsősorban a szegénygondozást
Kifüggesztették a feszületet
i nagykanizsai főpostán is
Tegnap este lélekszámyaltnlú eseménynek voltunk tanul i a nagykanizsai 1. számú postahivatalban kifüggesztették a feszületet. Megjelent a hivatal tisztviselő és altiszti kara.
Az egybegyűltekhez Kisfaludy József főfelügyelő, hivntalfönök mondott szép beszédei, ecsetelte a kereszt kifüggesztésének jelentőségét. A 17. és 18. század - mondotta a\' liberalizmus1 korszaka volt, a modern rabszolgaság ideje. Ez a liberalizmus világszerte csak egy tekintélyt ismert, egy bálványnak emelt oltárt, ezt le,horulva imádta, ez volt az aranyborjú, a pénz. Ennek a szolgaságáby igyekezett hajtani a liberalizmus minden erkölcsi érieket, ennek a rabszolgaságába hajtotta ueiu-csak a szellemi termelő ériéke-
ket, hanem különösen a testi munkát. A liberalizmusivak már csak egy ellenfele, egy intézmény volt, amely vélót inert kiállani neki, a kereszténység, a kereszt tanainak hirdetői, a keresztény, de legfőképpen a katolikus\' egyház. A liberalizmus elfordította az embereket az egyháztól, a kereszténységtől és az eredmény az leli, hogy a templomok hamarosan elnéptelenedtek/ Ha valaki az előző világháború oknyomozó történő tét megírja, meg kell írnia azt is, hogy bukásunk legfőbb oka volt, hogy a magyar nép elfordult a kereszttől. l.U8-hansüly-lyedtünk le a legmélyebbre, majd cl kellett jönnie líHíM>en annak az évnek, amikor a föld kérge felszakadt, piros láva, piros lángok terjedtek el Magyar-
Városi Mozgó. Még csak ma. szerdán]
Legnagyobb francia film 1 Legnagyobb francia színének
Mire megvirrad
Tüneményes alakításokkal mutatja be Jean Qafain, Jaqualin Lauraat, Julaa Bárra egy éjszaka történetét, amelyben összeroppan egy emberélet. Caak falnAttaanak! Élmény 1 Aatualia híradói
vSSBm
BÚTORT .
wuűtSsletbee
Gábor műatztatoan*!
vegyest vagy rmtáetfecL
llaftyk«aJ|M«, VSroiJut* (faJata.
országon és ezek a lángok elpusztítással fenyegették, nmi keresztény, ami magyar. Odajutottunk, hogy a magyarság legjobbjai bizonyos futalista gondolkodással azt mondták : *lla(, Istenem, a Jóisten mérlegén Magyarország megméretett, könnyűnek találtatott, sorsunk beteljesedett. Az Isten azonban mégegyszer ránk fordította szeméit. F.s a csoda megtörtént. A magyarok ezrei és ezrei vállalkoztak arra, hogy a megsemmisülésnek indult országot talp-raállitsák. A sok kiváló szellem között talán" a legnagyobb az aranyszájú Prohászka Ottokár volt, uki bölcs előrelátássnínieg építette azt a szivárványhidat, amely a kálvinista Debrecent a katolikus Pannonhalmával ösz-szekötötte. Es erre a szivárvány hídra a keresztény hivők ¦ feltűzték a krisztusi keresztet. Kérte a megjelent postaalknlmazot-takat, fogadják meg, hogy azokat az eszméket, amelyeket Krisztus hirdetett, mindig követni fogják, mindig megvallják és szivükben hordozzáK.
A lelkesedéssel és mély keresztény lelkület! el elmondott beszédet a hallgatóság élénk él-jenzésscl fogadta.
Utána P. Gulyás Gellért plébános mondott rövid, a liiveít szerető lelkipásztor meleg szivéből fakadó beszédet. Örömének udolt kifejezést afelett, hogy a keresztet kifüggesztették a fő-postán és Isten áldását kérte a magyar kír. postának minden egyes tagjára, minden egyes munkására.
A kereszt kifüggesztésőnek az ünnepsége a Himnusz elönek-lésével ért véget ¦
íiem fakítunk
.-:-. A román hadszíntéren a
ltll.ll.il- Tölgyesi szorosban, e na-
\'-\' pon vívott harcban Igafi
hazaszeretettől izző magyaros vttézség-ííCi vitte diadalra tűzkeresztségben dr. Kárpáti Miksa, a 15. Iionvéd gyalogezred romai katolikus tartalékos tábori le.késze a GyergyóbollóWt -északra fek. vö Biloa ArsurUor magaslát ^foglalásakor az ezred lu./o. századának fiatéi újoncait.
Kárpáti a nemrég érkezett ujoöc legénység között tartózkodott a vétlö. vonalban u ti. századnál, ¦ unitkor parancs jött, hogy a zászlóalj tüzérségi előkészítés után rohamra megy az elölte levő liitca Arsurilor magislat •tfogla\'nsára A soha tűzben még nem volt ifjú honvédeket kétség szállta meg, amit Kárpáli észrevett és nyom* hfln a legénység htizdllánálinz l«|oltt mert ugy. vélte, ba inosi u századot ott hagyja, a fiatat legénység ta\'án teljesen elvewUl *ejkt «nejéiiés a rohamban «Om áHjU:roCg a helyéi. Pálcával kezében .maga iü a rohamra fejlődött századdal tartóit «^í* telkes vakkal buzdilolta a rintai hnrcosok-it A hon vettek magiik inoiletl Ifttva r^gy-verle.cn lelkéstfikct •inognyngodtok és liaiáltmegvetö bétoí\'iággul megnoha-mozták a bevchetetiennlBk tátszA sziklafalat. \' .,{., ,i
A II. osztályú lelkészi érdemkereszt-tel tüntették ki. i \\
1941, november 11
ZALAI KOZl.OW
íflíítl
tekintse meg raktárunkat!
Frank 54.rl-irt»
Telelőn 509.
Ahogy a humorista látja:
A protekció üldözését sem szabad túlzásba vinni
Mert az n bij, hogy nálunk min icnl
lulzásba visaiok. <.
Annak idején túlzásba vitték a protekció hajszolását, mos! meg túlzásba viszik n protekció elleni kuzde\'mei,
Halkmt, az egyik n így púsl] váUstal \\C/érigazgnlóji kijelentette, l:0gy ha Őhozzá még egycibji egy protekciós levetet b-viszoek, ugy kirúgja az ipsét, hogy lába sem \'éri a földet
Az ilyesmi aztán megboszulja magát
Tág leiel nyit a ravaszoknak.
KI l«hel használni.
Nttkeni például ván egy tmokaöósém,
I Miksa.
Itc szerelném juttatni az Egyesült Gözpi]tavgurkáló . és Fnliáncskívilcli B ész vény társasághoz
Igen áll), i\'e OfI* Sokan pályáznak és tudom ugyan, liogy a Miksáink esélyei \'vannak, azonban van agy nagyon veszélyes konkurense, a Pacák Bandi fia. Ha uz az Cgy köztetek nem volna, bejutása százszor köny-iívcbh \\o\'»a. Marin bit a Miksáé.
Egyszóval csak el kell Unni láb ol\'il a Pucák llmdi fiát és kész a kocsd.
Mi a leendő?
Roppant t-gysj-eru,
írok egy protezsáló levetet, de nem ám a Miksa, hanem a Pacák gyerek érdekében*. Magálioz a vezérhez. Aki-
röl tudom, Iwgy rettentő hiti és kg-ujabban — mivel lm oe a szél fuj Kikeni arra hiu, liogy uál i Dinen pro-lekelő.
Khhez a puritán férfiulwz Írok egy levelei és pedig ekként;
Méltóságos X Y. vezéi Igazgató
. és lóiolv-aj. H*i!od-e, öreg [KJCükl I gy értesülök, liog>\' • bW*> U ps-oamllta társaság, melynél Te vagy a baudugazúa, valami gyakornokot akar felvenni, liog>\' s^gits.ti hűteni a lét. [fát nem akarok -sokat mesélni, itc van nekem egy nagyon jő bírálom, a Pacák Bandi és annak van egy fia Huta szegény, nűn.1 a lók. (io a kártyához van esze. Szóval i»nt közétek illik. Hát ezt a fiút vedd fel, vén Ali Baba. im\'rt ha nem, ugy fültövön váglak. Maradtam szeretettel: aiáirás,
bai\'átod és egykori i«;lalársad..
(K. I.)
Naptár: November 12 szerda. Rom. kat. Marton p. — Protestáns Jónás. —1 Izr. Markh. hó 22.
fMattrdi nyitva reggel 8 órától sstt 6 éráig (hétté, asents, péntek délután é* ktéém tmém ¦•»
Miért szeretem az öszt?
Y*a*!kftxéil kéltfégeutűk megterUé* sorol bliioiltás atláa gendoskodhs\'l
TŰZIFA t^tr-
K*i mtítmtn omcmtm Iwpfcató.
TIBOLT LAJOS
** eoMe-Sár 13 Teteése 250.
Szeneiéin az öszt, ugy, mintha :iz
édes testvérem volna. Hogy miért?
Magam sem tudom \'Mán a to. "¦intéskor belém plántá\'t ős-sejtek magukban hordozzák sz ősz molekuláit\'\' Hogyan, hormon kerültek bele,
ha egyáltalán Így van ez? Öröklés
ez, vagy a világmindenség állományaként dobban bejéin T Sokan azt mondják, hogy va\'íimrhcn Spirituális momentum álöröklóse: frázis, üres szóbeszéd Mások viszont anwsl\'elt varrnak, hogy nemesik fiziológiai dolgokat lehel átörökölni, hanem lelkeket is. Kmfik van igazi? Csak az élettani adottságokat ehet öró-kö\'ni, vagy szel\'cmi-\'clki inoiir nlu-mokat Is? Aki azt mondji, hogy csak élelliiiiiakat, unnak nincs JgUzu, mert hlszoo a test elválasztó dalian kapesotalbui áU a szWlcini "elki vi lággat, mert oí a szetlern^UMt-vUag szikraként lobban lie\'e egyik u-stbi a másikba, a lest hordozza, rejti magába és cobji ki magábót, vaía-milyon é\'elfclfogás, lelki cílehezke. dós formájában De\'viszont u másik felfogás azt mondja, hogy Igenis: csak testi adottságok il leltet átörökölni, meri hiszen meg k-\'ll n.\'znl ezt vagy azt az egyéni - ós látjuk, hogy egészen más lc\'kt és szellemi
alkatú, mint amilyenek az c\'őd\'i voltak Ez ím megállja a helyét, meri színigaz Csak figyelmen ki. vtil hagyja azt, hogy az é.\'otbe dobbant lé\'ck, melegágyi palánta, a ieá haló crölényezők hatása a\'utl ilyen vagy o\'yan irányfra sodródik, a magába szívott külső benyoinisok hálása atalt öntudatlanul formálja, aiakilji •oikíllotét, szeM?mvilágát és ha a külső behitások nagyméretűek voltak, addigi szel\'-lni-leíki alkatával akár liomlok<gjmic !1 ell\'u. kc/.ö uj alakot is formál.
Már most nálam mi a helyzet? Ahogy megszülettem, abban a pillanatban elfoglaltam \\-tUunilyen,ftjíás-|K)iilol a világgal, a külső élelteí szembtoen. MDyen volt *-z? Az éici-
lel való szeinbelK\'lyczke.lés, vagy az élet adottságainak k íny Unt k«iz látásként való elfogadása a gyermeki szellemi-lelki világ ösztönös nKg-jtyiivámilási\'ibaní
Milyen vo t gyennekkOri szeltemt-
lelki állásfoglaliisom az ővseel szemben 1 Meg ludtam-e egyáltalán különbőz telni az 6w más é\'etmeg-
nyUvánu\'ástóli (Oszéai itt az évnek nem egy meghatározóit szakát értem, lianem minden más élettani, emberi megnyilvánulási, aun\'iyb.n az ősz jut kifejezésre, amelynek tno-iclai\'aösszelélelei azonosak nz őszéivel.)
Ahogy vissza tudok emlékezni etekne a régmúlt idökr-\', az őszt csak nz év bizonyos fdőszikt megnyilvánulásában birlam érzékc\'nl; láttam, éreztem, hogy hüvösdtm, hidegebb van, mint nyáron ezért kissé falécemmel váriam mindig a beköszöntését. Jobban szciettem mindig a nyárit,, meri nte-\'eg volt és szabn-i\'on ldlölUtcItem csatangoló kedvemet. A nyarat szerelt<ni, az életet, a gyermekkedv szabad loJwgását a nyári mezőn, réton^és a nyárt égbolton. Akkor éreztem magamat boldognak és harmonikus lelkületűnek, ha egész náp kint szaladgáUiultam a nyárban, az é.iett>en. ha megmene-külhctttdn az unalmas taukönyvok e|Öl, ha kiszabadulhattam nyomasztó légkörükből, amelyek a gyér-mekkort guzsbakötötték és vissza-visszarán tolUk a nyárból a szürke egyhangúságba.
likkor még nem vettem tudomást őszről, nem érdeke\'l nem ísnwr-lem és nem szerettein. I)e lassúi tellck-muitak az év«k, váltikozwlt
nyár az ősszel, tél a tavasszal, az
ukánkbau mffld több és több víz folyt el hóolvadáskor és esőzéskor; emberek hallak, *-\'mbeiek szü\'etlek é.s egy késő Őszi napon, amikor az ídÖ tótig a-léibe baktatott, az apám is elköltözött az élők sorából, hogy
a megholtak táborát g»zu«gits« ük-
kor még mindig tv-m tudtam seminll
az őszről, a szép. Szomorú Öffzröt, amely magáltoz öe\' mindenkit, aki
szeretette] fordul feléje, Ekkor még
nem ismertem mást: csak a nyarat, az örömül, az éleiét, a gyermekkor tíoiidlfllanságiuink, élnlörőméne* lo. bogásál — és egy hideg, szomorú öszvégi napon beköszöntött az ősz, hogy tudomást vegyek róln, hogy elismerjem, hogy nem iniad. n a nyár, nem mindig öröm az örőin, nem mindig élet az élet. — Rokö-szónlölt, hogy é»i is be:erordiiljnk. átlépjem a küszöbét és ottlumosan éie/zCm inagain.it benn*-. Bcköszöu-lött és szíven csökolt, hogy szeressem, ne feliek tőle, hiszen ntom bánt ö senkit, meri hiszen szamár, ság, amit az emberek ulon-ulfél n beszélnek ró\'ft: -Csak élj magáinak, ne törődj semmivel és wnkiv.\'l, lii-szén örökké élsz! AZ éet rövid,
örülj az életnek\', mert később majd megbánod, ha eldobod magwllóll. .— mondják mások, Uo Lene ülj fel \'nekik, mert tévcdirlf. mint mindig Ne ülj fel egyik mesének sOm, mert estik ködös agyak ködös eszméi nincs be-nnük igazság, realitás szereiét.
S ahogy engem megériiilell az ősz, amikor közölte ve\'cin a létezését, én nem féltem t">!c töbl>é Nem borzadtam, ha itá goudoUam. nem féllem és boni fáztam1, mfírt tudtam, bogy szelíd1, bánatos, mint a templomi Mater Doktiosa. 0 is olyan jóságos unva, mint a másik, mindenkit magához ölel, ha akarja, ha nem. BZért hJAbavalóságnak lát. laui: tiltakozni ellene és vissz.iula-sitani, mert «Z csak béképzelés, tua ábránd.
fí-s ín nem feliem többé az ősztől. Beléptem a kapuján és elindultam liosszu évek zeg-zugos utjain, hogy az ulo\'.só padtKMI elérkezve, ott leüljek és örökre megpihenjek 1)0 még itt nem vagyok, még néhány ál\'omás hátra van odáig
— Ahogy kinézek uz ablakon, látom a szejidkék égboltot, ntjti « nap bágyadt Sugjaraivai. laibim a
sárgazőld fa\'ewlelíht, Bzttint Italban zizegve beiehu"anak az őszkei látom a\'lar ligákat, amint görcsösen markolják oz őszt, bogy el ne menekül-hesscn előlük I-álom a földei, a mely könnybelábadt szemekkel ka-rag fel az égre: üdvözli az őszt. I.átom a kisgyennck«lket, akik gondtalanul szaladnak az utcán; mert liiszcn él az Ösz, belezultammk és benne megnyugszunk, — hiszen ők is tudják, ösztönük mondja, hogy előbb-utóbb igy lesz. Látom n !\'ő-döt, amint rászáll az emberek lelkére, liogy megragadj i Őket ós szelíd fátyolt vonjon a^ arcukra. Ilalioin n tűzhelyben a fa lOpogását, uminl vígan, dalo\'v-t ég és füstté foszolva, kígyózva szalad ki a kéményen ke. résziül az őszbe. Látom: nyugat felől sötét felltők jönt>?k, rövidesen ideérnek, a város Imbirábni már esik: az ég siratja n főidet, siratja azokat, akik nofn szerelik az Őszt. Szomorú, bánatos az ég arca, hull n könnye egyre-egyie, li0g>\' megter-mékenyitse a földet, az embereket, akiknok a főjében kihűlt a széliem ós akikben kihalt n lé.\'*k, meri nem ismerik az őszt.
Rn ismerem, mert megismertem és ragaszkodom hozzá, mert ö Menti az életet az élet twlyOtl, mert nem véget jelent, lianem kezdetet, mert nem a halál, Tienom az újjászületés. Azl hiszed, liogy véged van. de nem igaz, mert csak efckor kezdődik az életed, de perszO csak nkkor, ha szerelt -d az őszt, xigy éltél liogy méltó legyél rá- ,
Szoielcm az őszt, mert oOm az «1-mnlásl, banOm a fel támadási\' hozsa.
Szeretem, mert szeretnem kell, mtnt
az Istent, akit megt.stesit emlékoz-lelöü) arra: Itllüiik és mi\'glialtmk, liogy ujni élJünkN
l\'AKRAGl ISTVÁN
FERENCJOZSEF
keserűvíz
Esti közlekedés a Csengery-utcában
Mélyen tisztelt Főszerki-sztő l\'r!
¦leien \'óraimat, ha ekdva.siá. látni fogja, liogy azokat a köz érdekébtUi irom s biz\'osro veszem, hogy b. lapjában nzoku in helyet szőrit
Azt leszeni szóvá, liogy a ~váix>s icgforgamias ibh utcájában, a (,s*\'ttgcry \' utcában az esti órákb m olyan sötét van, hogy két lépés távolságra sem lehel lálni. A pár vil\'anylámpa oTtfan sötétben ég, mintha azt ukaniá meg-mutálni, hogy milyen sötét vau
Vannak utcák, ihol a Uft&rékossági reitdclkezesek ¦- ugy lálszlk - megengedik, hogy legalább annyira világítva legyenek, hogy a közlekedési taleselek clkorülhoiök legyenek, de q (Sengery utca — Isten tudja, mily-tt okokból nem tartozik *Jz«k közé.
Arról nem is beszélünk, liogy egyes luizpk o|öll a járda elhanyagolt és tossz s ezórl u bukdácsobisok nagyon gyakoriak, de a Sötétség miatt az em~ beick egymásba ülközivek, ami nem igen letietett célja a város m ígiszt\'álu-sának, amikor a villunyvilagHásl bevezette - í
Azt hisszük, liogy C7<en a bajon m--gileni ieltelnf azzat, ha t^rysíCrüCo levennék 0 lámpákról az árnyékoló bur-ko\'atol. Megtehetnék ezi unnál inkább is, mert hiszen akkor sem fogy több áram.
Mi lesz vo\'üuk a télen, amikor u rossz Járdákon p kátyúkban összegyűlik a hólé, s nemcsak az öregek, hanem a fiatalok is lucskosan és sárosait érkOínek haza?
Talán az. i let ékesek tudnik segll\'nt \'-¦/\'¦¦ii a bajom
Sok utcabeli lakos iBCvébcn. HÜ OLVASÓJUK.
Szent László-Kupa
Nagykanizsai kor. Csurgói Qlmn. 2:2 (2:0)
Vezette: Papp (Budapest). A nagykanizsai kcresketlelmisták Csurgón játszották az első Szent Lá8Zh>kupn mérkőzésüket, a mely 2:0-ás rélidő után döntetlenül végződött. A mérkőzés döntetlen eredménye után mindig a vendégcsapat megy to-váhb. így a \'Kóristák^ tovább játszanak a Szent László-kupáért. Az érdekes mérkőzésen a következő csapat szerepelt : vitéz Zalán — Fischer, Maros Tóth, Kovács I., Polay — Kovács II., Toppfel, Juhász, Turat, Vojtlóvlcs. A mérkőzés golja.it Juhász Í2). illetve Bányai és Kclecsényi lőtték. Kitűntek : vitéz Zalán, Kovács I., Polay, Juhász, illetve Poglos, Halász és Bányai,
ZALAI KÖZLÖNY
navember 12
iUTORT
BHETYEIISRE mirki« bufor«*lrtn|*ban vepyen vagy rendeljen. Caaajjgtjwg 1*.
A vidéki Ipar fejlesztése
Remény i-Schncllcr Lajos pénzügyminiszter költségvetést beterjesztő beszédének két olyan mozzanata volt, amely a Magyar Vidéki Sajtótudósiló szerint a vidék fokozott érdeklődésére tarthat számot. Az egyik, hogy a kormány ebben a költségvetési évben 150 millió pengőt fordít földművelési célra (gazdasági szakoktatás, vízrendezés, telepilés. főlajuttutás, lermelésfokozás\\ 108 millióval többet, mint lavaly. A mtísik, hogy az állam az ipar továbbfejleszt éséről is gondoskodni kivan. \'
Ez utóbbi kénlés a vidéki lakosság számára azért fontos, inr." elsősorban az ipar alkalma\'- arra, hogy a vidéki lakosság körében jelentkező munkanélküliségiét levezesse, a vidéki városok és községek gazdasági helyzetét javítsa és műveltségi színvonalát emelje. A további iparfejlesztés utja ugyanis egyenesen a vidék felé visz. Az uj iparfejlesztési törvény, amelyet néhány hét mulva-l.árgyal az országgyűlés, elsősorban azó-kat az iparágakat fogja lámo-galul. amelyek hazai - tehát vidéki — nyersanyagot dolgoznak fel, továbbá azokat amelyek vidékén építik fol gyáraikat (ipari decentralizáció).
A támogatás, mint ismeretes, különböző adó- Ős iHcték-kcd-vezményekböl, vasúti tarifaen-gcdménvekből, azonkívül egyes vidéki közületek helyi kedvezményeiből áll. A gyáripar ilven irányú támogatásáról az utóbbi időben számos téves és túlzott adat került napvilágra.- Megkell állapítanunk, hogy ezidőszerint az országban működő mintegy 5000 gyárszer fi iparvállalat közül mindössze 00, tehát elenyészően kis százalék részesül állami kedvezményben és a kedvezmények nagy része is lejáróban van. Az emiitett 00 vállalatnak 71 gyártelepére vonatkozik a kedvezmény és ezek közül csak 11 budapesti és 20 pestkörnyéki, a többi 10 vidéki. Megállapítható tehát, hogy az utóbbi évek iparfejlesztési politikája már erőteljesem számba-vctlc a vidék érdekeit, az \'uj törvény várható intézkedései en-uéifogva csak egy megkezdett ut folytatásai jelenük.
Szép ruha csah jo" szövefcb6l heszül
Ugszebb szövetek-
legnagyobb valaatehban
. bgolcsóbb áron
.......SM 1 — ...
A városi erdészlakba is betört az elfogott két Magyar.utcai betörő
L: *áCTkantesat csendőrjárőr a helyszínre kísérte • beismerésben levő tetteseket
Megemlékeztünk arról, hogy a kanizsai rendőrség 21 órán belül kézrekeritette LŐbl Béla magyarntcai rokkant trafikos vakmerő betörőit, akiknél a házkutatás alkalmával megtalállak n gáspárhegyi betörésből eredő zsákmányt is. A nagykanizsai csendőrség egy járőre kikérte a kapitányságtól a betörőduót és a helyszínre vitte, nhol eljátszatták velük á betörés minden részletét. A nyomozás folyamán sikerült a betörő-pár Cgy harmadik bűncselekményét
is leleplezni. I\'gyanis ők követték el a városi alsóerdöbcn lévő erdészlakban is a belörést. A csendőrség a kanizsai rendőrséggel karöltve igyekszik most összeállílani a betörő duó biui-lajtstrnmát, mert alapos a gyanú, hogy más bűncselekmények is terhelik Gudricza József és fiatalkorú társának lelkiismeretét.
A nyomozás befejezése után (ludriczát átkísérik a kir. ügyészségre, inig társa a fiatalkorúak bírája elé kerül.
Egyhuzamban huszonnégy órán kérésziül verte a szovjettüzérség a Dnyepert partját, Az egyik magyar láboriörs nappali állása egy pince hála mögölt volt.
Délután kél óra tájban liz és feles vágott a házba. Az ócska épület összeomlott. A törmelékek eltemették a táböliörs figyelőjét : T. József huszárt, a legnagvobb gerenda meg éppen keresztben zuhant rá. Meglátta ezt II. Mátyás szakaszvezclö Odaugrott, >
kihúzta bajtársát a romok alól
(A m. kir honvéd hadi. tudósító (itáead közlése)
A mai háborúban, amelyben a géj>ck, páncélszörnyetegck ezrei vívják csatáikat, a lovasságnak lermészetcsen nem lehet olyan nagy szerepe, mint a múltban\'volt. ami huszáraink azonban ma is méltók régihi-rűkhöz és amikor alkalom adódik, fakuíallan fénnyel ragyogtatják fel a magyar virtust.
Hősiességük számtalan új lappal gazdagítja az ezeréves magyar katonai vitézség történelmét.
A kitartó bátorság példája (1. Tibor huszárbadnagy esete. Verbovecz és Szkazin között szakaszával elöosztag volt. Azt a feladatot kapta, hogy estére egy mngaslatol minden körülmények közölt meg kell szállnia. A szomszéd dombról nagy tömeg vöröskalona húzódott le. A huszárbadnagy szakaszával megtámadta a jelentős ellenséget
Kemény közelharc fejtddött ki
Négy óra leforgása alatt három falut sikerült megszállnta. amikor parancsot kapott arra : vonuljon vissza szakaszával.
A nagy túlerővel szemben ez nem bizonyult végrcha i tható-nakj így 0. hadnagy lovább tartotta állásait, sőt az ellenséges támadás elhárítása végett, folytatnia kellett az előretörést. Egv rendkívüli sebes folyású, rohanó patakon keresztül támadott huszárjaival. Harcközben hatalmas szovjet tankkal találkoztak szembe. Ezt páncéltörő-1 jükkel ),
megsemmisítették és az ellenséget visszavetették.
Reggelre a vörösök teljesen feladták a küzdelmet és elvonultak.
A bátor és kitartó harc résztvevői cgytől-egyik kitüntetésben részesültek.
és maga álll ki figyelni Később a huszár jobban lelt és leváltotta a szakaszvezelőt. Alig lelt el azonban egj* negyedóra : ujabb akna csapolt le. Á \'huszár meg-rázla magát, megeresztett valamit a foga közöli és tovább állt az őrhelyén, mintha semmisem történt volna.
A két hidegvérű huszárt ki-lünletésre terjesztették fel.
Az egyik huszárszázad még a Rug menti hadmüveletek idején folyambiztowtó feladatot kapott. K. Ecrenc zászlós szakaszával tál>oriörs vonalban állt fel a viz partján. A túlsó oldalon láborozó ellenség egyik tábori őrsünket állandóan erős tüz alatt tartotta és megbénította honvédcink minden mozgását, i
A zászlós elhatározta, hogy rajta Bt a keUemrilrnkedö vörörtkQn. A vállalkozáshoz elsősorban csónak kellett. Nekünk azonban nem volt alkalmas vizdjármü-vünk. De azt jól látták, hogy a Hug másik partján partrahuzva hever egy csónak. ( Ily módon egyetlen megoldás kínálkozott: az ellenségtől kell megszerezni az átkeléshez nélkülözhetetlen ladikot.
I7. Zsigmond huszár Őrvczclő önként vállalkozott arra, hogy
UNQER-IILLMaUN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. ,„
Hofherr-Schraub - Clayton - Shuttleworth
Magyar Gépgyári Müvek Rl. Nagykanizsa és környéki képviselete.
j»»l«ás, Átalakítás, ua, raléa tiikiiirleal
flz összes 1942-es typusu gyarl halórai! és telepes kénülékek bemutatása és nagy választéka
TuTHHBErtlItauMl!!
Nngyliuulitta, Horthy Mlklöa-ut 1. az.
LUlfiZIfiu^urluálbM. Kizb ItWas: G01.
aluszik a szürkületben a széles folyamon és elköti a vörösök csónakjai. A vitéz magyar nekivágott a viznek és a süléibe borult parton meg is találta a fontos alkalmatosságot: Este jelentkezeti parancsnokánál nr, ellenség csónakjával.
A zászlós maga mellé vélte K. József huszárt és keltésben ál-keltek a sötéten csillogó folyamon. Már nappal megfigyelték a vörös láboriörs elhelyezkedését.
Az éj védelme alatt azután rajta ütöttek az ellenségen,
harcképtelenné lelték, b* foglyot ej teltek, azután visszatérlek. Foglyaikai is sikerült magukkal hozn\'tok.
A merész vállalkozás három résztvevőjét kitüntetésre terjesztenék fel.
Az ennél az esetnél szereplő K. József huszár más alkalommal is l>ehjzonyitotla bálorsá. gát. Bajtársaival szállásán be szélgetOlt, amikor váratlanul ellenség töri rájuk. A vörösök a sötétség leple alalt beszivároglak a biztosításon keresztül és rajtaütöttek a házon. A nehéz helyzetbe került huszárok közül K. ocsúdott fel leghamarabb. Kirohant a házbúi és
karabélyával az ellenség közé t- csapott,
majd átrohant a lámadók gyűrűjén és beszaladt a szomszéd házba.
Ebből az épük\'lböl azután lüz alá vette a támadókat 8 több szovjetkatonát lelölt.
A merész fellépésre az ellen ség megzavarodott és a bátor huszárnak sikerült bajtársait megmenteni. Kitüntetésre terjesztették fel.
A magyar pénzügyminiszter Romába érkezeit
\' Hónul, november 12 Hcményi-SnhnciUT péozügyminiszl-r kisérelévei ar&gérkfiiAtt Rómába. Az o\'asz korniítny meghívásunk, értícz*U vendégekéi az olasz péuzíigyrainíszUT és áTaniu\'tkár, a rom 4 magyar ium\'l és több más cj&koíoség, .fogailíi- A látoga\'iís különös jc\'entőségg.\'l bir az Olaszország cs Ma«y.iror>izáy közoiU szívélyes, barftti viszony kcrcié|itu é& s/orosabbii kovácsolja a két ország kózti kapcsolalok-.it.
Itánia, november 12 Az olasz lapok nif\'ejgf sitv^úil ádvoxllk ReniejiyS-SchitclU\'r?\' ÍÁp* ] pénzügy nüiitSzlert. A [topote di. lJÓni« jc.culé-w: szaerint a magyar paafugy^ iniii;s/l»:r lálogatjísíUink i«9iidkivüH Jc> líVilősége van az Olaszországot ts Magyarországot ogybefüzű limtti kapcsolatok ön osstcttti-taV í*l;i j A római sajtó réaziclesu kőalj, Ituiiííiyi-\' Scliiicl\'er nyilalko^ilAl, am^:y>i 1
cjnia*á>tt ítöít tett. J
1941. Sflgflte 12-
7.KIM KÖZI.ÚNY
i
— (A városgazdálkodás)
mtllt 4*1 zárszámadását most készj. Uk az úl\'amoSjlbtt városi szánm\'vaséin. Az eddigiek szerint a lefolyt eSz. U\'ndŐ i»niét . mcgtakar.t isi im.tl|/ [ej A számszerű\'összi."g<;t a véglejes zárásnál .-«hel csak megáilapilMni. Ugyancsak nagyban készül a jövő évi költségvetés összeállítása, amit a rfini-lüvall események késtelleilek.
— {A városháza ügyvitelében) némi változás ál\'ott be. i\'gyanis
,|r. Bánhidy (Rolfl Feenc, aki a Közjóléti Szövelken\'t és ONCSA. ügyöket intézte, megválik a város szolgálatából és jegyzői pályára lép, tmmkakörét iir. Rába József logalmazó, eddigi anya-kouy^ezclőlielyctles vette át, inig fiz anyakönyvvezető! ügyköri a i*>gár. u,esler ismét dr. pálfy Gyulü köz-gyámnak adta át, aki hétfőtől már at anyakönyvvezetöi liiv.ila\'ban működik.
— (Az országos szocülls íalögyelö)
dr, Somogyi országgyűlési képviselő a ICgköHsicbbl napokb.u Nagykanizsára érkezik, liogy a -város szociális munkájának költségvetését meit-\'kíutsL-és a j»lgármCs tőrrel lelár-jgyaljn.
— (TQxoltóUnMyam Nagy-kanUaán) "
A zalaegerszegi törvényhatósági tfi/.-oHötanfolyam után mo&t november 17-én Nagykanizsán is kezdődik egy tlrna|K)s t örvény hatosági1 tűzoltót mto-lyaro, amely november 27-é» ér vég.-t.
— (Dr. teniszt Sándor)
a Kereszléoy Párt egykori v.\'zéic l:a\'á ának most le.sz harmadik évfordu-iója. November 15-éji, szombaton cstu a Katolikus Tanítónők és Tanárnők Országos Egyesúleto, amelyet Ernszt Sándor hívott élőire, a Katolikus Nép-szövetség helyiségében émlékgyülést tart, amelyen ötvöS\'Lajos, a Katolikus Népszövetség igazgatója beszél Ernszt Sándorról és ismerted levelezéséi. Va. sárnap, 18-án délelőtt 11 órakor a Kerepesi-temető kápolnájában őtvÖf Lajos szentmisét mond, utána a katolikus egyesületük ntfgkoszoruzzák lírnszt Sándor sirját. 17-én, hétfőn a Katolikus Népszövetségben *mlék-e&lélyt rendeznek.
— (Jön a lyukas acél husz-fllléres)
A pénzügyminiszter rendelete! adotl ki az acélból vert 20 filléiW-\'k kflLsi" kiállításának szabályozási tárgyában, amely szerint az\'acél 20 fillére* a kő. icpfn lyukasztva .esz. Az acél 2» fülé leiekből ül) miÜó darabot wm-k.
— (Anyakönyvi hírek)
Nagykanizsán a legutóbbi klmuiatát óta 24 gyermek íazüJetett, 12 Hu és 12 leAny; Nagy Ferenc napszámos é tSefee Máriának rk, leánya, Mlüsi ÁM laliömftVea «egőd ís Buksi Juliánná, aak rk leánya, Horváth Károly MAV pélyamesler és Kovács Jolánnak rk. lia, Hárs János gxud. c»eléd és Hof. válh Honának rk. íia, Siítár Jó.z-ef vá. rosi díjnok és Horváth Erzsébetnek rk. íia, Széphegyt látván napszámos llári Hozáliáuak rk. fia, Mink ist-*in pintér és Lakatos Márián ik rk lCáuya, prostenyák Ferenc\'lakatos ie. gía os Szakolczai Annának rk. leánya, Haszon János mészáros segéd és Sifler Atmának rk. leánya, Bezrkő István h kalos segéd és Vinczc Ágotának rl leánya, szuilmán András nnprik 1 áru i\'s TÓlh Annának rk. fin, Szenlinn ii Ijánió körjegyző és (jendl Gizellának rk- iránya, KovácJ Joxsef AttJrái 1U. |o« isk, lauár és Boros Juliannának |;I fia, Szalay János földművé; c.; Jv^s Tamás Rozáliának rk. leánya, iornyos István porceilán és üvegk \'ies Wjl ós Bembergcr Annának rk. fia, Wtadfcch Dénes logtecíuiikus és Hé-«»z Magdölnájaak rk. leányj. Orsós
Jójacf edényfolloaó ís. Horváth Má-lának rk fia, Miliájecz László (ö!it-;nü\\e> és Kis Máriának rk. lia. Házas.. ságOII kívül szíitokall 3 íiu és 2 K\'ány-gyennek HalébxáS 21 ea^ttfti lór. tini llruzsin ,\\naark 3 éves, struss-bergt-r Miksa eltartott izr. 90 Éves, Kovács Józsefné Jarab 1 Zsuzsanna á^. h. ev, 4fi é\\es, Major Pereac rk. 1 hö-naiios, özv. Szollár Jánosa:- Vadász Mária rk gy éves, vitéz Új. Orbán István m. kir, posta »Jtiszt rk. éves, Horváth Károly rk 3 nupos, özv. Szilágyi Ignácné Sebestián Hona rk. »4 éves, Simon l\'ál napszámos rk. 01 éves, Orsós- Rozália rk 11 hónapos, Baranyai János népzenész rk í>2 éves, Fülön József ácsmester rk. 73 év;\'S, Kovács Julianna rk 05 éves, Kiss Sándor cipész segéd rk 21 éves, F.nli János borbély segéd rk 54 óves, Ko. cziás Anlalné Hlrtl Kmi\'ia rk. 88 é\\-es, Mikó dyuláné Kovács Marja rk 27 éves, Major Feréno Dyug. rvodör rk. 50 éves, dr. Boskovitz Sándor nyűg. kórorvos ref. 80 éves, Muarc] Zoltán tanuló rk 10 é\\es, zab István városi\' utcaseprő rk 41 éves. — Házasságot "kötött 7 púr; Rock ivaiS műszerészTzT, és Marion Iírzsétoct rk, Klcíz\'i\' Kálmán OMTK vajmcster rk és Bunits Hona rk., Ciegczy Gusztáv Lajos sza-kacs rk. és Nagy Margit rk., Végvári Jenő magántisztviselő rk és Sz njefi Frzsétet ik , Fülöp Jáno* pincér n\\, és Mayer Ida ik, H.nzsér Imi* v 11-őéglös ág. h. cv. és Mamizova Vera rk., /.siga József gyári munkás rk. és Kovács Máritt rk.
— (Ne menjen utazni)
« Zelaj Köilony Kis Zeabmenetmud-je nélkül. Csak 10 lillór. .Kaptuitó a ÍOedóhivatalban, Fő-ut 5.
Hövid táviratok
A KORMÁNYZÓ UR egészségi állapota örvendeles javulásnak indult.
A KKiniSKLOllAZ ma foly-tatta a költségvetés tárgyalását, A belügyi tárca van most soron. Az előadó ismertette a (arca költségvetését és kérte az elfogadását.
MAGYAR-HORVÁT tárgyalások kezdődnek a kél ország határforgalmi kérdésének rendezésével kapcsolatban.
FARKAS István református püspököt nagy\' részvét mellett temették el ma délelőtt Miskolcon.
IIOMÁN Bálint vallás- és köz Oktatásügyi miniszler tegnap nagy beszédet mondott a kultusz! árat költségvetési tárgyalásánál a mcgnagyóbbodoK Magyarország kullurpoliÜkájái öl.
SILVÁPLANA angol szolgálatban álló norvég szállitóliajó-ról níncs Itir, jelek szerint elsüllyedt.
FINN gazdasági küldöttség megv Olaszországba és Svájcba, liogy tárgyalásokat folytasson a jövő évre szóló finn, ill. finn—olasz és finn svájci gazdasági egyeaményröl.
KURUSZt\' japán nagykövet iepü-lőgéjimotorhiba miatt Mldw.iyozigetOB kcnyUfien -tvaztegeni.
SPALATQBAN 150 kommunistát luszként :elaitúztal(.Ui olasz katonák e\'.vni merénylet miatt
DORING őrnagy gyilkosát, aki áirárban a nyiH utcán agyorílölt" nz őrnagyot, halálra ítóiték
A FEGYVERSZÜNET napját Fnui-oiaország csendes kercie^ között Ünnepelte meg.
HALASZ IMRE oy pénzügyőrt csa-lásérl és kózokiralliainttsitásért két óvi fegyházra Ítélték
(FolylauU a 2 oldaJréil
A Dxtibatl kapitulációjáról azóló hiteket cáfollak
Vichy, november 12 A francia gyarmatügyi miniszter megcáfolta azt a birt, hogy Dzsibuti kapitulációjáról tárgyalt volna, ahonnan nemrégiben tért vissza. Dzsibuti — mondotta - szembeszáll az éhséggel, de ellenáll, abban az esetben pedig, ha az angolok be-nvomulnának és a város átadásul kikén; \'szeritenék, nem fognak ebből hasznot húzni. Dzsibuti parancsnokának — mondotta — azt az utasítást adta, hm az angol benyomulás bekövetkeznék, a kikötőt és a vasútvonalat pusztítsák cl.
Mit tartalmat az VSA-Jegyiek Finnországhoz ? I
Helsinki, rwvcnüV-t 12 }^ he;sínki amerikai köv-t által 6t-uyujlotl emlékiratban az Egyesült \'Álla. niok kormánya azt köveleltv-, ha Finn-ország a jövőben is tmi akarja nyerni az Egyesült AHamok barátságát, bizto-silania kell arról, hogy bef-J-\'z minc*n támadó hadmüs-eeK\'t a Szovjet e\'dn
é.s a csapatokai vitazavDoJa az 1999,-** balárwoal mádé Az Egyesült AllamóSc kormánya azt álUtolt i, hogy Finnország liachnüvclelfL ffnye^ctjk az\'Fgyc. sült Akarnok bizlonsá^át és aziil fe-nyegeUe meg, hogy iii°g*zünietí a barátságos kapcsol tűit \\e vt ha n-111 váRozlal mug itariásáu
Churchill taktikája: elválasztani Japánt a SengetytÓl
Tokió, novcmler 12 JóJ értesült körök véleménye uerint Churchill beszéde azt a b^oyomast keRe.te, hogy kedvezőt önül befo\'yá-solja a J ipán—amerikaí lái^-alá,so-kai, GhurchiH egyrészl jöak iratát hao-ROzlaita Japánnal szemUan, fjs a csín-^c^Meáni össz-\'úlkózé\'i c-Bléie hadüzenetei jelentett be Churchüi Japánnal szemben körlett ir,egré:enilitési politikája! arra magyarázzák, lro^y dlvá. [assza Japáni a lenge ytöl.
Szerda
AliUÍI,:16 nflawtxiMflk hitkftMapokw» ¦¦aaaea* 1. műsorán
0,40 r-breszW, torna. — 700 Hírek, közlemények, étrend, luinglftinezek — 10.00 Hírek. ~ 11.10 NeinaetkösrVir-jelzőseolgóliu — 1Z00 Déli harang-saó. — 12.40 Hírek. — 1320 Idöjeliéx, időjárás- és vízállásjelentés. — 14.30 Hhck. — 14.45 A rádióműsor ismej-te-téi-a. - 15.00 Árfolyam hírek, jJad árak, é\'.e\'mlszefáiek. - 10.45 IdoJeUéa, idójárásjelenlés, lü>ek. — 17.00 i!lr«k szlovák és ruszin nye\'ven. — lö.oo Hírek magyar, német és román nyelven. — 20.00 Hírek (Budapest II.) -
2140 Hírek, tdöjárásjcientt\'-s. - 2300 II ii oii német, ol.i../ angol és franti* nyelven. — 24.00 Hlrvk.
VJIMPKST 1.
17.15 Dr. Ptksy jenö és dr. Gáli Imre kétzongorás magyar-nóta számai.
- 17.30 f)r. Szenlkuthy Miklós c ö-adása. — 17.50 Magyar R©vÜ Tánc-zenekar — 18.20 Honvéd műsor. 10-20 Feo v«sás. — 10.40 Az Operaház november 2-iki e;."«-1ásának közveti-tóse, llangfclvéíe, t:aaigii 1 Mária ven-(logicileplével Aida.. Dalmű négy :cl. vonásban . - 22.35 Gáspár Lajos ol-gányCiKkaia — 29,23 i\'álri i-lánce mCiCk.
CüiCHtők BUDAPEST h
10.20 Fo\'o\'.vesás. — 10.45 Felolvasás. ~ 12.10 .\\z 1. honvéd gyalogezred /<_¦-nekara — 13.30 Toln-iy Gézn magyar nótákat énekei, kísérj Lakatos \'lőni és Lakatos Misi cigányzenekara.
- 15.20 Szórakoztató zene* — Hl 15 Ruszin hallgatóinknak.
17.15 Lótenyésztési rádióUuifo. lyam ÍT. rész. — 17.10 Hanglemezek.
- 17.55 Hongképek a (cRobb mlotl újvidéki Duna-hidak roncs.iinak ki-cnic\'.éséröl. A közvetitéBt veestl Bu-diiiszky Sándor. - 18.20 Szogcdy Sándor licgcdül. — 18.40 I)r. Kereaztury IX\'zSŐ előadása. — 10.20 Buttala Kde Iáuczenckara — 20.10 Felolvasás. -2D.;iO Réthy lísrler, a béc4 Ope-oház lagja énekel. — \'20^>5 Külügyi negyvd-ói«. — 21.10 Temesvári Rácz József cigány zenekara. — 22.15 Sovinszky László szaoDzcnckarj, Giuseppe MP-retti énekel. — 23.30 Mozart: C-dur uzímíójüa.
a oiáktoriTal áll. tanttókópnő-Intéze^ toitólágátáL
Felvételi hirdetmény.
A caáktomyal m. klr. áll. tanltékép-zőlnttv.ot november végén tmjgnyltjít kapuit. A tanitáa nyelve magyar, de a képesítő-vizsgálaton a ruurakoxl horvát, vagy a vond nyelvű Iskolában Való tanításra Jogosító oklevelet Is megszerzik a növendékek. Az intézet munkarendjébe beillesztett tanfolyamok ae-glllk okot ebben A magyar n>elv bláayoa tudása nem akadálya a felvételnek
Az (. évfolyamra olyan növendékeket veaztlok fel, akik a polgári Iskola, vagy a gimnázium IV. oazuilyát sikerrel elvégezték éa 18. életévüket meg nem tőhöttók be. A magasabb évfolyamokra Jelentkezők életkor-határa ehhez Igazodik. Mind nz öt évfolyamot megnyitjuk. Felvesszük azokat a leánytanulókat Is. akik az 1940-41. tanév so-án a Csáktornyái jugoszláv tanítóképző növendékei voltak. A tandíj 100 P, ezt róetletekben fizetik
A nem helybeli fiútanulók a tanulóotthonban kapbatnak lakást óa teljea ellátást.\' Ennek dija az Idei tanévben előreláthatóan 40U P körül lau. Est havi részletekben kell fizetni.
Szorgalmas tanutók díjfizetést kedvezményben részesülhetnek.
A felvételért Jolyamodók kérvényeiket a osáktornyal áll. tanítóképző Intézői Igazgatóságához adják be A kór-vényhez 12 P okmány bélyeg) a köveiken!) okmányokat kell mellékelni: (50 f. okmánybólyeg) I. születési anyakönyvi kivonatot; 2. a legutolsó Iskolai bizonyítványt; 3. hatósági orvosi blao-nyltT&nyt; 4. segélyért íolyaniodók uj-keletü községi bizonyítványt a osalád/d vagyoni állapotáról, az ellátatlan családtagok márnáról. Ha van szegénységi bizonyítvány, a kérvény bólyeg-mentea. A lellolynmodás Idejének legutolsó napja i94i. november 2u.
Részletes tel világosi tást a tanltókópió-Intézet igazgatósága ad.
Csáktornya 1941. november t-én. hu Igazgatóság.
Hirdetmény.
Alsódomboru község tulajdonát képező nagyvendéglól ét mészár* szákét, valamint az u. n. malom-kocsmát 1941. november 93 án d. u. 4 0mVor a koisfgháxnál tartandó nyilvános árverésen 6 évre bérbeadjuk.
Feltételek a jegyzői irodában megtudhatok.
Alsódomboru, 1941. november 10. Községi elöljáróság,
ZALAI KÖZLÖNY
1941. november 12,
Ntgyksnl.sa megyei város polgármesterétől.
Tárgy: Hsa és házcsoportok légoltalmi (elszerelésének beszerzése.
Hirdetmény.
A m- klr. honvédelmi miniszter •1.800/etn. Igv. 1Q40. és ennek módosítása és kiegészítése képpon megjolont 103.000/eln. S9-1MI. bz rendelet « III. légoltalmi csoportba tartozó lakóházaknak és egyéb épületeknek, llletölog ház- és házcsoportoknak légoltalmi eszközök és szerek beszorzéaét kőtelezővé tette.
A rendeletek értelmében a III. légoltalmi csoportba tartozó lakóházak és egyéb építmények, ház és házcsoportok légoltalmi szakfelszerelését öt rénzro osztja:
1. Mi* 11 lő felszerelés.
2. KózIIecskendŐ.
3 Légó. házi lUzoítófelazcrolÓB.
4 Padlástér tűzvédelmi felszerelés. 5, Klórméss.
1. Azon ház és házcsoport, amelynél a személyi létszám az 60 főt nem haladja meg. légoltalmi menlőtáska beszerzésére van kötelezve.
Azon ház és házcsoport, amelynél a sioraélyl létszám 50-100 tő közölt van, kla mentőládát köteles beszerezni.
3. A légoltalmi szolgálatot önállóan ellátó házaknál, tehát, amelyekbea az átlasos személyi tétszám 20 fő, vagy annál több,
ba a padlás alapterUleto 300 nóay-xotmétornél kisebb, egy légoltalmi fece-kendét (vízipuska!),
ba a padlás alapterülete 300-600 négyzetméter, egy légoltalmi fecsken-dét (vlzlpuakát) és egy veder- vagy puttony fecskendőt,
ha « padlás alapleraiete 600 - 000 négyzetmétor, két légoltalmi fecskendői (vízipuska.) és egy veder- vagy puttonyfecskendőt,
ha a padlás alapterülete 1)00 négyzetméternél nsgyohb, az előbbi bokáz-déshen említetteken kivitt még minden megkezdett 300 négyzetméter után egy-egy veder- vagy puttony fecskendőt kell beszerezni
Ha a házban több padlásleljáró van mint ahányszor 3< 0 négyzetméter a padlás, akkor annyiszor koll 300 négyzetméterednek venni a padlást, ahány feljáró vezet oda.
A házcsoportok hat. a házcsoportba tartozó házak száma szerint kell a légoltalmi fecskendőt Illetve fecskendőket beszerezni.
Ha a házcsoportba tartozó bázak soáma 1—4, akkor egy,
ha a házcsoportba tartozó házak száma 9—7, akkor kettő,
ha a házcsopóriba tartozó házak száma 8 10, akkor három,
ha a házcsoportba tartozó házak száma 11—13» akkor négy hézlfeos-keadót (vtzlpuskát) kell beszerezni.
3. Á légoltalmi szolgálatot önállóan és házcsoportban ellátó házakban egyaránt a légoltalmi házi ttlxol tó fölszerelést egységbői mindig eggyel kevesebb egységet kell beszerezni, mint ahány kézi fecskendő van.
A légo. házi tUzoItóIelszerclés-egység áll: két drb. vederből, egy drb. 3 méteres nyeltl szlkracsapóból, egy drb. t méteres nyeltl fejszéből, egy támasztólétrából {amely olyan magas legyen, mint ¦ padlás magassága) és végül ha a ház zsindellyel, náddal vagy ázsiaiéval van fedve, még egy tüzhorogbói la.
4. A padlástér tűzvédelmi felszerelési egységből minden megkezdett 300 négyzetméterre kell egy egységet beszerezni.
A padlástér tűzvédelmi felszerelést egység áll: egy 100 literes, vagy kettő 50 literes víztartó edényből, kőt vederből, i/i köbméter száras homokbét és két lapátból.
5. Légoltalmi célra szolgáló klórmeszet minden olyan háznak kell beszerezni, ahol óvóhely (¦zükségövóholy) van, tehát ahol az átlagos azemélyl létszám íi.i nát több. A beszerzendő klérmész mennyisége: 50 főig 25 kg., 50 személyen tul 50 kg
A lakéház légoltalmi szervezet cg-, ént (elszerelése a aázsebosomag, sebkötöző osomag, az ors minden tagja részére beszerzendő. Légoltalmi célra engedélyezett „A" ttpusu acélsisak a parancsnok és tüzoltóőrsönkónt egy tag részére szerzendő be. Jelzőslp a parancsnok és két parnncauokholyettes \'"\'7*. Karszalag és Jelvény a pattok, két paráncanokhelyetfes, riasxióügyeletet és hírvivő réazéro sxer-seudék Dfl
As óvóhelyek és szükségóvóhelyek részére előirt és beszerzendő berendezési és felszerelési tárgyakra vonatkozólag a Légoltalmi üga Nngykani-zsal Csoportja (Tűzoltólaktanya) nyújt felvilágosítási. .
A légoltalmi felszerelési éa berendezési tárgyak elholyozésóro a lakóház tulajdoné*™, Illetve a házcsoportok tulajdonosai helyiséget kötelesek biztosítani. Az o)helyezésről, a Jókarbantár-tásról u légoltalmi Őrséj; parancanoka wondoskodlk és azokat mwyodévanként felülvizsgálja. Mindezen (árnyakat csakis készültség és gyakorlatuk alkalmával, Illetve tűzvész vagy mát) rí.....I
csapás eaelén szabad használatba venni.
A légoltalmi eszközök és folszcreló-sek beszerzéséről a ház tulajdonosa gondoskodik. A légoltalmi házcsoportok háztulajdonosat a megosztási kulcs szerint tartoznak a beszerzésekhez hozzájárulni. Amennyiben a ház fenntartására vonatkozó kötelezettség a (ennálló magánjogi viszony nem a tulajdonost hanem n haazonélvozőt, a haszonbérlőt, « bérlőt lerholl, vagy mén Biemélyt terhel, a tulajdonos kérői-
mére a polgármester Jelölt kí a be-ezorzésre kötelezett személyt.
A Légoltalmi Liga Nagykanizsai Csoportja a légoltalmi eszközök és szerek boszorzéséro vonatkozólag egy budapesti céggel megállapodást kötött, melynek értőimében a háztulajdonosok a kötelezően eléírt légoltalmi eszközöket éa Rzeroket lényegesen olcsóbban sze-ozhetik he A rövid határidőre éa az anyagbeszerzési nohéziégckro való to-klnteltel, a légoltalmi eszközök és szerek f, é november hó 3-(ól f. é. november hó 20-lg a Légoltalmi L\'ga Nagykanizsa Csoportjánál (TUzoItólaktHnya) Nicgrendelhotők, valamint a beszerzésnél kapcsolatos felvilágosítások nyerhetők.
Minden ház tulajdon ónnak érdekében á\'l fenti rendelet pontos betartatta, mert a mulasztások büntetéseket vonnak maguk után,
A rondelot végrehajtását a 822U07eIn. tgv 1940. ii. M. rendelet értelmében hatósági közegok Igazolvánnyal ellátott meghízottal ellenőrizni fogják.
Nagykanizsa, 1941. október 29. íMi Polgármester.
Német fegyveres SS. egy ellenséges erődre tüzel. (FotolRDV.)
Ócska és törött
SramofonlemezeKet
mosás írón veszek.
Szabó Antal sportUzlete.
Alullroltak mély fá|dalommsl, de Isten megváltozhatatlan akaratában vató slázatos megnyugvással tudatják, hogy a forrón szeretett drága ló férj, a legjobb édesapa, nagyapa, sógor, Illetve rokon
Prékopa Vilmos
nyűg. áUaMpéntári fdtiuUcMt életének 67-ik. boldog házasságának 40-ik évében hosszas szenvedés ulán folyó évi november hó 11-én déli 12 órakor visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének,
Drága halottunk földi maradványait folyó hó 13-án. csütörtökön d. u. 8 érakor a helybeli temetőben az ág, evangélikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugvóhelyére.
Nsgykanlzss, 1941. november II.
ÍJtttt ü lalbi (ilíjlNfitltril kiitfai tll
(hur- IrVékepa Vllmonié sz. ZihctmAj Adél neje. Valéria férj Suatnikl^l Ottéaé. JoUa férj Ooké JóxmM leányai BenvUk OHéaé szül. Prékopa Irma testvére SmtaalkMil Mária, Valerl*. Hargtt, Uraié unokái. Bssodek Otté BÓgora és a Hi&. ¦zolé rokonság.
Köszönetnyilvánítás.
Mlndason lóbarétalnknak és Is-méréseinknek, n Baross-szövetség taglalnak, valamint a\' felsőkereskedelmi iskola tanárainak és növendékeinek, kik felejthetetlen drága egyetlon fiunk temetésén megjelenésükkel, vagy bármi más módon mélységes gyászunkban osztozni szívesek voltak, ezúton ls hálás köszönetet mondunk.
Muszel Jóxsel és neje.
(pária sanvsrarta^
B «<M, M «Hr, ..I.*.. twUM n. 4 tiiUr.
Tnkarltena deleidül otakra (civilt-lik Caínyl Uul6-ulci II. emeld. 3807
H,..u.tl.«n.li a|ln!boilk uuif-kom nő bOMtu blionyltvinnyii, .ztréuy fUeteaiel |obb baukboi. Oünetr Llpdlit BaMljiny-utca 21. 3600
_____ADAS VÉTEL
Jókurlian levő oaarApkátyha elidú. Telekiül 25. 3612
BÚTOROZOTT SZOBA "
Uillf.hv.ii.u uepen botoioiolt aioni luidőaloba-baaioilatlal november 15-lkete kUdó. Roigonyl-n. 1^____
Lcheldleg ra.gínyoi iiuonynil raaoll iiobil keieuk. Címeket klidobt ketek .Tllill\' lellgeie. 3600
¦ísUMvau
Sralslds*\' — IHniaUrtS mindenről Inloimll. aaaliaiMk olodn. U-
nlc. dl|talan. Uvelekrű vákuoL E«tJ«-t(í 2a 35S2
Mindenkit érhet Saletct, r/ért a balHetblit«.IU>t senki Hsm nélklllOiheti I
XM.M KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja: „Kaigaioaaaol ll. T. Kaoykanliu\'. Felel6a klsdo: Zalai Uraly. NyojDatolti a „Koigaidasagl II. T. Nagykanliaa"
nyo«ila]ábaa liagykuUaea. (Hyomdtatl l«M \\ lalal 1»<W
lía évfolyam 260 Mim.
NagylunbuM, »41, november 13, osUtőrtok
ár* 12 m/tér.
ZALAI KÖZLÖNY
swnkwulítóí fa U«lóhlv«uli Wat s. «tía. IfcarkíOilAtóii é» UwtóUmUll («lelo, ,a m. Ksejeieulk minien faelkasnap Mintán.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős srerkesxtö: BarbarlU L.jo. ™^.^^«Mr.,•\'M,,,\'
.... _.\' \' Rtfyaa «!Am: hétköznap U üli., szombaton W mi
A szovjet vereség három fázisa
Bécs, november 13 Duvall gonerútis, lísnurl francia katonái szakértő egyik cikkében á keleti hadj-íratlal top lalkozik, amely abban a megállapításban csúcsosodik, hogy a luiboru a szovjet számára már elveszett. A francia\' tábornok ezt a léteit általános hadilörté-nehní alapelvekre és tapasztalatokra építi fel, amelyek a keleti hadjáratban, uj formában ugyan, de félremagyarázhatatlanul bebizonyosodtak.
Minden szerencsétlenül végződül t háború vezetéséb én, mondja a szel\'ző, három fázist lehet megkülönböztetni, an\'fc-lyekbcn a természetes és szükségszerű fejlődés jut kifejezésre. A háború első\' szakában a győzelemért küzdenek. Hz . a-szovjctoperáeiók vezetésében is megnyilatkozott, amely a Birodalommal szeuibeni támadóké-szültségben és az Európa ellen irányuló halalinas offenzivu-szándékban jutott kifejezésre. A liadjárat második fázisát jellemzi, hogy a szovjetnek a német fegyverek nyomása alatt vissza kellett vonulnia a\'Szia-\' lin-vonaljg. .Eltol a pillanattól kezdve a győzelem már elveszeti n bolsevisták száin.\'tra. Tevékenységük arra korlátozódott, hÖgy minden, talpalatnyi földet védelmezzenek, anélkül azonban, hogy a németeket eredményesen fel tudták volna tartóztatni. Ezzel már kezdetét vette a szovjet számára elvesztett háborúnak harmadik fázisa, amelyet ugy jellemezhetünk, hogy az oroszok időnyerósért harcolnak.
Ez a remény azonban inkább politikai, mint katonai természetű, amennyiben teljesen a külső segítségre épít. Ezenszov-jeíorosz várakozás materiális tartalmát Duvall generáliig na-nyon szcmiélelescn a .Miiouda-l\'cli karavánra alapozott spekulációval hasonlítja össze, a •nely Szibérián vagv Iránon keresztül kimorithetejlen hadi-:in.vagforrásokhoz vezetne. A íi-inicia szakértő rejtegetései érdekes módon megegyeznek illetékes német körök azon\' jól ismert felfogásával, hogy a bolsevizmus elleni hadjáratban n döntés visszavonhatatlanul \'^gmrtént.
(UP-D)
A Krim-félszigeten küzdő szövetséges csapatok elérték a tengerpartot
A finn válaszjegyzék Washingtonhoz egy vitéz katona nemzet bátor megnyilatkozása*/ — Az angol polgárőrség aggokat és gyermekeket lött agyon — Az USA ujabb atlanti szigeteket akar megszdllanl .
Róma, november Í3 Az angol légibaderő Olaszország dleni legutóbbi támadásai során az olasz légvédelmi tüzérség sok angol gépet lelőtt. A (arriera della Sera megállapítja, hogy az angolok az utóbbi időben igen srulyos veszteségeket szenvedtek rcpülögépeklKui. Ebből, valamint abból a tényből, hogy Rrindisi lakossága a légiljombázások ellenére is tanúságot tett bátor kitartásáról, az olasz lap azt a következtetést vonja le, hogy a polgári lakosság ellen irányuló bombázások egyáltalán nem érték el azt a hatást, amelyre az angolok számítoltak. Az\' olasz népnek eltökélt szándóka, — irja a lap — hogy folytatja a háborút a győzelemig, i
Roosevelt „a kis nemzetek védelmexof**...
Berlin, november 13 Az Egyesült Államokba küldölt finn válaszjegyzékről a Völkischcr Reobachter hangsúlyozza, hogy Kinnországnál senki sem bivatoltabb, válaszolni Rooseveltnek arra az igényeié, hogy Európa kis népeinek védelmezőjeként tüntesse fel magát. A válaszjegyzékben egy valóban demokrata nép hamisítatlan véleménye tükröződik visz-sza, — állapítja meg a német lap. Majd rámutat az Egyesült Államok tájékozatlanságára és az európai Viszonyok tökéletes nem ismerésére1, -ami Finnország iránt tanúsított magatartásából
tűnik: A finn kormány — írja l|efejezésül a lap — válaszjegyzékében a diplomáciai formák betartásával olyan nyelven szólt, amely megfelel a bátor katonanép természetének. Finnország az egész világ előtt feltárta, hogy Roosevelt szavának Európában ma már semmi su\'-~ lya nincs. Az\' európai népek életérdekeik, követelményeik szerint hozzák meg döntésüket
politikájukról
cs létkérdéseik-
Elsűltyesxtett brttt ha/ók
Newyork, november 13 Ncwyorki hajózási körökben közölték, hogy egy 4545 tonnás brit teherhajót az\' Atlanti-óceán északi részén elsüllyesztettek. Egy másik elsüllyesztett angol bajóról a NTí közli, hogy 40GO tonna volt a térfogatú.
USA ujabb Atlanti -óceáni szigeteket kíván megszáHatif
Newyork, novenil>er 13 Egy gyűlésen az amerikai lengernagy kijelentette, hogy a Németország \'elleni tengeri bábom ujabb aliantióoeáiH szigetek megszállását leszi szükségessé. Ezek között felsorolta az Azóri-szigcteket, a Zöld-foki és a Kanári-szigeteket, a Martini-que-szigéteket és a nyugatafrikai Dakart is.
Sanfraíicisko, november 13 Kurnszu japán nagykövetet péntekre várják Sanfranriskó. ba, ~ jelenti az Associated Press.
A lÖrSk haióehaiyesztések miatt lemondott két minlezier
Ankara, november 13 Az ankarai rádió szerint a lórők hadügyminiszter és szállításügyi miniszter lemondod. Az uj minisztereket kinevezték. A két miniszter lemondása, hír szerint, a Földközi-tengeren történt tőrök hajóolsüllyeszlés ügyében megindított vizsgálat
á Ház szeretettel a hős magyar
a honvédelmi tárca költség vetésének tárgyalása során
emlékezett meg honvédségről
Budapest, november 13 A képviselőház íoly\'tuHu a woIIm\'^vo. lés tárgyalását, a boavédelmi tárcát tárgyallak V{t?K Faragó Kndre cl, a Irt Ismerteit* a tárca költségvetéséit Ko-gyo\'etrrl és bálával «mdé!«Tujik rheg — mondotta — dőrék rn*gyar bctivé< itcírtkról, akik most krlften p«(iféte>ik
meg &t uj magyar ó:oi kibon\'avozá-sának lekclóségét i(.s uj Európának nagy szolgálatokat tosart* Stfíi*Wt*I Éa MtekaaéJMg gondolunk rvájuk. Aj. ösíinlo tisxtöht hangján emlékezünk mog -nagy szíVWls(W&*Jik katonáiról is, akik beíjlarsniiik is testvércM i-b-Wn a hafrbuw
Kr. cisci te\'szo\'aM Horváth Gáza. örömmel \'«Ir?, hogy a honv\\(d«\'ml mtnisílcr MfctmVrta a közellátás kérdésének honviSrleimi \'fontosságát.
Csicseri-Hónai (István méim\'t» ft magyar csapatok kii Piciim11 a Kek\'U arcvonalon. Kért*, hogy Dag>-, kon^eai uyakoilrtte ok,.\'t ltvuihanftk ». katonásig s*á!mirn Fontos * katolrjftli BÜsílóin \' ápolása — ntoiidotta ,\\ k^tt^égyWal bl/a\'ommnt\'rtltagMlta 1\'tVna Mokrsay liez&\'v «rtrflWdoll szó\'Asrn JobAI (;!Vb»>r erdélyi\'AépvisaCo EM&y w^réÜtA Isou-¦sikiti ámnaffci és átdozattáaisilffet a, Itoiivérfsí\'ttEOl sremb«i..
A ki\'n*: kCtíi íizi\'wiok Hiijoi-Zsiliiis/liy i:u<|ic \\-ult.
nyomán következeit bc. A két lemondott miniszter kijelentette, ftogy lemondásával a vizsgálat lefolyását kívánja megkönnyíteni.
.\'Iszrfambul. november 13 "A Fekete- tengeren szovjet részről \'elsüllyesztett tőrök hajók legénysége megérkezett Isztambulba.
Uoíyan fest az, angol „polgár* őrség
London, november 13 Angol körökben egyre \'több. bírálat hangzik el az angol polgárőrség működése ellen. Az egyik londoni lap a többi között beszámol arról, hogy a polgárőrség tagjai agyonlőttek aggokat és gyermekeket, angol repülőket, akik ejtőernyőn szálltak a földre. A lap megállapítja, hogy a legfőbb ideje, hogy a polgárőrséget föloszlassák.
Olaszország Jetentősége , a Földközi tengeren
Torino, november 13 A lórin ói lap foglal kőzik ChürchiHnvk azzal a kijelentéV sóvel, hogy Amerikának haladéktalanul bele kell avatkoznia a hábortiba és ezzel íeheftővé teszi, hogy az atlanüóeeárii hajó hadat a Földközi-tengeren vessék harcba. A Stampa m\'ogállapítja, hogy Churchillriek ez aki-jelchtése nizóuyitja Olaszország jelentőségét,, különösen a Földközi-tengeren. Hangsúlyozza a lap a krimi partvidék elfoglalását és kijelenti, hogy ezzel az Azovi-tenger német ellenőrzés alá került é.s a harc egyre kő- \' zeledik Kaukázus felé.
Petaln tábornagy párisi utfa
Vichy, noveiubér 13 Petaiu [tábornagy párisi uta- . zásáról szóló híresztelések-azon , (Folytató* az 5. oldalon!
ZALAI .RMLÓNV
lft-tl. november f5 \'
A*tegszebb női fehérnemű ós paplanok
ma
Ceutőitök
AIUmU műigniiutk fa<tko>Bap«k»
Badoyost l. mlsorá*
6.40 Ébresztő, tornn. — 700 Hírek, közlemények, étrend, hanglemezek. — 10.00 Hírek. — 11.10 Nemzetközi vlx-jeizöszolgalat. — 12.00 Déli harang-taö. — « Hírek. - 1320 Időjelzés, itlöjíírc i- ús vízállás jelentós. - 14.1« Hirek. — 14.45 A rádióműsor ismerte. téze. — 15.00 Aríolyamhirek, rxitvá árak, élelmiszerárak. - 16.45 Idofols*, Időjárásjelentós, liirck. - 17.00 Hir«k saiovák és ruszin nyelven. 1Í.00 Hlr«k magyar, uémet és román nyíl-ven. — 20.00 Hirek (Budapest II.) — 21.40 Hirek, idöjárásjeientés. - 2300 Hirek német, oloss, angol és ír*flo*a nyel yen. — 24.00 Hírek.
BUDAPEST I.
17.15 Lótenyésztési rádiótanfo-lysim 11- .rész. — 17.40 Hanglemezek. — 17.55 HaDgképek a lelrobbcmtott újvidéki Duna-hidak roncsainak ki-\' ctneléséről. A közvetítést veteti Bu-ilinszky Sándor. — 18.20 Szegedy Sándor hegedül. — 18.40 I)r. Kerföztiiny Dezső előadása. — 1Ü.20 Buitala Ede lánczenekara. — 20.10 Felolvasás. — 20.30 Rethy Eszter, n bécsi Op*-aház liigja énekel. — \'20.55 Külügyi negyed-Örst; — 21.10 Teme»viri nácz Jóssel cigány zenekara. — 22.15 Sovinssky László sza\'onzenekara, Giuseppe rVVo-relU óneltei. — 23.30 Mozart: C-dtir szimfónia.
BÚTORT .
Gábor műasrtafosMiéJN
vegyen Vagy fímá^m. Migjhmtmtm, Tinnklji gwsaáa.
Pánttk
BUDAPEST L
1020 Fe^lvasás. — 10.45 Felolvasás.
— 12.10 Weldinger gde szaV>nzavC-kara. — 13.30 Uádióz«nek:ir. 1520 Hanglemezek. - 15.40 Háziöss/onyok híszéHs-tnek* - 16.18 Dfákfélóru
17.15 Pertia Jcnö cigányzenekara, Profánt István lAmgatózik.\' — 17.55 Dr. jendrassik Aladár előadása. 18.20 Malcsiner Be!*\'juzz-hánnasa. — 18.40 Finn költök. Közreműködik Ungvári László. — 19.20 Felptvasáa. -10.55 A Filharmóniai Társaság hangversenye. — 20.25 Sr«rtközlemé.iy*V
— 22.10 Bcszkárt-zenekar. - 23 25 Sárai Elemér cigányzenekar.., Varga Imre énekel.
Fájdalmas székeiéiben szenvedők, akiknek a végbél megbetegedései — mint aranyerei csomók, fcerepedéiek. viizketegtég stb. — teszik az életet nehézzé, a természetes „Ferenc Józsel" keserűvíz rendszeres használata Altat ciakhamar enyhülést találhatnak. Kérdene meg orvosát 1
A nagykanizsai esperes-kerület gyűlése a fehérteremben
Mlntatanltás, papi előadás, katolikus álláspont a házasságról
A nagykanizsai esperes-kerület papsága most tartotta novemberi gyűléséi a fereneiek feliért érmében. A betegség folytán akadályozol! Kreutzer De) /síi gelsei esperesplebánqs helyeit dr. Solymár István esptj-res elnökletével. Dr. Solymár tömör megnyílójában rámutatott a kerületi paplgy ülések fonj tosságárn és azok minél élén-, kebb Ilítogatúsára kérte az öltáf testvéreket. Meizl István hitok-tutó knlechizáló mintntnnitása következett ezután az elemi iskola III. osztályának növendékeivel. Tanítási\' téma : >A vn-sárnnp megszentelést\' -. Mcizl módszere n gycrmekléleknek a bit igazságaiba könnyű megér* léssel való bevezetése, a gyer-meklélekhez való leszállása, mintítszerü és egy melegszívű lelkipásztor tnuilasi gyakorlatokból leszűrt, nagyon jól bevalló módszer. A mintatanitás bemutatása után annak bírálnia következett. A hozzászólók mind a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztai a bírálat során Meizl tanítási módszeréről. Dr. Pichler Emil ferences főiskolai lahár előadása következett ezután q papi lekiilctröl, amelyben n ttíle megszokott alapossággal ós ragyogó ékesszólással rejtegette Krisztus felkent papjának lelkiéletét, kötelességeit Istennel, híveivel ős önmagavul
szemben. Dr. Pichler prohász-kai szárnyalású előadása a lelkek mélyéig hatolt és nagy hatást váltott ki q kerület papságából, A következő előadó dr. Solymár István, a kanizsai Jézus\'Szive egyházközség csperes-plebánosa volt, aki a katolikus házasságról, mint szentségről tartott tartalmas és nagyon szépen kidolgozott előadást. Fejtegette a katolikus házasságszentségi magasztosságát, fclhonthu-Intlunságát, majd az egykére tért ki. Hazafintlanságnnk bélyegezte katolikus, magyar és nemzeti szempontból egyaránt az egyke rákfenéjét, különösen ott, ahol az anyagi alap megvan és a megélhetés biztosított. Rámutatott azonban arra is, hogy a többgyermekes családok még mindig nem találják azt a támogatást és védelmet, amiben őket részesíteni nemzeti kötelesség és mit joggal megkövetelhetnek. *
A papigyülés ezután örömmel vette tudomásul H megyéspüspök egészségi állapotának jobbrafordulását és üdvözletét és jókívánságait küldte főpász-torántik, mint a beteg kerületi esperesnek, \'Kreutzer Dezső kanonoknak.
A gyűlés ezután belső egyházi és papi ügyekot tárgy-alt, főleg gyakorlati kérdésekkel foglalkozott.
Kik szerepelnek a Harmadik-Beád hétfői Knltar-estjén?
Soha nem tapasztalt óriási érdeklődéi nyilvánult meg az utóbbi idők egyik legimpozánsabb megmozdulása iránt —- A keresztény és nemzeti gondolat hatalmas táborának nagyszerű demonstrációja a fronton küzdő legendás honvédek és sebesült hősök mellett
Mert ez lesz. Zrínyi Miklós j és részt vesznek a hétfői Kullur-
tiszteletreméltó ősi városának nagyközönsége, a mindenkor kipróbált magyarság ismét kitesz magúért. Vallás es osztálykü-lönbség nélkül mindenki ott lesz és találkozik a mi klénódiu-munk, — a magyar hős honvédek és sebesültekért hétfőn este fél 0 órakor á Városi Színházban rendezendő nagyszabású jótékony célú K\\t 11 ti r-csten, a mely iránt olyan érdeklődés nyilvánul meg a város minden rétegében, amilyenre egyhamar nem volt példa Nagykanizsán. A nagykanizsai kalonknsság imponáló ereje és szép Összetartása minden vullásos és nemzeti ügy iránt nyilvánul meg ismét. A cél: a legnemesebb és legszebb : Q harctéren küzdő derek fiainknak szeretet-csomagok juttatása, hogy érezzék az otthon szeretetét, ít polgári front mttíh becsülését és tiszteletét. Téhaj nemcsak egy felejthetetlen szép est élvezetét szerzi meg a résztvevő, hanem gyönyörű célt mozdít és segít elő. A kanizsai magyar jjolgári front nagyszerű demonstrációja ez a magyar katonaság, a magyar honvédekkel szemben. A magyar szív szólal meg azokban, akik eljönnek
esten.
Hogy fővárosi műsorban lesz része a közönségnek, mutatja n gondosan összeállított műsor és a márkás szereplök. Hisz KiU szely Gittlát nem kell külön bemutatni. A magyar rádió
egyik legkiválóbb műsor rendezője. Az uj magyar zeneirodalom legizmosabb tagja. Szent Ferenc oratóriumát 200 szereplővel B Zeneművészeli Pőiska Ián mutatta be parádés előadásban, páratlan sikert érve. A benedekfalvi Kiszely-család. tagja, ősi mágnás vér folyik ereiben és ősei szellemét látjuk minden müvében.
Farkas Ilonka operaénekesni\'í n fiatal művésznők legkiválóbb, ismert tagja\', akii komoly múl vészi körökben mint Németh Mária utódját emlegetik. Alighogy tanulmányait elvégezte, Finn-, Lett- és Lengyelország meghívta és vitte szét a ragyogó magyar művészetet az északi országokba.
Gerhmiscr László — az uj Pataki Kálmán, ö lesz n legnagyobb meglepetése Nagykanizsának. A fiatal gárda kiforrott, ragyogó teljesítményű művésze.
HaKcsy Dezső sajtóelőadó a mai ifjú Írónemzedék előkelő\' tagja. A magyar könyvpiacon szinte egyedülálló eredményeket ért el. A 30 éves iró egyetlen müve másfél év alatt öt kiadás- , ban jeleni meg. Küzdelem és győzelem cimü trilógiájával a, fíimszövegkongrosszuson 650 pú lyázó közül az első dijat hozta haza.
Hámory László a meg nem alkuvó, tisztalclkü, szociális\' életért harcoló magyar költő. »A magyar ugar siratója\' e. müve országos feltűnést keltett. 0" volt az, aki az első országzászlói béreseivel gyalog elvitte Fehér megyéből Ipolyságba ajándékként a visszatért magyar lestvéreknek.
De Így vagyunk n Kultur-est többi szereplőivel is. Mind márkás, elsőrendű szereplők, akik egy felejthetetlenül kedves estet fognak szerezni a nagykanizsai közönségnek. Nagykanizsa nagy eseménye a hétfői Kultur-est a Városi Színházban, amiről az egész város beszél. Azért jól teszi mindenki, ha előre biztosit jn helyét, A már közölt helyek melleit a ferences egyházközség irodájában Horthy Mik-lós-ut 15. (telefon \'146.) is lehet jegyei kapni. Az idő rövidségére és az óriási érdeklődésre való tekintettel minél elŐbH biztosítsuk jegyünket az estre.
Városi Mozgó. Cstltörtöktöl-vasámapig 1
Hárman küzdenek a boldogságért;
az egyik szerelemből,
A magyar film- a másik becsvágyból,
gyártás remeke! a harmadik . . . ?
LÁNGOK
Főszereplők: Jávor Pál, Mezey Mária, Kiss
Ferenc, Hídvégi Valéria, stb, stb. * kisérS műsorban Aktuális viléghiradó I
Előadások köznap 5, 7, 9, vásárnap 3, 5, 7, 9-kor
•1941. nowrobw 13
\'ZALAI ¦KÖZLÖNY
MÉBLEG
Utalím mivolta bikiietlliTltii
SCHOLCZ ián0s
mérleg készítő- mester Nagykanizsa
Eötvös-tér 30. szém.
Már a régi Rómában 1« voltak vásárlási korlátozások
Már a régi Rómában is. a köztársaság és n császárság idején egyaránt szükségesnek nm-tatKózon n szabad kereskedelem inéi szemben, ha az az állam ér-dekeit i veszélyeztette, bizonyos korlátozások alkalmazása. Így ismerjük például Claudius császár egyik törvényét, mely különösén a szenátoroknak és a szenátorok, fiainak mértéket jjeiu ismery spekulációs tevékenységét igyekezett megakadályozni. - Augusztus n luxusáruk fogyasztásának korlátozására hozott igen szigorú rendeletet és ugyancsak ö vilit az, aki á luxuxadőt, mely egyébként még a mai napig ís fennáll, bevezette. Antonius Piusnuk viszont az élelmiszerkereskedelem terén uralkodó szervezetlenség megszüntetése céljából kellett szagom rendeleteket hozni, különös tekintettel a gabonakereskedelemre. -¦- Az is, isine-rretesj hogy bizonyos közszükségleti árucikkek," félgyártmányok és nyersanyagok tárolására az államnak saját raktárai voltak, hogy ezeknek a készleteknek felhalmozásával a közönségei az áru félhalmozók kizsákmányolása ellen megvédelmezhesse.
2Ll? Teléf. :\'«8.
Békéstől
{deruala) m.13. it
Egy eégl gyilkosságról szóló vallomás hang-- \'•fösm©as®rt "
-Kg}*\' nemiiégibeniielhunyt: baltimorei \'bankár-a maga nemében, -rendkívüli. ,,végrcndoJétet: hagyolt>hátra:\'\'Végrendelkezését nem\'a sipkásos írásbeli ütőit tette még,,, hanem hanglemezre\' vélte fel. A hallgatókat amang-lerhez ,.elsfi lejátszása alkalmával borasasztóuneglepetés érte : Az elhunyt,ukinek hangját mindenki"\' kétségtelenül" félismerte, rettenetes vallomást tett. Be-valloltu, hogy. ő .volt. az, aki üzlettársát évekkel ezelőtt ,ina> gyilkoltu, A ¦ hagyatékot kó\\nu6 egész vagyont, mintegy fO&OÜO ¦dollárt! a. meggyilkolt-özvegyére hagyta, Az títólag lefolytatott vtzsgémt megállapította, hogy a bankái1\' \'IftSIrncn italba kevert "téPeggei tette elrlub.nJól üzlettársát. XCllemző, hogy.még csak »em is .gyajiakodou >senki annakidején a lettesre.
ft nagykanizsai törvényszék uzsorabirósiga hat havi höriötraií-e Ítélte a kiakanizsai kofaaaaxonyt,
¦ki ¦ magállaaitott maximéüs árnál drágábban adta al a hagymát a nagykanizsai piacon
Az árdrágítás elkövetésétől egy órán belül már Ítéletet hozott a bíróság — Az Iparjogosltváov megvonását és az Ítéletnek falragaszon való kifüggesztését Is mondja kl a törvényszék
Rand6raág ás tbrvénysaák a fogyasztó kfizBn-aég vadaiméban
Akkor vegyen az ártáblát
tói 1
Mikor pedig arra kérte, hogy mérje le a hagynia súlyát,most már egészen Indulatosan azl kiáltotta feléje :
— Most már azért sem lesz ezé a szemtelené!...
Szerencsére ott volt a közelben a cirkáló piaci rendőrőrszem, aki odament és közbevetésére a kofaasszonv kijelentette :
- - Kérem, biztos- ur, én jobban jövök ki. ha csomóban adom, mintha lemérik.
Miután a rendőr meggyőződött róla, hogy a kofa árdrágítást követett el, mert az ö eladása szerint a hagyma kilogrammja (Í0 fillérbe kerül (a maximált 17 fillér helyett). Hóf-fer Mályásnét előállította a kapitányságra, majd azonnal át-adl öl a kir. ügyészségnek. l)r. Umgyel Károly ügyészségi eh nök nyomban intézkedett ésszó, Deliindihánnyal álh\'tottu <ir.\' ilámory Zoltán egyes uzsorabi-rö elé. Ilofferné is beismerte, hogy a váilbcli áron adta a leánynak a hagymái. Iloleez Júliát terhelő vallomására a lrirá-ság megeskette. Kihallgatták a renddrt is. Or. Malek László vé-?10 a bizonyítás kiegészítését kérte, de a bíróság mellőzte. Dr. .Ilámm-y bíró ezután ismertette 4iz Arkormánvbiztosság rendelkezéseit. Elsőrendű hagyma ára kg-ként IS fillér, másodrendű 12 fillér, ehhez lehet :i fillért hozzászámítani. A kofa nem .volt termelő,,hanem maga is vásárÓUfl a pincon az árut, tehát közbevető szerepel töltött be. Dr. Lengyel Károly vádbeszédében rámutatott arra, hogy a cselekmény az uj rendelkezés
Senki nem mondhatja azt, í hogy nem ismerte az árakul. Ott vannak kifüggesztve a piacon az ár kormánybiztosság! maximális árak, ott az üzletekben. Vásárló, mint elárusító tájékoztatására. Rs mégis nincs nap, hogy a piacot ellenőrző rendör-Örszemek valamelyike ne lenne kénytelen egvik vagy másik árusítót előállitaiii a rendőrségre, amely az illetőt azonnal átkísérteti az ügyészségre, ahol azonnal intézkedés történik, hogy az előállított nyomban bíróság elé álllltassék. Ügyi hogy volt eset, hogy az ádrágitó feltének elkövetése után egy félóra múlva már hallhatta Ítéletét. Miniszteri rendelkezés ez a nagyközönség védelmére. A nagykanizsai rendőrséget külön meg kell dicsérnünk azért a munkáért, amit •nnj.Wiöp melleit a piacon a fogyaszlóközön-ség érdekében végez, Csak mi tudjuk*, akik él>er szemmel figyeljük a dolgokat, mi Jenné, ha nem ellenőriznék rendőreink a piacot.
Tegnap (Koffer Mútyásné született Gyurié Rozália kiskanizsai kofauszonyt állította elő a rendőrőrszem, meri Iloleez Júlia nagykanizsai lakostól, aki hagymát akart tőle vásárolni, egy csomó hagymáért, amelybe ,-a leány eskü alatti valiomása szerinl — 3- 4 kis hagyma volt kötve. 10 ílllórt kövelelt. majd 8 .filléréri ajánlotta, ugyanakkor, amikor az árkormánybiz-tosságí maximális ára a hagyma kilogrammjának 17 fillér. Mikor Iloleez Júlia fjgyehncztelle a kofaasszonyt, .hogy az ártáblán a maximális ár 17 fillér, még; neki állt >feljebb és -nagy-meílényüení rászóll:
Elegáns kész női
szerint Jegy házas csoUkmjiny. Hogy lorje^en szükségtelen a közbevotő kereskedés a piacon. Hogy cselekményével üzérkedett és hogy az asszony évekkel ezelőtt ádrágitásért már 8 napot ,ült. Dr. Malek László ügyvéd védőbeszédében védence felmentését kérte.
A bíróság bűnösnek mondotta ki Hoffer Mátyásnét az 1920. évi XV, tc. 1. §-ának i, pontjába ütköző árdrágító visszaélés bon és Öl ezért hal havi börtönre Ítélte mint főbüntetésre és három évi jogfosztásra1 mini mellékbüntetésre.
Dr. Malek és az asszony megfellebbezték az ítéletet.
A bíróság ezentúl — ugy tudjuk — a rendelkezések alapján az árdrágítót az iparjogosjtvány megvonására és az ítéletnek fairagaszokon való közzétételére is fogja Ítélni.
Intőül és figyelmeztetőül közöljük.
Hasoidó szigorú intézkedések történnek az árurejtegetők ellen. >! Magyarország hadíállapot-ban \'van. A sorsközösségböl njindénki ki veszi részét. Á mai viszonyok között a legrutabb ?rulas, a nemzet egyetemes érdekei ellen : az árdrágítás és áru rejtés.
A német jogszolgáltatás a fenti cselekményre 10 évi fegyházat és bccsületfosztást ir elő.
Zaia vármegye kisgylHéee
A törvény hatósági kisgyűlés tegnap (léteUHt lailMta fllösel vitéz Teleki üti* grór fóispág, majd dr, Bruud
Siíudor «lis|ián (¦ oökfclóv*\'!
• Az alésea szóbekerűtt Zímcgerezeg-n«k villamos árammal való •cSsUasa. Az a|í»j)án kifejlett*", Iwigy a varos k\'\'ti \\111 ii Áramszolgáltatási seorsVi-désl kolött Javasolta,•faagy a kisgyűlés nyamatékotan ssdUtsa fel a tarost, liogy a szerződ í\'.sbeo bizlo&itoU jogait a lcltctöscg»1klK\'7; képet\' i\'rvéuyesltse, bajok tueléliA\'n (K\'dig gyors úiléxMBiti\'B-seí cselvkedjek )
A kisgyűlés n nagykMiiissai kort»k«-(íetmi isko\'a kibrtvilesélsw íftu, Mzvi1-loiie 23 000, a vizm\\\\ rossftv-molor. keréipár taeseerzésene 1500-pengVH sist. varott n>cg
A aeinendollári tanítói lakás tptté-**ro é« ¦ a lovftsii koJPíégi lukolii <J» ilsnitói lakás ujjáépitósérv 12—12000 liongíil siavawvtt meg a kisgyűlés.
KtMbÚLt
ZALAI KÖZLÖNY
1941;. nwrambei [3
írtat
IH
§58858" 3*51115 3
MM.
tekintse meg raktárunkat I
Javításokat jótállással Tillalnnk.
flaJJK TflleíoaBOÖ.
tolongani fogunk benne Ni"™ fülsé--gcsebh látvánv is magasztosabb j-\'len-
aég a világon, min\' cü>\' llivö ^W1\' leli, szárnyaló éneklői h ngos trmp-!om. tízért is kap most ujobb nyomatékot és Jelentősé** 11 smmbU esten* ismét megkezdődő én "koktatás Az énekórákon részt wbet inÜJdenW, akár réi\'fi akár nő, ha már aí iskolákból kimaradt a \'igy felnőttnek számit AZ
ének a |elk«t és kedéyvilágol n^me. siti s legszebb dicsér** az I ni >k ét. őseink totót, Istcnwrctoia zengi a mi ajkunkon Fogadjuk őzért megértéssel szerviéit^ az énekl. mtáiuuk ezt a kedvező alkuimái 6a itiWél nagyobb számban látogassuk a szombat esti énekórákat n petöti utcai isko á-
*»: ü. J-
Egyházi népének tanítás a Petőfi-utcai elemi Iskolában
Bizonyára még sokiknak emlékezet.}, bcu van, hogy az clmn\'t lé\'i hónapok fo\'yuitián szombat esténként. egyházi népénc-klésie\' gyűltünk össze a ívtófl ni.mi iskolában A felsötemp\'om leint-séges é« válla Iko só kedvű fimla! knr-nagyáink, líáoz Alajosnak kezdeményezésére és a/, ő lujzzáérlő Irányítása mol\'ell fo\'ytak az énekórák. Mikor a tavaszi munkák megindullak é.s sok más kulturális luvétouységg^l együU m énckoktatásl is abba ken 4t hagyni, a résztvevők és érdeklődők őrőmmvl \'állapíthatták meg, liogy az Igyek^t nem w>lt hiábavaló Sok addig Jsmc. í.\'H.\'n szép énekkel ismerkedtek meg az éjtckestre járók, az ismerős énekek pedig sokkal egyónt\'IObbeti és tets/a. tőseblien hangzóitik F«l azóta az Isten házában és méltóbban \'zengették M h dicsőségét. i
A tnult évben megkezdeti munkát izeielnénk fa\'y lanti «b1»cn »z évben, is. Zsigmond József, az iskola igazgatója ezúttal is szive* vott egy ttniennei arrt a célra átfedni
A megújuló IblsőWmplom pillérei már magasan állanak Reméljük, liogy nem sokára az ég kék boltja melleit a templom boltozat is ráboml a mer*.\', dek falakra. Kanizsának -ok évtitei\'s laárnya szünőbon VOD és Isten segítségeiéi hamarosan, egy tekintélyes méretű templom várja a luVk ezreit, rw szép is lösz ez az uj szentegyház:! IK eeljál rs*ak akkor érte «1, ha nem csupán puszta létévol fogja hirdetni néhány áldozatra kész ember makacs hitét és a mai «ohér időkben kQlÖ-uóseu bámolatr.. méltó, sziszifuszi akaratát, hanem azok az ezrek, akik részére készül, valóban és állandóan
Egy kistolmács* gazda vízhordó rúddal agyonverte társát
A nagykanizsai törvényszék vlzsgátóblrája kiszállt a helyszínre
Rövid telefonértesítés érkezett n nagykanizsai kir. ügyészségre. Kistolmács községben Tóth Ciyövny gazda istállójába" egy csekélység niiall összeve-szett Varga Istvánnal. A .veszekedés hevében Tőlli annyira indulatba jütl, hogy IVlkanoll egy vízhordó rudat és azzal olyan ütést mért Varga fejőre, hogy a szerencsétlen ember a kapuit sérülésébe fél órán belül megholt.
A jelenlés vétele után rir. Lengyel Károly ügyészségi elnök indítványára dr. I Iámon* Zoltán törvényszéki vizsgálóbíró elrendelte az agyonvert ember holttestének felboncolását.
Törvényszéki bizottság szállt ki a dráma színhelyére, ahol a boncolást azonnal megejtették\'.
A csendőrség őrizetbe vette a hirtélenkezfl, indulatos gazdái.
lUTORT
BHETTEIIIRG márkás butorezalonjában vegyen vagy rendeljen. C—Picry-at U.
Legjobb fAVttm
.TŰZIFA .ff*jg>*
UUt*M aéUm átUuéóem toft**
TIBOLT LAIOS
NAiitAr: November 13 csütört. Rom. kat. K. 8zanlezl6 Protcslánu Szaniszló. ím. Matkh hó 29.
Wattodé nytwa nmt « °rat«V «••• \' half (tiétta, owda, rrfotek délután :l
Háry János JrCffrrlC
ftagykanixsa, Erasébet-tér 2. I. emelet
•KS , V TatUfeai 841, anÁm.
Vásárol legmagasabb napi áron«»
mindennemű bort fi I!
Megbízható bevásárlók magaa Jutalékkal felvétetnek.
Besséljflnk magyarul!
A Nsied«r-utQH Tokás Anna, a „vontosövQ" Náray Teri, s ,,tök-rokodi" Nádity éa társaik
Irta: BarWlta Lajta
Szép magy&r nyelvttnk olyan gazdag a Jelzők tarka tömkeh^gébrn, / liogy erőlködés és erőltetettség nélkül is meg lehet numdwt mtadrCuről magyarul, hogy milyen Java magyar Íróink nyí*t. Minknek meglévő IflcÖ-Wncsét mindig is tudták és tudják ugy bmi,vásinj, hogy uj meg uj és eredetinél o.etfc. tibb szóhasználat írói szépségei naponta kerülnek terítékre.
fippen ezért hat különöS"n, amikor Rgyed Zoltán cgyebí-kbön érdekes színházi bírálataiban, a különben ls tulxsufo\'t stílus meiett, Üípt;*n-nyomon nyakatekert magyar vagy nem mindig közismert nemzetközi JelKökVel ta\'áflío-zpnk. Különös előszeretettéi használ jelzőül nyűge (európai utik ilauz-izü személy és földrajzi nevtjeet, ix(gCk márka-nejeit és hasonlókat. Mind*ta elismerés megjár a színházi kritikusiiak a vttáglátottaág éa n\\ tlgatl műveltség ama magas fokáért, amelyről lelvolöleg minden iiiondaiáhan tanúságot lesz. ne hol végy*: ugyanezt a nu^eltséget a sítiiházi knJÜka jámbor olvasója, .-ki BalatonleUén Ufl még n*m tálolt ví\'áBot, mfliétfogva mim bliouj\'os, liogy tudja, mit kolt értenK\' az alatt, ttogj\' valamelyik színésznőnek .a cipői az lísqiihx hinietéseiböl (iiii.MiHl, a lábáróU-r
A legmélyvbbi\'n knáXbPI Czéi\'l bárki, be kell vallanom, 60 sem tudom uú
fán teiBm az.Ksqui^ » uu\'g.e\'.et, liogy kós-^rával mennék neki, holott csak késsel keikbe .,.
A •Duahill-őngyujió szerű villany-lámpát\' sem tudom elképzelni ama egyszerű oknál fogva, .hogy bár l iig r öngyújtói láttam már, de egyetlenegynek a márkáiét sem jegyeztem meg Most már restellem nagyon ezt a szellemi fogyatékosságomat, de az vigasztal, liogy voem egyfitt más is van ugy, liogy a Dumhill-öogyujtónál fon-tosabb Mlgok számára ke.hm.\'k az agylekervényel
Az egyik Szjiháu levélben l.iui se. lycmliarisnyai is előfordul. Mhvi, Tőként a férfiolvasó, elszédül: — <uohát, hogy egy szinikriükus ml mindenhez ért!-
Vagy kérdezem: — ludja-v inind.ii átlagos mü\\e!tségü olvasó, hogy mi az a tobogui-drcsszi ? Ne szégyeije senki a választ; — én nem tudom. Viszont azt teljes biztonsággal tudom, hogy az újságol nemcsak azoknak Írják, akiknek az Ksqulso, a I)\\inhUl, a LBO és még i>Ar száz c;egáns márka világában ringotl a lKÜesőjük. A sziu-házi birálatol is százszor inkább magunkfajta, s/creny inüwilségü en^iex olvassák, semmint azok, orkik gour. maudjai a nyugali civilizáció mindenné rejlelini\'Jnek. Az újságol és benne h színházi birá\'iitot tehát ugy kell jrnl, log>\' eisősotbnu azok értsék meg, ükik olvasol szokták
Kiilúuben is u kritikát á talált m átéri szokták inni, liogy az olvusó megtudja: milyen is ez vagy az a darab, vagy ratoész 1 Kérdezem ludji-v* az oivaV), nülyen sziné.sz tWényj l ils/lő, akiről lígycd azt irju, liogy
.Navy-Cul-páoolt szuipadi je\'ens>g ? Hogy * navy Cnt pipadohány, a/.t ínég csak tudják néhányan, de hogy annak a páoo\'ása mifóe mértékegysége egy művészi érlék»lésn"kl «zt mé3: a/ok is aligha tudják, akik már uiko-(inmérgezést is kapták a Navy Cut excluslv cUíkvlŐségétöl.
A pesti színpad egyik alakításának jelzője; •Old-Uond-sbN-ct-vá\'asztJkoasá.-gtii. Nesze neked, szegény olvasó, akt-jiek esetjeg hármasod \\-olt fötdrajzból... Vagy hogy az Old Bond-slreet nflro » volt benne? N\'e tessék ie\'e9clni! Ite\'e. seini könnyül De tudni k^U.,. Tudni! Mint a Színikritikusok1
Murát! Liliről, aki ugyanibban "a cikkben egyszer mint .citrom-fanyar^, másszor mint .vhiskyJrüí szerepej, ezt olvassuk: .A tiutorjelegánciá^i Mu-ráti LU1 o\'yan, mint egy Dryden-rftjz a Vogiie-ból, de nem a párisiből, hanem a newyorktból. •
lízzel a közmü\\«lŐdési kereszhejt-véunyel kapcsolatbun nek?m ls volna egy \'találós kérdésem; — liány példányban kelenc nyomtatni a szótjau-lorgó színházi lapot, ha cs;ik azok OlvaSnáltj akik uz idézeti mondatból meg tudják állapítani, hogy tehát milyen ís vo\'l \'abban » darabban Muráti IJUf
Egy niáalk bírálatban ezt találja az o!>-a*Ó; -a janulngsi, harrybsui\'i. wat-Ia(**eeryi C.sorlosinik gulliv.\'ri presztízse.. Ilu ezl a stílust elfogidjiik magyarnak, akkor liovalovább ooahdiuik. l\'-ogy 11 torony nem magas, hanem rapocatepeig, az induló mm lendüu. les, hanem horslwesscli, a ke-jv«« keble nem porccllántehér, hanem lie-rendi, a menyecske nem tűzrőlpalLant,
Kanizsai labdbrugó hírek
. A ZMNTE v«sáinapi kítúnü szeiep. lése fog\'a^ztalj-i mógCaz egész \\-iroi sport társadalmát. Szigetvárott oly t\\. kerc \\-oIl a ZMNTli-ni\'k, liogy a Im. fanatikus:ibb t\'.PC-szurkalók is tapsol, lak a kitűnő í«riuáb.in lévő vendégeknek, (iyuricsek pompás napot fog>lt ki. Az ő színes 68 öüeles cs;itárjátéAi átragadt lársalra észttől fogrti « CD. I»atnak minden sikerült. Kiválóan jit. srotl Vilcsck is jobbösszekőtőh n ug>-logy a riilal Játékos Vfetotzki] játszd a Szekszárdra utazó csapatban A c*i. tánsor Így alakulhal: Szabó (Woh\'acrA, Vllcsek, Kiss II., (lyurícaek, VArady, inig a védeiem Farkas — istn.-*, Kias 1. — Babos, MJhd«cz, Cziilfísth. T<hál kimarad Cserpes. — Végre!
Ék az örvojidoti-s MkiAUás a ZMN". TE csapos wr«inLn\'\'k nu^tjav Hasára Irányuló kljo\'entés közben liangrolt el Sok-sok sz\\irVolólól. Végre rtnd lesz a fegyelem körül. Kitűnő edzőnk, Kns-lót\' mester, okí rövid |>ár hét alatt kiváló csapatot novot a ^IJctfRn, több nihil kél éven iit ellianyagolt é& utáu-nóllás nélküli gárdából — kíjJieuldi\', i^űgy vagy a fegjclmt\'zi\'t\'éu Jálékos kap büntetést, sőt In kell tá\\ozik i» a ősapáitól, vagy ő megy! Termessz teen a ZMNTE vWöksége a kiváló Odz/ínek adott Igiznt szabudltf\'it t a rendcsinálás körül. Mi már tób^)SIó^, rámulaltunk a helyzetre. Indokus játékosnak nincs helye fi csapatbun, hi-szén sok darák fiatal Játékerőt foszt
hanem hephaislosi, a krjlika u-\'m za-varos, Itanom lolnivíbohuí ide nni a biláioi lohuvaliohul, liattom az egyodzolláni tohu\\-abohu[.,.).
Sünliázi tcvélbííl való a kö\\elkezö ¦mondat fs\'j .az Idei tivasz Sluikes-peaie-i zúzmarával és Maugham-i ü-matikóvat szőr.ikozlatolt bönnfinkei ¦ Kolenn1* szórakozás leheléit! Az ol-Vasénak mindeneseim végigsz.üa\'1 lí\'a a hideg a TiátAn.
tlsucsteijesitmény ebben a fajlibao — I-\'öldényi fóltlényieuen markáns <
Lám, mennyivel egyszerűbb, mini fentebb a lexikonnévsori Csortos! Mennyb«l közérthetőbb lelt vo\'na öl Is csak Igy jellemezni: >A csortosi Oovios csortosi pressztlzse.t
Tolnay Kláriról ezt a lirui tendűK\'tú mondatot találtuk; Toíniynak niné5*-nek csólaros pompe^-funftoTcs-i^ripa-horkaoásaU
Még szebb; -humor- és perszifláis-komp\'«xum, plusz anda mivitással U-lall... szép ernő-közi színpadi bájital.. (A három pont he.yén meg «gj\' csomó hasonló Jelző van, de azokat kihagytam az idézetből, mert ennyi oiég ahhoz, hogy az olvasó elszédüljön és még akkor se értse *ti a komoly kritikai megáll api táSnak szánt mondatot, ha egyébkóui netalán mégí* értetf volna. í
A icurtiuadamiiezzot módon fülölt I ii\'ii\'i. b cUilordul az egyik sziuliázi K\'vélbon, olyau magától értetődő tH-iné,szctósségg>\'], miatlia t\'^rtina d\' Am-líczzo szállodáinak nükénl való fülesé-Ml poulosan tájékozva lenne niiiíd^ii olvasó, aki csak azl nem tudja, hogy a saját hálószoba ját hogyan tá« a télen. / 1
1341. nóvente 13.
ZSl\'AJ KdZUNY
ft
Vlllamas-és táskn-
gramofonok grOmhut elemér
•sakDxtetefa»», Peak-tar a.
nicy 11 szereplésitől. K.ipjon ki cgysfcO*. kétszer :i csapat, de u játfikosokous igazi labdanigójátékosuak kell tenni-u stílszerűség \'legteljesebb értelmé, tep.
A megkezdett slkene. munkaihoz gratulálunk Krislóf meslem1*.-\'
Az NVTR vasárnap a Szigetvári CFG*V»1 játszik a Yasut-spoHteU\'jnn Valószínű a Vasul összeszedi*- magul éa kőnnyn győfc a CFC cllien
A Levente bajnokságbjn üélelölt fél 0 ómkor iiz Ipariskola—SáxVa-L<-\'\\«at|-, B. csapata játszik, utána 11 ómkor u Kereskedelmi—Legényegylet, majd háromnegyed 1 órakor az NVTE II— ZMNTE H- mérkőzés lesz, mind három a Vnsiit-pályán.
hon {elejtünk
._. Pintér István volt deoie.
Ült IL13. ceoi 2. honvéd huszár-1-1 ezredbíli főhadnagy járőréül Krakkótól északn Skála irányában derilctt fel. Hogy észrcvét\'-enebbCil figyclliessen, huszárjait egy kis erdőben hagyta, ö m»gu pedig egyedid egy magaslatra \'ovagolt, dP iU váratlanul egy erős orosz osztaggal került szembe. Vilgtában visszaindult tehát, áronban sortűz dördült el, iov,i térdne bukott, fi maga "pedig lciuhml. Ivkkor Zsoldi Sándor őrmester és Sulyok Islván tizedes mint " férget*.: pari nw-.¦okukhoz vágtáztak, elkaptak . imák
Fen* nagy tudós leltet, aki */,t irt k, — gondolja az olvasó,, amikur .\\Vi-kbg-i szenvtelenségt-gel ta\'álkozlk az operett-krítikáben, majd meg ;izl olvassa a Mátráról, tiogy az .poler A.I. lenberg világa, aki a rozsdaszinü őszi lermésrct és a serdület\'en kislányok barátja.i CAik, az o furcsa, hogy "mikor at olvasó már annyit tud Péter Allenbergröl, hogy azt is ludjn, mily u kom leányokat szeret, akkor még mindig aiem tudja, hogy. ki is az a peter Altenberg, Mert próbát aján\'ok: — jó egynéhány akad az olvasók közölt, aki nem tudja, hogy Pet-T Altenbe-g Solferinouál U\'K-\'-e nevezetessé magát, vagy a KUDSthistorischCs Múzeum -tan, esetleg egy étlapon UláLkozotl-e ¦ nevével? Igen-igen szép és tisztééire-méltó dok)g az r nvigy műveltség, de nem okos dolog feltételezni ost, hogy ** olvasó is mindenhol jdrt már, ahol a kritikus, mindent «v*« már, amit a fritikns, mindent látott és megjegyzeuj "\'agának, amit a kritikus ¦, ennél i lógva mindent mc) is ért, amil a kritikus ir,
A színekkel és a hany>kkil kancsó-latban is v.\\n mit idein a szalui ri levelekből.
Van egy sxinesznS, aki vjg«biház| Mőke.. Vájjon a Ma dácb^x in házban \'"¦•is a szűkei Van aziilAn >abess*in-barim.. i)o van .flbcssziu.Kk.\'te. Is. Irv a színházi levelek olvasója örök kétség,, mflrad| hogy uiar aSDlt lltkC. lék-e vagy barnák az abessziu."k?
A szcder-izü Tőkés Anui.-ról a/t ""J8 Egyed Zoltán, hogy .aszu-magá nyibsn inkik, a Rózsadombon, ahol u köroyék -muskotály-szép¦¦ Nárs.v T\'rll a •voatcsoTu és agresszív de-
•gyjsgy karját és rajtaraiUbun vülék a kát ló\'kÖSöU csüngő fOJSM&ngyiikiit a hPv-w eiteasógás tűs közepette az erdőbe /.soldi és Sulyok altisztek bra. vuros lovBste\'.jesilményükkei a mgy ezüst vitézségi érmet \' érdemelték U maguknak.
— (Magyar arculatot nyert
a Csáktornyai Gőzmalom Rt.)
A minap szóvátcltflk a Csáktornyái r.öznialoni Hl. iguzgntoságáuak és fel. ügyelöbizottságánák ügyét és követ d. túk, hogy az uj lieiyuün-\'k avgte\'elöeif u l\'orvi\'ií ig lazgatóság hc\'.yérc magj-ar \\-c.előség kell liogy töröljön a válli-lul é\'ére Most folyt .e a Csáktornya! Gőzmalom Rt. kózgyül6>e. A választás a luizaírkL-zetl Muniköin-k. inegíBo-löcn történt. Az uj igazgatóság és feingyelobizottság magyar arculatot nyeri Így Is kell\' annak lennie. Ma. gyarorsiágon cs ik magyar vezetőség valósítható. El a legelemibb kötelesség, ,
— (Egés2séLház épfll Csab-rendeken)
Csabrcndek község IlázvétCl utján egészségházat kivan létesíteni, A költségek ftfiK) i^ngöi tesznek ki, de ebből csak c.o.- jjtfngdt \\Otlck fel a jóvö évi költségbe, A bauxltbány i Igazgatója szintén ezer p ii^öt ajánlott fel erre a célra, a vármegye liároiw-\'ier gsnguS hozzájárulást ft\'J s a íenpmuriidó "Xm pengő ledeieiéic államsegélyt kérnek
— (Poitol hlr)
Hálmágyi István postatisztei Keszthelyről Újvidékre rendelték.
~t (KOrorvosl lakások épülnek)
Zajaszcnlbalázs és Zánkft községek :1Ö-300Ü(1 pengfis MAIil-kölnsönt vesz-nek fet köron-osi lakás épltóséra. Mi-\\-el azonban enuyiv-\'l pJS.tl lejozlielők az építési költségek. Zülasw;nit.n\'áis 8(300, Záuka 5000 peUgovM járul a* építéshez. 1 .
— (Bllntet az uzsorablróság)
Varga Mnrgit bazjtai icáuy a zala-Cgerszegi piacon a maximális á n.W drágábban ánisilolta a bnrgoiiy;\'t \'A törvényiek uzsorubiráj^ luitlmvi bór-tonre és háromévi jogveszl.sr- Hé.tc jogerősen.
\\i«kti Jelzővel ruházln fel. Nádasy KáJ. inánről ,viszont megállapította, hogy Sök.rekcdt-.
Jtogy Tőkés Anniinak szeder-iz* van, isten f»eki, fakereszt: — higyjök o|. hu
írva Vagyont*De hogy Niray Teri hol,
miféle wjntesö birlokiil>an * bájolja a szinliázi közönségei, ehhez már kevés a mindennapi újságolvasó képzelőereje. íís be kell vallani: — a lökről sem ludjuk, milyen, amikor lekvdl, nwcj-bogy ax éneklő tököt mindmaiglan nem la\'á tik fel Tökrészeg ember vall, lóklcjü is akad A tökrészeg elfekszik, mini a tök. A tökfejö a koponya-tartalmánál fogva hasonlít o tökhöz. Világos: — a nyelvhasználat jelző-kincsében minden furcsaságnak is megvan a magyarázható érlc)me. D" tok-rekedt*... ez lehet tökje.eJeti, akkor is lök-értclmcllen.
A?: egyik szinésznönek .arany copfba font szőke hangja, van Hogy azt a szőke hangol hogyan és miért fon\'ák roplba, —- titok
A színpad plaoo plgallej liangja* atatt is, Isten tudja, mit ért az olvasó, oki o\'.yan mttveeUen.iaogy — horrgdle
dlclu! — nem járt még l\'árjsbon.
A -Metruiiolitaii-hangu SároSyi mellett Barabás sári iHajmásy-hangiu, amiből kövclkezik, hogy ha a birálat racionalizáásál ilyen szeli-\'mes.en fo4y-latjuk, «kkor rövida-cn lly-\'n sziuikri-Ilkáiul Togunk olvasni:
iJúvor ol^\'an volt szerepében, mint PAger, l\'áger ugy Játszolt, mint JáWr. Sxtlasy Ugy énekelt, mint Kiss Ferenc. Kiss Fetenc ugy tánnult, mint Bajor (irzí. Vaszary darabja pedig olyan vOU, mint ügyed Zollán sziutíázi .evele...\'
— (Hogyan dolgozik a Barots-SzOveiség Keszthelyen)
A kesztlieiyi Baross Szövetség most larioiti ütését Némotti Ferfae e nők. Jele ataalt, aki a Baioss-cszmc térhódítására mutatott rá 1 1 n ¦ 11 l\'crcnc fölílkár Ismertette az e eniényvket és
uz ügyforgalmat. SOrgctték a Baross
vendégforgalomba való bekapeSolódás
Agyében a község illőségén** Intés-kcdésél. A kesztlteiyí \'Banoss-önsegélyzö eredménye igazolja a hozzáfűzött ie. menyeket. Nem Agésztan :i év alatt 320 jelben flü.24ü peníö kölcsönt folyó-sliott tagjiinak, ezzel munkolelveiöséget .tciemU\'tt, éiotérdekct nienett meg, oSa< fii Jók fenntartását biztosi lottói a biai nehéz gazdasági viszonyok közCp"t;o. ,,11\'elkérik ;u országos Baross köxpon-lói, liogy a kidolgozott szabályzat alap-jt\'m te;eails\' rofSz a BarossV.nsegélyzr. országos központját Azokat i Haibss-tagokat, akik a RAross-eszmévat ellen..
Eiidia hai hoitteitUt háziak ki az
Vichy, november 15 \' A repWoszertncsétlcnségiiek álcioza-tul üiFt/úig.T tábornok, liadugy-
liiin\'szler tegnap regyfti szállt fel Aigú--bnn és a Pöldkőzi-lengcjv-n átiepfiM, déielÖU li óra tájbon \'csuátt r^\'gy légikikötőben A délJ oráklNUi a gépei Vicliytöl ininleg)* S!) km,-re délnyugatra látták. Minden clökészfll tet meg-leltek a hadagyminlszt\'-T fogadásaié, ÜimJkor a iCjiúlőgép szikra lávinúo j*\'-Icnlctte, liogy vihar és jég\'orakódás miatt kinylc.cn vls.szaforduini déli irányba. A icpúlögép vezető Ozulán minden \\a!ószinüség szerint isméi visz. szevezelte gépét, de ez alacsonyan szálló felhők miatt elvesztette tájékozódó képességét.
A. francia hadügyminisztériumban azt hiszik, hogy a re-
Megbizhntó, értelmes
kifutóleányt ,
jó Írással, Irodába íelvosaüűk.
Zalai Közlöny
klsdóhlvstsls.
tétes mag\'itaitást tanusilfuiik, a szövet-ség kebeléből őrök időkre kizárják. Kérik a községet, hogy •» j>olgári fiu-isko\'ának lét-íigyél vegye hathatós pártfogásba. A BarosS-úgok fizleleit, möhc:yelt, tcephelyclt Baross-táblává* jc\'.öÜk meg ó* ,felirab>in kérik a zsidó özlelck kőle\'azö megjelö!6sét. A keszthelyi Baross létszám J89 a pártoló tagokkai egyött. , •• > ;: (
— (Ne menjen utazni)
a Zalai Közlöny Kis Zs«XmieH«üeod-je nélkül Csek 10 fillér. Kapható « kiadó hivatalban, FŐ-ut 5.
Satzaégeíi rapülőgép roneaai atót
pülögép a jcglerakódás veszélye miatt eaészen alacsonyan repült cs hegybe\' ütközött. a szerencsétlenség színhelyén a francia középhegység 1500 m-es hegyláncai vonulnak. a szerencsétlenül járt repülőgépre egy község lakói bukkantak rá, unitkor az jiorig leégett. a holttestek közül csak hatot talállak meg és kilétüket nem sikerült megállapítani. a hadügyminiszteren kívül vele utazott a miniszter polgári irodájának igazgatója, a parancsnok tiszt, repülőgép vezető, egy rádiókezelő, egy gépész és egy fényképész s a miniszter komornyikja. J
(FolytalAa rs 1 oldalról!
dán komolyabb fonnál öltöltek. Jólértesült vichy körökben ugy tudják, hogy valóban számolni lehet n tábornagy párisi utazásával, mégpedig\'bizonyos körülmények esetén nov. folyamán. A tábornagy a német halóságok meghívására utazik Parisba. Parisban kb. három hétig tartózkodik, ahol magasállásu személyiségekkel is találkozik.
A krimi félsziget csapatai aiérték a tengerpartot
Berlin, november 13 * A véderő főpnráncsnoksugh közli:
Krim-félszlgeten a német és román csapatok kemény üldöző harcokban Kéréstől délre elérték a tengerpartot. A légierő továbbra Is eredményesen bombázta Szcbasztopol, Keres és Anapa kikötőit.
i A Tulától délre lévő térségben gyalogság] és páncélos kötelékek átkaroló támadással szél vertek egy szovjet Iovashadosz-lálvt; igen sok foglyot ejtettek
i Öl löveget és más hadieszközt zsákmányoltak. A német csapatok ellenállásán meghiúsult a szovjetnek az a kísérlete, hogy
MEGÉRKEZTEK
összpontosított erőkkel kitörjön Szentpétervárból. Az ollenség igeriN súlyos vérveszteségeket szenvedett. K harcok során 17 támadó szovjet páncélos közül tizenegyet megsemmisítettek, 7 páncélkocsit a legsúlyosabbak közül.
Harci- és vadászrepülő kötelékeink nz arcvonal minden részén síkeresen támadták az ellenség hátsó összekötő vonalait és repülőtereit. Igen sok vonatot romboltak szét s jelentékeny veszteségeket okoztak a szovjet légierőknek. Moszkvát nappal és az éjszaka folyamán is romboló és gyújtóbombákkal bombázták. A vasúti berendezésekben a\'teli találatok súlyos károkat okoztak. A német légierő éjjeli tá-raudásokat intézett Gorkij hadiüzemei ellen is.
Az Anglia körüli tengerré-szen harci repülőgépeink a szerdára virradó éjszaka bombátn-lálatokat érlek cl Lowestoftól keletre egy nagy kereskedelmi hajón. A Csatorna partvidékén a légelhárító tüzérség egy brit vadászkőtelekből fi repil Kilépet lölt 1c. Ellenséges repülőgép ncin repült be a birodalmi teriilel fölé.
FINOM FÉRFI NŐI TELI
bélelt
BŐRKESZTYŰK
Hamburg
bCrcllszmüáru készítő mester Horthy Mlklóe-ut t «tím. —
Repülögépszerencsétlemég áldozata lett a francia hadügyminiszter
FERENGJéZSEF
KESERŰVÍZ
ZALAI KÖZLÖNY
A leltmyel kfr. Járásbíróság, mint telekkflrtwl hatóság.
4758/lkTÍ9áT Kán.
ílfíÉl illÉlliÉlHlMMi
i.aknyc és Vidéke Hflelitoyetkezet végre hajtaténak Kuzma Joisid él neje Dobói Dorottya végithijtátt szenvedők ellen In ditolt vésrehíjláit Ügyében ¦ telekkönyvi hatóság SZ ll|abb árveroil 198 P,96 f tŐkekOvetrléi és járulékai beh.|láia vegttl a Téttirrdihelv köisíRbcn fekvő s s tőt-¦zerdihelyl 1207. sitjkvben 13. (írsz. ház-ntk 7. atám alatt, további udvarnak éi ktitnek B 0., 10, 18, 19 alatt végreha]-t*«t sienvedők nevén állá Illetőségére 2OC0 P k kitliáil árban elrendelle.
As árveríi nem érinti C. 4., 5. alatt K-mlml Rémua (akrlnyár) éa neje Rlba rlcs Apollónia lávára bekebtleielt holtig lanl hiifoné\'vtzetl Jogot. C. ö slalt flzv. Kaníisal Máilonué iz. Dobos Borbá\'a Javát., nskcbdeieit Oxvegyl Jogot és C. 18 alatt Siv.-Kantiul litvánné (l. Ku\'uruia-nyák Kaialirt jav-ia bekebelezett özvegyi Jogol.
A telekkönyvi Im.iVa.; az árveréineh Tótizerdahely köziéit Imin II megtartására IMI. évi december 1. napjának délután 5 órajat ni\'i kl ét -a Érvelési fellefele-ket az 1 -ÍJ i: LX. I c 150.6 a alapján meg-álUpitja.
Az árveréi alá kciuiö ingatlanokat, ha aa árura* meglar<á<it a vfgrehallsiók kö-itll* letenye ét Vldíke Huelszö vei keze* végrehajtató kért, 1C0O P, In Kaníisal Ittvinné az. Ku*utuzsnyák Katalin\' ciatla-koitatotl végrehajmó kéri, 10t8 1» 45 í„ hl\'klikoru K\'itiu/I K»Ullii caallakorti-tott végrehajtat! kéri, 10» P 57 f, ha Takács JAstel csatlakoztatott vígíehajiiiö kéli, 2208 P 07 f., hi dr Kaysc Lajos ciatUkozfaiott végicnajiató kéri, 2352 P 03 f. vítrMiü.ii alacsonyabb áron eludnl ii:m leint. (5910/1931 I. M. tíz rendelet 21. g-»)
Binalpénz a Mktáltíal ár Ifjo/o-a, amelyet a magaubb ígéret ugyanannyi n/o .ím kell kiegészíteni, i
Letenye, 1941. évi aug. hl 21. napján. Dr. Korpoat b. k. klr. Jblrö.
A kiadmány hiteléül: Balassa s. k.
ISII I*ltkk0nyvvtl«l6.
i- SlítSSjlílEÜ —
I Mindenki ¦ helyi knroakodöá»él I 1 tm IpszoMoknAl aurasae bel I
Alulírottak mélységes fájdalommal, de Isten megváltozhatatlan akaratában való alázatos megnyugvással tudatják, hogy a forrón szereteti drága tó hitves, s legjobb édesanya, testvér, anyós, nagyanya.sógornö, illetve rokon
id. Skerlák Jánosné
«. Geróca Márta
ételének 61-ik, boldog házasságának 41-ik évében hosszas szenvedés után folyó évi november hó 12-én d. e. 11 órakor visszaadta Jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványait t. hó 14-én, pénteken du,3 órakor fogjuk s róm. kat. egyház szertartása sierlnt bestéméitetni és a helybeit temetőben örök nyugvóhelyére kísérni.
Az engesztelő szentmise-áldozatot a megboldogult lelkiüdvéért folyó hó 15-én délelőtt 9 órakor fogjuk a szent-ferencrendi plébánia-templomban a Mindenhatónak bemutattatnl.
Nagykanizsa, 1941. november 12.
¦Hitt |i ItlM Itlijihtletlul! Uztftak Ml
Id Skerlák JA™, férje, IfJ. Skwlák Jáooi, Gyula, Jómcf, Ern*twt ((vermekéi.- GaréM lattáa, Feieac, Sin-do\', I.»jo«. táaaU, llofika térj. VliU JAno»o4 testvérei. Ifj. Skerlák Já-
no.ué SZ. Molnár Jullo, Skálák Gyulán* »z Ho.wálh Háttá, Skatltk iói»*fné s/.. TótL aUrU menyei. Evlk*. Ivi.uk», Caaka unokái, Vlda jAuc.it sógora és a gyáuoló rokoniig.
Német fegyveres 8* egy ágyutuzelénnck hatását figyelt (Foto RDV)
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
26609/1941. \' \\
Tárgy: Harcszerű lövészet.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó évi november hó I4én reggel 6 órától 18 óráig a Tölgyei erdőben levő harcszerű lőtéren lőgyakorlatot tartanak.. Ez idő alalt ott tartózkodni tilos és életveszélyes.
Egyéb tudnivalók:
1. Szépeinek községtől bérelt terület is lezárás alá kerül.
2. A lövészet robbanó lőszerrel is történik, tehát a fel nem robbant lövedékhez nyúlni életveszélyei. At ebből eredő balesetekért a honvéd-klncstárral szemben semminemű kárigény nem támasztható,
3. Tekintette! arra, hogy a lövészet nehéz fegyverekkel is történik, s Nagykanizsa -szépeinek! inűut a fenti if*Ö afatt lezárás alá kerül, miért Is a forgalom ezen Idő alatt a Szépeinek—normáéi ulon kerül lebonyolításra.
Nagykanizsa, 1941. nov. 4.
iw Polgármester.
Rozsdamentes és alpacca evőeszköz, manikűrkészlet
Xmu. MÁJON TESTVÉREK
szaküzletében.
H1LB
temet, \'exhumál, szállít.
Cégtulajdonos:
Dervallts József .
1,0« Tataiul IVt. laká.i 1».
H1HDESSLN
sa náXm\\mi W&iMivt^Umm,
* le
Sramofonlemezeket
masos áron veszek.
Szabó Antal sportllzlete.
Szép ruha csöhjol szövetből hészül
Legszebb stöveteh
legnagyobb választékban
, legolcsóbb áron
» uri, M tH.1. ml**m tev*MI ut « uni,"
Ftltal kisleány n|«nlkMlk kHtalénrik.
JóMíl fóherctg-ut 88. 3619
Középiskolával, horvAt nyelvludássit, 2 gyrrmek atyja, Irodai vagy bármilyen munkát keres azonnatra. Elmegy vldíkre Is. Mtgkereiéat „TISKta karaaMlén," lellgíre a kiadóhivatal tovlbblt. 3601
Ja>kh leáuyt konnyu muukita .klstgllfi-nek keieiüak. Dr. Marton, Roigonyl-u. 1.
3621
Oyakorlott Iradlstamtt nagykcrtsktdfl cÍRiiíl felvitetik. Ajanlatok a kladonln-taiba „Sxorgalma*- jeligére. 3630
Megblihatd, értelmei trüaUUinyl ló Iraiaal. Irocbtba lelvesatlnk. Zalai Kói-íóny kledóblratala.
ADAS VÉTEL
Haawatll rúnát és cipót veuek. Kl-vinatra héihox megyek. Toblk Jánoiné, Zrínyi M.-u. 26. 3381
Szép. égéaaségea allidSk alad«k.
EótvOí-tér 9. 3625
Egy axalaEjfaraaai eladó Aliótemetó-utca 2. als«. 3620
Ella . élkeiésl burgonya kis lélelek-ben kapható a Mezógacdaiégi KOiraklá-rakban (Tranadanubla). 3626
Eladé 1 pár «2 es ai. vlihallan bakancs. Megleklnttteló 2—B-ig Scbnli-lru-btz uclvai, ajtó 5. 36.9
Péntekre AlSaoafjrelr, balstonl elsőrendű halak kaphatók Stlvóa István hal-kereekedónél, törvényseék felóll asztalon.
Sűldft, egéaaaéges. kétsier ottva. hlió. nak való, eladó. VaVut 3, ssessgyst mellett. 3628
LAttAS-OzXéTHELYISÉO
Szoba-konyhás lakás mcllákhelylségek. ket november 15 érc albérletbe kie>4ó< Rosgonyt-utca a, emelet. 3624
BÚTOROZOTT SZOBA "
OtmtMtM síiben bktUoiótt nwta IJlrdóssoba-hasinálsttal november\' í5-mn kiadó. Roigonyt-n. 19. ¦
\' r»ISab«Jérala huloloiott taóba kiadó. Klnlnl-u. 58. SS23
Qrafaldaua ~ irássiakirtó minden-ról Inlormál. Akallnlaak aloejon- Tanára díjtalan. Uvelekre válásról. EólvílJ-tér 28. 3632
CWkáM kÖZMINV
POLITIKAt NA-1UIP. Kiadja: „Mrgaiéaail II. Ti\' kagykanlita". FolOlós kládó: 2.1.1 Kir.ly Nyomatott; a „Ktttardasáal ft, T. Nagykaalrsa-
. aysauUjákaaNaánrkaalisaa. (Nyomdáért telel i Utal Unng
8ia évtoíy«m 961 mm.
1841. november 14. péntek
Arm 12 filler.
ZALAI KÖZLÖNY
gwfkeíBtöséK 4« kiadóhivatalt Fönt 6. nan. xUemtOeép «a kiadóhivatalt Matos 7a se. UegjeloaiK mindan aátkOanap detatia.
P Ot I Tl«« I NA PIUP
Felelős szerfceftztö;: Barbarlts Lajos
Klóttsetóel ára: egy hónapra X neneö H Wésk
negyedévre 7 pesgÓ 20 fillér, fis y os tí/Am: hétkflsnap 12 fill., ssombatoa *8 fill.
A magyar virtus
fö. /?,.) A behavazod kis bá-nv\'i.szfutubaii, Aknaszlatinán va-s&rnap találkozót adott egymásnak -egész Kárpátalja népe és létekben ott volt az egész magyarság, hogy ünnepelje a híís honvédeket. A kemény, nehéz harc után leváltott honvéd hegyidandár csapatai itt értek először magyar földre s |(t fogadta őket a kormányzó képviselője ümiepélyes kére lek között.
Vitéz fiartha Károly vezérezredes, honvédelmi miniszter a Legfőbb Hadúr képviseletében buzdító beszédet intézett a honvédekhez, átnyújtva a kormányzó kitüntetéseit. A háborúban részt vett csapatok minden -egyes embere — mondotta a honvédelmi miniszter —nem csak a : legfelsőbb Hadurának telt esküje szerinti, kötelességét teljesítette, hanem azon túlmenően vitézül harcolva az egész világ előli-bebizonyította, hogy él. niőg a magyar virtus !
fís valóban ez -a-magyar virtus megnyilatkozott nemcsak a véres harcokban, hanem az azokat követő betek rendcsináló békés munkájában. A magyar honvéd, ott a messze idegenben hősiességével, kitartásával, egész magaviseletével kiérdemelte az egész világ elismerését-. Elől volt a harcban és elől volt a munkás élet helyreállításánál, a\' mikor—nijnt a honvédelmimi; niszter mondotta — az állati sorba lesüllyedt lakosságot felemelve, ismét emberré tette. A honvéd höslcson kibírt minden fáradtságot, bátran küzdött a harcban és most ¦ hazatértek, hogy .kipihenjék a négy hónapos fáradalmakat. Őrölnek, liogy .meglehették kötelességüket, legfeljebb a bolsovista nyomor alvilági szörnyűségeit emlegetik, a piszkol, a szennyet, a fegyelmezetlenséget, a teljes erkölcsi és testi Ioalacsonyodást. ami: körülvette őket rendcsináló munkájukban.
Vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszter Kormányzó Uruak képviseletében tolmácsolta Aknaszlatinán az egész nemzet köszönetét ós háláját. A köszönet és hála elsősorban azoknak szól, akik fiatal életű* kel a magyar hazáért, Európa védelméért, a bolsevizmus elleni harcban hősiesen föláldozik. A nemzet minden fia a honfiúi kötelességteljesítés- magasztos példáját látja az ő áldozatban, életük és haláluk irályt mutat az uj magyar nemzedé-*e}f számára. Meleg szivvel, meleg szóval szólt a kormányzó képviselője a sebesüllekről és megemlékezett a hősjhalotíak hozzátartozóiról, a háború rokonijairól, akikről méltóan akar wítog gondoskodni a magyar
A német csapatok benyomultak Keres eröditmény-övezetébe
A Jelentős haditámaszpont sorsa megpecsételődött — A szövetséges erők Vorosllovgrád felé közelednek — Kallfflnnál a németek véresen visszaverték a bolsevisták ellentámadási kísérletét — Nagy kortézla után az amerikai képviselőház hozzájárult a semlegességi törvény módosításához
Krím félszigetén a német csapatok Keres védelmi berendezéseit fámadták. A várostól közvetlen délre már több !partí erődítményt elfoglaltak. \' Erős harci repülőgép kötelékek támadták a szcbasztopoli kikötőben \'.horgonyáé s. a keresi csatornán, valamint a lökete-tenger északkeleti partvidéke mentén haladó szovjet hajókat. Súlyos találatok \'érlek három eir-kálót. \'egy rombolöj és öt hagy kereskedelmi hajót. A német repülők, telitalájataj. a .kikötök ie-röletén is nagy károkat okoztak. . . , ......
.A keleti arcvonal többi szakaszán helyi -hadműveletekben ujabb eredményeket értünk cl.
A hadsereg heh\'éz űlegei leningrádi hadjfónlo,sságu célokra, \' valaniiht Kronstadl kiköto-
és hajógyárl>erendczéseire tüzeltek.
Lehíhgrád és Moszkva ellen hatásos légitámadások irányuljak.
A német légierő hatásos támadást intézett bombákkal és fcgyvertüzzel a Szebáaztopolban ha\'jórn szálló menekülő szovjet csapatok cUfn. A bolsevisták nagy vérveszteségeket szenvedtek s a berakó dó eszközüket és la szá^itóhajókat többizben is találatok érték. A kikötőlerülcl közepén újból nagy tüzek keletkeztek. A..kaukázusi partvi-. déken \' lévő Anapa kikötőjét fs sikercsen támadták.
Az ukrajnai arcvonalon a szövetséges erők a Don.ee—.Don vidék területin több . szívósan védett szakaszból kivetették az ellenséget s .közelednek Vorosí-lovgrád félé.
A németek visszavetették a bolsevlklk támadását Kalininnál
Berlin, november 11 A NTi katonai helyről értesül : A\'Kalinjui körüli térségen folyó harcokban november 12-én néhány szovjet repülőgép a német csapatok által megszállt Kalinin városát meg akarta támadni. Az erős német légcthári-tófüz azonnal visszafordulásra kény szeri tette a \' bolsevistákat. Az egyik szovjet repülőgépei találat, érte, ugy hogy a város közelében lángolva lezuhant. A Kalininnál működő német \\éay védelmi ezred ebben a harci térségben 50 szovjet repülőgépet lőtt le.
Az VSA képeéselőhdset elfogadta a eemlegeeségi törvény módosítását
Berlin, november 11 A NTI jelenti Newvorkból : Roosovolt elnök és Hull külügyminiszter a képviselőház demo-
uerazet.
A. vasárnapi ünnepség egyik legszebb \'jelenete volt, amikor a honvédelmi miniszter átnyuj-tolta n honvédeknek a hadi kitüntetéseket, tfs aztán megindult a díszmenet és az öt\' kilométer hosszú us*U>!4wM* ef.odólalo.S(in
krata képviselőihez intézett levelében még, az utolsó percek-ben ís igyekezett befolyásolni a semlegességi törvény módosítása feletti szavazást. A képviselőház Btindítványt 212 szavazattal tíii ellenében elfogadta. Ezzel megszűnt a semlegességi tőrvénynek az a-rendelkezése, a mely az Egyesült Államok hajóinak megtiltotta, hogv hadizónákat érintsenek. A kereskedelmi hajók felfegyverzését, mipt ismeretes, a kongresszus már régebben jóváhagyta. Az Egyesült Államok képviselőházában Roosevelt és Hull a szavazás elötli órákban az ingadozó képviselőkkel személyesen léptek ériittkezésbCj hogy megnyerjék Őket az indítvány számára. Hull távbeszélőn hívott fel több képviselőt, akiknek a szavazatában még nem. voltbí/.-los\'.\' Roosevelt pedig személye-
szép látványt - adUtt a háborúból megtért magyar höhVédck pompás felvpnulasn. Kemények, frissek\' voltak, nünllia hem is a harctérről, hanem, a gyakorló térrőlVonultak: volna* be a ssá*-. zadok és a honvéd wuiekar- patólogo" zenéjére acélos rugatmas-
sen fogadta például az egyik demokrata képviselőt, mert attól tartott, hogy az ellenzék táborába megy át több képviselővel együtt, Roosevelt hir \'Szerint Ígérte, hogy erélyes rendszab\'á-lyokrít hoz a sztrájkok ellen. A törvényt közvetlenül a szavazás után a ház elnöke aláirta. Ahhoz, hogy érvényes tegyen, már csak Rooscvcit aláírása szüksé-
Newyork, november 14 Az Egyesült Államok vezérkarának főnöke — mint az As-\'sociated Press jeienft\' — tÖTfe-sen alaptalannak \'mondotta azokat a híreket, amelyek szerint na Egyesült. Allantok hadsereget lélcsit, hogy Afrikába vagy\' a nyugati földgömbön kívül eső területre küldjék. Szóvátetle azokat a híreket is, hogy a tényleges szolgálatban lévő önkéntesek közül jelentkezőket keresnek 3 éves és tengerentúli szolgálatra. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok valótmn keresnek önkénteseket, akiket a tengerentuti birtokokon és támaszpontokon használnának fel az ottani hadsereg felváltására. Ilyen volna peldá«I .Izland, ahol az amerikai hadsereg még az angolokat.sem tudlafel-váltani. Az amerikai hadsoreg. mintegy 30.000 önkéntest keres.
Befagy a* archangalszkí kikötő
Stoclifhohu, november 14 ídőjó^lások szerint i az archangelszki kikötő \'néhárfy napon belül befagy. Jeleritik, hogy a hideg erősen, fokozódott. Sok jégtóTŐ érkezett\', ffórf? feltörjék a jeget, níerl ezen á kikötőn kérésziül, akarnák aszov-jetnék hadianyagot szállítani a szövetségesei.
(FolyUtáa az 5 oldalra!
sággal dobbant a katonalépés.
Szé>, nagy magyar* AnHaprolt a hazatért; felváltott honvéttek a k u a sz 1 a tí n ai foga d t a tása.
Az uj ^fagyarorszag- ünnepelt i It s a hegyidandár hős tttdottátt szivébe zárta az egész nemzet.
ÍUL\'AÍ kOZLQNV
l§4t. novernbéf 14.
A legszebb női fehérnemű és paplanok
JkuSüáx&aa
AlUarJÓ «iNTtliNlk bitkrf.oapokuu
6.40 fibmsito, toma. - 7.00 Htrek, koilsroények, étrend, btli^txmmk, ¦-1000 Hirak. — 11.10 N«m»etk6si vi*, jaisoiaolgsiat, — 1X00 Deli ltarauif. tao. - 1^.40 ihi«k - 1320 Idojelié*, MC-jaras- 4« vt*all...j»!«.ilA.. - 14.M l*ar*)k. — 14.45 A radiomuior imwt,-tea*. — 15.00 Arfoly* mhWek, \\Md Érak, éktlmlssenlrak. - 10.4» Militata, i»«jéraij<#i»nté*, hk«k. — 17.00 Hh\'«k a*ovJIk «a ruatln nyelrso. — 19.08 Hirak nixgyaw, némsl 6« romiti van. — 30.00 Hir«k (Budapest 11.) — 2140 Ilfntk, .dójér*sj«t«uUs. - MN Hirtk uémst, ciati, angol éa (.«mia i.yoUwi - 24.00 ULrek.
pPSUr*R3T I,
17.15 RtrUa Jeao cigauyj*n?kara, l*ro(aul lalvin larogatózlk. ~ 17.55 Di-. Jsndrawik Aladar •lóadasa. 18.20 Vi«\'i"iii:,:,\' BAa. juzs-lia.nna<«, 18.411 I;irta kóltftk. Kosrsmftkudik rBg. vari Uazló _ 111,20 l-«olva>4a -ll)5ó A rilhsxmóuiai I\'jinkjj haug. v«i-s*ny" — 20.20 Sportkózk\'ménycfc. — aiO Bwakartjpaontur. — 234*5 .Sdrai Klamér eigsnyzearkarj, Vango, lini-* én*k<l.
BÚTORT ...
Qábor műaaztalosnsU
vegyes, vagy render) <¦». ¦atykiaalaaa, famkai pmi***.
Szombat
BUDAPEST I.
10.20 Felolvasás. - 10-45 Felolvasás.
— 12.10 M*ltes BéU-rfcrfBkár. - 1330 Hanglemezek - 15.20 Murai E\'** cigányzenekara — 16.10 Ifjúsági ri-«ilo. — 16.45 IdÖjebsés.
17.15 I1i\\dIortrr»kar. - 18 -Aitar Saternus előadása. — 18,20 Magyar szűrei. Összeáll itoUa n«buy Jóxs\'f. Közreműködik Karácsonyi Margit, Iloti, nár .|*iió, Biislhy.Badie. \'Gyul», Szőke l^ios ós Farkas Béla, ciganyzcneiurn.
— 10.20 Sétah^g\\«n«fly Hambiirg\'..««.
— 20 Ditrói Csiby József zongorázik
— 20.25 \'fu re hányi ístváO i*s*vegé»\\
— 20 40 l*hár Verette vezényel. Közre működik Tamás Hook», Udvardy Tibor és a Székesfővárosi ZWAur. — 21.25 Da\'os-zenés pesti esték. Farkns .lenti cigányzenekara, MindSiPnlí István énekel, Kias VViisnc Kzalozlzen*•-karu, a Magyar nevű Tánczenekara éS.KÓczé Antal rigariyir*neiűíra.
Napirenden a vidéki városok pénzügyi helyzete
Törvényes érdekképviselet a Városok Szövetségéből — A városi lisztviselők utánpótlásának ögye
A"Magyar Varosok Országos Szövetsége december közepén tartja ezévi rendes közgyűlését. A tárgysorozaton több pénzügyi vonatkozású kérdés szerepel. Jelentést tesznek a magyar városok pénzügyi helyzetéről és javaslatol tesznek a pénzügyek általános rendezésére vonatkozóan. A városi tisztviselők fizetés rendezés ének ügyét is tárgyalják, egyben napirendre tűztök a városi tisztviselők utánpótlásának problémáját. A Magyar Városok Országos Szövetsége azt kSvánja, hogy törvényileg ismerjék el a városok érdekképviseleti szervének és ilyen irányban feliratot intéznek a kormányhoz. A visszacsatolt erdélyi és kelet mii gynror-
:ági városokban a kéményseprés városi kezelésben volt. Miután az anyaországban n kéményseprési ipar magánvállalkozás, ezt a helyzetet akarják visszaállítani a visszacsatolt terület városaiban is. Az érdekelt városok azonban a községi kezelési rendszer további fenntartása mellett vannak és különböző szempontokat sorakoztatnak fel e rendszer helyessége mellett. A szövetség ez ügyben szintén felterjesztést intéz fl kor-mányhoz és azt kéri, hagyják meg n visszacsatolt városokban községi kezelésben a kéményseprést. Letárgyalják végül a szövetség ezévi működéséről szóló beszámolót, a luvuiyi zá-rószámadást és a jövő évi költségvetést.
Uj telepes község
A földrnlvelésugy. minisztérium községet építtet Fejér-megyében — A zfrcl apátságtól megszerzett 5600 hold földön Indult meg a teíeoltés — Borsodi és hevesi sokgyermekes családok kapnak 14—25 holdas gazdasagokat
A szívbetegségek és ax érelmeszesedés kezelétében gyakran Muiuö szolgalatot tesz a természetei „Ferenc József" keserűvíz azáltal, hogy már egy fél pohárra! bevéve is minden erőlködés nélkül igen könnyet székleteiét biztosit és az anyagcsetelorgalmat jótékonyan befolyásolja, Kérdezte meg orvosát I
A inai magyar élet egyik\' legszebb nemzeti fcktWtát a f<%Üimi\\«Iésügyi niúiisztérium birtokpolitikái osztály" végzi. Itt készítik «16 óriási munkával és kőrillteklriléssel a.szegény, de érdé. ines magyar földmüve\'ő réteg uj >hon-roglaldsflt,, földhöz juttatását A munka Igfiu "agy, mert a ,földoszlás. (a«o> egyszerű matematikai műveel. lieu-geteg szociális, tcrine\'ési és egyéb szempontnak kell , érvényesülnie, nehogy érdemtelenek jussanak a földhöz és lm érdeme* kapja meg, biztosiban kell számára inindszt, mnuel földjét megtarthatja és inunkájánA* eredményét « ucmosti tvrraelés\' szolgáU>*áb;i álUltmtja. ,
Az uj nuigy»a-\'politÍkapuk cz a Ica-ö-kenysége a munka nagysága miall lassan, dc kitartóan és cé\'tudatosiui folyik. Több tejcpités uUtai most ,u Dunántúlon abipit uj falut a földművelésügyi minisztérium. Fejér \'megye-bL-n, a zirci "pátságtól nvcgssemsit 5604 kalaaztrAlis hold kiterjedésű Ingatlanon Znilull meg a telepítés, A te. rülel FlöszáJlás (Öreghegy, DaruMgy), llcrcegralva, NagyWnyini-Szőlőhegy és Széchonyí-telep közőtl fekszik. Meg-állapitolták « telepes község helyei j».
Az 5601 Imtdnyi földtoirtokbúi elsősorban a környékbeli falvak lakosainak jogos igényeit elégítették ki. 0J2 érde. njes kisgazd" pontosan 3608 katasztrális iiotd földhöt jutott. Ezek kőzött szerep*-"! 15 legénységi vitéz, nkík mini-egy 300 I»old\' vitézi leikül kapt»k össz». scn. A teiepiíésnek oc a része, már annyiban befejeződött, hogy a ÍÖldhöz-jutlatotl"k már átverték birtokukat Kzzel i^arhuzamossn ugyanc*»k a kör. nyékbclWmek 400 házhelyet juttatott a minisztérium »z ű) tciepvs kőwég területén.
Az apátságnak ezen u területen al. kHlmazott ese.édei közül csupán 44 család eibelyezésénő! keíl goodoswod-nw a minisztériumnak, Ez s> kön"d-mény nagymértékben megkönnyitettc a telepítés munkáját, a többit ugyanis az apátsági uradalom más mgatUwiaia helyezik el,
A íelsoroltakon kivüi még 75 családnak jut nz Uj telpen házhely és birtok. A \\«zérBromjíont az, hogy sok-gyermekes családok kapnak egzisxten. ciál biztosító földeket. Est az elvet már a. környékbeli balcpBaek kiv&lasz. tásánál is én-ényesitették. A hátralevő 75 telije* családot a jövő év jolvaraap heij-ezik birtokba. A minisztériumtól a M*gyw Vidéki s*jlótudósfó ugy
értesült, hogy Heves és Borsod m*gja sürün lakolt he.yeirüi válogatják össze-c;oiB.átli;i!ói!ig az ártclepitoadö csstfá. dókat. A telepeié* kb. 14—25 katusz-Irális lio\'d kilerjedéaü területeket kapnak. Gondoskodik ezenfelül " minisztérium arról is, hogy inegflelclö »iZkö-zók leudelkL\'zésie a.ljtmuk a lek\'ite^ek-ník. Egy-kél szobás lakóházakat is épiteapk számukra .továbbá i»vgre:eU> számú állat befugudására alkalmas Istállókat. Az építkezéseik " jövő év tiv*. szán kezdődnek mCg:és 1U42 év Őszén inár nundCgyik telcj^Bj elfoglalhatja uj otthonát. 500 ház épül igy fel.
ltersuo, a ÍŐldet\'nem küpjak iugyOn. Az ingatlanok vételárát ncndkivaJ ked-vezmónycs feltété ek mellett keÖ ki-fizelui. 20 százötékát és »z eljárási költségeket kell a telepeseknek azonnal lCfixeUHÖk. A vételár többi részét 20—25 éven keresztül tő Készíttetik.
Az uj teiopt« község helyönei kije-lölésc és az össz«i kőiércK\'kek megáiiB. pilásn céljából uz elmúlt napokban bizottság szállt ki a hclyszinns. A különböző minisztériumok szakértő kiküldöttei elölt közigazgatási, egészségügyi, szociális ós kulturális szempontból dr. llajdu István osztálytanácsos ismertelte a tervet. Az uj község Apátszállás nevet fogja viselni, nemcsak azért, meri s zirci apátság egykorji birlokán épül fel hz uj falu, hanem azért is, mert "z apátság igen nagy jóindulattal és;bőkezűséggel lámojíatW a telepítés ügyét. Az egyházi tSrú-WSk kijelölésénél annyiban segltMl, hogy erre a célra 80.000 pengőt ajándékozó 11 a Telepítési Alapnak
A lejepes község klalakilására az eiöké:izitő munka ntok mérja megindultak, egy év múl** már megszületik az uj magyar falu, amely majd ételei, immkái \'biztosit sokszáz íruigyarnoV.
. (dr. V. K.) .
— (Ne menjen utazni)
a Z«l*i Köxlóny Ki» Z»ebtníH*ü*(id-i* nélkül, CfSfc 10 fillér. Kaphat* s kkdéhivatalban, Fö-ut 5.
imiti
anni Hniiiria
INI!,
tekintse meg raktárunlntl
Javitásokatjótállással vállalsnk,
frank aM \'«"\'•«¦ ZlnUa Telelőn 609.
KülCSiyUrL
NOVEMBERI CSILLAGHULLÁS
volt n katonáiknál. A nagykanizsai tisztikar köréből is lobi) megérdemelt kinevezés örömteljes érzéseiben osztozik uz érdekeltekkel n polgári társadalom. A Kormányzó Ur Őfőméltósága ezredessé nevezte ki Uhcr Ernő alezredest alezredessé Horváth Károly őrnagyot és vitéz Farkas Ödön őrnagyot, századossá vitéz Orbán Nándor főhadnagyot, főhadnaggyá Pal-kovits József hadnagyot " *.
MILtÉNYI GYÖRGYI,
a nagykanizsai Notre Damc leánygimnázium tanára elbúcsúzott lapunk hasábjain a kanizsai társadalomtól. Hirtelen jött távozása fontos tanügyi meg bizatássál vau összefüggésben. Milléiiyi Györgyi ugy;uus a bát-taszéki németnyelvű polgári iskolához került tanárnőnek, ötödik éve tanított Miltényi tanárnő a kanizsai leájvygimnáziuinban, megszervezte itt a szépen fejlődő leánycser kész etet, annak parancsnoka volt s lelkes vezetése alatt ez a kis csapat uj szinnel, a nemzeti nőnevclésuj területével gazdagította a nagykanizsai nevelésügyet.
*
KISS ISTVÁN LÁSZLÓ
polgári iskolai tanárt is elhelyezték Nagykanizsáról, ahol hosszú éveken át fiatal munkabírása és hazafias lelkesedése minden erejével állt a cserkész mozgalom szolgálatában is. Kús István László a tapolcai polgári iskola igazgatói székébe távozott Nagykanizsáról, •
A SZERKESZTŐSÉGBEN " is változás történt. A Muraközbe tanítóvá kinevezeti firaf Ei-nö helyét, mint jolentetlük, Kctler Tibor budnpcsliujságiró-jclfilt foglalta el. Egy hona)) multán azonban további változás vált szükségessé s most a Zalai Közlöny szerkesztősége Parragi Istvánnak, a finom tollú kanizsai poétának ujságirójelölli felvételét kérte a Sajtókamara; lói. Parragi István régi kanizsai esalád fiatal sarja, aki a zalai középiskolák gyorsíró versenyén Zalaegerszegen oklevelet
UNGER-UIXMANN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. i»«
„Steaua"
Msgyar Kóolsj Rtuvtnytirsiség ntgy kantiani kopvkwleta *s bliományl raktára
Kedvezményes adótötelü mezőgazdasági olajok.
1941. november 14
ZALAI KÖZLÖNY
nvert. Az érettségit a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskolában szerezte meg.
*
JENÉI FERENC
polgári iskolai tanár lelt 0 nagykanizsai polgárista cserkészek uj parancsnoka, aki ezt a tisztét az elhelyezett parancsnoktól; Kiss István Lászlótól, annak búcsúztató ünnepsége köretében vette át, A búcsúztatáson a távozó és az uj parancsnok, majd Németh Dezső, a polgári fiúiskola igazgatója mondott beszédei.. A csapat nevében Takács János cserkész tolmácsolta társai szereidét és virágcsokrot nyújtott át. Balogh József cserkésztiszt \'búcsúszavai ufán a cserkészek szeretet-lánca fejezte be a megható ünnepségei, A gimnázium cserkészcsapata nevében Medvigy Mihály és Szőuyi László piarista tanárok vettek részt a búcsúztatáson. •
SÁGI FARKAS ISTVÁN
országosan ismert nevü Jelvidéki iró s az\' ottani magyarság lelkes apostola, aki jelenleg a nagykanizsai polgári iskola tanára, mint a Kulcslyuk értesül, eiív uj könyve kiadását készíti elő.
-AKINEK NEM INGL<
rímmel Dorosmay János soproni iró, a La Fontaine Társaság tagja, a lieeális előadások dobogójáról Nagykanizsán személyesen is jólismert mesemondó, uj könyve most van sajtó alatt.
CSÁKTORNYÁRA <
hívta szolgáía\'tha a haza, Brc-ycr József veszprémi festőművészt, akinek nevét a főváros nagy tárlatain elért sikerek tellek már eddig is ismertté. Bre-ycr József csaktornyai larlózko-dásának beleit nem tölti- tétlenül művészete szempontjából sem. Az ezerszínű muraközi ősz ihlete nap-nap után kezébe adja az ecsetét és egymás után szüleinek a képei a témák és hangulatok gazdagságában. A napokban mutatta be szűk baráti körnek a muraközi termését, ezúttal főként akvarclleket. A felületességre hamar hajlamos vizfesték az olajjal vetekedő komoly művészi eszközzé nemesedik .Breyer József ecsetje alatt. Tiszta.lélek becsületes művészete, sugárzik minden képéről. A technikai tudás köny-nyed biztonsága és a szinok, tónusok, mélységek, távlatok át-érett finomsága. Kár, hogy a nyilvánosság majd csak Budapesten szerezhet*\'tudomást Muraköznek a magyar művészetben való ihletett jelentkezésé-
hun fdettönk
j-- Mária TCrezla királyin\'!
I I741.ILH.\' uruikodiV* ktteűsten ajiít
-J évig tartV> o«trák orökn.
södési hátamban Br°f Nádasdy Fo-nenc |)nriHu«noksíSgii alalt a volt 3. Hadik huszárezred a SpKnyi, lihillányi 6a Károlyt lniszArokk.il egycsQ1t?n «-\'ren a napon érkezeit Nmlums ka, mint az oszlrák Imdsoncn (\'Iflcsajiata.
A várat a francJa-bajor had*Crf>g clüvcdic, Kja\'ogsAíi^i!-lov.isság)í(Ö é* osztály francia üXTcseivyi linszániit larlotta éa vődlo..
Nádasdy gyón 01lintamzá.sával azonnal veareliajtolt Icndíilctcs rohamnál nciticsak « lovasságot szórla siíjjcl, linuoni a vdrvfitlft gyaloK^áííol 1« f*gy-vcr:clclctie kínysrwitetic.
A vár oiesett, 100 lia\'olt és fiók hadianyag maradt a kOzdcem b*ty6n, 220 .\'ovaíi, 150 mnskclás pedig fogsága jutóit.
Nádasdy G fegy v.\'rttSine iij;lbl> dl-cSÖságot szerelt a hlrnCve- in»gyar iiiiszároknak.
Lángok
A velencei filmkiállitáson meg bűkolt ez a film. Hogy miért 1 Talán célt tévesztett szándéka miatt. Drámai műnek szánta a drámai szerző ; a végén, a ki-fejlésbeu a lángok kialudtak, a feszültség megszűnt, jobban sikerüli, mint előre az eseményekből következtettük.
Sajnos, az egyes jelenetek disszonánsán csendülnek ki a filmből. Semmiféle lélekttmi megokolást nem látunk abban jelenetben, amikor Mezey Maria kiáll a zubogó esőbe, hogy utána tüdőgyulladásba essek. Talán a hideg esővel akarta lehűteni a lángokat ? De azok belül vannak, a lelket égetik, emésztik, ez a jelenei nem indokol semmit sem. Csak néztük és bámultuk, mint valami Túrosa, eddig ismeretlen bogarat — és csakugyan, ugy látszik, bogár is, Asztalos Miklós bogara, akitől egészen mást várt volna az ember drámai munkássága révén, mint ahogyan ez a félresikerült műalkotás sikerült.
Az emberi lélek csodálatos-sága : a velencei kiállításon a közönség nevetett a drámai helyzeteken, a budapesti előadáson szintén és érdekes: Nagykanizsán ugyancsak nagy volF a derültség.
A színészek játéka azonban jó volt: Jávor, Kiss Ferenc, Mezey, Hidvégi Valéria és Mak-láry "Zoltán igyekeztek a filnu nek érthetőséget adni és játékukkal a szemlélőt megragadni.
(pl)
Városi Mozgó, CsUtörtBktöl-vasárnapiii f
Hárman küzdenek a boldogságért.
az egyik szerelemből, a másik becsvágyból, a harmadik . .. ? A magyar filmgyártás remeke Főszereplők: Jávor Pál, Mezey Mária, Kiss Ferenc, Hídvégi Valéria. VllághiradóI
Lángok
Előadások hitkSznap í, 7, í. vasárnap fe aanepnap 3,5,7, s-kor.
süijiUv a j& „ QmsMncsókoeskdl:
A lüjóssú/gól a viusl bobouo varjúk (>f»obb egy hobvefővtft ét agymósulon odjuk hoijá <i pAw \'It iii,U a vomlüíwokorrol v*gyílvj. Eiufavt a höbvs-ró»sl addig ütjük. míg toy kramsisrú irAtsuJt kapunk. A Ioj^iÍbW\'JíWI k»m*ny haboí vwörk. utána fory-tonoi keverés míllett a eukw í#fwmcrodl littM oJiuk tioná. A hobnok oly ksmíriynsk iti -; hnnh, hogy kinti a vágás lálholá . bgyen tikot atejó* kíim;, b»t odjuk, o gutilinnal kevert fÍMioí btf!s*iitú!,\\)k és óvaloion o trim alá huuuk. Kii kcáskonólVa segít-Hozzávalók) fi tojc* 3 ovókanál •*fl<ivo1 ^t"o^o^^ it hittel klM»U kptk* cfókocsko-vrt, 10 d*ka cukor. 1 csortiofl Dr. ölk«r kot to"nü\'"* *» orony»ó/o6«i tótjuk, vanillineukor. ?Vi oWko bHiaCtó íVi d«kQ \' SúW« idö: 10-15 p*c. !0. kSiípcri* lüin*t. Dr. Olk»r ^juuCrf". EredrMny; kb. 35 oVob.
\'&cl&axe*hx ejs be/öxö weeptteönyveb hlwinadgdra. ingyen küld; & ft otteet* a. budapest\', vm canu^ueca. zss*.
Az OTI egy esztendei munkássága a számok tükrében
Mit nyújtott az OTI tagjainak a* elmúlt esztendő alatt?
Az OTI most számol be jelentésében multévi működéséről, amelyből kiderül, hogy az 1940-es eszlcndőben 18 millió 252 ezer pengő táppénzt és gyógykezelési járadékot. 3 millió 281 ezer jxmgő szülészeti segélyt fizetett ki. Ezenkívül anya- és esccsemövédelemro 2fi() ezer pengőt, kórházi, szanatóriumi ápolásra és gyógyfürdői ellátási költségekre 14 millió 153 ezer pengőt, gyógyszerekre, kötszerekre és egyéb gyógyászati ellátásokra fi millió 700
ezer pengőt fordított. Az orvosi költségek 0 milljó 757 ezerpeh-gőre rúgnak, a rendelőintézeti orvosi ellátás költsége pedig 2 millió és 985 ezer pengőt emésztett fel. Öregségi, rokkantsági, özvegység) és árva járadékot,továbbá ugyanezen a eimen végkielégítést kifizettek 4 millíjó 178 ezer pengőt, amivel szemben az OTI ügyvitelét ellátó alkalmazottak személyi járandóságai, fizetései, stb. 8 millió 984 ezer pengőt tettek ki. .
Mindennél szebben beszélő számok ezek...
A Magyar-utcai betörők és orgazdájuk a vizsgálóbíró előtt
Oudrícza után Mlfhoffer József fuvaros Is rendőrkézre kerfllt
A kanizsai rendőrség ismét nagyon sikeres nyomozást folytatóit le a mngyamteni trafik-betörők gyors liézrekcritésével. Emellett sikerült a betörő-duó hírhedt orgazdáját is kinyomozni és elfogni Miíhoffer József (Simon) Magyar-utca 25. sz. alatti lakos, fiatal fuvaros személyében. Síilhoffer régi ismerőse a rendőrség bűnügyi osztályának, jónéhányszor -bukott mar Ic< különböző bűncselekmények elkövetése miatt. A rendőrség gyanúja most is Miíhoffer felé terelődött, nyomozni kezdtek ily irányban. Majd házkutatást tartottak lakásán, ahol
a betörésekből eredő zsákmányt hegtalálták. A rendőrség akkor toppant be Milhoffcrhoz, ami kor az még.ágyban feküdt. Hiába lett volna minden tagadás, a tárgyi bizonyítékok eldöntötték Miíhoffer sorsát. Es acélpcrecek fonódtak kezei köré és márvitték is a kapitányságra, ahonnan tegnap átkerült a kir. ügyészség fogházába.
Dr. Hámory Zoltán vizsgálóbíró tegnap este hallgatta ki a triumvirátust. Oudrícza Józsefet, majd a vele kapcsolatban elfogott fiatalkorút és végül Milhoffert. Gudriczát és Mii-
megráxéan izgalmas, érdekffeaxilő film a
Madridi kém
A legfantasztikusabb, mindennél Izgalmasabb kémttii--téiiei. — Titkos rádióállomások leleplezése, alagutak felrobbantása, véres OtkOzetek a spanyol háborúból. A kiaérö műsorban ¦ Aktuális hiradó)
BISadáMk hélkOiaap 8, 7, S, vasárnap ét innepnap S, 5, 7, 9-kor.
ZALAI KOZLONYi
IMI, pweaber 14
FrOTJsaivgraDtis
hoffert fényképezték a kapi-tányságoi.
Dr. Harnorv vizsgálóbíró Gudriczát és Milhorfcrt mint visszaeső bűnözőkéi letartóztatásba helyezte, a fiatalkora a fialalkoniak bírája elé kerül.
Francia watotaek* Németországban
Paris, november 14 ¦ A weimári irodalmi napon\'
\'résztvevő franciák meglátogat--táte a Rerlmbsn dolgozó fr»n-< cia ¦\'mnTikáKOÍr> otthonát és ezzel kapcsolatban szerzett ta-i pasztnlfitnikal közölték hazájuk közvéleményével. Brasillaeh Hébert\' iró, aki\' röviddol ezelőtt még maga is mint hadifogolyéit Németországában, nagy elisme-réssel\'nyilatkozott a Berlinbon dolgozó hnnt\'ítársaival szemben tanúsított \'német\' bánásmódról, akiknek otthonuktól való távollétét német) részen minden lehetséges módon megkönnyítik.
"Pl. franeianyelvü filmeket és könyveket bocsátanak rendelkezésükre. Az iró azon meggyőződésének adott kiféfOTJÓKt, hogy ezek a franciák^akík a háboruís Németország, belső ^életének Hat uui lehelnek, később jelentős tapasztalatokkal térhetnek visz-, sza hazájukba és országuknak nagyon sok szolgálatot tehetnek.
(UPD)
áv „Erdélyi, Qm4ti&á$ Tftiáaar- működése
St KrdtMy-riszt Gaxda.sagi Tanács
mei\'ett mOködfi Ncntroü onáilósitási Alap-mn fejezi b^ mukŐdésárrMelső esztendejét Az alap az«lmu:li\'eKzt*Trdő a\'AU tot»bez*r< ktsipaw»s és- kiskties-kedöt. segített önáUósiláshoz. A XOm. zett Onáílósiláíi A\'ap az Erdélyi r;az. riosagi Tanácson keie*ztft| a Fegtitóbhi 12 hónap aHMl másfél millió pengőt fordított a fiatal magyar kereskedő.?5 iparos nemzedék megerősítésére.
Szerbia véres harcban fel-morzsolj* a kommunista banditákat
Belgrád, noveml>cr 11 Szviliíjíuil 60 őr/is- harcbttn? mrgMnmmM.1 ettek egy nagyohlr kommunista bandát. 103 elesett, 200\'-pedig sebesülten1 fogságba került: Belgrádtól délnyugatra I.joíg városka közelében megállásra kényszeritettek két kommunista csapatot/1 A1 \'bunda 100 tagját; köztük két nőt, foglyul ejtették.
Ma reggel meghalt a kanizsai kórházban
a letenyei gazda, akit! a. saját szekere elgázolt
Letenye. november M (Saját tudósilónktól) Végze-J tes szerencsétlenség történt a letenyei uton. Gyergyák András letenyei lakos hazafelé tartott szekerével, melybe tehenek vóH tak fogva. Az állatok valamitől\' megijedtek, megbokrosodtak^ Gyergyák leesett a szekérről, a
fogat1 kerekei keresztül mentek rajta. Súlyos sérülésekkel szállították lye¦ a nagykanizsai kórházba, ahol dr. Khausz László \'tőrvényszéki biró, vizsgálóbíró \'kihallgatta Őt. Gyergyák ma reggel a kórházban sérüléseibe belehalt.
Az eselel jelentették az illetékes hatóságnak.
Közöltük, l\'ögy a Kormányzó llr Tóth Ernő kanizsai tűzoltót kiténlc $e a Neiwctvéd?lmi líe.oszttcl, a polgár. , mester p**dig a ondt napokban át. adt" neki a tűzoltói diszérmet IVUo. reslük a kitüntet"!* tűzoltót, hogy te. matassuk a város közönségének, a moly*l szolgál. \'
EJmondfaf. liogy nagykanizsai származású, az apja itt voH mozdonyvezető, nenrcsi eredelü laiiltór^IAdn ik a grerrncltc. |
A lakalfjSiKC\'.fcrsigpt tanulta ki Ka\', nizsán. Az apját 10124wo. feHw-lyOíiik I-\'olsöiiiaayaror3zagtr.i, Sátora\'jauJl*clv. te. Az egész\'család fetkAUöeAtt. 0 egy ma\'onial ka\'részeket készítő gyártfJin\'ta-lalt elhelyezkedést Majd ezt átttsát eibagyv*, 1012-b«n belééit a sátor-aljaujhelyi tűzoltósághoz, ahol leolral-kal képzettségének nagy hasznát v^t\'o. Mlrit Iflroltó resztvett a sá\'oraljauj-helyi nagy árvízi mentési munkálatokban.\' A* ogész környék viz ojatt ftl\'otl — -mondja,\' — A Ronyya-puiak, a Hodrog, ¦ Hernád kiáradt, viz aíatt voltak a lerCi\'Étv\'k teljesen. Sáloraljflí-ujhclyen o vls\'fbehatolt a lakásokba, szobákba, olyan magasra emelkedett, hogy még a kályhákat is ellepte. Amikor a lüroltó-szerkonsival a \'cgjobl.au veszélyCzlaíeU Haelyekre roboglak — mondja —, a viz? felért a kocsiig.
mellig voltak a vhtben,.
luing-sulyoiía.
Olyan hatalmas méretű volt az árvízi liogy a gabouafiMdekrol elvitte a gabonát, az udv\'arokijól az ólakat, ketnéccket, mindent. am [t mcgjfi ] w -rinthalott.\'A nagy VU nifent lutajon i& csónakokon i járl«k az emberek,
Majdrkilort a világüáboni, n*\'ki (s bt; kellett vonulni a bátyjával együtt. pcltíntKej képet mutiaíoí a város — mondja —, a kárpátufjal- mcnckiVt-\'k ciözön\'ötlék a várost, mindenntt <Tgy-inás liegyén^hátailwjltak-az cnifawrek. KlkoTenöftÉtO\' az 1016. • »Szt<«d(>. Az epjánaki is be kelHIt\' volna vonulnia f«Mit*i»laáíatra, d^ éppm a b-von«iás papjáfl meghalt, fl.is é>va bátyja ls a frotiU.ii vu)i gdasapk>\'pedig n iavala-Ion. A tomlotés U az ő táTOlUtükb-\'n tolyt ie. a temetésnél !.«f(édkezö kántör szép szavakkal emlékWfctt meg » családról, "a két fiúról, akit--a fronton téliesítettek i./olgAhiíot 0 °z orosz, a bátyja\'az lolasz fnoufeon.
Elérkczelt a háfcoru\'.vége. ö is haza-\' Jött: A WMri vörftsoJAvl v»:ekiftdtekt — mondja. < \'. \' 1 . i
Amikor a vöröaök bevonultak Sátoraljaújhelyre ls,
vörös plakátokat foggcsitett k kl, liogy 22—32 évig be kel! lépni a vörös had»iegb2. D« ö nem "K-irt Lelépni, ezért ejött Nagyköfiizsdra érd-\'klfidJii, itt azl mondták neki, hogy csak az lépjen be, aki o*ar.
Amikor a Kormányzó t!r" Szegedről WradtiituemíBti tUKáWagável a feltámadás utján, N\'agykAiiizsán is loboroztak liftdíte\'egéb? eml-.erck«rt. 0 is b*4épeit? lííinioktobcr 10-én a »» eg. gei egyatt ví»szam*»t Sátoraljaújhely, re. A nemzeti hadsíöieg, .tagjaként értékei szolgálatokat, megbízásokat végzett- és a tisztogatási akciókban részi vett.
Amikor konszolidál ód tak a viszonyok, íí is visszajött Nagykanizsára, végleg és beáll aritt m tözoltósánhoz. Azóta mmüKzerfieii U\'^o-itl kíitócs-ségét.
Az ol\'en forradalmi idöktjft\'il jelt szolgálataiért, kipróbált nemzeti llásé-góért, a nemzeti hads^iégtem való részvételéért, stb. megkapf a Konnányió Urtó! a Nemzelvédelmi líeeszUí
Ez év folyamán ugyancsak több értékes kltQntetést kepott.
A2 Országos \'rfizoltószo\\-ctségtAl 2.> éves szolgálatának érdeméfii bahérto-saorusi érmei. A belCigyminisrtertöl\'a Ferenc Józsrf ^lal alapított- diszémot, 25 ével meghaladó tüzo\'.tól ésint\'-\'ntöl szolgálataiért, A múlt év szeptemberé-nön Ő Is részt vett abban a tuzoltó-kéjjzfi-koieny.\'n, am^yet a honvédelmi miniszter\' Zilahra -vezényelt. Az\'Ht\' leljeíltctt mimkáaságáért Krénusz Fc. renc nagykanizsai tflzmestcrrcí és Kcsztlielyi József tűzoltóval cgyítl 11 l:onvédeirriÍ intniszlcHöl szintén kapott egy érmet
A *ok kilönletés boldog tulajdonosa nwst is nagy kűteiességérzettel és sze--leietlel végzi munkáját
(P- I.)
lUm o*UUn iBu*»u *mf*Ui.
TIB0LT LAJOS I
E^.\'!?!!ry<w>X\'ú!t
"M R(#É f?K WA\'Y 11K
FINOM FÉRFI NŐI
TEUi
BÖFFK EWZTYÜK
l«l «t mlv a« e* n liördiH/mtiáru készítő mester
n a m 17 ai r y- Htirthy Mikie^ut 1 asáu. -
Q HETYEI IMME
WkW márkás botorazalonjában vegyen v«gy rendeájen. Ceéagery w\\ U.
Peaxi P\'Ostr
Köonyen- ki tudnám -számolm n Tiz ujjamon azokat a vidéki barátaimat és ismerösimet, akik pesti \'kominishió. zásaik* torán nem éreznek ideges s«(. rongást, ha belépnek egy fővárosi úzict, mTihe\'y, szalon, v«gy szórakozf}-he;y ajtaján A többség ugy érzi, mint ha liUhatatan \'aJigbetukkci a bomló, kán lógna a vidékiesség bébije a «zért Ugy vélik, liogy különböző hátrányok és kalRmltáfibk serege «í rájuk, mert lelkük mélyén ég egy ósdi g>-anu: a vidéki póruljár peslcn, ha rájomrk arra, logy — vidéki.
— Miért van az, ... faggatott a napokban t\'gy kedvca vidéki úriasszony, aki pedig afirön megfordul eriplájt, \'-\' Ibgyhn én belépek Cgy divatszalont.*, akkor liollbiztosan a lavayi holmikit kezdik mutogatni, amik már [élig ki. menlek a divatból, holott épen azéri ütaxisai fet áz ország túlsó végéből,
\'meri osak nc uj dolgok érdekelne\'**
Ránéztem az aranyosian bDss\'.ankodé dámára é* igy szövegeztem n:eí n választ: y
— Csak magában koress- a ht ál, nagyságos asszony. Látja, itt taiálko. zunk a Váci uttjában, leje van a k\'.\'ze cfomagokkaj, nyilván egyik; üzletből a másikba loUik Dél van, süt a nap a pesti urak éa hölgyek sürü\' fürtökb-n korzóznak- Bud«p©st legszebb üz\'et. utcájában é« nézz*, milyen nvttek, kt\\ásallak. Mind a legjobb ruháját lordja, valóságos divnlfoemuiató az, mindennapos és mégis kúlőu szenzációja a magyar fővárosnak s ezt a I>arádés divalszcmlét még a n«ssre. földről jött külföldiéit is szájtátva bámulják Maga pedig, nagyságos asz-szony, a t\'oie\'ban liftgyti a gj-onj^>ni uj iicrzsabmidáját, sajnálta felvfoni »z uj kalapját, ócska1 trottör-cipőt húzott kopott retikü\'.t szőrit n kezéb-ín és fodrászt is délutánra halasztot\'.a. t-s mindezt azért,- niert ottl*on, Pocsolya-váradon, megszokta .hogy \'neu* óraVmes olegánsau-a piacra\'Járni, vagya rúszr-resltcz m.\'imi A szép iuh.il. csak este veszi fel, de akkor aztán kiöltözik, feilcsz magára ajiait^inyait ékszerben, sclyembíu, szőrméLen, mint lm lako-da\'oinb^ készülne. így történik aztán, ,lia ebben a nyolc év*\'s vihanert télikabátjában, poionosaj>ottan kopotl kis kalapjával a fejebubján . beliMjen a Joliira\' ruhaszalonba, a küJsejénőI nemcsak! a vidékiesség bömböl messzire, de ami még ennél is rosszabb: azt ))iszik,. liogy tévedésből eectt l>e eg>-Rákóczi uti konfckcióüzlet helyeit és nincs összesen száz pengő sem a vedlett rctlkfilJenen. íztelennek és sze-génynek \' hal, mert n pesti ember nem Hídja elképzelni, tiogy ögy hö\'fl>\' délidAben nedegyen tipp-topp lelőltöi-ve, ha van ncad.\'Sf ruhája, Ezért\' i(a&-Jákaztán\' maga\'\'eléataYalyi-mflradé-kokat. éa ezért kezdCafik idegesaédni, mikor divatosabb és finomabb ami kövelel, mert azt, hiszik., kárbavtüjetl Idő, amit önnel tőltoo?k. hiszea sem j^nze, sem izlés* nincs annyi, nmeny-nyit az apart Váci utc«i szalon mCg-követel, fis amennyire inegbosseulj* magát- a délelőtti \'onrposság, atffiyrm baj (,1-z esti tulfiHózőtUég. A vórl«ti pesti dáma1 sohasem csinál magából pajtfgájt. Ha sziniiázba készül; nem ugy öltözik, mintha mulatóba menne s lia mulatóba vágyik: nem maszki-lozza mogát egy balkáni álarcos mulatság bábi nyájának A raftüiált mértéktartás hiánya- ni^mkávéiiixi fó-]dnoértfiU kozd\\« a píUwlynyttogF\'10 nénikéig nittuten pesti disz.kréten tföríd az On napkeleti eleganciájáu, anie\'y tul sziues, t«t ¦ csillogó; túlságosan kiabáló és. akármilyen sokba toftífiH. még w piimiliv. \'IbinfitloU- szin«k keitu** a fiesti esléliez és. lomiíitott hungncnt. Szújjoií Hl a Ikedves férjénü is, hogy
FERENC JÓZSEF
keserűvíz
1941. qojttft.ber 14.
„e kSaTdjíti WíaaUgataa U0ély«4»<lfii « borfiuv*l — mint az otthoni törys. vendéglőben, — b* «»\'Iem*»k»,ljen a színhasi bflffés kisasszonnyal, nc lár.. mázzon Ídeg»sen, ha a mulató ruha. tárában zsúfoltság miatt; kissé, varnj \\0\\\\t ne ízenjen a szakácsnak, hogy nagy l^gJ**3 fl rostélyos, mert az éh. üiusz üldözi kegyedéket, ne Idáltsunak f«l üüieUt\'nvégeket a dizőznek a pó. diumra, ha már két pohár bort meg. Utak, ne adjanak tüntetően külön bor. mv»lót senkinek, d« ugyanakkor n« igyekezzenek szóraioíotlan megbíró, otlnl « .zenelányórU, mert mindezek t>ár ártatlan, d* tipikusan vidéki dolgok .amiknek errefelé rossz a. y\'ukz-haugjuk és épen magukat zavarják bal* egy olyan feszélyezett hangulatba, amely idegessége sugároz ki és meg-mérgezik a legszebbnek Induló pe.U óráikat. Abban a reményben, hogy ntm haragszik túlságosan baráti őszin-t«ségeaiért — mielőtt l«lfr,cskázna) gyorsan búcsúzom és százegyszer esó-ko\'om az összes kezeit.
•" VIDEKY LAJOS
Megbízható, értelmes
klfntóleányt
jó Írással, Irodába felveilu&k.
Zalai Közlöny
Huj, huj, hajrái
Ha ckocsln jöttem a horizont kékjéből S villámot szürcsöltem Islen tényétéből. Huj, huj, hajrá I
Villámot szürcsöltem isten tenyeréből
Átzúgok csonton, kudarcon, akadályon . Én az aj El-Dorádó útjait Járom. Huj, huj, hajrái
Én az uj El-Dorádó útjait Járom.
Robogni, loholni, rohanni előre, Harcomat bevallom aranyra, vetőtel Huj, huj, hajról
Harcomat beváltam aranyra, vetőre I
Elém állhat hátával a ktnat falt Áttöröm egy vad lélek szent dalaival., Huj, huj, hajrá!
Áttöröm egy vad lélek szent dalaival.
Túlnan korona csillog a jóság lején
5 uj városok tornyai Minek felém. Huj, haj, hajrá I
Vj városok tornyal intenek,felém. ¦\'
Homlokomra koronát napfényből leszek. Olt én is bűntelen, tiszta király leszek. Huj, huj, hajrá I
Ott én is bűntelen, tiszta király leszek.
Harckocsim I Csináljunk utat a tömegnek: Utánunk tmázó procetsziók jönnek. Huj, huj, hajrá t
Utánunk imázó proetssziók jönnek.
Hagyjuk a bosszút, szitkot, álmot Wn/jfl* le a falat, gátat és korlátot f Huj, huj, hajrá;
Döntsük te a falat, gátat és korlátot.
6 Is tudok: mint fénytől megvakult Saul Htnnl, menni, tűrni, tűrni apostolul.
Huj, huj, hajrá t
Menni, menni, tűrni, turul apostolul.
Nem leszek elveszett tü a szalma közölt:
kösvtítltk Isten ét ember közölt. Huj, huj, hajrá!
ö\'*éf közvetítek isten és ember között.
Dani Ferenc
(Folytatás az 1. oldalról)
Churehltl Róma bombázáaávat fenyegetőzött
hogy nem késlekednek bombáz-ni Rómát, ha az a mostani bábom folyamán hasznosnak mutatkozik, i
Kóma, november 14 Az olasz lapok értesülése szerint Churchill miniszterelnök az alsóházban ismét kijelentette,
Keres sorsa megpecsételődött
Berlin, november 11 A legutóbbi német hadijelentés szerint a német csapatok K.ercslől délre elérték a tengert, A Völkischer megállupitja, hogy a szovjet elvesztette a Feketetengert. Hogy milyen kihatással lesz ez a szovjetre, mulatják a
Kubany, Anapa, Xovorosszijszk elleni légitámadások. A keresi tengerszorost a német haderő most mór ellenőrzése alatt tartja. A német csapatok benyomultak Keres erődítmény-övezetébe és ezáltal e fontos támaszpont sorsú megpecsételődött.
Keményl-Sctaneller Somában
„Az uj Európa felépítésében Magyarország legjobb fiainak vérével Is közreműködik"
Róma, novembr 14 A Rómában tartózkodó Reményi-Sehneller Lajos pénzügyminiszter a Stcfoni iroda tudósiióju egitt » köye|t-kíjcfcnléseket tette; — Rendkívül nagy örömmel tölt 01 római látogatásom, amely megadta nekem az óhajtott .alkalmat, hogy Személyesen megismerjem a Du cet és közvetlen érintkezésbe lépjek kitűnő munkatársaivá], közöttük ftz önök
pénzügyminiszterével. A szívélyes barátság, amelyei minden ült tapasztal, lam, mélyen megindított, annak a tu. dabiban, liogy ez a személyem iránt nyilvánított barátság az egész magyar nemzetnek szól. Különösen örömmel tölt el, hogy alkalmam volt megszem!-lélni a fegyverben álló Olaszország példás és termékeny életét. Megrigyo. léseim teljesen megerösíteették azt » meggyőződésemet és az e^ész magyar népnek azt a \'\'meggyőződését, hogy
Olaszország személyesen meg tudja oldani nem osupán a politikai és katonai problémákat, hanem a hősi pillanat minden egyéb velejáró problémáját la.
Magyarország nagy érdeklődéssé.\', és j minden léién Anélkül, /hogy •» háború
baráti rokonszenvvel kíséri Olazzon. szagnak ezeket u>. erőfeszítéseit, ame. lyekel teljesen siker koronáz,
A háború eseményei igen Súlyos feladótokat rónak Magyarországra ls, amely tclj-.-s tudatában kötelességeinek szintét) ugy érzi, hogy meg tudja azokat oldani. A-magyar noiiuo\'. luda-tába-n van ajknak a feladatoknak, n melyek a háború után nz uj Kurój>ára hárulnak. F.nnck az uj KurópáiWk megerősilés-e érdekében Magyarország legjobb fiainak véréve. is liozzájáail é» ennek léUx\'liozásáb-m köziO akar működői továbbra is mindenkor és
után reá váró Műdalok magaslatán álljon, Magyarország mindent ami he, mimábon van, megtesz, hogy batalnu forrásainak ki használása val érlékescblié legye gazdasági sz^rvCzclét.
iintlwlósAn akarunk közreműködni Europa ujjászervezésób"n, arnejy a len gciy bizonyosra vehető győzelmében megszületik. Kzért is mind szorosabbá és bensőségesebbé akarjuk tenni a százados barátságnak Riókat u kötélé, keil, amelyük a magyar nOmzoLel a baráti Olaszországgal összefűzik, nemcsak katonai és poliUkai téren, imnem a H«\'\'ltt^ág fontos és hasznos területein is. \' /
Német megügyeló" őrsiem. (Foto R D. V.)
(Dr. Almássy Gyula törvényszéki tanácselnök Itthon)
Az egész város osztatlan örömére közölhetjük, hogy dr. Almássy ttyuia klr. törvényszéki tanácselnök $
állapota annyim javult, hogy a budapesti klinikáról elbocsájtották és már liazajött. Dr. Almássy rövid néhány heli pihenő után ismét elfoglalhatja hivatalát a törvényszéken. A nagykanizsai katolikussal kiváló vezérének feigyógyu\'ásii általános Örömöt váltott ki u város közönsége koréban ,
— (Zalst vármegye decembert közgyűlése)
Mint ismereUs, a szeptemberi vér. mepyei közgyűlés elmaradt, mert a visszatért járások torvécthatósagi bizottsági Ingpinak kinc\\*zése még nem történt meg. A deoemberl közgyűlést azonban már meglehet tartani, rnir\\*i n közeli napokban megjelenik a luWa-laos lapban a lázottsági tagok kino. vczése. A decembert közgyűlés meg. tartásával a visszatért három\' janis teijes-.n lekapcsolódik Zala vármegya közélelóbe, - f ,
— (A nagykanizsai Ipartestület)
tegnap esti eiőljárósági Üléséről la. punk holnapi számában referálunk.
— (Előállítottak egy pesti BgynÖkOt)
Az egyik kaiiitsaj rendőrőrszem előállított egy embm.iaki Rosne- Károly izr. vallású, budapesti ügynöknek mon-L\'otta be magát és iparigazolvány nélkül szövethulladékot gyűjtött Kanizsán, amit a ¦megalapított 1.7Ö pang/is ár helyeit 2\'pcngős ánon vásárolt Átkísérlek .a városi rendőri bfAletöbirö-hoz.
— (Horvát tolmácsot keres a kanlztal törvényszék)
Az erre vonalközé pályázat november 22-én jár le Közv-\'llen a* elnöki irodába adandó Ik>, ahol a továbbiak iránt is érdeklődni eliet
— (Elfogtak egy körözött székely leányt)
Az egyik rendőr trgoap elfogta Cyőrfi Regina székely Kányt, aki a vasútról a város felé tartott KiJe.-üit, a székelyudvarlte yi rendőrség körözi. Itevailoltn, hogy ő az. akit lopás gy«. nup miatt köröznek. Alkisérlk &z UJ**. lék«s lintősághoz.
— (A Magyar Anyák NetnzetkVzl BlzottiágabeolvadtazONCsA ba)
A Magyar Anyák Nemzetvédő Bizottsága 14 esztendei áldásos munka után most beolvad az Országos Népes Családvédelmi Alapba A bizottság, ame\'y vitéz Horthy Miklósné íőuiéttó-ságu asszony fővédnöksége «latt álkjtt, küzdelmei "kJökb\'.\'n végezte nemzetmentő munkáját (lélja \\o\'t az any*ség tíszlelelén\'k Wlyreíllitása, a sokgyermekes családok erkölcsi és anyagi támogatása; Több mint fioö ezer ptngöt gyűjtött össze, amelyből gyorssegélye, kel, jnlajmakat, épitéxi tegé\'yeiBt, cipő és ruhaanyagot adott a iiyoronnjó családoknak 23.081 sokgyennelíes anyát tüntettek ki éremmel. A bizottr ság 110 házat jutütoit sokgyermekes családoknak és fllléies adományokbó) beiendizeil egy 32 ágyas bölcsődét. A megsegit-tt anyék és velük az Otfész mugyar társadalom hálával gondol vissza erre a uagy^^ezilöségü onteUvU munkára. A bi*ott-sagM4 évi íáradotAB ubín elérte célját, életbelépe\'.t ¦ r««-ládvédelnii törvény.
Naptár: November 14 péntek. Rom. kat. Jozalát vt. Protestioa Klsmtaon*. Iir. Harkh. hó 24.
Osstardé nyitva regiéi 6 órától st*a 1 éráig (héti*, sserda, péntek délakkl •s ks4éss> egiss ea» s4%a«kj,
ZALAI K02L0NT
1941. aortmSg 14.
— ÍA gutáik feldolgozhatják az •lfl(lH<dt Illatok faárét)
Ae áliaUej.vésztésAftl rotriaíkozó és :UÍ«lb»i tó ,:.i/.L.\',i:.;„:; a* elhüOott áUa-\'ok boréi tnip\'ós egyéb bór céljaira íetdo\'gor tat tolják. A cserzés!*--* «»k; séges eugedályt az eny*<*farrinlko<iáB bőripari bizottságitól íniidaiíest, IV., Türr Islván utpa f) kell kérni, de az •llnii\'áíi HoyAt kóMágt btouyiiváiry-nynj kel] Igatíoutl.
— (A táncosnő miau)
A •uojegf járásbíróság súlyos lesti-aortáséit 10 napi fogházra változtat, ható 50 |*igó büntetési* Hétre Ment-sáli JOjniia 30 éves nyirádi bányászt A bányász a neineshenvl buocun a táuco«noié< átadni vonakodó Sárfi (lyulfl földnnlv«wk^ényt tóttal ugy vágW i«jbe, hogy az nyomban össze
l\'MBtt
— (A Magyar Étei.
név H\'ölt nCiurégiten megindult lno-d«|ml kilóvá Val egymás dián ,e-lOutell m<-g a u agyar társad:ilointndo-máuy keietébe tartozó IráSoknt Mar hánam kis !.nic;o j\'-v-ut u..::í nimák a kYnyviioix>z1,l"*k, amely Magvar Társn-daJomtnaVniiaiyi Könyvtár HÍV a\'alt, ^¦gyszenJ kójptösbí.\'», füléjes árakon, indult útnak azzal a oéJl.4, kogy a m*«yaiság kisebb lufivoUségíl rétegei-licz ia l>ozzáféi#M és iu<"gism.erlBKsse azokLMl « társadaloiutudomány kö-rébo tartozó [nobtémákat, l ok*) i\'yezv: arokat a mai világképbe, A Sorozatot VOies Péter, a ma már közismert parasztíró Kzorkesxtj, 6* elsó kis kötetet is luHgK irta >Paraszttors, magyar* sors. elmen AindapdUt: Kjorvk Mlliály lRiiulma«)«, a .Magyar fóld\'. A bar. madik: Jócsik lAjos Ids kóny\\« .Ipar. ,a magyar.. — Ugyanosuk n Magyar Rlet kiadásában láAj\'t.napvilágot Nagy István legénye: >A .sromszéd:á^ n\'vé-beo<. Az erdélyi kisebbségi világba visa el oi ae énh\'ke, és nagyo» idö. szert könyv, abból oz é\'etliól, amelynek N\'*gy István is része-se Volt k \'•melyet éles irólsueaiiiwl figyelt nwig.
— (HélrŐI-hítre)
fokozódó érdcklydosiJOl várj. a UfrJ olvasóközönsége a thp ujabb számát, amely még a "^(kéiiy^Jnbb otvasókö-z<*«nseget is várakozáson felöl elégül ki. MuUilvAnyszámot készséggel téílld a kiadöliivalnl: Budapest, V[[., Kr-zsebel köruL
RetaJn tábornagy távirata Hitlerhez
VlcJiy, uovCiiiber 14 Pelain tábornagy ál\'amfö "táviratban kószón\'o meg n Fülirrmek Hutzinger francia liadügyminiszter tragikus ha-lá\'a aika.\'mÍtMl! l\'ozzáiiilé/.ett távirnlát Dar]nn he\'yeiks miniszlo o!nók\' szintén táviratban kószöirt\'J meg lUbbm-tiop <Wrod*lmi kulíigynüiiisztor rtíszvét-tásdP "
rfratát.
fiövtd táfiratok
A TftHOK nemzetvédelmi és közlekedésügyi ínmisztűr IÍbt. mondott. A két miniszter utódját mdg tegnap kinevezték, akik már tegnap cl is fogtntttlk hivatalukat.
A R.I0JMJC rcmlkivflli biróság 20 k.omi«u«isliSl cjjtélt, kdíőt-luk ,¦•",\',¦( haláh-a.
A mtTüINGEB-szerencsét-lenség ügj-ében megtartott vizs-salat nwtóllapitptta,\' )»ogy a szcrencséuenwíg oka a repülőgép eljegesedésé vplt, ajnílefelé húzta, a vehető a felhők miatt nem tudott tájékozódni és igy ütközött bele a sziklafalba.
A KÉPVISELŐHÁZ ma folytatta a költségvetés tárgyalását Az igazságügyi tárca költségve-
tését tárgyalták
NEWYORKI jelentés szerint az iráni parlament ratifikálta a szövetségi szerződést a Szovjetunióval.
A TOKIÓI képviselőhöz szóm bati roadkfvQIi ülésén határoznak az uj adókivetésről, amelynek célja, hogy a hadiállapotra kellőképpen felkészüljenek.
A BKP.NI rögtönitélő bíróság1 több embert, a prágui külőnbl-róság 3 embert halálra Ítélt.
A BUDAPESTI törvényszék Ítéletet Hirdetett Bíró Pál és Sivó Jenő valuta-ügyébon. Buó Pál megszökött, Sívó Jenőt pedig mint riiró bűntársát 3 évi fegyházra és 20.000 pengő pénzbüntetésre Ítélték.
Mllc Vüz/rtAborD^.gy láloiíatéaa efly orOOT repUWtérflo (Foto KUV.)
~k t NémottpáncélMok plboníje. (Fo(o:H.< D. V.)|
Ócska föltöfött mosns úron veszek.
Szabó Antal sportQzlete.
Hirdesstn o Zalai Közlönyben
Ní!;yk3lil\'ín i(W«l v,)io,>
2SJ>W<W>
Táití : Mt/Ai ,,if. Wii.iii umi ,.
Hirdetmény.
A! liötUkl Jeíilíklillíltsitíal t
mirlélilil*\'Mllö hlvat«l I. <vl r.ov. hó 17,\' 18, 20, 2t, 24, 26, 26, 27, 28, 29 én «siközll.
Nagykaniisa, 1941. noVtmber\'7. *H Polgármester.
AfHÓWDETlSEK
l.i Ilim), liodába lelveizfnk. Zilil 1%. IQny klidöblvktdli.
KlfHlélsttnVi mcgbUható, agyes, flxon-nll felvétetik. ViUiy ékueiOnItt, 30JS
Oklevelén ulnuuIKH\' SlUal teru a|. Lvte. Etetleg kltcbb sifllfit felesbe vtgy mcgmuukíU.ni vlllal. Sxtvea megketeaétt kir Hert»> Iitvin Oel» (Zil» m.l .\'!640
Jil löiö mublihilfl aMiikáoull kt-ItMk piulUrt, 30 6» kllilllll. Jeltnlke.,,1 leket lloilliy Mlklóa ut 97. alatt. 36S7
AOAS-VfiTEL
l) ilib. MMaa|»l «1:1.1« keverék, 2 dlb. hawaii gflbe, G mb. valltiztfli mkUs alaNIA PítStl-lit 44 363«
BÚTOROZOTT SZOBA
Dalliafcwtaa BzcpcR butoroiott siob* laictöBioba-tMSzniUtlBl iiuvetnbef 15 Iktfe kiadó. Roigonyl-u. 10.
QralaMatta — IrÍBsiakéttö minden-ii\\ Informál. Aaallalaak alaaaa. \'l\'a-niea dljlalan. Levelekis válasxoL Bfllvflt. let 28. 3332
Elvaaaatt izerdin lobbkeaca barna Krll bflrkeaalya. — MegtalikSt kíilUk !115 litlalom elleneben adja lo a ktadóblvatal-ban. 3639
Hl
eredményt csak ugy ér el,
ha hirdetéseit a naponti tObbezer példánybaa rr\\ee-lelenö, messze vidéken Is e ¦ terjeíít ZALA) KÖZLÖNY-ben adja tel. Kiadóhivatal PŐut5.{aiudv«bin.)Tcl.7íí
ZALAI UÖZtÓNY
rOLITIKAI f.ifií\'iL.V.-\'.
Kiadja: „KBiginilsiágl R. T. Nsgykanim Veleióa kiadó: Zsl.t Kamiy. Nyoíiiatoti ¦ „KDro-íilRsfliji ii T. Hioyk-Fiiit*"
nyeMdJjiikis H«rjy k »nl íSjb tNyowaaéfi leld i laiai líráig
II* évfolyam 262 utám.
N«flyk«nli»i, »41. november 15. szombat "
Am 16 IHM*
6ü«kt«l«t8 *¦ ktadóhlvutali Kodt (. san. MoíJelenlS minien MlkOnMpdélatán.
POLITIKAI MriLir
Feleifis szerkesztő: Barbarita Lajos
Bialkot&il in: ta lionapra 2 Deilní HC Ulfe
negyedem 7 pongo.20 fillér. Kg?»**n: M<k*mia|>felli!, «tombaton M BU.
Erdélyért
Huszonkét esztendőn át vérzett minden magyar szive Erdélyért. Hogy is (nc vérzett volna. A sok sorscsapás között, a mely hazánkat\' a világháború nyomán érte, talán ez volt a legérzékenyebb. Nem tízért, mert földje, melynek mélyén mérhetetlen kintispk hevernek, acélos buzatongérek nélkül is gazdag és szinte a csorbítatlan Életlehetőséget jelenti szamunkra. Nem is azért, mert népének lelke talán még nagyobb kincseket rejteget. Az anya szive minden gyermekéért egyformán vérzik, hrt baj,éri. Vérzett a inágyar szív Bácskáért is, a Kel-vidékért ^is, Rákóczi és Zrínyi földjéért\' Is.:
Erdély mégis minthit jobban fájt volna. Erdély mégis mintha kedvenc, gyernieké lelt volna Szent István koronájának. Miért volt az ? Történelme tette azzá, büszke önállósága, ahogy az évszázadok viharában oly merészen a maga lábára állt és sokszor szorongatott szülőjét, \'. ti megté|>ázolt anyaországot is vftue; istápolta, erőre sejttette. Erdély hamar hagy kom lett a Magyar családban és a magyar mindig büszkén és egy kicsit várakozón tekintett havas bércei felé. Ezért volt Örömünk olyan túláradó, amikor egy esztendővel ezelőtt visszakaptuk Erdély északi részét.
Huszonkét év nem\' nagy idő a történelem homokóráján, de éjien elegendő arra, hogy egy országon a pusztítás furiái yé-jfigszáguldjanak és rajta hagyják rombolásuk nyomait, Erdély ma szegény. Gazdagságát, amit az Isten adott neki, tőle senki cl nem vehette. Földjének kincsei, aranya, ezüstje, sójií, ásványai most is, megvannak, emberei lel kértek ékkövei most is töretlenül ragyognak. De a "lit nz ember szerzett hozzá u Gondviselés adományaihoz, az Wzony alaposan \'megfpgynlko-»U a keserves huszonkét esztendő alatt. , \';.
Mi magyarok könnyen lelke-sédünk. Szivunki \'lángot .fog nz í\'Isö buzdító -szóra, ha jó ügy* fői vau szó. Erdéllyel is ágy vól-torik. Mondták, hogy Erdélyen scRlleni kell: MtíndMk, hogy\' fel kell cniolni népét elesettségébő), \'"unkához kell juttatni, gyárául, műhelyeket, üzleteket kell varázsolni falvaiba, városaiba. mpg kell vásárolni kétkeze ter-•"Mél, ki kell épitoni az utakat. ^Htlakal, amelyeken Ipuja m.°sszi vidékekre eljut, istápol-koll tehidctlcríjeit, nevelni fi Hait, ki kell emelni tehcl-Wil a köznapi robot -tompító sivárságból, ezer, meg/ezer fcl-wotot kell megoldani, h»gv Er-my nc csak Földrajzihiff de
Japán állig fegyverben felkészült minden eshetőségre
Német tengeralattjáró ismét elsüllyesztett egy nagy angol repülögép-anyahajót — Az amerikai haditengerészeket visszavonták Kínából — A japán haderő befejezte felvonulását Kelet-Szlbérlában és Indo-Klnában — Borotvaéles a távolkeleti helyzet — Napról-napra nagyobb méreteket ölt Amerika harcias kiállása
Washington és Berlin között elkerülhetetlen a komoly Incidens
Az angol tengernagyi hivatal jelentése szerint az Ark Royal brit rcpülőgépmiyahajót német tengeralattjáró elsüllyesztette, de arról nem nyilatkoznak, hogy a hajó melyik tengeren süllyedt el.
A hivatalos angol hírszolgálat azon jelentésiből, hogy a hajó Utolsó napjai azzal teltek el, hogy a Földközi-tengeren fontos hajókaravánok kíséretéi látta cl, arra következtetnek, hogy a hajót a Földközi-tengeren süllyesztették el.
A hajó n brit. tengert \'flotta egyik büszkesége volt, modornál építve és felszerelve, 1038-ban bocsa lották vízre. A 3,215.639 fontba került hajó sze-
| inélyzete a legénységgel és lisz-¦ lekkel együtt 1575 fő volt. 00 repülőgép szállítására és tárolására volt alkalmas. A hajón jnvitómüvoly volt, 20 kisebb-nagyobb kaliberű, főleg légelhárító ágyukkal volt ellátva és 8 duplacsövű gépfegyverrel. Sebessége óránként 31 csomó volt. Az angol haditengerészetet ezzel súlyos veszteség érte, e habom folyamán már ez a harmadik rcpülőgépanyahajójttk, a mit elsüllyesztenek.
Madrid, november 15 A spanyol lopok tegnap esti kiadásúnak szenzációja az Ark Royal angol repülőgépanyahajó elsüllyesztésének Ilire volt. A spanyol lapok közölték, hogy
tagnap reggel több angol romboló futott be Gibraltár hadikiktö-Jébe az Ark Royal kimentett legénységével.
Az elsüllyesztett repülőgépanyahajó többi hajótöröttjét vizi-rcp\'ulógépek hozták Gibraltárba.
Mi van Ixitvinavval ?
Berlin, november 15
A NTI ismertéti az Associated Press amerikai hírügynökség jelentését, amely szerint* a teheráni szovjet követség- közli, hogy ellentétben nz eddigi j\\dentésok-kel, semmiféle értesítést nem kaptak Litvinov és Stcinhardt sorsáról. Azok az előbbi jelentések, amelyek szerint Lilvinov repülőgépen Pahlcvinél szállt volna le, nem bizonyullak igaznak.
London, november 15 Az angol hírszolgálat szerint Londonban hivatalosan jelentették, hogy a Litvinovot, to-
vábbá Stcinhardt amerikai nagy követet és a kairói tájékoztató iroda vezetőjét, Moncktont szállító repülőgép Hntuniba érkezett.
U&A visszavonta, tengerész-katonáit Rinábál
Newyork, november 15 Roosevelt elnök tegnap este közölte az Egyesült \'.Államok kormányának azt az elhatározását, hogy Sanghajból, Tien-csihbol és Pekingből visszavonja az amerikai tcngcrészkaloná-kat.
, Washington, november, 15, Hull külügyminiszter tegnap este a sajtóértekezleten kijelentette, hogy hár az amerikai tengerészkatonák elhagyják Kínát, továbbra is megmaradnak az ottani amerikai diplomáciai i és konzulátusi képviseletek, ame-
lyek feladata az amerikai, érdekek védolmc.
RólUB, november 15
A Popolo di Róma foglalkozik Roosevelt elnöknek ama kijelentésével, hogy Amerika visz-szavonja Pekingből, Ticncsinből és Songhajból helyőrségeit.
Napról-napra nagyobb méreteket ölt Amerika harcias ki-állása, - állapítja meg az olasz lap. — A Kínában lévő helyőrség visszavonása világosan mutatja, f
mennyire súlyos a lávoikelett
helyzet.
Mind hábOmsabbá válik Amerika csend csóré árú\' politikája, — jegyzi meg a Popolo di Róma -- dc Japán ébrcil őrködik, nehogy váratlanul érjék Roosevelt támadásai. 1 . , u
Amerikai tábornokok a távol* keleti főparancsnokságon ,.
Tegnap a Fülöp-szigetekre érkezett nz Egyesült Államok katonai tanácsadóin és egy másik tábornok, Rövidesen tovább nlaznalí repülőgépen Singa,poo-re felé. A két amerikai tábornokot, Wawel tábornok és u távolkeleti katonai főparancsnok mellé küldték ki egvtittmüködés céljából.
Washington „segíti\' Angiiét
. Washington, november 15 A tengerészeti hivatal közli, hogy a George Washington névül amerikai személyszállító gőzöst, amely az utóbbi időben mint katonai szállítóhajó teljesített szolgálatot, átengedlek Aiigliánakv.
; (Fotyuté* a 6. oldaton)
gazdaságilag, szellemileg, testes-től-lclkestől minden idegszálával visszatérjen a nagy magyar közösségbe. Mindezt elmondták szépén sorjában azok, akiket illet és mi lelkesedtünk,
Elmull azonban egy esztendő és a lelkesedések ideje lejárt s bár ez alatt kormányunk sok mindent megtett a teendőkből, vasutat, utat éj>ilett, minden Télé kedvezésekkel segítette a keleti országrészek népét, ez csak a kezdet, aminél jóval löbbrcvan
szükség.\'A\'társadalomra, a magyar nép egészére vár a feladat, hogy ezt a többet megtegye. -Erdélyért , — ez volt n jelszó egy esztendőn át és ezt n jelszót most cselekedetté kell varázsolni.
November 24-én indul meg az erdélyi kötvények Jegyzése és karácsonyig tart, A kormány, amikor ezt a nemes akciót kitervelte, ügyeli arra, hogy nc ugv segítsen az egyiken, hogy tt másiktól. elvesz. Magas ktuiittí-
tal, busás n véreinén vekkel kötötte össze a kölcsönt, hogy aki ad. nc -csak szivében, de erszényében is gazdagodjék, fis aki ilyen derék magyar célra ad, az meg is érdemli. Karácsony szent estéjén együtt lesz a százmillió pengő Erdély karácsonyfája alatt, amellyel a magyar-társ a-dalom megindítja : a Királyhágón luli élet felpezsdülését. Egy évig lelkesedtünk és egy hónap alatt cselekszünk, fis ez lesz u legszebb karácsonyi cselekedet.
ZALAI KÖZLÖNY
IMI. novímber 15.
A legszebb női fehérnemű ég paplanok
Szombat
AlUmM műsora i.Wat< h4tke*n* pókon líatlnpssl í, nflaorán
0.40 Ébresztő, torna. — 7.00 Hírek, közlemények, étrend, hanglemezek. — 10.00 Hfrek. — 11.10 Nemzetközi víz-Jeiíőjtzolgálat. — 12.00 Déli harang-•só. - 12.40 Hirak. - 1320 Időjelzés, Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.30 Hírek. — 14.45 A rádióműsor ismerte-tése. — 15.00 ArfolyaniWrek, piad . árok, élelmiszerárak. - 16.45 Időjelzés, időjárás jelen lés, nhyk. - 17.00 Hírek szlovák és ruszin nye\'ven, — 19.00 Hirak magyar, német és román nyelven. — 20.00 Hírek (Budapest II.) — .21.40 Hirak, időjárásjetcntés. — 2300 Hirak német, olasz, angol 6s fi*neie nyelven. — 24.00 Hírek.
BUDAPEST I.
17.15 Rádiówsnekar. - 18 Artúr Satermis előadása — 18/20 Magyar KZürat. úsuttállitoUa Bafaav Józtfaf. Közreműködik Karácsonyi Margit, Bodnár Jenő, Básthy.Badlcs Gyúl*, Szőke bajos és parkaa Béja cigányz«t»karH.
— 10.20 SétahstigversrMy HamburgUn.. 20 Ditrót Oiby József zongorázik.
— 20.25 Turchányi I&tván ctfivcytR-. ~ 20.40 I-ehar Ferenc vezényel. Közreműködik Tamás Ilonka, .Udvardy Tibor és a Székesfővárosi /^o°Var. — 21.25 Da\'o-í-aenés pesti esték. Farkas Jené riginyzW-\'kora, Mmdsz»tfÜ Ist. vau énekel, Kiss pertué szakMizene-kara, a Magyar Revü Tánczenekara és Kóczé Antal cigányzenekara.
Vasárnap
¦ODAPEST I.
8 Fohász. Szózat; Hanglemezek. — 8.45 Hírek. — 10 Egyházi ének és szentbeszéd. — 11.15 Görógkatoluuis isten tisztelet — 12.15\' Levente félóra.
— 12.45 Beszkúrt-zJajnCkar. — 14 Hanglemezek — 15 Dr. Csontos Józiiaf és dr. Hlnfner Kálmán előadása. — 15 40 Szórakoztató zene — 16.40 Felolvasás.
— 17.20 Honvéd kivámághangver!.eny. - 10.20 A Magyarország-Svije vAlo.
gafott labHarugómérkőzcs u. félidejének közvetítés? Zürichből. Beszél Plu. bár Islván — 20 Moznrt.ünncp Parisból. A német birodalmi rádió műsorából. — 20.45 A gramofon 50 éves jubileuma V-kaimából rendezett díszhangverseny. — 21.40 Hírek, sporteredmények. — 22.15 Bum Sándor ¦ cigányzenekara. — 23.25 UnianVy László tánczenekara, í
— (Ne menjen utazni)
a zalai Közlöny Kin Zsebmenetrand-je nélkül, Caait 10 fillér. Kapható a UedehivataUmn, PS-ut 5.
Az epekövek, az IdósQIt epe-tiótyaggy itlladás és a huiutcs sárgaság kezelésében reggele nké n I éhgyomorra egy-eny pöhSr terme szeles .Ferenc JÓnsef" kcsrüviz, kévén forróvixzel keverve és lassan, korlyonként elfogyasztva, gyakran rendkívül Jótékony hatást fejt ki. — Kérd.-zze meg orvosát!
Nagykanizsa nagy fenltareseménye:
Hétfőn este fél 9 órakor kezdődik a nagyszabású, fővárosi müsorit Kullur-eít a Városi Színházban
Még csak két nap választ el bennünket az utóbbi idők egyik legnagyobb kulturcscinényétől Nagykanizsán ; a hétfőn csle fél í) órakor a Városi Színházban kezdődő nagyszabású és fővárosi müsoru Kultur-esltŐl, amelyen találkozót ad egymásnak Nagykanizsa hazafias magyarsága\' osztálykülönbség nélkül. Ott lesz mindenki, aki együtt érez a harctéren küzdő honvédeinkkcK Mert ez a Ktillur est a polgári front szolidaritása, szeretet megnyilvánulása legendás, hősi fiainkkal szemben. Az est műsora, gondosan Összeállított, szereplői mind fémjelzett művészek, az előadás pedig fc-lejlhetcllennek ígérkezik. Min-, den résztvevőnek nemcsak egy
pompás lelki felüdülés, hanem egy nagyszerű műélvezet, amilyen már régen nem volt Nagykanizsán. Garancia erre a Ferences Harmadik-rend és érdemes igazgatója, I\'. Farkas Horváth Valér ferences áldozár
Hogy milyen óriási érdeklődés nyilvánul meg, bizonyítja, hogy minden jegy elkeli. Megjelenés: egyszerű utcai ruhában.
Viszontlátásra hétfőn eslefél í) órakor a Városi Színházban I
Kaptár: November 15. szombat. Rom. kat, N. Albert et Protestáas L:pót. -Izr. Markh hó 25. - November 16. va* aárnap. Rom. kat. Ödön pk. Proteatáns Otthmár. Izr Markh. hó 26.
Di\\ Buda Károly Bor- és Faértékesitó cégnél maximális áron kapható ^.JSfyg
és t**j6 iflílfn ; fttti lejáuiéo, UU1 brikett, ugybátonyi biUwtt, ajkai aarabta-ném, bihx«polt fihilmHa. U ketalei kavácNiéa, valamint elsőrendű minőségű ó és llj boi*a
Irodi és borpincék: Cusfuy-il 56. — Falclep; Vétasy-eUa 6, — TeUfrn: f9.
HUr nőit goidoikodjék a következő tálra toxelöanyag iz&ksécletarál t
Ntf-iaaMk ím IntisMiayak Kiáss aifik*«|ltitAa«k •«N f«t«M4**l xoí.doükottu.iU k*JV«s4 WUieUk nyílott t
A nagykanizsai iparosság egységárakat állapit meg szakmánként
Az iparos-tábor frontja az árdrágítás ellen
A kanizsai és járási Ipartestületelőljáróságl ülése
A nagykanizsai íparteslö\'et elöljárósága mosl lartot\'.a nivomfco\' havi illéséi samu I-Rjos elnöklete a\'att, alti n lenézett Muraközi »4 állásáról teazá-mo\'.t, be jelen\'.elte, hogy a várna áta\' inegsw»\\Broli terein-nwtie.-nizálási ie. gély 2000 pongíís részétel felvették, köszönetet mond *\'zé.rl n városi képvi\'-selőleslú kinek A másik 2000 i>eilgőt a jövő évben kapják A teslüM tartozása a lenem modernizálását rt mosl mindössze 5200 pengő. Az 1POK ért -silelte a testualei (hogy a csáktomi ai és perlaki járás .Ipanoiai a mcst-\'nviz.s. gát Nagykanizsán fogják letenni. Rá-mula\'olt a nyelvi nehézség k;e, miért is a gyakorlati részre ke! n fősúlyt helyezni A vas és fémszak nyers, anyag ügyére került \'tot. Kegyelettel emlékezett ir.eg pápn Józsefről, aj elhunyt IpBnos.\'vezérrSI, akjnvk liidoyál erősen érezni, B«zsó József \\eueto-jegyzó je;<otése sre.lnt a rauU havi pénztárj forgalom a \\-ároSban 24(W,
n járásban 610 pcngjl tett ki. Samu I-Hjos az egységes áriuvgáltapitás kérdésére tért át-
Már koráfcliftn ic^eklték az egységei ármegállapítás gondolntát, mondotta, hofiy mindenkor az egyes szakosztályok kezében legyen egy tájékoztató. Aíciölt az árnombolás etimi küzite\'.eni-ben kelteit az, ma pedig az ártlrágiWs ellen kell hogy biztosítsa niagát az iparos ve-e Ula\'t arra, hogj\' a bn.c téri fmnttAI szorosan cgyutl kell hhi-ködnle a gazdasági fronlnak. Azért nyomalékosBn feilúvja a sz-ikosztálvok oiTiőkeinfk rig>«\'inél a szakmai egységárak mcgállapilásjlra. ls:i«ri a h\'-\'ly. jc\'Bt, a n^hézsAgekel és küzdelmet de ez nem lehet jogcím arra, hogy a magasabb és egj«U\'ir.ei aie.iizelí szempontokat figyc.embi n* íegyék. Az ir.ft. losság iparkodjék reálitAn kAtkulábU és nem maga-, írón zugban- vásáioliü, Az IparleilíCci cJjioksé^0 íeleló\'sscgé-nck tudatában forrlul ezért az iparos-
"gvílVk SZEMÉTr
ZSOLDOS GYULA
Éiltntíiltr. Éiiieríii il lát8zerégKm6a(6r
F/l-üt A(« Koron*-*láll<xtí»a| «embenV \' Kr«)«ll Z«lulencík, hftmírok, iixmdik. Ln. d«il.)U|ivlUiolt.Si«mofYoilf«««pltktmtlii»M
ságliol; uj irányárakat dolgozzanak bj és czek«t felierjesztik az ArkormAnv. bizlossághoz jóváhagyás végfllt.
A kérdéshez számos hozzászóU., lőrléiit az egyes szakmák képviselői részéről. Kimondották, liogy kidolgoz, zák az egységes árszabályt
Vókássy Károly szakosztálya sérel. mél terjeszti \\om szaba-j türnii hogy a zálogházai összevásárolta nz amnynemüt az Iparosok elöl, ;ikjk ab-ból élnek. Megfeleld inlezkedés törté-nik. Nagyon sokon még nem rizcllék vissza a kisipari kölcsönt Samu e\'iiök fe\'oh-assa névjegyzéküket. Elhatározták, hogy átieszík n gazxiasriBi btóott. Sághoz végrehajtás céljából. Még szí. mos belső ügy került ezután Nslárgya. lásra, ugy hogy »z ülés a késü éjszakai órákig eltartott
Hólt az nzsorablróság
Penleken regs©\' a nagvkanusal piio-ról az egyik renddrön^^m e\'öái]jtoit» a kapitányságra Bo!f JuÜa 18 év* kisknniz;ai leányt, mórt az a burgonyát ki\'ogranmtonkénl a megállapitott lo füléies ár hely ott 12 fiBereVt ánisi-tolta. Ugyancsak elállították (K>d:ndt Mária tfl éves kiskanlzsai leányt, mert Pz a piacon a fokhagyma csoniójáírt, amelyben 5 fokhagymái\'volt, 10 fillért követelt. Miután leniértéi, kiderült liogy ilyen ár mellett «gy kg. i pengőbe kcriil, az előirt 60 fillér inasimá-lls ár hc\'ycll. Mindkettőt átkisénia a kir. figyészségre, ahol szóbeli indil-vánnyai áronnal az uzsora-egyelőire, dr. Hámory Zoltán törvényszéki fcrirü elé állilolták őket A bizonyítási etj-.lnb béfejezéie után mindkét kis%$oizal| árusító leányt fcj.nként 3—^ napi fogházra és egy évi jogfosztás a, mint , nicilékbüjilelesre tté\'ték Az Ítélet |of-erős;
BÚTORTm
saakftatetbea Gábor műasxtafosnál
vefryea vagy read«t]m.
K4«yk»NU««, VíiímWi paJk\'t*.
Ma boncolják fel a letenyet gazda holttestét
tegnapi számimkhan megirluk, boát \'¦yergyák András tetemei gazda le-hétnfogatia! hawtíe\'é tartott, amikor « állatok egy száguldó motortól megií-\'d-i*i negvadullak í.y-Tgják oly szeea. cséfcnül esett ie szekeréről, l:o^y iw-n»k kciek-i ke.eszlftl incnlok rajta. Iiaidokoha száHilották be a kaniztií kórliázba, ahol sérö!éieil)C b^FaS" A nagykanizsai kir. ügyészség a hOjji | lest felboncolását indit^-dnyoria, árait dr. Hámory Zoltán vizsgálóbiró el n lendelt. A lőn-ényszéki boncolás m* j délután történik a temető hid.\'ghá^-bati. A bono.jegj\'zökön>A- butiké* nlán leszi Ineg indítványát a kir ügyészség.
MÉBLE6
Hiúdon méfolto 8nak88erit Invili!
SCHOLGZ JÁNOS
mértegkészitO- mester
Nagykanizsa
EOtvöi-lér 30. szám.
{ML novémbcr lS
7AL\\\\ KöZUóttV
Magyar szociális munka
A képviselőház elfogadta a belügyi tárca költségvetését, a mely a magyar szociális munka nagyszabású fejlődéséről szá-mol be, Keresztes-Fischer Fc-rend belügyminiszter hatalmas beszédben válaszolt a vita során elhangzott felszólalásokra és külön kiemelte tárcája költségvetésének szociális vonatkozá-. sait.
Ismertette az Országos Népes Családvédelmi Alap működését, amely ellen kritika hangzott el, jóllehet az Alap csak most kezdte áldásos működését. A társadalom egy részében — mondotta Keresztes-Fischer Fe-• renc belügyiniiiisztex — értetlenség mutatkozik a szociális problémákkal kapcsolatban s ezt akarjuk legyőzni a szociálpolitikával. Az Országos Népvédelmi Alap célja, fejtette ki a továbbiakban a miniszter, az jópitö szociális munka, azeleselt, főleg mezőgazdasági munkásság felemelése és gazdasági megsegítése, hogy a saját lábán tudjon megélni.
A kormány\' a családvédelmi gondolatot helyezi előtérbe minden vonalon, mert tisztában van azzal, hogy népünk szaporodása, illetve szaporodásának fokozása legbiztosabban a céltudatos családvédelemmel biztosítható. A nemzet fenntartásának egyetlen eszköze a nép szaporodása, a népszaporodás csökkenésének folyamatát azonban nem lehet 2-1 óra alatt megállítani. Céltudatos, kitartó munkára van szükség, s a jó eredmény egyik alapfeltétele közegészségügyünk fejlesztése. Ezen a téren különösen a falu szem1-pontiából határozott fejlődés állapitható meg s a miniszter elégtétellel szegezhette le, hogy a végrehajtás mindenütt program szerűen halad. Ismertette közegészségügyi politikájának alapjait, amely a megelőzésen és a betegellátáson nyugszik s elismeréssel emlékezett meg a Közegészségügyi Intézetről, amelynek eredményei Európaszerte ismertek és elismertek.
Igen érdekes és jelentős rész.: volt a belügyminiszter beszédének az a pontja, amely a közigazgatás megreformálásával foglalkozott. Itt az a helyzet, hogy az állam területi gyarapodásai következtében lényegesen megváltozott az állam struktúrája, aminek következte-
ÉRTESÍTÉS.
tiszteletlel értesítem a n. é. közönséget, hogy f. hó 32-én király-utca 41. ». alatt
az udvarbon balról
lómészárszékemet
újból megnyitom. vágólovakat vannak.
Kérem a n. é. közönség pártfogását
tlaztelattai Mátyás István
ben a már elkészíteti reformtervek átdolgozásra szorulnak. A trianoni országot leheteti központilag kormányozni, mondotta Keresztcs-Fischer Ferenc belügyminiszter, a mai Magyarországot azonban már földrajzi viszonyainál fogva sem lehet Igy igazgatni. A továbbiakban rá mutatott arra a másik nagy különbségre is. hogy míg a trianoni ország tisztán magyar anyanyelvi, volt. ma már közeledünk a többnyelvű szentist-váui birodalomhoz. Ezek aszom pontok szükségessé tették lehal, hogy a tervezett intézkedéseket, az egész kőzigazgalási reformot újból alaposan inegron-lolják. A javaslatok azonban már készen vannak és Keresz!ci Fischer Ferenc jelezle, hogy rövidesen a Ház elé terjeszli a közigazgatási reformot.
A képviselőház nagy elismeréssel fogadta a belügyi tárca költségvetésének összeállítását és azt előbb általánosságban, majd rímenként is megszavazta.
f>-o-;
Türelmet kérünk
mindazoktól, akik orion rádiókészüléket vásárolnak és egyik-másik típusunkat rádiúkcrcskcdőjüknél átmenetileg nem kapnák meg. teljes ütemmel dolgosunk ma is, hogy\' a bel- és külföldi megrendeléseket kielégíthessük. de tekintettel kell, lennünk arra, hogy fontot
nemzetgazdasági érdek
az export változatlan keretek kiköt ti fenntartása, mert a kivitt rádiókért nélkülözhetetlen nyersanyagok jönnek be aa országba. a külföldre való szállítás viszont ma több. időt igényel, mini béke idején, tehát aa exportálandó árut korábban kell elkészíteni és útnak indítani, hogy kellő* időben rendeltetési helyéra jusson. ezért kell a külföldet * belfölddel aiemben némi előnyhöa juttatnunk. nagy külföldi szállításaink ellenére la el fogjuk látni a belföldi szükségletet úgy, mint azelőtt, eaak — mint mondottuk — egy kis türelmet kell kérnünk,
ORION® RÁDIÓ
fenti készüléket díjtalanul hemuialja: Szabó Antal rádló-0>lal«, Nagykanizsa, F8-u* 5.
December 4-től 20-ig: Kommunistaellenes kiállítás Budapesten
A magyar történelem legvéresebb lapjai közé tarlozik a bolsevista rémuralom néhány hónapja. Nemcsak azért, mert százak, jó,-derék, dolgos-, istenfélő magyarok pusztultak el a terrorfiuk kezén, hanem mert ez a vörös téboly okozta megcsonkításainkat, nuszévcs nyomorúságunk, ezer és ezer ember vagyoni bukását, a dolgozó magyarok kezén amúgy is ritkán megforduló pénz elértéktelenedését, a gazdasági nyomor olyan mélységeit és borzalmait, amire addig soha senki gondolni sem mert,
Magyarország diadalmasan le tépte magáról a vörös vérszívó karjait, felszabadult, s húszévá páratlanul diadalmas, verejtékes munka ulán végre ott tartunk, hogy éledni kezdünk a húsz év előtti ncmzetgyilkos hónapok csapásai alól. Határaink tágulnak, s ha szűkebb keretekben is, egész Európában Magyarország élelmezési ellátása a legjobb, ez az ország Európa
legkiegyensúlyozottabb állama.
Mégsem céltalan, hogy a bolsevizmus ellen mi, magyarok is védekezzünk. Csak az isteni Gondviselés mentette meg az egész világot, hogy rablásra, rombolásra két évtized alatt tökéletesen felnevelt szovjet horda rá nem rontott Hazánkra is. Az örökös készenlét soha nem volt szükségesebb, mint ma. Mindenkinek egy emberként kell felsorakozni e Hazában a bolsevista métely ellen, akárhova is rendelle a sorsa. A bolsevizmus soha nem jelentelte a tömegek jólétét, hanem legtöbbször néhány idegenfaju vezér kénye-kedvének, gyilkolást ösz-lönenek kielégítését. A bolseviz-nmsnak ezt a mindent leromboló, istentagadó, a családot leromboló munkáját fogja lélekbe markoló képekben, bizonyítékokban a Budapesten HM1 december \'4 -20 között megnyíló nemzetközi Anti bolsevista Kiállítás bemutatni.
Megelevenednek előliünk az
11*19. évi magyarországi vörös rémuralom szomoi*u emlékei, megcsodálhatjuk a Szegedről elindult ellenforradalom merész, életüket kockáztató férfiainak ulját a keresztény lelkisség, s ezzel együtt Szent István Magyarországa győzelméig. De helyet kapott a német, olasz, francia, spanyol, bolgár, finnországi kommunista rombolások, tömeg gyilkosságok eddig nagyközönség előtt soha nem látott rtnva-ga is. . -
Németország diadnlmas hadserege hadi zsákmányait mutatja be, kőztük egy teljesen épségben maradt GPU ídnzókamrát, annak többszáz kinzóeszközét. A magyar hadsereg dicsőséges hadjáratának hadi zsákmányaival Vclnul fel, hogy ezzel az itthon maradottak előtt is.igazoltai a magyar honvédség nagyszerű harci teljesítményeit a nála százszor nagyobb szovjet ellen.
A rendkívül érdekes k&állitás-rn külföldről is nagyszámban érkeznek látogatók. A magyar közönség és főleg a vidék látogatásának megkönnyítésére a MÁV féláru utazást engedélye-
Elegáns kész női
Kabát
Kabát
Kabát
Kabát
m.M KrtZt.óK\'Y
1341, nőtfembcr 15
SIEMENS
%
SIEMENS
RADI Ó
342 u
WAüYTELjESITMÉNyÖ S2UPERVTVŐJ
Fc ii készülékei díjtalanul bemutaiji; Szabó Antal rádió-Ualate, Nagffcanfxaa, Fft-u* 5.
zell. mely december 1 — 15 közöli van érvényben.
Magyarországot a sarlós-kalapácsos vörös rongi\'löl nagy-részi a magyar vidék józansága, a magyar paraszt főldszerctete, a magyar tisztviselő erkölcsi ereje, s legfőképpen a magvaikat ona újra megtalált kardja mentette meg, A kiállítást rcn dezö MOVE országos elnöksége nnévértékű nemzeti feladatot teljesít, amikor Szeder János országgyűlési képviselő indítványára és1 irányítása mcUctt ezt a kiállítást megrendezi. Amiké|>-pen líMíl-ben a .szegedi MOYE keretében alakult meg: első ellenforradalmi usoport és MOVE vezetők álltok a fehér hadsereg élére, ugy most is [jóidat mulató a MüVE-nak ez az éles kiállása; Biztosak vagyunk, hogy minden magyar >egy emberként sorakozik fel a bolsevista ellenes küzdelmek zászlaja ulti : Isten, Haza és a (\'.salad szentségének jelszavával.
Könyvismertetés
Tündér Hóm és Arglrus
Ko:«fil Wvannak, a jónevű költőiek « cinvto jelenlek inog iejptjabb kril lemén yBi tflso részébvu fe\'cségéröl <ls a esajádi iveiről da\'ol bensőséges me.effségg-.\'!. A Balatoni ciklusában a magyar lenger csodálatos szé^^vit lc>l| szinffUdag pompával Sznlinktis \\*\\\'setb>n " Lúrí.n(lft\'.om sok fonákságai ostorozza maró giinrtyal. HazUias wr-.•¦eiben a magyar nani»l küzáfi\'sntU (lírsóili óti"i szárnyalással. Bölcsészeli é-s ioiró versvibert * lé ek mélységeit lárja lel, a termését ?5 Itéa vegie-.cn hatalma «,att borul le. H\\fczé$$ kól-teméjiyeib.n a klasszikus kor é.s » irÁjyar lörténejani »*gy-*<íy pi^agado
tárgyal rajzolja ©lénk ifipLkal nyrlv*.
zelévei Hyi\'nWt: Mátyás Sfltty és «x ojasi pap, A kincsrabló nádor, Janku, Soninus, Utolsó ilélet és A szobor
l«p:» a kötetat jemey jwiö ürusjtralta
gazdagon. Ara 3 p«ngö. Kapható a szerzőnél is: Budapest, IX., OUöiutllt),
Gondoskodjon oaalAd-járól, kössön életblxto* •ttáat. háború asstére le érvényes X
KISKANIZSAI ÉLET
1 " ""\'¦\'/ ii \' \' "......" |
A kUkanlzsai plébánia hírei
Mint mar «10rö\'*á kódoltuk, * ftátJ
kfluizsai le.nplom szenté lés elmarad Va-lószi-niVeg avk tavasszal kerül )or a szép és iitése<eo kifcsieit templom r«T*ziahtetésÍ tinneJ>ér* A t/\'kt\'cíüi hu-lajnia" mörv\'áayöltár, melynek ráférnie I és kivilel-\' nagyt«Ji *me IV temp\'o-inuuk szépségét éX^KHUi ériékét, rWíj csak tavaszra ké&zül fii.
Örvendetes hirl ts kozolhetOo*. A Icískönlpal pleoánia a templomié ölelésre í\'e k^ri a megyéspüspök öl, "ki, mint értesülünk, ha beíí8>égébÖl Klipül, szivcmi l-\'sz eleget « kiskaiij-zsaiak kwéiínífts. TclíAt a lavásii K\'mplo\'míwISPue\'é.s iuüvo.tc i-*.n<M nagy e-jemeny.\' :*>a \'Klskanjísiaaak.
A icicnuoa UirlomftDyfóoök \'.e-ike-teíte dr. Qtaplk tiytiia rn«gycspu»pö-köt be.öjjáííyáaál, awi mc*,.fti énWcJő-dütl « kisUdiiizsal emale^iyolt, az irnt;\\s és ierménybetaJíAritás, valaináil .i k^. ulóbli ;ei«j\'otl Szivniírdü öwáepílyröt. .V tartoinAayróiiök a püspök kóréw\'re ismerk\'lt> a/, ujoiuiau l*;te;t klskojii. zsal l«;npiom ügyit.
A!kisktiiiíirtai p:«tRini« dftc\'ml.er 1-i kezdett"! nyolc? nupon át tartó nep-iiiixs/.int tarl A jaépaiÍBSzióí I\'. dr. Iiakáns (m-e (ertnt#j íarlomAiiytoinMt. Jieiyeltes, eg>\'. tanár ín I\\ Keernni Alán aadoOSi [eretn-o* njouklneslcr tartja.
Missziós LeányegyesQlet KataMn-napi műiora
No\\«tnber Zt-án » Kiskwnizsai Misz-sziós I.eányegy*fliV.«l lóp ismét a kis-kaniz^o. kö/öíisén u|é Kolalímnpi mü-íorávsi, A polgári Olvasókor szlapa-dini cz "lkftovnma1 egy uj szmmi\'iv-i [iHi:atkoznak be a Lcény3g)*iÜJe-l kiváló müki\'-d^ói, melynek cipe típit-»ünk s«4>l) jövőt. CröwV Magdolna k«*v«s uflvér, ^\'\'kislomizsai lványok \\«z*iöj" i\' legnagyobb gondosságípil
i^ Itléssel állította öíüsm • Knt»ürj«Jp inír*«rat A müWdvelíik is « iegJobt*lí. bo\\ k*rflitck ki. A siiiríkoztató mü-iort fgy kis irodalommal ís Msattreai » ptffileztMég, k NBgy Liszló Sik San-i\'or ?3 Arató kóllemíoyBiret «.1 »1*3 a [c-ligUAy--; (JodioA Krz.si szinlla szavai ai «:öadAs wüiieteifccit
TemetéH
A T>"jK)kl*n lainetlik Gatosl (üajlio) FarCOC szekszárdi t« ekkiinyvVaiC\'liit ix\'gy n&iivél iiie.inti a kUkuujzsai f-(icUilen A gyászszvrtartárt p. Bánás A. Gyula pe^áno* vi^uzt.- papi ;«g,Sd-j«l v. \\ U\'n.et Von ntegla\'«nt * kir. lörvaaysBik, ügyészség, ^rasUrosdg és :«okkönyvi liiraia1, szán o ; kikn\'dfllt-.
i:áosi ro.íoc kiskíniiísrii uánnazásti,
W)lb«cSüli}iO*i ürv.-ndő férfiu volt,
Sportélet
A :*\\-^nt« b-ijnoki táblánál óJén j«-;cueg a srtskft.l,f\\*jil« A esflpat ?11 \\e:etl;\'mU Az őszi mérköiéf.«t«t réM-t-en sike-\\\\ll a csapatnak megnyerni, de míg bárom cr^s mérkőzés* vön hátra. A f*jlödö és kilüníí játékerőt ké|)vis*s:ű [pürigko-fi. u ZMNTB második cs»pá\'.a, va\'iuiúut a Legényegylet. Kzch csiipa\'ok ííüzül bármelyik pontot r*bolhAI q| a Siska egyfllKatől: Külö-iiősííi »z Ipiuiskola -Sáöka-ljL\'Víi\'.e mérkőzés ;« z ig»n rftogadó. Még nem tudjuk; \\o\\ kerül ©Játszásra ez a n»gy-
ÓüAT.\'SU." ékszert,
VÉstASY GYULA
ra^t.a. fcáMMttr, u.,^íu>úi ni-n-g.
xéiiak, foBlMi)r*(i6k o\\ni Irbao kHiDlKik ARANVAT
ItgangMibb n«pl iit»a watt, vigy Uc,i,(|(al
1% ^4;^ jawlláa, *taP*>H*a, axaraJéa Js^sWULliO ii«ki»ruen I
rtz összes 1942-es typusu gyérl hálózati és telepes készülékek bemutatása és nagy >PA|h !mra rédléwiikaailatéaiaii választéka Iwlll lUll D NaiykaaliM, Horthy Miklóa-ut I. *% LADECZKY-hanBaxaHlxIatban. - Közös telelőn: 601.
A MAORT folytonos fejlődése és lerjokzkedése szükségessé teszi alkalmazott i apparátusának kibővítését is. Ezzel kup-csolatbwh felmerült a komoly terv a MAORT tisztviselői részére megfelelő lakóház (bérpalota) építésére. A vezetőség a Feronc-reud tulajdonát. képező Horthy Miklós-uli beénitetlen területet találta erre legalkalmasabbnak. Megindullak a tárgya-
! közeledne fcjtételeihen, hogy nz I ügyletet minél előbb perfektuálni lehetne.
.lói járna a város, de jól jár-
ItentossAgn mérk/ízós, do valószínű 6i iKmiü lesz fli Őszi claőségro. Hfl itt a Sáíka-vsapat kitip, aktor-ai \\\\TE vagy az Ipariskola karflinít vís6 h»"y. te. A gyŐ3Ká*m*a*tcn ^ílábT) ai öszj bajjiokSíVgot SÍkerai inojsaiiAai: .1 sás. ka nögycSílpaliLik.
A Sáska.I.av*mtJ l). i-íaj;iii vuuini.ii) rífflSl « órakor az Ipariskola mn, j-.\'tlszik b^\'jvwki mérkJzúst a Vsait H^orttű\'eprf\'n. A titüuü tonnában taTő Ipüriskoa e\'taii n*"m sok eióByei in. du\'uak a Mulat "áskAk Nagyobb |ál. arájiyu \\-e;eségrJ srámitbAlunk, hii^én a >*sárjiflpj szereplők ax <lsü cs^put. béli jilékosokl>ó] kerültek ki te\'Atttt. ben. Ezt azonban m*#zünU-tit« a-«jak-osjzlályi liűtározflt, ino^yaek éit.\'lnlébVii az a jáléko-s, akj u B. csapattól fal-került ós egyszer játszott Hz A ttöpűi. b^\'u, tóbW nem «xer«.,i,»:h«l rWwű csn|«lbou, tiliov.i igazolva -ctt Furoía tiataruzat, nem nagyon értjük, de hát sokkal több furí^aságot és meolepíHéit is szulgá.tatolt már u sznkoáltály.
-k-Hl-1-
A MAORT kétemeletes lakóházat akar építeni tisztviselői számára Nagykanizsán
Tárgyalások indullak meg a várossal ^és\'fersscearssddel
lások erre vonatkozólag részint a várossal, részint a Ferenc-renddel. Kivánaios lenne, hogy ti tárgy-aiásök sikerüljenek, ülct-ve a három érdekelt fél anhyirr
nti a MAO BT is egy megfelelő, modern tisztviselői palota felépítésével.
Mi van a kistolmács! halálos dráma hátterében?
A gyilkos gazdát a csendőrök ma szállították be Kanlzaára
hoz, ahol ő tovább maradt ai uj usszounytil). Az após és Tóti) között gyakori volt a civódás vagyon kérdések miatt. Tóthuuk volt |íét bprjüjá is Varga istállójában. Tóth a dráma napján ¦ iból, a
A kislolmácsi halálos dráma ügyét a csendőri nyomozás most már tisztázta. Tóth György gazda benősült Varga István hazába. Később ti fiatal asszony, Varga leánya, meghalt, Tóth György azután más asszonyt hozott a házhoz (apósa háza-
Háry János Eq^&ftSS
Nagykanixsu, Eraaébet-tér 2. I. emelet
««-- Tel.Ion. S4I. Iiáa.
Vásárol legmagasabb napi áron mindennemű bort\'*"!*
Megbízható bevásárlók inagaa jutalékkal felvétetnek.
u
hazajött TótszcnlmrtHonbő., mikor állítólag Vurra flnzchiílcs megjegyzést tctl Tóth borjúira. Tóthot alkohol is fűtötte es elr lxm az állapotban nekiment apósának, akit egy hatalmas doronggal ugy sujlott hason, hogy összeronesolta belső ré-szeil, Yíirga néhány percen bc-1AI ineahall.
Varga István holttesténekW-boneoMaa ttMn a kir. ugyészséf kiadta a temetési engedélyt-Tóth. Györgyei rha hozták be « . csendőrök a ¦ nagykanizsai kir. I1 ügyészségre.
November 24-in kezdődik az erdélyi nyereménykötvények jegyzése
25.770 nyeremény, köztDk hét 1 ndlltés, négy 750,000 peneög H tizennégy fétmlliló pengős főnyeremény - Minden kötvény-tulajdonos visszakapja a kötvény érit éa annak évi 4%-os, kamatát
.vii-.¦;,"<\'¦¦ >" \'\'f\'-\'i indul az *r-\'dclyí D>^rentény kötvények jagy^*, j m*iym\'k százmillió ptngSs Őssjegét a koniiany arra akarja furditgaj, liogy a roruánokjói TisszSsz.erzs.it kitolj or. wágrészeket ujjáépítst-, gazdasági és kultúra is életét .íel|>.»z«d:t.«c» élc;«cit minden von\'Mtozásban visszaka.! porolja »(. ország vérkeringésébe. N\'ttgyspTü Hlndat a^ayn^k beadásához a ma-gyír tAr\\aj«:omnik k« 1 isyitöJf-\'ze-t nyújtania
A kormány azoillAu nem áldozatot kivan 11 lári»vu»lomt\'VI A százmilliót a nyeieménykötvény Uilajdouosaí ka-matoslól visszakapják, sőt u s*%*nesé-t*k qagyösajxgű ny.\'iaiuénjakkcj Is gazdagodhatnak, llfijiy miként, azt a kötaik«zókb>n sorra elmondjuk;
Az összesen száznuMió pXMS névér. fékű kól vényt r>00 0U0..da:sv} 200 pengős cimleUlkb-\'n 1 oi\'¦•á[j1 ki a kormány.
I .esznek azonban íoo -pengő névértékű. KI, Illetve 50ip«Jlgö névértékű negyed részkötvények is. i h
Mindenki tetszése staVint behat 2(10, 100, v«gy 50 pengős kötvényeket vásárolhat.
Hogy Iwil lehet majd ilym kötvényeket kapni, nzl ké-sÖMd számainkban kOZOlnl fogjuk A kötvények névért*-ken kerülnek kibocsájlásra és klbocsáj. l-jstik kelt* 1041. noWiubsv- 1. A százmillió \\y-./:\':i az :*(i.-1111 ií>41 júliusában kezdi visszafizetni és llífll júliusáig teljesen visszatéríti- Közben mi«-_e:t év iioveinberéJjvn, tehát már lí)42 novAm. beréleíi is 6yí utóiig; 4 százaék kamutól Tizet
Hogy ine.yik kötvénylukjjuOftűS mi-l.o-\' Mpja vissza u kötvény árát, ezt
íorsblás döoli el.
l.csz, aki már üHl-tm lioz7nj.it kötvényei értékéhez. Hogy « kahial-szelvényekel l\'o *hel lABjd beváltani, a/t is későbbi számainkban közölj*1*.
A kormány áronban a nyeicméüy-kölvéiiy ktboosájlásáva! nc(ii égysz^rn k«hcsönntft\\e\'et?l akar lebonyolítani. Hozzá akarja juttatót i k\'Zvénytulajdonosokéi JtiOftt a leheUisétJli-z is, liogy — akár,a sorsjátékon -¦ Luufily összeget nyTl.Oisen?k Is. Kiéri iiein-csak olv«n wvsblái -teiz, amely azt dönli S|, |!0gy ki mikor kapja vfóeza a kötvénybe i«tit\'i»tt pénza, hane.ii olyan is, ahol nagy pénzme.eménfp-ket húrnak ki. &\' \'
^lüAZ
ami Igaz, egy íőnyeremóny nagy szerencse! Dehogy módunkban legyen nyerni, vénynek ideiében 8 P-ért egy egóaz, v/igy 150-ért egy ; tél Jétókoáyoólu állami aors-jogyet, méllyel a következő össatogaket nyerhetjük
40.000 ar. P
főnyereményt, vagy:
80.000 F», 10.000 P, kétszer
s,Q0O.p, Dégys»era-BD0 p» hatssor ;>íHO **. húszon-kJlepoexer I.QOO Pf összesen 94.000 nyereményt S4B.000
P értékben. - Z.Pt«té saaUly
¦ O »Jegy fMiu.lléun.l *• 4ok4»jta»s44kb«P *
A uy«ieményhúzások már iu« ja. nuárjánnk első hétköznapján megk /.-dódnak és i%i júliusáig minden évben kétszer (januárbBn ás júliusban) megismétlődnek OsaaesBn \'J5.779 darab nyeremény kcrfll kisorsolásm -lü millió 5W.500vpeogő értékben. Lest hét egy-millió i^ngős, négy 750.0D0 pengős és tizennégy 300000 cengo-s föny<i»mény, a löbl>l nyereményt visícjnl 5Q00O, 10 «aer, 5 fsJSr, 1000 és 500 [(engób^n szablak meg, féestfi a oyac.nénvek tt tajjW névértéJfü kötvényre irtiadök, aki Öl, Vfígy iiftgiied kötvényt vásárol, az u nyereménynek osak :»:éie, tilelv* negyedérs.1 tarthat igényt, akár az őszié !ysorüjátékon Meg kel1 még jcgjfjax-nönk, hogy ak\'nek kölvényél oyere. inénykénl húzzák ki, az a njeies.\'gkénl le.veH ös.sz.\'gba:i már a kötv\'ny á iU
is visszakapta, tehát as további yjssza-
rizeliSie n\'ni tazthát igényt, lje igy
se,in jár rosszul seaki, m/írt hiszen, mint mondottuk, a legki^bb ny íie. meny :»t!ü peng^, vagyii at)l |.cn!öv\'i töbli, mini ¦* kötvény ára A nyere. ménysorMilás C.Cilméivyél, va a nin* azél.a r*orsob)sél is, hogy kinek mik ír átélik viasza aikütvény árát, a Budapesti Közönyben fogják " húzást követő oiipoii közzétenni.
\'l"udni ke]l még u kötvényeikről, l\'ogy a/ok nem llévrti szó\'nak, han\'-\'ni bciiiulalóia, továbbá, íwgy azok alk:il. ma;ok lessuek arra, liogy (pl, küzszálU-.láíoM\') oli biztosukul és bánatpénzként ^fogadják.
Az egyszer már kisorsolt kötvény többször lermeszetlen már ne.n Játszik.
A magyar közönség számára Lalán
szokásán az fffajta nyei«niéoykőlcsö|i Az öregebb korosztály azonban meg emlékezhet ana, bo^y.a-jmüi háború
o:őlti világb-fn gj-ukoJ\'i inöflja volt C\'. a kölesőaakoióknat és R kóíönség kjöné-ben nagy p6pszeráségn k is örveir.:ett. A nagy külföldi országokban nzílu is sok tlyeg kölcsönt bPxiáJtaUíft ki nagy sikerrel. Kélségte <tn, hogy a/ erdélyi nyeieinénykölt\'Sönnek is nagy sikOe :c\'iz Még L»dlg nemcsak azért, mert kitűnő löküjef. kletésae\'i Ígérkezik, ha. nem azért is, mert gyönyörű lAzufias célt szolgál, nmének sznlgálatáJx\'A a ma^yaí* közönség zolawin voíjtu ki mtgál. Félmillió kötvény nem sok, ezért mindenki jól be*zL ha siet a jcgyz*;s;e\'., unnál is inkább, m\'-rl a jegyzési határidő dec/mber 23-i» zárul, i fi." | i
miMjSÍg a Uuilupentl Élelmi-szarnagyváflárlelepen ?
A Magyar Vidéki afiajtétudósító fővárosi jeenlése sieriftl nos-ember 7-tíl 13-ig lerjedő időközb"o-íaz élő- és vá-gollbaromfijiiacon az árak áltilát.íin
110- 40 fülénél c-iökkoulJk kilónként A tojáspiacon továbbra is változatta-llht a hivala\'osan mCgállipiUjlt lég. magasabb árak voltak érvénJJbm A tóUlség- és föícékrélék |dacá,n « ICjC«. •salátiára R. a \'*\\ét^s kirfiol. a sóska ós a |:ar^. áru 10, a tisztított karfiol Ara Í5Y A-lo)Pr.ara pedig 20 rülér^tfl
. csökkentemig a többi árucikknél az1 árhullámzás 11 -I fillért ndu haladtu meg. íÁ gyffttiölcspiaivjn az álma ára
l30-rfl0, a szőlő ára jjedig.40 íilléin.d eiBClkedeit, viízyut a ^SspolyS ára 5 fillérrel csőkkent kilónként.
:Tfljaník(jEÍ8l köií^gelgek, megtéri**! l.iprflL jkmus^m gofidoakoabatl
Szeréuy afáadéknak lddaaana — paé«U k»uéa hasznosabb akad. Melyik rb^iiart^ icikii.^flfWfl meg saját árái használói köab^n f A^Uníísyqiií Krypton lámpa bizony maatakarÜJal AmolUü ro^ryoaó aíényo.
9
Rövid Jávlratpk
AZ OI.ASZ sajtó lovábbra is nagy terjedelemben foghdkozik :i magyar honvédelmi miniszter bér nappal ezelöHi képviseld-nézi beszédével. Az Avonirc a kövelkező eimmeí közli a beszámolói : Magyarország büszke arra, hogy harcol u civilizáció ellensége ellen.
LOSANGKLEST és külvárosait erős földrengós rázta meg. Megrongálódtak a villair jsveze-; tökek és a földtőkés ügy öl), tonnás olajlartályl a levegőbe dobolt. A szerencsétlenségnek halálos áldozatai nincsenek. A nemzeti kár meghaladja az egyi milllió dollárt.
A NjSMET birodalmi közle-, kedésügj\'i államtitkár Hómába érkezett, hogj- tárgyaljon a német és olasz vafiiitakal érintő kénlysekníl. A német államtitkár:, részt vosz a .jiologna és Taranto kőzött ópitett villamos-vasul megnyitásán.
AZ AMERIKAI bányamunka spk és az aeóli])a,ri vállalatok képyJJájálÖi közölt a tárgyulások pánleken tnegszakadtnk.
bol.
A JfRANCIA rvpylöáíéftzzeren csőtlctiség áj/lnzatantak IjoHtes-tét , póQteiien .este szá!p"t«tiák Virhybe és az ullaui\' I^wj^jwií-bynjelrgvataiozíálí. A frjaftSÍa kortniiiiy, íiüvélíiíiijiDaelaijit toii-gernagy, helyeítep nvipisícíerül-nök mondott gyászbeszédet
H»ntzigí.T tábornok iffi$ht&
nninkatoni fejett.
1ÜTQRT
| HITYEiiSBlE
v««l.,u:«l.Slitn..C«»i..|>!«il*».
lUartrlcUmu 1» Wylk a „llszlogatási munba"
Miiclriii, Jiommbír 15 i Itteni.,jolenlés :./.tjhI c^ft-törlökön agyonlőttek 41 (Htom-munistfit, akiket a le^mv^hbi ktflkbci)\'ítéltük iinlálpn, (íöWp-pe)i Qlj\'ii" bíwiviíwttt cloniok-fól yan {,/.(\'), ,^kik nif,.ntóulü iiót-n.i|Mikben DúltraneinorfiE^ól jóitok Spanyolországba.
ZALAI KÖZLÖNY
1S41, noveln\'ier l5.
mm^S ÖRÍT, ViU ÉKSZERT, » "SS SZEMÜVEGET \'«\'«!25,«
zsoldos aroiA
. kkimíhí. éiimhi íí WSMn||V)RW
fö-at í. (a Koron«-iiílli«tív»l «i«mb«n>. EbAfufu 4i*-r íí.i.;\' •* [Jí.tfiJ.viiii-üüif-.i;,-.
._, A volt kítssai 34. közös
I WÍ.IL1Í- gy*logexred h«m«nll iL
\'-1 lásharoaioak aoráa cuk-
in a oy Foiene. lir«dOs önként jelent--;i nrm a feladatra, hogy a folyón alvOMlO fahidat elrombolja, (liékináuy rajával éjjel fogott munkához. A* ellenség a\' zajna lövöldözni, kenteit, ámde OtékmAny nem zavartatta magát. Emberért kitarlásna buzdította és reggelre « hid fee elemeire szedve, » BUsalftk állásában volt.
Következő éjjel az oroszok már !os. lek rájuk. De llzékmáoy lixAitts és emberei derékig állva n, hideg vízien, golyóktél körülrajzottftn, befejezték « lüd lebontását és anyagának elszállítását Szívós állhatatosság ért, mOllycl tizedesünk inként vállalt ft\'Udaiál *z utolsó gerenda ellumldsáig végié, hajtotta, 0 nagy Oíflsl vitézségi éremmel tüntették ki. ,
— (A Sient Ilona Lelnyklub)
Szent Enssébet ünnepségét holnap, vasárnap délután il órakor leodezj a MisszíóslulzoUu. Belépés díjtalan.
— (Nyom dátxgyD lés Kanosán)
A Soproni kenask*tpsinn és Iparka-maia kötelékébe laitozó sokszorosító ipari szakosztálya holnap, vasárnap délelőtt fél 11 érakor \'Nagykanizsái), az Ipartestületen vándorgyűlést tart
— (Nagykanizsa hólepelben)
Az esőzést felváltotta a havazás, Az egész országból havazást jelentenek Nagykanizsát is ma hajnalban nagy hólepel borította. A hó magassága lt eentlrnélOr. .
— (Eljegyzés)
Schluitner Erzsébetit, R NépiaknróV-pénztár r. t. tisztviselőnőjét eljegyez t> Wiener Miklós, a Mezőffízdasági Köz-raktáiak r. t. cégvezetője. (Minden kulőn érlesités helyett) (:)
— (Pályázat egy rugykaalzsal kir. ügyészi állásra)
Az Igazságügy miniszter a hivatalos lapban páiyáta\'ot hirdet egy nagyka. iiizsai kir. Qgyésxi és egy ]t?Kn\\ei kir. jürásbtrói állásra.
— (Gyászmise)
A Nagykanizsai Keresztény Társas Temetkezési Egyejítfel elhunyt "igjai lelkűidvéért gyászmise! -\'szolgáltai; " sicnlperenctendi plébánia templomban\' folyő hó 17-én délelőtt 0 órakor, u felsővárosi p\'ebáaia-tempkomiati folyó hó 10-én délelőtt 8 órakor, & Idskonh zsai plébánia-templomban folyó lió 17-éu reggel 7 órakor, , (:)
folytatás a* t. •Idairét)
Ezmlalt .
Newyork. november 15 Itteni hajózási körök közlik, hogy egy i)000 tonnás angol te-hergőzös, amely Amerika Felé tartott, az Atlanti-óceánon torpedótalálat következtében elsüllyedt.
Tokió minden eshetőségre felkészült
Budapest, november lő Az Uj Nemzedék tokiói jelentése szerint a japán kormány felkészült minden eshetőségre. Intézkedései közül kiemelkedik az eddig egészségügyi okokból be nem váltak ujbóT vuló sorozása és a nyugállományú tisztek tényleges szolgálatra vuló behívása.
Budapest, november lő A I\'est sanghaji jelentése szerint a japán hadsereg szóvivője kijelentette, hogy a Japán haderő befejezte felvonulását Kelet Szibériában és Indokínában.
A ax\'mv/et már beszünteti a haióépitést
Budapest, november 15 Az Uj Nemzedék shinkingi jelentése szerint a szovjet hadügyi népbiztosság elrendelte, hogy szüntessék meg a hajóépítést a vlndivoszloki, khabarovszki hfial indo-1.
A semlegességi törvény kihatása Japánra
Tokió, november tő Japán politikai körökben azon a nézeten vannak, hogy a semlegességi törvény módosítása komoly kihatással les/, Jsj pánra. Ezek a körök ugy vélik,
¦ ....
jógyárak. Anyaghiánnyal kolják ezt az intézkedést.
hogy Japánnak a legnagyobb-éberséggel kell kisérnie a törvény revíziójával kapcsolatos ki alakulásokat. Az ll lehetőség áll fennn, hogy a brit Rótta állományát megerősítik a távolké-leti vizeken. Japán politikai megfigyelők szerint az Egyesült Államok és Németország között most már elkerülhetetlen a komoly incidens.
Angiim „támaszpontokat bocsát rendelkezésre\'\' Amerikának
Washington, november 15 A brit tájékoztató minisztérium vezetője, aki jelenleg Washingtonban tartózkodik, egy interviu alkalmával kijelentette, hogy ivagybritannia korlátlanul bocsát rendelkezésre támaszpontokat az Egyesült Államoknak a Japánnal való fegyveres összetűzés esetében. Szerinte Nagy brit unnia más távolkeleti demokrata hatalmakkal együtt abbnn a helyzetben lesz, hogy minden támadás ellen megvédelmezi Maiakkát.
Ami válasz nélkül marad
Itömn, november Ifi A Messagero jelentése szerint az angol alsóház legutóbbi ülésén (Irifth munkáspárti képviselő azt javasolta, hogy Anglia Szovjetoroszországnak a hadianyagon kivül küldjön segítségre haderőt is. Felszólalása válasz nélkül maradt.
Laoujabb jalantéa
Ncwyorki jelentés szerint Knoz tongerészeti miniszter kijelentette, hogy az északamerikai tengerészeti hatóságok a kereskedelmi hajókat fegyverrel azonnal ellátják, mihely Roosevelt aláirta a törvényt.\'
UNGER-ULLMANN ELEK É« TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. ,«
Holherr- Schrantz - Clavton - Shuttleworth
Magyar Gépgyári Művek Rt. Nagykanizsa és környéki képviselete. |
- iv.iiiulon Iskolába jiró diákok felügyelete)
Töbh egyhátmegye püspöksége fordult azzai a kéréssel a plébániákhoz, itogy a községükből lakó és Így a tanév idején is iiiveik közösségéb1-\' tartozó, le klgondozásukm bi&tt olyan középiskolai tanulóknak, akik \\-on tton júmak a városi iskolákba, otthoni valláserkölcsi magatartását kisérjék megkülönböztet-tt figyeemmel. Szi;o-m»n elenörizzék a hitoktatokká\' kir-61»z ilyen tanulók vallási bötH-meioek teljesitését, főe^ a \\«.sár- és ünnepnapi szentmts\'.\' hallgatás te.én és a hitoktatók számára időnként készséggel Molgálj"nak információval, ha eiek a tanulók r lő! érdekiötlnek.
Városi Mozgá. CsütörtSkttil-vagárnajiiu j
Hárman kOzdsnek a boldogságért:
az egyik szerelemből, a másik becsvágyból, a harmadik .... T A magyar filmgyártás remeke Főszereplők: Jávor Pál, Mezey Mária, Kiss Fsrene, Hídvégi Valéria. Vllághlradól
Lángok
Előadások hétköznap 8, 7, 9, vasárnap és finttepnap S, 1,7,0-kor.
- (Szív kflldi szívtuk)
A Vöröskereszt által a magyar honvédek é-s sebesüllek részé.e megin litotl gyűjtési akcióin ujabban n kö\\"elkez*jk küldlék be szerviet.udukozásaikal n Zalai Közöny szelkcsztft.ségébe; ilenne l\'rigyes szipkák, pjan,ka*ái könyvek, lívangéiikus Nőegylet 20, BraUAer 1^»-jos 5, dr. Lóránt Oilö«-5, Kaszinó 110 pengői, Platzkó Mária ;t pár érmeié, gilö, szaváry KntfiiA ;">, Hofrichter llmma \'2, Sipos Ait\'tAl 5 l«ig«\'>t.
Q4ltVrrlé iiyilVa r«|ri«l b oraiól Mt« i «r*l« (hétté, tierds, péntek dálnUn
tM ka;1t«\'-.\' mo*A«« n.ui. Mktmkl
Ci|Oöt
Telel.: 498.
Elekestől
(Dermats) Ff-il 13. u,
— (Gépkocsi-balesetek)
A gépkocsik száma hazánkban u utóbbi illőben ör\\-eniieiosen, szinte ug. rásszcrilen inegnö%ekedetI l\'.t u t/ny azonban\' azzal a következménnyel jir hogy megnöM9k«r;»tl a gépkocsik ),»,),\'. nálaldból kifolyóan az azokkal kap. evo\'.alos baesetek száma is. Az j:y balesetek a gépkocsi tatéWoaosiri
Igen sokszor íulyoít pénzbeli terl.Oket rónak, melyek biztosítás hiányát uu még az ii\'tlő anyagi létéi is veszély*!, lelhetik. Az 1837-txn aiüpito\'t «gré. gibb mogyai- biztosító tírtatet, az Klsü M"gyor Allu\'ános BIzUmKŐ lársa^lg helybeli, O noBiey u •J. sz alatti fő. ügynöksége készséggel a^i fel vilii gosi-lási minden blztosiiási ügyLeo
Megbízható, gyors, pontos
á r m | sí v S t ú ss
Matyaiatiq* PAI
Sngár-al 9. «rA* t* iuttrtut &I1
— (A keszthelyi premobtrel öregdiákok kÖzgyMésa)
A kesztlvclyi premontíe] diákszóval-ség most \'lartojt évi közgyűlésén Kovács Józíór nyug. tábornok gróf Széchenyi Islvánról ós Haesányi János költőről, a keszthelyi gimnázium \\tj!t tujiulójáról Uirtolt rnegcmlék>zéslt A közgyűlés dr. Szerecz Imrét, a plebi-uia vezelöjét dlsíClnökMOk, dr. Keickes István- kuriai tanácséi nőit öt, walder GytŰ* egyetemi tanárt, dr. S^\'iilgyör. gyi Elemér kormányfötanáesost, Mtolp Ödön akadémiai igazgatót és dr. Halasi Miksa, üa\'a vármegye UszU\'\'eü30U tiszti horvosát Usztoielb^\'Ü tagoknak válasz-lolti meg. A közgyűlést követő Összejövetelen dr. SzftayiAlbin gimnáziumi Igazgató, a szövetség elnöke, kereten a Szent Norbert sereggel, ¦ünnepi l.e-szédet mondott
- (Hétfőn nyílik megj
VIII. közigazgatási tovAbbkfpző)
Vlléz Kerestf s-Fischer Ferenc b*3-ügyminiszler no>«rnÖer 17-én nyitja meg a VIII. Közigazgatási Tovább-kéjjző tan folyamot.
HILD
temet, exhumál, szállít.
Cégtulajdonos:
Deryallts Jóx«ef
;m \'lVlcíoui lakást 1».
- (A Jftvö hánapban tárgyalják a Líchtenstein-flgyet)
Dr. Lichtenslein Sándor kanizsai ügyvéd ismeretes bűnügyében u nyomozás loijestn bcrcjeződőtt A vizs-gálóbiró az nktákal áttette a királyi Ügyészségre. A fötárgyajásl a jek* s/erint v«lósziniVeg a jövő hóna^wi lógják megtartani. t
üép Moaegée gr PénleMől—Y««ámai|sJBj Nlegráxóatni ixg*imti«, órdekfessitö film n
Madridi kém
A legtantssztlkváBbb, mindennél izgalmasabb kemtfir-(éiiKt. — Titkos ráalóállomások leleplezése, alagutak felrobbantása, véres ütközetek a spanyol bábomból. * ¦•Bér* atűson-bani Aktuális híradó!
safcíláK* hiikOinap S, 7, 9, vasáraap ás Inaepaap 9.9.1. 0-kor.
1941 nnyembrr IS
ZALAI KÖZLÖNY
— talpak
— kötések
— botok
— viaszok
— kesztyűk stb.
Grfinhut Elemér
szaküzletében Deák-tér 2.
— (Megbüntették a .Hangya" lofUrjet)
Beszámoltunk arról tíz auV.karim-bolról, «mi a (>«ngery és Kisfaludy utcák sarkán történt; amikor Orbán pereuc bérautös gépkocsija és a Hangya egy teherautója összeütközött A teherautót jatöonkay István veiet^j. Orbán uniójának ajají súlyosan megsérüli. A megindított nyomozás eredményekén! Jablonkay Istvánt ma von\'.a re\'eíössőgre a kapitanyFag tondfiri. böo-IcIÖblrája, akjt gyorshajtás és előzés miatt tiz\'napi ejiárásra álváltozdalJiató 30 pengő pénzbüntetésre itéit.
— (Megszervezik a géptfredék gyűjtését*
\\ Magyar vidéki sajUitmiósitó bu«
iiajrcsti jenntéso szerint a külföldi ócs-kavas-fcebozalal elmjradúsa miatt foko-zoll jo:teutöség" vOíl annak, hogy valn-mennyi hasznáia\'on kivül iev« ócsía vas. és fémnaiyag megszerez lobi és a termelés szolgálatába átUtható J.v, gyen. Kblx\'íl a szempontból kfi\'onte-ges jornlíwége van az ócska gépek és gé[alkatrészek gyüjUisének Ul tó\'^s szervet inost megállapították, itogy csak ehetve k?rűJ pia.-ra góptöri\'dék, mert a gyáiak nem szívesen selejtezik ki használt gépeiket, vagy la» ezt meg. teszik, a kiselejtezett gép olyan helyre kerül, ahol megMel<> á tálak itasstfl azo-nos, vagy más célra szolgáló gépet lehet belö\'e csinálni, (léptörc^ékkínt ugyanis nem ériékcsiih<.\'iö oly áron kiselejtezett gép, mintha használt be. tctidezéiíni\'k adják e|. Ezért mosi az a terv. hogy intézménycseri megszór, ic/jk ii géplüredékek gyűjtésit, eo:^ kényszerintézkedést js elieodebiek és megtiltják, ltogy a kiselejteíolt Képek a la ;ak itassál ismét beállilliatófc legyv-nck az ijjarba.
ériéit
tekintse meg raktárunkat!
Frank ?érli8ftI^
Telelőn 509.
- (Nép- és Családvédelem)
Megjelent a* Országos Szociális psi. ügyeifiség folyóiratának, a . Nép és (;sa]á(|védc\'em<-nek harmadik száma. Az ul számban Kerék Mihály a megalakuló közjóléti szövetkezetek föld-hir tok politikai feladataival foglatkozik. Vargha László a népi építkezés kérdéseit és az uj magyar parasztház épitési elveit ismerteti. Radnóti István A házii|>ar a nép- ós családvédelem szolgálatpt»n< címmel ismerteti azt ¦ munkát, amely a háziipar megszervezésére irányul, hogy kineseltobblet-hez juttassa a magyar népet SKlter Mária a kenyér itepétclmi\'z&i szore|>ét tárgyalja, stb. A 40 oldalon mcgje.-ouö Tolyöirat szerkesztősége é« kjadólűva. Ia!a Budapest, I., Uri u. 39.
— (Kolozsvár nagy napjairól)
a kolozsvári Nemzeti Síinház Ünnepélyes megnyibisárót ir rendkívül ér-ilekcs cikkvt llurjyndy Sándor a Film
Színház-Irodalom e lieli \'s/ámában. A páratlanul gazdag uj azám butáimat még Komjáthy Aladár verse, Harst. Ödön «o\\elláJa, Horváth Béla regény-folytatáj*, köuyvkrídkák és óríáske-ie\\/.iicjvéuy teszik Kjosebbó.
A német rádiótársaság nem hajlandó együttműködni az USA rádiók képviselőivel
Berlin, november 15 Illetékes helyről koilik a következőket : Az északumenkai rádiót ár suságjoknak a berlini birodalmi rádiótársnságnál tevékenykedő meghízni íjai panaszokkal fordultak vállnlntaiklioz anélkül, hogy a német birodalmi társaságot kiváltságaikról értesítették volna. Ez az eljárás az Evekig tartó egyetértés után egészen szokatlan a publicisztika történetében és lehetetlenné lesz minden további bizalom teljes együttműködést. A német birodalmi rádiólársaság tehát nem hajlandó továhh egyiitltnü-köd ni az amerikai i\'ádiolársasá-űoknuk jelenleg Berlinben tartózkodó képviselőivel.
Kzl a lényt német résziül közöllek az amerikai rádiólársa-ságokkal.
Bfatonltson TŰZKÁR alien, KARA MEGTÉRÜLt
SZÉN
abated <j\\-.\\l.., áa aprttva
TI BOLT LálOS
stia: WilhaafjNujsfceae
EötvOa-fch-aa. Teldon 230.
Nsgykanlnsa megyei város polgármesterétől.
Tárty\' A szántás ás vetés sürgő* elvégzése.
Hirdetmény.
Nyomatékosan kérem i gazda-közönséget, hogy a jövő évi közellétét zavartalanságénak blrtoilléia érdekében mindent kövessenek el, hogy az esedékei öszl vetések és szánlésok mielőbb elvégeztessenek. Nemcsak a garda érdeke kívánja ezt, hanem az országé Is és bizton hiszem, hogv a gazdaközönség, miként a mullban, most Is megteszi hazafias kötelességét.
Nagykanizsa, 1941. november IS. »u Polgármester.
J7075/194I.
Tárgy: aöxfürdG-Ink ulabb mta-allipltlu.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy az Arellen-örzés Kormánybiztosa Tóth János nagykanizsai lakos Közfürdőjében a legyárakat a következőkép állapította meg: ¦~x Ooz- és kádfördökigy ruhával 1.30 P Bérlet 10 fürdésre 11.—P Dlák|esy ruhával — .60 P Masszírozás — .60 P Tyukszemvágás —.60 P Kiszolgálás —.20 P
Nagykanlzss, 1941. nov. 8. »is Polgármester.
Rozsdamentes és alpacca ewőeszkSz, manikűrkészlet
választókban MÁJON TESTVÉREK szaküzletében.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Tárgy: A burgonya forgalma-nak szabályozása, Igónybe-vétole és oladásl árai.
Hirdetmény.
A 7660/1941. M. E. sz. rendelet szabályozta a burgonya forgalmát. Eszerint tebergépkooeln, vagy fuvarozási vállalat uijAn. tohát vasúton, vngy Ipar-lgazolványos létogatu fuvarozóval egyik községből a másikba csakis a Belföldi Burgonyakeroskodolml ERyesüléö és a Magyar Burgonyaklvltoll Egyesülés szállíthat burgonyát, a magánosok, tshát a termelek és a fogyasztó közönség nom HzálUthntaak, Illetve ezek csakis a saját kocsijukon, aaját lovaikkal azál-lliiifitutik hurgoi:vát. Nem kell tohát Bemmiféle- engedély, vagy Igazolás ahhoz, hogy a nagykanizsai termelő gazdák, vauy a vidéki községek termelő gazdái a saját termésű burgonyájukat a saját kocsijukkal a nasykanb zsal nlaora eladás végett beüozzák, úgyszintén nem kell engedély ahhoz, hogy a nagykanizsai kocsitulajdonos fogyasztók a falura kimenjenek, ott burgonyát vásároljanak Bnját szükségletükre s azt saját kocsijukon Nagykanizsára basahozzdk.
A 100.600/1941. K. M. az. rendelet kimondotta a burgonya igénybovólolét Ez azt Jelenti, hogy az a termőié gazda,
akinek a készletére a Közollátásl miniszter az Igénybevételt kimondja, köteles készletét a Belföldi Burgonya-kereskedelmi Egyest!lésnek átengedni a hatAság által megállapított áron. Ha tohát a burgonyapiac helyzete nem Javul meg a legrövidebb idd alatt, a a termelék továbbra Is tattózkodnak a burgonya placraszálUtasától és eladástól, kénytelen leazek a termelők készleteit gazdandgról-gazdaságra, ház-ról-házra Járva felkutatni s a felkutatott készleiekroa Közellátási miniszter úrtól az Igénybevétel kimondását kérni. Remélni nteretnóm, hogy orro nem lesz riztlkaóg.
Fon\'OSnak tsrtom, hnitv egyúttal a burgonya maximális eladási árait Is közhírré tegyem.
I A tormelók a követkoző a rakat számíthatják:
a) olthon otadva és átadva, tehát ha a vevő szállítja haza a burgonyát:
nyári rézsa mázsftuklnt 082 P gÜlbaba M02 P
Őszi rózsa 862 P
Ella és sárga 732 P
woltman 652 P
Krtigor 602 P
b) a.burgonyA piacon eladva és a termelő áUnl házhoz szállítva, ha nz eladott mennyiség t mázánál nagyobb, de r> mázsánál kisebb, akkor a fenti áraknAl mtndecylk fajtánál fuvar clmóo mázsánklnt t P-vet több a maximális ár, ha podlg az eladott mennyiség i mázaánál kisebb, akkor 2 P-vol több. Ot mázsánál nagyobb monnylaég el-
UASTAGH BÉLA fényképészeti á»
*lt w festészeti műterme
Nagykanizsa, Caengery-ut 1. az. (az udvarban.) Telefon: 138.
FAnfk4p«x0B*P*,\'i- \'lltnah, lumozak t«||o!oaónban b«t*M«PBsh«t0k. Amater-káa+k autuMríl kldelgaiása.
VlsxOBtt^aádkiMk S>«ngtHlm<ByI — Tsgytut agy próbámegríndeléit
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
adása esetén az a) pont alatti Arak számíthatók, vagyis ez esetben fuvar elmén semmi sem Üthető az árakhoz.
c) az élelmiszerpiacon, vékából kllóu-klnt klmérvoi
nyári rozsa 12 Illlér güibaba 11 „
Őszi rózsa 11 Ella és sárga 9 „ woltman 9 „
Krtiger 8 ,
II. A kereskedők ([UszerUzlotek) a következő árakat számíthatják kllón-klnt kimérve:
I. Ha a burgonyát termelőtől votték, ekkor
nyári rózaa 13 tlllér
güibaba 12 >
Oazl rozea 12 „
Kila ea uárpta 10 „
wollman 10 .
KrUgor 0 .
1. Ha a burgonyát a Burgonya-kereskedelmi Egyesüléstől vették, akkor
nyári i é; -n 15 fillér
gUlbaba 14 .
őszt rózsa 13 „
Klln és sárgK ÍZ .
woltman 11 »
Krüger 11 „
A hirdetményemben említett rendeletek megazeaőft BUlyos elzarásbUnle-tésael bünteUk.
Nagykanizsa, 1941. november 14. «0 Polgármester.
h
bevente bajnokság állása
1. SüskaLev.A. 3 3--20: 4 S
2. NVTE II. 4 3—1 111: 4 6
3. Ipariskola 2 1 - I 7:11 2
4. ZMNTE II. 2 - 1 I S: 9 I s. SftBka Lev. B. 2-11 2:10 1
6. Kereskedelmi 2--2 5: 9 0
7. Katii. Log, o. 1--1 0:4 0
FHiHszareraEMis
Hirdetmény.
Kotor községben az országos állat- és kirakodó vásár 1041. nov. 30-án lesz megtartvo.
A vásárra mindennemű állatok felhajthatók, helyben vasútállomás, autóbuszjárat van.
A vásárt a külföldi kereskedők is látogatják s a vásárnak nagy környéke van s Muraköznek egyik legnagyobb felhajtásu vására.
Kotor, 1941. nov. 13. i«H3 Községi elöljáróság
zalai közlöny
.wt.flowftpcr 15
nagy kan tasa megyei varos potgarnieílerélől.
Tírgy: BorlogyasEtííi adó-átahiriy üirgbötífic,
felhívás.
l\'V" i.,\'jni mindazokat a bortermelőkéi, akik NagyVanlíért város területén továbbá Honiokkomimm, Nagybakónak, Nagyrétae, Pálra, Zitaiitueg e* Somogyizentrr.ilitŐB küriéíík telülttétt borlcrmclés^I loglÉt-koíiiak, hogy az 1942 évre asofo hoilo-gyantásl adó átalány megkö\'ése végett a Nagykanizsa város lavsdslml hivatalában (Vároebik, Horthy M. utl bejárai, 40 ni. ajtó) Jelenjenek meg Kiegyezés a következő napokon, naponként 9—12 óráig tt az alábbi sorrendben ICrténlk :
Azoknak, akiknél: neve
A, Án*mv«TIf*xrJ6dlk 19*1. nöY 24-én B h \' 9 . . Vo-é.i
C, Ca . . . H 264n D\' . . . . üT-étí E, P „ . . 28-ln
0. Qy . . . „ **en
H . , » tf«e. 1— 2-Ín
1. j m n . 3án
K * . „ . 4- 5ín
L B . , , 9-én
M . , lO-ll-ín
N. Ny . „ „ . 12-18-in
0 , - , , 15-en
P" » . • ¦ IMn
R , „ , » 17-én
S.Seh . . „ - IfcVln
Si ., . „ „ 19-én
T..... 20-án
U » . „ „ 32-én
V. W . . . „ 23-an
?, Zt „ „ ,. ,, V4Én
KéWfn u hofterrfiettlliel, hogy » egyei-aég zavartalan ti>tositá«a és a feleslegét tu-iiullUft rifeítiifíse vígilt a M[eíölf m ben ponloun lefcnjenfk meg. 1941. év december 24, ütia |elentk«ők<-rl már 50 ¦lizalékkai rn\'saubb Omjci \'gel történik a kregyeiéa, Alalinyegyeiiéget « város Cfak átokkal kot, nkik «t|*t míguk ter-mtllk v bori. Nemlermrlt\'kkel és azokkal a termetökkel. akik át 1941 évi borío-gyaiilnBl adóinkat nem fizették meg, továbbá, akik 1941 év december 31. után
Íelentkezi ek ktegyezítre, kiegyezel nem öthe ő
Pl gyeim eitttem a termelő koiörtaíget, hogy a inját é\'dekében ciele>izik, ha i-.l enyzezf ftflt, mert n lőtrŐDcn a bont iS III-Uiobat fokozottabb mírlíkleii ellenőrlzlf-tern éa az egyezsfget nem kfllfi gatdák lakisin és hegyi pincéiben havonként ét váritlihül tartatok vliigüatot.
íipyciség nemetflk 1941. évbín termelt, liAitent tt 1942. évben lermelt él 1942 év december 3! lg cltogyasztolt borrá Is ér-vfny*,, tehát\'annak la ajáhtitot az egyezség megkötése; aki 1911. évben nem, vagy kevés bőit termelt, mert 1942. évben még böiéges bortermése lehet.
Nagykanizsa, 1941. november II..
MIS
polgármentcf.
*. Tárgy: A hagyma Igénybevétele és maximális eladási éra.
Hirdetmény.
a 503.600/1941. K. m. az. rendelet kimondta a hagyma Igénybevételét. Ez- azt Jelenti, hogy aa a termelő gazda, akinek a készletére a Közellátási Miniszter az Igénybevételt elrendeli, kÖielea a készletét\' a hatóság által megállapított áron a Mezőgazdasági Termelőit EgyeeÖH Szövetkezetének átengedői. A rendetet mogswgölt sulyoe elzárás<tal büntetik. Ka tehát a hagymapiac holyzete a legrövidebb időn belül nem Javul meg s a termelék továbbra Is tartózkodnak a hagyma placraazál-liMnfttól ée eladásától, kénytelen leszek a termelők késztetett házról-házra Járva lelkutntnf s a felkutatott\' kési letekre a Közellátási!míisí85ítér itrtét a* Igénybevétel kimondását kérni. Remélni azo-rethéB; hbgy errti riém\' lés*/ sMlkség
Tt^e^s^nzélelmtez^^ kilét*-ként kimérve tt vöröshagymáért-24 ílllér, a fokhagymáért 60 tlílőr maximális érát PZUmithatriak. A\' tféredkWCl; peaig UHéftlktAw, Mfóhlt^rrt klméríemlíMeü tajla .-luőrondü vörösh»«ymá*rt\'28-flh lértf máeodrendaért\'28 fillért, elséreadü fokbagj máért (wdfg 84 Iliiért számit-SátBaK
AMe^aátló rfflhdéWefc Hemml koflá-tozást nem térrsJmaBBak1 **taj, bogy a termelő a saját termésű.hagymáját étkezési célra a íógyáfiztóliav, vagy ofjtrasaté\'i réezéte\'anintó kiskereske-
dőnek kötetlenül eladj*. Tehát a piacra szabadoa lehet hozol a hagymát.
Nagykanizsa, 1941, november 14 mi Polgarrftétitet.
Nagykanizsa megyei város íterílftl.
pol^írrrieítei
¦2öwd/1941. \'
Hirdetmény.
a kalonsi lövOlde mellett >\'h b cigánytelep felfttf területet m^hes cét.ára november 19*én d. e. 9-kor a helyszinon bérbeadom.
Nagykardzsa, Í941, nov. 11. M-a Polgáfmester.
KOSzOhtíoylivánltás.
Mindazon Jóbarátaínk ís ismerőseink, kik felcjihetetlen drága ]ó lér-jüMi, édesapánk, nagyapánk Préhopa mtinah nyng. álIiifiiiJíiitlk>\\ fŰiaiiAtsii-j
temelésén ffléíleléfléstíkVél Vagy bármi piss módon mélységes gyászunkban o«zi(JznI flütvesek voltak, fogadják eziitnn Is háláá köszölietUnk kl-tejexfSét.
A gyaeaeid oaatásl.
SurányJ Ujai, Qyula. Vilma és 16/»n,
mint az elhuny! gyermekei, ugy a maguk, mint az összes rokonság nevében fájdalommal jelentik, hogy fe-lejihetetlen drága jó édesanyjuít
itav. Sarányl álafosué
ull. viflaaiün btárla
rövid azenvedés és a halotti szentse-
?ek \' felvétele után, november hó 5-én reggel 4 órakor az Úrban csendesen elhunyt.
Drága édesanyánk !«|di maradva-ny»lt folyó hó 17 én. hétfőn délután 4 órakor a gyásrházban (Kinizsi utca 68) törlénő beszenlelés ulán n róin, kath temetőben levő családi sírboltba fogjuk örök nyugalomra helyezni.
Az engeizteló szentmise-áldozatot a megboldogult lelkiüdvééit I. hó 17-én d. e. 8 órakor fogjuk a szenl-ferencrendl plábSnlatcniplomban a Mindenhatónak bem utaltatni. Nagykarlízsa, 1641. november 15.
emlékét őrijük, nyagodjék békéboat
r— liteíjiiíill *—i
1 mindenki a helyi ke^eske^dkael I I ... fDajrosxkkaál ssiezesxs bal |
Német vezérkari megbeezélÍB. (foto ROV.)»
Ócska éi törött
$f Qinof ohIciiiozgIí 0t
nőim úron veszek.
Szabó Antal sportOzlete.
ArlttoWKT&Bl
KlfuldtaAMi, mcgbllható, flRyes, aion-ii.i (elvitetik. Vekl« ítaeiUilel. M35
lói ÍM mwbUh.14 e»h*«MM ke-roíck puiiUn, 30 ív VOiülll. Jdenlki-.nl lehel Horthy Mikit*, ut »1- «I»H. 36Í7
Oklevelek «lno«ll«^ «Hiel kerei hl-évre. E«tleg klrebb Biölflt leletbe Y«[y meamuiikilíire vállal- Síivea megkeretéet kír Herb.y Ulven Othe (Z.U m.l 3H40
í)gi.:ri riktr«HuM ekonnat felvétetik •
Vnutl HlrlnlpíTiidsbBtl.
Regi jr>n.Kl..alam«.<iket (lírstltl) ID veuek, OiUniiuI Elemér. Deák-Mi 2. 36»
ab ai vétel
HeeueaáU ruhát ee dpi) vetlek. KI-vtnelrt Hlihoe megyeli. Tólilk Jinoiní Zrínyi M.-U. 26. \'3381
Kllllní álltpotbtn levi tekéié Mrtl-tellkabet tladó Mtr/jar-ntce. 96. 3(j;t;(
Kerryerhordástk \' áimirnát rééthejeall kerei megvílelte ICovict pík, l\'elíll-iil í 3649
Jokerben levő iauar-be>renf]aM4Bt
véneik. Cini e kUdóbee. 36)8
b-Ji-orozott szoba \'
UelKok.iaP iiípen butothzolt moht (Urtloeeobii.haezeiletul november 15-lkere klédfi. Roigűnyi-e. 19
Egv ulul butorotolt izobt kl.ee Hunyadi.ulee 23 ai. alatt. \' 3651
¦" \' ház ÉS ingatlan
Elsiló* 2X2 "obíi komtottm, egy 3 Biobft Bdémente. hitek Papp kOevellio-
n«/\'Tele«-ut». 3033
Éraltkearéerat vagv - tdkebeiekleletre klvllóen alkalmai, a P6-ult6| 100 mllerr e letvt,. kit ulca kOlll lilrak 16C6 nig y aiOKOl termeltet, eaitleg erre aletrtld ttr sailgnak eladók. Clm a kladilan. 35\'-
Magyat ette 94. alani híz elede. «653
Qrefeleeee — jrátaiakerló mindenről intorniti. Anallieleek eloeen. Tanica diluían. Levelekre vilasaol. íííjtvfts-ter 28. 3532
Hirdessen o Zolái Közlönyben
eVWeaeVrayieve/ie^jaraa. I
is sok pénai i íi h se .• 11 mey, hm
nyomtat** ny> (•xfikvéglkttét és ttijrnycuü lapunk
nyamuájálrjan, <f6>4t»\' Ss alatt peiid\'e\'li\' meg.
zklttl kllxlcky
r-ouTiK*t Naeiukr. Kledla: „KezeaídMa,! R.T. ttaoyka.lz.a-,
Fotolóe klndó : Xalel Karety, Nyematoli a „Kflzeazdaaall R. T. Maeyae.\'iae*1
nya«d3jaeae\'HagvkMlzaaa.:.• |tt,»h»l.,.-.t lelei\' 2>le> ".U\'tji
81. évfolyam 263. nam.
NagykanlitM, »4L novsmbi r 17. hótffi
ára 12 flIMr.
ZALAI KÖZLÖNY
O LI TI XA I
NAPILAP
ftwrkenztóség és kiadóhivatalt Kóut S. asAi SsflrkottttÖsegt 4a kiadóhivatal találós 78. i Maffjalaallc «Jaden aatkóanap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
aiötlseteai áfa: egy bóaapra 2 Dana« M lUáav.
netfyedérre 7 pengő 20 fillér. Egyes náraTbéÜcflznap Î2 HU., szombaton W 1111.
A hadbavonultak családtagjainak megsegítése
A képviselőház egyik utóbbi ölesén Iiarthu Károly honvédelmi miniszter az egész ország közvéleményének helyeslésével olyan témát veteti fel, amely elsősorban a hivatalos kormány tényezőket kell, hogy foglalkoztassa, de a probléma nagy jelentőségére való tekintettel, az egész magyar társadalomnak is segítőkezet kell nyújtania a cél minél nagyobb eléréséhez.
A hadbuvonullak családlng-jainak megsegítéséről van ugyanis szó. Az a magyar hon1 véti. aki a Iwl.scviznvus elleni küzdelemben fegyvort ragadott* és ma távol az ország haláraitól dicsőséget és győzelmet győzelem után szerez a magyar ka-tonaerényeknek, harcképességét megsokszorozza akkor, ha-tudatában áll annak, hogy itthön-maradt családja nem nélkülöz semmiben, mert a magyar társadalom és a hivatalos körök mindent megtesznek a hadba-vonultak családtagjainak megsegítésére.
A honvédelmi miniszter hang súlyozta, hogy aránylag elég kevés sebesültről és betegről kell gondoskodnunk. A hősi halottak hátramaradottjairól és a háború rokkantjairól való gondoskodást a kormány egyik legelső és legfontosabb kötelességének lekmti. A hadiözvegyek, hadiárvák és hadirokkantak il-lelményoit felemelik.
A számszerűleg is igen tekin-kintélyes hadbavonult magyar honvédség tagjainak hozzátartozói kell, hogy a nemzet leg-dédelgctellebb tagjai legyenek. Nem történhet meg az, hogy a hadbavonult családja életnívóban visszaessék, nélkülözzön, ^ítgy a nyomor üssön tanyát azokban a családfészkekben, ahonnan a gondos családapát fefiyverbe szólította a haza védelme. A magyar társadalom minden erejét megfeszítve kell, hogy gondoskodjon a hadbavonultak családjairól, itt nem lehet szűkmarkúság, nemtörődömség, a gondjaik felett való könnyelmű áttekintés.
A honvédelmi miniszter a nemzet színe előtt, az. ország! képviselőházában jelentette la, hogy ez év november í5-ig tiszti bizottságok fogják felkeresni az összes hadbavonultak esaládjait. A helyszínen hallatják meg a nadbavonultak hozzátartozói panaszát, kívánságait és minden lehetőt meg fog lenni a magyar állam, hogy ;» segitség mindenhova idejoko-rán érkezzék cl, ha arra szűkség mutatkozik.
Az egész nemzet közvéleménye jóleső érzéssel velle Ii.aiihu
Keres, a fontos szovjet kikötőváros német kézre került
A Krím-félsziget egész kelett részét elfoglalták a németek — Száxötexer bolsevista foglyot ejtettek — A finn csapatok meghiúsították a vörösök előretörés! kísérletét — Toyo miniszterelnök: „A japán kormány meg fogja védeni az állam becsületét"
Német és finn csapatok átvágták a Murmann vasúti vonalat
Tokió, november 17 Toyo japán laiűisrtemlnlk a Mső-hájfrifl mondott hejzédélien a japán— amerikai ka pcso! átokról stólvá tíy>. lentettP, hogy a mull tapasztalatainak . lényénél ugyancak: nehéz vo1** jóslásokba bocsátkozni a
Japán amerikai tárgyalásokról.
japán a koveikerö szempontokat lartji elölénben, amikor Washingtonná! foktatja a diplomáciai tárgyalásokat: 1. Ki kel. küszöbölni egy liarmudik ha. ta\'oni arra irányutó kísérleteit, hogy megr,a\\ttrja a kínai ügy rendezését. 2. Fel k» 1 számolni »z olyan természetű ellenséges megnyilatkozásokat, mint amilyen Japán -~ kivülrtjl jóvö --gazdasági zarlütii és helyre kell \'alE-tani a rendes ni\'nneiközi gazdasági kaposo\'atokat. 3. Végűi minden eszköz, zel meg kell akadályozni az európai liáborunak távolke\'etre való kiterjedését-
Toyo ezután emésztetett aI0kra az eseményckiB, amelyek arra késztelték Jflpánt, hogy csapatokat küldjön az indokína.! helyőrségekbe. Kij»\'m-leltc, hogy Japán szándékainak békés jelegét Klje en hamisan álliloiták be egyes külföldi források. Utalt ez. után arra, hogy !
Japán nem engedheti meg magának, hogy félvállról vagye a szovjetorosz ellenségeskedések nyomán bekövetkezett nemzetközi helyzetet. Az észak mand\'-sukói fejleményre hívat, kozva fclje\'enblie, hogy Japán miniten oly«n szükséges neadszabályl éh\'tbc. léptetett azon a terü\'eiien, ami biztosítja japán helyzetét A kinai helyzetről szólva megállapította, hogy a csungkmgi hadseiegre mért megsemf-misitó csapások és a Tokozott tengeri zárlat kovetkertéo«n
Csangkaisek és a kommunista csapatok eltenállása meggyengült,
a támadás megindulásával egyidejűleg pedig jobban megszilárdul a* uj n*n-kingí kínai nemzeti kormány helyzete. Csungklngot ma még harmadik
hatalmak segítik — mondotta íi ja. pnn minisztencrnök ~,és " kinai luut-seieg létszáma még mintegy 2 millió, fóro fcecsnlltftfl A jnpáji álUl elfoglalt lBri"i!etYi « japán \\e/etés akrttl átfő, egyesített japán-kínai hadnrVfc a nemzeti kínai kormány igazat ásAVa
megették az uj éjot alapit.
Minden arcvonalon megtesszük az intézkedéseket, hogy felkészüljünk az ujabb fejleményekre. « Japán részről ler^waeft WaVáísiaA öveTet vécéimét*. . , ;¦;;
Nincs megegyezés az amerikai sztrájkok ügyében
Newyork, november 17 Az amerikai bánya inunk ások szakszervezetének és az acélgyáraknak képviselői tegnapuj-bol megkezdték a tárgyalásokat a sztrájk megszüntetése érdeké-
ben. A tárgyalások a késő esti órákig tartottak, de megegyezést nem hoztak. Lewis szaksz«rve-vezeti elnök kijelentette, hogy az 53.000 sztrájkoló munkás ma sem áll munkábia.
Kuruszu megkezdte tárgyalásait Washingtonnal
Washington, november 17 Kuruszu, a Washingtonba érkezett japán kiküldőit hosszas tanácskozást folytatott Komura tengernaggyal. Japán washingtoni nagykövetével. A NTI ér-
tesülése szerint Kuruszu magával vitte Toyo rnimsrterelriok részletes tervezetét azokról a feltételekről, amelyek alapján szó lehet Japán és az Egyestilt Államok közötti megegyezésről.
A német légi fölény a kelett fronton
Berlin, november í 7 A NTI a legutóbbi hadijelen-lés kiegészítéséül a következő érlcsnléscket közli: A Führer már október elején nyilvánosságra hozta, hogy a szovjet légi-erejéből több mint 15.000 repülőgépet semmisítettek meg. A legutóbbi német hadijelenlés ismét jelentős eredményekről szá mol be a szovjel légierő elleni harcban. Október l-től november 8-jg ugyanis 217 i szovjet repülőgépet semmisitetlek meg. Figyelemre méltó, hogy ebből 1293-at légiharcban, 41261 légelhárító tevékenységgel, a többit pedig a földön puszlitották el. A szovjet 2171 elvesziletl repülő gépével szemben német részről a veszteség 183 gép.
A nyugati arcvonalon is ki-
tűnik\', hogy a német légierői nagy fölényben van az angol légierő felett. A gépek anyagának jó .minősége ismélcltcn be-bizonyitotta, hogy a német légierő a háború valamennyi arcvonalán kétségbe nem vonható fölényben van,
A Hnnek meghiúsították az oroszok előretörését
Helsinki, november t7 A finnek állal ostrom alatt tartott Hangő tengeri szakaszán szovjet részről hoves tüzérségi tűzzel próbálták .enyhíteni a finn támadást. A finnek sikeresen viszonozták a tűzet. Leningrádtól északra és a Ladoga-tó és az Onega-tó között a finnek " (Folytabbi a 8. oldalon)
Károly honvédelmi miniszter e bejelentését s ebben olyan gyakorlati lépést lát, ami egészen bizonyos, hogy a legmesz-szebbmenő gondoskodást biztosítja. Nem szabad ugvani.s be-kövelkcznie annak, hogy a becsületesen és vitézül harcoló magvar honvédeink küzdőképes segél a leghalványabb mérték-bon is tompítsa egy esefleges rossz érzés akkor, ha jllhonma-radt családtagjaik nélkülöznek.
Az egész magyar társadalom figyelmét felhívjuk a honvédelmi miniszter c bölcs és idejekorán megtelt lépésére, de ezen túlmenően, nyomatékos kérelemmel is fordulunk mindenkihez, az egész magyar társadalomhoz, hogy támogassa a honvédelmi minisztert e munkájában s ne legyen város, község, de egyetlen ember által lakott terület hazunkban, ahol munkához juttatásban, de bánni
más egzisztenciális kérdésiyen hátrányt szenvedne olyan család, amelynek kenyérkeresője vitézül harcol a jeges orosz siíe-ságon. Hős honvédeink iránti hála csak akkor lesz teljes, ha a társadalom önkéntesen is előnyben részesíti, munkával és támogatással látja el azokat, a kik a hazáért harcolva áldozatot húztak.
0-°-2
ZALAI KÖZLÖNY
itili tioWmber lí
Szép ruha csoh jd* siövetbol hészül
Legszebb szöveteh|
legnagyobb választékban
l legolcsóbb áron
Adjál emlckfll valamit...
Adl.1l emlékül vnliinill b boldogan megbalok b a Bírómon a képedre nyilának a dalok. Ad|al émlikal valamit, ugy könnyebb a teber, mit fájó szerelmem kínja salvetnre ralehel.
Adjál einlcklll viilmiill e űrökre elmegyek, tajo íizlvvol. mint az oezl, könnyeid fellegek. \'
Adjál euilékOl valamll. add a lelked masat, hogy edeeilse meg lelkem . fa|r) elmulatlt.
P. I.
Szít kfildi szinték...
A harctéren kíizdő hoíH\'éuVfcn \'k és sebesült hésóküt-v sie,TeteUsolii"gjtti\'u \\ijnbl*ii u kóvelfcczök adakoztak
Ofeubeck konyvl&ttekWésbcn le. "doll péeOZ ós U\'!-ilh\'¦.íi\'IIj^ n; iidouiá-nyok: itoucz Endnené f> |>«U({Oti Hooh-ritier l^\'zsöné 15 könyv, 1 Lioinsg tiigarella, Jo ímréné 1 pár éi>nvkgüt». KrKusi Nándor 5 kofaierv. Szalui János 1 pár érmeregitő, 1 fülvédő. Né-in«l!i Viktorja 1 csomag rigurettn, ll-*an Alicu 2 kouzerv, 12 drb irón, LutxUtj Viktnrné 1 pár gyapjú lábsxár-ine.egitő, Sághy Mária borot\\«készUt, MMppen, 2 os. dohány, tí könyv, Szűkig Henrik l nyaksál. Vágó Botira fogkrém, 1 fésé, a .^itetpengv, dr. Merkly-tíelus Józs~f :i cs. dohány, Itentsch Sándor 2 i Tömném, 1 sziippftn, Briandl Sándor cég l feKzer-\'U lártip", Grnnhnt E.temér 1 zseblámpa e;eni nélkül, Pollák cukork»üz*\'l 5 t-üomag aikorka, Hof[*r; Viklor 10 dohány, WAva isilos i níd szuiánii, Cser László 3**. dohány, 3 t-s. p»pir. Ofenbcck Mária 10 dr)>. noUsz, 12 darab Irón, Kaiser Sünön 10 daltlb könyv, VastR JözsefDé 1 szappun,
1 logkrém, 11 könyv. 4 doboz gyufa,
2 zsiietpengc. A II. kőrzBÜ etetni i.kolíi Készpénzt 81.03 pengőt, 2 drb. cipőkrém, 10 drb. dgofeita, g rjoboz gyiifn, 2 rs, rifprdtadoháay, HM) \\c. \\«nlr-<-ig.trx-HH, I drb gyerlya. Vitte Híuiky Beilaj«j»né egy és Wg\\«d kg. finom tewiitemény, Tamás JózA\'f ;| darab szappan, BenUnk Katalin 22rt dars* kónyv, dr. Beiitzeik Femncné l pár lérdnieieigitö, Tóth |ta ;t jár éti meBegitŐ, 1 dni«b nyaksál, Mcslerházv Margit vnej*zna- t pár érim-JBgUö, ]\\a,\\*s. Miklós 2íhuskonzörV, 2 ivomag ligarettH, Juksits Lajos erdőin érnék
(Tomy i» zent mi klós iu csomag cigs-
i«lta dohány
Ha belel «1 vannak dugulva és gyomra rossz, ugy folyamodjék lehetőleg azonnal a lámtocles „Ferenc Jortéf" keiertlvi-zhez, rnert ez ntái cMkeiy, alig egy pohirnyi menajli-tyben is gyorsan, bizloMti h mindig kellemesért UszlIIJa ki az emássles dijait a |ő étvágyai és (riis kOrérzttet teratnt. — Ktrdfciíw fliej. »i woröt 1
á megyéspüspök legújabb körlevele
Az egyházközséget elnöke képviseli a bíróság elölt
Most jelent meg clr. Czapik Gyuln veszprénii uiecyéspüspük ézévl 10. szúimt körlevele.
A köriévé/ részletesen foglalkozik a telepes községekben lé-tesitend/i egyhítzi intézmények ügyével. A telepítésről szölö törvény ugyunis módot ad arru, hog^F a telepesek kulturális támogatásival kapcsolatos tennivalók ellatasiínál felmerülő költ ségfckel a telepítési alapböl fedezzék. A telepesekre nézve le-Ír..! nagyon fontos, hogv iskolájuknak, templomuknak"és egyéb egyházi épüieleiknek metfvítló-sítusáról és azok fenntartásáról még időben gondoskodás történjék.
»^^i«*\'»»^r\'>»«\'V%l»*.-l>*V\'\'i^
A körlevél egy Ítélőtáblai ítélet alapján, részleteiben is megállapítja azt, hogy az1 egyházközségeket a birostig elölt lefolyt perekben ttz egyházközség elnöke hivatott képviselni, kivéve, ha a fennállö szabályok szerint :iz egyházközség képviseletére az egyházmegyei hatóság illetékes.
Felsorolja a körlevél azokat az egyházi és egyházközségi alkalmazottakat, akiket az OTI lapjai közé 19-11 augusztus 20-tól kezdődően be kell jelenteni.
A körlevél 0 továbbiak soríin egyházkormányzat ti ügyekkel foglalkozik.
Országos érvényűek már a nyomdaiparban jóváhagyott kamarai irányárak
Három vármegye nyomdászaiaafa vátidorgyDlése Nagykanizsán
A soproni kereskedelmi és iparkamara nyomdatulajdono-sai vándorgyűlést tartottak Nagykanizsán. Három vármegye nyomdaiparának képviselői jöttek össze az Ipartestület szék-Uázámik tanácstermiében, hogiv megbeszéljék szakmai pi\\)bié-nifuk.il Klső ízben jelent megi a nyomd ász-közösség értekezletén u muraközi nyomdaipar, képviselete. A vándorgyűlés elnöke Székely (iéza nyomdatulajdonos, a soproni katr/ara elnöke volt: Az elnöki asztalnál ültdr. Krátky István kormányfőtaná-esos, Nagykanizsa város polgármestere és Samu Lajos, a nagykanizsai és járási ipartestület elnöke is.
Székely Gézi kamarai elnök megnyitójában vázolta a nyomdaipari helyzet leromlását, az egymást gyilkoló verseny szomorú pusztítását, existenciák százainak pusztulásai, inigncm pár éve létrejött a kamarai kerület, majd lassanként az egész ország nyomdatulajdonosauiak érdekképviseleti tömörülése, hogy egybefogott erőkkel vegye fel a küzdelmes harcol a magyar kuliura szolgálatában álió iparág megmentéséért. A gyűlés lelkes visszhangja mellett emlékezett meg a mozgalom or-szágj á ró apostol túrói, Arany Károly és Németh István szombathelyi nyomdavezetőkről, akik a szervezés lelkei, az eredmények ultöröi, a nyomdász-közérdek láradhatatlan bajvívói ,
Dr. Krátky István polgármester meleg ünneplés közben állt lel szólásra, hogy köszöntse a városa falai között összegyűlt nyomdatulajdonosokal, egy város első dolgozója a termelő és kulturális munka hőseit,
— A mai idők fokozottan
megkívánják uz öntudatot, á kari összefogást minden szolimában, — mondta beszéde során a polgármester. — Ma mindenkinek lemondással is, áldozatkészséggel is kell szolgálnia a hazát, a nemzetet, a fajtát, Ali ez elsősorban annak az iparágnak a kéj)viselőirc\\ akiknek munkaeredméiLyeíben mutatkozik meg elsősorban a kor* szelídíti s akik a magyar kultúra terjesztésiének muiikásiu.
Samu Lajos ipartestületi elnök üdvözölte.ezután a vándorgyűlést; Hangsúlyozta, hogy a munka sodrában szükség vaii ilyen megállókra, mint hítte-véstx: a törhetetlen míigyarélni-akar-ás mellett, a munkftban való testvéri összefogás nitellctt, a lelki mtegujnlfis jegyében, a holnap harcaihoz.
- - A haza sorsdöntő időjében, mondta, a legfőbb törvény minden munka-fronton csak egy lehetfélre a meddő kritizal-gatással és mindenben érvényesüljön a nemzeti közérdek.
Arany Károly, a kamarai nyomdász-szakosztály titkára, a szakmai számítás valóságos tű-dósu, a .szakmai szervezés önzetlen, lelkes élharcosa tartotta meg ezután hajszálig a!ai>os, nagy fel készültségi, értékes tanulságokban gazdag előadását a nyomdai árszámitásról. A szakosztály árszámilási kulcsai, amelyekel az árkormánybiztos elfogadott, immár az egész országra, kiterjedő érvénnyel irányárai a vidéki nyomdász-iparnak, egyben hivatalosan megerösitett fegyverei az ár-romboló tisztességtelen versenynyel szemben.
Gyarmati György nyomdatulajdonos a vidéki közmunkáknak vidéki nyomdákkal való cl-
UNQER\'UU.MANN ELEK ÉS TÓTH
VA8KERESKCDLSE - NAGYKANIZSA. ,m
„Steaua"
Magyar Kőolaj Rtuv4nytaraa»á| niay-reemlMMl kúpvleolete ee blasmányl rakUra
Kttivszhiányes adutétwiu mezugazdusayi olajuk.
irtat
fune,
tekintse meg raktárunkat I
Frank s*1*1»
Tflleíoa 609.
készíttetése érdekében és a pu-pirkereskedöi n vomt a tv ánv rendelések ellen tett érdeklődéssel fogadott határozati javaslatokat.
Zalai Károly, a Zalai Közlöny nyomdájának igazgatója, u visszatért Muraköz nyomdáinak a szakosztályi közősségbe való mielőbbi be,kai>csolása érdekében emelt szót.
Kakas Ágoston, a szakosztály alelnöke a szakmai együttműködés jelentőségét fejtette ki.
A felszólalások körül élénk megbeszélés fejlődött ki, majd n gyűlés Székely Géza szakosztályi elnök zárószavnival ért véget. A vándorgyűlés után annak résztvevői baráti közös ebéden vettek részt, nhol tovább folytatták n szakmai kérdések felelt a beszélgetést. , ¦
A vándorgyűlésnek távirali üdvözletet küldött a zalai nyomdász-sorból a felvidéki magyarság élére, most pcdi# a magyar parlamentbe került Földcssy Gyula képviselő.
Ál.«ndé flááktttkiáamok höiköíncpolu^
ltil\'i«i>r-!il I, MiiUijrAi-j
6.40 Ébresztő, torna. — 7.00 Hirek, kőziemények, étrend, Inmglomessk — 10.00 Hirek. — li.io Némsetkö* viz-jeizőszolgáliit. - 12.00 Déli barsng-saó. — 12.40 Hírek. - 1320 Időjelzés, Időjárás- és vízállásjelentés. — UN Hírek. — a tiádlóninsoi" isiVieyte.
(ese — 15.00 Arroiynnihir«k, pt»V4 árak, é!e:iilist€rá;ak — • 16.45 Időjelzés, Idő járásjelen lés, birok, - 17.00 \'Hirek szlovák és ruszin nyelven. ~ lfl.00 Hirek magyar, német és román ny«l-\\*t. — 20.00 Iliről; (Bui}a|»ea| H.) -21.40 Hirek, Ulőjárásjeienhís. - 2300 Hliek német, olass, *ngét és franctt nyWvén. - 24.00 HU*k.
BUDAPUST t. \' \'
.10.20 l\'éo\'yasSs, — 10.45 I-VloUtsás. — 12.10 Bálint /otá\'d magyar nótákat éneke), kíséri Sárkőzi Gyula cigány, zoneró*. — 13.30 A 2. hoflvéd gj-«og-ezred ^iek.iin — iö,20 Kozma l\'rézu tordonkázik. — 15.10 Háziasszonyok bcszélgeln k -- lo.5ő A\'e/riczky Lajos zongorázik — 10.15 GytínnCkdélutá\'i.
17.15 Hantűemcyk. — 17.50 l«o\'-vftsas. — 18.15 A Orniakc-izi MW Magyarság t\'-nekknra ¦ I8.-10 dr. Ybl Krviti émléJtezés-\' Schu\'e\'í Frigy*\'re sziV.etése i00 évforduléjáru. -; 10.2« Hégi hangostilmck ké-,lv--!t tífttfll, — 20,10 Kiilrtgyi T.OíOC[|ó:a. - 20.35 liá\'-l«y Miklós előadása ~ 20.45 MozaH: l-:sz-dur zougonuiégj\'ei. — 21.15 Báró Wimpffcn Iván előadása, - 21.2.5 ivr. Us jehö cigányaeneknia — 22.:i.\'> \'lám-lemezek. 2:123 Szónikoztah) ífCn*-
- Naptár: N\'»veinb«r t7. hétfő. Rom. kat Cs. Gergely. ProteétásS Wrtsnse. 1st. Markh. hé 25.
SMtrdé nyitva retkei « Ofltói I •**!*- máífé, -ntérdtt. pétitek \'détatáa MWnsa at. &*m\\
|N1. .ngyumftt IT
nztnk kávé...
Az árdrágítók és árurajtegalők el tani küzdelem
Ak árdrágítók és az árurcjte-gctök (illem küzdelemben köz-ellátásunk irányitói mintegy másfél hónapja" igen komoly és alapos mimkát végeznek. A közellátási rendészet ellenőrző tevékenysége arra is irányul, hogv megállapítsa, a kereskedők a különböző árucikkekéi milyen mennyiségben tartják raktáron és vájjon nem bozzák-e. a megengedettnél magasabb áron forgalomba. Már eddig is nem egy esőiben állapították meg, \'hogy akadnak .lelkiismeretlen emberek, akik a könnyen tárolható és ma már nehezebben beszerez belő közszükségleti cikkeket visszatartják. Az a számításuk, hogy a mesterségesen előidézel! áruhiány felveri az árakat és a visszatartóit áru készletekel a zugforgalomban jóval drágák han adhatják el.azoknak, akiknek ezekroaz árucikkekre szükségük van s akik ezeket a cikkekel minden körülmények közölt meg akarják vásárolni.
Közellátási rendészetünk természetesen j-ésen van és, ii.soro; zntos váratlan razziákkal előhívta már a lilk.<>s raj^áw.ikl)|,l a visszatartott közfogyasztási cikkeket. A lapok nap-nap melleit hozzák a szigorú árdrá^ítási ité-lelekel, mégis szükség van a további ellenőrzésre, mert mindig akadnak olyan lelkiismeretlen egyének, akik még a suíyo.s iléletot is , kockáztatják, csak-hogy maguknak jogtalan hasznot bizíosílsanak,
Logiit.óbb a budapesti KMKIÍ kávéház kft. volt igazgatója. Szegő Andrásnak titkos raktárában talált a közellátási\',rqií-| dészel razziája nagyobb kávé és lea készletet. Szegő András még a mult. hónap 1-én megvált az EMKK kávéház kötolé-kélöl, ennek ellenére is az ulóbbi napokban nagyobb téle-
ZrVLAl KÖZLÖNY
lekben vásárolt káyétés teát. \\ kávés szakmában ismeri neve lévén, sikerült 17 zsák kávét és 1 zsák teát vásárolnia, s ezt a tekintélyes mennyiségei a laka-, sán tárolta. A nyomozás megállapította, hogy kétségtelen áni-rejtegelés történt, s azt, hogv a voll kávéházi igazgató a kávé. ház eladásakor kapott készpénzét fektette kávéba és teába. Aj leleplezett áruhnlmozó a. nyomozás során l>evallolla, hogv így akarta elkerülni pénze cl-értéklelenedésót.
A hatóságok megrelelöen sti-lyos büntetéssel sujtollák a lelkiismeretlen árurejteuetöl. de ugy érezzük, minden bünlclés kevés erre a bűnre, amely a maga jogfalan önös érdekeinek szolgálatában mérhetetlen kárára van a kőznek. A megbüntetett\' voll kávés a kávét és a teát azzal a célzattal vonta el a köz-
fogyasztás elöl. hfljjy bűnös spekulációt folyláfvá, a zugfor-galomban értékesítse a megen-gedejt árnál jó.val magasabban. Szegő Andrást elérte az igazság sujló keze. mégis (el kell figyelni erre a jelenségre, mert szomorú. Uogy akadnak ínég mindig olyau egyéiick, akik lelkiis-merelienül keresik Önös céljaik kielégítését, a közösség rovására.
A nemzeti közvélemény megnyugvással figyeli a közellátási minisztérium, illetve a közellátási rendészet határozóit és alapos munkáját, Fegyelmezetten és Öntudatosan áll a nagyközönség a kormány munkája melleit, mert látja, hogy a hatóságok minden eszközzel igyekeznek a termelés és a fogyasztás nyugodt rendjel biztosítani.
Bronzkoré mlértgekeí tuíúlimk Balatonföldváron
Kaa\'onfoMvároj. dr. Szvalkó Pá\' lapszerkesztőnek a/. ugyne\\e.ectt (iönv-nyc^auib fennsíkján frvö ie\'\\éa fold-, forgatás\'í.;ka\'m4*(íai több hftyttn n\'^i edényeket s bronztárgyukat ástuk ki.\' Iírnil jeealéf.t títtek a /tyigyar Nemzeti Mnzeumuak
Onna« a: ügyet a Somogyir.ecy<$ Mmcomhoz utolUk, ajnelyii-k il ei késségéhez ftala\'jonföldvár\' la törik.
Cróiiczi Fe\':Wl^ 11 helvsznéic kiszállván, megállapította hogy a felszínre került tárgyak a bronzkorból valók, mit különö^n az edény* a akja s a rajtuk Icvíí külső díszítések króti é-s mészbetéte; vo\'.t« igazol Az apró fcron?¦ töredékek karpeiio.: és egyéb díszek maradványai.
A le etek a Somosymegyei MnzéunV-ba kerülnék
TörtexHevtSt régi ezöst-
pénzt és tBrt aranyait
magas napi áron veszek BÁRÁNY ékszerész,
Horthy MIUÓI-nt S. (PotUnl tttasbtü.)
A vizsgálóbíró letartóztatta a kistolmács! dráma tettesét
Tóth György megnyugodott a vizsgálóbíró határozatában
Mint legutóbbi számunkban jelentettük, a csendőrség elfogta és beszállította a nagykanizsai ügyészségre a kislolniácsi halálos "dráma tetteséi, Tóth Györgyöt, aki a]>ósát, Varga István gazdát agyonverte. Dr. Há-
mory Zoltán vizsgálóbíró maga elé.yezetlclte a gyilkos ,vŐt, akit hosszabban kihallgatott, maid kihirdolle előtte letartóztatás! határozatát.Tóth György megnyugodott a vizsgálóbíró határozatában és így ügyének lolárgyalásáig Fogva marad.
Egy másik vélemény
a Mngnk-ról
. Nem volt még magva-\' íUin, ainoiy köríti amiyi vjia zaj\'oU voliu, mint ii I.ánjok Kz a film ott vo\'t a vcÍMtie:! film oiimp(á>zon Má.\' ott is két ei\'on.\' teles véleinény-özön ciajuuftjlt körülötte. Votik, akik sok mindent n m értettek bcun»; yoltAk, akik u legdrámaibb jelenL\'ieknól kénytelenek vo\'tari mosolyogni és voltak, »\'4k (értetlek é.H összeszorult g lelkűik, a drámai élmény liaiása alatt, aruey másokat nevetésre ingerelt UgyMK\'z a i,án;íok ptó*aj* lá>a liléiké is, a sajtó frontján c*ak ugy, mint a közönség előtt (Van ám ebben t némi< rés/x a,, filmgyártás bor-kcitw\'ji megmozdult a omiét irányitotl blryerésíiek U, m$rt ótlltCtMeg Bok mús film is \'.siűielett \\Tj\'n> résxl vonni « vo.eaicei film-conRfounwJn!) »
Ilyen előzmények ulan ne.n Otoda, liogy én is, to la, ő is más-más véle-| ménnyel agyunk erről a íilmröl. Én például Így láttam:
Megint e^y magyar film, amelyei *i országos fajtóesalatér kritika fnpnl-iának egy része kátaUt rsou^ót k»ia>Ö, liüvős fanj-algással, m&i részé Iono;n lobtigUitot! toma\'iavkokknl, ismét iná-syk jokes hozsannává\' fogadtak. Az \'aazsfe va\'jaiw\' a középen vm, (Nem ktmycjej\'nböl keressük középéén az \'gn/sügol, mc.l hiszen sokká; kényei. ipCíebb \\oln^ elfogatni a nigy csatazajban az egyik vagv a másik szélső WMpQQtot, mint az ütközők kőié álba keíBflnl az jgazat!)
A Lángok nem «z a film, ami cVitt a lAfcélelcsség érzésével keltene lebo-i-ulni. i>c o\'ya" jó, amilyen jó kVéfl akad a magyar filmpiacon, f.s főként mert és tudót\' vajamt mást adni, mii utakra, lépni, mint a legtöbb magyar film-e:öd.
A történet, a-m a Lángok vásznán almán é-s egyre novekVS teizmtséggel |)Oiog, érdekei, változatos, infaideu-nitpiagában mélységesen dráttVaV\'és
U.t^Jpp^IvUgiy^ofijJíifí. WBpi.lípíflt\'ik Hvtn \'"sWk^tik ^an»k idcjía lalftj*t(UivAl * /I-
W92. 3ÜUUS 26-ÁN, AMIKOR MEGÁLLT
.•\'»».» flO\'i I i,,
a vonat az alcsúti állomáson, Kneipp hatalmú.-; alakja jelent meg az egyik kocsi ajtajában. Ideváiták őt, a nagy embeibatátot. Már akkor világhír övezte. Nemcsak híressé vált v^zkúráját, hanem az egészséges életmódot hirdető tanítását is ismerte széles e világ. Ilyen volt teh,át ez a kiváló ember. Ma már uiúuíeiJu ismeri, hiszen minden csomag KlieippraalátakávÉ az ő arcképét hordozza.
Hogy ragyogott a szeme, mikor kiszállt a vonatból) Egyszerű földműves emberek íogadták hangos éljenzéssel s a /öld népénéi ő íögtön otthonosan érezte magát. Maga is mint egyszerű parasztfiú rágott neki küzdelmes életének, szegény maradt ós szegényen is halt meg. Pe gazdaggá tette embertársai életét. Százezreinek adta vissza egészségét és még sokkal ta[bb embert ^voít meg tanításával a megbetegedéstől. Azt jujtefatte: „Akkor törődjünk magunkkal, amikor még egészségesek vagyunk s ne későn, mikor már betegség gyötör bennünket." Éppen ezért gondoljunk mindig tanítására, ha isszuk a
Mpp matatakávét.
azt a malértffkávét, meJyet maga Kneipp adott nekünk.
ZALAI KOZLONYi
1941, nronbw 17,
FERENCJDZSEF
KESERŰVÍZ
szomorúan valószerű. Aki átélte már nagy érzések tragikus összeütkózésri-nek viharát, — aki be meri vallnni, hogy az ember e.sendö, gyarló játékszerévé i s vál ha tik az érzelmi ói-t föld indulásainak, az többet talá\' ebben a filmben, mint egy sokszor látott, sokszor olvasott háromszőg-pnbblémát. Aki rohant már bele vergődő szivei az éjszakába, az el tudj t képzelni, miért rohant Mezcy Mária a szoiplirc ajtaja!*)?, éjnek idején, mién torpant vissza a jövűlehetet"en előtt s miéil verette égő lekét, lostéf a hideg tóva. larral Igen, egtöbl>«i Őzen mosotyog-lak. I>edig ezon volt a eg*ewscbb mosolyogni váló! libben\' voll l^enne a kigyul\'adl ember, ebl*u vo\'t ixsine a szenvedély t\'emi ereje, eblieii Volt benne a bantudat ^sz fék-sikoltása, ebl.Au volt \\f?anv a fény és árnyék örök tragédiája s az áldozatul esett ember halá\'os fáradtsága, lehetetni ön>\'"*í(adáKa az erkölcsi Igaz efótt.
:i*Vómszög? Csakugyan az! ne nem a ii.ögunl irodalmi kaptafákra linzva, h»nem az ezerarcú éleinek egy Szinle megdöbbentően \'orz fintorát mutat;* «z ember elé: — id* nézz, ez is le v«gyt
A moralista kifogása jogos a filmmel s/emb\'n, hiszen * házasságon i\'ivuli szerteV.inf s a házasság le\'honl-haiőságának *- bár csak e]vi! - ár. nyéka tesri a kter?szteny erkölcs sicm-pontjábő] kifogásol ha Wvá a Ungo\'k meséjét Az erkölcs sérelmét azonban nyomon követi a kegyetlen bűnhődés és a, végeredmény: — a sme:em át. dozatul esik, Iwogy a házasság megmaradjon, lla &t élet is így oldani meg minden efajia problémát, bizony, a legérzékenyebb moralisták is hadistent rrondhamansk
A játék a i ángok túlnyomó résziben az e!ev*n színpad művészi erejével, részletező finomságaival jelentkezik. Mezey Mária (egy-két aiőnyta\'anül fényképezeit Jelenettől, tu\'ősznnV prc. mierplantól ettek*jnfc«} »2 elsodort ass/onyléek minden vergődését megfesti franciás kulturáltsággal, nagyon mélyen belülről. Jávor I*ál, I\\a a zon. porinál nem is rali illúziót ksmVi " mozgása, ezért még nem leltet pdJcát tömi felette, mint telte néhány kritikusa, mert egyebekben többet igazafb. b*t,\' férfibbet adott, inint sok más tUnuzerepétKn Kiss l-ieenc drámai erőlelji\'ssé^e mellett Hídvégi Vali ma. rad csak szürko, jelentéktelen. Nem nagy az együttes, «nnyi mindössze, mégis mindig kitölUk a szint és mozgalmasságot adnak neki.
A rendezés kitűnő, Ízléses, nem ro. gad beje közhelyekbe A fényképezés szép, gondos, egybevágó, kiniagaslik a magyar filmek legtöbbje fölé. Kár, hogy a íenose a lángokban sem n.\'z ki legaább a szeríplö meciOki száió ablakén, hogy olykor-olykor egyf kis p\'.en-air üdítő szinro\'tján pihenlV.tn* meg a s rom. A kárm Úy"n szé p* * a Lantok életinek mü^min-keretei, meg~ feelő mértekkel, művészi összehangolással jöesoe néh» kiszabadulni pár pillanatra nzok közül.
Ezt a filmet nem a napsugaris lelkű embv-ieknek irták, játszották éa gyártották, hanCm olyanoknak, akiknek a lelki kultúrája sok szKUvCdós lángjain éieit és pallérozódott
(bt)
aSS. SZÉN «. TŰZIFA
*mmm Imi mmmún tammM.
TIBOLT LAJOS
60.000-reI Ifibb az OTI-blztosltott a Délvidék visszatérésével
Szociálpolitikánk «i OTI kftigyüléiének tükrében
Budapest, november 17 |
(Saját tudósítónktól*) Az ország legnagyobb szociális intézményei az Országos Társadalombiztosító tntÓzel vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését a budai Vi<*adó díszlermében.
A belügyminiszter képviseletében dr. vitéz Jósfay György miniszteri tnnáesos jeleni meg.
Az impozáns gyűlést Huszár: Aladár elnök nyitotta meg. Mindenekelőtt a Kormányzó Ur ÖftfméUósácának felgvógvttlásá-ról emlékezeti meg, akii a köz-uvülés ez alkalomból hódoló lávirallal üdvözölt. Meleg szavakkal emlékezeti meg a mcsz-sze Keleten sárban-fayybnn küzdő hős honvédekről és elparentálta néhai Huszár Károly volt elnököt, akinek emlékét a köz-yyűlés jegyzőkönyvben örökit-teli meg, örömének adott kifejezést Bácska és a Muraköz visszatérése felelt, majd Szé-henyirö! szólott, akii ellenfele illetett meg a -LegnagyobbMagyar* jelzővel. Megrázó erővel ecsetelte Széchenyi feljegyzéseit, melyeket élete utolsó napjaiban velclt papírra.
Utána dr. Lengyel Ervin vezérigazgató mondotta el beszámolóját az Intézet eredménvek-ben gazdag 1910-os esztendejéről.
Minden gondolatunk és ao> gódásunk honvédeinké, akik kemény, önfeláldozó csatákban biztosítják, hogy itthon a nol-r/ári fronton fennakadás nélkül dolgozhassunk tovább. A Délvidék visszatérésével 60 éterrel emelkedett a biztosítottak száma.
Mint fontos esemény! emeli ki. hogy január elején a visszatért\' erdélyi és keleti országrészek szervesen is bekapcsolódtak az Intézel munkájába.
Beszámolt arról, hogy a belügyminiszter felemelte a belcíí-ségi és öregségi szolgáltatásokat, majd a javadalmazási határt Í200 nengöre. a járadékokat, a családi táppénzeket Összehasonlítást tett a trianoni és a jelenlegi Magyarország biztosi-(oltjainak létszáma között.
("Ezeket a kérdéseket külön-külön e.frv-egy cikk keretében kellene fáreyalnunk. Most csak meifcmlítiük Őket olvasóinknak a közpviVés gazdag anyagából.-)
Az Intézet külön egészségvédelmi tanácsadót tart fenn, képességvizsgálatokkal sief a hozzáfordulók támogatására. 17 saját tüdőbeteg osztálya működik.
Ismertette a tökeelhelyezés gyümőlcsözőségét és építkezési tevékenységet, csak
kislakás építésre 7 milliót folyósított az Intézet.
gyógyfürdők közé. majd Salgótarján és Szekszárd kapnak uj rendelőket, slh.
Az ügyvitel decentralizálását megkezdte,
Elismerését fejezte ki a liszl-selöknek. uz alkalmazottaknak, :i gyógyító orvosoknak kiváló, emberféle!ti munkásságukért
A bcsztbnolóhoz elsónek IIak-genmacher Henrik. a GYOSZ elnóke szólt bozza. Az 1910. évi zarószamadas 800000 ipari biz-lositollról sziimol be. Ez asz.am n\'iirilrivtili méreleket tukróz vissza, melyck érzékellelik a mcgndvekedett felel/isséget is. Az ipar sziveson bozza meg azo-kal az Aldozatokal, amelvck a dolgozó munkéssag egészségi helyzelének javitasa. a segélvre szorulók liimogatasa érdekében szfiksegosek. Az orcgségi bizlo-silas mcgvalósilastU a gyéripar javasolla a kormauynak 1027-ben. Az óreg.ségi hizlosifas tar-talékalapja 1910 végén 220 millió j)cng() volt. A nagyjparaz ugyvilel lerén olyan egyszcrust-lést surget, mely az ipar és a liirsadalombizlositó e^yfittmft-kodésél mcgkónnyiti és a bizlo-
BÚTORT .
Gábor műatszt«lM«i4l
wcr«" *agy mri«H«a. HAirykMbM. VI» uh la j ili*».
siloltak Igényeinek kielégítését meggvorsitja.
Pcycr Károly és Lillin József letlék éZUtftn bírálat lárgj\'áváaz Intézet működésé! és konkrét példákkal mutálták rá a néhol tapasztalható hiányosságokra és hívták fel a közgyűlés figyelmét a további működés várható nehézségeire. Különösen sürgették a leljesjogu önkormányzatot.
Seelínger Hugó felszólalása után a közgyűlés elfogadta az c!Ő!crjeszle!t javaslatokat, !( fclmeulvényl az intéző és felelős szerveknek \'megadta, majd az elnök zárószavaival az ülés végetért.
Nagykanizsa magántisztviselő társadalmát az ülésen Udvar-laky Sándor sörgyári tisztviselő, közgyűlési tag képviselte.
A csendőrség rajtaütött a nazarénusok titkos összejövetelén
Eljárat folyik ellenük a nagykanizsai klr. ügyészségen
A -nazarénusok semmivel sem jobbak a lobbi szektáiiu-soknál. így a Jehova hívőinél , akiknek egy kis serege a nagykanizsai internálótáborban \'lelkigyakorlatot végez , mert a közre nézve veszélyesek és meg nem tűrhetők. A magyar kormány azért az utóbbi időben betiltotta ennek a fanatikus na-zarénus társaságnak is a működését, tekintve, hogy tanaik, a miket Mrdetnek, állam és társadalom ellenesek és megbolygatják a lelkek nyugalmát. Keszthelyen egy egész -csinos kis tábor jött már össze a Korona-utcában az egyik házban és mételyezték a lelkeket. A botillas után ők is kis időig maidba visszahúzódlak volna, most
azonban ismét előretörlek odúik ból és N\'émeth János házában újból összejöveteleket tartoltak. A titkos összejövetel lúre a csendőrség füléhez is eljutott és azért a minap rajtuk ütött cgy járőr, de a ház kapuja be voll zárva, ugy hogy a csendöröknek a kert felől kellett behatolni a lakáshoz, amelyben zári ajtók mögött folyt a mételyezés. Kitűnt, hogy* nemcsak keszthelyi, de környékbeli emberek is látogatták a *szeánszokat\', akiknek nevüket felírták, a talált tiltott sajtótermékeket i«dig lefoglalták.
A csendőrség a leleplezel! titkos összejövetel résztvevőit a nagykanizsai ügyészségen feljelentette, r
Nagyon sok az utlevélnélküli, tiltott határ, átlépés Zalában
Pénteken 40 őrizetbe vett egyén kerBl a törvényszék elé
Az utóbbi idóhen crős-n megszaporodott n tiltof határátlépések száma /aiáb»n Nincs nap, hogy valamely rsondörjárőr el ne fogna egy-kít ul\'e. véi, legtöbb esetben igizoló iratok nélkül ;cvö egyéniét, rértfaMrt, nőVot vegyiason, akik átjönnek a magyar ha. táion. majd rövid tartózkodás után élölniiszeivkie! megrakva, visszamen. uek. Miután az ullevé\'nélküli határát-lépés minden államban kihágást képez, a halárkózegev az Uys\'n egyéneket be. szállítják Nagykanizsára és átadjak az Ügyéségnek, amely tfttdéjBn " TE atyján biróság elé i\'Olitjn őleel, a náluk talált é.\'elmiszrr^et fjeiig a legtöbb esetben anendelkezés finlelmé-ben elkol»zza
A hniárkő\'egek most is mini \':-.v 10 egyéni fogtak el, ftkbe uttevéJ nélkül lOttek át *• határon Mindegy lkakat belozták Nagykanizsára és átadták az ügyészségnek, I>éntek-n k\'rül ügyúk tárgyalásra, amikor a <() őrjzeUje v-tt határátléini cgySilBire kerül « bflnWtö-birósiig elé.
Jó lenne, ha a halárm:ntí közsoff* lakosságát a közigazgatás is kíoktitná. hogy biróság elé korill, aki utt«v« nélkül át\'épi a határt
Nyomozóiéval alapján elfogták a csendőrök
Lupínszky József ellen tóbb feljelentés érkezett lopás gyanúja miatl. LupLszky a megindult eljárás alatt ismeretlen helyre távozott, ugy hogy :l nagykanizsai kir. ügyészség nyo-mozólcvclet bocsátott ki ellene. Ltipinszkyl a nmrakeneszluri csendőrség tegnap elfogta és beszállította a nagykanizsai kir.
ügyészségre.
ügyében a mai nap rolyainan döuta vizsgálóbíró,
KESF.R(JVIL
er 1?.
ZALAI K621.ÓNY
IlUTORT
HETYEIi1be
márkás butorstalonjában vegyen vagy rendeljen. Cmagtir-itt u.
— (A ferences tartomány főnök Nagykanizsán)
p. Húrsligety VJjakwvtcs Viktorja [H. ríticiendi l-\'i-l..i;iibnyfuuók i Baa(i X*grh**ix*árii érttetett.
— (A törvényszék etaeke Budspeaten)
I)r. liaám Ernő Mr. törvényszéki eiuük hivatalos ugyt*. BiidDpet.tr«
utazott.
— (P, Böhle Kornél Zalaegerszegen)
p. Ilölüe Koméi szenlrjonioiikosi rfniJi tartományfőnök, az országos aavú egyházszönok és a magyar Credo, szervezetek országos emőke, a maá napiul megkezdte több napos *fki-gyakorlatát Zalaegerszgen a nők nzá\' mára. ; . i
— (A Keresztény Jótékony Nőegylet)
elnöksége felkéri «z egyesüld lagjalt, 1)00 holnap, kedden/délután l óitokor « kuzgyi.le.sen * városház* tanácster-
iiicbCn irúiiéi n«gyobb számban jelen-
j*nek..meg.....,:h . . (:)
— (Kapl pDspÖk elhalasztotta vtndvldékl látogatását*
Kiöltük, Imgy dr. K«pi Hé a evangélikus püspök meglátogatja a yend-vidéki és aisó^oudvai evangélikus gyü-lckezetet; Most arról ériosrtemBk, hogy Iv\'pi püspök ogyházjátogaláüát közbe-jótt akadályok miatt elhalasztotta.
— (Hazaérkeznek a német hadifogságból a rauráközlek)
Alsolcndva és vidékeié »-\'gyie.inásn* érk-encA hajjá a nénid hadifogságból »zok a muraköziek, akiket n szerbek; egyenmháhikoo kényszerítenek és kénylojem\'k vo-tak rusztvejmi a liáfco-rub*n. A haza érkezeiteket nagy szere -• \'eltel fogadták inmttenütí.
— (Madarász Antal előadó a Mérnök Egyesületben)
Madarász Antal mérnök, a Dráva-Völgyi Villanyámmszolgáátató Rt Igaz-g\'-Uója ma délután a M-Jgyar Mérnök #s líi^észegylrt1 joja.k\'dml *\'őadás o-lozalan az árkérdés) til e őudúsl tirl.
— (Balatoni törvényt Indítványoztak a Batatenl Társaságban)
A Ü«.Ta!oni Társaság ülésén mosóczi lloibesz A:«dár főtitkár hangozUtta, \'"ogy szükség \\*n b»;uloni kamarán és b^ltt\'nni törvényre, amely az össz*« W.aioni gazdasági érdekéket csesszen cze tbc egyesíti. A/- iuditványl *l fogadták.
— (A zalai Iparosság gyásza)
Meiz;er Károly volt keszthelyi ip*r-lestö\'.ett elnököt, Mnróthy (Meis\'ex) Károly, Keszthely országgyűlési képvi-^löjénelt édesapja,! tegnap délután n;\'gy részvét mellett temetlek el Keizlhejy*,. i t
A törvényszék szabadlábra helyezte Milhoffer Józseféi,
de a bűnvádi eljárás tovább folyik ellene
A hármasbetörésböl kifolyó-Ing — mint ismeretes — n vfzs-(tAlóblró letartóztatta üudricza Józsefet, úgyszintén az orgazdasággal gyanúsított Milhoffer József (Simon) inagyarutcui fuvarost, akinél n rendőrségi házkutatás alkntmával több lopott dolgot találtak. Milhoffer József felfolyamodott a vizsgáló-
bíró határozata ellen és szabad-lábrnhelyezését kérte.
A törvényszék foglalkozott Milhoffer és védőjének lejfo-lynmodásával és Milhoffer azonnali szabndtábrahclyezését rendelte el.
A bűnvádi eljárás azonban tovább folyik ellene.
Gyönyörű játékkal, óriási küzdelemben győzött a Magyar 11 Zürichben
Magyarország—Svájc 2:t (1:0)
Vezette ; R«u\\vons dr. (Nén-36tország;. A magyiu- labdarugó válogatott pompás, sztv-lé.ek játékkal legyőzte ft svájci ll-ei, amely legutóbb az olasz és német Vangatoti föóttj űrntott szép győzelmet. A magyar válogatott Tóth (Szegedi — Olajkár II. (WMFC), Kippelet\' (Szo\'nok) —, BarőU (Szeg ,]).
Szűcs (Szó\'nok^, Dudás (WMFC) — Kmcse.i (Gnmrri»;, Kovács I., Sárvári, Bodola, Tóth III. (Nagyvárad) össze. áJlitáfbAn szerepeli. A gólunkat Sár. vári és Olajkár II. (bonibaszauadrugáa-ból!) főtte. A magyar válogatott inat-, den tagja kiválóan szerepelt.
Pontot izerzelt a ZMNTE Szekszárdon
TSE-ZMNTE 1:1 (1:0)
Bajnoki mérkőzés, Vezette pazar. A ZMlSTE a legjobb esapatösszeállilásban szenurr-lt Szekszárdon é-s Wohl-«er góljávai döntet ha eiedmínyt ért cl « kilúnöen \'játszö s»\'kszárdí &apat ei!eQ_ A szekszárdiak gólját-Gáli fcjlte.
Eredmények
Szl-\'C—f-rsekujváU Clkla 5:2 (2:0). DVAC-SzVAK 2:1 (2ll). Házgyár—Csáktornya 5;0 (3:0). peMTK—a : 0 (l\'r\'ö). \'KflAC—Zombor 5:2 (2:1). DVSE—SBTiC 1:0 fÓVO). Magyar Kupáért!
MÖUDíli
A százmilliós nyereménykölcsdn
Erdély ujjáépiléséről van szó: — mondotta Szász Üktől pénzügyi állam-1 ütkár azon a fia^tóértekezV.ten, amelyen Ismertette 11 kibocsálásra kerülő százmilliós erdélyi nyéroménykőrcsón ré&\'tsteit. Erdély tijjáépitésérő! v»n sző s cz a nicgállajíitás, ez a nagy és szép cél már egymaga, bizlositja a nycieinény kői csőn álta\'ános, nagy sikerét. Minden magyar vrat«r- szJ,^o megdopban en« a kezdeményezés: e s minden magyar ejrnber iisn akar és részt Tog ^•enni 0 nyeremény kölcsön\' jegyzésén keresztül is JCrdé ¦xország ujjáépitésébeu.
Szász I.aí0s ál amtitkár ismetu-ire azt a kívéte.es heiyi»(et, amelyben etckint\'tben vagyunk. Erdélyt szerves egységbe \'ken logln\'iiuJik a trianoni országgal államigazgatási, güzdnságt, kulinrá\'is és szociális szempontból egy formán A háborúién álló ország czeit nyi léantv*16ja mellett taz « kfliönálQó,
sürgős Icádat,-aminek jó im\'goldása tcrmészetv\'Cn anyagi áldozatokkal is Jár. A visszacsatolás óta Erdély érdc. kében már igen komoly összegeit j.e. [cklctésévei dogoztunk ax ujjáépilé>en. Ebben az évben kőz*! 300 oulliő pengős\' deficitet váltaittmk ¦ ugyanekkor a MAV százmUUÖ pengőt lordt-¦ott beruházááokra, ár iltak Itelyrí.-áili. tás-t és ferailartás* 50 iiiil\'ióbte került, niirg erdélyi szociális célokra több, mint 22 müüót fordítottunk:. A k$a-k/Ugatás különböaő ápiUezeseVben 90
nulUÓ pengőt HuesztáU Erdélyb-n s körei 50 milUö \'futóit á« erdélyi hn*,l-hzerv«zel n^egéTÖsitéséré.
Mindez azonban ínég nem «!éfer szükség van arra n százmillió p*ng<1re is, amelyet most ö nyéi*>ífiénykölcsön révén kíván ní«gszcr<zni az állam-kincslár. A kölcsön I százalékkaf ka. ntaibzik. már most nov*mí*r l-től kezdődően. Egy-egy kötvény névértéke 200 p«ngő, de vannak fél és nrgyed kötvények is, A visszflfizétéít 2ü év a ail törlénik, névértéfeböft s a ffcrljeaa:-tés már a harmadik évben kezdödtk. A nyeiemónyek sorsolása * jfivő év január 2-án kezdődik Cl és két évtítírd .ajntt <">sszesen 26.000 nyereményt -\'or. rolnak majd ki, közel 50 mjllió ptng\'i értékben. A főbb rty*rcményék » kft. \\c|kezők: hét darab e«y millió pengős, négy daiab 750 OüO pérígös és H darab félmillió pengóS nyeremény. A nje>e. mények húzása évenk(\'nl kétszer, j« nuár és július hónapok első héötöz. napján/ lesz.
A százmilliós erdélyi nyeítrnényltól,. csőn jegyzéséből (bi iuésuWMi kw*-.szik a nt«guk részéi « pénzmtézcWk; is, ame;yek nagyobb j*\'gyzé.\\«knél a le. leknek 50 százalékos kúlcsönl is rendelkezésükre bocsátanak, Ea a kölc«Ö». akció elsősorban azonban a kjsembe-lekó, a nagyloai«V\'Sé ,*íz, mért hiszen Erdély uij^pítésére j,\'zivcseit áidosz* « m*$b ftlléVéit a Iti5j0\\*<fe-lmú ehiber \'is. Sztts*k és «zr*L lelkesedése, szem.
lete és áldozatkészsége UVemJi elő ezt a százmÜliót, ftme;yből Erdély szebb, Jobb, bUfóiftbb holnapját épitik ki. Erdély újjáépiteséröi v»w sxö, -j«:szú t ét, már «gymu^pk bÜM sA-\\fyi a nagy kikeroekl
(tJaja.)
Mée- Am «m:01«*f •stsi|tofT^at
alkalmi njándéknak
osarepas is itvágott
virá»jpkgi; csokrokét
egén\' évén át vénet m reat Petermann kertészetben
B4thory-Btea li. . . ^SM
Meghosszabbítják a g;attOriafelesles«k fel-ajáhiásl kAtélizott-ségét
A lüyauVos lap vasára-ip reggeli számában rendeletet közöl) amelynek érielmében moghosszábWtJák & á/ibo-nale.esk\'t.ek felajánlási kötr>zfetlAégét. ismeietcs, liogy ¦ gabona:éjbí)égtótct október 3I-Íg kellett ¦ vásárlásm jogi).
síUlaknak vételre elajánlani. A .....a
megjcl<nt iéndoct módot aj u gabo-nafo^csh^ek tulajdonosainak arra, hogy fc:csh\'geiket 1011 évi november hé 30-ig véielrc fcbjánlhassak.
Az igy felajánlott íBl^.\'egékért a Itmóság által megállapitolt árakhiU HZ százalékkal klsobb ár fizettető kJ. A dcocinb\'.t hó e\'ssje után vételre E&L aján\'oll kö e>ért a 120 000/1941. A. R*. szánni icndcb\'t 8 g-áb\'-\'n megállapított úiaknál liz SzázO. ékktt! kiseb?> árut iasü fizetni Ugyancsak Uz százalékkal ki-sebl> ánit kell fúMni a (.e\\einbfcr é!>.e> után reiajén 0H árjiáéri és zabért.
II" » búza, rozs és kétsi«,e-i tulajdonod o terményeket október 31-e uián osépeiteli vagy színezte meg éi ha • köles, árj>a os zab tulajdonosa e brr. menyeit nov«mb^r 30-a után csépe;te ki, vagy szeieztc meg, amennyiben aíbkál a ésíplés bérejvzésétől, il:e*v« a niegszérjíéstől számitott IrarrhJztc nap a.atl vételre szabályszerűen felajaníjii, ngy \\e\'e sr^iréfcrt ¦ Uz százalékos ár. \'.e^-bnasnak hely,\' ninewn (ugyancsak él tettél tekinteni » tizszázaiétw ár\'e-votiástől annál, akinek gabona feleslegét noi^mter 30-a után a hivatalos eljárás Torán Hí ájiaa kiszámilottná! iíjgyobh mennyiségben állapítják meg, lia a gabortaluajdoaiijs jóhiszemű lévedésít t hatóság kétségtelenül meffálhipllja. A vámöríésiél Togldkoró inelmok vám-ke.esményéi a Hombár tízszázalékos Arie\\önás nélköl \\*Íízí át
A legszebb női fehérnemű és paplanok
ZALAI KÖZLÖNY
1041. novamhcr n.
(folyta tAa »a t. oldalról)
meghiúsították a szovjet csapatok gvengébb előretöréseit. A finn lengerőbölben elhelyezett aknák súlyos károkat okoztak a szovjet hajóknak,
A Malaya angol Srhafót is megrongálták a németek
# \' j \' Hóma, ix>v*mber 17
A, Sletáni-irod8 (pbraHári értesülést közöl, fjiie\'y szerint a Maiay i angol őrhajón, amelyet a gibraltári kikötői^\' vontattak, ior|>cdó.löY-tV.böl eredő hatalmas rös tátong. A brit kiserő hajók, amikor ládák, hogy *r Ark Itoyal már mentbebtnn, akkor a Malaya mellé gyülekeztek Az egyik német tenger-aaltjárénak nagyobb távolságból is uii pontos célzással a Malnyát •Halnia A motorszerkezet egy részét megrouKáltfl és ezért ar angol űrhajét hosszú időre h«szuállu*tatiamiá to\'to.
Tokió megvédi az állam becsületét
Tokió, oű\\etnber 17 \\t országgyűlés múidkót háza hét-
fóa kőrös hüljirozaital felszőlilotlia a kormányi, liogy Japán pélki tüz<Ssc,t lán\'oritiMVai\'an « ha^ározi-ss \'1 valósiba meg, a Dép támogatásával. Toyo nü-niszlerelnők megnyugt/ttta a kít hézat\', hogy " kormány meg fogja védeni "t állam becsületét és inCg Togjn óvni lekintélyét l\'gyanakko" átvetek n főbizottságok »tz összes javaslatokat, köz-lük az adóemelésről fés a katotHÍ pót-kölltfégveliAsről szóló javaslatot
Az ir miniszterelnök is már termény-takarékosságra ínii m népet
Dublin, novCmler 17 D« yaiera ir minisztert nök a vnvátv n*\'p in«gtarlott díszszemlén b-\'síéd«t mondott Raniutatotl arra, hogy az ország nem támaszkodhat kizárólag tengerentúli Kliozmaira az étolmiazor-és Qzeinaoyaggal való ellátás b.-kiiiioté-bOn, liangsiiivozla, hogy az ország terméséi egy százalékával emelni kell és « terményükkel az eddiginél laka-rékos^bbau kell bánni.
Kereset elfoglalták a német csapatok
. Herün, november 17 Kereset, a szovjet fontos kikötővárosát elfoglalták a német csapatok, jelentik jól tájé-kozotl helyről a német katonai
irodának. Kzzel a Krim-lélszig\'-t egész keleti része német birtokba jutott. A Krinv-félszigeten ősz szesen 100.000 foglyot ejtettek a német csapatok.
Német és finn csapatok keresztül hatollak a Murmann-vasuton
Budapest, november 17 A Pest Írja, hogy Stockholmból érkezett hírek szerint a német és finn csapatok átváglak a Murninn-vasutvonalai.
Egy második repülőgépanya-hafó is megsérült
Stockholm, november 17 Ide érkező hirek szerint a legutóbbi föld közit engeri csata során az Ark Hoyalon kívül az Árgus repülőgópanyahajó is megsérült..
Az Ark Royat elvesztéee rendkívül súlyosan érintette a brit Haditengerészetet
London, november 17 Az Ark Hoyal elvesztése az
angol haditengerészetet rendkívül súlyosan érintette. Angliában máris gondolnak az elvesztél t hajó pótlására. Vasárnap tengerészeti napol rendezlek Liverpoolban és Leedsben. A két város 7 millió fontot gyűjtött, a gyűjtést 15 millió fontig akarják folyta\'iii.
Felfegyver-.ik az USA tehtr-\'gázösöket
Wasluugton, november 17 Hétfőn kezdik meg az északamerikai hajók felfegyverzési munkálatait, Minden tehergö zöshöz körülbelül 15 tengerész-tüzért osztanak be és különböző ágyukkal szerelik fel, A munkálatok több. hónapon át tartanak.
®*P*k^ fifmik
Nőmet tllzórs6g"elönyottiulá8a Ukrajnában. (Foto W D. V.)
Efogták a nantesi gyilkosáig tettesét
Vichy, november 17 A Slof"ui-irodn joi^uli, \'liogy n nan-lesi gyilkosság tett\'sét Parisban elfogták A tettes Kngvc\'ors/ági zsidó\' volt, oki kél kommunistára) együtt más szafcotázsc\'e;ckede?t is elkövetőit Mindhármukat leiaitóztatlflk
Lavallal tárgyal a német nagykövet
Vichybcn megerósitjk azt a Uiit, liogy Abetz német nagykőv.t tegnap délelőtt i hoz utazott és tanácskozást folytatott ve\'e
biztos
eredményt csak ugy ér d,
ha hirdetéseit a naponta tObbezer példányban mejz-JelenÓ. messze vidéken ts elterjedt ZALAI KÖZI.ÖNV-ben adja tel. Kiadóhivatal FÖut5.(az udvarban.) Tel/JH.
APn^RWMTTtSEK
Jf.W.liliil. lllfclM «,11 MII
B-.li«. USKanE íhuZS
KUulátlu iionnal felvételik Slállnstt Antal é« Fi> cégnal. 3660
BaJArenA! aionual lelveaick. KU laludyntca 17/a., foldeilnt. Keríkní. 3859
adás-vétel
Mgl graaaoloBlsmankal (ISrollel) Mveszek.arünliulElemcr.Deak-téíS. 36S2
¦ •a* kapható Suváry Emília la-, axfei-kereskedínel, ZrInyl-ulca 32. 36«2
BÚTOROZOTT SZOBA *
D«lilak>«aQ Képen butoroiolt >iot» lUrdSaiobataaíollilal kiadj. Roigoip-utca 19.
KOLOWrtta
arafalagua — Iráutakéllfi mlndín-lől Inloíinal. AaHllalaak olosón. Tanica dl|Ulan. Levelekre vélaaiol. E«I»M-téf 28. 3852
ZrM„ai XÜ2LUHr
fOLITtKAI NAPILAP.
Kladjft: „K5io«jdrtié,l R. T. HanyV.nl Fululoa klndA: Zalai Karoly. Nyomaloii: • „KBieatdaaáfll í: T. Nagyk.nlm nyuRiüaj.tjau Naiiykaummi.
INyouidÁeit tele!. Zalai i\';,:<i!
Ila é.foly«m ,S64 uám.
H*(űrtwnl)MH, 1841. november 18. kedd
ára 12 fillér.
mmmm mm* m _
ZALAI KÖZLÖNY
t&ukeaUMg é* küutóluvatlti Mql 6. autn. eMjkniUjIet «. trtoMMWMI toWo. 78. rai
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesxtO: Barbarlts Lajos
BiűUxetéal ára: efy hónapra 2 nomra no I
negyedévre 7 pengő 20 Illler. Kítyea mA\\a: hétköznap W! lílU szombaton H
innfcásfeslf érelnl
Búrdossy László miniszterelnök részlvettm budapesti Munkás Akadémia megnyitásán. Ez az intézmény- fi gyárak városában, Újpesten született meg. s arra szolgál, hogy a munkásságot az élet, a politika, a társadalom és u termelés nagy .kérdéseiben, tájékoztassa,;^ igy meg könnyítse életküzdelmét.- Nem divatos politikai jelszavak, vagy harsogó hangú Ígérgetések vezették be ezt a kitűnően bevált intézményt, itt az évek hosszú sora óta csak csendes munka folyt;,becsületes és tiszta szándékú oktatás, amelyet a munkásság a lehető legnagyobb érdeklődéssel hálált meg.
Ha tehát valahol már megvalósult az egység és az .összhang a munkásság és az értelmiség között, ugy itt joggal beszélhetünk errŐlT^. napi politika hullámzó hangulatai ős rövid életű ellentétei, talán külső-:, leg még azt mutatják, hogy a nemzeti társadalom. egysége-niégnem valósult meg, aki azonban a társadalmi uszonyok mér lyére tekint, főleg pedig ismeri a munkásság baját-gomlját, pop tosan tudja, hogy a . nemzeti összetartás már meg is valósult.
A nemzeti egységnek, az Örök időkre szóló egységnek szép jel-ké)>e volt a miniszterelnök részvétele a Munkás Akadémia előadásán és ott\'elmondott beszéde. Mrdossy László számára nem üres szónoki cifraság az. ha a munkásokat »m.unkáslest-véreimuekí szólítja, Iiisz.cn ilig van. ma dolgosabb ,ember Magyarországom mint a miniszterelnök. Ha valaki, ugy ő joggal nevezheti magát munkás embernek, hiszen az ország első tisztviselője, ald egyben külügymí-nlsztc.rünk\'is, olyan napi munka-penzumot végez, amelyre igazán kevés példa van-. Joggal miaud ja tehát. .Iiárdossy László, hogy a munka az ö számára is az élet valóságos.értelme és tartalma.
A keményen dolgozó ember - bárhol álljon is a társadalomban ~ mindig és elsősorban a munkással érez lelki közösséget. Ez. érthc,tö, hiszen a munka az élet igaza értelme*.az.alkotó tevékenység,amelyben az Isten képére toremtött ember a te-i romlóé példáját követheti. - Az íróasztal és az esztergapad-közölt erkölcsi és társadalmi -különbség nincs, legfeljebb szellemi Színvonal tekiwt etében lehet az alkotásnak ezt a két eszközét különféleképpen értékelni., még ez sem jelenthet elválasztó erőt és ,. távolságot! •Szódális érzéssel, testvéri jó-szándékkal kell eltölteni a liiva-liüok ,és irodák népét és Judás-sa] kell megajándékozni a imnv-
Feszült légkörben indultak meg a japán-amerikai tárgyalások
Kevés a remény a megegyezésre — Német és finn csapatok; tisztogatási munkája Északon — Egyre fokozódik az arabok elégedetlensége Szíriában — A bolsevikik a vörös forradalom évfordulóján át akarták törni a német vonalakat — Roosevelt példátlan nyomást gyakorolt a kongresszusra a semlegességi törvény megváltoztatásának jóváhagyása végett
Berlin, november 18 A német—finn csapatok az egvik északi szakaszon további sikereket értek el, — .jelenti a NTL A megszerzett területen-tereptisztogató munkát folylat-nak. Ezen a szakaszon a Iwlse-sevisták rendkívül súlyos veszteségeket szenvedlek. A meg-számlált halottak száma több,, nunt 3000, ugyauakkur IG00 foglyot szállítottak 1«. A német és finn kötelékek 1300 erődítmény-)>c rendezést és tábori állást romboltak szét. A német légei hárító tüzérség tegnap te. lőtt két angol Spitfnre vadászgépet, amelyek n megszátlt frtuV\' cia terület, felelt sikertelen támadást intéztek egy vonat ellen.
Uj birodalmi mini$ztériam a keleti területek részére
Illetékes német helyről közlik: Berlini illetékes politikai körökben tegnap este a sajtó képviselői elölt teljesen újszerűnek és történelmi jelentőségűnek nevezték a kpleti területek részére létesített birodalmi minisztérium föladatait. Hangsúlyozzák, hogy ezeknek a területeknek bolsevistáktól történt megszabadítása után uj élet megalapozásáról van szó. A nemzetiszocialista Németország -- jelentik ki berlini politikai körökben — teljesen tudatában van feladata nagyságának. Az uj miaisztérium székhelye Berlin. lesz. Az illetékes hely szerint; ezenkívül további birodalmi biztosságok szervezésével kell számolni.
Roosevelt és a Japáni megbízottak el6>eUs tanácskozása
Washington, november 18 Roosevelt elnök, Nomura washingtoni japán nagykövet és Kuruszu külön-megbizott tegn.n-pi megbeszélése mintegy 70 percig tartott. Hull külügyminiszter a megbeszélés után a
saj ló képviselőinek azt mondotta, .hogy csupán előzetes meg beszélés volt és azon csak személyes és általános természetű dolgokat Vitattak meg. Arra a kérdésre, hogy vájjon Kuruszu hozotl-e a japán miniszterelnök tői üzenetet, Hull azt felelte, hogy ilyen kérdésekre mindaddig nem felelnek, amíg a tulaj-
donképpeni tárgyalások szakába nem jutnak. Egyelőre sem bizakodóan, sem bonilátóan . nem lehet nyilatkozni a megbeszélésekről. A Japánnal folyó* tanácskozásokkal kapcsolatban az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy Toyo miniszterelnök beszédét még nem vizsgálták meg.
Kevés remény van Toldó és Washington megegyezésére
Newyork, november 18 A Newyork Times wasliimf-toni tudósítója szerint a japán —nmerijtav tárgyalások feszült légkörben indultak meg és kevés, remény, vau arra, hogy kedvező eredménnyel fojeződnek be. Az Egyesűit"Államok és a brit kormány ugyanis biztosította Csangkaisckct, hogy nem kőt semmiféle olyan megállapodást, amely Kina érdekeit a legkevésbé is sértené.\'
Ausztrália sem bízik a meg: ogyezésben
Newyork; november 18 Az amerikai IlursHapok kül politikai cikkírója szeriül Ausztrália lázasan készülődik a Japán elleni harcra. A hadkötele!, sorban.tévő férfink közül félmillió máris egyenruhát öltött.
Az ausztráliai miniszterelnök, a ki nem bízik az amerikai tái^-gyalások eredményességében, jelentette ki, a történelemben első izben fordul elő, hogy a háború esetleg Ausztrália kapuiban fog eldőlni. Ausztrália északkeleti partján hatalmas védőfalat építettek ki és minden átjáró csatornát aláaknáztak. Hasonló előkészületeket tettek Holland-Indiában is.
,Az amerikai hajóhad támadó háberat folytat"
Washington, noveml>er 18 Whccler szenátor kijelentette, hogy az északamerikai hajóhad az Atlanti-óceánon épp ugy, mint a Csendes-óceánon támadó háborút folytat és a brit \'hajóhaddal együtt részt vesz támadó tengeri hadműveletekben.
A szovjet a forradalom napján át akarta törni a német vonalakat
akarta törni a német\'vonalakat.
Berlin, november 18 Katonai, részről jcioutik, hogy, a bolsevista foglyok a leningrádi iérségben elmondották, hogy a szovjet november 7-ig, a forradalom évfordulójáig át
Ar arabok megtámadták az angol élelmiszerszállító oszlopokat
radalmi csapat megtámadott egy élelnuszcrszállitó gépkocsi oszlopot. A tűzharcban ttok angol katona meghalt Amikor megtor-
A politikai biztosok elégedetlenek a helyzettel,, szidalmazzák a kafonákat, hogy clárulták.Le-nínt és á íoiTadmnvat, A ^zovjet vcze\'.ók közül többet agyonlőttek\'.
Róma, november 18 A Messagero jelenlése szerint Iránban és Szíriában egyre nő az arabok elégedetlensége az angolok ellen. Szirmában arab for-
lásul az angolok az egyik falu-
kásságot
Ebben a nemzet nevelő" és nemzetépítő munkában feltette) nül találkoznak és testvéri egységben forrhatnak össze a magyar társadalom különböző rétegei. Régente, az osztályharc idején nem az volt a cél, hogy ez az egység megszülessék,, ha-
nem az, hogy a munkásságot szembeállítsák a többi társadalmi .osztállyal és lehetőleg a iionizellel A miniszterelnök pélr dala, a sok téren megindult szociális munka és a magyar társadalom valamennyi rétegét átható nemzeti szellem Mzouyit-ja, hogy. ez az osztályharc ma
már a múlté. Legjobban aimak a derék munkásemberuek a szava bizonyltja ezt, aki a miniszterelnököt igy üdvözölte :
- Mi elsősorban nem öntudatos munkások, hanem, öntudatos és céltudatos magyarok akarunk lenni!!
ZALAI KÖZLÖNY
1941. ftovémber 18
i^istóvnBEMis
hun romboló munkájukat végezték, egy forradalmi csapat megtámadta és megfutamította őket
Roosevelt szankcionálta a módosított semlegességi törvényt
Waslúngton, november 18 Roosevelt aláirta a törvényt, amely megengedi, bog}\' az Egyesült Államok kereskedelmi bajóit felfegyverezzék és hogy be-futhassanak hadviselő államok kikötőibe is.
Newyork, november 18 A Newyork Journal Amcri-vaíl azt ina, hogy Roosevelt a történelemben példátlan nyomást gyakorolt a kongresszus tagjaira a semlegességi törvény nregváltoztatásának jóváhagyása végett.
Ez a valódi helyzet
Washington, november 18 Az Egyesült Államoknak legalább 50—70 uj szovjet hadosztályt kellene teljesen felszerelniük, hogy a szovjet folytathassa a harcot.
Angliában egy millió nőt szeretnének a hivatalokban munkába állítani, hogy felválthassák a férfiakat.
Csanngkaisek a láthatáron
Isangknisek tábornagy sürgős „Jszóhíást intézett az ICgyesült Államokhoz és Nagybrit amiiához, hogy Japánnal szemben ne engedjenek. Annak a meggyőződésének ad kifejezési, hogy Kuruszu japán külön-megbizoll-nnk nem fog sikerülni a Japánra gyukorolt nyomást csökkentem.
Lllvlnovék kalandos léglutja
Kairó, november 18 A kairói brit tájékoztató-szolgálat vezetője, Monckton, aki együtt utazott Litvinovval, elmondotta, hogy milyen kalandos volt légiutjuk. Kujbdsevből indultak el és az első éjszaka megérkeztek Asztrachánba és a második nap Bakuba. Itt kénytelenek voltak két napig vesztegelni és csak utána folytathatták útjukat Pahlevibe. Utjukról a rossz időjárás mLaU nem adhattak hirt, — mondotta.
A kritikus életkorban i egeden ként éhgyomorra egy-egy pohár természetet „Ferenc Jöziel" keserűvíz regei-regóta bevált kitf.no házi-szer,amely rendkívül enyhe hashajtó hatása következtében huzamosabb használatra ti Igen tilalmas, Kérdezze meg orvosát 1
A közigazgatási biróság visszautasította az ipariskolai igazgatóválasztás ellen benyújtott panaszbeadványt
Ismeretes, hogy a nngykanizsai áparostunoueiskola igazgatói megbízatással egybekötött főhivatású tanítói állás betöltése ügyében a közoktatásügyi miniszter által hozott határozat ellen többen panasszal fordultak a ni. kir. közigazgatási bírósághoz, amely dr. Bálás Kornél másodelnök elnöklete alatt nyilvános tárgyaláson foglalkozott a fellebbezéssel. A biróság a m. kir. közoktatásügyi miniszter állal emelt hatásköri kifogásnak helyt adott és ebben az ügyben hatáskörét nem állapította meg és a panaszt az ügy érdembeni elbírálása nélkül visszautasította.
A bíróság indokolásában kimondotta, hogy a panaszosoíc a, vallás- és közoktatásügyi mi-
niszternek azt a határozatát támadják, amellyel megsemmisítette a nagykanizsai [parosta-nonciskolui igazgatói megbízatással egybekötött főhivatású tanítói álfas betöltése ügyében hozóit iskolai fel ügyelő bízott sági határozatot. Az i párost a non ciis-kolai tanítók választású Ügyében keletkezett jogviták eldöntését azonban sem az 1896. évi XXVI. I. e., sem más törvényes rendelkezés nem utalja a m. kir. közigazgatási biróság hatáskörébe. Az idézett törvénycikk 19. §-it értelmében pedig a l>i-róság hatáskörét a jog és törvényhasonlatosság elvének al-kuimazásávat sem lehet kiterjesztem.
Ezért a bíróság a rendelkező rész értelmében határozott.
Katolikus Kultur-est a Városi Színházban
Milyen szép, milyen meghitt és bensőséges volt ez az est| (#1 vuL u,pagy keiesztény magyar család. Akik érzésben^ eszmében és sorskőzösséglfu egyek. Akikel egy szent eszme ós egy ragyogó gondolat hevitctl és egy-varázserő* hozóit össze; a magyar honvédérti És nem budapesti rendezőség munkája: lauem egy fúttal lunizsai leneooes-siiefiuetes rendezte, aki tiete-ken át dolgozott, járt, futott, tevékeny-kedeit, csakhogy minél szebb műsort, tudjon összehozni és az áldozatos ma. gyOrságnak minél többel nyújtani. 1\'. 1-arkas Horváth Valér az ő szép, nemes magyar franciskánus szj,v^: bogy minél több szeretrt-osouiagol tud jou küldeni a kanizsai kaloUKussug a leiencvs Hannadik-i Baden kertes*túl a magyar front legendás hőseinek és sebesülteinek ós be.udja vinni a kanizsai lársada:omba a leien oesJcszme iránti megértést és szereaateii liogy minél szé.eyebb körben hódítson Asz-< sziszi nagy Szentjének szerelet és békc-munkáj*, az Uj magyar rczr>\'-¦szánsz. Iis sikerült belekapcsolódnia a kanizsai társadalomba, miután egyházi és hilbuzgaimi térén vez*tös4-*-lepet vivőit k[ mimkásságávai E* Nagykanizsa magyarsága szivébe zárta az o kedvea feipnces Harmadik (világi) Rendjét, amely nagy erkölcsi értőkéről é« erejéről ismét tanúbizonyságot lelt, mint m;u\\.\'Jlnytr>/wr B város loiai kólóit és szóles, vidékén és az országion niitkie-niitt. i-.s bemutatta Nagykanizsa nagyműveltségű ós kényes nvú-izlósü közönségének •Asszászí Szent Ferene Művészi Társnaag\'-At, amelynek magas színvonalú művészi gár. dája tanúbizonyságot tett kiirisliilyoso-dotl és «bszolut művészetéről. M*rt ezt nyújtotta és ez telje élménnyé a
tegnapi est.t, arafoly még sokaid ott fog rezonálni a hallgatóság MWI/n.
A díszes közönség íoraifcau olt látiuk ;| danriárparancsnokot, a tisztikar tagjait, a lereociek taitoitiány főnökét, a l*>:gármcsternét, a Táros el^njnr^ét, ¦> jflpsagol, a nagykanizsai társadalom minden rétegét. Ünnepi hangulat ural. kódolt. Kel ht»t«imas kapocs fűzte össze u u-lkckfct; a kereszt .és kard. Hit ós llazst. A. keresztény magyarság ós a dit^\'lionvétlség. A qsentiPi szem-lélöaek ujjongott a /lelke ¦ iiulyfan szép d^\'gokat .eltei meg ina is produkálni: csak marni keit. IHtlgoxnl, minden akadályon keneszlüt vlőre törni — a megvalósulásig. A pipáló, \'folyton c=ak aggiUyoskodó .Ijwányiaiat. nagyszerűen cáfolja a\'pompása*) sikerült KjúJ-tur-est, amely ujabb bizonysága ann-ik, l»ogy nyújtani kell és a közönség há-láa, ha ¦ érieket nyújtanak neki, Gs . a művész-gárda is szivét hozta magával. Mindegyik o maga énjét Többet nyújtottuk, mini amit a közönség elvárt Régóta nem volt oly • forró estjei\'* Városi Síinhárnak, mint a tegnapi Kulturjcst, amely nuundék-ta„on művészei, amit csak a magyar szív legfinomabb húrjain Jths\'t n*9g-azómluttni. \\\\s régen liallottunk olyan vastapsokat, mint a milyennel a közönség " kedves előadók ininófegy-ilűét jutalmazta.

P. Ambus Málé ferences, pápai lapszerkesztő közvetlen tónusú bevezető^ után Kiszeiy Gyula, a Rádió rendezője játszotta »1 a .pahér só-Jyom< cimü müvének .Hortobágy\' betétjét. Kiszely Gyulát színre lépégkor hatalmas tapsvih.tr fogadta. Játéka, magasabbrendü művészet, technikája
NŐI KABÁTOK.
nagy választékban BART A MIKSA
divatáru üzletében Banár-udvar Te lefon 39S.
S ÖRAT, M\'M ÉKSZERT,
PoalMW N-
uMemm
i«"2S SZEMÜVEGET ZBOLOOl BYULA
I linnifa. fii ¦ ¦ .In la 114----1. . . ¦¦
tnnafli. tuiaw n iBiarniatntnat
l\'Ű ut Ü. (« IWíiMiHSi*l!<nUia1 u*mb*h). * lit(4liiijLU Ót*-, íkWCf* tt látiítl|íVllí-tlŰl](ly.
mesés, amivel magával ragadta hall. gntőságái. Ugyancsak másik szerzemény©: Szent F\\T*no liazatéróse Al-v*noá hegyérő], amelynél pazarul stor. la müvószi kincseinek gazdagságai & szerzett örömöt háiás-haltgOHöságAnak.
Frenetikua taps köszöntő i*uvas Iionkfl operoének\'.\'Snöt, aki amúgy ele. mében volt 6*» uki puszlu megj^ftné. sévej, deoeoa mogailMrtásával ftEső pH. Ifjúira ineghóditotla közönségét Ki-szejy szerzemén^«: Szent K\'ára búcsúja, majd egy puctáni operából egy áriát, később pedig Uazt«nfti*tft adott c.u választékos CnomsaggaJ. Kémekül \\oU diszponálva. Itagyogóau kulturált hangjának tuejeg tónusa, csillogó krig. tá;y tisztasága, acolhárfás ezüst cs*n-gése, gazdag skálája .a legmapssubb régiókig, »zép magyar szövegkiejtés •¦ éa előadásának átélése fegyreime.elt mozdulatai\\-ai egy olyan teKwsjttnény ami osak a Múzsák iejde>nl>ének adatik meg. A közönség szűnni nem mam ovációval ünnepelte. Malmos {Mllna. rics) Irma a HarmadikvieaU nevoVn a ritka müébezetéit «gy nOruzeti ae. lyemszajtgos babérkoszorúi nyújtott át neki.
Ilámory l^njos költő, a Vörösmarty Társaság tagja saját költeményeiből adoll eő. Urája a magyar falubóJ, a a nép, alujlája szeretetéből, iázó ma. gyarságából meriti tárgyát. Megmar-koljn .<S\'két a t^esgyejiakflk szegíny-sége; a cselédszoba uin esteien iége, u fület.en tsaíádi fészek, a magyar pu-sz. ta é,eu«. A magyar küldi t. b-szél a poéta lekéből, amely iriss kristály-forrásból ontja hűsítő át. Kemény magyar igazságok u m.tgyar társada-JomboZ! mélységes rajtaszereietie! pá-rosutvu. A ttajIgatóság .pedig neai "győzi; bc;c.ni monitani\\«lójának szép. sógévál, a,)Wy cgéaieo átitatja bense-Jét Tapsorkán jul»lmazta.
Külön élmény Gcrh»user Iüszló oi>eruénekes e.őadása. f^desap^t kanizsai ál-omáslönók volt, Ő maga itt járt isko.ába a piaristaklioz. Sok kapocs fűzi öt Nagykanizsához. Opera-áriát, in\\t>ltn, majd Csiky-da^kat, kése.bh ttodig VirágentkUkiet udokt «/» nagy sikerrel. rjiekób>an. minden Amj*-latt szépség, Unom bensőség, zugó trö, gazdag winezés esjlogott fcs közelebb kerüli a közönség szivéliez, Bni"ly tomboló tapssá, hálá\'ta meg dsönnuú teljesítményét
iiaiácsy i>j0s sajtóetőad*! sUlszcrá előadása a 700 éves iii«\'mtóv.!(,ml.>i;il-ról kitűnően bleazk^dPU bo a miuorba ós komoly íigyeUncztetö volt a mai lársadacomhoz. Rámutatott á harcuV a le.keklívjnljára, aitol ma a nagy kellős küzdelem folyik, ügylk résjAi az európai civilizációért, flz uj Euió^ta kiajairu ásáért, másik részen, pedig B lelkek egyaégbs frontjáért, «m« az ördög megbontani igyekszik. A M«n-t«-s gondo.al, ojnlt Asszlszi nagy Szent-je 700 év eíőlt bocsájtoil vhaggá és amejynek fötéte.e a béke én szeretet; a nagy átformáló orő mai napyunkowi is. Meg keii sz^rvtezai a lékek ftontját Szent Metvne esztnéja ajipján — lt«n-gozuitta. Az önzést kell legyőzni, a me,y milliókat tett rabszolgájává. Vlsz-sz«rkeil térni ismét Szent pwcnc méjelvaz ós enm\'k aj^apjAn ••iudulni-Amint liogy nagy szetep jutott a Kornutnyzó Ur N-eaetésév^\'l iLftgindu\'l magyar meguptodáspái a magy-" rronciskánusoknak, a szegedi barátok liázanak... 700 óv óta hmUk a magvat a ícnowáek^iiröíbríft* a sipivOviö és boldogságkei eső emb*riség azamár" Szent lenne njo>«...
Hosszú tapssal ünnepelték az U-lusztrh előadót.
Az operaónckeaekot Kiszely niesic kisérle zongorán tőkéCe^\'s művé-ueibii. v < .\' . <
*
La mindegyik előadó tereiárius. l»-
1941. Horember 18
Z1LA.1 KOgjA&fr.
BÚTORT .
Gábor mŰasztalosmtU
H*Ky kanba*. VártxVia
nen v\'n nz, l\'oyy mindegyikük ;i szívéi hoit;* a kanteai testvéreknek.
Hát igen, itiy< is jehrl rtude.ol. Egy -ilyen cst\':T- K "ehet a köz,>ns.\'g-nck sícit\'aii...
Akik végigbajljattak, oi-ok máskor is fognak eljönni, lui a [íarmudik-remi isméi va^nitt* icadcz,
Nem *z*tr»f| m»Rl^*tík«niHnk P
Farkas Horváth Ya\'ír ilartmdik-i©n\'lt igazgatóról, err\\U hk apostoli lelkil fiala! rranc\'iskámi\'íról, a7. Csl fihvivK-
tAJtröl, .-»ki megmutatta bogvan kcü
KnHiiretet rcmtOmi Mimk«tár>«in\',t -
(o\'dán lírnö i\'gvltázköísvgi Irotlatiszt, Orcdo-Fíitilkáiroí, aki t*vilt munkás, ságáva] iia-.yb\'.ii hozsájáfu\'l a sik*r-her, ViilH János lianiiajlik-\'eiidi világi c\'tiökrö\'. «nna\'i \'áilgbuzftAUuátft Ls SolUty töjegyzÖtértl, akik a gárda Lííbuf te\'kea tagjaival ¦ ivgysz\'.rii celun\'nyliti hozzájárultak
. ..ps fok-sok sreretítcsomagot ind kfildoni !1 kanisul kuln ikussAj n frxin-ion kuxdrj saoteft [iáinak...
(B. r.)
Megnyílt a törvényhatósági tűzoltó tanfolyam Nagykanizsán
Tegnap nyitották meg a törvényhatósági tűzoltó-tanfolyamot Nagykanizsán, a tűzoltólaktanyában. Szél Elemér kerületi tuzrendészeti felügyelő lendületes szavakban rámutatott a t.-m-rolyain fontosságára és céljára, majd megkezdődött az elöad,ás. A tanfolyamon u perlaki járás tűzoltói vesznek részt. A hallgatók száma több, mint 30 fő. Jobbára mind horvát ajkúak, akiket a tűzoltók tanítanak most magvarra, A tanfolyamisták tűzoltó egyenruhát viselnek, az ismeretes tányérsapkával, Elö-/adók a tanfolyamon többek kö-
zöli dr. Pnu\'k István főparancsnok, Szél Elemér felügyelő; Ve-csera Antul felügyelő, Vécséy Barna műszaki tanácsnok, dr. Desseő Mihály kir. tisztiorvos, slb. i
A tanfolyam tíznapos, amelynek- elvégzése után a résztvevők bizonvitványt kapnak, amelv őket tűzoltó alitszti vizsgára képesíti.
A tanfolyam parancsnoksága kéri a város lakosságát, hogy ott, ahová a tanfolyamisták mén nek, mindenütt szeretettel fogadják őket, mint a hazaiért Muraköz fiait.
Főiskolai rangra emelik a keszthelyi gazdasági akadémiát
A mezőgazdaság fejlesztéséről szólö törvényjavaslat továbbfejleszti a mezőgazdasági oktatást
A mezőgazdaság fejlesztésé
röl szóló törvényjavaslat tudvalevőleg előkészület alatt áll és agrár életünknek kétségtelenül egyik legnagyobb jelentőségű eseménye lesz. Ezzel szerves összefüggésben már most folynak azok a munkálatok, amelyek mezőgazdasági oktatásunk további fejlődését célozzák, hogy már a legközelebbi jövőben magasabb képzettségű, fiatalság kerüljön a mezőgazdasági termelés minden ágának szolgálatába.
így értesülésünk szerint a gazdasági akadémiák jelenlegi három évét négyre \'emelik fel és az akadémiák főiskolai rangot kapnak. Igy a .keszthelyi gazdasági, akadémia is.-Megadják viszont a lehetőséget azoknak, akik kimondottan gazda-
sági gyakorlati pályáit kívánnak elhelyezkedni fsaját birtok, gnz-datiszt), hogy kiképzésüket az eddigi hároméves tagozatban kapják ineg.
Brdakes újítása a földmüvelés ügyi kormányzatnak a gazdasági vándor iskolák intézménye. Ezek a vándoriskolák a téli mezőgazdasági tanfolyamoktól abban különböznek, hogy az oktatásügy teljes tanévre terjed, inig n következő évben az iskola egész felszerelésével ösz-szccsomugol és a következő kijelölt helyre megy.
Teljes erővel folyik a hazatért Délvidék mezőgazdasági oktatásának szervezése is. Újvidék középfokú tanintézetet kap és még ebben az évben felállítják a lemerini. topolyai és óbeesei téli gazdasági iskolát.
Városi Mozgó. Ma kedden, csak egy#af 1
KETTEN EGY JEGGYEL I
Isten vete tanár ur!
(Mr. CHIPS) KETTEN EGY JEGGYEL I
| EIS«««* hétköirnp í. 7, », nttnf *» Hmieiwp «. *> »"or-
Hol lehet Erdélyi Nyereménykötvényt jegyezni ?
Néhány napja csak, hogy hírül adtuk az erdélyi nyereménv kötvények jegyzésének közeli megindulását és máris olvasóink egész serege fordult hozzánk a kérdéssel: hol [éhéi erdélyi nyereménykötvényt jegyezni. *Az élénk érdeklődés könnyen megérthető, hiszen
olyan akciótól von szó, amely egyrészt fól kamatozó, kitűnő ISkekefektetésl jelent, másrészt hatalmas pénznyereményekkel kecsegteti a szerencsés kötvénytulajdonosok tízezreit. Közel 20.000. nyereményt sorsolnak ki, köztük egész sereg milliós, háromnegyeumílliós és félmilliós főnyereményt is.
A jegyzés, mini már közöltük, november 21-én kezdődik és december 23-ig tart. Az első húzás január 2-án lesz. A jegyzési helyek a következők :
A Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó összes pénzinté-
zetek, az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tartozó hitelszövetkezetek, a -Szövetség Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja , Kolozsvár és annak tagszövetkezetei, a Hitelintézetek Szövetkezete, a postahivatalok és postaügynökségek, mint a m. kir. Postatakarékpénztár közvetítő hivatalai, a Hangya Szövetkezet és annak tagszövetkezetei és az osztály-sorsjegy főámsilók, a Magyar Bankárok és Értékpapír Kereskedők Országos Egyesületének tagjai és végül a nagyobb forgalmú dohányárudák.
Mint már közöltük, háromféle kötvény van : 200 pengős egész. 100 pengős fél és 50 pengős negyed kötvény.
— Naptár: November 18. kedd. Re Bt. kat Péter Pál b. Protwtiai Ödön. — ler. Mukk. hó 28.
ßo meíeg
fíaneff*
pongyoláit
tűzött crepe de chine pongyolák bélelt ágykabátok
olcsó árakon
ZALAI KÍZLONJ
1941.
« 18.
¦ERLE«
biuta Hératte
siaiiuriittiui SCHOLCZ IÁR0S
merlegkéaziM) - metter Nagykanizsa
EMvOl tér 30. síim
KULTSiVUK,
ant.y.u. endre,
nkire me"g niindig esak An-gyal Baiuli neven cnth\'keznek a knnizsniak, amitiia kikerül.t a nngvk:itüzsai piorfsln gimua-zium padjaibc\')!, <*gymt\\s uta" anitja tudomtinyos sikercit. Leg ulribb Me"os f^szlö negyedsziV-zndos költüi jubilcuma nlknlmu-hV>t jelent mcg egy egöszjves la-nulhianyo : »MÖcs laiszltf kol-lf>i vilaga\' ebnen. Kriekes Innul-mrtnyn lafotl nanvilagot Heldelbergbon, a Germanisch--Roitta-nische Monatsehrift hasabjain is "Kleiner Beitrag zur Litera-turgesehiehlo des deutseben Cartesianisnuis* eimen.
r.SÜ.I.AÍÍHÜLLAS
öröme érte a hosszú időn :il \\agykanizsitn szolgait nemes llreuer IMI ómagyot is e hó elején : — alezredes lett. Pozsonyi Attila százados ugyanekkor kapta meg az őrnagyi kinevezést. A Nagykanizsáról már évekkel ezelőtt elkerült Móré Andor százados is már őrnagyi minőségiben állta meg derekasan a helyét a magyar honvédség utóbbi erőpróbáiban.
*
OLVASTUK,
hogy dr. Sághváry Iván Csáktornyái szolgabíró valami külön munkát végzett hivatalos minőségében s ezért 150 pengő tiszteletdijai ajánlottak Tel számára. A szolgabíró nem fogadta el az Összeget, de vissza sem utasította, hanem azt teljes egészében átadta dr. Vida Ferenc főszolgabírónak azzal a rendeltetéssel, hogv csatolják a 150 pengőt a Főméltóságu Asszony segély-akciójára gyűjtött ösz-szeghez.

SAFRÁN MARIA
nagykanizsai tanitónő azipa-rostano nőiskolában tanított, migiicni évekkel ezelöll Budapesten próbált szeyencsét. Kapott is állást, könyvelő lelt egy pesti gyógyszertárban. Most érkezett a hir, hogy Sáfrán Mária otthagyta a méregkeverő mesterséget és a Hausz Mária-féle nagy filmgyártó é.s filmkólesón-zö cégnek lett a teljlnilalmu üzemvezetője, mini a kölesön-osztály-főnöke. Azt írja róla ez-alkalomból az egyik színházi újság : (íyönyörü leány.olyan, mint egy amerikai filmsztár, de ebből a fajtából is a legragyogóbb, nem mindcnnaims egyéni zamnttal* Ez a filmcég különben arról is nevezetes, hogy egyetlen férfi-:ilkalmazoltj!i sincs.
„A kék madár" és a hatezer kötetes irodalom-bolt
Széles kézmozdulattal mutat körül « kolr^cmVAtiyvtár és antiquarhim tulojdonoSB a parástyí üzlethelyiségé-ben:
— Tessék, uram. hatezer koptom v«nl
Körbejáró tekintetein íonnaiavi vigy pUtanatra, amikor csodálkozva megkérdeztem :
— MOnityi, kéiem?
— Mondom, urum: Itatezerl — és ezt már kicsit scrt&lótteo szögezi le, mindjárt látszik, hogy nem ki-szolgáló asztalhoz szokott ember, hanem osak ugy odatévedt n pályára, \\í.i:il)oinu\'t, uliol nem szoklu meg, ltogy vhVttkozzanak veje. Ta-Ián cédu\'aszetlő volt a piaoon, vagy fioroini>öör vájattól a város felé futó sinek mentén.
— Nme* meg véletlenül A kék madár, valami bíbJiofi1 UadásbanT
— kérdezem. \' ¦ Most meg ú nir. rám, mini aki
nem egészen érti
— Mi kérem?
— .A kék madár.. .Vein ismerj?
— Nem I Még nem ly»l!ottntm. Pedig...
Kzzel n .nedigf-get .\'okatmoudóan könVnéz a po\'ookon sorakozó Iiat. ezer alattvalóján s amit nen> mondott ki, «z körülbelül ilyesmi lebf^t:
— pndig én csak ismeriiém, lia \\«\'.aml érdemes kn»o az a kék bogyishtvJáklT
Az arcám van \' irvu, ltogy azt gondolja, de csak annyit mond:
— fta ki irta azt? \'
— M^eterliucV, — mondom.
a [ejé\\«l int nemiét, ezt " nevet nem hallotta még-
— Maoterlinck: .a kék maján,
— próbálom e\'evcmüöni az rmtéke-setét.
lláábu mbiiten fámtforis. Annyi, mintha a Batrachoiv/om\'irliia-m akarnám cinlókeztetni í-ogalma s;nos ról*.
Végül is ajánlkozik, hogy úgyis pestté utazik, meghozza nekem.
— Tessék diktálni, teliront " könyv cámét. <
Mondom:
— Maetarllnck... 0 irfa: 1
— Matierliog... [ S most várom, liogy a lialczcr
könyv ura mit fog hozni nekem HudO]>estrŐl. Nem, egyállaláu nem leszek tneg"ep\\o, ha -a kí-Jtf p*pa< gájy, vagy .a kék á"arc titka, vagy valami liasonló lesz az eredmény. Hogy \'bibliofil, alatt mit értett az istenadta, azt i.em tudom. i/B lehet, azt, ltogy <*árga potiyvába kölvc..
Mert ahogyan a történtek után még kivánosibb szenunel körülnéz, lem a magyar -bettVkultura eu«e hatcier köt<tes hajlékában, egyszerié megértettem egyetmá** Miagérlfctteni, ltogy -A kék madár., a vüágirodn.
íomnak ez a ouIk&Jos, otök4mt szimbóluma nem is \'érezné jól magát ebl«n « kömyeí»tben, ahol a hat-ezer kötet közül "egalább 5500 mindenféle zsírosra gyűrt sárkparegéiiy, a detektív- ós la\'anctirodaiom >vá-Jogalott.. inyeurségei, n.liz- és husz-fÜIéres róéguy<\'k kiapad Iia tat l.m ponyva-tömegének lenné-1* A többi ötszáz sem sokvat értéfc.ea*W>, "og-feljebb amazoknál összevisszább sa. lála-Cgy\\«Vg, a bt\'lü-termc\'és\'ocstija és sa\'.akja.
Azt mondják sokaö: ilyennek is kell ieani, inert a lűm»g \'.n«an olvassa a világirodalom nagyjait, hanem ezeket a filléres, dirr-dunV regényeket faija Sajnos, oz igaz. I>o ha van az államhatalomnak bo. leszólása a nemzet vaayou-állagnu-ik biztosítása érdekéién abba, hogy ki árulhat cornOgombot és hogyan, akkor legyen gond a-ra is, hogy a nemzet szellemi vagyonával se ga-rári\'JUkodhassanak szabadon. Min-dpnekciött tessék gátat vetni a ka-lam^r-ircHtnlom fékle!en burjánzásának. A papirtalpu cipő forgaWmf>a-ttozata\'a igen su\'yos bűn, u-Jorénylct az embertársak egészsége és zsebe eVen Hogy » gyilok j^-gér^lök őzouo tőmefiek KlkénWk eiíésZsé^ét ássa alá ós nemtelen számításra alapítóit üzletnek sem u\'olsó, — «ne miért nincs paragrafus?
Ahhoz, hogy vonala « pénzemért egy pohár tejet a<ijon ozsonnáia, iparengedély kell, az iparimgedély-liez szakképzettségit igazoló vizsga kell ós legalább Is meg koK hidn\'a különbözlelni a -tejet a savótól. l»\'lü táplálékot, irodalmot árulhat,\'fonga-lomba bozltat az is, aki büszkén htrdeoU liodaknnnak a sái-garjegényt ós hírét se harolta é\'etéb.n Mafrtcr-Itnclűiok, Kék madárnak. Mit kei\'iWJ tenni? Mindenokelött n»m szabadna kiadni kötcsonk önyvtári, anUquariuml és üz\'elnyltásl engedélyt aenkbjefc, akiltatezer kötetjas pony%,o-gyüjie-ménuyel akar a nemzeti JnjUum srolgálalába állni. Az engedély *«-feltéte\'éül pedig nBiucsak azt kölnéni ki, hogy annftk. oki irodalmat, rofl-%eltséget akar árulni, r*-ndt*n wll le»ni az iratainak, az fiscínek, oz erkölcselo.-k, az oltásainak és minden egyibésif*, hanem szigorú 5tg. télelül szabnám azt is, hogy tudnia kell, mi fán terem >A kélt madár, é-s tudnia kell, hogy a kilóra inért texasi rémregények világa nem irodalom, 1» fehér papírra fekete be-tűkkel nyomtatták i>.
I>er$ze mindezt \'egolsösonbao a*ok-nak kel\'iene tudnneV, akiktől függ sut o.lijta ha\'czer köteies irodalom-boltok engedélyezéso.
barnani«kar«»aiat16 ¦¦fali
Háry János hQrb,aamimtmm
Hagykanlzu, Erxaébat-tér 2. i. emelet
"*s ——TiMmi Ml. ftzéMt.
Vásárol legmagasabb napi áron g.
mindennemű bort !!
Megbkható bevásárlók magas Jutatíkhal felvétetnek.
VASTAGH BÉLA fényképészet, é.
festészeti műterme
Nagykanlsia, Ciengery-ut 1. ú, (az udvarban.) Telefon : 138.
Ai.,«ia. ki,i,:k mkiurl kldal|>UUa.
Cipőt
Telel. :4M.
Elekestől
(Dermata) Fiit 1],n
Bulgária élelmiszert izálllt GOr&gországnak
Athén, november 18 A >Mytú8< athéni ujsfig értesülése szerint a gőrőg és a bolgár kormány kőzött megegyezés jött létre, amely szerint Bulgária 800 millió, drachma értékű élelmiszert szállit Görögországnak.
TBrt eatUatBi régi ezfl.t-
péml éi tBrt aranyat
magas napi áron veBzek BÁRÁNY ékszerész,
Horthy Mlklot-nl 3. (PMUnl u.imWi.)
mm
Kedd
4lUnd* aia>»raA»«k Wtk*tnapokon Sttdapeul 1. aaltMráa
8.40 Ébresztő, tornn. — 7.00 Htrek, köfiemények, étrend, hanglemezek. — tO.OO Hírek. — 11.10 Neraaetkön vlz-jMcOazolgálat. — 12.00 Déli Itarang-s»ó. — 12.40 Hirek. — 1320 Időjelzés, Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.W Hirek. — J4.45 A rádióműsor ismerte-tésa. — 15.00 Arfolyamlürek, patcl árak, éWlnUszerárok. — 16.45 Időjelzés, idüjárásjolentés, lurek. — 17.00 Hlr«k talovák és ruszin nyelven — 10.00 Hírek magyar, némát és román nyel-r*n. - 20.00 Htrek (Budapest II.) -21.40 Hirek, időjárás jelentés. - MM Hirek német, oltisa, angol és francia nyelven. — 24.00 Hírek.
1Ä SZEM «.TOZIFA 2%,«
¦aeew mMtltn >»«aeHe» keakeM.
TIB0LT LAJOS
*» BMvee-ltr aä- TeteJoo m
BUDAPEST I.
I7.t:> HínglenKlík. — 17.50 h\'e\'ol-vasas. ~ 18.15 A nmttkesci MAV M"gy«rsag énekkara — 18.40 Dr. VM Krvio einlékeréw Schulek l-ria>esw szülelese loo évrórdulóíái*. — 10.20 Regi hangosfilmek kedvelt d*Uü. — 20.10 Kulinyi negiedóre. _ 20.35 K*l-l»y Miklós előadása. — 20.45 Morarl: íísz-dur rongoranígyes. — 21.15 Báró Wimpffen Iván «4A»disa — 21.25 VB. Us Jenit cigünyaenfkana — 2235 Tánc-leinCW\'W — 23.25 Szórokozlato zene.
Szerda
BUDAPEST I.
1020 llr. Gál Zoltán előadása. -10,45 IWo\'v-teis. — 12.10 llaogloi*\'-zek. — 13.30 lUdiozenatar. - 15-\'» ilultol.i Ed» táncaonckaro. — 1HI"\' Diákfélora
17.15 A Mgjerok l-\\ivos»»*"i».
175(1 Huírzú (labor előadásé. — 18.20 Uonvedinüsor — 19.20 .Anna.. Szin-iiiu e gy fchxinaeban. _ 20.20 ItrszkH* az üpembál müsorábAl, — 22.10 Melles Bcla.zenekjar. — 232", l\'álria láno-leme^-k.
la.
2ALAI KéÜLöNY
OVJM SZEMÉT I
ri vAfítsI+w rtallmmil «ay lói 111« ¦••mttvatm l*W»tir-»»«kB-|.igmÍMln.
ZSOLDOS GYULA
érufnltí. étotrto éi latmréimeiler,
Fd-ut 8. (« Korom.íiállodáml uamban) EinMli ZtlM-ltníilk, Jlfiméiök, Mirnétftk. min-jinli|l> JaVlÜWk. Sitmoivotliíctplík tlkdilUie
- (Egyházi hírek) r
Dr. Cz»pik Gyula vaszprémi me. gyéspűspök a szervi tarjad tartományi fürtökének bemuhdása »:apjáfl p. Ko-váts János Angelus szervim atyát a íurJ, P. Luluk Bonili\'iu szerviU alyát i(*dig tt csation\' plébánia vezetésévé, bízta meg. Mundi Janó* káplrtni Zákányból I-oísöörsre, li-ndi Istvánl Ku-iasról Múzsákra, Nagy Kár0lyt ltuzsák-r<\',l Nemrsvidre, H«Utf Jánost NWm.es. vidrol Kuhisia,, Vörös Lászlót Vaszar-lói Várpa\'oláM, Mesxánjs Bála Sr.-t Zákányba, Kovács Jenőt pajig Ufckra lielyezto át. pesze Imre .szervit. renda ildoiópapot ideig\'^ö^iien fölvett; ftz egyházmegyébe Ls Vuszarra i^nie.le kiplánunk.
- (Körjegyzői kinevezés)
A-Wlügymaiiszüer Egyed l-eeuc ke-Idilli községi segédjíigyiöt » muiaba-ráti körjegyzőség he* körj?gyzövé novelle ki. . ,|
- (KitBntetéa)
Az ip«ríigyi miniszter 100 .pengő julirommal éa cüsnuerű oklevéléi tűaj-lelte ki Ijoos József, a nagykanizsai IfnUál-szálloda szobafönökót hűséges fs odaadó, 2ő évet meghaladó szol-Hálaláért.
- (özv. Surányi Lajomé
UtOlió Uljft)
Tegnap délután kisérték Vi uto\'só útjára a Kinizsi utca U8 tx gyász-tiáiböl özv. Surányi Lajosnét, Surányi Gyúl" keiesketi(Soni iskolai igazgató éuCianyját. A megboldogul igazi min-h»kéi>e volt a magyar édes-nyáiiak, aki csak gyeni*kejrjpt\'élt é« a magy.ir «ssrony ós hitve> minden erésiyevfcl ékeskedett. TrOmetóséu ott voit, a város Yfljetősége, « piaristáit, a De e ikCi-dlnii iskola növendékei a teljes tanári kar tiéo, a többi ü&o ák tanárai « ámító*, |ia(>ság, stb. és nagyszámú ayászotó kárönség. A tendetesi szertartást I*. tlulyás Gépért fervnoes plébános végezte papi s-gódjettei. A icmetöten mégegyszer b.-sz»utellék megLoldo-guitat és azután e.helytzlék pihenőre.
- (A Kaf. Legényegylet)
november 18-Í, keddi ^Ijé" ?af>P Oszkár tart előadást .A kézművesipar lijrlénetc Magyarországon, chrien \\\\)
- {Petti művészek éneke a farencaa-tenplamban)
A ferences plebán Ía-l».nplomhan ma ifggai a g óifti misén r.ndkivülj éi-menyben voU részük. » misehallgalók-n«k: Farkas Ilonka és G*rhauser László operaéaaiekeye-k egyházi énekeket toekaitek Kis«ely Gyula művészi or-gonakiséretévBi.
QísntidB nyitva rewei e orttól » *rilg {bette, «Mi-da, péntek dilata» 4s kftdáaa fe»i.*í »«» íJkM^l
ÉRTESÍTÉS.
Tisztelettel értesítem a n. é. köiönséget, hogy f. hő 2Z-én Klrály-utca 41. az. alatt
az udvarban balról
lómészárszékemet
újból megnyitom. Vágólovakat va»*k. Ktnm « n. é. k0>0n*tl plrttegtrtt iv.iei.itoi Mátyás látván
J*11 l.ratoáro*.___
A zalaegerszegi és keszthelyi zeneiskolák ügye hatalmas lépésekkel halad előre
Vliér gróf Teleki Béla főispán közbevetésére a rainiízter kiadta az engedélyt az Iskolák megnyitására
Zalaegerszeg, november 18 A Zalaegerszegen iís Resztbe-lyen feláHitandó zeneáskobllc Ügye ujabb eredményekkel jutott előbbre : a vallás- és köz-oktatiísugyi miniszter kiadta a/ iskola megnyitásiira az engedélyt és uz az nj iskolílk igazgatója részére már kézbesítés alatt áll. A miniszter kimondta azt is, hogy a nagykanizsai zeneiskula tanárai a szükséghez képest az uj iskoliiban is foglalkoztathatók. Az uj iskolák fel ál Utasára államsegély is kutalás alatt áll és igy rövidesen megnyílhatnak az uj\' iskolák, melyek* Vuunuy
János zeneszerző, nagykanizsai igazgató vezetése alatt fognak állni. ¦
Az uj iskolák felállítása nem kis inertekben vitéz gróf Teleki Béla főispán érdeme, aki intervenciójával elősegítette az uj iskolák megalapozásának és megnyitásának lehetőségét.
Az ő knlturszeretcle Zalát két ujabb kultúrintézményhez juttatja, síit komoly hireli vannak arról is, hogy Csáktornya is kap zeneiskolát, mely a nagykanizsai iskola fiókintézete lenne.
Ez persze most első sorban Csáktornyán múlik.
á Családvédelmi Alap házassági kölcsönt és gyar-mekneTelósl pótlékot folyósít már a Jövő évben
80 millió pengő nép- és családvédelemre
Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap 11)12 január 1-én lép működésének harmadik esztendejébe. Ez az alap minden esztendőben nagyobb összeg felett rendelkezik. A jövő" évre 20 millió pengővel nő s igy jövőre 80 milu,ó i>engőt fordítanak nép- és családvédelemre : 113 százalékkal többet, mint tÖltben. Népesedési szempontból igen nagyjelentőségű az alapra vonatkozó törvénynek az a rendelkezése, amelyei jövőre már valóra váltanak és amely lehetővé teszi, hogy az arra rds.-oruiő egészséges hdzusulóknak házassúgkötéiük alkalmával házassági kölaönt nyujlsunak. Erre a célra a mezőgazdasági, családok támogatására elöirány zott 27 millió pengőből szakítanak tekintélyes összegei. Egyébként a 27 millió pengőből támogatja majd a belügyminiszter azokat a mezőgazdasággal fog-kozó családokat, amely éknek házhelyhez, földhöz. gyümöl-
csöshöz, kerthez, haszonállathoz, kis állathoz juttatása szükségesnek mutatkozik,
Az alap célja a sokgyermekes családok támogatása t*.
Erre a célra íi millió pengő szolgál. Először is a négy-, vagy többgyermekes családokat támogatják ebből az összegből, a szerint, amint a (1 millió pengő ^s "..gyermekek száma lehetővé teszt. Az Országos Nép- és Csa-f Mdvédelmi Alap keretében a szűkös élelem vagy hiányos élelem miatt betegségnek kitelt, vagy anyagilag ráutalt 3—11 éves korú gyermekeknek a téli hónapokban 100-120 napon ál történő szervezett és gazdaságos étkeztetésére is igen nagy ősz-szeget fordit a bel ügyi uimszlé-rium. Ugyancsak az alap a költségvetése keretében lehelő-vé teszi, hogy
a siegénysorsu anyák csecsemői legalább hat hónapon át havonta két kiló ingyen szappan-l hoz jussanak,
Hmm
Húszmillió gyümölcsfát telepítünk
az egymilliárdos mezőgazdasági munkaterv keretében
A mezőgazdaság fc/±eszléséről szóló lörvényjivRslat egymilliárd pengő ke. letéboi gondoskodik a föld termőké. pCsségének fokozásáról, A jjívft\'dalb;m tekkilélyes rész jut « gyümö\'cs- és zöldségtermelés fi\'j e>ztésjiie. is. A ja-vaslüt liAiigoztatj.1 a gyümölcstermő és nagy fon lusságát, amelynek folmzávu érdekében u ji^nőségi gyümölcstermelés íejcsztésére helyeznék a fősulyl.
Erdély és Dél-Magyarország nélkül a i\'Sonküország gyümölcs faállomány a kb 39 milüó, az crdéJyi rószé ii-7 millió, a Délvidéken 2—3 millió gyümölcsfát lehet számítani, így «x ország jelenlegi gyümólcsfaálVimányu k0/."i 50 millióra tehető. At\'&gosan U kilór* bacsüluftto egy gyúmólcsfa (jtnnésho-
zama, tehát az 50 mülió pyoniö\'osfn évi tennéshoinmn nimtegv/55.000 va. tpti Kiinck éríéke p^diiT ka o-^ ^ litlérrel szániitjuk 5i gyümölcs kilo-grrtmmértékét, 1Í0 óaii-ió pengőt jelent, t
Un u gyümölca termel és mun\'iségi fo-
FERENCJOZSEF
keserűvíz
koíását elérjük, akkor kilograinmoiy. ként legalább \'?5-30 fillénea állag-árral lehet számolni, a iiKnnyiség fo-koíása áltai viszont a termósnozaiD tű feeinett.a!ő egy fánál 15 kilóra.
Mintegy 20 millió fa kics»rólésért*l ós tejepitésével számol a javaslal és az 55.000 vagonos termésnek 75000 vögowa való fe\'(fraelÖ^aV, iun(4ynek értéke sok-sok mÜUÓ peogős n\'.-mi»U érlékgyaiapodást jelent
A munkaterv szerint az éri 75000 vngonos gyümölesieriués körujyen el. helyezhető, miután a t«lsö fogyasztás ÖO.OOO vagonra tehető és csak az ed-digi 5000 vagonos kivilel tételéi, ki-H 15.000 vagonra craeUii. A kios-rétíSldö és teepit.\'udö 20 ínlltló gyümölcsfa . ugy oszlana meg, hogy \'?0—20 százalék volna kajszin fa uíeggy, 10-10 Százalék dió, ni"uilu \'őszibarack ás alma, Öt százaiéit mogyoró, nzlba é» oserrsinye. f
lUTORT
B -m,,,...
SMr mirkás mitomzslonjában vegyen vagy rendeljen. Camfery-ut 14.
— (Állami munkát kaptak a keuthtlyl cipészek)
A kesztheryi cipészek a kormánytól ¦ Cior pár bakancs készítésére Koptak megbízást.
- (A balatonfenyvtsltk gyásza)
Iludolf Mátyás pá|>ai t. kamarás, A ba\'aalonrcny\\,ertt róm kit t-gyház. község lubh é\\cii ált volt nyári ;elkésii^ 7(1. éve* \'koráb-\'in roüett ravglAt A bacon knyvcsi rk Viyaru\'.óközőnség hálás szívvel gondol lelkészére, aki n-\'gy.e küségéncit Rzzal is tonufJlét «dia, hogy villáját még} élet««n «z egyházközségre lyigyományozia, Iut^Jvi czío! Is :«l-e!övé le^ye a ba.:«ton6eny-\\esi katolikus önálló lelkészség W-áílllásál.
"" mériüiBt m
tekintse meg raktirunkatl
Frank
uiérliguzeia. TtlafM »08.
¦ (Kővágóőra pélvácárt tart)
za;a vármegyr aUspánja KövágiS-örs községnek meg^zijjadlie, hogy « fo\'yó évi november hó 5-ére esett országos vásár helyett, «melyet a vá-sártartásra. teijes-\'n alkalmatlan Idó miatt laftifi Urthatijak meg, folyó 6vi deoernber hó i-m pótvásári tar|h*ison.
- (Hársfának szaladt Mura-réven az autóbusz)
A Nagykanizsáról Alsóién than át A\\uraszombfttba taitó autóbusz a minap, amikor Murarév községbe érioe-zelt, a községi kápolna melletti clOs kanyandatban a rossz fék miatt az ultcst szélén álló hatalmas hársráiiak szflfBdt. A heves összeütközés kŐ\\ft-keztében &r. autóbusz őssves urasai — tizenbeltfn — könnyebb v«gy Sulyo-
Rozsdiamentes és alpaoca evőeszköz, manikűrkészlet
MÁJON TESTVÉREK
ftukfldetében.
ZALAI KOZLO^TT \'
IMI, nowmbot 18.
Szép ruha csah jo* szövetb6l hészül
legszebb szövetehj
legnagyobb választékban
,r legolcsóbb áron
\\JkuMzLaa
flabh .sérülésetot\'srPn\\*Jtek. A leg-saiTyosibbaii S^arjas András cscrfald! szatóműsler sérüU meg, akit az ősz-sieftlkozés ereje átdobott az üléseken. Hosszabn Ideig larló sebesülést kaptak Hudtó Frzsébel és Toplak Islván icn-kőcl lato-soV is. A sebOíülU\'kel egy másik öiilobnsTtm szállították » mura-; srotiíbalí kórházi.**, ahol valamennyiüket orw>si iBgólyb\'tí résifl.íítettik.
— (Nem bányásznak fbb bazalt* Badacsonyban)
¦ A (;h-j«oky Társasig, a Balaton tudományos kuttóinftk társasága ieg-utófabi ÉTPaón CboTpoky Jeo3 elnök beintette, hogy végre to^Jesflit a Ba;a!oh barátain k és minden szépér. zékkei biró embernek régi vágya; megszűnik a badacsonyi hazaitbánya, "me\'v elcsúfította a gyönyörű Ir-\'gy látképéi A líadftcsony he\'yotl ezután a kevésbé szép és a Balaton fe\'ől nyitó látképei nem zflvaró [fajagos-hegjthi bányásznak lazaltot Az eddig meglévő feltárások Ivelyét etirn\'eiik o\'y módon, itogy lorraszokal építen k a he:yflkbc és l*erásilják:
— A Mafycr Szárnyak
repülésügyi folyóirat legújabb számában vitéz Horthy Istvá" áro-mtit. kár felhívást intéz a magyar ifjú-sághoz, amelyben kéri jelentkez&ükct a Horthy Miklós Nemzeti IKpülő Alap kiképző kereteibe. A \'ap kőzH mégi\'* ¦¦ szovjet Tőidről visszatolt repülök hőstetteit és Mér^\'y Horváth Hót-crt vitorlázórepülő rfkordját A rendkívül szépen illusztrált lap min-de.uütt kapható. Mutatványszámot, a kiadólma\'al (Király utca 93.) kiván\'ln ingyen küld-
A háborús bűnösök ügyének tárgyalása
Vichy, november 18 A riorhi itólöszék a jövő év január 15-ére tüztC ki a háborús bűnösök bűnűRyéjiek tárgyalását. Az igazságügyi- miniszter határozata érteimében a tárgyalást a nagy nyilvánosság előtt tartják meg. A háborús fő-bűnösök közül csak három je lepik meg az Ítélőszék előtt: Dáladicr volt miniszterelnök, Blum Leó volt szocialista vezér és Gamclin tábornok. A többiek főtárayalását későbbre halasztották,\' mert a fotelősség tisztázása még nem ért véget. Több külföldi tanú, néhány vezető ahfiol államférfi kihallgatását is szükségesnek tartják, ami a mostani viszonyok kőzött leküzdhetetlen nehézségije ütközik.
temet, exhumál, szállít.
Cégtulajdonos: Dervallts József
MA tcufeat h*„ Ukáni fii}.
A Kormányzó ür üdvözölte Nyíregyházán a frontról dicsőségesen hazaérkezett honvédebet
Nyíregyházán tegnap "nagv ünnepséggel fogadták a frontról haznérkc. zoll dicsőséges lovasdandárt Az ünnepéinek különös fényi adott Q .egM.söb. Iiadur, Horthy kormányzó ui- és fen-kőit nejének " tw\'gjo\'eiiése (iyönyörü volt nézni a Nádasdi és Hadik huszárezredeket, « lovagi tüzérosztA!y 1 ompás oivonifásál a város főutcáin, tízezrek szünte;cn éljenzése és kendö-lobogtatása "közben A römétóságu kormányzói páron kívül otl v.j\'t ihír-dossy mrníszleieluök, Barthn honvédelmi és KcrcszIlDs-K-schor belügyminiszter és nagyszámú e\'.\'ik.dőség. A I\'őméllóságti Ur, miután kiszal\'oll » k ül ón kocsiból, ellé].ctl a díszszázad olőtt, majd fogadta a !u lóságok lisz-lelgé-Sét Utána elindult kiséivtií>p: gépkocsin » városháza rpió, amely
valóságos dialalmcncl volt Mimr"nütt felhangzóit az egész útvonalon az ütemes tílj;n Horthy i filjcn Horthy! kiállás. Majd a diszliibün előtt a 1\'őméltóságu Asszonyi üdvöző\'ték. A harciéri zászlókat a közönség \'kalaplevéve, harsány élj-i)zésac! köszöntötte Majd a Kormányzó l\'r beszédn intézett a hazaérkezőit mngy ir bősökhöz. — \'Aidom, — mondotta töbl.elc között ~- hogy mindig Számithatok « honvéi.ek kipróbált orőír-, ha a IBgy. erekre1 ujhól szükség esz Kegyeledel emlékezett meg az elvsett hősökről, akik életüket á\'doztálí fel a háziért. Majd a sioiclvt szavait intézt* a dicsőséges dajidárhoz. Végül kitüntetéseitől oszlott ki a hős honvédek köző:t A I\'öniéltóságu Asszony szalaggal diszi-tc;tc W a huszárok zásztajál.
Egy lelőtt orosz repülőgép roncsai. (Foto lt D V.)
Nagykanizsa megyei város po\'gármes\'erétől.
27.(69/1041.
Tárgy; Kisegítő munkaerők tol fogadása.
Hirdetmény.
Házról házra történő és csütörtökön megkezdődő Összeírást munkálatok elvégzésére 20 kisegítő munkaerőt fogadok fel A munka kb. 0-8 napin tart a a Jelentkezők kb. 30 - 35 pengőt kereshetnek. Akik vállalkoznak b munkára, holnap, szerdán reggel )/i9 órakor Jelentkezzenek dr. Pottyondy aljegyzőnél a vároRházán (I em., 9. ejtó). négy polgárit végzett leányok ls Jo-loitkezhetnek.
Nagykanizsa, 1041. november 18. &to Polgármester.
K. 1377/1941. szám.
Árverési hirdetmény
a kOztarloiisok feliben lefoglalt In-Rótágoknak ai 1927. évi 600. P. M. az. H. ö. 63—71. §-al értelmében eszkOzlendS nyilvános elérve, réteséről.
Az el«8 érverés helye: Nagykanizsa, Erzsébet-tér 10. sz. Átverés] csarnok.
Az.első árverés Ideje: 1941. dec. hó 2-án délelőtt 10 órakor.
A mésodlk árverés helye: Nagykanizsa, Erzsébet-Kr 10. az. Árverési csarnok.
Ócska és törött
sramofonlemezeket
mosói úron veszek.
Szabó Antal spprtflzlefe.
A második iiverés Ideje 1041. dtc hó 10-én .d. a 10 árakor.
A lefoglalt Ingóságok megneva.
zése sommásan, nemenként;
A xálogolásl jrgyzökOnyv 1—15, 1. a. felvett izoba-butorok, featmt^ nyek, ezüst evökésiletek, bromviiálr, 12 sxemelyes porcellinkészlet síb 5730 P beesettekben.
Árverési teltételek.
1. A/, első árveiésen az egyei Iiieóü-gok csak «kkor fogiujk eladatni, ha a becsértéknek legalább *\'i része megígértetik.
2. A második árverésen azonban az ín. góságok a becsérték harornnepyedía t\\a\\ is, a legtöbbet igérőaelt mindeneiéire eladatnak.
3. A vételár készpénzben azonnsl tW tendő, vevő által fizetendő.a forgalmi adóU ét az esetleges fényllzésl adó Is.
Kelt Nagykanizsa, 1941, novembu hó 17Mn»p(4n.
Kengyel Qyulg
S«9., várost v6ardi.illó.
11 Köszönetnyilvánítás.
, Mindazon JöbarátalDk éa famerő\' aelnk, kik folejthetetlen drága Jó hitvesem, édesanyánk, testvérem, anyósunk, nagyanyánk, Illetve rokonunk temetésén megjelenésükkel vagy bármi mis módon mélységen gyászunkban osztozni-sz.lve> ftek voltak, fogadják éauton Is hálás kÖszőnetUnk kifejezését
Skerlák János
és családja.
AFRáHHMTtSEK
miU<, » m*t. mi*4m MM Bó 4 HÍM..
SiiJárAnH nionnal IcIvélBllk. límítd-téri tejlvé. Krematci I.o|oo. 36ST
AöAS-VktTKL
Url Kin óladé. KlrSly-u. 20. rn». lekliilliílí. llív.ljtiet dtloUnl íráktao Csengcry-ut 30 Uayanott elidé.cgy buru nytreg, egy iiürke rOvld bund. odoim-bílíiael u egy Unom fekete líllkibll.
Méas lupbató Slaváry Bmllia ta-, nen. keieskcdfinel, Zrlnyl.utca 32. SSfft
HÁZ ÉS 1NOATLAN
Tobb adúmentei magán- éa bérhiial hiehelyet, «5101 is lolrltkel <¦««••«< Papp, Telekl-ut «... 3<80
Grafal<0«» — iriatiakMS EDI Dl-Itr 28 •i.atl.u-tt inaallla-ll irw. Tanács díjtalan. Caak jfivkl Idelgv 3ö2l
zalpjaavat talállak. Igaaoll (ul.|d«. rroia átveheti a kladlIilvaUlSun. 36S4
HIRDESSEN
ki wXmiwti Kdz!6nyM-bsi»<
ZftLMI eröZLÖHV
FOLITIKSkl NAPILAP.-
Kiadja: „KBzgudsiágl R. T. Kegy--"!...". Felelős kledé: 2tl»J Ráfiiv.. , Nyomatott: ¦ ^KSigaidsssgl ft. T. Ntoykinliu"\' nyuwüíijáljs* «aByk*«l«*"-
(Nyswdáárl t^tlaW- sa«W
81a évfolyam 366 Mám.
Ni^ylunihwrf%4l november 18. izarda
Ara 12 fhwr.
¦ • .__: ¦
KOZLONY
POLITIKAI NAPI LA P
B»»rkű«xt6téji fa kiadóhlvutali V6uX k. mát tor^ttWto^MvfttOl talc** 78. i MetfeltmlF Esiodea Mtkonwp dateti».
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
KlÖIUete*. aia: eg? hónapra 2 oemrá AO ttUÉa.
negyedévre 7 pengő 20 tiller. Bífyea iLíimThétköanap « tllL. «rombatoli W HU.
A gazdavédelem felszámolása feté
Irta: Kalaman Fereno
Mint ismeretes, a védettség intézménye ez év végével megszűnik s ezzel az immár több, mint nyolc év óta tartó kivé-to-les állapot a mezőgazdakölcső-nök tekintetében ebben az \'dó-pontban véget ér.
A magyar agrártdrsadalomi ezekszerint december hó 3l-én kilép a védettség Falai közül s a hitelélet szabad területein fogja keresni érxlekeinek védelmét, Ez nem lesz szániára nehéz feladat, mert a változott gazdasági viszonyok kőzött a talu népe egyre könnyebben teljesiti hitelezőivel szemben remiadó Kötelezettségeit, másrészt a bankok újból készséggel rendelkezésre állanak minden gazdának hasznos befektetések céljait szolgáló kölcsönökkel.
A falu népe és a bankok Is-h át újból, mint egyenrangú szerzői/6 felek .kerülnek egymással szembe s; megszűnik, af ,a Te-s/ült viszony, melyet "ép a védettség néven ismert szükségjog teremtett közöttük, s amelyben a védett adós a paragrafusok bástyái mögül, a hitelező pedig az adósmorál erkölcsi magaslatiról nézett farkasszemet egymással. Állapítsuk meg most, amikor a gazdavédelcin felszámolása, felé közeledünk, hogy ez az éveken át tartott feszült viszony mindkét érdekolt számára kellemetlen következményekkel járt. Az adósok az igénybevett védelem miatt \'fekete listára* kerültek, a hitelezők pedig olfordultak attól a rélegtöl, mely évtizedeken át a magyar hitel szervezet legértékesebb ügyféltábora volt.
Mindez most remélhetőleg, rövidesen és végérvényesen meg fog változni. A védettség megszüntetése valósággal felszabadítja, majd\'azt a ml ércnyomást, mely oly sok esztendő óta ránehezedett a falu népének és pénzintézeteinek hagyományos jó viszonyára, s az annyit hangoztatott és eleven erővel élő sorskőzősség újból szoroip együttműködésre ösztönzi a magyar gazdasági élet e két, legfontosabb tényezőjét.
Természetes azonban, hogy a közel egyévtizedes kivételes állapot anyagi és erkölcsi terheit nem lehet ináról holnapra végleg elvenni s a védettség kellemetlen tapasztalatai még\' jó ideig kihatással lesznek az uj ugrárkölcsön alakulására. A gazdák nem fogják elfelejleni, milyen\' kinos\' érzés és a gazda-önérzetet bántó helyzet volt a másodosztályú" adóskategóriába való sorozás, a hitelezők pedig
A bolsevisták súlyos vereséget szenvedtek a tulai frontszakaszon
A Szovjetunióban élő nemzetiségek tiltakozása Roosevelthez és Cburchlllhoz — A lettországi vörös pokol borzalmaiból
Nomura nagykövet még mindig bizlk a megegyezésben
Berlin, uovtfml>er 19
A NTI jelenti:
A Krím-félszigeten harci és zuhanórepülőgépcink megsemmisítő csapásokat mértek Szebnsztopol erődmüveire és kikötőbe rendezéseire. Eközben elsüllyesztettek egy nagy teherhajót, egy rombolót és egy kereskedelmi hajót ivedig.megrongáltak.
A Doncc-medencében az időjárási és útviszonyok mcgjavul-tával Folytattuk a hadműveleteket. Az ellenséget kivertük helyenként szívósan védett állásaiból. Az iparvidéken ujabb területeket foglaltunk el. Eközben meglepet ésszé ni féllépésünkkel birtokba vettünk több indulásra kész tehervonatot.
Kent északon harci repülőink a Kandalaksa-öböltől nyugatra szétromboltak több szovjet katonatábort.
I.égihaderönk éjszakai támadásokat intézett Moszkva és Leningrád, valamint a Vologda vidékén lévő repülőterek ellen.
A szövetséges csapatok ukrajnai hadmüvoleleikkel tervszerűen kerilik hatalmukba az ellenség támaszpontjait és úgy a rosztovi térben, mint VorosilojV-grád körzetében további teret nyertek.
Nomura még mindig bizlk valami megegyezésben
Washington, november 19 Nomura japán nagykövet és
Kuruszu rendkívüli nagykövet tegnap két és háromnegyed óra hosszat tárgyalt- Hull Külügyminiszterrel. Az értekezlet után Nomura kijelentette a sajtó képviselőinek, hogy még mindig bízik valami megegyezés létrejöttében. Hull a tárgyalás után kijelentette, hogy csak általános természetű kérdéseket beszéltek meg. Ujabb megbeszélésre azután kerül sor, ha Nomura és Kuruszu értesítik őt, hogy óhaj-
tanak tovább tárgyalni és mikor. ;
Toge. szerint csak m tárgyalások folytatásáról van sió
Tokió, november 19 Togó külügyminiszter a képviselőházban kijelentette, hogy Kuruszu nem kapott különleges utasításokat a japán kormánytól Washington részére, mert hiszen csak arról van szó, hogv a japán amerikai tárgyalásokat folytassák.
Á Kimada javaslat négy pontja
Róma, november 19 A Stefani-iroda a japán képviselőház által elfogadott Shi-mada-féle javaslatot ismerteti. Ez a javaslat a következő 4 elvei juttatja kifejezésre a távolkeleti helyzettel kapcsolatban : Nincs béke Kínával mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Anglia nem áll cl attól, hogy beleavatkozzék Kelet-Ázsia ügyeibe, amelyekhez semmi köze nincs. A második megállapítás szerint az északamerikai üzleties szellem elvitatja Japántól az elemi jogot ahhoz, hogy megvalósítsa gazdasági biztonságát. Eszeriiít a japán béke és politika a newyorki emberek szeszélyétől függne. A harmadik japán szempont szerint Roosevelt éhes imperializmusa egyik forrása annak a tragikus Küzdelemnek, amelyet egyfelől a tengely, más-
felől Anglia, az Egyesűit Államok és Szovjeloroszország vív. A japán bölcseség ezzel szemében a legmesszebbmenő felelősségérzetet tanúsítja. Végül, hogy ha Japán őszintén óhajtja a békét, ahhoz- tartja magát, hogy egyetlen népnek sem szabad kikerülnie a harcol, ha becsületének és szabadságának védelméről van szó. A japán nép esetlég* olyan helyzetbe kerül, hogy bele kell bocsátkoznia ilyen harcba.
Harimann: Amerika nemcsak Anglián, hanem a Szovjeten ie akar ^segíteni"
London, november 19 Harimann, Roosevelt elnök különkővetc tegnap Londonba érkezett. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok segítem akar nemcsak Angliának, hanem a Szovjetuniónak ifi., , ;
még sokáig emlékezni fognak azokra a rendkívüli áldozatokra, amelyeket a gazda védelemül cl kapcsolatban olv hosszú ideig vállalni voltak kénytelenek.
A zavartalan ujabb cgyütl-müködés érdekében mindkét érdekeltnek szem előtt kell tartania mindazokat a magasabb szempontokat, amelyek már a mullban is döntő szerepet júl-szoltak az agrár-hitel kérdésében. A Talu népe nemzetfenntartó olem, a lnrlokszerzés, tehát a helyes kisgazdabirtok po-litik;i. valamint a mezőgazdasági kultúra fokozása ezek szerülí nemzeti érdek. Minden olyan hitelpolitika, mely céltudatosan támogatja ezeket a lörekveséket,
szintén magas nemzeti érdekeket szolgál s így a gazda közönség és a bankok ily szellemű együttműködése a legelső vonal-bari álló nemzeti feladat. Hogyan jutunk el hozzá most a védettség megszüntetése előtt ? Ha levonjuk a múlt tévedéseinek következményeit s oz uj tttou, uj tapasztalatokkal indulunk el közösen. Mik voltak ezek a. tévedések \'? Az adósok nagy része a megtévesztő ter-ményárak hálása alntt könnyelmű adósságvállalásokiva sodródóit, a hitelezők pedig nem mindig akadályozlak meg ebben a kölesönkérőkcl. Ebből származott a baj s ennek terheit vi~ selle mindkét fél éveken ;lt. Mert a védettség az adósra sem
volt mindig kellemes, megfosztotta uj hitelek szerzésétől s ezzel az uj vállalkozások lehetőségétől. . .. <
A védettség megszüntetése remélhetőleg gyökeresen megváltoztatja a helyzetét s1 a felszabadult adós és\'megnyugodott és házalómmal eltelt hitelező mint két egyenrangú szerződő fél köthetik meg egymással az ujabb kölcsönszerződéseket.
A hitelező és adós iijból kezel foghatnak egymással s.jcz a kézfogás biztossték\'a lesz a magyar falu és a magyar hftelszervezet ujabb fellendülésének. Nem Kű-lönös-e, hogy az agrárhitel újjáéledésé éppen a Széchenyi emlékév utolsó napjává) köszönt majd ránk \'!.., ¦*1 ,
ZALAI Hfi\'/.f,
A legszebb női fehér-nemű és paplanok
AMlfarstéái v&tö* pokol.
Riga, november 19 Egy lelt ember elmondta, hogy a lettek mennyit szenvedtek a bolsevizimistól. Mintegy 2Ü.0ÜU embert száműztek vagy meggyilkoltak a vörösök. Ez év júliusában letartóztatottakkal zsúfolt vasúti kocsikat küldtek Ukrajnába, Nagyoroszországba és Szibériaija.
Anglia. tovÁhb .caMkktnti a vasutak *z*m4lyforgmtmdt
Lisszabon, november 1 í> A/. angol s/.úlj,ilásug.vi miniszter kijelentette, hogy a személyforgalmat újból erősen csökken Imi JtoJJ. .Eddig már 2ö százalékkal csökkentették, dc, további korlátozó intézkedések következnek, amelyek különösen egyes vidékeken igen súlyosak lesznek ¦
VMrvéigrfil\'WTVaigiii l
Stockholm., november 1!) A szovjet rádió, jelentésű szerint a tuiairfrdrlsxakaszonrosz-szabbodott a helyzet. A bolsevisták súlyos vereségeket szenvedtek.
„A moszkvai gangsztereknek 9t ktit nyerni** nvtUó banUitzüneC...
Vichy, november 15) A Paris Soir ismerteti annak a felszólításnak a szövegét, amelyei a Szovjetunióban élő elnyomott jiemzeliségek amerikai szövetségének vezére Koosevell-hez és Churchillhez intézett. A vezér tiltakozott az ellen, bog)\' támogatásban részesítsék a bot* sevizmus. vezelÖU. .Amennyiben a Kreml urainak segjU.ségo.1 nyújtanak, büut követnek cl az ora-herjség ellen. A moszkvai gengsztereknek ej kell nyerniük méltó büntetésüket, — hangzik.
Számos.női bajnál gyakran igen nagy megkönnyebbíttést szerez reg gel étigyomorra egy félpohámyi termeszeié* „t\'ereuc József keserű viz a.által, hogy a belek tartalmát gyorssá telhlfiu> es akadálytalanul kUlii|i, uz anysgcscieforgalmat pedig imllmtóíflii előmozdítja. Kérdezze meg orvosát I
A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet áldásos munkájának egyévi mérlege
A hölgy-gárda.- Jelkeaen köszöatöité a betegapfé^J felépfllt Farkas Vilma ügyvezető elnöknőt
A nagykanizsai Keresztény Jótékony Nőegylet tegnap délután a Városháza tanácstermében tartolta évi közgyűlését Rubint Károlyné elnőkasszony távollétében Farkas Vilma ügyvezető elnöklete alatt. Megjelent a közgyűlésen dr. Krátky István-né.-po>lgármest^rnó-is. A"tíÓJgy-gárda nagy szeretettel fogadta és üdvözölte a betegségéből felépült és ismét tevékeny szerepel betöltő, fáradhatatlan Farkas Vilmát, aki rövid megnyitójában rámutatott il Keresztény Jótékony Nőegylet nagy embeav baráti munkásságára, amely az általános\' nehézségek dacára is törhetetlen lelkesedéssel folytatja nagy szociális és humánus tevékenységét. Özvegy vitéz dr. Csele Antalnő szolgabinóné, az egyesület buzgó titkárnője terjesztette, be évi jelentését a lefolyt esztendő erudmÓnydus munkásságáról, amely legszebb tükörképe volt a Keresztény Jótékony Nőegylet tevékenységének; az emberszeretet és jótékonyság munkaterén. Számszerű adatokat\'sorolt fel, mit-végzett :tiz -egyesület és neffieslelkü-Iclfi, hölgy-gárdája a szegények segélyezésén, felruházásán, gyorssegély-nyujtásán és egyéb közbe vetésen kívül "ás. Mindenütt ott volt, ahol segíteni kellett. Bekapcsolódott bomcsak a helyi mozgalmakba; \'/anem az országos akciókba ós nagyon eredményesen működött. A Vörös Kereszt gyűjtését is. az Ő lelkes hölgy-gárdaiáyul bonyolította le, ott volt a hazatérő honvédek fogadtatásánál, amit a hölgy-garda nagy magy.arszere-tettöl bonyolított le, az ezred-zászlót KarkuS Vilma ügyvezető elnökno koszorúzta meg és tett rája selyemszalagot, a hazatérő hős dandár-parancsnoknak, ví-téz nemes Széchy Imre Vezérőrnagynak ö nyújtotta át Nagykanizsa magyarságának babérkoszorúját, Több, mint 300 szegényt ruháztak fel. Karácsonyi Vásári tartottak a szükséges anyagiak fedezésére. Népkonyhái tartottak lenn, a hol sok szegény kapott rendes ebédel. Nagy szerepet vittek a menekültek ellátásában és élelmezésében. Részletes visszapillantást vetett az egyesület minden fontosabb mozzanataira. Majd kegyelettel emlékezett meg elhunyt kövesdi Boér Gusztáv-
né ny. ezredesnéről, a Szanatórium Egyesület hervadhatatlan érdemeket szerzett elnökasszonyáról, dr. Révffv Zoltánné, kir főügyész özvegyéről, akinek áldott emberbaráti tevékenységét és nemes lelkűidét ismertette, bejelentette az elhunyt Kollayné adományozását/ köszönetei mon dort dr. Kráíky István polgármesternek megértő támogatásáért és mindazoknak, akik, a Ke-1 resztény Jótékony Nőegyletét célkitűzésében támogatták. Megköszönte a Zalai Közlöny szerkesztőségének készségét, nmely-lyel mindenkor az egyletnek rendelkezésére állott. Majd kérte a hölgy-gárdát, hogy lelkes emberbaráti munkásságukat folytassák tovább a szegény magyarok megmentése érdekében.
Majd Knortzer György, terjesztette elő pénztári és számadási jelentését; amelyből kitűnik, milyen jelentékeny ősszegeket fordítottak \'a-különböző jótékony\' célokra, segítésre, felruházásokra, ebédeltetésre és egyébre.-•
Majd köszönetet mondtak .munkásságukéri Farkas Vilma ügyvezető elnöknek, Csete Ah-tálnépak gondos és szép jelen-, léséért, Kuortzer György pénztárosnak. A kiesett választmányi tagokat uiból egyliangnlag megválasztott Ak.- ¦¦l+y+-<-
Farkas Vilma é,s. Barabás Kálmánná rámutattak a Tfmfa rolt nehézségekre, hogy az idén nem lehel Karácsonyi Vásárt tartani) pedig a szegénységét az Mén is kell segélyezni, i*uliázju4, azért Vüiönös figyelembe ajánlották a gyűjtés iolytatását: Df. Krátky isívánné láthatatlan karácsonyi ,yásár tartását java-\' .solta\'(o^eoeihb:crl gyűjtést), mely alkalommal\' mindenki, leadná adományát, mintha vásárolt volna1 valamit a karácsonyi vásáron. Kérik a város közönségének szíves, támogatását. • fontos munkájukban. Majd Sotthy\'Ist-vánné, főjegyzőné terjesztette elő javaslalát, Még számos hozzászólás történt.
A közgyűlés ujabb képét adta annak a szép és zajtalan, csendes munkának, amit á város jótékonysági munkaterepén ez az érdemes egyesület és lelkes hölgy-gárdája kifejt.
A legmesszebbmenő támogat tásra érdemes.
Városi Mozgó. Ma szerdáií, csak efly nap
KETTEN EGY JEGGYEL I Al örökéletű operett
János vitéz
fŐ8»er«plok: Dayka Margit, Palló I., Klsa F., Nagy Izabella, Paéry Plrl;Caortos Oy,, Slrnor Erzsébet. KETTEN EGY JEGGYEL I
Petőfi Sándor halhatatlan műve
EiOidáaokMtktanap S, 7, S, vasárnapé* anacpnapS;S, 7, »*uf.
RT .
Gábor müí^ztuiumm réjeren vagy e^d«jj«ti.
****** _
Asszonyoknak
HííicicabBiida a hidtig ellen
Sarkvidéki dlvatkreáolók Pária asszonyain
Nöra lehel «őj* nw^josobii, hogy milyen kemény lesz «z idei tál, üt hogy a pári3i nökat a iflgnagyobb hí.
sem.logp készülict«ni>l talá^nj, ai-1 uíá/is büdös. títf\'K volt. Iiüjszú. az íJaö. kO\'d, SaW.y e^writptU\'> .Sfajn;l\'flgjtTj ját, hogy a, ciiapi^. iilyáí«Wu tt,párjfi IlUk *!,.i\'<ij^liló í-^/.ijijiu\'t-luU--Utí-Ji j«\'H-jeuekuK\'g V\'Jffjiujatib párisi divalie i\'iiyáimáti nem lulzo v.j »í eiutkí. ia$,, ni*t\'t « r«c ó>- jkíjpa^^ysét^á Irigyek 11 ríi/niútiii «l köpuLTiüg, n béie.t beutyütoi .a-uajjy pri6uuu»ioáki leijei-ó a t»vkvidák ássaoayalw %nlá-k*/.teto.\'k.
Melyiiil év lelájii\'k k«mf:-jiy leckúj* ui*Blprt-iiit]eu« u nv^a gyftirrftlcsét A j párisi . sx\'^bóuők ua^jisU/ü pfítsiziviU rmlilottik a Aagy ej e^MÍg, a lúd\'í ¦ ei-ea. re|tc.t6k uuuiu>ba\'ii,,.liogy uwa-vált«í4taAj4k a*tóü divtilo; i-s akármilyen liÜtftctwiúl;..li#öijjzik is, eAiűai » divatai á flé|a«íiiíiság fogja iríkiyituiii. \\ dU\'Atkicátji\'uksiSk v.t*$s igoodol okoroU, -htogy h prcnwi> t&i divütlioí nincs meg.efiö prátnftuyag, \' «áoiibeii kokmvéö >ogKvttwk a bajou ¦azzjai, l^oíf/ 11 1*01*8 préiu<-k íMiHáifáni íhA\'ziiltálok prémjét .dolgozzák íel.\'
IlyenfO\'-iDiUi :iiagy iiiji.e.r v"-Mi .a ősin, .rsü^^^iuflak, #ru«jy . Jv>^txu., puha. .siíorévc^ je.ső, h \'Jjffto,<>YR»lj, H )Vff^ofr ibiíu köíveUeuiii: utájOM. a.gÖPttöT %btr bárány prém ^örtUaezik. NngyoD ssf)11-iúesan (Lolguíxák \'fai a macska ,^Iyiu-s prántjét, féllloMzu kiibátokát kéattie--nek be;ö.e m az páratl nők
bkjkHuriíta ,C**ts\\ iitójskabörtjundát iiaiznájnak. A iijacskalqnycfztfs .y.t\'y-**Vgg*^l le.ieniiOd, u i)tagáflb4itako,4) már itcm öijJí aien * régíí^cu lölib-jiyirc kuilolt bo>ágeö, t>»a|jpruj.«to.t
A );önuiUUoti rulü\'tkji/il a íwnt-\' pZln dominál A ko«tfimókaéi visíont A sotélszarke, uifig a. I^uia. A párisi nö e/ultai alaposan felöitázik a ruha ajnt raneil alsoszoknyát visal^ Vjíi\' lérd\' tóiőU szorosaai csu}LÖaTó nadrá. goe»ltái. A kosztílm. aiatl; .gyapjú y»«f Jcwy nreiléiykát, an^ily a, bjuzt lic-lyettcsiü és alul nA<lcágkombúió))aii végződik. (\'
A j^riíii , Wjipplt nem li*«wUla»^ " imill evberi.h|)rdot»k,ö». A .i^ftöbbj naayízéiü, hogy- síéwtol védje »i arcot, visíont »z egyik iptc? szalon tulajdonosnője leariagyofelí (rikrél siz«i a turbánnat aratta, arney Mn» ele sitf-\'l turbánjára cmlékezKtwn A j$j»\'p<tlí álulabAp vévc-áiká^maíWwtta^.a tat» • visejelttez. Az u> U»jvi*(Cyctj pvd\'W előnyben réizWiti a nyaJtrp Jmlió csigákat, s»vc;y a jjiígfáíá-stíW óvja « tarkői. A Iwrisnyikud. ár jWéo,gyapi«-bői v»ay külouréle axiUí\\-pamutból kőtik.
A párisi níi a* nem $og in*i)T fájtni^ hl»teo még e>*WŐjój»ek,.W«lá™ U ltf|...Di^aÍUrV 1°m diízue*. Ü« a WgojftLb, .divaí. . ^
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
&SMtmam\'mmi\\ niiiii—i li.
ZALAI KÖZLÖNY
ffiifliüHillfiieiiJlflsilÉisü
áullbolsevistfa kiállítás
nviíik niog december hónapban Rtlduiíesten. Ez ri kiállítás szem-• -teltető módon túrja majd fel a -néző elé a magyarországi rövid, de annál véresebb ós pnsztitóbb bolseyiki uralom rémségeit és az egész bolsevista rendszer kép ., [olenségeU. Az,, elreüenlö ma-, g.v.íü\' lap asz tájatok kibővülnek most _ az orosz .bolseviki rend-szíi íldl szenvedő és a német :és niiir&ar\'csapatok dicsőséges küzdelme réved felszabadult
- embert est vérek körében szerzett és minden-.-kéir/ereteh fehilmuló szörnyűségek1 borzalmas tapasztalataival Ha a.bolseviki urálinál a véres terror megjelöléssel illetjük, csak lul enyhén jellemezzük, mert ennek az emberiden és istentelen rendszernek szörnyűségeit józan\' emberi észszel lik\'éyrz\'elnl\' se\'nl lehet, ^ztik-röl\'a\':valóságv a tények beszélnek hátborzongatóan* A minden érzést, kuli urat, emberiességet
\' viki rendszer szereúcséré már | a tcljM^sszenmnís VégkifejlŐ-
- (lésébon¦>vaiyff\'^ ba arra gondolunk; hogy alig\'egy" hajszálon múlott, ennek az emberirtó, vad
kegyeljen uralomnak hódító szándékú elindulása a velünk szövetséges Németország és cl-leuünk.-Mugyümys-z-ág flhm, hu fehnéi\'jük ennek a íéleknélkuli szervezel! rablóbandának kegyetlen pusztitasmf emberben ,éü.univagban(ítísak„akkór tudjuk igazán értékelni és megbecsülni ^mmélséflfcsek\'¦ és\' magyar fiaink rendkívüli .katonai si,ko-reil, amcjyekkQl. a véreskezű diktátornak terveit idejében Ke-resz.tülhuzlák, sől az egész bűnös rendszerre halálos csapást -mértek;-Ezeje .után színié önmagától adódott,\'hogy a köny-nyen¦¦felejtő\' mngvlír közönség emlékezetébe idézzék a magyar kommunizmus sötét\' napjait, borzalniasságait, rémtetteit, és egyben" a \'-Szovjetunió\'1 részéről Kifelé baügo\'zlatótt paradicsomából is a, megdöbbentő, vajó-rnjíVí) nemi\', fenvt, ikntsin; k. \\Ezl a célt szolgálja a . Budapestéi december hónapban meg-• iívjló anldbolsevista kiállítás. Tények,, tárgyak, tárják majd a, szemlélő ejé.íi, szovjet rendszer borzalmait,1 ;dc;: -a, kiállítás egy-ben tanulságot szolgáiífit arra i* hova visz n\'/ Istentől való elfordulás, az emberi gőg, amely » pusziulásnak, züllésnek mélységét nyitja\' meg, ahova ncin-i^ak éfiVes emberek zuhnnhal-"iik alá," bahein magukkal ránthatják a\'\'.nemzetit is. A Szoviel-uiüó eddigi\' élete, kritikája és eKész rendszere\' nemcsak a lerrór alalt nyögő . tunya, de alapjában, jólelkű, lelkileg iski-Eoszfotj orosz nép számára jelenlétté a pusztulás vészedéi inéi, nemesük a Szovjetunióval
haláros államokra, hanem egész Európára, az egész emberiségre, a kereszténységre és a kuliurára egyaránt. Ezért találkozik az egész ország érdeklődé, sével a decemberben megnyíló antibolsevislo kiállitás, amely a
féláru utazási jegyrendszerrel a vidéki közönség" számára is lehetővé teszi a megtekintést. A szovjet háborúból dicsőségesen hazatérő honvédcsapatok közvetlen tapasztalásból tudják,mit jelent \\a szovjetpokol.
A rendőrség őrizetbe vette és átkísértette m ügyészségre dr. Németh Lászlót, a MAORT tisztviselőjét
A vizsgálóbíró ma hallgatja kl és dönt további sorsa felett
A MAORT vezetősége feljelentést tett a vállalat Jog! osztályának egyik tisztviselője, dr. Németh László nagykanizsai lakos ellen, meri az volt*a gyanúja, bogi1 a kezéhez fizetett néhány ezer pengőt elsikkasztotta. A rendőrség bűnügyi osztálya a Feljelentés alapján beidézte a kapitányságra dr. Németh Lászlót, majd hosszabban kihallgatta. Ezzel kapcsolatban egyéb kihallgatások is történ-
tek. Több napi nyomozás és kihallgatás eredményekép a rendőrség őrizetbe vette dr. Németh Lászlót és detektivvel átkísértette a kír, ügyészségre.
A törvényszék vizsgálóbirája a gyanúsított fiatal tisztviselőt még a mai nap folyamán maga elé vezetlcli, majd kihallgatása után dönt további sorsa felett.
Dr. Németh László Őrizetbe-vétele az egész városban tiagv feltűnést keltett.
üjböl napirenden a nagykanizsai pálya-ndfar modernizálásának flgye
Lebontásra kerül a fedett csarnok? ^;
Olvasóink bizonyára még visszaérnie.-kéznek a MAV íiftegS (óságának ama elhalálozására, amikor uvliáiiy év előtt, a-kanizsai pályaudvar fcdelt csarnokát lonkarla bontatni. A lionlásl munkála-tok\' meg Is kezdődtek\', amikor a városi köpviseMicstüUt néHány agilis (agja mozgalmai iiniituti. a\'.felet1, csarnok1 megmentése érűtyéboa, 1\'tutak arra, Ivogy Nagykanizsa hatnrváros, mini h trianoni végállomás, fontos sretepet tolt be az ldegrnforga!ommai kapcsolatban. Itt üdvözöljük, a niagyír földre jövő külföldi csoportokat, akjk Magyarország. megtekintésére és mfrgláto-falasára Jönnek,\'— itt a kilépő ven-dégeket. Sok b\'széd és niöeg fogadta, tás taj)u;a-%x»:t\'<a nagykanizsai pá\'ya-udvflr fedett csa<noka. A MAV Igazgatósába azonban , vasúti én Személyzeti érdekekből azon a? állásponton volt, Iwgy a korhadt és biztonsági aaompootból \'többé meg niu feető,\' az irodákat le!jesen elsoTMitö csamo-kot le kell bontani és tw$$«Xle egy uj, modern ál\'omáat épiteni, ki f* [teszten i, modernizálni, \'ehetőié^ székesfehérvári mintává.
Az akkori idők és körülmények a városi képviselők állásfoglalását és kérelmét támasztották alá, ugy hogy a MAV\' Igazfiaidsáfpií a már megkezdet csarnok IcbonlásT\'mnnká-kat vlsszavo-nnlla és a csarnok \\«szélyes résíét kijavitolta A naitykanizsii pályaudvar még évekig tóltőt\'.e tw liiv-itásáL, az; idegenforgalommal kapcsolatban, hála n városi képviselők csoportjának, élén nobrovics Milftn v. országgj-űléiti képviselővel, n
Azóta ismét évek multak. A meg-cíonkitott ország egy része visszakerült a magyar édesanyához. így Mnr.ikör is és ma txt a helyzet, hogy Zala vármegye ismét teljéssé vált, Nagykanizsa pedig megszűnt liatárváros Kuni. \\ batársulypooi ma Csáktornyára esik.
I.álható és tapaszta,!hit\'i «z a lett intézkedésekből. \'
Ismét időszerűvé vált a iragyknnizsai pályaudvar kérdése lemerült ismét a nagy kanizsai pályaudvar fedett csar. noka icboiilásának gondolata. Ugyanis a fedeti csarnok ma már valóban annyira korhadt és kicserélésérfe vagy megtelelő intézkedésre annyira szükség von, hogy *4 az utazóközönség testi épségének komoly .veszólyi\'ztctáso Dóikul tovább el nem odázható. így fogja fel a MAV igazgatósága is, ahol « nagykanizsai fedett csarnok problémája ismét napirendre került Ahová — ugy tudjuk — a síttkkőzegok is brtkrjesz-telték j\'elcniésüket és ja\\«s*a.ukat,
A nagykanizsai pályaudvar modor. nizálásánuk kérdése Ismét előtérbe ke-rült. Adva vita a lehetőség, hogy Nagykanizsa megkapja gócpontján >k és fontos forgalmi szerepének megfelelő modem vasúti, állomásá,t, ami elől a MAV igaz^tósága c] nem zárkozhatik, mert \'üzleti érd?Itíe is. , ¦
N\'agykttnlzsa közönsége szerelné, hogy a vasúti állomás kérdése most már végleges nyugvópontra JutoA és számit az illetékes tényezők nyomatékos közbelépésére.
Meri az export és import-oentnim Nagykanizsa hatalmas méretű vonat-hálózatának és forgalomlobonyohtáxá-ui>k\' pillér lerakásáról van szó.
Tudjuk, hogy az il\'etókcs tényezők sürgősen .közbelépnek.
Nagykanizsa vitális érdekéről van szó. "
(b. R.)
Mindenkit érhet balevet, ezért a balesetbiztosítást senki sem nélkülözheti 1
UNGER-ULLMANN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. ,„
lif herr-Schrantz - Clayton - Shuttleworth
Magyar Űépgyári Mü«k Rt. Nagykanizsa és környéki képviselete.
Szerda
AU»adá mBaoruánOk bétk6*b»poko» BadapMl I. mttorim
6.40 Ébresitő, torna. -- 7 00 Hírek, közlemények, étrend, hanglemetek — 10.00 Hírek. — 11.10 Nenuwtkön viz-jeixöszolgálat. — 12.00 DŐU harangsió. — 12.40 Hlrat - 1320 IdOJetaff, időjárás- és vlxálláajelentca. — 14.30 Ilfrek. — 14.45 A rádióműsor ismertelese. — 15.00 - Árfolyamhirek, piad árak, élelmiszerárak. — IQA5 Időjelzés, Idő járásjelen lés, türck. - 17,00 Hírek szlovák &s ruszin nyolyen. — 19.00 Hírek magyar, német és román nyel-\\«n. — 20.00 Hirek (Budapest n.) ~-21.40 Hiiek, ldöjárásjeientés. — 2300 Hirek német, olasa, angol és francia nyelven. — 24.00 Hírek.
MS. SZEM <• TŰZIFa
T1B0LT LA1Q8
BMv0a-«krS9. Tefc&xi m
BUDAPEST L I
• 17.15 A Légierők Fuvd«zieni\'kara. — 17.30 Tluirzó (iábor ej^ida». — 18.20 llonvédmüsor. -- 19.20 Ann«<. Száu-[ mú egy fchonásb-in. — 20.20 Ilészh\'Wk az Oppniház müso-ából. —.22.10 Melles Béla.zen-\'kar, — 23-25 Pátria lánc-lémeíek.
Iliit
trfiinlm: meg raktírunkit !
érleoet
* 1 Olisi Telefon 808-
CsDtörtök
BUDAPEST 1.
10.20 Wo\'.Wsás. — 10.45 PB\'olvdtás.
- 12.10 Reedórzmckar. 13.30 FtBrii* pay cÍgányzei«a,.iU\'-a — 15.20 Szórakoztató zene. — Ui.15 Huszin liajt-tóinknak
17.15 pest-budai építésziét Hl. rész,
— 17.35 rtajkózeuekíu-, SUiymmCl M. tánczenekara és Manuel de Bionco énekei. — 18.10 Lófnyósztési rádió-fajifolyam [fi. rész. — 18.10 Máthö Áron L*k>a és Reider BéJa Mozart Kiarlnétkoilőst-iket ad clö. „ 19.20 iládiőzenekar 20.20 l)r. Baráti 1K-z&ö eladása. - - 2050 MecsTö Rudolf
Szőnyi Jenő kétzongorás jazzimi-»ora, — 21.10 ligy védte^Bn asszony. Hangjáték egy WvonAsbVl — 21.25 Dolmányh Szimfonikus percek, — 22.10 A Str.iuss-csaiád kélnCgyetks -ütemben. /U l. lionvéd gj-a;og~zi«U zQneknna. — 2330 Horváth Elemér ci-gányzomekam.
ZALAI KftZLÖNÍ
Nyárra rneosrt*81rrak Erdéti fflnMfc
A fcrenojőzsefi viliig magvaiv ja>előtt n fürdőkultúra mai fokai teljesen ismeretlen volt A tehetősebbek\'akkor is felkeres-ték Velencét, a Riviérát, Abbáziát; esetleg; Svájcot, a betegek Karlsbádot, Möpientoadot, Pös-ty ént, H évi ze t, T ren c-sén tep I i-oct, inkább azonban a külföldi fürdőhelyeket, mert akkor ez volt a módi. Nféha a Tátrának, a Balatonnak és a gyönyörű erdélyi üdülőhelyeknek is jutott vendég, leginkább az Annarbá-lok iíícjéiiv¦ mindez azonban messze, volt. allól, amit.ma für-dökulturánuku nevezünk.\' Igse, magúk afiirdŐhetKíék -is hibásak ebben. iminyT-ottnelíihik tt külföldi >4z,bivonfrrn kényélem s áltatában ahtlote\' a sotr gYönyörÜ-séghez, amit a magyar természet oly pazarlóan, .osztogatott, az üzleti lelemónyeshógi édeskeveset adott hozzá, j
Csak a nmtt1 háború után kezdett divatba1 jöími\' a mai értelemben vett1 nyaralási divat a legszélesebb társadalmi rétegek köréhen is és persze, csak ak-* kor kezdődött számbavétele mindazoknak az alkalmatosságoknak is, amelyek e célra részünkre megmaradtak, fis ekkor vettük csak észre, hogy* mekkora kincseket vesztettünk. Ekkor- kezdtük mondogatni ma-minknak,é.s egymásnak : Iste-ncmy mnnimdcnt csinálnánk if mai eszünkkel a Tátrából. Erdélyből és a többiből. S miután már nem volt Tátránk *s Erdélyünk,,- kezdtünkimegeiégedm u szerényebbel- is, egynomáftna épitellük .az üdülölciepokot Lillafüreden, a Kékesen, a (lallyn-tetön, a Mecseken, a Eövcrcken és másutt, széptteltük a magyar tenger partjait is. Végre azután visszakerüli fiszak-Erdély is. ¦ A most.mull nyár voH»»k első-alkalom, hogy újra felkérésben-\' ifik az erdétKíiMilrdőftelyeket-. A visaoutlátáfÉ.inioi^íalnmií és ün-i riepŐtyes volt: Valóságos irodalma támadt az erdélyi nyaralásnak s ez az irodalom\' tele vóltMwodébMu^ dc-ttelbvoMkrk likával is. A csodálat az erdélyi fürdővilág mesés.-. természeti pompáját*-illette/a kritika a berendezések, alkalmatosságok, közlekedési lehetőségek kisebb-nagyobb hibáinak szólt. E hibák mentségére el keik mondanunk,-hogy azokat.nem, az erdélyiek, hahem, a történelem ((sapásai okozták.1 Erdélyt a rabság huszonkét évé lerongyolta". Blföphtttw1 mindazt. alitrje\' volt és nem adott módot arra.-hYigy
&övgfo6l. kéjéül •
Leg§^ek>buszövet©k|
| fegna^í^b v.álasztáhtian -
latolja, javit«av a koi: szmvona-Iára emelje «¦ kopottat.
Most ránk, a* egész niagynr tursadaloinrar vár a felad*!, hogy a mulasztottakat jóváte-
gyük. Hogy Erdélyt visszavarázsoljuk. .Tündérkert -té: A 1.0« millió pengős erdélyi kóleson. amelynek, jegyzése november 2-1-éiv kezdődik, orre-is módot fog adni. Üdvös\' hatását már a következő¦¦ nyáron- élvezni fogjuk az erdélyi fürdőhelyeken.
Hol van- Cigány Károly ?
m/mm
\\\'u|| nekem egy igen kedves, regi jóbarátom, aki a Felvidék köré\'clé. ben inén tevékeny-\' szerepet játszóit s aki erdíimérnöknek készült, l*>gy ügyvéd \\agy*w* vénS»-b UW Br. dómeenöW oktevel^ méflfc MötoMbh Ive\'yet Fogtál «1 a falon.\'\' min* I »k
ögyvéjl. Wftn iiogy art-\'\' inngynr címerrel ékMIettték • n magyar ok-mnnybélyeg v»n rajt*
A kisebbségi óietbon kttlnttö^v a mojíyar isko\'ák és kulturális egye. süleiek is-rgé yszését szorgalm****\' k mint uktiv politikus, tokjai ilolgnaeU} Járt, kelt. faradot/ különösen az Ipoly völgyében.
Most, hogy nemiy^ibCO^ m gint 1 együtt M\'liiak, egywrrw csak- ard\' mondja;
— Hopn, I\'is 1 uk:iiii; i te mindig Agyas ember\' voltál (nem tudom, hányan írnáb WiH.% \'f* segirMinéi a legjoblan rajtam.
Kimeieszfc\'tflBin a szeMiení-é*. arra i gondoltául,. Itogy én-jiregfeVí nagy-I k«niz*tti- kii. ¦ Untiíremteir ,411 mi-ben :«hftrté*< **#Ks*égéi« \'egy fugRet-icn iiggleg^yirlP, akHeir irodája ugy , mCgy„<ahogy ttkaej . még. a péuxárt ; sem. kelt..a perlána-? nKuróe, mert ItaMt >i» \'hetyAa»:.-howá^ még Daaat airt\'hom\'-keJ^imta, mvrt-azt-elvégiu \' helyette .vagy a csinos özvtegyasií-szoiiyka, avi irodája* vezeti, vágat-oa a ki* imti>«-sxzemy\\ má\'aépM** M» ben töl»)>«t ^M\'ftWner-vőlegényéire -.mlnl\' «1 aktímr
— N\'o, - mondom -- csak ki vc\'e, Kórotykám., T)r. Sclimldt Ká-i-.\'iy ¦ ¦\' n\'Hi.-. t. .i Károlyket IrcSM illendosi^rflWit husnaálemi-\'WBr*< .«1. mull ö\'eKuikbWbizbny\'csuk « .ok*-\' W cgyszerflbli Tólitás. névu 1*. cézliik és ugy cipeltük vo\'n.\' eáuy-néxöbe^ 1 Ita ,\\\\\\ 1 .volna*.
— H;il luW, wll\'iH\'Uin \'\'nv
Unetijnotgám-; ¦biíonro* -<;ig*n>" Ké-ro\'y ne>\'ü ... 1 \'\'
— Hűha - mondom -- hát.még. u legeo|iMdVi& Káor>ly volt*
— Az - fe;e4l„v-, rfo n* zevatyv \\*«:ert. \\ot ináp imafé*n » roWnt-nói nwcaaiakndl,\' ott ¦ a-olt Velem lf)17-bcn « Karszton, JamijánoiuU.. a tengarparton, a fi4jes ezre-.in.U s/olgflltimk, amclynek Bécsb n volt a székhelye, de akkor .Srászvároüban kötöttünk ki. Még a Piacénál in t\'gyütt\'-wítimk és 1918\'oktötierétmi vo>m jotk haza Vcrduatól... Hát ezt uf emb-\'rt szCietném én nw-gia. látni, mert \\"a\'abol Zalában V íny Somogyban éldegélt, még azt i» fu. i!om, lm»gy \\«:etn *gyidij»i \'negyrtn-ütéves^iehet Te «xe\'«3M< aokit irtól, ledd meg hát, hogy írj wainil "óta, Itátko óvassa uz újságol Vagy ö, \\a^y uz iarnerCűA és egymásra in-láhn*t?
jó, ha í\'nj-éb kívánságod uincs, ennyit megteltetek - hagytam rá.
— Nem (Udoa> \'ugyufi, tá^f.- mít\'szól liozzá a szerkesztőség, ha a mui világba^ ilyen kedvs) d« még>em .dfkszerii vissf-«6riiréí«\'zé.\'«»r!f)l imk, d« \'egy»n ¦ rn*7*« keK«d; nicgpró-bá\'om-
Meg\' Is próbálom, tiáth" Zatn >*gy Somogy..ejrylk e\'dugott falu. jilból egyszerrsfik j^UHilkezik egy Cigány, Károly nOvu, derék\' ra«gt*r embei\', oki ma^l «ép*n leil-egy*--árkus iparon mejörjai dr. SchmWt-Káitny -ipo^wági ug)-véd unvk, h.tjí.y 6 az le.blzonjtta^Bkl a\' !in<k*a\'gy -tir. nak a kávéját megfőzte s aki bélia a hadnagy ur cigaretfcílt is retfftt | íogv-*H*»«4, • \'
Mennyi és niitycxp kelteméi\' emlé-k«k m/tití«««gyb--"«»at s»(h>íá«iy Károly egy szép napon vonatra ülne, nregláJtogAtuá-ivo\'isgBcdnjitt, izeméi* kacsintana n szép özvegynek, m*g-ráznaV.a ke*tí a- ftataMtaafc «>uga jáma.k«)de\'.«í irodában; minthnfié i^egf lövés*átb«D«rr4sétn,n9i rgy ven., dégOl ifttnák,,hogy .^okiUB.einle^rqé, merl.néinclrtcvü t^Mt^a-dgOn (Tcn1!*,. vetsAégM\'aVi magyarr tJaro>,- akmef ¦ kist kamrájában ¦¦ mindi* \'teli*fr«- van1 e j-ohárszék mirtdenfé\'e-földi jen*\'1 « akinek a háaáböJtA\'l^rmjíderui ki: barát .rózaái\' HBnguM ml kök - Aki a nem^ hi»!yi prdtaU^- meny ivoannt>" már töWíszor\' megprohátt*rh\'1\' -leg-utóbK éppen Károly napján S W-\'ony. vidám. h\'-t.U}nil*Uhan körüliünk
ki a- pehitlékMala* Horthy oMitóös ¦ terei*... \' f \' ^:
. Hol van-Cigány. Károlyi — kér., dözem -éu i» ax-trikótól. Vajjoa ki-\'** hol 9W»aa* hatí;}a, kérdeanv VöHwmertyj dHatn#Vák«j e- fórok \' olvasAiAk\'ov va\'aki, akt. Ismeri s rt derék dunántúli lua.uyím.nat; mc.^ mi-tatja czBkT a sorokat, hadd k»:j«ir iili.i h¦ Uiví\'d-v«jy," n mng.\'i é^ t-oi\'ttÍJ jaKakr össze\' meghtttrljarím •benzélge\'- -iv-MiAni,, 111Í11I ahogy . összeborulna H-íku vAy folittdtufí.v ni\', in meg-tudná; t^pi ITiYn líl\'fiiniél nevö\' tím \' tr^»^-s: ki«tü^Sora«igyi.in-»rf»;otTi lasfttíT IfflsroaveheWlBK (no^csíilt ot ne eIvaá^)Vlwrnnárja>4»- xoknfcem-rcjijaü, amikor.i\\*sárna|>.cfgjí!\'eiWrént\'., beljandukol az ijKílySágl kett5s!*jrt\' nytr tcmplorrtbo,\' Iwjgy déhtfáfl *ke. rftljön lkszn ebéd*\' .
Tai-ioitejirí*itel«B Msaatjtmsag ia írtam-, ¦* w-TmináQbh\'beftojyecWft**.-1 Merít már rígány Kiimrjon a sor, hogy életjelt adjon magárét s írja meg -ékei ;ev*H>en a hednngy tirhik, a* i\'i\'iiiiiiiéiiiók iiiíí-u., u mégis cwUí ügyvéd umak, kogy \'totjer egéiuetíg-nck örs«nd s bímny, az idén is őrt álitunár vahihiík, tthoi \';i m-igafajtn öregebb katonák álldogáltak, mo t a
";lk é.S a >oll).tfIyi ík itíili i,.\' a: \'U
meg ogy kis kaiooásditóll
SÁGI FARKAS ISTVÁN
(sgííjahsitÖ
KaiwáWis\'tiiiinÉI,
Nagyluiilua, Eífráty-Htea Ú,
Eidéty gauüuuá&l
,..V,| .,^oz?.vár, noV(cmbf*( , Az ErdéljfréJiM. (^da^(;ra^rj legoapr, ülé^MÓr4»W>^>;^í4llAlHteítU meg, Ifotörv ¦*» "erdélyi. rftldHázitHtuk ujabb délerdélyi.\'\'íéswít\' ipaftMoijásál .segitikSürgősen\' szüi*4g\' wlnJ olsoíorbad\'Kolozsvár vanisáMirkr-\'iáv. \\*m&t -uljáV •y*\\6y\'ö&e*k6m#*-{* Szolnok-íJoboka^ yihinégyfiftbi1 féliáVj földgázfornísökkijl\' Enfték\' ,érdek"éjjíií Ko\'ozsvár -polgám.eíiwv\' .i^\'ksz!^ rnéoyezú Ipp^feb\'trtttt,,A l^Wi\'^f) nojj eié^léaart-li.\'.rStMs j(udoWÍ*iíl, < \'Ihjjűin% lunnányi 41de*Maéf*zsé#ft>*r-*..M«m:eli OiíállASiláíüiTaaácBíiiabgaiáaávaí már ax e»sV (m*ri*wtol*gy \'ré\'eijei\'>t\\h\'-tyi k-islj)iiros és kiskereskietröl vál ulkicánl segített"k érvényesülésijei miis é mg. lió hite: ro\'yösltátávul. A tatí\\ts;vé.\' güi foglalkozott a Nép.- éá jlsaJádYé- . delaii Alap \'inüM^*rr*\'> feWélyí* ]tör; lént kite-jesíütí^ Uyonián\\\'i»>ut.Uki))\'^ enodmény k\'.et -.i .-!11,; A n(
ÍM SlTS^\'^íífc\'^f^t^Slr*1\'
Jw\'Wrlial\'Sral.!-
,«,.. HMTEIIIBE
márkás balorazattontában vt^ytn vagy remleljen. GaMfWir-at 14.
Ás <MLSz saitaSIOMBlenényei
. l\'gy a budapesti, rriilíí; a Vídíkj ríerületokbed az Ifjúsági b*jrtokság állottét föggeíien\' u. rn^gjflWht«B!z*\' MI.SZ azokat az odzowt^akiktti\'k iffu-sAgi < csapata1 pé!(tátrír(rtató.í >fcvfkv*y-séfteti.és apotíte^\'dmény«-órti «U"Érék a. cuapatok az l«Jí^ b«jboW\\óv i*^{íO\': i*ni>tP»ioliínfjiisági e<izVí(at)^ru)(l)^ kaidéskor c\'őnyfcen rész^^k,
\\z ors»lg .te^^tón\'-cgyvígw.\'
jálékosi|fPZö>áflyl vetet, bs öz MLS/.. Az igazolványok \' kieféréfé^é már nutsl megkezdődik és ií)42\'március l-/g 1^: 11« a jeientígi egy«í(í!cte,,a" játéKoi\' ig*no\'.Tányát a feitti határideig\' ti »1 cseréli ki, a játékos- t&ba#SÁ\'Wik
A Bawofli AVosztátybaV melynek tel sopoíija \'íKIst^hWy\' és Vor&nwriy1 vaa. eddig 12 «gy* itft.et * jeíealkezett.
\\í Országos Sport\'.Központ\' (OSKf ingyen ¦ l^szvttMéírt -jutHtütl\' a» \'1***«^ áldás, Bács-Iatfioíugit, Hadjklfttdj*, díkujfaludólvidétó.széfcaiy ttdwpeí községek labdarti«ó«^sii}«!e«rtSi SZ koszom:!?!, fo^\'zfr: ki a. featjekéri ¦ *« OSK-naajt,.1\' \' \'• -
Az MLSZf\'újbói.a \'egl^tíVtoííolW*^ liangsully^\' ligy^lnwut-s-ti az v^\'i^1 leket, l-ogy-a mérktízé^\'k. aikakuáviO a korlátokon be\'Q\'\' kizáró\'ag csa.k \'az edwí és « gyuré rSTlézÍ*KÍhattk "
Az MLSZ sziiiK\'UyköriyvéJvBk uj ki adását és iVsszeállitását fclfff*.lsjrt*ry bizonyta:«ii .ídöte, inert^ ax OÍK.\'Í8 á, Nemzeti Sitorifeíztittság- még rt\':n tár.\' gyaltfl.* » köxépteko\'áíe,.rvalanto^* teMButtv iffuiág nae.eple.seiv vo^Ukuaú uj s/abi^^rtt. - .. .,. \'
FERENCJÓZSEF
KESERŰVÍZ \'
;T8rt«*P«t8t régi tztt.t-;péoit_ é» tBrt Tunyát
magas napi áron veszek BÁftÁNY ékszerész,
Horthy miklo* ui 3. (poiláv*l iiieipu,)
- (Kinevezések)
Al Országos Vltéxl Székkai) jtány súg íHoj Itabay Andor \\.igykinizsa járilsi idenUpflrancrSnokol H i\'etenyei janis vitézi hadnagyává naynW kl, — A pcnzugyminisaier Németh István nagy. kanizsai lakost a he.ybtli forgalmiadé-btv«t»iilho* dijiiokká uereat* ki.
- (MANSZ összejövetel)
Nagyon k«dv*-s\\\'k és meghittek a nagykanizsai MANSZ-tábor hétfői ósz-szejévehiei, an^yek nemcsak aa együ-
J TÍiartozas érzetét állják, iMne-m « ro«lyen sokszor nagyon < értékes e.lu. lároUUok indulnak hódító uljukia. Ityeo vo t ft nioslanl MANSZ-ósSzejó-\\tle; is, amelyftn luegjekmt dr. Krátky IstvAnné polgarrnes-terné, a \' MANSZ le.kes eluökasjaouya is. A hölgy tábor leotlaaj megbeszélésén helyi aktuaütd. sok kerüllek napiivndr*, «mey-.il ol. határozták a város társadalmi és t*o-c i :¦¦ élei*©* s aló lokomttarrl) trkap-
..tapW/táfA^ . ^í\'\'..i ¦
- (Zrínyi, Mikiét, Bzlgctváii hőt halálénak Évfordulója)
Csáktornyáról jelentik: A lUagUyAJrl bás halálának évfordulója alkalmából * Csáktornyái lcrencVstsk templomában .ri tartottak A miséA p. dr. llorváui Athaaáx t*.eoojvudi sa«rie-tes, a caáktomyat középiskolák hit-
DkrVtőja tMa A SH D|tniU n m j;-
jelenlek az iskolák növendékei ,t«ná-raikkul cgyült, a hivatalok vezetői és honvédség kiküldött szakasza. A mi-*no N«gy Károly polgári iskolai igazító énekelte e rekviemet Olt volt a (mUnUéJO « csáklornyai Zrijryi-c*o. l^ort vezetősége teljes iétszámban- A tnjw után kivonullak a stttnU^omii Zrínyi-ká pokláim z «¦ koszorút helyez-l* «L olt a nagy hős emlékér«.
- (A harctéren küzdő kktonálnkaak)
Zalaegerszeg eddig 1024.0* U fi Iád* szeretet-csomagot gyűjtött,
- (Az UkotánklvOll Népművelési Bizottság)
közli, liogy kellő számú jer-Siiikező \'*tán dc«nibw alajéft.borvátnyelvü l\'nforyamot rernjat: Jfeetifftmi lehet I\'ilé perfwaéprrrüvelési iskolai l0»a.r S"l6nál. Jelentkezési határidő november vége.
Nkptár: NeveiHb\'r 10 szerda, ttom. *<t. lírzaóbct a. ProtettiM Erwébet. W Marka, ttó 28.
Sáütrdá nyitva reggel o aratói ««ui 1 (hatU, uerda, uóstók d«(atá»
Tesielkozéíl kSlUégiiaok twgtérlté-,<rfil bUtoiitái Htiáa goiAoikoahall
— (Csáktornyán Is magnyllett a tazoltótanfolyam)
CWktornyáről je\'cntik: Csáktornya nagyközségben is megnyitó 11 « tüzulló-tanVyaiti iftfafi vcsztwk a tan folyamon Csáktornya környéke tüíolldi A lftnfot>*mot Bubiét lUvadnr várniu-gyoi türoltórelügyeiö nyitóit a m«g. A tanfolyttmm — amely 10 napig tart ¦ -«ddig Imi-,.iii.ii) ,iU.\'..:u\\ Ulánn I záróvizsgái (Cudeznek, am»:y«n elmú-i lati én gyakorlati dolgokról k-i ihalijjaiőkuak vizsgázniuk.
— (Zalaegerszeg képviselő-teetDletl)
illésén Ho\'czer l^n\'j inditvúnyozla, jhogy « kérháihaa létasitseu-k gy«r. raejtoutalyt is. Az inditványl ai egész képvlse!őt«tQU t nagy tetszéssel fo-¦i\'-idta a polgármetter ktj&oteibe,
tiogy ti az Ludilvány az ö régi teivi\'i.\'
találkozott, de mlv-\'l oz osztály azonnali [eállilásu Dehézség-\'kbe ütközik, «gye:0re csak rcndeől állítanak bo " kórházban. A kópviselőtcstü^t eihulározla
zását, egyben ui:isÍtolta n (wlgárnKS-lert, lw>gy pötlfl «g állUsa bű a kőit. bég velősbe a gyi-rmfekosztályt és annak raielObbi gy-\'koriali megvalósítására törckjedjék.
— (A rendőr tolvaja)
Hádler Káro\'y a román mundért egy napon szögre akasztottn és eJhatA* roitft, hogy átJÖO régi hazájába. Ki-ulflllák számára a kies Keszthelyt,
mint tartózkodási helyet, ahogy ez
ilyenkor szokás Persne le\'.űgyelet alá vo.l helyezve, itádler azonban nom becsfltha rneg mngái, Miját re-ndArél is meglopta, ugy, liogy letartóztatták és bctioílák Kanizsám Kél hónapi fogházai k«i>olt tandíjul.
Hdvld táviratok
A KÉPVISELŐHÁZ m« a kfrrs. kedaimi tárca költségvetés ót tárgya Ua. Szabó Gusatáv, a Magyra l-let párt vezérszönokii " kereskedelemnek keresztény kézbe való juttatásáról L«. szélt Nem iKanyirö a képzettség, mint inkább a ne\\e\'és adja a jó LHiesUitöt. A költségvetést elfogadni.
A HUSZCSUKI törvényszék liláim ilélt agy zsidót olajtartály f*lgyujl6sa ik más bánte)t«k miatt.
ZÁGRÁBBAN megnyitoUák a téli ii«gélyezési akciót.
MOSCARDO tábornok, Franco ál-lanifö katonai irodájának v*zelőj" Madridból Berlinbe uúszott
BELGRApl je:entés szerint Valjevo környékén a ¦kormánycsapatok kedden elfoglak 380 kommunislát, közlük 13 ndt. Valamennyit rögtönit élő bíróság elé állítják.
AZ OLASZOK Suljoa&n büiiU\'lik az
a az orvos azonmili Hlkainjj»--|^ule\'^ín^ze^ kereskjedö-
kel. Legutóbb az egyik kereskedő 3 évi fegyházat kapóit néhány kiló ka. kaő és 144 szappan eiiejléaíéft, egy másik keicskedö pelig ö évi börtönt kapóit.
AZ ESTI UJSAti jelentése szerint pfait nagyvágót a detektívek elfoglak mert a inpgallapitott inarhahu^ árán fcinl is követelt le-árot.
A PüST loaidoni > entésw szerint a korliatár elérése miatt több ma-gasrangu an$a\\ lisztet nyugdíjaztak, kőzlük a vezérloVt főnököt is.
Jtetglitiii, Lwgj MmM
Kay lolöttoropa. bomb$7A (Foto RDV.)
ff*...,
Némcl panoÉielhWló Sgyut HlMlJallaatm tael^oziieli. (Poto RDV.)
lapái szemtBuo losskvi bonbázAsáról
Tokió, noveniber 19 AíoSTikváxa a.q^rneí íéffiLtí/id-, erő súlyos, csapásokat,ipórt\' mondotta Hisaroku. Misóbe^ a japán külügyminisztóriuiui tagja, a vHotsi Taiinbumí moszkvai képese lő j<5 vei folytat,QU,b«-szélgétésénck során. — Moszkva ma teljesen mngáru hügj/otl 6s felforgatott yáros benyomását teszi. A város október első n^jpr, jaitól kezdve rendkiyöi spkat szenvedett & napról-napra meg-ujjuló1 német támadások miatt. Hangsúlyozni kivonom- azonban, hogy a támadások kizárólag katonai célpontokat értek és a polgári lakosságot á letietö-ségekfiez képes.t kiniélték. A moszkvai Állatkertben, szemben a japán nagykövetség ^palotájával; valamint a város valnmem*-nyi nagy épüjetén Jégcjfiáriió ágyukat szereltek fel. Á kormány minden igyekezetével azon van, hogy a lakosság előtt a nagy katonái károkat eltitkolja. A lakosság-hangulata egyébként igen nyomott, a GPu-tól. való kimondhatatlan félelem azonban lakatot tesz az emberek szájára.
Amerikai állapotok...
GafkAgo, Boi*rafc»p 19 Jírn Mcnerhiout\', a csikág<!á\' vát^st t*nács iagja javaslatot hyujtort b* a tajulcslioz, melyben a\'kolioIkiméVési U-iüom eiren\'íW é^ét kéri azoknak a nők\', nek számára, akik a bAmkhan é,s e«p-székekben n?m foglalnak lw\'yet, írS-
ne.tfAVv^\'trvWísrriwi^^
t»ni Jim Mc»«rmoflt furcsa javaslatát a következőkben indokolta meg;
• Városunk férfilakossága már egy. alta\'án nem kap lielyet a bárok és csapszékek iiu\'.tjáűáli UJljOát&i Visifori-tolták ők©[ onn •» az asszonyok éa lányok. H* vaaki délután 5 é* 0 óm közöli egy bárba 1 nép,- nyotiibSut1 ir.eg-állapitt.fllja, liogy a bá\'r.isztal könll valósággá1, Item zsarnok a \'minitájtikbői jövő géjjírőijők, akik Sokkal job|»an tennék ha egyéne en l>aia\\\'eouék útjukat és ne.Ti lérnéoeií bé elfibb\' \\«\'ju hová egy ital liköric vagy-, pálinkáim. A férfiftk és nők cgj-eutősi^génöW\'fjon\'-do\'.aiá ivanyon aiép, áronban semmi, esetre íe;n a bárt>an.<
Kis /
írt- d j ^yfej^g^^j^ E
ZALAI KJQZLOWY
NsgyksHiita megyei város rjotgár mesterétől.
3I.HI/Iw4l.
Tárgy: A gabonafele^legek felajánlási kötelezettségének meghosszabbl tAsa,
Hirdetmény.
A Iiiií-.íi-, rozs-, kétszerest-, köles-, zab-é* Árpa-feleslegek felaJAnlAsl kötete-r.ells*«ét november 30-Ig meghosezabbl-tották. Aki a birtokéban levő gabona-felealcfi/eket a Hombárnak, vajry blto-ra\'anyosAnak nem a|ánl(a lel megvételre, a 8120/1941. H. E az rendelet értelmében 00 napig terjedhető el»A-rAsb öntetéiben részesüt, készletét pe-dlff elkobozzak.
Nagykanizsa, IMI. november 19. imi Polgármester.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
2fl 140/1941.
Tárgy: \\ KazdasAgok elszAmol-tatAsAval a gabona-, kukorica-, islr én szalonnafélééi esek be-szolffáltatáMval kapcsolatos Össze trAal munkák megkezdése.
Hirdetmény.
A kormány elrendelte valamennyi gahonalappal rendelkező egyén. Illetve srazdasAa elszámoltatásAt a termelt. Illetve birtokukba JutoU kenyérgabona é* takarmAn.Yenben a, valamint a kukorica mennyiségére nézve Ezzel egyidejűiéi* a gasdasAirok Ö8«ea állat-AHomAnyAt. a HazdasAsr nélküli sertés-iurtók sertésAllomAnyAt és az összeírt összes efryéoefc és (razdasAtfok zsír- és szalon n&kéraletelt is szArabaveszIk. Koélbél a mai nmit-\'il kezdve IgazoIvA-nyalmmal ellátott öfwr-elrő blztosov. lArnak hszróI-bAzrs és minden családfát felkérdeznek, hoay van-e gabona-lapja, vagy serlése s n szükséges adatokat ö*8zelr]*k , ö&szelrjAk a gabona-lappal és sertéssel nera rendelkező csa-tAdnkst Is. Felkérem n közőnRéiret, hojiy ti/. Összeíró biztosokat munkAJuk-ban támogassAk s a kérdezett adatokat nontosan és a valóságnak megfelelően vallJAk be, mert aki az adatszol í?AttatAst meirtaaadjs, vasy valótlan. IuuiiIh adatokat vall he. a 777.000/ 1941. K. K. az. rendetet értelmében 15 nsplR terjedő elzArAssat htlntettetlk. Az adatok valód laAgAért minden csa-lAdfÖnek alAirAaAt kell adnia.
Nagykanizsa, 1041. november 19. tan Po^ár mester
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
TArgy: Egyes üzemek, Iparosok és raktárak készlotjelentesé gabona-, tengeri-, liszt-, szalonna-, zsír és étolaj-kéazlülelkröl.
A malmok, darálók, olajütők, sör-gyérak, mAlAtegyArsk, tésztaárugyáiak, szeszgyárak, kenyérgyárak, pékek, sütödék, tovAbbá a köz- és magán rak tárak, valamint a tarolásra berendezett üzemek és vállalatok a 7Í7.00>/1941. K.H. Sz. rendelet 2. §-a értelmében kötelesek a várost közellátási hivatalhoz (Hunyadi-utca 16. ez.) a t. évi november hó 20-1 állapot szerint I. évi november 22-ének déli 12 órájáig „készletbejelentő kimutatást" benyújtani az Üzemükben (helylséitükben) tároló összes gabona-, kukorica-, liszt-, szalonna-, zsír és étolaj-mennyiségek-rfll. A .készletbejelentő kimutatásban" fel kelt tüntetni a saját készletét éa külön az Idegen készletet, ez utóbbit a tulajdonosok szerint részletezve. A kimutatAs lormAJét a Budapesti Közlöny november 16-lkl 260. számában közzétett fentebb említett rendelet pontosan előírja; mindenki ennek megfelelően egv tólfves nagyságú papírra vonalazza meg magának a kimutatást, amelyet 3 példányban kell elkészíteni és beadni Akik a kimutatAs beadAsAt olmulasztják, vagy hamis, valótlan adatokat vallanak, 15 napig terjedő elzárással büntettetnek.
Nsgyksüissa, 1941. november 19.
Polgármester,
Lapzártakor érkezeti Nagy földrengést jelzett az obszervatórium
Az. obszervatórium készülékei tegnap délután kevéssel 19 óra elött igon heves földrengést jeleztek mintegy 8800 kilométer távolságból, A föld mozgása Uu-dapeslon 3 órán át tartott. A kitérés 120 milliméter volt.
A jénai földrengés-kutató intézet .megállapítottá, hogy ennek az orejc nagy volt. A földrengés helyéi Japán körül sejlik, mert azon a környéken igen gyakoriak a heves földrengések.
EbéiMo82l48jkiizl)on (Foto R. D. V.)
foM^Fáo/gozo i Gépek ^ fiímek ín
Köfiíötietnyilvánltás.
Mindazon Jóharátaínkés "tsmerö-selok, különösön a kereakedelrat fiúiskola tanári kara és nüvendökel, valamint a női szaktanfolyam tanári kara és növendékei, kik Tolojt-hototlon drága jó édesanyánk ttaw. SuirAnyl AJajoaná »i. Vidámon Mária
temetésén mogjolenéeükkol vagy bármi mas módon mélységes gyé-szunkban osztozni szívesek voltuk, fogadják ezúton is hálás köszönetünk kifejezését.
A ggfisnralA oaatAd.
tó t-M-t «4 SlMr, «ri*** UvtWI US 4 hllfa.
Bej árele* nyt azonnal felveuck. Kls-faludy-ntes 30/a. " 3678
adás-vétel
Régi aramefonlemaxtkat (töröttel) lil veszek. GrflnhutElemér.Deák-tér 2. 3692
Url szán olaslé. Klrily-u, 20. meg-ítklnthetö. Bővebbet úelulánl oráktwa Cstngeiy-ut S6 Ufiyaaolt etídé egy barát nyereg, egy nüike rövid bunda onozon-béléisel és egy Unom fékek téllkabit.
Egy lekele nöl télikabát eladd. Meg-teklnthtlŐ délatsn Kóisuth-tér\' 10. 36TS
JAkuarhaa levő boi- éa sőrapsrát hűtővel oIoaÓM alasto. — MegteblnlbetÖ Nagykanizsa, Józael főheiceg-ut 60. Telefon 4-21. izám. . ( 3672
BÚTOROZOTT SZOBA r
KaiAnbeJAratti szépen bútorozott su> bét, IQrdőuoba hssznAUtUl etttcjéie fcefe-. !..:!;. Clm s kiadóban. 3680
Qrafofdaue — IrAstzakdrtO Eflti öl-tér 28. JtnalUlMh taeauálf Ittitt Areu. TinAcs dljlidan. Csak rövid Ideig. 3621
gJtrssatatt 10 pengő értékű bélyeg. Kérem a megtalálót, adja le Cseagery-ut 5. (rallhba. 3L86
ertdményt esek agy 4r d, bs hirdetéseit a napotila töb\'bezer példAnyban rrteg-léfenő, messze vídéhen Is elterjedt ZALAI KÖZI.ŐNV-ben adta fel. Klsdóbivatai FŐulS. (az udvarban.) Tel-7^
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja : „Ktligazdiiáal R, T. HaBy,,a\',llM\',* Felelős kiadó: Zalai Káreiy. Nyomatott; a Ka,Mns\'.d!\'!¦•!¦.a! R, T, Maoykaii\'ies"
Byondajábaj Nftgykaaizian. (NyomriAAK tejel i 2«iu KArstyj
81* •vtolyam 266 (Um.
N*gykanl*ea, r84i, november 20. csütörtök
Ara 12 HIIAr.
ZALAI KÖZLÖNY
COLI Tíl* i
N n PI !. t\\ f>
Hmtkmziöübíi éa kittUúalvatsJi Föut L at&m. gssikeeztöeeal és kiadóhivatala teleloa 78, hu. Me^elenlk raladen Mtköanap délután.
Pelelös szerkesztő: Barbarita Lajos
fclóltzetéel ára: egy hónapra % naturo SO ÖH&&.
. negyedévre 7 pengó 20 fillér. Bgyea bza m: hétköznap 12 till., .szombaton 16 fill.
Mindenkinek kell áldozatot hoznia!
Dr. Szász Lajos államtitkár előadásából
neiidkivüJi te\'ádfttótc előtt állunk fs Hflz\\*t:ieiml tdvánu\'nk\'az ország népéhez fordulni: az erdélyi kö!csöurc kívánjuk felhívni az og^\'sz ország figyelmét Á\'pénzflgymrnisztoi- niár uvi-liUkozoll ébl.en az1 irányban, !iOgutóbb|l Bipozéfában Az eddigi rendes és r»ul-kivüji á\'lam ház tartási szükségletokc, íe-ieziílk a«éJkül, hogy közvetlenül for. dúltunk vo\'ii** kölcsönért az ország lakosságalioz. FOéCzlük körülbelül a lént*- szaksöglelekct adóbevételeikből, a rendkívüli szükségeteket — be\'e-írl\\o a háborús szükségletet — fedeztük leereszt adóból, felerészt köl. oVmtevéW.ekliől. r v
Az egy milliárdos győri progrUmm már négy é* Tél milliárdra bővült ki, WelyWl 23 milliárdot tfayWfc fizet-tönk és pedig 1100 milUót adöt|avé-tejckböl,\' 1200 milliót kölosónhe/éte-lekböl, nagyjában lelo-feV; arányban. A viszonyok mégis szükségessé teszik\', l:o?y közvetlenül \'fordiüjunk az ország lakosságához, hogy egy aránylag kis összeget \'k ölesónképpen közvetettül kér^mk.\'lígészcn kivételes ar a he\'y. zel, amelyben, állunk, Folyó szükségle-lík és ejjy folyó liánomnak kiadásai mej:ett egy. időben kellett. folytatnunk tovább honvédségünk \'fölszereléséi ,éi keléit butositanunk a \' háború alatt olliiisznált üo\'szerelés pótlását tj\'gyan-aiabr "szociális probléiriáintí mcgoldá-\' sírról .is\'gondoífkodhimk kwlett \'az ed-iIírI üteilrben.\'ttnélkül. Iiogy a tempót lossiiöltuk<vohm. Gondoskodnunk kellett gazdasági erűink kifejlesztésén\')! és a visszacsatolt területieket szerves egységben kellett összefoglalni a fr|n-nőni országgal mind államigazgatási, mind. gazdasági, kulturális és szöoiá\'is uernpontból. Ilyen rendkívüli felada. \'ok és rendkívüli aidjozatokat Igénylő időszak közCjelte olyan kéréssel for. dúlunk az ország népéhoz,, amely mindenki srivélez körclálió nagy Mádat megoldását leizi \'clutövé. Ilyen rniu-deóki szivélez körc\'álló feladat megoldásához kérjük* «z ország megértő támogatását. \'
Erdély újjáépítéséről vau szól\'Er-df.\'y érdekében « visszacsatolás óta_ a* országnak\'nagyon jatbriUÜt áldozatokat wi\'eit hóziiia \'isién mentien attól, bo?y ugy hangozzék oz a szó ni én számból, miutlia szemi eh anyás akarna lenni Áldozatokat keleti hozni: ez nem szemrehányás akar lenni, csak mint tényt álláptlom meg, mert További áldozatokat hozhatunk u többi részekért is. Csak egy számot\'Sírtilit\'^: ttt-fin ?1 évben Erdélyért 279 hífllió deliedet várhatunk AZ államháztartás 194!, évi deficitje 32 millió volt. Ez a köfUfgvetés még nem lartahnaiti a visszacsatolt ke\'eti és erdélyi részek kiadásait és. .bevételeit, azokat külön munkfibáji dolgozzuk fol és ennek a qú*sl költségvetéfmek defldtfi 270\' mtl-kó pengő, jeetitékeuy összegeit kellett" íordttanUnk Erdély vissziicsatdtásával: k3pCfo:atbnn és a további\' viszonyok megjavítása érdekében ápAmvisuhrnic m\\eszticiójáiu 09 milliót adtunk, l\'lak t-»yieállilására és tenntartáaára -18 milliót, nem száinltyf fcéle. flz árvíz állal az utóbbi időben okozott wár..-««. ¦Szdetátis cé!okrt> kiKzeltünk 22 milHdt, különböző közigizgalási\' épitke. íéiekic ugyakivak 29 milliót. A bUel-sierveíei ipcf,erősitésére 42.maWt.ad-
\'mik, szőyai «. nii auyi\'gl,-üi\'űukti.r*z kú-
pest lendkivül nnuy összegeket fordítottunk Erdély talp ráállítására, hogy Erdélyt töké c[e en ósszekapc^oljuk n trianoni országrésszel. Mlüde-cket fc-deztúk anélkül, tíogy közvetieaül a;; ország lakosságához fordultunk vo\'mi Termésie\'eson ite.n.ájlliattuuk Ul iwg. Ismét rendkívüli »agy le\'adalok etStl állunk és a feladatok megoldásának üteméi som lassíthatjuk Ezeket á fel-ada!oknl a lehető eggyorsabhan meg kell oldanunk. Ezért u pénzügymlnisz-ler nye-eméuykölCSflttl bocsát ki Rr-dély céljaira. I-lzt a kölcsönt 100 nttL ltó p«nflS névértékben bocsájtjuk ki. A 1800 mUÜós rendkívüli kiadás mellett, ha 100 nilMiót kérünk közvetlenül köleséiként "z ország \'okosságától, ez annak aránylag egy kis része Ez u kölcsön 4 százalékkal kamatozik Et n
kamat már most, november kez-ilödik Egy részvény 200 pengd, akt áronban cgósiert kicsiny nnyagi erővé] icudelkezik, az js részt vehet eolH\'n a ncmieli áldozalhozat i\'ban és eblirn az országépitő munkában, iáért fúl és negyed kötvényeket is kiborsotiink, \'lVméST\'.aW.n » fél kötvény élé\'^e 100 pengő, a negyedói50 pen-ía s a nyerd-menyek is ehhez Igazodnak. A kötvényeké! 20 év alatt névértékbea fizetik vissza, a törlesztés azonb;in csak a harmadik évtől kozdődik, a nyeremények íorsolása viszont már most, 1042 jauuár 2-án kezdődik. A nytteinény-kötvények klsorsolásának laitama 21) év alatt csaknem 20 nyereményt ior. íoHink ki, összesen több mint 4íi.;í millió pengőben.
I.«sz 7 drb. egy milliós nyereméziy, i drb. 780.at«r penSŐ* és.14 drb. 500 eier pengős főnyeremény * kisebb nyereményeken kivoj. A nyereméio\' búzása é\\*nkéot kóUzer lesz, január és július e\'stí hétkótnapján, vagyis a
le^e\'síl 1042 Január 2-án tloudoskoüás történt urrólj l\'ogy a péjizintézolok a kölcsön jegyzést támogassák, a jegyzés 50 suízQléka eiejéig kölcsönt nyújt-halnak Ene u kölcsön nyújtási lehetőségre reámutatunk a tájékoztatóban, mert lasj^en ez a péu?.intéztetek és « kölcsön jegyzői\' in let-n ügye, amelyről a pénzintézolek üuyre\',eiket tájékoztatják. ,, .
Ilyen nve.eméuykölvény kiborsdló,->á-lói vau $ző. \'farméstelosen két eíltn-velésí.ei ke\'.l számolnunk; az egyik az, bogy- miért nyeieménykölosönt. bo-caálunk ki, miért nem az egyszerűbb törlesztése* kőtvéuytí Azt hallottam hanfcozlaini, hogy a nyeieméaykölosön olftvult eszköze a pénzügyi politikának és n. íointánból vei tok elő ezt a*?,eszközt. .Tényleg, a nyerernénykölesön a pénzügyi politika régi eaűozo, de ml nem ívOgyunk kizárólag újítók\' ó> a icgkevé&bhé vagyunk hajtandók etis-merni .azt,, hogy raloden rossz, mert régi, mint ahogy azt seuvismerjük el, liogy minden jéyha uj Igenis, lelhasz-
Ui, nagyszabású hadmíiiréletei kezdődtek a keleti aroráiiilen
Moszkváért haíialmas pAticéles-csata folyik — A szövetségesek hatalmas érejD támadásai a bolsevik! erődök ellen — Tulánál a németek eilenálhatatlan lendfl-létlel behatoltak a vörösök vonalaiba — Sztálin, a vörös veréb ^radcsa: „Nem szabad foglyot ejteni, minden németet meg kell o!nUM — Washington valamennyi japán békítési kísérletet el fog utasítani
Hoover feltűnő rádló»beszéde az amerikai n6phéz
Stockholm, november 20 Svéd laplitdósitók szerint a holscvisták kivonulásuk előtt litkos szervezeteket állítottak fel Észtországban. Tovább folytattak a kommunista propagandát és inerényleleket. A német hatóságok ezeket a szervezeteket kikutatták és pénzűkkel együtt lefoglalták, lizek a szervezetek erdőkben bujkáltak és sok pénzzel voltak ellátva.
¦ Katasztrofálisan nö\'vehedtk az amerikai aztráfft-futflám
Washington, november 20 A Reuter-iroda jelenti, hogy az amerikai bányákban kitört sztrájk következtében tegnap a
ntagántulajdonhan lévő bányák legnagyobb részének munkásai rokonszenv-sztrájkba léptek. Pennsylvaniában és Nyugat-Virginiában 137 bányában szü-liötol a munka. Pennsylvaniában a sztrájk következtében a nápí szénkitermelés mennyisége több, mint 100.000 tonnával csökkent. Nyugat-VirginiáJban ÍOO.000 munkás sztrájkol és 150.000 tonnával csökkent ott a szénkitermelés.
Roosevelt elnök tárgyalásokat folytatott a vnsuHársaságok igaz gntósági tagjaival és á vasúti munkások képviselőivel is, liogy elejét vegye a sztrájk kitörésének.
Hoover feltűnést keltő rádióbeszéde
NeWyork, november 20 Hoover volt amerikai elnök legutóbbi rádióbeszédében kijelentette, hogy az Egyesűit Államok népének többsége, ellenzi amerikai expedíciós hadtest kiküldését akár Afrikába, akár Európábn. Ilyen vállalkozás irtmcsak az amerikai emberélet^
céltalan pazarlását jelentené, hu nem veszélyeztetné, az emberi szabadságol ;iz Egyesült Államokon betűi fs. Arra a kérdésre, hogy vájjon Amerika áz angol katonai erőkkel együtt létre ¦ hozhatna-e valamilyen fordulatot a katonai helyzetben. Honver válaszképen nlall arra, hogy
a Szovjetunió tfzmltüó káttmlfával, húszszor tankfával és ugyanannyi repülőgépével sem tudta legyőzni a német hadsereget.
Amerikai fc.spedlciós hadtest 1 hiwhfítne végbe ugy, amint az küldése Európába most nem I a világháború idején lorléid.
Akkoriban .a csapaiokat fokozatosan ttidták átküldeni Bttró-pába, most azonban\' egyszerre ;j—8 millió katonából álló dön-löerejü hnreiegységre volna szükség. Az ilyen szállításokat 5\' esztendő alatt lehetne iriégva-. lósitaui. Nincs olyan katonai szakértő, aki elhinné : ha ilyen hadsereg, át is jutna az óceánon, partra szállhatna E«rópáJ>an, — \'mondotta Hoover.
A kttfoti arovonailon ujabb hadműiNiUtak kvxdfldtek
Budaj)est, ribyember 2Í) \' Az Uj nemzedék.berlini Jelentése szerint a német tájékoztató tiszt csütörtökre virradó éjszaka közölte, hogy a kűleti arcvonalon ujabb hadműveletek kezdődtek. Ez vonatkozik elsősorban az arcvonal krimv íe-nihgrádi moszkvai és á Lndoiga tótól délkeletre eső\' részekre.\' .
A\' móSzkVai arcvonalról ér-kezö, jelentések egybehangzóan beszámolnak arról, hogy azon a részen hatalmas páncélos csata folyik A bolsevisták! "a lankrohamokuál súlyos vereségeket szenvedtek. Toyább folyik, a támadás a szovjet erődök ellen. Egy -Jőszerraktári at levegőbe Wipitettek.
(FoiyUláB az 5. oldalon)
IMM RÓÜt.uNY
194). november 20.
ÍÉSFÍ SZÖVETBEN tS
ná:ai kívánjuk i péatugyi poiitikűnak és u pénzügyi Imtoüiáiiynuk mindazokat a i-égi jgazsig.iit és régi esttűiet, "melyek jóknak bizonyullak és a vfil-loiotl körülmények között is basznál-hutók, épi>cn ugy felhasználni kívánjuk «z uj eimé eteknek és e\'gondola-~.ikni.iw miudazokat az tszköz*3, amelyek jó*. A másik ellenvetés, lie-\'yi\'-!*fbL«n ez már n;m is eJienv^tés, hanem talán re\'menil ti kdrdés, luogy miért csak most bocsa ltjuk ki ezt a nj-ereménykölcsöntí Miért nem be-i-sájtottuk ki közvcocüül Erdély vissza. e HolAsa alkalmával?! Belátom, nagyon hatásos lett volna, hu n pltuügy-miníMter a visszacsatolás lelkes hangulatát felhasználja kölcsön klbocsáj. tására l>e azt his.--.-o n, ními visszahatást, viaszaiéiszést lűB\'.thetiH von* a talán, ha a pénzügyminiszter ur az országnak azt a lumgttiatát kihasználja, i»«m Jelt vo\'na elég komoly a* eljárása akkor, ha ebben az idoponlbíui lordul az ország kőzvé\'-eményéhei kölcsönért. Talán hatásos, d« nagyon olcsó sikenc pá-yázó eljárás heti toki*. Azt hiszem, sokkul Ínyesebb, hu lehetőségei nyújtunk arra, hogy ae, or. szág meggyőződíst szerezKcn arról, milyen rendkívüli Tendálok előtt .iu \'i pénzügyi kormányzat Hrdély visszacsatolásával, Hrdély ujj Wpitésov* kap-falatban. Komoly munkával, komoly ere-imenyekkel ke 1 megmutatni az országnak azt, hogy hova ment és mire megy »i a pénz, amelyei a -pénzügyminiszter kér »z ország közönségiítöí. Most mindenki láthatja, bjOgy mily nagy é[xitÖmunkára volt szükség, mindenki láthatja azt is, hogy miié költöttük el a pénzt. Láthatták az eredményt, mindenki tudhatta, mindenki láthatta, hogy hova, mibe teszt- a? pénzét, léhát komoly megfon tolás a\'apján lehel kérni az ország nípítiil » támogatást. Do ennek uz eredmény, nek alánján, most már joggal kérhetjük, hogy mindenki, aki hisz és bizik «z ország epílómimkájAiiak sikerében, ezt a bizalmat, e-t !1 hitet juttassa kifejezésre az állal-; hogy vegyen részt érmek «z erdélyi kölcsönnek a jegyzésében. — 11« pedig volnának olyanok, «kik nem hiszuek és nem bizn\'ak az országépitő munkában, ha yo\'n\'mak oly_»nok, akik aztérzik, hogy oimek a kölcsönnek jegyzése rószükn\'Sl aidoza. tol je\'.ent, azoktól pe;lig megkövetel-juk, hogy hozzák meg ott «z áldozatot, mert ebben « mtmkrthon részt kell venni mindenkinek! Nluc-s a magyar erőnek egyetlen paránya, amely par-lagon hevertethető!
Értse me^ mindenki, kicsiny és nigy, szegény és gazdag egyaránt, — hogy ebben a munkáitón olyan erővel, amit az Úristen adott neki, feszt kell v.iiní, bele ke\'.l illeszkedni mindenkinek, msrl csak akkor leltet munkánk sikeres és akkor építhetjük ,lel ezt az országot, ha mindenki kiveszi a megfelelő részét
A bélmüködés szabályozása és a syomoreméiztés előmozdítása vóljából ajánlató 1 IdöXöiönkení néhány napon át reggel felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" keserüvliet inni. — Kérdezte meg orvosát 1
Negyvennégy városi képviselő tagia a MÉP-blokknak
A városi kép viselő-blokk domináns szerepet tölt be ¦ város életében
viselőlcsíületel, Ugy hbgy odtííg 44 városi képviselő tagján MCP blokkunk. Tekintettel, hogy a képviselőtestület összesen 72 tagból úll és a belépetteken kívül is vannak, akik a MÉP eél-kjtűzéseit magukénak vallják, a MEP-blokk domináns szerepet tölt be a város polilikni, küz-és {gazdasági éleiében. Vagyis nemcsak az országos poliliká-ban, hanem a helyi politikában is !1 Magyar Élet Pártjáé a vezető szerep Nagykanizsán. A blokk tágjjal mindenkor alá vélik magukat !1 párthatározatoknak.
Pártvezető ezután ismertette az erdélyi nyeremény-kölcsön kibocsátásának fontosságát és annak legmesszeggmenő támogatására és jegyzésén vnlórész> vételre hjvtfi fel a Ml\';P-vezető-ség figyelmét.
Ezután belső szervezési és folyő ügvek kerültek letárgva-lásra.
Az ülés este 10 órakor ért véget. ,
A nagykanizsai Magyar ivlet Pártjának vezetősége ölési tarlóit Kölcsey-utcai párthclyisé-gébén. amelyen dr. Tholway Zsigmond pírt vezető foglalkozott llovszky .láno.s országgyűlési képviselő nagykanizsai le-jövetelével, aki kerületének több községéi fogja meglátogatni. A téli hónapok alatt csak jelentős esetek alkalmával jön le kerületébe llovszky. Sürgős esetekben azonban mindenkor készséggel rendelkezésre áll Budapesten, VIII., Múzeum-körül 17. sz, Baross-székházban mindenkinek, uki csak hozzája fordul. Akik lel akarják keresni a képviselőt Budapestén, azt jelentsék be előzőleg dr. Tholway
párt vezetőnél.
Dr. Tholway ezután részletesen beszámolt u blökk-mozga-lomröl, Ugyanis, hogy a MÉP minden városi ügyben a kellő. súllyal és számszerűséggel el tudjon járni, a városi Képviselőkből álló blokkját kívánatosnak tartotta kifejleszteni. Dr. Tholway megszervezte a kép*
Minden bnzáson egy főnyeremény 1
Január 2-áo már 750,000 pengőt lehet nyerni a tíz nappal ehübb vásárolt erdélyi kötvénnyel
1942. január 2-án iesz az erdélyi nyereménysorsolás elsői búzása. A kötvénytulajdonosok tehát alig néhány lappal kötvényeik lejegyzése" után azzal a szerenesés eshetőséggel néznek szembe, hogy az erdélyi kölcsönbe fekteteti pénzüket sokszorosan tetézve visszakapják. Lesznek olyanok, akik kis befektetés árán egyszerre dúsgazdag emberré válnak.
Mindjárt az első" húzáson for-solásra keiül ugyanis\\egy 750 ezer pengős főnyereményt
ezenkívül kihúznak két darab 50.000 pengős, tiz darab 10.000 pengős, száz darab 1000 pengős és nyolcszázhetvenöt daral>5Ö0 pengős nyereményt.Mindjárt az
első alkalommal tehát közel ezer kötvénytulajdonos esik ki a további versenyből, nem ugy azonban, mint a sportversenyük selejtezőjén vesztesként, hanem éppen ellenkezően, mint nyertes.
A nyereményköicsönnek 19(ií-ig évente kétszer, összesen negyven húzása lesz, a következő még 1942-ben, július havának első hétköznapján. Általában |
minden húzásnak fő jtllemvondsa és egyben megkütőnböztető/e az osztúlysorsjátek húzástól, hogy mindegyiken főnyereményt Is kisorsolnak,
tehát 1 millió, 750 ezer, 500 ezer, 300 ezer, vagy 200 ezer pengőt,
Városi Mozgó. Csütörtöktöl-vasárnapig!^
Budapesttel egyidöbenl öregeknek, Haláloknak egyformán gyOnyörüség Willy Forst óriáafilmje I
PAZAR I SZÉDÍTŐ! RAGYOGÓ I
O PER ETT
A leguabb, I*gn4pii»rübb operáltak tandérkertje.
Főszereplők: Willy Farai, Paul HSrfaigar, Maria Holal, Dara Homár Leo Slaaak, alb.,1 alb.
Kísérő mfiior,! WIEN-FILM ! AkluálU híradó! Előadások köznap 6, 7, 9, vasárnap 3, 6, 7, 9-kor
JEGYEZZEN
erdélyi üiíiségsií
a Nagykanizsai Takarékpénztár-un.
Felvilágosítással az intézet szolgál.
összesen hét dnroh 1,000.1)00 pengős, négy darab 75Q.000pen gős, tizennégy darab 500.000 pengős, kilenc durnb 300.000 iwngős és hal darab 200.000pín gOs főnyeremény kihúzására Kerül majd sor.
Persze, a leljes nyeremény-összegre csak a teljes, 200 pengő névértékű kötvények tulajdonosul tarthatnak igényt. Akinek fél kötvénye, vagy negyed kötvénye lesz, annak\' csak a nyeremény fele, illetve negyedrésze Jár, akilr csak uz osztálysors-jó tékon.
Jövedelemadót nem kell utánna fizetni,
csak a 20 százalékos nyeremény illetéket vonják le belőle, ezt is már csak abból az összegből, a mely a kőtvénylörlesztés \' kiegyenlítése után fennmarad. Ha tubát valaki 200 pengős kötvényével, mondjuk, 100.000 pengői nyer, akkor ebből a 100.000 pengőből előbb visszafizetik neki u kötvény 200 pengős vé-lelárát és a fennmaradó 09.800 pengőből vonják le a 20 százalék illetéket, vagy 19.000 pengői. Végeredményben tehát 200 plusz 79.840, összesen 80.040 pengőt kap kézhez, ami 200 pen< gős, egyébként is jól kamatozó kölcsönösszeg fejében mégnúa-dig -elég szép> kis hozadék.
Priuszt kapnak a zsidótörvény megszegőt
Az igazságügyi és a belügyminiszter együttes rendeletet adott ki, amelynek értelmében a zsidók közéleti és gazdasági tér-foglalásának korlátozásáról szóló 1939. évi IV. tc. 25 szakasza alá eső kihágás .miatt történt elitélés esetében az ügyészség, illetőleg az elsőfokon Ítélkező rendőri büntetőbíróság a jogerőre emelkedés után köteles\'minden egyes\'elitéltről kft-lön,büntctőlapot kiálUtani és azt az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatalhoz beküldeni. Az elsőfokon eljáró rendőri büntetőbíróság köteles ilyen kihágás esetében az eljárás megindításával egyidejűleg a terheltről az Országos Bűnügyi Nyilvántartó. Hivataltól értesítést kérni annak megállajtításá-ra, vájjon a terhelt cselekménye az említett, törvénycikk 20. §-a értelmében nem minősülte vétségnek.
(s—ó-)
Naptár: November 20 oiütört. Hsaikat Valoli Fék\' Protestáns Jolán. -Ize. Uarkh. tiö 30. . ; ¦
Oéatfirdé &$itv« m-^i & 0rá föl **« a totif (bétt*, wwda, s-teU* dalatáa
lim, novamlK-f 20
A & Kitért uonrédség; ünneplése
Gyönyörű napsütéses őszi; ¦nap virradt Nyíregyházára. Ma-i ga n természet Js részt vett a város ünnepén, amellyel fo-^ gadla a Legfőbb Hadurat és a keleti frontról hazaérkezett hu-i fizárdaudárt. A szo%\'jel elleni hát borúban résztveit nyíregyházai: és nagyváradi 1 huszárezred; va-l lamfnt a lovas tüzérosztály; ér-\' kezett haza s n nagyszabású\' ünnepség fényét és súly ál emel-; le az a tény, hogy a muWieti (^\'cngélkcdéséböl hála Isten fel.\' épült (Kormányzó; Ur, a Főntél-lóságu Asszonnyal együtt résztvett \'nzonr
— A régi dicsőséghez mellem állottatok meg helyeteket ! —• mondotta, a Kormányzó, aki kegyelettel adózott a háború hősi halottainak* emléke iránt. A kormányzói szózat a továbbiakban a huszárokhoz, a magyar huszárokhoz szólt, akik iine a motorizált seregek, korában lóháton vágtatnak az ezer kilométeres útnak, lépésről-lépésre harcban álltak-\' s győzelmesen tették meg azt az utat. amelyen egvkor őseink- jöttek a Kárpátok alá. Rossz idő, mocsaras terep, használhatatlan ut nem tudta,megállítani~a magyar huszárt, aki ismét bebizonyította, hogy ii lovasság.heiyescii alkalmazva a modern hadviselésnek ma is nélkülözhetetlen- fegyverneme.
Ezekben a papokban ünnepeljük 22\' éves fordulóját annak, hogy Kormányzó Urunk, ,iz akkori fővezér fehér\' lován irevonult a magyar fővárosba, s uj hitet adott az elesett nem— zelnek. Az ő hite, az Ö akarata, az ő tudása, erélye állította) talpra a nemzetet és most, amikor a bolsevizmus elleni harcból hazatért honvédeket üdvözölte, lehetetlen, hogy ne gondoljunk azokra a szórnom na-\' pókra, amikor itt, a saját hazánkban magyar földön voltunk kénytelenek megismerni a bolsevizmus rémségejt. KonTnányzó Urunk honvédéihez intézett szózatában utalt a bolsevizmus el-; leni harc jelentőségére. Ti rendet tartottatok a területeken, — mondotta többek közt — melyeket fegyverrel szálltátok meg\'\'és\' magyar módon, emberségesen bántatok- a meghódolt \'ellenséggel. Nyitott szemmel néztetek körül és láttátok, milyen anyag*: nyomort és^erkóíesi romlást\' idézetfcifel a bolsevista-uralom. I
És a magyar\'kormáiiyzó sza--va, amelyet hős katonáihoz intézett, komoly figyelmeztetésként szól az "egész kulturvilág-hoz azzal az óhajjal, hogy bárcsak "látná a világa minden kidturrrépo\'-azt a szörnyűséget, amit "a tmtgyur honvéd- látott, ainhVa SzOTiütiirtió ¦ bohsovista i szörnyűségei jeUsntenckt Elismeréssel\' és csodálattal .emléke-! zett meg a német hadseregről, amely a bolsevista veszedelem I elleu . való küzdelemben az I oroszlán* részt vette magára, majd annak a meggyőződésének adott\'kifejezést; hogy mindig\' számithdt\'íi magyar honvéd régi i kipróbál\'erejére;\'.akár békés nninkábnin akár dicsőséges zászlók aluli, ha a fegyverekre
ujbóf szükség vam
Nyíregyháza népe szűnni nem akaró lelkesedéssel ünnepelte a Kormányzót, aki, miután a I\'ö-méltóságu Asszony szalaggal díszítette ;i hazatérd két huszárezred zászlaját, kiosztotta személyesen a kilüntclésekcl. Sorra előléptek a véres csatákban résztveit honvédek, tiszt és közlegény egyaránt « a Kormányzó átnyújtva a kitüntetéseket, mind egyikhez intézett egy-egy elismerő, barátságos, buzdító szót.. ÉS ezután a dandárparanesnok parancsot adott a diszmonetre. Gyönyörű, fegyelmezett menetben jöttek a lovak ezrei, rajluk
Ma van egy esztendeje annak, hogy néhai Csáky István gróf, Magyarország akkori külügyminisztere a bécsi Belvedere palota gobelin termében ünnepélyes koretek között aláirta azt a jegyzőkönyvet, mely bejelenti, hogy, Magyarország csatlakozik a háromhatalmi egyezményhez.
Alig találunk a világtőrténe-lemben esztendőt, .mely világ-formáló eseményekben olyan gazdag, monthatni zsúfolt volna, mint fez, amelynek évfordulóját most ünnepeljük.. Államok < tűntek el" a térképről, mesterséges államalakulatok, ¦ melyeket egy vak gyűlöletben szövetkezett társaság hozott létre évezredes dicső történelmi múltra visszatekintő, gazdaságilag és földrajzilag is egységes államok halálos megcsonkítása árán. Uj határok álltak elő s vannak még tovább\' kialakulóban. De mindez eltörpül amellett a történelmi tény mellett, hogy megindult az Üj Európát kívánó hatalmak végső leszámolása a keresztény kultúra és civilizáció legádázabb\' ellensége : a bolsevizmusfC-Ucn.
.Magyarországnak a háromhatalmi egyezményhez" való csat íakozása senki számúra sem lehetett mcglenetcsy hiszen \' önként adódott ez az ország két évtizedes külpolitikai vonalvezetéséből.
¦ A Páris-környéki békék cgyszersmindenkorra győztes és legyőzött államokra akarták felosztani Európát s ez utóbbiakat örökidőkre a győztesek s apró csatlósaik martalékává akarták
a legnagyobb próbát kiállóit kemény magyar-huszárokkal és tüzérekkel. A közönség önfeledten, szünet nélkül ünnepelte a vitéz honvédeket és állandóan zúgott a lelkes, ütemes kiáltás :
— Éljen Horthy! Horthy! Éljen a magyar hadsereg !
Lélekben ott volt ezen a meleg, büszke ünnepségen az egész nemzet, ünnepelte a hazatéri huszárokat és füzéreket és ünnepelte a Legfőnb Hadurat, aki alighogy felkelt betegágyából, máris elutazott • Nyíregyházára, hogy fogadhassa, megdicsérhesse az ő hős fiait.
tenni. Ezt az elképzelést szolgálta a genfi sólűvatal, amely cinikus 1 clkiismeretlenséggel tért napirendre minden olyan előterjesztés vagy panasz felett, amelyben egy-egy legyőzött állam verhetetlen bizonyítékokkal, alátámasztott érvelésekkoi kért orvoslást legégbtekiáítóbb sebeire. Mussolini, Olaszország legnagyobb államférfia jókor felismerte a nyugati hatalmak politikájának erkölcstelenségét amely a világháború győzelme-1 nek részesét, Oluszországot sem átadottá kisemmizni, könnyű és ós magától értetődő volt tehát nagy kortársával, a Hitlerrel való1 megegyezés, amihez aztán a Németországéhoz és Olaszországéhoz hasonló sorsban sínylődő lávolkelcti nagyhalalom, Japán is csatlakozott. Így jött létre 1910. szeptember 27-én Berlinben a háromhatalmi egyezmény, amelynek, legfőbb érdeme s\'egyben" sikerét biztosító tulajdonsága, hogy senki hátrányát nem \'kívánja, hanem oly államok szövetsége, melyek egy uj. rend keretében minden nép egészséges, szabad fejlődését kívánják biztosítani. A hármas, egyezmény csak olyan hatalmak ellen irányul, amelyok nem hajlandók megengedni más népeknek; hogy területükön és letterfikbfcn szabadon és függetlenül éljenek és fejlődjenek.
Magyarország épen a Trianon után kialakult Európában nagyon hamar rájött, hogy uj világra, uj rendre van. szükség, amelyben minden európai nép szabadon megtalálhatja becsü-
8
imi mvotcipft
érkeztek olcsón :: utalványra
Milténfl-haz.
letcs boldogulását. Ezt hirdette Gömbös Gyula*, de erről irt már régen tudományos munkákat gróf Teleki Pál is. Nem termé-szetes-c -ilyen\' körülmények között, hogy Magyarország azelsö alkalom adtán önként és lelkesen csatlakozott azokhoz a kipróbált barátaihoz. akiknek szintén életfeltételükké vált ennek az uj rendnek megteremtése és kiópAtése ?
Ismételjük meg : önként és lelkesen I
Azt\'ás Teleki Pál gróf mondta, hogy Európában csak azoknak az államoknak van létjogosultságuk, amelyek európai cé-\'lokkal akarnak szolgálni s amelyek fel is tudnak emelkedni arra a szintre, amelyen csakugyan európai céloknak szolgálnak. Már pedig Magyarország egy év ezrede európai céloknak szolgál. Ezt az utat követi történelme kezdetétől s ezt az utat őszintén kívánja követni a jövőben ís.
A nyílt, tiszta, őszinte magyar külpolitikát az események egész sorozata igazolta. Avagy kételkedhet-* valaki abban, hogy azt a jótékony orvoslást, amelyet legfájóbb trianoni sebeinkre nagy barátaink segítségével kaptuk, a másik oldalról hiába vártuk volna. Élénken eszünkben van még a genfi népszövetség gyászos működése s az a sok guny ós fölényeskedés, amelyet ellenségeink részéről el kellett szenvednünk.
Ilyen körülmények közötF vájjon lehet-e ép ésszel kételkedni abban, hogy Magyarországnak teljes bizalommal és lelkesedéssel kellett csatlakoznia ahhoz a szövetséghez, amely nek hivatása volt az igazságosabb, jobb uj rend megteremtése.
Azzal, hogy Magyarország ma egy éve elsőnek csatlakozott a h á ro mh a t al mi egy eztnőny h ez, csak történelmi hivatását teljét sitette s példát mutatott más államoknak, amelyek azóta szin-
ÉVFORDULÓ
ZALAI KÖZLONT
IMI, ttowmber 2p
Sfi *Telef.:488.
csak
Elekestől
(Dermats) ff-it 13. n
lén megérteitek a történelem szavát és követ lék n magyar példát.
Lehet-e rónye.sel>l> igazolása a magyar kÍll|>oliUkának, mintáz, ami az utolsó esztendőben tör-ténl ? A szövetséges fegyverek világtörténelmi viszonylalbaiijs szinte páratlan méretű győzelmei igazolják, hogy az uj rend lenniakar. \'kibontakozóban van s feltartóztathatatlanul el fog
jö111u.
Magyarország régen felismertei nogy helye az uj rend letéteményeseinek az oldaláji van. mert csak itt találhatja meg boldogulásai s önálló léte és fejlődése is csak itt van biztosítva. Ebben a felismerésben sohasem csalódott és a jövőben sem csalódhat. Teljes tudatossággal vállalta a felelősséget, a mikor egy évvel ezelőtt a háromhatalmi egyezményhez csatlakozott s felelőssége teljes tudatában, de e«yszersimnd a győzelembe vetett törhetetlen hittel fegyvert fogott szövetségesei oldalán az uj rend megteremtéséért, Buröpa legnagyobb ellensége, a Szovjet ellen.
Ha voltak kishitű kételkedők, az utolsó hónapok eseményei ezeknek is bebizonyították, hogjv az ország vezetése nz egyedül helyes irányban .halad; A szövetséges fegyverek két év óta egyik elhatározó győzelmet a másik után vívják ki, tehát csak a vak nem láthatja, hogy itt többé nem a forgandó hadiszerencséről van szó. hanem az elnyomás kábulatából feleszmélt, féltörő és győzni, élni akaró, ifjú népek feltartóztathatatlan lendületéről.
A háromhatalmi egyezménv-hez való csatlakozásunk első évfordulóján az egész magyar nemzet osztatlan szeretete és győzelmi lute kiséri a szövetséges fegyverek dicső küzdelmét, mely a jobb. igazságosabb uj világ alapjait van hivatva lerakni, i
ökölvívás
A budapesti országos ifjúsági ököl-vivóverseriyre négy kanizsai ifjúsági öklöző utazott tel Sipos edző kisérelé-ben. A négy .versenyző közöl Horváth\', Seies és Kasza az" első mérkőzésen kieíett. Horváttmak és Kaszának két országos ifjúsági bajnok volt az eltet), fele első fordulón. ¦í.evik azonban lo-vább juloU gyözelraévol. Egy súlyos IgázsAgtatansájt in történt « kanizsai\' verweny/^kiel szemben. Kaszál igazság, la\'anul lepontoztákI Ezt ne.n értjük. Az uj magyar sportszerem megkövele\'i hogy a fővárosi öklöző sem eliet protekciós A három versenyzőnk csak pontozással veszteti.
-k -11 -1-
A vizsgálóbíró letartóztatta dr. Németh Lászlót
A gyanúsított MAORT-llsztviselő felfolyamodott a vizsgálóbíró végzéee ellen
Dr. Hámory Zoltán vizsgálóbíró tegnap tanulmányozta a dr. Németh László ügyében felvett rendőrségfíjegyzőköny veket és vallomásokat, majd utána magaelé vezettette a gyanúsított\' M AO H T-t iszl visel öt, akit szuronyos fogházör kisért fel a fogházból a törvényszék második emeletére, a vizsgálóbíró szobájába. ¦
A feljelentés szerint ugyanis a MAQRT azoknak az ingatlantulajdonosoknak, ahol fúrási próbákat végeztek, kártalanítási összeget fizetett\'. Erre a célra dr. Németh Lászlónak átadtak mintegy 6000 pengőt kifizetésre. Dr. Németh állítólag egyes
ingatlantulajdonosoknak nem fizette ki a pénzt.
Mikor kihallgatták, azt mondotta, hogy a 6000 pengőt elveszítette, de közel másfél ezer pengőt már visszatérített a vállalatnak.
Dr. Hámory vizsgálóbíró este 7 órán tű! hallgatta ki dr. Németheti aki megmaradt amellett, hogy a pénzt elveszitelte.
A vizsgálóbíró a nyomozás adatai alapján dr. Németh Lászlói letartóztatásba helyezte. Dr. Németh felfolyamodoll a vizsgálóbírói végzés ellen, amit még a mai nap folyamán a. törvényszék vádtanácsa fog tárgyalni. Dr. Németh egyben bejelentette védőjét is, akit védelmével merf-bizott.
Bakancs, zsír, kukorica és tojásdrágitók a kanizsai törvényszék uzsorablrósága elölt
Hat hónapi börtönre ítéltek egy 72 évf* kiskanízsai darálómatom-tulajdonost
A nagy kanizsai törvényszék uzforn egyei bírája dr. Hámory Zoltán kii\', törvényszéki biró tegnap ísnu\'t több árdiágiütsi figyel tárgyait.
10 pengővel drágább b&kanoa
(icr^ű\'y Vince clpészmunkás :\'zz-il vo\'t vádolva, hogy egy pár bakancsot készifelt, amit átadóit Pafsies fíyü\'ázté* nak, iogy azt elárusítsa, pifsioni n pár bakancsért, amelyért ogfeljebb 35.53 pengőt követelhetett vo ni az árkormáiiybíztossági megállapított ár mellett — <15 lengőt köveiéi bőrincí linre munkás ezen az áron mog is vásárolta. Az árdrágító visszaélés ki-tudódolt is így került Gergely és I\'afsicsné az uzsorabiróság e]é. <:ergc\'y azzal védeke/elt, hogy a m iga számára kdszJlc\'.tc a bakancsot, de szorult helyjüléfceu kényte\'en vo\'t eladni, papp Oszkár törvényszéki szakértő részXeífen összcállitotl Uny&gszámadá-sa szerinl a bakancsnak nem lett vo\'na szabad, többe kerülnie — 30 százalékos haszon beszámításával — mini 35.53 pengőbe Dr. t#ngyel Ká oly ügyészségi oinők vád és dr. Anek Anlal véd-bcszóde után a bíróság árdrágitiifi \\-isz. száélésbcn inoiidla ki mindke\'.fót bűnösnek és azérl egyenként és fcjejikéi* 15—15 n»pi fogházra és egy-e&v övi jogvesztésre ítélte őket. Figye-emb-\\-elle a bíróság büntetlen előéletüket, és súlyos aDyagi helyzetükéi. Híren-delié egyben, hojíy u eSog\'att baknes a vásárló munkásnak azonnal kiadás, sék. Az Üélet jogerős.
A ligrádl asszony esete
Dominkovics Ferenrné Ü8 éves jómódú légrádi asszony a következő vádlott október 20-án elmenl hozzá Burkovics Márton nagykanizsai mező-
ín\', nyo\'cgyennekeS apa és egy kiló préseit zsírt kért és vásánoU az nsz-szonytél, aki 5.60 pengőt keit és fogadott el a szegény emb\'itől. Mikor Burkovics hazajött\' a\' zsírra], otthcia megmérte, 15 dekával kevesebb volt egy kg.-nál. Kne fc\'j\'c\'cJite\'t! öl. A hatóság emberei 35 kg. ZsírtTósttaltak le az asszonyná\', valamtnl a mérlegét, öl magát pedig a/, ügyészségen íelje. leniették. Domiukovicsné beismerte ifit-lét, ?0 azzal vetlckJc-ett. hogy Burko-vlos jött hozzá zsírt kémi és ö ndott neki,
Dr. Lengyel ügyészségi c\'nök 200 pengő vagyoni e\'óglé.tel kiszabáiát és a zsir elkobzásának kimondását kérte.
I)r. Amek Antal ügyvéd utat arra, hogy Légrádon nem volt még szabályozva a zslror.
A bíróság bűnösnek mondta ki ilo-minkovics Ferencnél — saját vallomása a\'apján is — és 200\'pengő pénz-bfinlclésie, egy évi jogfosztásra Hólte, a le.\'oga\'l zsírt e kobozta, a mérlc-cl visszaadta. A bíróság ligyc einnvc" volt az asszony magas korára és azért nem alkalmazóit vc\'o szemben statjadság-\\-csztést.
Ha villanyszerelő darát árul
paur Akos 72 é^-es klskftnizsai da-rálónia\'0m-tuIajdOínos és ainj ik fia, paur .lános vilranyszcelő (kinek szintén van dará\'lö/a\'i, !1 kukoricadara kg-ját 36 fillérért árusították a vevőknek, akkor, amikor a kukoricaliszt maximális ára 31 fillér volt kg.-iént. Kgy alkatommal egy rendőr letten éri egyik vevőt, amikor az kijött Paurtóí. Az kérdéseié elmondotta, hogy 3íi fillért fize\'elt a dara 1cg.-jáért. F.rnc megtc:l\' fo!;eentését A bíróság az eljáró rendőri és több vevőt idé-ie.t be tabunak,
Hz&l*ir IAtlfim bornagykerMlcvilö nat J és borblvományoa
Nagykanixssii Erzsébet*tér 8. !. emelet
TaLfoNi Ml. Mám.
Vásárol legmagasabb napi áron . -
mindennemű bort ^wm !!
Megbízható bevásárlók magas jutalékkal felvétetnek.
1ÉBLEG
HlnJon méretbea \' 8;«kiisoril|avlliij
SCHOLGZ IANOS
merlegkészltö-mester Nagykanizsa
Eötvös-tér 30. szám.
akikel eskü aluU kjhnllgulott és aklkl & vádat bizonyitották, hololt Paurék tagadták btoiösségúkct ós az idö-sebb Paur azzal védekezett, hogy az egé* város 32—3-1 filléres áron vetlo a kukorica-darát ál\'at takarmányozásiig, lókra.,
I)r. LOngj-el űgyészs<\'«t elnök -a; üzletszerű árdrágítás tónyálladékát ál. lapilo\'ta meg és vagyoni o\'ógtétci-adásni is kórle n két vád\'ottat elit^ni DE. FOIöp (iyörgy védő enyhe ité\'et kffzabáíát kérte. A bíróság mindkít vádlottut bűnösnek mondta ki nz\'et. sienVn elköv<!ett ár\'drágUdsban és ezért Őket fejenként \'és egy^ikérat hai. hal hónapi börtönro és ^~3 évi jog. fo^zlásra, vft\'amúit egyerütéiit 100—100 pempí vagyoni elégtételadásra itóHs Az ilélet jogerős.
Tojás ós kukorloa
Bíróság elé került tíodlnek Károlyiiö kiskanizsai asszony, alcí a tojásért i;> lillért kővol^t, holott akkor még 14 íülér TO\'t a maximális ára Nyolc napi fogházat kapott
Szilágyi Cyörgy kotori lakos, »ki a kukorica daráért 20 fillér helyeit 3Í üllért kos-elet, 15 r^pl fogházat kapott.
Künn «z oiöszobában négy lOndnr várt e;őá\'lltott asszonyokkal, míg azok-ra sor kei-öl. Je-lig atítor még oíak déli 12 óra volt-
Hét az uz-of ibíróság. Vessen min. denki magára, ha eléje kontl.,.
Aki ir.a annyira nem érez ^ol¦sk^)zyH. séget enbcrtársajval sienbcn és ní*m tudja egyéni érdekeit niárende\'oi a nemzet cgyelenr-\'s nagy érdekelnek az — ániló! .
BÚTORT .
¦zaioalatbM
Gábor műatzialoanál
vegyea vagy rendelje«. Naf^kasttna, Vár—ha» |h*1««s.
Óriási érdeklődés az Erdélyi Nyereménykötvény Irént
Országszerle igen nagy érdeklődéi nyilvánpl meg az Krdé\'yi Nycreméri>--kölvény kibocsátása iránt A kötvényt csak november 24-től kezdődőit) !eliet vásárolni, máris azonban igen sok a jolentkczö- A jc\'«k arra mulatnik, hogy * most megindult ót\'-etes és nagyszabású propaganda hálása a;alt a közönség legszélesebb i^tegei kíván-nak belekapcsolódni az Erdély Javát szolgáló köicsónakcióba
A nyeieménykölvenyek vásárlásdr*. kísorsolására ós a kamatozásra, valamint a visHufizetésre vonatkozó tájékoztatók töbhinilUó példányban kerülnek forgalomba. Az egyes címletek névériéke 200 pengő, de lesz 100 és 50 pengős címlet is, igy hát a kisem-beieknek is módfukl>an lesK a k<>lcsóot jegyezni. A jelek nzt mutatják, hogy sok százCiBi- kölvény kerül mfljd forgalomba
Üzleti é-s ikénzíigyi körökbwi Oíárií mt\'gáliapilják, l^gy az ól\'dlaklŐdétí mé-iclei az lírdélyi Nvereménykülvénp-kölcsön nagy sikert biztosítják.
(s_o-) ¦
1841, november 20.
ZAÍ.AI KÖZLÖNY
„tOzif*
TIBOLT U1IS
aaéai hiiiHiíja
BOMs-térftS T«*etos2öä,
Figyelmeztetés tisztelt vidéki előfizetőinknek t
Amint már több tzbea közöttük, ismételten felhívjuk Igen tisztolt elölizutó-Ink ügyeimét, hogy a Magyar Sajtókamara I- é. augusztus 1-töi lapunk havi előfizetési diját P 2 50-ben negyedévi . , . 7.20-ban
állapította meg. Ugyancsak a Sajtókamara határozata ezorlnt le, az ető-(ixttés utótizetés nem Ithet, felkérjük Igen tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy lapunk elöttzelését lentiek szerint tel-jtalU\'nl szIvoskedJe-neJt.
A Ztlai HtízWny 1<I adóhivatala.
— (A;hercegprlmás dr. Czapik Gyula veszprémi püspök * betegágyánál)
A hercegprímás felkereste belegáyyá-Xi\\\\ a veszprémi ínOgyospüspokói, Bkí inár liccjik hc\'e orvosi kezelés a jatt v»n, csigolyatörés i baeyetévcl. A bcr. ergprimás ü föj>áiziormi hosszasan és szívélyesen e bcizőlgetelt éi örömmel Állapította iiifii, llogy Mószségi ÜlapoUban örvendetes Javulás mutatkozik, i r i ¦ k |
— (A ciáktornyal járásbíróság elnöke letette a hivatali oskfltj
I)r. AnUU Pál, a osáktomyai kir. jarásbirós ii; kinCvezeH ejlÖkC « tőr-víoyszék leijei ülésen letette « liiva-laios cjküt. Dr. Haáni Kmi kir. tir-vénysxékl elnök ezután mceg szavak. b»n üdvözölte az uj járási) hós ági cl-noWt,
QUTORT
HETTEIIIRE
D
márkás butorszalonjában vegyen vagy rendeljen. Catngwy-ut 14.
- (Dr. Tholway Zsigmond gyásza)
Súlyos gyász érte dr. ThoVay Zsigmond nyug. posta és .távirtai lm\\.tfti-i^Zgttöl é« nejét Sógora, jAszteu-nyi Slcrba Dezső, a volt snmosvölgyi vasút utolsó magyar vezérigazgató^ M megszállás előtt) Budapest ón a MAV-kórliázban meghall. Tcnwlésc m* délulán ment végbe Biidapestcn Sterba rjezaö vezérigazgató végigjárta a IrionoDi magyar Kálváriái, 1918 S»-«nibe.ébcn a megszállók kkobták hivataléból 6* 22 évein ál járun lóság f Mm folyósították, később pedig D* varosából, ahol családjával meghatódott az üldözés elől, kiutasították. Trianoni magyar sors: volt a sorba, élete a inegsjsa.lAi alaU étti magyarok mártír é;eje. TerueAósére dr1. Tholway ö ne/ elutazott Budapestre A megboldogult dr. TlioHvav Zsigmondní l*«tvére. A dr. Thelway-csaUld gyászában tiigyszámu tiszteiö osztozik.
- (Halálozás)
Mez Ödön üy. állampénztár! töla-náttoi bosszú betegség utáu folyá hó !^en 04 éves koriban uiajhult. l\'e-UtéM folyó hó 21-én, pénteken dél-"\'iii 4 OTMipr Hu i\\ helybeli i**a*U\'a •irlctrlb»a. (:)
(Foglalás a* 1 oldalról!
Sztálin; „Minden németet meg kell ölni!"
Stockholm, november 20 Az Uj Nemzedék jelenti, hogy Stockholmba érkező hírek szerint Sztálin — a vörös véreb ~-
parancsol adolt a szovjet hadseregnek, hogy nem szabad foglyot ejteni, hanem minden németet meg kell ölni.
USA elutasítja Japán minden békítési kísérletét
Washington, november 20 A NTI jelenti, hogy az egyik demokrata szenátor, aki a kormány külpolitikai szóvivője szokott lenni kijelentette, hogy az Egyesült Al/amok Japán valamennyi békitési kísérletét ej fogja utasitani, még akkor is, ha ez háborút jelentene.
Newyork, november 20 A külügymüiisfctérium a Japánnal folyó lárgyalásokkalkap csolatban közölte, hogy szerdán nem tartottak formális ülést. A két ország képviselői azonban
találkoztak, hogy kicseréljék az egyes pontokra vonatkozó kölcsönös értesüléseiket.
A német csapatok Tálától délre behatoltak a szovjet arcvonalba
Budapest.n ovember 20 A Mai Nap Londonból érkező legújabb hire szerint az Azóvi-tengerlől északra a német páncélosok előtörnek. A szovjet rádió jelenti, hogy a német csapatok Tulától délre behatoltak a szovjet vonalakba. Erős német ék áttörte a szovjet vonalakat. ,
Rozsdamentes és alpaoca awöeszkBz, manikűrkészlet
választékban MÁJON TESTVÉREK
szaküzletében. 1
— (A MANSZ alakutó gyűlése Csáktornyán)
A Magyar Asszonyok \\flmsetl Szö-vetségének Csáktornyái csoportja va-sArniip délután 3 órakor a Levente-Otthonban tartja meg alakuló közgyűlését, j
— (Kanizsai kapta a kamarai alapítványt)
A soproni kereskedelmi és iparkamara bíráló bizottsága az \' id«i e„er pengős \'fajzs Károly fóe alapítványi egyhangúlag Kaulimuw Antal nigy-k".n/.s:u kádármeilernek ítélte oda.
— (Vitézek Katalin-estje)
A Vitézi Rend csáktoniyai csoportja fo^ó lió 22-én taté 9 óWit kczdcUel h l.c\\enle Üttlionban ismerkedési Kain-lin-Ciiei rendez. Az Umcrk-\'dési esten összegyűlt jótékony adakozásból a Csáktornya! szegényeiét segélyezi a Zrinyi-c-^jíort vCífitősége.
— (Hámory Lajos,)
a múltkori müvészejt saereplőjéneit kél \\«ríOikö\'cle a.ferxnoes pieoániában 2 [icngös irtxui kapható.
— (Halálra taposott egy gazdát a tehén)
Kumln István 7.1 éves muraszombati gazdálkodó több leheléi hajtott. Az egyik tehén ulióiben vaiiimitŐI megvadult, az öreg gazdát le ök\'e te majd pedig ¦ gj\'omrára taposott. A gazoát eszmójelen áUapotb-iu beizá*ÍÍtolták a imir*szpmb.ili kórkórha>ba, aho. nyom b»n megops.álták, de sén\'ilésel oly^n súlyosak voltak, hogy a gyors orvosi beavatkozás í«,n tudta már megmenteni éleiét Kumln még fl szerencsétlenség napján meglull.
liet
tekintse meg rakUrunkít!
méri 3gÜKeid. Telelőn
C.ütörtök
Alhudá uJUerisiiHok hitkSiuup«kM Bnd«p<Mt 1. m&Mtia
0.40 Ébresztő, torna. — 7.00 Hírek, közlemények, étrend, üanglemejmk. — 10.00 Hírek. — 11.10 Nemzetkóu vlx-jWzöHzolgálut. — 12.00 Déli narmag-wtó. — 12.40 llirek. — 1320 ldŐjelsé», idöjáráí- és vízállásjelentés. — 14.30 llüek. — 14.45 A rádióműsor iRmerte-tes*.. — 15.00 Arfolyamtilrek, pi»ci árak, éMulsrerárfdc. — 10.45 Időjelzés, ldöjárásjeientés, lürck. — 17.00 Hírek szlovák és ruszin nye<ven. — 19.00 llii«k magyar, német és fomáu nyel-\\eu. — 20.00 Hírek (Budapest 11.) — 21.40 llirek, időjárás jelentés. — 2300 Hírek német, olasz, angol é* Iranet* nyelven. — 24.00 Hírek sWDAPEST u
- 18.10 Uftiyészlési rádió-tanSoiyam III- rési. — 18.40 Máthe Áron L^jos ós Hoider Bé;a Mozwl Klárin ét koltósóket »d e;fi. — 19.20 Mdióienekttr. — 2020 Dr. Baráti Dezső eladás* — 20 50 M*os~ki Rudolf és Szóoyi Jenő kétzongorás jazxmü-flor*. — 21.10 figy vódteon asszony. Hangjáték egy w.voaá*ban — 21.25 DoUnányi: üimtonikus percek. — 22.10 A Sü*anss-c*A.ád kétnegyed** illemben A/. 1. Iwnvéd gy«-og"xi*d zenckaia ~ 23.30 Horváth iifcemér cigány zenekari., ,
Péntek
BUDAPEST l.
1020 I\'MCo\'y*»ás. — 10.45 palolvasás.
— 12.10 \\vekthuj*.\' Eae Siijonzen-\'-:k«ra. — 13.30 Beít*árt.zOQekar. —
l;"i.20 Dohnáayl: HcgejQ.zongora szo-nála i3.ju Háziasszonyok DOszéJjp-\'t-nek.\'— 15.55 RnB-iOk S*eni Ceciliáról. Előadja Tóili Lajos kamarakóruu, -Hi.Iö Dr. Kít^kés Tibor e.óadása.
17.15 T*rjánI Tóth ld« cimbalom-hármasa. — 17.30 Felolvasás. ~ ig TAncemeűBk. — 18 30 beolvasás. — 10^0 Az Operaház oov»mnw 18-i elö-ndásáuak közv*u*t6s». »Don Car|os«. Op«r« Jiároin IPlvonásban. — Az I. i«av .után kb. 20.20 SportkólJemények.
— 22.10 Az Operaház előadásának folytatása -- 22.40 Bura Sándor/cJ-gányzetvskum — U335 Haug,«me3Mi.
OZSE
víz
Tudnivalók a tábori postáról
Illőtöké; katonn\' heiyröi az alábbia-kal közlik: ¦ \'
Az utóbbi Időben a közönség részéről o tábori postaszolgálattal kapcsa-latban legtöbbször tájékozatlan ságbóJ ei*dö észrevéleek és paaaszok íiapg-zottflk «1- A közönség tájékoztutáiára és megnyugtatására katonai he\'yen rámutatnak arra, bogy u kejetl h*dmü. \\e;«\'ek során ke\'etkt\'zett nagy távolságok és a szovjcttet-OIetl e\'.képzel-lietet\'enOl rossz utak a tábori postát igen gy^kr„n sz;u\'o mero\'dhalat"an fel. adat e;é állítják A nehézségek és eika-dá\'yok leitflziiésu nemcsak óriási mun. kát, hanem természetesen késedelmet is jelent. A vasúti szállítással lebonyolított tábori postacsomag torga\'omnál móg.azt is tekinte.be kell venni, hogy a nyomtávkülónbség miatt a vasul! kocsik rakományát ütközően át ks>;l rakni, ami szükségképpen ismét ké> sédjeimet okoz. A tábori postaszolgálat elsősorban szállítási ténykedés, a tá-bori posta működése/tehát n száUitási lelietőségektó\'l függ. Ha a szállítás megneliezfll — például előrenyomulás vagy lámádé- müveotek miatt — a tábori post iforgalom is megbénul.
A katonai vezetés yitézkedéeenelí mCgPe\'e\'íetn a tábori postai szervek szakadatlan munkává\' igyekeznek a harcoló c&ipat ]»statbrgR mát lelxxiyo-litani. Ha ez a törekvés nem jár mindig és mindenütt a kívánt eredménnyel, njtkor e^rt nem a tábort posta inir/.iin\'.Dy-\'i. Ii iiodi a katonai lie\'yzelből fo\'yó feközdhetetl\'n aka. dá yokat ke I okolni. A közönségtől tehát több megértést és főleg főbb törölnie, kérnek .
Tört ajaflavtBt régi ezüst-
pénzt és i5rt ssramft
magas napi áron veszek BÁRANY ékszerész
A Ház Ulóse
Budaj>est, november 20 A képviselőház niai ülésén az iparügyi tárca\' költségvetését tárgyalták. Az előadó ismertette a tárca költségvetését ós kérte elfogadását.
A japánok elutaznak Holland-Indiából
Batávia, november 20 Az itteni japán főkonzul felszólította a Holland-Indiában élő japánokat, hogy a novemv ber végén induló hajón térjenek vissza Japánba, mert ez az utolsó alkalom a Japánba való elutazáshoz. A japánok nagy rósz* hozzáfogott az üzlet felszámolásához, i
ZAJLAI KÖZLÖNY
mi noffem^r 20
A legszebb női fehérnemű és paplanok
A hé**m**á**k aair-tartaléka
A )iiv*l»Vo,i lap kormány.eHde\'eUt kősóit, emulv szerint az ön.-1\'Ató hit-íVlAwkpuH !*.-tósHtnhóJ, bájból, zsir é» egyéb si»!oiiiiálMÍl,. nyors. én olvasztott liba, kai^iisirbol, olvasztott y*JdóJ, va\'amtut lítobjból ?9 ítolzsir-ból együltvóvs, sremólyeiiként \'egíel-jObb.lt kilón\' \'\'tmti készletei, más ház-larVsban pedig siemélyenkéní másíél-kilogramm kosV-elet taiili.dn ik
Az ift-Otleges íek-sle^et mindenki kő-tej« a jientlc\'et haW\'lybalé|iésé.óX »rá-mitolt nyolc ua^n tolul az oit« a colra .kij\'e\'öU szöveU-ezttnok, vagy hus-Iparositak vóioho felajánl: ni
A levágott tértétek utáni ztir-betzolgáltatát szabátyozáta
A levágott te. tétek uául zslibvszol. gáJUUási köte\'cxclbiégot újból szabá-jyorták. A vOfArnRp n.egje\'cnl rvrulc\'tt crlelmétcii mindönki, aki serté&t közfogyasztásra vág |o, kóte\'«s a súlyra való tekiníct nólkftl muden sertés után hálom kilogramm Zsirt a vágástól it\\-inUolt nyolc napon fce\'iV, a boly sze-rint Illetékes közellátási ftlügyo\'.öség állal kijelölt szövetkezeloek1, vagy hus. Iparosnak az árkormáiiybiztos áltil megállapított áron beszolgáltatni.
Iia valaki iiwgánfogva«iásra víg 1« forlést, ugy az c\'sö seitós után három kl\'ogmmtn, minden b-váult :ertés uián pedig hat kl/ogramm ugyancuk közfogyasztásra alkalmas, gondosan kfüiaj olvasztott feifészznrl kíte\'es 8 napon belül beszolgáltatni.
Az osztálysorsjáték húzása
Budapest, november 20 Az osztálysorsjáték mai hti-zásán 40.000 pengőt nyert 18.307, 6000 pengőt 43.326,1000 pengőt 07,189, 88.113. (Felelősség nélkül.)
HILD
temet, exhumál, szállít.
(\' n 1 aldoa os :
Derualita Józnál
,,.t M,.í».,. (•>».. Inkái, 1».
oki a Ulji kereakadosa* psroaekzuU sseresss bel
Német katonák egy orosz faluban. (Foto R. D. V.)
Nagykanizsa megyd város polgflrmcs terétŐ!.
Tárgy: \'Egyes Üzemek, Iparosok és raktárak készlet jelentése ga-, bona-, tengeri-, liszt-, szalonna-zsír- éa étolaj-készleteikre!.
Hirdetmény,.
A malmok, darálók, olaitltők. sörgyárak, malátagyárak, tesstaaruiryámk, szeszgyárak, kenyérgyárak, pékek, *0-tódék, továbbá a köz- és rnagánraktá-rak, valamint a tárolásra berendezett üzemek ób vállalatok a 717.00*1/1941. K. M. Sz. rendelet 2. §-a érelmében kötelesek a városi közollálAií htvutnt-hoz ("Hunyadl-utos 16, sz.) a í. évi november né 201 állapot "szerint f. évi november 22-ének i\'.Ml 12 érájáig „készletbejelentő kltr.ú(atást\'< benyújtani ti/, Üzemükben (JtiilylséKDkben) taroló összes gabona-, kukorica-, liszt-, szalonna-, zsír és étolaj-mennyiségekről. A .koszi élbe jelen tű kimutatásban" fnt kell tüntetni a saját készletét és külön az Idegen készletet, ez utóbbit n tulafdonosok nzerint részletezve. A kimutatás formáját a Budapest Közlöny november 16-lkl 260. számában közzétett fentebb említett rendelet pontosan eléírja; mindenki ennek men* lelelöen egv féltvén nagyságú papírra vonalazza meg magának a kimutatást, amelyet 3 példányban kell elkészíteni és beadni. Áklk a kimutatás beadását elmulasztják, vagy hamis, valrttlsn adatokat vallanak, IS napig terjedő elzárással btlntetlelnek.
Nagykanizsa, 1941. november 19.
ti Polgármester.
N.-gyk\'nbsa megyei várói po\'gármeaferéiŐI
Tárgyi Az 1021. évfolyamból! állltáakötelesek összeírás! lajstromának közzététele.
Hirdetmény.
Az 1921. évrolyatnbfll! AniRiBkőtelfi-sek ÖMizolrást lajstromát t évi tlnvam1\' ber hó 25-töl 8 napon ét a városi ka-lónál nyilvántartó hivatalban közazom-lÖre te»zom.
Az összeírás! lajstromokat ezen ldö alatt a városi katonai nvtlvántartó betekintésre minden érdeklődőnek1 ren-dolkozípéro bncsátjn.
Az, aki kihagyást, vagy helytelen felvételt vesz észre, vagy óváat akár emelni az Illetékességi sorozó járáson kívül való áltlltatáa angedélyezöse ellen, vagy a Rzolgálatt kötelezettség toljo -altése" tekintetében való kedvezmény Iránt benyújtóit kérelem teljesítései ellen, abbeli bejelentését tegye meg nálam.
Nagykanizsa, 1041. novomber 17. imi Polgármester;
MlRöESSisW
¦ „Zalai K8)tlS«yM>b«a.
Philips, Orion, Standard, Telefunken, Siemens, Eka
rádiók
1942. újdonsága
nagy választékban áll vevőim rendelkezéiére.
Szabó Antal
rádió-, foto- és sportüzletében. Fő-ut 5.
Nagykanizsa megyei város polgármesf ététől.
28.140/1941.
Tárgy: A gazdaságok elszámoltatásával a\' gabona-, kukorica-, zsír- és HzalonnafeleslogPk beszolgáltatásával kapcsolatos Ösflzo IrásI munkák megkezdése.
Hirdetmény.
A kormány elrendelte valamennyi gabonalappal rendelkező egyén. Illetve gazdaság elszámol tatádat n termelt. Illetve birtokukba Jutott kenyérgabona ós takarmánygabona, valamint a kukorica mennyiségére nézve Ezzel egyidejűleg a gAzdafláirok Öaizos állni-állományát a sazdasáa nélküli sertéstartók sertésállományát éa az Összeírt összes egyének és gazdaságok zsír- és Rzalonnakószletett Is számbaveszik, ticélból a mai naptél kezdve Igazolva nyalmmal ellátott owwpfró biztosok lámák házról-házra éa minden családfőt felkérdeznek, hogy vano gabona-lap|a, vagy serlése s a szükséges adatokat ötazelrj*k; összeírják n gabona-lappal é" serléssel nem réndolkező családokat lít. Felkérem a közönsénat, hogy az összeíró biztosokat munkájuk-hun támogassák s a kérdezett adatokat\' contosan és a valóságnak meg-folelőon vallják be, mert aki az adnt-BzolgáltntAat megtagadja, vagv valótlan, bamfa adatokat vall bé. a 777X00/ 19-n. K. M. sz. rendelet értelmében IS napig terjedő elzárással btlntottetlk. Az adatok valódiságáért minden családfőnek aláírását kell adnia.
Nagykanizsa, 1941. november 19,
tm Polgármester.
_*DASVÖTEL
10 míltf bOkkha.ib elido. Dlvld AnlBl Sotirtfa, 20f. nám. > 3679
El.dA kocsma, i\'záfócstlxlel berendí-i.haú H MliSs.il. Utdiyi lilvln OIIAicz, 101. ulm. 3684
Vnnuék <cy pír liisinall, ile |ó Illa-
pottwi\'ii kvö AiitSI 10 éves azegény gyet-mek téaiéie. CUu vi kiadóban:
LAKÁS OZUSTHELYISÉO
RakUph.ívlaiAneki O.Akl.m]ráM
a központban, kíliönöseii taszemagyllertf-keddnek alkalmasak, esetleg lioililieiylsé- \' Rekkel, januir közepétől kezdve klsilM. Clm a kiadóban. 3d39
BÚTOROZOTT SZOBA \'
KlllUvif.«iáf«S« butotoídolt sznbs, lurddszobs.hsssnala\'tal, elsejére ktsdó. — lloilhy Hlklos-ul 4.2. 3691
HÁZ ÉS INGATLAN
Bnteletes 8 azobáa silllst Bélateleptn, Összes méllckhelylsés\'ekkél, villany és vis-vesetíkkal eladd. Cta a klitKhlíalsIban.
BraUKaju. — írásszakértő EOtiOi-lér 28. a,.all«l«»k hssmállH.tl ír™.
Tanica dIJUlan. Csak rövid Idáig. 3621
Jli|n1lSS,tt1rll!|!ÉiSS!\'
ZIILMI HÖZLÓHI
POLITIKAI NAPILAP.
Kludln : „Kézgardasigl R. T. Naoykaalrsa". Peleiaí kiadói Zdkl ttfcraiy. / Nyöraslfotti > „KIza.rousil B. t. Kagyksalisa"
ay.Mda\'iikjts^NaBykaalsaaa. (NyouitlAérÚaJel. Zalai kirsW
81a évfolyam 287 izim.
NagykanhM, 1041 novembsr 21. pénUk
áfm 12 mm&w.
ZALAI KÖZLÖNY
BMiicfttWtf *¦ kíadóhivauűi Főút ft. eaaia. ¦MriuastoiMfekbittUnti« Main TB. m. Moeletoiilí «Wm kélkitoap ««tau.
OLITiSAI NAPILAP
Feldas szerkesztő : Barbarita Lajoa
KUtluMU **»: «or kójunm» 2 ooairf Ha HM»
iiftgyedAvre if waaÄ 20 fillér. Ejye« nim : Mtküiaap BtHl.. «zombstoa M Uli
Uj magyar agrárpolitika előtt
Nemcsak gazdasági hanem politikai szempontból is fontos esemény volt Bán ff y Dániel báró földművelésügyi miniszter költségvetési beszéde és a főld-nuivelestígyi tárca költségvetésének a képviselőházban történt elfogadása. A földművelésügyi költségvetés ugyanis háromszorosa az előző évinek s ez a hatalmas növekedés csak kisebb részben függ össze az ország megnagyobbodásával, nagyobb részt azonban annak az uj magyar agrárpolitikának első jele, amelyet a földművelésügyi miniszter nagy érdeklődést keltő beszédében bejelentett.
A költségvetés tételeit nagyjából már ismeri a közvélemény. Mindazonáltal érdemes ismét megemlíteni hogy tavaly 53 millió pengő, idén pedig 1Í)G millió pengő a földmüvelésügyi tárca kiadása. A számok tömege oedig igen nagyvonalú -tcpmelés-Í3j-lesztésnek és mezőgazgadáaunk színvonalának tervszerű eV tudatos emelésére, engednek, ;ó-reficeztetín. Áz juj költségvetést évben például oO ezer tenyész-átlMot, 280 ezer mázsa vetőmagot osztanak ki, 1 millió katasztrális holdat viztelenitenek és az idei 4.5 millió pengő ¦lis-lyett 28 milliónál többet rordí-.tanakvizá munkákra; alaposan megjavítják az ország szükségletét immár, fedező fatermeíés szállítási viszonyait; i:cvi/,ió alá veszik a visszatért területek birtokviszonyait; meggyorsítják a zsidó birtokok keresztény kézbe juttatását; minden járásnak juttatnak téli gazdasági iskolát és általában igen nagymértékben\'növelik a szakoktatási intézmények ¦ számát, - szóval kellő anyagi eszközökkel és a szükségletnek.megfelelő eréllyel lödül neki a .magyar agrárpolitika az uj esztendőnek. Ezután már kevesebb jogos panaszt fogunk hallani arról, hogy a mező gazdaság mostoha gyermek és hogy nem jut elég pénz a legfontosabbra, az \' őstermelés európai értelemben való fejlesztésére,
Az u\'j magyar agrárpolitika azonban nem\'merül ki abban, heg)\' az eddigi módszereket hn-lalyosabba teszi és\'a szüksége és fontos kiadási tételeket korszerű szinvonalja emelje. Alapvető változás is következik, amint ezt a földművelésügyi miniszter bejelentette. Néhány nap Ájulva ugyanis\' á tórMnyhozás *lé kcrftl a mezőgazdaság "fejlesztéséről szóló uj törvény, a Btely elincUtja a magyar nem. fcl gazdasági fegy\'vcVkezósér^ek natalntas\' milliárdos programiul. A kormányzat 1938 ótit fia-
Berlin a most megindult nagy támadó hadműveletektől nagy sikereket vár v
A német csapatok Charkov környékén Igen gazdag olajmezökre bukkantak — Német légikötelékek támadása vörös repülőterek ellen — Finn repülök hatásosan bombázták a Murman-vasutat — Az USA hadianyag ígérete a szovjetnek nem más, mint tudatos félrevezetés — Vichy visszavonta Weygand tabernek afrikai megbízatását
Berlin, november 21 A NTI jelenti n.keleti frontról, hogy a német repülök éppen akkor érték cl az egyik szovjet repülőtéret, amikor 12 szállitó-rcpülőfíép, kőztük több négymotoros és u védelmükre kirendelt szovjet vadászgépekel indultak és a repülőtér felelt gyülekeztek. A német vadászrepülők nyomban támadásba mentek át. Heves légiharcban át törték a szovjet vad ászgépek záróövét-és rövid időn belül 5 szállító-repülőgépet lelőttek. A szovjet légelhárító tüzérség, a mellyé,! a bolsevisták rendkívül\' erősen biztosították a repülőtérét, erősen tüzelt a német gépekre, A német vadászrepülők mégis végrehajtották támadásukat. Mélyrepüléssel több földön álló repűlőifépct is megsemmisítettek és a légiharcok során 3 szovjet repülőgépet pusztítottak cl. Tisztogató munkájuk be fejeztével a német repülőgépek visszatértek kündulóhelyükre.
A Murman vasutat bombázta a finn légierő
Helsinki, november 21 Hangö övezetében a finnek bombázták a szovjet erődítéseket. A kelelkaréliai arcvonalat járőrtevékenység jellemezte. A rossz időjárás megakadályozta a fokozottabb rcpülölcvékenyr gégét, de a finn bombázók mégis hatásosan bombázták a Murman-vasutat. \\
Lavoro Fascista:
Kése támadás szempontjából elégtelen, — írja a lap. — A lap szerint a Hoover-beszéd annál jelentősebb, mert n volt elnök nem vesz részt a háború ellen vagy mellette folyó mozgalmakban. Megállapításai igy tárgyilagosnak tekintendők. A volt elnök végkövetkeztetései nem nagyon különbőznek azoktól a megállapít ásóktól, amelyeket egy esztendő óta a tengely részéről hallani, hogy tudniillik
Anglia nem tudja megváltoztatni az európai háború alakulását és ezt az Egyesült Államok.sem tudják elérni. Étért Anglia már elvesztette a játszmát." Az olasz lap még a következőket fűzi hozzá: Ha Roosevelt nem vetette volna hole magát a tengelyei lenes, kihivó politika hullámaiba, és nem1 hamisította volna meg az európai valóságot, akkor Anglia nem követte volna
a mindenáron való ellenállás politikáját és elutasította volna Churchill javaslatait, amelyek a romlás íeló viszik. • ¦ •
Corriere della Sera: „A szovjet egy milliárdnyi amerikai hadianyagot 8 évszázad alatt kap**
Róma, november 21 A Corriera della Sera az amerikai hadianyagszállitással fog^ lalkozya, ezeket irja : Anglia nagy nehezen 8 hónap alatt 800 millió dollárnyi hadianyagot kapott. Szovjctoroszország egy milliárdnyi amerikai hadianyagot 8 -év^>ráz5ut\'aiaTTkSp \'majd! A szovjetorosz— amerikai egyezmény, amely szerint az Egyet sült Államok Szovjetoroszorszás részére egymilliárd értékű hadianyagot kellene szállítania; nem egyéb egymás kölcsönös, tuda* tos félrevezetésénél, — állapítja meg az olasz lap.
Illetéktelen körök nem tudják megzavarni a bolgár-, török viszonyt
Szófia, november 21 l\'ilov bolgár miniszterelnök legutóbbi beszédében foglalkozott a bolgár —török kapcsolatokkal is. A NTI részletesen idézi a bolgár miniszterelnök ki jelentéséf, amely igy hangzik : A Bulgária és Törökország közli viszony, amely a barátsági szerződés és a februári nyr\'at-kozat álapján áll, az utóbbi évek-
ben a lehető legjobban fejlődött és illetéktelen köröknek azok a kísérletei, hogy viszályt szítsanak a két ország között, csü-I tortokot mondtak. Ezáltal nic#-I erősödött az a meggyőződés, I hogy Törökországgal kapcsola-i tos jövőbeni viszonyunk a kői-j csönös barátság, szellemében és . "kölcsönös, bizalommal fejlődik tovább. • , .
Hazaárulás miatt eljárás Indul a dán követ ellen
„Anglia elvesztette a játszmát!\' Róma, november 21 A Lavoro Fasc.ista foglalkozik az Egyesült Államok volt elnökének, Hoöveroek legutóbbi beszédével. Hoover rámutatott arra, hogy az Unió felfcgyver- Koppenhága,-november 21 A dán külügyminisztérium tegnap a késő esti ÓrdSbbn a "kfivetkcirő köz-lctmíayl lett* kőztti: . A dán kormány teheráni, bagdadi ügyvivője no\\emtex 16-án ke\'.t tá\'\\< iratában a ddu kiijúgyrniniwtériiimot arról értesiiete, hogy jegysékfct intő- zeti az iráni í& irafct kormányhoz. A Jegyzőkben bejtfenli, hogy már nfm t»kinti magát Danii kfpvifeíöjíoekV A •két\' torirriíányBál-\' lépéseket telt-, hogy tartsanak fond számára Teheránban és Bagdadban hivatt"o3 áUAat OaáHó poHttkál amr folytatfni, ame\'ya jelón. (folytat»* ny. B üJdftlonl
lalmas fegyverkezési és hadfelszerelési munkatervet valósított meg. mert ezt követelte a politikai helyzet, az egyre súlyosabb európai konfliktus és ezt kívánta a \'magyar nemzet érdeke is. A/, ország többszöri niegnagyon- , hodás?. a tárténelem ítélőszéke előtt évszázadokra igazolja, hogy a magyar kormánynak ez a cselekedete helyes vo|t. Most azonban a gazdasági megújhodásra is szükség van, hiszen nemcsak\' fegyverekkel állunk Őrt az uj Európa és ama-; gyár nemzeti érdekek mellett, hanem gazdasági .felkészültségünkkel is.s ez a mái háborgó világban sok tekintetben . a fegyverekkel egyenlő \' értékkel bír. Igy kerül sor az egymiJ-¦liárd os mezőgazdasági -program1- \' ra, amely hamarosan\' törvénnyé lesz, igy megteremti az előfeltételét annak, hogy., a tennejés fejlesztése nem, puszta szó, hanem cselekedet legyén és megkezdődhessék-, a majjyar agráiv termetesnek az airégfóta esedékes átalakítása,-amelyet csodákkal nem, hanem csakis céltüdn1-tos\' munkával lehet \' megvalósítani-.\' " " , "; ¦\' \' 7 \' \'f>--o4
zalai kq/ionv.
1641, rtpytmber 21.
Szép ruha csoh jol követből készül
Legszebb szövetehj
tcgnogyobb választékbon
< legolcsóbb áron
klovszky lános képviselő
nigy beszéde a Házban az időszerű kereskedelmi problémákról
V.rg* miniszter [gratulált Ilovszkyoak bátor kiállású beszédéért
Milyen fokban igásak a badijelentósek
Amerika a statisztika hazája. Ez a szokás sokszor olyan dolgokra is kiterjed, amelyet európai szemmel nem tekintünk statisztika tárcának. Azegyik newyorki lap pl. 1915-ben sa^ játságos táblázatot hozott nyilvánosságra, amelynek tárgyát a különféle forrásból származó háborús hírek valódiságának foka >:vvjezle. A lap szerint csak ezt u tabellát kell a kczüjiltbeii tartanunk és mindjárt megállapíthatjuk, in,U kell hinnünk és mi csupán kitalálás.
A newyorki lap szerint a jelentések hihetőségi foka a következő : német hivatalos jelentés 100 százalék, stockholmi tudósító 75, rotU\'rdajni tudósító 50, a francia vezérkar jelentése 45, a iTimes* rendkívüli közlése 10, orosz hadi jelent és 20, a-\'Matüi« közlése 8, belga szemtanú 5, >NisbőI jelentik* 4, valahol a harcszmtéreu 3, egy amerikai cipő kereskedő felesége 2, francia larügynök Sziriá-1x31 1, Havas-jelentés fél, Heuter jelentés pedig 0 százalék.
Kz a statisztika — mint mondottuk — 1915-ből származik. De az amerikaiak és mások szamára még ma is nagyon fontos lehet, még pedig egy szempontból; a jelenlegi habom tapasztalatai ugyanis bebizonyi-toílák, hogy a német hivatalos jelentések igazsági foka most is százszázalékos.
A vőlegény az alispántói kórt cukrot az esküvőjére
lígy somogyi legény kérvényt "dőlt b« Somogy : vármegye "Ispánjához, akit arra kéri, hogy «x esküvőjére utaljon kí az alispán sororikivul cukrot, mert "mini írja a kérvényében, az esküvőre már minden kész, esik a cukor hiányzik. ¦ \' ;
A kérvényben \'feUiozzu a kérelmező, liogy Németországban, Olaszországban a kormány minden eszközzel elösegjU a családaiapilist, ezéit, /gyermeki bizalommal i fordul az alispán úrhoz, hjogy ennyivel segítse elő családalapítását.
A kérvényben « házasulandó kiíej-lelte, hogy a .kánai mennyegzön is, amikor Krisztus urunk észrevette, hogy ninc3 bor, nehogy a szegény ember •szégyenben maradjon, a vizel Krisztus Urunk borrá változtatta A Jóisten — féjéti be kérelmét - megáldotta Méltóságos ui-uakat, hogy Krisztus llríxAk munkáját Végezze és igy lia nem is borral, de cukerr.il aegStsen ki e bajból Kriazlm n*Tében.<
A/. alispán méltányolta a rnegliató kérelmet és kiula^ a kért cukrot, ¦iivubö) a fiauü \'házaspár ** is tehet \\«larrr«nnyit annak a hi/.toMtusáig, JiOüy « mézWbeWk is édesek legjífWBi.
A kereskedelmi tárca költségvetésének tárgyalásánál figyelemreméltó beszédet mondott Ilovszky János, a nagykanizsai kerület országgyűlési képviselője, országos Baross-vezér, aki hangsúlyozta, hogy a magyar kereskedelmet teljesen keresztény kezekbe kell juttatni. Csak az a nemzet lehet boldog, mondotta, ahol minél több csalód-
ból eltávozik a gond. Beszélt az áruorgimizácáóról és a keresztény Kereskedők árubeszerzést nehézségeiről. A nemkeresztények nem látják el áruval a keresztény kereskedelmet, hangoztatta, és akadnak mindig »Ala-tíároko, akik pénzért segítik őket. Beszélt a bujtatókról, akik minden előképzettség nélkül, a társadalom minden rétegéből kerülnek ki.
Ma versenyfutás van Iparloazolványokárt.
mondotta, nem szabad megengedni, hogy továbbra is igy menjen. Lskü alatt teendő nyi-lulkozatol kell tőlük kivenni, a mikor- iparigazolványukat kiváltják, hogy- az ő vállalatukban nincs bújtatás. A strómanokat pedig még külön adóztassák meg.
Minéi iObb keresztény önálló egzisztenciákat akarunk látni, de ez csak ugy lehetséges, ha az összes képviselők — pfirkulÖttb-\' ség nélkül — összefognak és-követelik a harnrárlik \'zsidótör-\' vényt.
A liberálisok »nkl időt nyeri, mindent nyeri élvénél fogva mindent elkövetnek, hogy pozíciójukat megtarthassák. Elismeréssel szólott n kereskedelmi és ipari minisztérium tiszt viselői karáról. Harcoljunk a keresztény és gazdasági élet ki-fejlesztéséért. De harcoljunk azok ellen is, mondotta, akik batyuval jöttek be ebbe az országba, liz és tiz milliókat kerestek és nem engedelmeskednek a kormányéinök szavának, aki felhívta Őket arra, hogy tailcspozieiójukat adják át.
Feleslegesnek tartja a nem-keresztény mentalitású érdekképviseleteket. Hivatkozott Lukács Bélára, aki többször köve-
Varga miniszter:
lelte a zsidókérdés likvidálását. Kifogásolta, hogy sok olyan keresztény nevet feltüntető üzleti cégtábla van, amelyen nincs kiírva az igazi tulajdonos neve. A nemkefeszjénye-k kőtelcztesenck az ő igazi nevük kiirásáru a cégtáblákra. Vagy pedig jelöljük meg a zsidóüzlelcket.
A vezérképviselet is kulcspozíció. Felsorol ezután több ismert nagyvállalatot, amelynek vezér kép viselője nemkeresz-tény.
A miniszter záros határidőn belül szólitsa fel n gyárakat, hogy jelentsék be faji és származási szempontból is :
kik a vezárképvlselők ? Ha majd keresztények L?szttek a vezér képviselők, akkor a keresztény kereskedők is kapnak árut. A közületi házak pnli;( mondják fel a nemkereszlények üzlcteil. Keresztény kegyszereket csokis kizárólag keresztény kereskedő árulhasson
Végül Ilovszky megköszönte az előadónak és szónokoknak, hogy szeretettel emlékeztek meg a Baross Szövetségről.
Varga miniszter és sok képviselő odament Ilovszky képviselőhöz és meleg szavakkal gratulállak bátor kiállású szónok-Iá sá hoz.
„A. kereskedelem nem életbiztosítás, hanem életpálya..."
Varga miniszter hatalmas vi-lazáró beszédében örömmel állapitolta meg, -hogy a magyar társadalom széles rétegeiben tudatossá váll a gazdasági pályák jelentőségének felismerése. Sajnálatos azonban, — folytatta a miniszter — hogy egyesek félre értetlék a koriftánynaft új keresztény kereskedő iienizedék nevelésére és az utánpótlás ki-
alakítására irányuló szándékát és u kereskedelmi Jellegű, foglalkozást még mindig olyannak tekintik, amely nyugdijfts1 tisztviselők számára való. A gyakorlati pályákon elkerülhetetlenül szükséges ismeret-anyag nem sajátítható el ínáról-holnapra, a kereskedelem nem. életbiztosítás, nem pillanatnyi nyerészkedési lehetőség, hanem életpálya,
Városi Mozgó. Csütörtöktől - vasárnapig!
Budapesttel eyyidSben I öregeknek, fiataloknak egyformán gyönyörűség Wiliy Forat óriáafilmje 1
PAZARI SZÉDÍTŐ I RAGYOGÓ! A I.Qiz«bb, mm aajafcaaaa| "ar^fc W\'U J.\'imtllSflllHll le9n6P9ILerüt5b %mm% iBHBaVwaeaál mu arai tandirk.rtj..\'
Főszereplők: Willy Farét, Paul HSrbtaap, ttaria Halat, Oora Kemr Leo 8lazák, atb., atb.
BíMmoIi h«tk6map 6,1, 9, vatáma é> «nnepiwp 3, S, 7, t-kot.
BÚTORT
Gábor mflaextaloseiéi
vegyen vagy rend érje*.
amelyre elsősorban a keresztény ifjúságot kell ránevelnünk, még pedig éppen olyan alapossággal, mint a szorosan vett intellektuális foglalkozásokra. Az őrségváltás csak átmeneti jellegű mozzanata ennek a folyamatnak. A magyar kereskedelmet csakis a fiatalság munkájával lehet átállítani az egyetlen helyes módszerrel, az alulról felfelé történő erőkifejtéssel és szervezéssel. Aki ezek közül akar és tud dolgozni, azt a kormány támogatja, továbbképzéssel, önállósodással és hitellel, nekik pedig kötelességük a kormánynak a keresztény kereskedelem érdekében tett intézkedéseit valóra váltani és soraikból az oda nem való elemet kikü-öbölni.
A miniszter ezután a bújtatás, strómanság elterjedtségéről beszélt.
OPERETT
WÜly Forat és Axtl íiggebrecht lilmje hú moj-Jd a chObez — tfüyeg; oucjé.l. A Hímet je lemziki a U(jnKt szelemnek a művészetben, a fitmtr-n is megnyilvánuló ziMgy arányai, u Ilgu-rák végleje-a sorinak szerepel Ktése. Viss/iivtiioi bennúnkal a tftm a jitrausn világba, az operett hőskorába és érdé-keten imitálja be a császári kor némely kedves crrizodját. A megingat, hatatlannak hitt békeidők jelennek meg egy-két piliBuatra szemünk «16*1 jellegzetes Ugnraivai. Az egysiserü, vidéki azuiéu magasba szökkenő kurrjN-jéi e.oveniti meg: a kis vidéki tarSuUl zongoristájáből miként Wsx hlies oiw-relt iondeLő-igazg,itó. Majd — « s«-rettcse forgandó — a bejszerenew fo-y-tán a szeictő közönség mily megvetéssel dobj-* magátől, Igazolva Ac emberi lennészel minden korb**i egyforma pszihéjót. A Ölra lényen*1 inét, Uiiaxi, mondli.ítnánk egyik eg-tótitoaább niotivumát: a zene a;k»ljü, czzei ts igazolva, .liogy megte-t\'i ai oueitett támaszioua kö\\eleiményekrt-k. brkólesi iekiöleiben is k-e-égilo megoldást laü a.filin, ¦ n«in kö^etktóik b« az ejásniényekből kö^TeJctzttieit Ua-gédl". Willy Kortt, Paul Hörbiger, l)ora Komítr, Maria Holst és « löübi színészek játéka Is Whlnö volt Wi\'y Forat és Marin Holsl néhány jeenete ettakulh.Uat!nn *mléket iBjzoll " künkbe
I. tv. i.)
Gyomorr bél-, máj- e« anyaf-eserabategek szívesen isznak re<-gehiniífit felkeléskor egy-egy p°: hir tormetzetta „Ferenc Jözsir kesarcvlztt, tntrl ennek hashiltó hatása gyón \'és biztos, Igen •nyw s eeírt nagyon \'keüetneB. Kérdene tnefc orvoiit I
BI1SM8W1
csomagoláshoz „„
Hipiiiralsg
tekercsekben kapható
„K&LOT" ollhon-avatás fielséu
fielw, november 21 Si\'jál ludósitúnklól, Másfél eyo, liogy tMÜ6ü megnlikult a Kalol ifju-;,.\'(í.; és ezen másfél év alatt özv. Hol-lúfti Jánosné adolt Ji.ij\'ékjt-a ki-** egyo. süléinek, ..aliol vogezhe\'-iék nem-s munkájukat Az cgyeiiVcl \'cg több, vá-gya a, saját\'oltlKiu .megteremtése, \\-oll!, szabadon rendc»kedheln*k b-\\ szóra koshafciak és t UlullÜMnAk KOnCk a másfél évi munkáink érett be most a gyümölcse. A ges«i Ka k> l teUi vatta oillionát
A lerv, .aiujjt a fiuk a lejükbe szinte \'elwtet enn\'k látszott, tekintve liogy oly -nagy az anyaghiányt A fiukat azonban oem lebegett megfékezni, ük Qk;irtak és dolgozlak. A mntnii !1 lübb szmelöajást rendeztek, hogy ez-lilla! is nóvc\'jék »z össszeget, amely a kis ottlion felépítéséi iez saiikségcs. I)e mindez na^yott kövesnek bizonyult ahhoz, liogy a mai világban épfloni la. hftsien. Az ifjak ekkor gondol tik egy méréssel és elltitározták, hogy a köz. ség jószivü népéhez fordulnak icgit-ségért. Az elhatározást leti követte és az t\'iejiuéuy nem is maradt el. Megérlelte » IfOU a \'eggazdagftblrtél a leg-szegényebbig ux ifjúság szaval és oda állak mügéje o\'y annyira, hogy uz elmúlt vasárnap ugy külsőig, mini be\'-főleg szép ünnepel jegyezh\'-\'t fel Wse község.
\\z avató ünrrepség legmcghatöbb jcienc\'e a szentmi»c alatt toH, amikor n Kalol-tagok magukhoz vették az erősek kenyerét, az ol\'ári szentségei Nem maradt szem szárazon, amikor Vörös Gyula káp án, a \'gclsei Kakol ifjak fá-miÍ5áfcoI ndn ismerő vezetőié b-szé-débon kifejlelle, hogy Igenis vannak még nffffirar ifjak, akik szint mernek vallani a vallásuk mClíelt és vatBásos érzülettel igazi keresztény magyar if-Jtkkox méltóan akarnak é ni és ha kell meghalni is a hazáért.
Litánia után az egész falu je\'catíté,-ben zaj;0ll e rövid műsor keret ¦bon *z avató ünnepség. A Hiszekegy eléneklése után Csizmadia Fenénc kőz-%i biró tartott szép beszédet, m:ijd felhangzott a Katot-induló. F.zulán I.ulár István K«>)t tag szép beszJdl.en ismertette a Ka!ol célkitűzéseit, utey-t négy ponlhau szögezett le 1. Krisztusibb embert, 2. műveltebb falut 3. élelerfts népet, (. önérzetes inagyirt. \\ Ka\'ol sravalókórus ndla elő Az ífju-ság diadal éneket, majd Vörös Gyu\'p Mplin megáldotta a kis hajlékot és olhe\'yezle annak első díszét; r Fwzíl-
leiel. Az Igazan kedves és szép ünnepig a Himnusz eléneklése ve1 é-\'l vé/tet E*« jölslkeii)\'.! zártkörű táncmulatság VOtt 1
Minden dicsérelet nuj^érdenH\'l Vöröi (íytlía káplán munkássága, fáradságot D*ni ismerő tevékenysége, aiiKllyol dolgozik az ifjúságért, iiogy azokat megnevelje Istamn\'k 1 és ¦ Hazának Dicséretet érdemel a gebvi Katót inui-egyes logj i, akik oiiaadö munká-
val küzdőnek, liogy megteremtsék e Ids otthonukat
A gcjíci Ka\'ot-otthon felépítéséhez a követke/ö adományok árkeztrik, aine-lycl ezúton Is hálás köszönettel nyug. láz a gelsei Kalol vezetősége.\'
Dr. Simon István veszprémi prelá-lus-kanonok, rjejse község szíi\'öltjc 1000 pengő, 2 nagy Iád 1 -könyv «> egy könyvállvány, Ilovszky János ország-gyűlési képviseVi, a Bansss Szövetség országos elnöke 2 dnj. asztal, n drb. szék, Szmoilícs Láwló földbirtokos Ingyen 9dtu a.\'elkel, dr, Vizy Andrásnó, Sebestyén Klára és a (lelsci Közbirtokosság 2—2 íirin. épOlolfu, ce\'se köz. Aég 300 pengő, Vfi\\t*\\ Hangyt HK) pen-
Mint ismeretes, az 1G80/19-Í1. M. E. sz. rendelet érteimében a közfogyasztásra levágott sertés élősúlyának 2 százaléka zsírt a husipnros köteles a Hangyához beszolgáltatni. A város közellátási hivatala ismételten felhívta a husi párosokat, hogy legyenek eleget n rendelkezésnek és szolgáltassák be az előirt százalék
Háborús időben, amikor az anyagok beszerzése, n polgári szükségletre való eikkek gyártása megnehezül s amit termelnek, abból elsősorban a hadsereg igényeit kell kielégíteni, nagy erény a takarékosság. Erény, mert ha a pénzünkért nyakra-főre vásárolunk, rendszerint mén. azon a mértéken is lul, ahogy rendes időkben vásárolni szoktunk, a szűkösebb készlet gyorsabban kifogy és míg a gazdagabbak dus készleletekhez Jutnák; a szegényeb-heknok lerongyolódik a ruhájuk és felkopik az álluk. Az oktalan áruhalmozás felveri a megfogyatkozott készletek órát és bizony ember legyen, aki ekkor a szükségleti cikkeket meg ludja fizetni. Láttuk azt a mull háborúban és főként az utána következő években.
A takarékosság jelszava ellen rendszeriül azt az érvet szokták felhozna hogy aki ráül a pénzére, az a piactól vonja cl, attól, hogy pengőiből munka fakadjon, hogy belőle mesteremberek, kereskedők, gazdák és
gö, Sebestyén dézSoé több Ízben tu-•vwr.il ós tuatn. Gyómörey István v. országgyűlési képvlse\'Ő, nyűg, főszolgabíró és (iross l.ajos kocsi fuvarrni, Kuhmka Oyuláné, PÜhál Rvfl 2000 drb. lé#ia é« a Sélley.fé\'c leányalapiU vány színién tógával járult a Kuíol-oithon fe-.épitésébez.
A ge;sei Ka\'ol ifjúság vasámaj) es\'e oz isko\'áb n színre adja paul Alhebna Abbé (A gyócási titok áldozati) dmQ 3 leivomísos vallásos drámájkit A kitűnő és tclietséflei ifjúsági mökedvelő-gárda lelkesen készül 11 nagy énhaklő-déssoi várt eladásra.
I.KNKOV1TS JÓZSEF üeise
zsirmennyiséget. Miután ennek dacára sokan a mai napig nem tettek eleget a nyomatékos felhívásnak, a városi közellátási hivatal Összeírta őket és~ feljelentést tett ellenük a rendörségen, i
Minden egyes feljelentett hus iparos ügyét külön-külön fogják letárgyalni és Őket a szankciók értelmében megbüntetni.
azok alkalmazottjai éljenek meg, libben az ellenérvben van némi igazság: ami pénzt az ember kiad, azl más kapja. Meg kell találni tehát azt a módot, hogy az ember ugy adja ki a pénzét, hogy ez ne legyen köz-érdekelleucs, oktalan költekezés, de belőle hasznos, bőséges munkaalkalom teremjen.
Nos, ilyen módot nyújt az erdélyi - nyereménykölcsön. Aki kötvényt vásárol, egyrészt teljes Összegében visszakapja a pénzét, kantatot is kap rá, sőt ha szerenesés, nagy összegei, esetleg százezreket is nyerhet, másrészt olyan széleskörű munkaalkalomhoz juttatja hozzá az emberek tízezreit, amelyeknek célja Magyarország egyik legbecsesebb részének. Erdélynek felvirágoztatása. A költekezésnek, vagy talán inkább takarékosságnak ezen a módján mindenki keres : «ki kötvényt vásárol, aki a százmillió pengős munkaalkalom révén keresethez jut és végül Erdély, amelynek gazdasági vérkeringése az egész nagy akció nyomán elevenen felpezsdül.
Az
líilIlIlliliilS
vásárlás
kezdű napja navembar 24.
Szülők iskolája a polgári fiúiskolában
A bét közepén tartott* nMfe a Szüiök Iskolája 11 polgári fíidskoiában ezévi első összejövetelét A tóbbszáz szülő öt év alatt ~- amióta a polgári flu-iskolában az ország Iskolái között legelsőnek a Szülök Iskolája működik — megszokta már, hogy ezök a havonta rendezett, b«nH>ágos, szinte a csalá-df*sság|g menő, meghitt összejöveteKk mindig maradandó és értékos emléket hagynak a szülők leikében. A oavem. heri első összejövetelt NénKlh Dezső Igazgató nyitotta meg. A tanári kar nevében is dvöZölte a meg}el<ntoktt, majd megtartotta nagyszabású előadásai, amoiy ugy pedagógiai, mint tár-sadalmi szempontból is mindvégig magas színvonalú, az idők szellemét tűit-rörfi előadás volt. Vázolta az iskola és a szülők kapcsolatát, rámutatott a szülő és a gyermek egymásközti viszonyára, kihangsúlyozta, hogy a mai történelmi korban ugy az iskolának, mint a szülőn** taettőzölt gondja n gyermek egészséges szelU\'mben, magyaros becsülPtbftn \\~jló.nevelést--, majd a mindennapi élet köréből vett példákkal nagyon jellemzően illusztrálta ¦it !1 liármas kapcsolatot, amely a szülőkéi a tnnárotfkal, a gj-ermekckkcl egyberüzt. Németh Dezső Igazgató pompás előadását a jelenlevők zugó tapssal honorálták
Az igazgató uUn Kovács j. Audní.s tanár tnrtott előadási a km-en leképzés, rőt. Népies, mindvégig lebilincselő előadásban mulatott rá B leien leképzés szükségességére, vázolta u \'magyar ífju hazafias kölelességéit, Isten, haza és embertársai Iráni érzeiidő megbecsülését, jel\'egzeles példákkal bizonyítóira, hogy a magyar irjuság nemcsak műiden szé|>ért és nemesért tud küzdeni, hanem már kiHorától benne van az áldozatkészség hazája és fe\'ebarálai iránt Leieutének tenni ma i^ancsak kaioual eiöképrést, hanem magyar állampolgári nevelést, testi és szellemi kultúrái is je\'ont Kovács J. András előadása a jeen\'evők osztatlan tetszésévei ta\'álkozott, különösen, hogy előadásából a lic\'yén alkalmazóit humor sem hiányzott
A két előadás ul&o a jelenlevő szülők bizalmas beszélgetésbe elegyedle* a tanárokkal, liogy közvetlen eszme-caere utján ismerjék meg iskola problémáit éi ezáltal közelebb kerüljenek gyermekeikhez is. A Szidok Is-\'kólája ;i késő <-sti órákban ért véget
Naptár: November 21 péntek. Rom. kai Sa. H. bem. Protesta&a Olivér. -ízt. Klsalev hó I.
Qtontrdi nyitva nemei 6 órától est* « Aráig (bétíá, aserda, péntek délután i> k*«w«» twáa. aaa ¦ikaakV
Temetkazéil Mltiágahtek Bftftirlté-sáfál totofitái ütjfe goUmkmm
Nép Moxgé. gr mni*hm-~*m*é*nmpiy
WALLAOE BERRY atgyBtlait 8del fllmjal
Indiánok, preribetyárok, vasutrabfók Izgalmai története
ifStm Az utóbbi évek leg-%^|%%#wJ%^^* Izgalmasabb filmje Lélakxaiteláillité filmi *ac ÖkflIJtHibain minden vainl H Uméré mfiaorbain i AailuAlis híradó I
Előadások hétköznap S, 7, vasárnap óa flanepnap 31 &, 1, fi-fcor.
A város közellátási hivatala feljelentette a husiparosokat,
akik eddig nem szolgáltatták be az előirt zsirmennyiséget
Termékeny takarékosság,
áldásthozó költekezés
ZALAI KÖZLŐN*
1941. éavggbo 2|.
I4V,-os j
Erttlri ipiéjIééíé;
JtfyMlialA *"
Kálmán-banknál,
Nairk.Bixu, Király uto. 54.
Befizetés részletekben is teljesíthető".
Vasárnap az állomáson
Pöfékel, köpköd, füstöt fidny a mozdony,
Uttakezzen ált.
Velence, Róma, Nápoly...
Idegen ország... Idtgtn táj.
Munkátlan benyitok;« nászutasok Bdmutnak ki az ablakon. Zsúfolásig van tömve velük Az én azúr-vonatom.
Buamkoddsok, öletitek És könnyel, csókkal tarka hangzavar Valami a torkom körül Markolász, szorít, kapar.
Éles ttttty. Indul a vonat. Zsebkendők, karok lengenek. Vidáman mind, mind Nekem buetut intenek
Elment. Kifutott az élelemből. Mint minden apró boldogságom Ét ott maradtam vágyaimmal tdegtnüt az állomáson.
Mese-vonat.¦¦ azur-vonat, Velence, Róma, Nápoly... így végződött, szép volt A vasárnap délutánom...
& német hadsereg hadi geológusai
: A keleti hadjáratban az or-, vosok mellett a német tudomány másik ága, a had-geológia is fontos szerephez jutott. A szovjetorosz háború kitörése óta számos német geológus értékes munkát fejt ki az ivóvíz vizsgálata ós n kutak elhelyezése torén. Ha meggondoljuk,, hogy egy hadsereg legkevesebb fogyasztás mellett is napi két millió liter vizet használ el, azonnal megértjük ezen \'munka nagy jelentőségét.
A had-geológusoknak ezen túlmenőieg meg talajkutatás is feladatukhoz tartozik. A mocsár vidékek tcherhordóképességénél végzett megállaplátsaik a nad-seregtestok előretörése szempontjából rendkívül fontosak. Kísérleti eredményeik az aknamezők lerakása és uj hidak elütése körül szintén nélkülözhetetlenek.
A kristóffalvi halálos dráma tettese büntetőjogilag nem vonható felelősségre
Cselekménye elkövetésekor akaratának szabad elhatérozó-képeaaégével nem bírt - állapították meg az orvosstakértök
Annak idején foglalkoztunk Mrazovits József kristöffalvai lakos. 45 éves, földműves esetével, aki összeveszett sógorával és felkapván egy vas villát, azzal oly hatalmas ütést mért reá, hogy a kapott sérüléseibe belehalt.
Mrazovitsot a csendőrség beszállította a nagykanizsai kir. ügyészségre. Kihallgatása alkalmával olyan jelenségeket észleltek, hogy a vizsgálóbíró elrendelte Mrazovits elmeállapotának megvizsgálását.
Több heti orvosi megfigyelés és vizsgálat után az orvosszakértők most terjesztették be véleményüket, mely szerint Mrazovits\'a cselekmény elkövetésekor a vele született butasága miatt akaratának szabad elhatározásával nem bírt és igy cselekménye a BTK 7(i. S-a alapján be nem számitható és igy az eljárást a kir. ügyészség ellene megszüntette.
Intézkedés törlént. hogy Mrn-Í zovits József szubadlábraholyc-zése tilán otthon állandó felügyelet alatt tartossék.
Megalakult a Murarévl Gazdakör
Az Alsoilnnáotu\'i Mezőgazdasági Ka-m*ra a visszatért AJfOJerJávi vidékét) i» meghűli tottn g.izőaérdekvétielmi uhui kásságát, melywek e^Jményoképi^ minap Mnraréven is megalakították a gazdakört. A község .fiatal, teltrokész verető lau\'-tóji, Horváth József, aki maga ís a megszállt Muraközben szülei terti cs u?vo"kcirtl, már a felszabadulás ól« nagy eré\'lyc! szervezte <nncl< a tiszti vend anyanyelvű, de m»rynr érzésű községnek c-ekólyszánui gazda-lakosságát, ugy. hogy a mostani köz-gynii\'-i\'ii 8f> g\'zdilaggnl a Murarévl Gazdakor megkezdte mbködését
Az ai:iku!ó közgyu\'ést a községi Isko\'ában Pá: völgyi István kamarai hilézö nyitotta meg a magyar Hiszekegy ©:mondásav«l. .\\ gizdakör a Kamara gazda köri -a\'arwzabályávol a\'akull meg és az egyes lárgysoroz iti pontik íelárgya\'ásj ulán egyhangú nagy \'c\'-
kenedésbel Kornyék Márton he yb\'11 módos gazdát választották meg e\'nök-ké, míg a {pxdakör jegyzője és ügyvezető litkára a vend gazdák részérő] közszeie\'etbcn átlő Horváth Józ*eí fiatal t:n:tó eit l
Leszólütolták a kisiparos ?8 kiskereskedői hitel kamatlábat
A Budapesti Kereskedelmi és ipar. kamaru felterjesztést intézet\', n kisípn-ros és kiskeieskedöi hlle: kamat leszállítására. Az tpárugyl miniszter a kamura felterjesztését Jóváhagyta és eszerint a bmkszeru fedezel tat n*m rendelkező kisiparos és kiskere-k^lő hite;akciójával kapcsolatosan a kamnt-léritési kötcezc.tség mérvé\'. ft-5 százalékról 5.5 százalékra srállilotta le. Az érdckc;t kiskereskedő és kfciparosí kó-rökbén n miniszler rende\'ete megnyugvást kO\'.lett.
lUTORT
BHETYEIIMRE rnárkáa butorezalonjában vegyen vagy rendeljen, C**ag*rT-nt it
Öt vagon bolsevista kiállítási anyag érkezik Németországból
A MOVK országos elnöksége rendé, résében december 4—20. kőzött a pcsli Vjgadó laeyiségeJben bemula. töjidó Antibolsevistt Kiállllás Iránt or. szágszerto példátlan az érdeklődés Ka. j;anta töbl>sxáz levél érkezik az ország minden részéből. Munkások, -gazdák \'és tisztviselők küldik, el féltve Űrrött emléklárgyaikat a nwgyaxorszígi vörös vérengzésről, hogy Szokat is mutassák be a kiállításon A. !«gnigyobt> még-ICpotéál azonban fe\'tét\'enül a német-országi anyag fogja kelteni. A rendez-)-ség két tagja több alkalommal repülőgéppel Berlinbe utazott és a német Propaganda Minisztérium Ke:et«uró]>aj Osztálya a legnagyobb szívé lyesséj/gel fogadta a magyar szakértőket Mmt most a német liduJsziériuní táviratban érlcsiletle a MOVK fclnökségí t, három vagon kiállítási snyagot máris becw-inöKoU-\'k a némái tft s ez1 a napokban megérkezik a fóváibtoti. .\'Jelzi a távira), l\'ogy az anyagot eddig sehol a világon, még Németországban sem álli-lották kí A spanyolországi vérongzéuJV incgdÖWentŐ «nyjga néhány napja már ugy-tnesak a fővárosban van s részben már fel Is dolgozták.
értesítés.
Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy f. hó 22-én Király-utca 41. sx. alatt
az udvarban balról
lómészárszékemet
újból megnyitom. Vágólovakat vaszek.
Kérem a a. é. közönség pártfogását Tisztelettel Mátyás István
t*4i___ Idwfa-lAro*.
Az elfoglalt Nlkolajow klkotőrészlete. (Futó II- D V.)
Péntek
aiuhii* n0*<xné,mwk hátkaaMapokM
S^áaeaat l. « •*•*»¦
6.40 Ébresztő, tomfl. — 700 Hírek, közlemények, étrend, luiiglemezek, — 10.00 llirek. — 11.10 Nomzetközi vlz-jelzőszolgálat. — 12.00 Déli l*r*iuj-saó. - 12.40 Hírek. - 1320 Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. _ [4.30 Hírek. — 14.45 A rádióműsor limerte-tésa - 15.00 Árfolyam hírek, pJirf urak, élelmiszerárak. — tü.45 Időjelző, Idöjárásjeleiités, hírek\'. — 17.00 Hírek szlovák és ruszin nyelven. — 10-00 Hírek magyar, német és román nyelven. — 20.00 Hírek (Budapest 11.) -21.40 Hírek, Időjirásjelentés. — 2300 Hírek német, oUss, augol és francia nyelven — 24.00 Hírek. ttUpAPKSf |.
17.15 \'larjáni Tóth. Idu cimbalom-hármasa — 17.30 Felolvasás. — 18 Tánolemtscek. — 18.30 Pe\'olvatss. -iií.20 Az Operabál no\\«mber tg-i előadásának közvelitóafO. -Hon Carle*\'-Opera három leA-oaásbau. — Az I. i«:v .ulán lű>. 20.20. S|tortköz\'.eiiii-iiy«k.
— 22.10 Az Operaház o[őadásAuak lo:ytatása — 22.40 Bura Sántlor ci-gauyzcuWkara — asaj rtang.*rue<wk-
Szombat
•udapbst 1.
10.20 l-\'e\'o\'vftsás. — 10.15 I e.ilvjsás.
- 12.10-Melew B6l4.zenek;u-. - 113Q IMiigicmezek. — 15.30 Vehess Kánra cigány zenekara. .„ ly.to IfjuMgi rá*f"i-
1941. noymbcr 21
2Ai.AJ KÖZLÖNY
i
FERfcKCJŐiSltf
keserűvíz
TBVtO>ra««»t régi etatt-péiut é» .fi-t »fiii»il
Wngas napi áron veszek BÁRÁNY ékszerész,
Horthy mutin-ut 3. (Ptatimtl imbIwi.)
17.15 Liszt: XIV. rapazódí*. — 17.30 XRadiopirata. — 17.55 Siék*9fov«rosi Z*o!ekflr. — 19-30 Iflaen-oirn»B. Haog-Mptk. — ÍP-SO \'Rádiózenekar. - 20,35 gajor Gizi költöaök verseit mondja. — aí itediózoa«kar. — 22.10 Hang>rna-3*k. - 2325 7Mg* En*ö oigúnyx«ta«. kara.
.tOzifa L*U. TIBOLT LAJOS
SBrrt»4ér» TiMoaaa.
ti
Nagykanizsa aporteaemónyei
A feljövőben lévő ZMNTE pon\'ol srerzelt Szekszárdon. A TSE játékerejét ismerjük. Nem lebvcsükndő ¦ ¦löiiletftn enedmeny fáradt, éjszaka iiluzó csapatnak. Vannak a c&apntiuLk •rényei, de liinál 1*. Nem "tarunk neveket emlilenj, d« még mindig vau « csapatban y— 4 játékos, Bki lelökte-\' Knül, nem igazi Je. keséd ess*! küzd Vasárnap Mecsekszubotcsra utazik " csapat. Az MSE legutóbb simán verte a PB\'i\'C-t 4 ;0-ra.-Ezt a csui.atot csak vfj verheti meg a ZMNTE, ha a já-lektudása melóett szivJéc\'t ját\'-k.il is MVomUtatja. Mi reméljük «/.t a Bak-tói. Hisszük, hogy rácáfolnak azokra a mondatokra, hogy a .ZMNTE játékosai lélektelenül, mintha adósságba luibailoznáruik.. A város színeiért bar-coltok fiuk t Egy Imittdért, rninet egyeit - a győzelemért.
\'AZ NVTE vMánafip itthon játszik Qbfea csapatával. A Zsolna legutóbb kikapott n i\'EAC-lól. Ilyenkor nagyon 1*1 vannak paprikázva a játékosak. Tehát az NVTE nem veheti biztosra a vasárnapi győzelmet. Előiuérközésen ¦z NVTE II. jálszik u ZMNTE II.-vei « levente bajnokságért.
Az MI.SZ Edzőtestület fe kérte Kri* léi Károly kanizsai edzőt, hogy az 1012-ős bajnoki óvre állítson őszt* 25 l"gu ifjúsági kenetet, okik szeiepCim* budapesti ifjúsági bajnokságból. Az ifjúsági lubdarugóink nyolc napig az MLSZ vendégel lesznek. Cs"fc .etpaa-íyobb hálával emlékezhetünk meg uz MI.SZ fenti határozatáért a fővárosi 14»larugó vezetőknek.
Noi-ftnfaer 26-án kezdődik a Nagy \'kanizsai i,v,ik Egyteület Spottszak-
illjllial téti akadémlAJ", "hol n» üssiCs sj»rlágakról szakelőadások hang Mruk c|. a s portaiadéin* célkitűzését, lényegét éi fontosságát legközelebbi
i ¦.n-iLii.i.j ismertetjük.
t-k- n-t—
(Fofctatáa nz 1 oMalrélt
l*gl dán po\'üikára\' n*m egyeztethető össze Mint* a dátt külügyiulaíszté-rnim közleménye megállapítja, az ügy-VÍVo .\'Oőt\'eit eljárásival súlyos hivatali vétséget kóvelett el. Az idevoait. kozó törvény éneimében, királyi elha. tároíássni, azonnal elbocsátották az állami szolgalatból. Az igazságügyi minisztériumot egyidejűleg fölértik,\' hogy indítson vizsgálatot; milyen büntetőjogi következményei leniek ennek
*¦«: eljárásnak f
A NTI utal arra, liogy miut a volt washingtoni kövei e «ttóben, az ő ügyében ls. lépések*! tettek a hazaárulás! eljárás megindítására.
Kttruszn nagykHvet folytatja tárgyalásait Washingtonban
Berlin, november 2t A NTI washingtoni értesülése szerint Hull k ül ü gy mi n i s z t e r tegnap folytatta tárgyalásait Kuruszu japán rendkívüli ..nagykövettel.
Ttx napon betűt elindulnak az első felfegyverzett USA-hafók
Róma, november 21 A Pobolo di Róma newyorki tudósítása szerint Knox tengerészeti miniszter a sajtó képviselői előtt kijelentette, hogy mintegy tíz napon belül elindulnak az angol kikötők felé az első\' felfegyverzett amerikai hajók. Szerfivtc 3—4 hónapra lesz szükség ahhoz, hogy megfelelő .vaum hajót fegyverezzenek fel.
A német csapatok gazdag olaj-mezőkre bukkantak
\' Budapest, november 21 A Mai Nap irja : Charkov környékén a német csapatok igen gazdag olajmezökre bukkantak. Egészen uj berendezésű olajkulakat kapnak. Évi teljest-\' lőképességüket 7 millióra becsülik. A háború következtében csak csekély kárt szenvedtek, ugy hogy rövidesen üzembe állíthatják.
Berlin nagy sikereket vár
Berlin, november 21 Berlini körök a most meghűlni! támadó hadműveletekkel kapcsolatban nagy sikereket várnak.
Angolok a szerb kommunisták soraiban
Belgrád, november 21 Az Obnova azt irja, hogy angolok is harcolnak a szerb kommunisták soraiban. Az agyonlőtt kommunisták kőzött kel angol tisztet találtak ós velük harcolt még más kilenc angol.
Weygand nem tér ifibbe4vissza...
Genf, november 21 Itt<nl amerikai körökben rendkívüli megdöbbenést kellett «r a hír, hogy Weygand tábornok nem tér többé vissza afrikai ál\'omáshe\'yíie Washingtonból származó értesülések szerint az Egyesül AUamok nem szállítanak többé semmit a frrnda gyarmatoknak, ha megerősítik akt "> hitt, hogy Wcy. jjajid lemond a gyarmau^rodeioiu héj-(elsőbb Irányításáról, Washingtonban kije:enlc|tók,"bojry weygsnd lemondása •súlyos csapást juonl az umerikul politika számára, amely arra Irányult, hogy n tenge\'.yluuilinak luiuden be-fo\'yftsát távótUrtaa Afrikától, különösen pedig Dakartól.
Rövid táviratok
WEYGAND tábornok uwg-víilt eddigi lisztjétől es 5G évi szolgálat után nyugalomba vonult. A tábornok tegnap Vichy-Míl magáilbirloWra utazott. Hir szerint emlékiratán akar dolgozni.
BRtON tó\\<t, a ír.\'.uoiB komutny párisi mcgbiíoltja csutftrlôWôn Vlchy-tKíl visszíiulíuolt P&risba. V
Figytlem !
Ai NVTE—ZsSE mírk«»6s vMíraap I »r«kor kttdMilc. \'V*»t«5<g. (0
\'UJíkowSilíi a harcok élláíéról. (foto R. D. V.)
imGER-ULLMANN ELEK É* TÓTH
VASKERESKEDÉSE ~ NAOYKANUESA. >«
^„n^&i Magyar Kö«laj Réezványtártasá* naay-yp9l€lAU8 kanlaaal kápvltelete ésblaemányl raktára
Kedvezményes adótótelü mezőgazdasági olajok.
Fteyelmeáféfés (tmeít vidék! «l6fizetÓ.flk0reb>t
Amint már több isbea közőlttikv H mételUHi relalvjuk lgentí*ateltal«iaetfl-Ink figyelmei, hogy a \'Matottf ahtjio-
k.iiimrn I. ó. iiujfil^diri 1-töl htpiilil:
haVt etoftzetöél diját i- > :,u negyedévi . ¦* 7-^ban állapította meg. Ugyanoaak a tJ^Jád-IMmara h\'. ouwrlut fai, !«1*
ímUs ntóflzűtéa ntm ItHal, fytXCrjuk fgütl tisztelt vldSkl eíolífetuinkef, bogV lapunk alöíizerósót_ fentiek széttat föl Jcalfont Bzlveokadlenek:
A Zaliil mutiny kleVoMvéista.
- (Pénzügyi bizottsági ülés)
A városi képviselőiestül* jiftiWgyi bizottsága hm délután\' 0 óráter őtést tarl a városháza tuűácsiermébCB, Jövő liélcn városi közgyűlés.
-(A tncgyéspBopők Veszprémben)
A megyóspüspük, dr. C-zapík Gytóa egószségi áliűjíola orvendeteiuW1 anaiyira javutl, liogy legn ip BüdapeMi-ől sz*k-bejyére viaszaiért. Mr tutós u >avu-hisa, egyporo !csdk i yrál lolthal naponia ágyon kívül.
L» d)f. lífdimy űyuia fökapltáttyheryeltett MtShtetése)
A Magyar Ornitológuaek Stőv*t9é«a
dr. KáKfny Gyiíla^ btidapesti nndotr. fokí\'pitáuy-helyeltest most tirtott or-szá^oi gyűlésén aj állalvéde.eiu lerén kifCjio:t-tevékenységéért dUetagjévává-laszkotti és részérő díszernvat -adományozóit.
\'** (Az Uiieártyok Máti*-Hosgregaciója mű soros 0ssze-jőveteee holnap aetej
A nagykanizsai Ufl«ánybkl \'Máttt Kongregációja holmp, szoflabatooejte 8 órakor a fehérlonemben müsoroji őss.:ejó\\eleit tart, zeneszámokkal, (el-olvasással, piros .jelenei tel, stb .\'A szórakoztató előadá-s\'ogy1 nagj\'on t«déty#s esiot igér. \' \' fj)
- (Onnepéíyeseti tagadták Nytregytráian dr. BorSy Béla
ii;iidílifú!cllíf{yr:löt)
A #zei«tet ós i....-,,;.- , • •\'. ünnepe
lyca külsőségei kőzött fogadták tegnap este a MAV ál\'omáson a hazaérkező dr. Borsy Béla midör/ŐfaúgyeWM, az Őrszcmélyzei Ve/etöjét Nyíregyházán,
aki -y.yu iisj\'.ulu .. lAiyu !•¦¦>¦ .íj M
botdog ürútnmel joállt kikáeségc Ukr. stisagábm. A Waidorö>sze/hélyzél-eay küldöttsége vártfl, de a régi baráiok és ismerősök közül is sokan megjelelitek az állomáson, hogy jeien legyaaek « Öröm teljes viszoutlátAjtnáJ. Virágc*ok-rokkui halmoztak e! a, kedves. Borsy-párt, akik meguutva,-fogad*áát az -őeaiu> te stereietet klrojaxő kedves fogadtatást, a rendőrök Aorfuia kőzött *lkc4 üdvöiiésok köre^tle hagyta «1 az állomási dr ¦ Borsy Béla és ie*í(ge.
ZALAI KOZLOWV
Éitget
RK
tekintse meg raktárunkat!
JtTitisokat j 5 tál lássa! yállal un k.
IS ÍME Telifon 509.
Bárdoaay miniszterelnök:
„lövő belyzelflnk kialakulására az a küzdelem lálsza a döntő szerepet, amelyei a lObbl nemzetek oldalán a szovjet ellen foljtalnnk"
„Az egész világ őrök hálával tartozik a Nómet Birodalom vezérének"
— (Tanttdl pályáiatl kérvények benyultlsa)
nioWkos helyről nyert . értés ülésünk azerioi átoknak a tanítóknak, akik állami tanítói kinevezés iránti kérvényüket a m. kir, vallás- és közoktatásügyi miniszterhez nyújtották be, de kinevezési eddig még nem nyertek, pályázati kérvényüket újból be kell nyujUnlok a lakóhely szerint illetékes tankerületi kir. főigazgatói hivatalhoz. (A Vas, Zala és Sopron vármegyében lakó tajjitók tehát a szombathelyi tankerületi kir. főigazgatói hivatalhoz.) A kérvényhez szabályszerűen kitöltött kérdőívet kell csatolni. Kérdőívekért az illetékes kir. tnnfelügye:őhóz leint fordtfxü. A jövőben minién uj pályázónak a leírt módot) kell kérvényét benyújtania. J ..
— (A ctáktornyal adáhlvatal)
az adóívek kikézbesítését pár napon belül már megkel\'¦<>.. Az adóivek ki-kézb6sité:e után adóhátralékokat rövidesen be fogják hajtani.
— (Két Mlofram toll: négy hónapi fagháa)
Keemeo Ró» állásnélküli háztartási alkalmazott Kosztolftz Géza udvarában levő szekrényWl mintegy két kilogramm tollat lopott. A törvényszék négy hónapi fogházra itélie, mi\\el már vó\\t büntetve
— (A rendűrság (elhívása)
Egy Magyar utcai lakos a FelsŐ-erdö mertet ti földeken egy feketére feste;t 32.157 sz. gyári számu kopott kerékpár-vázát talált két kerékkel, uz abroncsok zöld csíkká t voltak, fa fogantyú. A károsult jéentkezzék a kapitányságon I. emelet, ajtó 37. sZ.
—- (Muraszombatot a Zata-egerazag—Keszthely—Kalocsa MlnikerBfatae oszt|ák he)
melékes he\'yről értesütünk, hogy Muraszombat a Zalaegerszeg—Keszt-hejy—Ko\'ocsa városok szín|kerfllétébe osztják b«. A kerület társulatának igaz-gatója Károlyi, aki már lent volt Muraszombatban.
— (Egy fömordonyvezető öngyilkossága)
k«pO»váron Bátyai .lözsCf Ri éves nyűg, MAV fŐmozdonyvCzetŐ feiakasz-telt" magái, mig felesége a piacon volt AmitlÖn Bályainé a piacról fél 12 órakor visszatért, a SzerCncsét\'en embeen nem lehetőit segileni. A vizsgálat szerint Bátyai végzetes tettét gyógyíthatatlan betegsége miatl kóvei\'te ej, ugyanis már régebbi idő óta súlyos rákos megbetegedésben seeaverJBett
— (Megfagyott az országúton)
Tragikus src eucséltenség történt Iga] hdarában A kazíokl ulon Mik"ai György 2i év«s igaü legény kerékpárral Dombóvárról Igáiba igyekezett Ig*ltól mintegy 400 méterre hirte\'en rosszul leit, leesett kerékpárjáról s mivel segllség nem akadt, a szeren-esetlen e.nber legge\'ro megfagyott Másnap (alá iák meg csonttáfagyva az útszélen. \'¦ : ;-.V •.
— StMuaelák Mídxala
a Film—Szinház-lrodalom e heti szám* Fényképek a tragikusan eihaanyt Zádor Gyöngyiről, Szeged váf ro» felpmŐ á. Iái foglalása a sztárok vidéki vendégiwebeplésé ügyében, mo-zfkrillkák,\' pompás dlt«iJovtt óriás keresztrejtvény, vers. no\\e\'!a, regény. Wytatá* Ara csak jO ftHír,
Budapest, november 21 A képviselőház plénuma pénteken a külügyi tárca költségvetését tárgyalta. Szinnyei-Merse Jenő alelnök 10 óra 10 nerckor megnyitotta az ülést és bejelentette a vezérszónokokat. A tárca költségvetését vitéz Csicseri-Rónai István előadó ismertette. Megemlékezett Gömbös Gyuláról, akt politikánk kezdeményezője volt, kiemelte, hogy a háromhutai mi szerződéshez való csatlakozás biztosítja a részünkre azt, hogy egyenrangú félkénl vegyünk részt a mostani háborút lezáró és az uj európai midet megalapozó béke megalkotásában.,
Fél 11 óra után Bárdossy László miniszterelnök általáuos figyelem közepette szólásra emelkedett és külügyminiszteri minőségében elmondotta külügyi beszámolóját. A\'miniszter-elnök beszéde alatt az ülésteremben jelen volt a kormány valamennyi tagja.
Tegnap volt egy óve, hogy u háromhatalmi egyezményhez, minden más államot megelőzve, elsőnek csatlakoztunk. Ez csak újból kifejezésre juttatta és kiemelte azt, ami bennünket földrajzi, kulturális, gazdasági és történeti adottságaink alapján a nómet birodalomhoz, az olasz birodalomhoz és rajtuk keresztül nagy keleti szövetségesünkhöz fűzött, t- mondotta a miniszterelnök. - A keleti harctéren az európai Órdekek védelmében ma együtt harcolnak a magyar, német és olasz kötelékek, amelyeknek célja : ujbóí megerősíteni azt a benső és baráti fegyvertársi viszonyt, amely nem szavakban, hanem teltekben nyilvánul meg. Jövő heiyze-
| lünk kialakulásában az a küzdelem játsza a döntő szerepet, a melyet a német birodalom, Olaszország és más európainem zetek oldalán a szovjet ellen folytatunk. — mondotta a miniszterelnök. — Mi voltunk az elsők, akik betiltottuk a kommunista pártot, elsőnek csatlakoztunk a kommínternelienes egyezményhez, amikor más államok még beletartoztak a német birodalom ellenes paktumba. Az egész világ örök hálával tartozik a német birodalom vezérének. — itt szűnni nem akaró taps követte a miniszterelnök szavait — aki elébe vágott a szovjet terveinek, amely az európai civilizációt elpusztulással fenyegette. A mostani háborúban nemzeti érdekeink felismerése alapján veszünk részt)
— mondotta a miniszterei nők.
— Büszkék vagyunk rá, hogy ebben a küzdelemben meghoztuk a magunk áldozatát anélkül, hogy ebben bármiféle materiális haszonhoz akartunk volna jutni. Ma már az a helyzet, hogy a szovjet erők maradványai kárpáti határainktól 1500 km-nyire keresnek menekülést.
Ar. a veszély, amely ellen fegyvert fogtunk, egész Európát fenyeget uc. Kélségioen, liogy nemcsak Dél-I-lurópa n\'-\'mszláv nemzeteit fenyegették a moszkovita tervek, hanem a délcurópoj szláv népekéi is "előröllek volna Kuró-pa térképérül, mint ahogyan a balti államokat .
A niuűsztcionök utána iratért a Bulgáriává] való hclyzelünkie. Kimutatlu a baráti kapcsolatokat, amelyekel az együtt végigküzdótt világháború és nx együli elszenvedett nehéz idők együttes fetemé kcdése még jobban mfsg. szil árdi toltak.
MCfcemlékcíelit a minisztterc\'n >k finn
1941. novemher
(estvéieínkról is Amilyen fájdalommal töltött el bennünket Finnország míg. cfonkitása, ugyanolyan örömmel ^ vözőUük feszabadulását — mondott* a miniszicie;«ök uiám a tengerentúli magyarokhoz intézte szavait a minis*, teienök, hangoztatta, hogy n magyar konnány politikája mindig ¦ magyar, ság érdekeit tartotta szem előtt
A minisxteielnök kijetenlés-e!1 nsgy taps fogadta.
Nsgykenlzsa megyei város po\'gármeBteréiöí.
27.949/lMl.
Tárgy: Az ltttl. évfolyamban éllltáaköteleeek ősszelraaflajstro-mának közzététele.
tHliirdi^tsífíiÉini^h
Az 1921. évfolyambeit atlltáskotele-sok öwzelrásl lajitromát I. évi november hó 25-től 8 napon át a váróit katonát nyilvántartó hivatalban közszem-lére tenzom.
Az Összeírást lajstromokat ezen idí alatt a városi katonai nyilvántartó betekintésre minden érdeklMőnek rendelkezésére bocsátja.
Az, aki kihagyást, vagy helytelen felvételt vesz észre, vagy óvéat akar emelni az Illetékességi sorozó járáson klviil való AllKtatáa engedélyezése ellen, vagy a szolgálati kötelezettség tolie-¦Itéae tekintetében való kedvezmény Iránt benyújtott kérelem teljeiilésn ellen, abbeli bejelentését tegye meg nálam. ,
Nagykanizsa, 1041. november 17. im Polgármester,
Tlaanhat éven aluli leány tftiuntptt felvétetik. Te|lvé, Horthy M.-ut «. 3699
MegbMutó htalsaalia IcWiMIl Kcltmm K«.t» cignd. W»
Pán>«aal(i*éiir, 1-ei iiímu, e!ad\\ Scblcilngtr Oyuln viiikcíMkadSiiil. 3697
EkMWautál, nikek, vltágíllvány cladAk. Siemere u 3. 3MI
LAlOS OZLBTHELYlSéO
Jófoiglmu ««0,«ak«r««karf4««>
mmt bevonulíi mlrtt itadoffl. — N*ntM Léiiló, Letenye. *67í
tU\'.iJ.il.iuuii — IrlBiukctlS Cohoi-Id 28 •¦¦Halok ¦•aaalllloll áron.
Tinin díjúba. Cftk jovkt Idtlg. 3621
T.M-M VÚZLONY
POLITIKAI NAPILAP.
Kia.lln : „ll(|iu.,iu.„«0l II. 1. NlgykialiU\'. Felelői klmln: Zllll Káraly. Nyomatott i • „KBziailf|U!4ol II. T. Niayklnlm"
ByomdiSlétiia NagykisIzUR-(liyoi.ii\'«oit\'ii.ioii ttitl i\'r.aU)
I* évfolyam 268 szem.
NígylumliM, mi november 22. szombat
ám 16 Mlér.
ALAI KÖZLÖNY
(1 !• 1 1, II P
IwrkMtrjtMl és kuuUhl»sUM ttU. 78. m Megjelenik -almién MUcSnup délolim.
Felelős szerkesztő: Barbarita Lalos
in : efr hóoapra X Dana* SO BBAk.
Hegyedéire 7 pengő 20 tiller. Bfcye» Kim : hétkoinnp B Wl, «Bombitoti I* HH.
Egy év építőmunkája Erdélyben
Alig egy éve, hogy vezető ál-lamférf|alnk bölcs és előrelátó politikáin, és a német és olasz birodalmi) vezéreinek megértő akarata révén a. trianoni szerződés egyik nagy iöazsátrJalan-ságn nyert jóvátételt i Erdély .északi fele visszatéri :iz anya\' országhoz. Ez alatt az aránylag rövid idő alatt a magyar akarat, magyar erő, dacolva mindenféle nehézséggel, hatalmas teljesítmenyeket ért el. Ebben a munkában kivette a részét a magyarság éppúgy, mint a kormány, amely mindent olkőve-tett, hogyErdély gazdasági, politikai és kulturális ereit minél hamarább és minél jobban belevezesse az anyaország vérrend-szecébe.
Röviddel a visszacsatolás után sikerült a-két erdélyi pártot : a Magyar Pártot és a Magyar N\'épközősséget közös nevezőre hozni, kettőjükből keletkezett az Erdélyi Párt, amely tagjai számánál lógva jelentékeny erőt képvisel a magyar országgyűlésen. A párt csak Erdély belső* ügyeivel és a nemzet egéRz egyetemét érintő. nagy fontosságú kérdésekkel foglalkozik. Erdély egész gazdasági élete, probléma-komplexusának minél jobb, minél gyorsabb és teljesebb megoldása érdekében a kormányzat életre bivta az ErdélyDészi Gazdasági Tanácsot, amely pár nappal eiclöiti ülésén számolt be óriási eredményeiről,
Nagy gondot és munkátoko-zoll a kormányzatnak, hogy Erdély útjait, megfelelő állapotba juttassa. 35 irallió pengőt költött az állam-, útépítésre, migi a vasútépítés 48 millió pengőt emésztett fel. Ae utakat bővíteni, kiszélesíteni, kiépíteni és sok helyen magát az útburkolatot is javítani kellett.
A posta 4,5 millió pengőt fordított bcculiázáíú. eélokua. Kor-"erúaitoná kellett a távírókat, a lávbeszélöhálóaatot ki keilett építeni és modernizálni, a visszakerült\' postaépületek sok helyen nagyon rossz állapotban voltak.
fa állattenyésztés fclkarolá-**: mogsegitéVa.erdőkében ¦ ^Uó pengőt bocsátott a- kor-jjjfay a földmüvelésügyi tárca ^mloikezesére. A románok Ici-VfmuláRuk előtt sok állatot el-v>"<*. Ereket pótolni kellett, de uiikség volt a nemes állatfajták, fftvásztésének előmozdítására, WszáUátok kiosztására afal-13k lakossága kőzött.
J kormány magáévá lelte az \'foötelppitís* kérdését is: 240\' m holdat fásittatott be. A ro-swnok uzsoraszerö kitermelö-FHitíkúja kövdkealében sok
holyütt szinte elkursztosodott a föld. Ezt a bünl mind jóvá kellett tenni.
Szívügyévé vált a kormányzatnak az Ipar felkarolása, a kas iparosok ezreinek hatékony módon vuló nieg-scgitésc. A kisiparosok tömegei kaplak 1000— 10.000 pengőig terjedő kölcsönöket, hogy egzisztenciájukat megteremthessék. Erdély iparos tanonc oktatását az anyaországi színvonalra emelték.
Kiépítették az ország gazdasági életében a kisemberek érdekeit szolgáló szövetkezeti életet.
Javítani keltett a szociális helyzeten. A 22 évi rabság na-
^\'on éreztette ezen a téren hasát. Szükséges volt a kórházak
modernizálására, ki kellett terjeszteni a Zöldkereszt működését Erdélyre is. A csonkaország valamennyi szociális intézménye kiterjesztette működési körét a visszatért területekre. Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap egyesztendős munkatervében 5000 kislakás felépítése szerepel. Marosvásárhelyt a Kftz-jóléti Szövetség 120 kislakás építését határozta el. Kolozsvár maga 4,615.000 pengőt fordított beruházási célokra. Hasonló ará nyu építőmunka folvik Erdély többi részében is. Marostorda vármegye gazdasági és szociális színvonalának emelésérc 570 ezer pengőt fordított azONCSA, A visszacsatolás után a középfokú és alsófoku iskolák mellett újra megnyitották a kolozsvári, egyetemet. Megnyílt egy gazdasági iskola, zeneakadémia, uj.
hói kiépítették az ipari magasabb és középfokú oktatást, jelentékeny mértékben gyarapi-totlák.-^iz elemi iskolák számát is. Támogatásban részesítik a kolozsvári Nemzeti Színházat, az Erdélyi Muzeumot és a többi, hasonlóan kulturális, nemzeti érdeket szolgáló intézményi ís. A múzeum korszerűsítésére és állagának növelésére 130.000 pengőt fordítottak.
Ezek mindennél jobban bizonyítják, hogy Magyarország felelős államvezetői mennyire meg tették kötelességeiket, amelyeket a bécsi döntés bírái a visszacsatolás áltál reábíztak. Bizonyítják, hogy felelős államférfiaink minden igyekezetükkel azon Voltak, hogy ezt az országrészt is az anyaország szerves részévé tegyék mind gazdasági, mind kulturális téren. (Pl)
A német csapatok elfoglalták ftosattovot
Resenges mellett kél irapH? tartó páncélos csata folyt — A finn csapatok véren tusában egy vörös hadosztályt semmisítettek meg — Moiotov fia hadifogaágba került
Helsinki, november 22 A finn, állami hírszolgálat teg: nap este ¦ arcvona tudósítást közölt a feliérteugeri Karéüa egyik szakaszán indított szovjet-elleni támadásról. Ez a támadás egy szovjet hadosztálya-rész bekerítésére és megsemmisítésére vezetett. A finn jelentés kiemeli, hogy a támadás a legnehezebb viszonyok kőzött, ismeretlen Ő se rd ő-t er ületen mocsaras vidéken folyt és a finn csapatok erős harcokban küzdöttek magukat az ellenfél hátába. A bezárt katlanban lévő szovjet katonák kiépített állásaikban reménytelen ellenállást tanúsítottak. A" bekerítő gyűrűtől keletre az ellenség heves kísérleteket tett arra, hogy megmentse a bolsevíki csapatrészeket az át karolástól. A bezárt területen több, mint 1300 megerősített szovjet állás volt. Megemlíti a finn hírszolgálat, hogy a szovjet állások legnagyobb részét lángszóró alkalmazásával kotlott elfoglalni. A szovjet katonák egy része a megerősített állások romjai alatt balt meg, más részüknek sikerült rejtek-ltelyükröl kimenekülni. .Már a finn bekerítő gyűrű állandóan szűkült és a szovjet ellenállás fokozta a bolsevisták verés veszteségeit, a szovjet katonák mégis folytatták a céltalan harcot, Szovjet részről több, mint 3000 halottal és 1300 foglyot vesztetlek. A finnek 30 löveget,
200 géppuskát, sok puskát, mintegy 10Ó0 gránátot, 10.000 töltényt, körülbelül 400 lovat, valamint egy tábori gyógyszertá-
rat. é> más anyagot zsákmányoltak. Megsemmisítettek a önnek ezenkívül 4 szovjet hareáko-csit.
Északafrlkábarj Is jelentős német Kötelékek harcolnak
Ankara, november 22 A líbiai brit támadás óta meg növekedett a légiriadók száma Kairóban. Eddig a városra még nem doblak bombát. Német forrásból származó hirek szerint L szakafrikában jelentős német kötelékek harcolnak. Feladatuk a brit tankosztagokat, támadó gyalogságot, csapatösszevonáso-
kat és utánpótlási vonalakat bombázni. Kairóból azt .a hirt küldték, hogy a német csapatok ítcsengésből kivonultak. Ezért a helyen jelentős német és brit páncélos osztagok ütköztek meg és a csata két napig tartott. Sitii Omurtói északra az angol seregek tankosztagok védelme alatt előrehatoltak.
Muíotov Ha harlifagaáüba enett
JólérLesült német körök szerint Molotov fia a keleti arcvonalon fogságba esett.
SMfen MHk meg a japán-amerikai hefyzeíei
Washington, november 22 Hull külügyminiszter tegnap . sajtóértekezleten kijelentette,
hogy a Japánnal folytatott megbeszélések semmi ujabb eredményt nem hoztak.
Berlin, november 22 Mint a NST értesül, a washingtoni külügyminisztérium köreiben igen sötéten ítélik meg a helyzetet a japán—amerikai megbeszélések tekintetében.
Sztálin kétségbeesett kérőimének eredménye: az erőltetett második arcvonal\'
Isztambul, november 221 Törők politikai körökben élénk figyelemmel kísérik az észnkafrikai harcokat. A támadással az angolok Sztálin kétségbeesett kérésének akarnak eleget tenni, amikor második arcvonalat hoznak lót re. Katonai megfigyelők szerint az an-
golok minden rendelkezésre álló erővel igyekeznek valami eredményt felmutatni.
Jólértesült diplomáciai körök szerint nem felel meg az az angolok által terjesztett híresztelés, hogy Szolum már elesett volna.
IFoiyUtáa ö ti. oldatos)
ZALAI KÖZLÖNY
184). november 22.
A legszebb női fehérnemű is paplanok
szombat
BniUp«.l I. nOmiIi
6.40 eiinsilo, tornn. — 7.00 Nlrek, kOil^mAnyak, Itrend, tuingl«njo»»k. — 10.00 Mirok. _ 11.10 N«mxetko« vis. i«li.l«iol«il.il — 12.00 Dill Mr*o0. »6. - 12.40 llnok - 1320 IdOJetofr, kiiijirti is virillasjciontft. - 14.30 Hlmk. - 14.45 A rididmusor InnBrto. Um, — 15.00 Arfolyamhlrok, pM Irak, «:ouusro.i.«k - 16.43 IdSJelUta, IdOiiri^Wiites, liirck, — 17.00 lllrek utovtt ruuln nyelvfln. — 19.00 Hfi»k magj-Ar, iiemet ts romin nj«l-van. — 20.00 Hirek (Budapest II.) — 11.40 llbak, MojitrfejeieiitK — 23.00 lli.Wk u.\'mcl oldSJ, angoi es ft*U(4»
»j»lvm - 24.00 Hirek.
ÍSSL» örat, tfiU ékszert, "-a szenlovegct ""SSJM zsoldos ctula líiistiiií, ikíisrtii fa htevtamnnn
MiUll. (• KoWtii-MÍlkfcttVitl tt*mb*fli EhArtMu 0U-, *k*iw- ** litti-tfjavllA-ndbtir.
Dr. Solymár István esperes
a lézns Szive egffcteközség plébános! állásától való íelnentésél kérte a föpásztortól
A megyéspüspök teljesítette dr. Solymár kérését
apja, hogy Klik plébánia
BUDAPEST I.
10.20 Az Operaház öov«mb«r isi előadásának "\'k&zveWAe >Dou Carkn., Opera három >eiwmásb«n. — Ax 1. (•:v .után 20.20 SportVő*\'.«iní«yafc
— 22.10 Az Operaház előadásának folytatása. — 22.40 Bura Sándor cigány z«n*kara — 23.33 Hons\'«m«tKi.
vasárnap
8I10APEST U
8 Százat. Fohász Hanglemezek. —
— 8.45 ílliek.¦— 10 Heromiátua lsten-lisíl*:* — 11 Bgyháii «Stnek és szent-btszéd. — 12.15 levente félóra. — 12.45 8eszkárt.z«neiar. — 18 Hádió-krótiika. — 13-45 Időjelzés, hhek. — 14 Hang\'emezck. — 15 Or. Hazay Árpád előadása. — 15.45 Szórakoztató zrí* — 18.40 Dr. fiory István elő-adása. - 17 20 YotUky AticO és Varga Imr* magyar nótákat ín*\';*!, kiséri Gáspár l>jos cigAnyzenekara — 18-20 Hangképek a vasárnap sportjáról. Be. szél ptehir István én dr. Legényei Jó-z«r. — 18 45 Liszt: V.eriszió-kertngö.
— 19,20 Kalmár Tibor tánczenekara. - 20 Sporteredmények 20.15 Az
ope<e,t tnrténe\'e Az osztrák operett 1. rész. Az összekötő szövegel ina Farkas Jenő. Kimondja Kalmár Rácai Közreműködik. Sz»b* Ilonk/i. Szilvássy Margit, Hósler Fndre és vité* Szende Fértoc és a nádió/enekar. — 2210 Székesfővárosi Zenekar. - Oláh
Kálmán ci^ínyícnekai-.i
Az olyan egyénnek, akinek bél-mfiködése eirgteten s exért emts*-tése meg van zavarva és aludni nem tud, ajinatoi korán tepRtl eev pohár fermésieies „Ferenc József ko*ertWz«t éhgyomoira inni, m«t ennek\'tiAbha.tVhn\'ása alapos és biztos, enyhe 6; kellemes. — Kc dexie meg orvosat I
Mintegy 15 hónai megalakult a másod és n Jézus Szive egyházközség, az egész város osztatlan öröme tnellctt. A hivek évtizedes kivett-a ment teljesedésbe. Az \\ij plébánia és egvhűzközség vezetője tlr. Solymár István esperes lett, akinek apostoli lelkületű papi munkája, a hívekért való áldozatos tevékenység*\'- ismeretesek voltak a főpásztor előtt. Olvnn lelkipásztort kapott dr. Solymár esperes személyében az uj egyházközség, mint ami-\' lyenrc az uj alakul ásnak szüksége volt, Dr. Solymár esperes? plébános csakhamar megnyerte a hatóság és a hivek legteljesebb bizalmát és nagyi\'ahecsülését. Sikerült is neki a lelkek békéjét ii legteljesebb mértékben
kiépíteni és megszilárdítani, a jó fereneosatyákkal együtt. Mindenki Örült az uj helyzetnek, a mely egy pezsgő hitéletet biztositolt. Azonban hónapok mu\'tán olyan körülmények adódtak, olyan előre ncni látott nehézségek merültek fel, mnelyek arra indították dr, Solymár István esperest, hogy állásától való felmentését kérje megyéspüspőkétől. Or. Czapik Gyula incgyés-püspök elfogadta azokat az okokat és érveket, amelyekkel a nagy lelkesedéssel Nagykanizsára jött plébános felmentési, illetve áthelyezési kérelmét alátámasztotta és teljesítette dr. Solymár megmásitatlun kérését.
Utódját illetőleg a megyéspüspök rövid időn belül intézkedik,
Erdélyi
nyereményliBloson kötvényt
iegyeiecn a
fÉfflipi Gazdasági Takarékpénztár It.-nál
tna nagykstnissa. fft-ut 1.
Felszerelik^^a^kanizsal ipari Minta-műhelyt,
amelyet a városháza tferthy-utl rész IMk emeletén helyeztek et
Az Ipartestület elnöki jelentéséből kitűnik, milyen szorgos munka folyik a sugárúti testületen. Hogy a folyó évi költségvetés teljesen reális volt. Hogy a tagdíjakra l>eállitott összegekből mintegy 00 százalék folyt be eddig. Hogy a kontár-front elleni küzdelem szakadatlanul folyik tovább. Hogy az egyes szakmáknak nyersanyaggal való ellátásáért az elnökség minden emberileg lehetőt elkövet és közbelép. .
Örömmel vették tudomásul, hogy a városháza Hortbv-uti részének második emeletén, a hol eddig a MANSZ szővőtelepc volt, a polgármester ezt kiköltöztette a Stefánia volt helyisé-
gébe, ahol megíoíelő elhelyezést talált, míg a hónapok óta tétlenségre kárhoztatott ipari ínintn-mühely berendezések a Notre Dtune egyik raktárában várta napvilágra hozatalát, ami most meg is történik. Ugyanis a MANSZ szövfítelepének helybe-geit a polgármester átalakíttatja és kifesteti és helyreállítása után azonnal beköllözködik uj helyiségébe, ahol egyelőre a ruházati ipar három* ága számára nyílik meg az Ipari minta (to-> vábbképző) műhely. így a férfi és női szabó és a lábbeükészitők mintamühelye.
Január elsejével nedtg kezdetét veszi u továbbképző tanfolyam.
NÖi KABÁTOK
nagy választékban
BARTA MIKSA
• divatáruüzletében
Bazár-udvar
Telefon 395.
BÚTORT m
MákSEJaOwB
Gábor műttsztalosnát
v*t» vagy reöítejjaa.
SsDIók Iskolája
Irla: BarU Ittváa, keeycsrendl L|m„. Igazgató
Budapesten sttnes falragaszok hír-deltik a Tóváros közönsígínek fbl«a ar évben njea a SzillíUí Iskoláját v MüvaMkláa Háziban októLer 1^! fm. nCpi köreiben o\'yan t\'Ulidók nyitották qieg e«l «z iskolát, luiat Degré Miklós iUV.Óiáblal oi«ök, Komis GyuLi egj-ft tanár, Kcn«oes Illés fóigazgátó stb S *S0« a Pesti és Budai Szülök IsIq. Iájában a legkiválóbb pedágáguaat oyujtSnák az érdekl/Vdö szülök euelijet szakszerrt ós értékes uüriigazitásl .1 nev»!éa bonyo\'ult és rejtélyes utvfu. tőiben.
A uHgykiuiízsai kcgjesreudl járna*, zitinu kék-fcliér szinft T*naeadJB ís Meghívója ma már ott tekszik közel 000 osaiád asztalán es haran^oi ko». gatva liivják a axalAket, wólt bmitMí. nyoket. iskotibarátofcit érd«WötIŐ \\*n. dégeket a mwmber 27-én este fl Ara-kor kezdődő Nagykanizsai Szülök u. ko\'ájábu, hlvjík szeretette! mindaioktt, akik szivAkön viselik a nemzet V;. drágább kiacsonek, « magyar ifjusíg. tfik sorfiát én Jövőjét-
Szükség vttn-c a Srúlök iskoláján, szükség vanx oly.ui közős-ségro, amely-ben -szülő és nave\'.Q kéz a kéibett, fi. mélyülő lé\'ekkel keresi a gyermek le kél e/. vezető utalótt
Sok, nagyon &ok siaUi nem is sojli oyenueke érzés- és goJidoiatviláRánik máróM\'o\'napra bckövotktzlietö, Srint; n.egdöbleiiUt átalakuását; nem is non. dol naivságábui arra, liogy az f> sze. niébcji tnég « tiszta fóendess^t lükröz/i gycnnok-ifju lelke milyen mélységeket, milyen reltömi késiiiló luiUámokal rejteget. Melyik sxu\'t) moudliaiji magáról, hogy teljesen ismeri gj^ermekét? Ki dlUihi*tJa maradót nőikül, hogy tud fia. leánya minden lépéléríU, gondolatáról? Hány n jöttek már iá keserít szájízzel a lé!eVb^mr-ko\'ó válásááhl, liogy gj-crmclük elli-vo\'odoti tőlük, tfltán már el is vesz-lettek a maguk, a család számárat Ha líoízávciszük uié# a nagj\' ifjusáRi lé\'ckisme.-ónek, Sprangemak a nif«-áltaplláSát, hogy egy életkcib-Jti siurí az embernek oly ti.igy szüksíge a ntá-fok megérlóséie, mint *z itjukorbni. akkor talán mCgáHapitlwtjnV, hogy kell olyan alkalom, ahol a szüli is megkapja az otthoni helyes nev^és aiapvona\'ail » Ift\'án szükség is vjd i\'yen a kálómra: a szülök iskolájára.
Amint igán, hogy a szülői tártad\'-lom egyik emelkedett aselSamfl ré«e igényli a segilséfjei az otthoni ntvi-léshez, igaz nz is. liogy a másik, »j-noá talán a nagyobb n^z, érzéke^ee a nevelést kérdérek iránt és minden ilyen kezdeményezést \\*gv á -családi szentélvbO\' beivatkotásnak, vag>- » növelési Feladatok, felelősség átháriti-sának minősíti az iskola részéről. Amikor azutáni a kamaszévek válsága jó-vá(ehei!«n, vagy épen tragikus mfg-icudúlésekke\'. \'epi meg a fclVészülietKii családot, bizony n igyon sokszor már a nevelő jóakarata fem tehet osodikH A hivatásának élő nevelő-iskola aronbm kötelességének és felelősséginek tudatában Jár el akkor, amikor mit sem törődik azzal, Iwg)\' a szülei ház tfrzi-e \\«gy nem a nevelés, nevei0-U»Bii a családi ne\\e\'és irányítótisági-«ak szükségességéi. Vattaija é1* ill0í\'
az bizalom dolgaj ... CaMeMlV.. am
IMI, noveratici 21
FONTOS
MludutikU érdekel, akinek pénzre van wtlkaége, hogy december 4-ére esik a magyar királyi jútékonyoelu áJlaml torajatók húzása, amikor kihúzásra kerlll a
40.000 P.-ís
főnyeremény és több szép nyereményösszeg Is.
A wrijegy kapható az Ssszes sorsjegy-fUnilltóknál és dohányISiadékben. ,
sdju az alkalmai minden szülőnek arra, hogy. a gycrmeknevelésb n szük-téges eszközöket, elv-Ioet a magáévá lehesse.
Az iskola még u mai modern ne-vsiöoktatás mellett -nem végezhet rész-lilékbe menő egyéni nevelést, szúk-ségcsnek és" e;őbbxe,«:óiukrYéli a csa-lAdi ne.eest, a .jó gycnnekszobát. ami tok gyermeknek\' egész -eletén át hiány, zjk és azon «z állásponton van, hogy a családnak szembe kel néznie a komoly otthoni nevelés-nagy feladataival és azokat vállalnia keH becsfueles\'n.
Intézetünk ozevi Szülök Iskolájának ¦eiéxgondolata épen ezért a katolikus család otthoni ncve\'öfeladatának el-méJyitése és kiépítése abban a szelem-ben, amelyet XI, Pius pápa Az Ifjúság ktieszlény neveléséről közreadóit szózatában igy fogalmaz és tesz köte\'cs-sígévé minden névelőnek: -emUkex. tessék a keresztény szülőket súlyos kölelességeikre nemesek elméletben vBgy általánosain, mint inkább gyokor-tstiaMU és reszelésen\'gyennt\'keik val. lásos, erkölcsi és polgári nevelésére vonAlkozólag és hívják fel figyelmüket a saját példwad\'ásukon kívül a IcgaíKaíf-\' masább módszerakna, hogy azokat wedményeseu végrehajthassák..
Ezért válbUkozott n nagykanizsai kr^iesreűdi gimnázium tnnárí kara flén a katolikus család, édesapa és édesanya nagy isnwrőjóvel, dr. pchm József zalaegerszegi prelátus-plebános-»\\ arra, hogy a Szülők Iskolájában, ünnepi és szjnes kercuVn megismer. te«« a gyermekük neveléseié valamit is adó szülőkkel a korszerű nevelési elveket, az iskolában és a családban rejtőző nevelési tehetőségeket és jóakaratú irányítással azolgáljoU.
Ha iskolánk érzi, hogy a tábizoitak Ingemben, kegyetetlxn és elttszelle. mű nevelésében a szülői ház mögötte Ül, akkor hiszem, hogy az idei Szülő* Iskolája meghozza a maga eredményét.
Az ejső előadás november 27-én, tfulönőkön délután 6 ómkor kezdődik a gjnmázium II. emeieli rajzierméb\'-n. Cgyrend: 1. Az íntézeii, énekkar elő-*dja Viadana: örvendező zsoltár 0. müvét. 2 A Szülök Iskoláját meg-nyitja Rarta István Igazgató. 3. Hábai tyon VIII. o. t. Mécs László kóHe. fnenyt ad elő. 4. pehm Józaeí prelátus •tóadása következik A katolikus Családról. 5. Magyar Zoltán Juhász: p.deS-\'nyám cimü költeményét szavalja.
Az intézet Igazgatósága a szülőket, 1 voli tanitványokal, az iskola barátait és \\ettdegekel szívesen látja az adásokon.
1ÉHLEG
mita méretben 1 8nknett|«lU>
SCHOLCZ JÁNOS
atcríegkéaxlto- tneater Nagykanizsa
EMvös-tér 30. sxám.
Novemberi pedagógiai ssemlnárlDmok Nagykanizsái
osztott és osztatlan Iskolák tanítói részére
A mull\' évihez liaíoalón az Idén is megtartják a iBdagógiai szcmínáriiuuo-kat. Eddig az osztott és osztatlan v»gy részben oszlott iskoláknál működő tanítók részére együttesen voltak szemináriumok A folyó tanévtől kezdva az oszlott Iskolák az;»n tintái részére, akik egy osztályt vezetnek, külön szemináriumok tárlatnak. Nngyktnizsán az osztatlan iskolák tanítói részére november 2ö-é» lart .tnak szemináriumok é« pedig a \'inieki uU Ískoláb:in, szentmise után, délelőtt 10 órai kezdette). Ortutay Gyula iskolafeliigjető « umlervei és útmutatást ismerteti^ Koienlsy Jenő igazgató-tanító bemutató előadást tart a VIII. osztály növendékeivel. Megla \'Perez tanítónő az ísmejetek tanítási lejidsztTénöl ad rlö.
Zsigmond József igazgató a kiadott végrehajtási utasítást ismerteti. Yecacra AnUU tuztendésieti fe\'ügyelő a légvédelemről tart e\'öadást
November 20^in az osztóit iskolák részére « Teteki utí iskolában: Up-Ijenszky Árpád a t-nierv és utmulbtást ismerleli. Vaudra Jenő bemutató tani-láat tart V\'lll-asokkal jelzővé1 bővített mondatról. Megla Téréi az ismeretek lankás! módszeréről, Zsigmond József a kiadpU végrehajtási utasítást ismer. t«ii. Keszthelyen nov*27-én, Tapolcán november 28-ánr Balatonfüreden november 29-én, Srentgróton déOmbei-1-én, Sümegen december 2-ási. Tapolcán (oszlo:tS december\'3-án, Zalaegerszegen tteíemb*r 9-én tartják meg a szemináriumot-
Erdélyi
nyereménykdlcsün kötvényeket
itoyaznl lahet a
NéptakarékpónztárnAI
Nagykanizsán, C8engery-ut4.8z. Telefon: 126
A Magyar Élet Pártja
a városi tisztviselőkért
Karácsonyi segélyt kap minden városi tisztviselő1 és alkalmazóit
A szükséges 45.000 pengő Összeget a háztartási alapból fedezik
A városi képviselőtestület pénzügyi bizottsága tegnap este a városháza tanácstermében ülést tartott Dobrovits Milán volt országgyűlési képviselő elnöklete alatt, amelyen részt vett dr. Krátky István polgármester is.
A Magyar Elet Pártja a minap foglalkozott a városi tisztviselők ügyével és a mai általános helyzettel és azzal a beadV vánnyal fordult a pénzügyi bizottsághoz, hogy szavazzon meg a városi tisztviselők részére karácsonyi segélyt. Igaz, hogy nem régen őszi beszerzési segélyt kaptak, azonban a helyzet és u megélhetési viszonyok indokolttá, teszik a kérelmet. A 20 százu-iékos beszerzési segélynek 100 százalékra való \' kiegészitését, azonkívül egyhavi esmádiJ pót-léknak megfelelő összeg kiutalását kéri az összes városi tisztviselők és alkalmazottak ~ igy az orvosok — számára is. Az őszszeg mintegy -15.000 pengőt jelent. Fedezetet nyer a többlet bevételekből.
A bizottság tagjai nagy megértést tanúsítottak a városi tisztviselők sorsával és helyzetével szemben. Benedek István azt hangoztatta, hogy sosem. volt oly nagy szükség erre, mint most. Dr. Krátky István polgármester utalt arra, hogy a többi városok raár megelőzték ebben Kanizsát és főleg a kistisztviselők és alkalmazottak megsegítéséről van szó. Teljesen magáévá teszi a MEP javaslatát. Molnár Ferenc nem a 20 százaié)?*
nak 100 százalékra való felemelését, hanem teljes 100 százalék erejéig való megadását követeli a segélynek. Szabó Gyula a legszegényebb és legkisebb kategóriájú alkalmazottak érdekében emelte fel szavát.
A bizottság teljesen hozzájárult á polgármester javaslatához.
A polgármester ezután figyelmébe ajánlotta a bizottsági tagok nak az erdélyi kölcsön jegyzését. A város — mint ilyen -minden pénzintézetnél, ahol csak betétjei vannak, 1000— 1000 pengő erejéig jegyezni fog.
Hétny Lajos és Szántó Lajos műszaki tisztviselőknek rendkívüli munkaátalányt állapítanak meg. i
A bizottság a város kölcsöneit, valamint a tiOO.OOO j>engő rüggÖkölcsönt a helybeli pénzintézeteknél meghosszabbítja.
Szabó Gyula n fejlettebb erdő kitermelésre mutat rá.
Molnár Ferenc a sertéstenyésztés előmozdítását célzó ja-\' vaslatot terjesztett elő.
FMSs^nETSEHiS
á hűséges munka lalaima
Mintegy 40 esztendeje á.tf K^poil Hezsü nagykanizsai aszbVos . yegéd Muzikár Víuc« osz)a\\os mester szolgalatában. Kapott Rezső egy emberöltöt töltött mesterénél. teliu-abadúlván, mint fiatal »géd — példás munkaerő volt Mikor kitört a világháború, a harctéren telje^itel*.\' kötelességei-hazájával szemben.*MÍal a vot 48-as ezred őrmestere bátor és vitéz kátoai volt, Mikor leszere-t: visszament a régi, mü-Jia:ybe, a régi mesteréiig és fotytattji tovább n polgári katona becsületes é\'e-lét Kapoli Hczső miitttképe a derék, becsületas és hazafié* iparos segédnek. Az iparügyi miniszter most hűséges munkájáért és hosszú sxolgAU-láért elismerő cUsxok\'evéltet és 100 pengő jutalommal tűntette ki, aonifl november 26-án, pénteken délelőtt a soproni kamara székházában fognak ünne|)élye$ keretek között a Litni-iW lettnek átnyújtani.
Yí t Mg tfri ¦i ^fa*towal sasflsf a^Seex
vekAby avuta
»¦ >h.Ki,, II
«SS
Ml újság a Budapesti Élelmi-szemagy vásártelepen ?
A M«gynr Vidéki Sajtótudoaitó fő-városi jelentése szerint november 14-től 20-ig az élő- és vágollbaromft piacon «z árak általában 10—30 lillénwd csökkenlek, csupán a vágott csirke ára emelkedett 50 fillérrel kilónként — A tojáspiacon továbbra is TáltozaÜ*. nul a Itivatatosun megállapított legmagasabb árak voltak érvényben. — A zöldség- és főzelékfélék piacán « tisztított karKol ára, a Ijisztitott parttj ára 20, a fejes saláta 54 és a sóska ára go fillérrel emelkedett. A többi árucikknél nem baladta meg az7 5 fillért az árhullámzás. — A gyümöles-piaron n közönséges körte Ara 10, a szőlő ára 20 fillérrel emelkedett, viszont a hazai gesztenye áns. 50 fillérrel csökkent. az Arkormánybizlosság 131.200/1841. sxáinu rendeCele énlelmé-ben a 37 százalékos világos dióbeet larialmazó hájas dió nagykeieskjodelnU ára lB-töl 10450—206 50 p«ngö máter-mázsánként.
Slartoartson TÜZKAR állam, KAKA MESTstüUL I
Dr. Boda Károly Bor- és Faértékesltó cégnél maximális áron kaphaté .X^\'^r
t% ImmjUhUt; |M ln)li»l.. HMMfcáMj trtktíl. a|bd lUnkM-
Kén, klhUfdt * \' illi í . b kOTÜil kiilnnl., valamint dabcnUl mhifaégtl 6 é« UJ bor.
Iroda fa borplaoH! Cnaigai,^! M. — í\'alclep: Ylw**-«tM (. — TaWéa: ».
¦ár inast gaa4odio4Jék ¦ UnBuii Wretlxel5ajiyag.j8.ieikler.il
Mi.lainli fa I II nl«il|l»ll«it
imo_MinlililliiiilMl I ITl il^aafiatat a.lllHI .
IMl, november 2Í.
2At..\\t KÖtt.bm
FERENCJ02SEF
keserűvíz
A polgármester lebonyolította az 50.000 pengős kolcsön-ügyletet a felsőtemplom és plebánia-lak átalahitásához
RSvtd IJIiu belül hMzeUtre kerül tu Saezeg
Tudvnle vő, hqgy a felsőtemplom átiiláldtásához, építéséhez és a Deák-téri pupluk (plébánia) renoválásához a képviselőtestület 50.1)00..pengős hozzájárulást szavazni! meg, amit tiz éven ál évi 5000 pengős tételként állit be d városi költségvetésbe, de imiit a helybeli pénz intézetek egy összegben folyósítanak. A kölcsön kamatait az egyházközség fizeti.
Dr. Králky István polgármester — értesülésünk szerint — most bonyolította le a kölcsönügyletet a kanizsai pénzíntéze: lekkel, ugy, hogy most már rövid időn belül az egyházközségnek kifizetik az 50.000 pengő hozzájárulást.
Legnagyobbrészt munkabérek kifizetésére fogják felhasználni.
Bujdoss Lúszlá festőművész kiállítása
Cbnrchlll-RooseTeU
Berlin, november 22 A t Deutsche AllgemeineZd-tungi közli a Wusluiigtou Times Herald egy cikkét, amely német nézet szerint érdekes fényt vet Roosevelt és Churchill intim együttműködésére, Az amerikai lap közlése szerint Churchill már 1039-ben, tehát közvetlenül a háború kitörése után, még haditengerészeti miniszter korában. Chamberlain miniszterelnöksége idején olyan kapcsolatot tartott fenn ¦\'Roosevelttel, amely berlini vélemény szerint a brit triidieiók lábbal-(iprúsál jelentette.
ChttireliUl és Roosevelt táv* ir átváltásáról van szó, amely energikusabb angol hadvezetést követéi és egyben \'megígéri nz US/ ktlv segítségét. Ez a tény-;í il A- a londoni amerikai követségi, egyik tisztviselőjének. Tyler Kenuiek letartóztatásával került nyilvánosságra, aki azt lekopirüztM ésui másolatot Cap-tam ¦ Arohibald Itatosay képviselőnek adta. Kent és Rninsay jelenleg \'Olrurchill jóvoltából fogságban töltik idejüket.
A berlini lap ezenesetiéi kapcsoltban Chamberluin kijátszásával Churchill és Roosevelt összeesküvéséről beszél, amely mutatja, hogy e kél állantféríi már a habom első hónapjaiban mennyire nem tekintette a demokráciát, a felfoajástpés a parlamenttel csak azért, hogy a harc színteret kiterjessze ós a háborút mcgnynjtsa. Az egész egyik legveszélyesebb esete azon titkos \'drpíomácáának, amelynek ki küszöböleiére az Egyesült-Államok .25, évvel ezelőtt háborúba küldték fiaikat.
(ÜPD)
s«r>vf«ta k«^y«t9erisóg0k véraa. emlékei
a budapesti.; Antlbolsavláta kiállításon
A MOVE országos elnöksége hónapokkal ezelőtt\'érintkezésbe lépett b\'jnnországgnl, hogy a szovjet pusztítás nyomairólké-szült Felvételekéi, emléktárgyakat egy" nemzetközi Antiboísc-vista lCiáilitás réMaira Budapestre engedje át. A finn kormány készséggel vállalta az anyag összegyűjtését, s mint jelezték, az anyag Németországon keresztül repülőuton máris Magyarország felé tart. Érdekessé* ge a finn anyagnak, hogy a finn követ, aki a napokban néhány napra Helsinkibe utazott, Ígéretet tett a rendezőségnek, hogy \'inaga is utánanéz a finn tcstvémenizet gyászos bolseviké emlékcinek s főképpen a legújabb finn diadalmas előnyomulás emlékeit biztosítani fogja a kiállítás számára. Ez az anyag is, a. Ksállitásí idő rövidsége miatt, külön repülőgépen teszi pieg az utat a fóTároslg.
Dclvtdéki kőrútjáról ha* atértftatal festőmüvésiünk ki.íllitáso ciOtflr-tökön nyilt meg ismét Lodecjkyék hangsrerOiIetében. Városunknak régi hiányossága, liogy nem tud méltó otthont nyújtani kiállítások résiére és igy kénysBérmegoldásokkal kell a képzőmű vészeknek a köiőnség előtt megjelenni alkotásaikkal. Afonban a lényeget kereső köiönség kellemes meglepetésben résiesül Bujdoss kiállításán. Olyan váltoratos, sokoldalú és művesei értékű képeket állitott ki, amelynek láttán megértjük, hogy Sra-badkán, a Délvidék fővárosában olyan nagy erkölcsi sikereket aratott. Siabadkán kiállítása restére a városhála gyönyörű előcsarnokát bocsátották rendelkesésére, és Petrovics Elek, a budapesti Siép-művésieti Mureum, volt iga ega tója és Horvay János európai hirü
szobrásirmüvésE dicséretét és elismerését nyerte el.
A kiállítás anyagának résilete-sebb méltatására kővetkeiŐ számunkban vissíatérűnk.
A kiállítás vasárnap is nyi tva van, Ladeciky hanflSierűsletben (Horthy rdiklós-ut). (:)
Gumlhóclpfi
női felmagassarokhoz bt-vásárlAii könyvre érkezett
Miltónyi-hez.
nn i íwiiiiwiiii mnaiiiMimiiiMiraiiiir ni tfccflrds nyitva reggel a órától mte 9 *r*ls (htm, t««rds, péntek d étatár t*\')n>4ém rnném n*m »&kn*k\\
JEGYEZZEN
eriji niiiiiisüGii!
a Nagykanizsai Takarékpénztár tu,
Felvilágosítással az intézet szolgél.
KISKAN1ZSA1 élet
A Leányegyeaület előadása
Vasánnap ismét népes lesz a Polgári Olvasókör. A \'Kalolín-napl bál es műsor, rfielyet a kiskaoizsaA MJssziAs l.fADyeityesülel állított össze, nagj-,\'ír. deklötlés kóZ]M>ntjáb\'.i került Az este 7 ór.ii kezdetű előadás eölt SzoHár iá. zsaJbé, »z "egyesület :küinaninja. mond niCftnyitobeízíüet, majd Geüim Unú és K. Nagy l-ászló szavahíJlr. Az egye, stC«l miiked%T\'.ÖgartÍáju ¦ línKsünk srtbb jövőt. cimü színmüvet urohlja bc e\'.ószór KiskanizSan Az egVesQkt ^eMlftj*1 Czővek Mogdo\'n i kftftes nővér mindent\'elkövet « \'Katalwmnpi iiitlíor sikerének érdeVéfcVn. Az ejiVidat utfta miilatsájí l«sz.
Bij van r kiskanlzsal «utóbu»x kftflll
Az elmúlt iKHeatea mér \'tóbbB |>a.
Ü»S2kodt:il. a l«gUt«^)bÍ -n,\\¦,]¦.,;
miau, amit mosl már közérdek <rafcat íi,-V tíin iStíiu\'s"\'* Ki\';.-, n Miu^iy. nev«.<ett :efcrnyei .M.VVaUT «utJb-j»i iiiiiiden iilkileinmat -megállt Kiskuni-
/ü;,n :l )ilf;^|ki])ifij[t llltví\'illi\'jlu-lyri. 11, Üiil un\';; U ii.ijívütái nlf,Lk\'-\'K-,zTlj./.o;!(V
-sekniíl is, Titt liiáiíl \'laTtÉÉTtf) i íjTt lT|| Utóbbi íio/«kben ¦ilwmlwn egy-ten «1. ka\'oiiiniii Mdi ?11 n*e,í ax- autóbusz, liiibu v 11 fe\'.szállá a.n.efíáUt\'íicyclí-ii. Különösnek lm íjuk \\e\'.iuik aramban \'\'il a« .elintézési módot*. 11a te\'-ve van nz autóbusz,, akkor áiUtsatMác pótkocsit. Ha ez &etn lebctsig^, inig akkor is meg ka;l ilhú Kiskauiisio. Ezt mi tcniióüzeleanek Jártjuk, r^uát-jük - u MA VAUT Tejaitösige is-
ipénat és jggj ygwjggj magas napi áron viszek BÁ^átíy ék&ZWész,
nottbt Mlklii-nt S. fPa*U»«l hmb1*»J
Sportélet
A k«d\\etot\'«n időjárás njjput a si\'»-kJ.Lc\\enlc csapatok valószínű, bog}1 öszi szczonb:n már nen sieifp^l-nek. Méfl « városi pályák hasüiiUm-tók, de * kiAmílZíUU p.%>i má.- * tél-víz minden saejzóh-éllek ki v«» tM« N»jy örömmel liaŰotluk, hogi" Krttky István dr. polgánneaer/iUci Q kísírani-zsal csapat nagy támogatója, iK^rett le.t kiSkaniísai labdarugó pálya ípH*-sei». i \\
A jáWkowk ronzi v*sza«ai n I^\\WtJ ICgy«sü;et S]»riszJkoszltálya által Itír. dc:ett téli sportakatlénúán Egyébként a íuerdai elsrt e\'őatló K. Nagy LáttkX "ki .Kiiniiüa sjx)rljövőj«< cimnt*! tírt eiöodáírt ¦ ,
(-kV«-t-
hEIÉSPAaOSOtl pffEütfí
Elhasznált ^iin*»"\'^\' újra átcserélem
Lnkitslásdé 5^-^
1941. jÉfflfcgM
ZAfcAI KOZL0NY.
100 millió pengőre másik 100 millió haszon
100 millió pengő lesz a névérték* nrmak az ötszázezer darab kötvénynek, amelyet a kormány az erdélyi nyeremény kölcsön keretében jegyzésre bo-csájt. A 100 milliót az állum juisz esztendő.atutt teljes ösuze-gébcn visszafizeti, közben azonban évenkint 4 százalékos ka-inatot térit. Ha a kötvénytuluj-(jonosok a pénzüket valameny-nylen csak nusz év nndva kapnák vissza, akkor a kamatot, a melyet az állntn husz év alatt kifizetne^ kömryü lenne ktszá-mitani. Egy évben 4 millió pengő, huszor 4 az 80 millió pengő. Minthogy azonban 1944-től kezdve egyre több kötvény kerül vissza fitzetésre, következés-képen ai állam kamatterhe is óvrfil-évre fokozatosan kisebbedik. Kiszámítottuk, hogy ily módon
kamat elmén mintegy 50 millió pengő jut a kötvénytulajdonosok btrtökttba.
Ezenkívül azonban az állam 46 és fél millió értékű nyereményt
| is kisorsol. A kötvényvásárló közönség tehát a befizetett 100 millió ellenében visszakap ; 100 milliót a tőke, 50 milliót a kamat és 41 milliót (a 413 és félmillióból levontuk a kisorsolandó 4obb, mint 25.000 darab kötvény nyereményében bennefog-lult kölesönvisszufizetési összegei) nyeremény címén. Az egész együttesen megközelíti u 200 millió pengőt, ami azt jelanti, hogy
a magyar társadalom, amikor sidzmlllló pengővel hozzájárul Erdély újjáépítéséhez, kölesén-adott pántéért majdnem a dupláját kopja vissza. Ennél jobban jövedelmező, tisz-teséges üzleti befektetés nemigen képzelhető el, különösen, hu figyelembe vesszük azt a nemes hazufias célt, amelyet az egész akció szolgál és ázt az áldási, amely a 1ÖU millió pengő mozgósítása nyomán az erdélyi falvakban, városokban, főidőkén, üzemeltben és hol tokban fakad.
"™ rfoslOS ^ borbliomarnyo.
Nagykanizsa, Deák-tér 14»
Telefoni BOB. tutim.
| Vásárol legmagasabb napi áron
mindennemű bort "W
MegHriiató bevásárlók magas jutalékkal felvétetnek.
A borászati felügyelő razziája Kanizsán
A,.gyanút borokból mintát vettek éi felküldtek a vegyvizsgáló állomásnak
Galamb István tirácsi nv, kir. borászati felugyalfl és a rendőrkapitányság egy \'tisztje néhány napja végjgrazzíázzák a nagykanizsai borkereskedőkel éskorcs-márosokat, vendéglősöket, stb. és a helyszinenellenörzik, hogy nem BPHsttanak~«\'dirc\'kt termővel kevert bort. A hatóság köze-
gei mindenütt alaposan megnézték a borkészleteket és több helyen felülvizsgállak a borokat ós azokból mintát vettek, aniit be-küldenek a budapesti vegyvizsgáló intézethez. 1 A vegy vizsgálati költséget min den egyes esetben a fól fizeti.
Elutasították dr. Németh László felfolyamodását
A MAORT gyanúsított tisztviselője továbbra Is fogva marad
Mint jeleztük, dr. Németh Lászlót, a MAORT közjogi osztályának tisztviselőjét sikkasztás ftyanuja miatt a vizsgálóbíró lc-tartóztatta. Dr. Németh és védője felfolyamodott a vizsgáló-
bíró végzése ellen. ügyében anost ült össze a kir. törvényszék, amely elutasította dr. Németh László szabadlábi\'alu\'lyc-zési kérelmét. Dr. Németh tehát továbbra is fogva marad.
MEGNYÍLT
HORJÍÁTH 1A.JOS
ÜVEG.. ÉS POflCELXAtN KERESKEDŐ
mjntataritia
«!•!(>»Mük.lgi,!*! bmr.ul, taklntsdme8iluMn.f8lM8r.lt raktiriimat Nncyk«f.lzi.a, Horthy M.-út .23,
Kanizsai űu az országos vidéki őh&fcivó-verseny Uözépdtiniöjébm
i N«gy meglepetés vo\'t számuukru az, hoay az 1041. évi oi\'sxágos vidéki ifj. ökölv\'vó versenynj a budapestiek Is imlu n k, még ltozzá Cgyutt a yí-ddlaei. ín már llsziAn láttam, hogy itt nem sok keresni valőnk vau, Idtz a pesti Ilik, mér 7-*8 éves öreg, rutinos ökölvívók.
L lió IG-án, vínfttHuqj csle a MáVAO í\'o\'gobi téri *\'ílzől«lyisegébon már meg ís tönéait az ejső összecsapás a pesli ¦ökölvívókkal Hlső pár Horváth (Nk) —Bnrtha (Bp>, igen nagy küzdelem alakul ki a két ökölvívó közölt, az «:&ö és második menet Horvállió, de Horváth iidn birji a lvLrmftjik menetei. Horváth jobb középső ujjáról öt mippal a verseny e\'Ött vetlek 1c n körmét ós most nz nagyon fáj neki, nem bir jahb kézrtl ülni.. Mbitleuki
nekünk szurkolt, agyuatápásra i lük ni. oltlévők letsrósét 6« mindenki nr.tlu\'á\' Horvátbnak B-irtha már háromszoros m.tgyor Ifi bajnak és ö la ejsnwrte, hogy még ilyen n:igy nférkő-zése n-o.ii volt senkivel. Ami a szebb, 6 maga is kóUj a győzelmét, mert a bírók őt hozták ki győztesnek. Honváth, így kieae* a >io^lÖl.J -köÁie. lemből.
UaytUWUai ¦rttapM mé***«ttt *I*r1k Ni, iV,r.«i (*p. NKC). <s J-o.<x>ic-,-A már ;t markón MtegM9títt?*e *»:ött-«a-ke/,ii női IjwIMt, aW tia«ty >ÍAIé»Y-liyel m<y is Uvwl a mó*olWt\'\'* -igy ő tovább \'tliegy.
Barik \'uHiitBáBm»utai mBiajan jse-
res (Pí*o-Sehnmkó (Bp. WfVAt!^ pár mérkö7ó« *ő*eikew!t Scbertikó na-g>«n jó ökölvívó, ¦tir?*pev<ettj*tirtiiiu
ZALAI KÓZLONÍ
1941, norembcr 21
I 4V.-08
Mili ifiiéiifleiéíéi
j*»«tjut6 m"
Kálmán-banknál,
NaaykanltM, Király bIm 34,
Bofíiötés i-ásilotuklwii is teljesítheti
OXlJajjfűi űz első keltő roftncit*d, d« k&>6bl> mindjobban Íj domborodik Schmakó rutinja, seres kieseit
Utána Kasza (Nk.)—Recd* pesterzsébeti Uevt-nW mérkőzése következeit- Amióta foglalkozom az ökölvívás ok tolásával, még üyeu igazságtalan ítéletet nem tapasztaltam. Kasza ugy megmerte Reoskat, mint apa » kisfia^, Recskit kileacjg a földön láttuk, a begy A birö számolta Ugy technika, baa, mint erőben Kasza felelte wlt Iteoskának és kiliirdetik Recskát győztesnek. BlÖször történt w\'cm, líogy eláUt a lótegzeiem, Üfi a közönségé Is.
A négy kanizsai öMJ,vivóbóÍ csak egy, a Uevik maradt, aki tovább küzd.
Levik e lió.lü-án Mezeit (Bp. NSü), tfi^n C.aál II. (FTC), 2(Wta Schenkó -Jjtll. ker.\'i leveqtét győzte 1« óm igy bekerült a középdöntőbe
••. ¦ . r / i sípos
Téli szelleoil sporllrányjtast szervezett a Levente Egyesület sportosztálya
A Levente Egyesület sponlrányitoi egy értékes előadássorozattal ígyeiez-nek városunk sporLszinvonftlán emettji. Ez a sporüikademia kiterjed a labdarúgás, ökölvívás, birkózás, úszás, loroa ítb. sportágakra. Az előadók közül dr. Kemenessy Béla, Holló János, Kristóí Károly, Puin Gyula, Ov*aikÓ Lajos, Németh József, Kotfarits Géza, Sipo* István, GOfencsér Pál, Lelwczky Fe. rejje, V*as György. Moliaosi Józnál, Bajogh Árpád, Virág József, Flumbort József sU>. neveit olvaühaíjuk. Mi»d olyan nevek, akik lelkesedne^ a sportért, városunk sportjáért. A sportosztály mindent elkövet, Itogy néhány nevesebb fővárosi előadót is megszerezzen a léli előadásokra.
Az első eő\'idás szerdán, november 26-áji lesz az ipariskola tornatermében, ahol ünnepélyes keretek közölt osztják ki az 1040/41. év labdarugóbajnokság énneit. A műsor keretébea lapunk sportro\\etv<tíetösje, K. . Nagy I^Aszlo >Kanizaa sportjövöjui cimmel tart felolvasást. A nagyarányú előadássoro. zfltot a város minden sportembere éa *küv sportolója belépődíj nélkül tiate-gsthatja Ezenkívül bekapcsolódik fc vidéki íeventespon képvíseioganlíja is.
Levente élet
Megalakult a -"Nagykanizsai grót
Széchenyi István Levente önképaő. kör.i A tisztikor holnap, vasárnap fog bemutatkozni Benedek Miklós levente körzet parancsnoknak. A város hazafias közönsége bira\'ommnl néz u l«\\*nlélí egyesűleil munkája felé. (t)
Figyelem !
Az NVTE-ZWF. m*kő«é* v*>inup 2 ór»ker kerdftdik. VtswttWg. (:)
(FakflauU az 1. elfi-Urei)
Lapzártakor érkezett R&sziuv német kLzen
B*i\'lm, uo\\«inb«r 22 A tiéiuei véderő föjwranosiwkiiiijía a kovetkMO hadij«leiilé»l közli:
A- Iiaderű os a SS gyorscüsp^lui von Kleist YelcneiretKs \'egialsóbb parancsnoksága u]ait harcok ululi elfoglaltuk llosrtoy Tárokat.
Ezáltal egy oly»n kereskedel-
mi ós közlekedési csomópont ke rült kezünkbe, — mondja a hu-dijelentés — amely a háború továbbfolytatása szempontjából különleges jelentőséggel bir. A sikerrel végződő hadműveletekben kimagasló részük van a re-pnlönlakulatoknak.
A francia- angolnáit vizzony
. Berlin, november 22 A Wcygand tábornok nyugdíjazása miatt Franciaországhoz intézett amerikai fenyegetések érdekes mélléklímctének\' tartják Berlinben az óceánon-tuíi japánellenes sajtóhadjárat hevességének észrevehető csökkenését. Berlinben nem tartják
kizártnak, hogy az Egyesült Államok irányadó politikusai ta Ián mégis bizonyos aggodalommal tekintenek az elé, hogy Amerika egyszerre kerüljön szembe Franciaországgal és Japánnal. De lehetséges az is, hogy gazdasági okok módosították az amerikai snjló hangját.
BUDAPESTEN
a legújabb,
a legdivatosabb,
a legnépszerűbb a
Mindennap délután és ásta világvárosi
MŰSOR fis TÁNC! ,
5 órakor uzsonna I 8 órakor vacsora 8
Nigynuto-u, 22/24, RadÍU8 palota. Telefon; 128-247.
Washington, november 22
Hivatalos helyen kijelentették, hogy az Egyesült Államok nem tervezik a diplomáciai viszony megszakítását Franciaországgal. iFéllíjvatalos helyen meg erősítik, hogy a közeljövőben nein várható semmiféle szen-
Tudju már, hol vásárolhat
zációs fordulat n francia—amerikai viszony alakulásában.
iSitrbta megtalálta az Igazi
utat"...
B*jgran\\ no-v»mber 22 A» Obno Vrenao fogUilkorik a Srerb kommunista e.emelrlcc. folytatott liar. pokknl. Azt Írja: A nemrot nem is
erdélyi nyereménykötvényt?
Minden pénzintézetben és hitelszövetkezetiig. I
K8zv«tltéat olfogid:
iiiliidon poatahlvatal, a Hangya éa Hanta azSvetkezetek, az Oaztályaorajaték foirusltol, végűt a m. klr. dohányarudak.
BÚTORT BETYEI ISIBE márkás bútorain Ionjában vényen vagy rendeljen. Caóagcry at u
tudta, milyen aors vár i-á amikor .i háborúba tndu!t, a háboni után ./,.,(. ban a |»j:»5zta!aloklapján inegU\'ált, nzt .i/. igazi utat, aineijen Nedios ti. boi\'űok vcetésével haladnia k«U. s\\t. sem bizouyitja jobban ftzt, hogy a nenuet magára/alá!., mint az, hogy mintegj- 15.000 szerb jelentkezett , •zcrb kommunista a^onek eltani harcra.
óriási csapás voít ax angoloknak as Ark Royat és a Malaya elvesztess
Tanger, november 22 Gibraltári értesülések szerint annak &i un,gol hajórajmik, a melyhez nz Ark Royal\'és u Malaya tartozott, a liiküu határún most megindult angol tániadá-sokat kellett volnu támogatnia. Miiiílenáron meg kellett volna akadályozniuk a közeledést Olaszország és Északafrika kü-zött. Most látszik, hogy milyen csapást jelent az angol hajóhadnak a két hajó elvesztése.
A szépeinek! evangélikus lelkész Qg\'ye az egyházmegyei bíróság előtt
A somogyi evangélikus egy-* házmegyei bíróság Nagykanizsára kiszállott és a gyüjekezet termében tárgyalást tartott Hot, váth J. gyékényesi esperes¦ lelkész elnöklete alatt. \'I árgij\'alás-ra került Inedler és társai sze-líetneki gazdák, cvang. egyniz-közsegi tagok panasza Seregély István szepetneki evangélikus lelkész ellen, aki védőjével, dr. llornung pécsi ügyvéddel jelent meg, A panaszosokat dr. Salér István ügyvéd képviselte. A tárgyalás nyilvános volt és azon sok érdeklődő jelent meg. Az egyházi biróságJtét és fél naj>os, többé-kevésbé izgalmas tárgyalás után Seregély Istvánt áthelyezésre itélte.és kötelezte a felmerült 101$ pengő költség megfizetésére. :i
Naptár: Nsvember 22. szombat Rom. kat Cecilia vt.PreteetáBs Cecília. Ier. Klszlev hó 2. — November 28. vasárnap. Rom. kat. Kelemen p. Protestaos Kelemen, ivv. Klszlev hó 3.
Gondoakadjon omalád* jétfii küssfin élaitbixto-«HA«t| háboi-u atsatéra is érvényes I
Városi Mozgó, Csütörtöktől-vasárnapig 1
Budapestiéi egyid6benl öregeknek, fiataloknak egyformán gyönyörDség Willy Forsl óriésfilmje I
OPEEETT óxrrübb
w" a™™»m»WiS»»»al mm mm tandérkartja.
Főszereplők: Willy Forat, Paul HBrbioer, Harla Hoiat, Pora Korner Leo Slexák, alb., stb.
I Eloadteok kttkflznap 1,7, », rmtájn.p tt leaapnep 8, j T, g-kor,
Nép Mozgó. »Mg* Pentántól—miirinaIfl
WALLACE BERRY «gyailen idei filmisi
rteni
Indiánok, prerlbetyárok, vasutrablók Izgalmas története
Az utóbbi évek legizgalmasabb filmje LéUkxoteléllltó filmi Mac ÖkSljeBbaa minden »enl a hlsrérl mfisarba*! Ahluáiis híradói
Cs^KCs^LJICB^Ck)
BUttiunk MlMismp B, 7, 9, veetreap éa lenteaip », ft 7, 8-kor.
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
|94j wvumbT 22
ZALAI KÖZLŐN Y
~" ?VJM SZEMÉTI
ét vÍJ«r»llon bltalommil *»Y \\6\\ MA „¦•mUvni** l*tM«r-t»akQila4amlnri.
ZSOLDOS GYULA
ctiratiNi. tata t! Ulnerénauter,
FtVut 8. (¦ Korona-si*HoJ*»*1 nemben). PrcJell Zílti-líBCíík, hömírók, Uimíiík, mUi-*,n|,)|» Juliitok. Si«moiVMlttceplektlk<Mlt6te
Figyelmeztetés tisztelt vidéki előflzetőmKnek!
Amint n.ár több Izbea közöltük, Is-métollen felhívjak Igen tisztelt előfizetőink figyelmet, hogy » Magyar SaftÖ-k-inmm f. é. augusztus 1-tŐI lapunk havi előfizetési dijat P 230-ben negyedévi „ , . 7.20-ban állapította meg. Ugyancsak a Sajtókamara határozata szerint la, az eíS-fizetís utólfzetes nem lehel, felkarjuk Igen tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy lapunk előfizetését fentiek szerint tel-Jealtonl szíveskedjenek.
A Zalai KöitÖny klsdóhlvatal*.
— (Ilovszky képviselő december I-tfn érkezik Kanizsára)
IlovszVy János, a na^rywmizsai kerület országgyűlési képviselője december elsején Nagykanizsán* érkezik.
— (Dr. Haldu Gyula)
kir. korinányfötinácsos, a tiigykatir.-tsai iskolagoudokság e\'nöke, must üli iskolngondnoksági e\'noksögeiMk 25-ik 6vfordulóját. Dr, Hajdú tíyula minden-kor a magyar tanügy és a magyar lauitóság lelkes barátja volt.
— (Esküvő)
Bányai Imre és Tóth Ktelka 334a fél 1 árukor a felsővárosi plébániatemplomban házasságot kötnek. (Minden külön értesítés helyett.) {:)
— (A nagykanizsai tÖrvényuzék kiszáll Keizthelyre)
A nagykanizsai törvényszék november 27-, 28. és 2í). njpjull>an Keóztlic-lyen a váiosliáza tanács lenn ében büntető Urgyalaaűkat tart,-
— Az ön kelmefestője, vegytisz-tltója Varga,
— (Ellenőrzik a lakók nyilvántartását a házakban)
A rendőrség liazról-házrti ellenőrzi, vájjon a háztulajdonos felfektette^ a bkok nyilvántartási könyvét Ahol nem vezetik, kiliágás imitt eljárás indul a liázkezelő\'ellen,, \' \'
(Dr. Udvardy Jenő)
A zalai közéletnek nagy gyásza, van. nr l\'dvardy Jenő klr. kormányrőta-nácsos, az ügyvédi kamara, elnöke, liossziibb betegeskedés után az éjjel Zalaegerszegen elköltözött az é\'ők sora bél Dr. Udvardy Jenő jelentékeny szerepel vitt Zala megye közéletében, törvényhatósági bizottsági tag, Zala. egerszeg város képviselöj* volt, stb. Igazi hazafi, becsületes magyar, nagy tudású jogász, akit az egész vármegye tiwtelt és becsült. Temetési\' hétfőn délután fél 1 órakor fog végbcmeuni. letiifiiéséu küldőItségileg részt vesz a kamara nagykanizsai tagozata is.
— (Német tanfolyam a rendöiök részére)
A nagykanizsai kapitányság vezetője Milyt he:y«u n rcndörlegéiiysóg továbbképzésére és ti nyelvekben jártasságukra, Igj\' rabat német nyelvtanfolyamot rendez, amit Marinaros J> kab föliszi voret. Sokat jelent B WeV kei Való érintkezésben a nmdÖrÖrfclí Ms* részére a német nyelvtudás.
- (Értesítés)
A nagykanizsai lextifteaesUdŐk üt. [•Leiket folyó hó 24-től, hétfőtől kerdv? n téli hónapokban délután 5 órakor zárják. (;)¦
— TiszHtiasaan, festessen Vargánál !
— (A Harmadik Rend nyilvános köszönete)
. P. Farkas Horváth Valér, a nagykanizsai ferences Harmadik-llend Igazgatója ezúton is mond bálás köszőne. tet mJnd\'izoknak, akik a tton védőkért megrendezett KultnrJs! sikere éxttvkó-beti közreműködtek. Így különösen dr. Krátky István ]x>]gám,esterítek íj így készségéért, :t Zalai Közlöny srtrkesz-tőségének előzékeny támogatásáért és mindazoknak a kedve* Névteleneknek, okik a jó ügyel elŐmozdUottiik. Felül-fízeliek: Ilatthyány-Strattmíuin LaStfó herceg 20, viléz Benlzik Lajos kir. kormány főtanácsos, bankigazgató. N. N. 10—10, dr. Henriig Alfréd, Mctzger istváu 6—0, Notre j)\'inve Nővérek 6, Gyulay István Kjegylfl 4. 1*\'.sftiygkl Farkas Vilma, dr. Kertay mérnök, dr. Haáju Ernő törvényszéki e;nök és Golonszky H— :i, Babics Lajos, dr, Kovács László ügyvéd, Ürauner Lajos, Merk János fodrász 2-2, Németh Mihály ny. igJzgaló, Dr. Baj György/, Jókulhy Béta a\'ezredes, N. N-. Uery József, Ráírt Cecília, őzv- Wéberné blróné, Valera Annus 1—8 pengő\', özv, Remer Mártotiné, Sípos Antal, C&abánó, pelrics Odöttnó, i-^hér N., Kulcsár Hózei, Varga István. Ujj N-«é 50—50 fillér.
TÜZIFa r^. TIÜLf LálOS
-áai WifcimjBinilieáé mw BMttg ttv*$. ToMon 2».
= Napszivott ruháit egyenletesre festi Varga. — (Pontos tudni!)
Nemcsak a megrongált gépkocsi kijavítási költségei, lianem gépkocsi által mások (ért! épségében, vagy hasz-nálatí tárgyaiban okozott u". n. sznvu-lossági károk inegiéritéso is a gépkocsi flzcmboii-lirtóját terheli, líz utóbbiak különösen folyósak toliclnc\'-;, ha járadök fizetésére kötelezik a gépkocsi üzcmbcn-uirtóját Mindezen károsodások biztosítás Utján igen méltányos dijukkal fcdezlictök az F.lső Magyar Altalános Biztosító Társaság helybeli, Csengery utca 2. aLUti föügy-nőkségénél, abol készséggel adnak fel. világosítást. t \'<:)
(ipöt
2? m \'Mti-.m.
Elekestől
(Dermata) Ff-it 13. jl
NHgyknniísa megyei város polgármeaterétöl.
27.9W/1941.
Tárgy: Az 1»21. évlolyambeil állltáakötelesfik ÖBflzelráal lajalro-mának közzététele.
Az 1931. évtűtyambell AHitáekÖtele-aek Öwwetrási tajitromit t évi november hó 25-tŐl 8 napon át a városi katonai nyllvántartá hivatalban közszemlére teizem.
Az öeszetrftpl lajstromokét ezen Idö alatt a városi katonai nyilvántartó betekintésre minden érdeklődőnek rendelkezőre bocsátja.
Az, aki klhaayáet, vagy helytelen felvételt veaz észre, vagy őváat akar ftmelol az illotékosaágl Borozó Járánon klvtlt való Alllttataa ftngedélyezeso ellen, vagy a azolttálatl kötelozetteég teljesítése tekintetében való kedvezmény Iránt benyújtott kérelem teljesítése ellen, abbeli bejelentését tegye meg nálam.
Nagykanizsa, 1041. november 17.
Polgármester.
Tárgy: A Uiinakl pirkban álló fenyőfák eladáw.
Hirdetmény.
Nagykanizsa város elad: n tazsnakl parkból kitermelésre kerülő 750 drb. réw.ben lue-, réazben dlsztenyő karácsonyfát 2 m.-tfll 4 ra.-lg terjedő ma-gaaaáfiban.
Ajánlatot az egéaz tételre, vosry ceak annak egr részére ía lehet tenni
A fákat folyó hó 27.-én oslltörtökön és 28 án pénteken d. u. t órától 4 óráig a parkban meg lehet tekinteni.
Az ajáülatok totyó évi december hó 1.-én déli 12 óráig adhatók be a városi iktatóhlvatalba; az elkésve érkezett ajánlatok figyelembe nem vétetnek.
Bővebb felvlláROBltant a városi gazdasági hivatal ad.
„a Polgármester.
Megbízható, gyors, pontos
á v ajavHás
Su;;»" i" *
Matyasioa Fái
óráa í* dkeuréts Sí»
IIIBTinU fajt i a PÉNYKÉPé8ZBTI é«
WaiaTiiulti jsc-a-w PE8TÉSZBTi műterme
Nagykanizsa, Ci.ng.ry-ut 1. «. (« udvirbtn.) T.l.lon: 136. rtqUpiriitf\'iki mmmk, I.MO.k l.a.lo.«bb.ii b.u.r.Mh.lSk. Am»lHr-k4psk ¦uluxiS UW«.«á«.
Rozsdamentes és alpacca evőeszköz, manikűrkészlet
?&,sk,M MÁJON TESTVÉREK
szaküzletében.
UMGER-ULLMANN ELEK ÉS TÓTH
VASKERBSKEDÉSE — NAQYKAN1ZSA. i«
Hefherr» Srttinh • • Clinton - ShuttleworUi
Magyar Oépgyári Mövek Rt. Nagykanizsa és környéki képviselete.
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
Tirgy: BortogyitGzUsI adö-ltaiiny megkötést.
Felhívás.
Felhívom mindazokat a bortermelőket, ¦kik Nagykanizsa város tcttlletáa, továbhá Homokkomároni, Nagybakónak, Nagyrécte, Palin, Zilaiiiueg ei Somogytzcntmlkk\'S kőziágck .területén bortermeléssel foglalkoznak, hogy az 1943. évre gsóló borlo-gyaiztisl adó-átalány megkölásc végett a Nagykanizsa város Jividalml hlvstaln-ban (Városház, Horthy M.-ull bejárat, 40. nz. ajtá) Jelenjenek meg. Kiegyezés s következő napokon, naponként 9—12 óráig it sz Alább! lorrendben tflrtónlk:
Azoknitk, akiknek neve A, A bellivel kezdődik 1941. nov. 24-én B „ , , 25-én
C, Ce , . . 26-án
Db „ * ¦ 27én E, F „ ., , „ 28-4n
0, Oy , . én 29-én
H „ , , iec. I- 2-in
1. J - • - » 3-án
K * . „ L 4- 5-én
L , . 9-ín
M „ , . , 10-11-én
N, Ny „ „ „ . IZr-13-án
O , m , , 15 én
P . . u - lőán
R ¦ \' i. ,, 17-4n
S.Sch „ „ _ ;., 18-ln
Si ,, , „ „ \' 19-én
T..... 20-án
U „ „ 22-én
V, W , . . n 23 án
Z, Zs „ ..... 24-én
Kérem a bortermelőket, hogy as tzyes-¦ég zavartalan blttoaitáu és a feleslegei tumnltus clkeitllése végett s kijelölt Időben pontosan lelenlenek meg. 1941. év december 24, után jelentkezőkkel már 50 ¦zJialékkat magasabb ösazeirgel történik a kiegyezés. Átalány egyezséget ¦ város csak azokkal kot, akik saját maguk termetik s bort. Nemtermelékkcl és scokksl a termelökkel, akik az 1941, évi borfo-gyaaitásl adójukat nem fizették meg, további, akiit 1941. év december 31. után Jelentkeznek kiegyezésre, klegyezéa nem köthető.
Ffgyelmextelem a termelő köiOniéget, hogy a saját érdekében ctelekixlk, ha ki-egyezett kőt, mert a lövőben a bórszál!!-tásokat fokozottabb mértékben ellenőriztetem és az egyezséget nem kötő gazdák lakásán éi hegyi pincéiben havonkeat éa váratlanul tartatok vizsgájától.
Egyeiiég nemciak 1941. évben termelt, hvnem as 1942. évben crniclt és 1942 év december 31 lg elfogyasztott borra Is érvényei, tehát snnak li a|ántatoa sx egyezség megkötése, skl 1941. évben nem, vagy keváa bort termelt, mert 1942. évben mén böiégea bortermése lehet.
Nagykanizsa, 1941, november 8.
Polgármeater.
- lérleget m
tekintse meg rsktirunkatt
Javltásokatjótailássalvállalunk, Frflnk Ttúto^MSi
HILD
temet, exhumál, szállít.
\\ Cégtulajdonos:
Dervallta\'Józaef
Jll|MlMS,IH!Íil|iltor
ZALAI KÖZLÖNY
1941. november 22.
M&gy&m&m megyei város poIgárme«lénH5Í.
Tárgy: A ie^j» sertések utón a MlrbeazolRálíetótl kötelezettség utsWisaabalyoüása; a házldisznfi-Öléaok módiit.
Hirdetmény.
A 8040/1041. U. }¦:. m. rendelet értelmében azok. akik közfogyasztásra vannak le sertést, köte\'aaek minden «ertéfl otan sulvrn vnlrt tekintet nélkUI S kg. !ogyn«stA»ra alkalmas, gondosan kezelt. Idegen anyagoktól monle*. olvasztott sertészsírt a vágástól számított 8 nap alatt az erre a célra kijelölt szövetkezetnek, vagv hentesnek a hatósági áron bw-oigáltatnl. Akik mngAnfogvnsz-táxrfi varrnak le sertést, nzok U köteletek zsírt beszolgáltatni, ésoedlg az első sertés után legkoveaebb 3 kg.-ot, minden további seríes1 után pedig legkeve sabti fl kg.-ot A rendelet november 16 -au tépett hatályba, mlnthottv azonban a* illetékes hatóság még nem (í-tüiíj kt a» átvétellel megbízott Iparost, may szövetkezetet, mindazok, akik november 16.-a óta sertést Öltek, őrizzék meg otthon a beszolgáltatandó 78lrekntil nmlg közhírré nem teszem, hogy kik lettek az átvételre kijelölve.
Nyomatékosan figyelmeztetem a közönséget, hogv most sem szabad a Közellátási Hivatal előzetes Írásbeli engedélye és elö-reies lemdzsátás nélkül otthon sertisi Ölni. Röviden Ismertetem & magáníogvasz-tásra való serlésölös szabályait, ffflrvo-leramel «rra, hogy a vá\'os területére KsirJesryíendBzert vezettem be:
1. Magánfogyasztásra csak saját hizlalása sertést szabad ölni. Saját hizlalásának csak az a sertés számít, amelyet az ölető az ölést megelőzőleg legalább 1 faónatjon át maija hlz\'alt.
2. lOO\'kg.-aál könnyebb zsfrsertért fmangalitjAt) és 80 kg.-nál könnyebb hússertést (angol sertést) nem szabad leölni, kivéve, a kényszerv Atrás esetét, amikor is állatorvosi Igazolás kell éa a takarmány hiány esetét, amikorra Közellátási Hivatal ad felmentvényt a tilalom alíít.
3. fia a saját hizlalást! sertés megérett a leölésre, az Ölető először ls la-aaázsAttntja a sertést Ha kettőt, vagy többet akar Ölni. akkor mindegyiket külön-külön, mázsáltatja lo, a amikor ez megtörtént, a mázaabárcával, az áltat
Íáriatie*veiével, családja zslrtegyolvel a, a* elelmozéal azonopatigl Igazolvá-nyAval jelentkezik a Közellátási Hlva-íftihiíii. A raazsabárca azért kell. bogy tudjuk, mennyi zelrkéizlettel terheljük meg az öletflt. A Jérlatlevél azért kell, bogy megállapíthassuk, hogy legalább 2 hónapig tulajdonában volt-e a sertés az öletönek. Az azonossági Igazolvány azért kell, hogy lássuk, hány tagból áll az ölető családja és ennek *meg-felelöen számíthassuk kl, bogy meddig leez elég a leölt sertésből kikerülő asir, meddig nem kaphat tehát a család zalrietryet és hogy mennyi az a [nlealeg, arafr be kell szolgáltatni. A *slrJegyo-ket pedig azért kell elhozni, hogy bevonhassuk azokat.
A Közellátási Hivatal a fennálló rendeletek értelmében a leölt sertés élősúlya után a következő mennyiségű zsírral terheli meg az öletőt; 80 kc.-os hússertésnél az élősúly 4 o/o-ával, 81—99 ktr-os husserésnél az élősúly I2 0/o-ával, 120 kg-oá hússertésnél az élősúly ao-a/é-ával, 121—160 kg.-os hússertésnél az élősúly 58-vorVával éa 160 kg-on felüli hússertésnél az élősúly 30 «/e-Avul. ZHtTMstttant, 100-120 kg. közt az élő esity 80 "/o-ával, 121—160 kg. közt az, élősúly 35 okával és végül 180 kg.-on felüli zsirsertésnél az élősúly 40 °/o-ával.. Hányi safr atadfia serlésből föltétlen Wkerüli
4. Az ölést engedélyt legalább 1 évig raeg- kell őrizni. Az 8lé<d engedély tartat ebísskív az ölető nevét, hogy hány sertést Ölt és mily sulyu a leölésre aerülő sertés, mennyi az a zslrmomiyl-aég. amit otthon tarthat és mennyi az « zalrfoennylség, amit hw kell\' nralgal-tatnlal Az utóbbi napok sismos adott ételéből kifolyólag a legnyomatékosabban ftangsalyoiom, hogy rwn csupán 3 kg. ztlrf kell beszolgáltatni sertésenként, Illetve a második és minden> további serlés ulán nem csupán 6 kg, zsírt kell beszolgáltatni, hanem az Ssszts feleattget be kell szot-gáltaintl Jól tudjuk, bogy a legújabb rendelet értelmében siemélyonkónt 11 kg-nál több zsiradékot senki sem tarthat otthon A személyenkénti 11 kg.-on felüli Bárt mindig é*\'<saindoBblnek, ho kell KfolgMtatoift, ha pedig a leölé>ie o rulo sertésből &z élősúlya szerint k
számítva nem Jön ki annyiszor 1! kg. zsír,, ahány tagu a család, loMlább 3 kg.-ot, Illetve a második diszní ttkAa 6 kg.-nt még ohhail az esetben is be kell szolgAitatall Két példával vllAfidtom meg a helyzetet líuy négvtagii család l\'O kg-os zslracrtoat öl. Meglerhollotlk az élősúly 40 o/fráaak mugíeTeíő ü8 kg. zsírral Ottbon tunbatask 4xlt, aaas 4t. kg. zsírt. l)okelltehátszolgáltatnluk 24 kg! zsírt. Ha ugyanaz a osalád csak 1B0 kg-os-sertést öl, akkor moglerhei-teUk az élősúly 30 8/>>-Anak megtelelő 33 kg. zsírral Olthou (arthatnAnak 4X11, vagyis 44 kg zsírt, de mert annyi nem jön kl a sorténből, csak 3 kg.-ot kell beszolgáltatniuk
Aki a rendoletct megszegi vagy kl-Játeza, 6 hónapig tcrjodlieiő elzárás büntetésében ríszcsül
Naeykanlzaa, 1941. november 21.
ítii PolKárrnester.
Pántos óra,
megbízható ékszer, alkalmi-és nfiszajandébok szolid árban Bárány ékszerésznél Horthy illklís-ut 3. (postával Bicmben),
Jkvit-S- Ak káuittS Bim..
i Tirlílwi HJrmofrffi it RU16 Rl 6 .óct-mtiisia*it mlyi Mpvl»UI
Nügykonlxsa megyei város polgármesterétől.
Tárgy: A gazdaságok megsiátrtot* tatása katonai bizottságok utjfei.
Hirdetmény.
A 777 000/1941. M. E. si-írendelet érlel-atében mlndaiokat, akiknek gabonalapluk van, vagy pedig settéat tartanak, eluá-niotlaljlk. Az elizámollatiit katonai bl-zottilgok vígilk, amelyek hílfőlői kezdve minden termelő gazdtt cs tertéstirlót n Iikiiukon felkeresnek. Az eliiAmolís sorsa mutatkozó leleslegeket a bizottság Igénybevciil, azonnal kifizeti és vagy raktárba azsHIilstla, vagy a megicámolia-tolt gazda Örlielére bízza. A katonai bl-zottaag paiancinokdnak hatiiozata elten a saombaihelyl 3. hadtest hadbktoitigihoz, eanek határozata ellen pedig a honvédelmt miniszterhez lehet panasszal élni, de a panaunak fellüggeiztő hatálya nincs. A panaszt a katonii bizottság határozatának közlésitől azámitott 3 napon belül kell akár közvetlenül a hadblztosaághoi, akár hivatalom utján előterjeszteni.
Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető icniiüikcí.és alá nem esik, ktbá-gást követ el és 15 napig terjedhető el-záfáaaal btlntelendó az, aki namls, valótlan ndalokat vall. az adatsiolgalUtást megtagadja, készleteit a hatótág rendelkezése alol elvonja, továbbá a hatóságnak a keszletek megőrzésére tett rendel késéseit megszegi vagy kijálsza. 1
Nagykanizsa, 1941, november 22 áru Polgármester.
Nagykanizsa megjwl város polgármesterétől
1031/1941. Ké.
Táray : A hízfartisokban tarlalékol-haló ;itlfké*ilelek mennyiségének ujabb mrgillapilása; a feleslegek beizolgáltatása.
Hirdetmény.
A nov. 10-án hatályba lépett 8050/1941. M. E. ta. rendelet aierlnt as SuollítS Mz-(BrtasoV. vsitvIb az olysn- esalldok, aHk ailát hádartásl tsfikségletakre legalább két liónapon ál maguk hltlz\'tak disznót éa azt. leöllek. serlészalrbAI, hájnál, zsir-szalonnából éa egyéb Malonsábél. tehát sózott, vagv füstöl! sraiorrnAból, továbbá nyers, valamint olvasztott liba, kacsa és étkeiétre alkalmsa baromff-asl-rokból, olvssifolt va|bói. valamint átolal-ból éi étcIHrból •gyBttvévs axcmélven-klnt legfMk-bb 11 Uv- kétztetet tsrihatnsk oltbon; uiitu Hit/alánok pedig szernétyen-klnt legfeljebb mtsffl ktkV készletet tarthatnak. Mezőgazd uági Őstermelő háttar-táiok at említett mannyltégen (elül birtokukban tarilialnak aalradeklitekből anny\'t. amennyi s gazdaságukban alkalmazott nrnnkátok izokásosélelmezéaéro sttlktéges.
Akinek a megengedettnél nagyobb kétr-let van s birtokában, kötelet- s\'felniegét legkésőbb november\' 24-én, héifőnesilg ai e célra kijelöli bzö vet ken étnek vagv Iparosnak vételre felajánlani. Minthogy ex a kifelölés még nem,történt meg az.ere Illetékes hatóság Süni. a vételre való felajánlást legkésőbb Hétlőn ettig a Közellátási Hivatalnál (Hunyadl-u. u.) kell megtenni éa pedig-vagv tiemélvesen. élő-ezőval. vagy peN Iratban, ajánlott levelezőlap! utjám Ar írásos be|cleritésnel< ¦ t*r-ftlmainla kell a felajánló nevét, tabclmét s a felalánlott zsiradékféle fajtálának megnevezését (pl. disznózsír, vagv libazsír, vagy olvasztott va\\ stb.) ét a iiuly.it.
Akinek a jövőben Jut a blrtokábs ar engedett mennyiségnél nagyobb készlet, az ennek a helyzetnek a beálltaiéi számított 8 nap alalt kötelet a felajánlási meglenni.
Akik a rendeletet megateglk, 6 hónapig terjedhető elzárással büntettetnek.
Nagykanizsa, 1941. november 21. ítio Polffdrmeate .
KOngruléal víll.1, rtall rendtatoz, milititi Mo>ll. (tomi tuli, Kliily-u. 22.
3705
Pejé^diaőt aaoíitialra íelytfettk. Ciro Sili;l|.«l 16/;. ililili/llil. .IVIí,
roto k/c/otpozt Gépek fi írnek
HAx«MlMBi«*yl (elveszek. Érdeklődni lehet Kinizsi-a. Öl. 872«
ídvékílk fő flzítatsel. }t\\tn[. kexnl november 29-tg UWhegyen, begy. bírónál. 3737
Mtsf»alswf«smi gyorsírásban J4run gépírónő félvétetik. Cin* a kiadóban. 3730
ADÁS-VÉTEL
ElateteV 6 bőrhuratu ebédlőszék, cserép, kályha, kiskocsi, gyermek-lróasttal, ött-ház, fenyőpallók, egyebek. Bajza-ulca 14.
36S7
VttVfUfctii* literje egypengö huiz flUrr Arpád-ulca 10. 36»
EladeV kocsma, ezatócitüalet berendezéssel és lakattal. Qérnyl litván Oltá-ct 101. szám. 3684
10 mfter liBttkltaittAli eladó. Dávid Antal Sor mis, 201. szám. 3679
PésaanHasiréttVt 1"** stimi», eladA Schlealnger Oyula vatkeretkedönél. 3697
ebesU6ataxtalf székek, virágállvány eladók. Siemere b 3 3701
fíivssiSA egy uAt 42-ea vízhatlan bakanct. Hunyadi utca 16 I. ajtó. 3734
AHg használt oalhóllitndti eladó. — Rákóczy.u. Ö/g. 3705
Mlnda>nai«Mcl használt ruhát, cipőt, régi divata szmoking-, frakk-fehérneműt vettek, háahoj; hlváira megyek. Wuwher Báláné, Te!ekl-ut 52. 3704
" Borbély b«rwid^"Wía»4WrAÍUIa-ulca
18. sí- . _\' 371B
Keretek, taeevéteko iO>h»tsK4«Íf
rtnii ai»s||íawMlBt.i Qrftafeld, Msgyaivtt.
25.,.(! ;. .,3ÍM
lontjarsi eladó. Szaiecz Klakanlzsa.
Pivéri-u. 2. 3728
LAKAS-033^tTTHELY!SÍO
\'FŰMit-121 korzón, etseleten, bntorozallan két szoba Mműá, tlgyvédl *>Ry másléle Irodának, orvosi rendelőnek különösen alkalmat. SidcklŐdnt ugyanott 3564
E^jrcvxDbAa lakást keres házánulattdd pájr. — ameket. köatJsttviscíők üzletébe kérnek. _ "_3714
Kttttff izobt, előszoba, ironyha kiadó. Ctengery-u. 13. Ugyanott csillárok eladók.
3717
Stobt-konyhái Ittas albérletbe hladé. Rozgonyl-n. 8, emelet 3719
BÚTOROZOTT SZOBA f\'
staiönbalárattt bútorozott axoba december l-re kiadó. Látxló hg.-utct 7.
3708
Butaroaititt szoba fürdőszoba hasz-nálattal, WtÖ^\'UJáratu, aionnaka kiadó.
(\'.,::,,,/, v. 38. 3716
HÁZ ÉS.ÍNOATJLAN
Több adómén tea magán- és bérbáiat házhelyet, szőlőt éa földeket he»«w«Ht Papp, Teteki-nt 8. 3480
áWdntaiMtaiii, cirki tlaenötezer pengő éttékunizat vennék. Éfdeklödea dt. Kovict Fítenc ügyted! irodán, Erzsébetiét 11.
3706
tormtmUgu*. — irástrakártő Eflt.öi-tét 28 MtatiUjilawiU*staMllilt»«t áron.
Tanaca diJUlaa. Ctattövld idajg. 3621
Jóforgalmn w«ay««k«tr«a>kadéss-
ttvart\'-bevoaulát- miatt\' átartom. — Nemes Látakk Leicttye, 3674
1.1 i i K ;-, : NAfltAP.
KleuljH \' „Koz{aiűuéal R T. Na^ykaNitu". KeitOtM,kiadó;. Zalai Kt/w) Nyomotou a „HHzgaittasüBt H; T.- Hatvkunirta"
nysmijajabas Na^ykaaizt^n. (Nyawlá*Utiat4 Zalai,Ktf»^
¦iám.
nUtgykaivbtM, HML novembar 24. hétfő
Ara 12 fillér.
ZALAI KOZ
t» O L I TI KAI N A r 1\' L A P
lerkesatŐsetf fa kkulóalvataW Föut tv, tnuVa. twfcfttt tdHégl fa Maciáíiivatail teletett 76. m. Metfeleulk aalnfien Mtkcaatap delatAn.
felelős szerkesztő: Barbár.ts Lajos
Blőtlietfal áw: egy hónapra Zitáim* — Balé*.
negyedévre 7 pengÖ 20 Hűét. Beyea ezam: hetküsnap 12 üli., BiopbaAofl W01L
a magyar Ipar
erősödése és fejlődése tűnik szerrji-e &..sősorj>an Varga •>$-zsef iparügyi miniszter költségvetési vitazáró beszédéből.
.Csodálatos a magyar iparnak ez a mostani megerősödést!, lü-szen a kívülállók személjen az volna a természetes, ha tjjjf ipari nyersanyaghiány visszaesést idézne elő az iparban. \' Ezzel szemben a helyzet az, hogy az iparú termelés várakozáson fölül kedvezzen alakult. A gyáripar termelési értéke 4.4 mii* bárdra emelkedett az előző évi; 3.8 milliárddal szemben. Es csodálatos, hogy bár egyes iparágakban a nyersanyagéi látást nehézségek fokozódása miatt megszűnt a munka, még sínes munkanélküliség, viszont azokban az iparágakban, amelyek éppen a rendkívüli, idők miatt fokozottabb ütemben termelnek, nincsen szakmunkáshiány. Az átállításnak és az ipaii átképzésnek ez a sikere bizonyítja, hogy mennyire alkalmazkodó-képes a magyar munkás shogy mennyire előrelátó volt az ipai^ íigyi Kormányzatunk, amikor, a, gyakran igen nagy nehézségekkel járó átképzést keresztül vjlte.
A miniszter beszédéből megtudjuk, .hogy legnagyobb mértékben az építőanyagipar foglalkoztatottsága javult. Csaknem ntiíökétszerczödött a lakástermelés a múlt évihez ké]>est. A többi iparágban a gyáripari termelésünk összértéke nemcsak hogy >ncnv csökkent, hanem meg ís haladja a\' mültévi szinvonalat, így egyre többen vállalhatnak ípari. munkál, s ma már jóval több. mint egymillió embert foglalkoztat a megnagyobbodott ország ipari termelése. \'"Háborús anyaggazdálkodást kell folytatnunk az ipari termeié;, terén, de ezt ugy irányítja a kormáhyznt, hogy figyol az első rendű ^polgári szükségletekre ;; >M export i részére szükséges anyagmennyiségre is, A bei
földi
nyersany
agtcrmeléssel ?3
nyti\\sauyaf?gn\'zdálkodással l\'o^ lalkoző \'szakbizottságokat és az "ezeket irányító központi bi\'zút!-ságot felálíitotta a\'kormány. A hi uyzó ínyersanvngok pótlásáról b. (ehetőségekhez \'iriérten megfelelő gondoskodásért értik, Élénk .kutatás és .kísérletezés \'(>lyík a szakkörökben S máris lóbb Ör\\*endetes eredményt ér: bnik cl a nyersanyagok jobb, rv ikoi látíbb és\'több kívánalom [iák megfelelő Ttíhaszítálás terén. De \'éópen ugy;\'Tninl ahogy ntost a háborús anyaggaZdáliio-i "dís\'Me\'jén is\'beváltja az ipar a nozzáfflzött- remértveket. -bizakodással nézhetünk, a jövő elé, .ítyrl ••az..ij)arüft.Y.» kormányzat mr must felkészült arra az ál-\'
M német csapotok
A németek nagy előretörése Tula környékén — Német repülök horab*tám»dájia Plymouth kikötője ellen ~ Elkeseredett harc dul a Hbiai hadszíntéren — Olasz csapatok véres tusája indiai hadosztályokkal — A hatalmak képviselői a - bolsevista-ellenes egyezmény évfordulóján, Berlinben
A Szentatya nagy akciója a világbéke érdekében
Berlin, november 24 Német katonai részről megjegyzik, hogy az a rendkívül heves ellenállás, amelyet a német csapatoknak
Roiztov elfoglalásakor
kellett leküzdeniük, mutatja : milyen nagy jelentőségű, volt a bolsevisták számára az ipari-és kikötőváros. A fontos hadiipari központnak és átrakodó-hclynck elfoglalásával a németek közlekedéstechnikai szem-|>ontból igen nagy mértékben el vágták a Szovjetuniót a kaukázusi teülettől és lehetetlenríétet-ték a kaukázusi ólainak Hosztov felé való irányitását. Közlik továbbá német katonai körök, hogy az időjárás és útviszonyok javulásával az utóbbi napokban a Doncc-mcdeneében is sikere-
sen haladnak előre a hadműveletek. A német csapatok helyenként szívósán védekező harcukban leküzdötték a bolsevistákat és kivetették jól megépített állásaikból. Német és olasz csapatok a doneci iparvidéken ismét több pontot vettek birtokukba.
.Figyelemreméltó sikereket jelentett az elmúlt kél nap alatt a nettjét haditengerészet. A német légierő két, összesen 7000 tonnás angol kereskedelmi hajót süllyesztett cl, valamint súlyosan megrongált egv cViörshajöt és két ellátási szöIgálalbnn\'Tévő szovjet hajót. Német tengeralattjárók az Atlanti-óceán északi részén és az Északt Jeges tengeren i kereskedelmi hajót süllyesztettek cl 21.000 tonna-tartalommal.
Eredményes német légi támadás Indult az afrikai harcok során
BerMn, november.2i Az észak afrik iá harctérről közöl helyzetképet az NST. E szerint német zuhanóbombázók vadászkiséret tel több hullámban támadásra indultak a .marmarikai sivatagban brit\' páncélos-gyülekezések és gépkocsioszlopok ellen. A nfimet repülőgépek személyzete megfigyelte a ledobolt bombák meg-
semmisítő hatását. Más gépek síkeres repüléseket végeztek a sivatag felett és részben széijcl-szórtnk, részben harcképtelenné tettek brit hadoszlopokat.
Qlast.lap a hatalmas ésiah-afrikai mJrhfaésröl
J Róma, november 2f
Az olasz közvélemény rend-
menetre is, amikor a háború végén zökkenő nélkül kell átvezetnie n háborús ipar termelését a békés termelésre.
A keresztény magyar ipari tőkeellátásra vonatkozóan bejelentette a miniszter, hogy Erdélyben az ipari munkaszervező intézet 20 millióval segili elő az ipari beruházások létesítését; a mi a termelés fokozását teszi !é hetövé. Ugyancsak a termelés fokozásához vezet a mosl készülő tij iparfejlesztési törvény is.
A miiűszler helyes szociális érzékére igen jellemző az a kijelentése, hogy a munkások és alkalmazol lak jólétéről való gondoskodási egyik. ijegronlo-sabb feladatának tekinti. Sajnos azonban, hogy a háború miall a
szociális intézkedések továbbépítése nem haladhat olyan ütemben, amilyenben szeretné, m égi s olyan e red menye ke t 1 á-tunk, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ilyen az országos ípari és bányászati esaládpénzlár működése, aminek felmérhetetlen szociális jelentősége van. A pénztár anujlt évben 16 millió gyermeknevelési pétiékot fizetett ki a munkásságnak s ez az összeg az id<*n meg fogja haladni a 20 millió pengőt. A munka kamara és a meglévő intézmények fejlesztése különös gondja a korínájiy-j nak. A - munka köz velités beje; leutetl állatuositá\'á\'ól szóló törvényjavaslat megvalósítása a melleit, hogy társadalmi és muukáspolitikai szempontból
kívüli figyelemmel, kíséri az északafrikai harcokról .érkező .birokot, illletékos -joiftsz! kőüok-ben ismételten rámutatnak arra, hogy az olasz ifőhadíszállás jelentései mindig ragasz.kodnak az igazsághoz, ezzel szemben az angol hírverés "mjjident elkövet, hogy az eseményekkel összhangban nem álló mesterséges derűlátással számoljon be a harcokról. A Popolo di Itália megállapítja, hogy\' a hatalmas méretű csata még sok meglepetést hozhat. A lengelycsapalok kétségtelenül nehéz, helyzetelutt. álltnak, inert az angolok öt hónap alatt hatalmas tőmegfi gépjármüveket vontak \'össze ezen a területen.
„Mlég nem tudni, ml in»x
aur ysn megbízottja ax angol Hadiéban
BerUn, november 21 Az NST ismerteti ííarríman-nek, az Egyesüli- Államok megbízottjának tegnap este az angol rádióban elhangzóit beszédét. Harriman a kölcsönös bérleti szerződésnél működik, mint megbizo.lt. Tegnapi rádióbeszédében az Egyesült Államoknak Anglia és a Szovjetunió számára nyújtott segilségről beszélt. A töribi közölt ki\'jeientette.hogy Roosevell (intézkedé.sci, uovezc-
komoly haladást fog jelenteni, megmenti, a munkást az elnem-zetlemtö idegen jnártyzatok káros l)efolyásától. . Az iparügyi kormányzat ez évhen is eredményes munkát .végzett. Többet produkált, mint azt a inai viszonyok között várni1 lehetett volna. F.ppen ezért a jövő feladatainak \'megoldása elé bizalommal tekint nz ország népe, mert látja, hogy az irány helyes, a vezeíés,iki»Híusfa.hui s biztos kezekkei víszjöz ujfeuro-pai gazdasági rendbe, amelyben hogy megállhassuk helyünkéi, minden ipari alkalmazottnak bizalommal és megértéssel kell követnie a. niagyatfjjyar\'ugy legfőbb vezetőjét.
(fi -o\'-i
ZALAI RÓZLóN\'V
ltUi. november 24.
Szép ruha csah jo* szövetből készül
Legszebb szöveteh|
legnagyobb választékban
, legolcsóbb áron
lesen : u járőrszolgálat, hajókaravánrendszer és a tüzelési parancs azt a célt akarták szol-gálni, hogy távoltartsák az Egyesült Ivlhiinokat a háborútól. Ilarriman újból felállította azt a tételt, hogy az Egyesült Államok nem élhet addig békében, míg a hitterizmust el nem puszitolták. A bolsevisták sz 4 mára nyújtói l segítségre ululva Ilarriman kijelentette, hogy az Egyesüli Államok nem akarnak kommunizmust a saját országukban. A szovjet számára nyújtott segilség semiuiesclrc sem jelent egyezséget az Egyesült Államoknak u kommunizmussal szenilxm lanusitott ma-gotartását illetőleg. Ilarriman a továbbiakban a brit—amerikai sorsközösségről szólott. Többi között ezeket jelentette ki :
iFolytstaa 11/. 5. oldalon*
Bodap«*1 ). íilwii
6.40 fíbresztó, tomn. — 7-00 Hírek, közlemények, étrend, hiuaglemesek. — 10.00 Hire*. — 11.10 Nenisetkős* víz-jetsÓMoIgálat. - 1100 Déli h«n»cg-saó. - 12.40 Hírek. - 1S20 ld<l jelzés, ldöjárá«- és rüftllnsjelenté*. — 14.M Hmsk. — 14.45 A rádióműsor ismerte-téw. — 15.00 Aríolynnihirek, piecl árak, élelmiszerárak. — 10.45 Időjelzés, idő járásjelentés, htauk. - 17.00 Hírek szlovák és ruszbt uyelwn. — 10.00 Hírek magyar, német és román nyelven. — 20.00 Hírek (Budapest II.) — 21.40 Hírek, idő járás jelentés. — 23 00 Hírek német, olasa, angol és francia nyelven. — 21.00 Hírek
BUDAPEST I.
10.20 WV-vMás- - 10.45 1-eUilvnv\'ás.
— 12.10 ljovászl Perenc cigányzene-kiira. -- 13.30 Országos IVisiászenc. kar. — 1520 Metey Mária hegedfil.
— 1540 llázh-sszonyok beszélgé;ii«k.
— 15.55 Málly (iyózfi énekel. 10.15 (;>ernvektlélti|án
17.15 Dr. Hirtha Dénes előadás hajig\'cn.e/ekiet. -- 18 Pelolvasús. IS 20 Rádiózontfur. — 10.20 l\'do Dam-ineri zongorázik -i- 19.50 Külügyi >»*-(ö*dóra. — 20.05 Kózvatttáa a Vig-.szinházból. -Hazudj nekem.. Vígjáték liúvom felvonásban. — 23-45 Az l, honvéd gyalogezieil zenekara.
Mlgréaea fölalások, Idegesség, hipochondriás állapotok gyakran a legrövidebb klö slilt megszűnhetnek, hi gyomoremésztéaünket é6 bél-mükOdésűnket rtggelenkint éhgyomorra egy-egy poh r termeszeiét „Ferenc József - kfierQvlzzel kellő-képen amBnciexzOk. Kérdezze meg orvosát 1
Megalakult a kanizsai rk. egyház-községek Központi Tanácsa
A Központi Tanács á kanlxwl katolikus tábor egységes véleményező és irányító szerve
Az egyházközségek üdvözlő sürgönye a székhelyére érkezett megyéspOspökhöz
A nagykanizsai egyházközségek Központi Tanácsa szombaton este értekezletet tartott a Szent .József plébánián P. Gulyás Gellért plébános elnöklete alatt. Ugyanis, mint ismeretes, \'püspöki rendelkezés folytán Nagykanizsán is megszervezték a három kanizsai plébánia képviseletéből a Központi Tanácsot, amely egységes véleményező és iráiiyitó szerve n kanizsai katolikus egyházközségeknek. Köntös szerepet tölt be a Központi Tanács az egyházközségek és a katoükusság életében.
P. Gulyás Gellért ferences-plébános megnyitóit a az értekezletet és ismertette a püspök rendelkezéséi, valamint a Központi Tanács jogkórét és működési területét: Utána az értekezlet kimondotta határozatikig a Központi Tanács megalakulását.
Világi elnök lelt dr. Hegyi I.ajos városi főjegyző, a Szent József egyházközség elnöke, jegyző Potónyi György, a Zrínyi Hona polgárt leányiskola igazgatója, a Jézus Szive egyházközség vezetőségi tagja. Egyházi elnök a mostani esztendőre P. Gulyás Gellért ferences plébános, ;i jövő évben a Jézus Szive egyházközség plébánosa. Vagyis t rundén évben a másik egyházközség plebfpiosn. Tagok a Szent, József egyházközség részéről ; P. Gulyás Gellért plébános, dr. Hegyi Lajos városi főjegyző, Babochay György földbirlokos, dr. Petrics József ügyvéd, Ba.t-hos Gyula enlőtanácsos. A Jé-
zus Szive egyházközség részéről dr. Solymár István esperes, Filó Ferenc igazgató, Polótnyi György igazgató, dr. Knausz László kir. törvényszéki biró, Bazsó József jegyző. A kiskani-zsaí Magyarok Nagyasszonya .egyházközség részéről: P. Bánás A. Gyula plébános, Kovács Illés Igazgató; dr. Fülöp György ügyvéd, Szomolányi Gyula kereskedő és Bugonyai László kisgazda.
Hivatalból (püspöki kinevezés folytán) Barta István piarista gimn. igazgató és Longauer Imre püspöki tanácsos.
A Központi Tanács ezután letárgyalta az 1941—42. évi kulturális program Ügyrendjét. Világnézeti kérdések tárgyalása katolikus etikai és hittani beállításban. Az előadásokat a hitbuzgalma egyesületek rendezik. A karácsonyi szegénysegélyezés az idén egységesen történj k. Kimondottak, hogy a segélyezési a Szent Vince Egyesület — mint az egyházközségek hivatott szegénygondozási szerve —- fogja lebonyolítani. Majd megállapították nz egyházközségek egységes adókulcsát. A tárgy pontokhoz sok felszólalás történt.
Végül a három egyházközség nevében meleghangú táviratot küldtek & főpásztornak, abból *1Z alkalomból, hogy ismét székhelyére érkezett és teljes felgyógyulást kívántak a népszerű és közszeretetnek örvendő megyés-püspöknek.
156.548 ember halt meg tavaly Magyarországon
Egy esztendő érdekes népmozgalmi statisztikája
Magyarországon az 1940. év folyamán 156.518 ember halt meg, Ezer lélek közül tehát 14.4 Ez a szám csak a felvidéki és a kárpátaljai területekkel meg-növekedett országra vonatkozik. Az előző évben még 13.7 ezrelék voll a halálozási arányszám. Az arány növekedését avkárpátaljai magas halálozási arány okozta.
A most megjelent statisztika érdekes adatokat közöl a halálozások megoszlásáról, nemek, életkorok, vallás, anyanyelv, sőt egyes hónapok szerint is.
Ugy vallási, mint nemzetiségi
viszonylatban a halálozások arányszáma pontosan követi az egyes nemzetiség, illetve vallás arányát az összlakossághoz viszonyítva.
Kevésbé mondható már ez a nemekkel kapcsolatban. Tudniillik az elhaltak 51.7 százaléka férfi, 48,3 százaléka pedig nő, holott jól tudjuk, hogy Magyar-országon több a nő, mint a férfi. Nagy szerepet játszik ebben a következetesen tapasztalható jelentős fiuszületési tÖbl>-lct. Tehát több fiu. születik, dc több is bal meg 15 éven alul.
Erdélyi
énykfiloefin k
jegyeiien a
Zalamegyei iuluígi Takarékpénztár 1*1
nyareménykBIoaSn kötvényt
jegyeiien a
Nagykanizsa, Ffi-ut 1.
BÚTORT _
Moktixlettttu
Gábor mŰttsztatosmaU
Tegyoa vagy rendssfeo.
HaVjtj-kMaáu*, VáfMkAx StaijSa,
Az egyes korcsoportokat tekintve megállapítható, hogy 15 éven alul aránytalanul többen halnak meg, mint a későbbi koréletben. 1939-ben az elhallak 24 százaléka 14 éven aluli. Ebből a tekintélyes számból a nagyobb rész a 2 éven aluliakra esik, 34 éves kortól 79 évig egyenletes ütemben emelkedik a halálozások arányszáma.
Érdekes, hogy 1930-ban pontosan száz voit a 100 éven felüliek száma a trianoni területen. Az elmúlt évben 32 száz éven felüli aggastyán halt meg, 6 férfi és 2G nő. Ami a haláll-okozS> betegséget illeti, a legnagyobb pusztítást a vérkeringési szervek megbetegedései okozták. Utánuk következik a végelgyengülés, majd a fertőző betegségek különböző fajai, a légzőszervek betegségei, főleg tüdőgyulladás, uz idegrendszeri esetek, főleg agyvérzés, majd a rákos daganatok, az emészt Őszervek megbetegedései, ezekután az újszülöttek betegségei, majd balesetek, Öngyilkosságok. \'
Az európai országok közül hozzánk hasonló a helyzet Olasz országban, Bulgáriában, Írországban, Lengyelországban és I^ettországban. Jobb az arány száma Belgiumnak, Finnországnak, Görögországnak, Németországnak, Angliának, Luxemburgnak, Svájcnak, valamint Dániának is. -
A világon a legjobb halálozási arányszám Hollandiában van, ott 1000 lélek közül évente nem egészen 9 hal meg. A miénknél rosszabb Franciaország, Jugoszlávia, Porhigájia, Spanyolország halálozási arányszáma. Európában a legrosszabb Románia halálozási aránya. Az egész világon pedig Brit-Indiáé, Chiléé és Egyiptomé, ahol 29 ember hal meg minden 1000 közül.
Az osztatlan munkáidé és a vidéki kereskedelem érdeke
Annak idején, mikor a U>xtyi«e!Afc munkaidejét egységesen rendezték, a von itku/\'". rendeletben a kormány *u-nak az óhajának adott kifejezést, hogy a munkaidő lehetőleg osztatlan legyen, kőie;ező intézkedést azonban ebben u vonatkozásban nem hoztak. Most,hf>gy a ftiiőanyaggm és a világilással való takarékoskodás szempontjai homlok-térbe Jéptsk, a probléma küiónós idő-szerűséget kapott. A inagánaJkalma. Zoltak szerv««;!el a kereskjedehni marák utján átiratot intézteit u gyáripar érdekképviseletihez és kérlé* W osztatlan munkaidő rcndexé-séneli meg-valósítását •
Kétségtelen, hogy az okok, amelyek a kérdést szőnyegre hozták, ige" »>"" ruóaak. Tekintetbe keU unni azonban a vidék érdekeit is. Ma," amitor a vo-tiatjáratok riuútös* mjaít pl- * Tidéki kansskedö nem maga,választja ra*J M
liUl. november 24.
4,TOZff% ff
TlitLT LAIOS
időt, amikor bevásárlás Céljából a fővárosba utazik, fontos, hogy lievásár-lósi forrásul, ugy, mint eddig, esetleg a késő délutáni órákban is reide-Tke. Éésére álljanak. A megváltozott viszonyok. egyéWént mcghosszdilrttott lm-dupesti tartózkodást és ezrei esetleg, komoly anyagi és időveszteséget jcv-tü-bejnek számára. «
Hz az-érv nem Szól az ostlutaJi nuinkaidő bevezetése «1*««, csupán egy fontos szempontra hívja fjei a figyel -inéi, amelyre a kérdés rtmdazésónó* feltétlenül tekinteltél kod k»ni.
fiem nehéz... .
Az égig felrepülni nem nehéz, ha van hited és tudsz szeretni De nehéz a főtd rögén megállni ts egyetlen tépett előre tenni
Holtat feltámasztani, sum nehéz, csak Istennek kell hozzá lenni. De nehéz az éhen kolduló kézibe falat kenyeret jószlvvel tennt. A tenger fenekére leszáünl, onnét kincset felhozni — semmi De nehéz tgy gyóntatősztkben alázatosan letérdepelni.
Születni, meghalni sem nehéz, nem szabad egyiktől sem félni. Egyiktől másikig rővtd^az.út,. ., Csak végigjárni nehéz: — lenni... étnll
Bujdoss László
képkiáilitása
Valami különös meíegség csillanik ki színeiből, amiket mesterien tud alkalmasai. IjQto van a képeinek, a
. melyek megszókdnak. Szúigazdagság, a szinok elevensége ós pompája jellemzik képeit, amelyekben semmi sablonosság, semmi mesterkéltség nincsen. Technikailag tőkéetes, kiforrolt művészei, amely ecsetl«l és palettával bámulatosan tud bánni Ss képeibe bizonyos finom egyént vonást visz b«;e, nme\'-y még értékesebbé teszi és fémjelzi műveit Ode frissesség, valami derűs hangulat, benyomásainak rózsás-lálása, finom és éles meglátása, a pompás szinvarriáció, amely a nézőt lebilincseli képei megszemldésénft\' és
:qrra indítja, tagy\'tovább foglalkozzék velők ós gyönyörködjék bonnök. A magyar falu részletei, a\'magyar alakok beállítása, a természeli szépségek orí. ginál visszaadása, mcgérzókeltetése, er. <W képei (Alkonyat az erdőben), Kn-Bwpartl részletei (Tengeréből), téli Iája, srb. egy különleges művészi lé-:ek, egy érdekes és nagyrahivatott ^Ü\'éoiség léekmcgujil.itkozásai. Csendéleteinek lágy finomsági és szépsége: \'vicgkaimak. Elragad a festői fogások &wdag változatossága, a színek sej-!*!n»í káprázata. A nagykanizsai műértő közönség sok Öröm/Rt fog találni Bujdoss művészetében, amely mindjolj-**m f«ltr»! és amelynek sikere Nagy. I^nizsa szineinek a sjkere is, hiszen nagykanizsai gyökér Hujdoss László, « ml fajtánk ,\'és azért a művészetében «dó gyöuvórködés kétszeres .őrtöm nekünk t •
Csak « lcgme\'cgomVu tudjuk uján-M kiAllíiásának megtekintését a Hortliy Miklós uti Luitelzky-hangszer-
l^tbOü. . . (í. . ;.. XB. /{¦)
Egy Ittas embert halálra gázolt az autó az országúton
Halálos szerencsétlenség tör-lénl szombaton délután.a so-mogymcgyel országúton. Acs György magaspuszlai lakos, kocsis, családos ember, szekerén az utón haladt, Valószínű, hogy Ittas lehetett, mert Acs eddig még meg nem állapított módon egyszerre leesett a szekérről és elterült az uton. Lovai azonban már annyira ismerték a járást, hogy tovább mentek és Acs háza elölt megálltak. Ácsné nagyon megijedt, amikor a kocsis nélküli szekeret látta háza előtt megállani. Nyomban keresni kezdte Térjél, inert tartott attól, hogy valami szerencsétlenség érte. Mialatt Ácsné és hozzátartozói végigjárták az utakat és keresni kezdték a férjet, addig- Kaposvár felől Nagykanizsa felé egy személyautó futott, Melynek vezetője ugy-látszik nem látta meg az uton fekvő,\' embert és igy történi,
hogy :i gépkocsi keresztülgázolt rajta. A zökkenő adta tudtára a sofíőrnek, hogy gázolás történt Megállította gépét és akkor látta, hogy kocsija keresztülment egy emberen, aki erősen vérzett. Felvette autójára, hogy behozza a nagykanizsai kórházba, azonban Acs már útközben meg-halt az autóban, a kapott súlyos sérüléseibe.
Az autó vezetője jelentette az esetei a rendőrkapitányságon, a hol jegyzökönyvet vetlek fel, majd kiszálltak a szerencsétlenség színhelyére. Miután az eset somogyi területen történt-, a. kapitányság a jegyzőkönyvet vasárnap átküldte a helybeli kir. ügyészségnek, hogy az az illetékes somogyi hatóságokhoz továbbítsa megfelelő intézkedés végett.
Az ihárosi csendőrség egy járőre azonnal kiszállt a helyszínre és tónyvázlatot vett fel.
Valószínű, hogy Acs holttestét fel fogják boncolni.
Hogyan sorsolják ki a;? erdélyi kötvények nyereményeit ?
Mint már megírtuk, az erdélyi 100 millió pengős kölcsön 500.000 darab 200 pangd névértékű kötvényttői fog állni, ami nem Jelenti azon--h-n azt, hogy csak félmillió darab kötvénytulajdonos lehet. Lesznek (él és negyed kötvények la, 100, Illetve 50 pengő névértékben, akinek nem telik egész kötvényre, Ilyet Is vásárol hat. Ezzel tehát a vékonyobbpémH emberek számára ts lehetővé teszik az értékes sorsoláson vatő részvételi, míiréizt azt a célt is szolgálják, hogy minél többen vehessenek kötvényt, miulán attól lehet tartani, hogy az egyre fokozódó érdeklődés miatt egyesek, akik későn jelentkeznek, lemaradnak a kötvényvásárlásról, persze mindez nem jelenti sít, mintha egy ember csak egy kölvényl vásárolhatna.
Mindenkinek foga van, akár tlz kötvényt ts venni, ha a. pénzébőt fútla.
Sokan bizonyára meg is fogják
tenni, tekintettel arra, hogy enné1 jobb befcktelÉ! már régen nem adódott.
A félmillió kötvényen kétféle számozás lesz: sorozatszám 1—500-lg és sorszám 1 —1000-lg Lesz például ilyen számozás 275. sorozat 19. szám. A sorozásnál két szerencsekerék lesz. Az egyikbe a sorozatszámoké\', a másikba a sorszámokat fogják berakni. Az egyikből fs kihúznak majd egy számot, a másikból is. A keltöt azt*n összeolvassák és Így derül kl, hogy melyik sorozat melyik száma nyerte az épen sorrakerülö nyereményt. Persze egy kötvényt csak egyszer lehet kihúzni. Viszont a kötvény, ha nem hazzák kl, tovább játszik, akár husz évig ts, mindaddig, amig nyereménnyel ki nem sorsolják, vagy pedig teljes értékét meg nem lérillk. Olyan sorsjegy tehát az erdélyi kötvény, amely nem egy, hanem esetleg 40 húzáson vesz részt.
Húszezer jelentkező az Antibolsevista Kiállításra vidékről
Példátlan inertekben bontakozik ki a magyar vidék kom-mun-elienes magatartása a MOVE Antibolsevista Kiállítás kapcsán. Mini ismeretes, a kormány féláru\'utazást engedélyezeit a kiállítás látogatói számára. A MOVE országos elnöksége körlevélben hivta fel a hatóságok, egyesületek, erkölcsi testületek figyelmét a kiállítás nagy nemzeti jelen tőségérc, s ennek eredményeképpen alig egy hői ftlatl máris 20.000 látogató érkezését jelentették a rendezőségnek. Különösen azokból a városokból nagy az érdeklődés, ahol Szamuclly hóhér vörös csatornasőpredékei működtek, Több mint 80 városból és községből külön nagyszámú kül-
döttség\' érkezik a kiállításra, hogy itt a fővárosban is ierójja kegyeletéi a magyarországi vő* rős téboly hősi halottjai előtt. _CJrz)
— Naptár: November 24. hétfő*. Kom. kat. Kor. János. Protestálja Emma. Let. KlBJtlov hó 4.
Waltrde nyitva reoel 6 érától este l aráig (íióííő. aserda, péntek détatáa 4« ks4*sm *e4m «a»
rlmtt
III,
tekintse meg raktárunkat 1
Javításokat jótállással vállalónk.
Frank
mérhgbea. Ttlifoi 80».
Urleényok Kongregáció Iának estfe
A fehérterem taíVe a kanizsai kaio-Hkusság nagy, családjával. Ugyanazok a kedves, ismerős arcok, nmely^kit rendszerint s fehértermi előadásoknál megszoktunk. Azok, akik a katolikus megmozdulásoknál Is mindenkor ptt vannak. Olyan jól érzi mJagát az Om-.ber ilyenkor — >a családban.; fis az tjrlcányok Máriukongregációja ntindig különösem iigyo! műsorára, hogy -kö-zónségét kielégítse A szombat esti ifíösor meg egyenesen feliilmulta az összes eddigi előadásait .íöí összevá\'o-gatolt, igen ügyes és ft szereplők, az előadásra kerölő anyag pedig annyim megfelelt, hogy iskolapéldának ajánlhatjuk. Nagyon fontos, hogy az egye. sűietek a közönség igényelt kielégítsék előadásaik alkalmával. Az l\'rieanyok Máríakongregációja most feirtét kílett magáért. ítetidezőség és szereplök valóban szép munkát végeztek. Mindegyikük megérdemli, hogy a legteljesebb elismerés hangján emlékezzünk ineg róluk \' 1
P. Simiczo Sebestyén gvárdlán, a koiigrcgáció préfeso toedvís ,ós tömör beverciöje után Tornai IvJári ¦ zongora-szánuu.kövi\'tkezelt,má í^kí. átérzéssel és rutinról timiskódó kedves Wészség-*gol adta elő számát, amely sok tapsot váltott.ki ak üzöuségből. Meg Is énie-molie. Lukács Míkló;; sok drámaj erővel és magyaros be\'céléssel szavalta e| r.yóní egyik költeményét, ugyr,\'hoLa>\' tapsorkán jutalmazta. Nagyon ügyes volt ós nagyszerűen síkenllt Barsó F.va mogáiijclerbete, amely szinte frnp-pirozta a közönséget Sok-sok tapsban Mo\'lt rószc. wtók\'er Tiborban egy ki-lünö előadót ísmortünk- meg, oki ¦ fiyurlcw rimft novellájának az életből merített meséjével egy benső szép lélek megnyilatkozását sugározta felénk. Szűnni nem akaró tapsban volt ré-s/e. liá\'os Anni (;yónU«rse köxyet-len, színes és meleg tónusú előadás vo\'.t sok előadókészséggel, Nagy. sikere volt A páros jc\'onet megkocogtatta « közönséget, fis volt olyan hnngu\'at, hogy az Olimpuson is diegirigj-elték vtj\'na. i)o Kovács Panni és Lukái-w Miklós derekasan ki is teltek magukért;\' Igen Ügyes és beleélt szereplés volt; örömmel látjuk őket máskor is. Jakubccz Zsófinak Szollár kanizsai önkén l&s verse a frontról, amely " Zalai Közlöny hasábjain látott először napvilágot, átütő sikert aratptt. A száv iurj.iin Játszott. WihV.er Tibor alkalmi cse\\-egésé donit és szint vitt b<- a hallgatóságba. Minden tekintetben olyan leljesitmény volt, amivel a tapsvihart kiérdar.^te. Műsor titán Ungár Edttb zenekara szórakoztálta a kőzönségot, amely záróráig .pompás családi hangulatban együu, volt Rég nem láttunk már olyan Kedves, meghitt és nívós családi előadást: mint a szombat esti T\'rleánjok Máriakongregációja estjén.
Mindenki nagyszerűen érezte magát (*)
UNGER-UULMJtNN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. ,«
S^tpm&mtls*** ***** Kap,»i RéwvényiáraaUi aa»y-ü SS aa 11 a tamlaMl kópviaelöto és biwmányi raktára
Ktdvuményts ariótitelll m»2Ő|axda$áj|i olajok.
ZA.LAI KftZLaNYI
j94L_J^J\'te\'24,
FEf<i:MCJŰZSEI:
KLSERÜ\'V(L
A TÉf*E vidéki outályának
igazgatósága
a Magyar\' Vidéki Sajuitiutú&iU\'. im. itiijjf-Mi Jelenléte HCWiiit m Ur. Hegedűs bórául o^ük\'etc íUall !1 napokban
Ülést [ irtot\' Az igazgatóüági uK\'>, u3gy
lelkesedéssei vitte. («\' mgjai ionio* a Délvidék vivszac^ tolásával k^pcso\'at-. b\'.ui ujwl -Magyarországra visszatért pénzintézeteket. ií|lvitároziák, hogy Délvidéken kijött Délvidóki Korzeiel í»;í a Tritii-; a kóx<4jővöbe« niega\'aii-lani Dr. K\'*sz Károly, a Tf-BK ügy-\\oícIő igugatúja &t. erdélyi- nye*1-mény kölcsönről, dr Nyutósxi János. :i Tr.HK ügyvCi.etö, igazgatója, a gazda-védelmi kérdésekről dr. Nyárt pál, a TE? E ig izga tóheiyc* ^sc a vidéki peazintexalek r«n tolatásáról, iULetneii pesane, a N\'agyttaixsni Takai»%pénz-tár iigy\\*MaVi igaz>?iftój-« a rradiltOfCeVS-nök Veadtz#*éri>l szóV» lörvényjava-s-Iftíróf,\' vitéz dr. Jármay Há,\'. a TEBlv ifí4^.th\'.)íí.|>^\'v:\'-" a •/• tő .1 rás« al.
knlmaorjttov, Vagi i\'y alla***»\' KfWo
vqn^zA-te^rtt^^ sto,W 7H0-1!M1. M-K. sz, r^mloiel/Öl, végül dr. Baltazár, íiáza, «, XÉliK titkár add-** iUítékfüryi tdrdéeakről adtak tájékoztatást Ai igazgat Vsai; -egyúttal fai. dóUiásul vétta, hogy :i. TííBli november 20-cu Délireceubcíi körzeti, ülést tart; a; vtcWki peawjitézetefccl é.rdeWö kfedéaok magtárgysuaRUnra
Az Idén terrneft majjyar rizst vttőttiaftaak használják fel
Á Magyar Vidéki SA]t4amtít* ér. twúhííe «ortnt a i\'.- •-.\' .i ktsár-l*»i*ilf az-égve* magyar vioWkcri ki. tfmőcji teváltik Cfiom\'jrádnicfl\'él cn ki-sebb, panellakon 20—72 mázsás ho\'-daakenti-! t^rntéM is iiUBrüit elemi. A* országod állag a -kod\\«í<St\'«n ¦**\')-J4rá» iniíitr rmn\' lehelő többre nyolc rnázMpAL A \'oifaíotl rizsterméfihöl alig. jut vainoli o. kozfofgjasztós cél-jírira, meri csaknem az egé-se- ter«n*ést vetömagVenl fogják (elhasználni A, jövő Pvben VigyVnis lén\'Cíccn «\'mc\'ik\' R rizs\\«i&..icrü,Vét
Ketittoterradésben í^agyar-orsj$g a\\ második Európáin
; A -tiém«! konjOTWuralmtatri irrtépci novcniberi je\'«Mf>.i- részletesen, foglal-koaik a magyar l«stC3pa-ímal. Magali». pftja. tíOgy Magyarország, az élelmiszeripar \'tue Vt a le^gyofrli SAlIyl a t*stilgyártásra Iwlyezte. Mttgj*rot< szág kCaidO\'lenve\'.CA ta-öi Olaszor-izArf utáff a-második.heveri iUl ^rrópátjbai — a SiovjFi nélkül. Má^aliJ* a je\'wi-lés Magyarorstágnik " gyajijuWmi^e» :okiizíiM\'ir,i kifejtett o.r,\'Mei2itísMI, a wíy*mtwHiyóttót.véS7tés rt\'jlíklésél ás !1 magyar miisc:y«;ui|tar alakulásai.
lMVSj
Az egységesen jáiszó Zsoina meg-érdemelten győzőit
A vasánnapi- mérkőzésről előre meg-irnik, hog>\' a7.iSi-: valószinúm a \'og-ntőbhi veieiégtőt fc^dtiltan jőn a Vamrthoz, ¦ lehAl a gyoWerri ntrm biz-los. Hogy iKmipiís játékkal miitatk;)-roit be és minden csapáWástówni agy-íégesobb U volt, mini elten fele. ez javára, dőotöt\'.e el a mérkőzés-sorsát
Az MVTE hetyerrklnt vat6«ág-gal kapuba srorltolti ak ellen-t teíevt,
de a gj«nge tclJx\'icsaláivti vég«\'ieí*\'gi íassap fordultak és bágj-adtan lölrök. Mit keroi még nz önegtrras Ptnn a csapatban? HUzfti mire egy labdára megforthil, uddig az eUenféhick háromszor ín van-ideje olrugni a labtfsl! Második bibi. a csütár-sorlAn nincn ogj- n:odem, áiütü középosalár. A Zs.SE pompás kiiöré!>eive; és egészséges lövésekké: még ilyen arányban is meg-érderrw\'te a gyöacJrrut, Ainbár az NV. TK-jick volt több belyzele.
Már a 7- percbon Kiss lombázza be Tarai beadását, nwjd l*nkovics Csáki bomlrii-ugását f.) fogja ügyesen. Az ríVTE láhwdóaomak rengeteg hely. z«;c van, ric puhás, kapu me\'.ié lődöznek. Tőkének sem b»fc a estisjíAs tála}, A 20- percbon pompás ZsSfi iá-maddhu,tjá^ tósíé l*s»iv*«a\'t « lieyzet, de Torai elszökik Tfidics labdáján! és luUóba ld. 2 :0. Varga pompás szaiiad-rugását Hárdos bravúrral vétii. Ritka itóép labdával szökteti )"ar«i Vbczél,
aki pompásan hat kapura és furtábói-nagy göll lö, ahogy uz a imgyköüíyn\'-b«« irvi von 3 :0. Pompás össznuinka, rílkff szép- göl.
A félidőben nigy az XVTI-: fülény, do Csáki .» Bárdos körébe rúgja u büntetőt, mig Kriscrmok cs^ik a 31.
percben sikerül egy gólt rugiii. A lájnadáíok iiím \\ezetnek lováblú arctf-i mévyna a két oapatnál.
Bárdesn-ik kevés lumAája volt, A kél bálvéd kÖXÖl Knimpnch, dc Vnlcz is pSi végezte a do\'gót A fe<5«z<tsort)an a kél széisöfedezet, Katona és Zelda szorgalmas, TakácÚák j(, napja volt. A lóm.idősorban Taraj játszolt kitűnően, tle a Jobbszélső Kiss -sem volt rossz. A bo!sŐliánnatl>aii két remek rwzeköiőt (Vinoaie és Volga) láttunk. Tadiosot nagyon fogta Németh, mégis ügjo.eu jrányitolt
l.cnkovics sok hibái-követelt el, bár ¦» gáiokról nem lehet A három hálvéd közül Kosa kevés hibái követelt el, míg Tökének >liem Ízlelt. a lu\'aj, de nem lehet teljéién öl okolni a v*. reségért. Néineth néh\\ egészen jól, néhn kedvetlenül játszóit Brlhctö is, hiszen Varga é-s Csáki (kül<>tiöseo nz tísö félidőben | All-iikkiaii NénwtM lökdöstek a labdától C?áki és Varga .túlbuzgóságát, nem érijük. A ta-< madósorban meglepetés voH Poöv kl-lúnö jobbszélsőjátéka. Horváth *jó vo"t, de bcidrji nem tud. Pum nem való a csapatba A kis Frlsch lassú öreg. uras Jártéka wintén bosszantó, Munkácsy tol is többet vártunk.
Vkéz j.\'n-.i öioainü-i laljuk it kanizsai pályán mindenkor.
Levente bsjaokség
NVTE II.—ZMMTE II 2 : t (1:1)
\\teiette- Czvelkó. Az N\\TK nrPgér-domelteji győzött. Góllövők : Tófej, Takács, il\'e^e Papp.
Győzelemmel fejezte be mz őszi idényt a ZMNTE
ZMNTE-MecsBksutbok* 3:2 (2:1)
Kemény kü^IOemben a kővetkező csapatnak sikerült pontot rabolzn n mecseki oroszlánbn-langból: Farkas II. — istenes, Kiss 1. - Uerpes. Mlha-locz, Cziadridi — Szabó, ViVoek, Kiss II., Gyurksek Wohlner.
A ZMNPE játé kosai, mind kitellek niftgukéri. Különösen a véde\'em vég-»W óriási munkál a MSK kiunő tA-
madósoTa el\'en A gó\'ok-tt Kiss II., Gyuricsok és StsM, tpetve Csata és Dombü lőtték.
A jáiék\\-c;etönek jó n-ipja volt.
A ZMNTE befejezte c« évi tarkát. Mosi már esik tavasszal \'Aljuk n ki-Itrnfi, fcljAvÖfcen lévő frtal egj-ílttest. legtöbbszőr a Zrtnyi pályán.
Levente élet
A Xagykaoizsai gróf Széchenyi íst* v;ln levente Önképzőkör tiazlflíirn tegnap, vasárnap dé.\'.eölt niu\'«Ukozott be vitéz Babay József levente körrcipn-raooanokJicljettc sneki
Vjféz B:it>ay Jóta»f íuh-özlö beszédében bizlosltotti az OnSepzÖkŐrt a hrvata\'os lC\\Tentc SZervfek !egme.ssí>*b))-inonö anyagi és erkölcsi lániogJtásáröl. í-«rlifvta a tisztikar figyelmét, hog>\' -önkéni vállalt ve»:öVmunkájukat fiatalos lendületül és legjobb tudásuk szerint végezzék. f
A Ic\\t3ateintézinéJiy a leventékéi — mondolti beszétle végéi] vilcE BalKiy. Pajtátokon ifjú vezetőkön függ, hogyan és m*wrryit fogtok megvalósítani azokból a IcvCnba es/.inenyekMl, an»ly**k eiösegHik megter.-mteni a magyar jicmnot\' ditafiíéges feltánvtdiísál.
Ezíifáaj a tisztikar terjesztette eiö munka |«v>graii un ját t^s két órai la.
uágnkozás uján a ^zetöség ojrzal a
jólesíi tudatiul távozott, ltogy nz (>> képzőkor munkáját Invatalos helyről is i.Vnogatják. , (t.)
Eredmények
Penancvár»s-SalBTr. 6:tr(2:0. Újpest— Nagyvárad 4 :0 (1 :0j. Sio*»k-m.MAVAG 5:2 (1:1). WMFC—Kispest 7 :-3 (5 :2).-, Gamiuft~S*CgBd 2:1 (0 :Os. MAVAG—KoWzsíér 1 :1 (1^:0)\'. li^ektronios—SzVSK 6 :0 (4.:0f;, Lampart—t\'yvidck S\'.i\'O (2:0\\ \' SzPC—Haladás 1 :l(l.:0). Tokod-DVAC 3 : i (2:1). MSE-DVAC 1 :0 kO:0).
ökOlviváft
A kiuizsai öklözök közül l.cvik be. jutott az országos tfjtisózd döntőbe, mtulAo azoinbtUm ejtenEetél, Dimdi-csoi (Magyar I\\>sztő) legyőzie A döntőben Marton (BTE1 »:sÖ menetbe^ kfütöt.c ű kanizsai oVlözöt (I.evik vál-LúsulybMi szerBps)\'.t i A második he-lyezé>e is (Uc^ÜHég Kanizsának
BÚTORT HETYEIHÍRE márkás butorazalonjában vegyen vagy rendeljen. C—ag«y-0t \\^
„A magyar ipar csodát művelt"
A matyar (fyártpar ai ulolsó kél évH«dhe!i emeikedett arra a nyugat-eurdpal azinvonalra, amelyen ma áll. Fe)l6déaének ul|a azonban néni mindig volt azereteltel kikövezve, Sokáig dívát volt a gyáripart becsmérelni és sokan bizony építő kritika helyett Igazságtalan vídakbl fo\'dultak feléje ti aiok felé, akik fejlődésének útját egyengették. \'Most mindezekért a bántalmakért Igazságot szolgáltatóit az Iparnak Barlha Károly honvédelmi mlnlszler. aki 1(61tségveté 1 beszédében a Magyar Vidéki Saltatudó\'IM budapesti jelentésé szerint többek között a következőket mondotta:
— A legnefreíebb -feladat volt a maejar Ipar gyora kifejlesztése, hogy kép 8 lengyen ama harci eszközök itthoni előállítására, amelyekel a külföldi ipar többé nem tudott szil. lltanl. Büszke megelégedés föllölt el, amikor német rephlö szakértők kijelentették, hogy az a tetjeíshmény, amelyet a magyar ipar eteklnlelben egy fél év atatt elér\', csaknem a lehetetlenséggel határos. A magyar ipari vezetők, a magyar mérnökök és a magyar munkások nap-nap után csaknem csodát müveinek.
Barlha miniszternek e kijelentése nemcsak a magyar ipar nigy rá-termetlségét és felkésrtlllségét dl-dicséri, hanem annak elismerése, hogy honvédségünk vl\'ágraszólo d\'a-dalainak elérésében Iparunknak oroszlánrésze van. Ennél gyönyörűbb dicséret nem kell. S ha iparunk ki-fejlesrtése áldozatába Is kerüt a magyar társadalomnak, most kiderült, hogy minden áldozat kamatos-lói megtérül. .
A miniszter szavainak azonban meg egy nagy jelentősége van. Minden eredmény és annak tnlndtn elismerése egytrttal égy kicsit a jövő záloga is. A honvédelmi miniszter szaval biztosítékot nyújtanak arra, hogy a gyáripar, mint arra érdemes, tovább fog virágozni, terebélyesedni. É» ez e\'sősorbtm a magyar vidék szempontjából fontos, araeiynek foltozott rnuntalehetöaégét, fokozoll anyagi és szellemi jólétét etsősorban a gyáripar minél erőteljesebb fejlődése varr hivatva hlztosroni.
A bö!s«visíae!ÍL-ríe8 kSMnk álinmférf(afnok találkozttsa
Berlin, november 21 Az lflsa évi bolsevista ellenes egyriitíuóny míigkötésének évfordulója, jiikallnából ma és iioliiap a bolsevizmus -.elleni harcban egyesült hatnlmalrtóbb vezeti) .¦itlamtf\'ffia érkeíik a nérttet frivárosfyn, hoffy Iriíejr-zést adjon a viVágfioíseminiis elleni lniee akiu-atanuk. Az ál-Uiinté.i-1\'iak össwíiővelcle önné-l>úlve.s külső»é««k. kö/XM holnap KeatdőcUk Berlinbe*!.
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
1941. riovejab" 34.
Figyelmeztetés tisztelt viüéi.i előfizetőinknek t
Aj,iInt mar több Ízben közöltük. Ismeteltén telbivjuk Igen tisztelt uiőil/otö-lat Ügyeimét, hogy a Magyar Sajtó kamara t angocstui 1-tÖl lapunk navl előfizetési diját P 250-ben negyodóvl . . . 7.20-ban állapította meg. Ugyancsak a Sajtókamara határozata szerint 1«, az tlő-(,irtés utóllzetée nem lehet, felkérjük Igen tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy lapunk előfizetését fentiek szerint teljesíteni azlvetkedjenek.
A Zului Közlöny kiadóhivatala.
Vitézzé avatás Alsólendván
Alaóíendra, november* 24 I-MjtheteLlec, emlékezetes napja volt vasárnap Alsóién dváaak. Az -« tóleod. vai járás vílágliáborus-vitézei fstték 1« ui esküt a Le^VBite-ottlionbau. A gyönyörű hazafias üiiuepségie lejótt Budapestről SzJíoay altábornagy, Földvári Pál vitézi szóktartó, alcziedes, Zalaegerszegről a vitézi szélctartó Fülöp jenö ezredes, .vitéz grór Teleki Bókt főispán, dr. líraiul Sándor alispán és mis megyei előkelőség. Az ünnepség befejezése után u Krirona-szálló nagy. termében kőxebéd volt, amelyen a v«fldégeken és a vitézeken ktvúl a járás és a község vezetői nagyszámban jOntek meg . ,
- (A Kormányzó Ur gratulált a kis Festetics hercegnek)
A minap lett egyéves herceg Fesll»-tic* György, a keszthelyi hitbizományi virpmányosa. Az éTforduló alkuimából Mlaadó szentmise vo-t u..r«eroegi palota kápo.nájában, amelyet dr. Szerccu Imre apátsági adininisztrátor nioJidoU. A jubiláció lükalmából sok gratuláció, érkezeit a keszthelyi palotába). A gta. találók élén van Magyarország kormányzója, aJd rendkívül melegen ér. dcklődik a kis iteroeg sorsa lelól és kedves ajándékokat is küldött neki. Keszthely polgárainak és az; elöljáróságnak a jókívánságait 1 Ao>i József városbiró tolmácsolta a heroegaaszoBy előtt , J
- (Kl.endelés)
A belügyminiszter dr. Búzás Hé\'át, a kesztlzeiyi /arás főszolgabíróját november 20-tól december 13-ig terjedő idére Sepsiazenlgyórgyre. uz aiisj>Aiu In\'ratalhox szervezési azoigálatri* kiien* dejte.
- (Városi köxgyilléa)
Nagykanizsa varos képviselötestü\'e.e ma délután 4 órakor rendkívüli kőz-gyűlést tartotl, amoiyröl lapunk hol. napi számában részletesen tudósitimk.
- (Kitüntetett zalai nóej
A Kormányzó Ur Dörnyei János repúiöónnestert, aki korábban a Ve-mert sümegi fiókjának üzemeben vu-lanyszereiökónt dolgozott, bronz vitézségi é nemmel tüntette Iá a kv-oö froö> toa tanusitotl hősies maga tartásáért. A pilóta a Szovjet elleti harcoló légierőnk egyik századával most tért hazM *» ő is a mátyásföldi repü tótéi en fogadottak közölt volt.
~ (Paplikakanccial üzérkedett)
A budapasü rendőrség a zalAegW-s«gi rendőrkapitányság körőzőlovel«J alapján .etartóztBtta Lázár Samu T»-l«k( tóii ószemsA. ű szátlitotv-i ugyanis MaadjSf Albert zalaegerszegi ósíer*-^-nek ,i jiaDiryrdpu bakancsokat ós a "liininiájj;. árakat állaadóan luQépta. Caílas és árdrágítás\'bílotette miatt indult eii«Q* 0iiá,-á».
ffotytatáfl a 2 oldalról)
-- Minden .összekötő kapcsolatunk ellenére sokat kell "még találkoznunk, ha minden gyanút el akarunk távolítani és ha együtt akarunk működni. Ez nem lesz könnyű, mindkét rész-
ről türelem és áldozül szüksó-; ges. Hogy milyen szerepet ját-í szik majd Amerika a harcban,; azt nem lehet megjósolni,,\' Öe: tudja, ha szükség lesz rá, Amerika nem fog félreállta.
A német repülők vasárnap nagy csapatgyfllekezéseket bombáztak
Berlin, november 24 Az NST jelenti, hogy a német légihaderő vasárnap w nagysikerrel támadott esapatgyüleke-zéseket, ellenséges páncélos kötelékeket és nagyszámú páncélos harcikocsit semmisített meg. Vadászgépek légiharc során 10 ellenséges repülőgépet lőtt le, Német harci repülőgépek novem ber 23-án az angol szigetektől északra fekvő vidékekre is berepüllek. A Shetland-szigetcn lévő rádióállomás ellen sikeres támadást intézlek. Többizben is eltalálták a rádióállomás épületét. Ma német repülök heves támadást indítottak iplymoutli kikötője ellen.
H ve$ küzdelem Líbiában
Kairó, november 24 A líbiai arcvonalon egyre fokozódó erővel dul a harc. A leghevesebb a küzdelem Szidi Rezeghnél. Szidi Omar körül indiai hadosztályok küzdenek az ottani olasz erőkkel, akik elkeseredett éltenállást tanúsítanak.
A némítok klizelednek Ktlnhez
Budapest, november 2-4 Az Esti Újság szerint a moszkvai rádió vasárnap közvetítette n Pravda egyik haditu-
dósítójának beszámolóját, amely szerint a német erőknek sikerült előretörniük Volukolenszk-nél, Rjazsszknál és Tula környékén.
A német páncélosok és gyalogság rohama tovább tart. A németek közelednek a Knliniji és Moszkva közötti utón fekvő Klinhez.
A Szentatya a béke érdekében
\' Róma, noveinber 24
Vatikán városból érkező hirok sro-rípi XII. Pius pápa elhatározta, hogy felszólítja az összes országok mlniaz-le.e\'nökelt, hogy tuin.\'en alkalmat hasz náljanak ki, ame\'y az 11)42, év folyamán a béke tekmlclélen kínálkozik. A Szentatya rádlószöaaiot is iniéz a világ népeihez. , <
Churchill feltemerte de Guelle árnláei ezándékát
Berlin, november 24 A Völkischer Beobachter szerint Churchill és De Gaulle között néhány hét óta ellentét és eltávolodás észlelhető. Ennek oka, hogy Churchill de Gaullet Afrikából Londonba kérte, aki már meg is érkezett. Churchill felismerte de Gaulle árulási szándékát és nyomban egy angol biztost nevezett ki melléje, hogy ellenőrizze.
német főváros zászlódlszben foglila a magyar?mlulszterelnököt
Budapest, november 24 Bárdbssy László ni. kir. miniszterelnök és külügyminiszter a német kormány meghívására vasárnap délután Berlinbe utazott. A miniszterelnök résztvesz a bolsevizmus elleni harcban egyesült hatalmak vezető állam-férfiainak az antikomminler-egyezmény megkötésének évfordulója alkalmából rendezendő ünnepélyes aktuson. A miniszterelnököt útjára elkísérlek Ul-lein-Reviczky Antal rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, Sebestyén Pál külügy-minisztériumi osztályfőnök,
Szentntíklóssy elsőosztáiyu követségi tanácsos, a politikai osztály vezetője és Csatey Dénes m. kir. konzul.
Berlin, november 24 Métfóo délben Bárdossy miniszterelnök és külúgyminlsz.or inegérfeezvtt a birodalmi fővárosba, A pályaudvaron Rlbl.entrop német birodabni külügyminiszter, Sztójaí Döme magyar köve-ten ktvül megjeent több német előkelőség, köztük Berlin főpcJgánnesler<\', a párt-csoportvezető, Berlio katonai parancsnoka.
Kibbenlrop külügyminiszter üdvözölte a magyar vendégeket, majd Bárdossy miniszterelnök ellépett egy német dlszalakulat előtt.
Magyarországon újdonság!
Szabadalmazott „TERMA" hűfoközó 60% tüzelőanyagot takarít mag.
mert a „Pat-mt" betét nem engedi a meleget a kéményen át a szabadba.,
Ara tűzálló uzllstfényes színben 38 p«Mg0. mely öttszeg már az első télen többszörösen megtérül. A .TEIMA" minden kályhára alkalmazható és bármilyen tüzelőanyaggal frlthetö.
Gyártja: Fflzy VllmsaStikadka, |„ Bamjanlcbu. S.
(.TERMA" lulyoe; 7 kg., átmérutt: 82 unj., magassága 70 otn.)
Vlszonteledékat te tlgynököket ktresUnk. < Kívánatra Ingyen képei árjegyzéket kQldUnk
„Feljegyzések a légoltalom margójára"
cimm*l rövidesen alhagyj* a «ftt(ót Bata Gábor 8nombatti*lyi 1-égoUahnt oktató kis légolUUmi könyveitek második kiadása.. A kónYv»Oskje „A-^yn:- ¦ séröl :>nAak id*jén mfsgemJék^unk. A kis füz*t azóta országos elterjedtségre ietl szert és szerzői* több meghívást kapott ftZ egye; városokba légoltalmi döadások tartására F.gyik előadás.-orozal át Kőszegen tartotta a szerző. Erről többek között igy ir a -¦Kcs/\'-\'j." iiic.-k. egyUt utóbbi saámu:
-Bata tábor előadásai alapos tárgy-ismeietről tanúskodó, amelíe.t színes, élveuetes stilusu e^dás, amelyek egy-keitőra népszerűvé váltak. Hallgatói nem fukarkodtak az ^\'.ismeréssel, kúIó-nösen amikor a légoltalom köjrób* eső nehezebb, elvontabb kérdéseit világiiott meg egy-egy meglepően találó rátapiotássat Mindezt oiyun voo-zó, derűs oktatói niodoíban végezi*, hog>\' még a nehezen felme lepedőket is megnyerte a légoltalom ügyének-..
A .["eljegyzések a légoltalom mar. gójára. cimű füzet is ilyen háaá légoltalmi előadássorozatot tartalmaz. A házi légoltalmi őrség kiképzésekiél néí-külózhe;eten füzet Nogykanizsáo a könyvkereskedésekben kapható. Ara 1 (egy) peogó. _l
- (A Kat. Legényegylet)
ho\'oapi, keddi estjén dV. Birkás Ferenc káplán tart előadást a Hliettás szervezetről és rendiségriöl.
Név- és ¦K«letáRnapokra
alkalmi ajándéknak oseropes és levágott virágokat, osokrokat
egész éven át vehet a e*á@S
Petermann kertéazettWB
aattwiT-rt— ». ujw
— (A Klskanlzial LaányegyesQlet előadása)
Zsúfolt vo\'t az Olvasókör nagyterme vasárnap este. A Missziós ijeányegyesület előadása msadeakör nagy tömegeket vonz.1>. Halmos For. tunát mondott szép megnyitóbeszédet majd Godina Frzsi éa a lóa pintér Mariska szav«lt el két vénet bájos közvetlenséggel n közönség nagy te;, szése mei\'ett Boynár I^ijos: fipilsünk szebb jóvöt dmü hárpmle.vonásos színmüvének bemutatója nagy erkölcsi siker vtjlt A színmű egységes Kzerk*\'-zeíii, bár a főcsje ekmónyc borzadalmas, de az epizódok Ötletesen kÖvelDí egymást. Pg>e.en vtilt beleszőve u falusi leánjifjuság egészséges uj uta. kon való haladásának erkölcsi poénja. A raü értékes KAI.OT ktidás. A szereplők közül Spingár Mancika kelenMts hangjával és magja enésévet nagy si-kerit aratolt. ne u két cágánj-asszony, Mátós Terus és Ilerczeg Eriai is ügyesen játszott. A férhfó^nepben H*. czeg József tűntette kl magát, míg meglepő voh Nóvák Anna ügyes alakítása. A kis Szol ár Baby és a Dftaí-tóoő szerepében 1 ondor Ilus j*\'*«ke-lónő szerepében I"ondor Bus je\'esk. tek. A többi szerepeket Horváth Mária, Krisztián Itozika, Mátós ltozifca, Hcét-man tlrzsi, IU)d>ey Ilus, SxU.v»cL Mariska, Nótár Annuska, Fülöp Mária, Illés Katalin, Baj Erzsi, Sxwnes Aranka ós Kocsis Antal als&itottafk űgycsSki. A színdarab rendazéséórt Ilerczeg Jó-zsefai és Czövek Magdolna nővéri kall dicsérnünk. Nagy sikere volt előadás után a táncmulatságnak Fottákft ci-gánymursikája m*H*[t j
ZALAI KOZLffNY
— ifj&axnos ralaJmany)
OaídsaágoH höfokozót .TIÍHMA« cl-fle^éxéssel stfb6iJüliii»zl(ito^ L\'uxy Vü-\'rrtos Tttabádkal bádogáni gyáros, aki\' "Ö*b\'izot»yi:6iUi, hogv a .TKItMA. hő-rfckotójdYai 50 száza\'ék túzelöanvagot \\t\\.m Tr*giiikriL\'rlaiiÍ Sza^dattnát «öbb országra ¦ be^eiIMW, igy felsőnek M«gy^rsi4g0:ik is.\' Mhol Szabadka ozeiört Jugoszlávia hoz taitoz^t, uzérl n«m ájit niófipSbtin a vám *SS\' egyéb tieWcsétíok mi ut a kitün.>n bevált hö\'o-kWiját Magyarország t«rü:e:,D forgdomba IwJtui. Most uz^mVan S:a-\'btldka a miénk, igv semmi o*k!uüUyn jiifnak, • bogy *\'zt a .remzeigazdasági szehipotiibél h/i hasznos h^rokotöját ir.egisn érjük. A ["eltaláló igazolni tudja, liogy j)ár hónap tiA\'.l kb1. 400d drb. iÍA«a >TKHMA< Itólókozót hozott mar förgn1óuü>a különösen a fpz-tfc\'aAnVriyók ;S1j»í ^rej^\'égMé^éne. Ki-¦vanatra ingyen. ké| tájékozuuV,! kü!
(0
Bergeret tábornak afrikai tzemleutja
Vií-liy. november 21 Hivatalos franda körökben tói jóson képtelennek és nevetségesnek mondják az angol rádiónak azt az állítását, niintha Pelain tábornagy államfő lemondana Darlan tengernagy javára. Viehybői jelentik, hogy nem-is tartják szükségesnek ezzel \'nz ítngol részről terjesztett \'hlrr*r foglalkozni A franciiVIég-n\'gyi ; államtitkár, Bergeret táborunk \'eszaKíifrikai s/emleut-lútl Bizeríában szemlél tartott a légialakulatok felett.
BBvld táviratok
Az NST egy északamerikai \'hinigyínölcség jelentését ismerteti, arriely szerint Litvinov, a szovjet "nemrég kinevezett washingtoni nagykövete felesége és titltárn\'társaságíiban Bagdadba ^ézett.
A DUÓÉ fogadta Rossit, a Nemzeti rrontharras Szövetség* elnökét és megelégedéssel nyi-Intkozoll az olasz és német frontn\'ntcosok közölt fönnálló hajliirsr viszonyról.
eí;y \'Kétmotoros angol
vejiíitílgép T.issz\'abon külvárosában kényszerlesz állást hajtott \'végre. Az angol legénység felgyújtotta a (rjepet, azlttán jelentkezett a portugál b.atóS!Í|iokníU,
Ok*- «yol-gy.ta hZÍll. Aéi
Káftflá Vleségn, B.v. Tátsr Gy»rty-mi flzlll Au Terin sdgomrtje. 3k«-baalks\' Jáitef sógora, valamint a nagyszámú rokonság nevében fát\' dalomtól megtört szívvel, dt> Mindenható nknrntáhan rnegnya\'-godva jotontlk, hogy szeretelt térj, aégor őa rokon
S-áry György
¦Tag. m klr. te udir fát öikilriu eitai-
iletéoek 76 Ik, holdog házasságának -KJ-lk évélien hosszas szenvo-dás ás a halotti szentségek ájtatos telvétolo ulán folyó hó 23-án délután 1/.-3 órakor az IIrhán oson-deaen elhunyt.
A megboldogult hlllt tetemét f, hó\'25-én délután t/ti órakor kísérjük a rém. kat. temető" szertartás^ terméből a róni. kat. egyház szertartása szerlntorílk nyugvóhelyére:
Az engesztelő szentmise-áldozat nov. i\'S-én d. o. \'a\'.) érakor less a Jézus Szive plébánia-templomban az Kgok Urának bemutatva.
Negykintzna, 1941. nov. 24.
Alalt toniiléiil- Mik béiiktil
ff
BSZTCa^s
eredményt\' csak ugy ár et.
tu hirdetéseit n napom* többezer.példányban meg-lelénö, rheiaze vlilíkcn Is el* Srjedt ZALAI KÖZ1.ÖNY-_en adja lel, Kiadóhivatal Fóui 5. (*i udvarban.) Tel, 78.
Német előőrsök. (Poto ít D. V.)
ia\'o/gozás f\'ÍF>«A
1941. novtmber S<.
Hirdessen a Zolii Közlönyben
Nggyk>nlzi> in. várói ad6h!v)|(|, 5203/1941.
házb6rbev«lll«l Írok n,jj^
Hlrdetmóny.
A hlzadóröl «fJI6 1927. tvl 200/ P. M. tt. H. ö. 12. §. 7. MmZ sthrz fllzOtl ul»ilH« 22. b:itmu éneimében !elhlv|uk ar cd&koie. leieké\', hob\'y bevslíal köielöeii. lígOknek (egyenek elegt-l és a tulau donukal képeiö épület (épalelrén) évi nyer«háibir|Ovedelméröl, Illetve hanonérlékétfil Bzabilyszerllen állitolt hAzbétvallomésukat a váioii adóhivatalnál » eloillltaal koliifg megtéiiléae ellenében beszerezhtlö nyomtatványon folyó évi novembet bó 30lg loKkOvetkamények terbe mellett az alu\'lrt hivatalnál nyu|lijfc be, annál la inkáDb, meit aki híi-hérbevalláal Ivét az elölrl hatátidő-ben be nem ad|a, névre aióló lel-blváa ulán a kivetési eljárás torán megállapitolt adónak 5%. lllelve 10%-át llzcll tílriág felében.
Mindazon ríílólrőleriaek, akik ház-Ihgallanukat I9"40. évl\'novírríber hó l-e uiAp épltejlék,. tehtt az ípOltl vacy éplllefréaz há,adóval még nrm rovatott nwgí ezen lény szóbeli be-jelenlésével a lörvényea következmények tíftw mellett folyó hó 30lg feltétlenül Iclíniítlek ttleg az ISI. Iroll hlvalílnál.
A Vallómat IcIttlIlaaSra, valamlnl a (t\'lvoléare voríalkoző rnípdehneniQ felvIlágosIKst a vároti adóhivatal kéauéitgel megad.
Nagykanlzaa, 1941. november 29 ,J39 Városi adóhivatal.
MIM
KawyvaléalMN. lyonürlrNi\', ,,MrjM géptrónű telvétetih. Ctm a kiadóban. 3730
^.iííífiat \'.«IKital \'férVhitkT-siair-
ul\'ta\'c, tOltlatlnt. 3137
AöAs-wm.
aSlnd>nnemO haazntlt tuhll, cípát. régi divatú atmoWng-ii\'fr.klc.lehírnetttül vesrek, ha.ho-. hlví.ra megyek. WuKhct Btlatit, Telili-út 52. 37M
FanieinHtJkfra raláloitklnts pusgl a telében átvévci Bekínálnál, Vlr-al 3.
¦> 37«
Eladó egy ixobBHaxla! és\'egy kon,h(. szekrény. Klnlisiu. -4é>, deli íitknan. 4739
Ketaaobv, eldszoba, lUrdétzobs mei-lékhelyiséggel osonnál klsdo. Ugyanon \'tTHtoroiott szoba\' ktado.\'Ef\'dfclílodní 4ehet: Lenk iHarglla), EOIvoj-tír. 3741
ttŰiíMsWU
G. u»ord0u» — IrJsiiikeiiO\' JHOtvO*-
I\'. !\'!< «,.»11.1..« NMalllfo\'ll ír««.
Tanács1 di|(aUn.-CMk\'revId Welg.\' 3«zl
Jóforg.lmu Uezj^Wskarádkada*.-raat bevonni!, mlstt átsdom. — Nemes Linló, Letenye. S674
jruf.m VflaüL\'OMv
eoUTiKÁI NApitiAP. Kiadja : ;.KOxflatdasá|l R. T. liafjy\'kasliss-. Pelolöé\',klaaö;.Zilal Karoly, \'"ííj\'orííáton-a „KO/na/Jia,.\'! g, >T:\'Na(ryKáhll*a*\'
fH..iinljj.ib»iB \'Hínykaniii in. (Nyoutdáért (eleh Z»lal Kwa^J
01» éWoly«m 870 Mám.
Nngyktnlxu, 1841. novamber 25 kedd
AVm 12 lliér.
ZALAI KÖZLÖNY
Ku,kwuteée: *• UiuiOMvaiali utat ». Min. ZukMitóaétl «• kiiAóhlraUll teMo,. 78. m. Healíleoli mloden ketktaiap diluii».
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő : Barbarita Lajos
lUSfliettol in: «fT nónapra 2 mmí SO HUto.
negyddíyra 7 pensS 20 tlllér. Bffyes ezAm : Mtköanap 12 tí]ln Kombiton M B1L
Államosított munkaközvetítés
A képviselőház túlnyomó többsége örömmel és helyesléssel fogadta az iparügyi miniszternek azt a bejelentését, hogy a munkaközvetítés államosításáról szóló törvényjavaslat elkészült és legközelebb be is toghi terjeszteni. Bizonyos, hogy az ositollan közvélemény is örömmel \\eszi ezt tudomásul, de \'eg-inkább maguk a munkások fogadjak az államosítást nagy megelégedéssel, ha ennek az éi-z&üknek nem is adnak hangos kifejezőt A munkaközvetítés államosítása ugyanis mindenekelőtt a munka szabadságot jelenti. A nmnkás embernek azt a feltétlen alapjogát, hogy dolgozik és kenyeret keressen, függetlenül attól, hogy politikailag milyen elveket vall és függetlenül attól, hogy tagja-e olyan szerve* tétnek, amely eddig bizonyos ellenszolgáltatások fejében jut-lattá munkához és engedte dolgozni.
A munkaközvetítés- terén ugyanis hosszú idő óta áldatlan állapotok uralkodnak. A munkás nem egyéni képességétől, szaktudásától, használhatóságaiul függően tudott a közelmúltban munkához jutni, sőt jut\' tóbh t-k evésbe ma is, hanem kenyérkereseti lehetősége azzal állolt szoros*kapcsolatban, hogy várjon szolgái-e olyan pártpolitikai irányzatot, amelynek van szervezete, szava és súlya álékor, amikor arról van szó, hogy valaki dolgozik-e, vagy a munkanélküliek táborát gyarapítja.
Kiérkezett az ideje annak, hogy á pártpolitikát és a mun-I ka lehel őségét teljesen függetlc-1 nitsük egymástól. Ezért- a termelő munka nemcsak az egyéné, aki végzi, hanem jelentékeny mértékben a közé is, — lévén az alkotó munkaerők ösz-ttességé a nemzeti vagyonnak egyik tekintélyes része — természetes, hogy a munkaközve-ütés sem lehet többé, egyének, vagy érdekcsoportok hasznot-Nló vállalkozása, hanem az állam feladata és kötelessége.
A munkához való jog az embernek szent és sérthetetlen jo-#a, mert egyet jelent a mindennapi kenyérhez való joggal. Ezt. a jogot népi lehet, nem szabad* u(ty kezelni, liogy abból egye-se*í, harmadik személyek legyeik a-.ok, bármily szociális kö-Pátiyegvc burkolt"vállalkozások. ; 11 közérdek rovására hasznot ¦"•Mának. Különösen a munka-,iak és a pártpolitikának egv-inashoz vtííó Viszonyát kelt végesen és félre nem é\'rthető.mó-jton tisztázni. Mert az türhetet-le\'», hogy valaki ,csak azért szen-wjpn bojkottól, mert politikai
Tula felöl erös német nyomás nehezedik Moszkvára
Moszkva védőinek helyzete egyre rosszabbodik — Páncélos német erők a kalini-moszkvat-Ienlngrádl vonalon tovább törnek előre — Német légikötelékek angol hajókiséretet sikeresen támadtak — Az angolok beismerik nagy veszteségeiket
Berlin, november 25 A német véderő főparancsnoksága közli:
A keleti arcvonal középső szakaszán támadásunk továbbra is tért nyert. Elkeseredett hnrcok után páncélos csapatok elfoglallak a Moszkvától 50 kilométerre északnyugatra fekvő Szol-nccsnogorszki városát. Moszkva környékén a vasúti berendezések ellen eredményes léci támadásokat intéztünk. Bombalelitn-lálntok ipbb vasútvonalai megszakítottak.
Szentpétervár előtt az ellenfél kitörési kísérletei ismét ö.sz-szeomlottak a bolsevisták súlyos veszteségeivel. E harcok során megsemmisítenünk nyolc ellenséges páncélost, közötlük hét igen súlyos páncélkocsit: A hadsereg nehéz tüzérsége továbbra is lüzell Szentpétervár hadifontosságu célpontjaira.
A német rapÜlők pusztító tevékenysége a keleti fronton
Berlin, november 25 Katonai helyről közlik az NST-vcl:
A légierőnek a keleti arcvonalon kifejtett tevékenységéről érkezett jelenlések szerint crö-sebb repülőkötelékek Rosztov-lól északra támadást intéztek a szovjet csaphatok ellen. Tognap egymást követő támadásokban tüzérségi állásokat, gyalogos, páncélos menetoszlopokat bombázlak eredményesen. Moszkva környékén a német harcirepülögépek 15 vonatot megrongállak és 2 fontos vasutvonalat több helyen megszakítottak. Az arcvonal északi szakaszán német harcirepülögépek leningvádi hadifontosságu célok ellen intéztek támadást.
Ax angolok beismerik nugy afrikai veszteségeiket
Bóma, november 25 A Pópolo di Bóma megállapítja, hogy a mnnuartkai csata
hatodik napján is elkeseredetten folyik a küzdelem anélkül, hogy az angolok el tudták volna érni azokat a sikereket, amelyeket hírverésük már előtte bejelentett. A német és olasz csapatok nagyszerű felkészültsége megállította az ellenséget és így nz angol propaganda hangja kezd jelentős változáson elmenni. London \'már beismeri, hogy a harc nagyon kemény, hogy továbbra is heves csaták várhatók és a brit veszteség meglehetősen súlyos. Más ellenséges forrásból származó hírek is\' kezdik beismerni, hogy a folyamatban lévő nagy csata kimenetelél még egyáltalán nem lehel megjósolni.
Még mindig holtponton a iapén-amerikai megbeszélések
Wnshinglon, november 25 Az i az általános benyomás Washingtonban, hogy az Egyesült Államok és Japán között folyó tárgyalások még mindig holtponton vannak. Semmiféle alapot nem találnak a megegyezésre. Ezt a felfogást a tegnapi sajtóértekezletén Hull külügyminiszter is megerősítette abban a \'kijelentésében.-hogy a tárgyalások még mindig általános jellegű beszélgetésekre szőriIkoz-nak és eddig semmiféle kísérlet sem történt, hogy valamiben véglegesen döntsenek.
Az VSA megszállta Holland Guyanát?
Newyork. november 25 Az esti lapok érdeklődésének előterében a Fehér Háznak az a közleménye áll, amely szerint az Egyesült Államok csapatai megszállják Holland-Guyanát. A lapok azt irják, hogy amerikai csapatok indulnak Délamcri-kába.
Tokió, november 25 Az Egyesült Államokkal folyó tárgyalásokkal kapcsolatban a japán kormány szóvivője
megállapította, hogy1 semmi ujabb fejlemény nem történt.
Angol hafóhiséretet támadtak a német repülők
Berlin, november 25 Német harcirepülögépek keddre virradó éjszaka angol hajókiséretet támadtak. Egy hajót súlyosan megrongáltak. Elvesztésével számolni lehet. Egy kíséretben haladó másik kereskedelmi hajót is megrongállak.
Moszkva elleni
Budapest, november 25 Az llj Nemzedék keleti arcvonalról érkezett jelentése szerint a hadműveletek Főképpen Moszkva ollen folynak.
A német páncélos csapatok tovább nyomulnak előre
Berlinben ugy vélik, hogy a Moszkvától 50 kilométerre fekvő Szolnecsnogorszkiba bevonult német páncélos erők a ka-linini, moszkva—leningrádi vasútvonal mentén nyomulnak elörc.
Moszkva védőinek helyzete egyre rosszabbodik
Budapest, november 25 Stockholmi jelentés szerint hétfőn az angol hírszolgálati iroda is elismerte, hogy Moszkva védőinek helyzete egyre rosz-szabbodik: Iíszakon Klin felöl, délen Tula felöl erös német nyo más nehezedik Moszkvára, A moszkvai rádió közölte a moszkvai főparancsnokság jelentését, amely szerint a németek északon ésdélen egyre nagyobb csapatokat vetnék harcba a szovjet ellen. (MTI)
Az amerikai segélynyújtás mértéke
Washington, november 25 Edward Steltinius, az Anglia megsegítésére irányuló törvény végrehajtására kijelölt bizottság
(Folytatáa az 5 oldalon!
•hitvallása különbözik azokétól, akik a ínunkaközvetitést\'iutézik.
Köteteket lehetne írni azokról a visszaélésekről, arról a hatásos terrorról, ami eddig a munkaközvetítés terén burjánzott. Ezek a visszás állapotok feltétlenül hatással voltak a minden-\' kori munkateljesítményekre is
és csökkentőén hatottak a nemzeti értéktermelésre. Megtörtént, hogy egyes üzemekben éppen a legkiválóbb szakemberek nenr tudtak inunkat találni, viszont a másod és harmadrendű egyedek, mert politikailag jól voltak minősítve; megmenekültek a
minden téren egészséges, versenytől.
¦ Mindezeken az áldatlan állapotokon segíteni fog a munkaközvetítés államosítása és a munkaterületekről az oda nem való pártpolitikának kiküszöbölése.
ZAtVAt fcrtZLÓNV. ,„;,^
,tft4l. fipyert)btr SS
A nagvkaniURi katoliku»»ág kérése a megfess*
pU»pftkh8s» Longauer Imre pü«.p»M Janéoaos
|«^yen a Jéttu. »"¦"• e«ffeá«kfaég plébánosa
A kanlíMl katolikus tábor egysége* megmo«lul4aa " feIs6temploml plébános! állás betöltése ügyében
¦.m.r.r.dumol terje«t.i.ek fel tegnap « ««,»»> 4«n,eo»e f8p4«tor*ho»
A Zului Közlöny vasárnapi rjkke, amely dr. Solymár István
esperes, a Jézus Szive egyházközség plébánosának megmásíthatatlan elhatározását.. a plébániáról való lemondásai bejelentene, az egész városban nagy meglepetést kellelt, inert, bár ismeretesek voltak a feltornyo-snll nehézségek és egyéb körülmények, amelyek a kezdeti állapotból kifolyólag előadódlak az nj egyházközségnél, a lemondás váratlanul érte az egyházközséget, amely a legnagyobb szeretettel velle köríti lelkipásztorát .
Miután befejezett lényekelölt állott, a Jézus Szive egyházközség vezetősége arrn töreke-detl, hogy utódiául a plebánosi szókben azt a ",».. Ünl kaphassa, aki közel 10 esz.eiidőn át Nagykanizsán apostoli munkát fejt ki, aki annyira összeforroil a város népével, életével, sorsával, mint egy édesapa a ésalád-jával és akmek munkásságára, papi tovökt- nységére áldást mond fiatal-öreg egyaránt. Aki
szerepet tölti be, mint Don Iíosco tette uz olasz városokban, amikor mindenkinek mindene kivánI lenni, tfs a következő percben az egész nagykanizsai knlolikusság egy szent egységben forrott össze és megindította a mozgalmat Lungauer Imre püspöki lanácsos, vagy nhögyan már fogalommá leli az egész egyházmegyében, egész Dunántúlon és mindenütt, ahol katolikus mozgalmakban tevékenykednek : — va templomépitő pap érdekében, hogy fiúi alázattal megkérje a ropásztorl, u nélkül, hogy püspöki intézkedéseit a legcsekélyebb módon befolyásolni akarná, adja őt a Jézus Sziye egyházközségnek papjává, lelkipásztorává, plcbáino-sává.
Longauer Imre püspöki lanácsos ismeri a kanizsai kalo-Jikusságol, vele él, ,ugyszó!Ván vele lélegzik és együtt érez vele, nagykanizsai cgyházszolgálata alatt alkalma von megásmernj, a város belső életét, annak minden nehézségeit és küzdelmeit
ifjú magyarság közölt azt a
negtalálts az utat a nagykanizsai szivekhez.
Soha írem voll még nagyobb harmónia és nagyobb egymásra találás ^vek és lelkipásztor között, mint a kámzsái kalolikus-ság és Longauer Imre püspöki tanácsos között. Benső, lélekben gyökerező hatalmas erejű kapocs, az egyház és a város érdeke, amely a kanizsai híveket kiállásra indította egységesen Longauer Imre püspöki tanácsos mellett.
Tekintettel az idő rövidségére és a szeretett főpásztor egészségi állapotára, a jiagj\'kdroz.shi katolikus lűvek egységes kérelmét a tegnapi nap folyamán felterjesztették dr. Czapik Gyula megyéspüspök Ön agy liléi lóságához, kérvén, hogy nevezze ki l>ongauer Imréi a Jézus Szive egyházközség plébánosává. Már ainonnyiben időközben másként nem döntött volna.
A katolikus hívek falterjelitese
köveiké tő:
Nagy méltó:
mogyéspüsbökhÖz
.gu Püspök Un Kegye;meí Urunk!
.Mi.lirolf.ik stlvúnVö" viselve a nagykanizsai Jézus Szive egyházközség aia. Mását éa lejlfldésít, alábbi llSítélet-teijes kére\'emmel járulunk Nagyméltö-ságod, mint -egyházmegyénk bölcs Fő-pásztora elé: [
A Nagykanizsán iucgje:«n\'i Zalai Közlöny napilap vasárnapi számában meglepetten olvastuk, hogy a n?m egészen egy éve fennálló Jézus Szive egyházközség első plebánosi, Solymár István dr. fisperes, bizonyos nehézségektől elkedvetlenedve benyújtotta le-mondását, melyet Nngynié.tőséged el-fogadni kegyes volt
Ingyen szabad lisrte\'etteJ megjegyez-nőnk, hogy távolról sem óhajtunk beien-atkozni u plébánia belölt.ésénvk kényes kérdésébe, Uiszen ismerjük egy. házunk ama joggyflkorintát, mely sze-JliH a lelkipásztorok kiválasztása éa küldetése a mindenkori mngytoföpílsx-lor szuverén joga.
Ismérvé azonban az \\ij Jézus Szive cgyliázközség anyagi természetű nchéz-ségeil, a különböző társadalmi retegek-liez tartozó hivek lelki beáJbtoUaágát, mélységes alázattal kérjük Nagyuió.tó-«f\\godat, kegyeskedjek az üresedésben lévő Jézus Szive plébánia élére
Longauer Imre
püspöki b\'4iácsos, hittanai\' urat klne-vezni. ; : ; ;
Alázatos kérésünk megokolásául k>.
gyen szabad a következő közismert lényekre hivatkoznunk:
1. Ixmgaucr Imre neve általánosm Ismert a nagykiterjedésű veszprémi egyházmegyében, hiszen eddigi működésének he;yc\'n min tettül t *3V-egy dbizés teuplom hirdeti az ö paintnn agilitását
1-ong.uier Imié több, mini nyolc évet tö.töU Nagykan iiLápi s uikórliázi kápo\'ö i és az nj Jézus Szive templom lciOpitésí\\«\'. kitöröllietelKnft* beírta itCi-ét Nagykanizsa város ujabb löité-nőimébe
Ismerik öt Nagykanizsán mint faiad-hatat\'na i lemplomépitö papol. Ismerik iiiint a gyermekek-nagy. barátját, kine\'í láttára öröm és csodálatos mosoly és ragaszkodás ül ki a tiszta gyermeki szemekben. IsmsKÍk Öt\'mint a szíg.ny embeek ügyei-bajos kérvjmcil telitt-
üéga szerint e\'intélö modem, szociális pa|>ot. Ismerik, mint hossiu ideje nem-gyom megtört lelkek gyón bitóját, kihez bizalommal fordul a bűneitől megszabadulni akaró gyártó földi en-b«r, longauer Imrét Nsjgyjfcinizsán ismeri és megkülönböztetett tissMet-|0i szeeti a város apraja nagyja, s«v; géoy és gazdag, ifjú 6s öreg
2. A nágykanlxsíii Jézus Szive plebá-iiin belátható időn kérésziül unyagi nehézségekkel fog küzdeni, hiszen a templom és plebánia-Iak költsége, Ül kamatja lidércnyomásként nchezedik az uj egyházközségre Ixmijauer Imre etfit csodál-\'tos módoo megnyílnak u zsebek és erszények... s jószívű adakozók önkéntes uuomAnyaikkai né-hány év alatt átsegítenék jz uj plébániát oi atakuás nehézségeLD.
;i Longauer Imrét iwrriirégcn püspö. ki tanácsosi límmel túntelte ki Nugy-méltöságod kegje, jeéül annak, hogy Nagy méltóságod értékel I^>ugai.e; Irnie korrekl pajii életét, templom-építő buzgóságát ós igy kánoni szempontból teljesen kifogAstjlari ^apo* és ie. ki pásztort kapna u lielybeli Jézus Szive p.ebánii.
Nagi\'méltóiágu I\'Üspök Url AkArW lesz uz uj |i viíAnos, szembe k.*ll néz-ni* sok<sok Mbéztéggel- S Júvén idegen e.nber, talán csak é%«k uiuitán ayeraé kipj a nerieKo uiega^rlK-tö nagj-kanizsai hi,\\«ket... mig Ijoníauer Imre azonnal megkezdl>e.n í a plébániának núat e.even, lükteló kegyelmi munka közösségnek értését, ItJétve ki-é)>itését s végcredménj\'beu u mai s jövő zuvatos világbaa^csiak az az egyházközség ó:he|, íétetliet és viruUiat, nliol a hívek szeretik le\'kjpásztorukut s rajta keresztül a legtöbb lelkipásztort: Jézus Krisztustl
NitgyméJtoságod kegje> e\'nézésél kérjük ttrkal inal kan ko dó sorainkért, üe a kövez szólalnának ine^j lielyc\'.tübk, ha mi nem lüvíiók lei Nag>TOé\'töpáy>d egyházkorinányzatl bőleseiségét Íjon-gaucr Imre egyOni-sógére, kin-\'k kines^\'-zésé ickekci örv.\'ndczt-\'tö karácsonyi ajándék ]ejme Nagykanizsa számára s kmek \\czettsc mejiett l^nkadutaafl buzgalommal dolgoznánk Nagyméjtoságod püspöki jelmondataitok inegwilósításán Cordi Jeni corda oinn.inn ...! Alázatos kérésünket Nagyméltóságú Püspök Ur kt\'gycj jóindulatába aján.va maradtunk le.szentet jobbját esókoló lúveji
Nagykanussa, 11)41 nox-ciiibeí" 2:1.
Filó 1-e.nnc igazgató, a Jézus Szive egyházközség vúág emöke, íe^önyéki Parkos vuma, a Kc.esztény Jótékony NÖegyjB, ügy\\etelö elnöke, dr. Lukács Befalj a Jézus Szive e^j\'luVzkózség vi-lági alelnöke, Szabó Antul, a Jézus Szi\\e egj-házkózség yoodnoka és temp-loniati\'a, dr. Wéber E-ek kU\'. járásbiió, n Cicjo e.oöke, dr. Kön\'w Józsei t\'gész ségügyi tuaácsos, cg^-julíiközségi t:i-nácSiag, Bazsó Jósts«r, u kanizsai Ipar. tcstü.et főjegyzője, 0 Kőzp. Tanács
Városi Maggá.
Kedden és szerdán
A filmvígjáték fejedelmének, FRANK CAPRA-jnsk nagy filmje. — Mérési, Ötletes. — Szellemes, vidám.
Igy élni jó...!
FőszerepISki Jean Arthur, Edward Arnold, Llouel Barrymore, Mlscha Auer. Magyar vllághlradó.
K16a*l*ioíi liilkömi.p S, 1, », vasiraap 6® ünnspuiip 3,1», 7, » k«r.
i\'iko\'.ai IgáZgáló, 1*pp OsAiir, a Kitt Lejfén>WttíLt világi alc\'nölte, Alitítisv livula" dr. k\'r- wrvtsoyWh tíáácMl. ,,6k, a Kulolikus i.«gfti)eg)»n «ií41re lleucdík . tí*^ KKirke*ztö, « ittw Szi\\-e e^yhőzkörtég sílfcösztalyl enóke vilíz Tóth Béta, n nagykwnUiat\' fla.\' ross-keriUel e\'oöke, Samu Í.aJoj, a nagykonlzsaí városi és jfirúsi I^srwhu. lel e\'jiöke, Mb., stl>.
Aluzutos kérése ez a naayka-nizsaí hiveknek a nagy .ujságirá-píspökhíjz, aki eddigi tapasztó-ri működése alatt mér annyiszor éreztette nagykanizsai hi. veivel, hogy van ffipísztoruk, hogy van püspökük, aki minden ügyével, minden hívével atyai szeretetlel törődik és aki legutóbbi nagy áldozatkészségével bebizonyította, hogy az egyházmegye legnagyobb és legtöbb hivüt számláló városának Knto-likus-ügye s szívügye főpásztor! szivének és uzért rendíthetetlenül bízik kérése teljesítésében, nieghallgalásábun :
— Longauer Imre püspöki In nácsos legyen a Jézus Szive egyházközség lelkipásztora, plébánosa, 28.ÜUU katolikus lüvö lia-lártalan örömére és megtiyug-vásárfl.
Ül
Szép ruha csah jö szövetből l?^5zül
Legszebb szövebh|
legrvagyobb v.óíasítéWwn
; legolcsóbb ónon
\\Jmina2Aan
A tanítóm) felolössógre vonása — hatósági közeg elleni erőszak
Az egyik magyarlaki iskolában tör-
Letrt ni alábbi érdekei csét Az »"gyik kis ,c.inynö\\-endék a számlanóra inatt U\'-s.cgctell. Lukossy Margit tnoilóná a gje.-incke, niegiuttw óh áz arcán végighúzta az ecsetel, rnnlti a Jeslék-I (í.\\«.te tő e Későty.i u kislány\' a többi gyermek ezért c»uU)^.lat kezdí^, mire uz h.t/. i\'./n u-.li és elmondta a dolgot apjának, Kiound Kde napczAmosna*. i\'K\'iuiti feíÉtíduiva bement az iskolába és otl uz osztályban u gyerekek elölt le.exts^égle vonta a tanítónőt. A tanítónő eunondolti az ei uz opán-k, uki aionban eino. nem e-ógwdeLt mvg. luncm nagy hangon o.égiélclt kö«Wt-Erre a tanítónő kjutasitotto r-reand
azonban nem ment \'el a többszöri lei-szóiilAwa sem, bane.n továbbra h luinfjoskodott, ugy, hogy a tanlionöw* ke;.e,t eilá\\ozui 01 oiztáiyból. I.^aí-döU a községi bíróért és csak amikor az mCg^s-jcni az iskolában, meni ki Kieund uz osztályból. Ilyenformán a tanitás mintegy 20—25 pe.-cig szüne-ic.t. Aií iskotii jgazgatija leijeiénél!* I-ieundol, akt halösági köteg élíe" | erösz,ik núatt biniság Pi6 keriit A bíróság PrCimdot, tekintettet úrra, logy a tanítónő nem kivAntt a rn*t> buntetésót, csupán 40 pangó pénzbön-tetésie riélte. Az itójei jiuokolávu .\'-.\'.vrini 11 Uniti\'), ntujg *Z JiUiiiib-\'i\' lejjeúti kótcességél, iiatósági fé^\'g. aki pedig u vádlót* magatartása kövei; ke/.tcbeii nem tudti Vovább folytatni a tanítást és kénylejcn TO\'t e\'hagyoi az iskolát, iekiotetel, .liogy a t«nitó»S iiem kívánta a niegbitbietésél és ezért a bíróság » fogházbüntetés lieíjct* pensbniiieiést szuholt ki. , j
1941, wwerotei 25.
ZAL\'Al KÖZLÖNY

á i frépvlselMtHet megintteti i városi tisztviselők karácsonyi segélyét
Mit tárgyalt tegtiap délutón a város rendklvOH közgyűlése?
JEGYEZZEN
iriyi ipÉmkilniit
a Nagykanizsai Takarékpénztárral.
i Felvilágosítással az Intézel szolgál.
1 gelsel K4L0T uinl-elóadása
AHg mu\'olt o! Oty hét a golaei ,tgrir ifjak mar ismét Iial\'atnak májukról Szinte- ugy vehetjukj liogy ez ¦iK igazán seép val\'ásot* dnima, amely . könnyeket csalt a nézőközönség szc-nieiböi, folytatása aunak a kedves kis ünnpeségnek, amely az elmúlt vasárnap volt Golsén. <
Már magának a ^arabnak a megválasztása (Szent Al helma; .Abbé • A ttyóuási titok áldozata) érczteUit akarja az ifjúság eme kis csoportjának nftl-kitüz6sc;t Istenfélő hittel, öncrwtN^ beesiteies\'magyar ifjúságot Kz ke\'1,1 hogy legyeu » eiióy$iiiő mogyur ifju, akkor lesz újra Hfleáatík
Maga a darafo a közönség nagy tetszésével találkozott. A Si#oeplö|t tótunkén megálltak a helyüket yiuaíwéíiy-nyen és sok részletben szinte inÚvé$zJJj adlak Sokkal többet, mint amit Qgy. kis falusi mükedveőtői várni lehel. Különösen nagy sikere vo\'t Csizmadia Győzőnek, aki igazi tehetséggel ós rátermettséggel alakította a gyilkossággal vádolt Abbé szerepét Semmivel sem maradt mögötte Lulár István, oki a gyilkos Brassót alakította. Az elsők között koll megemlítenünk még Kocza Krzsébeiet, aki Bressóaiét alakította Bordier dr. szerepében p*dig Doinina Pcionc jc:cilp.\'dett. Kálón \'élmény vo t hallgatni Bognár János szavait, «ki a fiüstók szerepét igazi ráleriiiedséggci adta! Tetszeti még: Mód Ágnes oz Abbé házvezetőnője é-s Cser Juliska, *kl az ártatlanul Szcnn-edŐ Abbé édés-anyját olalátoUa. Megérdemelt aik^rl aratóit Weisz Rozika, aki igazi ínilkód-vcjö tehetség és Kuiitcr Bözsi, ujci kettős szerepében is megáTti a lielyéX. Horváth Jenő, Nagy László, Bő o Nándor és Lukács I.ásxló igazi lehetségek-twk Ígérkeznek, Kis Péter, B>rta János, Horváth Imre, nádi\'Antal, Rácz Jenő, Varga Rezső, Németh István ját-zoujak míij.-eícik sok szép jelenetet adtak ig-ízf hangulattal.
Kálón meg ke\'l emlékeznünk a két gyermek szereplőről, Kuli Ilonka és Pirbus IBonkáröl, akik biztató Ígéretek a Jővii mflkedvftíés számára.
A dicséret legn-igyobb része pedig Vörös Gyula káplánt illeti, aki ig*n nagy kőn"ütekintései rendezte meg a Jól sikerült és njgy érdeklődéssel várt Pfeaíást \' \' \' " \'
: Az eio^dás ulán nagyon Jó h«tigu-¦latu zártkörű Unctintíáte%>t tartott a fiatalság a szereplők és azok hozzátartozói részére. - , •\' • ¦-\'¦¦>•], L- J.
- Az Qiö életmód következtében jelentkező bajoknál, különösen f««yhe bélmflaödásaél, alhatl ver-P»ngá«náréíar8nyetw tóbta lm aknái
la ttrméízetea LPertrtic1 Jötset" ke-s^flvlz rendstereg használata Utal ffttntn Igen\'jó eredményeket lehet ífími. Kérdezze meg orvosát I
Gábor mO«s«t«ICMHiál
1 "W»\'W|y. reederjm.
Hétfőn délután t Arakor tartotta rendkívüli közgy ülését Nagykanizsa város képviselöles-tíitete dr. Krátky István kir. kormány fő tanácsos, polgármester elnöklete alatt, aki napirend elolt a zslrollátás ügyét tette szóvá és javaslatára egy 12 tagú közellátási bizottságot választoltak, amely minden közellátási ügyben teljes intézkedési jogkörrel .a polgármester mellett áll. A bélügyminiszter a viz- és csatornamű üzemének szabályrendeletét jelentéktelen stiláris módosításokkal jóváhagyta. Tudomásul vették.
Vitéz Betlizik Lajos kir. kormányfőtanácsos és társai a Magyar filét Parija kérelmét terjesztették elő : a városi tiszt-
viselők és a lkaim ázottak részére kiutalt őszi beszerzési segélynek — a törzsfizetés 20 százalékának -A 80 százalókkal való fel emelése, plusz esiíládi pótlék karácsonyi segélyként való lrt-ulalása tárgyában. A képviselőtestület nagy szociális érzéssel fogadta a Magyar Elet Pártja kérését a városi tisztviselők érdekében. Dr. Vit Ferenc kérte a törzsfizetés 100 százalékát és egyszeri családi pótlékot, vagy pedig a 80 százalékos tőrzsfbtc-tés mellett a dupla családi pótlék megszavazását karácsonyi segély elmén. A közgyűlés dr. Vií Ferenc indítványát fogadta el. Dr. Krátky polgármesterme-leg szavakkal köszönte meg a képviselőtestület nobllitását a Uszfákarnevében. Nagy szociális cselekedd ez, hangsúlyozta, amely <belefér a nemzeti szocialista programba ss...1
Dr. Hegyi Lajos főjegyző dr. Günsberger Lipót városi állat-* orvos ügyét terjesztette elő. Dr. Günsberg\'crt tudvalevően néhány hét előtt a közgyűlés városi állatorvossá megválasztotta. Dr. Gűnsherger ktjélehlette, ha megválasztják, beadja lemondását. Időközben1 megfellebbezték dr. Günsbcrger megválasztását, a felügyeleti hatóság azonban visszautasította ezt\'. A polgármester most dr. Gfinsbeiv ger nyugdíjaztatási kérelmét terjesztette a közgyűlés elé. Günsberger állatorvos 1910 július 1-én lépett a város szolga-gálatába, Szolgálati éveinek száma 31 és fél, de a háborús éveknek dupla beszámításához joga van. Günsberger kérte ezeknek
ÖVJA SZEMÉTI
éi viiifollon blwlommjil w1!U4
ZSOLDOS OYIftA
6fi«Mittr. tkutrttz u lálixwéwaeiler,
fa-uf S. (¦ kotona-tiállDdávat u«mb*n). etfcim z«fii.[»iu!<v, hamérsk, llsméfílk. mat-dtnt*|lajivltjiok.Sremorvo4trtc(puk«)k»«ttt<l«
Héthy és Szántó dicséretes munkateljesítményeiről. A város 000.000 pengő függökölcsönét a helybeli nemz int ézeleknél egy évvel meghosszabbították. A tisztviselői fizetésemelésből előállott íöbbszükségletre 12.142 pengő póthitelt szavaztak még, amely a forgalmiadé többletből nyer fedezetet. A Woiser-telken nyitöfi uj utcát \'Murakőz utca -.n\'ak nevezték .el. A városi csordás és kajiászok fizetésének emeléséhez hozzájárultak, erre 1200 pengő póthitelt szavaztak meg.
Majd a többi kisebb tárgy-ponlók kerüllek letárgyalásra.
Elegáns kész női
Kábái
Kábái
Kábái
nél.
Erdélyi
nyereméiiyk&lcKfin ktttvényeket
logyozni lohot a
Néptakarékpémtémál
Nagykanizsán, Csengery-ut 4.sz. Telefon: 126
a beszámilásál is. A közgyűlés kimondotta, hogy dr. (iünsl>eiv-gerl — a háborús szolgálat elvi figyelembevételével —\' nyugdíjazza, egyben utasítja őt. hogy -hat hónaj)on hi\'iül okmányokkal igazolja a háborús évek beszámítási jogosságát. Addig nem a 100 százalékos, hanem csak a polgárt (02 százalékos) nyugdijat számítja illetményéül. Dr. Günsberger Lipót december elsejével nyugállományba vonul.
Tudomásul veszi a közgvülés dr. liánhidi (Bolf) Ferenc fogalmazó lemondását.
Réthy Lajos és Szántó Lajos műszaki tisztviselőknek a» átszervezéssel valá;külön munka-illetményét a miniszter nerh hagyta jová; ugy, hogy az illet-menydifferenciát a közgyűlés most mint segélyt állította be a költségvetésbe. Krátky polgár-j mester melegen emlékezett meg
Szív kflldt szírnek...
1 A harctéren küzdő hős boiívédelinok és sebesül leknek a következő sreret*-!-adakozások érkeztek be legajabban a Zalai Közlöny szerkesztőségébe;
Adier Miks^ 10, MlKényi Gyula és családja 5, MHtényi Gyula és családja novn, virágmogváltás 5, ISflnics Antal 5. Vellák János 5, Thorday János 5 pengőj, Malmos Inna könyv**, Özv. Vojnbvits Mlhályné l cs. cigaretta do-Iiány, Keresztény Jótékony\'Nőegyfet fij pár émie:egtiőt és 5 drh. sált.
A b-igo!asánci Ie\\entc egyesület szép példáját mutitla liazafias érzésének, nmikor az a\'flait felsorolt adományokat ktUdték be továbbítás végett. 2320 (Mi, levente cig-inelta, 50 symfonln, 31 cs. rigarcita doluíny, 33 cs. cigaietla pápir, 40 cs. pipa dohány, 18 lirtj. ceruza, -1 drb. kés 10 drb. zsijet-pen^t), 10 doboz gyufa, (Brávó fink, ezért a nagy nyilvánosság előtt rífeg-d(csórunk benneteket! — Szerte.) "
Ofenbeck kónyvfiereskedésljen leadott adományok\', Máfi>n Kató 2 pár érmeliegitőt, 1 borotva készletet, özv. Stolláráé 11 könyv, i C«. cigaretta, Junker Ilonka 2 pengőt, Barthos Gyu-láné 2 gyapja-"nyaksál, dr. Lökfi LmiL né 5 pengőt, May Mária ny.. áll tani-tónxi 1 kg. keksz, 20 drty Tolnai Világlap, özv. F\'orek liBdrénc 3 pengőt.
Mindent icndeMetésj iK\'lyére juttat, lunkl \' .
ZALAI KÖZLÖNVI
IMI, iwteato 26,
FERENCJŐZSEF
keserűvíz
, Te"tt.:498.
Cipőt
«... Elekestől
(Dermafs) H-it 13. it
A ZWNTE Ismét a rég!
Hélfön negke1 f^k-sok ZMNTK hívőnek teragyogoll az arra, mikor * jő eredményi mcgh,^ották Ml is büszkék vagyunk a fiukra, Akik megmutatták, hogy nem kell félttnl Kanizsa Itth\'A. rugó jövőjéi. A. szép eredményt egy kilónkén játszó csapat eicn érték e1/ amely sziwe\' és Vkescdósscl küzdött mind még kevés csapa I délnyugaton. Megnyugtat\') a ZMN""\'\' védelmének kitűnő szereplése Kiv.tio e.lzönk, Kds. tóf mester a véde\'emoöl először igye. kezeit az uj (WM) rendszerrel enösi-teni, mint tudjuk n\'gy sikerre,]. ForkUs d« Kiss I. és Istenes pompás játéka, valamint Mlná\'ec*, CierpeS éa Czindris kitűnő játéka megnyugtatói ne a tá-madö5onbon Is vannak értékek. Oyuri-rsek kitűnő, a fegyógvult Kiss II. Ismét félelmeteken tört ki és löíl ka. puru. De jók a többi játékosok\' is, igy Szobó és VÚcsek, valamint Wohlner.
Meg kell emiilenünk azt u pompás csapatszellemei is. amely* 1 *z edző n it-gfelsöbb he\'yröl kaj^tt rclliarahiut-
zása ulán teremtett meg a fialft] vgyűt-lesnél.
:_ —k—n-l-
Meg kezdődik a Levente sporteIoadAs-soroz.it
Szerdán este 8 órakor megkezdődik a l_c\\Oiilc Eg>e**ülft siioitszakosz\'ályá-nak előadássorozata. Az e\'&Ő ünnepélyes megnyílón az 10-ÍO/II. évi bajnoki érmek lösznek kiosztva, Erdekeltek: az eisVi helyezett Sásku IA\'vonté, n második a Legényegylet és a harmadik a KIÜK. Utána K. Nagy László »Ka. lúzsíi sportjövöjc címmel la;t fc\'olva-sást.
lUTORT
B ™
WmW márkás bulorsxaIonjában vegyen vagy rendeljen. Cmgwy-vt 11
Figyelmeztetés tisztelt vidéki előfizetőinknek 1
Amint már több ízben közöltük. Ismételten lelhlvjuk Igen tisztelt előllzetó-lnk tlgyetmét, hogy a Magyar 8ajtó kamara f. é. augusztus 1-töl lapunk havi előtlzetésl diját P 2 50-ben negyedévi , . . 7.20-baa
állapította meg. Ugyancsak a Sajtókamara határozata szerint ls, az ttó-flztiés utótlzetes nm Uhtt, felkérjük Igen tisztelt vidéki etéllzotőinkot. hogy lapunk előfizetését lentiek Bzerlnt teljesíteni szíveskedjenek.
f\\ Zalai Közlöny kiadóhivatala.
— Naptár; November 25 kedd Rom. kat. Katalin vt. Protestáns Katalin. Izr. KIszlov hó 5,
tiáittrd* nyitva reggel 6 órától esi ¦ srátc \'hétté, iserda, péntek délotét éa k*Jdoa ««•** aa* alkask)
A MANSZ zászlóbontása Csáktornyán
Nagykanlisal hölgyek küldöttsége a női tábor gyűlésén
Csóktornya, november 2"> Lélekemelő ünnepség volt Csáktornyán a magyar nemzeti motívumokkal szépen feldíszített levente-otthonban, amely zsúfolásig megtelt díszes közönséggel. A MANSZ tartotta zászló bontását, amelyre az országos központ kiküldötte is lejött. A nagykanizsai MANSZ-t küldöttség képviselte dr. Krátky Istvánul elnökasszony vezetésével. Ott volt dr. Krátky István polgármester is. Hambeck Róza központi kiküldött a MANSZ célkitűzéseit ismertette gyönyörű beszédben és a női szervezkedés szükségességét hangoztatta a magyarság szempontjából. Nagyon szép volt a polgári iskolai tanárnők szavalata és zeneszáma. Pecsornik Paula tanárnő költői lendületű Széehe-nyi-cmlékl>eszédet mondott. A Vegyeskar Nagy Károly igazga-
tó vezénylete alatt szebbnélszebb énekszámokat adott elő, Dr. Krátky Istvánná, a nagykanizsai MANSZ-testvértábor elnökasszonya közvetlen, kedves szavakkal üdvözölte a visszatért Csáktornya magyar női táborát. A tisztikarválasztásnál disz-elnőkké Kaltróy Antalné, alez-redesnét és Korentsy főjegyzőnél választották, elnöknő lelt özvegy Pető Györgyné, alelnök Kóvacsics Emma, pénztáros özvegy Sztrachia Károlyné, a kulim-szakosztály elnöke Pecsornik Paula tanárnő, stb. A zászlóbontás a leglelkesebb hangulatban ért véget.
A nagykanizsai MANSZ küldöttségben dr. Krátky Istvánné elnökasszony vezetésével részt vettek ¦ Berlin Ágostonná, Po-lónyi Györgyné, Bertin Gizi, Kenedy Imréné, Zala Nelly, Pálesics Ferencyté, Borsa Béla tanár.
Héif Jenes* rsffrSÍSS
Nagykanizsa, DeAk-tér 14.
TahfH ¦ MM.
Vaséról legmagasabb napi áron ..
mindennemű bort ~Wi!!
Megbízható bevásárlók magas jutalékkal felvétetnek.
Várakozáson felüli eredményehet hozott Nagykanizsán az Erdélyi nyereménykötvények vásárlásának első napja
Megmozdult egész Magyarország szive Erdélyért és önmagunkért, az örök magyarság-éri. Tegnap volt uz első nap, amikor országszerte megindult n kötvények vásárlása. Ebből az alkalomból munkatársunk megkérdezte vitéz Bcntzik Lajost, a nagykanizsai Néptakarék kitűnő igazgatóját, hogy milyen tapasztalatokkal indult a kötvények vásárlása a közismerten nehezen megmozgatható Nagykanizsán. Jóleső örömmel Írjuk ide az alábbiakban Bcntzik igazgató válaszát:
— Magunk sem hitlük, hogy mindjárt az első nap ilyen eredményekre vezet. Szinte érezni, hogy valóban megmozdult a kanizsai és környéki magyar tár-
sadalom szive. A forgalom, amit a kanizsai pénzintézetek mindjárt az első napon a kötvények vásárlása terén lebonyolítottak, felülmúl minden várakozást. Vonatkozik ez nem csak magára Nagykanizsa városára, hanem a vkl ék re i s, mert messze kö i* nyékről is tömegével érkeztek már az első napon a kötvényvásárlók, hogy ki-ki tehetsége szerint kivegye részét az Erdély talprnállitásara indult magyar mozgalomból s egyben jó gyü-mölcsöztetési lehetőséget keressen a megtakarított összegeinek. Nincs a társadalomnak az a rétege, az a foglalkozási csoportja, amelyből ne lettek volna köt vényvásárlók már az első napon. Kisemberek hozzák a fél-
retett filléreiket, módos urak a komoly tőkéiket. A legkisebb befektetett Összeg 50 pengő, i^cit sokan, legtöbben párszáz pengőt fordítanak kötvény vét el re, de már az első napon sem voltak ritkák a többezer, pengős kötvényvásárlások. Látszik, hogy a nagy nyeremény-kiláhi-sok is izgat Mik az embereket,hiszen egy kis szerencsével vagyonok ura lehel a húzások után igen sok kötvénytulajdonos. Mi, pénzintézetek, szívesen végezzük a kötvényvásárlások nagyimmá megindulásával szinte ránk zúdult munkatöbbletei, mert abban a hazafias ügy szolgálatán kívül azt is látjuk, hogy élő érzés a magyarság a széles tömegekben.
AlUnd* xtUoruiMok h«tk8uMaok«ti SndapMt t. masoráa
6.40 Ébresztő, toma. — 7.00 Hirek, közlemények, étrend, hanglemezek — 10.00 íllrek. — 11.10 Nemzetkőu viz-Jetzőazolgálat. — 12.00 Déli liantng-saó. — 12.40 Hirek, — 1320 Időjelzés, Idójáráí- és vízállásjelentés. - 14.» Hirek. — 14.45\'A rádióműsor iimorto. (és*. — 15.00 Arfolyamhirek, pi*d árak, élelmiszerárak. — 16.45 Időjelzés, időjárásjeieutés, hirek. — 17.00 Hírek szlovák és ruszin nyelven. 19.00 Hírek magyar, német és román nyelven. — 20.00 Hirek (Budapest II.) -21.40 Hirek, időjárás jelentés. — 2300 Hirek német, olasa, angol és francis nyelven. - 24.00 Hírek.
MÉRLEG
Hlufloii méretben W> l" Suliiért |»lUi
SCHOLGZ JÁNOS
mérlegkészitő- mester
Nagykanizsa
Eötvös-tér 30. szám
BUDAPEST I.
1715 Dr. Bnrtha Dénes elöadi-* hanglemerekkel. — 18 Felolvasás. -18.20 Itádiózenekar. — 10.20 Udb Dani-mert zongorázik. — 19.50 Külügyi negyedóra. — 20.05\' Közvetítés a Vígszínházból. \'Hasadj nekem*. Vígjáték hónom felvonásban. — 22.45 Az 1. boa véd gyalogezred zenekara.
Szerda .
BUDAPEST I.
1020 Dr. Heigl László előadása. -10.46 Felolvasás. — 12.10 Hátranézek. — 13.30 Iluiczky Izászló szalonzenekara. — 15.20 A Honvéd í.épfcwcsLsr*\'\'-tár I />vészegye sületóiiek zenekara -lii.l."> Srendrny Zsigmond előadása.
17.15 Ki-is Ferenc szalonzenekara, 17.30 Dr, Itédvay Islván előadása. 18 Szabó KáUnán jazzJiarniasu 1,8.20 Honvédmüsor. — 10.20 Szab" l.öriuc előadása. — 20 Az operaházi zenekar, - 20.4*0 l)r. Gábor Anofl aW-ndása. — 22.10 Buttola. Ede laríczene-kara. ~ 22.35 Szórakoztató iumg-c»*c-zek. — 23.25 Farkas tíi-la eigiliiyzeii*\'-kara, Kalmár pál éuCkfil.
IMI, novfflt*\' 25.
ZAJ.AI K0Z1.0NY
az bljalom dolga I
Ml.eWH r 6 a I ő t im, lordnljon \' Lukit* LiÉsatlóhox
Coajtery ut 2. .1 07
— (Kinevezés)
A fóldmüve\'.ésügyi mjnisztar Juhász Istvánt, Juhász István nagykanizsai lilliiml tanító fiit, gyakornoknak ne-vfliia ki a földművelés ügyi iinotezté-riumb^ Juhász István je*n!eg h harctéren KjesU szolgalatot és eidig tizenöt ütközetben vett részi.
— (EspereikerüTotI gyűlés)
A ke«lh*\'.yJ kerület papsága K*sit-heiyeü tartotta Koronáját Major Gy. zalaszáoiól *ápenei.pbeJ>ános t\'lnök\'je-téval. Szentmise után a HaaoUler inté-7-e;ben Benke Lujos hitoktató minia-tiijiUást mutatott be, dr. Kovács István ulSópáhöki plébános, e>j>ereskerúi«ti tanWOgyaő az uj népiskolai tantervet és utasítást ismertette. Major György esperes üdvözölte dr. Szfrecx Iimp keszthelyi apátsági admínisxtráion, akit az espcnetkerOKt A. C. titkárává választottak.
- (Dr. Udvardy j«nö temetés?)
Tegnip délután te.nettek el Zalaegerszegen óriási részvét mcjtetl dr. Udvardy Jenőt, a zajsi ügyvédi kamata elnökét. Temetésén ot\' voltak a vármegye vezetősége, a znluef^rszegi j>ol-(jármeslcr, a törvényszék, ügyészség kéjjvl&elB\'jö, ítz Ügyvódi\'kar, a kozbi\\«-tulok vezetői, a kanizsai, ügyvédek küldöttsége, stb. A temetési szertartást iwhm József apátplébános végért* \'papi segédlettel. A kamara nevéb*n dr. bogáti Hajdú Gyula «Uiöklud>eltes neme. venelü beszédben búcsúztat* az elhunytat, dr. Brand Sándor alispán Zala rnegjre közönsége nevéf/-"o1 dr. Brigíevíos a rKaszinó nevében mondott utolsó islCn hoxsádot-
- (ztnel mceílu máuno
l«r vasárnap dé\'jbtőtt a rsieiskolfi-
b*o. (:)
— Napntvatt ruhitl egyenletére /(itt Varga.
\'SSnm órát, \'„\'.mi ékszekt, "»iS szemüveget-SajíS\' ZSOLDOS qyula 1 kitette, itóitfts fa ttbzsi&ttittrfiil
P^bta, (¦ KorQmMNilcxUveJ »j*jiibtn) Elitemi* i*t**t- ét wijiwplviti-wőhtljr.
— (Anyakönyvi hírek)
A legutóbbi kimutatás óta Nagy**, nlssán 28 gyermek sziY.e\'ett, 12 fiu és 16 leány: Kovács János ny. .endor és Kovács Máriának rk. leánya, Szerdahelyi Oyörgy kőmúvei segéd és Farkas ViUód&nak rk. leány*, Farkas János földműves és Pá\' Annának rk. fia, Gábor István városi kézbesíti és táis Katalinnak rk. leány*, Kiss jözj*: foldmftvés és Polai Mártának rk. lei-hya,Mö«Hl F«í«nc borbély nttittr és Ituska Irénnek rk. üeínya, Sasvári József lakató* apgéd és Krisztián Juliannának rk leánya, Szórni István MAV ács segéd es Vidovics Máriáink rk. leánya, pintér István napszámos és Tóth Rozáliájuk rk. fia, Horváth Jö-\'-sef kőmüvíBi és Szabó Margitnak ik. fin, Varga Lajos MAV pályamunkái és Végvári Katalinnak rk. fia, JakaMi józí*| rölámflVe\'i és -Nagy Máriának \'k tia, (jeróos György építési rtajioló és Vasa Ilonának rk. .aáayu, Jorduukw József gépkocsivezető és Orbán Annának rv fia, FarlAS Károly napszámos 68 Gíb*r Honának rk. Ku, Gerencsér J-ajos hvMivj; sejéd *s Varga Rozália-
nak áy h. »r. leánya, Iglódi jöw»r MAV segédtiszt ?4 \'Farkas honának rk fii, PiYitzenyák\'Mtftyáa föMuiü^sH és K irdo* Katalinnak rk leánya, <\'¦•-le.ncser János irodai ulknlinaxoit és S(s vjil.-sár .lulianaáivik rk. fia. Tóth István sz bt segéd és Vo\'n.ni<r Má-rtánik rk leáuyn, Sáffir János n.tp. szárroi és Kováci Annán ik rk fia, lo\'mányos Józsfit földmüVSU ós Snef Juliannának rk leánya. Hatva született I leánygyermek Házasságon kívül szü-le «tt ó fin és 2 eánygyernick — Huta ozás vo\'t 21 esstben\'; Iiot>s József községi szegény rk 85 év*:, Gáos P«:»dc be*kkónyr*?xető rk. 50 éw*, Agbaba Péwmé Vuktfwts Mlka g ksl. 58 év«s, Mo\'nár Istvánné Taláng Katalin rk L>u éves, prékopa Vilmos ny. államiténziári főtanácsos ág h. «v. 07 óvás, özv. Nagy Józi»\'n6 Vukics Máriu rk. 71 éves, Kuglsr lünüla mágáníó rk. 80 év«i, Skeriák Jánosné Gerőcs Mária rk 02 éves, Horváth lápos napszámos rk 117 óves, Mujidl ViknoSDé Sleuercr Fáni jzr. 62 éves, özv. Horváth pattié llurgó Márío rK 73 évca, Hajdú György napszámos rk 70 éves, Gyergyák András n ipszámos rk. éves, bognár Józssmé Pörcz Ann\'t rk. 71 éves, Ujtjyrári József tanuló rk. 10 éves, özv. Surányi Alajoané Vidámon Mária rk ÍHJ éves, Hácz Odón nyug. állumpénztárl főtanácsos izr, 01 éves, Kovács Ferenc szabó mester rk. 55 cv«sf László István rk- 4 é\\ft3, ifj. Hácz Péter MAV füVS rk. 35 éves, Bánáti András rk 4 hóp nos. — Há--¦¦\'¦.•-.\'!.;.ül kötött i) pár: Faics János ruipsiámo* rk és Kis Mária rk., Mlb*-lecs Boldizsár tart Imnvéd rk. és Németh Hona rk., Juha Jáno-i magántisztviselő rk és Tóth Anö-r rk., Kiss Antal MAV vonatkísérő rk. és Kálovits Mária rk, Untén Miklós gépkocsivezető rk. ós RajkovicB Hona rk., Szabó Józ*ef Hangya tisztviselő nt és Horváth Anna magánt isit viselő rk., Hado-vlca János férfi szab*^ segód rk és Herakovlcs Erzsébet rk. (Budapest), Bányui Káról)\' Imre gy\'ári munkái rk. tta Tóíli eww mária rk, imiiki\'La)os faesztorgájyos mester rk és Csiszár IréO rk\' ¦¦¦
gánúU
TUittttasson, festem Var-
Raktftrhelyiaégek
cs&issrrí^áin
a kfliponthsn, iUIOnőien (ttázernsgy-keieakedóáek Blkslmsitk, esetleg Irodd-hetyisegekkcl, január közepétől kezdve kiadók. — Cím a kladóbin. 3689
- (Holtnaknyllvánttia)
A lctepyel kir. járásbíróság hűlünk nyilvániiott i Kondákor Fe.enc 1878-b-an szü:e.ett ovászi lakost, aki a ÍZ gynlogetie ibői a harctéren iül5-l>ea eiiüat. . , i
- \'(Megkezdődött Balaton-bogláron a berekleciapolási munkálat)
A tnftszikl \\e_e ést a Itratoni Kikötök l;e,iigyc öségénk vezetSje, Hocfa Béla mü\'-zakí t nácsos végzi.
tm Az ön kelmefe fője, vegyllsz-Utója Y<xrga.
FETO SZOVETBEK IS mWM
(r-\'otytatft* av. 1 oldalról)
vezetője közli, hogy aü Anylia, Kina, valamint a -tengelyhatalmak más ellenségei javára alkotott törvény keretében nyújtott seyítséij már túlhaladta az egymilliárd dollárt, A segitség-nyujtás fokozódását mutatják u kővetkező számok : márciusban 18, áprilisban 41, májusban tiü, j júniusban 85, júliusban 134, ,
augusztusban 150, szeptemberben 2Ü7 és októberben 225 millió dollárnyi értékű segítséget nyújtottak. Anglia a háború kJk törése óta 800 nüllié- dollárnyi értékű anyagi támogatást kapott a hadi anyag kölcsönzési és bérbeadási (örvény keretében történt teljesítményeket is beleértve.
ál egész világ figyelme a berlini bolsevista-ellenes (ront felé fordnl
Németország vezetésével uj arcvonal alakul ki a bolsevista rombolás megfékezésére és egy uj világ felépítésére
Berlin, november 25 A német sajtó a lehető leg-nafjyobb jelentőségűt tulujdo nitja annak a nemzetközi megnyilatkozásnak, amelyre a kommunistaellenes egyezmény megkötésének évfordulóján llerlnv ben ma és Holnap sor kerül. Az államférfinknak cz a találkozása — i rj a a Vö I ki s ehe r Ii eo-bachter - - minden bizonnyal magára vonja az egész világ figyelmét ós a történetírás mint világtörténelmi fordulópontról emlékszik meg majd róla. Az államférfiakat az a meggyőződés hozta össze, hogy a bolsevizmus olleni harc eszméjét a világ újjászervezésének ala]>já-
ba legyek.
A licrliner Börzcnzeitung arról ir, Hogy Berlinben az elszántság és az erö iiyjlatkozák meg a világ előtt. A fégyvuruk harca még folyik nolra\' ,a döntés niegtőrtént. Nemetország vezetésével uj aruvonal alakul ki. amely u bolsevista rombolással szemben az uj világ felépítésére iránj\'uló akaratot Képviseli.
A Deutsche Allg^emeiue 2$-lun,", szerinl az uj Európát a közepes és kis nemzetekkel való szoros együttműködéssel építik majd ki. Együttműködnek azokkal a nemzetekkel, amelyekkel évezredekre szóló sorsközösségben élnek. \'. .,\'*..
Finnország Is csatlakozik a kommunUta-ellenes egyezményhez
Helsinki, november 25 A finn kormány Finnországnak a bolsovizmussal szemben következetesen tanúsított magatartása értelmében elhatározta, hogy Finnország csatlakozik a komminterneilenes egyezmóny-jiez. Ily mórion Finnországrészt
óhajt venni a nemzetközi eMült működésben, amelynek célja; elhárítani a kommunista internacionálé puszü,tó tevékenységét. Witting finn külügyminiszter felhatalmazást kapott arra, hogy Finnország nevében alá-irja az egyezményt és ebből a célból Berlinbe utazott.
Az otasx sajtó a berlini találkozóról
Róma, november 25
Ami a bolsevizmus elleni harc eseményeit illeti, az olasz sajtó megállapitjo, hogy a küzdelem katonai téren épp ugy folyik, mint diplomáciai és politikai téren. A berlini találkozót ugy lehet tökinteni, mint a száraz-
föld legtevékenyebb erőinek mozgósitásál a barbárság le* küzdésére.
Budapest, november 25 Az Ksti Újság szeriut ujabb államok csatlakoznak a háromhatalmi Lgye2m.éuyhez : Finnország, Dáma, Bulgária, Hománia,\',
Rozsdamentes és alpaooa evőeszkfiz, manikűrkészlet
májon testvérek
RzakAztetében. .
Elhasznált ker«kraj|aaükat
újra átcserélem
éa isartuzlits.
Horvátország, Szlovákia és a nemzeti Kína.
Berlin, november 25 A inai berlini értekezlet célja a kommintcrellenes egyezmény meghosszabbítása, amely lejárt. Az egyezményt öt évre újra meghosszabbítják, a szövegén uzonban semmit sem változtatnak.
Berlin, november"\'JB Serrano Suner spanyol külügy niiiüszíer kedden délelőtt Berlinbe érkezeit. A külügyminisztert Rfbbenlrop birodalmi külügyminiszter és más német előkelőség fogadta.
LSÄ SZfM
* tOzifa i*y!f*-
TLifLT LAJOS
EOtröm-míSX Taérjoa 23a.
A Ház Ülése
\'f Budapest, notember 25
A képviseioluír mo folytatta a ml-nlszte. elnökségi tílrca költségvetésinek tárgyalását. Mie\'őtl napiiendrc térlek volna, najulss Keiencel n novemlier 12 i üíósou t i)iusi[(itt magatartása miatt a Ház ünnepélyes megkövetésére ítéllek. Az első \\«zérsroHok Jaross Andor volt, aki megemlékezett a miniszh-Tcl-nök berlini útjáról ós hangoztntla, hogy ebben a pillojuUlBn minden magyar mögötte áll. A tonzuráyal kapero-latos kifogásait telte szóvá, majd a kisebbségi kérdéssel foglalkozott. — Utána Szeder János a Sajtókamara munkásságát méltatta. Kiemelte, l:ogy a Sajtóknraará idzáita magából az oda nem való elemeket A Sajtófcn-nwa célja: feadala magaslatán áHó újságírói rétid megteremtése. SzükséV. ges — hangoztatta\'—, hogy «.magyar f*ajtóban ínég mindig meglévő, háttér. be« dolgozó zsidó o\'ejnelcet kilcüszö-boljék. \\, |
lehintse meg rakllrunlutl
Jat itásokat j ótál lássál vállalónk. .. Frsnk CmmHoSi
Szerb önkéntesek harca kommonlsta banditákkal
Belgrád, no\\*raber 25 Itteni lap szerint egy szerb őntóitcg kúlönitmény Öt óra hosszat tartó Warc-tran elfoglalta a kommUnistAVtól Lá-bick községet, a helység elfoglalásakor 150 bandita esett ol Egy másik összecsapást helyem mintegy 300 főnyi kommunista csoport megadta magát, a megszállt Kie*ivó vámsát aa önkéntesek két óra hosszat tartó harc után felszabadították.
ZALAI aOZLONtl
1641. november 25.
Lapzártakor érkezett
Moszkva és Washington kölcsönös segélynyújtási egyezményt köt a Csendes-óceánra vonatkozólag
a Kreml utasítása Lltvlnovhoz
Berlin, november 25 Az NST tokiói értesüléi* szerint a NijkM-Nisi cimü japán lap je\'entJ, hogy I.ltvinov azt az utasítást kapta a Kremltől, kössön a Szovjetünk"! és nz Egyesalt Államok (kőzött a Ctendes Óceánra vonatkozó kölcsönös segélynyújtási egyezményt. Az egyezményi értelmében az Egyesült Államok a Snovjei területén hadiletigerásietl és légilámuszj cíntokftt használhatnak Japán elleni hadmüve\'eis\'k céljaira.
Ankarai diplomata körökben megállapítják - irja a aapán lap -, hogy ilyen egyezményt nem tartanak össze, egyezletí.crn\'k ai Egyesült Államok Io"\'lllká\'ával. minthogy oz a csendes, óceáni kérdés tekintet éten kizárólag az Angliával való együttműködésen alapszik Ennek a1.\'énére ezek a körök le. hetségosnek tartják, hogy Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió közölt mégis hánnasegj-ezaiiénynB kerül sor és ennek célja Japán bekerlté-sónek megvalósítása. I
A nagykanizsai klr. Járá<tbtrönég, mint telekkönyvi hatóságtól.
0484/k. 194). uátn •
tafti alrietiÉsi-kM.
Dr. SzéltÖil Pál ügyvéd nagykanizsai bikoK, végreha| Utónak — TolMr Jéuetné as. Danciák Stefánia psciat lakos, végrehajtást szenvedő ellen Indított végrehs[Usl Ügyében a telekkönyvi hatóság a véére-hnllató kérelme következtében ss 1881: l.X t.c 176 fi a értelmében a végtehailáil árverést 1500 P tőkekövetelés, ennek 19-40. évi október hó 1. napiétól Járd blrél uion érvínycallhelő legmagasabb kamata, 78 P 50 f. eddig mtgállapított per- é> ségre-hiltásl kötuég. t*vo váltédíj éi axárvc-rési kérvényért ezúttal meRáliaphott 51 P köHcég behalláss végett a pacsal 84. SÍ. tjkvben A. I 2424. hrsz. alatt fontait rét a Komakút! rét dűlőben Dancsán Stefánia nevén álló fele léizére 32 P kikiáltási árban,
a pacíaf 1102. sztjkvben A. 1. 1174. hnz alatt felvett sránto a Ktimezőben uj; váltaniuk nevén álló rgéiz Ingatlanra 1584 P kikiáltási átbsn.
az uo 1102. STtlkvbcnA 1. 2030/d hriz. alatt leveti Rölö a Csobskuit dUlóteá ugyanannak nevén álló egész ingitl\'rtia 170 P blMálfáil árban,
és ss uo 1102 szljkvben A. 1. 1160/b, és 1161—1162/a. 1, htiz. alatt (elveit szántó a Klamezőben ugyanannak nevén állé ln-gaiUnoVra 488 P egytlttet kikiáltási árban elrendelte.
A tkvl hatéság az árverésnek Pacsa községházánál megtartására IMI. évi d»-cd-ber hó 11. napjának délelőtt 10 éráját lllzl kl és ai árverési fellételeket tl 18811 l.X. t.-c. 150 §-a alapja megállapítja.
Az árvetés! feltételek a hivatalos órák alatt a telekkönyvi hitéaágnát (Töivény-hái, földszint,) és Pacsa köziig elöljáró-
siffánál tekinthetők meg. (18811 LX, t.-c. 147. 8. g. pont.)
A ikvl hatásig a hirdetmény egy példányát ktfUKReizté*, egy példányát pedig az árverési feltéleltk megteldnthetéie végett Pacsa község elöl|áróságámk, továbbá eW-agy példányát ixabályizertl közrététel végett Dlóikál, PelsöraJk és Alsóralk községek elélláróiágatnak megkDIdl, végül sz árverési hirdetmény törvényszerű kivonatát s Zalai Közlöny elrotl helyi lapban egyszeri közzététel végett a végrehajiató képviselő, lének kiadja. (1881 :LX. L-c 152 §; 1908: XLI. t-c. 23. §.)
1. As érverés alá eső Ingstlant a kikiáltási át kétharmadánál alacsonyabb áron eladni nem lehel. (1908:XLI. t.-c. 28. fi)
Az árverezek a hidteitparancsnokság előzetes engedélyét izerezzék be, mert lm a katonai hitőiág a vélelher. nem járul hozzá, az árverés koltiége a bánatpénzből letx levonáiba Irtva.
2. Az árvetelnl szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár lOTo-át készpénzben, vagy az 1911 ;I, t-c 127. 8-ábari meghatározott árfolyammal számirott óvadék-kéi,VH értéknapfrosban a klktlldöltnél letolni, vagya bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letett ella-mervényt a kiküldöttnek átadni és az ár-veréil feltételeket aláírat. (1881 :LX. t-.c. 147.. 150., 170. 6§; 1908; XLI. ta 21. §).
Nsirvkanlzs*. 1941. évi oki hó 18-án. Dr. Wéber Elek a. k. klr. jblro. A Uadniifiy hiteléül: Szeils!
»*l kUdó.
HILD
temet, exhumál, szállít.
Cégtulajdonos :
Dervalits József\'
\'¦\'01 TMnii ÍM., lak*.. 120. -
VASTAGN BÉLA pényképészkti é.
......— FESTÉSZETI MÜTERIVIkS
Nagiykanlzaii! C«engery*ut 1. az. (az udvarban.) Telefon: 138. r«M*4e|iejiá>aepeai, fltmak, lameaalt laaataadbbati iumwat\'oKhatoii. ABUtSr-képek szaksurfi kldolf ozisa.
Vlaxomtol«4ákB«k árvagaaaaény 1 — Togyea «|y próbam*j|r««<UUat
Philips, Orion, Standard, Teletunken, Siemens, Eka
a» I i r I
radiok
1942. újdonsága
nagy választékban áll vevőim rendelkezésére.
Sz&lbö Alttal
rádió-, foto- és sportUzletében, Fő-ut 6i""
NiigykanlaBii megyei város no!gárm«terétfll. -
JŰ4l/Ké. 1941.
Tárgy: A december hónapra szóló petróleumbeszerzésl engedélyek kiadása.
Hirdetmény.
Felhívom a petróleum árusításával foglalkozó összes kereskedőket, hogy a december havi petróleiimhcszerzésl engedélyért 1. hó 26-Ad a Ktfzeliátáil hivatalban jelentkezzenek. Aki e napon nem Jelenik me?, elveszti peiróleum-árusltásl Jogosultságát.
Nagykanizsa, 1941, november 24. ,u, Pol Karmester.
Hirdetmény.
A zalaegerszegi m. klr. pénzügy. Igazgatóság 30.765/1941/11. 8z ten-clclclc alapján kOzxétesszOk, hogy a természetes személyek, akik adótartozásukat és pedig ugy az esetleges hátralékot, mint a folyó évi előírást december 3l-Ig teljesen kiegyenlítik, a i. évi helyesbített cloirás után 2%-os kamattéri lésben részesülnek.
Nagykanizsa, 1941, nov. 24. sím Városi adóhlvatal.
¦•JárdnCt felveizek. Havas, Deák-tír 15. 3749
Bojárónfi szonnal felvétetik. Emébet-térl tefivó. Kiemslei Lajos. 3763
\'jóházbÓI való leány UnnléHBk (el-vétetik. Horváth, fodrisz-tizlet.
F«iijf0fot\'fjaee rflkáionklnt & p«ngfi a telepen átvéve: Beleznalnál. Vár-ut 3.
• 3740
ElaslA egy iiobaauUl és egy konyhaszekrény. Kín li al il. 45, déli óiákoa.i. 4739
SötétiiUrke használt léllhabAt, jó-
karban levő verseny kerékpár eladó. Schutz-ambii udvar, Berciinél.
Két szabóasztal •Inst«. Horthy M.-ni 5. Magici.__ 3746
TirmS listai dio-, alma-, körtefákat most vegyen KIrály-u. 21., Berciinél.
Sarok könyvtartó, fegyver-állvány, csillárok isiuddk. Horthy M.-ut 47. 3751
Friss balatoni - balak, Alflpenlyoai
sieidán, csUlöftŐkön, pénteken. Bolgirok mellett a platón.
Egy jókarban levo «sualvnt vennék. Cini a kiadóban. S754
LAXAS-OZUSTHELYISÉO
Csáktornyán a leglorgslmassbb helyen bei bead ú egy teljesen modernül berendezett méaxirnaSk az Önzés mellékhelyiségekkel együtt. Ugysaez sz Üzlethelyiség csemege tlzl cinek Is alkalmu tolna, PeWf tagosítást ad Antonovles Ignác, Csáktornya, 3744
HÁZ ÉS INOATLAN
Több adómentes magán- és bérházat házhelyet, szőlőt és földeket ttSxvetlt Papp, Telekt-ut 8. 3480
Pő-ut 24. sz. báz anbadkézböl «lattfó. Feltételek a Nsgykanlasal ll\'aksjékail. 3743
tíÁJOkmfttM
Ciirufulduui* — IrámskértÖ Eötvöi-tér 28. AMllsla*fc UauualMtatl áros.
Tanács díjtalan. Csak rövid Ideig. 3821
ZftLMI KŰZLÓMY
POLITIKA) NAflLAP. Kltdja : „KHiaatitaiápI U. T. Msgykaalua". Felelős kiadó: Zalai Káraly. Nyomatott: \' a „KBigazdasáfll R. T. NaQykaolztau
¦yoUflálábia Hagykaslisaa. (Nyomdáért loio) i Zalai Kárai*!
fSL é*totf«m 871 tiám.
Am 12 fillér.,
earn , m üh, m - _ _
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIK
•riLtp
M<W*Ä »U« kttklau» Miatta.
Feklös «erkesafc BurbaHt» Lajo« " ^ÄÄÄ"
Egyei BzAm: hetkösnap oaoBibatoa $a au.
Áldozat vagy üzlet?
Irla: Kelemen Farano
f A magyar társadalom legszé-\' leseim rétegűit élénken, foglalkoztatja a most kibocsátott \'19-11. évi nyeremény kulcson ügye, mely elsősorban a felszabadult Erdély gazdasági és kulturális felemelkedésének céljait szolgálja.
A kölcsönügy az újság erejével hat n közönségre.
A magyar állam ugyanis a nagy világháború óta hasonlói kfllrsön\'müvelettcl nem lépett a közönség elé s Így a mai generációnak legfiatalabb rétege elolt valósággal ismeretlennek látszik az állami hiteligénybetelnek ez a módja, de a kölcsön pénzügyi konstrukciója is valóban, egészen újszerű. A nyereményekkel egybekapcsolt közületi kölcsönök nem tartoztak a múltban a ritkaságok kőié, de a magyar állami lütelek-ból a nyeremény elem eddig többé-kevésbé ki volt zárva.
A mostani erdélyi 100 milliós kölcsönben viszont éppen a tekintélyes nyeremény-tétel az, Diírj nz első pillanatban szembeszökő, hiszen a kölcsönnek majdnem a fele különböző és pedü; igen tekintélyes vezető-nyeremény ékben a jegyzőkhöz visszakerül, de ezenfelül komoly knmatozás is emeli ennek az uj államkőlcsönnek népszerűségét,
A belföldi kölcsön kibocsátása összeesik a hadikölcsöniök valorizációjára vonatkozó törvényjavaslat megjelenésével. Sokan ebben okozati összefüggést Ifiinak. Mindenesetre érthető, hogy ii\'inagyar1 álfáin \'uj állami liilet kibocsátása előtt rendezni akarp, erejéhez képésl, a műit háborúból tcnnmanidt becsület béli, tartozását, de bizonyára sennuiesetre sem.azért, hogy a nagyközönséget ujabb jegyzőikbe kényszerítse. A két esengeni* között semmiféle különösebb összefüggés nincs, hiszen hadikölcsönök valorizációja °«r évek óta szőnyegen van s "ak az időközben örvcudete-wn visszatéri -érdél vi és délvi-«fcr területek \'hodikőlrsöná\'llo-minyfliink jegyzékbe foglalása JJW késett, viszont az erdélyi Jólesőn ügye közvetlenül Jír-Jnj* visszatérése után vetődött ,cl s csak technikai okok miatt nt"i került, eddig; kibocsátásra. , « ¦erdólvi kölcsönt ennél\' HH teljesen függetlenül, a ha-J\'kölesönók ** vnlbrizár ójától ^11 megítélnünk és fogadnunk;
mé\\ vau itt szó 7
•Y állam kibocsát egyszáz-Sí* kötvényt azzal a st&a1 «kal, hogy ezt a pénzt Erdély ""ftmiisztására használja Fel.
Van-e yalaki ebben az országban, aki ezért a nagy nemzeti célért nem volna hajlandó a saját személvében is áldozatot hozni 7
Nem fizettünk volna-e szívesen fejenkint 10 pengőt két évvel ezelőtl azért, hogy Erdélyt visszaszerezzük 7 Nem hiszem,
hogy akadt volna ember ebben az országban, aki ezl nz áldozatot megtagadta volna 7
Az isteni gondviselés visszaadta nekünk a magvai- korona legszebbikét, Kincses Kolozsvárt és gyönyörű földjét, Erdélyt minden áldozat nélkül. A Bethlenek ősi földje rajost megint a mienk s a Királyhágón lul újból magyar szellem lüze árad felénk.
Nem ér meg ez fejenkinl 10 , j pengőt 7 Pedig a százmilliós uj j
kölcsönből íiz időközben örvendetesen uiegsza|iorodott lakosságra márcsak 7 pengős fejkvóta esik. \'Ez olyan, szerény összeg, amelyet minden magyar embernek feltétlenül vállalnia kell. Természetesen nem minden magyar emj>ernek van módja még ezt az összeget sem vállalnia, hiszen a 14 milliós lakosságból gyermekek, öregek, keresetnélküliek és szegények címén legalább 7~-8 milliót-.le kell vonnunk, de a megmaradt
Bárdossy Ünnepélyes fogadtatásé a berlini Collegium Hungaricumbati
A magyar miniszterelnök meglátogatta a magyar kolóniát és figyel-/ mébe ajánlotta a magyar munkástestvéreket
Berlin, november 20 A Hetimben tartózkodó Bár dossy László miniszterelnök tegnap délután látogatást tett a berlini Magyar Intézetben és nagy érdeklődéssel hallgatta Farkas Gyula tanárnak, a Collegium Hungaricum igazgatójának felvilágosításait az intézet működéséről. Behatóan érdeklődött az intézet munkarendje iránt és megszemlélte a több, mint 40.000. kötetet kitevő szakkönyvtárat. Ilárdossy miniszter elnök kíséretével a ¦¦ Collegium Hungáriáimba ment, ahol fo-
kell fognunk a nemzeti I kell tanúságot tenniük, mindé-
célok elérésében és egyesült erővel kell dolgoznunk. A Collegium dísztermében fogadták n miniszterelnököt a berlini magyar kolónia tagjai is, akiknek vezetője üdvözölte Bárdossy miniszterelnököt és előadta kéréseit. Bárdossy László válaszbeszédében örömének adott kifejezést, hbgy ufját felhasználhattaa berlini magyar kolóuia meglátogatásai;!. Nincs kétség abban, — mondotta — hogy a magyar hazálól távol és a német birodalomban élő magyarok hűek a hazájukhoz, amely Őket büszkén vallja magáénak.
gadta az akadémikusok tisztelgését és rövid, buzdító beszé- .
det intézeti hozzájuk. Hangoz- A hazától távol élő magyarokra tattá, hogy . mindnyájunknak nagy féladat hárul. Idegenben
nek elölt kifejezésre kell juttatniuk a magyar egységet, éppen a inal időkben, amikor Magyarország és egész Európa sorsdöntő órákat él át. A mi sokat szenvedett népünknek mindenkinél jobban össze kell taiia-nia. Végül,a Berlinben és Berlin környékén dolgozó magvar munkásokról beszelt a miniszterelnök. Figyelmébe ajánlotta a már régóta Berlinben ...lakó magyaroknak, hogy, segítségére kell sietniük a magyar munkás-testvéreknek, hogy éreztessék velük a baráti otthont és ápolják bennük a nemzeti érzést.
A\'miniszterelnök ezután hosz-szasan elbeszélgetett, a kolónia tag\'jaival.
*y "^ffi*1 m*ViYhpi*iYi»iii ¦vilii" m PYM^wwt»y> v-inr rVMVMvvvvvii «\\ivvMvrii viru^^i^^jwV\'V *» ¦
A\' német páncélosok 30 kilométernyire közelítették meg Moszkvát
Tiz hadosztály, 8000 páncélkocsi és rengeteg lángszóró nyomul előre a napóleoni utón a vörösbetyárok fészke felé — A bolsevik! bordák kétségbeejtő utolsó
erőfeszítései
Berlin, november 26 A Moszkva előterében folyó hnre jelenlegi állásáról német katonai helyről közlik, hogy a kedvező időjárás következtében a német csapatok az utóbbi napodban is hagy előrehaladást leltek Azok után a tapasztida-tok után, amelyeket Kicv és Charkov elfoglalásával szereztek, azzal kell számolni, hogy a szovjel\'vezetőség minden elképzelhető védekezési megkísérel. Heiiinb\'en\'liíingozlatják, hogy cz zel a szovjet urai-\'pecsételik meg város sorsát.
A s/ovjet véd Őse-regek helyzete áz utóbbi órákban erősen insszabbailotl. A Kmini,u - Klin
.....Moszkva vasútvonalnál a német páncélos csapatok Moszkva beismerése szerint 40 kilométernyire kőzelitcllék meg a fővárost.
A, moszkvai vb\'rSe kiivet ma érkezik Newyorkba
Newyork, november 26 Sleinhardl moszkvai nagykövet érkezését mára várják. Megérkezésé után azonnal tovább utiizikAVashingtonba és beszámol Rooseveltnek az oroszországi helyzetről.
Newyork, november 26 I .ondoni jelenlés szerült YYunl l\'rice a Daily Héráidban
felszólilolln az Egyesüli Államokat, hogy Francia-Marokkót szállják meg.
Az amerikai sztrájk megbénifja a hadifiyáriást
Newyork, november 26 Mint az Associated Press jelenti, a St. Louis-i 8700 gépész sztrájkja most már kiterjedt a repülőgépgyártásra is. Be* kelleti zárni egy repülőgépgyárai, amelynek 1.5 millió dolláros , hadfelszerelési megbízása^ jVo.lt. Erősen korlátozni kellefi a*termelést más repülőgépgyártó üz,1 mekben is, amelyek 6000 munkást foglalkoztatunk és lOOnül iFolyUtaa h 6 oldalonj
ÍAL\'Al KÖZLÖNY
A legszebb női fehérnemű és paplanok
A Iigpr Élet Pártjánál lásilőboitáse
Az alaóiendvai-, csAktornyal- és perlakl-Járós! választmányi Ilié a
llovszky János képviseld december elsején érkezik kerületébe
6 milliónyi polgárságra sem jut fejenkint több, mint körülbelül 10—17 pengőnyi jegyzés.
Ezt az Összeget pétiig vállalnia kellene minden magyar embernek, még az esetben is, ha azt minden ellenszolgáltatás néL kür kellene Erdélyért a haza oltárára helyeznünk.
De itt most nem erről van szó.
A magyar \'\'\'ara egy niinden-képen megataoozotl, pénzügyileg kitűnően megkonstruált, tisztességes kamatozást és nagy nyerési eshetőséget biztosító kölcsönnel lép a nagyközönség elé, amely senkitől semmiféle áldozatot Jiem kíván, ellenben komoly aizletl lehetőségeket nyújt, mert a tökének 4 percentes kamattal való hasznosítása s ezenfelül tekintélyes nyeremény lehetőségek kel való alátámasztása a mai viszonyok között is olyan ellenérték, mely a tőke természetes kamatozásán telid egyenesen üzleti lehetőségeket is kínál.
Nem "áldozatot vállalunk tehát akkor, amikor az erdélyi nyeremény kölesönből erőnkhöz képest jegyzünk, hanem csak hazafias kötelességet teljesítünk számottevő üzleti haszon ellenében.
Ez a helyzet.
S épp ezért kötelessége minden magyar embernek, bármely társadalmi réteghez is tartozzék, e/ejéhez képest ebben á állami akcióban reszt venni.
Hogy a magyar társadalom megértette és teljesiti ezt a kötelességét, azt élénken bizonyítják azok a napról-napra növekedő jegyzések, amelyeket különösen a magyar kőzéjwsztály tagjai és a kjj&embei-ek jelentenek be a bankoknál.
Ez így is van helyesen. Ne gyen Magyarországon olyan család, olyan ház, ahol legalább 50 pengő értékű erdélyi kölcsön ne szerepeljen a családi értékek között, i
Erre kötelez bennünket a visszatért Erdély, a magyar becsület, fi az az uj közszellem, mely a közösség erdekében, ha kell, áldozatot kivan az egyesektől.
Ezt az áldozatot ezúttal annál könnyebben vállalhatjuk, mert ez az áldozat itt valójában jó üzlet is...
Emesxttsl zavarok következtében keletkezeit bőrkiütések sok estiben harnarabb elmúlnak, lm bél ¦ működésünket reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár terroészeUs érette J&sari beaírüvlael rendtz-ittt, Kérdezze meg őrvonat!
A nagykanizsai Magyar Élet Pártja vezetőségi ülést tartott Tholway Zsigmond elnöklete alatt, aki mindenekelőtt beszámolt budapesti útjáról, majd be jelentette, hogy llovszky János országgyűlési képviselő december elsején Nagykanizsára érkezik és innen felkeresi kerületének egyes községeit. Így elsőnek Letenye járási székhelyei, majd Eszleregnye, Rigyác, Ma-gyurszentmiklós, Magyarszerda-hely, Elocska községeket, ahol a vezetőségi értekezleteit tájékoztatást fog nyújtani az általános bel- és külpolitikai helyzetről. Bocska községben részi vesz az ottani "Hangya* szövetkezeti elnök ünnepségén, akit a Kormányzó Ur a szövetkezeti élet terén kifejteit hosszú éves fáradhatatlan tevékenységéért és kiváló hazafias magatartásáért a Magyar Ezüst Érdeméremmel tüntetett ki. Az ünnepségen a Hangya országos vezetősége is kénviselteti magát.
I)r. Tholwny j>úrlvczelö ezután ismertette a Magyar Elet Pártja zászlóbontását a hazaérkezett Muraközben.
A magyar Édesanyához hazaérkezett zalai területeken is fel-
Komoly forrásból vesszük a hírt, hogy a keszthelyi gazdasági akadémia kibővítéséről tárgyalnak illetékes helyen. Ugyan is az akadémia épülete széleskörű tudományos munkájához már szűknek bizonyult és mivel felfelé már uent terjeszkedhe-tik, felmerült a szomszéd telek megszerzésének gondolata, a mely a rajta levő épülettel együtt dr. Hó ff mail Zsigmond tulajdona. Ez a löbb. mint 900 négyszögölnyi lerületü ingatlan kieTégilené az intézet továbbfejlesztésére irányuló igényt.
Ugy tudjuk, hogy ebben a kérdésben már történtek tárgyalások az ingatlan tulajdonosával, ezek azonban nem- vezettek eredményre. Valószínű, hogy megindul a kisajátítási eljárás, t .
állították a Magyar Élei Pártja szervezetének hálózati keretet. A további szervezési és kiépítési munka lendületes megindítása végett járási választmányi értekezleteket hívtak Össze. Ezeken a választmányi üléseken Ismertetik a magyar kormány céltudatos munkaprogramjánalt eredményeit, alkotásait, vívmányait ugy bel-, mint külpolitikai vonatkozásban. Ennek a nemzeti politikának köszönhető Erdély és Délvidék, nevezetesen Zala elcsatolt részének visszaérkezése az anyaországhoz.
A Magyur Élet Pártja zalamegyei szervezete november 29-én Alsólendván d. u. 3 órakor a Korona-szálloda nagytermében, Csáktornyán november 30-án délelőtt 10 órakor a Magyar Házban, Poriakon pedig ugyancsak november 30-án délután fél 3 órakor nagyvendéglőben tart a járási választmány ülést, amelyen résztvesznek a megyei pártelnökség, a zalai országgyűlési képviselők, a szervezet tisztikara és az országos központ kiküldötte. A nagykanizsai MÉP is képviselteti magát.
A MÉP muraközi zászlóbontása nagyjelentőségű.
Zala közönsége örömmel veszi tudomásul világhíres gazdasági akadémiájának lovábbfcj-leszlését és kiépítését.
hy élni 16
Az >Igy é\'ní jó- Frank Capra rendezéseién bemutatja,: igy &d\\ jó, ugy, ahogyan a jiagypapa kőmyeielc e% Mindenki azt csinál, umit szeret, amihez kedve van —- és cz sokszor gro-teszk.komikus he:yz>ete\'.<lrfn nyilvánul meg. A filmból csjHagstóróJt6nt lövtí «IŐ a szellemesség, lépten-nyomon ötlete^ lie!yrct?ket ieromt\\«, de soha-
tfrH- rjgyerribet 26
BOTORT „,
ssafcrbsIgtbeH
Gábor mű&«2f®MNmáS
vegyít vagy rm<tei$tm.
sem folyamodik a cirkuszi komika olcsóságaihoz, A filmnek öüetessfge jólzü szellemessége mellett másik erős oszlopa kidomborítja nOra mJLndeu a vogyon, a pénz, a. tőkeszerzés, mert ezt mind nem vihetjük magunkkal, ha eltávozunk ebből a világból, mert mindez nem boldogít bennünket, hideg magányuk boldogtalanságában mindéi nem ad megnyugvási, vigasztalást, örömöt. A boldogságot, az örömöt másban kell kemsnöak\', nem az anya. giakban, Imnem a le\'kiekbeo, m.rt le\'ki kiegyensúlyozottságot, valódi bil. dogságot, tökéletes harmóniát csak Igy érhetünk el. A film szellemessége bar. moníkus egységbe olvad a probléma. Ukus rnomentumokkal, aznaiyek ke. runk, Így Amerika nagyon is aktuális ulupe\'emeit teszik: az anyagiasság fék. te.\'enen uralkodását minden l\'lkl meg. nyilvánu ás Felett. A színészek játéka kilünö volt: Jem Aithur bójos,ág.i. vaj, kejveísegé™\', IJaoe\' Barryraorc James Stewart és F.dwurd Arnold rs u többi, epizód figurákat a\'jakító Sn*. nesz is egy-egy karakterisztikus jel-Kmalkotá&sal tűnt ki. Az dgy é\'ni jri.. hoz még liozzátclietjük azt is, Igy .szórakozni jó, aminek követeimét]\\«. hogy a filmet. megnézzük.
/ (P- I.)
Állandó ndsomáHok bétkSuu|»9k(» fludnp«it i. tmflwirÍD
8.40 Ébreszti!, toms. — 7.00 Hírek, közlemények, étrend, hongletneest ~ 10.00 Hírek. — 11.10 Nemtetkösi viz-jaflzóstoigálHt. - 12.00 Déli Itaraag-saó. — 12.40 Hirek. - 13.20 Időjelzőt, Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.30 Hírek. - 14.45 A rádióműsor ismerte, téssj, — 15.00 Árfolyam hírek, pIM árak, éieanlszeráimk. — 16.45 Időjelzés, ldöjárásjeteuléi, hkek. — 17.00 Hírek szlovák és ruszin nyelven. — 19.00 Hírek magyar, uémel és román nyelven. — 20.00 Ilirek (Budapesi II.) -21.11) Ilirek. bló járás jelentés, — 23 00 Hhek német, olasa, angol és frauiia nyttven. — 24.00 Ilirek.
atlOAPB&T I* \'
17.Í5 Kiss Ferenc szalonzenekara. — 17.35 Dr. Rédray István előadása. -18 Szabó Káimin jazz-hárraaaa, — 18 20 llonvédinüfior. — 10.20 Szabó Lőrinc előadás*. — 20 Az operaházi zenekar. — 20.40 Dr. Gábor A non eladása. — 22.10 Bu[to!« Ede tánczenekara. -- 22.35 Szórakoztató hantfeme-zek. — 23.25 Farkas Béla cigányzenekara, K«lmár Pál énwwi.
Csütörtök BUDAPEST L
10.20 Felolvasás. — 10.45 Felolvasás.
— 12.10 A 2. honvéd gyalogezred zenekara. — (3.30 KiPliázánó Mag>«r Franciska magyar nótákat énekei, kíséri Toki-Horváth Gyula cigányzene, kara. — 15.20 Szórakoztató zene. -1(1.15 Ruszin iwllgatóinknek.
17.Í5 Tánclemezek. — 17.35 Léte-nyésztési rádiótanfolyam. IV. rész. -18 A l.égici\'öki\'iivós2enekura. — 18.35 Dr. Botond György előadása. — IH.20 II ádió/cnekar. — 20.15 .KilUkrankie herceg*. Vlgjálék három felvonáabsn.
— 22.10 lreszkán-zenckar. .— 23.30 Magyar nóták han^ernetzröl.
Tenitkeié4l költfégtliek awgtáriie-léről blttoiltái itjáa ieaáű8«aíl
Városi Mozgó. pKfty Még ma, szerdán
A filmvígjáték fejedelmének, FRANK CAPRA-nak nagy filmje. — Mérési, ötletes. — Szellemes, vidám.
Igy élni jó...!
Főszereplök: Jean Arthur, Edward Arnold, Ltonel Barrymore, Mischa Auer. Magyar vllághlradó,
EltadátokMtkSnup »,?,», vuáraap ta Idiiepup 3, S, 7,9-kor.
Kibővítik a keszthelyi gazdasági akadémiát
Tovább fejlesztik a hírneves Intézetet
lift. imJtmüa 26
hÜTÖRT
I] HBTYBl 2IHE
W0 jnirk*« btitoniiuilonjában vegyen wgy ien<«jen. Cwmywyut 14.
A OBáktornyal IANSZ tisztikara
MCgtriuk. t*oíL>¦ vasárnap megalakult Csáktornyán a MANSZ óriási érdeklő-dfs köl«[*lt« A MANSZ mcgválasz-tolt \'olj** lis\'-Ulíira a kövelkwö:
Fővédnökök: KaJtróy Anlulné, nl. tiidc* itcj*\' és dr. Vida in-minió f.isio."|{ \'bíró vfifi, Védnökük: özvegy Sialinay Józsefná, özv. Simon fojti ni. jr. l.iíszló lléliné, özv. iiiuder Rá. n\'.yaé, dr, Szárazná. szolgtd&tt 00,6, óxv, l*e«soruÍI<.\'Olt<ta6 és Bttzerédy Margit r.ln«>küö: özv. I\'vtliö Jeuőué,. Qgyvűietu: KovaoSics tilüclU Ku\'iu-rüií csoport e\'üíiJgd\'. özv. .Vuvrokné lícHjriiik Paula A\'etnökűk: dr. Brod-nvak Imrén*, SWvoücsüi Moinc, Ko-i<oo5y iíiidréué, főjegyző neje iv-nt-liiO\'O\': Qff! Sztrajiq Károivné. Tít-
kirníl: SArráa Oszkiiiié. Valas«tmnnyi i3K-ok Szlraliunyn Mn:toanúl Uimyák AniaJní, id. Sta\'uy l.ászt\'illé. ifj. Si»-|jv UuÜoé, (fádtaV Istváraaó, Kovács istváimé, S(Ü>ries tstvnniiü. Sár-rk Misiié, l:««talk l-r/m\'íct, Persztec igűínií, I)<iiíng Károlynó. özv. lli-birlil JnnoMié, MJkk Károlynó. l\'ngár IsKimií. ZiiícH, J^Jrenené. MotVsán: süldőmé, SKffanuiiy* .Tftzswfné oiv. lirész Krnőué, ívbjLiriis .•ciennié. UngtfalCmca \'Puiiúisné, Maiján Antalod Meskó ibuVné ístvá&vics ist-rtoní, ltoiiiv T.Va. (N-jkc ImréiK, zeió Kulim\'uiné, UJnipammor já-noíatíé,- Slngt \'l^enéflé Tóth, József-j oé, Jizivxjuosikr Aujaüié, Mckovtv Károlyiig liVvám \' \'M \'jn.\'OwV, Balogh itd\'innv, Kilouű \'islvinné. ¦ liezerédy Isivinné, lla.ual Hudo fné Hajnal Kr-d/W, Szántó Oez**öné. Skvonr Já-BDUé, Wo.íiCja„Károlvmj. Szlwnndk Mrölyn,é,-\'-\'!*ílMt\'"Sará; Szilagyi Sa-io!la és Wéber Jójapfné.
a felszabadított keleti államokban
BerllD, november 29
A balli á laiuokhól, amelyetet az Uiilaml birodalmi komisszáilálus tórlgmgatási kortbe oszlottak.be, a Wltt ujjárendezésére jellemző hl-i* érkezteW. Ezen államokkal kap-tMlalbin német részen állandóan tangiülyozzák. á bennszülött ptntk •ntcjdéikaésl\' )ojál,,\'. R ga birodalmi bizfoia.pl. a f\'k\'omtSBzárlátusaal i.jiü\'ilíshen elrendelte, hogy Rlgé-h». i . .Biamarekrlntet" , Kalpak-•liiab nevezzík el A „DeutclieiZei-Oillaíidf Mzelkapcsolalban errftétr/zlk meg Katpik ez-Kííi; lelt\' szabadsághős érdemeiről, AUOlí-19-ben a létl önkéntesek m a bajti, állámokaal egyet rtés-«Oiiiarcoli\'a bolsevisták ellen.
A lelt népsegély, amelyet német Wronátas alatl" síerveztek meg és " "intet lélfsegély mlr,tá|ára mesz-wniebB szcí&ji-i feladatokat kell w^valósitanlá, de mindenek előtt \'Wstvista .uralom-okozta nyomort J enyliiienl*,, az, állam minden *«aban nagyobb utcai gyüités Jóiban nyilviiult meg. A Blto-"wmtian bevezetett módszerhez ba-jwlé-ah in is nemzeti szlmbolumok-Jj fs»zeál(fto!t\'jelvényeket kapnak « idako 6k. Egyidejűleg házról-¦wa járva e használt ruhadarabokat jWenekv amelyeket kéaóbb ezen *[* berendezett. üzemekben «i|a-"wiak. (ijpo)
2ALAI KÖZI.6NV
Pedagógia! szeminárium Nagykanizsán
\'ltgn.l|> tartotta meg ö-szi jicdag/i-gjiti steniin;lrkiinAt a nagykanizsai is viil^ki t\'nilAsag nagy crtteklődcs kft. zope;te a Vécsey utcai lskolátoan.
JC.Cn vo\'tak <lr Angyal Bíl«\' l*Ú-úgyi titkár, aki icveMlc a hrv\'uiinárjn-niot. A f<Vig..zgnUWig részéről jfi\'ou volt dr. Sümeg Béla tanügyi tuiácsos, Toliinyi György és Németh Dezső* polgári iskolai lga/.gati\')k n tanAmk közül löi)lí«ii.
ürtntiy (iyn\'.a körrttt iskol-«lelüg\\\'clt") résxlcte.sM\'ggcl Ismertette az uj lan-ter\\«t ís utisitúsokai
Megia Teréz) állami tanitOní: A guda^tet, terméscetl ós egészségi i^-íneieick tmitási i«nds»?rdrÖl beszé\'t.
Itorcutsy Jenő korpa várt -411 el. isk. Igaügatö a tftrti\'ncem lajiiiá". iiuVIvso-rérftl ériokezclt. maj.l u\'nua lörléne-lcmböi bemutató tanilást t irtott a
VIII. os/-t;ílybm A világlinlKini kitö-rése címmel.
Vccíelii Antal tüírpndcsnjlí f\'-Iíigj-t-\'l.) o (égvédfl\'emrö! i\'rtekefftt.
Zsigrnosid .lózésef körzeti isVolaf«l-ÜgyelŐ Ismoriette a 26 000\'ltMl. V, M. K. rciul.-te: kuiiott véfireliajtási uia-siláüt.
\\z egyes ismerletésrket és a fc«. mtilalrj tanítást .élőik és tanulságos reiHzftlainsok kft^Hék. A fetvetftt kér. (Wsekie a .hi*eitiuii\\rliiriiot séaetíí dr. Angyal Béta tanügyi titkár 6s dr. Sümeg Béla tanügyi tanácsos adták a kimerítő fcMlágosiláxokat.
A szCmináriiini a \'népoktatás szolgálatúban igen értékes munkát végzet-
Dr. Angyal Iléla otegköazAa\'^ a löiguzgató képviselőjének meSie^Hf.st\'t, értékes hozzászólásait és -.tanácsait, továbbá az elomlók értékes nnmk>\'-ját, a tau--tóság élénk árdökíWésé1-
Hogyan leplezte le a honvédhadnagg a szovjettiszt~orvUkté$zi
fA m. kir. honvéd hadi-tudósító sxásad közlései
A donec-parti kLs erdőből egy fogoly szovjetkatonávaltért visszn á járőr. A fogoly 25 év körüli fiidalember volt. Földszint katonaruhája, csizmája fkuna sár. sapkája az utóbbi hetekben ezen a környéken sü-, rün látott szovjet lovas-sapka
A járőr vezetője bejelentette, hogy az erdőben egy bozótból rájuk lőttek. Ok viszonozták a tüzet, azután előretörtök és ezt az embert sikerült elfogniuk, A többiek elmeneküllek, sebosüUet sein hagytak hátra.
Ha a járőr foglyot hoz btfj leg első a részlcles kikérdezése. .ló tudni, mi törlénik köz vei len közelünkben a másik oldalon.
Világháborús, orosz, frontot, szibériai hadifogságot járl lton-védhadnagy a kikérdező. A meg szokott gyors kérdésekre gyorsan pattognak a válaszok. Megmondja a fogoly, hogy hívják, hová való. melyik ezredlwn szolgált, iiendfokozala van-e ?
-r> N\'etna... Szóidat... ^Szóval köz-katona. \\\'alóban nincs rend fokozat jelzés, de még hajtóka sem. Hol a hajló-ka ? Most tépte le?
— Nem. Már régen leszakadt. Csakugyan\': a hajtóka tépésc
jiem friss. Többhcles piszkoló-dás, sár szürkül már a. helyén.
— Mii tud arról, milyen csapatok állanak velünk szemben \'.\'
Szinte gondolkodás nélkül válaszol. Megmondja az ezredszámokat, a parancsnokságokéi helyezését, melyik van első Vonalban, melyik" tartalékban, dinién, szolgálatkészen magyaráz. Az ember csaknem azt hinné, hogy folyékonyan, betanultan hazudiki
De nem.- Egyik lisztünk a háta mögött térkénen\'ellenőrzi a vallomását. Olyan térképen, a melybe járőrjclentések, repülő-
felvélcleft és korábbi fogolyvid-lomások alajiján már pontosan vannak rajzolva ttz ellenséges erők.
Meglepően sokat tud ez< a i sz*)lgálalkész katona, lígyre pj-anus-abbá \\-áhk.
TiszfÖ térkéi>et terítenek eléje a falra. Ha már annyit tud, mutassa meg a távolabbi összefüggéseket is. Tudja-e, hol van a Qfcdbtztály parancsnokság V Hogyne, B.-Dfen.
Túlságosan tájékozott ez az egyszerű, rendfokozat és hajtóka nélküli katona:
— Mutassa meg a térkéiwn B.-t !
(íyors pillantást vet a téi^-képre. Már rá is mutat H. községre, söl már magyaráz is tovább.
— Idáig húzódik a hadosztály kiterjedése... — és körmével rajzolja a vonalat a Donec kék csíkjiíval párhuzamosan.
Iígyszcrrc összenézünk. A keze sáros, piszkos, de nem kérges,
— Mossa csak meg a kezét t Két perc múlva két tiszta,
festi munkát soswi VégWtt kéz 1 remeg felénk.
— Magit1 tiszt\'! Miért lépte lc a rendfokozatjelzését ?
- Nye\'ma... csak közkatona vagyok...
A kikérdezést vezető hadnagy néhány percig gondolkozik.
— Vesse le a felső ruháját! I Elvörösödik. Dc nfielőtt gom-Ijolkozna, még bizonykodik :
— Ez kérem szabványos ka-lonnruha. Csak legénységi. Azért olyan egyszerű.
— Látjuk, látjuk, de csak vesse le !
Mégsem gombolkozik: Hirtelen elhatározással katonás\' vi-gyázzba mered : * — Felesleges. Bevallóin, szovjet tiszl Vagyok... Csak leléptem á jelzéseimet, hogyha fogságba
Lakók nyilvántartási könyve
kapható\'1
: SCHLESS TESTVÉREK
0«éhMM«<IO< mlmlk«t tlz!etében. Hia-ihy KJ.- «8 ö.
esnék, ne tudják rólam... Annyi mindent beszéltek, hogy mi történik önöknél a hadifogságban...
A helyzet tehát tiszta. Szövőjét tiszt\', csak össze-vissza rémítgették a szerencsétlent.
A kikérdező hadnagy, aki szinte minden rezdülést ismer ezen a frontszakaszon, nem látta ilyen egyszerűnek a dolgot.
— Jól van, elhiszem. De még is legye csak le a zubbonyát !
Nem is érteltük: miért sáp> padt el hirtelen a fogoly, miért kellett a parancsol kétszer és egyre erélyesebben ismételni és miért olyan lassan húzta szét a gombokat ?
De, akármilyen kinos lassúsággal is-ment, egy-szerré csak\' dőltünk állt — a partizánok, orvlövészek jól ismert alsóruhájában.
Az arcunkról láthatta, hogy ismerjük ezt a ruhát.
A veszedelmes játszmát tehát elvesztette. Ls részletes beismerő vallomásba kezdett, hogymint szovjet tiszt, a politikai bizlos parancsára hogyan szervezett az í, környéki falvak lakóiból fegyveres partizán csapatokat... .
8ZEM é. TŰZIFA r^iN.
TIBOLT UJOS
SpÖrtelőadás-soroiat Kanizsán
Már ismertettük a nagykanizv<(t\'l^. veate Egyesület Sportszakosztályának elhatározását, amennyiben még a tél folyamán minden szenlán eito 8 órai kezdettel sze\'.li\'mi sr^ntUmdómíát rai-dez a város aktiv sj»rtolóÍnak. Az ciöad:\\fok mindén .sjwrtág kőrébíil és a legjobb előadók utján kerülnek sorrá. Az «lsö e\'-őadás már ma este megkezdődik. K. Nagy LáSztyS: l»;acizs;i SporljövŐje cimrael tart előadást A ic\\tnile bajnoki labdarugóénnek íinrtc-l^TÍ-ca kiosztás.i is ma e*t« tórtónJk.
Naptár\'; November 2«, szerda. Ront. kat B: St, János. Proteatáim Mllos. Izr. Ktsalav k6 6,
ZALAI KÖZLONU
194). november 35,
a monostorapáti püspökségi birtok parcellázása
A székesfehérvári püspökség anyagi helyzetének Javítására a veszprémi püspökség birtokaiból lobb gazdasagot engedett át. Ezek kOzOtt van a monostorapáti cca 280 kat. holdnyi mezőgazdasági birtok Is, ametyen régen mint bérlő néhai Szezeittazky Grula gazdálkodott, majd a veszprémi püspökség házikezelésbe vélte.
A vagyonátcsatolás után a székesfehérvári püspöki jószágigazgatóiig
ugy habozott, hogy ezt a birtoktestet parcellázza, részben a házhely-akciót tévén ezzel lehetővé, másrészt a földszegény apáti birtokosság Igényét elégül ti.
Mint értesülünk, az érdekeit birtokosság vevőként jelentkezett majd az egész birtokra, alig harminc hold nem talált még uj gazdara, de az olcsó ár mellett ennek eladása is biztos.
Mumkd.% az élelmiszer-csempészek Hldorádója
Csempész-Invázió a nagykanizsai törvényszéken
Csáktornya, novemfcer 26 (Isákioniyan naponta lehet latol, a mini a liatárkiiic^ek csoportokban ki--térik űz ó\'.eUniszor-cseinpésrekct, akik a liatáron itakarjiik vinni az ennivalí.t más tcrú\'et\'e, á\'dott Magyarországból. Különösen Xovoszelo kr.ij Varazsdina és Sandorovec "épe, amelyek tul a magyar hatá"v>u vajinak, de lakosulnik nrávanagyfalun és [)rávavá.sárhc\'\\eu vannak birtokai, ingatlanai. K körül, mény nagyon megkönnyíti az éieoii-szei\' ¦ empészésl A h itárkózegek . b r. *>égét azonban nagyon- n«héz kiját-
szani és igy történik, liogy litncs nap, hogy élelmiszer-csempészek ne kerülnének a határ vadászok vagy ctcnilŐrók kezére, akik a lettesért csempészeket Cikkeikké! együtt beszál\'itják a nagykanizsai kír. ügyészségre. Valóságod Invázió* v n o/jűkböl a kanizsai ügyészségen, air.oy lendkivül megsza|»ritja a munkát A vége rendszerint l.r>—15 napi fogház és az élelmiszerek e:kob-zás.i. lsmétc t e-eícknól persze szigorúbb a büntetés.
JA lenne, In a nip hivatott vezetői figyelmezUüiék a lakosságot a csempészés súlyos következményeire.
Hat évi fegyházra Ítélték a hévizi Halált
\' Annak időjén röviden meg-•irtuk azt u szomorú drámát, a mely miatt Halál Gyula héviz-szentandrási lakost letartóztatták. Halál nlejegyezett a menyasszonyával, Parragi Gizelláké-hidal lakossal, hogy elteszik láb alól azt az újszülött gyermeket, akit Halál Gyula nem ismert cl saját gyermekének. Halál egy alkalommal Szántódra menet megfojtotta az ártatlan csöpp-
séget és az utmenti nádasban eltemette. ;
Halált azonban lelkiismerete nem hagyta nyugton, ug\' \\ hogy végül önként jelentkezltt a rendörségen, amely letartóztatta.
A törvényszék Halál Gyulát hat évi, bűntársát, Parragi Gizellái öt évi fegyházra ilélte.
Az ítélet jogerős.
VEGYÜNK-ERDÉLYI NYEREMÉNYKÖTVÉNY!
JfflriHTOZHS 4%
HÉTI 000 000
PENGOSFONYEREMENY \'
Nagy tOz egy óbudai téglagyárban
liud ipest, november 2fí Kedden este tűz, ütött ki a Nagy-bátonyi-Újlaki Egyesült Iparművek\' óbudai tégla és tetöoerép gyárálmn. A lüz a gyár szárítóból viségötcn ke. l«tkC7elt A tűzoltóság hajOili 2 óráig
c!szlgeU\'-te, 5 óráig pedig eloltotta a tüzet. Kmberó\'et aétn-esett. áldozatul. A kár egymillió pengíi.
blertosshson tüzkar stíléit. kara meqtatrul í
Átmentem a Királyhágón
Irta! Üft.itíi Á;|.. .1. .1, l
ny. kir. törvényszéki tanácselnök
Amikor az ember háta mögött megszaporodnak az ikszek és máidig közelebb jut ahhoz a kapuhoz, amelyen, ha átlép, többé nino.s visszntMVs; szC-i«l vissritekiuteni a mul\'ba és ebből nierit erőt az ismcretLn jövőhöz, melybe esik a hit világánál tekinthet bó és lalál megnyugvást.
Ez indított engem Is arra, liogy áttépjek a Királyhágón,egy kis rokon-lálogátásra Csábítón az is, hogy <*z én szépséges sógorasszonyom útitársa leheltem, akit nagyon komoly kötelesség teljesitéíe rítt oda, de titkos célja az volt, liogy gyönyörű kis unokáját magával hozhassa Dunántúlra. Ezt a tilkos cél)át cl is érte és most büszkén sétálgat, ve\'e Kanizsa utcáin. Nem árulom el, ki ö. de köny-oyen kiutálhatja min Jen olvasóm. ¦ Hát neki indultunk. I>estlg egymás kíváncsiságai igyekeztünk \'okozni, hogy mi inirid«nt fogunk látni Er. délyben. retten mit csinál az emberi Jói kifárid, liogy jobbam blrji az utat. Mi azonban nem olyan fibol v.igyunk faragva, aki könnyen tárad. O mama (és nem iiigymama) létéic könnyen birjt a fáradságot, de <a sem vagyok ínég a legutolsó, ha o^y kis ese\'engys-nll V.:a SzA: \'* \' \'
lényeg az. Alföld « maga nyugodt-sákáva] o yau AditoMcg hatott ránk, loiv mikor fcö c eltünk, a volt trimi.mi itajáilwz, már minden érdekelt, Mi-
lyOn volt a régi határ, milyenek vo\'tak a bönkciek? Hát bizony szomszédunk mindent megtettek, hogy nii no egykönnyen jussunk hozzá jogos bírto* kunkhoz. I)n a magyar igazság győzött Minden ottmaradt, mintlui meg sení l«tt vo\'ui építve AJ lg robogtunk át a volt (\'.arol.voniliín, felragyogott etőt-tűnk a kőrósparti Párta a maga szépségében.
1» a mi célunk nem Nagyvárad vo\'.t, haijCin még annál is szebb: a Királyhágó. Lassanként e\'tünik a síkság, feltűntek a hegyei, szűkebb Jeti a völgy és ráukiekintetL a még mjfit is lefüggönyözőU ablakaival a r-sucsai kaslély, nie\'y még mindig Goga özvo. gyének tulajdona és nem tudni, mikor kerül óda az Ady-muzeum 1 Boldogan nézege:tünk [obbrt.balra. Őserdők fenyvesekkel, csíüogö Körös, alagutak, Báoffyhunyad t-s egyik alflgntból kirobogva megláttuk Sstánát, a Királyhágó cgj\'ik legvadnogenyesebb helyét, ahol a \'cgszebb panorámában láthatja az ímber a Királyhágó fenségességét.
Béni vagyunk Erdélyben \'
Miiidkt\'tbiaik célja Ms, vag>\' niint olt mondják Dózs, volt 0 boUíogin ölclie magálio\'. a kis Ildikót, éo meg szcre;ett öcséinél, aki most oll emel-8*Ut a kátyúból jusztieia isteiiasszonv szekerei...
Milyen vo\'i Dós régen a boldog békeidőién, nem tudom, mert n«m jártam arra Most mindenütt tisztogatnak, renová\'nak. Látom, hogy régi szépségéi igyekeznek vlssz.iálUlanl. I)c van mit takarítani Ugy mc.sójtók, hogy JW\'a\'tján glyao vüstagon volt a sár,
hogy csak az idősebb nemaedék cmlé-kc;ctt nrrn, I>og>\' Dóson valamikor aszfalt vo\'t El ehet képzehii, htgy néztek ki azok az utcák, melyekben krumpliflasíter van rétig ezek k vés sepréssel tisztán tarthatók é« tnegvan nz az előnye, hogy aki rajta sétál, nem lesz tc\'itilpu, egMjebb, hu szeret csicsergői, ellvirapja a nyelvét. Dósnck egy-ebekb-.n megivan az adolt-Sjlga ahhoz, hogy szép várossá lepődjék. Most van kialakulóban a szamos-pertt villasor, melv ft most már por. kositott főtérből indul ki. Főtere ha-sonlit a kanizsuiltoz. Az is eszek telől lyuteis, mint a mienk. MÍ is reméljük, hogy agilis |»lgáimesteriink, ha már egy kncdrálLssöl nem leh\'.ictl, majd lailturpalotával betömi a Magyar utca felőli nyi\'ást- Majd a désiek is kitalálónk valamit, nz adottság meg van.
Dós főterét D várszerüen elhelyeiíett gótstilü re\'ormátus leinplom. xinlja. f.rdcklödésnnire ,azt ínondták, hogj\' ősrégi leformátus, templom. Mások art fé\'jeUék, hogy még a jezsuiták építették, \'ellát a cuius regkj. eíus rejj. gio elvénél fogva !e[t katolikus templomból rerorniálussá. Kósóbb megtudtam, hogV Mátyás idejében. 1 t\'JO-lmn étiült, mikor még sem lerormáhisok, sem jezsuiták nem voltak, de katolikusok igen; tehát tőlük vették e\'! tígyan-ityen régi a házakkal körüló|)l!ett\'udvarban szerényen meghúzódó rercure. sek temploma. Mégis könmen meg-lálja az ördekltW\'ő, meit a temptóinot elzáró palotán, mely szintén a feren-i*.\'Cké, az olvasluitó • Szettt Eertiu-z, Márta védje, áldja e luUat ós lakóit.!
Meg is védte Szent Ferenc és Mária, a világosság anyja nemcsak o házat, hanem az o^c-sz egyházközséget, mvly a románok id«j*>ben 1000 lélekre esett vissza, de most 3000-re «me!kVdeft Do meg is becsülik olt azokat, akik ezzel fáradoznak. Olt olvasható ar eisfl két padon .Egyliáxtanácsosokn-ik fennt.irtva,. utána meg >A. legényegylet részére fennlirtva.. Többször -majdnem naponként — beteltem ehb-a tcmp\'omba há\'át adni a jó rsten-nek, hogy segített SdsjB»sxer«zni ha-zánknúí ert az áldott vidéket n* azért is, liogy meghallgassam a szív emberének — a ferences) házfé\'nók* nek — az októberi litániát megnyiW beszédét, me1^ valóban olyan *eJem«45 Műit, hogj\' egészen köze\'etnb^ii. érezt<m Magj-axország Nag>-asszon.yát, aki való ban áldja és védí házunkat és háziakat.
Dp vannak Désnek szép kózépülelci is. A törvényszék még 189-1-Wn ópű\'t, monumentális középület Uralja a környékei hármas frontjával. Most \'er-mésze.Bíen kivül-te\'ü1 javításra szoml, Már kívülről relisinerlieíó a megj-e-háza, meljei most tataroznak Tiszte loiei p u aacaolóan omelkedfic a paxfc-basi o;i:eyeze.t állami gimnázium is Nagjon szép u Szamos {.áriján euprüW régi séudeio stranddul «»•\' fultba l|W-Jyivnl, nugj\'on kcjwi ajntai. a rózsaligeti i-óste A helyi közlekedést ta1-uyoiuú részben a meugass\' látja cl így hívják némely vidéken suz" fcg>\'-rogalu riukoit De-ökaJ kéltogaiu is. Mindkettő kínálgatja magát az érkező ti tusnak az allomásou. Kiabálják egy-
FERENC JÓZSEF
keserűvíz
ZALAI KÖZLÖNY
tekintse meg raktárunkat t
Jayltásoiatjótánás3al?illaluDk.
Prsitlr méri igftioai. *» Olili Telelőit 509.
Figyelmeztetés tisztelt vidéki előfizetőinknek I
Amint már több lzbon közöltük, Ismételten felhívjuk Igán tisztelt előfizetőink figyelmét, hogy a Magyar Sajtó-kamara t augusztus 1-tfil lapunk havi előfizetési diját P 250-ben negyedévi „- . , 7.20-ban állapította meg. Ugyancsak h Sajtókamara határozata szerint is, aa előfizetés utóHzetéa nem lehel, felkérjük Igen tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy lapunk elflllzetését fentlek szerint teljesíteni talvesked jenek.
A Zalai Közlöny kiadóhivatala.
— (Személyi hlr)
Dr. Solymár István ¦esperes-plébános Veszprémbe utazott, aliol kihu.lgatá|ou j«>n[ meg a megyés pú spókn ól.
— iA vasárnapi zenei liceálla matinén)
F. Pásztor Inna Beethoveuről tan illusztrált előadást a., zeneiskoMban. K«(jet« fél 12 órakor. Belépődíj uíncs.
— (Zöldkeresztes vidéki védőnői tanfolyam)
Az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatósága az ország teríteti megnagyobbodásával kapcso-aibau mulat-kozó zöldkeipiztes védőnői szükség-leire való tekintettel január közepén rcodkiviül zöldkeresztes vódönöi tm-
lovas, kétlovasl A kétlovas rcndszwint haragosan kiáltja, az egylovasnak ne ugass, mert fél, hogy azt fogadják meg ~~ lévén olcsóbo és Ő eesik a fuvartól. , . •
Azt nem lehet mondani, hogy a megszállók Désen nem épiierb* semmit. A megtevő gyalogsági laktanyá-vai nem voltak inegelt^gedv-c, és építettek tüzérségi kaszárnyát is. IJe hová >\'-s hogyan r DóstŐl 3 km.-nylru egy magas dooUJteíŐje Az ö neaizelvótK\'l-mi törvényük ojapján kisajátították egyik iskola társamnak 14 ho-d földjét. A bíróság ugyan szabályszerűen megállapította a vóeiárat, de nem fizettek semmjt ós lelépi^itek a kaszárnyát, de az ón jó pajtáiom még ma sem kapta meg a kisajátítás árát.
FJnatároztam, hogy megáéze.n. Megalkudtam egy »neugass\'-sal, «z iu* csak nem gyalogol a km.-t hegynek, ígérte, hogy ő a I>ubival majd [e visz engem a hegytetőre, azonban *z ut közepén Pubi l>ejdia a kulcsot^ Kifizettem és mégis gyaiotf baktHiam a dombtetóre. Hát ami igaz, az igaz. A kuszarnya jól van megépítve, csak *lle.«jiette\\k hozzá az utat megcsinálni. Jobban mondva előbb építetten meg u kaszáiyyát és azután s^indókozt\'ik az utat megcűniálni- Fnnek az leti a következménye, hogy a kaszárnya építéséhez szükséges Jnyagok odaszáHitá-"ával a meg.evö mezei uiat annyira tönkretette*, hogy (alá" soha. vagy nagyon nagy költséggel tudjuk majd
i*iymrja«i.
._____ CFO^^-Í v_
Vágyom ki \'innen .. .
Vágyom ki ebből a -havas hideg télből
a pipocsos, búza-érlelő nyitbá,
egy szelíd, meleg, csendes álomvilágba . . .
Itt fájnak nekem n hópelyhek és a Jégcsapok,
a decemberi jégvirágos éjszakékon
szomorún étplslogó csillagok . ..
Féjnak nekem Itt nagyon a jégszivek
miktől egyszer — ugy érzem — én Is megfagyok-.
Vágyom kt ebből a havas hideg télből
a pipocsos, buza-érlelő nyárba,
egy soha el nem érhető álomvilágba ...
Tegzes Lajos
folyamot rendez, a tanfolyamot végzeit védőnők nyugdíjra jogosító atlanti védőnői állásokba kerülnek A tanfolyamra 18—30 éves érettségizet: leányokat vesznek fel. A visszacsatolt 1«. rtU*;ekrö] kisebb képzettségünk js Jtí, vételt ayerlietnek. A tanfolyamra vonatkozó felvilágosításokat az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatósága (Oyóii ui 4. szám, ud.
— (Hogyan kell hósapkát és éimr.cgilöt kötni?
Egy íiósapka kötéséhez körülbelül 15 dkg. gyapjú és 5 darab 3/0-ás kő-HHü szükséges, km szemmel kezdjük, 15 cm-t egyenesen kötünk 2 sima, 2 fordított szemmel. Most 36 szemet befejezünk ós G8 szemmel folytatjuk tovább a kötést 18 cm. magasságban sima szemekkel. Most a befejezett 3(S szem fojett 3fi uj szenv-t veszünk let, folyatjuk körben a kőtist 5 cm. inai gasságig, majd miuüuu 2. sortsm nün-deo tü elején ós végén 1 szemet fogyasztunk,, rnig 5—5 szem marad U tűn. tizeket a szcmek<t elvarrjuk. Mikor ezzel elkészültünk, körben felszedjük u sze-m»kfet \'és 2 sima, 2 fordított szemmel 3 cm-l kötünk körben. — Érmejcgitöliőz 3 jeka pamut ke.l. Négy lüre kezdünk, egyenként Iti, ősz-szesen (»4 szemet. Ötödik tüv«l közbe kötünk. 2 sjhn,i, 2 fordított szemet. 18 cCűiiméternel befejvzzük. (Ez, a kéz-fejet szabadon hagyó érmelegitő »z alkalmasabb a kaionukézre,)
— (Meggyújtotta a benzint)
Kovács Isiván tapolcai szőlőmunkás és feesége munkában voltak, a lakásuklói távol ós a négy gyermeküket otthon hagylak. A legidősebb 8 éves tiucská benzinl tolá-t egy üvegben ?5 kiöntötte, majd meggyújtotta. A benzin hirie.cn lángra lobbant ós bcjekiipolt az ágyba is, amelyben « többi gyermekek lökődtek, Túrj Kálmánná, aki a házban lakolt ószicvete a kilóduló füstöt, berohan1 a srobába és a gyermekekéi kunCnljetle A legkisebbik gyermek égést sebekéi szvu-vede.t, de felépül.
— Az a magas színvonalú szellem,
amellyé! a Ilid iróit megválogatta, e..en a hélen is érdekes ín kellemes meg;epetósse! szolgál olvasóinak, Főszerkesztő Zilahy Lajos. Mutatvány-számot készséggel küld a kiadóhivatal: Iludapcst, VII., Frzsébet, kórul 7.
— A Társad alomtudom Any
u> Márnában llorbély Mihály .Az ember, a l0e^ s a társaa>\'oni\'. Hege-dü3 József: A szabödult rabok visz-szaveietéso a társndRlomba, ifj. Csep-regi-Ilorváth JánoS; Tehetség ás kiválogatás címmel irt nagyobb szociológiai tanulmányt. A folyóirat méllai/a
az elhunyt Babits Mihály és Heményik Józset (Végvári) költészetinek nemziti jelentőségét. Mutatványszámot az e\'Ő-rizetés vagy a\'tagság hánt érdeklődök-nek készséggé\', küld a kiadóhivatal: Budapest, IX., Angyal utca, fl. III. X tfSaKjrdé nyitva re**el n órától mu fi áráig (hétté, szerda, pestek délatai\'
A Ház Olésa
Budapest, november 26 A képviselőház mai ülésén a közellátási minisztérium költségvetését tárgyalták, pusovszky ljijos előadó ismertette u kőltségietést. A tárca költségvetésébe 8,103000 pengét vetlek fej, 10 millióval töbiet, mint az idei költségvetésbe. A tárca ^ismertetése úlán az egyes pártok vezérszónokai szólallak lel. Németh Andor ax árinegál lupitásokat bírált*, különösen a sertésáruknál, límber Uéza erdélyi képviselő tőként erdélyi - kónlóseket tett szóvá, kérle u xsJ/, bus és a lábbe.i ellátás bUtositasuV Taufer Gábor kérte, hogy szólítsák fei u közellátási szerveket, hogy a Plciíke. udvariasabbon bánjanak.
Szerb Önkéntesek rajtaütöttek a kommunistákon
Belgrád, november 20 Belgrádi lap érlesQfése szerint Délszerbiában <v.y önkéntes osztag elfogott egy kommunista fuiárt. A nála talált okmányokból fontos értesülése, kei síerzelt a dólszerblaí kommunista bundák terceiről. Az értékei adatok birtokában az önkéntesek rajtaütésszerűén megtámadtak a kouumuiístá. kuit. Megöltek 57-et, 30 o* eeíy.\'süUen. 30-at pedig sórtetlenúl loglyul ejtettek. Másn ip folytatták a kommunisták üldözéséi, aiuikoi\' ujab!> 50 konunti-nlsta pusztult c., 100 bedig fogságba került.
Földrengés Portugáliában •
Liszfifcon, november 26 Tagnap este egész Portugáliában földrengés vo t, kü\'önösen az ország északi részi-n. A földrengés éppen akkor jelent kezelt, amikor az est beállta előtt a főváros utvonajain a lehető legélénkebb volt a forgalom. A rengéskor a házak emeleteiről na. gyón sokan a lépcsőházakba sieitelc, többen a vasból koszu.t vészlépcsőre, amelynek felépítését a liszaboní hatóságok köte.ezücn eőirták. Tiz percig tartó riadalom után assankínt helyreállt a rend és a lakosság visszatett a házakba.
rfiZffilDfllfc
Mennyi nemzeti jövedelmet hoz a föld és mennyit a gyár ?
A magyar gazdasági é!et egyik kiváló Ye.e;ö egyénisége, Bornemisza Géza v. miniszter, az Ipari :,v."\'- < vező Intízet elnöke, a Magyar Vidéki Sajiótudósitő budapesti jajentéee s-t-\'-rint igen érdekes alóadást tartott a minap liazánk sorsdöntő kérdéseiről-MegáUapitorta, hogy ma az ország lakosságának &0 százalék^ dolgozik a mezőgazdaságban és 20 százaléka ax iparban, ami ugyan a múlttal szemben :iz iparj osztály megnövekedését jejemi, de mégsem k>\'légitő eiejmény. mert az emberi élet fejlődése, a népesség és az ország általános gazdagodása a további iparosodást iginyli. Mai iiépsürüsógünk molett a lakosságot túltengő mezőgazdaságból imtr eltartani nem lehet
A statisztikai nda\'ok kitűnően biuo-nyitják ezt a té\'Olt 1025-től Í930-Ig a inezőgazdaságból származóul jó vedé liean 2200 millió pengőről 2400 millióra növekedett, inig ugyanez a\'Mtl az idő alatt az iparból oiedö nemzeti jövedelem 1400 millióról 2400 írüZaó lengőre emelkedett. A számok két dolgot mut-tnak. Iílsősort>;m azt, hogy ma már a lakosságnak 20 százalékot kiievö Ipari rétege ugyaoannyl jövedelmei hoz, mint uz 50 százalékra rugó mezőgazdasági réteg, masodaor-ban pedig azt, hogy az említett 14 év ojait a magyar ipar nagyobb fejlődésről lett t;uiubizonyságot, mint a luezőV gazdaság. Kétségtelen hát, Iwgy Magyarorsiágon a fiulft] iparnak aagy fejlődési tere van, de az Is blzouyoa. hogy az ősi mezőgazdaságból 1*.terjes gazdálkodással Jóval többe* lehet kihozni, mini amennyit a mezögajd*«ág ezídőszerínt produkál.
Oe Guelle uj sereget akar
toborozni
Róma, november 26 Holland-Guyana megszál\'ásáveH Hoo-scvcll közeebb került unnak a tervé-nek megvalósítása lm z, hogy fokozza a katonai támaszpontok kíépitését * délamerikai i-írben A Holland-Guyana megszállávi \'ehe„óg«t oyujt l;rancía. Guyana esetleges mcgszállá&lra. Még nem lehet tudni, vájjon RoosevJ.t nyomást akart-e g>*akorolni & vtcliyi kormányra, vagy pedig De Gaulle Sugalmázasára hal\'gatott. De GauDe ugynpis hír szerint ujt sereget akar loborozni HoHand-Guana területén I frr.ncia szabadzászlöa\'ijak számára, « melyek híjim vamiak n?. amberstnymg-
UNGER-ULLMAHH ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. mm
Hafherr-Schrantz - Clayton - Shuttleworth
Magyar Gépgyári Mímk RI. NngylianliM tt l«;ny«H képviselele.
ZALAI KOZLÖNV
Alííeayel kfr. járásbíróság, urat UlikkonyvI hatóság.
GiMS/tk, 1941. wám.
Végzés
A telekkönyvi hatóság a Kiss József, Kím Anna bánokBacntgyörKyl, BekÖ Fc-rencoő ss. Kiss Erisébei kányavár! éa dr. fűjit Jenő zalaegerszegi lakos végrehalta. lónak. öxv. Kist Jóxsefné sí. T*th Maria gutűrföldei lakos végrehajUst ssenvedö ellen 805 P 20 I. tűké és lirulék hánt indított agyében trfcitH a feleket, hogy véirehilíatők a 14000/1933. M. E. tz. na-deTet 27. J, éa a 4000/1038. M. E as. rendelet 27. §-al alapján a végrehajtást azanvedő Ingatlanait magánkéiból végra-IiflJtAsI árvetés hatályával kértólt eladni s hagy végrehajtást szenvedő Ingatlanaiért s 14000/1933. M. E. sz rendelet 17. § nak 2. pekeadéiínek megfelelően Kóbor József (nÓs Ifárl Mfltlávat) buctutal lakot 400 P-ói vételi ajánlatot telt
A .telekkönyvi hatásig Mábor József (nöa Háil Maflával) bucsalal lakos alábbi In-gattattokra tett 400 P-őa vételi ajánlatát elfogadja éta vágrehiltatők kérelmére et-íetideli végíehajtást szenvedőnek o bucsu* tal 37. sitjkvben 416. hrsa. a. foglalt siáo-tónak a\' Rövid PeríyÖs aljában 3.15. alatU tUelfiaágeVe,
ta u, o. 54. tust Hívben 177. hvg/. a. foglalt alánjának; s Qyókeieil dűlőben B. 26, alatti illetősége,*.
os u. o. 138. astjkvban 137. bris. alatt foglalt (étnek a. M\' \'wkl dűlőben B. 10 alatti llleitiégéte,
fii u. o. 132. utjkiben 2Q4/b. hraa. a. fog\'aJt szántónak a GyökeresI dalöben B, :ií. AlatU Illetőségére.
hm 11, 0. 824. sztjkvben 39. hrsi. alatt foglalt, bánnák 33. háisz, alalt B. 16, 33.
Hlflltl ÍHiWlégífC,
bt, u. 0. 463. Sztjkvben 252. hraz. alatt foglalt rétnek a Kfrétl dűlőben B. 8 alatti lllelÓBágére.1
sí u. 0, 518. eitjkyben 331, hrsx. alatt foglak szántónak a Betejctnikl dűlőben 8. 9. 10. alatti tllelóségétc,
*é*h. o. Sia\'ttttlEVbca 58/b. hm, be!-,
teleknek a B 3 alatti-Mletfttégére,
áarn. 0. «19, BStJlcvbín 353 ; Hriz.1 alalt foglaU szántónak a Gábor, dűlőben a 3. alatti Illőségére a magánkézből vfcgrt-ba])asj árvetés hatályával való eladását.
A telekkOayvl hatóság e tárgyban aa ér-\' dekelt fd«k meghallgatását elrendelt és ü\'íü hslfifüapu! 11141. évi,december hó 30. napjának délelőtt 9 óráját Lelenyétc a telekkönyvi hatóság hivatalos helyiségébe (KoBíÜth\'LiJoi utca 62 nz 8 ajtó) kitűri, egyötta! felsivja a telekkönyvi tula)dOnO> sokat ás a jelzálogos hitelezőket, hogy a Jeleit.felhívat késhez vételétől számított 15 nap alatt észrevételeiket tegyék meg.
Fcjbffja továbbá a venni szándékozókat. IiokV \'i vételi, ajánlat 10 o/o-át kitevő banaipéfts bitói letétbe helyezése maitett, legkésőbb a tárgyalás előtti nap, déli 12 órájáig bárki tehet a megajánlott vételarat legalább 1 °/o-kal meghaladó vétett ajánlatot, n\'-l aaonban már írásbeli alán* latol lett, a legmagasabb ajánlatot legalább 1 3/abal meghaladó u| ajánlatot lehet a kitörött tárgyaláson, ha a letett binatpénz összegét as u| ajánlatnak megfelelően kiegészül. (4000/193a M. E. íz. rendelet 27. §. 4. bek)
Lttenyc, 1941. évi november hii 8-ín. Dr. Korpots s. k. kfr, Jbuó.
A kiadmány hiteléit! i Balassa s. k. OTT\' \'• tilíkafleyvv«mi6.
is tok pónzt<j \'-takarít meg,
nyomtatva ny-exUkségtetét éa kSnyveit lapunk
.nyomdájában, Fö-ut B. alatt rendeli meg.
fAilyialáíi az 1 oldaít-ől)
lió dolláros hadfclszerelésimeg-bízásuk van.
8000 páncélos kocsi nyomul elánt...
Zürich, november 26 A Neue Zűriche Zeitung jelentése szerint a bolsevisták nagy erőfeszítésekéi tesznek, hogy a Moszkvára nehezedő nyomási elhárítsák. A németek fölénye páncélosokban, tüzérségben és zuhanóbombázókban erősen érezhető. A lap arrföl számol be,h ügy különösen Gu-
tlerian tábornok csoportja gya-.korol erős nyomást Moszkvára. Mintegy 6—8000 páncéloskocsi nyomul előre Szerpuhov és Rjasan közölt. Tekintélyes erőkkel máris átlépték az* Oka-fo-lyót. A Napoleon-uton körülbelül 10 hadosztály támad lángszórókkal, páncélos kocsikkal. A szovjet hadvezetőség* utolsó kélséfíbeesetl cröfesziléscit teszi Moszkva védelmére. Moszkva külső kerületében a férfiakat és a nőket is felszólították védelmi munkákra.
Nemcsak nj Európa van Uaíaknlóban ;: — baoem if Ázsia Is
Az ujabb hét államnak a komlntern-eljénes fronthp** való csatlakozása Németország nagy politikai gy/teelmé
Róma, november 26 A Stcfani-iroda diplomáciai szerkesztője megállapítja, hogy az angol hírverés szeretné csökkenteni a berlini nemzetközi össztíjövetel jelentőségét, do lehetetlen azzal a ténnyel szemben, hogy immár 13 nehizct csatlakozott a Iío rn mit ni stael Jones cgyezhiényhez. Különösen nagy jelentőségé vau Finnország és I),ánía csatlakozásának, amely Ghurehillel és Roosevelttel szemben különösen nagy sulival esik lalba. Az a kőrűi-mény, hogy .lapán és veleMánd-zsukuo és\'a nemzeli Kína szin-
tén jelen volt Berlinben, emiékezteti az angolszász népeket arra, hogy nemcsak uj Európa van kialakulóban, hanem uj-Azsía is. ¦ ~. ¦
Helsinki, november 26 A finn sajtó részletesen foglalkozik az ujabb hét államnak az aníikommi.nlern .egyezményhez förjénl csatlakozásával, ,Az; egyik finn lap a csatlakozást Németország nagy politikai gyŐ-zelméiiek tártja. A Kanala cimíj lap arínalí a vŐIeményéhelí ad kifejezést, hogy Finnországot cl-hivatása és sorsa kötelezte az egyezményhez való csatlakozáshoz.
„Korlátolt megegyezés" Japán és az USA között
Washington, november 26 GortMl Hull amerikai kotügyTninlszv-icr a Kunisu Japán rondkivúli meg-bizolt^t és Nomura \'nngykóvette! Toly-tütot\' hétfőt tárgyalásain lür szerint i\'lajx)! talált korlátolt mcgecyiezósre a csendesóceáni ]moblémákk:ii kajácso-latban, amo\'y állítólag alkalmas nrra, Itogy az Egyosölt AUamok és Japán köpött uralkodó fOszüllsé«et me^süön. léjssjp ós a háborút megakadáiyo
Az ugynewelt AB(lt) államok kép-vi\'-\'lui \'ilu.l t:oácskozá&a után látha-ló;ui ked\\«t\'cnck votak és túr szerinl ez| a korláto\'t niegegyeióst |g>\'n \\egyes érzelmekkel fogadták. Alüt^iag a rsüng ktngi konnány ós Ausztrália képviselői
-sokkal határozottibb politikát követe\'-nck Jiipáimal ¦szemben, mint Anglia.
A részleges megegyezés értelmében állítólag i Japán visszavonja csapatait Indokinából és lemond arról, .hogy támadást intézzen a Csendes-óceán déli része vagy Szibéria irányában- Az, Egyesült \' AUamok viszont felszabadítja a nyersanyagokat.lapán számára,.részint az. által, hogy bizonyos befagyasztott, japán követeléseket újra szabaddá tesz áz Egyesülj Államokban," továbbá biztosítja Japánt hogy\' nyersanyagokat kaphasson a Csendes-óceán déli részén levő szigetekről. . Jólértesült japán körökből
Mikuittsm
kedves ajándék egy tökéletes
fényképezfglp
pengő
181"
SZABÓ ANTAL fdt«*
laboratórium"
N aiykanlzsa. PŐ-ut 5.
szirmazö tűr ..szeret j,a japán külügyminisztérium uj utasitá-soVat küldött Nomura,^atrykövetnek és Kttniszu réndkívülii meghatalmazottnak a . lovfibbi tárgyalásokra Vőffatkozónii. Tokióban azzal számolnak, IlOjgj*, "a washingtoni tárgyalások uj szakaszba lépnek. Az uta silásokra vonatkozóan azonban semmit sem közölnek. (NST)
ADAa-vfrra.
Fanay&ffoi cjáon rakásooklntS pangS a telepen átvéve: Beleírnalail, Vár-nt 3.
3740
Lagssabb karácsonyi ajándék atép aetyempaplan, vatta, gyapja, pehelyböl. Késiltt Eteundllchné, Ffl-ut 15. — Ugvan-ott egy opoizongallti eladó. 3780
la k As- OzurrHEtyisÉa
. KianfA egy azobás össskomíortoa url magánház, nagy kerttel, garázzsal. Clm n kiadóban. 3784
Gabonairalitápnali megfelelő helyiséget keresek, tehetdleg a vátos belfem-letén. Címeket a kiadóba kéicm.
BÚTOROZOTT SZOBA "
KOI5aabatJératia bútorozott szoba, fürdőszoba haiználattaf kiadd. — Horthy Miklós ní 42 u. -\';/->¦ •^•-.-37«l
HÁZ ÉS INGATLAN
AfSámentBo, cltba tiaenőtíier pengó érlékU házat vennék. tíii|eklődéa dr. Kovára Ferenc Ugytédl irodán, Efisébettéf 11.
Ufu.uiduiáu -\'irisisakéttö Eöt 9h
tér 28 Anallxlsok t«»ar»|tnált Arort< Tanács díjtalan. Csak rövid Ideig, 3621
\' BftVkaxiafyfl elvesééit, fobbkéire való, Sugác-Liton. Megtaláló ffiEveskedjen kiadóban leadni. a..j u\' 37t»
..... ,.......jí^ 0, ^ m.
zv.ni 8i.iJ2l.6MV\' W
idiulln : „liniBanhiijI1!. T. Ha|iyk«nl/U", V Pelelö* kiadó: Z,l*l,Káro>y.
N> omaíott \' Ov--a „Kiigaidiugl 1!. T. \'
nyomilélib*. NasykiiilDBB.
2223
¦vMy»m 872 izém.
¦•mtairtzm, »41. novemtw 27 oiQtörtök
Ara 12 fllMr.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
UoiJelenlt mínileo kttkftQup délotAa.
Felette szerkesztő: Barbarlts Lajos
KHUlzettei én: %a hónapra 2 ooaa« M Httta.
Hegyidére 7 wajlö 20 tlltéf. Bsyun ném: hétköznap 12 HU, EUkMiA w Bil.
Világszövetség a keresztény kultúra szolgálatában
Az a német és olasz kezdeményezésre létesített antikomintern szövetség, amely néhány eszk\'iidŐveU\'zelőtt azért alakult, hogy felvegye a harcol a bolsevizmus és ezzel együtt a viliig |,olsevizáJására irányuló törekvések ellen, most lényegesen ki fog bővülni. Részt Fognak benne venni olyan államok, amelyek étidig a szövetség tagjai ltom voltak, de felismerték azt az Európát és az egész keresztény kultúrát fenyegető veszedelmet, amelyet egy szóval bol-seviznrusnak nevezhetünk. A most folyó háború feltárta a szinte légmentesen elzárt szov-jelállamnak több olvan borzalmas titkát, amely kell, hogy meg mozgassa a keresztény kultúra szolgálatában jiJtó nemzetek lelkiismeretét, j 5
Ki fog bővülni, valóságos világsző vet seggé fog alakulni az antikomintern ős immár nyilvánvaló lesz, hogy ma keleten világnézetek harca folyik és az a kard, amely a bolsevjzn tusra lesújt, a nemzetek kultúráját, az emberek hitét, a vallását, a templomokat, az egész keresztény világot védelmezi
Mi, magyarok már a kezdet kezdetén csatlakoztunk az antikomintern-egyezményhez, mégis volt erre áz okunk, mert iii-szen mi voltunk Európában talán az egyetlen állani, amely a saját bőrünkön éreztük, tapasztaltuk és szenvedtük végig egy rövid lélegzetű bolsevista uralom barbár kegyetlenségét. Természetes, hogy most is ott vagyunk Berlinben és ősi elhivatottságunkhoz híven részt veszünk \'azokban a tanácskozásokban, amelyek a bolsevizmus elleni küzdelem tárgyában folynak, örömmel kell látnia és, tapasztalnia a keresztény világa nak, hogy a berlini tanácskozások eredményeként nemcsak Öt esztendőre lesz meghosszabbítva az antikomintern-egyezmény, hanem lényegesen megerősödik\' az "a" f Font, amely a bolsevisrmisna*- hadat üzent Annál sajnálatosabb, hogy vannak nemzetek^ amelyek még mindig nem ismerték fel. l»ogy toll jelent az egész mai kultúrám á bolsevista rém és, vagy Közömbősek maradnak vele Jzeinhpn, vagy\' éppen egészen különleges,-és majdnem éltbe* Ictlen éwtekeklwíl j nemcsak-sem-jegesek, hanem mégtámogatják \'s a bsWrvizrmiRt, amely hála Istennek\' fnrrtt\' egyik halálos estv-pásl szenvedf a másik után
Sajnálatos, hogy a púitokra la ^\'pilalizuuis, amely ma\' szíve-
sen sorakozik az úgynevezett demokrácia lobogói alá, annyira elvakult, hogy- nem azokat támogatja a világnézetiharcban, akik természetes\' szövetségesei volnának, hanem ellenkezőleg azokat, akik ellene éptigy élesítették fegyvéreiket, mint azok ellen, akik felismerték a veszedelmet, megelőzték a támadást és ma harcban állnak Európa keletén.
Az egész világ jogos érdeklődése irányul\'ma Berlin felé, mert hiszen az egész világnak, elsősorban a keresztény világ-
nak tudnia kell, hogy ott a szervezkedés olyan pusztító ve-\', szedelem ellen történik, amilyen-talán-még soha nem fenyegette Európát, sőt az egész világot Elég baj, hogy több mint két éviizednek kellett elteimé, amig a bolsevízmus-éllenes front megindulhatott, hogy véglegesén leszámoljon nz ugrásra kész ellenséggel. Ennek a bajnak is egyedüli forrása a párlskörüli békék voltak. amcU\'ekrtek eredményeként a keresztény Széliem ben "élő és küzdő nemzeteknek hosszú\' ideig nem lehetett megfelelően fegyverkezni, höSsZM időig te voltak gyengítve, le voltak fegyverkezve, mlg ellenben a bolsevista; uralom tálán éppen a demokráciák jóvoltá-
ból is egyebet sem csinált, mint fegyverkezett és szórta a pénzt, hogy az egész világot bolsevi-zálbassa.
Azt bizonyítják a szovjet meg szállt területén gyűjtött okiratok és egyéb felderített tények, hogy ez u harc éppen o tizenkettedik órában indult meg. Ha az antikomintern-egyezményben tömörülő államok ós főleg a tengelyhatalmak továbbra is sirucckéní homokba dugott fővel szemlélték volna a szovjet készülődéseit, katasztrófa következett volna be Euröpában.
A berlini tanácskozások után bizonyára még élesebb lesz az a kard, amely őrt áll keleten és megvédi a keresztény nVUgutot.
(s-o-~)
m..........*......,.........*.....í
A német hadműveletek célja Moszkva
elszigetelése és körülkerítése
Döntő jellegűek a Moszkva elötií harcok — A német hardfcocs.k betörtek a szovjet vonalakba — Ismét megsemmisült egy angol páncélos dandár — Hull átnyújtotta US* jegyzékét a Csendes-óceáni kérdés megoldására Rövidesen kialakul a japán-amerikai Helyiét
Anglia megsemmisítését nem befolyásolja az USA beavatkozása tem
A Marmarira-sivatagban több mint egy hét óta duló nagy csata során a tengely fáradhatatlan hős csapatai ujabb\' kemény ütközeteket vívtak sikerrel. A középső szakaszon Szidj Rczeghtől délre zsákba szorított ellenséges egységek megsemmisültek.
Az eddig ejtett löbb mint Ötezer fogoly között van Sperltng tábornok, egy harckocsi-dandár parancsnoka, Armslrong tábornok, ozelső üélafrlkal hadasz tálytgylk dandárönak parancs noka.
továbbá kél arrMrifeai megfigyelő és több angol és amerikai újságíró.
A sollumi arcvonalon legalább bárom ellenséges hadosztály minden elkeseredetten ártáz támadása a Savona-hadbsztáiy állásai ellen megtört csapataink kemény ellenállásán,
a támadók kénytelenek voltak vérei veszteségekkel visszavonulni
és semmiféle eredményt nem tudtak elérni.
Az USA beavatkozása nem gyakorolhat döntő befolyást a háború kimenetelére
sö kimenetelére nézve nem gyakorolhat döntő befolyást. A
Róma. november 27
A Stefani jelenti Berlinből:
Anglia nem rendelkezik ahá-borúhoz szükséges eszközökkel Ennek megfelelően az amerikai beavatkozástól a háború meghosszabbítását remélik, holott a brit birodalom máris elveszeit-nek tekhitbelő. Az amerikai beavatkozás meghosszabbíthatja q kiterjesztheti a viszályt, devég-Európa területe védve van az angol-amerikai tengeri oatromzár ellen
Bftolv és a hármas egyezmény erői hadászati fölényben vannak, amelynek megváltoztatás*! immár lehetetlen. Mint légi cél-pont,; Anglia öss^hasön&thatafc\' lanuí sebezhetőbb, mint az európai száraztöld. Az óriási ofosz mezőgazdasági és bányászati források megszállása következtében
A meghódított terület gyors es okszej-ü megszervezése megkezdődött Az angolszászok reménye némelországi, vagy olaszországi, vagy másutt kitörni készülő forradalomban,
"súlyos
félreértése a lelteknek és annak a szellemnek, amely Európában uralkodik. Európa a gazdasági élotliek a háborús szükségletek szerint történi megszervezése, után"akár"30 éves háborút is
elbir. Európa politikájának rrfeg szervezése az uj rend alaptan már folyamatban van. Főcél a bolsevizmussal szemben érzel t ellenszenv. Népéinkét örök Időkre védetté nlon-juk tenni a bolsevizmus ellon és meg akarjuk sémml-¦Itenl küldötteit, bérhol akad junk rájuk.
Nem akarjuk*, hogy mégegy-szer ki legyünk téve annak a veszélynek^ amelyen szerencsésen túlestünk
Ezekkel a szavakkal jellemezték tegnap este berlini politikai körökben a jelentőségében meg-növekedett kómüitern-clleni egyezményt. I
At olasz csapatok ismtt fth morzsoltak egy angol pátrtétos dandárt
Az északafrikai harcokkal kapcsolatban Rómában \'ugy tudják, hogy ismét elpusztult egy angol páncélos dandár. A Sávona-badosztály szívós ellen állást fejt ki az egyre Ismétlődő nügol támadásokkal szemben. Az angolok nagy veszleségeket szenvedtek ombwbeu és-\'gépes i-tritt; alakulatokban, vahnniiU egyéb anyagban! \'
Az Atlanti óceáni háború m4rts>g0
Róma. november 27 Az allantióeeáni háború első
ZALA! KÓ2LONY
IMI. november 27.
14 hónapjában az olasz búvár-hajók 82 ellenséges hajói süly-lyeszlettek el, 524,058 lonnalar-tatommal. Ezek között a hajók között 62\'kereskedelmi. 12 kő-olajtartály, 8 pedig hadihajó volt.
London, november 27 Málta kormányzója tegnapéi mondott beszédében • közölte, hogy a szigetet eddig 1000 légitámadás érte, — közli az angol hírszolgálat.
Berlin, november 27 Mint a NTI katonai helyről értesül, az angol légihaderő az elmúlt éjszaka gyengébb erőkkel berepülést hajtott végre Nyugaüiémetország felett. A néhány ledobott bomba katonai vagy nemzetvédelmi szempont" bél nem okozóit jelentős kárt.
Néhány napon beill kialakul m Japán-amerikai halyxat
Tokió, november 27 A japán-amerikai tárgyalások tekintetében japán megfigyelők szerint a nclvzet né* nány. napon belül kialakul. Jólértesült tokiói körökben megáll apitiák, hogy Japán a maga részéről mindent megtesz a béke megtartása érdekében. I)c emlékeztetnek arra, hogy Togo külügyminiszter legutóbbi beszédében kijelentette, hogy Japánnak nem érdéke, hogy a végtelenségig húzza a tárgyalásokat.
Ab USA álláspontja a Csendes-óceáni kérdésben
Washington, november 27 Hull külügyminiszter tegnap délután egy okmányt nyújtott át Nomura és Kuruszu nagykövetnek, Az Associated Press szerint ez az okmány közli az Egyesült Államok álláspontját a csendesóceáni kérdés megoldására nézve. A washingtoni külügy minisztériumban megjegyezték, hogy\'a Japánnak átnyújtott jegyzék olyan alapelvekre támaszkodik, amelyekel Hull általában több izbén megismételt.
iKolyUtAit a 6 nldnbin)
Elhízott, vérmes, makacs, székrekedésre és aranyeres bántál-makra hajlamos egyéneknek Hegelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc Józser kesc-rövtz általában nagyon jót tesz, mert hashajtó hatása biztos, nlapos és rendkívül enyhe. — Kéidezie meg jarvoiStl
Teleki főispán.
„A magyar sorsot elsősorban a gazdatársadalomnak kell viselnie*\'..
A Zala vármegyei mezőgazdasági bizottság közgyűlése \'
A zalavármegyei mezőgazdasági bizottság most tartotta első őszt közgyűlését dr. Thassy Kristóf országgyűlési képviselő elnöklése mellett. A gyűlésen most jelentek meg először a visszatért területek kinevezett bizottsági tagjai. Az elnök utalt erre az ünnepélyes alkalomra, amikor üdvözölte őket és azt kérte tőlük, hogy a többi bizot** sági taggal együtt vállvetve
munkálkodjanak az ország építésén.
A gyűlésen átadták Fülöp Ferenc nemesgulácsj és Hajdú Gábor ságodi majorgazda mezőgazdasági kamarai kitüntetését, az oklevelet és 50-00 pengő pénzjutalmat.
Az elhangzott jelentések és felszólalások után vitéz gróf Teleki Béla főispán emelkedett szólásra.
Vitéz gróf Teleki Béla főispán beszéde
Az elhangzott felszólalásokra vonatkozólag felvilágositásokat adott. Melegen köszöntötte a visszajött területek uj bizottsági tagjait és biztositottaőket, hogy helyzetük javítása érdekében minden megtörtéjük. A legközelebbi megyegyűlésen megszavazzák a törvény által kívánt, szabályrendeletet, amely az állattenyésztési alap bevezetésével módot fog adni arra, hogy mindenütt megfelelő apaállatok állíttassanak be. Gondoskodás ¦történik, hogy államsegély utján kaj)ják meg a hozzájárulási összeget.
A Közjóléti Szövetkezet kiterjeszti működési körét a visz-szatért területekre is, errft a célra
250 ezer penge áll rendelkezésre.
Akik elégedetlenkednek, öntudatlanul az ellenség propagandájának a szolgálatában állnak azzal is, ha a pengő vásárlóerejében kételkednek: A gazdákat
figyelmeztette a mezőgazdasági munkák idejében való elvégzésére. A visszatért falvak kedvezményes adótétel mellett főzhetnek 20.000 liter szeszt, rendes adótétel mellett pedig bármennyit. Jelenleg 12 helyen van szeszfőzde, amelyek 1Ü0Ü gazda nyersanyagát dolgozzák fel, — mondotta a főispán. A bizottság figyelmébe ajánlotta, hogy forduljon a kormányhoz, hogy Zalaegerszegen és a visszatért terület valamelyik helyiségében .téli gazdasági iskolát állítson fel. A főispán még több más fontos kérdésre adott kinieiTÍJ.0 tájékoztatót, majd befejezésül hangoztatta, hogy a maga részéről mindent elkövet a hizlalás lehetőségének az előmozdítására. \\ magyar sorsot azonban elsősorban az ország tartó oszlopának a gazdatársadaloinnal kell vallatnia.
A bizottság tagjai helyesléssel és éljenzéssei fogadták a főispán beszédét.
Már a jegyzésmegindulás előtt elkelt 6 millió áru Erdélyi kötvény
November 21-én indult meg országszerte az erdélyi kölcsön jegyzése. Ha a nagy várakozást tekintjük, amely megelőzte, akkor a százmillió nem mondható soknak. Bizonyára még jóval a vásárlási idő letelte előtt elfogj\' minden kötvény. Annál inkább,
mert a 100 millió már az induláskor sem volt 100 millió, hanem csak 94. Hat millió áru kötvényt ugyanis a gyáripar biztosított magának előre tisztviselői és munkásai számára,
Az összegből a vas- és géj> ipar 2 millió, a bányászat és a
Városi Mozgó. CsUtörtöktül-vasárriapig Csontos Gyula legnagyobb szerepe
Fények ós árnyak. — Tragédiák és örömök. --A moosár szennyes ölelése. -—
VISSZA AZ UTON
Csortos, a magyar Jannlngs meglepő, újszerű alakítása.
Főszereplök: Tolnay Klári, Meze, Mária, KBkény Ilona, Simon Marcsa, Caortos Gyula, Mihályffy, Pothea 8., Kftwáry.
A kísérő műsorban Aktuális Vllághlradók I
Előadások köznap 5, 7,9, vasárnap 3, S, 7, 9-kor
BÚTORT ,
B*»kU«ifitbea
Gábor mŰ««ezt»lo»n*U
vegyen vagy rendette». Haj ; ka nix»*, VAr**kiai **>Ut&.
textilipar 1—1 millió, u Vegyészeti ipar 500 ezer, a cukoripar 400 ezer, a iFŐripar, tégla-, üveg- és kerámiai ipar, vula-mint a papíripar és u villumos-áramszolgáltató ipar 200—200 ezer, a malomipar, söripar, faipar és nyomdaipar pedig 100— 100 ezer* pengőt jegyzett. A gyáripar eljárásában igen nemes vonás, hogy a kötvényvásárláshoz szükséges összeget az egyes vállalatok előlegezik tisztviselőiknek és munkásaiknak, hogy igy kevésbbé tehetős alkalmazottaik számára is lehe tővé tegyék az érdemes, közhasznú és hatalmas nyereményekkel kecsegtető- Kői vény-sorsolásban való részvételt.
» 8ZC«
é. tözhfa z
TIROLT LAJOS
Böt*o*-t*r» TtfefoflZOCi
Aliando taSaasssiMok hátkfssasakaa Budapest I, mSacrata
HO Ébresztő, tomo. — 7.00 Uirek, közlemények, étrend, hanglemezek — 10.00 Hirek. — 11.10 Nemzetközi vlr-talfc-f(szolgálat. — 12.00 Déli harang-t*Y - 13.40 llirek. - 1320 Időjelzés, időjárás- és vizáilásjekmti*. - 14.50 Hírek. — 14.45 A rádióműsor Ismertetési — 15.00 Ar folyam hírek, püd árak. e^nlste.-árak - 16.45 Időjelzés. Idő járás jelentés, liirck, — 17.00 Hírek szlovák és ruszin nyelven. — 10.00 Hirek miigyar, német és román nyelvin. - 20.00 Hírek (Budapest II.) -21.40 Hlrtk, kiőjárásjelentés. — li 00 Hírek német, ola»», «ngol és írand-nyelveu. — 24.00 Hírek ,
BUDAPEST I.
17.15 Tánclemexek. - 17.35 l.nUi-nyéáztési rádiótinfolyam. IV. rísa. — 18 A Légterek Fúvószenekar*, - 1835 Dr. Bo1ím1:I György előadása. — 10.20 RádiózenSkar. — \' 20.15 .KllUkraBkie herceg.. Vígjáték hamm felvonásban.
— 23.10 Beizkárt-rtavikar. — 23.30 Magyar nóták Imngiemezröl.
Péntek
10.20 Rusrfca lm)ig«lóiöknak - 10.45 I"«>>\'vusás — 12,10 SaóraitoziaU\'» iene. Ki 30 IWndórieiiokar. — 15.20 Tarili D-dur ftordontaversetny. — 15-40 Házi isszonynk tjeizólgernek. — 15-55 Bak László zongorázik. — 18.15 Kidár (iézn előadása
17.15 I)r. Cicmemin Ervin előadása.
— 17,40 A Hajkó zewekar, Sttiymmel Miklós láuczcneknro. és Manu*\' do Hiimoo iVitekel. — 18 SportkoZ^siió-ityek, 1830 Bír*. Sándor «i&hUs«. — 19.20 Az Operaház tM)\\«irrber 20-flti •tf-iidásának közvetítet* HWJgW vétel. \'Normát- Ualmü két felvonásban. — 22.10 Hanfci\'.emexek. — 23.25 Veress Károly olgáuvzwikiira- , j
1J4K nogarnber 27
55AUAT KÖZLÖNY
A -rmdMMí büntetöbit-ö 3000*3800
pMgft pénxbOntetésre ítélte m Siwae^düwaiháa tuiajdraraalf
A kormányWrtoiróg faik&ldfilte súlyosbításéit fellebbezett
Érdekes ügyei tárgyalt . teg-nap a kapitányságon a rendöli l)i"intel(íbÍrV». a kormánybiztos-ság-kiküldöttének. mint szőke képviselönok jchmléiéhon. iflészl V(ítt"fl láriíyaiáson n kapitányt ság vezetője. Kovács Nagy Pál rendőrfőtanácsos is: A rendőr* ség kikente a fogházból a le* tartózlatá.sbon devő .Singer Sándor és. Singer Pál .kanizsai kei reskodöket, hogy a zsidótörvény rendelkezései- ellen olkővclt kihágás miatt \'felelősségre vonja! őket.
nyilvánul, .tárgyalás
A kihágási tárgyaláson dr. Bariba.. István ügyvéd védte okai,i aki zárt tárgyalás clren. deleiét kóítto, de. a rendönbiro kiji\'ienlette;!.hogy\' a tárgyalás nyilvánoft, ¦ majd \'\'i sírkertet te a kétrendbeli vádat, mely szerint !1 Singcr-divntárnliáz két tulajdonosa a zsidó alkalmazottainak, fejenként havi 50—(iOpen* gövel többül fizetclis . mint amennyit, /bejeiéntettek és. a zsidóolkalmoBottak csökkentésa ka|icsáni:Bauor \'Dezsőt lovaimra in (foglalkoztatták.
Singéi* Sándor bűntelennek vallotta magát. Vózner Ferencé! havi lfif) pengős fbtütéssel a 1 kaliiutatav sem Vóznernok, sem Hirsohler Józsefnek, sem Málnai dánosnak, sene Sohön-l)ei-g«f,<(Vhuiárnnk a-bejeJentetü fizetésen tul \'semmiféle: összeget} nem adntr. Bauer Dezsőt clbon rsálása után. semmiféle minőn segben nem alkalmazta, hangoztatta. Singer Sándor ezuhám kijelentette; hogy első vallomá-i síit. tartja .fenn, a többieket) kényszer hatása alatt tette.. Internálással fenyegették meg öt. Annyit azonban végül is beismeri, hogy
Biuerv&awat Psalvesa*abd1" foglalkoztatta1
kél hónapon át.
Hendönhiró- Singer Sándort hoz: Egyszóval Bauer Dezső \'azwoméffaél*- voll .magénál...
Singer*-Sándor azt mondja, hogy- azt hiszi, hogy Bauer az általa, szerzett -\'Aruk után. a cégektől kaphatott jutalékot. Bauer. 1910 január l-ig volt náluk .mintutazó alkalmazva. Az ujabb\' kapcsolatot vele- 10*41 augusztusától! októberig tartotta Teun.
-- Nö">és mr van az 5 száza-lökés haszonrészesedéssel V — kérdezi a rendőrbtró.
- Igaz, hogy én megtettem ozl a vsAfomAat...\'
Baücr maga azt mondotta, hogy 5 százalék .haszonrészesedés mellett szerzett árut. Egyszóval «Őt\'.is kény szőni tették* vallomásra? - kérdezi a remf-5rbét*
- Kényszerítve volt ezt a valUomást tenni, mert internálással fenyegették meg... Bauer küldötte ír cégéltkel az árutv
Anélkül, hogy erre megbízása lelt volna.Y. kérdezi a budnpfl*t i»«a kkópvi seiő.
- Nem tudom;.. feleli Singéit;
Rendőrbirö- felolvassa Bauer vallomását, melyben
elismeri, hogy 8% részesedéit kapott.
— De az árut elfogadták ?
— kérdezi a szakképviselő.
— Igen, az árut elfogadtuk. Az árut közvetlenül a nagykereskedőknek fizettük ki, de, előfordult, hogy Bauer kifizette uz árut és mi akkor a neki járó összeget \'kifizettük.
—- Mennyi a havi jövedelme ?
— kérdezi a rendőrbirö Singer-tői.
— Havi 7-800 pengő. sftif«r Pál tMlnte belimerése
A rendőrbirö ezután Singer Páll vezetteti be és hallgatja ki.
Singer Pál részben bűnösnek érzi magát, abban, hogy a-zsidó alkalmazottaknak ta bejelentet! fizetésen felül is pénzt adott. Vózner a bejelentett 100 pengő havi fizetésen felül még havi 64, Földes Vilmos fizetésén - felül még 54, ííirschler József 7(i, Mátrai János először 39, majd fokozatosan havi 99 pengővel kapvlt többet, Sehönberger Aladár 78 .pengővel (a bejelentett havi. 170;P fizetésen\' kivül-). Mátrai saját vallomása szerint hónapokon át 99 pengővel kapott több fizetést, mondja Singer Pálnak a rendőrbirö. \' "™"\'>D\'r*ágásági pótlékot\' ád"-tam« nekik a mai viszonyok melleit. De a keresztény alkalmazottaknak is tisztességes fi-
Erdélyi
nyereménykfilosőn kstwóssyf
íeoyeíbcn«
liliiliü tetei laíliifiü H-iíl
37« Nagykcmlxta, Fő-ut 1.
zetést adtam, - -mondja Sínger.
— Turi tíyörgynek például nem adott többet ! — mondja a rendőrbirÓ.
— Túrinak havi 300 pengője volt. — feleli Singer. V.gyélr ként a járandóságot mindig Kohn könyvelő számította kt.
Maid elmondotta, hogy Bauen Dezső ez év nyarán maga jelentkezett náluk, hogy ^szerez árut« 5 százalékos haszonrészesedés melleit, ök azután kifizették Buuerl, vallotta be őszintén Singer Pál. Bauer eleinte havi 80>-100- pengőt keresett, de később\'többet kapott. A gyárak ulyvkevés anyagot küldtek nekik, \'hogy kénytelenek voltak Bauer közl>cvetö szolgálatát igénybe venni. 7 zsidó és 13 keresztény alkalmazottja van a cégnek. A leépítés a törvény rendelkezése szerint történt.
szakképvisalő fenntirtjia vádat.
Megállapítást nyert; - mondotta hogy Bauer Dezsőt foglalkoztatták, mint ügynököt. A Báltérnek kifizetőit jutnlókoi nem Írták be a könyvbe. Bauer Dezső foglalkoztatása az arányszámot u zsidók javára megváltoztat Ut,. hangsúlyozta. Bauer DüjJnő foglalkoztatása törvényellenes, Súlyosbító, hogy Bauor
fk
$ó mefeg
\'aneff?
tüzöit xrepede xhine> pongyolák bélelt ágykabátok
olcsfcámkon*
foglalkoztatásának eltitkolása vé gelt Bauer jutalékát nem ve-zelték be a könyvbe.
Dr. Bartha István védbészédé-ben utalt arra, hogy voltaképen humanizmus vezette a két terheltet a többlelfizctés kiutalásánál. Baucrtől azért szerezték be az árut, hogy a vásárlóközönséget el tudják látni áruval. Utol a cég jó hírnevére, kéri ezt betudni és enyhe ítélet\' kiszahá-sát.
Síngerék az utolsó szó jogán hivatkoztak hazafias magatartásukra. Sínger Sándor a forradalom idején tanúsított magatartására a felforgató elomekkcl szemben, Singer Pál pedig hadirokkant voltára.
A rendőrbirÓ ezután kihirdette ítéletét, mely kihágásban bűnösnek mondta Singeréket és ezért egyenként és fejenként 30 napi elzárást helyettesítő 3000 - -3000 pengő pénzbüntelesre Ítélte őket.
Szakképviselö a büntetés súlyosbítása végett fellebbezett.
Singeréket rendőr kisétie vissza a kir. ügyészségre, ahol rövidesen döntenek sorsuk fe-Jett.
A Levente egyesület híre!
Szerdán esie Il«H\'<kJk Miklós liclyi levenle korzetpamnesnok osztotta ki az 1940/41 labdarugó Wjnoki érmeket u helyeiéit ©üiiwtok ^wtoinok inclog szavak Tíiséreiében A nagy S[x>rtl*rAt-purnnesnok nic\'egen emlé-kezett meg ft spoiinkndétnib létrohozásáfielE fon-losságíról, majd utána a jelenlevők riagy tetszése mel\'ett K. Nagy I-ászló várostJm«zenmi tisztvbeiő" t\'irtbtt "das| Nagykmiiísa S]x>rijo\\-öji5rV5l. Az előadás minden inondniából B flojlfldö Si»riunV reményteljes jÖvújéneSf és nj korszakának sznkségsíenlsége, fontossága árad, Q hibák 6$ nz erények feisornkoztatása mellett,
A fe:o!vas;li után ftzí>kséges és idő-síért sportkéTdéaoket tírgS.«lt le a \\eieio\\ség Ilol\'ó János ügyvezető e\'nök rtzéilelovel a városunk legjobb sport, szakembereire! Kristóf Károly, Orbán József, pintér István, Balogh Árpád, Virág József, Gerencsér Pál, CzvetkÓ Lajos stb. TOltak n relszólalóik « téli sporlakattémia érdekétyen;
XX előadásokat a Legényegyletben rendezik meg, valószinn. még január folyamán _____
Levente bajnoksAg
Ipariskola—Kereskedelmi 6:2
(3:0)
Veaattio: <Jercnc3ér, .Cktttunően játszó Ipariskola még ebltfn nz eránylmu •* niogérdemeliem győzött H^nwk \'el-josiiményt nyujtott MCsits, aki az Iparisloola mind az fj góljai rugtB Me-sltsPől már többszőr irtunk, mint fbiud telKtségrőV Most érte el formájántik tetőfokét Jó volt még a védfl-
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
ZALAI KOZLÖNU
Tetei,: 488.
Elekestől
(Dermata) Ff-it 13. il
lemből Tihanyt 6a Dérfalvi, vajamra! H kis Mo\'nár. A Kcicskedclmislákiiál Kovács I. és Kisclier Játszott jól Mt n gólokat ¦ v. Zt\'-I
l\'áu lotto.-
Kanizsaiak az Országos birkózó versenyen
Vasárnap a s/ékcsio!iérvári o>zigos birkózóvcxinyrc Indti mk a knniz ai birkózók Vjrág Józ\'er \\0 elvséveb A k riizMii birkózódat Mó/si. Wc\'niuger, Váinifii, liyannati I. os Gyiinosi képviseli. Hisszük, hogY (le-ék leventéink is niegl sin ellik l.evik br,varját és sok dicsősétc; l:o\'n\'lí u kanizsai színednek.
UTORT
HET7EII1RE
márkás butorszalonjában vegyen vagy rendeljen. Carágary-nt 14.
Figyelmeztetés tisztelt vidéki előfizetőinknek 1
Amint már több Ízben közöltük, Ismeteltén felhívjuk Igen tlsztolt elflftzetö-Ink ügyeimét, hogy a Magyar Sajtókamara I. é. augusztus 1-tÖl lapunk bavl előfizetési diját P 2 50-ben negyedévi , . . 7.20-ban állapította meg. Ugyancaak a Sajtó-kamara határozata szerint Is, az előfizetés utóilntóa nem lehet, felkérjük Igen tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy lapunk előfizetéséi fenüek szerint tel-Jeeiteat szíveskedjenek-
a Zalai KöxiOny kladóhivatal*.
ái nzsorablróság példás ítélete
BBrlönre, Iparlgazolvány megvonására, a kereskedelmi éleitől való eltiltására és az ítélet klplikatlroiására ítélték a paplrtalpu elpök készítőjét és forgalombahozójít
Amink ideién röviilen foglalkoztunk a papirtalpu cipők ügyével, amit Lázár Salamon budapesti cipész készített és Mnndler Albert zalaegerszegi ószeres hozott forgalomba. Most tárgyalta ezl az ügyet a (örvény szék uzsora-tanáesn. Bűnjelként olt voltak a károsull vevők ál-
tal vásárolt papirtalpu cipők, a miket azok beszolgáltattak. A kihallgatás alatt a vádlottak tagadták a terhükre rótt bűncselekmény1 és c»\'ik a másikára igyekezett áthárítani a felelősséget A szakértők egybehangzó véleménye szerint — II pár cipő kivételével
vslamennyl olp* e» biksnoi pspirtilpu volt.
A kir, ügyész súlyos bünlclés kiszabását kérte a vádlottakra.
A biróság üzletszerűen elkövetett áruuzsorában mondotta ki bűnösöknek a kél vádlottat és ezért Mandler Albérlet — aki már egyizben hasonló cselekményért büntetve volt — egy
esztendei. Lázár Salamont pedig 11 hónapi börtönre Ítélte. Egyben a vádlottak iparigazolványának elkobzását, a kereskedelmi élettől 5 évre való eltiltásai rendelte cl és kötelezte ókel az Ítéletnek a fővárosi és helyi sajtóban, valamin! üzletük kirakatában való közzétételére
Az Alföld-fósitás eddigi eredménye: 117 600 katasztrális hold
Báró Bánffy DánleHÖIdmOvelésflsíyi miniszter belelentette, hogy folytalja az Alföld-fásítást — Az Alföld termelési és klimatikus szempontjai sürgetik a program folytatását
A világháború elvesztése után a nicgisonkitoít MngyarorsztUuji\'k ezer gazdasági pioblémával kel elt mcgfcüz. dCrtle, lize.fc a gazdasági problémák ?zinali rateie\'ták a figyelmet a tudorok áftal lehetett alföldfásitás gomto-latára. Elsősorban az ország fu és tű-
zifa ei\'á\'ásának nehézségei sürgott-ft az Alföld nagyobb lerí!léteinek befá-sjtását, dc lermelóspo\'i\'ik-ii srempon-tok is közrejátszo1f»k. Az Alföld, különösen 0 Duna—Tisza köze szike-s és futóhomokos (eruSeiel komoly í« rcjilábilis mezőgazdasági művelésre al-
Rádiót
saját érdekeien
osak szaküzletben vegyen!
Régi rádiójel mnl o sarai ja be
T.l.lím Ml.
NaBfkaalzaa,
TÓTH IMRE .«.;L."»..
LHDEOZKV-hangaxaraxIatban.
kalmatlanok vol\'&k. Az cgyetSen pénzt, liozrt megoldás az crdősrlós ezeken a torüle\'eken. Egyetlen hátránya, hogy évekig t irt, amjg az erdő megnő, de akkor a mt\'gengcdeit kitermelés sokkal" több jövedelmet biztosit a gazdának, mintha például ¦ rozst termelne foto-homokjában.
A kérdés hossaias tanulmányozása ulárt az olső lépést az 1923. érvi XIX. törvénycikk megalkotásával tetlók meg Et a törvény az alföldfásitás célfát a következőképpen fogalmazta meg:
A külföldi fabehozatal, elsősorban pedig a tüzifabeliozato] csökkentése s az ország faollátásának a r&lermelés növelésével való (lehető biztosítása, n mezőgazdasági ton\'Jetek termöcrtejé. nck (okolásaink védelme; a mezögaz-dasági termelés előmozdítása éxdekf. bon az éghajlat tl iszonyok inegjavi. látá; munkaavkaflmnk és foglalkozási icietöségck megsenmtecaj áHímbíz-tonsági és nemzetvédelmi célok.
A törvény éleltndléplcté>le után nagy erővel indult meg az Alffilld fásítása Al föld fásító onlömémököket szerződ. ici«tt( az állam. Az erdöfeuigyeaftsége. ken éveken keivsztul ikészüítek n ki^. lölési tétnek. Uay-wis a törvény ren-delkezésénck megMfclWn mrg k«3(.tt pontos ti állapítani azokat a mCz5gaz-(Insági művelésre rtem aTik\'almas tcnV leieket, amelyek uz olföflldfásilás szein-roiitjábód Jiemzetgiizdoságt oéSfán\'uk mCg\'e\'eVcn erdősítésre -számbajót*t. tek, A miuíkt később az általános de. kmiimikttiiM és gazdasági tsnybuMt kő vet kéziében olátibliogyott és csak kés/lbb kipott ujabb löndfüetct, amikor a törvény végreliajtAsánóít a kor. mányit köllsé-gvciésjteg gondoskodóit. 1030. éviM kezdődőig éyejate,: ajy. , mUüú pengőt fordítottak alfcÁdfásitá-s. ra. Az állami csemetekortckből a gaz-dák igénylésre ingjén kapták a suhan-gok it és a cscnuoté.ket.
190 ezer katasztrálla holdat kell az Alföldön eröaltenl
A kijelölési munkák már régen be-fejezíídlek. Esnek en^iiényekóppcii
Átmentem a Királyhágón
Irta: lí«rtin Agottoa, 2
ny. kir. törvenyazékt tanácselnök
Ettől a barátomlól érdckltkitem, hogy és miként éltek ök a megszállás ide^e ojatt
A sok közül csak egy értWkes esetet mondok el- Az össz»>mlás után olt is élolmeíési nehézségek lépt** fel. I)és városa megbízta, hog>\' menjen a Re. gátba és vásároljon Ilés város részé/o egy vooitra való gabonát Rendelkezésére, boesátőttik 1 és l\'él millió leut. 0 ispi«;Ö8 lóvén a viszonyokkal, nem biiza, lianéai vagonok után nézett oioször, mert tudta, hogy ez .a nehezebbik rjésze a dolognak.
Kei esett tehál ^\'gy inspektort. Ki és mi lehet az az inspektor? Ez olyan al-\'ás, amihez nem .kell &einmifélG kvalifikáció, mindenike be\'eflti az orrát és nem. fize,, seliol senimit, hm-Mt neki fizetnek mindenért és mindenütt. Pl. nz inSpCkior, lia íuegj\'e\'caül; vgj\' város-b.\'n, )»c!.e:yezkedik a legelső vendég, lob*,\'olt jól é1 és mikor eltávozik, csak annyit mond inspektor. Elmegy éí — nem fiitei semmit
Hát cgj- ilven úrral lépett ériiilkc-zésfcc az éu jó komám. Megállapodtak, Iiogy -10.000 lenért szerez vagonokat. Telt, mu\'t az idő, de vagont nem szorze.t, luncm azzal á\'kott elő. hogy az már, 100 000 Idibe ken\'il- ljefiz\'.\'tlc cL\\ i* Doyen "el-cecn várták a gabonát ós már olyn biteké; kapott, hogy u pénzt ejkArtyázti .«s löbbé nem tér vissza I>ési« Krre ih^\'szcinközl azt irotidl-i .a/- iiis|.*rUtoiii\'-ik,"\' Ívű i te ni szu. iet yagóitokat, lelövi, mint a kutya\',
aztán magát, nict buzi txélkül nem mohai haza R fcnjxg^tésre e;ökcrfll. lek a vagonok. Megvette a búzát és oUndu\'t haza\'e\'é. Xcm aknrom a többi vesztegetéssé! az o\'vasót untaiul még csak annyit említek meg, hogy szeptember végéti indult el és kirácfonyra érkc;e:t haza • \'
Hit már itt vagyok líésen, ngy gondoltam, ellátogat )k DésJknáia és mcgnéiem n sóbányát, no meg az örmények Rómájába Szamosujvárr.i, vagy mist itt mondják: Szamasujvána.
Mh*l a >Pubiva\'< megjártam, most .palH\' fogadtam meg és c\'indu;».ii a DéetÓI 3 km-re [ekvö Désaknára. Pali is csak a kapaszkodóig AUla a sarat, azután ö is b\'-\'adta a kulcsot és engem lett — Palivá (íyalogolva kei\'ett mel ette monn i és a kétlábú Pali biztalti a négylábú Palit Ihcn tónusban lassan, de biztosai megérkeztünk a sőbányálioz, aliol a fonnö-ságok elintézése után :vt ín s/eret-\'U öcsémmel és tc\'eségéve1 bs|u toltunk a bányába Sreiencsírc tekint-\'tlol vol-l.ik ősz fürtjeimre és megeng-Mték, liogy (Ml méter mélységre litteji nieji. jünk ;c, különLen ci[erAzh,iitunk volna 11 Bya\'oglépeeön le és fel, ami nem kis tejjeUttttény. .\\kt nem hiszi, próbálja meg.
b\'e.ejilieiet\'eji tz a kép, ami az ember SMinei elé tárul, mikor a sóbányába leír. l\'gy néz ki, mini egy márványbúl épft\'t gótsti\'ü nagy-nagy tcmp\'oin, uueynek falai osjBognak^ ragyognak a vi; ftn>Téjiybi\'ii Onkénie. lenül Imára kulcsolódik kezünk, hogy hé\'rt" Hdjiuk a jó IstWinek azért a
nagy jóért, melyet ezre1 n"künk\' adót\'. A mellénk beosztott bányász a szak-emteek ve\'eménye alapján elmondta, hogy a s;Vie^ a föld alatt einvmlik a j R0 kní.ire.lekvő Ko\'ozsvárig, léhát nem kel! búsulni, hogy a sót Is Jegyre kell majd adagolni, o ég íesz még n második ezer esztendői*,
Szerencsére ezt nem .merték tönkifc-tennl a megszállók, pedig szers-ttfk vo\'na. Megkísérelték dinamitti! fel-robbantani, de féltek, hogy ök ís felrobbannak Azonban, hogy mfaiél többet kibányászbJssanak, mégis végeztek robbanlásokat Ezzel a bánya falait és szé]>ségét tmkrclc-iéík, mert hiszen a dinamit nagy darabokat smkltott le és igy a szép márványfalak szaggatottá és darabossá váltak. F.z majd őrök időre liirdeinl fogja, milyen barbárok vo!tik Desakna egykori .uraj..
Mo«t 8—8 órás turmiSokbm dolgoznak, mert mnen látják el Bulgáriát sóval.
*
SzamoMíjvárra tulajdonképpen azért men\'.em át, hogy szenetett iskolatár. samlót, a dé.si törvényszéki c nöktol, aki itt hivatalt vizsgált, elbúcsúzzam. Ha már ht vagyok az örmények Ró-májáb.ii, megnéztem azt amit Itómt\'i-b;m szoktak; a templomot Az örmény catedrájis a barokkstil építészeti re-meke Kívül javitási\'a szorul, de belül mostanában hozhatták rendbe, látszik rajta u gondos restauráció.
Ennek a monuir.entális széke egy-háznak legiiugyobb neti-eze^sége Rubens Péter Pál vi\'ághirü fcstöinüvész (1577—1010) L\'gylk remeke, -Krisztus-nnk a kciosziKii való levételi\'-.
Nagyon érdekes, hogyan jutottak az örmények ehhez a képhez, mely a icmp\'om kü\'ön kis kápolnájábn van eihe yezve Az ott U"vö ismeitető lapon, mely Rubens rövid é\'elrajzát ismerten, o\'.vaaható a kóve\'-kező:
•EWI Feienc király alatt íok pénzt emésztettek fel a háborúk. Az álam-pénztár már üresen á;\'ott E költségek fejezetéhez igen je:cnlól*ny ösz-szeggel járultak hozzá az örmények lg?\' 180B-b ^n egy szamosujvári küldöttség sok aranyat vitt fel Bécsbe, melyei a királynak ajándékoztak. A király is viszont egy nagy ajándékot óhajtott nokik adni, Ők pedig a Bel-vederében látott híres Rubens képet kérték, iimit át is adott, igy jutott L. világhírű kép a szSuiiosujváá örmény kr.loÜkus egyházközség tulajdonába -»
Leheti Erdél.yből hazajönni kirándulás né\'kü1-? Hát nem -Whet De nz én kedves öcsém el remi engedett von i anélkül, hogy legalább a GyükW-tót meg ne nézzük. A megbeszélés hamar megtörtént Egy szép őszi délután elindultunk QéL* Szeretfalva-Szászré-genen át t;>-ergyószenbnik\'órsr.í, Csík-ors/;íg legnagyobb !11.000 lakosiO Mügyarország tcgniagasabban fekvő (812 mo városába. , t !
(;jcrg>ósaanlniik:ós ÜpJJíus székely város. Tiszta és rendezett Főte* valóságos virágos kort. Oly szép, hogy szvioitcm vo\'ji i hazaJwzni. Na, de mégse \'együnk ilyen éiutók, aki saen-t szépei látni, uézze meg ueui fog <,sülódni Itt minden szép La kedves, ile legszebb a szekeysiilusba.il épült
IMI., november 21
ZAtAí közlöny
JEGYEZZEN
érdél
a Nagykanimi Takarékpénztár sál.
Felvilágosítással oz intézet szolgál.
ix Alföldön mintegy íflű ezer katasz-páUi hoV), művelésre tulkiyomórészben (.^ii alkalmatlan futóhomokos, náw*> és gyenge tennöeiejü szikes fúidoek a fásítását Vették tervbe.
HrfXk a nagy terűiéinek fásítására, b«rdösitéséie egy nagy átfogó t^vel késíiíetiek, amelyet tS év aftutl kell végrehajtani. A vígíciuijiíVi komoly üKinben Indult meg és loüyik ma la, Li ér ttvaszáig 87.344 katasztrális u-d.isüctiek be és «358 k.ki-ü;,-iíi tiosazuságu fasort létesiteltek, amely 3U.256 katasztráftis holdat tesz : ki. rgyanl* egy fasor, amely 1400 méter hosszú, gazdasági értekben (bele-értve uomcsak a fa értékét, hencm Méílogá gazdasági je^töségét, stb.) egy katasztrális ho\'ld erdőnek felifl orfg. 1 i . ¦ |
Ai alföJdíáaitás eddigi eredménye tehát 117.600 katasztrális hold. Meg keti még jegyeznünk, hogy ax aHóBd-fisnási törvény nemcsak a művelésre dkümatton föflidok erdösitéséröt mtéz-kedik, h.\'.üMn) olnemKíli a tanyakor, nyékek, utak szegélyének és minden ÍU lobi leríi\'jo\'aiiok a kozülfásilásál.
Az einiuSt két esztendőben az árvíz u alföldi erdőtekpilo!*ekzxi] mintegy 20)0 katasztrális iio\'.d.n tönJiicletl és ii :ij vízszint enwikedese im-gnó-\\alte a vadvizes beardősltendő tenne, tik kiicrjed\'éaét.- ¦
Miért van szükség ma is AlfÖld-fáaíUara?
Al ország erdőterülete nz örvendetes liSsnicsatolások fcóvetkezlébvti jeVn. tó»Q luegDovekedett. a Felvidckt-n., <te különösen Kárpátífján és Erdélyben iLitalmas és (pudaságítag komoly
girrmazíum, mely egy széles utca hátterében fekszik. Kissé fontja a kilátást ¦ megszállók által odaéprtetl beszerikft (görögkeleti leinptotn), amely b« van Ukatova, hisz ott nincsenek — románok i)e nem is volt szandékoiiiban ntfgnéiui, sőt ha lett vo-iia. akkor **ia tettem volna nbeg, invrl mfior Kvittéi néiege(tem, egy székely i>t>\\aQ rímszólt, liogy cx görögkeleti templom, ilyen ijooinan adta tudtonue, hogy azt nem ÜUk megnézni. Helyetti - vasárnap lévén * — a katolikus taplómba \'mentünk. diáJOJiisére. Atoí-*or odaértünk egyik nagy gy«rekseivj3 ep*n kiíeié és a másik be.eé tódult * nagy templomba, I-e.tüai ilyen sráuyiag kis he.y«n ez a fok gyerek, azonban a szentbeszódböL mindent twgértelteiu. A. szónoklatot tartó pap megmagyarázta, hogy ftxónt van egy. ufeiaán két diákmise, meu hála is-tevxí umyi a gyének, hogy ffgyvze/re °*m fér irl a teaiplotubaP- Sok ma-jyar vámja tattwlhatn* Wüi.
De tanulliatna mást is. A nenuetj k**>#> megbecsülését. A főoltáron Padkát oldalon ©tt díszlett egy-egy ¦•ontott lobogó ós a tabeinúculutn •JW egy kisebb, mintha vádiné « Olliriszeatséget minden támadás ekn-á síékeiy nép műidig vallásos voit. 06 » két évtizede* rabság még jobban ¦*frtMHtoUa ökfit intíUSkooü. Mmdentii J*1 a templomba jött, ft teuip.oni ^iepén két térdre*re*xkedclt és m»g-hajtotta lejéi az Oltáriszeníség ekltt,
Ezt
jó 1«SZ llLW^-S/,Í.V.O,niJ
p^zság tőlünk eirabol, az igazságos We biztosan viasza-Ulta, hit tői* turni pánohwk el.
V*i„ [Vaut kuv.j
értékel je\'tulú uiüvll\'i\'. gizdagoilolt oz orMág. Mindebltol azouban nem sznbad ana köseuVei*eini, l»ogy az u-ín\'iiHVií. i.t. programmja ma rrrár leije, seái etvesitétte a jtljentoségét. Kz a kérdés ma éjipen annyira időszerű, mint korábban vott Az A^öld fásításának fontossága és jelentősége ugyanis nemcsak abban van, liogy az Aiföfui faszükséglctél könnvíi szerrel kielégítsük. Az Alföld fásitás\'i kihatássut \\*a az Alföld termelést viszonyaim, különösen klimL\'tikus Kzempontból Gondolnunk kell itt arra, hogy az erdők faifogják « pusztító sze\'je/ket, flőaegi-tik a liariiiatképződási, » nedvejséget koDzerválják, a [utóbemókoá torüe. teke. meÁotlk li\'ek a tfrmeiés szempontjából az Alföldön mind jejentőa kérdések. így elérjük azt az Aiíöld fásításával, hogy az eddigi mezö«aide-
sági mOtetáHre li isználliat illan u-uVá\' leket\'Ivj&ziwjsithntjuk.Mle eeno kiTüi elősegítjük a mezőgazdaságiig luuz-nositoti t«rulclck tewl-ísének fokn-zá^át Is. Éppen ezért n f6ldmúvelesi kormányzat mindent elkövet, liogy az Alföld hi ..!us.ii minden rendelkezésre álló erővel faytissa és olyan tenVe\'eken, ahol ai erdőaitás mély talajtorgatás nélkül nem (tentie eredményes, a--fásítás Qternének fokozására a géplerövel való tazajforgatést is megkezdte.
Báró Bánffy Dániel föWmüveléaügyl miniszter költségveté\'i beszédélwo be. jelentette az alföldfásitás fokozását, mert a rási\'ás nemcsak az Alföld lakosságának, de az e^ész ->i-.,- ,,.n ia fontos érdek*, ezzel u* ország több és jobb termeUsi lelw\'őségét moi-ditja «10.
Háry János STbSŰ!!S3Sí;
lixományoe Magykanixsav Doak-tér 14.
\' \' Telelem 309. esim>
Vásárol legmagasabb napi áron ..
mindennemű bort I!
Megbízható bevásárlók magas jutalékkai felvétetnek.
— (Áthelyezés)
Az igazsfigügyminiszler dr. Csik László tetonyei kir. Járásbirót aajáf kérelmeié a nagykanizsai kir. járásbírósághoz helyezte át.
— (A rendőrségről)
A belügymmíszter Mármaros Jakab rendőrségi iroda főtisztet, a kanizsai kapitányság segéd hivatalának vezetiSjút szolgái ti u\'desbói a budapesti lőka. pitányság áíiományúban a bclíigymi-uisztérium közicndészesi osztályálioZ beljx\'zU; át. Márnuros Jakab ÍŐÜszt átlielyezése oJgy ^ejzUséget jejent a kanizsai rendorltapiü\'uyságiiatt, mert egy tiLsőrendü inmikierőt, egy kiváló és n igyludásu tisztviselőt \\eszit benne. Rendkívüli eőzékenysége a nagyKu-zőnséggCl szemben, a iCÚ\'kkel való bánni tudása közmondásossá Leit. S*á< mos tisztelőt, job-arálot szerzett Nagy. kanizsán, akik a legjobb kivánatoKkuá kiséiik kilün etö mugni&itását U-etvo a IŐ\\\'áiosba val-j áttio.yezA-sét.
a= As Ön kelmefestője, vegytisz-tltoju Varga.
— (A gimnáziumi bizottság öléae)
A gimnáziumi Mügnt/i bizot\'ság tegnap détuián ütést tartott a városliá-zán dr. Krátky István polgármcsier einöketc ujait Jobbára tandíjmérsok-. lúsi ügyöket tárgyiúták.
— (A Mondscheln szonátát)
is eljátsza K- Pásztor Irma a zeneiskola vasárnapi matinéján, melyen Wittenoz Jolán, i). Honü Mona kisé-i étével !U -i;Utov. ji müveidet <¦\'¦\'¦¦-¦.. l)eléi>ődij njnos. (:)
= TieUUtaeeon, fts.esten Vargánál i
- (Lejárt pályázatok)
Most járt lo egy nagykanizsai kir. ügyészi és a letonyei fárásbiról állásra hirdetőit pályázat határideje A kani. zsai ügyészi állásra összesen 10, a letc-nyei jái\'ásbiról állásra pedig 3 pályázat érkezett be. A JelöJés ni-\'gejletvín, felterjesziettók a pécsi táblához, ilfctve főügyészséghez, ahonnan az igazság, figymtnlsztcrltez továbbítják.
— (Hősi emlékművet Állítanak fel Alsálendván)
Az alsolendval ptebánia-tempífom t©. rén a tavassztfl hősi emiékmüvet Alli-tanak lel. Ugyanezen aScolommafJ nagy MOVE megmozdiűás is lesz, ameljinek keietéfcen felavatják az országzászJót
RÁDIÓ.
az bizalom dolga I
IIelölt rádiót Tett, forduljon Lukafte Laaxlohox
Ca«ag«ry-at I. _3IW
— (Aradi Antal szabadalmaztatja találmányait)
Nemrégen megírtuk, hogy Aradi An. tol hajiitiuttó ia.cinőtal|)al UHttt ML amely az illetékesek. Ugy<ftnét is felkeltette. Aradi taJáhnánya.már IpetóUcs helyen ven tanulmányozás végett. Most Aradi ujabb találmánnyal lepto meg Kanizsát, amellyel a lialocrőt (hatóerő áttét) fokozni leliet. így a kerékpár forgási sebességét, a repülőgép pro-polerjének sebességét, önműködő haj. tóerő, nutáiyel iparmü\\ekvt is hajtani lei.i.-t Aradi találmányát bejettateke u szabadeimi Iiivataliialc.
kapható
SCHLESS TJtíSTVÉKlíK
bMkk-Mr 10. mlndkít Motébm. M«rtli» ¦.- mt ».
MÉRLEG
Ma mtrattM
SCBOLCZ láilS
meriegkészttö- mester Nagykanizsa
EotvDs-ter 30. szám.
- (Kitűzték a dr. Lfchtensteln-Ogy tŐtár&:yalását>
Dr. Lichtcnslen Sándor, a nagystiáü szélhámosságok elkövetőjének bűnügyében a kir. törYénysxék január 23-ára tűzte kj\'a főtárgyaláat, amikorra számos tanút idézett be kihi4^|a-táara. i i
— (Zelaszabarban)
petricJ Károlyné szegény nipazá-mosasszonynak hármas iker-gyermekei azülciek. A családban eddig már öt gyermek von A zaiaszaberi MfiP-absr-vezet gyüjlést indított u szegény család uiegsegitésére.
— Napexivatt ruháit egyenletesre festi Varga.
Naptár: November 27. ceiltört Rom. kot. L. Mária. Protestáns Virgil. Israel. KUzluv hó 7.
e**Mrd« ayltva reggel 6 oratoi «H* S álálg (bettf sverda, péntek délután f.a k*aá*» mmém pm» laelreakV
AfidWRDCTtSIl
ií i>dis aa tmt. wSkmVmm *
Ka»]r«*t*»b«*> gyorslrlaban jlrtaa kereíztény géphánfi fervétetik. Cim a hl-ídában. _3771
1*4 mába ¦••HOnk vagy náamcitari niuiikíra alánlkozik Mágu Lajos, VöiOi-
nuiity-ii. 12.
AttÁS-VÉTEL
SölétiiOrke hiiznalt tállkekát, Iá-karban levfi venenykerékpár eladó. Schfltz-áruháa udvar, Bércziaét__
Termft \'iatal dió-, alma-, körtefákat
most vegyen Kbály-u. 2., Hírednél.
Friss bilnton! .halak, élgiieatsok
szerdán, catltőttökön, pénteken. Bolgárek mellett a plaroa.
LAKÁS 02XHTHELYI&ÉO
Riagd egy 3 Biobáa díszkomtoitoa ml magánház, nagy kerttel, garázzsal* Clm a kiadöbin. 3704
Caáktornyln s tegímgal masabb helyen béibeado egy téliesen modernül berendezett tM««nsair«Jték az önzea tnellák-helylsegekkel együtt. Ugyanez az aaiet-tiejylség csemegetlzletnek la alkalmai
kolna. Felvilágosítást sd Anlomivlta I Csáktornya.
gmk, 17U
JémenetelU kocsma üzlettel alsulé elköltözés miatt, Clm a kiadóban. 1766
HÁZ ÉS INGATLAN
Egy ősaikorofortoa négyazobás n] bál, adómentei ás egy kéisiobái ttj báz, satn-
Érdeklődni lehet özv. Slkota I VörOammly a ü aa. alatt.
»snsi. 3728
Elaáó egy hold erei*. Bővebbet szóm-\')iit délig Bagülan, U elólláráaágnál. 3774
KOLOWPstLa
ttpstfelagaiB — Irásuakártö Eötvéa-iír U. Auttllxleeli l«saetliaalfi ávew.
Tanács eljUlaa. Cssk íövüt Ideig. 3t8t
Képait legolcaábbsn keretexl Horváth Lajos, üvegkereskedd, Horthy M.-uMZl
ZALAIKOZLÖN*
IMI.
3L_
(Folyta tá* a 2 okfalfell
Tokió, november 27 Toyo japán miniszterein Ak a pénzügyi élet mintegy 100 vezetője előtt mondott \' beszéde-ben n többi között kijelentette, hogy akik a japán gazdasági élettel foglalkoznak és azt magyarázzák, teljesen félreismerik Japán nemzeti szellemét és
nem értékelik kellőképpen Japán gazdasági erefél.
T&j*f&t november 27 A japán Times eliníl lap jelenti, hogy irrintegy !100.000 fő-nyi caMlftldngi esnpat tartózko-dík Indokina határán.
Washington, november 27 Az Assoektted Press mcg4t-\' lapitJR, hogy a japán—amerikai tárgyalások eilniff még nem vezettek \' crcdmény\'fe. Kuníszu a legközelebbi fdőbén visszatér Tokióba, hogy a tárgyalások o minién vér öl jelentést tegyen. A lap felsorolja azokat a javaslatokat, amelyeket az Egyes\'űlt Államok konnánva a csendes-óceáni béke előfeltételének tart. Ezek: Japán visszavonulása Kínából és Indokinából.
KKltlFAlOSOKl HAYEUli
Elhasznált tme^&mM újra átcserélem
Ccttigttytit 2.
Was.hmtfon,. november 27 (Heuter) Hull kill ügy miniszter ős-;.a j apáit nagykövetek tanácskozása ötnegyed óra hosz-szat\'táHjntr. HtiU, Nomura és Kuruwi együtt együtt hagylak el a külügyminisztériumot, mind a hárman mosolyogtak, azonban nem szóltak semmit. A Külügyminiszter által a Juj)ánnak átnyújtott okiratok m amerikai javaslatokat tartalmazzák, a melyekre vonatkozólag Hull kijelentette, hog több értekezlet eredménye.
Washington, november 27 A washingtoni képviselőház 8 milliárd dollárt szavazott meg a hadsereg Ős a hajóhad felszerelésére.
Budapest, november 27 (l^tst) Jólértesült londoni körökben, ugy tudják, hogy Japán kép^s&Ajt, olyan javaslatot adott -át Thaiföld képvásetöjé-nek, amely szerint Thaiföld védelmét Japán venné át, dé Thaiföld ezt. a j\'avaslatot visszautasította.
Moszkva birtokáétt
8**1^ november 27 A keleti haretéri helyzetre vonatkozólag kiemeli a német hadiielentéfií. hogy a németek ujabb; te^Ietnyereségrc tettek szert, -.Kiemelt továbbá, hogy a
ftm.
raktárunkat)
tekkrita
JavlUrsekaiáétáJtassaHáltfrionk,
Frottír «érl ^ixe*. alöUa Tel6ÍüöB09.
Moszkva előtti hiirrok döntő jellegűek.
Moszkva tisiigettlése
Berlin, november 27 A hadsereg főparancsnokságának azt a jelentését, hogy a Moszkva elólti harcolt jelentős eredményeket hoztak, ugy magyarázzák, hogv Beck kiszélesíti támadását, miáltal a boisoviki főváros helyzete egyre válságo-
sabb lesz. Berlini megfigyelők szerint müitten jel arra mutat, hogy a német hadműveletek célja : \'Moszkva elszigetelése és körülkerítése.
Stockholm, november 27 A Pravda tudósítója irja, hogy a németek jelentős mórtékben előrenyomullak Sztali* novorszk irányában. A neme* leknek sikerült harnikoaslkkal betörniük a szovjet vonalakba, A németek előretörtek a Tula Szerpuhovi uton.
Bibbenlropp: „Németország csalt egy gondolatot Ismer, a rája kényszerűéit harcot diadalmas befejezéséig folytatni"
Berlin, november 27 Ribl^nt"oi» külügyminiszter a Kaiwr hoffbaii tartott frnaepólj-en hosszabb beszéd; én Ismertet^ Németország kül-politikti hűíyzetét. Kifejlet-:, hogy a I-\'nhier mindent megnkart lenni, hogY mcgklse:el.c a megegyezést Angliával, ez azonban régi játékai liozta elő: egyik országot a másik után kergette be a hatomba Chiircliifi padig saját konnán>elnökének lián mögött össze-eskQvási szolt KoüievelUeT;. Szt l\'nnak
célja volt, bogy a hosszú liábbru előbbrevigye a bolsevixmust Európában- Majd kifejtette a a^vjetveresegi követkéz menyeit Iloowdt UOCvjszi országát a háborúba Németország el-;ea. a S*>v.»t<i\' val> szőkesége .^jig a legpusztítóbb szociális katasztrófának csiráját veette el, liaugsub-ozta. Egy bizonyos: hogy Németország so. hasem adja meg magát Olyan nép, amelyet HtyOar Adolf v©«t: csak egy gondot tyj ismer; a rája kénysxoriietl
Német rohamlövegok:olÖnyorauláRa. (Frrto R. P. V.)
Rozsdamentes és alpacca evőeszköz, manikűrkészlet
X.ukb«, MÁJON TESTVÉREK
szaküzlet ében
Philips, Orion, Standard, Telefuriken, Siemens, Eka
rádiók
1942. újdonsága nagy választékban 4JI vevökH rtwdalkaxáséra.
zaliö Antal
rádió-, foto- és sportQzlelében, l-o-ul 6.
Szép ruha csak jo* szövetből hés-"\'1
Legszebb szöveteh
Itgnagyobb válaMtékban
, legolcsóbb áron
\\JÍputiáiLaji
harcot diadalmas befejezéséig (oty. tótat, haogaorjxnta óriási 9eB*eedLi közepet**
A vHrtin iratai talá
Böntlní^\\<afájer37 A NVtiliebnstraa^-ft\'sajto^írM^\'U. etőtl nyomatékosan sromibrsx41fl.Uk az.
zal a\' k*líölfli\' torrásbot tarfvrifet* ($X litássaj, amely szerint beSö eT/\'m-mondás áll i|iiilnti\') meg a n.Vwej. álláspontban, hogy-a- Szovjetunió \'Ható. nftflag-niár ve eléget Brenv»dett éa a kom in tor netten i egyezmény megujjráaii é» kibővítése szükséges. \\, .
A bolsevizmus — jcfentelték ki né. met pnáWksd kv>röl*en — a Srovjtt-unióban inegtstólta l\'tí*jry ál&uwi azer. venetét^éa megtcr*mtctte- tárnak fegyverét Eufépa eílwn, Éz a boteváamií nagj\'ón jót tudia, ímjky ¦ li.\'-sza a Szovjetimiötimnit á*Wnot,#s »z államltoz kötött Wmitm\'erftt.\'tWmittsrf^ eszméit trójni falőhéftt kítrytítme-eu el tudja majd juttatni Európa egyes népeihes. A Szovjetunió — mint Berlinben niegá5X;ipitjak — raegwmtnif;i\'if.t ugyan, de a rombolásnak azWz«1t«we, amely Tőképpen a bonúu&ztö eszmék irányító tevékenységéből tajAálkbxik, német leifogás szervit oeuícwjk ^Wszk¦ vában található meg, hanein^ mindazokon a sxósxékekea is, abol ina m prédikálják, hogJE Sz^tUn a Saovjet. unióbvo uj uralmi ie»*dezt W\'eskett, Azok az erők, amelyek csak arra varrtak, hogy Kurőpa rendjét felborítsák, berlini félhivatalos körök fölfogása szerint dppoty oolsevlst\'i tényezők, mint amilyen ezideig maga\'Moszkva voJt A komlntern • ellent egN-ízni&iy harca\'tehát — hniigoztanák7a sajxv képviselői élőt\' — atyjában mÜMéft oíy::n\' kísérlet elícn iran.vuX, amel>\' a fcol^váznitist fto \' pvóbálji\' csempészni az egyezményben résztvevő bánir^tylk álkmiba. 1
Berlin, novetUber 27 A külfMjft\'nmtiszternól folyó megbeszélések tegnap- nctn fe-jeződtek lie, még ma\' dérelött iu sor keri\\H ¦ néhány toná\'csközás-ra. A Berlinben tartózkodó ttil-(löttségeket ma délelőtt "a Jtan-celrária \'palotájában \'Hitler vezér\' és\' kancellár fogadta.
temet, exhtmrát, «tjftttit;
Céjihilüjdonm :
DwrValif» «fOttief «s /rol*J««. m.,\'l*kUt m.
eourittai HtorttÉtr:-Kladja: „RtigwititsieJ n\'T.\' NlniySuBliu"-FiíleÜm kladö: Sábjf.Ks\'W-Nyomatíiu • „newaídasao*\' R-!T. PttWkiuttts** nvapadajabia NaQyk»dma- \' ¦(Nyuimtíért teleli X*IM Hárttjg
||b évfolyam 273 fiám.
Nigykanlui, 1941. novambsr 88 péntek MM*
Ara 12 filiAr.
ALAI KÖZLÖNY
l> >LI tl I NAPILAP
Mmde><
<w MÍMtaap dsiutáii.
Felelős szerkesztő: Barbarli» Lai*» J%r$™?vm^
KOzellátásl morál
(B. É.) A közellátási /.avarok kiküszöbölése érdekében öleibe-itptetett készletfelöjánlásírend-swr, sajnos, nem vált bc, — mondotta (.yőrfiy BengyclSán-dor közellátásügyi miniszter a napokban tartott tájékoztató elő adásában, Ez a körülmény szűk ségcssé tette, hogy meginduljon nz igénybevételi eljárás. Az igénybevétel lelkiismeretes és szakszerű lebonyolításával hatályossá válik\' az ellenőrzés és megvalósul a pontos mezőgazdasági készletfelvétel is, ajiü előfeltétele a helyes közellátási intézkedéseknek és a nolyzel jelentós javulásának.
(íyörffy Beugyel Sándor a továbbiakban részletesen ismertette a helyzetet a zsü\\ lisgt; burgonya,-cípifi és niJiaaenjo, el-látás tekintetében.
Ilajclontetto. hogy már i közeli napokban rendszeresítik a. zsirváltöjegyet A jövőben telni t csak e váltójegyek ellenében szolgáltatnak; kt zsírral főzött ételeket a vendéglőben s ekként csupán a fővárosban havi 10 vagon zsírt lehet megtakarítani, A váltójegyek be vezetése megakadályozza azt a visz-szaélést, hogy a rondszorcsen vendéglőkben ¦ élkezők az eddig megkapott z sirj egyei kel ugyancsak ellátott\' ismerőseiknek aián ilékozzák. Külön fejezet a zsir-ellátás kérdésében a bánya, és ipar.teleppk szükségletének biztosítása. E tekintetben hája !s-teiv megnyugtató a helyzet, éppen ugy, mint: a liszt szükséglet biztosításánál is.
Foglalkozott a miniszter a burgonyahiáhnyal is. amivel kapcsolatban megállapította, hogy ez teljesen indokolatlan, Az idei felhozatal monnyisé.gc azonos, a multéViAsel és ha még. is fennakadás mutatkozik, az csuk n vásárlóközönség túlzott ÍtlofjoKKégév*l magyarázható. A háziasszonyok\'mind igyekeznek nagyobb készleteket felhalmozni s ennek a következménye, hogy az idei kielégítő termései-lenére is á burgonyaellátás terelj olykor és héliftl, zayar.ok nuilaikoznak.., A hatóságok ebi ben az. irányban -U meglelik a helyzetei javító kellő intéz kc~-(lésekel.
A cipőkérd,é« tekintetében szintén történtek intézkedések. A máris piacra kerüli mpnkás-l».ka.jics>o.k\' kífpgáslaliuuil erős minőségűek és, olcsóak lesznek. tion(toskoQin\\k a falusi lakos. Ragról is, rész,ütó ugyams, a bakanusuk mellett, az ország J\'RYes .vidékein, már eddig, is használt, népszerű fapapucsot gyártatják nagy nuuuiyiségben? A.e^nyuglató megoldás a szegényeim néposztályok ruhanemű
Szakadatlanul folyik a véres tusa Moszkváért
Kilónál Ötödik napja folyik a hitre — Nagy német erök támadják a ftloazfevába vezető utat — A páncélos csapatok egyre nagyobb mértékben hatolssfc előre*--Moszkva utcáin a lakosság kétségbeesett helyieteken éjjel-napa! torlaszokat attrtel — AHg varr remény a Japán-amerikai axskadék áthidalásához ~ USA végleg leszögezte álláspontját Tokióval szemben
A szovjet-kormány szerint Moszkvánál kell a dóniéariak magtArténnle-
Washington, november 28 Ku^uszu ós Koo&evelt tegnapi .r).\'j percig tárgyalt. A megbeszér lés után Kuruszu. kijelentette, hogy a japán-amerikai eszme-cserék folytatódhatnak, tekintet nélkül arra a szívósságra, a mellyel Corder Hull hangoztat-ta, hogy a» Egyesűit Államok megmaradnak, állás; Japán támadó po: szemben. Amikpr megkérdezték tőlji;, hogy hazátér-o Japánba, Kxuiusfcu/isy válAszíílt; libben.-
spontjukon oli lakájával
a tekintetben, nem kaptam utasítást. Nyilatkoznia végén még hozzátette Kuruszu, hogy beszélgetése Hoosvelttcl nagyon* barátságos volí. Avra a kérdiSsr re, hogy találkozik-e ismét Hüllői, nem adott választ;
Nfómura tengernagytól megkérdezték, liogy az amerikai in ditvány szolgálhat e további tárgyalások alapjául- Erre Nomu-ra azt válaszolta, hogy Tokiótól még nem kapott válását, behat nem felolliet erre a. kérdésire.
Washington magatartása Japánnal szemben változatlan
nete- óta az Egyesült Államok magatartása Japán irányában nem- változott.. Az amerijtai jegyzék átnyújtása ajpja, matat, hpgVi az, Egyesült AUtuuok, végr érvényesen leszögezték Japán irányában\' tanúsított magatartásukat Most minden attólfüf^í,
Berlin-, november 2» A NTI toklói híre szerint a félhúvatplos Domei-iroda tegnap este oly értelmű közleményt adqtt ki,, w>gyj kevés remény van. a japán-r-amerikai nézőtök közölt, tátongó szakadék áthh-qabáaára. Ilyen körülmények\' között kevés bizakodással tekintenek a Washingtonban folyó tárgyalások elé. A jelentés szerint a tárgyalások meghosszabbítására kevés kilátás van. A Doipoi-inoda tegnap n tárgyab\'u sok töcténe.tét taglalva, megállapította, hogy Japán komoly űzo-
hogy Japáir milyen álláspontot foglal el á jegyzékkel .szemben. A japán, kormány fel adata, nagy megállapítsa, hogy Japán ajánlata és az Egyesült Államok jegyzéke, közöli vannak-e érint-ke?xí pontok.
SSrgŐa tanácikoTások ManUíábtín
Míinilla, november 28 Manillabnn sürgős é.rlekezlat-volt azokkal a hírekkel kapcso-lptotian, hogy az Egyesűit Allar mok;és,Japán között a tárgyalások valószínűleg holtpontra ji^
tnttak. A tárgyaláson az elnök, a főbiztos, több magos rangú katonatiszt, a távolkeleti amerikai, haderő é>. a távolkeleti nmerjr kai. h>jöhad parancsnoka vetT tek, részt,
Moszkva tbhh városréssél aláaknázták
Stockholm, november 28 Szovjet forrásból származó értesülés szerint a német elő-ijyomulás miatt Moszkva utcám és teréiiv éjjel-nappal állandóan ( olgoznakia lorlnszok emelésén. Több városrészt aláaknáztak, A
mozgósítottak között sok asz-szony is. van. (Stefaiii).
Stockholm, november 28-Az Invesztija cUuü orosttjap beismeri, hogy a német csapatok nincsaijek messze-¦¦Moszkváiéi. Egyik tudósítása arról ir.
hogy nagyobii számú német haderő igyekszik, áttörni a moszkvai totóT délkeletre az orosz vonalakat és a mo-¦/.-...-¦ )\'i:u.kí szakftszotv A\'németek-nok: sikerült ísntét .¦l,\',l>hr(\'. jutniuk.
„Nosx&trAttáf lt»tl sí aSStt-
ífelsinki, november 28 A szovjet kormány szerda óta uj1 jelszóval árasztotta el"az országot, amely igy szól : * Moszkvánál kell a döntésnek .megtöt^ ténnic A kommunista pártot is mozgósitollák, A rádió állandóan közli azok0 neTéf; akikér uionnan bevettek a kommunista partba. A névsor közlése után a pártba való belépésre szólítják fel a lakosságot.
A harc egyre hevesebb
Helsinki, november 28 i A szovjet főváros válságos helyzetére jelVeVnXÖ Moszkva főparancsnokénak a rádióban a katonasághoz ,és a lakossághoz intézett, felluyása, amelyben hivatkozik arra, hogy az; ellenség közelebb hatolt Moszkvához és a harc egyre hevesebb\'. Ki kell tartamúik, — mondja a felhívás\'. físzakTöl ós délről folyik a a támadáu. a főváros ellen, do nem- hisszük, hogy ez a.láma-cjás meg felállni."
A páncélos csapatok előretörése
Stockholm, november 28 ; A\' német támadás\' Moszkva körüT lankadatlanul folyik. A* szovjet jelenteik is elismerik. Hogy a-német hadvezetőség•M\'-Harolói mozdulata n legutóí>bt-ilapokba.ni ís. tért:\'nyertt KUnnél ötödik napja, folyikvaltara Igen Ijeves csaták vannak..Moadnrát töl nyugatra is, ahol nagy erők
szükségletéuok biztosítása, is.. Máris vaunak bizonyos\' készle-ieki. amelyeket karácwonyigíjuh tfiqiak cl a kisfizetésű tisztvise-löfihöz, alkalmazottakhoz, ipán eVanczögazda.s\'igí munkásokhoz. A miuiszlei- hauMsulyo/.la,
hügy\'i takíuékoskodnunk kctl és beosztással keM élnühk. A hatóság minden-ig&eke/.ele csakj aki kor. hozhatja meg a kívánatos eredményt, ha a magyar lársa^ dalomban kialakul a megíelelő közellátási morál. Összefoglalva
már most a minXszter megálla-Iplásait, hangsúlyozni kell, hogy a] magyar társadalom- ftujj?elmo* • 4\'ttségétölvfttggí hogy1 irtltóéítt jdakulnnk a közeljöVöÖeii a közellá,íási viszonyok.
ZALAt.KógLÓNV
lfl4l. november 20
Pehm prelátus előadása a katolikus család összetevőiről
Díszes közönség részvételével nyílt meg a Szülők Iskolája a piarista gimnáziumban \\
A\'Jegszehb női] fehérnemű éa paplanok
támadják a Moszkvába vezető utat. Guderjan tábornok páncélos csapatai egyre nagyobb mértékben hatolnak előre déli és délnyugati irányban. A déli harctéren is folytatódnak a heves összetűzések. (MTI)
Veszélyes sxakasxba jutottak a japán-amerikai tárgyalások
Wasly^ton, uovember 28 Amerika magatartásinak iiir-leien megmerevedése folytán veszélyes szakaszba jutottak az amerikai—japán békére irányuló megbeszélések, — jelenti egy amerikai hírügynökség. Hull külügyminiszter engedékenység* ismét megmerevedett és közölte Japánnal, hogy nem* lehet seramiféle megállapodásról szó addig, amíg Japán nem hajlandó felmondani a tengelyivel való barátságát és nem vonja vissza csapatait, Kínából és Indokinaböl. (MTI)
TBrtt «»lavMM régi «Bat-pénzt és tdrt aranyt
magas napi áron veszek BÁR AN Y ékszerész,
Hitler és a Kormányzó táviratváltása
Budapest, november 28 Malter Adolf, a Nemei Birodalom vezére és kiuotltarja a iov<-ikiv. > láv-iralol küldte a Kormányzó Unnak:
—. A kommunista internacionálé elleni egyezmény meghossjubbilása alkalmából — amelyhez 7 további hat«. lom ratitbUíozoU ~- fogadja Föméltó-¦ságod legszjvölyesebb jókívánság íjtnat személyes jóMtér* és a magyar nemzet boldogulására
A Kormányzó\'\' t\'r Így válaszolt: - A hozzám intézeit SxjySH jókívánságokat nagyon köszönöm, öszin<én ürülök, hogy a Nagy méltóságod álkul knUuránk megmentésére megindítón mozgalom hoz ujabb államok (tfUUtkotz-tak. Ebből az üikalonibf\'J a maijam részéről is \'legmelegebb jókivánságai-iiint leje/em ki.
Középkorú egyének, akik erő sen elhíztuk, a regbcváii, tisztul természetes .Ferenc József kese-rűvix rendtieies ha tenais ta áhel mindennapos könnyű néiOrOié.t es testsúlyuk fokozatos csökkenését ér-htitlk el. Kérdem meg orvosttl
A főváros niintájára\'Xauyka--nizsán is megnyilt a Szülők Iskolája, amit Barta István piarista gimnáziumi igazgató, házfőnök rendezett meg az iskola és a szülői ház szorosabb össze kapcsolására. A nagykanizsai szülők is megértették a kor szavát és nagyszámban vettek részt már a megnyitó előadáson, amely a gimnázium második emeleti\'rajztermében zajlott le diszes közönség részvételével. A megjelentek soraiban ott láttuk dr. Krátky István kir. kormányfő tanácsos, polgármestert, dr. Hegyi Lajos városi főjegyzőt P. Gulyás Gellért ferences plébánost, a teljes tanári kart, a többi intézetek vezetőit és tanárait és nagyszámú szülőt. Az előadást az intézeti énekkar Örvendező zsoltár^. Viadana kórusával nyitotta meg, Balogh .tanár vezényletével, aki kitűnően tanította be a művet és pompásan használta ki a friss, üde gyermek hanganyagot.
Barta István igazgató-házfőnök, bevezető beszédében rámutatott a Szülők Iskolájának
Veti lei a kérdést. Mondjuk, hogy fészek, prohászka kápolnájának ajtó-fétfáján kitolt u pilisi liegyekbo> hou>tt mudárfészket. Ax üro, madárfészek a szenteltvíz meUett. A csaflád is madárfészek: telve halhatatlan fctV\'kWl Ott v.m a imilt, amely muzsikál a családban. Ott van az apa, anya és1 a gyermek és bennök muzsikál az eljövendő nemzedék. l> kút partot üdít egyszerié: az egyházét és a hazáét. Műiden családtag eszköz és a végéét, hogy az örökkévalóságba beletorkol jók. Ádámtól viszi a család a lönéjiCünét. A család a társadalom ősi alapsejtje. Talaja a tekintélynek ós szeretetnek. Az oltár mejelt a legszentebb piAéie az országnak, isteniül inegá,tdo|L nagy kegyelmi lorráa. Jxdőihet minden, de egynek nem szabad megtörténnie; a család ússza nem omolhat ik, meri égzengés tenne és Isten k-gszebb gon-dobta vásárik semmivé.. Mu minden nemiét a családvédelem értKkében dolgozik a tön-ényhozisban és akik cdüfg nem tették, most Canossál iá.tafc. Az emberiség rádöbbent a család szent, ségére. A család lejedehív ¦ a katolikus férii, a katolikus apa. Mórus Tamás mindennap, mielőtt nivatatóba ment volna, édestrtyjának áldását kéne. azzal índuA munkájába. B» ez az áldás kisérU\' a vértapuságig. A földi apa papi, tanítói és kormányzói hatalom fölött rendelkezik. Tekintélyi\' nagyobb, mint a bíró tógájának, ha hivatástudatban végzi munkáját. Az összes babér a költészetben az \'édesanyának jut, (le az anya áldozatossága ncvea az apai tekintélyi Nem jó, ha az édesanya
szükségességére és fontosságára, amely éppen most, Calazanti Szent József patrodnúnnAn nyílik meg. A Szülők Iskolája oktatni akar és nem kioktatni, hangsúlyozta. Szükség van a nevelés iranyilására. A családnak szembe kell nézni a neve-lés feladataival. Idézi Píus pápa mondatát: Emlékeztessétek a szülőket kötelességeikre. Erre vállalkoztak, amikor Pehm prelátus élén megszervezték a Szülők Iskoláját.
A meleg tónusú megnyitó után Rábai Egon VIII. o. t.Mécs Lászlónak épp uz előadás keretébe illő költeményét adta elő : A királyfi három bánata címmel. Bábui hatásos, intelligens szavú előadó.
Nagy ováció fogadta Pehm József pápai prelátust, Zalaegcr szeg országos nevű plébánosát és iiii-es egyház szónokát, aki a tőle megszokott alapossággal és tudományos felkészültséggel tartotta meg nagyszabású előadását a katolikus család összetevőiről. .
leakarná uiatni a szereVt múul- u virágát Aki éücs-apa l-aki/tuMy t akar, WE legyen itfaz lérfi ée kövesse Szent JózsejBi. Vagy Szent Istvánt, aki akkor mosolygott, amikor liât. Imréi imádkozni JáHa a kápolnában. Az- édesanya seeiej*. *z áblpnaiok hivatása. Az édesanya örállása belenyúl cgé-síjtíii a íulviúgba: cz az Ö szent hivatása, ila hi\'lél járja a sxeretet útját, ne féljen, az anyai Uszte&el ii-in log elmaradni. A gyermek — a kirááy-fi, koldus-családban ugy, mint kbályi családban. Milyen öröm, amikor az édesanya kotduscundnikbun rugu*>ÖóZíU látki a — kis királyfit... Majd az öregedő cseresznyém megható t.ziuibólu-mát mondta cl saját családjáról, az isteni UxKlviselésre építsünk, liajojfsu-lyorta, int \'az istenben, inegieszíút mii. ben erővel v;t|o szorgoskodás, belenyúlva az egyliáz kegyeimi lonásána; ez « katolikus csalán inja.
Pehm prelátus előadása a lelkek melyéig hatolt ós ünneppé avatta a bzüiök iskolájának megnyitó előadását. A kitiyiő előadót lelkesen ünnepelték.
Majd Magyar Zoltán VIII. o. t. szavalta el kedves közvetlenséggel Juliász : Édesanyám cimü szép költeményét. ...,
Barta igazgató záróbeszédében megköszönte Pehm prelá-tusnak magas szinvonalu előadását, majd bejelentette, hogy vasárnap délután 5 órakor az
BÚTORT „
seaJcfialetbea Gábor műaBXt*!oamál
vegyes vagy rendeHeo.
intézet tornatermében Calazanti Szent József pártfogásának tiszteletére emlékünnepélyt rendeznek, amelyre a szülőket és közönséget raeghivta.
Legközelebbi előadás december 4-én, amikor Medvigy Mihály tanár fog előadást tartam.
(4)
Vissza az uton
A film, amelynek szövegéi ürbók Attila irta, a jezüllés legmélyebb tájál mutatja be, nmely«ek ftí okozója a szeienesetlen kinuesi-tejú érettségi t:űálkozó bankettje volt. A pénzláros, nki liarminc éven át beisülettiö és tisztességgel végezie mindig a kő^lKSSégét, a találkozó alkítmáva\'i rendezett bankét en két ut elé erve, nagy i-lkl vivo-dáíon megy keresztül. D&emmában vap, nem tudja, melyik utat váüassza, azt-*-\', amelyikéi Barabás, » hódonisia-rnaterialista vi.^gri ajánl a íigyt&nébe: az életei ti ínég nem ismeri, az é^\'l* szürkés egyhangúságban teüi eG>, nem voil benne -semmi tzguípm, kaland, élve.ei ós pénz, hiszen a pénz erőt, hatalmat, boiUlogságot ai, v»gy a raá. sik utit, amelyet Málhy Íőliszl-Ceadü néhány egyszerű, igaz, szép szóval jelöLmeg: igen is, szép a\'szürke égy-iianguság, meit Küti méffiyugvásit lelki örömöt, IfSogyensulyozottságoi szolgáltat és bolüogit a üsuiádi elet éues örömaivea. Híz u két tehetőség áfi eitite: vagy megmarad eddigi utján, vagy követi Barabás itílfogását, ö a Iku-abás járta u1j»l követte — és elbukott, mini több es több pénz kefe-t, hozzányúlt az idegen pénzlieí, imhu Rla táncosnő démonUága oUiyesl. A tórsadalom kibiszitottjáva vált, aünek egy pifcunat nyugta, e^fy boldog órája nem leliet. Amikor mar nem látott más kiutat, mini a megváltáspult ví&t őngyÜkoöságot, iftelcvénedtek -»1kí szemei elóti a pap igéi, Krisztus igéi; az éJolet csak az véltei! ok, Hkj adja. Megtorpanl ós lassan nanduit — visz-szaieló. | ; , ; ¦
Ez a film meséje nagyjában. A vegén azt hittük, .hogy a iiie^ldási mód oaben a iilmben is oryan lesz, mini u üüahy irta Halálos tavaszban. Ez" nem kővlttkeoeltbo. üeaui»gp4dásimód még Mm jó.nie.tiúáinyérzetetószaMilünk magunkban a iil,n végét iütv*. Hiányérzetei, mert u uwftDíldás owt volt tökéJe^Bs, mert a>Vissz* az ulon«-nftlí osak az elhatározását észteltük, hogy. ez tényleg bc is kÓvel\'kVrettae volna, azzal a s/.erxő adós maradt Vannak diankivül még más hibái is a Oüannek: túlságosai] «rőy«n tlnmboritjíi ki az élet .mórységeit., tulságosaai erős na-turahsztikus színeket basznál Söt, van olyan jeJemajkMkitá* is benne, min\' MCj^y Márta Hjája,-\'anwlly a nöi egyéniség, a női Wdtisóg tőkélo*s jneg-csuioitása, a nőit a flegftjaejsouyafab morális fokra degradálja, ügy ntásík Inbájn is van és az, hogy mindennek épiten lbrditva keajelt yolüa történnie, mint aliogyain törtórít, .
A színészek játékában egyébkén1 ucm jDttíok lü^yosságot. Tökvletesen, megieuditö j<á!jemábrázi>láss:is mutatta b* Ooitos UyuU Kovács pénztárost, iiz n smiPp \'neki v«tó ytí)L az «uitt&ri jebaui, érzés, fájdalom\' oCyan uiódon való ki[ejes*s«t, ámini 6 c-íniíta, oent
Városi Mozgó, Csütörtöktai-vasarnapig 1 Csortos Gyula legnagyobb szerepe
Fények és árnyak. -— Tragédiák és örömök.
VISSZA AZ UTON
Csörlős, a magyar Jannlngs maglepS, ujszerll alakítása. A M»érő mfl«orban Aktuállm Vlláthlradők I eiSxtátok httkStmp f, 7, 8, vuároap éa Bnncpnap 3, S, 7, 9 kor
— Mi a katolikus csalid?
ZALAI KÖZLŐN V
FERENCJŐZSEF
keserűvíz ;
Ign látiuk,. T(&$>*&9 múvéut él mínyt*n vott résxnnk egy-egy jeVne. Wb*n. Nagyon Jól alakhoiia Tohjay Klári Annit, a kis íjicke^iöt, aki csuk sn"ikségsj*rúsegből az, amÍ..Mei»y Mari.! alakítása, mini már (Mixeltük incg-rátö vóft. \'"Fótdény! Láadff Barabás raeiepében\' J61 alakította a Lucifer-siercpet b*W vllágflt. A többi szi-"néra játéka Is jó volt. r>c mind éjek ellenére, mbrt már mondtuk, hiány, érrclel iiinastftaltunk a telkünkben n film lej.ergósc után.
/ ¦ (P. I.)
Szép, ruha csak jo" szövetből Készül
Legszebb szöveteh!
legnagyobb választékban
, legolcsóbb áron
A nagykanizsai pedagógiai szeminárium második napp
Nagykanizsán és a nagykanizsai járásban példás tanítói munka folyik — A tanterv egy hld, amely a jelent összeköti a jövővel — A főigazgató képviselője a tanítóság nemzetnevelő munkásságának fontosságáról
liégi igazság, hogy. az iskolát a szükség hozta létre. Antikor a család a kenyérgond következtében nem tudta utódainak át-\'adnj tudását, létre jött az iskola. Az iskola a család helyett tanít. IdÖk folyamán odajutottunk, hogy. nemcsak tanítania, hanem nevelnie is kell a család helyett. ¦ •
örömmel \'állapítjuk meg, hogy a nagykanizsai járás tanítósága a szerdai napot is arra használta fel, hogy a tudományos kutatás legújabb módszereit és célravezető eljárásait megismerje. A szeminárium leghathatósabb eszköznek bizonyult arra, hogy tanitóinkmun-kája ininőségben finomodjon és nevelési eljárásuk még tökéletesebb legyen.
Szmlnuse hallgatás után a Véesey-úfcában levő iskolában délelőtt .10 órakor kezdődött a mindvégig magas színvonalon mozgó tanítói szeminárium.
Dr.-Angyal Béla tan. titkár, tanfelügyelő nyitotta meg a gyűlést. Szíves, meleg szavakkal üdvözölte dr. Sümeg Béla tan. titkárt és dr- Cseresznyés .Győijgy tan. fogalmazót, a tankerületi kir. főigazgató kiküldötteit. Szeretette! köszöntőlte P. Gulyás Gellért plébánost, Polónyf György polg. isk. igazgatót, a polg. iskola Tanári karának több tagját, a hitoktató lelkészeket és fi; résztvevő .80 tanítót.
Lippenszky Árpád szakfelügyelő a népiskolának est évben kiadott uj tantervét ismertette. A nyitott szemmel járó szakember\' meglátásai voltak ezek. Szerinte a tanterv egy hld, mely a jelent a \'jövővel összeköti. Ennek a hidverésnek apionirja a tanító. Mig a múltban csak-tudás nyújtására törekedett az iskola, addig ni a az egész ember művelését várjuk tőle. Kegyen a nevelés vallásos, neveljen élő keresztény istenhitre, mely nem\' függhet egyéni tetszéstől, hanem azoktól a törvényektől, mely a keresztény tanításban örökéletű. \'\'Legyeit a nevelés reális, számoljon az élettel és, a való helyzettel. Légyén a neve->és magyar, számoljon az utolsó Imsz esztendő talpra állási lendülete után a magyar lelkiségnek érzésben, gondolkozásban és akarásban nemzetünk célkitűzéseivel. Hogy a hármas cól
közül melyik a legfontosabb, azt nem lehet eldönteni. Egységes áz, mely neiii oldható meg sem egymás után, sem sorrendben, sem adagolva.
Mcgla Teréz áll. tanítónő a gazdasági, természeti és egészségi ismeretek tanításának módszerét ismertette. A női lélek körültekintő alaposságával tárta a hallgatók elé, hogy az élet nem tagozódik tantárgyakra s amit eddig tanítottunk, annak papiros\' szaga volt.. Nyitott szemmel járjunk a;\' természetben. Ne csak a nevét tanítsuk a növénynek, vagy az állatnak, hanem figyeljük azt meg napokon, esetleg heteken át. Becs ültessük meg a földműves munkáját, mely nyersanyagot termel az iparos számára. Helyes szem szögből világította meg a fiu és a leány nevelés közötti különbséget. A népiskola már olyan ltoru gyermekekkel foglalkozik, akiknél ez a kérdés időszerű és fontos.
A két értékes előadást Vandra Jenő áll. tanító gyakorlati tanítása követte, melyhez többen hozzászóltuk. i
Zsigmond József igazgató,
szakfeiügyelő a nyolc osztályú népiskolára vonatkozó törvények végrehajtási utasítását ismertette. A paragrafusok szinte megelevenedtek a helyi viszo-* nyokra alkalmazott niegvilágjU ban és követendő, hasznos tanácsot adott a jelenlevőknek. A szakember alapos és kimerítő ismertetése volt ez oz előadás, mely minden felmerült és felmerülhető kétségest eloszlatott.
Dr. Sümeg Béla a kir. föigaz-. gató üdvözletét tolmácsolta, majd lendületes beszédben a tanítói munka nemzet ne velői fontosságára mutatott rá. Hogy milyen lesz nemzetünk jövője, az nagy részben a tanítóktól függ, — mondotta beszéde során — a tanító szobrász, kinek kezéből remekmüvek kerülnek ki. A lelkiismeretes munkára kötelez bennünket az ezeréves mult. örömmel állapította meg, hogy a nagykanizsai járásban példás munka folyik. A tanítói továbbképzés olyan mederben halad, ami kimagaslik az átlagteljesítményből. Bizalmat, megértést, szeretetet kért, hogy munkája minél eredményesebb lehessen.
A szokatlanul mély nyomokat hagyó beszédet dr. Angyal Béla tn. titkár, kir. tanfelügyelő köszönte meg, biztosítva a főigazgatóság kiküldötteit arról, hogy a nemzetépítő munka egy pillanatra nem lankad, hanem egyre bensőségesebbé válik.
Az egyes előadások után az elnöklő dr. Angyal kir. tanfelügyelő foglalta össze a vezér-eszméket és azokat mindenesetben kiegészítette az ő magasabb lálkürböl, szélesebb tapasztalatokon nyugvó gyakorlati\'-\'tanácsaival. Majd köszönetet mondóit az előadóknak s a délutáni órákba nyúló tanítói .\'szemináriumot nemzeti imádságunkkal bezárta.
A nagysikerű kétnapos szeminárium rendezője Zsigmond József igazgató volt, aki a tőle megszokott körültekintéssel és tapintattal mindéit akadályt elhárított s nagymértékben elő-ségitette a szép eredményt. -(Vandra)
Mit tettünk eddig Erdélyért
Az erdélyi : nyeremény kölcsönnel kapcsolatban, amelynek az a hivatása, hogy Erdély gazdasági életet frissebb mozgásba hozza, felmerül a kérdés, mit tetteddig az anyaország Erdélyért ? A számok, amelyek az egy év erdélyi beTüházás\'airól szolnak, igen beszédesek. Kiderül* belőlük, hogy az állam és a társadalom eddig együttesen. .126 millió 362.758pengöt fordított a
keleti országrészek céljaira.
Ebből 17 és fél millió jutott a már befejezett és 77.2 millió a még folyamatban levő állami és közületi"beruházásokra, az Ipari Munkaszervezet 10 milliót adott iparvállalatok alapítására és átalakítására, az IOKSZ 2 milliót kisipari kölcsönökre., az Erdélyi Szociális Szervezet 10 milliót szociális célokra, az önállósitási i Alap 2 és fél milliót uj exisz.
Hép Moxgó. Péwtafctai—**mArfí®pm t
Ramonlítovarro, Lala Lane exotlkus sivatagi filmje
A FEHÉR SEJK
pompa
Lebilincselő történet. — Ezt megelőzi:
BÖRHARISNYA SKm"
tenciák alapítására, fatermelési hitel címén 5 milliót fizettek k$ és végül az »Erdélyért* nevet viselő társadalmi gyűjtés 2,160.000 pengőt eredményezett. Ez utóbbi összegből egészségházakat, napközi otthonokai építettek, kiházasitási kölcsönöket folyósítottak, diákszocíálís célokat* támogatlak és hozzájárultak a . csiksomlyói templom restaurálásához. Ezt a gyönyörű, munkát van hivatva folytatni az erdélyi kölcsön 100 milliója, amelynek révén a társadalom veszi át az államtól a testvén szeretetnyilvánitás vezető szerepét. ;
» TŰZIFA r
TIB0LT LAJOS
¦Urta MrSS. Tadb«2SSl
Biftudások hétkSxaaa i> 7, f, vasárnap és Ünnepnap & 5,7, 8 kor. |
Péntek
Alisad* mUnvUmok hétkfi*m.p«ko» Hit.!ti.,.".,t I. mBtorán
8.40 Ebrterfö, torna. - 7.00 Ulrefc, költemények, étrend, Iianglemeeek — 10.00 Hírek. — 11.10 Nemuetkó» vU-jeiiosíolgálot. - 12.00 Déli harantf-sao. - 12.40 Hírak. -\'13.20 Idöjelees, időjárás- és viralláiijelentéi. ~ 14.3« Hírek. — 14.45 A rádióműsor iamarto. teaa. — 15.00 Arfolynulürek, flmd áruk,.éie:misrtrái«k — 16.45 Időjilrés, Wőjárásjelentés, lürck. — 17.00 Hirek szlovák ós rusxin nyelven. — 19.00 füivik magyar, német és román n|ret-v«n. — 20.00 ílirek (Budapest II.) — 21.40 Hírek, időjárás jelentés. - 23 00 Htok német, otass, angol ós frenata nyelven — 24.00 Hírek.
BUDAPEST I.
17.15 I)r, ClenveniiD. Ervin előadás. —, 17.40 A Itajkó zenkor,-Slhymmel Miklós i;\'unv.i-;i\\:.; hm és Manuel de Dk.noo- énekel. — 18 Snortköxlemá-nyek. 1830 Biro Sándor előadása. — 10.20 Az Operaház november 25-üti előadásának kőiveiitéf*..- Hangfelvétel • Norma*. Dalmű két felvonásán. — 22.10 Ilnn^lcmezek. - 23.25 Veress Károly cigányzenekara.
Szombat
tUDAPSST í.
10 20 Budaváry Kázmér Llo\'adá*a. — 10.15 Felolvasás. .J 12.10 MeMes Bála cecielcir. — 13.30 1I angleinczctí, - -15.20 Horvátit Efemer cigányiönckiira-
— 16.10 Ifjúsági rádió.
17.t5 I)r. Keiecsétiyí Deító elidami.
— 17..T> A Szcfvesi szövetség mflsoros délutánja. - 19.20 SztaliAz. irta Bókay János l-Umondji vitéz Benkö Gyula. -- 19.40 Magyar Hevu Táncaanekar. — 20.30 Vaazary Piri 04 BUicsi Tivad*r vidám |iárjeloncte — 20.45 Há*lio»ne-kar. -.,22.10 Budán, oste Ul óra uian... Dalos, «>nés k(Írvoli(6s budai srora-l.o/<dii\'i\\okr,"ii
Temetkeiésl költségeütek aegtérlii-séről blstoiltái aljas goaisskedkati
ZAUAi KQZhum
á ^tMigfliflt" aássIóbQDlási ¦aratili»
Csáktornyáit megalakult a KK)E csoportja — A k&tuBksa dolgozó Ifjúság szervezkedése a hit 6« bajes Jegyében — Dr. Bernát István Igazgató a csoport védnöke — Hogyatt dolgozik a katolikus-magyar pap asucakökbea
Csáktornya, november 28; (X Zalai Közlöny luüófittájsl-töl) Ahogy évszázadokon át a nagykanizsai ferencesrend ás temploma a magyarság egyik erős vára ás nyelvének megőrzője volt itt a végeken, ugy ¦most a visszaérkezett Muraközben hasmiló magyar missziót végpz a régi magjíar forauídská-nus szellenihou. es,«zú magyai*-ságban. di\\ Honüith Atlianúkfe-rencea hittauáx, a Iáng^elfcü lf-juságnavelű: Alig, hogy néhány hete elfoglalta tanári állásai Csáktornyán, már ott látjuk mindenütt áldásos magyar munkájának kezenyomát, fáradságos ugartő résének\' kisarjadzó kezdeti eredményét, amelyek a lelkeknek a magyar Édesanyár lum való benső bekapcsolását célozzák. A közigazgatás megértő sfcivimnt&áija mellett rendkívül fontos a magyar pap munkája. Ezt végjú nagy ügyszeretettel és bámulatos magyar fanatizmussal dr. Horváth Atha-náz, az ífjn magyarság tiszteletreméltó nevelője és Kapisztrán-ja, aki magyar papi szivének minden melegségével szolgálja a magyarság ügyét nagy megéi^ téssel és tapintatos célkitűzéssel. Sikerült is a muraközi ifjúság szivét megnyernie és most érik az elhintett mag, amely legszebb gyümölcsöt ígér. Df. Horváth érti. a módját a lelkek megnyerésére. Ez sikereinek a titka.. Nagy magyar és* nagy if-ju.ságszeffeíete.
Első. állomása a KlOK zászló-
bontása, ami náat? érdeklődés mellett a Katolikus Otthonban zajlott lm. Ott voltak dir. Bernát István, kereskedelmi iskolai igazgató, Kolurits Jánns< Ze.lke Kálmánt Behojwk Mihály. Bin-der Lajos kereskedők, az iparos és vállalkozó világ kitűnőségei és. nagyszámban, a dolgozó ifjúság.
Dr. Horvát Athanáa ferences atya szeretettől köszöntötte a nagyszámban- megje lenieket, majd kifejtette, hogy nüitden eíiejével azort lesa, hogy minden idejét és etrejéfc a magyar dolgozó ifjúság\'nagy ügyének szentelje ugy, mikénti az\'legutóbb 8 esztendőn át Nagykanizsán tette; ahol hitoktató és levente-lelkész- volt A csáktornyai ifjúság, nagyoiii el, van hanyagolva és-sok káros hatásnak kitéve, de tótja benaák azt a beesiiletes tőr cekvést. hogy a. katolikus- egyháznak hUvallö tapssá és. a magyar Hazának becsületes, hasznos ós hűséges polgárai legyenek., , *
Majjd. bejelentette, hogy Csáktornya érdemes vezetősége a Katolikus Ottbont ós egész felszerelésének használatai áten-
tíedte a most szervezkedő katolikus dolgozó ifjúságnak;. Majd kifejtette a KIOR ncéRiiiges, katolikus iíjuság) célkjtíwéseil, programját, munkarendjét, a mely minden politikától menteseit,: a szélsőséges irányzatok teljes kizárásával, mélv vallásosságra, lüthüségre, törhetetlen mogyarságra és izzó haza-szetretetre. szakmájánnk tökéletes elsajátítására akarja nevelni a zászlaja alatt tömörült ifjusargot, hogy az életben mindenkor megtudják állani helvüket. Nagy lelkesedéssel fogadták dr. Horváth beszédét, amit ezután muraközi nyelvre fordítottak.
Majd. telvetetták a kérdési : kívánják**, hoRv Csáktornyán is megalakuljon a bit és haza kékinges táborának szervezetei a Katolikus Ifjúság Országos Egyesületének helyi csoportja ? fis a nagyszámú ifjúság egvhun-guau,- mintegy fogadalmat, kiáltotta : Igen, akarjuk! Elnök határozatilag mcgalakitottnak jelentette ki. a KIOE csoportot.
.icl.vti.Ki négy li«t utáni jelölt avfl-1.1 s. A.ía.l az ;u-a\'oi] [tí.nit jogot m-ert egyenruJia (kékíng, vörös,nyakkendő s sapkái viseléseié línt hónap inuNa Onnepébes tagavatíls. EX már jetrénv-vtsetésw 1» Wogosit Minden szerdán ftvn) nyolc or\'-kw<1töVnwsó. ö>i«z«jővet«l •I otthonbaUi V
KnAettareUr as ida\'gt^ns. tisztiknr m*s$TÁÍi}sztíjiB. CsoportrtSdnölí í»tb dr. l\'.\'.-i iinih Istvánt kar; és ipariad igazgató, csopotAi-C\'Ofo és csoportkTkász P. dr. Hon-állt. Athonár fenwcei liit-Qktatft, ve>eiŐhelyettes pata fia Pál titkár Dobo^ic Eiáfl; pAiztáros Csnep ÚMJO*, könyvtaros Sersic Iván. jegyző Megli Mihály, háznagy Kopjér l-\'ie\\ll,
tiaai.a-uLLaiaaa elek t* Tarn
VASKERMtceOÉSE — NAOYKANU5SA. ,»
a#aiau«a MtBTjr Kőolaj R黫vényttr»i»ij nagy
||9nbh> hMtaMl m|l<i**!*t» »« bltomi.iyl raktiru
ksdvezménytk aitótételu meitiianlesági olajok.
átmentem a Királyhágón
Irta: Bartni Ageetva, 3
nj. kir. törvönyaeékl tsnácsolnök
Miután ielkitag mcgBrősitrttük magunkat, elmduttunk a Gyilkos-tóhoz, mely 2 k6m,-re van Gyefl#ió*z«nt. miktóstójJ. Már a p©ngrácJeiLo fmy\\«-sefc- lroit átvewtö snarp^nttn ut is olyan éttnenyt ayujt, hogyi azt hinné az ember, ennél szebb már nincs, csak akkor én az igazi meglepetés, mikor egy szerpentinbe! kitordiinink és inegjátiuk art a WnonAs kia tavW, met\\ef Ryjükoínik nevetnek, N*m gyU-kolt meg. tea tó fienJriL sőt ő nynjíla a kirándulóknak cgy^V MíjbMj és leg-fl\\«ietesebb vaaamtr, a h*v*.\\i pita:-tránRoí. Vájjon miért hivhaiják GyH-kos-tómk? Bizonyosan azérl, mert el-nyelt sok sok fenyöóriást Kefieikcre-sirót wi momij.\'tIi. hogy egy hegy-csnaxamtáa duatasitoRaí^< <Mprfe^rófi» a \\i\'>íjív.-i é& niegsenVeit «. a tó, inolyWt\' a íenvíioriasqk -.t^Jrí ina ngy merertne* ^fUté. mfttttri Öriá-v karok-kit lüldeWk v^Ow* ^ a> tftral Kék visórbath a bAtrak. in«gí*in>dl»e\'i)etk. a Hj.Oiy.rtJvk. «4áTdulbnfkurk iv gy-engé-detsb naovnel ege\' páms. — u*jmtjuk - g«oit<\'t4«b*r.i Magáa * láittilsáaaá Itt MoMíMk m ée e-v d"Ai. itt szútel. hetik, ós a. hÁaas&ág, mAtyruV- *ct maná\\ lik,, lw#ty, az é##n. U-íUu:u
!» h-iid-.v-:.--,!^ egy tUi-.-.i.t tovább. I\\nrúIbclnL M km io meg^MtUMnnk a viüiiűleplBez. ott minden ÍSM0t utea -/.d-ut a -¦l-ki.i.-.i- )vM,, IU eMnn *m -¦!--\' i .vi,,-.,ut ós ti legjobb tuUwriu kénjeié* Az ijíz, liogy ebei vuHum,
íiián! azért ialataui, rnJOd<afe olyan jának i y
MegbíBZiíUak x \'ovábbi kiráadtúáfo k.it. Öcsém, az érökíis turista, a r*te;é-gároi- éa az én szópsése* sófomíím, egy-kettőre elhatároztak, hogy ők átmennek a viHatelep Mett ©imSkdö Cobárdia, hogy onnan b«\'.enpihés? en*1c a Gyilkos tó foyeftatoa\'ós Iwgv lelógj hassák lábacskáikat fin is yíáűJí \'»*-to\'tam. Azonban a sziklacsúcs tövél-.cn beadtaiűi a knlcJtol\'. ás ott maradtam. Sr-onalwrtatott Eh tavast: Orpheas. Míía-bus turntyávsi biítatta. nyáfá«t, hogy élreue. ,td a ,ius la^áöt, m-ir^l- non-sokára eltakar, előle; a, bij.-
A többiek: nem adták fel a piu/nt. Tovább loha\'tik feJ.\'rflá. Nemi tudom, eléttéke a tetőt, de annyi bizony©*;, liogy néni littam W-^gatott Stbacsitríi. k.»t, pardon — karcán bokáikftt\'.
P.r. vott déSetStt. NX d» a dáfutáni tará**» már- ín. sem uwradnnn1 et Nekivágtunk a Békássrorosiak Kz oda-vissza tassan négy óra ut mkba kerölt Megérte.
AUandóan szerpená\'iu nton haladtunk, ttol lel. hol mer» k-k-ky wo ¦ »0 míte;«t. sz.\'d^u^k?kAzöti u liéiáa. p.U:ii-; medrében, mety egyik szikláról a másikra zulwu*»...áUandá--ni^Uátais z«iií\\*l kiséite tdinteu fí>>\'af*szük ez a szoros, hogyha az ember akar nénai a rnBÜrt\'e eimlkedíi szftJafaSa, le kei \\-eimi a kablpját, nettogy lecsússzon fejebubjáról. 1-egjo\'Jl \'gw-tM. f^bb sziklá>i az QiBánk&r, nnPly so-V -sror etöo.óbukkm 6s mindig^ nuis-niás, oldfláárol mutatja a maga ÍÖQSeges szépségét. Nem igen akad \'vátuikozó, aki "4 megmászni meréstttoe.
Mikor végére órtünkí ó* a lenyxigvá nap sugaraibasi fűrrfő sziktacsucrokca visszatekiníBttün\'kV akkor fedezte fet sógornőm inogj-ar szOméwel fazt a c*ui-cao*, mely ktsontíi a koronázást\' palástban koronával a fején ábrázolni szokott Szent István \'királyunkhoz, ön-kéntelen WsóhajtoLtunk és kértük meni kjcAlyuiisícd, őrit^e ás védje e troroít. nehogy mégeg>-szer idegín járom alá kerüijón Hisszük, hogv Oz ugy is lesx Védik vitéz Ifitonámk\'...
No de miwienWl, ami szép éa fenséges, egyszer me? kM válni Mi is clbncáuzúink a Békáft\'Szoeo\'AM é(i\' a r.yilkoatóVá. KliuílukiwK. h-izafe^s.-Mégegysira.- végigélTeztük a Pongrác^ le\'fl Sierpentinjeinl álsr^ít ffnyWselict.. tiésen én Ls bwraut vettem szen«t«tt. öcsémtől es megköszón\\» neki és éle^ párján-ik sziv«i vendéglátósukat,, al^n-dultun klnffCv Kolozsvárra, ahol bot Cog diákéveunet töltöttem.
F.t\'-öi n boWogságtél: sajnos már (ít-század választ «L De amint beléptein Kolozsvár főterére és megláttam a
Zsigmond korsbeti Snaat \\üháiy \'einp-
loniot, :\\ piarista gtmnáziumol ís b*-\'lt-i\'tnm az egj-etcuü ttauntoml>a, ujm diáknak cimtnm mag um. V issza fin la-in.iiuii 20 esztrondüt. S- •ü\'.- halloltam li Szamos vizét lioruóbun árnW székely ítyafl kiál\'ásil: \'friss, sxaiiiosvizet, akinek kell hemabéma (hajuai-Tiamar) — gyí LtadAl*
Akkor még nem vott ItokizsMáftaU vízvezeték, 1—\'2 Xr.ijeArért keüctt meg-vonni a rőtésliez.éa. iváshoz szükséges vizet. t\'jiM átéttem az öreg TlSta-féle
_imi. ftova«ibtf.\'gfl.
HÜTOW
n SETYBtlBBE
Hf márkás butorotatonjában veRyeq vagy rende l)gn. cwgwryüt u.
tó!lk!n<n.ik Hrutkwic Vm<.»> «s Medvéd Károty, sznkesrto^yA-enaök (kuluuUJts. szakmai, szórakozási, éa sport): ijw. váth Miklós, Ktpke József, Csrep r?. kua, Novato József.
A zászlóbontás- a magyar nemzeti imádság hangjai inftUott ért-váget
\' ¦ i
A nagykanizsai KlOE-ifjuság szera. tettel köszönti a muraközi teMvírekrt. az ifjú doígoz.i\'i magyarság uj küztlií tábarátl -, ¦ / n&;\\ J .
Labdarugó sportesemények Nagykanizsán
Vasárnap az őasi é\\«dot ty&tiijta befejező ZMNTF \\wndéffüt látja a MAÖRT válogatott caapafát ta Zrnryi potyán Sokan ikfttomböa, barátságos ntérkőzésnek- ve«eik «/.t a- vasánoapi taüukozót, pedig nagyon érdekesnek Ígérkezik ez a tataMkozó, rnkaan a MAORT vátogatottnan budapCaU és s/omb. tlielyi NB játékosok )h jaisza nak, mint Lyka. a Hnbklás MónVtxá, valainmt Hójja (stinlián. HW«dás\\ és a ml kitűnő fortnAnoa. lóvfl Gyurlosunlí. A mérkőzés Igazi spo,rto^énynefc ki-uálkodk. A ZMMTK >-e/.otőségc fiUé-res lielyárakat hozott be orrte a métíbfi-/?i.i-0. A lelTü\'jí\'íik 40, a gyennoföik 20 lUlér bclé,iödijat fjrzntnek.
Az NVTE a szigetvari CFC csatjaUi etjén játsxa !e az cftmaradt bajnoki mérkőzését a Vasutas p.Aíyóu. Ezen a mérkőzésen vakSszinüng konnyü Vasutas győzelem less. Most már ideje, hogy az NVTK is gj-őzzőn hazai pályán-
téli válasziást, amikor arról vott mó, hogy IC R. vagy R. und K- tetf a közös hratfseieg é» magyarul vsgx né-nisttki tiOfr\'mB^^ tesi vizsgák Ugy +tymiaaak. rugasr-kndett a ^rananypárti éa az efeenzék, bogy amikor kihárdettók a kormány-pácti Wöt* izyözennék az ataeneék narntoáttó susziertaftléro^íkaB (régi négykVajcáöos váltópénz) zua-a. b* a városháza abfckatt •/ .
No, de mmcfcn. elnutlik. Ez » ej-in.ult. líöünt a választásoBbod a ro« gyón virtus 6s poézis, megmaradt a rideg vaJö, amit m* Utítosao váSasz-tunk: TnláJt joM>da tittereDtt megturJai, hogy- nemr mind anarty, aani fénj\'Uk
Kotozsvác fé\\"század afert*. nogr «*¦ rossá: fcíUMö*y. és ennyiKai megsáápíSt, hogy. meffá&ioé. helyek Iftwdft*--bár-., melyik állimában;. Ezt még a mög-szájjók sím h,ani(agoJíák; <S, de igj*kez, lek teljesen routánná rínnitt
Kezdték a tnmplomokfeai!,
Kiíbgxaták a főtéren a .rainntiták tenjplomát és átdaaktfetták gÖr-Qg k»-totííftvs iempSomhiá. A Tnöncsía tc^en (most Hítter tér> raépitfcttöt » gőróg kejntrek azékas^yházát, m*4y nő* a vomitjvil irmsszirifl látható, oWg*sw a vános, mögé en>e}ki«iík Ta^^l***\'-tiib bogy a %-arszerptan épü* •Stwnnjtw* iiiiiti/.áii.\'i épírtet Nenx. sa^tá^ák\' a márványt é$ a o^jZaJhoí, hogi\' nupájt fénj^ebb legye«. M^gsaereznSű. liozzá püspöki pilótának a ré^i m. kő\'; <*d& igazgatóságot Nem törődtek ^•e^e, hogj; e tempkaiunai tetjest* tön kiértté*\' art & gyönyörű tei«t, u«iy a magyu-rok áJtnl a szánod, ekajésa épitelt; Nam-3t# S2jUiu»« fltőtt texöJt.el. -.r- %
FERENCJÓZSEF
keserűvíz
1941, november \'it.
irtot
m
ItklntM meg raktárunkat!
Frank ffis
Bnjdoss László festő-műrész kiállítását
ar állandó érdeklődéfire való tekintettel december 1-íg meghuBsiab-bitja. A képet vásárolni szándéko-lóknak rendkívül alkatom nyílik, mert közvetlenül a művésztől vásárolhatnak művészi értékű és nép képeket havi tíz pengős részletfizetésre Is.
A kiállítás egész nap nyitva 8 Udeczky hang szerit zlet ben (Horthy Miklós-ut). (:)
Figyelmeztetés tesztelt vidéki előfizetőinknek t
Amint már több tabun közülttik, is-Brttslten felhívjuk Igan tisztelt elölizelő-i&k figyelmét, hogy a Magyar Sajtó ítmara t. é. augusztus l-lól lapunk íuivi előlizetéal diját P 260-ben nigyedóvl .... ,, „ 7.20-ban
állapította meg. Ugyanosak a Sajtókamara határozata szerint Is, az itő-lattii utótlzetés ntm Uhtt, fidkórjtlk Igta Uaitelt vldókl előfizetőinket, hogy Upuuk slóllzeiásét fentlek szerint tel-jetlUal *zlv«*ked]enek.
A Zalai Közlöny kiadóhivatala.
De igyekeztek átfesteni a háxson-eirü teuusiöl is. Körtflsélitttam, a ré-ffek körött sok uj sírkövet láttam. AÜndidcgan feliratUV Ez feltűnt. Megtudtam, liogy ezek ugy keletkeztek, togy cgyszjurüen elfgj^aiták a régi sir-bwtokui, oda \\iigyonos románokat temetlek és ezeknek emieltók ezeket uz uj ai ár váuy-sirkóveket. AzoubLin a mA-ffar joltegét még sem sikerült Wjefftn etim*tni. Míeglaiáltam Kotiozsvár nigy dívíi polgármesterének, Aúbuch Gézáink és a pollldsztcr Hrasstty Sámuei-Mk (181)11—18117) sírköveit,* valamiül B Kovács GyiiU és Sz«ntgyörgyi lst-váa (1812—11)31) lúi-es niagyar sziné-irck sircinlékeit ós még sok, másokét. *> élteti 20 esztendő erre kevésnek bizonyult. Kolozsvár régi palotái, de t*bi köiépüleie ós a temető sok-sok **6W Jdrdetiék és hirdetni togják Wtaké, liogy Kolozsvár magyar Voét 1000 esztendeig és, magyar is akar
Sok.it lehetne még erről elmélkedni
* m«sólDi, de oiyan régi goldok azok, "aáröl szólanék, hogy talán nem is ékelné a mai nemzedéket
Elbucsuiium tehát ifjúságom szép \'allékéitól, de megmondtuu. a sétMiéri-" luliyuinak, hogy csak úszkáljanak |%eo tovább ugy,. mint régen. — l«n még viszontlátjuk egymást.
Most ismét iltlvon vagyok Dunánál). Sok szépei Mttam ós hal-utlam,
* mégis csak igaz az, Iwgy mindenütt A d« legjobb otthon a családi uszek-»•0,
(Vege.) \\ .
ZAX\'AI KÖZLÖNY
— (Beethoven)
• taréja a vmároapi z»n»UkoJji
matinnak, nitlyusk előadója F, Pásztor Inna. Kez(|t\'« fél ia órakor a zene skolában. (:)
— ^Karácsonyt postacsomagok küldése tábori postán)
Hivatalos helyről közilik: A mílkődfi tábori postahivatalok ciméru szóló, karácsonyra sirúnt csomagok csak nbbun az esetben juttathatók el idejében a círazel ékhez, ha cikket a csomagokat legkésőbb december 5-élg bezárólag poítárj adják
— thkolaazentelés Lentlk&polnftn)
I.entikrtpolnán az Estcdtázy-hilbizo-mány jelentékeny támogatásából ba-romtJalermes iskola épült, amit most szenteli iiica Szakos Gyula dr. püspöki szcrt.irtó. Az lskoiaszeoteles kapcsán A. t:. gyűlés vo\'.t, amelyen Kintu San-uor ig izgat i az Iskola és a szülői húz kapcsolatáról, Mihály János központi kiküldött a keresztény sajtóról tartott előadást
— (Uzsorablréságl tárgyaién Keszthelyen)
A nagykanizsai törvényszék tanácsa szombaton és egyesbirósága hétfőn Keszthelyen uzso rabi ró sági tárgyalási .tart. i ,
— (Elitéit piaci érus)
Krakovics József .19 éves, nagykanizsai piaci árus a január és júniusban beadott változási kimutatásban saját szcmóiyéic vonatkozó ud a\'szóinál .ntásl elmulasztotta, toYábl>á non jclcuUtte be értetmiségi munkaikórhen logku*-koztilotl liázostársát A rendőri bún-, leiöbtro száz pengőre Uélle.
— (Rémhliterjeszté Csáktornyái iparos)
\' Czigláíies Miklós csáktomyai iparos május 12-én, amikor az\' ott-mi zsina-giga oljen merényletet követtek cl, azt a kije:cntést telte: .El még semmi, ez csak próba, majd meglátják 8 nAp múlva egész Csáktornya égni fog.i A kanizsai t irvényszók a rémhirter-jcsztot ma íigyoleinmel az ¦-nylntö kö-rülménjckro 10 pengőre HéÍS9 jogerőben. \' • *" i\' i t * • .1 •
— (Zlmmer Ferenc gyásza)
/.immer ínononr kormányfőt nácsosl, a Magyar Távimti lrpd« szerkoizlőjét súlyos csapás érte. édesapja, ZunmeT Sándor 83 éves korában me^hiidt
— (A vasárnapi munkaszünet falllggesitétt)
A földművelésügyi miniszter* a va-sármpi munkaszünete\'. a tiurgony.i .\'s répa kiszedésével, belajrdásával. valamint számlásával kapcsoVitos munkák végzé-Vro vomtkozóan a folyó óv november 30-úu, valammt de;enber 7-én nz egész ország területére Mfüggeüz-lelic űrről az intézkedésről a minisztérium a rádión \'á\'- is értesile\'te a ba-tóságokat, az érd»kelt munkaadókat és műn káváiUlókat
— (Folynak a magyar nyelvi tanfolyamok « visszatért zalai részeken)
A felnőt\'ek számára rendezett magyar nyelvi tanfolyamok folynmatiMui vannak a visszatért zalui terule\'ekcn. lleleoként liáromszor .este van a kétkél órás tanfolyam, amelynek a tani-tók a vezeöi Az első éjaákou mérsé-ke\'.t volt az érdekl\'klés, u>liány nap múlva azonban töme^e*u jc\'..ntkcz[ek az őrdcklőtiők az öiegek és fiatalok soraiból egyaránt.
— (Kiterjesztették az orvosi titoktartás körét)
A Budapesti Orvosi Kamata közgyü-Jése elé az elnökség igen érdekes javaslatot lerjesztclt. A Kamara kéri a bolügymmiszte.-l a jclenlésl*n, hogy a törvény alapján ló\'esült összoí betegbiztosító intézményeknél készítse í el az orvosok működési\'ós fegyelmi szabályzatát. Az orvosi gépkocsik yzem-bcnhagyása ügyében a Knmnra wzélő-ségo arra kéri a belügyminiszteri, liogy a gynkorló orvosok gépkocsijai csak az egyéb foglalkozási ágaiknál megtörtént korlátozás után von tssauak ki a forgalomból, amennyiben ezt magasabb lionvédclmi és háborús unyag-gazd alkod ás i érdcko\'t fc:té.Ucnfí. meg-.kiváuják^Jriérjk ja. orvosi. roiidUiÜkispi1 szóló törvény módosítását. Az orvosi és egészségügyi vonatkozása jogszabályok aikotásáuál liaifl/íássák nutí a Ka-iriurát A jc;oiités beszámolt az orvosi tifoktartás kiterjesztéséről is, amely c,ok szerint a gyógykec^\'U c^yín ne. vére és likciméic is, kötelező, sőt az intézkedés az ónos ^egédej^e is kiterjed. I ¦ . .
Naptár: November 28. póntek. Rom. kat. Plgoatelll, FrotestáoH Stefánia. Izr. Kkutev hó U.
aezflrd* nyltya reggel «* óratol «Pta ö sraig théitó, szerda, péntek dölataa éa liMláea ws«m **m i**hp*>k).
Német előőrsök, (Foto R, )). V.)
á Ház Ölése ,
Budapest, november 28 A képviselőház befejeztí a költség-\\*tós Urgyalását és áttért a felhaWl mázasról szóló javaslat tárgyaOására. A javaslatot Cs«lónyi Pál ismerteltfl. Az első vezérszónok vitéz Irorédy Béka \' volt, aki a ke.eikedelrni és Ipari minisztérium működéséről beszélt. Gazdasági munkahadseregre van urűkség és megtelelő müsZiiki^^aibcrekre, képzett ¦ szakmunkásokra, liangoztalla. A zsidókértlés eurójwi megadást fog n>erafes ma legulább is ugylátszik, lü.jjíy a zsidóságnak a kjtelenitéao éa nemzeti áMamba val5 telepítése indii meg. Ennek megfeflylően kMR keb# most intézkedni, mondotta. Utána a házszujátyrevizió és a főliiefonn ügy* vei foglalkozót!. , ¦ | , i . ;
Nagykanizsa megyei város po\'girmes terétől.
Tárgy: Az ellátatlanok Hsat- éa zsír fejsdftglának módosítass.
Hirdetmény.
A Főispán Ur a Közellátási Miniszter Ur rendeletére as eddig árrónyban .volt liszt- *s zalrlejadagokat a vármegye egéaz területére, Igy tehát Nagykanizsa város területére Is, f. ávl d«-cinbwr ¦« 1-tSI ktzáSdfleg megváltoztatta a következőképen :
Neház teatl munkás ellátatlanok aavt íajadagla 2 kg. finomliszt és 12,9 kg. kenyeriiazt, vagy II kg. kenyör. December 1-től kezdAdöteg tahát egy-egy kékszínű finomliszt-szel vényre 00 dkg. ílnom lisztet, a kákszlntl kenyérllsn-szelvényre pedig 192 dkg kenyéri lsztet, vugy 180 dkg. kenyeret kell klstolg^I-
Bgyób ellátatlanok havi fejadagja Z kg. Ilnomilszt és 5 2 kg. kenyériísxt tagy 7-5 kg. kenyér. December 1-től kezdve tehát egy-egy tehörszloü Uaom-Msztsxelvényre tO dkg. finomlisztet, a lehérszlnU kenyérllsztfizolvényre pedig 52 dkg. kenyónleztet, vagy 75 dkg. kenyeret kell kiszolgáltatod
/sírból a nehéz testi munkás ellátatlanok havi tejadagja 103 dkg. zsír, vagy 110 dkg. háj, vagy 120 dkg. bőr-nólKttll zelrazalonna. vagy 132 dkg. bő-röa zelr&zalonna. Egy-ogy aárgaszinU zalrazelvényre tehát decomber hó i-tői kezdődöleg 27 dkg. zalrt, vagy 30 dkg. "iáját vagy 80 dkg. bőméTkQil sslr-HzaJo\'inát, vagy 33 dkg. bŰrős zslr-Hsalonnát kell kiszolgáltatni.
Egyéb ellátatlanok havi zstrfejadagls 72 dkb. talr, vagy 80 dkg, háj, bőr-nólküll zalrszalonna, vagy 88 dkg bőrös zslrszalonna. Egy-egy fehórazlnS zatrszelvényre tehát december hó 1-től k«zdödóleg 18 dkg. zsírt, vagy 20 dkg. hájat, vagy 20 dkg bőrnélktlíf zslntu-loniifti, vagy 22 dkg. bőrös zahrszalon-nát kell kiszolgáltatni.
Változatlanul érvényben van as a rendelet, hogy a nem önellátó családok ezemélyenklot legfeljebb másfél kiló, az önellátó báztartáSDk pedig, vagyis ai olyan családok, akik salát lüzlaláau aortást Öltek, t.zemé ivenként legfeljebb li kg. zstradékkészletet tarthatnak otthen Az utóbbi napok tőme-kérdtzőskŐdéMlböl kifolyólag nyomatékosan hangsúlyozom, hogy osakls (i MrtéshizlRláa éa Ölés mlnőalt Önellátóvá valamely családot, a llbahlsielás és ötés azonban oeml
Nagykantssa, i\'JH. november 28. 17.3 PolgArmtfsjte.f
ZALAI KÖZLŐN1?
1941, novOThcr 28.
Délnyugati Bajnokság I o. állá«»
1. t>vse it 1 3 i 32 : Ji 17
í 8btc u
3. z«sb 11
4. PBIO 11
5. PKA.0 10
6. NVTB 10
7. kse 10 n. DPAC 10 9. 7.MNTE 11
10. MSE 11
11. CFC 10 19. T8E 10
2 58 : IS 10
3 21 : 17 14 3 29 : 22 IS
> 4 24 : 23 »
1 s 24: 2". 9
1 » 35 i 37 9 3 4 20 : 29 9 3 B 21 ; 33 9
2 fi 19 : 70 8
1 « 17:2« 7
2 « tl : 32 6
A l.tany.l klr. jaraablroiag. wjnt lalakkgnt.l hatoaíg.
4034/1941. Ik. az.
SrfSfftí HtJítfflíii-SliiiMt
Dukáu Ferenc végrehaJtaWnak Ftrínci Vince vegrrhftjutit szenvedé ellen Indított visrehi|Ull Ugy éhen\'a telekkönyvi ható-sík áz uUbh\' árvetést 294 P 07 (III. tokakovettlta és llrulikal bíha|Uw vé«ett a BfCS«hfly költésben fekvő s s beese-hclvl fOOl. \'titlkvbcn 6Ö/b hr«. házra IC AH. st\'alatt\' a BelWekben 1500 P. se n. o. 1941. stlUtvpen 1531. hm. szántára a Kövecse* dtilőbon 180 P. as a. o. 1000. fzllkvben tfíh. titsz. házra 30. ti. a. udvar I.-IIH 1*00 P, ai u o. 1000. szl]kv-bsn ltóVb. ht«. nintöra a Kövectes dfllöben 100 P klkláttáil árban ctrendellc.
A telekkönyvi hatáság az árverésnek Bseaebety köz-éBházáiiál megtartátára 1841. ávl deeember 16. napjának délután 3 éráját (llil M és ai árvtréul feHétele-kst sí 1881: LX. t -c. 150. § a alapján megállapítja
Ai árveréi alá kettllő Ingatlanokat, ha as árverés megtAr\'árát a végre ha Ita\'dk közül (d. rischt Qvömy c«aIl8ko»talott vígre-ha|tstö kéri. a klkláltí.l ár l/l ánil, ha dr. PoiiORár Reziö ciailakozlatolt vídrrhal-fM6 kéri, a VIklilláal ár 801» ánál. ha Kotzlotlez Ignác c»allakoi tátott végreh.j-talA kéri. a becaehelyí 1941 tttlkvhen l«lv.-if 1531. hrsz- fnffat\'ant a klkiáHÍ*l ár Vl-áiál. az a. n. 1000, 1001 szllkvbert feivett GO/a., 1485/b . öü/b. brst ingatla-noVall pedig a kikiílllínl árnál, ha Dakást Ferenc fciaílaVoitatott végrehajtató kéri, ai Atvcrisre bocaáloit Ingatlanok a MklM-táil ár 1250/o-ínál slicaonyabb áron elidnl ntm lehel. (5810/1931 I. M. az. rendelet 21 fi-s 1
lii. Fticnl György is dr Pozíogár Rezafi csat lakó ital ott végrehailtitök kérelmére wae\'arlandé áívcréi esc én a bccsehelyl 1941. a.ílikvben 1531. hisz. Ingatlan árverésre nem boctithaló.
Blnalpinz a kikiáltani *t tOO/o-a, ame-lyet a magatabb ígéret ugyanannyi oft-ára kell klcgéizllenl.
Utenye,194l. évi augutitui li\'i 6 in. Dr. Korposa a. k. klr. jblré.
A kladmlny hiteléül: Balaaaa a. k.
limite, beai íolsoitar
Elhaiiyoll szovjet ágyú. (Foto B..D, V.)
Tota kicfa/goZi Gépek ^ fiímek
Közgazdaság i Részvénytársaság Haifkiiízsi
Könyvnyomda, könyvkötészet, vonatozó Intézet, Üzleti könyvek és dobozok gyára
a „Zalai Közlöny" politikai napilap szerkesztősége és kiadóhivatala
KésxitOnk :
"I TELEFON: 78. |
lavanesasn^asBatstsABBiI
Gyártunk i
mindenféle kereskedelmi, ipari, pénzintézeti. Ügyvédi, gazdasági, egyházi és iskolai nyomtatványokat, árjegyzékeket, müveket, megrtivókat, eljegyzési és esketési értesitése-Ret, gyászjelentéseket, névjegyet, falragaszokat, körleveleket, röplapokat és mindenféle Ízléses kiállítású nyomtatványokat.
ílzleíi könyveket, ügyvédi naplókat, Jegyzökönyveket, zsebkönyveket, bevásárlási könyveket, rajzfüzeteket és tömböket, mintazacskókat, zsákcédu Iákat, naptártömböket, fali\'naptárakat, dobozokat stb. elsÖrangii kivitelben és legolcsóbb árakon.
Nyomda, szerkesztőség és kiadóhivatal Fő-ut 5. szám alatt.
¦ •...........
«^««fl«0PrsSBSB"SS^BSjaBt«B»B»»»»
KÖZLÖNY
baratiti
. ZALÁI KÖZLÖNY
hiráttétnél
KHartóllti t«l»éteHk Kelemen R«i5
ifik
B.láró«SI tio.Bil Itlroutk. stop. Homi Itt 7.__™
Peitekt ml »«ilo<r*.»«i »«»<\'\'•; itt Wo«h Eiuebet, Rikóal-u. 16. 3775
Tanul* Mgy mt«M«H ltmSt Vida [űueiüilel. J7M
adas-VBTBX.
öl dlb nícyoonapoí m^lic •\'***¦ Klclnl\'a. 7. ». J™
_H#ÍífiiifcJ^»,k«i*«to 5t««l<l «E»-mlclbtii. _ . ?"»
V«»ak marha- •¦ Kitéabtlet 1W litnteitklol. Simon Mvan htnlei. Klfc k»nl2». _^M
LAK/W-OzumtEtvisSo
E.. uoba-konyhli,Uklat kweKS
nalrí Clm : KllIoOBlillnjylli,, Baal\':\'
,«op-
.ii.lv.tr, 3)77
HÁZ ÉS INGATLAN
Int déUg Baie
agy hold «r«t«. Bővebbet a.om-Baíolán, aa elíl|iloa4gnál. 3774
n™i\'ul,i(ii.« — IrtMiakeitS S««oi-lii 28. AnalUlautk l..«*llllftl *r»"
T.nárs dl|lilin. Cuk lovld Welg.. M"
Képelt l«golca<ibb»ti.aírí«l«»I.HOfvil" UJoi. OvegkcieaktilS, Hoithí
Z01.HI xúzi-oipjr
Kiadja : „KHi!«\'J»t«»).H. T, NajykinliM". Paiolo» klodö : Zalai Király \' Nyomatott}, a „MljaUáaail «. T. Narjykahll»"
ay.nilajntimp tíaijykaal»i». (NyomUAétt [«levi • Zalai ItanW
01. *»My»m 274 szim.
Nagykanizsa, tS41, november 29 szombat
........L.................
ZALAI KÖZLÖNY
HMrkentfeAff «a kiodúhlvauil Fúni &. mája. SitaaiUMCl aa UuUhtf alai telato» 78. a» UatrJalatüi ailndaa Mtkaaaa» daini*».
OLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő : Barbarli» Lajos
nattaatttl án: <cr hónapra 2 nenie CO Wlaa.
HnaUm 7 Matt 20 (Illír. Bgyes warn: hétköanap 12 till., szombatin W tUL
regrelem ég áldozatkészség
Miborus viszonyok kőzött miiittcn ország belső életének legnagyobb problémája a közellátás. A háború megbontja a világgazdasági élet finom gépezetét, lerombolja a nemzetek közötti kereskedelmi kapcsolatokat, útját áUjaatenrASszetesáru-i-sereforgalomnok, aminek kö vetkezményét minden u*i/-áp gazdasági élete megérzi. Ez a körülmény természetszerűleg ki-eséseket és lüányokat idéz elő. Ezen a tényleges okon kívül növeli a helyzet nehézségeit a fo-gytisztóköxönség kőrébenfollépiJ iutgesség és nyugtalanság, ami ín. halmozásban és készlotel-rojtésben akar menedéket ke-rífná. fis inindezekhez járul még a* öuzö nyerészkedő szándék is. amely az adott helyzetet spelcu-Iádéra, indokolatlan haszon-surzésre kívánja felhasználni.
Mindezeknek az okoknak következtében nehezebb feladatra aligha lőhet vállalkozni, mint a közellátás irányítási.. A magyar kormány erélyes kézzel nvult a pnifclénuUiOz V olyan miniszterre bízta a közellátás Irányítását, akiben megvan a szakértelem, körítitek intés, de megvan a katonás erélyt is elhatározásainak és terveinek -véghezvitelére. Mindezekről már eddig is meggyőződött a közvélemény s két alapvető elv: a katonás fegyelem és a szociális igazság szellemi\' jutott kifejezésre Györffy Bengycl Sándor miniszter költ-séjívetési beszédében is.
A. nagyszabású expozéban a miniszter tiszta, világos és Őszinte kópét tárt u nemzet elé kőz-elllotósunk Összes problémáiról; & aki tárgyilagosan nézi a helyietet, el kell ismernie, hogy az tóelégitő, sőt megnyugtató. Természetesen szó sem lehet arról, hopy dúskáljunk a közszükségleti cikkekben. Még kevésbé engedhető meg az aljas spekuláció, nyerészkedés, árdrágilás, iruelrojtcs. Györffy Bengyel miniszter ez alkalommal is hangsúlyozta, hogy kíméletlenül, drákói szigorral sujt 1© minden ".ven törekvésre. A katonás fényelem a mai időkben elkerülhetetlen és nélkülözhetetlen. De* M a fogyasztóközónség vállalja Ü sogiti a fegyelmezettség lég-Wrónek kiiiluleUását, akkor nem számottevő tfkjtcenö a köz-«»ksógleti dltkekben. Azt pedig, ll,1JÍ>\' a legszegényebb népréte-SC* is.hozzájussanak a minden-gpt élethez szükséges -Arukhoz, bizlositja a,szociális igazság erénye sitóse.
. A miniszter egész sereg uj "\'i^kedóst jelentett he, amelyek """<\' :i fent megjelölt célt szólalják. A köxélclnjpi&fc sjtsnupout-
A német csapatoknak ismét sikerült közelebb jutni Moszkvához
A Moszkva birtokáért folyá tatgy csata hevessége az utolsó 24 órában sem gyengült A német páncélosok Tutátót 50 kilométerre nyomultak már előre — A szövetséges csapatok állandó heves támadásokkal megtörték a bolsevista hordák ellenállását — A finn hadikötelékek 600 megerősített állást foglaltak el a vörösöktől — Hull szerint „a finn politika USA önvédelmi célkitűzéseit fenyegeti"
Ös«raÍpét*B»Bjás»@t4 él htslysteti két«á«jb«ejt&1 ax » mbar «>k áhonbalnak, « kásák Óanxmomímnttk, egyest városréaxek lángokban állanak
Helsinki, november 29 A finn hírszolgálat tegnap este harctéri 4,eíontést adott ki, amely szerint ::i finnek az északt arcvonalon folyó hadműveletekben az utóbbi napokban szép sikereket értek el. Négy napos heves harc. után mcgsctmnisitet-tek egy körülzárt szovjet osztagot, amely megkísérelte- a kitörést, A bezárt szovjet kötelékek támogatására erős segélycsapatok érkeztek, amelyeket a finneknek sikerült feltartóztatniuk. A harcokról szóló Tésztetesje-lentésbeu közli a finn hírszolgálat, hogy a finn gyalogság, továbbá az utászok, a tüzérség és aknavetők jól irányzott tüze. nemkülönben a páti célosok si-
keres tevékenysége négy napi/? tartó harcokban győzelemre vitték a fitui csapatokat.
A finnét mintegy 600 megerősített szovjet-állást jbgfattak el
és 9 harckocsit megsemmisítettek, 5 páncéltörő ágyút, sok Önműködő fegyvert és lőszert zsák Hiányoltuk. A szovjet vesztesége 300 halott és 50 fogoly. A finn veszteség 1 halott ós 11 sebesült. A harc második napján egy szovjet repülőgép utánpótlást igyekezett-juttatni a körülzárt osztagokhoz. A finn elhárítok azonban arra kónyszeriteüék a repülőgépet, hogy finn területen kényszerleszállást hajtson végre,
Hull szerint a finn politika Amerika önvédelmi cél kitfizéseit fenyegeti
Washington, november 20
A woslúngtoni külügyi hivatal közleménye szerint ÍIull külügyminiszter kijelentette, hogy Finnország válaszjegyzékét tüzetesen megvizsgálták. A jegyzék azonban nem tisztázta azt a kérdést, amely az amerikai kormányt a legnagyobb mértékben érdekli és pedig azt, hogy Finnország katonai politikája menynyiben van összhangban a németekével és milyen mértékben működnek egy ült, ami Angliát és szövetségeselt jelentősen károsítja. Az ilyen német—finn együttműködés ugyanis —mint Hull küh"igyniint«zter mondotta — veszélyezteti a szovjet északi utánpótló vonalait, umelyeken át a bolsevisták árut és támogatást kapnak Angliától és Amerikától. Ebben az értelemben Hull klilÖeyminlstter sierint a jinn politika Amerika Önvédelmi célkitűzésinek fenyegetését jelenti.
Mini
külügyminiszter
fűzte, a finn külügyminiszter leg utóbbi berlini utja és a kommunistaellenes szerződés aláírása rendkívül jellemzőnek mondható. Megállapította végül, hogy az amerikai jegyzék átnyújtása óta a finn kormány minden lépése megerősítette az Egyesült Államoknak azokat az aggodalmait, hogy Finnország teljesei] együtt halad Hitler hadaival.
Miniszter tanát* Tokiában
Tokió, november 29 Pénteken reggel fél 10 órakor a miniszterelnökségen tanácskozásra ült össze Jamnmoto, a kc-lctázsiai hivatal vezetője, Akir-a Nuito vezérőrnagy, a hadügyminisztérium katonai osztályának vezetője, Oka ellentengernagy, a haditengerészeti minisztérium hajóügyi osztályának vezetője.
Az értekezlet után egy óra hosszat tartó minisztertanács voll, amelyen Togo külügymi-niszler tájékoztatta miniszter társait unnak az emlékíratnak tar-
talmáról, amelyet Hull külügyminiszter a japán kormányhoz intézett. A kormány tagjai minden oldalról megvizsgálták ,. a japán—amerikai tárgyalások jelenlegi állását.
A Yomiiiri a japán amerikai tárgyalásokról azt Írja, hogy .lapon figyelmesen és »józonul« megvizsgálja majd az amerikai ajánlatokat, majd ezt irja i A háború és béke az Egyesült Államoktól függ. Ami mindet illet, elszántabban kell törnünk céljaink felé, mjnr valaha.
VáBSoxatlam hevamaággel folynukm hwrook Moszkva birtokáért)
Budapest, november 29 Berlini jelentés szerint a keleti aroVönalon folyó harcokban a harc súlypontja a Moszkva előtti térségbe terelődött át. A? német csapatok állandó támadásokkal további fontos ]>oflito-kon megtörték az ellenség elleft-á Hasalt.
Berlini illetékes hely véleménye szerint a tartós, kedvező időjárás következtében a szovjet főváros ellen irányuló bekerítő hadmüveletek \'kedvezően folytatódtak.
A némátoknak slker0.lt ésxs-. kon éa c")len köxalsbb jutni a varoshoz.
A keleti arcvonal minden szakaszán az elmúlt héter. a szovjet csapatok mindenek előtí a Doncc-kanyarulat keleti kiöblö-södésénél még elkeseredett ellenállást tanúsítottak és igye-keztok megtörni a német előny omulást. Uj harcok vaunak itt kialakulóban. (MTI)
Stockholm, november 29 A Moszkváért folyó nagy csata az utolsó 2-1 órában sem . i-m\', i ,!.=\'¦ < a 6 oldalon.
iából fontos összes cikkeket száinbaveszik. hogy liszt, zsír, burgonya, cukor kellő mennyiségijén \' álljon rendelkezésre az ellátatlanok részére. Nagyszabású szociális akciókat is jelenteti l>e a miniszter : még ebben az évl>en háromszázezer bőrtalpú lábbelit juttatnak a lakos-
ságnak és 110 millió jK\'ngő érj tékü olcsó textilárut hoznak Eor-galommv Karácsonyra negyed-kiló1, külön cukoradagot kap minden fogyasztó. A kialakított árszínvonalat pedig minden erővel tartant fogják.
fíyőrffy ílengyel Sándor t.V moyuiitst kért a közönségtől s
hangsúlyozta, hogy bizik á magyar nép áldozatkészségében. Mert csak az áldozatkészsép" türelem és inéltány«íy.ájjí s/.«lleme teheti méltóvá az itthonlóvökel azokhoz, akik életük feláldozásával küzdenek érettünk.
ZALAI KÖZLÖNY
1941. nnycmlwt 29.
A legszebb női fehérnemű éa paplanok
oilu®.
KÉT GYERMEKÉT
adta az egyháznak Balogh István bezerédi lakos. Fia, Sándor Rómában mint jézustársasági szerzetes mutatta be első szentmiséjét, mig *>*ária leánya mínt apáca tette az ünnepélyes szerzetesi fogadalmat.
NAGY AZ ÖRÖM
Kovács Nagy Pál rendőrl\'Őla-nácsoséknál. Leányuk, Nóvák századosné tegnap eg\\r pompás Fiúgyermekké! ajándékozta meg férjet a Horthy-kórház szülészeti osztályán.

KIRALYFALVY TIVADAR,
a kitűnő kanizsai muzsikus és zeneszerző két uj munkával Icjí-te meg a "zenekedvelő közönséget. Megzenésítette Gyutay István íNcm szégye-nlcm* és Várhegyi Emil »Neked adok mindent" c. hangulatos versét, a melyeknek kottái most nyomtatásban, levelezőlap alakban jelentek meg.
ILAVSZKY " ¦;
ny. őrnagy, mint ismeretes, nemrégen elhunyt. Felesége a minap egy egészséges fiúgyermeknek adott életet Budapesten. Keresztapja dr. Csetényi László volt kanizsai rendőrkapitány. . ¦"* *,
ELŐKELŐ VENDÉGE
volt a keszthelyi karmelita rendháznak. P. Pier Tomaso, a rend általános főnöke Rómából titkára kíséretében megtekintette a rendházat és szemináriumot.
ÓRAT, J/JJL. ÉKSZERT,
twbáJyojott
»»2E SZEMÜVEGET "*SSm.
zsoldos gyula
Mardv. itatta ti littmtemM
P4-»l *¦ <• Korona-ultlodéval utmbtn) EtofrjWKU ?11-, tkW ?4 !ílnu]avil6.imil-e;y.
Nantár: November29. azomba\'. Rom. kit. 8zaturnln. Protmlánn NoA Izrael. Ki«lev hA 9. — NovVmber 30. vasárnap Rom. kat Advent I. Protestáns A minin. Izr. Klszlov hö 10.
Bővérű, kövét- egyéneknek, köszvényes betegeknek és aranyérben szenvedőknek reggelenként elnyomóira egv-eay pohár fermészv trs .Ferenc József krserQviz, hi <-los, alapos s mégis kíméletes hathaj\'ó hatása következtében, gyakran igen jó szolgálatot tesz. Kérdezze meg orvosát I
A polgármester kérése:
ajánljak fel egy napi dohánysKflksógletfla-
kei a fronton MM honvédőinknek
Dr. Krátky István polgármester azzal n kéréssel fordul a város közönségéhez, utalással a közeledő karácsonyi ünnepekre, hogy egynapi dohányszükségletét ajánlja fel a fronton küzdő hős honvédeknek, akik közölt van elég szép száminál zalai és nagykanizsai katona is. Azért holnap, vasárnap perselyekkel gyűjtenek erre a célra a városban, hogy mindenki filléreit leadhassa és Nagykanizsa közön-
sége elküldhesse szercleteso-magjait a frontra.
A csak dohányból álló szeretetadományokat hétfőn, a "hivatalos órák alatt a városháza főjegyzői irodában lehet leadni ; a hivatalok, hatóságok, testületek, stb. saját kebelükben történő gyűjtés eredményét szíveskedjenek legkésőbb kedden délelőtt a főjegyzői hivatalban le adni.
Erdélyi
nyereménykffllolsBn kötvényt
jegyeséén a
fÉllfli fiSÉlíli MÉtSÉiÉI ff/É
37» Nagykanizsa, Fő-ut t.
Csáktornya népének köszönete Nagykanizsa magyarságának az adományozott ország\'
ZáSZloáft itAx orazátlxáaztá mindenkor hirdető/e te&x a mura közi nép Magyarországhoz vaíó hűségének".*.
Tegnap érkezett meg a város polgármesteri hivatalához Csáktornya képviselőtestületének jegyzőkönyvi kivonata a legutóbbi közgyűlésről, amely köszönetet mond Nagykanizsa város közönségének \' az országzászlóért.
A csáktornyai képviselőtestületi ülés véghatározata szósze-rint a következőkép hangzik j
Csáktornya város jellegű nagy község képviselőteslülelc Nagy-kanizssa megyei város közönsége által a magyar nemzeti közösségbe való visszatérés emlékére adományozott országzászlóért őszinte és hálás köszönetet mond. Kimondja, hogy az adományozott országzásztót — mint a szontistváni állameszméhez való szilárd és törhetetlen ragaszkodás, a Szent Koronához való felbonthatatlan tartozás és a magyar Hazához való odaadó
hűség jelképét — örök időkre megőrzi. Az országzászlót egy később kijelölendő helyen felállítja. Utasítja a községi elöljáróságot, hogy az országzászló elhelyezése\'és ünnepélyes Mava*-tása, valamint az adományozott nemzeti, lobogó átvétele tárgyában szükséges intézkedéseket tegye meg.
Nagykanizsa megyei város közönségének ezen nagylelkű, adománya osztatlan örömöt váltott ki községünk népél>en, amely évszázadokon át .egybeforrt Nagykanizsa város lakosságával nemcsak lelkileg, hanem gazdaságilag is. A visszatérés és a testvéri egymásratalálásnak maradandó emléke lesz a felállüan\' dó országzászló, mely mindenkor hirdetője lesz a\' muraközi nép magyar sorssal való együttérzésének és Magyarországhoz való hűségének.
hajregemerator I
A női feles SCHIEEWE188
visszaadja a haj «*á«ti tzlntt.
STSS
Óvárija: Molnár Bertalan áa Tan, Badap*tt, XIV., NOrnbtrf\'it. (5.
429.000 pengő a kanizsai HépI és Családvédelmi álap lóvábagyott munkaprogramjának kerete
Nagyszabású népsegltés az egész vonalon — Hangosan beszélő sz írnok
A város szociális ügyosztálya most álütolta össze Nagykanizsa Népi és Családvédelmi Alapja munkaprogramjának kereteit és ezt 429.000 i>engőben összegezte. Ebből a Közjóléti Szövetkezet 2111.220 iwngöben részesül. A többi a nagy szociális Drogra i n megva I ós i tusát fogja szolgálni. Somogyi Ferenc volt országgyűlési képviselő, országos szociális felügyelő csütörtökön isméi Nagykanizsán \' tartózkodót! és felülvizsgálta a
nagykanizsai költségelőirányzatot és munkaprogramot és azt mindenben jóváhagyta.
Az ONCSA áldásos tevékeny-*ségét rövidesen Nagykanizsa népe is érezni fogja.
Az ONCSA vezetője Töke-Jenő városi lisztviselő, aki rátermettségének számtalan tanújelét és bizonyságát adta eddig is. A széles munkaprogramból csak néhány léteit ragadunk ki !>e~ mutalónak, hogyan dolgozik az ONCSA a magyar nép, elsösor-
BAZÁR UDYflTo
TaMea S-M. ÍM
Legszebbet :: legolcsóbban!
ban a sokgyermekes családok megsegítésén, milyen téle\'ekfoff-laltatnak munkarendjében
így csecsemővédelemre 18.000 pengő van beállítva. háziipari tanfolyamokra 2000, Ínségei munkaalkalmak megteremtésérc 50.000, ruha- és cipősegélyrr 11.000, napközi otthonokra (a Magyar-utcában uj napközi otthont állítanak Fel) 16.000, szakmai továbbképző tanfol vamok tartására 2000, • étkeztetése 12800, gyermekek taníttatás! sr-gélvére 2000. családi házépítésre 118.000. földhözjultotásra 16 00Í1 gazdasági l>eszerzésekrc 4000, átllatheszerzésre 21.600, takar; máiiybcszcrzésre 6000, Irágyaté-lepek létesítésére 10.000, \' gyümölcsös létesítésére 10.000, M-zijparra 10.000, kisipari kői. csőnre 10.000, kiskereskedői köl csönre 10.000 iskolaorvosi intézményre 3600 pengő, stb.
Eddig mintegy 25 -30 ház-igénylés történt.
A\'Közjóléti Szövetkezet j;i-nuár elsejével kezdi meg működését.
Olyan nagyszabású és a legszélesebb körben segítő kor-mányintézkedéfek ezek, amelyek évtizedek mulasztásait vannak hivatva pótolni és amelyeknek áldásos hatását csakhamar érezni fogják az egész vonalon.
Figyelmeztetés tisztelt vidéki előfizetőinknek t
Amint már több Ízben ktfsoltuk, is] metélten felhívjuk Inon tisztelt előfizotAj ink Hfryetmát. bofry a Hajtyar Saftfr1 kamara f. *. auKnaztu* 1 -(öl lapunk havi elöflwstéel diját P 250-ben negyedévi > . 7.20-ban
állapította mejf. Ugyancsak, a Sajté-kamara hntározata szerint la. a* elő-fíztíts ntótizetás nem lehet, felkérjük iKen tisztelt vidéki előfizetőinket, h -lapunk előfizetését testiek szerint Jeeftenl szlvesk ed Jenek.
A Zstst tíŐxfÖny( klsdóhlvstsls.
Megbízható, gyors, pontot
órajavitás
iWatyaaioa p*>
Süfir-ut a. úiíu «. tUi.tt*. a*
2ALaLKÖZLŐN*
Nagy hndüUttel folyik a gazdasági iskola építése
Megírtuk, hogy Mócsy Béla iMZgató nagy szervezési ímm-Sja nyomán égéit Délzalábau óriási érdeklődés nyilvánult meg
„agykanirsai téli gazdasági is-kulaTrtnt. Sajnos, megfelelő férőhely hiányában az Kién nem Uhotett megnyitni a/, első év-fglyamot, hanem csak a mult ,»i évfolyam folytatását (másunk évfolyam). Az első évfolyam iiiegnyilása most már csak a? ii uj iskolaépületben történik, alkalmunk volt megtekinteni a vajgyár és izr. temető közli tel-
JEGYEZZEN
lÉljfi BíSífáiiÉsiií
i Nagykanizsai Takarékpénztár iái.
Felvilágosítással az intézet szolgól.
ken épüli, gazdasági iskola építkezését, amely valóban nagy lendülettel és fokozott munkateljesítménnyel történik. A falak már az elsü emelet kezdeti magasságáig vannak felhúzva, azonban a kibontakozó épületből máris meg lehel aliapitanii annak nagyságát és egyszerűségében ís nemes építészeti stílusát, amely nagyban emelni fogja a Horthy Muclós-ut szépségét. Amennyiben az időjárás lehetővé teszi, az épitési munka a falaknak a teljes emeletig való felhúzásáig folyik és a tavasszal folytatódik annak teljes befejezéséig. Az uj iskolaépület hivatalos átadása, illetve avatása a földművelésügyi kormány képviselőjének jelenlétében " történik.
Az uj iskola számos mezőgazdasági intézménynek fog hajlékot, illetve elhelyezést nyújtani és a téli gazdasági Iskola melleit felállításra kerül a földművelésügyi minisztérium női gazdasági és háztartási (háziasszonyképző) dunántúli szakoktatása ís.
Befejeződött a törvényhatósági tűzoltó-tanfolyam Nagykanizsán
Hétfőn nyílik meg a második tanfolyam Csáktornyán
Tegnap fejeződött be a törvényhatósági tüzoHótanfolyam Nagykanizsán, amelyen a perlaki járás tűzoltói vetlek részt, hegtöbbjük a tanföiyani"kezdeL lekor nyelvi nehézségekkel küzdött, a záróvizsgán azonban már könnyebben tudták magukat magyarul kifejezni. A fősuly a gyakorlati kiképzésre irányult és itt nagyon szép eredményt sikerült elérni Vecsere Antaí tanfolyam-parancsnoknak. A záróvizsgán Bubics Tivadar várme-pyei tüzrendészeti főfelügyelő elnökölt, jelen volt Szél Elemér kerületi felügyelő (Szombathely), dr. Krátíty István polgár-mester, dr. Prnck István főparancsnok, Vccsern Antal felügyelő és az előadók és oktu-lok. A záróvizsga eredménye mindenkit meglepett, ugy, hogy Szél kerületi felügyelő legteljesebb elismerését fejezte ki. A bizonyítványok kiosztása után fiubics főfelügyelő megköszönte « oktatóknak fáradságos munkáját. Dr. Krátky István polgármester beszédet intézett a vég-rttt tűzoltókhoz, hangsúlyozván, hogy Nagykanizsa mindenkor ttivesen Játja őket falai között, tanuljanak meg minél jobban magyarul, hogy intenzivebben tudjanak az itteni lakossággal érintkezni.
Ugyancsak most fejeződött be l^áktornyán az altisztképző tűz-
IÉBLEG
Minién méretben 1 SiakuertlitiUi
scholm jános
wérlegkeszUő-meeter N»gvkaaizsa
Eötvös-tér 30. szám
oltótanfolyam a Levente-Otthon helyiségében, amelynek Gl hallgatója volt, akik sikeresen tették le az elméleti és gyakorlati vizsgát, -arait-Szél Elemér *\'fei> ügyelő nyitott meg, Kropek Rezső a tolmács szerepét töltötte be. Elnökölt Bubics Tivadar mé*-gyei tüzrendészeti főfelügyelő. Jelen volt Kaltróy Antal katonai parancsnok, dr. Vida Ferenc főszolgabíró, Pecsornik Ottó városbíró, dr. Sérvárfy János szolgabíró, vitéz Majoros János állampénztári tanácsos, Muraj Frigyes ferences-lelkész, stb.
Hétfőn a járás uj tanfolyamot rendez, amelyen mint oktató részt vesz Nagykanizsáról Ve-csera Antal járási tüzrendészeti felügyelő.
S&KtoaStaon TÜZKAR •Ilon, MARA MEfiTÉRUL!
Orion kisszuper három kimagasló tulajdonsággal: nagysugarú vételkörzet, tökéletes állomásválasztó élesség, csekély áramfogyasztás Minden napszakban -Orion rövldhultám-vétel
Ktpettó minden rldftkerestafóftM
Fenti készüléket díjtalanul bemutatja: Bxabó Antal rAdló-Aslate, Hagyfcanlzaa, Fft-«*t S.
KISKANIZSAI ÉLET
Tiltakozunk
rt kávéházi asjrtUoknvi éti utcán, piacon lípten nyöiii.n) e/Jungza ridai eljan, okik i laska gazdát ezen keiesztíd ai ajejsx magyar tazdatársa-dalmal erik a irf/ogaxda-\'<agi termények araival k i|n^j!albflii. N« értsék féli© tíit;iltoíás..iilcat. Éi nem azért ii odot\' a haboru .U<lu/.i i időszakában, inéit egy lúrsadalaH r<Heg számúra protekciót altarunk kérni. Nemi Mi tudjuk, hogy a n*héz időkben min-ilenkinek egyformán kéri vilink a t.n/MS lerí >¦\'.>¦! és áldozitkítitnek Usll lerüiímk, Kmléke^zimk (-sok a/okra «z idAkre, mikor a sáska gazda terménye a ¦¦¦¦¦ hn\'-Rh hánykolódóit és még pfiJ* fiUérért sem keljei] sejikir) -l, A sáík-\'i, ÜJotve a magyar gazda ekkor sem hir-dctt\'t sztrájkot, hanem dolgozott, ler-uielt, lendüíeiton hithB. a jövőbe v«. telt iVaiónységgel. K«iu fényuzOsködótt és niH s«m fényűző\' é1* pazwrló H* v«n
egy kit utegtakíariVítt pénfce, *mwx*l ¦¦ gazdaságába lekteti, ltogy a qeuu*t számára gyamólcsortes.** AmY5 taUn oem is toe&eUe beszélnünk, Iiogy a kora hawaii órákban mar kint Uz*d veie.jtékezik a mezon 6-n «ste ínég „a sötétségben is \'vakoskodik- « mindé*, napt kenyérért Sujtsoo te a iörvtay tnmteto keze ejry-kfH Wíníra, aki uem Aiti meg a mai magyar sorsunkat, d» az igazsAgtatau ^\'aUnositnsietaeai ima, kozuak! A magyar guzdft, a magyar ékt EtUppULéial v.u:»-^.,h ^ bi-•.. •\'i.*. feL1«/«t, mail u bafikok v--. n-js.il>¦-.¦¦;., .-¦ sArjga lém, az arany. T«td»t. mtctóti iiieggoíödolaBaii vadakkal ÍBhioínk, jusson euQtokb*, l»gy a jobb, ^wesö-Sósabb rend felé törő faaffjunkbwi a magyar fold népe is kúe&xá a ressít
Plébánia hircl
Advent «1*5 vasárnapján t misek
Elegáns kész női
Kabát
FERENC JÓZSEF
3
molyőrt érdemes réazt venni a Jotökonyoólu m. klr. Állami sorsjáték húzásán . . .
•merteKyegéai-, sorsjegy ára csuk * P, fél sorsjegyé pedig 1.60 P. liyeo olcsó Korajegy nincs.
mert nyereményét 40,000 P, 10.000 P, 10.000 F, kétszer
•9.000 Pt négyszer t.BOO F, batazor O.ODO P, huszonkilencszer 1.000 P stb. tise-szeaen R4.000 nyeremény.
•mert buíAsa, mAr a közeljövő-beu: december 4 én esedékes, tebAt az creményt a közeljövőben élvezheti.
-ori«ml>i nem változnak A szentséges miss 7 órakor kezdődik, utlua egjs* iui|> sieutsAgtmddAit A ilAember 1-én kezdíklő népniissxk\'i 8 n i|«oo At lart, melynek szónokid neve. i mi egy. háxsiónokok lesznek.
Már einlitcllAk, hog>\' a nagyhaiang t írtéval* megrepedt. Amíg kijavítják, ;iddlg csak egy haranggal lehet ha-i ..¦.,..,<>!: Kiskuaüatáu.
Élet a Missziós Leány-CKVeaflletbea
A Mii <*tft be.Vli.iv va&mlnl vasalna |X)il ként nagy egyesületi tóét árulkodik a k|sk.iniz&Ri Missziós l.eány egyesületnél. A legutóbbi nigysik-\'rú Katalin báíl és előadást még kü&» isaládias ósszcjö\\«r<te}i<it Is mVgilnnef Mitek a leányok. Czova\'í Magdona k*d->*s nővér pompás estet rendezed a sxeraráögárda, a leAnyegyesOlct többi tigjai, iiaatinliil "éhánv meghívott vau dng tiszteletén- A Jteany*gy*áfll«l egy* siarrint**vO egyesületi* KÜkinizsának.
Ktakantxaal honvéd tiszt kiiOqtetése
ön&ttuuet >«tlúk a lürt, hogy Zietfier Antal ho"vMhafí»»g>\'ot, aki a Seovjct erjon,j hadjáratban tevékcny-n részt veti. búljur és mi,- magatirtAsAert a magyar tMoiU érdenulotkbJcl a kar-t.\'okM és szalaggal tüp.U,i,éJ< ki. /,;e;. l«c hadnagy \'"ár uz At^réAJvl
vitézjU lyiri^y, majd ,** \'kaszával visz-¦¦¦ iveit; egy, «rös >,,i,!. \' .uli.i,n:i.i.i-.[ és kAsöbb is dicse^e«Dj sieNpcil, YUAs honvodlisztünk kilim\'etését illőmmel vették, KisKnjziáJi
Megindult a téli gazdasági tanfolyam Klskanlzsán
s«netéísévtí ineR téJl gazdasági lantolván, KiskanizsAn a Templom l>ri iskolában. Az esti etoadiao* Uto* Katói sok hasznos ineni^uzúasAui, fttr.it-egéstségfiiíyi és egyéb girdakőniyríct. b*n szükséges ttidnáv dókat sifcUila iiuk el. Az e;óndásnak \\*nnak külön lutUgatöl is, A tánfolyatn vetetőségB bárkil szivéén W é« az érdeklőknek készséggel, tcudci.kezesét* álV A t n-folyamon kél klskojnz.sai eGCsvtő is .szerepel Mócsy Béla igazgató mcW\'tt. Hegedős .lózsef állatorvos áBateíész >g. Ügy) és Szépudvarv László számtan és könyvviteli efiftadó.
Sportétet
Bajnok) AretnhuBál volt .< héten a Sáska, l^evnnte első csapatán ál, stmtly megnyerte az 1040—41- évi bajnokságot A bajnokcsapat később ünac. pélyes keretek kőzött Mi meg második bajnokságának cmdmenWt VusAnwp a Zrínyi pályán játszik a kOunö együttes, valószínű Kocsis — Plandor, Kor. váth II. - perkó, Mózsi, Horváti i. — Vajda, Buzási. Gödinek, Herczag
Horváth III. . ...-.i...(.!.:. .,
A merkonáa «x ZMNTT. II. csapata •Uao bar»*8ágos. -js.,,.-!™
Zairkészletét akarta elrejteni am igénybevétel eíől
A tindőrbirá 300 pengő pénsbünivtétr* itáHm ét a Mogtatt zalrt elkobosta
inoggátlására, tíz éber rendűr a riutuleinbert a turgoncán levő zsiros bőröndökkel együtt a kapitányságra állilütta elő. Miután nyilvánvaló volt, hogy Ber-ger Ferenc a zsírt olyan hely na. akarta elszállítani, aliul már a hatósági kutatás megtörtént; vagyis az igénybevétel elől elvonni a rendőri bnntetőbiró azonnal meginditotta ellene a kihágás! eljárási és 00 napi elzárás mellőzésévol 300 pengő pénzbüntetésre Ítélte Bergert, a a lefoglalt zsirt pedig elkobozta.
A hatóságok megfelelően intézkedtek, hogy a rejtett zsír-készleteket a halmozók ne vonhassák ki u hatósági igénybevétel alól. \'
Kurucz Antal rendőr tegnap a Teleki-utcán szolgálatát végezte, amikor feltűnt nelci egy fiatalember, aki egy kétkerekű targoncán zsákkal letakurva valamit szállított. Odamenl hozzája és megnézte, mi van a zsák alatt. Két románc zsirbődön volt, az egyikben 35, a másikban 30 kg zsírral. >A íialalember elmondotta, hogy Berger Ferenc Teleki-ulea 44 szám alatt lakó géplakatos tanonca, aki megbízta azzal, hogy a zsirt Kuzsuer György géplakatos segéd (Berger alkalmazottja) ma-gynrutcai lakására szállítsa. Miután a rendörök szigorú utasítást kaptak a zsír és burgonya, stb, elvonásuk és csempészésük
Erdélyi
nyereménykölcstln kötvényeket
jegyezni lehat a
Néptakarókpénztárnál
Nagykanizsán, Csengery-ut4.sz. Telefon: 126.
Tömegesen vásárolják az erdélyi kötvényeket
November 24-én kezdődólt ntci* uz erdélyi nyereménykői-csőn kötvényeinek jegyzése é\';-már az eddigi eredmények is fái mulatják, hogy a közönség éi-cltklődéKe minden várakozást felitlmul. Az ország minden részében tömegesen keresik fel a kötvényvásárlásra kijelölt helyeket \' iuégpcdig nemcsak ava-y-onosabb osztály, hanem u,kis-emberek is, akik megta^arilotl kis tökéjüket Törd Ujak a jegyzésre
Ilogj\' ez rgy van, köimyen megérthető, hiszen a magyar társadalomnak rég nem volt alkalma pénzét ilyen gyümölcsöző befektetésben elhelyezni
a kötvény ára nem nagy, mindössze 200 pengő, emel lelt 100 pengős fél, illetve 50 pengős negyed kötvények is vásá-rolhatók. A befektetett töke I szazaiékos magas kamatot hoz, a kötvény bármikor szabadon értékesíthető, meri hiszen nem névre szól és végül a kis tökével a szerencsésebb kötvénytulajdonosok olyan nagy összegű (1 milliós, háromnegyed milliós, fél milliós, többszázezer pengős) nyereményhez juthat* nak amely egyszeriben dusgaz-dag emberré teszi őket.
A Jegyzés karácsonyig tart, amennyiben a készlet a már ás tömeges vásárlás miatt előbb ki nem merül.
v**4r*lj«a bttalammal moU4 A ríj a u
vekAsy qvula
vitíitk, (iiinllítlyífeíöK olcsi Ukm k(«lDlntli.
anaitvAT
Ml újság a Budapesti Élolffii-szernagy vásártelepen ?
A Magyar Vidéki SajtiUiOasitó íő-város i jelent j n a /e rjn t a no v-inber ai-ti-y 27-ig Ierjedő héten nz «Ő- és vátollbiiminíi Ara általai a« 10—20 ftt-
tóriei ernelke i*t, cstupáo a lAntanlvnUő
óíőisirke Ara Ceti óTjbóbb IO, a friss-
vágáau il. tendn ára 20 ftaVnaL
A tojáspiacon továbbra is viSitozatattinil u bivatulo-\'An inegMlapitott CMginiigu-sabb árak voltak érvényben. A zőftdség-fa rözelékféJék pi irAn a Itazai tisztítóit karfiol ára 10, a fe,*; sM\'álu ára 20, a sóska ára jiedig 40 f&errel csókkent. A lobbi ánicikknnél az ArhitUani-zás 11 T> füléit nem haladla meg. A gyúmólcapiatmi a naspoü>,a ára 10, a Iva za i geszten ye ára pedig 60 fitté frcl
\' emelkedett, vUzont a.szőlői ára 1 p*""-
I gővct csókkent kíUSnkéut.
Or. Boda Károly Bor- és Faértékesitő cégnél mmximéím érőn kapható
tt fa>|«-M»If« | |M bJtoUH UU1 lrlk.ll, n»UlM«l kM»U. »Jk.l *»«!.«. min, kiltMp.ll tikilml.. la lualil^knlonfa, nlamlttt tMrcnda mlníjtigs 6 é« uj bar.
Írod* ét borpkuék: ctmc*t** **¦ — FkWcpi V««My-.i«a *. — ta.f«.: W.
«fe m»l gonlsikodia a h»«lkM« Híre tlíítóaiyag\'»att83égl»l»611
Idegen összcvá&ár.ók Inváziója a kanlcsal piacon
Kaptuk az alábbi tev«W; Igen ti&z\'edl Szerk«sztöfi4g,
m«g, hogy nb iipja utján Mblvjani az ü.«ték«.*V fíg)-«lmét a ii piaci anomáJJákra. A közaJátás m. viirttdan btziositása szemponljátud igán fuiitos, hogy a kanizsai piacról a burouifi, zAldtég OS g>\'iimól:rsiio;nu más városokba oti stAKittassik el \\ Iwtivásánakou niiudjohbiaa íapasztai. Itiitó, hogy az •rsaág min»Un réazá. obi í v -j,,-.-:«-ii kuíák, mint m l(..n.h ±ok minden árut OssnvrátároJn k h cisz Állítják, dtvisaik a -i- 1 A sier. i(nl piacon p- o. szemtunija VolNun unnak, umtkor vay ko.\'a eg>- vAsiib Mintuty kosarAbÖl az 1 timáí 10-kapkodva, cgysnaj-ilcu kljelinV-d.e. liogy ő azt már megvette éa risszar.ik!H a UáktKi, mire kÖil»sióiüvu, l:«gy li.<-jaii rendőit D* ern- tnlailgy .v-o" vi. stontámsiLÓ láuikiiitott, liogy ti/. Am etmuJt (\'s me^tinznV-tlék az* o\'t áDA evőknek a vA*áilá!>t Ha ez igy to. vább megy és tflrlk az Legén össze viiíAii\'. b <düt a i-jíjii.: plánon, ugy róvidosen erösm érvuai tagjiik, me t az egész járást lAlvásArotyj^ és a u«gy. knnizsui piacra egy bxe.n áru raan fr-ke zik
Végig kttll tiéBii 10-12 óm kózött, hogy mennyi árut h-lmoínak !«1 fa száCit >nak cl innen.
1U sürgősen és melye «n t nni keit
valamit uz lie\'étoi tt^yw«>kn«k, mart Nagykanizsa áru nilktii maiad, mert ido ugyls csak az jV\\a be öweh\'et, aki nem ak.irja fatujilbaíi az ©lasa-i«glŐ viszonbAmsi teknők port-Mist odaadni, azon reméiliyben- hogy * váro*m pá\' ttMéJTCl toW*\'- kap, * it viszontdmsitók Itt kAreiwszik a termelőt, a cikket CntakarbMták és " t* vdknek csak azt v^iszoajáik, a>
áru már ol van adva*.
Nagj\' szükség van knaioly és cn\'iei közbolépósie Üa it> nagyon sokat vár u nagyközönség u ml kjtflnő, derék lendörségőnktől.
Aláints
nyng. klr. Jb. itoduigazgatú
UVJA SZfi«ÉTl
átSOLOflS G*4fXA íröiwtltf. taíit l( lákweréíruíBüter,
l-\'A-ul B. (¦ Koron...littori «I »*i(ib«») Erodati Zt\'t*-,tnt<4k, h5m\'ífuk, UtmitA*. "iln-
VaBárn»p IHAORT vitogatótl —ZMNTE a Zrínyi pályán
V.-mánrrap fagy \'.wmény Wm K«i»i-!«*ci i\\ MAORT—ZMNTE toWkotí A ZMNTE ["IjOvóWii I«w6 c«ip«t. ujynmtor a MAOHT Y*k)g«o\'ll*" ortií^tw liirü -oevok aaenei^Iiiek, mint Mérőéi ,\'s llíjji (iulMá», U"» !>•» iitfgyar valósított) *a«okvTkMki o.gy-»dg A mirktSiia liWres lírijlr.* nK«-icti .10 h 20 i.\'i.\'\'i lofrull sorra
El6ni«rk<5lé.s%i ,i ZMNTE II j»t«» «1 Idái b.jaoki S«l*«.l..N**> oaapaUval. tj
24.
\'Mi-AI K0JLL.6NY
01 divatos illata
tevente-ilet
A N.igyk*BÍs*fti aról Kaéchenyi Irt-viu Leven** Önképzőkör tegxup *»ti
gyatésáa t >:•.¦.<¦,?- *-n ,r.\' iitkc/ici. tag. (•lrtítetí* 0 URgykaiiiiaii leventék.
A n.i«y *\',\'\'<li\'KÍ -¦¦ unnak a luitut dös, út ogó e.ejít szervezísi munka •[•khiiényének tudható be, amelyet h vejeiöség aj elmúlt lu\'tou kifejtett
A gyflléHB rnagjeteit n járási tcvm-|í parancsnok és Nagy Miklós Jevenl« iiipat parancsnok, akik örömmel &M-pttoltAk meg, hogy az Önképzőkör, a melynek & t lehívásai maguk u kven. lik valósítottak meg, « kezdet neliémsé-gtit leküzdve HaUtos lendül |i. í ?3 férüas kitartással dolgozik, a «s*bb magyar jövőért. (X)
BÚTORT
(Mirar mfötttstetoanAI
vt§jm vagy im>d*rhsa
¦Ujk—h—. Tfcfnhlw i Ml
a közellátás biztosítása
iijtfr/fy-ltengyel Sándor közellátási iiiiniuter tárcába költségvetésének W-inetteléjekor nagyszabású b*4zédl>«n vásottá ai\'or-siág kozeOáKaGl ItsVywtél. Almdenekeiotl uangnzietl 1, ho ;y * boniiefméavkCKtó beoiztás metyC-tt e*6-tendo tesz. a» egész tatoossáii eltól imíiu, b«ytfen**ltv, Ivo;;;, a hBii.zsliacUigMl 10 liekábeu ÁlUpilj 1 nMBg\'és sEólt ai rullanti kérdések mej^Ulásáról, valamiül 1 lábbeli Szükséglet biztosításáról
A gabonaellátás
kérdésében utalt arra, hogy miután ¦< felajánlási lendsrer nem váltotta ba •1 reményeket, alrtnrWU* a gabonanc iiiíiekben feileUurtő fel»deg«k számbavételét. Megváltozt it>a a lkiorlisr» ányt, kegy jobb JoaoyárllMtt és több, jobb ^orpa iegye», A kényéj(ttszt és. a korpa ára.azonban u*m fog oiueUiedni, nitit az elLerulIwst\'-\'uttio facies-caak a ->¦¦¦¦-¦ vi:-., u-i 4« a darát berncai. tna>cL A takarékosság általánossá tételeié be-*WU a k*oyérváttoj«gy*\'t, amely ntfg-«unleli a budapesti «s vidéki ¦ vondíg-•ók ..\'¦!•,, ;isi, konyéiedáUst és oavoiwa 1V18 ragon ttszt .megtakarításai-*)<ed-uiinyiui. a téMtjgyárak.. termékeinek a forgalmi ieaUvii>sg^UAVSŰ iuje.íaka-itüyoiea a kellős ejalttisáfl .fehetose-tfL
AulMknittut
Wli.iszuálásAaiU az a oítt, hogy. minek lóbb jusson belőle sart&lúzl\'lasi\'ai *Kyben azoobu gondoskodik Kárpál-*\')» ét Erdety étkaassi kukoriaárval vatu eaátjWuol is.
A zslrhclyzot btxenVos MhAwéjalart mutat, neméi-n«tj -uonban a komoly Javtdft* A iiuniuter ej-endrtu; a magáncélú és knJi\'ogyjsibtsra siáot iCrtésvágásoknail « három. ilelv* hat kilogramm z*ir\' basíolgáS tását ÉB elszámold i*\\ \\-e-«z\'k a bányTTvÜkikHoV, h*di- SS nem h:idiiVo:rek b>ThtsteL^at. vaUminl a honvédségi hizl Vi üzeueket w fítm-¦« «mtBB«k a lient«sáru-kéiziUné. uyek te.-én ..kkínt, hogy a t»rni«tt lehórám et^ísorbo & 3ze.es né[>ríte-(l*k é^.niflzésrt mozdttj-t eío\' és fcr» stolgiij.i, luxuscikkek (áukjái\'^i. « giifllsgalm rétoftek iiilzolt kwán ágait. A z*ir.ida(ot az fgé*z országban olóre-látluito\'lag iieti u; dekában álapiljak m«g. A nehéz testi munkások azonban nagyobb mcnoyiscgu x&lr és szalonna adagot kapnak. A jövűbon a iertészsir meteti a baromfi/slroku, *z étolaját, uz olvasztott v.ij«l és s,z«;onnAt is t«. kapt*olJ6k a zsirflátíK egészébo. A zsirkérdés mjoél teijostbb m«foUása érdekéién a lóldinüve&úsúgyL miniiz-WWiei *\'gj«lértv-- t\'uWSgitik az olajos-umgvak t*nn««ztésát
A burgonya-, tej- es cukorellátás
kérdésében luiu^ozUitia n miniszter, hogy a burgonya tekijitotél «0 a nehézségek áthid lására elrendelte az igény-betétei. « i^y a [eb szükst^lot hízto-sito\'ta. ItenoPiní íogja a lejetiAtá.t is és h..ni{oxUitta, hogy .« eatkoiafkllás terén koiögrtü.a Myret, \\ kafáosony-etötli hóivn egy.sujjesi.il eg^Hg)Wd kk>-gminnios rukorrejadogot uUlnak ki
A szappan is lUzclésicr
biztositásánúl nem Lenne o^llra^¦ez^tŐ a jegy bertiitáao, itt u liuUiság kizAró-lag az árszabátyosásni és az árcUno. őrzési« szor.tkozjk.
A nápruhliatl akció
bt\\«.etélével a mezőgazdasági Cl ipari munkásság, v-iamiAi a ¦,kUii*ctosü lár-aadalml réteg érdekeit szolgálja tü millió méter i).miutszövetet, 3 asjBr méter k.ir^ont és íésüs szo«let, több-eier darab köt-szöVóUárut oszlut szét megíeleVl >ótoSO áron az akció a Ibmgyu utjáu, iiz uz népmhá>.uU inté/kedé-s ;«j mitíió ijcngós kciebn mozog. Hcjeicnteiii-\' még a müiiszlcr, hogy megjlakrtjií a lexUlkozpOfltot, amely i>ótanyagoln«k, cMUonak, len-jiek^.kBiideJrueSiigénybwvétetó^, cui-al\'iitja azt tt l«xtít készárut, unieCy R csökkentéit igények fodv\'zésérv mi,, ilf.iikiípirtui iilkidm-i-s lesz .
A lábballköipunt
Kflií Vatisint natSfJiiMlil a cipő é* (*ü ma tCmieggyártAs. A lioiivédsogtol kalcit javitott^bakMiSoítboi codlg ötcaer páit osztottak szót, tjrüoö\'jezor pAr j»-
viübi 1 pedig most van folyamatban. A javított bak.uii.vsok ára, 10 puigo ,osz inig az uj niitiikásbaku)n%okai W g*is tgyhágáron, s/ázn.cr párral, »0. \\emb»r és dei«mlxr lioivipokbaai hoz-zák forgalomba. MvginduU a iiasznál> cipó gyűjtési afcSó is. Erdélynek pedig lti.500 pár cliJót juttat tenoe* keieskedöi áron a követfc-zo két lió-nupbta. A kúton municáslábht\'luital vájnym deteniber e*;j.\'-n SU.OOO pár lábl.eW btly«t<* é* mogtoz.e.i íi<Isv t-tlpu bakancs, utásztsiziii* é* »fud,ai papucs nagytömegű (D\'árUsát.
(ij-orify-ttengjei Sándor leijei nyíl-sággal lárta fel a Jrtiyzetel s b^j\\lí--nté-Mabdl, mtézkedéseiböi inegáttipitható, hagy a kormány közellátási programru-ját a sroclális szempontok irányítják a legWjeí«bb igazságosság jegyében. Nogy és.abipos inimká\\« sikerűit a közéleimezós kérdésábéfl ««*t lexcm-itoni, n 30 mlWó» olcsó népruliáxaU akció l>cdig a.rulia- ós tijmszukségtole bSnarsesél teszi Itóttdwé amk számára, akiknél *t «gyebk<iit rosjdnein megoldliatatlan gondol jetonien*\'.
(*-o -) .
Oondoak«djon oawtláisW Iáról, k8»afln élstbíxto-hábftru sj»«téir-im AirwAnyttfli I
Szombat
BUUAPEST I.
17.16 Dr. K«.ecséoyi Dezsó előadása.
— 17.36 A Szepesi Szövetlég műsoros délutánja — 1900 Szinnai. Irta, llókay János Kimondja yJtés Jienkö tiyula.
— lfl-40 Magyarn»vü.Tánctei»ekar. — 2U.30 Vaszaiy Ptó és UllicSi \'riv«d«r vidám párjelenete — 20.4á Háiliózi-ne-kar. — ailO Budán, este l|z óra mán... Dalos, zeaós konetUés budai azórtv koxohelyekrol
Vasárnap
VWAVJ\'ST 1,
S FoIiAse Sí,/ t tlaugleni«zek. — 8.15 ltirek. \'-- 10 Kgytiázl. ének 6» síOntteizéd. — 11.15 Evangésömi is-t«utiszteiét. — 12.ir> Ijav-nto ftsóra. — 12.45 ttry Ann.\'..és Szántó Gyubt.magyar uóWk«i . u.,:..,, lusér] OláU Kál-
mán tiigányz*nek:.ra. — 14\'Hai^m#-z*k, — l& Idósxerfl g-izda-ságí adö; — 15.45 n*sfk^ís«nókj"\'. • 10.40 I^\'oIvMsás. — 17/10 \'H*uglvép?tk « vaSárnnp sportjárói A ko*v*I4t(*í. t*í stent Planar islván és dr lenyal :íá-zsef. - 17.55 A Kajkó^ek^r, «brqi-lUtH Miklós bncj«nekaca,ás M^u# jtf lrt;níO éwte# - WiUMaW AjP-
KÁDI 6»
az bizalom dgjgfJi
t lukat* i^aaxióhiti^
Ofeaftry »tf. , ggf.
lit. Tréfa egy fOJvoAásban. — ftfjaf\' Spottsmdmenyek. - 1930\'SséAae»#6-vafosi Zenekjr, ~ 20.50 Üator Oisá kóU<«ifik veröOít mondja «9 — »\'16 Szidonóíos. — 22)10 A Némol Birodalmi Itádkó inosorábóí. — *t-4S H**^ lemezek.

ZALAI KOZLONVI
1941, november 20.
lUTORT
B ™,
Wk%W márkás butorsjta Ionjában Vegyen vagy rendeljen. CMe«*rr-at 14.
Horthy-anaepély a városháza dísztermében
A nagykanizsai Szociális Misszió Szervezete Kadezésébon Nagykanizsa hazafias magyarsága az idén is méltóképpen kiváuju niegüniuipelni. ország. gyarapító Kormányzó Urunk nivün-nepét. Axért december ö-án, szombaton délután fél 6 órakor diazakadémiát rendez a városháza közgyűlési termében a Főméttóságu Ur liszt«*lére. A» ünnepi szónok pahni József pápai prelátus, Zala vármegye törvényhatósági bizottsági tag. Szeiepet a hazafias ünnepségen a Csáktornyái Vegjeskart amely Murai Frigyes magyar ferences lelkész és l1ccsornik Ottó polgármester vezetése alatt érkezik Nagykanizsára. Az állomáson Kelemen Ferxnc igiegató fogadja a mureköxieket, akik magyar dalokkal kedveskedne\', i Itorthy-ün-népségen, fenni pneLátuton kivitt dr. Krátky István poígáriuéster és Vege*? Károly bmár is beszólnék ok ünnepségen, Puszta Sándor papköltő pedig vériéiből ad eW. Nagy társadalmi ese-mény íös/. a szombati diszakadénUa iknlliy Kormányzó Ur -í•./(<••,-.a városháza nagytermében
— (Kabuantl Sxeat Jóisel pártfogásának Innepe a gimnáziumban)
A nagykanizsai piaristák holnap, vasárnap délután 5 órakor úíik még a gimnázium tornatermében Kalarantl Szent József pártfogásának emlékünnepét a hagyományos melegséggel Onnepi beszédet mond Medvigy Mihály gimn. tanár. Számos szavalat, énekszám emeli az ünnep fényét Az igoH-gatóság szeretetle.1 Játja a vátos köxón-•ségét a kedves ünnepélyen.
— (Törvényhatósági közgyűlés előtt)
Kinev«zték a visszatéri terület túr-vényhatósági bizottsági tagjait, szám-Azerint 120-at. Zala megye törvényhatósági bizottsági tagjainak száma így G20ra emelkedett. így nw>st már rövidesen őssrehivják a törvényhatóság birotlság közgyűlését
Stuller Lászlé
Súlyos gyászla van a masgyer királyi, rendőrségnek. Várhelyi (Stu\'len Lászílló fófelügyelő, m. kir. huszárszázados, számos kitüntetés tulajdonosa, é\'jeté-n*k 59- évében Budapesten mfghatl. Stu<Oer László föfe&ugj-etó hossza esztendőkön át Nagykanizsán teljesilelt szolgákltot, mint az őrszemélyzet pa-ranosuoka A kommün alatt mint a nemzett gondolat bátor kiálló liarcosa nagy érdemeket szerrylt Mindig olt voR, ahol a kereszténységért, főleg a katolikus pondokatért kiáííitü ki-Eett. Érző lelkű magyar volt, akinek szép magyar lelke, példaként liuidúklótt polgártársai ÖtoH. Mint rendörpamncs-nok ig.czí édesatyja alantasainak, akit még évek multán is áldottak emberi nemes szivéért Mint kmárs mindenkor a ktgirtfegebb és legbensőbb) bmj-tárai viszonyt ájxilta tiszttársaival A kanizsaiak sosem fogják eirriejKni StuKer Lászlót, az ő kedves .Laci bá-rt»i< pikat. Temetése tegnap ment végbe óriási közönség résevételáTel a Kerepesi temetőben.
"« Az ön kelmefestője, vegytlsz-Utója Varga,
IJPolytalss az 1 oldaltól)
gyengült, súlypontja Moszkvától északra, a K.Ún—moszkvai vasút vonal mentén, délre pedig aTu-la—moszkvai vonalon van.
Stockholm, november 29 Szovjet jelentések hangoztatják, hogy a komoly veszedelem
a • fővárostól ágiakra és délre tovább is változatlanul fennáll A déli szakaszon a leghevesebb harcok Tulft kórul folyjiak, a hol német páncélosok u várostól 5Ü km-nyire nyugatra előnyo-ráuiásra tettek szert.
Szeatpéterváron a helyzet egyre kétaégbeejtőbb H-lsinfci, némber 29
Szentüótorvár helyzete egyre kélségbeeitöbb lesz. A lakosság szenvedése leírhatatlan. Egymás után halnak éhen az emberek. A városban sorra omlanak össze a házak. Szentpétervár egyes részei lánglengerben állnak. Az élelmiszerraktáruk a tűz martalékai lettek, Ugyanakkor, amikor az arcvonalon küzdő katonák még rendes ellátást kúpnak, u gyárukban dolgozó munkásoknak alig jul valami. Világos nappal is erős robbu-nások hallatszanak Szentpétervár irányából. A jelek szerint megkezdték Sztálin rombolási terveinek végrehajtását, mert g várost, ugy látszik, nem lehet sokáig tartani.
Waehtngtan — Tokió politika iáról
Washington, november 2Í> Jólértesült washingtoni kot-
mánvzati körökben, mjjú az NST tudósításában írja, kijelentették, hogy az Egyesült Államok politikája a Csendesóceánon u szigorú megnemtámadási politika volt és az amerikai kormány mindig ügyelt\' arra, hogy ott ne tegyen olyan lépé-! seket, amelyek megváltoztathatnák u békés állapotot. Az amerikai kormány nagy türelemmel igyekezett meggyőzni Japánt e politika helyességéről. Washington akori fáradozásai közben történt azonban, hogy a japán expedíció Indokinába elkezelt es ez Washingtonban igen nagy aggodalmat keltett. Az északamerlkot kormány a csendesóceáni területen a sta tuíquo megtartásán dolgozik, kivéve Kínát, amit vissza kell adni a kínaiaknak, hangoztatják \'jölértesült washingtoni körökben az NST tudósítása szerint.
MEGNYÍLT
HORVÁTH LAJOS
üveg- És porcellAnkereskedő
mintaterme
Mleldtt eiQkaégletét beazaral, tekintse meo ducin felszerelt raktáramat
Nagykanizsa, Horthy M.-út 23.
Híres festőművészek képelnek kiállítása Kanizsán
Bujdoss László festőm üvésiíünk, — aki rövid idő óta m ükei eskedéí sei ín foglalkozik — azt ország leghíresebb éh*, ét-eftslt festőművészeinek kórMt messia ezte kiáüíjás céljára, :im- ív--: »t mától kezdve áUit ki és mérséle&t áron kirácaonyl vásárt rendez.
Deák-Ébner, br. Mednyánsxky Pen-telei-Molnár, Cenex, Kezdi 4(óvája», Gergely Imre, OHgyal, Belányi, Vidai-Brenner, Zérád és még sok ismert
hires restek képeit találjuk a kiállításon
- A képet .vasaro Itti szándékozó közönség minden ízlésnek és igénynek njeg-íeSe«i kéneket talál, mert a leghíresebbek mevJBtf olcsóbb képok is vin-nak. Havi Uz pengős részletfizetés!
A kiálitás vasámap is egész nap nyitva van Ladecsky hBtngsxerüzletbem (Hoithy Miklós ut) és december 2-áo zárul. (:)
Városi Mozgó. Csütörtökttil-vasaniapiy ;
Csertes Gyula legnagyobb szerepe
Fények és árnyak. — Tragédiák és örömük.
VISSZA AZ UTON
Csartos, a magyar Jannlngs meglepő, újszerű alakítása. A kísérő műsorban Aktuális Világ-híradók I
EIoadáMk betkdamp 5, 7, 9, vaairnap és ünnepnap 3, 5, 7, í-kor.
Nép Moxgd. »ar PéntaM6l »asarnapi0 » R«mon;Mo»airro, Lala Lana exotlkus sivatagi filmje
A FEHÉR SEJK pompa
. Ltbillncielfi tOrténet. — Ezt megelőzi :
BŐRHARISNYA
KlfSaUáask kiikBaawp t, 7, », vasárnap éa Buna^anp % S, 7, kW.
l\\Ü\\í\\ IIlíMílrtfillÉISl
jegyezzen nálunk. A kötvényekre 50% elöltgkOlcsOnt nyújtunk.
ttankaalztai SegeiTenlet Szfiseikezet
iiilni az Országol Klipsall HltslsiOvatkezst ts|]i. t*,}
Holnap érkezik llovszky Nagykanizsára
llovszky János országgyűlési képviselő Pataky Károly orszá oos MÉP alelnökkel és Pápay István országgyűlési képviselővel holnap Kanizsára erkeák ahonnnan a nagykanizsai MRl> vezetőségével folytatja útját Muraközbe, ahol uz általunk már közölt csáktornyai és perlaki járási értekezlet fog lefolyni vitéz Teleki 1161a gróf főispán, megyei pártelnök elnöklete alatt, ííovszky hétfőn érkezik visssu Kunizsáru és innen folytatja útját kerületének községeibe, a hová dr. Tholway Zsigmond pártvezető és Czulek József kerületi titkár is elkíséri.
Elhasznált karékrárnatluit
újra átcserélem Luklti László ksn5^ss^lé-
Csestgery-al a.
III7
— (A vasárnapi icnelikolal)
matuié fél 13 órakor kezdődik. Be
lepődi} nincs. EUladó F. Pásztor [nna, aki Beethoven müveket is játszik, t-nekel Witzeaele JoWn, iakii B. Honit Ilona kisér. (:)
— (A Szent Vince Egyesfllet karácsonyi vásárja)
Sokszor fogflaftkontunk azraí a nemes é-s zajtalan «mb«rí*ráti miinkáv-sá, arait a kanizaí Szent Vince Szeretet lígyesulet kifejt\' a szegénypondozás t<"-. rén. Az anyagiakat ehhez nagyrésj.l a karácsonyi vásár jövedelmiből fe-dezi Ar idén is rendez karácsonyi vásárt, az egyetlent, *uuü Konizián Sí idén ri-ndeznek. Valóaágós tunderor-azág mindig a Szent Vince Egyesület kirácsonyi vásárja, ahol a lögszeoli és tej{céi3ze.-übb Itirátsonyi ajándéko-k t és tárgyakat a le^a.-söbb*rii lehet
besterezni. Érdemes ezt a vásárt rtflg-tektn\'eni, amely a szeirmck igítzi g>ö-nyőnlsége lesz. A vásár heftnip, vasárnap nyílik meg a korházban, a Szent Vince Egyesület \'helyiségében és taii mlniegy 12 napig. Az idei. karácsonyi vásár iránt óriási érdeklődés nyílvánihl meg, mert \'gazdiujpágban és szépségben az összes eddigiekvT mész-•«e íelOltnuljS\'. (:)
i= TiewtitiaMort, festessen Vargánál i
— (Az ellátatlanok zsír- és liszt fajadagjára)
• rooMkoró potgármesVi
hirdetésen több saj^óMbia csúszol\' L-e. A tegnipi hirdetés mai közlése « hehesbiteit szövegben jejnalk meg, amit a nagyközönség szi\\*s figjelmébe ajánlunk. >
— (Úrasszonyok Mária-kongregácléja)
mindig ott van, ahoí segJtejii kell Most is — a jelen viszonyokhoa alkal mazkodva — \'saját tsgjel között >lát-h-iiatlan l«átí rendezeit, amorynek yo vedelipét a sregéujek karácsonyi 1*1-segéKezéséxe, illetve feftruhárásár.i fordítják Minden di<-séretnél szebben be-azél a tett! (0
fMatSrdS aylira refjrel 6 árétól est 6 áráig mm, eaeMe, pestek áefette áa kaááea egáea atf ee-taeJtk
IMI itovtab\'r M
Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy uj „*poroja
tflzUB fűrészelő, és aprító vállalatot
létesítettem.
Fűrészeiéit ét csen és pontonul végzek.
Szíves pártfogást kér
Palza Antal jíio Arpád-u, 19.
aprítást ol-
vég
- (Tokát akar gyűjteni gyermeke részére?)
Takarékba teszi pénzét gondos terv szerint. De ki Jót életéért? A h báj nrin<te" tervét felbarit hatja, ám ha í!elbizto«itAst kot, eVJre megli.tározóit Időben együtt lesz a tőbe: gyermek* felsőbb 14.iflinányiut, ónásVi efjndufé. Üt megitapoxta. Uwt&WÜ a tok* öta-\' >zeg}-ultoig nrareUei Járadékot biztosíthat gyermeke részére Dija megéri «zt ¦ biztonságot, hogy gondoskodna g\\er-iriekérot Az 1857-ben aSapitott l*g. régJbb magyar bjztnsito magán vaTiHat il i-\'fi Magyar AJtaláww Biztosító Társaság Gsengery atea 2. átallj lievv-beli fóilgynöksége k^z-s,^; ad fel. \\ii u.v-ii-Wi minden biztosítási votvit-kotáni ügyben. (>)
Cipőt
Telel.-.498.
Elekestől
(Dermata) Fi-ut 13. li
ZALAI KiXL&ii
— (Adomány) ........
Kauili Dezső vejzprémi kaptatni nagyprépost, áU. püspöki helytartó, rtr. Grapik Gyula iiiegyóspüspök fői-épülése és székvároséba való vissza, térése olkalmáből az egyházmegyei kisebb papnevelő intézet fejleszlésére tttV pengőt adományozott.
— Nap szívott randit egyenletesre festi Varga.
— (GyöjtsDnk tengeri háncsot)
ás ajánljuk fel a vawoUiázAn a Közjóléti Stóvoikezeioeic háziipari célokra.
Polye evi december hó I6-áu tiySt-oit sWaiNtara karOl egy két utcára
nyíló (liszt.hó-». a és Rákász-u 3.)
nagyobb házingatlan.
A likban egy 2 szobakonyhás, hat 1 szobakonyháa és egy magános-szoba -lakás van. — fraekloaíri leheti
Gr Eitó MfTWsíIEfir, Mi »•
~ (Nöl gazdasági és háztartási tanfolyamok a kanizsai járásban)
A kanizsai járás községeiben az Idén •iölönös érdeklődés nyilvánul meg a földművelésügyi minisztérium girda-sAgi és háztartási ianfoi)*rn*i iránt, Jíleneg nagy sikerrel Szepe-tn* községben működik, három tu«lm5 ysas-lésével. Utána Komárvdros, Kiskomá-rom, Balatonmagyaród. I^eregnye késségek- Jönnek sorra. Vaiószágos áldás egy községben a leányok és asszonyok részére a íóldinü>«lésng>i mi-nfsztárfurn szaktanioJyan», *
(CDit
tckinlse meg raktárunkét t
Frank
méri igüeai. Telelőn 509.
Natykaalual KiialvalMaal Iiytillit.
3«3/10il.
MEQHIVÓ.
A Nagykialnal K»,.a,.lf dili Etyuilit IMI. ..I J.,..b„ h. 11-4., rtallroiat-Mptatenség .telin IMI. ivi d«.i>i..r ki l»-i» Jiluli. 5 4>,i keidettel a Varos hiía tanácstermében
évi rendes közgyűlést
tart, m«lyre az összes tagok szíves megjelenését kéri
. hó 20 in Ax alnek.
Nagykanizsa, 1941. évi :
Térgy aaroxat ¦
1. Elnöki megnyitó.
2. Az egyesület 1940 ivi zárstámsdása. 2. A mozlüzem 1940. évi zárszámadása.
4. Tagdíjak megállapllisa.
5. Az egyesület 1942. évi köllségvetése
6. A mozlUiem 1942 évi költségvetése.
7. Tisztikar, számvizsgáló-bizottság és pótlásainak válstztása,
8. Esetleges Indi\'ványok (ezt legalább 4 nappal a közgyűlés előtt Írásban Iteli benyújtani), ihh
FERENC JÓZSEF
keserűvíz
KöszttnctnyllvánltéB.
Mindazon Jóbarátok ét Ismerősök, kik felejthetetlen drága jó férjam Baél-y 8*1. „
«y, m. ktr. rcadarlstSritír
elhunyta alkalmával mélysége* gyé-siomban részvétükkel féjdolmamal enyhíteni Igyeke.itek és a temetéten megjelenni szíveskedtek, fogadják ezúton Is hálás köszönetemet.
Okv. Oatéry Qylrgyné.
Bajérénftt 5 Örsi munkára azonnal, vagy 1-áre {elveszek. Luifgartan, Caen-gary-gt 81. 17«Q
Pentitila¦a»rfBn»k vagv básmeetarl munkára atsnlkozlk Mógu Lajos, Vöiös
1771
maity-n. 19.
TasHslé vagy Ti falesia "felvéteök. Vida fQutruztet. STti
SiaJSt°ántt1 • tonasi lelvetzek. Suöár-nt 10/B, földattntTZ. 1801
¦IfsrtAfltit izotmalra keresek. Oábw I Aron Isktáaya, tfliAftuntln. U07
Ugycs, fiatal BaJ*r«MAa azonnal felvessek. Bitsébet-tér 13. 1. cm. 3814
Kicsit «arrAoha* értO a6 lelrétetlk könnyű varrásra. Clm a kiadóban. 3817
mit csak szak
erdekébe. vegyen!
Régi rádióját most (morálja Im tm
MA..ÍM. TÓTH tmke
MaaflMHlxoa, LKOEOZKV-honBOXoraxIotbon.
VA8TAGH BÉLA pényképészeti í.
pksté8zkti műtermi
Nasrykanlxaai Otangery-ut 1. az. (az udvarban.) Tatafon : 138.
FényképtutOgásMki fllmab, lamaxak Ingeloaébbsin kaaaiaraxlialOk. AaaateV-káftak ncuiktxcril kldelgatáaa.
iioa^sdmémj I — Togyeta tgy BrMaw«grett«!*14«t.
Rozsdamentes és alpacca evőeszköz, manikűrkészlet
Xmuu májon testvérek
szaküztctébtíu.
UNGER-ULLMANN ELEK És TÓTH
VASKERESKEDÉSE — NAGYKANIZSA. ,„
Hifherr-Schrantz - Clayton- Shuttleworfh
Mtgyu Oepgyiri MRwk RI. Na^yluniKt ét környéki képviselete.
Mlkulűsro
kedves ajándék
egy tökéletes
fényképezőgép
6.50-iái
SZABÓ ANTAL ESKS
Nagykanlzaa. Fő-ui 6.
üápüüJ tadá kezdő IraaiaaawtH al-kalBUZok. Clm a kiadóban. 331«
KaraakasUlml tietlsáalt tett öske-lesatéay leány, gáp- ft gyorskáaban járti*. «tbtlytikedttl ktits. Clm a tiadában. «M
aDkiaVVtTal
Takaifávfctaahaly Jé áWapalsaaa
P 120-ért elido. Megtalüatbctát Hackar, Erzsébet-tei 11. STtT
öl dib négyhónapos intlac alntfé. KtnltaUu. 7. az. . »770
A Jó vllájlUtt Erdélyi oalllérrnl fe batt cl. Beszerelhetők Deutscb László rádió- át villamossági gtakUtleUben, Dsák-táf. _ >7tg
Cgy mély, teher gyarmakkoeal al-
adoVnunysdl u. 13 ac. 3*01
CxarOlanéa darab kis knrAaaestyfa.
eladó. Jerausek Béla, Erzsébet-tar 18. 3811
Divatos fekete nöl télik*.bét átadó. Pallos, Erzsébet-tér 18. «13
LAKAa-OzXJrrHELYlSÉO
Caáktorayán a legforgalmasabb belyea bérbeadó egy téliesen modemol berendezett Méasuarnsték az öasaca mellék-hclylségekhel együtt. Ugyanez az Üzlethelyiség csemegetlzletnek la alkalmas volna. Felvilágosítást ad Antonovks lynae, Csáktornya. , Vt44
gieuié- egy 8 szobás ötsikoatlodos uti magin ház, nagy kerttel, garazsaal. Cita a kiadóbau, . S7W
Lgy szoba-koayhis lakást keresek azon-nalra. Clm : Kö,tcsöakÖayvtár, Bazir-udvsr.
3777
BÚTOROZOTT SZOBA
ElKinéiaaaiit bútorozott stoba, fOrdó-noba haszni\'altsl kiadó. Kiatalady Sándor* utca 17/c emalet, Vermea. 87»
Katönbejáralu, jcslnosan Inatoraatwta atea! szoba 2 ággyal, azonnal kiadó. — Teleki ut 29.
HÁZ ÉS INGATLAN >•
EltUé (más vétel miatt) aisÖiendH ttilet-helytség. Hoizá tartozik két szoba, konyha, kamra, nagy tetrasr, gyűmölcaös é* ktl-lönböző mellékhelyiségek (fégverem, kukoricagóré). Nyaralónak la átalakítható. BtUtontóI 150 m. Ctm : Szaktres iá uti kocamíros, BaUtODberány. aYTW
Kát bold autéatéMM btretett basával eladó. Itnlea János Somogysstatmlklőt, Baroya a. 9$, szán alatt. *7M
Tő-ut 24. az. ház szabadkézből «Istdé. Feltételek a Nagykanizsai Vakaráknál. 3T43
Egy öaatkomtortos négyaznbáa a) ház, adómentes és egy kálatobáa aj ház, szintén adómentes, eladó Zalaaaara* Etdeklödnt lehet özv. SikoU Perea^Anét, Voíflsmariy-a. fl. st. alatt 3718
MmenetetQ kocsma Bzlettel költözés miatt. Cím a ktsdóban.
S7Ö6
Klacté Kinizsi-utcában egy ház, iXket-tzobis, lXegyuobás lakással. ErdekJödal khst Telekl-nt 8, Papp köivetiíőaál.
a^atfaléaua — frísttíkérlő Eötvfes--tér 24. gi«a|l*lB«k la»«éllH«tt ér«M. Tanács dijtalsn. Csak tövid Ideig. 3«J1
Uj arcképes Igazolvány-képek BflJ cm. méretben Halász műtermében készülitek. Horthy Mlklóa-ttt U. szám. SKIO
Képtlt Itgolcsóbban kwralaxi Horváth Lajos, ftregkereakedő, Horthy M.-ut 31.
379S
Hölgyeim I Legújabb, legszebb kéatl-mttHka.mlHtéksit fillérekért elörslsol Bönmnl, Zárda-utca 8. 38«
Laaautahk- ktrácsonyl ajándék s*4p
Kesztli rrsundltchné,
37e»
Haláss fatómfileram Nagykaolisa, Horthy Mikténu. li. Keszlt: Családi- éa aakttvöt fclvttclekct, niArész] színei fényképeket, modern fáuyképitBgyltátokaL Régi, iihsl-fánynlt képeket ujit, tökéletes etkétzitéml és nagyitva. Kolönlegas gyetmtk felvétő-Iskbeu. Mflvésii munka, ssámoa ell*m«j4a.
HDI
ZAl;AÍ KÖZLÖNY
NöfykftftiiíB megyei várcw ttótgártneáieréföl.
Tárgyi Ló- és Jáímfiötzlályozás
Hirdetmény.
A levek éa JiraÍT«k eeetályflsás* IM iMMbtr Ma 4w W-eo d. e. S étel kezdettel a vásártéren l«z mí-g iartva.
¦Mai vem a IA- «a J Arm aluli, jrtéiin-•osat, hogy az otztAlvozásra az I.—P. kerületbe!! lakosok deoember S-ftn, a III. kernlfttöetl (ilskanlMAf) lakoeok
dls december 9-éo lovalkat é« Jár-ffiHvuSfcet a vásártéren elflvezcN-i^
A* osztályozásra, illetve vlzagálatra csak azokat a lovakat kelt kocsiba fosmtftlva elővezetni, amelyek 3év«sek. vagy «nnrt| Idősebbe*. A lovak marhaleveleit 1« el keU vit.nl
Naiyksnlwa, IBII. Bevembar 2«.
xatt Polgármester,
Tárgyi A bab-, bor tó- és lencse-kAat-letékben. beállt változások bejei ejrféee.
Hirdetmény.
t*ttlMvom a lakosság Ttgyelraét n bab-, borsé- és lenos^éáStotekben beint változások bejelentésére.
\'jelenteni kell an újonnan izei ett készleteket, valamint,a már belelentett ktsz!ötökben beállt változásokat Annak kftll Jelentést tenni, akinek sí emiitett elkkek valamely lkából 20 ktr-ot mm-haladó készlete van, A beJeJeatóal szóbelileg december bó 1 és 7-ike kttzt a efezallátásl Tllvstatban kelt megtenni, Akt a bejelentést elmúlanál ja, vagy valótlan adatokat Jelent, 6" hónapig tor-jedhetá elséfáaeal hí! fi tetten k
Nagykanizsa, i04i. november 29.
tan Polinfr mester.
tCSl/Ké. 1941.
Tárgy: A wdr- ós itzalounakóaz-tetek éa a sertésállomány be Jelentése.
Hirdetmény.
ImIIiívhiu az\'érdekelt Iparosok és kereskedők figyelmét n »ir- ía szalonnak észtetek, sz ííeszlak ősség figyel-tnét pedig a hízósertések és a ti hónapnál iaösobh. btzlalésre szánt sertések bejeloMásére Mindenki, aklnok lag-alább 2 drb ohmja, vaey hizlalásra szánt sertése van, köteles Jelentést teiiűl, mén akkor la, ha ueriéaelt már a tiiuli Uónaphsn U bojelentette, a azok létszáméban norn la tőrtént azóta változás. A bejelentést személyesen a Közellátási Hivatalban kell -megtenni december hó 1 éa (Vike kőzött Akik a bo jelenlétit elmulasztják, vagy a valóságnak meg nem ifelelö adatéked jelentenek, 6 aóimpte tarjodhetó ofceá-ráesal bünteiielaefc A bejetaütéstsimak dttftára Is raog kell tenni, hogy az eféhhl napokban házról-hássrn (áíó Óntuielró biztosok ÖeezelrtAk a swdrkész-letetH\'t ás1 a Bérléseket.
\'NagykaáUsaa, 1941. november 29.
mm Po*gá>ewes»cr.
lárgy Légoltalmi azükségóvó-helyek építése.
Hirdetmény.
¦felhívom a RZtlkségftvóhely éplté.éro aötetezett háztulajdonosok, továbbá n» építkezéssel megbízott Iparosok, építőmesterek \'*» ItOmtlvesmesbírek \'ttgyel-**át arra, hogy akik anyaghiány tjiIbU évi hely éplté>l kötplszottacgUknok o«-ídétg albgBt nem tudiak teont, aoya><-siUkaégietuket t évi december hó 3 lg hoxzáni jelentsék be. Ezea anyuKa/ük-ttéKlet bojeluntéeíéliez uieKnevezendő nv. épdtető neve, »z óvóbaV uloasaezlüü bilwizáma. Híüiiklvill cnatölaudó a terv, a kdltaégvetés éa réazletos előméretcs aav8gnainiHikéutl ktmutatám.
íüdsUom &7, illetákesök tiftyelaiét «rra. ha«voiw(i ftjnti\'beJelíMatéat kftte-tszettséMttikitek tultéllenOI tegyenek ele-«et, -tűivel a Jövőben «*at«*éjróvóholy éfdtáal 4cdtel»xoii8ég etnuiim<«(tAn« mt\\ tolben «mk, akíkuek*évéhtdyépttést kö-telvzetteéullk \'feneáil, nnyaKhlAny >kt !sgái**al aem #béíi«4 Nftgykaalsaa, t«4l.\',aov*iiab«r Í7,
¦m Polgármester.
\'swMWMMkmamkwmkm^mkmaammmmn i nn^ta«aaaa»nj«»»f»w.TOiiii —¦
Aluliroltak melyiéacs lájdaloimnal de Isten mcgváKuziathaislIan aksralábaii való alitatos ine(;nyusvlssil ludaljtk, hogy a forrón szereled drága jó (érj, a lejdohb édessps, após, nagyapa, leslvér, íő^ur, nagybácsi, Illetve rokon
MIKÓ JÁffOS
nyug.Ihe>AV. nyllv. tlsatvlaelfi
áldásos eleiének fii i^, boldog házasságának 41-ik évében (olyó hó 29-en reggel tfm órakor vlsszaadla JÓságim lelkét TeremlÓ)értcl«.
ib.sL-.i haloiiunk Idldi nimdv^nvall tolyó évi december hó 1 én, hít\'óu d. u, .1 órakor louiuk a rém. kath. egyház siertatiáitz rzerint be-Sfenleltetni és a helybeli teructoben lévő családi slrbollba ötök nyugalomra hetyeínt.
Az cngestteló StSntmise*áldotst a iiiegboldonuit lelkilldvéétt lolyó évi december hó 2-án, kedden rcgsel 9 órakor lesz a szcnllerencrendiek pléblnla-iemploniában a Mindenhatónak bemutatva.
Nagykunba*, itMl. norember hó :-m <:u
A Te jó telked mindig KöxoltOnk éli
ftav. síiké Jéa*>*ni iz. BmcsIbi Roiéll* neje; Mui férj. Plrai ! ,..(.:,., leánya; Pho* LiaalA m klr óniagy veje; L4>»U unokája; Háld István, Anaa férj. Bició Iátváasi testvérei ; Háté Istráauá GvSrkSa Julimmá, Blcié I»lv n, Uouiilk Parsat, Anas. JalIaeM, Katalin sÓDorai, illetve sógornői , Hiké Jáae« nagybátyja; Blké Jánoiaé sz. GuTdaayi Anna és a gyászoló rokonság.
Nagykaniiaa niegyel város lK)\'giraie«leréiöl.
Tárgv: As enátstlanok llset éa /sir fejadagjának módosítása.
Hirdetmény.
A Pdlapán Ilr s KOiellátásl Mlntsiter
11 j¦ rendeletére n% eddig érvényben volt liszt- ás zslrlefadagokat a vármegye egées területére, Így tehát Nagykanizsa város területére li, f. évi eV ,¦<•...!.„. W Ítél aHweSdáUf megváltoztatta a következőképen.\'
Nehéz ir.u ntUBkáaeliáiAtlanokbavl fejudnirla 2 kg. finomliszt és 12,5 kg. kenyérnest. vagy 18 ¦ kt/. kenyér. l>e-comber 1-trtl kezdődőloK tehát ejiy-say kékKiliill tlQ\'rmlts\'^awlvéiryre W dkg, Mnninllfztot, a kékszloll kenyérltsst-raelvényre pedl^iaSdkg kenyérllmtet, vagv un* dkg, kenyeret kell kfszolgál-tatni.
lígyőh ellátatlanok havi fojadaj/la 2 kg. tlnoruitnat éa 5*3 Ku- kenyérllszt, vagy 7 5 kg- kenyér. Ilecomber 1-tól kezdve tehát egy-ógy fehérazánU tloom-llszlazelvényre r0 akn finomlisztet, a \'fehörailnu konyérilsztszelvényre pedig b\'l dkg. knovérilsztet, vagy 16 dkg. kenyeret kell kiszolgáltatni-.
Zsírból a nebés testi munkáH ellátatlanok havi fejadagja 103 dkg. zalr, Vagy 120 dkg. háj, vagy 120 dkú. bőr-uélkUll zalrazalonna, vatty 132 dkg. bőrös zslrsxalonna. Egy-egy sátgaszlnu ksI reze I vény re tehát december hó 1-től kezdődöleg 27 dkg. zsírt, vagy 30 dkg. hájat, vagy 30 dkg. bŐrnélkUII zslr-azalonnát, vagy 33 dkg. bőrös xsir-szalonnát kell klszolgáltatni.
Rgyéb ellátatlanok ha«l zalrlejadagja 72 dSb. safr, vagy 80 dkg, haj, vagy HO dkg. hrtrnólktlll zalrazalonna, vagy »8 dkg. bőrös zalrsxaloima, Ksy-egy fehérailritl zslrszelvényro tehát december bó 1-tól kezdődóieg 18 dkg. zsírt, vagy 20 dkg-, hájat, vagy 20 dkg bór-néfkOli zalrszalonnát, vagy 22 dkg. bőrös zslrazalonnát kell klázolRálbitnl.
Változatlanul érvényben vsa as a rondelet, hogy a aem önellátó családok személyenklut legfeljebb mástél kiló, u önellátó háztartásuk pedlR, vaayla as olyan családok, akik salát hizlalást! sertést öltek, tzemélyenként legföljebb II kg. zsiradék kész] etet tarthatnak otthen As utóbbi napok tömő-tges kérdezősködéseiből kifolyólag nyo-matékoaau iaangauiyozom, hagy csakis a aerléahliAUás <és ölés mtnnatt Önellátóvá valamely családot, a libahtzlaláa ¦ós öléé azenbnn nem!
Nagykanizsa, 1941. november 2b\\
«;i Polgármester,
HILB
temei, exhumál, szállít.
Cégtulajdonos:
Darvallts József
t«i T.lefo.ü 269. lakást 1».
iaC széh
<. tűzifa S^tT*"
Mama mitmm MnisMu tasfcütt.
mm mm
Nagykanizsíi inegyvl váruit polgár mesterétől.
7*822/HM1.
Tárgy: BciJugyaszlésl adó-sisááey nKgaÖiése,
Felhívás.
i\'elhlvDin ruiodazokat a bortermelőket, akik Nagykanizsa város termetén, továbbá fiomokkomlrom, Nagybakónak, Naayrécae, Palin, Zattsáfueg és Soaogyazemndklés köiiégck területén borlcimeTeisel fogial-kozoak, tiogy az 1642. évre szóló botlo-gysizlial aaó-átslány megkö\'ése végett a Nsgvkarttxsa város javadaJnii idvatalá-ban (Városház, Hodhy M. utl bejárai, éa *(. sjté) jelenjenek meg Kiegyezés s Kivetkező napokon, naponként 9—12 óráig él ii alábbi sorrendben történik i
Azoknak, aklkoek neve H belUvel kezdődik 1941. dec. 1- 2-án !• J .
K L M
N, Ny . O P
R
S, Sch , Ss
3 in
4- 5-en
9 .in
10 II-én 12—13 ín 15 én Ifi ,Su 17-én ISrin IIMR ?0.*n
22 én
23 én 24-én
•ég zavsitstan bUtosltáia í.s a íeletTegei turaalus elktiUfése végett « -kijelölt Időben ponto«sn ltler>]enek nt«|. 1941. év december 24, után |elentks«ökkel már 50\' százalékkal magasabb 6stxc«gel történik a kiegyezés. ÁtaUuyegvenéget » város c«sk azokkal kot, akiit w(ít m*guh ter-millk a bort. Nesttermclókkel ás azokksl a termelökkel, akik az 1941. évi borfo-\' gyasztial adóluket nem ttzstték meg, tovább*, akik 1941. ér december St. után Jelentkeznek 4tiegyesátre, kiegyezés nem kOJbsáó
Ttgyelmeitítem a lennelö kszoaségei, hegy a e*(át érdekében CKiekasik, ha kiegyezést köt, mert a jövőben a borsxáfll-feisoiuit (okuiottabb métlékbeu ellenflrlite-ícbi é« az egyezséget nem kötő gazdák* lakásán és hegyi pincéibea havoukéat és váralUmul tartatok vizsgálatot.
L^eiség ttetnesak 1941. évbea termelt, hertem as 1942. évben termelt éa 1942 év december 31 lg elfogyasztott borra Is érvényes, tehát annak Is ajánlatos sz egyezség megkötése, aki 1941. évben nem, vagy kovesbott termelt, mert 1942, évben még bőséges bortermése lehet.
NagykAniisa, 1941. november fl.
Nagykauiz&a megyei város polgámJestacotöl,
I057/Ké. 1941.
Tárgy: Az deesinbnl szelvényekre kiszolgál (alható petróleum menny Isás mcgáiíapitáa*.
Hirdetmény.
Ail a legkisebb petioleuiaMienv-iiylitégel, amely 1941. decemberlisva-bsn ety-egy h^xtaitamak ulalvl-nyoiható, 22 dcl-ben állapttom m». títutek alapján a petrolcum-ulalvá-nyoknak december hóban érvényei
3 as izátmi srdvértyeire ennek a mennyiségnek a falét, vagyis 11 dcl. petróleumot kell kiszolgáltatni, a
4 es námu szelvényekre pedl? s ntlsli telét, vagyis tovitjbl ii dcl-t. \'A 4 és számú szelvinyéltet csakis 15 étfll kezdve szabad beváitsni.
A noveaiber hóbapra szólt l-es ?1 2*fíu azáimi szelvényeket és a novemheti egyenrl vásárlásra szolt trratránrofcat december t-tö! kérdve tK\'iii ezabad beváltani,
i\'t-liilvuiii a petróleum émittáiára kileion Osuei kereskedőket, bojty a novemberben bevallott pettoleumutsl-ványokról stetkeaztatl Sfámsdásuknt k-gké.Oöö dec. 6-án déli 12 óráig adják be a közellátási bivaáalaor. A számadás beadásásaik elmulasz-láss, vagy kéíői beadása kihágás! képez. A számsdishoz szUkaégti botllékért mlndeokl jeleutketiéát a közellátási hivatalban.
Nagykanizsa, 1041. nov. 28.
,»oj Polfármeater.
ai».
Polgármester.
28Ö29/19Í1.
lárey: Az olajos magvak ás az azokból készlrett olajok bejelentése.
Hirdetmény.
Mtafmkl, aki i.iiuí mezőgazdasági tege/ini Sulajdenoaa, baszonbérlőte, vapy javadalmába rfajoa eaagvat térte ?1, köteles a senamg, napraforgómag, vepoemeg, «sójabab,;töktuag, Vadrepoe-\' mag ás aa ezokbál kéextíett elajkész-letét, valamint Zöaderöiagkéaaletét be Jelenteni.
A bejelentöst legkésőbb dfioembex 5-Ja a Közellátási hivatalhoz kell benyujaui, az előirt bejelentő lap-Urmpot előzetesen ott kell kórul. A bejelestéabon as auguaxtua 10-én megvolt s az azóta be takeritott kéesletet kell felftintetnl
Aki a bejelentési eanuiásatja, vagy a valóságnak meg nem felelő adatokat jelent, az 50000/ilMl. Io. M. rendelet alspján ti hónapig terjedhető elzárással büntettetik.
Nagyksnlzafl, 1911, november 27.
nőt Polgármester
Tárgy: Plckerdőbaa halomba tekott ttislta eledám.
Hirdetmény^.
Nagykantzea véres elad; Usaílíóvá gásbÓl kihortllt 150.5 halom kevert iüai-Tftt 0.6 és itataoe tételeit ben. .
A kiírás tárgyjegy-íékét a hlvatabw érák.alatt a vatiwi kiadóhivatatban, a kíakankssai \'vároaháai ügyeletnél, edg az any agat az 11 te tékes v édker ü la ti *td ö -Őrnél la meg lehet tekinteni,
Feltételek; azonnali kásapénafisetéí., éUtaáliltásl határrdtj^ hát.
kwcóbell árverés föeie\'éebelye: 1941. évi öewflmber hó 12*áo, \'ketttten déróffltt 9-flra a Vároái \'FelsofPlekrertiőbMi.
Tnláikoses sBoroszroűyi\'Uwn, enfjal-loal fenyves déli seortótaiál.
ím
PofKárareeteT.
ZAtistl ttŐZUClNV
eOUVIKAI nas*ilap,
Kiadja : „KDiusidsiisl H. TV NaQyksabli", Pelelós kiadó: Zalai KaVsiy. NyoraetoU a „ttszganfasafli R. T. MaBykanlisaH ¦ysmádlsbas Nsyyl\'aaun.iH

Insert failed. Could not insert session data.