Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
48.14 MB
2019-02-19 10:36:45
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1149
3764
Rövid leírás | Teljes leírás (1.15 MB)

Zalai Közlöny 1944 001-024. szám január

Zalai Közlöny
Politikai napilap
84. évfolyam

A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével:

Feladó i—

Cím:

Bendfokozat:
Tábori pos a:
évf., iTsz.
Nagykanizsa, 1944. Január 3. hétfő
Ára 16 fillér.
mm ¿ .
LO NY
LITIKAI NAPILAP
Szorkeaatőség és kiadóhivatal: Fő-ut 5. szára. Szerkeeztőségl ép kiadóhivatal!, tolofon 78. sz. Megjelenik minden hétköznap délután.
v-f • •
» helelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Iílőiizctésl ára: egy hónapra 4 pengő 30 fillér,
negyedévre 12 poncő 40 fillér. Egyep szál»: hétköznap 18 flll., szombaton 30 f 111.
Befektetni!
A pénzügyminiszter fontos fi-gyolmoztotétít intézőit a gazdákhoz. Ez a figyolmoztotés talán nem uj, hiszen az utól)l)i időbon a földmü-volésügyi miniflztor ós sol^ rnáa fo-loló\'a gazdasági vozotó is fölhívta a figyelmet arra, hogy fol koJl készülnünk a háború utáni viszonyokra s őzért ma, amikor a gazdának több pénzé van, minV\'Volt né-hánv osztondóvol ozolótt, valami módon níog koll óriznio ozf av fölös vásárlóorőhok novozott tőkét,-ainoly-re később még igoíi nagy szükaégo lösz. 11a noih is ui a fi^yoliuoztotoH,, do időszerű marad és napról-napra égetőbbé válik, hiszon a háború után toljoson uj gazdasági holyzot-tol, uj nohézségokkol állunk majd azombon.
Számolni lobot ós koll míndonok-olótt azzal, hogy a viÜVgvorsony ismét meg fog indulni, /ohát a tor-niényok árát a kormányzat nom tudja maid olyan mórtéKl>on szabályozni és tartani, mint ma, amikor az országok közötti szállítás egy-két kivételtől oltokintvo, úgyszólván toljoson mogszünt és min-, <km ország, igy Magyarország is" Tólog a maga határain "bolül gazdái-, kodilc. Számolni koll tehát azzal, hogy létkérdés és megmaradás kér-déso lesz a gazda Bzomixmtjából annak, , hogy a háljorus áru- és anyaghiány miatt olmaradt bofokto-tésokot pótolia, folszorolósót kiogé-szitse, szóval tormolését kedvozot-lonobb viszonyok közölt is jövo-dohnozővó togyo. Ez azonban csak ugy lohotségosj ha olsősorban is
.......A i%""L ük víftsjsa a mozőgazdasá-
ó különfélo adósságokat
_______kkor a ma meglévő — éa
a háborús áruhiány miatt sokszor / fölöhoiv meglévő — megtakarított tőkét b^tonságos és értékállandó módon oitosszük a vál\'ható befektetések idojéro. , ^
ftppon ozérl mindon olóívdátó és haladó magyar gazda számára idó-szorü élotkérdés az, hogy ez "miképpen lohotségos. Mit vásároljon, ínmo ( fektesse pénzét, hogy annak időjén majd logyon ologondó tőkéje? Bizo--nvos, hogv oz a kérdés igon sok oíőrolátó ¿s józan gazdának komoly gondokat okoz. Ha a ma fölhajtott áru is megdrágított értékekbon, ékszerben, vagy más holt vagyonban holyozi a pénzét, súlyos veszteségeket szenvedhet később, híszon\\az\' áruhiány miatt valódi értékéh fölül fizeti meg azokat. Ha olyan hofok-totést Oszkö^öl, íynoty nom kamatozik, meging csak veszteség éri, hiszon kénytelen lemondani iíz olég lokintélyös kamat jövodolomról. Mindezeken fölül pedig az som valószínű, hogy a mai magas árak örö\\ké mogmaradjanak s akkor a sobtibonNefezközölt liefoktotés mogint í sak kárí és bosszúságot, okoz. Mindont ogyl)0votvo tollát azükségü van a gazdának olyan befektetni lohotő-fiégro, fim oly Vásárlóerőjét* megőrzi, még pedig \'ugy, hogy. az későbbi időbon rentlolkbzéséro álljon. v
Ezért bocsátotta ki a kormány az ugynorozott bnzakötvényqkot. Jízok « kötvények bizonyon monnji-
inost fizot. got torho és ugyana

Tegnap is, ma is bomhfótéb Berlint, dfibmig az invázlós hírek ldegfaábtrnia, de Németország
minden arcvonalra készen áll
A görög ós a jugoszláv király Törökország fölé tapogatódzik lengyel "v) miniszterelnök Moszkvát fenyegeti
azokat pusztítják ol, akik mogijod-nok tőlo. Törökország az ui év bon
Néhány nappal ezelrttt a\' német had OBztAlyok meghiúsították ejry brit kommandónak a Csatorna egyik szigete ellen végrehajtott vállalkozását. Ezzel-kapcsolatban a találgatások
a partraszállás
kérdéséről ismét megélénkültek. Az invázió« hírek kétségtelent!! az ideg-háború egyik alkotórészét képezik. Berlinben ugy vélcktdnok, hogy eszel a támadással a moszkvai szövetségesnek is tartoznak, miután a szovjet nz olasz hadszíntéren harcba votott 2^-30 hadosztályt ne» tekinti tohermenteM-tésnek. Német illetékes helyen tovább foglalkoznak az invázió, valamint annak elhárítása kérdésével. Németországban ugyanis meg vannak győződve, hogy a britek és az amerikaiak belátható időn belül a dleppoi és a többi
kudarcok ellenére Európa valamelyik réazén nagy partraszállást kísérelnek meg, sőt a Dél-Angliában álló elözönlő h«dseregnek politikai okokból talán még előbb kell működésbe lépnie, mlnt-ahogy katonai megfontolásokból célszerű volna. Német részről éppen ezért a megszokott alapossággal és szervező erővol folytatják az intézkedésokot az elhárltáurn és az ellentámadásra. A dólolsszorflzági eredményes harcok alakulása Is Időt adott a némot hadvezetésnek arrA, hogy tökéletesíthesse és betejezh\'\'tiH(t uz erődítések kiépítését. A legmodernebb fegyverek állnak részben még építés alatt, részben már el !b készülve, ősz óth egy, a különösen bevált keleti hadosztályból álló hadsereget szervoznek. amelynek minden rBzköz rendolkozéfióre áll pgy gyors és ruganyos vídelml bovetésre.
245 halott, 2?5 elpusztult ház u ázllveszlerl bombázás ^tán
Fárli^ Környékén "
A dccombor 81-ikí brit- amorikai számát, inig kétszáz épület siílyot^i
légi támiuláa kövntkoztéhon a párizskörnyéki községékbon-az áldozatok száma 245-ro emelktxlotl. A kórházakba 278 súlyos seliesültot szálli-tottak bo. A francia sajtó ■ 276-ro teszi a toljoson elpusztult lakóházak
szamát, inig kétszáz opuiei suiyoi^m ^megrongálódott. A lajx)k különlxin olkosett)déssol állapitjak mog, hogy a brit—amorikai légi oró ismét hatozor \'méter magasstigból célzás nélkül dobta lo l>ombáit-a francia I>olgári Jakosságra.
tegnap reggel éa ma reggel Berlint .bombázták, Londonban tegnap este volt légiriadó
ung&l gép zuhal lo. •
öorlinből jelentik, hog>\' brit bombázók jhnuár-v2-án a kora rpggoli órákban\'isméi támwlták^a Néiuot-birodalom fővárosát. Némot vélo-mény szorint a támádás tisztán ins\'g félomlitő. ak)ió, mórt a íöldöt egyáltalán nom\'-\'látták és az angol re
i)>íl3géi)ek zárt felhőtakarón át dobták le
liombáikat. Fóként lakónegye-doket találtak ol s >a lakosságnak voszteségoi voltak. ^
A Rirrylnlom terülóte folett 80 négy motoros bombázót lőttek lo. Eljogo- • sodés és más rongálódás miatt 1Ü,
Az angol fővárosban tegnap :késó «tssto ismét megszólaltak a légi veszélyt jolzó szirénák. A fiadót rövid idő múlva lofujták.
m
Az NTI jolontí, hog>r Boriinbon ma jíii kora reggeli órákban ismét légi riadó volt. Kgyos külső torülo-tekhől még a légi riadó tartama alatt .több jolentés érkozott nég)\'-inotoros • bombázók lolövéséről. Közelobbi részlotek hiányoznak.
Nagy hajó-gyATekezés Gibraltárban
Mint a spanyol sajté tudósítói Algecirasból jofontik, a gibraltári -kikölóbon és öbölbon most mintegy 65; szövetséges teherhajó és tartályhajó tartózkodik. Gibraltári jolentés szerint hajókisérotet állítanak összo, hogv azok részint a Földközí-ton-
gerro, részint az Atlanti-óceánra kifussanak. A Wordspid mintájú csatahajó, amoly Gibraltárban javítás alatt volt, már olhagyta a.javító-dokkot és og>\' cirkálóval,^több rombolóval, valamint korvottol együtt a kikötőben horgonyoz.
Törökország készen áll a háborúra, de nem fél töle
A török sajtó közli a török mi-uÍBztoroluök nyilatkozatát, lunolybon megállapítja; \'Törökofsz&got azért
kiméllék meg a háború borzalmai, mort nem fél a háborútól és mindig készon áll. A háború borzalmai
u,l
is ragaszkodik ohhoz a politikái fölfogásához Befojozésül a miniszter-olnök hitet tott Törökország történelmi nagysága mollott.
„Becsületbeli kötefossége öörög-orsiáiioab, hogy minden erejével azembe szálljon a fajplmvlgmomal
Athéni jolontéa szorint a görög iniaztorofnők az athéni rádió köz-votitésévol az újév alkalmából bo/-szédot intézott a görög néphoz. Boszédébon a többi kőzött % hangsúlyozta,: Kötelességének *\'tartja, mint görög annak hirdötését, hogy Görögország szániára l>oo8Ülotboli kutelosség mindon orővel szombo-szállni a bolsevizmus támadásával. "Mint görög ember, mog van győ-\' ződve arról, hogy a kullura ujabb\' kprszakában, amely a holsevizmu« mogsemmisitéso után kozdődik maid mog, Görögország folytatja utjat sorsának nagyszorü botoljositéséro.
Közel 40.000 partizánt öltek meg 4 hónap alatt a beisniai tisztogató hadjáratban
Borlini jolontés szorint az 1048. esztendő végén ogész .sor hatalmaa tisztogatási akciót silcorült a Balkánon, különösen a lioszniai -6a a volo határos montonogrói, valamint albán területen liofoieznii Ezokrőí a harcokról .most zaróeredményok közölhetők. A némot kötólékok a nemzeti önkéntesekkel Ogyutt a baiN dák marmlványait ogymásütán katlanokba szorították és megstímmisi-tették. összefoglalóan megállapítható, hogy a banditákat az olőbb említett torületen sik.oriilt kiirtani. Szoptembor élőjétől az év végéig itt mogszámlált ol(;soll banditák száma 87.700, a foglyoké 49.655K A némot hadműveletek megsemmisítő jellegét bizonyítja, hogv csupán a Szarajovóért vívott \'Arcokban bandita esett ol é* \' ,¿96 került fogságba. BzarajovÓtO! északr -nyugatra elosott handiták száma 2607, az el fogottaké 700. A zsákmány négyszáznál több mindonfélo ágyú, llOOyiál több noliéz Tmmü-ködő fogyvulr, gránátvető stb., valamint körülbolür f>0(j- páncélos földerítő és harci koesi. A\' zsákmányolfi fogyvorek- és jamiüv^k csaknem mind olasz oredotüeV. t
ségü» buzaértékro szólnak, a buza mai, -10 pongős ára mollott. Ez más szóval annyit jelent, hogy később, amikor majd a buza ára a vih\'igvor-sony miatt megint caökkonní fog, a gazda buzakötvényoiért mázsánként nom kaphat koTesehbot, mint 40 pongót, mert e« alá az állam ko-xoflségo folytón a kötvény, értéke
i
nem eshet lo. Ezzel szombon a bu-zakötvény kamatozik, még pedig évi 8 százalékkal és mind a kamatokat, mind a iörlosztósre kisorsolt részvények ollonértékét napi búzaáron váltják !>e, tehát a buza oso^logoa drágulásából is részesedik a gazda.
Az uj kötvényok kiadáfla közvot-lonül kariicsony olőtt kezdődött míg,
az érdeklődés azonban piária ritkán látott arányokat ért ol,\' ami azfc bizonyítja, hwjy a buz\'aköt vény bon ha olőrolató ghada megtáJálhatja éa mog is találta azt a líofektotési lo-hotősógot, amely biztosítékot jolernfc számára Ua olkővotkoző idők gopd-jaÍTal szombeo.
fi) ^
ZALAI KÖZLÖNY
1944. január Í J
A Jugoszláv és a görög király levelet kQldött a török
államelndknek
Iszlanbul, január 3 (J)NB) l)őcombor UO-án lnönü török államfő fogadta a jugoszláv ós a görög kormány ankarai kövo-tót. A kövotok, akik közvotlonül Dgymásután jelentek mog kihallgatáson, uralk(HÍójuk sajátkozü lovolót luKák ál a török államfőnek. Tudva-lovő, hogy az olnök Kairóban tett látogatása alkalmával csupán Faruk ogyiptonii királynál tott látogatást,
a száműzetésből! ólő kél balkáni királyt, akik jolonlog Kairóban élnok, nem korostő fol, hanoin lovolot irt nokik. Frro a lovolro válaszolt Pétor és pyörgy király azokkal a sorokkal, amoíyokot a kövotok most átnyújtottak. Politikai körökbon azt hiszik, hogv a száműzött királyok ozzol a lépésükkel fol akarják Koltoni Törökország érdeklődését országuk sorsa iránt.
A elrejtett lengyel fegyverekkel fenyegeti meg Moszkvát „ a lengyel miniszterelnök
New-York, január 3 (Bud. Tud.) A New-York Times hosszabb cikkben foglalkozik Miko-lajczik lengyel miniszterelnök küszöbön álló amerikai látogatásával kapcsolatban a lengyel-orosz kérdéssel.
< Elérkezett az idö, hangoz\'alja, amikor az oroszoknax nagy vonalakban tisztázniuk kell a Lengyelország irán\'i politikájukat, mégpedig teljes Összhangban az Atlanti Nyilatkozat szellemével. Az a bolt pont, amelybe
az orosz-lengyel kérdés az utóbbi időben jutóit, veszélyt jeleni, me t ha addig a pillanatig nem tudják ezt a kérdést megoldani, amikor az oroszok a régi lengyel ha árokat e8elleg á lépik, könnyen megtörténhetik, ho;;y a lengyelek elrejtett fegyvereiket olyan védelmi harcra ragadnák meg, amelyei az uj invázió elleni küzdelemnek tekintenének. Az amerikai lap szerint ez^ előidézhetné az első szakadást a szövetsé\' gesek táborában.
Eredményes német váltalkezások a Gsrigllano és az Apenalriek vidékén
Dél-Olaszországban a Garigliano folyó vidékén, UJvábbá a nyugati |5s a magas Aixmninok több pontján némot rohanirajok orodményos vállalkozást vittek véghoz az angolok és amorikaiak támaszpontjai, valamint biztosító csapatai ollón. A német nohézütegek, a felderítő csa-
patok jolcmtésoit fölhasználva, orod-uiényoson tüzoltok. Az angolszász csapatok az arcvonal ogéaz szélességében toljoson tartózkodtak a harci tevékenységtől, némot vélemény szerint valószínűleg a hóviharok miatt.
Az idéjárás megszüntette a harci tevékenységet az olasz fronton
Alexander tábornok főhadiszállásáról leientik, hogy ezldószerint Olaszországban oly rossz az Időjárás, ralnt soha a szövoUégesok partraszállása ót\'i. A néhány uaplg tartó hideg Időjárást heve« esőzés váltotta fel ős az Adrián órán kéut 80 klIouiét-ToH bórA dílhöng. A hadszíntér képe 24 óra óta teljesen megváltozott. A keményre isgyott utak, mocsarakká változtak, amelyeken min-
den jártnli menthotetlenül megakad. A tájat átszelő lövészárkok öntözőcsa-torán rond«zerhoz hasonlítanak. Ar, Apennlnekben tovább havazik és a hótakaró holyonkónt három és fél méter magasságot ért el. A rondkivlll kedveződön időjárás követkoztében a harci tevékonység osaknom teljesen meg-
szűnt.
Keresztény - mohamedán ölelkezés Libanonban
A keresztény és mohamodán pa-jx)k Libanonban özövotségot alakítottak azzal a céllal, hogy iobb egyetértést érjenok el a két vallási hivők között — írja a Svonska Morgonbladod ankarai jolontés alapján. A szövotség a keresztény 08
mohamodán politikusok gyakorlati együttműködését is plő akarja ipoz- , ditani Libanon végleges mogbékéléso érdokébon. Boiruti politikai körök-l)on az uj szövotségnok nagy jolon-tőségot tulajdonítanak. ,
Betiltották
az ajándék-kalendáriumokat. — Vegye meg Barbarits Lajos képes Szent István Naptárát a Zalai Közlöny kiadóhivatalában !
Djéytéi gyorsabban történik a hadigondozottak járf>ndÓ8ágnlH8k kifizetése
Kiépítik a hadigondozás szociális ágazatát is
Az Országa Hadlgondozó Bizottság Január elején megkezdte máktídeét. Dr. vlté« ? >aozos Miklós igazságögyl f Maratltkiv hatóság elntíke, nagy k&v rttltoklntéssoi szervezte meg a kormányrendelettel élotrohlvoU uj intézményt, amelynél az egyos ügykörök ellátását a legkUUoőbb azakemberokre bízta, Ak Ország«« Hadigondozó Ulzott-ság kiadványainak olső füzeteként mog-Jelent téjékoztató a hudlfcondazoUnk ellátási Igényének tárgyalásához és megállapításához aoükségoo Jogszabályokat foglalja tisaze/ egy bon gyakorlati utamtatásokat ad a Badlgondoxá Bizottság »rámára. A Járási Hadifon-dtezó Rizott»A«ok ugyanis Január 1-től kcir.dve a hadirokkantakat. hadlözvo-gyöket és hadlárvákat illető Járadékéi-látás tekintetében többé n«in késxlte-■ok Javaslatot, hanem érdomlego« vég\' határozatot honnak, líauek alapján az ndamlá Járadékot nyomban tolyásltják. A hatóság a« lll#tn»ényollátást caupán a hadigondozás egyik részének tekinti 6« ezzel párhuzawosun kl akarja építeni az Ufykör szooUlls .ágazatát Is. A hadlfoadozottak szollcnl foleaaelág« éM gazdasági talpraállltá«« ugyani» Még ne llletaény-ollátásnál Is ^Isórondtlbb közgazdasági és nemzeti érdek Addig
Is, amíg e szoolálla muukakttr Iztéfcmó-nyesen klépttl, a most megjelent tájékoztató lényogeoön no« fogja könnyíteni a hatóságok munkáját és az érdekelitek eligazodását. Eunok eredményeképpen a hadigondozottak sokkal gyorsabban fognak hozzájutni Járadékukhoz.
á sillTeuter-éjszakal sitéta agy társaságot akart kikerflial ás az atateall árakba latolt
a uoatóaat*
Szílvesztori gyűjtésük alkalmával a nagykanizsai menték, hogy a város külső részoilxm hamarabb végoz-zenok, autójukon kojosték fol az egyes utcákat. A közönség mindenfelé nagv megértést tanúsított derék mentőinkkel szemben.
Gjfél lohotett, amikor visszafelé tartott a mentőautó, amit Keszthelyi József városi tűzoltó vozotott. A sötétségben csak lassan tudott olóro-jutni. Mikor a Magyar-utca 70. sz. ház elé ért, egy haza igyokvó tárasággal találkozQtt. Koszt boly i kí akarta korülni őkot, azéűtf kissé szélre kanyarodott, eközben nom votto észro a sötétbon, líogy csak centiméterekre van az útszéli ároktól. Az autó hirtelen megcsúszott és a szélvédójo bolfcitkadt a villany-
oszlopba, melynok huzalait szétszakította, majd az árokba csúszott. A társaság tagjai telefonállak a tűzoltólaktanyába, \'ahonnan Vocaora Antal parancsnok vezotésévol siettek a baleset szinholvéro, do nom lolio-tott addig hozzáfogni a munkához, uiig a leszakadt villanyhuzalokat ki nom kapcsolták. Meg költött várni, mig a szorolők ozt a munkát elvégezték és azután hozzáláthattak a montőautó kiemoléséhoz. Az autó mogrongálódott. Keszthelyi József tűzoltó soffőrt a szélvédő összetört üvegjének szilánkjai arcán solx>si-tették mog, olső segély nyújtás után beszállították a kórházba.
A szemtanuk igazolása szerint a halesetet a sötétség okozta.

Hajdanában — danában .
R szavak elrepülnek, de a bikák-m^gmaradnak...
(Nagyemberek bogarai)
Mindon nagy államférfinak vannak szokásai, kedvtelésoi, niujíya-. rán : bogarai, akárcsak a míndon-napi élet km gondjaival küzdő nyárspolgárnak.
Ohulstono, az újkori Anglia egyik lognagyíibb úllamférfia ottlion sussexi kiustélvábai\\ abban lelte örömét, ha unokáival játszadozhatott. Bomcnt a gyormökszobába, ott négykézlábra oreszkedott, unokái ráültek a hátára s hajtották az öro-got a szobán korosztül.\' Napóleon csöndes óráiban ólomkatonákkal játszadozott, Nagy Frigyes gyormo-koivol bújócskát játszott a parkban, Bismark k.vityáit.idomította, Ferenc. József l;/aJcáros alapon tarokkozott\', s ha egv forintot nyort, úszott a bo.\'jogságban, II. Vilmos verseket. írt és zeneművöket komponált, (! Vörgy angol király a Ilydo-jxirkba mont és a ringlisjiilro s hullámvasútra ült, a tragikus sorsú IV. Károly királyiunk a gazdaságába mont » a tehén- és lóistállókban szorgoskodott, Tisza István versenylovakat tanított bo akadály verseny i\\>, Wo-korlo Sándor dohány.tcrtészolV)!, Darányi Ignác szőlőjével fogínlatos-kodrfrf^ mig Széli Kálmán bikákat tenyésztőit, Vaszary Kolos bíboros» hercegprímás ebéd után Joült udvari papjaival s vendégeivel az ördög bibliáját forgatni, azaz a hazai csöndest, a forhlit játszották nagv »BzonvodélycBség&ol«, Oaál Oaszlon fákat szonizett, szőlőt oltogatott, Csáky\\\\ gróf J>ys|xij{ bicikli/ott, Battíivnwv gróf érsek lovagolt, Prb-bászka "Ottokár |xxlig órákig magánosan sétálgatott.
Széli Kálmán, a nagy magyar minisztorolnökök közé számit,- aki ugy pénzügyi tudásával, mint államférfiúi bölcseségéyol sokat lendített a magyar állam-»korekén. Szorgalmas jwlitilcus v\'ol£ szinto agyondolgozta magát; kodvos, közvetlen magyar ur volt, aki — mint
ZgiáBHÉHQflillaltíl núiM m, ba eHuuxüált ás lelijiílirs ¡Mm znáicMHiizilliltatji
Pot8 |Laj«a és Samu Lajos wssksrssksdlésAbsn
Magykanlzsn, Erzsébet-tér 1. .
Újra ógotott, vadqnatuj, tiszta zománoodónyt idunkl
társaságbeli férfi is..... közkodvolt-
w\')gnpk örvendett. A komoly, nagy államférfi, Ferenc. Józsof kedvoltmi-nisztorolnöko, otthon, ha a vasáio-gyoi Bátóton, ősi birtokán tartózkodott,,a legbájosabb s logvondégszoro-tóbb magyar nemes pr volt, akinél a vendégek számára a kapuk mindig tárva voltak. Amikor otthon volt. mogszünt a politika, ha tucat iával; jöttek is a sürgönyök és nom erdő-!\' kelte más, mint családja és a bikái. l\'j\'A volt a szonvodélvo. 0 tenyésztette Furópában a logszobb bikákat. Felesége, Vörösmarty Mihály egyetlen leunya, mindonlion hüségus so-. gitőtársa volt férjének. Széli leá-f nya, egv csodaszép teremtés, llorn-ríedor János foloségo lott s ogy bá-. jos unokával ajándékozta mog édesapját. Fz az unoka házizaarnok volt s minisztorolnök nagyapjának bizony sokszor kellett a ujadstono ])éldá}át követni.
Kacziány Géza professzor, a naffy historikus, mondotta egyszer Szélinek :
— Kogyolmes uram, látod köny-nvobb egv országot kormányozni, mint egy* ilyon három éves zsarnokkal élbirní.
Nagyobb képviselőcsoport lopte meg égy szór szabadsága alatt Széli Kálmánt Bátóton. Kormánypártiak •és ellenzékiek vegyoson. Ahogy édosntyámnak, László Mihálynak elbeszélési\'iből tudom, volo eg>-ült (atyám akkor ellenzéki volO voltak <)tf Szontiványi Arjiád, l^iksics (lusztáv, Wern\'er Gyula, Kolósvári Kiss István, Visontai Soma, Major Foronc, Förster Aurél, Hartlia Miklós és Dévaványai Nagy Sándor. Széli . Ignác, bolügyi Nállamtitkár, a minisztorolnök bátyja, szintén vo-tük tartott. A kitűnő ebéd után, amikor a háziasszony maga kinálta vondégoit válogatott* rogalia média szivarokkal (a kogyolmos asszony maga is azt szívott), Széli Kálmán loinvitálta a társaságot a bikaistállókhoz, ott aztán\'büszkén mutatta be Baját tenyésztésű bonyhádi bikáit, kőztük a Sr.ultánt, amely Igorok tíz mázsát nyomot és fajtájának megbámulni való rcmoko volt. A többi bika nem maradt, megölet..
Széli elővott egv vaskos liánja noleszkönyvot és abból magvaráafc* ol mindon bikának a curriculum vi-
mímmém
Mindéin mulandó —
a buza írtéba állandói
Fektesse tökéjét buzaköWénybet

1944. január 3
Uoját, sőt jogyozgolott in honn®.
Hartha Miklós nagyon figyolt, ogy-
ondja Szélinek ;
«Kor-
osak
«J-
novotvo inoncíja
To Kálmán, ón ismorom -ozt a noteszt. To oblx> jogyzod IkjIo, amikor a Házban ülés Yan, a szónokok megjegyzéseit.
lírro a minisztorolnök is olnovet-ld maiját:
— Ti ollonzókiok, ha ongom támadtok s ón olóvoHzom ozt a sárga noteszt. s abba iogyczgotok, azt hiszitek, hogy Polónyi, vagv Förstor Aurél boszódjóból csinálok kivonatot. Podig a fonót. A bikáim adatait nézegotem s hásonlitotn összo, mire idejövök gazdálkodni, minden rondbon logyon.
— No lám, vágott közlie a\' néppárti orvos, Major- Feronc — mindig azt hittük, lwgy mi vagyunk a fontosabbak h most kido-rul, a bikák azok.
— Ugy bizony, — válaszolta. SzóU — a szavak olröpponnok, de a bikáim megmaradnak. Ti megbuktathattok ongom, .a bikáim mog-tartannk.
Wa a sárga notesz történoto.
László Zoltán dr.
Aradi Antal nyilatkozata
a büntetőjogi boszámithatóságávél kaposolatos ügybon
Zalai Közlöny tekintetes Szer-kesztóségo!, Nagykanizsa.
A b. lapjuk 1048. deeombor 31. számában személyemnek hitolronto cikkel kapcsolatosan törvénybon bisz.tosilott holyreigazitáat kórolk az 103*5 év óta Közserolomro huzodo hünpalástolásokból, yrodő panaszom-ban.
Valótlanság, hogy ón panaszt kültem a bíróság ollon nimiszté-riumba. Ily jiaiuusz bírósági, ügyészségi jogyzbkönyvi kíhalgatás nmcs, tohát én nem rágulmnszhattnm szo-niélypkot moglialgatásom nélkül.
Tény, hogy en nemzet romboló áramlatok sorozata miat azon hi-szomben, liogj- ogy holyi vozotó ur segítségemre lesz a nemzőt közjóiét véuolmébon, elpanaszoltam, liogj* tényként megállapítható a magyar jogasznomzot jogszolgáltatásának sérelmét viselő láthatatlan, lol-koilon, különböző roszszollommol sújtott bünhálózatha nodráa. Mely közérdekvédehnet gátló panaszomra folhivtam szíves íiWolraót, mórt már senkit som érdokol, hogy a közjólétien 101 fillér a kár, vagy ogy millió, v. 10 sonki som kívánja > kivizsgálni. Ez a tény 10Q5 óta!
Tényvt hogy . közérdokvédolmoin miat titokban lienomstfániithatóságo-mat feltételoszbotó félrovozotó bízo-nvitványokat küldtek az illotékes fórum hoz válasz adás helyet közvagyon károk megtérítési dljáráhok meggátlása céljából. Molv biincsé- _ lokmény miat I)r. Králkv István nagyka\'nizsa jwlgármostoro, Dr. Hittora* Zoltán városi orvos ollon többrendbeli foliolontést tettem és fö-gvelniikot kértem már 1018. októl>or hónapban, az 1020. XXX. tc. 80.
sértő indokból. • \'
Tényként bizonyítom, hogy nagy őrségváltásra van szükség panaszaim tanúsága szorint,"megdöbboiit\'őon ismétlődő közjólét rombolás, képviselőtestületi bizalmatlanság szavazás, zárszámadás elfogadásának megtagadása, képViselőknek a bizottságokból való olmaradásáyal, amit a köz-érdokvédolom rondszores mogtorlása, orkölcsi és anyagi tönkretételi áramlat, már mindenkit olrémit mindon közérdekvédelmi tisztség Tálalásától, felolóség viao\'ésétól.
Szükség nélküli hitelrontásomban kérem ezon soroknak s/óról szóra való leközlését, -okozot károm eny-hitéao céljából.
Nagykanizsa, 1044. január hó
Ha7.»tl%« tl*s«olettel
Aradi Mhfal v. vár. kép*, test tag ■ érdekképviseleti feleUsségébSi
ZAf AI KÖZLÖNY.
Három hónapi fogházra Kélték a tolva] cseléd-letart, aki tflsbe akarta széral a U»tt halmit
Röviden megírtuk azt a vakmoró tolvajlást, amit Tompa Ilona, dr. Iksrtin József Csáktornyái kir. közjegyző nagykanizsai lakásának háztartási alkalmazottja olkövotott. A leány hosszabb i<jó óta valóságos bázíszarkaként lopkodta a kozo-ügyébe kor ült dolgokat és azokat ogyosoknól elrejtette. így karácsony-estén, a kltójpgyzó által hozott ajándékokat is;megkaparintotta és ami-
kor keresni kezdték, tetten érték, hogy Tomiwi Ilona épixm a, tűzhelybe dobta a női harisnyákat, hogy tottének tárgyi bizonyítékait olttínCbsso. Bzoróncsére a legtöbb holmit lekerült még megmenteni. Mikor"aVrendőrségon kihallgatták Tompa Ilonn azt vallotta, hogv ogy-másik leány. biztatására köYotto el a lopást. Ott is házkutatást tartottak, valamint azoknál, akikhoz a fiatal tolvaj nő zsákmányát\' különböző ürügyek alatt olvítto és olt olrojtetto.
Most tárgyalta ozt az ügyöt a gyorsított eljárás alapján a nagykanizsai törvényszék ogyesbirája, dr. Béres Sándor. A lofoglalt és a < rendőrség állal előkoritott lopott tárgyak halmaza korült a bíróság olé.
Bavoata öt lélekkel gyarapodott az almait évben Nagykanizsa lakossiga
Arait az anyakOnyv mond el a* 1043. ívről
Valóságos kis kelongyo ogy háztartási alkalmazott részérő. Jobbára női dolgok, molyekból jiom hiány-» zott a karkötő sem, noha onnok ellopását a leány tagadta. ■
Tompa Ilona nagyrészt boismorto a lopott dolgokat. Ezek olőtt Tompa Ilona azt mondta mindig, hogy a kolongyéjét viszi hozzájuk\' apránként. Mivel Tompa Ilona árvaloány, nagyon sajnálták és innét volt a részvét iránta.
Az oljáró detektív olmondta, hogy a közjegyző karácsony napján tette inog a feljolontést a kapitányságon. A leány el akarta tüntotni és a tüzl» szórta a lojiott dolgokat, okkor érték tetten. Rögtön Ixivallotta olóttilk Ultiét. Tompa Ilona azolőtti nagykanizsai munkaiulóját is moglopta.
A bíróság Tompa Ilonát folytatólagosan elkövetett lojiás miatt három hónapi fogházra itélto. Az ogvik leányt, mint másodrondü vádlottat, akífioz Tompa Hona a lopott holmit vitto, bűnpártolás miatt 50 jxingőro Ítélték, do azonnal kimondták vele szembon a rehabilitációt. A hasonló módon az ügybo keyoro-dotl két asszonyt a bíróság folmon-totto. i
■i WIM n>H»wg
Az év vógén mindenki számadást szokott végezni. Megállapítja a üzleti eredményét, szAmbaveszl lngő én ingat-lan vagyonát és megológedés -ttfltl el vagyonának gyarapodása vagy tlzleti nyeresége lelett.
A közönséggel közvetlen kapcsolatban állék ls uinjdnom mind szoktak valamiféle srAmvetóst végezni. S*áta-bavcstlk — ha pénzzel dolgétnnk — a kiadAsokat és. bevételeket, ha pedig csak más médön, Bzemélyeson vagy írásbeli boadványok formájában fog-la\'koznkk a felekkel, az Igy keletkezett ügyforgalmat.
A nagykanizsai anyaköujvl« hivatal Is elvégezte szokásos évi kimutatási munkáját. Ha ozt vlrBgálJuk,\' néhány adatnál Jóleső érzéa tölt a) bennünkot, mig másnál hanyatlást kell megállapítanunk.
A születések
statisztikáját ítózallk először. R szerint az 1942. évben 654 et tett kl a Nagy-nlzsan születettek száma, mig az elmúlt óv folyamán 616 flu- és leAny-gyonank szülotett, tehát 88-oal kevesebb. mint 1942-ben. Az ban b*ü-letett ölti «yerraok közül 307 flu. 283 leány, halva sr.Uletott 16 fluéaö leány. Teklutélyes s/áraot tesznek ki a faá znsaáKOii kivlll H/.Ulotdttek: 27 !la üa 30 leAay. 1943 baa bét IkorazOlés t«r-tónt. A rÓRobbl évokhoz vlizönyltva a 8r.ületó«ek e«yre nn^yobb mértékben a kérhizban történnek. Az elmúlt év-bnn 282 azon gyermokek száma, akik a „fphér falak" közölt láttak napvliá-Kot. A« ösazea születésből 419 volt helybeli, 125 vidéki, utóbblak nagyobbrészt a kérházbnit történtek. A azületott gyermekek tulnyoMéróazt rómni katollka-aok voltad TizAmuk 558 at tett kf. Rzen-klvlll rotoruAtus nzöletett 10, Ag. h. ev. 9, Izr. ugyancsak 9 6s g. kat. 4.
A házasságkötések
BzAiaát összehasonlítva az 1942 évivei; tirv«ndetoB. — habár kicsi — Javulást állapíthatnak meg. Különösen az 6v »áütdik telóbon, mé« Inkább nzonbau HtolBé harnadábaa emelkedtek a há-zassAgktftéook. Kz a sokftknál mci]& vult étatkörllményekben leli maRya-ráxotát. ízt tapasztalhatjuk ugyaulffj\' vlláíszerto. Itt csak Amprlka példájára utalunk, ahol — a közelmúlt adatai szériát nagy mértékben emelkedett a házasságra lépők száma, akiknek ángy réar.o katonai azolgAlatot tallealt UlK lt*?-hea NagvkanlzsAn 232 házasságot ktftöttok, addig az elinuit évheu 231 pár lépett ogymással háíassá((l kö-talékba. Vallásfelekezetek szerint 211 tiszta katolikus. Zy tiszta avanRéllkus, • tlscta zsldé házasság történt. A vo-(yMhátassAgck száma 17 volt, amoiy-bOl a réraal katolikus fél JavAra adtak
reverzéllst, G, a református fél javára 1, az Ar. h. ev. fél Javára pedig ugyancsak egy osetben, mig 9 hAzassAgnAl reverzAllat nem kötöttéi.
Az 1942. óvivel szembo« omolkedett a halálozások
szAaia. Mig 1942-b»n 546. az elmúlt évben 550 személy halt m«g Nsaykaul-szAn, tehát tízzel több. Az elhuaytak közül 238 volt a nő ós 273 a férfi, l«g-Magyobb részük természetesen helybeli: 449, uilg a vidéki 107 volt. akik nagyobbrészt a váron! közkóriiázbsQ költöztek el ax élők sorából. A magyar .népbetegség-ben. a tüdőtuberkulézls-ban S9 ssomélv halt meg, kevosebb, mint az «Kző években. A talán legveszedelmesebb betegsAgnek, a rAknak 47 egyén esett áldozatul. Legtöbben különböző szívbetegségekben haltak meg, amely ugy látszik, a két előbb említett betegség mellett — korunk Iok-eltnrjedtobh betegsége. Yégelgyengt-lésben 70 Idősebb korú férfi és nő halt /leg Ongyilkoaság: mérgozés stb. folytán 15 szemóly vált meg Jobb sorara érdeme« életétől. A «»k baleset 19 eset-bon okozott halált, ftgy óven aluli — csR«s»HŐkorhan — Ot gyermek halt meg, mig kttlönfólo, más botegíégekben 199 férfi és aő. Az elhaltak vallásfele-kezetl megoszIAsa Igy alakult: r. kat. meghalt 498, ref. 4, ág. h. ev. 6, ierae-llta 44 ép k. kat. 4.
Kiekhől tohát láthatjuk, hogy a születések sxásaa csökkent, viszont a meghaltak* növekedett: Egy örvondetea tény a házasságra lépők uámának fokozódó emelkedése.
S/őssé« ivogvnnl Barbarití Lajos 1944. évi Képes Sunt István Naptdrdt I — ICO oldal. ~ Ára 3 P. Kapható a Zalai KOxlOny kiadóhivatalát**.
Január 3 án és 4-én
vArosj mozqó
Óriási siker /
Valami nlnos rendben Nagykanizsán
13. KI tagla ós kl nem tagja a közellátási blxottaáfnak ? »
(hl) Nagy visszhangot költött, mi-napi cikkünk; amolyet a közollátúsi bizottság ama olmaradt ülésével kapcsolatban irtunk, amikor a 800 sor-tés megvételéről kollott volna határozni. Ezzol kapcsolatban a bizott-\' si\'ig tagjaiiuik az az álláspontjuk^ hogy ugyanabban az ügvlx>n volt már ogy* bizottsági ülés os a tagok már akkor loszögezték, hogy az adott foltétolok mollott nom tartják a város részéről megköthotónok az .üzlotot s inort ez volt a véleményük^ azért nom jolontok mog a másodízben összehívott ülésen.
Ugyanozzol knixisolatban felhívták a figvolmünkot arra is, hogy a közöl látási bizottság egyes tagjai volkv-képjien nem is tudják, tagjai-o még a bizottságnak vagy sem. Annak idején ugyanis a városi képvisolőte«-tülot szabályosan kiküldött egy közellátási bizottságot a saját köböléből és a bizottság szabályszorüon működött. IdőkozlKMi azonban a Imi-szolgáltatásos iwntrondszor bovoze-tésokor a minisztérium olrondolto ogy közellátási bízottság alakítását a ljeszolgáltatással ka|»csolatos dolgok hataskörébon. A város inog is alakította ezt az utóbbi közellátási bízottságot ugy, lihgy a megvolt közellátási bizottságba behívott uj tagokat viszont másokat a régiók közül kihagyott. Minthogy azonban a változásokról a tagok hivatalos értositést nem kaptak, bizonytalanság állt bo atekintetbon, hogy ki tagja és ki nom tagja a bizotiság-nak, illolvo ki m.olvik közellátási ügyökkel foglalkozó bizottsághoz tartozik. \'
A város állás]x)ntja szorint csak egy közollátási bizottság van. Viszont a képvisolőtostülot által kiküldött; régi közollátási bizottsági lagok arra hivatkoznak, hogv kiküldetésüket senki nom ttomul mitől to meg tudtukkal, tollát jogszerint létezik az orodoti közellátási bízolt-si\'ig ia.
Növelte a tagok zavarát az is, hogy a városi képviselőtestület ha-táskörélx) tartozó Közellátási ügyökben rendszerint a városházán szoktak ülésozni, míg a minisztori rendelőt szerinti bizottsági ülésokot a Kozgonyi-utcai közélelmezési hivatali hoíyiségbon tartották, amiből ugyancsak arra kövotltíjztottok, hogy kél különböző rendeltetésű, iohat két, az allfutniányos rend szorint is különböző bizottságról lobot szó. így aztán, amikor ogyik bizottsági tag újságolta a másiknak, hogy moghivót VaiKitt bizottsági ülésre, akkor a másik\', aki notp kajxitt móg-liívót, megsértődött a\' mollózésért és csak természotes, hog>- i lyonformán a zür-zavar arra vozotott, •hogy a bizottság ogyos tagjai elveszítették érdoklfolésiikot és kajKSolá-tukat a . város közollátási iigj\'oivel azoinbon.
Az a paniwz is elhr fzott a bizottsági tagok köréből j, ftzonba»\\\'-a többi bizottságok tagjai részéről is sokszor hallható panasz), hogy a délután 5 órára szóló meghívást ugyanaznap délután i órakor, kézi>o-sítik, amikor a bizottsiigi bigoknak
í—:---
Htffőri
és kedden
MAS YAN rí VÁNSA OHANO VERSENY
4
ZAJÜAI KÖZLÖNY.
1944. január
r
már nincs módjukban a \'délutáni időbeosztásukat megváltoztatni. A hivatali óh üzleti élet inai rolumó ütoméliei} ez sem melléke« kérdés, hiszen mindönkinek minden időjére, minden cinbor mindén munkájára tizszercuon van ina szükség az élet minden őrhelyén.
Nem nagy "dolgok ezek. Egy vá-1..0 Vezetés nagy gé|X>zotél)on olonyé-szőok. De éppon mort nem nngy dolgok, a logkönnvobb segíteni rajtuk. Rendezni koíl a közollátásí bizottság tagsági viszonyait, hogy no legyenek ökörül alkotmányos sérol-mpk és az alkotmányos sérolmok miatt ne szonvodjon^kárt a mindo-nokfolott való, ma százszoros oróvol parancsoló közérdok. Embori gyönge, jól tudjuk, hogy ogyéni sérol-mck kedvét szegik omboroknok, ol-eősorban a közért önzotlon lolkoso-déssol munkálkodó közéleti szorop-lóknek. Méltányolni koll ozt az om-bori gyengét, amólybon ha vannak is az alkotmányossághoz való szigorú ragaszkodáson kívül bizonyos kis hiúsági szomixmtok, mégis: oz a hiúság alkotó, munkás tényozójo, hajtóorojo, olajozó üzomanynga a közélotí szolgálatnak. A rondhoz való ragaszkodást jiedig hem lobot zokon vonni sonkitől.
Bj/onyosra. vosszük, hogy" a nagy várospolitikai zajlás napjaiban is jut figyelőm ozokjiok a kisobb kér-désoknok olyan elrondozéséro, ami megltékili a nyugodt közéleti munka monotét zavaró hullámvorést és lo-hotóvé teszi, hogy mindon orÓ és mindén jószándék értékosüljön ab-ban a becsületes törokvésbon, amoly-( nok egyetlen célja van, hogy o rovat utolsó cikko fölé minél olóbb odaírhassuk: — míndon rondbon van Nagykanizsán. \'
Béranti és motorkerékpár egymásba futott K$g?Jhely (őatcá)án
Keszthely, január 8 (Tudósítónk jelentése) A keszthelyi Amazon szálloda elótt, ahol a főútvonalak korosztozik egymást, súlyos kimenetelű közúti balosot tör télit délelőtt 11 órakor. Az útkereszteződésnél összoütközött egy liely-bolí bérautó és ogy vidéki motorkerékpár. A bérautót Horváth János motorkorékimron Panp
vozelte, a
Józsof nagyradai erdőőr ült. Az
összeütközés szenvé<ló hőse az ordó-ór, akinok oltörött a bal folsókarja. A motorkórékpár valósággal összo-lapult. Nyomban a holyszinon terr mott a holyboli .csendőrség egyik járőre, do nomsokára mogérkozott az egyik közlokedési járőr is; özek közösen folytatták lo a nyomozást. Az eddigi nyomozáá Szerint gondatlanság sonkit so torliol a balosotért, azt a rélotlon okozta.
ti I R E K
NAPTRKND:
ttjjtli gyógysnertári ügyeWé: lift drsngysl gyógyszertár Doák-tést 10.
Kiskanizsán aa ottani gyégyMao-tác állandó ügyeletes uaolgáUéet taat
Naptár. Január 3. Hétfő. Rém. kat. Genovéva. - Protestáns Benjámin.
A GOZB\'ÜRDO nyitva van röggel 7 órától Bsto 6 ó*áig. (Hétfő, szor<to péntek délután ós koddon ogésa nap nőknek.) Telefon: 560.
mozi
r~ \\ Kivánsághangverseny
A háborús évek egyik legmegindítóbb kezdeményezése a kivánságbangver-seny. A szív, a szeretőt tolmácsolta mpndsnlvalóit a segítségével a hősök-nuk. Osztatlan siker Övezte a kezdeményezést. mely alkalmat nyújtott mű-.vészeinknek is, hogy tudásuk és tehet-\\\\/M«llk lejiJavAt nyújthassák. Azok, akik csak a rftdló közvetítésével hallották, azoknak Is megdobogtatta, egy hullámhosszra hangolta a lelkét.
Örök emberi a legnemesebb érzésekben, a legönzotlonebb szándékokban tlztotl lehetőségeket keresni. Az elröppenő sóhaj a maga semmiségében Jo-lentí-B 6-t sokatmondó, mlg csengő pónzro váltva klábrándlté és mflhazafl-bbsAk határán mo7o/. A mozi vásznán a klváDBAKbangverseuy a káprázatos \\ kiállítás ellenére Is, a legjobb színészi teljesítmények dacára Ib egyhauguoak, olyan Uzletszagunak érzik. Megunja a > néző is a sok slágert, táncot és szavalatot. Ezt maga a rendezi is érzi, amikor az egyes számok tartalmát kép-~ BzerUaitl és Így vetíti eléDk.
A szlné8] v teljesítményeinek össze-hasonMtásA. -zonbnn kiválóan alkalmas a film Ttfzolsczky Zita rövid eaa-{> valátán megérzik, meglátszik, hogy 4 fVívvel és szóval játssza mogn mondanivalóit es Atérzénének őszintesége mog-birkózik a felvevőgép leaeséjének hl-s -Uegségóvel. Jávor pai blztep és fölényes. PAr perces Jelenete a rtagy haladásról gyózött m«g, melyet & hangos-( \' film mAsiél évtlz\'d alett megtelt
Bizonyos mértékben^Aborus Jelenség az,élvezet baJsiolAs, iml n mozi tAto-gatásAban is megnyilvánul. Az Uano-pe^ alatt egyetlen jegy nem márnát eladatlan Egykek kérik a máfodlk pénztár megnyitását, hogy a sorban alláflt ezzel le csökkenthessék. Az ujév alkalmával pedig le kell s/öge/nUnk, hogy a hiozl Igalgatésága fővárosi ni-vét tart, gondosan «faszevAlogatott magyar mtlf>ort nd és télé telhetően minden eszközzel, még Áldozatok ArAn is, a közösség érdbkelt tartja szem előtt.
(vj)

\'— (Nomzotvédolml Koroszt) \' ^
Heiboly Magda Lenke muracsán>i m. kir*-postakiadó a megszállt Erdélyben nehéz klrttlmények közölt teljesített ériékes szolgálatokat a magyar ügynek és mindig lelkesedéssel szolgálta a nemzeti e*7.<> ényt. Most pedig Muraközben végzi hazafias munkáját. A Kormányzó Ur kimóbált nemzethflségéért a Nemzetvédelmi Kereszttel tüntette ki.
— (Ozon a honvéd)
Lenkovits Ferenc^lrvezclö dec. 25. kelettel Írja a K. 131 táboriposta számrél: .Kérem a Zalai Közlöny szerkesztőségéi, közölje alábbi üzenetemet: Kellemes Ünnepeket és boldog ujeszUndét kívánok édes, kicsi családomnak, papának, mamának, Rózslkénknak és az NVTE vezetésé-gének. sport-lársairanak és minden ismerősnek a messze orosz földrél — Karakav János szakaszvezető a B. 186. lábon-posta számrél december 20. kelettel Üzeni: «Innen messze idegenből kívánok feleségemnek, Lisky Istvánéknak és a Zalai Közlöny minden olvaséjának boldog ünnepéket és szép, boldog magyar ujcsitendét".
— (Mészöly Qéza contonárluma)
Tudósítónk jelenti: Mészély 6éza, a
legnagyobb balatoni festő, bzAz óvvol ezelőtt B7.Illetett. A keszthelyi Mészöly Géza TArsasAg. mely « uagy feBiőmfl-vész emlékét ápolja, méltó médon ünnepli meg a contenArlumot. Juhlleuvl emlékkiállítás keretében pydlteményes kiállítást render. Mészöly Géza festményeiből. A művész közismert képei közül n „Balatoni tAJ", az .Akaii partok", a „Balaton" ós több tanulmány, mint a Szépművészeti Muzoum letétemé-nyeső, a keszthelyi Balatoni Muzeum-ban van elhelyezne. Az cmlékklAIIJ-táara még 40 művészt hívtak meg; ezek balatoni képekkel szerepnek a Jubileumi klAllltAson.
— (Nom azonos I)
A letenyei gállc-ügyben egy Algner Géza nevft vádlottat ls elitéltek 50 psngére. Ezzel kapcsolatban Altner Géza ny. Máv. főintézó annak megállapítását kéri, hogy nem azonos a gálic-ÜRyben szerepelt névrokonnal.
— (Klskanlzsnl műkodvotő élőt)
Vidám Szilveszter-estet rendezett a kis-
kanizsal Levente Egyesület a levsnték részére, valamint az egyesület pártolótagjainak A leventék szép mQsarral kttszOntöt-ték az ujcszlendőt. — A Polgári Olvasó-
kör saját tagjainak rendeseit\'.a Kői« nagytermében vidám Szilveszter-estet, \' Vasárnap este zsúfolt báz elélt Wlszatták újra Kádár: Kél az leten c. wlfmövét a Segélybizottság mdkedvaléi. l|foíyl Lajos rtndező irányítása mallelf ez alkalommal Is nagyszerűen szerepsltek a\' mikedvelik a nemes célra rendrzett előadáson.
— (Az Ipari oktatás)
terén tovAbb halad a modernizálás munkája. A Jövő tanévtói kezdve Al-lan-tósltjAk u filmok bekapcsolását a tanitAs menetébe. Különösen sokat várnak az egyes munkamenetek lovetitó-sétől, főiog a lassított filmektől, amelyeknek eegitaégével az egyes munkamozzanatokat pontosabban leket a tanuló ifJUBág számára rögzitani. (MVS)
— (Tűz a sümegi állomáson)
A minap tüz ütött ki a sümegi vasútállomáson. Az állomás mellé épült mosé-konyha tetőzete kigyulladt. Az éppen közelben lartózkodé Sass Vilmos pályamcs-ter azonnal riadóztatta az állomás tűzoltóságát, majd a községi tűzoltóság segítségév«) sikerült a tűzét eloltani. A tűzet kéniénylüz idézte el«.
— (A Kalevala)
finn népi hősköltemény magyar népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Vikár Béla irodalomtörténeti jolonlőségü fordításában, immár nogyodik, — ezúttal Magyar Rlot — kiadásban jolont meg. Az uj kiadás mollé Gulyás Pál, a kitűnő költő és esztétikus, á Kalovala Szaktudósa irt pompás kísérőtanulmányt. Gulyás Pál érti a módját, hogyan lobot közolhozni a magyar lélokhcü a rokon finn rtép sajátosan gazdag és szinos képzolot-vihigát. Y \'
— (Hervoy Alltn: Az utolsó csata)
« Az amerikai irodalomban ismét polgárjogot nyert a romantika. De oz a reneszánsz már magAn visűli a mi korunk feszültségét. Értnek a\' vonzó irodalomnak már Jolentékeny klasszikusai vannak b talán legrokonszenvesebb ké-zöttllk Hervey AIIod; hy.óvekkol oz-előtt „Antorfy Adverse" clmü rogényó-vel egyezerre nyerte el a világhírt o az olvasó szeretetét. Nálunk azéta nom Jelent meg más regénye, de %z Egye-sült Államokban ujabb regényel a legolvasottabb könyvek közó tartoznak. Az Anonymus könyvkiadó vállalat kiadásában most megjelent regénye: Aa utolsó csata talán legjellemzőbb müve. Észak és Dél híres ktlzdelmo czazom-herl Jogokért és ezabadságért. Szép regény. Valami sajátos, csöndes líumor és nagyon tiszta emberség lebeg a történet fölött.

DRAVIVOIGYI
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT..
Áramszámlák fiatoteee, roktamáol^k, hibajelentések, nxakazerfl felvlláfloöllás minden vWamos kérdésben \' 1 défofBtt 8-ióí délutén !6 Cgonyary-ut 51, tolifoii 294.
Az Erdélyi Nyeremóny-kölcsön húzása
Budapest, január 3 A négysrázalékkal kamaloz/S Erdélyi Nyeremény kölcsön húzásán egymillió pengőt nyert a 245—874, kétszázezer pengőt a 445 — 19 sz. kötvény.
Hogy megbízható és jó
BÚTORAI
legyenek, rendelje meg
Sfimeghy*. Gyula
mflbutorasztnlos-mesternél Nagykanizsa, Kfnixal-ntca 15. 4011
¿PROÜIRDET&SEE
14—18 éves, lehetőleg négy középiskolát végzett fiat ksresfiak altisztnek. Jelentkuni lehet Néplakarékpénitir Rt.-nál, Nagykanizsán. 4é03
t ——-
Erettiéglzett fiatalembert JegvxOgyai-karnokl állásra, Nagykanizsához közel eső falóban, elhelyeznék. Cin a kiadóhivatalban. í<y.- 4615
-----... . ---^---—-
Siabadhegy hsgvjiáaitart keres. Érdeklődők keressék fel k hegybírót Szabadhegyen. 8
F6iflmlHd«a«s szennaira felvétetik. Blvebbet Rablnek butorcsirhok. 7
Jó állapotban levé gyormehkoo»!« megvételre keresek. Polgár textlIBzlet, Főút 6. \' N 4666
Kifogástalan fekete békebeli télikabát és 40<es férficipők eladók. Eötvös-tér 2. !
Fekete férfiSltflnvt keresek megvételre, középtermetre. Cl m a kiadóban. $
Szép női sifivatruhu eladó. Báron varroda, Horlhy M.-ut II. 6
Két pár lépflolpé eladó. Cim : Adria Biztosító, Exxaébet-tér 18. 8
Eladó angóra-farm felszereléssel, takarmánnyal ; 40 drb nyul, ketrec, kártoló, rokka, tetováló — vagy hellyel rendelkező tőkés társat keresek. Érdeklődni: Kulcsár. Magyar-u. 20 2
Japán pincsi-kölyök és fényképezőgép eladó. Rákóczl-u. 25. 10
Mindennapi leveleiéiből összegyűjtött tlat«aMtysB«t bélyeggyüjtésl célokra n^aavasMiak. Barbarits, Zalai Közlöny NndHMzMeége, naponta délután 6—7 óra között. Es a hirdetés mhatftg ér ~
¿(vényes.
Nagykanizsa aiomszédságában, vasút ientén bérbeadó ^J nyAiblilo«, vcUsekkflaszáritásokkal stb.
magyar hold ta-
Soját patakja van. Rákéczi u. 25.
11
Var«a latvAn fuvarosé «Ivállal
miadtnféle szállllást ugy helyben, mint vidékre. Erx«ébet-tér 21. szám. Lakás: Rákéczl-utái 49. 466!
Kaastasakal, «setlsg diákokat felvesz Kiss Brnlné, Telekl-ut 7. 4844
—-^---
Balatéaaaaárlafardéi bhtoklulajdo-nosokat a hegyközség felhívja, hogy gyü/ mölcsfálkat teimő és flaUI fajták uerln^: felsorolva, lézgállc kivételével, öiszes per!, metező, szUkségletflket egy\\
Jevtlezőlapon a l»gy«Öziég elnökének sürgésen Jelentsék be. 4
Oxanat. Szőke\' angyalnak üzenem, Siilveater-este, Szever étteremben fekete ruhában, világoskék falbevalékkal, kilo-gáttalan magaviselettel, szerelmes vagyok belé. Doktor, mérnök. 9
ZALAI KÖZLŐN*
politikái napi lap. Daéjn: ,,Kli|uiaiá|l R. T. Nagykaaáam^ Fololőn kiadó: Zalai Kártly. \'Nyomatott: a „KVifaztfaságl II: T. Nagyktnlxa»"
; aysatfájában Navykaalzsám. (Nyomdáért felel 1 Zalai KáralyJ
Nagykanizsa, 1944. január 4. kedd
i iim i «11 niiiM—inmmiiii—i min
Ára 16 fillér.

POLITIKAI NAPILAP
SzoriífxortŐBég ta kiadóhivatal: KA-ut 5. szám SzoriwaztéBégi 6a kiadóhivatalt tololon 7& az. Megjolenik minden hétköznap délután.
... >
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmammm

- , ----TT7T
Előfizetésl ára: egy hónapra * pengd 30 fillér,
negyedévit? l&\'pungő 40 lillér. lÍKyc«raám: hétköznap 16 Ml., szombaton 30f|||.
wmmmmmmmmmmmsut
Ha aegvaiasitották a felhatalmazási Javaslat ügyében kikflldfitt egyeztető bizottság tagjait és elnökségét
A Magyar Távirati Iroda jo-lonti:
A folsóház közjogi 6a pénzügyi bizottsága koddon délolőtt ogyüttoe ülóst tartott. A rondkivüli fölhatalmazás további meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat folsóházi módosítását a képvisolóház nom tévén magáévá, a javaslat a két ház bi-
zottságainak ogyüttes ogyoztotó ülé-so elé korült. célból a folsóház közjogi és pénzügyi bizottsága mai ülésén megválasztotta az együttes ogyoztotó bizottságba küldendő 48 folsóházi tagot. Az ogyoztotó bizottság öblökéül Balogh Jonőt, helyettes elnökéül Czottíor Jenét, jogyzó-jéül Bíró Zoltánt és olóadójúul Boér
/Kleket választották mog.
»
A képvisolóház köziogi bizottsága szintén ülést tartott. Mogválasztottíi az együttes ogyoztotó bizottság Imj-lyettes olnökót és jogyzójét. IClnök-holyottos Mocsáry Kálmán, jogyzó lKidig Cíajzágó István lóit.
olóadóji
Péter jugoszláv király Jugoszláviába repül, ahol
találkozik Mihájlovics tábornokkal -
- >
Ejkeseredett haroók keleten, az olasz harotóren az időjárás megbónitotta a hadmüveleteket
Borlinből jolontik: Az arcvonal dóli szakaszán ft Szovjet nagy számboli fölénvbon lévó páncélos és tüzérségi orókkol folytatja a téli oífonzivát. A Dnyo-i)ör alsó folyásánál, mind a niko|>oli hídfőnél, mind Zaporozsjotól nyu-
fatra az oroszok csak kisehb örökéi támadtak. A Szovjot som déli, som nyugati irányban nom tudta kiküzdeni a szabad mozgást, atnoly-rcr-^örokedott. A Szovjot obbon a léli\'csatában miildon áron át akart törni. így azután a csata természo-téból folyik, hogy
egyes helyeken tekintet nélkül az időjárási helyzetre, példátlan \' elkeseredéssel folyik a küzdelem.\'
A német olbáritó harcmodorral ismét
sikerüli feltartóztatni a fíerdi-csev felé. irányuló orosz előretöréseket. Bordicsevtől délro és délnyugatra a némot páncélosok
magukhoz ragaillák a kezdeményezést és ezzel megakadályozták a szovjet támadó hadműveleteket. Zsítomirtól északnyugatra lioves küzdőimet folytattak a némot csajKi-tok az orosz szárny-támadások ellen. Koroszten vidékén, a téli csata északi szárnyán az orosz támadások nyomása onyhült.
Viz alá kerölt több angolszász tábor a délolaszországi harctéren
Tognap az ogész olasz arcvonalon ígon rossz volt az időjárás, a havas oső és a jég állandóim váltakozott egymással — jolontí a szövotségosok főhadiszállása. — Különösen hoves volt az osózés a 8. hadsorog arcvonalán. A jogos kolotí szél még csak súlyosbította a holyzotot. Több híd mogrongálódott és az erős liul-
l(iinvorés\\ kövotkeztélxm néhány katonai tábor viz alá korült. A partmonti szakaszon, Ortonától 5 KÍlo-métornyiro hoves harc zajlott lo ogy 00 métoros magaslatért, amolyot a németek alaiiosan mogorősitottok és védolmoztok. Az 5. hadsereg arcvonalán csupán járőrtevékenység volt.
Londonban összeül az lnvázlós vezérkar
Az angol hírszolgálati Iroda közli, hogy Montgomery tábornok, az Elsőn-hower tábornok parancsnoksága alatt álló invAzlós hadseregek brit csoportjának parancsnoka LÖudvnba érkezett hogy Átvegye csapatai felett a pa-rancsankságoU
Zürichbe Jelenté« érkezett, hogy a Daily Mail szerint Londonban a lenkö-zoliíbbl nnpokbnn összeül az nlözönlésl hndjárnt vezetéséro klnevezntt amerikai és augol paranesnokok hadlta-náosa.
Péter király haza repül
Isztanbul, JanuAr 4 Ittpnl hírek szerint Péter Jugoszláv király Szerblába repül, hogy talAlkoz-zék MlhaJlovlcs tábornokkal.
Egyre sürgetőbb a leagyel-szovjet kapcsolatok időszerűségei;
elnök és a lengyel államelnök elismeri a jószomszédi kapcsolatok fontojságát
Az Espanol clmü madridi hotllap hosszabb cikkben foglalkozik az angol-\\ amerikai Invázión elótészülot^kkel és a némot elhArltó intézkedésekkel, Jelenti a Német TAvirall Iroda Nem kétségei írja a lap, hógy az InvAzlós had-Bereg kiképzése és felszerelése a legjobb talán, aminővel Nagy Britannia valaha la rendelkezett \'Az Is mindenképpen világos, hogy Nagy-Britannia teljesen tudatAbsn van az Hőtte álló feladat komolyságának. Másrészt a lap a némot olŐkészIPck-ket nagyvonalúaknak éa hatalmasaknak mondja. Nem vonhstó kétségbe, hogjl az egéBzcuró-pal tengerparton nagyméretű és legkorszerűbb erődítményeket létesítettek, amelyekben és amelyek mögött hAbo-rus tapasztalatokkal rendelkező katonák milliói vannak.
London, január 4 (Bud. Tud) A Dnlty Té1«gr.^h foglalkozik a lonpyel-orosz kérdéssel és azt irj», minél jobban közelednek az oroszok a lengyel határhoz, annál stlrgctébb a lengyel és orosz kormány teljes és hatékony cgytlllmílkodésc A leagyel miniszter-
LengyolorszAg biztonsága és Jólóte szempontjából és Sztálin Is Ismételten kijelentette, hogy Lengyelországnak iámat szabaddá lüggotlonné kell válnia. Teljesen ellsmorl a lengyel elnök
ama követelésének Jogosságát, hogy Lengyelország nemzeti egyéniségét biztosítani kell. Oroe/.orezAg a többiegyo-BÜÍt nemzettel együtt orős Lengyelországot,JklvAn Bzabad Európa lierotóben.
Változó súlypontokon folyik a keleti arcvonat elkeseredett téli csatája
; Berlin, január 4
(MTI) Illetékes némot katonai körök szerint
a keleti arcvonal súlypontja ezidőszerint a zsilomiri terület.
A várostól délro éa délnyugatra a ilépiot csapatok feltartóztatták a Szovjot hatalmas átt/>»ö kisérlotoit, északnyugatra azonban a\' bolsevistáknak sikorült töret nyorniük. A némot hatlvözolés \'taktikája ezúttal is ugyanaz, mint az arcvonal olóbbi nagy harotoroin.
Ha szükséges, kitérnek a támadások el{i és megrövidítik az arcvonalát, vagy pedig ellen tá-ma/lássa\' tartoztatják fel az ellenséget és visszaszerzik az elvesztett területet. JOzzol a némot vezetésnek kottófi célja van: megakadályozni az áttörést és az ollonségnek a logsulyo-sabb veszteséget okozni. A Szovjot taktikája som változott, amennyilior» az arcvonal egyik vasry másik szakaszán nagy tömogok bovotésével kiaérli mog az áttörést. Ila oz nom sikorült, ugy rövidoson ujabb bolyon próbálkozik. Ezúttal Zsitomín alakult ki súlypontként, de
r lehet, hogy néhány nap múlva \\már \\\'itebszk, illetve Nevelnél
kitörlik meg az áttörést. Az idei tél nem állítja a német hadsereget olvan emberfölötti foU ndhtok elé, mint a két előző léi — jelentették ki némot katonai körök. — A havazás és a fagvás ollonéro összehasonlíthatatlanul onyhéhb az idoi tél, mint a 40 fokos előző két tél.
Az
Támaszpontokat küzdöttek le tíí németek az angolszászok
háta mögött
olaszországi arcvonalról
je-
lentik Borimból, hogy a harci helv zetet a német rohamcsapatok éjjel-nappali tevékonységo joljonizi. Sok helyütt megindult a havazás és ezt különösön a német bogyi csapatok használják ki. Némot harci különítménynek sikerült az angol amerikai csapatok hátába jutni és ott támasz]>onlokal leküzdeni.
A Nouo Züricher Zeitung jelenti Nápolyból:
Olaszországnak a szövotségosok által mogszállt területein foylatják a fasiszta tisztvisolók eltávolítását a legfontosabb állásokból. IOddi^ több mint 000 fasisztát függeszt ettek fel hivatali állásától. Canipagnában végül is mintegy \'¿0(X) fasiszta lisz^tvisolőt bocsátanaK el.
Melyik oldalon van a harci erók fölénye?
bon,
Jiiddoll liart an^\'ol katonai szakíró — a Nya Dagligt Allohanda jo-lontéso szerint — a háború kiinono-tolévol foglalkozva megállapítja, hogy ha csiijmui a katonai tényezőket vesszük számításba, akkor arra a kérdésre,
mikor végződik a háború, csak azzal lohotno fölélni, hogy a háború nom tolódhatik ol hataro-zatlan idóro. Bár a szövetségesek csapataik monnyiségét illob\'ilog fölényben vannak a németekkel szoni-
nem érték még el azt a viszonylagos fölényt, amellyel a németek rendelkezieMa háború kitörésekor^ Némotország szárazfóídi hadorői ki tudják használni azokat az olónyö-nyökot, amolyokot a korszorü vó-dolmi technika nyújt. Liddoll Harfc azon a véleményen van, hogy a németek még mindig mogtohotík azt, hog>\' a Szovjetunióban megszállott torülotek nagy részét feladják.
Az angol munkásság küldöttsége Moszkvába utazik a kommunista
párttal való tárgyalásokra
A Nationalzoitung londoni tudó silójának értosüléso szorint az angol munkáspárt négytagú küldöttségot indít Moszkvába, hogy tárgyali\'ist kezdjen az orosz kommunista párttal. A Nowb Statesman szerint a tárgyalás fó])onlia nemzetközi tanácsadó testület létesítése. Az angolok azt a megoldást ajánlják, hogy egyetl$ párt so avatkozzék IkiIo valamilyen külföldi szocialista mozga-?
lom ügyoibó. »
A svájci láp iolenti továbbá, hogv a szovjet kormány most ¡dószorünok; tartia a bálioru utáni eg^ütlmüködóö kérdésénok tanulmánvozását. A szovjet kormány külön hivatalt léto-witett e kérdéa tanulmányozáöára. A hivatal élén Molotov áll, do munkáiban fontos szerep jut Lítvinov-nak és Majszkinak is.
ZALAI KÖZLÖNY

1944. január Í J
Zala vármegye Idvtzilte a liria Terézia Renddel kitüntetett vitéz Oszláayl Kariéi vezérérnagyot
Mint ismeretes, a Kormányzó Ur őfőméltósága vitéz Oszlányi Kornél vezérőrnagyot, Muraköz \'közbiztonsági parancsnokát a Mária Terézia Rend jolvényévol tüntotto ki. Ez a legmagasabb kitüntetés, amolyot a Fóméltőságu Ur a bál>oru folyamán adományozott. Vitéz, Oszlányi Kornél kitüntotése osztatlan örömöt keltett egész Zalában, amoly szivébo zárta a hós katonát, aki mint a zalai honvédok parancsnoka mult év januárjában a Don partján a végsőkig kitartott az utóvédok utóvédje szóróját jálsiió magyar csapatok élén.
Kitüntetése alkalmából dr. Brond Sándor alispán a vármegye novóbon táviratot intézőit hozzá, amolybon a vármogyo minden bbcsülotes, hü fia nevében büszko örömét fojozto ki a katonai erények legnagyobb moglH>csülését jolentő legmagasabb kitüntetés felett. Vitéz\' Oszlányi Kornél választáviratában a meleg, elismerő szavakat mély hálával köszöntő meg, .valamint niogköszönto Zala fiainak, az utóvédek utóvédjoi-nok dicsőséges helytállását.
A vármogyén kivid még sokan keresték fel üdvözlőtávirattal a kitüntetett vezérőrnagyot.
Szilveszter éjszakáién kifosztattak egy lakást
lagykanlzsáa
A rendirtóg egy flatalkerut őrizetbe veit
Izgalmas szilvesztori hajnala volt Nagykanizsán László Bélának, az Eí-zsélwt-téri »Vukán«-üzbm tulajdonosának. Szilvesztor oste folesé-gével a Pannoniába ment, hogy ott várja bo az uj osztorídőt. Mikor röggel lakásában körülnézett, meglepetve látta, hogy a ruhaazokrény, amit előző este lozártak, nyitva volt és egv doboz, amolybon több-ozer pengő kész|>énz volt, valamint nz ó és f<>loségénok ékszorei eltűntek. Nyilvánvaló volt, hogy a házaspár szilveszter-osti távollétét hasz-
nálta ki valaki, aki a körülményekkel ismorós volt, hogy kifossza Lászlóékat. Az esetet jolentotték a rondőrségnok, ahonnan nyomban do-tektiy szállt ki Lászlóók Vasudvari lakására. Több gyanúsítottat hallgattak ki, majd határozott gyanú alapján órizotbo vottok egy fiatalkorút.
Lászlóék kára jelentékeny, \'mort kb. 5000 |>ongő készpénz és mintegy\'8000 pongó értékű ékszor tünt el a dobozból.
TIz vagon averiaaVag érkezett Nagykanizsára n| ONCSá-Mzak építkezéséhez
Bár az Országos
Szociális ^ol-
ügyelőség mintegy fölém szállította flo a nagykanizsai ONCSA idei költségvetését, a helvboli ONCSA-vezo-tőség mindont olkövot, hogy az idén is minél több családi házat bocsásson ismét a sokgyormokoa szegény-családok rondolKozéséro. A torvbo vett Sándor-félo szabadalmazott téglagyártáshoz szükségoa mosott pala és szénpor több mint tiz Vagon monnyiségben futott be eddig Kanizsára.
Időközbon a város érdeklődött ogy hasonló és Olaszországban rendkívül
Szerelem vés szovjet-csillag a tiltott határátlépési ügyekben
A nagykanizsai törvényszék dr.
hovált más rendszerű épitóanvag iránt, amolynok nyorsunyaga fillé.-reklio körül és rendkívül tartó;] téglákat lobot l>olőlo égetni családi házakhoz. Mussolini házépítési akciói során is ozt a téglát használták fel, amely rondkivüli olcsói,íiga mol-lott igen\' időtálló. Egy ilyon téglaprés 1000 pongóbo keiül. Ezt igyekszik olasz földről megszorozni a város illetékes ügvosztálva, hogv a Sándor-félo téglák mellett az olasz rondszort is Itípróbálja és a nomcs cél szolgálatába állítsa.
•Alniássy tanácsa oló egyotlon délolőtt 27 tiltott határátlépési ügy került, amoly mind Ítélettel végző-
dött.
Tóbbok között Szomí István ka-tonakötolos egyén többször horvát és némot torüíotro mont át utlovél nélkül, majd visszatért Alsólondvára. A törvényszéki tárgyaláson olmond-ta, .hogy MüücliQnbon dolgozott, ott monyasszonya van, akit ol akar vonni, do iratok, hiánya miatt ozt még nem tudta mogtonni. Jegyoso botog volt, kiutazásra ongodélyt nom kapott, igy kiszökött német torüíotro. Figyolombovotték a körül-ménvoket éa 200 pongó pénzbüntetés™ Ítélték.
Kiss József Ixdgrádi ]>éksogéd a némotországi kapfonborgí munka-táborhól megszökött, de olóbb lovolot irt a munkavozotójénok, amolybon iromba botükkol jolezte, hogy, majd visszajön a partizánokkal és akkor »a fejő Ioosík« a munkavozotőnok. \'Aláirasát két szovjotcsillaggal toldotta meg. De nom volt már idojo a lovél elküldésére, mert amikor Folsőradnál magyar területre 16-pott, olfogták és megtalálták nála a német munkavozotőhöz irt fonyogotő lovelét is. A törvényszék tiltott határátlépés miatt 9 napi foghá.r«
Ítélte, amit kitöltöttnek Yott és át-
kos
IVoppor István alsópusztafai uniusban átmont Horvátország-
adták a rondőrségnok, amoly köz
lsó ít 1
dolt egy nagyot és Vrbanécon lakó szülőit akarta moglátogatni utlovél nélkül, do olcsipték, 00 pongőro b öntötték.
j Közigazgatási elbánás alá vonja. \\
fai 4fa
ba Zrinyifalvánál. Egy naj>on gon-
Mmig a muraközi disznó eljut odáig...
Képek és tanulságok a Dráva-parti csempész-életből
(Muraközi tudósllónklól) A halárszéli lakosságnak mindenkor mellékfoglalkozása volt a csempészés, még a régi jó báke-idékbeu is. Hogyne lenne hát az most, a háborúban, amikor egyes cikkekből ugyancsak kevés akad és épp ezért Uclyenkint az orvosságuál is drágább portéka. De talán sehol sem dívik annyira a csempészet, mint ép|ien Muraközben, ahol még könnyU olyasmit találni, ami a szomszédban már régen nincscH. Vagy ha nincs, hát idehozták a láneolók éa feketézők.
A terep rondkivül alkalmas a csempészésre. Ennek féoka, hogy a Dráva rendkívül kanyargós és sokágú s sok helyen ma már messze folyik attól a helytől, ahol régen határként folyt. így tucatjával akadnak az olyan helyek, ahol a határ jóval a Dráván innét húzódik. Zrinyifalvánál például két teljes horvát község innét esik a
Dráván, a határ tehát a mezőn és a kertek alatt húzódik s van olyan hely Is, ahol a csempészéshez nem kell egyéb, minthogy, éjszaka . a zsák lisztet a kerítés egyik oldaléról a másikra dobját át. Persze nem mindenütt laknak horvátok a Dráván innét eső részeken. Vannak párszázméteres sávok, amelyek olyan senki ffldjei. Ilyen például Drávamagyaródnál a hármas határnál. Itt a horvát rész közel 300 métert átnyúlik Muraközbe a magyarnémet határig, dc a horvátok nem ellen-öriik, viszont a német és magyar határőrség is csak saját határzónájáig megy. Az ilyen
„semleges" zónák a legveszedelmesebb....
csempész-fészkek. No dc lássuk, mit Is csempésznek napság ?
A,
Fél disznókat is lehet találni a Drávaparton
Sziiite azt lehet mondani, mindent, ami elmoidilhaté és használható. Ltgfőképp\' persze élelmiszert. Közvetlen karácsony elélt a miksavári határvadászok például két kizott disznót fogtak el, négy megtisztított féldisznó formájában, ami 260 kiló füsiöltbust és szalonnát eredményezett a katonáknak. Mert dr. Vida Pcrcnc, a csáktornyai járás főszolgabirála oz esetben megengedte, hogy az elkobzott árut az Örs hatésági áron átvegye. Ennek a csempészésnek hasznát tehát derék határőreink
látták, mig a tettesek eldobva a fél disz nékat hanyatt-hpmlok igyekeztek kereket oldani.
Nc gondolja azonban senki, hogy az eset intő például szolgált. Alig pár napra az eset után a csempészek újból próbálkoztak egy disznóval, dc ez h harmadik diszné is a határvadászok éléskamrájába került. Iz, amiről tudupk. Persze legalább ennyi disznóhajtás Kikerül is. No és azt mondanunk sem kell, hogy ezek feketén hizlalt és feketén vágott sertések.
Kiskanizsal és somogyi fekete cukor Horvátországban
— odaátról, mit hozuak cserébe? — érdeklődünk.
— Horvátországból főképp ruhaneműt, vasat, vagy gumiárut. A partizánok által felégetett vidékeken akkora az élelmiszerhiány, hogy a lakosság utolsó jobb ruhá
ját is odaadja a zsirért, lisztért, cukorért, amit Innét visznek.
— S annyi liszt és cukor van Muraközben ?
— Nincs — mondja informátorunk. — De a csempészet szoros kapcsolatban áll a fekete-piaccal. A láneolók és feketézők1
ondoskodnak arról, hogy legven. A kls-anizsai asszonyok messze Zalából és
Somogyból összeszedik például a cukrot feketén, s elhozzák, mert tudják, hogy itt még drágábban megveszik a csempészek. S nem fizetnek rá?
— Csak ha \'elfogták ókcl. Nemrég tör-nt például, hogy Jalusics Bálint dráva-raagyaródi gazdát éppen akkor csipték cl
a csendőrök, amikor Csáktornyán 100 kiló •ukrot akart átvonni 940 pengőt olvasott lo, amikor a cscndérök közbeléptek. Az eredmény: 8 hónapi börtön. Dc egy hét múlva, mint már megírták, két métermázsa sóval próbálkoztak ugyanod s közvetlen karácsony előtt D/ávacsánynál közel 300 kiló cukrot csempésztek.
Jó üzlet a tnngóharmonika is...
Megtudom még. Hogy a csempészet Németország felé is -Cltnk. Csa; minap fogtak el n hétvezéri halárrés cn egy csempészt, autó- és kerékpárgumikkal és két pompás tangóharmonikával. Disznót akartak éite áthajtani.
Végül megkérdeztünk magát egy csempészt is. Pillanatnyilag u,yan rzabadon van, dc nein csinál b.léle titkol, hagy n csempészéssel rendszeresen foglalkozik. Már többször volt büntetve Is.
— Hát érdemes? ~ kérdezzük.
— Kérem, ez is Üzlet — mondja vállatvonva. — Kicsit nagy a lizlké, de ha egyszer sikerül, behozunk két rajtavesztést.
A blintetés valóban aránytalanul kicsL A 60—80 pengős pénzbüntetéseket köny-nyen kifizetik, hisz egy éjs aka tizszer-annyit ktresnak. A nagykanizsai (örvényszák azért van tele csempész pcrekk.l. Pedig a magyar belsó forgalomból elvont élelmiszerek va^oti tételekre ingnak egy év alatt o jelentéktelennek látszó csempé-sjotből. Értékben is jelentős é3 százezrekre rug. Hisz csak a közelmúltban tör-twit, hogy egy csáktornyai kereskedő 12.000 p.niő áru harisnyát, pulóvert és egyéb textilárut akart kicsempészni egy tételben.
Hazafelé tartunk már, amikor egy magyar határőrrel találkozunk, hóna alatt katonáktól szokatlan batyu.
— Hát maga mit cipci ? — érdeklődünk.
— 10 kiló zsirt fogtam. Csak ugy kapásból I — mondja nevelve. — Már éppen bevonulásban voltam, amikor msgpll-lautottam. A pasas ugyan meglógott, de elszórt c-iomagját megtaláltam 8 most azt viszem beszolgáltatni.
Hát ilyen a csempész élet Muraközben.
\' (g. 8• e)
Á
Háry János
rum-, likőrgyár és bornagykereskedés
Telefon: 505.
Nagyteanizzsot

Jinár Ilii
uj kezdő és haladó
es
tanfolyam kezdődik ^
IáJOH ÁEOS
gyorsíróiskolájában
Nagykanizsa, Szent Imre horcog-u. 5.
Érik a, érik » búzakalász.., Benne Sr&kérirénytl értéket találszI
Fektesd tőkédet buzakötvénybel
1044. január 4
A belflgymlatszter elismerésit nyilvánította a vidéki rendőrségnek
ZALAI KÖZLÖNY.
Vitéz Korosztos-FiKchor Forono bolügyminiaztor a kövotkozó loiratot intézte Éliáaay Sándorhoz, a rendőrség budapesti főkapitányához ós Oroszlány Endréhoz; a rondőrség vidéki főkapitányához:
»Az évforduló küszöbén indíttatva érzőm magam arra, hogy a m. kír. rondőrségnok ozokbon a nohéz idők- \' ben tanúsított boly tál lásáért köszö-\' notomot és olismorésomot kifojoz-zom. A rondőrség oddigi magatartásában biztosítékát látom annak, hogy a viszonyok bármilyon súlyosbodása
esetén is rendőrségünknek minden egyes tagja hasonló helytállással fogja kötelességét teljositoni. Felkérem Főkapitány\'urat, hogy a fon-tiokot a vozotéso alatt álló főkapitányság egész szomélyzoténok mog-felolően hozza tudomására«.
A budanoati és a vidéki főkapiy tánv a belügyminiszter olismorését nap ¡parancsban közölték a testülot tagjaival s egyben a maguk köszönetét is kifojozték a rondőrség lelki-ismerotos kötolosségtudáasal kifojtott eredményes munkásságáért.
áí égylk keiyérgabo>a-]«gyet, a másik szabadságos levelet kanlsltott
Lobár Mihály Malínci földműves a zalaegorszegi törvényszék elé korült, mort hamisitott konyérgabona-iegyet használt fel. A^Özsaszín jegy dlotto volna mog, aeönbun egy fiatalkorú által lojx)tt/ és Lobár névre hamisitott sziirkesainü jeggyel jolont mog a közsí\'-gházmi, hogv gabonát azorotno vonni. ,A. jegyző azonban észrovotto a csalást. Lobár a bíró-aóg olé korült, amoly 200 jxmgő pénzbün totésro i tél te.
Farkas Géza (IJajgató) zálabol-dogfai földműves katonai szabadság-
lovelében kijavította az évszámot és a holynovoloot s így a kincstári megkárosította. A loszorolés után is magánál tartott és moghamisitott szabadságolási igazolvánnval Zalaogor-szegen a vasúti\'pénztárnál kodvoz-ményos katonai monotjogyot váltott és azzal utazott Dudapostro, ahol ujabb kodvezniényos monotjogyot váltott a hamisítás alapián. A celldömölki állomáson nzonoan leszállították a vonatról, mivol a kalauz észrovotto a csalást. Jogoróson..hatheti fogházbüntotésro Ítélték.
j
Betiltották
az ajándék-kalendáriumokat. — Vegye meg Barbarits Lajos képes Szent István Naptárát a Zalai Közlöny kiadóhivatalában !
\' A rengeteg aiaraközt flgy miatt ezentnl két bflntetőtaaáos tárgyal hetenként a nagvkanlzsal törvényszéken
Ismételten rámutattunk arra az óriási munkaszaixmilatru, amit Muraköz visszatéroso a nagykanizsai törvényszékon és a kir. ügyészségon előidézett. Főleg nagy a tóbblot hünügyokbon, tiltott határát lépések-bon. Az Almássv-tanács a műit héten egy délelőtt 27 tiltott határátlépési bünügvot tárgyalt. Jolonleg az a holyzot, nogy a nagykanizsai törvényszéken több mint 460 kitűzött bűnügy vár tárgyalásra.
Az óriási anyagszaporulat intézkedésekre készletté dr. Ilaám Ernő kir. törvényszéki olnököt. Még egy büntotótanácsot állított fol, amely jobbára a muraközi ügyokot fogja tárgyalni.
A törvényszék\' teljes ülése is foglalkozott ozokkol a kérdésokkol és ozoknok szomolőtt tartásával az uj esztondőre a nagykanizsai kir. törvényszéknél a kövotkozó beosztást eszközölte:
Az első büntotőtanács olnöko dr. Almássy Gyula törvényszéki olnök-holyottos, tagjai dr. Révffy Andor és dr. Gáspár Zoltán törvényszéki hirák. A második büntotőtanács elnöke Horváth István tanácselnök. Tagjai az Almássy-rtanács bírái. Dr. Almássy tanácsa a hét mindon kodd
jén és csütörtökién, a Horvát h-tanács minden hétfőn és pontokon tárgyal. Horváth István tanácsolnök mint egyosbiró is működik. A vád-tanács olnöko dr. Ilaám Ernő törvényszéki., elnök. Dr. Hámnry Zoltán ezentúl polgári egyosbiró losz. Dr. Almássy Gyula tanácsolnék uzsorahiró. Dr. Béres Sándor a házasságporok bírája. Dr. Knauíz László, törvényszéki bíró továbbra vizsgálóbíró marad a. katonai szolgálatot toljesitő dr. Stur Dénes nelyott. Dr. Knausz László éa dr. Béres Sándor jiolgári bírók. A polgári fellebbviteli tanács- olnöko dr. Ilaám Ernő kír. törvényszéki elnök, míg a büntető follobbvitolí tanács elnöke továbbra is dr. Almássy Gyula tanácselnök, aki a fiatalkorúak bírája is.
Djra szabályozták a hadlkölesOn károsnltak
segélyezését
A belügyminiszter rondelototadott ki az 19.14—18. évi hadíkölcsön-károsultak támogatásáról kiadott 210.000 -1948. sz. rendelet egyes rendolkezésoinek módosításáról. Az uj rendelőt órtolmébon támogatáara utaltnak koll tekinteni azt a természetes személyt, akinek bármoly forrásból származó összjövodolmo az évi 2100 |>ongőt mog nom haladja. Ez a jövedelmi határ a közös háztartásban élő vagy eltartott gyormok után személyenként évi 000 pengővel, a közös háztartásban éle vagy eltartott házastárs, illetőleg egyéb tartásra .kölolos hozzátartozó után I>edig személyenként évi 1200 lengővel növekszik.
Újra szabályozza a rendelőt a tá-
mogatás összogét is. Ila a Re^őlyozóa alapiául szolgáló címletek névértéke meghaladja az 1000 koronát, do 1500 koronánál nom több, a támogatás öaszogo logfoljebb évi 20 pon-gő, 1500— 2000 korona után évi 25, 2500 koronáig 80. 8000 koronáig 85, 8500 koronáig 10, 4000 koronáig 50 jiongó az évi támogatás, így omelkedik a támogatás mértéko évi 150 íxmgóro, Tia a cimloiok névértékű 10.000 -12.500 korona, \'évi 260 pongőro, ha a cimlotok névér-téko 100.000--120.000 korona éa évi 1100 jKmgóro, ha a támogatás alapiául szolgáló had ¡kölcsön jogyzés meghaladta az 500.000 koronát. A rondolot 1-én lépotl hatályba.
_ V
& bazakütféay a legjobb ellenszere az ártalmas
bazaspeknláoléaak
Ki no omlékoznék azokra az idók-ro, amikor a magyar föjd aranya, az életet adó finom magyar buza a tózsdoi spekuláció olcsó látékszorévé süllyedt. A magyar gazt a verojték-kol öntözte az anyatök ot, míg az mogtormotto az acélos búzát, hogy aztán néhány tucat tőzsdoi aixiku-láns külföldön éa Buda]>osten köny-hvü aranyat facsarjon magának l>e-lolo. Egy-egv sikorült tózijuoi manőver után a buza-spokuláiiBoknak nőtt a bankbefétjo, do a magyar gazda egzisztonciája, jóléto mindig csak egv hajszálon függő kövotkozményo volt annak, hogy milyen manŐYoro-ket határoztak ol a csikiigóí, a londoni, a hamburgi és jiestí tózsdo urai.
Akik nom csupán tőzsdoi játók-szornok tokintik a búzát, valósággal fellélegeztek, mikor a magvar kor-, inány most, a karácsony olőtti napokban kibocsájtotta a buzakötvényt. Ez az újfajta értékpapír alkalmas annak mogakadályozáaára, hogy a jövőbe , ridog s|x>kulánsok a nuza áringadozására való játékukkal megkárosít haasák a nagyközönségei és olsősorban a magyar gazdákat. Különösön a közoljovólmn, a háború végén lesz majd hatalmas azorojio a buzakötvény mérséklő és biztosító tulajdonságának", hiszen háború után a terményárak a szabad gazdálkodásra való áttéréssol cgyidojülog nyilván bizonyos árhullámzást mutálnak majd.\'Nem kétségos, hogy ezt az eseményt követni fogja a sjx\'kuláció jolontkozéso is, do a s|»-kulánsok majd acélfalba ütköznok, hiszen ötmillió métermázsára szóló buzakötvény lesz majd a közönség kozélion s mivol az onnok megfololő 200 millió jiengő névértékon alulra nem oshot, az olyan tőkét jolont, amoly fOllétlonül ollensulyoznr tudja
I
Eláznál! zomanceüanyrít siessen Ég ni liiilii
Pető ós Samu vaakereskedésében
Eraaábat-tár tn hogy minél előbb felújított xománced ényhez juthasson.
az üzérkodéfttw szándékokat. Ha nótán ]>e(lig átmonotilog áresés kövot-kozno l>o, a buzakötvény-tulajdono-sok kényohneson kivárhatják a ma-nóvor végét, mórt az ő kötvényük névértéko ogy fillért som csöklton és az évi 8 százalék kamatozás ia » névértéknok megfololő összeg után korul a zsobükbo.
Egy kis elektromos szem
Ugyol az ogygópon gyártott napi 3 ml|lló ofgarotta mindon darabjára
A cigarettagyárak napi termelése csillagászati számokat eredményez és Ilyen tömeggyártásnál nem fordul elő sohasem, hogy a dobozok vagy csomagok töltésénél hiba történik és a húszas csomagokban huszonegy vagy tizenkilenc cigaretta kerül. Ilyen csalhatatlan pontossággal természetesen csak gépek dolgozhatnak s azok közül is csak a legérzékenyebb: az elektromos szem,
A cigarcttakészitő gép akkora, mint egy kisebnfajta ház. Széditö sebességgel dolgozik, 6zemmel szinte alig lehet köveini s munkáját Sodorja, válogatja, csomagolja, leragasztja és szállításra kész állapotban ontja maeából a cigarettákat. Az egész hatalmas gépezetet egy kis számláló mozgatja, amely villámgyorsan számlálja a Készülő cigarettákat. Niponta 3 millió cigaretta fut rajta keresztül és ha a legcsekélyebb hibát észleli (pl. a cigaretta nincs egyenletesen töltve vagy simán leragasztva), leállítja az egész gépezetet.
A kis elektromos szem működése épolyan egyszerű, mint amilyen szellemes. Minden készülő cigaretta átfut egy hajszilvékony fénysugáron és egy pillanat tört részére megszakítja. A fénysugár megsAtkadisa kikapcsolja az áre. moI, az áram kikapcsolása viszont működésbe hozza a számlálókészMIéket. A huszadik kapcsolásnál önműködő kar összemarkolja a cigarettákat és dobozba csomagolja. A másik eleklromoiszem
Január 3 án és 4-én
VAROS/ nOZQO kedden
\\
Óriási siker !
. MAQYAR KIYÁNSAOHANQVERSENY
Előadások kezdete: f*. ¿6 és órakor,
Kivánsághangversenyt
holnap szerdán
a Nép-mozgóban prolongáljuk
ZALAI KÖZLÖNY
1944. január Í J
a cigaretták minőségét ellenőrzi. Ha a cigaretta nincs eléggé megsodorva, vagy kínyi\'t ragasztása, vagyis vastagabb az e őirt méretnél, megszakítja a fénj sugarat, ezáltal az áramköri s csengőjelzést ad, hogy a felügyelő kiszedhesse a sérült cigarettát. A t»yárlá6 minden pontján ilyen önmükrdö ellenőrök ügyelnek és fényjelekkel vagy csengöjelzéssel figyelmeztetik az üzemvezetőt.
H l RE fi
NAPIREND:
Éjjeli győgyszortári ügyolet:: Ma a Megváltó. gyógyszortár Krzsóbet-tér 21. szám.
Kiskanú^án az Ottani gyógyaaet-iác állandó ügyelotoe szolgálatot tart.
Naptár. Január 4. Kedd. Rém. kat. Titusz pk. - Protestáns Leona.
A QOZFOKDO uyitv» van raggst 1 órától eete 6 óráig. (HéiAé, saords péntek délután éts kedden ogésa nap nőknek.) Tolefon: 660.

V vurziuun rí nu wuuufcw »vn^iwin,
vidék rot. gyülekezeteinek dütt*ÓKel éo lelkészei.
— (A nagykhnizsal ref. egyházközség)
vasárnap dólolött Iktatja lm Ünnepélye« keretek között lelkizi hivataliba Pomóthy Dezsőt, az ogyh«ngulsg meg választott ref. leikéit. A beiktatást
"Szabó Bálint hedreholyL eeporoslelkéAZ végzi, M,<1 h Bzont szolgálatot Is tartja. Részt veczoeK a kii önbözó testületek, az
küldüti
l . ■ , { . •
— (Rondőr-menxa nyílt mog Nagykanizsán)
Szerencsé« gondolata volt a nagykanizsai rendórkspltányság vezetőjének, vitéz dr. Büky Jenő tanácsosnak. hogy a Mai nehéz beszerzést viszonyok mellett. könnyítendő uz Őrszemélyzet ólel-me7ését, menzát AliPott H u kapitányság épületében. Az uJ rendérlegényséul étkezó uiár megnyílt és abban eddig mintegy 50 rendór kap Haponta háromszori étkezést. amiért Imvouta »5 p*n-pót fizetnek. Olyan szociális intézkedés ez, araiért csak elismeréssel adózhatunk a kapitányság «1 vezetőjének
— (Eljegyzés)
Guayhé JuóIkAt eljegyezte \' Jakab István. (Minden külön értesítés helyett)
— (Mária-leányok ünnepsége Homokkomáromban) »
Igeiket emelő ünnepség keretében újították meg a homokkomáromi kegytemplomban a Szűr. Mária lehér zászla Jára\'tett fogadalmukat és vett fol több u| tagot Homokkomársm és Hosszúvölgy leánylfjusága. Fehér boncyor-kendőben vonultak be a harangok zúgása mellett a ktgyteinplombi. Kozmán Alajos plébános meleg szavakkal Szélt hozzájuk, u>ajd mlao alatt megáldoztak a fehérbo öltözött leányok. A Mária-leányok házasságuk kötésekor a t«k*bi leAnv iáazló alatt felvonul, leánytársaitól egy Bzép keresztet kap aján dékba óh arra teszi le a szent esktlt a volt leányköri tag.
— (Halálra taposta a bika)
Tatai Lajos 36 éves »áaitort Balaton-szárazé községben fellökte egy megva-dnlt bika és megtaposta. Mire a kötélben lévé gazdák jeglUéféro siettek 6« a bikát megfékezték, Tatai súlyos sé-rüléíekot szenvedett. Egy napig a lakásán ápolták, majd amikor az állapot* eulyosbadott, beszállították a székesfehérvári kórházba, Ktavonban már nem tudtak rajta segíteni, belehalt sérüléseibe
| Hogy meabizható és jó
BÚTORAI

legyenek, rendelje meg
Sftffieghv Gyula
raibutorasztalos-mesicrnél Nagykanizsa, Klnlxst-ntca 15. Mit
— (Pásztorjáték Homokkomáromban)
Nagyon szép erkölcsi én anyugl si-korrel játKzeltak n honinkkorüArornt kis lakolás»* ur. elmúlt üniu|)i>l. alutt 5 felvonásos pásztorjátékot u falu uó-pén«k. Három Izhen korttlt előadásra a szépen, blha nélktll hrtannlt és Jé modorban előadott színdarab. Minden r.ae-
replö kltott magáért. Mégis kl koll emelni: Czlmmertnnnn Márlo. Sohwortz Rozália, TomuRlti* Anna, Btr/.án Mária, Németh Mária, továbbá Bognár Po-ri-iic, Slntula Ferenc latékát. Kozmán Alajos plébános, püspöki tanácsos köszönetét fejezte kl Ben« Yondol kántortanító óh felesége sok fáradtsággal
\\ i %
Alulírottak fájdalommal megtört sziwel tudatják, hogy felejthetetlen drága jó hozzátartozójuk
özv. Komin Ferencné
sz. Grabant Katalin^
életének 65-ik évében folyó hó 3-án délulán >/»! órakor az Úrban elhunyt.
Felejthetetlen haloltunk fö.\'di maradványát január hó 5-én délután 4 órakor kísérjük a temető halottasházától a róm. kat. vallás szertartása szerint örök nyugvóhelyére.
Az engesztelő szentmise-áldozat január hó 5-én délelőtt 8 órakor lesz a szenlferencrendi plébánia-templomban az Egek Urának bemutatva.
Nagykanizsa, 1944 január 4-én.
Áldott legyen emlékei — Nyugodjék békében I
Várkonyl, Gáspár és Borsányl családok

Aho/jy a humorista látja:
Levél az ünnepek alatti héjutazásról
Kedves Barátom!
Bocsáss meg hogy ilyen sokára írok, a késedelemnek azonban —• mint alábbiakból ki Jog derülni — oka van.
Ünnepre szerencsésen hazaérkeztem, itt fekszem a közkórházban. Az orvos nagyon kedvesf az ápolók figyelmesek. Végnap is soronkivül kaptam jeycsborogatást. Sérüléseim lassan mar gyógyul íjainak, félfülemre a hallásom is visszanyertem, csak iierszc még szédülök és hosszú idő jog beletelni, amig balkarom ismét használni tiulom.
Az ugyanis ugy történt, hogy Budapesten az állomásra vonatindulás elolt két órával kimentem. Kikéstem persze, a szerelvény zsúfolásig volt, mert a többiek nem két órával, hanemr két napjMl előbb mentek ki. Volt olyan vagonlakó, aki már december elején beköltözött. Ezektől aztán azt a tanácsot kaptam, hogy a kiilső ixílyaudvaron magam is foglaljak el egy üres vagont, az ugyan majd csak húsvétkor indul, de legalább jó helyem lesz.
Tudod, hogy javíthatatlan optimista \\agyok végigsétáltam a vonat mentén hátha mégis fel lehetne jutni. És valóban, a 13-ik vxigon balhát só ütközőjén csak nyolcan álltak. No. mondok, ez egész kényelmes, feltolom hát magam. Egyik lábamon álltam, a másikat múgani alá h úztam, jobb kezemmel belekapaszkodtam a szomszédom szemöldökébe, bal kezemmel pedig egy tátott szájú 1 ir alsó fogsorát ragadtam meg.
így kezdődött aZ utazás é?"krílán-dosan folytatódott. Amikoría vonat megindult, a fogsor kilazult. Miifogak voltak. Miután igy az egyensúly veszélybe került, sürgőst» cse-
lekednem keltett. Felkúsztam a kocsi tetejére, de mivel ott tilos az utazás, hidegvágóval kibontottam és bemásztam eay 11. osztályú, fülke csomagtartójuba. A polcon három urat találtam. Egymás fiilén ültek és preferánszoztak. Éppen hiányzott a negyedik, aki sir és nevet. Beszálltam hát a jxirtiba cs hazáig sirtunk és nevettünk.
Alattunk, a fülkében három társadalmi réteg utazott. Az első réteg a jxullón ült, a második az elsőnek a fején, a harmadik pedig közvetlenül a talpunk alatt. Mi voltunk a felső tízezer. A hegypárt. Hogy a ¡.\'társadalmi rend fel ne borul ion, időnként megtapostuk őket. Egyszóval nagyon családias volt.
Nem mondom, a kiszállásnál fordultak elő némi zavarok. Aki mca-érkezcltf.azt az ablakon dobták ki. Egy urnák fennmaradt a bőröndje, a másikról a nadrág szakadt te, a harmadiknak pedig a jobblábát csak a következő állomáson tudták kiadni. Azóta remélhetőleg már ösz-szetalálkoztak.
Tagadhatatlanul mozgalmas utazás volt, de azért mindenki szerencsésen hazajutott. Kit a rendőrök szedtek le, kit a mentők. En az utóbbiak közé tartoztam és éppen a kórház karácsonyfaiinnepélycrc érkeztem. Rögtön vica is ajándékoztak. Tisztq gyapotból készült steril pólyát kaptam a tagjaimra, a tamponokat tegnap szedték ki. De hogy ne sirjak vitatta, adtak helyette gumidominót s azóta is jáccok, jác-cogatok. A doktor bácsi aszongya, nem baj kis bogaram, majd lesz egy kis hidegzuhany és attól alti-csikál a babuka. , *
Már alig várom, hogy ismét vo-<\' natozhas8ak...
KISS JÓZSEF
DRMVÖiei
VILLAMOS ÁRAM-___SZOLGÁLTATÓ RT.
Árumarámták ftaetes«, reklamációk, hlbajalentáaek, szakszerű felvilágosítás minden villamos kérdésben rfófletöü 8-tél délután 16 óv>*íq.
C««n^yry»ut S1, talufon 29A.
és odaadással Járé munkájáért, övüké 8<t érdem a szépen sikerült színdarabért A bovétel egy részét az Iskola felszerelésére, szegény gyermekek tan-könyrolro és a Katolikus Diákotthonok javára fordítják.
— (Anyakönyvi hlrok)
Nagykanizsán az olmult héten az alábbi anyakönyvi bojogyzések történtek : Született \\ flu és 4 leány: Feder-csál Vladimír állami tanító és Szalay Margitnak g. kat. 11«, Qyurlca Jé/.sol napszámos és Pnrragl Annának rk. leánya, Néinoth Gvörgy földműves napszámos és Oaál Máriának rV. leánya, Mórltz Jézsvf városi kocsis és Szlbler Máriának rk. fia, SkornyAk János hentes- és mészáros és Horváth Annának rk. leánya. Rajozy László MAORT mű-Biaki tisztviselő éa Llbay Ilonának rk. fia, Baranyai P.\'renc szabóBcgéd é« Nagy Máriának rk. leánya. Házasságon kivül született 1 flu. — HáznsMágot kötött 3 pár: Mnllsza Tibor Barbanás Ignác v. adéllszt és -Nagy Mngdolna Mária magántisztviselő rk., Zachemski Ferenc gépészmérnök rk. és Gasner Iza Nóra ág. h ov., Bedenok Sándor r/abésegéd én Perser Mária varrónő rk — Meghaltak nyolcan: Fokete\'Lóra rk. 01 óves, Bedének Mária rk. 2 béna-nos, Stróbl József fölírniveBrk. 77óves. Németh Józsefié Dénes Terézia rk. 77 éves, Borbély Erzsébet rk. 1 hónapos, MasznyAk Mária napszámos rk. ■ 8 éves. Mátéö József földműves rk. 83 éves, Géber László rk. 16 uapos.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen férjem, édesapánk és testvérünk
\\
Polai Gyfirgy
temetésén résztvettek vagy bármi más módon enyhítették bánatunkat, ezúton mondunk hálás köszönetet.
Polal család.
ÁLLÁS
Érettségizett fUtalembert jegyxOgya-karnofcl állásra, Nagykanizsához közel tsö faluban, elhelyeznék. CJm a kiadóhivatalban. 4665
■•Jérénftl keresek azonnali belépésre. Cltn a kiadóhivatalban. 14
Rlfsstéflu felvéUtlk Sziklay ÍBsztr-bxletbcn. Eötvös tér 84. 19
Délelőtt 3 órai munkára ksjérdssét keresek kéttagú családhoz. Költsey-u. 12. Fenyvesi. _J7
Fiatal sngéd és ügyes kiszolgáló-leány azonnali« felvétetik Kelemen Rezsó cégnél. 23
% ADÁS-VÉTEL
Kitűnő állapotban levó zsakett kabát
al«cf* Kinlzal-u. 17 lUlt. 18
ügy tiszti ruha (elszereléssel aladó.
Kölcsey u. 12. < IS
KxtrakOpaay, féiU utüke télikabát
eladó Arany János-u. 4. 24
öthónapos sQldfit eladok. Teleld
ut 57.
r
22
KÜLÖNFÉLE
Schlcktancz fogorvostól 7—8 bálig férfi sál alveaxett. Becsületes megtaláló futalom ellenében adja le Magyar-utca §8. sz. alá. 15
Eivaaxatt szombaton este egy Jobbkezes 3 éves gyeimekkesztya Teleki-ut és Magyar-utca között. Kérem a becilletes 1 megtalálót, adja le a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.
ZALAI KÖZLÖMV
politikai napilap.
Kiadja: „K«X|udasá|l R. T. NaoytuutaWV Fslslte kiadó: Zala! Károly.
Nyomatott: a sKlxfaztfasa|l R. T. NafykanltMT ■yaatfájábaa MaoykanIxsA*.
(Nyomdáért tnlel» XalaJ kár«hü
föladó :-
01b:
Rendfokozat:.
r
Tábori pos\'a:

i « \' \'* . 4 r%
óvf., 3. sz. Nagykanizsa, 1944. január 5. szerda Ára 16 fillér.
Szorkooctőség 6a kiadóhivatal: Pö-ut 5. nzám. Szerkoontóoégl éa kiadóhivatalt toloíon 78. bz. Üogjoleifk minden hétköznap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hónapra ,..
negyedévre 12 perteí>:40 .......
Eeycsszám: hótköznnpie ffli, xzomliMton 30 fill.
4 pengő 30 fillér,
\' fillér.
Az invázió körüli találgatások és a nagy zsitomiri csata kötik le a világ fővárosainak figyelmét
A lengyel-szovjet kérdésben tegnap ülésezett londoni bizottság lépések megtételére
utasította az emigráns lengyel miniszterelnököt
Zürich, Január 5
(MTI) A Svájci Távirati Iroda londoni tudóiltó|a illetékes lengyel köröktói rósz letea tájékoztatást kért Lengyelörazág és a Szovjetunió mostani viszonyától.
Tény az, — mondották illetékes lengyel körök — hogy Teheránban megbeszélték a lengyel orosz problémát, de semmiféle megoldásra nem Jnlotfak és Indokolatlan az az állítás, ho<y közelebb Jutottak a megoldáshoz. Oroszország magatartása
engyel kér«*" nsgyon merev volt, ae
Teheránban i lengyel kérdésben elvileg
orosz—lengyel vonatko-
helytelen lenne az az állítás, hogy a Szovjetunió vissza von hatatlanul ragaszkodik az 1943. évI Rlbbentrop—Molo\' tov vonalhoz.
Ezldőszerlnt sásban
semmi/éle tárgyalások nem folynak, mint ahogv itt-ott állítják. Teljes vilái<OH-sággal kitűnik, hogy a Szovjetunió ra-
f;aszk-;dlk a rigai szer/ódé-ben megállapl-ott határok felllvlzsgálásához.
Ami a lengyel kormány magatartását illeti, állapítják meg londoni lengyel menekült kérők,
a lengyel kormány hajlandó lenne a szovjet, kormánnyal Jelvenni a kapcsolatokat, egyúttal) a békeértekezletig nyitva hagynt a Határok problémáját. A lengyel kormány nem érzi magát jogosultnak arra, hogy a határkérdésben en-
gedjen és engedményekhez hozzájáruljon mindaddig, amíg Idegen földön tartózkodik és nem kérdezheti meg a lengyel népet. Mik.iljs\'ctlk miniszterelnök január vége elölt semmi esetre nem megy Amerikába Látogatása nem lengyel, hanem amerikai kezdeményezésre történik.
Ami Oroszország és Lengyelország vl szonyát Illeti, arra az esetre, ha a vörös hadsereg lengyel területre lép, londoni körök utalnak arra, hogy á londoni lengyel kormánynak képviselői vannak Lengyelországban, akik nevében szólhatnak, továbbá arra, hogy
a lengyel kormány utasítását követő ellenállási szervezitek azt a parancsot kapták, hogy semmi körülmények közölt se kezdjenek ellenségeskedést az oroszok ellfn. Ez más szóval azt jelenti, hogy mlndeh továbDl a szovjet csapatok magatartásától fü»g Vééül megem llheló még, hogy a londoni lengyel tényezők azzal a számukra
\' csatlakozhatnak az orosz egyezményhez, felvetették
nyújtott lehetőséggel kapcsolatban, hogy
-csehszlovák
egy általános egyezmény és biztonsági rendszer létesítésének gondolatát Európa, különösen pedig Kelet-Európa számára, amelyhez Anglia Is hosszu
Időre csatlakoznék Az angol visszahatás ezldeig -még nem ismeretes erre a javallatra.
A Szovjet nem számit biztosan az európai invázióra Berlinben Is nyílt kérdés, hogy lesz-e, vagy nem lesz invázió
Zürich, január 6 A Dio Tat cimü svájci lap bori in i tudósítójának jolontéso szormt a keleti arcvonal minden szakaszának eseményét háttérbe szorítja a zsitomiri küzdelem. Borlini órdokolt mogfigyolók ritkán tekintettek nagyobb fjgvolommol a koloti arcvonal folé, mint ojsokbon a napokban.
Boriinbon a koloti arcvonal hely-zotóvol kapcsolatban számolnak a brit—amonkai invázió lohotóségó-vol. Boriin nózoto azorint Londonnak ós Washingtonnak kót lohotó-Bógo van.
Vagy megkísérlik a második arc vonal megteremtését és ezzel katonai vereséget szenvednek, vagy lemondanak az Európa elleni nagy támadásról és ezzel megszegik a Szovjet-Oroszországnak adott szavukat. Tok intettől ozokro a szompontokra, nyilt kérdőd a Wilholmstrasso számára, vájjon az invázió mogíörté-
nik-o vagy som. Tájékozott szómé- í lyiségok nom tartják kizártnak, hogy tÖztalin, bár kövotoli a második arcvonalat ós kötoloző igórotot is ka-l>ott az invázióra{ mógsoin bajlik arra, hogy katonai torvoit az invázióra ópitso fol. Ez azt jolonti, hogy a Kzovjot tóli offonzivája nom indul ki feltétlenül abból a föltevésből, hogy az invázió vahWiggá válik. Sztálin ugyanis, aki oddig kénvto-lon volt háborúját egyedül folytatni, bizonyosan nom mond lo arról, hogy ozt a háborút, ha arra kónvszorül, ogvedül is fojozzo bo. Ezzol a fol-fotfáasal kapcsolatban hivatalos ikj* lyen kijolontik, hogy
a szovjet hadseregnek sohasem lesz lehetősége arra, hogy in-vázió^iélkül eredményt érjen el. Boriinben mog vannak róla .győződ vo, bog)\' Sztálin ólolmozósi ób technikai okokból a háborút nom tudja Ugyodül tartósan folytatni, anélkül, bog}- "katonai ősszoomlásra no jusson.
lógi riadó volt. A londoni körzetben ágyutüzot lohotott hallani. A lógi riadó rövid időig tartott.
Növekedett a harcok hevesiét* Vitebsxk körül
Berlinből jolontik: • Vitobszk köroyókón a harcok több szakaszon a nómot ollonvállalkozá-sok, valamint a szovjot orók támadásai kövotkoztól>on ismét bovoaob l>ok lottok. A nómot előrotörésokkol
" több szovjet helyi betörést sikerült ismét kiküszöbölni ég a
Eredményes légi haVoo
A délolaszországl hadszíntéren a német légi orö, .elsősorban a csata- és vadászrepülők, az angolszász csapatok összekötő útjait és a Cfapatok clhelycz.ését támadták Mlgnano és venafro közölt. A bum-batolálatok és a fedélzeti fegyverek tüze
német állásukat meg javítani. Kzoklxm a harcokban felmorzsoltok, illotvo foglyul ojtottok ogy szoviot zászlóaljat,*amely, olvágva mögöttóa , ősszoköttotésoitőf, az arcvonalon maradt. A Szovjotnok azok a kisórlotoi, hogy botőrjön a jiómot vódolmi vonalakba, mogbiusultak. December, • 18-a óla a nómot csapatok rddip" 800-nál több szovjet náncélosl, 1Ö0 ágvut, 16 nehéz gránatvotőt éfl ii^on sóíc önműködő fegyvort semmisítettek meg.
A harctér északi részén a né-■met biztosító erők ugyancsak visszaverték a Szovjet áttörő kisé.rleteít , és súlyos vewztoségokót okoztak a» ollonségnok. Ezok\' a kísérletek már a némot álláaok előtt összeomlottak. A közénöő és északi arcvonal többi részéről csak felderítő éa rohamcsapat-tevékeny flégot jolontettok.

az olasz hadszintéren
kitűnő hálást értek el. Igen sok jármüvet és két sátortábort elpusztítottak. A német repülök a légi harcokban, valamlnl a légvédelmi tüzérség az arc\'voríal közelében 8 brlt-nmerlkal repülőgépet pusztított el,
Szövetséges tiszteket küldtek Jugoszláviába
...
az ellenállást
A btiruti rádió jelentése szerint a Közel-Keletről szövetséges liszteket küldlek Tilo csapataihoz, hogy
ily módon erősítsék a Balkánon.
Tegnap Szófiát és más helységeket bombáztak Bulgáriában
Szófiából jelentik:
Hétfőn délelőtt II óra 20 perckor, bár sürü köd volt, légi riadót Jeleztek és közölték, hogy ellenséges repülőraj száll Szófia felé. Fél óra múlva a ködben láthatatlan, ellenséges repülőgépek siálltak cl délnyugati irányban a főváros felett és hallani lehetett a robbanások közben a légvédelmi tüzérség működésbe lépését. A riadó 13 óra 45 pelckor ért véget Mint
az MTI jelenti, a magyar kovetítgci személyzetét nem érte kár.
Su^Jiából jelentik:
Tegnap ellenséges-repülőgépek repültek át Bulgária területe felet\'/^a néhány helyen bombákat doblak le A polgári la-kosság körében áldozatok vannak. Néhány épület megrongálódod, köztük egy kórház, és egy iskola.
J
Brazíliából légi haderő indult Európába
Illó do Janelréből Jelenti^;\' iib\'gy a brazillal légi orő oibö kontingense Európába utazott. Egyolöro nem közöl
c, hegy) a brazillal repUJÖkot
ték, hegy melyik harctéren vetik haroba
Súlyos légi támadás érte Kiel városát
Tognap a déli órákban észak-amorikai bombázó kötelékük az erős felhőtakaró védohno alatt bombatámadást intéztek Kiöl ollón, mintegy 0000 méter magasságból. A »ok lodobott gyújtó- és foszforos bomba különösen a lakónegyedeket és az egyotomi ncgyodot sújtotta. A gyújtóbombák súlyos károkat
okoztak a történőimi novozotésségü városi kastélyban is. A légvédelmi ágyuk és a nómot vadáazkötelékok az eddigi jolontésok azorint 18 négy motoros bombázót lőttek lo.
Ltöiriadá Londonbon
A brit hírszolgálati iroda jelenti,« hogy Londonban ma kora roggoW
A szüvotségea repülőgépek
a Riviéra
nyugati részét támadták Január 3 án. A milánói lapok szerint több lakóházat találtak el a bomblk. A
Torino elleni iámadáe ; néhány perclR tartott ós a tülső ne-gyedokbon károkat okozott. A brit és
umeílkal repülógópek Termit is bom-•bázták.
Pislola bombázása alkalmával a váios belsejében, különösen a dómtércn okoztak a bombázá-Bok súlyos károdat. Az áldozatok szám« a hírek azorint Jolentő«- A brit amerikai repülök \'
Splli városát la bombázták. Az áldozatok számát raóg nem állapították meg, mort a mentési munkálatokát nem fejezték be.
Az angolszászok elismerik, hogy Németország és Japán nem szenved hiány-t hadianyagban ós élelemben
A brit hírszolgálat washingtoni jelentése szerint az Egyesült Államok tájékoztató hlvatala közleményt adott kl, amelyben hangsúlyozza, semmiféle Jel sem , mutat arra, hogy Némelország vagy Japán hiján volna a hadianyagnak, vagy lioijy a két országban hiányoznék a harci szellem a küzdelemnek még hosszú időn át való folytatására. Németországnak hafalntas a légi ereje s a kőszén-, gumi-, kóolaj- és a rcplllógépbcnzin-termelése is igen kie-
légilő A német lakosság táplálókban Is megfelelő mennyiaeget kap és az utolsó év termése a legnagyobb 1939. óta.
A washingtoni jolentés közli, hogy Japán csak 1/20 .részét veszitotto ol axeknak u tmnloUiknek, ahielyokot ogy óvvOl\'\'ozolŐtt megszállt. Nincs .hiánya omboranyagban és nyersanyaga olegondó arra, hogy a háborút még bosszú időig folytathassa..
ZALAI KÖZLÖNY
1944. január Í J
Abül nom diosdretört ós elismeréséri, hmm magáért a jóosöiekeáetérl folyik á szociális ranafca
A Veszprémi Hírlap cinül lap-tárnunk tudósítója beszélgetést folytatott a veszprémi »zókoskáptalan egyik kanonok-tagjával.,--Mindon uj-Bágiróí képességét összo kollott szednie, hogy szólásra bírja az olokoló papi személyiséget, aki igazi krisztusi Bzoróny\'séggol csak nohozon volt hajlandó nyilatkozni a lap munka-, társának-a veszprémi székoskájítalan szociális munkásságáról, abból az elvből kiindulva, hogy a jótett önmagában hordja gyümölcsét és nom evilági külsósogokórt történik.
Ebből a IrcszélgWésból közlünk az alábbiakban néhány dólgot.
A káptalan gazdaságai a Stefánia Szövetségnek
évente 1825 liter tejet
juttatnak a kis emborcsomoték táplálás..........\' \' "
fojt
a káptalan és a hivatalos\' ügyök lo-
lálására. Nagyarányú szogényakciót fejt ki. Alindon hoton gyiilóst tart
tárgyalása után íiulokoll esotl)on
minclig pártfogólag intézi ol a kérol-
"" de"^ " ** ;nak a segél.
tok. Ezenkívül maguk a kanonokok
mozők dolgait. Nagyon magasra ru-, ott azoknak a száma, akikot 1043 blyipnán segélyozésbon részositet-ivül in agi
8
egyénileg is IjolokajH-solódtak a jótékonykodásba. Volt\' köztük olyan,\' aki
egymaga több mint 20 fiatal magyart- taníttatott. év\'tk\'i\'n át. Sokan a kanonokóknak köszönhol-ték, hogy a középiskolát és az ogyo-temot eívégoahotték. Sok káptal\'an-beli tag egyházi célokra: tomnlo-mokra, iskolákra adakozott, sokan közülük alanítókként 8zoroi>oltok. IgyokoztoK a szogényok fütőgond-
jait csőkkontoni. Az elmúlt eszton-dóbon
2968 métermázsa tűzifát
ajándékoztak. Nagymennyiségű burgonyát, babot, loncsót, sth. osztottak ki áz arra rászorulóknak.
Nagy gondot jolontonok a káptalannak a kegyúri torhok. A káptalan 12 plébániát tart fenn, azonkívül II templomot és 18 iskolát.
Ezok ellátását olyan nomoslolküon, bókozüséggol végzi, hogy az az ogésa országban közismort.
Torméazotos, hogy a köz érdokót t szolgí
sok, kőztorhok, kulturális kötolo-
is mindig szom e ffl tartotta a káptalan. ,A-közérdokot szolgáló kiailá-
zottséirok alól sohasem vonta ki ma-
gát, sőt olionkozólog, tagiaí mindig íó })él(lával jártak olő. A közolmult-bán indított
Katolikus Diákotthon-mozgalom céljára a káptalan 80.000 pengőt ajánlott fel. Szociális gondoskodása kiterjed a birtokain dolgozó cselédség gyor-mokoiro is, akiknok novolésénoz jelentós adományaival járul hozzá, módot adva arra, hogy a szogényok is taníttassák gvormokoíkot.
A tudósító bofojozésül még fel-omliti, hogy csak nagv általánosságban ismertetto a káptalan szociális, kulturális tovékenységót. Ezok az adatok isologondóíc azonban ahhoz, hogy nómi bonillantáat nyorjünk a veszprémi szÓKOskántalan Krisztus szollemél>on folyó emWbarátí munkájába.
Zalai nyerte az Erdélyi Nyereménykőlcsön . egymillió pengik fínvereménvét
Mint jolontottük, az Erdélyi Nyereménykötvény oIbő sorsolása mog-tént. Kisebb nyoromenyek mellett kihúzták az ogv millió pongós és a 200.000 jxmgos főnyoreményoket is.
Krdokos, hogy mindkét fónvoro-ménvt vidéki Kötvénytulajdonosok nyorték meg. Az ogymillíós köt-
vényt zalaiak nyorték, mert — bár személy srorint a nyertest nem sikerült eddig kinyomozni, — a szo-roncsés számú kötvényt a\'Tapolcai Takarékpénztár adta öl annak ¡díjén. A £00.000 pengős nvoroménv-nyol kihúzott kötvényt az\'OKÍt adta el Szolnokon."
A Szilveszter-éjszaka klfosxtolt kanizsai lakás ügyében n| nyomokén folyik a nyomozás J
Szilvosztor-éjjol Nagykanizsán
történt nagyarányú- Ionossal knpcHO-latban a károsult László Béla.. a Vulkán-üzem tulajdonosa a rendőrségen elmondta, hogy a pénzbeli értékeknél nagv.ohb kár is érte ót. A kifosztott doho/.ban rondkívül főn tos Okmánvai, igazolványok, jogosítvány, sth. voltak, amikot a mai körülmények között csak nagyon nohozon tudott mogszorozni. Elmondta, hogy a több, mint 5000
fongő készpénzt Ixmiíinszámlájának ífizotéséro gyűjtötte és éppon ozt looták ol tólo,\' mielőtt föladhatta volna a iwstára. Szoroncso a sz6-roncsétlonségbon, hogy egy nagyobb ősszogot már két nappal olóbb\' ki-vott a sárga dobozból és csak a benzinszámlára tartogatott összogot
Hogy megbízható és jó
BUTORAI
legyenek, rendelje .meg
Sümeghv Gyölü
mflbutorasztalos-niesicrnél Nagykanizsa, Kiniiil-utca 15. 4011
hagyta bonno. Az olvitt ékszemk között Bzoropol ogy nagyórtékü női arany nyaklánc is.
A rondőrség ishiétolten kihallgatta az órízotbo volt fiatalkorút, aki ártatlanságát hangoztatta. Miután bizonyíték nom volt ollono, a rondőrség szabadlábra holvozto.
László tegnap ujabb fontos nyomot adott a rondőrség kozébo a valószínű tettest illotólog. Ennok alapján a nyomozás szálai vidékro húzódnak.
MAGYAR HONVÉDEK NYOMÁBAN A SZOVJET-FRONT POKLÁBAN
Igy harcol egy orvlövósz-tulerővel körülzárt magyar felderítő osztag
A földerítő osztag ott monotol a Prlpjet mocsarak erdei utján. Barátságos oneiul plhon köröskörül.
Olyan ártatlan ezaa oroax ordő, mint egy kisváros parkja: sonkl sem gondolna Itt leselkedő orvlövéazfówzkokre, véres és puskaporos napokra, ha nem látná az elca honvédéra mindenütt a letört gallyakat, a megvágott fatörzseket: az óvatossu rejtett ós elhelyezőit orvlövéss Jeleket. . , ,
Mert Ilyen orvlövész nyomon halad a felderítő osztag. Hajnal óta. Az orv-lövőitek néhány órai ogérutat nyorhet-nek csak, Itt kell meneküinlök előttük. Nye*uk, „üzonetük". ott van mindenütt.
Fiatal hadaagy, a falderltőosztag parancsnoka, lépked ott az ólén. Gondo-
(Honvéd haditudósító szd)
san uzomllgyro vesznek minden mó-tort, megnöznok minden bozótot, miuden sllrflt.
A felderítő os-ztag azzal a- feladattal Indul uokl az erdőnek, hogy a napokban többlzben és több holyeu feltűnt nagyobb orvlövész csoportot derítse lel. A kernyéken egyébként la aűrűn akadnak bandák, a l\'rlnjet 6« *a Dnyepor-háromszög a moszkvai orvlövész, bandák kiinduló központja. Az erdő és a mocsár eredetileg tele volt bandafész-kokkel A feldorltó osztagnak óppen ezért nagyon koll vigyázni. Itt 02 erdei haronál sosem tudhatja a honvéd, honnan, melyik bokorból kap géppisztoly-tüzet.
Nehéz helyzetben • kit magyar osapat
így türtont most Is. Járja a tüzolőállAsokban emberolt ós
Hirtelen körös-körül heve» puska- óazrevétlon arfja kl aa utasításokat.
....... Azután a dombhát lehajló «zélolhoz
kúszik és egy heves kézigránát össz-dtbás fUatJóbon nokllondül az első rajjal. A többlek ezalatt veszettül tüzol-Íe"a fák *mögó, fodozóket keresnek és í nek,Jobbról U felosuttan h kóelgrAnát és már megnyitották a tüzot. A bal \' szárnyon kelepol a golyószóró b a^vaj
így történt most Is. Hirtelen körös-körül hevea puska-és gópplsztolytüü fogadja a honvédeket. A hadnagy nyomban fölismeri a hely-zotet: bekerítették őket uz orvlövó szek. A honvódsk gyoreau vágódnak sók
parancsnok géppisztolyai Is beleszólnak. A bolsevisták hovos tüzéből arra lőhet következtetal, h-)gy eokezoros túlerőben vannak. Pillanatig sem a/.Unetel
a tüzük, szoreneaóre honvédelok poíni-páHan fedették magukat egy kiugró dombhát mögött, Igy a vörösök lövései csak fölettük vágódnak bo a fák törzsébe.
így tart a harc félórán keresztül. Az orvlövészek többlzben megklsérolték, hogy össei\'szorltsék a gjürllt, da a felderítő osztag tüzo vulamonnyl esotbon visszaveri őket.
De a hiídoagy Jól tudja, végletekig nem tarthatják magukat, kttrül vannnk zárva, pótlásról, vagy hírvivő visszaküldéséről szó som lohot, a bolsevisták pedig sokan vannak, emberről 1« meg lőszerrel is tovább bírják. At kell törül, kl kell vágni magukat a gyűrűből. Rz az ogyctlon mogeldie. Kus/.va körbü-
Ö88zdobá8 robaja, magasra felvágja a
fdszkos sarat óa a szélső raj n füst enlo alatt az olflő raj után lendül. De közben egy pillanatra som szünetel a tüz, a kózlgránátok robbinnak, a golyószéró egymaga kötötto lo a hátbau támadókát.
É8 áttörnek.
A felderítő osztag néhány Jelentéktelen eeboallléssel került kl a veszedelmes gyűrűből. A honvédek az erdőből M. falu irányába húzódtak viss/.a, azzal a cól\'Hi, hogy Itt töltik az éjszakát. Do nom t korlllt. A banditák nyomukban voltak és mielőtt a falut megközelíthették volna, ujabb gyürübo szorították őkot. Az ordő nekik kodvez. Mlndon bokor, minden ut. mlttdin ősapán ismerős 06 szerto-szót szórva táboroznak az e^yo« csoporlo1?, amnlyek a legkülönbözőbb utakon ós irányból ószrovótlonül lephetik raog az erdőbeszorult csapatokat. így törtónt most is.
Fogytán a lőozor... Reggelig kitartaniI
Jit esto már learállott a fákra, gyü-n\'ydrű oalllugos este volt. A hzóI ogó-. B/on elállt ós n napok óta tartó száraz időjárás fols/árltotta a talajt Messziről égő tdzeg Bzaga úszott a levegőben és kelet felől tüzek világították meg az ójszakát.
A felderítő o»zt«g egy kis tisztás kö rül állt fel, uz emberek a fák törzso és a hevenyé8tottön összedobált galy-lyak mögött lo.daltak tüzelőállást. A lőszerük már fogytán volt, ezért „spórolni" kellett a tüzzol A sötétbon nagyszerűen látták a felviliauó orvlövész torkolultür.okot és ilyenkor tüzeltek. \'Tudták, houy egész éjszaka kl koll tar tanlok, a vllágotodás előtt semmi esolro nom tudnak kitörni a második gyűrűből Most még sokkal hevesebb ós sü-röbb tUsxel lőtték őkot a bolsevisták, tehát valószínű sukkal nagyobb számban is voltak.
A sobosültok sem vonták kl magukat
harcból, ott feküdtek ók Is a fák üögött ós sogltottok, amit tudtak, órákon át folyt a tüzbaro, az orviöyészek több izbe/i megpróbált betörését heves (U/y.ol é$ kózTgránAtokkal szorították vlssta. Az éjszaka zengett a robbanásoktól meg a heves tűzharctól, mintha •zy hatalmas zárt aréna lett volna, visszhangzottak a fák és a mély osond-
ben kólszorcset dörrent a legklsobb durranás is.
igy tartották magukat egész ójszaka a honvédek. Egy szaknsz, körülbolül 150 főnyi boisovUtAval ozombon. Do kitartottak másodszor is, pedig reg-gelro már fogytán volt a lőszer ós halálosan kimerült volt minden ombor. Aa arcokra vastagon tapadt a sár, a ruhájuk piszkosan tapadt a testükre.
De érezték, vagy tartják magukat, va«y elpusztulnak.
reggel, ahogy kivilágosodott, egy utolsó összeszedett erőfeszítéssel, másodszor is kivágták magukat a gyűrűből. Szabó Sándor zts.
Háry János
rum-, likőrgyár és bornagykereskedés
Telefon[ 505-1 J^agyUanistsoi

uj kezdő és haladó • r ♦
és
r • w
tanfolyam kezdődik
\' iAiÖBÁKOS
gyorsíróiskolájában
NngyknnlMa, Szent Imre horceg-u. 5.
Exer
magyar aranya a buza...
Vásároljon buzakötvényt!
19-44. január 5
A magyar bnia ^
A mi népünk áhítatos tÍBztolollol övo/.i H kenyoiot. Mindon buzaszo-nioii ott látjn az laton kópét. Nem húzónak, vagy rozsnak novozi, ¿•letol vet éa élotot arat. Alilyon büszkén állapítja nTbg, mikor azt mondja valakiről: — a maga konyo-rét eszi! Monnvi sajnálkozás vogyül a hungjába, mikor leszögozi: — u más konvoréro szorult I
— A<fd meg a mi mindonnapi kenvorünkot... --- könyörgünk napi ¡máinkban az Istenhez, mert a ko-nvér a legfőbb táplálékunk. Ahol kenyér yan, ott szükség nincsen. A régiók azt tartottuk, háromfélét fogyaszt, aki konyorot oszik: — konyorot, bólét ós a héját.
A faluban ma is az a logótiy, aki p\' logszélesobb rondot vágja az életből és akkor érott a férjhozmonésro a ma gvar lány, ha jó konyorot tud sütni. \' Erőt, megújhodást jolont az uj, kenyér. Az évnok minden gondja, • haj« és szüksége oltörpül aratás után, mort van könyörülik. A vetés nmrék roményo vokányi, áldássá duzzad, mort a magyar föld fordított uzsorás, ozerszorcs kamattal fizeti vissza a bolévotott magot.
Van annak valami jolontósége, mikor nyáron másodmagával mit a iiap az egon és mi városiak az árnyékos holyro menekülünk, az uszodák langyos ,vizébon liontorgünk, vagv fagylaltot simogatunk a nyelvünkkel, "a mngvar paraszt ott\'áll ¡i tűző nap hovéoon izmos karral és , arat. Toljositi az Iston . parancsát,. ;véres verjtékévol korosi mog a ko-. nyerét. Szinte gyökerűt oroszt a •földbe, molvnok szorol moso. A para-dicsomból ícivort Ádám marad, hiába multak ol fölötte évozredok. Szembenéz a nyári tikkasztó hőséggel, az őszi osővol, a téli faggyal, moly arcán keményro csorzi a, bőrt.
Ezor évö íorini a magyar föld a buzút. Bzor év óta acélozza az éghajlat, a magyar föld és nem utolsó sorban a magyar gazda szivo. Aki\' mór látta és hallotta a Inigó cséplő-. gé|>oket, mikor hajladozó lányok\' adogatják az örökké éhos doblko-sárlía a kévét, mikor hull és j>orog a magyar piros buza a gazda közéin), annak hit tol és bizakodással tolt mog a szivo. Mikor a gazda bolo-markol a tolt zsákba és az egyik kezéből átporgoti az acélos szcnic-kot a másik tonyorébo, ujjai szoro- , tón végig simogatják rtz élotot.
Volt idő, mikor *a logíHotél&sob-hek kongaliák mog fölölto a halál-harangot, mort messze, az uMorikai földön traktorok vontatta votógé|>ok végezték léleknélküli munkájukat. .Mindegy volí, lm kilométores sávokra bedugult az ogyik vetőkanál. Ott aratott, eséjKjU ogyszorro a gép és arra törekedtek, hogy minél fö-löslotresoblié togyék az.omborí orót. Buziét tormoltok olyan áron, amivol a mionk nom vorsónyozhotott.
Sohasem hittem, hogy a gépek vorsonyélion a magyar buza alul marad. Folvotto a harcot a gépekkol és legvózto azt minőségével. Magyar sorsot\' látok abban iH.Uiogy a búzánknak vorsenyoznio fioll a fűmaggal, az olajos liövény^kol és a takarmányokkal. Vorsoinyoznio koll egy alacsonyabb roprdüvol, bogv az élen maradhasson. Öh, hányszor kondult mog vészos halálharang nemzetünk fölött ozor év alatt? MC-cris törotlon, bizó hittol nézünk a jövónkbo. Mort tudja mog a világ, . lm eddig nom tudta: — a csapásokban edződik, nomosodik a magyar, mint az olvasztó tüzében az arany. A buza podig, a mi búzánk, melvot lm eltemotnok is, élotro kol a zöldoló vetéslwn. hogy konyorot biztosítson fiainknak és unokáinknak.
Hazánknak nincsenok hatalmas aranvbánvái, gvémánt mezői, do vannak ringó búzatáblái.. Pipacstól pirosló, búzavirágtól kéklő, hullámzó buzatongoro. Ez a magyar valuta,
aa élotünk alapja.
Vaudra Jenő
ZALAI KÖZLÖNY
fiizdrásra ítélték, mert felügyelet
ijeke Józsof zalaszontbalázsi lakost a múlt óvl)on közrondolIonos magatartasa miatt a nagykanizsai oszolgah.ro internálta. Az interná-lololle után a belügyminiszter rendőrhatósági folügyolSí. alá helyezte, amolynek módozatait dr. So-w»tyén Józsof, a nagykanizsai járás tl>. főszolgabírója állapította moir. E szerint Bőkének nem szabad nyil-
megszegte a rendőri feltételeit
váuos belyokol, így kocsmát, folko-rosnioi lk>ko azonban mit som törődve. a rondolottbl.. régi, a közro nézvo káros ólolmódját kezdte újra folytatni és koesmázott. A csondor-ségnok tudomására jutott oz és 1 kikét olőállitotta a nagykanizsai fó-szolgabiróságra, ahol dr. Sol>ostyón\' Józsof tb. főszolgabíró jogorősoirSO napi olzárásra itélto.
Az élet apró eseményekből néha semmiségekből áll, mégis ezek az apró események, ezek a semmiségek az élet tükrei. Eiek a kis események rávilágítanak a mai cml/er gondolkodásmódjára, rányomják bé-lyegiiket a mai emberek életére.
A JÔ ASSZONY . v
A jó asszony krumplit hozott egy házba az egyik lakónak. Meglátja a szomszéd nagysága. 0 is venne. Mennyi fér abba a vékába f
— fluszonkéi kiló — mondja a másik nagysága.
— Biztos ezt (
— llogync, — mondja a másik nagysága — ez jó asszonyK nem csal, már többször vettem tőle.
— Hát hozzon nekem is egy vékával! — kéri az első nagysága..
Másnap írtcghozza a »jó asszony« a krumplit.
•—r Biztos, hogy ez 22 kiló f — kételkedik a nagysága.
— Egészen biztos — mondja a jó asszony. — Mit tetszik gondolnif Egy-két kiló krumpliért nem érdemes csalni.
A nagysága kifizette a krumplit, de jurta az oldalát a kíváncsiság, mégis megvan-e valóban annyi, amennyit az asszony mondott. Áznap nem ért rá; do másnap ko m/ha -merlegén pontosan lemérie éfr 2 -és negyed kilóval volt kevesebb. Haragudott, hogy mégis becsapták. Bár napig kereste a jó asszonyt a piacon, inig végre megtalál/a. , — Nézze kérem, — mondta neki
— marja két kilóval kevesebb krumplit hozott, mint amennyit én kifizettem. Utána mértem, maga előtt is lemérhetem.
— Na, —- felelte a jó asszony — egy-két kiló krumpliért nem koco-lodúnk, pedig a bótos úgy mérte le, hogy 22 kiló.
— Nézze, — mondta a nagysága
— megadja, nem adja legyen a magáé, de magái1 ól■ többet semmit ncm veszek. Szólhatnék a rendőrnek, de nem szólok, pedig ismerem. (Pedig nem ismertei)
Másnap a »jó asszony* meghozta a hiányzó krumplit... De közben hányat rövidíthetett meg egy-két kii ócskával!
KOLOSON KENYEP.
Egy fiatal leány, kistísztviselőnő évekig tartozott egy helyen 20 pengővel. Kérték tőle, követelték. Nem fizetett. 0 nem tud, majd ha több lesz a fizetése, majd iay, majd ugy. így mént ez körülbelül 8 eyig. A pénzre már nem is számitottak. Pár hónappal ezelőtt a kislány egyik elsején meghoz 5 pengőt. Ígéri, Hogy a többit is meghozza. Apránként 8—4—2 pengőjével le is törlesztette az egészeh Mikor végzett és megköszönte a hosszú várakozást megkérdezték tőle, hogy jutott esze-
Kis képek az életből
be most mégis megfizetnit
— Férjhez megyek, — mondta egyszerűen —i s a házasságba nem akarok tartozással belépni, sem a férjem előtt titkolódzni, hogy adósságom van.
Sokat beszélünk a mai fiatalság\', sokszor ferde életnézeteiről, mégis "vigasztaló. hogy ilyen is akad köz-té. .
Egyszer igen meghaló titrtcnetet olvastam egy erdélyi menekült családról, özvegy anya és lányáról, akik nehéz sorsban, kézimunkájuk után éltek. Egyszer a leány hazavitt valahová munkát, de a pénzt útközben elvesztette. Nem tudott élelmet venni. levágták egyetlen lyukjukat, sójuk sem volt otthonf de nem mentek kérni a szomszédba, sótla-nul ették meg a levest és a húst. Később uira jómódba kerültek, de erre a sótlan levesükre mindig visz-\' szaemlékeztek, hogj/ ez milyen önmegtagadás volt szamukra s milyen lélckedző a maguk lábán élni, senkitől nem kérni.
Mi sem sokan olyan könnyen kérünk kölcsön: egy kis hagymát, egy kis jxiprikát, kis ecetet, vasalót, deszkái év toronyórát lánccal, ha éppen lehetne. I)e utóbbit nem lehet, ellenben sok mindent nem kellene kérnünk, ha kissé előrelátók, vágy önmegtagadók volnánk, mint az az erdélyi asszony és leánya volt.
ÚJFAJTA KOLDULÁS
A koldulásnak uj fajtáját üzi egy ■ furfangos öreg falusi asszony. Bemegy a lakásokba és két kockacukorért könyörög.
— Hát maga nem kap cukrot f — kérdik tőle.
— De igen, — feleli — de már elfogyott, beteg vagyok, szeretnék teát inni. . ,
Adtak is neki egy pár helyén de aztán kiderült, hogy a kapott cukrot összcgyüjtögette és elaata. Azóta nem adnak neki.
IAm még a jótékonykodás is elősegíti a fckctézésl. \'
A SZEGÉNY NAGYSÁGÁK
A Zrínyi Miklós-utcában két asz-szony beszélget:
— Hát igen, az ugy van, hogy most a nagyságáknak is nehéz. Ok is sokat dolgoznak, meg gürcölnek. Nem nzabaa olyan sokat kérni mosás fejében, mint néhányan megteszik. Nekem nincs szivem, hogy többet kérjek, a nagysága úgyis megadja amit lehet, meg enni is ötször kapok naponta.
— Bizony, bizony most a sze-gény nagyságáknak se jó — felelt. rá a másik asszony.
Na végre akad munkavállaló, aki belátással van-a munkaadója iránt! Talán: mégis virrad az egyforma szociális megbecsülés terén/
UÜLL CILI
¡oMceiiHiiiidiaitil uahufil ínMItÉs íijitásra altalis uataiM bsizsl&áltatji
Pető Lajos és Samu Lajoa vsakaraakedáaábsn
Nagykanizsa, Erzsébet-tér 1. «••»
UjriT égetett, vadonatúj, tiszta xománoadényt adunk I
Dr. Knaüsz László t-törvónyszóki tanácselnök
A Kormányzó Ur őfőméltósága dr. Knausz László nagykanizsai törvényszéki bírót törvényszéki tanács-olnökkó kinovozto. A iól mogérdo-molt előléptetés annak a kiváló munkásságnak olismoréso, amit dr. Knausz László tanácsolnék kifojt. Az olőlóptotés alkalmából a nagykanizsai bírói és ügyvédi kar ma délelőtt szoroncsokivánataival halmozta öl a köztisztolotbon álló uj tanáes-olnökőt.
A mi totpyunk
A ml tornyunk
nem elefántcsonttorony,
hol magát öleli sok mesés titok
s keresztülnézve embersorsokon,
nem ér fel hozzá hozsánna és szitok;
ahol a szív rejtett kincset babusgat,
dédelgetve a Jelent és a multat.
Templomtorony
csak messziről köszönget,
ha félszált a köd s látszanak a falvak;
bús őszt homály üli meg a völgyet,
nagy, fehér fátyluk mindent eltakarnak;
magunkban mondjuk csak el az Imánkat
és templomot nem látunk, csak vasárnap.
Még messzebb van a nagyvárosok tornya, a modern Bábel, az újabb nyelvzavar, mely zsolozsmát és szép titkot sodorva zúg, mint az örvény ét új ritmust hadar; fény már ott sincs; éjjel szirénák bőgnek, bombák esnek s a tornyok összedőlnek.
A mi tornyunk
nagy, mágus acéltorony,
a ml titkunknak: munkánknak szülötte,
Bábeltoronnyal és templommal rokon,
iftagyar meséknek lelke Jár fOtOlle,
hogy erői vegyen a régi átkokon,
a ml tornyunk: nagy, acél fúrótorony.
Dr. Szollir László
fiám tosx naptár* 1944-re, ha nem siet nugveanl 3 pengőért Barbarlts Lajos ISO oldalas Képn Szent István Naptárát a Zalai Közlöny kiadóhivatalában.

Aradi Antal nyilatkozata a fogalmazásról
Igontisztolt
Főszorkosztő Ur! Zalai Közlöny Nagykanizsa. Többon Bzomrohányáat toaznok, liogy a t.> szorkosztóség a nb. lapjuk 8-án megjojont soraim iráshíbáit nem helyosbitotto.
Mogisínétloin ön olőtt tott szóbeli kijolontésom, hogy tudva hagytam meg az íráshibákat és azért kértem szóról szóra való közlést annak bizonyítására, hogy hibákkal is mog-loliot irni az igazat, a mi csak annak lobot olmobaj aki a panusz kivizsgálásától évok óta rottog a rémbünös közismorotoktől. :
Az, hogy épeszű ombor, vagy beteg tesz panaazt, foliolontéHt a kivizsgálás nem mollözhotő. Ezt a világ törvényoi már rég eldöntötték, de azt is miért nom morik kivizsgálni,* a mi mái? lénylog valami olméloti bajt jolont.
Tény, hogy ugy nemtud jóformán 2 ombor holyoson irni, hogy a másik (egymást]) fogalmazásával azonosítsa magát, azt toljos ogészébon elfogadja, azért is kénytolonok a jogászok ogymáa írásait szóbolilog megvitatni, és nom azórt mort ol-mobajosok. V
Nagykanizsa, 1944. január hó 5.
Hazafias tiaztolőjo ARADI ANTAL
Dr. Karcxao Resső
Könyvszakértő ""V-
Ntgykanlxt* Rgzgonyl-u 9.
ZALAI KÖZLÖNY
1944. január Í J
HÍREK
NAPIREND:
Éjjeli gyógyszertári ügyelőt: Ma, «¡sordán az őrangyal gyógyszertár Doák-tér 10., holnap, csütörtökön a Fekoto Sas gyógyszertár Fó-ut 6.
Kiekaniaaán ats ottani gyéf$yw»e-tár állandó ügyolotoe eaolgálatot tart.
Naptór. Január 6. Szerda. Róm kat. Telcszfor.\'- Protestáns Simon.
Január 6 Csütörtök. Hóm. kat. Vízkereszt. - Protestes Vízkereszt.
A GOZFÜHDO nyitva van raguul 7 órától este 6 óráig. (HéHŐ, aaeráa péntek délután 6a koddon egóaa nap n ólmok.) Telofon: fi«).
Nagykanizsa Üdvözölte vitéz Oszlányi Kornélt
Nagykanizsa város közönsége nevében dr. Hegyi Lajos polgármesterbe-lysttea, főjegyző táviratban üdvözölte a, Mária Terézia Renddel kltüntetott vitéz Oazláuyl Kornél vezérőrnagyot magas kltilntotéfie alkalmából. A vezérőrnagy tíPvancsak táviratban mondott köszönete\' <v meleghangú Üdvözlésért.
A fizetőpincér clkártyózta a napi bevételt
A rendőrség őrizetbe vette ulkkaszlős miatt
Emor Béla budapesti- pincér Nagykanizsára jött és itt az egyik kávéházban fizetőpincérnek alkalmazták. Emor a legutóbbi papokban nom adta lo a napi bovételt főnöké-nok, hanem magánál tartotta. Mikor (ustan fónöko követőito az olszámo-lásfc, a fóur bevallotta, hogy a bové-tolt olkártvázta.
Emert sikkasztás miatt foliolon-totték a rendőrségen, ahová ofőálli-tották. Bevallotta tottét. Orizotbo vették. Az összeg mintogy ,8100 jjongő, amivol nom számolt ol.. •
A rendőrség kikutatta, kikkel kártyázott a fizotőpincér és ozoktól az eljátszott összog nagyobb részót ai-korült visszaszorozni.
Betiltatták
az ajándék-kalendáriumokat. — Vegye meg Barbarits Lajos képes Szent István Naptárát a Zalai Közlöny kiadóhivatalában !
— (Törvényszéki szünot)
A most folyó évvégi ügyzárlat és Bta-tisztlknl feldolgozás minit n büntetőtárgyalások a nagykanizsai törvényszéken szünetelnek jinuár IG-lg. Az első Idei blln-tető tárgyalás január 17-én lesz, amikor elsőbben oz uzsorabiróság Ül össze.
— (Áthelyezés)
Vitéz gróf Teleki Béla, Zala yármegvo főispánja dr. Mestcrházy \' István szolgabírót a perlaki főbírói hivataltól szolgálattételre a perlaki községházára helyezte át.
— (A nagykanizsai MÉP)
vezetősége az újesztendő alkalmából meleghangú lldvözlö sorokat Ulljdölt vitéz Lukács Béla miniszternek, a MEP ügyvezető országos elnökének, valamint vitéz gróf Teleki Uéla főispán, vármegyei el-nttknek, úgyszintén llovszky János országgyűlési képviselőnek, aUkuek az egász nagykanizsai MÉP-kerület legjobb kirána-lait tolmácsolta Vitéz Lukács Béla miniszter, vitéz gróf Teleki Béla főispán és íiovszky János országgyűlési képviselő most szívélyes és meleghangú levélben köszönték meg a megemlékezést.
— (tskolagondnokaágl ülés)
A nagykaniisai állami elemi IsVolák gondnoksága január 7-én, délután 5 órakor ülést tart a Rozgonyi-utcai iskolában.
— (Meghívó)
A Keresztényszociálls Vasutasok Országos Gazdasági Egyesületének .Nagykanizsai llelyicsoporlja folyó lió 8-án 15 érakor larlja közgyűlését a pályaudvari tekepálya helyiségében, melyre cruton ja szereiénél meghív minden vasutastestvért a VCVetŐség. (:)
— (Szivárvány januárban) t
Vasárnap délután 4 óra tájt Kaposvár
lakói ritka természeli tüneménynek voltak tanúi. ;A keleti ¿gátján több színben pompázó szivárványt látlak. A város »vénei" a tüneményt jé jelnek tartják az ország jövój« szempontjából.
— (Az otrantól ütközetet)
és a haditengerészet dicsőséges szereplését mutatja ki január 16 án, vasárnap délelőtt II órakor a Városi Színházban a Magyar Haditengerészek Egyesületének nagykanizsai csoportja, filnulóadás keretében A* országod központ kiküldöttje h leérkezik Nagykanizsára. A matiné megnyitóját dr. Tliolway Zsigmond elnök mond a. Rendkívüli érdekessége a filmnek, hogy a Kormányzó Ur dlcoőséges hősi szereplése vonul végig a különböző tengeri csatákon, a hajék, melyek felelt parancsnokolt és ahol a volt nagykanizsai haditengerészek is szolgáltak.
— (Halálra forrázta magát)
Sebők Miklós 3 éves zalaegerszegi kisfiú a konyhában láb tllankpdolt. ligy óvatlan pillanatban bJeeselt a konyha padlózatára helyoett forióvizes dézsába. Súlyos égét>i sebekkel szállították kórházba, ahol rövid idő alatt meghalt. A hatóságok a felelősség kérdésében vizsgálatot indi- I tollak. I
- (Mogölto ujsiülött gyormekét)
Szekeres Koaébrt zalaegerszegi háztartási alkalmazott egészséges gyermeknek rdotl élotot, akit azonban megfojtott. A gyermeket beszállították a kórháaba, abel a boncolAs során kl-derUlt a lelkotlcn leányanya oseleke-dote. A gyermekgyilkost letartóztatták.
— (Klabund: Borgla)
Klabund talán a leglelcnlékenyebb expresszionista elbeszélő. Az eseményeket a sodré szenvedélyeken keresztül ragadja meg. Történelem éa egyéni sorsak gomolyognak egyetlen káoszban. Nem Is találhatóit velna tehetsége srámára . > agyobb témái, mint a Borgiákat A reneszánsz kór e végzetes családjának a története már magában, minden köllól szinezéi nélkül Is sorstragédia. Rafeerfeletli szenvedélyek éi emberfeletti akarások mozgatják a csatád életét s a c«alád nagyh il lmu tagjain keresztül egy egész kor társadalmát. Róluk szól Klabund legjelentékenyebb regénye, mely most jelent meg az Anonymus kiadásában. Rendkívüli emberek, rendkívüli regény. Nem hideg történelmi adatok gyűjteménye, hiteles adatokat aligha kaphat belőlük az olvasó. B* megismer egy korszakot, amikor az em-be>l lélek újraszületett a középkori Merevségből s azt hitte, hogy minden az övi. Tudomány «s adatok nőikül Is a reneszánsz hiteles képe cz a könyv.
Nagykanizsa mogyei vároa őrétől.
polgármoater
232/1944.
Tárgy: A januári 2-es zslrszelvé-nytkre 20 dkg. margarin kiosztása.
Hirdetmény. .
A zftfrjegyek 1844 január havi 2 es sz. szelvényeire a henttse\'t 2« dkg margarint köteletek kiszolgáltatni; a margarinból 10 dkg az 1944 évi első negyed 13-lk heti adagja.
A hentesek kötelesek ezen hlidelmó-nyemet |aouár 6-tól 15 lg Uzlttcikteii Jól látható helyen kifüggeszteni. Nsgyksnliss, 1944. január 4.
« Polgármester.
Ülést tartott a londoni lengyel emigráns bizottság
Amsterdam, Január 6
A londoni longyel emigráns bizottság a londoni rádió szerint — kedden Ülést tartott. A bizottság eluöko ismertette a helyzetet, fölhívta a lengyel mlnUa-terelnököt, tegyen további lépcsőket. Rövid Idln belUI nyilvánosságra hozzák a bl/.ottHHg álláspontját a lengyel-szovjet tervek teklntetébon. A lengyel emigráns bizottság washingtoni kép-vIseTöJo tárgyalt Hull államtitkárral.
Kormányválság miatt elnapolták a portagál nemzet-¡¿yülést "
Lisszabonból jolontik: A portugál nomzotgyülés olnöko tegnap közölte, hogy a nomzotgyülés ülésoit fobruár 18-áig olnapolták. Az olnapolás bir szorint a portugál kormány esotlogos átalakításával áll kapcsolatban.
A brit hírszolgálat jolontéso szorint az algíri francia szakadár bizottság moszkvai és washingtoni képvisolotcibon változásokat lorvoz-nok.
4
A kommunizmus polgárháborút készít elő Franciaországban
Vichy, január 5 A franciáknak ma az a logofsó kötolosségük, hog)r támogassák azokat, akik a bolsovizmus ollon vala-moly jolontkozési formájában harcolnak, állapítja mog hivatalos fran-oia állásfoglalás. Hozzáteszi, hogy a kommunizmus máris bűnös mo-rénylotokbon nyilvánul .francia földön. Arra törekszik, hogy polgár-háborut robbantson ki, atnoly vala-
Januir
5-től 11-ig
VAROS! Í10ZQÓ Szerdáiéi
--keddig
Hatalmas érdeklődést vdltott ki országszerte s Nagykanizsán is Budapesttel egy-időben kerül bemutatásra a .
RÁKÓCZI NÓTÁJA c Imü reprezentációs film. VIldghiradó
Előadások ke¿dete : ¿4, #6 és f6 órakor. j
DRIVAVÖLGYI
VILLAMOS ARAM-SZOLOALTATÓ RT.
Aram»zámlák flaeUee, reklamáolók, hlbajeltnUeek, szakszerű lelvllág©«^ minden villamo* kérdésben déSelfift 8-tól délután 16 óráig. CitWKyryut Cfl, tolifon ^4,
monnyi háború közül a leglxírzal-masabb. Ilolnap már, ha módjáhan állna, olyan kormányt kényszoritohe Franciaországra, amely a végét je--lontené minden szabadságnak én civilizációnak.
Nagykanizsa megyei rároa polgármeeterétől.
32016/1943. . 1
Hirdetmény.
A vásártéri szeméttelepen levő kb. 400 kocsi trágyának a v. közlegelékre való klfuvarozására 1944. január 8-án délelőtt 10 óraker a v. gazdasági bli\'atat helyiségében (Városház, I. emelet, 13.) árlejtéit láttok.
Nagykanizsa, 1944. január 3. 27 Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLÁS
Sxabadhegy hepvaészfortt keres. Érdeklődők ktresték fel a hegybírót Szabadbegyen. s
HlÍMtóHu felvétetik Szlklay faszer-üzletben. Eötvös tér 34. \' 19
_ Bejárónőt keresek azonnali belépésre, özv. Beck Béláné, Eriiébet tér 1. 34
Kar4klia)ló gyerekeket felvesz Tlbolt köteles. Eötvös tér 33. 30
UrlUAny elmenne egy kis csecsemő mellé, ahol ctalidfagnak tekintenék. Clm a kiadóhivatalban. 29
: ADÁS-VÉTEL
Hnunált ruhát mapas áion veszek. Márkus, Klrály u. 31. 4487
Magas termetre extra zubbony, nadrág, cipő, szurony, kard. szmoking-öltöny el-atfó. Clm a kiadóhivatalban. ~ 20
Zonoorát vagy Blanlnót sUrgősen vennék kp. Közvetitit díjazok. Ajánlató-kai gyártmány és ir közlésével kérem a KöretiezŐ dmre Rctsenleltuer Amalné Budapest, Ili., Usrály-u. 14. 36
............................— • --- -ri*» • » ■ ......
Egy pár uj oalima eladó. Arany Já-noa-utea 2. sz. 33
Jókarban levő afil kerékpárt veszek. Gumi nem számit Molnár Qyörgy cipész, Szent^ókua utca 47. 37
Modern r*dlé eladó. Honvéd-utca (>3.
38
Egy pár Jókarban levő 42-43-ai tiszti oeltima eladó. Csengery-ut 18. Házmesternél. 40
KÜLÖNFÉLE
A nagykanlxtal randőraég feihlvja azon egyén figyelmét, aki «Iveszitett egy ariny karlkaf y«r«lf melyben Jrén 1008 l/l I*
felírás van, a rendfirkapltlaység I. emele 34-es számit helylaégébtn Jelenjék meg.
papiros
kapható
ZALAI BÍOZMWY
POLITIKAI NAPILAP. &*})*: „KtziazdasáolttT. Nagyka*"*\' FaIoIői kledő: Zalai tfároly
Nyomatoti: a „KIZfazdasHel R. T. NagyferJ-UK-* nyoadajábas Naiyknalzs««.
(Nyomdáiért Tetol i Zaiat KárohrJ
Feladó
Ota
Rendiokozat:
Tábori pos\'a;

évf., 4. sz.
Nagykanizsa, 1944. január 7. péntek
Ár« 16 fillér.
Szoe4eo««t*ség és kladóldvatal: Kékít 5. azám. Sz«<ko«*téné*l és klódé* Ivatali telefon 7». az. Mogjeleaft miaúe* bétköasap délután.
POLITIKAI NAPILAP
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizet*»! ára: egy hónapra 4 pengő 30 fillér,
negyedévre 12 pongő 40 filler. Kgycs szám: hétköznap 1« till., K/ombnton 30 till.
A lyngatí invázió csak késleltető hadmüvelet lesz él a döntés Franciaország belsejében történik?
Hir szerint Churchill átadja helyét Henderson pénzügyminiszternek ós visszavonul a politikai élettől
Berlinből jelentik: A Dnyeper-kanvaru-atban a szovjet erék nagy támadó hadműveletei újra megkezdődlek. Különösen erősek voltak a támadások Krlvojregtél délnyugatra, de több más szakaszon is Az orosz páncélosok nagy rohama már az első támadá>nál megrekedt a német vonalak elélt. A oroszok egy nap alatt 93 páncélost vesztei tek Ktivojreg körül. Estig a németek az egész vonalon megtartották állásaikat, megakadályoztak minden betörési kísérletei, egyes kisebb helyt betöréseket pedig azonnal elreteszeltek. A harcok még tartanak. BJelovo Ctrkovnál az oroszoknak egyes pontokon történt előretöréseit a nemetek meghiúsították, arcvonalröviditéssel állásaikat megsOritetlék.
A karcok súlypontja Berdicscv környé kén van, valamint Zsltomirtél délre és délnyugatra alaknltak ki súlypontok. A szovjet áttörési kísérletei hallatlanul súlyos harcokat vonlak maguk után. Bcrdl-csertől délkeletre és délnyugatra a németek helytálltak állásaikban.
A Berdicscv város nyugati részéi védő \' német kötelékek lehetővé telték a Jő-
erők elszakadasűt a váróitól és biztosították a léoéiré-lépésre történő visszavonulást az előkészített uj állásokba.
Zsilomirtól délre és délnyugalra a német ellentámadások felfogták a szovjet táraadások erős nyomását, a szovjet páncélosainak négyötöd részét ezekben a harcokban elveszítette.
Lopajszk körül nagy hevességgel dúlnak a harcok. A délnyugat fcíé előretörő lámádé ékeket súlyos harcokban felfogták
Négy napi szünet után megkezdődölt a vttebszkt csata második szakasza. A németek az első napon nagyjában megtartották állásalkat.
Néhány betörési helyen a heves közelharcok eredményesek voltak. Német gránátosok heves kézilufákban helyenként javukra döntötték cl a harcOl, ugy hogy a szovjet hadászatilag ériékes területnyereséghez nem jutott
Tetőfokon hz Invftziós propaganda
Nyugateurópa inváziójával kapcsolatban az angolszász hirvorés már álig fokozható mórtékot öltött. Általában azt a hirt torjesztí az angol hírverés, hogy az invázió most már a közoljövóben, do legkésőbb három hónapon bolüi megtörténik. Az orro vonatkozó birokot az egész angol Hajtó csak ugy\' dönti magából. Eddig általában az volt a felfogás, — irják. •in $.1 él tesiilésekro támaazkodva » tőrök sajtóban —
hogy az olözönlés Kuróna nyugati partjain, az Atlanti-ócoan mentén várható. Most. az angol hirügynök-»égok egyik-másika azt a valószínűségűt igyokszik oltorjoszloiii a köz-vóloménylien, hogy özek a lioigért atlantióceáni parti hadmüvolotok csak hátráltató hadmiivolotok lennének, m ig a döntő összecsapás Franciaország belsojébon, egy ott elókészitott védelmi vonal montén történno.
Burópa löldközltengeri pariját Is megeréíltelték az invázió ellen
liorliní jolontés szerint a föld-közitongori partvidóket ép|>en ugy mogorősitotték inváziós hadmüvolotok ollon, mint Kuróna északi és északnyugati part vidékét. A föld-közilengori térlion rengeteg aknamezőt holyoztok ol azokon a parti vidékokon, amolvek az ollonsóg partraszáUására különösen alkalmasak lohotnok. A partokon-erőditésok,
Churchill lemond, utóda Henderson?
Iicénitott lángszóró állások ,orós ol-lenallási fészkek sorakoznak a legkülönbözőbb mérolü lövogokkol. Eu-rópa nyugati és délnyugati részén hatalmas oród-rondszor áll szóm bon minden inváziós kísérlettől. Norvégiától kezdvo végig mintegy 5000 kílométor hosszúságban kiserődök és\' harciállások láncolata «örákozik a lővogök ezreivel.
szándékozik tb\'rvét végrehajtani a
Stockholmi híradás arról tud, hogy Churchill angol miniszlorol-nök, miután a Németország olloni hadmüvelotok terveit részlotoibon ki dolgozta, vissza akar vonulni a politika?/ tevékenységtől. A hir washing-.Wii értesülésből származik és amo-rilyii laj)ok is közölték. Ugy tudják, , hagy Cmíj chill talán már a nyáron
/ EdenNtegnspl rábeszélésének sem elkerült hidat verni l a Icnpvel—orosz ellentétek között
is lesz nehéz létrehozni a megegye
jxilítikai élotből való kikapcsolódását, illetőleg. Azt is tudják, hogy Churchill npm Edon jolonlegí külügy-min nísztorjv\'hanem Ilondorsont-, az :m- . gol kormány mostani pénzügyim nifizterét szórotné utódául a niinisz torol nöki Bzékl>on.
a lengyel—orosz
Mikolajczik emigráns lengyel miniszterelnök amerikai l\'.togatá«át ott növekvő érdeklődéssel várják Biztosra veszik, hogy erre a látogatásra január második felében sor kclll A legtöbb illetékes h lyen egyetértenek abban, hogy « miniszferelnrtk amerikai ulja és a reá ott váró lár-gyalások fellétlenül előmozdítják a lengyel-orosz közeledés problémáját, sőt egyesek véleménye szerint nem
zést a lengyel-orooz halárkérdésben.
Zürichi értesülés szerint Eden külügyminiszter csütörtökön Londonban Romer lénnyel külügyminiszterrel folytatolt megbeszéléseké az orosz-lengyel ellenté\'ek áthidalása kérdéseiben, Eden igyekezett megfelelő nyilatkozat megtételére rábírni a külügyminisztert, aki azouban erre nem volt hajlandó, mert a londoni
lengyel kormány vonakodik lemondani keleti lengyel területekről.
vozotöjo volt a dooeml>orbon Aloxan-driáhan járt Tito-félo katonai kül-döttségnok, most mogérkozott Angliába, hogy ott magát orvosi kozo-lésnek vesse alá. A küldöttség ugyan is annak időjén légitámadásba korült és bombatalálat érto, mínok köveikeztébon Mílojovica fél szemét elvoszitotto ,h most tartani kell mog-vakulásától. .Mílojovica Ixindonba ér-« közősével kajK-solathan az a hir tor-jedt el, hogy Tito katonai bizottságot küldött az angol fővárosba. Es a hir nom felel mog a valóságnak.
Cáfolják Jugoszláv katonai bizottság Londonba érkezését
Mílojovica alozredos, aki ogyik
Erő-pótlást jelentenek a Zsltomlr és Berdlcsev vidéki terület-átengedések
A NTI jelenti katonai szakértőjo magyarázatát, amely sporínt az a tény, hogy a szovjet hadvozotés uj súlypontokat akar olérni, logjobb magyarázata !l német hadvozotés rugahnaa taktikájának. A szovjet itt-ott óiért torülotnyoreségoi csak abból a Hzomi>ont!>ól bírálhatók ol.
hogy a német hadvorx)tóflég minden lohetóségot inérlogolvo iuI csak utasítást torülotok átlongedéséro és hogy; a német hadvozotés ozon az uton oró-i>ótlásokat szoroz. A védolom» még i>odig a rugalmus védelom u német badvisoléa jolszava az idoi téli háborúban.
Berlin higgadtan Itéll ,mvg a keleti helyzetet, de nem ismeri léire a (eladatok fontosságát
bál szere van kialak
üorlinből jolontik: Zsítomir és üordicsov környékén, ahol a hay<jpló, némot hadosztályok ogy részó kapott\' parancs szorint kitért a tömegtámadások elől, a szovjot nagyobb-arányu áttörési kísérleteket erőszakol, ezok azonban mindeddig nom vozottek komoly síkoiTO. A
német ellenállás, éppen a kitérő mozilulatoknál fogva, olyan erőt képvisel, hogy feltartóztatta az ellenséget és a harcok ezidösze-rint stagnálnak. Föltételezhető azonban, mondják l&rlinben, bog)- uj harci sulyixmtok Kolotkoznok, amolyok alakíüisaval a szovjot ogyolóm más bolyokon pró-
zeroncséit. Tgy két ui súlypont (¡alakulóban. Az «\'gyík Viteoszk nél, ahol a szovjot a legnagyobb erőfesziléssel igyekszik áttörni, om-litésro méltó siker nélkül. A iiiáaík Krivojrog és Kirovograd vidókén£ ahol az első nagy csata máris a nélllOt fegjrvóiuk gyórxdmével végződött. Vafoszinünek tartják Jkiríin-1)011, hogy ,
a harc rövidesen fellángol a krimi félszigeten is, vuijd kiterjed uj arcvonal szakaszokra is.
ttorlinlion higgadtan néznek szom-l>o a holyzottol, do nem ismerik félre a feladatok súlyosságát.
Nem érték el céljukat uz oia» harctéren ax &ngoUxó8K támadások
ellenállás és ollontámarhisok rond-szeró kövotkoztébon az ollonnég su-
Délolaszország ha<l»zintorón nz angol—amerikai támadási előkészületek az arcvonal koloti szárnyán orósbödtek. Mignano, Vonatro környékén és az Adria partján holyi támadásokat kis<jroltok inog. JUows, do csak helyi jollegü harcok alakullak ki, anélkül, hogy u,támadások céljukat elérhették vobla: A némot
Komoly u helyzet Rabaul körül
yos voBütoségoket- szonvedott, különösen a nyugat folé olonyomuló amerikai egysr\'sgek veszteségei voltak súlyosak" Az Apenuinok vidékén duló hóviharok miatt ozokon a front szakaszokon csak kisebb vállalkozásokra korülhotett sor.
! Tokió, január 7,
ujrOuinoa japánok állal.megszállt részéljon, Finpiiafontól északra a ja]>ár)ok olszakadtak az ólloiUH^gtöl és 50 kilométerre északra uj állá-\' sokba vonultak, ahol készülnők az uj hadimivolotokro.
A délnyűgát-cSondesóceáni harc-torülötről érkező logyjabb jolentés rámiitfat a\' helyzet komólysiigáni., A Marcús-íoknál, Finshafonnél, a Olastor-foknál és a Oambí-foknál folyamatban lévő hadmiivoletok ösz-fizéfüggó ogészot alkotnak és arra vozothetnok, liog\\\' Rabaul vesződő-lombé korul. A japánok a Mareo-fok vidékén ogv ollenséges repülőteret elfoglaltak. A Gltwter-foknál a japánok egy magaslati állást többször megrohamozlak ,uz álláH két-szor cserélt gazdát.
Uj\'Oyinca keleti ixirtvidékén is \'cg}/re súlyosabb küzdelem
fejU^ik ki, mert az ellonség mogazorozto a légi uralmat és elég ropülótoro ík van a hajózási utvonalak ollenőrzé-
sóre. \'
Német gyorsnaszádok 6 hajót elsüllyesztettek
Tegnapra virradó éjszaka német; gyorsnaszádok a comwalli partok montén saját veszteséig nélkül o|-sí\'illyeszletU>k 5 rjlloiibégos hajót és cjgj\'" őrhajót, összosen i&ÖOO tonnatartalommal.
A némot haditengerészet: eddig .117-1 ollenséges ropülőgópot lőtt lo,. nagyrésziikot bom bátorIliikkel ogy üt ti inéig a tenger folott, mielőtt Ixvrtok volna a szarazföjd fölé. Az Atlanti-\' óceánon működő némot buvábiaszá-dok által lolűtt repülŐgépok oblion a. számban nom foglaltatnak.
ZALAI KÖZLÖNY
1944. január Í J
KULCSLYUK MELLŐL
VR08KY 15AKNA
nagykanizsai városi műszaki ta-nácsnok ia részt vott a Budaposton építendő uj Forene automata távbeszélő központ tervoiro birdotott országos tervpályázaton. Véosoy torveit, mint a rádióban hallottuk, p bíráló bizottság megvétolro érdomos-nek ajánlotta. A szép sikorbon osztozik Vócsoy tanácsnokkal Kulicz Lajos lengyel menők ült építészmérnök is, aki jelonlog a MAORT tor-vozési irodájában dolgozik. Vele együtt dolgozta ki Vócsoy a nagy munkát -igényié a megvétolro érdemesnek tartott torvokot.
*
SZRl\'UnVAKY LÁSZLÓ
nagykanizsai áll. taniió, aki bőszem katonai szolgálat után csak nom régiben tért vissza polgári hivatásához, az ollonforradalmi időkben a Haza szolgálatában tanúsított igaz magyar magatartásáért megkapta a \' Nomzetvédolmi Keresztet.
MKRKLY-BKLlJS .JÓZSKK nagykanizsai gyógyszerésznek, a xalamogyoi gyógyszorész-korülot ér-domos öblökének arekéj)ét közli címlapján a Oyéígyszorészeti Szomlo logutóhíii Száma és hosszabban méltatja Merkly-Bolus közhasznú hivatás-közéleti munkásságát, abból az alkalomból, hogy a délnyugati gyógy szorész\\közösség készül dr. Morkly-Bolus éves gyógyszorészi jubi-loumára.)
*
BKNBDKK ILONA
magyar királyi gazdasági tanárnőt, Benedek Rezsó nagykanizsai szerkesztő leányát, a földművelésügyi miniszter a szombathelyi körűiét tői Debrecenbe holyozto át az ottani m. kir. háziasszonyképző és
gazdasági intézethez.. .
*
SZILAGYI MIHÁLY
azámvovőségi főtanácsos, sok éven át Zalaogorszog város, jolenlog ixxlíg 8zolpok városi számvevőségének fó-nöko, aki ordélyi szivo-lolko mindon lelkesedésével szolgálta magyar hazáját az ollonforradalmak időjén is, o> Nomzotvé<lolmi Koresztot kapta hazafias érdomeí olismoréséül.
Jlllír 10-81
uj kezdő és haladó
• r •
tanfolyam kezdődik
HAJORÁKOS
gyorsíróiskolájában
Nagykanizsa, Szent Imre horceg-u. 5.
Slosson megvonni Barbarits. Lajos ¡944. évi Képes Sunt István NoptórOt I — \' 160 oldal. - Ára 3 P Kapható a Zalai Közlöny kiiidóhtvalalában.
Tébb »lat 30.000 anyag-atalváayt aiett II az elmnlt évbea a nagykanizsai Ipartestület
Számok beszámolója az Ipartestflletl életről
Az uj év olojén minden hivatal, uiindon intézmény mérlogot készít az elmúlt OHsrtondo munkájúról, akár csak a gondos-körültokintéssol lol-tározó kereskedő, bog)\' (»számoljon egv év munkatoljositmónyéról, oród-menyokről.
Az egyik ilyen jelentést a nagv-kunizsai \'városi és járási ipartestület adta ki. A szűkszavú jolontéa Iki-ható liotokintést engocl abba a munkába, amit az elnökség és a tostülot irodája a másfélezer fényi ¡jku\'os-tábor érdokélion kifojtott. Aki ísmorí az iparosság holyzotét, az anvag-probfémát, a rendolotok és korlátozások útvesztőjét, amit a háborús \' holyzot tett szükségessé, tudja csak igazában méltányolni azt az ¡dögökre menő munkát, amit a tostülot kifejt. Az iroda minden testületi tagnak «mindenkor mndelknzósém áll, ügyos-bajos dolgokban oljár, tanácsol ad, utmutatást, sót segélyez is, ha bajbajutottnak szüksége van rá. límollott beka|>c8ol(HÍik az országos hálózatba, hogy mindig szorosan ogyüttműködhessék egyetemos iparoskérdésekbon, sőt akárhányszor éppen a nagykanizsai ipartestülettől inmiltak ki országos mozgalmak és állásfoglalások fontos iparoskérdé-sokhon. Mozgalmas, olovon volt a nagykanizsai ipartestület éloto, példát adván tevékenységével az ország többi testületeinek. Muraköz vissza-knjH\'solásával az ottani iparosságra is jótékony lefolyással van.
Mig 1042-ben 08 iparjogositványt adtak ki, 1048-lmn eáíik 58-at, ami a korlátozó rondolkozésekbon leli magvarázatát..
1042-bon 200 tanonc szabadult fel, addig az elmúlt osztondólion 178.
Összesen 18G0 ügyet intéz tok ol az iktatókönyv tanúsága szerint, do óbbon nem \' foglaltatik bonno az anyagkiutalási ügyök sokasága. — 1018-ban az ipartestület különösön foglalkozott az anyagkiutalással, a mit bizonyít, hogy "az ogyes anyagok beszorzésoro kiadott utalványok száma meghaladja a 80.000-ot.
A hadbavonultak sogólyozóséhoz mind többen járultak hozzá, azok is, akik elointo tartózkodó magatartást tanúsítottak. A \\ tagok kpzött mindjobban kialakult az ogyüvétar-tozás érzése, aminek csak az iparos-tábor látja hasznát.
Az uj esztendő küszöbén, a nagv-kapizsai városi ép járási ipartealüfot nyugodt lelki ismerottol tekint hot vissza\' a niult esztendóro. Becsülotoa^ munkát végzett és ha mindonbon nem volt módjában elogot tomy ^a kivánságoknak, oka a mai sulyoV^ körülmények, nmolvok sokszor om-Ijorfolotti munkát kövotoltok elnökségtől, adminisztrációtól egyaránt.
A nagykanizsai és járási ipartes-tülot és a másfélozros iparostábor becsülettel állta a polgári front belső vártáját.
(B. B.)
Négyszáz méterre a föld alatt
a fakete gyémántok blrodulmábmn
Külön világ ar., amerre most járunk az ólomszürke tóll ógholt alatt. Auténk mér elhagyta a várour, kelntnek tartunk, a h&dokid erdő felé, amelynek vülgyft kon évtizedek óta zugnak, znkato\'unk a gépek, éjjel-nappal dübörög a földéé ozor éa ezer munkán feazül n hegy talárnak, ölénnk éa belsejének, hogy fel-hozza civilizációnk hajtóerőjét, Jókai feketegyémámját: a szenet.
Az országúttól halra kanyarodunk, hogy megközelítsük az egymáHbaépjHt két kii bányaköiaóget Külrtn világ ez, amerro járunk, a szén blredalma. Min don érte 6a miatta történik. A szénért épültek a hatalmas, égnek tűrő, aknahazak, a munkástelepek, drótkötélpályák, vlllamoavaautak. Hegymagasságu salakhegyek tűnnek lel, szirénák bőgnek,\'vaaeslgák csikorognak óa széifol-hők hnzoak el észak felé. A hányiaz csuk abban a környezetben érzi elemó-ben magát. Itt, ahel már az apja óa a nagyapja la muukás volt.
Zubanáa a mélybe
— 8zép meateraég ez, uram — mondja feleslllaué azemmol Agy fhtal bányász, akttél a legközelebbi ut után érdeklődünk naebUnkben az engedéllyel, hogy leezállhatunk « bányába és meiteklnt-hetjük a Mid alatll üzemat, lenn a
mélyben, lábunk alatt 400 méterre.
Az ukna hatalmas ópületcsopertjal ktizPtt lázaslramu munkn fogadja az Idogent. Vaaeslilék Csanádunk evywás-hoz, é\\pn vezényaznvak pattannak éa rettowfíö enorglák feszülését érezni a iovmjoben Hk»y helvl^égbon fantasztikus rr/áAba öltözünk. Vastag, esuklyaazsrU kabátot kapunk, azéloekarlmátu kalapot éa egy űawy-lámpát Igy Indulunk a méhkasként zugó aknaházban a szál lltógópukhez Be*zAlluuk éa a HflszerU akua <t következő pillanatban süllyedni kord. a napfényt pedig vakaőtétaég váltja fel. MAsodpnroenként kat méteres aobességgel zuktnuok 4a a gyomrunk táján enyhé émelygéat éraünk. Majd hirtelen zökkenéa riaszt meg. MoKállunk. A kaa ajtaja felo«npftdlk Aa oHT földalatti alagút lámpái világítanak felúnk.
— Bz az elaő szint. Száztlzenhat méterre vagyunk a föld alatt - inendja a klaérőnk. Egy munkás baazáll éa aUllyedünk tovább. A harmadik szinten azállünk kl. A látvány lenyÜRÜzően Impozáns. Hatalmas földalatti pAly«-ndvaron vagyunk. Sűrített levegővel kajtqtt mozdonyok koeszu. azénnol rakott pilléket vontatnak. Sínpárok futnak 4uze. Valahol távol halkan duruzsolnak a láthatatlan gépek.
v
balról BÖtét üregek torka néz felénk iu«88zirél kopáeeeláa zaja hallatszik\' Most már Bzénben járunk. A fekete «yérnáat oallloK tompán az ácaolntok között Meleg ós hideg áramlatok váltják egymást éa lábunk alatt vlztéosák fröccsennek azét. A másik oldaton sárgaszínű bányavíz caobejü halkaa ég cl-tünlk ogy koreattvágat nyílásán.
Kiérkeztünk as elaő munkaheiylaéglg. Áesolalok meggörnyedi boltozat alatt, \' Dawy-lámpák fényénél (elylk a munka. A róaolökftlnpáoa remegve furédlk a vastag azénrótegbe, amely darabokban hullik a bányáaaok lába alá. Nem bo szOl aenkl. A munkások minden ideg-szálukkal figyelnek, areukon a munka verejtékébon fürdik a fekete az^nper. De még tevább megyünk. Rgy rézsút felfut* fejtéaben már Manyattfekve, ké-zlcaákánnyal dolgozik két bányász. Pelaőteatük moztelon Karjukén megfeszülnek az Izmok, amint birkóznak a Bzénnel...
fis obben a pillanatban ezer éa ezer bányász ugyanígy dolgezlk Itt lonn a mélyben, ahol a munkahelyeken ott ólálkodik a aujtélég reme, az omlás, a robbanás, Aüz és víz halálveezélye Kzért valóban a munka hősei ezok a félmeztelen, verejtéktől fényeatestll emberek, amint élelro-halálra birkéznak minden darabka azénért. ho«y mll\'ló éa millió embertárouknuk meleg legyen az otthona, hogy vénátok kattoghassanak aoélalnpáreken, hogy hajók uzel-heeaók folyók és tengerek hullámalt, hogy a gyárakban dübftrögheeaenek a gépek éa vlllHmoalámpálnkból soha kl no fogyjon a fény.
És mlndozért a sok ajándékárt hirtelenében nem tudunk mással fizetni, mint nzzal, kogy amikor elbuosuzunk / a bánya névtelen hődéitől, nem 1a a torkunkból, hanem a szivünkből tör elő az Ősi bányáazköazöutéa:
— Jé azorenosétl
Kocsis Béla

A legnehezebb munka néptelen hőseinél
Amíg a sínpár mentén befelé Indulunk, a fiatal mérnök magyaráz. Útközben betekintünk a szivattyúházba, ahol a motorok nyomják fel a küi-■zlnre a bányáknak állandó veezedel-met Jelentő talajvlzot. Mest már óvnto-aabban haladunk előre, mert szűkülni
kezd az alagút. A comentboltezatet ge-rendaácaolatek váltják fel, aztán eltűnnek a vlllamoalámpák la óa csak a bá-nyáazlámpálnk kin fénykörében haladunk előre, laaaan botorkálva.
A levegő sem olyan friss, mint előbb és szaporábban lélegzünk. Jebbrél ón
Elhasznált zasáBcedsnyeit nn Ég hí Iiadii
Pető ós Samu vaiksreikadétében
Erx«ébal.«ér I.,
hogy minél előbb felújított zománcedényhez Juthasson.
mozi
Rákóozi nótája
Aki olyan gazdag volt, hegy pataki várából mindenütt a saját birtokán utazhatott Bócaig é« nkl ezt n gazdagságot mind kockára tette, mort az önzetlen hazaszeretet nagyobb veit a lelkében, — az a nasyaágoa folcdslora, II Kákóozl Fereno. Novónek fénye annál ragyogóbb, minél Jobban a múltba vész az alakja.
A film n«m az egész szabadságharcot, Inkább annak elindulását mutatja be nagy hűséggel, gendoi rendozésben. A pesti kritikák egyrósze az ágig magasztalta, a másik része túlzott kicsi-nycsséggel t.iuynMa Az Igazság kö-zópen van Gyeidéin a fllmmtk, hogy hajlik az opuic\'.t ielé, mert sok benne a nóta és a táno. Még a kassal tárna-dán Ih tánc közben születik meg. Nom szabad «lfelejteni, kegy aoél a Rákóozl-nóta Hzülotéaének a bemutatása, amit költői londülottel, uj rendezői meglá-tásaal művésziesen mutat be a film. Ilákéozl és szabadaái/haroa a háttér ennél a szerelmi történetnél, moly olyan, mint a hajnali plrkadáa, mikor n körvonalak részletek nélkül bontakoznak kl.
Annyi tény, Ilyen tejedelem él a lelkünkben, Ilyen személyekkel vagyunk Ismerősök, mint amilyenekkel megla-merkedünk a Ilimben. Kevesebb a azó, kevesebb a hasatlaaeág hangoztatása éa annál tébb a eaelekvés és az egyént áldozat
Hála Isten, van már néhány filmünk, mely a magyar multbéi meríti témáját éa ezek között rangsorban a legelnék között áll ez a gyorsan, 8zarv*seiís pergő film la, mely a kurucek Ideiét >. oleventtl meg. Kétaégtelen, ka nInoe *\' %\\ mai háború, a tömegjelenetek népe" sebbek lettek volna. A körön nagy al-kerben egyaránt oaztozlk a szereplő gárda, a rendezi és mindazok, akik közreműködtek. Egy lapja a történelmünknek a film, melyre Igazán éa méltán btlazkék lehetünk. (vj)
Ne rejtse véka alá pengAJét...
Vásároljon buzakötvényt!
1914. jmiuár 7
KÖZGAZDASÁG
10—12 százalékos betétszaporulat mutatkozik a vidéki bankodnál
A fővárosi bankoknál már botok óta folynak s nagyjában már lh> íh fejeződtek a zárlati munkák, «molyok végeztével áttekintés szoroz-botó majd a nyorumórlógókról. Any-nyi már íh kiszivárgott, hogy a zárlali orodményok szorint a fővárosi l>ónzintózotok üzlotévo kodvozóon ala kult ugy a botét, mini a kihelyozési állomány tókintetébon, ugyani» az olébbi ővhoz kójx)»t mindkót vonalon mérsékolt omolkodés mutatkozik. Jóval nagyobb üzleti orodmóny konata-tálbató a |)ostí bankok egyes üzlot-ágaiban, mint jiéldául az áruüzlot-Ijoii, mint az ozzol kiijK-Bolatos finanszírozási müvclotckbon.
A vidéki pénzintézetek legnagyobb részt már szintén olkészültok a zárlati munkákkal. A pesti |>énzintézo-tok vidéki fiókjaitól és affilicióitél olyan jolontésok érkoztok, hogy az olózó óvboz kéjest átlagosan 10—-12 százalékos botétgyarapodás mutatkozik. •,
Egyébként ugy ^a fővárosi, mint vidéki bankkörökbon érdeklődéssel várják a közoljövóben mogjolonó osztalékrondolotrst, amoly oldönti majd, hogy a bankok\' mokkára osztalékot nyújthatnak részvényesoik-nok. Pillanatnyilag érvénybon van az az osztalékrögzitó rondolot, amoly moghatározta, hogy a j>én/.intézotek 4 százaléknál magasabb osztalékot nem téritliotnok a részvényosokiiok.
Az egész európai rizstermelés
900.000 tonna volt a háború előtt évonto, hololt az ourépái évi rissu-szükséglot 8 millió tonnát ért ol. A legnagyobb rizstormelő állam Olaszország volt; moly KlX).(XX) tonnát tormolt. A háború kitöréso után, 19 l2-l)on már 1.1 millió tonna rizst »¡került termelni Európában. A világ rizstormoléso évonto 150 millió tonna körül mozog, Aminők tollát körülbolül csak 0.75 százalékát tor-moli Európa. Itt tormésssotoson to-kintetbo kell vonni azt is, hogy Európában a rizs nem fóólolmozéei cikk és mig\' jwldául Japánban az egy fóro eső évi rizsfogvasztás 120 kg., addig a németországi hékofo-gyusztás csupán alig 2.5 kilogramm.
(MV8)
Ml újság a budapesti Élelml-szernagy vásártelepen ?
A Magyar Vidéki Sajtótudósitó fővárosi jolontéso szerint deceml>or 30-tól január 5-ig az élő- és vágott-.baromfi piacon az árak nem változ-ttak. — A tojáspiacon a logmaga-tok. — A tojáspiacon a logmaga-— A zöldség- és főzelékfélék piacán január -1-től a kájxiszta és zöldségfélék ro iK-zvo a következő hatósági-lag megállapitott nagykoreskedolmi árak érvénvosok: Kojeskájxiszta I. rendű 50 pongó, II. rendű 84, kol-káposzta I. r. öO, II. r. -10, sárga-réj)a 1 .r. 8ö, 11. r. 25, potrozso-lyoin 1. r. 70, II. r. 50 jwngó mázsánként. A többi áru közül a fojes-saláta 10, a paraj ára pedig 10 fillérről csökkont, inig a kalarábé 10, a tisztított karfiol 40, a sóska ára jwdig 200 fillérről omolkodott kg.-Ként. — A gyümölcspiacon a no--moafajtáju alma 80, a szóló óra pedig 120 fillérről omolkodott, viszont a körto ára 150, a gosztonyo ára jicdíg 240 fillérről csökkont kg.-
ZALAI K.ÖZL6N.Y.
Előléptetések és kinevezések a nagykaaiisal
postahivataloknál
A szokásos éveleji kinevezések, illetve elö éptetések sorában a nagykanizsai postahivataloknál az alábbi előléptetések történtek: %
Az /. számú postán:
dr. Baksa Qéza postatötisztet postafelügyelővé, vitéz Szabó Istvánt postafötiszité, Csikós Sándor és Páár József II. oszt. postatiszteket I. oszt. postatisztekké, Döme János, Zentai Jówef-és Horváth jenő postaforgalmi gyakornokokat II. oszt, posta-tlszekké, Balogh Qyula, Balogh László és Ujváry Qéza postadi|no-kokat postagyakornokokká, Csete József főellenört valóságos fóellen-őrré, Döme Károly ellenőr» valóságos ellenőrré, Gytrgyák Jánost és Süle Kálmánt üzemi gyakornokokká, Molnár Istvinné postasegédtisz et segédellenörré, Sió Gizella és Hág-ner Jolán kezelőnőket postasegéd-
tlsztekké, Herendi Ferenc műszaki segédtisztet műszaki segédellenörré, Vásárhelyi József I;\' o. vonalfelvigyázót II. 0. vonalmesterré léptették elö, illetve nevezték ki.
A 11 sz. (mozgó) postán: Láng Ferenc postafelügyelöt főfelügyelővé, Lehotzky Antal, és Kár-páthy Ferenc I. oszt. tiszteket főtisztekké, Böröndy Oyula, Pintér László, Persovics Qyula, Várhelyi László és Kaszás József postagyakornokokat II. osztályú pos\'atisztekké, Harcz Lijos, RaffayJ nóés Németh Utván postadijnokokat forgalmi gyakornokokká, Vörös Qyörgy segédtisztet gegédellenőrré, Tamás Qyörgy és Kránitz József üzemi dijnokokat postagyakornokokká, Mikó József II. osztályú altisztet I. osztályú altisztté léptették elö, illetve nevezték ki.
i voaat mindkét lábát levágta a vélegénye látogatására ntazó menyasszonynak
Keszthely, január 7 (Tudósítónk jelentése) Mogdőb-bentó szoron« séllonség áldozata fokszik súlyos állapotban a keszthelyi kórházban.
Kon rát li Jolán 22 éves szentpétor-fai leány, aki menyasszony, édos-anyjával látogatóba ment vólogényé-hoz, illetve onitök szüloiliez. Anya és leánya Balatonmárián szálltak *lo a vonatról, amikor az még mozgás-bau volt. A leány loszállás közoon
megbotlott s a vonat alá osctt. A kerekek átmentek rajta és mindkét lábát levágták. A szoroncsétlonaég színhelyére a kosztholyí mentőket hívták ki, ajcik a súlyosan sérült leányt leszállították az itteni kórházba, ahol nyomban mütétot hajtottak rajt végro.
A tragikusan végződött háztüz-nó/.ő\' monyasszonv-jaldozatát a leggondosabban ápolják a kosztholyi kórházban. : .
60.000 loiyósziliatot osztott U\'ai 0NCS1 két év alatt a törpebirtokosoknak .
Az ONTSA, mely igazi hivatása szerint a magyar nép .szociális fölemelését szolgálja, különösen érti-" kos munkát végzett akkor, amikor inogteromt/otto a haszonállat juttatásának gondolatát. Különösön az Alföld sokgyermekes családjai kerültök olyan hefyzotbo, liogv még az ogyot-lon »családfenntartó« tehéntől is meg kollott válniok,. hogy\' olptcromt-hossék a mindennapi botovű falatot a sok éhes szájnak. A Magyar Vidéki Sajtótudósitó hudajiesti munkatársa felvilágosítást kért a haszonállat iuítatások orodmónvéról az ON-CSANAL, ahol a következő ¿elvilá-gositást kapta:
-— Alapelvünk, a sokgyermekes családok megsegítése, illotvo a gvor-moksza|M)rulal olőmozditása. Olyan törpegazdaságban, ahol valóságos harc folyik a mindonnapi kenyérért, különösen fontos, hogy az igavonó állat, vagy a tojoló tolién 110 hiá-\'"nyozzék. Sajnos, szomorú tapasztalatok bizonyítják, hogy sokszor oz a lognólkül\'özlictotlononb jószág is kikerül a sokgyormokes család közéből. Ezért níindonnél fontosabb, hogy ílyonkor mi nyuljunk az olszo: géivyodótt család\'hóna alá és pótoljuk* azt, amit a mostoha sors inog-tagadott tőlük. ,
.— A mi munkánk azonban korántsem olvan ogyezorü, mint olső
pillantásra liihotné* vulaki. Ilíszon sok esetben a juttatott haszonállat rendes elhelyezéséről is nokünk kollott gondoskodnunk, sót néha még az állatok takarmányozásáról is mi gondoskodtunk. Szánitalan esotbon nekünk kollott lioállitani a törpo-gazdaságba\'a szekeret, lószorszámot, ekét vagy boronát is. Do arra is ügyolnünlk kollott, hogy az állatok szakszerütloit gondozás miatt ol no hulljanak, adott esőiben vissza is kellett vonnunk a haszonállatokat. Do ezt csak olyankor teltük, ha tul-joson kilátástalannak bizonyult a juttatás sorsa.
Az elmúlt két osztondő folyamán 9064 szarvasmarhát osztottunk szét kb. 7 millió pongő értékbon. Tor-mészotesen oz az akciónk különösön népszorü volt, bíszon a tolién gondoskodott a sokgyormokos családok tejollátásáról is. 2058 lovat különösen olyan törjjegazdaságokba juttattunk, ahol igavonóm foltétion szükség volt. Bármilyon noliéz is a sor-téstartás a mognohozült háborús viszonyok miatt, 75-16 darabbal láttuk ol a tör|x>gazdaságokat. Ugyancsak töliliozor kecskét és juhot ml-tunk oda, ahol a tolién pótlásáról kellett gondoskodnunk. Baromfijut-tatásunk csak egyévos múltra tekinthet vissza,, éppon ezért ogyolőro csak 40.000 daraliot osztottunk szét.
A haszonállatjuttatáaok végössze-go közel 12 millió pongóro rúgott. Az ONCSA ozt a munkáját a közjóléti azövotkozötok Bogitségévol fokozottabb mértéklion kívánja folytatni. El koll érkoznio annak a napnak is, amikor minden törpegazdaságnak meg lesz a megfololő állatállománya. Hogy ez aztán mit jelent a talajjavítás és a magyar nemzetgazdaság szcni]>ontjáhól, uzt talán nem is koll hangsúlyoznunk — <fejezte Iw nyilatkozatát informátorunk.
á teaetóból vitt sírkereszt körül dorbézoltak a koosaábai a iilalOvól legények
Folháboritó üg)\'lion folyik nyomozás már két" lioto Zalalövón.
Egy társaság 10 litor borban fogadott, hogy mulatozás közbon tá-madt veszett. jókedviikl)Oii elhoznak egy sirkóresztőt a falu tomotőjéből. A fogadást tett kövotto, Az egyik legény k imont azon nyomban i\\ to-motóbt) és ott az egyik sírról kité-
jxitt og)\' korosztot éa azzal mont vissza duhajkodó társai közé a kocsmába. Ott aztán folytatták a mulatozást.
A jókodvükbon mindon oinl)ori érzésből kivotkőzött társaséig ollon fol-jelontést tettek és a csendőrség megkozdto- a nyomozást, amoly még folyamatban van.
& legkisebb falvakban Is nagy kedvvel "Mm vásárolják a bnzakötvényt
Erre se volt })élda, mióín viliig a világ: részvényt vásárol a falu népo. A városi oinbornok — legalább is ogv roszüknok — mindig volt érdoklckléso az értókpapirok iránt és elég jól kiokosodtak a tőzsdén történő esoniényokről. Doafalu, a tanya magyarjai nem értottok az ofajta dolgokhoz, do nom is voltak
Január
5-től 11-ig
VAROSi MOZQO \' Szerditóleddig
Hatalmas érdeklődést váltott ki országszerte 8 Nagykanixtdn is Budapesttel egyidősen kerül bemutatásra a
RÁKÓCZI MÓTÁJA cimü reprezentációs film. Vi ldghiradó
s
Előadások kezdete : f4, Í6 és +8 órakor,
rájuk kiváncsíak s ha ujsiigjukban ahhoz a \'Vészhoz értök, liogv mi újság a tőzsdén, mognyálazták az / ujjukat és lapoztak ogyot.
A Kállay-kormánvt illóti a dicséret, hogy sikorült ogy olyan ijfajta, tőzsdén is jogyzott értékpapírt kifundálnia, amolv nomcsak a városi lakossái^elótt valt néi>szorüvé, de a magyar föld nó|)ét is mogmozgatta. Ks lia magyarázatát korossük a bu-zukötvény óriási népszorüségénok, egyszorre rájövünk, hogy a BÚZA az* a varázsszó, amoly á falusi társadalmat is az uj értékpapír mellé állította. A magyar búzát ismeri a magyar ombor, ha tollát bnzakötvényt vásárol, akkor érti, tudja, hogy olyan értékálló panírha fekteti felesleges tőkéjét, aiilOívnek jövője folől biztosnak érzi magát. A buza-kötvény ogy mázsa búzát 40 pengős alapon számit éw oz a 40 nongó mindig 40 pengőt ér majd a ouza-kötvény tulajdonosának kézébon, mert ozt a névértékot a\' magyar
ZAJtAI KOZhöm
1944. Január 7
illám biztosítja függotlomil attól» hogy a jövőbon miként hullámzik majd a buza ára. fts az évi 8 «zúzalékon kamat ia mindonkor a 10 i>engós névérték után jut majd a Kötvény birtokosainak a zsobébo. Tokint\'vo,. hogy oz az uj értéknapir a tőzsdén is jegyzésre körül, akárki megszorul időközben, bármikor ol-r.JÜatja buzakötvényeit.

HÍREK
NAPIREND:
Ejjoli gyógyszoriéri (levelet:: Ma az Igazság gvogyR««rsar Pő-ot 12.
Kiflkauuaán az ottani gyógywaofc-iár állandó ugyeletee a»olgálatot tart
Naptár. Január 7. Péntek. Róm kat. Lucián. - Pro\'.eMAns Attila.
Leventetisztek lettek a leventeoktatök
UJ rendfokozati elnevezések a leveatelotézménynél
A Ü0ZF0BD0 nyitva vsa raggal 7 órától este 6 órái«. (Hétfő, szerda póutek délután ós kodden ogóea nap oéknek.) Toloíon: 560.
— (A polgármestor Itthon)
Dr. K\'Atky István kir. kormányfőtaná-cüo3, Nagykanizsa polgármestere néhány napos szabadságárói Kolozsvárról hazatérvén, ma átvette bivalalu fwzelését.
— (A hodosényl loveni* Ifjúság)
Lnzsaik Ferenc állaal Iskolai tnnité,
levente csapatparancenok vezetésével lObb mint 300 pemjót gyűjtőn flssze karácsonyi segélyül a köz-égból hadkavonultak c»a-ládtaKjHlnak tAwegalAsAra. Az összegyűjtött pénzösszegei Álmos László körjegyzó
-adta át a frontszolgíJalol teljesilók családtagjainak.
— Az IBUSZ szlovákiai (tátrai) utazó-sokhoz fürdó én készpénzcsekkeket hozott forgalomba. Aki utazni óhajt, iwielóbb forduljon fc\'.világositásérl az IBUSZ irodáihoz. (:)
— Ogy jár aki kapatosan mogy haza...)
Tudósítunk írja: Az ujbor megártott Kla
Varija üábor cscrs;egtomaji *földmfivcs-nck, aki kapatos állapotban tért haza a lakására. Felesé*« mérgessn fogadta a beszeszelt emberi s Megmondta neki u magáét. Válasz és viszonválasz rttpködött a lövegében, majd komolyabb útra tereidéit a családi perpatvar. Az asszony felkapta a vasvillát és férjét a jobb kezén alaposan megszúrta. A sebesült férjet kórházba kellett szállítani.
— (Loosott a kazal totojóról)
Tudósítónk Jelenti: Kránicz Gábor 62
\\^VC3 sármelléki földműves létrán felment a szénakazalra. A szénával cgyltt azonban őmaga is lecsúszott a kazalról. Az öreg gazdát bordatöréssel a mentők szállították bű a keszthelyi kórházba.
— (Mogjolont a Magyar Múzsa)
loxujabb száma. Ifrztcrhás István magas bzIuvoohIu óh mftvószelt folyóiratának, a Mugyar Mu/sánsk 9. saáma most látott napvilágot. A vaskos füzet
Í;a*dug tartalmából kiemelkedik Ormay ntre poétikus regényrészlete, továbbá 0edény! Mihály „Pesti ének" olmtl most uiogjelent reKényé*ek egy különálló része, Tamás Mihály, Fehór Tibor, Au-gQthy Erzsébet, Szttnyay Zoltán elbeszélései raellott Kóréh Fereuo éa Létay Endro késsüló regényeiből közöl aóg a lap részleteket. Igen érdekes Esztorhás István „Ceglédi százak" clmü, Kossuthról szóló filmregényének részlete Cs a gazdag kritikai revat.
— (Urodotmak vasklutalásához szüksé-gas adatok bokOldéso)
A töldmQvelésUgjl és közellátásügyi mlnlarter az uradalmak vasanyaggal való ellátását a Mezőgazdasági Kamarákra bízta Ezen megbízás értelmehen a* uradalmak részére Juttatandó vas-utalvanvokat a kerületi mezőgazdasági kamarák fogják kiutalni közvetlenül az uradalmaknak. Az uradalnak haladók talanul Jvlontsék bo az Alsódunániull Mezőgazdasági Kamarának az alábbi adatokat: 1. Az uradalom neve ¿alak-helye (pontos elm feltüntetéssel\'. 2. Igáskocslk száma. 3. Igásszekerek száma. 4. Vasalt lovak száma. 5. Szántóterület nagysága, ü. Köveaut mollolt fekezik-e a gazdaság? 7. Vasútállomástól ^mekkora a kövesül távolsága. 8 Saját ezegőduiényes kovács Iparossal
A Levelito Hírközpont jelenti: A lovonteoktatéi kar bosszú időn át kifejtett eredményes működésének olismorésokép|)en vitéz liéldy Alajos vozérozrodos, az ifjúság líon-védolmi növelésének és a tostnovo-lésnek országos vezotójo toljositi a loventeparancsiioki karnak azt a régi óhaját, hogy a jolonlogi rendfokozati olnovozésok holyott uj ol-novozésokot vozessonok 1k> a lovonte-intézményné!. Az uj olnovezésok alkalmasak\' arra, liogv a lovontopa-rancsnoki kar számára széleskörű megbecsülést és tekintélyt biztosítson.
Az uj olnovezésok a most mogjolont 188.020/oln. 10. 0- 1948. sz. rendelet értelmében a kövotkozók:
lioventeoktatő holyott lovonto so-ségtiszl, fóoklató holyott lovonto tiszt, vozető fóoktató* holyott lovonto főtiszt. Üj rondfokozatot is
dolgozik o a gazdaság, t. Községi kovácsi párosnál dolgoztat-e a gazdaság, ha igen, mely községben és kivel?
— (Élelmozés-toohnlkal tanfolyam)
A m kir. Belügyminiszter Ur márcigs hó l.-i kezdettel 6 hónapos- élelmezéstechnikai tanfol.yam tartását rendelte el. E tanfolyamokon nyernek kiképzési a zöldkeresztes népélelmezési tai folyamok elő-adénói. A tanfolyamra 1944. évi február hé 28-ig lehet jelentkezni, felvételnek 18 évet bstöUOlt, 35 évesnél nem idősebb, feddhetetlen erkölcsű magyar áliampel-gárnők, akik legalább 4 középiskolai vég zellséggel birnak és regfeleli\' háztartás-gazdasági ismereteivel és gyakoitattal rendelkeznek. A jelentkezéseket az E^ye temi Diaetetikai Intézet Icazgatóságáboz (BudapeM, VIII., Üllöiut 66/c.) kell intézni. Hóvebh fclvilág09itá8 a vármegyei tisztiorvosi hivatalban (Zalaegerszeg, Vármegyeháza I. e. 15.) nyerhető (:)
tiem l+sz. naptára ¡944-re, ha nem siet megvenni 3 pengőért Barbarits Lajos m outmlms Kifts Szent István Naptárát a Zalai KOtlőny kiadóhivatalában. =ru(Fouché omlók Iratai)
Stofan Zwelg világhltll regényes életrajza óta aligha van olvasó, aki nc tudna egyet s mást Peuchérél, a rendörminlszterrll, aki a forradalom, a csiszárság és a restauráció zűrzavaron korának valamennyi rendszerét egyforma lelkiismeretességei s egyforma hltlcaséggcl szolgálta. Zweig (¿forrása cz az emlékirat veit, amit a francia politikának c nagy kaméleonja vetett papim, amikor kieséit kezébll a cselszövések minden fonala s hidegen, tárgyilagosan, semmit sem szépítve, Ifg-kevésbbé u Maga sokkulacsos szereplését, összefoglalta a lezárt kor sokféle eseményét. Fouché a felvilágosodás gyermeke volt. Veit érzéke a közérdek iráni. Nem volt onnvira üötét figura, mint ah^gy a kö/ludatban él: ludott tekintettel lenni a közösségre, jó munkása volt olykor a közérdeknek. Ncin eszméket szolgált, hanem a fennálló rendet, akármilyen is az. Forradalom, császár, királ/. istentagadás, val-láflosxág, szabadság, jegmegszoritás — mindez mindegy vóM neki. A fontot csak az: rend legyen Páris ntcáin és a francia vármegyékben. Csodálatosan időszerű cz a könyv. Egy nagyon okos, minden eszmén, szenvedélyen, csaknem azt mondhatnók : minden érzelmen tul levó bölcs, a kortárs éliuényszcrftségévcl elmondja azl a sokféle oscményt, amiről azóta könyvtárakat irtak tele. Jellegzetesen francia könyv, mentes minden ködtél és zavartól, a hagyományos gallus világosság iskolapéldája. A fordítás Salgé krnónek, n francia könyvek kipróbált tolmácsának munkája (Anonymus kiadá?.)
Imi vezet a rondolot\', oz a lovonto vezető tiszt. I
Ugyanoz a rondolot megváltoztatja az iíjuvozotók rendfokozati olnovo-zéseit is. Az uj olnovozéaok a kövotkozók: játékvozotő, raj tisztes (a raj parancsnokának holyetteso)/ raj vezető (a raj parancsnoka), szakasztisztes (a szakasz- parancsnokának holyottoso}, csapattisztos (a szakasz parancsnoKa) és a most rondszoro-sitott »fólovento«. Kz kivétoloson csaiiatonként 1—1 lovento lobot, aki megbízható a szolgálntvozotői toendökKol és a esanat parancsnokát bolyoltesitoni tudja.
A leventoiiarancsnokok mogszóli-tása: »Parancsnok Ur!«, az- ifjuvo-zotóké a feljobbvalók részéről: »Ifjú vozető!«, az alárondolt levonték részéről: »Vezotó Ur!«
Az uj rond fokozat i olnovozésok azonnal hatályba léjmek. (LUK)
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen nővérem
Bxv. Kumln Ferencné
temetésén résztveitek, voay féjdol-mumnt bármi módon enyhitenl szívesek vollnk, czulon mondok hálás köszönetet.
Várkonyl (Srabant) lóxsef
óa családjai
gép-\' és gyorsírót (nót) keres délelőtti elfoglaltságra a Zalai Közlöny szerkesztősége.
Rádión és telefonon leadott híreket kell gyorsírással levenni tudni.

Köszönetnyilvánítás.
Mindazok, kik felcltlictollen drága jó férjem, édesapánk
Heringh Károly
temetésén megjelenésükkel, vagy bármi mfts módon mélységes íá|-datmunkbon osztozni szívesek voltok. fogadják ezúton Is hálás köszönetünk kifejezését.
A f yé»*«lé oanlád.
Február l-ig behlfjak a 17-37 évei olasz férfiakat
Ax Idősebbeknek ke kell lépnlflk a köxtAreMigi oemxeti gárdába
Az NTI jelenti Milánóból: Hivatalos hirdotmény jolont mog, amoly szerint a novomlior közojién Voro-nában tartott jiártértokozlot és a fascista köztársasági párt többi gyii-lésoi egyotértólog mogállajiitották, hogy Olaszorszi^gnak sürgős föladata elfoglalni bolyét a háborúban. A pártfőtitkár éppon őzért olrondolte önkéntes toborzó irodák fölállítását minden korülotbon. A 17—87 éves férfiakat fobruár l-ig mind Iwliiv-ják. Az idősebb évjáratokat a iiolsó fölépítés munkájában használják fol s ezeknek bo koll lépniük a köztársasági nemzeti gárdába.
APRÓHIRDETÉSEK
\\
ÁLLÁS ví
, MEGHÍVÓ.
A VI-VII ker. Keresztény Fogyasztási Szövetkezet
45, évi rendes közgyűlését
1944. Jamár 16-óa délitái 2 órakor
a Nagyrác utcai iskolában tartja meg, amelyre a t. ürlellulajdonosokat tisztelettel meghivja
az Igazgatóság.
Tárgysoi ozat:
1. IgasgAtóeág! és feidgyelóbizottsági Jelenlések.
2. Az 1943. évi zárszámadások előler-jesztéie, mérleg megállapítása, ai igaigatóság és felUgyelóblxóttBág felmentése feletti határozathozatal.
3. Két Igazgatósági fag választása 3 évre.
• 4. öt tagból álló felűgyelőbiiottiág választása egy évre.
5. A szövetkezet hivatalos lapjának kijelölése.
6. Esetleges Indítványok.
A zárszámadások megtekinthetők a szövetkezet pénztárosánál (Vajda Perenc, (f\'elsőtemető-u. 5. sz.) 4.
\\
I
GMVÖIGYI
VILLAMOS ÁRAM-_____SZOLGÁLTATÓ RT.
Aramowmlék fizetése, rdktimáolók, hibajelentések, szakszerű falvttétfosttés minden villamos kérdésben déielftU 8-46Ü délután 16 órái«.
>

rvrfn-\'Aiir»
Klfutéflu felvétetik Sziklsy fQszer-
! Üzletben. Eötvös tér 191
. --
i Mfikö éi cemenlárugyártó Oiemembe tanoHool vagy Hgyes munkást fel-i veszek. Mankovlla, Telckl-ut 13. 15
_ADÁS-VÉTEL ^
Modern rádlé eladó. Honvéd-utca 63.
38
Villanymotort vennék, 3 és 5 lóerőset. Mankovits, Teleki-nt 13. BO
Eladó egy varrégé|i éa egy Jókarban levő gyermekkaaal. Horváth Lajosaé, Huszti-tér 6.
Egy drb modern rériié eladó. Petóll-ut 80 szám. 41
ltflvli!*aHaorát vagy planinót veszek. Címet kérem a kiadóhivatalon. 43
Kifogástalan fekete békebeli férfi télikabát, 4é-ea férficipő eladók. Eölvös-tér 2.
54
Használt vaTógAneket vesz Brandl
Deák-tér 2. Telefon\'
52
SölétpeJ herélt 16 eladó. Megtekinthető Kiss fatelepen, Erzsébet-tér 13. 53
BÚTOROZOTT SZOBA
■atoroxott szobát keresek azoanalra.
Clm: Szever-étterem, Erzsébet tér. 44
KÜLÖNFÉLE

1: éa U<.
Doktor mérnöknek üzenem. — —r Találkozás VJg expressoban szombaton este «/í7 órakor. Szóké angyal. 46
Olmnázluml és polgári isk. magántanulók tanítását, rendes tanulók élőké-szitéiét egyes tantárgyakból, 1—IV. oszt., elvállalja gyakorlott tanerő. Klsfaludy-utca 9. 49

ZALM K02LÚm
»•OLIYI KAI NAPILAP.
iüadla: „Klzaazaaságl R T. NsoykuatűeA Felelóe klndft: Zalai Kúrely. Myouiat<m
< „Klzgazdaekgl R. T. Na(yk»M|iW nyendijákaa MaiykaatZMa.
(NvocndáArt tel»! • Zalai KarolyJ
ftladft:-
eim:
Beadlokozat:.
r y >
Tábori po8la:.
évf., 5. sz.
Nagykanizsa, 1944. január 8. szombat
Ára 30 fillér.
mm
SzorkeezMMfc\'ód kiadóhivatal r Fö-ut ö. Bzúm UJk<iat»« w u..
SzorkeszMtoéjel ós kiadóhivatalt tolefon 78. sz. Felelős qyerkeqytrt •
MogJoleWk minden hótktíznap dólutón. bZCrKesZtO .
yuu lUMili/KatAi
Barbarits Lajos
•l I »» I »»«HíV
filőfizetófll
>tósl Ara: ogy hónapra! 4 pcdkŐ 30 fillér, negycdóvro 12 ponorfi 40 rllM, Ktí.voa számi hétkftznap 10 flll;. *zombatoá 30 IMI.
A magyar becsület mwrn
Az újesztendei ünnepek alkalmából a -magyar belpolitikai életben ünneplő megnyilatkozások
nem történlek. A súlyos időkhöz mérten az események felett elhaladva az elmúlt esztendő (magyar telteit és eredményeit mlérlegelve tekinletün-ket a magyar jövő fejé forditol-luk, amely jövő az 1911-ik esztendőben nagy külföldi vezető politikusok ós dllamférfiak ftrg állapításai szerint, súlyos, dón lő jelentőségű év lesz az em)>cri. sép szántára.
x Ilyen kilátások közepetle tar-lotl úgyszólván .minden magyar ember terepszcimilét a saját környezetében, hozzátartozói körében, számba vettük nctaizeli értékeinket, megvizsgáltuk azokat a gondolatokat, amelyek részünkre a Duna medencéjében eddig \'¿letet biztositoltak s megerősödtünk azokban az eszmékben, amelyek vezetni fognak minket továbbra is a világköz-véleiliény előtt a becsülni rníe-zejéűíN
Amikor az óra min tatója éjfélre lendült s az újesztendő kü-szöbének pillanatát éltük, fei-csondüll a magyar rádióban egy mélyZeiigésü, szép férfihang, vu téz ■ nagybányai Horthy Miklós rendkívüli- követ és meghataU ma\'zbtt miniszter hangja, a harc mezején vértanúhalált halt Kormányzóhelyettesünk testvéröccsének hangja. Kormányzó Urunk fia, aki tudvalevőlegbra-ziliai követ volt, rádióüzohclet küldölt a Délamerikában élő magyarokhoz. Bár ez az üzenet messze az óceánon túlra irá-nyittalott, idehaza a területében és lélekszámában meggyarapodott Magyarország i>> felfigyelhet rá. Me^t az üzenet sok olyan veretes igazságot tartalmaz, amit ércbe lehet önteni s márványba vésni. Egyedül állunk a népek nagy óceánjában, egymás kezét keresi minden nta-gyar, egymásra kell támaszkodnunk.../ A világ népéi közül kevesen értik meg a\'ih\'agyar lelkület et. A ni agy a? lovagiasság és önfeláldozás soroz altos történelmi etapokat tud felmutatni s úgyszólván abban merült ki ezer esztendős történelmünk, hogy önfeláldozónk és lovagiasak voltunk, amit\'alig méltányolt a világ F.zért\', fontos a magyarság, szájraára s talán minden" más néptől megkülönböztetetten fontos, hogy szorítsa meg cgylm\'ás kezét Vészterhes időkben, mert a magyar lélek megtartásáért, az önálló magyar állami lét és . alkotmányos berendezkedésnek fennmaradásá-.
mai
»" A.»\' .-y». ou <
Az aqgol közvélemény elutasító álláspontén van
u> j,,, j,t vjh i niyíu tu. .mx. » \' l ^
a Csatornán át vezetendő Invázió terveivél szemben

irt1
.\'< • A ■ »V. > tV 1 1,
A harctereken, északon is, délen is, ólónk a harci tevékenység — Tegnap Eszak-Franoiaországot ós Délnyugat-Németországot bombázták" ^
Kevés remény van, hogy Lengyelorszái lemondjon követeléseinek
töredékéről Is
. f. >,ül«i> 1 <" -»I
len—Zaitomir kőzött a némulok négy ollonaégos, megrakott tohorvo-
• Borliaból jolonlik: Csökkenő hó-mórséklot, jeges idójáráa mollott folytatódnak iá harcok n koloti arcvonalakon. ^
Zaitomirndl az elkeseredett har
cok keményen tovább tartanak.
Az oroszo\'k aidyos támadást kezdtek Kirovográd ollon. A délkoloti szakaszon a némot állásokat a Tuguj folyó nyugati mvtjára vonták via/,-sza, mig északon a némotok ogv szoviol készonléti állásba vonultak ho. Mola vidékén a némotok hatalmukba koritóttok ogv fontos utvoim-lat. Miiulorao harcokban az oroszok omborvesztoségo ro\'ndkivül súlyos\' vult. A
Berdicnev vidékén folyó harcok során néhány holvi jolontősógii ollonséges botörést a némotok a szovjet súlyos vosztoségoi-vol fizettettek meg. Egy teljesen olhamvas\'/tótt várost kiüritottok. Vi-tobszk vidékén a szovjet-orók mog-ismétolték átkaroló mozdulataikat, azok sikorót azonban moghiusitot-ták. Az északi szakaszon londültftes néinot támadások mogolőztók a bzov-jot támadó Aadinüvolotoinok kifojló-\' dósét, a némotok betörtök támadásra készen álló szovjot-kötolékokbo,\'tpbb harci csoportot azétszórtak, illotvo mogsommisitottok.
liclaja Cerkovnál az oroszok\' több irányból ogyidojü támadásokat indítottak nagy szám-boli fölény lx>n a néniét állások ollon, dp a némátoknak sikerült a ttynndási gyújtópontokat elkülönitoniük. Ilo-vos harcok alakultak ki s azok még folyamatban vannak. Kiov—Koroaz-
natot légitámadásokkal mogsemmi-sitottok.
Nincs remény megegyezésre Tito ós a jugoszláv
kormány között
Kairóból jelentik: x
Rendszerint \'jólértesült politikai körök ugy .vélekednek, hogy nem mutatkozik semmi reménye annak,\' hogy a menekült jugoszláv kormány és Tito között jelenleg valaminő megegyezést lehelne létrehozni. .
A partizán-harcok közben a Banjnluftát újévkor megrohanó csapatból 208-at megöllek Más
helyen 104 halottjuk van a partizánoknak, köztük egy dandár-parancsnok. Zágrábtól keletre vívott partizán-harcokban is elesett egy dandárparancsnok. Összeütközések\' volíiík Lika vármegyében is, valatmtint Dalmáciában. Utóbbinál 50 halott maradt a csatatéren és rengeteg fegyver valamint lőszer.
Amerikai ós angol hangok az invázió túlságos kockázatáról Az angol nagykövet Hull külügyminiszterrel folytatolt megbeszélést
A brit hírszolgálat washing-
toni jelentése szerint lord Mali-fax brit nagykővet hosszú-megbeszélést folytatott Hull amerikai külűgynünisztőrrel. A tegnap reggel történt megbeszélés után az ifiságirók kérdésére a nagykövet csak ennyit mondott:
— Az értekezlet a két országol érintő pénzügyi kérdésekben la-nácskpzott.
Londoni híradás szerint Albert Shatler amerikai szenátor,
egyike azoknak a szenátoroknak, akik beutazták az európai arcvonalakot, kijelentette, hogy az inváziót feleslegesnek tártja s ez a kísérlet nem lenne m?ás, mint töineggyilkosság az angolszuszok részére. Az angolszász-közvélemény elutasítja a csatornán keresztül vezetendő invázi-ós hadműveletek gondolatát, mert tulnagynak látja a\'nnak kockázatát.
Folytatódott a német ós franola területek bombázása
Tegnap délolótt 10 óra 10 porctól 10 óra 20 j>ereig légiriadó volt
ZftgrAbban. A horvát főváros légvédelmi ütocoi mogszólaltak. Az ollonpégoa ropiiíó-géix)k több hullámban húztak át a város folott, néhány hullám északkelet irányában röpült tovább, több
gép azonban, vndászropülóktól ki-sérvo a főváros folott körözött, bombákat azonban som Zágrábra, som környékére nom dobtak., Tegnap éjfél után honi io^kal Bázelben
is légiriadó volt.
Ma éjszaka rondkivüt sok nobéz
«4 .
ért csak ílymódon tud eredmxS-nvesen szikra szállni.
\' A délame.rikai magyarsághoz intézett rádióüzenet tájékoztatta a tőlünk elszakadt testvéreinket Magyarország mai helyzetéről s közölte, hogy mi nedn kerestük ezt a háborút s Onégscjnv térhettünk ki előle. A körülmények kénvszerilö hatása manapság oly helyzetbe hozza a-kis nemzeteket," hogy talán éppen azzal mentik meg puszta létüket, amit \'egyébként legszívesebbe« rültek volna. A magyaKflHhiftel •a. sors kényszerűsége folytán
ÖJÖÖW
nemzet, hü m\'aradt ezer esztendős tradícióihoz.
Tisztában vagyunk azzal hogy ebből a nagy világégésből uj világ fog megszületni. Hogy milyen lesz az; ki tudná ponttí-! 1 snn körvonalazni. <}g}1-bizoj i nvos. hogy az ogyft^ nél^k .helyét és rángjál bol/>ő ,erőjük, kölcsi é i;lékV\'k és, az ejnberiség szem})ontjáhól értékes iicni^éfí twIfffdonKágnik fogják megálla-pitani. LzoJ<et iai»v^QndoIalokat
m^/mt^m
a konkliAióra jutott :r. Lzért
tását. Meg kell ó^•:^^^J1}<7nií, erkölcs. a jog éK\'a1/ igazság tiszteletéi. \\Íy. . tniri;«I\' 1 \\ózzAtar/ozt k a nemzeti b\'ecsüléthez! ,
! Rerttólífe\'liW nwlHv\'\'Miklós 1 VcMdftl\'■
lalmö\'zotl ^Mni-WV,\'; i^\'víl\'» \' szánt\'ó, niág^\'hfj, T;AVioWibkat ta rt\'al m í<z<> rá\'d lóü/,?Mó atju I c-tl az ,ó(\\.\'áiV(Vn K^brázlfln \'inalvaiv
ságh^: (m}Vife^i iVég.^ug-
Ilalásl^i. P.S ^^1 ,!^zak«dt véreihez^ hogy mínde-
íTíA^^líWl 61 c f("),d k(\'"
M-ifslfgW>rf legyen a szi-BMÉÉMMMIMÉeWÉW. (S)"
ZAL\'AÍ KÖZLÖNY
-—-
1943. januto 8
brit boaikáa* röpült •!
London felett.
A M«ta<*k auffAtit fy Őiáu át hallottak. A gójwk dóli irányban röpültek.
Zürichi hir szerint nómot és francia megszállt torülotok ollon a lógi-túmmláwok tegnap folvtatódtuk. Dél-
ulútt nzövetíége» légi alakulatok Krantiftorazág ón/,aki rfezóbon, délután délnyugat Németországban huj tottak végro bombázásokat. Nómot terület folott -több holyon hovos légi harcok fojlódtok ki. A nómot légol-háritáa rondkivül orós volt. Eddigi adatok szorint 12 bombázót ós 7 vadászgépot lőttek le.
Nem mutatkozik kivezető ut a lengyel-orosz feszültségből Az UMRA-tól várják • megoldás kikóny»x«ritését
Ed«<u brit külügyminiszter Komor lengyel külügyminiszterrel mogví-tutta a longyol kormány szerdai nyilatkozatát. A Timoa "azt írja, hogy a longyol kormány nyilatkozata némileg kétértelműnek tekinthető. A nyilatkozat valóazinüiog komprom ¡aszúm volt a longyol kormány kebelében mutatkozo kétfélo íeliogás kózutt. Az ugrópont a kérdésben a határok problémája.
Uenfbúl jelentik: Londoni hir szerint
a lengyel miniszterelnök nyilatkozata kiélezte a feszültséget Lengyelország és a Szovjet között.
A lengyel . kormány kijelentette, hogy tenylege»«együttműködés csak lengyel—szovjet mogállapodáa oso-tében lehetséges. Aduig pedig a longyol ellenállási mozgalomnak szigorúan alkalmazkodnia kell a londoni lengyel kormány utasításaihoz. A longvol konpány megparancsolta* hogukorüLni kell mindent, ami Ion-gyei l(öldön l>onyodalinakhoz vozot-
)
hotno. Mindönki tudja, hogy a longyol kormány számúra ogy a log-lóntosabb, a megállapodás megkötése Moszkvával. Londonban ugy hiszik, hogy kovóa a remény ahhoz, hogy JLongyolország akár csak töredékeiről ía lomondjon kövotolésoi-nok.
A l)io Tat cimü svájci lap washingtoni hirt közöl, ainolv azorint amorik^i diplomáciai körökben ugy vélekodnok, hogy a longyol—azovjot közolodés ügyobon mogtörtónik a döntés, mihelyt az UAIKA megkezdi tevékenységét a fölszabadítandó lengyel torüloton. Amorjkában óa Angliában hajiundóság mutatkozik urru, hogy
a halárok rendezésének kérdését a háború utáni értekezletre
i bízzák.
Az UMRA, amolybon a szovjet óa a lengyel kormányok képvísolói is részt vosznek, hamarosan kikény-s8zoritl»oti a megoldást az orosz-lengyel kapcsolatok kérdésébon.
Jelentós a keleti harotór súlyos haroairól
a sötótaég beálltáig újra mog újra támadlak az oroszoká do
Berlinből jolontik: A harcok Zsíto mir vidókón a logoróaehbek. A rossz utak, a torülof hatalmas arányai a védőknek kedvezitek a a támadó szovjet-haderőt akadályozzák. A németek arra számítanak, hogy u támmlások ezen a vidéken tovább tartanak s ennek megfelelően megtették intézkedéseiket,,
A azovjot-nyomáa logorősobb líordi-csortól dólro és Bolaja Corkovtól délnyugatra. Mindkét holyon uj bzov jót hadosztályokat vetettek harcba. Az ellonaóg célja: tovább vinni a támadást déli irányba. A súlyos harcok folyamatban vannak, i\'ro-poliszktól nyugatra a szovjot-orók több holyon indítottak támadást, azok azonban vórea fojjol összeomlottak. Két helyen az oroszok mín-don fogyvorük éa harcigópük hátrahagyásával menekültek. Vitobszknól
az átkarolás nem sikerült. A németek kemény harcok árán megtörték az oroszok súlyos \\ és elkeaere<tett ellenállását. A nómot támadó ókok egymás mellett hatoltak olóro éa három esetben olválaaztottúk a Bzovjot-ékokot mö-göttea ösazeköttotésoiktől s nagyrészt mogsommisitottók ókul. A né,-mot Tigrisek sogítségévol >19 szovjet-páncélost olpusztitottak. A Novol-kanyar északi részébon három holyon rozotott a azovjot súlyos támadásokat, azokat a német főállások olótt mindonütt véresőn yísazavorték. Azután a nómot ellentámadás a ki-
Az elemi iskolás gyermekek légoltalmi biztonságával és az elemi iskolai írástanítás zűrzavarával
foglalkozott a nagykanizsai állami elemi iskolák gondnokságának ülése
A nagykanizsai állami olomi iskolák gondnoksága dr. llajdu Gyula kir. kormány főtanácsos olnöklésóvol ülést tartott. Az olnöki megnyitó kogyolotos szavakkal omlékozott mog dr! Meinl István hitoktató haláláról, akinok emlékét ós órdomoit jogyzó-könyvbon mogörökitotték.
lülnök ismortotto az iskolák légoltalmával kapcsolutos különböző rondolkozésokot.
Altalános kívánság, hogy a gyermekek légiveszély idején ne tartózkodjanak csoportosan egy helyen%-hanem még a riasztás előtt. amikor a rádió megszakítja műsorát, bocsássák őket haza, vagy a távolabb lakókat osszák be a közelebb lakók házaihoz. Krro vonatkozó rondolot is van s azt Zalaegerszegen végre is hajtották, Nagykanizsán azonban a rondolot mindeddig végrehajtható nem volt. Koncdi Imre .mérnök javasolta az e(emi iskolákban rádió figyelés megszervezését és folaján\'ott ogy készüléket orro a célra. A rendelet is lehetővé teszi, hogy az iskolák ovégből rádiókészülékeket igényoljonok a minisztériumtól. Az erre vonatkozó intézko-désokot a gondnokság elhatározta s igy remény van arra, hogy a kérdés a rendőrséggel és a légoltalmi parancsnoksággal is egy nevezőre hozható lesz és az apróságoknak nem kell az iskola pincéjében összezsúfolódva vagy kapuk alá botorolvo tölteniük a légiriadó ideiét. A cél: - u gyonnekaerog inkább szóródjék
szét a városban légivoazóljr időjén, nohogy komoly\' veszély idején ogy csomóban órjo őkot a b\'aj. Az iskola-{ondnokságnak minden orrovonat-íozó intézkedését a szülők óa a eg8zélosebb közvólomóny csak há-íís helyesléssol fogadhatja.
A kanizsai olomi iskolák össze-son 8J180 nongót kaptak légoltalmi célokra. Kőből az összegből vajmi kovés biztonságot lobot ma olote-remtoni az iskolák számára!
A gondnokság vitéz Filó Ferenc gondnok előadásában \'elfogadta az 1942 évi
zárszámadást 8-107 jxmgó végösszeggel éa az 1948 évi s jóváhagyva most megérkezott
költségvetést 8867 pengő kiadással és ugyanannyi hovétollol. A költségvetés osszogéhőz 80 százalékos emelést engedélyeztek.
A személyi ügyeket Ortutay Gyula gondnoksági titkár referálta. A gondnokság jegyzőkönyvi elismeréssol omlékozott mog Kovács Illés kiskanizsai igazgató nyugalombavonulásáról, akinok körzete vitéz Filó igazgató folügVoloto alá korült. A nagykanizsai iskolák fol-ügyclóio, Lipjxniffcky Árpád lomon-dásával holyébo Nóvák Frigyon,. a sümegi olomi iskola igazgatója lé-j>ott.
A gondnokság jogyzókönyvóbon örökitetto mog a hivat-.dosan most oltüntnok nyilvánított I\'ádár Károly tanitó hazafias érdomoit és a hazáért meghalt Kemonesi István tanitó hősi omlókét.
Ahány Iskola, annyi féle irás-tanltás
Kenődi Imre felszólalása nyo-ni&n foglalkozott a gondnokság az elemi iskolai Írástanítás felettébb zavaros kérdésével. A jobbradülő irás tanítását ugyanis, mint ismeretes, teljesen kiküszöbölték az ország elemi ok-\' tatásban s helyette bevezették a zsinórirásl, de engedélyezték
szakaszaim csak tüzérségi és roham-tovékonység volt.
Szélesebbre építik ki az iparfelügyelet
szervezetét
Az iparügyi minisztériumiban annak a régi tervnek a megvalósításával foglalkoznak, hogy az iparfelügyelet szervezetét az eddiginél szélesebbre építsék ki. Az iparfelügyelök és iparfelügyeleti hálózat létszáma súlyosan tul van- terhelve azokkal a feladatokkal, amelyek a nagyipari fejlődés során az iparfel-ügyclotre hárultak. Mindezeket a tennivalókat már csak az eddiginél lényegesen nagyobb szer mélyzcttcl lehetne teljesen lebonyolítani. Éppen ezért, minthogy elkerülhetetlen az iparfel--ügyeink, valamint az oda beosztott tisztviselők létszámának
induló pontjukig korgotto vissza az
"Ttioti front északi 6» tóbbiff 1kiv*1 » f\'5 \'ííf ¡"PW
rj foldoritő 1S- Nagykanizsán a kel belvárost
körzet át is tért a zsinórirás ta-
nitására, Kiskanizsán azonban
nem. Két év múlva a zűrzavaron
segíteni kellett. Különben sem
bizonyult jónak a zsinórirás ta-
S" ilása, ami valóságos rajzludást övetelt meg a kisgyei\'mJekeklöl. Ékkor mindhárolm kanizsai iskola tantestületei közösen hozott elhatározással az álló irás tanítása mellett törtek lándzsát Igen ám, de (bár ez az egyik tanterv-szerüen megengedett írásmód) állóirásu tankönyvek egyáltalán nem léteznek. (!!) S hogy még teljesebb legyen a zavar, a középiskolákban viszont kötelező kizárólag a zsinórirás tanítása. Hogy mindebből egy év alatt micsoda káosz keletkezett, elképzelhető. Másként tudott írni a polgáriban vagy a gimnáziumban, aki egy év előtt került ki az elemiből, másként, aki egy évvel később. Ismét miásként, aki az egyik vagy a másik kör-
jelentős emelése, egyben viszont racionalizálni .is kivánják az iparfel ügyelettel kapcsolatos összes munkaköröket. Ezért a munkaügyi kódex kidolgozásával párhuzamosan, amelynek elkészítését Bofncmisza Géza iparügyi miniszter a költségvetés és a vita során bejelentette, hozzá fognak annak a tervezetnek a kidolgozásához is, amelynek alapján a kibővült iparfelügyelettel egyesítik a munkaügyi felügyeletet, sőt lehetőség szerint a munkaközvetítés országos hálózatát is ugyanehhez a szervezethez kapcsolják.
A takarékosság tőkét teremt, —
bumköfesön ben aranyat jelent!
r
zet elemijéből került középiskolába s másként, aki vidékről került akár elemibe, akár könép-iskolába Nagykanizsán. Ez a zavar mindmáig fennáll, semmi gyakorlati haszna nincs, ellenben\' a tantestületekre szinte megoldhatatlan oktatási nehézségeket ró, az irnitanuló gyermeket pedig bocsánat a kifejezésért ! — megbolondítja. A gondnokság most elhatározta^ hogy. az Írástanítás egységesítését legalább egy város iskoláiban szorgalmazza és kéri a minisztériumot, hogy ebben a kéi^ désben országos\' viszonylatban is teremtsen rendet.
Jiiiir 10-én
uj kezdő és haladó
oepirasi
i \'
tanfolyam kezdődik
HAJOR ÁKOS
gyorsíróiskolájában
Nagyknnlua, Szent Imre har«eg-u. 5.
Í94A. jMMJár I
ZALÁI KGZLOUY
Amirőhaz „apróhirdetés" beszél
Érdekességek amuff és jelen hirdetéseiben
»Mutassátok újságotok apróhirdo-tésoit, mogmondom, kik vagytok!« IJcvallonl, ozt a közmondást ¿11 találtam ki a7, ¡Bmort klasszikus köz-mon/lás analógiájára, Do a szólás-mondás találó. Hogy monnyíro, az alábbiakból kidorül.
Az újságok ogyik legolvasottabb rovata az apróhirdotés. Utolsó oldalakon bolvozkodik ol, az órdoklődés szempontjából mégis igon gyakran aa olsó. Sokan, ha koziikbo n-eszík a lapot» mindiárt az apróhírdotésok rovatánál kozdikV
Bátran morom állítani, hogy- az apróhirdetésből a leghűbb korkópot
lobot ogv-egy város élotéból kapni. Az apróhirdotés történolom. Az újságok első oldalán közlik ugvan a torténtokot világviszonylatban! Évtizedek után mégis ujrá írják és sok mmdont más szommol látnak akkorára. Az anróhirdotés azonban kor-telés nélkül, őszintén, nyíltan vísz-flzatfikrözi ogy-cgv városon, társadalmi rétegen bolül az omlwrek életviszonyait, az viszont rávilágít az egyéb eaoményokro.
Koresnük fol most az apróhirdotésok rpvatát és beszélgessünk ol velo bizalmasan.
1907: Eladni való és vevő akad bőven, de senkinek —
sem sürgős
Találomra kiömöltem egy régi uj
flágkötotot a könyvszekrényből. Ezer kiloncszázhotos évfolyam." Bőséges apróhirdotés rovata van. Néhányat kapásból kijogyoztom:
»Méz I. r. porgotott korlátlan mennyiségben kapható 1 korona 40 f.« Az ogyik vondégló itt hirdeti, hogy nála 10 pár virsli 40 krajcár. »Most érkozott 5Q00 darab játékbaba 10 krajcártól 10 forintig«. »8 darab tiszta selyem nyakkondó 1 frt«. — hirdeti egy koróskodő. Mol lottó né-hrtny sorban azt hirdotik, hogy kiárusítják az őflszos visszamaradt\'
őszi és nyári diratkolmékot. Lon-tebb szorénv sorokban fölhívja valaki a közönség figvolmót, hogy pártoljuk az itthon készült cipőket. A7 már napryon kiabáló hirdotés, amikor vastagabb botüvol szedve iery reklámírozza cégét,ogv kereskedő: »Iskolás ruhákat, felöltőkot 16 fo*-rinttól kezdvo készítek ...«
Általában nincsenek türolmetlon hangú, siránkozó, szánalmat keltő hirdotések. Vonni és oladni sv.ándó-kozók kiegyonlitottségét mutatja az apróhirdotés oldal.
1919: mindenki \'munkaerőt keres; sok az eladó ház, birtok
Az 1010 csztondő rokonságot mutat napjainkkal. Kommentár nélkül felsorolom az összegyűjtött apróhirdetésük cimszavait^kortészt korosok. Tanoncot fölveszek. Üzlotholvínégot korosok. Mindenest korosok. Háztartási alkalmazottat korosok. Rzénszü-not alatt középiskolás diákokat csoportosan, is fauitok. Használt gvóey-Bzoros üvogokot magas áron veszek.
Néhány apróhirdotés azonban manapság nom található. Például: »fir-toaités! Tudomására hozom a nagy-
érdemű közönségnok, hogy az uj lisztjegyeket hozzám íratni szivos-kedjenek. Kiváló tisztelettol. Aláírás«. Vagy: »Fatelepről kiutalt fát gyorsan és jutányosán házhoz szálli* tok...« »Burgonva 1 korona 80 filléres maximális áron kanható«. »Sok a bankónk — vásároljunk!« IIvon cím mellett hirdeti magát ogy birtokközvótitó iroda.
A kort ¡Ron jellemző hirdetés: »Magyar—román tolmács ajánlkozik«. _
1935: jelszó: munkát keresek/ Hagy az olcsóság
apróhirdotés kiabálja majdnem min-\' den nap, hogy* 2 filléres kífliárusa-kat körösnek. Még ilvon hirdotés hőségeson van objxm az időben: »Karikagyűrűk olcsón kaphatók«.
1085. esztendőben egymást érik a munkakoroaők apróhirdotései. Számtalan ilyon hirdetést olvashatunk: Joghallgató ollátást, vaurv kosztért tanítást vállal. Háztartásban olho-lyezkedne intelligens nő. Érdekes
1943: a csereüzletek kora
; Néhány példa: »10 mázsa tűzifát ajándékozok annak, aki 2 szobás lakáshoz juttat«.
»Strapa csizmát kukoricáért ol-csorélnék«.
»Jó állapotban lévő, középmagas termetre való\'télikabátért kukoricát
adnék csőrébe«.
Hogy milyen hü korképot nvujt az apróhirdotés, azt az itt folsorol-
tok igazolják: »Kérpm ozt a IkícbüIo-tes egvént, aki rózsaszín gabonáio-gyomot megtalálta, adja bo a kiadóba«. sOramafonlemozt, használtat, töröttot magas áron veszek«.
Igaz tehát az a megállapítás, hogy az újság loirérdokoflohb, legtartalmasabb, legváltozatosabb olvasmánya az apróhirdotés.
Taaai látván
Tolvajok dézsmálták a sflmegt barátok sekrestyéjét és éléskamráját
Az utóbbi Időben mind gyakrabban fordulnak elő széltében élelmiszer lopások, kisebb-nagyobb liázi betörések. így van cz Sümegen is. A legutóbbi időben a tolvajok "nem kftriélik már a tdmlplomokat sein. Sümegen a szentferencrendi barátok templomának sekrestvéjéből vittek cl ismeretlen tettesek nagyobb mennyiségű tyertyát, azonkívül a barátok éleskámrá-jából is több izben tűntek cl ülönböző élelmiszerek. .
A ferenocsek zárdáján kívül más sümíegi lakosok házatáján
t\'
is ismétlődtek\' a hasonló pana-v szok.
A nyomozás most eredményre vezetett. A tolvajokat elfogták. Az egyik Magyar Ferenc sümegi cipőfelsőrészkészitő segéd. A másik egy román\\katonaszők(&-vény, Barcsa József, aki jelenleg taliándőrögdi alkos. Helyesebben jelenleg az ügyészségi fogház lakója Zalaegerszegen a tolvaj-pajtásával egyetemben.
Egy sümegi orgazda ellen is eljárás injult, aki Büchler Já-nosnó szombathelyi lakos.
Fogházban lévő ismerősétől lopott és abból küldött csomagot a fegyházban ülő másik Ismerősének
Poczó Mária nagykanizsai, Magyar-utcai lakos nem ismerd len a hü n ügyi hatóságok előtt. Most, — mint a feljelentés mondja — mSg egyik ismerőse a fogházban töltötte napjait, Poczó Mária többféle ingóságát eltulajdonította, azokat eladta és .az érte kapott pénzből egy, a kőhidai fegyházban büntetéséi töltő kanizsai ismerősének sze-
retetádományt küldött. Persze csakhamar kiderült, hová tűntek el az ingóságok és Poczó Mária a rendőrségre került. Ott az is kiderült, hogy a Magyar-utcai nőt a veszprémi törvényszék is keresir-A nagykanizsai rendőrség először lenyomozza az itteni feljelentést, azután átszállítják őt a Veszprémi fogházba. •
Érdekes számok a nagykanizsai közkönyvtárak multévi forgalmából
A szellemi élet terén a könyv a legfontosabb nevelője és szórakoztatója a városi lakosságnak. Egykét számadattal megvilágítjuk a két legnépesebb kanizsai közület könyvtárának a Városi Könyvtárnak ás az Iparoskör könyvtárának évi forgalmát.
\'" A Városi Könyvtár, amely na-ngyobb részt tudományos munkákkal áll az olvasóközönség szolgálatára, már régen tulhaladla a tízezer kötetes állományt. Utána az Iparoskör 1910 kötetes könyvtára következik.
A Városi Könyvtár olvasóközönsége túlnyomó részben középiskolai tanulókból áll. 1943-ban 1227 egyén kereste fel a könyvtárat és az Igénybe vett könyvek száma tul van a 7000-en. Legtöbb esetben Irodalom- és művészettörténeti művek, utána szépirodalmi könyvek kerültek az olvasóközönség kezébe, de keresettek voltak a néprajzi, jog- és bölcsésztudományi művek, valamint archeológiai szakkönyvek Is. Érdekesen fejlődik az idegen-nyelvű művek olvasóközönségének statisztikája. Előző évben csak hét olvasó volt kíváncsi a könyvtár C. sorozatába osztott idegen nyelvű művekre. 1943-ban már 22 olvasó, közel 200 Ilyen könyvet vett Igénybe. Nyelvek szerint Így oszlik meg az olvasóközönség létszáma: németnyelvű művek olvasói 163, francia .könyvek 9, olasz könyvek 5, horvát könyv 4, orosz tárgyú könyv 3.
Az év legnépszerűbb könyve volt Hitler Mein kampf-ja, utána Her-czeg: Bizánc, Qulácsy: Fekete vő-
legények, Jókai: Ui földesúr, Oár-donyi: Az én falum, Donászy: Buda hőse.
A Városi Könyvtár az elmúlt évben különösen a háborús szakirodalom és a történelemtudomány néhány értékes példányával szaporodott.
Felkerestük az Iparoskör könyvtárát Is, ahol a lelkes és szorgalmas Hűlsz József könyvtáros elmondja, hogy már 7 éve irányítja a könyvtárt és az akkori 736-os kötetszámot azóta 1910 kötetre sikerült emelni. Ennek az eredménynek külön értéke, hogy az olvasóközönség külcsönfillérclböl érte el a fejlődésnek ezt a fokát a könyvtár, meit az Iparoskör költségvetésében nem volt tétel erre a
gyógyszertárban kapható
ZALAI KÖZLONYi
célra. Elmondja még, hogy 1943-ban 346 olvasó 5000 kötetet vitt el a könyvtárból, ahol a legnépszerűbb műveknek a sorrendje a következő: Harsáéi Zsolt: Élni jó, Leweliy: Hová lettél drága völ gyünk, Knittel: Via Mala és Tíiérese, Mollináry Gizella: Betévedt Európába, Howard Spring: Szerelmetes fiam, Hilton; Megtalált évek.
1943. évben a könyvhasználati dijakból 38 magyar és 24 külföldi itó müvét vásárolta meg az Iparos-kör könyvtára,-
A Polgári Egylet könyvtára évről-évre fejlődik a tagok igényelnek s az Egylet szűkös anyagi viszonyainak megfelelően. Ez a kisebb létszámú társadalmi közösség aránylag nagy forgalmat bonyolít le könyvtárával.
A közkönyvtárak fe
lődési lehető-
sége a legnagyobb Nagykanizsán. Reméljük, hogy az i letékes vezé-tők továbbra Is kellő mértékben támogatják a szellemi kincseket gyűjtő és a közönség érdekelt szolgáló intézményeinket. —k—n—l
& I&R3Z 25 éves
A Magyar Asszonyok Nomzoti Szövotségo* január 11-én tartja 25 évos fönnállását ünnepié rondkivüli
közgy űlését Budaneston a városháza közgyülési tormmKm. A nagy- és kiskanizsai MAN8Z képvÍBoletélxm
többen utaznak fol orro az\' alka lomra.
• Huszonöt év nagy idő\' ogy ogvo-eülot törtónotébon. A MANSZ a Haza iránti jizorototból, kötolosség-érzéshól alakult akkor, amikor -HMM után az alélt magyar Haza labsah ocsúdni kozdott kalndtságából. Eb-l>on az idól>on nomcsak jó magyar hazafiak álltak újra síkra a magyar-ságért, hanem dőrék magyar asszonyok is szövotkoztek, hogy a magyar igazságért,, a magyar iparért, a magyar-háziiparért álljanak sorompó-\' na és megmutassák, hocry mit lehot és mit koll tenni akkor, mikor az ország bnjljan Van.
E huszonöt év alatt sok határkövo van a MANSZ munkájának.
1010 novonibor 16-án a MANSZ tagjai először szoroztok nyilvánosan azzal, hogy a Budapestro levonuló nomzoti liaílsorogot a\'/T Országház előtt várták zászlókkal, bokró-tákkal. A nomzoti hadsorognok 10 ozor 700 darab fohérnomüt 8 hét alatt gvüjtött összo a MANSZ.
A Nyugat-Magyarországért folytatott harcban is\' mozgósítva volt a • MANSZ. Tormav Cccilo a soproni mogvoházán zongzotos olasz nyolvon kért\'igazságot az olasz katonai mog-hizottól, akinek szömébon könny gyűlt a boszédro. A csüggodó ma-gj arsácr szivébo podig u j romónység. A MANSZ jolontós »zoropet* vitt Sopron mogmentésében.
A békorovizióért is fáradhatatlanul dolgozott a MANSZ. Olasz és angol sajtóban és társadalomban folyt a munka kitartással szóban és Írásban. A MANSZ fogadta és gondozta » hadifoglyokat. Tártfogásába votto a főiskolai*ifiuság gondozását. Eervmásután jöttök létro: Horthy Miklós Kollégium, Sarolta Leányotthon, * Horthy Miklósné Leányotthon. Szegedon podig: Átmonoti
PANNÓNIÁBAN kedvelt SZAM0SSY BABA
ff.üvéMtdóJi molett
Banáthy Maya u Hunyadi ÍMimi
íoekmúvíunők vcmjígtxerepelnek.
Szombat-vasárnap táno.
Leányotthon látosült.
Szoreixjlt a MANSZ háziipari \' munkájával a milánói kiállításon. ; A mag>ar csipkének, himüiésnokogé-szon Amerikáig élotorós piacot torom tott. A soproni csoport vezetőségéhez egyetlen óv hon 10, (>00 pontié folyt be"külföldről magyar hunzé-sokért. -
Folytathatnók avval, hogy. hány cinbort,\' gvormoket ruházott fol ez silott a 25 év alatt a MANSZ, hánynak törölte lo könnyoit, hánynak szerzett állást. Hány anyának küldött csecsemő-kelengyét, hány ozor kiló élelmiszert osztott ki és Itúüy mázsa tüzelőszert adakozott. Nem sorolhatjuk fol mindazt amit iskolai boiratásokra, tankönyvekre fordított.
A MANSZ, az elmúlt husr.onöt év munkájával nem akar dicsekedni, csak bizonyságot óhajt adni arról, hogy az asszonyi munka és kitartás áldozatos úttörői mennyit c|olgoznak\' a Magyar Asszonyok Nomzoti Szövotségo célkitűzéséért. Tormay Cecil, aki az egyesületet élatro hívta, nincs többé, do a MANSZ büszkén, tekinthet múltjára és. reménnyel a jövőlK). Mogmutatta, hogy a magyar asszonyok összefogása nem szalmaláng, hanem a magyar családi tüz-holv .állandó, biztos tüzo. amelvnok melegénél pihenést, enyhülést.\' s>-gitségot talál a magyar Haza bajba jutott kicsi és nagy gyermeko egyaránt,
FIOLL CILI
Egyetlen csőd, bényizeregyezség sem volt az elmeit esztendőben a kanizsai törvényszék területén
Számok a nagykanizsai törvényszék elmúlt esztendejéből
A nngyklnnizsni törvényszék segédhivatala most állította ösz-szc az elniult 19-Í3. év statiszli-káját ügyforgalmáról és munkásságáról. A nagykanizsai törvényszék áll 9 bíróból, 7 fogalmazóból és 9 igázságüuyi liszt-viselőből. Iv/zol a csökkent hivatali lélszámjm\'al h kővel kőző munkásságot .fejlelte ki 1913. esztendőben r "
Ilázasságbontás történt 73 esetben ;tz előző évi 79 házasságbontással szemben. Polgári per volt 210, az előző év 207 polgári perével szemben. -Büntetőper -zajlott le 1101, az Mőző esztendőben 1217. Fiatalkornak ügyét tárgyalták 503 esetben, az

előző év 121 esetével szemben. Vizsgálat volt 2(5, előző évben 29 esetben. Polgári és- büiifotö ügyekben hozott iléletek száma 1913-ban 172« volt, mig 1912-ben 1-153. Sem csőd, sem kény-szeregvezség nem ~volt, ami fiz üzleti viszonyok ( kétségkívüli jobbrafordulását jelenti. Iktatószám 1913-ban 3071 volt. 1912-ben 3117. Kisajátítási eljárás 1913-ban mindössze 2 esetben folytattatok le.
Egy hatalmas terüTelnek ügyeit intézte el a nagykanizsai törvényszék. A számokban nem foglaltatik benne a kir. járásbíróság teljesítménye\'.
KISKANIZSAI ÉLET
ÉhkanlTna la részt ve*z
a MANSZ ortzégoB köz-fiyWtaén
A Magyar Asszonyok Xcmzcli Szövetsége ez évben január 11. és 12.-én tartja országos nagygyűléséi, ahol az egész ország kiküldött íisszonvgárdája részt vesz a seregszemlén, iikai:ic á ról dr. Szabó Istvánnó elnőkuő, Szollár Józsefné ügyvezető és Doroghy Kálmánné alelnök vezetésével népes küldöttség vesz részt az ujonan felszentelt zászló alatt első1 ízben az országos nagygyűlésen.
Leverilék azlnmübemutafófa
Csütörtökön este uj népszínművet láttunk a Kiskanizsai Polgári Olvasó Kör színpadán ,a levente müdekvelők előadásában. Telt ház közönsége tapsolta végig az elevenen pergő, humoros jeleneteket. Bősze Ferenc Haragszik a pnsztabiró c. három felvonásos népszinkmive a mult század belyárromantikáján
A
keresztül néhány egészen nagyszerűen sikerült népies ábrázolást hoz. színre, ami a szir.imlü-nek meglepő eredetiséget és különleges értéket kölcsönöz. A szereplők a várakozáson felül mutatkoztak be, könnvü, mégis alapos készültséget kívánó szerepeikben. Külön kiemeljük a Sárhereky csendbiztosi ábrázoló Jámbor Lászlót. A huimor nagymestere, Lendvav László egv mull századbeli iiéftvet profesz-szort alakított, tökéletes eredetiséggel. Czifra Randi Perkó László daliás alakjában jelentkezett élethűen, míg egy fiatal földbirtokost Rózsa György tolmácsolt eredetien. Polay László Peti huszárja aratolt még nagy közönségsikert, míg a női szereplők közül Godina Erzsi, Kis-gergely -Mária, Mátés Teréz, Gazdag Mária jeleskedtek. . A többi szerepeket Magyar László,
Simonon József, Ilerczeg József, Varga károly, Horválh Károly, VlnpZek Imre, Ferk Elctmér és
Háry János
rum-, likőrgyár és bornagykereskedés
Telefon: 505.
Nagykaniszsa


1943. január 8
Fnrjesi Boldizsár alakították.
betétel:
vary László főoktató irányítása mellett, a rendezői munkáról melyei Tóth Ferenc- és Perkí) László végzett,dicséretesen. Az előadást a nagy érdeklődésre yhló tekintettel vasárnap cstc-meglsímétlik\'. ;
Kialia"iif*ai műkedvelők
Sirppélm\'livrt
A legutóbb- nagy sikerrel előadott Kádár: ítél az Isten c. színmű mükcílvelőgárdájn inog. hívást kapott Szepetnekrc, ho(ty az ottani Kultúrház színpadán harmadszor előadják az értékc.v színművet. Az előadás iránt Szc-petneken is nagy az érdeklődés.
Aríományoh a hadbnvannUahnak
Sneff Anlal Xagyrác-u. 7. sz. 50 kg. burgonya. Színmüelö-adáskor félüífizeltek : Anck György (Szent Flórián-tér) C pc\'iigő, Plánder László (Zsigár-di-köz) 5 pengő és Horváth Kolos, József (Cigány-utca) 2.50 pengő.
—k—n~l-


A magyaVVkatolikusság gyásza
Nagy gvászavvan fa magyar kalolilinsságnak. Gróf Zichy János, a magyar katolicizfnvusjiafc emberöltőn ál törhetetlen és lánglelkü ve^érv", visszaadta fett-költ magyar lelket az Örök £Icl Uránok.
Gróf Zichy János -nemcsak mint politikus, nchiicsak mint .izzó lelkű magyar, a szenlisl-váni Magyarország eszméinek reprezentánsa volt tekintély itthon és külföldön, hanem mint hitvalló, bátran kiálló, meggyőződéses katolikus férfi, eszménykép a magyar • kalolikus férfi számára. Gróf Zichy János, akinek neve összeforrott a magyar katolicizmussal, munkásságával és apostoli lelkületével megbecsülhetetlen szolgálatot tett nemzetének és egyházának, amelynek rendíthetetlen, hitvalló fin volt mindig. A magyar katolikusság gyászolva áll ravatalánál. • •• "

naoykanizsAn
kitűnő helyen, két utcára néző
EMELETES HÁZ
ELADÓ
250.000 P-ért /
Átvehető 150.000 P-ve( „Óriási borpince Is van", Jeligére Boros hirdetőbe
Budapest, AndrAuy-ut U 4\'
FUTÓSZŐNYEG,
zoáb, kenderén BenvÄtsxttak
bérnSvéiét
RÁKOS
szBvóm estei*. Cscngcry-ut 13. -
legpontosabban késsiti
57 5
1943. januAr 8
Hl KEH
NAPIK KND:"
Éjjeli gyógyszertári ügyelőt: -zombntpn oz őrangyal gyógyszor-\' úDeák-tér 10., holnap, vasárnap •>. .Megváltó gyógyszertár Erasibot-tí-r 21. szám.
Kiskapizsán az ottani gyógyszertár állandó ügyelőtos azolgálatot tari
Naptár. Jnnuár 8. Szombat. Hóm kat. Szörény. -Hroleatána Szörény.
Január 9. Vasárnap. Rám. kat. Szent család - Protestáns Marcell.
A ÖOZFOÜDO nyitva vau regg«| 7 órától eete 6 óffáig. (Hótíó, szorda péntek délután 6s kedden ogász tup □éknek.) Telefon: 660.
- (Kinevezések és címadományozások)
A Kormányzó Ur dr. Kohánszky\' János Jonó zalaegorszegi pénzügy-igazgatót miniszteri tanácsossá, dr. Kováta Józbüf zalaogorszegi pénz-ügyigazgatóhelyettest és Futó Béla nagykanizsai pénzügyi tanácsost pénzügyi főtanácsosokká novozto ki, dr. Voross Miklós zalaegorszegi pénzügyi titkárnak a pénzügyi tuná-csosi oímot ós jollogot, Polczor Zoltán Zalaegerszegi pénzügyi szútn-ollonórilek a ]>énzügyi számvizsgálói, Wagnor Józsoí \'állampénztárt főtanácsos, keszthelyi adóhivatali fó-nöknok az állampénztári igazgatói, Paraioz Pozbő állampénztári tanácsos) zalae^orszogi adóhivatali főnöknek az állam pénztári főtanácsosi cirnét ás jollogot adományozta.
— (A kir. ügyészségről)
L)r. Garády István kir. ügyész, akit mát1 korábban Btílassagyarmat-ról Nagykanizsára holyozték (a Szombathehyro átholyozott dr. Birkás fMyu kir. ügyész holyéró), hazafias szolgálatából bevonult éa átvette hivatalát a nagykanizsai kir. ügyésaségon.
— (Igazságügyi áthelyezés, előléptetés)
Dr. Klauaz Pál kosztholyi kir. járáabirót l\'écsro holyozték át.. — Jkmkó Ákos nagykanizsai törvényszéki irodafótiszt az irodaigazgatói cimot és jollogot kapta, Csík József törvény széki segédhivatali gyakornokot sogédtiszttó, PaulovicB Fo-rono kisogitó altisztoí II. osztályú altisztté léptették oló. ^
- (Tiszti értekezlet a városházán)
Ma dólolótt a nagykanizsai városházán a járás jogyzői értokozlotot tartottak dr. Lontay Alán. főszolgabíró olnökloto alatt.
— (Credo-gyülés)
Holnap, vasárnap délelőtt fél 12 órakor Credo gyűlés lesz a fohérte-remben. \' /r—>
- (Eljegyzés)
Némoth Mancikát eljegyezto Tóth Dozsó. (Mindon külön ártoaitér helyett.) (0
zalai közlöny
Angolszász repülőgépek tegnap átrepültek Magyarországon
A Magyar Távirati Iroda jelenti :
Folyó évi január hó 5-röl G-ru virradó éjszakán néhány ismeretlen nemzetiségű repülőgép szállt át országunk légiterén. Az ország területén bomba heim) evett.
A Magyar Távirati Iroda
J<
lenti:
Angolszász gépek január 7-én a délelőtt folyamán az ország délnyugati részén töhh hullámban berepültek és a Dunántul nyugati részén átrepülve, az ország légiterél északnyugati irányban hagyták el. Bombázásról és károkról ezideig jelentés nem érkezett. .
Svájc felett is idegen repülők jártak
Bernből jelentik : Tegnap délelőtt 10 órakor Engadin felett több\' repülőgép repült át. Déli i órakor egy négymotoros amerikai bombavető berepült Svájcá-
ba. Svájci vadászgépek üldözőbe vélték. Az amonikai bolmlbázó Bern felett körözött/majd Ju-dendorf felett leszállásra kény-szeritették.
Két kotori asszony és a jövedéki főellenőr ? esete a „fekete" libákkal
Legény Józsefné és Szilágyi Mártonné, kél kotori asszony elhatározta, hogy libáiukat »jó pénzért- eladják Nagykanizsán. Amikor a kél asszony a vasul-. S ról a Horthy Miklós-uton hefelé ballagott, sokan érdeklődtek a libák ára felől. 10 pengőre tartották kilóiát. A megállapított ár viszont 4.H0 pengő. Arra járt Schiller János városi jövedéki főellenőr, aki szintén \'érdeklődött a liba ára iránt. 10 pengő
— (Házasság).
Witzenotz Jolán zeneiskolai tanárnő és lvánkovits Foroiic \'zeneiskolai tanár Szögeden házasságot kötöttek. (.Minden külön értesítés helyett.) (:)
— (KUünteiéa)
A Kormányzó Ur zotelaki Tóháty Mariauno szociáliö rédlinó, zalaegorszegi lakosnak nomzothüségééit a Nemzőt védőim i Koresztot adomá-Invozta. Zetolaki Tóhúthy Mariunnqt sokan ismorik Nagykanizsán, a Not-ro Danio karolta "fel, édesapját, a vitéz magyar katonát meggyilkolták. Sok szenvedésen mont át magyar-hüségéért, mig most a logillotéko-sebb boly is megjutalmazta a derék magyar leányt büségos magyarságáért. .
— (A haditengerész matiné , programja)
A Magyar Haditongorészok nagykanizsai csoportja január lü-án, vasárnap dólolótt 11\' órakor a városi szinhazban matinét rondoz a kövot-kozó műsorral: Hiszokogy, játssza a honvédzonokar. Moenyitót mond
dr. Tholway Zsigmond olnök. Visz-szapillantás a haditengerészet történetére, előadás, tartja Skripocz !>>•-zsó nyug. fótörzskajritány, országos titkár". Tengerészindulót játssza a honvédzenekar. Gyórv Lajos, a dob-receni fócso|)ort titkára votitókőpok-ben bemutatja haditengerészeink di-
Jenuir
5-től 11-ig
VAROS! HOZQÓ Szerdáié!
keddig
Hatalmas érdeklődést váltott ** ora*di-szerte s Nagykanizsán is Budapesttel e§g-időben kerül bemutatásra a
J RÁKÓCZI NÓTÁJA
ctmü reprezentációs film.
V i lágh i radó__
Előadások kezdete: i4. és 48 órakor.
~ válaszolta a gyanútlan kotori néni. Schiller szólt az éppen arra menő rendőrnek, aki a két libás asszonyt bekisérte a rendőrségre,. onnan az ügyészségre és egy fél óra muTva már ott állottak libáslól dr. Almássy Gyula tanácselnök, uzsora-egvesbiró előtt. Fejenként 100-100 jicngőre Ítélték őket árdrágító visszaélés miatt és a két libát is elkobozták tőlük. Jogerős.-
csóségos harcait a Horthy tongor-nagy parancsnoksága alatt lofolyta-tott gyózolmos tongori ütközeteket. Elnöki zárszó, majd Himnusz. Január 17-én, hétfőn délután 3 órakor á filmolóadásl megismétlik a NÉP-mozgóban. (:)
— (Szent Margit-bélyegek)
A koroskodolom- ós kőzlokedés-ügyi minisztor január 19-én, magyarországi Szont Margit szontté-avatásánuk vomlékéro, UO filléres cimlotü iwptabélycgekot bocsát forgalomba. A meggyvöröB-szinű bé-lyogkéjxm a királyi koronáról a kereszt javára lemondó magyarországi Szent Margit alakja látható. A bélyeg bárhova szóló jxwta küklonié-nyok bórmóntositésóro az óv végóig használható fel, a bélyogot azonban a postahivatalok csak junius végéig árusítják. ,
— (Csáktornyái hírek)
Tudósítónk jolonti: A Csáktornyái MANSZ műsoros délutánt rondozott a Lovonto-otthon disztormébon, a moly megtolt orré az alkalomra. A műsoron budapesti művészek is sze-ropoltok. A tiszta jövodolmot szo-gónYok«afolruházására fordítják. — Csáktornyára érkoztok s ogyolóre ott maradnak a szombatbolyi honvéd-zenészek. Mindon vasárnap játszanak a katonamisén is. —• Foron-csina Kozsó pénzügyi irodafótísztot állampénztári tisztté minósitotték át. Bősze László, Lakatos L. létrán és Szilágyi Lajos adóhivatali gyakornokok állampénztári tieztokkó léptek oló.
— (Szerencsétlenség éri)
a családot, ha annak fojo olmu-lasztja, bog)\' ídojokorán gondoskodjék hozzátartozóiról. Mindennap to-gyünk félre itnnyit, amonnyit tudunk, hogy az apránként őaszora-kott fillérekből élotbiztosítást köthessünk. Az 1857-bon alapított log-régíbb Elsó Magyar Általános Biztosító Társaság liolyboli: Csongory-ut 2. sz. alatti főügynökségo az ólot-biztositás minden formájáról fölvilágosítja önt. (:)
— (Államsegélyek néphSz-épltésekre)-
A földmüvoléqűgj i miniszter 4000 nongő államsegélyt ongedélvozott Paloznak község részére ,ujabb 2000 jjongót, ösBzoson 4500 pongőt a no-mesgulácsi gazdakör, 5000 pongőt Tihany község és ujabb 2000 pongőt a booíöldoi gazdakör részérő gazdagsági népház céljait szolgáló ipület létesítése céljából.
Dr. Karcxag Rexsö
Könyvszakértő
Nagykanliaa Rozgonyi u 0.

l i l
A i ixi ái t
szállltvk 20 kg.-M IMAban bmtt« auiy
ab Msil|«t. I. readQ falalma vegye 60 P. II. rtfltffi 50 P. Tlazta »alul I. • 65 P. II. •. 65 P. Utánvéttel.
Medgyossy Qyula
Káramaroisilget. Postafiók 13.
I. osztályú
szőlttoltvánvt gyümölcsfatsemetét
szállít 10% bekűdése után, felvilágosítást és árjegyzéket kívánatra ku.d
QAÁL SÁNDOR
szölőojtvány- és gyümölcsfaképviselete Kaszthely, H<jdu-utca 9.
MiUiÚ]WlilM UMIIH, Ha iliiiült is Iitajiüin lUu mtmm Hiiiliíltitii
Pe$6 Lajta ém Samu Lajos vatkereiktrfésébM
Nagykanizsa, Crisébet-tér 1.
Újra égetett, vadonatúj, tiszta soménoedónyt adunk I
<m
ZALAI KQZIONV
JL
Élénk harook az olaszországi angolszász támadás felvonulási területein
A délolaszországi arcvonalon tovább tart az angolszász erők támadásának előkészítése, melynek felvonulási területén helyenként élénk harci tevékenységre is sor került. Alexander tábornok seregeinek arcvonalán rendszeresen ismétlődlek a támadások, akrtiből arra lehet következtetni, hogy ezek a táimi-dások már a küszöbön álló álhi-lánq? támadási tervnek a ki-
hontakozását jelentik. Az <>. amerikai hadsere« helyi tájékozódó vállalkozásokat kezdeményezett csupán, ezenkívül csak egy helyen, a Galliano folyó hidj\'a ellen vezettek nagyobb, i de eredménvtelen maradt vállalkozást. A\' folyón túlra nn-gvohb erősítések érkeztek. Mig-n\'ano vidékén a némclek több amerikai előretőrósi kísérletet visszavetettek.
Sikertelen amerikai támadások a dólolaszországi harotéren
Berlinből jelentik
A délolaszországi harctér északi szakaszán az amerikaiak egy kisebb jelentőségű betörését a németek ellentálmadássnl elzárták, és szük területre összeszorították, Éjszaka az amerikai csapatok Vittorc várostól délre meglepetésszerű tffimudást ,intéztek a német állások ellen, a támadás azonban ősszeo\'inMt. Vittorc romjai körül azután is egész nap heves harcok voltak, melyek során több amerikai támadást csirájában elfojtottak. Az Mmcrikaiak Vittoretól észak-•■t
j Ugrásra készen
fstnmhuli hir szerint Knox. amerikai tengerészet ügyi miniszter kijelentette, hogv a japán tengeri haderő csak az alkalmas pillanatot várja, hogy harcba lépjen az Egyesült Államok tengeri erejével.
■— Ostobaság azt állilani, — mondta Knox miniszter, hogy a japánok félnek tőlünk !
A Kínában küzdő japán csapatok főhadiszállásáról jelentik,
ra mindent elkövettek egv szakadék visszahóditása érdekéhon. Három kömény támadás* után átmenetileg befészkelték magukat, de a német ágyuk pergő-lüze és erős ellentámadás visz-szavetette őket kiinduló állásaikba. Venatrotól északra és a felső Apcnnínekhen az erős havazás miatt csak tüzérségi és felderítő tevékenység voll. Az adriai part mcllott brit roham» csapatokat közel engedlek a német, vonalokhoz, aztán kellő pillanatban- ínegsemímisitő tűzzel szétszórták őket.
a japán hajóhad
hogy a kinai japán expedíciós hadsereg főparancsnoka 12 napos szemleutjárói visszaérkezett és kijelentette, hogy a -japán szellem dac^l minden nché/séij-.gcl. A japán légierő nagy érövet vesz részt a hadműveletekben. A mezőgazdasági termelés fokozása jó eredményekkel halad, a kinai nép, hála a jó ter-/ mésnek, -megelégedett.
Hirdetmény.
A ZalavArmegyel Kézjélótl
Szövetkezet, zalaegerszegi bej. cíg a tulajdonában levő és az 1042: XV. t.-c. hatálya alá tartozó 5 holdon aluli zsidó ingatlanokat nyilvános pályázat utj\\n kívánja értékesíteni. Értékesítésre kerUlnek Badacsony-tornai, Ba\'atonftlred. Balalonszöiös, CsácHboisok, Csopak, -Cserszeglo-maj, Díszei, Hévízszentandrás, Révfülöp, SUmegcsehj és Tihany köz-Bég határában fekvő szőlő- és szántó-ingathnok. Az eladásra kerülő ingatlanok közelebbi leírása, valamint a pályázati feltételek megtudhatók a Budapesli Közlöny 1943. december 28-án megjelent 291. számában, valamint felvilágosítással szolgálnak az Ingatlan fekvése szerint illetékes közséxi elöljáróságok és a közjóléti Bzévctkezet, ahol a pályázati nyomtatványminták is kaphatók.
A\' meghirdetett pá\'yázaíis hirdetményből, a pályázatból kizártak közül az f) pont kimaradt, mely kimondja métf, hoíy nem vehetnek részt a pályázaton önkormányzati testületek\' tisztviselői törvényható ságuk területén, valamint házastársaik, egyeneságu rokonaik és oldalági rokonok másodfokú unokatestvéri,? bezárólag. A pályázó sze mély! feltételeinek igazolásán szolgáló okiratokra vonatkozólag a Buda pesti Közlöny 1943 évi 140. szamában kihirdetett 3.600/1Ü43. M E sz. rendelet intézkedik
Bánatpénz a vé\'elár 10%-a, mely minden egyes birtokra td\' aiánlat-nál külön-külön leteendő, illclye bc-fizethe ő a szövetkezet 52 838. sz. poBiatakarékpíiutári csekkszámlájára.
Az ajánlatot mellékleteivel együtt pecséttel lezárt horitékban kall benyújtani, a borítékra csak az ajánlatnak a pályázati hirdetményben emlitett megjclöUsét lehet ráve;etnL, más adatot — ideértve a pályá.ófi; nevét is — fel ünlelni nem szabad. Ha a pályázató» posia utján küldik be, az azt tartalmazó pecséttel le-zárt borítékot külön borítékba kell zárhi.
Pályázati hatáiidő 1944 évi január hó 25. déli 12 éra A pályázatok f Ibontásának ideje 1944 január hó 26-án d. e. 10 óra. H :lye Zalaegerszeg, Vármegyeháza. A pályázatok felbontásánál az érdeseitek, megjelenhetnek M
Köszöristnyilvánitás,
Mindozon jóbaráloknak, Ismerősöknek, az Irgalmas Nővéreknek és a kórház személyzetének, okik felejthetetlen Jó férjem »emelésén megjelenésükkel vagy bármi más módon fájdalmunkat enyhíteni igyc. ktzlck, ezulon mond hálás kösíö-netet
Lengyel-család,

wmmmamfmmtnmmrnmmmmm
Köszönetnyilvánítás.
Mindazok, kik felejthetetlen drága jó édesanyánk testvérünk, anyósunk és nagyanyánk
ötw. Hllo* L«l«ené •■Dl. Trojkó Mária
temetésén megjelenésükkel. vagy bármely más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak. fogadják ezúton is hálás köszönetünk nyilvánítását.
, A ov^moIÓ owalád.
Alulírottak mélységet fájdalomaial, de Isten megváltozfathatat\'an akaratiban való alázatos megnvuevássai |elenl)tlk( hogy forrón sreretolt drága |é leányunk, testvérünk, menyasszanyont, sógornőnk, Illetve rokonunk
HORVÁTH K4T4LH
éleiének 33-Ik ¿véhen rövid szenvedés után, n belelek szentséeóvel megerősítve, folyé hé 7 én éjlcl vissza^ adla iéságos Irlkét Tercmtfilénok.
Órára halottunk földi maradvá-tvall folvó hé 9-én, vasárnap 4. u. fél 4 érakor fog|uk a lemetA haloltaská\'á-b/\'l a rém. kai. eftyház szertartása .«zerlnt bearentelletnlés örók nyugvó-helyére helyezni.
A* enwe«7.(e!ö szenlmHe-áldezat a megbo\'doguU lelkitldvéért folyó hó 10-én d e. fél 9 érakor a felsétemp-lomhán fog a Mindenhatónak bemu-(állítni.
Nagykanizsa, 1944 január hé 8.
A Te jó lelksd mindig közöttünk él I
Horváth Márton és neje srfll Makó Katallnsztllel,Lajoi. Ann«fér| Nyltrai Zoltánná. Ferenc Márton, GyaU lestvérei, Tecoeil JóimÍ vőlegényt, Horváth Lajotui sz Siahó Anni, Horváth Feroncné Sz Fficher Krxiébet •"-ógor-nJI, Nyltrai Zoltán sógora és a gyáaxoló rokoniig.
KmmmKmmmwmmMmmmmmmmmmm

is aok pénzt takarít meg, ha
[.nyomtatványszükségletét
ós könyveit lapunk
nyomdájában, Fö-uft 5, alatt rendeli meg.
Elsői étitésl lez
• papiros kapható hiHk uiáái Ml
I

ORíWfWöLGYI
mai
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT.
Ammuzimlák fizetése, rekiarruolók, hib&jfti&ntékak, sxakazerO iotvllágoaitás mindon viliumoe «érdétben
dé&elöftt b-ic,J délután 16 ó>»*ig.
C»<pngery-ut fiit, telagow
1943, Jqnuór 3
ÁLLÁS
MfiVfl ét cemenlárugyárfé Uiemembe tRNnnnnt vtpy Heyi munkáét ff|. vrar-\'h Munkovlls Telekl-ut ÍJ. jjj
«¡verekeket felveuek Tlholt. Rrttvfls.fér 33. 55
I b<r|4réUánjft felv«*ek. Clm
s 45
Byof»- és gtfpIrénQ állást ktrf».
Clm a kiadóban. (g
Rövidáru szakmában eyskorlott hUxol. aélAUAny« (elvesz Eisirtger ét Flscbfr Dfák-tór 1.
■•Jérónftt aionnalra felvessek. Hortbv Miklós-u, 17. u. 73
P4n«tAi*noknSt keresek azonnalra. Unger vaskereskedés. öl
Q\'pIráabMN Jártas tlsztwlselőnót. k| önállóan könyvel azonnalra fölvett Pan» bornágykeretkedö. 79
R\'ndes Irádáfasoádat (elveszek kosit és lakással Llnhárt kádár, Oelse. »3
SofISr ét *na«s«p4as állást keres. Német Béla Qóntérháis, u. p. Lendva-vásáihely. 84
ADÁS-VÉTEL
HamxnAlt ruhát magas áron veszek. Mátkut, Klrály-u. 31. 1 4487
Magas termetre tx\'.ra zubbony, nadrág, cipó. diuroay, kard, szmoking-öltöny «1-máé. Clm a kiadóhivatalban.\' 20
RavIdlKPrtRocAt vagy pianlnót vésték. Címet kérem « kladóhlvstaloa. 43
Egy drb modern rádlé eladó. Petőd-ut 80 stám. \' 41
SAIétpej herélt ló eladó Megtekinthető Kit« fatelepen, Hrzsébet-tór 13. 53
Httználl varrógépakat vess Brandl,
Deák tér 2. Telefon 12. 52
Villanymotor! vennék, 3 és 5 lóerőset. Mankovils, Telekl-ut 13 50
Kilünö állapotban lévő •x«lon-Qnrnltura eladó. Clm a kiadóban. 48
42-cs férll esiema, fakete bundahuzat eladó. Ctengcry u. 7., I. cm, 58
Egy gyapjú
János
férfiruha eladó Aran
8
JámlnöségH baba kelengyéi veszek. Clm a kiadóban. 61
Ebédl6aax(al| ebédióssókek kárpitozva, virágállvány, hangulatlámpa, csillár eladók Radics Ilona, Flor(hy-ut 1, bőr-
dlssmfliru-ütlet.
77
Eladó 16 kalapácsod verseny-botond gumiszijial, ciklon transzmltszló, vagy kisebbért cserélhető. Személyeién tárgyal Szollár Károly San^ 63
Eladó egy fekete férfi télikabát. Clm a kiadóban. 82
1 drb 71X210 " olmUbla. 1 drb konyhaatxtal, 2 drb hokedli eladA Attiia-u. 54. 67
2 drb használt vaskályha csövekkel
eladó Rákóczi-u. 49. 80
HÁZ ÉS INGATLAN
Bérbeadó Nagykanizsa szomszédságában. vatut mentén 31 magyar hold ta-nyásblrtok, vetésekkel, szántásokkal atb. Saját patakja van. Rákóczi u. 25. 11
Eloaerélném Keuthelyen levő adómentes háza n at kanizsai házzal, esetleg ráfizetéssel. Horthy M.-ut 11., paplrüzlet.
Eladó villa Baiatonoiárlafdrdön. Megbízóit: Horváth, Sujjár-ut 42. 70
ZALAI KéZLÖRY
POLITIKAI NAPILAP. Ekfcája : ,,Közgazdasági rt. T. kogykk.ou^r\' Felelő* kiadó: Zalai Ká/oiy Nyomatott a „Kliguluiil n. T. N»fyk»»n*r ayaadájáhaa NagykaalzMn
(NjrazadAért t^lal i Zalai ttratyj
feladó
*a
Hendtokozat:-
Táborí posta:
84.
óvf., 6. sz.
Nagykanizsa, 1944. január 10. hétfő
Ára 16 fillér.
ZALAI
y
POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség és kiadóhivatal: íő-ut 5. Hzám. SzorkoKxtŐBégl és kiadóhivatal! tolefon 78. bz. Megjelenik minden hétköznap délután.
I
M
TÍM
FelélŐs szerkesztő: Barbarits Lajos ■aaÉÉaMMMBv-wHaaaniátÉfeÉMfliiE^^
Klőltaetésl ára: egy hónapra a pengő 30 Hl!4r,
negyedévro 12 pon^ő 40 fillér. ligycBHzám: hétköznapié till., s/ombntnn 30 fill.
Az európai invázió időpontja az amerikai hajógyártás . \' ütemétől függ
A német hadvezetés fölénye az egész olasz harctéren blztositja a harci
tevékenység irányítását
-—V. __\'"*
Uj helyzet állt elő a jugoszláv politikában
BerlinMl jelentik:
A koloti harctéren a nagy téli csata nem wökkenő hevességgel tovAbb lart. Szombaton 184 orosz harckocsit som-mlattettek meg. arai magában jellemző a oaatu méreteire.
. A ni nitt csapatok hetek óta a legsúlyosabb küzdelmeket vívják, clett stov-jet kaitrezelésnek a legnagyobb erá-JeszHAsekkel sem sikerült a német arc-V0n«l*t felgöngyölíteni t\'s a német ellenállást összetűzni.
A keleti harctér dóll szakaszán Ki-rov»grAd és BerdUAév körül Ismét erősödött n »émot kezdeményezd tevékenység. mlutAn éjHZHka a némolek
Kirowgrád városát kiürítették. Krős kötelékek nzálltnk «zewbo a szovjot tAmadAsokkal. Ktliönöö érővel folyt a karó egy magsHlAtl AIIAsórt, nmlt ax«nban a ném-lek minden lAma-dAswal sitimben megtartottak, rendkl-yUI vére« veszteséget okozva az ellen-ségnuk. A véltakozé én ezokatlnnul H-kuaertdett harcokban a németek veszteségei nem voltuk jelostéktelonok.
C«érkasBzitól déjre érákig tartó pergőtüzet zúdítottak az oroszok a németek által már előzőleg kiürített Adásokra. x
A Brmolai ordÖB vidéken a szovjet csapatok helyi előretöréseit véresen vÍB«*avf»rték.
Vitfbszknéi a támadAn harmadik napján az oroszok minden eielüket latbavetették, hogy kikényszerítsék a
némot arcvonal Áttörését, do törekvésüket órákig tartó Igen nehéz hareok után meghiúsították. As orosr.ok leg-alAbb döl felől szerették volna ftz át-karolAat ehrni, de klsobb éa
nyomban elreteszeli helyt betöréseken
tul egyebet nem értek cl. Kievtől délre pnftyobH stovjot-erők többszörös tAmadásuit fogták fel a nénjei vonaluk, a helyi botürésoket ilt Ib elzárták.
Poglevlsétfll délre 1« mogklBérelték nz előretörést az oroszok, keresztül akftrtAk törni nyugat és délnyugat felé !h a német vonalakat, azonban ez nem sikerült.
nerdlC8evtől nyugatra « némolek
egy etázö napi betörés helvét kiegyenesítették és mégstnimLiitelltk egy egész szovjet harci csoportot A németek itt több kilométert előrehaladlak észak felé és túlhaladták eközben a régi arcvonalat Is.
Gomnltfll nyugatra uj szovjot előretörést tartóztattak !«l. Koetcn vidékén az orosiok betörési nkartak elérni, de lAroadAsaiknt erős német ellenAllAH fogadta. ugy hogy az oroszok, tsekély területnyereségtől eltekintve nem tudtak a kibontakozáshoz ezükséges terepet szerezni. TIz helyen tAmadtak egy szerro de csak 5 helyen értek el kisebb helyi betöréseket, ezek közUI tn »ízonban hArom helyről eatlg vl6sza-szorltották őket.
Súlyos légitámadás érte Fiamét és több déleurópai várost
madást intéztek Dél-Európa ollon. Ezzol a támadással kajrcsolatban támadás érte Warburgot és Mostart. A támadán eredményoiról részloto-sobb jolontéaok hiányoznak.
Zürichi jolontéa beszámol arról, lioj^y Fiumét az olmult napon boros légitámadás érto, molynek igon sok áldosat» van. A légitámadás nagy kirolwt Okozott.
A nzövotségesok rombolói légitá-
A szállító hajók építésétől függ az invázió hutárdieje
Londonból iolontík: Ah ainorikai tongoréazoti államtitkár tognap esti kijolontésél>oü hangsúlyozta, hogy n esondosóceáni és az ourópai invázió« támadások határidojo már mog is van állapítva, do a kérdés megoldás* * szállító hajókon múlik. Az
1044. év támadásai aa amerikai hajóépitó nrogrammjának korcsatül vitolótél fugR. A tavass8al 66 ozor tóirtra szállásra is alkalma« lmjót kell épitonünk. A mult- évlxin 20 ozor níirlra;)zálláHÍ hajót épitottünk1, molyok már a harctorokon bo "fannak votro a íuzdolombc.
A Rómába vezető or6«águt szakaszán ntm érhetnek el az amerikaiak jelentősebb sikereket
Ülyd, Tud.) Clark tábornok fó-luMHsf.Allásáról jolontik: Az anion-ka i IwdiMírog olérto a San Vittorioba rozotó ut montét és ozzol olórték a Rómát* vozotő országutat. A tudósító rmigállapitja, hogy az amorikai csajmtok oszol még a fölét som oldották mog föladataiknak, mort as ut két oldalán hóval hxlett hogyok
vannak, molyokben a némot csapatok kitünóon mogépitott éa mo«)ró-sitott állásokkal íondolkoznok. A némot állásokból az országút állandóiul hatásos tüz alatt tartható, A harc rondkivül fára<ls»igos és olkosortxlott ós nom lobot arra számítani, hogy np amorikaiak ozon a szakíinzon jo-lontésobh nikorokot érhowonok^nl.
Anglia sürgeti ez orojz—lengyel megegyezést
A londoni hlrsrelgálat Identéne sietint a lengyel kengánynuk a Szovjetunió nak a halár kérdésében meg kell envez-nlök. A Szovjet n»tn tehcU k«ckAra ilyen arányiig kisebb kérdiís miatt Najjybritannia ét) az Bjjyesáh Államok rokonszenvét és kapcsolatait.
Ewcl a kérdéssel foglalkozik lef,utóbbi —a—a!----ál.». rimA laa ami-
kor cikkében azt írja, ho«y amikor a s*Ó-vMséccxek gyengék voltak, az Atlanti Carlabin garantáltáw a kis nemzetek szabadságát és most. amikor a szövetsége-s«k erŐRcbbek, azt egyszerűen semmisnek tekintenék.
Snadek török képviselő véleménye szerint a háború után a világot újra\' fel kell
építeni és ez csak a béke és az emberi-ügyének szolgálatában lehetséges.
tagok hói az a torvónysnék, mely hivatva van gróf Ciano folott itéf-kenni. Ciano gróf tagadja^ hogy áruhist akart volna olkövotni, bigott olyan mogoldásban, moly a« ortír.éft katonai caolokvési szabadságát mog-« hagyja.
Eszol a jolontésísol szombon homlok (\\g>-onost ollonkozó jólontés érkezett, moly sjtorint a Ciano fa váíllott társa ügy én ok tárgyalásait ehmixilták, mort az itélkozó törvényszék Voronából Cromonába totto át székholyét. Ajj olasz lajxík nom kö-zölnok részlotokot az iigyról (« általában az a vélemény, hogy a tárgyalás különl>on is nagyon róvid lefolyású loSK.
EUeatmondó birok Ciano gro\' hasaáraláai perének tárgyalásáról
Zürichből jolontik, hogy Vnroná-ban összeült a fascista párthoz hü
PordulMt a jugoszláv politikai helyzetben
iK>kra foktotni és mérsékelt lílwrális liorvát és szlfívéai-olomokot is folvosa kormányába, akik jojonlog közép-koloUm tartózkfKlnak.
Kairól)ól jolontik, hogy ott nagy figyolmot koltott az a hir, anloly szorint a monokült jugoszláv kormány újból megvizsgálja a jugoszláv bolyzotot. E\'?, kairói Körök véloményo szorint fordulatot jolont a jugoszláv politikában, mort hiszon |>énto^on még azt ioíonlotték, hogy nincs remény a Titoval való megogyozósro. Most ugy vélik, hogy Kulics jugoszláv minisztorolnök mogkisérli kor-
Mihalovics tábornok üeonotot intézett a jugoszláv néphez, amolybon azt mondja, hogy a horvát, szerb, szlovén nép szaliadsiVgáí\'-rt folyik a küzdolom s hogy azoknak Ma uj Jugoszláviában tokéloto« domokrá-oiáha, cgyonlő igazságban koll részesülniük.
mán^-ának politikáját szelesebb ala-
Svédornxág tlllakozlk az érdokterületi elv és a moszkvai egyoldalú döntősök ellen
Svéd Inpjolonlésok szorint aggasztó Moszkva magatartása a lon-gyol- orosz határ-vita és a Baltikum tekintetében. Moszkva niaga-tartása Kvcxlországban is nyugtalanságot kelt. A tonoráni nyilatkozat kitojozésro juttatta a nagyhatalmak közös akaratát, hogy a világ rendezését a háború után az osszon
A félhivatalosnak tekintendő mosik-vai Pravda közlése után azonban uiásként áll a dolog. Ha ogy nagv\'-hatalom og^\'Oldalunn akarja eldönteni a kérdéseket, abból ttom mi jó nem származik a nemzolok ogyüll-mtiködéséro. Svédorszíig, irjaasvwt. lap, semmi esetro som fogiulja nl a« • né|>ok (ígyültmükötlés^\'.ro építik fel. | érdoktorületi elvot. Nem sikerült rest vágni a délolaszországi német arcvonalakon
liorlinból jolontik: Mignano éa Vonatro között széles arcvonalon többnapos áttörési kisér-lot során intéztek támadásokat az angolszász erők a némot vonalak ollon. Ezek során
San Vittorionál nagyabb erőkkel támadtak, de cnak kisebb lerületnyeresígct értek el. A többi arcvonalakon észrevehetően tartózkodó volt az angol-szászok magatartása. Csupán kisebb, legföljebb századnyi oróvol végrohajtott támadások voltak.
A legújabb angolszász offenzíva orodménvo annyi, hogy mindoddig nom tudták sarkaiból kiomolni a némot védolmi rendszert a caSsinoi utbojárat körül. Most San Vittorionál szorotnénok oldallxjjáratot biztosítani a síkságrii, hogy biztosítsák maguknak a mozgási szabadságot. Ecélból a moggyongült amerikai
hadsoreg holyolt két páncélos had-osxtályt tartanak készonlétbon. A
német hadvezetés azonban felkészült az ellenség szándékaim! szemben.
San Vittorio mollott olyan szívós némot ollonállásra találtak, hog^\' netn .-sikorült a némot vonalakon rést vágniuk. Vonatro kömyéki:n kisobb orók liolyí olőrot>)réf«3kkol jnditott támadásai meghiúsultál.
A német hadveJtlés tV.ényc a: egész olasz hcuhsintére:i kezében tartja a harcok vezetését.
Az Aj)onninek hóviharon vidákén három földerít/» osztag támadásait vorték vissza. Egy némot rohamcsapat az Adria montén éjszaka át-; törto az angolszász vonalakat és Koscanoig t<"irt olóro, majd foglyokat ejtve visszatért, kiindulási lw)ívére. Toniíisonál indiai csajiatok támadása összeomlott. .
A keleti hadszíntéren dől el ax európai háború
Berlin, január 10 A koloti arcvonalon folyó szovjot-támadások most már általánós of-fonzíva jóllétét öltötték, amely az utóbbi napokban egyro ujabb frontszakaszokra terjed kí. A vasárnapi jelentések szerint némot katonai körökbon a2 offenzívát a Szovjot rendkívüli orófoszitésénok tekintik, a molynok célja a koloti némot arcvonal szétvoréso.
Ha egyszer köztudomásra jut, hogy a SzOvjet mílyon óriási em-bor- és hadianyagmennyiségot vetett
bele az offenzívába, kétségkívül csodálkozik majd mindönki, hogy a Szovjot még mrtwlig milyen orófe-. szítésokro volt. kéf>os, - mondják némot katonai körökbon.
IJorlinben leszögezik, hogy keleten most már a dfint&u\'iri foIvíR a harc és az is kéteégtolon .állapit■• . ják mop -- hogy as ourófMV ná-ború a koloti arcvonalon dél oL nom podig a légihálKiruban, som ÍJlilsz-omzágban, wim jKnlig az invázió «ogiteégévol.
ZAJJAI ftÖZLflNYi
1944 i«úuá(- 1|
Tibb mint 3000 hold birtokot Jnttatott a magyar kormány 16 délzalai kézség aépóaek ^
x
Az elmúlt osztondőbon a Magyar Rlft Pártja, dacára a mognolJozodoU viszonyoknak, bécsülottol votU) ki részét mindonből. A nagykanizsai pártkorülot obi*) a nomzotopitó nmn kába toljos orojóvol bokaíJCsolódoU. Fárad batatlnn lolkoa tovokonyaégú-vol, állandó fölvilágosító munkájával,, korülot látogatásai vul, tagjainak ügvoivnl vrtl\'ó törődésével, folytonos ópitő munkájával hatalmasan niog-növelto ós. kiópitotto táborát. lOrós, öntudatos, fegyolmozott szorvozotho foglalta ősszo mindazon orőkot, a molyok az uj Magyarország foléni-tósénok nagy munkájában nioglo-szitolt oróvol akarnak dolgozni. A párl a szociális ós\'ópitő munkából is nagy mértékben kivotto részét a lofotyl oaatondőbon. Közsógi szorvo-xotoi inindonütt részt vottok a I lajtárai Szolgálat munkájában ósmindent olkövnttok, bogy Hogitsógóro logyonok a bizalommal hozzájuk forduló magyarságnak.
Közhonjárusára mogópüll a nagy-kanizsa- bajosa—murakoroszturi ut, ópitós alatt áll a füzVöltry••■hosszúvölgy- homok komáromi, a zalauj-
laki ós Ixjrzoncoi lmkötő ut, fölépült a sormási, bocsoholvi ás kisrécsoi /iskola, a körülöl községoibon sorban ópülnok az ONCSA-házak a sok-gyormokos «zogóny családok ós nmn kások, földmüvosok részérő, több mint aOOO kat. hold torülotot zsidó ón\' ogyób nagybirtokból osztott ki u magyar kormány a nagykanizsai kerület 10 községének népo között.
Mindozt a közsógi MISI1 szorvo-zotok kezdeményozo$óro, vitéz gróf Toloki Hóla főispán, vármogyoi párt-olnök ós Ilovszky János országgyűlési képviselő hathatós közhovotesé-vol éa támogatásával sikorült olérni. Ilogv podig a nagykanizsai korülqt ma bunántul egyik logiobban kiépi-tott ós mogaiapozotl M GP-korüloto, az annak a céltudatos munkának orodmónyo, amit dr. Tholway Zsigmond pártvozotővol az ólon a koriilot lolkos vozotóségo és Czulok .lózsof korfiloti titkár vógoz.
.Az ujxoaztondólwn a\'MKP nagykanizsai korüloto még az oddiginél is fokozottabb mórtékl>on Veszi, ki részét a nemzeti\' ópitó munkából.
(ti. 11.)
- Felakasztotta magát egy nyugalmazott kalauz Kiskanizsán
Vasárnap délután litánia után nagy riadalom volt Kiskanizsán .u llnnyadi-tór 8. számú ház olótt, ahol Imroi László 52 óvos nyug. MÁV kalauz lakik családjával.. Az t<irtónt, hogy mig a házban lakó hozzátartozók—UWol voltak, Imroi, László valahoimaíKí\'gy ruhaszárító kötelot kerített és hatul a gazdasági épületben fölakasztotta mayát. Miro a hozzátartozók és szomszédok rátaláltak; már halott volt.- •
Imroi, aki a kiskanizsai közélot-Ikmi is jolontókony \'szoroj»t vitt, az
utóbbi idölton búskomor volt és néha egészen zavarosan visidkedolt. lOlóző napokban a förhénci hegyen-volt — mint a hegyközség élsó olóljárója —■ és csak szombaton eato tért vissza családja körótK\\ Vasárnaj) délután, valószinülog hir-\' tolon elmezavarában,* köyolte ol végzetes lottót. Imroi László, valamint egész családja köztisztoletnok örvon-dott Kiskanizsán, ahol murv megdöbbenéssel fogadták a Iratíikus es> mónv birét.
>
MAGYAR HOíT\'ÉDEK NYOMÁBAN A SZOVJET-FRONT POKLÁBAN
„Jól vagyunk és sokat gondolunk rátok!"
(Honvéd haditudósító szd)
Ugy fogadtuk bonnünkot, mintha otthon tévedtünk volna bo a galamb-ducos kiskapun, valamolylk Hargita-aljai faluba, ftppen reggel volt. A forró fekete kellomo8 illalot Araszt a fenyő-falu szobákban A falakon lürésrelt deszkákra „pingált" rajzok, valamelyik katona csinálhatta. Délre klsllt a nap.
A flatalaroti zászltfs parancsnok lo-volet Ír, valahova u Maros-mentére, néhányan kártyáznak, a szobában már „loterltlk* nz aH/tnlI, cnaJkAkat ,»7.orvl roznak", mog .kulncsíodőkot" ón az egyik sarokzugból előkorlll a jófajta marosaieatl bor Ir. Valamelyik fiúnak csomagja Jött. Mát mikor bonthatják mag Jobbkor, mint most: amikor vendégeket kápott az erőd.
Hányszor oIvAB«ák odahaza a zöld-Bslull tábori lapokon ozt a rövid mondatot. Sokszor csak ozt »Hi semmi mást. Mintha toiesIcecHuek tartanák Itt künn az oro«z falukban olszórt honvédoink, hogy tübbot Írjanak, hlszon obben nr. egyetlen mondatban olmondtak mindent.
Talán Igazuk Is van Legalább Is ez Jut az eszembo, amikor valahol ott az ordővldók gyomrában, o ködösenvlrradó hajnalon betó-vedlünk egyik erdélyi bonvédozreü .Csaba- erődjébe. Köröskörül még szürke kPd üt n gőgősen égnekmeredö vörösfenyők keronáln. Keletről a Prlp Jet meg a Dnyeper háromszög felől már tisztul; a félve kelő orosz nap kezdte szétmarzeolut a ezéleare terpeszkedett ködeaomókat.
1
Ab erőd ott áll az ut meg a patak kereszteződésénél. ,
Körülölte kiírta az erdő éa a ledön-dött fatönkök fölött buzódlk a kétsoros, azöges drótakadály. Bgy két meghagyott fatörzsre a hntárjolző órlás bptük birdotlk: ezen túllépni halált Jolent. Az erőd elölt vezet a megrongyolódott ut; másik oldalon mélyrovágott medrében ballag a IhbsuvIzü folyó
A támpont dombtetőn áll. Községnek, ▼agy valamiféle telepUlésnnk pyoma alnea. Egyedül élnok honvédőink. Vö-rósfeayő törzsökből áosolták nz erődét, magHH|-aépitott támfalakkal, körÖH körül kivágott lőrések, a hld irányáttan kl-épltott aarokbástva. Ott áll a géppuska, eátorlappal betakarva.
Az erőd udvarán áll az egy tömbben épült kiserőd, «yeptéglával körülrakva, formásán, gondosan én izléaeaon, főbo-
^rátánál egy fehérbőrű fonyőtörzsok-l ácsolt székely-kapu, égetett betűkkel ráírva: .Csaba királyfi orfld".
Huszonnégy széke»y honvéd harctéri etthona.
Három heto nem láttak idegest.
Most mlndeakt örül. Mindenki mond ▼alami kedveset, híreket adunk nokik, képealapokat meg néhány nálunktnlált njaágot és ők is beszélnek, megered nek a szivek, Yalamonnyiüknok van ▼alami elmesélni valójuk és mire /fel-
L1k/keC
az elhasznált KRYPTON lámpákot? p Add elő, új TUNGSRAM lámpát veszek, a régit pec% a kereskedőnél beváltom, pénzt kapok érte.
ti

kolünk a Jói/.ll gulyás-ebéd mellől, már tudjuk, hogy Ualog Péternek most született mog a hartuudlk fia, Ádám lett a neve, a csíki Portik házban meg lakzl volt: lórjhoz ment a logllatalab-blk Portik lány.
így tart egé^z estig.
Odakinn az erő.1 előtt állnak az őrszemek.
A kályhában Jóízűen pattog a hasogatott fenyőfa, kellemes molog árad szét a szobában, az emberek deszka-ágyakon ülnök, kigombolt zubbonybsu, kényclmoaen plpáznuk 63 sürün fújják a füstöt. . -
„Kiindultam szép hazámból, szép korok Erdélyországból.. .*
Ezzel kozdtók.
Lekerültök a falakról a hogedük, kettő van, a hnrmoolka Is hullámzik m*r és az ogylk flu a karcsú bnlalaj-kAn kíséri a zenét.
Csupa Jókedv és haagalat lott a .Csaba királyfi támpont*. Az emberek könnyebben viselik az egyhangú, ideg-kimerítő ós fárasztó orő\'t-szolgálatét, gyorsabban múlnak a aapok és a hetek és tttrolmesebbea várják a nohezen érkoző postát.
•\'
Azután a ml nótálak követkoznok : „Hullámzik a buxatenger...", meg .Édesanyám kösso fel a kendőt a tejére és .Nincsen annyi tenger csillag az égőn..Ugy sírnak a nóták,
«Ar.vjtMWkUOA MMIM
Január
5-től 11-ig
vArosi mozgó
Szerdától
keddig
Hatalmas érdeklődóst váltott ki országszerte s Nagykanizsán is Budapesttel egy-időben kerül bemutatásra a
RÁKÓCZI NÓTÁJA
cimű reprezentációs film.
\' Világhiradó
Előadások kezdete: 44, ¿6 és +8 órakor.
begy belekönnyozünk valamonnylon. Kisórtetlos^n mély c«iend van a fedezékben, a sovány fényű vlasztnécses pislákolva ég az asztalon, odakintről sélia néha beleslr a nótába a nekivadult szél
Do csak néhány porcig tart oz a neklbusult csend.
Pillanatok alatt kiperdül ogy táuoolé fiatal csíki logénv s már járja Is a OfürdUngölŐt. A többlek körülállják, tapséinak n"kl. Upy kivirágzik a hangulat, mint ogy »züretutánl bueauu.
így körténk a deszkákból ösazerólt\' ágyha. W
Ea amikor a oRand laasan ráül az erédre, arra gondolok, Igazuk is van a rővid8oru tábori lapokban Mit leírhatnának mást. egy ily«>R nótás este atán, á Csaba királyfi táuipeutrél.
.Jól vagyunk és sekat gondeluak rátok.*
Sxabó Sándor »is.
Naptár. Január 10. Hétfő, Ró» Vilmos. - Protestáns Melánia. \\
A GOZFORDÖ nyitva ran neggel 7 órától est» 6 óráig. (Hétfő, auord» péntek délután és kodden egéas nap néknok.) l\'elefon: 660.
FUTÓSZŐNYEG,
zsálr, kender-ée lenváunak bérszövését
KA KOS
szövőmester
Cscngery-ut 13.
legpoitoiabbai
i?
ktestttjj
It44. január 10
ÁM,KI HGZLéW
Hanaíaoéves káfeorn?
Irta: Kelemen Fereno
, »»—>.. *
A« ujosztondő, molvnok küszöMt most tapossuk, pár hónap múlva az olsó világháború kitörésónok harmincadik évfordulójához vo/.oti ol az emberiséget. Ezzol a novozotfw törlónoimi jellel indulunk útra 1044-lwn. \\
Kg)\' umorikai közíró szerint ez a nomzodók a tizonhötedik század yo éves háborújának roprizét szonvodi végig. Igaza losz-o onnok a különös megállapításnak? A jolok szorint: Igon» , \' •
Nom vitás, hogy a. legutóbbi hu-nonkilonc óv ji világháború jogyé-l>on tol oH 1914 óta »állig fogyvor-Ikui« áll a világ. Több, mint négy év az olsó nagv mérkőzés harcaira esett, amelyekből jiom l>él<o, hanoin ujubb hálwrus viharok szülottok, íiiort a párizskörülí békék nom a világ mogMkélésél, hanem ujabb katasztrófák magvát hozták. A népszövetség nom az igazság, hanem a hatalom eszményén épült- s igv önmagában hordta a bomlás eleifiolt.
Csak az igazságra, a kis és nagy, győző és loiryózött néjxjk történőim i jogaira és hivatására épített bakomü lohol alkaljnas arra, hogy a világ uj rondjét \'mogala]>ozza. Ezt n kanti tétolt elhomályosította Vorsailloslwn a gyűlölet, a hosszú sötét szelleme.-Nom csoda, hogy az oml>oriség nom tudott felszállni a háború siralom-\' völgvéból az igazi Klet napfényes ormaira.
Az omboriség sorsa 1014 ótar a háború, a háború \'torhoinok áldoza-tos# vállalása, a társadalmi és gazdasági követkozménvok robotja s az lgtizság keresésének elszánt akarása. A nagy összecsapás ugyan négy és. negyedévi viaskodás után megszűnt, do a háborút lappangó veszély váltotta fel, amolynok komor hangulatán nom tudott áttörni a néjxik annyira óhujtotl mogbékélésénok fénye. A háború szollomónok kísérto-, jioH árnyéka nehezedett a világ köz-\' yéleményéro, aniolyol nomzotközí izgalmak, határvillongások, utazó diplomaták aknamunkái szijnot nélkül a feszültség állapotában tartottak. Voltak pillanatok, amikor már-már »könyökünkkel súroltuk a háborút^ a az uj nagy mérkőzésből valóban csak a osodu montolt meg bonnün-kot.
-Kéke volt oz?!.
Nem. Igazi béko csak a néjxik jóindulatán épülhot fel, az állandó háborús veszély, a tömogok fojtott izgalma, a loíkok rejtett félelme, aggodalma rosszabb a tényleges háborúnál,
-Ez volt a helyzet az olsó világháborút követő súlyos, két évtizor déri át. , \'
Azután bekövetkezett a lappangó hálxmis veszélynek ujabb véres kirobbanása az emberiség legnagyobb drámájában, molynok tüzesójo most égeti fol szemünk olőtt a viliig legdrágább kincsoít, logszoiitobb oinlé-koit, magát az. ombori kuliurát s évszázadok büszke civilizációját."
Mi lobot mindoz, ha nom a har-niínoóves háború ujabb, véros színjáték»? Az örök ombori sors: a rombolás és alkotás kogyotlon törvény szorűségo talán ?
Moífórjük-e>v-<égót obbon a most induló o.sztoudőlxm, molynok olsó napjait\' oly szokiltlan pompával árasztotta ol a tavaszias napfény, mint valami biztató égi jol, moly megnyugvást, hitet és liékét igér a azonvodésokbon meggyötört ombori-séfjnok?
»ógo losz-e hát a történőiéin második harmíncévos háborújának?
A választ moghozza oz a éorsdön-tőnok igérkozó év, molynok mindon napja, míndon óráia a logool>ozobb ombori sors torhót rakhatja vállainkra. El\'koll készülnünk arra íb, bogy oz az óv a mai nomzodók log-noljozebb oszténdojo lesz. Csüggedjünk emiatt? \' No csüggedjünk. Logyünk mél-
tók arra a fohulatrs, molyot a sora»-számunkra kijelölt. S bár itt embor-folelti orők végzotszorü üldözéséről van szó, amolyoknok titkos rugóit emberi értelom fol nom fogja, szilárdan koll állnunk holyünköiv, amjt a Sors jolölt ki számunkra éa szórni«? koll néznünk az oljövondó esoményokkol, talán mindon idők\'
legnagyobb voszélyoivol.
Hinnünk koll, nogy oblxm az uj osztondőbon. ha szonvedésokl)On to-lik is ol, oídól az ui harmincévos háború s bonno a világ sorsa és a döntés meghozza végro valamony-nyiünk számára a megváltást, az örök ombori eszmények fényében felragyogó békét. \' .
i kazifias katellkus csalid a fcalsé frait biztos támasztéka
A nagykanizsai Credo egyesület 1944. évi els6 taggyűlése
A nagykanizsai Crodo férfi ogyo-siilot vasárnap dél bon a Szont Jözsof plébánia fohórtormélxm szépen látogatott taggyűlést tartott P. Gulyás Gellért plébános, ogyházi elnök elnöklete alatt, aki .megnyitójában lo-szögozte, hogy a nagykanizsai Crodo már őszi taggyűlésén\' magáénak vaf-lotta az Actio Catholjca 1044 évi vezérelvét és munkaprogrammját. Az AC nom akar imua, mondta 1\'. Gulyás, mint a magyar családokat" mognomesitoni és élotükbo talOvinni Krisztusi, a királyt. Hogy hazánkat, noinzelünkot, egyházunkat, a magyar társadalmat még erőteljesebben tudjuk szolgálni. Hogy közelebb hozzuk Isten országát.
Vitéz Kiló Koronc igazgató, a Jézus Szive egyházközség vfl/igí ol-. nöko tartotta meg ozután előadását a családról..! \'jszorü volt a kérdés, meri a katolilíus egyház épp níost vasárnap ünn.i>.dto\'a Szent-családot. Azzal kezdte l\'.adását, högv aintr-cok öldöklése már odáig fajult, hogy a küzdő felek nom elégszenek inog a harcosok kimélotlon irtásával, hanem a békés családok, az otthonok, könyörtelen pusziitásat végzik. Az i I lotékes v ilágtényozók is ^ fol figyel- . nok már erre a szomorú ^jolonségro. így érthető, hogy a szociális gondoskodás még nagyobb mértékbon kiterjed a családra ,az otthonból kiűzőitekre. Állam és társadalom igyekszik mindont elkövetni,, hogy segítsen a családon. A magvar korv-mán.v néhány esztendő óta ONCSA-intézménvével bámulatos munkásságot .feji kiozon a téren. Tízezer számra siet segítségén) a rászorultaknak és segít rajtuk hathatósan. Majd ismertette a családapa, mint

családfő éa a családanya szoropét a családban. Míg a családfő a boldogulás anyagi lollétoloit és biztos oázisát leromti elő és biztosítja, addig az asszony a család lolko, órzőangyala. A családapának éloté-vol kell" példát mutatnia, hogy mi-lyonnok koll lonnio a lxx\'sülolcs, hazafias és hithű katolikusnak. A családfő önfogyolmezottsége kizárja a /Családban a széthúzást. Magyar "nemzoli érdok, liogv- minél több kiegyensúlyozott, igazi otthont élő magyar katolikus családok logyonok. Ezpn a té|en a C\'mlo-tagok végezzenek missziót a magyar társiwlaloin-Ban. I^egyenek jx\'ldájukkal hatással a többi magyar családokra, hogy minél orősobb log>on a magyar család. Mort ez biztosítja a lwlsó front szilárdságát. Minden család egy kis vár a nemzőt életében. Minden családfő legyen hüségos parancsnoka és sáfárja onnok a reá bízott kis erősségifyk. Erősíts»!, védje, oltalmazza mog azt, hogy mind eresebbé .legyen a nemzet\', hogy mcir tudiiik állani holyünkot, ahová a Gondviselés állított bennünket.
l)r. AVélx>r Elok kir. járásbíró, vi-láci elnök nz életből vett jiéldákkal illusztrálta fentieket. A családból kell kisugároznia a szerotetnok mindenfelé. A stforetotlonsóg ásta meg Európa sírját, hangsúlyozta. Ha szórótól uralná a világot, minden máskép állana.
P. Gulvás liejelontotte még, hogy magyar Szent M»rgit lisztelotére január 17., 1fi. és 10.\' napjaiban nhgv ájtatosság lesz a ferencestomp: lomban, kéri a tagok minél nagyobb számban való megjelenését.
Beiktatta nl lelkészét a nagykanizsai református egyház
Léickoinelő Onnepo volt a aagykanl-zsal református «ylllekezetnek JauuAr fl-éo. Kzon a nipon Iktatta bo pé\'dás egyhanRusAgiinl én nagy sznrolotlol megválasztott lelkipásztorát, Ponáothy nezsőt, aki a fiatalabb lelkésznemzedék-□ek egyik legképzettebb tag]». Thooló-glai tanulmányait Pápin ős Kauipea-ben végezte.
Az ünnepélyes beiktatást Téth Kát-mán, a belsősomogyl egyházmogyo lóiként Mjogyzóje, esporesl megbízott, eanrgél lelklpAsxtor végezte. Belktaté beszédében kérte az uj lelkiaásstort, hogy Isten «gyének a szolgálatába* félretéve mlndea emberi \' bölcsességet éa érdeket, egyedül Krisztusra hallgasson. A beiktatási szertartás utál Po moihy Dezső lelkipásztor Igehirdetésében szólott arról, hogy Isten ót érállétil rendelte a klsebbsegl sorsban ólé nagy kanltaal gyülekezett és hatvanhat Bzérványkö/fiég élére. Feladata nehéz, de hisz abban, hogy Aki elhívta ét, erét ad néki a íolelöségteljes szelgá-lathoz.
A beiktatási Istentisztelet után az «J lelkipásztort a meghívott egyházak, ha-tésAgok és kézületek kőiül többen üdvözölték. A nagykaalzasi presbitériam és egyházközség, valamlat at eljövetel-bea akadáiyeiett Btrozay Fereno, egy» há»tk«?8égl íégondnok köwöntését ma-
gas szárayaláau beszédben Zeitén Gáspár egyházközségi gondnok tolmácselta. Ugyané olvasta fol G.vórl Blomér püspöknek meleg lungu levelét, amelyben öröméaok ad klfojezésb hogy nz egyházközség ily szép egyhangúsággal \'itr lasitotta meg pásztorát.
A balsésomegyl református egyház-aiegyo éa a kaposvári egyházközség Üdvözletét dr. zilahi Matoltay SAuder egyházmegyei gondnok hozta ol. Beszé-déban többek között arra kérte az ul lelkipásztort hogy a kisebbségbe» élé gyttekezet jövendőjét ugy muakálhktja legjobban, ha más felekezetekkel nembe» az igazi krlsztasi szeretetet ápelj», siert ezáltal a magyar testvéri egytvé-tartozást is előbbre vinl.
Az evaagéilkus egyházközség réné-rél • testvéri szív őszinte szeretetét Horváth Olivér lelkipásztor juttatta szavakban kifejezésre Biztosította as uj lelkipásztort, hogy amilyen szeretettel Idáig is együtt igyekezett munkálkodni Krisztus ügyéért ugyanolya* szeretettel fog as evangélikus egyház a refemátus egyház mellett állani.
A rendőrkapitányság részéről dr vitéz Jónás Károly, rendŐrkapitá»y köszöntötte meleg szavakkal Pemethy Dezsé lelkipásztort.
A zalaegerszegi református egyházközség részéről Berthi Perese lelki-
pásztor klvásta Isten áldátát az n] lelkipásztor életére és munkájára.
A nsgykailfstl református néegyo-aülol nevébe» Pál Istvánaé olnökaŐ kö-SEÖatötto az uj Iolklpisztert.
Pemethy Deué lelkipásztor az td-vözlésekre válaszol va, meghntett szavakkal köuöate meg » jékivánságokat és kifejezésre jittatta, hogy lelkipásztori hivatását aem anyagiakat nyújtó állásnak, haiem szolgálatnak fogja lel, melyet mindaddig végezni kíván, mig munkája eredményes lecs, do félreáll, ha azemélye Krlsztas Ugyénok bármilyen tekintetben Is kárára lenne.
A boezédsk elhangzása után a m. kir. törvényszék kiküldöttje, a helybeli m. kir. posta főnöke, a helybeli áll. polg. leányiskola Igazgatója éa sokan mások üdvözölték és halssozlák el jé-kívánságokkal az uj lelkipásztort.
Az ünnepély után a Centrálban köz-\'ebéd volt, amelyen a jolonlévék közűi sekan vettek részt
Pomothy Dezső munkába állásával tt nagykanizsai gvülekezotnek uj fejezete kezdődik. Mig Kádár Ltjos lolklpAsztor négy évtizeden át mindon Igyekezetével munkálkodott az egyházközség külsé és belsl épItéBén, megépíttetve az eg>házközség rzép tomplomát éa lelkészlakát, addig Pomothy Dozsé lelki-pántorra á belrő lelki építés munk&ja vár. Enh ez a munkához a gyülekezet mélté és alkalraas munkást kapott, aki már eddig Is bebizonyította, hogy le-tennek hűséges szolgája.

Mihály bácsi tanácsot kér
iíihdlif Ijác8i cgyqncsdcrcjtu magyar. tigyanCH a tartása, nem lát-szik\' meg rajta\' hagy. hatvanadik évéhez közel jár. JJc egyenes a beszéde\' in: ami a szivén az a száján.
Megy a latyakos1 utcán. Csodálatosan iud menni: egy sárcaepp se fröccsen a csizmájára, licjordul a főutcára, már messziről szemügyre veszi az emeletes, szürke épületet.
..— Majd meglátjuk, ugy van-e, \'ahogyan mondják... gondolja magúban.
Hclép az üvegajtón, .egyenesei) az igazgatót keresi. Ismeri már évek óta. Kölcsönös bizalom fűzi őket egymáshoz.\' Ha bonyolult pénzügyekről van szó, Mihály bácsi mindig felkeresi KovíU\'s ural, a tatár ék pénztári igazgatót, aki mintle.n kérdésére tud válaszolni, aki mhidij/ óvatos jó tanácsokat tud adui.
—• Ml járatban van errefelét -— fot/adja szívélyes mosollyal Mihály bácsit és már tessékeli is heteié.
Az öreg leül. Nincs benv/c. semmi félszegség. de semmi oki alán gőg sem.
— Tanácsért jöttem, igazgató i/r - mondja. •— Az idén, ■ Internnek tegyen hála, jó! hozott a föld. Sem panaszkodom, pedig., tudja, volt olyan esztendő, amikor estéiig se
\' lett volna elég idő a panaszkodásra. Mos! minden sikerült, van e.gy kis vénz^jjx. Megvallom, szerettem volna Kicsit mc<jcvősitcni a gazdaságot. Annyi minden kellene. Egy kis bpiti;czéa. néhány felszerelés állal, ez-az. De ugy látom, nem jó az idő erre. Drága ára van mindennek. Mit gondol, mit legyek / Van ötezer pengőm. Sok pénz. Nem akarom elherdálni. Hiszen ismer engem.
— Már tizenöt éve — vág közbe nz igazgató —\' ismerem ét becsülöm. Hat mit gondolt f
— Szeretném jól elhelyezni a pénzem. Szeretném akkorra eltenni, amikor megvalósíthatom régi terveimet. Mondja meg őszintén, ifoz-galó ur, mi a vélemény a biufahöi-vényrőlt
Kovács igazgató elmosolyodik, ée nem válaszol. Várja, hogy Mihály bácsi végigmondja, amit akar.
— Olvastam értől a buzakölvinu-ről. Ertem, hiszen nem vagyok tők-
A buzakölcstön:
iöl€ ebi&íositás !
ZALAI KÖZLÓNY
í yftittfr t$
keMtőtt, hogy Mi eu, ds meptnoH-
d+m. nem tudom, helyes-e, ha ejt vds&rolnck a pénzemen h\'rrc gondoltam ugyanis teszi hozzá kisvártatva.
— Mondja, Mihály bácsi, ugy-e jn Mg a vásárolt annak idején az er-diií/t nyereménykötvényből is, em-Ikkszik-eí Mi volt azzal f
— Vásároltams hogyne s nem hénlam meg. Jól kamatozik, nincs •#Jo semmi baj. Olyan ez is f \\
— Olyan, olyan — bólint az igaz• §mtu s mztán tüzetesen elmagyarázza Mihály bácsinak: mit jelent az, ha hizakötvényt vásárol. Az öreg fi-jfekneten hallgat, látszik, hogy imrutcnUen heh/esel és különösen megkapja figyelmét, amikor a» igaz-fati elmagyarázzat miért buzaér-t*hre szól a kötvény és mit jelent ett uthi, a gazdának, hogy mindig hutában számolhat.
— Aztá\\ még valamit szeretnék Mondani, Mihály tú\'-si - folytatja ne igazgató. — Hallottam, hogy féronkát ugy-e ez a legkisebb lánya t — most- akarja férjhez adni. Mit adna neki hozományul f
— J/át az igazat megvallva, bi-»(t/tg ezzel is nagy l>ajl>an vaayok. A JöUl nem olyan, hogy abból lecsíphetnék. I)c nincs is rá szükség. Tithéknak van elég. Nem is tárnak
\' mzok arra. Viszont egy szál ingbe* mégsem küldhetem el Vúrönl. Arm gondoltam, talán pénzt, adnék nekik, költsék el a városban\\ ha kedvük vart.
— Hát ezt nem jól ytndolta. Ha elhatározta magút cs btzhnyára már elhatározta, hogy buzakölvényt vesz mdjon belőle hozományul Veronnak. A pénzt talán elköltenék haszonta-lansdara. a kötvény megmarod. Min-d&n félévben kamatot hoz. A köt-véitpt kisorsoljuk, vagy ha majd kell a pénz — ki tudja, talán majd m ki« unokának l*alxxkelcngyére — el ia adha\'ják. Meglátja, hálásak lesznek a fiatalok.
Mihály t.ársi kevés szóból is ért.
— Igaza tvn, igazgató ur. Ilnza-kötvéityl veszek az ötezer pengőből. Kzl gondoltam én már akkor is, mmikor idejöttem, de most már bizonyosan tudom, hogy jól cselekszem. Oktalan voltam, hogy rddig is otthon tartottam a pénzt.
Az igazgató előreengedi Mihály bácsit, aki felszáltadult örömmel írja *tlá « jegyzési ivet.
Szívélyesen elbúcsúznak.
— A hozomány gond fii! is elvetettem • gondolja magában, miközben erőteljes le.pésrkkei befordul mz utcájukba. ■— Az asszonynak öröme lem.- P.h majd a kis unokának ...
Köszönetnyilvánítás.
Mindazok. M\'< felejthetetlen drága Jó leányunk. tcslvéiilnk, menyasszonyom, sógornőnk, iik-tve rokonunk
Horváth Katalin
temetésén megjelenésükkel, vngy bármely més módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogíid|fik ezúton is hálás köszönetünk nyilvánításét.
A uy*»KOló oaalárf.
Nagy kani kas mogvei táros
polgármoetoréWH.
6/ké. 1(144.
Tátgy: Dughigyma-lgénylések be Jelentése.
Hirdetmény.
Akik dughagymát Igényelnek, legkésőbb f. hó 14-lkélg, péntekig jc lentkezzenek a közellátási hivatal petróleum osztályán (Hunyadi-u. 11.) maiakkal kell hozniuk családi igazolványukat és, ha van. a gazda-köayvflket. Elkésett igényléseket nem vehetek figyelembe.
Nagykanizsa, 1944. január 10. h Polgár nieök-r.
HÍREK
NAI\'IRKMJ:
I
ftjfoli gyógysnertári ügyelet: Ma a S<. Hária gyégjraaertár KirAljr-ute* 40. «iára.
Kiekaaizeán aa ottaui gyógjconaa tár állandó ögyaiütwi a»olgálakottért
- (A Szoo. Misszió toaostjo)
A nagykanizsai Sxoeiális Mlssiló állal rendezett ewlélyek mindig »agy kodvelMg-nek órvcadt-nek családias meghill hángn-lalnk mull Ilyen volt a szowbat esti lea is A Réztonyi-ulcíi székházban, ahol áiájp-számu kdz«MSég«t láttunk, álén dr. Krátky István ]»el|!árinesl(írrel. Oll volt a Leány-klub kedves gárdája is. A kékkeresztes nóvérek Mandukits Celesztin féw»kn4v*l, valamint a szerveset lelkes liólgygárdája Száva Nándomé elnikasszony vezetésével nagy excrctulreutéltósigKal töltéttók ke a háziasszonyi lisztet.
- (Házatság)
Szép cskiié. volt vasárnap dóiban a nagykanizsai fcrencestenjplomban. Akkor vezette oltárhoz dr. I\'odor Frigye« -szabadkai rendórfoealmazé Mmikár Marika postallizIvisclMl. Muzikir Vlaco tekiaté-lyert nagykanizsai iparos és elöljárósági tag leáii/át. A templomul tkbél az alkalomból Hagy Sf kar.á\'j l#lt«lle mer, föle® a pesutisztlkar, elán Kisfaludy József ki-vatallga»galÓTal A menyasszony pá\'yalárs-nÓI, a Leanyklnb tagjai mind ai«g|tfleMtck az eskűvóa. Az efnrházi szerlanáhl P. (¡Ulyás Gellért plébános vé<ezie, miköz-iléii a kóiusou egyházi énekeket adlik ell. A plébános meghaló beszédkeit fejlet)« ki a kaletikus házasság Jelentiségél
- (Halálozás)
Uttán Jenő nagykanizsai m. klr. s/ámv. henvéd alhadnagy 58 éve» korat)?>n, rövid ezenvedéa után olhonyt. E«enzen haláláig lelkiismeret\' h buzgésáugal ölt hivatáaánsk éscsaládjőnnk. F.lotevtolsé percóig dolgozott, ó|utn utolsó porcéig magyar Mitona volt.Nskl mindig bírta biljebbvalól blzalnsét éa mvKbocatilóilót és Mindazok ><zeretetét. nklk hozsA tar-
toztak s akik Ismerték ót. Sterdán délután 8 érakor lesz a temetése.
-(A Klskanlzsal Polgári Olvasókör)
évi rendos ilszlujltó közgyűlését 1IM4. Jnmtfir hó 16 án, d. u. 4 órakor, hatá-rozntképteleaség esetén 30 Au, d. u. 4 árakor fogja meglartaal. Veaetőaég. (:)
— (Nagy István: Boldog utoán tul)
Elbeszélések. Budapest, 1M3. Mogyar Élet kiadása. Nagy falván, mint regényíró Jó nevet sxorzett már magának. „A szomszédság nevék«nM, a* „Oltyáaok unokái" egyaránt Igazi Iról slkort Je lenteltek. Most elbeszéléseit gyfljt«tte kötetbe. E/.ok ax írások kevéssé ismert, érdeke« vllágót táraak fel: « város alsó táraadalml rétegeinek életét, amolykól maga nz Író la klemélkedoti Nagy István minden sorában olt IQktot a »te-mélye« megélés ritmusa. Még stnoH ezekbeu az elkeezélésekken anmmlféle
líra, vagy re*«itlka. A valóelf-asem lólot jellemzi a rajzokat. A faluról Jött gyárt munkás, a külvárosi proletár népe, u városi kispolgár mtnes. tarka váítozatbaa hullámslk elénk a kótolkeo.
Nagy toa Misa
457/1944
Tárgy: Tavaszi minőségi vetft-mag-akció.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a gazdák minőségi zab, sörárpa és takarmany-árpa vetőmagot igényelhetnek Zab mázsánként 47 pengős, a sörárpa mázsánként 47 p«ngö, takarmányárpa mázsánként 43.40 pengős áron kerül szétosztásra.
Jelentkezni január 11-én délelőtt 10-től 12-lg leheta v. gaidasígi hivatalban. (Városház, I. em., 13.)
Nagykanizsa, 1944. január 8.
s& \'"\'olgárraeeter.
Alallretlak mHys<!ge8 fájdalonnaal, de Isten, megváltoztathatatlan akaratában való alázatos megnyugvással jelenlik, kogY a forrón szeretett drága Jó férj, a legjobb ¿desapa, após, testvér, ségor, Illetve rokon
Baan Jenő
m. klr. azámv. honv. alhadnagy
életinek 58.-Ik, boldog házasságának 31-ik évében róvJdjzcnvedés ulán visszaidla jóságos, ntmes lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk főldl maradványait folyó hó 12. én, szerdán d. u. 3 órakor lógjuk a temető halottasházából a rém. kai. egyház szertartása szerint beszentelletni 0« örök nyugvéhelyére kísérni.
Az engesztelő szentmise áldozatot a megboldogult lelklüdvéért folyó hó 12.-én, azeidán d. e. 9 órakor a felsőtemplomban mulattaljuk bé a Mindenhatónak.
Nagykanizsa, 11144. január ké 10.
A Te jó lelked mlfidlg közöttünk ól •
Azv. liuán Jenóné sz» Forray Anna neje. \' ttaán Zelma, Jenő, Júlia féri Szerdahelyi Oyőzőné gyermekei; SzerdaX. helyi Győző vejű; Haán Ignác,\' Qéza, Julla férj Mészáros
Károlyné,
" férj. Ohr Józsefné IcsTvérel; ^aftn (lézáné sz. Kantor írén, Mé-
Matlld
igna
Ohr Józsefné testvérei; Óaftn (lézáné sz. Kántor Irén,
száros Károly, Ohr József, Bustyahi/Ar Béla és neje sz. Forray Julla, -özv. Bogdány Ousztávné az. Forray Mária sógorai és sógornli; Stampf és Méger családok, valamint a gyászoló rokonság.
Elhasznált iBiiictltiíjfBit sinm m hí liafei
Pető éa Samu mkereBkedóhében
ErnaébaUtár I.,
hogy minél előbb felújított zománcedényhez juthasson.
DRAVWÖIGYI
VILLAMOS ARAM-___SZOLGÁLTATÓ ¡RT.
Aramizámlák flzetóse, rektamád^k, btbafeientáaek, MakaxerO fotvUAgosHé» mMdeb vHtamoB kirdisbtn délei&U fiktól délután 16
61, — ttow 204.
Nagyknnirsa mogyel rároe líolgánuoaterétól.
511/1944.
Tárgy: Harcszerű éleslövészet tarláfa.
Hirdetmény.
A helyőrség csapatai folyó hó 11-én a Tölgyes-erdei li rcszeitl 16-térni éleslövészetet tartanak.
Szepetnek községtől bérelt terület lezárás alá kerül.
A lövészet robbanó lőszerrel ír folyik, miért Is a fel nem robbant lövedékekhez nyúlni életveszélyes.
Ebből eredő károkért a honvédkincstár nem felel.
Nagykanizsa, 1944. január 8. i» Polgármester
Nagykanim* megyoi váron rétól.
polgármeateré
8/ké. 1944
Tárgy: Lábbeli-készlet bejelentése.
Hirdetmény»
A 206.300/1941. K, M. U. rend. 11. & 2. bek. értelmében minden iparos éa kereskedő, aki lábbeli kéaiitósével vagy for-galombahoiafalával foglalkozik, ktitelea a december 3l-«n készletében levő lábbeliekről és aóldaxJnl ntslványokfól bejelentést tenni. A bejelentést legkésőbb Janfelr hó 15 lg n városi közellátási hivatalhoz kell beadni, ugyanott kell clóxólfg kérni a bejelentésbe« aaOktégea nyomtatványt U A bejelentésbe felszabadított lábbellfajtá kat nem ataksd belefoglalni. Akt a bije lentéa megtételét elmulasztja vagy valói tan adatokat vall, bat hónapig terjedő el zárással büntettetik.
Nagykanizsa, 1844. január 4. ss Polgármester,
Apaállatok árverésé.
3 selejt bika és 2 kan árverés utján lesz eladva a Homokkomáromiutcai pásztorháznál 12-4*) uir-dán délután 2 érakor.
ioi Bikagondnok.
APROHIBDETfiSER
Rövidáru szakmában gyakorlott klexol-e*l«l«*nyt felveaz Eisinger és Fiscber, Deák-tér 1. 66
Btjáránél keresek azonnalra. Dr. Oatádl, Só-utca 14. 87
Ssaháeanfit Jó fizetéssel felveszQnk. Jelentkezés j >/seMaktanya, tiszthelyettesi elkezde vezetőlénél. ,
Jó\'iözbol v«ió fiatal flut kifutónak felvesz Oangler Ernő fogtechnikai laboratóriuma, Erzsébet tér 16. 91
Megblsható flbt kifutónak kiveszek. Muszel taemegellzlet. , 104
Vennék máikáa beépített bálózatl ró diót. Címet klidóka kérem leadni. »
Standard rrtdie, régi tlpusu, 3+1 lámpái eladó Klniui-n. 29. 92
Csengtry-ut 21. alatt egy dléfa axekiéay etndó. Ugyanott egy dnpla ágyterítő megvételre kerestetik. 98
Kisebb szőlői, vagy szántót megvé« talru keresek. N«gy«aniua, Petőli-ut ^
Körülbelül kél bete találtaik egy |obb-kezes léifueztyüt. Igazolt tulajdonosa átveheti Csengery u. 80 , Vargánál. 97
zAui kOzlŐmy
politikai Namuar. KkUQa: „K»if«idaaá|l IL T. Negylumw^ Felelő« kiadó : Zalai Károly Nyomaton i a „Klz|ud*Mfl It T. Nivkuliu*
nyoudáJákM Km^kmituá». (Rromdáórt folol. Znlnl KárUjü
Oia
Hmidíokozat:
Tábori posia:

>4í-m óvf., 7. sz.
Nagykanizsa, 1944. január ti. kedd
Ára 16 fillér.
POLITIKAI NA P I L A P
8M«*e«T.tósóg éti kiadóhivatal: I<\'ő-ut 5. szAm. SKwkWstőséRl ós kiadóhivatalt telefon 78. sz Jlsgíelenlk mindon hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Klétizetéel ára: egy hónapja 4 pongő 30 fillér,
negyedévre 12 pengő 40 fillér. Kgyesraém: hétköznap 16fill., Kzombaten 30 fill.
Figyelmet elterelő hadműveletnek tartják az ujabb olaszországi támadások megindulását
A londoni lengyel kormány összeült az uj moszkvai javaslat tárgyalására A keleti hadszintéren a helyzet lényegében nem változott
RexknbŐl jelentik: A koloti harctér közópsó szakaszán • kót uj sulynont körül súlyos hareok folytatódnak.
A helyzet nagyjából t áHozatían. Hjosioa nyugati toról>on a hovos ollon »égen {xirgótüz ollonéro som sikerül t az áttörés. Az oroszok a kisobh holyonkónti betörósoket ígyokoztnk kitágitani, do a német ellentámadások nyomán
svohatlanui elkeseredett közelharcok alakultak ki
éa a támadók súlyos veszteségeket \'«Bonvedtek. Az oroszok estig említést órdomló torülotnyoroség nélkül ÍA harckocsit vosztettek. Vinica körül a hoves
hóviharok és jeges szél követ-keifíében a harcok hevessége ixilamit csökkent.
A délkoloti szakaszon ogy orosz dandár nmgkisérolto lorohanni a német vonalakat, do a németek fölismerték az ellenség szándékát, 12 páncélost szétlőttek, mire p, többi visszavonult. Más bolyon az olózó napi kisebb szovjot-l>otörést a né-motok kiigazították, az ollonnéget egy helységből kiszorították, átkor-igették a folyó túlsó partjára és állásaikat dühös támadások oilonéro is megtartották. A «zomn/édon szakaszon egy falut visszafoglaltak az oroszoktól. 10 terület északnyugati részén szétszórt támadások voltak, do egyik sem jutott tul a némot állások olótorojién. Egy tó jegén átvonuló szovjot-alakulatot olvágtak és folmorzsoltak. A harctér" többi szakaszain,
Nevel környékén sem volt nagyobb harci tevékenység.
Az 5. hadsereg ujabb támadásba kezdett
Berlin, január 11
Dél-Olaszországban a helyi tevékenység Megélénküléséről számolnak be a legutolsó jelcntéiek. Az 5. hadsereg ujabban Ismét támadásba kezdett. Római diplomáilai és katoHai kérőkben ennek nem tulajdonítanak nagyobb jelentőséget, mert addig, niig az angol-s ászoknak Dél Franciaor-
szágban nem sikerül a partraszállás nagyobb mértékben, az olaszországi karctér
csupán a német erók lekötését célozza. A most megindítóit hnrcl tevékenység ezt a szándékot ólinjlja leplezni és erzcl a szövetségesek igazi célja felöl akarja a figyelmet elterelni.
Amerikai magyarázat az angolszászok lassú olaszországi
előnyomulásának okairól
Az Egyoaült Államok hadügyminisztere kijolentette, bog)\' az Olaszországban lussan észak felé hátráló némot csapatok visszavonulásuk során rendkivüli mértékbon elpusztítottak mindont, elsősorban vasutakat, utakat, kikötókot, amolyokiut mind leromboltak és ez az oka annak, hogy az angolszász hadoró aránylag csak lassan tud előrenyomulni Délolaszországban.
4
A dólolaszországi harcokról Boriin a kövotkozőkot jolonti: Az arcvonal nyugati szakaszán az angol és amerikai csapatok áttörési kisér-
lotoi továbbra is sikertelonok. A némot. ollonállás ujabb változást idézett elő, amonnyibon Clark tábornok csapatai csak kisobb orókkol indulnak a harcokba, melyeket a némotok olhárit-anak. Az angol—amorikai csa I>atok az áttörós orószakolása holyott csupán rohamtevékonységro szorítkoznak. Ortona vidékén a szövotsér gonok páncélos orókot vonnak össze. A némotok véloményo szorii)t Clark tábornok nyilván kitart olődjdnok fol fogása mollott, hogy csak szám és anyagbeli fölény esotébon indit támadást.
Súlyos bombázást ólt át tegnap este Szófia
tettek károkat, templomokat, köz-épületokot, műemlékeket pusztítottak ol. Elég nagy veszteségei vannak a főváros lakosságának is.
A szófiai rádió tegnap osto bojo-I öntetté, hogy a Mgár fővárost angolezász repülőgépek ismét bom-báztift. A bombák lakónegyodokl>on
Uj helyzet a lengyel-szovjet viszony terén
London, január 11 vatalos szovjot nyilatkozat tévosnok
Az angol hírszolgálati iroda külön jolontést adott ki a hivatalos szovjet-nyilatkozatról a longyol-orosz határ kérdésében, a longyol kormány nyilatkozatával kapcsolatban. A hi-
mondja a longyol kormány nyilatkozatát a határkérdéslíon, amonnyibon Fohór-Oroszországot és Ukrajnának ogy részét nem lolxot Longyolország-hoz csatolni. Amonnyibon a longyol
kormány olfogadja a szovjet ismételt ajánlatát, még\' tengeri kijáratot
in kapna abból a területhói, melyet a felbomlás után Németország kapott. :
Eiszol a hírről kapcsolatban Londonból jelentik, "hogy a monokült lengyel kormány tagjai tanácskozásra ültek összo, hogy megvitassák az uj holyzetet. Tárgyalásaikról mindaddig jolontést nem adnak ki, míg az In; nem fejeződik.
Gróf Cianót ós társait halálra itólték
(NTI) Január 8-án folyt le a vo-ronai rendkívüli törvényszék olótt azok pere, akik aláírták a Grandi» által megfogalmazott napirendot. Valamennyi vádlottat, Canotti kivételével halálra Ítélték, Canotti «0 évet kai>ott. A halálos itélotot a vádlottak javarészénok távollétébon hoz-
társuk. A zürichi jolontés cáfolja azokat a hiresztolésokot, moly szerint .Mussolini tanuként jolontkozott volna. Ezt Mussolini ogésaségi ál-la|K)ta sem ongodi meg. Mussolini jelenleg a Garda-tó partján lovö villájálwut-tartónkodik és itt állandóan három orvos folügyolote alatt áll.
ták meg. Jelen volt a tárgyaláson gróf Ciano, l)o Iloné és meg négy
London aggódik az invázió sikere felett
A ilaslor Nachrichten londoni tudósítása alapján Ixmdonbail tisztá-lum vannak azzal, hogy az, olözönlés mérbototlon következményekkel járhatna. Az olözönlésnok orodményro koll voaetni, különbon meginog a
hite nemcsak a közönségnek, hanem a dél-ourópai szövot-sógosoknek is. Ezért az első és második hullám sikortelon támadása után addig koll folytatni a támadást ,míg az eredményt nem hoz.
A szövetségesek már a harmadik világháború elkerülésén
törik a fejüket
Az Exchango Tolograph washingtoni jolontés alapján iga, hogy Co-nplli szenátor, az amerikai szenátus külügyi bizottságának olnöko kijolentette, bog)\'
(iz Egyesült Államoknak mindkét xjlágtengert védelmeznie kell, ha el akarja kerülni az uj _világháború kitörését. A (\'araibi szigotok támaszpontja nem elégséges, Franciaországot is rá kell bírni, hogy Martiniquo szigetét ongedjo át támaszpont gyanánt az amorikai tengori hadoró
számára. Uj-Calodoniában és a japán szigoívilágban is kell amerikai
tánuvsz|)ontoknak rendolkozésre ál In A Daily Express nowyorki tudó-sitója szorint jól értesült diplomáciai körökl>on az a vélemény, hogy. orosz amerikai szerződés létrejöttére lehet számítani. A szerződés célja egy harmadik világháború megakadályozása. Az onnok a gondolatnak a jogyél>on rendezett rád ió előadás-sorozat ogyi-kébon elhangzott kijelentés szerint Moszkvában megállapították, hogy a békobiztositó tervek a Orr deli Ilull állal bonynjtott javaslatokon \'alapulnak.
Női csapatokat szerveztek Horvátországban berső rendfenntartó szolgálatra
Zágráb, január 11 A banjalukal ütközet után ujabban Ismét nagy veszteség érte a partizán csapatokat. A jelentések szerint 300 partizán halt meg. Spalaté közelében egy nagyobb íégyverraktárt zsákmányoltak csapataink. Uj Gradislcánál, DaruvAr környékén kétszáz partizán esett el a harcokban.
Zágrábbél jelentik, hogy apoglavnlk rendeletére először alkalmaznak a test-
érségen kívül nöi csapatokat a belső rend ée biztonság fönntartására. Stockholmból jelentik, hogy
a fairól Jugoszláv kormányt meghívták a l-őtdkőzt-tengert bizottságba.
Ez a tény azt bizonyltja, hogy a hivatalos angol és amorikai körök még ma 1h a menekült jugoszláv kormányt Is-morlk ol a törvényes jugoszláv képviselőnek.
A részvétlenség jegyében nyitották meg az amerikai kongresszust
Washingtonban tegnap megnyitották a 78-ik kongresszus második
lnng a 78
ülésszakát. A mognyitó ülésen a 480 képviselő közül csak 100, a 06 szenátor közül csak 61 jolont mog.
Washingtonból jolontik, hogy most történik meg először, hogy Hooeo-volt olnök nem szomélyooon ádja át a szonátusnak üzonotét, hanem küldönc utján.
Koosovoltnok a Fehér Máshoz intézett üzenetét kedden olvassák fol, mort líoosovolt orvosa tanácsára elállt attól, hogy szomélyooon részt vogyon a kongresszus ülésén. Roosevelt keddon fél órás rádióbeszédet intéz Atnorika népéhez, molybon a kongresszushoz intézett üzonotét. ismortoti.
ZALAI KÖZLÖKY
J9L4. január U
„A Magyar Élet Pártja nem akar mást, mint hogy Magyarország a haborn ntan olyan legyen, mint volt a világháború előli"
Ilovszky János képviseld január 23 án érkezik Nagykanizsára?"
Tegnap oato 7 órakor ült összo olsőizbon ebben az esztendőben, a nagykanizsai \\\'i3P-korülot pártva-Boióségo.dr. Thplway Zsigmond párt vezető olnöklolo alatt, aki réözlotos visszapillantásit votott uü olinült i>o-litikai ösztönödre. •\'" ■ i> •
— Mindenekelőtt — úgymond — öleljük keblünkre azokat a magyar testvéreinket, akik méij mindig ijx olszakilott torüloton sínylődnek és fejezzük ki toatvéri szörűtotünköt irántuk.
Mindönki fölállt ós lelkesen éljenezték idegen járom alatt nyögő ma: var testvéreinket. Maid dr. Tholway kitért Kállay Miklós két osr.töndci kormányolnöki munkásaágára, vitéz Ijiikács Béla és Antal István miniszterek tevékenységér«. Bőszéit a kormánv szociális alkotásairól, jgv a hndhavonultak hozzátartozói, a hudisérültek, özvegyek és árvákról való gondoskorlásról, a tiszt viselőkéi (lés állandó napironoon tartásáról, az egyes társadalmi osztályok mogfiogilé.séről.
-- A Kállav-kormány tehát igenis törődik a magyar néppel, törődik az egyes osztályok sors-kérdésoiwl^ Ka azért légy útik hálásak a magyar\' "} nomzoti kormány iránt és tegyünk
ígéretet, hogy mindenkor ott leszünk Kállay minisztorolnök mollott.
Rámutatott Kállay kijelentésére a kisnomzotokot illotőon: — kis-nemzotok nélkül iwm lohot uj Kuró-pát teremteni. A magyar minisztor: "elnöknek ez a kijifontéso ouröpai visszhangéit keltett.
Maid hangsúlyozta, hogy fel kell készülnünk arra, hogyha üt az óra, indulhassunk azon .¡vz uton, amelyet Kállav Miklós és kormánya kijelöl számúnkra. A Magyar filét Pártja nem akar mást, mint hogy Mag var-ország a J.udioru után ismét olyan legyen, mint volt a világháború előtt.
Bojolentotte, hogy
flovxzky János országgyűlési képviselő január hó 28-án érkozik Nagykanizsára. Majd köszönetet mondott minden M főmunkatársnak, tisztviselőnők önzetlen és lelkes fáradozásukért\'a keresztény és nemzeti gondolat ér-vénvrojuttntása érdekében, majd a
buzft-hv vényjegyzésre Jjivta fel a párt vezetőség figyelmét. A magyar hazának tesz szolgálatot,
Egy és más a divatba lött kanizsai mozi elmúlt
ós jövő ®sztende]6ról
— Ila még egyszer szüleiek, nnzllgaz-gató leszek I — hallja az ombor nem Cjiy szer, amikor félnap-szám ácsorog mostanság n tömeg a mozi elölt pénztárnyitásra várva. ,
Azt persze elfelejtik, hogy a mozinak sem mindig papsajt, hiszen nent nehéz vbszaemlékeznl evőkre, amikor a l\'Rnagy-szerübh filmekre sem lehetett egy telt házat öss/chozni a kanizsai moziban.
Bizonyos, hogy ntiiit majdnem minden Üzletágnak, a mozinak is Jó esztendeje yoll 1913. Az irigység mégsem egénzen , Indokolt. Meri inig majdnem minden üzletágban az árak az utóbbi évek alatt nyakló nélkül emelkedtek, addig a mozijegyek ára, tehát a mozt egyetlen Jbevétele, miadösize 30 o/o engedélyezett emelést ért el mindama/napig. Pedig n mozi üzemköltsége ugyanúgy emelkedett, mint minden más az életünkben. Azt pedig jól tudjuk, hogy életünk
üzemköltsége nem 30 °/o-kal lépte tul békebeli szintet. Azonkívül a raozl-|;em»j minden egyéb állami és községi adón ki vül 37 o/o különleges adó (crlioli a bruttó bevétele uláu.
Az esztendő fordulólán megkérdeztük Magyar Jánost, a nagykanizsai mozi i»«. .gatójál a Ttivilt év tapasztalatairól és az ul esztendő terveiről. \'
— Az elmúlt év, — mondja az igaz. galó — nagyon szép eredményi hozott a látogatottság szempontjából. Még szebb lett volna, ha a légoltalmi intézkedések kényszere folytán nem keltett volna a játék-Időrendet megrövidíteni
Az esti előadiis nagyon hiányzik a közönségnek, amelynek számottevő része nem tudja munkáját, élelbeosztását a korai mozlelö-adásokhoz igazítani. Vidéken vagyunk, ahol kevesebb a délután ráérő ember.
Mire jó, hogy drága a bor?
aki buzakölvényt jogyoz.
A Küronya üfiy a párlvexetfoégi ériehethi elölt
A pári/ozotó boszédo után Balogh |> Nagyon örül annak, hogy a párt József MAV főintéző l>;«kn)K\\sol< dott napirendre tűzte e/.l a kérdést.
Nagykanizsa város ]>é)dát akar állítani, amikor\'harcteret járt, sobosült hőst akar a kereskedelmi iskola igaz gatói székében látni, aki már megmutatta i|>arostanoiu\'iskoIai igazgatói minőségélKMi, liogy igenis érdemes és méltó arra a helyre, ahová Nitíak anizsa .többsége akarja őt he-
i
1
dr. TtTfilvny\' beszédének abba a részéin», aniely a hadisérülteVről való gondoskodási hangsúlyozta és utalt a nagykanizsaiak meddő küzdelmére egy sebesült frontharcos katonatisztnek az iskolaigazgatói állásba való helyezése énlekélxm. Távirat ment -a városi közgvülésből a miniszterhoz a frontharcos sobosült érdekében, «le válasz s?m érkozott (Midig. .Javasolja, hogy a kerület képviselőjét kérjék meg: tegye meg a szükséges léjiésokot ebben az ügyben. Fájlalja, hogy ide kellőit hoznia ezt a kérdést, do nem látja azt a kőzet, amely a frontharcos és aebo sült hős érdekében határozott volna.
Laborczv Károlv MAV főintéző, vitéz Fi ló Foronc igazgató hozzászólásai után vitéz Tóth Béla társkor ülotvozotó. szólalt fel. Joiros az itt olhangü0ttSbirálat — mondta. — Ennek nvcktfrHkiható vissztmb\'isa lesz. Mert mi uj szollomot akarunk látni, a hősök, a .kipróbált fronthar-eesok megbecsülésének szellemét.
Niíg^kamzsa .toimsego akarja lyezni.
Ozulek József kerülőii titkár mondott ezután tömör beszámolót a helyzetről.
Majd . belső ügyek, helyi naj>i kérdések kerüllek megvitatás és tar-gvalás alá, amikhez főlog vitéz Filó Foronc igazgató szólt, hosszabban i hozzá. Beszéltek • még vitéz Tóth ! Béla, JJalogh József, Qadánvi Miksa. Horváth Józsof, Laborczv Károly, vitéz Sóvárv, Viczonty Árpád, OoV.dán Ernő, Háfrán Ferenc és mások.
A M6P nagykanizsai kerületi , pártvezetősége a komoly munka jo-gvébon \'kozdto meg uj esztendejét.
(II. R.)
Megkérdeztük Magyar igazgatót, aki lelkiismeretes törődéssel él a szak\'- ájá-nak és nbban országos szakkörökben is elismert tekintély, hog> miben látja okát a film nagy fellendülésének
— Részben a pénzbőség az oka,. — mondja, -— meg az, hogy ma a mozi a legolcsóbb szórakozás. Békében azt mondták i okán, mogy a mozijegy áráért inkább megls/nak egy liter bort Ki mondhatja a/onban ezt a mai 8—10 pengős borárak. mellolt ?
— Másik ok pedig az, hogy több lett a magyar film.
Uj tömogok jöttek
Minthogy az utóbbi évek uralkodó plánétája az átállítás volt minden vonalon, megkérdeztük az Igazgatót a közönség felől is Válasza ez volt:
— A mozilátogató közönség nagy mértékben kicserélődött az elmúlt években Máskor elöl tömve volt a mozi és a hátsó, drágább Jegyek megmaradtak
Ma a drágább jegyek mindig előbb , fogynak cl, mini az olcsók
és a7. üresség inkább van (ha van) a mozi clUlső felében A közönség összekever«-dett. I:gy uj móriba járó rétog is nevelődött aztikb >1, akik Jobb anyagi viszonyok közé jutván, meg mert más szórakozások ma nem igen állna\', legalábbis semmi-esetre sem a mozijegy áráért, rendelkezésre, rájöttek a mozi nyújtotta szórakozás izére, kulturális és művészi tartalmas-
— Olyan Jók általában a magyar filmek?
— vetettük kftzhc a kérdést. .
Magyar igazgató mosolya mutatja, ¡rogy megértette a kérdés élét és kitérőiét; válaszol.
— Az emberek nagy része szívesebben hallja, mint olvassa a film szövegot. Az idegen beszéd és magyar s/öveg zavarja sok mozilátogató élvezetét Kényelmesebb szórakozás a magyarul beszélő film. Ezért is van, hugy még a gyengébben sikerüli magyar filmek is jól mentek az elmúlt évben.
rá a mozi izóre
\\
sápára. fir. a mozikonjunktura erkölcsi haszna n tömegek szempontjából.
— A bábom után nem lösznek-e inoginl üresek a mozik? - kérdeztük.
•— Nagy visszaesésre a háború után sem számltok,
— válaszol! Magyar igazgató. — A közönség most megszokta a mozit és najty rév szűkben megmarad a mozibajárás igénye továbbra is. Meg aztán a f Im-lcottnika bravúros fejlődése is egyre ujabbal, ogyre többel fog nyújtani a közönségnek.
A plasztikus film már meg van oldva. Amerikában ma már
csak szína filmek készülnek a Icgtök\'íletífcebb színekkel. Ez és sok ceyéb, mind csak a hábjru után következik ej hozzánk.
Több mint mégegyszor annyi mozi játszik feleannyi film-másolattal
— Aru nehézségek vannak a film-piacon is? — teltük fel a kérdést
— Bizony vannnkl — ndia meg a vá-
Hegiü? ráfizetett a műkedvelő „föhadnagv nr"
Buzek Tibort felvidéki csendörök hozták Nagykanizsára
Elégflzor Hzorepoll már o hasábokon bűnügyekkel kaix\'solalban Hurok Tibor "novo. Főleg amikor a lipótmezoi intézetben egy mükedvolő olőadás alkalmával főhadnagyként azorojxjlt ,orról fényképot kéazittc-tott ea azt fölhasználta arra, hogy főhadnagynak adja ki magát.
,Búzok ozután ismétolton .könyör-adómánygyüjtő lovolok miatt is a hatóság" kozébo korült. Volt még ogy o|intézotlon ügyo, ami miatt a nagykanizsai kir. ügyészség körö-
zést adott ki ollono.
Buzek legutóbb a folvidéki Galán-tán fogott hozzá régi módszoréhoz1, ogy báró Fokolo novü gyárost igye-kózott könyöradománylovéllol mog-vágni. Fekote foljolontést tett Búzok ollon, a galántai caondőraég nyomozott és akkor dorült ki, hogy a régi ismerős a tóttes. Egy járőr azonnal útnak indult volo éa kétnapos utazás után átadta a nagykanizsai kir. ügyéazségnok.
Háry János
PHBBBBBBBBIBHHBBiBHHBBBIBBBBaBiBBBBBBBÍBJUBBHBDHBBI
rum-, likőrgyár és bornagykereskedés
Te/e fon. 505.
] Nagytcanixsa
laszt az igazgató. — Gondoljunk csak arra, hogy azelőtt 404 mórija volt Magyarországnak, most, az országnagyobbodás folytán — hála Istennek I — mégegyszer-annylnál is több: 867 mozi játszi« ha zánkbau. tís ennek mind film kell Viszont a nyersanyaghiány mialt ogy-egy film a békebeli 8—«0 másolul helyett ma 4~5 kópia készöl és forog az országban. *
— Hogyan, hogy a kanirsai moziban mégis mindig a legjohb filmek jönnek és sokszor szinte hihetetlen gyorsan ide érnek.
.— Hja, itt dói el a uiozivczetés rátermettsége, mozgékonysága, — hangzik a válasz. — Mostanában bizony éppen tigy kell tülekedni egy Hímért, mint a pénztárnál egy jegyért.
Átalakítják a Városi
Érdekifidtünk még, hogy a mozi irányzott-e elő 1944-re a közönség kénveimét szolgáló beruházásokat. Örömmel hatottuk, hogy következik a Városi Mozi előcsarnokának kibővítése és olyan átalakítása, hogy az érkező és távozó közönségnek nem kell majd egymáson közelharcban áttörnie. Megoldják ezzel kapcaolalkan a ruhatárak kényelmesebb elhelyezésének kérdését és lesz dohányzója is az előcsarnoknak. Azonkívül már 1943-ban- is történt jelentős és fontos beruházás, amikor a mozi két legmodernebb leadógépet és hangos felszerelést szerzeit be. . v- Nekem — fejezte be a beszélgetést
Ktércu nem szabad sajnálni a fáradságot, hs ami a fő. összeköttetések kellenek, régi barátságoknak mindenüvé elérő szálai .i szakmában. Es nekem ezek, hála Istennek, megvannak. Ez a tltta mesterségemnek. Igy szereztem meg a közeljövfiben rsedékes bemutatásra a Münchausenf, a Kalotnszogi Midonnál, amelyei v«(iy Budapest előtt vagy azzal egyidöben fogunk pergelni a kanizsai moziban. Még ezek előtt hozom ar. Aranypávál, Hosszú Zol-tán Es n vakok látnak c. filmjét.
— Milyen lesz — kérdeztük az idei filmtermés? _
— A szakmai bemulatókon már swt láttam és ugy látom, hogy
az 1911. évi filmek színvonal-emelkedést mutatnak cs ez az év fokozottabban ki fogja elégi-leni a közönséget. * f
Mozi előosnrnokát
az igazgató — nemcsak üzletem, koaye-rera a mozi, hanem minden törekvésem oda irányul, hogy a közönséget kiszolgáljam, a legjobbat a legjobban adjam és szolgáljam ezzel nemcsak a szórakozás igényeit, hanem a magyar kultura és ml-vészét szempontjait is.
Mindahhoz, amit Magyar János Igaigaté olmondolt, nem sok ^hozzátenni valónk van. Kevésszavú embernek ismertük mtg, de amit mond, az magyar férfi-szó. A kanizsai inezikullura szolgálatában töltött esztendeinek eredményei szavaknál bizonyítóbb erejüok, mert cselekedetok, amelyek mind ennek a vátosnaV életét és kultúráját gyarapítják. (t>l)
ZiUMtl WRdltitil SZJÉÉll 16|,
ba eltolt és felHütisra alte zisMtopt beszelilltatja
Pot8 Lajos és Sumu Lajos vMBkereakedóaében
Magykanlzsa, Erzsébet-tér 1.
Újra égetett, vadonatúj, tiszta zománoedónyt adunk I

1144. január 11
ZALAI KÖZLŐN i\'
lég a búza áresése esetéi Is lói Jár az a gazda, aki baukÖWóayt vasáról
Mindon termelő üzem már most gondoskodik arról, hogy a háború Ijofojozésót követő ós a békogazdál-kodásru való áttérést mogolózó ugy-novozott átmónotgazdálkodási idő-.szakra\' gondosan olókészülhosson. Ennek az álmonoli időszaknak tartama pontosan meg nem határozható és azt som megrövidíteni, som meghosszabbítani nem áll módunkban. Hajtunk kívül álló tényezőktől függ, hogy meddig fog tartani.
Rendkívül fontos hál, hogy minden tormolő üzem alkalmazkodni tudjon az adandó és olőro nojn látható gazdasági helyzethez, llármi-ként is alakuljon ez a helyzet, az kétségtelen, hogy a tormolő üzemeknek, tollát a mezőgazdaságnak tálán a legolsősorban, pólolniok kell állatban, oszköz\'ökl>en, gé|K>klwn, sth. előállott hiányokat, aifiolyokol a háború okozott többnyire azért, mort nem lévén elegendő nyersanyag, minden pótlás, kiegészítés, torme-szetes avulás miatt szükséges tatarozás lohotetion volt. Vagyis a gazdának .ép)»v\'> ugy, mint mindon tormeló üzoínnok, pénzre, tőkére lesz szüksége. Ezt a téliét es.itl>g nom fog azonnal rendelkezésre állani. \' \' • . r w
Ezéll koll a gazdának az átmo-not^azdálkodás időjén fölhasználásra
szánt Alizét olyan módon bofok-tetni, hogy az kamatoznék is ésa bármikor folyósítható logyon. Erre a célra a legalkalmasabb a b\'uzaköt-vény. hunok az értékpapírnak árfolyama a mai -10 jiongós búzaár alá nem öshol lo és l>o lévén vezetve a tőzsdén, bármikor készpénz-zé tolioló.
Azt mondhatná\'erre Valaki; hogy igenám, de mi történik, ha a buza ára esni fog? Erre számítani is kell, háború után állandó jelenség az, lio^y a háborús búzaár lecsökken. Ez azonban a buzakötvénytu-lajdonos szom}>ontjából nemcsak, hogy közömbös, do talán még előnyös is. Tegyük fol, hogy a buza ára 20 jiengóro esik, egy szekérnek az ára )>edig 120 pengő lesz, vagyis* a gazdának 20 j>ongős áron í\\ mázsa\' búzát koll adni egy szekérért. A buzakötvény tulajdonos csak 3 mázsa buza névértékű kötvényt értékesít, őzért mogka])ja a 120 pengőt és megveszi a szekeret. Ha ixxlíg G mázsa értékű kötvényt értékesít, akkor megveszi a szokorot és
illeg
mindig marad annyi. jx\'^ize. hogy 8 mázsa jó vetőmagnak alkalmas búzát szorozzon.
A gazda tehát,, ha buzakötvénvt vásárol, a buza árának osóso osoten is jól jár.
........rn\'"7................ ........i^innAr.rxr/vxLj\'juij
» t
Városon, falun, még az elhagyott hegyek közt is munkára készen áll az első segélynyújtásra kioktatott mentö:hadsereg
■scgélynvujtók szorvozotél. Olyan bolyokén js, ahólVsom orvos, som kul-turá, sóm pedig egyéb egészségügyi tényező nom volt.
- Itt kell mogoinlitenpm, hogy az Országos Montőogvesülót valóságos kulturális missziót fojtott ki, mort a lakosság szakszerű kiképzésével a szomorú multu kuniüslás lassanként teljesen háttérbo szorul. Hiszen régen az volt a közfelfogás, fin valaki súlyosan inegbet<)á6dott, úgyis meghal, kár kórházl^T.vinní. Az oinburok valósággal roltogtok a kórháztól. Hála a mentők kulturális és felvilágosító előadásainak, ina már a hozzátartozók nom a kuruzslókhoz fordulnak, hanoin a montó-intézménvokhóz. A montők a társa-dajoin.minden rétegét a földmüves-osztálvtól kozdvo az összes foglalkozási ágakig szakszerűen kiokftitták.\'
— Ebből kövotkozik, hogy ogy háborús tömegszoroncsétlonség oső-tén milyen, nagyjelentőségű honvédelmi vonalkozasa és nomzotguzda-ságí jolentőségo van a jól megszervezett inentőügynok. Azok a katonáink, akik "lég a béko évoiboh megtanulták a szükséges olsósogély-nyujtási szakismorotokot, a harctéren mint kiképzott szakomlwrok nemcsak fegyverrel, hanoin orvosi alapisineretokkol is szolgálhatják a hazát. Es oz már csak azért is io-lontós, mort a nyorsoró ogyodül még nom ad orőt a hadsonegnok. A mindön szemixmtból kiképzott katonaság többszörös orót képvisol* ¿s mi montők, a mi montómunkánk-kal teljes mórtéklxm fokozni óhajtjuk azt az orót, amolyro a dicső xniagyar hadserognok szüksége van.
(Zi. I.)
A nyugati légi háború borzalmai J ban . komoly tanulságul szolgálhat míndonkiuok az a hintós tény, hogy a szoroncBÓtlonség igazában csak akkor hat inogsomjiiisitó erővel, ha a\' háborúba kerüli lakosság elveszíti" a fejéi, tanácstalan tohcitotbnséggol szemléli az osoményokot. Ezoltiion az idóklion tűnik ki igazán, milyen óriási jelentősége van annak, hogy egy nemzőt idejekorán fölkészül a háború kemény csapásának» kiküszöbölésére, vagy legalábbis elviselésére. Ezen a térén a Vármogyék és Városok Országos Montóogyosü-loto óriási munkát végzett, aiiiikor az ftlsópegélynyújtásra kiképzott elsősegélynyújtó temogénok szorvozo-lét megalkotta. l)r. Kovács jános egyetemi professzor, igazgató-főorvos\' a\' kövotkezókben számolt lx) a Magyar Vidéki Sajlóludósitó biída-|K\'«ti munkatársának <u-ről a rnéró^ tőiben valóban óriási arányú nom-zetvódolmi munkáról.
1927-bon csak 37 tanfolyamot tartottunk, 1088-ban 70-ot, 1030-bon 180-at, a mull óvbon pedig 225-Öt! Ezzel párhuzamosan a hallgatók száma is 2237-ről 1011-ig évi 20.000-ro omolkedott. Az 1043 év olsó fölében 11.000 ombort oktattunk ki. Ez igen nagy tömog és igen nagy moptóhadsorog. Ehhpz csatlakozik •tormészotosón a fóvárosi menték/által kiképzott olsósogély-nyujtókj ternogo, a légoltalmi szor-vek segely/i vuj tói, valamint az önkéntes segéíynyujtók, akíkot a Vöröskereszt képozott ki. Tormészeto-«»n a nagyvárosok montőhadsorogón kivül mogtoromtettük a logkísolib falvak, a logolhngyatottabb holvok, a 1 legyek között is az önkónlos olsó-
Almát
szállítok 20 kg.-os ládában brulto suly ab Mszlget. I. rendű fajaliaa vegyesen 60 P. II. rendű 50 P. Tiszta Dalul I. o. 65 Pl II. o. 65 P. Utánvétlel.
Medgyessy Gyula
láranarouslget postafiók 13. w

Naptár, január II. Kedd. Róra. Hlgln p. vl. - Protestáns Ágota.
kat.
Lefoglalták egy klsszabadkal kereskedé
egy vagsm fekete kukoricáját
Alsómuraköz ntípe nem tesz eleget a tengeri-beszolgáltatás! . v kötelezettségének
Perlők, január 11 (Tlulóailönk jelenti) Muraköz nom egy kijolölt koreskodójo ól vissza azzal a bizalommal, amcllyol ko-\' roskodóvó kíjolölték.Az ih\'on.kerbs-ke<lók árdrágító, "feketéző manóvo-reik esetleges kockázatát, rajtacsipés osotén a ráfizetést is szivoson vállalják, mort amit egy kidorült esetnél büntetésként ráfizotnok, azt sokszorosan" * megkeresik egy másik, jobban sikerüli fekete üzlete eseté-bon. Etéren a Muraközlxm orélyes intézkedésekre és |>éldák állítására
lenne sürgős szükség. \' *
Muhvics Antal kisszabadkai kereskedői a porlaki csendőrség totton érte, amikor ogy vagon tengerit akart feketén oladni. Amikor Muhvics megtudta, hogy a vagont a nyomozó közegek Budapesten már
várják, táviratilag miishota irányította a küldeményt, do a csondórsóg az egész árut még idojokorán lefoglal In. Az eljárás a koroskodő ollo* megindult.
llolies Eorono" |»rlaki koros kidűlő I az áruforgalmi közjíontok víssyjv-vonták a terniénykoixiskíKlésro jogosító kijelölést.
A i)orlaki járás fószolgabirája ér-tekozletro hívta szerdára a járáa összes kijolölt koroskedőit. Az értekezlet célja, hogy kidolgozzanak valami tervet a tengoribpszolgállatáa orodményosobb lebonyolítása érde-kélien. Az a holy?^>t ugyanis, hogy Alsómuraköz néj>o vonakodik eleget tenni a tehgori iKJszolgáltatiWvra von a t kozó kötelezett ségénok.

Lelkiismeretlen telefonálók késéi óraiban nemlétező esetekbez hívják ki a mentéket
szul lelt, nem is lakílc s olyan novüt
a környéken nem is ismernok.
Akárkik legyenek a tréfacninálók, a trélájuk buta és lelkiismeretlen. Megzavarják egy csomó\' omlrar nyugalmát, fárasztó nap etán a nyugalmát, azonkíytil az anyagtakarékos-kíxlás hazafias köteless<\'>go ellen is •vétkeznek. Mi sem könnyebb, mint ofajta vakfármával fólrovozotni s«\' kötelességüket olsó hívó szóra mindenkor toljositő montőkot. l)o annál otrombább dolog .ostoba viccot esi-, nálni az embornienlés npm.es kötelességéből, Akik nom találnak jobb szórakozást -maguknak, csak 11 saját lolkiismorotlonsógükről állítanak ki bizonyitványt s ha, ók nom szégy<»n-lik magukat, szégyonli tettőiket on-\' nok a városnak egész j«V*rzésü tái^-sadalina, amely mindenkor moglie-csülto a mentők és hasonló intézmények munkáját.
Ezután fjgvolommol fogiák kísérni a mentek telefonjának hívását és valószínűleg az ólmult naj>ok tréfacsinálóinak neve is rövidoson ide kerül e lmsáliokra^
A/. utóbbi na|x)klmn ogyniásutiin nieglörtént, hogy lelkiisinorotlon qpiborek a késői órákban csujxi kedvlelésből ki hívogatják a nagykanizsai mentőket noinlétező esetekhez.
Egyik nap a Bugár-ut vége felé társaság volt együtt az egyik házbán. Egyszer csak niegáílt\' nagy szilénázással a montóuutó a ház elélt. A jóke<lvü társaság huiigulutu,. pillanat alatt megdermedt, amikor a montők egy öngyilkost korostok, aki állítólag ott elvágta volna a nyakát. Csakhamar kiderült, hogy a házban 119111 történt\'. A mentők hiába vonultak ki, a társaság hiába ijedt meg, hiába koptatták a montóuutó gumiját, hiába fogyasztották az amugv is szűken méi:t benzinjét, a mentők pihenését hiába zavarták inog, — valaki rossz tréfát csinált csupán.
• A másik eseílxH) a Vörösmarly-11 tea sötét mélyébe hívták ki ugyancsak a késői órákban a mont^;kot. A megadott házszám alatt azonban olyan nevű ember, mint akit a titokzatos telofonáló jelentett, hogj> rosz-
J*

Magyar zenei őstehetség egy kis zalai faluban \'
Ösi Zala nomos földjéből nem ogy óstehotség bontotta kí már szárnyait és találta meg boldogulását a ma-gyar élotlHin, mogérló jóakarók faj-szoretotból sarjadzó támogatása 1110I-lott.
Talán akad, aki szerény sorainkat ugyanezzel a magyar közösségi érzettol áthatva olvassa és mogfogja annak a fiatal magyarnak a kozot, aki most még bizonytalanul, félénkön tapogatódzik uz, érvényosülós tövissel kirakott utja folé, do akitől nem lőhet oltagadm, hogy a múzsák \' hoiplokon csókolták.
Minap történt, hogy dr. Laurontzy Oszkár nyűg. főszolgabíró jó mólyon benn íáct Zalában, Szontkozma- > dombján. Itt botévodt egy ismorósé-liez, lleroncsér Feronc kisgazdához, aki szűken kimért gazdaságában éli kis családjával szorény, csendes élo-tét. Mialatt a család két fölnőtt gyormekóvol és vendégével hozzá-
látott a szerény ebédhez, a házigazda ogyik fia, ifjú Gelencsér Fe-roife eltűnt az asztal mellől. Egyszer csak erőtoljos cimbalomjátek hangzott fol. Szobbnél-szebb magyar nólák. A kanizsai vendég éppen meg akarta-dicsérni »a rádió kitűnő műsorát«, amikor a Jifitat Gerencsér két címbalonivoróiévol mosolyogva állott oléjo és mogkérdozto, n\\ít játszón még. Ekkor tudta meg Laurontzy, hogy nom rádiózonét .hallgatott, hanom a szoba háttorébon a gazda 10 éves logény-fía oimbal-mozott. Aztán Dankó-nóta következőit, meg Sándor Jonó dalai. Igazi zonoi élvezet volt, amit a föld ogv-szorü gyerinoko a hurokból elővarázsolt.\'"
A 10 éves szontkoznuulombjaí legény ezután elmondta, hogy minden szivo-vágya - a zeno. Soha senki nem tanította sóipmin>. IJgy "jött a dolog, mondotta, hogy mindig hallgatta a rádiót, különösön a ol-gányzonét, magyar nótákat és megkérte édesapját, vogyon i»oki egy
Nemcsak a buza,
a buzakötvény is aranyat ér
ZALAI K»02LdNY
1944. Jatnjfo fl
•imbtlmot, mert d muzsikálni akar. iéítg is kapta, amif kórt. És amikor a mraóról hazatért, ahol édesapja mellett dolgozott, a rádió után próbálkozott ozt-azt .kiverni a oimlml-won. Addig próbálkozott, amig sikerült. Hosszú iddbo korült, do ogy-wior esak \\igv inont, hogyan a rádió leadta, mondta a fiatal (loroncsér. Ma ruár a község intolligonciája in felfigyelt rá, hiszen mindent csak latontói nyort toliotaég» rétén tudott elérni.
■gy zalai őfltohetséggel állunk tfwmhon, aki megérdomli, hogy fol-biviuk reá azoknak a figvolmét, akiknek módjuk van a fiataí tohot-•ég további boldogulásának útját aegitoni.
Közhon botért Goroncaérékhoz a köwég értiomoa tanítója, Maior Fórén«. Así?ő tanitvánva rolt ifjú Clo-roncsér, aki az iskolában is tanulékonyságával és gyors felfogóképoe-¿¿góvol tiint ki.
A szontkozmadombjai óatohotség •gyotlen vágya, hogy tovább tanuljon, hogy a "zene birodalmának titkaiba beavassák.
Meg vagyunk győzódvo, hogy leflz-aek Zalában", akik sogitonok egyon-jotni ifjú Gerencsér Foronc — a zene nzerolmesónok — útját a továbbképzéshez.
(B. R.)
SPORTÉLET
Az NB III. tavaszi sorsolása
Március 19: P. Zsolnai 8E—Nagykanizsai Zrínyi Kaposvári Turnl-Pélmonosforl CSK öaáktornynl Zrínyi—Nagymányokl SK Bonyhádi Zomán«-PVSK Nagykanizs-1 Vanuta8-PBTC Barcsi LE~ SJmontnrnyal BTC Dombóvári Vusutus ezabad.
Március 26: Kaposvári Turul—Domb. Vsa Csáktornyái Zrínyi-Nagyk. Zrínyi Bonyhádi Zománc—Pólnionostorl csk Nagykanizsai Vaeutna—Nagymány. SK Bareal LE-PVSK t Slmontornyal BTC-^BTC P. Zsolnai SE ezabad.
Április 2: PBTC— Bonyhádi Zománo PVSK—Csáktornya! Zrlnyt Nagymány SK—Kapoavárl Turul PÓImon CSE-P. Zsolnái 8B Nngyk. Zrínyi—Dombóvári Vasutas Simont. BTC—Nagyk. Vasutas Bartel I.E szabad.
Április 9: Dombóvári Vasutas—Póiru. CSE P. Zsolnai SB—Nagymányokl SB Kaposvári Turul-PV8K Csáktornyái Zrlnyt-PBTC Bonyhádi Zománo—Slmontornyal BTC Nagykaulzsal Vaautaa—Barcsi LB Nagykanizsai Zrínyi szabad.
Április 16: Barcsi LE—Bonyhádi Zománo Slmontornyal BTC-Ceákt. Zrínyi PBTC—Kaposvári Turul PV8K-P. Zsolnai 8E Nagymányokl SB—Dombóvári VaButas Pélmonostort C8E-Nagyk. Zrínyi Nagykanizsai Vasutas szabad.
Április $3: Nagymányokl SB—Bonyhádi Zománo Pólmon. C8E--Csáktornyát Zrínyi Nagykanizsai Zrínyi—Kaposvári Turul Domb. Vnsutas—P. Zsolnai SB PB\'IC—Barcal LE pySK-Nagykaelzaal Vasutaa Slmontornyal BTC ezabad.
Április 30: Nagykanizsai Zrínyi—Nsgymány. SE Dombóvári VasutaB-PV8K P. Zsolnai 8E-PBTC Kaposvári Turul—Slmontornyal BTC Ceáktornynl Zrínyi-Barcsi LB Bonyb. Zománc—Nagykanizsai VasutaB Pólmoaoutorl CSE szabad.
Május 7: Nagykoulzsal Vaautaa—Oaákt. Zrínyi Bareal LE-Kspoavórl Turul Slmontornyal BTC—P. Zsolnai SK PBTC—Dambóvarl Voautaa PVSK—Nagykanizsai Zrínyi • Nagymányokl SE—Pél monostori CSE Bonyhádi Zománo rzabad.
Május 14: Csáktornya! Zrinyl-Bonyh. Zomán« Pólmonoatori CSE-PVSK Nagykanizsai Zrínyi PBTC Don b VasulBB—Simoniornyul BTC 1». Zsolnai SS -Bareal LB Laposvárl Turul-Nagykanlzeal Vaautaa Nagymányokl SE szabad.
Május 21: Bonyhádi Zománo-Kaposvári Turnl Nagykanizsai Vaautaa-P. Zsolnai SK Barcsi LE-Oombóvárl Vasutas
?lmont B\'IC—Nagykanl»aai Zrínyi BTC—Pélraonostorl CSE PVSK-Nagymányokl SB Csáktornyái Zrínyi ezabad.
Május 28 : P. Zsolnai SE—Bonyhádi Zománo Kaposvári Turul—Csáktornyát Zrínyi Nagymányokl SE-PBTC Pólmonoslori CSK—Slmontornyal BTC Nagykanizsai Zrínyi—Bareal LB Domb. Vaauloa—Nagykanizsai Vaautaa PVSK szabad
Jufiius 4: Csáktornya! Zrlnyi-P. Zsolnai SE Bonyh. Zománo—Dombóvári Vasutas Nkanlzsal Vasuta8-Nkanlwial Zrínyi Barcsi LE—Pólmonoslori CSE Simont. BTC—Nagymányokl PBTC—PVSK Kaposvári Turul ezabad.
junius 11: Nagykanizsai Zrínyi—Bonyhádi Zománo P Zeolnal SE—Kaposvári Turul Nagymányokl SE-Barcal LB Domb. Vasutas-Csáktornyal Zrínyi PVSK—Slmontornyal BTC Pólmon CSE-NBgykanlzsal Vaeutss PBTC szabnd.
Apaállatok árverése.
3 selejt bika és kan ár erétí utján lesz eladva a Homokkomáromi-utcai pásztorháznál 12-én, •xoc-dán délután 2 órakor.
■ói Bikagondnok.
Nagykanizsa megyei város/ polgármesteréül.
8/ké. 1044.
Tárgy: Dughggyma-lgénylések bejelentése.
Hirdetmény.
Akik dughagymát igényelnek, legkésőbb f. hó 14-ikéig, péntekig jelentkezzenek a közellátási hivatal petróleum osztályán (Hunyadl-u. 11.) magukkal kell hozniuk családi igazolványukat és, ha van, a gazda-konyvüket. Elkéseti igényléseket nem vehetek figyelembe.
Nagykanizsa, 1944. január 10. s* Polgármester.
HÍREK
NAPI KENI):
ftjj»li gyógyszertári ügyeiot:: Ma a PeWW gyófywwirtór fó-»t 6.
KiskanúMián az ottaai gyégyíwmr-tár állandó ügyelete« saolgáktíet Urfc,
A ÜOZPÜHDO uyitra ran regg»l 7 órától eato 6 ó*áig. (Hétfó, »Borda péntek délután éa kedden ogóai nap néknek.1 Tolefcm: 660.
— (Elólóptetósek • rendőrkapitányságon)
ab ujóvl előléptetések és kinevezések a nagykaaliaal rendőrkapitányságon la őrémet okoztak. Két órdomea és kiváló rendőrtisztet léptetett megérdemeltén elére a belQgymlnlaater. Szaké Zoltán reudórkapitáayt, a kapitányság vezetójének helyettesét és a kapitányság btlnügyl oaztályának vezetőjét, uuy-axIatéB vitéz dr. Jónáa Károly rendlr-kapltáayt a klhágáal osztály vezelólót a belügyminiszter valóságos- rundir-tanátiesokká léptette elé. Ab őrszemélyzet állományában Major János főtörzsőrmester tlszlhelyei fsaé, Szeme-rééy József, Blozó Dezaő, Hékeffy Imre, Karácson János és Tóth Mihály György ru klr. rendőréket őrmesterekké léptették elő.
— (A 4. Iloeálla előadás Klskanlxaán)
Ismét zsafolt teremben zajlott In u 4.
klskaniisal Itceália előadás. A Klaka-nitsal Itlueágl Egyesület kelysége képtelen. már az összes hallgatókat befo-gadnt. Örömmel állapítjuk mog a naay érdeklődést és «zükséKesaek látjuk, hogy az egyeadlol mielőbb olyan he« lylséggt\'l rendelkezzék, amely mindenképpen megfelel annak n kulturális ón nemzotneVelé célunk, amire a Kiaka-nlzani Ifjúsági Egyesület hivatva van.
E lleeálts eaten Nagy Miklós áll. tanító Nagykanizsa váron történetét ia-mertetto alapea felkészültséggel.
Az érdekes éa értékes elóa\'láat P. Solymoa Rezaő flgyvezotó elnök köszönte meg mrieg szavakkal, hangsu-Ivozva az 6b) tradíciót, melyhez mindenkor hün\'íjk kell lennie mlndon augy-kanizsaln\'.k. Majd bejelentette az oIhŐ nsKyka^.ízsal nemzetvédelmi akadémiának, * Klsksnlzsai lljuságl Egyesület kere\'.ében való megrendezését.
— (Halálozás)
Nanvk\'»nl/aa régi, tlszteleUromóltó polgárai kőzni Iámét kidéit egy tölgy. Muzlkár Vince asztulosmeeler, eznkmá-Jánnk kiváló képviselője, aki csak nevet és dlazt hozott munkájával városának, áldásos, tevékeny életének 78 ik évében visszaadta lelkét az Élet Urának Mérikár Vinec bosszú óvoken át az Ipartestület vezetőségi tag|a volt, egyénlségéBek minden ügyszeretetével szolgálta a helyi Iparosaág ügyolt. Becsületes, szorgalmas, dőrék Iparos volt. Minden hazafias és katolikus mozgalomban tovékeny réazt vott. Caaládját Is ebben a szellemben növelt». Leánya caak vasárnap tartotta eeklTŐjél egy

Január
5-től 11-ig
VAROS1 fICZiSÜ Szerdától
--— keddig
Hatalmas érdeklődést váltott ki országszerte 8 Nagykanizsán is Budapesttel egy-időben kerül bemutatásra a
RÁKÓCZI MÓTÁJA
cimű reprezentációs film,
Vildghiradő
Előadások kezdete: ¿4, ¿6 ée órakor.
DRAVIIVÖIGY1
VILLAMOS ÁRAM-_____SZOLGÁLTATÓ RT.
Aramwámlák fizetés«, reidamáeJók, Mbajttaitfésak, »xaktxarfl (•«vlligosHA« mtnd*m víUmio« kérdésben délelöU 8-tól délwtAn 10 órAkB.
61, t#lofon 294.
rendőrtiszttel. Fial postatlsztvlselők, mj egyik mint főhadnagy azolgalja kazá-lát. Muzlkár VInco halála s/.rtlon körökben osztatlan részvét»?! vAltott kl. C,(|. törtökön délután 3 órakor kl-rérik kl plhcnókelyóro n rk. ««Irkert szcrturtáH-termiből.
— (Pénzügyi klnevozósok Porlakon)
A pénzügyminiszter Murányi Láizlé
rerlakl adóhivatal vezetésével megbízott o állp. lisztet, főtii/lté, Meggyessy Öáön és Bacsó Benó állp. gyakornekokal pedig II. o. állp. lisztekké nevezte kl
•— (Egy fiatalasszonyt agyonütött a kidőlt fa)
Olló Imréné 27 éves alsósegesdl lakos férjével sgyOtt az alsósegesdi érdiben lát irtott. Délfelé leüllek ebédelni Az egyik fa, melynek gyökerei már ki vollak vá»;va, a nagy szélviharban kidőlt és a fiatal asszonyra zuhant. Oftóné oly súlyos sérülésekéi szenvedett, hogy a helyszínen meghall.
Harmadik kísérletre tudtak csak angol katonaságot parta tenni Babanloál
Tokióból jelenti a Dornei iroda, kogy » Csendes óceán délkeleti részén az ellenség arra törekszik, hogy Kabaul szigetét elfoglalja. A legújabban kiadott japán jelentések arról számolnak be. hogy ar amerikalak három partraszállását eddig » Japán csapatok és japán légierő eddig sikeresen megakadályozta Az utolsó parlra-siállitásnál első Ízben tettek partra angol katonaságot.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLÁS ~
Budapesti nagyvállalat felveaz kirendeltségéhez. azonnali belépésre kereaitény,. gyakorlott kfliiywalAt. A ánlatokat „Nyugdíjas" jeligére a kiadóhivatalba kérünk. \\&>
Takarító asszonyt kereaek délé lóit 7—11-lg. Ciengery-ut 5., I. bal. 111
ADÁS-VÉTEL
Használt warrógópakvt veix Brandl, Deák-tér 2. Teleion 12. « 5Í
Vennék mátkás beépített hálózati ródlót. Címet kiadóba kérem leadni. 8»
SOrgOaen eladó 40 drb. angóra-■yal ketreccel, takarmánnyal, felszerelés-■cl, kártoló, rokka, tetováló, az egész négyezer pengő. Clm: Kulcsár, Magyar-utca 20. 108
Kifogástalan fekete békebeÜ fórff télikabát, 40-es féitl^pő eladó Eelvös-tér 2. 11»
Egy jókarban levő mély fehér giar> malikooal eladó. Vörösmarty u 60 U2
Vaanak lőtt azaivaat és vaddisznót Jogos vadáasoktól magas napi árért. Simon István hcntesmeiter, Kitkanizsa. 113
ElAaxobftf«!, nagy lükör, vasautil, virágállvány. Cijetl szekrény, nagy szekrény, fétfi O.töny eladók Klöfaludy-u. 2«.
110
BÚTOROZOTT SZOBA
Szerényen bútorozott udvari kflISit-kaJáratM szoba egy személyre KUdó Szekeres József u. 38., első ajtó. 108
HÁZ ÉS INGATLAK
-—-cMZt-
Kliebb aiőlóf, vagy szántét n»«fl»á* t«lra keresek. NigyKanlxaa, Petóll-nt M.
103-
KÜLÖNFÉLE
Kézi négykerekű lapos kocáim •!««-aaatt. Nyqmnvezetőnek 100 pengő Jatn-loin. Melezer Uv<gkereskedés.
ZAUU KÜZLÖNV
POLITIKAI MAFtUai*. OMjt: ,,Mz|axáaiá|lR.T. Nagykaato»^ Pololóo kiadó: Zalai Károly Nyomstott:\'
• .Ul|utuá|l N. T. NagorkaalzMT
nyaatfájáknn Ha«ykaalzaá«. (Kramdáért felöl t Zalai károbű *
Teladó
Mu:\'-
Bendloko?at:
Tábori pos\'a:
84.
évf., 8. 32. 1 Nagykanizsa, 1944. január 12. szerda
Ára 16 fillér.
ZALAI
POLITIKAI NAPILAP\'
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fó-ut 5. száin. Sz«rto«»ztflBégl és kiadóhivatalt telefon 78. sz. Megjelenik mindon hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
lílőtlzotésl ára: egy hónapra 4 pengi 30 fillér,
negyedévre 12 ponfjó 40 fillér. Kgyeaszám: hétköznapié flll.. wnntbnten 30 MII.
Péter Király parancsnoüsaga alatt Tito és Mtbajlovlcs badseregeiaek egyesítését tervezik
Keleten alább hagyott az orosz támadás lendülete, megszilárdult a nómet ellenállás
s ✓
A tisztogató csapatok kiverték a partizán-kormányt Jajce városából
BeHinből jolontik: A koloti tóli csatA uj szakaszához órkozett. A nagy Dnyopor-kanyarulatban a szov jot aj oldal-támadásokat kozdolt. Dnyopropotrovszktól délnyugatra a» ellonsóg uj áttörést kiseroít meg. Itt is azzal a módszerről, hogy a támadási norülotot oldalra akarja kiterjeszteni s őzzel tehorinontosi-toni a fő támadási irányt. Az ollon-ségoe erők fő nyomása a Dnyopor-iv koloti szolón mutatkozik, mig Kiw>-vográd szakaszán a támadások orojo esőiként. Egyes lxíkoritó kisórfotek súlyon voaztoségok árán moghiusul-tak. Progrobiscsotól dólro újra megkísérelték a szovjet-orók az olőnyo-mulást déli irányba, do a támadó ékokot a némotelc hatásos ollonlö-késokkol felfogták. Bordicsovtól nyu-
gatra és délnyugatra, valamint Zsi-tomirtól nyugatra a» oroszok tartózkodnak a támadás-sorozat folytatásától. Az itt harcbavotolt szovjot-kötelékok ugyanis nagyon moggyon-gültok és az utánpótlási nohézségok is egyre nagyobbal«. A szovjot-vozo-tés Zsitomirtól és Novográd Vo-linszklól északra uj osapatokat-irá-
Sít olóro a Pritjop-moesarak vidé-n hurcoló csapatok mogorósitéséro. A. keleti harctér ogyéb szakaszain a szov jot-vozetés hosszú harci szünet után a keresi félszigeton uj nagy támadást kezdett. Fokozódott az ol-lonségeB nyomás Oomoltól nyugatra ós Vitebszk körül is változatlan a csaták hovesSfígo. Novol vidékéről csak holyi jolontóségü harcokat jo-lentenek.\'
Súlyos, de kissé enyhülő harcok a keleti fronton
A Bud. Tud. legújabb jolontéso szerint a koloti arcvonalon a harcok némileg enyhültek, bár kétségtelenül továbbra is súlyos harcok vannak. Az oroszok két súlyponton kozdtek ujabb támadást Kirovográd és Dnyopropotrovszk körzotébon. Ki-rovográdnál ósz óta a szovjot ogy kis hidfót tartott, molyot ki akart szélesíteni. do eredményt nom ért el. A második nagy "támadásnál,
molyot az oroszok nagy erők bovo-tésévol kozdtek, az aránylag koskony szakaszon a némot ollonállás kibirta a tehorpróbát és a támadás-soroza-tokat fölfogták. A némotok különös figyolmot szontelnek a Száminál folyó harcoknak, oz a holység külön-bon a legnyugatibb pontja az arcvonalnak, molyot a szovjot csapatok elértek.
A német ellenrendszabályok éreztetik hatásukat a keleti harctéren
IVrlinbon megállapítják, hogy a szovjél-támadás az arcvonal mindon szakiazán tovább tart. Némot katonai körök véloményo szerint az oroszok támadásának olsó nagy lendülete alább hagyott, ami a némot
ollonrondszabályoknak- és ellentámadásoknak is eredménye. A szovjot-csápatok lassan, do nom csökkonó szívóssággal igyokoznok olóbbro jutni, amivel szombon a német ellenállás megszilárdulása éezlolhotó.
123 amerikai bombázót lőtt le tegnap a nómet légelháritás
Berlinből jolontik: Erós észak-amorikai bombázó kötelékok tegnap a déli órákban -vadászkisérot nélkül (ilyon formában már októbor óta nőin történt légi támadás) mélyon leröpültek Kolot-Nómotország terü-loto fölé. A ma hajnalban kiadott némot különjolontés szorínt már kora roggol is megtámadtak néhány kolotnérnotországi holységot. A nőmet olháritás azonnal müködésbo lópott, ugy hogy a támadás összefogott hatást nem tudott olérni. A birodalom és a nyugati megszállt
torülotok felott «xldig mogállapitot-tan 128 ollonségos ropülőgépot, legnagyobbrészt négymotoros bombázókat, lolóttek. Ezzel szombon a némot védolom 2 vadászgópot vosztett és még 7 gép nom tért vissza kiindulási nolyero.
Légitámadás Plrewt ellen
A llud. Tud. Jelenti, houy kedden reggel a* ho^oI repUlöhombAzók súlyos tAina\'IAt t Inté/.tok Plrcus klkötöje ollon. A InkossARnak nagyobb vrsztcséiiol vannak. A hombAk nom talAltak knto-nsl cMpontokat.
Előnyös állásokat foglaltak vissza a németek Dólolaszországban
Délolaszországbali az angolszászok mogkisórolték a Monto Cassi-noi »ikságon a» olónyomulást. A némot ütogok Monté Portia és Via Caaaillía környékén ozokot a táma-dásókat visszavotették és rugalmas hadvozotésükkol olónyös állásokat foglaltak vissza. Az egyik lioly-
ségot az amorikaiak délfolől akarták mogtámadni. A német biztositások itt is visszavotették őkot. Az iltoni olőrotörés némot vélomény szorint a figyelem olteroléso.
Berlinből jolontik: Az ólasz hadszíntéren lényoges változás nom történt. Némot tájékozott körök Mont-
gomory tábornok ama nyilatkozatának szontolnok figyelmet, amely szorint
\\
a németek ugy harcolnak, mint az ördögök. Fígyehnot érdemlőnek mondják Bor línhon az egyik amorikai tábornoknak az olasz harctéron szorzott tapasztalatai alapján tott ama nyilatkozatát is, amely szerint-
az invázió rendkívül nehéz v4J-talkozás teáz az angolszászok számára
és rengeteg emberéletet fog áldozatul kövotolni.
Roosevelt a biztonság kérdéséről beszélt a kongresszushoz intézett üzenetében
Lisszabon, január .12 Hoosovolt a kongresszushoz intézett szózatában kérte a nomzotí szolgálatról szóló törvény elfogadását, majd a moszkvai, Kairói és teheráni értokozlottol foglalkozva közölte, hogy az Egyesült Államok ezeken a helyeken nagyszabású és sulvos kérdésekot vitatott inog, me-lyeítnok nem voltak titkos, vagy ]*>-litikai mogálla]Xxlásai, sóm |>edig pénzügyi kötelozettségei. A jövővel foglalkozva ezeket mondotta Hoosovolt: — a iövő logfóbj) célja egy szóban foglalható össze és oz a \'biztonság. Ez nom csak fizikai biztosságot jelent, hanem anyagi, társadalmi és erkölcsi biztonságot is. Hoosovolt ezután a jövő békéjéről szólott. IOzokot a kérdésekel a múltban nem vitatták mog és onnok oredményoképpon a béko nem is bizonyult igazi Isikének. Tárgyaló-\' saii)kkal ezeket a hibákat akarjuk elkerülni.
Berlin véleménye Roosevelt
- üzenetéről
Az NTI jolonti: Hoosovolt kongresszusi üzenete kétségkívül csalódást okozott azok köróbon, akik közolobbi felvilágosításokat vártak íittól a tohoráni <js moszkvai határozatokat illetólog. Igazolása az üzonot annak/vhogy az amorikai népnok uj torhoket kell vállalnia és hogy az eddigi orófeszitések nem elogondök a hálioru mognyoréséhoz az amorikai nép\'számára. Kiviláglik az is, hogy Moszkvában és Tohoránban az Egyesült Államoknak bizonyos tokintetlien lo kellett kötnio magát. Boriinbon mogállapitják, hogy az aztán Németország szempontjáhól már közömbös, hogy valamely titkos megállapodás jött-e létre vagy nom, mort Anglia és az Egyesült Államok nom teszik vita tárgyává\' Moszkva számára a Hoosovolt által moghirdotott biztonságot.
tFolvtatJU n 4. oldat«««
likaira város költsWi a
lr<a: Dr. Hegyi Lajoa
A Városok Lapja legutóbbi száma statisztikai kimutatást közöl a magyar városok 1948. évi kormányhalóság ilag jóváhagyott költségvetésinek fontosabh allatairól.
Mivol a költsógvotés a városok önkormányzati gazdálkodásának a vetülete, bizonyara nom losz órdoktélén, ha a kimutatásból kiömöljük azokat az adatokat, amelyeken ko-rosztiil a magyar kulturu éa haladán o legfontosabb tényozőinok az élo-télx< l>ótekintéat nyorlietünk s ame-lyokből a saját értékünkro és jolon-tóségiinkro is következtethetünk.
A megnagyobliodott ■ országnak. Budapest székesfővároson kívül 20 törvényhatósági jogú és 70 megyei városa van. A műit évbqn U\'irvény-hatósági jogot nyert Szombathely óh Kajxjsvár még a mogyoi vároöok között szero{)olnok.
Budapost évi költségvotési szük-ségloto: 278,850.700 i>ongót, levétek): 286,850.700 pongót tett ki; a hiánva tehát 42,000.000 pengó volt, amofvot 50 százalékoj« iKiUwióval é« 5 százalékos korosoti adóval fedezett.
A 20 törvényhatósági jogú város együttes szükséglete 128,0N0.78ő P, boYÓtolo 100,804.265 pongó, hiánya ixxlig 10,505.520 pengő volt, amoly városonként 50—180 százalék közt váltakozó j)óUidóból, Valamint 5—7 százalékos koreseti adóból nyort fo-dozotot.
A 70 mogyoi város 111,162.045 pongót kitovó szükségletére 02 millió 878. IÓ1 pengő volt a Iwvétol h igv a hiány 18,780.754 jwngót tott ki. E városok pótadója 45—180 százalék között, a korosoti adó podig 5—7 százalék között mozgott.
Nagykanizsa mult évi sziikséglolo 8,050.000 pongőt, IKivétele jx\'dig 2,587.865 jxMigót tett I<i s a -112.104 jxuigő hiányra 75 százalékos pót-ndó és 6 százalékos kereseti udó-nyújtott fe<lozotot.
Niifö\'kanizsának ezt a kölütégvetési korotét csak Békéscsaba, Kis-nost, Ny i rogyhár 5,\' Postszentorzsé-bot, Szo\'mbatnoly és Újpest hala<lt5i tul, még podig az olsó öt város mind össze pár százosxír pengővel, Ujnoat podig több mint 8 millió pengőről.\'. Erdokes, hogy a 20 törvényhatósági iogu váras közül Baja, Ungvár és Zombor 2 r400.000 pongővol, Komárom jxxlig- 025.000 pongővol mö-götto mara<l a nagykanizsai költségvetési korotnok, bár e városok mind-ogyiko Nagykanizsánál valamivol népesebb.
Az önkormányzati tohorvisolés mértékét, lényegileg a városonként változó pótadó és az általános kóreseti adó százaléka határozza mog. Lássuk tehát, milyon Nac>\'kanizsa helyzete obbon a vonatkozasban.
T\'ótadónk 75 százalék, korosoti adónk podig 6 százalék.
, A törvényhatósági jogú városok közül ötnek Nagykanizsával azonosan 75 százalékos, őtnok 50—74 százalék közötti, tiznok po<lig 76— 180 százalék közötti a pótadója. A
ZALAI KÖZLÖNY
1944. január Í J
koreseti adó öt városban 5 «lázaiéig tízben 6 százalékk ötbon podi^< 7 szaltók.
A megyei városok közül tizonugy-bon Nagykanizsával azonosan 75 százalék, tizenhétben \'15 74 százalék közötti, nogyvonkottóben ixxlig 76 -IM)\'százalók közötti a j>ótadó. A koJv\'ooti adó tizonöt városban ö «zúzalék, 32-bon ü százalék, 23-ban fxulig 7 százalék.
összogozvo a törvényhatósági jogú é«i mogyoi vúrosokadatait, a ]>ótiidó kilencvon város közül huszonkettőben alacsonyabb, tizonhatban azonos, ötvonkottóbon podig „magasabb, mint Nagykanizsán, míg a korasoli adó huazoan alacsonyabb, nogyvon-kettőbon azonos, huszonnyolcban ¡xv dig magasabb.
Száz százaléknál magasabb i>ót-adó majdnem kizárólag a mozógaz-dafági jellegű városokban található, mini Iíótfmozó vásár boly, Kocakomét, Gyula, Jászborény, Karcag, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kisújszállás, " Makó, Nagykörös, Turkovo, Zenta.
Külön érdeklődésre tarthatnak még számot a szomszédos városok adatai. Zalaogorazog költségvetési kuroto 1,487.008 twngó, hiánya rxi-dig 249.000 ixmgó volt, molvot; 115 «eázalék pótadóval ás 7 szazaiékos kereseti adóval fodozott. Szombathely és Ka|X)svár bolvzoW pjár sokkal s zoroncsésobb. hlóbbi nótadója 68 százalék, korosoti adója ti száza- . lék volt, utóbbi podig C5 százalék
|W>tadót éa 5 százalék korosoti adót votolt ki.
. Mit iolonjoiwk er-ok az első tekintetre óíettolonnuk látszó számok?
Országos vonatkozásban ólotot éa haladást, amelynok londülotót még az óvok óta tartó és mindinkább súlyosbodó háborús nohézségok soiu tudták mogbénitiini. Hitet a magyarság törtünői mi küldotésélxm és folsóbbrondüségólxin. tunoly a ke-rosztény kultura áldásait a városokon keresztül hivatott kisugározni a Dunavölgyo különböző fajú és nyolvü nójx>i között. Nomzoti ön-ludatot és áldozatkészséget, amoly csupán <vív esztendő alatt félmilliárd i>ongőt meghaladó áldozatban jutott kifejezésre. Szociális mogérv-tóst, amoly a társadalom logroászo-rultabbjainak és olosottjoinok intéz- \' ményes segitségot nyújt és a jövő nomzedékok számára moleg otthont s nagyobb konyorot biztosit.
Helyi viszonylatban jxnlig azt igazolják\' o számok, hogy Nagykanizsa polgársága az önkormányzati lorhok szoinpontjábél a magyar városok többségénél olönvösobb holyzotl>on van, riedig a legutóbbi két>évlized-bon olvan értékos és ipaflta^wló alkotásokkal gvarajxxlot\'t, aníofvokkel a városiasodás ós jövondő fejlődés szilárd alapjait teremtette mog.
Hála és elismerés mindezért a trianoni szenvodőseklion mogndző-(lött áldozatos lelkű név tol on adózónak! .
Beaéayl Sohneller »énxtgyMlnlsztor iemonddft a gazdasági oMOMiniMtariégről és azt Kállay Mlalszteremök vett« át
Változás a Rét önkéntes Honvédelmi fflika-szolgáiat kanizsai vezetőségében
kalommal ismételten hálás és iuut-ből jövő köazönotomot no küldicm azért az önzollon, lelkes i\'js fáradságot nem ismerő hazafias munkájá-) erl, amellyel a Női önkéntos Ilon-védolmi Munkaszolgálat ügyét Nagy kanizsán megindította, megalapozta és egvóníségonok súlyával olyan foj-lődéslíéportHe tette«.
Farkas Vilma visszavonuh\'isa ebből a munkakörből az. ügynek min-denképjxjn súlyos Veszteségül jolont 8 nagy foladatot ró a vozotőségro. A kipróbált kozok. amolyok a szervezőt munkásságában ocídig is osztoztak a vozotéslxm, Iláám lOrnóné ós Holz Ivánná szomólyólxm jolontik a biztosítókét, hofpr a Női Önkéntes Honvédelmi Munkaszolgálat tovább fog virágozni Nagykanizsán.
Többször igazolta már ortizágos elismerés is, nogy a Női önkéntes Honvédelmi Munkaszolgálat nagy-kanizsai szorvozoto ogyiko voltN^ía-oánkban a logtnunkásubhaknak éw legjobban mogszorvozottobbnok. Unnék a munkának alapvotó részéi Farkas Vilma végezte el. aki egész életét a köz szolgálatának azontolto a ahol munkába állt, ott az orod-mény sohasem maradt el. Farkas Vilma a napokban lomondott a Női Honvé<lolmi Munkaszolgálat nagykanizsai szervezetének vozotésórol. Lomondó lovolóro vitéz Balásfalvi Kiss Lászlóné, a 3. k\'orülot munkabizottságának elnökasszonya S\'/.om-^thelvről mologhangu loVolot inté-\'/i^tjffarkas Vilmához s abban többek között a kövotkozőkot irja: »Nem mulaszthatom ol, hogy ozal-
Iára kiderült, hogy a műkedvelő „főhadnagy" időközben „századossá" is előléptette magát
góórt. Szakértők szorint a hamisit-vány 20 jxingót ha ér.
Kihallgatása alkalmával gazdatisztnek vallotta magát Burok, aki mindig magánál hordja a gyógy-¡ntózot Ofry igazolványát arról, hogy őt ottan közölték éa amikor a bűnügyi hatóságok kezére kerül, oló-veszi a lipótmozoi igazolványt.
Most azonban pórul járt, mert lotartóztalásba holyozték. Közbon érkezett mog a nagykanizsai tör-vényszékro a gálántai kir. járásbíróság mogkoroséso, hogy intézkedés történjék Búzok Tibornak elmegy ógy in tózotbo való utalása iránt.
A mogkorottéa ügyébon valószínűleg ma történik döntés.
A nagykanizsai törvényszék vizsgálóim ája tegnap kihallgatta a bűnügyi hatóságok rógi ismorósét, a I«ol vidéken kézrokorült Buzek Tibor mükodvolő-főhadna^yot, aki olointe tagadott, do csakhamar a tárgy i bizonvitékok olébo \' tárása után Ixjvallotta, hogy most már nom mint főhadnagy, hanom mini századosként »szoropolt«. Vagj\'is közlxjn olőléjjtotto magát. Elmondotta, hogy txwzálli tolták a veszprémi kórház ha, onnan rövidoson mogszökött. Klniönt Galántára, aliol báró Fokoto likőrgyárosnak lovolot irt egy ozrodos novébon. A lovél a gyárosnak figyelméig ajánlja az ozrodos »egykori derék katonáját«, Varga Pélort, aki most nehéz körülmények közé korült. Persze Varga Péter nem volt niás, mint Buzek Tibor, ötven non-gőt kajxitt a lovélro a likőrgyaro.s tói. Mikor a báró rájött a szélhámosságra, feljolontetto »Varga Pé-tort«.
Kimondta Buzek kihallgatása során azt is, hogy hazajött Nagykanizsára, mgrt hozzátartozói itt laknak. Karác80i\\v után Szokol János kis-kanizsai lakosnak ogy hamisítvány gyűrűt aranyként adott ol 150 j>on-
A legjobb pénzelhelyezés —
A MTI tegnap jolonlotú), hogy Kemóiiyi-Schiiollor Lajos ^wnzügy-minisztor lemondott gazdasugi csúcs miniszteri tisztéről, anlit bárom éven át töltött \' bo rendkívül odaadással és azéloskörű gazdasági tudással. A csucaminíszteri megbízatást Kállay Miklós miniszterelnök vállalta magára, azzal, hogy eblwn a munkakörében\' továbbra is órljke-sitení kivánja a pénzügyminiszter tehetségét, ta]>asztalutait,
Kállay Miklós mínísztorolnök cvz-zol kajxísolatban nyilatkozott a-sajtó mimkatársai előtt.
— A pénzügyminiszter ur már ismételten kifojozte kívánságát, "hogy csucsminiszteri megbízatása alól ftu- t mentést kujjjon. hinnők a kívánságának eddig nem lohotott olo^ot tenni. Most azonban, amikor nomzoti ló-tünk és határaink védőimére koll minden erőnket koncentrálnunk, a hadsoreg szükséglotei termelésünk mind nagyobb részét vo8"zik igónybo
MAGYAR HONVÉDEK NYOMBAN A SZQYJET-FRQNT PÓKLÁBAM
Dolgozik az üzemhelyreállitő század
(Honvéd haditudósító szd)
é* mind kisebb rész marad poWu»< szükségletek kiolégitósóno, anukor önnek folyti\'ui már nomcsak a daaági, hunom az összes tárcák k<>. zölt nagyobb összefogó orónok koll érvónyoaülnío, engedtem kivánaágá-nak. Á változott kőrulmónyok között ez az ügykör alkotmányunk értelmá-Ixm is csak miniszterelnöki liaWis-körl>on látható ol. líz tormészolooo* nom jelonti azt, "hogy akár a pénzügyi jxjlitíka, akár a gazd;uságpo]i-tÍKu irányában változás állana íi*. A feladat teljesítésében számítok le-vábbra is a pénzügyminiszter *r gazdasági ísmorotoire, leglmthote-sabb közromüködóséro, ami egylx>» biztosítani fogja a folytonosságot..
— A magam részéről tiK^craga-dom az alkalmat, hogy hangHtdjoz-zain: A jxinzügyminisztor ur mükó-dóso mind az én, mind a kabinet teljes bizalmát birta és bírja * jé-vóbon iu.
(Valahol Ukrajnában) Egy vtferán lengyel legonáriussal beszélKCtlem itt a minap ártól, ml a jcPemzö külómbség az első világháború kö--vös hadserege és a mai nngyar honvédség közö t? Az öreg különben az egyik g^liclai gyalogt-zred tartalékos tisztjeként vonult "bc még 1914-ben, végigharcolta, az egész világháborúi és egészen 1923 ig szolgált. Látta a magyar honvédség előretörését 1914-ben é; szemtanúja azóla is az itt működő biztosító csapa ok rendfenntartó munkájának A legjellemzőbb külömbség a feltétlen korszerűség — bólintott elismeréssel az egykori katona. — Amit látok, mind azt bizonyit-a, friss fiatal szellem jellemzi a honvéd haderői...
Mindjárt példákat forolt fel. Az egyik: — a sok gépesített csapai. Nem utolsó sorban megemlékezett a magyar „Üzheá"-fól. Kérdezte, milyen furcsa magyar szavak .rövidítése ez a kifejezés? Ez a veterán kaiona külömben iit civilben gyáros, ő maga mérnökember, Talán ez a körülu-.ény is hozzájárult, hop.y az „üzheá\'-ról olyan elismeréssel emlékezzék meg.
Az üzemhe\'yreál\'itó századot egy kicsit a kitűnő német Todt-szerve-zettel lehet összehasonlítani. Feladata: szakmunkák elvégzóse, épületek, ütemek rendbehozatala, természetesen a katonai vezetés szempontjainak megfelelően. A faladat-kör tehát óriási. A rendelkezésre álló eszközök és anyagok viszont korlátolt mennyiségűek, sokszor teljesen hiányoznak, ilyenkor pótobd kell őket. Az ötletesség és a jellegzetesen magyar leleményesség azután valóságos csö^ák\'at vuázsol.
Milyen feladatokat lát el az üzem-helyreállító század? Néhány példa:
Megérkezett a magasabb parancs nokság, efcte készitik a további tervekel, . ehhez jó világítás kell. A
villanyművet azotiban romokban hagyták vissza a vörösök. Gy^mn helyre kell á\'htani art, amit, leheti Nagy feladat, mert időközben a lakosság a falakról iné/ a villanykapcsolókat is leszerelte. Esté é mégis ég a villany, a legtöbb helyen ablaktalan helyiségek — már tudniillik hiányzik nemcsak az üveg, hanewaz ablakkeret Is — várjak a csapot. Megint az\' üzhea-emberei azok, akik segítenek A központi fötőiesteket hozzák rendb,, ők a vilhnyszera ők, az asztalo.ok és kárpitosok, ők készilik ei a hősi emlékmű kőbd pza-tát stb.
Mindezekre a munkákra sok eta-ber Itell, gondozatna valaki, ezeket a férfiakat pedig a katonai beosztásból kell elvonni, ez tehát a szolgálat kárára m?het. Nem 1 Itt a uagy különöséI Az ü emhelyreállhó században csak olyanok te jesitenek szolgálatot, — néhány tkzt, tiszthelyettes és lisztes kiv telével — akiket másféle beosztásra, fegyveraz«!-gálatra nem vehetnek igénybe.
Még csak ennyit: — felsőbb szaki parancsnokság irányitja a század főként műszaki irJQíyii munkáját. Fiatal hajtása az üzemhelyreil-11 ó század-a magyar hadtörténelemben olyan sok szép hagyománnyal gyökerező műszaki szolgálatnak. A szintén műszaki- csapatok : utászok és vasulépitők által az. orosz földön vert hidak és más építmények kétségkívül nagyobb alkotások, az „üzhea" tevékenysége azonban aem kisebb jelentőségű I
Nagyrévl György fhégy.
Naptár. Január 12. Szerda. Róm. kai. Ernő ap. - Protestáns Ernő.
A GOZFOEDO nyitva van rs«fl*l 7 órától este g. (Hétfő, word« l>éntek délután ós kodden egóaa nap nóknek.1 Tolefon: 560.
1ÍM4. január 12
\'¿ALAI K.OZLONY
Vadász kiskáté
Hallom, ulra beszélnek róla, hagy a tadásxengcdélyekct szakvizsgához kellene kölni. HcT/es: elvégre 1U ártatlan nyulak ét bajtók életéről van szó. Orvosok a meg-moDdbatól, mily kezdetlegesek a koca-hadászok lótte sebképek és mily élvezete« a siakvjdász által lőtt sőréteket — ha nem i» bekapni, hanem — kioperálni. A szakvadász sörét«! valahogyan rendezetlen. szabályos lóképszeitlen vannak elhelyezve a hajlóban; a szaktalan vadász sőréiéi pedM össze-vissza huzédnak meg a hajt* Izomrostjai közölt: orvos legyen a talpá". aki azokban magát kiismeri.
Alább — csak ugy kapásból — néhány kérdést és feléletet gyfljtöttém össze, amelyek az elméleti vizsgánál sorra kerül-helnek.
— Ml a vadászat?
A vadászat a legnemesebb sport, amely nem aindig az állalok megöléséből, hanem gyakran csupán azok jóindulatu racg-ijesztéséből áll és aminek következményeként némely vadászt nz állatvédő-egycsllet diszlagjává választanak.
— Milyen embert kiván ez a sport?
Bt a sport egész embert kíván. Akinek,
tcaztB azt, a vadászkalandok meggyőzé előadásához szükséges .orgánuma hiányzik, abból tekintélyes vadász sohasem lehet.
— Ki a kezdő és ki a gyakorlott vadász?
Kezdő vad.isz az, akiről a gyakorlott
vadász azt hiszi, hogy fUllentéseit elhiszi; gyakorlott vadász a*, a*i már annyiszor mesétt el bizonyos .velelörtént vadászregéket, hogy végül maga Is elkiszi őket.
— Mikor remélhet a vadász felesége biztos zsákmányt ?
Ha vailáVrurának az ulja vadkereskedés előtt vis/. el, mert. ez határozottan szerencsét jelent.
— Bajt Jelent e, ha az ember öregasz-szounyal találkozik az erdőben?
Ei babona ciupánl ötegassconnyal la-lálkozai legfeljebb kellemetlen, különösen ka egy fiatal lánnyal való találkozás eshetőségeivé! vetjük össze
— Mire kell vigyázni éjjel ?
Éjjel tudvalevőleg minden tehén fekete és ezért óvatosnak kell lennünk, ha szarvastehenet vélünk látni. Igyekezni kell tisztába jönnünk, van-e kolomp a nyakán. Ity van, akkor várjuk meg a derengést, mert nincsen kizárva, hogy a szomszédoknak a fejőstehene. Ha nincs rajta kolomp, akkor própáljuk megleini; hi hagyja magát, akkor biztosan fejőstehén, ha pedig basbarug és elszalad, akkor alighanem szarvasiehén volt. Ez esetben semmi értelme nincseif.v3ia öklünkkel megfenyegetjük, ntert a szarvastehérmek hátul tükre van, de szeme alig.
— Hogyán számítjuk ki, hogy egy elejtett szarvasbika tényleg hány éves volt ?
hogy a szerényen dicsekvő vadász által bemondott agancsok számából 50 százalékot levonunk, a megmaradt ösz-axeget keltővel elosztjuk és egyet hozzáadunk. A legtöbb cselben az eredmény az,, hogy a szarvasbika még a legjobb egészségnek örvend és ükapa lesz 7
— Ml ar. ngatic*?
1\'ejdÍRz, amelyet mindig csak más fején vestlnk észre.
— Ml a különbség a véletlen találat és a kitűnően célzott „blatlsussz" közölt?
A véletlen találatot óriási szerencsével mindig más lövi, mit* a szivlövést mindig csak ml magunk, fölényes tcrniészelszerü-»¿gRcl. f .
— KI alapos vadász?
Aki, ha ragadozó madár repUI el felette, előbb megnézi a »Vadászok Zsebkönyve-megfelelő tábláján — esetleg a Brehrn megfelelő kötetében, — kártékony-e a madár avagy basznps és aszerint nézi aziáa l elégedottan vagy bosszankodva az eltűnő { madarat.
> — Melyik vadász beszélhet szeren-\\ ceéról?
Ató békésen gombázó szerelmespár-■o/gatla bokrot vesz célba és két, a fa tetejen vcs/ckedő fajdkakast 16 le.
— Mikzr mondjuk, a nyúlról, hogy szépen sörétezett? --V
Ha az ebédnél a söréltől kitörik ávhi vatlan vendégnek a foga. I
— Egészséges c a vadászsport?
Nagyon, mert a bosszankodás és a kár-
örvendés szabad levegőn történik.
— Mi az a double coup, magyarosan .dubliku* ?
Bz a tüzérségtől átvett vlllabelövésl módszer, amikor az első lövést a nyul elé *djuk, mire a nyul csodálkozva elkapja » melső lábait és nehézségéből keveset *cszit; a második lövést pedig a nyul mögé kü djük ettől a nyul kissé raegij d
régi nyugodt lendületével fut tovább Azt, hogy a nyul ilyenkor bajusza alatt kajánul mosolyog, sót hegyeset köp, csak
a rosszmájú szomszédok ráfogása.
- drága sport-e a vadászat?
I át amíg a vadkeresksdónél nem lehet *Lji i \'KarolvAnnyal féláron vásárolni, addig kétszer olyan drága, mintha lehelne,
— Mikor tönénik a .peiili« kivétele és a bér lenyuzása ?
"—fix á vadászai utáni kártvaparlikon szokott történni, amikor az áldozatot a szerelemben való szerencséjével vigasztalják.
.— Mi az a kiméleti idó?
Ez tisztán csak a vadász Javát szolgálja. Kezdődik áznap, amikor az asszony elutazik nyaralni avagy rokonaihoz és tart mindaddig, aráig az asszoay onnét visz-szaváll.\'
fordulnak-e oló a vadászattal kapcsolatban szomorú dolgok is ?
Oh igen: humoreszket Írnak róla.
(Hechtold)
Elismeréssel adózott a zalai, elsősorban a muraközi Adózóknak a vármegye közigazgatási bizottsága
Zalaegerszeg, január 12 //iila vármogyo közigazgatási bizottsága vitéz gróf Toíok\'i Béla fó-ispán elnök lésével ülést tartott. Az üléson dr. Kohánszky pénzügyigazgató összefoglaló jolonlést lulott a zalai adózásról. A jiénzügyigazgató olismorését fojozto ki a vármogyo közönségénok, amoly az elmúlt súlyos esztondólion talán legbóvoblien adózta a drága magyar vért s amely az elsők közöli van akkor is, amikor a közterhek az anyagi omjét voszik ■igénybe. Külön oíismorésnol emlékezett meg a muraközi lakosságról, mert az adózás ott olérte, sőt részbon tul is haladta a mogvo többi járásaiban ólért orodményekot. Mu-
raköz népét nom tudta mogronditoni államhüségébon, állampolgári kötelességei tcljoaiUWílíOj» semmiféle propaganda.
A mezőgazdaság állajiotáról szóló jelentés ka]>csán Szioborth (lusztáv gazdasági folügyoló hoszámolt az állattenyésztési alap múlt évi működéséről. Az alap birtokában van 627 tenyészbika és 109 kan, összesen 770.000 iKingó értékbon. A zalai állattenyésztés fejlődése olyan mérvű, hogy már az állam is vásárol innét lonvész és kísérleti anyagot.
Felszólalások történték a takarmányozás kérdésében, amire a főispán közbenjárást igért. ,
2336 Pár bakancsot kapott Zala fámegye a mezőgazdasági »unKástk részére
• 2000 párat Irányoztak elft Nagykanizsának
Zalában i:, mint másfelé, egyik legnagyobb gondja a közellátásnak a lábbeli. Zala vármegye főispánja a közigazgatási bizottság ülésén közölte, hogy a mezőgazdasági csoléd-ség részérő a bakancsutalvánvok megérkeztek, azokat a munkaadék-nak kiküldték. A monnyiség egyharmada a tavalyinak. A bakancsok a jövő héten megérkeznek.
A főispán a mezőgazdasági nuiii-káshakancsjutlatás céljaira az alsó-londvai járás részére 17, a balatonfüredi járás részére 82, a esákter-nvai járás részére 1. a keszthelyi járás részére 289, a íonti* járás ré-
Buzabér és buzakötvény
Aki tagadja, hogy a magyar gazda buzavalutáluin is számol, azzal szcnilxni elég hivatkozni arra a köz-ismort tényre, hogy Magyarországon igen sók földbirtokot nom készpénzért, hanem búzáért adnak lui-szonl>ér!>o. A bérbeadó nom megbatározott ixmzösszogot,\' hanem holdanként megállapított busát, vagy ennek inindonkori piaci árát kapja haszonbérként.
Ma minden lx>rl>eadó igyokszik tőketartalékot gyüjtoni a háború utánra az átnionetgazdálkodás időjére. Mert akár maga is gazdálkodik, akár egyéb foglalkozást üz, a hálxiru után sok kiadása, lesz, hogy Ik\'szo-rozzo azokat az olsórendü szükség-loti cikkokol, amolyokot ma nom tud beszerezni. A Ix\'irboadó tehát tartalékolja a ma kapott haszonbérének azt a százalékát,, amolyot rendszerint boszorzósokre, jxjtlúsok-ra, tatarozásra szokott fordítani.
Az a bérbeadó, aki buzakötvény*-ben tartalékol az átmonoti. időre, fel tét Ion ül jól jár és holyeson cső-
szére 76, a lolonyoi járás részéro 221. a nagykanizsai járás részére 277. a novai járás részéro 102, n
!>aesii járás részéro 270, a |>orlaki árás részére 1, a sümegi járás részére 168, a tajiolcai járás részéro 27f>, a zalaegerszegi járás részére 385, a zalaszentgróti járás részéro 207, Zalaegerszeg város részéro 80, Nagykanizsa részéro 27 pár bakancsot utalt ki.
Kzokon kivül további 2000 pár bakancsot irányoztak elő Nagykanizsának részben erdői, részben mezőgazdasági munkások részére.
lokszik. A ma buzakötvénybo fok-tetett -10 |xingős buzaérték ugyanis egészen bizonyosan legalább. 40 1\' marad, tollát értékálló is, kamatozik is. Mig ha nom tartalékol, hanoin ugy gondolkodik, hogy az átmeneti idolKin nuuíl a haszonbért toljos összegben fogja lioszerzésokru, lótIásókra fordítani, njogtörténhotik, iogy - esvén a búza ara y— csak elo összog fog e célra rendolkozésro állani, mint amennvit ma tudna ugyanozért a liuzabórért kötvénybe fektetni.
ICzért igyekszik ina mindönki bu-zakölvénylH) íoktotfii az átmonoti idó alatt felhasználásra szánt pénzét. Logyon bár valaki gazda, ijxi-ros, koroskedó, vagy latoinor, a nu-zakötvény mindenki közében azt jelenti, hogy annyi nogyvonpongós buzaértékkol rondolkezik a jövőben, ahány mázsaértókü buzakötvény tulajdonosa.
Ks oblx) a kötvénybo foktetvo nogvvon jxnigó losz a buzaérték akkor is, ha a tőzsdén majd csak 80, vagy 20 pongővol jogyzik a minőségi búzát. (S)
Január VAROS! M)ZGO Szerdától 12., 13, 14-én —---i. péntekig
Aranyderüs, ezer ötlettől sziporkázó filmi
Kirobbanó siker l
VALAKIT SZERETNI KELL
VilághiradLÓ. Részletek napjaink kiemelkedő
eseményeiből.
Előadások kezdete: i4, ¿6 és i8 <fyakor.
hírek
JMAPIRKND:
Rjjoli gyÓ£ya*tt*íri ügyet*:: Ma
az igazság gyógysaerUir Kó-iat líí.
Kiskaniaaán az ottani gyógyaMiv-tÓE álWuidó ügyalotea Bzolgálatottart.
— (A legfiatalabb kanizsai méltóságos ur) A Kormányzó Ur öfőmóltóeága dr.
Cserfőy iHltzelberger) Sándor ozek-azárdl klr. járáablróságl elnöknek a klr. táblaalrák és ügyészek 3. flzotésl osoportj&nak jelloxét adományozta. Vagyis dr Cserfőy Sándor Járáablróaágl elnök, aki hosszú éveken át a nagykanizsai klr. törvényszéken tett szolgálatot mint jegyző és titkár, 43 öves korában méltóságos ur lett.
— (Kinevezések a nagykanizsai torgalmladóhlvatalban)
A nagykanizsai forgalaladóklvatal főnökét, Wentzelly Oénoa tanáesest forgalmladóhlvatall- főtanácsossá ao-veztók kl A klnevezóa a hivatali Bgy-buzgóság, széleskörű hozzáértés és példás köteleasógtudáa megérdemelt olls-moréso. A nagykanlzaal forgalmladó-hlvatal következő gyakornokalt: Molnár Sándort, Bíró Frigyest, Polkó Jó-zaefet, Horváth Istvánt, Klgyóasy Lászlót, Scánvl Istvánt. Laki Zoltánt. Sohuh OyózŐt, Oláh Dénest, Halmai Istvánt, Puakás 8ándort, V-irhágo Károlvt, So mogyl JAnoat II. oszt. irb\'lgionos tor-galmladóhlvatali tlaztekke novezték kl.
— (Az Iportostölot (elhívása)
A nagykanizsai Ipartestület elnökség« kór! a tagokat, hogy Muzlkár Vince Iparoatárauknak temetésén való róex-vétel céljából csütörtökön délután negyed 3 órakor ar. Ipartestületben gyülekezni szíveskedjenek. (:)
— (Klakanlxmal műkedvelők alkere Ssopotnokon)
A azepetnekl Kultúrházban mwtat-koztak be a Klakanlzanl Egyházközség Segélyzőblzottaágának műkedvelői nz ítél Hz Isten c. színművel. Az előadásnak hatalmas sikere volt (lozdán József ügyvezető elnök köszöntötto a zaN-folt ház közönségét, aklknok elaő soraiban ott láttuk a község elöljáróságát, ólén dr Horváth Lojns körjegyzővel, az egyházközség vezetőit, a leventék és tná« egyesületek küldöttségét, valamint a község bíróját, Pfolffor Andrást. A azlnmü nagy sikerét ez alkalommal Is a azeroplök szorgalma, ügyessége éa rendazereteto hozta létr». Megemlékezünk a helyi egyusUletek vezetőinek jóindulatáról, akik kézaóg-gel Igyekeztek a nemes oőlra előadott szlomU sikerének előmozdítására, adományokkal ós közreműködésükkel. Külön kiemeljük Fiahl Kerekta János és Ipolyi Lajoa rendozők áldozatos m«n-káját.
(Közgyűlés)
A Vendéglősök ős Koroamároaok Szakosztálya 1944. január 18 án, délután fél 4 órakor az Ipartestület tanáoator-mében tartják óvi rendes közgyüláaQ-<«t, molyro a t kartársakat mogblv-uk Kérjük a tagokat pontoaaa aeg-elennl szíveskedjenek. A közgylléa óntoaabb pontja a záróra kéráóae. Vozetőaőg. .. (:)
— (Kóazorumagváltáa)
Sörlel Gyula nagykanlzaal vaskereskedő Baán Lttjoa honv. alhadaagy elhányta alkalmával koazoruoaegváltáa olmén 30 pengőt adományozott a Vö^ rős Kerosztnek, amit köszönettel nyugtáz az Ápolónőt 8zakoaztály. (:>
— (Sárgaság-Járvány ogy zalai járásban)
A vármegyei m. klr. tlsztlfőorvoo Jelentőse szerint a múlt hónapban Zala-kalápon tömegesebben léputt fel a ka-alhagymáz megbetegedés, amiért az aliapán az egész lakosság kény szeroltását rendelte el. A betegség megszűnt. Tapolcán azonban sárgasAzban való megbetegedósttk fordultak elő- A betegek száma 70. A betegség okát még nem sikerült kikutatni. Oyulakeaalbun ós Pölöskén jó orodménnyel zöldkeresztes ólolmezésl tanfolyamokat tartottak.
— (Hősi halottak emlékónok mog-ÖröKltóso) ^
A belügyminiszter rondolotot adott kl, amely szerint nz 1933. óta hősi halált halt magyar honvédok emlékét meg kell örökíteni a meglévő hősi emlékműveken h ahol ilyen nem volt, olyant létesíteni. Ez a rendelet 194 3-bí-n jelent meg. Kat követte a Kor-máuyzóhelyottos emlékének mogöröki-
V

1944. jamUU 12
iUét «Ireadolé 1942. XX. te. Mlatkegy
az elfkbl rendelet az utóbbi törvény végrehajtásával w/oron ÖH«/of(ljífcM>»,n van, a belüg.\\ miniszter most olreudoite, hogy « mostani vlMuhAboru hőaoinok emiákót Is a7. lf 42 XX le végrohaJtA-sAval ör^kltwek mctr 8 ezért az IfM\'J. AvI • mlltett rendelet«*! hatályon klvlll he-lyoate és (elhívta n polgArmestcrekef, bojty a bősl halottak emlékének meg-ÖröklIiaM (ovAbbl liitézkedéaig tartaAk fdggéken.
— (Nagy Imre: Összegyűjtött verssl)
MuUnpeKt, 1933. Magyar ft et klodá«* A korín elhalt paMsrtkÖUü vor*elt toglnljn magAhHn ez n kötői Nagy imro Hornu tanulaAgos péld.t rA: hogyan le-hot bcune ólnl a legnehezebb le«tl itmnkAbnn a ugyanakkor frnntartaul a kapcsolatot a h/ellem vllígAval. agy larének nem volt széleskörű műveltsége, költeményei nem Árulnak el klllső hatAnt. A mann ulJAn ]Art, n maga élményeit be»*7.«»lt*\\ a maga banujan szólt, lakeláa előírások. Idrgnn példák nem beíolyA^oKAk. Kl merte bAtran mondani, amit Mgvul\' fantA/.IAJa s ösztönös s/épénéke dlklAlt. A kötet elé Vert>8 1\'oter irt (Inon, elemző tanulni Aoyt
— (Sohenzlnger: Anilln)
Időszerű. Ismeretterjesztő regénynek lőhetne uiondonl ezt a könyvöt, amo-lyet olvadnak mar n vlIAu minden kul-tur-nyelvén s tutmréi\'lben megjelent a magyar (orditlsa Is. Regényen elbc/ólö formAban. érdekeaon és valtozatos bonyodalmak sodrában l»m» rletl meg az olvaaót a technika és tudomány í*rtlek-foa/ltö harcával, annir a/. emberi aka-ratoiő eljutott hz aul in titkához. A titok küri\'l «orsok fordultak meg, hv taltn^e érdesek Ütköztek meg, ember-öletek mentek reá Áldozatul, gazdasági bábomk y.\'íjlotthk. Mindez nietfcloveni»-dlk Sohenzlnger küny vében, amely nt\'in h i \'dús szarAZ adathalmazaival, meoia hlaivvotó («meretek tömeget feltárva Ismertet meit a mcstersegi-a (estekanyag lollai.álAHAvtil, a kutotAhOk izgalmaival, a felbaszuAláa fejifdéfcévol. A könyv nem csak K/órako/tatva. Imnem tudó-mAuy történelmi adttalban mcgbizha tOan Is n.MiJt hasznos és Időszerű is- • mereteket s amellett ezt liodnlml köntösben tü»Zl. Az Unió kiadó Klsgrtr-f Anyl IUMh Ferene) ony vn öbau értőim könyvvel gu\'alugitotta n magyar könyvpiacot
.ró»*»***« ii 1 oiaiuroli
-/
«
Ciano grófot ós társait tegnap kivégezték
Veronából jolonti az NTI: A kii
len lörrénynzéknok a fascista nagytanára tagjai fölött hozott halálos Ítéletét röviddol 0 óra titán Do Donon, créf Ciánon éa a többi négy jolonlevó vádlotton golyó által végrehajtották. A hivatalos közlomény megállapítja, hogy Mussolini ogéaz-négi állapotáról a világsajtóban terjesztett birok nom föleinek meg a valóságnak. (MTI)
Róma, január 12 Azokról, kiköt u külön törvény-
szék, mint a faítcieta nagytanáé* tagjait halálra itólt, « római rá<lió még a kövotkezókot jolonti: Ah »1-itéltök utolsó éjszakájukat két lol-késnzel együtt töltötték, akik olőké-szitették ékot utolsó útjukra. A kora reggoli órákban kivozotték őket a kívégré« helyére, ahol a két lelkésszel együtt elmondták utolsó imájukat. Kantán megtörtént a ki-végzée.
Lázas tanácskozások a lengyel-szpvjet ügyben
Zürich, január 14 Hivatalos angnl körökben még nem foglaltak á lást a szovjet kormány lecutóbbl nyilatkozatával kapcsolatban. Minden jel arra mulat, hogy a Ic\'neycleknek koll keresni a. megoldái módját. A Szovjet nyilatkozat a szovjet álláspontját foglalja magában. A menekült Icnjjvel kormány tegnap két ¡/ben i-t tanácskozott, de dontdat nem hozott .
Az AmrrlkAban élft lenKyol egyesü-
letek elnöke nyilatkozatában azt hangsúlyozza, hogy a szovjeteek ezt a nyl latkozatAt tArgyalásI alapul egyetlen lengyel kormAny som fogadhntja el, mert az kész öngyükoaeAg, .
Az amerikai kormAny és külügyminisztérium AIIAsfoidalAsa Is Ismeretlen. A londonban tanAcskozó lengyel kormány mlniezterelnöko ma Eden külügyminiszter koreste fel
Moszkva kimondta az utolsó szót a lengyel kérdésben
ós fenyegetődzik
Az orosz újságok foglalkoznak a lengyol—orosz kérdésbon kiadott, közleményokkol. "Rámutatnak arra, hogy ebbon a kérdéalxm a szovjet-nok oa már az utolsó szava volt.
11a a londoni lengyol kormány nem talál megoldást, akkor majd a Boriing tábornok parancsnokaága alatt álló lengyol csapatok teremtenek rendet Lengyelországban.
A világhelyzet veszélyéről beszólt a svéd király az országgyűlés megnyitásán

Suttog a lomb../)
Sultog a lomb és reám várva álombéli kis tanyámon nótáz a nyárfa...
Vasárnap lesz, ha odaérek, a lócákon üldögélnek lányok s legények ..
£s egy leánynak nincs még párja, hozzám lép majd halk sikollyal karjait kit árva-. •
Lecsókoiom majd forró könnyét, tŐie többé egy világért • o, el nem jönnék I...
Versek...
Kócosak vagytok s tésülctlcnck Pl... SebajI... Azért csak Igy is menjetek... Költői átok: Ruhát és nemes külsőt Jövendő ad majd rátok!...
Tegzes Lajos
*) Mutatvány a szerzónek sajtó alatt álló verses-novellás kőteléből...
Flandln án társai felett Atüirban Ítélkeznek
Zürich, január 12 Algírban katonai törvényszék fog ítélkezni Fland n volt miniszterelnök, Boanon nyugatafrikai főkormányzó és a volt vichy-i légügyi miniszter felett.
Stockholm, január 12 (MTI) Az országgyűlés uj ülésszakát Gusztáv svéd király a szokásos ünnepségek között nyitotta meg. Trónl>eszódolxin rámutatott arra a pusztulásra, moly világszorte lx>kö-votkozott. Rámutatott arra, hogy Svédországnak sikerült távol tar-stania magát a háborútól. A világ helyzet sok bizonytalanságot és. vo-
szélvt rejt magában. Az ország éber-ségenok és felkészültségének nom szabad lankadnia. A svéd országgyűlés uj ülésszakának megnyitásán, mely a birodalmi történelmi toromben zajlott lo, a "külföldi diplomáciai kar tagjai is bolyét foglaltak. Magyarország részéről Reviczky l\'l- j lein kövot volt jolon.
Horvátország választclt királya — lemondott
Zágráb, január 12 A horvAt kormAny minisztorolaöko hivatalos n> llatkozatAban \'eszögezte, hogy mivel HorvAtors/.Agnak a kapcso-
latai ONszorszAugal megszűntek, a megválasztott király lemondott. A pog-lavnlk élet togytlglan a horvAt Állam szuverén Allamtóje lett
Átalakítják a menekült jugoszláv kormányt
Zürich, január 12 Londonból jelen\'ik, hogy a kairói Jugoszláv kormány elbocsátottá lisza«. boni követét, mivel /t követ Tito melleit foglalt állátd.
A Bud Tud. értesü\'ése szerint a menekült jugoszláv kormány átala-
kítására tervet dolgoztak ki, mely egyesítené a Tito és a Mihajlovics hadseregét. Ezzel a tervvel kapcsolatban Péter király venné \'át a főparancsnokságot. Az értesülés szerint Pé\'er király j»z méiyesen szeretne Titóval tárgyalni.
Az Oaztólysorsjáték húzása
Az Osztálysorejáték mai húzásán a főbb nyoreményokot a köveáko^ nzámok nyerték:
00.000 pengőt nyert a fi7.74*.
20.000 pengőt a» Ö7.fi28.
10.000 pengőt a 42.081, 61.38».
5000 pengét a 6.1 Ki, 9I.9W.
3000 pongót a 8.168, 17.256, 26.300, 12.860, 76.204.
1000 pengőt a 10.389, 13.601) 24.404, 20.682, 76.103, 00.086.
A velünk közölt számok holy®«*«-géért felelősséget nem váll»u»k.
— Szükségleteit —
mindenki a helyi koreskedőknél és Iparosoknál szerezze bf?"
APRÓHIRDETÉSEK
álUS
•Jíl
Budapesti nagyvállalat felvesz kirendeltségéhes azonnali belépésre keresztény, gyakorlott kfinyvelfit. A\'ánlatokat „Nyugdíjas" jeligére a kiadóhivatalba kérünk. 10ö
ADÁS-VÉTEL
HaaxnAlt ruhát magas áion veszek. Márku«, Klrály-u. 31. 4487
Eladó litéves aárga balga mén engedéllyel ellátva. Waltner Mihály Ká^oató (Szouiajom) Somogy vm. 0»
Eladó egy kii Philips rádió Kislalndy-utca 38. 125
Alig használt női karékpár eladó Levente utca 6. \' 124
jókarban lévő fírli és női Slnger varró« Qépak eladók Csengeryut 13. Szlankovlts.
123
BÚTOROZOTT SZOBA
Kai0nb»járatM bútorozott szobát keresek egy személy részére. Címeket a kiadóba. 127
HÁZ ÉS INGATLAN
Kisebb izö:öi, vagy szántót megwá-telra keresek Nagykanizsa, Petőli-ut 20.-
163
Szenlg^örgyvátl hegyen 41/» hold aaAlfi" birtok azuiinal eladó. Cun a kladcklva-talban , - 117
Hirek a jugoszláv partizán-frontról
Hivatalos horvát helyről jelentik: A német és horvát tisztogató egységek a Banjaluka alól menekülő partizánok üldözése közben Jajce városába is bevonultak, ahol a partizánok kormányának és parlamentjének síékhelye volt. A partizán vezetők a városból a környező he-
\\\\gyekhe menekültek. A tisztogató ibapatok Kruppálg hatoltak előre. Eközben 461 partizánt megöltek és 190-et foglyul ejtettek, összecsapások hite érkezett Zágráb környékéről is. ahol Ivanecné! és Daruvárnál voltak ütközetek, amelyekben 48 partizán vesztette életét.
t
»¡«VÖLGYI
VILLAMOS ÁRAM-_______________SZOLGÁLTATÓ RT.
AramsxAmlAk fizetés», reklamációk, hlbajel.ntének, axakozarQ falylIAgositi» mlndan vlllimoa kirdéaben délelöU 8-tól délután 16 óréip. C»»risary ut 51, 294.
is sok pénzt takarít meg, ha
nyomtatvány-1 •zOkségletétj és könyveit lapunk
nyomdájában, Ffi-ut B. alatti reddeli meg.
Hirdessen o Zalai Közlönvben
I«UI KÖZLÖNY
politikai napilar. /
Kkadlja : ..Kli«u<**á«l H. T. NagykMtae^
Fololőa kiadó : ZalaJ Kár«l> Nvomatou a „Klztaxdasagl R. T. MaiyRanua^" ■y«ada|*baa Magykaatza«».
iNrorndaert CttlnJ t Kar»ivJ.
v. Feladó ...... . _
• •? t f t\\ fin:
Bendtokozat:_____
A Tábori poí\'a:_________
évf., 9. sz. Nagykanizsa, 1944. január 13. csütörtök Ára 16 fillér.
POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség 6« kiadóhivatal: FŐ-ut f>. szám Szerkesztőségi éa kladóhlvatall teleion 78. sz. Megjelontk minden hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
lílöllzctésl ára: egy hónapra 4
negyedévre 12 nenjró 40 fillér. lígyt\'Hszám: hátközn>n>i6 flll. s/<imhn««>n 30MII
pengd 30 fillér. ~ líll
Epito kormánypolitika
Olrassuk a majdnem kétszáz oldalnyi terjedelmű Tettek-Tervek cimü könyv toásodik kötetét, amely a Kállay-kor*rmány 1042. október l-től 1943. szej^ tember 30-ig lefolyt munkásságát ismerteti. Nincs ebben \' a Könyvben egy betűnyi propa-gaiKtakózlemény scím1. Nincs alj-ben más, mint száraz és tárgyilagos felsorolása unnafKíi^nun-kának, amelyet Kállay Miklós korinánva\'az elmúlt egy - esz--tendő Vlatt végzett. fis talán ez a könyvnek a legnagyobb ér-léke, ezyk n beszélő adatok bizonyítjuk, hogy\'a kormány háborús ülőben, nehéz viszonyok között is a legtisztább és jeg-teljesebb építő |K)litikát folytatja. Természetesen a tettek kétfelé ágaznak. Az egyik a magyar honvédség korszerű fejlesztése, hadseregünk átütő erejének a lehető legmagasabb fokra való emelése, vagyis o\'yan munka, amely háború idejében a hálwrunak is szól, de békeidőben a békének is egyik legnagyobb biztosítékát jelenti. Olt találjuk a munkásság egyik részlet mezején a háborús erőfeszítéseket. Olt találjuk a másik mezőben azokat a munkáitokat, amelyek legelsősorbap szociális jellegűek..
Mindenekelőtt % azt látjuk, hogy Kállay Miklós kormánya külpolitikai szempontból az egyedül .járhaló magyar ujon halad. Azon-az uton. amelyen elindult, Hz a külpolitika minden hódító szándéktól távol állva, a tiszta jogszerűség alapjára . helyezkedik. Együttműködésre törekszik minden békés szándékú állam|mal, különösen pedig szomszédainkkal, abban a szellemben, amelyben első szent királyunk ezt az országot a keresztény kultura és a nyugati műveltség részesévé tette.
Amint róondottuk, a kormány minden intézkedését áthatja a szociális gondolat. Igyekszik a szociális ellentétek elsimítására, igyekszik emelni a dolgozó rétegek életszínvonalát, de különös gonddal fordul a háború áldozatainak és hozzátartozóinak gondozása felé. Ebbe a gondoskodásba illik bele a kul-UtSzkormánvnak a nemzeti műveltség terjesztésére irányuló tevékenysége, az iparügyi kormányzatnak az a ténye, hogy létrehozta az ipari munkakódexet, idetartozik a közellátási miniszter népruházati akciója, a pénzügyminiszter szociális adópolitikája és idetartozik mindenekelőtt a belügyi kormányzatnak az a nagyarányú Szociális munkássága, íimelynek legfőbb célja a közegészségügy
gondozása.
A megszilárdult ellenállásból a keléti harctér több szakaszán nagyarányn ellentámadásba mentek át a németek
Ortona felé tolódik el a megmerevedett délolaszországi harctér súlypontja
Ma hozza meg döntését a lengyel kormány az ujabb moszkvai nyilatkozat ügyében
helyi jelentőségű eredményeket tudott elérni. Azok a jelentések, melyek Cervarri bevételéről szóltak, megelőzték a valóságot. A helyiségtől é*szakra küzdő né-• i et ellenállást elhárítani nem* sí»-érült. Ccrvarri község maga teljesen romokbafr hever. A most akcióba lépő tüzérség és a légvédelmi boínvbázók támadá- \'
Borlíni illotékes katonai körök H/zorint az angolszász légiorőnek azt a togn^pi kisérlotét, hogy Bori int tömeges fölóropüléssol megtámadják; nagyon súlyos áldozatokkal kollott megfizetnie az angolszászoknak anél kid, hogy ílof.firit ogyáítalán olé.r-hotték volna. Az olsó jolontósok óta n lelőtt ellenné ff ca gépiik men-állapitríU »zárna 1,%. ebből 124 né ff f/motor ok. . A tongor folott lozuhant vagy jogy-zókönyvilcg mog nem állapit hatóan elpusztult angolszász gópok obbon a számban nom íb szoropolnok. Hogy az angolszászok maguk ifi milyon súlyosnak tartják a yosfltcsó-got, mutatja, hogy sem London, som Nowyork nem jolontotto még a veszteség adatait. Szakér.tók
mvlkiviili ered mé m/t a némot légvédelem tökéletexségénck tulajdonítják, amely téren mérföldkövot jolont a
Jelentós a koloti
A koloti arcvonal koreai szakaszán a némot orók a támadó szovjet csapatokat kisobb torülotro szorították összo.. A szovjet támadásait mindenütt nehéz páncélos támadások iollonioztók. Kunok ellonéro a szov-jotnek nem sikerült toroi»t nyorni. l)nyopr<>|>otrovszknál a szovjni páncélos támadását a némot ellenállás sikeresen leküzdötte. A némot ol-h ári tó arcvonal kitartotj és valamennyi áttörési kísérletet meghiúsította. Kirovográdnál a szovjet fölényes nyomása ollonéro két helységet foglaltak vissza a némotok. A szovjet vozotóség a súlyos helyiben még egy erósobb csojxn tot vo-
1:56 gép lolövéso. Kzzcl több mint 1(XX) ombort is voszitottok az angolszászok. Iígy* 100 gépból álló cao-örüIvotton a némot va-
_____________ folott
lo. kollott dobniuk bombatorhükot. A nagv légi csata a csatornától ogé-szen Közép-Németországig t/rjodt. Az eredményt a némot légvédolom a ->kézból kézlKW taktikával értő ol, a riasztási körzetek n;igynzervü mog szorvozésévol, ami mogakadályoz/.a, hogy a támadó kötelékek együtt -maradva elérhessék céljaikat.
A
portot ugy
dászok, liogy már Osnabrück
keleti harctéren
Vitfbuzk környéké ii a szovjot-orók megrohamozták is-métolton a délnyugati némot arcvonalat. A támadásokat az ollonség mily oh vesztoségoivol visszaverték.
A "harcokban 66 szovjet-páncélost gőppüskás\'féiz\'ek.\' Német részről
I!!/:^u!!!\'8lt0 s ,ÖV0K° zs ; megállapítják, hogy itt nagy-
erejű, jól kiképzett nénid esa-
sától várnak komolyabb ered-ményekel, de még hét kilométernyire vannaka Cassiuoba vezető országúttól. Alexander lá-l>ornok jelentésében tírtona városra terelte a figyelmet és ebből arra következtetnek, hogy a város hadszíntérré válik. Orto-nában minden ház erőddé vál-Lozott és minden ház ablaka
Nagyarányú 4* eredménye« német ellent4mBdi« a
mányoltak.
arovonal haroalról
tett harcba. Kzon . az arcvonalon összofogott gyalogsági és páncélos kötelékek Míatoltak a némot vód-orő gyűrűjébe, de kozdoti sikoroikot nem tudták .értékesíteni. (Vrkoszi és Kioy között nagy átkaroló mozdulattal körülzártak ogv nériiot harci csój)ortot, A némot tartalékok, ogvos cso]K)rtjainak bovotésévol és a körülzártak elszánt támadásaival sikerült a szovjot orőkot toljoson folmor-zsolni. A némot orók a körülzártakkal együtt ozon a részon előre nyomultak. Vitebszktól nyugatra géi>e-sitott szovjot alakulatokat szórtak szót, molyok-48 óra óta támadták a némot csajmtbkat.,
kefet\' fronton
(MTI) A beérkezett jelentések szerint a keleti arcvonalon az utóbbi 24 órában a németek ellenállása jelentősen megszilárdult. Több fontos ponton a német tartalékok, nagyobb náncé-los erők\' támogatásával ellentámadásba mentek át. Vinnyica térségében nemcsak a szovjet
Jelentős német ellenállás
Zürich, január 13 Alexander tábornok főhadiszállásáról jelentik, hogy atté-
erők nyomását seiniinisitelték meg, hantím be is nyomultak a szovjet vonalakba, és előrenyomultak. Svájci laptudósitók értesülése szerint a Moszkvában tartózkodó angol laptudósitók is közük, hogy a német ellentámadás milyen heves és milyen nagyarányú. "
a délolaszországi harctéren
metek ellenállása jelentős és az arcvonal\' me$ne re vedelt, ugv hog^v az 5. hadsereg csupáncsak
palok küzdenek.
Hrsk a Balkánról
Angolszász r<;pülőgéi)ek bombázlak Dalmáciában Makarska kikötőjét. Három halottja és néhány sebesüli jé van a bombázásnak. HombatálnVadás érte \'MelKovic kikötőjét is, ahol 40 ház a ,községben rombatlült, 12 ember a polgári lakosság köréből meghalt. 50 megsebesült. *
A londoni kormány szóvivője alaptalannak mondja, ho:gy a görög nemzeti felszabadító arcvonal Moszkva támogatásával Tilot akarná követni és külön konnár-iyt akarna alapítani Görögországban Megbízható körökben nyert értesülés szerint a célzatos hírek nem féléinek
meg a valóságnak.
*
A török nagy vezérkar főnöke, miután elérte a korhatárt nyur gaJomba vonult Utóda az eddigi helyettes vezérkari főnök. ínonü államelnök meleg hangú levélben mondott köszönetet . az együttműködéséi:!. A, vezérkar
De védi a kormány ópitőpoli-likája és gyarapítja is a nemzeti javakat. Bár háborús világot élünk, mindpn megtörténik a mezőgazdasági és ipari termte-lcs emelése érdekében, ebben az országban «ugv>makkor, amikor a honvédségei fejlesztjük, folyik az ntépités, a hidépité.s, tehát teremnek olyan értékek, ante-I vek re béke idején is igen nagy szükségünk lesz. A háborús szükségesség meghozta itt a köz-
ellátás uj rendjét, meghozta )>e-dig ugy, hogy biztosítva van a nemzet létfenntartása. Ugyancsak a háborús szükségesség hozta létre a nemzetvédeJtnÉ-propagandaminisztéritfmol. És öröníjráel kell látnunk, hogy ez a minisztérium megkezdte a társadalmi egyesületek egységbe tömörítését, uínui egyenértékű azzjal, hogy hatalmas lelki és szellemi erők fognak VUlani a nemzet szolgálatában. Iietelje-
sedhetik a miniszteixílnöknek az a kívánsága, hogy ez a nemzet icgységében és nemzeti érzésében, amelyben jniár ma is sokkal erösebb, mint valaha*, száz százalékosan tökéletesebbé válik.
Ezt a reménységet irieritjük a Teltek-Tervek \' második kötetéből és ha az eddig elért ered-\' méhyc,ket latolgat juk, bátran állapithatjuk meg, íiogy ez a reménység alapos. (s);
ZALAI KÖZLÖNY
1944. január Í J
főnöke Orbey tábornok nem téveszthető össze Orbay loiulo-
Vagy ve8ste8Ó((eik miatt átcsoportosítalak as olaszországi angolszász csapatok
ni törők nagykövettel, akivel még csak rokonságban sincs.
Dél-Olaszországban az 5. hadsereg folytatta áttörési kísérli, teil. amelyek nagy veszteséggel járlak és sehol sem hoztak eredményt. Az amerikaiak a Garig-Jiano völgyében előre törtek, mely azt a célt szolgálta, hogy Cervoríonál két oldalról indit-hassanak támadást. Eréd\'mcnvt
Mára várják a döntést a
Azv angolszász hírszolgálat jelenti Moszkvából . A szovjet főváros illetékes helyei uj állást foglaltuk el a szovjet -lengyel határkérdések ügyében. Az "er-i>51 szóló moszkvai nyilatkozat ismétli bevezetőjében a január 11.-i szovjet-jegyzék megállapításait és ismerteti a Cherson-vonal eredetét és mibenlétét. A lengyel kormány — állapítja meg a moszkvai nyilatkozat annak idején, nem értett egyet ezzel a határmegoldással és 1918 után is tovább folytatta a háborút :Y szovjet ellen. Kihasználva a lengyel kormány
nem értek el. Monté Mainonál sem sikerült az áttörés. Az adriai szakaszon mindkét részről csupán felderítő és tüzérségibe-vékenység folyt. A német jelentéstik arról adnak hírt, hogy az amerikai és angol csapatok át-esoportositják kötelékeiket hogy nagy veszteségeiket pótolják.
lengyel-szovjet hatér-kérdések ügyében
akkor a szovjet nehéz helyzetét és a rigai cgyezményl>en nUás határvonalat kényszerűéit ki. Ezt 1939-bcn orvosolták, amikor teljesen demokratikus néj>-szavazással uj lengyel -szovjet határokat állapítottákNmeg.
A menekült lengyel korttilány hivatalos válaszát ma délutánra várják. Londonban a lengyel kormány tegnap délelőtt is, délután is* ülésezett és ülést tart ma délelőtt is. Itctaiélik beavatott helyen, hogy a.döntést ma meghozzák. A tárgyalásokat ez-időszerint a legszigorúbb titoktartás veszi körül.
Éhínség fenyeget a Szovjet egyes vidékein
A szovict-sajtó közleményeiből megállapítható hogy bár a szovjet területén a múlt évi termés kielégítőnek /mondható, mégis nagy területeket fenyeget az éhínség veszedelme. Ennen oka részben a munkaerőhiányban,
az emiatt hiányos belnkarulás-ban keresendő. Azonkívül a szállító eszközök hiánya miatt nein sikerült a téli szükségletek kellő felhalmozása és tárolása
I
som.
fihyczy kfllfigymlalszter ma mondja el tálékoztatóját a törvényhozás hsainak kfllflgyl bizottságaiban
(MTI) Politikai körök nagy ér-deklódéssol tekintomjk Ghiczy Jonó külügyminiszter mai tájékoztatója olé, melyet a képviselőházban délelőtt és délután a felsőházban tart a külügyi bizottság előtt. Várakozással tokintonok a MBP ma osti boti klub-napja olé, melyen a kormány több tagja is részt vesz. Kz lesz újév óta az olsó alkalom, amikor a,klub-napra a Mfip össze-jön.
A felsőház igazságügyi bizottsága csütörtök délelőtt 10 órakor ülést tartott, molyon a kormány részéről- Itadoesay bá-szló igazságügyminiszter vott réazt. Ismertették a csaholtja fogadéról és tartásról azóló törvényjavaslatot. Töbl>ek hozzászólása után ltadocaay László igazságügyin in is/,tor válaszolt. Az olsó és második szakaszt módosítással elfogadták.
A letenyei szegényház Ugye foglalkoztatta Zala vármegye kisgylllését
Talaegersicg, január 13 Zala vármegye kisgyülése tegnap ülésezett vitéz gróf Teleki Béla főispán elnöklésével. A tárgysorozaton 313 ügy szerepelt és 167 ügy a póttárgysorozaton. Túlnyomórészt községi és városi határozatok voltak,, amelyeket a kisgyűlés jóváha^ gyott.
Rigyác község harnioniujmjot szerez be iskolája részére, ehhez a község 1300 pengővel járul hozzá. \'
Balatonfüred 3000 pengőt szavazott meg járdaburkolási célokra.
Tapolca község karácsonyi segélyt szavazott meg a r. kat. iskola tanitólnak. A kisgyűlés a határozatot nem hagyta jóvá, inert a község csak községi iskola tanítóinak adhat segélyt.
Gróf Somssieh Antal a letenyei szegényház ügyében szólalt fel. Kifogásolta, hogy a 20 szegény között elkülönítés nélkül vannak fertőző betegek ís.
Dr. Szalav Gyula vármegyei tiszti főügyész rámutatott arra,
hogy régebben tervezik a szegényház bővitését, de az épület egy tizedrésze egy leány tulajdona és nem lehet a tulajdonközösséget megszüntetni. Egyebek- -ben a rend mintaszerű a szegényházban.
Dr. Pozsogár Rezső kir. közjegyző a , konyha, elkülönítését sürgette s hogy a holttesteket
ne a folyosón helyezzék el halálesetek alkalmával.
Dr. Thassy Gábor ny. főorvos, <1. Takács László vármegyei tiszti főorvos, majd Rrand Sándor alispán szóltak hozzá a kérdéshez. Utóbbi kijelentette, hogy a tulajdonközösség meggyőződése szerint nem lesz akadálya az apácák vezetése alatt példásan működő járási szegényház javasolt átalakításának.
Internáltak egy légrádi ló-csempészt
Légréul, január 18 (Saját tudósítónktól) Az itfroni határon már hosszabb kló óta figyelték lxjbinszky István légrádi lakost, aki több izl>on jogtalanul átlépte fólog est« a magyar határt Horvátország felé. Nemrégon Uitton érték, amikor két lovat akart engedély nélkül átvinni Horvátországba.\' Akkor Lobinszky 50 |x>n-gővol meg akarta a határvadászokat •sak ontr.nljék át a két
montok a dologba, do amikor m 59 nongóst átadta ,lefogták és a tárjrj bizonyítékokkal együtt elóállitotMk. Most hallgatta ki Lebinazkyt dr. Soljostvén József tl>. főszolgabíró! aki olott a torholt mindont\'tiígudott azonban a nvomözáu adatai, a csendőrök terhelő bizonyítékai oldöntötték ügyét. Mint a közbiztonságra né»t« veszélyes és nemkívánatos olomot dr. Sebestyén főszolgabíró Lobinwr,. kvl azonnal internáltu.
vesztegetni, csak outi.*»,..............
lóval. A határközogek szinlog ÍK>k>-
Nagymennyiségű fehérneműt loptak el a csáktornyai ferencesek zárdájából
Csáktornya, január 13 (Tudósítnk jelenti) A csáktornyai szentferonerend szorzotoyok 1 zárdájában történt nagyobb arányú lopis foglalkoztatja a nvomozó hatóftágo-kat.
A zárdafőnökség bojolonlotto a csendőrségen, liogv az elmúlt 11a-]K)kban a zárdából eltűnt nagyobb mennyiségű fohémomü, ami ma én
még hosszú ideig pótolhatatlan kot jelent. Hogy ki volt a tetths, arra vonatkozólag a foljelentós tám-ixmtot szolgáltatni nem tudott. Valószínű azonban, hogv a zárdába Ix\'.járatos, tehát a helyszíni viszonyokkal ismerős egyén kövotliott« el a tolvajláat.
A csendőmV a nyomozást azonnal a legnagyobb oréllyol l>orozott».
WWMIIMMMM
Már a mult év elejétől kamatot hoz a buzakötvény
A inai háborús gazdálkodás mellett a társadalom minden ré,tegél)en adódnak pénzfelesle-gek, amiket a gazda, az iparos, a kereskedő vagy a tisztviselő megfelelő áru hiányában ncani tud felhasználni. Az ilyen felesleges tőkék számára legelőnyösebb befektetés a buzakötvény, amely már ez év február elsejétől három százalékkal knmia-tozik és a kamatot évenként kétszer, féléves időszakonként fizeti ki az állam. A kötvények visszaváltása a jövő év február-
jában kezdődik és 25 éven ke resztül tart évenkénti sorsolással A visszafizetésre kisorsolt kötvényeket és az esedékes.\'^ vált szelvényeket mindenféle adó, illeték, bélyeg vagy más közteher levonása nélkül váltják be. A kötvény tulajdonosa mindig számolhat azzal, bog/ a kötvényeket üzleti biztosítékul és bánatpénzül is elfogadják\' és a tőzsdén jegyzik s igy azok bármikor ^értékesíthetők és újra pénzre válthatók.
Egy nmesdédl asszony egéez szekér élelmiszert akart elfekeiézn! Budapestre
A nagykanizsai járási főszolgabíró erélyes kézzel igyekszik rendet teremteni a feketc-dzsun-gelben és nemcsak példásan lyfmtcti a visszaélőket, hanem minden esetben a fekete-árut is nyomban lefoglalja és hatóságilag megállapított áron a közfogyasztás céljaira kiárusittatja.
így járt Karády Györgyné, született Szabó Rozália nemes-dédi asszony is, aki felpakkolt szekerére 38 pár csirkét, tvukot, 3 hízott kaesát, 1 hízott\' libát, 213 drb. tojást, 5 kg. füstöltszalonnát, 5 kg. füstölt sertéshúst 7.65 métermázsa árpát, sok burgonyát és minden szállítási és egyéb engedély nélkül Komárvároson keresztül Budapestre akarta szállítani. Nem tehette azonban vonatra, mert elcsípték és lefoglalták az egész szállítmányt. Dr. Sebestvén József főszolgabíró Karády Györgynél 500 pengő pénzbün-tetésre ítélte, a lefoglalt árukészletet pedig elkobozta.
0
A csendőrség feljelentette Vu-kics János szepetneki lakost, hogy Sífkovics Győrgynélől en-
gedély nélkül egy sertést vühií-rolt, azt levágta és az előirt kőtelező z s i rlMiSzol gál t a t ást nem teljesítette. Dr. Sebestyén fősr-ol-gabiró Vnkies Jánost 500 pengőre ítélte.

Farkas Simon, Horváth János és R^krzc István csapi-öreg; hegyi lakosokat a kiskbmánotmii csendőrség feljelentette, mert Csapín november és decdmll>cr havában 1—-1 sertést engedély nélkül levágtak és a kötekaő zsirbeszolgáltatást elmulasrtot-ták. A főszolgabiróság fejenként 300 pengő pénzbüntetésre ftölte őket. I
Varga István komárvárosi lakost, mivel a községből* engedély nélkül 8 kg. füstöltszalon-nát és 1.70 kg. finomlisztet akart elszállítani, 200 pengő pénzbüntetésre és a lef >glalt cikkek elkobzására ítélte a főszolgnlnrő-ság.
• A GŐZFÜRDŐ nyitva van rmrefll 7 órától ento 6 ór-éíe. /\'Hétfó. «zord» (»éntok délután éft keddon epó** nap Toiofon •
Ne a pénzt,
hanem a buzalkfilcsfint tartsuk a ládafiában!
1H44. január Hl
ZALAI KÖZLÖNY
Czaplk érsek körlevele a szélsőségek ellen
O^pik Gyula egrj é*suk,.mint * veszprémi egyházjmtígve apostoli kormányzója, nagyfontos-sátfu körlevelet bocsátott ki.
A lelkipásztori kötelességekről szóló soraim kapcsán ! irjn az egri érsek a veszpréínii egyházmegye papságához nein irmilaszthatom el, hogy lelketekre ne kössem hazafias feladataitok okos teljesítését.
Mi lelkipásztorok népünk élén állunk ; feladatunk tehát, hogy előre nézzünk és készüljfink. Hiszen : praeesse esi prae\\itlv»re. IC jövőre való készület jegyélxm arra kérlek valamennyieteket, hogy ép hazafiasságlok érdekélten semmiféle szé\'sőséöe • irányzatot se pártoljatok. Miig azon a elmen se keveredjelek ilyenekbe, hogy majd ti helyesebb irányba terelitek. Krisztus erkölcstana szerint: in medio <jsl virtus! A tapasztalat is azt imitálja, hogy a szélsőség hozhat bár pillanatnyi előnyöket és alkotásokat is, de huzamosan tartani magát nrím tudja és a reá következő helyzet túlságosan\' dráűán fizeti meg és nyomorogja ki számlájukat.
Arra is intelek benneteket, hogy nagy óvatossággal viseltessetek azokkal .szemben, akik uj világot és uj berendezkedést ígérnek. Tagadhatatlan, hogy nagy megpróbáltatások után_.~ mint ez a mfostuni háború is -nem marad minden a régibon. A baj azonban ott van, hogv ezl1 az uj világol és uj berendezkedést hirdetői elsősorban a sa-jál fantáziájuk ,s jóakaratuk alapján akarják megcsinálni, -lU\'in ]>edig az élet alapvető követelményeihez igazodva. A természettörvény (aüni szintén isteni törvény !) és a kinyilátkoz-latott isteni törvény ezek az aiajrvelő élctkővetclményck. ICzok tekintetlxivétele és érvényesítése nélkül világberendezkedést csinálni részben sem sza had-
Lássuk be mindannyian, írja körlevelében az egri érsek
liogy ezt a mostani szörnyű viaskodás! mi el nemi dönthetjük, sőt érdemlegesen bofolyá: »ölni som tudjuk. Azt azonban meg tudjuk tenni, - és ezt kell megtennünk — hogy rendet és legyeimet tartsunk idebent ; hogy magyarok és önállók akarunk maradni. Hogy aztán a magyarságunkat és önállóságunkat mint szervezzük itfeg, később vitatkozhatunk róla. Amikor a családi házat tüz és árverés fenyegeti, őrült dolog arról vitatkozni és-előkészülni, vájjon sárgára fessék-e, vagy zöldre ? Mi papok azonban a fegyelem-vállalási: un ésHortásban, egyetértő polgári összefogásban elsők legyünk, akik kezet nyujtunk és honfitársaink kezét is ebl>en össz^-ogjuk. létfontosságú, hojy ugy önmagunkban, mint mások-han elcsititsunk mindent, —• fejezi\' l)e nagyfontosságú körlevelét nz egri érsek - ami fórra--dalmi \'jellegű,.de jegyezzünk is meg mindent, mert egyszer iua\'Hd el kell számoltatnunk azokat, akik ilyen időben nem tudnak lemondani, akár az anyagi, akár a pqzudó\'foglalási előnvha-lásjrásról.
MAGYAR HONVÉDEK NYOMÁBAN A SZOVJET-FRONT POKLÁBA* A „portyázó vonat"\' közbelép
l„U, a fára8ztéan\\ lajjos és szét-ter|x)8zk(>(lott fehérorosz pusztákon még a szem is kimorül a nózésbon: ameddig ellátunk a szürko és unal-mas felhőtlen ég alatt, esak sárga-l>oros foldok, meg szétszórt ordó-rengetegek. Kaink csak itt-ott vannak, félszázkiloniétorokro egymástól, odaragasztva toprongyos házaikkal a pusztaság kollós közopébo.
♦ A sztalinkövos, panyofogatos uta-kat mélyon kikozték az évek, a köz-lokodés islonkisérlés rajtuk.
Az orosz nép éloténok vérkeringése a vasutakon, a fényeS révért, vastag sínpárokon lüktet.
Kz a magyarázata annak, hogy a moszkvai orvlövész köz|>ont olyan
(Honvéd haditudósító std)
különös »olőszorctettol« utasítja a fohérorosz orvlövész bandákat a vasútvonalak robbantására, a közlokodés és pótlás mindennapos zavarására. Itt nomcsak a megszálló magyar orók és a némot csapatok ollátásanak olvágása és mognolwizitéso a l>andák célja, hanem a kolhosz-uralom alól felszabadult és uj életviszonyaiba lK>rondozkodó orosz nép nyomoritása ós visszaYotéso a régi nyomor és igény toleriaég roiidszorébo.\'
A magyar csapatok, amelyok száz mog száz kisorődlxm sorakoznak fel végig a fő vasutvonalakon, pótlás biztosítása mollott a l>olsevizmus alól\' folsznhadult nép ujjászülotését is védik.
A „Flaokzug" ói ■ pesti tüzérek
Kz a vasútbiztosító szolgálat: az idegek harca. Heteken és hónainkon élni ogy szük Oródbon, drótkerítés
mögött, szombon az orvlövész-rojte-goto ordókkol és mogvivni úgyszólván minden éjjel ¡1 vasutroblxmtó
Az év története sajtóhibákban )
Újév táján mérleget koszit a lelkiismeretes ember, ha vájjon ¿p elmúlt év folyaman haszonnal végezte-e munkájú .
Minden t (fogúitságtói mentesen állapíthatjuk meg, hogy mi az újságírók és nyom ¡ászok rendje jót dolgoztunk. Mert ha visszapillantunk se szeri. se száma azoknak a sajtóhibáknak, amelyek annyiszor és oly váratlanul varázsoltak mosolyt a nyájas olvasó gondterhes arcára. Már pedig a lárallan öröm a legszebb ajándék. / .
Januárbqn irta az egyik lap, hogy a: illusztris színtársulat, amely der-wtszló hidegben utazott, szerencsésen megérkezett s a miivészek szem-m ellát hatóan élvezték az állomás jól hűtött éttermét. (*Fütött« he-lyett.)
Ugyanebben a hónapban dicséret-rernélló önvallomást telt az ismert iró. Elvesztette aktatáskáját és az újság 1utján kérte a becsületes megtalálót, liogy az abban lévő kéziratot származtassa vissza, mert pótolhatatlan veszettség.
Februárban Békéscsabáról jelentették yiogj/ olt rendszeres éheztetésben részesilik az árvákat, (fít-kczteléshelyett.)
A cserkészek márciusi portyázását így jelentett\'! be eyyik lapunk: Vasárnap potyázást rendeznek a. cserkészek.
Májusban közölte Churchill az alsóházzal. hogy az USA 200 kereskedelmi hajóI szállít Angliának és azok mongol zászló al^tt fognak közlekedni. (»Angol« helyeit.)
Júniusban szomorú gyászhír a lla tudtul egy derék asszony ha\'álál és a hír azzal végződött, hogy férjén és két gyermekén kíviil gyaszolja 7 9 éd e Sifiny ja. (A 71) után kimaradt az »eves« szó.)
Ugyanebben a hónapban olvastuk
♦) f\\ Szegedi ü| Nemzedék ből vettük ét a fenti érdekes gyűjteményt, fl magunk so|»óhlbAlt úgyis Ismerik olvasóink.
\' (A szerk.)
valahol egy másik megboldogultról hogy egész életében hűséges és ra-v a íí z kod ó volt. (»Ragaszkodód helyett.) N
Juliusí részlet egy drámai fölár-gynlásról; »
Most pedig arra feleljen —• szó", kemény hangon az elnök — miért tette l
A vádlott így válaszol:
Hadd mondjam el méltóságos ur sifjában. (»Sorjá\'nin« helyett.)
Augusztusltan irtózatos méreteket öltheiett az éhínség abban a tárosban, melynek lapjából a piacrovatban talált következő sort jegyeztük ki: \'■•Minden sáskát megvettek a mai piacon(Alighanem »sóska\' akar lenni az ártatlan.)
Szeptember izgalmat váltott ki Szófiá\'.an egy kommunista sajt leleplezése.
Októberben a pesti bankvezérek megbeszéléséről e. címmel számolt be az ismert pesti lap: »llanda-vezérek találkozója*. A pálmát \'azonban az egyik szomszédos város sajtójú vitte el. Díszünnepséget rendeztek és a beszámolóból ez a mondat ra<jadta meg a figyelmünket: y>A polgármester beszéde után a függöny felhördült«.
November leghatásosabb mondata egy thj. közgyűlés beszámolójából kívánkozik az év történetéhez. A szónok, miután tüzetesen ismertette terveit, e szavakkal aratott általános tetszést: »Kérem a tekintetes köx-{ gyűlést, hogy vegye fontolóra tet-veime t«.
December a dátumok elkeveredé-sének hava volt. Egyik számunkban megjelent hogy Erzsébet angol hercegnő 1094-ben lesz nagykorú.
Egy pesti lapban viszontláttak az ősi sajtóhibát. amin már egy egész generáció mosolygott, de amelyik makacsul vissza-vissza tér. Egy szerencsés emberről szólt a kis 1 rájtmü, akinek kihúzták a sorsjegyét és — mint a közleményben állt — 100.000 ve.nqő ütötte a marhát.
\' J (K. 1.) .
bandákkal., Do dorokasan állják mu* . hely üköt az alföldi mog a d un Antul fiuk, a vasutrÖbbantások oróson le-csökkon tok, amióta magyar csajwtok Tették át itt a biztosítást. ,
Persze így is történnek roml>olá-sok: az orvlövész esojjortok ar, éjszaka leple alatt sok Különböző ho-Ivon közolitík mog á közeli ordók-hól a vonalakat és aknázzák alá a sínpárt., A fekete orosz éjszakában a nesztelenül dolgozó orvlövértzek felfodozése nagyon nehéz, mort a legkülönbözőbb félrevezetésekkel dolgoznak. Krós egységekkid támadják a támpontokat és amíg az őrség fi-gyolmo és orojo is a támadás víssxh-voréséro irányul, aknarakó csoportjaik már el is végezték munkájukat. \'
j fís ilyonkor lép közbe a »|>ortyAzé vonat«, rajta gépágyú, géppuska és gyalogsági tűzfegyverek, l\'áncélmoz-d\'onya előtt aknakoreső kocsik futnak.
A »jxirtyázó vonat« szakadatlanul járja -a vonalakat, különösen éjszaka. Kmboroi aknákat szednek fel, felrobbantott részek javítását biztoeit-ják. IiudapoHli tüzerok ülnek a gépágyú mögött és alföldi fiuk a gyalogsági tüzgópoknél. Keménykötésű legények, sok véres és vakmerő orv-lövésztámadás hősei.
Repülőbombák a sínek alatt
Az orvlövészok igon ro«|*>ktAlják a »portyázó vonatot«. A gepácvu puszta mogjolenésóro visszahúzódnak. l)o azért akadt esel, amikor mógpróbálták »kisiklatni« a halálvo-natot, ahogy viszont az orvlövéezok nove/.ik a jx>rtyázó vonatot.
Valamolvik sürü ás fekoto éjszaka történt a bnyoper és Dnyeszna között, az orvlövész tanyák közjwnt-jában. Portyázó utján futott a m»-.^olvóny, amikor az egyik kanyaródéban iszonyatos tüz fogadta. Hozzászoktak olalvoz már ozok a fiuk, pillanatok alatt szórta a gépágyú h tűzőt. a géppuskák is ropogtak.
Az orvlövészek |>áncéltöró ágyúval lőtték a vonatot.
I)o a magyar gépágyú iwmpás telitalálata véglog olhallgattatta ** orvlövészok páncéltörőjét. A lx>li*i-„visták orro hanyat-homlok visszahúzódtak.
Bzámtalan orvlövt\'isz halott feküdt a vonalat szegélvozó erdószélnn, szét lőtt j>áncóltörójük is ottmaradt: t* azonkívül négy darab 50 kilós w>-pülóbombát is zsákmányoltak/ üg^an ís a sin már alá volt aknázvá repülőbombákkal. A páncélvonatnak wián-ták ozokot.
Csak og>\' kicsit elszámitották magukat az orvlövészok; a jwrtrázó vonat közl>oléi*>tt...
Szabó Sándor zts.

Háry János
rum-, likőrgyár és bornagykereskedés
Telefon: 505.
Nagyácani&sa
Négyszeres büntetés lett a fellebbezésből
Annak idején megírtuk, hotfr Dukász Lajos nagykanizsai él-latkereskedő, mert a jiM* dr szeptcmberél>en az országos vásáron lovakat vásárolt és actott el, noha arra engedélye ntean volt, a nagykanizsai rendőrkapitányság kihágási osztálya 500 pengő pérzbüntetésre ítélte. Du-kíász Lajos megfellebl>eztc az elsőfokú rendőrbirói Ítéletet. A vidéki főkapitány hozzájárult az elsőfokú Ítélethez. Dukász tovább fellebbezett. Most a minisztérium kihágási tanácsa cfé került az ügy, amely jóváhagyta az első és másodfok nvegálln-pitásait a bűnösség lekintetél)ont de i.ncgválloztalta a büntetését, amennyiben az elsőfokon kiszabolt 500 pengővel szemben 2000 pengőben állapította, mefl Dukász büntetését. Ez az ilólet jogerős.
ZALAI KÖZLÖNY
HÍREK
NAPIREND:
ttjjcki gyógyasortári ögjsWé: Un éveofrid gyógyszertár Dttúk-ttr 1Ü.
íUBKatnssan az ottani Kyűxyaeor-lAr állandó ugveiotöa «¿olgftlatot Vari.
Naptár, január 13. Ls«t<>rlök. Hóm. kat. VeroiiiKu. - Protestáns Viüoi.
{
— (Kinevozesek)
A belügyminiszter Dezső József ■«gjkanízsaí c. számvevőségi taná-•*»t flzámverÓHégi tanácsossá, Lam-pyrt linro c. számvizsgálót azám-vuagálóvú nevezte ki. Nyorky László volt nagykanizsai városi tiszt viselőt, tiki jelenleg az újvidéki városháza népmozgalmi nyilvántartója, a bolügyminisztor ay. OTl-hoz szain-•llonórré novozto ki. — A belügyminiszter dr. Schmidt Imro nagykanizsai orvos-segéd fogalmazót orvos-fogalmazóvá, Hadnagy István biztosítási ollonórt fóollonorré, Har-uuy Lászióné kezolónőt segédtisztté, ■erezte ki.
— (Áthelyezés a vármegyén)
A íóiblu\'m dr. Fodor László 11 >. főszolgabírót január lő-i hatállyal Csáktornyáról a taj.oli-ai fészolgabi-róeághoz holyezto at szolgálattételre.
— (Árpádház! Szent Margit-•nnepségek)
Mint ismeretes, az Aotio Catho-licn mái: korábban hntdlmas moz-i-almat indított árpádhúzi Ixddog S^irgit szonttéavatása érdekébon, a melynek mogvolt a foganatja. Mint illcjtékes bolyról közölték, 1Ö44. esz-tondó folyamán történik a magyar királyleány szonltéavatááa. Átível tioldog .Margit emléknapja január lü-én van és minden valószínűség szerint erre. a napra is tűzik ki az uj magyar szent ünnepét, azért nz Aotio Catholíca rendel középi hoz ké--. |x\'st Nagykanizsán a fero ne rendi iléhánia-templomban január 10., 7. és IS. nupjailuui tríduum lesz boldog Margit tisztelőiére. .Január -16-án délelőtt fél 11 órakor ünnopi egyházszónoklat, amit 1\'. Gulyás Gellért plébános mond. Majd szentmise a szent tiszteletére. Január 10., 17. és 18-án este 0 órakor ogy-házszónoklat, majd ájtatosság. lÜ-én délelőtt 0 órakor ünnopi szentmiao, délután egyházBzónoklat és Tedoum, A különböző hitbuzgahni ogvesülo-tek, főleg a Kongregációk díszgyŰ-lésen üitnepiik az uj magyur szűntet, •
— (Bal&tonfüreden emiékot állltantjk Cséplő Ernőnek)
lh\\ Gesztelyi Nagy László egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, a Duna—Tisza-közi Mezőgazdasági Kamara igazgatója a »Balaton« c. folyóirat logutóhb^ számában vezércikket irt\'-XJsépló Ernőről. Cséplő lírnó, mint a Balatoni özövotség igazgatója, évtizodokon át eszményi lelkesedéssel ós határtalan önzetlenséggel dolgozott a Balatonpart kultúrájának megteremtésén. Novéhoz a Balaton környékónok fölvirágzása éa számos alkotása tűződik. uosz-telyi Nagy László felhívására a Balatoni Szövetség gyűjtést indított Cséplő lOrnö emlékének megörökítésére. A Balatoni Szövetség, amoly 1914-lien ünnepli fennállásának 40 óvcs jubileumát, emlékbizottságot Hzervozott; s országos gyűjtést indít Cséplő Ernő emlékének megörökítésére. *
— (Magyarul lehet levelezni hadifoglyokkal)
A Mapvár Vöröskereszt hivatalos lapia útbaigazítást közöl a hadifoglyokkal való levelezés lehetőségéről. A Vöröskoros/.thoz érkező lovolet eljuttatják a hozzátartozókhoz. Yá-luazjovolo/ólanokat ¡h küldenek, a molyokro cirill betűvel előro ráírják a megfelelő címzést. A választ a
1944. január Í J
^.^wr^TT^r \' . ..my-t
hoKzátartozók magyarul is mogir-hatják. Az oroszországi magyar hadifoglyok levelei Törökországon át érkeznek a Nemzetközi V.inlsko-roszthez és onnan Budajxvstre a Magyar Vöröskereszt irodájába.
— (A Klskanlzaal Polgári Olvasókör) évi rendes tisztújító közgyűlését 1M4.
Január hó 16 án. d. u. 4 Órakor, határozatképtelenség esetén 30 án. d. «. 4 érakor fogja megtartani. Vezetőség. (:)
— (A hajózás története)
Frdekes könyv hagyta ol a sajtót a najx)kban. lefordították magyarra II. W. van Ix)on-nak a világot bojárt könyvét, »A hajózás történe-té«-t. A könyv kellemes, szép stílusban, könnyed olbpazélő modorban, a szerző saját rajzaival élénkítve vo-zot végig az omboríség kultúrájának azon a nagy forradalmán» amig megtanult »a vízen járni«, kezdve az Ősöm!>or és a mai primitív népok kezdetleges, kivájt fatuskóín, ogé-szen a világóceánokat szelő, csodálatos uszó városokig. Ismerteti az emiliori akaraterő és bátorság sok kockázatos, merész hősi tettét, az ész és szív harcát a nagv elemmel, az ember boldogulásáért. Hatalmas kulturtörténelniP kirándulás ez a könvv az olvasó számára. Stilus-1< indás.
. mgzi
Valakit szeretni kell
Gárdonyi egyik rögömében arra mutat rá, hogy a legtöbb oniÍH\'r a szenvedélyeinek, vagy a szokásoknak a rabja. A legtöbb szülő a gyermekének rabja. Kz terniészetoH és úrt-íető. A szülő isteni adománya, hogy előtanulmányok nélkül is, egyike a legjobb nevelőknek. Az édesanya szive megérzi, amit a tanult növelő tud. Míg a szülő nevelése közbon nyesegeti gyormokénok rossz szokásait és fejleszteni törekszik jó hajlamait, aduig a nagyszülő csak szeretni tudja az unokát. Gyermeket igazán szoretni csak a nagyapa és,\' nagymama tud. Nekik még az ».1 fái, hogy a szülő javítási szándékból ráüt a gyormoko közére. Kjre az igazán önzetlen nagyszülői szoro-totot megérzi a győrinek é« a maga módján viszonozza. így ta-
, r
lálkoxik a győrinek én a második gyermekkorba lópó nagyszülő ogy sikon. - VJ,
A film ennek a tőrténotnok nyújtja az iskola példáját, amikor ofjy családi haragot, óvok óta tartó bé-kétlonségot old fel a kis gyormoki kóz és.mint aki mogtalálta a gor-díusi csomó nyitját, azt szépon kibogozza. Gyönyörű jolonotokbon, festői környozotlxm jiorognok a film esomónyoi és a lölokhoz szólnak, annak huriait pendítik meg.
Ajxnyiszor hallottuk, hogy a gyor-mok nem kia felnőtt, nem az énoH emborok logikája ezorint gondolkozó kis ombor, hanem gyoroK, akinok vannak eszközoi és módjai, hogy a saját érdokét nuígvénljo és ogy#ni életét Inildoggá togyo.
Dorüs humor vonul végig a fil-mon, mórt amilyen a tavaszi napsütés, moly ogyro jobban oróro kap, hogy végül oloszlasBa a follogokot és 111 egérlolj e a vetést.
Széj) film, kodves, tartalmas film revötflwiTrí iáiy ok és ének betétek nélkül ia. \\ Ny
(*í)
Alulírottak mélységes fájdalommal, de Isten megvAltozlothototlan akaratában való alázatos megnyugvással jelenlik, hogy a forrón szeretett férj, o legjobb édesapa, após, nagyapó, Illetve rokon
Flumbort György
nyag. wAv. Miuosdanyvei««
áldásos, munkás életének 68-lk, boldog házasságának 43-Jk évében Bn-latonederlcsen váratlanul elhunyt.
Drága halottunkat Nagykanizsára szálllljuk és folyó hó 14-én, pénteken d. u. 3 órakor fogjuk o temeló halottasházából a róm. knt. egyház szertartása szerint beszenteltetni és a családi sírboltban örök nyugvóhelyére helyezni. A
Mz engesztelő szcntmlie áldozatot a megboldogult lelkilhKéérl folyó bó 14-én d. e. 8 órakor az alsó-Ü templomban mutottot|uk be a Mindenhatónak.
Nagykanizsa, 1944. január hó 12. A Te Jó lelked mindig közöttünk éli
öxv. Flumbort Oyöríyné ii. Ooldtlneer Olzella nel« ; Eri«éb*nérJ. Páhv Rafatlnó leánya ; Pihy Rafael vőjo ; MArla unokAJa 11 a. gyászoló ro.konsig.
Még ma adjaJb elbasznait zomancedénveít
Pető ■ ós Samu vaskereikedésében
EnaéfctMér I.,
hogy mlhél «lőbb felújított zománcedényhez Juthasson.
JfZUáyr, ia á\' \'\'AROSIYiOZGÖ Szerdától 12., 13., 14-én -1--péntekig
Aranyderüs, ezer ötlettől sziporkázó film!
Kirobbanó siker /
VALAKIT SZERETNI KELL
\' i Világhiradó. Részletek napjaink kiemelkedő
eseményeiből.
Előadások kezdete : ¿4, /6 és ¿8 órakor.
ORflMVOtGYI
Áramszámlák fizetés«, rskiamáolók, hlbsjslsntéssk, szakszerű felvilágosítás minden villsmos kérdésben délelőtt 8-tól délután 16 óráig. Citnxtrytft 61, f lefon 2H4.
A japánok visszaverték az angolnán támadásokat a délbarmat határvidékei
Tokioliól \'jolenlik : \'
Burma Mnngdnr nevű várss^ nak visszavételére n/ erök nagy erő feszi léiket tettek neonban inindon kiséríetük hiusult. A város japán hH\\f őrsége az ellenség támadásail visszavetette, már akkor, ainj. kor azok kísérletet tettek elkeseredett harcok árán l>enyomul. ni a déllmrinai határvidékre.
Férfiak ég nök általános monkakött-IcKettségét vezetik be Amerikában
Roosevelt elnífk njévi üzenréében szót emelt a nemzeti munkaszolt^. lat 1 Kivezetése mollott. Ja\\ii«latnh;,n melyet a Fehér Házhoz intézett, azt javasolja, hogy a férfiakat Ifi évtől GO-ig, a nőket 18 évtől 49-ig |0. hessen munkaszolgálatra kötohxni. Berlin illetékes köroilxm arra mutatnak rá, hogy a szövotséges államok a totális "államoktól vették nt ezt a gondolatot, melynek segitsé^\'-vel meg loliet akadályozni a sztn\'ii-kokat és biztosítani lehet a tnrrnol6
munka folytonosságát.
*
Amerikai hira<lások alapján közlik, hogy az Egyesült Államok rn » Szovjetunió között ég>\' három éves kereskedelmi szorzódés tárgyalásai fejeződtek l>e, moly 0 -15 milliárd dollár árucseréről szól.
Az O^tólyfiorsjáték húzósa
Az Osztálysorsjáték mifi huzásán a főbb nyereményokot a kóvetkc«6 számok nyerték:
20.000 \'pengőt nyert a 05.551.
10.000 pongőt a" 41.707.
5000 pengőt az 50.847, 65.201
1000 nengót a 28.210, 82.406, 87.006, 78.582.
A velünk közölt számok helységéért felelősséget nom váltanak.
ÁLLÁS
Budapesti n*evváll«i*t fHvesz"kirendeli-séfjéhez azonnali belépésre keresztény, gyakorlott kSnyvelfit. A ánlatokat „Nyugdíjas" ielfgéie a kiadóhivatalba kérünk, m-i
Egyéves kórházi gyakorlattal Apóiéi nfinck vagy magánoshoz h*av«K«tf<
nSnak elmenne 30 éves, egészségei, független nfl. Cfm a kiadóhivatalban. 128
Komoly rounhAaokat felvesz Pátctlcs fonalfeitógyjr. Jflentkezai lehet folyó hó 17-tói Magyar-u 86 13«
ADÁS-VÉTEL
Vennék «rtafcagépet, lut/uáilul. Clm tir^euct ier 20. iz, I. <tn„ 3. 129
rklfogástalau faoylu«tgáp# koinplel gyeimekhlnla, kélszcmélyes lódli Ci vas kazeila eladó. Clm a kiadóhivatalban. 127
Használt kombinált szekrény «Iádé Csengery ut 15. alatt. 130
Hasaaált cipők, fekctTférfikabát, pté-mek, dlófáígy, virágállvány, fflggönyrsdík, szegesdrót eladók: Sugár-ut $. , 133
HÁZ ÉS 1NOATLAN
Sícntgyöfgyváil hegyen 4l/2 hold «xOlS-birtoh, azonnal eladó. Cun s.kladchlvá* tatban \' \' 117
KÜLÖNFÉLE
Jó héxlk-osatot keres, k Clmaklidó-hivatalban. •• 132
ZALAI KÖZLÖNY
(politikai napilap.
: „Miflax*asá|l R. T. Felelóa kiadó : Zalai Rárcly Nyomatott; . a JdxiaUuapI ft. T. Na«yk»»lm* ayaaiiájáiMU lUiykaaliaaa.
(NTMadiért falai. Zalai KirvHa
Feladó:
fim:
Bendlokozat:—
Tábori po8<a:
84.
óvf., 10. sz.
Nagykanizsa, 1944. január 14. péntek
Ára 16 fillér.
KÖZLÖNY
Saookoeztőség 6« kiadóhivatal: Fő-ut 5 nzám Si*!ÍT?t,086,?1 k]fl(\'óhlvatall toloton 78. sz! . MoaJelenlk minden hétköznap délutón
POLITIKAI NAPILAP
Pelelős szerkesztő: Barbaríts Lajos
Tetőponton a keleti nagy téli csata
bdn az Egyesült Államok elleni -blook van kialakulóban Megtalálták a megoldást (?) a lengyel-orosz kérdésben
BeriiiiMl jetenlik :
A Pílplet Járhatatlan éa lakatlan vidékétől délre hovoe éa váltakozó harcik valtak. Számitól nyugatra a németek
két támaszpontnak kiépített helységi elragadtak az ellenségtől,
amelynek támadásai aorra összeomlottak. Vltobazktől nyugatra az ellenség erő« kittelékek harcba vetésével uj tá-roadáaokat Indított azzal a céllal, hogy áttörje a német arcvonalat. A német védelem azonban
az összes kísérleteket fölényesen visz? szavalt.
befagyott tó Jegén át oldaltámadáat intézzenek a német állások ellen, do a némot tUzérség a te jogét összotörto, ugy hogy az ellenség gyors v\'jmavo-nuláHra kényszerült. Délután az ellenség egy büntető zászlóaljat hajtott támadásra egy fontos utkeresztozés ellen. A némátok átengedték záróvonalukon nz alakulatot, majd elzárták az utJukat és til fogoly klvétolévol v.ala-mennyit mogaomralHltllolték. Egy német kötelék szótszért egy áttörésro készon álló szovjet hadosztályt. Neveitől északnyugatra az oroszok támadást kíséreltek meg. a német vonalak előterét néhány helyen elérték, de egy behatoló kisebb s/ovjot páncélos csoportból 14 páncélost kilőttek.
Az oroszök megklsjrelték, hogy egy
Ma adják át a lengyel választ a szovjet-nyilatkozatra
Stockholm, január M
londoni birok szerint a monokült lengyol államférfiaknak Kdeiméi tett látogatás után az a vélemény, hogy mindkét fél részéro olfogadható megoldást találtak. A lengyel kormány a válasszal elkészült,"de közzétételét technikai okokból elhalasztották.
A lengyel válasz engedékeny ás ma kerül átnyuitásra. Svájci laptudósitók arról tudnak, hogy a lengyol kormány kobolébon joFontós nézeteltérések merültek fel. So elvi, se taktikai megoldás tekintotélwn nom tudtak mogogyozésro jutni. A lon-gyel kormáfiy egyik csoportjának
véleménye szerint az orosz javaslati ____<.._/.i____ í__■ í ____
mivel az utolsó alkalmat nem szabad elszalasztani a szovjoltol való mog-egyozésro. A másik csoport lohotő-nek tartolta a választ a moszkvai vádakra és azok mogcáfolására. — Ugyanezek a körök hangoztatták, hogy az orósobb fél nyomása kövot-koztélíon a gyöngébb tárgyaló fél kéi/vtolon lesz alávetni ma^át az orósobb önkényénok. A másik csoport szerint nincs választás,, mert a szovjot tárgyalások nélkül is érvényesiti akaratát. Csupán
abban egi/eztek meg. hogy Anglia és az Egyesült Államok sz<i-mtolják a Ic.nrfi/cl határt. Kz a kérés Amorikában éppon a lengyel jogok legbuzgóbb véuolmo-zóinél nem népszerű.
tot toljoe egészében el koll fogadni, A lengyel kérdés politikai kulcspont lett a szövetségesek együttműködésében
Lisszabon, jpuuár l-l
A jolontésok arról számolnak be, bogy a lengyol kormány miniszter elnöko, külügyminisztere és a lengyel kormány londoni nagykövete kihallgatáson jolent meg Kden külügyminiszternél. Az orosz kormány nyilatkozat valószínűleg kívánatosnak é« sürgósnok tartja a mielóbbi ogyozaégot. Ijohotségos, hogy a lon-gyol kormány javasolja majd, hogy terjoeszék a* határozatot a londoni
bizottság olé, mely a moszkvai értekezlet után alakult meg.
Svájci híradások szerint nem is várják, hogy az amerikai kormány akcióba lép. Bizonyos részről a kérdést i>olitÍKai kulcsiKHitnak tekintik. Az amerikai kormány nom tagadja meg a támogatást a longyol kormánytól. Koosovolt olnök boldog volna, lm a novombori elnökválasztás elótt kiolégitó módon moglehotno oldani a kérdést.
Az eddigieket túlhaladó méreteket öltött a keleti téli osata
, Berlinből jelentik:
A nagy orosz téli támadás az eddigiokot ¡8 túlhaladó mórotokét öltött Az ogész koloti fronton, No-voltól délro osó szakaszokig,
mindenütt igen súlyos harcok vannak. A szovjet-offenziva teljesen ktfejlMött, annak egyik logfóbb súlypontja és döntó jolontóségü pillére Vitebszk körül alakult ki. Az ellonségnok azonban éppon itt
nem sikerült elérni célját, leg-ket&bbt a német orcvonal fet-bomlasztásét. A támadások tovább folytatódnak, do » némot hadvozetés ollonjntézko-
A német kitérő mozdulatok jelentősége
Beriinbői jelentik: «lyan mozdulatokra kényszerítik a
•NUnnstoín tábornok merészen és ^¡ovjet hadvezetést, amelyek nom eredményeden támadó hadosztályai illenek bele annak hadművelet, tor-
désoi áthúzták a szovjot-tervokot. Az ollonállás szilárdsága feltartóztatta a szovjot orók elóronvoinulását. Ahol mégis sikerült az ellonségnok olónyomulást elérnie (oz csak Szarni szakaszán történt meg), az is csak gyöngébb orókkol történt.
Az orosz és az angol sajtó derűlátása a keleti harctéri helyzetet illetőleg lényegesen alább hagyott.
Fólog" az angol lapok hangja elővigyázatos. Hivatkoznak arra, hogy Ma\'nnstein tábornokpak sjkorült mcp erősítésokot harcba \\iotnio. A moszkvai Izvosztíja a déli szakasz harcairól irva ugyancsak Mannstoin tá-liomok erós\'támadásaira hivatkozik.
voibo. így a szoviet-erók már csak Szárni vidékén haladnak olóre, ott is azonban csak felderitó kötelékekkel. Tévedés azt hinni, mondja a berlini jelentés, bogy a nagyobb kitérő mozdulatok gyengeséget jolontonek.
Klöllzetésl Ara: egy hónapra 4 pengő 30 fillér, negycdóvro 12 poagő 40 fillér.
Kgyesszám: hétköznap 16 flll.. szombaton 30 HU.
A német hadvozotés ezekkol \'érzi in(!g teljes cselekvési és moirási szabadságát. Kngedi, hogy az ollen-.iég hadfi fejtse ki legnagyobb tá-madó erőjét és végül is kifulladjon.
Légiriadó Londonban
Az angol hírszolgálat jolontéso szerint tegnap este fx>ndonban isméi megszólaltak a légiveszélyt jelző szí-» rénák. Közelebbi jelentések ^ még nem érkeztek.
VI
Jelentós a dólolaszországi hadműveletekről
Dél-Olaszországban folyó liadmii-voloteknél az 5. nwlsoreg igyekszik olóre törni és ezt tohurmontoMÍtó támadásokkal támogatják. A némot csajMitok, hogy jobb kilövést bizto-sitaanak csapataiknak, a folyó déli partját olliagyták. Via Casolina irányában folfejlódő ellonségos^csaiia-tok a német nehéz fegyverek hatásos
tüzkörébo kerültek. Corvario. falu romjait csak azután ongodték át ax amerikai csapatoknak, miután azokat ötször elűzték. A némot ropüló-gé|M>k hatásosan avatkoztak bolo a küzdolembe. Kzonkivül támadták a/, angolszászok ellátási központjait. A» adriai tougerparton kölcsönös tüzérségi tevékenység volt.
Londonnak is lassú az olaszországi ejőnyomulás
London, január 13
Londoni sajtó körökben egyre nagyobb a panasz, hogy az olaszországi hirek alig tartalmaznak a knton. i híradásoknál többet és alig tartalmaznak híreket a polgári éa gazdasági vonatkozásokról. A Times vezércikkben foglalkozik az olasz mii km-
esek soisával. Nagybrltapnia egyik ismert archeológusa van megbízva u ir.flklncsek védelmével, de a lap rámutat, hogy a szövetségesek lassú előrenyomulása megbénítja a munkáját és a lawu haladás következtében egyre több templom éa mfl-kinca megy veszendőbe.
Egyro válságosabb o partizán-alakulatok helyzete Boszniában
Horvát hivatalos bolyról jelentik: A horvátországi ]>artizán-alakulatok helyzete napról-napra súlyosbodik s immár válságossá válik. A sajtó na|xjnta közli a partizán-soregekot ért sulvos voszteségoket. A Tito-féle rádió leadóiillomások elismerik, bog)- a nyomás, ami a |xirtizán-csapatokra nohozedik, Ogyro fokozódik. A folkolók zömo vísszahuz<Vdott Nyugatboszniába és Hercegovinában a Narentíi folvó tájára. A ))artizánok míin tudják fönntartani összekött?»-
tésoiket- a Dráva és a Száva közötti területen működő ogysé^oikkel. A kelet boszniai harcokban ujabban 226 partizánt öltek meg, 510 fogságba esett. Az utóbbi két nap alatt szerteszét folyó kisebb hadmüvolotek során 281 partizán esott el. Naponta adják meg magukat hígyvore« partizán-alakulatok. Az Adria folsó vidékén folyamatban lévő tisztogató hadmüvolotek közbon a németek bevonullak a kis Karlovac kikötővárosba.
Északamerikai megtorlások dólamerikai államok ellen
Washington, január l-l milyen lösz, semmi olyat nem mondhat, ami nyilvánosságra kerülhetne.
Cordor. Hull a sajtó-értekezleten a hozzá intézőit kérdésro kijelentette, hogy Dél-Amorikában az Kgyo sült Államok elleni blook van kialakulóban. Ezt bizonyítja az a körülmény, hogy a szövetségesokkel ogyüttmüködó kormányokat megbuktatták. Kijolontotto továbbá, liogy Argontinával szemben gazdasági megtorlást alkalmaznak, flogy ez
Az Kgyesült Államok kormánya a jelek szorínt arra az álláspontra -helyozkedík, hogy a gazdasági megtorló lépésokot Bolíviával szenilwn is érvényesiti. A külkereskedelmi hivatal-liolivíával szombon az ollon-órzést mogorősitotto. I>ohetségiofl» hog>\' az Kgv\'osült Allamoklwwn a l>o-liviaí hitolekot befagyasztjákv
Rövidesen döntést várnak Rabaul körül
Tokio, január 13
Egy japán őrnagy, aki most jött vissza Rabaul szigetéről, mondotta:
— A légi harcok az utóbbi Napokban éjjel nappal szakadallauul folynak. Csapataink állandó riasztásban élnek és sak száz repülőgépünk több mint száz légi harcban vett részt Az ellenség ujabban
taktikát változtatott és nagy magasaágban repülve dobja le bombáit. Mindezek ellenére légvédelmünket ugy szerveztük meg, hagy a támadókat Idejében fogadni tudjuk. A Csendes-óceánnak ezen a szakaszán nemsokára sor kerül á döntő légi csatára a japán csapatok és az ellenség közétt.
Száz milliárd dolláros háborús költségvetés az amerikai kongresszus előtt
Lisszabon, Január 14
Egy Jelentén Koosovolt elnöknek a konRrcnazuHhoz Intézett költaégvetéal üzenetét ismerteti. Az elnök a százezer millió dolláron költuégvotéa megszavazását kéri Roosevelt kijelenti, biztos abban, hogy a költaégVeténl év, tehát az 1945. Julluolg terjedő Idő válságOB IdŐHznka nem csak nz amerikaiaknak, hanem az egéaz emberiségnek és sors
dönté cselekmények történnok alatta. Az 1943-aa év tormeléae a legnagyobb valt Amerika történelmében. Az 1944-es esztendősek az élelmezée kérdésével kell megblrkóiala és a mezőgazdasági termelésnek kell nagyobbnak lesni. Befejezésül az elnök arra matatott r&. hogy a katonai győzelem nem elegendő, meg kell oldaot a másik\' feladatot is, a gazgaságl újjáépítést la.
ZALIAÍ KÖZLÖNY
1914. január l (
A város és a MAORT tárgyalásai a Szent FeFenc-) renddel a Horthy Miklós-uti ingatlan Ügyében
Mint ¡Hinorolo«, a MAOIÍT nap\'-kanizsai épilkozesoível kancsolatímn tárgyalásokat kezdett a Szent l\'V-renc-romldnl egyrészt a Prágor-ház fel ví áfásaként szoreplö cinktóriumi boiárati rész, másrészt a cinktórhun tói a Horthy Miklós-uton elterülő ferences kert megszerzése érdekéién. Irodaépület, slh. építéséről van szó. lizzol ka|>csolatban a város városrendezés céljaira a cinktóriumi részhói kh. JWO négyszögölet igényel, amolvhöl 60 70 négyszögöl a MAOjtT \'folytatólagos építkezésére lenne felhasználva. Az erre vonat-
kozó tervqk már régen készen vannak. Nemrégen oblxm a kérdésijén a tárgyalások folytatódlak. Az át-. adott ferences-ingatlan nom |>ó.nzért kerülne a .MAOIÍT tulajdonaim, hanem megfelelő bérházát épitono fel a wiul részére. A tárgyalások már hosszabb idő óta folynak, de mind-ezidoig nem sikerüli megegyezésre jutni. Most ugy értesülünk, hogy a tállal ások kedvező inedorl» terelődtek, ugy hogy rövidoson sikerül a Szent Poronc-rondj, a MAOKT és a város között a megogyozés. \'

Az Egybázal Intésnényesen bekapcsolták a leveale-aevelósbe
Rendelet a leventelfjuság lelki gondozásáról
A Levente Hírközpont jelenti: Az ifjúság honvédelmi növelésének Országos Vezetője rondelotet adott kl a loventeltjuság lolkl gondozásáról. Az Ifjúság nevelésű csakis valláserkölosi alapon vezet eredményre. A folyton változó koreszmék 6s Idót nem álló egyént elgondolások nem biztosi thajták a magyar ilju«ág és egyben a magyar noiázet zavarhilim.íojlődéaót Az egyedüli biztos aliVpoi a magyarság ezeréves kercsztéay httébpn ós hagyományaiban.— auiely Isten. Haza ós Család hármas fogalmával azonos — koll v keresnünk
Khbnu a szellcmhea Intézkedik a leventelntézméuyt újjászervező 1939.
II. tc in. Erre támaszkodva az Orefcá-gos Vezető történelmi fontosságú ron-dclotével Intézményesen bekapcsolta a levontenovelésbe a* Iígyházorőlt. Meg-srnrvozte a Levento Központban működő Lelkészt alesoporlot, amolynek széles körű és igen nagy tdntoesáRU teret jelöl kl a loventék valláserkölcsi nevelése terén.
H központi szerven klvfll bevonta az egész ország lelkészkcdő papságát, hogy minden csapat m\'gkapja a maga hivatásos lelki vezetőjét
A hivatott nemzetnevolök e klosszl-kui összefogásából meg kell születnie annak a magyar Ifjúságnak, amely bü-ukén állhat az egész világ o!é.


Sebesültje és halottja is van már a horvát határon át történő féktelen csempészésnek
(ifvraközi tudósítónktól) Csak a ipokban jolontottük,"hogy a csont-
na
pészel a muraközi inugyar- horvát óh a magyar—német határrészén soha nern. látott méreteket öltött. Különösen a szomszédos horvát részen olyan nagy az őlclcmhiány, hogy bármilyon árat megadnak az átesem izzott élelmiszerekért. Közben a csempészők is nem egyszer életveszélynek teszik ki magukat, de ez sem riasztja »1 ókéi a csempészéstől. •
Alinap -is ogy nagyol; Imrányu csempészetet lepleztek le a dráva-CHÚnyi határban. A határőrség tudomást szorzott arról, hogy egy 20 Jfőnví csompéj»etársaság indult át a Dráván löbbmáxsa cukorral, sóvid és liszttel. Miro „ dráracsányi és a pusztafai öra emboroi a helyszínin értek, a esenjpóssiok már átértek Horvátországba. A határvadászok azonban lesbeálltak ós amikor a fiatal legénvekből és leányokból álló csempész társaság hazafelé ígyeko-r.ott, rajtaütöttek u társaságon. Az
egyik csoport a szokásos »Állj!« kiál-
.. \' • . í> \' , f
á zalai Isk®lMIvill aépMüvelés katal»e^s mnkatemzellel liinlt az n] naakaévbe
lásra vonakodott megállni, miro az egyik határőr fegyverét használta. A golyó az egyik csein)*:sz, \'/snida-rics Antal 19 éves drávacsányi legényt találta el, aki a karján sebesült meg. A társaság a lövésre megtorpant és így nagyrészüket si-korüll elfogni. Az átesemiH3SZ.itt élelmiszerek fejében vászonnoruüt, szeget és palkóvasat találtak náluk. Az olfogottak kihallgatásakor mog-DOVOztók megszökött társaikat is, iiíy valamennyi ellen megindul az eljárás.
fgyane na)K>n Németország felé is történt egy csempészés, amely hulállal végződött. /Kgy drávaváaár-helyi fiatalember;-rádiót és élolmí-szert akart a drávamagyai\'ódi hármas határ közolében Németországba ösotnpéazni. A némot határőrök figyelmeztetőjére azonban nem állt tnog\'és így azok is/fegyverüket használták. A csempész azonnal meghalt. Minthogy igazoló írás nem volt nála, egyelőm csak azt tudják, hogy dráravásárholyi.
Zala vármegye Törvényhatósági Is-kolánkivüli Bizottsága az 1943 -44 évi rttinkaóvben 6(K\'3 néptnflvelósl és köz-mávelődésl előadást, 1019 műsoros délutánt és alkalmi Ünnepélyt, 415 mű kedvelői előadást, 21 nóproüvelési hangversenyt, 833 mesedélutánt. 127 tanulmányi kirándulást. 486 rádió előedást. 4 analfabéta tanfolyamot 420 óraszám mai, 4® alnplsmeretterjesztő tanfolyamot 2010 óraszámmal, 40 ked^lyképző tanfolyamos 904 óraszámmal, 13 nép-mávelésl ós nemzetnevelési tanfolya-mol 605 óraszámmal, 6 férfi Jellomkéruő tanfolyamot 172 óraszámmal, 26 nőne volésl és női Jellemkézző tasfolyamot 887 óraszámmal, 7 egészségügyi tanfo Ijramot 192 óraszámmal, 5 gazdasági tanfolyamot lf>6 óraszámmal, 9 kis-gazdaa88zonykép7ő tanfolyamot 640 órasrámmal, 20 népélolmozéfli főző tanfolyamot 4 heteseket), 38 mag^rDvelvl tanfolyamot a Muraközben és Muravidéken 2150 óraszámmal. 2 fdegeu-
nyelvi tanfolyamot (némot kezdő és halndó) 84 óraszámmal, 1 muraközi nyelvi tanfolyamot (magyar közalkalmazottak részére) 00 óraszámmal, 2 kézimunka tanfolyamot 54 óraszámmal ongedélyozett. A falusi lakosság szool-ális és gazd*s*gl helyzotrtnokjavltása, valamlst gyakorlati ismereteinek kibővítése céljából a Körülöli Háziipari Felügyelőséggel. valamint a Közjóléti Szövetkezet Ifázzllpátl vezetőségével karőltvo 12 háziipari tanfolyamot szervezőit.
59 000 zalai Igénylőnek 60.000 darab naokás-
ráhat nia&ta^ ki
Adatok a vármegye sartós- ós burgonya-ellátásáról ■
Zalaefjcrszey, január 14 Vitéz gróf Teleki Béla főispán a törvényhatósági közellátási bizottság ülésen liojöiontotto, hogy Zala vármogyo ozidén
4ÜU0 ¡Ár mnnkúsImkancHot ka)>olt-a munkásláb|>ol¡-juttatás köretében. Ezt a csekély mennvi^gnt járásonként a mezőgazdasági munkások közt osztják szét. A fakitermelésnél foglalkoztatott erdőgazdasági munkások 1682 párat , kannak. A mcnnviségből csak a munkások nogyodrészenok jut. Tartalékoltak 502 párt hadviselt aratóknak, akik egész idényben vállalnak munkát. flrAf }Mims«icli Antal javaslatára
Gróf Romssíeh Antul javaslatát az internált erdőgazdasági munkások térítés el|onél)on 8 hónapra köl- ; csőnl)on fognak bakancsot kapni.
Bejelentette \' a főisnán, hogy a I csal; még nincs egész menny iHÓgő-munkásruházati juttatasnál a gyár- \' Ik»i leszállítva.
tás lassúsága késési okozott, de már folyamatban van a szétosztás. Zalában a korol. 60.000 darab, az öshz<!-írt igánylők- száma jKMlig 5t).(XX), tehát mindenkinek fog jutni válann.
A sertős-ol látás kérdésélxm a főispán iolontotto, hogy 12.ÍXX) darabra köthetett volna a vármegye szerződést, do csak míntogy 4200 ilaralMit tudtak lekötni.
A főispán lejelentette, hogy a ha\'lbavomiltak hozzátartozóinak kr.m/rrr/ahona ellátására 120 rayon gabonát kert én kapott.
A burgonya-ellátás a lebonyolításban mutatkozott zökkenőktől elte-\' kintve biztosítva van,
Saiji/ka nizsán is fedezvr ran <i fiZiiJist\'i/rs hu>gont/a-mcnni/Ucr/,

A nagykanizsai vendéglátó szakosztály tlsztajltó
évi MzgyWése
Étlap-bemutatás, borravaló-kórdós, heti szünnap ós egyebek a kdzgyülés napirendjén .
A nagykanizsai Ipnrteslület Vendéglátó szakosztálya tls/tnjltó közgyillóst tartott Mankovlts István Ipartestületi elnök kÖRzöntütto n szakosztályt
Hottor Viktor elnöki megnyitója után Györgydeák Károly szakosztályi titkár rövid visszapillantást vetett az elmúlt esztendő küzdMmelro. ismertette a legutóbbi két taggyűlés hntározatnit. A záróra kórdÓHéiien a heti egy »-yUanan mellett foglaltak állást. A taj/díJaK felemeléséhez hozzájárultak. A titkári Jelentés rövid foglaiaija volt a mull osz-tendő érdorons szikosz.tályl mUködété nek az egyetein»s érdekek vód?lmát)en.
Opamloia Károly a pénztári Jelentést terjesztette bo és Jelentest telt a tagok létszámának ssaporodásáról.
A tisztikar — amelynek mandátuma lejárt — vl-szaadta megbízatását .lo-lötrtblzottság A\'lltotta össze az elnökség névsorát a -következőkhoii: — otnök Hefteí Viktor, társelnök Siever .íózaef, alelnökök Barballts Antal ^s KJu Itoth Ferons, ^titkár Ovörgydcák Károly, pénztáros kollár Oyörgv, s*ámvizagá-lók Vlda líndre. Blzzor \'4oltán. mostör-éstnlioncvlzsgáztató blxottság tagjai: Holter, Szever, Hordós, Bizzer, B\'irha-llts, Vajda és ifj. Kolh, választmányt tagok: Pnpp Péter, Markos. Déíst Lv Jos. Szabé PótHr. 8zevor. Jóisef, Vlda, Tölgys^ókl Papp, Kantzsal. Barballts, Vajda éa ifj. Roth. A közgyűlés égy-hangulág inegválasztetta a Jelölteket \\ Mankóvlts István m««leg szavakkal kőezöntötte az u] tisztikart, kérve,
hogy fogjanak összo és dolgoazanak egyetomns ssakér^ekelkért. Hotter Viktor sfóktiglalójáhni! ígéretet tett. hogy még fokozottabb mértékben kívánja az u| esztendőben a kari órdokoket szolgálni. x . -
A továbbiak folyamán nsslrendre került az a rendolet, amely kötelezi a vendéglősöket az étlap bemutatására. Ezoniul minden csütörtökön be koll mutatni az éttjprm! ilzemekuek és ves-déglőknek ét\'anluknt a Iparhatóságnak. Az ellenőrző közegeknek Joguk vas ellenőrizni az étlapot. Az árakat kl kell függeszteni az üzembon. .
A kamura véleményt kér a borravaló kérdésben. mivel még tplnőlg vannak, nklk borravalót adnak a plnóér-nok. Sokan hozzászóltuk, Az az álláspont győzött, hogy függesszék kl tt-vabbra Is az Ütemekben n táblát: .A borravaló mellőzése kéretlkt"
Ahol eddig nein állapitolták meg az esti 10 órai zárást, azokban a Táró-aokban beti szünnapot kell a voadég-lősüknbk éa korosmároHoknak Mve-zotnl. Kimondotta a közgyűlés, hogy a boti szünnap mellett foglalnak állást és podlg az üzemek ogy rószo héttőn, ttiáslk rásze ósütörtőkön tartja mog heti szünnaplát, amit osetről esetre a Zalai Közlönyben közié fognak tenni a közömiög és a szakma tájékoztatására.
\' Elhatározták, hogy a szakosztály mlitdon hónapban össze]ös valamelyik tagtárs üzemében a naplkérőések megbeszélésére.
12 évi fegyházra Ítélt® a lurla a aaaigrád61 asszonyt, aki arziaitl ibarta lllrtaal a sógora oialádjáb
Zalaeaerazey, január 14 A közös csuládi hajlék okozott tragikus oseményokot a zalai Nemoíi-rádö községlnin. Itt lakott közös födél alatt a két Korcz-fivér, Lajoa és Imro, mindketten gazdálkodók. A férfiak megfértek ogymással, annál kovésbbé azonban az asszonyaik. Korez Imro felesége egyszer már a sok v^azokodés miatt, öngyilkosságra is elhatározta magát. Valami ixirmotezósz\'ort vett bo és najxikig nyomta tóle az ágyat. Kközbon jutott eözébo. hogy koyosobb kockázattal járna, ha őnmagii l>olyolt sógornőjét, . Korcz Lugospét .,mérgezné
A padláson talált pormotusdrffrs használt arzénos port, abból egy nagy marékra talót bolokovorti/» gofnójo lisztes zacskójába. \'Korez Lajos, a felesége és anyóna, og.r szép nyári reggel tojás rántottát: reggelizlek. A rántottát liszt hozzákeverésével sütötték és a líaatbon ott volt az arrA\'mos por. Szonmcéére meg som ették az ogész tál rántottíU, mert különös iv.ét érozték. fcégis mindannyian Ixitogok letU>k tá az ohrosnak is gyanús vélt az enet.
gyonusabb lett, umikor "|v\\r napf>ul később a IiubIovosIkmi dlfo-
nojot, . tiorcz Lugosnét ,,mérgezné gvasztott loveatősztától-kaixitt kinzó meg. Az olhatározást ,tett köwtto. ! görcsöket az tegye/.-esalád. Mikor ez
T
¿Ím
A buzakölcsön nem áldozat
0 \' _ ™
I • »
IO
január 11
•eset, rövid pár nap múlva hnmuul-•s/.er i» ismétlődött, Korcz Imre, felesége és anyósa kórházba kerültek, ill aztán kidorült," hogy idült arzén-mérgozésl>on szenvedünk valaniony-nyion.
\' A zalaegerszegi törvényszék*" H Ovi fegyházra ilólto szándékos oinlxnöiés kísérletéért Koroz Imrénél. A tábla az ítéletet holybonhngVta. Néni ugy azonlmn 11 Kúria, nmolvaz asszony bűnét négyrondbolí gyilkosság kisdr-leténok minősítette s őzért biintou\'\'-sét • nmoly most már jogerős •--P2 évi. fegyházra omolt\'» fol.
A haditengerészek
nagykanizsai csoportjának vasárnap dél elölt 11 órakor kezdődő matinéjára legyek elővételben kaphatók Szabó Antal Ozletében és vasárnap délelőtt 10 óritól a Városi Színház, pénztáránál A vöröskeresztes és levente jóléti célokat szolgáló, gazdag műsoru matiné a legnagyobb érdeklődésre érdemes. (:j
A gazda bnzakötvéay e
Minden termelő tizem már most gondoskodik arról, hogy a háború befejezését kövelő ós a békegazdálkodásra való áttérést itfétfnlőző Ugynéve/.ett át-inonetguzdálkodásl tdőazakra gondosan előkészülhessen. Kanok az átmenotl Időszaknak tartama pontosan meg nem határolható és azt sem megrövidíteni, sem meghosszabbítani nomáll módúak-ban. Rajtunk kívülálló tényezőktől függ, hogy meddig fog tartani. Etsősor-ban a békeszerződések gyorsabb, vagy több Időt igénylő megkötésétől, másodsorban a világgazdasági helyzet kialakulási folyamatának ugyancsak gyorsabb vágy Issiubb .ütemétől függhet. Kitelhetik tehát ogy-kót eaztondő ós ml még mindig az átoiouotl. Időszakot fogjuk ólai éa az átmenetgazdálkodás számos szortoáguzó problémájának ho-lyee megoldása Iuhz a kötelességünk. Mindenekelőtt az, hogy a muuka és a (termelés folyamatossága tnlndon körülmények, között megmaradjon
Ennek a folyamatosságnak elengedhetetlen feltétele viszont az, hogy minden termelő üzem alkalmazkodni tudjon az adandó óh előre nem láthaté .^pazdaságl helyzethez. Hármlkent 1« alakuljon a helyzet, az kétségtelen, hogy a tormelő üzemeknek, tehát a mezőgazdaságnak talán a legelsősorban, pótolniuk kell állatban, eszközökbén gépekbea stb. előállott hiányokat, amelyeket a háború okozott többnyire azért, Bért nem lévén elegendő nyers-anyag, minden pótlás, kiegészítés, természetes avulás miatt saükségos tatarozások lehetetlenek voltak. • Vágyig a gazdának épponugy, mint minden tormolő Qzomnek, pénzre, tőkére lesz szükségé\', lízi a tőkét kell már moBt megteremteni tervszerű tartalékolással, az üzemterv szerint befek-totéaro szánt, de most fol uem haaz-nálhaté y bevételek ÖHSzogyüJtésóvel. Szükséges ez annál Inkább, mert köl-csöatőko esetleg nem fog azonnal ren-delkazésro állani.
Bzért kell a gazdának az átmenet-gazdálkodás Időjén felhasználásra szánt pénzét olyan mádon befektetni, hogy az kamatozzék Is és bármikor folyé-Bithaté ft Tegyen. Erre a célra a legalkalmasabb a buzakötvény. Ennek az értékpapírnak árfolyama a mai 40 pen-gta büzaár alá nem eshet le én bu lévén vozetve a tőzsdén, bármikor kéaz-pénzzé teheti.
Azt mondhatná erre valaki, hogy Igenám, de mt történik, ha a buza ára esni tói*. Erre számítani Is kell, háború után ál\'andó Jelenség az, hogy a há-borán búzaár lecsökken. Ez azonban a buzakötvény tülajdonoa szempontjából nemcaak hogy nbia közönbös, de talán még előnyös Is Tegyük fel hogy a buza ára 20 pengőrelealk, egy szekérnek az ára pedig 120 pengő lesz, va-Ryls a gazdának 20 pengős áron ü mázsa bnzát holl adni egy szekérért. Do nem a buzakötvénylulajdonosnak. A buzakötvénytulajdonon csak 3 mázna buza névértékű kötvényt értékesít, ezért megkapja a 120 pengőt ée mog-veHzl a szekeret. Ha pedig 6 mázsa buza értékű kötvényt értékééit, akkor megveszi a szekeret és még mindig marai\' annyi pénze, hogy 3 mázsa Jó vetőmagnak alkalibaa búzát szerezzen.
A gazda tehát, ha buzakötvóuyt vásárol. a buza árának eSoso esetén Is 16! Jár. (s)
ZALAI K.QZLOÜÍI
3
lég nlidlg hIqos magagyaié* a ktsrihelyl klkitá tarllatéra vaiatkazóUg
A miniszterközi bizottság sürgeti a kérdésben a döntést
Keszthely, jíhiuár 14 (Tudósítónk írja) A balatoni kikötők őszi bojárásáról készült jegyzőkönyvet a Koreskedelomügyi miniszter most küldto meg az órdokol-teknek. Kosztholyro vonatkozókig a. jegyzőkönyv legfontosabb adata, hogy a keszthelyi kikötő kotrási munkálatainak tanulmányozására és igy előkészítésére a földmüvelésügyi minisztérium lt)44-os költségyotésé-ben tizezor pengő van előirányozva.
Az uj kikötő ügye lassan habul előre, mert a szükséges területre nézve még neiu jött létro megegyezés. A kikötól>ejarást végző minisz-torközi bizottság megkeresi a vármegye alispánját, hogy sürgősön tegye "meg az elhatározó lépeseket az uj kikötő helyének biztosítására. A balatongyöröki kikötő mellett mintegy száz méter bosszú partvédelmi mü éjiül 1044-lion; a költségek biztosítva vannak.
£vi 70 lélek természetes szaporodást matat fel az utolsó hat esztendő anyaWayvi statisztikája
Nagykanizsán
Érdekes népmozgalmi kimutatást Állított össze dr. Ilaba József nagykanizsai városi aljegyző, anyakftnyvvozelöhulyettes. A kí mutatás nemcsak a hivatalos tényezőket, hanem a várost szerető laikusokat is érdekelni fo^ja, mert visszapillantás a leg-
utóbbi hat esztendő nagykanizsai népszaporodási - adataira. [Jelőlük tiszta képet nyerhetünk Nagykanizsa lakos<ágáaak a születések, halálozások és házasságkötések terén évenként váltakozva hullámzó életére. *
211-gyol kevesebb leány született hat év alatt
1038 1039 1040 1041 1942 1043
Születések száma f>80
- Elve született fiit 282
Élve született leány 208
Halva született fiu 17
Halva sailetett leány 13
Házasságon klvHI született 73 Helybeli szülőktől szüléiéit 451 VidéKi szülőktől született 129 Kórhá\'ba* született 239
Ikers/Uiés volt 13
Rém. katti. 530
Rof. . 4
" Ag. h. ev. - 7
U. kath. \' 1
ü. kel. ,
Izr. 8
Felekezeten kivüli —
Unitárius —
Ezek szerint Nagykanizsáé az utolsó 6 év alatt ö.sszeéen 3671 gyermek született és ebből 1941 volt fiu és 1730 Ipány. Ha csak a puszta számok érvényesülnének, akkor az utolaé hat év alatt 211 leány
580 281 27 ti 12 13 77 467 119 204 lt>
630 323 269 18 20 62 487 143
266 %
53/ -562 8 8 9 10
11 t
601 311 264 12 14 94 478 123 268
13 531
14 II
1
II ti I
6M 337 286 18 13 76 528 126 283 12 584 II 13 1 1
\' 13
620-309 285 19 7 57 495 125 265 7 560 12 9 4
született votaa férj-jelölt nélkül. A szillé tések közül minden 7-8 ik volt házassá gon kívüli és körülbelül minden 58-ik volt ikcrszülés. Az újszülöttek közül minden 21-ik szülotett lulva.
1938 1939 1940
545 545 558
307 2H7 ■H06
238 25« 252
81 71 77
437 435 446
108 >10 112
477 483 491
8 V \' 8
11 7\' 11
1943. ritka eaxtendé: — több né halt meg, mint férfi
összesen elhalt Elhalt férli Elhalt né 1 éven aluli elhalt Halylioli Vidéki
Elhalt rém. kath. „ ref. . ág. h. ev. . gör. keleti » gör. k»lh. » unitárius . izr.
„ mohawedán Kórházban kait meg Tbo-ben Rákban Szívbajban Végelgyengülésben öagyllkoa volt Balasolbtl Kllfnféle bajban
I
47
I
298
47
31 61 6 19 331
48
215 39 44 79 60 7 19 310
A Nagykanizsái elhaltak szánta az atolsó hat év alalt összesen 3253 volt. Az elhaltak között majdnem mlndon évben több a férfi, miat a nő. A hat eszteadő alatt 1712 férfi és 1541 nő hunyta le örök álomra a szemét. Mi* tehát a hat év
1941 1942 1943
501 546 5W
261 276 27»
240 270 283
80 67 62
409 441 451
92 IÖ5 107,
428 472 500
7 8 4
8 13 6
12 2 —
1 1 4
44 43 44
1 _ —
169 189 185
48 60 39
34 58 47
73 71 106
62 61 71
7 10 15
23 15 19
262 271 281
több Mö született, addig
1
50
198 56 49 45
58 10 18 309
alatt
ugyanét alatt as Idő alatt 171-gyel kevesebb aö htlt meg. A puszta statisztika szerlat tahát hat év alatt a nöi lakosság száma 382-veI emelkedett a férfiak száma fölé.
A háború éta felfelé megy • házassági statisztika
177 1 1
14 16 7
Házasságot kötött 259
Tiszta r kath pár 215
Tiszta ref pár 3
Tiszta ág. h. ev pár I
Tiszta izr. pár 1/
Vegyes pár 23
Rever/álls köttetett r. kath.-ra 12
» » raf.-re 3 —
ág. b. ev.-re 2 2 , izr.-ra 1 —
Egyik fél már volt házassági
kötelékben 30 25
Mindkét fél volt házassági
kötelékben , í
A számok tanúsága- szerint Nagykanizsán az elmúlt hal év alatt 1381 pár kötőit házasságot. Minthogy az előző kimutatásokból megállapíthatóan hat év alatt a születések száma 3871, a halálozásoké 3253 volt, a hat év természetes szaporo-
1940 1941 1942 1943
216 231 230 241
186 o 198 198 213
c. 2 2 l 2
11 12 10 9
15 19 21 17
9 4 12 6
2 1 — 1
1 I — 1
30 37 34 31
12 / 11 8 13
10 -
dása 418 Vagyis hat év alatt minden tic uj házasságra oslk a lélekszám egy főnyi
Gyarapodása Ha pedig a házasságkötések 8 srftjetések számát vetjük össze a hat év atatt, sflderül, hogy minden uj házasságra 3 gyermek születése jut átlagbaa.
Bonyodalmak az Írástanítás körül...
Irta: Noll József glmn. tnnár) •.
A Zalai Közlöny folyó évi jármán R-iki számában örömmel olvastam egy, az iskolai munkába méJyon bu-lolátÓ" és az ifjúság tanítását uzivéa viwló elemi iskolai gondnokisági tagnak jogos és minden szülőt érdeklő felszólalását az iskolai Írástanítás tárgyában.
f/egyon szabad nekem is, mint- a szépírással és grafológiával Avtizedekon át szakszerűen foglalkozé egyénnek a tárgyhoz hozzászóta-nom.
A zsinorirást külföldi iskolákban már óvok óta tanítják és nagyon szó}» orodménnyel. önkéntolonül fol-morül a kérdés, miért nem vált l>o nálunk ez az írásmód? \' A zsinorirást a küzépiskolákliSn vezették Ih> olóször L087/8R-ün. A középiskolai szépírástanárra kottó*, nehéz munka hárult. 1. leszoktatni a tanulót a már iKudegzett (\'«a aa olomílien tanult régi írásról, 2. megtanítani az uj írásmódra. K kotlóa kövoU\'lméliy indította m.\'g a zűrzavart. Kvék multán vezotU\'^k bo v^re az elemi iskolákbaiv is a zsinorirást, erre inog a középiskolákban szüntették meg a szépírás tanítást. Kzzel aztán t«Mj,>s htt a z(\\r-závar. Rz utóbbi volt azonban a ki .»óbb hiba. A zsinorirAst elsó.sorba» a lanilóképezdéklK>n kollott volna lm-vozetni és a középiskolákban - heti pgv órában továbbfejleszteni. Mert $ zsinoriiás tnnitásn nem merül ki magával az irás olsajátitásával, ha-• nenr magasabb fokon tovább fej-loszthotó: az irásfolülot bolyon f« azép kihasználAsával, a dolgozatok. - levél vagy felírás stb. szép ée művészies kiállításával és boosztáflával.
A zsínorirás tanítását hosszú idoi^ tartó és gyakran megismételt beidegző gyakorlattal kell olkezdeni.
Itt kacsolódom bele a eikk ama részéin«, hogy a ««moriráa »valóaá-gos rajztudtksl követ<»l a kisg^-ormi\'k-tól!« JVIil«»n áll oz a rajzUuiit\'is? A helyes, ritmikus vonalvezetéeboíi. A loudülotos vonal irás alapja a »»unor-írásnak. Az olábbíakbiui kifoj|om, milyen kezdő, lH)vozotó gyakorlatok biztosítják az orodményes tanitáat. Rajzoltatunk színes, vaslagbélü m»-ruzával foliér csomagoló lapirpti k<">-rökot. D"o nem jjongós nagymiguakat, mert őzzel nem érünk célt. íiogalább 10—15 cm. átmérőjű körökot. Önkéntelenül felmorül az a kórtiéi», miért éppon ilyen nagyságú körö-kot? Azért, mert az ilyon^iia^yaégH kör folytatólagos rajzolásánál nem tud a kózfoj a napiron nyugodni, hanoin a kózfoinoK a pnpiron oauaz-va, kör mozgást kell végezni. Az ujjak csak tartják az íróeszközt. A nagyméretű körök rajzoltatAaávnl \' kényszerítjük a tanulót, hog^r ne csak az ujjak mozgatásával ra|r,olja a köftj darabonként, hanem az Ogfvm kézfej, fólvtonos, megszakítás nélküli mozgAsávalK képozzop körvonalat. Ha most nlár rw kézfejet riéni 0gyhelyl)0n mozgatjuk körl*>n, bánom jobbfolé vízszintes irAnybaa vezotjük az .iráseszközt, akkor előáll az Írásnak mogfololó jobbra piozgó londülotes, ritmikus vonal és már le is irtuk a V.sinonráa kis »o« botüjét.
A logholyosobb és logorodményo-sobb a körök rajzolását (a Iwidogzó gyakorlatot) nem a padban üívo, hanem állva végezni. Amikor már beidegződött a körök rajzolása-(ozt arról tudjuk mog, hogy a tanuló kozo simán végzi a körmozgást, nem billon ki a vonal iránya), akkor : ugyanezen körökbe ugyanozon lendületes mozgással belerajzoljuk a zsínorirás kis betűit.
A zsínorírás mindon kisbetűje* körlie foglalható, kivéve a »j« és is« »f« botö. Mélyobb módszoros taglalásba noiii lKK-sátkozhatom, mort nem tartozik eikkom korotébo. A tanítás eredménye fa síkoro, a ki-
ZALAI **ZL#NY
19Í4. január 14
lv«nr.n idkalmauott kezdő, alaprotf gyakorlaton múlik.
Mi ax olónvo a zsinór írásnak? A« olvashatóság. Könnyön és minden fáradságos Jiöngésznfltól mentes olvashatóság. Kunéi az írásmódnál ol-endt ux a »égi közmondáaazorü kijelentés: »fin megtanultain irni, más tanuljon meg olvasni«.
Sokaktól uzt in hallottam, hogy a ¿einorirás nagy hátránya\', hegy mos engedi az ngvéni iráskaraktert kifejlődni. Ex a vélemény sem állja meg a helvét. A zsinorínwnál is ki -fejlődik idővel az égvéni irásjelleg,
teiszo nem serdülő korhűn, hanem esőbb. Az írást nem lehet »uniformizálni«, mert az írásmód mélyeé-jenen összefügg ur. egyén karukto-révül. Tehát ex alól még a xsinor-irifrra egyén sem mentesül.
Nem Hallgathatjuk el az iráaoaz-köz stílus alkotó szeropót sem. Itégi, középkori ¡ráaeaxköx a lúdtoll. A középkori okmányokat, kodexoknt, Mmeai oklovnlieket ludtollal irták. H* au eszköz egy különleges, szén, •tiluftott Írásmódot fejlesztett ki. Ex volt a ludtollal írott lietük stílusa. ▲ kínaiak, japánok ecsettel írnak (a* acóltollat nem ismerik). Itt i« a« eszközzel kajicsolatbnn kifejló-dött stílusról l>eszélhotünk. Az »ár-ayékolt« ugvnevezett »barock*. iráa eezköxo n hegyes végű acél toll. A v^ömbvéígü« toll, valamint a »Pen-kala* és a »Típtentkuli* töltótoll n zeinoriráa eszköz. A ferdén vágott ewéloe acél toll az úgynevezett »rend« iráe eszköze stb.
Végül podíg azt ajánlom, maradjunk csak meg a zsínorirásnál é* ne elégedjünk meg félmegoldiiasal: aV álló tengelyű Írással. Az álló tengelyű írás lievezotéan, amely szabályhoz és rendszerhez nincs kötve, mŐg fokozza majd n zűrzavart. -
A GŐZFÜRDŐ nyitva van 7 órától mte 6 ó#áig. (Hétfő, aeords péntek délután ós kodden agóai nsp nőknek.\'! Tolofon: fi«0.
Hirdetmény»
Zalavármegyei Oytlmölcstcrwe lök Egyesülete 1044. január hé IB-én, sisrdán délután 5 árai kezdettel a várssháza kistanácstermében t<r\'ja közgyűlését, melyre felkéri tagjait: minél nagyobb számban jelenjenek meg.
Nagykanizsa, 1944. január 14.
Dr. Krátky István s. k.
no. egyesületi alelnök.
... . . , .......i~i.
A letenyel kir. Járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. -
4C62/I943. tksz.
árverési UiíkIidíiuM.
Dr. Pozsogár Rezsó végrehajtatónak Nikii György né sx. Vlaslcs Teréz, Matola VtucéRé sx. Vlasics Anna, Kollár Józsetné sx. Ylasles Katalin, Andrasek Istvínné u. Vlaslcs Miria, Vlaslcs István végrehajtást szenvedő* ellen Indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi batóság • végrehajtást árverési 99 P 50 f. tőkekövetelés és Járulékai behajtása végett a Stmjénbáza községben fekvő s a 807 sxtjkvben 379/72 tarajára alatt foglalt szőlőnek és kaszáiénak x Gyargyánron inatlannak B. 7, 9, 10, 11, 12 aJait Végrehajtást szenvedő nevén álló Illetőségére 1600 P kikiáltást árban eUeadelte,
A tkvl hatóság az árverésnek Molnári köz-tégháaánál megtartására 1944. évi február hó 16. napjának d. u. 3 óráját tuxl ki ée az árverési feltételeket az 1881: LX. l.-c. 150. §-a alapján megállapítja.
Az árvetés alá etó Ingatlanokat a ki-kiállást ár kétharmadánál alaCiOnyabb áron eladni nem lehet (1908 : XLI. t.-c. 26. §.)
Bánatpénz a kikiáltási ár ll*/».a( amelyet x ma.asabb Igértt ugyanannyi •/• ára kell kiegészíteni
Letenye, 1943 évi október 26 án.
Dr. Bflkt x k. kft. jblró
HÍREK
— (Luttor Forono — mughatolmazott miniszter)
Dr. Lultor Ferenc pápai prelátus, volt balatonfüredi plébánost, a Kormányzó a rendkívül köveli és meghatalmazod mí-aiszteri cim adományozásával egyidejűleg I. oszt. követségi tanácsossá nevette ki.
-•- (8zlborth Gusztáv — gazdasági föfelOgyeló)
a Kornirtayzé Ur Sziberlh Gusztáv m. kir. gazdaüáei fvtllgyclöt, a zalaváriaegyei gazdasági felügyelőség vezelőjól a IV. fizetési osztályba m. kir. gazdasági féfcl-gyeiővC nevezte ki. Szibert Gusztáv kiae-vezése méltó elismerés azért a fáradhatatlan buzgalomért, amellyel évek éta szivén-lelkén viseli a vármegye gazdasági érdekeinek elóbbrevilclét minden téren
— (Vármegyei órtekozlet az ogyke Igyábon)
Ismeretes, hogy Zala vármegye legutóbbi kö/gyíllésén határozatot fogadlak ela vármegyében járvány gyxnáat terjedő egyke ellen való küzdelem eszközeinek tanulmányozására. A határozatból kifolyóan most ült össze a megyeházán az első értekezlet, amelyen résztvetlek mindazok a hivatalos tényezők és szakériók, akik az az egyke kérdés megoldása tekintetében tanáisadási-al szolgálhatnak, másrés t intézkedést tehetnek.
— (Uj káplánok a Mura-vldókon)
A szombathelyi egvházmcgye apostoli kormányzója Nemecz Mátyást Belaílncra,
Laircsek Lajost pedig Muraszcmenyére küldte káplánnak.
— (Buzek Tibor mqgffgyelós alá korOl)
MeRirtuk, hegy a galánlai járáibiréság
megkereste a nagykanizsai törvényssáket Huzck Tiber műkedvelő .főhadiiaiy\'-nak valamely elmegyégyiatézetbc valé utalása végeit. A törvényszék vizsgálóbirája Bazek Tibort letartéztalásba helyezte. Időközben a kir. ügyészség indítványozta Bxzek Tibor elmeállapotának Megvitigélását abbál a sxcmpeatből, hzgy büntetéjogilag feletősségre vonható-e. A törvényazák elren dclie Buzek elmeállapotának megfigyeléeét.
— (Zalai közságok építkezései)
Légrád község elhatározta, hegy a meg-épitendő Dráva-hld niegépllésére ás fenntartási költségeire évi 10 000 penfcőt ad Felsáőrs a jegyzői iívdák építésére ujabb 50.000, Gyencsdiáj és Vonyarcvashegy pedig hasonló célra 60 000 pengős hesz-szule|áraln kölcsönt vesz fel. Zánka pedig MABI kölcsönből 10 000 pengő biztosításával épit orvoslakást.
—\' (ftíA355r«»rkáltok egy szabadságos rendőrt) , .
Tudósítónk jelenti? Marion Géza 31 éves rendőr szabadságon volt Holláden. Ismerősei látogatására atmcni a szomszédos Vörsre, ahol kártyázás led a látogatás vége Kártyázás közben a játékojok összeszólalkozik, majd ősszevereiedtek. A verekedés áldozata Marton Géza lett, akit megsiurkáltak. Az összeszurkált rendőrt a keszthelyi kórházba szállították be.
8000 pilóta, 2 millió liter benzin, 6 vonatrakomány . bomba, 12.000 műszerész
kell egy-egy ezer repülőgépes borsbatámadáshoz
A kiadmány hiteléül:
M
Balassa s k.
UlckkOny wtn i.
A Sie und Iír svájci képeslap legújabb száma érdekes tudósításban meglopó adatokat közölt arról, hogy egy nagy bombázás, amely több mint \'¿(XX) tonna Innuba ledo-básávul végződik, rendkívül költséges vállalkozik.
Ilyen arányú hatalmas bombázásban először is 8000 pilóta vesz részt. lOgy egy brit vagy amerikai nagybombazó nyolcfónyi szomély-zí.\'tet visz magával. Nagyarányú Ixunbázáshoz tehát igen bőséges pilótatartalékra van szükség. Ila |y> dig azt olvassuk, hogy »80 saját re-pülógé|) nem tort vissza«, oz\' azt jelenti, hogy korokon .\'¿40 fónyi re|iülósz<>mélyzot elveszett.
lizer repiilőgiMire van szükség nagyarányú bomnázásoknál. Értéke lfi(X) millió svájci aranyfrank. Ha ebből 50 ropülógi\'jp oljiusztul, akkor 75 millió svájet aranyfrank értékű anyag ment veszondóltt* j^a
l\'Jg)\' modorn nagyl>ombázó motorjai óránként 5300 liter benzint falnak fel. IOgy ropölőut Anglia és lk>rlín között oda-vissza kerek ui 6 órát vesz igénybo, tehát egy-ogy repülőgép \'2ÍXX3 liter benzint kény-
telen magával vinni. Ha pedig 1000 bombázót votnek be, nkkor a laikus is könnyen megérti, miért ludad a ropülóstratégia legtöbbször külön utakon, ámolyokot csak kevoson tudnak uu^gmagyarázni. lOzer liombá-zónak ugyanis 1 millió liter Ixm-zinre van szüksége. Márjxídig min-don cseiin benzin tongewntuiról ér-k(»zik. ÍObból a szemszögből nézv«\\, \' r^észen uj mogvilágitásba kerül a j tengeralattjáró liáboru is.
Ha egy (>ond)ázás alkalmával kőt- \' ezernégyszáz tonna bombát dobnak . le, ex,hat teljes vonatrakomány bom basulyt jelent. A repülőgépeknek bombákkal való megtöltéséért a ro-|)ülót(\'!ri földi személyzet felolós. A mai nagylwmbázók rendszerint 8 torma bondiát szállítanak magukkal. A távolságnak megfelelőn természetesen ez a monnviség qsökken.
Maguk a pilóták a géppel ogyálta-lában nem foglalkoznak. Iígj\'-ogy repülés után a renülógépot a földi személyzet veszi iit. Ha egy repülőgép az előirt ropiilőórákat elértő, generáljavitásra van szükség. lOgy-egy repölógóphoz a motorok karbantartására rendszerint 1 müszorész,
, i
u többi alkairénxek karbantartóiig
iiedig 8 müszorész van lieoeatva Mindon repülőgépet naponta áWí»s\' gálnak, függetlenül attól, hogy M>. mii-e vagy nem. Kgy mrxlern bom-liá/ó átvizsgálána egy egéas munoi vesz igényi») a boosztott egéaz fo^j személyzet köxromüködi\'-se melV-tj A roptilésnél tehát a jelszó: mélvzet, személyzet, szeméivz<^4!
Kgy modern ropülőgéfjbe hunz ki-lometer hossxuságu jolnkiromo* vc/^, U\'ik van l)oépitTe. Emollott ea\'usi sor rksktromas BegéKlesxköx kap)>»\'-lyot u repülógépoP, igy pl. minin*» Ötven konnektor, ráílió, telefon, világítás, stb. számára. Kzenkivüi a t>ond>ázók eg^-éb különleges fnW-reléeekkpl is el rannak látva, kiijen gépozet a kioltó me<diani«mus. Ife ezeket a géjwkot gonoráljavitáe alá koll vonni ,egészen raffinált spry.iu-listákra van szükség. Ezeket viszont először ki koll képozni, miután vég-oitKlményben az összes mo<k>ni na«-» t)ombázók már a liáboru alatt születtek meg.
Egy nagyarányú bombázás valóságos kisebb hadjárat előkéezitétf-Tpr ér fel.
SPORTÉLET
Tornászólot
x>
A l>oso-Zrinyi hölgy éa férfi ternaszak\'os/.tálya a karácsonyi hzü-nel után ismét folytatja működését. A hölgyek ktxldon este 6 8-ig csütörtökön 7—9 óráíp a polgári iskn-láhan, a férfiak hétfőn, szerdán és lantokon 7- 0-ig a gimnázium tornatermében gyakorolnak. Folhivoni a tornakodvoló ifjúság figyolmé», hogy mennél olóbb és mennél nagyobb számban joloptkezzonok a fenti időlwn, hogy a február 26-án sorra kerülő Motesz jolvénysznrző versenyen a teljesen kozdók Is olindulhassanak. TornneíjxU vagy vn-hzonpapucsot mindönki hozzon magával. Tornaszakosztály vezető. <

J^ VAROStfJOZGÓ Szerdától
12., 13., 14-én --—J1L--péntekig
Aranyderüs, ezer ötlettől sziporkázó film! Kirobbanó siker! VALAKIT SZERETNI KELL
Világfi iradó. Részletek napjaink kiemelkedő
eseményeiből.
Előadások kezdete: +4, +6 és ¿8 órakor.
ne
DRDVflVOlGYt
VILLAMOS áramSZOLGÁLTATÓ RT.
Áramszámlák flz*téU, rskisméolók, hírjelentések, azakezerü fslvilégosttás mlndsn villamos kérdésbsn delatött 8-tól délután 16 órái«. Utnpryirt 619 tfltton 294.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLAS
Komoly mHiikáMkail felvesz Pálciics, fonalfestogyár. Jelentkezni lehet folyó hó 17-tőt Msgyar-u. 86. 134
Kezdő <l*xt«l»«t6n6t, aki a kiszolgálásban Is segédkezne, mielőbbi belépésre keres Ország magkereikcdéte. Erzsébet-tér tO. 142
adAs-vétel
HmntU var-r>4Bép«ket vc>z Biandl, D< i< tér 2. Telelőn 12 52
Ihiznált \' kombinált szekrény alatfé Csengery ut 15. alatt. _I^P
( ■ Egy aazlal 4 székkel aladó Klsialxdy-Utcal14. 146
HÁZ ÉS 1NOATLAN
Elad* házhely termő gylmölcsőssel, egy hold rét és szántéföld: Megbízott: Horváth, Sngár-ut 41. Ml
Egy jókarban lévő bAs megvételre kerestetik. Érdeklődés Kelemen Rezsó cégnél. 148-
KÜLÖNFÉLE
Könnytl héxlkoaatet kereatk. Cím a kladóhlvauiban. 132
ZALAI KÖZLÖNY
politikai napilap. Kiadja: .,K»i|ueaaá«l R. T. NaByk«— Felelöe kiadó: Zalai károly Nyomatott-a HK«x«uéasa|l R. T. Negykaaliraar
ayenáájábu Nsgykaslzaán. (Mroaadáétl Telel < Xala) tirefci 7
\'iPUHhU hi

Feleáó
din:

U: . ív
A*,. *f, ;; Tábori pos\'á:
ui-U IU.i ll.il i—L-r
Hendfokozát: ...................."
-----
84.
évf., 11. sz.
Nagykanizsa, 1944: január 1ő. szombat flr» 30



. «
POLITIKAI NAPIL A --u
Szerkesztőség és kiadóhivatal : Fő-ut 5. sz&iu.
.... ... ii.

\'UU\'
CXK»a
^Megkezdték az angol inváziós terület lakosságának
elszállítását
« • • \' *
A lengyel kormány Nagybritánia ós USA segítségével kivánja rendezni
• a szovjethoz való viszonyát
Enyhülés állott be a keleti harctéren
V. ) So»
Az NTI n keleti arcvonalról megállapítja, hogy a szovjet téli támadnának első lendülete szü-nőben van. Az n körülmény, hogy a< németeknek sikerült ha-.\' tástalanná tenni az idei téli lá-madás rendkívüli erejét, beszédes bizonyítéka a német csapa-lok nem gyengülő harci szellemének és a néjmlet hadvezetés fölényének. A német vezérkar köreiben az a fel fogásuralkodik. hogy az ellenség támadása még nefrn merült ki és már ta-
lán a legközelebbi órákban újra kezdődhet, amelyen éf^pen ugy úrrá lesznek mint eddig. A németek rugalmas és különleges harcmodorukkal azt célozzák, hogy tartalékjaikat akkor vetik harcba, amikor az ellenség már felhasználta az erejét.
A keleti arcvonal déli és kö-
* v,
zépső arcvonal szakaszán sem csökkenő hevességgel tovább tartanak a harcok, annak elle-. nérp, hogv az előző napon
a szovjet több mint 330 haro\'<oosit vosztett.
A déli szakaszon, Kéréstől északra létesített hídfőtől a szovjet támadást a néimetek elhárították és egy helyi betörést P> harckocsi megsdmjmisitősével elsimítottak. Az esti órákban a német tüzérség és a nehéz lég-elháritás több támadó egységet szél vert. hogy ujabb támadásra nem is került sor. A nikopoli hídfőnél a szovjetnek a német vonalakba val<? behatolását sikerült\'meghiúsítani\'és 12 pán-
célosukat mogsemjniisitették. — Krivojrognál a szovjet támadás nem jutott tul a, nrtmet előtere-pcn. A németek itt bezártak egy előző nap nyitva maradt hézagot. Cserkasszi környékén több szovjet harci csoportot elváglak összeköttetéseitől és elzártak Voronvicátöl keletre a szovjet előre haladási telf. A lendületes és merész néimet kötelékek szétvertek egy erős szovjet csoportot és 30 harckocsit zsákmányoltak. Berdicseftől nyugatra
nyilvánosság rav • hozzák. A lengyel kormány hivatalon lapja »A közős ügy« című cikkébon hangsúlyozza,, bog)\' a lengyel—-orosz kérdést nom lohot csupán kétoldalú ügynök tekinteni, hanem az * « •
\' a azövotsógoaok közös
ügyévó nőtt, • <
j Y^}•
mellyel a világ1; bókójót kell biztosí-taníok. A longyol válasz nem tartalmaz határozott elutasítást, se annak olfogmdását, hanom a kérdést ogy nomzotközi fórum, illetőleg a Londotiban lovÓ bizottság oló kéri utalni, Iídon külügyminiszter azt a kívánságát tolmácsolta a lengyel kormánynál és ^Moszkvánál, hogy az ügyöt véglegesen rondozzék.
Zilrich, január 15 Az angol \'hírszolgálat ugy tudja, hogy a lengyel kormány megfogalmazta a azovjetnok adandó válaaz-jogyzóket, molvet tegnap »ste átnyújtottak rn ma hozzák nyilvánosságra.
Japán, még ha egyedül marad, akkor is folytatja a háborút
Berlin, január 15 Az NTI jelenti Tokióból, hogy Stoiner német nagvkövot /olkorcsto Sígemicu japán külügvnijnjpztort, hosszabb eszmecserét fp^tato^ a TlóSíVyölkózi helyzet \'fojlonionyciróí.
Ak !MTI ucry* Örtosiilt ég.v L\'ísz-szabonhól érkező jelentésből, hogy n Japánból Moszkván keresztül Tö-
rökországba érkező diplomaták a kö-vetkozó kíjolontést lottók a török újságírók olőtt: . $ , ,
. -- A j^pán—oro?z viszony szerencsére nem rossz, kijelentették azt is," hogy Japán a háborút még abban nz esetl>on is, ha egyedül marad, szamuráj szellembon tovább folvtatná.
két szovjet hadosztályt As egy pánoólos csoportot morzsoltak fel.
Az oroszok megkísérelték az arcvonaj c|éli részén az összpontosított támadást és páncélosok-
A török főváros lakossága „minden eshetőségre" számit
/staubul, január 15 - >A lö\'t\'Ók \'Vá\'jibk nagyarányú sajlö hadjáratot indítottak, hogy a főváros lakossága minden eshetőségre számítva, vidékre köl-
tözzön. Az egyetemen és az iskolákban minél halnvarább befejezik a tanítást, a vizsgákat a hírek szerint — már márciusban megtartják.
kai le. akarták rohanni a némel vonalakat, A kísérletek összeomlottak a néjmjetck elhárító tiV zében. Egy másik berlini jelentés szerint á szovjet átmenetilog bel.ö.rt a Pripjet mocsarakba. Hz alkalomjbnal az egyik szovjet csoportnak sikerült a német tüzérség magaslatáig jutni, ahol felfogták és megállították a
szovjet előretörését. Mintegy 10 páncélost megsrtnVmisitqttek és lövész egységeket felmorzsoltak. Neveitől északnyugatra az oroszok .megisímétellék erős támadásaikat. melyet, tüzérség és csatarepülők támogattak. A németek állásaikat teljes terjedelmében megtartották. A szovjel erőknek csak egvetlen b\'e\'yen s> került belvi betörést elérni, az esti órákban azonban ezt is elreteszelték.
Ortonánál a német csapatok behatoltak az angol állásokba
l .. ....
Délolaszorazág nyugati szaknazan csütörtökön Corvaronál korült sor nagyon sulrös harcokra. Az amerikai\'5. hadsétog nagyon orós tárna dást intézottrn tüzérségi előkészítés után, do csupán ogy helyi betörést ért ol. Aqua Fondantanáí több órás nlkosonedwtt . harc után a \'francia csapatok $pk íMinihát a lendületen némot támadás megállította. Csak az esti órákban szakadtak el a né-
met csapatok az ollenségtó^ |iOgy kedvezőbben fekvő és mcgróvidltptt állásokba holyezkcdjopok el. Az 5. amerikai hadsereg támadó rész?» leszúrnának legalább 30 százalékát elveszte,tto. Délolaszország nyugati, tengerparti, szakaszán az amerikai i ohamcsapatok kísérleteit ipeghíusí-töttákl Ortonánál \\a német csapatok behatoltak az angol vonalakba és ott pusztítást okoztak.
A lengyel válasz a lengyel kérdést nemzetközi fórum
.elé kéri utalni
Zürich, január 15
A longvol miniBztorolnök csütörtökön hosszabb mogboszélést folv-
latot t Kdén külügyminiszterrel, ds
ujabb miniöztortanái\'sot a várakozás ollopére som hívjak essze. A Júrok Szerint a leiígyel kormány Válaszát nagvjáhói kidolgozták ás Iu¡¡k0z«lcl)l)
Nagy repülőtámadás Rebault ellen
Tokió, január 15
A japán főhadiszállásról jelenlik, iiogv a brit és amerikai repülőgépek január 14-én, mintegy 100 repülőgéppel támadást
intéztek Rabnuir szigete ".ellen. A három japán géppel\'sZetalben 65 gép az" ellenség vesztesége. Fonta pálvandvarát súlyos találatok érték.
Hiábavaló angol támadás német hajókaraván ellen
Rcrlin, január 15
Norvégia magássácában torpedóvető angol rejjülőgépek támadást intéztek egy német hajókaraván ellen. A torpedók a szárazföldre estek és a hajöka-
ravánban semmi kárt nem teltek. \\ második ízben végrehajtott támadáshál csak az egyik hajó eleje sérült meg. A támadásban 26 ellenséges gép\' vett részt.
Megkezdték az inváziós terület lakosságának elszállítását
statisztikát készítetlek a,rendelkezésre álló lakásokról.\' • ahová be fogják fogadni az rlszállitot-lakat.
Stockholm, január 15 Londoni jelentések szerint megkezdték az inváziós területen élő lakosság elszállítását és a lerület kiürítését. Londonban
Ellenséges bombázók Németország/felett
< Stockholm, január 15 • Mára virradó éjszaka ismét angnl-
aWrikai bombázók jelentek meg Né motország felölt. Megerősíti ozt a hírt az a körülmény, hogy Stockholm és Boriin között a távbeszélő fofgAíöiA két órán\' í\\( szünetelt. Ez általában annak a jele, hogy a bire-
dalom fölé clleMégeíT gépek érkeztek. Tegnap sr.okatlnnul nagy élénkség- uralkodott-a csatorna "felett. A támadást állítólag 1100 \'bombázó hajtotta végre. A bombázókat orós vadászgép rajok kisérték.
(Folytatta a 6 oldalon).
3
Zal-aí közlöny

■ ■ ..
1944. jAüuár 15
Lesz-e gázháboru?
A Magyar Tarltd&ot Titalek lap fa trj*:
A íittuiaotközi jog tiltja a iwrci gázok alkalmazásút, mwgiB annak időjén a világhuborus olluufotok, a franciák kezaoményozéséro, megkezdték a liarcot ozzol u fegyverrel ia. A döntéat kereső fél egészen természetoson minden oazközt lolhuaz-nál a győzelemre. Hogyan no használná lül u liarcgáz pótolhatatlan elüuywit liáburua céljainak elérésen»!
A vüágháboru alatt a gáz kiterjedten alkalmazott, mugiu tokra íej-losztett harceszköz voit, moly ; a többi fegyver hatását olonyoseu cgú-szitette ki. Különösen alkalmai volt a tábori erődítések ellen. Az uj fejlődés a hatáat csuk kiterjesztene. A repülők már távolubbi célok megtá-madáwára alkalmasuk s így a polgári lakosság erkölcsi erejének megtörésében is szerepet játszik majd a gáz. Ennok valuságoa hatású csekély lesz, hiszen nem guzdaaágoa az alkalmazása, do a kellőképpen lel nem világosított lakosság koiypcn már a gonaoiut is vakréiuütetct okoziiat, ami uiutáu megéri u pcnzl úti anyagot. t
Már ezok után is megállapíthatjuk, hogy u harci guzok alkuim ázásával nem sokuig fognak késlekedni, uiort nom monduuak lo u hadviselők u vegy i ha-vanyugoK előnyeiről.
A narci gázok nusznuiuvu u uioz-góharcban nem lög különösebb azo-rvpwt játszani. A guztámaUua liutusu az anyagmennyiségéén van, oz szállítóul noiibzaegoKkoi jur, umi u moz-go haumuvoluiokoun oiogenuo mus uicgoiuunuó kurdeat okoz. Az olleu-iui pedig u guztumadub elöl kiterhel b így a aiúui rouienyu annul uibouo, mincl nagyobb, kltorjodtooo u harcterület. .uozgeuurcoau legioljeoo tüzérségi gúzlovuasei ca repuiok guz-lumauasuvai ¡»zuuioinuiunu, uele-erive a öatalíu-örgonuk auulmuzu-búi, melyük korszerű gázvotok. Az wliwuiwl uz elouyomulú* gailuaura a műszaki zárukon oolui u luiepieilo-ztwt ia alkalmazni logju. özumolhu-lunk a uüúru^uk butoaitáauru olyan (•rulettel, mely pormotezea utján lertozoit. A pormotozeai kézi vagy járműre szorult keazulekkol, oaotwg gyors sarasra gúpjurmuvoi vagy repülőgéppel f ogjuk vegrobaj tani.
ilelywn az olloului hutubu\'u ia uiogakadalyozhuto a mozgás u köz-iwkedaai utvonaluk, csomópontok uiustargázus lertozeaévol, ropuiogop-rol. A gubonaioldok, bozótok, orUok áthatolhatatlan akauállya változtathatok y\'porittol. A lortózéaro vaio-aaiuulog nem tiszta y pontot lógnak hasznaim, nunom vuiamilyon oido-azerrol, vuzoiumol kevorvo a igy u loinuazuálusut gazduaugoasu és ko-veabüú loltűnóvo tehonk.
A nagyobb lortózött területeken kaput koil nyitni, ami lortotloniio csapatot, igéiig ol, uoaazadulmua olju-rúa es uz oiionseg tüzet vonja uiu-gura. Viszont ugy a fortozeshoz, mmt a gázuientositósnoz igen nagymennyiségű anyagra van azukacg. Korszerű olkópzoiea szerint uz tit-hatoiási harckocsi alakulatok és azo* kat követő- páncélozott gépkocsikon bzállitott gyalogság lógja vogrohuj-tuni, ezek gazvódolmerol gondoskodni koli. nizzol a mozgónarcban alkalmazható gázharcolj árusokat kimerítettük.
Az úlláshurcban a vogyi harcanyag alkalmazásúnak töbo módja lösz, mort a mogmerovouott arcvonalak megengedik a hosszadalmus olókészulotoket, az anyag iolhalmo-zusát. A gázharcnak mindon alakját várhatjuk: a gázfuvúst, vetést, tüzérségi gázlövést, ropüló gáztámadást, pormotozés\'t repülőgépről stb.
Számolni koll a műazuki zárakon bolüi gázfortózéasol, valamint ködösítéskor gázfuvással. A döntő tamv dápt minden bizonnyal gáztámaüáa-sal fogják összekötni, hogy kioró-szskolják a« átmenetet a morgó harcba.
v \'A gázháboru sllsni felkészültség*
ma olyauuak moudlmljuk, hogy a két eljárás egyensúlyban van.
A gáz harcra v* ló\'felkészültség a különböző hadarok saorvezésébon is mutatkozik. így pl. minden orosz gyalogezredhez szervezetszerűen egy-ogy vegyiharc-szakasz tartozik. .Minden állam gondol erre és védelmi eszközeit u legtökéletesebb fokra jemeli és ezek kiszolgálására megfelelő alakulatokat szervoz.
Kzzel kupcaolatoa a motorizálúa ki\'-rdéae ia. lamoroteu, hogy u ló sokkal érzékenyebb a muaturgúzzul szemben, mint az umber a igy fertőzött terülotCQ megfelelő védőiem hiján lovak alkalmuzásu igen nagy veazteaéggel jár. A legjobb, ha ilyen terepszakaszokon nem husználunk lovat. Az ypoi.t tehYit meggyorsította a tüzeraég motorizáláaat, mert a gépkocsi, a vontató érzéketlen a muatárgázzal szombon a igy egyetlen eszköz a fertőzött területen vuló áthatolásra.
A gázharcnak a vezetésre való hutáaát nehéz megállapítani. A világháborús gúzhurcoljáráaokut a fejlődők tuihuladta, illetve u boniM rejlő luhtttóaégukwt nvm buaznállu
ki teljesen. Hissen cwik 1918 vágó« émolke<lett fei a termelés olyan iné-retekre, hogy az USA pl. napi több-száz tonna\' mustái\'gáBt gyártott eg>éb rogy ¡harcanyag mollott. 11a ¡íven mennyiségbon került volna felhasználásra, elképzelhetetlen lehetőségeket tapasztalhattunk volna.
Azt mondhatjuk,\' hogy a harcigáz még kihasználatlan technikai lolic-lőségokot rojt magában s igy várható alkalmazásakor döntő fegyvernek minősíthetjük. Azonban nagy hatása, megfelelő, időjárási körülmények között csak akkor lesz, hu óriási mennyiségekben kerül felhasználásra, ami szállítási előfeltételekkel és megfelelő vegyi iparral, mint alappal jár. Neveli a sikert és u döntő eredményt, hu meglepetésszerűen alkalmazzák. Kz utóbbi j azonban már olcsik.
Igy levonhatjuk u következtetést és megadhatjuk u fololetet föltett kérdésünkro: gázháboru lesz. Ebből az következik, hogv fel kell készülnünk. Ez a honvédség gázvédó eszközeinek tökéletességű mollott csupán kiképzés kérdése.
Damvas Józsei szds.
.v» «»»wwWw^i1» »w^w« tnvi
Kedvező mederbe terelődött a „Küronya-ügy"
A mull napokban beszi\'uuol-lunk arról, liogy a MEP nugy-kanizsai kerületi pártvezetosegi első idei ülése u tokozott muii-ku jegyében ult össze, amelyen napirendre került u »Küronyu-ügy«. A pártvezetösóg az úlésuöl kiiolyólag megkérte llovszky János országgyűlési képviselőt, hogy tekintettel arra, nogy a párt teljesen magáévá tetlc Kü-roiiya Islván, a Harctér hősének ügyét: a nagykanizsai kereskedelmi iskola igazgatói ul-lásba való kinevezéséi — járjon el sürgősen a nagykanizsai pártszervezet megbízásából illetékes helyen és eszközölje ki, hogy Nagykanizsa óriási többségének
akarata ebben a kérdésben érvényesülhessen.
Ahogy Budapestről értesü-síink, iiovs.zky .láíios országgyűlési képviselő azonnal eiegcl tett a megkeresésnek, aimennyi-ben több képviselőtársával az országos páriértekezleten az il-letékes tényezőknél szóvá tette, hogy ilyen kinevezéseknél elsősorban sebesüli frontharcos hősök részesitessenek előnyben.
Amire nézve intézkedés történik. i
A »Küronya-ügy* — hála a imép erélyes állásfoglalásának — most már a legjobb utoii ha» lad...



6870 ONCSA-házl
Az Országos Nóp- ós Családvédelmi Alap három évi munkája — üeoentrallzáljak a Szociális Felúgyelöseget ?
A azociália problémák megoldására u legjoiontósobb és logfontosabb in-lézhienyo u magyar államnak az Urszágos Nép- es Családvédelmi Alup. Egy luiü-ben hozolt kerettörvény alapján szervezték meg ezt a sajátosan magyar intézményt, a moly u magyar szociális fojlódcsnok egyik logjoiontósobb állomása. Az aiap ugyanis uzt a szociális gondos-kouásl valósítja meg. Magyarországon, amely az egyén bolyéit a társadalom sojtjét alkotó családot állítja a középpontba és emellett szerves megoldásokra\' törokszik a gondozásban, tollút pillanatnyi nyomorenyhítés helyett egzisztenciát igyekszik teremteni u megélhetésükben ve-
szélyeztetett családoknak. - Az Alap azorvozote .lényegében két részre oazlik. a központi szor-\' vekro és a külaó szervekre. A koz jwnti szorvok: az Igazgató bizottság és az Országos Szociális Felügyelőség. A azociália folügyolók kerületekben működnek. A küiaó szorvok között loglényogosobbok a törvényhatósági közjóléti szövotkoze tok, amolyoknok ügyeit többnyiro a törvényhatóság első tisztviselője melletl levó közjóléti előadó intézi.
Uövid idó alatt hatalmas munkát valósított meg az UNCSA. Ae or szág mindon részébon feltűntek a pirostotejii UNCSA-házak az elmúlt három év alatt.
43 millió pengő házépítésre
Krdemcs visszatekinteni onnok a húrom évnok orodmónyoiro. Mog-állapitható, hogy 225 millió pongot fordítottak családvédolmi célokra. Evról-évro ogyro ömölték a kiadásokat. Ebből a hatalmas összegből házépítésre és házvótolro, vagyis ház hozjuttatásra 42,000.000 ¡wngót
, fordítottak, 6870 házat épitottok fol A házak . torvoi központilag készit-tettok el. Nomcsak az ogeszségvé-dolmi és korszorü gazdasiigí célokra voltak tekintottel az épitkozésoknél, hanom a magyaros külső formára is Tatarozási kölcsön formájában kb másfélmilliót juttattak a rászorul-
taknak. A földhöz és kisliaazonbér-letheejuttatáa céljából kát óv alatt tulajdonul 0732 holdat szorzstt m«« az ONC\'SA, haszonbérletül pedm 14.800 holdat, \' * s
1942 január l-e óta az Alap tevékenységo uj föladattal: a házasodási kölcsön juttatásával ia niog-»zu|>orodott. Egy esztendő alutt yt>47 párnak csaknem két és félmillió pengő kölcsönt folyÓBitottak.
(jonaoskodtak arról ía, hogy a falusi szegény családokat\'a közjóléti szövetkezetek utján haszonállatokkal ib ellássák. Kamatmontee .kölcsön formájában 2053 lovat oaztöttak ki két év alatt 1844 család réazéto. 9899 családnak 9964 szarvaamarhát juttattak. A kiosztott sortések értéko jóval meghaladta az egymillió pengőt. Emollett kecskét, juhot, baromfit is osztottuk szét a megszorultak között.
35.000 család téli keresete
A különböző háziipart támoguto ukci.\'x között logjoloutúaebb uz, u uiol : -k aoruu u közjóléti aaővet-kuz i á ogy ev uiatt 35.UOO cauiádot jut uk téli koreaothoz. A házi-íp: azövotkozotok utján lebonyolított értékeaitéa sorún bullöiuon mint ck) UOO.UUO pengő, kultöldun pedig cbuiaiem otmnlio |A>ngó értékű háziipari készítményt hoztuk piucru.
A folaoroitukon kivüi meg rongu-teg máa feladatot is eredményesen leuonyolitott a Nép- és Caaladvó- s dolmi Alap, .Nillotolog végrehajtó szerve, a szociális Eolügyolóseg. Így intézte u bajtársi Bzolgalutot, a íuxlvua uazlendc^kbun az arviz- ó« Ixjlvizkúiosuitaknak segélyezését, btb Uondoakodptt emellett arról ia, hogy a fulusi kiaiparoaok kamatmoutos kölcsönhöz jusBanak.
TerméazuieBOU a scgitéabon éa támogatásban kizárólag u bokgyermu-kea caulúdok réazeaullek. Jgon ér-dekoa és joílomzó erre az uz adut, uiely szorint u azövotkezoteken korosául juttatásban réazositott 84.UUÜ család körébo 314.U00 gyerek tur-tozott. ,
A Magyar Vidéki Sajtótudóaító budajxjsti munkatársának jolontése szerint az ürszátfOB Nép- és Családvédolmi Alap belső szorvozotébon adminisztratív jollogü átalakítások vannak folyamatban. Az átazorvozést kizárólag technikai okokból végzik. Egyik lén^egos intézkedés állítólag uz lesz, hogy a szociális folügyolók korülotoik központjában fognak bzó-kolni, vagyis ezzol a Szociális Fel-ügyolóségot mintegy decentralizálják.
A haditengerészek
nagykanizsai csopertjáaak vasárnap dil-elén 11 or4kor sezdédé maiinejara je-gytk elóveielben kaphatók Szabó Antal üzletében ás vasárnap délelőtt 10 órától a Városi Színház pénztáránál. A vöro»-keresztea ós levente jóléti célokai »zol-«aió, gaidaij mfltoiu matiné ti legnagyobb érdeklódé8re érdemes. / {\'I
1 \' ...... i V "
Vasárnap
.a Miioiia v
ni
Me hevertesd a pénzt kamatozatlanul,
vásárolj kamatozó buzakötvénytl
1
IjU Ifi
. ZAL\'Al K02LTJNY
KISKANIZSAI ÉLET
- t
Magyar asszonyi
kötelességeiknek\' tettek ({leget,a kiskanizsai asszonyok, akiknek első utjuk — a MANS£ buda-posti országos táborozásának alkalmával — a margitszigeti honvédkórházba vezetett, hogy adományaikon keresztfd a délzalai „ép szerető ragaszkodását fejezzék ki azok iránt, akik a legnagyobb áldozatot hozták ebben a nagy világrengésben, odakint a harctereken. A 20 kiskanizsai .asszony közül sokan voltak, akik sulvos csomagokat, talán ezzel súlyos anyagi áldozatot is hoztak, midőn sajátjukból, a hozzátartozóik >adagjaiból* juttattak igaz irt agyar szívvel, lestvéri szeretettel u sebesülteknek.
Midőn a MANSZ 25 éves jubileumi ünnepségéről, annak országos viszonylatban is nevezetes mectmiozdtilásáról szólunk, órömlmtel emlékezünk meq arról a nevelőhatásról, amit az? orszáií legnagyobb női szervezete plántált asszonyainkba. Kü-lón örvendetes esemény számunkra, hogy a budapesti ut alkalmával — nemresak teaestek, íinnepélvek ¡és szórakoztató ösz-szójövetelekről kell bászámol-nunk. hanem a mMgvar asszony legértékesebb erényéről, a szociális ügybuzgóságról.
*
Az elmúlt héten dr. Szabó Tst-vánné, Dorogby I<ále ánn\\ Horváth Jánosné ~ kiskanizsai MANSZ vezetők Irányításával, az ui zászló alatt mintetrv 20 latru asszonykfildőttség veit ré zl a budapesti országos MANSZ. seregszemlén, ahol a 25 éves jubileum, az alapító Tonm\'ayCe-cOalálának érfordnlója alkalmával fénves ünnepséöek zajlottak le. Asszonvaink Doroghv Káhnánné alelnöknő ve/elé^é-vel meglátogatták a margitszigeti honvédkórházat, ahol sebesült honvédeinknek szeretetadományokat osztottak ki.
Vitéz Flló Ferenc
tart vasárnap szülői értekezletet Kiskanizsán a TemplolmMéri iskolában, ahol két magasabb osztályhoz tartozó tanulók távolmaradásának ókáról tesz fel néhány kérdést a szülőkhöz. Mi is tudomást szereztünk arról a szomorú jelenségről, hogy a két felsőbb osztályt a kiskanizsai fiuk és lányok indokolatlanul nem látogatják. Megdöbbentő ez az Umak 1944. évében. Bármennyire sulvos akadályok tornyosulnak a háltérben, ennek a „ szomorú jelenségnek sürgősen meg kell szűnni.
Kiskanizsai hirek
Kivánsághangvcrscnyt rendeznek leventéink az Olvasókör színpadán febrflá^ 12-én és erre az alkalomra — Kiskanizsa is mét gyönyörködhetik a honvéd-
zenekar pompás muzsikájában. •
A léli idény legnagyobb sikert
avitáiikat, fordításokat, alakításokat
olcsón és |ól vállal Pe ger József szabómester Klrálytitca 32 ^__
iüí
arat©* «lfedto
kanizsáról a szepetneki előadás után 21-én a Városi Színház színpadán bemutatásra kerül."
Itt emiitjük m-eg, hogy a kitűnő szereplőgárdát, amely a nemes cél érdekében dolgozott, a Segélybizottság vendégül látta csütörtökön este az Olvasókör nagytermében, áhol P. Bánás A. Gyula plébános köszönte meg a rendező és a szereplő odaadó nnmkáját. Erre az alkalomra önzetlen anyagi támogalássál
Zlegl»r GjOac^y, lUjwli
Tóth Lajos, Bukovlcs Sándor
hentesek, Péntek József pékmester, ózv. Anek Fcrencm
pél
té, Plán-der László és Anok Sándórné segítették az Egyházközség Se-gélyzőbizoltságát.
Most kezdődött meg Kiskanizsa 1014, évi sakk egyéni bajnoksága a Kiskanizsai Kat. Ifjúsági Egyesület székházában. A versenyen a legjobb kinkanizsai sakkozók szerepelnek.
—k—n—1—

Vasárnap kezdőinek Nagykanizsán az árpádból Szent Margit flniepl
Istentiszteletek
/
Nagykanizsa magyarságának hódolati a magyar
királyleány iránt
Az Actio Catholica már korábban hatalmas mozgalmat indított árpádházi boldog Margit szenttéavatása érdekében, melynek megvolt a foganatja. Mint illetékes helyről közölték, 1914. esztendő folyamán történik a magyar királyleány szenttéaívn-tása: Mivel boldog Margit emléknapja január 19-én van és erre a napra is tűzik ki az uj magyar szent ünnepét, azért az Actio Catholica rendelkezéseihez képest Nagykanizsán a fe-rencrcndi plébánia-templomban január 10., 17. és 18> napjaiban triduum lesz boldog Margit .tiszteletére. Január 16-án, vagyis vasárnap délelőtt fél 11 órakor ünnepi egyházszónoklat, amit P. Gulyás Gellért plébános
mond. Majd szcnllmise a szent tiszteletére. Január 10., 17. és 18.-án este 0 órakor egvházszó-noklat, majd ájtatosság. 19-én délelőtt 9 órakor ünnepi szentmise, délután egyházszónoklat és Tedcum.
Ugyancsak három napos egyházi ünnepség lesz a Jézus Szíve plébánia-lemplotonban. Vfl* sárnap, hétfőn, kedden este 0 órakor litánia és egvházszótiok-lat lesz árpádházi 1». Margit szenttéavatása alkalmából.
A kórházi kápolnában vasárnap, hétfőn és kedden litánia lesz. Vasárnap dé\'után 5 órakor, a többi napokon pedig 0 órai kezdettel. Vasárnap a fél 3 órai litánia elmarad.

A ládafiában heverő pénzt élő főkévé változtatja, aki buzakötvényt vásárol
Egy-egy állam pénzének ^sorsa mindig összeforrt az illető nemzet sorsával. Ha jól megy az országnak, ekkor a pénzének is van értéke. És a pénz értékének megállapításinál a bizalomnak nagyobb Jelentősége van, mint aranyfede-, zetnek.
A kincstár által a közelmúltban kibocsátott buzakötvények iránt igen nagy bizalommal fordul a nemzet közvéleménye. Ezzel magyarázható, hogy a társadalom minden rétegéből tömegesen jegyzik ezt az uj értékpapírt, és a közönségnek a buzakötvény iránt mutatott bizalma azt igazolja egyúttal, hogy a közvélemény a nemzet jövőjében is bizik. A bizalomhoz a lelki felbuzduláson kívül az a reális tény is hozzájárul? hogy Magyarország a háború ellenére sem tuladósodott állam, sőt aránylag kis ladósságter-heket visel ugyanakkor, amikor minden más országban súlyosabb kölcsönök terhelik az eljövendő nem-
zedékeket. De sokat nyom nálunk a mérleg serpenyőjében az is, hogy a háborús áruhiány miatt sok helyén tokefeles\'eg mutatkozik. Az értelmes, józan magyar nem szalad a feketepiacra, hogy feleslegesen összezásároljen ttlcsköt-bogarat s elherdálja a pénzét olyati holmikra, amiknek nemcsak holnap, de már ma sem tudja hasznát venni. Akadhatnak megbokrosodott emberek, akik ostoba pánik-hangulatban az ablakon dobálják kl fölös pengőiket-szükségtelen holmikra, de a megfontolt, körültekintő magyarok Inkább buzakötvényt vásárolnak s igy a ládafiában heverő holt tőkéjüket élő tőkévé változtatják, mert tudják, hogy a buzakötvény névértékét és kamatozását maga az állam biztosítja és nincs a gazdasági életben sehol megnyugtatóbb és becsületesebb garancia, mint amit a magyar kincstár képes nyújtani az ország fiainak.
Háry János
rum-, likőrgyár és bornagykereskedés
Telefon: 505.
]\\fagy$canisisa
Amíg Ön alszik,
DARMOL
■ • TV .
dolgozik
\' KÖZGAZDASÁG
Allataink takarmányozása
A Magyar Mezőgazdák Szövel-ke ete (l\'u\'lapest V. Aldo\'mány-uteu 29.) és vidéki szervei a mai nehéz .takarmányozási viszonyok közölt is arra törekszik, hogy a gazdák sulvos gondjain enyt itsen Nem»,érr körlevélben ismertette a »•H-mL nok fontosságát az áPatok léli takarmánvo\'ácá"ál Közisnvct, hogy a téli időszak nap- és lc-i\'idő hiánva kodvezőtlenül befo-lvásoljn az állatok erőállapotát és fejlődését. A zord idő hatására csökken az \'állatok ellen-állóképessége minden fertőző betegséggel szeml>cn s különösen a fiatal állat áll meg a fejlődésben. Vitaminhiánvro vezethető vissza n télen tömegesen feHénő nni/olkór, csontláf?vulás s hizóállatoknál a rossz takar-mánykihasználás. A mai takar-mánvozásl lehetőségek mellett hatvánvozott érdeke • minden gazdának, hogy az állatok vitaminhiányát rendszeresen és okszerűen pótolja. Erre a célra gvakorlaiilnir is kitűnően bevák szer a 150.000 nemzetkőzi D-vi-f lamin egvséget. tartalmazó BIODIT takarmánykiegészitő. Rendszeres alkalmazása nenv csak a különböző betegségek megelőzését credWényczí,^ hanem lényegesen jobb íákar-mánykihasználáshoz vezet s fokozza az állatok teljesitőkéi>es-ségét. Szabványos használata rendkívül hatásosan biztosítja többek között a vadállomárv egészségi állapotát Is s növeli az érzékenyebb vad ellenálló erejét. ^
Á nyersanyaghiány egyre fokozódik, ám a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének *mégis sikerült olyan BIODIT készletről gondoskodni, amely a gazdák szükségletét előreláthatólag biztosítja. Tekintettel azonban a BIODIT iránt mutatkozó nagy-
NAOYKANIZSÁN kltflnó hely« n, két ufeára néző
EMELETES HÁZ
ELADÓ
250.000 P-ért.
Átvehető 150 000 P-v«l „óriási borpince Is van" jeligére válaszokat Boros hlrdetÖbn
Budnpesi, Andr*»«y-ut S< Mrjlk kQUcnl.
II«
,ZALAI KÖZLÖNY
15
Márvü *já»la4*s a
szükségelt mennyissel mielőbb megrenddelni, hogy a leszállítást idejében s sorrendben eszközölni lehessen. Azoknak a gazdaságoknak, amelyek m*g nem kapták meg a, BIODIT használatára vonatkozó részletes ismertetőt, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete t Budapest, V., Alkotmánv-u. 29.) pótlólag készséggel elküldi. (:)
J ii
Nagykanizsa város folyó esztendei országos vásárai
A polcármostor most adta ki és .tette kézzé Nagykanizsa városban , 1944-ben tartandó országos vásárok jegyzékét.
Kszerint a következő bóna]>okhan tartják meg:
Fobruár 1.
Március 7.
Április 4.
Ifyna 2. ,Juni^8.6.
Augusztus l.
fyoptomber 5.
Október 8,
November 7.
Tiocombor 5,
Az ors/ásos vásárok szarvasmarha . és lóváaárláaael vanpak ocvbokötvo és caok ecr\\- napig tartanak. \'Bzon-kiviíl minden szerdán iparba- és sertósvásár is van. Az állatvásártérre csakis szabályszerűen kiállított (irÁnvitelt) marhalevelekkel lobot fölhajtani, mécr akkor is, hogyha ^ axok nóm eladási szándékból hajtat-J nak fel.\' íparoeok ós koroskndók iqn-zolványaikat hozzák magukkal, hocrv ollonőrzés alkalmával magukat kel-lőon igazolni tudják.
Mi ujsáq a budapestlÉlelml-
szernagyvásárteleren ?
A Masryar Vidéki Snjtótitdósitó • fővárosi jclontéao szorij)t január 7-tól 13-ipr az élő- és vácotthavomfi piacén az árak nom változtak. —. A tojáspiacon a legmagasabb hatósági árak voltak érvényben. — A zöldség- és főzelékfélék piacán a sóska ára £00 fillérrel ^sokként, viszont a ppraj ára 40, a fpjensaláta ára 50, a leveles karfiol áva 100. * tisztított karfiol ára pepiig 110 fillérrel omolkpdetjt. — A gyümölcspiacon a körte ára 100 fillérről omolkedott kg.~kónt. A többi árak uom változtak. " \'
Nagykanizsa megyei város polgármesterétől.
80/ké. 1944.
Tejutalványok kiosztása.
A tejnek házhoz száljüására jogosító tejutajvái yok;kiosztása januá\' Í7 én. kezdődik Most a januárra és februárra szó|ó utalv.áwvokat adjuk ki. Az érdekellek családi igazolvány uk\'.al, ,a decemberi • tej utalványuk l-es szelvényével, e szelvényre untával irt sorszám szerint az alábbi napokon jelentkezzenek a Kftzellá-
tási Hivatalban:
1 tő< 210 sorwániis jao. 17-ép,
211-től 420 „ * „ 18 án,
421-\'öl 630 „ , 19 én,
631-töl 840 „ - . 20-án,
841-tői 1050 „ „ 21 én,
1051-töl 1160 / „ 22 én,
1161-töl 1370 „ „ 24 ép,
1371-tfl 15,80 „ „ 25-én,
1580-on felüli sorszám „ 26-án.
Az utalványukért darabonklat 10 fillért kell fizetni.
Kígykani/st, 1914 január 12. ur Polft£fJU,e$l<ir.
Az idén fokozottabban kimunkálják 1 a háztartási alkalmazottak és ipari munkások kereseti adóját Nagykanizsán
Az a háztartási alkalmazol! vagy ipari munkás, segéd, slb., akfliaví 80 pengő vagy heti 20 pengő fizetést kap (ellátásán kívül) kereseti adó alá esik. A lefolyt esztendő sok személyi változást, munkásnóvekcfiést. stb. hozojt, azért a folvó évben a városi adóhivatal revízió alá veszi az összes eddigi kereseti adózókat, hogy minél jobban kimunkálja az adózást. Tegnap,
pénteken délután ebben az ügyben érdekképviseleti ülés volt a városházán, ajnelycn a város részéről dr. Borsányi József vett részt, mig előadó Nagy László volt, ahol ugy a háztartási alkalmazottak, mint kisipari műhelyekben dolgozó és egyéb munkások, keresetiadó l i munkálásra. illetve újból való összeírására megbeszélték a szükséges teendőket.


á Oráner-cég bórpatefáí. a Klng gyár villát vásárolt Budapesten
értesülése következő
A Pesti Tőzsde alapján közöljük a érdekes hírt.
A Gráncr Testvérek T.extil-gvár a napokban megvette az Almássi-tér 19., a Cfleugory-u. 1. sz. nagykiterjedésű saroktelken fekvő bérházat 900.000 pengőért. Ugyanakkor, az ismert-nevű kitűnő konszernhoz tar-
tozó King-gvár a Rózsadombon egy villát vásárolt. A Gráncr Testvérek budapesti központi irodája is terjeszkedik, miután eddigi helyiségei szűknek bizonyultak. A központi irodát, amely a Bécsi-u. 1. sz. alatt működik, megnagyobbítják és modernizálják. .

400 ebet tartanak nyilván Nagykanizsán,
melyek után évi 3778 pengő adót fizetnek gazdáik
Mindden ebtartó gazda illetve tulajdonos január 31-ig köteles írásban bejelenteni ebét a városi adóhivatal illetékes ügyosztályán. Pontos» hogy a tulajdonos\' az eb legutolsó oltási bizonyítványát is hozza magával. A szükséges űrlapokat a y u-osi adóhivatal bocsátja rendelkezésre. Kérdést intéztünk ebből az alkalomból azxügyo$zlálv ve-zctőjéhoz, aki kijelentette, hogy Nagykanizsán az elmúlt esztendőben több mint 400 drb. ebet tartottak nyilván, mipt ajmklv után tulajdonol a adót fizet, fit persze első helyen állnakjy^, ölebek, melyek után 25 ]>engő
adót kell fizetni a vármegyei el>-adóalapba. lízekből van n* ín! egy 30 darab. Azután jönnek a többiek*- A vadászkutyák után A
cuiy
pengő, a kültelken levő ebek után 2 pengő adó jár, ezenkívül még 4 fillér bélyeg. Az el-mult esztendőben Nagykanizsán összesen 3778 pengő adót fizettek az ebek után. Nyomozáshoz és egyéb szolgálatra \' beállított kutyák után természetesen neknl kell adót fizetni.
Az általános helyzet folytán még az ebtartás is visszaesett.
Aki állatját nem jelenti be, bírságot fizet, sőt kutyáját is kiirtják.
Elkészült Nagykanizsa háztartásának iolyé évt költségelőirányzata
Mint ismeretes r-- a hclyzelft.il adódó körülmények, mtcgcstfp-nant tisztviselői létszám, stb. késleltotték a város folyó évi költségelőirányzatának rendes időben való elkészítését, sajtó alá rendezését és á pénzügyi bizottság elé terjesztését A városi számvevőség csökkant létssatnúi tisztviselői valóban emberfelel ti munkát végeztek, amikor a nehéz körülmények dacára sike-
rült a teljes költségelőirányzatot a mai helyzetnek megfeielő-en összeállítani és teljesen elkészíteni, ugy hogy már sajtó alatt van. A folyó évi városi háztartási költségvetés összeállítása valóságos mestcr\'miü, mert az általános helyzettel, az ebből eredő és adódó kiadásokkal és bevételekkel kellett . számolni. Tény, hogy a város vezetősége igyekezett legjobb lelkiismerete
Január
15-től 18 ig
VAROS! MOZGÓ Szombattól
---keddig
Kirobbanó siker !
Az évad legmulatságosabb magyar filmje
ARANY. PÁVA »i ■\' i ■ < »■
Világhiradó. Részletek napjaink kiemelkedő
eseményéiből.
■■ •* ■ ■■■ ■" »■■■■■\' ■■ ..... . -
Előadások kezdete: }4, /6 és }& órakor.
szerivt a fc*vétatek»É kímu*.
kálni, fokozni, ezzel sremb*n azonban itt van a több szűkség, let, amit egyrészt a tisztviselők és alkalmazottak illetwénvtóbb. lele, valamint egyébb rendkivüij kiadások idézlok elő. Ezt oly párhuzamba hozni, hogy mhiél kevesebb pótadót jelenísen, íj. letve a,polgárság minél kev^. sebb megterhelésével járjon, valóba n nem csekély munka. \\ sajtó alatt levő költségelőirányzat ezt mutatja. Minden esetre az a cél lebegett a város vezető-sétfe előtt, hogy lehetőlet; n7 1943-as pótadó és keresetiadó kulcs ne emeltessék.
Mihelyt a költségelőirányzat a sajtó* alól kikerül, a város nvomban megküldi a pénzügyi bizottsági t.agoknak és a városi képviselőtestület minden tagjának, tanulmányozás és hozzászólás végett.
Hemtoert Károly számvevőségi főtanácsos, hívntalfőnök, még betegsége alatt is dolgozotl és ismételten átnézte a költség. vetésl> csakhogy minél előbb le-tárgyalásra kerüljön a plénum elé. \'
Hallotta már...?
... hogy a rógi spártaiak csak telfltold idején vonultak.hadba, mert abban a hiedelemben éltek, hogy a hold kedvező hatást gyakorol az emberek és népek sorsát a és hogy telihold esetén ez a hatás is na-gyohh? Hol vannak már azok a boldog idők, amikor a háború még\' nem tombolt éjjel-nappal, flliigclle-
WtM minden id\'.boii akadályoktól...
• ■ *
...hogy a közkeletű felfogással ellentétben nem minden esetben áll az, mintha a primitív emberek igen csekély szókinccsel is beérnék? A Tógóban és Dahoméban élő eve törzs szókincse például 16—18.000 szóból áll és ezeknek a szavaknak legnagyobb részét az egész törzs nemcsak ismeri, hanem használja is. Érdekes, hoey a nagy szóbísé-géről híres Jókai ezzel szemben csak 16.000 szót használ regényeiben ;
*
. ..hogy a teve nemcsak minden káros következmények nélkül két hétig is kibjrja. viz nélkül, hanem még a sós jytizzol is csillapítani tudja szomjúságát, mig az embernél és az áliatok legnagyobb részénél a szomjusági érzést csak még kiazóbbá teszi? Ennek .ellenére a gondos tevegazda nem sósvizzel és kéthetenkint itatja állatait, hanem naponkint;
*
... hogy az ausztráliai „galléros gyik" (chlamydosaurus kingi) nemcsak négylábon tud fürgén szaladni, hanem^kéllábra emelkedve\'még gyorsabban menekül. Másik érdekessége a különös állatnak: feltűnő hasonlatossága a vizözönelőtti; maradványokból ismert, dynosaurussal, mely
hasonlóképpen kétlábon szaladt;
*
... hogy a mai mondás : sok van
a rovásán, valamikor kedvező jelen---:----
Olcsó ágytoBl.
Tarka fonztanl való 1.— P, jobb pubi Urk»toll UO. tokkal jobb 380. Siflrke pehaty»« ».-, «.- (i 10 P. fehír pehely«» 18.-, 2t.- «« 1».- P-Silllltj* H kjj -ot cionuxolttbto, poiIin iiláav^«* b^rmeotve. KOitlsztvIiclAkuck 3*,« eáj\'.cJmípy-
02?. BÓDT L4108RÉ ógytollvállaWta
KlakunlíleüyhAia, Bra^aó u. 20. U
jsmifr 15
ZAJL\'Al KÖZLÖNY
tésU tolt. Valamikor ugyani» az el számolásra farudakat használtak, amelyeket az összegnek megfelclöeen rovátkákkal véstek tele. Ez a fadarab helyettesítette tehát a mai özleti könyveket. Ugyancsak ilyenmódon számolták cl a munkateljesítményt és eonek megfelelően fizették a munkabéreket. A munkabérelszámolás esetében egyszerre mindjárt k£t ilyen fapálcát rovásol-tak, az egyiket a munkaadó, a másikat a munkás tartotta magánál. Így tehát az elszámolásnál nem fordulhatott elő sem tévedés, sem nézeteltérés. Ez a Szokás különösen Észak-Németországban volt elterjedve, de nálunk Magyarországon is használatos volt. Így tehát köny-nyen érthető, hogy minél több volt valakinek a rovásán, annál jobban járt;
... hogy a jegesmedvéknél tulaj-, donképen csak a nőstény alszik igazi téliálmot, miután párja segítségével erre a célra alkalmas kényelmes pinceszerű helyiséget ásott magának. A férj azután asszonya hálószobájának bejáratát tökéletesen elbarikádozza, azután folytatja útját a kemény télben és csak tavasszal keresi fel ismét asszonyát, aki már legtöbbször uj csemetékkel
várja az ifjú apát;
*
... hogy az első házassági hirdetés 150 évvel ezelőtt jetent meg a hamburgi „Unperteiisches Corrcs-pondenzblatt"-ban. A hirdetéssel valaki féleséget keresett magának. Az Illetőnek annyiféle kívánsága volt és önmagát is olyan kimerítően jellemezte, hogy a hirdetés nem kevesebb, mint négy teljes
nyomtatott oszlopot tett ki; *
... hogy a holdév, amely szerint a mohamedánok az időt számitják, mindössze 354 napból áll. A nap-évvsl szembeni különbség tehát min-dtn évszázadban kerek 3 esztendőt tesz.
... hogy már a régi görögök is használták a trágyázást talajjavítás céljából. Trágyául legtöbbször már-gánnak és szénnek a keverékét alkalmazták. Mig abban az időben Egyiptomban az öntözés jelentett nagy problémát, addjg a görögöknek igen sok gondot okozott a csapadékbőség és a talajvíz; »
... hogy a bolhacsipés alkalmával is kerül egy kis méreg a sebbe, jóllehet e- a méregmennyiség oly csekély, hogy csak másfél millió bolha rendelkezik abból egy viz-csöpp térfogatának megfelelő meny-nylséggel, mégis elegendő ahhoz, hogy a csípés után viszketést idézzen elő.
Dr. Karcxao nexsö
fiiagykanizsa város szociális ügyosztálya d szegény-flgy reformján dolgozik
Könyvszakértő
Nagykanizsa Roigonyl-u 0.
: : i
400 pengő fizetéssel
éikeretifény perfekt
győri- és gépirónét
«zonMlrt keres Lakáaról gondoskodunk.
i*3 Hunniáit. Csáktornya.
Nagykanizsa város polgársága megelégedéssel vette ludointf-sul a városi képviselőtestület ama határozatát, ahtely szerint a szegénysegélyezést korszerű alapokra fskteti. A polgármester intézkedésére a város szociális ügyosztályának vezetője, dr. Ifaba József városi aljegyző január elsejével megkezdte az errs vonatkozó előkészületi munkálatokat. Mindenekelőtt revízió alá kerülnek az összes városi ellátatlanok, mert a képviselőtes-tüleli határozat értelmében közellátást csak azok kaphatnak, akikről senki sem gondoskodik és akik munkaképtelenek. A revízió során minden egyes közellátási igénylőnél meg fogják állapítani, van-e olyan hozzátartozója, akinek mód iában van uz illetőt segélyezni, fenntartásáról gondoskodni. Amennyiben van, ezt kötelezik fenntartására. Közellátásra csak munkaképte-
len tarthat igényt. Lehetetlen állapot az, hogy rannak munkabíró, egészséges emberek, akik közsegélyből akarják magukat fenntartani, amikor drága napszám és munkabér mellett sem lehet munkaerőt kapni. A sze-génykőnyv intézménye teljesen meg fogja szüntetni azt az állapotot, hogy valaki több helyről kapjon segélyt vngy bármi féle juttatást. Figyelemínel kíséri a szociális ügyosztály azoknt, akik nem akarnak dolgozni, ezek munkatáborba vagy rendőrhatósági őrizet alá kerülnek.
A város szociális ügyosztályának vezetése a legjobb kezekben van, mindenki nyugodt lehet, minden intézkedés, eljárás a szociális érzés szellemében kerül végrehajtásra, csak a visszaéléseket kell kiküszöbölni és a szegény ügybe is rendel és rendszert belevinni.
HÍREK
NA PIRKNl):
fijjoli gyógyazorlári ügyelet: Ma, szombaton a Mária gyógyszertár Király-utca 40., holnup, vasárnap * Fokotu Sas gyógyazortár Fő-ut 6.
IviBkanuBttn az ottani gyogya-zoc-;ar állandó ügyelotes szolgálatot tart
Naptár. Január 15. Szombat. Róni. kat. Keni. sz. I ai. - Protestáns Lóránt.
januai ló. Vasárnap. Kom. kai Marcell vl. Protestáns üusztav.
A üOZx1 UKLu nyitva van ieggu, i óratói asui o Ottiig. iHótíó, suoxü* péntek ueiutao 0» itotiuon utfuaa uap uSkuok. i \'ioloíou; óoc.
— (A Kúria ügyvédi tanáosának zalai tagjai)
Az igazságügyiníniszter a Kúria ügyvédi tanacsaba 1U4-1 január hó i-tól kezdődő három évi időszakra kinevezte dr. Kovács László nagykanizsai éa dr. Lénárd János koszt-liolyi iigyvódot. ♦
— (Leventelelkószi kinevezések)
A veszprémi egyházmegye apostoli kormányzója ogyházmogyéjó zalai részére a kövotkozó lovontolol-készi kinovezésekot eszközólto: Vármegyei lovontololkész dr. Szorocr, Imro kopztholyi apátplébános. Járási levontololkészek: Balatonfüredi járásban Uubioza Antal balatoni ti rodi ésporea-plóbános. Kesztholyi járásban Végh József püspöki tanacsos, liévizszentandrási pléoánoB. Nagy kanizsai járásban Lábor Miklós za-lainoronyoi esporoa-plóbános. l\'ecuai járásban bárdos Józsof pacsai plébános. Sümogi járásban dr. Antj\\lllós püspöki tanácsos, osporos-plobános. Tajiolcai járásban Lodniczky Lajos
Káptalantóti ooporoa-plóbáno». Zala-
egorszogi járásban Kauzli Dezső csatári osporos-plébános. Zalaszont-gróti járásban dr. Boidl Béla zalaszentlászlói plébános. Nagykanizsa
m. városban Vajay Józtof espore«-plébánoi.
— (Vasárnap délelőttit órakor)
turtja nagyszabású matinéját a. Városi Színházban a lladitongoró-szok Egyeaüloténok nagykanizsai csoportja, amoly iránt az egész városban óriási érdeklődés nyilvánult meg. A mutinó műsora nagyon gazdug és válogatott. Dőrék .haditongo-réazoink mogérdomlik a város magyarságának logszéloaobb körű támogatását. Legyünk ott mindany-nyian. (.:)
— (Január 19. — iskolai szünnap)
Abból az alkalomból, hogy XII. Pius pápa árpádházi boldog Margitot azontté avatja, a magyar püapöki kar közös körlovolot bocsátott ki hi-voihoz. Sorédy Jusztinián lioroog-primás uz ösazos katolikus iskolákban január ltí-én, amikor a szonttó avatást kihirdetik, iskolai szünetet rondolt ol.
— (Kinevezések a keszthelyi j akadómian)
A Kormányzó Ur a korsztholyi gazdasági akadémián dr. Borko l\'ó-lort az állattenyésztés tani, dr. Tamás Foroncot a közgazdaságtani, dr. Kulin Sándort a mezőgazdaság üzem tani tanszéken mezőgazdasági főiskolai nyilvános rondkmdi tanárokká novozto ki.
— (Jegyzéi kinevezések)
A belügyminiszter Egyed Károly kisgörhői segédjegyzőt a kisgörbói •körjegyzőséghez körjogyzóvé, Mészáros László nyug. kórjogyzó, mura-szordaliolvi lskost pedig Csáktornya v nagyközseghoz községi .közigazgatási jegyzővé novozte ki.
— (Zalaegerszegen elfogták, Nagykanizsára szállították)
A nagykanizsai törvényszék nyo-mozólorolot Ijocsátott ki Mihalicz tiündor oronatonyi lakon ollon. Mont a zalaegerszegi pályaudvar III. osztályú várótormóbon a caondórök fel-ismortók é* beszállították a nagykanizsai kir. ügyéezségre.\'
Még ma aáia In ilkisiiilt
Pető és Samu vaskeresfcedésébevi
Erxaébetotép I.,
hogy minél slébb felújított íománcidényhsz Juthasson.
— (Leltározás olmén sem tarthatnak zárva sz üzletsk)
A kereekodslomüiryi minieator ki-jolontette, hogy leltározás cimón az üzletekot nem lobot zárva tartani, rnort uz uj zárórarondolot óa a hétfői e{/éaz napos zárvatartás módot ad u Keroskcuőknok a loltár elkészítésére. \'
— íAz életbiztosítás)
elsősorban takarékosaágra serkent. Másodsorban a súlyos gond elhárítására azolgál, moly a családapa hirtelen történt olhaláiűzáaával a családot éri. Forduljon az 1867-ben ulapitott Első Magyar Általános Biztosító Társaság helybeli: Csengery-ut 2. az. alatti fóügynökségóhoz, ahol míndon/folvilágoaitáat megkaphat. . \' (:)
— (Az önállósítás! alapot)
az uj tervek azorint bekapcsolják az átmenotgazdaaági olókéazitó munkába. Tavalv az illap mintegy 6.5 millió pengőt utalt ki önállósításra» amelyből egymillió pongó jutott főiskolát és középiskolát végzottok üx-letí helytállásának támogatására, a fennmaradó ÖBszogot podig kiaobb végzoltségok önállósítására fordították. Az uj olgondolások szorint az alap 15 millió pongős vagyonát lény ogoson fol kollono emelni, mert a háború után szükség losz majd arra, hogy fodozot nélküli hitoloklo»! nocsak a már moglovő vállalkozásokat támogassák, liánom olósogiteók uj, élotképos gazdasági egzisztenciák kolotkozését abban az időszakban, amikor a magántevékenységnek nagyobb losz a fontossága, mint •moBt. (MVS>^
(A BIOSZ fokozott tevékeny- % sége a buzaköivények elhelyezése •körül)
Rondkívül értékes mogög)ozéa jött létro a TÉBE éa a BIOSZ között. A mogogyozés érteimébűn uz orazág-ban működő biztosító magánvállalatok vozér- és főügynökségí irodákban ia lohotővé válik a buzakőtvónyok jog>\'zéso, ami azt jolonti, hogy a mogáilapodás nyomán f buzakötvény olholyozésénók \'munkájába lvikaj)cso-lódmik a biztosító vállalatok kűltiszt-viselői, üzlotBzorzői és holyi képviselői is, akik biztositás:gazdaHiigi tovékenységük során,, a logkisobb ¿s legtávolabb fekvő , kőzségokl» is eljutnak. A biztosító szakma vidéki hálózatának bekapcsolódásával tot-ioaiil a ]>énzügyminiszter elgondo-láaa, bog}\' a buzakötvény-jogyzés lohotővé váljék a falvakban" is, mTklot adva a lakosságnak az otthon tartott és ezért a nemzetgazdaság szem lantjából kihasználatlanul hovoró tókénok a gazdasági élőt vérkoringé-sébo való visszatérésvo. (:)
— (Az ipari snysghlvatal)
munkamonotét ozóv élőjétől lénye-geson egyszerűsítették. Az anyag-iRénylések kozeléso eddig osztályonként\' történt, ami külön-külön íkta-lók, nyilvántartók fönntartását kívánta mog. Most már központilag intézik az iktatás, az • Igénylés és kiutalás munkáját, ami nagy föladat, mort ma már kőzöl kótozor-fóle anyag forgalmát ollohőrzi és irányítja az ipari anyaghivatal. Jol-lomző a hivatal toljositményéro, hog az olmult óvbon egymillió aktát in-i6«tek el. (MVS)
— (A mezőgazdasági gépek)
iránti koroslot állandóan fokozódik. A mai viszonyok közt az egyro nag>-obb koroslot nohéz feladat olé állítja a mezőgazdasági gépgyárakat, minthogy a kívánalmaknak csak megfelelő eorrondbon éa hosszabb idóhslsdékksl tudnak ele^ot tenni. Az iUotókos storrok bírálják el az igénvlésok alapján a szállítási sor-roncfot. Ab előjegyzósbon levő rendelésállomány hosszú időre biztosítja a mozógazdasági gépgyárak foglal«
koztatmt, (MVS) ,r , ,
ZALAI JtOtZLONY
1044. jtmuár 15
Na^rkauUM r»%mmi térM
polyánats twHH.
81/ké 1944: •<•
Tárgy: Burgonya vásárlása kis
.\'léidben.
i lOlui\'M.iii\'iii (
Hirdetmény.
A rászorullak vitéz Tóth > Béla Sugár-utl üzletében legfel|ebb 5 kg-OJ tételben burgonyát vásárolhatnak.
Nagykanizsa; 1944. jaguár 12. in Polgármester.
Nagykanir.sa mesrvoi vároa polptfrmofltorétél.
057/1944.
Tárgy: A* ori*tápgvtll\'al képv\'R»\'fl-viliHitók névjegy/ékének kiigazítása.
Hirdetmény.
Kfiíb\'if^ Ir^ecn. hogy ai 193tí:XlX. i.c. 733 7. 1**., valamint n 372 900/ 1A4Á. B,,M rendiét élteimében a tOivény 93 Mbiir tog\'llt rcodeikezénoktől eltérően nz 1944. évben li kiigazítás ut]in kell. eléjréatltent it orsiá^gyaiétl képvf. »«lívélmtAk névlegytékét.
A*<»ruá#gvaié<, . íiJTÍselíválasatéV 1944. év|,aiv]««y^kébti tnvatalMI kell felvenat n)lnrfí*<?k»t, ,»klk « , válaijtól íorosuIUAk egyéb kellékeinek hirloVábnn, a, bllgatilás éffbenolérlk a válai»tójogo»ulti*ghoz megkívánt életkort. Atokat, akiknek a n\'év-)enytékbft való (elvéielére blrwlly Más clunch nyílik meg a joguk, kérésükre kell a.név|egv«ékbe (elvenni, ha válMitóiogo-sultiáaukat ipuojják. Azok, akiket a ki-lga*iW« évében kéréiükre kell felvenni a névjegy «ékbe, kérésüket Január 31lg ter-(eujfyetik rlft nálam, llla\'ve a v. gondnoki hivatalban Rorgonyl-u. 27. azt slait.
Átokra, akik a válaax\'ól jogoiultslghoz megkívánt 2«. illetőleg 30 évei életkort a kilRBj.HA» évében érik el, bonban * név-jefFyzélnek a kllgaxltás évét megelózéen legutoljáia történt összeálllfáiakor más kftziégben, lile őleg városban laktak r Igy u] lalhelyük a névjegyzékbe való felvétel irjint hivatalból nem Intézkedhetik, sxln-téti az elözrt bekezdésben foglalt rendelkezések irányadók.
A névlegyrék kiigazítására a 283.200/ 19?8. B M rendelet kiegéizltve a 320 2««/ iP3P,vB. M. rendelet 1. éi 2 bekezdésében jfoglalt rendelkezésekkel nyer alkal-tamást.
Nagykanizsa, 1944. jinuár 4.
M
Polgármester.
Nsgyksnizaé megyei város " polgármeflterétól.
10l/kéj>\'i644.
fáigy : A tejutatványok bemutatása pontot ás végett
Hirdetmény.
Több alkalommal közhírré teltem már, hogy a házhoz szállított tejre szóló utalványokat a tehéntartó gazdák a 111.200/1943. K. M. sz. rendelet értelmében pontozás végett mindjg a szálli ást követő hónap első 5 napján kötelesek bemutatnia közellátási hivatal lerménybeszolgálta-tási osztályán; ezt a határidőt igen sok gazda nem tartotta be s amikor elkésve jelentkeztek, a hivatal kötelességszerűen megtagadta a pontozást. Felhívom ezeket a gazdákat, hogy f. hó ,8 án, kedden a novemberi és decemberi be nem ponotzott teju\'alványokkal Jelentkezzenek a közellátási hivatalban, ahol a pontozást kivételesen végre fogják hajtani, a jövőben «ónban ily kivételes felbánásban sojiaspra ^szegülhetnek. A jövőben tehát 5-lkélg:mindenkl jnutass* b^ a teju alvinyait, mert különben elveszti a pontokat.
Nagykanizsa, 1944. január 16.
iw. Polgármester.
Ifjú Horthy Miklós a Kormányzó Ur mellett nyert szolgálati beosztást
ftwlapeit, jalnuár 15 (MTH Ifj. vitéz nagybányai Horthy Miklós, aki mint rondkivüli kóvot és moghhtalmazott miniszter Brazíliában képvlöollo MníO\'arorszá-got, hn/ajövotolo óta nem teljositott tényleges szolgálatot. 1044 január
olsojétól kozdvo ismét szolgálat lat ha lépett. A minisztorolnök és a külügy miniszter\' egyértelmű intézkodésére a Kormányzó Ur őfőméltósága lo?-inagasabb személye myllott nyert szolgálat iiasj boosztást.
irolyt«<Aa \\i 1 oldalrrtli
Német bombavetők váratlanul meglepték Londont
i
1 -»
Stockholm, január \' Londoni hirok szerint két német boímJbavető repülőgép váratlanul meglepte Londont. A légvédelmi szirénák nem\' szólaltak meg és a léffvédellmi tüzér-
ség sem lépett működésbe. Az egyik bomba cgv mozi épületére eselt. A robbanásnak 7 halálos és 37 sebesült áldozatit v:m. A sebesültek közül 15-nek ;tz állapota súlyos.
Sikeresen folyik a htjtóvadászat a partizánok ellen
el. Szövetséges bombázók ismét támadták Spalató kikötőjét Öt ház rombadült, áldozat nem volt.
Zágráb, január 15 A németek sikeresen folytatják a harcot a -partizánok ellen. Csütörtökön és ^ pénteken Boszniában 239 partteán esett
. A németek az egész Dnyeper-Ívben támadásba kezdtek
fítrlin. január 15 * A német "fővárosból érkező legújabb jclntések szerint a keleti arcvonalon a» általános harci helyzetben enyhülés állt be, a helyzet azonban továbbra is igen feszült. Az «gye$ frontszakaszokon sikerült <ftz orosz clőnvomulást feltartóztatni. A szovjot támadásai az utóbbi na-
pokban ujabb szakwszokra terjedt ki. Német részről nvegkezd-
lék n visszatartott tartalékok l e
* • <
vetését, akik az egész Dnyeper-ivben támadásba kezdtek. Boriinben a német kilátásokat kedvezően itélik meg, hogy sikerülni fog az orosz, áradatot feltartóztatni.
Közzétették a lengyel kormány nyilatkozatát
Zürich, január 15 \' Tegnap közzótottók a longyol kormány nyilatkozatát, melybon • Válaszol a szovjgt kormány jegyzékére. A szovjot kommüniké ogéiiz sorát tartalmazta azoknak ar, állításoknak, molyro\'a választ a longyolok harca mogadts. A longyol kormányt az a cél vezette, hogy biztonitaa az ogyo-süll nomzolok küzdőimét a közös ollcnsócr ollon és óbból a célból a további nyilvános tárgyalásoktól oltokínt. A longyol kormány nom ismorhot ol olvan og>-oldalu dőnté-aokot vagy l>of"ojozott"tónyekot, me-lyokkol a longyol köztársaságot sújtani akarják, azórt a longvol kormány Naáybrilannia ós ar, lígyosült Államok kormányához fordul, hogy a tanácskozásokon képviseltoesók ma gukat és garantálják az ott lótrojóvó mogál lapod ásókat. Azt meg koll ton-niök azórt is, mert Közép-Európában a békét másként biztosítani tartósan nem lobot.
. Washingtonból órkozó jelontésok szerint az Egyosülb Államok külügyminisztériuma tegnap este a londoni monokült longyol kormánytól jogyzékoí kapott, hog>\' Vegyon részt a Szovjetunió és Longvolország közötti határkérdés elsimításában. Az amerikai külügyminisztériumban ez idő szerint tanulmányozzák a lon-gyol kormány kérőimét.
A londoni ma reggeli sajtó örőmlmel üdvözli a lengyel kormány válasz jegyzékét, nvinl az államtudotnvánv bölcs müvét és rámutatnak a "mielőbbi megegyezés «zükségszerüségére. Emlékeztetnek arra, hogy Angiin Ígéretet lett, hogy n lengyel határokat nyugat felé kiterjesztik. Ez gazdag területet jelent, miáltal a lengyelek kárpótolva lesz nek a nagyobb, de hasznavehetetlen vidékekért. Londonban bizonyosra vtísfcik, hogv a szovjet kormány készen áll a rendezésre.
Hirdetmény.
ZalavArmegyeJ Gyümölcstermelők Egyesülete . 1944. Január hó IB-énf szerdán délután S óra! kezdettel a városháza kis-tanác8lermébeg tarlja közgyűlését, melyre felkéri tagjait: minél nagyobb számban Jelenjenek meg.
Nagykanizsa, 1944. január 14.
Dr. Krátky István s. k.
egyesületi alelnök.
-i«r
N
. .iá«, i,.^ »^¿ÍÚ^-.I^ rr, .• A, " 1 ■ " i■.. .. T :. .
VILLAMOS ARAM-__SZOLOALTATÓ RT.
Aramssémiák flxetéss, rsklamáolók, hibajslsntéssk, szakszerű felvilágosítás mindsn vlllsmos kórdósben telelő« 8-tól délután 16 óráig. CKHitS^ry-uf ön, 294.
Hirdessen o Zalai Közlönyben
áPRÓIIKDETtSIK
T*M*lk«zéii 4««zatn ré*»ére Px-smI 4« \'■talátikal MMiMtttMOHaft.tlavtvf««?!., *••« f«lv«*z Foncière. C<eng«rv-ut 1 ]§
Kíyéves kórházi gv«VorUt(a| ÀpnîÂ. mR(i«Ic vnpv macránoahoz h**wewe»Q.
nSneb elmenno 30 ecréstaéges, f\'lo. getlen nő. Clm a kladéhivalalban. 128
Ke/Hő tlsxtwUnlflnS*, aki a kl«znt-tJ\'áiban Is segéítkezne, mielőbbi helépéue kerea Orsság maRkereakedése. Erzsébet-tér 16. 142
Hu«x áve» leány vigvok. b«»tAlek, ii.k és olvaioV MéMetUI és horvátul. AlKtt keresek jobb német anyanyelvű csalidnál (jy«rmakn*v*l6nNnalc. TIK Ksllca Csáktornya, Molaár tábarnoV u. 7. 115
Mepblshatő boJ4»-órt«« felveateV. Ra. dlts Ilon», Horthy M.-ut 1. bőrdlszmfilru-üttet. _ 185
Az Knsébat-tér 18. szám* háthoz (volt Szarvas) mtjbltható háiMaattp felvétetik. ör. Halphen Jenő* «Ryvéd, Ertsé-bet-tér li. \'__159
9lthont karas« kSiépkoru uö |A
fizetéssel felvétetik. Ktsfaludy-u. 28/a. 146
MdasakKpaJaalA privátmunkákat vállalhat. Stegö, Király a. 5.\'_ 161
HaaxnAlt ruhát magaa áron veszek. Márkus, Klrály-u. 31. 44ÍT
Hatzaált warrógAoekat vesz Brandl, Daák-tér 2. TefefoH ?2. S2
Eladé lltéves betaa mén enge-déllysl ellátva. Waltner Mihály Kaposf6 (Szomajom) Somogy vb. W
H«v asztal 4 székkel eladó Kfsfaludv-utca 14. 14*
KÜönféíe bútor a!atfó. Sugár-ut 34.
187
Megvételre keresek egy |ó állaootban levé mélv oyapmakkaoalt, csakis url
házból Clm a kiadóhivatalban. 157
Majdaoru n| rakamló elndé. Délelőtt nsgteklnthetö. Eiicher, Ctengery ut Ifl/A.
1K
Eladó 250 es D. K. W. atóló motor-Ikapékpáp S0e/o os gumikká, 16 000 k«-t futott, príma állapotban. ¡Erdeklödaf a Zalai KizUnynéf. 152
Jókaiban levő Aaaacaaaukható vaságyat vennék Clm a kiadóhivatalban. 13«
Keresek megvételre 37 es gyermsk hó-•Ipfit vagy oalamát* Clm a kia
vatalban.
kladóhi-135
Jó karban levő férll téllkabét, egy fekete férfi hosaiu nadrág és egy dttnyhn tollal sladó. Rákóczi-u. 4. 180
■atarkavákiiápak eladók, Szemere-utca 4. Kefegyár<udvar. Varga Uiemvetelő.
Egy pár 5 évtlbíiar411 Ió cIadó. CIm a kiadóhivatalban" 166
Kárpitoson ebédlészék, ebédlőasztal, csillár, gyermekkocsi eladó. Skerlák és Radica bórdiizműáruUtlet, Horlhy M.-ut 1.
Szentgyérgyvárl hegyen 4Ví hold aa>lB-birtok azonnal eladó. Cim a kiadóhivatalban 117
—------
Eladó házhely termő gyUmölcstjssel, egy hold rót ét azAntóföld. Megbl/:olt: Horváth, Sugár ut 4.2 ( 141
KOnnyU hAxikoaxtot keresek. \\Ciai a kiadóhivatalban. 132
Etvaaxalt csütörtökön este a Vz6 órai mozi elóadás. elélt a csarnokban egy pár fekete bfirkesityü. Kérem a megtalálót, azlveaked|en leadni jutalom ellenében a kiadóhivatalba. 155
Ké.i! -n*gykerekll lap08 kocilm alva-osatt. Nyomravezetőnek 100 pengő jutalom. Melczer Uvegkereakedés. 162



ZALAI KÜÍLÖHV
politikai napilap.
fiÜAlJa : „K«igsi«aaá|l R. T. Nagykwt.^.-Fololóa kiadó: Z«lal Ká/oi, Nyomatott a HKltBataasagl H. T. NauykaaiiM^*
ayaaáájábaa Moeykaalt«*» (Nyomdáért tolal i Zalai Uralyj
Felaéó
•la

fiendtokoaat:
Tábori pos\'a:.,..
évi., 12. sz.
Nagykanizsa, 1944. január 17. hétfő
Ára 16 fillér.
___ ___ .w ________________m ^ v M« BzAni
Seerkenztőségl és kiadóhivatalt teloton 78. sz MfcRjelenlk minden hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbárits Lajos
FlrtHzflté*! á»a: #gy hónapra 4 pengrt 30 fillér,
n«»ary©*#\\»<i 12 jw*«srrt 40 fillér. liay«.1« HiAm: hetkíwnnp 1<5 flll. K/nmhn\'on 30 fi|l.
A szovjet elutasította a lengyel kormány
ejánletát
Berlin nagy búvárhajó győzelmet jetent
A Badogllo-kormány áttelepítette székhelyét
_ _ \\ .
Lettország Mi korosztályt mozgósított a siovjot ellon
Berlin, január Í7 A keleti arcvonalon már három bél óta tarló súlyos harcokban a szovjet uj módszerhez folyamodott. Táhiiadásait igen keskeny arcvonalon inditja meg, hogy azt készen tartott csapataival kiszélesítse. A szovjet csapatoknak sehol sem sikerült eredményt elérnie. Az oroszok ezzel a módszerrel súlyos ember és anyag veszteségeket szenvedtek. A veszteségeket fokozzák a hatalmas erővel megindított német ellentáfm\'adások,
pjelyek nvijidjg ott jndulnak meg, ahol a szovjet legkevésbbé várja azokat Az észoki szakaszon tovább tartanak a Súlyos elhárító harcok. Novgorodnál 17 páncélost tettek-harcképtelenné a németek. Nagyarányú tüzérségi előkészítés után, pán a célosok és csatarepülőgépek támogatásával isditottak táanttdásf a leningrádi szakaszon. A né-melek idejében észrevették és minden intézkedést megtettek ennek elhárítására. Oránien-burgnál
a túmadós még a német álliaoV elítt összeomlott az elhárító tűsben.
A Krím félszigeten a szoyjet folytatta támadásait. A keresi hídfőtől kiindulva, páncélkocsik és lángszórók támogatásával hi-áiíáí rohamozta a n&niet állás-rendszert. A német tarackok a szovjet kötelékeket, siíTyos veszteséget okozva nekik, visszaverték és készenléti állásokat és páncélkocsi gyülekező helyekéi szét szórtak. Krivojrognál 11 lövész hadosztályt indított a szovjet harcba. Sikerült is az
első támadásnál néhány kilómé lerí nvorniők. A néniét csapatok és a német légi erő később a sfcovjel támadást visszavetette és 15 páncélkocsit harcképtelenné tett. A német páncélosok összefogott támadással egy, az előző nap nyitva maradt nyílást bezárták. Ezzel több szovjet köteléket elvágtak utánpótlási vonalaiktól és összeköttetéseiktől. 58 nehéz ágyú került némel kézre.
tokon moglopotéssnorüon két bomba hullott Ixmdonra anélkül, hogy
re-
pülógép közolodésót fieyolték volna meg. Arra a kérdésre, vájjon a titokzatos német >.villáml>omhnzók« ol«ó szoroplés.\'ról lehot-e hzó, ille-t/\'.kos német bolyon csak vállvonogatással válnszoltik. A ^villámbohi-bázó* olnovozés nomrég merült fol a nemzetközi sajtóvitában a német légioró |o<<ujobb fogyveniivel kapcsolatban, do tormészototnn eddig sonuni közolebbit som tudnak orról az ujtípusu repülőgépről.
Az USA résztvesz a szovjet-lengyel tárgyalásokon
Washington, január 17 Corden Hull amerikai külügyminiszter szoknfbalon fogadta a lengyel nagykövetei és átnyújtotta az Egyesült Államok válaszjegyzékét. ,A menekült lengyel kormány arra kérte az Egyesült Államokat, hogy ve-
gyen részt a szovjet— lengyet tárgyalásokon. A válasz kedvező. Az Egyesült Államok és Nagy-íiritania felajánlotta segítő közreműködését az orosz és lengyel ellentétek kiküszöbölésére.
A Badoglio-kormány áttelepíti székhelyét
A horvát hadsereg megszállta Zágrábot
Zágtáb, január 17 A horvát fővárosban te*,-napra virradóra és tegnap délelőtt nagy razziu volt. A rendőrség rendeletet adott ki, melyet este 11 órakor a rádióban olvastak fel. Minden zágrábi lakosnak tilos volt az utcára kimenni. A horvát hadsereg egyidejűleg megszállta a fővárost és minden ellenszegülővel szemben utasítást kapott, hogy lőfegyverét használhassa. Kikapcsolták a telefon vonalakat. Tilos volt az egyik házból a másikba átmenni. A rendőrség ellenőrizte, hogy n lakásokban nem tartóz-
kodnak-e a rendőrségen be nem jelentett személyek, vagy egyéb nem kívánatos elemek. A rend-őrbízottság egy rendőrből, egy usztasából és egv-cgy tisztviselőből állott. A főváros utcái teljesen kihallak. Nem vonatkozott a rendelkezés a német hadsereg egyenruháját viselő tagjjii-ra. A razzia alatt, délelőtt 11 óra 55 perekor légi riadót jelezlek a szirénák. A rendőrség ez alatt is folytatta munkáját és és a riadó befejezte után, mely két órán át tartott, a rádió bejelentése után a rendes forgalom helvreállt.
Az adriai parton a németek meghiúsítottak minden : ellenséges támadást
szavototték és tt amorikai jenülógé-)*■>< lelőttek. Végül a némotek mog-hiusilották az Adriai-tongor partján az angolszászok míndon támadását..
Dél-Olaszország fó arcvonalán helyi támadásokba koz,dtek az angolszászok. Onssino torületétól kolotro és az északra lovó szakaszon, valamint C\'orvarőnál késó délutánig nom támadtak, viszont Casolinonál a fö-lénvbon lovó ollonség olól a fővonalakba vonultak a némot csapatok. Carvoronál a némot ütegok és rombolók az angolszászok olóretörésót a némot vonalak olótt mindonütt visz-
A ndmet villómbombdxók Hiohtaton f»ttüné>e
. Német katonai körök még nem nvilatkoztak azzal a Koutor-jolontés-sói kapcsolatban, amely szormt pén-
Ixmdon, január i. A iTtans« Nápolyból keltezel! jelentése alapján közli, Iw»gy a Iladoglio-kormány Olaszor-
szág középső részének helyiségébe való áttelepítését megkezdte..........
Eisenhower feladata, a partraszállási kísérlettel kapcsolatban
Némot Hzakérlók véleményo szerint Kisonhowernok hatezor vadász-ropülógépot kell harcbavetnio, hogy a partraszállási hadművolotok alatt kiharcolja a légifölényt. lOzzol az inváziót egyik lényeges pontban nh-vo holyhoz kötik, mivel a fó partraszállás szempontjából csak olyan partvidék jöhot tekintetbo, amely az angol umorikai vadászkötelékok ak ciósugaráha esik. Az eddigi tapasz-
talatok szerint, az invázió» csapatokkal együttműködő vadászrepülők feladata kottós lesz: egyrészt védelmez niök kell a bombavotókötoléknkot, másrészt ol koll háritaniok a német bombázó- és harcíropülórajokat, a melvok a partrnszálláai flottát és a partraszálló csapatokat támadják. A* utóbbi feladat különösen fontos, nagymértékben oltói függ a. partraszállás sikoro.
Ujabb német tengeri győzelem
Jterlin, január buvárhajók ismét
17
A német buvárhajók ismét öt\' nagy keroskodohni hajót süllyosztet-tok el 35.000 tonna tartalommal Megsérült három ellenséges torjjedó romboló és két búvárhajó. ftzonki-
| v n 1 két. ollonséges bombavotöt lolót-tok. A némotek ozokot a aikoroiket I az Atlanti-óceánon, Földközi-tengeren ésv »> Fokoto-tongoron érték el. A szövotségosok január hónaj)ban eddig kilenc rombolót veszítettek.
Lettország válasza: mozgósítás a szovjet ellen
A rigai rádió tegnap közölte, hogy I^ttország arra a szovjot nyilatkozatra, hogy a Balti Államokat bo-kobelezi - - tíz korosztály mozgósí-
tását rendelte ol. A rádió közölte, hogy a lott nép ol van szánva arra, hogy hazáját fogyvorrol a kenéhon védelmezi meg.
A szövetségesek expedipiós főhadiszállása megkezdte
működését
Zürich, január 17
A londoni hírszolgálat hivatalon közlése szerint a szövotségesok nx-podiciós főhadiszállásán a fó|«i-rancsnokság megkozdfo működését. A kommüniké hangsúlyozza, hogy föisonhíowor tábornok a nagybriten-rijjAÍ főhadiszállásra érkozott és ez
olótt közvetlenül K*h>«ovolttol és Churcbillel ;tárgyalt. Ezzel kapcsolatba/^ illetékes bolyén rámutatnak
arra, hogy KisonhownH dcf:oml>ci\' 24-én novoztéje ki a szövetségért hadorök fój>arancauokának a Föld közi-tenger .vidékéről kel lott. Nagy-britanniáha utaznia. Fel koll tólo-le4pi, hogy meglátogatta RoosotoU olnóköt és Churchill miniszfruolnó-köt.
íFol-Hjrtá« n 4.
3
ZAL\'Al KÖZLÖNY
HM l: január 17
Az otrantol bés ég kailteagerészelllnk dicső mnltja
Á nagykanizsai .haditengerészek vasárnapi matinéján a Városi Színházban
Vasárnap a Városi Ssdnházban rendezte meg a Magyar Haditengerészeti Kgyesület helyi csoportja ünnepélyes, értékes összejövetelét, ahol az álla-lunk eddig rjltkán hallott, és ismert haditengerészeti történelmünk képei peregtek le előadáson és vetített képeken keresztül. ,
A/, ^löadáson ott vqlt a honvédség\' képviselete, a város részéről dr. Hegyi Lajos polgár-inestorhclyetle.s ós még sokan az élenjárók közül. Hiszekegy után d.r Tholway Zsigmond, mint a Haditengerészek Kgyc-sülete helyi csoportjának elnöke, igazi magyar szívből jövő beszéddel üdvözölte a vidéki és belvi vendégekel. Utána Skri-neez Dezső ny. ni. kir. fötörzs-kapitáuy...a Magvar lladiteuüo-részeti Kgvesüleí országos főtitkára szépen lelépi teli- előadásban ismertettehaditengeré- * szélünk történelmét,\'amely visz-szanyulik\'a 19-ik század elejére, ahol először, mint közösök« a császári hengerészekkel szerepeltünk \\\\ császári és királyi naditengeqészek nagy vezetői közül ragyogó oályafutásánál és és dicsőséges nadiletleinél Kormányzó Urunk szerepel, a legendás otrantói hős; aki világ-törlénelmi viszonylatban is halhatatlan nevet szerzett dicső
haditengerészeti sikereivel, győzelmesen vivőt! csatáival.
Érdekes történelmi képek ke-\'ültck a mozi vásznára Győri Lajos volt haditengerészeti szólr lásinester előadásán, ahol különösen a kék Adria csodálatos szépségű partvidékének kikötővárosai kerüllek a néző szeme elé. — Kzek a felvételek a magyar haditengerészeti mui-zeuin féltett ereklyéi, érdekes eredetiségében látjuk hircs ha-dikikölőnket Pólál, Knguzzál, Fiumét és a többi adriai kikötőnket. A líMk század elején még a/> AdVía kéklő vizeire mjc-\' rédezik Dioc.Iétián által épilett hatalmas aréna, afnkdy most már csak a m\'ulté és egy-két régi kép emlékeztet rá. Hajó-csoportok, úgynevezett f regatták\' kerülnek a maguk eredeti-, ségében a vászonra, majd a haditengerészetünk múltjának néhány érdekes néma felvétele következik. A tengeri csaták, a kínai boxc.rlázadás a imilt hagyományaiként beszédes bizonyítékai vitéz és dicső hadilörténel-mi "multunknak.
Az előadási nagy érdeklődés kisérlo végiig. Megemlékezünk a honvédzenekar lendületes zeneszámairól, Hering Vilmos karmester jn/ii Ilkájáról, aki az egyel len értékes kanizsai zenekart országos hirüvé fejlesztette
Mintegy 100 uj lakás épült 1943-ban Nagykanizsán
Szomorúan közismert, hogy Nagykanizsán a lakáshiányon jelenleg csak az segít egy-egy esetben, ha valaki meghal és megüresedik a lakása. Megnehezítik a lakáskérdés enyhítését az anyaghiányból következő korlátozások. Igaz, volt némi építkezés, MAORT- és ONCSA-há-zak, de ezzel szemben áll a folyton növekvő Igénylés.
Nagykanizsa műszaki hivatala most készítette el a kimutatást az elmúlt évi lakásépitkezési engedélyek kiadásáról é.s a megtörtént építkezé-
sekről. EbbÖl megtudjuk, hogy a várostól az elmúlt esztendőben 85 építkezési engedélyt kértek, benn-, foglalva a MAORT és ONCSA építkezéseket is. Építkezés történt 33 esetben. Az ennek folytán keletkezett lakások száma egy év alatt több mint 100-ra tehető, ebből 25 MAORT-lakás, 18 ONCSA-lakás és 14 iker-barak. A város a lakáskérdést állandóan napirenden tartja és mindent elkövet a lakásínség enyhítésére.
Annak idején jelentettük, hogy Horváth József fonyódi szttletésü fiatalember Hahót községben vállalta a polgárok óráinak javítását. A javítás ugy történt, hogy elfogadta az órákat, de sok esetben a tulajdonosa már csak a törvényszéken látta viszont óráját níint — blln-tárgyat, mert az élelmes Horváth eladta és ekként tartotta fenn magát. Néhány hónapi fogházzal fizetett manipulációiért. Mikor a nagykanizsai fogházból kiszabadult, ugy-
17/
Im^mtperzsaszSnyeg-tulajdoflosokat,
hogy nagykanizbai rövd tartózkodásom alatt szakszemen vállalom keleti szőnyegek javítását.
Tfltöngyán Pál
Nagykanimi ¿Imem: B • r A kárplloa, Horthy Mlklós-ut 6.
Nagykanizsai zeneszerző fogja tanitani a szentkozmadombjai őstehatséget
A minap röviden foglalkoztunk a fiatal Gerencsér Ferenc szentkozmadombjai lakos, a zene szerelmesének ügyével, akit dr. Laurentzy Oszkár ny. főszolgabíró fedezett fel hivatalos vidéki\' útja alkalmával. A „Zalai Közlöny" cikke széleskörű érdeklődést váltott ki szakkörökben, akik kérdezősködtek szerkesztőséginknél. Időközben levelet kaptunk a .fiatal Gerencsér tanítójától Major igazgatótól, aki mindenben nemcsak megerősíti a cikkünkben foglaltakat, de közli azt is, vjiegy mindenha fiatal zenekedvelő Gerencsér továbbképzése, kitanittatása illetve boldogulásának egyengetése érdekében törtjájjJLeddigi kísérletezései hiábavalónak, bizoiiyiiltak és ezért közbevetésünket és támogatásunkat kéri. Örömmel kell megálla-
pítanunk, hogy a Zalai Közlöny cikke ííj. Gerencsér Ferenc érdekében nem volt hiábavaló, a számos érdeklődés mellett (a fővárosi sajtó is foglalkozott Gerencsérrel 1) Kiráiy-falvy Tibor, a neves nagykanizsai zeneszerző és márkás cimbalomművész felajánlotta szerkesztőségünknek, hogy készséggel vállalja a fiatal őstehetség tanítását és továbbképzését, annál is inkább, mert a zeneiskolákban cimbalom-tanszak még nincsen. Király falvi nemes elhatározásáról szerkesztőségünk azonnal értesítette a zene szerelmesét, aki rövidesen Nagykanizsára jön, ahol szive-vágya teljesülni fog.
További pályafutását szemelótt tartjuk és magyar fajtaszeretettel figyelemmel kisérjük.
Kimutatást kell készíteni az alkalmazottak fizetéséről
Január 31-ig mlndsn ktreskedf n«k be kell fizetni az alkalmazotti fizetések utáa a nyugtailletéket
A kereskedő minden olyan járandóság ulán, amely az alkalmazottak kereseti adója alá esik. 0.75 szazalék nyugtailletéket köteles pénzben fizetni. Kivételt képez és nyugta-illeték alól mentes? óra-, napi-vagy hetibér esetén az a hetiílzetés, a mely 48 pengőt, havifizetés esetében az a havifizetés, amely 200 pengőt, egy hónapnál nagyobb időszakonkénti fizetés esetében évi 2400 pengőt meg nem haladó járandóság (193.000-1943. P. M.)
A kifizetett járandóságokról a kereskedő félévi kimutatást köteles készíteni., amelyen fel kell sorolni azokat a személyeket, akik 1943. juliuv 1-tól december 31-ig heti 48 pe/ígőt, vagy havi 200 pengőt, illetőleg evi 2100 pengőt meghaladó
járandóságot kaptak és egy összegben fel kell tüntetni, hogy a • félév folyamán bármely címen összeg fizettetett ki részükre. •
A nyugtailletéket a kimutatásban felsorolt valamennyi személy részére 1943 július 1-től december 31-ig kifizetett összes járandóságok együttes összege után kell 1944 január 31-ig az illetékes m. kir. adóhivatal postatakarékpénztári csekkszámlájára befizetni. Az 1943 december 19-i, 285. szánni „Budapesti Közlönyében megjelent 5530—1913. M. E. számú rendelet 3. §-a az előbb említett nyugtailletékre vonatkozó rendelkezéseket hatályon kivül helyezte és a nyugtailletéket 1944 január 1-től beolvasztotta az alkalmazottak állami pótadó összegeibe.
\\ *
A gazda magmondja: — miért kell buzakőtvényt vásárolni?
• • \' ■
A hahót! óraspecialista Vörsön került % ismét csendőrkézre
Beszállították a nagykaalzsal törvényszék fogházába
látszik nem javult meg, mert egyre-másra jöttek a féljelentések az egyes őrsökre külömböző szélhámosságok miatt. A gyanú ismét Horváth József „óraspeclalista" ellen irányult. A vörsi Örs egy járőre elfogta és beszállította Nagykanizsára. Kihall-gátása alkalmával beismerő vallomást tett.
Ma dönt további sorsa felett a nagykanizsai törvényszék vizsgáló-blrája.
A háború utáni átmenetgazgálko-dás*4ícícjére minden üzem, vállalat, háztartás, hőt minden előrelátó ember igyekszik tőkét gyűjteni, tartalékolni. Ez érthető, hiszen a gépektől kezeve a ruhaneműig minden kopik, avul és ma alig, vagy egyáltalán nem pótolható. Az előrelátó ember\'tehát félreteszi azt a pénzt, amin ma) ruhát például neht vehet. Igyekszik kis tőkéjét kamatozóan elhelyezni, mert tudja, hogy a fiókban összerakott heverő pénz csak a bankjegyforgalmat duzzasztja oktalanul, egyébként azonban holt tőke. És hogy ne legyen holt tőke, arról ma könnyűszerrel gondoskodik az, aki kamatozó és névértéken alulra soha nem eső buzakőtvényt vesz.
A buzakötvény en való tartaléko-
lásról, az átmenetgazdálkodásnak esetleg hosszú hónapokig tartó idejére való gondos felkészülésről sok szó esik ma foglalkozási ágra való különbség nélkül az emberek között. És sok megfontolásra érdemes véleményt van módunkban hallani, így például egy jó és tehetős gazdáét jegyezzük fel. . Ezt a gazdát megkérdezte valaki Ilyenformán:
— Mondja, gazd\'uram, miért vásárolt maga buzakőtvényt, hiszen búzája mindég volt, van is, lesz is, ha valamire szüksége van, elad annyi búzát, amennyinek árából megveheti.
A gazda igy válaszolt: . »
— Hát ez igaz, búzám mindig lesz, a buzakötvényben azonban olyan búzát raktároztam el, amely-
JanUiír*x, ; t\'AROSl riOZGO Szombattól
15-től 18 tg - . keddig
Kirobbanó siker t Az évad. legmulatságosabb magyar filmje
ARANYPÁVA
Világhiradó. Részletek napjaink kiemelkedő
eseményeiből.
Előadások kezdete: ¿4, ¿6 és +8 órakor.
1944. január 17
ZALAI KÖZLÖNY
nek métermázsánkénti ára 40 pengőn alul ne ni szállhat le. Vagyis legalább olya értékű marad, -amilyen értékben vásároltam. Ötven mázsa buza árán vettem kétezoapengős buzakütvényt. Ha ezt az ötven mázsa búzát a magtáramban természetben raktároztam volna el a háború utáni átmenetgazdálkodási időre, nem lennék biztos abban, vájjon egy szép napon nem fog-e az igy tartalékolt bu/atőke kétezer pengő helyett csak ezerötszázat, vagy ezret érni. Ks ebben az esetben nem ötven mázsa búzát kellene eladnom, hogy például gazdaságomba elegendő műtrágyát vegyek, hanem hetvenöt vagy éppen száz métermázsát. De, mert búzámat kötvénybe fektettem és nem búzát adok ki természetbea, hanem kötvény árán vásárolók, megszérjem a sztp&ges műtrágyát azon a tartalékold pénzen, ami ötven mázsa buza mqi ára. Ezért vet--tem buzakötvényt! És nem veszíthetek, hanem csak nyerhetek rajta!
Hogy ennek a gazdának igaza van, azt ceruzával és papirossal a kezünkben mindnyájan és könnyen megállapíthatjuk. (s)
Urieányok Máriakongregációjának előadása
kedvea esiot> lendozott vaaárnup .i migvkaiíizsai (Irtain vek Mária Kongregációja a \' Kat. l/ogényogy-Irl nagytomiólxm a közönség nagyszámú i\'észvélolo mollott 1\\ Labanc/ .Médárd prézes főrondoJcésóyel é,s irány ¡fásával, az Ildikó c-KorkészA csiuií kis tagjainak tevékeny közm-mÜNödésévol. Nagyon sokan voltak olt a katolikus táborból, öröm volt "nézni a nioghitt, nagy katolikus családot. A bejárain Ú Harsány í Ktus Orofekta ók Sühlögl Bözsiko ol<Mjárosági tag\' fogadta ll:tgy szeretőt reméltósággal táborkaráv;d a vendégokot, akiknek soraiban ott lálttik szép számmal a | ki p.ságot is képvisolvo. T. Labancz prózos l*>-vezoiő beázédélxMi utalt a Inliik frontján duló harcra, az <igyik Krisz Iliért harcol, küzd, fárad, a maaik a destrukciót terjeszti, mérgezi a lolkoket, kiöli az érzést a^magasabb ctiaményiségért. A keresztény magyar jövót szolgálja az, aki a keresztény magyar-sajtót pártolja. Itt rámutatott a magyar ferences hitbu/gulmi sajtó missziójára és, annak támogatásul ajánlotta a hívók figyelmét)«). Kunok j(»gyében folytatódott a műsor lobbi része. Kndrődy Anna kon-«ruganísta Szaliunáry: »Magyar könyv« eíinü vorsét szavalta l>onsó átórzéwtol. Malmos Irma szerkesztette »Szent Antal hírnöke« eimü jelenet következett ozután, amibon Voesora Mária, Rákholy Oyőrgyi, Mormidíni Tamás, Monyhárt kís-osorkéflr.ok jeleskedtek. Zeifkoviea Airi lllaskó; »Kőszikla« eimü versét adt* elő kedvein. Szekeres Irma szerzeményét, »KAOS/j« o. monológját Szokom» Magdus adta olő lelkes görd ülékon vsóggol. Csorkész leányok negédes táncát Horváth Anny és Kraicsovics ftvi lojtették flálosy lía-faolla lendületes zongorák isérote mol lott. Malmos Irma saját szorzomó-uyü »Maradj volom, Uram!« eimü versét .adta elő finom olóadókészség-tfel. P. Tóth Kde: »Köszönöm, l\'ratn« eimü költoménvét sok köz-vcl.U(ii<HT(f,»l Róna Krzsiko szaviilta. flálosy Rafaolla több zongoraszámót adott"oló rutinos technikával. Majd Hlaskó Mária: »Kivarázsolt kastély«
vimu jfjusági színdarabot játszották. Minden szoropló holyoa rolt és derekasan kitptt magáért. Kaptak is sok tapsot.
Ik-mondó szerepét Szoknres Magdus töltötte Im eleven színnel, a táncot Ihónyai Teréz, a többi részt bngár Kató, Hajnal Margitka és
(lönig Annus tanította 1h> sok fáradozással.
1\'. Lubonoü Medárd prózos, az Urieányok Kongrógácíóia, nemkü-lönlKin* Udikóék mo^löh\'otnok elégedve munkájukkal, mert rajta ke-resztül egy magasabb eszmét szolgálták.
Árpádházi Szent Margit
A piínpoki kar pásztorié vele «dta^ hírül ^ a magyar katolikus sz iilőknek és az egész Magyarországnak, hogy amire az egész magyar nemzet közel kétszáz es:te.n-dőn kereszt ü\' epedve, várakozol (, XII. I\'ius /xí/ta julius M-<ín jóváhagyta ti szertartások szent kon-
regúa\'ójáiiak azt az előterjcszté- \' sét, hogy magyarországi Boldog Margit a szentek xoráha iktassék, Magyarország minden magyarja holdog áhiialtal foga tja ezt a hirl Jn*zet> a szent királyfám/ a\'ah ja egyike a magyar história legragyogóbb nöeszményeinek. Királynő lehetett volna és a Nyulak szigetén alázatos szívvel engclmcski\'-dett az isteni jxirancsnak, pólyálta a szeg \'nyéket, az elesetteket. Tökélrlrx rolt az éleit v, az isteni\' (•!»)»{ríxelétibe vetett feltétben bizaloméin. Isten és felebarát igaz xzc.ret Hben, királyi atyjának és testvért ¡h/jának országmentó kibékítését-\'- a betegek mrggyó-gyitáiáhav halottak fellámnsZtá-sá\'xln éx \\ csodákban.
A mai / í\'i trus időkben, amikor oly nagy szükség van a\' magyar

szeretetre, az egyéneket, társadalmi osztályokat egybekapcsoló ixfr.ni és \'krisztusi erőre, a ínagyw nép valósággal isteni jelnek tekinti a kétszáz év után megtörtént szenttéavatást. Talán Szent Mar- • gil csodája volt, hogy a tatárdulás illán Magyarország oly hamar "épült\' újjá és foglalta el helyét ismét az eurójHii nagyhatalmak között.
Az alázatos magyar szivek azért könyörögnek, hogy Sze.n\' Maráit a Nyulak szigetének fehér királyi szentje őrizze meg ar Ar/xí/l kirá-h/ok magyar népét moxt. is, amidőn egy. a tatárjárásnál in nagyobb veszedelem orkánja kavarog Magyarország ha\'árainak közelében.
Ha ennek a nemzetnek társadalma követni tud fa Szent Margit példa \'á\'-, » megyróbát méltó lenni hoz\'\'á Isten félelmében. szerénységben. igénytelenségben és a szerelv\' guakorlánáhan akkor a szent ki ni* /\'dny hófehér liUamkcze meg ■főni\' védeni és, meg fogja\'tartavi ezt a nemzetet:
kt Ipari teraelés stílt iqb ümoííII magas
szlDTtialra «elte sok tvber életszlavoialát
: \' ^
x Háború után 100 millió pengőt kelt elótcramtenl az ipari
gazdálkodás résiéra
A Ma«ryar Vidéki Sajtóludó-sitö .budapesti jelentése szerint follünö\'Mi érdekes előadást 1 ártott dv. Knob Sándor, a Gyáriparosok Országos Szövetségének nagynevű vezérigazgatója, a magyar hitelszervezőt és az ipari termelés kapcsolatáról. — Hangsúlyozta, hogy az erőteljes hitel.s/erwzet elengedhetetlen ^előfeltétele az iparfejlődésnek, hiszen minden, UJ munkahely beállítása az i]>ar számára nucg-felelő nagyságú tökebővilésl igényel. Bornemissza Géza "iparügyi miniszter szerint a magyar iparban egyetlen uj munkahely létesítése jelenleg 8-9000 pengő uj tőke befektetését kiváltja irteg és ez az összeg a tőkeintenziv i)>arágakban egészen ÖO.OOO pengőig emelkedik. Sok lulzó és téves kritika hangzóit el amiatt, hogy a banktőke érdekeltséget vállalt az ipari finanszírozás terén. Am ne feledjük, hogy- szerte a világon, de Magyarországon is a hitelszervezőt és az ipari termelés kapcsolatai nélkül elképzelhetetlen lc^t volna az a nagyvonalú ipari fejlődés, amely az elmúlt évtizedekben
lejátszódott és amely sok\' százmillió ember életviszonyait soha ifam álínwxlott magas színvonalra emelte.
Jelenleg ötezer g>\'árí üzem <lolgozik Magyarországon. --fejezte 1k> fejtegetéseit Knob vezérigazgató, - amelyből 1 100 részvénytársasági formában működik. Tagadhatatlan, hogy e hite\' szervezetek erőteljes látno-gnlásn nélkül el képzőibe, ellen lett volna a magyar ipar uj ágazatának kiépítése. Ha a most folyó bábom végetér. pó-tolndi kell a háború alatt felemésztődött ipari tőkét, mint ahogy pótlásra szorulnak a háború alatt elmaradt felújítások és modernizálások.. Ugyancsak jelentékeny tőkére lesz szükség a hazatért országterülctek iparosítása során. Végeredményben 1800 millió pengőt kéli níajd előteremteni az ipargazdálkodás érdekében. E feladatok megoldása során döntő szerei) vár a magyar hitelszervezőire, amelynek kapcsolatai az iparral szükségképpen még szorosabbra fonódnak majd.
A buza a magyar „ÉLET"»
>
ha bmakotvinyt veszti, életbiztosítóit hotsz.
HÍREK
NAPIRICND:
Bjjoii gyógysBOctári ügyek*:: Ma
az igazság gyógyszertár Kő-ut lí.
Kískauizeán ae ottani gyógy»aei>-tar. állandó úgyelotos nzolgálatot tart.
Naptár. Január 17. Hitfő. Róni. kat. Antal ap. • Protestáns Antal.
A UOZFOKDO nyitva ran n^^j 7 órától Mte 6 ó*áiR. (Hótfó, auortU péntek délután 6* koddou egósa nap aéknek.i Telefon: 660.
— (A hltegységér,t)|
Holnap, január 18-tól kozdvo ja-,.nuár 25-ig mindkét kanizsai plébánia-templomban délután ti órakor a hítegysegért is tartanak könyörgést.
— (Elhalasztódott liovszky képviseli Nagy kantzsara jövetele)
Mogírtuk, hogy a M fiP pártvozo-tóségi ülétk*n bejelentették liovszky János országgyűlési képviselőnők 28-ára való Kanizsára jövetelét. Most illetékes helyről értesítenek, hogy liovszky képviselőnek január \'28-ra teryoj\'.ytt IqjövoUdo íoiuuái vljjéro elhalasztódon.
— (E\'j-jfyzések)
Horváth Klári kát oljogyozto Jjisz Clyula wiszlós. (Minden külön értesítés helyott.) , _ (:)
leértin Margitot eljegyezte dr. Kollaí Miklós m. kir. s. rondörfogal-mazó. (Minden külön értesité-s Tio-lyott.) í (:)
Szakácsit-s Margit és Jakab; JózhoÍ jegyesek. (Minden külön érU>slt/>s bolyéit.) (:)\'
— (Nagykanizsaiak a MOVE közgyűlésén)
A MOVlí országos jubiláris\' kongresszusán a nagykahiüsai MOVF5 főesojK>rt részéről Sárniánv Antal, i Sáfrán Keronc, Horváth (lyula i\'w Popovits Lajos rezotóségi tjurok vettek részt.
— (A Magyar Nemzeti Bank mellékhelyet létesített Csáktornyán)
A Magyar Nemző ti bank ünlot-vozotóségö a nagykanizsai korülotl»« tartozó (/sáktornyivn éa a szombat-holyi korülotlie tartozó Muraar.om-Iwtban mollékliolyot létesített.
— (Pályázat zalai Állásokra)
A bolügyminísztor 15 napi határidővel a nagylengyoli kórjogynői ál-T&sra, az alisj>án a damásai körjegyzőségi írnoki, az ortaházai körjogyzé a kisszígeti körbábai álliisra február 15-í határidővel ¡xilyázatot irt ki.
— Vásári hir)
A nomesvidi 10-11 január 22-íki orsziigos állatvásár zárlat miatt nem losz megtartva. {:)
— (Általános kereseti-, jflvadelem- és vagyonadónak 1044. évi kivetése) \' .
A m. kir. pónzügyigazgatóeáfpnak az 1944. évre szóló általános kereseti-, valamint a jövedolem- é« ra-
Ííyonadól>eval!ások l>eadásáni vonat-cőzó felhívására a bevallást február végéig koll lenyújtani a városi a<ló-hivatalnál, illetve az adózó lakóhelye szerinti községi elöljáróságnál. Azok az adózók, akiknok a mull évi általános koresotí .adóalapja a 10.000 |>ongől, a jövodolumadö alapja Hzin-tén a 10.000 pengőt, vasryonadó alapja a 200.000 pengőt meg nem haladja és az 1943. évre megállapított általános koreseti, jövedolom, vagy vagyonadót, jövodolmi ós Ta-gyo\'ni viszonyaikhoz ké{X)st soknak tartják, csak folyó évi január 91. napjáig kérhotik szabálvazerü adó-bovallás bonyujtása mollott a folyó évi általános koreseti adójuknak, illo tók»g a . jövedolom- és vagyonadó-
ZALAI KÖZLÖNY
1944. január Í J
juknak. uj kivóién utján való mog-/dlapitását. A január 81. napja után lienyujtolt kérelmeket tárgyúié« ulá nőni veszik. A fi,rinondás a kir. adóhivataln&r nyújtandó he. Ilovallási nyomtatvány a városi adóhivatalnál, illotvo községojdwn u jeyyz.óí hivatalnál Hzorczhotő Ixv
—- (Tojás, mint orvosi honorárium)
Az egyik alföldi városban történt, hogy orvost hivtak a gazda feleség hoz. Az orvos honoráriumként 20 tojást kért, a gazdaasszony ki is fizette, a gazda azonban foljolontotto az orvost árdrágításért. Az uzsora« bíróság előtt a gazda hangoztatta, hogy ugyanazon a napon 1.20 pon-góérl adta el a tojás darabját, így 24 pengőt fizotott a honoráriumért. A hiró megállapította, hogy 20 tojás hatósági ára ö |H;ngő, Így árdrágítás nem történt, ellenben az ügyész vádat omolt a gazda ellen és saját vallomása alapján 200 pengőre ítélték az 1.20-as tojás miatt.
*4
Földet kapnak a VIII osztályos elem? iskolák
Rrtlekes és nagyjelentőségű • leiratot kaplak a belügyminisztertől a törvényhatóságok első tisztviselői. A leiratban foglalkozik a belügyminiszter a nyolc, osztályos elemi iskolák rendeltetésének megfelelő gyakorlati < ktatás végrehajtásának kérdésével. A törvény értelmében a nyolcosztályos elemi iskola két utolsó évében kifejezetten a ^vakorlnli oktalason van a hangsúly, mégpedig »Vidéken a mezőgazdasági tudnivalók megismertetése a főérdek. Mindehhez fellétlenül s\'zükséges mezőgazdasági művelésre alkalmas földterület. A területekről :tz iskola közületének kell gondoskodnia az iskolát fenntartó ha- , lósággal egyetértésben. A gon- : doskodás történhet akként, hogy külön\' területet jelölnek ki erre a célra, vagy |>cdig, alioj gazdasági továbbképző iskola , t, van, az állnia használt főidből kell és lehet átadni a kérdéses területet. Végül felhivta a belügyminiszter a figyetönlet arra is. hogy a \'nyolcosztályos iskolák gyakorlati oktatását anyagi erejükhöz mérten támogassák.
Aluiirollak mélységes fáidalommal, de l«ten megváltoztathatatlan »kara-Iában való alázatos megnyugvással Jelenlik, hogv a forrón szeretett drága jó férj, testvér, vőm, sógorunk illetve rokonunk
Gerencsér lanos
m. kir. p. Q. fővlgyáxó
¿lettnek 48 ik, boldog házassáeának 14-ik óvóben hossza« szenvedés uian a betegek szentségével meeerő^itve, visszaadta jóságos lelkét TcrCinlő-jenek
Drága halottunk földi maradványát folyó hó 18 án, kedden délután 3 órakor fogjuk a temető halottasházából a róm. kuth. egyház szertartása szerint beszenteltetni ós örök nyugvóhelyére kisérni.
At engesztelő szentmise-áldozat a megboldogult lclklüdvéórt folyó hó 18-án reggel 7 órakor lesz. az alsótemplomban a Mindenhatónak bemutatva.
Nagykanizsa, 1944. január hó 16 A Te Jé lelked Mindig ktfitfttünk él f
öxv. 0«rtnctér JAnoint •<. Takáca Éva oeje; 0«rt«e»ír Karolln, hcrcnc, Márta, Ab»«, JómcI liklvértl; öxv. T.káca And-ritné tnjtot, »6«oral. töcoraAI i* * J fjráuoló rokonáig.

mozi
Aranypáva
Fordulatos, osoményoklxm gazdag a film. Rendezői megoldásai gyö-nvőrködtotnok, míg a színészek já-\\ téka régen volt olyan gondosan ösz-széválogatott.
lígv csapásra többot akar ütni a film irója és lélokrajzaival célját ol is éri.
Az igazi lioldogHágnak nincs kró-nikája ,az ogyszorü, osomenytolon, szinte köznapi, libben az állapotban keveredik fel az egyik sz^iopló lolko és mogojli a látszat színes világú. Monnyi emlwr élottragédíája fordult »\'•a fordul ínég inog a jövőben, hogy szohbnok, jobbnak látják az ismo-rotIont, a meglevő ismertnél. Az aranypáva szinoivol ékesített csalóka világ" soknknak tették már tönkre az élotét. fírdonics elgondolkozni rajta, hogy a mulatók, a színházak, az orfeumok miért nyitnak oste, mikor az ombor már a napi munkájában elfáradt, ag-yn kimerült. Mert számítanak orro, liogv a fáradt om-lior, a kimerült valódinak hiszi a noonfényos arany füstöl és örök t>ol-• dogságot lát a festett arcok mosolyában. Ha reggel nyitnának ezek a/, üzemek, amikor friss a/, einlmvik fője, dohogy is telnének meg any-nyira a tágas termők. A film fő-szoroplőjo is olindul a fontolt világ után, hogy hamarosan csalódjon. . Rzorencséro van visszatérés van megbánás és van javulás. Kgv ilwn kirándulással azt nyeri az .mibor, hogy mogbocsüli és értékeli a köz-napias, cftondos boldogságot, ni 4v-ixm gondok vannak, megfőszil >tt munka tölti el és a vallás és a Ihi-csülot alapjain épül fol.
Págor ogy nézése, egv mozdulata beszól. így alakítani szoropol csak hivatottak tudnak. Sulyok Mária o7//.o\\ a szoroj)é.vnl kiemolkodett és bizonyára magára vonta az illetékesek és a közönség fieyolmét. R/ol-lav Alico törőkönv eladó lánya, Mi-hálvfy sortéskoroskodőjo is olyan alakítások, molyok túlnőttek a megszokott korotokon.
büszkék vagyunk a magyar fhun-kára, a magyar író müvéro, csak azt sajnáljuk, hogy 16 évon aluliak tényleg nem nézhetik m»g.
(*i)
Nagy kan izs* megyoi vároa polgármesteritől.
539/IP44.
Tárgv\' Az 1944 évben Irányadó gaz-daságl munkabérek megá lapiáva.
Hirdetmény.
Ax 5510/1943 M. B. 8r. rendelet alapján tudomására hoxom at érdekelteknek, hogy ax 1943 évre megállapított mezőgazdásági munkabérek ax 1944. évre is vél-toxatlantil maradnak. .
Egyúttal felhívom a mezőgazdasági munkásokat arra,\'bogy ax 1944. évre mezőgazdasági munkára minél elóbb »zerződ|e-nek le, meit azon mezőgazdasági munkás munkaheiyér, aki február 1-lg le nem sxer-ződik, hivatalosan fogják kllclölni. Az Ilyen munkás teljesen elesik attól, hogy munkahelyét mag* válassza ki, mert a kormány a munkára való hatósági és katonai kirendeléseknek a folyó évben fokozottabb mértékben kíván érvényt szerezni.
Nagykanizsa, 1944. január 12.
177
Polgármester.
ifuiyutiA* *s 1 oldalról)
A szovjet nem fogadta el a lengyel jegyzéket
A brit hírszolgálat jelentése szerint a Tns-irodát felhatalmazták annak a hivatalos hírnek a közlésérc, ho&y a szovjet-kormány a. menekült lengyel kormány jegyzékét ifenn fogadja cl tárgyalási alapul, mivel a Cerson-vonal elvetésén alapul. A válasz jegyzék, amelyet a lengyel kormány január 15-én adott át, lényegében a Cerson-vonal elvetése és ügyes megkerülése a szovjet lengyel határkérdésnek.
A szovjet kormány azon a véleményen van, hogy a lengyel kormány a kőzvéhimjény félrevezetésére törekszik. Hz köny-nyen érthető és a szovjet kormány nctm kezdhet tárgyaláso-
HaarrknAMM
polffárweetwétől.
117/ké. 1944.
Tárgy: Burgonya vásárlása kis tételekben.
Hirdetmény.
Akik rá vannak szorulva, vitéz Téth Béla Sugár-uli , é< Pörzse Oyörgy Csen^ery- uti üzletében leg-feilebh 5 kg-oi tételben burgonyát vásárolhatnak.
Nagykanizsa, 1944. január 17. ,»o Polgármester.
Nagykanisna megyoi város polgármesterétől.
937/1944.
Tárgy: A» orsxággvpUal képviselő-választók névjegyzékének kllgszltása.
Hirdetmény.
Közhírré twzém, bogy ax 1938: XIX. t.-c. 225. §. 7. bek., valamint a 372900/ 1940. B. M. rendelet értelmében a törvény 33 fi iban foglalt rendelkezésektől el-téröen az 1644. évben Is kllgaxitás utján kell elkészíteni *x országgyűlési képvl-selfiválaaztók névjegyzékét.
Ax országgvBIési képviselŐválaszlóV 1944. évi névjegyzékébe hivstaloól kell felvenni mindazokat, akik a válatztól Jogosultság egyéb kellékeinek birtokában a kiigazítás évében elérik a választójogosultsághoz megkívánt életkort. Azokat, akiknek a név-Jegyiékbe való felvételére bármily más dmen nyílik meg a Joguk, kérésükre kell a névjegyzékbe felvenni, ba választójogo-Bultságukat Igazolják. Azok, akiket a kiigazítás évében kérésükre kell felvenni a névjegyzékbe, kérésüket jsnuár 31-ig terjeszthetik elö ntlam, illr vc a v gondnoki hivatalban Rozgönyl-n. 27 az. alatt.
Azokra, akik. a választól Jogosultsághoz megkívánt 20, Illetőleg 30 éves életkort a kiigazítás évében érik el, azonban a név-Jegvzétnek a kiigazítás évét megelőzően leguloljsia tönént összeállításakor más községben, Uleióieg városban laktak a így u] lakhelyük a névjegyzékbe való felvétel iránt hivatalból néni Intézkedhetik, \'szintén az előző beketdésben foglalt rendelkezések irániadók.
A névjegyzék kiigazítására a 288.200/ 1928, B M. rendelet kiegészítve a 320.200/ 1989, B. M. rendelet I. és 2. bekezdésé-.ben -foglalt rendelkezésekkel nyer alkalmaséit.
Nagykanizsa, 1944. jinuír 4.
IM
Polgármester.
ORAVAVOLGYI ^^^ Af*AM"
SZOLGÁLTATÓ RT.
Aramaaámták fizet**«, rektamáoiök, hlba|«Uintés«k, szakizarQ fatvilágositás mindan villamqp kérdésben déUlöH 8»«ól délaatén 16 ¿«#¿0.
SSBBIfflütt f l#fon
T
V
kat egy olyan kormánnyal» mellyel megszakította a tlipln-ináciai kapcsolatokat, éppen ennek a kormánynak n hibájából. Mert a mostani lengyel kormány tevékonyen részt veit a\' németek által feliárt kntvní események feltárásánál, ami an-tiszovjet propagandára vezetett. Iiz ismét azt bizonyítja, hogy a lengyel kormány nem áll hivatása magaslatán és nem szolgálja a jószomszédi viszony ügVél.
Földrengés pttizttíottm «/ Sam Juarn városéi
Az angol hírszolgálat, értesítése szerint az argentínai Snn-Juanban borzalmas földrengés pusztította cl a várost. 21 óra 50 perckor kezdődtek a földlökések és 55 percig tartottak. Maguk a földlökések egy-egv percig tartottak. A város ösz-szcs épületei romokban hevernek. az utcákoiV nngy repedések tátongnnak. Szerencsére a laktanyákat nrtgyobb csapás nem érte és igy a katonaság rögtön első segélylx\'n részesil-helle a lakosságot.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazoknak, kik felejthetetlen dröga jó férjem, Illetve édesapánk temetésén résztvettek, koszorúkkal elhnlmnztAk és mély fájdalmunkat enyhíteni s2lvesok voltok, ezúton mondunk liAlás köszönetet.
Öst. Hnnlkár ?Ucéné
é% gyermekei.
áPBÓaiRDETÉSEK
ÁLLÁS
Tanessonak flut azoanal felvtiztk,
Kaufmann Károly nagykereskedés, Pl-«t 4, udvarban. „ llt

ADÁS-VÉTEL
Eladé 250 es D. K. W. tuóló m.t.r-k«p4kpár 9tío/o-ós gumikkal, 1I.0M km-t futott, príma állapotban. Érdeklőd«! a Zalai Közlönynél. __1M
Motork«i»ékpAiH»k eladók. Szemere-utca 4. Kefegyár-udrar, Varga UxemrezetŐ.
----------- — -I—i ---\' "f I
Egy jókarban levő nőt vmrfégép/ eladó. Cigány u. 12/a., Kiskanlzsa. /17t
9t »1-liVot-
Varrögépat, bármilyen roass álli^»t-ban Is, külön felsőrészt vagy állványt veszek. Donit mflMerész. 171
HÁZ feS INOATLAN
Karaaak a közeli hegyen kisebb szőlőbirtokot bérbe, pincérei. Cimtítcl leadni; Qarston Butorazaloa Nagykaslisa, Fő-ut 7.
^--" 1»1
XAUU KÖZLÖWY
paLitiKAi NsriLar.
B*4t]*: „KlifuSasáfl N. T. Wagy»«»in^.
Felelő* kiadó: ZalaJ Káré* Nyoiastott:
• ,Ui^tásu|l R. T. WagrMatwsr
■ysaiájákea Nscykaslveie. fKreaidiirt telel i Zalel K
relató:.
Cin:
Beadtokoxat :-
évf., 13. sz.
Tábori pos\'a: .....
.....
Nagykanizsa, 1944. január 18. kedd
w
Ára 16 fillér.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fö-ut 5. szám. Siorkeaztóségi és kiadóhivatalt telefon 78. ur. k minden hétköznap dólután.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
■fi f>
mm

.»o.

Klöli\'/etésl Ara: cuy hónapra nogyedévr«; 12 pe.
(•¿jvok m&jn :.-hí|kÖ»5i\\ap1 ®
i pencó 30\'fillér,
40 illlcr. \'u szombaton
London cáfolja a német-angol különbékéről
terjesztett híreket
A németek két ellenséges l$yé$zezredet teljesen felmorzsoltak — A Japánok sikeres haroeí Rabault szigetén -4- Churchill hazaérkezett Afrikából — Naranososládákban
idöziteit bombákat szállítottak Angliába -
Rendkívül heves harcok fejlődtek kl a keresi szakaszon
Stockholm, január 18 Az anffol alsóház rővidoson újra ésszoül. Az alsóhás tagjai arra számítanak, hogy Churchill nagy bo-számolót mond a háborús holyzot-ról. A minisztorolnöknok botegségo kövotkeztébon nom volt módiában a kairói és a teheráni értokoz letekről személyoaon beszámolni. Arra is «zámitanak politikai körökben, hogy az alsóház logközelobbi ülésén Kdön külügyminiszter jelentést tesz a Ion-szovjet ügyről.
* Zürieh, januii) 18 Svájci jelontésok beszámoltak Eisonhowor Londonba érkezéséről. Ehhon annak igazolását látják, hogy az európai elözönlés olőkészülotoi bofejezéshöz közelodnek. Az amerikai főiiarancsnokon kívül mindon fontosául) parancsnok már a helyén van. Eisonnówor ma órtokozlotet tar-tott a szövotséges parancsnokokkal, melyen az angol tongorészotí hivatal is képviséltetto magát, majd Montgomery tábornok jolentéflét fogadta.
gyei
Hénet páncélom alakulatok melyen behatoltak a vörösfik állásaiba
A • koleti arcvonal déli szakaszán a szorjot csapatok Korcstól észak-? keíétkv fel akarták göngyölíteni a német állásokat, do a íiémqt csapa-tok védekezése és ellentámadásai megakadályozták az oroszok prób\'ál-
ik i)
kozásait. Súlyos és rendkívül heves harcok fejlődtek ki. Az oroszok egy helyen tizenkétszer rohamozták meg x német vonalakat. Ennok az arcvonalnak egy másik bolyén sikerült a szovjetnek botörni, río a l>ovotett némot tartalékok elreteszelték. Kri-vejrognál több páncélos alakulatot vetélt a szovjet harcba, hogy egy keskeny szakaszon megkísérelje a
döntő áttörést. Eredményt most som értek el. Omántól észak kolótro" és Ikírdicsov vidékén német páncélos alakulatok mélvon behatoltak a szovjet állásokba. Két lövészozredot any-nyira felmorzsoltak, hogy abból csak néhány fogoly maradt meg. Itesízá-tól nyugatra levő területen uj súlypont alakult ki. A szovjot itt is követte, uj módszerét, hogy ombor és anyaj? fölényével érjon el eredményt. Sikerült átmenotilog helyi betörést oWnie, de a némot tartalékok a nap folyamán felmorzsolták a támadókat.
A leningrádi arcvonalon rendkívül heves harcok folynak
Vitebszknél u szovjetnek sikerült némi toropot n Verni, do a német védelmi rendsííor mélységéi*) a támadás humnr összeomlott. Az északi szakaszon ,u neveli és a leningrádi arcvonalon rendkívül heves harcok folynak. A szovjet csapatok lövész köiolékek és páncélos csapatokkal támadnak. Az Jlmon-tótól északra
szintén sulvos- harcokra kor-ült sor. Itt hét lovashadosztály! indítottak küzdolembo az oroszok. A több óráig tartó kemény küzdolombon sikerült támadásukat elhárítani. Áttörést nem is tudtak kikényszeríteni, lendülotés előretörésük csupán csekély terület-nyoreségot ért ol. *
A dél olasz front harcai
A délolaszországi arcvonalról némot részről a kövotkozókot jelentik: A Gariglíano folyó és a hogy között lovó arcvonal szakaszon tovább csökkent a harci toVókpnység. Clarck tál>ornok kötelékei tö&áap csak földerítő és roham tovékenys\'-gre^szo-ntkoztak és az áttörés meghiúsítása
gröriditott és sűrített német állások olótt fannak.
*ü®ll
ütán a Cassinoi m< ritott német állíts Kzon a területen kisebb torületnyo-
reségek nem befolyásolják a harci tevékenységet. Az Adria partján a K. hadsereg helyi támadásai a birodalmi csapatok át<jso|>ortositó tevékenységét igyekezett sikortelenül megzavarni.
A lengyel nép maga akar dftnienl sorsáról
hógy nem a moszkvai lengyel kor-
(NT1) Franek főkormányzó a lentivel lakossághoz kiáltványt intézett, mely szerint a kolotról fenyogotó veszély minden embert kell, hogy talpra állítson.. A felhívás után a longvol lakosság minden rétegéhői «Hoztok lovolok, amolyek ol isméi ik.
rve
mtiny, vagy a londoni monokült kor-
mány képviseli jogaikat. Sorsukról ók döntonok. A Jjshgyol sajtó mog-kezdto őzöknek a lovoloknok teljes torjedolméjben való közlését.
A szövetségesek kutmérgezése
Berlin, január 18 A némot külügyi hivatal mai sajtóértekezletén hivatalos közleményt »dott ki. A svéd lapok lyondonból
3/.áímazó jolontésekot közölnok arról, hejfv Némotország rajtaütésre készül Simnyolország és Portugália ellen. Ezok a jolontésok - mondják
Berlinben — nom felelnek m«g a valóságnak és azt csak bizonyos svéd lapok torjosítik. Az ogészxan-goly amerikai kisérkit arra, ho^y ogyenetkmségot szítson Németország
éa az ibériai államok közölt.
<\\ . . >
Narancsok helyett időzített bombákat szállítanak
Zürich, január lí
A madridi brit nagykövet közölte a spanyol kormánnyal, hogy az an-\' gol koroskodolmi forgalomban mog-ismétlódés esetén súlyos következményekkel járhat az, hogy a narancs szállítmányok ládáiban időzített bori) bakát szálhtannk Angliába. A nagykövet azt is hangsúlyozza, hogy.; a legszigorúbb rendszabályok alkalmazását kívánja a bűnösökkel szemlum. Az angol kormány mógvárja a nagy* követ jolentését, mielőtt véglogo« lé-))ést tonitt.
„Az európai jövőbeni arcvonal bilatáRai"
Lisszabon, január 1S"
Churchill angol miniszUirolnök, aki Krancw-Marokkó kis városábaii, Morakozbon teljoson moggyógyult, a jövó hót vt\'igén érkozik Londonba. Churchill találkozott itt Do Gaullo tábornokkal. A Times ezt a találkozást szigorúan gyakorlati találkozásnak novozi. Churchill és De Oaullo meglK\'sz/dték azokat a kérdésekot» •molyok uzeg)-esült íu-mzetek együttműködésére vonatkoznak. Ehhez a kérdéshez hozzátartozik a francia csajwdok feliuisználása Euróna el-özönlésénélj az ideiglenes francia koruiánv létesítése partraszállás, után és az a |)or, molyot f\'^zuk;. Afrikában Klandip és társai ellen megindítottak. Churchill Eisenho-wor és Montgomery tálíornokkal a birok szerint —\' megbeszélte az euró|>ai jövőlnun arcvonal kilátásait,
London cá\'olja a ném»t-angol . különbeké híreit
lxmdonban.orélyosen é« nyonmté-kosnn cáfolják a moszkvai Pravdának a némot—angol l»ékohírgyalá-sokról torjosztott hirét, mol}\' szerint Uib6ontrop német külügyminiszter rövid idővel ezelőtt az ibériai-part ogyjk kis holységében két angol vozotő. férfival a némot -angol lakéról társait. A moszkvai Pravda ezt a hírt »Kairói híresztelések« cim alatt jugoszláv és görög források alapján közölte január l\'2-én.
Fo.yUIrtH a 4. eidnlOD.
Fizet a gazda,..
Irta : Kelemon Forano ,
A gazdasági élei eseményei-ne* krónikása, a világháborn kíegfeazilő i^aimai között, örőJt;(oatel állapit meg egy olyan örvendetes tényt, mely ugyan hőría\'(>ok óla nem jeleni már meglepetést,\' de önmagában ennek dacára is annál je.lentőség-Icljesebb, nevezetesen azt, hogy a magyar gazda egyre sűrűbben jelentkezik a-bankok pénztárai előli, hogy adósságait teljesen visszafizesse. Fizet a gazda\'
Iix a tény azt jelenii. Iiog.v az a magyar gazdatAílaIomv mely a hadmíine^s évek agrárkrízisének kóvetkeziuénycké|>-pen mártmtír a legsúlyosabb válsággal küzdött s portája feleli egyre sűrűbben szólalt meg a baljós\'atu dobpe gés neincsaK fizetőképes letf újra, hanem a háborús konjunktúra segítségével évtizedek óla huzódő fájdalmas ttrvlékü adósságail lelje-s egészében is letörleszleni kép:;s.
A magyar föld újra megindul a "tehermentes C.-la|K>k fele, amelyek az első világháború után majdmtm teljesen megtisztul tsijk, hogy azután egészen rövid idő alatt ismét megleljenek a banktartozások fenyegető /millióival.
Mosi, hogy l\'orluná ísle.pnö kegve nu\'gínl a kérges* lenyerü gazda sorsa felé száll, jó\'lesz vissza gondolni azokra a terhes időkre, amikor a magyar föld -priíirdos imádói vérük verrjté-kével keresték .meg azokat a l>cngőketsb melyek a tartozás K,nimfáinak rendezésére szükségesek vo|tak. *
Milyen öm icglaj^adásia. mily aszkétikus takarékosságra s .mennyi., xru\'g feszi telt munkára voJl szükség, hogy a kétségbeejtő gyorsasággal ismétlődő három havi meghosszabbítások súlyos kamatai biztosítva legyenek. s mennyi fáMaioiiv» sokszor bizonyos megalázottság rejlett azokban a jeyeleítben, aiiielyek a .kaínvatok fizetése he-lyett, türelmi időkért könyörög leks Mert nem kelleinVes dolog nem fizetni. Kissé cinikus sző-bcszéd szerint nálpfk az nr nem fizet ..A ,fálu egyszerű népe azonban rnui.dig jó fizető voll addig :• amijg tehette. )ifert könnyű ám annak becsületesnek. idfizetőnek lennie, aki teliét i. de a&i minden erőfes^itése mellett setav boldogul, a,kir>ck állatja élhtiil, grtbonájáij/ik értéke nincs, bizony kcserytp; önváddal szemléli >} bankbő\' jölt felszól iló leveleket, melyek
/
3
ZALAI KÖZLÖNY
1944. január 1«
ujabb .ésujabb fizetést kérnek.
S a magy;fr mezőgazdaság kialakulása óla és ideje alatt, hányszor kerüllek johbsorsra érdemes kisgazdák, de maga az \'egész mezőgazdaság önhibáján kívül olyan helyzetbe, hogy vál-.lall kölelezettségeinek a legjobb igyekezel mellett seini -leheltek eleget.
A magyar, agrárleitnvelés évszázadok óla súlyos megpróbáltatásokon ment keresztül. Maga a másfélszázados török megs állás valósággal a lönk szélére juttatta a gazdákat A napóleoni Iháború után egész Ku répában s igy nálunk is pusztító világválság jelentkezett, ¿uuelyen k következtében a búzaárak fokozatosan leestek s ezzel együtt -,\\z egész termelés válságba jutott.
Az 1811. évi devalváció, a szabadságharc eseményei, az 1873. évi krach: mind, m\'ind ujabb és ujabb megpróbáltatásokat hoztak a magyar agrár-társadalomnak, mely .azonban a legválságosabb időkben i.s ipat^-kodott eleget lenni kötelezettségeinek Csak szórványosan tudunk olyan esetekről, amikor a magyar gazda tudatosan ndm< fizetett volna hitelezőjének Még a IcgádázablXbankellcnes demagógia sem tuYlta szélesebb rétegesben\' megingatni a »Hitel szentségén . mupuló hagyományos adósmoráll
A legnagyobb elismerés illeti meg tehát a magyar adós gazdát s lm jó viszonyát hitelezőjével szemben az utóbbi tiz évben nem sikerült fenntartania, az kizárólag a gazdavédelmi intézkedéseknek volt tulajdonítandó.
Most,.hogy a védettség intézménye is megszűnt, illetve jogköre már csak egy elenyészően csekély adósrétegre terjed ki s a mezőgazdasági termények, állatok és ingatlanok magasabb árszintje a gazdát abba a ritka hélvzetbe juttatja, hogy adósságait teljesen visszafizetheti, a bank és gazda a hagyományos sorsközősség jegyében kezet fognak egymással, mint két jó barál s biznlomlmal tekintenek a jövőbe, amikor uj feladatok bizonyára uj kapcsolatokat fognak lélesiteni a kél érdekelt fél között.
Addig pedig örömtmcl üdvözlünk a pénztárak előtt minden visszafizető gazdát, bár ezeklxm « kölcsönökben kihelyezéseink egy jelentékeny és értékes része szűnik meg, mert meggyőződésűnk, hogy csak a tehermentes magyar föld lesz képes megküzdeni\' azokkal a nagy feladatokkal, melyek a háború után erre az országra várnak.
Bárhogy alakuljon is a, háború sorsa, a magyar sorsnak! mindig a magyar föld lesz a hordozója. Emeljük le tollát vállairól az ősi terheket, melyek alatt évszázadokig roskadozott, (szabadítsuk fel minden adósságtól, hogy magabizó liittól és büszke önbizalomlmal végezze történelmi szerepét a saját és nemzete érdekélnm.
Örüljünk annak, hogy végre fizet a gazda t
S bízzunk benne, hogy a háború végére csakugyan megtestesül a pénzügyminiszter szegedi \' álma : . . \' — Tehermentes lesz az egész magyar föld, mire elhallgatnak az ágyuk...
Az Ipartesteteknek bimjs joguk uj munkabéreket megállapítani
Az iparügyi miniszter leirata a rögzített munkabérek megváltoztatásáról
os ipari szakmákban a munkások részéről ujabban olyan kívánságok megülnek fol, hogy az ipartestületi szkaosztályok a saját hatáskörükön liolül emeljék fol a munka-Iwrokot. Több ilyon irányú konkrét kérejuiot terjesztettek az egyes ipartestületek szakosztályainak vozotóé olé. Ezok viszont nom érezték magukat hivatottaknak a döntésit; és ezért a kérelmeket felterjesztették ..az iparügyi miniszterhez.
Bornemisza (¡óza ii>arügyi miniszter most leiratban válaszolt az ilyon irányú kérelmek re. A miniszteri leirat mindonokolótt megállapítja, hogy a mull évben kiadott rendelői értőimében fizethető uuinkalMírek folomolésére vagy a legmagasabb bérek megállapítására az ipartestületek szakérdokoltségoi nem jogosultak. A lyiilisztor magyarázat kúp-, xm közli még, hogy a mull «\'•> j»»-iusában az Ipartestületek Országos <öz|H>nljáhez intézett leiratában arra nvla fel az i|>arte.stülotek.>t, hassanak oda, hogy az egy-egy ipart üzó
vagy egy-egy iparcsu|>ortho/. tartozó kezmüvesipa\'rosok a kirivó aránytalanságok elkerülése és a inogfejoló utunkubógok kialakulása érdokélwn egymás között létesítsenek megállapodást arra nézve, bogy a jövőben a náluk\'foglalkoztatott munkásoknak a 8630/1048. M. K. számú;rendelet Ihjd biztosított lohetóségok közölt egységes olvok szerint fizessenek munkal)érl. Utalt a miniszter loira-tában arra is, hogyha az ipajrtéstü-lotek ugy találnák, hogy a munkabérek valamely iparban vagy űzőmben magasra emelkedtek, tegyonek orról előterjesztést, hogy a miniszter szükség esetén iytjUapbé.^ legfelsőbb határát megállapíthassa. ^^
A.miniszteri leiratból teháikitü-nik, hogy az ipartosUilotoknok vagy más szakmai érdekeltségoknok ninos joguk a munkalx\'-rek uj megállapítására. llven irányú javaslatot azonban lehelnek az iparügyi miniszternek, aki a saját hatáskörében hiva-totf a kérdésben dönteni.
A (fiaté mozátiy elkapta és a kerekek alá lffktt a fasntl hordárt
Az Ittmaradt egykori orasz hadtfogaly halálos tragédiája
- Még az olső világháborúból maradt Keszthelyen egy Balacatnkov Vasztly nevü oresz hadifogoly, aki arutin Itt\' megnősült és családot alapított. Közben mindenképpen magyarrá Igyekezett változni a nevét is megmagyarost-totts Balatonira. Még az a vágya la teljesedett, hogy állandó éa biztos raeg-élketéshez-.jutott; vasúti hordár lett. 8 mint llyeü már több mint másfél óv-Usede végezte dolgát a kesitholyl ál-laaaáaon és még kis vngyont la gyll] tfltt
Ceak egy volt a baj; az egykori orosz fogolyból lett Balatont Vazul va-autl hordár nagyon ráknpott az italra. Bs okozta a vesztét is. Szombaton este,
MM
amikor a 9 órás vonat mozdonya tolatott az állomáson, a hordár taligáját telva halmit n «hipárok között. Mivel Balatoul Vazul ój)p»n abban az állapotban volt, amelybon »az egyenes > Irányt és sz egyensúlyt nagyon nehéz megtartani. 0 Íh elvétette a lépAnt, a toltité mozdony a vállánál elkapta és a Korekek alá lökte. A hordárt vércsea és tfsazotörve vették kl a mozdony alól, mely bal karJM tótiől kiszakította és a bal lábát boka letett levágta.
A mentők azonnal bevitték a kórházba, ot^megpróbáltak ralta segíteni, do klábt-való volt minden. Balatoni Va zul egykori oárl katona, azután magyar viiHiiti hordár vasárnap reggel 52 éves korában meghalt a kórházi ágyon.
MAGYAR miMí NYOMBA A SZOYJBT-FRÍNT POKLABAH
• r
Félóra alatt tizenöttel több a halott szörnyeteg a harekótsi-temelőben
(Honvéd haditudósító ved)
A háláim nyomai szanaszét ho-vornok a/, orosz földökén. Rongyosra té|x>lt, füstös lielonorődök a domb-vonulatukon, törésükben gaz, bombáktól fölszántott harckoc.siárkok eikk-eakkban, főnökükön azé ószi osók felduzzadt viZe, szötrobiumloii hidak, összezúzott házak, felégetett faluk, repülőgéproncsok, autóvázák • s különösen sok-sok harckocsihulla. Ugy foküsznok ezek a páncélos ször-nyotogek, mint az ósvilúgi állatok mogszonosodott hullái.
Az omborok ma már ügyet som rotnok rájuk, hozzátartoznak u szür-ko mindonnupok kópoihoz. Amikor ezek a rol>o^ó géjxísodák átdübörög-tok a Bztolinköves orosz falukon, láttukra a szakállas muzsikok a kalapjukat is lovottók éa összekulcsolták a kezüket, most rájuk sem néznek. Ugy hevernek ott, mintha már évtizedek óta itt rozsdásodnának. A mocsár magához húzza őket, lelapultak jó mélyro az iszapba, sokszor derékig elmerültek» •
— Harckocsi temetők. . így nevezik őket.
Azért la...
Az erdők közötti földúton csi|)őson
,J
húznak végig a keletről beszabadult szolok. A huszáuúrőr fel «¡ni votto a széifuvóst. Fütyültek rá, ahogy a huszár szokott. Köpenyük gallérját folgviirték és fütyörésztek. Do a szomiikVfürkészvo kémlolte az erdőt. \\ ,
Ilarniadnapja hajszolták a Niki-tin-csoportot. Az orvlövéazok a mocsárba szorultak, do a régtelon mo-csárutvesztókbon, az iszajwH talajú ósordókbon szinte romónytolon volt az üldözésük. Do azért huszár a huszár, hogy csak ugv ogykönnyun no törődjék bolo a síkertolenségbo.
- Azért is elkapjuk őkotl
A nap már délutánba hailott, a szél hovosobb lott és csipősobb, nyugatról felhők sodródtak. Az éjszakát a századnak erdőben, koll töltonk\\ A járőr talált is erre alkalmas ho-Ivot. Iígy dombháton. Míro a nap lebukott az ég nyugati poromén, már készen álltak a tarka sátrak, a lovak részérő külön alkalmas boly volt, égtek a rögtönzött legénységi lüzholvok, sült burgonya kollomes illata áradt szét a hedVesszngu lo-vegóhen,
A jókedvű huszárjárőr pedig to-
vább mont.- .,
Föl kollólt doritenio a környéket, nehogy a ködös éjszakában az ei r-lövészek rajtaüssenok a századon.
Fólolmotoa halottak
Ugy szűk csapáson lekanyarodtak
az erdőlKi/A csaj«\'w a földúltál párhuzamosan ludadt. Az ut mentén kilőtt páncélosok hovortek, közöltük , több T-lM-íis.
Az orosz harckocsi-óriások. Még igy, holtukban iíi félolmetesok ín |n-nyiigözőek. Oldalaikon olt tátongtuk a német páncéltörőktől ütött sebhelyek. A huszárok továbbhaladtak. Néháirv" kilométerrel juthattak tovább, amikor egyszerre tüzet kaptuk.
Villámgyorsan le vágódtak a nyo-regliől, tüzolö állást foglaltak el".és yártak. Sehol semmi. Mögöttük « fák sötetedő rongotoao, olőttük ali^ száz métorro az ut. lís a/, uten egy tucat kilőtt T-84-es. Semmi, seiii mozdult. l)e nom sokáig tartott a csend. A T-84-esok hirtíbn meg-elevoiuxltek. Az óriiis harekocHikbán nuígbujt orvlövészek elándták inasukat. A htiszárjárőr golyószóréi»a \'tűz alá fetto őkí»t. ?
Csak egy félóráig tudjuk lar-tani őket.
A hírvivő huszár már ott vágtatott uz utón, vissza a százudhox. Aa orvlövészek érezték, hogv hurokba korülnok. idojébon In akarták küzdeni a kis Imszárcsoportot. De a »jók<xlvü huszárjárőr« remekül tartotta magát. A bolsevisták hiábi kísérletezlek, hogv kitörjenek a harckocsikból. A huszárok jól irányzott tüzükkel a harckocsik gyomrába űzték vissza őkot.
Mint a fergeteg...
Közben mogérkozptt a saáznd. Mint u fergeteg, ugy jötlokt Húrom nap elkeseredett harci vágya lobogott Ixtnmik. Ixwzálltak és kúszva közelítettek mog a bolsevistákat. Tizenöt harckocsit fogtak közre. Oé]>-|.u«kák ós golyószórók tüzével füstöltek a banditákat. De a vastag | áncél falról CHak ugy kopjam lak I* a lövedékek.
Az osUí meg közoknlett. Sietniök kelleti. A huszárok rohamtávolságra közolitottek inog a harckocsikat. Kézigránátok záoora hullott- aharcko-csik solx)zhoto részoiro.
Kz nn\'ir használt.\' Félóra múlva minden „harckocsi csendes volt.
A T-84-osok megint ott maradtak egyedül yóroson, füstösen, némán. .Alásodsze\'r is »kivégozték« őket.
Szabó Sándor zl*.
Mennyi időre terheli a oselódtartó gazdát a kórházi ápolási dij
•\' A i-Moli\'xllat t<W guzdúk küréb<ín Ki-zonyos eltérések mutatkoznak uí osr-léd után fizetendő közkórházi üpolási dij fizotésénok időtartama tekintetében. Most aztán az 1630/1Ü42 K. elvi jolontőségü döntés a különböze folfogások tokintotóbon rendet teremt és a kövotkozóket tartalmaiba: A csolédtartó gazdának a 6000 -1981. M. E. s«. rondolot 8. ^-óben foglalt 80 napos közkórházi ápolási dij viselésére vonatkozó kötelezett-sííge mindannyiszor újból kozdódik, valahányszor a gazdasági esőléd 15 napi .szolgálat után közkórházi épe- > lásra szorul. A gazda folelóssege szempontjából közömbös az a körülmény, hogy a. esőléd 10 napi wcolgá-lat után olyan botogség miatt kerül ujabb közkórházi ápolás alá, atnuiy-lyel ka|x:solatban a gazda koiYdibíui tnár 80 napi ápolási költséget auog-léritett.
Kötvényben a buza —
nem veri el a lég!
1 >44. ¿annár 18
Nagykanizsalak a MANSZ jubiláris közgyűlésén
Minaj) tartotta Budapesten a MANSZ 25 éves fennállásának ünnepét. Ez alkalomból, a távollévő dr. Ivrálky istvánné el-„ókasszony helyeit, -Vegele Ká-rolyné MANSZ alelnök vezetésével kisebb küldöttség utazott .fel Budapestre, hogy Nagykanizsa képviselelélntn részt vegyen az ünnepségeken.
\' Délelőtt, a MANSZ-lagok részére az\' összes\' felekezetek lémplojnvaiban istenti.s/.télet volt, majd utána a Károly-kertben gyülekezés, ahol megkoszorúzták Tormny\' Muciié szobrát. A nagykanizsai MANSZ szép sza-lagdiszes koszorúját. Nóvák Anna tanilónő helyezte el. A szo-lM>r előtt Brosehek Budoltné az ¡Tjusági csoport elnöke tartott nagyhatású enilékbeszédet Tor-niay Íkíeilrőí\' és buzdította\' a latrokat, hogy. az ő nyomdokain haladjanak továbbra is
Délután a MANSZ székházában látta vendégül a vidéki eso-|)orlokal. A felszabadított tenV h\'lekről, különösen Erdélyből, Kel vidékről, Délvidékről renge-leg asszony jelent meg, akik sorra elmondták annak a vidéknek gondja-baját és leszögezték, hogy \'minden falűbap a . pap, jegyző és •taniló munkája segil a legtöbbet a magyar érzésnek és szellemnek és ezen erőket jól kell ellátni lakással és anyagiakkal, hogy a gondoktól 111011-lesen tudjanak dolgozni a hazáért\'.
Másnap a budajKvsti városháza diszcs, gyönyörűen kivilágított közgyűlési termében zaj-lelt le jt MANSZ 25 éves jubiláris közgyűlése. A lorenrzsii Tolásig meglelt MANSZ hölgyekkel, előkelő urakkal, vezető személyiségekkel. Olt volt Antaí István propaganda miniszter, aki élénk érdeklődéssel kisérte a gyűlés menetét. Imréd,v Bélá-né nyitotta meg a közgyűlést, utalva a 25 év előtti történteikre, «mikor a MANSZ Toifrnfay Cecil kezdeményezésére - útjára elindult..\'
Utána Csiky .lánosné beszélt, aki kezdettől"fogva alapító tag volt és a szervezőbizottság elnöke. .0 majdndm minden vidéki kör alapításánál személyesen közreműködött. A szervezőbizottság munkájáról részletes iK\'.számolöt adott.
Ezután ftszak, Kelet, Dél és Nyugat asszony-kiküldöttek hitet tettek a MANSZ-eszme és annak célkitűzései mellett.
Majd vitéz Keresztes Fiseher Kerencné, a belügyminiszter ucie, az Egyesült Női Tábor nevében köszöntötte a jubiláns MANSZ-ot.
Az elnőknő zárószavaival a közgyűlés véget ért.
A nagy asszonytábor sokasága ezen a közgyűlésen bizonyságot tett avról, hogy tud és akar Tormáy Cecil szellcimlébon a közért és a hazáért dolgozni.
Este a Nemzeti Színházban a Kaiuéliás hölgyet nézték meg a MANSZ tagok!
Másnap pedifí elszéledtek a szélrózsa minden irányába, bogv a szürke hétköznapok munkáját folytassák, otthon, a családban és ahol nemzetmentő munkájukra éppen szükség van.
(h. c.)
ZALAI KÖZLÖNY
A községi elöljárók továbbképző tanfolyamának záróTizsfiála Nagykanizsáéi
Minap zajlott lo a nagykanizsai ra. kir. téli ga/.ianágl Iskolában a Zala- 6a Vas vármegyei községi gazdasági elöl-lárók továbbképző tanfolyamának záró-vizsgája. A tanfolyam Móosy Béla igaz-I gató vozotése alatt kőt héti« tartott. Előadói voltak Nóvák Zoltán vasvár-mogyol gazdasági főfelügyelő, dr. Kö-vosdy Viktor zalavármegyei törvényhatósági Mállaiorvos ós a uagykanlzeal téli gazdasági Iskola tanári kara.
A vizsgán a földmtvslósügyl miniszter klküidöttokónt IJiekes Imre körülöli gazdasági fófe\'ügyelő elnökölt- A vizsgázó 40 gazdasági elöljáró lg«n komoly felkészültségről tett tanúbizonyságot. amit az elnöklő vizsgabiztos örömmel állapított meg,
Vizsgabiztos zárÓHzavalban buzdította a gazdasági, elöljárókat, hogy ol-
méloll tudásukat Igyekozzenek a gyakorlati életben megvalósítani. A gazdasági elöljárónak példát kell matatnia a gazdálkodásban a többi gazdának, mert csak Igy lesz meg a faluban a kívánt toklntélyo és tanácsainak kellő súlya.
A vizsgán mogjoient Slberth Qasztáv gazdasági főfelügyolő, Fereatzy István zalavármegyei áliatteayészté egyesületi Igazgató és az, érdekelt Járások gazdasági felügyelői.
A nagykanizsai téli gszdaságl Iskola \'mindjobban és intenzivebben kapcsolódik bo Délnyugat mezőgazdasági életébe ós lendülnie» munkájával nagyon szép magyar missziót végez. Nagy nyeresége a mugyar gazdasági szakoktatásnak Mócsy Béla, a kanizsai gazdasági iskola igazgatéja, ,akl példás tevékenységet fejt ki őráiiomásán.
Ketskaaötei fogiák el a nagykanizsai bundás lét, aki Szilveszter éjjel kifosztotta volt »oakaadéját
Valószínűleg rögtönltélö bíróság elé állítják
A Zalai Közlöny ismételten foglalkozott azzal a vakmoró liolörésos lopással, ami Szilveszter éjjolén Nagykanizsán az Krzsébol-tér egyik házában . Uirtvíit. László (Lichl-. maiin) Méla, a Vulkán«-üzom tulajdonosa (\'»1 fel -ge lakáaukból eltá-vozlafí, hogy a szilvesztert az egyik vendéglői«)!) löllsék. Nagy volt nieg-le|x)tésiik, alinkor hajnalban hazajöttek és lakosukat kifosztva találták. Az egyik ^y.okrényükbon olho-lyozett dobo„, amolybon készikinzt és ékszereket tartogatlak eltűnt. A kár igen érzékonyon érintette Lászlót, mert a több mint öOOO jxmgó kész.j>énzt hepzin számlájának kifizetésére tartogatta,-míg az ékszerek, jobbára felesége ékszerei, nyak-lánea, stb. voltak. László az első döblioncllól magához térve, azonnal a kapitányságra sietett és meglőtte följelentését az ismenetlon, vakmerő betörő tolvaj ellen.
A rendőrség széleskörű nyomozást indítóit, örizollie is vettek egy gya-mm fiatalenil>orl, do ennek sikerült alibit hizonyitaníi Kiengedték. Minden jel arra mulatott, hogy a tettes csak olvan egyén lehotett, aki a jiáz-lieliokot és a lakást ismeri. IC zen a nyomon elindulva, csakhamar végig vették a detektívek a volt háztartási alkalmazottakat, míg egy. Ixmkei Rozália novü 42 éves nagykanizsai lakoshoz.értek, aki hal hónapig állót,}. Lártzlóék szolgálatában, majd onnan kivált, l/enkoi Rozáliáról csak hamar olyan adatokat szoroztok a dolektivok, amelyek valószinüsitotlék hogy jó nyomon haladnak. Megállu-
Eítást nyeri, hogy Lonkoi Róza a atöréa után rövidesen eltűnt Nagykanizsáról és Kecskemétre költözött, ahol o^y férfi ismorőso lakik. Nyomban táviratoztak a kecskeméti rond-őrségre, hogy kutassák kí Lonkoi Rozália lakását és YOgyék órizotbo. A kecskométi rondórség ombonui lakásán érték Időnkéit, aki ologtins bundában, prémlion ugy nézett ki, hogy senki a világon nom tartotta volna háztartási alkalmazottnak. A dotoktivok házkutatást tartottak nála és találtak mintegy \'2500 pongót, a Lászlótól ollonolt pénzből,, valamint különböző ruíianomüekol, amiket a lojKitt péozon már vásárolt. Meg-állapitást nyert, hogy Lonkoi Kocs-kométon folkorosto régi férfi ismerősét, Ilollaendor Adolfot, akinek ruhát vásárolt »a bundás nő«.
Ugy Lonkeít, mint Jlollaendert bovillók a rondőrkapítányságta, ahol a volt háztartási alkalmazott boval-lotta, bogv ó volt a «szilvoszteri éjszaka iKilörójo. Elmondotta, hogy álkulccsal nyitottii ki a lakást ós miután tudta már korábbról, hol tartják értéküket, ogyonoaon ahhoz a szokrényhoz mont, -^amolybon a sárga dolxjz volt, azt magához votto és a sötétség loplo alatt lakására illant. Senki nom vette észre. Bo-
valloila még azt is, hogy öt év olótt már Nagykanizsán fogházat ült. Azelőtt is többször volt már l>ünU)tvo hasonló bűncselekményekért.
Mikor a kecskeméti rondórség mínjlezokql közölte a nagykanizsai
kapitánysággal, nyomban detektívek montok ol a bundás nőért és sz»-rolmeséért, akikot Ixwállitottak a nagykanizsai rendőrkapitányság fogdájába. Kihallgatásuk után Lonkoi Rózát egy detektív a helyszínre vitt« és .ott ol játszatta volo csolokményét. lionkeí mindent mogmutatott, hogyan követte ol a Iwtörésos-lopist. Mívol alaiHis a gyanú, hogy a bundás nő lelkiismeretét még más hün-csolokmény is torholhoti, a rondór-ség tovább nyomoz nagykanizsai to-vékonvsi\'igo után és igyekszik összeáll itani hünlajstromál. Holláondor Adolf szoropét is mosl l>ogozzák dotoklívjoink.
Mihelyt a nyomozás teljesen elkészül, a rőkahundás nő és szorelmeso átkorül a kir. ügyészségre.
Tokintvo, hogy a Iwtönw Szil-vesztor éjjolén, Udiát a légoltalmi ol sötétítés alatt, történi, valamint Lenkei Rozália többszörös bűnöző, azonkívül már nem mint Lászlóék alkalmazottja követte ol tettét -jogászi yéloményok szerint a bundás né ügye a nagykanizsai rögtönítéló bíróság olé kerül.
Jogiiszok és érdeklődő közönt<é£ egyaránt izgalommal várja a bűnügyi l)alóság döntését: vizsgálóbiró vagy slatáriális biróság elé kerül-e a nagvkanizsai vhundá«« nőc.
(B. 11.)
Egy ■llllárdaál lilb levelet hordott szét a »agyar posta 1943-ban
Hatalmasan megnOvakérfatt az elmúlt évben a pasta forgal*a
Most jelent inog a ]Xistá érdokos statisztikája az elmúlt év forgívlmi orodménveiröl. A statisztikát novom-l)er végén zárták lo, ugy hogy 11 hói.a;» forgalmáról ad eredményt, azonban igy is megállapítható, hogy a inult esztendőikül a jsistai lovó-konyst\'igiiek majdnem minden iígá-oaíi emelkedés mutatkozik, n\'gy (iá-rabszámra, mini összegszerűen. Az elmúlt esztendő 11 hónapjában előző év hasonló oredményoivol ösz-szomérve -- különösen nagy az emelkedés a lovéljxislai küldomó-nyoknól, a |>osiautalváiiyoknál és a csokklH)fizetesoknél. Amig 1012-l»n a feladott közönséjfes lovolok száma 4)21,1R1 .ÍXK) volt. addig 1048 noyem-l>er végén ez a szám már túlhaladta, az ogvmilliárdot és i>ontosan egy milliárd 072,008.000 darab volt. Az ajánlott lovolok száma 1042-lion 18 millió 24¡1.000, a mull óvbon jiedig már 20,DSH).000 volt. Az érték levo-lek száma 528.000-ról G40.tX)0-ro oinelk(xlott. Csomagot 1942-bon 24 millió 178.000 darabot, a múlt év-hon 27,450.000 darabol adtak fol. A pöstautalvónví liofízetések száma 1042-l»on 18,915.000 volt. órtéko jm-dig 2 milliárd 288,847.000 pongó. 1948-ban oz a szám 20,651.000 darabra és 8 milliárd i6n,108.tK)0 IKingóro emolkcdelt. Jelentős emol-kedést mutat a jiosta utián közveti-tolt postatakarék pénztari illetve csekk forgalom. A lefizetések száma 1942-bon 81,414.000 darab volt. ösz-szege pedig 5 milliárd 950,877.000 pongó yoR. 1948-ban az összos be-fizotésok száma 88,987.000 darabot, összogo |)edig 8 milliárd 881,200.000 ponfcől tett ki. A ¡»ostatakarékpénz-tári kifizetések darabszáma 1942-lx->n 9,950.000 darab-volt, összege két milliárd 520,742.000 p -ngó, mlg 1918-ban a kifizetések száma 10 millió 829.000 darabra, illetve 8 milliárd 788,087.i)00-ro emelkodett. Jolontés emolkedést mutat a távíratok száma is az 1942. évi 0,078.000. darabl«il szoml>oii a mult éviién hét millió 989.000 táviratot adtak fel.
Érdekes a telefonforualom alakulása. A számlált holyi lxjszélgotésok száma 1942-l>on a hudajiosti egységes hálózatban 199,892.000 volt, míg 1948-ban 208,498.000. Az ujabban kiadott korlátozó rondolot azonban már érezteti hatását, mert amíg
19 12 novemlx>rélK>n a budapesti hfc-lázaiban még 20,504.000 helyi te-lofonlx)sy.élgotést ka]x>sorfak>loz * szám 1948 novomlx)rél)on már vl9 millió 440.0(X)-ro csökkent. A vidéken számlált helyi beszélgetések száma 1942-bon 47,888.000-ot k)tt ki, 1948-ban 50,141.000-et. Vidéken no-voml>erlKMi sem csökkent a korlátozé rondeikezi\'ís kiadása óla a holyi lx>-szélgotések\' szívnia, sőt jolontŐHon emelkedett. Ugyancsak kedvező omol k<«lést mutat a kozd(<mén>\'í>zott fci-volsági. h(»szélgolések száma is. Jolontés mórtéklion omolkodott a rádii olófizélés száma. 1942 novemberéi»» 805.000 rádió készülék volt forgalomban az országban, 1948 novom-bor végi\'üi oz a szi\'un már «82,000-1"* omelkiHlett, tehát ielonlőwm mogkö-zolítette az ogymi lliót.
Nyllt-tér.*)
Felhívás.
A Magyar Film Iroda R. T. a Városi- és Néi)-mozgók hirdetési iogát folyó évi február L-iki halált-lyal kizárólagossági joggal béri)« votto.
Kelhívjuk a mozgókban hirdetni szándékozókat (hangos reklámfilm, diaixizitiv), hogy\' oblieli kívánságukat a Városi-mozgónak (telofon 600^ jelentsék lx> sürgősen, hogy a IÍFI jelenleg Nagykanizsán tartózkodó tísztvisolőjo Őket folkoixvslK-sf^ és felvilágosítással szolgáljon. Február 1-től á mozik közvetlenül nem resz-nok fol hirdotésokot.
Városi- éi Hép\'BMfók
Igazgatósága.
*) Ax e rovatban UOzIrtlt^kért iem a uffkesrtóiéi.\' sem * kiadóhivatal nem vállal felelősióetf
Ejjoli g>\'ógyszortári öeyolot:: Ma « Mogváhó eyógN\'Szortár Krzsébet-tór 21. szám.
Kiakanizaán az ottani gyógyászétól: állandó ügyelete« szolgálatot tart.
Naptár. Japuár 18. Kedd. Róm. kat Piroska vl. - Prolcstáns Piroska.
ZJXA1 K.OZLONV
1944. januá* IS
TSrSic BoldlxiAr, Jó*«ef és Ferana *
gyermekei, valamint alulirotttik é* az összes rokonság fájüalonitól mcyM\'ft srivvcl jelentik, hogy a \\r .jobb édesanya, lestvér, anyós, nagyanya és rokon
Töiők Boldizsárné
atfll. Polay Katalin
áldásos életinek 68 ik évében rövid szenvedés és a haldoklók szuntségé-uek felvétele után visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványát folyó hó 19-én délután 3 órakor fogjuk a temető szerlartástermében a róm. knt. egyház szertartása szerint beszenldtelnl és őrök nyugalomra helyem).
Engesztelő szentmise áldozat a Meg-Woldofirf\'t lelklüdvéé/l folvó hó 19 ón délelőtt 8 órakor fog a Jé<us Szive plébánia templomban az Egek Urának ben,«\'altatni. Nagykanizsa, 1914 január 18.
Áldott emlékedet «oha el nem múló fzeretettel AtlxtQk I
ózv. Holf Frrencné »». I\'olav Jultanaa, Pülajr József ti öiv. Szabó Jánoin* «. Polay KoiAlta iclvml: rörík Holdl-nárné o Szabó Sári *« dr. Török Kc-r«n«nt íz. McdviRy Krisébel iixiiytl; Polal J<S/jcfnr KáluiAn Lenke l> öiv. Polay üyfirií»»« «ógoru\'lj Sípos Józaef_ tógoia: ilbor ii Zolik» uuvkii.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóborálnlnk és Ismerőseink, kik felejthetetlen drága jó férjem, édesapáin, apósom, nagyapám, testvérünk, sógorunk, Illetve rokonunk
Flumbort György
nyug. főmozdonyvozotő
temetésén megjelenésükkel, vngy bármi mös mridon mélységos fajdalmunkban osztozni szívesek vol-"^ tak, fogadják ezúton is húlAs köszönetünk kifejezését.
A yyaaxoló oaalád.
Köszönetnyilvánítás.
Mindazon jóbarátaink és ismerőseink, kik felejthetetlen drága jó fér-
Icm, édesapánk, apósom, illetve ro-ionunk
Bnón Jenft
w. \\Vlr. azámv. honv. alhadnagy
temetésén megjelenésükkel vagy bármi más módon mélységes gyászunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton is hálás köszönetünk kifeje-
A gyászoló család

HÍREK
-- (A nomzotl hüsóg fómjolz^so)
A Kormányzó Ur Őlőroeitó-nga Mörk • László badacsonytomaji Igazgató tani-tónhk a forradalmak idején tanúsítóit mngHVlMMf -eHMmorésélll a Nemzetvédelmi Keresztet adományozta.
— (Kirendelés)
A belügyminiszter dr. Grósz Jeafl orvost a tornyiszenlmlklóitl körorvosi teendők ellátására kötelező munkaszolgálatra kirendelte.
— (A nagykanizsai MOVE polgári Iskolai magántanfolyama)
A nagykanizsai MOVE, hogy lehetévö tegyo fzokaak Is az életben vnlé kinnvebb boldonulAsAt, akiknek aetp volt Módjukban magukat az iskolákban tovább képezni és iskoláztatni, elhatározta, kogy polgári iskolai magántan-folynmet rendez ugy nők, mint férllak részire. Az ügyet a tanerőkkel már le is tárgyalták, kik készséggel állottak a MOVE nemes törekvései segítségére. Akik ezt n rendkívül kedvező tehetőséget Igénybe óhajtják venni, azok Jelentkezzenek ,Szabó Antal sportüzleté-ben, összeírás végett. A tanfolyam e hó végével kezdődik.
— (A magyar hadltongorószok dlosőaégos múltja)
héttőig Ismét szerepolt a Nagykanizsai Haditengerészeti Egyesület folytatólagos előadásában, a vasárnapi siker után. A Nép moziban került d u 3 órakor az ItJusAg részére és későbben h honvédség részérő olŐHdásra. Mlndkot elő-adAsnál többszáz főnyi halli/a\'óság nézte végig a szép filmfelvételeket, ör. Tholway Zsigmond megnyitó bo-azédében különösen rámutatott n Kormányzó Ur iegendáB hősiessé» ér*« sz adriai csatáknál, az otrantól ütközetnél, melyek a haditengerészetül k Ing-ragyogóbb lapjsit képezik. Közn-ii ü ködfitt még a leventezenekar kitliuő Játékával. Mindkét nwp olőadusulból botolyt tiszta Jövedelom egy részét a azegényhorsu leventék segélyezésére, mAfrik részét a Vöröskereszt céljaira fordítják. — A rendezés sikeréért dr.
Tholway Zsigmond elnikSt és Fülöp j UJos egykori haditengerén^, városi vásarbiztoat Illeti teljes dtcs*ret A magyar hadltongerészek nagykanizsai eso portja mind erőtoljesobbcn kapcsolódik be u város kulturális és hazafias magyar életébe.
— (Búcsúzás)
Nyugdíjba menetelem és Nagykanizsáiéi való elköltözésünk alkalmából mindazon ketfves barátaimnak és Jó Ismerőseimnek. akiktől személyesen nem vehettünk bucaut, ezúton mondok szeretettel „isten hozzád" ot Kádár Lajos.ny. ref. lelkipásztor. (:)
— (Szorkusztől Ozenot)
.Gyümölcstermelők" Miért méltéz-
tatnak ino«t hozzánk fordulni ebben a kérdésben ? Holnap délután 5 órakor közgyűlése lesz a gyümölcstermelőknek p városházán, méltóztassék közvetlen oda fordulni és egyben Interpellációját megtenni, mint egyedül illetékes tényezőkhöz Üdv!
Folytatás az 1. oldalról.
A japán csapatok slkeras harcai Balianlt-szigetén .
Tokió, január 18 "(NTI) Ttabanlt-szigot/,n szakadatlanul folynak a bovos harcok. Január 17-én különösen szép eredményeket értök el a japán csapatok. A \'200 támadó ollonseges bombavető ropü-lőgép közül 102-ót lolóttok, 17 ellenséget! gép megsemmisítését ínég hivatalosan nom állapitottók meg. A császári főhadiszállás azt is közölte, hogy az előző napon közölt 08 ellenséges bombavotón kívül további 28 ropülőgépot lőttek de légi harcok folyamán.
• Amsterdam, január 18 Iiondoni hivatalos jolontések szerint Churchill brit miniszterelnök visszaérkezett Ixmdonlm.
■4
Háry János
R ttffföX&fl
rum-, likőrgyár és born agy kereskedés
Telefon: $05.
Nagykanizsa
NagykanUial Polgári Egylet oluSk.égótől.
MEGHÍVÓ.
A Nagykanizsai Polgári Egylet folyó évi január hó 23-*n anta S órakor tarija saját helyiségében (Fő-ut 5. sz., L emelet)
amelyre az egyesület tagjait tisztelettel megkivoM.
Határozatképtelenség esetén a közgyűlést f. évi február hó 2-ón dóS-•lött II óraker tartom meg.
Nagykanizsa, 1944. január hó 17-én.
Elnök.
Tárgyaoroiat:
1. Elnöki megnyitó.
2. Széchenyi serlegbeszéd. Tartja dr. Molnár Antal Icánygimn. igazgató.
3. Titkári jeleutés.
4 Tagdijak felemelése
5. Az 1943. évi zárszámadás, az 1944. évi költségvetési előirányzat elétcrjeszlése.
6. Az alapszabályok 20. § áriak mód» • ,sitása
7. Tisztikar, választmány s számvizsgáló-bizottság v^tkszlása.
8. Esetleges ir.ditványok. Indítványok a közgyűlés előtt 4 nappal
az elnöknél Írásban bcjcleatcndők. ina
Még ma adja le elhasznál!
Tető ós Samu vaskereskedésében
ErxiébaMér I., hogy mlnól előbb felújított zománcedényhez Juthasson.
. ..
JanUÁr^ 10 ■ VAROS! MOZGÓ Szombattól
15-től 18ig ---------keddig
Kirobbanó siker / Az évad legmulatságosabb magyar filmje
ARANYPÁVA
ARÜNYPÚVÜ szerdán a WzP-MOZIBAl nM\' 1T KH VH lesz műsoron!
Előadások kezdete : ¿4, ¿6 és j8 órakor.

villamos aram-szolöál tatö rt.
Áramszámlák fbtetóse, r#klpméolók, htba|alontéa«k, szakszorQ UhrilágoaitAs mlndsn villamos kérdésbon
déleWt 8-tól délutén 16 éréio-CsiBnc^ry-Mt 51, talsfon
A felsőház gróf Zichy János-emlókónek
Budapest, Január ÍR (MTI) A folsőház ma délelőtt rendkívül nagy érdeklődés mellett ülést tartott. melyet negyed 12 ór.akor nyitott meg Perenyl Zsigmond elnök. Megnyl-tójában kegyelettel emlékazntt meg Hz elhunytak rcd, köztük gróf Zichy .Jánosról is, kiknek emlékét JegyzőKönyvi-leg örökítették ineg. E\'.lUAn a gazdasági és hitelélet és a/ allamkAziartss egyensúlyáról szóló I9.ll. évi törvény 2ii. íj ának módoRltáf-áról szó é törvényjavaslat tárgyalásába f\'Wtak. \'főbb bizottság Jolentésót tudomásul vették.
a GOZFORDO nyitva tan rogg«| 7 órától este 6 óráig. (Hétfő, szerda péntek délután és kerldon epó«* nap nékney.1! Telefon: 660. .
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLÁS
Komoly munkásnőket felvesz Páleilcs tonalfestőgyár. Jelentkezni lehet folyó hó ............134
17-től Magysr-u. 86.
Porfokt magy*r>i»4m*t levele. iSl, (nöt), aki ogybon pénató»-koxcIS lo lonae, koroo helybeli Iparwéllálat. AJánlatoka« ponloo óxemályl adatokkal, nddlgl mO-kÖrJéol helyek lamértoléaó.wol én flxaUal igény MiooJol&téaéttol „Iporwéllalal" iellgAre\'a kiadóba kéri. , 186
Háimeiter kivétetik február l-re. Sugái-ut 2 195
ADÁS-VÉTEL
Elndó 250 es D. K. W. stóló motorkerékpár \'900/0-08 gumikkal, 16000 km-t futott, príma állapotban. Érdeklődni a Zalai Közlönynél. 152
Maiznált varrógépeket vetz IJiandl, lefon 12.
Deák-tér 2. Telefon
52
TUxifa eladó Magyar-utca 79 sz 189
Egy jókarban lévő lapoa kooni eladó Pelőn ut 54 190
Egy pár 43-as blrgarll oníumn és
egy brfcsesz-nadrág eladó. Kinlzsi-utcs 8. sx. \' 191
Samottal bélelt, Jókaiban tévő vas tSltfil^élyha fára-siénre, csővekkel eladó. Megtekinthető délelőtt folyamán Su-gár ut 41/A. 198
Középtermetre egy jóksrban leyő csikós -nadrég eladó. Fülöp szabó, Szent Imre herccg-u. 9 199
Mindennapi levelezésből összegyűjtött 16mogbélyeget bélyeggytütésl célokra m«gvea«ok. ÍJarbarits, /ftl Közlöny szcrHesztóscge, naponta deluran íi—7 óra kí>4Ölt. Ez a hiroctés mindig érvén>es
7 BÚTOROZOTT SZOBA
Butoroxott axobát keres jobb háznál AliO villanyszerelő. Cini: Szőke Sándor MAORT-gyár. 185
HÁZ ÉS INOATLAIí
Sontogymegye Szabás községben a Vog-ronics-féle vendéglő, mészárszék és fn-szeiÜzlet házzal, 1296 Q-öl. beltclekkel, felszeretésekkel együit jutányoi áron elsdó. Érdeklődni lehet Anek László méhésznél Kihkanlzsa, Templom Ur 1/0. 197
KÜLÖNFÉLE
G. S. 17. f«s«o§ levaled van. Sóno. 194
ZALAI KOZLélY
rolitikai narilar. JüskáJa : „X»xflM«asá«l ft. T. Naayfcoaiw*-Palolóa kiadó: Zalai Káraly SyomatQU; a ^XÍijiazía»»|l. R,,¡T. ^afykaDU®«^
■yaadájáku NMykMlxsaa (NyeadáArt lelet < XalaJ Kara^
Felaió:
fi»:

Hendtokoxat:
Tábori nos\'a:
■ évf., 14. sz._Nagykanizsa, 1944. január 19. szerda /(Ír* 16 fillér.
Stutk—rtteég és kiadóhivatal: Fö-ut ft nzám awriwMaégl és kiadóhivatal! tolofon 78 azi MaaHnalk mtmton hétköznap délután
POLITIKAI NAPILAP
* „ -
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajofs
fifótizelésl A«a: egy hónapra 4 pongó 30 fillér,
ne«w<f#vre 12 p<
lífíypKKzám: JiétkeznaplO
ií#vro 12 pongó 40 tillór.
fill.. szombaton 30 tilt.
Roosevelt: „A leisulyosebb napok előttünk állanak!M...
Csak sikeres invázió esetén választják újból az angol parlamentet A német páncélosok megszilárdítják a keleti arcvonalat
1 k«I©ti hadssintéren ifiinét nag\\ haroi níp rolt. Valamonnyi szakaszon a némot védő lom órójo bizonyosodott ho. Az elmúlt 24 óra aulyos páncélos csatéi a némotok javára dóitok ol. A némotok a felderítésben javított eszközökhöz nyúltak, áinonnyilwn mlndon szovjoi |jáneélos támadással szemben erós német páncélosok sorakoztak fol. Megállapítható, hogy a némotok sokkal több ós nagyobb páncélos erókkol
rendolkeznek, mint amennyit a harctéren eddig alkalmaztak. A tavalyi nyár • óta tartó szovjet támadások nem rotték igénybe a némotok teljes oroj ét, Kbből a köríilményból kövotkozik, hogy a szovjet páncélkocsik vesztesége számszorínt is növekedik. A szoriot vozetóségnok az a kiindulási célja, hogy a némot vonalakat- felszakítsa és felgöngyölítse. Meg kell állapítani, bogv- mind , czokból
a szovjet semmit sem ért el.
Az Ilmen-tótól a leningrádi szakaszig bizonyos holyi botörést tömo-jeivol mindig ol tud érni, dn a komolyabb eredményeknok nincs meg az olőfoltótolo és ugy látszik a" némot vowtés inkább a szilárdságra, mint a moagókony harcmodorra törekszik. Mannstein vezértábornagy minden szovjot törokvést meghiúsított. A szovjet Itokoritő ígyekoxot
pat«i helyenként védekeznek és kitérnek, másutt azonban támadnak ép ezzel az arcvonalat .kiegyensúlyozták. A keleti arcvonal deli szakaszán, Korcstól északkeletre lovó hídfőállásból kiindulvá a szovjet hosszabb tüzérségi előkészítés után ismét megrohamozta a német védőim i rendszert. A szovjot támodá sók hullámai a sürüsitett és ogy-mást korosztezó járnotok \'fogyver-tüzén áttörni nem tudott és
a török diplomáciai körökbon nagy foltünéat költött,\' mívól köztudomásu, hogy Kibbontrop német külügyminiszter a jelzett időben el som\' hagyta Uorlint. Minden esotre figye-
kmac aaéltó, h»«y a moszlmi k«r-tnány ászul a váddal illeti aagol sfcö« v«W<reseit, hogy tárgyalásokit Myi | tatnak u némeíokkoí.
■fjinsinibtn, jiuauár 1® Moszkvából jelentik, hogy a moszkvai angol üryvivó megjelent u Pravda szerkesztőségében és vizsgálatot kért as ü^rybon. A mogbosaé-lés a brit külügyi hivatal cáfolatának! megjelenése olótt történt. Holfour ügyvivő jelent/so szorint a kül6nJ béko ügyéről hozott jelentésből semmi sem igaz.
Moszkva még nom válaszolt az USA ajánlatára
L\'sszabon, január lí| New Yorki jelentések szerint a Szovjét még nem válaszolt Amerika ajánlatára. Hull külügyminiszter a keddi sajtó értekezleten kijelentette, hogy a légköri állapotoknak tudható be, hogy a lengybl—szovjet viszMv ügyében az amerikai ajánlat csak
hétfőn reggel érkezett Moszkvába
és ezideíg válasz nem is érkezhc4\' tett rá.
x Tito mejtHebaaült?
A kairói rádió meg népi erősített hírt közölt, hogy Tito tábornagy a montenegrói harcokban megsebesült.
Angolszász és német sebesült hadifoglyok kicserélése
mogKommisült, mort Mannstein csa-
a támadás nagyrészt a németek etötrrepén megsemmisült.
S\'ockholni, január l<i
hivatalosan közlik, hogy Bemard gróf á svéd vöröskereszt alelnöke a jövö hét elején Londonba utazik,
hogy a súlyosan sértllt angolszász és német hadifoglyok kicserélése érdekében folytasson tárgyalásokat.
Nikopolnál a siovjet nem tudta folytatni támadásait, inkább arra szorítkozott, hogy megtépázott csapataiban jolontősobb átcsoi>ortositást végezzen. Omántól kelotro a német gránátosok a szovjottól olragadtak néhány szívósan vrtlott holységot és
több fontos magaslati pontot. Három lövészhadosztály jelentékeny részét és egy páncélos dandárt majdnem teljesen felmorzsoltak, fizok között sok régi amerikai páncélkocsit fol-gyujtotfak, vagy megsemmisítettek.
Az angolszászok tehermentesítő vállalkozásai • az olasz hadszíntéren
A délolaszországi fóarcvonalon kedden változás állott be, amennyiben Cassino szakaszán tartózkodó magatartást tanúsítanak az angolszász csapatok. Hogy egyrészt a figyolmpt eltöröljék, toliormontositó vállalkozásokba kezdtek. Clarck tábornoknak az a szándéka, hogy lop-
a Oörvarroi szakaszon, fibból a oélr hói az angol— amerikai nagyobb erők előre törtek, amiro a némot csapatok a Oarígliano alsó szakaszán uj állásaikba vonultak. Ilyon körülmények között élénk ronnmesapat tevékenység volt várható. A támadás veszteségei már.aj! olsó órában jolontós volt a siirü aknamezőkkel ol borított olóteneiicn.
Roosevelt USA súlyos napjairól
lezzo u uj támadó olőkészülotekot
Ez«a a szakaszon elsflizb«» vetettek be fraicla csapatokat.
Ar, angolszászok ezenkívül lőtték mot csapatok felfogták és visszavo-Tari községot, molynek lakossága
vosztoeégekot szonvedott. Az Adríai-tongor közolólxm a fóteiepon a né-
tették az angol csapatok előretöréseit,
A német haditermelés tízszeresére emelkedett
B r 7", január 19 (NTI) Az utóbbi időben jelentékeny módon foko/ták a némekfegy-verkezési ipar teljesítményét. | Az ágyú és puskacsövek gyártását az uj eljárás a termelés tlzszerezésére
emelte. Az acélból készült hüvely függetlenné teszi a sárgaréz hüvelyek alkalmazását. Széles körO kísérletek következtében sikerült olyan acélhlivelyt előállítani, mely sok tekintetben különb a réginél.
Mi van a „Pravda" hírének hátterében
Ankara, január\' 10
A török\' lapok réloményo szerint » Pravda moséio tulajdonképpen ogy l>ot, mellyel rá akar ütni a brit tok fejére. Beavatott bolyon ogyálüilán nom értik, hogy korülhotott ilvon
hír a szigorúan ellenőrzött moszkvai lapba. A longyol nyilatkozatot állítólag a brit kormány tudtával közölte a Pravda. A longyol kormánynak címzett nyilatkozat után közölte a Pravda a különbéke hírét, moly
Washington. január 10 Az NTI washingtoni híradást ismertet, mely szerint Koosevolt olnök\' a negyedik hálwrus kölcsön jegyzésének meginditása alkalmával a következőket mondottéi;
A legsúlyosabb napok előttünk állanak és nem nfcdíg mögöttiinkv, ltoosovelt elnök a) brit hírszolgálat órtesülése szerint az olmiilt héten fiisenhower tábornokkal, az ium>ri-; khi angol erők csendesócoáni m-ranesnokával, a délnyugati szövétsé-
tjes légierők jwirancs\'nokával Unuies-. Lozott. fizok a férfipk a világ négy sarkából jöttek összo, — )>arigHU-( lyozta Hoosevolt kíjolontéséljón — liogy összehangolják hmlniüvoletei-
kot és fokozzák az fiurő)>a elleni támadást,
r
Washington, január. 19 Tímson, az fif^esült Államok had-ügjininiszUMl\' elrendelte, hogy a vasutvonalakat, visszaadják a magánk vállalatoknak.
A brit hírszolgálat jolopt/\'se szo-rint az figyesült Államok képvisolő-házának katonai ügyökkel foglalkozó bizottsága határozatlan időre olhrt-lasztott-a hoosevolt törvényjavaslat fának tárgyalását, molylxui a norti-zefi munkászólgálat boyezotését tervezte. A bizottság ólnöke kijelon-. tette, hogy a t^rvenyjaviislatot füg-gőlMin tartják, mivel jelenleg további fejlemények várhatók:.
Moszkva és a lengyel kormány ftözött súlyos
nézeteltérések vannak
VJ
StocHiolm, január 19 A lapok moszkvai tudósitói jelentik, hoRy a moszkvai kormány és a menekült lengyel kormány kö-
zött olyan súlyos különbségek vannak, hogy a megoldást nem Is lehet addig várni, míg a lengyel kor-\'mány hivatalában marad.
Elköltöztették San Jüan életben maradt lakosságát
Buenos Aires, január 19 • tonai övezetnek nyilvánította. A halottak száma ozidoig 1600. Ixjgalább Ö000-re teszik a romok alatt levő halottak szárhat. *
1 ltamirez elnök szemJontat tett a földrengés által sújtott torüloten és San Jüan város lakosságának elköltözését rendelU* ol. A terülotet ka-
Svédországnak ma már erős nemzeti hadserege van
Stockholm, január 19 A svéd nemzetvédelmi miniszter a svéd képviselőházban a következő kijelentést tette: Svédországnak ma már erös nemzeti hadereje van. Ez .a körülmény tette lehetővé,
hógy hajthatatlan magatartást tanúsítsunk. A rhtilt. években erős védelmet létesítettünk, mely valóban biztosithatja szabadságunkat.
, Folytatás a 4. oldalon.
ZALAI KÖZLÖNY
1944. január Í J
Münkás magyar testvéreimnek üzenem
Tüzes lángnyelvük nyuldowák Kuróoa országait, közöli szomszédaink hntár-mesg.véjét. Szlréuák hátborzongató üvöltése bombák robbanása ós ágyuk pokoli dörgéso (Api, marja, szomszédos országok népolnok, erősen megviselt Idegrendszerét A láng országokat, egykor gyönyörű városokat perzsel fel. Évszázados uurópal kultúránkat dönti romokba, pusztítja templomalkat, Isko-lálkat. kórházaikat szomszédos ember-táraainknak. A kiontott emberi vér bosszúért kiált, megtorlást kíván.
Bennünket magyarokat o lángok és
fiusztltó tüzek Isten végtelen jósága olytán ezldelg megklméltok Családi fészkünk nyagalmát és békéjét nem zavarja bombák robbanása, ágyuk dörgése. A nagy háború ötödik évéboa, a legteljesebb rend és fegyelem biztosítja szeretett hazánk, hajlékot adó áldott melegét Fegyelem és kjaresz-tóin I ősszotartás az, amely bennünket e vtsztodhes, boríts Időkbon oggyó ke* ▼ácsol. Szorgalmas munka, becsületes helytállás a poszton, bárkova Is állit bennünket a «ors IrányUÓ keze. A Józsii politika és atyai vezetés az, amely számunkra biztosíthatja a Jövőbon is a létfenntartást és érvényesülést a lángoló Európa közepén.
Belső frontunk tartópillérei vasbetonba öntüttok Erősek ós megbízhatók, mégis meginoghatnak Idévol, ha azokat aljas morényletokkel orvul, alá* aknázzák.
Éppen, o tartópillérek szilárdságának érdekében kell, hogy vfssza vlgyom az egyetemes magyar munkásság gondolatvilágát, a mostani vlágháborut öt-hat éwol mocro.tőzött Időkben. Sajnos vannak közöttünk mn Is sokan akik elé* godotlens^gükk^t, örökös siránkozása« Ikkal. hogy há\\ .nincsen ez. nincs amaz" hintik JgHrvsáíjtnlnnul és Jogtalanul a gazt terűid konkolyt. Kevésnek találják mtátknbénlkct és soknak a rá-
Ilik bízott munkát. l\'Jn magam e kon-;olyhlntő, véntRszony módra sápltozé-kat a haza ellonsógeinok, belső rendünk bowlasztóinak tekintem. A nagy háború ötödik évében járunk, nem lehet nálunk sem fenékig tejfel. A háború nehézségeiből k»<ll, hogy részt vállal-Jink, áldozatot hozzunk a keresztény Eurépa közös érdekében. Do ez az áldozat. ez a lemondás miben Is áll a múlthoz viszonyítva. Gyoro munkás testvér, készíts velem ogytltt mérleget, fMzehasonlltást a Jelon és múltról, a „Jé békeidők\' felejthetetlenül Bzép korából.
Emlékezzünk csak • a plaotéren vö-rtatarka tehenecske, csöndes kérőd-zéabe mltsem sejtve eljövendő sorsáról. Mellette napsütötte, szlkárképü, ■»erószon hegyes bajuszu, szittya-magyar emberke. Szemének gyilkos pillantása a Rleka tohenel árverező hatósági végrehajtóra szegeződik. Ha pillantásai ülni tudnának, szegény hatósági közeg rég a temotében pihenne Már. Viszik már a Kinkét, viszik az •iába. Egy hányatott élet nagy tragédiája ez az árverés. Elment az adó noBllzotéa miatt egyetlen tehene ai ötgyermekes. három oégytoldas parasztnak, kl verejtékezve, az örökös Hídmunkától kérge« kezetvei nem sajtolhatott már kl többet megélhetésén \' kívül, az áldott do kltsl auyatöldből.
Szőjük csak tovább, távolabbra a visszaemlékezés szálalt. Tél van, zúzmarás fehér tél. Az égi párnából alá-azáló hétakaré vastagon borltja tévá-rosunk körntjait. torolt Szorgos munkáikénak takarítják ol és toazlk Járha-tévá számunkra azokat. Nézzünk ooak Jél azét, o dolgos és szótion. szomorú embereken. Itt ott, lameréeökot NmIo-zttnk fol közöttük, akik aroukat kabát-
Íuk gallérjával Igyekeznek eltakarni, látató szemeink elél Az a szőke, Ion-gyelkabátos sudár növésű tlu, Székely György a Jogász. Az az alaoaonyabb, korekarou mosolygás/flu psdlg egy héttel előbb a Rékusbau assztsitált, mint gyakorló orvos. Igy tovább, tovább; Jogászok.\'érettségizett állásnélküli magáotls\'tvlsolők és még sokan mások, az Intellgans körökhől. Néma ooondben, follürt kabátgallérbsn dol goznak, takarítják a havat és szemotot a főváros házrengetegei közölt, nap-azámoaokkal, kubikosokkal vegveaen. ltotok kik élni akartak, akkori magyarságunk nagy nyomorúságában
Munkás Testvérem I Engedd, hogy rólam éa rólad Is szóljak, engedd, hogr Időzzek volo\'l a visszaemlékezés pőrééiben. Volem egvütt dolgeztál napszámos munkás, középiskolai végzettséggel. Iskoláid mellett, egy viharvert Iparos mult, dicsőítette Jolea szomólyo-
lyoéet. Napszámos munkától feltört kezünk, kérges tenyerünk, görcsöseu markolta a csákány vagy lapát nyelét, félvo. hogy eibjtjük azt, a mlndounapl kicsire szabott kenyérrel együtt. Nehéz és szomorú inségakcIóB idők voltak ezek, tele nyomorúsággal és sok, Bok keserűséggel, ftnkkósőbb avanzsáltam és a jav.idalml hivatalhoz kerültem szoliqml sztlkségmunkásnak (borkukac-nak). Emlékozz csak; ho>y (rfgyolted tőlem o kitűnő pozíciót Szép volt ez Igaz és mollolto Izgalmas Is. Díjazásomról csak annyit, tlzonö-t-husz pengő havonta, egy barom tngu családra, flzencin neked éa mindnyájatoknak,
kik akkor volem és mellettem éltetek azokkuo a szomorú, muokanélküii Idők-bou. Üzenom, hogy uo zúgolódjatok most, mikor omberek százoisrel válnak hajléktalanokká ós vlsollk megváltói türelemmel sorsukat, tán értünk, az egóa/. Kurópaórt. Ha kell is nélkülözni, hrt a kamrád tán üres«n áll. ne küldj mind-árt átkot és szldshuit közellátásunk lajadoajalra vagy azok folottcsolro. Mielőtt jobbra-balra sopánkodnál, gondolj a múltra. Ma hetenként látlak a különböző szórakozóhelyeken, moziban, vondéglőkbHn, pedl> mindez léuyogo son megdrágult. Ha vlsazagoudolsz arra az Időre, amikor kint dolgoztunk
MAGYAR HONVÉDEK NYOMBAN A SZQVJET-PMNT POKLÁBAN
Mikolaj, a-ki valamikor hadifogoly volt:
Magyarországon, megmentett egy égő orosz falut a bolseviki banditáktól
Vörösen és tolíön kelt fol a hold. Ugy ült a fohéroroszorazági hegygerincen, mint ogy furcsa, jxigány korona. Nagy volt. Szokatlanul nagy. Megnyújtotta az árnyakat, kühinös, * szűrt fényt adott az ősinek és mindönki megnézte.
Jtoros-Cser Oorgel.) is. Olt állt a drótakadály mögött, a cai|)ős szélnek felgyűrt köponygaj-lérral, most váltották, tizenegy óráig ó állt őrt ill a sztalinköves ut mellé ragasztott fonyóbunkor előtt. Másodmagával. Faluhélivol.
— (Jsíjh\'ís hideg losz az éjszakai Horos-Cser (lorgely nem válaszolt rá semmit, csak vísaziinézolt Ixile a\' vöröaképü hold kellős köxopéln.\', azután rántott egyel ¡i vállán lógó puskáján.
(Hom^JhadituMsIló sul)
Odabont a földoródhon ííUgjc, os\' volt most. lísemóny. Szabadsagotok érkeztek vissza délután és a kis zsákbavart csomagok, inog :i ládák, meg a megtömött kon\'vórtari.sznyák kikerüllek a fenyőfából ácsolt asztalra.-Az emberek körlxniltók, nom kínáltak senkit, do nom is kináltatla magát senki, ettek jóízűen, hosszan és nagyokat, azután u kondób;» csavart fiaskót is »kidugózták« és leöblítették \'a jói/.ü hazai vacsorát.
.— Maradjon a kintieknek is!
Felesleges is volt ozt mondani, abba is hagyták, azután szed.dó/tok, ledőllek a szalmával borított fa-ágyakra, a fnggyumécseat is eJfuj-ták és mogjiróbáltak aludni. Huhiw-tól. Kz ígv »szokás« orrofolé.
Amióta idokorült a tiünjjonl, hat kilométerre a loffkőzolebbi erődtől, benrósolvo a iniHisár inog az ordő vidék ki\'lli)«} közeliéi*), a sztalinkö yes ut mellé, ¡unoly a csívjíatok,egyik fő ellátó vonala, megszokták -az éjszakánkénti »ríaszlAsókat«, Ilozzá-sztiklak, hogy ijjy aludjanak s amikor a roggol mar kivilágosodik, akkor kezdőnek »loyotkózvo« aludni.
Horos-(!sor (lergely meg a U\'usa ott strázsállak a drótakauidy mö-
Srőlt. .lói jósoltak: csijxm éjszaka olt. Amolyan októl>orvegi orosz v\'n-szaka. A l)nyopor felől, olsztdauluK szél csipkedte az aroukat bebujt a köpeny gallér mögé, do azért még olvísofhotő volt. Allj, ki váffyt Valami zőrgósre kiáltotta el magát ar. egyik őr. Valaki közeledett ay. uton, már ogészen odaért. Támolygott. Horoa-Csor Gergely nu\'ig»\'gy-szor rákiáltott az idegenre, do amikor látta, hogy az foltartott kezekkel közölödík, levette ujját a ravaszról.
Nikolnj jelentkezik
Odalxintról is kiszóltak már a többiek, amikor az idegen betámolygott a kinyitott <irótka]>un. N\'ikolaj volt.
IJozontos szakálla véresen csüngött, a ruhájún is vérfoltok látszottak, csak fáradtan és nohozen tudott beszélni, <sgv-kél szót magvarul is mondott. i\\logsolK)sölt. Többholyon. Fojén/\'tnog a mollen.
-- • Ch. falut megtámmlLi egv orv-lövész-csojwrt. Vagy tiz bandita. Felgyújtották a falul, elhajtották az. eniboroW, minden állatot, a gal>o-
nát is kocsira rakták____
Ch. fani ott.van kél kilométerre a támaszjxmttól. orosz pa-
rasztok lalstiik, lunolvan tolsztoi-muzsikottja mocsárvidók nyomorultjai, akiket a víliigon semmi sem érdekelt, csuk meglegyen az a mindennapi sovány »köloskása«.
A szakaszvozotó, a kisoród jw-rancsnoka nom sokáig gondolkozott.
í\')gy golyószórós rajjal olindult a faluba.
ftz utolsó pillanatban
\\
i
Már ar. utkanyar mögül feltűnt A falu. F^ott. Vornyóa füstszag xiszolt a loTegóbon. A lángok ogészon bovílágilotlák a környókot. Később már a zajt is hallották, kiabálásokat, kocsik zörgését* állatok bőgtök és a tüz pattogása is idohallatszott.
A raj gyorsan elérte a falu szélét, a falu oldalán látták az összotorolt lakoss^Vgot, lusszonvokat, fiukat, mindönkit, az állatokat néhány férfi torollo és ott sorakoztak ogynnisután a mograkott jKinyofogatok is. A banditák már készülődtek. Folgvujtot-ták az ogész falut. Ilotok ólá ilyen tüzek vili\\gitották ki ivz éjszakát a környéken.
Az összoYeródőlt nagy töniegljon csak itt-ott tűnt fol ogv-két fegyveres ombor. Aj, orvlöveszok.
A fizakaszvozotő tudta, nom lobot tüz alá vonni a bandát, (iz összetorolt tőmog kitűnő vódolmot nvujt nekik;. Vérfürdőt |>odig nem rendez beinek az orvlövész csojX)rtért. fOs ilyenkor\'mutatkozik mog a ma-I gynr katona loleményosaégo és bátorsága.
A golyószóróval és a géppisztolyos csatárokkal ogészon megközolitottÓk a lakosságot és mintogy Kétszáz mé-lor távolságban erős As váratlan tüzel nyitottak —" a lovogőbon. Néhány kézigránátot irt kihajítottak.
A megriadt ombonok között kitört a pánik, az állatok mogvadultak, a jmnyofogatok szorteszét szaladtak és a kitört riadalomban monokülő orvlövészek közül hármat kílőttok.
A falut már nom lohotott megmeríteni. l)o a lakossíig ,-v termés, az állatok megmaradtak.
Níkolaj niogmonííitt.\'! ókot.
Ainiro visszatértek Níkolaj már csak alig lélokzott. vértócsáitan, majd nem eszméletlonül fokiidt a kísérőd elolt. Hallotta a lövöldözést és ahogy elmondták, hogy a falut megmon-totték, mintha fölragyogott volna a szemo és tört magyarsággal susogta:
—• Níkolaj valamikor hadifogoly volt és lírdélybon járt...
Ugvlátszik, őzzel akarta megköszönni a segítséget.
Szabó Sá/ulor zls.
a töltésen és mindkettőnk száraz gégéje, majd elepedt egy pohár boro-vlckátrt. Nem futotta akkor silány ke. rosotünkból másra, mint egy üveg Jo. gélt s/.ódára. No ológodotlonkedj a keuyérjegy ós a konyéradag silányság» miatt. JÓI láttam és látom ma Is, bo-ohox személyedet a pékxég előtt ácsorogni naponta, négy darab háromdo-kás, tlzfliléres sápadt zsemlyéért. A konyér kovés sznrluted, zsemlyére mégis jut, pedig sz a kenyér adagod terhére megy, a váltójegy közvetítésével. Gondolj a mulfra. mielőtt a hentesüzletek küszöbét át\'épml. Ma >■ hábora ötödik évében kiló, sőt több húsfélét Is vásárolhatsz. Eszel szemhon a mult Időkben silány k s keresetedből nem futotta solm többre fél kilónál.
Kérdem végül azt Is, látsz-e reggelenként Iskolába menet annyi mezítlábas, őszi és téli hidegtől plroiraesipott gyermeklábat, mint a fentumlltett „gyönyörű hékeldőkbuu" ? Ugye nem látod meg To mindezt, pedig ma Jegyre r.d-Ják a lábbelit. Szerinted nincs se cipő, se ruha és nincs főleg élelem. lYitod méglB mindnyájan sokkal jobban élünk, ruhánk és cipőnk is van. ha a/t a fekete-pho kútárjaitól Is azorzed bo Ha nem lenne lényegesen Jobb az anyagi helyzeted, képtelen lenuél a feketepiac 16-lektvlen kútárjaival vorscnvrekélnl
Üzenom nektek magyar munká-Uest-véreim, álljatok a becsületes kitartás vártájára. Üzenem és kérem is mindnyájatokat, hogy a hazának legyetek mfndcnntmiü munkában, p»etlt g nélkülözésekben Is bü kátenáf. Tirtsátok szem előtt fontos európai hivatotisá-gunkat és nn á«sátok olá örököa Jajgatással, Blráokozással belső frontunk szilárd oszlopait. Legyen Jelszavunk e vésztoll Időkben; az egység, munka, fegvolem.
végül, hogy személyemet sérelem no érje, az esotlegos .könuyü neki* megjegyzésekre csnk annyit, hogy ma-ffam egyszerű munkásember vagyak. Otödmagamiiial étek tlx Hz<>t68»mt>ól, a legQSByobb beosztással. Panaszra éa elégedetlenségre semmi okom Az életnek esek a rosszabblk oldalát Isino-rem, mégis teljes erőmmel helytállók, mert tudom, hogy «/. elsé éa logtonto-sabh kötelességem. E he\'ytálláRHal tartozom Hazámnak, Családomnak ós embertársaimnak.
Muukás testvérek, U/enem néktek I Mielőtt a jelent idézitek, gondoljatok vissza a múltba, Idézzétek fel nz akkori uohézségeket és hasonlítsátok azt össze a Jelennel. Ha talán Itt ott találtok kisebb nagyobb eltérést, ne-folodkozzetek meg a inal háborús Idők-rél. Űondo\'Ja^ok^a vérző Huróna nagy sebeire, gondoljatok szomszéd népek-örökös haiálvcszedelmére ós merítsetek erőt kitartást az elkövetkező osot-leges voszélyekro, az eljövendő időkre.
Munkástcstvérl szeretettől: —a/—
Pilóta-igazolvány átadás
liövíd, de bonsőséges ünnojwéf korotóbon nyújtotta át Fn)yHlin^r liuszláv levente (>arancanok Habos l.ítszló <js Hali Ferenc koroskodetmi iskolai tanuló lovontóknok a vitorlázó repülők nenizotközi pilóta i^a-solVányát éa tűzte mollükro a há-romairályoa »0« vizsga jelvényeket.
1048 husrótján ogy kis Ulk«4« diákcsoport órkosott valahova egy roiiülőtórre. Valamonnyion akkor láttak először közelről repülőgépi. Ami eddig vágyaik horizontján köd-lött csak, ott volt előttük. Fólvo simogatták, ismorkedtok volük. A me-í-ev, élottolon vászon madarak lossnn életet kaptak a kanizsai fiuk keze nyomán.
Tompa orruk dacosan tört a kókló magasságok foló s hogy íohulll a kából, engedelmesen rótták a köreiket, nyolcasokat éa onyhón simultak a reptér zöld pázsitjára. A kormánynál kanizsai fiuk ültök.
Sok nehéz, do vidám nap telt el azóta. A repülőélot katona élet. Előfeltétele a fegyelem. Bíznia kell wajátmagában, biz\'niu koll a gójx\'il\'on. A röpülő más ombor, mint a többi. A fiatal diák mog jioYetvo csatolj» Ixi magát a »Vöcsök« orrálva, do amint a startzáflzló locsa]), hirtelen egy más omlxjr ül a kormánynál. Megfigyeltem: furcsa omlx>r, mintha nem is ombor volna. Arca mngmn-revo<lik, szomo a horizonton, karjai,
1,144 január 19
ZALAI KÖZLÖNY
S
]ál>«i ősszonónek, összefolynak a szárnyakkal csillapító «¡kokkal, már nem lohol látni, melyik • a gép, molyik az oiiiIkm-, mart ott lobog á semmiben az ombormadár.
Amikor leszállás után \'jelenti, hogy »Tisztelőitől jolontom ogy ropiilós«,. akkor isméi kin fin,, ogvszorii kin levente, do Jioz valamit magával onnan felülről, lioz valamit nz eg tisztaságából, itz ég kéksógéból, az éií sicójísógóliól, amit talán nom is lát inog mindönki, csak aki szintén » repülés <jh a fol hők szerelme:*).
Az a 22 fin, aki 19151 tavaszán ohnont repülni, ma már mind -•-röpülő. Sok káMvonlatáa, sok repülés után hullottak az »A«, »13« és >(> vizsgák. 10z komoly dolog. A vizsga még csak hagyján, hanoin ami azután következik. Mint az et*>-inónyek hü krónikása olmondom ast is, hogy jól megronült vizsgaropülés után hatalmasan ós szélesen lehull az oktatói, tonvór, utána a többi. Kr.t isidig tűrni koll. liolohalííi nom lobot, nom is szokás, do ülni nr> lobot utána három napig, nom is szokás.
»(V maga után a legjobbak: Tulkos Jóska, Balíos Laci és Hali Fori, motoros vontatásra körül tok. 1000 ttiélóron :\'a motoros gép loka]>c.solt, aztán barátságos szárnvhillonéswl ott hagyta őket oiry jó kövér- <Jum-mulus felhőben, hogy éljcnok, ahogy lildnak. Hát a fiuk óitok is ós mindhármuknak .sikerült a szakszolgálatot megszorozni. ■ .
ValamOnnvien kiőrdomöltők a m-pülótér parancsnokságának hozzám eljuttatott külön dicséretét, melyet ezúton tolmácsolok nekik, megköszönöm" szép munkájukat és kivánom, hogy tovább nőjjonok, izmosodjanak szárnyaik, morf soha iohhan, mint most nem volt még szükség kemény-telyntetü, morészroplii ijfu ina-sasokra.
nemen Fekete IaÍhzIó Szakosztályi elnök

Tanügyi kinevezések
A közoktatásügyi minigztor Nyor-,-gos Gyula, Havas Erzsóbol nagykanizsai, Körmendi Angyalka keszthelyi állami polgári iskolai holyottotí tanítókat polgári iskolai rondos ta-nitókká kinevezte.
A közoktatásügyi miniszter Itot-tegi Miklós zala>\'gorsy/«gi, Kopincza (Jvörgy zalalövői és Kropsz Arnold nuorjanfalvui állami népiskolai tanítókat a VII. fizotési osztályba sorozott állami tanítókká nevezte ki, WelloTszkY Ernő zulaszontlórinoi r. kai. népiskolai tanítói a VII. fízolésl osztály ¡1. fokozatával egybokötött illetmények élvozetélx) léptette olő, Kerekes Margit drávayásárholyi, Dolmányos Lonko murarétháti, Dornor Ágnes drávuóhídi, Pados Irén lég-rádi, Szombati Pálné Baka Erzsé-bet vidorlak i, Tamás Kálmánnó Sági Ibolya zalaujvári, Kalmár írón l>ol-tornvai, Somogyi Lajos drávaóhíd-édoskuti, Mágocsi Ilona és Zontai József viisissojitgvörgyi, Gazdag Ot-tilia zalagalsai, Tóth Erzsóbot dtá-vaszontiváni, lx)vohyák Imrónó Ho-gyi Mária bagonyai, Riohlarooz Ist-vánné Fülöp Mária muraaiklósi, t sányí Etelka és Juhász Alajzia drávacsápyi, Gáspár Jolán murasiklósi, Sulvok Erzséliot lendvarózsa-völjryi, Horváth Margit tólfalui, Haky E tol ka és Hoffmann Teréz k ¡«szabadkai, Horváth Magda dráva-"agyfalui, Nemes Margit és Kassai Klára muravidi, Nyilas Balázs és Palatin Oyula dékáiifulvaí, Balkányi Nándor zorkóházai, Briski Johanna, Ikilmanácz Ovörirv, Nagy Margit inuracsányi. Ilradil Oyörgy szont-margithogvi, Porlaki Ernő szolonco-begyi, Péntek Ferenc drávaszont-islvani, Szollo Mihály murajrárdo-•iyi, Kiss Lajos murarótháti, Laclc,-»or Kálmán és Lacknor Kálmánnó Nzabó E tol ka légrádi, Somlai András Micai, Timschina Antal és Tóth Rtol muraszontmáriai, Jenkoi Er-
zséliot és Wágnor Máriai tüakcazont-gyorgyi, Kocsis Endro bolicai, Er-falui Zita drávafüredi, Bémi Hóbort ilé Ilalmosi Erzsébet drávanagyfa-lui, itácz Imre dezsérlakai, dr: Pfoi-for \\ ihnosné Magyar Margit szont-ilonai, Kollár Katalin alsóforono-falvamikófai, Mósor Ervin <lráva-óhidi, Sráj Józsof Micai, -fiy.alay Józsof alsódomborui, Morkl Ferenc pulai, Szonte Ilona l>ottornvai, Kiss Józsof zorkóházai, Fügodi tmro lis-\' iKii, liudai Valéria jwrlaki, Kuzsics Piroska londvarózsavölg>i, Szigeti Erzsébet zalabaksai, Prikler Erzsó-Ih*1 muracsányi, Horváth Ilona strh-dóvár.i, Lakatos Toróz drávajia<f)\'-
.fahii, Zalai Ilona és Molnár Zsuzsán na Micai, Varga- Ilona mura-bonztoroei, Szabó András bakónaki, Finla Ilona stridóvári, Zsiray La-
t\'osnu Bakonyi Sára dékanfalvai, Ciss Anna londvlihidvégi, Ilottvóssy Magda tüskeszontgyörgyi, / Pauor Szabina kismihályfalvai, Szemes Hona alsódojnhorui, vitéz Kamkay István bolicai, Kállai Sándornó Simon Margit maróéi, Sztankni Klára kerkafó-márokrél kiiltorüloti, Almási f-lva kismihályfalvai, (Ágoston Lajos palini, Nagy Angéla vlziszontgyör-gyi, Varga Magdolha hányaván állami népiskolai ludyottos tanítókat rendes tanítókká novozto ki.
Három évi feg?hizra ítélték a kispesti szobrászt a nagykaBlzsat tirvényszéken
Boncz Béla 3! éves kispesti szobrász, már. ismételten szerepelt a bűnügyi hatóságok elölt és azért elég szép múltra tekinthet vissza e tekintetben. Most is azért gyanúsították, hogy Hévizszentandrásoiv szolgálatadójátlak házához tartozó Benkő Istvántól ruhaneműt lopott mintegy 500 pengő értékben, ezenkívül Keszthelyen Kálil Ferenc birtokából «"innak 100 pengőt érő kerékpárját ellopta és Zalaegerszegen is Kohn Józseftől l lópokrócot lo-
A vizsgálóbíró letartóztatásba helyezte a hahót! „órást",
aki-száméra a fogház csak áldást és hajlékot jelent
Mogirtuk, hogy a csendőrség ismét lefogta Horváth Ferenc (Bónmö fonyódi sziilotésü fiatalomliort, n\'ki logiUőt)!» Hahót községlxni órákat juvítólt, eközben átvette az órákat és azok egy részéi eladta és a kajxrtl \\ IMMizből fenntartotta magát. Emiatt i olitélték. Alig Iioüv kikerült, ismét • a régi >.iparához\'.« folyamo<lolt. Ismét órákat jávitott, persze hasonló errvl-iiu/unyol. Isméi csendőrkézm korült éis ig\\\' a nagykanizsai fogházba. Tegnap hallgatta ki a szerencsétlen fiatalembert a vizsgálóbíró. Se cipó, se alsónemű, csak a cigányokénál is "rongyosabb ruha volt raj la. A szánalom kéjn-. Kihallgatása alkal-
mával elmondta, hogy átvotto javi-tásra a falvakban az órákat, szétszedte, »»kibelezte« azokat, do visszahelyezni már nem tudta a finom alkat részokot. El is udott Iwlólük. Kközben útjában ha akiult (Ví)\' »kis lopaság<; mert hát élni kell • -mondta. •Szerencsétlen oiiiIkm-,-hiszen maga megfagy, szólt a fogyatékos ruházatú emberre a bíró. l*or-szo letartóztatták. Valóságos jótétemény losz számára a foirházhan való kitololés. Meleg ruha, fedél ,étel vár reá a fogházban.
Podiir ha komolyan dolgozna, milyen hasznÖS tagja lehetne á táf-sa-daloinnaíkf.
I
Elireláté eaber bazakOtvéa?baa tartalékai az átaanetl litfra
Aki tagadja, hogy a magyar gazda buzavalutában is számol, azzal Hzonilion elég hivatkozni arra a "közismert tényre, hogy Magyarországon igen sok földbirtokot nom készpénzért, hanem búzáért adnak ha-szonbérbo. A bérbeadó nom meghatározott pénzösszogot, bánom holdanként mogállapitott busát, vagy onnok mindonkori piaci árát kapja haszonbérként.
Ma mindon bórlK^adó igyekszik tókotartalékot gyüjtoní a hál>oni utánra az átmonotgazdálkodás ido-jéro. Mort akár maga is gazdálkodik, akár ogyéb foglalkozást üz, a há-l>oru után sok kiadása lösz, hogy beszerezze azokat az olsőrondü szük-
ségleti cikkeket,-amolyoloot ma nom tud l>oszerezni. A bérbeadó tehát tartalékolja a ma kanott haszon-lőrének azt a százalékát, nmolyot rondszorínt boszorzésokre, pótlásokra, tatarozásra szokott fordítani.
Az ív bérl>eadó, aki huzakőtrény-l>on tartalékol az átmonoti időre, fohótlonül jól jáf és bolvosoh cso-lokszik. A ma buzakőtvónybo fok-totott 40 jxmgós buzaórték ugyanis ogészen bizonyosan logalább 40 P mara<l, tollát értékálló is, kamatozik is. Még ha nom tartalékol, hanom ugy gondolkodik, hogy az áltrionoti idóbon majd a haszonbért toljos összogbon fogja l>oszorzésokro, ])ót-lásokra^fordilani, mogtórténhotik,
Január 19
23-ig
VAROS! riOZQf)
Szerdától
vasárnapig
Budapesti premierrel egyidöben !
i
A legnagyobb\\magyar filmsiker 1
r \\
KALOTASZEGI MADONNA
UFA vildghiradó. Részletek napjaink kiemelkedő eseményeiből.
Előadások kezdete: ¿4, 46 és t8 fírakor.
hogy — esvén a hüza ára — csak fele összeg fog o célra rendelkezésre állani, mint amennyit ma tudna ugyanezért a buzaljórért köt-rónylM; íoktetni.
Ezért igyokszik ma mindenki b«-»-zakölvényTio fok telni az átmonoti idő* alatt felhasználásra szánt péia-zét. IvOgyen bár valaki gsvzdi>> it>aroH, kereaked«), vagy latoiner, a íni»a-kötvény mindönki közében azt ja-lenti^ hogy annyi nogyvonpangőa buzaerlékkól íeiuíolkezik a jövólxm, ahányé mázsaértékü buzaköWény tw-lajdonosa. •
És ebl>o a kötvénylve foktetva imgyven jwngó losz a buzuérték akkor is, ha a tőzsdén majd esak 80, vagy 20 jxmgŐTol jegyzik a minőségi búzát.

pott. Boncz Bélát a csendörök elfogták és beszállították a nagykanizsai ügyészségre. Ügyében most volt a főtárgyalás. A vádat dr. Ga- ; rády István kir. ügyész képviselte. Boncz csak a kerékpárlopást ismerte be, a többi lopások elkövetését tagadla. Ez már nein is, igen számított nála. Mint visszaeső bűnöst a\' törvényszék dr. Almássy-tanácsa 3 évi -fegyházra és 5 évi jogfosztásai Ítélte.
vArrom
Egykor: büszke erősség, dé/ccg őre a tartománynak, ma: csak lezárt szemű halott s emlékköve egy rég letűnt világnak.
Egykor: nagy csaták színhelye, tanuja véres harcnak, vésznek, ma: meredek hegyoldalon jámbor juhocskák legelésznek.
Egykor: riasztó kOrtök űzték cl. Itt a ritka bé^ét, ma: egy templom szelíd harangja kondul meg a síkon esténként
1 Tegzes Lajos
KÜLCSLYÜK MELLŐL\',
1)11. KNAt\'SZ LAKZLO
nagykanizsai törvényszéki birönak törvényszéki tanácselnökké való oló-léploteso alkalmával a kitűnő nagykanizsai iogász-család azoinbato» <*«lo 8 órakor a Polgári EgyloWion meleg ünnoplésl>on részesíti a köztiszteletnek örvendő uj tanácselnököt.
bit. (HOKENOSftK ISTVÁN
nagvkanízsjii kogví\'srendi giiiiná-ziumi lanár, honvéxíl<ílkr>sz, hazafias szolgálatából leszerelvén, január hé 27-én, csütörtökön délután 6 órakor ismét folytatja férfi teológiai olé-adásait a kegyosrondi gimnáTiíum-bau.
*
IIEMMEHT-KAROLY
városi számvevőségi fólanm-sos egészségi állajjota annyira javult, hogy már napok óta otthonában tartózkodik. Toljos folgyógyuláaa azonban szükségessé tesz ünWiára egy budauesfi utókezolést,
- m
WITZENETZ JOLÁN
f^r]\'*z«tt /vánkovl\'- Fer"nenA vA
1*08i zeneiskolai tanárnő, február al-sejévol foglalja ol íjjhól álláaát a
nagykanizsai vívrosi zonoiakolAnál. •
•l)It. IJALAZ.S GYULA,
a koszthelyi zonoezorzó ém zo»-goramüvész uiabb síkorót jelen ti, liogy január 20-án -iozdik meg Bu-daiKjston három órás mosofilmjónelc forgatását, amolynok szövegét Babay Józsof irta »A három kóró« ciramol flgj-anakkor a kolozsvári Nomaoií Színház bomutatia dr. Baláss «j oj>orottjét. Dr. Balázs a némot rádió
sokszor kitüntotott művésze. *
DANIS JENÖKÖL,
a kanizsaiak eíjykori kodvonc é« kitűnő jellemszineszéról ós földijéről áz utóbbi idólnm kovoaot hallottunk, jHxlig igon orodmónyoaon i\'-s lolkooon dolgozik ma ís. Kevesen tudják róla ugyanis, hogy a buda}x;sti Madách Színház holvetles iiíazjíatója lett és legutóbb, az\' EMSZ0 által rendozett kulturvozotói, szinirondezói éw sziívjál szó akadémián »a hivabisos és a műkedvelői színjátszás« hvrgykör előadója volt.\' Közl>on szinmüiráasal is foglalkozik^ a Ixivente Miisorknz-j>ont kiadványaiban is találkoztunk néhány átdolgozásával.
Z,A1,AI IjiZLON Y.
1944 jaaaár |f)
HÍREK
NAPIRKND:
gjrógrflaortári iqpralat: • ft. Már* Kiaélgr-
wira 40. aaiiu.
tör ÍM.
Kiokanizaán az ottani gyógyozaE-tár állandó ügyelotos szolgálatot t*rt.
Naptár. Január 19. Szerda. Róm. kai. B. Mariit - Proíestáns Sára
A UOZKOKnO nyitva r»ri r\\»gg»i 7 órártót Mio b óráig. (HMM, Mctrüa péatok délután 6a kedden egé«* rm\\< uéfenok.ï Tolofon: 660.
Tipasárakos leket forgalomba hm\\ a régi gyártaA&vn bértaipu elpéfctl
A kormány megoldotta a régi gyártmányú, bórtalpu cipókkel kapcsolatos legsúlyosabb problémát: az árkérdést.
A közellátásügyi miniszter ugyanis egyik legutóbbi rendeletében kimondotta, bogy a régi gyártmányú (nem tipus) bórtalpu cipők a legújabb tipusárakon hozhatók forgalomba.
Ezek a régi gyártmányú lábbelik attól a perctől kezdve, amint a cipőkereskedők megkapják a törvényhatóságtól az erre vonatkozó
értesítést — ami napokon belül megtörténik — néni adható el többé zöld utalványra. A régi gyártmányú bőrtalpú lábbelikre ugyanis a megejtendő ujabb készletbejelentés alapján külön utalványt bocsátanak ki, amelyen feltüntetik annak a kereskedőnek a nevét is, akinél beváltható. A lábbeli utalványok szétosztásáról a törvényhatóságok gondoskodnak.
Az utalványok beváltásának végsé határideje február 29-én lesz.
— (A nagykanizsai MOVE közgyllós©)
A MOVE nagykanizsai ftcseportja vasárnap tartja évi kSzgyBUaét.
— (Qtosiwoln Sándor omtékoiete)
A budapesti La Fontdna irodaiad Társasáé és a Magyar Goethe Társaság )«-Kitár 22-én, szombaton délután fél kaikor az Oithoa Körben együttes felolvasé-tllést rcadeanak, amelven dr Lakása György megemlékezik Giesswcin Sándorról, halála évfor .ulója alkalmábél.
— (Befagyott a Balaton)
Az egész viztBkör befagyod, de egyelőre vékony, 3-4 cm-es jégréteg t/outja a Balatont » igy téli spoilokra, ületV* ka-lászásra Még nem alkalaias Néhanv me-ré4r. gyerek a sekély partokon már korcsolyázik. Kár, hogy a beállás szeles időbeli lörlént, mert a jég igen göröngyös.
— (Iskolaorvosi ós ogósasógtantanárl tanfolyam)
A m. kir. Ferenc József TuUemáiivcgyc-tem oivosiudományi kara 1943 -44. tanév II. felében isko aorvosi éa egészségtan-tanári tanfolyamot rendez. A tanfolvarn 1914 április 12-én kezdődik és juaisa 7-én ér vé^et. Az előadásokat előreláthatólag kelenként At délután, keltő, illetve három órában (délután 5-R-ig vag^v 6-8 ig) tartják meg.
— (A nagykanizsai MOVE polgári Iskolai magántanfolyama)
A nagykanizsai MOVE, hogy leketővó ténye azoknak Is az életben való könnyebb boldogulását, akiknek nom volt médjukban magukat az Iskolákba* I tovább képe7nl (r iskoláztatni. elkatá- I rozta, hogy polgári iskolai magántan- \' folyam«.t rendez ugy nők, mint férfiak résrére. Az. ügyet a tanerőkkel már lo is tárgyalták, kik készséggel állottak a MOYK nemes törekvéset segítségére. Akik ezt a rendkívül kedvező lőhető-Bégot- íg^nyhu óhajtják vonni, azok Je-leptkowVik Szabó Antal Bporlüzleté-ben. éíszflrás végett. A tantolyam e hó végével kezdődik.
— 1600 álpos orgonát kapott a bagonyal katolikus templom)
A Muravidék legkorszerűbb orgonáját állították fel a hivők áldozatkészségéből a bjgonyai katolikus templomban. Az orgona lt>90 sipos és miadea tekintetben a Muravidék legkorszerűbb orgonájának minősíthető- Az egyházközség villanymotort Is szereltetett az orgonához arra az cselre, ha majd bevezetik a templomba a villanyt. « ,
luuuTJXJjxJJxrjiJ.\'. L . in~ T *
Folytatás az 1. ölésiről.
Az angol választást a katonai helyzettől teszik függővé
Stockholm, január 19 Az angol alsóház tegnap tartotta karácsony után első Illését, mely az utolsó ülésszak. A jelenlegi alsóház az 1935. évi választásokon került be. Igy lehetséges, hogy a most megnyitott ülésszak az utolsó félév az általános választás előtt. Az esedékes választás megtartását a ka-
tonai helyzettől teszik függővé.
3ikcres invázió esetén megtartják a választásokat. Az alsóház bi-zonyesan többet foglalkozik a háború utáni kérdésekkel. A közeli napokban több pótválasitásból a közönség hangulatára és állásíog-lalálása óhajtanak következtetni.
Churchill: „Olaszországban igen kedvezőtlen az időjárás..."
A tegnapi ülés meglepetése Churchill megjelenése volt. Villiam C. képviselő felszólalásában kitért arra, hogy Montgomery tábornok legutóbbi nyilatkozata, melyben azt jósolta, hogy a szövetségesek hamarosan bevonulnak Rómába, nem volt-e túlságosan derülátó? Churchill válaszában hangsúlyozta, — a legutóbbi napokban Olaszországban igen kedvezőtlen az időjárás.
Churchillt hazatérésekor a pályaudvaron öccse, Attlee helyettes-miniszterelnök, a kormány tagjai és a vezérkarok képviselői fogadták. Chur chili Eden külügyminiszterről és az admiralitás tábornokaival beszélgetett el. Churchill ma az alsóházban kijelentette, hogy a közeli napokban hosszabb nyilatkozatot tesz az általános háboríts helyzetről és az olaszországi eseményekről.
A szófiai magyar követség halálos áldozata
Mftfjdbaniaiim
\'toaniM® megyei polfánftM torétól.
ei vároo
539/1944.
Tárgy: At 1944. évben Irányadó gax-dasigl munkabérek megállapítása.
Hirdetmény.
Az 5519/1943. M. E. sz. rendelet alap jáa tudomására borom at érdekelteknek, hogy ai 1943. étre megáltaoltott mezőgazdasági munkabéick az 1944. évre is változatlanul maradnak.
Egyúttal felhívom a mezőgazdasági munkásokat arra, hogy az 1944 évre mezőgazdasági munkáia minél elóbb szeiződje-nek le, me:t azon mezőgazdasági munkás munkahelyét, aki február t-fg le nem szerződik, hivatalosan fogják kijelölni. Az Ilyen munkás teljéién elesik attól, hogy muaka-helyét uuiga válasua ki, mert a kormány a munkára val*> hvóságl és katonai kirendeléseknek a folyó évben fokoaottabb "¿¿értékben kíván érvényt szerezni.
Nagykanlzfi«, 1944. január 12
i n Polgármester
(MTI) A január 10-én Szófia ellen intézett légitámadás alkalmával a szófiai magyar követség épülete is elpusztult. A támadás időién nz épiilotl>en tartózkodó dr. Kalits András életét vesztette, az irodatiszt
Valláserkölcsi előadások leventék számára
A Levente Hírközpont jelenti:
Legutóbb jelentettük, hogy a levente ifjúság lelki g-ndozását nagyfonto>ságu rendeletben szabályozta a/ Ifjúság Ilon-védelmi Nevelésének Ors/hgos Vezetője. Most további lépés történt «-zen a (íren. A leventeifiuság valláserkölcsi nevelésében lij korszakot nyit meg az a kőnvv, amely az INHOV intézkedésére jelent meg .Segédlet a leventeifjuság valláserkölcsi. oktatásához" címmel.
A mintegy 2<>0 oldalas kiadmány az ifjúság valláserkölcsi nevelésének egysége* szellemét szolgálja. A különböző Ícorcío-porlok, a 12 -15, 15-18 és lí-23 éves ilják számára. 90 előadás-vázlatot tartalmaz s ezek az előadások az iljuság valláserkölcsi magatartásinak egy-egy kérdését tárgyalják. Isten, vallásosság, csa ládi élet. s/Ulói és teatvéri szeretet, bajtársiasság, hősiesség, küzdőkedv, önfegyelem, tettrekészség, a házasság, vagyonszerzés, a káromkodás bűne, a dohányzás: ezt és mé.r sok más nagyjelentőségű és érdekes kérdést vetnek fel az előadásvázlatok, amelyeknek segítségével bármely leventevezető, illetőleg leveateliszt — tékát laikusok is. nemcsak a lelkészek — előadásokat tartanak az iljiuág számára. (LHK)
és egy altiszt mognobcsült. A magyar követség többi tagja sértotlon maradt. A szófiai magyar követség radnóthi Jungort Mihály kövot vezetésével a szófiai külképviseletek részére kijelölt helyro költözött át.
Nagykanizsa mogyoí vároo polgárm ostorétól.
937/1944.
Tárgy: Az országgyűlési képviselő-választók névjegyzékének kiigazítása.
Hirdetmény.
Közhírré teszem, hogy a* 1938: XIX. l.-c. 223. §. 7. bek., valamint a 372 900/ 1940. B. M. rendelet éltelmében a töivény 33 §-ábsn foglalt icndelkezésektől / eltérően az 1944. évben Is kiigazítás Utján kell előkészíteni ac. oiszággyülésl képvl-selóválasztók névjegyzékét.
Az országgyűlési képvlselöváliszlók 1944. évi névjegyzékébe hivatalból kell felvenni mindazokat, akik a választól jogosultság egyéb kellexeintk birtokában a kiigazítás ívében elérik a vála!>ztójogosultsághoz megkívánt életkori. Azokat, akiknek a név-IrgyiéVbe való leJvételére bármily más elmen nyílik meg a Jo^uk, kérésökre kell a névjfgyzékbe felvenni, ha vélasMólogo-sultságukat Igazolják. Azok, akiket n kiigazítás évében kérésükre kell felvenni a névjegyzékbe, kérésüket .január 31 ig terjeszthetik elő nálam, illetve a v. gondnoki hivatalban Roxgonyi-u. 27. sz. alalt.
Azokra, akik a választól- jogosultsághoz megkívánt 26, illetőleg 30 éves é etkort a
DRuUAVQLGYI
VILLAMOS ÁRAM-___________________ SZOLGÁLTATÓ RT.
Áramszámlák fizetés«, reklamációk, hibajelentésok, azakaxorű felvilágosítás minden villamos k*rdé»ban délolött 8-tól délután 18 óráig. C—nfawy-ut gl, f totón 204.
Wigazilái évében érik el, azonban a név-jegyzéknek a kiigazítás évét megelőzően legutolját történt összeállításakor mág községien, llle\'.öleg városban laktak s Igy uj lakhelyük a névjegyzékbe való felvétel iránt hivatalból nem intézkedhetik, szí», tén az előző bekezdésben loglalt rondel-kezések iráüzadók. A névjegyzék kiigazítására a 3«<UQ0,
1938. B M Kndelet kiegészítve a XiO 200/
1939. B. M. rendelet 1. és 2. bekecsében loglalt rendelkeiéstkkel njer alkal-maiást.
Nagykanizsa, 1944. Január 4.
IM
x
Polgármester.
A képviselőház január 24-én ülést tart
Budapest, január 1$ (MTI) Illetékesektől vett értesülés szerint a képviselőház január 24-én fél 12 órakor a felsóház üzenetének átvétele céljából ülést tart.
APRÓHIRDETÉSEK
Raktárkezelő munkást felveszek Oép szakmában Jártas előnyben. Klrály-u. 2. 296
JAIfA*0 mindenes felvétetik: Fő-ut 10. háztulajdonosnál. 205
ADÁS-VÉTEL
ElndA 250 es D. K. W. szóló motor-karéhpár 900/o-os gumikkal, 19.00O km-t futott, prima állapotban. Érdck\'ődnl a Zalai Közlönynél. 152
- Egy jókarban lévő lapo» kooal eladó Petőn ut 54 ISO
Jó állapotban levő Biadarmay«r vitrint é> ualODgsrsiturát vennék. Cim^et a kisdóhlvaialna kérem. 298
BÚTOROZOTT SZOBA
Kél axamélyra elsejére bútorozott szobát keresek. Clm Szabó István fod-rászuál, . 204
HÁZ ÉS INGATLAN
Somogymegye Szabás községben a Vog-ronlcs-féle vendéglő, mészárszók és fü-s /.Cl üzlet házzal, 1290 [J-öl bel telekkel, felszerelésekkel együu jutányos áron eladó. CrdeklőrUl lehet Anek László méhésznél Kiskanlzsa, Templom-tár l/o. 197
a------- -- ■ - -------- - —----— - ----
KÜLÖNFÉLE
r ■_t • _
Elvaaxatt légiriadó alstt egy drapp barna keutyQ. Kérik a LecaUUtea megtalálót, adja le Eötvös-tér 30,1, Kudllkoál.
390
Elvaaaralt fehér-fekef^tarka fiatal macika. A megtaláló jutalom ellenében
éileilisen. Csen<cry-u. 6. 209 __ \'»_
KIS

EREDMEWT
?wrdei: f
•Awwvwv^w^wyi v\'wvww\'. M
• ZALAI EOZLŰWV
t*OUlTlltAI NÄIMUIF. KMjt : „Klz|aziaaá«l R. T. Haaykamw \'^V PoJelfio*ktadó : Zalai Károly fíyomaton ;
• ,Xli|Htui|l It. T. Magykaaitoo^
ayaaiájákaa HafykaatZMa. (NroMdáArt toloj. Zalai károt».)
Feladó
«im:
Headíokezat :—______
Tábori posta:.-...___

évf., 15. sz. Nagykanizsa, 1944. január 20. csütörtök Ára 16 *il»ér.
és kindóliivatal : Eő-ut ő. szán] SaoAwrtőa^tíl ós kiadólilvntnll telefon 78. sz. Moderten tk minden hétköznap délután.
h\'elelés szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési ára: egy hómrpra 4 pengő 30 WJér, negjwdéwo 12 pengő 40 lillér.
Ugye»szám: hétköznapié f|l|„ H/.ombston 30 rill.
Né*et«rsxag Európa Hiidei elképzelhető pontján teljesen
ftlkészölve várja az Inváziót
A leningrádi arcvonalon a véres tusa egyre nagyobb méreteket ölt
Anglia és Amerika a szövetségesek közös ügyének tekintik
a lengyel-szovjet viszályt
A délol»?«zorszúgi hadszíntéren a Tirréner-tengor pariján legutóbb igeit horrv**5 ráltak % harcok. Clarck tábornok csapatai harapófogóba akarták fogni a némot csapatokat. A nőmet hiztositó \'csapatok a tongor-part és a Via Appia között a támadást felfogták, ugy hogy az ollonfél kénytelen volt l>eásni magát. Killö-nösen súlyosak voltak a harcok Tofa községnél. Az angol-- amerikai csaljatok a némot nehéz tüzérség tvizo alatt- áll. Az ujahh és ujahh invá-ziós csapatok folvonulásáhél nrm követkoztetnok, hogy Clarck tábornok mindonáron ki akarja csikarni a
győzőimet. Oldalazó hadműveleteiről tehermentesíteni akarja a Cassino vidékén levő csapatait. Agriano környékén tegnap a némot csapatok és csatarepülőgépek igon ernoményes támadást hajtottak régre több iabon. Ah arcvonal közéjwő szakaszáról érkező jolontések szerint sz inváziós csapatok . támadása Smiconto ollon irányul.« Három izben megínditott s századnyi erőről végrehajtott kísérletük meghinnult. Az Adriai-tenger partján kölcsönös tüzérségi zavaró .tüzelés és rohamcsapat vállalkozás volt.
Németország hidegvérrel néz a nagyhangon beigért
invázió ellen
Zürich, január 20 Koosovolt olnok k.ijolontette, hogy a, legsúlyosabb napok még a szőrei-ségottok olótt vannak. A lapok őzzel kapcsolatban arra mutatnak rá, hogy & szövoteégesek-jfozérkara a történelem Iognagyobb invázióját készítik «lő, molylxm százozrek és később talán milliók is szorepolnok. A sze-retségosoktól a hálwru torábbi áldozatokat kíván.
Valószínű, hogy az invázió nem cuyotlan roham és rajtaütés lesz, hanem a part mentén sok támadás vozoti majd be.
Berlin, január 20 Göbbols német miniszter a -Oas Reich legutóbbi számában cikkét az invázió kérdésének szentelte. Itá-mulatott arnVj hogy az angolszászok részérói a sej fotósok egész tömecVit
hozták forgalomba azzal a szándék-kal, hogv Németországot idogossé togyék. Ez nem fog sikorülni.. A némot hadvezetés minden torábbi nélkül elfogadja, hogy az invázióra sor korul. De várja ezt és Európa minden elképzelhotó jxmlján foganni fogja anélkül, hogy Némotországot többé moglohotno lopni.
Az angolszászok éppen olyan jól ♦tudják, hogy vállalkozásuk milyen kockázattal jár. A szorjet arcvonalat ezzel tehermentesíteni a logkisobb mértékl>en som fogják. A kockázatot nekik koll vállalni. Ar, angolszászok tudják, hogv ók miről rondolkoznok, do nem tudják, hog)\\ miről rendel-, kezik Németország. A némot bíró-. dalom teljes hidtspérnol néz az ol-jörendő kérdés elé, moly majd megmutatja, mi ran a németek kezében.
Rengeteg veszteségébe került a szovjetnek a°keleti hadszintéren megakadt támadása
A keleti arcvonalon megakadt a szovjet erők téli támadása. Ez az offenzíva a szavjot hadvezetóségnok 4 ezer ptii-célosákn, tSW lövegébe nagyszám« repülő Kepébe. tömérdek ember és anyag-( veszteségbe került. A déli és s k^zépsé szakaszon a tAmadAs terjeielme és hevessége csökkent, a szovjet hadve-\\ zotőség kénytelen volt a tAmadAs puiy-pontját Áthelyezni Az északi szskaszon hsves harcok vannak nap. iho u!An> Itt három súlypont abikult k), Oranb\'ii-basm, Lönlngrád és az llmen-tó környékén. ahol a szovjet azon rA«idozlk, hogy támadásaival elére törjön** Az
elflro törést n némot csapatok felfogták.
Novgorod vidékén Is ez történt. Itt a német csapatok a szovjet támadást
meghiúsították, bár kénytelenek voltak a tömeg-fölény következtéken néhány kilométerrel hátrább vonni vonalaikat. A szovjetnek a két másik sulypentnál is nagyok a veszteségei. Kénytelenek vtltak olyan eréket hsreba vetni, melyek nom régen még délen harcoltak. NéhAny helyon sikérült a szovjetnek helyi betörést elérpi, melyet a német csapatok elreteszeltek. *vagy . vissza vetettek.
Stoekhtlm, Jamiár 20 Az augol blrszolgAlat Jelentése szerint Hull külügyminiszter közölte, hogy a Szovjet IJnlö még mindig nem válaszolt nrra a Jegyzékre, melyken. az Kgyesült Államok a szovjet—lengyel ügyben a közvetítő szérepét ajánlotta fel.
Eden a spanyol-angol „helyzetről"
Stockholm, január 20
Churhlll angol miniszterelnök Londonba való visszatérése után, tegnap eisőlzben elnökölt s hAborus kabinet ülésén, ahol a szovjot lengyel ügy Is szóba került. Ellen külügyminiszter az alsóház ülésén válaszolt az egyik képviselő kérésére a spanyol-angol holy-zotről.
Eden míorlnt a keleti arcvonalon egy
hadosztály és blzanyos légi kötelékek még most Is répztveflznek a németok oldalán a küzdelemben.
A németek óriási kárt okoztak az ellonsógnek Bari klkötAJében
A kanadai sajtó egyik déltlaazor-szágl tudósítója ezeket írja: A ¿érnetek december 2-án két szerencsés támadás-
sat\'17 romboló hajót süllyesztettek el, mikor éjszaka megtámadták Bari kikötőjét. Az erről szóló közleményt most engedte át a szövetséges cenzúra. A németeknek fogalmuk sem volt arról, mekkora kárt okoztak és annak Idején mindössze három hajé elpusztítását Je lentotték. Ezek a hajók lőszerszállító
hajók voltak és amikor a levegőké repültek. további 15 hajót olsüllyoeztet-tek. A támadásnak ezernél több áldozata volt. Több ható megsérült.
Zürich, JanuAr 20 Az amerikai képviselőház törvéiy-Javsslatot fogadott el, hogy minden leszerelő amerikai kutooa, aszerint hogy milyen bosszú Ideig volt katona, 100-300 doilArt kap.
. . Zürich, JanuAr 29
A angol,fővárosban nagy figyelmet keltett, hogy a szövets^gesok olaszországi tanAcBAnak Nápolyban tartott legutóbbi Ülésére nomcsak a Badogllé-pArtl k<%pvi«olóket, hanem az ellenzéki és a demokrata-pArtl képviselőket la moghlviAk.
)
,Dilmar birodalmi vezető nyilatkozata
A keleti arcvonal helyzetének magyarázatához Dilmar birodalmi vezető íb hozzászólt és azt hangsúlyozta, bog)\' a keleti arcvonal csatái orós próbára teszik ugyan u némot erőket, de ennek védekező harcnak koll lenni, mert nem várható, hogy
a szovjot. csökkentse támadó erőiét. \' Fontys és még fontosabh területeket is fel koll adni azért, liogy az ellenséget felőröljük. A némot támadásoknak csak annyira koll monniök, amennyire azt az ollonséges erők megsemmisítése megköveteli.
A németek messzehordó ágyukkal lövik a doveri partot
\\Ma reggel a csatorna partján lévő messzehordó német ágyuk hajnali fi óra 12 perckor megkezdték a do-.veri pari és .a katonai és hadi fon -
9 *. • ...
Mindjobban fokozódik a leningrádi küzdelem hevessége
fosságu célpontok lövését. Az ellenséges \'parti hajók a tüzelést viszonozták.
am
Zürich, január 20 A keleti arcvonal külön jelentései szerint a leningrádi arcvonalon a küzdelem egvro nagyobb arányokat ölt. Ugyanakkor az Jlméh-tótól Ne-
veiig szintén fokozódott a Imrei tevékenység. Az arcvonal déli részén Novográdig egy erős támadás vau folvainathan. -
A szövetségesek közös ügye a lengyel-szovjet ügy
Stockholm, január 20 lOden külügyminiszter1 az angol alsóházban, Hull amerikai külügyminiszter Washingtonban kijelentette, hogy a szovjot - -lengyel konfliktus uj stádiumba jutott, hogy a szövetségesek közös ügye lott. Kdén az alsóház előtt kíjoleptotto,\' hogy diplomáciai mogboszélésok is folyamatban vannak é« óbból azt kövot-
kozUttik, hog} (Moszkva magatartását nom tekintik véglegesnek. Eden kijelentéseiből és amerikai kollégája véleményéből az világlik ki, hogv az ügyet nom tekintik Oroszország iS Ixuigyolország kizárólagos problémájának, liánom valamennyi egyesült nemzet közös ügyének. Ilyen körülmények között még mindig le-hetségesnok inrtják a vila elintézést......
Churchill bizalmatlan Edennel szemben
Zürich, január 20 Churchill és dő Gaulle markezai találkozójáról berlini vélemény szerint míg figyelembe kell venni, hegy P.-wak-Afrlkíibau a de gaullisták és konuminlsták köz#tt éles elleniéi van, melynek ulalsó elsimítását kísérelte meg Churchill. A Wilhcim-
sfrassén szokatlannak mondják Churchill-, nek oly Ryors mecjelcnését Londonkaa. Ezt pedig a/zal magyarázzák, hog) kizal-^ matlan Edennel szemben. Berlini kelpali-likai vélemények azerjnt Churchill aem larlja Edcnt alkalhiksnak a döntésekre.
Zárát és Szebenikot bombázták
Záyráb, január 20 (MTI) Az angolszász repülőgépek 16-án Kárát éS Rzebénikót, 17-én Omis községet bombázták. A részletek még nem ismorotonok.
A némot és a horvát csapatok jarvuár J2 -17. között a partizánoknak 1100 halálos és Hf>00 sebenült reszkoéget okozott. A tisztogató had
mürolofek során igon sok repülőgép, j>áncéIkoesi, autó, 5 aknavető, fi mna ágyú és nagymonnyíségü |uwllszèr jutott crtapalfiirik birtokába. Az utóbbi ltotokl>on a partizánok különösen hadianyagban oly nagy yeez-toséget szenvoíltók, hogy embonoik felszereltét csak hiányosan biztosithatják.
A kommunista bandák olasz áldozatai
Az olasz köztársaBAgl kormány hivatalos közlése szerint a dalmáciai kommunista bandák 401 olnsz álle»polgárt gyilkoltak-meg. Af. Áldozatok papoki tanítók, kereBkedŐkrts munkások, akik kkzött sok nő és gyermek van. A hi-
vatalos közlés szerint a halálos áldozatok szAmánák nftvekedéaóvol lehot számolni A puce elrendelte, hogy Január 3» án ünnepi gyász Istentiszteleteket rendezzenek az áldozatok emlékére.
2
ZALAI KÖZLÖMY
19-H január -20
Monstre árdrágltási-per a nagykanizsai törvényszék előtt
15 gyanúsított ellen megindult a bűnvádi eljárás - 13-an a vádlottak padián — A vad: közszükségleti cikk jogellenes elvonása és árdrágító vlssiaélés — Franckl Dénes letenyel hizlalót 5000 pengőre, többeket Is magas pénzbüntetésre, egyeseket pedig fogházbüntetésre ítéltek
A nagykanizsai uzsorablróság példás itéieiei
Az utóbbi esztendők egyik legnagyobb úrdrá^itási büntotöi>orét tárgyalta must Ur. Almáasy (i^ult* tor-rém széki ulnökhülyottoa, mint i>gy«xs uzsörabiró. 15 gyanúsított «Ilon indult mog a bűnvádi oljáráa, amelynek oreomónvekónt mindegyik a vallottak pauiára korült. Azonban az . egyik időközben meghalt, ogj inásik nom jolont mug a kitűzött főtárgyaláson, ugy ho>\'y a tárgyaláson 13-an ültök a vádlottak jxidján. A vádhatóságul dr. íxmgyol Károly kir. ügyészségi elnök képviselte. Folyosó\' és tárgyalási torom csak ugy nyüzsgött u sokaságtól, lijuzi m0nstr«-|}0r \\olt, annak izgalmaival.
A vád
kir. ügyész vádolta Zsidorv
..Tál
drávafürudi, Visnics János csonla-kai, Franckl Déuos letonyoi, Puncs Rudolf, Ozsura Antal, Vidovics Uú-bor és S/.al)ol Monvhórt hodosúnyi lakosokat közszüksogloti cikk jog-olleiu.\\s elvonása ós árdrágító v issza -¿lés vétségével, inig Vadlva .Mátyás és MagdalonicB András hodosányi, Doleneuz András muracsányi, \'Hra-nilnurs .MonyhúVt tüskoszontgyörgví, Kele latsán ós Balassa Fórom: n-gyáci lakosok ellen közszükségleti cikk jogtUlonos elvonása miatt, mert Zsidov k»1 augusztus havában Drá-vafürodon Puncs Rudolf torholtnok levágás céljára (szemről 1200 pongóért eladott egy kb. 200 kg. sulyu •hízott sortést, — Visnics János torholt Csohlakán szoptembor havában eliulolt Ozsura Antalnak lovágás céljára (szemre) 8GU pengőért 2 darab kb. 10 — 16 kg. stuyu javított sertést, Francid Dónos torholt Ijo-tonyén augusztusban Vidovics Oálx>r és Bzabol Monyhórt torholtoknok ("szemro) ¡1700 pongóórt eladott 151 earab egyenként kI>. 40 -45. kg. «uhu sovány sertést (noha azt maximális ár mollott csak 1118 pongóért lett volna szubad oladnia!). közszükségleti cikket, Puncs Huuolf jx>dig a Zsidov Pál torholttól megvett és Ilodosányban lovágott és a község-beli lakosoknak kimert hizott rfortus, Ozsura Antal Visnics Jánostól szoptam herhon megvett és Ilodosányban lovágott és a liusát kg.-ként 8 jxm-góért eladott 2 darab sováoysortés, Vidovics Gábor ós Szabói Monyhórt • augusztusban Franckl Déno^ tor-lielttől 8700 pongöért ssomro \'megvett 13 durab sovány sortós, amelyek ból Ilodosányban 1 darabot 325 pongóért eladtak\' Vadlya Mátrásnak, 2 darabot 626 pongóért Magdnlonics Andrásnak, 2 uaraoot 6(X) pongóért Zserjáf Gvörgynek, 1 darabot 360 nongóórt tiranilovicö Ovörgynok, 2 darabot 800 íxmgőért Kolo\'Istvánnak és 1 darabot lialassa Foroncnok • tovább eladtak,
nemkülönbon Vadlya, Ma/dalonícs, Dolonocz, Zsorjáf, BraniloVics, Kole éa Palassa az általuk mogyott ho-vány sortés — közszükségloti cikkot —, amollyel a szabad rondolkozést a miniszter az 1089. évi II. tc. 118. $-a alapián a 267071941; M. E."sz. rondolottol korlátozta, háború ídojém iogollonoson éa pedig: Zsidov Pál, Visnics János, Franckl Dénoe. Purics Rudolf, Ozsura Antal, Vidovics Gábor és Szabói Monyhért
, nyereségvágyból az Igénybevétel elit elvonták
hoi
torlioltok
azáltal, Franckl
ÍO\' Zßidov, Visnics és rholtok mogfeloló engo-délyokkol nom rondulkozóknok ol-adták, Purics Rudolf, Ozsura Antal oortéavágási utalványok nélkül megvették, levágták és á községbőli om-
Ixnokn.\'k a hust vh szalonnát kimérünk, Vidovics, .Szabói, Vadlya, Mag-dalonícs, Doleneoz, Z»orjáf, Drani-lovics, Kole és líalassa tUi)gfok»ló engedélyek nélkül mogvotték, Vidovics és Sxalxd az általuk megvett 13 darab sortósből II-et tovább eladtak vételi engedéllyel nem rendelkezőknek,
ezenfelül Zsidov, Visnics, Franckl, Vidovics, Szabói, Purics és Ozsura a/, általuk eladott sertések, illetve kimért sertéshús és szalonna közszükségleti cikkokért a megállapitott maximuli^ árnál magasabb arat követeltek és fogadtak el. I\'urics, Ozsura, Vidovics Szalxd a/. általuk megvett ftözszükséglotí cikkeket nyeixisogot célzó tovább eladás rúgott a maximális árnál magasabb áron vásárolták, a korlátozások megszegésével és kijátszásával nyerészkedés végett l>"-szerezték.
Hosszan\'tartott a hatalmas vád irat felölvasi\'wa.
A vádlottak l)oisyierték a vádbeli cselekmény olkövotesét. legtöbbjük azzal védekezett, hogy nom hizott sertést vásároltak, illotvo adtak ol, adóhátralékban voltaik, ezt akarták mogfizetni. Franckl Dénes elmondta, hegy 1,«lényén nagv bórgazdasiign volt, amit kesébb a MAORT igényih> vett, amellyel abban állajxKlott inog, hogy az állatállományát magával vihette. Összesen 3<XJ daral> állatot vitt^magával lA)tenyére. KbWl 13 daralH)t lováhhtartásra nelji alkalmasat adott el..
A bizonyítási eljárás során lecsatolták a sertésforgalom szabályozására kiadott miniszteri rendelet végrehajtási utasítást, moly szerint saját háztartásának szükségletére bárki vásárolhat sovány sertést.
Knnek alapján dr. Iengyol Károly ügyészségi elnök Franckl Dónos, Magdalenics, Dolonocz, Zsorjáf, liru nilovics, Kole és Halassa ellen elejtette vádját
közszükségleti cikk jogellenes elvonása miatt.
A bizonyítási oljáráa beíojozéHO után a hatidtnas anyagú büutxtrbon meghozták a kövotkozó iU\'ibuA:
Zsidov Pált közszükségleti oikk jogelkuu\'s olvontisa éti árdrágítás miatt két hónapi fogházra éu egy évi jogfosztásra;
Visnics Jánost árdrágítás vétsége miatt 800 |>ongó ]m\'n r, büntet és ro (nemfizetés oaetén 80 napi fogházra) és 1 évi jogfosztásra;
Franckl Dénost árdrágító visszaélés miatt a 92. 3 alkalmazásával 5000 i>ongó pénzbüntetésre (nom fizetés esetén megfelelő napi fogházra) és 1 évi jogfosztásra;
Purics Rudolfot közszükségleti cikk jogollones olvoniisa és árdrágítás npatt 8 hónapi fogház és I évi jogfoHztilsra;
Ozsura Antalt közszükségleti cikk olvoniisa és árdrágjtiVs miatt (i boti fogházra és 1 évi jogfosztásra;
Vidoric.s Gábort árdrágításért 1000 |)ongó jx\'nzbüntotésre (nemfizetés esetén 3 hónapi és 10 napi fogház) és 1 évi jogfosztás.;
S/.alx>l Menyhértet árdrágítóért 1500 pongő i>é)n«büntot<\'!sm (nemfizetés esotén mogfololó fogházra) és
1 évi jogfosztásra ítélte./ v
Az uzsorabiróság egyben köUdozto Zsidov l\'áltés Puncs \'Rudolfot,-hogy fizessen meg\'a kinostárnak
a már meg nom Ióyó és igy ol nom kobozható bűnjel főjében 580 |x»n-gót, Visnics Jánost és Ozptira Antalt együttesen 172 jxuigot, Franckl Dénest, Vidovicsot ós Szabóit kóto-lu/to, hogy 970 pengőt fizossoiwk
MAGYAR HONVÉDEK NYOMÁBAN A SZ0YJET-PR8HT POKLÁBAN
Magyar robbantó kölönitmény
vizbe fullaszt egy orosz páncélosrohamot
a kincstárnak. Kirendelte «gyb^ u Ozsiíránál lefoglalt 15 kg. asir. & ,VidoYÍcsnál és Szabóinál lefoglalt 14-1 sOrtóu olkobuását.
A fogházra ítélt vádlottak soiuinj, ségi panasszal éltek, a többiek nicg, nvugixltuk az itólotben. IOzeknúI a kir. ügyész is mognyugodott és így az ítélet jogorősaé vált.
Óriási anyagot dolgozott fol nhlxiá a ix)rlx)0 az uzsorabiróság. (fí.
Éltél körül lehetett. Vaksötét volt, a karóra számlapját sem (állam, csípősen nyargalt az or.-sz szél és a mély viz néha megcsobban alattunk. A gödör, amelyben álltunk, ott lapult a viz felett, az agyagos parton, csenevész bokrok meg földhányások közö t. Egy vörösfényü Sztálin-gyertya m előhb hüitöífljelfr-a \\izbe, majdnem a hid mellett A siujvjet bombázók erre a hidra pályáztak. Csak- nem sikerült nekik. A vcszutitJI puffogó légelhárító lövegek nem hagyták Ms<óho? jutni" őket
Csak néhány pillanatig, mert u(ra míg elevenedett az ut, olt a tahidon. Emberek, bújtak «-ló a vízparti bokrokból, csikorgó-
Ma reggelre ideér a v
Kelet felöl tompa dörejeket hozott a szél é* köröskörül, amcrc csak láttunk, vörösen lángolt a föld. Egy vá ltó Molo-tov koiarat akasztottak ki megint a bolslk olt egészen elől, ahonnan a tómba robbanások lőttek. Aztán bombák robbanlak és megint légdháritók. A nehéz bombázó gépek veszettül búgtak. Olyan volt ez a sötít éjszaka a tüzekkel meg a robbanásokkal, mint egy őrllll festő keze alól kikerült kép.
Nehezen világosodolt. Köddel és szemerkélő cjővel jött a hajnal.
A gödritől, ahol álltunk, talán srá\'. mi-lerre volt a hid. Már kibujt a ködből, látszattak a cölöp|él, meg a pálya Magasan nyúlt a viz felett és alatta tnssan és piszkosan ballagott a Dcszna. Ezt a f »hidat inkább kcüett felrobbantani a magyar roubantó zörejét.
(Honvéd had Hintó Mó st*()
kerekű panyefogatok zörögtek, kuszált zagyva bestéd keveredett össze, valahonnan messziről éhes gvermeksirás is h illat-szolt. A karaván folytatta az útját. O\'ójz. ország menekült. Nyugatnak, mim egy riadt, rongyos és éhes népvándorlás Míg egészen "Ynessziről\'egy-egy pillanatra reflektorfény villant: csapatszállító gépkocsioszlopok dübörögtek a sötétben a köves uton, végtelen hosszú sorban.
Igy ment ez napok óla: éjjel-nappal. \\ zöm már átlépte a Desznál, néha érkezett még lihegve egy két kisebb menekülő cm-bjjrcsoporl, meg az utóvédek.
örös páncélosrohom
különítménynek. Az eligazítás szerint, hal-hali öt órára az utolsó utóvédosztagek Is visszavonatlak,, azután ,repülhet\' a hid.
Most már lehetett valamit látni. Négy óra yolt. Az alföldi utászok — a röbbant* különítmény vakmerő utászai — már •((. hagyták éjszakai szállásukat, ott dolgoztak a hid >n. Az előre kidolgozott robhastás-terv szerint szerelték fel a hidat Oysrsan dolgoztak, nyugodtan és higgadtan, hiszen nem az cUő oras/. hidat repítik most a levegőbe. Felettük még néhynéha meg-dllhórgött a h\'dpAlya. visszavonul* né*et gránátosok, meg- harckocsik, meg páncéltörő lövegek vonultak vissza a nvugati oldalra.
A ködtő! még nem lehetett messze látni,
hallani lehetett a hernyóUlpak
Indulás a .hajnali csomagokkal"
A k&lös levegőben motor/ugás hallat s/olt teleltünk, a német stukák indullak a „hfjhali csomagokkal*. A foiyó mentén pvítig tempósan dolgoztak az utóvédek, páncéltöré lövegeket áslak be, lóálltuokat mélyítettek a vizes földben. A bokros és dlmbei-dombo» partvonulat kilünő leliető-ségeket nyu|tott a védelemre, hogv ha csak egy napra is megállítsák és rajtaüssenek a bolsevista páncélos rohamon. A viz csendesen ballagott, a ködVgcszen ráült, belenyaldosott a feVete vi/be. mint-.a szomjas lenne, azután las?al felemelkedett, elvált a viz színétől és elszakadt a sáros, öifcwiurt. vizes földtől Is
A Stukák elérték a célpontokat. Ebben a pillanatban egymásután robbantak a .csomagok* neai is messze előttünk, talán csak néhány kilométerre, még a föld
is remegett és a vizén megriadt karikák jelentek meg De csak ezt éreztltk és semmit sem láttunk, pedig oszlott Már a köd. érezni lehetett a nap birkózását vele.
ügy német páncéltörő ág>u roW»g«tt még keresztül a hídon, mögötte egy sáros és füstös gránátos csoport Egy sebesllt katonát kit társa cipelt
Möiiötlllk már feltűntek az elsé orosz páncélosok.
Ut/y szakadtak ki a kidből, mint a hu-xostestü hernyók. Csámcsogva tiporták a oaral, egymásután meg egymás melleit jöttek, 8iál,c8 vonalban. Aztán ««gnzólal-tak a páncéltörők és látluJr, ahogy eiy-két gépször.iyeieg megáll, füstöl és ott marad a sálban. ne a többiek csak jöttek, másztak, csúsztak elére, egyenesen sicki a hídnak.
Eqy gyújtózsinór meggyullad... a támadásnak vége.
Ot óra felé járt. A robbanté különítmény már végzett a szereléssel, hátrább egy bimbatllcsérbea hasaltunk, csak egy maradt olt eltl a kid lába alStt megbújva. A leire várt. hogy weggyujUa a gyujtózsinórt v
Meggyújtotta.
Kúszva ért hozzánk, lihegve és sárosan A zsinór pedig égéit, egészen vékonyan láttuk a gyujtóz8inér gyenge füstjét is.
A köd már egé«iea fölszállt, a Deszm végig kibait a szürke tévegbél és elénk-tárnlt a tulo\'dal. Ameddig elláttunk nyfl "églek az orosz tankok, egészen háltul lehetett a gyalogságot is meg lovas csoportok ír feltűntek itt-ott a gépszörnyek kézált. És a Stukák-szakadatlanul húztak el leleltünk, verték, paskolták a lárnadá-kat, a bombák recsegve csapédtak be és egy-egy telitalálat u\'áa csak páncélroncs rnnradt a harckofcsl helyén.
De a még ép tankok egyre Jöttek. Már elérték a hid lábát. Azután nekivágtak. A deszkapálya rcc<egelt a durva hernyólal-pak alatt, de csúsztak egymás után. mint éhes oroszlánok, neki a másik partnak, azután, amikor már ugy a közepére értek, iszonyatost reccsenve, felrobbant a hid Fröcsögött a sok szilánk, deszkadarabok
repUllek a levegébeo és a beheméttestü gépszérnyek, mint élatteien hallik, ugy hullottak bele a vízbe. Egészen »élvre sttjpedtek az iszapba, a viz is átcsapott raj\'ak.
És ebben b pillanatban B<él*luk meg megint a páucélllrők, a hídnak saaladt páncélosokat létték, kegyetlen«!, irgalmatlanul és vadul, — micsoda tüz volt az — aztán a Stukák is lecsaptak, ac összetorlódott harckocsikat ugy szórták síét, mintha pehelykénnvüek lettek volna.
A támadás megszakadt.
A magyar robbanté különítmény vizbe fullasztotta a bolsevista rohamot
Áizmbt Stn+K ah.
Éjjeli gyógyszertári figyefeé:: Ma a Fekete Sas gyógyszertár lPó-ut 8. tér 21. szám.
Kiskanizaán az ottani gyóflfyozotv út állandó ügyeletes szolgálatot Urt.
Naptár, január 20. CsütHKR lJáb. és Seb. - Protestáns Fáb.
Rém. kat. Seb.
Minden postahivatalnál jegyezhet buzakőtvényt!
1lM4 január \'iü
ZAJLAl KÖZLÖNY
S
mgzi
Kalotaszegi Madonna
Mióta a magyar filmgyártás, orőro •kapott, o^yre több filmünk készül a stúdiók áporodott lovogójo helyott, kint a szaluidban. Ennél a filmnél is a gomolygó, a futó fólbóa ég, afcil-piír fenyos ördók, rohanó patakok: /.ugó vízesések és vadvirágon rútok fogják meg a néző lelkét. Ha nom volna háború, . ha a napi munka üioine mogon^odnó, milyon jó is volna az ordó oh a patak iiárbeszédos mosójót hallgatni ós a foíhók rejtelmes üzonoloit mogfojtoni.
A szinmüirodalmunknál is volt og.v kor, amikor a gombhoz varrták m darabot. 10 zok tömegáruk voltak, futó szalagon készültök, két órán át szórakoztattak, do utána nyoma som maradt ae az oml>or enilólé>zotől)on, Hom a lelkében. Ez a darab is nagyon hasonlít az igy készült ojxi-róttoklwz. Van ogy jxjmpás Ix\'skolxdí gomb, ami hoz oda lohol varrni mü-rosloa cérnával az ogész darabol. ha[)os, unalmas, osomónytelon a darab, hiába a szoroplók minden Ixi-vsiilotoa igyokezoto. Ha Sárdy néhány ónokét és az üdo fiátalságu Adorján fíva kergetőzését leszámítjuk, nom marad más a természeti aisópaégokon Jrivül, csak a tisztába öl töz teteti hétköznapi paraszt. . A rendozó elfeledte, hogy az élotnok, ínég a boldogságnak is voriték szaga van éa frisson mosott, koményro vasalt ingbon a magyar paraszt nem igen szokta a kutyáját, fésülgetni. \' .
Ma igy is megnézi \'a közönség a filmet, mert más választása nincsen. Küiönbon azt a kovoaot, amit a film tartalmaz, olyan ügyes csomagolás-ban nyújtják át, hogy nem tudja, mi az igaz és mi a hamisítvány.
A rondozé.H, a fóhvköpozés, a szereplők játéka elsőrangú, hanem maga a csolokmény fonala nagyon vékony, mert elég gyakran előre tudja a néző, "hogy mi is fog következni.
A film Ihidajx)stkd ogyidóbon lett .Nagykanizsán műsorra tűzve. Köz-lx>n Peston technikai akadálvok kő--volkufctébon nem került bomutatásra. lífy az országban először Nagykanizsán kerüli Yotilésre a magyar vidók szépségeiben gazdag, a ma-ryar tárgyú Kalotaszegi Ma-iloitoa.
(yj)
SPORTÉLET
Juhász Kispest és Ráoz BLK játékosok kerültek a ZMNTE-hez
; Mint tíaAr l^eitük, az MLSZ január JO-lg engedélyezte n vlllAuilga/olásokat a labdarugó egyesületek részére. A két kanizsai esyosaiot téli plkonfijét arra kaszaálta fel, hogy erősítések utján na-ffyobb képességűvé növelje csapatainak játékerejét. Értesülésünk szerint az NVTfc oaMpáa nébánv helyJ, fiatal tehetséggel erősített, mlg a ZWNTE-nek slkordlt aegsaoreznl a Klspeat kitűnő balaxélaőját, Juhászt és a BLK ban a belsőcaatár helyén Játzzó Ráetot. Néhány fiatal Játékost is sikerült a 7iMNTE nok .villám" nélkül leigazolni. A kél ca ipat vasárnap kezdi edzéseit, — a kedvező Idéjárás miatt — bár a hsjnokl hajrá csak márclés 19 én kezdődik.
Az állam alidei kírtlmények kizött visszafizeti a bnzakit?tiy árat
Manapság gyakran törik a főjüket azok, akik ixinzfoloslogokkol rondol-koznok, hogy mire köllsók fölös tő. kéjükül. ^Sajnos, vannak olyanok, akik nagyon helytelenül min-don áron szabadulni kívánnak pénz-feleHlógóiktól s minden lim-loinot fölvásárolnak, hogy »áruhoz« jussanak. Porszo az ilyen erőszakolt vásárlások gyongo orodménnyol járnak, inert a |x<ngó elfogy ugyan, d;i cserélje olyan mérogdrága\' és gyakran toljosen " használhatatlan himnii-hummi kerül, amiből aztán csak lom lösz a lakásban, vagy a gazdaságban. A j>énz »mogmonléaónok« ez a legügyetlenebb és legkártékonyabb módja. I
Azok, akiknek van manapság any-ív pénzük, bog)- a tőkéjük töbJi, ál, mint amennyi rendes élot-
nyi aíin
módjukhoz, vagy müíiolyük, üzlotük, gazdaságuk sima továbbvitelóhoz szükséges, kétségkívül- a legjobban járnak, hu buzakötvónyt vásárolnák. Ez az ui értékpapír a búzára támaszkodik s éppen ezért tökélotAs biztonságot nyújt. Az állam ugyanis minden körülmények között visszafizeti azt az összeget, amit a buza-kötvény ^olloi)élxm lioszod. Még ha esnék isnx buza ára, a kincstár a kötvényeket és a szelvényeket 40 |Ringós mótorniázsáiikónli aron.yált-ja Imj. Az évi 8 százalékos kamatozás és a 25 éves törlosztós-torTe szerint való visszafizetés feltételei is általában olőnvösok, de nom vitás, hogy a huzakölvénv igazi olőnyo énjxm abban a ténvfxm van, amiről elnevezését kapta: búzára szól.
Milyen idő lehe\'t még januárban ?
1921-ben volt utoljára Ilyen enyhe telünk, mint a mostani
A tolót január jollemxí. A hó-mórséklot évi járásának logmé- ( Ivebb jxmtjn január lő., 28. é* 2ö-óro esik. Az átlagos havi kö-zéphómórsóklot —1 és —2 fok között von (1000 in. magasan -6 fok). Ilyen hőmérséklet eloszlásnak van a lognap-obb valószínűsége, d<? óriási kilongésok lcítiot-nok. amely, k a január szokatlan zordságában, vagy föltűnő enyhe- • st-gében nyiivánulhalnak meg.-
A leghidegebb januárt lH98-ban éltük at, amikor a havi középhó-mórséklot Budapesten —0, az alföldön 11 fok volt. Egész hónaljon át fagy|x)iit alatt manult a liőméisékleliéa a déli órákban sokszor. — 10 foknál hidegebb volt. A nagv hideg hullám l)ól-Euró-páia is kiterjeszkedett. Kimnél ¡K\'ldául a hó es fagy najxjkig ol-vágtu a külviliiglól. Országszerte reiigetog áldozata volt a kegyetlen ✓ hidegnek. Sokáig emlékozotes volt az ÍHOíl-iki január. Ugyancsak rendkívül hideg volt 1901, 1914 és 1920 januárja. A nom régen átélt 1940-os január is kitűnt zordságával. A hidog akkor mosz-szo ~l)él-Eurój>ál>an is éreztelte hatását. Hóma lakofjsiigát lUnillatba ojtotle a nagy havazás. A Szent Póter-tomplom előtti tén>n sivorsonyokot rendoztok. Vigasztalásul szolgálhat azonban, hogy nem a nagyon hideg januárok vannak lulsulyban, hanem éppen ellenkezőleg, a szokatlanul inolo-
logmelo-
goblK*k gyakoribbak. A gebb január l921-l)on köflfiöntött
ránk, amikor a középhőmérséklot -l ő fok volt. Január 1-tól $5-ig nem siillycHlt a hőmérséklet a (ag\\j.onl alá. \' ,
A régi időkből sziuntalan igen onyha januárról tudunk. 11H9 januárjában viriigoztak a fák, 12h9 janiin íjában szamócát lehetett szedni, 1:102 januárjában az ősz -szes gyümölcsfák virághiui állottak sth.
1m98 januárjában időjárásunk Szentjx\'itervár időjárásához hason-litolt, inig 1921 -bon Madridéhoz, ilyen szélsőségekre számitaní lobot. Természetesen a kilengések akár egyik, akár másik végletbe történnek, kedvezőtlenek és hatásuk -liéha katasztrofális lehet. Nagyon, hideg január általában minden évlizedlxin csak ogyszor fordul elő, igy IHH8, 1HÖ8, HHU, 191-i, 1929, 1940-ben. fírdekes. hogy nagyon hideg januárok voltak 1891-\'tŐI 1914-ig.
Január időjárására az \'alacsony hőmérsékleten kívül jöllemzó még a gyakori esős északkeleti szél. Sok a viharos najx)k száma és gyakoriak a hóviharok, hófúvások. 1940 január 20-án óly hatalmas hóvihar dühöngött, hogy az országutak botokig járhatatlanok voltak és a vasúti közlokodés is meglx\'mull. Az északkoloti szél Szibéria hatalmas iiómoróiről szál litja hozzánk a kogyotlon száraz hideget. Ilyenkor mondja találóan a székolv, hogy »Ilaaájábul fuj a u-ról«.

Egységes állami zslrlogyet vez«tnik be az égisz országbai
IC
A közelláU\'isi kormányzat a liaat-, cukorra .konyérrc és putrobumra vonatkozóan ludvalovólog fokozatosan ogységes j(?gyeket vozotelt Ixi Most ugyanilyon fonnában és rondazor alapján boTozetik aa ges zsirjegyokot is. .
A* orré vonatkozó rondolkezóaek hamarosan n\'^zloteikbon is nyílvá-
á
Háry János
rum-, //bőrgyár és bomagykereskedés
\\
Te/ofoa: 505.
NagyUanixsat
nosságra korülnek, végrohaitásuk po dig idojólx)n megtörténik. Az ogyué-gos zsirjegy sok anomáliái szüntet meg, do azokban a holységokllien, ahol o<ldig nem volt a zsirjogynmd-szer lx>vozolve, tormészotosoli megmarad az eddigi állajxit.
. Szó van arról is, hogy a közellátási kormányzat az ogész ország térülőién uj nyilvántartásba voszi az összes fogj-asztási házta: tásokat, a melyekről a közigazgatási hatóságok fogyasztói lőrzslajX)Kat állítanak ki.
Á lörzslajx>k alapján orsziigos fo-
gyasztói törzslajx)t fektetnek le. Ea-nek a rendszernek előnyös és sokoldalú jelentősége van, igy ,töblx)k közölt loholővé teszi a kettős ellátna megakadályozását. Ennek kajx-sáa a munkakerülők és jegyüzérek megfékezésére is sor kerül, llir szerint a megrögzött munkakerülők és jo^y-uzerek tői megvonják a inásodianga jegyre kiadott élolmiszorokot.
A osáktornyai <róm. kat egyházközség költségvetési közgyűlése
Csáktornya Január 28 (Saját tudósttónk) A csáktorayat rém. kat. egyházközaég mlaap tartotta rendes évi költaégvetéat közgyűlését, ame-. lyen Kropek Rezső volt egyházközségi világi elnök lemondott, lemondását elfogadták és helyébe Maszten Miklóst választották meg egyhangulsg. Szter-bát Ferenc is lemondott titkári tisztéről, helyébe Márolus Miklóst választották meg. Az 1944 évi egyházközségi adó kuloaát — tekintettel a nagy drágaságra — 10 százalékban állapították meg, a fejadónak pedig az 1943. évinek n dupláját vették. A legkisebb egyházközségi adó oera lehet 2 pengőrél kisebb. A közgyűlés határozatát az adókulcsra vonatkozélag a templom ajtajára 15 napi kÖ2szomlére klfüggesztet-\' ték, majd az egyházi halósághoz Jóváhagyás végett lolterjeaztették.
Könyvismertetés,
Gedényi Mihály: Pesti ónek
Egy nagy jx>sli bérház éloto elevenedik meg Gedényi Mihály uj regéuyébon. A kiváló iró könnyből és mosolyból szőtt^ a regény ga/.daf-áramlásu meséjét, amely hol drámai lüktotésHol, hol epikus, szortoágazás-sal hömpölyög a könyv lapjain. A rogény hármas erénye, hogy mindvégig szórakoztató, érdekes, emellett költői magasságokba ragadó írás é* végűi erényéül szánitsuk, hogy a szerzőnek volt bátorsága a mai, há-lx)rus lludajíOHtot mogénokolni.
Olyan oz a regény, mint egy érdekes, izgalmas franoia film. Az ö.rog llodó János hwélhordó nyomán egymásután tárulnak fel a Hzoha-konyhás lakások, az olószobák, az allx\'irloti odúk, meg a légródolmi óvóholy különös, furcsa, izgalmas titkai. A macskabolond véncanber, a rosszhírű »tanácsos ur«, a bolondos művész, az elszáradt vénkisasszony, a focsogó artista, a millött konyorosloány, a győrinek bolond könyvkötő, a-púpos vadháiwtár», a csajxxlár pincér óh a többi szeroplé mind, mind rógi ismerősünk. A ao-góny lx)fojozé»o költői asimfónia Ba-dajxjst szépségéről. Az öreg poató* omlókozésór-.\' korosstül elvonul iriöltünk a főváros utolsó évtizedoio«k történote. Valósággal |»«li karalkAd a regény bofojozés».
A déZFfRDO nyitva Tan ragg«!
7 órától eeto 6 ói=áie. (Hétfő, szoní« péntek délután le koddon egéna nap ■léknek.1 Tolofon: fiftO.
■a
Még ma adja le elhasznált zománcedényeit
Pető ós Samu vaskereskedésében
E«-xséb«t-tép l.t
hogy minél elébb felújított zománcedényhez Juthasson.
JÉ^JK».
1944 január 5#
Kelemen Rezső fűvxer-és gyarmatáru ».agykereskedő cég ugy a maga, :nlnt alkalmazottai nevében őszinte fájdalommal jelenti, hogy hú alkalmazottja
Nagykanizsa, 1944. jinuár 4.
szül, Mozsellcs Manci
rövid szenvedés után elhunyt.
Nagykanizsa, 1943. évi jan. hó 20-án.
Emlékét kegyelettel megőrizzük!
Nagykanizsa megyoi váaos po 1 gár mos tc réWI.
539/1914.
Tárgy \' Az 1944. iáv\'kfri Irányadó gaz-dasagi munkabérek megá lapi\'ása.
Hirdetmény.
Az 5011/1943. M. fi. sz. rendetet alap Jin tudomására hozom az érdekelteknek, hogy ni 1943 évre megállapított mezőgazdasági munkabére\'« az 1944. évre is vál-tozcianul maradnak.
Egyúttal felhívom t mezőgazdasági munkásokat arn. Ingy az 1944 évte mezőgazdasági munkára minél elAbb szerződte-nek le, mert azon meiőgizd^sági munkás munkahelyét, aki lebrutr l-lg^íe nem szerződik, hlvatalosin fogjik kllelölnl. At Ilyen ! munkás teljesen elesik attól, hogy munkahelyét maga válasua ki, mert n kormány ] a munkára való hatósági ¿s katonai kirendeléseknek a folyó évben fokoioltabb »értékben kivárt érvényt szerein1.
Nagykanlis», 1944. január 12
177 Polgármester.
Nagykaniztt megyoi város polgármesterétől.
x ^937 1944.
Tárgy: óz orniággylllrsl képvlselő-vái.iRitók névjepyzckének kiigazítása.
Hirdetmény.
Kó2hiiré teszem, hogy nz 1938: XIX. f.C. 221 §. 7. bek , valamint a 372 900/ IP40. B. M. rendelet értelméren h törvény 33 § ában foglalt rendelkezésektől el-térien az 1944. évben ii kiigazítás utján kell előkészíteni az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékét.
Az országgyűlési képvlsciőválasctók 1944. évi névjegy/ékébe hivatalból kell felvenni mindazokat, akik a válaszlót Jogosultság egyéb kellékeinek birtokában a kligaiiUs évében elérik a választójogosultsághoz megkívánt életkort. Azokat, aViknek a név-Jegyzékbe való felvéte\'ére bármily Más elmen nyílik meg a Joguk, kérésUkre kell a névjegyzékbe kivenni, h# válasitójpgo-sultaáguxat Igazolják. Azok, akiket n kiigazítás évében kérés tlkie kell felvenni n névjegyzékbe, kérésüket január 31-ig ter-
Ciitketík elő ntlam, llleive a v. gondnoki valalban Rozgonyl-u. 27. sz. alatt. Azokra, akik a válásitól Jogosultsjghoz megkívánt 26, Illetőleg 30 éves életkort a kiigazítás évében érik el, azonban a név-JegvzéVnek a kiigazítás évét megelőzően legutoljára történt Összeállításakor más községben, llte.öleg városban l&k\'ak s tgy u) lakhelyük a névjegyzékbe való felvéti iiánt hivatalból nem imézkednetlk, szintén az előző bekeidtsben foglalt rendelkezések iráiuadók
A névlegyzék kiigazítására a 288 200/ 1928. B M rendelet k egészítve a 324.200/ 1939. B. M. rendelet I. Cs 2. bekezdésében loglolt rendtlkeiésekkel nyer alkal-mtaást.
IM
Polgármester.
Javul az állapota az összeégett Bukásnak
Mint Ismeretes. Kucrojrl .Jó>s«I 31 éves znlaszentbalAzst lakos, »> imvyka-nizzai MAORI telepen dolgozott és történt. hogy ga?olin tárolás-közben, ed-dlt? még Meg nem Ailnplioti módon a gazolin kifolyt, lángragyult és naog-egetto a kö/oleégbeii lóvo Kuczoglnak
mind a két kezét és lábát, ugy hogy suiyos égési sértUéselvel a mentők autón beogálll\'ották n nagykanizsai kórház sebészeti osztAlyAra, ahol azon-» nat Ápolás alá vették. Örömmel értesll • link. hofcy a iweréncsótlonlll járt mun kán állapota a Javulás utján vau.
nAj.-.\'jy.r ~ r" r rri \'i *--""*** *" ■ ■
A kereskedők hétfőn illetve kedden Is hitelesek átvenni a vasntl szállítmányokat
A kereskedelom- és közlekedésügyi miniszter uj rendelete
A kereskedelem ós közlekedésügyi minlr»y.ti-r rt vasuti é« kö\'Utl ftfvarozAB zavartolHii loboujolltAs«, Illetve a kl\'de-mény g>ors k^bm»ltésén» k oiónrozdl-tása a gördt\'16 anyavok t"IJ- s kihasználása, a fhktArnk kellő Idébon történő kiürítése" erdekében hz orczAg egész tr-rlUctére kltfrjcdő hatállyal a következőket rendeli el: Azok a kereskedők, akik nyílt AiusIIAfu üzletllkot a hétfői, Illetve keddi napon zárva tnrtjAk, a •/Arra tsriáhl kötelezrttfiéK megszegés«
■élkül kötelesek gondoskodni arról, hogy a varraton, vsuy szAUitmAn>07é inján közvutlta oimükroérkező küldemények, Illetve Ilyen küldeményekről szóló értesítést hótfői nnpon reggel 0 érAtél délután 4 óralg terjedő időközben részükre kézbesíthető legyen. Ugyanez a kételo-zettsóg terheli a kereskedőket, n hét többi köznapján a nyílt AriisitAsI Üzletek nyllvatartására megállapított idő alatt.
Eslvlznek, vagy permetlének alkalmat hordók eladók Horthy Miklós-trt 25.. «cetgyár. 207
Jó állapotban levő Bladermayar vitrint és szalopgarnllurát vennék. Cineket a kiadóhlvatalDa kérem.
Eladó ó-német ebédlő, egy konjha-berendezés és más háztartási tárgyak
Cirn: Pő-ut 23. Ralner. 2|j
UAZ US INGATLAN
Eladó háromszobás adóinentoa ház Érdeklődni Papp, Teleki-u. 8. Telefon 17»!
• Somocymegye Szabás községbe« a Vog. ronlcs-féle vendétfő, mészárszék és hl. szeiflzlet házral, 12«« (J-öl belttfekkel, felszerelésekkel egyflit Jutányos áron eladó Érdeklődni lehet Anek László méhéoznél j Kiskanlzsn, templom-tár l/o. 197
San Jüanban újból megmozdult a föld
Váioaay D<**tő mélységes fájda lommal, dc Isten megváltó/tatba tatlan akaratában vuló alázatos megnyugvással Jelenti, hogy nagyon szeretett felesége
Varossy Dezsöne
IX. Mouollca Mária
életének 2l-lk. boldog házasságának 4-lk évftben, rövid szenvedés után, a betegek szentségével nx-rr-erősítve, folyó lió 19 én délután 2 órakor visszaadta jóságos lelkét teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványát folyó hó 21-én délután «/«* órakor fogjuk a róm. kai. egyház szertartása szerint örök nyugvólie-lyére kisérni.
Nagykanizsa, 1944. január 20.
Emlikeiltt nerelttld fogjuk otgitinil
Gyászolják: MooolUa Iatvánné sz. Seffer Teréz, Moiaolica István szülei ; Erzaábet, látván testvérei; Goórnó sz. Yároaay Jolánta anyósa; Goár Tibor sógora és a gyáasoló rokonaág.

iPBÓHIBDETCSEK
ÁLLÁS
Modern angcranyul ketrecek helyszlike miatt eladók. Kossuth-tér 8. 218
Januári
19-23-ig
VÁROSI noZQO Szerdától
--vasárn ap/g
Budapesti premierrel egyidöben 1 A legnagyobb magyar filmsiker ! KALOTASZEGI MADONNA
% \' 1 \' ^ I ,
UFA vildghiradó. Részletek napjaink
kiemelkedő eseményeiből.
t >
Élőaddsok kezdete: ¿4, ¿6 és jö órakor
flRÁUAUÖlCiYl V,LLAM0S
URHWWmmi SZOLGÁLTATÓ RT.
Aramssámlák f\'izatésa, - oklamáolók, hlbajaiontóaek, szakozarO talvlfáoo3ltás mlndan villamos kérdésben délelőtt 8-«ól délutén 16 óráig. C»»rtg»ry-ut 61, telefon üii4.
Parfakl mngyar*iiémet lavala-aOt, fnfll), aki egyben pinitár kaaalO la leanaf koron helybnti Iparvállalat. Ajánlatokat ponton asemélyl adatokkal, aüdlgl működési halyek lansartatéaéval Aaa llaatéal Igény megj«l0léaáwcl ,,Iparvállalat" iellBár<a kladóbn kéri. 186
Fiatal aagéd aionnalra felvételik Kelemen Rezső cégnél. 219
ADÁS-VÉTEL
Eladó 250-es L). K. W. sióló motorkerékpár 900/o-os gumikknl, 16.000 km-t futott, prima állapotban. Étdeklődnl a Zalai Közlönynél. 152
Varrógépet, bármilyen rossz állapotban Is, külön felsőrészt vsgy állványt v<:> szek. Donát mftizerósz. . 179
Rumos jtircs junnár San .Jüanban a legtöbb utcát a aienfésaolgálat már linnználhatÓTá totto. A telefon én távl*^y,élő forgalmat is holyroállitották. A villany-világiiá5 biütositátiára negéidmotoro-kat álliUittak ÜzomlK). A lalcossár élelmezését a katonaaáff látja nl. A vaHiittárfmHí\'igok «ok haló r\'vi étkoxó kor-Hjt irányi tollak orro a torülotro, ahol azokat óIelmoz/\'HÍ éa nr.álhwt-holyként használják. 15150 halottat hamvaHxtottak el ozidojg. ltamin-x ölnek boH//\'(lr)t intézett az argr^ntin nérihez, rnolyl>on 1»jolentette, hogy a Kormány, tekintet nélkül a pénx-áldozaiokra, minden lehotót nlkevot \' a baj onyliitésére. lieHzédo végén egy ¡»orms hallgatáara azólitott«. fel ! a nénot. Ugyan obben a pillanatban | ujabl) földlökést éreztek Kan Juan-j hun,.de onn<»k a. földlökéanok már < nem voltak áldozatai.
\\ -
Nagykanizsa megyoi váiroa pelgirmee torétél.
27831/1943
Tárgy: Ombl bélyeglapok bejioK gáltotáia.
Hardetmény.
Felhívom a mezőgazdasági munkaadó kat, hogy alkalmazotMalk (gazdasági cselédjeik) Ombl könyvét az 1943. évi Járulékok lerovásának ellenőrzése és a bélyeglapok bevonása végeit haladéktalanul szolgáltassák be n városi azállásmesterhez (Városház, földszint 33. szoba, régi adóhivatali helyiség)
Azok a mezőgazdasági alkalmazottak, idénymunkások, kiknek állandó alkalmazásuk nincs * a bélyegrk felragasz\'ásJI inaguk siokták végezni, Ombl könyvüket fenti hel*en személyesen kötelescK b;-szolgáltatni.
Nagykanizsa, 1944 január 12.
(fa Polgármester.
21 <
31\'.1941.
Tárgy: KölctO .-ársmszímlálá átlrdin elköitoxéa esetén.
Hirdetmény.
Közhírré, teazem, hogy a Drávavölgyl Villamos Áramszolgáltató R I*. költ«<KAjei esetén, amennyiben ugy az u| bérlének, ugy a régi, valamint elftglalandó lakást-ban az előirt szeiclékkel ellátott, bekacsolt kölcsöaáramszámlálók vannak ll-l-sierelvc és a régi, valamint az uj bérlóV.a fogyasztott áram megszakítás nélkflll fizetése, waitóraszámiáló és tartozékai, valamint a lakáihoz tartozó csatlakozó vezeték épsége ós sérte leuségc tekinleléien a Drávavölgyl állal kívánt nyllatkozatolut aláir.ák, az ftramszámláló átszerelésétől cs kikapciOlasától citcKlnt és semmiféle díjat Bem »zámlt fel.
Nagykanizsa, I\'. 44. Január 10 ée.
2i5 ""* Polgármester.
ZALAI KÖZLÖRT
POLITIKAI NAPILAP.
Daá}n: „Kii|u4aaá«l It T. Nagy*»*»**» Pololőo kiadó: Ztlnl Károly Nyomatott-• .Mipiüuijl 1L T. MtorkaaliW nytaiájábaa NaayktallMn.
(Kronadáárt folol < Zalai Káro%ű ,
Föladó ...... ■ * * > .. . 1 i 84-a óvf., 16. sz. Nagykanizsa, 1944. január 21. péntek \' Ára 16 filfér.
ein:.-\'
Beadfokozat __-________—
Tábori pos\'a: >x —..........—--—-- (Xk ŰU* m
POLITIKAI NAPILAP
I
Szorkeaatőség és kladóhlvntal: Fö-ut 5. szára Szcrlcewtéségl ós kiadóhlvatall telefon 78. hz. Jfe*Mentk minden hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbaríts Lajos
lílőllzeWsl ára: egy hónapra a pengő 30 Hllér,
negyedévre 12 ponirrt 40 lillér. Kiíycsszám: hétköznapiéiul.. xztynbnion 30 fin.
áz olasz Itadszlnléreii a németek lerohanták az amerikai csapatokat, az angolobatpedlg ? Isszavonulftsra kényszerltettéb
A törők kormány Istambul kiürítését javasolja Sigemicu japán külügyminiszter rendületlenül hisz a tengely
A koleti arcYonaloi! a szorjot támadó törékenysége a rjeesícától északra összpontosul. Kier környékén csak helyi jolontósé-gü harcok voltak a*nap folyamán. Az arcvonalon pzidőszorínt egyrészt Itjecsicá-hál,n z Jlmon-tónál és a leningrádi szakaszon tannak igen súlyos harcok, molyoknek horosségo tovább fokozódott.
Az északi arcvonal offonzivájának első, komoly sikoro — állapítja^ meg a német jolontés — Novgoro<l feladása a némot csapatok által. A koloti hadszíntér csütörtöki eseményeiről jelentik, hogy a déli szakaszon sz utóbbi napok ogvro nyu-
{almasahban teltek ol. Az ottani arci ceolokménvek kivétel nélkül
győzelmében
helyi jollogüek voltak. A középső szakaszon a szovjet Vitebszk környékén szonvedott súlyos veroság után kénytelen volt lomondani nagy támadásáról. A december 18-án megkezdett csata olsó szakasza a szovjet még szerény sikort se tudott , elérni, azzal a 200 ezer főnyi veszteséggel, töhhozor hadifogollyal! melyet u németek ojtollck. Az oro J szolt a nagy csatában 1200 páncélost és :J18 löveget veszítettek. Ezokkel szemben semmit som számit az a csekély torülotn3\'«noség, mollyol a szovjet vállalkozások jártak a déli, vagy a középső arcvonal szakaszon; Ellenkezőleg német bolyon az a
kialakult meggyőződés, hogy
a szovjet hadvezetésig harcaiban kóaytelen volt felhagyni
• nagy támadásával /
orosz hadvezetőség láthutólag nem hizik saját magában, ezzel indokolják némot részről, mikor kijelentik, hogy a szovjet téli offenzíva második szakasza nem is kezdődhetett volna kedvezőbb előjelek szerint, mint phogy megkezdődött.
A szovjet gyalogság tómogos l>e-votésoi, a tüzérségnek szovjet viszonylatban is nagyarányú fölhasználása Novgorod ólfoglnlását oreil-inényozto csuj)án. Némot részről «rámolnak azzal, hojry a támadások ezen a szakaszon tovább fokozódnak.
és csapatainak némi pihonót adni. A főcél a némot. rona\'Iak áttörése volt és a szovjet tömoglámadásaivnl csupán holyi oredményoket hoztak és nem az áttörést. A német had-rozotés^rugalmas volt, de a kozde-ményozés mindonütt a kezükben tartották. A szovjet veszteségok indokolttá tették volna az áttörést, Ho csak legfeljebb az arcvonal botii-mnléséről lehet szó, hogy ennyit elérlek. Novgorod és Snrnyí vidékei csak érintkező pontok voltak. Az
A szövetségesek repülői ismételten megtámadták Rómát
megfigyelték,-henry a harcok fokozódnak.
Míg e hónap fóhurcaí jnnuár 5. ¿s 15. között Mignanotól északnyugatra, fóieg a fontos Monto Oas-sino elfoglalására irányult, nhol alapos tüzérségi olókészités után a Oarigliano montén is megtámadták a némot csapatokat, az amerikai fi. hadsomg mindenütt súlyosabb veszteséget szonvedott. Némot részről
Kóma külvárosát, szerdán ismét légitámadás érte. A városnak külső koriilotoilxm estok lo a bombák és a lakóházak súlyos károkat szenvedtek. Csütörtökön a szövetsége« ro-pülók ismét mogtániadták a várost. A lakosságnak sok halottja van.
Churohlll fogadta a lengyel kormányt
Stockholm január 21
Churchill fogadta a lengyel kor-. mányt és megbeszélést folytatott velük. A megbeszélésen részlvett Eden külügyminiszter és a londoni
lengyel nagykövet is. Churchill visszatérése után most lépett elő-
ször érinlkezéshe kcs körökkel.
a«» lengyel illeté
USA nagyNárat fizetett az „olasz vállalkozásért"
zarfíh^anuár 21 Stimson, amerikai hadügyminiszter most tette közzé az amerikai hadsereg veszteségeiről szóló kimutatást, melyet az olasz harctéren
szenvedtek. Az Egyesült Állatnék hadserege eddigi vesztesége az olaszországi vállalkozásban 29.853 halott, 12.546 sebesült és 3721 eltűnt.
Az inváziós előkészület végső szakaszához érkezett
Stockhólfr, január 21 Eisenhower tábornok, az elözön-lési hadsereg főparancsnoka külön
szervezetet létesitettr melynek az a feladata, hogy a sajtót és a közönséget tájékoztassa elsősorban az el-
özönlési kérdésekről. Ez a szervezet is azt bizonyítja, hangoztatják egyes oldalon, hogy az invázió előkészületei végső szakaszába ért. A tudósító szervezet élére Rotyert Mecklu dandár tábornokot nevezték ki.
Istambult hiüritik
jaai/áa 21
A török kormány törvényjavaslatot terjesztett elő, molyben Fsaten-bul kiürítését egészségügyi és gazdasági okokból indokolja meg.
Jól értesült politikai körokb. n kitalálásnak minősitik azokat a híreket, hogy Orbaj londoni fórok nagv-követ azért tartózkodik isztanbulhau, /mert a török kormány átalakításáról van szó. Tény az, hogy a nagykövei otthon tartózkodik ós fontos meglto-szélései külpolitikai joilogüok. (Csütörtökön annak is híre járt, hogy a volt/török külügyminiszter ismét tevékeny szerepet vállal a politikában.
A vichy kormány véget vet a terrorcselekmenyeknak
a francia kormány tényleg véget kíván vetni az elég sürün előforduló terrorcselekményeknek. A hndbiró-ságnk azokat a merénylőket, ¡ikiket letten érnek, agyon lövetik.
Vichy, január 2| A francia kormány hivatalos köz-leményben a terrorcselekmények leküzdésére hadbiróságok felállítását lépteti* életls). A hau bíróságok felállítása tényleg azt bizonyítja, liogv
A német ellentámadás visszavetette es lerohanta az amerikai csapatokat
A délolaszországi hadszíntéren az amerikai 5. hadsereg a Tiréni-ten-ger partján folytatta áttörési kísérleteit. Különösen kemény harcok fejlődtek ki Castel Forte hegyi szakaszán. Clark tábornok ember- és anyagveszteség árán cl is ért egy helyi betörést Rotadónál. Azonban csak néhány óráig tudták tartani magukat, mert a német ellentámadás visszavetette és lerohanta őket. Az amerikai < csapatoknak csak a töredéke m.-fradt meg, inig a németek az eredeti állásaikat is visszaszerezték és az előteret is megtisztították. Az angolok kénytelenek voltak mögöttes területre visszavonulni. Élénk harcok voltak a Via
Appia menti hegöoldalon, hol a németek Minturnót feladták. A németek jelentős veszteséget okoztak az ellenségnek.
Cassínótól délre Clark tábornok szBk területen heves támadást Indított és megkísérelte a Rapidó patakon át az átkelést, amely a kemény -és elszánt német támadáson meghiusult. Egy német roham kötelék Alfederna mellett rajtaütéssze-rüen megtámadta a 78. angol hadosztály íiátortáborátt. A 97 foglyon kívül nagyszámú és értékes hadi? anyagot zsákmányoltak. A felderítések alapján közlik, hogy az angolok folytatják támadási előkészületeiket.
Sigemicu: Jabán szilárdan áll némot szövetségesével
Tokió, január 21
Sigemicu japán külügyminiszter elmondta olsó beazédót a japán parlamentben. Iteszédébon rámutatott arra, hógy Jenán szövotségesével, a német birodalommal szilnrdan áll, míg Anglia és az Egyosült Államok lélokzothoz alig jutnak a keletázsiai kérdésekben. A szövotséges államok
is„megpróbáltak értekezleteket tartani Kairóban és Tohoránban, ami zűrzavarnak ,ŐS a kaosznak a bizonyítéka volt.
•Sigemicu külügyminiszter rendülellenül bízik . a tengely gyózolmé-bon, melyet kemény és szívós harccal érdemel ki.
Ellenséges repülőgépet lőttek je Berlin felett
fíerlin, január 21 I másik terület felott szintén több Tegnap az esti órákban a biroda- I lx>mbázót vesztettek. A ledobott bom •lom főváros^ ellen intézott légiláma- })/lk „¿ros külvárosainak házaiban«
lakónopjyodóbon oko,oH kW.
Angol bombavetők támadása egy német hajókaraván ellen
Herlir, január 21
12 angol bombavető megtámadott egy német hajókaravánt. A bombák közül egy sem tatált célba. A német hajók légvédelmi tüze két angol bombázót lelőtt. Az egyik har jón néhányan megsebesültek.
A déli órákban Norvégia magas-
ságában 8 angol torpedóvető repülőgép megtámadott egy hajókaravánt. A torpedókat sikerült a hajóknak kikerülni. Egy hajó találatot kapott, azonban továbbra is menet-képes maradt és a közeli kikötőt sikerült elérnie. 3 angol torpedóvető repülőgépei lelőltek.
2
ZAL\'AI KÖZLÖNY
1044 juntuu- 21
1 Zrínyi Irodalmi Kör llceállg előadása vasárnap delníán 6 órakor a városházád
\' Előadó: Kelemen Ferenc Igazgató
rendi gimnáziumi loventocsapat rögös csoporti« néplial ládákat ttd olŐ. 5. Siklósi .János saját költeményei-t>ól ad elő. 6: Magyar Himnusz
ónok. Holépődlj nincs, lagykanizsai Zrínvi Miklós
. . 1 A I t li .\'1 >< <t ■ ■•\\ll<kt>
Közös I A na
Irodalniíés Müvészoti Kor mindenkor a nemzeti összefogás ciús kapcsa voll Zrínyi Miklós városában, •» kulturális fejlődés zászlóhonlozóju ós fáklyavivője, ezt szolgálja a liceá-lis előadássorozataival is.
I ¿együnk ott minői többen a vasárnapi előadáson!
. A nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör idei olső lic< áli« előadását január. 2H-án, vagy is vasárnap délután <> órai koxdottol a városháza dísztormóbon rendezi, amelyre o/.uion is meghívja Nagykanizsa város közönségét az elnök-
«ég. V
Műsor: 1. Iliszokogy. 2. Mécs László: A paraszt című nagyhatású költeményét Horváth Kálmán felső évf. gazdusági iskolai tanuló szaval ja. .\'1. Kolcmon Koivmc igazgató rendkívül ídószorü olóadása: Mi lesz a pénzzel? címmel. 4. A kogyes-
Háziasszonyképző Iskolát a nagykanizsai gazdasági Iskolához
Nagykanizsai képviselőtestületi tagok mozgalma
Xrmi\'.s gesztusa volt a földművé lébü\'.j \\ i kormánynak, amikor Zala szivében, Nagykanizsán nagy anyagi áldozatokkal gazdasági iskolát és szaktanácsadó-állomási létesitott ös a város díszét kéliozó palota építését fél millió uengevol lohotóvé lőtte. A gazdaifjuk kikúpzóso melleit hajlékot nyert még sok egyéb a földművelés ügyét szolgáló intézmény, » kitünó Mocsy Béla igazgató vozo-tés<\\ mellett. Az uj intézmény ler-voz<V|>él a budapesti kiküldöttek^ szóvií tették, hogy az intézmény ló-tositi&o után a második léjx\'us lesz •r- párhuzamban a téli gazdasági iskolával a háziasszonyképző intézet felállítása. Most, hogy a téli gazdasági iskola teljes modorlion működik, a városi képviselőtestület egyes tagjai visszatérvo a régi igé rőtre, mozgalmat indítottak, hogy a meglövő gazdasági iskolával k;i|>cHO-latban. vagy külön felállittassék a második nagyfontosságú intézmény, amelyre a magyar gazdasági szakoktatás rendkívül súlyt holyoz a leendő magyar háziasszonyok i\'í.h anyák részérő mpgfololó modern háziasszonyképző intézet és gazdasági szakoktató felállítása, amely Zala mogyo közjjontí fokvéaénél fogva nemcsak felölelné Zala mogyót, ha-
á ZalavármegyolGylmNostermesztők nagykanizsai körzetének taggyllése a városházán
nem Somogy és Vas Zalához esó közelobbi részét. Délnyugat első ilv-netnü intézménye lenne ez, amely nemcsak Zala, de Vas és Somogy női nemzedékét is szolgálná.
A városi képvisolótostülot tagjai-1.61 kiindult komoly mozgalom a legnagyobb rokonszenvvel találkozott és ugy tudjuk, legközelebb a kérdés a városi közirvüTóson napirendre kerül.
Nagykanizsát komoly iskolavárosnak szánták. Azzá is igyekeznek kifejleszteni. A város vezetősége mindent elkövet, hogy minél több intézet, iskola, kulturális intézmény keiül jön falai közé. A in.\' kir. téli gazdasági iskola mellett most a háziasszonyképző intézet és női gazdasági iskola felállítása a törekvés.
ilisszük, hogy Zala vármegye első . férfiénak és a város vezetőségének közreműködése és segítsége mállott ez sikerülni is fog. A városi képviselőtestület tagjai, akik a mozgalom sikeréért síkra szállítnak garancia arra nézve, hogy Nagykanizsa egy ujabb tanintézettel szajx>rodni fog:\' A női gazdasági és háziasszonyképző iskolával. «
Nagykanizsa iskolaváros programjához ké|x>8t.
Kállay miniszterelnök: ^
„Minden ember a gátra!"
z egész ország érdektődése inol tartotta meg az idén is a Ma
Az
lett tartotta inog az idén is a A lágy a r Klet Pártja -szemináriumát Lilla füredon a kormivny tagjai ós több lyint másfélszáz törvényhozó s polití kai olókulóség rÓHíjvétijlővol. K.illay miniszterelnököt vitéz Lukács Béla országos ügyvezető üdvözölte. Töb-lK>k előadásig után Kállay Miklós kormányolnök beszédélxm kífejtotto, hogy elve az, hogy ebben az országban alkotni és vezetni csak ug^ lehet, hogy mindon tettünk, szándékunk és elhatározásunk ennek az országnak adottságait, lehetőségeit, különlegességeit, egyéni karaktúrét tükrözze. A magyar fönnmaradás titka noui idegen példák" követése, hanem az, hogy a magunk módja szerint, önmagunk oszközoivei és In-hetősógoiWl-—jjntik-jzzűnk elérni ugyanazokat^ az efttdménvokol, amelyeket mások más adottságok között, nagyobb lehetőségek mollott sokszor köiínyeblKMi érnek el. Különösen vonatkozik ez mára, amikor nagy hulláin közoloií országunk határálmz. Most is a térképet kell néznünk,^
mint amikor az árvizek ellen aka~ riink vódekezní. fis ha közeleg az ár nincs más mottó, mint - mindon\' ember a gátra! Védekezni kell, mert különben előlit az árvíz, amolvnok az a tulajdonsába, hogy mindig a legkisebb ellenállás vonalát, koreai. (Játon kell lennünk, mindon eróvoi védekeznünk kell, do ugyanakkor vigyáznunk kell arra is, hogy a talajvíz fel no törjön. A part minden oldalát védjük a veszedelem ellen. Majd beszelt azokról, akik nem méltók, hogy magyaroknak nevezzük őket, inert csak kihasználói u mai vagy az elmúlt világnak. Arr* gondoljunk, hogy fordul az idő, amikor azt. amit vagyontól az a. u. pozíciói olharáesoltaK, azoknak adjunk, akik szenvedtek, áldoztak és küzdöttek. Meg kell találni a módját annak, hogyan dolgozzon össze ozer ós millió és millió magyar, mert ha mind ott áll a gáton, meg az árvizet is megtudja akasztani!
Do csak akkor!
Kállay miniszterelnök nagyhatású beszédút lolkes óljonzóssol fogadták»
■i
Rendet teremtenek a „fekete" kereskedelem
dzsungeljében
A törvény szlgorn ezentúl a vevőre Is lesuJt
A »fekele-koroskodoloinc m/\'grond-szabályozásáiól szóló lörvónyjavaalat most járja a?. alkotmányos utakat.
A bonno lofokUitntt alajxilvok különösen\' három irányban tartalmaznak fontos újításokat.
A közszükségleti cikket egy tíkin-let alá vonja bárki részéről a közszükségleti cikk fuvarozásával míg :sak ipari vagy kereskedelmi vállal-
A nagykanizsai gyümölcstermelők tegnap délután összojöttok gyülésm a városháza tanácstermein», hogy megbeszéljék időszerű kérdésoikal. A gyűlés iránt élónk órdoklódós nyil-vánuit nu-g. Ítészt vett azon Bor-sányi megyei intéző, valamint Kooh József városi fókortész is. Krátky látván dr. polgárnioutor ülnöki megnyitójában ismortotto a gyűlés célját: a nagykanizsai gyümölcstormelók működését aktívabb munkába állítani. Kitért a gyümölcstormolők fontos föladataira, miket szolgálni kívánnak. Bojolontotto, hogy a kör-zetrozotó bevonulván, lemondott, fiörzotvozotőül felkérte Ketting Ko-ronc polgári iskolai igazgatót, akit lelkes éljonzós közopotú) választoltak meg. Pénztáros lott Nagy Antal, a Hangya gyümölcscsomagoló tisztviselője." Ellenőr Somogyi Imro ny. poluári fiúiskolái igazgató lott. Nagy szükség van egy speciális nagykanizsai szakközogro, aki a helyijeit gyümölcstormoloknok mindenkor készséggel rondolkozéséro áll útbaigazításaival és szaktanácsaival. lírro Kooh Józsof városi főkertészt kérték fel, aki vállalta, is a megbízatást. Koch főkortész a Hangya gyümölcs-csomagoló holyiségébon, mogállapi-tandó idóbon mindig a közönség rondolkozéséro áll. Ott losz a lefizetés, a tagsági ügyök intézése, stb. Elhatározták, hogy fohruár folyamán Nagykanizsán tanfolyamot tartanák
az időszaki gyümölosészoti munkákról, a kártevők ellőni védekezésről, tanáosadáswtl kajKisolatban. Kiskani-zsa is kért külön tanfolyamot, tekintettel a kiskauizsai gyümölcstor-, illesztők nagy számára, amit Borsán yi .intézó mog is ígért. .Majd a védekező anyagok Ixwzorzéao és több ügy korült napirondro. Sok tag még mindig nem fizette lx» Ug-diját. Ar. c^gyoflülotí ke<lvozményok-Imíh csak az részesül bot, aki tagdíjával nem maradt hátralókban,
lJoraányi intóző ozután hoasnabb előadásban foglalkoioU a gyümölcstermoszlók ügyeivel, időszerű kér-désoivol fa igen hassnos ós szakszón! útmutatásokkal és tanácsokkal szolgált.
kozás részéről tokinti a közszüks^\'íg-let.i cikkel ogyonlónok a közszükség-loi kielégítésére végzult munkát,
egylzben már jogerősen elitéit visszaeső bHnős teljes vagyonának elkabzását
vagy másnemű szolgáltatást. Ami talmi közönséges nyelven azt jt>lcnti, hogy az előzőkig alkotott jogszabályokban ús a most letárgyalt javaslatban közszükségleti cikkekkel elkövethető vétségokiot ós bűntetteket közszükségleti oiKk fuvarozásával, továbbá közszükséglet ki.ilégítéivre végzett inunkávul és másnemű szolgáltatással is el lőhet követni.
Talán u> leghatásosabb az a/, uj rondolk.izés, amely bűntett miatt D úvon belül
— mint mellékbüntetést — imj>ora-tivo olőirja, ha olőző megbüntetése alkalmával orro a követkozinénym a bíróság fígyólmoztetto. 10z a fi-figyohneztotós a bíróságnak köU.-los-ségo.
Mégis a lotárgyalt törvéuiyjavaslat legnagyobb érdoklódiwt, sót vitát is kiváltó része az, amoly a vovót bizonyos esotoklion akkor is hüntoti, ha közsz^ükségloti cikket nem továhb-eladás céljából szorzott bfj, hatunn ¡inját házi, gazdasitgi vagy üzemi sz\\ikség lotóre.
A vovő vonalán a iuvnslat vétS(\'^-ért egy évig Virjinlhotó fogházzal ^iiüntoti elsősorban aset, aki Ixwzorzéei jogosultságot csalárd módon eszközöl «fti; vagv a boszerzósi jogosultsággal üzérkodik. fPóldául két bolyon jolént bo lakást, omiok »lapián kétszorwon eszközöl ki magának ólolmjszorjo-\' gyekot, viszont a jogyek egynWzét oladja.)
Böntetal kívánja azt a vevőt.
aki közszükségleti cikkot — osotlog tiltott, vagy korlátolt forgalmú áriit
— jogszabály tilalma ollonóro (például arra vonatkozó jogosultság nél-
Január 19-
23-ig
\\\'ARO.S7 MOZ<3Ó
Szerdától
vasárnapig
Budapesti premierrel egyidóben / A legnagyobb magyar fi Ibis iker I KALOTASZEGI MADONNA
UFA vtldghiradó. Részletek napjaink kiemelkedő eseményeiből.
Előadások kezdete: +4, i6 és /8 órakor.
kül, mort önálló va^y általátaua vásárlási engedély nélkül) a maximális ár túllépésével olyan monnyiség-bon szoroz tx*. amely néikülözliftiit-len házi, gazdasági vagy üzemi szükségletét aránytalanul meghaladja.
A maximális úron felüli vétől tollát csak azzal a korroktivununal büncsolokmóny, ha a vétel bizonyos monnyiséget inoglmlud. A luitíNwgi ollátás a logjobb ¡gyokozot nwilkitt som kó{x)s mindenkit és míndonliol egvformán ellátni közsnüksógloti cik-JtoJvkol ós a vovó ookkzor kénylukMl
beszerzésre\'maximális áron felül is,\' ha magát ós családját nulyos nélkülözi\'jsnek nom akarja kitenni. Az áruhalmozó és árurojtogeló kapzsi óladétól ugyanis nom tudja más-képpon mc^gazorozní. Az igy kiawl-gáltiktott »óvót, aki a* ehulóral aaem-lx)n alárendelt holyzethon van, » maximális áron fölüli boatoraésért nom volna méltányos minden kor-roktivum nélkül büntetni. \' Azonban, mort a háliorua beljzot társadalmi különbség nélkül oiin-donkítól ogyformim áldozatos, lemondó magatartást kóvotol dk^
az miadenkitől merMvánható, hogy régi megszokatt élet-szlnvoaatát leszállítsa
és más (íllátatlanok rovására éa a saját régi ólotszinvonaládak biatosi-tására no szorozzon bo és ne halmozzon fel közszükségloti «ikket olyan mértékbon, amoly nélkülöalio-tetlon házi, gazdasági vagy üzáiiu szükségletét moghalailja.
Méltán sujt ío a törvény naifr \'ia arra a yovóro, aki ezt a mértéket som tartja mog és nom törődik an-zal, ho^y nulsokat súlyos nélkiiki-zésbe (Iont azáltal, hogy előlük a közszükségloti cikkot nagyobb wtym:1 orő birtokában indokolt szükség nél-
1»44 január
lail f«*lrásárolja.
A törvényjavaslat míndonosolm jolélitós lépóa a »fokote piac« lokiiz-<Jéso foló. Koni lonot^és nom szalmd azonban fíg^ohnon kívül hagyni, |u>gy büntető szabályokkal a 5/fokote piac« garázdálkodásai teljesen kiirtani nem tudjuk, morl a »fökoto piac* leküzdése terpiolési, közollá-Ijisi, közöllátási, áruoloszlási én legnagyobb mértékben mór lók bon —-V\'ikoletti kórdós.
A vfokoto piac« tökéletes kiirtása <>«ak akkor sikerülhet, ha a termelési fokozzuk, az áruelosztást racio-imljsan ós lehető igazságszo IgáItaláa-sal szabályozzuk, fokópjHin pedig, ha <ykölesi kérdési csinálunk abból, . begy a korlátozó rendelkezésuok magukat áldozatos lemondással f(>. gyelmozot tséggo I al ávotj ük.
ZALAI KÖZLÖNY
8
Buzaérték mint életjáradék
Vöröskereszt ágyalapityányok lótesitése
A holyzol mind intenzivebb tevó-kouysóget kövofcd a Magyar Vörös-koronxttól, amoly jiéldásan dolgozik \\ magyar ügy reá oső feladatán. Minden igaz magyar csak hálával i\'-.s olismor.\'ssel tekinthet a Magyar Vöröskoroszt tovékony munkájára. Azért a magyar társadalom most is lognagyohí) megértéssel fogtulja azt a mozgalmat, amój^ azt célozza, hogy az áldozatos magyarság még az "eddigieknél is hatványozottobb mVuléklíon vegye ki részét a Vöröskereszt munkatársi munkájából és létesítsen minél több ágyalapitvá-n>okai. Gondos előrelátás ez, amit a magyar társadalom csak legmesz-szobbmonóon honorál, api iker erótfd-j«wn l>oloka|Xísolódik a mozgalomba és mindent elkövet ennek sikere érdekél>on. Iía<likórházi ágyalajiitvá-nyokal a Magyar Vőröskeroszt köz-jwnti igazgatóságánál lehet létosi-tení 500 |K«ngó összeggel. Az ado-mánvozó nevét\' az alapítványi ágvon táblával jolölik meg és az illotő részére ágyalapitvánvi oklovolol állit ki az igazgatóság. De lobot ilyen hadikórház ágyalapítványl a Vöröskereszt vidéki fiókjainál vagy hadikórházaiban is jegyezni. Nagykanizsán is van ilyen hadikórház és Vöröskereszt-választmány. A mai ko-\' leseti loholőségok\' időjén ne ffil\'.\'.d-k\'ezzünk még a hadikórházak ngy-slapitványáról. Nemcsak egyesek, magánosok, de közülotek, testületük, <*jyeeülolek, stb. is léte-síllielnok ilyen hadikórház ágyalapitványt. A sorsközössóg érzete nyilvánuljon inog minél több hadikórház ágyain- j pitvány léloHÍtótfébon.
A pofon
kiutalványozását is vállalta a texasi posta
Svájc egyik legteklntélyoí\'flhb képes botllapjára. a Sshwelzor Illustrlerte 7,elt«nfra hárítjuk a felelősséget azért, hegy valőban megtörtént ez a külö-nos eset, amelyről logutóbbi B«ároábn* hírt h4
Toxu állán egyik távíró hivatala, az austlni »válasz fizetve" jelzéssel táviratét kapott az ugyancsak 9«xas kan ftkré Pandhandle váreakábél. A távirat egyenesen az aistint távlrőhl-vatalnak szélt, őzzel a ezövoggel: „Adjanak fiamnak, Franknak, aki Malnrosd 126. sjám, alatt lakik, néhány alapos nyaklevest, mert családját aaár kotok éta minden órteálfés ■élköl hagyja. Step.HoWiird Mouruer." Még aznap este megkapta Mourner ur Pandhnndleben a választávlratot: .Legerősebb, tagbaszakadt «Ur-gönyklbordőnk a legnagyobb lelki-isnaeroteaséggel eleget telt a megbízásnak. Siep. Kérünk ntánflzetést, mert a díj négy dollár. Stop. További szolgálataira mindenkor készen. Az austlni távirö főnöke "
,s • A UOfclfÜBDO nyitva van n«cai t érától asto 6 óíáig. (Hétfő, »zord« t4i\\tek dóhitée te koddon egét« nap nőknek.") Tolofon: 660.
lhidnpoaton az utóbbi napokba)), két üzlotomlter a kövotkezó formában kötött egymással lulásvételi szer-zódést, aipolvot már Ix- is mutattak az illoléktw hatóságnál illotékkísza-bás céljából.
Az egyik üzletembor eladta a másiknak lelkének egy részét és pedig nem készpénzért, hanem életfogytiglani életjáradék ollonéUm. Kz a havonként fizetendő életjáradék pedig mindenkor tiz métermázsa azokványhuzának hatóságilag megállapított vagy a hó utolsó napján tőzsdén jegyzőit ára, tehát nía havi négyszáz pongó.
A vevő, akinek a telekrész teljes forgalmi értéke kéazfiónzbon rendol-kozésére állott, a szerződés megkötése után ötévi járndékrészlotnok\', vagyis hatszáz métermázsa búzának megfelelő huszonnégyezer jxuigő értékű huzakötvényt vásárölt. Az ügyletkötéssel ugy az eladó, mint a vevő meg van olégodvo.
Az eladó azt mondja, hogy őzzel a mogállajHxlásHal biztosította magát minden áringadozás ellon, háztartása életfogytig el van látva, mort negyven éven ál szerzett tapasztalatai bizonyítják, hogy mogolhotéséhez havi tiz métermázsa buza értéke mindonkor ologondŐ roll. Biztos ab-
ban, hogy ugyanannyi havi járadék a jövőben is ologondő lesz.
A vevő viszont azt mondja, hogy buzakötvényeivoi a roméihotólog ót évnél tovább nom ¿tartó álmonotgaz-dasági időszak áringadozásaival szem bon van biztosítva. Ötévi járadékot minden osholőségre tartalékolt. Ha szükséges lesz, kötvényei megfelelő részének értékesítése révén fogia fizetni eladónak a havi járadékai. Amíg megmarad a mai maximált búzaár,/vagy esetleg emelkedik, kamatozó kötvényei a járadék részletek teljés összegéi fedezik. 11a pedig ami a valószínűbb esik a búzaár, az átmeneti idő alatt kötvé-nveívol nemcsak fizotlioli a járndék-részlotekot, hanem marad annyi értékű értékpapírja, amennyi a mai és az esedékességek napján jegyzett búzaárak közötti Különbözettel egyenlő. Tollát a fedezetül most liofoktotelt huszonnégyezer |iuiigóvol nemcsak fizetni tud, hanem ennek egy hányadát esetleg mint üzleti nyereséget el is könyvelheti. •
íme egy telekvásárlási szerződés, amelynek megkötésével a huzaköl-vénv révén mindkét szorzódé fél jól járt.


Eltűnő magyar árnyak nyomában.
F\\ kozákok magyar hetmanja
A pakovl v«Hiid állóraásra fényesre lakkozott nehéz szerelvény fut be. A kora roggi\'ll érákban vagyunk.. A vonat nem állt meg a pályaudvnron, bánom nagy sebességgel véKlgdübörgtftt a síneken. Uayanuzm-p délután a vonat visszajött á psknvl állomásra. Megállt a hatalmas allemáaépü\'ot oiótt. A Ing-«Itszesi\'bb kocsi aJtajMmn megleiont a oár. Az ö vonata volt a r/>gK»«l| szerelvény 1«. a főhadiszállásról Jíitt a nai/y ves/ed\'lmok közepén Alighogy befutott a pálvaudvarra, megjöttök a fővárosból a forradalmi bizottság küldöttel és II Miklós, az utolsó cár szalonko oslJiV\'Hii, ott a pályaudvaron alAlrt\'i a lemondó nyilatkozatot A cár leinon dásAt nzonban tábornokai nem vették tudoniáaul. A klkénys/.erltott lemondás ellenére sem adiáK fel a harcot é.i uj offen-lvát rendeltek el a központi ha taiimtk ellen.
Kltrtl ke/.dve a hatalmas orosz blre-dalom véres beM harc»k színtere lett. Avonen át Irtózatos keménységgel toni kolt n haro a két tábor kötött és Orosz országnak vo tak olyan tartományhl, nolvek Jóformáa haventa csoréltek gazdát Fgymásután alakultak meg a fohérorosz hadseregek a kozákok országában
A kozákok vezére ebben az Időlton aiy magyar származású tábornok vo\'t 1918. Januárjában hivatalosan vezérükké választották ert a kalandos sorsú honfitársunkat. Kfdélyl tábornok oKy 48-as Magyar hadifogoly fia volt. Fiatal korában bekerült a oári katonaiskolába, \'íehotségóvel ós szorgalmával csakhamar elérte. he«y a" tlszikép/ö (Hkolát hz elsőrangú llsztok k^ziitt h igyhatla el. Zömék, lératormett. niOKynros nlnk-Jával osakhninar nagy karriert futott he. Mindenütt ott volt látható a nagy cári parádékon kozák ezrede élén.
A pskovi trónloMondáu a kubánl kozákvldáken érte Erdélyi tábornokot. A kozák lovasság mindig híres volt
arró\', hogy a legforradalmibb Időkben Is hll«4gesen kitartott n dinasztia nml-lott. Osl települési holvlikon, a Kubán folyrt kanyargó-« m«ntén első vezérük, Vl8novleozkl Dlmltrl óta féltékenyen őrködtek elő|ogalkra, melyekot a cár-tél knptak. Bár 1775 bon, mikor Nagy Katalin cárnő euylk városukat földig leromboltatta, néhány Urza elszakadt a cártól, a kozákok zöme mégis legerősebb támasza volt a királyi háznak az összeomlásig.
Amikor II. Miklós lemondása köztu-domámivá vált, a kozákok egyik voze-tóje Krdélyl tábornok volt, mslk pedig egy Kuietryln nevll orosz volt. Kale-gylu is kires ko/Ah vezér volt. nkl inaga szervezte meg a kozákok fehér hadtestét. A szovjet eeyre erősobben támadta a kukánl kozákok hadseregót-Uleinte hősiesen- védekeztek Jokaterl-uovában a kozákok, de mlvol az an-tantsenliség oimarndt és a muníció elfogyott, elvesztették n «sutát. 1918 márciusában töétént, hogy oi?y kétsóg-boejtö csatavesztés utáD, Kale^yln tábornok öngyilkos lett A kozákok hetman nélktl\' maradtak. Kzekben a drámai percekben ragadta magához a hatalmat Rrdélyi Pál tábornok, Kale-gyln utéda. Krdélyl mlg egy utolsó kísérletképpen osatasorba állította az önkéntes hadsereg maradékait, do a végzetet follartéztatni nem tudta. Ulába volt a vozér minden bátorsága, példamutatása: az egyro hatalmasabbá váló Bzovjet eUen nem tndott helytállni n maroknyi kosák haddal. Krdélyl Igazi kisl tusák közbon ott pusztnlt el a CRa-tábun. Haláláról részloteket nem tudunk. vAléssUü, kopiy a* véres osaták Valamelyik rohamában lekaszabolták. Talán OKjHznr mijd, ha az Idők ismét lehetővé teázik, több rós/aetet tudunk inog kalandos sorsú vitéz honfitársunk életéről és drámai haláláról.
Kcrekeshdzy József
Egyre Iával az *rszág szappaiillitása
Egy Mázsa tikmagárt 10 kg. szappant kapnak a gazdák
A szappaanyersanyagok helyos tartalékolási politikái» ait oredoaéayeato, hogy az újév küszöbén az orszig mosó- és plpr>resaappan ellátása a vál tosatlaa mlaősé^bon és mennyiségben biztosítottnak toklnthető. Ma már nemcsak a főváros és a közellátási övezet ellátása zökkenésmentes, hanem fokozatot javulást mutat a vidéki városok és kötségok ellátása 18. A lugkőforga-lom felszabadítása különösen a falusi lakon«ág s\'appanellátásában ére<tett hatását: a háztartásoknak is módjukban áll az \'összegyűjtött zsiradékot házilag kifőzni. A házi szappanfőzés
mnllott továbbra Is mfködnok azok a körzeti uzapaanfőző állomások, amelyek inog tudták szervezni körzetükben a zsiradék beszolgáltatást. Minthogy a kö<ségok ős a kisebb mezővárosok Őnmagakról gondoskodnak, jolontős mennyiségű gyári szappaa szabndnlt tel 4a ax tette lohatővé a vidéki városi polgárság ellátásának Javítását.
A siappangyárak nyarsanyngollátáaa kielégítő. A gyártásnak nagy lendületet adott az a körülmény, hogy a földművelésügyi miniszter a tökmaggyültés és beszolgáltatás fokozása érdekében elrendelte, hogy a gazdák minden be-
szolgáltatott IM kllogram tökmag után 10 kílogram egységes szappant kapjanak. fiz a Juttatás fokozta a beszolgáltatást u»y/ hogy az érdekeltek mintegy bOti vauén tökmag felvásárlására számítanak. liánok ollenében a gyá-. raknak körülbelül 50 vagon mosószappant kelt kladnlok Uny tudjuk, hogy ezt a mennyiséget teljes mértékben biztosították. A tökmagot beszolgáltató gazda szsppanutalvAnyt kap, amelyet bármelyik kereskedőnél heváltliit A . falusi szappnnhlány, amely klliönbea is Javult, ezzel végleg moRS£Ünlk.
hírek
NAPIRKNI):
EjWi pvógysnertári figvolet:: Ma a Koké te Sas gyógyszertár Fé-ut 6. tér 21. szám. ,
Kiskanizsáu az ottani gyógyazaB-tár állandó ügyelotea szolgálatot tart.
Naptár. Január 21. Péplek. Róm. kai. Ágnes sz. - ProlestAns Ágnes.
— (Egyházi hlr)
A főpásztor Nóvák István klskomá-roml káplánt a szentpótorurl plébánia vezotésóvel megbízta. — Horsos Bálint káplánt Zalaszegvárről Klskomáromba helyezte át.
— (Harctéri hős dlcsóró ollsmoróso)
Annak Idején meuirtuK. hogy dr. Koltay Miklós nagyknulzsal rendőrfogalmazó, mlutáu leszerelt az orosz hadszíntéren hosszabb időn át teljesített frontazolgálatáről, ismét átvette rést állomáshely*! Most a vezérkari fönök dr. Koltay Mikiéi hadnagyot külön dicsérő elismerésben részesítette az orosz hadszíntéren a vörösökkel szomben tanúsított bátor és hőd magatartásáért és kiváló harctéri leljeeltményelért.
— (Átholyozós)
A belügyminiszter Jakab Ferenc m. klr. belügyminiszteri számtisztet a szolgálat érdekében vármegyei számtlsztl minőségben a zalavármegycl számvevőséghez helyezte át.
— (Tanügyi hlr)
A klr. főigazgató Jóváhagyta Baranyai Qézáné Sneff Margit tanítónőnek a muraszentkereszti áliaml népiskolától az alsórajki községi népiskolához rendes tanítóvá történt át választását.
— (Pályázat)
Az ltrazságügymlnlsztor négyheti hí-tárldővel pályázatot Irt kl a nagykanizsai törvényszékhez egy törvényszéki orvosi állásra.
— (UJ postaügynöksóg)
A postatitHzgatóség közli, hogy Kor-oseliget községben 1944. február elsején az idelgleaosen szünetelő posta-ügynökség megnyílik.
— (60.000 pengő segélyt kapott a Mura SE)
GtOC* pengős OSK segélyt kapott a mnraszombati Mura SK a vallás- óe kÖzoktatásUgyl minisztertől az OSK utján pályaépítésre és fejlesztésre. A Murn $E a \'22 éves Jugoszláv megszállás Idujo alatt Is a magyar gondolat végvára volt.
— (Február 15-lg bo kell fojoznl a haszonállatok összeírását)
A földművelésügyi mlnlsator olron-t\'eltfl. hagy u haszonállatokat vármegyénként és törvényhatőságoaként •»/.-a/,1 koll Imi. A törvényhntőuágok vo-zetől országszerte megtették as előkészületeket az összeírás végrehajtására, mert azt előreláthatólag febrnár 15-lg kell befejezni.
— (A bolfigymlnlsztwr folomolto a log-klsobb orvosi díjszabás tétololt)
Az Országos Orvonl Kamara már régebben kérto a belügyminisztert, hogy a változott viszonyokra való tekintettel omelje fel a legkisebb orvosi díjszabás tételeit. A belügyailuluzter most döntött ebben a kérdésben. Eszerint az orvos lakásán a rendolőóráitnn történő egyszerű rendelés legklsobb díjtétele Budapesten és a törvényhatéságl logn városokban az eddigi 4 pengő helyett ti pengő, egyéb helyekon az oddigl 2 pengő holyett 3 pengő losz. A beteg lakásán történő ogyszori látogatás legkisebb díjtételét a belügyminiszter Budapostoli és a városokban 6 pengőről 8 pengőre, egyéb helyeken 3 pengőről 5 pengőro emelte. A többi orvosi díjtételeket 30 százalékkal engodte emelni a belügyminiszter.
AJJ*»1 H#ZLOiNY
10-U jaauág 21
Köszönetayilvónitás.
Miodairn jé Barátoknak, a város finttTlirlii karinak és ismerőknek, akik Hejtketelten edesan»}nk. testvér, anyó», ós rokOM
Török noldimárrté
síül. Potay Katalin
ItMtlétcH weR|clenásfckkel vagy\'kár-Mi aias marién fájdalmunkat enybi-tiai it/ckeztek, ezúton mordunk hálát kCi^iöiKtct.
A gyászoló család
A honvédelmi miniszter köszönete a Magyar
Vöröskeresztnek
karácsonyi szeretetcsomagokért, mely a honvédeket emlékezésre késztett« és lélekben egybe kapcsolta a hazájával és a .családjával.
Budapest, január 22
Csatay Lajos hondédehni miniszter. vezérezredes köszönetet mondott a Magyar Vöröskeresztnek a
Angolszász repülők átrepültek a Vatikán felett
január 21
Róm>\\
A Rónia elleni támadásoknál az angolszász támadó repülőgépek ismételten átrepültek a Vatikán lelett.
Ez a körülmény a vatikáni köröket élénken toglalkoztja. Valószínűnek tartják, hogy a Vatikán tiltakozni fog az átrepülés miatt.
Köszönetnyilvánítás.
Mindtwon ¡¿barátaink és ismeréseink, kik felejthetetlen drága jó férjem, testvérünk, vöm. illetve rokonunk
fierenesér Jánet
m. klr. p. 0. fövlgyázó
temetésén me<jJetenésOkkel. vagy kfcrml más módon mélységes fajdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton is hálás köszönetünk kifejezését.
A |»a»xuló o*atád.
Nagjkuiittta megyei város pel^nnesU/vfrfl.
27831/1943
i
Tárgy: Ombl bélyeglapok beszolgáltatása.
Hirdetmény»
Felhívom a mezőgazdasági mun^aa^ó-k*t, kegy alk«laiaz®h,alk (gazdasági cselédjeik) Ombl krtnyvét ez 1543. évi járulékok lerovásának ellenőrzése és a bélyt-í». lapok bevonása végett haladéktalanul szolgáltassák be a városi száliásiaeskrhez (Városkáz, földszint 33. szoba, ré*l adóhivatali hílylség).
Azok a Mezőgazdasági alkalmazottak, idényuaokások, kiknek állaadó alkalmazású k nincs s a bélyegek lelragaBztAs.il majruk croktáV végezni, Ombi kenyvlket fen\'.l hcl»cn személyesen kötelesek he-szolgáltat«!.
Nagykanizsa, 1944. január 12. 2u Polgármester,
üagykaniMa mogyot réurvn polgárrnea torétól.
jmnm.
\\ Tárgy: Az országgyUNst képviselőválasztók névjegyzékének kiigazítása.
Hirdetmény.
Kőzhliré feszem, hogy a* 1M8:X|X. f.-c. 771. 7. bek., valamint a 372.906/ IfMP. 13. M. rendelet éitelméten a töivény 33 § ában foglalt lendelkezésektől eltérően az 1944. évben is kiigazítás utján k^ll előkészíteni az országgyűlést képviselő választók névjegyzékét.
AtO!Siá«gyQl63Í kápvIselővá\'SMtók 1944. évi névjegy/ékébe hivatalitól kell felvenni mindazokat, akik a választól Jogosultság e«yék kellékeinek hírlikában a kliga/itas évében elérik a vála-.ztf Jogosultsághoz. meg-kiváut életkori. Azokat, s\'iikne* a névjegyzékbe való felvételére bármily más elmen nyílik meg a joguk, kérésükre kell o névjegyzékbe ifivenni. ha válasitójogo-suitságu«at igazolják. Azok, akiket a ki-Igazitáj é.\'ébta kéíéslkce kell kivenni a névjegyzékbe, kérésüket Január 31-ig ter-jeiztketlk eló nalsn, illetve a v. gondnoki hivatalban Rozgonyl-tt. 27. sz. alatt.
Azokra, akik a választól jogosaltságkoz megkiránt 26, Illetőleg 30 éves életkort a kiigazítás évében érik cl, azonban n név-Jegyzélraek a kiigazítás évét megelözéea legutoljái* tOrtént összeállításakor más községben, lllc.őleg városban lakiak s Igy uj lakheiykk a névjegyzékbe valé felvétet iránt hivatalból nent Intézkedhetik, szintén az előző bekezdésben foglalt fendel-kezések Iráezadók.
A Bérjegyzék kiigazítására a 288.3«0/ 19?«. B M rendelet k,egészítve a 33C.2««/ 193i, B. M. rendelet 4. és 2. bekezdésében loglalt rendelkezésekkel nyar alkalmazást.
Ncfófkanlzsa, 1944. január 4.
114
Polgármester.
MEGHÍVÓ.
mmmmm. %
A Letenyel Takarékpénztár Részvénytársaság Lctenyén, 1044. évi február hó 3-án délután 4 őrskor az intézet helyiségében tartja 51-ik évi
rendes közgyűlését,
melyre a t. részvényes urakat tisztelettel meghívja
az Igazgatóság. Tárgysorozat:
1. Az igazgatóság és felügyclóbizottság évi jelentése.
2. Az iW.VIk évi mérleg megállapítása. Határozat a tiszta nyereség felosztásiról cs a felmentvények megadásiról.
3. Elnök és öt Igazgatósági tag választás 3 évre.
4. FelUgyelóbizottság választása egv évre (3 tag).
5. Esetleges Indítványok.
Jeiyiat Aki szavazati jogával élni akar, köteles részvényét legalább 3 nappal a közgyűlés elótt a társaság pénztáránál vagy a Nagykanizsai Takarékpénztárnál letétbe helyezni.
MÉRI.Eü-SZÁMI.A 1943. december hó 31-én. VAGYON: Készpénz és bankkövetelések P 41.397 01. Értékpapírok P 13.349-60. Váltók I\' 235.536*08. Adósok folyószámlán P 174:851*86, Heti kölcsön P 559*30, Átalakított kölcsön P 5.237 81, Berendezés P 610 , Ingatlanok P 28.880 20. Átmenő kamatok P 233*16. Összesen P 500.685 02.
TEHER: Részvénytőke P 75 000* . Tartalékok P 11.500 , Betétek könyvecskére és folyószámlán P 324.497*32. Vissxlesz. váltók P 81.944 Engedményezett kölcsönök "P 2.736*68, Osztalék P 77*40. Átmenő kamat P 1.825*28 Nyereség P 3.104*34.
EREDMÉNY-SZÁMI.A 1943. december hó 31-én : Veszteség : Üzleti költség P 5.52574, Fizetések és lakbérek P 10.260.60. Nyugdíjjárulék P 55164. Adák és Illetékek P 4.457*84, Betétkamatok P 7.856*71, Kamat-illeték P 786 —, Visszlcsz. kamat P 4.26^94. Leírás P 149*60, Nyereség P 3.104*34. Ösz-szcacn P 36.967*41.
Nyereség: Alhozolt nysreség P 169*12, Vállókfimnt P 19.061*15, folyószámlakamatok P 5.428 87, Értékpapírkamat P (>67 04, Jelzálogkamat P 117*30, Jutalékok és dijak P 9.043-93. Ingatlan jövedelem P 2.480*-, Összesen P 36.967*41.
I.etenyc, 1943. december hő 31-én.
Ax Igaxgatáság.
Megvizsgálta és rendben találta
212
a Felügyelőbliottság
Unger-Ullwann Elek viskereskedéiáben
sin-, rud- és patkóvas-, továbbá szeg-
utaiványofe beválthatók
én »ta^egyexhelOk.
Hofffcerr-gépek elöjegy«ahei3k. >
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT.
Áramszámlák fizetése, roklaméoiók, hlbajslcntéoak, •xskexerO telvilágositás mindsn villamos ktrdésban délelőtt 8-tól délután 1« óráig. Citnt»ry-ut 51, t»U»fon 294.
Tmvébb Mynak a tiaztegmtó hadműveletek a pmrlizán I vidéken
Zéffrűb, január 21 Záfr»ábból jelentik, hogy a tisztogató hadraüvolotokben 138 partizán esett cl éa nagyon sokat foglyul ejtettek. Megtisztították Varazsd -Bród—Petrinya vidékét A? a Lika vármogyében Otocsars községet. A német légierő a 8 pa latoval szeinbon lévő két kis szigetet bombázta.
Zágrábból jelentik, hogy a némnt hatóságok olrondelték a vonatkísérő parancsnokságoknak, hogy a/, illeték-{ toloniil utazó polgári személyek ellen a hadijog alapján járjanak el. Az utóbbi idóbon gyakran előfordult, hogy jKilgári egyének a személy- és tehorvonatokra lopakodtak utazás cél jából. A parancsnokok minden elő-zetos folsxóliUís nélkül lóíogy ver tikot hnn/nálhatják.
Berlin cáfolja a htílön német futár meséfét
Berlin, január 21 Illetékes német helyről közlik tájékoztatásul :
A Wilhelmstrassén figyelmet keltett a Suisse Baselből keltezett jelentése, amely többek közt a^t állítja, kogy .egy német ktllönfutárt Ankarába köldtek" fontos utasításokkal Papén nagykövet részére, aki egy német diplomata állítólagos kijelentést* szerint ¿mostantól, kezdve a Birodalom félhivatalos képviselőjének tekinthető a szovjet kormánynál".
A Wilhelmstrassén ezzel kapcsolatban megállapítják, hogy ez a nyilvánvalóan angol forrásból szár-mazó*]elentés annyira átlátszó, hogy ■német részről tulajdonképp semmit sem kell mondani. Ugyanebben az irányban baladnak azok a híresztelések is, amelyek szerint Papén német nagykövet Törökországban bárminő javaslatokat terjesztett volna elő.
A csendőrség fegyverhasználati jogának kiterjesztése
Budapest, jtinaar 21 (MTI) A kormány a cacndérság legy-verhftRználatl Jogát a rendkívüli kábo-rus viszonyokra való tekint*tt«l a kolozsvári én a mtroaváBárhulyl eaen-dőrkerülot egyes őrseinél kiterjesztette. A taondffrftégt utssitAs nlspjân a *«end-őraég fegyverét këtèles használni«zeken a területeken mlsdenkl olleB, aki magát gynnutsá teozl, vatry kiológlté válasz nélkül elszalad. Akit n exc-ndőr megszólni, az álljon meg, mort noaekülé-Hévéi kltenzl magát annak, kogy a csendőr lelövi. Figyelmeztesse erre ismerősét.
APBÓHIBDETfegEg
ÁLLÁS
*" nr-——--
Komoly munkásnéket felvesz Pálcsics fonalfestígyár. Jelentkezni lehet folyó hó lT-től Magyar-u. 86. 13«
Megbízható klfutólaérsyt, tanuMteányt szerződéssel felvesz: Wlndlschiió, Fő at 6
224
Bejáré mindenest keresek. Szabó, Kinizsi u 2/fl. 230
ADÁS-VÉTEL
Használt varrógépeket vesz Biandl, Deák tér 2. Telefon 12. 52
Kétajtós, fehér, akasztói ateaxolia-«xckrényt keresek megvételre. Sugárul 26.
Eladd 250 es D. K. W. szóló motorkerékpár 90»/o-os gumikkal, 16.000 km-t futott, prima állapotban. Érdeklődni a Zalel Közlönynél. 152
Modern angoranyul ketiecek he\'vszBke miatt eladók. Kossu.h-tér 8. 218
Qumlpelenkát cserébe vennék, bass-
náltat is. Cím a kladóhlvattlban. 227
Jókaibau levő - mély gyermekkooe) eladó József főherceg-ut 24. 223
Fehér asztal, kárpitozott fehér azek 4 drb, 1 fehér éjjeliszekrény eladó. Kinizsiül ca 2/a 23«
50 cm. papirszéleiségü „Undervood" írógép 2000 ért eladó. Bangó Gyula, Puoea. 229
Í1Á2 t-s INGATLAN
Somogyniegye Szsbás községben a Vog-ronlcs-féle vendég.ő, mészárszék és fu-szeiÜzlet házzal, 12«f [,|-öl bellelekket, felszeretésekkel együit jutányos áron eladó. Érdeklődni lehet Anek László méhésznél Ki.ikanlzsa, Templom-tér 1/b. 197
KÜLÖNFÉLE
írógépei Jutányos anm bérbe veszek. Cím a kiadóhivatalban. 221
!
j ür<
Jólelkű ny. Ilsztv. 50 W éves úrinő\' élettársa,« kerei, kinek »«Ját háza vagy 2—3 sxooás főbérletl lakás* van. .Két jövedelem Ubbct ét" a kiadóhivatalba. 222
Elsötétitéshez
papiros
kapható
ZALAI KÖZLAHV
politikai marilar Ca<)» : ,,K«ziazCa«á|l R T. Nânvu.^A.wv PuiaIó« kiadó: Zalai lUi.i) Nyomatou • „Klzgaz4asa|l b, T. Na|yKa«><>ir* ■ysaáajákaa Maiykaalzi»* votuüiÁArl tolni 1 Zalat
POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-ut 5. hzóiu. Szerkesztőségi 6a kiadóhivatal! telefon 7K. az. Mcgjolönife minden hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
l\'.lőfizefésl Ara : egy hónapra a ponsrő 30 flliér.
negyedévre 12 pengő 40 fillér, ligyes «/.Am: hétköznap till., szombaton 30 till.
Áz angtlfk Neptnnoiál és a Tiberls torkilaiáiál kísérelték aeg az o| partraszállást
A szovjet visszautasította. USA ajánlkozását a lengyel-szovjet konfliktus ügyében A keleti hadszintéren a bolsevisták minden támadási kísérlete kudartot vallott
a német osapatok ércfalán
Több mint 40.000 halott, 1200 páncélos és 350 $gyu a szovjet
óriási vesztesége
Japán kwtayei ■•jttrolla a Ktlit-izslit ért légi}*aiaiáMkal
A keleti arcvonal és/.aki .szakaszán a\'szovjetnek a támadás /. napján sem sikerült áttörést elérni. Bár Állandóan szállított friss erőket erre a szakaszra és még a keleti arcvonalon is szo-kallan műszaki felszerelési vet
harcba. Minden eszközt bevetnek a harcokba, a hajóágyutói kezdve a lángszóróig és mégsekn hullák sikert elérni. .V szovjel kísérletei meghiúsultak a né<m>el csapatok ellenállásán. A harcok lanyhulása nem állapitható meg.
A küzdelem éjjel-nappal tart rendkívüli hevességgel.
Mint mindig, a szovjet propaganda, most is nagy anyag- és fogoly zsákmánnyal dicsekszik. A vaÍ4 tények azonban egészen mások! A főparancsnokság jelentése szerint a szovjet több mint <10.000 halottat, 1200 páncélost és 850 löveget veszített, anélkül, hogy többször hejeleil-.felt áttörését elérte volna.
A Krihi félszigeten a szovjet csapatok a kremencsugi liidiö-
nél egyik régi betörési helyen tovább akartak terjeszkedni; Ro-ham csapatokat és páncélosokat velellck a küzdelembe, mel veket a némel tüzérség szét vert Niko-pol és Krivojrog szakaszán <*sn-/pán helyi harcok folytak. Élénkebb harcok voltak Omántól északra. Egy páncélos hadosz, lálv harcbavetésével próbálkozott a -szovjet, amely a szívós némd ellenálláson meghiusull.
A német osapatok ellentámadásba mentek át, több,helységet \' elfoglaltak és ^állásaikat lényegesen megjavították.
elreteszelni. Egy orosz harci csoportot a nénet tartalék zárt körül-és felmorzsolt.
Vilebszk környékén szórványosan kisebb erők próbálkoztak. Az Umen-tótöl északra és. Leningrádtól délnyugatra tovább tart az orosz offenzíva. Neveitől.- északra egv szovjet, páncélos kötelék támadása a német elhárításon szintén meg\' hiúsult.
A iiémct légi erő nagv támadásaival szovjet vasútvonalakat lá-madolt. Diívcpropetróvszk—Me lilopol szakaszán hat pályaudvart és kát szállító, v vonatot bombáztak szót.
Hjccsícától nyugatra szovjel csapatok nagy túlerővel folytatták \'lámadásqikat, de a nc\'itm\'t biztosító kötelékek elhárították támadásaikat. A német csapatoknak. sikerült néhány, az előző napról származó betörési.helyei
Öt milliárd font az angol kormány háborús hitele
Az angol kormány fehér könyvei, adott ki,,vmelyben 17Ö0 millió font továbbT^tíöbornshi-tell kéri. Az. ez év niareiusáig terjedő [költségvetési év,re. . 750 millió, n kővelkewi költségvetési
évre pedig ezeri millió font jutna. Az. angol kormány által-eddig igénybe vett háborús hitelek összege ezzel öt milliárd fontra növekszik.
telességét. Az önellátás egyre javul. Németország harcáról szól-
.........■ " 11 1
va Tozso kijelentetle, hogy értékelni tudja azokat az erőfeszítéseket és nehézségeket, melyeken Németországnak át kellett < mennie. Ez megtermi számukra a csatátér győzelmét. Sigemicu külügyminiszter is foglalkozott beszédében az európai harcokkal és rendületlenül hisz a német győzekimjben. A japán miniszterlenök még kijelentette a japán képviselőházban, hogy a közel jövőben nagy Kelet-Ázsia ellen intézett légi támadá sok miatt a megtoHó intézkedések megindulnak.
Roosevelt nem Interveniált a lengyel-szovjet kérdésben
Washingtoni jelentés szerint a Fehér Ház titkára kijelentette, hogy nincs tudomása arról,\' hogy Roosevelt elnök közvetlenül összeköttetésbe lépett volna \\
Az olasz harctéren az angolszászok a Garigliano túlsó partjára menekültek
Sztálinnál a len jyel—szovjet vK szony rendezése ügyében. Roosevelt elnök az elmúlt két napon megbeszélést folytatott Venezuela elnökével.
A délolaszországi harctérről a következőket jelenlik : A Ti-ni-tenger partján a hegy-• onulalnál a német elhárító csapatok több ponton magukhoz ragadtak n kezdem ¿nyelest Ennek követfteztében \'s. egységes, összpontosított ellentámadást indítottak és az iuváziós csapatokai aGauigliano parti"síkságra szorították vissza és eire-\' (eszelték az angolszász csapatok eg.v részét. C.astol Forte mellett sikerüli az iuváziós csapatokat a város területéről kivetni. Az angolszász csapatok a városi körülvevő magaslatra vonultak vissza. A német csapatok Monté Botondéból kivonultak. Clark lábornok csapatai itt az előző
napi veszteségeket is meghaladó komoly csapást szenvedtek. . A német siker a pontosan egyült-műkörlö gránátosoknak köszönhető, hogy az angolszászok kénytelenek voltak a Garigliano liils\'ó parijára menekülni. Tiz órás tüzérségi előkészítés után az angolszászok ■ megkísérelték az átkelést, de u német. tüz, ti német ellenlökés visszaűzte őkel. A 10. angol hadosztály egyik százada teljesen fel morzsolódott. A Rapido pataknál az átkelés háromszori kísérlet1 utá.r is üijRghiusult. Cassinotól délre és" keletre az iuváziós csapatok csupán felderítést végezlek, mivel csapamik csoportosítása most folyik a nagy dáktvidisra.
Az angolszászok ujabb partraszállási kísérlete
22
Berlin, január (MTI) Tekintettel arre, ho*y az angol és amerikoí csapatok nem, ítüdták áttörni és\' raegYÖviditeni •\' némeP rl len támad ásók következtében a délolaszországi arcvonalét, szombatra virradó éjszaka ismét a \'megszokott partraszállási módstorjiez folyamodtak éa n. sötétség1 leple a\'Mt
sikerült Neptimo kikötőjében és- a Til)eris torkolatánál partra szállani. Az angolszász csapatok hidfót alkottak és Neptuno kikötőjében sikerült mentetni ideiglenesen nymukat. Ezen a ponton szombat re/?«;«! óta heves harcok vannak, melyek lefolyásáról közelebbi - részletek m<4* nem érkéz-ítek.
Japán a közeljövőben megtorolja az angolszászok
légitámadásait
Tokió, január 22 f Tozso japán miniszterelnök és Sigemicu jap u\\ külüg\\fm!i-nis/.ter beszédet mondott a japán képviselő házban. • Tozso miniszterelnök kijelentése szerint az angolszászok előre tudtak \'törni a súlyos veszteségek ellenére és az utánpótlási vo-
nalak összeköttetésait me z.i\\áriák A közönség minden lekin-Icthen loko/.ta a háborús erő-feszítéseit. Leszállították »a katonai szolgála! első haláról. Epy év alatt a repülőgépgyár! ás több, miilt kétszeresére emelkedett. Mindéit japán iparág, ke reskedelem meglőtte u maga ko-
Moszkvának-nem kell USA közreműködés a lengyel-szovjet
ellentét elintézésénél
fíted. január 22 \' N\'étnel diplomáciai körökben az a fHíoiráa uralkodik, hogy Molótov hivatalosan-közölte az U8A moszkvai k\'épvÍHoléjé\\í,l, hogv s Szovjetunió visszautaHÍljs az Kgyeeült Államok ajunlafál, (¿^v közreműködik a Umi-gvel -szovjwi viszály el in tézisénél. Mololov közölte, hoqy n »zovjet kormánynak az a törökvéee, hogy feltegye sr. együttműködést s tényleges lengyelekkel. Szovjet dipleaaáoHvi ké-
rőkben méí \' kezeáfÜKték/ he^p rb-bon a kóvdáebe* nem tehht- beszélni szovjet fenjyet > viszályról,\'(egyszerűen, eaak ariól az ellentótról, nudy \'a menekült kengyel kormány én a szőr jel kezelt van.
A szövi vt „felszabadít"
\' t\' i K *:- ; *
\' Míóirkvábót érk.o?é jetevxtések közlik, kojr a azevjet kewaÁriy lonjvel
Folytatás uz 5. oldalon.
zajl\'aí közlöny
1944. jaawtir 22
Béoyószkikópzésre toboroznak lovonléket
A kearélUÉMi «¡»tfutter » inlte«;\'-éa iparügyi Ili ül Uz telkekkel egyetértésben a bányász-szakmuuUuiok. uUu pótlásának biztosítására egyelőre U50 iíjut kíván bányász-szakmunkássá (Vájárnak) kiképezni. A le-venteifjusig körében megindult a\' toborzó* (a a fiatalságot fekzólit-ják, hogy jvlautkeasék a béfyásxati pálvára.
a jelentkezési feltételek megköT»-túlik, hogv az ifjú legalább óbban az évbvu betölt*» lU-ik úlotóvót. Továbbá foltétolek a magyar állampolgárság és a népiskola 5. osztályának -elvégzése, testi ús szellemi alkalmassága Jelentkezési határidő íwb már 15. A jelentkezés önkéntes, de a jelentkezési nvilatkózut ée a szüléi nyilatkozat aláírása után visz-szalépni vsuk kiUún engedéllyel le-bot.
A jelentkezők kiválasztásánál el sóséiban a hadiárvák, másodsorban hadigvámoltak és a sokgyermekes családok fiai jönnek tekintetbe. Azok az ifjak, akik Budapesten, a főváros környékén, nugyoob ij*ari gócpontokban, vagy ezek •40 km -os körzetén l>olül laknak, nem jolont-kezhetnok. Ka a korlátozás uzonboü nem vonatkozik a ssillóÜon hadiárvákra, mert- ók lakóholvükro való tekintet nélkül jolontkozliotnek.
A bányász-kiképzés Dorogon, Tatabányán, Pécson, ózdon, Diósgyőrött óh l\'oropusztáu történik ós két árig tart. A kikópzésro jolontkozők az előirt müsiakok toljesitóso után tanfolyamra mohotnok ós rájárvizs-gát tőhoSnok. A bányász-szakmén kívül mindönki más ígónkoesivozo-tóí, traktorkozolői, csóplogénkexetői fltb.) kikópzésbon in részesül.
Az oda bolépókot a honvédelmi munkakötolezottsóg alapján igónvbo vosaík éa szolgálati- vagy munkaviszonyukban megmaradásra kötelezik. Szolgálati vagy munkaholyüket csak a vállalatot ellenőrző katonai közeg engedélyével változtathatják"
á nagykaalzsii HOVE juur 30-áa ruáeil jabliárii ilizklzgyfllMét
m
bányászati kiképzésro jolontko zettoket a bányaüzomok ópüloteíben helyesik el, teíjos ollátést és orvosi kezelést kapnak« folügyelotiikot, gondozásukat, erkölcsi norolésUket ó» szabadidejük holyos fölhasználását a lorentointézmény irányítja. A teljes ellátáson fölüt a tanoncok megfelelő zsobpénzt is kapnak. A kiképzendőket olső felszorolésként ruházattal, lábbeliről ós fohémomürol a nzülőknek koll ollátniok, a továbbiakban a hánvássiellátásban részesülnek. (LHK)
Csáktornyán szépen halad a buzakötvény jegyzés
Csáktornya, január 22
A pénzügyminisztérium álial "kibocsátót t busakötvényok iránt a rau-rakóai nép körében in négy érduklő-dés nyilránul mog. A csáktornyai
Eéhzintézotokbon a jegyzésok szépon eladnak és a kisgazdák kisobb tételei kőzött komoly jogyzósok is akadnak. A jelok saorint Muraközben kb. 10 vígon busát jfcgyoznek.
KóménytUz elhamvasztott egy lakóháztt Perlakon
Perlak, január 22 Ferlak nagyközségijén niinnp éjjel leégett Perkó Jakab szegény napszámos lakóháza. A tüzet kéinénytüz okozta. A helybeli és környékbeli tűzoltóságnak sikerült a tüz tovább terjedését megakadályozni. A lakóház teljesen leégett és nagyobb mennyiségű füstölt hus, kalbász ógett meg bonne, melyet perlaki lakosok adtak oda füstölni. A kár 15.000 P-re tehető, az épü-iut ü«M veit Wartosftva.
A nagykaáizsai MOVE főcsoport elhatározta, hogy 25 esztendős jubiláris közgyűlését január Jl>-án, vasárnap délelőtt 11 órakor u városháza tanácstermében rendezi. A jubiláris ünnepságra az országos központ részéről Boross Jenő központi titkár érkezik Nagykanizsára, aki az ünnepi beszédet fogja mondani. Sártnány Antal nagykanizsai pénzügyi tanácsnok, a nagykanizsai MÜVE ügybuzgó és lelkes pénztárosának az országos díszközgyűlésen átnyújtották ünnepi keretek között az OSK disz-sportérmét, inig a nagykanizsai díszközgyűlésen kiosztják Horváth Gyula főlővész, Sáfrán Ferenc és Popovits Lajos választmányi tagoknak a MÜVE díszoklevelét ügybuzgó tevékenységük elismeréséül. A díszközgyűlésen Ungor-Ullmann Elek Kereskedelmi tanácsos mondja a megnyitót, majd az ügyrend többi számai következnek, amit most állit össze n ve-
zetőség.
A nagykanizsai MÜVE rendkívül tevékeny munkásságot lejtett ki az elmúlt esztendők folyamán a hazafinei magyarság tömörítése és a nagy- alapító, néhai Gömbös Gyula miniszterelnök szellemében Yaló. őrtállás érdekében. A nemzet megpróbáltatásának súlyos napjaiban a nagykanizsai MOVE őrtüzei mindenkor bevilágítottuk u sötét magyar éjszakába és fonto» szerepet töltött be ott, ahol nemzeti hűségre, orős magyarságra, becsületes hazafisásra és józan, felelősségteljes kiállásra volt szükség. A nagykanizsai MOVE a nejjj/elj gondolat hatalmas rohaánclrtipata volt, amelyre mindenkor számitani lehetett. 25 osztendei jubileuma alkalmával az egész nagykanizsai hazafias magyarság kiveszi részéi a MOVE ünneplésből.
Az elkövetkezondő nagy magyar munkában nagy feladat vár még a MOVE-ra.


á Zrínyi Irodaiul Kir ilceálls •lőadása Tasárnap délilöi 6 óraktr a fáraikaiáa
Előadó: Kelemen Ferenc igazgató
A nagykanísaai . Zrínyi Miklós Irodalmi es Mürészoti Kör idei első liceális előadását január 23-án,- vagy is vasárnap délután 6 órai kezdettel a városháza dísztermében rendezi, amelyre ezúton is meghívja Nagykanizsa város közönségét az olnok-
AtÜBor: 1. Hiszekegy. 2. Mécs \'László: A paraszt cirnu nugy hatású költeményét Horváth Kálmán felső érf. gazdasági iskolai tanuló szaralja. U. Kolemon Forenc igazgató rendkívül idósaorü aléadása: Mi lesz a péuaael? oiaawel. 4. A kegyaa-
Hiondi gimnáziumi levwiiocsej)at re-güS-esojKirtja népballadákat ad elé. 6. Siklósi János saját költwményei-ból ad elő. 0. Magyar Himnusz. Közös ének. Belépődíj nincs.
A nagykanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kór tuindon-kor a nemzeti összofo^ás orós kup-/csu volt Zrínyi Miklós városában, a kulturális fejlődés zászlóhordozoja és fákl./arivóje, ozt szolgálja a licoá-lib oióadássorozatairel is.
lÁtgyünk ott minél tébken a ra-uáí uapi elóadáwoal

tlűgy juthat a gazia a bábora otia
MgMDayabbM íorgólikiisz?
Még senki sem tudja, hogy milyen messze vagyunk a most duló háború végétől, ám az bizonyos, hogy már neon1 tul hosz-szu idő választja el a világot a békétől. S ha egyszer a béke fehér galsunbja megjelenik a láthatáron, áz eljövendő uj viszonyok alapos próbára to/.ik majd a gazdasági életei. Ma ugyanis a gazdasági elet szinte teljes egészében a habJiuhó/ alkalmazkodik, viszont a háborús gazdálkodás és a békegazdálkodás között egy bizonyos időt — s talán nem is nagyon rövid időt — igény bevesz majd az úgynevezett átinenctgazdálko-dás. Erre az átmeneti időre jól teszi mindenki: üzetm, vállalat, háztartás, sőt minden előrelátó magándmber, ha igyekszik tökét gyűjteni, tartalékolni. Ez érthető, hiszen a háború végén sok mindent kell mttjd uiita-nunk, olyan dolgokat, amelyek ma alig, vagy egyáltalán "netmi pótolhatók. Célszerű tehát ma olyan értékekbe menteni azokat a pénzeket, melyekkel most bizonyos holmikat nem1 tudunk
vásárolni, — amelyek annak-idéjtfn majd megint vásárlóképes tőkéül szolgálhatnak.
Alioz, hogy a inai töke ne váljak holltókévé: a legrövidebb és legegyenesebb ut, ha buzakötvényt vásárolunk, mert az állandóan kamatozik és a névértéken alulra soha nem esrk. vS hogy ez igy lesz, azt magira/. - állam garantálja.
Érdekes, de nem véletlen, hogy a falusi magyarok értették nicg legjobban a buzaköt-vény nagy hasznát és jelentőségél. Arra a kérdésre, hogy u gazdák miért vásárolják oly szívesen a buzakötvényt, hiszen buzájuk mindig volt, van is, lesz is, azt válaszolják, hogy bu-zakötvénybe y olyan\' búzát raktároznak cl, amelyek métermá-"zsánkénti ára 40 pengőn alulra nem szállhat le, tehát legalább olyan értékű marad, mint amilyen értékben vásárolták. Es igy biztosítják magukat, hogy a háború végén a gazdaságuk továbbviteléhez és modernizálásához szükséges forgótőkék rendelkezésükre állnak majd.
J flr. Ttitlway Zilpiipj j
Dőbbsnetes csapás érta Ur Tholway Zsigmond nagykun]! zsai ny. postalüvatali igazgatói a Magyar Elet Pártja cruenieí nagy kanizsai vezetőjét. Felesége Sterba Joián, tragikus liiriuícji\' séggcl ma hajnalban visszaaUlu nemes Iwlkét az Elet Uráuuk Ur. Thohvayné az utóbbi ¿Uö-ben sokul betegeskedett, régi szívbajával sokat tengődött, uc senki sem gondolt arra, hogy ily váiallanui lejezze be áldásos némws életét, légnap reggel férje, dr. Tholway Zsigmond Kolozsvárra utazott. Felesége még kikísérte a kapu elé és érzékenyen elbúcsúzott tőle. \\|. szontiatásra! -- mondotta a távozó férjének. Utána az oii-honkorüli munkával iöglalatos-kodott, amikor lűrtelen rosszullét lógta el, majd. ágya elolt esz-mélellenül összeesett. Így lalátt rá később a íodrásziiöjJ, aki a si^ilscgére sieló lt^n^mert K;\\-•rJiynuval egy úti ágyba íeklet-lek. LsaKhaiuar megérkeztek az orvosok, dl*. Kujtar István, dr. Goda Lipót, késubb dr. Hilteru Zoltán, akik mindent elkövetlek eszmélelrelérilése érdekében. Mivel a nagyasszony állapota egyre rosszabbodott és az orvosok látták, hogy közeledik u Vég, végigtelefonálták a vasúti állomásokat a vonalon utazó dr. Tholway után, hogy azonnal térjen vissza, súlyosan be-leg feleségéhez. A vonat mái-Budán voit, amikor az üzenet elérte dr. lholwayt, aki^a leg- \' közelebbi\' vonallal hazautuzoit. Tegnap este érkezeti meg és azoimai felesége betegágyához sielell,a hol u missziós nővérek buzgólkodtak és vollak segitsé-gérc a még mindig eszméletlenül fekvő nagyasszonynak, aki persze nem ismerte fel férjét. Az , orvosok órákig tartózkodtak a nagyasszony betegágyánál. Dr. Tholwayné mind inkább elcsen-desedelt, míg hajnali liárosmic-gyed i órakor nemes asszonyi szive megszűnt dobogni...
A megboldogull igazi magyar asszony volt, annak minden ne-\' mességével, fenköltségévet és íi-nomull lelkületével, a szó legszebb ós legkifejezőbb értelmében. Mindenütt olt volt, ahol bármi hazafias, neonzcli mozgalom megindull. Jóságos női szivének melegét áraszlolla maga köré és szolgálta minden erejűvel a nemzeti gonddolatot, f^í\'jével együtt. Betegsége és súlyos \\ szívbaja még oiman eredt, amikor férje mint a székely hadosztály századosa részbe veit a háborúban és - ő otthon egyedül maradt, a románok két izben is otthonába törlek és csak a Gondviselésnek volt köszönhető, hogy életével nem fizetett magyarságáért.
Dr. Tholwayné tevékeny vezetőségi tagja volt a nagykanizsai MANSZ-nak a Szociális Misszió szervezetének és számos más egyesületnek, ahol gazdag lelkének kincseit szórta széjjcL a magyarság szolgálatában.
Nagykanizsa magyarsága és az egész nagykanizsai MEP-ke-
Minden postahivatalnál jegyezhet buzakötvényt!
\\0U, juuiár U
rftlet körmeinek nép* m««ren-
dűlve áll dr. Tholway Zsig-niondné — a tragikus hirtelenséggel elhunyt nagyasszony ravatalánál, akinek élete példa-, képe volt az igazi magyar asz-
szonynak. **
Földi \'maradványait hétfőn délután 1 órakor kisérik ki pihenőhelyére az egész város és a széles vidék osztatlan részvéte melleit.
Adjon neki csendes pihenési a megszentelt kanizsai .föld.. Nemes asszonyi életének emléke sugározza ki a bibliai erős asz-szony példaképét az ujuiői nemzedékre.
(D. R.)
KÖZGAZDASÁG
Uj alelnök a Néptakarékpénztár élén
Ctogó Jóno» • P. M. K. B. Igazgatóját választották alalnökkó
P 6.- osztalék kifizetését határozták el
A Nép takar ék igazgatósága folyó hó 20-án tartotta mórlogmogállapító ülését, melvon olhatározta, 1io<rv oz-évi közgyűlését fobruár hó 12-éro hivja össiíe és hogy a közgyűlésnek P 6.— osztalék kífizotésóro\' tesz javaslatot, ami 6 százalékos kamatozásnak folol meg. -
U^yanozon az igazgatósági üléson töltötték l)o a mogürosodott alelnöki állási, molyro ogvhangulag Csogó Jánost, a P. M. K. B! igazgatóját választották mog. Piacunkra a megojtott választás azért bír örvondotos jolontőséggol, mort Ceogó igazgató már évtizedek óta irányítja a P. M. K. B. leánvintézotoinek hatalmas szervezetét. Jórészt az ó munkásságának köszönhető az a korlátlan hitelnyújtás, mellyel a Néptakarék a piacot minden idóbon ellátja és igy remélhotó, hogy • az intézeten keresztül még szorosabban kapcsolódik bo piacunk gazdasági ólotélio.
_ (:)
Mi újság a budapesti Élelml-szernagyvásárt®lepen ?
A Magvar Vidéki Sajtótudósító fóvárosi jolontéso szorint január 14-tól 20-ig a zöldség- és főzolékfélék piacán o hó 17-tól kozdódólog a vöröshagyma és fokhagyma hatóságilag. hiogállapitott • legmagasabb nsgykoroskodohni árai métormázsán-ként a kövotkozó: vörösiiagvma .18 pongó 15 fillér, fokhagyma 116.56 pengő. A többi árucikkek közül a sütótök ára 5, a parajé pedig 80 fillérről omolkédett, viszont a kala-rál)ó ára 10j & sóska ára i>edig 500 fillérről csökkent kg.-kónt. — A gyümölcspiacon a körto ára 50 fillérről omolkodett kg.-kónt, a többi gyümölcs ára változatlan.
A GÖMNÍRDÖ nyitva *»n raggá! 1 órától aeto 6 óráig. (Hétté. azorda péntek délután és kedden agéai nap nlknek.) Tolofon: 560.
ZAJLJA1 IUHBEÖNY
A miniszter egy negyedik ügyészi állást szervezett a nagykanizsai kir. ügyészségnél
Az uj állásra már kiirták a pályázatot
Vffiatofil ílrdóhelyei
\' nagyobb.
nyaralét, vaiv villát keretek megvetelre.
Válaszokat levélben .Készpénz" jeligére a kiadóhivatalba kérek. un
Közöltük, hogy a nagykanizsai kir. törvényszéknél annyira megszaporodott a munka, hogy dr. Haám elnök -megtette a szükséges intézkedéseke!, ennek a hatalmas anyagunk norimtílis lebonyolítására, amcnnvlbcn még egy bimtetőtanáosot» állitotU be. amelyik kizárólag a muraközi és határátlépési ügyekkel foglalkozik. Ezen felül is meg-lőrténtek a megfelelő intézkedések. Alig van nap, hogy ne lenne főtárgyalás, sőt vannak napok, amelyeken két teremben is folvnak a tárgyalások. Mint* eL\'v 500 kitűzött tárgyalással Jn-dult meg az idén a kanizsai törvén vszék uj esztendeje. A törvényszékkel parallel megsokasodott óriási mód a kir. ügvész-ség munkáin, a\'mit megnehezít, hogy Polz Ferenc január elsejével nyugalomba vonult titkár rövidesen végleg megválik iró-nszlalálól. most ugyanis még nlódja számára készíti elő aktáit. A három ügyész képtelen
a felszaporodott munkát elvégezni,. miért is dr. Lengyel Károly kir. ügyészségi elnök arra kéiie az igazságügyminisztert, hogy Petz Ferenc titkári állását minősítsék illetve szervezzék át ügyészi állássá, mely esetben ez lenne a negyedik ügyészi állás a nagvkani/sai kir. ügyészié gen. Az igazságügyminiszfer elfogadta dr. Lengyel elnök felterjesztését és ügyészi állássá szervezte át a mostani titkári állást és erre a tegnapi nap már ki is irta a pályázatot 8 napi lífttárldővcl.
A.negyedik kir. ügvészi ál\'ás-ra elsőnek beadta pálvázatát a kanizsai fiatal ior»ász generáció egy naivon törekvő és érdemes képviselőié, aki évek óta közmegelégedésre működik a natrv-kanizsaí tőrvénvszéken és munkásságával méltán megérdemelné. hogy más városbeli pálvázókkal szemben őt nevezzék ki a nagykanizsai negyedik kir. ügyészi állásra.

Csak cipöqvártásra alValmas b*rt szabad cipfikészitéshez felhasználni
Minden olpészmester köteles klfüqgesztenl a javítási munkák legmagasabb árát
Sok panasz morült fol r.z utóbbi idóbon a cí|>ók minóségo el Ion. Na4-gvon sok esetben a termelók diszmü bőröket és cipó céljaira egyáltalán nem alkalmas más bóröket használtak fel oipógyártáara. A közellátás-iiiryi minisztérium most szigorú intézkedést hozott özeknek az anomáliáknak a mogszüntotésévo. Kirendelte, hogy a cíjH^termolók a számlára ozontul kÖtolosok « rávozotni, hogy a számlázott cipók érgyártásra alkalmas hóiból készültek és amennyihon a bőr külföldi orodetü, azt is fel kell tüntetni a számlán, hoirv a bőrt molyik külföldi cég szállította. Azt a cipőtermelőt, aki a jövóljcn alkalmatlan minőségű bőrökből készít cijíókot, a legszigorul)-\\ hun megbüntetik.
EgVos ipartestületek tudomására jutott, hogy a piros s<Unü lábból i utalványt a fogvasztóközönség köréből gyakran íábbolikészitésrer és javításra nom jogosult ogvénoknok, u. m. kontároknak adják át. Ezzol kapcsolatosan a Keroskodolmi
és iparkamara felhívja az érdokol-tek fígvolmét a 48.097/1013. K. M. számú minisztori rendolotre, amoly kimondja, hoerv a focrvnsztó piros színű iftnlVápytr csak lábbolíkészi-tésre, íllotóleg javításra üzlotkörénél fogVa jócrosult iparosnál vá\'thatia l>o. A rendolot ellen vétók a 200.800/ 1041. K. M. sz. rondolot 4. §-a szorint minősülő és 14. §-a szorint hüntotondó csolokménvt kövotik el. fíppon őzért a Koreskeílelmi és iparkamara fölhívja a fogyasztóközönség fícrvolmét a hivatkozott miniszteri rendeletre és mindon érdekoltot arra kér, tartózkodjék a kifogásolt cselekmény olkövotésétól.
Egvhon tudomásul adja azt is, hocrv\' a közel lát ásiUryi minisztor 68.000/1018. X. 8. a. számú rendeletében 1048 doeembpr 16-án mog állapította a cipész- és \'csizmadia-ipari javítási munkák lecrmaírnsabb árait s hogy az orról szóló rendolo-tet minden cipész- és csizmndiaipa-ros müholyébon kifüggosztoni kö-tolos.
Letartéxfatták a Itoskemálről Ksnlwára szállított rékabnadái tilvalaót és firfl Ismerését
Lenkei ftozálla azt vallotta, hogy nem Stllvessterkor. hanem Újév dtlutánjén követte «1 a betöréses lopást a Vat udvarban — Eddig hétszer volt már bQnteive - Férfi Ismerése „fyflmőlcsözttinl"
akarta a lopott pénst
Mint közöltük, a rendőrség bün-ügyi osztálva, miután részloteson kihallgatták Lonkoi Rozáliát, »a róka-bundás« tolvaj háztartási alkalmazottat, aki betört volt munkaadója, László Béla Vas-udvari lakásába, valamint férfi ismorősót-, Hollaondor
1
Adolf foglalkozásnélküli kocskométi lakost, mindkettőt átkísérték a nagykanizsai kir. ügyészségro. Itt nyomban kihallgatták Lonkoit, mort arról volt szó. nogy a tolvaj nő Szilvosz-tor éjjelén hatolt bo ogvkori gazdájának lakásába és fosztotta kj azt.
Tisztelettel értcsitem a
perzsaszőnyeg-tulajdonosokat,
hogy nagykanizsai tövd tartózkodásom alatt szak-i szeiüen vállalom k«leti szőnyegek javításét.
Tfitüngyán Pál
Nagykanlzul dmem: Barő Horlhy WlMo»-nt 8.
Vagyis a\'légoltalmi olsötétités idoío alatt és igv ügyo rőgtőnitélő bíróság olé tartozik. Ix>nkoi bovallotta, hogy ó követto el a betörést. Álkulccsal hatolt bo Lászlóék lakásába, do cso-lekményét nom Szilveszter éjszakáján. hanem Újév napján délután 6 órakor kövotto ol. Ezt az állítását egy tanúval ís igazolta, aki a kérdéses alkalommal a ház folvosóján tartózkodott és meglátta Lonkoit ott settonkedni. Igv mocrdólt az a valószínűsítés, ho;rv a tolvaj nő ocrvkorí fjazdájának szilveszterezéstí alatt tört bo hozzá. Ennok alapján nem történt intézkedés az ötös-tanács összehívására, hanem azonnal a vizscráló-biró olé vezették, aki péntok délután mind a két gyanúsítottat hosszabban kihallcratta.
. Megállapítást nvort, lior^- Lonkoí, amikor betöréses-lopását elkövette, zsákmánvával eervütt síVcrőaen eltá-vozolt Nagykanizsáról, ahol nemcsak . az üldözés miatti fólo\'ejn, hanem ocrv öthónapos fo^há» ko\'bmot\'on emlékoí is nem ta«tották kívánatosnak a további ittmamdását. Kecske-métro utazott, ahol lakása vo\'t Majd felkeresto férfi ismerősét, TTol\'aon-der Adolfot, akinek elmondta na<rv-lyinizsai szoroplését és odaadta noki a pénz- és ékszorzsákmánvát. Hol-laendor, aki maidnem ocr^\'korn a 44 éves Lenkeiről, a lopott értékekot üíTvos érzékekkel ruindiárt »T.\'ü-mölcsöztetní« akarta, régi ruhákat vásárolt, mert tudta .ho<rv ozeknok az értéko folsTökík. Szénen folvt a vásárlás. e<rvik sem rrondolt arra, ho<n\' idöVö»lv>n a kitűnő na^\'kani-zsai detektívek már kinvnmozták az ttiesztendeí betörő kilétét és távírat ment.a kecskeméti k.apitánvaá<rra a folvainó letartóztatását kérvo. Tionkoi Bozáh\'a lakásában tartózkodott, mikor knnotrfak aitaján és csakhamar mecrpillantotta az áHnlá íikjól ismort két na\'A\'kanizsai detektívet. X.
Villámszorü rrvorsasáffal per«rett, le most már a bünü<rvi film toN\'ábbi része. A detektívek házkutatást tartottak Iánkéi Bózánál, aki bevallotta, ho<rv a zsákmánv naev részo ott van TTollaendor Adoffnál. Meg is falálfák ná\'a a pénz nacvohh részét, valamint a »\'rrvflmölcBöztotő bo-fektetésre« vásárolt nrasárrpktól lövetett ruhákat és e^vhekot, ugv .hotrv n mé<r nem értékesített ékszo-rekkol oe^iltt a lopott dolgoknak fér-tékl>en> pacrvohhík része meckorfllt. T/enkei Bóza beismerte, hom\' eddig már hétszer volt bflnfefve. TfoPnen-der is beismerő vaMomást tett. Be-i«nierte, hoorv a rókabtindás T/nnkoi Tlóza hozta lakává »-a a lopott pénzt és ékszereket. H\'dla^nder Adolf ellen a kecskeméti rendőrsé<r más üdvből kifolvó\'air is m^^índitotta a hűnflorvi nvomozást. TTollaendor Is volt már büntetve.
A bundás- nő és férfi ismerősinek\' szerepe most már teliosen tisztán áll a nurrvkanizsai hünügvi hatóságok előtt.
A trtrvénvszék\' vírs\'/álőKiráía ki-baUrrfttásuk után inindkeff/Jf t°cmsp
délután WartArfn^áohr» be\'A-nvtn,
melv ^rorattf« m ntr. muTorteH és védőücn\'véd kirendelését kérték.
Példásan adózik Muraköz népe
Csáktornya, január 22 • A muraközi néi) mindig hálásan gondol a magvai- kormányra, amolv a visszacsatolással a roiulot, békét és a nyugalmat toromtotto mog e vídé-kon is. A muraközi nép hálájának logjobb kifojozóio az a készség, a mellvol a muraközi nép adófizetési kötoíozottst^éiwk igyekszik olegot tenni. EtéAn szinte jHíldátadó oit>d-ményt tud fölmutatni Muraköz két járása, mort január közopóig a mplt évi adóhátralék mindösszo 14 százalék, ami jóval alul marad az országos átlagnak.
" "■■■ .......... " ■ "■..... ........
KISKANIZSAI ÉLET
{Nemzetvédelmi akadémia
előadássorozata kezdődik a napokban mintegy 60 réaztvovővol a iviakani-zaai Katolikus I/jüsági Eqyo3ület székházában. A fejlődésnek orv uj álloiutíáán olgondolkozva megállunk. Vájjon mi tőrtónt volna, ha a békóa időszakok korábbi óvói hasonló megmozdulásban bóvolkodtok volna Kia-ksnieaán. Mert nom ozégyon boval-lanunk, Viogv bizony- nagyon lemaradtunk. A kiskanizsai nép életrevalósága, clovon lüktotf orojo ma már közmondásos. A magyar faj öntudatoaaága, tormoló erő, köteloa-ségérzot haj ti a ezeket a lolkea ve-zotőemberekot. akik tudják, hogy kell adni Kiskanizaa nópónok, anii eddig hiányzott: értékes szol lem i táplálékot a nehéz munka fáradalmai után, dorüs szórakozást, mert a test és a lélek harmóniája a munka én a szellemi élet közössége.
Kiskanizsai hirek
Szombaton, 29-én a Kiskanizsai Katolikus Ifjúsági Egyesület 5-ik licoálisára egy kiváló előadót sikerült mognvernie áz ogvesülot vozotóségé-nflk dr. Kortav \'Györgv MAORT-geológua azomélyébon, aki az olajkitermelőről tart olőadáat. Külön oso-mény lesz sáska költőnk;, Dani Ferenc\' első kiskanizsai lióniütatkozása versein keresztül. Tóth Foronc ta-^ nitó a só éa szénbányászatról tart \\ előadást. A liceális iránt nagy az V érdeklődés.
Br. Krátky látván polgármester is réazt vesz a kiskanizaai katolikus egyhazkőzaég aogélybizott-ságának január 80-i nagy évi boszámolóján, ahol a vezetőség az elmúlt ót munkáját iamortoti és uj tiaztikart választ.
\\
A kiskanizsai Miaazióa Leany-egyeaülot idei nvilvánoa elaó megmozdulása febrnár 2-án leaz, amikor egy tarka est köretén bolül mutatkoznak be loánymükodvelóink a kör színpadán.
Uj népszínmű bemutatóra készül a aegélybizottság mükedvolőgárdája február 0-án a kőr színpadán. Dr. Borka: Karikagyűrű cimü 3 folro-náaos népazinmüvét\'adják oló a mii-kodvolők Ipolyi Lajos rendező irá-^nvitásával.
Ratnlmaa sikere volt Kiakanizaán és Sropotnekon a aeerélvbizottaág mükodvolócrárdájánftk Kádár: ítél az Isten cimü szinmüvévol. líétfőn esto 6 órakor a váron közönségének mutatják be a pompáa színmüvet műkedvelőink a Városi 8zínház színpadán, ahol megnyitóbeszédet mond dr. ftzabó latrán rároai orroa.
A szegénysorait had bevonultak hozzátartozóinak a jajára rendezett hétfői városi Színházi előadásra már eddig felülfizottek: Kovára József kőfaragó 20 pengőt, Lukács László . -kereskedő ,5 i»ngót, Rzomolányi Gyula kereskedő 4 pengőt, Györgv-deák vendéglős, Horváth László kőművesmester éa Vojnits alezredes 2—2 pengőt. —A—w—I—
NAGYKANIZSÁN kitűnő helyen, két utcára néző
EMELETES HÁZ
ELADÓ

290.000 P-érl
Átvehető 150.000 fy-vel „Óriási borpince is van" jeligére válaszokat Boro* hirdetőbe
I Büdat»*^ Andráaayut II kttjllc kQldenl.
ZAJLÓI KÖZLÖNY
Kik részesülnek a legújabb textilakcióból?
Még a nyáron kidolgozott tervek alapján a texti\'gyárakban elkészült a népruházatj. anyagok egy része. Az akciós árut ji mezőgazdasági lakosság részére gyártották és szétosztását egységcsomagok forimájában erre a célra külön kijelölt textil nagy- és kiskereskedők végzik utalványozás alapján. Értesülésünk szerint majdncim\' valamennyi törvényhatóság területén megtörtént a vásárlási utal, vánvok kiosztása az igényjogosultak között. Ezek a beszerzési igazolványok a textilkercske löknél válthatók be. Az Anyaghiva-lal az egységcsomagok elkészítéséhez biztositorta a szükséges burkoló papíranyagot és fonalat. Az egységcsomagok bekecs-anyagot, vagy ruhaszövetet, megfelelő m\'ennviséuü bélést és a megvarráshoz szükséges cérnát tartalmazzák. A nők részérc többféle cikket hoznak forgalomba.
az akcióval párhuza-
mosan, de ellől függetlenül folyik a hadiüzemek férfi és női munkásainak\' textiláru ellátása is. A minőségileg ebben az esetben is ellenoü;2öit anvagokal és konfekcionált cikkeket a Magyar Tcxtilgyárosok Országos Egyesülete keretében létesitetl Áruelosztó Iroda juttatja el az egves hadiüzemek e célra alakított bizottságaihoz. A badiűze-mi munkásság textilanyagokkal való ellátásába a kereskedelmet nem kapcsolták be.
A harmadik texlilakcíó keretében. amelv m\'ég csak most bontakozik"ki. a kormányzat a legkisebb fizetésű tisztviselőket és plkalmazoltaknt akarja megfelelő minőségű és mennyiségű lextilanyagban részesíteni. A szükséges árumennyiséget a gyárak népruházati és más tartalékaiból veszik. Az árut megállapított tételekben, megszabott batáridőn belül hozzák forgalomba.
5 40 i. ZalaRzabar é. 19.10
5 53 i Qarabonc i 18.53
6 50 é. Nagykanizsa Korona szállodi 1. 18,00
7 10 i. Nagykanizsa Korona szálloda é. 17.25
8.16 i. Inke i. 16.14
9.02 6. Hiliönyc pu. i. 15.23
903 i Böliönye pu. é. í 5.07
10.25 é. Kaposvár pu. i 13.45.,
Magykanixea—(.«tanya—Alaólendva—Muraixombal
. / c d c
Nagykanizsa pu. i. 5 30 7 35 10.15 11 45 14.45 18 15
Nagykanusa Korona szili. i. 5.41) 750 10.25 l20o 15 00 18.30
Letenye 1. 6.39 8.40 11.19 12 50 15 54 19,20
Alsélendva Korona-szálló é. 7.45 —.— 12.25 —.— 17.00 r
Alsólendva Keiona-szálló 1 7.IS5 8.50 • 17.10 17.10
Lendvavásárfiety i. i 8.50 - .— 18 07 —
Belatinc 1. . 1 —. — 9.4S __ 18.05
Muraszombat Korona st. 1. A 9 35 10.C5 18 18 25
Muraszombat pu C A —.— —.— 1 1905 I8.3Í)
Muraaxombat—Ataótaadva—Latanye—Naeykanlxea
Muraszombat pu. Mur»»íómk»t Kcfoni u.
Belatinc
Lendvavásárhety
AltóUndva Korona •(.
i. t-i i. i. é.
700
7 49 8.40
7.13 7,25 7.47
R40
14.Q)
14.52 IS 4.5
147Ó 14 5?
IV45
tUóUndvk Koron» M. Lctcnye
\'NigyVtnliit Koron« ir Nagykanizsa pu - | é.
i 850 12.35 15.55
i. 6.05 850 1000 13.00 13 45 16.00 17.05
6. 6.55 9.40 10.50 13.50 14,3". 16 50 1755
\\L. \'7.05 11.00 1400 14.45 17.00 IS.05
Strldévér- Gaáktornya—Balloa—Perlak
* .- é é é é
4.50 i. Slrídávár é. 18.10
5.14 i. Muraszentmárton i. 17 49
6.- é Csáktornya, Zrinyi-tér i. 17.-
6.05 é. Csáktornya pu. i. 16.50
• 610 —.— 1. Csáktornya pu. é. -- 16 43.
6.30 12.30 i. Csáktornya, Zrínyi-tér é. 9.50 16 35
6.49 12 49 i. Belica I. 9.32 16.17
7 39 1339 é. Murakirály - Perlak pu. i. 8.41 15 26
7~39 13.59 i Muraklrály—Perlak pu. 1 ¿.21 I "15.06 ~
7.50 14.10 6.1 Perlak - 1 i.! 8.10 1 14 55
MagJogysAaek. i
c— Csak szerdán éa pénteken közlekedik ri —Csak hétfőn és szombaton közlekedik.
é— Csáktornya—Perlak közöttt csak hétfőn, szerdán és péuleken közlekedik.
Ungir-Bllmami Elek vaskereskeMsétai
sin-, rud- és patkévas-, továbbá szeg-
utalvéiiyok bevalthaték
éa alójegyaahatAk. Hotti«rr«épek előjegyezhetek.
1M4. jmxiér H
BÁYAPT Autóbusz-menetrend 1ÍIÍ2!
, Érvénye* 194S. aovembor 1-töl vl»a*avonáaIfj Vasárnap és ünnepnap az önszes for«alom szünetel. \'
Zalaaxabar—Nagykanlxae—Qai^abono—Yapoewár
M I R E K
NAPTRRND:
Rjjoli ,g}ógyszertári ügyelőt: "Ma, szombaton az Igazság gyógyazortár Fő-ut 12., holnap, vasárnap az Őrangyal gyógyazortár Deák-tér 10.,
Kiskanizsán as ottani gyógyszer tár állandó Oíryal«te« szolgálatot tart.
Naptár. Január 2?. Szombat Róm. kat. Vince vt. - Protestáns Arlur.
Január 23. Vaaársap. Rém. kat. Rajmund. ♦ Protestáns Zetma. \'(
— (BHK|it»t«8)
Weinrich Vilmos m. kir. vám-azaki fótiaztot m. kir. vámszaki ellonőrró léptették oló.
— (Karitáss-napek Nagykaahsln)
A nagykanizsai Szent Vinco 8zo-rototeg.voaülot nagy olóköszülotokot j tesz Nag>\'kain\'zaán lofolytatandó 1 nng>szal)ásu »Karitáaz«-na}X)kra. A Kantász-napokat február 4., 5. éa 6-án rondozik a városháza disztor-mébon és azon országos novit elő-a<lók azore^olnok. Az ügyrondot mo3t állítják ösfue.
— fA borgazdasági tanács 4ajjal>
A földmüvoléaüg>i miniaztor az Orazágoa 8zóló- éa Borgazdasági Tanáca rondoa tagjává a j^alavármo-gyoi hegy\'közaégi tanács kijolöléso alapján dr. Thaoay Kristóf országgyűlési képviselőt, póttagjává pedip vitéz Koma István garabonci gazdálkodót novozto ki.
— íEljesfvaés) . ___-
Németh Tlona és Czégényi Jőzsof jeg>\'eeok. (:)
— \'Léfó-paranesaokok eskütétele)
Porlak nagyközségien a légő pa-rancanokok nioat totték le az oloirt osküt a szokásos korotok kőzött.
— (UJ árak a feorbélylparfcaa)
A borbély ipar legmagasabb kiszolgálási dijait a közellátási miniszter újra megállapította. Ezok a dijak február 10-én lépnok élotbe. A rendelet a kiszolgálási dijakat a szorint állapította mog, bog)\' a borbólyúw-rosok melyik díjosztályba soroltatják magukat. A rondolot a Budaix>sti Közlöny pénteki számában jolont inog.
— (Felhívjuk)
a Gyümölefdermelik Orazágoa Egyesületének tagjaitj^hogy a téli-poiinetezéaliez szükaécpes védokezó-anyacr mennyiségét Ország József mágkereakedő üzletébon sürgősen jolontsék be/ Vezetőség. (:)
— íA MANSZ)
fölkéri tagjait, hogy szeretett al-olnöknőjük, dr. Tholway Zsigmond-né temotésén minél számosabban megjolonni szíveskedjenek. Gvülokc- / zós hétfőn délután fél 4 órákor a { temotó ravatalozójánál. Elnökség. CO
— (Biztonságba helyezte lakását)
Ez nom elég, mert a betőrésas-lopáa ellon csak a biztosítás nyújt védőimet. Koresao fol az Elaő Ma-g>ar Általános\' Biztosító Társaság helybőli-r^Ősengery-ut 2. az. alatti főügynökségét, mérsékolt díj ollené-1km\\ megkapja kötvényét, amelynek alapján osotlogos kára megtérül. (:)
— ÍZÖldkeresztas élelmezési tanfolyamok Zaláb»n)
Fobruár hónapban Babosdöbrótén és Alsólondva—Hármóshalomban zöldkoresztos élelmezési tanfolyamot rondezuek.
1944. jam22
- (Az aj vatömagArsk
ItlfgállHpiláBB)
!>♦£>\' érdeklődéssel fáij*. * nvugkurMkcdwUm. ÉrteaiUésüuk m-rint a votómagárak megállapítására nu|)okon bulül sor kerül. (MVü)\'---
— \\Csak már leszerzétött gazda8*gl cselédek kaphatnak ruhát és bakancsot)
A közellátási hiratal nagyjában már szétküldte u mozöguzdasági cselédek és alkalmazottak akciós olcsó „ ruhaneműit én u bakancsokat. Tűbb törvényhatóság köaollátáui bizottsága, moly végső fokon u saétosatás alapolvoít kimondja és a Végrohaj-lóst ollenórzi, kimondotta, hogy az akciós ruha és lábnomü elosztásban csak olyan gazdasági munkavállalókat résacsit, akik az 1944. évre már loszoraődtok, vagy munkában vannak. Azokat, akik saját hibájukból nom kötöttek még uommifwle munkavállalási megállapodást, nviu részesítik az akciós ellátásban.
Zalai kozlóNY
A fergalaas érákban a láibisiélókószölékek m réuét kikaputllák
Budapest, január 22 * A in. kir. posta ismételten figyelmeztette a telefonelőfizetőket, hogy a forgalmas távbeszélő időszakban csökkentsék beszélgetésük időtartamát és a Uhetöség szerint halasszák azt a délutáni és a késő esti órákra. A figyelmeztetés nem járt eredménnyel, ímert a forgalmas órákban nem csökkent a beszélgetések száma és\' időtarta)m)a. Mivel a gépi berendezések megnehezítik a teljesítőképességet, az. államigazgatási és közgazdasági tevékenységek biztosítására a budapesti és ogyos túlterhelt
vidéki hálózatban a forgalmas órákban a távbeszélő készülékek egy részét kikapcsolják, ugy a helyi, mint távolsági forgalomban. Hogy a kikapcsolás miikor kezdődik, arról a m. kir. posta ujabb értesítést ad ki. írásban értesiti a távbeszélő előfizetőt készülékének kikapcsolásáról, amely ellen a m. kir. kereskedelemügyi miniszterhez adható be halasztás iránti kérelem. Amennyiben ez az intézkedés sem hozná meg a kivánt eredményt, magasabb érdekből még súlyosabb korlátozásokat fognak bevazotni.
FolytstA« ez 1. oldalról.

A Szücs-társulat befejezi előadásait Sopronban
.Most kaptuk kézhoz Szűcs László soprou—kanizsai színtársulatának műsorát, amelyből uiogállapítjuk, hogy u- társulat utolsó hotót tölti Sopronban, ahol a siker ée közönség-támogatás jogyébon szoropol jó házak mollott. Műsorán a Stambul rózsája, Mária főhadnagy ée Marica grófnő ropriz-oporottok szorepolnok. Stambul rózsájában 1). Kovács Jó- I zsof, a Fővárosi Színház r. bonvi-vúnja lép fel Aclnnod boj szoropé-ben. liétfón Hamlot, majd Kiss Alanyi folléptévol a Fokoto I\'ótort játsszák. UgylátHzik Szűcs igazgató : nagykanizsai szoropléso óta mind ( többször szoropoltot fővárosi ée ogyéb ncTOB töíjiunüvészokot és igyekszik több szint, nagyobb londülotot és pezsgőbb művészi életet bolorinni társulatába és játékába. Szűcs László társulata nagykanizsai iefónyjátéká- • nak pontos idojo még nincs meghatározva. Aunak idején közölni fogjuk. Saivoson látjuk viszont Szü- \' csikót Nagykanizsán.
Dr. Karcxag Uescsö
nemzeti »felszabadító bizottság« mog szorvozósén dolgozik. A bizottság az algiri francia fölszabadító bizottság mintájára alakulna meg és magába olvasztaná a longyel egyosületekot, melyek Moszkvában széKelnok. lírro a bizottságra hárulna a feladat,-hogy kidolgozza az uj longyol alkotmányt. Moszkvai körök már csak a mogszor-vozés alatt álló bizottságot ismornók ol a longyol nép törvényos képvisoló-
jénol:.
Washingtoni megfigyelők a tegnapi sajtőértokozloton Hull külügy-minisztornek nyilatkozataiból arra kővetkoztetnok, hogy a szovjot oluta-sította az Egyosült Államok ajánlko-zását a longyol—szovjot ügybon. Hull kijolontétto, hogy állandójúi érintkozésbon áll az angol korinány-nval ós Harisson moszkvai nagykövettől.
Szövetséges bombázók francia és német területek felett
j\\
Zürich, január 22 szövetséges bombázók északnyugat franciaországi területek felctl jelentek meg. IIc-\\es német elhárítás fogadia őket. Nyolc bombázót lelőttek,
mig az angolok hárofm gép elvesztését ismerik be.
Ma délelőtt északfranciaor-•szági és nyugatnémetországi területek felett jelentek meg a szövetséges bombázók, a részletek még isjmerctlenek.
Az amerikai csapatok eddig csupán 105.220 embert
veszítettek?
Stockholm, január 22 Stíluson amerikai hadügyminiszter közzétette az amerikai csapatok összes vosztoségoiról szóló jelentését, mely szorint ozidoig 105.220 embert veszítettek. Ebből 16.881 olosott, 08.010 mogsobosült, 24.067 eltűnt ós 25.415 fogságba korült.
Berlini körökbon a kimutatással kapcsolatban nrra mutatnak rá, hogy a tuniszi, s/.fciliai, valamint a Csendes-óceáni veszteség a közölt adatoknál jóval nagyobb. A közölt kimutatást az amorikai hadügyminisztérium alaposan átfésűlto.
Az közismert, hogy a sebesültek
Könyvszakértő Nagykanizsa Rozgonyl-u !).
j • i t 1 i , : í i * 1 : I ! 1 !\' i í í 1 s í
Háry Jánoti
fum-, likőrgyár és bornagykereskedés
TtWoa: 505.
Nagykanizsa
Nagykanisua megyoi város ji ígérni snfrr\'ftfl
27831/1*43.
Tárgy: Ombl bélyeglspok beszolgáltatása. N
Hirdetmény.
l\'elhlvo» a mezőgazdasági Viunkaadó-kat, hogy alkalmazett|alk (gazdasági cselédeik) Ombl könyvét sz 194S. évi játulékek lerovásának ellenőrlése Ci a bólyeg-lajwk bevonása végeit haladéktalanul szol-kutassák be a városi szállásmcsttihez (Városház, földszint 33. szobs, ré^l adóhivatali helyiség).
Azok a saezógsidsságl alkslinsaottak, idéajrmuakások, klknak állandó alkalmazásuk nincs a a bélyegek ftlrsgasslását »ajak atekták végesnl, Ombl kényvlkct teaH halfán síesiélyosea kötaloae« be-»zolgáltatal.
Nagykanizsa, 1944. lanuái 12. 2u Polgármester.
I
Január VAROS! MOZGO óéitól
19 23-ig ------vasárnapig
Budapesti premierrel egy időben ! A legnagyobb magyar filmsiker ! KAL0TASZE9I MADONNA
UFA világhiradó. Részletek napjaink kiemelkedő eseményeiből.
Előadások kezdete: ¿4, /S ós i8 órakor.

nDAUmni fíVI villamos áram-
ilKHtH¥\\H.Ull szolgáltató rt.
Áramszámlák fizetése, rektsméoiók, hltoajatsntéssk., szakszerű felvilágosítás minden villamos kérdésban rtédeiti«* úéMtém 16 órAi*
Csewfiwytit 6?. 294.

a»óuiu a Ugm^Aobb ,uz ilyen kimutatásokban, legalább » kétazeroao az utáiva köaölt legnagyobb adatnak. Ugy látsidk, hogy az amerikai hadügy-minisztérium ceak n súlyos sebesülteket szoropoltoti 6s azokat a scbo9Ültjoit, »kik hosszabb vagy rövidebb. idóro váltak harcképtelenné, « kimutatásban nom szoropoltoti. Tul alacsony a csondosócooni, a FöldkŐzí-tongori voszteség is, mikor tudvalévő, hogy ozokon a tongoioken u katonák tízezrei pusztult-ik el a bujósüllycsztésok következtében.
Churchill i$mét átvette az ÜHytk vezet iáét
Zürich, január 22 Angolszász politikai körökben megkönnyebbülést váltott ki, hogy Churchill miniszterelnőK isméi átvette az ügyek vezetését. A londoni lengyel menekült kormány is bizalommal van Churchill iránt, akit »kipróbált személyiségnek. ismernek, akinek rokonszenvét élvezik, amit különböző beszédeiben kifejezésre fs juttatott. A lengyel kormánykörök minden bizalmukat Churchill személyébe helyezik.
. 17. millió pengőt gyűjtött a Pőmóltóságu Asszony akoiója
Budapest, január 22 őfőméltósága vitéz nagy- , bányai Horthy Miklósné által 1912. év decemberében megindított segélyezés a hadbavonul-i tak és hősi halottak megsegítésére a szegények filléreiből, a • gazdagok pengőiből 17 millió pengői gyűjtött össze. Ezen hatalmas összeg felett a liadügv-miniszter intézkedik és a szél-osztásra ö kapott megbízást.
NagvkanizM megyei raroa polgármostorétól.
192/ké. 1944
Tárgy: Bab és borió kiutalása az ellátatlan lakosiág részére.
Hirdetmény.
A llizt|^ggyel rendelkező ellátatlan Ib-keuág f. hó 27-től február 4-lg terjedő, láöben személyenként 75 dkg, babot é< 1XÖ dkg. borsót vásároltat. Ax alóirtnál kavesekbet vagy mindkét cikkből kérhet a fogyasztó, löbbet azonban egyikMI sem/ kérhet és ksahat, még akkor sere, bt a másik cikkből megfelelően kevesebbet vásárolna A babot C» borsót mindenkinek abban a llsztUzletben kell megvásárolnia, ■ hol a llnomltszlct siok\'a vágirolnl h n lls<tUiletek csakis n megszokott Hsztvásár-lólkat atolgálhstjék kl a hüvelyesekkel. A babot fef boraót a családi igazolvány fel-muté!íss~éi a lliiljegyeken levő „H" s*el-vény levágáia ellenében szabad ktuolgál-tatul, a ktreakedfik ugyanekkor a caaládl Jgazelványról a - Sias^gáltak családi sor-azámát, aatán a kiszolgált család személycinek Márnát a a kiszolgáltatott bab- éi bot só menti) Uégét egy nyllvántarlái&a feljegyezni s ezt a nyilvántartást a levágott „H" szelvénytkkel együtt február hó ö én es 7-én eaedéitep llsztelszámolás alkalmával számadásként beadni kötetesek, (eltüntetvén a nyilvántartáson a ki-szotgáltsto\'.t manoylaéget, a bevétett és a maradványt. Sem babot, sem borsót nem kaphalmk tt lisztjeggyel nem rendelkesö termelők, a Mtorl, a Máv és a posta alkalmazottal és caalftdtsg|al, a hvnvédaág tlsttjsl, altisctjel, «»ok családtagjai, a csendérséf és rendárség létszámába tolták és családtagjaik, valamint a \' ápoltak. Mlndezeknex hUvelyeaekk ellátásáról másVéut gondoskodel mány. A kéreskedŐKet, mWWgJ megszakatt llsztvásátirtik^^gáihá .iKiK«t Ismernek, leielóois^tiifc (elsorolt kstegéii«kvv<irV#iCs«)inajr üzletekben a hUv^y/íe^k bca siámadássftt} A IlsatKefesíító^^jit


c->>
ZALAI\' KZLONY
HU\'ftltafr 28
MEGHÍVÓ»
A NÉPTAKARÉKPÉNZTAR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NAOYKAlsrtZSAN
• . . ; ............, .».. ■.■ :\'•,.• i i
1044. évi fabruftr hó 12yéh déli 12 órakor szikijában tartja
> /
38. évi rendes közgyűlését,
ípielyre a t. réuyényeieket meghívjuk. A* IgaigaldsAf.
Tárgyioroiat!
4. Határozat a felmentvény lárgyában.
5. Az Igazgatósági tag»k válatztása.
6. PelügyeFéblzotTság válaizláia és díjazásának megállapítása.
.........Flgyajmextatés I Felkérjük a t. részvényeseinket. hogy amennyiben a közgyűlésen résztvenni kívánnak, szíveskedjenek az alapszabályok rendelkezése értelmében
részvényeiket a köigyülé» napja elölt ax Intézet pénztáránál vagy Budapesten, a Pesti Magyar Kereskedelmi BanknáMeleiinl. j
VAQYON M^rlncr.«látnia 1943. december 31-én. íjT.EHER
Nagykanizsa. 1911. Január lió.
1. Az Igazgatóíág jelentése az 1913. Uzlelevról.
2. A felUgyelóbfxottság Jelentése, a mérleg mcgállíplUsa és a nyereség (elosztása.
3. Az ügyvezető 1*43. évi szolgálati Illetményeinek mbgálltpilása.
Készpénz és bankári követelések ......... P
.Brlékpaplrok .... ........................
Váltó tárét .;. .........................
Bbból jelzálogilag íedezve P 2,050.744-79 Adósok: «.
Jelzálogfedezettel ..................
Aru vagy egyéb fedezettel ............
Külön fedezet nélktll ...............
Átalakított törlesztéses kölcsönök
Ketemtek ... ............
Átmeneti tételek............
Berendezés ..............
Ingatlanok:
Intézeti szék- ét bérház ... Egyéb Ingatlanok ......
Lo: Értékcsökkenés alap ......
P 28.715.-
39.721 .092 443
\'ff»2
87.000 8.800 (14 doo
49.200
373.219 48
498.781 3.372.733
1,037.267 9 919
198 5.320
48.700
8,342.129
07
•i: P
Részvénytőke ............. ......
Tőketartalék ............<.......- T •■
Tartalékalap .........................
NyugdIJtartaték .......................
Ílsztvlselúí segélyalap^ ... ......\' ........
rlékkUlönbözetl tartalék-M" .............
Belétek:
Takarékkönyvecskékre ..............
Polyászámlákra ......... ............
Vlsszleszámllolt vállók ... ..............
Enfled nényezelt átalakítóit törlesztéses kölcsönök
Kemtégek ............\'.... P 28.7p-
Pernent vett osztalék .............I
Átmeneti tételek......... ... .......... ..
Nyereség ............ ...........•\'" ••
I
\' \'250.000 100 0

2,684.714 3.085.704
\'430.000 108.000 ■•■ 24.000
23.322
01
8,850.419 08 30.970 6.284
138 26.014 43 980
94

8.342.129 1 0T
Eredmény-számla 1943. december 31-én.
JÖVEDELMEK
Személyzeti Illetmény ... .
Üzleti költség ..........
Adó és Illeték ..........
Leírások .............
Nyereség:
1042. évi nycreségálhozat 1§43. évi nyereség ... .
---- r.....\\ --- —
... p 148 987 62
37.587 69
35.185 85
...... 502 37
5.990 21
37.990 69 43.980 90
4 • •
p 164.114 43
Beszedett kamatok:
Váltókamat .........
Folyószámla! adóskamal ... Jel/álogkölcsenknmat
Értékpapírkamat......
I.e: Kifizetett kamatok:
Takarékbetélkamat .......
folyószámlái betétkamat ... Vlsulesfámitolt váltókamat l\'ríyószámlal hitelkamat .... Tiszta kamatjövedelem JuUlék és különféle nyereség ...
iriatlanjövedelem , .........
.^yereségáthozat az 1042. évről
. i ■ ..I
P
193.889 113.019 817 11.493
62.428 88 453 18.150 2.611
rr
319.198 | 78
138 841 160.654 \'\' 88.388 21.280 5.990
2H214 43
95
W
91 48 21
Nagykanizsa, 1943. december 31.
\' ; ríj
Jmm
1 A* ««•*«■ Wtif. ,
Megvizsgálta és hélyesnek találti: A felfliyellblaottaág.
vltfcc ioeUIk Lajoa
llgyvczott Igazgató.
APROHIHDHÉSEK

ALLAS
Komoly munkásnlket felvesz Pálcáiét foHtlfettőgyár. Jelentkezni lehet felyó hó
lt-től Magyar-u. 8é. - 134
-R--—--j-
Perfekt magyar-német levele-iSt, i(«él), aki egyben pánxtér kaaalft la lenne, karaa helybeli Iparvállalat.\' AJénlatoknt pontoa aaemélyi adatékké), eddigi kftdéel balyek lamert«" flxetéal • Igény „Iporvéllala*** kéri.
-- í ...
• • •:•:«*>.art i.

ADÁS-VÉTEL

ít » (
Motorkerékpárok eladók. Seemere utca 4. Kefegyár-ndvar. Varga Üzemvezető.
Használt varrógépeket vesz Brandl,
Deák tér 2. Telefon 12. 52
-__»_
Varrógépet, bármilyen romi állapot-ban is, ktlTön felsőr^tit vagy állványt ve* szek. Donát mliterész. _ 170
Jáks\'ban levő kélcsivU li os vadAiax-»■- t vennék. Értesítést: Horsetzky, . 8. Bt. 279
etzea uj nyulketreo eladó. \\ 132. (Sönesl. 193
~üj~42-es fédl fél lakkolpft \\ kiadóhivatalban. 216
vela-kulya
szint 4.
eUdó.
Horthy 231
•:.- <S ■».<"•. •
i i. < ■<< (1 ■ ¡
« icÁiumi-A
, V,\' . v

1 í\'tll!« .\'.ooihíh
Úi
" W././ \'{\' i
, A< nt-iXlvfa
i i V»t;
\'1 * \\y
\\t>\\ U M ÖV
. J ; V.* í J ■ V
< <
i .
| í I
i-.
lányos áron bérbe vesz\'k. tatban. 221
(áryltozoll fehér szék 4 zekrény eladó. Kinlztl-
230
\'eiségü „Undetvood" ladó. Bangó • üyula, 229
\' -bőrrel bélelt rövid tszcipő. 1 pár bőr m eőr bokavédé. Meg-v»n »zabómesttrnél, Kölcsey-.. alatt. 233
t tízéves eárga belga mén, enge-«1 ellátva. Waltner Mihály Kapotfő ¿majom) Somogy vm. \' 9S
Eladó 250 es D. K. W. szóló motor-kerékpár» 90*/tos gumikkal, 19.000 km-t futait, prima állapotban. Érdeklődni a Za\'al Közlönynél. 152
Eladó egy szekrény, egy ágy, egy éjjeliszekrény Klalisi-u 2« bz, ajtó 9. 214
~Trágya eladé Kruébet-tér 21., Vargt.
243
m
m

"M\'l
KÜLÖNFÍI.E
Jó Állapotban levő Blederntayer vitrint és/izaloDg«rniturát vennék. Címeket a kiid\'óhlvataloa kérem. 2t8
Kétajtós, fehér, akasztói al6aaoba-aaekrényl keretek megvételre. Sugár ut 28.
-----
BÚTOROZOTT SZOBA
Httiénbejéralu bútorozott sztbál keresek egy sitmély részére. Ctmeket a kiadóhivatalba. 122
UAZ LS INGATLAN
Eladó háromszebáa adémentea ház. Érdeklődni^Papp, Telekj-u. 8. Telefon 619.
Semegyir.egye Szabás községben a Vog-ronlct-féle vendég« mészártzék ét fü-szeiüilet háital,« 12M a-«I .beltelckkel, \'«\'»""léMkkel együ.t jutányei árén eladó.-Érdeklődni lehet Anek László méhésznél Kiakanlzsa, Templom tér 1/b. 197
Héáat, szőlőt, tildét közvetít: Papp, Teleki ut 8, telelőn: 670.
Eladé kétlakiészes ház kerttel, foigil-mta útvonalon üzlethái, ezerhébtáz négyszögöl telek termő gyümölciötsel. Mee-biiott Horváth, Sugif-ut 42. 240
Jólelkű ny. Ilszlv 5éves urlnö élettéraat keres; kfnelí MJátháza-vagy ?—* p«o»á. Tábérlett lakása van .Két jö vedelem tdbbet ét" a kitdéhivalalba 2t2
Elwaeaett jtbbkéire va\'ó fekete bér-kesztyll. Megtalálót jutalmazom. Neuletdné. Magyar-u lé. . 244
---jL_
Urhöley két hónappal ezelőtt kereskedelmi Iskola udvarán tigris oloéjét kereste, olt megkaphatja. 241
Elsüti itités hez
papiros kapható iáink 1mi íjátiR.
ZALAI KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP.
Kiadja : „Klziu«atá|l K. T. Nagy* Felelő« kiadó: Zalai Kárai, v • Nyomaton -. a ,Kli|iilui|l *. T. Nayykaaizea^ aytatfájábaa Naiykaalztaa.
(Myeaidáért telel« Zalai
í \' Ht il s . 7\' ■ "\' *•>\' » . 4 /-» \' : 1} II». .
ar 2.4. hétffi^.jic: ¡jajç Ara ID fîllért.

poli
Sr.wlfwêéRég és kiadóhivatal : Fó-ui 5. kzAio. 8xe«fc*»rt«eó|d 6« kiadóhivatal! telefon 78. ta. Megjelenik »indán hétköznap délután.
TiKAi NAPILAP
n •
;?om \'.öif
w
, . ,j. _ . , , Előfizetési árat egy hónapra * pengó 30 fillér.
Felelős szerkesztő: Barbaritfi Lajos negyedév™ 12 pengő 40 niu.r.
Kgyesszám: hétkbznapiO fin;. szombaton 30 MII.
Ml
MÈm
miwgépék kéÉbákat dobtak le vásárnap esíe DiiáiSűi egyes rbmín
Kesselrinü tábornagy nem á római síkságon, hanem a környező dombvidéken veszi tel
a harcot a partraszállt angolszász érőkkel 6
Budapest, január 24
A Magyar Tdvlrott{Jrfftfa jelenti:
Ánfrlszász repÜltyépek ¡nnuár 23 án, vasárnap este nyugat falói a Dartánlul egyes részeibe berepültek. Egyes helyekre bombákat dobtak. Károkról eddig mem érkezett jelentés.
Zdfrrdb, január 24
Tegnap este negyed 0 órakor légi riadót jeleztek
i a horvát föuáiQs s/.ir4»ái A riadó két órán ¿Mártott 11-kor ért véget.,A riadó alatt ellenséges repülőgép n.cp» tartózkodott a Főváros felett. i
, Róma, január 24
Angolszász bombázók iámét gyújt/) és romboló l>ombákat doblak közép-olaszországi helységekre, lítíok kö-zött a holynégek között szorepol Casfol-Qoadolfo Városka is.
« fápa nyaralóhelye A tároskában súlyos károk keletkeztek.
A németek szilárdan tartják Garigliano-menti állásaikat
Zürich, január 24 A beérkezett logutóbbi jolontéíiok wzerint Kessolring tábornagy nem a római sikságon, haopm a törnyeuó dombvidéken veszi. fol a, nagyobb barcot. a partra^állt Ángojszász «ríHfel. y,y. a szakban Colji-Albano és között Polhitriig törjed,
A/. angolszász csapatokkal nagyobb
. : (
A moszkvai angol nagykövet megszakítja londoni tartózkodását
lyére. A nagykövet egy hónapig akarl az angol fővárosbun maradni, de a legutóbbi események köv»!kezÉébon kénytelen saabad-
némett egységek állanak .szemben. A partraszállási müvolot i/lojó|ton Clark tábornok általános támadást intézett a Garigliano morjtén. Az ellenséges csapatoknak sikerült » némot magaslati állásokat megfcözó-liteni, do a némotek szilárdan tartják állásaikat.
ti
Grnf, január 24 A moszkvai angol nagykövet, ski ¿elenleg Londonban tartózkodik, >a )y)ally , iyiail ¡^rkevsztő-séttének jjrtesúlésf szerint haladéktalanul visszatér állomáshe-
ságát megrövidíteni I, 1 ,i i \' Jelentés a keleti harctér haroairól
k, keleti arcvonalon, a |(rim i?él-n/.iqjefen a. ,koi\'á rofcg^li érákban a «zorjet nagy erókkel támadást indított a Korcstól éezttkkolotre leró hídfőállásból. A támadás még a± <\'l<y«r»]*m .össKoomlott. iíjszaka Koam Tárosát heree i*»;gótö»>rt>l araastották ol. Néhány órával kósóbb a »«Qvjot támadást .\'indítót) és itt tegnap roggol óta hpvos harcok folynak. A Duyopor alsó folyásánál és Dnyepropotrovszk körzotéliph általában nyugalom yoTt.. Krivojrognal á harcok megélénkültek. IJfnantól csr.sk ra csupán holyi csatározások folytak. Kgy szovjot harci ceoportot clrrtaftsk, elreteszeltek és megtizedelt*. Megélénkültél a harcok a •\'i^pjet és a BorOzina közölt. Az <>ro «zok Iphh felfiissi^t,^ kötelékkol ki-k\'"\'rette mog az, olörofórctft. Széles arcTonulon rohimioMák a német állá-
sokat owdménY nélkül. Vitmbszknél a harcok feléK-nkülték. A rárostól délny»igalra, egy régi betörési h«)ly-ból indította mog kisérlotét. a szovjet, moly már az elótérbon Nmhi-akpdt. A népiét gránátosok több bor ■ törési helyet kiog^ixf\\ijtotfcok, egy nzOrjet csoportot olv.áirtak ösjjzoköf-tótésóitól és niogkozdték ennek m\'og-sommisitését. A^, (\'-szaki szakaszon két- súlypont volt. Az Ilmön-tótól északrá volt az egyik, hol több szovjet kötolék öróe páncélos támogatására! támadott. Súlyos, ráltakozó harcokra korüJí sor. A német éréknek sikerült a fóarcvonalat mogtar-lani és minden áttörést moghiusi; lani. A másik súlypont .Loningrád aloít alaku"|t kj. A némötok.a nagy tuloróvol támadó szovíet gyalogos és páncélos kötelékek hatalmas támadásait háritották el.
Angiiéban nem rajonganak a mielőbbi európai partraszállásért
A Tribüné r. atigol njság ír- lőrés veszélye nélkül. Ez sok vi-
ja : Németország nagy erővel és nagy elszántsággal védekezik ;i keleti arcvonalon, minek követ-keztébrn ef(yik szakaszon sem "»ikerüll a szó katonai értelmében vett áttörést eJérniük a szovjet hadműveleteknek. Né. metország ugyan visszavonul időnként, de rendben é~s az ál-
Iára adott alkalmat a teheráni értekezleten megállapított órarend tekintetében. Több katonai író, elsősorban azonban az amerikaiak pzt a téves eszmé\\ sugározták az angol közvélemény i\'elé. hogy pár héten belül meglesz a második európai arcvonal. De látjftik. hogy ehhez még
csak imost s/cflik össze a tál>oi" nokokat, tehát a tervek kivitele és gyors sikere megvalósíthatatlan álom egyelőre. legcélszerűbb volna, - irja az angol lap -- adrlig váriti, ujni^.Szovjet eléri a balkáni hutárokírt. mélyen behatol lengyelországija* esetleg a balti államok területére. Nem lehet a keleti és nyugati hadmüveleteket időben egy-nevezőre hozni, hanem keléten kell, dönteni és nyugaton csak nzujátt, ha mái; H; wtmííefíw»-cialisla, íclÍKtmlAs teljem nvérték-Den folyamatban lesz.
,\'i.U ,. í.-l i >. j
Visszaverték a Szerbiába betört . hommuuÍ8ta bandákat
Nomxetl-önvédelmi orflk sAgltonok a
némoteknok a tlaztogatóhadmOveletokhon
A néniot csapatok álfcd\' folyUitott tisztogató bódmüvolcUik t»z utóbbi na]>okban különösen orodmóimwn folvnak a délkoloteurójvií b\'rükito-kon. Boszniában a nénmtek. ujabb érzékeny i-sapánokat. mérlek Tifo csa pataira, amelyek, .többnapos,-iddözó harcokban 21XX) halottai rs 450 fcfe-lyot voszUíttek. A nag_y h:ulizsák-mány között volt. 4 löveg, 81) géppuska, 200í)-n/\'l több kt\'-zi tüzfogy-vor, kórházi és ogyób folszoix>íi\'»si tiirgyak KVmego.
Az a londoni ■•hirm<kjx, l>ihji/
Tito- ¡Htrtizúii-tmhor««//// ■ Jajie. véroté\',, a pátttizón-főitirosl
vinuZMfoiilmlta, tudatos fr/rrrrze• %
a város ina i» szilárdtui netnet kézen raii,
Az Adri» parti kanjai-vidéken iij eredménnyel jártak a tisztogató, luid-inüvoletek, A Koricától nyugatra l(WÓ torülottm a {uirtiziuiök -Jf>ö har-liitlut 268 foglyot Vesztetlek. A különösön értékes hadizsákniáiiylfcn van 0 rádiókéiszülék, ogy liKtílóállo-inás a hozzávaló áramfejlesztőkkel. Egy kiépített partizán-tábor is a nemetek kezére, jutott, 12 teljesen mcu<(ö)tötls anyagraklái ral., Itt is éa a délkeleti terület más lész/m is^á nénideti önvédelmi, erők egym nagyobb résíit vesznek a ti^zfogató vállalkoaásoklian, hogy so^itííen\'ek biztosítani az ország nyugahnát. Legnagyobb részben ertok a nOnizcti ön^-d\'Orni erők ojtelték fogságba a Hadoglio-nárt 000 lianosát, akik vt
1>artizánoíi oldalán harcoltak. Kgy ;ülön alakulat a görög-Iwilgár határon hatalmába korjtott egy partizán-tábor}, nagy élelmiszer-rak tárakkal.
ftgy 2Ö00 fónyi kommunista banda megkísérelte Boszniából lietörni Szerbia terület*\'rr.v A a államórnég a nagyt tuleró olól kénytelen volt vis>}--szavonulniaj. do hamarosan mogorór sitéat, kajit^k \'ffipfti ,í(ommuulstt\'»kat kiüzro itübo helvséget . elfoglaltak. A Szorbiába való betörés tehát meghiúsult.
A lillafüredi beszéd
t r I . \'»\'
A magyar f>otitikai életnéfr komoly eseménye az a beszéd, amelyet Kállay Miklós miniszterelnök Lillafüreden móndott el egy előadAssorozalba íktatvá politikusok elöli.
Tudvalevőleg már az kljntult esztendőben szemináriumi elö-\' adásokat tarloltak r.jllafüredbil legkiválóbb szakembvrtrlc í>evo-násával törvényhozók számüla, umíkor fontos m-atfynr problémákról fejtették ki felofgásiikat.
Kállay Miklós u most folyó szemináriu^ni előadások alatt végíghallgatoft egy fejtegetést, ami Magyarország vízgazdálkodásáról és ;i 1 isz.Vnluli önfözö-niüvekröl szóloll Kapóra jött a ténia, hwírti mint íámoretifs, miniszterelnöki hivatala vállalása előtt, élén álll az Országos On-tözékü^Vi ifivatalnak. annak fundamentuffnrakó muköffését. kiváló munkáját s álért ertrd-ményeit pontosan txid\'ja és így a szakcml>er beható ismereteivel kapcsolódhatott az előarfÓ beszédébe. Igen ám, Kállay Miklós ezidős/erint elsősorban felelős miniszterelnök, az ország ¡számára irányllmiitató politikus. Érthető téhát, hogy amikor árvizekről, br.lvizl vcsze<felmekröl s azok ellen való vérfehezós-éW>l szóloll, mindig éreznünk kellott, hogy beszéílének mosszcimteúő nemzetpolitikai háttere vonuí/a s/.ak\'«mber míngállapilásni kap-csoló<Inak a j>olitikai éleslátás figyothiezfotő szavával. > , ..
Káli ÖV Miklós minis/.fereínök nek litlafrirefli lyesnéde bosszú ideig, kell hogv foglalkoztassa a magyar köxvéldmVínyL mert annak epves kiléfclri sors*I\'önlö jc-lentőKégüék Ritka, különös értéke pnneíc a beszéd nék íiW, hog.v bár képletesen nyilatkozott.fWg a legsúlyosabb \' p^éímáM ól, mé^is annyira érthető, voViZí» és szinto n-agával rngnrPó volt minden kitételéljen, hogy az nemcsak a legszerényebry p<»)ít/kíti iskolá/ótisfiL\'gal rójuWÚMQ wia-gvar testvérünk előli ^áí érhetővé, de lendületésségben m^Jas-stilü iróí képeivel, ; vei^etesen szép stílus-használatával-a nia-gyar közéleli férfiák políiikai megbvihitkozásai közül is kiemelkedő értékű. Valósággal su gárzik\' és áramlik ebből, a t*-, székből a mugvar lelkiség. Sokszor felvetették már a tmigyar )>ölilikai életbe* ezt a kfirwst : mi az. m\'á^\'arnak lenni ? Kállay Miklós ezf most nc$n tette., I)e.,miiuÍ<)ri.motirI^tii ty mVgHÍ\\u-pitása feleletet jp|putjür^e a désre s mi ázt nfondjúk :. jna-gyarnák lenni annyit jelent, , mint ugy érezni, ugy miegnyilat-
ZALAI KÖZLÖNY
1944. január 24
kőzni és olyan .szándékokkal állni a nemzet elé, mini ahogy ezt Kállay Miklós teszi Jólesik tudnunk, hogy egy ezeresztendős magyar család közöltünk élő értékes lyijtása irányítja az ország ügyeit olyan időkben, «mikor valóban felvetődik a kérdés : tudunk-e magyarok nyara« I ni tovább?
Mert a lillafüredi beszéd többek * közölt ezt is mondotta r »nagy bulláin közeledik országunk határához... A térképel kell néznünk, mint amikor az árvizek ellen akarunk védekezni. Ha jön az árvizek szennyes, elsöprő hulláma, neon lehet a Tisza középére állni egy eml>er-nek és azt mondani : megállítom az árvíz pusztítását, mert a hullámok a szétforgácsolt erőt kegyetlen könyörtelenséggel sodorják el. De ha közeleg az árvíz hulláma s a határ minden harangját félreverik, otl kell hagyni házat, állatol s mindent, ami a mienk : fel a gátakra. Fel, talán a falvak, városok apraja-nagyjának. Meri az árviz r- éles meglátással állapitolta meg a miniszterelnök a leggyengébb legpuhább |j$\'íjte>kat keresi. De ha a nemmel egységben,
egyetemes elhatározásban áll a gátakon, nem járhatunk ugy, mint a Tisza sodrában álló jó-szándéku, de egyetlen ember. Egyoldalúsággal, egység megbontásával nem lehet vizeket szabályozni és árvizhuHámoknt feltartani. Ka eddig soha nem tudta volna a magyar nctmttel, hogy miként kell ¡megtalálni a módját annak,- hot»y összedolgozzon millió és millió magyar, ha ezt soha nem is tette volna, most életérdeke parancsolóan kötelezővé leszi számára.
Ezt az egy gondolatot ragadjuk ki csupán a miniszterelnök lillafüredi.beszédéből, amely témákban gazdag megnyilatkozás volt. Nem kételkedünk abban, hogy a magyar nejmízet komolyan felfigyel a figyel meztelő szóra s uvm enged feje felett elrepülni egyetlen na|M>t sem, amit ne féllveőrzött értékei jövője és boldogulása, füguetlen-sége. szabaddságn és keresztény kullurája védelmére fordítana.
Ha a macvar,nemzet osztálv-és bánni elkülönülés kikapcsolásával egységesen áll. erőt mulat és azt ha kell, ki is fejti, a gátakon puha pontokat nem talál semhnifélc hullám. (s)
a
A pengő egyik legfőbb pénze a világnak
■ A Zrínyi Irodalmi és Művészeti Kör llceális előadása
Vasárnap délután liceális elő- I silva van és az összes kiadásaadást rendezett a Zrinyi Miklós inkát majdnem teljes összegében
ínyi
lr<Ktalmi és Művészeti Kör. A városháza nagytermét ez iilka-Ipmknal zsúfolásig megtöltötte a közönség. Szólott ez ásókat la n nagy érdeklődés elsősorban Kelemen Furenc bunkigazgató előadónak, aki nünt országosan ismert szaktekintély és iró arról a ma mindenkit érdeklő kérdésről beszélt, hogy - Mi lesz a pénzzel ?
Kelemen Ferenc bankigazgató először az aranynűk, illetve a jiénznek múltbeli szerepét világította meg és a mindenkori cs\'> reeszkőz élő organizmusát vizs-gálta, milyen körüljmények kö->zőtt marad az egészséges. A békeidők aranytermelése, pénzszűke zavarta azt meg, miig Princip golyója el nem indította a háborút. Ez a golyó halálosan .megsebezte netafesak a monarchia tróörökösét, hanem a pén-zünket is. Az első világháborúban elvérzett a pénzünk, mert szakembereink a hadsereg szűk- • ségletét bankóprés utján és ha-dikőlcsőnök segítségével vélték megoldhatónak.
A pénznek nyugalomra és bizalomra van szüksége, amiben nem kis szerepet játszik a poli- , tika. A második világháború adottságai vCgészen mások • fejtegette az előadó. - A háború ötödik évében vagyunk, de ténylegesen csak a második éve vagyunk érdekelve és nem olyan mértékben, mint az első világháború alkalmával. Akkor másfél milliós hadsereg szükségleteiről kellett állandóan gondoskodnunk, ma a kiadások .jóré-. szét a korszerű felfegyverzés kiadásai adják. Bebizonyította az előadót annyira jellemző fölény-\' nyel és világossággal, hogy ma csupán olyan jelenségek vannak, melyeket a hálwruval eg^üttjáró áruhiány és a közönség áruhalmozása okoz. Az államháztartás egyensúlya bizto-
a/, állam bevételeiből nagyon kis hányadát
és csak kólesön-müveletekkel fedezzük. A míeg-nagyoblKMlotl pénzállomány mindig a termelési szükségletekhez igazodik és ma a magyar pengőnek a belső értéke aranyfedezet tekintetében is a világ egyik legjobb pénze. Minden há-
ború veszteséges üzem, — hangsúlyozta az előadó, mely csuk akkor válik nyereségessé, ha a győztes a legvőzőttre hárítja át kiadásait.
Tömörség, világosság jellt-niezte Kel<<m<en Ferenc bankigazgató előadását, mely egy iró választékos szavain keresztül megnyugtatóbban hangzott egy orvosi konzíliumnál. Mindnyájunk aggódására volt ez balzsamcsepp és a ntagvar pengőbe vetett hitünknek a megerősítésének a szolgálatában állolt. Az egy órás terjedelmű beszéd utolsó percéig megőrizte magas színvonalát és lebilincselte a hallgatóság osztatlan figvclmét. Az értékes előadást dr. Molnár AntalH/gimn, igazgató, a Kör elnöke köszönte pár szóval meg.
A gimnázium levente regős-csoportja népballadát adott elő
Az első bemutatkozó ui szellemről. uj irányról tanúskodik, nie,Ív a- niagvar értéket a m:i«ía nemes egyszerűségéiben tökéletesen tolmácsolta. Gerencsér István dr.giiun. tanárt illeli az elismerés a sikerült szereplésért.
Siklósi .lános néhány költöményét adta elő. IJj hang csen-(1 ült in\'cg a terctmibeji. A válogatót I magvar szavak muzsikájának uj ritmusa törte át a megszokott formákat, hogy azokon k.ereszlül metfvilágitsa egy önmagában vívódó köllő mondanivalóit. A közönség szívesen fogadta az első hallásra merésznek látszó költeményeket és megérezte a szívével, mit akar mondani a költő.
Mécs László verset szavalt Horváth Kálmán öntudatos átérzéssel és jó kiejtéssel.
A Zrinyi Irodalmi Kör első liceálisál a Himnusz hamiíni zárták be. (u/,)
•M
Zililiitelt Is biztosíthat a gaziának a bnzafeitviny
lenül rendkívül értékes \'^prémium,. de egyúttal azt is jelenti, hogy az értékpapír belső értéke teljesen védett a búza esetleges árváltozásától.
Igen nagyjelentőségű\'és szerencsésen megválasztott a kötvények kisorsolásának, valamint a kamat kifizetésének időpontja is. Á kötvények kisorsolását ugyanis minden évben 25 esztendőn keresztül november második felében tartják a következő év február l-ig beálló esedékességgel s ugyanesak február 1-én válik esedékessé a kamat első része. is. Ez az időpont a gazda szempontjából igen fontos és előnyös, mert február l-ig a leglöbb gazda terményfeleslegét többnyire már értékesítette, viszont a tavaszi munkálatok megkezdéséhez jelentékenyebb összegre van szüksége. Ez az az időpont, amikor a gazda pénzt hajszol, földhitelt keres. Erre a pelrá kitűnő tartalékolási mód á buznkötvény. Ha kisorsolják a gazda kötvényét, ezzel el is vetette magától a hitelkeresés gondját, ha pedig nem, megmarad a/ értékpapír, az bármikor értékesíthető, mert a kötvényt jegyzik a tőzsdén, tehát ott bármikor eladható.
Sok más előnyön, így a kisorsolt kötvények és az. esedékessé váll szelvények, adó. illeték és \' bélvegmentességen kívül van még a buzakötvényjegyzésnek
A\' bmakölcsón kibocsátása óla eltelt több mint négy hót elegendő volt ahhoz, hogy a magyar társadalom a buzakötvény jelentőségét, előnyeit télies mértekben megismerje. A kipocsá-totl buzakölesön összege, az 5 millió mázsa buzaérték az ország átlagos évi búzatermésének mintegy hatod részét, az. évi 150 ezer métertmíázsa búzát jelentő kamatteher pedig az..átlagos évi búzatermésnek mintegy fél százalékát teszi ki. Kamat fejében évi 3 százalékot, tőketörlesztés fejében pedig évi 2.8 százalékot, tehát összesen évi ¿>.8 százalékot vállal magára az állam, ami 5 millió métermázsa búzamennyiség után 290 ezer mázsa búzát ielent. Ezek a búzamennyiségek minden nehézség nélkül bármikor rendelkezésre állhatnak, tehát a buza-kőtvények fedezetét az államkincstár minden nehézség nélkül biztosíthatja.
A kölcsönkonstrukciónak leglényegesebb része az, ami a kötvények iránt a bizalmat miég jobban .megerősíti az, hogy a visszafizetésre kisorsolt kötvényeket, valamint az esedékessé vált 3 százalékos kamatszelvényeket az azokon feltüntetett búzamennyiség p^ngőcllenérté-.kének megfelelő ősszeg tőrtéaiő kifizetése utján váltják ho. A kötvénytulajdonosok szempontjából az a konstrukció kétségle-
egy különleges előnye is, nevezetesen a jegyzési időszak Virta--ma alatt, tehát 1911. január 31-ig történő befizetések alkalmával a jegyzett kötvények névértékéből a befizetés napjától líM l. február l-ig, vagyis a kötvények kamatozásának megkezdéséig terjedő időre számítva 3 százalék levonásba hozható. Végeredményben jelentéktelen összeg az. amit a kötvényjegyző-nek a pénzintézel visszaad, de ez a csekély összeg is nőveji a bizalmai a kötvényekkel szemben. (a)
Szülői értekezlet a Rozflonyi-uteal iskolában
A most duló háború minden eredménye, a vérrel és áldozattal kivívandó győzelem, a gyermeknek érleli a jövőt. Uj envl>e-reket kíván a magyar holnap. A száraz ész-ember, a csupa s/.iv ember, a kisportolt ízpm-eniber egymagában netm alkalmas a jövő feladatainak elvégzésére. Harmonikusan felépített és nevelt emberéké a magyarság jövője. A Hozgonvi-uteaL i.sk\'ola^ tudja, hogy ezt\'a magas célt csak állandó munkával érheti el. Az iskola errtvfel is készüli, de munkája nagyrészt hiábavaló, a család megértő segilséye nélkül. A szülőknek nem. egé-szén\' mindegy, hogy tfve rímekét mire és hogyan tanítják az iskolában. .Ioga és kötelessége, hofív ezzel törődjék. Minél nagyobb áldozattal neveli fel gyermekéi. annál inkább.
A Rozgonyi-utcai népiskola igazgatója, vitéz Filó Ferenc uj megoldást vezetett be a szülői értekezleteknél A régi műsoros értekezletek beívelt az osztálv-érteke/let megoldását hozta, melyet már az első alkalom/inal igen nagy. számban látogattak meg a szülők.
Vitéz Filó Ferenc igazgató rámutatott, hogy a falvakban nincs litok. A földszintes házak, a nvilotl udvarok, a tágas határ rossz buvóhelv a titok számára. A tanítót mindenit), ismeri és a tanító is mindenkit ismJer. Születés. halál percek alatt bejárja a Tálul ésegv-egv esküvő a falu ünnepe lehel. A város más. A bérházak egyu^s ntóllé és e^v-más fölé zsul^ft családjai elszigetelve élik hajszolt ütemű életűket. Akadnak 10-15 éves szomszédok, akik.nem is ismerik és-nem is köszöntik egymást.
j A Rozgonviutcai népiskola tanítói kara megértve az idők parancsoló szavát, bajtársi szolgálatot lát abban, hogy meglátogassa tanitvánvnit otthonukban. A testi és lelki veszély uiH különösen naiv a trvermek számára, Víaszpuba lelkük ryedití issza a benyomások özönét F/t nem lehet csak a iólelküség álarcába burkolt fillérekkel megoldani. ide a tanítói lelkek megértő kzcxQtete kell. melv krisztusi" jósáffgal hajlik le tanitvá-nyához. Oröm|mel regisztrál¡uk, hogy városunk tanítósága ui síkon dolgozik a \'magyar jövőért.
. A nnZFHRDO nvitm T*TI rmvpú 7 őrAtrtl « Artt*. fHAtf* *r*rds pintalf d<*h>t6n í* «e*«». n»i>
i
.V. ;
1944*\'január 24
£AUAi KOZL\'ON*
A felszabadított Csáktornya uj arculata a magyar uralom alatt
Muraköz Ismét teljesen bekapcsolódott a magyar életbe
(1 ¡Hifitornya, 10 M<-jiwuiér (Kiküldött tudósítónktól) Néhány hónap múlva három osztondojo l.wz, hogy az évszázados fák hatalmas koronái mögül olölünö esáktornyai vár örtíg tornyára ismét folkorüllmtott a hárournzinü magyar- lobogó. Akkor is ilyen onyho, meleg szél lengett»» a zászlót, csakhogy akkor az már a tavasz loholok) volt igazán, most meg hiába az egybe, naiittüténoi«,\' tavaszias
útónok, olótto vágjunk még a léinek. De,hiába süt ugy a nap, Csáktornya kéj» ma mást mutat, mint hatom év olótt. Akkor az öröm é« bakosodé«, a zászlóordó éa az ünneplő tömog tüntotto ol a város külső kéjwnek zavaró foltjait, azóta a magyar uralom végleg mogtoroni-tetto a rondot u külsőleg is szoblíé, értékesobl>é totto a /irinviek ösi fészkét.
Virágágyak, fásítás, bérpalota...
Mar a pályaudvar ké|ki is tnáat mutat. Kibővült, kicsinosodott, környékéről oltünt a szeméthalom és a bűz. Szabad toréit yírávágjak, fák szególvozik. H ha mogindulsz a város fölé, csodálkoznod koll, hogy ott, ahol a Tornává inonti réteken nemrég ínég szabadon süvíthotott a szél, ma már hatalmas, modorn bérpalota omolkodik s körülötti» annyi éjiilé-azoti »nyag, mintha nyoma sem lon-no az anyaghiánynak.
Bont a városban is eltűntök a csupasz torok. A régi piactér kopaszságát a szép országzászló és a jnögötto kiképzett park tüntette el
még 1042-bon, a plébániatemplom . előtti toron ]*xlig Cluapariul) Márk Kiüt, u muraköziek magyar franciskánus vértanu-ixapjának hatalmas szobra áll tavaly nyur óta. Már ózok a külső jelek is biztatók, hogy Csáktornya fojlődéso, amióta hazatért, nem állt mog, hanoin a magyar élotbo bekapcsolódva szinto zökkenő nélkül folytatódott. Még világosabbá válik a fojlódés vonala Poesoröik Mttó országgyűlési képviselő, Csák-j tornyú volt vánwbirája és Kopjár Ferenc, az uj városbíró szavain keresztül.
Pecsornlk Ottó képviselő Muraköz haladásáról és fejlődéséről.
politikai célnak mogfololt.
I\'ocsornik Ottó képviselővel Muraköz olinult három osztondojéről Ik;-azélgutünk. Klsósorban azt szorot-nénk tólo tnogtudni, mezőgazdasági téren történt-e haladás, fejlődés az uralom változás óta.
A inozőgazdaaag a jugoszláv idóbon- teljesen olhanvagolt volt — feleli Poesornik, képviselő. — Akkor s hangsúly a jJolKikán volt. Történtek ujö\'an kísérletek mezőgazdasági <»gyoHuíolok fölállítására, do a cél itt is politikai .térro siklott. Általában inuidon mezőgazdasági intézkedés csak addig tartott, ameddig a
Ma a helyzet egészen máa.
A mezőgazda <ági oktatás, a gazda-társadalom i.dvilágoaitáaaa magyar csajmtok bevonulása után * szinte azonnal megindult. . Per lakon és Stridóváron mezőgazdasági szakiskola nyilt mog, a gazdatan folyamok látogatottságát az ogyro több ezüstkalászos gazda mutatja, akiknek tudása nyomán torméazotoson a haladás mezőgazdasági téren a falvakban is meglátszik. 1/OgközoLobbi torvünk elérőn egy téli gazdasági szakiskola felállítása Csáktornyán.
Hogyan tünt el a híres muraközi lóállomány
Szóbahozzuk az állattenyésztés kérdfaét is. Az őszinte válaszból kideríti, hogy hÖgyan tünt ol a hiroe muraközi lóállomány: olcsó liéesi virsli lett a muraközi csikókból!
A muraközi állatállomány a jugo-sjdáv időkbon annyira leromlott, hogy a harmincas évok végén maga a jugoszláv állam is kénytelen volt belátni, hogy politikája otéron is teljes romláat hoz, a segitaégliox azonban elkéstek. A fiatal muraközi csikókat ugyanis vagonszám vitték ki jiotom |>énzért Récslio a lómó-sr.úrm-.ékokbo. Hogy a magyarok
utak ogész sora épült és épül h a meglévő utakat is mind londbohoz-ták, hongorozték stb., stb. Csáktornyán olyan kényolmos és modern szogénvház épii)t, hogy bárki mog-irígyolholi a bontlakiiat. 8 hány bolyon épült modorn, uj iskola, községháza, jegyzői lakás ... v.
búcsúzás olótt még a további tor-vokről boszélgetünk a képviaolővol. Tulajdonképpon rövidon öaszo k)hbt
foglalni a hallottakat. Azt is aioaal-hatnánk ogvszorűnn: ozon az ufc)« haladni további Mégis megemlítjük« hogy három uj vasúti megálló 1 étéin teoo van torvbevém: 1. C«ákV>r-nyán, 2. a (Csáktornya milmavárí vonalon Drávaóhid és 3. Drávavi-sárhely Pusztafánál. Amennyibe« az anyaghiány\' megengedi, további villamosítási ée, útépítési torvek is készonállnak.
1 - Mit mond Kopjár Ferenc, Csáktornya uj városbirája *
Ami magát Csáktornyát, a muraközi fővárost illoti, azt Kopjár Kolonctól, az uj csáktornyai város-birótói magától tudjuk meg. Csöndes, halkszaru, \'szerény hivatalában is, akárcsak munkahelyén. Mort tudni koll róla, hogy »civilbon« sza-bómostor, akit IVesornik Ottó lo-mondása folytán valóban a köz akarata állított o-tisztségm. A csáktor-nvaiak ugy emlegetik, mint a becsületesség\' mintaképét. f> mondja ol a Csáktornyára vonatkozó torvokot: / — Tervünk sok van ,\'de hogy mennyit tudunk bolőlo mogvalóoitani a közeljövőben, az nom rajtunk áll. A tavasszal sor kerül a már készen álló Zrínyi Miklós szoIk»-\' felállítására. Az uj toniotőbon tij hullaház építését tervozzük. A tervezett uj vasútállomás épjtésévol uj utcát i» koll nyitni, anli által a vasútállomás lényegesen közolebb körül a város Bzlvöhoz. Szeretném ezenkívül megváló -¡tani a Zrínyi-vár környékénok rendezését és parkosítását, de a log-rfagvobb tervem: a város csutorna-há\'ó/atának kiópitéso.
Csáktornya tohát az uj városbíró ala\'t is további fojlődésnok néz olé-bo. Adja Isten, hogy a torvok elé tornvosuló akadályokig a cBáktor-nyniakat l>ékés, összefogó munkája, as uj városbíró vozotósévol míndon-
bon legyőzhesse.
Mialatt az uj köntöst kapott csáktornyai középülotokol szemléljük éa az uj gyalogjárókon járunk, a horvátországi iiegyok felől ágTuezót hoz át a szól a Dráván. A déli testvérnép szomorú példáját látva , ■ muraközi nép kétazereaen tudja értékelni a békét, rendet, nyugalmat éa plztonadgot Jelentő magyar életet/ amely osak boldogulást éa toj-lödéat hozott neki
"Mintha a Szontilonán foltárt Zri-\' nyíok sírjából Zrínyi Miklps szelle-uío. áradna szét o "vidékre. S hofpr oz a szollom dia<lalmaskodní foj a régi és Csáktornya lolkiségénok ia idogon Hzollomiseg folott, abbaa nincs semmi kétség. Csáktornya arculata nomcsak • most, három óv után mutat magyar kéf>et. Mag\\ar volt az már a-bevonulás utáni elsá napon. l)o ezen nom szabad csodálkoznunk, hisz nem kollott mást tenni, mint lövetni ogy 22 éve« álarcot. S Csáktornya boldog, folszalKi-dult örömmel totto ozt. Azóta cmk tudatosabbii, tefljosoblx\'! vált or. a ké}>: kitörölheU\'tlenül beleolvadt a magyar ólotbo.
» Kom is tohotolt volna mást, hisz Csáktornya — a Zrinyiok váróaa!
QATÜI-QIIAF KRNÖ
Parkis Tilsa karnányzól elismerést kapatl
inennyiro másként gondolkodtak, arra mi som jellemzőbb, mint az, hogy a hiros muraközi lovakai a Kanizsa melletti ]>alini méutolojion, a régi _ muraközi csikókból novolt apaúllatijkkal tonyéaztették tovább. Az ajiaállatok kiholyezése már ré-gobbon megindult, ma is folyamatban tan, Igy minden ronu\'my mog-van, liogy a régi hiros muraközi lótenyészotot a régi nivóra lobot majd visSzaálliUuií. A bosnyák tőimnek behozatalával lerontott marha állomány foljavitáaa is sr/jj) orod-ményt mutat a magyar uralom óta a törzskönyvezett magyar tenyészbikák kihofyezésévol. -
A muraközi gyárak fokozott teljesítménnyel dolgoznak
Ki koll ismonii, hogy az i|>arOHo-dáa torén Muraköz a jugoszláv idó-Iwn orőaon follondült, hisz U>xtib gyárai Európa hirosokkó váltak. A magyar uralom azonban o fojlmlést nom törto kotté, mort a nagy anyaghiány és a hál>oru ollonéi-o is, a muraközi gyárak mind toljos üzemmel, tjőt holyonként fokozott teljesít-
ménnyel dolgoznak, sőt uj vállalat is alakult, a Muraközi Toxtilgyár. Mái- a magyarok ójritotték mog a Csáktornya—muraszordaholyi villamos távvezotékot, ami azért is i-ond-kivül fontos, mort lohotóv» totto az ottani szénbányák fokozott üzembeállítását. ,
Hogyan fejlődik az Ipar *
A kisipar, mint mindenütt, Mura- gunk is csodálkozunk, hogy mennyi közben ts anyaghiánnyal küzd, do
ét szép fejlődést mutat a ltázi-r. Elókorűltok aHí\'-gi szövőszékek,
ismét
ipar. Klők\'orültok üvt^g •okkák s a muraköziSúwzon ismét otthon\' készül. Az agya^ ós esoréj>-ipar rondkivül fojiott/mollottük jnég » tímárok büszkélkodhotnok orszá-uos, komoly sikorrol.
A csoikIo« be.sz<»lgetéHl>ól lassan egéf>z számvetés lesz: s szinte ma-
minden épült Muraközbon és Csáktornyán ,o két és fél óv alatt. Nem \' csodálkozunk most már a Csáktornyáinkon, akik azt . mondják: mióta a"magyarok ismét itt vannak, Mura-közIxMi több történt, mint jugoszláv idóbon 22 év alatt. Poesjórnik Ottó kéjivisolő, az ügyök iogjobb ismo-róio, szinte osak ugv kapásból so-lolja fol a kővetkezőket:
— A Csáktornyái vi^ubVlloniús «ieita-vágányát, amin a jugoszlávok bártan évig tiuxaktxltak, a magyarok megcsinálták hat. hét alatt. Tiiske-s-cenlígyprgyön uj vasútállomás épült. VaUfuoiinyi vasútállomást tataioz-
Vasutállomás, vágány, hidépités
ták, ki bővítőt lék, csinositották. környékét parkosították. Megépültök a lotonyoi éa muraszordaholyi Mura; hidak és a murakoroszturi vasúti Ilid. A szordaholyi vasúti híd építési» is folyamatban van. A bokötó-
A . hivatalos lap. vasárnap*, számában jelent meg a - kormányzói kézirat, amely tudtul adja! hogy a Főméltöságu Ur a minisz t e relnö k elő ter j esz t ésére megengedte, hogy Fnrktts ViltWi nyug. tanítónő, nagykanizsai lakosnak a társadalmi élet terén szerzetI érdemeiért elismerése tudtul adassék.
Kgész Nagykanizsa, az egész vármegyei osztatlan őrö(nÁnel fogadta í< liirt, mert olyan közéleti vezetőt ért a legmagasabb kegy, aki egy egész élet példájával mutatta meg, hogyan kell odaadó, önzetlen lelkesedéssel állni a legszentebb eszmények, a magyarság-és emfl>erszeretet szolgálatában. Farkas Vilma valóban az, akire el lehet mondani : ■ mindenütt ott volt és ott van. ahol a köznek fáradat-tan. hozzáértő szervező erőre, kifogyhatatlan nuinkakedvű vezetőre van szüksége. Ügyvezető elnöke a Keresztény Jótékony Nőegyletnek. társelnöke « MANSZ nagykanizsai fiókiának. alelnöke az Országos Tüdőbeteg
Szanatórium Egyesület nagykanizsai fiókjának, valamint a Szrteiális Missziótársulat hely« társadalmi szervezetének, ö szervezte meg Nagykanizsán í« női honvédelmi munkaszolgálatot. Mész tvett, mint választímiá-nyi taghoz Irodalmi és Művészet! Kör^-a Keresztény Tisztti-selőnők lígvesülete, a Társadalmi LCgyütlttnüködés zalai szervezésének munkájában. Már az előző világháború idején |>olgár« hadi érdemkeresztet knpott a hadi segélyezés m u n k a f ront j áá végzeit eredményes munkájáért A Vitézi Szék a hndi-órem|m|el ismerte el kiterjedt hazafi«« munkásságát. Honvédeláraii é«s kultuszminisztcri kitüntető dis-míU^s<íiröl okiratok tanusktKf-nnk,. S most, aítwkor a Kormányzó l^r őfőméltósága is lel-diszitette ezt a ritka közhasznú életet a közösség elismerésének legmagasabb jelével, a város és a megye társadalma sz<ípetettel és örömímel kívánja Isten áhfá-sál továbbra is Farkas Vilmára és minden in/unkájára.
Tilakiatas merénylet egy kailzsat soffér ellea
Vilesek Géza, a MA0RT fiatal gépkocsivezetője tegnap kél barátjával Surdra ment egyik ismerőséhez, hogy a hegyen elszórakozzék. Már sötét volt, mikor felszedelőzködtek es hazafelé indullak a hegyről. Útközben egyszerre dörrenés hangzóit el és Vilesek felkiáltott : , Jaj, meglőttek !
Társai segítségére siettek, majd bevitték a községbe, ahol bekötözték. Az egyik irodából telefonáltak a mentőknek, hogy
a súlyosan sérült stfffőrt szállítsák fcc a. nagykanizsai kórházba. Időkőzben azonban az ősei ről értesült a MAO RT is, autót kerített és erre tették fel eseket és l>ehozták Nagykanizsára. Útközben találkoztak a kanizsai mentők kocsijával, amely felvette a sérült soffőrt ós behozta a kórház sebészeti osztályára.
Megállapítani eddig csak anv-nyit lehetett, hogy u sötétség leple alatt valaki "rálőtt a haza-
¿ALAI KÖZLÖNY-
1944. január 2i
felé igyekvő kis társaságra é« x éolyó Vileseket találta, akl-aa£ u veséjét*\' liakilt Állapota smirms
A csendőrség szigorú vizsgálatát indított a titokzatos fővén\' UWasének kideri léséra.
NAPTRRN1):
Ejjoli gyógyszertári ügyeket:: Ma • Megváltó gyógvsiertár Kra»ólx<t-
KisnaimeRn ai ottani Kvóítysaar-iAr állandó fisrvalflU» ssoltfAlatbt tari
Nuptir. Január 24 Hétló. Ro«¡. Timót pk. - ProtrslAns Tádé
kat.
4ho#y a hnmerista lát fa:
Az ájániéhcñikó foga
Ma közvetíti a rádió Oszlányi vezérőrnagy avatásit
fíudapcst, január 21
MTI jelenti, hogy a magyar rádió helysziní közvetítési aq t aiueste 9-kor. arról, mikor vitézi: »agybányai Horthy Miklós Ma-» gyarország kormányzója a Má-*, ria Terézia rend lovagjává avat-" ja vitéz Oszlányi Kornél vezéi"-araagyot.
— (Névmagyarosítás
H/álig Lajop m. kir. állaiupériaiári tiszt, uagykanispai kikon nnrét bol-vgvminiszteri «ingedéllyol vKiinay\'v-i m magyarosította.
— (Kehvieai dr. Thoiway ZttoMOndnéért)
Mn reggel 0 ój-ajior volt * jiagy •"▼áijiír^UHo a (cranp^k plébánia templomában a hirtelen elhunyt dr. Thoiway /jHÍgmondné lolkuic •melyen rúszt Tottok a rároii társa «latinának élenjárói, aa egyesületek képviselői éN a Thoiway-család nagy--szamu tinztelói. A tometóa délután 4 órakor történt a rk. HÍrkcri tai^úetennéból, aljoijnun dr. Thoiway Xto^moud édepaiijrja jnrllw helyezik a MejráM/.onyt pihenőm.
ITartatékas /iszlak «¿akfc felvitele hederénklvlli klképx*
szakaába)
" A il.eienle Hírközpont ieUnti: A koiivftdtilrni minisztor folhiváet intéz » hp»y«W\'L\' tartóiékor, tifl/.tjoihox, t ÍH%|jakSUjeihe/. éfl hadapród őnnee-IfíiAtez, hogy a hon véd ní* hiratá-áljuniányatyi, a honvéd szok-a/olgáW"1 tjsxtek úllománycnoporfja hatleráiijtiyüli tiképző szakmájába hÚMlCikvi MrMil. Al4«lábunq$ok |.álváSdirtfnak, akik H5. ckrtOTÜtet tid nem léptek (1909. szülőt/* i év-folyami,. nap^rozülókig tiszte, kero«?!-tény származásukat igazolják, testi-Iry i-saj^tfl/pigálutra alkulrnoeak, ma •jrar. alluni]x>lgárok, büntetlen és ífld(thfitetk>n idóí\'ítutüek. *>)hivjékja Urt.aU\'koy. tisztek ((iÁxtjufoltuK, hnd-amóá őrmesterek) .figyelmét, hogjr «(fcót is Pályázhatnak, karpaszoma-■ycw évfolyamra való tekintet nélkül. A részleto« pályázati feltételek, to-Tábdbit a kére ímek összeállítói» én tiy. azokhoz CAatolöndó okmányok ügvé-Veo felvitágqpjffcU ad p)índv>n áílo-»íátvjtoflt, csapattem, honvéd kiog«-nzito ím járási loTcnte]iaiaiícsno^9%. A kárrvnyekot 1044 február koll ÚJ olőljáró paranesnoWighov. Wn^^Mii.
— (KaszarMaiegváltós)
A F wo hl-család dr. \'üholway /,«ig-«iotidné olhunytu. ,nlkulnidl>ól kf/) jjon-jól küldött n >t)^HZÍósháa Napközi Otthona részéin koszorium-gváliámil.
_>\'.\'• i >, lil ■ ./! < .J I ( 0
— (farró vlzl>e llt, raeRhalt)
IyOiinpr IX\'Jion bazsi (ölfimüvpa ,0 rrc» fiacskaia a konyhái),ui játpjva-dnzott. Hzfitoi is ott voltak. ,)JEtfyi ótatlan jiiUanatUyi a koiwliáljan lor4 ferrpvizxí» fazékba ült, Annyiru «Hftác4got1, hogv kórházbas/iillitása után rövidewn meghalt. .
U**-wÁit uft/ volt, hofu ¿uUzeJts *ilÓ38ágmr/nat krtiveaö körülmtxyek f oh/Ián fnuemnkr.nt IrhpitieUm is mttymyilt»0 rt.udlx jövök. TtívoibaníaC szemeim előtt e-gy kie^yeneulyosfott tiMlun körvonalat rajzolódkik a jÓ9Ő /tétiát» horisontjmm én látni níUem m nt«ge\\6fed«tt öreykort.
Mindez must kártymvmrkftil »m-Uii ósuze. ;l.t,
Az omlás eyy Nkiá»*\' kr&tóJótt.
K($rics^mj spint estéjén /<*aáa\\m ponti*. Nayv jahídn uoUt távoli td-rqslxiH adUÍk fel és ez a, felyrtki tilU tmjt*; -Törékeny*, i/ellett* fdiy eyy odarajzolt iivey szem) éj tett« m törékenyse.ff fogalmát.
— aVo - mondok - Mis* b*rútom me<j valami jóféle itókát küldött. , ,1 • ,
A város nevéből ugyanis, «h*tw+n u küldemény jött /ögtön (tudtam, hoyy^ a Misei (ep meg karáctonyra. Felváltva szoktunk a nagy ünnepre küldeni valamit egymásnak, tavaly én voltam a soros. most a Misa, .
Nekiállok és bontogatom a ládát hál gyanúsan sok a forgács. Foraácfi forgács. mf.ttiül bentebb hatolok a ládába, antul többi, forgács. Végül-mztáiy előkerül a fHd(t magva, egy eléggé terjedelmen papirenomag. de már a, súlya elárulja, hogy nem ilóka. Könnyű.
Tovább bontom, ismét forgóé*, forgács és kösepiitt cPműtárgy. Egy arany, penénzeszóld és kék x^inckf bfn játszó, marha nagyúrik. Illetve tál vagy a>i. Szélén galamb s a galamb egy ki* csigabigái fii.raj. Mert afi is rqn a tálban, csigabiga gyere ,ki.
ti <Y° .mqndok.
Nem igy a feleségem.
összecsapj» a kél kezét és msztn-f//« mz elragadtatás felső foft&n: Hit nem Wjm ?! ?
— l)ehogi/nem mondok én mit!
— Hogy entzin! Mit csinál.\'
— bhtsin. Zsoliiog-euzin!!
Mf)í \'e. \' •)! ■ .• i : ■
MaryftMtfiara mafer^i T<M
m---
l»2/ké. 1944
Tárxr : Bab és bor«4 klataltta «z «líititlan lakosság réaiére.
Hirdetmény.
A H»il|egtyH rcndelkcró elUtallin I«-k*k(ig I. h<5 27-(öl február 4 lg tc ltdó léóbtn Bxemél^eaként 75 dkg. babot és 116 /kg. borsót vAWiralbat. Az d4ict-tál m ceyik vagy mindkettőből keve-staket vagy mindkét sikkből kérhet a fogyaszt*, Uftteet asonban egyikből seoa kétket ¿8 ka»hat, még akkor sem, ha a másik cikkből megfelelten kevesebbet vA-sirqltia. A,b«bot és borsit mlaéepklnei abbsn s lUxlHkíetben kell siti^TAsArplfilJ, akol i MaamllSitet szokta vásárolni b a llsstfttletek cmkit a uicK»rokqtt ^tfásáf-
léikat szolgálhatják kl a hüvelyesekkel. A
- - .Vo és az l>»j f — Vgymn k-gf/uti b»ssJtis»H — iUénik httéiri». hogy i*ihífw*Mfk*. s?e cialitás, egy áfthorm féUhkiy meg egyéne*«/» o*ü&in«a.<
Azíáp aaaA íeik^nde-zik. Ulkende-zik is oszongym, ifíii érhet eű f
A/ándihcsikónak neta »¿¡tik • jogát ~ dietm én, de azfthi m kér-dés qjúget i^t * fejembe.
Akár illik. aM¥tr uem, meg k*lt tudni az értékét, jövő karácsonyra viszonozni Aell és ha a Misa küldött e.gy M) 60 fóngős dolgot> én sem valaxzolh-atok alcsóbl>al. Merthogy/ uójfiőO -60 fenyőre becsültem, az iSrijiel, főképp rnive.t rógtön látni rajta, hogy. a festése nem sikerült, se nem armnu, se nem zöld, csak ahogy á firkmszból futosta.
Elvittem hal a porcel&nke,r<skedő-höz4 hogy becsülje meg. fis azóta se éjjelem ,,ae yappiHom. A keres-kef/o; ugyanis ránézett, füttyentett egyét és azt mondta, hogy testvérek közt. is megér 800 penf/őt, de oda ne adjam on-nyiért. Ilyesmit már\' nem lehei kapni és az ár<i hétről-hétre emelkedik.
Szédülve indultam haza, illetve hogy szédülni se mertem. hátha elejtem az ibriket. Odafelé csak ugg félnézzel lóbálva vittem, visszafelé, a kél karomba zártam és az utcai torlódásokat tnessze elkerülve, hazáig a fal mellett mentem.
Mivel azóta éjszakánkéul felriid-.k megnézni, nincs-e valami baja, teg-uap rendőri állitláttam melléje s ma tárgyaltam a iakálossfd-. A szekrény ám a réseéhez, aAnl n mükiben áu, körbe vastácsot huzatok, hogy védve legyen a járókélőktől: Egyidejűleg bejelentem a Műemlékek Országos Bizottságának, hogi) vegye katalógusába és ralmai ál Unni támogatást utaljon ki. Mert ha a jövő karácsonyra saját «römből heU N#zo-nojni. hajtebunklm beköszöni ii nélkülözés.
El SS JÓZSEF
«egHiokulj llstlvésárlóiktl szol(;AlhaljÍK VI sklket Ismernek, teielö>se tfarem, hogy „\'
{elsorolt kstegórlik nnutbassaaik a iisi(.
Izlatckben a ¡htlvelyeseVhez s « tskintet-ben számadásaikat cllenéiknl logen.
A llsztkereskedők utalványaik átvétele végeit |anuár 24-én kötelesek jelealkeznl a közellátási hivatalban.
Nsgykanlzsa, 1944. Január 21.
1 • i ■ i
331
Polgármester.
■ h i
babot és borsót s családi Igaxolvány fel-nalstáM ét s HsztfegyekcM levő ,H"siel-vény levágása ellenében szabad kiszolgáltatni, a kereskedők ugyánekkor a családi Igszalváayról s Vú^igáltak családi sor-szAmát, aztán a kiszolgAll caalád személyeinek számát s a kiszolgáltatott bab- és borsó *eanyl»égét egy nyilvántartásba feljegyezni a ezt a nyltvAnlartást n levágott szelvényekkel együtt febnsár hó 5 én és . 7-én eieélékes llaitelssáwolás al-ksísaávsl ssámadásként btadnl kötelesek, (eltüntetvén a nyilvántartáson a kl-saolgáNstott mesnyiaéRít, a bevételt és a maradványt. Sem babot, tatu borsót aem ksphalaak a liszljeggvel nem rendslkesé termetik, a Maori, a Mlv és a |»osta al-kalmszottai és családtajjlal, a haavMség, tlszljel. altiszt jel, /izók családtagjai, a sseadtrség és tcnMnéfr léttzáarába Sarolták és osalAdtsgpiik, ralamlnt A kórházi ájtoltak. Mkideceknek h>relyeukkel való ellátásáról másként gondolkodott a kor-«án\'y. A kereskedőket, mlatbogy csak
UitfiéMillmann |lék vaskereskedésébin
sin-, riid- és paikővas-, továbbá szeg-
utalványok béváliítátiik
4a »\'«^unwlniflk.
Hofhcrr g^pek elö|«gyMXhe«ék.
VILLAMO$ ARaM-„i szoloAltátó RT.
Aramuámlák ti*ata%., r,kl»máolók, h|^aj«i«nt*a»)c( aíakaxarO kivilágosíts» mlndan vlllamót ¿érá\'ítban
\' v. \'V t wuv
rt-ftlclötl Al délntén 16
Brii csapatok behatoltak
Észak-Burmába
».
Ilónajyokiü tartó előkészületek titán a brit haderő áz ;«s-sami arcvonalon az eltelük órában támadást intézett a japán állások ellen. A, brit csápu-5tok hájTom e-sojportbap 4 kih)-\'mélercs széíességben Mjiatolink Eszák-Burmába. A harcok a Yi> folyó környékén folynak.
(MTI) Tqzso ianán mjniskth;-elnök a jajyán képvisélőhá^>ná a délvidék védelmi .í^feiEkcilft^i tárgyában hozzá intézeti.ké\'rw.v re kijelentette, hogy a déli olaj-niezök fontosságának mcgfirle-lően megtették a szükséges intézkedéseket, melynek részleteiről érthető okokból többen néni mondhat, ^yugodtajj várja x támadást akár a leve.ifőből. jkár a tenger felől ^rkeziK.
Nflgykanjisd ipé^yei város adóhivatalától.
2W/IM4.
Tárgy: Pelhlvás az 1944. ^vre szóló Alxali á«08 keresettadó, valamint jövedelem- és vagyonadó bevallások beadására.
Felhívás!
Hivatkozással a zalaegerszegi nt. klr. pénzügy igazgatóság folyó hó 19-én kelt 32.50#/lM4. It. sz. és a hirdetőtáblán, valamint nagykr,niisal kereskedők kirakataiban kitlggeszteti felhívásra, alsillrt hivat»! la felhívja az a\'tfézók figyelőiét az sbban foglalt rendelkezések pontos betartátlrs^
A bevallás céljaira kétféle htvatales nyomtatvány van. egyik as Általános keresetlacié, a másik a jOvedelem- és vagyos-oáé céljaira szolgál. Ezeket a nyoastatvá-nyokat az elósililási költség röe^téHtése mellett a városi adéblvatslnil leket beszerezni. mely hivatal sz adM»4va!lá««k klállitásánák módjára nézve Is khrilágosi-lással szolgál. ,, Nagykanizsa, 1S44. Január 21
>53; Városi Adóhivatal.
B«huHÓI«i»nyok«t felvesattak. üya-korlattal rendcUezők előnyben. MnngSria kel-í-yár. 24«
„Feketete Sas* gyógvizenár kesss meg-blzbató, szorgalmaa nőt taborimanak.
254
Fiatal asgédí aséanall belépésre fél-vé etlk Kelemen Rezsi cégnél. 297
Gyapja íiSiImhnM saslas-ls« karé elsdó. Kölcsey u. 17, .1. ajtó.
fcrfi fekete kabát és rnhállc aiadók-Cim a kiadóban. 296
Szombslhdyl Ójszkomfortoa egyszoöáH lakásomat alaa«rAlsi*fa nsgytcanlzssi
lakásra. Cim a kisdóhlvatalbsn. 251
Találluh 1 dib nehéz te$tlniünkái részére kenyérjegye\'. Igazolt hüajdonosa átveheti a kíidohlvatalbAn. 205
ziíá, kttZÍLŐiv
t*OLITIKAI NAflLAf
ttfc^n« . „KlztazSaaásI M. T. N«gykM*<^\\
Ft.\'iilfta kiadó: Zalai Kar«!»
ayenáaják** W«(yK»«lz»*»
(HroradASrt . Zalai
Fflladó:.
ein:
Ára Í 6 fillér.
Hendtoko»atc .............. 84 óvf., 19. sz. Nagykanizsa, 1944. január 25. kedd Ara Í6 fillér.
Tábori pos u:
ZALAI KÖZLÖNY

Srm/mtmtínúK és kiadóhivatal: F6-ut 5. «tóm. ßz4Ä«w*«*i6pri 6« kiadóhivatal! telefon 7%. ex ■Mtttealk ml*#wi hétközaap détuláa.
POLITIKAI NAPILAP
Felelés szerkesztő: Barbarits Lajos
EIÖtlzetM ára: egy hónapra 4 p<,ngrt 30 fillér.
nejryedévre 12 pengő 40 fillér. Kgyes szám: hétköznap 16 fin . «/onih>>t«n 90 Nll.
Mannstein tábornagy támadásba mént át Vinicánál a szovjet fronton
Kesselring csapatai is támadásban vannak 24 óra óta az olasz harctéren és visszavetettén az északamerikai csapatokat
A keleti arcvonalon uralkodó iriftfártís
joloatátonyen bofolyásolja a harei kcly«Btot. A Krim-félsr.igettól ogé-Iioningrédig ezidósEorin* majd mindenütt olvad éa sürü mélven-járó felhőzet takarja az egrit. Csak néhány bolyon éssleltek fagyot. Finnek köTotkoztóJjon a nehéz lövegek éti s légi oró törékenysége is korlátozott. Nagy terüloton az olisrapo-uodáa észlolhotó éa csak néhány szilárdan mogépitott ut járható. X folyók nagyrószén nines hordképos jégtakaró. A hó a legtöbb harcj szilwwwon majdnom teljesen eltűnt.
A szorjot.
támadások főleg 02 én dm ki sza-kmavon mltak nagyobbak. Az llmon-tótól északra, l/oningrád-tól délnyugatra a balti államokba repotó utat akarta a szorjot mindenárén áttörési kisérlotével megszerezni. A nsgy támadást a némot esapatok visszautasították és súlyos rosztoségot okoztak az ollonségnok. A harcok fólog a szilárd épitésSi utaknál és köalekodósi gócpontoknál fejlődtök ki. A Pripot é* a Bore-zina kösött már fenyeget az elisza-jiosodás.
Fiume, Raguza, Tienna városok ellen súlyos légitámadások történtek
Zürich, január \'¿5
Tepaen súlyos szőre taépr-s l>om-hswvmadas érte Sionna varosát. A íí>00 érős ráros kilo\' ranVnüemlé koklcnl és mükíncseklúsl.. A horne l>ombatámadás a ráros központjában roll, melynok házai századokon keresőül változatlanul megőrizték kö-zépton jollogét. Sok ház rom lm dót*. Rombadóit iőblmk között Sionna kewilébon lorő történelmi non»-
zotosségü bazilika is, amely az ob-serriusoknak rolt az otthona. A bazilika pótolhatatlan műkincseiről romokban he vor. A ráros lakosság» köré bon is nagy a reszt*»« ég.
\'/AgrAb, január 20 Január 22-én légitámadást intéztek a- szövetségesek Fiume ellen. A támadásnak számos áldozata ran. Tognap támadást intéztek ltaguza ellon is.
A németek tegnap egész nap sikeresen verték vissza az orosz támadásokat
Berlinből jolontik: A német légi fegyver ut* teg-vmm mz egész keleti arcvonalon, föitf » déli szakaszon e^ész n«jt iáma>íA.ihnn 1 H)U, hathatósan elősegítette a hadsereg kemfay elhárító harcait. 4Í1 ellensé-Si\'M x)é|iot pusztítottak el.
A» elmúlt najon jolontós esemény «era rolt az orosz frontop. A harcok inkább holyi jollogüok voltak. Kgész nap támadó és rédokozó harcok rál-takoitak. Nagyobb szovjot támadá-aok mm llmon-tótól északra óe Lonín-
grádtól délnyugatra roltak. A németek «»itt indított
támariéeqUat egész nap sikere-«én tntfizaverirk. A Pripjet-ridékon és Berosina körül indított szorjot támadásokat, Keresnél és Néróitól északra a szorjot vállalkozásait szintén riwiiArorték.
fíerlin, január 2í> A keleti arcvonalról jqjontik, hogy Mannstoin tál>ornagv mogkozdto ta^ madását Vinicánál Katyiu orosz tábornok csapatai ellon.
Kemény harcok egy uj keresi hídfőnél ós Kirovcgrad
vidékén
Berlinből jelentik: A keleti harstér déli siskaszán az oroszok az esti arákban Keres városától éf»zakrn erős harci csopertekst szállítottak partru cs uj hídfőt létesítettek. ResdkJvUl elkeseredett hsrenk fejlődtek kt. A ném<-t helyi\' tartalékok bevetésre! a bldíél «Ikertllt léayeKeses öís»es/.oYÍ!(iril. Az ellenség kétszer 1« megkísérelte városks valö benyemulást, de mindkétszer vl-s/.s verték a támadásokat. Az uj klrffötöl éflíakra Indltett támadá* esszcosilott még A HéM^t fAállásek előtt.
Nlkepol én Klro»esrád környékén az oroszak nagyejib erőket vetettek hare-
ka,- de azok táMAdáflalt mlsdentltt meg-kliiHltották. Klrovo>{rAd vidékén frlxs szovjet t*rtal6kok és n»i>»y páncőlOH erő Imvetéaével uj nagy táinadAo Indult nyugati Irányban. Itt a harcok még tar tanak
IJeiaja Orkovtél délkeletre fel akartak szabadítani afty bezárt szovjet-kireecopertet. dn a kísérlet aem slko-rlllt.
Berdlcsevtól nyugatra «ORsemmUI-tettek ejjy szorjet hsreeíoportot. lébb száz feglyet ejtettek és sek ««höa leíívrert, valamint 7 páneélkocslt zsák-mányeltak.
Két oszlopban nyomulnak az amerikai csapatok Littorio felé
lieriin, január 25 műveletre. Egészen más a helyzet
Az angalszász partraszállás óta a* 5. hadsereg arcvonalán.-
három nap telt el és mindez ideig Kesselring tábornagy a három
nem került sor nagyobbarányu had- hadosztály egyrészét már harcba
vetette ¿s a súlyos küzdelmek szünet nélkül tartónak Ai ame-rikriluk kénytelenek voltak 11 Ra-pido patak másik partjára vtsz-szavonulnl.
miközben szokatlanul súlyos vesztesegeket szenvedtek. A Garigliano mentén a németek öt ellentámadást intéztek az ellenséges csapatok ellen. Az angolok még larlják állásai-
\' »
kat. A küzdelemben francia csapatok is részt vesznek.
Zürichi jolontós arról ad naámoé, b*ftjr hétfé rr^gíd ÖU Nettunorukt
az amerikai csapatok fjittorio Mi vonulnak. Két osxlm> kezdto nwig ** elftnyom ti lást a varos felé. Rr«s saöretm\'-gos bombázók súlyos támadást intéztek a váron környékén. Itt
hevet Imrrok intynetk Littorio repülőteréért. Kefselring csapatai erósitéseket kaptak és az elmúlt 24 óra óta támadásban vannak. Keokkol a támadiV-sóükaf az elózó napon átkelt északamerikai rónátokat vissearetotW\'>k i* hétfő dél óta az angolok állásait támadják.
Miért van a nagy propaganda-zaj a nettunoi partraszállás körül?
Az olaszországi badraürotatekkol kapcsolatban a nettunoi [»artraszál-lás került az általános érdeklődés bomloktorébo. Tájékozott néifiet körök mogálla(>itják, hogy a part rászállt csaiatokkal eddig harcok nem fejlődtök ki. A Wilholmstrasson politikai oldaláról is foglalkoznak n kérdései és mogállapitják, hogy az angolszászok igen erős megvilágításba helyezik a nettunoi |>artra-szállásukat »túlméretezik annak ará--nyáit projMigandájukban és túlzott kővotkezUitésokot fűznek az vm>-ményhez. Általában ugy tesznek nz angolok, mondják a Wilholmstrasson mintha Kóma bírtokba-
rétele számukra máris bistositva volna. .
Az auf/olok a nettunoi partr/i-"záltds jelentfuiéffénrk kidomho-riiÁ<évaf megtépázott kmiomii hirnevüket szeretnék rendbe-hozni. De meglehet az is, hogy emellett a második front kér ■ tlésérő! szeretnék etterrf-ni n fi-fye/mrt
és biztosítani etéren a visszavonulás lehetőségét. Az bizonyos, hogy a partraszállás körüli nagy propaganda-zaj az oroszok miatt történik, akik továbbra is erélyesen követelik a mAsodíKvArcvonalat.
Vaduzban sem tudnak a pápa odaköltözési szándékáról
{ Bem, január \'25
Napok óta azt terjeszti az angol
hírszolgálat, hogy a pápa Lichtenstein hcrccgscgbc, Vaduzba költö zik, hol a hercegi kastélyban m/ír meg is kezdték fogadására az előkészületeket. Az angol hírforrások hírét a német távirati iroda azzal cáfolja meg, hogy sem a herceg, sem a herceg kormánya nem tud erről a szándékról és az egész hir
csupán koholmány. Rendkívül sajnálatosnak tartják, hogy a pápa személyét ilyen híresztelésbe vonták be.
A római könyviárak legértékesebb könyv- és okmány-anyagát 250 ládába csomagolva a legutóbbi napokban Valikán városba szállították, .-3kof*a háborít befejezéséig Őrzik. Oda szállították a nipnte-cassinoi apátság 2Q^czer értékes könyvét is.
A londoni szovjet-külpolitika irányváltozásáról kapott tudósítást egy svéd lap
Az *
Stockholm, január 25 Aftonhlad<*l londoni tudósítója azt írja, hogy az angol sajtó hangja az utóbbi időben jolontéke-\' nyen megráltoaott a Szorjettot szem l>en. A szovjet-barátságnak hönaj>ok óta használt hangja eltűnt a szov-
jet-lapokból, amolyoknok hangja ogyro erőteljesebbé válik a Szovjol-tel szemben. A brit propaganda és publicisztika, de mé# talán a külpolitika terén is irányváltozásról lehet beszélni — jelenti a svéd lap londpni tudóeitója.
Szétvertek egy légitámadást Szófia felett
Tegnap délben északamerikai bom bázó kötolékok ismét támadást intéztek a bolgár fóráros ellen. A bolgár éa némot légvédolem és vadászrepülők szembeszálltak a támadókkal, ugy hogy azok Szófia légi-torénok oíéré«o előtt szétforgácsolód-.tak és bombáikat kénytelenek voltrk l<ynagy<^brészt nyilt területeken le-
dobni. Szófia környékén csak kisebb károk keletkeztek. A mtyghiusitott hígitáma<lá«nak sok angolszász repülőgép <*«!tt áldo»atul.
Bern, január 25 Tegnap este bazolbon megszólaltak a légiveexélyt jelző szirénák.
7iAJLiAI KOZLONV
15)44. január 25
TiftykozQDk!
klogdöbbonvo ulvaatuk nom is olyan régoiv, a spanyol polgárháború időjén, hogy u kommunista horda 1ÍHH) apró, novolHÜon gyurmokal, ki»-fillt ós kisleányt hajóra pakolt és Szovjet-Oroszországba szállított. Sajnálkozva és mogütközvo inondött ité-Irtot akkor muff ax ogóax Kurópa u MXoinyü tény folott. Azt hittük ak-kor, vag) csak roméilük, 4iogy soha tóim ilyen dolog nom fog megtör-^* téiini mégogjszor Kuió|utban. Annál , m^sobb a részvétünk éa sajnálku- | ztusunk most, amikor alig néhány j évvel a fontiok uhui, hasonlóknak i vagyunk tanúi. Szinte megrendülünk fennen hirdetett ourójaii kulturánk | létezésében, midőn nzt olvassuk, hogy a szöwtsóges angolszász hatalmaktól elhurcolt olasz szülök gyermekeinek ezreit. 10 12 éwvi kong Hxioilia kikötőiben liajóra mk-ták és elszállították Ókot ay. orOsX )Ntradicseuiba.
•Vártuk a cáfolatul a világgáröpi-tott hirit), hogy majd csak valótlannak, kitaláltnak minősítik a dolgot. De mindozidoig hiába vártuk. Ügy látszik, tónylog iga/. II» podig iga«, akkui özekért- az ártatlan gyormn-kokért valaki, \\at<\\ valakik fololŐHok ktf/nok ogykoi az i^azságo* latén ítélő széke t>lótt F ölelések, akik KAték éa mogougodlék ezt tenni!
A bün mindenkor. maga után vonja a bűnhődést. Ki niiíxMi vél kőzik, abban bűnhődik. mondia a közmondás. Ra\' az laton malniuí Itasan őrölnek, de mindenkit megtanulnak. A természet törvényét lőhet pillanatnyilag negligálni, do neiji büntetlenül. Aki a tonnÓHzet , törvényi» ellon usolnkszik, vagy n\':- j szese az ¡sloní akarat loroiulxuátiára irányuló ilynomü törekvésnek, annak elóbl> vagy utóbb, do fololuK) kuli ezért. Senkit notu mont meg az a ! körülmóuy som, hogy háborúban < teszi ozt. Nom uiont senkit a föle- i lősség alól ax hom, hogy hadiazo-^l roncséjo felmenőben, uvagy lomo» uöimmi van, mort a természeti törvé-n>rk mindönkit, győzőt ós legyőzöttek mindenkor, tognan, ma és holnap egyaránt köteleznek.
Tiltakozunk ezért e barbár törvénytipró ollón a kenwztény világnézet novóbon, tiltakozunk az »mitx*-rieSsóg novóbon, tiltakozunk a mintabolt szülők novóbon, az elhurcolt gyermekek nevében. Itiltakozunk a magunk és a sok millió magyar gyorraok novóbon!
Hiába propagandáznak ogyelóio Kuró]>a-azorto az orosz pál fordulárt-ról, Inába utazik n szakadár vallású horcogórsok moszkvai tostvórlátoga-Jtásni s a kölcsönös vallási nmggYŐ-zódésok kiesőiélésére ¿u az együttműködés elmélyítésére, mort ügyelőre nom más az egész, mint vallásilag édesített politikai maszlagoláa, amit nom mindenki vesz lx». Oyor-niokrablás és megtérés heterogén dolgok, Atnig az istentelenség szellemétől űzött természeti törvóny-típráflnak vagyunk a tanúi, addig t*>m miféle mézes-madzag húzogatása ol-lenéro som lőhetünk volük ogyaikbtyi.
I In tehát elgondolásaink és ólot-elveink, világnézetünk homlokegyenest ellenkezik, akkor |xxlig azon kell lonnio minden magyarnak, hogy ez. az ellentétes világnézet úrrá no lehessen felettünk. Ami tegnap S|>a-nyolorazágban s ma Olaszországban, Szicíliában törtónt sokezer gyermekkel, holnap Magyarországon is meg-történhetik, ha nom leszünk résen. Azért a miniszterelnök minapi szavai szerint ma minden magyarnak a gátra koll lépnie, hogy az a szony-nyea áradat, amely közeleg az ország határai felé, rést no vághasson és úrrá no lehessen ezerén» korcwz-ténv magyar élolüuköu.
fgonis tiltakozzunk! T)o ne csak tiltal kőzzünk, hanem lássuk és értsük ia át, hogy miről van szó s lo-
gyon meg bonnünk az elhatározás,
ogy gyormek^nket csak étetünk
vérünk árán adjuk ki kezeinkből. De még ig> se\' /J Sólymos Rezsó
A Főméltóságu Kormáayzó Ur a Mária Terézia-rend lovagjává avatta vitéz Oszlányi vezérőrnagyot
l\'igész Nagykanizsa snivo ott do-tx>gott tegnap délelőtt 11 órakor a-budai várban, a királyi |>alota tor-ténolmi levegőjű, pazar (¡ányáiban uázó 1 labábuig-termi\\ben. Omlót köz vetítette a rádió viaszkuno/ adásban osto 1) órakor vitéz Oszlányi Kornél vezérőrnagynak a Mária Terézia rend lovagjává avatását. Nemcsak Nagykanizsa, az értékeire büszke város ünnepelt, hanem a büszke magyar katona-lélek ünno|x> is volt az a negyedóra, amikor történelmi [>0m|Ki keit)U\'lx>n IMagyamrszág Kő-méltóságú Kormányzó Ura odatüzto a legritkább magyar kitüntetést a hős kanizsai katona mollóro.
Kddig 206 magyar tiszt volt a Mái ia Terézia-rend tagja. A kiHszáz éves IÍ4<ndiutk ma a Kormányzó l/r a Házmestere ós .lóz.^\'f fól»em*g a kancellárja. Mikor a fenségus ur megérkezett, már ott voltak a llabs-burg-terom csillárjai és kandelálxutu alatt, a koronaórOk, lovas és alabárdos testőrök festői sorfala között érkezett előkelőségek, a |>o!gári és katonai élet nagyjai, valamennyien teljes diszU<n. Olt volt a miniszternek, a honvédelmi miniszter,, a liad-stueg|»arancsnokok, a vezérkari főnök helyettese, a vitézek küldötWv A kormányzói emelvény-körül a Ifi Mária TtMvzia-rendivs magyar liszt.
Amikor a Főméltóságu Ur kisére-U\'jvel megérkozolt, József fóherooff köszöntötte a U^főbli Hadurat, aki a Mária Terézia rendot uv Hl 18-as összeomlás után megmonU»tl<» az elmúlástól. Méltatta a Kend jelentőségéi, majd Oszlányi vezérőrnagy hősi érdemeit, amelyekkel
hz ogy év előtti donmenti harcokl>au különösen kitüntette magát.
A Kőméltóaágu Ur mogköazönte az üdvözlést, köszöntötte a mcHfjo-lou tokot.
, .\'., >.-.,.. • • i .( el, -hu/-
Amikor két és fél évtizoddol e/,előtt fölbomlott az osztrák -magyar monarchia, mondta megszűnt a dicső huditotlekben gazdag magyar haduereg ós haditengon\'ísziit is. A llócáben megtartott utolsó rendi káptalan k ¡jelent; >tl", hogy működését örökre befejezi. Mínthog> azonban a Mária Terézia-rendot annak fonkőlt életrohivója, mint szu-vtírón magyar uralkodó alapította, kívánatosnak tartottam Kend fenn maradását a magyar honvédség számára biztosítani. Most az első eaot, liogv a logmaga^abb elismerés omo jolvényót az első magyar káptalan agyhangu véloinónvozoso alapjiui átnyújtom vitéz Oszlányi yozérornagv ■ nak. IOki a Kendet csjik az nyorhoti el, -r.kr^VBWbeo rászolgált. A kápt:»-lan minden alkííloinmal » legtüzet:,-selib kivizsgálás és az- érdemek felolt való ítélkezés alapján alkotja meg véleményét. Oszlányi vezérőrnagy, mint könnvü hadseregünk parancsnoka odaadó bátorsággal, férfiatí. kemény küxdolembon, a íognehosayb viszonyok közölt a víUizi holyUUl®)-nak, a vezetői ráterinottáégnok, a Ixilcs megfontoltságnak ragvogó |>él-dáját adta. lízért ót a Kend tagjává avatom. 1 *
A Kormányzó Ur ezután feltűzte vitéz Oszlányi mellére a Mária Terézia-rend jelvényét, majd kézfogással a Kend lovagjává avatta ót, átnyújtván a kinevezésről szóló okmányt. Utána József fóhoroog fogott kezet a Mária Terézia-rend uj lovagjával, majd az összes megjelenít rondtársak fogadták be maguk közé kézfogásukkal vitéz Oszlányi Kornélt.
A Kormányzó Ur és kisiketo ezután elvonult a történelmi hagyományok előírásai alapján történt ün-íjtfpség szinholyérál s ezzel az avatás Sortartása végot ért.
• H-áí ■.toHitMMNihl
Zalaegerszegen Osszeil
Rágyújtották a kunyhót
7,alaeytrxze.y, január ?•\') A bucsuszentláözlói caendöl\'ség táviratilag jolentetU» a Zalatu^ohizegi kir. ügyészségnek, hogv Kisbucsu kózséglx>n Gyutai Károly t-s táiw>--felgyujlották Kalányos Sándor kis-bucHiii cigány kunyhóját, puskát
Elsötétítés alatt betörtek
t gyancsak az elsötétítés alatt tör-iónl t>gy IxttöiVti Ta)>olcán is. itt
a>arU\\st(ilet italméréai hely iségélxi rtek lie a kéí*5 <wti órákban és a1 söntés mellékhelyiségeiben kutatva, a szekrényekből és fiókokból különböző ruhaneműket vittek n), azonkívül az ott talált pénzt is magukhoz
i • >-.• , btr m*g ezer nukatábtrbai 10-12 Billió eubir «•lgtzlk „éUltogytiglaa11 Szofjelaraszmiáglu
a rftgtialtW Wrí3ág
a ftlsbua.su! cigányokra
fogtak a cigányokra és kiirtással fenyegették azokat. Minthogy az e.««<t vasárnap este .elsöUHitt\'-s- után történt, a zalaogorszogi kir. ügyóazaég olnöke azonnal intózkódolt a rögiön-itéló bíróság összeüIónét illetőleg.
a tapolcai ipartestületbe
vették. A nagy eréllyel mogindult csendőri nyomozás gyorsan orod-ménvre vozétett ós a betörőket elfogtak Komiáti Gyula i\'vs kiruai szo-nielvébon. Valószínű, hogy óbbon a/, esotlxm is ősszoül a rögtönitélö bíróság.
Az egyik legtekintélyesebb angol folyóirat,1 a »Ninotoenth Contury miu afte/« fŐH/.t>rk(sszl<">jo a szovjot-oros» kriliiol¡likával foglalkozva fol-lünő inegállapitásokat tett egyik log- , utóbbi cikkélxm. A cikk liiVijálla-pitja, hogy az egykori longvol nató-roktól nyugatra is máa kultura van és kolotro is. A kettő ogymiistól
gyökerében- eltér. A Szovjetunió tu-datosau elzárta magát 54 világtól. IOzt az izoláltságot a háború ugyan bizonyos mértékig megszakította, u két világ Mryókorétxm való különbözősége azonban továbbra is fönnma-
radt. Mindonosotro arra jó volt, hogy némi bopiHántást nyorjünk a Szovjot lx)l8Ő eletébe.
A . szovjot állam halidina három fő ala|K)ii nyugszik. Ezok az. N KWI) (a régébbi GPU), a Inul sereg és a inunkatálKirok. Az utóbbi az erósz világon egyedül áll a maga noinóhon l\'erfiak és nők vannak obbon, akiket valamilyon valóságos, vagv csupán kitalált jnilitikai vótség*\'!»:t ítéltek arra, hogv ozekho a tálK>rokba szájlitsák ókot. Az itélot rendszerint nyolc óvro szól. -Minthogy azonban ezt automatikusan meg lolmt liosz-
ttzabbitani, az áldozatnak általába« igen kevés, vagy ogyáltolábon aeiiuul\' reményo ninca, hogj\' a társadaliHuU visszatóríon. Márcsuk azért a^n^ mert a Kényszermunka éveit reiul\' szerint nem éli tul. Az ék^kürűkiHé nyok mindonosotro olyanok, hogy semmi kilátt\'u nincstui arra, kimv túléljék.
Az ilyen módon elitéltek szánni illetőleg becslések vannak forgalomban, amelyek a 10 -12 millió ki,, zött váltakoznak.
A munkatáborok száma e/.rokr« mugy. óriási hozzáférhetetlen torié letokon foküsznok ozok, amolvok u menokülóst Udjosen kizárják. \\ szovjot kormánynak tollát itt hatalmas munkaerő mennyiség áll rendel kezésre, amelyet csatornázási utépitésekro használ fel.
A legcsekélyebb politikai vétség, vagy annak legcsekélyebb gyanuj^ is elég ahhoz, hogy ogy oinber életo egész hátralévő részére ilyen munkatáborba korüljön. A megfélemlítésnek ez az eszköze példa nélkül áll. a világtörténelembon. Alig vuu Szovjotoroszországban olyan család, ahonnan az apa, vagy valamelyik közeli rokon, esoilog barát no volna ilyen munkaláborhap. Minden ü>|-nólt tudja, hogy bármikor ó is at;rra korülhot.
A ruházkodás biztosítása buzakötvónny«l
Mu a buza ára U) pongó, a ruhu-szövot iuéten< |xMli-r ennek az árnak jolentékony többszöröse, ozonkttül minőségileg hííHi olyan, mint a réiri Ixjkobeli szöyotek, arról nem is b*»-szt\'dve, hogy nem is olyan tartós. Hasonló az esőt a fehérneműnél is. Uuházati cikkek lx>szorzésy <izen-kivül ma igen helyaon osak a hatóságilag megállapított szerény keretek között lolietségtw. A rende* jKilgi\'ir ezért gondosan kíméli léiíi ruházati cikkeit és ujat úgyszólván csak végszükség «»setén vásárol. Várja a bókeidót, amikor bizonvárn sokkal jobb minőséígü anyag \'áll majd rendelkezésre. Ani hog>\' a mai helyzet megváltozása után )>ótolni tudja a ruházati cikkekben előállott hiányokat, már ma félreteszi azt a
Íiénzt, amit ruházkodásra szokott [ölteni.
Ila |**li(í ilyen gondosan és előrelátóan jár .el, akkor önkéntelenül arrii is kell gondolnia, hogy a ruházati cikkek a háború után olcsóbbak lesznok, az a pénz uzonlwm
amit ma huzakötvénvokhon helyei
-
el, változat\'anul egyonló\'marad » |x»ngós buza árdva|,. Akkor is ogyen-ló marad, ha nemcsak a szövi^k bánom a buza ái;a is esni fog. paóri jegyez, a városi jiolgár is bu/a^öt-vényt. I)e különösen ezért jes^roz buzakötvényt a gazda, aki helj^en kal)cul^l, ainikor azt mondjja, l^ogy ma 10 mázsa buza ohulása jnftmit annyi lxivételt, amonnyi bóko időjén körülbelül ogy öltözőt olaőrotulü ruha árával ltwz og>onlő. Tehát nm tiz mázsa buza árún szoroz bo buzakötvényt, amolynek értéko változatlanul 400 jxmgó marad. Ha imjoii-ban a ruha ára például 5100 jxjftgő l<*iz, a buza ára podig 20 |x*igó, akkor ■— ha nincs buzakötvényo — nem lí), hanem 15 mázsa búzát kell eladnia, hogy egy öltözet Yuhát csináltasson. Már jxxlig akárhogy<m alakuljanak majd az árak, a gar.dá-nak nom mindegy, hogy öt nu\'ilor-mázsa búzája lisztnek, kor|>áiirtk. vagy darának mogniarad-o a ruha-vásárlás utá i, vagy ixxlig nom. •
(s)
Minden postahivatalnál jegyezhet buzakötvényt!
1944. január 25
Z-AL\'Al KOZCONM
n
óvóhelyeinken helyezzük el v Krisztus képét
Nap-nap niellet^azánkban is felbúgnak a légiveszélyt jelző szirénák ^ a riadó szavára a városok lakói óvóhelyükre sietnek. Ott a föld alatt, a légoltalmi helyeken, a veszély perceiben ezer gondolat marcangolja az idegbáboruban amúgy is meggyötört lelkeket, Milyen sorsot szánt nekünk a« Úristen? Legtöbben erre a kérdésre megnyugtató választ keresnek és a bizonytalanságban az imádságban találnak enyhülést és vigaszt. Hazánk fővárosa a magyarság kérelmére az összes budapesti óvóhelyeken elhelyezte Krisztus Urunk képét a tökéletes bánatot felindító szavakkal: Jézusom, irgalom! A magyar fővárosnak ez a gyönyörű példája kívánatos, hogy a vidéken is megvalósuljon.
Az Aclio Catholica ezúton is felhívja az óvóhelyek tulajdonosainak figyelmét erre a falragaszra és \'arra\\ kéri Őket, hogy mielőbb helyezzék el azt az óvóhelyeken. Ezek a falragaszok az Actio Catholica Központtól (Budapest, IV., Ferenciek-tere 7.) kaphatók.
Legyen minden óvóhelyen Krisztus Urunk képe, egyetlen szilárd pont a világban és hirdesse a megpróbáltatások perceiben csalhatatlan igéretét: „Bízzatok, és veletek vagyok!"
A KALÁSZ Vöröskereszt-tanfolyama Palinban
Palin, január 25 (Tudósítónk jelentése) Vasárnap rolt Palin közHÓgl>on a KALÁSZ által mndozott kéllmlos vöröskorosz-tt*s tanfolyam záróriwimja_i>»tn()gyi (iyula földbirtokon, máltai lovag elnöklőit.\' alatt. A tanfolyamot Somogyi Edit szervezte* inog nagy iigy-buzgósáijgal és JolkoHodéaap], a község KAÍjAS\'/j tagjaival, akik szép .számban Yottok azon részt. Olt volt a Vöröskereszt uvogyoi vozotője, gróf Tok\'ki Ik\'lánÓ Mayl\'álh Mária grófnő mint vizsgabiztos. A vendégek ao raíhan ott volt Fekete Kdit bárónő, Soniogvi Qyuláné földbirtokoanó, Zichv Teréz grófn©, 1\'. Clulvá.s (Joliért f»ichy grófnő, 1\'. Gulyás (Joliért nlébánoH, foronces házfőnök, dr.. Wnmoó Mihály járási tisztiorvos és mások. A tanfolyamot gróf Su^nssich Katalin vozotto a Vöröskoroaxt ré-?»zérói. A hallgatók a záróvizsgán tanúságot Í4>tU>k arról, hogy föladatukat komolyan fogták fel és a bo-t<lí*)>olásból szakszerű és gondos oktatást nyerlek. A tanfolyam é* a záróvizsga várakozáson felül si-került. A tanfolyamon n\'wzt vettok Somogy ¡Ilonka éa Kdit is.
f^ftaái gyógyszertári üiyelat: Ma a íis. Mária gyógyszertár Király-uto* 40. Htm-».
Küécanizftán a« ottani gyógysnao-ür állandó űgyalete« nxolgá latot tart
Naptár. Január 25. Kedd. Róm. kat. Pál megt. - Protestáns Pál ford.
Kegztkelyu Ma reggel felakasztatta »agát
»gy járátklró
Kesethely, január 25 (Tudósítónk lele fan jele,illése) Tragikus öngyilkosság történt ma roggol Kosztholyon. Dr. Ivlausz Pál kir, járásbiró, nkit annak időién kormányzói gyűrűvel avattak ea akinek Kiváló ludasa miatt it legszebb jövőt jósolták, ma roggol lakásán felakasztotta magát. \'Már holtan talállak rá. Több lovolot hagyott hátra, amelyek kuszált vonásaiból és szövegéitől megállapítható, hogy dr. Klansz ídogösszoroppanásáhan követhotto ol tettét. Csak nem régé* i saját kéreT-
mérő Pécsre helyezték,át, ahol hozzátartozói é\\s saüloi laknak. Mielőtt átköltözködött volnu, végxott magával. Az osetet azonnal jolontették a nagykanizsai törvényszék olnökénok. Valoszinülog bizottság száll ki a tragédia színhelyére.
A szomorú hír porcok alalt oltei-jodl Nagykanizsán és \'<^{ész Zala megyében, ahol mindenütt ismnrtók a kitűnő és kedves modorú fiatul járásbirót és tragikus halálhíre mindenütt :« lognagvobb döbbenetet váltotta li.
Hajdanában - danában...
A különös balatoni emberek irójáhak esete az ősmagyar muzsikával
A vajdt, akinek most ismétlődik századik születése napja, a legnagyobb magyar kepeayák egyike volt S mégis rosszul csík hallani, hogy Eötvös Ká-relzról, az utolsó magyar nemest tábla-blrőrél, a jeles Íróról, a kitűnő jogászról s politikusról ma már alig omlójkex-nek meg. Pedig Ilyen polyhlstora a Balatenvidőknek nem volt h aligha lesz többé Mexékoinároraban, Lepsény mellett született, famlltája mi Is ott ól. Jegászf tanulmányai befojozöse után flskus (ügyéaz lett Veszprémben, majd képviseli, nqv- s ügyvód és politikus, de valódi szerelmet a Balaton és az irodalom veltak Különleges műfajt teremtett meg \'a regónyalakuriportokat, libben uté\'lérhotetlan mester volt. Politika csak mellékesen érdekelte, függetlenségi érzésű veit, de minden izében a régi nemes magyar ur maradt A m m ősségben látta a magyar fajla Inkarná-•lóját.
S tó les látkörü, nagy műveltségű. osl-szolt koponya volt, de lóayeglleg a Balaton vidéknek kurta-nomeul világából sohasem szakadt ki. írásai Ih mind ezen a «lkon mozegnak Logtökélete-sobh műve az „Utazás a Balaton körül", amelynú különbet egyetlea Iró sem alkotott a különös embereknek orról a kü\'önöa világáról. Mlndonhez órtett ós mindenhez hbzrá tudott szólal s mikor egy Interpellációjában egysaer «\'ra-ga \'ta a Pegazusa s azt vágta eda \\Yo-keríti Sándor miniszterelnöknek, hogy: .ezt pedig maga a türVóny Irjá elő". a miniszterelnök mosolyogva vágta visz-sza: .Kérőm, képviselő ur, Ilyen törvény még ezldőszerlnt nincsen I" Mire a vájd*. anélkül, hogy zavarba Jött volna, Igy replikázott: .Hát bizony ez elég baj miniszterelnök ur. Bizony, azt hittem, a töfvóny régen megvanI* Kedves derültség omlett át a tisztelt Házon s a vita hamarosan befejoződtttt. Ilyen volt a vajda.
A zenéhez nem sokat órtett, bár egy-kót népdalt azért eldudelgatett. ha ösz-szekerültek a régi barátok Paál Dénes-uél Aráoson, Merőeza Kálmánnál Le-vason vagy Lészló Mihálynál Alaőörsö*. Különösen, mikor a (juartett Is megjött Veszprémből: Fedor Gyula fiskális, Kévés Miki táblabíró. Takáts Adám árvaszéki elnök, Laozkó Dezső piarista tanár. vagy Magyar Hanzi siófoki plo-bános és képviselő. Be a vajda csak a rasgyar *őtá»< a cigányt tűrte meg, pedig azért néháuy Vfamier, Blzot vagy B.\'etheven darabét Is meghalJgatett életében.
Fejébe vette, hegy megírja az ásma-gyar zeno törtéaotét it kétetboa. fllaj-néa. ez csak óhaj marad e nóhámy papírszeletre felírt Jegyxet. S ogyszet majdnem, hogy karaaester lett boléte. ha csak egy estére 1». Régen volt <vő maga mesélt« el egy lovasl szüreten.
Háry János {
rum-, likőrgyár és bornagykereskedés
7eleien: 505.
NagyKanixsa
Ahegy emlékszem rá, majd olmeadom.
Adva veit ogv Jébaagu, de egyébiránt laikus óaakas óh zenész ügyvád, valahol a Nagyalfölden, uzt hiszem Debreaeabon és egy impressaárló. Az ügyvéd inkább a vagyonából élt, ttfb-bot feglalkozett a zenével, mint a eer-puM jirtsszal és a fejébe vette (ez riiár a dilettánsok makacsságának a követ-kezméaye), hogy 6 Budapasten, a Vigadóban országas hangversenyt ron-dez, amiben ó — mlat egy felfedezetlen Caruso — fellép s aaeghódltja a vb iáget. Rzt azonban ie kellett adminisztrálni. illetve megrondeznl, ehhez pe-dtg Impresszárió kellett. Az aQyagiaken nem múlt, Róanavölgviék nom válialták, az amerikai Htrakesab lovag sem, végre bnrli vállalta, de azial a feltétellel, hogy UeHreoenben laaz ax olaó fellé-páée az ügyvéd urnák, llouy blamázs ne legyen, az élelmtn rendelő ugy válté, hegy fog egy nevoe pellliknst, mint kenferaasilét s azntán lesz, ami leez. így Is történt. A knllMzatltkekat nom Ismerjük, de a vajda elvállalta, hegy egy híre« magyar tehotaéget bekonferál a pódiumai. A vajda, mint kouferanHxIó. Otletaek is kelosssálls. Kbbél csak telt ház lehet és országos eredmény.
B#tT*u Kárely állta igéretát. Leutazott Dobreoenbe. frakkét ölt«lt, bár utálta ezt a .námet ruhadarabot* és nagy lámpalázzal edaállt a karmesteri debegóra. Konferált, de hegyan? Lassan helentolegodve olmondta a maga kedves, nsaveg4, balatenmellókl tájszólásán a Magyar ős-zene történetét és beezélt két 4rán át, a pnbllkum lánas-flgyeleiniael hallgatta. Rgiez Debreeen ott veit a Bikában. Az ügyvádot is, ax Impresszáriót Is majd a gnta ütötte meg. Hiszen, ha Bitvös igy beszél, az reggelig Is eltart. Tégre intettek a vajdának s é szellemesen ngy fejexte be érdokes előadását, hegy a magyar zeio egy uj zsenijét ledeate fél, egy magyar Carusét s azt moit hallgaaaák meg. Meghallgatták, Megtapsolták. Lett nagy erkklesl ás kaisxaulker. HÖtves holdeg volt, m ftakálU trubadúr is, az impreex-szárié Még Jobban. A vajda a keaerá-rlHMrál lemeadett, elyan beldeg volt. M^kédlt^tta Uebreeent
llyea volt ő, értketetlen és ktlönös, azekaak u külines balatea^ eMberek-nek különös világából való.|
Liszté Zoltán dr.
H ÍREK
-- (A Bányászati 6a Kohászati EfyetOlot)
daaá\'ntali olajvidéki, ositálya Na»kaai-xsin a Maert rendezésébe« 13. viiaazt-Máayi és elóadé ilését tartja január S7-éa, csotörtökén délután 6 óraker, a Maert Vár-uti iredájábaii. Rzultal dr. Palk Richárd ogyeteMl wagáatanár tart uléadást s/erke-zvttanl és itzewtaal kérdétekrél a Rolary-f«rás köréből.
— (Pónztlyyl bizottsági fllóh)
Nagykanizsa váres kópvisel*(eatulc4ónek
pénzügyi bizottsága Ma délatán fél 7 érakor Ülést tart a váreaháza Utiácatermtacn.
— (A vámszaki klnovezótok)
sorában minap közöltük Welnrioh Vilmes m. kir. vámszaki főtiszt klpe-vezését. Met a híradásunkat helyesbítjük : — Welnrioh Vilmost vámezaki felügyelővé nevezték ki.
— (Or. Tholway Zilflmondné Mtelaó utja)
Rsztendök óta már nem volt olyan ben-s4>égbca és rgylltérzéflbi\'it, valamint ará-nyalbaa nagy temcléi. nuat amiker tegnap délután NagykauUs.i táriiadaliaa az é pihenő helyére kisérte dr. Tlielway Zaig-weadaét. Olt láttunk mlrtdeaklt, skll a nyüvánes élet száaieti tart. A heavéd tisztikar küldöttsége, a hivatalos város, a vitézek, a papság, a rondörkapitáayaág, a Levente BgyesMIet díszszázada! sásalék alatt, a Magyar glet Pártja kerületi veze; tőségei a pesla lliztl- és altiszti kar zászló alatt, az iskolák tanári kara, a MANSz, a Keresztény Nőegylet, a Szociális Misszió, a Keresztény Tisztviselőnők BgyésRtete, stbf küldöttségei, >özhlvatalek, testületek, pénzintézetek, egyesületek vezetői, a gyászoló közönség beláthatatlan sekasága, akik mind eljöttek szivük sugalatára, hegy leróják kegyeletük adőját annak hitvesével szemben, aki annyit fárad, küzd, delgexik élt nappalá téve a magyarságért és akit Nagykunizsa szivébe zárt önzetlen és hU-ségcs magyarsága Miau. A kepertél levente diszőrség kíséretében vitték a szer-lartásterembe -Ai^utvenalen miadenltt embersokaság lepelt el minden talpalatnyi helyet Egyesületek, magánosok koszarnit helyezték a ravatal elé. A temetési sortartást P. Gulyás üe.lért plébános vé-gazte papi segédlettel.
— (Eljegyzés)*
Heaioiáes Annát eljegyozt« Cioma K. Dezső. (Mlndua külön értesítés he lyett.) (:)
— (Nyugtázás)
Dr. Tholway Zslgmendné elhunytával koszerninegvállMUI Uüohler Mór é* eealádja 15 pengőt a Vöröskeresztnek adománvozott, amit köszönettel nyng-táz oz Ápolónői szakeoxtály. (:)
— (Szerkesztői Izonet)
23«8. előfizető eimóro. A magyar pénzrendszer egységéül ilt2 bon vezették be a korenát, az eddigi egyság, n ferlnt helyébe. Az aranypénzek színaranyból készültek, 1900 gr. aranyból 328« kerona órtéktl pénzt vertek.
— (Előadás a Baross Szövetségben)
A nagykanizsai Baross-kerület szépen látogatott IsMerettorJesztő óh szakelőadásokat tart. Az első előadáson Qarzó Pál takarékpénztári cégvezető, több mint egy órás előxdáskan azak-szerű utMUtatást és lelvllágeeltást adott a kereskedő és lparf»atársadalomnflk, amit az adózás labirintusában a mai
Szombathelyi Ml
összkemfertes egyszebás lakásemnt
eloaerilnéu Nagykanizsai
lakásra! — Cim a kiadóhivatalban.
Január
25., 26., 27.
vArosí mozgó Hedd> szf,:t\'„
--lS__csütörtök
Ouönyörü / Remek / Maroel Pagnol vtldghirü regénye filmen
e
A KÚTÁSÓ LEÁNYA a világ leghatalmasmbb filmdrámája I Világhíradó
Előadások kezdete : +4, +6 68 j8 órakor.
ZAL\'AI KÖZLÖNY
1944. janlián Öfi
Időben mindenkinek tudnia kell. Az értékor tanácsok és uthnlgazltásokért vitéa Tóth Bála elnök mendett kösze-»etet Uarzéütik.
— lA csóktornyai adóhivatalhoz)
állawpéaztári («tisztté Minősítették át
Ferenasina Reir" pénzügyi iredatöliszttt.
— (Meglopta a gazdáját)
Inkler László fonyédl péknél szolgált Latkai István. Így rmpea 1»J kg. ke ayeret kellőit nzétherdanla a megrea-dolőkhöz. eaaollett D-0 pengőt Is kapott klzeayos dolgok vánárlásArn A pék-atweter kiáha várta vissza alkalmazottját, laláa Még most Is várná, ha feljelentésére időközbáa a eiondőrök el a«M fogják f>atknit, akinek 4 hónapi fegkáxba kurült a kaland.
— (.Fizető\' vendég 1043-ban)
Wgy tőrtént a dolog, hegy Zsindelyes-ptiez(án beállított Kaláayon tábor hajlékába Osvát Eereao. A gazdu kis eaa-laéJAval vacsoránál tilt. mikor Osvát megkérte, hogy Mivel távolabbi községbe igyekszik és ráesteledett. eagedje Meg, hogy ott aludhasson. Kalányoaék nzivesru fogadták a kéaél vendéget, Megvnexoráztatták, Majd szállást adtak neki, később azután nyagovóra tértek. Nagy volt meglepetésük, mlker röggel hilt helyét találták tltekzates éjjeli ven-dógiknox, akivel együtt eltűnt « gazdának egy öltözet ruhája la a fegflaról. Nyemban jelentést tettek a ceeadőrtir-aöa. Slkerillt is egy Jarőuok rövidesen egy kii/ségben Oavátot cilogni, aklaól Még megtalálták íi^ ollopot ruhát is. Aaaal védekezett, h^gy nem veit pénxo és igy akart néháay pengőhöz Jutni. Négy kéaapi fogházzal fizetett érte.
— (Aklnok uz országút az otthona)
Vollote József {>5 eaztenc ós elmúlt ós még mindig sz országút az ottheoa. Többször veit bllntetve apróbb lopásek ós csavargások miatt. Legutóbb karácsony ntán kerUlt ki n nagykanizsai fogházból. Tovább rótta az országutat, a kÖKsógokct, mint muukátlaa, dolog \' kerülő csavargó. Mikor Nagybajom keiscgbe ért, a csendórjárőr igazoltatta. Mert kolduláson értek Mikor kihallgatták elmondotta, hogy még dcm lakott egy helyben pár hónapnál tovább. Hajtja, kergeti a vóre. Most is, amikor kilépett a nagykanhnal foghoz kapuján, mundolta, megnézte merre fuj a nzél. A szél akker épp Somogy folé fujt. Így arra vett« utjM es ellátott kö-nyöradományokkal egészen Nagybajomig. A klr. Járásbiré hegy állandó letelepedéshez szoktassa, dologházba utnlte az országút farkasát".
— (A férll mindig visszatér)
Rákosi Edit a két tábor közötti női gonoráelé problénaólt tárja fel nieglv-péei őszintén és merészen A regóajr hősnője elvált szülék gyermekeként Intézetek és luxus szállodák között hányódik. Nem kápráztatja el n vidám, fetelötien élet. csendes otthonra vágyik. De óppea ez a legnehezebben elérhető vágyálom, mert a mai házasságok mindennek tekinthetők, csak nem éppen csendes kikötőknek. A férfiakat elragadja oltkeuuktól u munka, az érvó-nyoeülésl láz, u kalandok. Kesébb ugyan viMzatéraek, kifáradva én kiábrándultan. Érdemes-e ezt kivárui ? Erre ád választ a köuyv, ami látszólagos köny-ayedsége mellett Igen Mély Igazeágo-kat hirdet. Takács kiadás.
Na kinromkodjl
Nagytaukna magvai váaea polKánraeaWrőMI.
ad. 162/ké. 1044.
Tárgy : A bab éa borsó kiszolgáltatása.
Felhívás a fűszeresekhez!
A bab és borsó kiszolgáltatása tárgyába»* a lap szombati ós hétfői siAmftban 102/ké. 1S44 a«, a készételt hirdetményem második mondatába értelemzavaró hibu kertit. A mondat helyesen igy szil: Ax elóiitnál kevesebbet enylk, vagy mindkét cikkből, kérhet a fogyasztó, tébbet azon ban (gyíkból sem kérhet ét kaphat, még akkor sam, ha a másik clkkból megfelelően kevesebbet vásárolna. Nagykanizsa, 1944. Január 26.
ím Polgármester.
Blzoiytalan iiire elnapolták a képtlsdébázat
Budapest, január 25 MTI. A képviselőház keddi ülését 10 óra után nyitotta meg Tas-r nádi Nagy András elnök. Kegyelettel emlékezett meg a képviselőház legrégibb tagjának elhunytáról, gróf Zichy Jánosról. Ezután a Ház eltagadta a kormánynak adott felhatalmazás mcchosszabbilásáról szóló törvényjavaslat egyik szakaszát, me-
lyet a felsőház és képviselőház egyesített bizottsága terjesztett elé a családba fegadásrél és gondes-kodásról. Megválasztották a 42-es országos bizottság rendes- és póttagjait. Ezután az interpellációkra adott miniszteri válaszakat olvasták fel, melyeket tudomásul vettek. Az elnök javaslatára a házat bizonytalan időre elnapulták.

Finnország nyugtalan, de bízik a németek erejében
Svéd újsághírek szerint Finnországban nagy nyugtalansággal követik nyomon a szoviot-front északi szakaszán mogíndult szovjet oló-nyomulást. Finnország tisztában van azzal, irják a svéd lapok, hogy a balti orosz elórotörés súlyos kövot-
leaménymkat jelenthet Finnore&áf fiaáiuára, ltülönÖ!H?n aa élelmiszerellátás tekintetében. Piának azonban abban, hogy a német haderő távol tudja tartani a saovjet eeapatokat a finn területektől.
A sagyknnixeal klr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságtól.
2S*I944 li. sz.
Felhívási
Dr. Gőzony Islvánaé sz. Koller Izabella nevén álló és a gelseszlgetl 105. azljkvbeo 321/6. a. 1 , 326/2. L hrsz ingatlaiokra Hohl Jézsel és neje sz. Schvarcz Erzsébet, llj. Hohl Mihály és Hohl János 5852 P 34 f.-ei 326/2. 2. hrsx. Ingatlanra Öregei Jánes és nele sz. Rádi Teréz 687 P 62 f.-es, a 32H/2. 3. lírai, ingatlanra Györkös Balázs Fereac és neje s/. üiepor Júlia 638 P-ős, n 32Ö/2. 4. hrsz. ingatlanra Györkös Lsjos és neje sz Orego« Mária ése P és, a 3W/2. 5. hr»« Ingat« lanra Ualogh Imre és ne|e ss. Vargt Anna 6»« F-ős és n 321/2 Ö. hrsz. ingatlanra TálosI Ferenc (nós Scbeiber Erzsébettel) G92 P 90 I es vételi sjánintet tett.
A tkvi hatóság telekkönyvi tulajdonosok kéaelmére a 14.«M/1*2S. M. E. sz. rendelet 18. gátiak 2. bek. és a iOWO/IBM. M »í. tt. rendelet 31. § a alapján elreu-d*l e a fent UMglelólt iagatiannnk árverés joghatályával »«ablakéiból Itend6 /.Jisdt.
Pelhivja egyben az Ingatlas tnlajdono-sát és a Jelzálogos hiteletöket, hogy c felhívás kézbesítésétől siámltolt lö nap alalt észrevételeket terjeszthetnek eM.
Egyben a tkvl hatóság az eladás foganatosítására határnapul 1944. évi február hó 21. napjának d. e. II óráját tűzi kl ezea bíróság elé.
Egyben a tkvl hatóság közhírré tesxl. hogy a vételi ajánlat 10°/o át kitevő bánatpénz biról letétbe helyezése mellett legkésőbb a tárgyalás eléltl napon déli 12 óráig bárki tehet a vételárat legalább 1*/« kai meghaladó vételi ajánlatot.
A felhívást kérelmező a Zalai Kötlöny cimü helyi lapban egy Ízben közzéteendő a ennek foganatosítása végeit a felhívást a tkvl hatóíág dr. Kován.László nagykanizsai Ügyvédnek kiadni rendeli.
A tkvl bstéság a felhívás egy példányát klfUggesztés végett Oelse, GelseszlRCt, Zalaszentbalázs és Kacorlak községek Tlöijáró ságának megkUldl.
A vételár 3Ö, fiö, Illetve ÍX) nap alatt kifizetendő.
Nagykanizsa, 1944. évi Január hé 13-án.
Dr. Wéber Elek s. k. kir. Jblró. A kiadmány hiteléül: Sárdyné
Unger-Ullmann Etek veskerestedésében
sin-, rud- és patkévas-, továbbá szeg-
utalványok beválihatók
ém elöl«iiy«»fc»tai(.
elA|«oy«»őt*tAk.
Ilofhcrr-gépek olöjegyezhetök.
Zalai Kóxlany Zalai ^alai Kjkleíiy Zalai Zah* IjKlény Zalai ZaA ffzlany Zalai
/JHAda\'iiv Zalai
Közlöny Kö/.lőny Közlény K#/lány
Zalai Kézlöny
Zalai Közlöny
Zalai Közlöny
Z£ii Közlöny
Zalai
Közöny KäjÄ»y KöMény Iy^l őny Icazlóny flézlény Közlöny Közlöny Közlem Köziéi léj
lw
éy.l
ee
DRAVMfOlGYl
villamos Áramszolgáltató rt.
Aramoíámlák fizetéso, reulamáolók, hlbujalontéaek, azakaaarO falvllágositáa mlndan villumou kérdéuben délotött 8-4ÓI délután 16 óréi«.
C»^ngory-ut 61, ftaJLsilon ^94.
Köszönetnyilvánítás,
Mlndaaon ismerésék és a keUvts nővérek, kik felejthetetlen drúqn jé Mtvr.sem
Várousy Dexsftné
sz. Mozsollos Mária beteqágya melleit és o lematésén megjelentek, vagy bármi móa módon nnjy fajdalmunkat enyhíteni Igyekeztek, fogadjók ezúton köszönetünké»,
Külön hóin a MrtORT gépkocsi-ve/etöknek,
A gyászoló család.
ÁLLÁS
Fiatal s«gód azonnali belépéire felvételik Kelemen Rezső cégnél. 257
Azonnali belépéssel oraáxd>UAnya. k»t alkalmaz: Szskonvl J^isefné Mercnr Szövődé Nsgyknnlzss, Erzníbet-lér 18
■•JáréUAnyt felveszek déteMttre, Csengtry ut 5, emelet 207
Rsktárnoki, pénzbeszedó, maglárrai vagy hesonló v<l|6s»« k«r«««k jó blzonvjtv4. nyokksl. Clm a kladóhlv«taln«n. 270
Motiineoló (Izembe munkSanAh«» felveiz Pálcslcs fonalfestőgyár, Magysr-utca *6.
ADÁS-VÉTEL
utca
tNatorkarék|iáF^k eladók. Seemere-ca 4. Keiegyár.ud/ar>V<
/arg» Uzemirezetó.
Használt warrógépak*« vesz Brandl. Deák-tér 2. Telefon 12.\\ 5?
Qyapjia kéaimnnka aaaloM-ta-knré eladó. Kölcsey a 17, I. a)*ő.
Varrógépet, bármilyen rossz állapotban is, veszek. M£>*erétu tegédet a/onn«l felveszek. Donát mllserész. ZMJ
Szép, fekete férllöltóny alarfó. «im a kiadóhivatalban. 252
38-as uj barna hyány-u. 16.
aftlolpO eladó. Balt-2Ö4
LAbsaAk, bundás, alkalmi áron eladó Szabó Antal sportüzletében. 266
Eladó i könyvszekrény, Íróasztal, konzol itt kör, szalongarnitura, függöiy, férll-hóeipő, keménykalap. Csengery-ul lt)/b., földsiiat. 271
Sötétkék női kreppszailn ruha és egy hemu nólkabát eladó. Uáron-vsiroda, Horthy M. ut 11. 269
HÁZ £S INGATLAN
SQrg0a«rs eladó Bilatonlenyvesen a parton, kőxel a két állomínboz !4ö0Qőle$, nemen la|stölóvci betllletett fi nzobós, eme-les «Auri vilin I7tí.0t# Préri ; saját»Usftd. .Érdeklődni lehel«űiroly P. nw körjegyió ku.uólsgou int^iWR)lt ingillanlorgalml lio-dajAban Bnlsloufenyveseu. 259
KÜLÖNFÉLE
Vasárnap este elveszett egy zöld férfikalap az EOtvös-téren. Kérena a becsületes megtalálót, adjá le |u!aleaa ellenében Honvéd u 51. 264
!§43. december 21-án Szepetneájín elveszett egy vezér 29 as harmerilba. Aki meglaialla, vskY tud róla, 50 P puliimat Kap Hodrogi-lclc vendéglőben Jtjrnt-kezzen. 262
Mindennapi levelezésból összegyti)tölt t6mcgbétyeg«t bélyeggyUJtési célokra m«D»«azak. tíarbarits, Zalai Közlöny szeikcsztÓBége, naponta délután 6—7 óra között. Ez a hlr.lelés mindig érvdayea.
JtALAI KÚZLÚNY
CtBLITIKAI NAVILAI*.
Da4}a: „K»z»«z4aaá|l «. T. Magyk—hsa**.
Felelő« kiadó: ZaleJ Kárely Nyomatott i a „Köxt«xáaaati IL T. WAfykaalz«^ ■yeMŐŐJábM MagykaalzeAA.
(Hjr»wdaért feM • Ule) Kir^O
\'Feladó-
éin:
Bendlokozat :-
... .. i . *
Tibori posia:
84.
évf.. 20. sz.
Na
, • . !
gykantesM^^
KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
Szerkesztőség és kiadóhivatal: K6-ut b.\'szára. Szcrkeiiztöaégi ée kiadóhivatalt telefon 78. kjl Megjelenik minden hétköznap délután.
Felelős szerke87.tr>: Barbarits Lajos
IBM
m
Előfizetési Ara: egy hénapra * pen^Ő 30 fillér,
negyedévre 12 nonaő 40 fillér. Kgyosszám: hétköznap 16 f!ll , H/.oinlwitop 30 llll.
á németek maflkezdták a támadást a sxövatságasak nattunoi hídfőállása allén
A keleti harotór északi szakaszán kialakult ellenséges támadásj súlyponton folyamatban vannak a német ellenintézkedések
Zürich, január 2f> Kómától koletro a német véderő a leggyorsahhban megfőtte a szükséges rendszabályokat a szövetségesek partraszállt csapatainak feltartóztatására. Elsősorban meghiusitotta az 5. angolszász hadsereggel való ogyo-ttült*. kisérlotét. Azon nem lejjot csodálkozni, hogy a jtartraszállás 8Í-korült, mert a liosszu ¡>arti arcvonalon az erős olloíiőrzés nem lelu>tfíé-gcs. Mindazonáltal
Neltuno helyőrséget csak a túlerő győzte le. A szói>et«fiffsíteknek sikerült Liltoriot elérni. Ez azt soitoti, hogy az albani bolyoktól délre levő némot erőket akarják bokoriteni. Ez a hadműveleti oljáráfl Bójteti azt is, hogy
Kóma klxríil marad a harcokon.
Alorandor tábornok főhadiszállása jelonti, hogy Velletri irányában na-
gyobb némot erők tűntek fel, amelyek páncélosok támogatásával mej
kezdték a támadást a Bz^votaégosok hidfő állása ellop. A nagyobb összetűzés vasárnap este kezdődött. Hétfőn Kessolrintf tábornok kivonta csapatait. A hétfő általában nyugodtan tolt ol.
Kedden kezdődtek n nagyobb arányú harcok. Kesselring fd-^ homok az alítani hegyekről led gyezőazerüen nyomul előre.
A nómotok töhb hadusztólynyl (»fővel rondelkeznek. molvot ogy hadosztály páncélos kötelék is támogat. Etokot az erőket a H. hadsereg arcvonaláról vonták el. Az alhanoj hegy vidék kiválóan alkalmas a védelemre, molyet a lehető Icgkorszorühlxm erő-sitoitek mog. Innen n németek három oszlopban indították meg a különösen súlyos támadásukatmely Vellotriné) volt a loglvcvesehb.\'
Útban van Moszkvába a brit kormány üzeneté a lengyel-ügyben
Zürich, január 20 Churchill személyesen
Karr Viliiéin a brit korkniány fontos üzenetét viszi magáynl Moszkvába.-1
vette
kezébe a lengvel-s/.ovjet ügyet, hogy azt mielőbb döntésre ér lelje.
Péter király mielőbb vissza akar térni Jugoszláviába
Kairó, január 26 Péter jugoszláv király a londoni újságírókkal folytatolt be* szélgetósesorán kijelentette, hogy legfőbb kívánsága, hogy mielőbb visszatérhessen .Jugoszláviába, A jugoszláviai belső harc, né|)C legnagyobb tra-
gédiája. Péter király további súlyos problémákkal találja magát szemben. Allilólag ujabb bizonyítékok merültek fel arra nézve, hogy Mihajlovits tábornok, hadügyminiszter a tengclv-lyel való megegyezést szorgdl-mazza és szakítani akar a szövetségesekkel
Uruguay megszakította a kapcsolatokat a tengely-államokkal
i , Buenos AircsbŐl, hogy Hamirez
Lisszabon, január 20 A brit hírszolgálat jelentése szerint Montcvídcóban Sziebert külügyminiszter közölte a dijv-lomáciai testület tagjaival kormánya végleges határozatát, mely szerint Uruguay megszakítja a kapcsolatot a tengely-államokkal.
Zilrich, január 20 A brit hírszolgálat jelenti
államelnök tegnap este 15 perces rádió beszédet intézett népéhez. Ebben a beszédben nem tott említést a tengely halalímiftk-kal való diplomáciai kapcsolatok megszakításáról. A beszéd nagyrészt a sanjuani szerencsétlenséggel foglalKOZott. Az elnök ezen kívül éles támadást intézett a komlmltnislák ellen.
Arcvonal kiegyonesitéssel ós kitéréssel válaszol a német hadvezetőség a leningrádi szovjet-támadásokra
méretű, bevetése következtében. Az oroszok célja a néünet arcvonal áttörése, ami sdm1 a déli, sem a középső szakaszon nem sikerült Ezért kisérlcteznekk most az áttöréssel északon. Az
Berlinből jelentik : A keleti arcvonal leningrádi szakaszán van a legsúlyosabb harcok színhelye Az orosz harctér küzdelmeinek súlypontja áttolöddott az északi szakaszra. A harcok tovább erősödnek. Kétségtelen, hogy a szovjet offenzíva ugy a leningrádi, valamint az Hmien-tó vidéki szakaszán bizonyos sikkereket ért el a szovjet tüzérségnek eddig soha nem tapasztalt
áttöréssel nemcsak a balti országokhoz, hanem a Néfoitet Birodalom határaihoz is közelel)!) jutna az ellenség. A német hadvezetőség a leningrádi offenzívára egyelőre arcvonal ki-
egyenesitéssel, illet ve kitéréssel válaszol, de egyéb ellenintézkedések is folyamatban vannak, <■
A diplomáciai front hírei
Londonban elkészült annak az értekezletnek a tervezete, melyre minden brit domínium miniszteiylnökét meghívják. Az értok<\'Zt?>t idó|>ontját ugy állapitották meg, hogy azon minden brit domínium miniszterei-

Is)and és a Szovjot között tárgyalások voltak, melyek a diplomáciai kapcsolatok fölvételéhez vnwit-tek.\'Az isiandi kormány az eddigi londoni mogbizottját nevezte ki első moszkvai követévé. Az uj islandi kftvetnek még a nevét hom ismerik,
■bár útban van állomáshelye felé. +
•• t
A brazíliai kormány nem ismerte nl a bolíviai uj rendszert és uUixi-totta diplomáciai képviselőjét, hogy férjen vissza Karakasha.
Az angol laj»ok szerint a londoni svéd követ Moszkvába utazott, hogy ott,tanácskozásokon vogyon részt az .együttműködés érdekében. Arról beszélnek, hogy uj terveket dolgoztak ki a szovjet svéd kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére.
Lengyelország után Finnország az érdeklődés homlokterében
nöko részt vehessen. Az értekezleten Churchill elnökölne. A brit miniszterelnökök hasonló értekezletét 1 Londonban 1087-bon tartották.
a
ozó
A keleti harctér északi szakaszának hadműveleteit most már neiq annyira |x)litíkai, mint inkább katonai stfbnmqnlhól JfiséH erős figvo-lommel a finn közvéjemény. A finn sajtó állandóan napirenden tartja szovjet-offenzíva Céljaira voimtkoj fejtegetéseket. Feltűnő, hogy
a moszkvai rádió egyre erősobb hangot haszna! Finnországgal szemben.
Fiimorszáirb.\'in azt hiszik, hogv ez a sajtóhadjárat előkészítője másnemű támadásnak Finnország ollon. Amikor a Szovjet haderői átlépték a volt longvol határtvMoHzkva rögtön hozzálátott az önhatalmú határren-dezéshez és bizonyos, hogv
Kész tények elé akarja álli/uni n világol Az angolszász népek között sok ugyanis a pártfogója a balti államok ífiggotlonségének. fizok a jokinségoV időszerűvé f eszik a fittn állát-jxtnt megvizsgálását is. Hir szerint a kérdés a február e1ejl>n összeillő finn varfa>nenl elé " keríti. Ezt a hírt nem erősítették meg, dn hem is cáfolták. A némot sajtó is foglalkozik ugyanezekkel a kérdéHoV-Tcol s a Völkischer Itoobachtor mog -¡jUfapitja^ hogy* nem látszik kizárt -hak, hojry Lengyelország után most Finnország kerül a nemzetközi érdeklődés középpontjába. A német sajtó ellsmori u finri nemzet tökéletes nyugalmát ozoklwi az időkben.
balti álfnmok kérdésében is
Megkezdődtek a harcok Nettuno vidékén .

Berlini jelentés szerint a nel-lunoi partvidéken pari rátett angolszász erők és a partvidéket védő német csapatok közöli eddig még csak előőrs csatározásokra került sor. Az angolszá-.
sZok még mim fejezték 1k* k csapatok és iKidifaíszerelés part-raszállítását, bár a csapalok? zöme nnár a szárazföldön van A németek részéről az ellenín-4é*kedésék folyamatban vannak.
Istambul kiürítésének magyarázata
sajtó az Istanbul ki-, az é,letet, különösen kő V.rtl»lkn»Á liiriwli\'isnk- zési és közlekedési tekí
A török
ürítésével foglalkozó híradások kai kapcsolatban megjegyzi, hogy nincs szó rendkívüli kiürítési intézkedésekről. A török közlekedésügyi miniszter kijelentette, hogy egyes munkunél-küli eleinek vidékről nagv számiján özönlöttek be a török fővárosba és olt megnehezítették
közélelme-kintetben. Ezeket a beózönlött 4K)mog« ket most visszaküldik a vidékre Is/-tanbul kormányzójának kijelentése szerint csak a számbelileg rendkívüli módon me-gnöve-kedfett isztunbuli lakosság számának csökkentéséről van szó, mert a főváros lulzsufoHságát meg kell szüntetni .
D&böng az rgvetertés az angol és amt/rikal mnnká88xenrez«tek kösött
Londonból jelentik Miamiból származó értesülés, alapján : Az amerikai munkásszövetség visz-szautasította az angol munkás-szervezetek nek június 15-én Londonban tartandó érlckezle-, lére kaj>otl meghívást. Az amerikai munkás szövetség végrehajt ó-bizot t sága i negál,I a pit ot t a ugyams, hogy a tervezett értc-kezlew sokkni inkább alkalmas lenne az ellentétek és nézetelté-
rések kiélezésére. semSníint az angolszász nemzetek munkássága között az összhang és egyetértés meg erősítésére. Bizonyos nemzetek. mondja a visz-szautásítás indokolása, nem képviselhetik szabadon munkásaik révén a szabad és ífemokratiküR munkás-elveket, nüert iazokban a nemzetekben (Utmlrjkrácia és munkás-szabadság nincs.
•J
ZALAI KOZLffeW
19^ január L>G
Belpolitikai hírek
lludupfsl, január 26 Kgvelőre Meni töltik !>e a Kn íYs/lény Néppárt elnöki tisztségéi, moly gróf Zichy Jáuos halálával megüresedett. A pártot gról liszterházy Móric vezeti ideiglenesen. A pártot erre az elhatározásra elnökének «1 hunyta íelelt érzett gyász indilottu. %
Kedden délután 5 órakor a kormány tagjai Kállay Miklós miniszterelnök elnökletével mi-uisztqrtan ácsot tartottak. A minisztertanács időszerű kormány-Kati ügyekkel foglalkozott és késő esti órákban ért végei.
Itól az Isten
\' Kezd lassan hagyománnyá válni« heg.) a kiskanuaai műkedvelő gárda a/ otthoni soroxatos előadások után •beién a Városi »Szinháüb», hogy az .¡gémes nagykanizsai köaönség előtt mogórdomolton líabérokat szorozzon. BobiKonyitju oxxol is, hogy * pár kilomótornyi távolság csak téríjon választja ol a várostól, de tudásban és haladásban egysainten kiván maradni.
v Kzl u munkájukat u város azzal iVmorálta, hogy a hétfői olóadási-a uV,indon jegyilk elkölt ós a buvéUdük, uiftlh el utolsó fillőrig honvódolmi eéíokat szolgálnak, luitghuludta az
t\'«T pengőt.
Kádár Latos: ítél a/. Istou einiü ¿légy felvonásos hsinmüvót olovoni-tették mog, moly aj dii«« fogságban maradt magvai honvéd sorsat vih\'v-gitottu inog.
A darab ulúaulátiu kottóá nolié*aég\\ c4ó úllitotta a rondiMÖt ée a awmiplí-ket. Közel ötven szoroplójo van a darabnak ós ilyen nagy gárdát óh/.-a ze tartani, mikor osak u napi munka utáni idő állott rondelkozéaro, olyau toljesiUnény, ami legjobban rávilágít szorgalmukra, kitaitusiikra ós szivoa-ságukru. A másik legyóshototlon iv*-hézségot a tömérdek kollók okozta. A széjxit szépen akarták nyújtani éa «»zen a tő(iMi is figyrvlotnru méltá eredményt értök el. A kritikát korlátozó lapterjodolom noui ongodi uiog, hogy a aaeruplókkol, akár cx?y-Mgy mondatban is, ogyéüilug foglalkozzunk. Grro nincs is szükség, mikor a* domborodott ki éppen a játékukból, hogy köztük primadonna? sztár iiiuowm. FuntúSUfck tartották u púr szavas sxoro[H»t ugyan ugy, mint a fósiwrroplók tolawíUné-nvét. A cél asouiolőtt tartiui volt előttük a voiuitó szempont. Otthonosan mozogtak a szin]Kul deszkáin, kinőtték a tulmasakirocás időjét ugy külsőleg, mint lolkilog. Folyamatomul |>orgó volt az előadás ős a hbü-iM-U-kot is poui|>ásan kitöltötték. A* előadás megküzdése előtt folh\'ang-zott a magyar Hiszekegy, majd dr. Szijibó István lópott a függönv oló, hogy köszönti*» a közönséget. Ijxdyi fiöjös rondo jtótfóboíi, Goadán Fnrooo mindenre kiterjedő figyolmével a kiskanissai műkedvelő gárda egy forró hazafias oetét ajándékozott Nagykanizsa közönségének. Norucsnk hpcsülutos munka volt, hanem művészi munka is, mely «Jött tisztelettel hajtjuk inog az elismerés zászlaját.
(vj)-
Horgolónőket
Itlvcíiluk. MIMÚZlA
m kézimunka-szaküzlet
ái elézó éviiéi léi n aetred «1111* IHIÍtcI Iftbb adót fizettek be 1943-ba« á lagykailuaí adó-kertlet adéflieléf
Minap az egyik megyei bizol-ságá ülésen iilelékcsek clisn:en5í-scl nyilatkoztak a zalai adózókról és ar. adózók elmúlt évi tcl-jesitménycjről Hogy uwuinyi rész illeti nu:g ebből a dicséret-Í>ői Nagykanizsa város adózó l>olgórságát, mennyi a kanizsai adózási kerület 47 községének népét, arra kívánnak rámutatni nz itt következő beszédes számok vidékünk |>olgárságának adózó készségéről.
Iloj^y párhuzamot vonhassunk az elmúlt és az előző é.v adózása közötti különbségről, (amelyben a mérleg 1943. év javárabil\'en) tudnunk kell,hogy
1942-ken Nagykanizsa megyei város polgársága :<,022.000 pengői, a nagykanizsai -adózási kerület községei (értjük ezalatt a nagykanizsai járás .\'10, a pacsai járás 9 községéi és Légrád községed 2,225 000 pengőt, vagyis az tígész nagykanizsai adókerülel őssze.M\'n 5,217 (MK) j>engőt fize tett \\h\'
l\\7rzcl s/.emlxMi
1943 ban
Nagykanizsa megyei város részére előirt adó volt 1,707.037 pengő, amiliez liozzá (kell száín^i-iani az előző évi bátraiéitól, 801.309 íxrngőt, vagyis 1913-ban fizetendő volt őssresen 5,028.400 j>engő A kerület községeinek előírása volt 3,000.505 pengő, telihez az előző esztendő adő-hátraléka 125.900 |>engő, vagyis összesen 3,120.405 ]M>ngő. Erre befolyt Nagykanizsa váró- \' sában 4,923.190 jKMigő. a kerf-iel községeiben 3.057.000 pengő, összesen tehát 7,980.190 ¡xtfigő.
liszerinl az* 1942 évi befolyt adó 5,028.10ö"pengő ősszegével szemben 2,251 081 pengő a
többlet 1943. javára
Nagykanizsa városánál <W adóhátralék a mult évben 15 százalék volt. a kerüld kőzs\'g i-Ihmi 7 százalék, a nagy kanizsai járásban 2 3 százalék. eredniénvben az előirt adónak 100 101 százalékát fizették be Nagykanizsa polgárai, inig a kanizsai kerület községeinek népe jő 102 százalékban telt eleget adózási kötelességének i A »névtelenéitős«, az adózó ]>olgár mellett kétségkívül része vau a kitűnő eredményben az adóhivatalok érdetn^fi és s>#rgo« tisztviselőinek, akiknek körtille-kiltfő intjííkAíjsága, lelkiisan^\'re-te^s buzgóságaSn|ii(Kg figyehnni-mel volt n kinestár érdekeire, de egyben a )H>lgárság Icherblrő képességére is. ,
ríitleklődlünk Kőö János yn. kir pénzügyi főtanácsosnál/ a nagykanizsai in. kir. adóhivatal főnökénél, aki rámutatott arra. hogy az elmúlt esztendőbtm m<*gnövekedetl az adózók száma. Sokkal több az adózó, mint az előző években és igy nagyobb is volt az előírás. Nagykanizsa és a kerület községei adófizetés tekintetében más években is ve-ze\'tok, különös mi a nagylían\'» járásé az elsőség, mint a számszerű adatok igazolják. A javulás óriási az adózás terén, hangsúlyozta Kőö főtanácsos.
Ami azt jelenti, hogy mikor illetékes helyen diesérőleg emlékeztek meg a zalai adófizetőből, akkor Nagykanizsa városa, a járás községei és az egész kerül.>t elsősorban lehet büszke arra, hogy megtette a m-agyar polgár kötelességét.
Nagykanizsa ezen a téren is vezető helvet foglal el...
r/í u )
Vidéken is segítene a lakáshiányon a padlásterek beépítése
A budapesti lakáshiány enyhítése céljából hosszú idő óta akciók folynak kaiönböző városi pártok részéről, hogy minél több padlástér ala-kittassék át lakások számára. A
szakértők szerint 20000 uj lakást lehetne beépíteni az erre alkalmas budapesti padlásterekben, már pedig ez a szám kamolyan enyhítene a fojtogató fővárosi lakáshiányon. A szakértők szerint megfelelő adókedvezményekkel, olcsó épitési anyag biztosításával és az építési szabály-
1
rendelet megfelelő módosításával lehetne gyors és jó eredményt elérni. A vidéken nagy figyelemmel kisérik a pudapesti padlásterek beépítésének problémáját, hiszen számos vidéki városban szintén rendkívüli lakáshiány ihutatkezik és ezeken a gócpontokon is jelentékenyen eiy-htllne a fojtó szükséglet a megfelelő padlásterek beépítése révén. Helyes lenne hát, ha az érdekelt vidéki városok maguk is akciót kezdeményeznének ebben az irányban, (MVS)
20 deka zsifért hat havi börtöat kapott egy muraközi asszony,
ak! gyermekével megbaNlsltlatta a zslrjejryét
Érdekes ügyet tárgyalt a nagy kanizsai tör vény szók büntető-tanácsa. Kontrecz Mihályné született (Hát Júlia 38 éves mu-raesányi lakos, három gyeituvk anua Került a vádlottak j>a<ijá-ra. Kontr©czné egy alkalommal ZcíirjegYÓt akarta beváltani a közsé$>eli hentesjiék ós kis leánykáját arra birta rá, bog) a zsírjegyen foglalt •lS\'dekn zsir nyomtatott szöveget »35«-re ja-
vítsa ki A 10 éves leány eleget tett anyja kívánságának és az igy meghaanasitott jegyet beváltotta Hegovec János hentesnél, ahol ópium sokan voltak és nem figyelték a jegv meghnlmíisitását. A szelvények ellenőrzésénél azonban a <lojog kiderült és igy kellett felelnie Kontrecznének kőzokirathamisitás vétségééit A tárgyaláson az asszony mindent beismert, azzal védekezett,
hogy sokan voltak a kevés ^
hoz...
A törvényszék figyelőn*,] ▼olt a fennforgó nyomatú^, enyhítő körülményekre, lemfrtíel volt az asszony dos voltára és azért hat hón«i)j börtönre ilélle jog. rősm JKmit tésének kitöltésére lialanc iwtt, hogy kegyelmi kérvéimyci fordulhasson Mugyai-^rWi« Kormányzó Urához.
KULCSLYUK MELLŐL
VITÉZ DR. TAMÁS ISTVÁN, Zalaegerszeg megyei város gármestere, mint tartalákos tiszt, most lépett elő századossá.
DR. VARGHA THEODORICH
ferences tartományfőnök, Nagykanizsa volt plébánosa, akire ez a város mindenkor szeretettel emlékezik, a napokban titkára, P. Bajor Ausztrik kíséretében rövid időt töltött Nagykanizsán, ahonnét tovább
folytatta vidéki útját.
*
CSAJÁOHV ANTAL
minisztériumi főmérnököt, aki Budapesten a minisztériumban teljcsil szolgálatot, műszaki tanácsossá léptették elő. Az előléptetett dr. Novai Imre nagykanizsai városi tanácsnok feleségének (iá.

VITÉZ AKAY LÁSZLÓ
ny. vezérőrnagy, aki hosszú időn át teljesített szolgálatot Nagykanizsán, nyugalomba vonult Szombathelyen, utelsó tényleges szolgálati helyén telepedett meg. Most éitesü-lünk, hogy a szombathelyi tűzharcos facsoport vitéz Akay Látóiét a Budapestre távozott Vértessy Vilmos miniszteri tanácsos, MÁV igazgatóhelyettes utódául, a főcsoport elnökévé választotta.
*
TANÜQVI TANÁCSOS
lett Angyal Béla tanügyi titkár, a zalai lanlelUgyelő-helyeltes, akit a kultuszminiszter a VI. fizetési esi-tály 3. fokozatába nevezett ki tanácsosként.
*
A BALATON-KÖRNYÉK
összes műemlékeit, köztük 42 templomot felvételezett Cholnoky Jenő egyetemi tanár. Husz várnak a romjai is benne vannak a feldolgozott anyagban, hogy ezek, aakii Arpád-korl kincsek a Természetvédelmi Tanács védelme alá kerti-jenek.
_i____
gyágysaartári üfjrekt:: Ha a Pibiia Sas gyágysaurtár Fá-ut 6. tőr 31. soáffl.
Kiakauiasán aa ottani gyógyaasB->áx állandó ügvaletno eaolgálatot twcl
Naptár. Január 26. Szerda Kóm. kat. PotikArp. - Protestáns Vanda.
A UOtfbUKDÜ nyitva van na«g*i 7 órától aiw ó (Hátid, awiraa
.^Aniat Uólutan icaonn!> «a*«» O4íum*. > ToUlarMo.
Szombathelyi *\'
összkomfortos efysaokái lakásonvat
eloftorólném ■aiykaniitai
lakásra. - Cím a kiadóhivatalba«.
1A44. január 26
X*ALJAI K.OZUON t
mazi
_A_kutásó leánya^
A mozi reklámok (V) tir, oíórotr* filmbemutatók nom szokták elárulni a fiki» gyártásának időjét. Ez ért-U«>tó is, hogy mind meg akarja ári/ni minél tovább az időtállóságát. A francia filmeknél oz a kérdés annyiban fontos, mort egészen más »/. a film, amely az ósazoomlás olótt és más, amely az össz<<oii)lás »tán készült."
A film széles rendezői p:»rs|x.ikti-vaja> következtében szereti a nóxőt, lia nom is az álomvilágba, do az ünnepnapok világába rinimtni. Minél l>*zwmbb kiállítás, minél azokatla nsbb a történet, annál jobban felcsigázza az omberí képzolotet.
A francia nemzet összeomlása ulán u müvészotekbiMi a hétköziünk kora körotkezott lat. ^ munka, a veríték, az emésztő gondok, az embert annyira jellemző kiesi hibák kiteregetésében is megvan a müvó-»m*, ha azt aratott kezek válogatják <*»ska. Ez az uj Irány m<»gkottőzi * színészektől várt ioljesítinénvt, de amit nyújt, az a tökélotenség határún mozog. A francia könnyedség azonban nom tudja megváltoztatni a nagv nemzeti összeomláslwm t»m azt, nögy a francia tudatlanul is no *ondoljOn arra a jó inagvor közmon-dánra: nem eszik a levest olyan forrón, mint ahogy megfőzték.
A film bizonyos szompontból a törvénytolen gyerek folmogaszüdása. Ezt az ó szemüvegükön nézve nom k>liel túlságosai; szigorúan nézni, mert végeredmény bon minderről a *verok tehet a legkomwbbot.- Sót az egészséges folyamat kiíndulliat innen is, amikor a gyermekben a jövőt látják meg és azt állapítják meg, hogy csak az a nemzet életté-im<!<, mely áldozni tud és amelynek nősei vannak. A gazdag csaliul fia, amikor feleségül veszi a kútásó leány ói ,míntlm. azt jelentené magyarul \'/liláin Krtt a liapjálmn használt szavakkal, hogy: keveredünk, mert méljun felszántott l>ennünkol az ékít «4céje. Míg Zilahi ezt tisztán ra-vvogó légkörlxm cselekszi, addig a film megmarad francia folfoijásu-nak.
(t>j)
— (Veress Gábor: A közlekedési versenyről)
Itendkivül érdekes és nagyon tanul i*ágos könyvet irt a közlekedési verwmyról dr. Veress Gábor ogyo-temí tanár, az Ibusz alolnök-vozér-igazgatója,, aki nemzetközi viszony-latltan is egyik legképzettebb szakértője a közlekedési problémáknak. A mii olojén történelmi visszapillantást vet Veress Gábor a közlnkodéá viLétffontossi\'urára, amely már az ókorban is élotkérdéa volt a foltö-népek, mxnzotok számára. Mugiamorjük a j)ompáaan megirt kőnvvből a babyloni korszaktól kezdvo napjainkig mindazt, ami o tárgyra vonatkozik. Megérteti velünk a közlekedési verseny üzleti, katonai, kulturális hátterét s látjuk, nom ogyszor háborút kavart fel o probléma oldöntéoo: Megtudjuk, hogy az igazi közlokodéei vorspny elsősorban a tongoron indul mog, nu>rt Amerika fel fedezése megindította a világtjajózást. Mogismork<xlünk a világ eaatornahálózalával is, mint a köziokodéai utak legjelentősebb tényezői egyikével. Végül arra a követ keztetésre jut, hogy a mostani há-l*)ru után hatalmi»« változások, nagy ufitásAk következnek a közlokodés teróu éa ugy véli, hogy a közlokcxléa b^jkiHztése biztosítása az oljövend ii| világban igen nagy holyot kap majd az autoritativ Uirvgazdálkodás-han. Külön dicsérőt illoti az illusztris szorzót, amiért könvvénok súlyon tárnáját oly könnyedén, világosan, tömöron fogalmazta meg, hogv valóságos »tankönyvet« irt felnőtök sc.áaaán». (MVS)
k pénlKTl Multáig másaitk aapja tirgyalja a kanizsai vártai erlék faértékesltéiéaak Igyét
¡•n . ^ Felemelték a városi Iskolák tandíjait
Nagykanizsa város képviselőtestületének pénzügyi bizottsága vitéz Bentzik Lajos kir. kormányfőtanácsos elnökletével ülést tartott tegnap este a városházán. Az ülésen szép számban jelentek meg a bizottság tagjai. Tárgysorozaton volt a városi erdőkben kitermelt fa értékesítése ügyében beérkezett ajánlatok elbírálása. A kérdéshez a bizottsági tagok mindegyike hozzászólt, tárgyalásával azonban nem végeztek, hanem a pénzügyi bizottság ma este u|ra összeül és folytátja a faértékesités ügyének tárgyalását.
Foglalkozott a pénzügyi bizottság a városi iskolák tandíjának felemelésével is. A zeneiskolánál már az iskolaév elején a polgármester által életbeléptetett emelést a bizottság jóváhagyta. A most kezdődő második iskolai félévtől kezdve felemelték a városi középkcreskedelmi iskola tandiját évi 200 pengőről 300 pengőre, a gimnázium tandiját pedig évi 120 pengőről 240 pengőre.
A taneij-ügyben hozott határozat is a legközelebbi városi közgyűlés elé kerül. A képviselőtestület elörelátha-atólag február első napjaiban Ul össze.
■•falták az eageiélyt az ÖBgyllkos keiztkelyl liráablré kalttastéaak altamaUsiro
Várincgyeszerle incgdöbbe-nésl keltett a 31 éves keszthelyi kir. járásbiró, dr. Klausz Pál tragikus öngyilkosságának híre.
Az öngyilkosság okát illetőleg esak fel le vések vannak. Mintfen jel arra vall, hogy a gondtalan, uri éhdot élő, fiatal biró elméjének pillanatnyi elborulá-sában vetett véget életéinek Most, hogy önkezével pontot telt élete után léis keresik a végzetes elhatározás indító okait, szóba került egy levele is, amit nemrégen intézett hivatali feletteséhez. Már ea a levél is olyan zavart volt, hogy ha bár nem is engedett következtetést a lelkében inegfogaímzott tragikus elhatározásra, mégis a levél már akkor feltűnt é.s gondolkodóba
ejtő volt annak kusza szövege-
Az öngyilkosság okának kiderítése végett átvizsgálták dr. Klausz levelezését, könyveit,, de sehol scinbvi olyan határozott nyomot nem találtak, ami magyarázatul szolgálhatna arru, íogv miért kellett a széles kör-)en kedvelt fiatat hirónak eldobnia magától az életet.
Kgyelőre nincs más magyarázat az öngyilkosságra, mint hogy dr. Klausz Pál idegösszeroppanást szenvedett s ez kergette a halálba.
A nagykanizsai kir. ügyészség elnöke a temetési engedélyt kiadta. A holttestet valószínűleg Pécsre szállítják, ahol az elhunytnak hozzátartozói élnek
Már csak néhány napig vásárolható buzakötvény!
A buzakötvény jegyzése néhány nap múlva, január végén, lezárul. Bizonyára ez az oka annak, hogv azok a túlságosan óvatosak, akik eddig a fejüket törték, hogy vásároljanak-e buzakötvényt, most a jegyzési lehetőség utolsó napjaiban tömegesen döntöttek. Ez- a magyarázata annak, hogy az ország minden részéből egyre-másra érkeznek a jelentések illetékes helyről arról, hogy. az elmúlt héten rendkívüli mértékben fellendült a vásárló kedv s máris lejegyezték a buzakölcsön legnagyobb részét. Feltűnően jelentékeny összegeket jegyzet az ipar, hogy ezáltal felujitási és utánpótlási tartalékokat képezzen a saját részére, de hasonló célból sokmlllló pengős jegyzések történtek az agrár gócpontokon is, ami azt igazolja, hogy az ország gazdaközönsége Is teljes megértéssel fogadta ezt az uj értékpapírt. Ugy tudjuk, hogy a kereskedő és tisztviselő társadalom számtalan tagja is buzakötvénybe
helyezte pénzfeleslegét.
A buzakötvény nagy népszerűsége teljesen érthető. Tudjuk, hogy a magyar állam 200 milli* pengő névértékben bocsájtotta ki ezt az újfajta kő\'csönt. Eet az összeget ötmillió métermázsa buza fedezi, világos tehát, hogy ezt a 25 évre szóló kölcsönt egyetlen évi átlagos búzatermésünk sokszorosan felülmúlja. Természetes, hogy az ilyen, a legtökéletesebben, vagyis buzaér-tékket biztosított kölcsönt csakis olyan állam bocsáthat ki, amely elsőrangúan búzatermő ország, mint hazánk. A magyar állam, ha akarna, a jelenleg kibocsátott 200 milliós buzakölcsönnél sokkal nagyobbat is k#nnyen elhelyezhetne, de ezt most nem látja Időszerűnek, hiszen több, mint 95 százalékban rendes bevételeiből fedezi eddigi legmagasabb háborús költségvetését és csak alig 5 százalék erejéig pótolja kölcsönnel roppant kiadásait. A mostani buzakölcsönnek a magyar állam
Január
25., 26., 27.
VÁROSI riOZQÖ
QyönyörtL / %Remek !
Kedd, szerda, csütörtök
Marcel P*gn*l világhírű regénye filmen A KÚTÁSÓ LEÁNYA a világ leghatalmasmtb filmdrámája l Világhíradó
Előadások kezdete : +4, ¿6 és f8 órakor,
biztos anyagi teljesítőképességéhez arányított! csekély volta a legmegnyugtatóbb biztosíték arra, hogy a lehető legalkalmasabb .vastartalékot" jelent minden kötvény tulajdonos számára ez a kitűnő, kamatozó és a tőzsdén bármikof értékesíthető értékpapír.
Ady és a vidék
Iluszonö tévő mnnt Halit viváf asszonyával »fokoto pilhmjjók fopwt ján« utolsó csókra a magyar kéltá-óriás, Adr Endre. A könyvUrpti Ady-irodalomhoz egyre jönnek az ujabb emlékezések. Ezek kőeé teázom kegyelettel ós szeretettül az alábbi sorokat:
Hokan megírták már, hogyan in-morkedtek mog Adyval u mi volt első lenyomásuk a költőről, akihez komoly órdoklódéeeol közeledtek. Uh sokkal «együtt *én is taj>osztalt«m, hogy különösebb melegséggel fogadja a vidékről sxánnazó uj ismét 6et; ó ezt nyomban óazrovoazi az etnhe-ron. Egj\'k közös barátunk elmondta, hogy egyszer nagy társaságban halált* Adyt
a Köx|>onti kávéházban,, amelynek faláról emléktábla Ady-verse szól /jiilx)lyról, Ady egyik legelső megértő hódolójáról, az olsé világháború első újságíró hősi halottjáról. Ady oIóImí sietett a Mépí-iu»k. >Jó, hogy jössz, mondta --tolo vagyok már özekkel a jx*ttk>k-kel. Üljünk másik asztalhoz, mintha bizalmas mogboozólésünk rolna<>.
l)e az/írt nagyot tévedett Adynak az a tudásban, do tévcdétxjklxMi is gazdac; bírálója, amikor Adyt ugy tünteti föl,- mipt akinek »Budapest , mindvégig idegen«. »Hisz én ide nem kollottom«, idézi ennek bizonyítására, pedig ha\' Atekvároanak nevezi is egyike versben Budapofltot, a másikban viszont azt mondja-»Egy városom van: szegény Budapest. Máshol ketx>rü borom és söröm. Itt számba ömlik az édes öröm«. Csak az dolgozik egyoldalúan a* idé- . zotokkol, aki egyoldalú akar tenni, vagy akinok tekintete nem ér föl a zs<»ni magasságába, mort a zseni lolkóben a legszélső ellentótok vihar-zanak s versei mindezek kifojozé-sém tőrnok. Hiszen ostorozza^ támadja ő a falut, ac egész hazat is; de csak azért, mort nom olyan, a milyonnok ó látni szorotnó. A próféta szól így, hogy aülyodt aé^ét főlomolje.
Józan ésszol, "tiszta értelemmel nem lohot fólreértíMii, bün fótnoina-
Syarázni azt az Adyt, aki inindir azatér, »lohull a jx)rba, amelyből vétetett« w így magyarázza mi^g az értetlenek vagy rosszhíszomütvk által iiemzetgyalázóknak bólyegiwtt vor-s<>it: »Tiéd vagyok én nagy luwa-gomban. Nagy hütlenm^gben, ara ívlnuui gondban Szomorúan nnvn\'ai. Fő)-fölhajtott kő, bilU akaratlan, Kicsi országom, |xMdns alakban Te orcá/lra ütök«.
1)<» hagyjuk a viUít; kótségtolivn, lx)gv Ady ortS« kulturvágya, mely ól Nyugatra üztej u a városi életbe« fűzte, nom csökkentetto nom lisra-szoroU»tét. som szülőföldjéhez, faíu-jáhoa s olihoz a kél városhoz, Zila.li és Nagyváradlx)? ^agaazkodását, ahol % Bzolleme fejlődésnek íríüvut.
»Hazamegyek a falumba«, írja, mikor* városi bujdosónak érzi magát. »8 mint kit az édes anyia vort mog, Kisirt, »Bogény, olfáródt gyommk, Ugy alszom el őrökre. Egy mélxv^ ről" álmp<lik: »l\'áris holyott falti csöndje«. Az órmíndszenti kortt» vágyódik az ólot-kort rossz vírá^-asszonyaí után: »Födjük lx> a rózsatv ódos apám!« Ugyanott méri éde«-apiával a sírkertet is, az Ady-m«g-vak hídog ágyát »házközoles, feketn földlxjn«. Áldottnak érzi a fény, a nagyvilági élet után a falusi ködöt: »...én érzem iól, Hogy biztos vagyok o szont köd bon.« A hó aintt .csöndben mttogő falut biztatja: »Holnap már derülés jöhot.«
Párizsból küldi a vén díiUc üdvöz-
ZiAraU KÖZLÖNY
rn
mi. lamubc ew
latét Zilahrá jó, bölcs tanárihoa, •kiuwk áldott tekintetét éra\'i az ar-«4»; vissaasóhajtja Zilahon töltött tdjaruf-ut; »istenem, «csak egysaor l^nnák Csókov ifjú, boldog masík*; ttibhon boldogan mutatja » vissaa-fosott zászlót: • »Innon Vittem, és TMKMvrU\'iu, Gazdag rolt, furcsa út kaja, t>f itt van, elhoztam fehéren«. Hálával, saorntottol üzen a zilahi lakóiénak: »Tápláltad tovább bennem •a fröt, Szeretni embert és küzdeni $ hűn állni meg Isten s ember elótU. Búsakén vallja; ő most is ■ Nemes, küzdő, /dzabadlolkii diák«.
Nagyvárad nem sokszor fordul oló Té»éeí|xm; de nagyon szerethette ezt a válom éz, aki »A hosszú hársfa-sort« megírta. Aki csak egyszer járt Vuradon a hársvírágzás idején, érzi, liorr ez ó vors szerelmi vallomása a\' költőnek a város felé, mélyről »CaiUaguo vén csatalovak* verseben őzt irja: »Szofrt salak volt ly. akkor... hogy tétovázva útra keltünk S bo-Wdiunk, mert ígéretek valánk«. Hogv möhnyirv becsülte, értékelte. azt több cikk bon hangoztatja. 10(ft)-l>en irt önéletrajzában: «Rz a nyugtalan, zsidói, intelligens várostok mfiidont átformált bennem, amit a falu, Nagykároly, Zilali és IVbrecen, t hát a fuln formált meg. Kár vitázni: inie, a költő higgadt prózában megmondja, köszönlji^ük őt a faluink is, a városnak is .ezek formálták tje formálták át olyanná; amilyen lott. \' Két ilagy szerelme: Lőda és Csinszka. A szoretó és a foleflég. Így\' vonulnak l>e Adv falu-vorsoibo. Kiviszi Uslát szülőfahijába: S\'ta bölcsőhelyom körül. »Kz itt a falu, az én falum. Innen jöttem és ide térek*. Hosszasan kelletie magyarázni, miért csaj) reá itt a legsötétebb trugikum, a legszélsőségesebb érzések vihara: ».. . fölöttünk végzet -iiz/l fütyöl, Szaladj.fölein, átkoaz, gvülölj,\' Avagy légy rá^n ujjongva büszke«. Milyen más, ragyogóan derűs vers örökili inog1 a Iwildóg óiáknt, amelyeket Csinszkával töltött A Ka-leta partján. A jegyespár végiglátogatja az Ady-row)nrtágot\', Itt ütődik föl olsó hangja a Vallomás a\'Hzoro-lemról ciklusnak", a menyasszony c\'-« feleség Csinszkához irt verseknek, v Pompás magyarok, tomplomból jö-ret ^fentek át a Kulota folyón 8 a hidat fényben majdnem felemelte Az ölelő iutnuui nap,. :. fikes párták, leenni áhitók ... Biztosság, nyár, vzépóég és nyugalom. S reám nyilaz a nyugtalanság: IWtnyszomok, Sor-Hom tszemei, Szemek; molvekl)on ró-zsás, húszéves. Vidám kamasznak látom magatn; Szebb szemek múljon volt szemeknél S Iwmnük végkép megpecsételtetett Az én örÖk-bus iíjqpágom...«
OHMOS KDE
Nyilt-tér.*)
Érteaítén.
• Felesígenttél kOlinváltan\' élek, lakik Petéfi-ut 59., sc«mifélc adósságaiért felelősséget nem vállalok.
\\ lorvatita J«nS.
*) Az, e rovatban közlöttekért aem a axerkasit*^«, sem a kiadóhivatal nem vállal fctelóssóiret.
Vagylianí»?* mogyoi város palgármostorótél.
ad. 162/V-é. 1 44. ♦
Tárgy Bab-utfJ»<ny- k ¿tvétele
Hirdetmény.
Mindazok a fűszeresek, akik még nem jelentkeztek bab- és borsóutalványukért, holnap, csütörtökén okvetlenül jelentkezzenek\' a Közellátási Hivatalban, mert különben .^megtorlást leszek kénytelen • alkal-\' maznl velük szemben.
Nagykanizsa, 1944. január 26. in Polgármester.
Felcsavart egy munkást a szivattyú gépszlja
AUórajk, január 20» (\'t\'wtósitónk jcltnti) Munkás-sáe rencáétlenség történt kedden esto Újudvaron. A szerencsétlenség áldozata egy íilsórnjki munkásember.
Tegnap az esti órákban Horváth Ijászíó 82 éves alsórajki MAOHT-inunkás l\'judyaron dolgozott. Kilőne óra tájban a gépházban volt dolga a vízszivattyú Körül. Munkája közben Horváth László olyan közöl léjxítt a szivattyú lenditókorokénok gepszijához, hogy a teljes üzombon
lévé gép hajtópxíja elkapta ^ mun-kár lábát és aa embert derékig felcsavarta. Horváth olyan súlyos bolső auxód ásókat szenvedott., hogy ki kellett hivni a nagykanizsai montókot, akik lieszállitottálc még az «iti órákban a nagykanizsai városi\' közkórházba.
Megindult a vizsgálat ,terhol-o valakit fokdósség a szerencsétlenségért, vagy u munkás saját vi-~\'ázatlanságából korült-« a gépszij
A „segéd ^cstmpészek fejizékkel «esrthattutek 6s kifosztottak egy ktgf i tanyát a SirakSxbei
Csáktornya, január 26 (Muraközi tutlősit ónktól) Nem mindennapi\' érdekességü ügy foglalkoztatja a drávavásarhelvi csond-órségot. Történt ugyanis, íiogy minap ismét
egy :JtXI kilós hizót akartak átcsempészni Németországba. A felpucolt féldisznókat kocsin két fiatalkorit vitte el Hétvezér községlie egy ismert cHOmitészhez, akinek a disznókat továbbítania kellett volna Németországba. A csempész féllítor pálinkát adott, a két fiatalkorú legénynek, akik azonnal aln|>osan fol-ittsi<. Hazafelé, menet akkora bátorságuk kerekedett, hogy önálló vállalkozásba is kezdtek. Az egyik hegyi tanyát szemelt4\'\'k -ki .és szabályszerű támadás titán a háaboliok->t fejszékkel elkergetve 30 kiló zsirt, több ponyvát és egyéb olom- llntót l>akoltak fel kocsijukra. A tanyáinkról kiűzettek a farkashogyi bíróhoz szaladlak, akinek vezotésévol
több ember üldözőbe vette a
rablótámadást végrehajtó duhaj legényeket. Krizsopataknál sikerült is utóiérni és olfogiri őket, azt még" elérték, hogy a rabolt holmikat visszavitették a károsulthoz, do utána a logé-nyok korokét oldotUik. Az időközben értesített rsondórök azonban már szoroncséseblwk voltak, mert nom-csakhog)\' a két garázda legényt fogták ol, hanem irtjuk során néhány csempészt is. fórtok közül kettő eijy-eyy dohánnyal megrakott bőrőbddel igvokozott a határ fölémegy harmatlik pedig négy pór , kerékpáryutnival megtömött hátizsákkal j érkezett már a határtól.
A garázda logényokot beszállították a nagykonizsai ügyészségre, de mogindult áz oljárás- a három arm-U>ész, sót a foketén ölt és Némot-or^zágba szánt disznó gazdája ellen
H1REH
- (A Féifiak Teológiája: Istenkeresés)
című előadás-sorozatnak második része a programul szerinti ídőbon és bolyon mosi csütörjLökön, január 27. napján esto 7 órakor a! piarista gimnáziumban lesz. A most kövot-kozó <dőadások célja az Istenfogídonij iHtonkép minél mélyebb kifeiteso és iKjg^\'ökoroztotóso a lélek és élőt kér-dcseilK». Az olsó előadás címe: Keressük Istent —- az igaz istent: A világ Isten láhanyonia. Szeretettel várja a piarista gimnázium igazgató sága a Kanizsai férf¡testvéreket az előadás-sorozat^pn\'tsodik részére is.
- (A tűzoltóságé)
A nagykanizsai tűzoltóságon is megtörténtté az évelőji kinovezésok. Tóth lírnő unóvozetó tűzmesterré lépett elő, Mátyás Béla tűzoltó csó-vozotóvé, Varga Ferenc és Kantó |iászló kisegitó próbnszolgálatos tűzoltók hivatásos tűzoltókká. Mindegyik dőrék tűzoltó a logérdomosobb arra, hogy pályáján előbbre, jutva logyen őre a városi lakosság vagyonbiztonságának és az azzal kajK\'sola-,toa felelősségteljes föladatoknak.
Unfler-Ulimatm Elek vaskerectodécében
sin-, rud- és patkévas-, továbbá szeg-
uiahrányfik bevéithaifók
és elA}«eyexh«*6k.
Hofh«pp-gépek elüjeqyazhetök.
o*
0RM0L6YI
VILLAMOS ÁRAM-__SZOLGÁLTATÓ RT.
Aramazámlák tlxatosa, raklanáolók, hlbaj«l«ntáa»k. azakszarO fahdlágositáa mlndan villamos kérdáabán , dólelön 8-*ó3 délután 16 ÓHéig. Cs«4UF*ry-ut 51, í4fci»fon 294
— (Nemzetnevelési tanfalyam Csáktarnyán) >
Tudósilónk jelenti: Zala véiaapg^t) lörréjiyhatósági iskolánkivüli aJj,. művelési bizottságának muraközi ki-rondeltst\'igr e hó 25-tól kezdvft áriadon kedden és pénteken nemzHw*». lési tanfolyamot, rendez, a ssiktornyai állami polgári fin- és leányiskolában, amelyen, a következők ftt» . ják az előadásokat tartani: Mikk l\\J-roly, Kovács J. András, di\\ \\ itla Ferenc, Csonka István, dr. Ságiivá tv István, Méry Józsefn.\\ dr. Aulai Pál, dr. Csertő Károly, Apátlii János, dr. Wélair Miháiyné .dr. Necsov János, dr. Kovács l/ászló, dr. Oosztonyi Foronc és tlr. liavtr« László. A tanfolyam elóreláthalőlag kél t\'-s fél hónnpig fog tartani.
— (Az oaxmónyi vö)
Regi Umorösünk P 0. Wodehouse a vlióKfflrU szorzó, a hnmor nsgymentere. I/egul«bb regényének sz«replólt: a osotlo-botló, balkezes udvnrlót. a tüllR szerelmes klsiónyt, a kólelhetetlen npM Is jól lrimer|tlk H nnm Idegori clótltlnk New-York folhőKurcolóktól zsúfolt, tempós óletü v||ógH som. Az utolérhetetlen humorral megírt inulatHAnos knlan-j (tok lAncoluta szopbah páratlan nlkerU regónyt eredmónyes. amely u kritikusok egyöntetű tneuállspltA\'\'rt Hz«rlnt kl-vóló alkotás. Archle, a vfljnlölt. olsó bemutatkozásakor megnyeri tetszi\'-Htln-ket Az após rideg mMgalsrlAsH elte-néro Ih rokonszenve« Mire a honyds-lom hnlyzetkomlkumok, uiulattutó ötletek láncolatán keresztül meKoldáHt nyer, szzsl a J6lesö\\érzéssel t* sszlik le a könyvöt, hogy felejthetetlenül vidám órákat szerzett szárnunkrH. A c>ndou fordltáM Tátmrl Mihály órdomo, A szóp-klndás Takács kÖDyVklatló lzlónét dl-esórl.
APRÓHIBDETfiSEE
ÁLLÁS
- (A MOVE polgári iskolai tanfalyama)
A nagykanizsai MOVK polgári ifikolni Uuifolyama elsőizhen nvilik meg hétfőn a jxngári fiúiskolában. Az iskola igazgatója ma délután hat óráig még elfogad jolontkjzésekot.
— (Tlz éves a Búvár)
A magyar müveit közönség népszerű tudományos lapju, a Buvfir januári» számával lizetlik évfolyamába lé|>ott. Kgv évtizeddel ozolótt alapította Lantbrecht Kálmán, a kivált) tollú és jőnovü természottudós. 101 só felolőa szerkesztőjének hírtnlon Ik\'Hövetkezett halála után Cavallior József dr. főszerkes/.lo vette át a lap irányítását. K >ze alatt felvirágzott a liij) és előfizetői tábora sok-ozerro nőtt. Rs nemcsak Magyarországon, dó külföltli tudományos körökben is általánosan megbecsülik. Jelonleg a Búvár fololós szorkosztőjo dr. Cavallior József, segéílszorkesz-tője ix\'tlig Gáspár Gyula középiskolai tanár. A szép lciállitásu laj> a Franklin-Társulat kiadásában jelo-n ik meg.
Motringoló üzembe munkáanftkal telvén Pálcslca fonalfe8tögyár, Magyar-utcafiC.____
Raktárnok!, pénzbeszedó, magláróai vaey kesonló éllé«« karaaek jó t)lzonvltvi-í nyokkal. Cltn a kladéhfvalalhan. 270
Bahuarólaényokait felveszünk. Gya-korlattal lendelkezók elónyben. Hungária ^kejegyár. 24»
Finlnl aagéd aionnall belópéue fel-vó ellk Kelemen Rezeó eéf-,n*l. 25T
adás-vétel
Byopju káiimunka •o*!o»-»»-
karo eladó. Kölctey-U. 17, I. ajtó.
Egy drb «»xtall taachaly ebidó. Mi-gyar-utca 08. TM
Amcríkul Íróasztalt vennék. KilUró ■100X14 Sernr^Jt motorliarákpór-
ktllsó guKii tlt)ii™Cim a kia^bin. 27fv
Mindeuióo Uwagakot, gzóg.áieiUvc-
Íet if,\' a legmagasabb nron vásárolok, eutsch Gusztáv. • , 281
Egy vetteny kerékpár eladó KUkanl-zsán, Szepetnökl-ut 67. « 2M
Jonathán London.pepl alma olcaó ír-ban kapható: KlnlzM u. 15. 286
LAKÁS, ÜZLETHELY
Egy szép szobái konyháa lakásoaat\\......
(lenkor aloaarélnóm hasonlóval Ctrn a
- - 285-
wm ^
»oaaat\\mln-
kiadóban.
különféle
Egy nagyon szegény tanulóhány «1-vaaxlatt egy lekete tzoknyát Horthy Mlklói-uttól Erzjébcl téren át a Kfaltsi-.uííá ő*\' Rikóczt utca inkáig Becallletes rr.cgtaláló adja le n kUdóhlvatalba 583
ZALA) KÖZLÖNY
politikai napilap.
Ktoéja: „Kli|a>«aai«l K. T. Manyin a> n-V Falalóa kiadó: Zalai Károly Nyomaton: a ,KI1|UIU>|I R. T. N^utMK •yoadájákaa Ha«ykaaUaaa.
(Kr«aadiáii 1*1*11 Zalai KárofcJ
Feladó:.
Oim:
Kendiokozat:
Tábori pos\'a:-------------
1
84.
óvf., 21. sz. Nagykanizsa, 1944. január 27. csütörtök
krm 16 fillér.
KÖZLÖNY
POLITIKAI NAPILAP
BzerkeosUtaéK ós kiadóhivatal: Fő-ut 5. szám. Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon 78. n. Megjelenik minden hátköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Rlőtlzcté«l ára: egy hónapra 4 penoó 30 flUér.
negyedévre 12penirö 40 fillér. KR.vi>««zAm: hétköznap 161111.. szombaton 30 fül.
Berlin nagyobb harcokat vár Nettuno körül, de a hídfőállást nem tekinti veszedelmesnek
Elkeseredett harcok vannak folyamatban az orosz harotór több vidókón
Argentína megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a tengely-államokkal
Berlinből jelentik: Korea vu tovább folynak a nehéz harcok. A szovjot huuvezotóség orés tüzérségi én légi előkészítés után első izbon indult Uün adásra Korea város torü-k>tén a németek által el no toszolt arcvonal ollón. A támadás lendületét nagvjábiui sikerült elhárít/mí. Kelet folóF sikorült a szovjet alakulatoknak Itenynmulniiik a német fő harci toriilotro, d-s mélységben ezt a nagy-cmjii támadást is -felfogták. A harcok ezen a torüloton még tartanak.
Kirovograd vidékén a néjnetöknek londüloles rajtaütésokk-l sikerült lerohanniuk a szovjet csapatokat. A várostél északnyugatra n szovjet érák folytatták áttérési kisérlotoÍKÓt nyugati irányban. Kondkivül elkese-Kxlott harcok .fejlődtek ki. A szovjetnek nagy összefogott páncélos
erók támadásával sikorült átjuinia az olsé német vonalakon. A szovjet hadvezetés célja kétféléi felszakítani a német arcvonalat, de a nó-mot ol hárít ás az áttört szovjet éket folmorzsolta. Sikerrel jártak a né-mot - támadó vállalkozások t/man északi vidékén is, nemkülönben l\'ogroviscetól délnyugatra: A német csapatok Zsarkovtól délnyugatra és Fogrevisootöl délnyugatra\' is tovább folytatták támadásaikat és tovább törtek olóro .oközlxm \'208 páncélost és 102 ágyút iiiogseminisitottek. legnagyobbrészt tíman vidékén összesen tC>.r> nehéz szovjet páncélos pusztult el és Kirovotrnul vidékén 42. Az llmen-tó és \'InmingDad vidékén H8 oiorz piíncélo^ Semmisült meg.
A Tirréní-tenger partvidékén lövő Fisában az angolszász Iximbázások követ koztélxm megrongálódott Ga-liloi, a híres csillagász szülőháza. Ugyancsak elpusztult ¡iz Umborto színház és több más épület.
Újból bombázták Fiumét
^ JlómA, január 27
■ A brit iKiniházók, ismét megtá-m ad Iák Fiumét. A lakónoggflptfckfeén károk-keletkoztok és a polgávilakosságnak veszteségei\'voltak. 1
Hivatalos argentin közlemény a tengellyel való szakításról
Zürich január 27 Az argentin kormány hivatalos közleményt adott ki a Németországgal és\' Japánnal való diplomáciai ka|>c,solatok megszakításáról. Argontina szerint megsértették azokat az elvekot, molvok az 10Í19. és 1041.
evi dekrétumban foglaltatnak. A hivatalos közlemény hangsúlyozza, liojíy Ar^entina sohasem halasztotta «\'I tottekkol lx<hizonyítani azt a fo-lelósséget, molvot az amorikai szövetséges államok támadóival szom-l>on oroznia kell. Az amorikai köztársasági kormányok voszélyoztoté-sélien a maga veszélyeztetését is
látja. Japánnal egvotlon mondatban foglalkozik a nyilatkozat\', amikor csupán annyit állapit mog: Japánnal a diplomáciai kujx\'solatok fenntartása szintén lehetetlenné vált;
Tokió, január 27 Sigemicu japán külütryminíszter a képviselőházban kijelentotte, hogy Japánt- hivatalosnn még nom értesítették az argentin kornáiny lépé-séról Ila igaz a hir, nagyon sajnálatos lenne és azt bizonyítaná, hogy a szövetségesek milyen hatalmas nyomást gyakorolnak az államokra, hogy rávegyék őket a liezzájuk való csatlakozásra.
v<xltek. Clark tál>ornok ^csapatni lé-nyogesoblxm gyengébb kötelékekkel vették fel a harcot-és Cossinonál, 8.
Angellonál kisebb erók kis/őrletet totU»k a/, áttörésre. A kísérlet a níimet elhárító tüz miatt megakadt. S. KI iánál orósohh kötelékek megakadtak a német tűzben. Egy betörést elreteszeltek. A Hanidó patak forrás-vidókén szintén fellángoltak a liovos harcok. A német támadás ösz-szeszorította a támadókat és vi sr.te-sénet okozott nekik. A többi arcvonalról egészen az Adria-tenger partjáig csak roham és felderítő csapat tevékenységet és tüzérségi tüzet jo|e|\\tott"k>
Amerikában karácsonyi vásárt rendeztek az olaszországi
műkincsekből
Stockholm, január 27 Azokból a műkincsekből, amelyeket 01 szőrszálból Angliába és Amerikába szállítottak, a hírek sze-
Augliábi c, a hirek rint a világ három leggazdagabb kereskedője karácsonyi vásárt ren-
dezeti. Karácsony előtt megrendez ték az első sztlkkörü árverést a sziJ ciliai világhirtl műkincsekre. A new-
Lehetóség a szovjet-lengyel viszály elsimítására ?
yorki múzeum igazgatóját meghízták egy bizottság vezetésével és azzal a feladattal, hogy gondoskodjak a törlénelml értékek megvédéséről. Ezek kö/.ött a műkincsek között van a catániai székesegyház kincstömege. Műkincsek, könyvek, kéziratok sok-száz láda mennyiségéről van ebben az ügyben szó.
A Neue Zílrichof Nachrichten londoni tudósítója jelenti:
Churchill ^miniszterelnök erélyes kézzel nyúlt bele a leugyel kérdésbe. A svájci értesülés szerint jelentés érkezeti arról, hogy Moszkvában Harriman nagykövet és Molotov külügyi népbiztos hosszabb megbeszéléseket folytattak a kérdésben. Ennek eredményeként három elvet szögeztek le:
kiegyezést, hanem Oroszország komoly engedményét Lengyelország részére.
2. Oroszország nem szándékozik lengyel ellenkormányt alakítani.
31 Moszkva nem emel kifogást a jelenlegi lengyel államfővel szemben.
A Londonból érkezett svájci értesülés szerint ez a formula bizo-tiyos^fbhetőségeket nyújt i\\ lengyel-szovjet kérdés ellentéteinek elsimítására.
1. A Cberson-vonal nem jelent
Mos/kvában még nem látják elég érettnek a szovjet-lengyel kérdést az amerikai beavatkozásra
Washington, január 27 á közvetítő szerepét, de kilujezésre
A Szovjet Unió nem (égadta cl az amerikai kormánynak azt az Indítványát, hogy közvetítsen a len-gyel-szovjet viszályban. Ujaob Washingtoni jelentések arra mutatnak
juttatta a szovjet válasz azt, hogy Amerika ajánlatát igen melegen értékeli. A szovjet kormánynak véleménye szerint a szovjet-lengyel kérdés még nem étt meg annyira, hogy
Változatlanul szilárd a déiolaszerszági arcvonal
Kesielring tábornok eUfaórxege alatt tartja mindkét ellenséges arcvonalat
noi hídfőállást. Ikulinlien arra számítanak, hogy Nottunonál rövidesen nagyobb harcok indulnak meg. Német részről hangsúlyozzák, az ellenfelek felvonulási idoio a vége felé közelodik. Eddig csak felderítő t<>-vókenvség folyt s onnok az a magyarázata , hogy a két pllonfél nincs téljerion tisztában a másik hadmü-voíoti szándékaTval.
licrlin, január 27 A dólolaszoi szágí arcvonal változatlanul szilárd. A nettunoi szövetséges partraszállás nem volt hatásnál a qélolaszotszági arcvonal helv-zetém. Katonai tíf^ők azt a következtetést vonják lo, pogy Kessolring mindkét arcvonalat ollonórzéso alatt tartja. Ugy látszik német részről nem tokintik vészéivosnok a nottu-
Kívetették az angolszászokat a nettunoi mocsaras területekből
Az olasz; hadszíntéren ;» szárazföldi erők Bontjni vidékén fokozták Mderiü) tevékenységtlkot. Helyi je-Icnfóségü harcok voltak (\'assjnonál és Oariglionál. Clark lalsirnok eró-sitésoket vont összo egy -döntő tá~ imulásro. Nottuno parividékén az ellenség megkís-\'i-hlto az olőrotörést. A németek a mocsanis torülotből kivetették őket. A na)k)k óta eívd-
ménytolonül ésszak felé tapogatózó hadsoit>c( páncélos kötelékokot vont össze, de a felvonulás az eredményes német tüzérségi támadásban megakadt. A németek ogv helységet* lortmdiolás után k ifi ri te ttok: A Nottuno és Ariiilia közötti útvonaltól keletre először fejlődött ki járőr tevékenység. Az angolszászok Honé Mortal -iiál veszf»»ségí>f s/xm-
rá, hogy a Szovjet Unió valóbajti^az l:gyc>.(llt Államok jó szolgálatai nem <ogUdta el az Egyesült Államok ! hasznosíthatók lennének.
Ujabb szigetek kerültek német kézre a dalmát partvidéken
A dálmát tengői |>arton it német . tisztogató iMuhnüvoletok során ujabb szigeteket foglaltak el a némgt csa-
patok. Korcsain szigetét m^c do-comlmr véigén vették birtokba, ia-liuár olsó íolélxsn Hratz ós Solto szigetét, most txxlig Koa szigetet is elfoglalták a kommunistáktól. A Tusla ellen meghiúsult partizán tév-madás alkalmával az elmúlt hét két
napján 222 |>artizánt öltek mog, 108-nt mogs<il)esitetlek^ Kzekiw^k a bandáknak az volt a parancsuk, hogy Tuslát minden körülmények kőzett foglalják el, hogy élelemhez és ruházati fölszereléshez jussanak a partizánok részére. Otocsoc város korüli harcokban öl partizán esett el, 221 -ot elfogtak. Jajoe, breko és más városok Körül is súlyos veez-teWsgeik voltak a partizánoknak.
Az angol kormány minden partizán-mozgalmat támogat
nyuk elismer. Edenv válaszában ki jelentette, hogy a brit kormány minden lehető alkalmat és módot megragad segélynyújtásra a partizánoknál, akik tevékeny ellenállási fejtenek ki.
Bulgária minden erejevei megvédi Maoedóniát és Thráciát
AmslrHht\'ii, január 27 Eden külügymlniszteihez áz alsóházban kérdést intéztek, vájjon az angol kormány \' segélynyújtása kizárólag csak azokra a partizánokra vonatkozik-e. akiket a saját kormá-
K/ófiálx\'il jelentik\': A Ixilgár tör-vényhoziis kedden (télután összeüli és t^&h törvényiavaslatot tárgyalt. Kzok egyike volt az országgvülés mandátumainak meghosszíikhilása. A sobranje elfogadta a jelenlegi or-
drágg>üléa mogbizatásának e^y év-vel való meghosszabbítását. A* vit-i során a kénviseiók helyosolU\'-k a koimány küi|»oIitikáját és hangoztatták, hogy minden erővel iikht véilelni\'v.ik Ma »xlóniát és Thráciát.
ZAL\'AI KOLLOWY
11)13. január 27
A magyar aé| ós a magyar Í81i rajza
Káljay Miklós miniszterelnök lillafüredi bo.vzédél>en egy előkelő vízügyi szakenilxirrol ejini-lékezeil meg, aki annakidején nálunk az öntöz ós ügyel tanulmányozta. Kz a szakefrnlber meg csodálta a magyar földet s azt mondotta, hogy tnuég ö ilyen földet sehol nem látott, hiszen ennek minden kőhajításnyira in-ás ós más a talajtani kópé. A sziket lioiuok váltju tol, majd megint agyagos, a vizet áteresztő talaj pedig vizet át nem eresz tővel váltakozik De móg inkább csodálkozott, mikor megszemlélte az alföldi tanyarendszert. Azt mondotta, ő még ilyen indivi-1 dualizmust nem látott. Nem is értette, hogyan akarják ezt a tanyai népet tömöriteni, társulatokban, szövetkezetekben ösz-szefogni, egységes termelésre szoktatni, hiszen itt minden ■egyes külön kis világ, külön autarehia.
Amikor a külföldi szukeanber ezt mondotta, Kállay Miklósnak V- amint a lillafüredi beszédl>en is kijelentette az volt az érzése, hogy ez az idegen a magyar népXés a magyar föld hü rajzát adfy meg, megrajzolta a magyar l\'öjld sajátos képét és a magyar embernek minden más neuizelbelitől elütő különleges lelki habitusát. Olyan kéj>et vázolt tollát, amilyent a miniszterelnöknél jobban és alaposabban aligha ismerhet valaki. Hiszen ennek tökéletes megismeréséhez olyan családfa kell, amely mé-lyen gyökerezik ebben a különös Magyar földben, sarjai pedig ugyancsuk ezen a főidőn élték a maguk sujátosun. magyar életét, amely bizonyos mértékig csakugyan mu is külön kis világ, külön autarehia.
Am ennek a külön kis egyéni világnak zártságát már a nornf-zet történelének kezdetén, a honfoglalás idején megbontotta és ha le nem is rohibolta, de kapukai nyitott rajta a nemzeti egységnek az a felismerése, amely \'évszázudok során köto-lességtudattá izmosodott. Az egyéni \'elzárkózottság kőfalán az első kaput tulajdonképpen még a vérszerződés nyitotta, az a történelmi esefrnény, amikor a hét vezérek Árpádot }xajzsukra emelték és egy vezért állítottak a hét törzsbői álló nemzet élé-ixj, hogy art egységessé, erőssé kovácsolják össze.
Ma már nincsenek is büszke törpe királyok, akik fügét mutató hatalmas kőkezet faragtat-nak portájuk ormára, alá pedig felíratják, hogy fütyülök az egész világra. Nincsenek ilyenek, hiszen minden elemi veszély, a portáu kiütő tetőtüz, vagy más egyéb bebizonyítja; hogy azoknak segítségére vagyunk utalva, akikkel sorsközösségben élünk, azokkal komoly időkben vállvetve kell küzdenünk, hogy eredményt érjünk el. Ott van az egyéni elzárkózottság büszke birodalmának határa, ahol a közősség érdekkőre kezdődik.
Igaz, hogy erről sokszor tneg-hányszor megfeledkezett, meg feledkezett a magyar. De vabi-is bűnhődött érte. Megbűnhődött Muhinál, mert netmi állott
egységesen Méla király oldaláh a tatárok ellen, megbűnhődött Mohácsnál és megbűnhődött HUH-han. Az utóbbi keserű izét még érezzük, akkor szerzett sebeink még mun gyógyultak he. Nincs is ma már józanul gon\' dolkodó magyar, aki ne tudná, hogy egyéni külön kis világunkat csak addig élhetjük, amíg onnan a közzel szoml>en tartozó kötelesség cl nem szólit. De tudja mindenki azt is, hogy ez a
külön kis világ egy nagyobbnak, egy hal almásabbnak" szerény alkotó része. Hésze az egyetemes magyar világnak. Késze és sorsában osztozó függvénye. Saját portánkon akkor élhetünk magyar életet, ha saját ha/ánkhan biztosítva van a magyar nemzeti élet.
Eltért siet minden magyar a gátra akkor, amikor hazáját fenyegeti. akár külső, akár belső veszedelem. fs)
Alakúnak a narakOzt tuitók taaalnáayl gegély-alaaltvtava Isvára f 1
A m. kir. vallás- és köroktn-tásügvi minisztér ur 11)43. évi julius hó 21.-én 1)21(5. yiL\'3. ü. o. sz alatt jóváhagyta a Muraközi Szövetség által muraközi születési és származású, sze-génysorsu, szorgalmas és tehetséges tanulók jutnlmaz\'ásárn és tanulmányaikban való támogatására létesített -Alapilvánvt . A Muraközi Szövetség az Alapítvány kezelésére Zala vármegyét kérte fel, mely a kezelést hazafi aj* érzéstől áthatva*, el is vállalta
A Muraközi Szövetséget az Alapítvány létesítésénél az a meggondolás vezette, hogy a magyar érzésében 1000 év óta hűséges, de sajátos egyéni ilyelvet beszélő muraközi kőzné]) fiai magyar iskolákban képeztessenek ki, elsősorban tanítóknak, pa]k)kmtk és jegyzőknek. fis|>e<Jig azzal a céllal, hogy ezúton magyar gondolkodással teliive, de muraközi nyelvüket
sem feledve, saját szülőföldjükön a magyar állameszme mfcy-bizható sáfáraként a lakosság vezető tényezőivé váUmssunnk.
Krre a körű I niéuyre iN.Mu rn-közi Szövetség felhívja a búzában szerte élő muraköziek figyelmét és meg van győződve arról, hogy minden muraközi származású, de Muraköz sorsát szivén viselő bármely más magyar ember is. a nemes cél minél fokozottabb mérvű elérése érdekében az Alapítvány növeléséhez a maga részéről szintén liozZá fog járulni.
Az adományok, a rendeltetés világot "megjelölésével (\'Muraközi Szövetség Tanulmányi Alapja részére:), vagy közvetlenül, »Zalpvármegyci kisebb alapítványok 83.521 sz. csekkszámlára. vagy pedig dr. Csury Jenő 37.100 számú csekkszámlájára postatakarékpénztárt befizetési lapon, esetleg az említett cimek báhnelvikére postautalván von /fizethetők be.


Nemlétező árukat „ száditott" előleggel eey nagykanizsai fiatalasszony
ttrdokos bűnügyben indított nyomozást a nagykanizsai rendőrség.
Kgyro-máara érkeztek foljolonú\';-sek egy csinos külsojü, jól öltözött nagykanizsai fiatalasszony ellen, aki a logagyafurtabb méílon károsította niog kiszomolt áldozatait. Az egyiknek rézgálic. száll itilsát ígérte, a má-sikiiak mlui beszerzését, stb. és mindegyiktől moírfoblö összegben jx\'mzt Vett fel a célra. így az egyiktől 800, a másiktól 540 pongöt és így tovább. Mikor a pénzt zsobro-vágta, áldozata nem lattá őt többé. Az egyik károsult azonban orólyoson
lépott fol volo szombon és vissza^ követolto a pénzét. Krre a szélhá-mosnő sürgönyt küldött nokí, hogy a pónz már útban van. Porszo a károsult még mindig várja a postást a pónzzol. A rendőrség a fiatal nőt kinyomozta ogy nagykanizsai két gyormekoa anya szomólyóbon, aki most a harmadik gyermekét várja.
A rendőrség ezúton fölhívja mind azokat, akikot a fiatal asszony bármi módon megkárosított, hogy sürgősen jolentkozzonek a ronilőrség bünügyi ooztályán, ahol most állítják qsszo a bünlajstromát.
M aiyák (t||ák mtgiytril «xt a kAktnit"
A Balatoni Társaság III. kívánság lis ne versenyének »«sorából
A.Balatoni Társaság va.s4r.nat) este tartotta meg idei liarhuadik hangversenyét Budapesten a Magyar Művelődés Házában.
A Hfctalmas nézőteret a több-ezer főnyi közönség zsúfolásig megtöltötte. \'
Az ünnepi előadást ízért Izsák Gyula, a Balatoni Társaság ügyvezető elnöke nyitotta meg a következőkkel :
— Társaságunk a nagy világégés közo]>otto a hadlwivonulUik hozzátartozóinak gondozására, a luid¡sérültok szórakoztatására, a lnuliárvák mog-sogitéséro, gyámolitáaára, folnovolé-sére három szakosztályt: gondűző, gyámszillói és nemzotfönntartó szak [ osztályt állított fol. Ez utóbbi magában foglalja mind a hármat, mort
a nomzetot az tartja fonn, aki küzd, harcol a hadiárván korosztül a magyar jövőért, a gyormokórt. Ha fölnőj sok orós gyormok, oróa losz a nomzot, a Haza. Csak az a nomzot erős, ahol a gyormokot, a jövő roménvsógót, mint laton különös ajándékát, áldásnak tokintik, szeretettel veszik körül, ápolják, nevelik.
A múlt\'" háború után sok országot, világrészt bojártam, sok né-l>ot, azok szokásait megismertem. Láttam mint novoli gvormokét a finn, az orosz, a iapán/ a koreai, a kínai, n hindu, Afrikában Masszava Kritroa tartományában a nógorok. Sehol sem láttam ugy 8Zx>rotni és bocsülni a gyormokot, mint a finntok nól és japánoknál. Rz a két nemzőt áldoz legtöbbet a nomzot szomo-
, fényével »a gyermekre. lTgy-o, (sídig is csodákat olvastunk a két né* vitézségéről és hősiósségóról?
A francia anyák nem akartak gyormokot adni, növelni Franciaországnak, nem fogadták ol I„(on ajándékát, bünboostok. f Franciaország oüiititt majdnem elveszett. Finnországban és a felkelő na)» birodalmában, Japánban. » nauv mérkőzést ax anyák készítették eló, a háborút a finn ás japán nők fogiák mognyorni, mert ók nnvolték hittol, fanatizmussal a most küzdű férfiakat, katonákat.
Magyar Asszonyok, Anyák rn Leáilyok, imádjátok Istent, el no voszítsótok és meg in . tagadjátok, szorossótek magyar hazátoKat, azt a földet, amelyot apáitok sok vérrel szoroztok s amolvurt annyi .\'drága magyar vér folyt most is.
A körülöttünk éló nójiek természetes sza|X>rodá.sa meghaladja a \'¿0 százalékot, inig u magyaroké csak az 5 százalékot üti mog. Magyar anyák, ifjú asszonyok, menyecskék, leányok!\' Kélitek Istont, szojetitok hazátokat, büszkék vagytok arra, hogy magyarnak születti«-tek\'i Adjatok sok, nagyon sok ma-gVaf gyormoknek életet, neveljetek görinco\'s," szótartó, jollom >s, hóy. lelkű, lemondani, küzd.Mii tudó é* emellett Istenfélő mugyar gyornie-kekot.
Krisztián Márta és lladfv Hermáim vidáfni művész-estje a következő kiváló művészek közreműködésével teljes sikerrel zajlott le : Bordy Bella, Hadfv Gitta, Nagy Izabella, Raffay lOrzsi, Hácz Vali, Szabó Ilonka, (Iselénvi József, Palló Imre, Ig-náth Gyula, Homolay Béla, dr. Mindszenti Ödön, Nagypál László. Weigand Tibor. . Hegedűn és zongorán kiséri Dullien Klára és Lisznvai-Szabó Gál)or.
A m kir Honvéti\' Lé\'/ierök Zenekarái vezényelte Dóroszlay Károly.
KonferálI és magánjelenele-ket adtak elő Tolnav (iusztáv és a Pécsi öregdiákok.
Szarb kommunisták sikertelenül ostromolták meg Jelovioa községet
Zágráb, január 27
(MTI) Titó csapatai január ö és 18 között megkísérelték délkelet Szerblába behatolni. Tltó csapatai három dandárral, mintegy 2500 emberrel Arangyelnvácnál tettek kísérletet, mely az államrendőrségi csapatok ellenállásába ütközött. Súlyos veszteséget szenvedtek és a községből kiverték Őket.
Szerbiában felbukkant 200 főnyi kommunista csapat behatolt lejovica községbe. A helyőrség tagjai addig tartani tudták magukat, mlg a környék államörsége meg nem érkezett, a küzdelemben a támadókat leverték.
A Münchhausen
plakátján elírási hiba történt:
az előadások kezdési ideje
*/a3, 3/45, \'UB óra
Percnyi pontossággal kcgdOnk
Minden postahivatalnál jegyezhet buzakötvényt!
ÍÍM.\'I. január 27
¿AtJAi Ü.OZ.UÜÍN.ÍJ
;t
A lazsnak* nagy szegény-gondozó telep megvalósítása felé
Hasznos «unkát végzett a városi szegényügyi blzottaág
Nagykanizsa város szegényügyi bizottsága ülést tartott dr. Krátky István polgármester elnöklete alatt, liogy a legutóbbi városi közgyűlés határozataihoz képest gyökeresen megbeszéljék a városi szegényügy rendezését és újjászervezését. A polgármesteren kivül ott voltak az ösz-szes előadók, a bizoltság tagjai, a Szociális Misszió, a Keresztény Nőegylet, a városi szegénygondozó, stb. A polgármester napirend előtt kö-\' szöntötte a megjelent
Farkas Vilma
nőegyleti ügyvezető elnöknőt magas kitüntetése alkalmából. Rámutatott arra az áldásos, önzetlen tevékenységre, amit Farkas Vilma egy emberöltőn át a szegénygondozás és jótékonyság társadalmi munkaterületén kifejtett,\' hogy minél több könnyet lehessen letörölni, minél tühb jót nyújtani a bajbajutott és szegény .embertársainknak. Farkas Vilma ügybuzgó és lelkes munkásságával az egész város becsülését érdemelte ki. Farkas Vilma meghatva mondott köszönetet a polgármester elismerő szavaira és a bizottság tagjai lelkesen éljenezték.
A polgármester ezután ismertette az ülés célját:
• egység let vet készíteni a szegény-gondozás terén, más városok bevált mintájára, az előző városi közgyűlés határozata értelmében. Az uj szegénygondozás az igazságosság alapelvén épül fel. Dr. Boda Károly elgondolása volt: adjunk minden szegénynek könyvet," amit a közellátásban részesülő szegény mindenkor felmutatni köteles, hogy a könyvbe minden egyesület beleírja, amit ad. Ha elkészül az uj rendszer tervezete, összehívják a nagykanizsai Összes jótékonysági és szociális egyesületeket, hogy az egész társadalom bekapcsolásával megvalósíthassák a modern szegénygondozást.
A polgármester ezután bemutatta az úgynevezett
pécsi kartoték-rendszeri. Nagykanizsán is fel fognak fektetni ilyen rendszert és bevezetik a szegénykönyvet.
Dr. Boda Károly hosszabb hozzászólása után dr. Pottyondy József tanácsnok egyszerűsíteni kívánja a rendszert nagykanizsai viszonylatban. Dr. Pai/.s Ferenc aljegyző is tuladminisztráltnak véli a rendszert.
Dr. Boda szükségesnek tartja az előadónak Pécsre kiküldését az ottani rendszer, a nagy szegénytelepülés, a foglalkoztatás, műhelyek stb. megtekintésére és tanulmányozására. ✓ .
Krátky polgármester is kívánatosnak tartja, mihelyt mód adódik, egy nagy szegénygondozó és foglalkoztató telep
létesítését, egyelőre 100 ember szá-márav Lazsnak egy része beleilleszthető ebbe a tervbe.
Bibáné Horváth Mária speciális esetekhez szólt hozzá. Dr. Boda hangoztatta, hogy megfelelő munkát és keresetet kell a gondozottnak biztosítani, hozzá kell segíteni, hogy önálló legyen. Bizonyos próbaidőt tart szükségesnek a gondozott számára erre a célra. Lazsnakon építsen a város nagy szociális, telepei, ahol a szegények a maguk munkájából tartják fenn magukat
Krátky polgármester kijelentette, hogy minden törekvése ennek a a tervnek a megvalósítása, azért kívánatosnak tartja hizottság kiküldését, mely a tervet kidolgozza.
Dr.. Poltyondy rámutatott Pécs város különösen kedvező körülményeire,\' amire dr. Boda kijelentette, hogy Nagykanizsa semmivel sincs hátrányban e tekintetben.
Dr. Haha József aljegyző, előadó elmondta, hogy Nagykanizsa évente 46.000 pengőt fordit a szegényei havi segélyezésére. Ebből az ösz-Szegből
290 szegény kap havonta segélyt A segélyek összege 8. 10, 15 pengő
Gáspár József szegénygondnok I
ismertette a szegénysegélyezés eddigi módszerét.
Boda soknak véli a kiskanizsai segélyezettek létszámát.
Vitéz Filó Ferenc igazgató is. amellett van, hogy
Klskanhsdn
rendet kell teremteni e tekintetbei). Krátky polgármester is a revízió mellett van. A bizottság kimondta, hogy a közsegélyezendőknél környezettanulmányt a helyszínen le kell folytatni, annak körülményeit felülbírálni és minden eselet revízió alá venni.
Dr. Boda rendkívül alacsonynak tartja a segélyezés összegét. Dr. Pottyondy rámutatott arra, hogy hány tehetősebb család rázza le szegény hozzátartozójával szemben való segélyezési kötelezettségét.
Az uj rendszer bevezetésére valószínűleg március ¿lején kerül sor.
(fi. R.)
az oka a fa-hiánynak?
Rablógazdálkodást Óztok a megszállás ¿vei alatt a magyar erdőkben
Az olmult karácsonyt meglehetősen megzavarta a kartícsonyía-prob-
\'......!. ______ I./.!„.. _F_ .
lénia. I\'íZ csak egy hétre, váló prob-okozott, do a tüzelóanyag-
lémát
hiánv annál súlyosabb közellátási feladut (dó állította a kormányzatot. A .Magyar Vidéki Sajtótudósité bu-da|>eati munkatársa a tüzifaollátáa egyik felelő: tényezőjéhez fordult azzal a kérdéssel, hogy valójában mi az oka a famizériának akkor,
amikor a közvélemény szerint több erdőnk van most, mint elrabolt területeink egy részének visszatérése olótt volt.
Klóször is azzal kell kezdenem, hogy. igaza volt a közvéleménynek. A holvzot ugyanis uz, hogy a trianoni Magyarországon kb. I!» százalék erdő volt, mig most kb. 21 százalék erdő van. l)o tekintetbe kell vennünk, hogy az első világ
A DQN HŐSE
dicsőséget hozói! o nxuji/ar fegyvereknek, uj fénnyel gazjlagúotia a magyar honvéd hírnevét én nzerz&it.~ becsületet a magyar névnek. //Ősi leltéCrl a legmagasabb tiszti kit Un-\' írté» é-rte.. Magyarország Kormányzója, mint a Katonai Mária Terézia /{end nagymestere, a Mária Terézia Kend lovagjává -avatit vitéz Oszlányí Kornél vezérőrnagyot. Kgtf esztendő pergett le az idő rokká/án azóta, hogy a Don vona\'án Oszlányi Kornél hadosztályának a végsőkig xnló kitartása lehetővé tett* a voronyezsi hídfő tetemes némít erőinek rendezett elvonulását. A legnehezebb körülmények között többszörös túlerővel szemben szerezi* meg a hősi ellenállási * az ő hadosztálya hagy fa e\' utolsónak i Don vonalát. A 3 elszánt és merész hadi tettnek kihatáKÍ\' és jelentőségót aUg tehet felmérni. A személyes bátorságon tul, a hősiességnek olyan teljesítménye, amehjre csak olyan erős és nemes lelkek kéjh-.sek, akikel megrendít hetetlen hit és önfelá\'dozó hazaszeretet irányit és vezet gondolataiban és tetteiben. A Dón hőse ezzel a fe</i/ ver tény ével bevomdt a nemzet történetébe, de honvédéi élén bevonult a nemzet szivébe is. Jtüszkeség dobogtatja meg a keble-J kel és hitünk, bizodalmunk uj erőre kap. a nemes példaadás követésre lelkesít. A magyar hőtök díszes serege egyre, növekszik. Az 176H-ban alapított Mária Terézüt Kendnek az
első világháború cégéig Ifífíí) liszt tagja vo\'i s ezek közt \'29fi magyar. Az-első világháború a\'a\'t Hü magyar honos tiszt nyerte el ••zt a legmagasabb kitüntetést. Kbbe a hősi gárdába emelte a kormányzói kegi/ a rendi kár talán javisla\'a alapján vitéz Osz\'ángi Kornél vezérőrnagyot. Ennek <\\ magas kitüntetésnek fénye megvilágítja a magynr hőst, a kötelességtudó /parancsnokot, de rásu-gárzik ez a féng azokra a névtelen hős honvédekre is, ikik iMirancsno-kuk szavára még erőnebben rágódták kezükbe a fegyvert, még több elszitntsáqgal és vitézséggé\' állták o harcot n túlerővel szemben. A buAa"\' kirá\'gi várban lezajlott iin-nepséa, o mavi/ar hősiesség ünnepe volt-, fíizom/sáia annak, hogi/ a ma-gi/ar a legnehezebb viszonnok között is vitézül helyt tud állni. Bi-zon</stf//n annak, hogy a magyar honvéd parancsnokainak helyén eo« az esze és a szive. d-e bizonysága annak is. hotrn a bölcs megfontolás, a férfias Inítor küzdelem mindig meghozza a sikert. az eredményt. Nem a kishitűek és gi/ávák, hanem a Mtrak és az okosak győznek. A Don hősének haditényéhől gazdag tanulság kínálkozik számunkra: hinni és bizni kell tudni Istenben és erőnkben, sohasem megrettenni a kötelességteljesítés -elől, hanem xjó példával előljárni, mert ee a siker és győzelem titka.
Január
25., 26 , 27.
VAROSI MOZQÖ
Gyönyörű l Remek /
Kedd, szerda, csütörtök
Marcii Pagrivl világhírű regénye filmen A KÚTÁSÓ LEAMYA -a világ leghatalmasmib filmdrámája 1 Vi ldghiradó
Előadások kezdete: ¿4, i6 és 48 órakor.
háború előtti Magyarország zavartalan fool látását elsősorban az a tény biztosította, hogy akkor bizony 80 százalék erdőállománnyal rendelkeztünk. Szlovákia, Krdély ós Horvátország kezére jutottak ezek a sűrűn erdős területek. Ma kb. Itat millió hold erdőterülettel rendelkezünk, ami elég kiesi Magyarország több, mint líí millió holdjához viszonyítva. Ha |xxiig tekintetbe vesz-szük, hogy a megszállás évei alatt a magyar fát valósággal rablógazdálkodással irtották, axkor ugyancsak meg kell értenünk, hogy a magyar fagazdálkodás még mindig nincs olyan holyzotbon, mint szeretnénk. A Trianon olótti magyar fatermolés 17 millió köbméter fával dicsekedhetett, optimista számítás szerint egvík kiváló magyar tudósunk megállapítása értelmébon. 7.\'i millió köbméter fánk van ma, ami vagonra átszámítva 111.000 vagon lomhszerfának, 74.000 vagon fe-nyŐHzerfának és 888.000 vagon tü-zifápak felel meg, ha egy vagont 10.000 kg.nak veszünk. Feltűnő m fonvófatormolés alacsony mértéké, aminek magyarázatát a román mog-szállás tárolásaiban találjuk: a románok ugyanis 60 • 100 éves fa-óriásainkat csaknem teljesen kiirtották. Ha mindezeket meggondoljuk, akkor könnyön megértjük, hogy rablógazdálkodással semmi őseim sem pusztíthatjuk tovább erdőinket. A tüzifahiánvnak tormészotosou elsősorban szállítási nehézségekben kell keresnünk az okát. J)o oz a probléma som olyan ogyszorü, mint a nagyközönség hiszi. Mert az igaz, hogy l<én)szervágá.sok elrendelésével közelebbi Unületekról is szőrözhet a kormány fát, do ezzol olyan útra lépne, amoly folytatná a magyar ordógazdaság lassú, de biztos pusztítását. fippon ezért órakodík a kormány minacn erőszakos lépéstől, hiszen a fatermelésbnn minden az utánpótláson fordul meg. Igen figyelemre méltó ebh,Mi a kőrdéebor^ báró Waldbott Kelemennek az Kr-dészeti ICgyoaüloilxm tartott elő adása, ahol a kényszervágások céljaira a külföldön annyira bevált fasorok létesítését javasolta. Kzzol 80 10.000 vagon olyan fával ron-dolkozhotünk olyan területokon is, ahol a szál\'r."(ási nehézségek miatt mindig baj volna a faollátás körül.
— A faollátás problémája tehát sokrétű éa annyira szétágazó kér-dés-tömkolog, hogy a n amikor csak egyik olda hiszi ogyszorü, mint a Kolumbusz tojása. Sajnos1, a megHzálló államok nem gondolkoztak igy és a magyar erdőgazdaság és fatormolés foíolós tényezői nem kövotlietik őket ezen az uton, mert a magyar erdőknek évezredes gazdasági ixditikája van és nem olyan kórészolotü, mint az utódállamoké volt.
Kétségtelen, hogy a kormányzat megtalálja a helyes középutat a magyar erdőgazdaság és a fűtőanyagot sürgető közvélemény kívánalmai között. Mindonosotro a magyar erdőgazdaság nagy nomzotgazdaHHgi érdekoi éa órt a háborús gazdálkc donkitől a nagy parancs megszivlo-lósét: takarékosaiig és megint csak takarékosság! (ZS. I.)
IvözöpMég, t nézi, azt
rtóltoi joggal várhatj:\' kodits éveilxMi min
Í6AJUAI KOZL\'ONV
1043. január 27
A Münchhausen
- plakatján elírási hiba történt:
az előadások kezdési idője
Vs3. 3/45, %B óra
f
Percnyi pontossággal kezdőnk
MIRE«
¡ayjeli gyógyszertári ügyel«*:: Ma
* *
az Itrazsag gyögysijertár Fó-ut 13.
Kiskanieaán ottani gyógyaaeiv kár állandó üey«lotoa azoigálstot téri
Naptár. Janunr 21 v »Uiflrl Róin kat. Ar. st. Ján - ProlcM.ms Loikár.
\\
— Nemzetvédelmi Kereszt)
A kanizsaiak régi, kedvos ismerőse kapta inog mazafias érdoinoiórt n Nemzetvédelmi Keresztet. A Kormányzó tlr Vojnovits t\'&sjos OTI-tísztvisolónok, ny. álhu\'irendőrségí dotoktivnok, aki óvókon át teJjosi-tott utóbbi minőségitől» Nagykanizsa rondőrkapitá11vságái 1 aI szoigálatot, a Nemzetvédelmi Korosztót adományozta.
«Irmros tea-estély)
A nagykanizsai Ijtartostiilot fob-rilár 1-én, kedden, az Iparoskör helyiségeiben családias jol légii, zártkörű iparos tea-estélyi rendez, ö órai kezdettől. ._
— (Röftönltélé blrósár) \\
összeillése yelt kilátásban Zala-egerszegen a kisbucssu gyújtogatás és fegyveres fenyegetés miatt. Xlínt-liogy azonban a nyomozás a szükséges ■ bizonyítékokat nem szolgál-" tutin, az ügy rendes bíróság elé kerül. A gyujtoiíatókat, (íyutay Ká-rolyt.és társait átadták tíz ügyészségnek.
— (Mesterséges lázzal gyógyítják a fapyást)
Killinn, a froihurgi egyetem ta-,AiuWau fagysérülések újszerű gvógy-\' íjáról számol! b.? szakkörök előtt. Killum pmfo\'sszór szerint a téli lnV-lM)ru fagysérültjeínek vizsgálata során fed:y.ték fel az uj gyógyító eljárást. .Kíderjtették ,hogy a fagyások oka a test oxigénhiánya, illetve szn-. géjiysége. Khhez kép\'íst alakították ki ír/, uj gyógyel járást, amely sokkal holvos.\'hlnr\'k bizonvult és sokkal gvoisabbnak, mint a ré^i kozoh\'s. Azelőtt a fagyott testrészt hóval dörzsölték és fokozatosan melegítették fel. Bholyott most gyors oljá-rásí módot alkalmaznak á test felmelegítésére. A lényog az artériák •/örcs9Ínek megszüntetése és orro a legalkalmasabb a rnéstorségos láz-termelés a szorvozotbon, mert ozál-lal a vérkoringói meggyorsul, a vér nyomása nagyobb és igy ol tud ha-, tolni a fagyott testrészig ís. Az uj gyógymóddal kitűnő eredményeket értek e).
— (Halálra égett)
egy zalai gazdasági esőléd iskolás kisgyermeke, Kovács Anna Telkes Pál-pusztán. Kórházba szállították, de segíteni már nem lehetett rajt.
— \'H ithónapl bSrtinre ítéltek egy dlásl legényt)
Tóth Károly gyonesdiási legény még csak 20 éves mult, do iná\'r kétszer volt büntotvo lopásért és egyszer közvoszélyos munKakórülé«-ért. I/Ogutóbb Clyórv l\'Vrene gazdánál volLalkahr izásban. Tóti» Károly itt a reá bízott lovak dől a zabot lopta el,., nzt aprónként összegyűjtötte, majd eladta ;-gv községből! iöldmüvesnek -15 |K>n«rés átlagárban.
Másfél mázsára való zíp>ot lopott igy ,, el. Más alkalommal diót lóliotl gazdájától, azt is eladta. Onzdaja rájött a lopásokra és följelent.Mto\' Tóth Károiyt. A csendőrök I Kihozták Nagykanizsára és mivol már ismételten büntotvo volt, letartóztatták. Ügyét most tárgyalta a nagykanizsai •törvényszék a gyorsított eljárás alap jálíl Tóth Károlv míndont l>oismort. Mint visszaeső bűnözőt folytatólagos lopásért hat hónapi Ixirtönro ítélték jogorősen.
— (Baktériumok a Szaharában)
A Huvár januári száma írja: Első hallásra egészen éjottehnnok gondolnók a sivatag homokját, pedig nem igy van. Nemrég vizsgálták mog a kutatók a sznhnnw sivatagitól származó homokinintákat V>s azt a
meglepő eredményt tartalmazza beszámolójuk, hogy" egyáltalában nein lehet szó a sivaiagi talAjok élottani htitástaliMisáí/áról és csirátlunságiV-ról. A vizsgálatkor kiderült ugyanis, hogy nem kövesebb, mint k.lloncvon-nvolcféle baktérium, harniincnyole-féle alsóbbrendű gomba és nyolcvannégy algafajta rejtőzött a napsiitötto sivatag sárgás homoktalajában. To-kintélvos számban szoroi>oltok ozok között « növények számára fontos tápanyagokat készítő nitrífikáló és nitrogént oxidáló mikroorganizmusok.


A GOZKÜKDO nyitra rmn nagfoi 7 órától «be 6 á*éie. (Hétfé, awwda pintek délután ét k*dni»r w*a«< om; nikmkv T»Ufor-
Ha falaklt ntazis Mzbei ér a iéglrlaié...
Tájékoztató a vonaton való nufatnrtásrél
Hámory Innre államvasuti titkár a -Magyar Vasút és Közlekedés legújabb számában útbaigazító cikket irt arról, hogy a vasúti utazás során hogyan keíl viselkedni légiriadó alalt. A bombázó repülögéiu\'k a szerelvényeket 4000, a füstölgő mozdonyokat pedig 7000 méter magasságból ís jól látják. Az utas leliál az otthoninál fokozottabb veszedelemnek van kitéve ;«z utazás alatt.
A szakíró azt ajánlja, ne \'áz utolsó pillünutm halasz-szuk az efindulásl, a buesu/.ko-. dásl rövidre fogjuk, mert soha nem tudjuk, hogy hol és miikor zug lel a sziréna figyelmez-, telő hangja, lia járművön megyünk. a szirénák megszólalásakor uzvnnnl meg kell állni, y, villamosok két percen belül kikapcsolják az áramot, a géj>-
tall zárni, n fi kell fogni
kocsik ajtajail le lovakat ti kocsiból és valamelyik oszlophoz kölni. Megállás Után azonnal valamelyik óvóhelyen kell elhelyezkednünk. j.
A riadó, az eddigi tapasztalatok szerint 11 és fél óra hósaszni tart, közben porsze a vonat elmegy, ezért ajánlatos a korai indulás. Amennyiben a yonát indulásra készen áll, a riadójelre a menetrendszerinti indulásnál 20 30 psrecel előbb is menesztik. A vonat a vonalon nagyobb biztonságban van, mint az állomáson. Az utazóközönség la t iz-kodjék a pályaudvari kikísérés-től és fogadástól, mert az olt minden utazási cél nélkül tartózkodó személyek feleslegesen teszik kí magukat veszélynek.
•A továbbiakban Háínory- kifejti, hogy riadó esetén húzód-
A
i ■1 >
Hary János
rumHkőrgyár és bornagykereskedés
i
Telefen: 505.
Nagylcanteisa
Tisztelettel értesítem a
perzsastfnyeg-tulajdsnosokat,
hogy nagykanizsai rövid tartózkodásom alatt szak-1 szeiüen vállalom keleti szünyigek javítását.
TBtfingyán Pál ÄtL"\'«\'
Nagybaniisai elmem : K • r 6 kérpltoa, Marthy ■IklAo-nt 6.
ünger-üümann Elek vaskereskedésében
sin-, rud- ós patkóvas-, továbbá szeg-
utalványok beválthatok
én »lAfagytiha/ik,
Uofharr-gepek «löjegyexhetSk.
0RIBKW0L6Y1SSÄ
Áramszámlák fizetése, rekiamáoiók, hibajelentések, ezekexerű felvilágosítás minden villamos kérdésben délelőtt 8-tól délután 16 óráin* C»sngtry-ut Sí, últjon 204.
junk a kocsifalnk mellé, vagy feküdjünk le a padlóra a szá-guldő vonaton, hogy1 a géppu\'s-kalüz elől mef^meküljünk \\ nyill vonalon megtá^n\'adott megállt vonatról az utasok jő messzire a -vasútvonaltól, bokros, erdős területen széledjenek* szél. hogy leplezve legyenek \\ vonal a légi veszély elundí^ után felveszi az utasokat. Ifit \'n vonat fogadóállomása légitámri-dás ¡»latI áll, a vonat nyill von;,. Ion leszállásr a alkalmas Cielven áll meg.
Hajón való utazás során se veszítsük el riadókor a fejünket. maradjunk a helyünkön, mert a hajó könnyen elveszíti egyensúlyát. Nagyon fontos éjjeli utazás alatt vonaton is. hajón ís a teljes elsötétítés. A Ml-kék elsölétiléséérl az abban ülő tilasok egyetemlegesen felelősek.
Forradalom Patagonlában
Llswbon, január 27
A beérkezett hirek szerint Pata-goniában forradalmat vertek le. A részlelek hiányoznak.
a tulajdonomat képező XkKara«\' ncvU 1940. évi szMIetéaü
■agyar félvér
160 cm. magas, „172-¡cm. dv-méret«, 2« cm. siárvastagiágu, • Aranysárga szinti méaam, i* lesle« SOOO P« ért. „Meghagyás! ánfetféllyel* el van látva.
A mén megtekinthető: .
SalkfivmkMt, Vu meyye Vi Orof Hayaa BrBrgyné.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLÁS
---L.
Raktárnoki, pénzbeazedő. magUiroal vagy hesonló Altáat kpvaaak |6 blzonvitvA-nyokkal. Clm a kiadóhivatalban. 770-
Mottingoló ütembe MUMkáaaSk«t telve«« Pálcaica fonalfestögyár, Magjat-utca €6. -
Fotfránac-aagédnA« vagy tértit azon\' nall belépésre keretek. — Szabó fodrán* tzalon. 294
Qyarmahem mellé feSanék egy roW biiható Idősebb aiszonyt vígy fiatal leányt. Jelentkezni lehet délután 3-tól Hunyadi h. IP. ajtó I. 293
_ADÁS-VÉTEL_
Mindenféle Öveteket, gzógyuertlve-
Íet is, a legmagasabb áron vásárolok, eutach Qutztáv. 2BI
Varregépat, bármilyen roisi állapotban ia, veszek. Műszerész segédet aaonaAl felveazek. Donát mfisseröax.
Jó állapotban ov^rinak-Agy Matrac-eal^eladó VOróamaity-u. 3«. sx. sUtt. 291
^Ky nagy prékalOkSr eladó Vftrús asany-u. 38 »z. alatt. 2<>0
Mindennapi levelezésből összegyűjtőit t&magbéiyaaat bélyeggyüjtési eétok« aaaowaaató.—Bjnbarita, Zalai KWtón> muktutóUgt, naponta délután 0—7 A* kezött. fia a hirdetés nslndio énrAiyes.
SALAI lóZLAlT
MSUTIKAI NAPILAP.
DM}«: „Klifatáaaáfl n. T. ............ a.
Palai«« kiadó: Zalai kár«ly Nyomston: I .Klttu<isá|l H. T. Hsorkiaiia"
tya*4á]álMs Watykaalaaia. ntra«<tá4rt falai < Zalai Kára^J
/ /
Feladó
Un
Heudtohoxut: Tábori pos\'a:_____
84.
évf., 22. sz. Nagykanizsa, 1944. január 28. péntek
Ár» 16 fillér.
ZALAI
A
POLITIKAI NAPILAP
BaerkOMlOsóg ód kiadóhivatal: Fó-ut 5. raa.ru fizcrirasztösógl én kiadóhivatal! telefon 78 m. Megjolonlk minden hétköznap délutAn.
Felelős szerkesztő: Barbarits Lajos
Előfizetési Ara: ogy hónapra <* pengő 30 fillér,
negyedévre 12 pengő 40 fillér. Egyes szám: hétköznap 16 flll., szombaton 30 flll.
Harmadik világháború csíráját látják
Londanban a szovjet»lengyel ügy mögött
Összeül a legfelsőbb szovjet-tanáos a hatalmi és külpolitikai kérdések ügyében
Az olasz harctéren még nem kezdődött meg a nagy összecsapás A keleti hadszíntéren súlyos harcok vannak
áinrlinből jelenti a NTl katonai munkatársa:
A Nottuno óh az Anzio-óböl körött partratett angolszász kötelékek hadműveletei egészen sajátságos módon alakulnak. A nottunoi vállalkozás kezdete óta töhh mint 100 óra mult ol és harcokra mégsem került wor. Kbból azt a kövotkoztotést lehet levonni, hogy aa események nem az angolszászok (Utal megszabott ütemben feilMneki a hídfő kibővítésére irányuló terveikben oróson akadályozva Yanpak. Másrészt a Kossolring csapatai réti zéró! várt visszahatás nomvárt iránytwui történik.
A német hadvezetés nem akarja aa ellenfél által megszabott körülmények között felvenni a harcot,
nem akarja ugyanis a német csapa tokát az ollonsógoe hajóágyuk tüz-
GMhMm t
körébon mozgatni. Kossolring vaa-gyürüt akar létesíteni Nottuno körül és az a szándéka, hogy időt ad-ion az ellenfélnek abban a körzetben minél töjib utánpótlás és hadianyag össztwsufolásara. Az olasz hadszíntér nyugati szakaszán
Cassinoért folyik a harc.
Világosan mogállapitható, hogv az angolszász csapatok nem tudtak eddig összeköttetést teremteni a nyugati szakaszon harcoló alakulataik es a nottunoi hidfó között.
Az Anzio-öbölben a német* légitámadások folytán összesen 160.000 tonna hajóteret ve.szi-szite.ttek az angolszászok. Egy cirkáló és 4 romboló is megrongálódott. A német légioró ogész nap pusttitásokat végzett hadianyag gal telo ollensőgos raktárakban, gén-jármü-gyüJokqzésokbon és kikötői borendexóeokbon.
„A Német

Irodalom rövidesen teljesen ura lesz a helyzetnek*
Göhbols eikkot irt a Das Roieh-ben a szovjet-*—longyol viszonyról és Anglia magatartását ebben az ügy bon iskolapéldának állitja l>e, «melyből mindenki láthatja, mi történnék Európában, Ka a nómot haderő őrt nom állna a» európai határokon. A kisállamok biztonságát az iolonti, lia jó viszonyban vannak hatalmas szomszédaikkal. Csak o^ lu»t#lom van, amely Európát a bol-i«wÍRmufitó| é« a elváosztól megmentheti és oz a Német Birodalom. Anglia éa Amerika ortw nem kói*w, do ru>m is érdekli ókot annyira a kontinens sorsa. A Szovjot tudja, mit akar. A kisállamok Londonból és Wáflhingtonből csak üroa Ígérőtöket várhatnak. Most már tehát
minden államnak ehhes kell szabnia további magatartását. Hogy bolát-ják-o ezt az érdekelt államok vagy nom, nem is fontos. A régi Európa rolejéig beteg volt, át kell esnio a háború szenvedéseinek iskoláján. Ez nokho kerül, do ki számolja az áldozatot, amikor ilyen nagy dolgokról van szó? A Kémet Birodalom rövidesen toljeson ura lesz a helyzetnek, amint az ellenség eszközei már nem lesznek olégségosok ahhoz, hogy a dolgok természetes fejlőtlését feltartóztassák. A legnagyobb erőpróba még hátra van a nemzeti-ssocialiainiis számára, do a német néppel még sohasem fordult olő, hogy a legnagyobb veszedelem idején "meg no álltA volna a holyéi
Sulyo* és változatos harcok a keleti harofér egyes szakaszain
IJJra megélénkültek s bsreek a Prlp ookra korült sor. Innon délro Jet Oh a lierezina ktfzétt. Az arotzak az Átmeneti kwrci síünetet arra kan
nAHAk fel, hagy asapstaikat ktegérdt-•ók. A támadás szerdán széles arevo aslon újra megindult. A német blzto-•Itó erók
lényedben vatamennvi támadást meghiúsították. Egyik helyen benyomultak a nómot vonalakba." A táinndáat hstásossn elreteszelték. SzainleuHzktól ós Nevoltól é«Aakrn tébb H/ovJet támadás hlunult meg. Az llmen tónAl ós Lefllagrádtól délnyugatra a nómot tüzérség skadá-lyozatt meg minden támadás\'. Nave-grád tél keletre az Átkarold olkerülése végett n német vonilftkat hAtrAbb kellelt vonal.. Ez alkalommal a német (sup dok kiürítették Qacttlkó romjait.
A Szovjet az egész arcvonalon a szerdai napon OOö páncélost veszített Krivoj Bognál sz előző nawk-kal szemben, csak gyöngébb ltar-
Szovjot 120 |)ánoél08sal nagy támadást inditott. A sztívjet öröknek si-korült a német állások első voiudait elérni.
Iqen súlyos harcok vannak fíje-leja Ce.rkotiól keletre, ahol 7 lövész hadosztályt vetett a Szovjot harcba, hogy a nómot vonalakat felszakítsa. Bár kozdoti siko-rokot értek el, tlo később kömény és heves harcban a némotok visszavetették ókot. Kondkivlil súlyos veszteség érte a szovjot csapatokat Umantól északra. Itt
n németek több helységet elfoglaltak és fontos terep szakaszokat vettek birtokukba. Korcs területén is egész napon át Uirtó harcokra került sor, a támadások részben közelharcokban omlottak össze. A déli órákban a szovjet haderő ismét széles arcvonalon
támadt Keres vidékén, do a támadókat olkesoredott harcokban visszaverték.
Hamis hir Veletrl és Albano "sxOvetséges megszállásáról
Zürich, január 28 Londoni jelontésok szerint Alexán der tábornok főhadiszállása elismeri, hogy a németek súlyos légitámadá-
sokat intéznek a nottunoi térségben. Mindazonáltal csütörtökön sikerült ujabb csapatokat és jelentős mony-nyiségü hadianyagot, szállítani a hklfó mogorósjtósére. A szovotnégon «¡Kapatok felkészültek, do Kesserlmg ííe maradt tétlenül éa jotontós haderőt vont össw, mely 4 Ö luulosz-tályra tehető, ugy hogy kereken 50 ezer emberrel rendolkozik. Kos-sclrínn és Alexander egyforma stratéga, mindeg>\'ik az ellenféltől várja a támadás mogkozdését. FJrro sor in kerül. A jelentések szerint Velotri és ,Albano megszállása ntim hizo-nyult igaznak. A KsöwWiges én a német csapatok ezt a két helységet senki földjének tekintik^ amellyel se KeHselririg, Alexrfnder nom akar csapatokat lekrttni. Járőrök többször felkoresték a két hf>lvs/\'g^t.
A Szovjet erőteljesebb hatalmi politikát kezdeményez
Ztlrieh, janéár 28 (MII) Moszkvából jelentik, hogy log-közelebb öitsxeUI a legfelsőbb atovjut tanáoa, moly «lőtt A stovjet vozotók fontos nyllatkozntokat tesruek. Több körUlméayból arra következtetnek,
hegy a tanAc« oló kerül aa a Javaslat, amely n «zovjolnok a hatnlml óa a külpolitika terón nagyobb Jogokat biztosit és esAltal rt azövetHÓKf* köztArsa-sAgok aulya növ^lhetó.
Holtponton az orosz-lengyel ügy
Washington, január \'¿8 Hull külügyminiszterhez a tegnapi sajtóértekezleten kérdé«t intéztek, mi volt a moszkvai jegyzék pontos tartalma, melyben a Szovjot visszaiitaaiUitüii az orosz--loiuryfot viszály ügyiben a kőxvetítést. fTtill nem volt hajlandó válaszolni s» kérdésre. A beoYatottak fuorinta uov-
Í\' )t nom ismori ol a londoni moivo-ült lengyel kormányt arra illoté-kesnok, liógy az ügyet belső átalakí-
tás nélkül elintézze. A megfigyelők véleménye szerint őzzel az oroez— lengAvI ügy holtpontra jutott.
lÁsszabon, január Eden külügVminisjiterhoz kérdést intéztek az ai^ol alaóhá/.l)an, vaijon számit hatnak-e arra, hogy a brit kormány Helgolandot a báboru utt\'m visszakapja. Eden szerint ma nem lehet megvitatni határkérdést óh nem lehet megvitatni hirtokállo-mánvra \\-onatkoz6 változásokat. \'
Nem vezettek eredményre Molotov ó$ az amerikai nagykövet tárgyalásai a lengyel-szovjet Ügyben
Zürich, január 2«
Nowyorki értesülések saorint Amo rikábaii sajnálattal vették tudomásul az umerikai javaslatnak a Szovjot részéről történt elutasítását. A szovjet kormánynak ezok szerint nom szándéka tígyüttm»iikő<lni a menekült lengyel kormánnyal. A határkérdést a szovjot kornmny okkor rendezi, amikor azt alkalmasnak véli. Beavatott megfigyelők nom tartják való* szinünoK, hogy a brit ós amevikai kormány emiatt szakítana a Szov-jottol.
I/ondoni jelentések szerint lengyel köröklien nagy megütközést keltett a lengyel—szovjet viszony fejlődése. Attól tartanak, hogy a nyugati hatalmak engedékeny magatartása csak fokozni fogja a szovjet ítövotolésoket
és Kelet-Lengyelország lemetszéao után a Churzón-vonuTon tulnumő kívánságokra vezethet. A lmnyf>dtt-lomban egy luíVmitdik világháború pyorsan növő rrriráját látják.
Az BfíyfeUit Atlsrjok moszkvai nagykövet« hosszú cp Bzlvéiyes megbewé-lést folytatott M«lotov külügyi nónblz-toitsal I^ngyelonitAg JöváJo 6« a Szovjettel való kapoBo\'ats tárgyában. Mo-latov kijelentette. bony n Szovletnek semmi kifogása nltics a brit és amerikai részvétel elleti h tArgvalánaknál, de n tArgyalAs megindulAsát a szovjet kormány két feltőtelhox köti. Klőflzér a lengyelek fegadJAk el a Chertoa vona-Int. másodszor « inmiekült lengyel kormány kebelében bizonyé» vállozAíokat haJtHnnak végre. Mivel a nagykövet nem tudta blzloilttinl ezeket n feltételeket, Molotov rot\'gállanltoUa. sa IdÖ móg nem érett raóg a tárgyalásokra.
Hull külügyminiszter az argentínai, chilei ós brazíliai nagykövetekkel tárgyait
kljelentotte, hogy a Hullai folytatott megbeszélése szívélyes hangú volt. Hull a chilei és a brazillal nagykövetet fogsdta.
DtrUn, Január 28 Llsszaboul Jelflntés szerint Hml külügyminiszter két órAs megbeszélést folytatott az argentin ügyvivővel. A meRboszólés utAn sz argentin ügyvivő
Kormányválság Argentínában
Lisszabon, január 28 A brit hírszolgálat jelenti Monte-vitloohól: Csütörtökön az argentin igazságügyminiszter, a mezőgazda-
sági miniszter, a ¡belügyminiszter ét* három magosron^u kormányhivatalunk lemondása a>5 argentin kormány válságát idént«» elő.
»
ZAJL\'AI KÖZLÖNY
1943. január
Hogyan állnak a legnehezebb kérdések Zala vármegyében?
Részletek az alispáni jelentésből
Zala várutogyo tör yény hatósági bizottsága február 10-éu tartja rendes líösgyülését. Most készült ol a bizottság elé torjtwztendó alispáni jelentős a vúrmogyo állapotáról. Mog állapítja a jelenteti, hogy a
ruházah é,s lábbeli cikkek
aránytalanul drágák, oaokben a cikkekém való hiány emelkedett.
A seriét/hizlalások
általában gyengének mondhatók, azért u zsircsoportnál a beszolgáltatás menete vontatott. Egyébként a
lakosság zsír- és húsellátása általában megfololó\'.
A t iiz ifu s zriik végletek biztosítására olrendolto az alispán a tűzifa igénybevételét, bog}\' biztosítsa a rászorultaknak legsürgősebb igényét, másrészt, hogy megakadályozza az egyes helyeken való nagyobb mennyiségű tárolást. A
vármegye hós:tartági helyzete kielégítő. Bár ez évben készpénzt tartalékolni nem lehetett, a nyugdijakra és ogyéb kiadásokra a fodo-zot májusig biztosítva vau.
Mit nyújt * kisembernek az ONCSA és a Közjóiéi! Szövetkezet?
Az ONCSA éti a Közjóléti Szövőt- | bon meghaladta a 31.000, a kiadás
koxet 12.U00 poiujó liázasodási kől-esőnt nyújtott, 11.600 pengőt adott ruha- és eipőeogélyro, főispáni jótékony segél vezés címéit 203 ogyén ráttzéro 22.705, Udtén juttatásra 0751, aaegénysoisu gyormolek étkoxteté-aóro 8500 pengő jutott. Az összes juttatás értéke több mint 71.000 pengő. Elkészült a zalas/cntyróti 14, a sümegi és a bulufopíünnli 20—20 Itá/. zárószátíiudáiuf Az 54 házra, éoaaetien 392.970 pongú kiadás volt. A szövutkozet .13 csalidnak biztosította a lakúház építését, 0 családnak uyujtott háztatarozásí kölcsönt éa efósogilotto három családnak mező gazdasági ingatlan s-forzését, valamint nogy családnak a gazdasági fölszoroléshox nyújtott támogatást. A zsidó mezőgazdasági ingatlanokból eddig 79 család részesült 192 ezer 684 pongó értékbon. Allatho-azorxéste 20 család közel 30 ezer poncét ka|>ott kölcsönkéuuon, a kia-ipan kölcsön juttatás töoo mint 27 ezer pengő volt. A szövetkezet a mull ev utolsó nogyodébon összesen 710.507 pengő kölcsönt folyósított. Az Országos Földhitelintézet nteg-állapitása szerint a botfai gazdasag éló.éa holt fölszoroléso 130.010 P értékű. A bovútol az utolsó i tegyed-
podig a 14.CXX) pengőt.
A iif.pt/iozgalotn tekintetében fontos adat, hogy az utolsó három hónapban Zalában a torniészobv* sza|x>rodás 492 lélek. Fogyott a lakosság száma u nagykanizsai, a pacsai, a sümegi jár$B-Iwlii éa Nagykanizsa városban. Ifton azép eredményt mulat fel Zalaegerszeg város lakosságának természetes szaporodása (13 lélek).
A borárak ugrásszerűen omolkedtok. A termo-löknél a közönsí*$es borok ára 3.50 h, ü iái nőségi borvidéken pedig 7 pengőt is olkernok a szőlőbirtokosok. A kínálat gyenge, viszont a kereslet igen élénk.
A koszthelyi közvágóhíd belső be rendezésénél a vasszerkezet mai napig som kéíHzült ol, mert a vállalkozó számára még nem utalták ki a vasat.
Az állaiánk tekintetében omlitésro méltó, hogy melegvérű ló ])áronként 3 4 ezer, hidegvérű 8—10 ozor, igásökör 8200 8600 pengő, fejőstehén darabja 2200 2500 pongó átlagárat tüntet fel.
Az Ipfcrtestftlet slrgell az Ipari munkásság bekapcsolását a aéprskázati akcióba
A Nagykanizsai és járási Ipartestfilet elöljáróságának ölése
A nagykanizsai városi ós járáoi 1 par testület tegnap este tartotta oe úri első olóliárosagi üjésót, amelyen
ev«
részt vott dr. Paízs Foronc városi aljegyző, íparbiztoa 6j dr. Tamás János hercegi jogtanácsos, testületi ügyész íh.
Mankovíts István elnöki tuognyi-tójában visszapillantást vetett a magyar iimrosüíg mult óvi küzdolmoíro és annak .i romónyóuok udott kifejezést, hogy e/. az uj ouMlendŐ muidou magyar ember hó kívánságának megvalósítója lesz. Molog szavakban búcsúztatta el Muzikár Vincét, az elöljáróság értékes ós nagy lolke-sodéssol dolgozó tagját. Gmlókót az elöljáróság jogyzókőnyvilog örökítette meg.
Mankovíts olnök foglalkozott ezután a magyar kormány munkásságával, fólog ta ípairügyt miniszter, a magyar iparoatáoor kipróbált pártfogójának tovékonyaégévol a dolgozó
Eladó
a tulajdonomat képező ,K«iu" nevtl 1940. évi születésű
magyar fólvór
160 cm. magas, 172 cm. öv-mérclü, 20 cm. sxárvastagaftgu, aranysárga ailnM Mén«M, )e-lealeg 8000 P ért. „Megha-gyáei engedéllyel" el van látva.
A min nwRteklatbeti: U.i .S*lk8v«»Wnt, Vm wogyo 974 > Braf Hafoa flyBroyné.
társadalom érdiében. Rée*lofc»»a beszámolt a Koreaztény Iparosok Országos Kongresszusáról, amelyen a nagykanizsai iparostábor képviseletében részt vott és amelyen a kormány tagjai is jolon voltak, amikor Bornemisza miniszter hitet tolt a magyar i|«iroaság mellett, mondván: »A gazdasági élet újjáépítése csak a magyar munka alapján történhetik megt. A kongresszus ragaszkodását fejezte ki a miniszterrel szemben. " 1
A bejelentésekből megtudtuk, hogy a mult hónapban 4478 pon^ő igazgatási bovétellol szemben 3293 pengő volt a kiadás a nagykanizsai Ipartestületnél. IJgyanobbon az idő-lx)n 13 uj íparjogosítványt adtak ki,\' 7 beszüntette iparát, 9 szalxa-dulás volt óh 21 szerződéskötés. Rví tisztújító közgyűlésre március olojén kerül sor.
Majd bols<S iparouügyok korültek napinmdro. Pahocsa István a fod-rászszakouztály, Lukácsi Oyula ar, asztalosok kívánságait torjeszUítte oló. Tühor.t Iittjos a kovácsok érdo-kében, Kovács Antal az ipari munkásoknak és ijwvrosoknak az olcsó ruházati akcióban való részosíts\'^o érdokélxsn, Puska olnök a cijx^szjik-osztály ügyeilx)n szólalt fol. Sok hozzászólás törtónt. Mankovíts elnök és dr. Paizs ijMirbiztos,,adott folvilágosit/ust az elhangzottakra. Több úgy ol intézését az IPOK-hoz terjesztik fol.
A U04&F0KJLK/ nyitva ^e lm^*. 7 órától asto 6 toug. I Uőtfé, azeru« ,.-óut*k délután 4a ktxiOan rgáaa nap uékjiat i Tnla/on •
Tasáruap lm a lagrkaiizsai 10VE legyed-száladig labUemáaak
Jelentette már a Zalai \'közlöny, hogy a nagykanisaű M0YK disz-kőzgyüléa koivtébon fogja ünnopuhii fönnállásának nogyodszazados (ívfor- i dulóját. A disskö/gyüléti j)rognimja a kövotkozó:
Jajiuár 80-(\'ut. vasárnap délolótt 11 óridtor keziíódik a városháza dísztermében. ülnöki megnyitót mond Ungoi-lillmann Klek nyűg. szds, kon.\'skedolmí tanácsos. Az fut-nopi »zónok Borosa Jenő orazágus titkár, u központ kiküldöttje. A díszközgyűlés korotébon osztják ki a MOv K-kitüntotóaéket. K. Nag>
Lássló éti Juhász Oyula szavalata-éa a honvédzenokar számai egéaaitik ki n uiüűórt, amely az elnök zári-bzavaivul fejeződik ho.
A MOVh holté/, mégyai időid*»* indult el hazafias müködéajo atjua s azon nont pihent meg uoh«/i»iu< mígnem újból nnhéz magyar ifikben ért ol ti 25 éves iubilbumhoz. A magyar öntudatra ébredé« oj^au sokat köszönhet ez alatt a negyed század alatt u MUVK szorvezeJot-nok, Itogy inast, umikor üjutofjol, ogvbt> koll forrnia ünnepével ^ egeaz magyarságnak.
FebriAr 29 éi vénédik az iskolai félév
Az elemi Iskolákkal non ktssaabfeitották me«f a félévet
Szinyoí Morse Jonó vallás- és I olsó napján aaünotnaoot tartani bau közoktatásügyi müiiazter elrendelte, ! szabad. Kzok a r^ndolkezések aani \'
.......vonatkoznak az ipari szuki»kolákr;i,
hogy a középiskolákban, középfokú iskolákban es :»zak iskolákban uz 1943/44. iskolai óv első folo 194-4 február 29. napjáig tartson. Ezekbon az iskolákban az első félévi bizonyítványt februái- 29. napjának utolsó tanítási óráján koll\'kiosztani.
Február utolbő napján vagy március | ltom érinti. (MÍ1)
i • 1 ».
Újra szabályozták a templomok légvéd«lmi rendjét
valamint a népiskolákra: ezekben az iskolákban az iakolai óv olsó felu változatlanul ianuár 31. napjávul végződik. Az olsó félóv meghosszabbítása iskolai rondtart<w>okban megállapított ogvéb határnapokat
Serédí Jilsztihián bi bor nok, .Magyarország hercegprímása. most közölte a hun védelmi miniszter rondo-lotőt a Lt>mplomok légoltalmának ujabb szabályozásáról. Ext>ntul, a templomok a III. légoltalmi cso-ixirtba tartoznak, do a templomban Uirtózkodók részérő óvóhelyüket,létesíteni általában nbm koll. Az ogy-szorü ós szigorú légvétleltni ki\'íazült-ség idején a teinp|oniok tőmtígfor-galinát a közelbtüi 1-endojkoíéaVti álló óvólíolyökiloji mértou korlátozni fogiák, illetőleg be fogják ^Izüntotdi. A templom hasznáhiti idt<jén kívül eső idolx\'ii esak a tűzvédőiéinről l.tMl gondoskodni. A templom közeiébon lakó lelkészekből ea alkalmazottakból mog koll azorvezni a U-mp-lom tözvódolnii szolgálatát.
Elsötélitést . csak . akkor kell a ttvnplombun a lakóházakhoz hason
toijtmztolot ideje halooaik az alsőíá-tité.s olrondolt idejébe. Az egyházközség erre ulkalmus tagjaiból inog kell szervozni \'k riasztóügjrtloknt, rondfonntartő és moh tőszó Igálaiut. Hiaszfá.4 esetén az ¡s^nl^ztolejon réáztvevókkél ezt Hőirt szöveg aze-rínt kell kőzöl Ili. A a2öveg u ktWt-keítÓ: »Léígvédölmí riadó van Mindenki őrizze myg nyuhuimul é^ a kijelölt rendfenntartó. Közegek írá-nyítáSa mellett hagyja\'ol a teniplu-mot és\'axon kivül korcsáén mt>tk;xlé-kot. Aki ukar, továbbru is a U^mn-loniban niaradliat.\' Ne tolomíjpnK, nyugodtan habjuk el a U^npíontt)t.«
A biboros fó{>ásztor szükbógeMiiek tartja, hogy amennyibon a ríaastás szenttíiiae,\' vag^ ég>éb ájtatoasf\'^ közben tőrtéivik; a papMg a t/vayjke-dést, mindaddig íolytafcua, aan^; a lőun megszervezni, ha vaJamoly is-—\' hívek a templomot ol nőin hagyják.
Ilrllils ktrlll, mrt lá«k«il árágilás •lati lem toi|«ilMt« s vállalt flvárl
Szondrődi-Kovács Aiidorué bala-tonmáriai lakos még az elmúlt év-bon megállapodott Scmtn János keszthelyi fuvarossal, hogy az ordő-bon Ioyó öt ünnétor fáját a lakására szállítja. Somui fel iu votVo • fuvardíjat, botok múlva kiszállított két Ürmótort, a többit asonban nom volt hajlandó elfuvarozni az ordóról s a j)énzt som adta vissxa,
Foljolontésro indult meg eljárás Semsi János ollón és az ügyet most tárgyalta u kajxjavárí kir. torvényszék egyes bírája. Somai János a tárgyaláson védokozésébon azt adta elő, hogy időközben omolkedtok a fuvarok ós noki nom fíaotődött volna ki a fuvar. A bíróság tormé-szotosen o«t a yédokeaóat nom fo-
gadta ol és bűnösnek mondú, ki Senisi Jánost sikkaaztáa büntötto miűtt. A bíróság Somui Jánost H hónapi börtőiibCuiteUWrH ítélte.
ÉRTESÍTÉS !
TlscttleiUl van szcrcnctént* éitcsl teni a oagyérdemU köiöaséget, hogy
SÜTÖDÉMET
■aÉiai—ÉÉÉÉ— \' i ii ■■■■
Cftaierr-at 58. lián alatt fályó évi február hó 1-éa mefayitom.
N»gyí«í>e:íBlt oMfegáiakat kérve
ItuallK tlixte>«ttet
Gosszy Károly
tdihatcoi, iQt&raet cr.
231
Január 28 - \\/Af?0\'<f MOZGÓ Péntektől
február 2-ig , , __szerdáig
Világsiker I
Mesébe i116 színes film! MÜXCHHAUSEN \'
Minden idők leggrandiózusabb alkotása.
Világhiradó
l \'
Rendkívül időpontbmn kezdődő előadások : naponta ¿3, fő és ¿8 órakor.
11)44. január 28
JGAUttl ILOZCONttS
Két hót a nagykanizsai ..anyakönyvből
A* ltM. JaiHár 9-23-lg törtónt nngy-kttiilMal nnynkönyvl események: — SikWet: Varga Károly MAV váltóké ós Vadász Katatallnnak rk fia papp látván nutófuv<»rozó 6a Krónuaz Annának rk. fia. Tóth Oyiirgy MAORT géplakatos ós Mlhaleöz Juliannának rk leányn, Horváth Mihály MAORT gép kocsivezető ós Szllácryl Rozáliának rk leánya, Takáca látván urad-Urr\' \'..oguár és M fillér Máriának (Sormás- rk. tla sTóth Mihály György m. klr. rendőr én Kcrl Ilonának ret. leánya, Pápai József tfzobnfeírtóin^tor 6a Fark«» Máriának rk. Ha, Hajdú Isiván fakereakedő 6« Simán Ilonának rk. fia, Gécseg Jówef gazdasági aaoléd és Görcs Margitnak rk. leánya, Ornéa László alk. nnpszá-mofl éa Orsóa Irmának (Szepetnek) rk. lf>áoyó, Hajas LaJos alk napszámos és Kálmán Máriásak rk. leánya, Horváth Józaet ftfdmtvea 6a Nagy Máriának rk. fia, Szejtll Józaet gépkocal vezető és Nagy Teréziának rk. leánya, IChIsz János gyárt munkás és Korenlay Juliannának rk. leánya, Pe*zt Alfréd kály-. hánmsator é« Borao.s Magdolnának rk. leánya. 8znb6 L?Joe . napszámos éa öroaznor Annának rk. fia, Kladérl Antal községi Irodatlazt 6« Kis« Rnwébot-nek (Magyaratád) rk. leánva, Perger István töldnsílVfH 6« Balozar Teréziának rk. fis, Scbmoloz Annának hlb ág. h. ev. Idányh,\' Nagy János piaci árus éa Marton Anna rk. leánya. Aranyos Lajos na. kir. pontnaltlszt 6a Zadraveoz Máriának rk. leánya, Csátlyl .lózaeí MAORT munkás és Benoelcs Donnának (Nomes-pátró) rk. leány«. Halász« István órán-segéd 6s Bárdos Etelkának rk. leánya. Uvré letván vlllanyszoreló-tanone ós Cuertán Máriának rk. fia, tfrégor Sándor 8Xfthá«o«éit és Kománovlos Erzsébetnek rk. fis. Martos ttlzella l)tb. rk. tla, Jarosles József gazdasási cseléi ós Koeta Rozáliának (Berzenoo) halva született fia. Mllinllk Kálmán k^zroftvea óa Msrkovlcs A mállának rk. fia, óvári Jero-•oa szabómester és Fltzkó Hlvlráunk rk. leánya, Magyarosi Jáqos! MÁV-üzemi altiszt és Császár Kalallnúak rk. fin, Irc8lk Vilmának gyári munkása* rof. leánya, Svólecz Pótor földmlves-napszAmos óh Gr/iS:cs Ilona (Molnári) rk. fia. — Házasságot\' kötöttek: .Talpal Lajoa géplakatos rk 6a Komlósl Katalin rk* Mohácsi László rk. földműves 6« Baj Jullinnn rk, Fekete Pereno (elv.j napozáiuos rk. és Bakos Juliánon (őzv.) rk.. Lervenez Perenc MAORT negédmunkás rk. 6s Polal Ajinn rk-, Csöndör Kálmán váröal altiszt rk. óa Simon Ti-jMln pénztárosnő rk, Vajda Anlar\' MÁV ; \'Örahóros fékezrt fk. és Szmodloa Julianna rk.. .Szertica János Istállómester rk. 6a Orbán Mária sző-vósegéd Vk, Perlaki F^rono MAORT tiszt vlMdŐ r*. Ah Makk Éva Mária rk., Pülöp József MÁV pátynmoster rk. <Se Krom/.unr Márta (őzv) rk.. Volner Zoltán a*üc«sogód rk éa Nagy Mária el« árusltóufl rk., Bódrosi Károly m. klr. rendőr rk. ós Háry Ilona rk, Nóiaoth István gazdasági osolód rk. 6a Nóweth Toróila rk.. Kováca BÖHÖtol György (elv.l pipéaysagód rk. ós Marton Klára rk., CaonftráéI Márton földműves rttf ós Szmodioe Ilona rk. — Kihaltak: Hári Mlhálynó Szekeres Anna rk. B4 óviva, ü?.r. tftdyás GySrgynó Jakabovhíu Vik tórja rk «1 6ves, Varga Józaef rk- 1 napoa, Baáu Jonő m. klr.wásav. alhaí-nagy rk. S7 óves, Swibó Jánaa !OI4mft-Vtt rk. S4 óves, Békás József aapaiá-«aaa rk. 49 évos, Gyurk Márton (Tót-Hzerdftk«ly) rk. 1 óves, Imrol László nyug. MÁV kalauz rk óves. Táfejll Józaelaé Bllkl Krz»-ébet rk. 23 óvea. SzModlea Jézaef távird ununkéa rk. 41 évea. Maalkár V|>0o acztalaameater rk. 71 Atm, Báoa Veatfel nasaxáMM rk «0 óves. Bea Jeafl (CsSrnyeWId) rk. 19 hé-napoa. Abel Alaj»«a6 Bassch Róza rk. «2 éves, Takáca Bra«»ó Laaroneaik Ilona rk. 51 éveit, Mndaráaz Nánéor sy. törvónyazekl iroiatlazt rk. 83 óvea, íieroawér János m. klr. pénzügyi !«vl-«yázó rk. 47 éves. Andraaek Jázaof ItMmflve« (Tótazerdahuly) rk. 29 óvoa. KovAoa Zoltán (Za\'aszontbaláze) rk. 2 *v«i, tikkor Jázsof földasivea rk. 84 óvea. Sípos OAbor !(J|dasüvea rk. 76 évoa. Törik BaidlzaAraó Polal Katalin rk. 55 óves, Kortósz Foreaonó S«ort Matild rk. 63 óvea, Arku« Sándor nap-^moa rk. 73 óvea, Ö7,v. SzabóGvuláné Uunyal Katalin rk W óvea, Horváth Krlaztlaa vároal ^RÖny rk. 63 óvea. Váro«y Doza4»6\' Moznollos Mária rk.
óvea.
HtfsM pryőfysaseartéri ütyaiaá: Ma \\gyl cyóiywaertir Dséfc-tfr 10.
lOaicaoiasán aa ottani gyógyaaa»-Ua állandó á^alaUw aaolgálatot tart
A pénzügyi biatoítság ajánlatainak
Nagyknid«Mt vár«« kópvlaolótoataieté-■ek pénzügyi blzottaága folytatólagos tllásáa (árnyalta a várost erdőben kitermelt szórta órtókealtéséaek UtfyAt. A íolytatélaifoa t^j«©a Szabó Gyéző ny. áráaf.éaögt élatk elnökölt. Kzen az ülésen a bizottság tagjai már valamivel kisebb azátubaa voltak Jelen. Jelenvolt dr. Krátky látván polgáraié*, tor la.
A faértékesttóáre két Ajánlattévő volt, az egyik; vRób 8*rloy, a máalk vitéz ftáloay. Mlnikettea aa órtékeal-
tAare kortlló fa mennyiség mtx-máa rA-az6r« tettek ajánlatot h a pénzügyi bl-
végiett a faértékesités tárgyalásával \'
«•ttság Mindkettőjük ajánlatát elfo> «ád ta.
Az ülfa egyebekben csendes volt, bét. felszólalások haigzottak el a tárgy-aorozftton lévő pont körül. Rltter And« rás, vltóz Tóth Béla, Sauu Lajos, vitéz Kiló Forene, Szabó ttyala voltak a fal-szélalók, akiknok dr. Krátky Iatváa polgárMoater válaaZolt. Kisebb kirobbanás oaak Szabó Gynla folasélaláaa körül volt, akt az erdönsesterrel kap-eaolátban tett kljolentéoeket, de a hirtelen kerekedett vlhnr la csakhamar eltilt 6« a bizottság nyugodt mederbea vógzott a szőnyegen Iftvó kérdés tár-gvalásával.
A logika zörgtí gondolatsoraival kiszámított Istentől a mosolygó kerasztény természetszemlélet Istenéig
Mefl[kezdédfltt a theolas^fal előadások sorozatának második része
UJra kezdődlek ós 1Ö-I2 po«törtökön
át folyUtAdaak a nagykaoUaat piarista Klsaaásluiaban dr. Qjwrono«ér István taaároak koreantény lórllak tép^r« az öaz éta, hetenként tartott, de « krtrá-oaonyl ünnepkör bokrtszöntóvol, fólbe-szakított tkeologlal elindáa^l^Az eddigi előadások az lateakórésóá rnoagyéjot Járták. A m0.41 kozdödött előadáa-soró-znt a kuroaztény laten fagaloat kercaó-aét tüzto kl óéiul
A tegnapi eló idáa gondolatmenete az alábbi vr\'f • 1
Már s príuUlv onsber ^négsojietto áz iatent a tarmé»/.ötben, a »¿ént ligetek ben, alvatarban, nap Usébétl Ar\'Ieteat érzi niog a mai ombor la n«m egyaeer egy-«íty msóp természeti ólmónyóben. Kérdés, nem belóolvasáa-e es.\' tan-e tárgyi alapja nz Ilyen ólménynek? A ternsóaaet Jelenségeinek szemléletén át oaukugyan eljatkatunk-e az Isten élményig? ixant szerint az ember képtelen a természetrajzi világ tériyóből egy magasabb lónyre következtetni, llluzlé tehát minden iBten-ólmóny, ami a termé-azot láttán támad az emberben. A saját lelki vágyaink be\'ekápzeléao a természetbe. Kitalált gondolat rendszer, amin keresztül latont elérni nem lehet. Do ha elemezzük ezt a kérdést és néz zük, tiouy az emberben kogjau alakul kl az órteimi moggyózódóa Istenről, akkor más tolulotot kapunk. A logika szá raz nyelvén: — az alkotott világról következtetünk az Alkotóra. Ha van asztal, koll lenni asztalosnak. Ha van világ, kell lenül Alkotójának. Világ van. Mlndnvájan átéljük minden Jelenségében. Hat ránk, befolyásol, ezer szállal őeszoftteődlk a lelkünkkel.\' Tehát nem csak van világ-élmónyilnk, hanom ngy van az. hogy Jelent valamit számunkra. Minden Jelenségét próbáljuk magya rázni, megfejteni, értelmezni, mint egy hatalmas, bonyolult Jelkép rendszert. Kl adta mindennek ezt a jelentőséget, tartalmat? Az okaátr elve adja rae« a feleletet. Az ok mindig magasabbrendü kell legyen, mint amit létrehozott. Az asztalos magasabbrendQ, aslnt az Asztal. Más, magasabb síkon van az ok, aalnt a hatás. A világ wögött koll lenni egy nála hatalmasabb, azon túlmutató ok-
nak. Sajátmagának oka nem lehet semmi 6s senki. A minden dologban foglaltA-tftt k^pesHégiségnek 6a ténylegeoaóg-nek, ennok a kivételt nem Ismerő ket-tóaségnek vIzsgálatA ta sda vezet, hogy kell lenni végső tényezősök, amoly a világot lótrokoats, kell lenni prlmna motor Immobillá nak, első mozgató erének, örök törvényhozónak, aki abszolút valósig: — koll lenni Istennek. Azonban az llyon lllozóflai uton megtalált Istennek nem sok melegítő erője van az emberi azlvben, nem ad mélyaégei élményeket. Létezését belátják ó*8zel, do merőben okoskofó gondolatmenetekkel aeaa Jutunk messze. Sakkal többet, az emberhez közelebbit látnak meg Istenijét, ha mélyen beletekintünk a világba s nemesak végtelen lmtnimát óa nz abszolútumot látjuk meg Útónból, hanom a magunk függését töle. A vallásos lőlek Számára nemesak nz első mozgató óa törvényalkotó an Isten, hanom az ombert lépten-nyomon megragadó élmény, teremtő valóaág, amelytől az ember gyökeresen tüg<>. S hn végigjártuk ezt a gondolati utnt, csak optimisták lehetünk, rá kell Jönnüuk, hogy a flhsnezlassl azólva: — „a világ Jó* ós értékes benne minden, ami van. mert végső fokon mtndsn Istennők n lábanyoma. Éi ha Jó a világ, Hkkor órdonses noklfoszülnl A világ tudományos feltárásának Más vallásokból kibontakozott a mlsatlka, a varázslat, do a tormóazettndamánv oaak a kereez-tény knlturkörben tudott klbontnkoznl. Ha a világ Isten alkotása óe az ember la tudja munkálni annak átalakítását, akkor érdemes belefeszülni a világ átformálásába teohnlkáhan csak ngy, mtnt erköloslekbon, államvezetósben, stb. A keresztény természetszemlélet: — Isten lábanyamát látni a világ minden Jelenségóben, isteni átéléssel a teremtés minden tényóbon, ktoslbon-nagyban megérezni a Toremtőt. Zörgé logikai gondalataorokban kiszámított Isten helyeit Igy válik moaolyoaaá, tn-datos<á, Igy lesz élménnyé a keresztény életszemlélet tsteno és annak lábn-nyoma n teremtett világ minden Jelensége.
l \'
Magyar-utcai csendélet a nagykanizsai törvényszék előtt
Röviden hirt adtunk arról, hogy inig Gudricza Istvánná Mortz Mária Magyar-utcai bkos » kanizsai fogházban két hónapos büntetéseit töltötte, azalatt tóbbtagu családja asz-szonv nélkül volt. A logidősobb fia, (¡udricza Jímos 26 éves MAORT-munkás ozalatt találkozott az utcán Pocső Mária kanizsai cicányh\'uinyal, aki júliusban szabadult ki félévi büntetése után a fogház bői, ahol lopás miatt ült. Pocso Mária mivr elég sokszor volt büntetve lopásokért, sőt közveszélyes munkako ni lésért internálták is. Gudricza megkérte n lányt, hogy vozosso a család háztartását, mialatt aaiyja a fogház-
ban ül. A cigánylány bolomont a dologba ós odaköltöaitt Gudriczáék-hoz, kiknek főzött," ynosott, köabon íxxlig edényekkel és egyobokkol a talvalíban CBoroiizlofcokot kötött élol-miszorokért. Koresotőből közbon csomagot is küldött a Kőhidán ülő egyik Gudriczának.
Mikor Gudriczánó kiszabadult éa hazamont, meglonotvo látta, hogy a szekrényből, amolybon a csaliul fo-liérnemüi és ruhái voltak, sok min-don hiányzik. Annyit sikorült meg-tudnia, liogy Pocső Mária a falvakban fohórnomüt és ogv-olwkot adott élelmiszerekért. Miután mindon Pocsó Mária ollon szólt, Gudriczánó
POKSZIVÚGÉPEK
békebeli minőség ós kivitel
GRÜNflüT ELE8ÉB u¡1*?J*"a<dJí^4»2.
foljelentotto "n csaláíl hár.vozaténé-jét, akit lotartór.UUak.
Most tárgyalta ér.t az ngyot flar-váth István törvónvwiMíki Unácaal-nök, büntető »^esbiró. A «ririay-lány oimondta, lu>gy itaz agyaa, hogv már i:80kflM)f \'fplt büntetva, do fludriczáókat ntfh.lopta mo^, ő \'hozott nekik élelmét a falvakból. Kimondta, hogy a fiatal Gudriczárk éjszaka ismételten az ablakon járWk tx» a lakásba, valószínűleg ók tophattak az anyjuk szokrénvéból. Több tanút hallgatott ki a , törrónyszék, azonban egeiknek a vnllomáa* *ein bizonyitotto, hogy Pocsó Mária, volti a tolvaj, i¡ry bizonyiU\'jk hiányáljun folmontottéic. I)o mivel Ví?tíKpróin körözte, étkia6rtók a veeeprémi kir., ügyészségre.
rocsó Mérin ngy hagyta ol a tirV gyalási termet, hogy egy tapsot köszönő primadonna som kűlönW«a. FoltHnelt fórol és boldog mosollyal. Kgyswr folmentotték ót is ...
HÍREK
Naptár. Január 28. Péntek Róm. kai. 11. Sz. Pét. - Proteaéáns Károly.
— (A főispán hivntalvlzsgálaten)
ViUV, gróf Toloki Béta fóispia a zalaszontgróti óh a aiimpfi fÓteol-gabiröi hivatalokban hivatatvizsgá-Utot tartott.
— (Esküvé)
Sólyomvári György m. ki», kon-ródfőhadnagy 1944 január hó 80-áa délulán ö órakor vezoti oltárhoz Gadányi Margitot a nagykanizsai Bzontforoncmndi plóbánia-bwnplom-bau. (:)
— (Pályázat kOrervesl állásokra)
A belügyminiaztor 30 napi haMir-idóvel })ályázatot irt ki a bántornyai, darntirtAi, bolicAi, csorföldi, hahóti, kisszaba<ikAÍ, légrá<li, muracsánji, , murasiklási, muraseembnyfli, mura-szontmáriai, nagylengyoh és /.ala-uzentbalázsi körorvosi állÁsokia
— (Az cn*8t országban kell építeni óvóhelyeket)
A hivatalos lap szerdai srApia közli, hogy a légoltalmi óróhHyok lótesitéiséro és fönntartására \'vonat-kozó kötoloz<ilts(íg kifccirjtyiztt\'óoröl szóló honvó(|ohni minisztori rcaido- \' lot és ennok vi^mhajtási »twdrihka kiterj»>d ar. ország eg»\'ísr, lórii hatóra. Az ogyoa várOHoklian éa köv^/yíf4ílx<» a házc80jx)rtóvőhely(>k kijelöló«áiu)k 6u megépítésének határidejét kü|öa rondolet állapítja majd ni(M>\\
MerJnylik magÖltéh ar bolo/frtai fa adata párt bíttoaét
Január 26-án mogeyllkalták dr Pasokl Poderanit, a bolognai fasclstapirt blzta*<t. A merényletkor két fasclsla kíséretében éppen elhagyta a bolognai egyetem diák- k étkezőjét, mikor bárom ismeretlen ember hét revolvorlövést adott le. A Paderaal kíséretében levá két fascista aranaal tNtdni kezdett, azonban a merénylők kerékpárjalkon elmenekültek. .

Köszönetnyilvánítás.
Mindazon Jóbarátalnk és \'ismeréseink, kHISnösen a nagykanizsai I., II., III. ker. Levente Bgyesfllét tagiai, a nagykanizsai 1. ós II. az paata tiszti és altiszll kara, a Hsditengeré-«/.ok helyi caoportja, a Mansz és a Keresztény Tisztviselőnők tagjai, továbbá a megjelent összes társadalmi cgyesNIalek és mindazok, kik felejt-hetetlaa drága- jó hitvestársam, sógornőnk, nagynénink illotve rokonunk lametésán megjelenésükkel vagy bár mi más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, logad- \' ják ft^iton is hálás köszönetünk kifejezését.
mouyöl 6» diáidul
Dr. Tholway Zsigmond
áa gyáaaoU rakoaságn,i,j

«
ZAL.-A1 K0ZIJ0NY
meghívó.
a nagykanizsai takarékpénztár részvénytársaság nagykanizsán
1944. évi fabruár hó 12 én délelőtt 11 órakor tartja aaját halyiaégéban
99. évi rendes közgyűlését,
ax igasgatúsAg.
melyre a I, c. részvényeseket tlaztcWttel meghívja I. IgazgatósAgl és tclllgyclóblzottsági Jelentések.
a A Iclügyelébtasttaág, választmány és napiblzlosok 1943. évi lelcldljának megállapítás*.
2. Az F.M3. évi mérleg és zárszámadások előterjesztése, a mérleg megállapítása. i i mcgaiispiiua. a* uii.oimánvl tiook választása >7 ,u
"4nU é8 a/ és íelU8yclóbiI0tuiK ícln,c",í5c ,c,eU\' 11 ^béi^\'^^^W^KSé y ^
jogyxet Az alapszabályok 11. *-a értelmében a közgyűlésen szavazati jog csak azon részvények atán gyakorolható nielyek a közgynlé» előli 3 nappal a társasig pénz-Uránál letétbe helyeztetnek, finnek megfelelő™ a részvények legkésőbb február hó 9-?n a hivatalos órák alatt délelőtt 12 óráig helyexendők letétbe.
VAGYON Mérleg-«*ámla 1943. dacambar 31-én. ■ \\ _ TEHER

Készpénz és bankári követelések
Értékpapírok...............
Váltótárca* ...............
l\'olyészámla-atlósok............
Állami könyv|óválrás .........
Átalakított törleszt, kölcsönök ... Ingatlanok:
Intézeti székház .........
Egyéb Ingatlanck .........
Egyéb vagyontétclek .........
Előre llzetetl kamatok ......
Beszedési ériékek .........
gerendezések és felszerelések ... vatlék- és szavatossági adósok
... P 215.373.
• Ebbtn Ifdmti viltA 1\' 7a>J0tf
TARTOZIK
Pengó- 1 I ¡1 Pengő
fttffftvr •*. 11 li•
I
212.200 100 038
618.004 150.396 3.800 291 2.080 844 19.104 11.627
88

313.138 159.003 9568 8.100 1.842
7,260 818
88
Alaptéke ..................... ......
Tartalékalapok:
Tőketartalék ...............P 76.81412
Rendes tartalék ............P 134.185 88
„Kétes követelések tartaléka ...............
Nyugdíjalap* ........................
Külön nyugdíjalap .....................
ujnépl Bek Lipót alap ............... ...
dr. nemes Fábián Zsigmond alap .....* ...
ujnépl Elek Géja alap ..................
ÉrtékkUlönböxcll tartalék .................
Betétek :
Takarékbetétek .. ..................
Folyószámlabetétek ... •........., ......
Egyéb tehertételek (Ebben fedezeti válló P 728.300 --)
Vissz le számi tolt váltók ..................
Fel nem vett osatalékok ... .......... •...
Előre befolyt kamatok ..................
Engedményezett átalakított törleszttees kölcsönök
Seaiedéai éltékek , ......... ............
vadék\'hltel éa szav. kölcleieltségek P 215.373 -. Nyereség ••• ... .............
• Wtl MIM doUtlóvál 200.1)00- pengó.
Vaszteség-nyoreség számla 1943. d«€«mb«r 31-én.
211.000 255.814 170.000 12.113 2.000 2.000 2.000
1,591 818 1.209.785
f Pengó
í ~ T: ■. ^.t i n 600.000
12 37
854.927 49
16.828 87
2,801.401 9«
801.380 U
2,253.262 18
2.934 72
30.683 3T
41.016 33
8.100 —
80.263 30
7.280.818
66
KÖVETEL
...
Kamatkiadások:
Taknrékbelél-kamat............
Folyószámlabetét-kamat.........
Vltszlesxám. kamat......... ...
Folyószámlahitelétől kamat ,.....
Kamatilleték ... ............
Adók ..................
Költségek:
Tiszti fizetések ...........
Üzleti költségek ............
Leírások j Intézeti székházból 4« kölcsönökből
Albozat ... Nyereség. <v|
...
t"
Pengó | I
52.521 42 383 90.048 1.385
91.784 39.583
18.568 88.730
Pengó I f
188.348 7.086 89.588
131.347 27.937 80 293
87 66 97
80 89
30
501681 29
r
Nyereség áthoxat lf>*2. évről ......
Kamatbevételek: \\
Ertékpaplr-kamat ............
Váltósamat ...............
Folyószámla-adós kamat ......
Jelíálog-kölcson kamat .........
Jutalékok ... ..."............
Ház bérjövedelem:
Intézeti háx Jövedelme .........
Árverésen vett ing. jövedelme Leirt követelésekből befolyl összegek

Pengő
8.192 ^-1^.250 1W.522 801
18.402 2.238
I | Pengő 13 563
356.778 99 978
18 641 11.124
502 581
3
Nagykanizsa, I1M4. Január 21-én.
Fenti mérleg-saámlál, valamint a vcszlcség-nycieség srámlát a szabályszerllen vezetett Nagykanizsa, 1944. január 21.
Ax Igazgatóság.
könyvekkel téléiről-tételre ös«xehasmilltolluk és azukklfl tökéletesen megegyezőnek találtuk.
A FslügyalöblaotUA«.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLÁS
Fodráai-aaBádatl vagy férfit azon-aajU belépé"« keresek. — Sxabó fodrász U aon. 294
\'■IfatéfiMt felveszek i Polal fftuerka-leskedő, Horthy M.-at la s*. 362
ADÁS-VÉTEL
Mindenféle Ivagakat, gzégy uerttve-get la, a legmagasabb áron váaáralok. Teutsch Ouiztáv. 281
Teljesen w| »»Maktny, ami magyaros ruhának In slkelrpas és egy topolya betétes teljes hitt •l»44.am • kiadóban. 387
Egy nagy préfeatlkör eladó Vörös-marty-u. 38 bz. alatt. 296
BejAróleiinyí
Caengtxy ut 5.
délelőttre felveszek 319
KÜLÖNFÉLE
■Asxakl »-»jxotó géprajzok készítését vállalja. Clm n kiadóban. 29T
Muideuiupl levcteceaből összegyűjtött tömcubólyogot bclyeggyüjléii célokra Nsatuvaaacafc. BatbauU. Zalsl Közlöny twerkeadfoége, naponta délután 0—7 óra kfixOtt. Ez a hirdetés mIndia érvényei
Rádió, modern készülék, eladó. TÓIK Vöröimarty-u. 51?. • 296
Magas árért vennék 70-tól >5(1 liter kö xöttl aatycmatAt. Címeket kérek: Kis kanlzta, Horváth Ferenc, Orsz&g-u\'. 98. 298
Unwr-Ullmann Elek vaskereskedéiébefi
sin-, rud- 6» patkóvas-, továbbá szeg-
utahrányek beválthatók
4a «l6}af)yaxh«Uik. ) < \'I
Hofherr-gépek alöj«gyezhetftk.

DRAUW0LCIY8
VILLAMOS ARAM-___________________ SZOLGÁLTATÓ RT.
Arsmsiámlák flxatósa, raklstmáolók, hlbajalahtéü.K, axakaxarO felvilágosítás mlndsn vIHsrnos Urdésb«n dékalött 8-tól délután IS óráig. C>wv»iüf(wy-ut 51, tmMon 204.
Vennék egy jókarban levő ♦««^«kádat. Clm a kiadóban. 3ÓV
Jé állapotban gy«rraek>á|y matNC-cal eladó Ctm a kiadóhivatalban. 291
E«y női fekete télihab*« eladó Balt* hyány-u. 21. Megnézni lehet vasárnap délelőtt\' 3W
LAKÁS, ÜZLET«ELYISÉO
8aalM.k»Bybu és mel.\'ékltelylségek-bél álté lakást keres február l-re vagy 15-ikére kia cjaládu Iparosiegéd. Címet a kiadóba kér. *
«• kéromkodj I
ZALAI KŐZLŰRT
ratITIKAI MAFIM»»». K1MH: „Kls|aai«sá«l K T. Mtyfcian»*» Paiaiős kiadó: Zalai Itáraiy Nyomatott; a .KIt|U«ui|l H I. Ha«rtiaslaMr
■ysMáálÜM* MasylusUaaa. (NwadAért t»l*l < XalaJ Kar*«U ,
Föladó:-

-TT-
Clia:
Bflndfokoüfll :_______
« • |t t . I V <
Tábori posta :____
évf., 23, sz.
> v)7* r~~ttttttt7t
Nagykanizsa, 1944. január 20. szombat Ár« 30 fillér.
POLITIKAI NAPILAP
Kzorkömflaég óá kiadóhivatal: Főm 5. xzafn tw,>rkes/.té«egt 6« kiiulAhlvatnli tolofon 78 m Meujoloplk minden hétköznap dólutau.
Felelős szerkesztő : Barbarlts La|o«V""
- __fitoye«mAih: hétköznap fa mi.. mliMK.il 30 (III.
in « ■«■M^^mMMMMMMMaa«---------
\'t> \' i « i olhrtore 1\' A irt
\'taftlifllo Jlii.
Egyre jobban elmérgesíti a lengyel-Ugy a szövetségesek egymás közötti helyzetét
K8Man. »jnowékony német hadvezetés meghiusítja a szovjet-támadások minden célkitűzését ~ Az olaszországi harctéren még tart a szembenálló felek erőgyűjtése
Dórimból jojontik: Az angolok ós amerikaiak állal alkotott
ncItMwi hídfő környékén a német csapatok több helyen sikerült előretörést ha ¡fótiak végre,
aminők következtél) ui az angolszászok kénytelenek voltak (eldöntő tevékenységüket megerősíteni. Apriliá-nél és vetőin A tói délre a némotok niegállifották az angolszász csapatok támadását ós hovoa harcok árán visszaszorították azokat. A német nehéz ütogok a contini lapályon megsemmisítő tiizzel árasztottak el angolszász készenléti állásokat. A dalmát tengerparti német ütogek vi-s/.onózták az angolszász hajóágynk tüzelését a gaetai öböl ollon és nz ollen8Ógos hajókat táyol tartolták a parttól. Oaiíglionö szakaszán az angolszászok lekötő szándékú támadásai oiodmónvtolonok maradtak. San
Angolé mellett német rohamcsapatok a folyó keleti partián rombolásokat hajtottak végro és foglyokat ejtettek. Cassinotól északra
az angolszász támadások a német ellenlökésck következtében már a német állások előterében meghiúsultak.
fian Edia mellett a németek ogv ellenséges helyi Ijotörést öaszoszükitot-t<»k és az ott harcoló írancia csnpn-toknak snlyos veszteségokot okoztak. A llapídö felső szakaszánál a San Croco lábánál megsemmisítették az amerikai csapat-ma; adványokat s őzzel
ezen a vidéken a tisztogató hadin uvclcteke.t befejeztek.
\\
Az adriai partok körzetélnui az ellensége« olóretörés a némot biztosítási területen megrekedt.
A, lengyel,-szovjet viszály megerősíti az amerikai elszigetelődés gondolatát
Stockholm, január 21)
Mind lengyel, mind szövetséges koiöklwn megpyugtathatólag halt ott, hogy Churchill személyesen vette kezébe a lengyel-—szovjet viszá\'y elintézését. Kire Angliái az Atlanti Chnrto kötelezi,\' melyet a flzoviot is elismert;. Ezenkívül; Anglia I0!19-ben leszö-te, hogy kényszerrel végighajtott területi változásokat nqin hagyhat jóvá. A szovjet kormánynak a menekült lengyel kormány személyi összetétele ölíon van kifogása, azt azonban fígyeloinl>o vonni azért sem lehet, mqft lyWlotov a es >h~orosz
szerződéshez hasonló szorzódé« megkötésére fólhivást intézett a\'lengyelekhez és obbon a szorzódédbon szo-mélyi kikötések nincsenek. A Szovjet a/t sr.orotnó, hogy a monokiilt len-gyol kormányt a Moszkvában működő és ott elismert longvol bizottság néhány tagjával egészítenék ki.
Hern, január <>9 Washingtoni jelentések szerint nz Kgyesült Államokban igen sajnálják, hogy elutasították az orosz-lengyel viszály elsimítására tott amorikai ajánlatot. Attól tartanak, hogy .ennek követkozté bon az el^? ige tolódós pártiak ezzel oróro kapnak.
Már nem. szovjet.-lengyel, hanem szövetséges:szovjet
ilgyről kell beszólni
Zürich, január 20 A Svájci Távirati Iroda londoni munkát ácsának, cl k alma volt besíélgqtni a menekült lengyel kormány körök egyik lag-jávnl, akit megkérdezett, miit szólnak a szovjet-válaszhoz,
amely elutasította Anglia és Amerika közvetítő ajánlatát. — Erre a lengyel körök vezető tagja igy válaszolt\':
\'Most már nem lehet kizárólag szovjet lengyel ügyről beszólni, hanem inkább szövet sé-gos—szovjet ügvröl koll beszélni.
A Szovjet bűvösen fogadta, a Jugoszláv védelmi, szerződés megHö^sóre vonatkozó javaslatot
megkötésére. A Szovjet hidegen fogadta a szerződési ajánlatot. A minta a newurégiben megkötött cseh-orosz védelmi szerződés lett volna.
Stockholm, január 20 Londoni jelentések szerint a knirói jugoszláv kormány neinh régiben javaslatot tett az orosz korinánvnak védelmi szerződés
Tegnap este légiriadó volt Londonban
rőtében bombatáinúulásl
•V londoni hírszolgálat jelen-! ttfso szerint tegnap este légiriadó volt az angol fővárosban.
Lisszabon, január 20 Amerikai nehéz bombavető repülőgépek, vadászgépek ki-só
Intéztek Észak-Franciaország egyes részei ellen lürős ancol bombá 1 zö kötelékek tartottak «jffigftj partvidéke felől Franciaország irányába.
Génieken légitámadást intézlek a németek London ellen. Ez volt az angol fővárosban 0*700. légiriadó. P.rdekes, hogy légelhárító tüzérség nem lépett működésbe.
Tovább folynak a mesterkedések Spanyolország magatartásának megváltoztatásé érdekében
Zi\'tricli, január 20 Jól értesült washingtoni hírek szerint\' Anuhuka a Spanyolországba való petróleum-szállítást tolfüggcszlelle, hogy ezzel nvomást • gyakoroljanak
Spanyolország magatartására
Stockholm, január 20 A svéd lapok behatóan foglalkoznak a Spanyolország és
Anglia közötti viszony további alakulásával. Most már egyre szilárdabb alakot öltenek az angol kormány szándékai, hogy Francot a tengellyel való szakításra kívánja bírni. Az angol sajtóban éles hangok jelennek infcg, ami Nagybritania és Frait-eo Spanyolországa között dij>-lomáclal és gazdasági kapcsolatok megszakítására vezethet. — Kdén külügyminiszter luvntrégi-ben magához kérette Alba herceget és tájékoztatta Anglia kívánalmairól. Még itta ik kisért az a) vád, hogy spanyol Csapatok küzdenek a keleti fronton. Alba herceg a közel jövőben fba utazik, h,ogy neo tábornoknak.
Madrid, január 20 (NTI) A spanyol közönség nagy megelégedéssel fogadta Jordonn külügyminiszter kije-lentéseit a spanyol semlegcsség-rvol. Á külügyminiszter mérsékelt szavai megcáfolták a .vádakat és tökéletesen megvilágították Spanyolország helyzetéi.
Spanyolországi beszámoljon\' F
200.000 tonna szövetséges hajótér-vesztesóg a nettunoi partokon \' ■
Berlin, janttái; 29
(NTI) Német ropülőgépekjő-vábbra is érzékenyen zavarták Anzio mellett a brit partrjszál-lásl. A német csatarepülők olvan alacsonyan repültek, hogy a bombák tüzeket gyújtottak. A brit repülök megkísérelték a németeket elűzni, de eközben .\'1
gépet veszítettek. Néhány nehéz bombavető támadta a brit szállító hajókat és 6 szállító hajót súlyosan eltaláltak. Az angolszászok hajó vesztesége közeledik a 200 ezer bruttó regiszter tonnához. A német felderítők megállapították, hogy a sul.v<V sau megsérült szállító hajók közül keltő elsülyedt.
Komoly harcok m^g nem fejlődtek ki az olaszországi
arcvonalakon
Aü olaszországi arcvonalakon nem állojt bo változás. A nettunol arcvonalon sem. Komoly harcok nem fejlődtek ki. Némot körök véleménye szerint az angolok ós amerikaiak most is hiiek maradnak edd ír is-mort módszeitikhőz, nóéV kockázatukat minél kisebbro csökkentsék éa csak lehotőlog biztosra menjenek. Pontintól délnyugatra zászlóaljnyi, ezrednyi orójc a némot.biztosító csapatok ellenállásával szemben semmi eredményt nem tudtqk- elérni
Dél-Olaszországban Clark tábornok hadseregének több tártindását visszaverték és • \' • \'\' \'\';
a német csapatok teret nyertek. Nottnnonál a némot bombázók ójjol nappal támadják a szövetséges, erőket. Egy cirkálót ós két rombolót; visszafordulásra kőnvMcritqttoít- Két partraszállitó hajót ^000 tonnntarla -lommal oUüllyesztet.t^k," Két külön Icrcs hajót- és 2 szállító h^jót, összp-sqiv lTkÖOO tórtriatái talommhl ánlvo-san megrongáltak.! • .... (
Alig y^lt^l^. az él.et, a.^á^pru küszöhére került Rómában
január 20 A Rómához közel fekvő nettunoi hadmüveletek alig válloz-tatták meg Róma igazi arculatát. A közönség alig vész tudomást arról az élénk légitámadásokról, melvek az olasz főváros kórnvé-kén tapasztalhatók az iskolákban a tanítás.az utóbbi napok-bai.v rendben folyt Az élelmiszer ellátásban\'zökkenők mutatkoznak, mivel az egyik élehttje zést kórzul liadswutérré vált.
A római lapok a nétmet jelentéseket és a rádió hireit közlik
Hómából jelentik, hogy a semleges országok sajtó tudósi tóiiiak megtiltották,\'hög.v áz uj ai\'évoWáí fejleményeiről és állásáról bármilyeti hirt közöljenek Az illetékes katonai parancsnok ságok ugy vélik, hogy már a legközol<$$»i napokban ismét szabad&fi Tehetik a tilalmat ka-tonaiitéren 1Í0 ^
Tolytatás a ü. oldalon.
*
\'¿AL-Ai Ró2t;óNV.
1044. január 29
Február 6-án adja át ílovszky János a KÉP díszoklevelét a párt kanizsai kitüntetettjeinek
Illetékes helyről veti értesülés szerint IlovsZky János országgyűlési képviselő február ti-áu déle\'őtt érkezik a budapegti si nau t óbu ssz u 1 X agv k a n i zsá r a.
. Az állomásról a Kőlcsey-uleui párthelyiségbe hajtal, ahol fogadják. Fél 12 órakor párt vezetőségi értekezlet lesz, mely alkaloméul átadják azoknak a ke-
rületben pártvezetőségi tagok nak u díszoklevelet, akiket a MCP országos jubileuma alkalmából munkásságukért és 11) éves fáradozásukért kitüntettek. Délután 3 órakor Kiskanizsán pártvezetőségi értekezlet. A képviselő este 7 órakor visszautazik Budapestre. ,
A légoltalommal kapcsolatos időszerű tennivalók
^ I)i\\ vitéz Düky Jenő rendőrtanácsos, Nagykanizsa város légoltalmi parancsnoka hirdetményt adott ki az időszerű, fontos légoltalmi tennivalókról Hb-böl közöljük az alábbiakat.
Az elsótétitést a legnagyobb gondossággal, legalább lü perccel az elsötétitési időpont előtt kell végrehajtani.
Minden háztulajdonos és lakó köteles minél nagyobb mennyiségű ivó-, oltóvíz és homok tárolásáról gondoskodni, tűzoltó felszereléseket rendben tartani.
Külön rendelet nélkül is mindenki gondoskodjék a pincék alátámasztásáról, pince hiányában kertben, udvaron fedett árokóvóhely létesítéséről.
Talált tárgyakhoz (töltőtoll, doboz, ejtőernyővel ledobott tárgyak, fel nem robbant bojm\'-bákj nyúlni nem szabad, In-nem jelenteni ke 1 a legközelebbi rendőrnek. Röpcédulákat össze kell szedni és beadni a rendőrségen.
Légi károk színhelyén fényké-
pezni tilos.
Légiriadó esetén gyalogosok, kerékpárosok, elsősorban a nyilvános óvóhelyekre kötelesek sietni, ha nyilvános óvóhely nincs, a közelben, kapuk alá, pincék-\' be s ha \'iu.z sincs a közelben, szét kell széledni s lehetőleg árkokban, gödrökben védelmet keresni. Jármüvekből az utasoknak ki kóll szállni. Állati erővel vont járijiüvek kocsisa az állatok mellett maradhat dclia nem marad ott, az állatokat ki kell fogni és oszlophoz, fához kötni.
Riasztás tartamit alatt éjjel is nyitva kell tartani az épületek kapuját. Minden háztulajdonos tűrni köteles, hogy légiriadó alatt kapualjába, pincéjének a lakók által teljesen igénybe nem veit részébe a házhoz nem tartozók bemeneküljenek, vagy hogy kerékpárosok a kapualjban, lépcsőház földszinti részében, udvaron elhelyezzék kerékpárjaikat.
Szállást kérő idegenektől óvakodni kell s ilyenekről a rendőrséget értesíteni.
laanár hó 31, hétfő a bnzakitvény jegyzésének utolsó napja
A magyar közönség körében ritkán ért cl még olyan népszerűséget értékpapír, mint az állam által kibocsájtott buzaköt-vény. Alig néhány hete bocsáj-tották ki a buzakötvényt és most a jegyzés toisó hetében szinte rekordforgalom mutatkozott a pénzintézetekben, postahivataloknál és az egyéb jegyzési helyeken. Azt mondhatjuk, hogy valóságos versenyfutás indult meg a legutolsó napolban a kötvényekért a\'társadalom minden rétegéből. A jegyzési helyeken egymásnak adják a kilincset gazdák, kereskedők, iparosok, szellemi foglalkozásúak, sőt igen sok egyszerű munkás ember is
akad, aki megtakarított pénzecskéjét így akarja biztosítani. Mindez arra vall, hogy a pénzügyi kormányzat jól konstruálta meg ezt az értékpapírt, mert különben ekkora osztatlan bizalmat nem váltott volna ki « nagyközönség körében.
Január 31-énf hétfőn este lezárul a buzakötvény jegyzése. Az előjelek arra vallanak, hogy az utolsó íjap csúcsforgalmat jelent majd és épp ezért a jegyzési helyeken megkétszerezik, sőt megháromszorozzák azoknak a tisztviselőknek a számát, akik a buzakötvény előjegyzéseit intézik, mert nom akarják, hogy tolongásra kerüljön sor.


BUZAKOTVENYT
jegyezhet még hétfőn, 31-én
«NÉPTAKARÉKPÉNZTARNÚL
Nagykanlaaa, C»engery-ut 4.
Érdekes, hogy a buzakötvé-ayeket már kedden, február hó 1-én hivatalosan bevezetik a tőzsdére. Az uj \'értékpapír a tőzsclei körök véleménye szerint magyar fixértékek piacának
a
egyik vezető papirja lesz. Tőzs-dei kőrkben azt hangoztatják hogy a bevezetés után állandóan nagy kereslet és érdeklődés mutatkozik majd a buzakötvény iránt. *
A pécsi postafelügyelő aranyórájának kalandos utja a nagykanizsai rendőrségig
értékesi-
A minap történt, hogy egyik nagykanizsai órás és ékszerész üzletbe beállított egy fiatalabb nő és egy finom aranyórát kínált eladásra. Azt mondta, hogy férje küldte neki haza a frontról. Az ékszerésznek gyanús volt a dolog, azért egyik emberét felküldte a nővel a rendőrségre, hogy igazoltassák, honnét szerezte a nagyértékü aranyórát. A nő a kapitányságon elmondta, hogy Kulcsár Józsefné született Daiicsák Margit, pécsi lakos, a férje katonai szolgálatot teljesít, az küldte neki az órát. de mivel pénzre van szüksége, szerelné eladni.
Miért jön maga akkor Pécsről Nagykanizsára, hiszen Pécseit is vannak ékszerészek, akik vásárolnak aranynemüt ? kénlezie a detektív.
— Nem akaróim, hogy a szüleim tudjanak róla, hogy a fér-
jem által küldött órát tem, — volt a válasz.
A rendőrségről telefonon felhívták a pécsi kapitányságot és előadták Kulcsár Józsefné »esetét«. Mintegy végszóra érkezett a pécsi rendőrségre feljelentés Gál Gyula nyug. postafőfelfigye. lőtől, hogy ismeretlen tolvaj ellopta nagy értékű aranyóráját, amely nagyon kedves emléke volt. Megállapítást nyert, hogy Kulcsár Józsefné, mint háztartási alkalmazott szolgált a feljelentőnél. Gál főfelügyelő nagyon megörült, amikor közölték vele, hogy órája kalandos uion Nagykanizsára került és már a rendőrségen biztos helyen vah, tolvajával együtt. Gál nem kívánta a fiatal tolvaj megbüntetését, azért a rendőrség Kulcsár Józsefnél szabadon engedte.
Megkezdték a kiskomáromi lókötő elmeállapotának megfigyelését
Mult év november 20-ának éj. I gatartásából kifolyólag elreu
jelén Antal István (Tollas) marcali szülelésü legény belopódzott Gelencsér András kiskomáromi plébános udvarába, az istállóból két almásderest elkötött, azokat a plébános szekerébe fogta és miután még több dolgot a légoltalmi elsötélités ideje alatt ellopott, elhajtatott. l)e a csendőrök elfoglák és zsákmányával együtt visszahozták. így került a kanizsai fogházba. Antal István a nagykanizsai rögtönitélő-biróság elé került, amely a tárgyalás folyamán felmerült ma-
delte elmeállapotának megvizsgálását. Antal időközben beleg lett a fogházban, műtétre felvitték a budapesti gyűjtőfogház kórházába, ahonnét hetekig tartó ápolás után tegnap visszaszállították a nagykanizsai fogházba.
A törvényszéki orvosszakértők, dr. Kajtár István körorvos és dr. l\'jházy Sándor tisztifőorvos, megkezdték az akasztófától megszabadult lókötő elm(eálla-¡K)tának megfigyelését.
A felsőmihályfalvai rablás miatt letartóztattak két muraközi csempészt
Jelentettük, hogy egy muraközi fiatalokból álló csempész-társaság fejszékkel megtámadta Lepoglavecz Mihály felsőnü-liályfalvi gazda hegyi hajlékát és abból kizavarták az ott tartózkodókat, v ¿kik félelmükben részint szabad ég alá, részint a padlásra menekültek, mialatt a duhaj társaság fejszékkel felfeszítette Lepoglavecz szekrényét és onnan zsírt és egyéb élelmiszert lopkodtak össze és zsákmányukkal torább álltak. A
csendőrök azonban utánuk vetették magukat és sikerült elfogni Str\'ukelj Anddrás 21 éves asz-talossegédct és Gánzer Ferenc 19 éves földmüveslegény, duslie-lyi lakosokat, akiket beszállítottak a nagykanizsai törvényszék fogházába. Dr. Knausz László törvényszéki tanácselnök, vizsgálóbíró azonnal kihallgatta őket. Mindkettő beismerte tettét. Rablás miatt letartóztatták őket.
A nyomozás tovább folyik.
Háry János
■■■■■■nnaaBHKiaaaan^^
rum-, likőrgyár és*bornagykereskedés
i
7e/e/e*; 505.
Nagykanixsa
1 »44. január M
KI9KANIZSAI ¿LET
Kiskanizsai hírek
Nagy érdoklödés előzi meg a Kiskanizsai Kai. Ifjúsági Egyesület 6-ik téli üceálisát, ahol dr. Kcrfay György MAORT geológus és Tóth Ferenc tanitók lesznek az előadók szombato:. estö 7 órakor.
*
Vasárnap délután 2 órakor kezdődik az egyházközség segé-lyezőbizottságának nagygyűlése, ahol a város polgármestere, dr. Krátky István mond beszédet, majd az évi bcszálmolók keretében Gozdán József, P. Bánás A. Gyula plébános, dr. Szabó István és K. Nagy László ismertetői hangzanak cl.
*
Uj tisztikart választ a Kiskanizsai Polgári Olvasókör a vasárnap délután 1 órai közgyűlésén. A közgyűlés iránt natív az érdeklődés, mert az egyesüld lassú ügymenetével sokan elégedetlenek.
*
A műkedvelői fronton érdekes újdonságok kerülnek műsorra a farsangon. Elsőnek emiitjük a Missziós Leány egyesület február G.-i tarka műsoros-estjét, inig a segélyzőbizottság műkedvelő gárdája 6-án uj be-mutatóval lepi meg a közönséget. Dr. Borka : Karikagyűrű e. háromfclvonásos kerül szinre a Kör Színpadán. Február 12-én pedig a kiskanizsai leventék Ki-vánsrtghangversenye lesz az érdekessége a farsangi műsornak, ahol ismét hallani fogjuk a kitűnő honvédzenekar néhánvszámát. Ugyancsak a segélyzőbizottság rendez farsangvasárnap műsoros-estet a Polgári Olvasó-, körrel közösen, ahol néhány kacagtató vígjáték kerül műsorra. *
Iládbavonultakért: Horváth István Templo(nu-tér 10, ■felűl-fizetett szindarabjegyért Ti pengőt, Vajay József esperosplébá-lios 4 pengőt. *
Mi újság a budapesti Élelmi-özernagy vásártelepen ?
A Magyar Vidéki Sajtótudó-sitó fővárosi jolenté.se szerint, január 21-től 21-ig az élő- és vágoltbaromfi, továbbá a toj\'ás-piacon az árak nem változtak. - A zöldség- és főzelékfélékpiacán a sütőtök 5, a fejes^aláta és kalarábé pedig 10 fillérrel emelkedett, mig a tisztított karfiol 10 fillérrel csökkent. A gyü-mülcspiacon a neancsfajtáju alma 10 fillérrel eímfelkedett, a körte ára periifc 50 fillérrel csökkent kg.-kint.
KAUAi &OZUON1
ÉRTESÍTÉS I
Tfsztele\'tel van szerenciém értesíteni a nagyérdemű közönséget, hogy
SÜTÖDÉMET
BHHMMMMMM
Gsengery-at 68. szám alatt folyó évi február hó 1-én megnyitom.
NigyrabecsUlt pártfogásukat kérve
HtutUs llulelellel
Qosszy Kárely
2)1 tOihircoi, tatfrnMiar.
HOGYAN ÉL HITLER A VEZÉRI FŐHADISZÁLLÁSON?
A Führer csak négy órát alszik, a nap többi órajában tábornokaival tanácskozik
Pdrixt, január 25 A >>Sop Jour« cimü francia lap hosszú cikkot ir Hitlor Adolfnak a ÍWctórhoü közoloső főhadiszállásáról. A oikkből, amoly a Führor tizenkét óráját ismortoti a vozóri főhadiszálláson, a kövotkoző órdokos részlotokot közöljük:
( — Amig a harcok \'messzo l>ont Szovjotoroszországban. majdnom Moszkva közolóbon folytak, a vozéri főhadiszállás voltaképpen az a négyöt hatalmas tornioskocsiból álló vezéri különvonat jolontotlc, amoly to-ropszinüro álcázva, golyóálló vastag páncélból, kót vógón légvédolmi üto-gokkol folszorolt páncólkocsikkul egyonoson az orosz hadjárat idojóro
készült éa volo a némot Vozór a logrövidobb időn bolül oda utazhatott, ahol a harctéri holyzot vagy hadászat órdokoi mogkivánták.
Kósőbb, a német—szoviot háború második szakaszában valahol a lengyel fókormányzóság nyugati részén (ío^alább is a pár izei sajtó igy állítja), do az is lohot, hogy a birodalom koloti folébon fölállították a Führor saját torvoi szorint készült, órák alatt szétszodhotó ős újból ösz-szoállitható »főhadiszállás-várost« és a nómot hadsorog logfőbb parancsnoka, a Nómot Birodalom vozéro éa kancellárja innon irányítja ós vozoti vozórkarával ós katonai tanácsadói-val a történolom kétségkívül logna-gyobb háborúját.
Kitűnően áloázzák a főhadiszállás épületeit
— A főhadiszállás ópülotoit kitűnően álcázzák. Eppon ológgó bizonyítja ozt az, hogy mind az orosz, mind az angolszász ropülőgépok esztendők óta lázasan kutatják a vo.zóri tábor hollótét. Az ollonségos pilóták számára mosós ősszogü jutalmakat tűztök ki arra az osotro, ha sikorül folíodozn:"y. Hiábavaló volt azonban mindozidoig bármilyon buzgó kutatás és íeldorité«, a Führor főhadiszállása ma is rejtély, titokzatos rojj tély a világ számára. Podig a tábor komoly ópitmónyokból áll, földszintes, négv-ötszobás házak csoportjából, umolyok közül nom is a log-diozcsoííl) a Führor lakásául szolgál. Ez az épülőt áll a hatalmas
tálwrváros kőzopón, ogyóbkónt azonban a vozéri zászlón kivül sommi som árulja ol, hogy bormo ól ós dolgozik Nómotorsz&g yozóro ós kanool-lárja. «
— Hitlor napjai szakadatlan mun kában, roggoltol-napostig tartó tárgyalásokkal, megboszélósokkol, pa-ráncskiadásokkal tolnok ol. Hiszon a nómot Vozór nemcsak hatalmas birodalom Itancollárja, állnmfőjo. hanem ogy gigászi mérkőzés logfőbb irányitója is. Pihonósro obbon a hatalmas, szótágazó tovókonységbon igon kovós jut a nap huszonnégy órájából. Talán a koraroggoli félórás őrán sóta ós a vacsorautáni rövid baráti boszólcrotés ogvodül az, amit pihonésnok lohotno mondani.
Kerai felkelés, egyszerű reggeli
— A szokásos roggoli sóta után, amolv Hitlor ogyot\'.on tostgvakorlata, a Führer nyomban munkához lát. Tábornokaival, hadsogédoivol, katonáival és dipló\'máciai munkatársaival folytat tanácskozásokat, táviratokat, jxnancsokat diktál... Csupán oz a roggoli fólóra az óvó, a nap többi rószo népéé. A munka logtöbbször az egész éjszakába Inmyulóan tart. A Fülrn ésőn fokszik ős sohasem alszik többet négy ólánál. Katonás gyorsasággal öltözik, maga borotválkozik, öltözés alatt inasa mindösszo a kabátját sogiti rá, do még ozt a sogítsógot is legtöbbször olháritja magától. !
— Roggolijo katonásan ogyszorü: ogy csószo toa, kót ozolot pirított ko-nyér, amolyot a háború olótt kis vajjal és dzsommol kont mog, do a háljor\'u óta ozt a csokóly fényűzőét is száműzte a roggoli étrendjéből.
. — fióta után a főhadiszállás tér-kóptormoibo tér 1», ahol hatalmas földabroszok ábrázolják az orosz óa dólolaszországi harctorol a legpontosabb ós logrószlotoaobb allatokkal. Miolőtt tanácskoznék munkatársaival iV» szakórtőivol, a Fflhror mindon í-oggol gondosan folmóri a koloti ós dóli harctér pillanatnyi holyzotót. Utána bizalmas katonai tanácsadóit és logközvotlonobb munkatársait fogadja. Mindig oldala mollott található Koitol tüzérségi tábornok!, a főhadiszállás főnöké, Bouhler, a Führou titkárságának főnöko, vagy akit log-olsősorban kollott volna omlitoni, Göring birodalmi tábornagy; volük tokinti át a holyzotot, tanácskozza mog a szükeégoá tonnivalókat, bo-szóli mog a logsürgósobb faladatokat ós az osotlogos módosításokat a hadt-torvokon. I
Pereenként érkeznek a jelentések ...
— Porconként órkoznok a jolonté-sok. a táviratok a front különböző szakaszairól. Itt mindenről tudnak, mindont számontartanak ós mindont központiing irányítanak.
—■ Később a Führor polgári munkatársait fogadja, Kibbontrop külügy, minisztórt, vagy GÖbbols minisztert, utána Diotrich dr.-t, a birodalom sajtófőnökét, Scfcmidt kövotet, óvok óta hűséges tolmácsát ós azokat, akikot a vozór jolontéstótolro kóro-tott magához. 8űrü látogatója a vo-zóri főhadiszállásnak Himmlor bol-ügvminisztor, továbbá Bormann, kik kol a l)olsó politikai ügyökről, valamint pártkórdésokról folytat hosz-szabb és rövidobb oszmoesorót.
— Dóli ogj\' órakor a már huzamosabb idojo tartó tanácskozilsok fóll)oszakadnak. Hitlor olkölti szo-róny oliédjót. Az ótolsor általában könnyű lovos, olóótol, különfólo tojásé tolok, sok gyümölcs ós sör mindon alkohol nélkül (Eíít az italt og>odül az> ő számára készíti ogy münchoni sörfőzde.) Hitlor nagy
kodvolőjo a fryümölcsnok. Moivüjo sokszor nag^-részt gyümölcsből áll, Bzoroti a sűtomónyokot is, do ozokot a háború óta nagyobbára mollőzi. Meggyőződésos vogotáriánus, do éppen \'úgy antialkoholista, valamint nomdohányzó is.
—^.Az ohédnok hamar végo, a Führor utána visszavonul dolgozó? szobájába. Ez az olmélkodéso az ol-határozások mogfontolásának, kiór-lolésénok órája. Rövid pihonő után a Führor ilyonkor hosszasan jár fol-alá dolgozószobájában, uj olhatározá
f»in, döntésein tfondolkoílk. Néh» napokig némán hallgat ezekről a döntésekről, azután gyorsan hivatja szárnysogécloit és tőmöron, katonás rövidsóggol megfogalmazva közli parancsait. Sokszor hivatja » külön gyorsirót. akinok sobofton, folyékonyan diktálni kozd, alig szakitva mog ogy-ogy pillanatra fojtogotósolt.
— A diktálás után innét munka kővotkozik, ozuttal is a katonai kérdések foglalják lo tulnyomóróazt időjét. 1 , v
A Vezér vendégQMátja a hősöket
— A vacsorára annyi pihonést ongod mog magának főnként a némot nép vozóro, hoc^ vondégül látja ogy-ogy kiválóbb harctéri teljesítményt fölmutató tisztjét, katonáját. A szigorú, vagy munkában ol fáradt arc ilyonkor mogonyhül, mosolyog, barátságos és lebilincselő. Sürüri tesz fol -kérdéseket és érdek-lődóssol ha\'lgatja katonái oll>oszéló-sét. Kedvolt repülőitől még a dohányfüstöt is elszenvedi, noha köz-ismort erro vonatkozó folfocrása. Még munkatárfiainak som sznbnd dohá-hányozniok jolonlétólwn, do katonái oz alól a hallgatólagos tilalom alól fol vannak montvo. 8őt n Fűhror niaga kinálja meg őkot illatos hazai cigarettával.
— Nóha a vacsorák, amelyoknok ©gyszorü ótolsora szinto közmondásos, ogv-ogv harctéri filmhíradó lo-jwrgotésévoí vógződnok a különvonat liliputi rotitóiébon. Máskor a vozór-nok\' rádióhallgatáshoz ran kodTo: zonót hallgat a birodalmi vagy a baráti államok rádióiából. TW\'óppon olvan sziveson halleratja a hirokot is a hazai rádióból. Ha osotlec nincs ko<lvóro való zono az ótorbon, a Führor ogyik bizalmaaa a pianino-hoz lóp és oljátsza a Trisztán és Izolda vagy a Nürnborgi mostor-dalnokok ogy-ogy áriáiát. A Vozór szoréti Wacmert, majdnom mlnd-og^\'ik oporáját iocralább százszor hallotta. Do a szórakozásnak azután hamarosan vógot vot ós ismét viaaza-tér munkájához.
— így tolik ol a némot birodalom nagy rozérénok ogy-egy napja a főhadiszálláson.
Dr. Karcxao Hexaő
Kinyvuakértö
NsgyknaliM
Rorgonyl-u- •,
Naptár. Január 29. SMMbat. Róm. kit. Sí. sz. Per. — Pr*tc«tAas Adél. — Január 80. Vasárnap. Rám. kai. Martina st. — Frotcsiáss Mártonka.
Ejjoli gyógyszertári ügyelet: Ma, szombaton a Mogváltó gyógyszertár Erzsébot-tér 21., holnap, vasárnap a Mária gyógyszortár Király-utca 40.
fis illawM
A G4WWORDO nyvbw ram 7 óaÉMX m*e 0 MÁ*. (7MM&, pioM AMotéo 4a Mlm
.) THtatcm: MG.
oap
IMÓt FODRÁSZÚZLET MEGNYITÁSI *
Van szarencsénk a nagyérdem* Hölgyközönség tudomáséra hozni, hogy
Horthy Mlklós-ut 12. sx. MAORT bérházban
leír. Hl HÓI FODIÁSZOZLSTET BTilaik.
Munkánk eddig sem volt Ismeretion, ezután Is a legszebbet, lejjobbnt szeretnénk nyújtani, — Tattá* ondoUaá»t, hajf«»tá«t a Itgjobb wwk-tndláaaal Táftnflk. — Szívás támogatást kérünk.
Tisztelettel O\'tö«O0ll «ÁRIA éa SZAIÓ BIZELLA fodrászmesterek.
JCAUAl K.OZLON.V
1144. jMiuár H
FIAMNAK...
Te vagy most az in sxememjénye
szürke égen fényes kis csillagom, a züllött föld 1ötölt te vagy ifin im<i, hogy még itt lakom.,,
Ha felnősz: szemem fénye akkor is 7c lész, erős Ittul karod — « a szived bátor, lehet kis fiam\'; csalóba mész mhjd sokszdtezer hős katonával I. . \\ Szóval sem tartlaRvlssza akkori \\t ha t elesel: UhuII kh csillagom és én legfájóbb könnyein hullatom...
De: hogyha] visszajössz majd épen s az Istenünk is ugy akarja: Leszel a szép magyar fövendő lzmo$ erős magyarja.I...
Tegzes Lajos
mgzi
Münchhausen
A meaar.o tegnapok örökólotü mo-sorilágából a holnap filmjo lett. ízelítő abból, hogy nnlyon u) utakat vágott magának a íilwtoohnika hallatlan iramú fejlődés során még ma in, a világot pusztító hátioru kollós közej)én. Izolitó abból, hogy a holnap filmjo számára móg sokkal ko-vóabbó lótozik lohototlon föladat, mint amoimyíro azt. már a mai filmoktól is megszoktuk. A jövó filmjo már nem fokoto-fohórbon, hanoin a szinok pompájában jelenik meg a vásznon óa ezzol a Művészi szép érték-tőbbletét adja, egyben a való-ságérzéshéz is közolobb visz. Kzon a vonalon is felojthotetlen élmény a Münchhausen, az UFA hatalmas jubileumi alkotása, amely valóban méltó ahlioz, ho*V ogy évforduló határkövénél a nemot filmgyártás ünnopi képvísolójo legyen.
Maga a meso (ryormokkorunk bűbájos képzoletvilagába visz vissza bonnűnkot, do a film önnél sokkal több: -— egy hédonista élet bölcselet hirdetője. A gyormeknioséből »16 évon felülieknek« való fihnóriás lett. Olyan, mint ogV csodálatos százlátó. Varázs-lombik, \'amiből immár nom-csak a romlatlan, tiszta, szinto gver-moki néplélok ősi kaland-fantáziája votit ki tarka képoket, hanem inog-oloYonedik Móló h XX. század civilizált emborénok itt-ott már cinikus öröm korgo téso; A savoir vivro filózófiája kap hangsúlyt obl>on a filmben s csak másodrendű • hangsúly esik magasabb élot-eszniények-• ro, férfias helytállásra. a hazai rög visszahívó erejére és legkevosohh a családra, doi annál több, sok is a szerelem pillangó-őrömére.
Mosó — nagyoknak. Kiállításban pazar, rendoiésbon bámulatosi játék ban olsórancni, méroteibon, a l>oszá-gnldott világban csodálatos. Velence, a tőrök udvnr, a középkori német k ¡«város, cári udvar, az orosz »vurstli«, a holdboli tájak, az űr végtelenje, mind-mind az élmény erejével hat. Es átlengi, mint ezüst fátyol, az ogész filmet a derű, a mo-sevilág fölszabadultain, kissé felelőtlensége, álomszerű könnyedsége. Mintha velo repülnénk .Münohhau-sennel az élőt és a világ, valósán: és mese, jó és rossz, gondolat és képzelet végtelenségében.
(bl)
Amid Gh uisziky
V . r
C \' 1 -
\\
Nem csépelt, nem kaszált, hanem regényeket olvasott egy zalaujlaki gazda — internálták
Horváth József 15 éves, zalaujlaki lakos, hat holdas kisgazda, az elmúlt évben a helyett, .hogy a komoly időkkel járó munkáját elvégezte volna és családjának- a mindennapit biztosította völna; még a nyári szénáját ezideíg sem kaszálta le, termését n mai napig nem csépelte el, hanem e helyett állandóan regényeket olvasott. A magatartásának termjészetes következménye az lelt. hogy családi portáján állandó volt a perpatvar. A csendőrség eJőször figyelmeztette munkájának pontos és rendes elvégzésére, mi-
után azonban ezt a figyelmezte tést sem ve tje kpinolyart. ^ esendőrjárőr letartóztatta és bekísérte a nagykanizsai járási fö-szolgabiróságra. Horváth íuég a esendőrjárőrrel szembe^ is erőszakosait lépett fel, miért kénv-telenek voltak megvasalni. Dr. Sebestyén József\'főszolgabíró az ügy részletes kivizsgálása után Horváth Józsefet, mint a közgazdasági életre ártalmas egyént, internálta. A végzés eUc.i az elitéit felebbezésl jelentett be, de továbbra is a rendőrség örizetében maradt.
Febrnárkai íirffaltmba kerBl az alwlatom-® palackokba tsinagolt éfilaj
dolgozik-
Szász Lajos közellátási miniszter legutolsó parlantonti hoszédébon többek közölt bojclontotte, hogy n sor-tészsirtortnclézslxm liokövetkezett ki osést mostorségos zsiradókgvártás fokozásával kívánja pótolni. Az orro vonatkozó szükséges elómmikálato-kat már megkezdték. A nuilt évi napra forgómagtcrmolés jolontékbnv részét mesterséges zsirndékgvártáa cóljníra igénybevohotték. Mintegy \'2000 vagon napraforgó- és tökmagolaj áll rendelkezésre, részben margarin, részben pedig étkezési olaj olőállitására.
B* a mennyiség — az illotékes szakemborok megállapítása szerint — arányos elosztás mellett a mesterséges zsiradékkal egvütt toljesen fedezi az ellátatlan lakosság zsír-szükségletét. A közellátási hivatni utasítására és állandó olleilórzÓBQ
mellett az olajgyárak már minden olókészülotet megtettek az étkezési olaj forgalomba hozatala érdekélion. Az flvoffhiány kérdését a gyárak » csomagolásnál ugy oldják meg, hogy a forgalomba kerülő étolajat ttO do-kagrammos aluhiinium palackokban hozzák fon^alomba. Rzolyot n nalac-kokat a zsirellátásban részesülő fogyasztók kötelesek visszaszolgáltatni Az olajnak nagyobb tételoklion történő szállítására 200 litoros \'fahordókat is igénvlie vesznek.
étolaj és zsiradék elosztásának és szállításának részletkérdései fölött most folynak n tárgyalások. A közellátási hivataltól nyert közlés szerint nz aluminiumpaluckokba cso magolt étkezési olaj már februárban forgalomba kerül, tormészotoacn a jelenleg is érvényes jegyrondszor korolóben.
1718 német katolikus pap halt hősi halált
Az Egység Utjn januári számában érdekes adatokat közöl a németországi katolikus papságról. BertratUs boroszlói bil>o-ros érsek megállapítása szerint 1943. május 1-én 17.358 pap, teologns és szerzetes állt katonai szolgálatban. Közülük 3810 egyházmegyei pap, \'1368 egyházmegyei teologus, 2215 szerzetes pap, 0217 szerzetes teologus és 4871 laikus testvér novieius. A katonai szolgá\'ato tvégző papoknak 10 százaléka hősi balált halt. Az clpsettek közül 187 egyházmegyei pap, 622 egyházmegyei teologus, 128 szerzetes pap. 271\' szerzetes papnövendék, 500 laikus testvér és novieius. Az eltűntek száma 636, a sebesül leké 2103.
Az egyházmegyei intézmények és szerzetes rendházak közül 3111 szolgálja a .háborúi, 675 kórház, -127 átköltó/.öttek, 00 hadimunkások, 317 vidékre telepített gyermekek otthona, a többi különféle cólokat szolgál.
1013. ipájiis 1-én Nagy-Németországban 10.050 volt a katolikus plébániák száma. Ezek közül 1517 nom volt betöltve. A se.gédlelkészi állást)k száma 8337 volt, de \'több, mint felerészük, 4382, nem volt betöltve. A 28.287 lelkipásztori állás közül tehát összesen 5053 betöltetlen. A 18.370 ónálló lelkipásztor közül tavaly május 1-én 2245 vagyis 12 szdzalék átlépte éle-, tének 65 esztendejét.
Kik kaphatnak nf telefait?
\' Pécs, január 20
A közönséget ma rendkívül közelről érdeklik a telefonnal kapcsolatos kérdések. A háborús viszonyok miatt a postave-zérigazgatóság kénytelen külön-oüző korlátozó intézkedésekel foganatosítani és köztudomás szerint a közérdekű uj .telefonállomások nagy részét is csak
ugy tudják felszerelni, ha ugyanakkor régi előfizetők állomásait megszüntetik. Minden ilyen felmondás fájdalSmlasan érinti az érdekelteket, de ugyanilyen fájdalmas .eset az, Emiikor a posta az uj igénylőket . nem tudja kielégíteni.\'
Ujabban a Kereskedelmi és Iparkamarának van döntő szava
a telefonállomások sorsába«. X pofltaigazgfttóság<ugyanis a gazdásági érdekű telefonok le- ^ felszerelésénél mindenkor kikéri a kamara véjdmjényét, amely viszont a legnagyobb\' körültekín-tésscl bírálja el ezeket az ügyeket.. A-lakástelefonok felmondj sánál is mérlegelik, nincs-e szükség gazdasági szomliontból a les lefon meghagyására. HadiüzejtnS vá 11 al atvezetok, szállítmánvozák vállalati anyagbeszerzők lakástelefonját minden körülhiényck között meghagyják. Az uj telefonok felszerelésénél nz nz irányelv, hogy kiskereskedőknek és kisiparosoknak nem szerelnek fel uj telefont. Magángazdasági szempontból ugynn jogos a kérelem, de nehéz« anyagid szerési körülinények közepette a közgazdasági s7xmi]>ont. nctj szól e kérések teljesítése mellolt.
Uj gyárak, gyárfiókok és nagykereskedők azonban kapnak uj telefont.

Hallotta már;..?
...hogy Ázsia délkeleti vidékeiről elterjedt dinnye nevét a legtöbb nyelvben a gúrúk Méloá^ vgy mint manapság nevezik,. Milo szigetéről
kaptö. Dinnye németül: Melone); *
...hogy a legrégibb pénzérmék Lydiából származnak, amelyet az akkor elektronnak nevezett fémból gynrtak ? A 6. században KrÖzus lydlal király tiszta arany- és ezüst pénzérméket veretett;
... hogy a koraitokat nemcsak ékszerül és díszítésül használják fel, hanem mint építőanyagot is? Különösen nagy keménysége és csekély súlya teszi erre alkalmassá. Tur, ez a kisebb helység a Vörös-tenger partján, csaknem teljesen korall-blokkokból í-pült, hasonlókép Ceylon szigetén is nagy (előszeretettel alkalmazzák a korallköve^et építőanyagul. Nagy hidakat épitettek ilt korallból, azonkívül koralltörmelékel
használnak\\ az utcák burkolására is. *
...hogy az inkák régi birodalmában olyan sok volt az arany, liogy annak semmi értéket nem tulajdo-eltoltak. Az aranyat a nép „égi szeméf-tiek nevezte;
...hogy a legujabb kutatások kutatások szerint a O-vitamin, mely főképpen á parajban fordul elő nagy mennyiségben, a néples közfelfogással egyetértésben fontos vérképző elem, mely elsősorban a bőrt tá|>-lálja. hiánya pedig a növekedésre csökkentőleg hat és korai öregedést, valamint hajhullást idéz elő; o
... hogy a borosztói rovartudós megállapítása szerint a hangyaájlatn katonáit a dolgozók a közönséges lárvákból hússal való táplálással tenyésztik ki? Ha .ebben a táplálásban a kitenyésztés befejezése előtt zavar áll be, a lárvákból átmeneti\' alakokat mutató hangyák fejlődnek ki. A tudósnak mesterségesen is sikerült ilyen átmeneti alakokat kitenyésztenie, melyek középhelyet foglalnak el a dolgozók és katonák között.
H.-UTMIW«
Minden postahivatalnál jegyezhet buzakötfényt!
1944. jami¿r 29 1
ZAll\'Ai KÓZLONYi
HIREK
J
— (Zeneiskolai hlr)
Budapest székesfőváros fő|>ol(fiu-mestoro Szabó Oyulánó született AaOhenbronnor Marika hegedümü-véöznót, a nagykanizsai városi zo-ueiskola volt tanárnőjót a Fővárosi Zonoi«kolához mcghivto. Szabó Oyu láné elsőjén már el is foglalja állását.
— <A MOVE díszközgyűlése)
mint többizben iolontottük, holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor loaz a nagykanizsai városháza disztor-niében. A 25 évos jubiláris díszközgyűlésen Unger-Ullmunn Elok ny. szds, kereskodolmi tanácsos elnököl s mond megnyitót, a* ünnopi beszédet pedig Boros» Jenő központi titkár mondja. A honvédiionokar három számún kívül szavalatok ogészi-tik ki a műsort, melynek keretében Tfieaztják a MOVEí-kitüntotésoket. (:
— (Közellátási blzattsógi üks)
Nagykanizsa város közellátási bi-zottaoga hétfőn délután 6 órakor ülést tart. A bizottság a munkás-ruházati akció kerotébon Nagykanizsa város részére kiutalt ruházati oikkok szétosztásának kérdésóvel fo<,\' lulkozik.
— (Igazságügyi tisztviselőnők Vöröskereszt-tanfolyama)
Tognap oato kozdódött mog a nagy kanizsai törvényszék ogyik olaóomo-leti toriíiól>on az igazságügyi tisztviselőnők többhetes Veréskoreszt-tanfolyama, amit Sólydhi Kálmánná nagy ügyözorotottol vezet. ö volt tegnap cato az olsó előadó is.
— (Esküvő)
Mercz Erzsike ós Stróbl Lajos folyó hó 80-án délután 4 órakor tartják oaküvójüket a nagykanizaai ícioncoü plébánia-templomban.
— (A levento játékvezetői tanfolyam;
február 2-án kezdődik a nagykanizsai lovontA-otthonban, délután 4 órakor. Akik a tanfolyamra jolont-koztok óa még jolontkozni óhajtanak, a jolzott bolyon ós idóbon pontoaun jelonjonok mog. ;
— (Regésik Csáktornyán)
Tudósítónk írja: Tarnay Béla, Szirmay Csaba, Sárváry Jánoa ós Kobloa Józaof magyar vándorrogó-sök a nupokban Csáktornyán vondóg-azoropoltok. Esténként a Lovonto-Otthonban müaoroa előadásokat tar-tottak mindig teltház olótt. A rnü-aorszámok mind kitűnőek voltak. Tarnay Béla a szólóónokokot ós a karónokokot lanton kisórte, inig Hár-"váry János tárogatón mutatta bo müvészotét. Köblös Józsof mint tenorista és Szirmay Csaba mint baritonista Bzoropoltok kitünóon. Csáktornya lakossága a legnagyobb mog-ológodéfót fojozto ki a vandorrogő-sök iránt, amit a tapsviharok ós a tolt ház bizonyítanak. Az ogyoa szamok közötti szünidóklwn a szombat-liolyi honvódzonokar adott elő magyar indulókat.
— (Leégett valaklaek a háza),
ezt olvashatja az újságban. nem volt biztositra. Elképzelheti azt u kótaógboojtó helyzetet, amely b* embortársa jutott. Előczo mog a süorono.sétlonsógot, mely Ont is érheti! Kössön túlbiztosítást. Az 1857 ben alapitott logrégibb Első. Magyar Általános Biztosító Társaság holy-beli: Csongory-ut 2. sz. alatti fő-ügy nökségo minden módozatra nózra tanáccsal szolgál. (0
XI
Szombathelyi
«••ik«*f*rt0S sgysnUi lakásomat
ilaitrólném nagykaniiMi
lakásra. — Clm a kkMtéklvalalbaa.
—_
i
Betört különélő felesége lakásába és ott fibelőfte magát tgy kanizsai piaci kereskedő
Wros családi dráma történt tegnap a délutáni órákban Nagykanizsán. A Rákóczi-utca 23. sz. házban lakik Varga István 48 óvea piaci rövidáru kereskedő családja. A lakásban csak Vargáné és két gyor-meko lakott, mert Varga már hoaz-sxabb idejo különváltan ólt családja-\' tói. Az asszony és gyermekei ugyan u a családfő italos torméazoto miatt uem tudták folytatni az óloWt ogy fedél alatt Vargával.
Az asszony rondazorint zárva uzokta tartani a lakását, mert mindig féltek, hogy Varga borosan beállít. így volt tognap délután is. Egyszer csak Varga dörömbölni küzdött a lakás zárt ajtaján, kövo-tolvo, hogy a foleaógo nyisson noki ajtót. Az asazony lutta/hogy fórjo
isinót foldnlt állapotban van, mjórt ia nom nyitott ajtót. Varga orro betöltő az ajtót. Vargáné, látva, hogy a lakásba berontó férje rovolvort azorongat a kozél>on, még idoiébon kimenekült a lakásból ,mert állítás« azorint férje lo akarta ót lőni. Pár pillanat múlva revolvorelörronó« hangzott a kia lakásból. A házbeliok besiettük és ott találták a pamlagra dólvo Vargát, aki a rovolvort* önmaga ellon fordította éa halántékon lótte magát. Rögtön rendőrt hivtak, aki értoaitotto a mentőket éa Vargát beszállították u városi közkórházba. Kihallgatni még ma délolótt som lőhetett, mort eszméletét még nom nyerte vissza. A nyomozás megindult a dráma hátteréuok kiderítésére.


- lUJra rendezik a papírárakat)
A Magyar Közgazdaság jtltnti: A múlt év juliusában megindult ipari árrendezések már nagyrészt botoje-iódtük, csupán néhány szakma ar-viszonyuiuan szabályozása van még hátra. Ezok közül logfontosabb u papíripar, amolynok tormolési föltételeit alapvotoon uj számvetések alapján lobot biztoaitani. A papir-piae zavartalan forgalmát ia caak az uj árak ólotbolóptotésóvol lobot olérni, ezért a papírkoreskodolom érdekolt szervoi iamütolton aürgotték az árak rondozéaénok gyors mogol-dáaát. Ertoaüléaünk szurint az illetékes hatóságok már letárgyalták az árszabályozás minden részletét, ugy hogy annak nyilvánosaágra hozatala a kózoli jövőben várható.
- iTilos h taucl>
A bolügyminiaztor az orsztig területén mindennemű táncmulatság vagy táncestély engedélyezését uiug-tiliotta a nyilvános holyiségok zárórájával kapcsolatban kiadptt rende-lotebon. Csupán arra luitalmazta fol a rendőrhatóságokat, hogy kizárólag a farsang alatt néhány szorényobü korotok között rondozondó mulatsiig vagy ostnok a megtartását ongodó-lyezzék. Moat az altalános tilalom hatályát a farsang tartamára ia ki-torjoaztojto. A rendőrhatóságok tollát ozontul a farsang időtartama alatt uem adhatnak nyilvános táncmulatság, illetve est rümlozéeéro ongodélyt meg a legkiYÓtelosobb esőtökben aom.
- (A székely fürdők és üdülőhelyek)
múlt nyári forgalmának most jo-lont inog a statisztikája, amiből ki-dorül, hogy 1UI8 nyarának forgalmi ö88zego\'áz 1U42 óviho/,> viszonyítva inegkótszeroződött. Borszékon például 48UU, Gyilkostól^ 4400, Tub-nádfürdőn ti500, Ilargitafürdón 1100
vondég üdült. Az átfutó vondégok számát caak bocalós alapján állapították mog a eszerint a turista tö-,< mogokot legalább 80.000 fóré becsülik. A székely fürdók és városok vendégforgalma tavaly nyáron közöl 15 millió pongóro rúgott. Szakórtók szerint az összes erdélyi fürdők ol-érték teljesítőképességűk határát éa üzemüket csak nagyobbszabásu ópit-kozósokkol) modernizálásokkal bővíthetik. (MVS) .
Nyilt-tér.*)
Fölkérem mindazokat, akik műhelyemben, rádlélab«ratérluiaomban (Mut 10.) anyag-, i&dló , kellek vagy bártul más k&rosodAst azeavedtek, Jelenlkezzenek nálam, ürtlll Fereno volt alkalmazottamért uemmlnemU felelősséget uem vállalok.
SA/rán Károly
mOínréti.
♦) Az e rovatban közlőitekért «em a izeikcailőséK, sem a kiadóhlvutal nem vállal lelelösiéset.
ESladó
a tulajdenomat képező „Kuruc" nevű 1U40. évi születésű
magyar félvér
160 cm. magas, 172 *«i. év-raárelH, 39 cu. szárvastagiágu, aranysárft szinti ««nem, jc-loaleg ÖUŰO P>éi*t. „fHegUa-gyási engedéllyel" el van látva.
A mén raogteklalheló:
SalkSvosknt, Vm uogyo 274 Gróf Hoyo» György né.
Január 28- VÁROSI MOZQO PénMtő/-
február 2-ig —--szerdiig
Világsiker ! Mesébeillő színes film!
MÜNCHHAUSEN
Minden idők leggrandiózusabb alkotása.
Viléghiradó
Reríikivül időpontban kezdődő előadások naponta ¿3, £5 éu iQ órakor.
__i_
Unger-Ullmann Elek vaskereskedésében
sin", rud- ós patkóvas-, továbbá szeg-
ntalványok beválthatók és elöiepÉt.
Hofhetpr-gépek, gépazii, osapágyffém és golyós osspAgy Igénylését elintéasm.
M. klr. állanipltéarall hivatal, Zalaagarizsgp
18.850/1043. sz.
%
(mein.
Alulírott hivatal a nagyréesel körjegyzői iroda és lakás
ópitési munkáira
1944. évi február hó 14-én versenytárgyalást tart.
Bővebb felvilágosítás és ajánlati iratok ugyanott kaphatók.
Állantépitészet, Zalaegerszeg.
Nagykanizsa megyei váró« polgármooterétől. .
1998/1944
Tárgy: Lóhere vetőmag beszerzés.
Hirdetmény.
Az e^érkár követkeltében klpu5z-luU lóhere-vetések pótlására a gazdák lóherevelőmagot Igényelhetnek. Az ígéiylök |anuar 3l-én dé előtt 9 órakor jelenikez?enek a v. gatda-sági hivatalban (VAroshJz, I. emelel, 13)
Nagykanizsa, 1944. január 27. síd Polgármester.
Nagykanizsa megyoi város polf ár&XM torééöl.
ad. 31813/19«.
Táigy: A hadisegély kifizetésének szabályozása.
Hirdetmény.
A haditegély kifizetését 1944. évi február hóra a köve\'ke*Őkben szabályozom :
Február l»én:
a Király-utcától, a Fö úttól, Deák-és Eötvös-tértől, valamint a Teleki-úttól éaiakra eső városrészben lakók.
Február 3 áij:
a Király-utcai, Fő-uli, Deák- éa Eotvö-térl, Telekl-uti lakosok, valamint ezen utcák, illetve terektől délre cíő városiészben lakók.
Február 4 én s
a Varaz8Í-utcal, Szl. F.órián-téri, Huny^di-léri, valamint a Szepetnekl-utcal lakók, valamint ezen u\'cák- Os terektől északra eső városrészben lakók.
Február 5-én: - ----
a Vara^sdi-utca, Szl. Flórián-tér, Hunyadi-té , valamint a Szepetneki-utcáktól délre c&ö városrészben lakók részére történik a hadisegéiy kifizetés.
Februir 7, 8, 9 éa 10-én az elmaradottakat fogja a pénztár kifizetni,
A hadisegéiy kifizetésekor minden segélyezeit személyazonosságit a közellátási hivatal áital kiadott élei- « mezési lapjával igazolni tartozik. Ezért nyomatékosan felhívom érdé-keltek figyelmét, hogy élelmezési lapiát mindenki hozza magával, mert ennek hiányában a hadisegéiy kifizethető n«m lesz. Nagykanlz««, 1944. január 29.
320
Polgáraaater.
— SzBkséalBtBlt
mindenki « helyi ktrMkedOUaU éa Iperesokuál mwomu be
«aam»
(Mái j|
£J
ZfUAl KftZEftNY r
13.44. jamitr 29
FolytatA* az 1. oldalról. • *
A feltűnően moigókony német hadvezetés sikereket ór el
a keleti arovonal-szakiszon
Berlinből jeUnlik: A koloti harctér éazakj szakaszán 14 napja dúló nagy csatában a szovjc\' orok-kimo-rüléflét friss orók iHjvotósóvol igjo-koznok cgyonsulvozni. A Bülyjiont továbbra is az ílmen-tó és Leningrád vidékén van. Az
Oranienbaumtól nyugatra
osó torüloten a nzorjot csapatok tér-nyoréson fáradoznalí, do og>ik mo-í-őség a másik után éri ókot. A némot parti ütogok olüztok szovjet hajókat, a molvok a partról bombázták a némot állásokat. A szavjot csapatok
a finn-öböl deli jxirteidékén
párhuzamos hadinüvolotokot készülnek kozdoményozni, ami elsősorban Narbát, a némiot utánpótló kőz)>ontot veszélyeztetné. I/oningrádtól délnyugatra az oroszok orós tüzérségi tá-faogatással és friss erók Ixivet\'sóvol foMaTták támadásaikat, Gacsinkov-tóf nyugatra és délro rendkívül véres harcok voltak. Csorkasszítól délro és Belaja Chorkovtól délkolotro felujult\' harcok nyugtalanítják az orosz had-vozotóséget. A némot badvozotóség nem dolirozik morov szabályok alapján. Koltünó a német hadvezetés mozgékonysálra. A német hadoró . időnyoróssol órzi meg ütőképességét. A szovjot orők
Leningrád környékén
teret nyertek ugyan, do taktikai érleloml)on csatát\' hóm. A némot ollennuidszabálvok kézzelfoghatóan
bizonyítják, hogy áttörő, »ikort az oroszok1 sohol sem órtolc ol.
Rjesicától nyugatra
yaz^t a.liiíihfm alott is mükő-az orrol szóló kiadvi
j*\'".»■.\'{
Hla1eJ*ara alkal^**
H
Háborús korlátozó intézkedések Argentínában
Lisszabon, január 20 Az argentin korniány rendeletet adott ki, hogy a kereskedelmi hajók ndm futhatnak ki Argentin kikötőkből. A snjló-cen-zurát lényegosen enyhítették és azok terjedelmos tudósilásokat közölnek az argentin kémsz\'cr-vezot éft az állítólagos nemzeti
szocialista szervezkedés eseményeiről.
* A brit hírszolgálat jelenti Ihicnos-Aireshől : Az argentin kormány rendeletet adott ki, melynek értel\'mébnn megtiltja- a rádió távbeszélő és rádió távíró forgalmát NÓnvetországba és Japánba és a megszállt országokba.
Uiabb bonyodalmak Tltó körül
Stockholm, január 20 Tito tábornok most arra törekszik, hogy a szövetségesek hozzájárulásával szintén küldhessen képviselőt a Föld közitengeri bizottságba, líz azonban kéuycs—kérdés, mivel a kairói jugoszláv kormány már ki is
nevezte képviselőjét n bizolU.ág-ba. A kérdési még bonyolultabbá teszi, hogy bizottságnak csak diplomáciailag elismert bizottságok, vagy kormányok lehetnek a tagjai. Titőt pedig csak katonailag és nem diplcvm>4c;iai-lag \\smorték el. <
Finnország részvétele az amerikai nemzetközi munkaügyi értekezleten
Helsinki, január1 20 Finn részről hivatalosan közölték. hogy a washingtoni, finn követet hivatalosan felszólították, hogy Finnország küldje cl képviselőjét a nemzetközi munkaügyi hivatal legközelebbi ülé-
sére. Tauner fipji /pénzügyminiszter egyik sajtó nyilatkozatában rámutatott arra,\'hogy Finnország ma is. tagja a ncWzetkö-zi munkaügyi szervezetnek és a minőségében meghívót kellett kapnia az értekezletre. A szer-
r^cTnperzsaszfnyag-tulajdanBsokat,
hogy nagykanizsai röv\'d tartózkodásom alatt szakszerűen vállalom keleti szőnyegek javításét.
»Mfinyegjavltá-meator
Szombathely, Király a. 14. Nagykanizsai elmem: fiarflliárpltoa, Horthy Mlktóa-ut 6.
171
Tfltflngyán Pál
mimsn
I <nn IIII»» ■ in
VILLAMOS ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT.
Áramszámlák flzottso, raklsnaáoiók, hibajelentések, azakszorO felvilágosítás minden vlünmot» kérdésiben f tieieíővt tt-tól délután
Cm»ngary-ut 61, taiadtojn 394»
és ■nstraaiyákat
t • - -tx n * ^
\'teljos\'pontbeszárnitás. mellett .....~ ^
UJ3U.0.
dött és az orról szóló kiadványait Finnországba mindi/? elküldték. Tauner pénztígvmmisz-ter nyilatkozatát a beteg minisz-terelnők helyett, a kormány felfogásának lehet tekinteni, a ) Pbiladelpb^iban megtartandó
erélyes hadműveletek vannak folyamatban. A németek itt i aíy. szívóssággal küzdenek és az oroszok rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek.
A Krim-félszigeten,
Keresnél és az itteni uj partraszállási helveken naphosszat súlyos barcok voltak. A védők az oroszok áttörési kísérleteit mi»-, donült visszautasították
Keres területén
egy szovjet harci-csoportnak sikerült betörést elérnie a német vonalakba, de a helyi német tartalékok csakhamar visszavetették őket . A déli szakasz több fontos pontjáért erős páncélos kötelékek küzdenek. A németek itt 45 ellenséges páncélost meg-semtarri sí tettek és 3 szovjet-zász-1 óalJáV.felmorzsoltnk, azonkívül nagy zsákmányt ejtettek.
NovQgrad Volinszk körngé-<kén
kiegészített hadosztályokkal uj harcokba bocsátkoztak az oroszok, de vállalkozásukat súlyos harcok és veszteségek árán a németek meghiúsították
Minden engedéllyel rendelkezem. Leveleket .„Jé üzlet" jeligére Apaié hlrrfetftirodéba
Budapest, Erzsébet krt 14. kérek.
tmre**rj£g i
ÉrtesJtcrh a gazdakózónséf et, hogy
iráqéltirafcat
é»,mé| eltörött lébu
iwM vnoy ojtili^f, tó,
legmagasabb napiáron
n>
vásárolok. Hlváira,házh®z megyek.
Tlaztal eltel
Hppwálh lalván
lókereskedő. Alaótomató a. 11. «. Telefon : 557.
Ali-As
Temetkezési ágazata részére flx-uel óa Jutalékkal t>sl«(ax«rs6-tiaxtwlaa!5.
uat felveiz Fóiietére, Csengéry-ut t 10
Bajárélaéisyt
Caengety ut 5.
délelőttre
felveszek 310
KHaMfMtt fdv«»ztk: Polal lüuerk« reskedő, Horthy M.nt 13. •«. 3«?,
Egy kooalat és egy aagódkaoslst,
aki gazdaságban ii jénai, felveiztk fix. va(y konvencióra. Poór, Murakeresziur, 29i)
mtutóüu azonsat felvétetik Szállngtr néi, Eötvíaitér 31. 319 —. .-.,-... .-..-. . .-:-----—r—
Megbízható J)«iAr4n01 ielvetzek. Rav dics Ilona, Horth/jM.-ut 1, bő^lSímöáiu. Úilet. \' 365
Egy Jóhitból való 4 ktJzéplikoláTvéRleTt Hu droguleta uyakornoktinh (elvetetik. Pttri, Magy4r-u. 2. 300
Kilutólványt azonnali belépésre felvesztluk. Beréay ékszerész. 314
Kifutót karas nvonnatl balé-péara „Kristály« EoaSoyár, Ki-rélyu. II. 318
Ófé^V*i^ononak fizetéssel lelveazek négy középlikolal osztályt végzett fiút vagy leányt, Zsoldoi Oyula órásmester, Fő-ut 8, 321
Tpsuléla^ayl vagy tiut azonaall belépésre felvtsilínk. Hirsch és Siegj mag-kcfcikedése. 328
Bajárénfit lelveszek. Kaalnczy u. 31, ifldsilnt 2. ■ 324
Ap^jVÉTEL
Mladenlélc Üveoekal, RyógyizeiUve-get 1», a leomagísabb aron vásárolok. Tcutscü Oiuztáv.
281
ban líVei felvetlek.
inát mtíii
illyen rossz állapot-¿az«egédct azonnil tröiz. 258
Mti*» érért vennék Té-től 150 liter kö-<»HI ffillaavist. Clairket kérek t Kit-kanlzaa; Herválh Ferenc, Orsíág-ut 98. 2«8
Egy naev prAbVflrfts-maríy-u. 38 fiz. alatt." * \' 29«
Teljesen u| a«moklnei, ami magyaros ruhának la alkalmas éi egy topolya beté-Ira tel|ei háló Clm a kiadébao, 387
Egv lékwoan levé gyarmak-ágy eladó. Horlfiy M.-ut lt., I. emelet 4. 8I2
KKflné állapotban lev* koaxtOm ét átmaaetl k«b*», flítil leiDy részére, •fádé. Kflloey-tt. ÍT. I. ajtó. _
Használt varrógépeket vast Bunál, D«ák-tér í. -Telef«» : lt, 92
Húayadi-u. Jé. alatt trágya éa bnr> aundlrépw pladé. \' ______" 329
Joaathén éi Leadoi-pepln alma már
P t\'IC tél katható : KlnítaUu. 1». 330
---T------—
Két aéflyietMéteres szépmintái, alig kisuiált magyá*«parxM eladó. Meg. \'tekinthető a gaz«M*l iskola alUsitjénél.
325
-T— ■ ............ . . .
fllpforkarékpArok.elarfók. Szemere-ulca 4, Kefegyár udvsr, Vírgn Uzea»re*efő.
Vixal«-kutya,\'\'.eladó. Horthy M.-ut
M , földszint
328
TOalfa eladó Attlla-u. 5© sz, alatt. 317
Kdllnféle batardarab eladó. Meg-tekintheti Sugár-ut 3f 327
«xaba-kpn|^>M és mellékhely/ségek-b«j állé umt lettéi február J-re vagy 15-Ikéfft kis családu Iparoélegéd. «met a ki-
éééba kér. \' ** \'\' \' \' •
Kioaarélném budspaitl Aulaiamat kisebb Bzlettel. Clm a kiadóhivatalban. 3IS
HÁZ ÉS 1NOATLAN
Héxat, szólót, filóet körvetlt: Papp, Taleklut 8, lelefon: fflt.
Eladéara klavelttek kertaa hazakat, ey|»0lC<«it (crQJetlel házhelyeket. Horvátb, Snfir ut 42.
312
K#L<IWFÉLB
Mtíaxakl raixoló géprajzok kéizlté-óbjúi.
sót vénalja. Clm a kiadót
297
Mindennapi levelexésból összegyUtíöll tamaffbélyaget b<3ycHgylt>tó3t Cétkra k» Hajbáxit«, Zekri K«rfOny je, naponta délután 9v-7 óira köxött. E* a hljdcíés mhrdplg érvényei.

^.«pthtüíjíi} iaIknrift. meg,
"fi
nyomtatvény-• xBkségfotét
lapunk
nyo.m.iiáj-ébairi,
ffiru* B,
>.-!■. re 11 de i í meg.
" ..-».n-T
TW1U111 II JJJI.HU
HHtrwwmwi 1 n«i
muii kózlAHY
caLiTiKAi xariuar. öo^J«: .iKlx«aiiasá|l R. T.
Faleióa kiadó: Zalai Káréi,
Nyoma:
« ,UI|USII||I (L r. NI0SUII*/ Ü9jr»»dáórt tatai. Zalai KarovJ
Feladó
Cin:
Bendfokozat:.
84.
Tábori pos\'a:_.
ZALAI
óvf.^ 24. sz.
Nagykanizsa, 1944. január 31. hótfö
Ära 16 fillér.
POLITIKAI NAPILAP
Jg éa kiadóhivatal: F6-ut 5. szám. Jet é« kiadóhivatalt telefon 78. hx. Megjelenik minden hétköznap délután.
Felelős szerkesztő: Barbarlts Lajos
Előfizetési Ara: egy hónapra 4 pengó 30 fillér,
nogyedóvre 12 pengő 40 fillér, ügyesszám: hétköznapi« flll.. s/nmbatnn 30 fin.
Graziani, az uj olasz fascista hadsereg vezetője letette ax esküt Mussolini kezébe
Kemény harcok a keleti harctéren — Megélénkült Európa felett a légi háború
(N»l) Novograd Vollníek kérnyékén n Rootrjet eróK megtAmadtAk a megrövidített német arcvonalat, a tAmadást a németek fölényesen visszaverték.
A Prlpjel mocsarak éa Borezlna közötti erdős, lápoB terülő-ten kemény és Állandósult karcok vannak folyamatban. A szovjet-csapatok folytonosan tAmainak. Több órás, mindkét félre nézve snlyos veszteségekkel láré haro utAn az oroszoknak sikerült benyomulniuk a német vonalakba, de a német gránátosok esakkamar visszavetették rtket. A harcok Itt nagy né héJKégckkol Járnak. mert az utak még terepjárókkal le járhatatlanok én sok helyen 30 centiméteres vlz alatt állnak.
NevtUAI északra a németek vonatai előtt több szovjet-támadás összeomlott. A
Vellkle Luki vidékéit i a vasútvonal mentén húzódó és megrövidített német Állások felderítésére irányuló kísérleteket a németek meg-hlusiiottAk.
\'Az llmen-ti vidékén a szovjet-csapatok megkiséroltók a németek hátába kerülni, de a ruganyos német hadvlseléa megakadályozta, hogy elvAgJék óket mögötte« összeköttetéseiktől. A rommA vAlt Csudovo városát a németek feladták, de a vasútvonal 30 km. hosszúságban a nómot Qtegek tUzo alatt Ali tovAbbra Is.
Félórán át hullottak a német bombák az angol fővárosra
Berlinből jolentik: Tegnapelőtt kési este London ollon több mint félórán támadást intézett a német
lé£Í hadorő. Szakadatlanid hulltak a »Árosra a romboló én gyújtó bombák. Ento háromnogyod 0 tájban már nagy tüzeket figyoltok mog ar. angol fővárosban. A brit olháritás nagyon erős volt, do a támadás torv-
nserü végrehajtását nem tudta meg-
akadálvozni.
Tokióból jolontik: A január 28-iki
rabauli iámadán közl>on a japáur védőiem logyőzho-tctlonnok bj«orry**lt. 05 ellensége« repülőgépe* -lótfeAr te.^ami\'\' fölér-* támadásban résztrett gójiok ösazos számának. A japán veszteség hat repülőgép volt.
Mindenfelé élénk a légi tevékenység
Berlin, jaguár "31 (NTI) Amerikai bombarotó kötelék«* északnyugat Nómetországoiti bombázták az időjárást kihasználva. Tegnap a némot légvédolom a Braunschweif
ollon intézott légitámadás alkalmával, amikor ar. ollonségos górok a »ürü felhőzot mögé bújtak és kitartok a 7 ad ász gépekkel való támadás olól, oddíg 26 olkmf»éflo»Kgépct lőttek 1«.
Tjondonl/att
tognap 0Bt<0 légiriadó volt.
Hivatalosan jolontik, hogy január 29-én ollonnógos rtjpülórópok gép-fegyveiiüzzol megtámadtak Jlaquzát. 1
Zürich, január 31 A brit hírszolgálat jolonti, hogy tognap kevéssol tíz óra utáa
t Zürichben légiriadó volt. ^
12 óra alatt 108 angolszász bombázót lőttek le Németország felett
célzás nélkül tudták cenk ledobni bombáikat Néhány repülóerőd meuklsérelto a menekülést svAJul területre, de a nó-met vadAszok utánuk repültek és lo-lőtték őket. Egy repölőerld a Bodonl-tóba zuhant. 12 óra alatt Összesen 108 angolszász gépet lóttek le, ami mintegy 16C0 katena veszteséget is Jelent.
A délnyugati NómetorszAg ellen tá-madó angolszász légleró Igen súlyos csapásokat szenvedett a német légei-hárltástél. 53 amerikai repülőgépet, köztük 41 »égvmotoros bomkAzót lőttek lo. Ezek felónéi többet mAr a borepü-léeker sikerült elpuBztltaul. Az alaesoav felhótaknr* miatt nz ellenséges gépek
Hitler kancellár a győzelemről vagy az u] tatárjárásról beszólt hatalomátvételének 11. évfordulóján
Az arcvonalakon duló harcok kö-zo|«t4o korült sor jllitler vozér és kancollár boszédóro, molyot a hatalomátvétel 11 éves évfordulója alkalmából mondott:
— Csak egyotlon győzelmi altor-naiim lobot. Vagy Németország, »ívnr x Szovjet-Unió. A német győzőiéin Európa fenntartását, a szovjet gyŐBolem annak mogsommisitósót jelenti. Ha a Nómot Birodalom ösr,-azoomlik, nincs más állam, amely <•»/• uj tatárjárásnak hathatósan ellőni állna. Az oddigi küzdőimet mog tudta virni a némot nóp a maga ós a* «rész európai szárazföld érdekében. A. nómot győzolem zálogai nem a kint harcoló katona, hanem otthon is. A katonák sohasem
csüggednek ol a legnehezebb naj>ok után som, mert az ó kozükbon van a dolgozó otthonmaradtak sorsa. Minél nagyobbak a gondjaink, annál jobban értékeli majd a Mindenható azoknak a munkáját, akik ogy ogész ellenséges világgal szem bon meg-ór izték a zászlót és tántorithat-ntln-hittek bonno.
nu
Végül Hitler vozér és kancollár ismét annak a biztos romónyénok és hiténok adott kifojozést, hogy ez a harc a birodalom győnelmévol régződik.
Athlee: „A legnagyobb nehézségek még előttünk vannak"
Lisszabon, jnnuár 31 Athlco angol helyettes mlDlszterolnök
az egyik kerületben vnaárnnp délután beazédet mondott és a háború utAnl tervekkel foglalkozva kijelentette, hogy három vezt-tő Államnak, AnRlIAnak. az Egyesült Államoknak és a Szovjet Uol-
ónak kell felvennlo a küzdelmet a harmadik vlláKháboru, — a szegényoíg ellen Ha a félelem nélküli szabadsAg-Jogokat klkényszerltjük. a szegénység elleni hAborura kell felkészülni. Hbbea a krlt kermány, Oro>zorazAg éa Amerika együtt fug működni Athlee b«-szédót azzal fejezto\'bn: — „foladntala-kat még nem oldottuk meg, a legoa-gyobb nehézségek még előttünk vannak*.
Klng tengernagy óva inti az angolokat az elbizakodástól a csendesóceáni harcokat illetőleg
.Wmshinglon, január 81 King tengernagy rádiólxiszédéhon óva intett az el In zakód ástól, mert a (ísendes-óceáni háborút.-— mondta -:.- még nem nyortük meg. Az olótfc a felaoat olótt állunk, hwy-a japánokat kiÜBziik azokból a holyoknől, molvokot a háború elején olyan könv nyon hatalmába koritett. Ezek mr>g-szorz^!se \'szükséges ahhoz, bogv a iapán anyaországot megtámadjuk, --liangsulyozta ráiti¡óbosződélxm Kíiik tongornag>\'.
Tokió. január 3t A j»i>án némot müvelődósi <>gyo-sület elnöke rádióljosz/xlet mondott. KijelentottOj: Japán meg van győződve, hogy a német nép renditno-letlon akarata, törlmtetlen erője, a közöjwég minden erejóvol küzdve vé-
Íül a gyózíilmot kivivja. Jupán és fémotország között jelenleg olyan szórós a kajx-.solat, mint soha. Japán és Németország szilárd győzni akarásán minden angol amerikai terv megtörik.
Az olasz király lemondását követeli az olasz felszabadiió
bizottság
Amszterdam, január 31 ■ Az olasz fölszabadító bizottság tartománygvülóso tegnap Hariban tartott értekezlotén ogyhangulag ol-
fogiulták azt a határozati javaslatot« hogy Viktor Emánuol király mondjon le a trónról. Ez az orsvtág njjú-épitésí\'nok előfeltótole.
Mussolini az újra létesülő olasz hadsereg feladatáról
M
Graziani tábornagy, olasz hadügyminiszter a köztársasági luidorő mm den tál>ornokát magáli»/. kéretk>, meghalIgassa az olasz köztársasági haooró ujiáópitósóre vonatkozó jolen-fésoiket. Ezután Mussolini fogiwlUv főhadiszállásán Grazianit ós a tálx>r-
nokokat. A Duoo méltatta Graziani érdemoit a haderő holvroálliUisa körül és hangsúlyozta, hogy az ujra feltámadó olasz liadaoreg nem le hot puszta utánzata a régi védorőnek. Közösség csak annyiban lehet közöttük, hogv az ujra létesülő luulse-í-egnok is egyotlon és legfőbb feladata minél előbb felvonni a harcot a nómot szövotségesok oldalán. .
Giraud táliornok az olasz arcvonalról visszaérkozott Algirlwi, ahol Alexander és Clark tábornokokkal folytatott megbeszéléseket.
Rom a, Janntlr 3/ (MTI) Mussolini fogadta Graziani tA-horuokot, az uj faacistH hadNureg vezetőjét aki letette az esküt. Grazlnul rámutatott a meKUjiilt olasz hadsereg Jelentőségére és azt fejtegette. bo«y mindenki tiszta lelkiismerettel és vallásos érzéssel tegy<vta ^skUJÖt az uj köztársaságra. GraZtani az eaktt után mog-csókolta a b.adi lobo«ót. Példáját követte C\'apreYa tAbornok a vezérkar főnöke.
Ellanyhultak a harcok a nettunoi hidfő körül
délolaszországi arcvonalén az
angol—amerikai könnyű tengerészeti erők bombázták röntonia nart-vidékénok több helységét, igy Aíonto Moitát. A támadó hadihajókat » nőmet tüzérség mogfololó távolságban tartotta és a hadihajókat ért találatok után azok visszavonultak nyűg)út felé. A némot bombázók ós vadászgépek a nettunoi angolszász kirakodási holvokot" támadták. 8 roml>olót és szállítóhajót süllyesztettek el 20 ezer tonnatarütlommal é>s fi szállító hajót súlyosan megrongáltak. A net-
tunoi hidfő körül ollanyhultak rt harcok. Az angolok nagyobb páncélos köteléket vonnak össno. Egr amerikai ztiszlóali mogkÍHÓrolk> a MuksoIíni-esatornan való átkolést (n kelet folé való előretörést, do kísérletük moghiusult. A Gariglrano alsó Szakaszánál, Minturnonál a németiek ellentánuúhisaikkal tnagaslatokuV nyertek vissza. Kastól forte irányábaiv az aimtrikai erők előretörést kisórel-tek meg, ami azonban megakadt. Az arcvonal többi saikaszairól nom }e-lentotUik fontosahb ráoménveket.
Jelentés a horvátországi partizán-harcokról
Zdurnh. jahuár 31 A horvátországi lIsztoKatrt hadmfive-letek során szombaton \'¿29 partizán eeett el. 53 foglyul esett. Zsákmányoltak 2 teljesen berendezett kórházat, egy tábori sütődét, 3 légvégelml ágyút,
8 Rópfogyvert, nagymennyiségű lfi«ert A független HorvAtorazAg fennállása óta először foglaltAk el borvAt csapatok nz elóbb olasz, majd partizán készen volt Holta ftzlgetól, Spslatoval ezem-ben.
ZALAI KÖZLÖNY
1944. január Í J
Tiszta kép a MOVE fajvédelmi program-járót a negyedszázados jubileumi diszkSz-gyűlésének tükrében
A magyar tájvédelem úttörő előhar-copAii! «lakúit meg negyedszázaddal ezelőtt a MOVB. teljoa nevén Magyar Országos Véderő Egyesület. Először tényleges lisztek, tisztviselők, raugos*-t*lyi>a nem sorolt havidíjasok é« továbbszolgáló altisztek szövetsége volt, majd Oörabős Oyula vezérkari ezáza-i9H elnöksége alatt vette fel a jelenleg nevét. 1919 bea felosztatták, do aetfe a MOVE-t. sem a benne élő gondolatot nom lekötött elpusztítani. Ma is ctyntlen egveaületo nz országnak, ame} vnek legfőbb védnöke a Kormányzó Ifr öfőmélt<&ága. Országos megszervezésig tekintetében Is egyike az ország legnagyobb kiterjedésű társadalmi Intézményeinek A gondolat pelig. ama- I lyet negyedszázad éta képvisel, az or- \\
szágépités legfőbb alapelv« lett Kurépa-
szerte és Magyarországon le.
K* az «-gyértüU-t, «melynek program-ját, fennállását, minden munkáját Immár történeliul sodrásúvá fejlődött erők Igazolták. Nagykanizsán Is \'¿S óvVftl ezelőtt bontott zászlót. Ezt az évfordulót díszközgyűlés keretében ünnepelte meg a nagykanizsai MOVE Vasárnap délelőtt a vArosházn dísztermében. Ott volt az első széksorokban a város katonai. egyházi és polgári élenjáróinak valóban reprezentáns együttese, a honvéd tiszti ós tiszthelyettesi kar népes küldöttsége. Azonban a város keresztény magyar lakosságának oaak az élenjárói voltak ott. maga a közönség egyáltslád nem mutatott érdeklődést s nem érezlo hazafias kötelességének, hegy részt kérjen a MOVE üauepébil.
jobboldalinak lo*uii, ma. f«^»\' f* idők nekik nom egészen kööréziK*, már ott sündörögnek a másik oldal tájékán.
— Áldozatot mindenkinek vállalnia koll, ehhez erő, bátorság és aktivitás kell. Akiből ezok.Juányo«i»k,
abból az élet logfontosabb prínoípiV mai hiányzanak, az álljon ma félre. Mi nom akarunk a magyarságba^ ogy külön réteget alkotni, hanoin csak a SKUgodi gondolat joyjrfbei önludatoSilaní, irányitaui a wífjur-
ságot:^\' m* , Négy kitüntetett éa soksxá* Jdíömbfls • •
Ml van és ml nincs a
A díszközgyűlést a hoovédzenelar nyitotta meg a .Magyar Hiszekegy* gyei. Utána Uuger-Üllmann Klek rty. szds, kereskedőim i tanácsos mondta el elnöki megnyitóját. A megjelentek üdvözlése után vissza pillantást vetett a MOVK 25 esztendőjére és kanizsai munkásságára.
- A MOVB, mondta ko-resztény, noulaoti^fajvedó -alapm álló társadalmi, sport és kulturális egyesülőt. Cólja ¡nemzotnorolés és nemzetvédelem. Feladata a magvar .ifjúság iwmueti, kniosztény és fci-védő szel lenti ne.volése. a magyar sjKjrt foj lesztéso, a/, egymáat megértő fa támogató koreaztény társa-dalom szervozóso, irányítása és voko-t<!«\' a nemzetvédelem jegyében s mint legfőbb cél: a honvédoiem szolgálatában. \' .
-r- A MOVK fajvikJoJmi eszmevilága f— igy szólt tovább az elnöki megnyitó — nem gyűlölet a zsidó faj ellen, hanem olthatatlan szoi-irtet a magyar faj iránt.
A MOVK fajvédelme» megértő és intézményt*.. együttélési ..«égit elét minden fa/jal in nemzetiséggel, de ugy. kogy
MOVE eszmevilágában?
világában kétségkívül és kizárólag a tnagt/ar fai elsőbbségét és felsőbbségét szolgálja, hogy azt soha senki kétségbe ne vonhassa se politikai, se gazdasági téren.
A MOVK további célja a füg-gotlon, nemzeti, keresztény é» szo-. ciális Nagymagyarorazág.
Aki a MOVK-ha belép, az a tülekedés és e.sörtetés önzését vcs-\\ , \' $e le. ,
inert a MQVK-l. csak egy jolszó vezérli: »Becsülettel a hazaért!« ~ A MOVK-ban
nincs kirá\'ykérdé*, nincs felc-. kezelieskedés, nincs />árlpo-l titka.
A MOVK távóltart magától mindent, ami nemzolbomlasztó törekvésekre vozot, Mosl mindennél fontofl&bb a hit, az egység, a rend, a fegyolotn megőrzése. Ma talán nagyobb szükség van erro, mint 1018-ban volt, mert a vér ós arany antikrisztusai egész Kurópát h hazánkat is veszélyeztetik s ellenük a legkeményebb elszántsággal fel kell vennünk\' » harcot. •
Zsidó-kérdés és a keresztény felekezetek kérdése
A naey tetszéssel fogadott elnöki megnyitó férfias hntáro?ott szaval után K. Nagy LAsíIÓ alkalmi költeményt •Zaynlt hatásos előadásban. Következett az országos központ klkfildöttjénok,
Borosa Jenő országos titkár
ünnepi beszéde. Cicomátlan szavakkal, a világos előadás meggyőző erejével hirdette meg a MOVE-gondoiat Igazságait s azok odataláltak hallgatósága 9SÍ vé bp
— A férfias helytállás és felelősségvállalás idője van ma, — mondta — h nem lehet lest puskásként várni, hogy odá csatlakozzunk, smerre a győzetem lesz. Nem < vyénl sorsunkat, hanem a nemzeti közösség sorsát kell szem előtt tartauunk. Iőlünk függ, hogy kihullunk e a«: idők róstá|ából. vagy uj ezerév vá-
fayaira Állíthatjuk o a nemzet életét, materiális örök nagy tusAjában is elsőrendű fontosságú feladat a lelkek neveléso, olyan lelkeké, amelyek réiyst és felelőséget vAllalnak n nemzet J8VŐ-Jének alakításában A MOVB sohasem volt hsjlftodó belemenni olyáh politikai Mozgalomba; «mely nz ofszAg egységét - »egboathntta volna VigyArott, kegy király kórdés, valláal é>« osztály kaveek. no hontaák meg a/, orazág egy^ ségét. ■< ,,.. •
A zaldó kérdésről szóivá a következeket aaopdta a MOVE országos titkára: —. A tiíldó kérdés riem ahtlszetulttz-ma^t, nom kimondottan zstdóetlene« «élőkért vaió harcot \'Jelfint, hanem Jelest! a harcot h magyar f«J(Ankért éa annak érdekelért l>e nemosak zsidó-
kérdés van, hanem sok száz más kérdés Is s bár ez a legégetőbb, mégRem a vezetők sz oka annak, jiogy száz HzAvnléJcoSfln nem Hlkertílt megoldani. N*jn egy zsidóéilenosségrn van Itt szükség, ami után nem következik semmi. Azznl, hogy klcseréljflk az embereket, do helyükbo olyan kereaztéuyokot üllőiünk. akik talán még n zsidóknál is betyArabb módon Intézik el a magyar közéletet, — ezzel nincs megoldva semmi. Lolki őrségvAltAsnak la kell következni A magyardág sorsa «ommtvol Rem les* Johb, ha nem zsidó, hanora keresztény ül a nyakán.
— A vallás kérdésében — mondta Boros« titkár —• nom kívánunk vallási közönbö88éget toremteul és nem akarjuk. hogy a vallások Jelleget elmosódjanak Kereszténységnek és magyarságnak szorosan egybe kell fonódnia « errll seHa nom szabad megfeledkezni. Ahogysn Pázmánv Pétor a aoradüstí WSgynr kérdésekben megtalAlta a kézfogás útját a magyar protestantizmus legmarkánsabb alakJAval, gróf Bethlen Oáborral. \'«hogyan K«lomen Krl?osz-tom panaonhalmi tóapAtn«k nem derogál kezet fogni Ravasz László református püspökkel, ugyanúgy Kell mindenkinek levonni a történelmi\' tanulsAr gokat mn. a magyar Állami ólét vagy halAi mai határmesgyéjén és egységben menetölni a azóbb magyar Iövq felé. A Ilnuék példája mutfitln. hogy egy »ép klzAróiag erkölcsi érőkkel Is biztosíthatja maga számára a népek rokonszenvét és o*odálatAt a materiális etfk mai nagy küzdőimében.
A lolkos tetszészoija! fógadott ba-szi\'td Után a honvédzenokur szépen <»lőadött száma követkofott, majd Juhász Józsof IV. évf. kej\\»skodol-mista szavalt föltűnő rátormottség-gol.
Ungor-Ullmann Klek kioaztotta oaután a MOVK-kitünto^ket. Sármány Antal a MOVK disz-nlukottjót kapta, Horváth Gyula, Sátrán ^ ronc ós Popovics l>ajos olismoró diuzokleveloket. A kitüntetettek mind ogyiko szivTol-lólekkííl munkása ói»
h Ural lója a MOVH-gondulatnak fa
\' i
23 sebesfiitje vai a aiMbosz-garizsiban
Nívgyorojü ós »pusztító robbanás történt szombaton délután ft\'il ti óra tájban a nagykanizsai MAOHT Vár-uti tölopééoK autóbujizgarázKábím. HiHolon hatalinas döroj rx\\szk;)ttette a I(>vogót(, a kovetkexó Jíillanat-Imuí a garázs hatalmas vaaredóny-ajtaja jatékszerü könnyedséggel felcsapódott a tetózotro. A kö«>HrJu lovo alkalnuizottak és más ott tartózkodók a robbanás sZinholyóre siett>.»k, de abban u pillanatban ujabb robbanás támadt, amelynek füstje elárasztotta a garázst és környékét. A bo-siotök közül tóbben súlyos éa Ifiaobb sérüléseket szenvedtek a mas()dik r\'ebbaiíás erőjétől. A faogállapitás szorint a MAOHT autóbuszganwsá-han a butángaz vezotókcsövö olromlott ós a nágy föszülts<í^ a ve/xi,\'k *t \' felhzakitotta. A* gáz kiömlött fa a j heíyiu</Wl)on levő\',kályha melltől ; meggyulladt és folrobljant. A. .kettős ; robbanás erősen ínogrongáltá. á. 1)07 lyjséget, a Ixinno lévő autóbuszt és v. segítségre sietök és énbkUklők -"közül 23-at kisebb-nagyobb mértékben mogs^l>e8Ített.
Telefonhívásra .» nagykanizsai tűzoltók és möntók teljes folrtzoixí-léssel siottok dr.^Praok István t» Vecsera Antal vozotétw alátt\' a i-ób-banás színhelyére, ahol a lángokkal a tüzórség hamar mogbirkózott és a mentők a solx>sültokiM)k első sogítső-got nyújtottak. A montőautó löbb
m
ön zotloh\'u nkása a muífy-ar aerskO-
zöss^íiék: \'.V ¿a\'U-^
Ungör-tJllmmui Klek oWötó\'sfeó-
s/,avau>an sajnálattal állapította, mu*,
hogy Nagykanízaa közöiiBÓgo köaom-
iwssógének adta tanújelét, amikor
igen sokan hiányoznak a koroautény
és fajmagyai- gondolatnak orril.
ünwojióról. Bejelontotte, hogY *;diax-
közgYÜlósből táviratilag üdvözölték
a MOVK ors zágos közi>ontját.
A díszközgyűlés a Himnusr.-szitl
ért\'végot. A liönvédzoftekaVt Horiuj
Vilmos karnagy YozényeJta. ■
i .( _________ _
H&OBT aagfhailísal tiriiBt rtbkaiisiak
ízben tetté mo^ az ütM a kórhfttio^ ahol a sebészeti osztályon már tolj« orvosi ai)|*arálus várta a sebesiiltü kel. A MAOHT is szállította géj>ko-csijával a Jíérültokot a kórliátba. összesen 23 sobosült k »rült a aebtV . szotre, ahol azonnal; IwkötözU\'i 4k:ít. 11 komolyabban sérültet, nyomba»*\' a kórházban helyezték ol, a többieket az első orvosi segélynyújtás utáa haza ongedU\'ik.
A kórház sebészeti osztályán a következő soIkwültök nyertek, el helyezést :
1. Hol só Ferenc 23 érős najtyka-nizsai MAQHT-muiikás, 2. Holf Jú-ríotl 16 óves nagykaíxtósiii MAORT-mu.^kÓH; 3. Diavocx;..í»tvAu -10 ,in\\-i
ni^ykayiz.sai -N MAOHT.-munkás, 4.
Horváth Istváji 30 éves inolnári. lakok, 5. Horváth Lajos 10 éves áty-lakutes, lisjwi lakos, Ö. Horváth Ká-roly 13 öveb iiagvluuiikdai -taftulé,1. Kovács, MiklóSv 16 óvoa nagykanizsai
t....1/ Ci UMft..! ti<i ....

10. llidocz Józsof 23 óv»>s budajjosti gyári mupkás, II. Varga IjAhzIö 1* eves ni így kanizsai MAÖHT-muakás.
A robbanás ntán ázomlal » Wv-szinro érkezett »\'\'rendőrség, aitoeV a nyomozást meginditotta á szeron-csótlonsi\'ig okának fehloritiWsra. A rontlőrsíig az eddigi jelentésiből gondatlanságot valószínűsít.
•J* ~ y" l«< i
Osztályharc és konjunkturn-magyarság
— Az osztálvharcot a MOVK ki akarja küszöbölni a magyarság soraiból.
Magyar és magyar közi nem lehet Különbség ruháért, vagyonért. C»ok becsüleie* vagy nem becsületen, r/iagyarok között lehet külőnl >séget tenni.
— A problémáktól óvatosan visz-Mtthuzódni nom lohol, -- mondta
a MOVK-központ szónoka. — Aki kritikus időkben hcm áll sehova, az a győzelem pillanatában sem lesz sehol. Akik csak konjunkturális okokból csallakoznak, azok "csak tohortótolt jelentenok a magyarság egys<\'igőlx)h. A i>ár óv előtti patontirozbtt jobboldaliak, akik akkor minket is ki akartak tanítani, hogy hogyan koll
lleghalt a Rákéczi-ntGai csaláii dráma
Mit mond Var«* Ist»án srerencoéllen Rorsu felesége?
Mialatt e sorok papírra vetődnek, a kórház egyik ágyún vivja haláltusáját Varga Intván nagykanizsai
Í)iaci rövidáru kereskodó, aki |)ónte-;on felesége lakásán fők) lőtte magát. A rr.\'volvorgolyót, amely mélyen a fojélie fúródott, nom lehetett oltá-▼olitani. A rondór^ég még folytatja az ügyl>on a kihallgatásokat. *Klsó-sorban azokat hallgatják ki ,akik szomtanui voltak, amikor a férfi letört. külön éló foloségo lakásába ós az asszony kimonekült előle. Mind^\' ogyik tanú alátámasztja vallomásával mindazt, amit az ^Asszony a dotokti-voknok olőádott a szomorú drámáról.
Az asszony ezalatt a rendőrség folyosóján várja a kihallgatások vé-
gét, maid megismétli lapunk inaeica-társa elölt is. liojjv jwkol volf) az éloto,j(fério állandóan ívott, «ni annyira elhatalmasodott, hogy szeh-vedéllyó vált. 17 évig óltek együtt. Az asszony mindig várta, hátha mog 1 javul, de ehelyett egyre nobmiebbé\' vált óloto, mondja. Férje előadta az egyik házát,.majd a teheneket, végül is közös megogyozéssol ,a közjegyző előtt rondozvén az anyagiakat, elváltak. így mont az asszony 16 és 8 éves gyormokérol a Hákócei-utc* 28, sz. názába lakni. A,férfi a másik házban maradt, logútóbb podig korcsmát szorZott, amit ogy asssony vozetett. Varga Ifttván többször is m(^fenyegotte volt folosógót, *ki
Január 28|//J/?09/ HOZOO PéntekM-február 2-ig---——X. szerdáig
n;
Világsiker !
•fi\'-.>•*:<V I
,.,\\t: Mesélte i 116 sziiies film!

,.. MtftfCHHAUSEN
Minden id6k leggrandt^zusabb alkotása.
Világhiradó
—T!-
"V\'f " \'
Rendktvül időpontban kezdődő előadások naponta ¿3, $5 és fő órakor.
mÁ^írnMv íj
(
¿lo. liiert Tolt, táját itílandóan >tfz,ir akart már
azért mindig félt hogy lÁkftaanak a;
jtérvu tartotta. Töt) .........._.v .....4
voly régeziji az ura, mondotta. ViU--gáué, akinek szemeiben még ott lát-w/Hc a fólolouo.
1 - 11a u6tu menekülök ol időjében, akkor ón fokazent moat talán az ö botyóii a kórházban éa <5 nein vógoz magával. fta mi lott tóink akkor az ón kót gyermekemmel? Mindoht i n (^próbáltunk, hogy kÍKVÓj{r»töiik ital yz-onrodolyóból, di» luáh» roll kiibdeu ... Moat befejeződött mÚl-de«. i
Varga István haláláig nem tért eszmélj ^
klia-lutt o sorok ir (nlnaU. kapjuk a birl, hogy Var^a datvén a kórházi ágyon, anélkül, hogycKák egy pillanatra en/mélolre tért volna, kiszenvedett. Halálának * In rét aaonnal közölték a rendőrséggel én a királyi ügyéHKOéggol. Tomotéao iráni obbon a jVMxtbén még norti történt Jhtózk,"-dés, Úttól fílgg, hogy ólpondoljk -o A li^ltttííít follKJUColártát vairy #0111.
V/iilÓHüiniilog holnap délután temetik.
Hamarosan
megkezdik \'működésüket a vidéki IPOK fiókok
Mint Isinerotes, Itoroemlsza Uóza lpar-tlgyl miniszter hathatós támogatásával már hosszabb Idrt óta folyik a kézműipari termc\'és IgazgatAsAnnk Atszervu-róse. A tervek szerint az Ipartestületek OrszAgos KözpontJAt teljesen ujjászer-vealk. hatáskörében és működési módszereiben 1« életképesebbé teszik, hogy a kézművesipari tórsndalomnftk való bab Átfogó érdekképviselőd szerve lehessen.
A reformnak p«ylk leglényegesebb része, a vidéki IPOK-flókok felállítási mAr folyamatban van h rövidesen az owzág légfontoiabb Ipari é« gazdasAgi gócpontjain mogkezdik működésüket, hogy az Ipartestületeknek ez n központja IramAr ogvségel olgondolás sze-rlnt kozdhesse ínég hlvatAsAnak teljesítését
A Magyar Vidéki Sajtótudósltó budapesti Jelentése azerlnt az áís/.ervezAst inunkAk során teljesen elókósHtették mAr az iparon nyutrdlj kérdést 1«. A szükséges kalkulációk megtörtentek, a szülotósl éa halálozási segélyekre vonatkozólag 1», mert a beteg <égl és öregségi biztosítás mellett ezeknek a szocl Alis segélyeknek ütfvo is megoldásra kívánkozik. Az Ipartlgyl minisztérium Illetékes Ilgyosztályu már annyira elő készítette az ügy tárgyalását. hogy az bármely alkálin»!« pillanatban a parlament elé kerülhet. Hoxy er, a kérdés mikor kertll a parlament elé, azt nem a kormAnyzati Jóindulat dönti el, ha-nem a háborús vUzonyok által nyújtott lehetőség. MegoldAsra váró kérdés tovAbbA a gyáripar és a kézműipar határkérdéseinek rendozése lí tekintetben n nemzeti érdek a fontos, amely azt követeli,\'hogy amh a gyáripar tud észszerűbben tormelnl, azt a gyáriparnak kell At engedni, amit pedliz a kéz műipar tud megfelelőbben előállítani, azt meg kell hagyni a kézmilparnak.
Száknál körökben Idészorünok tartják a káíműlpar*?aág ezakinAukéatl megszervezését 1« Kétségtelen, hogy minden kézműipari szakmának vannak Jellegzetesen szakmai problémái, aaio iywt legjabb^n az fgyea szakmai Ipartestületek védhetnek és szolgálhatnak, liaért ezakórték szerint szűkség lenno szakosai szabad társulásokra, amelyekben minden kézműipari szakma megtalálná a maga külön szakmai, országos Jollegü aauesszorvezetét E szabad társulásokban vitathatná Yneg »» kóz-műveslparosfág minden olyan szakmai kérdését, ami nom órdokképvlsnletl probléma. Kínom a szakma bolsft életét. annak lejlrtdóaét érintő szakkérdés, akár technikai, akár szellemi, vagy erkölcsi vonatkozásban.
ITESTÍÉÑYT
modernt lt antikot,
¡ régiséget, műtárgyakat. poxcclUnt(hibá-
StóM VESZÖNE.
Leveleket .Mag«, áron" Jeligére LaopaM I Cornél kiréétéUaéába, Budapt»\', VI., |Terta krt 3 kérünk. Tldékre Rutaiunk.
f./si.íw ko¿i;üín*
. a cséplési slleairl, aki Bem kivatalt, tsak eltagadott kilisdljazást a gabaaalapak klétlltásáért
Krdokcs üggyol fo<{lalkoKott a. . UtMOkttninaai törvényszék dr.\' Al-mdaay-tHuáctMá. A v\'ádlott Noroszol Korom* csáktornyai lakos, nó#, ijja-ros, akit az ottani fóuuolgabiró ey . oíőtt internált i« aki axóta a h^ykaniiwái intorfiálótáborban tölti ielojót. Az volt ellene a vád, hogy mint utániéul ollonft- tohát !Íöz-hiyatolnok, aki fO^dHtmat tott — a caóplén során a hoki átádolt gnl>o-naifigyokórt u fotóktól fojonként fillért «Kodott joj0*lanul, miért is 29 rondlioli c.Halas gyanúja miatt vonták fololóaaégru. Novoüzitlnt tár-g5ttl/i»on a««ul védokoKott,\'ho&y nom kapta motr idojóbon « cs<:plési laj>o-kaj, azért nom tudta azokat a kellő idólxin kiállita\'ni ós kioaztuni Miki)r a la|K)kát mogkanta, niAi végofolé közclodatt a cm\'mléa ])ráTUNzontmi-hálv községben. Noki siatnio kolbtt a munkával; azért a lapok kiállitását o^t i sz.uhadidojólxui Tégosíto. A köz-a^-gi biró. kórt*» ót a műnké elvógtó-á8n« és állítólag azt ia mondta, hogy azodhpt 110 fillért a lapok utüi.
Körmotidy .Jánoa körjogyrő tanu-ktínt elmondta, hogy egy ganda |>a-OÖSza alapján indult uiog ar. olji\'viáa Noyoszol ollen, akit a\' kozw\'gi biró figyolmozlotoit arra, hogy jogtalanul bwmIí a ?U) fii léi okot.
Vitéz Púnezél OyörgT község biró azt vallotta, hog>- valóban 6 kérfco mog Novoszolt, hogy csinálja mog a la]x)ki»t, do a caópléai ollonőr kijö-tontetU?, hogy ozt nom kötoloa lü-gyon (Winálni. IOzután hallott», hogv 80 fillért szod a félőktől * jt>|0\'0* iitáh éö hozzá JÖttok panéazra, no^y iogé tan-ó az ollonórnok ilyen dijat kövoUuni? 0 kijolontotto, hogy nincs joga, do önként adhatnak dijajcáHt a különmunkáért. Kzt megmondta No-voswdnok íb.
Novoszol u továbbiak folyamán kijolontotU» a biróaág olótt, hogy mngánmunkájáórt- azodto a !U) fillé-n»kot.
A tanuk azt vallották, hogy u éáépl^rti ollonőr nom kéii tőlük különdíjat, hanem amikor átadta nekik a kiállilott jegyeket, rendszerint azt kórdoxték tőle:\' »mivol tartottunk?« Iírro Növoszol azt fololto: »Ha akarja, adhat 30 fillért.«
A törrónyflüók a bizonyitáai ol-járáa l)ofojozéso után felmontotu»* a cséplési ellenőrt az olleno omolt vá/1 és következményei alól. A vádlott cselekménye, állapította mog a birö-ság indokol\'Wiban, nem büncKelok-inénv, mórt nem kövokdt. han<<m csak olfogadta, amit neki önként adtuk. —
Egy olrfeiszl szilga ieggyilk«!!. egy gaxlag özvegyet ás 4 U®Ittestet a m®zel katba iibla
•Az áldozat dolláralt Zalaegerszegen akarták beváltani
Kegyetlea rabléflfvllkosság töttént Stpron megyében. Tő rtudolt volt clr-kURzi szolga ktkolt üzenettel leánya esküvőjére hívta meg egy Heled ntnl-letll faluba Ilegyl Antolné vcs/.kftnyl vagyonos asszonyt. Hcgylnét a bolodl állomAson a clrktijízl szolga várta és ajánlkozott, hogy elklnért gyalogosan. Útközben aztán agyonvágta, teljesen kifosztotta éa a holttestet egv mo/.éi katba dobta. A büucs\'»lokri)ény még novemberben történt. A asszonyt ndm kerestek, mert Veszkftnyben azt hitték, hogy Edv« közsógb«n maradt a ona-iádnál. Edvén viszont Tő azzal beszélte
kl migát. hogv az asszony nem akart eljün il. A btlnoelokmény csak az Uo-nep»^ után d«rü«t kl A gyanú mlnd-Játt Tő Ttadolfra terelődőtt A olrkuszl szolga elós\'.ör tag/idott, aztán megmutatta a kútba dobott holtteatát ós bevallotta, hogv bűntársai Is voltak. Kn-nnk során 7 személyt tartóztattak le, köztük a gyilkos anyósát. Varga Pálné Özvegyasszonyt és egy fiatalkorút. A fiatalkqruuak a gyilkos töbh dollárt adatt Jatrtlmül, amiket aZ asszonytól rabolt el. Á fiatalkort! aV.tán Zalaegerszegre utazott és Itt akarta beváltani az egyik bankban a dollárokat.
Tollfesztóka emberkalállal abeoskal Kopaszhigyei
MurasktrdMhtly, iaiiu&r 81
TudóiUónk jelenti) Vóroa eso-
(T
unióny tartja izgalomban a iKK-skai he«:yk<>zHégot. Tognap egy fiatalokból álló kisebb tarsaailg összo-\'jött a lltH Mka közolélxui lovö Koiwihz-luy^on, ahol az egyik hajlékban kodélyes tollfosztók a volt. ^tt volt o^j\' szép fiatal nő is, aki miatt ösz-azoYOrtztok Vuruncaica IhIviui folsó-lu\'doghegyi lakos és Vunincaios János fiatal logény. A7- ösazeazólalko-
zás annyira hovos volt, hogy Vurun-usi«ti> István indulatában kóat rántott és azt te Íj oh orojérfl Vurunosic« János nyakába mártotta, aki vérélton ósazooaolt. Hiába igoyokoztok sogit-Hégéro lonni, Vurnneair« jános ütő. óról vágta át a kóa ós tir. percen twlül a liolyszinon olvérzott.
A cwuulőrai\'íg jolonténéro a kir. ügyészség intézkodott, hogy a Csáktornyái kir. járásbirŐHágrói vizsgálóbíró .szálljon ki a dráma szinholvéro.
A bőr-kormánybiztosság nagy lábbelijavitó akciót indit Mtt délutSn gazdasági minisztertanács lesz
7ludopesf. január 81 > (MTJ i A bői-kormánybiztos le«-HÜrgösbbb foladab\'inak tokinti a mo-zőgazdasígi nulnkatállalőknak aVult, javítandó, do egyébként még livsz-nálható csizma, bakancs folujitását talpahissul. A kormánybiztos szélea körű akciót indított ó» a gyárak már munkába Vették á talpak feldaralio-
Unger-Ullmann Elek vaskereskedéseben
sin-, rud- ós patkóvas-, továbbá szeg-
utalványok beválthatók
Hofherr gépek, gépaxfj, oeepigjffém és golyós oaapégy Igénylését elintézem.
j. «y.
HÍRE«
Naptár, január 31. Héltő. Hóm kat. R. sz. Ján. - Protestáns Virgllla.
EjjoJi gyógyazertAri ügyolet:: Ma a b\'okoto Sas gjógywiíoriér Fór^fc-Ö.
Kiakanizsán aa ottani gyj&gyafcao-lár állandó ügf aletea aaoigélatot tawi.
lását, inolynok rövídoaon mogkozdik a özétosztását.
Kállay Miklós mínisztorelnök ol-
• liöklhtóVel ma délután gazdasági mi-i nisztortanácsot tart h kormány, 1110-lyen megvitatják az időszerű gazdasági és koreskoifolom jiolitikai kérdé-sokot. A kormány tagjai holnap mogtartják a boti minisztertanácsot.
- (Ggyhácközséfll dlaxközgyaiós)
A nagykanltaal Jézus SatVe egyházkézség képviselőtestülete fobreár 1 én dólutáo 5 órakor dlszközgyMIéat tárt a váreaháza tanácsterraében A dlaskés-gyilóáeo Loágauer Imfe püspöki ta«á-caaa beszámol a telHŐtemplona építésének törtéaetéről.
- (Eljegyzés)
Kelemen Éva Nagykanizsa éöTelohnor Gtyörgy IJJpeat Jegyesek. (Mlndea kttléa értesítés helyett.) (:)
—• (Levente-lelkigyakorlatok)
P. Labano Medárd uagykaulzaat feran-\' eeslelkéár. töblinapos zart lovonte-lelki-gyakorlatot tart Kárváron.
- (Halálozás)
Súlyod gyáéz érte dr. Bojt István nngykáulzaal klr. törvényazékl Jogyzőt. KdeaatyjaL Bojt János, életének 6é-ik esztendejében, hosszabb botngeakeéés után • vl8«*andta leikát nz örök Élet Urának. Holnap délután 3 Arakor kísérik kl pihenőhelyére. Bojt Jáoes halálával ogy derék magyar dőlt kt azólék sorából, aki egóaz életén át becaVlettel álta a posztját.
- (Megölte gyermekét egy légrádl óa egy nagybajomi laány)
Szabó Katalin 32 éves légrádl leány egéazséirea gyormoknok adott éiotot, majd a félreeső holyre bedobta «z «1-szülöttet, ahol későbben megtalálták holtan A nagykaqlzaat törvényszék elrendelte a kis holttest folbonooláaát — Horváth Teréz nagybajomi leány egéex-sógea gyermeknek adott óietet, a*\' újszülött azonban eltűnt. A nyomozás megállapította, hogy a leány a gyermeket születése után megfojtott* ás a holtlestot ruhába csavarva elásta. A lelketlen anyát letartóztatták.
- Halál a plnoa előtt)
Máté János 50 éves kadarkutl módos gazda vacsora után lement az udvaron lévő borospincébe óa ott ui-igában Iszogatott Mikor (eljött, a\'jplncoajtó "lőtt öss/oesi\'tt és r»Hg«l ott talAltAk a holttestét. Szívszélhűdés ölte meg.
A liOZKOHDO nvitra van n^ga] 7 órától aate 6 óráig. (Hétfé, aaerda eéntak délután éa kaddan a«rées nap néknak.) Plafon: 6Hl
lakói dughagymát
akármilyen mennyiségben, azonnali vagy késflbbi szállításra aprószewfl hossiukáat P 100. nagyolab-azemüt P 80.-, gömbölyűt P 140. 100 kg-ként. Továbbá garantált cslraképes 1943. évi termésű hagymamngot P 14. , sárgarépa-magot P12 jaetrezselyeramogot P 10 - 1 kg-ként utánvéttel ab Makó szállítunk. ^
II kf-is ■nrtoítlhiil 5% íniiMiéijl anluk.
Nagyabb vételnél kérjen kBIOa ári/.«latot.
Sftuhl és Térs«v Makó
Ny ilt - tér.*)
Felkérem mindazokat, akik műhelyemben, rádlólaboratórlumomban (Fő-ut 10.) anyag , rádió , kellók vagy bármi más károsodást szunvodtek, jelentkezzenek öálam. Brüll Fereno volt alkalmazottamért aenmlnemü felelősaéget aeaa vállalok. ? • ,
Sáfrán Király
____mfitxtrtar.
h t j ») A* e rovatban kózlöttekórt sem a szerkeiutőség, sem a kiadóhivatal nem vállal felelősséget.
Minden postahivatalnál jegyezhet
JGAL\'Al KOZLONV
1Q44. jaguár 31

Atellrottak mélységes fájdalomtél perig sújtva, de Isten megváltoztat hatatlan akaratában való alázatos Megnyugvással jelenlik. ¿egy a forrón szerelett d.^a jó férj, a legjobb édesapa, fiain, testvéiünk, sógorunk, aajybályánk, illetve rokonunk
Iiabó Lajos
HÁV. olleaőr
áldásos, munkás életének 43-IV, boldog házasságának 22-lk évében, béke téréssel viselt hosszas szenvedés után folyé hé 28-án Szekszárdon visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
Drága halottunk földi maradványát Nagykanizsára szállítjuk és folyó évi ftbraár hó 1-én, keddtn délután Va4 érakor fogjuk a temető halottasházából a róai. kat. egyház szertartása aaarint beszenteltelni és Örék nyugvó-halyérc kísérni
Az engesztelő szentmise-áldozat a Megboldogult lelkitldvéért folyó évi február hó 1-én, kedden délelóll lesz az alsótemplomban a Mindenhatónak bemutatva.
Nagykanizsa, 1944. január hó 29. A Te jé lalked mindig közöltünk él I
é*v. Ssabó Lajosné uQI. ormca Kit* K»iéli* ntjt; Lajos 4« MAria g,«i»nk«l; •>t. Subö F»reticn4 4dt«anjrJa 4> a fjk-síüió rokonság.
Negykaniaas mogyoi rároa polgármesterétől.
213/ké. 1944.
Tárgy : A február hónapra szóló pet-róUnmbeszcrzési engedélyek kiaüasa.
Hirdetmény.
Felhívom a petróleum árusításával fog-talkoié Összes kereskedőket, hogy a február havi pelróleumbeuerzési engedélyért február l én a Közellátási Hivatalban jelentkezzenek. Nagyüanlzsa, 1944. január 29.
mi Polgármester.
Nagykanizsa incgyei varo» polgármesterétől.
213/ké. 1944.
Tárgy: Az 1944. februári szelvényekre kiszolgáltatható netro-loummennylsóg megállapítása.
Hirdetmény.
Azt a legkisebb petioleum-meny-oyiséget, amely 1944, február havában egy-egy háztartásnak utalványozható, 2.2 deciliterben állapítom meg. Ennek alapján a petroleum-uialványoknak február hónapra érvényes 3 as számú szelvényeire ennek a mennyiségnek a felüt, vagyis 11 dcl. petroleumot kell kiszolgáltatni, a 4-es számú szelvényekre pedig a twáaik felét, vagyis további II dclt. A 4-es számit szelvényeket csakis február hó 15-ikétöl kezdve szabad beváltani.
A január hónapra szólt l-es és 2-es bz. szelvényeket és a jan. egyszeri vásárlásra szólt utalványokat február hó 1-töl kezdve ntm szabad beváltani.
Egyben felhívom a petroleumáru sitátra kijelölt összes kereskedőket hogy a januárban beváltott pctioleum-utalványokról szerkesztett számadásukat február 3 tói/12-ig mindi}-déli 12 óráig adják be a Közellátási Hivatalhoz.
A számadás Leadásának elmulasztása vagy későn beadása: kihágár.
A számadáshoz szükséges bon" tékért mindenki jelentkezzék a Közellátási Hivatalban.
Nagykanizsa, 1944, jan. 29.
4» Polgármester.
A napy csapástól é« mélységes fájdalomtól Itsujlvn bánatos szívvel és könnves szomorúság« «1, de a Mindenhaló szent akaratában való aláaatos meg-nyuevással tudatjuk, hony akii mi szivünk egész melegével szerettünk és akt ériünk egész életét szorgos munkába állította, a leggyengédebb férj a jóságos díivU szerelő édesapa, após, nagyapia, testvér, scgor, nagybácsi illetve rokon
BOJT JÁNOS
áldásos Munkás életének 66-ik, boldog házasságának 46-ik évében hosszú betegség és mélységes türelemmel viselt szenvedés után a betegek szentségével megerősítve visszaadta nemes lelkét Teremtőjének.
Drága és megboldogult halottunkat február hó 1-éa, kedden délután 3 órakor fogjuk a temet* halottasházából a rám. kat. egyház szertartása szerint beszenteltelni és a esalAdi sírboltba ór»k nyugvóhelyén helyezni.
Az engesztelő szentmiso áldozat a megboldogult lelkifldvéért folyó évi február hó 1-én délelölt i/aI0órakor fog a szenlferenarendiek plébánia-templomában a Miadeahatónak bemutattatni.
Nagykanizsa, 1941. január hó 30.
Áldott emlékedet soha «1 nem múló »»eictcUol jrisxflk meg 1
özv. Bojt Jánosné >z. Sáfrán Hona neie: Bojt Margit féri. nagvbajoml dr. Sólyom Sándorné, Bojt Erzsébet férj. Haha Imréné, dr. Bojt Lajos piarista tanár, dr. Bojt István bírósági Jegyző gyermekei: nagybajomi dr. Sólyom Sándor m. kir tiszti főorvos, Blaha Imre fóváiosi tisztviselő vejei; Bolt Lajos, István, Zsigmond, Mária férj. Leposa Fereaené testvérei; Sólyom Ilonka, Sándorka, Blaha Aglka és Mártuka unokái, sógor-
női, sógorai és a gyászoló rokonság.
A Néptakarékpénztár Részvénytársaság Nagykanizsán igazgatósága, felügyelőbizottsóga, tisztviselői és altiszti kara őszinte fájdalommal jelenti, hogy az intézet alapítása óta hűséges altisztje
Bojt János
folyó hó 30-án váratlanul elhunyt.
A megboldogult 38 évi működése alatt ernyedetlen szorgalmával és odaadó munkásságával fáradhatatlanul dolgozott intézetünk érdekében és munkakészségével felejthetetlen érdemeket szerzett.
Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni I
Mélysége* fájdalommal, de Isten megváltoztathatatlan akaratában való megnyugvással jelentjük, hogy
GRANDADAM BERTA
francia uyelvtanárnö
rövid szenvedés után folyó hó 30-án visszaadta jóságos lelkét Teremtőjének.
A megboldogult 54 évet töltött Nagykanizsán és ebből 42 évet síülőink házánál.
Drága halódunk földi maradványát február 1-én délután 2 órakor fogjuk a róm. kat. egyház szertartása szerint beszenteltetni és mi\\el szülőföldjére való elszállilása ezidö szerint nem lehetséges, ideiglenesen a nagykanizsai körtemetöben nyugalomra helyezni.
A megboldogult lelkíüdvéért az engesztelő szenlmise-áldo-zatot február 1-én délelölt 8 órakor mutálják be az Egek Urának a Jézus Szive plébánia-templomban. Nagykanizsa, 1944. január 31.
Bmlékét soha el nem móló hálával és kegyelettel fogjak megörizii I
Wclscr János
Dr. Bartka Istváané Waiser Katalin
Dr. Sehfits Aladárné Welscr Ella
Tiszteletlel értesítem a
perzsaszőnyeg-tulajdonosokat,
hogy nagykanizsai rövid lartózkodásom alatt szak-\' szerűen vállalom keleti szőnyegek jawitását.
Tütüngyán Pál ÖK^\'JSaErZT
Nagykanizsai dmem: Garfi kárpitos, Horthy Mtklóe-ut 6.
DRAVAVOLGYI V,LLAM0S ARrtM
SZOLGÁLTATÓ RT.
Aramsxámlák fizetése, reklamációk, hibajelentések, szakszerű felvilágosítás minden villamos kérdésben déftelöit 8-tól déiutÁn BB évéig.
Csengary-ut öl, t»l«Von 294.
Értesülés.
Zalnszentbalázs községben f. évi február hó 7-éw
tartandó
országos állatvásár
a ragadó* száj- éa kft-rftmféjéa miatt elmarad. Allatfelhajféa tilos.
Zalaszentualázs, 1944, jan. 29.
Elfiljérésé*
»6
Eladó
a tulajdonowat képező .Kerne" nevü 15)48. évi Bzületéstl
magyar félvér
160 cm. magas, 172 cm. őv-mérettf, cm. szárvaaUgsigu, aranysárga szinti ménem, jelenleg SOOO P-érl. „Seglia-
gyási engedéllyel" el van líWa.
A mén megtekinthető:
Salk6vo«kat, Vas megy« 2M Gróf Moyoii Győrgyné.
APRÓHIRDETÉSEK
ÁLLÁS
KlfiitóleAnyt azonnali belépésre fel-vesitínk. Berény ékszerész. 314
iBejáróleónyt
Csengery-ut 5.
délelőttre felveszek
310
Megbízható kifutó azonnal felvételik Muszel csemegettzlet. 345
KifutóleAnyt felveszek. Papp Oizkár clpőkereskídő. 33»
BeJórúnAt keresek azonnalra. Taay,
Sugár- ut lü\'«. I. em. 347
ADÁS-VÉTEL
í
Mlndenléle Uwegeket, gyógyszertlve-et Is, u legmagasabb áron vásárolok, eutsch Gusztáv. 281
Kitűnő állapotban levő koaatttaa és Átmeneti kabát, fla\'sl leány (észére,
eladó. Kolcsey-u. 17. 1. ajtó.
gladói íróasztal, konzulttlkór, szalon-garnitura, függöny, nprósigok, könyvszekrény. Csengery-ut 18/b. 346
LAKÁS, ÜZLETHELYISÉG
Szobo-konyhu és mellékhelyiségekből álló lakást keres február i-re vagy 15-itére kis csaladu Iparosiegéd Címet a ki-
; »lóba kér.
HAZ LS INGATLAN
Eladó izánlólöld Atilla ut végén 90U □ öl. Bővebbet Pcirlcs ügyvédnél. 343-
KÜLÖNFÉLE
Mindennapi levelezésből ősszegyttttött tOmegbólyegot bélyeggyUJtési célokra megvaaiek, Barbarits, Zalai KOzlöny szerkesztósége, naponta délután 6—7 óra között. Ba a hirdetés mindig érvényes.
— SzQKséQlBtBit
mindenki a helyi kereskedőknél éa lpnroKoknál szerezze be!
ZALAI KŰZLÚHY
reLITINAI NAPILAP.
„Klz|azdasá|l Pt T. .............. A
relaJöa kiadó: 2alaJ Kát^iy. Nyomatott: a HK»z»ax*asá|l Ft T. (ti«tuliM*
■yandájábaa miykulisái. (Myocidáárt toUli Zalai RároteJ

Insert failed. Could not insert session data.