Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
72.91 MB
2023-09-18 13:55:32
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
294
498
Zala
Demokratikus politikai napilap
1946. február 027-049. szám

A nagykanizsai egyesült baloldali front hivatalos lapja
Kiadja: "Közgazdasági R. T. Nagykanizsa"
Szerkesztésért és kiadásért felel: Bencze Jenő
Nyomtatott a "Közgazdasági R. T. Nagykanizsa" nyomdájában Nagykanizsán
Nyomdáért felel: Zalai Károly


A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

5U évfolyam. 27. szám
Nagykanizsa« 1946. február 1.. péntek
\
Ára lOOO pengő.
Demokratikus politikai napilap.
Szerkeszti : Bencza Jenő főszerkesztő.
Sterke**tó»é£ és kiadóhivatal : F6*ót 5. tzAra. felelős: 31.
! Î
Tildy Zoltánt a holnap kikiáltandó Magyar Köztársaság
elnökévé választják
Az ÜNRRA megbízottja Budapestre érkezeit — Angeilo Rótta lesz a szentszéki magyar követ
Nagykanizsa Qnnepei
A tegnap délután tartott pártközi konferencián megállapították a köztársasági államformáról szóló törvényjavaslat letárgyalását A törvényjavaslat pénteken kerül harmadszori olvasásban a Ház síé. Ha V nemzstgyftlés hajrmadszorl olvasásban is elfogadta a. törvényjavaslatot, a nemzetgyűlés elnöke ünnepélyesen kihirdeti a köztársaság megvalósulásit. Ezután következik az elnökválasztás. Az elnökit közfelkiáltással választják meg. Az újonnan megválasztott köztársasági el nőkx Tildy Zoltán akkor a Nemzeti Főtanácsnak benyújtja a miniszterelnökségről való lemondását. A Nemzeti Főtanács elnöke a lemondást elfogadja és a kormányt továbbra is az Qgyek vitelével bízza meg az uj kormány megalakulásáig. Ezután kerfll sor az uj köztársaségi elnök eskütételére. Az Országps Nemzeti Bizottság rendezésében ezalatt hatalmas tömegek vonulnak fel az Országház elé, hogy ünnepeljek a köztársaság megszülfclé-sét Nagy Ferenc a köztársasági einök eskütétele után a parlament erkelyérő! bejelenti a magyar köztársaság megszületését és a köztársasági einök megválasztását. A köztársasági elnök beszéde után Szaksait* Árpád, Rákosi Mátyás és Kovács imre sióinak a néphez.
A nemzetgyűlés tegnapi élésén a köztáraesági áilamformáró! szóló törvényjavaslatot Sulyok Oaosö terjesztette á nemzetgyűlés elé:. — Az emberi szabadság-eszmék megvalósítása érdekében kell állami épületünket helyreállítani. Le kell építeni ezt a bizalmi válságot, mely a fiatal magyar demokrácia egységét megnehezíti. Bizonyos feszültségek vannak kifelé és befelé, melyek lehetetlenné teszik, a fejlődést Tettek-kel''kell tehát bizonyítani, hogy valóban demokráciát akarunk. A'' köztársasági államforma • bizonyltja, hogy'' a martból átmenteni való nem igen akad. A magyar demokráoia nemcsak beteszi az ajtót a mult mögött, hanem be is falazza. Xi keli küszöbölni a fennálló ellentétek alapéit. Az országban'' mindenki együvé tartozik, össze keli fogni, hogy biztosítsuk a jövót Sulyok Oezsó beszéde után Rónai József kommunistapárti képviselő, mint a kisebbségi vélemény előadója bejelentette,- hogy véleményének előadásától eláll, meft javaslatainak másképpen sikerüjt biztosítékot szerezni. Ezután a pártok szónokai szóltak hozzá a javaalathoz. A Magyar Kommunista Párt részéről Rajk László, a Szociáldemokrata Párt részéről Kéthly Anna, a Nemzeti Parasztpárt részéről Darvas József.
Bede kövei távirata szerint 300.000- dollár értékű élelmiszer készen áU a szállításra ■
Bede István rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter Londonbői táviratot küldött, hogy az''ÜNRRA intézkedésére 300.000 dollár értékű élelmiszer készen áU Magyarországba való elszállításra.
Hagy Ferenc és Tildy Zoltán feltűnést ke/tő beszéd ti a Kisgazdapárt értekezletén
A .Füu^etbn Kisz&zd''íjMrr értekezletet tartott ''j köztár-viséiri elnök személyével kapcsolat J*an. Vavrx tvm-. megállapította, ho^y Magvar-orszá*.r elvv>nsé^ elién:*rv annak köszönheti .nemzetközi tekintélyét. hojry talpraáUása után a kez<Mi éíjyetértéssct és belső zarnrak nélbu} tudta megtenni. Kezdetben ól jbl^" lék a köztársasági elnöki t ísztHAere. azonban , juíüi tiulná elviselni,. Jioey egy jtaréix: is -szembe kerüljön Tílfjx Zoltánnal. :iki\el IS V-vnj küzdött együtt; Tfldy Zoltán a mn>íyHr: demokratikus {«olitikni öleinek olyan-vezéralakja. aktnVd többől a/ orszáfcr esetlen vwréjrfúrfiíUwk''-Bcm köszönhet.
Nem tudom lehetséges lett volna-e e politikát tovább folytatni, ha - nem Tildy önmérsékletéveT.s»dJáÍyozták volna azt Ezt a politikát Tildy Zottán személyesítette meg. A maga részéről nyugodtan vattaija Tildy Zoltán köztársasági elnökké való jelölését, mert meg van arról győződve, hogy nemcsak bölcs, igazságos. kiegyensúlyozott államfő lesz. hanem építeni fogja azokat a kötelékeket, amelyek partimhoz fűztek.
N''atrv Ferenc szavaira''Ti Idv Zoltán válaszolt. .Mesremlékrzett Ííaj<yy-Zsilinszkv Endréről, akinek* emlékezetére az éri••Ící*3rlt»í résztvevői néhány jjrrees néma feláíbVwnl'' tüntették. Azt''mondta, hotry a
Független Kisgazdapárt akkor kezdte meg történelmi hivatását amikor 1842-ben megkeresték a Szo: ciáldemokrata Pártot ¿8 rl ország parasztsága és munkássága magáévá tette azt a gondolaton, hogy a tet-nagy párt a közös Bélért együtt '' dolgozzék, mert egyik sem tad a • másik néfköl megállni es egyik részére sem nyílik ut a másik nélkül a politikai érvényesüléshez.
A népügyész egy népbiró letartóztatását indítványozta ..
A népbirósá<r ^átai-t^áosa Kzom-Iwton tárgyai tu Sziklai •*.lánosnak..s a Standard vc/én«uÍL''aiájónak, ^ iV bünWtVsainak háború* ''.és. oéppl lenes Immnryét. Tekintettél arra,qöz}.-a Póíjjiiri Dentokraui Páii liéiíbifüja. nem jéleuí inly. a képvisoíetéhé)) '' jelentkező~ ]>ó1 I»íróéul tartották rneír a. tárgyalást. Amtkot azonbrin a náés Ítélet hozatnlr* -vonul? ''v«a*za :« birósáír véleménye. tviu a pótbirp'''' száfaize szerint-ahknlr. •••«* -iltero* Jfk^ílezte macát: kijHcittnuv^^y nem lehet itéletot hoziil, rn^yfo íkmí» Polgári Hjemotsata [witi. hanem Kujíactlon ''Kisgazda párti éf iiry a tanács kőt-Fűtetlen Kisgazda. júrtí bíróval, viszont Pókrári i>em''*Krnta párti Kiró nélkül íaiiiyalt. A Rálai-mnácsigy nem tudott Ítéletet'' hozni a -régen'' ímzödw Standard-üi/yheti. A Sziklai-üj*y iiépüsyés«?, dr.- KáK
Az angol parlament megszavazta a szénbányák államosítását
^ London. jamiár Öl
Az ansfol parlament egénz őiszaka taitoít ölesében, amely "hajnali há-iom órakor éi*í Tétjét, méijazavaztt a süénbánvák államosi1á»án»l szóló, törfénvjavá^latot. A lf.txloji. b;t/:''dun . a lor<lkanvellür kije len tv? u?, . x -nem íartja szüks»a:e?nek ]«rlam »nti dolecá<''ió kiküldőét a len-^vid. német t-s ti\acr>ar ki5y>bbs,»»j;rk (V-b-s/H>TJÍkiálH>l xtiló kitelópibV-n -k el !e;:ör/»Vvvr<?. Az<»n folfot^''u-ájink ad»»ti kiíejiv/irt, ''Iio^y a. Ivkéiiek k^joblt biztonit«*ka a nénu-t kiJxébhsé''.rek ^t-tek''j u! ff-. • Xézet< »r>záirl>a.»
Közvetlen tárgyalások kezdődnek a Szovjetunió és Perzsia
között
v I/Oíu!<uts. január 31
Az KgjWtüit Nemzetek bi/ions»k;i •any^a ma déluu''m (.töj''íjjforszáar és Indonézia üi^ét. tárhatja. A''tétjnapi ülésen nvfi^* órán át Uirtó vita irtán líevin külüu>minii>zte»" javsr?-latát feladták.el u icrzsi Ion.. íkhív ;t fojt fél. a Szovjetunió. é> Perzsia kezdjen k«/.\x-4Jen tár^>alá-soknt {+ a tar^\aláx»k iiwneiéről a lézionsáii Tanácsnak joí?i le<z joik''ii-t--s; kvrni. Amennviix.-n a felek jvni ludiutk mtnr.UlajJodásnt jutni, a biz-tonsá^i ?;uiá<> tovább . tárgyalja a jorzsa kérdési.
Először az Olaszországgal kötendő békeszerződést készítik el
i - Wax/tiftíffo''/i. január 31 ByriHis külügyminiszter Washin^-lonhan kijélentétto, hoi.^ az Kayosi''dt Nemzetek lanáesa az K^>esüh Áll »-mok k^r.''-s«*ix» }iozv.ájácuít, bojíy esősorban az Maszorszáée.''il kí>tend«''> bókeszerZ.ódést készítsék elé. Neiml • külüi!}miniszter Londonból visszatérve.* már , Imúj''ozóitan utált "az •^aszorezá^gal kötendő békeszerződés idóponliára. Szerinte semmi aks, dáKa néín í-sz annak. ho?y áprili--han .üiegkOsüék a békét Olasz-orszácgal. Xenni kijelentését nuv-erősiti a Beuter azon jelentése., ho^
r.\ rr.o^ visvz^V-r Kui öjHiba. h<h*y íxW.tio^vi-n ci iiR«irLf//iótlij b.*-ketár-
ny.i!,isfikon.'' A külminiízterek bely:,*tc>soinek 4» k?MÍ készíteni .•♦ejvc^ik az < Miu^zorszáínral. liánom a M a^ryurorszáj^a 1 köteodó bókesz^r zűdé» anyagát is. Ismeret.^ ehlvn 4 tekintetlrn; a nairyhalaímak álliis-'' jiontja.» meJy a fKaneiákn.ik :«lott'' jut kif.''jw. s ainelx s/eriut a békeszér/''idC*ek nn^kötöví előtt m<."zballiratják az érd.-keh államokat. elsóyirljan Ma^xarorszá-''
Angol pilóták kivégzése a nürnbergi törvényszék előtt r
■ Xíirubrr//, január íü A ;«ürnlior_''i tár^AaIás<m hangzott el az első hivataK>s vali''o-inás az ''/) aoírol repülőt i-zí kivés-. /«V''iöi, akik lUll-licn meuszökiek t''Líy jk''m.''t foC''oivtáljotlM''il. A kivV-sek aláírásakor Kei tel a/t mondta, •Knry a szökéseknek vé^et kell vetni «''-> ¡V''ldát kell miitatni. K^iv-I a kí-^ v.''-^z,''''<rél szóló jKiruíusót Hitlerr.jfT GöríuirLiíl «*s H.-intlenel tartott ta-'' náeskozási után adta ki.
Rablóbandák garázdálkodnak a rommá váűt Drezdában
Drezda, január ill l)jez<J:u "a v.iKtii.». viráir/.ö ipari »entnnn most rom é- pu>zt'':lá>. A jíimv''klnTi a romok között jo^tó Iwndák tanyáznak. Kzek ineíf-áUitanak m«''ir n»e»rrakott ;ebt:*rautó-
kat is é* kifo-ztják. l\''»/.Uj-^atá> tikat •és rablásaikat a leikiméletlénebbíil liajtják vt\rif''. az i''iiiíorélelet sem kinii''lik. Az.an^rol r''ts amerikai rvnd-órs«r az öss/f»s <j\anns heivekot vé-¿uíTazziázza. Ikh/% a bundákét kéz-, lukeritse. Ley:u(óf»b elfogtak e^v tizenhat tairu társaságot, amely elszökött osf«b. I.''irjA ■! é-. franoi''í k''''jj\-szennunkásí>klv''»l áil »ti. A fos/t-hrttö itandát ké? n ''na''t as«z.>ny" élelmozté. líejtekbeK''C muo zeákme Liikkautak.
A Szovjet visszaadja az észak-iráni vasutvonalakat
MoszIm, január 01 A szovjet kormány elhatározta,'' boiry visszai''tdja az iráni kormánynak az északikor" vasutvojKiUkat. Az át-, adáí- r^zlet<«i> i;*k mr-^beí. zöfös ír.''"» .MoszkváÍH>l* mazásran^u tisztviselő, érkezett Telieránba.
UjságsztrájkFrancíaországban
7''őriz*, január 31 L\. fi-ain iu ujsá2.>ztrájk ''b;''iróm r»:^», ót''s tart s a'' íranciu lapok nem jekmnek nieir. Az ujsásrokat nidió^al ós banirszmos Hutókkal j>ótoIják. Annak ellenőriKery a nyotudászok sztrájkolnak, Pm»íz> nem itkar hírek nólkül maradni. Kedden t»sfe Soir és llíuuaisilé hau^/óróv:.il...fel-5-wreíí iíi'':pk<>->ival járta lh'' Párizs utcáit-. A Fissiro'' nyokL hangszórót r.'')»zített IViríx.s külónl«)ző kert"iL«tei-1a.ii. '' . '' >>
Budapestről jelentik:
A UNRRA megbízottja Budapestre érkezett
Az UN RlíA-iiieabizottja, Ilill tá-iKinvik líudajk-stro éikozett. b<v> nieírUíszéiésekét folytasson. »/.. I • N U HA se^éíyezé-->év''öi kapcsolat.is ¿«irxekről. ilill táljornok az anh.Tikai katonai m»>-zió \ézetójí'' és Kovác.-> aUvr.-<].-s tár>:t.sí«;ái^ui n>ejílátojfatta a mim8zteiWn«4\öt. -majd délutánéi kftsellátási mííiisztewil tárvrvalt a
•icuélvez''-s üdvében. Az r\''líKA
»zűllítmánvok Trieszten keivsztül érkeztek: .A kőzelláuiai múu''szter rnélyséses hálával mondott k*ö»^5ne-
.It.-t a sf^ritsejré»!. A-inc^l>esZél;í. után a közellátási mmis/U''r elisruerésápl luéltatta Kovács alezrèôvs munkájának jírU^ntő^é^.''t''y^ azt .- nvondta, !k«2T> az első küul».''mény ralós/.inü-!e-r már naji alatt mői(érk:v.ik.
A doffár átszámítási árfolyama
A Nemzeti Bank a következő átszámítási folyamokat állapította meg: dollár349.7001-35.3,700, svájci frank 82.850 —83.050, jegy gramm színarany 303.508, 10 koronás aranyérem 1,409.727, Nápoleon arany 2,284.904.
Z A L* A
194G. ftbruár 3
máu Ovór^i- az üsryról }oo^vzőfcrmyvet !
vett fvrí.6s UKÍitTáhyozta a csaló nép- ; hir«''i ónz/>tí)C*vétel:''''t és átszállítása* j az állaiwié>''értzsé<rrrí. A népügyft« | inditránya u<ryében a Kátaj-tanács .! mésf ma dönt. 1
Nagykanizsa ünnepli a''köztársaság kikiáltását
„•! ma iiitiflnrftfli yjrthózi t:f*n-i+rcvcttin ''HfMfifozt''Vi. üogjj «•/-itöfcú+ o frrvezfUő''.
min#e>> fárk-iM :>/mikor Hajút • párihrhf > « /«7Ph'' a . i''i r^pt .0**2.'' -
ahonnét t*>n.: - -t t sorok km 2 órakor felvonulnak sU./. ümwpséír synnhffíy én* a íMiüár-ttton ¿ovő 5>zoc¡áldemok''ruLa JYwt disztermök*. Az ünnep*''-.^.!» minden |mi t vezetője UszéJni íjjjf. szavalata zeneszámok i< elhangzanak. Az n/.íehke: e?é*i•/. naj» zárva tartják. miií a hivatalokban" «W nnl-beiyeklxm tléii lií ónkor :t iiárlkozi konferencia lyilározata alapján inin-
duu munka inc-^szünik.
% - . • ; • • < •
Ehenhalt a pékmühetybén
Tojnap jelentés érkezett u nagykanizsai rtmifiőrk:t]>í f á nvsaíT h«m"nr>i < sztáJyára. Jjoítv az Arpád-ulca Ml. szám alatt levő pékmuJxdvhen euy Imilát laláfU''k. A hir vób''k* után a nwidőrsé^ kíszhII: a inlvszinrc». ahol megállapították. Nokodik (iyőzü éve> inimkunélküíi hullája fek-zii. a p«*ktníi|tf»!y.l»m. A hivajLilo« orvo-j vizsifáhí rfzőrlnta halált éltséif ált ií bekörertkexet 1 szívirye 1 vreV''jr okozt->. A me-.rejlétt rizseiiat megállapította, ■liio^v''a pékmester m íren^ttdto \''o-kodiknak,'' fagy jiz <-jszakát műhely lám töhhas>e, <le éielmot nem atlúr íu-ki. Miután az éhenhalás t ínyként-, bizonyítható, az- ü^rvvszrsAí a tem-.--tésiensedélyt megadta.
NYdeménvünk szerint Nokodik vl-'' temetésével az iig\ azonban nőni* foj^ződhot m^rt a rerwlér«''-_:n k: a logníapcwabfcui fct • k.?H vizsgálni azokat a körülményekét* :< tu-elvck egy ember á''-i»onpuszt ulásat előidéz-, lék. ''A magyar demokráciában neui szabad. hoúy ilyen esetek előforduljanak. : •
Hirdetmény.
'' A*. 1080194.",. M. K. sz. rendelet 11. §-a.értelmiben közbiné teszem, hogy a nagykanizsai II. bz. Igazoló Bizottság 1945. f oioar ho 8-tól a?, alább megnevezettek it^izolása táríCVábon hoz határozatot:
Február S.: Balogh Imre. Ka-, nics Magda. Maíryav Mária. Schvnrez .Mária MAV naj»számosok. Kulcsár 1 Ibolya g>*ors- ^épim. Dávkl Lá.-zlö nvunkás.
''. Február .9. -1fj. (¡iczV Józtof MAV :nunkÁsr-iioí$ár Teréz, Í>ávid JcVzíieí-né, ;\kánár Katalin. Bí>íT«< Ilona'' !i»j»z;yno-jk. jCov:u:-i<> futván pá-Ivuimifyíás.
''Ffftniár //..- jPolai Tei\W, . IVili Katalbt. Schwarcz József. "Stwber Sándoj-. V*:ij<fa 0yöi"2> MÁ,V nap--száino-ok. Németh )njVe -júlVatriun-kás. . T. i r < .
Február J.''.: ? -Vreisroidt István MÁV festő. Hoki ''Julianna. Márton-falv» IV-bt, Németh: 1-ászló. NNérneth dóz-ef. Kanívalics József *iiaj>szá-mosok. v
Február /•/.; .Sz.-1d3h.dyi'' -Józs-Í. Chertós ÍTVöc^fN- MAV kőművesek. Németh Jenő. segédmunkás. Kovai--> • Ker.üic. Jordán Ferenc. Búza Anna ivapszámosok.
FeJhivom a lakosságot, • íio^y mindazok, akik az ijazo''uis alá/vout fentebb meeiievezett k<"»z;ilk:ilmazet-tak olyan ma^atartáöáróí.. vetgj- c^e-lekedetérőr tudnak, a-nely a nia^var nép érdekeit sértette vji^y sérti. <>z1-éí> az erre vonatkozó hizőnyi te kokat nálam, szóban, xittzy íréslntn liaki-déktrtlánu!'' jelentsék be''Szabó István mozdonyvezető Babóehay Gvórgv-utca -13?s^áni, a II. Igazoló I^izott-sáír el nőkénél.
1 iirveUnoztetrú; l>eielerttőkot '' arra. IwcQÍVaz irásboH. bejelentéseket <sak akkor veheti'' a ^izottsíis: ficye-¡etniwx ha a bejelentő nevét é.« lak-cimét/ís feltüntet i. ^
Élelmezési munkások figyelem
Vasárnap, február 3-án d. e. 10 óra-, kor közgyűlést tanunk. Megjelenés kötelező. Vezetőség. /
Az adópengő árfolyama
A pénzügyminiszter január 31-én érvényes hatállyal az adópengő értékárfolyamát a következőképen állapította meg: I adópengő egyenlő 1.64 pengővel
Két fasiszta összeesküvő a politikai rendőrség kezén
Néhány nappal ezelőtt n jxditjkat rendőrség őrizetbe-rette .Mindszenti Ilii és .líoncsik Imre kóztisztviK''Ió-Uet. akik- ¡\r. rs^yik politikai párt holpsésiében rö»x.v''-dulákat gyártottak iís azt hólabdaszerűen verjesz-tettL^k. A röpiratokban támadták a jelenleiji <fc:nokratikus államformát é< uszító jelszavakkal pnihálták a reakviót erósiteni. Vasárnap délelőtt .1 jxditikai . iríndőr^''-srceic sikerült iné? két fa>iszta összeesküvőt uri-zetk* veruíi. akik Mind.szzmtm-1 Uencsikkel együtt iK''mcsak röpiratok u>ártására iendezk.-dtek i>e. hanem meréuvletekr:* w közüliek. A nyomozást tovább folytatják az összeesküvés minden r''^ztvevőjének falkutatására. • V.
. A ma^var jVemzetíyülés. holnap délután két -órakor harmadik, olva jsWían ss elfo^tdja a matO''ar köz-társasá^ra vonatkozó törvényjava.--latot. arr*»h 0}fogadási után azohnal törvénverőr.- L»; <vmelk\-"iik. Az ez<*r-eMÍendős inayjár tórtéueleni t-dán :uéir solw^m tudott felmutatni ;i»"í jelehtös ''^teijesebb «sél »k^Jí.''ta*. .A fővár..s eddi? .ínég. sohi .nem Já-tott untö-p^Vekk.»I köszönti -születolt uj liöziártossáiíot.''<i.v ikmu mara<lnak el az ünneplésben a viil''k falvai és yár<»saj sem. Nac;. kiiAízs.» i< méltó keretek közrdt ühnep^ I,KRr ezt a nairy na|n»l. LV-kdött f''l 1"2 o»-akiii: ¡1 város kőpvi.<»5ótestül.*te <!i3zki>zt^yülést tort.
Lelőttek egy svábot és egy magyar asszonyt Murakereszturon
Tiidy Zoltán miniszterelnök fogadta az orosz táncegyüttes tagjait
Tildy Zoltán miniszterelnök szombaton délben Keresztury Dezső kultuszminiszter társaságában. fogadta a Budapesten vendégszereplő orosz táncegyüttes tagjait, akiket Barulin szovjet követségi tanácsos mutatott be.
Kik találták ki a robbanó töltőtollak hazug meséjét?
Az amerikai katonai misszió nvo-mozói számos olyan magyar állam-jKilííárt adtak már át az üioészs}^-nek. akik. a háború. folvanu''in szo-iencsét lenül ^¿rt érs "földre kénysze-rüít amerikai pilótákat'' bántaíinaz-ták. A birósáijok súlyosan elitélték a kemetk''nsí''-írek elkövetőit '' '' Most e^v uj vonalon kezdtek nyomozást a detektívek. M<«áHapiiották, hüíij'' az amerikai foglyok szenvedéseit azok a hábonts nszitók okoztuk, akik a robbanó babák, mérue&ítt bankjesjok,'' roblvuió töltőtollak ha-zuir meséjét vitték a köztudatba. Kzek a cikkirók felel«jsek azért. J»0£\ a falu néjje felült ezeknek n legendáknak »?v az amerikai.pilótákkal szemljen fenyoojetőlesr léiiett fel. A nyomozás foirja meirálíapitani. kik bujtogattak a s7/>vots<;ges államok pilótái ojlcn. Ezek feleióssófm.^ vonásíi rövid időn l«lül me2rtórt''nik.
Ma tárgyalja Imrédy bűnügyét a ítépbiróságok Országos Tanácsa
A nepbiróság tx. Nagy Károly-tanácsának kötél általi halálra . szóló Ítéletét az imrédy per népOgyéf-ze a hütlenségi vádtól eltérő minősítése, a védő pedig a halálbüntetés enyhítéséért mégfellebbezte. Má kezdi tárgyalni másodfokon az Imrédy-ügyet a JMOT Bojta-tanácsa a parlament delegációs termében. Az első tárgyalási nap a népbirósági ítélet iratainak ismertetésével telik el. A jogerős ítélet kihirdetésére előreláthatólag szerdán kerfll sor. A vádat dr. Ferenc Tibor népfőügyészhelyettes képviseli.
— FöWiffánylők és házh^tyigény^
lők fíayelmébe. Felhívunk minden érdeklődőt és érdekeltet, hogy szombat délelőtt 10 órakor a Kommunista Párt nagytermében rendkívül fontos megbeszélésre jöjjenek össze.
— Anyakönyvi kú«k. P, mult héten A leány 2 fh» szüfetett: Dolmanyo^ Jó z$«f földmOif«ne< Dani MArtánaJ^xi. Boránvi Ferenc t-tófedóncK és Baranyai Erz$ét>Vt -ej< Jeinyo. Aováfc Jdzsef gép. *oc$i$7eríl0nek ts í>zfepudvaii Katariirotfc l«Anya. Horváth János nípz«r»^sznek és Horváth Margitnak icartya. Zíoo, Jáu«t.
¿x Kuzsner flnríárak ienyt -- Házíssigot kötöttsk: Kovács Ferenc fodrés*n»«st<!r "MerófJ Mártával. Jankó Kálmán technikus Nemes Erzsébettel, Tollár Jenó gumijavitó Gordén Mariával, Révész Imre rendórtörzsórmester Tóth
ibolykévBl, Szekeres Józteí ianir
ser ilonávat, dr Lukács Gyula p. ü. ia-nac«os Lányi Dorottyával. — Halálozások: Sasvár: Jánosn6" Heizter Rózsa 77 éves. Kr^mer Jáno* 84 év«. Gyergyák György 3 nopoi. Vlnkler Károhr 74 éve*, Vaiéra Józreí 12 éves. Vlasits József 38. éves. Gáspár Sando'',44 éves, Schinfliper-ger. JAnosné Y-ert ftnha St 6yes, őzv Kat''Jv.t* Ktvánné Ba) Kataíin 81 <Hés: mir. Lorek Já:;osná örar Ma:»« .63''eves. Nemen» József 09 eves. Sótyom MirLa 36 Károly Mórton 49 éves, Schweit- -zer Bo!d!zsárn<- Sabján Máffa 75 éves, ezv Kertóvils JóKefré .B^ncze flnhá 62
. . X i''-''
eves.
A uaío kanizwai rendőrkapitánysa: biuiü^yi osztálya széleskörű uyí>mo-zást mditott cxr> urakeresxt ur.''»n eikőv .»tett bűncselekmény üíry''iiMi.
á mur:ikeresztúri.állomásra !>.— futott svábokal-ázíi 1 iitó s/or/lvéityró! i(?száll<4t Kern Kőtárt hodoffrán''ci földmüvxís. ho-''y másánál; innivilót s/crez/ %n. Alttr. ;»o^y Velé|»et! a vonatról. oüy ívldi^ nié«/ isin ;r.,''t;en turiííy:u* határvadi''isz rálőtt. A lövés ágyékát élte. Az életveszély e>.-i 1 uíé^lvsüll földíuüvest a mV^yka-nizsai kórházi» szállították. Tuyan-<snk a kórházb:« szállították C;xlá-nyi (íyórgyné murakoraBZtiiri tna-tryar földmüvesa«szonyt,<»kit'' aayan--fjz a katona aeb^sitett mesr súlyosan, mertvkei»yvfot akart feladni a vonatra? .
rendőrségtől uyect értesülésüiik szerint a liaturvadasz katona elfogatása csak órák kérdése. Á nriírviir közvélemény elvárja, ''boiry a nyilas-\ iláu «íz ittmamdt kreatúráját a »oíí-sulvösabb *,büntetés>el sújtsák. N''.nn vitt-. íjo^y a nyomozás ki fíhrja deiiteni. ho^y ez a katona "a nyilasok álatt is* hasonló körülmények között min<U>n HK^ondobis nétkül lőtt :<>on embereket. A "magyar ilemokrácia elsőrendű köteléesége. l>oiry a humánum nevében az ilyeti és liasonJó «jTdztetU''kei a k>esulyos;d>-i»aji meirtórolja.
Szép sikerrei fejeződött be az első Szakszervezeti Szabadegyetem
Szépszámú hallgatóság előtt tartotta meg dr. Kiss József, a nagy-, kanizsai Tüdőgondozó- és Malária-Állomás vezető orvosa tudományos előadását a „TüdŐgümókórróI és védrtüdszabályokrór cimen. Ezúton fejezi ki hálás köszönetét a Szakszervezeti Munkások Kulturbizott-sága dr. Kiss Józsefnek a nívós előadásért. /
Február 3-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a Magyar Kommunista Párt oagytermébéiL-tarnjáJf'' meg a második szabad^yetemi elöadast. Tartja Hegyi Jáoos „Tudományos szocializmus és nemzetiségi kérdés* címmel. • . -
Kalapácsos gyilkosság
A letenyei rendőrkaj rltánysáe" je-lentette; ho^- a közs»«/i erdő . felé vezető utón cjq íérfí véres hoUteste fekszik. A rendőrség :izonnal"kiszállt a helyszínre, de a hu!La személyazonosságát me-zállapimni nem tudta. Mecállapitották. no^v* ntyíden való-szinűsé^ szerint'' í^ nkossáu történt, amit az. is bizonyít, hozy a l^ulb niolbtt ecy véres" kalapácsot találtak. A re<vlórséü TetTSzéiesebbkörü nyomozást indította az'' eddi«jr iftleii tettesek kéziek?rití«ére. valamint az aldozat szeméivaz; mo^sáurá-. nak me^játlapitására.
— A meteorológiai intézet jelentése. Várható időjárás csütörtökön estig: Élénk déli és délnyugati, később erős. nyugati és északnyugati szél. Továbbra is borús idő.'' Dunántúlon és északon havaseső vagy ónós eső. Az enyhülés az egész országra kiterjed és a hőmérséklet az olvadási pont fölé emelkedik.
'' ZsebDup/dralc leszdl-• lUotí úron Káp&aiólc a j Zala Kiaáó0ivatalöban
— Felhivé* i A KOKSz feihivja. tagjait, hogy pénteken, fél 2 órakor az egyesület helyiségében jelenjenek meg. mivel testüktileg veszünk részt a Köztársaság kikiáltásának megünneplésére rendezendő felvonuláson és ünnepélyen. - <—■ A Nagykanizsai Épitömunkás* Szakcsoport 1946. évi február hó 2 án d. e. 10 órakor rendes évi köz-gyOlést tatt-5 Szociáldemokrata Pártban. A közgyűlésen csak az vehet részt, akinek a december havi tagsága . rendezVe van. Vezetőség.
—r Felhivás 1 Felkérjük a -nagyr, kanizsai és bagolasánci összes föld-., hözjuttatottakat, hogy a gazdasági törekvéseik elös^itésére a 131.000-1945. F. M. számú rendelet alap-jan létcsítecdő főldmüvesszövetke-zet 1946. évi február 3-Ss, délután fél 2 órakor a Gazdaképző Iskola (Ady Endre-u. 74/a. sz. alatti) helyiségében tartandó alakuló közgyűlésén mefjelenni''sziveskedjenék.
Szervező Bizottság.
Hirdetmények.
értesítem a raevkr.nf>s»i pa?<bÜkodókat. hotjy a Kőzeü.üáíui^yj MnuszterafctmttV-hcszoliáltaiás atói senkii ''sem níentoit Ftfihivom * eazdáUodoka:, hoe/ bazol-. gáltatisi Htretlséj ükoék mwdjn kf»rtB-rnéryek között tegyenek eltip''l/L iauüts-''> sók élíen a kihá£isi eJjárás! h^etem íO:! lyzniitb:. y Iái
A mjjtvar honvédtítni ariná»í«r drec-de tc az 1 ■ 21., 1923 és 1924 évfotyawEbí-¡ieit soiorájrit. A soro/ís Nazvkacixsáa tS4S ftbruar 4. ís ő. rtpjan a Kathol»ku$ Lcpcryfgyiet n^pvicrmfben lesz A rt*ny kvni/sai''H (ebru4r 4 én. a kískanizsmk fo^raár á ^n sornijtitnak.
A t-orozáson való m«:jcleoé-j k&tek-zct^éjr kiterjed 3z cmlüet: évfoíyambehek közti! m ndvnkirc. t<hit arra is, aki már volt ío ózva, vagy katona volt, vagy je-lerlec is az.
A»ti a sorozásról jgaio?atla-u távol m»-rad, bimtetcnúó cselekményt VöveJ ej. Tfi2.
Polgármettar
APRÓHIRDETÉSEK ^
Á''JáSjró edhilc« ab!»vav<xpőHó btíaü'' »51 óvja. Ciengery u- IS •■ t 356
Knünő kmavu répa k;phaió Cs.''D^ery-ut 6S. tfiyzcrflzletbee.; _139
Meg .''ételre ke:cs«rk g?«rmeká(yat, 6$ évet Korig hasznalha:6t Cím a kiadóban.
K(i<ő''ibejira''u ba''orozoit «xobát k«re-»«k. termísietbeoi d.j sassal KöíventÓt ís díjazok. Om a kiadóban 184
2AH potítákei napilap
Kladl«: .K«z|az4uaol R. T. Nafiykaalx»'' SztrfcMztésért m kiadásért felel Baaazt Jaat
Nydxpet zM a K. T. N*y
>xpit»a" r>cmdájiban fiigyktnkttt
Njo»d*ért telel: Zalai Kirdy
é/folvam. 28. szám
Nagykanizsa. 1946. február 2. szombat
Ára 2qOO pengő.
Bencze Jenő:
Uj magyar élet elé
-* Ma délután két .órakor valóra váll egy évszázados magyar álom. testet öltött millió és millió magyar ember féltve őrzött litkos vágyaa Magyar Köztársaság. Gsi akarások, amelyek valami páni félekun súlya ^latt a lelkek mélyén szunnyadtak. -ma győztes hadvezérként jelentkeznek minden szabadságol szerelő magyar ember szivében. '' Megszületett a Magyar Köztársaság !
Síik -szent törekvés, sok- vér és''rengcleg áldozatossá]? bukott el ezért a "kél bűvös szóért. Mindig önön vérünk hullott akár Dózsáról. Rákócziról, vagv Kossuthról olvassuk, mint küzdöttek és buktak el az átkos magyar sorstragédia színpadán. Zsuppfedeles jobbágy házak dohos szobáiban, kizsarolt "Zsellérek egészségtelen. odúiban, min denütt. ahová az elnyomás ronás lejének felj^rKészlvüs Jkeze eléri, íormduTomra készüllek a jelkék. Igaz vezérek és igaz költök születtek, akik VJhi-vatott vezérei és poétái voltyk á. magyar - "£2abads3gnnfr. mert magukkal tudták ragadni a meg-gyötörV és kisemmizett szenvedőket. n szenvedélyek legmagasabb csúcsáig a forradalomig. Lángra lobbantották az elnyomóit nép lelkének soha ki nem hunyó parazsát és ezek a lángok vörös fénnyel írták a magyar ég lirmamentumára " Phiberibb akarunk ''
Az ígesz civilizált világ a megértés és szolidaritás csodálatával adózott a magyar nép szabadságharcának, melyei egy idegen világ idegen uralkodójának zsarnoksága ellen folytaid! Mikor pedig ü efcászárí ház német zsoldosai eltiporták a legszentebb és legigazságosabb ügvérl íolvó harcot, akkor nvu-gat szabadságszerető nagy nemzetei az elbukoltakkal együtt gyászoltak:
Egészen másként fest az 101S- 19-es forradalom, melynek tiszta és becsületes célki-k~:zi?seil nem egy idege* esrísz áv idegen szuronyai, semmisítettek meg. hanem magukat magyarnak nevező. hazaáruló nagyurak. Egy általuk behívott, idegen bataíom szuronyainak árnyékában fehér lovon, gyilkos lisztjei társaságában bevonult a nagy Khán. aki akkor, anűfcbr még álll a forradalom kis szá-• mu. de hatalmas1 erkölcsi erejű hadsereg<\ ki sem mert mozdulni a francia* .-/»ironyoklóJ vedelt Szeded váró«« ;*ól Be\o* nhlásával.- az emberölésekkel egyidöben megkezdődött a magyar lélek gyilkolása is. A világtörténelemben páratlan az a bátorság, ahogy hazugságaikat terjesztették. Azokra is ráerő-
szakolták. akik pontosan ismerték az igazságot Az októberi forradalom igazságainak . fellá-rása a leghatékonyabb gyógyít 6-észköze lesz azoknak a beteg lelkeknek, akik még ma is ámolf futók módjára hatásuk alatt állanak. A legnagyobb művészetre emelt hitvány lélek mérgezés J lehetett esak az oka. hogy uralmuk huszonöt * esztendejében, mely zsarnokságában messze tulk-lt minden császári önkényen.-egyetlen nagyszabású forradalmi megmozdulás sem történt "Rezükben az Óriás Ma- " gyar törpévé zsugorodott. • Csak ey.l a törpe magyart, szabadságvágyától és büszkeségétől" megfosztott'' népet tudták he-, levinni egy olvaTi\ háborúba, amelynek célkitűzését nem mel-lcfle. de egyenesen ellené ¡r^f nyúllak Csák ezt a förpé ma-
»vari. melv óriás korában a vi-> % » i
ág egyik leglovagíasabb nemzete volt. tudták nagy tömegeiben eszközévé tenni a- német fyrávóknak s olyan cselckedekk-re bírni, melyeknek elfelejtek''-
életei, szabadságol

séhez újra óriás-magyarnak kell lenni, hogy az egyetemes cnibts rjség -érdekében is nagy leltekel művelhessen. Egy nép nagyságái nem lakosainak száma, dc erkölcsének és szellemének ereje határozza meg. Ezen feltételek teljesítésének vlsö lépése a ma kikiáltott Magyar Köztársaság.
Ma kikiáltották a . Magyar Köztársaságot, százhetven esztendővel azután, hogy I77tí-bán megszületett az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat. Százhetven esztendőnek kellett elmúlnia. hogy itt Európa szivében kihirdettessenek- azok a lörvé-
nvek. ameJvek a személves sza-• » »
hadságról, a gondolat- és véle-raényszahadságról. a vallás szabad gyakorlásáról. az egyesülési- és gyülekezési jog megvalósításáról. az egyéni tulajdonról, a személyi biztonságról, a szabad művelődési jogról szólnak. '' Az emberi jogok felemii lésében a lörvény felvette Roosevelt örökélet ürvé váló. acélnál tömörebb mondatát, amely szerint -minden embernek elnyomatástól, félelemtől és nélkülözésektől mentesen kell élnie
A inagvar demokráciának a
felszabadulás óla a in. í történelmi nápig óriási utal kellett bejárnia. Romhalmazokon kellett megfeszít ni e- a lábát. korgó gy<é mórral kellett vállán hordoznia egy gazdátlan, eleseti nép minden terhét. Küzdenie kellett és még sokáig küzdenie kell a magyar élet zeg-zugös utjain" megbújt reakciós öngyilkosokkal. A Magyar Közi.ár.sáságnak elég ereje lesz ahhoz, hogy a mult elbukott forradalmait kellően értékelve, megvédje az utolsó belüig mindazokat a jogokat, amelyeket az uj alkótmánv-biz-losit számára és lesújtson mindazokra.- akik szabadságukat a szabadság <jlicn, az emberi jogokat az emberi jogok ellen kívánják felhasználj. Xagy jaéjx-k nagy a jándéka1'' a Magyar Köztársaság. melyet ma a legdemokratikusabb választások utján létrejött Nemzetgyűlés egyhangúlag kikiáltott. Ezt az ajándékot ugy kell megőriznünk, mint a szemünk fényét, mint a szivünkben lakozó Istent, hogy a költővel elleniéiben elmondhassuk a Dunaparlon most már élnek boldog, vriis, Kacagó népek.
1946. évi első törvénycikk: Magyarország köztársaság
Törvényjavaslat a köztársaság védelméről — Halálra ítélték Budapest nyilas polgármesterét
A köztársasági államformáról szóló törvényjavaslatot kisebb stiláris módosításokkal részleteiben is elfogadta a. nemzetgyűlés tegnapi ülése. Kossá István a házszabályok 19. szakasza szerint az 1946. évi I. törvénycikket kihirdette és a nemzetgyűlés tagjai helyükről felállva lelkesen tapsoltak abból az alkalomból, hogy Magyarország köztársaság lett. A mai nemzetgyülesen a magyar köztársasági elnököt választják meg. aki megválasztása után leteszi az esküt. Budapesten délután 14 órakor lesz a Kossuth-téren a szabad magyar köztársaság ünneplése.
Ries igazságügyminiszter eücészitette a köztársaság védelméről szóló törvénytervezetet. Halálbüntetés vagy súlyos börtönbüntetés jár mindafflknak. aki a magyar köztái^asági államforma ellen pofitikai merényletet követnek el. Ugyancsak halálbüntetés, börtön, vagy kenyszermunkabüntetés jár mindazoknak, akik a köztársasági elnök személye ellen követnek el merényletet Azok a törvények, melyek eddig a királyi család védelmét célozták, hatályukat vesztik.
A szövetséges ellenőrző bizottság gazdasági szakértője, aki már eddig is felbecsülhetetlen szolgálatot tett a magyar kormánynak, a Nemzeti Bank épületébe tette át székhelyét. Itt folytatandó tevékenységével igyekszik beszerezni mindazokat az adatokat, amelyek segítségével módot találhat az infláció megakadályozására. A magyar kormány azt szeretné, ha valamely nagyhatalom részéró! szakértőket kűldenének ki a magyar gazdasági helyzet tanulmányozására. A szövetséges ellenőrző bizottság és a koemány képviselője szigorúan megállapítják azt a hitelkeretet, melyet a Nemzeti Bank esetről esetre a kormány rendelkezésere bocsát. A küiönfeie rémhírekkel kapcsolatban a Nemzeti Bank vezetősége ép úgy végzi munkáját mint eddig és ténykedését nem befolyásolhatja a külföldi ellenőrzés. Ezt az ellenőrzést a gazdasági főtanács elfogadta.
itdloj/ü les« és február 12-én tu! is L<xndonban marad. - Xagvbritanniu lészérói Cadogen brit államtitkár lesz a biztonsági tanács, tagja. Azon tény, hogy az angolok erre a tisztségre legtapasztaltabb diplomatájukat jelölték ki. maratja, mily rendkívüli fohtosságol tulajdonítanak ezen uiogbízatásnak. A csütörtökre kitűzött valamennyi ülést az Egyesült Nemzetek Szervezete mára halasztotta cl. Visin''ozky rna terjeszti h biztonsági tanáeí elé u Szovjetuniónak Görögországra vonatkozó álláspontját. Visi''uszky javallatára Iíevin válaszol Anglia nevében.
Újból megjelentek a francia újságok
A párizsi nyomdászok bérkö-. velelésének rendezése után" ma reggel újból megjeleli lek a párizsi napilapok.
Montgomery vezórkeri főnök lesz
. Xagybrítánía^jKideröinek uj vezérkari főnöke "Montgomery tábornok lesz. ''
Déttirott újra Ausztriához csatolják
Wien, február 1 A Szövetséges Ellenőrző. Bizottság Dél-Tirolnak Ausztriához való visszacsatolását ngm ellenzi. Ausztria igéréle szerint
• n
az olasz lakosság niegíarUialji állampolgárságát és továbbra is szabadon lakhat eddigi lakóhelyein és gazdasági tevékenysége biztosítva lesz. Ausztria hajlandó ezt a területet az Egyesült Nemzetek ellenőrzése alá, helyezni és hajlandó Olaszországnak a Dunán szabad kikölöl biztosítani.
Franco fenyegetődzik
f)úri:s\ febru^'' 1'' A spanyol kormáuy felhiwa a francia kormány figyelmét, ha . tovább folytatják Franco kor'' mánva elleni támadásaikat-, su— lyos veszély fenyegeti a franci a-
a
spanyol kereskedelmi kapcsolatokat és a spanyolországi Indicia érdekeltségeket A francia kormány megengedte a spanyol köztársaság" elnökének. hogy francia területen tartózkodjék A francia kormány ezen elhatározása lehetővé telte a spanyol köztársaság emigrációban élő elnökének, liogv kormánva kibö-
v r*«, » 0
vítésére tárgyalásokal folytasson annak a külföldön élő 1 10 ezer köztársasági állampolgár képviselőivel, akik Franco meg-hukle. 1 ására lörekszenek.
Visinszky ma terjeszti be a Szovjetkormány álláspontját a görög kérdésben
I,t>jtdon, február i A Londonban ülésező Egyesűit Nemzetek Szervereiének közgyűlése . február 1''2-én ér véget, két nappal később, mint eredetileg tervezték. A biztonsági tanács azonban állandó
f
ZALA
1946. február 2
Nagykanizsa dolgozói a Magyar Köztársaságért
Ezer éves törtéuelmünk for dulóponthoz érkezett: kikiáltót Iák a Magyar Köztársaságot. A mai .napnak nemcsak magyar, de világtörténelmi jelentősege is van. A magyarság történelme folyamán még sóhasejn teljesíthette ugy hivatását polgáraival^ de az egyetemes* emberiséggel szemben sem. mint ma. amikor felszabadult évszázados kemény <1 nyomása alól. Nagykanizsa dolgozói is örömmel ünnepelnek ma, a Magyar Köztársaság ki kiáltásának napján-: •
Nagykanizsa város vezetői:
Évezredek óta problémája az emberiségnek ;» társadalmi le-rendezkedés. az: államforma mi-kénti megválasztása Vajúdik az emberiség, vajúdnak a/, egyes nemzetek is és államformájukat ugy-választják meg.* ahogyan az az általános emberi elveknek a legjobban megfelel. Századunk-Jjan a korszerű államforma a köztársaság. Xerncsak azéit. -mert a világ legtöbb állama ebben jz államformában rendezkedett be, hanem azért is. mert századunkban az államforma, fejel meg legjobban az emberi méltóságnak MegfeleJő rendszerrel ugyanis biztosítva van ;iz. hogy a köztársaság vezetője.
rlnök. mindig az arra legrátermettebb ember legyen és az egyenlőség alapján az is biztosítva van. ho''-y hiinden ember elérheti az államban lehets legmagasabb méltóságot.
A magyar államformában he következelt nagy változást. líogy t. i. Magyarország ;; köztársu; sági államformát vette fel. szín-lén az előbbi elvek alapján kell elbírálni. Nálunk, magyaroknál az a speciális helyzet áll fenn. mint az angoloknál, hogy az«d-kotmányt nem csináltuk, hanem az született és ezer éveil át fejlcMött. alkalmazkodott a kóreszmékhez Megállapítandó volna* tehát az. hogy a mi történeti alkotmányunkba ;»z uj államforma miként illeszthető be. Alkotmányunk lényege: állam-'' fő és népképviseleti parlament. Hogy jövőben az államfő nem király, hanem elnök, hogy továbbá az.államfő nem születés, haneuf a tehetség és rátermettség alapján kerül a legfőbb méltóságba, ez a változás alkotmányunkba belefér, illetve alkotmányunkat gyönyörűen továbbiéi leszi i éspedig századunk uralkodó eszméjének», a demokratizmusnak szellemében.
Nagykanizsa város közönsége örömmel • üdvözli a köztársaság kikiáltását a fenti meggondolások alapján és hisz abban, hogy az uj államforma boldogabb jövőt hoz ez ország minden jó-száudéku. dolgozó polgárának.
A polgármester helyettesítésével megbízottak :
Dr. Szűcs László Dr. Paizs Ferenc tanácsnok j''jfgyzó
Szabad Szakszervezetek:
A szakszervezetek munkássága szervezetein, belül még a jrégí fasiszta rendszer alatt is a legtökéletesebb köztársaság formát élte. hol semmiféle kiváltságokat, megkülönböztetéseket vagy előjogokat nem ismert, lianem a telje-? jogegyenlőség . é* demokrácia alapjaira építve erősítette szervezeteit és vívta mindig küzdelmes és áldozatos harcait.
- Árfelszabadítást kővető első na-jokbaa jxxlig majdnem kizárólag a szakszervezoti munkásság Játott noki
— igen sok hlyen fizetés ri''dkül, súlyos nélkülözések "között — rohammunkádat a romok eltakarításának, mert tiídta, hogy a szebb, twldogabb, szabad Magvarországért doljrozik.
.Ma, a Magyar Köztársa^r kikiáltásának napján a nagykanizsai szakAzervczctekj melyek magukhan egyesítik a város szellemi és kőt kézi munkásait. örönimol csatlakoznak .a fjolitíkai pártok ''és az egész ország ünnopléeénez, mert a köztársasági állam fonna megvalósításában tuital-ma.s léj>óst látnak az iiraz, demokratikus, átdolgozok emberibb élet---színvonalát i>iztositó jövő kialakulásához.
Brónyai Lajos
a nagykanizsai szakszervezetek szakmaközi bi*ot(sáj{ának elnöke
A Magyar Kommunista Párt Nagykanizsai Szervezete:
A Magyar Köztársaság dkot-mányos biztosítékot nyújt, az ál-iampolgárok és a demoKratiKus erők, szabad fejlődése számára. L''gyanakkor- azonban sáncaiból kiveti a reakciósokat és "asisz-tákal s a demokrácia ellenségeit. A magyar köztársasági demokratikus alkotmány abból a szellemből fogamzott, hogy a nemzet boldogulása és a demokrácia jövője, egy és egymástól elválaszthatatlan. Az elmúlt idők ke-terves tapasztalatai, a 25 esz. tendős Horthy-uralom gyalázatos pályája. közfelfogása érlelte ezt a meggyőződést s az uj demokratikus alkotmány ennek a közfelfogásnak az eredménye.
A reakció támadásával szemben ezt a polilii^ít ■kell folytatni a jövőben is ~ amikor a demokratikus erők'' további küzdelmeit acélként vcdúaznrjrde-mokratikus köztársaság.
Tehát a magyar népnek szakítani kell a múlttal és minden erejét koncentrálni arra, hogy azt a jogoot. amit az alkotmány biztosit számára, minden körülmények között megvédje a-reakció támadásával szemben.
Éljen a Magyar Köztársaság !
'' Hegy János
Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt:.
A karácsonyi ünnepek óta számtalan újságcikk és nyilatkozat vílági-tott rá az ország vozgtőinek arra a y elemén vére, hogy uz országban icen tekintélyes néprétegek kívánják a/, alkotmány és az állanifonna kérdésének mielőbbi megnyugtató ronde zését. Enc vonatkozólag pártunk ál-''amniiniszteie, Dobi István tette at o:m3 határozott kijelenté.-cket. 0 maya saját személvében állást foglalt a köztársaság mellett s elmondta, hogy dunáhtuli választókerületében alig találkozott néhány ellenkező véle^ ménnyel. Elmondhatjuk tehát, hogy obben a kérdésben a Független Kisgazdapárt részérói hangzott el az első komoly kezdeményező szó. Tildy Zoltán miniszterelnök érdenir sze-«íánt méltatta Dohi István nyilatkozatát tVki jelentette, hogv a kormány szembenéz a kérdéssel. A miniszterelnök nyilatkozatából kiderült, hoír>-az államforma rendezésével egyide-jü''ejr, sót avval együtt szándékoznak elkészíteni Magyarország írott alkotmány levelét, mely tartalmazza az eaileri. és nemzeti szabadságjogoknak, külső és fceisó fügíetlensivünknek pontosan megfocralmazott bizto-siíékait. amelyek nélkül Magy^or-sVaVj szabad is demokratikus "^ete és idegnyugtató fejlődése el képző 1-hetetleh."
A magyar nemzet megérti a kor
szavát. Tudja azt, hogy helyzetének megjavítására, mi Íven változásokra van szüksége. A fügéét lén Kisgazdapárt parlamenti többsége ezt n szeaipontot szem előtt tartva obl>en a sorsdöntő jelentőségű kérdésben is eg>''S<!jgosen .töretlenül nyilatkozik ir.og. Az alkotmánylevélben kifejezésre akarja juttatni mindazokat a magasrendű eszméket^ amelyek a a párt nagy választási győzelmét oreaménvezték. A párt többsége é> • "og\"sége.— ez a kettő égj''ütt »»s elválaszthatatlanul kivétek»» történelmi lehetőséget kapott kezébe, amikor az afkotmány #és íUlamfornui ügv''ét kellett rendezni. A mi pártunk szándékai szerint születik mog Magyarország erős központi hatalma, amire — napról-napra* jobban, érezzük az élet minden területén — oly nagy szükségünk van. Pártunk egységes fellépése határozta meg azt Is, hogy az államfő személyének megválasztásánál a magyar nép tömegeinek a kívánsága teljesedjék.
Pártunk tagjai és az egész magyar nép hiszi é^ tudja", hogv a párt S-e-zetóinek döntése tninclenképpen a magyarság érdekeit szoígt''ilja. Ezek a .tömegek bizalommal és egységesen állriiik vezetőik mögött. A döntést a veáetók felel<»ségtudata é^-a nép csodalatos, bölcs jOzansága. eg>''ütte-sen hozta. Kern szabad eífeíejtenünk azt sem. hog>- az alkotmány és államforma ilyen rendezésének mok-. kora jelentősége van a béketárgyalások megfelelő légkörének ctókészi-tésénél is. Ez a béke előreláthatólag j • igen hosszú időre meghatározza Magyarország határait és helyzetét Dé!-kelet-Európában. Tisztában kei! lennünk vele, hogv a h»t>orut elvesztettük, a békél>:-n sok mindenért kell majd adóznunk, ami személyesen nem a m-i bűnünk, hanem égy. letűnt korszak hiivánv vezetőié. I>o m számb''tt kénytelenek leszünk vállalni, mert magvarok yagyunk. Az alkotmánv v* államforma ilyen bölcs rendezésível igei» sok bizalmatlanságot kiküszöböíünk Máfrvarország és szomszédai, de a távolabbi földrajzi fekvésű hatalmak köactt i-. ErőUdjos'' lépést tettünk Mairyarország végleges cleaiokratikus államrendje felé. és en-i:ek bizonyára kffivezó visszhangja lessz a viláirot ív''iW •/(''> nagyhatalmak között. S a magvar r.omzet U''-kessé^;-Ixmi, meglx>csüiésbon indulhat lK»ldo-gulásának utjai felé. • i .
.Magyar János nemzetgy. képv.
A Szociáldemokrata Párt köszönti a Magyar Köztársaságot:
A 2ő éves királynéik üli ki-iídvosdi játék korszaka február 1 -é^el lezárul. Hzen a napon a nemzetgyűlés ünneyiélyesen kikiáltja a magyar dolgozó nép évtizedes óhaját : a köztárs:isá-got. Kurópa legtöbb népe ráeszmélt arra, hogy a demokráciának megfelelő államforma kizárólag csak köztársaság lehet Magyarország, amely nagybirtokos és nagytőkés urai •jóvoltából mindenkor több évtizeddel a hahrdó szellemű európai népik'' utá''ii járt. most magára tj{|áll és elindult-azon az uton^tfrne!'''' a boldog demokratikus Ylagyc.r-ország felé vezet. .
A demokratiku^ Magyarország megteremtése fel é vezető ut első állomása a földreform végrehajtása. a második hatalmas jelentőségű állomása a köztár-saaság megteremtései. A köztársasági alkotmány-biztosítja a nemzetgyűlésen keresztül a iiép-nej^ azt a jogot, hogy arra a po-zi«éra, amelyre a köztársasági elnököt a nép bizalma állította. ha nem alkalmas, onnan el is .távolithassa.
Az örökletes királvi hatalom
azzal jár, hogy a királyi család körül kialakul egy kiváltságos és feltétlenül királyim csoport, amely népellenes intézkedések végrehajtására is hajlandó, ha a király ugy kivánja. Nem lesz többé Magyarországon dinasztikus alapokon nyugvó hérmc lin-paláslos király,-de királyt utánzó tcmgernélküli tengernagy sem fog országol-gyarapitva kormányozni.
A köztársaság ^agv királyság kérdéséijen a demokratikus, felvilágosodott ember döntése ntgn lehet vitás. A köztársaságot a -lia^íi reakció suttogva és nyíltan is támadja. De különösen . azok a közök támádják, amelyek a királyság visszaállításával elvesztett gazdasági és társadalmi pozicic>juk visszaállítását remélik A Magyar Köztársaság alapjait a dolgozók tették le és a dolgozók milliói Na g vei ni is io >-
n» n
nak arra. hogy a köztárSas-''ig minden reakciós támadás ellenére is erős legyen és .Kitölthesse hivatását a kétkézi és az értelmiségi munkásság érd elvében •
Éljen a M-agvar Köztársaság: Várxonyi Harry
A Nemzeti Parasztpárt Nagykanizsai Szervezete:
Elien a Magyar Köztársaság!
A- Aomzeti Pai-ásztpárt Orszngo.-Kö/.pontja már több iznen leszeg•»zf» álláspontját az államfonna kérdé^é-txín. Mi -- a. nagykanizsai ■sz.''rv-*-zet most csak megujitjuk ezt néhány szóval.
Várjuk, kívánjuk, követeljük a köztársaság kikiáltását, mert szent meggyőződésünk szerint oz a leg-oeésxségesebb államforma számunkra. Mi — az egész magyar j »araszt-ság szószólói. — másként nem is véíekedlketürik, mort nugy eleink egész sorának életpéldája "ezt a kö-. telességet rój ja ránk. h/.V, ilyen ki-* állást- követel tőlünk: Buda! Nagy Antal. Dózsa .Györgv, Márton pap, Zrinvi Péter. Esze Tamás, Rákóczi Ferenc, Martinovics, Hajnóczy, 0/ Pál. Kelsóbüki Nagy Pál. Kossuth, Petőfi. Áchim András, Szántó Kovács. Endre, .Ady Endre, Sz abó Dezső és Móricz Zsigmond halhatatlan emléke.
Várjuk, követeljük, de hiss&ük is. hogv a köztársaság kikiáltása egyúttal legfőbb záloga lesz annak, hogy « nép legmagasabb és legalacsonyabb vezetőit nem a születés, nem az erőszak. sem a jóbarátok vagy atyafiak pártfogása, hanem a néjxírt érző. szív, a népért dolgozni tudó szilárd akarat, a rátermettség és a tudás, fogja képesíteni éi a nép .bizaioia vártájára állítani.
Keméliük a köztársasági állam-tonna felvételétől a belső rend meg* szilárdulását. a jog »és- igazság maradéktalan érvénves ü lését és a külföld előtti tekintélyünk omólkedéséL
De talán legjobban várjuk a köz-társaság kikiált ásótól az igazi, eszményi demokrácia inegvalc^ulásit. Ezzel kajxísolatban i«dig az*. l)0jzv hosszmegfőszitett, vgfcjtéws» de Ixjlcrog munkával, Isten segítségé-vel megteremthetjük a boldog magvar emlv^rík tiofdog Magvarorszá-gat.
A magvarok Isten«^ segítse fiatal köztársaságunkat, hogy- mindnyájunk álmát megvalósiihassa.
Örülünk, hogy megszületett. A niinden születéssel járó véradót is leróttuk s ezentúl féltve, aggódva és szeretettel figyeljük fejlődésé? ^ addig is és azután is ószinto lélek^ kel, egy szívdobbanással, egvhan-guan kiáltjuk:
£i;ea a Magyar Köztársaság''.
Nagykanizsa Ipartestülete:
Ne gondolja senki, hogy a m ''gyar kézmavesiaprosság előtt a köztársasági államforma ismeretlen fogalom Ez a társadalmi
y
1946. február 2
Z A. L''A
3
réteg, amely az állam egyik erős pilléréi alkotja, a köztársaság eszméjével mjít^lS lK-banr. majd jóval később. n)18-bun megbarátkozott. Sokan azt hiszik, hogy az iparosságot -a konzervatív elemekhez kell sorolni Ez a felfogás téves. Az iparosságnak — nem ugy. mint a nagy -nyugati államokban — bizonyos lenézésben, volt része. Ai különb "jzö l^sadalmi osztályok úgyszólván alig ismerték, csuk annyit tud. tak felőle, hogy létezik. Nem i-mérték az ipartestületek Irelső életét és nem tudták azt sC.n. hogy ;s»z ipar Ság bátrabb, önérzetesebb, főleg demokratikus sabban gondolkodó része mily nagy harcot Tolytat az elnyomás és a mindenkori kormányok azon mc$Lerkedés>i ellen. • 1 vekkel az iparosságot uszályhordozóikká tették A magyar iparos jhunkájávjd ejsörendül produkált. de ugyanakkor elzártak előle minden utat .és fenyegetésekkel, különösen'' \i pénzügyi és más hatóságoknak jól. ismert nyomására a'' reakciós kormányok kiszolgálója kényszerült lenni.
Ez a^ lealázó politika most •méfszünt: Éppen ezé&f. á demokratikus iparosság - igaz örömmel és nagy lelkesedéssel köszönti a Magyar Köztársaságot. inert benne* véli megtalálni ;>. legnagyobb kflucset : a .szabad-vágót ! M
Viola Lajos ipartest, vezetőjegyző
A KOKSz nagykanizsai tagozata:
'' A nagykanizsai kereskedők érdekképviselete: a KOKSz nem egyszer hangsúlyozta, hogy az ország újjáépítésében a magyrtr kereskedőtársad alom is kí akar-\ ja venni részéi. Az elmúlt hetek összejövetelein mindenVilkalom-m ¡1 iív Irányban buzdította a ve-" zetősí''g tagjait Az utóbbi napofc-b ni ezonban há''téríe s''o-uÍn:ik a kisfd>b-n:>uyobl> panaszok, sérelmek, csak egy.téma van --az uj állemíormá kérdése Xítics véleménykülönbség abban a tekintetben, hogy a ..Magyar, Köztársaság , tő rvénybei k ti t ásn hatalmas* lénés a tiszta demo: krác ki felé. ívfct a sorsdöntő napol ünnepelni fogja minden ignz magyar'' igv a KOKSz. is helyei kér nejnesak az ujjáépitök. de az ünneplők, sorában is.
Magyar Nők Demokratikus-Szövetsége:
Február elseje, (nökky'' .¿nlé-kezeies dátum marad a^-ínagyar néfniol^ozó társadalmának. Köszönt jl&k ezen a nemk-ti üune-pen a \M agy ar ^fiiö/.tarsasügol N''em''/.eti rüígetlcjiségőnkéi t folytatott hammknalTa végére pontot le*.tünk leérkeztünk ahhoz ,i naphoz. \melv jogérvénvesén belehclvvz bennünket (.V azokba a jogokba, amelyek egy függei len országban bennünket me-v illetnek. Ilisszúk-^tHfiy becsukhatjuk nta^unk/tnögött Crök időkre azt az njlót. amely elölt még nem* is olyan régen olv sok könnyel sírtunk idegen célok érdekében elhullott véreinkért Bízunk benne, hogy aM;:-gv-ar Köztársaság a íj éke támasza lesz. Reméljük, hogy február elseje a mai. nehéz időkben is megnyugvást fog hozni a magyar népnek, mert ^ nap a nrigvnr szabadság. íü^etlenség meg-pecsételéscnek a napja. .Szabad népnek az anyái vagyunk. Most* már boldog örömmel .neveljük
gyermekeinket, mert tudjuk, érezzük, hogy egy szebb, boldogabb Mrgvarországn''ag tagj; I s nem a nép érdekei ellen küzdő háborúnak a martalékai lesznek. Mi is sokai szenvedtünk ebben a háborúban, megérdemeljük az irt sebeinkre. Keresünk, kutatunk létező és nem létező férjeink. gyermekeink után. ebben a nopy lelki busában azonban .megnyugvást ad és bánatunkat könnyeb!>en elviselhetővé teszi az a tudat, hogy az örök béke szivárványa lebeg a Magyar Köztársaság egén.
Vezetőség.
A vasút dolgozói:
A vasút történetében ez az el hő oset,-amikor a vasúton dolgozók szálfádon. minden jrátlás nélkül élhetnek politikai jogaikkal. Vagyis, jogokat {ehet elnyomni ideiglenesen, de lelkek mélyén ott szunnyad a szabadság utáni vágy és csak-arra vár. hogy kifejezési formát oltasson. v
A régi reakciós rendszer urai nem tűrték meg, hogv a vasút dolgozói érdekeik riíegvédeséro szervezkodje-rek. Csakis olyan egyesületeket engedélyeztek, amelyek arra szolgáltak, .hogy a vasútnál alkalmazott fizikai és szellemi dolgozók jogos elégedetlenségét bvozosíjék és őket a sorsukban való megnyugvásra neveljék.
Minderre azért v<jit szüksége a végi rendszernek, hogy a közlekedést yn felső tizezrek önös és nemzetellenes érdekeinek feltétlen kiszolgálójává tehessék.
A magyar vasút tsság öntudatos része ért izedeken át küzdött az el-nvomó, idegen Uabsburg-királvság ellen. Már a? 1918—19-es felszcv-baduíás rövid időszakában, amikor a Habsburg-házat trónfosztottnak nyilvánították, ja második .magyar köztársaság kikiáltásává!, a magyar vasutat^ág dolgozói a köztársaság, mellett tettek hitet.
A fehér ellenforradalom a" népköztársasági ál lxunform.it eltörölte és államformájává 3 feudális restaurációnak legjobban megfelelő királvsá-got tette meg. Sem azért, mert a királyság Céudális-pomjjáját éa díszét áhítoztak vissz; ezek a körök, ha-nem a trója mögé bújva. saját uralmukat éís érdekeiket védték mog.
Töríénolmünk egyik legnagyobb cselekedetét viszi "most végnek, amidkor ísemzetgyülé-sünk kimondja, hogy
Míifpjartímóg hozf.ftr*i*úg!
Most. amikor a magyar nemzet hitet tesz "a köztársaság, a nemzeti függetlenség és. a nép "szabadságának eszméje mellett, a magyar vasutas-ság is kiáltsa lelkeden:
fcijen a magyar kóztái^aság! Szabó Istványmozdony vezető.
A tejtermelés nehézségei
Kncodje meg az igen tisztelt tej-~ fogyasztó közönség, l»gy az alkatiakban rámutassak azokra a fönnálló neliézs''gúkr melyek előidézik azt, hogy ninc-en elegoifdó tej Nagykanizsán.
En". mint városban lakó .gazdái-: kodé fia. minden igyekezetemmel azon voitam a többi gazdatúrsair.i-ma! együtt, liogy a tejtermelést mi-/ néí magasabb fokra tudjuk emelni.
Azért végeztem a téh gazdasági iskolát is liogy felkészültebben -és '' -szakszerűbben tudjam a- minőséget és a többtermel''--Jt elérni a yáhcw , gyern...»kei tejhiánváiuk enyhítésére.
Szo.ooruan kell megállapítanom azt.Übgv gyermekeikért aggódó szülők mégis ritkán jutnak a nélkülözhetetlenül szük-v''-g-es tejhez. Ezt nem .lehet a gazdák rövífcára irni", a tejtermelés fokozé>dó és állandóan sza-jwrodó nehézségei ''miatt.
Nagykanizsán « valódi lielyzet az, hoey 1—íj gazda fog «"»ssze. hogy a szántási munkákat cl tudják vé~. aezni: Minden ember előtt világos, hogy az ilyen szántásra használt tehenektől i»e''n várhatunk tejhoza-inot. .
A háiKjru vihara elvitte a t ,d>ene-ket és lovakat a gazdáktól. 1045 évben a gazda t ikarmányainak mintegy 20 százalékát tudtá biztosítani tejetadó állatai részére. A régi 6—7 százalékos vám őrlés helyett ma 30 százalék vámot kelT fizetni a gazda-ságból előkerült őrlemények űU''in. Kz aiunit je''ent, hogy 2*4—''25 kg. vámot olvonnak a tejtermelés rovására.
A tehén tartásnak m''-g elenged betétien tényező] > a megfelelő irányítás mellett tartott apaillat. Amire felelősségem telje.« tudatában a kö-vetkező. ní£gállaj»ii«st tehetőin:
Abiakot eddig temmit,.korpát hónapokonként Jiiánnyal ''néha kapnak, . ugv hog\* a két apaállatot lopkodns-saf és koiduláxsai tartja életben a j>ásztor. Az éh>égtól legyengült apaállatok fedeztetésre eg>*últakin nem alkalmasak, fejtermeléstmk és állat-tenvésztésünk nagy rovására.
A közellátás nehézségeit még jobban fogja érezni közeljövőben ugy a tej-, mint Iwrjuhozam hiánya miatt városunk lakossága.
A tejeilátásunk a fent porolt no-hézségek kiküszöbölése után javulhat csak.
A földmüvtótár?<idalomról elhárul a bűnösy''-qneK minósitett muki«ztás. Gyenge igaeró\«''T <"-s csekély takar-m*áinozás<»l tartott tehénfógatHíval igyekezett a kenvérgal>onát elvetni lés a tavasziak a!A előkészíteni földjeit, ugyancsak a tejtermelés rovására.
E:\, mmt gazdálkodó fia, hónapok kai ezelőtt "felhívtam az illetékesek figyelmét arra, hogy ezen okoknál''
\ Szörnyeteg Zalaegerszegen
Hatálra kinoztá. őrületbe és öngyilkosságba kergette . áldozatait egy csendórnyomozó
''A nemetek iKivonulása ntán néhány héttel a megkűlön¡Háztető »en-deíetek kö^ítt is elrendelték, hogy a zsidók K<>te!esek értéktárgyaikat bejelenteni. A c^ondőrségi nyomozók -azután valósággal ellepték az országot és kíméletlen eszközökkel kutattak elrejtett holmik után. ''
llonáth Béla. cüendófJYyomozó Xalae^rszegen rósífvett''a zsldóérté-kek felkutatásában. A csendómyo-mozók emlxertelen módszerekkei vaí-íattak. Ctörték, verték, rugdosták áldozataikat. A zalaegerszegi kinzások-nál jelen volt Horváth Bela «¡részt vett a bestiális munkában. AS^lla-tottak közül a kínzások következtében harminc személynél orvosi* 1)0-aratkózásra volt szűkség, többen I eiehaltak sérüléseikbe, mások a szörnyű, kínzások hatása abtt meg-örült^k. néhányat: pedig -ugy szabadulta.1; a. további gyötrelmektől, hogy öngyilkosok lettek. - !
A vadállati mí>dszérc*kol vallató
•csendőr a zalaegerszegi népbiróság elé került. A tárgyalásons^gyekezett ártatlan bárány kának Eltüntetni ma gát. ''MindenV ^ tagjukítt. Tagadta, hogy valakit megütött volna. Védte a társait is, 1:¡jelentette, hog\"'' nem a csoi>(lórök bántalmaztak a kihallgatott ftomélyeket, hanem a kiliall-gatáson jelenlévő német katonák. Védekezését azonlwn megcáfolták a tanuk. Valamennyien liatározottan felismerték benne'' kínzójukat.-
A népbiróság életfogytiglani kényszermunkára ítélte. Súlyosbitó kö-rülménvnek vvtte a bíróság a kínzások embertelen voltát és a megkínzott személyek rendkívül nagy számát.
A pénzügyminiszter február i-''én . érvényes hatályai az sdópengő ér-, tékárfolyamát a következőképen á''<la/'' pitotta meg: 1 adép^ngő egyeníó 1.70 pengővel. '' ^ .
fogva a közeljövőben a tej- ós húsellátás ar. emberi számítás szerint csak Tomolhat. Gyenge táplálkozás míitt jelcjntkéző állati hetc$>égck és járványok tehetik, kétségbeejtővé a közeljövő tejre é> húsra szoruló népünk élelmezését.
Kik foíelósek a tejlermelésnek ily .nagymérvű leromlásáért?
A " Zalac ogy ik számában olvastam Csepregi titkár ur tejről való számszerű mogállapitásait, melyben ke-ves<di a ''tejlohozatah.
Cseprogt titkár ur foglalkozott-e lcliato.au a rnezőgvizdaság mai rend-- kívül» suho-i liélyzetével? A nPgje-. leat közleméine után nem hiim''ém.
Igen tisztéit Csepregi titkár ur .. nagyon csodálkozik a felmentő fó-szolgtdtirm ítéletek miatt. Erre az a megjegyzésem, hogy a felmentő ité-lotok tárgyilagosak és mind,Miben a cikkemben eló^lottakat igazolják.
• Hedcnck József ''^^^^^ ^^ranykalászos gazda
A belügyminiszter feloszlatta Zalamegye törvényhatóságát
A belügyminiszter leiititban értesítette Zala vármegye alispánját, hogv a törvénv ha lóságot feloszlatja. A Ke aizeti Bizottság a belügvmi-niszteri leirat értelmében a pártok képviselőiből újból fogja .összeállítani legkésőbb február 10-ig az uj törvényhatóságit. »
Magyar János nemzetgytífésí képviselő lett az NTE elnöke
A Nagykanizsai Torna^ylet fennállásának nyolcvan éves évfordulóján. tisztújító'' közgyűlést tartott A nagymultu egyesület, ''• amelyet a fasiszta kormányok megszüntettek, újjáéledt, hogy dicső múltjához méltóan folytathassa Nagykanizsa ifjúságának sportnevelését. Az egyesület újjászületéséért elsősorban Harangozó Lajos Ügyvezető elnök fáradságot nem kiméivé munkálkodott Az 6 egyenes indítványára alakult újjá az egyesület, amelynek tisztújító közgyűlésén mindenki ott volt, aki valamikor közreműködött az egész orszagban ismert kitűnő sportegylet életében.
A tisztújító közlést az elnök nvította- meg, aki/többek között a következőket mondotta: „Nyo''cvan esztendeje áll^az egyesület Gyönyörű és káprázatos mult után uj. munkára, becsületes • munkára kell vállalkoznunjc. A borzalmak és Szenvedések "ti a borúja után a felszabadulás virágos hó napja ban, májusban határozta el Harangozó Lajos a lelkes, harcos, régi sportbarát, hogy é''eire kelti a nagymultu NTE t Mindpn akadályt legyőzve, megfeszített munkával ez sikerült is neki.
Az elnök beszéde után egyhangú felkiáltással megválasztották a tisztikart, elnök lett Magyar János nemzetgyűlési képviselő, tiszteletbeli elnököt: dr. Éichner Árpád : bank-''igaztó, Széli la nos szeszgyári igazgató, Teutsch Gusztáv nagykereskedő, Tóth József nagykereskedő, alelnökök: Dezső József szám v,4áná-csos, Tüttő Jenő fényképész, ügyvezető elnök; Harangozó Lajos kereskedő, főtitkár: dr. Pqízs Ferenc városi főjegyző. Betöltötték ezenkívül a többi tisztséget is, valamint megválasztották a huszonöt tagból álló választmányt_
A magyar honvédelmi miniszter elreo-derte az 1923 é* 1924 évfolyambe-liek sorozását A sorozás Nagvkariján ''946 február 4. és 5. napján \ Katholikus Leyéryfgylct nagytermeben lesz A nagykanizsaiak február 4-én, a Idskiniz&aiak február 5 én soroz tatnak.
A Horozáson való megjelené-i kötele» zettség kiterjed az emiitett évJo:yambe!iek közül mindenkire, tthit arra is, «ki már voh eoiozva, trag>* katona vott, vagy Jelenleg is az. Aki igaxoLat)a<-u tarol marad, büntetendő cselekményt ltöret el. 162
Z A L« A
1916. február 2
Pcycr Károly rendkívüli kövét \
meghatalmazott miniszter
A minisztertanács hozzájárult Pover Károlynak rendkívüli kövét tö r> "meghatalmazott miniszterré ''történt kirvovezé^''-bez. Pever Károly küievezésével az uj föí^O''ar dij>|r>-uöíckii testület regi kipróbált harcost nyert, aki Maínafoiszagnak" sók előnyös külföldi kaj>esoi*tot 1ud meg-j-zewzni. lV>hm Vilmos volt hadügyminiszter « közeljö.vóbj''jv .szintén. fontos diplomáciai megbízatást kap.
Ha/tl/ra Ítélték Budapest nyilas polgármesterét
A nőj »bíróság kót&l általi halálra ítélto Muhai.G''vuláf. Hudaprst yóh nyilas polgánr.<r»tervt. IV/rogi Far-»-kas -Ákos \n!t polgármestert l"» évi kényszermunkára it;''dic a népbiróság.
Főid- és házhelyigónyiők * nagygyűlést tartanak
Zala vármegye Földbirtokrendező Tanácsa határozatot kézbesített Dene Istvánnak, aki több társával együtt panaszt telt a Főldigényl^Bizottság ellen. A határozat a következőképpen hangzik:
A Megyei Tanács felhívja a Földigénylő Bizottságot, hogy a 95/1945. sz. határozat rendelkező része 6. pontjában foglalt s Haba Pál elnök elmozdítását kimondó határozatnak haladéktalanul tegyen eleget és hogy eleget tett neki, haladéktala-* nul jelentse.
A panasznak a Főldigénylő Bizottság elmozdítása tárgyában felhívja a Tanács a panasztevőket, hogy hívják össze a földigénylőket, és amennyiben a földigénylők a'' Bizottság működésével megelégedve nincsenek, igy válasszanak uj bizottságot, a* Bizottság pedig alakuljon meg szabályszerűen és a megalakulást haladéktalanul jelentse (3300/1945. F.M.SZ. rend.4-7.§-ai).
Egyben felhívja a Tanács Bizdtt-ságot arra í$, hogy a 95/1945. sz. határozat utolsó bekezdésében fog-Ián meghagyás teljesítését is jelentse. Nagykanizsa,'' 1946. január 29.
Dr. Lukács Béláik. járasb.ró, a tanács vezetői«.
A panaszttevők felkérik mindazokat, akik akár föld-, akár házhelyigénylés Kgyében érdekelve vannak, hogy fontos megbeszélés céljából szombat délelőtt 10 órakor a Kommunista Párt nagytermében okvet-'' len jelenjenek
— A ■llniililfat fartént iaiMtfa*
Vártató időjárás péntek esig: mértékeit ssél, borutt idő, sok helyen, főlefc nyugaton és d«en bivazás, ónos vagy havas eső. ''Hőmérséklet a fagypont kőrfll.
KI t«4 réU? A nag>'')unLzsai rend őrtapitányaág felhívja a város lakóinak figyelmét, hogy akinek tudomása van Bor-•os Irén lo éves tanuló tartózkodási he lyéről. haladéktalanul tegyenek jefcntést a bünügyi rendőrségnél, Barttoyi Ádám rendórszázadosoáL A nevezett kislány Bo dapestről érkézén Nagykanizsára, rokonai látogatására, de pár nappal ezelőtt a lakásból eltávozott és azóu hozzátartozói semmit sem tudnak róla. ,
— IpueMk fiyylifta! Ipartestületi közgyűlés vasárnap 10 teakor meg lesz tartva, mindenki pontosan jelenjen meg. Demokratikus kisiparosok listájára sza-
•v . '' ''
— A Nagykanizsai Épttőmünkás Szakcsoport 1946. évi február 2-án d. e. 10 órakor rendes évi közgyűlést tart a Szociáldemokrata Pártban. A közgyűlésen csak az vehet részt, akinek a december havi tagsága rendezve van. Vezetőség.
A KOKSz táncteáját későbbi időre halasztotta el. ■ ?; - .
ZmcbnaptáraK lesxdl-Utott úron. Kap&aíóU a Zala laaöó&lvatalábon
Őt évi kényszermunkára ítélték Molnári község fónyiiasát
A népblróságon dr. Arató Antal tanácsa tegnap tárgyalta Hajós t amás háborús ¿s^épellenes bQn-ügyét. Hajós milMÉrségvezető működött Molnáriban^ a hatalom átvé-; telétől a felszabadulásig. 1939. év óta nyilas párttag volt. Ettől az időtől kezdve a falubeli embereket akarta • megnyerni a párt részére. Ntflas könyvtárat létesített már 1942-ben. Mikor községvezető lett. els$ ténykedése "volt a zsidó javak elárverezése. Feltörte a zsidó lakásokat és saját részére az értékes dolgokat elvitte. Majd besúgó volt a Gestapónál. A helybeli téglagyáros feleséget, akinek egy távoli őse volt zsidó, elhurcoltatta a német katonákkal. A főtárgyalásra sok tanüt idéztek be, de egyetlen tanú sem Volt, aki Hajós községvezetö működésé--vei meg lett volna elégedve. A népbiróság Hajós Tamást határozatlan ideig tartó kényszer munkára ítélte, mely 5 évnél kevesebb nem lehet. A népögyész az ítéletet megfellebbezte.
• — Gyáaxkir. Baj Lás ló. nyug. honvéd tiszthelyettes február hó l én meghalt. Temtlése vasárnap délután 3 órakor lesz a katolikus temetőben.
Farsangi estéke ,
Kis kanizsai szinpad: Klárics
Páier Angval ferenoSi lelkész rendezés -fK?n a l''ol^ári Olvasókör szin-padnn a Kiskanizsai IfjttSáíri Egyesület Sportköre, előadta Kő tíene-dek: Klarica cimü 3 felvonásos népszínművét. A tanitókisasszony ,sze-reuét Xáday ¡Magduska játszotta tökéletesen, sok bensőséges tartalom-. -raaL .Lendváy László műkedvelői ke-" retek közül" kiomolkedő alakítása, nagy tetszést váltott ki a zsúfolásig megtelt teremben. Bönedek Fe.rkó saotvpébon Mihályi Józsof nyújtott; értékes alaki&st. firedéVí folt Lad-Mányi Mária öjeg pernszfcvsszonva. és "a. többi szereplők is: Magvar László, Szníod ics Mariska^ Tóth La-.'' jos, Szálai Ottó, Uegyfalvi József. Simónka József. Kiss Kálmán. Kápolna« _Zoltán, Matalic-s Terus, Yu-'' csák Terus, Horváth János c-s Kocsis József. Tekintettel í na^ sikerre -és arra, liogv nem mindenkinek tudtak jeeyet adni az előadásra. #/otn-batou és Vasárnap este megismétlik '' a Klárira. előadását, Jegyét igyekezzék mindenki bíziositahí. A két előadás után tánc nem lesz.
Élei maxis 1 munkások^ tánoMtélye
Az. éfeln>ezé>i munkások szakszer-; vezete felállítandó körrv\"tára javára vasárnap várakozáson felül jól sike-niit táncestéin oíndézott a Kommunista Párt helviségeiben. A műsor rövid és kedves volt, szavalatokból ős énekszámok Ind állott. Az est fénypontba Baranyai Babi énekszámai voltak, melyeket cigányzenekar mellett adott élő. Viharos és megérder melt tapsokat kajwtt. Kertész Jánof szintén ónokéit riaíjy tetszés mellett. Nemes Kózsi Ady-Vvrsekct adott elő nagytfzei-ü elójúló kéjies.^''g^cl és szuggesztív erővel. Sok mc^rdetnelt tapsot kajwtt. A műsor után az ifjúság a legjobb Hangulatban táncolt -eí^nyzenere a-késő éjjeli órákig és azzal az érz&esel távozott, bog>'' a táncestélv nagyszerűen sikerült- Az élelmezési munkások, szakszervezete az estély jövedelmén fel ül. köszönet-.'', tel nyuztozza a km-etkező adomá-trvokat: A sőrgyj''u- vpae{ő$»*ge e^y hektoliter .sőrtj a Dunántúli "Szösz-g\ár 5 liter -{»álinkát, Márv János 10 liter bort, Weisz Elemér IpO liter szikvizet. OMTK -2 ki?, sajtot, a sormási malom ;10 kg. lisztet és az Ostorer unalom 5 kg." lisztet adományozott. Ugylátszik az ifjtisj''ig m&r''a mai nebez farsangban is aranyom ifjúság marad. (—on—)
Ember és fold
Afóldmüvesszövetkezet 1946. február 3-án megtartandó alakuló közgyűlés elé
A Zala., közölte legutóbb. ho<r>; a .nagykanizsai földhőzjutiatutt uj gazdák. tekfntél>t)h Számban, szervező hizotts/i^t aLakitOttak^ hv>^v az o rsz;''ursz''efU? már tnükódó'' fölo-_ i mfntsszövetk izetekkel, ríjulelkező^ helyek .sorál»a váiwunk i- t»eléphe>-sen. ••
A bizottság taejai az éideké-len már fáradságot ívm kímélő ön-zetl<Mi?«éirirel járják sjaztlatársaik házatáját az ü-s) erdekében. Előfordul néha.az is, hoirv envim;mytelenül.
Amint kiderült az ily e''- ''ttk többségériéi. oly tájékozatlansáirsral állunk szemlieu. amelviiek a inegfe-leló Telviláijositá- utján történő íjjel-* lőzésje nemcicik -^azdatársainknak eií^éní, haivm áej''líen. orszárros érdek is. • # kanizsai 11. szánni Megyei Tanács, a Föhligénv ló Bizottság ¿''d-tal-számomra juttjatott Cyld jelentós f''-szét tőlem elvété* - halljuk a [►tinaszí "a Íe2töbn helyen. Ezért mindaddig nem-lépek be a szövet~ kezet Ive — hangzik apauu^s tóv''ább -- mig a/, ereöcti juttatást teljes o^»''-szében vissza nem kapom.-
E felfogás, elVíkintw attól, hogy. . tatán jogosnak vélt elképzelés az alapja, kétségtelenül • helytelen: Ugyanis egyrészt, aki ily alapon ki akar m^adni a szövetkezeti korot-. bői; az továliM-a gyengíti önmagát, mert nem a<í módot , a megalakuló földmüvvsszövetkezetnék arra. hogv-a panaszo> gazda nevéén íll -t "kos hefyen eljárjon áz elvont f''^WÜ-rület visszajuttatása- érdc-r »ten- .Másrészt a szö\etkezettől való táwlmaradássa 1 . önmagát zárja kí ajrotómag liaszon- * állat, géj»- iK''nzkölcső''nből az, aki esetleg a ki<onh darab földön wze-retne-hagvobb eredményt elérni. Kár ezért a szövetkezetbe való boléjv''ssel addig várni, mig az Országos Föld-birtokrendtfzó Tanács a bagolasáo-, .«-iak üg>élien hozott elvi jeléntósjgü döntéso szerint, a kanizsai II. *zá-mn Megvei Tanács által lefaragott földdarabokat kinek-kinek visszajuthatja.
Van, akit az a helytelen meggondolás tart vissza a szövetkezeti tagságtól, mivel ha vissza is kapja azt a barázdát, amit a kaniztai II. sz. Megyei Tauárs a kis parcellákból le fara írott, az egészek eg\ t:iglxan sincs annyi jövedelme, amelyből családjával egviiít uiegélheti» s ezért najíszáino''- kxdl vállalnia. sésrkivül iíjaz, hogy a Nagykanizsán kiosztásra korült földmennyiség nem adott mó<lot arra. lK)gy mint máshol, itt is kisgazdaságokat létesitsA ltok. Tehát éppon a szövetkezet v:in hívatva ¡yátolnt a kisebb földterületet az eredményesebb munkalehetőséggel. Hiszen a me/.ógazdasági mimkits nem veszti cl szövetkezeti tagsága révén a termelési értéktöbbletetj aniit munkájával, mint hasznot elér. Ezt a munkát akkor nem másnak földjén, hanem , sajáyf^zö>j^ kezet i földterületén végzi,-/fgy* :v^iunka-bércn kívül a tennelésí értéktöbblet is saját évi jövedelmét gyarapítja.
Ha a még szórvátjryosan található tajékbzatlunslgot és tanácstalanságot ¿entiek kapcsán sikerült eloszlatni., ligy elérke-zell''az ideje annak, hogy ;tz élet-. rehivandó. uj szövetkezet -teljes erejével művelés alá vegye azt az egész területét, amelynek kellő Kihasználása nélkül nem Uv het emhnényesen gondoskodni. a városi dolgozó lakosság cllá--tájáról.
Aki a fenlíckct megértette, .azt szeretettel várjuk a nagj-kani-zsai föld m tivesszövetkezet 1911». február H-án d. u.. fél 2 órakor a Gazdaképző- Iskola (Ady End-re-ul 7 l/a. alatti) helyiségében tartandó alakuló közgyűlésén.
Napjainkban milliók vágya és legjobbjaink álma leliesedett be.
1
Ivnber és íóld ftárcjtbaií a- Icí>-sunyarubb tnagyar...sors népe. diadalmaskodott^ Mosl. rajta a sor. hogy erejét Tr szövetkezéssel összefogva, ottluiu is ér\-zhesse magát saját hazájában
, ~ r - n.-~*,
Trumsn távirata. Tildy miniszterei nőkhöz
. Truinan elnök válás züd v óz letét közúti tette tegnap T.ildv Zoltán miniszterelnöknek behöníeld nmeritai kövéu Az üdvözlet .tartalma a.következő: Örömmel vertem az K:r»e-sült Államok (•* Magjárorszng között létrejött fegyverszüneti egvez-nurny els<''> évfordulója alkalra«W! küldött üdvözletét. MÁnrnviíadom az alkalmat, hosrv biztosítsam az Egyesült Államok jtorniányának és népé-atek Magyarország iránti jóindulatát. Műrthogy a hstlwru erkölcsi és an\a-ci pnszttijása utón a gyors taipr.v állás egsik feltétele a tartós b''í:-és-«zabaHsáí nu»gt«eremt.''-so az egtw viláyon.- ,elhatározott szándékunk bo2.\ a leliető leggyorsabban létre -ls»zzuk a-i)ékét érs műiden eszközz-^ clóseiritsük a7 újjáépítés natry föladatát.
Tildy íniniszterélnők (xascoi^r.v an«M)i incirbiíottój möírk^pta a brit sniniízterelnök üdvözletí»!, melywi) köszönetet mond :izért az .üdvözlő táviratért, melyet Miigvarorszá''g és Kngvbritannia "között létrejötf feCy-■^rersztuieti es^tí/.mény első évfor-* dulója alkálmaval -küldött.
Honvédség tagjainak .igazolása. A zalavármegyei 34. honv. kiég. pság igazolfiblzottsága által február 5-én az alább felsorolt honvéd eg>''ének lennek zárt igazoló eljárás alá vonva:
Bide&kuthy SiRdor ny. áU. ezredes Révfülöp. Győrfly 1-áízló ny. áll. luJbini u-redes BaUtooíüred. Lovag Kneusel Herd-Ikzka. Kéroly nv. áll. ezredes Balatonfüred, Bányai (Poinski) Lajos nv. áll. alezredes Balatonfüred, Karsznay Lajos m-. áll aleat-redes Balatonfürede Nemes- Szent-Gély ny. áll. gL alezredes Keszthely. Vbot&y Jenő ny. áll/ őrnagy Keszthely, Fehér Béla ny. álL—százador Zalaegerszeg, Polóettk Róbert ny. áll. százados Balatonarács, Traj-csik Kálaián -ht. ^százados ZsUszentg^, KálLay László ht. százados Zalaszentgrót, Minninger Vilmos bL főhadnagy Keszthely, Horváth .Odor Lajos hL gk. mű. hadnagr Zalaszcntgrót, Siklósi Istv-án ny. á!3. hadnagy Zalaegerszég. Bagin Istváu ny. &H «{hadnagy Zalaegerszeg. Féy-Jenő ny. 4Ji alhadnagy; Keszthely, Tachna János ay. áll. alhadnagy Keszthelv, A^i József nv. 43. főtörzsőrmester Keszthely, Vitéz Pauii Jőaseí ny. áü. főtörzsőrmester Kesztheh-Vitéz Vtrbelyi Geigelv ny. áö. íóttosór-mester Cserszegtonuj." Dandé Gábor hL főtörzsőrmester Tűrje, AxUcs Isváp ny. áU. főtörzsőrmester Keszthely. Deér Károly ht főtörzsőrmester Tűrje, vécsí Lipót ht. K-íörzsőrmester Tűrje. JWlabás Utváa ht. mester Zalaszentgrót, Bencztk Lajos-hl. őrmester Zalaszentgrót, Vitális GvörgT ht. őrmester Zalaszentgrót, Gyökér Ferenc ht. rep. őrmester Zals«entgrót, Sxesdródy Gyula tényf őrmester Z^fiszentgiót, Nagy Gábor tényl. sz^g. őrmester ZaUszentgröí Felkérem a közönséget, ha valaki a fent herezöttek olyan egyéni, rzs?
Slitikai- tpagetartásáról, illetve cse-cményéról tud, melyek a magyar nép érdekóit sértették,- Tagy 6értti, ezt és az eiro vonatkozó bizonyitéie-kat a bizottaác elnökének, PajrA Ödön keroskedelmi köaépísiolai , nárnak (lakcím: Zalaegerszeg, Rákóczi-utca 44. sz.) személyesen -ragy írásban haladéktalanul jelentse.
Zalaegerszegi 34. hom. kiég F^t'' fgazoió Bizottság Mkünága.
Kitűnő savaarfB répa fcpbató CseagetT-ut 6a ffiuerűzldben. 139
EU4á üzletház lakásokkal, nagy szám pincékkel. Ugyanon egy IV. níozJgíp^ó-Űn megtudható Nagj-kxnízsa, Csangeiy m
78/1._ '' ; • • • v lfo
Most rendeljen gytoWesfétat, villányi teJepeinkrM azólőoltvánj-okat Bérczinc;. Szabadság tér _
; . ZALA poliüfcttl Mfflap
ítaájs: JCIzgazáasácl «- T. Nafykaa(rá>; SzwkMztáaáriás kiviáaért faM BaaCZS
0 Nyomatott a
irnntoá*'' ny
R. T.
51. é/folyam. 29. szám.
N Nagykanizsa, 1946. -február Ő. kedd

i
Ára 1500 pengő.
Demokratikus politikai napilap.
Szerkeszti: Bencze Jenő főszerkesztő.
. őzorkecztőség ét kiadóhivatal: Fő-út 5. *z4ro.-
Tel^foaV/^l/:

Tiidy Zoltán köztársasági elnök letette az esküt
az uj magyar alkotmányra
A görög kérdés az Egyesült Nemzetek biztonsági tanácsa előtt Nagykanizsa Ünnepe a Magyar köztársaság kikiáltásának napján *
Anschluss előtti Ausztria pénzűiéin in tsz te re volt''és működésével lioz-zájárult az Anschlusshoz. A tárgyalást zsúfolt íoreml¥>n tartották jfcs felelevenedtek az An^chlufs előtti Ausztria kulisszatitkai. A tárgyaláson Schuehnígg volt élhőkőt ésSöiss fnquartot ís ki fogjak hall£áinir V
Ma délután tárgyalják a görög -kérdést
£07^0/1,* február 1 Az Egyesült Nénizeíek^iztoh»ági ta;iá< >a ma délután tárgyaijaa görög iigvet. A gvülést rendkívül nagy érdeklődés /előzi meg. Tegnap egé^z nap folytok a''''ntoghoezéifeek a delegációk vezetői közőst. Ugyanakkor diplomáciai-körökben az a felfogás, hogy a r.«4yjx«then wm állhat beje-tentŐsebb változás. Ifcvín mintíont ol fog követni, liogy a .biztonsági tanács félroértlKJtetlenül iiSfoolja Anglia görögországi magatartását. A delegátusok a''mai vitába;) valószínűleg raínm i • ''nKyzalknvási • módot fognak találni. • < V;:
Tiidy Zoltán, a köztáraaaá* alnöke tegnap délalótt réazt vatt a Kálvin téri református latsntisztsletsn. Az elnököt megérkezésekor ''a templom mögötti tanáosterembe vezették/ahol a''presbitérium tag|el, élükön Ravasz.Láazió püsj&kkel fogadták. Az.iatentiazteletet Rava«z László püspök mutatta be, aki az istsntlszr telet végén a köztársasági elnökért a kővetkező imát mondotta: Könyörgünk Hozzád mindenható Isten, magyar nemzetünkért, mely mérhetetlen változáson ment át. Légy-Té magyar népeddel a köztársasági államforma megalkotása után is, mint ahogy vele voltál történelme folyamfih. Segita, hogy hívebbek, boldogabbak és''magyarabbák legyünk, mint eddig. Erősítsd <meg a magyar köztársaság elnökét, hogy nagy szolgálatának terhét elbírja, köteleaségét nemzetünk javára éa a Te dlcaöaégedre példaadóan viaelhesaé. Az jntentisz-telet után elénekelték a Himnuszt. • - .
A iondoni rádió közölte, hogy Ti''dy Zoltánt választották a Magyar Köztársaság elnökévé. Ismertette a köztársasági pártok tevékenységét. Kifejtette, hogy Tfldy milyen hosszú időn át küzdött a németek ellen 6é többször^leiAelte szavát Magyarországnak a háborúból való Kilépése mellett. Az angol lapok azt írják,, hogy Magyarorazágnak, r sors különös iróniája foly''án, mindig akkor kellett valamilyen fontoa aoradöntő történelmi lépést tenni, amikor valamely auiyos csapáson ment keresztül. Magyarországnak mindig romókra C kellett építeni. Súlyos terhek között, erős akarattal/tovább folyik az ujjáépltée. De minden jel arra mutat, hogy a köztársaság a nép kívánsága és megalkotói stőtt az amerikai példa is lebegett, Roosevelt kijelentései, továobá az 1776 iki emberi szabadságjogokra'' alapitott amerikai alkotmány. Az ■ egyik newyorki lap azt írja, hogy Magyarorazágon valóban a köztáreaság uralkodik. Az újságírók nem ütnek börtönben, a szószékről szabadon prédikálnak, az emberek bárhol és bármikor azabadon vitatkozhatnak, marxisták és ka- , tolikusok élénk küzdelmet, folytatnak, a kommunisták és parasztpártiak hevea sz&csatákat viynak és egyik párt a másikat a legkülönbözőbben igyekszik meggyőzni. Magyarországon szabadság van éa ezért Amerika nem habozik állást foglalni Magyarország mellett, mellyel tulajdonképpen még nem kötötte meg a békeszerződést.
y r " *
A harmadik Magyar Köztársaság elnökéül Tiidy Zoltánt választották meg
Büdapeströl Jelentik:
Áz uj postai díjszabás-
A postavezérigazgatóság közli, hogy 1946 február 1 tői. a posta-, táviró-, távbeszélő- és rádiódijsza-„ bás dijszabást/telei módosultak. Az uj dijszá^l^ezcrínt a 20 grammos levét dija hdyben 2000 pengő, vidékre 300a pengő, küllőidre 15.000 pengő. j • -.,] *
A levelezőláp helyben 1500 pengő, vidékre 2000 pengi kfiíföldre 10 ezer pengő. A nyomtatvány dija 20 grammig 500 pengő, a csomag .dija 5 kg. súlyig 10.000- pengő'', 10 kg. súlyig 15.000 pengő. -- A. távirat szódíja 1000 pengő, a helyi beszélgetés &ija Budapesten 1500. vidéken 1000 pengő. A távolsági beszélgetés-díja-3 percenként a díjövek szerint 6000 - 30.000 P. A rádió etöfizetési dija 30J300 pengő. A díjszabás többi tételeiről posta-Íuvatalok''adtiaicfelvilágosífásr.
A magyar Nemzetisünk nyilas elnöke á népbirúsfg^efátt
A. népbiróság dr. Ttdsek-tanácsa kedden kezdte tárgyalni Temesvári László, a Nemzeti Bank nyilas elnö-. kének, a bank aranykincseit1, valuta* készletét, sőt a kj^lönbözö''rablógyilkosság utján szerzett ''ékszereket elhurcoló fasisztának,-a nNép* cimü uizitó nyllaslap felelős szerkesztőjének háborús és népellenes bűnügyét. Vr
Amkékszinü százezerpengősök *bevonása
A Kekízinü, bélyegfeggyel ellátott .szárezerpengősök 1946 január 31 én 24 órákor megszűritek " törvényes fizetési eszközök 4enni és ezeket a Nemzeti Bank is CSUpán februárt 28 ig fogadja el tízetés fejében, iK let ve beeeerélés végeit Február L4ŐI ke dve csupán a zöldesbarna színű százezer pengősök érvénytsok.
A ne:nzetg> ül<-s p''nteki ünnepi ülését 1*2 óra után- 10 jjereyel ny''i-''otta meg Nagy Ferenc elnök. Az elnök lejelentette. l>ogy'' az ülés ,tárgysorozatán Magyarország köz-tár^Lsáigi elnökének megválasztu.-a t''-s eskütétele szerepel." Bejelentette, hogy az 18-ltJ." évi te. 4. ij-ának 1. fcekézdcsj érteimében az olnökvákw.-Tast jelöléVelözi meg. melyet nem-¿clgvülés legalább fl) tagjának kr-il beadnia. Többezáz képviselő aláir.isiá-\:i! a,\ml<is órfcezett. snehben Tiidy Zoltánt ajánlják a. k<ödanjasáíp el-tisztre. «A Ház mi!id.n oldalán oldalán'' felállnak a képvisdők '' hossza-an. íelLufMi tip;-olnak. > így, mitel cs.ik egy jelölt van. a köztár-saNg;i törvény"értelmólien" felkiáltással »rogválasztható. . A képviselők ismét f. iá^lníik ériéi keson tapsolva kiáltják:
Klje-j Tiidy! Üljen l''íldy ZJtán, a köztársasági elnök!
Xagy Ferenc elnök bejelenti. l»og> az egyhangú, k-H*g^ieshó! megállapítható.- hogy. a/nemzi«:gyűlés Tild\ Zoltánt közíelkiálbl-v-vd választotta it.eg a magyar köztársaság első el-nöké\é. .favasDlja. h''rgv egy h''*ttagu kyldött.v''-g hívja meg az uj elnököt a }:c:uzetgyülcs>ln\ hogy esküjét, le-a küldöttség tagjaiul 7''a- '' mási Áron. Kái-z Lajos, Preisol »József, Szeder Foívh«-, i>zaÍH> Hál. S/.enti\;''uiyi József. Kcklrardt Sándor iH?:nzetgTül<''-si képviselőket ajánlia. mig a KWdött>óg veaetój.''-ül lia^tln AU)ert. képviM^Fh. A küldöttscg a ja^slat fonnáji''dnn megalakult.
. Ezután bejelentette az élnök. hog> a Tildy-konnány ajiemz/''tg^ ülésu -k bej.''íejdette lemondásai és egyben javasolja, hoey a miniszterelnök ho-lyettewiu-séveT Itákosi ^Mátyás nti-i''n^ztereínökhely-cttííst bizzák ir.eg az ügyek további- vitelét az uj kor-'''' mám megalakulásiiig a volt í''itdy -koniuüiy lássa ei. Javasolja, hogy "az átiratot a jiemzetgyülés vegye <údomát>«l <ís elhatározását küldje hk%. a Xetuzetí Főtanácshoz.
Az eskútótél ■ .
Szünet alatt ^ képviselők csoportosan h^zéigetnek, !az egész termőn bizonyos villamos izgalotji nl, a fénv-
k«;psszek sürün kattogtatják masin»!-jukat. Több mint egy óra telik cd-mig véij?e''egynegyed *2-kor megszólalnak a folyosói "csengők. Az eln''*k elfoglalj:« ;ir. elnöki széket és áz ülést ii^r.i megnyitja. Felolvassa a Nemzeti Föutnács átiratát, amely-len közi: a netn zetgy üléssel legfel-sóbb elhatározását. amellyel Tiidy Zoinunink ó.s kormányának len:on-<láís\t tu(k»má.iul \ctte é* közli uttal azt . is. hogy az ügyek további xoze''ésével K^kosi Mátyás miniszter-}ieiyett.íft bízza meg a kormány. t<"»bbi tagjaiv:»! együtt.
Közölte az yln."»k ezután., hogv az Ország«*- Ne: iZi^ti Bizottság ré-s/i''-röf kühlöits.''-g érkezett hozzá, a mely megkérte a nentzetgyül-jst. hog\- az Orszíig.ház előtt osszogyü- • •¡eszelt lömegnek hozzák tudomására az elnökválasztást és az elnök szentéi vét. A Ház ezt a bejelentést tudotmisuFwtt.M''» elhatározta, hogy az . úlée -tezárása után a Nemzeti líizottság kiv.áns/igát télíc#iti.
óriási tapsvib-í''^Tört ki okkt»r: a héttagú küUV>t|rs-g U1 vezette, az üh''-s-ter.milv? Tildv" Z<»llán köztársasági elnököl.-aki nKiállt* "a t„-reni köz«*-r«jn, i''. minisztori bársonyszékek fé''-kajvja e.''őtt oilieKezett klrsonyszék nxdk''tt. A j-''gAzó ezutitn fcloír.ista '' az okümir.tát. amelyet Tiidy Zoltán fennhangon ismételt utána:
Én Tiidy Zoltán, esküszöm az élő Istenre, hogy Magyarországhoz és annak alkotmányahoz #hü leszek, töltényeit és törvényerejű szokásait megtartom és másokkal is megtartatom és a köztársasági elnöki tisztséget a nemzetgyűléssel egyetértésben a magyar ^nép javára gyakorolom. Isten engem ugy segéljen.
Nagy elnök ezuüut meg-
állapította, Üogv a törvény értelmé-lx?n Tiidy Zoltán köztársasági elnök letette aZ esküt.
ONRRA-segé.y Magyarországnak
London, fobruár 4 | Az angol alsóház logutői)bi ülésén elhangzott interpc-llúeiókÉf&ji ismét szóba hozták a Magyarország ré-
>zé.rc? küldendő l''NKHA Szállítmányok ügvéí. Kgy másik "ujterpelláeiö-l aíi Nén.cítországba hurcolt magyar szállítóeszközök sorsával foglalkoztak. Az üg\nt a szövetséges ellenőr7/) bizottság elé utalják'', bó^k az üg\et tanu!m:inwz7.a.v - ''
Az ''CNItliA a legyürgő^d) szál-ljtrn;inyoka1. nj;'':r ntnxk indította. A fennmaradó 1 millió font sterling ússzegiK-k ir>-gfelí''ló árukat három Ismajjne. leiül szállítják le. mivel a szjillttásj útirány tanú Imán vozása és főként az aruk rnegvásárli««» ennyi itfőt igényié és mivel búzában, pix)U%in attyagokbau. cukorban a szövetséges államokban is hiányok mií-íatkoznak. A -szállítmányok valő''zi-nűíeg Trieszten kérésztől érkeznek, nhotman tr.-Vj tneg kell küzdeni a Magyarországba vbzotő nr^sz nu»k-ka! ts. .
A szovjet hírszolgálat a Magyar * Köztársaságról
1 ''Maszkra. Tebruur 4
- X Tas< szuvjet hirszolirálati iroda leszámol a k<>ztárs:iság kikiáltásáról. K-V.ölte, hv»gv a magvár nemzetgj''ü-.I«''.- elfogadta a közti''irisasági államfő «-mái és lícir.ZkHgyüI^ egyhangúan -Tiidy Z-vJtánt vjilasztotta meg rí köztársjtsig elnökévé. Azt irja továbbá, hogy Uudapeston a Ijöztársit-sAgi államforma kikiálu''tsakor nagy-aránju tűnteuVs.folyt lé.
Válságos a görög helyzet
> r Mo*zkra. február 4 Görögországi jelentések szerűit a leridórség ^eg>veiíiket oszt ki nacionalista gor«g ek-mc>k kiwött, aKÍk íogvv^rr''iket a demokratikus partok s/.(ímélyt»i ellen használják. A görög he''.yzíitról azt írja, ltogy,naey-hátalom" nagymértékben beleavatkozik ejy kisvi''dkui/ugveibe ¿s a jtü-tögországi it^ik/tós elemeket na^Á-ban fcllmtorijía az ai^joj csapatok jelenlét.- ezek felki-szűlódíiek a környező'' államok demokráciái el-íen i».-
Megkezdődött sz osztrák háborús bűnösök tárgyalása ''
Bécs; február 4 Bécsben megkezdődött'' az első há-Ikuus Imnjer tárg\alása>Elsőnek dr. Ncumayer ügyét tárgyalták, aki az
?
Nagymennyiségű penicilint
kapott Magyarország -
Az amerikai jnagyárok segélyakciója 10.C00 doHárt gyDJtött ésszé, melyet azzal utalt áf; hogvaz. ellenőrző bizottság azon ''gyógysífcreket bocsásson Migyafország renaelke-
• ~ s 1

Z A L'' A
19J6 február 5
. résérc. A legutóbb nagymeanyiségü - peniciiint küldöttek Magyarországra. Ezen Mtdemény mintegy egymillió egység peniciiint tartalmaz. Legközelebb ugyanennyi mennyiséget küldenek majd. . „
Itt MZ uj koJlehtiv szerződés "
Február elsején megjelent az uj kollektív szerződés. Ennek egyik rendelkezése az, hogy a munkaadónak meghatározott mennyiségben biztcsitani kell kétkézi és szellemi munkásainak ellátását. Ez a rendelkezés az új kollektív szerződés legfontosabb pontja, mert az infláció megakadályozását célozza. A magyar kormány részéről már megtörténtek az intézkedések, bogy a dolgozók megkapják szükséges élelmiszerellátás-forrásaikat. Ezenkívül ellenőrzik a közellátás-céljaira előirt közellátási és ipari cikkek beszolgáltatását
Tízszer annyi ember pusztait el a mostani világfcábénrinn. mint az előzőben
Egy svájci lap megközelítően pontos adatokat közöl a most lezajlott háborúban elszenvedett veszteségekről A megállapítja, hogy tízszer annyi ember pásztult el a mostani világháborúban, mint az előbbiben. Megállapítja, hogy a harctéren elesettek száma 14.500.000. 3000000 ember pusztult ef légitámadások következtében. A németek és szövetségesek által legyilkolt emberek száma 16.500.000. Hadirokkantá vált 29500000. Hajléktalanná vált 15.000.000. A háború következtében megsemmisült házak száma 50.000-re tehető, mig az elpusztult hajótér 30 000.000 brutto-regisxtertonna, amely szám antsyi, mint az angol és amerikai békebeli hajóállomány.
Ezekből a számokból világosan látható, bogy a fasiszták milyen károkat okoztak a világnak emberéletben és anyagban. 60.000.000 azon emberek száma, akik a háború kö vetkeztében elpusztultak, fok kanttá, vagy hazátlanokká váltak. Ez olyan szám, mint Németország békebeli lakosságának összessége. A megölt emberek számának nagyságát csak akkor érthetjük meg igazán, ha el* képzeljük, hogy egymás mellé rakva majdnem kétszer fogják körQl a földet a legszélesebb részén laz egyenlítőnél. ■'' \

Felhívás I
Meghitt ünnepléssel köszöntötte Nagykanizsa a Magyar Köztársaság kikiáltását
Ki&en mosolygott az ég. a nap ragyogó fwvéhpn fürdött a város, tavaszt varáz<3va a tél kellős bize? péba. Mintha a magasabb Ciondvi-.«lés ezzoi is dokumentálni akarta volna, hogy olvan nagyon hmwzn. kinos. szon vadértei i tél után eljött Magvan>rszág tavasba is. A város /ászlód iszt öltött, az eml»erek felvették ünneplőjüket, mert mindenki érezte, hos£, olyan nagyjelentőségű dolgok történnek, amelyek, ujabb mer éviv határozzák meg Magyarország utjnt » történelemben. ''
Délolőrt fél 12 órakor zsnfolá«»ij< tiiesrtnlt a varw közgyűlési torme, ahol asképviseiótc«>tület diszközgyü-löst tartott. A közgyűlésen jelon volt mindenki, aki politikai rügy társadalmi téren »zám it valamit ebben a városion. A .kőíí^yülést dr. Szürb László^ a polgármester, hejvettesité-sével megbízott főtisztviselő nyitott» meg. Kcrosetkm szép szavakkal >em -léloezett meg * nap jelentőségéről., fttotto a demokráriat, mely tette, hogy £ nemzet«}-ülés" a Jfetfvar Köztársasagot kikiáltsa.
Majd llackler János, a Nemzeti Bizottság elnöke tartotta meg ün-rveni beszédét.* Történelmi visszapillantást vetett a már kétizben kikiáltott Magyar Köztársaságra, amelyeket, a feudális és kizsákmányoló tendsrerek elbuktattak. Méltatta az uj alkotni&uvt, amelv á legtisztább ombori jogokon épült fel és fogadalmat tett. hogy Nagykanizsa oól-guzói ezt az alkotmányt minden erőjükkel, ha kell, vérülc hullásául is metprűdik. Üdvözölte-a Jcózgyülé-sen niegj^lput Vörös Had somé tagjait és méltatta azokat a világraszóló hőstetteket, amit a VArős Hadsereg Sztálin generálisszimus vqoe-téee alatt elkövetett és amely bős-tetteknek köszönheti a magyar demokrácia. borf>* a mai történelmi napon kikiált h atta a Magyar Köztársaságot.
A Magvar Kommunista Párt helyi «zerveíetenek névéhen Palkó József vezetőségi Jag beszélt. Tömör mondatok hnn .gyönyörű szavakkal mél- !. tatta a ''nagy náp jelentőségéi. Meg- ; áilai»it»itta, hotQr- ami^ az előző tót ; köztársaságot külhatalnpk buktatták { meg, addig a mai harmadik Ma- . gyár Köztársaság megalakulását kül-hatalmaknak köszönheti, elsősorban jedig a Szovjetuniónak, amelynek dicső liadscrcge tiporta el a fasiszták .országT^yiikoló bandáit.
A Szociáldemokrata. Párt ue>(é-I jíij. dr. Báron Pál tartott beszédet, amelyben töbfiek között a kővotke-zókot mondta: Hálás szírrel gondod-lünk a mai ünnep alkalmával nagy swwnszédunkra, a hatalmas Szovjetunióra, a vitéz VSrös Hadseregre <-s annak lángldkü vezérére, Sztálin goneralísszimusra. ök tették le-lietővé, hogy ma az emberi szabadság eszméit törvénybe iktathattuk és a kozt%saságot kikiálthattuk
A Független Kisgazdapárt ne»é-|en Kopár József tartott rör:u széd^t, amelyben hálatelt szr.vef emlékezett mag a Vörös Hadseveg-röl, amelynek hősiességének e reménye a ma kikiáltott köztérsas^?. FogádalfSat tett, hogy a Fü^ge^n Kisgazdapárt minden ..erejét©!. I a mely hataiqiaé "tönieg erejet jelenti, i támogatni fogja a* demokrácia T o nag>- diadalát. *
A Nemzeti Parasztpárt szónofc» Pócze Ferenc elnök mit. Felszólslár sában a parasztság széles rétegeinek küzdelmes harcáról emlékezett meg. amely harcok mindkét''elbukott köztársaságnál áldozatosan mutatkoznak hü??. A szabadságért való küzdelemben a legtöbb vért mindig a parasztság hullatta é* ha kell. hullatni fogja erután is.
^ díszközgyűlés ezután elfog» ''.ta Spiegel László azon indítványát, bogy a díszközgyűlés nevében táviratilag köszöntsék Tiidy Zoltánt, az újonnan megválasztott elnököt.
A szónokok egybehangzóan nagy
oH*a«réss<d adörtak Tildv Zoltán-'' nak és örnmmel üdv« .zöíték ót a harmadik Magyar Köztársaság el-nöki székében. mint olyan e«ibort. aki megalkuvás műikül még az ül-döxtetés^c legszörnyfd»b korszakában is keményeo v-s m.«alkuvás nőikül
han oh a denw>krá» iáéri.
»
A díazünnopély
Délután 2 órakor a Szociáldemokrata Párt dísztermében, <amít telje sen megtőiött az ünneplő közön ség, diszünnepélyt tartottak. A meg^ nyitás után a közönség a HimnuszT énekelte el, majd a szimfónikus zenekar Mozart: Titu» nyitányát játszotta el, ívankovits Ferenc vezény létével. A zenekari szám útán Hack-ler János, a Nemzeti Bizottság elnöke tartott beszédet, majd Balázs liona Petőfi verset szavalL A Szociáldemokrata, Párt nevében Temesi Gyula, a Magyar Kommunista Párt nevében Hegyi János, a Független Kisgazdapárt nevében .dr. Szabad Lajos, a Nemzeti Parasztpárt nevében Vass Imre méltatták a nap jelentőségét, éltetve a harmadik Magyar Köztársaság megünneplését és annak újonnan megválasztod elnökét, Tiidy Zoltánt. Szavavattak Szabó B.rény, Stolczer Emil éSN DoVó György, a SzIM szavalőkótusa a ^Tőrneg* című József Attila verset ¿dta elő, Décsy Aladár, vezényletével. Az ünnepséget Kodály Háry János citiü daljátékának nyitányával zárták, melyet a nagykihizsai szimfonikusok adtak elő olyan sikerrel, hogy azt meg kelleti ismételni. \ A Függetlenségi Frontba tömörült pártok, és a Nemzeti Bizottság a következő táviratot intézte Tiidy Zoltánhoz.
Tiidy Zolíán köztársasági elnök urnák Budapest. A Nemzeti Frontba tömörült pártok, — karöltve a Nem-- zeti Bizottsággal — ünnepélyes nagygyűléséről üdvözöljük a harmadik szabad köztársaság elnökét, Tiidy Zoltánt.
Hackler János,
a Nemzeti Bizottság elnöke.
Az ünnepség vv^lével a Magyar Kommunista Tárt hetyiyízer-vezete tömör sorok*ban, zárt alaka* latban hagyta el az ünnepséget, éltetve a kikiáltott köztársaságot, Tiidy Zoltán elnököt és a párt főtitkárát, Rákosi Mátyást
Folyik a magyar honvédség átszervezése
A magyar hadsereg átszervezése most folyik. Az ujjaépt«és munkája demokratikus alzpon történik. A magvar hadsereg 1800 tisztből és 25 — 30000 főnyi legénységből áll majd. melyeknek minőségileg ketl kiválónak lenni.
Szerdán dé''utip 5 órakor
''PÁpfNAPOT tart a Msgysr Kommunista Pár«.
Minden érdeklődőt pártállásra való tekintet nélkül szeretettel vár,
a Vezetőség.
1
Felszólítom a ránnegye területén működő összes olyan üzemeket, ahol üzemi bizottság van, tehát létszámuk 20-on felüli, hogy .pontos kimutatást készítsenek, név, cím és jmun-kásií^szWTijQöQelölóssel. Ugyancsak különvjctol]ékmeg a tisztviselők és a ls éven aluli munkások lét-zámát is. Férfiakat é* nőket külön kimutatásban kell felsorolni.
Az idő rövidségére való tekintet-^'' tel kimutatásukat haladéktalanul%és közvetlenül a Szakszervezet i Tanács statisztikai osztályúhoz Budapest,< "Fiumei-ut 4V e felhívásra való hivatkozással juttassák el.
A lista a textil-akc ió, végrehajtását oőlozza.
Fe''hivom az ósazea «zalcraenreze-tekel, hogy az ui üzemi bizottságok megválasztását H nappal — tfhb az illetékes járási titkárságokon, ahol ilyen nem működik, a vármegyei titkárságon He jelenteni kötelesek." A Szakszervezeti Tan«« *4 utasítása érteimében f-sak fent nevezett szervek >-agy általuk megbízott szakn^aközi bTzótlsági tag Vezetheti le a űb. vá-i asz te gj ülést. A nagykanizsai és letenyei járásban Cseprogí Zoltán járási titkár.
Ü€Í<v\en Jánosn* megyei titkár
Az adópengő árfolyama
A pénzügyminiszter február 4*én érvényes hatállyal az adópengő ér-tékárfolyamát a következőképen ftfla- , pitotta meg: 1 adópengő* egyenlő 1.70 pengővel.
hírek
'' — liMvnk Az igazságügyfkimszttr Ztlai Lajos tdnónvszeki irod*fótitíte», segédhivuaü igi''gvOil nevezte kL *
— EijtfyiM Bányai tstvin íi Tury Margitka t bó 2 án tartottik eljegvrtsfi-ket. (Minden küiftb- értesítés helyett.)
— A M*te«nUfUí latéset jilwlj—: Várható időjárás he:fő estig
raéJ, felbös, ködös idő, nvo^.iton ár tokon kisebb eső tehetséges, hőmérséklet a fagypont lőrüL
'' — tMdum pértmm* a *>nri*lá—kiMa
Pánb««. Kedden d^uián 5 órakor renéaa pártnapját tartja a SeccUŰdemokrata Pfat mert a »u^urelőadássoroiat február l>és fog fo ylajodnl. -- A mostani plitaesoe Stadmjfy ''stván járási titkár a MiIéi sági áípémforma jeleni őségével (OfMfertk előrdiiiboa. Ezen a párt na p>n csakpht-Ugok Teht t-iek részt.
Fof hívás.
Felhivom a ssemély- ¿s teher-(vontató}-gépjárniü # <W nurtorkrrék- . pár üzembentartói; figyelmét az 58.000 19-16. Közi. M számú rendelet. alapján megtartandó műszaki, vizsgákra, amelyeknek alkalnniva^a gépiármövek tulajdonjogát az előirt nmdon és két^net kizánxin igazolni v kell. A OépjárpMT'' TtoncsgNÜjtő és poíifmüszaki felíurvelöje 10 ómkor
Nagykanizsán lesa-^s <?z alkalommal hivatalomban Xészségenen ad utmu-, -taL''tsf a már-forgalomban lévő v»gA 1 öjíiti''« alatt álló gépjármüvek tulaj-''donjogának igazoiásar^ vonatkozólag. ,l>r. tíuiassas. k. iiiarugji miniszteri biztos, mint a (repjárómü Roocs-gyüjto <* Kpitő Központ megbízottja.
Keddan délután 5 órakor PÁRTNAP « Szscüldeamkrats Párt betytséféfeM
Előadó: Stadinger latvée.

w
!
Előadó: Stadinger István.
■ t i i i'' ii
APaÓNíROCTÉK& 1
Egy dsőreadfl fiatat, jó telelő jármot teUi e.''cterélbetó Serért, (-im a kiadóban. _____ ____________1«?
Biztositási mbidiirl és liláiul
km kanizsai fók«prlfel<.''.ün>bez atkahaa-tunk Részletes ajaoUtokat: dudák Szop-bathcly. Széb K. u. 9 kérünk. W
Egy jőkarban Imö tktUkmú l B fit iliwiirti. Cim a kiadóban HP
Táakagraaaafaat ii ik LhneM S fet> adó&a._•_áft
mrnémmteáft benntlakáása- tilHWl Cim a kiadóban._» f
biáfftaáibn Jártas munkásokat imm* a«k. On a kiadóhiratsibin- _291
■ Város.bunda pmsigaUérral, uj 43» tMiinac&i< ma, varrOgíp. varrógépiliráw, 2 uj pokróc ekwüheU bű>dóre, férSazé-
v«rtrr, rádióra, vagy élelemre Cim: fr xint/y u. 31. fsz. 2. W
j
Tóbjrekeszes nyuiketrec.t r —éh Sd-imre bg.tr & ajtó 2. Ugyanott egy tarokká eladó. _ HS
Csengervot 76 s^. alatti istállóbót jas. 31 é(e éjiéi ismeretlen tettes d!op3tt eff drb. országosan törzskűnyrezett 7 M|Ü| ka—ét, cstkócási ideje februH 10. faav tető jelei- bátsólábai cübden kesék, bicegek a ball nyakon, korona. 2,199,39. --^yomrave ető maga* jutalomban részééit-Rendőrség I em. 3S____«
Ehransstt február S án -est-; a Szodftl-demokrata Párt tánctermében egy sttáitfk röi télikabát szflrke prémmel. Kérem a. becsületes megtaláló», hoRy a Züí^oyo«-dijában leadni .-zivesktdjék. ^
ZALA politikai aspHflp
Ktatf|a: .KBz|azfesá«l R. T. SzerMeztaaért és kiadásért fMel I
Nyomatott a .Kftzgazdaaágí «. T. Nap "na" rv?mdá}áb«j rfagykasladv
Kiérném Wtl TaW Károly

y
Hirdetmények.
Közhírré teszem, h^y a 49.72í,''1945 N. M. sz. rende!et alapműi gyógyszert ki szolgálni éle''miszerért tilos. 196
Nagykanizsa meg\el városban a serfés pestis megáüap''tást nyert. FeJbivom^vá-roe ssrtéstaró gazdáit, h->gy sertéseik mindennemű megbetegedeseii <s esetleges «hullását, kényszervágását a városi állat-orvosi irodában jelentsék be
188 Polgármester


i
51. évfolyam. 30. szám
Nagykanizsa, 1946. február 6. szerda
Ára 1500 pengő.
Demokratikus politikai napilap.
Szerkeszti: öenoze Jenó főszerkesztő.
Szerkeaztőaég éa kiadóhivatal: Fő-új 5. »zára. Telelő*: 31


Nagy Ferenc lett a harmadik Magyar Köztársaság
első miniszterelnöke
< i •
ír • '' *
A kormíny tagjai helyükön maradnak — Ma dönt az Egyesült Nemzetek biztonság tanácsa a görög ügyben
A |iemzetgyüléa politikai bizottságának elnöke, Rákosi -Mátyás közölte a köztársasági elnökkel, hogy a politikai bizottság Nagy Ferencet ajánlja miniszterelnöknek és kérts kinevezését. A köztársasági elnök a javaslát alapján Nagy Ferencet miniszterelnökké kinevezte és megbízta a felelős magyar minia^érhhn kinevezőével. Nagy Fereno kinevezése után nyomban tetette az esküt. Azután a volt kormány tagjait újból kinevezne. Az uj kormány tagjai triir le is tették ez esküt a köztársasági elnök kezébe. Az eskütétel után Tildy kihallgatáson fogadta Nagy Fereno miniszterelnököt és az uj kormány tagjait.
Na^y Ferenc miniszterelnök a kormány tagjaival bemutatkozó látogatást tett Vorosilov marsallná1. A maga-és kormánya nevébsn jókívánságait fejezte ki a tábornoknak születésnapja alkalmából. Vorosilov hivatalos, látogatáat tett Tildy Zoltán köztársasági elnöknél, kíséretében voltak Puskin követ és Grigorjev követségi tanáosos. Vorosilov a Szovjetunió nevében legjobfc kívánságait fejezte ki Tildy köztársasági elnöknek .megválasztása alkalmából: . ''
* Gyöngyösi János külügyminiszter 6 Jagu küldöttség ¿Ión Prágába utazott a csehszlovák-magyar tárgyalásod. megindítására.
Kőyágó József polgármester felkereste Vórosilo* marsalit, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnö-kát és leérte segítségét, hogy kz UNRR^-szállítmányt a magyar határló!. kezdve fegyveres kiséret bizto-sitss a magyar fővárosig. A marsall a kérelmet a legnagyobb megértéssel fogadta és a maga részéről a legmesszebbmenő támogatást ígért a polgármesternek.
A patikán államban kijelentették, ugy tudják, rövidesen helyreáll a diplomáciai kapcsolat Magyarországgal,gamely *gy percig sem szünetelt s esik átmenetileg az ország összeomlása szakította meg. A volt pipál nuncius, Angelo Rótta visszatérése küszöbön áli.-

1
Mi délután tesz döntés a görög ügyben Bevln és Vislnszky felszól«!»^ • biztonsági tanácsban
t» , s London, február■ ő
Az Köpésül: Nemzetek biztonsági tíi:mrt>-< Segnapi ülésén ugv határig zott, hoivIiM délután fog dönteni SÓroíS ügylien. Bevin világosan v»íá»/.oíga/.on szovjet feltevésre, vájjon a fiörőgországi angol jxjlitik-.« veszélyezteti-:'' a- világbékét. A. biztonsági ö»nttfs ülésén Visinszkv meg i-iué''.eítf azt a szovjet kifogást. Iiogy »Á angol csapatok-Ijelcavatkoz-zatirtk lilás- oi>zágok bclügvoib? és igy njemAudja elfogadni a-bizottság angol jolerftését. lievin kijelentette,, hogy 191»»- 4 í-lxm.Görögország volt :tz" angol nép ogvetlen barátja és .szövetségese. Anglia -nem fogja «•!-felejteni hogy (Vőrögország .a szövetsége.-^» ninílé állt akkor, «mikor, mindén elveszettnek látszott. Azt mondják, hogy- a Görögországban levő aűgol csapatok veszélyeztetik ,a bék-''t- ^A lielyzet az. ha az angol csa]»atókat kivonnák Görögországból, azoiina'' -kezdetét venné a iiólgúr-háboru. iip az angol «sajratok jelenléte inkább a béke ügyét szolgálja. A katonai vezérkari bizottság tegnap tartotta elsó-ülését. amelyen .Műre angol tábornokot választották ir.t-4, a bizottüác-elnökévé.
A porzia miniszterelnök vezeti a Moszkvából induló küldöttséget
íloszkca, február A Moszkvába utazó per/sa küldöttség* a jH-r/^á'' miniszterelnök fogja Vezetni. A" jK-rzsa miniszter-'' elnök bemutatja aií. uj kormányt a .sahnak, <-sütőn ökön a parlamentnek, jnajd Utána a küldöttséggel Moszkváin indulnak.
Ciehsz ovákiattsztasziávádam lesz
Prága, február 5 A csehszlovák közoktatásügyi miniszter kijelentette, hogy Csehszlovákiában megkezdődött a német kí-«ebhsé-jek rendszeres kitolopitése. Kjtnek ; megtörténte után Csehszlovákia tis/ta szláv állam Tesz s csak elvétve találnak németet, mint idegen nemzetiség tagját és nom mint kisebbséget.
Svéd képviselők Koliontay asszonyt jelödk a Nobel-békedíjra
! Stockholm, február 5 svéd országgyűlés 23 tagja u
Hjycég jmrlaiiient Nobel-bizottságához intézett levelében Kollontav asz-M/.onyt. a Szovjetunió volt stockholmi ''követét javasolja az 1046-os Nobel !>é kod íjra.''
Inbuerfea járvány Lcndónb»n
. Lmvíon. február b
Londonban influonza-járvánv va«i
elmúlt héten 300. ezen a héten
170 rr.cgW »gedést jelentettek.. t
£ar*iai oiöit a görög nep tömegei
^Moszkva. február ö A moszkvai rádió a görögországi Itelyz''Cról .beszélve. meg/dlapitotta. hogy » gönV nép töi jogéit éhhalál fenyegeti. Görögországiján királv-pártí terror dühöng. A.r.-akciós klikk szúk látókörű, »önzó politikája nagyiján hozzájárul a gazdu.-ágt válság-''
hoz. A volt görög kormain az l''NKKA áltat • szállitot» javak árát tulmagasan állapította mog ezrei törvényes .alapot biztosított a nye-rés/.ke''lők szamára. a lákosság sz&alékának rovására''. Az CJsllRA által szállított ''áruk zöme nem a r£onek, hangra yt király pártiaknak jutott.
Két ét félmii.ió munkanélküli lesz Olaszországban-
fíúma. február •"» Nenni tj»gnaj> n:oudott lieszédében kijelentette, hogy a főbb iparágakat érintő s/én hiány mint,''melyet külföldről sem khét Olaszországiéi, szállítani.* márciusra ■ ké« .és félmillió lesz Olaszországban a tnnnkanélkü-!io!< száma.r.
Az

Budapesti ól jelentik:
Tildy Zoliin hitvese Itmondclt mandátumáról
■ Tt dy Zoltá.i hitvese, mint közlu domásu, nemzetgyűlési képvjsclő é azonkívül tagja a főváros törvény hatósági bizottságinak. Tildy Zol tán köztársasági elnökké választás után hitvese-lemondott képviselői mandátumáról és bizottsági tagsá-. gáro''.
Emelkedik az adópengő
A pénzügyminiszter lebruár 5 én érvényes hatállyal az sdópengő ér-tékárlolyamát a következőképen állapította *meg: 1 adépengő • egyenlő 1.96 pengővel.
Kiütéses-tifusz járvány fenyeget
Molnár Erich ^népjóléti miniszter nyilatkozott az ország Jelenlegi járvány-helyzetéről. Különösen két járván) ra készültek fel. Mi már atí mondhatjuk, hogy az influenza ellen tervbevett intézkedéseket nem is kell foganatosítani, mivel nagy járványveszély erről az oldalról most már nem fenyeget. — Változatlanul kell azonban küzdeni a kiütéses tífusz ellen. Ez a szörnyű pusztitó járvány, mely együtt jár a háború utáni ínséggel és nyomorral. Magyarországon most kicsiny járvánvgócok fejlődtek ki. 1945. utolsó negy hetében 100 kiütéses tífuszt jelentetlek. 1946.
január 28 ig 202 megbetegedést je-

lentettek. A járvány főleg á külföldről hazaérkezők és hadifoglyok, azok hozzátattoiói között táborokban és börtönökben fordul elő. A népjóléti miniszter nyilatkozatával kapcsolatban kérdést intéztünk Zala vármegye tiszti főorvosához a megyében előfordult járványokról. A megyei tiszti főorvos kijelentette, hogy a közegészség a megyében általában kielégitő. mindössze két kiüteses-tifusz esetet jelentettek, ezek is a cigányok között fordultak elő. A fertőzött részeket lezártuk és a tet-vetienitéseket a legerélyesebben ke-resztüíviUük. Reméljük, hogy a ki-ütésestihrz eset nem fog előfordulni a megyében. . .
Kétszeresére emelték a dohánygyártmányok árát
A pénzügyminiszter február 3-án az alábbi dohánygyártmány-árakat léptette életbe:
Szivarok: Árpád 1400, Kedves 1200, Debrecen 1000 Faintos 900, Nikotex Faiatos 1000, Csikós 800, CigarettákBéke 800, Nikotex Béke 900, Virginia 800. Szabóles 600, sMagyar 500. Munlcás 400, Nikotex %tnkás 500. Cigarcttadohányok: Legfinomabb magyar 4400, finoírf m3gyar 4000, középfinom magyar 2600, pipadohányok: vegyes 100 grammos 4000, 25 grammos 1000 P.
A halálraítélt Deli Püoska kegyelmi kérvénye a köztársaság i
elnök előtt
_ \
A pGÜtikai rendőrséghez bejelentés érkezett a Csengery-utca 64. szám alatti nyilas lörr.eggyílkosság ügyében. Mint ismeretes, 2 Csengery-utca 64. szám alatt a nyilas pártszolgálatosok megöltek és kiraboltak 19 üldözöttet. A lömeggyil-kosság ügyében fel évvel ezelőtt a népbiróság Pálosy-tanács^ halálra ítélte Deli Piroskát, a vérengzés irányítóját. A most érkezett feljelentés szerint a tömeggyilkossagban részt vett Trutzki József, a Csengery-utca 64. számú ház házmestere ¿s annak felesége is.
A politikai Tendőrség megkezdte az Ügy kivizsgálását. Az eddigi megállapítások szerint a feljelentésnek komoly alapja van. Különösen Deli Piroska* a halálraítélt párlszolgála-tosnő helyszíni hihailgatása szolgáltatott súlyos adatokat a házmesterházaspár ellen. Itt említjük meg, hogy Deli Piroska ügyét a népbiróság döntésre terjesztene fel, tekintve, hogy kiderülVnincs terhes állapotban, csak gyorsan növő cisz-tája van. A kegyelmi ügyben az áiiamfő dönt.
Orosz csapatok is keményen dolgoznak a budapesti árvízvesze-detam elhárításán
rK\
budapesti arvizveszedelem " el-'' hárításán-a hatóságok a szovjet katonai parancsnoksággal több mint egy hét óta megfeszített erővel dolgoznak, hogy a Dunát megtisztítsák a vastag jégpáncéltól és mindent megtegyenek a nagy víztömeg levezetésére. A műszaki csapatoknak sikerült az uszó jégtáblákat a folyam szélére torlasztani, így a helyzet már. nem olyan súlyos, mint volt pár-nappal ezelőtt.
Kitűzték a tárgyalást a Zadravetz-ügyben .
Uzdóczi- Zadravetz István tábori püspök. bünügyében — mint ismeretes — a Népbiróság Jankó-tanácsa pótnyomozást rendelt el. A kihallgatások most befejeződtek és a Népbíróság február 20 ára tűzte kí a Zadravetz-ügy folytatólagos tárgyalását. A vádhatóságot Zempléni népügyész képviseli. Zadravetz védelmét Berecz Sándor dr. látja el.
Hírek a világ fővárosaiból
Az Kg\e-üh Nemzetek legközelebbi ülésszakának dátumát n héten'' ío«ják kimondani, -mely valószínűleg áprilisl>an le-z.-.mivel a delegátusoknak részt kell,venni a május 1-én
kezdődő békéértekezJeten.

Anglia uj moszkvai nagykövetévé a volt törökországi nagykövetet Morris. Petorsorit nevezte ki. Az uj moszkvai nagykövet nugv tapasztalatokkal rendelkezik aykeleti ugyok-}<en é-s lOtű i''»ta az a^gol kűlugynsi-nisztéViurn !>el\-ettrp államfitkttra volt.
Anglia .rövidesen elismeri a román kormánvt, mivel a moszkvai konfewncia }iat*irozatainak oiegot.^. tosz. -
Z A L A
1946. február 6
Afi^bt töwfól ktjótentcftfc. k. boey •ju ancol-^''iptomí szerződést felül-r<rsgált&k iSs öbbon az ügyben ma
<wtn ionnak Jvaii-ólwn nyilatkozni. •
Az L''eye&ült Államokban :\. new-vorki kíkőtőnrthikások is sztrájkig - léptek. Az ámerik&í sztrájk tovább tart és semmi kilátás nincs a nx.\í-egyozésns így valószínűleg .rövidesen I-.4flO.OOi> munkás Iűhz tétlen. •
Ajc augoluKWik a szárazföldi revíziós, vállalatok must tárgyalnak urrói, liogy « televíziós központok-bői üJosGlóadáuokat vetítenek e«ryo-a mozik vásznát».''
^A jugoszláv kiküldöttek megérkeztek Nürnbergbe. Jiogy: a nürnborgt üomzctközi bíróságnak átad iák a Jugoszláviában némotck által elkövetett bűncselekményeket tartalmazó j^gvzőkönyvet. A -jegyzőkönyv meg-rilagitja á Londoni emigráns kormány csektkedcfeTÍt. valamint Pavo-lics működésiét.
Montgomery tábornokba brit vezérkar főnüke Svájcl>a utazott, liol egy szanatórhimban fogja ma^át gyógy közöltetni.
iKért ami kapják meg a nyugdíjas . etmöorök iUetwéiiyefcet ?
Tőbb panaszos lorél érkezett szer-'' kesztóőégünkbo, melyekl>en, nyugdíjas csendőrök cgvbohianjrzóan azt Írják, hogy mult év április elseje óta részükre egyetlen fillér nyugdijat som folyósítottak. A''Zala többizbon foglalkozott már. a nyugdíjas csend -őrók panaszaival és tziega 1 la pi torta, hogy a Nagykanizsán lakó 63 nyugdíjas csendőr úgyszólván íiapről-napra tengeti életét, rcindeh ingóságát kénytelen -áruba • bocsátani, hogy a legszükségesebb napi táplálékot u^szorezbüsao. Aniak idején felhívtuk itfetékefl 4rnyeaók figyelmét, hogy a ttornokrácia Wfvos hibát követ cl akkor, mikor kiörvcrediHt ni unkák ép teáen . állami ^lkalmjfc)!-takról megfeledkezik.
Megértjük, hogy tigy a -nagy tömegüknek, mint. n kormányzatnak nem tartozik a csendőr a legkedvesebb emlékei közé, mert vitathatatlan, bogy. nagyobb «iámban voltak közöttük* olyanok; akik a le^bavbá-n&bb német gyilkosokon is "tnltéro ulyan kegyetlenségeket köröttek H ártatlan emberekkel szemben, amik egy civilizált emberi agy soha fel nem foghat és meg nem érthet .
Mégis fel kell emelni «savunkat és követelnünk keli« hogy azoknak * a .nyogdi^aö cöendőröknek, akiknek semmi közük ívom róit az elmúlt idők barbárságaiban és kegyetlenkedéseiben, haladéktalanul folyósítsák lugy elmaradt, mint a jövőben is'' megjáró iUetményeiket. Mínthojjy nyugdíjasokra az igazolás nem kötelező, amennyiben aggályok'' ¿nerül-nének fel a nyugdíjas''csendőrök volt ^viselkedésével kapcsolatl»n, ügyemben kőteleöséj* -egy olyan i^azo főbizottság fciál 1 itúsa,''amely a nvug-dijas csendőrök ügyét kivizsgálná, hogy megszüntet hetók " legy enek azok az aggodalmak, melyek valószf-■öüen okaj .lehetnek az jJkrtménvki-utalás megtagadásának. Tudtunkkal nincs semmi olyan nondelkozés, a mellyel a nyugdíjas csendőrök illetményeit el" lehetne vonni, éppen ezért -köteJaíségünk su illetékes hatóságok figyelmét erre a körülményit íeíhivnC ^
Uj vezetőséget választott az ipartestület
♦ A Nagykanizsai és Járási Ipartestület vasárnap tartotta meg évi rendes tisztújító közgyűlését, amelyen az iparosság igen ''nagy számban vett fészj. A %tavalyi közgyűlést a háborús viszonyok miatt megtartani'' nem lehetett, igy most két év anyagáról számolt be Viola Lajos vezetőjegyző. Az Ipartestület ügyeit eddig egy intézőbizottság vezette, amely bizottságnak Husz József volt az elnöke, aki a vasárnapi közgyűlésen is elnökölt. Megnyitó beszédében ígéretet tett arra, hogy a demokratikus iparosság minden erejé-bőí ki akarja és .ki fogja venni részét az újjáépítésből. Viola Lajos vezetőjegyző megrázó szavakkal emlékezett -meg a fasiszta világ garázdálkodásáról az iparosság között és megható szavakkal búcsúztatta el az ipartestületnek.a fasiszták által megölt tagjait/valamint a harctéren elesett, iparostársakat. Az Ipartestület együttérzésének azz?l adott ''-kifejezést, hogy egyperces aéma felállással adózott emléküknek, A Ve-
Felotáották a szesztilalmat;
•• A Zala január 27-i szánjában foglalkozott a nagykanizsai vendéglős* ijori szakosztáfv közgyűlésével, ama-h eit több vendéglős keserűen panaszolta, hogy a szesztilalom, amely teljesen indokolatlan, tönkre teszi az ipart ólyaimyira, hog>r a vendéüló-iporosok" szánia egéáz "rövid idő alatt Nagy kanizsán több. mint felére c.sók üciit le. A -gvülésen feltárták^azt a tehetetlen Helvwtűt, hog>- amíg az '' ipari jazfflvünnji''al íendelkezó vendig fősök nem mérhetnek szeszt, addig a zugkitnérók 2:«>mbamódra Kzaj*»-rodntík.
A Zala is állást fogklt eblien az-.ügyben ^»rámutatott, hogy a nyilt. árusítifcí üzletek helNtjtta föld^ alá vitték á sze^zkinién''st, amely nemhogy jHViiott volna a helyzeten, sőt ellenkezőleg^ rontott azon. Rámutatott tovább* arra, hogy ar államot sulyoc- károsodás éri, mert a zug- . kimérő adót nem fizet.
A nagykanizsai rendőrkapitányság ma értctufcett 4jonnCuiket. hogy .Zdla vánrj&eye rendórfók»j»it>inya egy ma ke''t rendeletévé 1 uz egész meg>x) Ve- , rületé''ré a szesztilalmat fclfűifgesz-teíto. ''.-''•:

folyó bó déioián fél 6 átakar ismitll meg atgytíkerű rártkörfl
UccIeAjál a 5zever etterenbea.
« •
Sa*rdán délután 6 órakor
PÁRTNAPQT
larl a Jiafipar Konununlsta Párt.
mrnéep éfdeMWt ptoéMm «W tflcmtet fléüefíl wwnfttt vár
v a.Vezetőség.
^ Hirdetmény. ,
A/. ÍOep/lW5. JkL E. -sz. rendelet -11. §-a értelmében közhírré to: . szem,* hogy a nagykanizsai II: ez. Igazoló Bizottság 1&6.1 facttxr 5014-tól az alább megnevezettek- igazolása tárgyában hoz határozatot: . .
Február. 14.: Ifesics József MAV tetőfeílő, Kovács Sándor ács, Kovács ístváji Hvrédmunkás. Hecyi István, Nox''ák .JíVzsef. Nagy ^ándoMié najv szánioííok:
Február 1'').:'' Hajdú Vendel, üc-rócs Ferenc. Csondor László. Jlester I>ászló MAV pályammiká^ok, Varga " Mária, Németh Sándorné napszámosak. / • február JG.:. Pintér Júlia, Né-- nxeth Krzsébet MAV napszámosok, i Busa Ovörftk-, liorsfai Iství''m. Csillag Ishan, íiovák István pályannm-
Fcbntár 16.: liajcs József MÁV lakatos, Altmauer Kálmán cipész, özv. Kttnicjs Béláné szakácsnő. Kis-kőriihí Anna, Vajda Rozália/ Na|p'' ^l«ria napszámosok, Vlasits íiyula {Mlvnnumkás. * • 1
.. b''ekruár 19.: Sasvári Győző MAV óíabércs, S^nodics Ferenc-, Marton GWVrpy munkások, i.Polai Józsofné, Taios Irén. Kuziia Mária napszámosok. • • »
Felhívom • i lakosságot, hogy mindazok, akik\^ igazolas alá vont fentebb mogneveísett^Eozalkalmazot-tak olyan magatartásáról, vagy cselekedetéről Ittdnak, amely a mag>-ar nép britekéit sértette vagy «érti, ezt
zetéjegyző ezuún a demokráciáról beszélt, amely életforma egyedOI alkalmas arra, hogy az iparősság maradéktalanul megtalálja benne boldogulását. '' • ''
Majd a pénztári jelentést olvasták fel az 1944—45. évről. Az 1946. évi költségvetést egyelőre megállapított Összegben meghatározni nem lehetett, azért ugy döntöttek, hogy '' hó-napről-hónapra az elöljáróság fogja meghatározni egyrészt a tagdijakat, másrészt a kiadásokat.
A titkosan megejtCít választások eredményeképpen a NagyRan\zsai és Járási ipartestület elnökévé Husz Jőzstf szabómestert, alelnökké Fmm-bort József cipészmestert és Buday János asztalosmestert, járási alelnökké Császár Zsigmond gelsei szabómestert, Ipartestületi Szék ef nőkévé Makoviczky Gyula cukrász-'' mestert választották meg. Megválasztottak ezenkívül 30 tagu városi és Ö tagu járási elöljáróságot. — Ipartestületi ügyész dr. Tamás János lett.
és az orro vonatkozó bizonyitélcokat nálam azóhan. vag\ iríisban hala-déktalanu! jelentsék oe Szabó István mozdonyvezető Babóchay Gvűrgy-jxtea 43. szám, a II. Igazoló Bizottság elnökénél.
Figj\olmeztete:n a beielentóket arra. hog>- az írási*): i Ix^eíentésekot csal^akkor veheti a I$izoit$4g.figyelembe, In a bejelentő nevét és lak-'' . cimét is foltünteti.
Rendes. bíróság eió utalják-a Rákóczy-utcai gyilkost .
Emlékezetes, hogy januá* 29 én a Rákóczy-utca .14. szamu házban gyilkosság történt. Magasházi József 36 éves festőmester haragjában meg*'' ölte feleségének öccsét, Babos Lászlót, míg. Babos Istvánt súlyosan megsebesítette. Az azonnal megindított rendőri nyomozás kiderítette a gyilkosság, legaprólékosabb részleteit is, aktáit azonnal áttette az ügyészségre, miután . a statárialis bíróság elé áltiiás esete forgott fenn. Magasházit átkísérték az ügyész ség fogházába. Az ügyészség . ez ügyben a rendelkezések értelmeben megkereste az igazságügyim niszté^ riumot, ahonnét ma jött le a válasz, á. lely elrendeli, hogy Magas-házy Józsefet ne statánális, hanem rendes bíróság elé állítsák.
<— A Vörös Kereszt
rádió-szolgálata • jelenti, Ijos^y Aiidri József nagykanizsai honvéd t''-s Pintér László < 1919-os születésű'' nagykanizsai lako^ Auerbach-Wost-laíOrluíi vannak. ^Vki olváesa ezt a hirt. értesítse a hozzátartozókat...
HÍREK
.1 .--;>
} • v • . :
i ~ A Meteorolofliai intézet jeíentéw
Várható idő járás keddon -eetitj: i -Nyugati, délnyugati szél, /olhóáU-ó-
• nűlások. főiéi,'' uyuiratón és i-szakon ! eső. Távolabbi kilátások: á langyos
kló néhány napií még tart. '' * *
■ — Kivizsflálták a pékmühelyben ében-! halt ember ügyét
;.;. A Zala február 1-i s/ámában kö-| //jíte. iwXry az Árpiui-utca 31. szám ! alatti pékmtjlíolyben bal\-a találták ! Nokodik Győző állás- és laiulsnélküli eiO''ént. Az-onnsi vizsgála^mt^rálLv } !>itotta, Öbgy Nokodik halálát elwzéis i .|j»x)lkeztélien Ixráilott s?.iv;r}onges^ V^pzta. A vizsgálat ugybon azon-^¿IBl megindult, amely iní^nllapitotto, i liogy Ííosejiberg lV-la p^''-kniaster í n«íengudto hokedliknak, hoj>y az j éjszakújút a ha*leg j)ékmühoiyboti toh«> o! é^ niJt^g-levv^t is adatóU • neki. A t>zí»rcncsétJcn wu^vr saarve-zete a hóna]>ok óta taito nélfcMpxő* »ek követkoztélxín azonban anmím leromlott, ho^y a jV-kníc^tor• ¿hal j nyújtott segíts*''«: • már iwm rósnt--l»éí!e mej. . - • -
Vr m '' 0
— Zuhanyozás közben meghalt ^-egy renüorórmester
A 4xrndőrkapitánvság fulywójáü szolgálatot teljesítő őrszem * észre-Nette, líogy a rendőrségi fürdószohé-l»n már órákop keresztül zuhog- a víz. .Miutána fürdőszoba ajtaja zárva voit, azt feltörték. A puhány alalt .Ijoltan talált.''ik Ilernády Jstván .32 éves rendórórmtiStort. A" rendőrorros medáliajátotta, ho-ry liernády lst-\Aiit i>zivszéihüdés.|i''rte, amely míjg-ölte. A hzeroncsétl^n rfmdórörmestí.M* temetése ma déJutiinTo^y órakor voltv
— A nagykamzsai KOKSz felhívása
A . ken^kodelmi aJkalmazoU.*ikta C-s a magántisztvÍKílőki-e vonatkozó kollektív szerződések niegköt;«éíiek'' elhúzódása miatt a- KOK^z kéri á konoskedókot, bogy .o^yelóro a jelene legi liavi illetmények báronwzoiowát, ilkitve. a heti búrek tizockkőtszerewV fófljfősitsák előlegül alkaluiazottaik^ részérő.
— Eljárás tndult egy Mkiismentien szülésznő eUeo .
A korpaiári -körjegyzőség'' felje-leíüvséro bűnvádi eljárást indítottak'' Szatai Józ&efné uj udvari szülésznő ''ollon, aki botegsogérc hi\-atkozm | megtagadta egy szüiésin?l.való közr^-
• niukóöi-sét. iUaskovic? "Jánoetné aj--i udvari asszony többizben elküldött
í Szalai ^ózsefnóért, hogy jőjjőn^se-->'' gitségére a Azühönéí, de í>zálainó
í a tübiíszöri kérés ollenére sem ment
! el. l^laskotácsné megszülte gyerme-.
| két, de az a ro»sz kezelés kóvetkeit-^
[ tében, dacára, l»ogy yegészségcs roft,"
! moglialt. A kanizhai<rólidŐrkJLOL.;
| tányság" meskezdte *a- lelkiisnicq^i..
í s/.üjésznő "kihallgatását, nug ''-"iliri
| ügyészsv''rg elrendelte az újszülött
! hjlttestéiwk fel boncolását.
w 1
Hirdetmények.
Feihivom a tejkira irőket, bogy a jasuir hónapban beváUoU tej!v-*zelvtnyekke 1 és v«jutaIványokk*t f. bó 7 én szímoljarík et a Közefláíiíi Hivatalban. 202
APRÓNíHOETÉSEK
Tudomísolvétel védett köílö-n az érdé keltekkel, hojty az 1946. február havára esedékes hidaegeiy. illí!ve hadigondozási dljkkaáaz aUbbi sirrccdben es időben foíom\k fizetni:-február 6-én A-H i?, fíbiuár 8án l-R tg, február lf-éo S-Z ig''kezdőbaQs hidi$«fcé vezette*, ftb;uir 7 éo A-H ig, februu- 9 eá I- R ig. február 12 éq^S Z *g ke2d!be:üi hidirokkao akat és hadiözvegyeket. (197) . Z .
Polgármaater
; Kedden délután 5 órakor PÁRTNAf*
a Szociáldemokrata Pórt helyiségében Előadó: Stadingar István.
- BSrto*itáal aúkemWrt és''
ket kanizsai föképviseJelünlböz alkaba^. zunk Részletes ajánlatokat: Gazdák Stoar bathely. Száll K. u 9 kétflnlc 189]
Egy elsőrendű fiatal, ¡6 tejelő ffa«^ i Uhéa eícseréHxető borért. Cim * | ban.__,__ isi
í láakafluaMfoat watt. Cinieket a % adóba. : _ m
Céptriat vállalok űm a kiadóban 2Ű3
^100 cmSyes üzemképes m!i_____ . .
köanyfl "kwaökocsléit elcserélnék. Csao-gery ut 50.__W
üj vagy használt jpiag-yoof Mxtalt vtfiK n^Oa a kiadóban. _200
Asdaii tűzhely (80»-#-os) ¿leiemélt " " ani a kiadóban. 2ül
ZfÜJk polüikei ■npílep
»aálaj .KbfuMD H. 1. ********* SnrfcMxtfefrt «$ fűaMrt t*M Urna J»K
R. T;
Wyomátott a
Hl ÜJHÉÉÜ <*ht: ZsM Ktetr

f . ■
51. évfolyam. 3L szám
Nagykanizsa, 1946. február 7. csütörtök
Ára 1500 pangó.
Demokratikus politikai napilap.

t ————— ^z^rlceszti Bonczo Jn6 főszerkesztő.
Sx*rkmxUMc és kiadóhivatal : Fő-út 5. «ám.
/
Telefon : 91.
Hetaap választják meg a nemzetgyűlés ij elnkét
Gyöngyösi külügyminiszter Prágában tárgyal — Titó nyilatkozott Jugoszláviának Magyarországhoz való viszonyáról x
A nemzetgyűlés tegnap rövid Otéat tartott As Qiéeen KétMy Anna alelnök bejelentette, hogy TUdy Zoltán köztársasági elnökké való msgválasztása miatt lemondott mandátumáról. Ugyanoiek lemondott mandátuméról Tildy Zoltánné is. A miaitztelnökké kinevetett Nigy Ferenc bézetnöki tisztéről mondott le. A nemzetgyOlés osQtörtökön megválasztja uj elnökét
A kormány tagjai tegnap Megy Farenc elnökletével minisztertanácsot tartottak. A minieztertaeéoe Ries IgszságOgymlniazterVfelhatalmazta, hogy a Jcflíönbiráskodásssl kaposolatosan agyas rendelkezésekről törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé. Töryényjevesfatott terjesztenek e nsmzetgyOlés elé Károlyi Mihály érdemeinek megörökitéséról. ^
Tildy köztársasági elnök e~minisztereldök eióterjevztésére Balogh István miniszterelnökségi államtitkárt újból kinevezte. Székely Miklós miniszteri osztályfőnököt népjóléti állsmtitkárrá kinevezték.
Titó parlamenti beszédében Jugoszláviának Magyarországhoz való viszcfcyáról beszélt Országunk jóakaratának legjobb bizonyítékát adta, hogy e azomszédos Mtgyar országgal jó viszonyban akar élni. Jugo-. ar''ávia eltének nyújtott békajobbot e jószomszédi viszony érdekébea éa figyelembe vette, hogy e magyar kormány nem opztje azon revizióa törekvéseket, melyek bizonyos köröktől felvértezve újból *megmutatkoznak. Ezek öeek gyangitik a Magyarországgal fzembee ápolt blsalmat éa tgy nem rajtunk, hanem Me-gysrországon fog múlni, hogy milyen irányban fejlődnek e kapcsolatok a jövőbe«. ''
tartózkodtál. Kzek közül kilencen nioesohesültek. A ím »omlott háztól hót gyermeket a kórházba kellett sxállitani. A rendőrség őriaetbc vett egv építési vállalkozót, mert engedély nélkül a ház első emeletén nagyobb naonnyiségü cementet tárolt. A házbeomláa ügyében a rendőrjí^jg szigorú vizsgálatot indított.
örvendetesen emelkedik a síért-termelés
Az Egyesűit Nemzetek világezér-vezeti központja: N»w-Greenwich
[xyuJon, február fi Az Egyesült Nemzetek előkészítő bízottéba Nes-Grpenwichei jetfdte ki a világszervezet központjává. A város lakói az .uteán tiltakoztak a várust ért kitünteté-s ellen. Hans:-suft ózták, hogy nem a világszervezet ellen tünt etnek, csupán az ellen. l>ogy vámsukban kisajátításokkal c* közigazgatási intézkedésekkel" meg-icbezitonék a lakosság megélhetését.
Ninoé döntée a görög ügyben
Ijyndo». február 6 Az. Egyesült Nemzetek biztonsági'' tanórsa ina legyei- fél 11 órakor ismét összeült, bogy kinevezze a nem-1 /.etközi .birtWttr "tagjait. A bizton-, saiji '' tanács este 9 órakor tartott;« második ülését. h<<> isnwt megfon-folja a görög kérdőt. A biztonsági taná«''* a tegnap esti ulési is 7 órai tárgyalás után elnapolta- anélkül, eredményt érj^volna el. A tár-máson a/ ujjy^röcr külügyin in isz-i tér i» jelen volt. A biztonsági tanács tujrjai a Jegős2v}Rtébt**n óhajtják, hogy eredményt érjenek el. A lengve'' kiküldött.^ miután javallatot akart á gór»!?; ügyhen beterjeszteni, azt kérte, hogy az elnök szünetet tendeijen él, óiig a javallatot elkészíti. A biztonsági tanács ezzel öt I erenv felfüggesztetté munk.iiáV ezen «ünet azonban majdnem két óiáíg tartott. Két óra múlva a áo-!ecáció ismét «''»»szegj ült a tár^yaló-teramhen és az oln«4c mély csend-len azt javasolta. h;»g> napoljak el a tanácskozásokat. -Javasolta, hogy'' a/ <»t nagyhatalom és a-két delegált állam kiküldöttei ma délelőtt 10" urakor üljenek össze a nemzetközi bíróság tagjajnak u jc-jv aln.-:ztra é> a biztonsági tanács ma este 9 órakor tartson ismét ülést íP görög ügy tárgyalására. -A tanács az elnök indítványát elfogadta.
Eden támadta ez engot kormányt ez éieimiszensUátás miatt
London, február 6 Angijában Antony Edén nagy-támadást intéaett a* kormány ellen és kijelentette, ho^y a konnány az élehniszen«!látással"kapcsolatos adatokat titokban tartja. Jéfenteg inkább élelmíszej-t mint f''iueket kellene Angliába bevinni. Az angol élelmezési miniszter közölte, hogy tovább csökkentik az angolok Jejadagjat, amely má« eléri a háborús fejadagot. A vaj, zsir és maivar in fejajla-gokat i* tsukkentoni fogják. A rizs-bebezata! szünetel a tavolfeoleti or-
tokról-fokra visszafejleszti a gazdasági szubvenciókat A minisztertanács lendkivüli intézkedéseket haté-rozott el az állami,jövedelmek fokozására. A7 alkotmányoző nemzetgyü-k* elé törvény javaslatot terjesztettek a közszolgálati -alkalmazottak előlép-tetéw''nek felfüggesztésére, «ha a kormány pénzügyi rendszabályhí nem járnának alieMő sikerrel. A francia konnány azt is elhatározta, hogy nem engedi ineg a nyomdaipari árak és börek emelés»-t
Qyőngyöti küM&mlniezfy VorosHov t1*gy*ronzág marsallja
Vorosilov mirsall. a buiapnti Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke ma 65 éves. Akik ismerik, hangsúlyozzák, hogy 65 éves korában legszebb mii la képe a szovjet embernek, ifjai erővel -és emberszeretettel tetve. Tildy Zoltán köztársasági elnök és Gyöngyösi külügyminiszter nyilatkoztak Vorosilov marsallról. Meglepő az a tiszta történelmi szemlelet, mellyel Vorosilov Migyarországotrés mai sorsunkat nézi. Sok biztatás ez a Szovjetunió részéről hazánk jövője tekintetében. Gyöngyösi külügyminiszter a bölcs, jóindulatu tanácsadói tiszteli benne. Az a hivatás, melyet Magyarország éleiében egy év óta betölt, elmondat ja velünk, hogy Vorosilov Magyarország marsallja, a mi mar sáliunk lett. Eddig a legnagyobb mértékben bebizonyította, hogy a magyar '' demokrácia barátja és előrelátásának és segítségének sokat köszönhet Magyarország.
magyar. színjátszásnál. 1906-ban vé-^ezté a S/iniakadúmiát és n>ég n-jyanablwn az évben tagjai sorába *zer*óJtotu< a Magyar Színház, a trelynek úgyszólván''megszakítás nél kül taiíju manwit. A magyar színészet -ixao garnitúrájához tartozott, l-''azi egN''énis.'';^ volt. aki azonban a szjnfiadon egyéniségét nem öntet-sjz(4gó ismétkSokro", hanem szerepo /Ífíakj^uiak megnövelésére használta. A reichstadti l»ereeg tí»rékeny alakja évtizedeldkel kt«őbb is egyet jelon-tett Törzs Jenőével s muidarok ú saerepek, amelyeket alakított
A HOT helybenhagyta PitffyFtdé! halálbüntetését
A Népbiróságok Országos Tanácsa dr. Bojtba Itéla állaintitkár eí-
nöklésével tára^alta''az elsőfokím halálraítélt PáltFíaél volt nyilas miniszter bünügvét. A N''OT a lie-jekwtett semmiségi pimaszokat el-utaöi:\tv. az elsőfokú ítéletet jogerőre etia;Jte. Az elitélt és védője kegyelmet kértek.
Beomlott''egy ház Budapesten
ltédapesbu. a Petöfi-ut 16. számú Jmz» beomlott. A beomlott házfal áttérte a menyezetet és a földszinten levő étkezdére zuhant, ahol tíokan
A magyarországi szénbányák najpi , termelése rohamosan emWkedik. Né-liánv héttbl ezelőtt a hapi termelés lőOÖ vairon volt amelv mo»t már •2f)00 vaironr.i emelkedett Január lő. óta. a terinelés „ napról-napra emelkedik. A legtöbb napi termelés január 19-én volt. amikor 1900 vagon szenet bányásztak Magyarországon. '' ''
Hírek a vflág fóvárosaiból
Prágában Ciyöngvösi Jáno4" kül-;ü:ryniin»sztor \vzet»«ével megindultaié a tárgyalások, melyeknek alapja a népe*sőgr4cre kérdésének megtár-.
^gvalana. t ^^

Bulgária külügyminisztere fogadta Kisinev ''szovjet követet és a Bulgáriába küldött angol megbízottat. Az angol megbízott kihallgatása után Szófiából azonnal Londonba repQft. ^
Az Eg\\»ült Államok kormánya V» Anglia elismerte az uj román
kormán vt.
m
Nekrasí pasa az egyiptomi parlamentben kijelentette, hogy IdelégitÓ választ kapott az angol kormánytól az angol-egyiptomi egyezmény revízió}ára vonatkozólag.

Az Kgyceült Nemzetek által kiküldött bizottság <az Kgyesült Nem-aotek ideiglenes székből véül Atlantic Cityt választotta.
.e •
Indiai küldöttség kereste fel az Egyesült Nemzetek főtitkárát A küldöttség kérte, hogy Indiát vegyék fel az Egyesűit Nemzetek tagállamai köz*.
9 ''
I
Sir Archihald Clarck Kerr utódjaként Sir Mauríce Drummond Pet- ( torson eddigi ankarai nagykövetet < nevezték ki moszkvai bnt/naí^-követté.
Az angol katonai parancsnok Nürnbergben több helyen géppuskafészkeket rendezett be. Az érdeklődésre Patton tábornok közölte, hogy csupán óvatossági rendstabályokról van szó.
tant
1
A Köztársaság nevében jogerősen halálra ítélték Umédy BéUrt
A N''OT első izbí»n hirdetett ítéletet a köztársaság nevőberi. Bojt ha tanácselnök vewnfisévieí ötnajxjs tár-iryalás- után hétfőn haruizott el az ítélet InuvdP Béla ü^éljen. Imrédy Bélát jogerősen goIy«'')áltaíi halálra ítélték. A vádlott es "védő kegyelemért folyamodott.
Károlyi Mihály táviratban bejelentette, bogy m napokban Buda-pestre érkezik
Károlyi Slihálytól. az 1918. évi Magyar Népköztársaság elnökétől sürgöny érkezett, amelyben Károlyi tudatja*, hozy a napokban Budapestre érkezik. Megérkezesének-pontos idejét későbben fogía közönii. A sür-•jony öt tehnében Károlyi hazatérésé-jól" éítesitették Nagy Ferenc mi-^ nísztere|nököt, Nzafcasits Árpádot, a Nemzett Bizdttságelnökét-és Kővágó József j«.»leáimestert.
Törzs Jenő meghalt
Ötvennyolc esztendő* korában, Isjsszu let«ruí4etk''*s után örökre elhallgatott a magyar »Sasfü&s Törzs Jenő, akinek nepo szinte ehálaszt-liatatlapul eggjéforrott a modern
Nenni külügyminiszter kik tette, hogy Olaszország kárpőtíá tartozik Jugoszláviának, azonban T»5wztm»k olasznak kell har&dnf. Az oki^z kormfeny jegyrékben kérte, hogy a Bnenner-hásrót belezzék olasz el lej »őrzés alá.
1

Bede István, Magyarország ^r-liai megbízottja tegnap láto^tást tett az ancol külücyminisztériuTn-lian. John Haire Budapesten járt munkáspárti iépvíaolő'' eate a munkáspártban vlceorát adott Bede látván tiszteletére. A vacsorán töljö neves képviselő ia réezt vett
szás^chen uralkodó inséf: miatt és «nnni remény arra, hogy felemeljék a hus, zsír é» tojás "fejadagját. A fejadagok csökkentésének nemcsak az éleimiszerhiány. hanem a száll i-t«''x>szközök hiánya is az oka.
A francia kormány oaökkenti a polgári és katonai költségvetést ''
Púrizfebrurti 6 A francia kormány elhatározta, liogv erős^u csökkenteni fögja a jjolgái i es katonai költségvetést és
Budapestről jelentik:
ZALA
1946. február 7
„Olrastam a Zala egyik , \ számában.\
Mrja czy Bcdenok József ; navü aiany kalászos <razda, aki »i^ie.l csak , árért járt gazdasási iskolába,: inert .n:<KívixSxtu. )»oay városunknak U kö-• •/oíjV''VÚhcn f.Mlx.v»zolsráltatáéi, illetve <r! látási /avarai kvznek''és arról uj-sácikk ío^ i».Oíp>bnni. h">sy miért míucs tej az an\akink.''£>v»rnürkek-i :<!?{, öí-é^eknek »>.- IvtRüyknok. A gyönyörűen .''^/.-.ilii''ott menthetőd-- aminek megírása'' k-.''t" nap JiiáhvHval Vtry hónajVit -.ott i lénybe -• • f«jyi»5mowen «''*> ahita?tal ''''lolvas-tarti. \ .'' . . '' . Mikor utár. majdnem e>nk bogv cllá*»yiittam rajta''. y«n<Wrftaim .^ka-íandoztakti város lakói .között és fü-. lyrnho csengtek a proletár anyák panaszai ö» sxemeim látni rí''-lték a . Vívott arcú V;rszee£ny m unkásgxer-nickoket. rpsxkotő léptű öregjeinket, naivon goromba han^uJát kezdett rajtam erőt venni.
Kcvlv-c-i Aranykalászos líju! Effvot i;o Mejtsen el.''mi som ostünk a for; yiink lagváía. Mi, ha vaiunit .inink áilitunk. annak alipja van. Az t>:i által irt 1 valódi Ijclvaetat* \ismcr-júkL/ílo ismerjük í> mí.általunk irt-vu!«^li liclyjsotot is. %
Hallottuk a ro.tkeió által nyitott cjyo«< "_T«írtúk kijelmíté^it.. nyomdafestéket !>.nn türó rá Honotokban, melyekben n''falué* vára- viszonyút említik. Hullottuk a nW vilújr korteseinek biztatását, uniincn a •cazdákat a be nem .szolgáltatásra buzdítják. I>e nem hallottuk az On'' szavát arrój, hogy f:''«<zolgáltaláí> nincs, de a piacon, kapuk \ifatt, .házakhoz fckoté/.ve" van tojfol. vaj, turö és\sokeze,r penuós tej. Kimúlom nem kell -gazdasági iskoli, ahhoz, hogy hosszas gondolkozással és ve^yf \ iz^rálattal .íi.cí Vehrss-m állapítani, hogv ezok a lej tern»ékek.tojlxd készülnek, niégpedijí• sok tejből,.runit • a tárgyilagos főszolgabírói itélet;k u;fvlátszik r.cín vesznek figu>i£mb*>. K''t-rdezze nv.''Í! csak'' a köavílbmémt Aranykalászos líju líai''áiom. Har bádo<jsaj táros. és fa fejószvkes t:Mbe-syolsiltató gazda lenne On. I*eer-:tiáhh lenne, tejünk.
Itt van két szám a l>eszo!iráltatú-sokróh amit politikai változatban közlök : . - -
A tejkörzetben 0.HÖ4 k''hön van.
A reakció lapali és félt:.havi
- 276.035 liter tej. a reakció kezdett nem félni: havi
100.850 liter tej
iotr fjeszoí-ráliatvB.
A ''ott van. Araink.iljszos
Ifju. a voakció ijo*k?inK» alritt
valóban gazdasácri, miutkát vé<»ezt^k a gazdák— lóhiány miatt— a to-hoii-^kkcl «''s méiri* »majdnetn«. rciilia \oit a hcvzohráltut;is. DÓ mivel a de-moki''ácia finoman ös onilvn^-sen l>ánt a roakcióval. kirop.»dt a t>zomük vs a száj tik, usxitajti ko/.dtók a jóindulat« ¡razdákkt, szántani sem fcollett •''-> itk^''is jóral kevosobb lőtt á toj-f^oíizokráltatás. Itry, igv/ icon tisztelt lioncdnk Józ?»?f ''almnvkalaszos efazíla ifju.
Csepr''egi Zoltán '' favinUls ti acélkalapicsos munkis
A rendőrség megállapitotta, bogy ugy Borsos Irén. mint Baldauf Mária napokon keresztül kószáltak a városban. Két izben mozielőadást néztek végig, több izben'' pedig a postahivatalban melegedtek. Lehetséges. hogy Budapestre mentek. A rend''rség megtette az intézkedést kézrekeritésökre.
. KivülDk négy íiu 40nt el Nagykanizsáról, m^; pedig Gáspár Miklós 16 éves. Takács Józscl 16 éves, Nagy József 15 éves és Fülöp József 12 éves tanulók. A-rendőrség megállapította, hogy mind a négy gyerek Németország felé vette útját, s a kihallgatott tanuk vallomásából az következtethető, hogy Amerikába készültek kijutni. A rendőrkapitányság felhívja mindazokat, akik eset leg ludnak * tartózkodási "helyükről, vagy adatokat tudnának szolgáltatni, haladéktalanul jelentkezzenek a kapitányságon Baranyai Ádám rendőr-századosnál, a tíinOgyi osztály vezetőjénél.
Életfogytiglani kényszermunkára ítélte a nagy* kanizsai jtépbiróság Keszthely nyilas pribékjét
mása után a perho^zódúkre korült a sofT A vádat képviselő dr. Xá-dasrtv Fflflcnc itfnücyvsz vádbeszédc és dr. Fülöp Cxyöi^v védólje-zétle után a nepbirósáír tanáeskozusra vonult vissza. Hosszai tanácskoz/is után vonult he ismét a hípbinV^áy. és a Matryar Kóztársjsájr ncvéb?h Ítéletet hirdotott, ansoly szerint Józsefet életfoítytíslani kényszt.*r-münkára és 10 évi }>olitikni vcsztéprç4 ítélte. A népüerv«?*?. jik;-:-mutrwott az ítéletiSat Jöz-;/ vés lője olionfcen follebl»oz.''Kt joUmi-tett be. •
Majd Hancz Józ-j''f- iHí{vll;MKk''» bűnügyét "tárgyalták. Hancz óta nyilas párttag vJt, Wa(jd 1041 uo\t;:wl*?rétol fegyveres i m rtszolcrú latos lett: A'' népbirósáír ííanezot hat havi börtönbüjtteté>r- és ."> évi jk>-litikai jogvesztésre ítélte. A. nép-Ö5j»air. me^fellobbezte az ítéletet.
A né pb íróság dr. Arató Antal ta uács:i tesmap tárral ta Sas. Józsr?f keszthelyi rtvilas 5 rendUdi hálwus és 2 rendtói néjcUcnes bünüg>ét. Sas már 1942 ^8-kan a nyilasok-tváf mint titkár működött, majd a hatalom átvétole után a keszthelyi púdszolsíábtosok jái-ási ve>.:>U*''K- -v''-jlt. A Keszthelyen tartózkodó Franck Miklós iminkaszolirálatost felver-s pártszol''üUato-iokkHl elfogat ti és át-, adt-j a keszthelyi cs;ndórséenik. Fí-ancket január 80-án kivé*jezt.''''k. Állandóan igazoltatott, razziákat tar-* tott.''"Hveir alkalommal vitetío lx» lialxjffor Józsefetv Clál Jenőt és Kck-sís L.ij.jst. akiket átadott a csendői>éótek..''.Ivibn''volt több tör-vétniel ^n kivéczésnél is. 1945 március iiavábau, ho^>" családját''Xéntor-/ orszáirl»a kimentse, eltulajdonította a készt holvi Cmzdrnsáirí Áka^léniia traktorát. Több tanú terhelő valló-"
Valóság — nem álom cigarettát kapott Nagykanizsa
A .Zala" több uben felhívta az illetékes hatóságok figyelmét, hogy más városokkal ellentétben Nagy-ka ni ¿sa a felszabadulás óla még egyetlen egyszer- sem részesült cigaretta- vagy ^ohányne''mü-ellátás-ban. Egyik legutóbbi cikkünkben élesen állást foglaltunk e szomorú jelenséggel szemben és követeltük, hogy illetékes hatóságok tegyenek meg mindent az anomáliák megszüntetésére.
Holnap tárgyalják
a vörrötgyikosságo t
♦ A ,,Zala" december 23-íki szármában részletesen közölte a Vőrrli községben történt gyiikosságot. A letteseket, az áldozaí . édesapját Szabó, Györgyöt és bátyját Szabó Jánost azonnal letartóztatták és beszállították a nagykanizsai ügyészség fogházába. Mindkét vádlott beismerésben van, de egybehangzóan azt villják'', hogy tettOket önvédelemből követték el. Bár az Ogy — miután nyiikosság történt — a fennálló rend;let értelmében statáriális bíróság '' elé tartozott volna, az
• ügyészség megkeresésért azonban az igazságügyminisztériumban ugy határoztak, hogy az ügyei rendes bíróság elé utalják. A törvényszék büntetftanácsa holnap reggel '' 9 órára tűzte ki a tárgyalást, a Csen-gery-ut 2. szám alatt levő törvényszéki tárgyalóífclyiségben. •
Lapunk harcának meg volt az eredménye. Mmt értesülünk, Nagykanizsára megérkezett az első cigaretta küldemény, amely a legrövidebb idö alatt kiosztásra kerül.
Az adópeng ff árfolyama
A pénzügyminiszter február 6-án érvényes hatállyal az adópengö ér-tékárfolyamát a következőképen álla- • pitotta meg: 1 adópengö egyenlő ; 1.96 pengővel. • > - \
.--- .
s^A^KOKSr felhívja alkalmazottakat j taTtó tagjainak ti^yeimét. hory az 50o/o- ; rrémhunot 194$. október h6 ''l-ig vissza ! menő:cg fizessék ki (akik czideig azt nem ! fizettek Irij._]
Szardán délután 5 órakor ..
PÁRTNAPOT
> • . -
tart a Magyar Kommunista Párt.
Minden érdeklődőt pártáifásra- való tekintet nélkQl szeretettel vár - ]
ű Vezetőség. í Zoítán szakszervezeti titkárnál.
j A kiosztás időp\mtjátj2í^^nem ál-lapították meg, oe^olyan informá-i cióink vannak, amennyiben. az ad-j minisztráciős részt le tudják • bonyolítani, ugy szombaton megkez-'' dik a trafikok a cigaretták szétosz-; tásáL .
A közélelmezési hivatal vezetőiétől nyert értesülésünk szetint fejlaponként 10 drb cigarettát lehet vásárolni bármelyik trafikban, megállapított hatósági áron. .
A szakszervezetek, hogy a cigarettakiosztás egyszerűbbé váljék, vállalták tagjaik közölt a kiosztást, í Ezért felkérik az összes csoport-| vezetőket az átvétel megbeszélése céljából jelentkezzenek • Csepreg''i
— FlgyAlea. Famunkteok Stabad Szakszervezete folyó bó 7 en delaUn 5 órakor rendkívüli gyűlést tart. Meg jelenés kőtelező.
APRÓHIRDETÉSEK
'' ! »
Biztosítási szakembert és űxlsUxarxf ket kanizsai fókepviselciünkhör alkalma zonk. Részletes ajanUtokat: Girdák Szom-bathely. Széli K.-u 9 kérflnk._189
Balorozott szobái kersaek két szernél részére. Deák tér 6 Horvátbné.
_________$ j
Jó állipotban !ev5 parasztkocti IWrt e''cserélhetó. Clm a kisdébm._204
Finom lekete öltöny zalrért elcwrélhetó. Király* utca 30. 207
-- vidám «U a rrinh iilm,
ASzf yar Nők Demokratikus Szövetsége 9 ér, . «iAmbalon este fél 8 órakor magyaros vi-1%. estet rendez a Városi Sztsfafcbca. ¿«Üsöron vidám jelenetek, m«gyáros táncok és egyéb mókák sze repeta ei. Jegjrdt e''ővételben Csengery-ut 6. sz. alatt a Szövetség helyiségében kaphatók. .
— Állami szolgálatba veszik a Uaaj4< titolt oiá^gazdaairok elkelmaMttalt. A földreform vegrehapása nemcsak a mezőgazdasági muekisviszonyokat bolygatta meg„ banem az erdógazdasigok alkalma-»oliei körében is nsgy riadalmat keltett Ezeknek az örhibijukon kii ül állásokat vesztett tmberrknek a sérelmét orvosolja" az a F. .Nt. rendelet, amely lehelóvé tes2l. hogj- a földreform végrehajlása során állami lolajdor bakét Olt erdöeaidáfágok al
„ ka''mazoltai állami szolgálatba léphessenek. A vonatkozó rendelet a Mag^r KöztBcy január 14 iki rtárnában jeleni meg és a tényleges alkalmazottak mellett a nyugdíj« erdőgazdasági alkalmazottakról is gondoskodik.
— A Hetoorolégfai intézet jeUaNaa.
Várható idöjárá« szerdán es''ig- időektnr megélénkülő n-ugsti szél. feihóátvocali-sok, több belyen futó <;ö A rappiüiő mérrfkfet alig változik, kissé sülyedr''ío-dspesten a hőmérséklet 5 fok.
— KTE tiáelea > KOROSA éttero^M. (rteiyreit-azilál) F. hó 9 én délu áo 6 ¿rtf Kezdttiel larjja 7Artkörű táncteáját az NTE. a Korona hcl\iségeiben, melyre s;eretett«l hiv meg minden sportolni és láncolni sze retó if,ut és családjit a vezctőstR.
— Ni(ykialtis ökölvívói Ztlteftrm-gea. Elmolt vasárnap az NVTE őkö''.v.vó-csapata szépszámú kőiöoiég előtt mérte össic erejél a Zalaegerszeg. MADISz Jól lej«ő Cfjpatával. — Részlites ereimé-nyel?» köcelkczők: elóláüók nagykariisal versenvzők Git.ves»! Gá*pár ellen, Ríct győr Pörce ellen. Szekszárdi győf Nóvák eben, E''elvári «eszt Kt>m?rom: ellen, Horváth Vís*t Po^ács ellen, Büki cvóz Horváth ellen. Végeredmény 6: ti. — Vasárnap Bircsra uttzik ai"ö''-<őSiv-óc<?p3t és u''áns iitnon leszrek versenyek.
— Anyakönyvi hir«k. A elmúlt héten-
1 leány és 5 íiu született: Szabados István. MÁV kal*uz és Polgár <"náriánJik fia. Béli István MÁV íckezű ós Gcrócs .Margitnak fia. Kovács János banktisztviselő és Btago-jevics Erzscbetnek leánya. Vajda Antal MÁV. vonatkísérő és Szmodics Júliának f(a. Via-sics István MÁV fékező é& Oékai Máriának fia. KáloviU Ferenc posta tisztviselőnek és Hámori Margitnak fia. — Házasságot kötöttek : Gergál József géplakatos és Kőrber Teréz. Domán Kálmán szabó és Lepnyák " Éva, Varga Ferenc Msort szerelő és Őalta Hona. Hon''áth Gvöigy földműves és Ooó-tin Katalin. Magyar Lajos MÁV órabéres'' és Veren Erzsébet. — F.lhallsk: Födő Etel 25 éves. Babos László 27 éves. Szokol József 44 éves. Szőke Pá! 11 éves. özv. Lei-ner Jáoosné'' Tóth Teréz 86 éves, Trilber Magda 54 éves, Kósa Erzsébet 33 éves, Ozv. Gábor Jánosné Marits Katalin 73 éves. özv. Bander Józsefné Horwíth Anoa 68 éves, Galscz András ''60 éves, Baj László 5J éves.
időszerű receptek
''Melesztos pite: Egy csésze melasit habosra kikeverQnk, hozzáadunk egy diónyi zsírt, vagy olajat és egy csésze vizet. Majd annyi lisztet kevertdr hozzá, hogy kakaóslepény sűrűségű legyen. A griztsliszt közé, 1 késhegy szódabikarbónát-teszünk. Kizsírozott kiiisztezeit tepsibe öntjük és megsüljük. Lekvárral megkenjük a fől-vágot pitét.
Élesztő pótló: 3 gr. élesztőt, 15 dg. főtt áttört burgonyát hidegen, 3 dg. cukrot pépszerüen Összekeverünk, leét részre osztjuk. Huszoqoégy óráig pihentetjük. Kétszeri sütésre elegendő. *
Kukoricás linzer; 50 de. kukoricaliszt, kO dg. fehérliszt, 20 dg. főtt áttört burgonya 4 dg. zsiradék pid • só. Két részre tesszük. Az első részt tepszibe helyezzük és megkenjük szilvalekvárral vagy melaszos mák töltelékkel. Ráhelyezzük a másik felét és jól átsütjük. A tésztába szódabikarbónát vagy 1 dg. élesztőt tehetünk._*
ZALA «»oKtika« napilap
Kiadta > .Xii(udúi|l R- T. JhgyfcaatZM« Smkaaztáaért és kiadásért faltl Bmntat Nyomatott a „Közsazdzsági R. T. Nap-»•a^zn:" nvrwdájában Nazykaotaft Nyovááért Wal: Zalai Károíj
Hat nagykanizsai gyermek eltOnése ágyében f~ nyomoz a rendőrség
Az utóbbi időben tömegesen jelentek meg szülők a nagykanizsai -rendőrség bünügyi osztályán és előadták, hogy kiskorM gyermekeik rejtélyes körülmények kőzött eltűntek* otthonukból.. Elsőnek
Borsos Irén 15 éves leány eltűnését jelentették. A megindított vizsgálat megállapitístta, hogy a kislány egy reábízott csomagot elveszített és attól való félelmében, hogy megdorgálják, nem metf többé hazamenni Napokon keresztül csavargott a városban s annak dacára, hogy ujságközlemény és a helybeli rádtó utján is körözték, a mai napig sem került elő. •
Baldauf Mária Magdolna 12 éves kisleány eltűnését a mai naporuje-lentették be . a" rendőrkapitányság bűnüj^i osztályán. Eveken, keresztül egy Szombathely melletti menhelyen nevelkedett, pár hónappal ezelőtt hozta haza édesannyja Nagykanizsára. Egy héttel ezelőtt elment hazulról é^i azóta nem jelentkezelt."
9
ZAL''A
1046. február 7
„Oirasftm a Zala egyik számában...44
f
frjn eiry Bedenok József n»nö aiunvkahts/xx5 sazdá. aki ».''I csak azért J.''ti''í írAzdflívúri i-^kol.ilri, níert «»¡csrérczte; ho^y váro>unknak a közeljövői*''»«''. t.-jIxv-zxifaáltatiisí. illetve (.»''látási zavarjí.l->-zii.sk »"s arról uj-sá^-ikk íó^ megjelenni, h-Ky: miért niiK-ft te; az anyáknak. ikrei m''kéknek. öivijeknek ¿sC brtosúktiek. A _''y.Miv<>rüön Tssz. áliitotr nionte-.r.>t<xi-z.''t>t - - aminek nic^ni«** k"«l nap hiányávaJ v^-v tyVnaj»ot vett iírésivb:?
ft<4yo!m->i"Ti uhitaHal "talvaft-tau».
Mikor már majdnem »-sak hasry ellágyultam ''rajta. gondolataim Mka-!ando/.tak » város lakói-^között fü-.\,*:dIk» cvrmitek a proletár anvák jw-uasxai és K/emeím látni v.''-lt.''-k a í-ectt arcú Vérszctóny nmnkáv^y w-rnekekeí, reszkető léptű öreej^ioket, nasyon ¡¡oromba han»u!jt kezdett i.ijtam erőt venni.
Kedves Aranykalászos Ifjú! Eioet ne felejtsen cl. mi scin fcstünk h fe-<imk iásvá/á. Mi. lm val.un-ii irnnk •''.•> állítunk, annak ai.ipja van. Az ón által irt .-valódi helyzetet isir.cr-juk. de ismerjük a mi általunk in i ulödi helyzetet is. v
Hallottuk a itvikció által »szított kijelentéseit „ nyomda-festékül nem nirő változatokban, niclyekhen a''falu é* váró víszonvát cmlbcetik." Hallottuk a r»;a világ kerteseinek biztatását. annT-en a r gazdákat a 1« nem szoljjáItatásra buzdítják. 4)e nem hallottuk^fu On szavát arról, ho&v '' l''e^zolyáliat j» } nincs, de a piacon, k.»puk\)latt. há-zaklK>z feketézve von tejfel. vaj,-túró és^sokozor |xen2Őá .tej. Keni''Iem netu kell íraz<|:tsá''*i ¿ískol t tliim, ho^v hossyas irondolkozással .''•-> ve^y-. vizsgálattal u:e.j leh^ss''n állapit mi, ezek a tejtermékek tcjlxil ké-s/itfnek, méíípediirsok tejből. amit a táruyilacos főszolrpihínii Ítéletek látszik ne rí veszn:*k íiioelfniba. Kérdezz.* csak a k<»»véleményt Aranykalásza-* Ifjú Ksrátom. Bar iiádii^sajtáros. és fa fej "«székes- tejbe-
Itató irazda lenne 0«. afább lenne tejünk. •
itt van két szám a .leszoluáltatá-'' sokról, amit }»olitrjp*í változatban közlök : • '' , . - •
A tejkörzethon «''»854 te hón von.
A reakció lapult és félt: havi
276.035 liter tej. a reakció kezdett nem félni: havi
- 100.850 liter tej
lett lieszolgéltatva. \
A szépség "ott vaiTr Aranvkil.Wo» Hju. Ivoíjv a főakció ijedelme alatt valóban gazdasági munkát végeztek gazdák — lóhiány miatt —a to-1 jenekkel í*''mégis »mJtfdnemc reális volt a I eszobáltatás. mivel a demokrácia finoman és enibersó^rsen liánt a reakcióval, kirepvlt a azemük vs .a szájúk, «szítani kezdték a jőin-dntatu ííazdákítt. szántani sem b?llett nuirnt jóval kevesebb lett a tej-be«zoÍ£áltatás. Iiry , >srv. igen tls/.telt
Kenedek Jőzsef''ai-anvkahWzns gazdi
Ma^yarl^kDemokratllus Srövetséje 9 ér, szombaton este fél 8 órakor macraroa vidám estet rendez a Városi Szlnhfebaa. A műsoron vidám jelenetek, magyaros táncok és egyéb mókák szerepelne*, jegyek e''óvétflben Csergery-ut 6. sz. alatt a Síö-vétség helyiségében kaphatók.. .
Állani! sulgálatba «eszik • titoft «i axdaaifok alkalmaz«tt«it- A íöldreforra r-grebapása nemcsak «"meó-gazdasági múekisviszonyokat bolygatta mvg. hanem ar erdógardasigok alkalma-jotiei körében is napv riadalmat keltett Ezeknek az önhibájukon kii ül állásokat vesztett embereknek a sérelmit orvosolja az a F M. rendelet, aree''y lehetővé te**l, hogy a földreform végrehajtása során állami lotajdorba került erdóeaidar-ájok al ka!mazottai állami srolgálatba léphessenek A vonatkozó rendelet a Magyar Köxlöt? január 14 iki rzámában jelent meg és k tényleges alkalmazottak mellett a nyugdíjas erdőgazdasági alkalmazottakról is gt^dot-kodik
- A ■•teoroIégUi i«té*»t J ''- tf_i. Várható időjárás szerdán cs''ig idfiafcfc*»
megélénkülő n; ugati szét. fe>hóáUocalÍ-sok, több helyen futó cfő A nappatf Jrff mérzékiét alig vá:iö*tk, kis5?é sülycit Budapesten a hómérsék''et 5 fok.''
— NTE táaclea a KORONA \Ui tmkm (delyreigazitás) F hó 9 én détu án 6 dni ^ kezdettel tartja 7áftkörü tándeájAt az NTE a Koron« helyiségeiben, melyre szeretettet « hiv meg minden sportolni és táncolni ne retó ifjUt é>. családj it a vtzetós/g.
— Nagykamia*a SkSIriról Zaleegema-gan. Etmull vasárnap az NVTE ÖkOIv.«^-csapati szépszámú közönség előtt mérte össze erejét a Ziíatgerszegt MADISz Jól fejadó csapatával. — Részit tes eredmények a következők: e!ótál!ó''< nagykanizsai v«-rscnv2Ők Gáti ves?t Gá?pár ellen, Rict. győz Pórge etten, S>ekszirdi győz Ncvák eMcn, E elvári teszt Kom«rom; ellen, Horváth veszt Po^ácí etlcn, Büki cvóz Horváth ellen. Végeredmény 6: ö. — Vasárnap Bucira utizik a. ököl-kóc<?pa''. és u''ám • iiuson tesznek versenyek.
— Anyaköoyvi hirok. A elmúlt lléten 1 leány és 5 f:u született: Szsbzdos István MAV kal*uz és Polgár Máriának fia. Béli István MAV ickezc 6* Gcrócs Margitnak fia. Kovics János bonltisztvisetó és Btago-jcvlcs Erzsébemek leánya. Vajda Antal AÍAV. vonatkísérő és Szmodics Júliának fü. VU-Blcs István MÁV (ékező és. Dékai Máriának iia, Kálovits Ferenc postatfsztvtselőoek és Hámori Margitnak fia. — Házasságot kő- ; töttek: Gergál József géplakatos és Rúrber" Teréz. Doraán Kálmán szabó és Lepnytt Éva, Varga Ferenc Maort szerelő és Batta Ilona. Horváth György földműves és God-lln Katalin. Magyar Lajos MAV órabéfes és Veren Erzsébet — Elhaltjk: Födő Etel 25 éves. Babos László 27 éves. Sxokot József 44 éves. Szóké Pál 1! éves, özv. Ler-r\er Jánosné'' Tóth Teréz i*> éves. Trltber Magda 54 éves, Kósa Erzsébet 33 éva, özv. Gábor Jánosné Marits Kaulin 73 éves, özv. Bznder Józsefné Horváth Anna 6S éves. Galaez András 60 éves, Baj Lásxió 57 éves.
Az utöbbi időben tömegesen jelentek meg szülök a nagykanizsai -rendőrség bünügyi osztályon és előadták, hogy kiskorú gyermekeik rejtélyes körülmények között eltűntek* otthonukból. Elsőnek
Borsos Irén 15 éves leány eltűnéséi''jelentették. A megindított vizs-gálai megállapította, hogy a kislány egy ( reábízott csomagot elveszített és attól való félelmében, hogy megdorgálják, nem mert többé hazamenni. Napokon keresztül csavargott a városban s annak dacára, hogy ujságközlemény és a .helybe?1 rádió utján is körözték, á mai naT pig sem került elő. •
Baldauf Mária Magdolna 12 éves kisleány eltűnését a mai napon_je-lentették be a rendőrkapitányság bűnügyi osztályán. Eveken keresztül egy Szombathely melletti menhelyen nevelkedett, pár hónappal ezelőtt hozta.haza édesannyja Nagykanizsára. Egy héttel ezelőtt elment hazulról és azóta nem jelentkezett.''
A rendőrség megállapította, hogy ugy Borsos Irén, mint Baldauf Mária napokon keresztül kószáltak a városban. Két izben mozielőzdást néztek végig, lobb ízben pedig a postahivatalban melegedtek. Lehetséges, hogy Budapestre mentek. A rer.d''rség megtette az ir.tézkedéít ké/rekeritésOkrc.
Kívülük négy fíu tür.t el Nagykanizsáról, még pedig Gáspár Miklós 16 éves, Takács Józseí 16 éves, Nagy József 15 éves és Fülöp Jó zsef 12 éves tanulók. A rendőrség megállapította, hogy mind a négy gyerek Németország felé vette útját s a kihallgatott tanuk vallomásából az következtethető'', hogy Amerikába készültek kijutni. A rendőrk«pitány^ ság felhívja mindazokat, akik eset leg .tudnak ~ tartózkodási helyükről, vagy adatokat tudnának szolgáltatni, haladéktalanul jelentkezzenek a kapitányságon Baranyai Ádám rendőr századosnál, a tünügyi osztály ve zetőjénél.

Valóság — nem álom cigarettát kapott Nagykanizsa
A .Zala* több izben felhívta az illetékes hatóságok figyelmét, hogy más városokkal ellentétben Nagy-kanitsa a felszabadulás óta még egyetlen egyszer sem részesült cigaretta--. v;.gy* 4°hányne''mü-ellátás-bartT Egyik legutóbbi cikkünkben élesen állást foglaltunk e szomorú jelenséggel szereben és követeltük, hogy illetékes hatóságok^ tegyenek meg mindent az anomáliák, meg-! -szüntetésére. \
Lapunk harcának meg volt az eredménye. Mint értesülünk, Nagykanizsára megérkezett az első'' cigaretta küldemény. amely a legrövidebb idő alatt kiosztásra kerül.
A kiosztás időpontját meg r.em állapították meg, de olyan információink vannak, amennyiben az adminisztrációs részt le tudják bonyolítani, ugy szombaton megkezdik a trafikok a cigaretták szétosztását.
A közélelmezési hivatal vezetőiétől r.yert értesülésünk szerint fejlaponként 10 drb cigai$(tát lehet vásárolni bármelyik trafikban, megállapított hatósági áron.
A szakszervezetek, hogy a cigarettakiosztás egyszerűbbé váljék, vállalták tagjaik közölt a kiosztást. Ezért í.elkéiik az összes csoportvezetőket az átvétel megbeszélése céljából jelentkezzenek Csepregi Zoltán szakszervezeti titkárnál.
Holnap tárgyalják
a vőrrüi gyikossigot
A „Zala" december 23-ikí számában részletesen közölte a VörrU községben tőrtént gyilkosságot. A tetteseket, az áldozat . édesapját Szabó Györgyöt és bátyját Szabó Jánost azonnal letartóztattak és be-'' szállították a nagykanizsai Ügyészség fogházába. Mindkét vádlott beismerésben van, de egybehangzóan azt vallják,, hogy tettüket önvédelemből követték el. Bár az Ogy — miután njriikosság történt — a fenn-kj06 rend-let értelmeben statíriálís bíróság elé tartozott volna, az ügyészség megkeresésére^ azonban az igazságügyminisztériumban ugy határoztak, hogy az ügyet réndes bíróság elé utalják. A törvényszék bűn telő tanácsa holnap reggel 9 órára tűzte ki a tirgyalást, a Csen-ge*£fo2. szám alatt levő tőrvényszéki tárgyalóhelyiségben. -
— Figyelem. Famunkások Szabad Szakszervezete folyó bó 7 én dcluUn 5 órakor
rendkísfiU gyűlést tart. Megjelenés kötelező.
* ■■■ ........
APRÓHIRDETÉSEK
Bixtotitáii arakaatbort és OxletasarcS
kat kanizsai fóképvhelc''.üokhöz alkalma zanfc Részletes ajanutokat: Gazdák Szom-bathely. Széli K. u. 9 kérflnk._189
£t Bútorozott szobát'' keraaek két személv »í észétc. Deák tér 6 Horváthné. 2CÍ>
jó állapotban levő parantkocti t&ért e''cserélhető. Cim a kudóban._204
Finom fekete öltöny zabért clcierélbető.
Király-utca 30. / 207
y

r
if in.
Csepregi Zoltán ''
favinklls és acélkalapácsos tmfnkás
Az adópengő árfolyama
A pénzügyminiszter február 6-án érvényes hatállyal az adópengő értékárfolyamát a következőképen állapította meg: 1 adópengő egyenlő 1.96 pengővel.
'' *1
w-vA KOCSx felhívja alkalmazottakat tartó tagjainak ügyeimét. ho;y az 50o/o rrémiumot 1945. október hó l-ig vissza . menő eg fizeisék ki (akik ezideig azt nem fizették ki).
Szerdán délután 5 órakor ^
PÁRTNAPOT
/
tart • Magyar Kommunista Párt.
Minden érdeklődőt .pártállásra, való tekintet nélkül szeretettel vár
ű Vezetőség.
időszerű receptek
'' Meimsztos pite: Egy csésze meltszt habosra kikeverünk, hozzáadunk egy diónyi zsirt, vagy olajat''és egy eséssé vizet. Majd annyi lisztet keverünk hozzá, hogy kakaóslepény sürüségfl legyen. A grizesliszt közé, 1 késhegy szódabikarbónád teszünk. Kizsírozott kiiisztezeit tepsibe öntjük és megsütjük. Lekvárral megkenjük a föl-vágót pitét.
Élesztő pótló: 3 gr. élesztőt, 15 dg. főtt áttört burgonyát hidegen, 3 dg. cukrot pépszerüen összekeverünk, két részre osztjuk. Huszoot^gy óráig pihentetjük. Kétszeri sütésre elegendő. * ^Kukoricái linzer: 50 de. kukoricaliszt, kO dg. fehérUszt, 20 dg. főtt áttört burgonya 4 dg. zsiradék pici só. Két részre Vesszük. Az első részt tepszibe helyezzük és megkenjük szilválekvárral vagy melaszos mák i töltelékkel. Ráhelyezzük a másik felét és jól átsütjük. A tésztába szódabikarbónát vagy 1 dg. élesztőt tehetünk._. _*
ZALA »•Htskei napilM,
Kiaála: .Mz«az*ssá«l ?.. T. Nagytaaizaé" Szerkesztésért és kiadásért falét Bntit Jwi Nyomatott a .K&zgtzdzeági R. T. Nap >ani*»t" Tyrttdájáhsn NazyLaobaft Hferntm lahl: Ztítl Károly
I
Hat nafykanizsál gyermek eltOnése figyében nyomoz a rendőrség
Életfogytiglani kényazerm''unlcára ítélte a nagykanizsai népbiróság Keszthely nyilas pribékjét
A népbiróság dr. Arató Anftxl ta-núvsci tcsítiap társulta Sas József ko^/fh^Ivi nyilas 5 rondl«li bábonis is 2 rendbeli ik"1»g11ci>o-> bünüsryét. Sa.-^ luár 1942- vl3-l)an a nyilasoknál műit titkj''ir működött, majd a hatalom á;\őtcb ulán :i kc^ztholyí-páilízolvíúlatosok járási vezetőké ¿olt. A Kc^ztholyon tart«*>zk<Kli''» Kranek MikJoá munkaszolcúlatost fo^> v;T*s jmrt>zolü;Uata-okkal »cl fo^att i í* át-adta a keszthelyi cí«C''ndőr&.''-iro2k. Franc kot január UÖ-án kiv<''-jozt ''k. Állandcau ijjpzoltatott. mz/.iákat tar-* !o;t." ilyen alkalommal vitette bo IJnhoffer Józ-^fctv Ciál Jenőt és KtKiM> L.ij^-t, akikot átadott a csendőrs/''irnok. JoL''h volt több tür-vónyieí<»n kivcírz»''ftnAJ i--«. 1945 már-eiuf» iiavában. ítozy családját Kőmet-országba kimentse, eltnlajdonitotta a keszthelvi OozemMtíri ,\kadémw tnik''orát. Több tnnu torhölő \~altv-
masa utmi a perhosz«-<ickro került a soiT A vildat képviselő dr. Ná-dasrfv Kovnc n<* vádlícszéde
fa dr. Fülöp Gyöpjry ''''v.-dőljeszédo után a népbirősáir tanácskozásra vonult vissza. Ik>sszu^ tunáehkozáíí utjin vonult lx> iemrt a tv''pbir«Víáz. és n Máiryar Köztársaság nevében ítéletet hirdetett, amely szerint Józsefet életfoiíyt.iíílaui kénvsizer-niunkára és 10 ovi j>olitikaí joir-vesztcsiré itélto. A népüírv''-saz nte^-nyujíódott az itéletlun. Sas JózW v<Vlőiv> jeljejihon felk?btoz■''•»•t jelentett tv. - .
Majd Hancz Józsit- tn''p»llenes bűnügyét "tárgyalták." Hancy. 1943 óta rivilas párttag volt, majd 1944 uovemlíerétol féirywr<>s iiárt-<zoIccáln-t:>s lott: A''lJépbirőság (Tauczói hat Havi börtönbüntetésre- és 5 »''vi politikai joiíAesztfan- ítélte. A tu»p-úifvész me/feilel»lK*zte az ítMetet.
•. é/folyam. 32. szám
Nagykanizsa, 1946. február 8. péntek
Ár» 1500 pengő,
Demokratikus politikai napilap.
azes

Benoze Jnnó fótaerkeHZtó.
Szerkesztőség éw kiadóhivatal: Fő-út 5. azánr.
Telefon: SJ.
tejtermékek. zsir''és cukor Kurópúl>a %aló szállítását. ''Kanada a következő hónapokhajt millió tonna huzat és lisztet /ojr oxjiortálni Európáiba. Ausztrália is növelni fogja a kiszál-
lításra ketüló búzamennyiséget. A hrit kormám'' holnap az Egyesült Nemzetek ul+W ol/i tci jeszti a világszerte mutatkozó élelmiaaerhíányt, . kéne annak megszüntetését.
I
wwwwmwwwwwwwww m m m wmmjmwwm
Asz Egyesüii Nemszeíek bi&ionsági tanácsa mcgoiaoiia a görög Kérdési
A Vörös Hadsereg ellátására buza helyett kukoricát kell szállítani — A Magyar Köztársaságot melegen ünnepli a svéd sajtó —
A Vö-ös Hadserog megértve a magyar nép, súlyos közellátási helyzetét, ujabb tanújelét adta a magyar »ép írán''i jóindulatának. A közellátási miniszter a Vörös Hadaarag illaté kas szarvaival egyetértve, táviratban értesítette a közellátási kormánybiztosokat, hogy a tagnapi naptól, fabruár 6-tól kezdve a Vórós Hadaarag nem tart igényt további buzanendre és li&ztbeszolgáltstésra hanem az addig kiutak mennyiséget kukoricában vaazi át Egy kg. buzanénüirt 1 kg. ''kukoricát kall beszolgáltatni Ss 1 kg. liazléff 120 kg. kukorloa''iszlet. Erról az a»h»»ározáaról értesíteni fogják a V$rös Hadaarag alsóbb alakulatait is.
Az angol lapokban felhívás jelent meg. amaly pártpoli ikaí különbség nélkül fethívja Anglia társadglmát Magyarország gyors éa hathatós megsegítésére. Feihivták a figyelmet, hogy Mtgyarország az agyattan állam, aneiy nam kapott n<nli''é<re máitó aagitségat az Egyesült Mamietektö^ A francia rádió megállapítja, hogy Franciaországban az érdeklődés Magyarország sorsa iránt nagyobb, mint bármikor volt. Ez kifejezésre jut a francia asjtóban. k La Mond legutóbbi szémában jókívánságait tolmácsolta a Magyar Köztár-saSág kikiáltásénak alkalmából. A francia lapok abban látják az uj magyar köztársaság szerepé'', hogy egészséges kapcsolatokat létesítsen Kelet- és N) ugat Európa kCzött. Magamlákaznak arról« hogy Magyarország («1 vételét kérte az Egyesült Nemzetek szarvaaatéba éa baagsviyozzák, hogy azt aló kall aagitenl.
Magyarországnak köztársasági államformára való áttérése meleg viaszhangra talált s svéd sajtóban. Ez a tépás, írják s svéd lapok\ most már vsgteg megsem''niilie''te a restaurációs törekvéseket éa most már oaak a feudális szemet ki söprése van hátr*, mer* ez mindig a legnagyobb terhe volt a magyar de-mokráciának. Magyarországnak köztársasággá való ktkláttisa sztbá''yojza szomszédaihoz való vi>rcny# is. A stockholmi bevándorlók bizottságának jelentése szerint Sv«dorszégban kózel 2000 elhurcolt magyar ét, akik eltudtak hstyezkedni a.svéd gazdaság! éietban. Assaofyak és lányok mindnyájan jól érzik magukat, szonban mindannyian vágyódnak haza. Március elején mintegy hatszázan hazaindulnak gépkocsikén Budapest* •.
Az olaaz W örmény kikéri QrazUnit
liótfía, február 7 Az olasz kormány felkért? a szövetségeseket. hogy adjak ki .Graziari tábornokot, aki jck*íbg égy algíri gy üjiótáburban van. •
25 mii Hó dollár hiteit kap a Szov- ; jat gyapotvásérrásra *
Washinglon. február 7 > "A Szovjetunió 25 millió d.illáro« hitelt kap a/ Egvosült Államoktól, lioiey gyapotot vásároljon. A* köl-oöuért 2 háromnyolcad S7.»j^lék kamatot fizet.
E» fogták a Hitler elleni merénylet tervezőinek árulóit
Berlin, február Ü A közelmúltban Berlinben elfogták Holcne KchwertzI-t, aki a Hitler elleni merénylet tervezőit elárulta (t> akasztófára juttaJia. Most Weszt-fáliáljan kézsekerült Seriinger, aki Sc havert zr bűntársa volt. A két áruk) együtt kerül biróság elé.
NecOes volt jugoszláv Quislinj-miníszterelnök öngyilkos lett
fíel^rn^.. február 7
Ncrlícs volt jugoszláv miniszterelnök. síkit a szövetségesek, mint háborús bün<Vt kiadtak Jugoszlávíá-áak. öngyilk<»sságot követett el. Amikor y i z s ¿ál óh i ró já hoz vezették, egy óvatlan..jnllanathan kiszakította má--gát az örök közül és kiugrott a fogház li&rmaóik cm»loti folvosójának ablakáltól. Szörnyet halt.
Kozmüus sugarak zavarj«k'' a rövidhullámú rádióadásokat
Lovson, február 7 Az angol rádió jelenténe szerint a Napból kiáradó kozmikus sugarak megfigyelés *zyrínt rondkivül zavar-
Í''ik a .rövidhulláma rádióadásokat, egnan fél 5 éra felé teljesen megszakadt a rád&óöasaeköttotés Európa és Amerika között és csaknem két órán át szünetelt.
Harc az európai éhínség aliee -
.Vctcyork, íobnuir 7 Truman elnök 9 j»ontban foglalta össze az Egyesült Államok éleimi-szorprogranuuját, bogv mogakadá-lyozza a világ óbinsc^ét. Truman art is megígérte, hogy növelni fogja
Luther halé Iának négyszázért* évfordulóján őt nyelvre fordítják te a nagy reformátor-Budapesten őrzött végrendeletét
-.Luther halálának február J8-í 400 «''•\us évfordulója alkalmából a ma-yvanországi ovangt-lDcus^jgylwiz nvil-vauosságra hozz:« Luther eredeti vágnendeletét, melyet a magyar evangélikus egyház levél-tániban si-koi filt. M-rtetlenül megőrizni Budaiét ostroma idí''jén. A aií^őrzött v«Vrentiek-''t szóvégit öt ni «''Ívre k^ fif-ditják (''« közzé teszik.
A pécsi püspök pásztorlevele_ a kitelepítésekről
A férsi j»üsjx"»k {Mtsztorkrvelet adott Vi, ipelr a- Magyarországon élő oén.etvk kítete|»iV:*»vel foglalkozik. A *M»gyarors*áí ellen vétkeaett németek, akik most uj hazájukba kei ütnek. lássák , bc, hogy mindaz, ami velük történik* elUnrehedésük kö^etkrtetijéhyie. melyet lolknainerjt-!en usziV»knak kót»zö»Aetnfk, akik pusztuló*ha döntötték őket niagukat v*. az orszácot.
Az országos főkapitány nyilatkozata
JValassa (lyula or»Zi''vgns főkapi-iá:n e lk-t végjén voazi át hivatalit. Hivatal ha lépése előtt kij<ítentette, !e^f<«)tosabb feladatának tartja a konszolidáció helyroállitását, a reakció kiküszöbölését a rendőrség teréből és a korrupció megszüntetését.
Megállapították a természetbeni juttatások pénzmegváltási árát
Az uj kollektív szerződés''"szerint a munkabérek, élelmiszerrel váló megváltása megbatározott skála»sze-njnt történik. A gazdasági főtanács a^febniár 1-től eső első bétre a következőkben állapította meg egy kalóriára eső pénzbeli megváltást Eszerint egy kálóig Budapesten 20 pengő. Budapesten és mindazon vállalatoknál, ahol a budapesti munkabéreknek megfelelőén 100 százalékot fizetnek ki, egy kalória 20 peogő. Azokban a vidéki helységékben és vállalatoknál, melyekben a budapesti munkabéreknek 95 százalékát fizetik ki, 18 pengő, abol a budapesti munkabérek. 90 százalékát fizetik. 15 pengő és ahol a budapesti munkabérek 85 százalékát fizetik az alkalmazottaknak^ kaki* ríánként 13 pengő a térítés.
A közellátási miniszter a cukorelosztásról

r
'' Megegyeztek « görög kérdésben .
Az Egyesült Nemzetek Biztonsági tanácsának üli se tegnap éjjel fél 12 érakor ért véget heves éljenzés és kölcsönös gratulációk között.
Bevin külügyminiszter egyik kezével Visinszkyvei fogott kezet, mig másik kezével Stettinius kezét szorongatta.
^ delegáció tágjai ftlállva éljenzéssel és tapssal adtak kifejezést azon örömüknek, hegy a görög kérdést sikerült megoldani. Bevin ugyanis bejelentette, hogy Anglia nem ragaszkodik annak megszövegezéséhez, hogy a görögországi brit csapatok nem veszélyeztetik a világbékét. viszont Visinszky elfogadta, hogy a Görögországban tartózkodó angol csapatok nem lehetnek okai a világbéke megzavarásának. Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa ezért a kfcctkezó határozáto^hozta ;
Amerika. Anglia, Franciaország, Ki na, Lengyelország, Holtandi», Ausztrália, Egyiptom-és Brazília javaslatait a , britcsapatok görögbrstági jelenlétével kapcsolatban^ ugy ahogyan azok a biztonsági tanács jegyzökönyvében szerepeinek, elfogadja s ezzel az ügyet befejezettnek tekintik.
Visinszky ezután kijelentette, hogy a szovjet- küldöttség megelégszik a nyilatkozattal és újra hangoztatta az együttműködis vágyát a szöwt-séges hatalmakkal. Ma délután 5 órakor tartandó ülésen Indonézia ügyét tárgyalják.
I

Budapestről jelentik:
Elszomorító kép bontakozik ki a budapestitisztiorvos jelentéséből
tHuúapeá; t is/tíTőorvosának jokm-frVte hz.-rinr'' Budapesten január hóban élve szübtott 1040 gyermek és meghalt 23S8 c£vén. A halálozási
u azon ujsznlöt-iek szánta, akik betogjség, veíe született ¿yyongeeéif miatt, vagy hiá-mos tápiáikozá»hól e«v«ő l?gveugü-lv-s miatt Indttk meg. A haláiosetek ::agy száma azonkívül végelgyengül és vagy fertőző betegségek miatt tör-tént: JatiUHil)an 2542 UKhíbet^roiI--s VirtéJTt lU«<lin.*jrten. mneíyhől hastífusz 22 estben fordult elő. A népjóléti niuiiszter körlevélben hivta fel az ország összes tiszt iorvOKiit. hogy a körzetük b.ui levő gvárak ¿> üzej''nek , egészségügyi viszomait rendaacresón vizsgáltassák incg és & hatósági egészséjfügyi intézkedése-
ket a haíiVÚ-okk.il egyetértve liait-srtk végre s az. ország .raa-
meiüiyi g>arában kezdjék .meg a krsíogészs.''güíyi felvilágo^itási munkát. " '' :
Budapest felszabadulásának ehő évfordulóját megünneplik ''
A budapesti Nemzeti "jBizottság ÍQ^hivtiKsal fordult a fóvárü® lakos-
sagáboz, liogy íelszabadt^lásának dbó ♦''•vfordulója alk.ilmából italában eúilé-kez z/4c nwv a szövetséges ál kunokról, különösen a Szovjetunióről, akik országunkat a német és nyila« uralomtól ártalmat Unna »tette és Buda-1 estet fe^szanaditettau A líudapost-ért folyó 4tarc a Vörös Hadsereg s-ok hődének életébe került. - Buda-;e>t f^liruár 12-én 13-án üniie-jíéJhes kerrtek között euíl:*kezik meg a /elszebaduiásért életüket áldozott oro»z katonák''sírjánál.
A cukorgyártási időszak befejeztével a közellátásügyi miniszternek most már módjában van a -rendel* kezésére ál Jó cukorkészlet kiosztása iránt intézkedni. A csekély cukorkészlet miatt csak a terhes és szoptatós anyák, továbbá a 12 éven, a''uli gyermekek, * őrházak és gyógyszertárak részére sik< rüU rendszeres cukorellátást biztosítani. Az anyák és gyermekek részére átlagban havi 15 dkg. cukrot sikerült.biztositanL Az első kiosztás iránt a napokban országosan intézkedik. .
Veszélyben a magyar sajtói
A Magyar Lapkiadók Szövetsége a Gazdasági Főtanácshoz beadfány-nyal fordult, mivel a napilapok mtg-
ZALA
1946. február 8

jelenese pipírhíány miatt veszede rémben van. Már hetek óta nem jelenhetnek meg a szOkséges példányszámban és ennek egy töredélcét tudják csak vidékre küldeni. Az illetékes fényezők legsürgősebb ségit ségét "kérik.
Szálasi bírái előtt
A nemzet »1. számú- gyilkos:»: Szábsi Ferenc kedden délelőtt került »; magvar népb Íróság el *. Kosszecn-Iékü cinkosa T közül .vele egvüÜ üi-totték a vádlottak pidjára Nzöllősi-Jenót, báró . Kemény Gábort, Be-jogfy-IJerger Károlyi, (Via Sándort, Vájna Gábori és Gora Józs»fet.
Á Zenekadémía. telt néződre előtt a Jankó-tanács tárgyalta u törté— • :u>Imi jelentőségű lumpért. A kiszemelt politikai ügyész: Sulyok l>ezsó letnondása következő''ben''dr. Frank (zászló látja el ezt n tisztéi.. Xéj»-i''igyész: dr. Nagy Vince.
Az első tárgyalási nap ¿órésze a" Öl oldalas vátiirat ismertetés -vei telt el. amit megelőzően «»Jankó tanácselnök erélyesen kioktatja a ma-gát /nemzetvezető* foglalkozásúnak mondó Kzálasit. Megállapítja, hogy -Szálasi .¡-mániákus''-, ami miatt S/.á-'' lasi elfogultsági kifogást jelentetl 1«. Arra a kén lés re, hogy : bűnösnek érzi-ő magút?'' nem átallja kijelenteni. hogy -i)em-.
Nem akar emlékezni semmin? é-az egyes kérdésekre válaszait naplójától olvastatja fel. Kbliől a naplótói kiderül töbtók között az is, llogy 1ÍÍ44 március 19-én, a németek bevonulása után ''Vccsenniayer kijelentette. l>ogy Magyarország németországi követének majd akkor lesz az övéhez lösonló "hatalma. "ha a magyar. liadseivg vonul be Németországba'';. ''
A tárgvalást szerdán Szálasi • ki- .{ liallgutásííval folytatták.
Az adópengő árfoiyama
A pénzügyminiszter feDruár 7-én ; érvényes hatallyal az adőpengő ér-tékárfolyamát a következőképen álla-" pitotta meg: 1 adópengő egyenlő 2.16 pengővel
Az amerikai követ TÍÍdy köztársasági elnöknél
Tildy köztársasági elnöknél szerdán délután látogatást tett Schoen-fe''ld amerikai követ és az Egyesült Államok szerencsekivánatait fejezje ki köztársasági elnökké való megválasztása alkalmából, rgyben kifejezte személyes jókívánságait is.
A Wenkheím-palotában lesznek a köztársasági elnök hivatalai
A köztársasági elnök hivatalainak elhelyezése a Wenkheim-palotábah lesz, amely csaknem ép állapotban maradt meg az cstrom alatt.
V
A Nemzeti Segély felhívási
A Nemzeti Segély felkéri Nagyv kanizsa • város és a kanizsai járás gyermekszoretó közönségét, aki át tudja érezni fővárosunk* nélkülözéseit, járuljon hozz.« az ország újjáépítéséhez azzal, hogy n''hány hónapra egy-egy- ! 14 éres gyermeket nevelésre befogad. Kzzel a» tettével" műiden. magyar olyan kötelezettségének tesz eiegot> . amellyel meggyorsítjuk hazánk talpraállítá-syt és megakadályozzuk* számtalan budapesti permek megbetoged¿sét vagy talán » jiehpusztúlasát. Adjunk hálát á*Gondviselésnek, mi itt még mindig összehasonlíthatatlanul .jobb körniinénvek között, élünk, mint l''u-daj<est. .\lntassuk m,íg, hogy együtt érzünk fővárosunkban nélkülözések k"zött-éíő honfitársainkkal, fogadjunk l>e szülői szeretettel családunk köréi »c egy éhező-fázó k.í&ayvrmeket-, l»ogv egy országos tragédiát elkr-qyl-jfiníc. . '' «
Gyermekeket vállalók jelentkezzo-nck* délelőtt 9 — 12-ig dr. Berziczt Istvánuénál főbírói hivatal, . Csengőn -ut. *
c>
A Zala tegnapi számában közötuy. hogy hat gyermek eltűnése ügyében nyomoz u nagykanízsai r&t&frtyri^ sajnos, eddig''"minden eredíG''miy hel-kül. Ma^ujabb két l>ejelÉnté* érke-. zeít az eltűnési osztálya. ^V^fcpfijnapi'' nap folvamán eltűntek s^ül mTTkíi-
wíjó'' Plasits György Királ> -urco *2ö. szám alatt lakó 1 ö év<v- és Horváth Fere»«" Eötvös-tér ''29. ^fcám alatt lakó 1*2 ''éves tanulók. . I^ajHink munkatársa tna felkereste I»aranyi Ádám rendőrszázadost, a .bünügví osztály vezetőjét, aki áz eltűnésekkel kape-solathan. a következőket mondta:
-.- Sajnos a hátóru riemcsak városokat, de a lelkeket is romi ^döntötte. Az erkölcsök meglazultak é> nagvon sok e^otlxHi az erkölcstelenség ieti úrrá az ember fölött. A Jeg-szömorubb az, hogy ez a káros jelenség. nemcsak a felnőtteknél figyelhető meg.''«le az ifjúság köréb m is mind súlyosabban megmutatkozik.
Soha annyi fiatal bűnöző nem került az igazságszolgáitatás elé. mint papjainkban. Szerte az országban csapatostól kószálnak gyermekek," aldknek szüleités hozzátartozóit a háború nagy vihara ^ elsodorta. •
fsak a minap lepleztek le liudajv— ten egy H # Mi éves fiuktól álló haiKÜta társaságot, amely a főváros'' külvárosaikul világos nappal ín megtámadta a gyanútlan járókelőket; akiket nemi-sak értékeiktől fosztott meg. de te is vetkőztetett. ..Eg>v másik leleplezett fcmda már finomabb eszkózöl»fcel dolgozott. Knnek a Kindának főnöke egy 14 esztendős kislány volt. akinek az volt. a M-adat^- hogy az utcán megistnerked-jen fé>-fiakkal és „azokktl randevút [«szélen meg. Amikor a gavallér az esti órákban megjelent a kijelölt Izélvén. kelbmoÜeh meglepetésben volt része. A. mosolygó aivu kislány helyett tótokkal és" hoxerrel felszerelt suhancok fogadták, akik miután
• Politikai bes2émoló a Kommunista Pártban
A Magyar Kommunista Párt nagy kanizsai szervezete hétfőn, 11-én délután fél 6 órakor taggyűlést tart, amelyen egy központi kiküldött ismerteti a politikai helyzetet. A taggyűlésen a helyi szervezet vezetősége beh^óan foglalkozni fog a szervezési Tcérdésekkctl. Megjelenés minden tag számára szigorúan telező. A taggyűlésen kizárólag tag " sági igazolvánnyal rendelkezők jelenhetnek meg.
Hirdetmény.
Aa 1080 1945. M. E sz. freudelet"!!. 5 a értelmében közhírré teszem, hogy az I. sz Igazoló Blzotmág 1946 I^b^őVr hó 14 éo az alább mecnsvezettek Iga zoláas. UrgyAhan toj határozni:
Dr. Schercz Istvínné traHkos, Buvári Anörásné középiskolai tanárnő, Hacklcr Anna magántisztviselő, Balázs Ilona magán tlsz''tvbeló, CíanádI Károly rendór Pacsa, Gytsi Anna cslpkereki tanítónő. Ric$ GvŐrg>-atór Magyarjzcntmiklós, Piifalvi Pink Etcika Irodai múnkjerő, Szcpcsy Terézia Irodai munkaerő.
■siszes értékeit elszedték, ráadásul még "alajiosan meg is verték.
Sajnálattal kelli tapasztalnunk, züilotts«''íg noníesak a főváros ifjúságát mét elvez te rjieg, de komoly formáh»n kezrí l;*U»raknpní a vidéki vaímv/klian, így Nagykanizsán i^.
Soha annyi erkölcsfelen életmódot folytató fiatal leányNnera került .még a nagykanizsai rendőrség elé. mint az utóbbi hönapokban. Tisztességes jövedelem néHcül. könnyű ismeretségek révén szert tett keresetből tartják el magukat. Először szép szávai, majd erélyes büntetés kiszabásával próbálkoztunk gátat vetni ennek a mindjobban lábrakapó szodomar divatnak, de be kell vallanunk, nem sok eredménnyel. Azt tapasztattuk, hogy ezek a lányok kiszabadulásuk után ott folytatják erkölcstelen eletüket, ahol abbahagyták. E rendkívül szomorú jelenségre az orosz parancsnokság is félhivta a magyar hatóságok figyelmét és haladéktalan orvoslást sürgetett. ''
A tapasztalat sajnos azt mutatja, liogy sok lelketlen szülő egyenesen az utcára küldi gyermekét., nem törődve azzal, Iwgy milyen uton-mó-don szerzi nteg a^.t a.pénzt. :uuit a szüloj megkövetelnek" toie. .Világos, hogy rendet kell teremteni ezen a téren. Nem Szabad eltűrni, hogy 15- 16 .éves leányok otthagyják "a szülői ! lázat, kéteshirü nénik ék tóz alU''rrletlv költözve, hogy ezzel elindulhassanak a fertő felé. trfél^vt^s kézzel k:ll ÍK>lemulni ebbe a ozsun-peilK^. amely nemcsak hatósági;, de . elsősorban társadalmi kérdés is. A . társadalomnak köteiess''^ niegnien-''¿eni a fiatalságot a mocsárbahullás-. tói, átsegíteni ''az ifjúságot a nelw''z-s''gcken és munkaalkalmat teremteni az iskolától Irikerülő g>erekeml>eiek-nok, liogy tisztességes keresetékből eltarthassák magukat.
HÍREK
Kabaré-est Nagykanizsán
Vasárnap, 10-én délután fél 5 órai kezdettel rendezi meg a SzIM második nagyszabású kabaré-estjét. Az elsőt újévkor rendezték, amelynek komoly sikerét mi sem s bizo-nyitjá jobban, minthogy meg mindig beszélnek róla a városban. A Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalogi lelkes, gárdája sa vasárnapi előadással tul akarja szárnyalni a? újévi sikerét is. Uj műsort állitolt össze, melynek minden egyes száma külön-külön szenzációs lesz. Tánc, zene és vidám jelenetek tarkitják és emelik majd az est hangulatát A műsor után az ifjúság farsangi bájx rendez. Mindenkit szeretettel a SzIM.
■ ■''■■'' r
■— A Meteorológiai intéxet jeleatéae.
Csütörtök estig vkiható időjárás: mérsí kelt északnyugati és nju/aii szél, f.ihó átvonulások, löbb helyen záporeső A h5-mersíklet kissé csökken, hajnalban klisé fag)Os. '' .
- NTE tásctM. Folyó fcó 9 én délután 6 órai kadéttel kö¿kívánatra ismétli meg zártkörű táocteáját a Korona étterem be lyiségeiben. Szeretettel hiv meg minden sport- éá táncolni szerrtó itjuságot és családot NTE vezetősége.
- Firyelem! ÉleJmezési Munkáso''-Szabad Szakszerve^ele folyó hó 8 án pénteken délután >3 órakor a Szakszervezet hetyiségében cigaretüosztást tart. Fejlap ját és tagkönyvét mindenki hozza magával. Vezetőség''. ■■
- K2zg|fllét. Az Emberbarit Temstke-zési Eg>es(het 1946 fébraár 22-én, pénteken délután 3 órakor, határozatképtelenség esetén március 3-án, vasárnap d^után 3 órakor közgyűlést tart a Rozgonyi utcai iskola tornatermében, melyre a t. tagokat meghívja c választmány.
AKisgazdapárt nagykanizsai szervezetének határozati javaslata
A Független Kisgazda. Földmunkás és Polgári Párt nagvkanimi szervezete 194fi febnuir ¿-án tartott tisztújító közgyűlésén elöu>rjcsi-tett »''-s elfogadott határozati javadat, amelyet a közgyűlés <»gvh.uigu lia-tározata alapján ol k»»ll juttatni; a , nagykanizsai Nemzeti Bizoh*ághoz és a p»»rtok vezeti">í«.''gélvz „ azzal s záradékkal, hogy arra Imt n*i|«0n be-", lúi írásbeli választ kiviuiunk; lunenv-nyitón ezt a választ nem kajmánx ineg. vagy a k:ii>otl vábufe nem k''nne kielégítő, á határozati javallatot a-l«n t ors/^ágor központján és nemzőt- " gyűlési képviselőnkön kenéztől az* illetékes Kormányszenekhez kofl'' azonnal eljuttatni. •
1. A Független Kisgazda, Főkl-: munkás és Polgári Párt nagykani#*j. szervezető, mint a nagykanizsai nép 07 százalékos W">bbsééének kéwise-sefi?te, megmásít hatatlan sz:''iaűQa és kívánsága, hogy a demokratikus cl-vekfiv k íuegfclelőon a v/Uasztáisokon kiféjez«sr«? j uttatott félre«»rthotrtfco iK-pakarütöt teijs.''siti és ennek meg-, felelően követeli a városi képviselőtestület azonnali feloszlatását és uj, a választási eredmények alapján öat-szcállitotí képviselőtestület «''»sszíAir. vását; ez a kíípviselőtestűlet lesz* egyedül iogos és alkalmas arra. btosrt^ donté« hozzon a város vezetéséről;^ mwnillapítja'' a közg\ülés, jelenlegi allajKit tart hatatni, uiet|''-''^ ellenkezik y. detiwkráciával, a népr.; akarattal a józan tóüt ássál wi"^ Tehát kö vételi az azonnali ú t-a lak»-"-tást. . •
■ -2. Azonnali intézkedést követei, a '' jw\rt a városi kenyérellátásban íx. Mindaz, aki munkalapot kapott íx a közellát.isra rászórni, kapjon kémeiét. tekintet nélkül pártállásra vagy szakszervxv.eti tagságára; nera tartjuk ljolyesivek a kenvér-egykezot, mert anélkül, hogv berkit vádolni akarnánk vagy ilvon szándékot bár» kiről feltétefcznúnk, Connállni látjuk annak a lohetóiéjrét, hogj- a kein eret pártpolitikai célok eszközének használják fel. ez pedig a legsúlyosabban sértené a szociális, elvet és a nép szalnuj ;UlásfogIalását.
3. Határozottan tíltak^ztimk és tiltakozunk a malmok községei Ítészei len, mert a magánuüajdon meg-sértési'':t Játjuk tónjie, aZónhMi* ugyanilyen hatíimzoltan követeljük a malmok szigorú ellenőrzését is ol-számottatását.. Hozzáértő ixmzügyi-^ lisztvifclők tóvooásával felül kell vizsgáltatni a malmok elszámolását és a legszigorúbb megtorlásokkal kell kényszeríteni a tulajdonosokat'' a liszt leadására. A maj''ájitulajwin-nai való visszaélés a köz érdekét séili és séiti tnagát a magantulajr. don elvét is.
4. Kívánja a közgyűlés, hogy at iskolák) a a .gáz bevezeU-se azonnal tóiténjék meg. Tiudomásunk van arról a nemzeti ^ízottsági határozatról, an:ely Siceriht sehová nem le-Ix''t addig a gázt bevezetni, amíg sz islíolák íütése nincs megoldva. Ennek elletnie azóta is több olyaú : Ixílyre vezették lx.> a gázt, ameU^.''í iielyeket semmiképpen sem lel»et''a» iskolák fölé lielyezni. Követeljük, iwgy záros.határidőn l>elül gáz füt-/ T^ són az iskolákban s a magyar jövő V->| letéteményesei ne dideregjenek hideg ^ tantermedben. , '' .
Nagykanizsa, 1946 fobráur $-ádu:
Varga Béla sk. Magyar János sk >
tlgyv. elnök elnök, nemzetgv. kéj*. ^
Dr. Szabad Lajos §k.
közp. titkár . : ,

Felhívom a lakosságot, hogy mind azok, akik aa igazolás alá vont. fen-''er»b megnevezettek olyan mriWtartásáról, vagy cselekedetéről tuínak, amely & magyar nép érdekelt sértette ''vagy sérti, est és az erre vonatkozó bizonyítékokat nálam szóval v. Írásban ''bsladéktalaaul Jelentsék be.-
A bejelentéseket Bauer Józset L sz. Igazoló Bizottság elnökéhez címezve lehet bekdldenl (Sugár ut IS . I e.) Személyes bejelenté« mindennap d u. 2—5 óráig Sugár ut 18. sz. a. esiközölhetö.
Figyelmeztetem a belelentöket arra is hogy az Írásbeli bejelentéseket csak akkor veheti a bizottság figyelembe, ha a bejeieotM a bejelentő nevét és lakcímét is lettűotett. Bauer Józae! 1. sz Igazoló Bizottság ylnöke.
Jól számoló yé«al>—T«dSt azoncali bs-lépésre fdveszQnk Drávavötg>» Rt. 2U
Varróf épáliván) t vennék. C m a kiadóban. ___ _ _ 2»
Adok cscrébí hicott dinaáitt 3 s&er sötét gya^J» férfU»»>«t>t. üm a kiadóban.
ZALA politikai wíiMm*
ttatfls: .Xlipzdoiil S. T. Natykasttss'' Szsrksaztéssrt és ktedisért UM Ssam Jaat. Nyomatott a JCözcizdaségi K. T. atK*»* nvnsdáji^ Narr^sa MjoMáifít taül: ZsM KMr
q
¿3

Ijesztő mértékben emelkedik a gyermekeltünések és az erkölcstelen életetfolytató gyermekleányok száma
51 • évfolyam. 33. szám
Nagykanizsa, 1946. február 9. szombat ¿a
Ára 1500 pengő
Demokratikus politikai napilap.
Szerkeszti: Benoze Jenöv főszerkesztő.
v
Szerkesztőség és kiadóhIvAt&l: Fő^üt 5. *zÁm. Telelői : 51.
www
Nagy Ferenc miniszterelnök nagyjelentőségű bemutatkozó beszéde a nemzetgyűlésen
Varga Béia lett a nemzetgyűlés elnöke — Molotov: Oroszországban a békeszerető
politika a nép szükségletének követelménye
A ne nzetgyülét tegnapi Qlétén Varga BSIá( választották meg • nemzetgyülét elnökévé. Az elnökválasztás után Nigy Fereno, az u) miniszterelnök bemutatkozó beszédet mondott: -
— Magyarország külföldi kapcsolatai döntő módon bafolyásolják a helyzetet A Szovjetunióval való viszony a Szovjetunió barátságán és a mi atárendelségQnkön alapuló jóvlszony A Szovjetunió barátságos és jóindulatu tQretma lehetővé teszi a kötelezettségeink teljesítését A szovjet kormány különbséget tesz a háborúban résztvett bűnös Magyarország és a demokratikus Magyarország között. Elsőrendű feladatnak tekintem ezen baráttág kimé yíiétét és biztos vagyok benne, hogy ezen törekvésemet jó szívvel fogadja a Szovjetunió. Mélységes köszönettel tarlozuik az Egyatűlt Államok kormányánik,'' mert megértésael éa szeretettel fogadta a magyar demokrácia fejlődését. Hiszen, hogy a gazdasági helyzetünket figyelemmel kísérő ''amerikai kormány segítségünkre lesz gazdasági étetünk megjavításában. Anglia sokat szenvedett néps bizonyára megérti Magyarország erőfeszítéseit, mellyel''szabadulni kiván a régi bűnös kormányok befolyása és háborút ósszeomlátának terhsi alól.; A magyár demokrácia megitéléie szerint az emberiség botdogabb jövőjéért a nagyhatalmaknak együttesen keli kezében tartani a béke biztosításának ügyét. Ezt Magyarország minden tekintetben igyakszik alátámasztani. — A szomszédállamokkal való''viszonyunkban rendkívül tokra értékeli Tito marsall megnyilatkozását Romániával a politikai kapcsolatok ápolása mellett a gazdasági összeköttetétek erősítését tartja fontosnak. Most folyó prágai tárgyaiáaaink a otehtzlovák nép-pel való egyetértés megteremtésére irányulnak. A jószomszédi viszony ápolását Közép- ét Kelet-Earópa eltörendő érdekének tekinti. Jótzivvel emlékezstt meg az UNRRt ét a külföldi magyarok áldozatkéezté-géről. A mtgyar nép bizakodva néz a béke elé, mert nem a bűnös Magyarortzág áll a béketárgyaiátok asztalánál, hanem a szeretet jegyében összeforrt Magyarország vár igazságot döntést Foglalkozott továbbá a belügy fontos kérdéssível, Ig^az élelmiszerellátással, sz infláció megakadályozásával, a gazdasági és ipari újjáépítéssé! és a többtermeléssel. -
érdekeit'' helyesen fogja fel. Sehol som iutunk előre azzal, .ha egyetértőről beszélünk, de sehol ''nincs egyetértés. * '' {
Dokkmunkás-sztrájk Londonban
London, február 8 London három'' legnagyobb dokkjában mintegy 60ÖO dokkmunkás sztrájkba lépott. A munj&sok szráik-jü 25 kirakodó hajó, köztük több l''NRRA-hajő rakományait is érinti.
Jáva ügye az Egyesült Nemzetek biztontági tanácsa előtt
Jyúndon. február 8
Az Egyesült Nemzetek biztonság: tanácsa megkezdte az ukrán delegáció kérésére ''az indonéziai helyzet táláváiását. Ebien a kérdésben" az ukrán delegáció vezetője azt javasolta, hogy a biztonság» tanács alakítson albizottságot, am-elv Indonéziában kivizsgálja a helyzéfc«t, azon-lian nem javasolta a. brit csapatok visszavonását. Nem engedhető meg. mondotta, hogy angol csapatokat használjanak lei nemzeti mozgalom elnyomására. Megállapított;!, hogy mikor Japán vénségét szenvedett. Indonéziaazt remélte, liogy nemzeti í-irekvéseinek céljához jut. Ehelyett esszét üzéseknj és összecsapásokra került a sor és a japánok nem ha-i »óztak harckocsikat sem igénvbe vciúii. 1^-in ¡külügyminiszter válaszolt az előterjesztésre. Mikor az angol csapatok megérkeztek Jáváin», egy lövést som adtak le. vTszont az indonéziaiak tüzeltek és a fegyver-megkötés.''-re kiküldött tábor-irokot megölték. Ha a brit csapito-kat visszaverniük Indonéziából, teljesén felborulna a rend. Indonézia különlien Hollandia ügye és az alakítandó bizottságot * Hollandiával kell megtárgyalni. A holland delegáció válászára eltekintettek a bizottság megalakításától.
Az atomérö békés célokra való fel használatában haladét történt
London, február 8 '' Aíttoe miniszterelnök az augol alsóház tegnapi ülésén kijelentette, hogy az atomeró l»ékés célokra való felhasználásában lialadás történt. Roméli, hogy ez Egyesült Államok és Nagybritannia között az együttműködés''a jövóbon éppen ugy- fenn fog állani, mint az atomeró titkának föltárásakor. A legutóbbi kísérlet végrehajtásánál angol tudósok még nem jelentek ujeg az Egyesült Ál hí mok hartfordi gyárában?.
Az ellenzék nélkül ia megtartják • görög Yálatztátokat ''
Szofulisz görög miniszterelnök ki-jelciuetto, hogy az Egyesült Nemzetek határozata" Görögország erkölcsi
A hontalanok hazatelepitótét az UNRRA intézi
Bculcn, február y Morgan tál>oiriok Baden-Badonlven aláirta az l''NHRA-nak a francia övezetijén íolvtatandö tevékenységé-ről sZolő megállapodást. Eszerint az CNR HA felelősseget vállai az otlho-nuklxij elszakított személyek visszatelepítésére. Az amerikai övezetten a hontalanok Ivazatelepitéséról most folynak- a''tárgv&lá sok.
Budapestről jelentik:
Szekfü Gyufa meggyógyult, rövidesen Moszkvába utazik
A szovjet-magyar árucsereforgalom tagja már megérkezett Moszkvába. A követség itt maradt tagjai y né-liánv najKíi) belül elindulnak bzekfü (rvulu moszkvai követtel együtt állo-'' ináshel vükre.
helyzetét megorósitettfc és igazolta a görög, kormány törekvéseinek helyességét. A görög baloldali párt," az HAM tegnáp esti pártértekezletén ki^jientetto. hogy nem vesz JVszt a '' március 31-i választásokon, míg megliatárózott'' követelé:viket nem telje-sitik. .Az KAM követeli, hogy nSztvegvon a''.kormányban, oszíasssik fel a joblioldali terrorista szervezeteket és hirdessen a kormány általános politikai közkegyelmet. Szofulisz kijelentette., ha az ellenzik nem is indul a március 31-ikí tJ-taláno*- választásokon, azt az ellenzék nélkül is meg fogják tartani.
Attlee: A tartós békéért órlátl erőfeszítéseket kall tenni
London, február 8 Attlee augol miniszterelnök a Ixáidonhan tartózkodó külföldi tudósítók részére sajtófogadást rendezett, • amelyen az Egyesült Nemzetek számit delegátusa is résztvett. Ez a fogadás e!-ó volt a háború Ix^fejezése óta. Attloe kijelentette, hogy tartós békén? akkor számithatunk, há mindannyian készek vagyunk érte dolgozni és óriási erőfeszítéseket tenni a félfivrtés k és gyanakvások kiküszöbölésére. Anglia azon" lesz, hogy az egész'' földgolyóra kiterjedő
Molotov külügyi népbiztos a Szovjetunió problémáiról
Molotov szovjet külügyi népbiztos, a moszkvai Molotov választókerület ülésén beszédet mondott. — Álcádnak külföldön olyanok is, — -mondotta — akik azt gondolják, milyen szép lenne, ha Oroszországban a kommunista p2ri helyeit valamilyen más párt jutna ulalomra. ''Ezeknek azzal az egyszerű orosz közmondással lehet /delhi: „Majd ha a gyümölcs a szájában fog teremni". Az orosz nép teljesen összeforrt a kommunizmussal és ha. külföldön ez sokaknak nem is tetszik, megnyugtathatjuk őket, hogy más országokban is, a-kommunisták mint vezetők,!a nép biz ilpnára támaszkodnak. A Szovjetunió nemzetközi viszonylatban elfoglalt helyzete nem véletlen, hanem valamennyi béke-. szerető nép erdeke, amelyek együtthaladnak a demokrácia függetlenség utján.. A~háboru befejezése uj kötelességeket ró ránk. Időre van szükség ahhoz, amig a szociálista■ ipart a háború előtti színvonalra emeljük. Néhány éven belül ez megtörténik. «4 Szovjetuniónak a kül-földhöz; való viszonyában és az elmúlt évek eseményeiben a párt és kormány elérkezettnek látta az időt, hogy Európa és Amerika legfejr lettebb kapitalista államainak iparát ujólért''e és felül is múlja a leg-* rövidebb (ctőn belül. Ezt a munkát meg is kezdte, de a német, támadás megszakította. Folytatásához most még jobban hozzá kell látni, átérezve a feladat nagyságát. Természetesen ezen feladatok megoldásához békés korszakra van szükség.
Oroszországban a békeszerető politika nem áUneneti jelenség, hanem a nép szükségletének következménye. Ezért kejI őrködni a Szovjetuniónak a biztonság min-, den sérelmének elhárításán. / ^
Ez nem jelenti azt, hogy elbizakodottá tett bennünket a Vörös Hadsereg és tengeri erőink hatulmas erejé. Nem fogjuk csökkenteni a fegy veres erőinkre fordított gondot. A pártok, a kormány és a Vörös Hadsereg* vezetősége mindent eíkovet az uj hadászati találmányok meg-- szerzésére. Nem kerülhetünk hátrányba ''más országok hadseregével szemben. Beszédét ezekkel a szavakkal végezte: — Az uj választások még szorosabbra fűzik a kötelékeket népeink között és elősegítik további -fejlődésüket, megerősítik a kommunista politikai pártnak és Sztálin elvtársnak helyzetét. s
:
A Szovjettől vásárolt teherautók
megérkeztek Budapestre
. A szovjet-magyar árucsereforgalm egyezmény keretében <a Szovjetunió-tói vásárolt telierautók megérkeztek Budapestre.
Magyarország is összeköttetést teremtett a holddal
Az Egyesült Izzó laboratóriumá-l»u sikerre vezettek azok a kísérletek, melyek rövidhullámokkal ''a holddal váló összeköttetést - akarták létrehozni. A kísérlet vezetője, Baj Zoltán mérnök hosszabb idő óta" -folytatta ezeket a kísérleteket bizy tató eredménnyel. I94ő febauár 6-án sikerült a rádióösszeköttetést a holddal felvenni s.igy bizonyos tekintel-l»n angol és amerikai tudósok kísérleteit megelőzni. Nagy megnyugvással és jogos büszkeséggel \ŐIt el UmnüAket az a tuda*, hogy a kulturált néjxik nigy'' versenyében a kis Magyarország élen tud haladni és a leggazdagabb országokkai egy-időben hozta létre ezt a nagy tudományos eredményt. *
A nemzetgyűlés huzamosabb ■ ideig egyOttmarad
A miniszterelnök expozéja -és a vele kajvsolatos vita utan a nemzetgyűlés a következő ülések során áttér a köztársaság hatályosabb védol-. mére. Az erről szóló torvényjavasiát tárgyalásra kerül, Talamint Károlyi Mihály érdemeinek megörökítéséről szóló javaslat. Jek>k szerint a nemzetgyűlés huzamosabb ideig együtt^ marad.
négyszázezer közalkalmazottat érint a B-ltsta
^ A B.-lísiát párt közi értekezleten fcirgvalják meg, amely négyszázezer közalkalmazottat érint.'' A szanálast természetesen az összes szempontok figyelembevételével'' állapítják meg. Az* államgépezet megtisztítása első-, '' rendű feladata a magyar demokráciának. A rendőrségen még mindig
Z A L A
1946. február 9
T^ /.iívaji rendőr Jj<i?rt szolgálatol. ■;t''-ik ú fiain iií-JX"- vw.otése aláít .volt * t «^XbUr érdekében dolgoztak. Nagy «tafefcfötP^i k''kiiJÖMiBk oáórt • a rendöf&ég«) i^iíolóbí/.ot''ság müködé*'' él.''., ? .'' •
Súlyos büntetéssel sújtották a vörrüi gyilkosokat
Az adópengÖ árfolyama
A penzügyminístttr tehruát ¿n érvényes hatai;yzi az sdópengö ér-tékárfolysmát z következőképen á!la-• pitotía rreg; l advpeng* egyenlő 2.2''* psnqővel.. • • Zzvarcs vrJ''o''másábzn is arcát-;''tifiUcd:f/ Srá''asr
\ ''.rváiasi-biii^ügy tó.vjodik na|-j.iü • ;i,í;<> ío!\JHt:c, a ín^pbjí^ág SyJila^í . .. ¡kérdezése!. a raUrát''j^foá jwitytra. -»¿átadnak. a^ íutalonH^véteh- -m-••:•*»/<♦ működésire \v>juivkí>zóIag. a
Szálasi érültként iswsátrJaoti réi-vszruéit. minden megbánás. nélkül. Ményesfcedő. arcátl''j-u hangon b.*^ • *zél. Sjsemtrdwviil, k:hi\öan vi*elke-. dik. A magatartása* miatt háborgó Wwöittéíít''t a tanáfseIn"jkjK,k kell több ízben/kx-sillapiümi.
Állandó tagadása- következtében az elnök előveszi az úgynevezett <>hun-gatísta naplót'': és abból olvassa fejére. hogy a nyilasok''.sürgették állandóan h németek akcióját; Szálasi ajánlotta fel Magyarország #00 ezer- egymillió főnyi hadseregét a németeknek. 0 helytelení&tte. ho^y. a németek szabodonengodték a ma-üyar i»olitikai folyókat. 0 njánlta .fel tóbbmilliő magyarnak, valamint az ors/ág érlelmisaerkészletéuek 6$ álhtállományának nyugatra ia(ó to-kjpiíését. Kiderül: a"«naplóból; hógy már 1941 ók tói jer 1-én készen udta át Kovarcznak az október 15-én a rádióban felolvasott ^hadparancsát«.
A birák kérdéseire kijelenti, hogy a kormányzó'' sáját akaratúttól nevezte őt ki. Kiismeri, hogy jkí Szovjetunit él leni Itadüzcnet alkalmából .Magyarország nem-tartotta be a kötelező formákat.. Odáig vetemedik, hogy" a magv ar partizánok nevét * meri szájára venru, össaeftasonlitá*-kép a nyilasokkaj. A »német-nríag^-ar sorskóz«Vv»égrőU szóló zavaros fejtegetésén? az ügyész a hal Igatóság" vi-1 taros tapsai között olvassa főjére » magyar történelem ennek ellent-moniló sorozatom eseményeit: a Ká-kóczi-felkelést, 1848-at, Kollonics gyarmatosító'' törekvéseit, a Bach- . kórszakot, a magyar néptiek a Habsburgok elleni negyszuzcszfc>ndŐs szabadságharcát '' ''
Már 1919 ben is gyilkolt Baky László: ■ •
A kaposVári uépügvészség kinyomozta az I9)í)-es feliérterrcy* egy ik töinegvérongzésének hátteret. Frank László, a kaposvári népűgyészség rezelője az alábbiakban számol be a Ilorthy-hri békék véres munkájáról:
— 1910 szeptember 16-án éjjol liatl különítményes ti<zt jelent meg a kaposvári ügíeszség fogházában és _ a varmegyei »uraiicsnoíc szolgálati jegy ével öt politikai fogoly kiadásit kérték. A szolgálati, jegy ázerint szemlíesités céljaitól \olt Vzükségűk :r/ öt fogolyra. A fogház előtt szekérre ráírták a szerencsét letteket, akik rögtön sejtették,, hogy iuiról .van szó, mert (i szekereken ásók és iaj''átok is voltak. A megkötözött és íevolverekkftl -sakkbajt tartott erülte-íeket a fehérterroristák a Xádasoy-erdőbe hurcolták, ött .felkoncoltak őket é* holttesteiket elásták.
— A nyomozás során megállapítottuk, hogy a csoportot Baky" László vezette. Akkor meg főhadnagy volt. Bűntársai közül Jaotrich János jelenleg-a kaposvári népügyészsée foglya , Polgár Elek szökésben van, Pán-czél Lóránt öugyilkós lett, Páoczél Miklós Franciaországban bujjfál. , A kaposvári Nemzeti Bizottság •az 1918-as köztársaság öt kaposvári vértanújának: Szalma, Tóth, Farkas.; Latincza és Lovin mimkásmozgalmi vezetőknek emléktáblát állított a város főterén. . • '' r. . .
— B5Hpa<i mdokitok vasirnap délelőtt 10 órakor fontos Q^vben j«Jen jenek meg a czakszervezejbrn. Vezetőség. .
l\
őf megvő<leni>A gyilkosság ís ogy ilyen vesz*kpdés aikaImávaf,történt, amikor, hogy a megíámadött énivs-apán- segí»Szabó .János egy fejszét vágott öccséhoz. A fejsze foka szOren(>'';len^l az áldozat ko-tytnyájálw» hasított, azonnali haljw fát ok>»/.va, A-Vádat dr. Takács Jó-zse-f űgvősz képviselte, tűig a vwlel-n.et «fr. Peirius József fieyvéd látt!» e''. v\ jvrbeszér<lok elha.-xgz^''i uüin :t bin>ság Ut''.i/icskozásrL voutilt visz-'' sza. majd kihirdette ítél -tét. amely szerint Szabó J áttolt •"> évi és Szafx''» Györgyöt ö évi- lW"»rtőnl>üntoU«re itélte." Mindkét, vádlottnál kimondták az öt- évi |K>iitikai jogvesztést is. Az ítéletet ugy a védő. mint az
ügvész megfellebbezte. % +
Hirdetmény.
Honvédség tagjainak igazolása.
A zalavármegyei 34. bonv. kleg. pság IgazoIóbtzottsAga által tebruár 19-én az alább felsorolt honvéd egyének lesznek zárt Igazoló eljárás alá vpnva:
Svastiis Kleníér ny. ál); ezredes AndnL«hida. Posztoczky Pá^ny. álL ezredes Ahraháinhegy\ Pplniczky Lajos ny: áll. ménoskari Wzí^des Keszthely, gróf Batthyány Béiö nv. áll. ezredes ZalaegerézegS Konkoly Jer;ó ny. áll. abzrodes Keszthel,)'', Poiíl IVrlft ny. áll. aíezrotfoa "Badacsonytomaj. .Moyses Antal nv. áll. ón»..így Kévtólöp, Petrovits György ny. áll.''-¿Suvadó* Vigánt-Pöíend, Sztankovszkv Iutte szkv. fzázáUos» Zalaszentmihályfa, Horváth Ferenc ny. áll. alhaílnogv KésztItcly, Karkas Lajos ny. áll'', bzv. alhadnagy Nagy kanizsa, Jákii Lajos ny. áll. ál-'' liadüagy Na^ykaniz^, Vörös Alikkis nv. álf. alhadnagy Nagykanizsa, vitéz Czimlory István ny. áll. főtörwu őrmcster». Balatonarács, - Kroct?r Gyula nv.''Áll. írnok főtörzsőnnester Készthely, Bakács Lajos ny. öl főtörzsőrmester Keszthely, méz Bujdosó István ny. áll. nyt. főtörzsőrmester Ketjztbely, vitéz Kovács let-vátt ny*. áll. főtörzsőrmester Koszt--hely, vitéz .Szabó János nv. áll. főtörzsőrmester-Keszthely, Varga István nv. áll. fótőrzsőrmcftier Készt-boly, Xisnik Lipót jjy. áll. fótörzs-órmeékjr .Lwencciomaj, Aíplnár Fe«-'' renc ny. áll. főtörzsőrmester Nagy-
l*nr\l«0fl l)mO»^ « ''KlAaM.t TVk• /. I I
Szombaton : cigarettakiosziás, szerdán: sókio&ztás
Csütörtöki Vijuununkbm megjrtuk, {togy Nacryloinizsánt ci<rnretta-eflát-mánv étkezett, anielyet a KöJióiej- * itezési Hrvatal a ti-afikoknak ki-''osztás. wljáivil már átadott. Mint mogirfuk, fejlaponként 10 drb. cí-garéitára tarthat mindenki igényt, hatiWigila^ meg;«!lapított áron. Mini azt a.''Zala a főisj)ánnal fojy-- Látott heszéígrt;^ alapjan megírta, Nagykanizsa '' A^roRának a főispájl, mint közéit^moeési kormánybiztos egy "ragon sót utalt ki. A sókíutalásról- szóló rendelkezést tegnap írták alá, azonnal postázták és -ha nveg-érkezUc a nagykanizsai KözélcluH;- . zési lítvatalboz, :ugy rögtön intéz-ködnek, hogy minden sójcgípcl »7>n- i riolkező lakos tt^yancttak. ^Tiatőságí J áron SO dkg. sót kapjon. A kiosztás ; . valószínűleg szerdán történik ''meg. ■
Drávamenli légiósok a nép- 1 birólág előtt r " j
A népbiróság dr. Arató tanácsa tegnap tárgyalta Sveeletz .György kénen dbeli háborús bűnügyéi Sveeletz tagja volt molnári községben a fegyveres párt&zolgálátosoknak, amr ért egy ízben fizetséget is kapot|. . Majd 1945 évi fanu*r hó végen a t kötelező bevonuláskor nem ^a ma-^gyar alakulathoz ment, hanem a | Drávamenti légiósokhoz, ahol a né-| met egyenniba viselése kötelező ; volt..Sveeletz fötárgyalásán megjelent tanuként Szalai -István is, akt ugyanennek az alakulatnak volt a tagja. Az ügyész indítványára a nép bíróság letartóztatta Szalait. Főtár gyalását Sveeletz Györgyével együtt nyomban megtartotta. Mindkettő két hónapig a német katonaság érdekeit szolgálta. Amikor a légiósokat kivitték Németországba» Sveeletz György és Szalai István megsxök-tek az alakulattól. A népbiróság ezt az enyhítő körülményt figyelembe vette és hosszas tanácskozás után t Sveeletz. György öt 1 rendbeli népellenes bűntettért 6 havi börtönbüntetésre és 5 évi politikai jogvesztésre Ítélte, mig Szalai Istvánt felmentette. A népügyész mindkét Ügyben fellebbezett.
• Menekültügy az Egyesült
Nemzetek''előtt \ tf
'' London, itbmär 7 Az Egyesült. Nemzetek'' tegiiapi ülésén megalakították a menekült- ■ ügyi albizottságot»,raelynek feladata a menekültek Icécdésének sürgős megoldása, hazájukba való visszajuttatása. A Quisliitgek, árulók, ná-" cik és háborús ; bűnösöket, akik együttműködtek az'' Egyesült Nemzetek ellenségeivel, nem lehet menekülteknek tekinteni és nem részesülhetnek az Egyesült Nemzetek védelmében. ••> .
Bob Antal beszél a kommunista - Párt hétfői tag{|yfl!ésén
Mfeit azt tegnspi számunkban megírtuk, a Magyar Kommunista Párt II-én, hétfőn déí»tán fél 6 órakor taggyűlést tart Mint értesülünk, a. taggyűlésen Rob Antal, a Kommunista Párt központi kiküldöttje nagy. politikai beszámolót tart &-beszámolón- nemcsak a bel-, de külpolitikai kérdésekkel is foglalkozik, megvilágítva a közeli békeszerződés magyar esélyeit is. Á taggyűlésen Hegyi János titkár szervezési kérdésekről beszél, amit hozzászólás és vita fog követni. A Taggyűlésen a megjelenés szigoiuan kötelező.
50.000 magyar deportáltat öltek meg Ravensbrückben
A náci háborús főbünösök perének tárgyalásán tanuként hallgattak ki egy francia nöt, aki á hírhedt ravensbröcki haláltáborban szenvedett másfél ¿ven át Vallomásakor rán többek között elmondotta, hogy közel százezer magyar munkaszolgálatost és deportáltat hdztak 1944. tavaszától a táborba. A gázkamrákban a tanú szerint több mint ötvenezer magyar foglyot öltek meg Hertzman Gestapo-fönök rendelkezésére. .
Tizenötévi fegyházra ítéltek egy vetkőztető rablót
kanizsa. Pusztai Tamás ny. áll. íö-
- törzsőrmester Nagykanizsa, Vúla Já-nos ny. áll. törzsőrmester Keszthely, Dombi Ferienc nv. áll. törzsőrnxstór Dís/joI. AranvoSvJózsef ny. áll.-törzs-őrmester K agy kanizsa", M^o^k^
- Ágoston ny; áll* őrmester Lotenve, Kiss Kálmán ny. áll. őrmester Le-
„tenye, líalassa István nv. álL sza-kaszwzető. Ltflenye. Kovát-s Ágoston ny. áll. szakaszvezető Nagykanizsa.
Felkérem a közönséget, ~tia valaki a fent nevezettek olyan egyéni, vagy politikai magatArtásárőL iiletve cselekményéről tud, melyek á magyar nép éraekeit sértették, ragy sértik, ezt és az erre ronatkoző . bizonyítéké- \ kat a bizottság elnökének," Sajna Ödön kereskedelmi- középiskolai tanárnak (lakc^n: Zalaegerszeg, Rá-, kóczi-utca 44. ez.) személyesen vagy írásban haladéktalanul jelentse. -
Figyelmeztetem azonban a bejerN-lentőket, hogy Írásbeli bejelentés csak akkor vehető figyelembe, ba;'' a bejelentő oerét és lakcímét is. feU . tünteti. . ,-í
Figyelmeztetem az igazolás alá von-ta.kat.hogy tárgyalásra külön személyre szóló idézésre kell csak megjelenni. .
Zalaegerszegi 34 honv. ''kfe%. púig ! Igazoló Biioltság titkársága*. -i '' -'''' " 11 * '' — A MetevroUfiaí Ivtáza* jeUatisa. Válható Időjárás pentekestlgrt>i«bb tíétHrs észald és nyugati szél, fdböálToesltofc több helyen esó, egyes helyeken bózip*.; " Éjjel gyenge fagyok, s nappali btoérséfc» r let emelkedni fog. / -v^-"*''^
Z^ámboki Vendel 19 éves ablaktisztító három, más hatóság által elfogott személlyel együtt betöréseket, rablásokat követett el és több izben (¿vetkőztette áldozatait A rögtönitélő biróság most vonta felelősségre Zsámboki Vendelt és 15 évi "fegyházra ítélte.
AAAAAAAAA^ AAA^^AAAAAAAA^AA

1
- , . v- Hirdetmény.
A Pécsi Vasutas Nagykanizsaie-T Fdhimm a hatóságod termet*, tarté*-
Folyó hó 10 én, visáróap látja veadégQ) -visszafagó baritsigos mérkózteen az NVTE csapata a Pécsi Vasutas SK labda-rngő gárdajáL A PVSK az NB-bCn a "bajnoki láblátat 2 helyén végzett, meeetőive a nagynevű Csépjeit, Szolnokot és MTK t Ez a nagysierü lel;esí>mény igazolja a pécsi csapat tudását és eróotétét. A december 33-áo Pécsett megtartott PVSK-NVTE mérkőzésen a NVIE 6:1 (2: l;es ered mÍnnyel íu yos vereséget szenvedett A métkozés a mltodik főidőben dőlt d, melyet a PVSK nagyobb bóíölécyétd fo ieayesen nyert Az "NVTE erősen készül, hogy a visszavágó nfarkózésen ÜikOszö-Jülje a csof bát és hazai pátyáo jobb ered-mén^ t akar* kicsikarni. A csap d edzésivel ismét Kristóf Károly foglalkozik és minden IgyekdétEfd azon tio, hogy hazai pályán megőrizze csapatának immár több mint 2 éve tartó veretlenségét At NVTE a lehdö | legjobb Összeállításban lép pályára és ta!ó- ! szfaO, hogy a csatársorban több idegen | Játékossal erösit. Etek szerint vasárnap \ erős hamu nivós küzdelemnek lesz-tanoda j Nagykanizsa sportszerető közönsége.. . ;
Támogasd a Nemzeti Segélyt I j

kodó összes volt csendőrség! egyéneket hogy a rendőrség politikai osztály vezető- . Jénel folyó bó 11-1* igazolásuk és eyíiTán- * tartásba vételtU végett jelartkeczeocfc.
, / RfídMypháxy.
Zsebnap/drak léwdl- . Uloti dron kap^a/ók a Zala KMadó&Íz?alalát*an
APRÓHIRDETÉSEK
Korpát kratpHfal elcaeréloéV. Om a
kiadóban-- . '' . '' -2M
Egy szegény msooy .e''vaszfeüe kal~ ; 4 eaait vagy ax Árpid utcában vágy a placoo. A másnak értéktelen kulcsokat kérem " adnt a kladóhivataH». . .
ZAU peKtíkai aaai£p >
KtiU: .Klzfazásságl R. T. N^ykaabesa* Szarkssztisért és Idattsért falst taamlsai
Nyomsiott a''jí&«fardasági R. T^Nag-
Uwliii* nrotadápTbsn riagyki KjtcálfriW: Z«W Kán^y
■"ff

( A nagy kanizsai törvény ^zék bfm-tétő tanácsa tegnap tárgyalta a Vörrú k(fes<y-g!ie;i eífcöteietl gyermek, "illetrr tostrérgyilkossáirot. Mint la-pn:íkl:án Artt már íöbbizl>en közöltük, :J«tván?- vörrüi gazdálkodót. • .¡css^tj^. SznUV György ér^bátyja, S/aÜ-o Játios* ijioggvi 1 kolt.ikl^ Az •i^y.''.mindkét \ádlottai ^zAuífOíCos vádolt*, még. 1 ''¿y Szabó mint Szabó -láfio uzzai vt''-ikik.rzt''k. hosv a Igviikos^ágot «»nv.''dol »mból kö\«tték ¿1. A kihallgatott tanuk ; ¿azolták.-bngy S/aIstván ö^sze-fé''.ltefetien. durva t''»>W''ífi"''.inber volt,;akt ugy testvér ivel, mint édes-apjátaí'' s/emlxm ''eiaV/akosaii visel-í:e<Ldt. Tajiuk állították, hog> a 70 »''•ves <''-tfe-.-aj»ját állandóan ürötu—verbí roiiír bátyja. 4;uto^ igyekezett
51. vévfolyam. 34. szám
Nagykanizsa, 1946 február 10. vasárnap
Ára 3000 pengő.
Demokratikus politikai napilap.
Szerkeszti : Benoze Jenő főszerkesztő.
Szerkesztőség éa kiadóhivatal: Fő-ót 5. szám. Tolefo*: 2''.
Bencze Jenő:
Háláira ítéltek
Ne tessék félreérteni, n.tn állítottak biróság elé. nem volt ügyész, aki vadai emeljen ellenein. nem voll védő, aki védelmeméi ellássa, hanem a nyilasvilág száraonkéró székénekegye jj.es folytatásaképpen egy fehér terroristákból álló likasa-« vér-birósága mondta ki ellenem .a'' halálos Ítéletet. A legelső voltam azon a lislán. akikkel veszni akartak 6s hogy komolyan -(lollák gyilkossági szándékuk végrehajtását, a''/A mi sem bizo-nyitja jobban, mint. az. hogv lefogásuk elölt pár nappal, a késő esii órákban egy lövés dördült t;\ és golyó fütyüli eUa fülem mellett. Szivem egyetlen ütemmel sem veri többel, pyugodtan lé[»deliem tovább, vártain a második lövést, "ami azonban nem következett be.
Nem személyes sérelemért kérek ill szól. Világos volt előttem. amikor a Nemzeti Bizottság felkérésére a lap szerkesztéséi elvállaltam, hogy veszélyes ulra léptem, hogy .minden bozótból. minden utca hajlatitól, minden kapualjból gyilkos fegyverek irányulnak nrtjd fehíir. de az is világos volt előttem, hogy kötelességem nepizetemmel és e város józanul gondolkodó, becsületes polgáraival szemlx-n elvállalnom a legnehezebb munkát ; a lelkek megnyerését a demokráciának. a szeretetnek és az cgyináslioz való tartrTzásnak .Vmiko^* tíz hónappal ezelőtt át-velleni a lap vezetéséi, első cikkeimben kijelentettem, hogy s/erkeszlöségi szoljából, addig, amíg én oll leszek, a gyűlöletnek egyetlen szikrája sem fog kipattanni. Ezt az ígéretemet maradéktalanul be is i irtott :m Soha ártatlan qnherl meg nem vádoltunk: pártokon felülállva harcoltam és harcolni fogok minden igazságtalanság ellen, de kíméletlen keménységgel köve-leltem és követeiéin ezután is a társadalomból való kiközösítéséi mindazoknak, akik aktív részt vetlek a gyilkosságokban., akik szellemileg vagy cselekvő-leg hozzájárultak az ország ro.n-badöntéséhez. akik sunyi módon meghúzódva vámszedői voltak a nyilasvilág gaztetteinek I.e kell tehát szögeznem, liogv nincs-az a lör. revolver, puska vagy géppisztoly. ami erről az útról egy hajszálnyit is eltériIhelne.. Nem félek ! Az elmúlt idők megtanítottak. hogy félelem nélkül nézzek szrenélK'' százféle halálnak. Hosszú hónapokon át napont i találkoztam a nagy Kaszással, számtalanszor kezetfogtam vele. igy tehát jól ismerem. Engem u halállal elrémíteni már nem lehet, há kell. hát osztozni fogok Somogyi és Bacsó sorsában.
De szentélyemen tnlmcnően lehetnek ennek a szervezkedésnek sokkal sulvosabb következ-
ményei is. Kgy a halálos sebéből feltápászkodó nemzet, amely nz elmúlt évben példátlanul nehéz harcokat folytatott fennmaradásáért. dolgozói tíz körmükkel kaparlak ki az életet a romok közül, éhezve, fázva, rongyosan megmulatta, hogy méltó a nagy drotoktViciák bizalmára. Az egyik kezéwi romokat lakar/io.l és éj viteti, a másik kezével harc ban állott és harcban áll ma j>. a reakció . ellen. Hz a nemzet, amely utolsónak 1 rogyta cl Ilit ler táborai. a legejső volt. m* ly lyel helyreállitotíák a diploma eiai kapcsolatokat azok a nem zetek, akik ellen mérhetetlen, bű nökel kövelett el. Bizalnrat elő legeztek, mert méltónak ítéltek • erre berniünkéi. Most ezt a bi zalmal vkarj.i megingatni .egy fasiszta katonatisztekből és uri-fiukhól verbuvált szervezkedés.
Békekötés é*{ítt állunk, min den attól függ, uogy tudunk .az egyéves multunkkal hélytállani. meri megmérettünk és mt^sz-ám láttattunk. Világos, hogy a fasiszta vipera.mérgével mjegfer-
wwwywwmwwwwww*
tözött uriliuk célja az ortzághan történő zavarkeltés mellett, újra bizalmatlanságot kelteni azokban a hatalmakban, melyeknek jóindulatától életünk, és halálunk függ~ Nem vitás, hogy a leggyalázatosabb hazaárulás, hűtlenség és lázadás tényével állunk szembeu, éppen ezért olyan példát kell statuálni, amely egyszer és ,mindenkorra elveszi ezeknek a munkátlan gazfickóknak a kedvéi, hogy újra hasonló próbálkozásokba kezdjenek
Végtelen ostobaságukra jellemző.- hQgy célul tűzték .n.iguk elé íiómbös tíyula politikájának visszaállítását, az orosz haderő ki veréséi Magyarországról, \ng-iia és Amerika leverését, mej-l másképp clképzelliibU''tU-n. !»<> gyan tudlak volna politikai céljaikat megvalósítani. Vissz.» akarták állítani a zöld inget, a géppisztolyt, hogy húllahegyek-kel szórják leír az országol és oly szakadékba lökjék a népet. t ahonnan fclemLlkedés soha lob hé nem lenne.
Csak napokkal ezelőtt kiáltof luk ki a köztársaságot. iktattuk lörvénylx.* a legszentebb emlxxi jogokat. Ezek az ugi. gyáva gyil


kosok mosl a köztársaság elleu fordultak, meg akarták ölni a szabadságot, el akarták orozni az emberi jogokat, mvlvek minden becsületes cur ert-ebben .tz országban megilletnek. Izsák^ Orgovány, Sióíok kezdeti sebességével akarlak indulni, hogy Végül is Héjjasok, Oszlenbur-gok, Prónaiak példáján felbuzdulva. t jvidék vérfürdőjén át eljussanak emliíermilliők lemészárlásáig. Ezt akarták !
Ne próbálkozzon senki se. azzal, hogy gyermekes csínynek tüntesse fel.ezeknek a léhűtő.uri „stihaiicoknak határtalan biitasá-gál Emlékezzünk, hogy a nyilasok akkor gyilkolták halomra áldozataikat, amikor :v Vörös Hadsereg már körülzárta a fővárosi Butaságuknál (jsak állati gonoszságuk volt nagyobb A reakció minden bjzonny;/ megpróbálkozik egy kézlegyintéssel élmtenni az események mellett — de a Köztársaság és a magyarság nehezen megszerzett jóhirnevént''k védelmében a nép-ügv ész seg résen áll és a népbiróság nuuulja ntajU ki az utolsó szól

Az Egyesült Nemzetek
közgyűlését valószínű szerdán befejezik
A bolgár kormányt egyelőre nem ismerik el az angolszász hatalmak -Fasiszta-szervezkedést lepleztek le Nagykanizsán .--
• Az Egyesűit Nemzetek közgyűlése «lé a legközelebbi rppokban brit határozati javaslatot terjesztenek be a vííág élelmiszerhiányával kapoaolatban. Byrnas külügyminiszter a sajtó képviselői előtt tegnap este kijelentette, hogy legközelebb üzenettel közli Bevinnal és Molotovval, hogy a tavasszal Párizsban tartandó békeértekezlet megtartása ftifatt nem* ragaszkodik • három nagyhatalom áprílisbsn. megtartandó külügyminiszteri találkozójához. Byrnesnek reménye van arra, hogy Németországgs! és Japánnal a békeszerződés 18 hónapon belül elkészül Az előkészít^ munkát el lehat végezni, mihelyt megkötöttél» a békeszerződést Olaszországgal és a volt csatlós államokkal. Az olasz gyarmatpolitikával kaposolatban ismertette a volt londoni külügyminiszteri konferencián elfogadott toryet, mely szeriqt 10 évre elténörzö bizottságot állítanának fel s volt olasz gyarmatokon, Eritraában, Szumatrában és « Szonaáliföldön és 10 é* megfigyelése • után döntenének s gyarmatok sorsáról. Kijelentette, hogy Bulgáriában* nincs haladás a moszkvai egyezmény szarint a kormány kibővítésére és ezért a bolgár kormányt egyelőre nem ismerik el.,''
Az Egyesült Nemzetek közgyűlését valószínűleg kedden vagy szerdán befejezik.lA legnagyobb érdeklődés s biztonsági tanács ütésére Irányul, amely az indonézisi kérdéssel foglalkozik.. Azt remélik, hogy ¿¿fezen kérdés tárgyalását mt este befejezik. Az Egyesűit Nemzetek teljes ülésén .''megvitatásra kerül egy nemzetközi sajtóértekezlet összehívása és a közgyűlés második ülésének kföpontjs. A közgyűlés nem vesz fel további kérdést tárgysorozatára.
Kivégzik a „maláji tigris" !
Tokió, február ü Beszámoltunk már róla, hogy Vamashila" tábornokot, a hírhedi- maláji tigrist-,..a Fülöp-szigetek- egykori japán parancsnokai, sokszáz eniber lemészárlásáért év embertelen, kínzásokért háláira ítélte egy amerikai haditörvényszék. Minthogy Yamas''hila fellebbezését'' elutasították. MacArthur lábornok .parancsot adott á halálos- ítélet végrehajtására. Mac Arthur elrendelte még. hogy a véreskezű japán tábornokot kivégzés elolt fosszák meg egyenruhájától és kitüntetéséitől.v*
Truman az elelmiszerváiság miatt elhalasztotta szabadságát
.Washington, február l) Az angol éielrfiezésügyi n>i-niszter ki/eljenlctte^: högy sok élelmiszerben a hiány tovább
fart és tovább kell folytatni az élelmiszerek állami ellenőrzéséi. Az eiienzéki pártok az élelmiszerhiány miatt támadják a korttu''myt és azl állítják, hogy .az ellenzék elölt eltitkolta a való helyzetet, pedig közös összefogással az éíélmiszerválságot k''hel''ett volna oldani.. ÍVumau elnök Washingtonban bejelentette. hog>* az éleimiszerválság-ra" való tekintettel elhalasztott.''» szabadságát.
V 1 * * ■ j " -
i A tőrök sajtó érdekes megállapítása
Ankara, február 9 A tőrök sajtó a legnagyobb részletességgel ir azokról a veszélyekről. melyek a- békét fenyegetik. ha eltűrik, hogy n nemzetközi fasiszták tovább folytathassák ágit adójukat A görögországi helyzet mérséklet-Ve fogja indítani az érdekelteket i a keíeljeurópai és a közelkejeti
kérdésekben Annyi tény, ha Anglia és'' Amerika elistrtéri az uj bolgár, roinán és görög kormányokat. ez megnyugtató h-elv-zet. de Törökország továbbra is veszélyben érzi magát és ez arra indítja, hogy hadseregét fegyverben tartsa. Ez a ttfffy nagymértékben járul hozzá az clelzni-szerhelyzJetlK''z. .mert ellenkező $sétben Törökország másfélmillió tonna búzát, húst. zsirt és más élelmiszerekét szállíthatna.
Washingtonból 25 repüJógépen indultak el Görögországba az amerikai megfigyelők, ho^y a göröz választásokat tnegfiíryelj^k, amelyet máréius 81-én tartaroik meg.
m ■
- A moszkvai egészségügyi hatóságok náthaláz-jái-vánnyal küzdenek és minden intézkedést megtettek a járván v megakadályozásái-a j§s leküzdésére.
ZALA
1046. február 30
Éftink!
Talán^már régen eltemetett ennek a'' városnak az ifjúsága l>ennünfcei-Talán már non: is ól az omberok 3>lkébon ennek a szónak a tudata, amely még erelótt egy fékszton-- dővcf sokaknak annvi örömet és szórakozást nvujtott. MA-DÍSz. A cim ''után helvezvo a szót, talán iohetot-lonnok tűnik- Podig igy van. Élünk, inert akarunk! Akaratunk podig olvan talajból fakad, amelyet munkánk teritéke CmiőzöU és Öntöz még ma is a fővárosban.
Egy olyan -egyesület. amelynek az rölt á zászlajára irva. hogy »Egységben az erő« nem zuhanhat '' a tátongó szakadékba csak azért, mert ennek a zászlónak i hordozói * kanizsai viszonylatban olyanok voltak, akik a szakadék szélét* állították.
A nagykanizsai szervezet olyan1 vezetőkre bizta sorsát, akik minden önvizsgálat nélkül épjrott tovékenv-kxxhoks ahol a nemzet legféltettebb ügyv forszot! koekán. a magyar érdek, a magyar igazság. a magyar ifjúság ügye. OKanok voltak, akik nem. törték a bírálatét, csak a tömjé-rá>zésrkő»etolték meg és a tapsot.
Itt állunk a szakadék szélén, de Örömmel adjak Nagykanizsa ifjú-íjának tudtára, hogy utunk felfelé vezet. Ez az ut rögös lesz, do .vállaljuk a munkát azért, mert nehéz. A munkán korosztiU akarjuk jogain-^ kat kiharcolni. Cselekvő a handa-baiKlázást óvatosan kerülő vézetésé-gOt fogunk élotrehivni. Olyan ve-rető>íég kell nekünk, amely a közös ak~aj-at végrehajtó szerve lesz. l)e mielőtt «kezdjük munkánkat, kitárjuk az abbikot, hogy bejöhessen a demokrácia tiszta, szabad levegője. .A '' tiszta friss légkörbon }»ediV mindenekelőtt szövetségünk jelenlegi valós/erű arcát akarjuk mutatni, mert az a niDgsrvózódésünk, hogy csak a valóság lieiye^ é-s. teljen megismeré** után ébredünk csak rá feladatainkra isi tudunk rálépni az egyetlen, az igaz ulra. Arra az útra, amely cál-kiíüzésoink: nu-gvaűósitásáboz vezet. Olyan szövetségi életet akarunk, amelybon mindhárom társadalmi osztály összefogása, a szabadság és a demokrácia uralkodik. Tudjuk úzt, hogy ezért a demokráciáért harcolnunk kell, önmagunkból kell kiépítenünk. mert olsősorban önmagunknak teremtjük meg. Kbbo a lurcba | az ifjúság minél szélesebb rétegeit Te akarjuk kapcsolni és megLuiitjuk j őket állást''foglalni sorsdöntő kérdésekben. Azt akarjak, hogy a MA-Dl Sz a politikai, társadalmi é«''szcl- : femi életnek komoly tényezője, az igazságért és szabadságért szünet nélkül céltudatosan harcoló magyar i dolgozó ifjúság szervezete legyen. Igyekezni.fogunk,''Hogy a lA» szórakozás és a nagv handabandázás között negtaláljuk az arany középutat, amelyeit- minden ifjúnak érdemes lesz elindulni. IIivünk minden haladó esőt szövets^gün kbe, akiknek túlsúlyával fel fogjuk számolni a reakciós mult maradványait, mert tudjuk azt, hogy a reakció reményeinek egyik forrása a demokratikus ifjúság egységének hiánya. Nem vágy unk politikameiy.es szövetség: do minden pártpolitikát és felekezeti agitációt szövetségünkből kizármik. Demokr»tíkii$ átiv/volésscl az ifjúság öntevékenységét akarjuk előmozdítani a nemzetépítés gazdasági, kulturális és társadalmi feladataiban. Egy nagy államfő mondotta: >A legértékesebb állami hitel afc ifjúság :«ryre!eje<í. Hpjien ennek kapcsán szükséges és értékes Ismerőieket akarunk nyújtani tagjainknak, hogy lehetővé tegy ük számukra értékes ós szabad tudásuk kapcsán azt, vhogy a demokráciához a talajt előkészítsék és neveljék a jövő nemzedéket öntudatos és a szabadságukkal élni is tudó magyar* ifjúig közösségévé.
Minden haiadó 6zell»mü ifjusí''i^ri egyesülettel oedíg a legteljeH>M) megértés Szellemében akarunk sorompóba állni a demokráciáért.
Mindenkit, aki menetei velünk
«en a^Btmr, testvérnek tekintünk, mert tudjuk, hogy elég volt a kollektív gyűlölködésből. Azt akarjuk, hoiry órezzék mog hangunkon és tekintetünkön, hogy ogy föléledni akaró nemzetnek a fiai vagyunk.
Küzdoai egymásért ós önmagunkért! Ennek értelmében fogunk cselekedni és fogadjuk, hogv a magyar demokrácia legbátrabb. Togharcosabb
és ke^keménvöhh fiataljai kezünk.
Szivünket őszintén feltárjuk és h:sz-szük- hogy milnkánknak mog is k>sz az eredménye, szilárd fundamentumra akarunk épiioni és érre az építő munkára hívjuk a város haladó ifjúságát annak a szónak a> jegyében, amelyik nem ismer gyengébb é-> erősebb nemot.
XémtHi Józsct
Igy láttam Budapestet
Aj: olmult napokban betoglátoga-téban voltam: ogy beteg ország beteg fővárijában.* Eletem első huszonhat évét. Budapesten töltöttem S amikor a nagv világégés után hazajöttem, munkaköröm lianuirosan Nagykanizsára szólított. Most pár napot uira "Budapesten töltöttem és örömmel állapítottam mog. hogy a boteg város tüivan a krizisen: elindult a gyógyulás ürjás'' Budapest csakúgy, mint "az ország. • ^
Már az utazás is kellemes meglepetés volt: beablakozott vonaton mo-nctwjndszoröDn érkeztünk Budapestre. A Délivasutnál még nem állanak a luxusautók, sem a tdxik s bizony az igazi egyenjogúság szellemében cinenk csomagjaikat a Kossuth-hí«? Jelé a pesti oldalra igyekvők. Kos-suth-hid! A fényárban uszó hídon vörös drapérián:"Kljén Geró, a hídépítő miniszter. Rs zsebemben a legfrissebb újság: »''népbiróság halálra itélle .Mohait, a hideobbantó polgármestert. Igen. Ök robbantottak, mi épitüiik*. Az ő robbantásuk az oka annak, hogy a pestkörnyéki kisgazda kocsijával" fél napig \tbsz--tegel az Alkotmány-utcában, hogy a főváros egyetlen hidjáo áthajthasson; az ő robbantásuk miatt áll lyukas cipóién, nyűtt kabátban l*e-í^éuapeöli rendőr, az ó robbantásuk miatt fogad kabátban és sálial ft nyakán az igazság ügy-miniszter.
'' Most is lia.1 látszanák robbantások a budapesti éjszakában, ijesztő, szörnyű mementői a tavalyi télnek. J)e uiilyen tnás robbantások özek! A Vörös Hadsereg katonái robbantják 3 Duna jegét valahol a régi Lánchíd helyén, amelynek pillérei tenyogető '' felé 1 ősségre vonással emelkednek ki a zajló Dunából, hogy elhárítsák az árvízveszélyt.
A budapesti életben vaiamf ujat láttam, ami kolienioson l^xjtt aeg
azután a — megvallom őszintén — kicsit feszült hangulat után, amely a nagykanizsai légkörijén érezhető: kezdik szeretni,'' megbecsülni egymást az emltorek, mintha rájöttek volna, hogy igy is lehet élűi, sőt, talán csak "igy lehet és kell élni.
Budapesten ért a köztársaság kikiáltásának felejthetetlen ünnope. Az ünnepség alatt a Ku.ria épületében volt dolgom: a több találatot kapott ig3zságügvi székházba eljutottak a hangfoszlányok: Tjldv Zoltán .be-széíle, a -Himnusz és az Internaeio-nalé akkordjai s ugy tünt''fel, mint-lia a Lekötött szeniü Igazság istenasszony kikandikálna kendője mí»gül te n»¿elégedetten néz Ip a2 ünneplő tömegre,''mert ''átja, hogv* most már tényleg az ''»ág útjára lépett az^ ország. "x úi szemével a Zeneakadémia fe.i tekintett Justitia, alrol néhány nappal a köztársaság n.egszükítésb utan kezdtí felelős-s''-gro vonni a inépbiróság Szálasi Fe-icnoet- és kormányát.
Az ország fővárosa a köztársaság kikiáltási éa az országrontó bitangok tárgyalása közben éh a maga dol-'' gozó életét, hog\- jóvát>gyo az elmúlt 25 év mulasztásait és eljuttassa az uj magyar köztársaságot megérdemelt IteKérc: a demokratikus néi^k nagy családjába.
Kzt láttam és tapaaz^rltAm Buda-|je»teii. Visszaérkezve Nagy kan izsár.i tudomásomra jutott, hogy néhány éretlen fickó, akikot nyugodtan nevezhetnék gazembereknek ís. a nagy -nehezei lábbadozó ország békéjére töriuík. ígérem, hogy a nagykanizsai népügyészség és népbiróság oda fog suitani, n:eri n.fin. ongoílhot:, hogy néhány dologtalan kalandor visszarántsa az országot arról a fejlődni uiról. amolvro a dolgozók százezrei éhezve és fázva, nélkülözvo rávezetni igyekeznek. Dr. Jtvftkai György
Hajlékot a muzeumnak és a városi könyvtárnak
Haladéktalan intézkedést köveMfiak ^
Városunk az elmúlt é«izod<akbep mostohagy ermekként kezelte a várót» muzeumát és könyvtárát. A vezetőségnek nemtörődömsége dacára w az alaphoz «zükséges anyaggyüjt''»-sel felhívtuk a fővárosi* szakkörök figyelrbét. A szakszerű anyaggyűjtés természetesen a megbízott rezotó és,alkalmazott érdeme, akik ponto-'' san egy ért izeden keresztül szinte a -emmiból varázsoltak értékes ah>a got. -
A város mindenkori jxjlgárn>o»fc}-teí, ku 11ürügyekben elécuJói szerepet letöltő főjegyzői, valamint képvíselú-testülete sohasem tartotta eruiit/fínj-méltónak a fontom kulturintézménv-r.ok ügyét. Evenként kiutalhat tik nó-hány jxíngő *ellátmi''mynakc norwött összeget, ami tintára, tollra, ptpi-'' rosra és esetleg 3 —4 kötőt könyvr.-v<Wt elég^ *
Hogy ^szorgalommal öe&zcjjsüj. -s.it anvagnak éuü''etct szerezz,>ní>k: e/. nekik nem volt fontos!
Hogy az anyagot mcgfobló ter-n-ekben tudományos és tanulmánsi céloki a szakszerűen feld jlgoztas6ák: oz sem''volt fontos!
Hogy; a könyvtárnak mogfeblő íielyet biztesitsaiiak és a közönsúg számán hozzáférhetőbbé tegyek: szintén nem volt fontos! -
Az ökrnánv- és levéltár külön tor-utekben való elhelyezése f.^dolgozására szintén I^tó Pál urat idéztek:- >Eh ráérünk arra még !<;
A muzoum .veeetőjo a múltban többször kérte á várost in''tsban, a tisztviseió pídig személyesen, hr^ry a városházán lévő és az adminisz^ :>ativ ügyekkel .ju">m kajwsoLitr^ levéltári anyagot''adják át a muzoum« ''nak. Az eredmény isn>eretes. A Tárosháza leégett és wle <»gyütí el égett az értekos levéltári anyag is.
Mllenben fontos volt az, hogy a szaktisxtvi£o!ő'' mindenütt dolgozzon, csak a muzeumban és a könyvtárban nem.
A muzeum anyaga — kivéve a. néprajzi részt — 70 százalékban átvészelte a háborús napok veszedelmét és a kb. 8—10 teremre való-anyag. egy raktárS7F»rü helyiségben v aiv f el hai mozTa.
A kön wt-ártorom zsufoltsiiga nuatt bozzáférketetlon az értékes szakíró-'' dalom. A''könyvtár vesztesége mintegy 27 százalék. Felhívjuk a közön'' 5<g figyelmét a munkásdernokráco^ val és egyéb tudományos dolgoWáu foglalkozó forrásmunkákra. V
Hogy fní a tennivalónk a váro*i um/eummal és könyvtárral szembúi, azt világosán láthatjuk. Helyiaég. u.ogértő támogatás a. károk iiályro-állítási munkálataivai és a muzeum további fejlesztésével szemlxm. ..
Kblien a város minden lakójának részt kell venni. Hiszen ez a kultúrintézmény nnindenkic. A szakszervezeteknek, a pórtokaak. a tanulóifjúságnak * és a közönség tör--téneti isutt^reteket kutató rétegének: mindenkinek kell, hogy rendeíkezé-sére álljon. Ez jx?dig csak egyetlen , módon lehetséges. Ha segítünk a muzeum és könwtár ügyér végár- ."i vényesen tető alá juttatni. , §
C*ondo!junk aira, hogy vannak magyar vái-osok, jnelyofovek hasooló ; kuiuirintézményeít teljesen eisöpörte a háború''vihara. Mégis megmozdult $ az-arra hivatott vezetőség- Mert a''^ magyar. nép, ha a otult feudális-kapitalista rendszerben ikényszer-ku itu rátlanságrae ís volt ítélve, az ifjú magyar népi demokrácia min: dent pl követ, hogy a nép legalsóbb rétege is tannlhasson és más nemzetek. különösen a nagy baráti nemzetek előtt bizonvithassa kifejlett történeti kultúráját C-s elhivatottságát a középeurópai nemzetok nagy sors-közösségében.
— A B«l®oeaMyi*l lotéut j«tesléM.
Várbaló Id^Jáiás szombtt estig: Me^l^i-kfl''ó északi és északnyugati szél, iplryo-móan tsös, botus Idö, hetyenktnt «so, * hőmérséklet kisaé emelkedik.
i
4
■ ■» ■■i
Valészniöleg népbtrÉság táriyalja Wiadisch Dénes egyét
Windiseli Dénes voll polgármester ügyét>cn a nagykanizsai politikai rendőrség befejezte, a • nyomozást. Mielőtt a nyomozati iratok a ítéjbftgyészséghez átkerültek volna/a Budapesten tartózkodó dr. Kotlkny Civörgy nepügrész az ügybon megi>es/.é-lést folvlalott dr. Benkö Gyula miniszteri tanácsossal, az igaz-ságügyminisztérium néphirásko d''ási osztály ának vezetőjével az iráni, hogy Windisch '' Dénes ügyét a rendes hiróság, vagy a néphíróság tárgyalja—e. A megbeszélés emlm tiyc az leli, hogy Windisch Dénesi, a közhivatalnokok munkafegyelmének fok<>-zoltahb biztosítása, tárgváhan ki adott kormányrendeletben m g-határozott népellenes büntctLrJ fogja megvádolni a nagv*kanizsai nép ügyészség.^
A rendelet szerint népelleoes bűntettben bűnös az a közhivatalnok, aki hivatali kötelességét szándékosan súlyosan megsérti és az * ország népP es demokratikus szellemben való''újjászervezését lényegesen akadályozza.
Minthogy a rendelet szerint mz eljárás csak az illetékes miniszter, jelen esetben a belügyminiszter jóváhagyásával indul-
l
hat inog, a W.indiscli-ögy • iratai mosl felkerülnek a !>elügytm-nisztérinmlioz I"gyaiussak miniszteri hozzájOTiilás kell az elő-zeles letartóztatáshoz. Ha a miniszteri hozzájárulás- megérkezik. a nagykanizsai nép ügyészség az ismeretlen helven larlóz-kofló volt polgármester ellen körözési fog kiadni.
Felemelték a villany árát
A Drávavölgyi közli velünk; A Közellátásügyi Miniszter ur az Iparügyi Miniszter úrral egyetértőleg 100.216/1946. K. M. sz. febr. 4-én kelt leirata szerint feljogosítja .a közhasználatú villamosmüyeket arra, hogys f. évi januártői kezdődően az 1944. évi egységár tizenötezerszeresét érvényesíthessék. Hozzájárult a Közellátásügyi Miniszter ur fenti eiratában ahhoz is, hogy azon fogyasztókkal szemben, akik a villamos energia fogyasztásukkal kapcsolatos számláik összegét a számla bemutatásától, számitott 8 napon belül nem egyenlítik ki, a számlázás napján érvényben volt villamosenergia-szorzószám helyett a fizetés napján érvényben levő szorzószám alapján megállapított egységárakat érvényesithetik^-
''.2
tttt
10
A''DA
Az Iparteetftfteti választás előzményei
Gondolkodtam. irjak-e-nébány sort, tájékoztassam-e liacsak részhoc is i nagy kozófSfeágot az .iparosságot közelebbről orlnb* oaon ügyről ős arra h ruaggvőződésro jutottam: nem art, ha az ipartesrük*tr>n kivüi állók is tudomást szereznek ogy«-«. r>emcsak ♦•iszomontó, ''ic valósággal megdöb-;«jntő momentoxnokrói. Mint az ipsr-testülelnek Kezel harminc év óta taeja. tóbhé-kevésbb^ ismerete, a nacyt.uiizsai iparosság —''-"n! ''. volt alkalmam uaogfigvelni a három i''vtized alatt lejátszódott to*tük>ti eseményeket is. továbbá részt vettem magam is jónéhány közgyűlésen, dinem emlékszem vissza. Inxjy val ilui i* oly "kitünóen és górdüiokénv «n kikerült volna a tisztikar uíegvála*/-tása. mint 1940 február 3-án, tehát két nappal az uj Magyar Köztársaság. kihicdeté-o után. Arra gondoltam: régié az íi>art:stiifc3tbe h Kiköltözött a denTokráeia. mert e/.t követeli a mai k.ir és ez a kívánsága a kormányzatnak is. Ehelyett, amint erról biztos tudomást szereztem, az történt, hogy a hivatalos listán ki-\ül egy másik. u. n. Demokratikus kisiparosok jelölő listája-- elnerczés-sel e» indultak a választásra, amely, mintegy megtéveszt-sül is szol^állia-tott. mert az ezon s^ereplőkei tk?-i:.okratiku> iiur>>t»knak tüntette fel, ellentétben a hivatalos listán feltün-tetí-tt jeletekkel, tehát a Jihatala-I{«irtástü''.et is diszkreditálva látszik.
Eredmény: gvó*ött a Demokra-tíkun kisiiarosok listája . mig a hi- '' vatalos teljes egészéhen ^megbukott úgyannyira, hogy még véletlenül •o;n kapott az ezen szereplók közül egv Ls szavazatot. Mielőtt föltenném n lo''rd.''st. melyik a demokratikus t-s ruolyik a reakció»» lista, talár nom éntóktolen az sem. ha közlöm, h"gy ;i/ - •ssaiparoe*vágnak egvnegytj^o sem szavazott lo.
Tudomást saenezU-m arroi is. hogy a nagykanizsai ipartestületnek, ennek a 60 ér óta fennálló törvényes szorm.ík á megalakulása .óta egészen .az u .n. nyilas-uralomig, elnökségé-leu ni búiig nagyon jól megfértek a fokkezetek egymással, akik a legnagyobb egyetéru^ben <lol józtak az egyeteme ijwrosérdekekért. .
Pedig ez a kór-zak valól»3n nak-ciós volt, ami sonki előtt sem lehet ki l^''-i^. Mégis''voltak dfuiokratiku- 1 gondolkodó ¡|*artestületi elnökök :
az igazság az. hogy az iparos-náe nagyr&ze már akkor Ls a (Vrnokrá-• ia felé menetelt.
most az történt, hogy « »győz-•os demokratikn^-listárób kihagy ták mindazokat, akik ogy igazán demokratikus párthoz ¿irtóznak és ezt mindazért tették, hogy bebizynyit-,-iuk -<io:nokratiku-« gondolkodásukat •s Iwivet biztosítóinak oivan egyéneknek. akik az Iuirédy-pártban voltak, továbbá oiyannak. aki kortose volt e.''y ipartestületi elnökjelöltnek, aki később nyilas megyevezető tisztséget töltött * be. Olyán is ran közöttük. akit a III. számú "igazoló-bizottság megfeddett.
Most tessék- felelni: melvik lista győzött?
1946-ot irunk. Az ipartostüietbe beköltözött a demokrácia...
Cziboly Ferenc férfi és nói-subóioester
fasiszta szervezkedést lepleztek le Nagykanizsán
A. politikai rendőrség hosz szantartó ny omozás után egy fa siszt i fiatalemberekből álló szer vezkedést leplezel le Nagykanizsán Miután a nyomozás, melynek szálai messzire nyúlnak, ínég befejezve nincsen, a |Kiülik ai rendőrség a szervezkedésről a sajtót nem informálta Magánértesülések szerint eddig tizenegy fiatalemi>ert t.irtózlat-l ik k- Minden jel arra rmital, hogy a rendőrség egy-re-wlkivül veszélyes társaságot tett .>tálmatlanná,
akik főbb iH''ztr/ű xZhmcfyixé*/ mc(j gt/ifkolúxára készültek és Gómhj>* Gyula fajvédő szervezet rim alatt folyiatlák az egész országot behálózni kívánó tevékenységüket. \
A népűgyészségen. altol élénk figyelcmnul kisérik a. rendőrség munkáját, kijelentették. hogy olyan értesüléseik vannak, ímelv-szitíiiI az iratok rövidesen át kerülnek n népügyészséglnrz. :imikor is ;i/ egész szervezkedési a legapróbb részletekig feltárják a köz \v lemén v előtt.
Budapaitrői jelentik:
AkiiK''k azonban nincsen nyugdíjba beszámítható 25 évi szolgálati ideje. a megállapított lu-kásadó-téritésnek csak 50 százalékára* tarthat igényt. Az özvegyeknek annak a lakásadóté-ritésnek fele összegére van igényük. ameiy rérjmc életfoeuléte esetén illette volna meg őket. Ujabb nchizsé,ek merültek tel a mAgai tanácskozásokon
Gyöngyösi külügyminiszter jelenig Prágában folytat tár-^válásukul. A tárgyalások kedden kezdődlek meg. Gyöngyösi külügyminisztert megérkezése -kor t:iemenlís. helyettes csehszlovák külügyminiszter fogadta, Kedden délután a bevezető értekezleten átadták Gyöngyösi f- külügyminiszternek a csehttlo vák kormány észrevételeit azokra a javaslatokra. melyeket ü magyar kormány tett. hzeket az ; észrevételeket ur.ír Hndapesten | kelfell volna átadni, itc tévedés i következtében akkor nem nyújtották át. A prágai md^-ar*kó-| vet vacsorát adott Gyöngyösi | külügyminiszter és kísérői tisz: í leletére Szerdán délelótt tartot-} ták az első tel>es ülést. A -ta-• náeskozások 1 és fél órán ke-; resztül tartottak. Szerd.in déi-'' iK''n C.lemenlis helyettes kulügy-| miniszter ebédet adottba magyar küldöttség tiszteletére. Al első taiuícskozások szívélyes légkörben folytak le. Később, ugylál-szik az előterjesztett ujabb csehszlovák javaslatok miatt, nehézségek merültek fel. Letartóztatták dr. Fontinyi Ferenc népügyészt
A politikai rendőrség zsarolás, megvesztegetés, közokirat-hamisítás és hivatali hataloB*-mal való. visszaélés mialt letartóztatta dr Fontány Ferenc nép-ügyészt. Hála a demokrácia erkölcsi erejének'', nincs kímélet és nincs régimódi eltussolás visz-szaélést elkövetők számára, akárkik legyenek és akármilyen 4isztet töltsenek is be
. Egy nő ellen a politikai rendőrség valamely ny ilasügyben cl^ járást indított és az ügj''et át-lette a népijgvészségre. Az ügy dr. Fontány Ferenc népügvész.-hez került s Fontány, visszaélve a nő helyzetével, egyebek kőzött ismételten súlyosan zsarolta. Amikor utoljára roár liz dollájl követelt a nőtől, azt hazudta, hogy csak így mentheti meg ujabb letartóztatástól, u nő a politikai rendőrséghez fordult. A rendőrség tanácsára a nő megjelölt tízdollárost adott át Fontány népügy észnek, majd előléplek a politikai osztály nyomozói és a súlyosarr megtévedt népügyészt letartóztatták
Uj üstőkő<
A c:istellg.indolfói esillagvizs-gáló intézet csillagászai egy uj üstököst fedezlek lel. Az üstökös olyan nagy. hogy rendes távcsövekkel is látható
Amerika követe a miniszter-
elnfiUirét
Scfrtfenfeld amerikai követ tegnap meglátogatta N''agy F.''-renc minisztei^lnököt. akivel egyórás i''^en szívélyes meglx''-szélésl folytatott.
Mii srál/ifbtt a Szovjet Magyar országnak
Az 19-15 agusztus 29-én megkötött szovjet -magyar kencskív drlmi iiieKÚ!!.«pótlás érteimébén ez év január 29-ig 3.280.500 dollár értékű áru jött a Szo v j el uniólró 1 Ma u y a r< i rszá gra A Magyarországra érkezett áruk a következők : tóbllezer tonna koksz, vasérc, ólon* cink A pamut. 155tí tonna cukor, 11.006 köbméter faanyag stb
A főváros üdvözölte a köztársaság elnökét
Budapcsl székesfőváros küldöttsége Kővágó polgármestfr vezetésével tisztelgő látogatást teli Tiltly Zoltán köztársasági elnöknél. A küldöttség művészi, pergamenre irolt.felíratott nyújtott át a köztársasági elnöknek^ és élft szóval is kiíejezte a főváros közönségének őszinte sz**-szeretetét és ü<lvözletél.
Tildv köztársasági elnököt a magyarországi szlovák fasisztaellenes szervezet hattojiyai kongresszusa üdvózólle és szeren-csekivánatait fejezte ki és igéretett tett a legbensőbb támogatásra. *
A református egyházközség 4 üdvözölte Tildv etnőköt
Ma délben a huHapesti reformál írs egyházközség küldötlscge Szabó István elnök veaetésével megjelent Tildv Zoltán köztársasági elnöknél. biztosította őszinte ragaszkodásáról és szeretetéről és kifleiezték, hogy ** kóz érdekében folytatott munkásságát minden ennfol támogatni igyekeznek és annak sikeréért mindent clkö\ietnek.
Közszolgálati alkaimazotísk, nyugdijasok ét özvegyek lakás-adótérítést kapnak
Egy ma megjelent korma ny-remieíet szerint a közszolgálati alkalmazottak január hó flBol kezdve a fizetési osztályuknak megfelelő összegű la kásádó-téri-tésf kapnak. A nyugalomba helyezett Közszolgálati alkalmazottak ugyanolyan Lakásadé-térítésben részesülnek, mint a ténvle-ges közszolgálati ajkaimazottak
Az adópengő árfolyama
A pénzügyminiszter február 9 én érvényes hatállyal az adőpengö értékárfolyamát a következőképen állapította meg: l adópengő egyenlő 2.36 pengővel. «
A Magyar Kommunista Párt nagykanizsai szervezete hitfőn délután fél 6 órakor taggyűlést tart. A taggyűlésen Rob Antal központi kiküldött politikai beszámolót tart. majd Hegyi János titkár szervezés* kérdésekkel főglalkozik. Megjelenés szigorúan Hitelező.
Követetjük !... (?)
Azonnali iotézkedest kövr*ei a " nagykanimai Kisguadapárt < Ma^var János inoxiigasgrUö% dr. ''Szalud Lajos úijytUul é» u)*tígiró és Varga Béla tau''Há, három stand bel i kisgazda aiáiráaávah a kenyérellátás*-ban (ha netalántán volna olyan, aki nem a szervezeti sütMéhón kap ke-nyeretV Sőt követelik azt a jogot. hog\- köwteIh.-«Henek kö^x>tclésácet a követelésekből (az iskolák fűtési üme. amit a szakszervedet hóns^x>k óta najurooden -tart »-s a sajat fut«''-í-''-ről is lemondott ez miatt».
Ejnye, ejnve, l»át c««k követel t\''H7. van a «íemokrácia könvvébou. tartozik nincsen? I>e van! Tartoznak az l''rak dolgozni a demokráciáért és azután követetieno®. Xem kö-vet«>U''«s kell a népnek, Anem tett! Hol vannaj* a tettrk l''rak? Parancsoljanak minta: Adva volt ogy város, ahol Klzony ritkán volt ke-» nyér. A munkáspadboz szögezett munkácsiig is''ha hot:*ket» át nem látott kenyeret (de Önök nem követ etek). Az élelmez/*i munkálok elhatározták egy sütöde '' feláll itását. Megindítottunk ogy azon időben ogy sajtóhadjánitot »X fiért nincs ken vér« címen. Felráztuk (most kifogástalan > a szunnyadó közollátást. Sarat nui-gunk termelrtik ki a fát. kinordtuk két km. messziről vállon a műutig, l«)gy a fuvarozás g>or>«bb legyen. Az osszmunkássúg későbbi adeáná-nyáöói n-.egindult a sütés. Csodálom, hogy még'' nem jöttek Önök arra rá. hogy csak azóta van kenvero a mun-kasnak minden nap. A sütőuiun-kásság két héten keresztül ingyen dolgozott úgyszólván szerszám nél-.kül. A lisztet tragacson hordtuk fuvar hiány niiatt jónéhány esetben. Műiden egyes nap küzdelmet és harcot jeíentétt a lisztért, a sóért, a fáért, a szerszámokért;
Bizony Craítn! "-Nem köretfelés volt, haix>m erős munka, iiay ide-
S''bg, mint fizikailag. A szédületesre
•Itörő faárak kfkuwuiböiéacr végett áldozatos munkával* bevezettük *. a gázt a sütődébe, Pftpok, birók »tanárok, vaautasok ^jilostások, ipari és ogyvb munkások dolgoztak a földmunkáknál. Köerönet és tiaztetet mindannviuknak a becsülettel vég-zett munkájukért.
A szakszervezet átérezve a közellátási helyzet nehézségeit, soroza-tosar. sogitségöre volt a közellátási hatósásfoknak'' a^nehézbégek k?küzdé-sében és scgits«''ígére losz a továbbiakban is. Írják a követek''s.*kkel megspékelt javaslatukban, hogy nem tartüik helyesnek a kenyér egy kezet, amikor a közellátás mindent elkövet azért, hogy a dolgozók 15 dkg.-os kenyerét elŐkotq^a, akkor bizonv konyénnonopóliumra volna szükség és inindon sütőüzemet a közületek közvetlen fcdügyelet» alí keH^be helyezni. Mi nem kényszerrtettük a lakosságot arra. hogy hálunk vásároljon, de ha máshol nincs, akkof hová menjen,, tisztelt Követelődzők?
Az, liogy aki dolgozik, szakszervezeti tag legyen, ez az összmunkás-''Ság ki\-áns<íga, mert huligánokkal nem hajlandó dolgozni.
Nem tudom, hogy tó rtstiitgeti az urakat azzal, hogv- a;Sütöde [>ártpo-litikai csalókat szolgál; ha a dolgozni nem-.tudó öregeket, sokgy^nnokes anyákat, foglyok hozzátartozóit is ellátja kenyérrel, mert egyik munkáspárt sem igyekszik az üzletajtóban állva Önök ellen agitációt tartani, vagy időa nénikébet besxervezni az Önök lóvására. Hogy a kwiveret ki használta fel pártpolitikai célokra, azt megtudják, na ő\-atoaan»megnézik a saját választási plakátjaikat. A jegvátírásnál a munkabíró egyéneknél két kérdést szoktunk feltenni (na na, nem kell főlni^ nem azt. l>oey mi Ken párttag!): hol dolgozik, vag> hol dolgozott? Ezek bizony kelíomeüen kérdések. A munkalapkiadásnál tévedések is lebetndv. oc nálunk nincs, mert azt, j>ki — .önhibáján kívül — nem dolgozhat, a munkaközvetítőnk * nyihrantartáeba reazi és n^gkapja a kemywét. VégüJ
Z A L-A
1946. febrüór 10
m
közlőm. bogv a nekünk dobott kesz-tvüt fölvettük- Csináljanak, amit akarnak, do a kenyér oda fog jutni; ; ahová való : a „dolgozók asztalára. 7
A Favinklis
Angliában óriási viharok dübön-goitek, a fölsők és tavak kiöntenek medrükből ós elöntik a rárosokat. Középans{liában olyan suiyos felhőszakadások vannak, melyek 30 év ót.''i nem voltak. A kiöntött folyók sok i »elvon elöntötték a helvsé-
gekft. - '' ''
«
llukaresttxm megjelent az oW ellenzéki lap, mely a román liberális jártnak efső lappéldánya. Közben a román kormány felliatalmazási adott más ellenzéki" újságok megjelentetésére is.k •
adás na kerülnek a társadalom jjolítika és a történőiéin a parasztság szemszögéből nézve. A ''[»nvsztiskola első részének anyaga a najxjfehan érkezett meg a'' nagykanizsa V^ve-zettez. A párt holyi YOMAőin^^kgy határozott. liógv az iskola anyagát vasárnap délelőttönként -fogják különböző hivatott előadók . magyará-, za tok kai ellátva ismertetni. Vasárnap. folyó hö to-én d-''-lelőtt 11 órakor l''ejkó József ismertetésében ^Szabad magyarból röghöz kötött jobbágy* <*imü tanulmány kr-rül előadásra. Az előadásokra érdek lód őket pártkülönbség nélkül szívesen látnak,
— MagyarOrvosokSaak&aarvezete
folyó hó 14-én, csütörtökön dék-után (3 órakor a Zöld kor; szt hilvi>é-gében foruahutadó ügvben rendkívüli ülést tart, mélyen lialogh Károly forg. adóhivatali főnölf ismertetni fogja az orvosok forgalmi adóját.
A Szálasi- bűnügy
A szerdai tárgyalási napon óriási érdeklődés mellett foly-ta.tta_ a népbiróság Szálasi kihallgatását az októlH''r lő-iki halalomátvétel körülményeiről.
Szálasi impertinens módon alkotmányosnak igyekszik fel-lünlelni az október lü-iki osemé; nyekel. Az elnök több izben erélyesen inti le szeinU''J^nkedéseit és fegyelmi büntíetéssel fenyegeti. Jankó elnök a hallgatóság nagy tapsai kőzött jelenti kii9*á-lasj egyik kijelentésére. hogy Horthy nagyon sok mindent elkövetett a nemzet ellen.
Szálasi állandóan azt akarja bizonyitani. hogy októl)cr 15-én az egész nemzet többsége mögöt-lük állt. Majd kijelenti, hogy Horthytól kapotl felhatalmazást a kö''/.jogi kérdések rendbehozatalára és a hatalom gyakorlására*. Ezt a meghatalmazást iráshan kérte Jlorthyt^l, miután tudta, hogy. a megbízásnak semmilyen jogalapja ntnes...
A népbirók. majd az ügyészek tesznek fel sorozatos kérdéseket. A hallgatóság állandó zajongús-s;tl. közbekiáltásokkal, vagy zajos derültséggel fogadja Szálasi válaszait és felháborodottan veszi tudomásul, hogy Szálásiék október 15-ike után rendeletei adlak ki 12--70 éves kori^ ucap-re való lekinto.l nélkül, mindenki mozgósítására. A "tárgyalás -Szálasi további kihallgatásával --• i>énleken folytatódik
- :/4
Világpolitika az asztalon
Egp szelet csokoládéról vau sző. Hamisította'' valódi amerikai csokoládéról, amit''egy barátnőm hozott Budapestről, .ff onnan szerezte, nem tudom. EredelCfValószinü, óról; titok marad .Szive* sztaniol ha volt csomagolta, kifogástalan amerikai eleganciával kellette magát: Jó étvágyai kiván övnek*az otthon . Széf/ járó* betvJ;keC ez volt ráirea. •
Az asztal közepén feküdt. Szities fen)ruháján megtört a villanykörte ■iuoara. Egy harapás a Cilág jólélé-bot. Egy falai & trópusok izéből. Forró égövi, tiize* napsugár földre-csólioh illata. Egy nagyhatalom gyó-z el ¡népek egyetlen atomja.
A család- köríilálUa az asztalt ét m rután hire ma\t a dolognak, a * zomszéd is eljött az-yjt éve ^.Pankával fa a ;iégr/ eres Mikivel. Magukkal. hozták Sátánt is, az éjfekete, acélizmit dohenna» kutyát.'' Panka éirMiki nagy szemeket menesztettel: az asztalm. ■"" * .
Panka: Mi az bácsil'' MilS: Mi van abba**?.
llmt''hát csokoládé... ''^soki — feleltem.
Panka és Miki egytperre: Mi az a csokit
Meghökkentem. Ezek a gyerekel: :nemcsak *az izét'' nem ismerik a csokoládénak, de nevét sem hallották soha. Kérdésükben benne tol* eleset tscp#»k, rergődő országún)t koldussá {osztottsága, a törpe Ember süllyedő világa.
Amikor nagyon ócalvx,jn levetetnem a csol''jládé fcmndiájáf és sötét bronz teste kívánatosan kínálkozott a hiftep sztaniolágyon, illata az orrokat vagyak oztatóan csiklandozta, — akkor nagy nyelések közepette minden ádámcsutka gyorsan és idegeseit futkosott fel és alá. A szetn ékből icheírth elet lenül ki lehetett olra*:ii mitiden j''*U''nleiő titkos vágyát: az egészti akarom! Deltát demok ráciá-f»an élünk. Ugy határoztunk, hogy az összes jelenlevők bevonásával, mint érdekeltekkel értekezletef tartunk és ott döntünk a csokoládé területének igazságos fel osztójáról. Mint, ilyenkor illik, átvouidtunk. a másik szobáb-i és megkezdtük a tanácskozást. Egyhangxdaá ugy Ítélkeztünk, hogy a''csokoládé fel'' a gyerekeké., a másik felét pedig tiz egy adó részre o-tszid: el. Voltak o.jfanok ix. akik azt ajánlották hagy miután a''szétaszfás technikailag ki- '' "r''»hetetlen, minden érdekeli kettőt nyalhaszÓTr.a csokol<ídév. Ezt az-in-díványt. elletettük. Egy mérnök i* volt a tanácsban, aki azonnal ajánl- ■ ■kozott. hogy pontosan -ie''.tnqri a területet ís igazxágotftv zsiletpmgével elosztja a csokoládét. fíbhrv azután rney állajtodtünk)
he.ronultvnk a másik szobába, hogy a tanács határozatát gyakori-ifi
rxi átültessük. Megdöbbenésünkre azonban a csokoládé eltűnt. Xcm maradt más az asztalon, mint a szf-utiol d piros betűkkel; ''.Jó étv>i- ■ gyí! kirán önnek*az otthon
Sátán'', az éjsotét dobérman az egyik sarokban védelmi állásba helyezkedi! t. Várta tettének kovetkez-. ményeit. Szr.mT.i harciasan elfogva ezt mondották :*■ Ti csak beszélje''ck. én cselekszem ¿.
A mérnök egy diplomata xima-ságával megjegyezte: ISraim. ez ''iáit
accot>ndij^^---
Pedig'' nem történt .egyéb, mini világpolitika az asztalom (hjj
Á Nemzeti Parasztpárt . ti szt újítása
A Nemzeti Paraszpárt helvbeli s/orvezetc az eredetileg meghirdetett :dőponll>an tartotta inog ídoi tisztújító közgy űlését. A várakozáson felüli számban megjelent és a termet zsúfolásig megtöltő tagok megjelenése ás leíke? hangulata el«''>g cáfolat .•ura o nomrégilx^n városszerte terjesztett hírre, hogy a Paraszpárt Nagykanizsán megszűnt. A PaRis/t-{w''irt nem szűnt meg, hanem érték-f»en annál inkáhh n>ogizmOsodott |wrtszerrezct. szerenesésett kiválasztott uj vezetősége a |«rtt;urok lelkes támogatásául ujult erővel fog neki a púrt nagy hivatásának ^teljesítéséhez. a dolgozó j»arasztság nerelésé-l>cz és oktatásához.
A közgyűlést Póczc Ferenc elnök keresetlen szavakkal nyitotti meg. Ueszámolt a taggyűlésnek budaj^Kísti útjáról «''-s a pán országos vtizetoivel, Kovács Imrével és Veres Péterrel folytatott tanácskozásairól. Örömmel látta a közöntban. - - «¿nondta -— hogy nem tesznek különbeséget sze-gt''my é« gazda«, ur és paraszt közö«v hanem csak a Kérelem jogosságát és? méltányosságát tekintik.
A közgyűlés ezután Pál J&nó javaslatára a jelenlevők közül a p''u-t-k<izpontot képviselő Borvárf József járási titkár elnökletei alatt egy öttagú jelölő bizottságot választ, a mely minden tisztségre három tagot jelöl. A jelölő bizottság eivonü-iása ufcin Spjegcl Li''iszló titkár olvasta fol titkári jelentését. A jelcyi-tés nemcsak a pórtszervezet mükö-dí-s-Jhok történetét tárta a tagok elé .;kné!etlen ószínteséggol, hanem igyekezett hü beszámolót adni a világpolitikai lieiyzetról is. A jelentést^ a taggyűlés nagy'' tetsz.''-ssel fogadti és tudomásul''veti®.
Kassai János jJénztáros tartotta meg utána jwiztari jelentését. Is-mortette az oi-szág gazdasági h<;lyze-tének történetét sj rámutatott arra, hogy az előző korhiánytól nagy hiba volt a szabad ke tx-skí^ie lem meg-enpxlCse. mert egyrészt a vélt cj}lt, Hiklapr>st közéieJmez:;si helyze-tének megjavít;i»át nem sikerűit vek» e''érni. másrészt a készletek eltűntek, ugy hogy ma már a Leélniköi[>b intézkedésekkel sem sikerül előhozni •i/okaí. A párt pénzügyi" helyzetéről adott ezután |>ontos és átfogó jelentéit, níelyet a számvizsgáló bizottság jelentésével együtt a ki">zgyülé3 fel-mentők-g tudomásul vett. *
A közgyüléS"ezután a jelölő bizott-s^''ig által-kijelölt tagök^KözüI titkos szavazással a "következő tisztikart választolta meg: Elnök Pőczé Fe-renc, társelnök^ Horváth Sánta János. Horváth Johaneez György, ügyvezető elnök V:iss Imre, alelnök 1>Á-vídovics István, j)énztáros Kassai János, titkár Spieeel Laszjó.
Az uj tisztikar nevébvn í''óczc Fe-renc elnök köszöni meg a közgyűlés^ nck az oiólegozett bizalmat. Fokozott munkára szóiitja fel tagtársait, a maga és megváJasztótt társai nevő-l.en igéretét tesz, hogy minden igyekezetükkel a pártszeryezet tnegeiosi-tésén fognak dolgozni.
VEZETÓSKG

Folynak az előkéftzületekali^yar Kommunista Párt február 24-éu tartandó megyei konferenciára
.A nagykanizsai járás teljes pártt''igs''ága «örömmel veszi tudom ásul. iiogy febrbár 24-én. a Magvar Komnmnista Párt 2a-. lamegyéi szervezetei megtarthatják első szabad konferenciájuk kat. A konferencián a kózjpt>nl egy prominens ta^n nagy politikai beszédei moml. Mz^alkalomból a járási titkárság fel-4 kéri az összes pártszervVzotekek hogy. készüljenek erre a nagy napra, :unely hozzá fog járulni a/üjjáépilés további programB^^ jának raegva 1 ósitásához és b^ ménv harcot jelent l>e a megyében tömörült reakció ellen. A pártkonferencia szinhJelvÁ a Zala utján, közölni fo^uk. -" Kirschner Béta járási titkár
Hirdetmények.
Az orosz haderő korpavari tlaJmlattUtT mosónőt aiktltnaznsk, akiknek készpénzfizetés mtíklt természeibsa éleknözírt, fát ¿s ruhaanyagot adnak jutilaat. A mankivállalókat, akiknek munkaideje napi 6—7 óra, reggel a} munkahelyükre, este pedig Nagykanizsája kocsin v?gy aalóa U-, »létre beszálütják.
Akik a muikát vétUlni óhajtják, ebbe« S7ándéku''<at legkésőbb l hó 12 ¿a d(b 12 óráié a vlrosl közir.unkahivattíbvt jelentsék be. ^¡^^ 220
Felhívom a város közönségét, boyy mindenki jelentse be a birtokában térb baromfikeltetógtpet, ikir üzemképes, 2kár Qzemk^prelen (állapotban van A be jelentést a városháza ifoigargatási figy — osztályán (Bizár <p''j»ct, 11. lépcsó. L tmj kefl megtenri '' 217
Poljlfniíihf
• Hirdetmény.
Nagykanizsa m. város Föktígényló Bizottsági felhívja mindazokat a főidJgésy-töket, akik ax IP45. évi nov. 16—19 ig közszemlére kHett juttatisl terv ellen » Megyei Földtrfrtokrendeiő Tanácshoz panasszal éltek, bo^y ezen panauok Hír gyában a Megyei Tanácsnak 95.1945,.«*, alatt étkezett véghatirozatlt az 1946. én február hó II—13-íg a bitotlslg bhratak* helyiségében (Ady Etdre-u! 1. st. IL 32 \ajtó alitt) a közszemlén tekíaUe még. A lín i ázáma véghiíározat eJ!en esetleges jogorvoslatait 8 n»p>n betol teriess« etö az Országos Földbirtokrendoó T*-nác»hoz cimezve. Tekintettet arra, hogy r 33.0Í50/1945. F. M. rendelet 45. §. 2. öe-kezdésében meeállapi''ott .dJpontlg a Megyei Tanács a Földigérylő BixolUái áftal előterjesztett juUatási Urvexet ellen éstre-»éteteit a Pöldigénytő Bizottsághoz el oew juttatta, va''aminl ug>-anezen récd«et 44.«t u''olsó bekezdésének értelmében rohet i Megyei Tanács csak a Faldígényló Bixcfl-sig ^tatézkedesei elten beadott panasrok
f''4gyában jogosalt határozni, e^yibkfcat >zik a Földigénylő Bizottság javaslata i án határozatait roegbozat. A'' Fóiá-ylő Bizottság eredeU földosztási tervezetének fölszótamiisokkal meg Cfl^Há-m adott része, teljes egészében vált ti ily formában azonnal végrehaitisa kerül Ezért a bizot sig a Megyd EöW-hi r tokrend ezó^Ta nács végh Jtirozatábo* allékéit névjegvzeknek közzétételét mdJ&tl
219 A FSleügénjlé Bbsttaáf.
Megkezdődött a .Parasztiskola''
A Parasztpíirt ntegalakülásu óta vallja azt az elvet, hogy a pillanatnyi politikai sikernél sokkal fonto-sább t-s elóbbrovaló a magyar nép, a parasztság jwlitikai <''*s trazdasági nevetiíso v-s isntercttoineK gyarapítási. Kzen elgondolástól vozetve, a Parasztpárt vezetősége szerte az országban u. n. j»arasztiskolákat szervez, ahol a téli hónapoktvan a kör-nyék |Kn-asztSiiga összegyűlvén, a népi ivók ^legkiválóbbjainak -- á Parasztpárt vezetőségének — • feldolgozásában és összeállitá$?ál>an elő-
Rendőrl krónika
Uasbaszurták. Tegnap est * a -la-kabkuti-ulea 79, számú ház -előtt Simöncsics Sándor IS éves munkiW-fiu összeszólalkozott Szalay tíáboi-ijCvü fiatalembr-rnM. Hittek-vert-k egynuist. amikor Szalay Ki''Hmán ">l éves .Maoi*t-munk:W. Szalay Gálior édesapja közbe; akirt lépni, hogy ;i verekedőket sz«;tválassza. Amikor Sí-monesics Sándor észrevette Szalay Kálmánt, előrántotta két.''lü hu^ska-
Íát és az r>4 éve- Maort-munkás; issbaszurta. Szalay összeesett. A nrentők ékítvozélyes állujx)tbau szállították a . városi közkórlulzlui. Si-miMicsícs Si''tndort letartóztattí''dL Ki-hailgatása folyamatban van.
Elrabolták b<>rar. Műik látván nagykanizsai vend^lős feljelentést tett a rendőrségen, hogv a gtilaatjoki országúton, amikor llajkászi ftnit> orosz tolmáfs uuva^á-íában öt hordó liorát akuJ ta Hazaszállítani, isicorot-. len tetu-íok me^illitották kocsiját (> .fesyverrcl as i^a. kénv>zet ¡tették, hogy a k<Ksin levő hordókat adja át nekik. Az öt hordóitól hármat saját kocsijukra vittek át, majd nyomtalanul eltűntek. A rendőrség széleskörű nyomozást indított az ismeretien láblók felkutatásáiM.
Zsebnaptárait lesxdh Uíaíí áron Kap&aíólt a Zala Klaaóöivaialdtíim
APRÓHIRDETÉSEK v
Fekete télikihátof ifjmtmxin etCKrtt-
nék. Rozgooyi u:ca 3/a földszint . 221
''í i
t-.i . **
; í
4
B«járó»ft vagy beatUki ml»Am«A £ ..
veszek. Cim a ki «dóba o._____ 222 .
40ves posztécipSt »Annik, vagy éfe-lemérta»te»artIéék.Felker>FŐ ut t5 225
Lapos kéxikocait pénteken este 6 órakor Ady Eodre-uí 37. sz. házból ello»Uk. Nyomravezető nagy jutalomban részes ül 224
ZALA politikai napilap
Oatfla: .ttlztazdasá«! R. T. Natykastm* Szarkaaztéaért és kiadásért Mai Bssaxt int Nyomatott a .Közgazdasági R. T. Nap-kasixaa" nyomdájáén Nagykantxato Njoaáálrt kűal: ZaU Károly
évfolyam. 35. szám.
Nagykanizsa, !S46. február 12. kedd
Ára 1500 pengd.
Demokratikus politikai napilap.
Szerkeszti: Bencze Jenő főszerkesztő.
e* kífcdóhiTtttb'': Fö-it S. azáiu.
Telelői

4-
.............
Egy rerdxivS! hat&sos. fniiszepti-kumot fedeztek fel orosz tudósok
Az oroAz lapok most hozták nyilvánosságra. hogy » háború alatt, orosz tudások rendkívül határos an-t¡szeptikus gyógyszert fedeztek fel, a £raniciiin S gyógyszert, melyet olaj baktériumokból tenyésztettük* ki «''s hutásában alkalmazták tífusz, parat iíusz és vérhas megbetegedésekben. • A gcanicilm. S-nek köszönhető, hogy a harctéren csökkentek Dzz>k a megbetegedések. Az orvosság ''gyártása most már igen nagy menj-nyiségban induit zaag a Saovjotunió területén.
Budapestről jelentik:
Pestre érkezett 360 deportált
. A hazahozatali kormánybiztosság-tói nyert értesülésünk szerint pénteken este a Nyugati pályaudvarra 260 volt deportált érkezett. A hazaérkezettek szerint a németországi deportált-táborokban még nagy tömegekben varrnak Magyarországról elhurcolt deportáltak.
Az osztrák kormány elrendelte a Habsburg-ház tagjainak letartóztatását
Az cöztrák kormány •Irondedtü a Habsburg- ház valamennyi tagjának letartóztatását, ha azok osztráz földre lépnek-. Ezt az intézkedést, a mely különődcta a Svájcciíl, iHofcw a Ilkrhtenstoinnel határos Tirol és Vorarlberg tartományokra vonatkozik, a francia megszálló hatóságok is helybenhagyták. A kormánvrs»mi»-lot értelmében a Habsburg-ház mia-mennyi tagját őrizetbe toll vonni, tekintet nélkül arra, hogy idegen ogyenruliát viaalnek-o rxgy aom. Az osztrák hatóságok «¿¿ben cáfolják a svájci hirt, uiintlia a család egyes tngiaí még mindie Ausztriában tartóz codnának.
A Szociáldemokrata Párt többé nem vesz részt a fiemzeti Segélyben
A Szociáldemokrata Párt február 7-én tartott pártvezetőségi ülésén elhatározta, hogy a Nemzeti Segélyből megbízottait visszahívja. A határozat indokolása szerint a párt elveivel nem egyeztethető össze» hogy a szociális gondoskodást a társadalmi jótékonyság terére vigye át.. A Nemzeti Segélyre átmenetileg szükség volt, de az újonnan megalakult illetékes városi és állami szervezetek mindig szélesebb körre kiterjedő munkája következtében a Nemzeti Segély fokozatos megszüntetése lehetővé vált. .
Letartóztatták az újpesti gimnázium igazgatóját • •
l>ióai Volknor Frigves gimnáziumi igazgató már az 1940-es étek elején tanúbizonyságot tett faaiazto, magatartásáról, amikor még a mátyásföldi gimnázium igazgatója volt. í 941-ben a (budapesti antikomintern kiállitádon katalógust olvastatott a tanulók megjelenésének ellenőrzésére. Az iskolai ünnepsőooken a német-magyar sorsközosséget hangoztatta .éa" ő volt az első gimnáziumi igazgató, aki iskolájában ottosí rizs-, gálftt alapján Caikntatést vágást* tanulóin. Ezt a náci-szellemü ifary tót a felszabadulás után kinetwsák az ujp*»t/ Kónyrea Kálmán gimnázium
A nagykanizsai fasiszta-szervezkedés tagjait átadták a népügyészségnek
Nyilvánosságra hozták a B-lista tervezetet — Churchill Washingtonban kijelentette, hogy márciusban fonios világpolitikai nyilatkozatot tesz
A nemzetgyűlésen rövidoson benyújtásra kerül a demokratikus aílamrend büntetőjogi védelméről szóló törvényjavaslat, smalyről dr. Ries István ígazságCgyminisztor a következőket mondotta:
— A törvényjavaslat intézkedik a demokratikus gondolatnak és rendszernek, valamint az uj magyar közrársaságnsk a fasizmus felöl jövő támadások e''ienl védelméről. Gondoskodik a javaslat a köztársasági eínöfc személyéhek védőiméről is. Az uióbbi idők eseményei, a reakciós körök szervezkedése sürgőssé tatték e törvény megalkotásét és igyekeztünk azt ugy megcsinálni, hogy minden elképzelhető esetre érvényes legyen. A kiszabható büntotétek arányban állanak a védeni kívánt érdekek fontosságával. Az eijirás a népbirósighoz fog tartozni, smelynck bizonyos roformok erönyére válnak. A riépbiroságr^ hatáskör miatt ügyellünk frra, hogyyá törvény büntefőrendsz*"& 3 népbiróság» rendeletben foiállitott rendszerhez simuljon.
A 8-llsta tervei szerint ieépitordő alkalmazottak szama az állami alkalmazottaknai 30 százalék, állami özem éknél 25 százáék, önrormáftyzati, megyei, vároii alkalmazottaknál 40 százalék. A B-llstát megalkotó bizottságokban részt vesznek a domokratikuj pártok megbízottai, a hivatalok főnökei. A B-listénál legnagyobb méltányossággal járnak el és tekintetbe veszik az illetők polititikai megbízhatóságit. A B-listára helyezettek elhelyezésére is történik intézkedés, amennyiben átképzés alá kerülnek és szervező alakulatokban gondoskodnak elhelyezésükről. N
Churchill volt aegol miniszterelrök rövidesei. azután, hogy megérkezett Washingtonba, Truman elnökkel másfalórás megbeszélést fciytrtcít, «mely a legbarátságosabb hangnemben folyt !e és kítorjedt a világpolitika minden kérdésére. Különösen azokról íz értekeitekről folytak megbeszélések, amelyek Churchill, Roosevelt é^ Sztálin kőzött foJytak le. Churchi;! üdvözlésére Washingtonban hatalmas tömeg gyüit egybe, mely átszakította a rendőrkordont, kö''üívette Churchillt és hosszú ideig eltették. Churchill kljoíontetto, hogy márciusban igen fontos nyilatkozatot te^z s világpolitikai helyzetről. ^
I
•Tegn?p voltbk a szovjet véí*''>2tá*;o ; eredményt holnap hirdetik ki
Moszktzi. február 11 A Szovjet uiüóban tegnap voltak ¿¡a általános választások a legfelsőbb txtácsba. Az eddig''kapott- ért>aülé-szériát a választók 96 százdéka ''ozavazoít és a választások eredmény érői az első hivatalos jelentést holnap adják ki. A liatósácok mindent elkövetnek a választásra jo-jo-'' suílak leszava/iatására. A megbízottak házról-bázra mngjolentek -és gyűjtötték a szavazatokat. A na$v távolságban közlekedő vonatokon külön szavazófülkéket- állítattak fel. \ nagy távolsiurlwn elterjctKkköizotek-íiom teveháton, réijasuirvasí^atokon és kutyaszánon gyűjtötték íuesz<'' u szavazatokat. ''
Bevin és Visinszky étes harca a jávai kérdésben
LőndiW. február 11 Az Kg;.esült Nemzetek biztonsági tanácsa nui folytatja az indonéziai kérdés tárgyalását. Jávában indonéziai nacionalista vezetők Uinídmá--nyózzák a hollan«! kormánv javaslata:. twx.''y uj alkotmányt «lolgozzu-nak ki a !>>lland és indonéziaiak demokratikus tárgyalásainak alapján. Az indonéziai ügv tórg\a!ásában teif-naj> Londoniban"két üwíst tartottak. •<le ik''u; jutottak közelebb a megoldáshoz és néhány laptudósító azt ie.-íentette, lK>ir. li. tárgyalások hou-jjontra jutottak. Visinszkv íámoijatta az ukrán delegáció által emelt vállakat és nutga is hozzájárult egy bizottiiágnak ImionéziálKi >-aló ki-küldés»*lx>z. Bevin angol külügyminiszter tiltakozott ez ellen, ainelvet e^y nagy nép belügyeibe .való „beleszólásnak minősített-Js azt mondta, nem .tűrhető, hogy a brit katonát, aküiok kormánya feladatát kell teljesítenie. kedvezőtlen színben állítsák le. Fegyveres lbeavatkozás csak egyetlen esetben történt, amikor iryermekekei tó asszonydkaí to-llott nieg\éü.;ni. Kzeti ügy vé^ső *>sctben a holland konnány tis az indonéziai nép ügyo. Tiltakozott az ellen._ hogy a brit csajjsitokat különféle vátlasko^ dá&ok érjék és azt mondiák, oogy veszélyeztetik a Ixkét. Ofel^^gc kormánya rxn: hajlandó békén tűrni az ilyar» ki jelen váoaktt. Jjagatább

olyan l»ékfszeretők \agyunk, mint -4 vüág bármely ir.ii nép^. Kgyiptom képviselőbe javasolta, hogy a'' biztoa-sá-ri tanács «blien az ú^vbt.''U addijr ne tog\on setnniibík- lépúst, mijr Hollandhi és indoxu^ia között a tárgyalások bo nem fejeződnek.. A liol-iand ujegbizott kijelentette, hogy a tárgyalások folynak és bizik abban. lKíiíy eredményre vezetivík. Ma dél-inán Stettinius terjeszti o?ö iavus-latá* ebben a kérdésijén. Az ölel mezősi iiejyxetről ^zóló javaslatot hol-iujj esté Attlue xagy Bevia fogja a nagygyűlés elé terjeszteni.
Diákz^varrjások Ksiróban
Kairó, február 11 Kairóban töbliezer diák eJtorla-szolta magát az egyeuun tolkén és elhatározta, hc^y addig nem folytatja tanulmányait,;mig a minisztér-elnök le nem mond. Azokat á rendőri gépkocsikat, melyek az egyetem tőikére behatoltak, megtámadtak és összetörték. Az ogv ik gépkocsi e^y diákot halálra gázolt. Azok a diákok, akik megsebcsültek, az értekezleten lekötözve jelentek meg. A meghalt áldozatot ünnefiélyos szoi-tartással temették el. A tovább: zavargások elkorüféso oéjjábö! az egyetem reze-tősé elhatározta, hogy a diákokat tjezávja a művészeti Iskola féépűie-
téix». amit sikerült v«''^rehajtani «is onnan csak kósá «njpúídték ki
éket.
Árvizek Csehországban
Prúgm, február 11
Csehszlovákiából nagy árvizeket jebutenek. Az árvizek áz Odora vidékén iiíen súlyosak, ahol a folyó több hidat olsodórt Mahrisch OStrava tís Ojavu között. Az Elba is reaze-deluí*isen á:ad. A prágai rádió jelentébe sztírint a karok nagyok, bái-euibí.-réU''ti^t: még nem esett kiu-. A ve&zedelom azáltal Ls fokozódik, hogy szakadatlanul e^ik. 1897 óta iuíiu volt Csehországban hasonló árvíz. A kiáradt Kiba '' Drezdánál elsodoit r»é£y hidat. . ''
Furtwángler a nácik f¿zenésze nem mehet Amerikába
Berlin, február 11
A németországi amerikai hírszolgálat jelenti, l»ogy az osztrák zeneművészek *■-* zeneszerzők bLtotteáca aimak a vádnak ügyében, hogy nr. Ftírtvangier, a hiirs osztrák dirigens együtt dolgozott a nácikldaJ, sürgős igazolást kért. Furfwánglert legutóbb kiutasították Svájcból és nem adták meg neki a beutazási engedélyt Egyesült'' Államokba seöí.
t
A potsdami határozatok elavultnak látszanak...
Moszkva, február 11.
A moszkvai rádió hírmagyarázója tegnap este behatóan foglalkozott Nyugateurópiban és Olaszországban állomásozó különféle fasiszta célokra felfegyverzett csapatokkal. Az olaszországi lengyel haderő ma> radványai olyan irányítás alatt állanak, mint Anders tábornok. Ezen csoportok vezetői háborúra uszítanak a szovjet ellen és meg vannak győződve, hogy rövidesen sor kerül a harmadik világháborúra a Szovjet és a nyugati hatalmak között. Németország amerikai övezetében lO.OOi) jugoszláv katona tartózkodik..ezek jugoszláv királyi httderőnek nevezik magukat és Péter királyra esküdtek föl. Ezek a csapatok harcra asarnak kelni a jugoszláv monarchia helyreállításáért.* A külföldön azt mondják, hogy Szovjet közvélemény túlságosan gyanakvó. De nem jogos-é^ ez esetben, amikor a dél- cs keleteurópai országokban sorra megszűnt a fasizmus, ugyanakkor a szövetséges csapatok védelme alatt nyiilan szervezkedik a fasizmus. Ezek ciz elemek csak élesztik a nácik robbanékony hangulatát, bsszüremkednek azokra az olasz területekre, amelyeken még ugy is él titokban a fasizmus. Így a potsdami értekezlet megállapításai elavultnak látszanak és érthető, ha az uj és emel-kedet szovjet közvélemény a béke érdekében a legnagyobb éberséggel
figyeli az eseményeket és nem hajlandó átsiklani fölöttük.
■ .
!. t-
ZAL A
154*. ietoroár 12
é* H7. újpesti TT. ímxoIó-bizottsdg egyhangúlag igazolta. A
fkjlitikaí rendőrség JÖíóm Volknor ^rigytjwt őrizetbe votto és ügyéinek népbiníságra ralú áttételéit: internálta. * <i /? Független Kisgazdapárt r>em azonosítja magéi Sulyok Dezső parlamenti kitelentéseivel
illetékes helyen kijelentették, hogy a nemzetgyűlés pénteki ülésén a Kisgazdapárt vezérszénokának, Sulyok Dezsőnek azok a kijelentései, amelyekben a határonkivü''i magyarság* és a határok kérdésévei foglalkozott, nem a Fflggetlen Kisgazdapárt hivatalos állasfoglalását fejezték ki, hanem a felszólaló egyéni véleményét
Rendelet a h-borúban etiünt
srtmtéfyek hottt&nyilvánításárói
hoOruác közöpén minis?.tortanár* elé kerül az a rendelet-tervezet. jriíIv a háború kitörési óta- -^él^l-»oszolyre utaló körülményok^közótt eltűnt" személyek lidtttányjívániiásá-vah foglalkozik.
Rrtesüiésűnl: szerint a rondáiét -tervezet körülírja, hogy a háború . kitörése óla. vagyis 1Ö39 szeptem-¡>er 2. napja után életveszélyre utaló körűiménvok között eltűnt személv holtiányifvánításának az eltűnéstől számiuitt 6. hónap elteltéről van beivo.
A holttányüránitás előfeltételeire voíiatkozó bizonyítás felvételét uiel-iőzni kell, ba a kérelmező a Népgondozó Hivatal, va«v a Magyar vöröskereszt Kgytal [)i/onyitasaval igazolja, hogy az eltűnt .saemélv a háború kitörése után élei veszély re utaló körülmények között tűnt, el. .Mellőzni Iebot a'' bizonyítás tólvÉtelét akkor is, ba az említett bizonyítvánnyá! az életveszélyre utaló körülmények között történi eltűnés nincsen ugyán igazolva, út'', valószínűnek látszik.
Az/rVörbskeresz115 vagon cukrot
küldött Magyarországnak
Azir Vöröskereszt 15 vafcon cukrot küldött Magyarországnak. A küldemény már meg. is érkezett Budapestre és a közeljövőben szétosztják. A magyar kormányzat és az egész magyar nép jóleső érzéssel és meleg köszönettel éricsült az i~ Vcröslcereszt mozgalmáról, amely bizonyítéka a Magyarországgal szemben megnyilvánuló rokonszenvnek.
A Prágában járt magyar küldöttség visszaérkezett Budapestre
A kisebbségek csere ügyeoen Prágában járt magyar kiküldöttek befejezték tárgyalásaikat és ma v;sz-szaérkeztek Budapestre. Elkészítették a szerződés fogalmazványát, Budapesten és Prágában közös hivatalos jelentést adnak ki aHárgya-
lá^króL^^-_Z^^
Dr. Moldoványi Antal előadása a Szociáldemokraták keddi pártnapján
Kedden délután 5 órakor a Szociáldemokrata Párt e heri pártnapján dr. Moldoványi Antal orvos tart előadást a jellem fejlődéséről. Az előadás után Várkonyi Harry József Attila Vigasz cimü versét szavalja, Szilvágyi Auréita a női pártszervezet '' munkásságát ismerteti, mig Szabó Berény a hét aktuális politikai kérdéseiről tart beszámolói. A Szociáldemokra Párt szervezési bizottsága a pártnapokat akként szervezte át, hogy a pártnapokon ismeretterjesztő előadások, ének, szavalat, sxavalőkőms, heti politikai beszámolók töltik ki a pártnapot és a politikai beszámolót a párttagok iKtttészólása követi. így tehát a pértnapok igen nagy érdeklődésre fdrflratnak számot. Vendégeket szívesen lát a Párt
Nyolc letartóztatás törtéttt a nagykanizsai fasíszta-szervoskedés ügyében
Mint a Zala legutóbbi száma közölte, a politikai rendőrség bravúros nyomozássá: egy iratai emberekből álló fasiszta szervezkedést leplezett le. — A várost napok óta nyugta-lai.ságbar. tartották azok a kósza hirek, amik ilyenkor mindig iábra-kapnak és szabad folyást engedeek a legvadabb fantáziának is. A politikai rend&ség érthetően nem adottkí nyilatkozatot a folyamatban levő ügyről, meit vtgy ilyen nyilatkozat a nyomozást hátráitatfa volna. Most azonban, miután a politikai rendőrség a nyomozás eiső- szakaszát lezárta és az ü;?y iratait a 10 gyanúsította! együtt áradt? a nepügyész-ségnek, módunkban van a szervezkedés egyes részleteiről s közvéleménynek tájékoztatást nyújtani. A szervezkedésben 18—22 éves fiatalemberek vettek részt, akik a rendőrségen tett beismerő vallomásuk egy részét az ügyészségen visszavonták,. így elsősorban ragadták azt. bogy egyes vezető személyiségek megölésére készültek. .De tagadásba vettek sok olyan tényt* is, amire konkrét bizonyítékok állnak rendelkezésre. A poli;ik2Í rendőrség ^ 10 gyanúsítottat adott" át a népögyész-ségnek, nerszérint Németb Zoltánt, Sáfrán Józsefet, ifjú Fülöp Lajoct, Szaller Bélát, Babatz Györgyöt, Hodá-i Lászlót, Hóbor Lászlót, Molnár István Lajosi, Tátray Lászlói és egy 17 éves kiskorú egyént.
A Zala szerkesztője felvilágosításért fordult ni előadó r.énílgyészhez, dr. Ruttkay Györgyhöz, aki lepünk • szerkesztője el^tt a következő nyilatkozatot telte:
>Klső szavam a/, elismerés szava: a politikai rendőrség egy bél ubtt I csírájában elfojtott cgjr mozgalmat, '' amelynek nem szabna túlzott jebn-tőséget'' tulajdonítanunk. de ániólvet | ¡okk-si nyelnünk sem szabad. Tudomásom szerint a jjolitikai rendőrség | még további nyomozást i? folytat!
A mozgalom~kezd£Xriényezője" Né- ; o»eth Zoltán főiskolai hallgató, a többiek na;jv része beugratott áldó-/Cit. Némeríi Zoltán egy irőgéppíl rokíV/XJrosi.ott kérdőíve'' Körözött i<- !
njerosei korétien. atneíyjsok; fenrat:t-:*an G. (iy. T. Sz. béták szerepelték." A nyomozás során gyanúsítottak első uióglep.-tésüklx''n beraliorták. hogy a''négy l»tü Gömbös Gyula Titfc* Szövetséget jelent, de elöltem tott vallomásában Németh Zoltán már uj inagyarásatot adott: (»omi» Gy üjío Társa.»'' Szővetaé*. ílogy ''ezt a magyarázatot a népbíróság menynyire íogja elfogadni, az nuir maoi a népűgyfezségre tartó/ik. A kérdőív egyéb {¿ontja ¡xsldául, bgtry milyen jobboldali .mozgalomban•wtt riaszt és mii%«n jídlol vagy ábvácai akarja a kiáflitö magé* megjelölni. nr»on ■ igen mutat gomlegyűjtésre.
A. társaság műit év dwembar. hó 30-án tartotta egyetlen összejövetelét -egy kocsmában, amikor is Németh "Zoltán -A (VI- euTiü fajvédelmi folyóirat hő) a ^Magyar Futásból* olvasott fel szemelvényeket. \ ádkittak azzal ¿««¿^kőztek, hogy egyikük ¿zűleü''^naj. ^>-"Véünriepeltétí, viszont nie^Ulap»tottÍ> : hogy a kérdéses születésnap három héttől később voít különben is furcsa szü-letésnap, al>ol > bolsevista barbárságról te tiolsevista gonosztevőkről c tart vabkri feloleasást fasiszta sajtótermékekből^.
A vasárnapi kihallgatás eredményeként nvoíc gyanúsítottat tartóztattam le. kertét szabad lábra Iwlyez-tem. Kaci az összejövetelen nem . vettek részt. A mai nap foly:unán •jlí eay ik ágyban fekvő gyanúsítottat liallízatom ki *s utána elkészítem a
1
vad i ratoi.
Valamennyi gyanúsítottat háborús bűntettel vádolom meg, mert szervezkedésük alkalmas volt a háború utáni békés együttműködés megne-hezitósere. Ezenkívül Németh Zoltánt az 1921. III. t. c.-be ütköző állami ós tarsadalmi rend felforgatására irányuló bűntettei, a többieket ugyanezen törvénybe ötközö vétségfl9! yádolom meg. - Kémet Zoltánt népeiienes bűntettel is vádolom, mert kényszerű szükség nélkül oereokráciaeHenes hírverés • sroigálaíába szegődött.
Az áz.\ et a fennálló rendelkezések értelmében u^y a népügyéozaég, min; jodig a népbiróság soronkivüí intézié.

i

m
HasteHttte barátját
Tegnap este 7 óra felé azOiszág- ^
ut 7. szsra alatti lakósok. felver- ¡1 dörrenésre íet:ck fisydmesck. Ebbeo'' ^ a házban lakott Szabó József 19 i éves vizvezcíékszcrelő, aki béritji. val, a vele egykor;i Sneff Jőzieffd '' a korr,délutáni óráktól hürozgr-totf. M^r ittas áhspotban voltak, aniil^ szőváitás közben Szabó elővette Frommer-pisztolyát és hscbaiőtíe "j barátjá», Sneff Józsefet. Sruffet mentők azonnal beszállították a vá- • rosí kö''-kórházba. Állapota életyc-szélyes. így nem hallgatható ¿. J Szabó Józsefit azonnal letartóztat«'' | ták. Kínallgatása folyamatban vaa -íj atmr:k megálinpitására, ho^y qí voh :*'' az oka tettének. .
Farsang ssték:
SzIM kabaré |
A Szociáldemokrata Ifjuggi tAoz- f galo-Tt r.agj''kaniisai szervtzete va-. ''| sárnap délután egy jól sikeztittka- ^ baréval lepte meg a város ífi2öfh.;''3 Si%ét. A szereplők tüdísuk Ugfavát ¿"f adták, amit a nagytermet nagtólíő közönség megérdemelt tapssal je- : talmazott. —- Kitürrő vok Várkoiyí J Harry, aki szellemescc ís üpyes«.^ konferált. A tánctanitásért és a^j sztepp-táncért László Ferercet.: sp.HnyoltáííCért Krug Annit, mic szó''ó |! táncaikén Foszák Acnit es Csikraák Lászlónét illeti dicséret. Az egytfcv^ tesl>ől ki kell emelni Lengyel ltités ^ Hoss.m Zoltánt, akik parsszt»szere- ^ pűkben kifogástalanok voltak. Scrtt t. psot k3oott a sokoldalú Siklé^f László, Balázs Ili, Takács Pák-Szabó Berény, Neumann Pál, Ge^ rencsér Lcjos, Dabos Irénke, Skv«t% Zsoli, Lentívai Edit, iborvatics Tilda,::! Godina Magda, Plasky Jőzscf. Ko-. | vács Tibor, Hc.rváth Gyuia, ''bzeo- > lics Kalman, Horváth István, Ya»;^ -József. Garzó Károly harmonika- ; száma kifogástalan volt. A raűsati
Gomba Gyűjtő Társas Szövetség
.Nem tagadható, hogy bájos dolog, ha fiatalemberek gombagyüjlésre szer vezkednek. Más foglalkozás hiján, igy téii időben ki-kijártak az erdőbe, hogy a hó alól kikaparják azokat a botondgombákat, amiket most az ügyészség előtt b? akarnak adni a közvéleménynek. Aranyos az a naivitás, ahogy Gömbös Gyula Titkos Szövetség cimct Gomba Gyűjtő Társas Szövetség cimmé változtatták. Csodálatos az a találékonyság, ami ezekben a nyilas, de egyébként mérhetetlen ostoba agyvelők''Jen megszületik, amikor leleplezik őket. de még csodálatosabb az a gyávaság, ahogy a r zöld eszmétu elárulják és megtagadják abban a pillanatban, lw azért helyi kell állni. Jól emlékszünk ezekre a gombagyüjtő társaságokra, akiknek a kezében a gomba bomba lett, vállukon ásó helyett gép pisztoly hordtak és ne)p gombafejeket szedtek, hanem ártatlan emberek ezreinek véres fejét. Tizennégyéves, szöszke gyerekek világhírű művészeket és tudósokat lőttek tarkón, pelyhcdző állu suhancok terhes anyák, csecsemők és öregek légióit géppuskázták le a kék Duna partján. Ugy-látszik, most újra elérkezetUiek látták az időt ü gomba gyűjtésig mert országszerte gombamód a szaporodnak chG. Gy. T. Sz. társaságok. Nem kétséges, hogy a magyar köz társaságnak meglesznek az eszkö-
zhogy kigyomlálták v méregzöld ! j gomiyaszcdőket o. békére már olyan I nagyon vágyódó becsületes magyar ? I emberek társadalmából. '' . •
''. — 5U53 z.r*rtzig#t U meghívták a
.Bnter* érteke?letie. Arp.lia meghiroti 20 : európ-ji orszi^o'', ho£y vcgver.ck résit | azon iz értekezleten, melyen bemutatják '' . * p úpári rcpfilAs c VjaÜ szoígóló rádió-''és Kadar scgédcsTkö-öJcot A ttíszöíékek bs-. mo''atása resiben földi kísérletekkel, rés* ► ben r^pOíój t:ózbcn történik Erre az ér-tekczk-ire MagyarorszáRoi is meghívták.
— Hsliioxás. Gu''yás Kirclyné sz Kudich Pi-.u''z Nagykanizsán dhunvt. Te i. n-.eté^e szerdán déíu''ér. 3 órakor. Sz^nt in:se szerdin icgpet 9 órakor az rttsó\ ; templomban. " . . \j
-- Hírei; bagykantuai faadiíoglyokxól. .
A buctapttü rádió közJcse »rerint Sőrecz •
I Ferenc nagykanizsa iakos. Szíva Deiső í
1926.tévi «/.ületésü nagykanizsai kereskedő, ;
■ Tisrttícr György napykzaizsai napszámos ! I és Tcr>baia Lasiio a?taszectlis2jói lakos
Auerbach Westtapcrban vannak had:fo2- •
sá£b?n. Aki o''.t''ísz ezt a hirdetést,, érte- . sítse a hozzátartozókat.
j------^--:
Az adópengő árfolyamé
A pénzügyminiszter lebruár 11-én <• ; érvényes hatállyal az adópengő ér-* • • tekárfolyEir.át a következőképen állapította meg: 1 adépengő egyenlő ¡: 2.42 pengővel.
mammmimmmI^^mmmmwmmmhmmmmmmmm«*
Kedden délután 5 órakor
| PÁRTNAP |
a SzociélrinmnkrriJa Párt helyiségében :
E!őr»d j: dr. ''/oldcvényS Antal j
tánc követte.
-.-"Mt
A Demokratikus Nök a SzinházbM.f-
Szombaton este jó! sikerfiit raj- t gyáros vidám-estet rendtótck a D^;''! inokratikus Nók a SzinBázbac. közönség teljesen n:egtöHBttésa né- f zőteret és jól mulatott az egyes i
számokon.
■ -
NYILT-TÉR*
Kizár ás a Kisgazdapártból
A FQcscUen lűé^azda-, Fóldmanká»- if Po''gári P^rt f. hó 10-én tartott k&tM bi otlíági ülésén hozott hsíérozat ér«-mibea Németh Zolfán, iff- Titrai U»», Hodir. László és Micxók járos tagfkzav zsa: ¡«kosokat tagjai sorából kizárfe ó
• E rovetbzn közöltekért sem a k-izióség. sem a kiadóhivatal tátel nem váüai. • ¿^
A város közriséftében tevő «tótóbíg«* 4 birmdyifeén erv hotó k«rölf wt&M «taft < vagy bérelnék. Csak ló épülettel. O« • £ kiadóban. - - ■ ■ ^ f
Kislányomat kiadnám fizetésért t«| őrökbe is Múdrá». Hwayady a ca lg. 2P -j
Vasárnap détc őn Hunyadr-nlca 26. & J alól elkébor*lt egy larte-cikos 90 k^.-» xerti^ N^ cmrsvezetőnek ma?,as iítísvua í jatalom._____2» r
GtvefxeM «o»baton Rotcoajri oícibae { e?y fekete »mii. Kérem a bec«fitei?s (Mg- i találót, a szerkesHőségben l^adm szír»; kedjék .____27 ;
Egy tikwk^i xouyt Üztcii UskocUs« Í 1 órai «''-foglaltságra f«laaMd^ ;
fényképész, Csengcry-ul i- fT Jr® ;3
7AfeLA pórr''Zlrut 0
Kiadta: u Kti&k&in*'':^
Swrkauttsert ts k-.ztertrt íWctCaWKl«*«.
Nyímcwt 4 R. T. í^D- -
'' Sjováikt Uttt: ZtM Kjtjdj
51. é/folyam. 36. szám.
Nagykanizsa, 1946. február 13. szerda
Ára 2000 pengd.

Demokratikus politikai napilap.
Szerkeszti: Bencze Jenő főszerkesztő,
Szerkeeztöaég éa kiadóhivatal: Fő-út 5. *zAm. Telelő»: 51.



Nem sikerült Prágában a magyar kisebbség ügyében
a megegyezés
Oroszországban megszüntetik a jegyrendszert — Spanyolországban kiéleződött a politikai helyzet
* »
Az Egyesült Nemzetek tegnapi ülésén az indonéziai kérdés megoldásában nem történt'' döntés. Az ülést ma délelőtt folytatják. A tegnapi ülésen Kin« delegátusa köszönetét fejezte ki Angliának azokért a szolgálatokért, melyekben angól csapatok Holland-Keletindia lakosságát részesítették. Azonban nem ellenezte egy vizsgálóbizottság kiküldését, mely szerinte sok olyan kételyt osztatna el, melyek jelenleg gyanakvásra adnak alkalmat. Stettinius tegnapi hozzászólásában kifejtette, hogy az amerikai kormány nézete szerint a brit csapatok Indonéziában nem fenyegetik a békét és az Egyesült Államok kormánya szerint nincs szükség vizsgálóbizottság kiküldésére. Az Egyesűit Nemzetek közgyűlése elé ma terjesztik azt a javaslatot, hogy a világ országainak együttműködésével növeljék az éleTmisierlermelést. A Szovjetunió hajlandó Angiiához, Kínához, Amerikához és Franciaországhoz csatlakozni a javaslat támogatására, melyet előreláthatólag Bevin fog előterjeszteni.
'' Sztálin generaltsszimus a -választások előestéjén mondott beszédében kifelentette, hogy a közeljövőben megszűntetik a Szovjetunióban a jegyrendszert. Nagy figyelmet fordítanak a tömegek részére szükséges árucikkek gyártásának fokozására és a dolgozók életszínvonalának emelésére. Ennek elérésére a Szovjetunió termelését a háromszorosára kell emelni. Ezen színvonal elérésére legalább háromszor ötéves terv végrehajtására van szükség.
Az angol rádió jelentése szerint Gyöngyösi külügyminiszter, aki Prágában tárgyalt a magyar-csehszlovák kisebbségek ügyében, Budapsstre való visszaindulás« előtt Prágában kijelentette, hogy a fő kérdés megoldatlan maradt, minthogy a közvetlen megegyezés lehetetlennek tátszlk. Magyarország hajlandó elfogadni minden Magyarországról eltávozó szlovák állampolgárért egy Szlovákiából hazatérő magyart és orre az egyszerű cserére történt tegnap megegyezés. De nem tudja, hogy milyen számú magyar kisebbség kiutasítását fogják a hatóságok elrendelni. A hivatalos magyar statisztikák szerint 1934 ben 104.000 szlovák élt Magyarországon, míg Csehszlovákiában jelenleg is legalább 600.000 magyar van.
Nehézségek az elókészitésénél
olasz békeszerződés
kon-
\ jáv''
I
k« IflveUi''s
; Jióni^ február 12 Szovjetunió Kíj&ak-k ti] atr\ mini sztorii
ják a/. ole&z i**ko4£:-rz«xIé;« ¿1-V
n-i:? fol
}.»''•■?/iuW''ii'' irányuló munkájukat.} Tár u>aJásaikst c .héten m:*.r<zaki-''juoük, mivel''Itussov sok idör fordított nn-», hogy Visinszkvnek s>_''i''vi-kezzék a líjgftonsá^i innál* mtinká-j<d>au. Az előkészítő bizott s''m . az olasz-juítOPziáv ivitárkó rdóí-l>c!) Tr.?;.:-e^yezett, nem sikerült nzontan m-vg-oí''vezésl létrehozni Trieszt k> > ¡».-a. Ami :u olasz gvamriiok sorfát ilieii. utég mindi«.'' nyujrtaiansn-•_rot okoz, hofirv/''a -10 éves -jiőry/^í terv in^gfrk&í Icp/ o a.gyakorh»tlnn.> .fu«:osztári:» hatyroztnj;» azon i? niót. !k>„''v Trijioíiszt az ó fennható- : >«s;a :tlá ítelyo/zék.
Csehország tengeri kikötőt kér
f''rá/jt. felírnár 1*2" j
A e*ohsá}ovák küldőtisítr ;:iixú(''\:-
iiato: nvujtotí át az Kövesük Nem- ''< ■ r . ■. . . .
az. előkészületek. A nyilvános zi>/.:órinmfö a Szent P.''u-t 1*azi''i--kát külön feldi^zitcítu''k és ugv, ti*int s>enttéavat«>»ko»\ a meghívottak • i $Z'';4-c külön ol 1 váyez Vt bizt«»itanak. A nyilvános konzisztóriumra eddi-; 95 ?íjofr.ji-rit«>r- kérte részvéUlét. A liánon. után most Ie.-z :iz. első eset. hogy u svájci neinx» tosiör <> a palatimi^írárda telj.> létszámban /elvonul.
Sztrajkhulláín Spanyolorszáobsn
Madrid. február J-2 Spanyolországban ki^lező-löt: ri

belpolitikai holvzet. Sok gyártwn sztrájkok kezdődtek és a munka fol -(•''•tolok javítását követelt''k. tekintettől a rölüítiitís o! emelkedő létfenntartási kő;«í-aekit:.< Párizsban tömegtüntetés »olt Franca el kan inehlvn kiváló jK>rrtikai személy iségek is részt vettek.-A spanyol sajtó gúnyos hantion tollai kőzik '' az Kgyosült Nemzeteik az*.»:! határozatával, amely Kranm Sjűnyolorszá^t kirekeszti tagállamok közül. Azt itják, ol\:uit taiíadtaJí''iiie^ Sjnny<>lorsz.a«''tól, atwit no:« is ki vám. )
Budapestről jetentik:
Budapest felszabadulásának
zeU''k >zoeíáli- és sazdasájri bizott-snsának. melyben kórto. ho^y i''.''tvezz''-k Cs.^hszlovüki.ínuk''x<>\>b > >n-¿eri kikötő használatát !
itetővé száninra a hajózást. A <•.<••!:• szlovák l»lü^yjniniszt ''rr nyiLtkoza!-« -zerint nauy jtrohlému C«<-hszlovákja .>r»Vs''zére a'' lon''.n -l kórík''-s is. Jje^jobb ¡vnne. ha a kót ¿11;;tu között o^vezCvi sikerülne k-trohozni »''- :te<v. kellene íicnizotköai főntm cl'' vinni
\ itas ¡uzyoikvt.
A
Csehszlovákiában még az állampolgárságot nyert magyarok sem szavazhatnak
i''róff(i% február 3*2
A csehszlovákiai áliahiopitott n>n-oyamk -ent Szavazhatnak az ahalá-;K.5 választáíokon. Noszok csí-hszlovák beHi^yminiszter Ifirutíiljhi nyilatkozata szeHirt a küszőlK>n álló nr-m-''/x*tiryü!t''-si választásokon tsak n Süláv nemzetts-''gü csehszlovák állainuolírá-tok s«i\-azhatnak. A letve németek nem
ipüls,'';*-nuuryarok. il-szaozhrítnítk
h:
i a:
még "aí>l»an az esotl>eh..sen), ''amjíolgari jogot kaptak.
Bíbornoki konszisztórium a Vatikánban
líó''/io. fehniár 1*2 j Serényen folynak a Vatikán ái iamban a l;il>ornoki konzisztóriumra
első évfordulója
Holnap a felszab?du!ás emlékére a főváros diszkőzg>''ülést tart, amelyen diszalbumot adnak át Vorosilov" marsalinak, Schoenfekt amerikai követnek és Gascogne angol megbízottnak. ''
i A B''lista alkalmazását a katona-
sági&l már megkezdték
'' ■ ■■ ■ ■ •
• A hadügyminisztériumban megkezdték a B lista alkalmazását. — Azonnal nyugdijá''lományba heiyez-tek minden olyan li>ztet, aki nyugat felé Magyarország lutírát átlépte, ezenkívül résztvett az itt folyő harcokban. Az eddig nyugdíjazott tisztek száma 10.000.
Az adópengő árfolyama
A pénzügyminiszter február 12-én érvényes hatállyal az adópengő ér-tékárfolyamát a következőképen állapította meg: 1 adópengő egyenlő 2.45 pengővel.
Súlyos ¿ryizveszedelmet jelentenek
N Az árvízvédelmi kormánybiztos-'' \sá£> közli, hogy a Tiszán megmozdult a jégréteg ás i^en súlyos a helyzet, különösen Öcsöd és Szarvas vidékén, ahol hidakat sodort e! az ár. A lakosság éjjel-nappal készen- I léiben áll a töltéseken és védekezik I az áradás ellen. A Duna áradása Újpestnél fenyegető arányokat öl-
tött: Áttervezett 10 méter magas gát két héten beiül elkészül, amely megóvja a várost, hogy víz alá ke-rü''jőn.
120 tonna cukor érkezett a fővárosba
A közoktatásügyi miniszter rendelkezése alatt álló külön karhalalmi őrség Szi¡ágyi Ernő alezredes, országos miniszteri biztos irányításával 120 tonna cukorszálütmányt hozott fel, teljesen hiánytalanul Mezőhegyesről a fővárosba. A kitűnően működő közellátási karhatalom nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a főváros élelmiszerellátása fokozott mértékben biztositható legyen.
öt uj egyetem/^orvostanár
A minisztertanács hozzájárult ahhoz, hogy a kultuszminiszter előterjesztést tegyewr a köztársasági elnöknek dr. Rosenthal Jenő. -dr. Sümegi István, dr. Fekete Sándor, dr. He-tényi Géza és dr. Hajós Károly egyetemi rendkívüli tanári cimmel
való kitüntetésére. i
Letartóztattak egy Hohenzollern-herceget
József Ferenc H Dhenzollern-her-ceget, Róbert bajor trónörökös unokaöccsét és Mihály román király nagybátyját letartóztatták és az amerikai kémelháritó osztály felügyelete alá helyezték. A hercég az SS tagja volt.
Az amerikai magyarok az ó-hazának minden segítséget megadnak
Tildv Zoltán köztársasági olnök-höz eseyre órkeznok az üdvözlő tá\-irátok. Ciablun''a Svájci Mu^yar Xomzeti líizottsá''* ¡ogŐH/.intébb loncsÉkivánatait fejezte ki. Párizs-fx'')i a: franciaországi mágyorok f¿íj*-''„''eUcnségi moz^alrna köszöntőit? a köztársasági elnököt ér szivből jövó húsúgükei fejeztek ki a Mairyar !<>■/-társasiuí inutt, ná''Kvt már oh r»>«z'' óta - vártak > amely koronája éróf.»--zit»''''S"iktKik ír* }arcaiknak. Az''xkuo-l iiiai mag^; rok üdvözlő táviratukbw. azt irják, ''megivndiió, hogy a Széles /nagvar népietek felmérhetetlen s?jo:)v,hí>;vjíIjo! milyen hősies erófy-szitésiríí''i állott lalpía í-s biztosították a köztársasági elnököl, hogy az óhazának minden bbető sogitséget moy-:vlnak.
Gyermekhét február 10-től 17 ig
. A „Magyar gyermekért- társadalmi mozgalom, melyet Molnár Erik népjóléti miniszter indított, a legszebb eredaényekkel halad. Kővágó József polgármester javaslatot intézett a népjóléti miniszterhez a gyűjtés megszervezésére vonatkozólag. -
Az Eszterházy-palota lesz a köztársasági elnök lakóhelye
A köztársasági elnök lakását nem a Weckheim-palotában, hanem az Eszterházy-palótában rendezik be. A főváros a megrongált palota kijavítására megkezdte a munkálatokat. Egyben gondoskodás történt a köztársasági elnök nyári székhelyéről is. Erre a célra a leányfalui Sorg-villál veszik igénybe.
Három milliárdot adott a JOtfIT a népjóléti miniszter gyermek-és egészségvédelmi akciójához
A JOINT elnöke felkereste Molnár Krik népjóléti minisztert és be-jolentette: n JOIXT-Mzottsáe ellta-tározta. hogy munkáját a . jövőben kiterjeszti a denortáltak és zsidó-üldözést szenvedetteken kivül más elővettek tániogatj''tóip-a is/Ert á feladatot. azonban nem a saját int«''*?-;né«jyeirel. szerveivel kívánja ellátni, haneru'' a >hatóság szociális iniéznjé-n.venKik jetentősttánrás&tásávfll. En-i''ck a döntésnek/ megfelelően JOIXT elnöke ^zonnal milliárd -i*-ntrót'' nvujtott ái a népjóléti mi-nis/tem6k, aki ennek az Pisszegnek a feíéy/gyermekvé*lolmi -célra, másik feléi a hadirokkantak támogatására J.é a gumőkór elleni küzdelemre fordítja.
A B lisfa végrehajtási rendelete. elkészült
Az igazságügyrainisztériumban elkészült . a B lista végrehajtásáról szóló rendelet. Minden minisztériumban három tagu bizottság intézi a szanálás végrehajtását.
Franciaország is segit - .
Franciaországból 10 teherautóval 17 tonna élelmiszer és 120 magyar volt hadifogoly katona indult útnak. Magyar részről a Linz és Budapest közötti útra üzemanyagot bocsátanak rendelkezésükre és a hivatalos fogadtatásról is gondoskodás történik.

ZAL''A
i!)46 február 13

Kedves Favinklis!

Bizonvára fo^adt« ''már- <>n a Zala'' c.imü riaj>il:tp 1ÍM6 február !'')-; -.z.''»málian -Követeljük?! «;im alatt ellenünk. kisgazdák ellen írott nkkéért a ¿^uulá^tókat í _tz én szo-rervs^kivánatomat elkósv» kapja fcéz-:i-rrz. \o. <lx» jobb későn. mint **oha. tiratulálok Önnek''azért. mert eddig azt hittem, hoiry cikkeit iskolád fiukkái íratja vjo^al következtethet-vtn orvé azok-stííuaábóh s .bosszankodásomat mindig azzal ütöttem ol. Itogv ez az usm-bu^ri ember véíj-eredménybon jót akarhat, bizto&m jK>l^rTO(Mfc>rí^re r;yj\''ik s azt akar-j i megszolgálni, «.le mo*t látom, ho^y On szellemeskedik is. Kz már igen: Va^y talán ezt a cikkét irattá mással?. Azaz dehogy is, hiszen meíc-ta¡álható o cikkbén i- az izlé^telen-ív''«" és rosszindulat. (Isniert?. On Jjcnprvel Jánost? Stilu>a :\ylékeztet r.i.) N''ézzc ■kv''dvw ;>zt már az Önök vozéro ií belátta, hoiry t-ros kapálás volt a Kis:*azdapárttal kaiK-so-iatban m ind ját foíz mákra iTOTVlrvlni. Ou még mindij; ott tjrt. hógv wtn tudja:'' a Kisgazdapárt irak jx>lirári irányzata is van? Kár volt tinit t*r-''iikk''el szedem^? a főírlalkQzá->okat. Iiíen. mi megmondjuk minden re«-tötkedé* nélkül: norn ¿zég\eliük, ho<ry vezet őinV a/> mMlísehciából. a Imladó értr>Iiriis«''».jból- kerülnek ki. .-Avag> Önöknél -munkásjurtoknal i-?ak kétkézi munkások a mzelök? Naivon hálás lennék, ha felvitógosi-milyen iparban doleozoít^az-elött Hákosi .Mátyás, Kajk László, itévai József, £tb", stb. Azt iria On drámai szavakk.il, lwigy >a nekünk dobott kesztyűt- fölvettük. Csináljanak amit akarnak, de » krfiyér oda i<rz jutni, ahova való: a dal uozók ;«-zta!ára<. Kéjem óbbat teljesen ogy étért iink. Ezt kát* volt Önnek •ilyen páthosszal kijetantonie. bi*>/ ugyanez a mi elvünk i». Nézz? ked-\es Favinklis, mi sztve«c»n eiismerjük az On munkásságát, de a2 or»:.áir •''•időkében kifejtett munkánkat mi is tartjuk oly nagyra, minden ön-'' íömjénzés nélkül — mint On a/ ónét. Mellesleg ¡szólva engedje mesr-vmlitonem. I*»gy a nemzetgyűlési képviselőnk által kiutaltatott^, só-(nennyiséí*ból 7 q-át k.i]>ott n Vmk--.zervezeti Nem néztünk i»o-
Iitikai el Ion téteket,''ahogy ezentúl is mindig a város egyeteme-» közö-sé-i(ének célját tartjuk szerrj előtt. Ha kívánja, a Nemzeti Bizottságnál, u várost képviselőtestületien j^yzó-köitwlxm örökitetjük mtv az On eredményességét;* £rtse mV^r"''neuT arról akarunk mi vitatkozni, licxrv Önnek nem voltak érdemei. Mi csak azt jogyozzuk meg: tokipiettel arra, ltoi''v On már. mint írja, uáyis (<A-rázta a szunnyadó közellátást '' -'' . köszöuet ós hála érte — olyannyira. Jk>gy az On szerint már k i fogás toltn. a kenyér-ellátás. az On lieryadhatátin o érdemeinek nyugtázása -mellett a közellátási hivatal vécézze; men véleuiéiiyiink szerint'' az az illetéke-szerv. Mondjiu. de ö-/intén. oly n^-héz ezt meuért.mí? A tajKisztaiat Kajo^vár. l''ées. Székesfehérvár -»ib. városok jéldája •— különben is azt mutatj&. hogy. )K»m kell a szak-^/erwzetook eiején felüli dobokra vállalkoznia a közellátás torén. i)OgA v/által ön magát dicsői tliessé, nien a közellátási- hivatal éj>puj?>*, sőt joblian ellátja városa minden }X)1-^árát. Tudjuk mi. Iiogy mk''-rt n»-■^aszkodnak Önök fiók közel látásukhoz (s jxii-íszcnijjonthól nézve a dolgot, iíTazuk van. 5* tudjuk azt is, hojrv a/., ccikk miért in>dott : érzik, a rárosvezetésben eddig uieglóvó nyomasztó fölényük a ''^éliez közéledik. Ez az. ;uni -Onök-fái. Ami peíliíT azt a jojpinkar
illeti, liogv követelhessünk kóvcte-
1 "
Keddan délután 5 órakor
PÁRTNÁP
a Szociáldemokrata Póri helyiségében Előadő: dr. Moldoványi Ant«T
Vendégeket szivesen látnak.
''léseket m köwidísekbó!''- arr.i :%■/. a v,H;».s/uíh. iiaií) Önök u kxí-utolsó időkig kövtrUrltok. Oix
szerint hőmtpok óta.» Xr*. ''ha »ni kuví''teiünk vnUiínit.iazt ■> legröritk»W> időrs tjeiül kerwztu} i- w^-.zük. <A 1 nrt''ludyis»*.gi»klr? meddig követelt''ív nioddón :i iiárt V A/. !.•> hóna tokig húzódott?) Kngodjo meg v*?2Űl. ho_''\ figTeirwztossííni: -ein v*trus, som
orazá^ügvót apró v.''iik.ii^ »kk««r előbbi-» VvítV.'' ''vis-zfik.. .Hjggy^ ol, ivkéit együtt többu» tuésyiíok''. fíele-jezősül <sa k-nunyit: ilyen .>1*6-\on*)heli d-mcikiaiiciaíc • i« ásai-i»an Ön töblfc»zöv kifojozc.sro juttatta e/t ar önérlr-k.-lést n>m ülik u
UvMJÍíV klói ütvett s/ó Uí''»Cf.v :»..»jt<*»Z
}•< ;Iuh\
Parri olasz miniszterei nők és ellenállási vezér tegnap kilépett az akciópártból és uj politikai szerve zetet alapit. Vele együtt az akciópárt két miniszteri tárcát viselő J''g}a is kilépett a pariból.
Huztikfti''Uz.
Pártértekezletet tartott a Magyar Kommunista Párt kanizsai szervezete
1. Magyar Kommunista Párt nagykanizsai pártszervezete üdvözli • a Kommunista Párt központ: vezetőségének áfiemzetí egység fenntartására és megerősítésére irányuló politikáját. .
2. Követelik az- ipari dolgozók elsősorbani ellátását.
3. Nagykanizsai közigazgatás megtisztítását a reakciós elemekről.
4. A reakciósoknak és feketézőknek kedvező bírók és ügyészek ellen a fegyelmi megindítását és azok felváltását.
5. A malmok szigeru ellenőrzését.
6. A reakciós tisztviselők e!bo-> csátásának kérdését a Szakszervezeti Tanácsra k*ll bízni, mint amely tanács egyedül hivatott- a kérdés elbírálására.
7. A pártértekezlet^ visszautasítja a Kisgazda Párt helyi szervezetének azon követeiésít, hogy a városi képviselőtestületben G7 százalékos aranyszámban vegyenek részt.'' A két munkáspárt egybehangzó álláspontja szerint ebben az ügyben csak központ; utasításra tárgyalnak.
A határozati javaslatot a párt-ériekezlet 1 egyhangúan magáévá tette és ugyancsak egyhangúlag és nagy lelkesedéssel fogadták e! Horváth 15. Lajos azon indítványát, hogy táviratot küldjenek Rákosi Mátyásnak, amely a következőképpen szól:
Rákosi Mátyás elvtárs Budapest, Akadémia^utca 17. Folyó hó 11-én megtartott pártértekezletünk üdvözli önt abíjól az alkalomból, hogy pártunk vezetése alatt a magyar nép megtalálta helyét a szabadságszerető r.épak kőzött. A piriértekezlet hitet tesz amcilett, hogy a pártot erősíteni fogja, hogy méltó legyen az Ön nevéhez. A ¿¡agyar Kommunista Párt nagykanizsai párt értekezlete.
\ - i Uj dohányárak
Február ll-én uj dohányárak lépnek éleibe. Szivarok: Árpád 5QOO, Kedves 4500, Debrecen 3500. Fain-tos ?200. Fáintos Nikotex 3o00, Csikós 3000. Szivarkák: Béke 3000, Béke Nikotex 3300, Virginia 3000, Szabolcs 2200, Magyar 1800, Munkás 1000, Munkás Nikotex 1300. Szivarka dohányok: Legfinomabb Magyar 16 000, Finom Magyar 14.000, Középfinom Mtgyar 10.000. Pipadohányok: Vegyes-pipadohány 100 grammos 14.000, 25 grammos 3500 pengő.
Hírek a világ fővárosaiból
A francia nemzeti véd erőbizottság tegnap este 5 órai tanácskozás után a katonai költségvetést 140 milliárd frankról 60 milliárd frankra, csökkentette. Ez:el együtt a hadse-létszámcsökkentését juniusig /végrehajtják.
Zsúfolt padsorok előtt tartolta meg székházának dísztermében pártértekezletét a Magyar Kommunista Párt nagykanizsai szervezete. A párt-í értekezleten, amelyen'' csak tagok ! jelelhettek meg impozánsan bonta-j kozott ki az az erő, amit a Magyar Kommunista Párt helyi szervezete képvisel. Az ipari munkások tömegein kivüí ott láthattuk a föld munkásait. Nagy számban jelentek meg a haladó értelmiségiek: közalkalmazottak, magánalkalmazottak, mérnökök, orvosok is. Az értekezleten a párt központi kiküldöttjeként résztvett Rob Antal, a vidéki szervezés egyik kiváló intézője, valamint Gerencsér György, keszthelyi járási titkár és Horváth Etel megyei női szervező.
Első szónokként Gerencsér György-beszélt. Széles vonalakban ismertette a belpolitikai helyzetet, a reakció erősödését és sokszor nyilt támadását. Megemlékezett a parla-; mentben -tőrtént eseményekről és \ rámutarott arra, hogy a munkás-! pártok, de elsősorban a "Magyar '' Kommunista Párt nélkül kormá-! nyozni Jfem lehet, mert ez á párt !'' képviseli ima Magyarországon a cse-; lekvő politikát. A r.agy tetszéssel fogadott beszéd után Hegyi János, | a helyi titkár tartotta meg beszé-: dét a szervezés fontosságáról. Visz-!. szapillantott az elmúlt idők nehéz-) ségeire és megállapította, hogy bár t még sok a tennivaló, de az egész . vonalon a szervezkedés terén ko-í moly javulás komoly '' eredmé-t nyek mutatkoznak. Súlyos feladatok j állanak még előttünk, mondotta, i de'' meg fogjuk őket oldani, mint-j ahogy megoldottunk sok olyan kérdést, közöttük a földreformot, az államforma kérdését, amelyek talán ujabb ezer évre döntötték el a magyar nép sorsát. Ez a sors most már csak emelkedő tendenciát mutathat, mert az a törekvésünk, hogy szabad ország szabad népei élhes-^ senek is azzal a magasztos joggal, amiket a magyar köztársaság alkotmánya nekik biztosit. Minden törekvését a reakciónak, amely szembe akar szállni és meg akarja semmisíteni a magyar nép szabadságát biztosító eredményekéi, kíméletlenül vissza fogunk verni és csirájában elfojtani. Hégyi jános beszédét hosz-szantartő tapssal jutalmazta a pártértekezlet.
Horváth Etel megyei nőszervező a nők politikai kiképzéséről beszélt, megemlítve, hogy a magyar politika tengelye a nőkön nyugszik, mintahogy ők döntötték el a mostani választások eredményeit is.
Az elhangzott beszédekhez több hozzászólás történt, amelyek mindegyike értékes és építő kritikát gyakorolt . Majd Rob Antal mondott rövid beszédet, amelyben a Központ üdvözletét tolmácsolta a pártértekezletnek. £zt fejtegette, hogy jt központi politika irányvonalának ''betartása milyen fontossággal bir a hflyi szervezeteknél és reméli, hogy? a nagykanizsai szervezet felemelkedése, mely határozottan észlelhet, a- jő vőben csak fokozódni fog.
A pártértekezlet ezután határozati javaslatot fogadott el:
— Hálálsz*». Vitéz Zalán József ryeg-számvevő főtörzsőrmester í hó l2"6.i meg balt. Temetése f. hó 13 án délután tél 4 órakor lesz a róm. kat. ter.ctőbep. -
-- A Meteorológiai mtétet jelestfec. Virhaíó időjárás kedd eO.ig: ct^nyegati^ ésr.yu >ati, későbbészaknyugatU^tl. Felhő-"1 á''.troi.ulások. :übb heiyeh, fötp£ északon kisobb tsó Cs havízá«. éjjei gy^g*-'' f«K»ofc.. A nappali hőmérf.éklet ki«* eT.e!kedrk. -
— Angyalctinálís Ujndvaton. A rendőr« séi=rc fcíjelcntés ctkwett Horváth TerAz ujudv-.-! leár.y e'';cn, hoay ujsztí''ö:! gjer- -m?ket el''ünte''t»^ A ry jrriozás .¡«egáltápt-'' toita. ho;v Horváth Tiréz míj; rrcg sea» szülte ?\érir.efcfct, irf.rt 3z! Ormiban rég-ze:t rrüícttcl elver te. Míu''án 17. eset köz-veticr! a s;íités c''ó l kövelke:elt be, a re-d''^s^R nvrtmo/ís'' ir.ditolt ar.nak nt?jí-ár.apnasara. hnjy é''t e a g\enu»k, midőn etö''dv-''tek. A rc dór-ép tiyrvUl: Terézt te édesanyját Horváth fílvánnéf, aki fc-iíéd<ezctt !cá y a bibében, ícUrtóztntia.
— Szlfl titilnjiló köxjrYBb''M. Fot y 6 Jió-" 17 cr, vasárnap délelőtt 10''órakor a''SzlM idei clsó rendes közgyűlését tarda a Sio-ciüdcnokrata Pá''t bcJyiségében^Meciele-rés kötele/ó Igazolványát tninderki hozza za''gávaL/Ceíitörlőkön, M éi déUz án 5 kor . C''senfjery ut 0. sz. a''a ti székházunkbao'' elórrtekézlet tesz, melyre ugyancsak ponto« megjelenést kérünk. Vezetőség

Hirdetmények.
Feih''.vom''a fúszcrkercskedőke'', t. hó 13 án, szerdán délerMt fcókiuta''a ; végett ¿elentkez/enck Krcít József fór.a^ykeres-kedriit Kinizs; u''ci 2. sz alatt. Zéakot és pinzt vigyenek rnipukkal. .234
Felhívom a ffiízerkeres^cdóket, hogy a bívált >tt finorotisítjegyszetvér.yekkei. pó-utalváüyokttal Cs cyufziitalviryokkal t. hó 14 én számoljanak ei ?. köze!Iá?á$l hivatalban. Egyben ar elszámolás után maradt téryieges Is-zt- ¿s,sókészletciketrafrjék fel. és az ctszAmolijf lapokon piros ceruiára! tCnteisék fel. — Figyelmeztet« in a keresi-" kedőket, bogy^kki az eNzámo''ásokat aoz adja b«f, a kövjökezó kiuta'':á?okból ki íojr maradni. > ''

Sok ezer magyar g>-crmeket lenyelt * puntulás veszélye azért, mert a Háború« események k6?en eztébsn fellépett sclyo« gazdasági helyzetre tekiníetter az áll »mi gyermekmenhelyek reci képiek feladatuknak teljes mértékben megfelelni. Sürgős közbelépésre van tehát siii ség, ba ennek bíVörelk •zhcté$ét- meg tkv''uk akadl''yozni. At állam cs az őnkr-rdíány-:a*ok a m3guk részérő! már megtették á siúkségcs intézkedé eket. Et azonban egymagában nem elfgci^dó, stükséges az eg6sz társadalom összefogása, hogy a vállalkozás teljes sikerre vezessen.
A társadalom segítsége, a mechelyi gyermekeknek a menhely kö''elékén kivul való gondozásba vétele,'' ami biztosíttatik ciatádoknál -.Vag/ külön erre a cé.''r*-téíesDlt irjjé7etekb!n.- At elváilih gyermekekért az .ádam megfize''.i a gondozási dl a», ezen felüt p:dig mfg Vülöií. közellátási kedvezménvben is részesiti az tt e ó családot, illetve "intézetei.
A fentközöltek alapján felhívott Nagykanizsa város köiőn>és>ét <s jótékonycelu intézeteit, je''entkezzék a gvermekelhelve-zési akcióra jelentkezni lehet a városháza közigazgatási ügycsztá yán a hivatalos órák alatt (Bazár uílvar cmilet. II. lépcsőház).
218 Polgármester
APRÓHIRDETÉSEK
Elveszett fehér fekete Tilos c ca. A találó értesítsen Csengery-ut 6._
Egy szép fth£r mily jry«ra*kkM«i 70—85 kg. malacért etcsírühetó, Cio a kiadóban. .__231
Buloro.ott izo''vit keresek fiatalember részére. Cim a kiadóban.____232
• Elveszett egy féléves feh rrszórü, vöröses-hátu kUkatya a Teleki-utoa Szlobods pék tájékán Megtaláló magrs jutaiom ellenében Levente atc< 2 sz. alá leadni szíves-kcdjéV.____235.
Kereset használt kis Si»»ger varrógépet cserélnik sertésre. Rákóczv-ut 17. 237
í L
A moszkvai rádió jelentése szerint a szavazók 99.5 százaléka ler szavazott. A szavazók mind a kow munista és pártonkívüli blokkhoz tartoztak. Ellenzék nem Volt. A szavazások eredményét csütörtökön te\ szik közzé.
2AU politikai nepiltp
Kiadja: ,<3zo»zdssssi T. WsoykMlzt«* SzsrkiiztMsrt és kiadásért felel Bíbozs J«»1 Nyocit''.ott a ,Közgazda?igi V». T. Nary kaelxs»" oycwdáiáSar ^srjksnlaía HfwéiM Uki: Zalsl Káxolr
X
51. évfolyam. 37. szám.
Nagykanizsa, 1946. február 14. csütörtök
Ára 20CÍ0 peng£.
Demokratikus politikai napilap.
Szerkeszti: Benoze Jené főszerkesztő.
^erkesztőaég és kiadóhivatal: Fő-út 5. szám.-Telelő»: 81.
mmmwmmmmmmmmm
állottak. A Körúton a tüüteté>n> í-í-háborodott munkások és járókelők válaszoltak, niajd verekedés kezdődött, amelynek során szútvertók. a tüntetőket. A politikai rendőrség nrv''V eml>ert álhtort elő a tüntet sel kajvbolatban ós szigorú vizsgálatot indított az ügyben. A vizsgálat : egyelőre''nem fejeződött be.
Illetékes közlés a fi lista végrehajtásává/ kapcsolatos hirekröf
Illetőké boRén a B-li>t£ról a következő felvilágosítást adtak:
A B-lvsta végrehajtására .vonat-koz<r rendelettervezet«*^ imnisztcrjbt-nác.s foi»''jj tárgyalni, .1 végrehajtó tekintetében azóntan ni''-.'' a párfok nem egyeztek, meg. Először a pártok '' foglalnák itlírtüt ebben a kéroésben és utána kerül a tuódositotf'' tervezet a minisztertanácsaié. Kiírt az erre vonatkozólag ntosjolent bitek csupán kombinációk. .
Kzek szerint tehát a K-lista vég-tebajtásával kajx-solatos intézk».*l:v-N^k ntóir kezdeti stádiumban vannak.. A végrehajtásnál legjobhau ¿>rd?kel'' {•ón/ügy minisztérium bekérette -luíiiisstériuimjk. létszámára vona»-kozó jclv-ntós ''kel. <Io ezt eddig c-ti-,l«áu nég> minisztérium terjesztette f''elő.
A svéd király levele Tildy elnökhöz
A budapesti svéd követ a kőz-, társasági elnöknek a svéd király válaszát tolmácsolta, a hozzá intézett levélre. A svéd király válaszában kívánta, hogy megerősödjék a hagyományos jőviszony Svédország és Magyarország között és kifejezést adott a magyar nemzet boldog jövőjébe vetett bizakodásának.
Qroza miniszterelnök szerint a román reakciósok izgatnak Magyarország ellen
Or<Jza román miniszterelnök a bukaresti «ajtóban megjelent magyarellenes hangokra sajnálatát fejez t? "ki ők azt mondta; mos: van győződve. hogy ezek a sajtóbane^k ninc&enfek Itatással Magyarország lakosainak többíHxríro, Vilivel - '' a két oiszág dolgozói jöviszonyban szeret-nőnek élni o£vmá< között, csupán o kőt ország ieakció> elemei próbálnak ellentéteket szitan\.
Az UtIRRA útnak indította az első Magyarországnak szóló árusegítséget . j ;
A washingtoni mag\ar követ, Sze-Sudy-Maszák Aladár''távirati értés i-t.''-se szerint az l''NRHA a Magyar-országnak szánt küldetuén veket Triesztbe irúnvitotta és a szóit itási költségeketTriesztig - viseli. Az UNRItA kiküldöttje •rövideden útnak indul ílagyaj-orszáirra é> boknpcsolő-(lik az akció lobonyol ijásába.
Budapest dolgozóinak felhívása a szén''ermelés tokozására
A budaj-esti üzemek'' dolgozót felhívást intéztek a% magyar bányamunkásokhoz ós felhívták őket ,a széncsata megindítására. Kszerint a termelt*'', .március lő-ig napi 2<»0 vagonra akarják emelni, a. további ö hét alatt pedig napi 2600 vagon szenet kivannak termelni. l''trvan-akkor felhivták a'' társadalmat, fiogy támogassa a gazdasági ék*t talpra-állrtásáért indított széncsatát.
Az amerikai szellemi élet kiváláságai világkormány felállítását javasolják Trumanhak
Benes nyilatkozott Európa nehéz kérdéseiről — A német optikai ipart Ausztriába telepitik
/
Február 6-ika és 10-ike között folytak le Prágában a csehszlovák, valamint a magyar kisebbségi cserére vonatkozó tárgyalások. A Prágában és Budapesten kibocsátott nyilatkozat a következőket tartalmazza: Az egyezmény a kisebbségi cserében csak részleges megoldást jelent. Kiemantls Waldemár caeh kQIOgyl államtitkár, aki a tárgyaláson elnökölt, javasolta, hogy a kisebbségi cserét teljes egészében tárgyalják le.. A magyar küldöttségnek azonban nem volt felhatalmazása minden részletre kiterjedő egyezmény megkötésére és összeköttetést sem tudott kapni Budapesttel, azért csak vázlatos egyezményt kötöttek, melynek értelmében a Magyarországon letelepedett szlovákokat és cseheket, akik hajlandók elköltözni, mégfelelő számú magyar nemzetiségűvel kicserélik. Ezt az egyezményt még a magyar kormánynak jóvá keli hagyni éppen a fentemiitett okb£l, mivel a tárgyalások alatt a magyar delegáció nem tudott érintkezésbe lépni a kormánnyal. Dr. Klementí* közötte a sajtóval, hogy Csehszlovákia korábbi politikájának szellemében minden kiváltságot megadott a németeknek és magyaroknak, azonban ez végzetesnek bizonyult,\ ezért elhatározták, hogy a némete&et és a magyarokat eltávolítják Csehszlovákiából. A mostani egyezménnyel a 014» gyarok egyharmad résda távozik e! Csehszlovákéból, másedik harmad rész a Csehszlovák államban.maradhat, a harmadik 200000 magyarról padig a párizsi békekonferencia dönt majd. . *
Newyorki jelentés szerint több mint ezer katonatiszt, előkelő köztársasági személyiségek, tudósok, technikusok, írók, újságírók, művészek, zeneszerzők, közgazdászok aláírásával kérvényt nyújtottak be Truman elnökhöz, melyben az aláirók azt javasolták, hogy az Egyesült Államok elnöke nagy befolyásával tegyen kezdeményező lépéseket, hogy az Egyest?!) Nemzetek jelenlegi szervezetét ismerjék el sz első világparlamenti kormánynak. A kérvény (negálta prt ja,uogy a világkormány megalakítása az egyedüli módja a világ megmentésének, tekintve, hogy az atomháború «setén még csak nem is Mehet #/gcndolni komoty védekezésre. Kétségtelen, hogy a kérvény benyújtása egyike az emberiség ama nagyfontosságú dátumainak, melynek jelentősége csak később, az események folyamán r.yilkánul meg.
Semmiféle intézkedés nem akadályoz- j: Sztálingrádot ostromló Paulus tábornokothallgatták ki tegnap Nürnbergben
yiirt:I>rrg. február 1."'' A nürnlxM''gi''per tegnapi tárgyalásán Paulus iál*wnokot, Sztálingrád volt. tuHr.c! piranc^rtbkát hallgattak ki. A dclutáui tárgyaláson Uusehon-haueu íí^ale^jfiiíri iíibornokot í^ ki-baileatták, aki a »Szovjet elleni támadás elökrszűlet Mről vaI ioí t..
hatja meg a háborús bűnösök meg büntetését Az Egyesűit Nemzetek tegnapi teljes ülése
... I.wt''.ii. február 13 vA>; Ksycsült N.''niz."-ek teljoí -ítl''-so trtrnap ''-stc s ónikor ke/.dódött éjíói után ez? órakor órl y«Viet. A tárjrysoroziton a meivküít^ko vonatkozó javaslat >zerí>[Ht. -A svfi-íi-s eüiatáro/ta. ho^)'' .mindázokot a rneiK-küitekoi,, akiknek elfocs^lható okúk vau a luzájukba való vis-za nen.j t«''ré>re. 11 -in k«:>»\xzeriák a Ij.''izatér.''sre, hanen: tes-
tfii<rt utján gondolkodnak jövőjükről. A javaslat arról i.- sojídoskodotl. •íwzía* ftotnpsifólj jnt.''zked.''-s nem akadályozhat}« iíKV j háloru- büuösök tiieirhüuíoCi}s A ''teljes iiyűkst 11» est.^ <vjvju*r\c«<l íf órakor isnvút mt-^-tártják! uiélyen a mai óbhniszer-holyzetr^ voimtkozó" bri.t indítványt •tárhatják; A biztonság taná<i- nu «•sto 1.0 órakor isméi ''jrvüíC-st tart. A teínajjjesii ííj''ülésen elhatározták, az indonéziai k''rdést szerdáit: elnnpolják. hosry*wióilot adjanak e?y . ctíyijrtomi java>bt tanulmányozására. - •
A világhírű német optikai ipart \ áttelepítik Ausztriába
Wien. február 13 A'' szö*"otsége8 katonai liaiősájrok közöltek az osztrák kormánnyal. , l>02y ;'' ek?:^r\"eznek s )ié.nei optikai ij.ar ioicnbls • nfszi''-nek Ausztriái« való átlielyezcs.íb>, tni\ti! usry ^ejn cntre(|ik jijeí. hojry ezen ijrVr Né-
. Budapestről Jelentik:
Tildy Zoltán né a magyar gyer-
1
motorszámban továbbra ís t»>ljes egé* szőhon fciininanwIjon.tAz átbcK-ezé». »■zeuipontjálw''íi ^l-őriorbjn a .j..:nai Zeis»-niüv<*k . k Tűinek s/<Vl>a. Az osztrák itjok rámutatnak, ltoüv az álhciyezc.stu^k milyen óriási előnvei vannak. kül«»nö^en külker>slíbdefmi r»o;up.">nt.)kl)ól. - k
Barátságos atmoszférában folynak Jávában a tárgyalások
^ IiaJáriz, február IS Toirnap Van Muk hollan<l üyar-niatü«í.vi luiniszter, Archibald Cl irck Kerr^ii2v>l kiküldőt} »''«»''az indonéziai i>enizeti köztársa^íiir . vezére tái-syah''tsckat folytatlik <V- a hi\*atalcs jelentés sz?rint .barátságos atmoszférában.
r
f
mekekért •
Tildv Zoltánnc a ma^>-ar syer-n.okcrt indított táisadalmi aketó* k létéin felhívással fordult a magyar tái>:»dalomhoz: Rámutatott, ''lio^y oz els«i viláichálion« előtt csak látszat-ióíév *oit; az orszá''iban, miwl száz-e/.reknA'' kellett kivándorolni. ho^>-rxígrlltetésliez jussiak. Hasonlo a Itelv''tet a mostani szörnyű vílá^''tr''s után is. \ mnltt''J mindent <ú kell tenxiíM »''s lolwtóyé kell tenni. lK»g\-a. nyomor eltűnjön az orszáiílnil a U''.nra eki-r.ot nyomorúságos holyze-tükból tne^ ke»!! menteni. HTálta cpitjúkr sz uj •Maíryarorszáiíöt, Iv-i ne:w mentjük f^ieg a jövő saámáni a irycnn«>ket. Nagyon sok .Mat»\aV-orszá^on a nyomorai permek, az ajv.''tjtv hamuszürke, szemük fónyte-len, fáradtak ós örcjiíwek, mivel hiáuvzik nekik a tneírfelelő táplá-lék. Vő!e2 vitaminhiány miatt sjvn-tíül le a {¡iaifvar jjVv''rnK-k szervvz-t \ Ha nem ívmitünk a 2r>-ormeken, ma-¿runk tokjuk suK''o.v»Mm''i. tenut a mokratík«« Maeyarorszáíj liolyz-otőt. Xviliáthik-^i a szívók a syérniekört, nem szat^íUNhatryni. hosfv elpusztuljon az ifjusa^yr ^
Hagy Ferenc miniszterelnök beszéde a.newtorki rádióban
A newyorki rádió vasárnap éjszakai adásában a »United Prés«" bu-
dapesti tudósítójának jelentését idóz-tí> Nairy Ferenc miniszterelnök 1*.*-uiufatközó Ijeszéd.''ivoj kajx-solatnan. A jelentí-s kiemelte Xagy Ferencnek azt n ki;o!o»»s*''~"f. Iioí^- Majnaror-y.zín: edtHír mindig c<ak jimatott más nemzeteknek cWmiszorRő9zl^-teitxíi <''?} >u!vo- ííazdasáíri • helyy/íte kö\etkezt»ífs;n mo-t először kényszerül arra. Ikkív sezits^^''t kérjen a -külföldtől.
Az adópengő árfolyama y
A pénzügyminiszter tebruár 13-án érvényes batállyaPaz adópengő értékárfolyamát a következőképen állapította meg: 1 adőpengő egyenlő 2.54-pengővel
Szétvertek egy fasiszta tűntetést Budapesten
■ A budapesti ''béndórsóg [»olitikai osztálya hétfőn d''lelőit a következő hivatalos konuviüniket adta.ki:
\''as«rnap délután''Mindszenti -í<)t y^-r hercejrprimá» az üllőimi órök-imádás ten>lom 1 >an!prédikációt tartott! amely uu''in tninteyy háromszáz. Iónvi tömöm vonult fel az tUlŐi-nton <s iekanyárodon a Nag>-kónrtra. A tüntetők ozt kiáltották:
- ÉJjen •Mindszanty József, Ma-SyarorszáiT első zászlósura!
Kitették ezenkívül Szála*i Ferencet cs Imrédv B<-lát is. karlendités-so! üdvözöltek a járókelőké, revizionista és antiszemita jelszavakat ki-
Feloszlatták az amerikai zónában szervezkedett jugoszláv és lengyel fasiszta alakulatokat
Műveken, február 13 A/, amerikai tábori rendórséí ^íüiwlicn k''»zi:lóbí»n az ottani katonai • ál*.u okban szervnízkedő jugoszláv katonai alakulatokat, melvek II. Péter jueosziáv király i-rdekelxm szervezkedtek. feloszlatták, l''^yancsak feloszlatták A''őmetorsztijrf^n az ''-szaki területeken a mai lenivel kormánv meírdöntíV-re szerwzkédó lengyel h.tdseixireket is.''
Igazságtalan békét egyetlen olasz kor; mány sem élne tul 24 áránál tovább
o Ias/.''nemzettr> űlcs1iíífói iiF-" v-n Fa.-cliir,etti köztársa-iáír}»á>ti k»''»pvi-o!ő. az olasz sajUV^zővets:^ el-nöKe ¡«eszíT''íS.-hen haiisroztatt j.-i^azbáíitalaii Ivke tönkre tenn''; «daszoí-sziVm''^in a béke minden bhe-tőséz-''t''. >e-n baloldali, sem központi. ■>cm jobl)otdali kormány n-etu élné tuf 24 órával az ilyen Kékít bi''u--uíelyik.olawzVdianífíírfin^k -^ak e^y kőteles&éijc- IctK*:. megtagadni ezen békeszerződés aláirá%ut
Z A. Lî À
1946. február 14
Szaboícsmcgye földhözjutottjai a miniszterelnöknél
Xacy Kerenc miniszterelnök fogadta Szalíolos tno^yv 200 trigt: kiii-dnttüéüút. mely a földreform v.''gro- -liajíásúval kajx-solatos actrcxl''djnaikat fiíjpzték ki. A miniszterelnök válaszában rámutatott< hosjv nieí-Vti -i íöidiefonmnal ka|x-«olato^ aggodalmaikat és kifoj^tí.-». hog> a demo-• kráeia harcát tis/t;». n«zközökkei kejl megvívni. A föid/eform 7''XfcOQO ina-g>ar embert jujt^loít földhöz, nyngtathatok orfndenkít. a kormány nem <''ngr*li nir^r. hogy olvegyök a földet azoktól, akik évszázados^ kö"> delmek ut/oi jogosan földhöz iutot-
Letartóztatják LukAcs 8éiát, a MáP elnökét / >
Ifindy Iván altál>ornagyot, Ku''la-ir*st volt váiv-^ranesnokát és Lukács Béiát, :r Magyar £U>\ l*ártja elnökét tegnap !:-tartóztntták.
Egymilliárd pengőt nkeresett'' egy útonálló
A lendórség''vasúYnap estp''e!fogta Weisjr Ferenc áilá-talan villanyszc-teiót, I>amjajiich-ut<-a 9. sz. alatti lakost., aki oro-^z főhadnagyi egyenruhában -járt <!s hetek óta rémülef-i/Cn tartotta a I>amjanic-h-utea ^ör-nyékót. Áldozatainak ók.szereit, pénzét ruháját elvette. Kihallgatása bevallotta. ho<»y eddig egymilliárd jxuitióí "ker.''settletartóztatták. -
Benesaz európai problémákról.
Prága, február 13,
iíenes csehszlovák köztársa-.cri elnök fo^dla a Maásaryk-munkaaka-démia tisztelgő küldötts.''-géL A kiii- í Hót t Vízhez intézett wilaszbeszódöhen 1 megállapította, hogy Németország 1 ourö^jai kérdések legfájdalmasabb ! {wntjai közé tartozik. Lengyelország- '' gal távolról siucs minden ügy, ahogyan keltene lenni ós Mag\arország-gal sem lesz könnyű a dolog. A fa-sizmus erőfeszilé^Ai :n.''n akiülálvokai gördítenek és hátni van múg«a Tkii-kán sok ihegoldntiaa kérd,-se is.
Egy évet kapott a második „meszes" Horváth
A népbiróság dr. Arató-tanácsa évi börrönbiintí''tésre «''•> politikai iogaínak 10 évi Telfüggeszíésér^ ítéitc ''-niear.es- Horváth Kerem-et. akit a/ ögvé^z nópellenes bűntettel vádolt. Horváth 19:>9. év óta volt .1 nyilttskeresztCi^ párt. tágjar majd fegyveres párt szolgálatos lett. Készt-vett razziákon. előállításokon, lovukat rekvirált és hasonló népelbncs buncselekménw.''k egész sorát követte ei. A néplíirósag it -létéi a népüsyés/ mogfelleblezte. /''
Szabó Fercnr gyénesdiási közsöjj-\czetó*r. akit a népügyész háború* népei len<"-> bűntettekkel vádolt meg.-egyévi liörtönbuntotvsrw és 10 övi jK)litik*<i jogvesztőre ítélték. Sza?>ó 1942 óta titokban már köz-»''■gi<*otó \olt. ö szervezte mesr tlyenesíliásón a pár iszol gálatot. a 1 utalom átvétele után pecii<r mint |*>!itifcai megbízott ellenőrizte a kór-jegvző munka ját. Szabó Ferenc szabadlábon védekezett, de miután a terhelő bizonyítékok kétségtelenül bűnössége mellett szóltak, az ügyes/ letartóztatásait indítványozta. A iiéj>-''iix>«iág az ü^''ész indítványát elutasította. A''népüjnész ugy az ítéletet, ¡nint a szabadlábon hagyást meg-fel lobbeste..
Kariések István gyenesdiási tw-•asztszéktartót. akit ¡népetlenes bűntettel vádolt az ügyészség, a népbi-róság 6 liavi börtönbüntetésre és po-% i¡likai jogaitiak 5 évi felfüggesztéséit; ítélte. Karics^k 1942. év óta tagja volt a nvilaspártrifck é* ».hatalom átvétole''után a ^cs^thelvi járás parasztszéktartói tisztséget vizité. A''népügyész ezt az ítéletet is megfel lebbezte!
E héten megoldódik Nagykanizsa város _ polgármester-kérdése
A 7u!a nemrégilien wz.''rcikkljen foglalkozott ázzáka válsággal. amely -ben Nagykanizsa város vergődik Windisch t)énc* voit polg!U*mes''ter felfüggesztőso óta A Zala követelte, hogy haladéktalanul oldji''ik tuog <t polgárnáíster kénk''^M. mert lehetetlen dol:<g, hogy ezeklion a sul»os idóklxMi dgy .város f>;j. illetve felelő-, vezető nélkül rr''ménytelbnül hátiyód-jon i''le-Oíirr. A Zala átf^Hió pm-"" «rammo» a<lolt. megjelölte azokat a követelményeké!, amik elenged hetetlen feltételéi az uj jiolgánnester szr-rm''-ly ''-^ek. A Zala vezércikk? nagy feltűnést keheit. :ej*tretcg hozzás/''»-lá<? érkezet: szerkesz^óségünklv, melyek -tegnagvtfb''.» részr- nagy iu>zzár érb*íS:el szóit a kérdéshez. Lapunk v/ük terjrvlohno azonban Iehei-"*t-ienné t^tt^dvogy ezeket az egy obek-l-etr n:i*gszw''tetendő''••^zi>-vévelekel és tanácsokat leközöljük, de" a p»ptr-hiány niezszüntéroj alkalmat keir»-
sünk majd arra, h<*gy .hangot"admnk nz.rknek.a ffe!?zól»iásoknak. amelyek aktixalitásuk <t ,-ch.i el tutn v:>ziik és esak hasznára s/olgáUntnak áccsnak.
trtcsüb''sünk szerint «•sütöitók''in d»*tefötí 10 érakor j«árikózi ért.-köztelei -Oltanak N^okanirsin. a hot hauivozn&ka j.olgáni.esL*v beneK.-t-íesitésének k.-rdé-éról. í gy tudjuk, iiogv a i»árk>k\nár meg áilajHid-tak Varga József, a Zaiau-egye: Gá/ (jasági TíÜMrékjzhiztár cégso/.''töj -rek személyében. A jiártközi kőnfb-ronriát követően szombatba kivüli városi '' közgyűlés v.''gb''g.^ser. íuitároz a .]>elç''tnm*sie» behely>«tte-st*u''-s-ról és a párt közi konfojvne« d-Jtit''-se alapján V:u-ga Józsefet egy hangúlag Nagyk/inrzsa város plgár-. mesteri teendőinek ellátá^ivaf a vá lasztás végk-gv»-.. m W-ig rit<kg-bizzák. -
Valami nincs rendben a cigaretta ára körül
A felszabadulás óta elsőisben.tór-tón: meg, Fiogy Nagykanizs.» ciga-tetta-ellátmányt kapott. A cigaretM. mint azt lajntnk február 7.. száma megírta, már ö-én Nagykanizsára i''^kozvtt azzal a/, utisitá.s.sal. bógy .ízt habdéktalanul hatósági áron a fogyasztók tend -lkezési-re keli lxx;oá-tani. A kiosztás n;egkönnvitéK> cél-iából a szakszervezetek vullalkoxtak. hogy tagjaik között a szétosztást elvrgzik. ami H-án már meg is tör- , tént. A város egvéb fogyasztói azon-'' i.an hiúl»a. vártak a kiosztásra; mért, eddig ismeretlen okoknál fogva a trafikok állítólag csak két nappal ezeíóti jutottak a kiosztandó ciga-jx»t;a mennyiséghez. Közlőn a Magvar dohány jövedék a eigar^tta «''úát négys/ere-ére emelte; így előállott
az a ftifesa helyze^v^gy tnig a szakszervezet tagjai a "nSgt áron jutottak az éket megillető- cigarrttá-lioz. addig a közönség. n;iut4n a kiosztást húzták-halasztották, a régi árnak közel nesszel e-''t k«h\vtel<?n most fizetni. Nem tudjuk, hegy a Jrafikok milyen aron jutottak a készteteklvez. de felt ''telezzük, hogy a |)énzGgyi hatóságok mái- a magasabb ái-oh adlik azt át nekik. De bárhogyan is álljon a dolog, a publikumot károsooás érié. mert- ha néni történik á sok huza-voiiá, akkoV ók is a szakszervezetek által kiosztott áron jiuhattak volna jegyeik ellenében cigarettához. .1 tojhitúro-ZfitablKin kd< ct'' ljük, h''»J!f ivrliHfOr nak rizxgtiUiiof. /»•»/ (¿rl/cl n m~< -l:>*zfóxt:rf f ■fbló-^''cf. \
HÍREK
-
— Elöllxeté&t lapunlcra az
előállítási költségek folytonos emelkedése miatt nem fogadhátunk el, de hogy lapunk barátai és olvasói az aznapi példányt biztosíthassák maguknak, megállapodtunk a F6-uti nnépszava* könyv- és ujságüzlettel, hol előjegyzést mindennapi átvételre ei fogadnak és a lap az üzletben az üzleti órák alatt bármikor átvehető.
— Hálilozi,*. G>öngy Miháív nyugalmazott refldó.f£:órzsormesttr folyó nó 12 én meghalt. Temetése fo''yó hó 14 én délután let 4 órakor lesi a tóm. kath. temetőben. — Tibolt I.ajosoé sz. \''arga Margit Nagv kanizsán elhunyt. Temetése pintekén (lé''.uLtn 3 órakor. Szentmise pénteken reggel 8 órakor az alsótemplcmban
-- A MeteoroléyUJ intézet jeluitise. Várható időjárás szerda estig: gyengülő északnyugati és nyugati szél, kevés ielhó, néhány hetyen futó ts5, havazás, mérsé-kílt éjszakai fagy. A nappaJi hóméráéktet alig változik.
— Anyakönyvi hírek. Az elonlt héten S leány és 6 fiu született: Takács Mária házvezetőnőnek lia. Városi Dezső gépkocsi--vezető és Kovács Ilonának leánya. Pcterka FercHC föidmiives és Kozpek Máriának fia, Kéki József rendőr cs Németh Margitnak leánya, Ráchel Ferenc cipész cs Balogh Rójanak leánya, Baranyai Ferenc swbó és Nagy Máriának leánya, Nagy Emma napszámosnak tia. Nemes János pékmester és Genetheim Teréznek leánya, Tóth Dezső MÁV segédtiszt és Németh .Margitnak Icá-nva, Geriza Iván lötdmúveí^és Dreistietner Máriának fia. Gregor Imre Maort portásnak, és Fidler Katalinnak leánya, Heromel Lajos hiv. őrmester és Hajdér Irénnek- fia. Varga Lajos üzemvezető és Szoko''.ai Margitnak fia. — Házasságot kötöttek: Magvar Lajos MÁV órabőres és Veren,Erzsébc*!.. Dénes József MÁV tiszt ét Ptándcr Mária. — EJ-haltak: Markó János 70 évts, Pólai Julianna 10 hónapos, NokojUk Győző 47% éves. Hernádi István 30 éves. özv. Hevesi Jenőné Márkus Ilona 63 éves, Peterka József 5 napos és Fecske Károly S hónapos.
— Meghívó. A Magyar Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezetének Nagykanizsa; csoportja f. hó 17-ón, vasárnap d. e. 10 órakor a Szociáldemokrata Párt nagytermében havi taggyűlést tart. Kérjük tagjainkat, hogy minit számosabban jelenjenek meg. v

— önfyilko* lett Tibolt Lajosné. Tegnap este htt érakor Cseogery u. 20 szám alatti hác padlásán íe!ava>ztva találták Tibolt Lijosnet, siíilc.ett Var^a Mária 49 évei háztartásbelit A rendőrség m^állapi asa szoun Ttboltné már a kora délutáni órákbin követte ei öngyilkosságát, amit a rendőrorvos; vizsgála. :s bizonyít. . Hozzátartozói vallomása szerint n ár regen foglalkozott az örgvjlkosság gondo iatávai. ^u''^a az U^yesiség mcgá;lap> toinr hog>- önkezével ve:ctt veget élete-nek. a temetesi engedelyt ms^ttJu.
— Kizárások a Magyar Kommunista Pártból, a Magyar Kommunista Pár; helyi szervezetének fegyuim b.rösága Molnár Lajost és ifjú Filíöp Lijost kizár.a tagjai sortból, nt trón mtndkcUen egy fasiszta szervezkedésben veitek részt. Ugyancsak-kizánák Domjan György. Virág Franciska és Horváth Mária tagekat is, pirtiegyelem megsértéséért.
— Felhívás. A Magyar Magánalkalmazottak helyi csoportja teikéri az összes mur.k adókat, hogy az uj kollektív szerződések tntrgjetcc.eséig alkalmazottaiknak és nyugdíjasaiknak az 19;5 augusztus 1-én Nagykanizsán megkötött fcollek''iv sztrzó- íj dese* szerinti alapfireteicknek IC00 szc-^ resét-elólegként i94<i január 1 lót kifizető; szíveskedjenek. Ezen összegtől a már kitizeieit/ilietmés vek természetesen levő nacdek.
— SzIÍ3 tisztnjitó kötgyfllése. Foiyó.hó 17 én, vasárnap delí''.őtt 10 órákor a''SzLM idei első rer.dss közgyűlését tartja a Szociáldemokrata Párt helyiségébe a. Megjele- : rés kö''.elezó Igazolványát mindenki.hozza m gával. Csütörtökön. 14é)dí!u:an ókor Csengety ut 9. st. alaui székháiuakban e:óértekéí.let lesz. mily re ugyancsak pon-tcs megjelenést kétunk. Vezetőség.
— Felhivis. Felkéfjúk a Nagykanizsai Vecdég''átó Kisiparosok Szabad Szakszervezetének tegjüt, hogy f. hó 14 én, cjü '' törtökön délután Sóra-cor a Korona.éttermében tarandó taggyölé er. megjelenni szíveskedjenek. A mefjeleaés szigorúan »ötclc.ó. EinCks-%.
Zsebnaptára* leszúl- ; liíotí áron IcapöatóK a Zala Kiadóhivatalában
A Nagykanizsai Építőmunkások Szakszervezetének
tisztújító közgyűlése
Az építőmunkások szakcsoportja f. hó 10-én tartotta tisztújító közgyűlését, ameíyen az építőmunkások úgyszólván teljes számban megjelentek. A közgyűlést Balogh József elnök nyitotta meg, aki beszámolt * az elír.ult esztendő munkásságáról. Majd Dombai János nemzetgyűlési képviselő ismertette az építőiparban dolgozók nehéz helyzetét és arra kéri a szaktársakat; hogy türelemmel legyenek, mert ők az a munkásréteg, akik az ország újjáépítés sében első vonalban részt vesznek és akikre az egész magyar munkás- -társadalom szàmiï. A pénztári je- -lentés felolvasása után megválasztották az uj vezetőséget. Elnök lett M()drovits János kőműves, atónők Haszon Karoly ács, pénztárosok Sebesi József és Mátyás Lajos -ácsok, jegyzők Bőlcsföldy Lajos és Radies János kőművesek, ellenőrök • Szerdahelyi Ferenc kőműves és Benkő János ács. lett. Ezenkívül megválasztottak egy héttagú ^választmányt. *
Eisenhower« Uj háború kitörését »fo-den erővel meg fogom ¿kadályezni
Eisenhower tábornok Washingtonban tartott beszédében kijelentette, hogy uj háború kitörését minden erővel meg fogja akadályozni. Elsősorban a tudatlanság, butaság és türelmetlenség azok a tényezők, melyeket kt kell küszöbölni az emberek életéből, mert ezek vezettek a múltban is mindenkora háborúhoz.
- Sportrovat
PVSK-NVTE 4:1 (2:0)
A vasárnap megtartott mérkőzést,'' 1700 néző érdeklődése mettrf; Németh vezette. A pécsi sportegylet 45 perces késéssel érkezik a pályára és így a mérkőzés kezdete eltolódott. A PVSK szépfcn és rutinosan játszott, így megérdemelte a győzelmet. Meglátszik, hogy az országos b3jnokságoan játszik. A játék 39. p:rcében Munkácsi öngólja után alakult ki a 4: l-es végeredmény. Góllövők Gajcsi (2), Zom-* bori, Munkácsi, illetve FenyVes. Az NVTE ha mérkőzést játszik, ne két vagy hárem edzés utan fogadjon az OB I. osztályából csapatot, hanem könnyebb ellenfelet és ha már elég edzés és mérkőzés áll a háta''mögött, akkor álljon ki a PVSK ellen.
m
■ - - -----------,--------I _ 11 _ ■ ■-!_-r-|—
Mindazon 1922 - 23— 24 évben született és f. hó 4 - ú én beborozott, katonai- é» se^cdszolgáiatra alkalmasnak talált egyének. kik családfenbr:ási ÍEényjogosuitság-ga! bírnak, va ¡amint keletről 1945. éti ;u titis hó 1 c után, n>ugatról pedig 1945. rovember hó le u''án írkeztek viswa, Ka/o.''ô okmányaikkal a szállásmesteri hivatalban (Bazár udvar Hl. lépcső 1. em. hilidékta''arui jelentkezzenek. 23d
Polgár mMt*
Keveset használt kis Singer va¿réféait
cserélnék acrUwe. Rákóczy-ut 17. 237
Magányos 49-50 év körüli há^ariásb« jJrtas rot felveszek, esetleg örŐKbe -» fogadok-_241
Mérnök- és technikus szakszer,ezét cigarettái átvehetők Ka«s*i Lajos bánra-mérnökr.él, Vár ut S sz. alatt. '' 246
Erzsébet-tér 15. s-, alatt hentesüzlet berendezéssel eladó. Trágya stalm^ért e^ae-télhető Teleki uí 25.__241
ZALA politikai napilap K;ad|a: .KSzBtzdasaol R- T. N^yktiUtt'' SzarkMztéaert és kiadásért fej^S««5?rif«i
Nyomttott a ,Kízcazdasigi R. Tt^agj Varázsa* nyr-sdájábaa Kagy^bsás Nyo«ááért UW1: Za^I Károly

51. óv?o'':yam. 38 szám
Nagykanizsa, 1945. február 15. péntek
>ra 2000 pengő,
Befejeződött a kormányprogram vitája a nemzetgyűlésen
Nagy Ferenc miniszterelnök zárobeszéde - A Nemzetek Szövetségenek biztonsági tanácsa elutasította
a Jávára »''»natkozo ukrán indítványt
A nemzetgyűlés tegnap befejezte a kormányprogram fölötti vítéf. Nagy Ferenc miniszterelnök válaszolt a felszólalásokra. Beszédebeti kitért a Prágában folytatott tanácskozásokra, majd a kővetkezőket mondotta: Gyöngyösi külügyminiszter Prágébói magával hozta a lakosság-csere ügyiben törtónt megegyezést. A megegyezés alapján a kitelepítendő szlovákok száma annyi, amennyi magyar jön haza Csehszlovákiából:"* lakosság-cserének a vagyoni oldala is rendezve van. A megegyezés a problémáknak csak egy részét cldj^meg ós maradnak még hátra nyitott kérdések is. A földművelésügyi minisztérium munkaprogrammot dolgozott kí a b^Vetendő területek megmunkálására, melynek alapján remélhető, hogy minden bevetésre alkalmas területet megművelnek. Ez a körülmény fokozott mértékben érinti a békekötés jobb kilátásait Hangoztatta a koaliciö szükségességét. A kormány az egész nép nevében gyakorolja a hatalmat ós itt minden a nép akaratából és a nép nevében történik. A gazdasági élet fejlesztésével kapcsolatban megvalósítja azokat a reformokat, melyekre a nép oly régóla vágyik és mindent nfcegtesz a kormány az infláció megszűntetésére ós hogy a termőiét fokozásinak problémáját megoldja. Ezért elkészíti a gazdaslgi élet talpraállításira irányuló javaslatokat. A külföldre hurcolt magyar javak visszaadásinak érdekében határozott lépéseket tettünk A gtzdasigi tanácsot rövidesen kiegészítjük e pénzügyminiszterrel ós az ígazsigügyminiszterrel. A kormány a demokrácia alapján áll és az újjászervezett rendőrség valamennyi tagjának feladata lesz, hogy vigyázzon a demokráciára. Ez a célja a rendőrség körében megindult kinevezéseknek és hogy minden párt a leg-jobbarvmeg legyen elégedve a rendőrséggel. Megemlítette a B-iistát, fnelyet alapos vizsgálat u''in fognak érvényesíteni. A békekötésről szólva hangoztatta, hogy bármW is legyenek a békekötés eredményei, a mi szempontunkat nem befolyéscljik és a kormány a maga részéről mindent megtett, hogy a neki elő egszett bizalomnak megfeleljen. Csak realitással lehet a politika escrr.enyeit vizsgálni es sz együttműködést ezen realitásokból eredő eseményekre aiapitani. A svábkérdésben az a kormány álláspontja, hogy ki kelt telo-piteni mindazokat, akik a legutóbbi népszámláláskor németnek val''olték magufcaC
Az Egyesűit Nemretek biztonsági, tanácsa dúntött a java; kerdesben
'' Lontlo.t. február l t Az Kijy»ísült N;-.!i.zotí*k bizton*^] :.iri!''.c„-vina\. űlö-''-n. moly föl
tizenkettőkor cn v''-í.-j. az úxIoií-''-zíhí ^ tU meri. A bi/ton-fá^i
tanjtvfg, moly vlsó ízben ^jmvuzoií ncuizotk''/zi ü*>lyu. elvetett • uz ukrán javasíatoi a/ índonéziáta kit!-íU''uíIó »Ikrnój-zó bizottsáir ű^ovlv?n. A j:iva«ibt m^ü-tt <-s:ik kettőn vn?tr«k. <«z oroszok ós a letwyolr»k.vA í/av:>.7«-í i*. java-lat -olYet''*.'' után n>- ukrán küldött*«* vi-Tiv^nult. A/.rfáj» ''J JjiuONzlári:» a Ital itt-
X«: indmány ''tjfirytiJták. u;elyb?n :av<v«z!úv()k Albánia felvöt u-''t k.V-• <"-k t-/ Kvrve*ült N •mze''.ek «jzorve-A külilöttsC-jí haniros-
triu;«. íío_*> Albánia bó»ic*on jiirul! \y.//,\ ''i MZ''"»wts<Hr-> győzelemhez. A biztonsági tanács Amerika eíh i-5::rs/tó mditvámái íoaadto tjl. tunly-íycl ii Mv.''t''íí :» k<Métkező úl:''-*->zakv:i eUrilasztotCik. Ma d«''*hjtnn 4 órak<n az Kiesült Neinzet-tk n^ry-„vúliV'' :i iV-vin ¿ital b:»n;.ujtort ja-
\;iM;nof ^árvyalj:; a < ölelrTít-zorh^J v-
KCttí-I khpcrólatbun. Az Ejrv.suk No:»!/.et>k f:''ihivja vji.uu''-ony t kor-:ii.vn\t. konzerválják ölelm:-
•»•/.c^ktí^zi.: töket •''••■V nmejjs''-k £.<huna-
torin-''b''süket. 1^-vói «-rk.v.eti a* l''NKKA tójától ri e^.v rtiá^
>ik -j/. angol mezőgazdaság:
v^ttől. n.ely ''fek»lő»/*sp»t vaila! <i. vükc Mehr.isüí''rk''-írl-.^eini''k moz-icóbit tsá''''-ii. Ifevi;: f-:«l>zölalisálwn-fi-j\''t»!h:eztettc a r.acv-yülö-t. herry uz »•Ikövotkrző hónapokban a vtlá-r o^y-niíllfctnlihtkosa cnins-lií .előtt üli. Az Kir>e?ű!t N".''niz.%:ek Szervozv. eltö-kéitet» hunoí :« .v.-sz''lv clLnl. Az ólehni»z.u probléma mo^ektásái-a Stettiüius''tMt iirv''rctet. aki iírórto. iioscy A meri ki iv''írolni fo.''ja kivitcb''t. Hjitoaulu mint az öh"* ot>?áuok rfzt«>!zó!ója. köszönet-.*t nyílott az atíi.ol konnány kozrjcinón.w-
"zósöí''.rt. , v
A? USA külügyminisztériumának erélyes cáfolata párisi lapok hírei miatt
Was/it/Hjioi:. február 1 » A/. H''j;.csüit Államok küKuo?ui-insztúriuir.ának szóvivője a kjüron''--lycxebben vis^zátttasttja azokat a ]n-resztíító&eket. mclvek a jnírizsi &ajió-ban látta^ napvilágot * amely szerint
ay Kir^öif Alla:t>«>k könnyen n.jjKzf-Oiitok elk''jK''l^n hajl-.niuó ui r:a>2aWii a t>|umcl királv-''ájr vis.nz.-i '' áiiitását. Az K^>x?>űlt Alkunok kor-Jiiáijya a másik Irir szerint ''.1 i-fancinoi-száííiiak nyújtandó köí-<V>n fejölien k.''-t /r.mcia tfyarxnaton Uívő hrttutóma^zpont «ta<l;ísát. köri. MinJkét híresztet''^Wt ecyntlm üzó sem i^íi/ tií rendkívül t^rencs-''tlon 1 cj-eieki-íkít^ i»K*mdjj *4 szóvivő^ hogj" ilyen resztclösök j.''h*nn »k ntcv a t''a nc j a''Ma; t ó ba n.
Az olasz külügyminiszter szerint Ausztria a hltlerizmus fellegvára volt
Jtóma. február 1 -1 Az ota.-''z külügyminiszter Aunz! riának I^ölTirnha tejelonteít iurónvö-vel tjlandónak miíut-
tozotl :>tinak kiiiiutálásár.». Au.?ztvb fell.vjvára vojt a hitb-riz tuusnak. Mintán <»íaHzor^zái< s/.«ki t-''-tt .Mu^nlinivel> osztrálc ivita-iokon .osztrák«katonák álltak ló hadosztuly -o^itsh IfitJnK''k az olftáz. I«iíafi.<k éllini harx-b-.ui. -Mu -suíiniclnz«ító-c? után DJltitnlb-a íie-zt-rák S.S^-Ikölönitn/in ek örfc.-v.t^k n/. vitoni házafuk eJüláözúséh?.
Lemondott az USA belügyminisztere
Xtun/ork. február 14 Marold Ha»x. miután beterjí''sz terte''he!iig>;miniszUírí jol-enfős.''r, I -n:ondi»tt az Kgyé-.idt Államok l-d-ügymíriísztersi''v/MŐ; ös óleR^n birúlí.»_ ''l''ruman oinök {«<tn«iniüztráJMÓjút. ku-lönöseri uz uj "t,merészeli nllamttt* kár kittevez-''S'' ell«?n foglalt állást
Budapestről Jelentik:
i
Imrédy kegyelmi kérvényét felterjesztették az El/^Öki Hivatalhoz
A NOT Bojta-tanácsa elkészült az hnrédy-ügy iratainak leírásával és továbbította azokat a Köztársasági Elnöki Hivatal jegi osztályához, mert ímrédy kegyelmi kérvénye ügyében az államfő dönt.
Kővágó polgármester stockholmi útját Böhm Vilmos készítette elő
Kővágó József polgármester szerdán hajnaloan az amerikai katonai misszió repülőgépén Stockholmba utazik. A stockholmi u''.azást B5hm Vilmos, a "Szociáldemokrata Párt nemrégiben hazatéri harcosa készítette elő. A polgármesterrel együtt utazik Szeüe Lajos, Magyarország stockholmi ügyvivője is. Stockholm-bár. a Magyarország részérc óda-küldött gyónyszerszáüitmányt veszi át a repülőgép és^—5 nap muiva tér vissza- a polgármesterrel együtt Budapestre. '' ** ,
Beregífy-Bercer kihallgatása a Szálasi ü^ben
A Szálasi-bünügy keddi tárgyalásán Bsregíty-Bcrgcr Károly nyilas honvédelmi miniszter kihallgatására került sor. Beregffy éppoly gerinc-tefenűl, gyáván igyekezett kioujnl a
* • V
felelősség alóí, mint társai. Tízezreknek ez a gyilkosa bejelentette, hogy „nincs tárgyalóképes állapotban, miután a cellájában elrendelt nagytakarítás miatt az éjszaka rosz-szul aludt". Szemtelenül tagadó vallomását a közönség felháborodott tiltakozás? közepette tette meg. Cikkeinek ismertetésekor kijelentette, hoyy azokban nincs más, csak -amit „Zrínyi Miklós is követelt..." A tárgyalást szerdán folytatják.
Az adópengő árfolyama
A pénzügyminiszter feoruár 14 én érvényes hatállyal az adópengő ér-tékárfolyamát a következőképen állapította meg: 1 adópengő egyenlő 2.63 pengővel.^^- . Bugapest ünnepli felszabadulását Budapest ünnepsegek sorozatát rendezte felszabadulásának elsőéves évfordulója alkalmából. A székesfőváros tign2p délután díszközgyűlést tartott, majd a felállított hősi emlékmű előtt emlékeztek meg azokról a hősöké akik életüket áldozták Ma-gyarorszag felszabadításáért. Az évforduló alkalmából a parlamentben fogadás, is yoiv melyen megjelent a köztársasági elnök, a kormány tagjai, a szövetséges nemzetek kiküldöttel, a politikai és társadalmi élet számos vezetősége.
A főispán drámai felhívása; mentsük meg gyermekeinket
B. Molnár József, Zala vármegye főispánja, az elhagyott gyermekek érdekében felhívással fordult Zala vármegye népéhez. Felhívásában a következőket mondja: Hatszázezer magyar gyermeket az éhenhalás és megfagyás veszélye fenyeget! A gyermekhalandóság Budapesten, az ország szivében elérte az ötven százalékot. Tudjuk-e, mit jelent ez? Minden második gyermek éhenhal, vagy meghai ablaktalan, hideg szobában. Vájjon gondolunk-e teritett asztalunknál, meleg szobánkban, hogy hajlékunkon kívül rongyosan, éhesen apró-, vézna gyermekek dideregnek halálraváltan! Vájjon gondolsz-e arra édesanya, mikor meleg ételt nyújtasz gyermekeidnek, hog>-sok ezer kihűlt fészekben nincsen aki adjon? Vájjon gondolsz-e arra édesapa, ha gyermeked szemébe nézel, hogy sokezer -apa többé sohasem látja gyermekét? Sok, nagyon sok fészekben nincsen szem, aki lásson, száj, aki szóljon, kéz, aki adjon és simogassoa.
Nem elég meghúzódni kuckónkban, fejűnket a vihar elői balga strucc-ként a homokba dugni. Nem elég gondoskodni magunkról. Tudom, mindenkinek vannak sebei. K rajtunk átzúgott vihar súlyos és véres sebeket osztogatott. Ezek a sebek mindenkit érintettek, ezek a sebek még ma is sokszor fájnak és égetnek. Ez a vihar elsodorta meilőlünk a legkedvesebbet. Talán anyagiakban szenvedtünk fájdalmas károkat. Ne felejtsük, hogy a barbár imperializmus magyar anyák gyermekeivel akgatta tele ocsmány testét és rut ösztöneit rejtő pajzsát. Ne felejtsük el, hogy ezen^a pajzson sok ezer édesapa és sok ezer édesanya maradt élettelenül. Vannak olyan helyek, ahol a szülők megmaradtak. Puszta létük megmaradt. De nincs kenyér, nincs betevő fa--lat, mit éhező gyermeküknek nyújthatnának. Nincs egy marék szén, faszilánk, Amivei digergő testüket felmelegíthetné*. Családok százai a halált keresik, mert nem bírják .nézni gyermekeik pusztulását, nem birják hallani, síró, jajgató panaszukat. Az országot sírba döntő, pusztításba vitt vezetőkön kívül ma nem okozhatunk senkit sem. De ez nem is segítene. .Magyarnak a magyaron, testvérnek a testvéren kell segíteni. Ez kell, hogy erőnk legyen, a demokrácia ereje.
Zala népe nem duskálkodott soha anyagi javakban. A legtöbb házban a szűkös szegénység trónolt. De szeretetben, példaadásban, testvéri összefogásban ez a megye mindig az első volt! Ez a megye adott a nemzetnek sokszor a történelem* folyamán Zrínyit, Csányít, Deákot," prímást, érseket, hadvezért, költőt, bölcset és minisztert. Zalaiak! A gyermekek ezrei kiáltanak felétek esdeklőn. ''Ezex és ezer fáradt gyermekkar kér- életet tőletek. Adjatok magatokért, segítsetek a nemzetért, áldozzatok a jövendőért! ,
Hitv3nezer -éhcz\ didergő, apát-
Z A L'' A
1946. február 15
lan-anyátlan gyermek vár egy falatot, egy kis melegséget ebben az ébredező országban. Szűkösen vagyunk. Megtépázott bennünket a vlbar. Mégis minden családban akad még egy lds -zug, egy kis szöglet, egy-egy morzsa, amely most életet, jövőt menthet Egy-két hónapről van csupán szó és tuljutunk az erősén.
Szülők. édesapák, édesanyák! Tehetősek és nincstelenek! Pártok és szervezetek! Parasztok, munkások, tisztviselők! Tanítók és tanárok! Jegyzők; lelkészek és szerzetesek! Pártnélküliek és párton belüliek! Magyarok! Az Vrszág sebzett szive, a főváros kérő szava, a sok ezer gyermek könnyes szeme rajtatok függ. A félrevert harangok szavával kiáltom: Segítsetek t
Családok: vállaljatok, fogadjatok egy-«gy elhagyott, nélkülöző gyermeket otthonaitokba, i
Pártok, szervezetek, lelkészek, tanítók, vezetők! Tegyetek meg mindent a szent cél érdekében! Ne várjatok ujabb felhívást!
Hallottiátok I Tudjátok! Cselekedjetek! -
A ^¿Ügyész letartóztatta Kíndlovict Istvánt
A néjnigYész .1 tegnapi nap folyamán kiliallgstt:- Knidíov k-s István nagykanizsai lakost, Aki títS*.. év óta a -nagykanizsai mija-kereszies-párt lacrjA volt és a hatalom átvétele után .géppisztollyal toljesitett fcg> veres nartszoí^ilaiou 1Q44 októter hó 16-«tn a kora reggeli órákb.m Husz •l0z.sef jelenlegi ipartestületi ~lft«>köt «fs ann.%k édesapját őrizetbe vette és előállította a nyilaskeresztes párt >zá-''nonkérő szőkehoz. A n;''pügyész Kindloriosot előzetes letartó/, tatásba iielvozte.
Kovács József zaUsórszegi lakos 1948-ban ''önként jelentkezett Szont-batholven a fagvver.^s SS-be. Innét Németországba vitték, alhol megfelelő kiképAbon részesítettől;. Kiképzés utnn visszajött. Maeyaror-szaíjra é> hosszabb ideig mint SS katona a hud&pesti hidakon t*ljrsi-teti őrszolgálatot. Saját kénílmét" azután, mint finnyady SS-kiképzői Zalaegenttegrc -helyezték. ahonnét a <''.somaki-féle ''karhatalmi zászlóaljnál Nagykanizsán teljesített szolgá-Eoíot. A nagym.ultu nyilast, akinek rengeteg Inm terheli a lel ki ismeret»'' t.
nagykanizsai népüg\észsé<.- letartóztatta.
Varga István nagykanizsai lakos, mint fegyvon-s íjáriszolgálatos 1945 február I-én mocQelenl Vivághegv ?n, a bot uiút leven u''Jict állított elő. Amelyik vonakodott parancsát-teljesíteni, n/t puskatussal ütötte-TCrte. Azoknál a családoknál, hol a Usvent-fiu nem tartózkodott otthon, ott az édesapát vitto bo a pártsnolgálotosok központjába. A népüjryész ót is eíőwtea letartóztatás''^ helyezte.
Reakciós álhírek a százezerpengös bankjegyekről
Az ország több városában, igv Nagykanizsán is. a reakció oja^l> sutto-ó propagandát indított a nénz ellen. Legújabban azt hiitjsztelb''ác. bogv a százezer .¿jongösöket ¡>evonjak vag> lebélyegzik. azok Vagy. egészben, vagv részlten " értSküke! \c**tik. A l:i«4/il természeteden c-iíyetlen .-tzó w.m igaz és nem szolgál og\• •bei. minthogy a/, ügyi« nagyon nehéz p>iv/ügyi Ihsiyzetbon ¿•¿vart kel?hes*.m ór u . gazdasági életet Megríkassák- Nagykanizsán különösen érezhető voLt a hír romboló hsiásj. mert. .mindenki szabadulni akart a -./.«zezrírpíngó v>k löl. tuegrohaniák a tankokat, mindent ös-ze^ámltak. nem számított, hogy mil''cn áron. íontotf''csak egy volt. szabachilhossaiiak 100.009 {xnurös l-ank jegyeiktől. Knv sikerült mérhetetlen" kárt okozni címsorban azok-jiak. akik verejtékes munkadal kor..<-s>k kenverüket. A politika» rendőr-
Néhány. szó a kenyér „ecykéz"*hez
Kig>ek?mmel kisértük a Kisgazda -párt ¿s Csepregi Zoltán szakszorvo-zeti járási titkár között a kenyérellátás, cgA köz, síh. problémák körül Xolvetr»rt és lefolyt vitái. evégből ''szalad e kérd«-*hez nekünk is, mint tvfni őidoktílen félnek hozzászólni.
Kstyszorsmíndenkorrji louzegezzuk azt n tényt., hogy a sz»k>zenez?t nem vállalkozik erején felüli dol-a közelláüis,terén akkor, amikor a kenyérellátást k-^m.''ny mun-kájá''.-al minden körül mernek között biztositje ;» dolgozók számára: Som öntnagttí m''.''ts akarja dí<»sőit:^ni. s vn náitkcrd Vat noiu akar .¿bbe a k.''-r-raVlx- lvlovinni,(m.< kcv-VJtb.- p.-dig e.e:n ak-''ir -fiókközellátás.-: bnní.
Lás-uk osak. liotíT> is kezdődött. Kijóft a Íe^zabítdulá- ezt követően mindenkire ráült a tespedés. Miivkmki • - azt lehet mondani ''— :í szó szoros értelmében fíiak ténfergett. rk» nem dolgozott. Minden állt. — kis.*«" gorotnlnin fejezve Irí majmunkat - mint szamár a hegytetőn és mindenki várt miamiié. A csodárj. ami néni következeti • Ik"». S közben • nmlctk a }iet?k ír* a hónapok c? minaíen sz-''tn a közóllátásra^ tekintett. a hivat:ik»s váro^r> ós "annak jiolgá«mesterére, nt^rf hát koi-gon rv g>0tnor és mimi ig Tr^etóbhom követelődzőit. S a volt polgtirmoster utazgatott jobbra, balra, hol hivatalig úgylxMi. hol kevúsbb} hivatalos "üg>bcn''éí> hoztü az ig-''-retekvX c-s a tömjén hullt jobbra, halra: .l\ol a lolgárn.es&ír fr^lé. hol a jxilgárnic--i-tér részire^ a ntunkássáír, a doljgozók felé. Az Ígéretek csuk igérejek jtn»-radtak. jniszta malaszt lett csupán, fetzek nzonl>an iy.»m követték :u űr.?-ieV?kot. .Az ember -szinte fázott ettő! az állapottói ¿s -öninagától kérdezte, Ivogv iu''tt ez a do:nokiáí-ia?ü t Kzt a néni n''v.lvttc to-
v«y»l) -a titílgozólNieregének hív-italos szenv, a szakszervezet, Iwnem az élelmez -si szakeígjx):! gondohíiát magúévá tett »''és H^z a kézben, níug-fészitett munkával, -jxii-t. íjsztálv es rary;különbségro való tel; intőt n''ikül, a nuuikásság és az értelmis/;g o^y-leforrv^» niö^terwntette a szakszervezeti {tfksögot i''s ezzel a bázist an-a, lio^v a1" kátyú bajuton k''"''7-^ falás: a sáriból kibuzra, tisztába téífve «ezzel ustvvésse alapját a kőzeífá-tás mintaszerű 11v^rszervez«''-s--nek «''*s ellátásának.1
Ezt, mint-, enedménvt és mint ténvt letagaílni ncin loliet. még ke-\Vtsbl*''- pedig lekicsinyelni. Állítjuk oia is -azt. hogy lm a" szakszervezet ttfítn JiareolUi volna végig ezt a harcát, akko.r talán még ma 911 lenne a-dolgozóknak a kenyere biztosítva. Metl csak mi tudjuk," hog> mtlv.fáradságos munkába került" a ¿4-ér«>e. S amikor mások nvugodtan íiaitorták le feiükeí édes'' álomra, akkor''mi talán éppen a sajái liátun-kon cipeKük a lisztet, a sót, a fát
!
jióg. értesülésünk szerint, mávin cr>; íves intézkr-n Wker t--f naínkani-zsai pénz-grmg^zlerek» k -/rekot it''''--akiket, ha hfűlelnek. "népbiró-síig elé - ái 1 íte..t* a legsulvosahb l>üníetéf»uK v:vvnJ koriiíhetik el. Ebben a fittesben a budapesti nápílapok munkatársai kérdést intéztek Gordon pónzögyminiszteriiez. aki a leghatározottabban megcáfolta, hogy bármilyen pénzlebélyetf-zést is tervbe vettek volna. Hangsúlyozottan kijelentette, bogy ennek gondolatával sem foglalkozik a kormány.
1''elhívjuk a város közönségét, l.-frgv most már .-ciiát kárán okulva. rx> őnliöti bi ilyen''vagy hasonló híreszteléseknek azt, .iki.teriewti a hirekxrt. iiyomban adja át a hatíjsá-» «toknak, trieit ezzel nemcsak <»g\;éni. de országos érd->kö köt ''k^só^t t-el-j<«f»it.
rfOm ;«olitU;a: ''-gyesulot mint Tlyon t;e;n-fx>litizál iictn visz IkíIo az egy»s kérdj*, ''k uiegoldá=?ál>:i pcáití-kíit. vagy j^rjkérd''^t. n:ert a ftzak-szerveze»'' a <io!gozök erdekoit k»»pri-selő hivntal«> szerv. j«árténlr«kekro ■való tekintőt nélkül. .Muitáíi nzonba/i a niiink.uvság te-zi ki a dolrjzók bg-jiagTvDb rőtegft. i^v nejn l''.4*?t az:m csodálkozni, hogy az egu-s p>rtok. kéj»visí.''iöuvek tiagyobb - rész: a níunftúsjíiirtok'' soraiból kerül ki, lyfszr-gezzük végül azt, íioja- oii i-j (-/tjük azt az elvm. hogy ybékén egyeit ;..bbr.> nu»gyürjk , <le egvuj. tál l;üi>.''s«''4v,.vagyunk nninkánkéért e»Y\in:énveift> ^ busyk.''-k vagyunk a titkámiikra. ^Csepry^i Zoltánra ¿3. • f \sak bái u:t*i'' több 1 il\t»n- )ólktss ói agiiiíi. igazán ''a köznek dolgozó Cjou-jegi Zoitána l.''nne esinek a váiosnác akku* nom lennéní''k meddő viták és'' a i «írtok küzdelme nem s/.ócAaták}«n merülne ki^. hatvan tettek követnék '' cr>*mást; .«Kanok. melyek a Jf5i''ér-«ie''két szolgálnák..óvnát í-s amtéhi-k elő. Nem önzésekre van szSg^ >;:avaló (k»:nokr.ttákrá. -
lekvö demokratákra, mert ewik a téV-ie''Á szülik ¿az eredmények** é» -cmk n csok''kíH''otek szolgálnák az emberi-s -g. a köz javára. Már f edig eDkia-télben éien jár -a wzakszmavwt % (.•¿eiakvó t''aC''ptegi Zoltánnal. .. '' " v-
Kzt kérjük mi:iné:i púrtók- v?zcf. tőitől <"->. h.i a közös t:;egéi"t(V " ilö''atában csetekszfmk. aöcoi íeszüák igazán jó magi.twk és igazi demo- :'' k''raták. . •''
Kzt kívánta a kérd;«©5?» ritjvái . , kaiK-soiathan megáilapituni éé f/^ri-i-.e.v tudomására hozni a. rY ; .''-.
Szakmaközi liiJbtUíj.
csak azért, hogy tnáMiap ivggi''íre a-konyér. Ili már más ne?:: -ii biz-tositva legyen a dolgozó magyar munkás és yz éiteltnisőg szánnira. Csak kev^n tudják, ho^y mií> Tttikus erőf''.''-zitésíi;: k -vált a kenyérnek minden napra. iaJ»> biztosiitá^ 1 és ezért mi senkitől sem kértünk köszönetet, sem hálát, csak jólesett számunkra a dólguzók rész rol n:eg-nvilvánult bizalom é-..el ismer és szava. "jCfól esítt, ir;)gy adhattunk ko nvetet a kir»rpgedett aggoknak »s a gyermekes anyáknak, mert ezeknek ís adtunk i-s letöröllvttünk c-g^'' köm;ycsepí*ít ^ftöI -a barázdáról, amelvet az él.-t szántott a kr-tnény immkától n:egv-íiz.''tt arcokon.
Kiérkeztiirii: ezzel althoz, hogy kijelentsük és tudotnására hozzuk ug\ á/ eg>;-.smvk. "mint byrmeU cí«oix>rt-na''k, *\ag>- közületiK>k. \\&£y ve^ve tudomásul mindenki., lu^ry a szakszervezet nen- . szónokol, szaval és fecseg, mint mások- teszik, iianem -dolgozik. S nem akamnagá-m»k semmit sotn kisaj:»irtani, »«sok a dolgozók érdekéi v«''^He ¿Qt-kszik azt a Icliftóvjsr sz-rint a legteljesebb mértékben biztosítani. S ma. amikor ot; tartunk» hogy köwi 10.00«« dolgozónak ailunk kenyeret, akkor nem mehetünk el szó nélkül atjia kiván-ság^me''.letí. Iv.xgj-. a végzet munkánk eredményji etigfxljúk át\< közéliái<isi hivatalnak o-ak azért, mert hát a köz ellátását ¡¡razgatni ée ellátni ó az •illetékes hivatalos sz:»n*«. Csodálkozunk a/.oti. Inxgx- a'' Ki-i^az-tlnjwir! ■. j.nmt mo>t. a legválságosabb tavaszi hópaiok előtt emeli fel szavát a . kenycr-><sí>kéz<: ellen, .-ami csak szerinte e|iykéz. .de Tíii szerintünk r.em és kérdezzük, miért nem emelte íel siavá: inújus''nan. iunjus-tian. juliusbím a közellátás érdekében, amikor tnáv -zínte robbanásig feszült volt a iningulat''u kiMteljátás tolf^s csőrije miat-. Akkor kellett volna ostromolnia a.várost annak voit |ioigánn*«sterét, ltogy mint a yáros leg.''isö jr.tigáta. t^ljesibs- a város többi. |»>lgánti\-»l sze:nK*n \:''d-laU líAteiiW''gét. ha másutt netn, hát a közell ir''ts t uvii. .Majd ha a közellátás annyira tue-gc-ró-<"»dik Xap.ka.tiizsán í-. mint állítólag Ka-jwstvároti. I\V-ett ,''is Székcsvehér-váit>tt és esrvéb helyeken, majd akkor mi í* liekínyngsztink abha, h«>gy lisztet osszon a közellátás és ne - ken\er?t. de egyelőre sajiuis. ez még csak utópia... > inkább kf-nyoiet biztosítunk a dolgozóknak niég akkor is. ha ross~z a Icenyér. mert ez legalább kenyér. Mi iietn lógatunk méze-madzagot a dolgozók .-»iájába, atui*. esetleg 1.0:11 tudnánk niecfwlni és bi/.t^itaní ét- nem .hajszolunk délibábokat és tovasuhanó almokat, mert a sznksz« rvVizet a realitáson ¿ül ''V dolgozik és inkíibb a sov.\ii\ jelen; nézi. sém mint a-lobbaj luacs^g-totő. do ingatag alapokon álló délibábos jövőt.
Még csak ogvcH- akarunk kifeje-zésr« "juttatni. a szakszervezet
. e.
1 J
— A Szociáldemokrata NlattfaUm
Urai: A Szociáldemokrata Nőmozgalom éfeiiti 1 város hölgyköxönsfgtt. hogy s mozgatom keretében hathetes -nÓI-Us gyermekniha szabászati tanfolyamot tart Az érdeUőddk a SxotíáWemokraU Part irodájában a Nőmozgalom titkárságán je lentkezzeaek. Felvétel f hó 25 ig lesz. — A Szociáldemokrata Nőmozgalom folyó hó 17-én, délután 5 órai kérdette! tartja farsangi bálját, szépségversennyel egybe kötve, a Szociáldemokrata Párt nagytermében. Kitűnő Jazz és bQffé áVrecdeP~ ketésre.
. — A ltmr Itowiiit« Párt Uslo Miay*: A Magyar Kommunista Párt nagy kanizsai szervezete pírtellenés magatartása miatt Lenk Andrást kizárta Usiai sorábóL A kizáró határozatot a Párt MAORT-sxervezete hozta
— Sportbál. Az NVTE 16-án 18 órai kezdettel nagyobb szabású sportbált rendez a SzociáidemokratouPárt helyiségeiben. A rendezőség mindent elkövet, hogy a bált a régi békevilág! nhrőra tmtSfi. Máris nagy az érdeklődés a sportbarátok, szuTtolótr, testületek és a többi jport-egyestitwek körében.
— A H«t<*soUgUi intésot johntéM.
Északi 63 északnyugati szél, felhőátvonulások, sok heíyen záporeső, vagy tipor-szerű havazás A hömérsíklct süllyed.
— Az NVTE Skolvlvői Barcsoa .Az d--mult vasár,vap sztps?ámu köiöosíg riSC zajlott le Barcson a két vasutas egyesQkt ökólviró versenye, amely döntetlen {5:$ eredménnyel végződött. Az NVTE ujoosai alakult ökölvívócsapata már két vidéki-, csapattal mérkőzött es igen birtató ered-'' roény, hogy vidéken, idegen közömét előtt, komoly ellenfélnek''bizonyult Termáiét esen, meg a helybeli otapit nem «r-séges, amelytől vidéken győzelmet remék hetünk, de rövid idő alatt eléri régi fcr> . máját és elfogulhatja helyéi a . osztályában. E hó 24-én az első itíhoái mérkőzését Barccsal fogja vívai, tnají-utána a többi mérkőzések sorozata fog következni.
— Isteraálások. A nag>kantzsai politikai rendőrség internálta Nagy Ferenc iparost, aki 1944—45. években a németek -szolgálatában állott Nagy több kben átszökött az oroszokhoz, hegy ott idrektf szerezzen. A politikai rendőrség megél -bpitotta, bogy kémttolgálatra önként jelentkezett Óévében a vizsgálat íolyaa«-ban ran. —Ugyancsak Internál ta a poH-* ti kai reedórség KU3n ^imon gebei ma- ; lombért51 akiről megállapítást nyert, bog; u lisztet a fennálló rendelkezések megszegé-
sétel hozott forgalomba és fzzt1 a kfla- -nek súlyos károkat okozott ErtesSlfcfe* szeriot ez ügyben még több óríieíberétf is várható.
— Táaceatélf. F. hó 17 én, vasárnap ■ d. u. 5 órakor irfííezes táji«»té''.yt readfx az Élelmezés^WunyJbk Szabad Szakszervezete, a Kommunista Párt tánCteraé -ben. Jelmez nem kötelező. Mindenkit szeretettel hiv és vár a vezetőség.
— Berkivé. A Magyar''Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezetének kanizsai cioportja f. bő 17-én, vasárnap it e. 10 órakor a Szociáldemokrata Páit;.: nagytermében havi taggyűlést tart Kérjük . tagjainkat,/■hí^v minél számosabban je- 3 knjenek meg.
— Szil titttnjltó kozgytuúe. Foíyő hó "I
17 ér, vasárnap delelőtt 10 órakor a SziM -.
idei első rendes közgyűlését tartja a Siö-
dáldemokraU Fárt helyiségében, /««jele-
•nés kötelező Igazolványát mindenki hoz*« ":
m-gáva). Vezetőség. ::{
^^^.
Tekeraotó-ÍOTart vállalok szombatot reggel Kaposvárra és Nagyatádra. Veílák, Zrínyi M. nt 24. . '' '' '' 2W
j
ZALA politikai nnpUmp
madla: ,Kfzfazdnafl - R. T. Haeykatóaa* Szarkaáztéaért éa kladáaért fHtl B«aeza krt
Nyoma''on a »Köigszdaaégi R. T. Nagjr ■ vaaiata" nyomdájáén Sajytumixaia
Nymáéért kW Zalai Káxoíy
KÁD*
1446. Mmiár
1
16 "J
— <í
ktlia Ugatása. A j<*ő hét elején már
:t bizonyítás íelvételér.? kerül h sor.
Kedden indult ei a din Vöröskereszt autókaravánja Magyarország felé
Tildy Zoltán .köztársasági elnök táviratot kapott Kopénhágából. A táv • irat közli, hogy folyó hó 12-én hagyta el az a teherautókaraván Kopenhá-gát, amely a dán Vöröskereszt küldeményét hozza Budapestre. A szállítmány szombalonérkezik Pozsonyba.
A köztársasági elnök vasárnap búcsúzik szeghalmi híveitől
Tildv Zoltán miniszterelnök hívei bizalmából miniszterelnöksége alatt''i? megtartotta szaghalmi református lelkészi tiszt<-gét. Amikor, köztársasági elnökké választották, lemondott lelkészi tisztségéről iés vasárnap ünnejíélves keretek között búcsúzik híveitől. Vasárnap különvonat indul Budapestről . Szceha--lomra.
Márciusban tárgyalják Sztójay Döme és hat bűntársa bűnperét
Sztójay Döme és 6 bűntársának bünügyét a Pálosi-tanácsra osztották ki. Március első napjaiban a törvényszék Markó utcai székházának esküdl-termében tárgyalja le a hat háborús bünős ügyét. A vádat Marosán György mfnt politikai népügyéSz képviseli.
A nemzetgyűlés több nagyfontosságú javaslatot tárgyait ■
^A nemzetgyűlés tegnap: ülésén Káíolyi Mi báty érdemei rtek tör-, vény beiktatásával.- o? kúria -honvéd fellebbviteli tanács létositésével, a magyar udvarnagyi birósáe" meg-»züntctéséről szóló javaslattal, valamint a bírák és ügyvédeknek .«rz igazságügyin misztériumban való ul-''.alutaztatásáról szóló javaslat meg-hosswibbitásávai foglalkoztak il^''tvx-uorgyalíák.
Lakatos Géza volt miniszterelnököt letartóztatták
~ Lakatos Géza volt miniszterelnök.
*zkv. vtízérezredeínüjíye került szerdán • délelőtt a magyar honvédelmi minisztérium állandó igazoióbizott-s.''ur.i elé. Az igazolási tárgyaláson I^ikatos Géza nem jeleni tneg. ruin: i tárgyalást elhalasztották. Eliuitá-ruzták. bogy Szálasi és társai bűnügye tárgyalásának befejezése után túzik i-kak ki az uj hatámajKrt. \ A SzáUtsi-üirvhcn <or fog kerülni '' ~" lakatos ki5i.illg-.wtHs.ua s rsak ezután állhat a-volt miniszterelnök, igazolóbizottság elé. A bí/ottsá? véleménye szerint l>akatos »ne«\ »»ik el de-% mokratikus polgári jogaitól.''- lia igazolási tárgyalását rövid idővel ké->óbb folyta tjákle«. .Mint értesülünk, a tárgyalás elhalasztásának mis oka is van. Lakatos ''Gézát szerda reggel a } <>1 it i ka i rendőrség .1.-ta rtóztatta.
A budapesti munkásság válasza
a fasiszta-tüntetésre
Tóbh mint háromszázezer miuiká* «•gyVves, imponáló tüntetés-ícl válaszolt szerdán/ a fasiszta tüntetők. I»invokációjára. A főváros munkás-<->ugti 11 óra kőiéin i nden ütt 10 percre leállította a nnnakéJ^és--i«emi gy ü-iéseken tiltakozott a néjK-llenes uszítás és a reakció fcgjfTe merészebb meguvilnVnulá?* ellen.
A ^népbirósác Arató-tanács« F^X der Györgynek, ít nagykanizsai nyi-* la* szá:ik>nkéró*aék volt vcaotőjének t''nxryálSSfcvmárcms ho-redíkérc tűzte kt. A tár^-aiás yaló-sz in ideg két ''napig tart^atífStáív. •tanul idéztek ho. Kziiu^''tl^rcy''alásoil. fény fog derülni mmdazbn rémségekre. amelyek a nviíashatalom. átvétele után Nagykanizsán történtek. Dr.''Kénig József országos hirii fogorvos. <Ir. Báron Paine «ö kisfiú öns^''iikosságánil, valamint sok száz megkínzott emberről hallunk ma;d ezen a tárgvabison. amely fontos adatokat szolgáltat a jövó nomzodé-
Letartóztatták Joó Ilonát, a hungarista nőmozgalom : nagykanizsai vezetőjét -
A nagykanizsaiaknak /nég crol-i-kezetéiwn éi a Zalíi Közlöny eimü napilapnak ogy niciléklote, amelyet a »Hungarista Kő1- ciin alatt adtak ki. Ez a Iupmelléktet a nyilas nőmozgalom szószólójaként a nagykanizsai hölgytái-sadalmal ig^*ekezett a méregzöld uralom; céljainak -megnyom i. E lapnak egyik főmunka-társa volt. Joó Ilona, aki útszéli hangú cikkeivel u munkásmozgalmak V-s a demokrácia ellen izgatott, dicsői tve a - VezértJoó Ilona 1045 január 1-én, tehát akkor, amikor már minden józara*szü ember tudta, hogy a háború elveszett, pett mint gépírónő a nyilaskeresztes párt szolgalatába. Miután jó protekciót talált {»átyjának, a hiahedt Joó Jánosnak személyébf»n. hamarosan aycmzsált és ó lett. a nagykanizsai mingi^ista jaómozgalom vozo-tője.o-Mint minden^ nyílás, ő \is tagad és azzal védekezik. hogy cik- • kei tudtán /kivüi kerültek a neve alatt az ujsagba. A védekezést azon--Irui a népügyész nom fogadta ei és letartóztatta Joó Ilonát, aki 13 nappal (>»ag\kanizsaffelszabadulása előtt még az"utolsó csepp vérig «ló el-kmállásia buzdított, azonban som ö. eetn eszmetán»3i nem várták be az utolsó ellenállási, mert "Németor--záglxi szöktek. .Most a n«*j>üg>észs.Vr fogházában várja a népbírósi^i tár-
-n
Scánek és a üu^girandó törréuelemivok. A vádat cir. Huttkav György nép-ügyész mellett az ¡£~az>áírügypiiniSz-tor nwgluzásj folytán, mint poiitikni üg)ész HegA Í János, a Magyar Kom-nuytista Part nagykanizsai ajserre-¿»téjtok titkára ke*pvi.^«li.'' Védőként a biriVság éjtesulésüfíl. NZjerini dr. Tamás Vános ug>-védet rendelte ki.
Miután & tárgyalás iránt már most városszerte nagy érdeklődés nyilvánul m^g, az ugNtsazaég vmi«>«i-nüleg bek;]K»jegyeket" bocsát ki. A tárgyalást az''''Ipartestület nag>ter-mébbri tartják mríg.
tanoncok: ''kiskorúaknál első évben P 712-50, második évben P 902 50, harmadik évben P I140 —, negye-/ dik. évben P .1406—, tanoncoki 20 éven felülieknél első évben P 1045- második évben P 1406 —. Az alapórabérre fizetendő 30°/o nőségi pótlék, majd 8% lakásadó. január hó 15 tői megtérítendő a napi 30 perces fizetett ebédidő. Kalóríaszámitás: 17320 munkavállalóként, családtagonként 8560. Kalória váltószám: febr. 1-tői 8 ig Pl 8 — -febr. 8 tói 14 ig P 30—.
Szakszervezeti Tanács: Ctvprtfi járási titkár
Felhívás az Bsazes yáHaíatottez, kisiparosokhoz, kereskedőkhöz és a lakossághoz I ^
Az Országos Nemzeti Bizottság utasítása kapcsán, mely.Tildy Zoltán, Szakasfts Árpád) Kovács Imre és Rákosi Mátyás atáirásáva^ érkezett, felhívom Nagykanizsa város-és kanizsai, letenyei járások összes vállalatait és lakosságát, hogy a legsürgősebben (1946. febr. 20 ig) tegyenek jelentési az alábbiaktól: -
1. Bármely, a német és nyitás unalommal szemben vállalatuknál vagy lakóhelyükön annakidején fefcu lépő társas, -vagy egyéni elfenáimT megmozdulásról, politikai, katona^ szellemi és gazdasági sxabotázsről
2. Mindenfajta német és nyilas atrocitásról, illetőleg oktalan rtto-> bolásról, magyar javak kibuföou^ sáról, mely vállalatuknál, vagy hör{£tükben előfordult. -
3TAdatokról, melyek tamtfEQte hogy a magyar lakotóág, ütoffiegii hatóságok a németek által Httöxftt idegen menekültekkel (lengyel, hin-cia, belga, holland, angoi), hadifoglyokkal. leszálló repülőkkel, ejtőernyősökkel, vaiáíint politikai «av . gatartasuk, iü^Őlcg származásik raiatl üldőzötteocel szemben emberséges magatartást tanúsítottak, őket segítették, rejtegették és megvédték.''
Felhísrom az .érdekelteket, hogy a jelentésekben pontos adatokat (név, lakcím sib.) kőzöljeijek s a hivatkozott okiratokat hiteles másolatban csatolják.
Fertőtlenítőszert a mentőknek A Nemzeti bizottság figyelmébe!
A városi tűzoltók Önkéntes Men-tőósztálva k»:réssel foidul a Nemzeti Bizottsághoz." 37. összok |iártokl>az és a Magyar Nők -Demokratikus Sz''V vet9égvMK>/. ;
A városunkkal! fellé:>ő gvvrníek-feHőzőbetegségek iekü/.dépére és kórháziét való szTillitásukra mentőinknek minden lrlietósége megvan, dr? ezután sem a jármüveinket. *-em a IxKíSztort inentőszemélvzetet fert»Vt-leniteni nom Indjuk.
Ig> kémiolenc4c vagyunk nyitott szekéren szállítani lázas gvenneke-§cet s ezzel nem bőgj- seeitonénk bé-tegsógük löküzdéséijen, hanem ntéZ. sulyoö b i tj u kxaz t. / -
Ezok elkerülése végett kérjük a Nemzeti Bizottságot, az öiíszes já tokat és a Magyar Nők Demokratikus Szövetségét, hogy kellő fortőtle-nitószeivk bíszensésC-röl gxjndoskoi''i-jék a mentők rőszére. Így niödunk-lian áll majd ezeket a gyenm-keket és a ragályosbeteg felnőtteket zárt »moj.itókocsiban kózház!>a szállítani. \
Míg fertőtk''jiitőszereiuk nincsenek, addig zárt mentókocsiban nem tudjuk szaflitahi ^ezeket u lxítí»geket.
• A mojitőtest.ület tagjai, akik nehéz munkájukat becsületül és tök<"-lete-sen sz/.?retnék ellátni, e szerek hiá-nyál»an munkájukat felelősséggel nem végezhetik el:
l''idéky Jói*e.i. t üzmesterr
Csepregi Zoltán sk.
Szakszervez« i Tanács kanizsai
es- Jetenyefjárási titkára.
gyalását.
Hirdetmény.
Bartal Uéla ht. szds. Nagykanizsa. Sze
mere-u. 5,''a, Csöngei Pál EL lórin. Nagykanizsa, Teleki ut 13. és Burcai József ht. tórra. Siepítaek, Gyóta-pnsztn lakosok igazolási Ogyében telhivom mindazokat, akik a fent nevezettek oJvac magaujláiá-ró'', vagy cíelekményeiröl tudnak, am:ly a magyar nép érdekeit értette, vágj- s<r.i, Hagy ezt éi az erre vonatkozó részteleket velem közölni szíveskedjenek. Figyelne -tetem a bejelentőket, hogy az Írásbeli bejelentés csak akkor vehető ligyedembe, ha azon ^ b »Jelentő nerét és lakdonét ls feltűnteti. . N
Péchy szds. sk. 351. bonv ber. 253 kőzp. pk., Sofár ot 1. az. -
Nagykanizsán 1 kalória pénzmeg-váltása február 8-tól 30 pengő
A Gjjdaságí Főtanács a koltek-szmődések szerint a kalória i megváltási árát február 8-tól február 14-ig a következőkben állapította meg. Egy kalória ára Nagy-, budspesten és mindazokban a helységekben, melyekben a budapesti készpénzbérek W/o-át fizetik, 33 pengő. Azokban a helységekben, melyekben a budapesti Jrészpénz-bérell §5°:Vát fizetik, 30 pengő. Azokban a vidéki helységekben, ahol a budapesti munkabérek ^90-át fizetik, 27 pengő és azokban a helységekben, amelyekben a budapesti bérek 85%-át fizetik, egy kalória ára 23 pengő. A Gazdasági Főtanács a kalória megváltási árát a muít heti 20 pengővels szemben azért emelte 33 pengőre, mert a kalória pengő-ára kiszámításánál a Gazdasági Főtanács > a kenyér árát nem hatósági áron vette számításba,. nehogy, a kenyér hatósági ára aránytalan mértékben, csökkentse a kalória értékét
^w^wwwwvwwww^^ws
Alaporabórek az építőiparban, nagykanizsai viszonylatban
Szakmunkásoknál P 1757''50, betanult átképzett munkásnál P 1491.50, segédállványozó és segédvasbetonszerelő P 1330*50, babarcskészitő és betonkeverő segédm. P 1235.—, térfi segédmunkásnál P 1140—, Női munkásnál P 969*50, Fiuk, lányok, 17 éves korig: P 883*50,
— Szemálfi hir. ^ s^-Bencze *"Hié. lapunk f(n>zAkc«z-tóje számos közérdekű elfoglalta^» miatt a Szovjet-Mágvar Művelődést Társaság elnökségéről lemondott.
— Házasság.
Kluger Irénke Nagykanizsa é» Hajós L. József Budapest, felinár. y-án Budajiesteti házassjigoi .kiitöttsk«
— A M«too«oUrÍAÍ i^éui jsUatia*.-
Válható időjárás péutck estiR: enyfie éaxt*i és északkeleti szel. kisebb tdhóátvomi^'' e^y két belyen lehet Jelemtttdeo hózapoc, e os éjszakai fagy. A nappali hőmérséklet alig változik.
ESsxSaetayiWánitá*. Mindazoknak, akik drága jó anyáok. Gulyás Károtyoé teta* tésea fijdalmunkat reszvttükkel enytó«i igyekeztek, ezúton mooduak kllás k6sxö-netet Gulyás család. . -
• — TámcbtXilf.Je* bó 17 éfl,. vasárpap : d. u. b órakor jelmezes táncetté''yt readez az Élelmezési Monfcások Szabzd Szak-szervezete a Romániáiét« Páit táncleta^ b.jwrjelmez nem kötdeió- NUodenUtse*-j^Ttci hj^r és vár a vezetőség.
'' - Saa Üaztolité kSzgyfiUm Folyó bó 27 ¿n, vasárnap délelőtt 10 órakor a SriM idei etsó rend cseközg>ö lését tartja a Szo-cláldemokrata Párt helyiségében. Mcgjde-r.és kötelező. Igazolványát mindeóki hozza ^ligával. Vezetőség. -
— Szombatos, 16 áa mU 5 órai ke«-d-ttel a iaervezett Ifjak Tanácsa mOsoroc tancestélyf tart a KommunUta Párt nagytermében. Ital és büifé.
— A KOiSi nagykanizsai fiókja foiyd folyó bó 17-én, vasárnap d. e fél 11 óra-
i kor Uggyüitst tart, mdyen fontos adó- és : más ügyekben a vezetőség UjékozUtJa-tagjait _ \
— A Voatu Spatiagylet bálja. A Nagy-
- kanizsai Vawus Testedző EgyesfileUKon-I batoo délután 5 órakor tartja a Szódát* ; demokrata Párt nagytermében nagyszabású ; sportbalját. "_*_
APRÓHiROETÉSEK
Használt Uvecce vizvezeték mondók és vaakilykti eladó Kertészhé, Kisfáiody-ntca [ I/b. sz__ 255
I'' ZALA politikai
Kiadja: .K*zfazdaa*$t It T. Nacyka^zaa* < SxwkMZtMrtisIüadáaertftMtamlwl Nyomatott a JUamuáuty R. T. Nag» . kanba* eyoodflábao NagykasM» '' WjLHÜiri Xahl Kkoij
t .
Felhívás i
, *. . > Felhívom-a nag^''kanjzsai teniKíto
gazdatársaiLi In iat,^1>ogy a terménv-olszánioi lat ássál kapcsolat t*m, saját jól fölfogott érdekükben vasárnap délután l órára a '' Kisgazda l''árt efőadótermél.^n ^l)eí»k-téV 7. szám alatt ''^megjelenni szi\ ^k»iljciv.-k. Tekintettol az ügy fontwsigára kérem, hogy. minél, töblien jelenjenek ^loeg. " fíofettek József.
;w*an\kalászos g;*z<la.
'' '' Hirdetmények.
A sóotatványok 3 as száma szelvényét be lehet \áltani 30 dkgr. sóra. 256
K&zhirré teszetp. hogy a Magyar Bib ^Igy.-niniszter Ur mindazokat a közszolgálati alkalmazottakat, atik mui( év decem-t>sr hó 15. napja uüo. de a bxnkjégy-dézsmáról szó ó rendelet megjelenése - előtt — tehát dtcember ltí, 17. vagy 18 án kapták kézhez illetménye ket — és ebbó! kifolyólag bátrán.t szenvedtek, káipótolja - Feíhivom az érdekettekrt. hogy encmii igényeik előterjesztése vegeit hivatottban jelentkezzenek. (Fő ut 8 sz L cm.)
249 . Poigármmtaf

- -.a


.rá
Március 7-én kezdik Fkter. bűnügyének tárgyalását

Z A L4 A:
1*46. Mrruár 1$
kihallgatása. A jórő hét elején már
a hizómitas felvételért? kerül a r-or.
- Kedden indult ei a dán Vöröskereszt autókaravánja Magyarország felé
Tildy Zoltán .köztársasági elnök táviratot kapott Kopénhágából. A táv • irat közli, hogy folyó hó 12-éa hagyta el az a teherautókaraván Kopenhá-gát, amely a dán Vöröskereszt küldeményét hozza Budapestre. A szállítmány szombátonérkezikPo2Sonyba.
A köztársasági elnök vasárnap
búcsúzik szeghalmi híveitől
Tildy Zoltán miniszterelnök 1»-vei bizalmából miniszterelnök-*?'' alatt * i? megtartotta szoghalnjí re-íurmátus ieik''-szi tisztségét. Amikor közt''li-sasági elnökké választották, le-*
4r.ondott lelkizi tisztségéről ér. va-kírnap ünnej>élyes keretek között búcsúzik híveitől. Vasárnap külön-vonat indul Budapest rőf. Szecha-* lomra.
Márciusban tárgyalják Sztójay
Döme és hat bűntársa bűnperét
, Sztójay Döme és 6 bűntársának bűnügyét a Pálosi-tanácsra osztották ki. Március első napjaibajra törvényszék Markó utcai székházának esküdt-termében tárgyalja le a hat háborús bűnös ügyét. A vádat Marosán György nrtnt politikai népügyéSz
képviseli.
„ % *
A nemzetgyűlés több nagyfontosságú javaslatot tárgyait ■
nemzetgyűlés tegiíüp: ülérfr\ Károlyi Mihály ép-denwinek tör-. vZ-nvbeiktatásával^ a? kúria honv''-d fellebbviteli tanács létesítésével, a magyar udvarnagyi biröság* meg-»z öntetéiről szóló javaslattal. vah-. mint a bírák és ügyvédieknek ítz )gazságügyminisztériumban ^yalő alkalmaztatásáról szóló javaslaS*«fig-hosszabbításávai foglalkoztak illetve iárgyahák.
Lakatos Géza volt miniszter
Március 7-én kezdik Fider bűnügyének tárgyalását
A Jüé})bir(''>ság Arató-tanácsa Fi-dor Györgynek, a nagykanizsai nyilas számonkérószék volt bifJifjik ; vezetőjének tárgyalását március ho-redikéro tűzte ki.'' A tárgyalás való- \ .sziniüeg két ''napig tat1, /#tfftTtíSí"''5Q . tanúi idéztek tv?. Eaen ártárgyaláson. ] fény fog derülni ''mindazon rém- '' ségekre. amelynek a nyilashatalom. ■ átvétele után Nagykanizsán történ- ■ teli. Dr.-Kénig József országos hini . fogorvos.- dr. Báron Páino t=> kisfia : •■»ngy i l kosságá ró l, vajam int sok száz megkínzott emberről hallunk majd ezen a tárgvaiáson. amely fontos ; adatokat szolgáltat & jövő nomzodé- *»
Letartóztatták Joó Ilonát, a hungarista nőmozgalom nagykanizsai vezetőjét
A nagykanizsaiaknak /nég emlj^"" kőzetében éi a Zalái Közlöny cimü napilapnak ogy meJlóklete, amelyet a Hungarista" Xő1» cim alatt adtak ki. Kz a lapmelléklet a nyilas nőmozgalom szószólójatóit a nagykanizsai hölgy társadalmai igyekezett a méregzöld uralom/ céljainak -meg-nyomi. K lapnak egyik főmunkatársa volt. Joó Ilona* aki útszéli hangú cikkeivel a inunkásmozgai-iwak •''•s a demokrácia ellen ázgatoU. dicsőítve a VezértJoó \ Ilona 1945 január 1-én, tehát akkor, amikor már minden jözaneszü embor tudta, hogy a háború elveszett,"lépett mint gépírónő a nyilas keresztes párt szolgálatába. Miután jó protekciót talált bátvjáiiak.í''-nri hiWiedt Joó Jánosnak személyéhfn/hamarosan avanzsált és ó lett a nagykanizsai hungarista jiómozgaloni voze-töje.oMint minden^ nyilas, ő \js tagad és azzal védekezik. hogy- cikkei tudtán ,kivü''t kerültek a neve alatt az újságba..A védekezést azon--ban a népügyész noai fogadta ei és letartóztatta "Joó Ilonát, aki 13. nappal Nagy ka nizs-Tf fölszabadulása élott még az utolsó csepp vérig való ellenállásra Imzdjtott, azonban sem ő. eem e-szmetársa i nem várták be az utolsó ellenállást, mert " Xéroctor -zági« szöktek. Most a népü^''észsé«? fogházában várja a népbirósáei tár-" gy:üását.
kének és a diegirandő történelemnek A rádat dr. Kuitkay György, nőp-úgyész mellett az igazságügypiüiisz-tor megbizásj folytan, mint poiitikni ügyész Hegy i János, a Magyar Kom-mi^iista J''árt nagykanizsai szérre-¿etéüok titkára képviseli.'' Védőként a biröság értesülésünk szerint dr. Tamás János ügy védet ívndelte ki.
Miután ii tárgyalás iránt rnir most városszerte nagy érdeklőd.''« nyilvánul m<kr> az úgyeözség v*»«>szi-nüleg l«elépője£yeket l»ocsút kj. A tárgyalást az f Ipartestület nagyér -méberi tartják meg.
tanoncok: kiskorúaknál első évben P 712-50. második évben P 902 50, harmadik évben P 1140 --, negyedik, évben P .1406 —, tanoncok .-^20 éven felülieknél első évben P .1045'' második évben P 1406 — Az alapórabérre fizetendő 30°/o mi* nőségi pótlék, majd 8% lakásadó. Január hó 15 tői megtérítendő a napi 30 perces fizetett ebédidő. Kalóriaszámitás: 17320 munkaválla-i lókén?, családtagonként 8560. Kaló-? ria váltószám: febr. UM-ig P 18 —, 1 - febr. 8 tói 14-ig P
Felhívás az összes yáHalatokfeez, kisiparosokhoz, kereskedöktutt j és a lakossághoz l ■■y^. j
Az Országos Nemzeti Bizottsági utasítása kapcsán, mely Tildy Zottáo, j Szakasfts Árpád, Kovács Imre- és \ Rákosi Mátyás aláirásávat érkezett, felhívom Nagykanizsa város és kanizsai, letenyei járások összes vállalatait és lakosságát, hogy a -sürgősebben (1946. febr. 20 ig) tegyenek jelentést az alábbiaktól: -:: ''
1. Bármely, a német és nyilas italommal szemben vállalatuknál : vagy lakóhelyükön annakidején fel- i lépő társas, -vagy egyéni ellendUdsi megmozdulásról, politikai, katonai, i szellemi és gazdasági szabotázsről.
2. Mindenlajta német és nyilas atrocitásról, illetőleg oktalan rom-'' bolásról, magyar javak kíhurcoiá-sáról, mely vállalatuknál, vagy lakó'' körzetükben előfordult. -''
3. Adatokról, melyek tanúsítják, hogy a magyar lakosság, illetőleg a hatóságok a németek áltat üldözött idegen menekültekkel (lengytk francia, belga, holland, angol), hadifoglyokkal. leszálló repülőkkel, ejtőernyősökkel, valamint politikai nte* gatartásuk, Itletőleg származástik miatt üldözöttekkel szemben emberséges magatartást tanúsítottak, őket segítették, rejtegették és megvédték.
Felhiyom az .érdekelteket, hogy a. jelentésekben pontos adatokat (név, lakcim sib.) közöljenek s a hivat'' kőzett okiratokat hiteles másolatban csatolják.
Szakszervezeti Tanács: Cseprefi járási titkár
Fertőtlenítőszert a mentőknek A Nemzeti bizottság figyelmébe!
- A városi tűzoltók Önkéntes M»-n-. tóosztálva kéréssel foidul a Nemzeti Bizottsághoz, az összes páriokJwjz és a Magyar Nők -Demokratikus Szövetségéhez ;
A váro?unkl»an fellépő gyermek-íeriózóbetegségek ieküzocV''ére és kórházba való szl''dlitásukra mentőinknek minden lelietősége uiegran. d? ezután sem a jármüveinket, »cm a Ixxisztort mentőszemély zetet fert<Vt* leniteni nom tudjuk. ''
I.gy kénytelenvagyiuik nyitott saekéifn szállítani lázas gyenneke-fcct s ezzel nem l>ogy segítőn érik betegségük leküzdését jen, hanem nt^í. satyoebitjuk azt.
¿zok elkerülésé végett kérjük a Nemzeti Bizottságot, az összí« irtokat és a Magyar Nők Demokratikus Szövetségét", hogy kellő fortőtle-n ¿lőszerek liészerzés^-rél gimdo-skod-jék a mentők. ri^szén?. Így módunk-bah áll majd ezeket a gyermekieket és a ragályosbeteg felnőttedet zárt mentőkocsi ban közházha szállítani.
Míg fertótk''iiitószereink nincsenek, addig zárt mentókoojiban nem tudjuk száflitahitezeket i^íxjtegeket.
- A mentő testű let tagjai, akik nehéz munkájukat heesüietv-l és tökéletesen szeretnék ellátni, e szerek hiányában munkájukat felolóssécfeel nem végezhetik el:
I ''idíky Jó: *ei. t űz mester
elnököt letartóztatták
f Lakatos GÖza volt miniszterelnök. »zf;v. wzérezredw (űgve került szíir-dán • délelőtt a:: magyar honrédeltni minisztérium állandó igazolóbizott-sága elé. Az igazolási tárgyaláson lakatos Géza nem jeleni meg. min: tí''u-gyalást elhala^ztotü''ik. EHtat.i-roztak. hogy Szálasi és társai bűnügye tárg>*alásának IjefejezéA? utár. tűzik c''sak ki ay. uj határnapot. A Szálasi-ügvbon <or fog kerülni lakatos kihallgatás;''ua s rs.ak ezután állhat á''Volt miniszterelnök, igazolóbízottság elé. A bízottsii* véleménye szerint "Lakatos vnen\ esik el de-. " mokratikus jwlgári .jogaitól,'' lu igazolási tárgyalását rövid idővel ké->óbb folytatji''ik le^. Mint értesülünk," a tárgyalás (elbalasstá&''inak más oka is van.-Lakatos"Gézát, szei-da regge! a jolitikai iendörs«j btartóztatta.
A budapesti munkásság válasza a fasiszta-tüntetésre
Több mint háromszázezer munkás ♦''gysvges, imixináló tüntetésiéi válaszolt "szerdán a fasiszta t?b>totók j . provokációjára. A főváros munkás- ! <íuga 11 órakoc mindenütt IQ percre | Icállitottá a nninkát és üzemi gyű- I léseken tiltakozott a néjiellenés uszi- ; tás és a reakció irgyre merészebb !
megnyilvánulása ellen. — ,1- ,
Hirdetmény.
Birtai 1361a ht. szds. Nieykanizsa. Sze •
mere-u. 5/a, Csöngei Pál 51 lőrm. Nigy* ''
kanirsa, Teleki ut 13. és Burcsi József ! ht. tőrra. Siep;tnek, Gyóüt-poszta táltosok igazolási Qgyébcn telhivom mindazokat,
aldk a fent nevezettek otvin macatartájá- • ró'', vagy cselekményeiről tudnak,'' amrlj-
a magyar űép érdekeit sírtate, vagy sér.i, •
itagy ezt éi az erre vonatkozó részieleket !
velem köcölnl 8ziveske<Iíeock. Figyelme - ''
tetem a bejelentöket, hogy az írásbeli be- !
jelentés csak akkor vehető figyelembe, ba !
azon .a b-jdentő nerét és lakciaiét ls fel- j
tűnteti. • .
Pkhy szds. sk. 381 honv bet. ? 253 közp. pk., Sugár ut 1. sz.
Csepregi Zoltán sk.
Szakszerveze i Tanács kanizsai
es- lebeny eljárási, litklia^--;

Nagykanizsán 1 kalória pénzmeg-
I váltása február 8-tól 30 pengő
| A Gjjdasági Főtanács a koUek-I tiv szmődések szerint a kalória megváltási árát február 8 tói február 14-ig a kővetkezőkben állapította meg. Egy kalória ára Nagy-, budapesten és mindazokban a helységekben, melyekben a hudapesti készpénzbérek 100<Vo-át fizetik, 33 pengő. Azokban a helységekben, melyekben a budapesti készpénz-béreH- 95°:Vát fizetik, 30 pengő, i Azokban a vidéki helységekben, i ahol a budapesti munkabérek -90-át | fizetik, 27 pengő és azokban a helységekben, amelyekben a budapesti bérek 85° «-át fizetik, ■ egy kalória ára 23 pengő. A Gazdasági Főtanács a kalória megváltási árát a muít heti 20 pengővel - szemben azért emelte 33 pengőre, mert a kalória pengő-ára kiszámításánál a Gazdasági Főtanács a kenyér árát nem hatósági áron vette számításba,. nehogy, a kenyér hatósági ára aránytalan mértékben, csökkentse a kalória értékét ■ : _ ^
Alapórabérek az építőiparban, -nagykanizsai viszonylatban
Szakmunkásoknál 1757*50, betanult átképzett munkásnál P1491.50, scgédállványozó és segédvasbetonszerelő P 1330*50, babarcskészitő és betonkeverő segédm. P 1235.—, "férfi segédmunkásnál P 1140—, Női munkásnál P 969*50, Fiuk, Iásyok, 17 éves korig P 883*50,
— Szomélai hir.
Bencze ''mö. lapunk f<'')&zJteko9z- ;
lője szánkós közérdekű elfoglaltá&s . m»att a Szovjet-^lágvar Művelői5 Társaság elnökségéről ''lomojnlott.
— Házasság. • J
Kliiger Irénkr» Nagykanizsa Hajós L. József Budapest, fcliniár^ :j-áti Budajiesten házassiígt); _kötötfak>
— A M*toot»l6^iai Utéxct Jdmmiim. ~
Válható időjárás péntek estig: enyhe ésafti "< és északkeleii szel. kisebb lelhőáivocotJ«, .. e^y két hetven lehet Ielentékteirn hózápor» e.os éjszakai fagy. A nappali hőmérséklet alig változik.
KSnSsetnyilvá&itá*. Mindazoknak, akik . drága jó anyáok. Gulyás Károtyné teme tesen tjjdalmunkat részvétflkkel euyhiteo:. igyekeztek, ezúton moadunk>kitás köizö-netet Gulyás család. . .. -
• — Táac««téljr. J£* hó 17 éo, vasárnap d. u. i órakor jelmezes lánc&té''yt readez az Élelmezési Munkások Szabad Szakszervezete a Kommunista Párt tánderafr'' b.-o. jelmez nem kötdeiő. Mindenkitsze-retrtei hir és vár a vezetőség. " r .
- SzlM tisrtnjltó kS«grfitt». Folyó hó 17 én, vasárnap déletőu 10 órakor a SxiM idei első rendcs®k5ig>ülését tartja a Szociáldemokrata Párt helyiségében. Megjelenés kőtelező. Igazolványát mindedki hozza
■^a-.gávaj. Vezetőség.
Felhívás l ^
Kolhivom-a nagvkanizsai termeté g:izdabirsailabnr.t, -nogy- a termény-eb?zámoltatássnl ka|x*s<»latb«in, saját jól (elfogott érdekükben • vasárnap d^után 2 órára a ''Kist^izd;» Párt erőarlótennélx-n ^ l)í»ák-ter 7. szám a latt > nvegjeiejuri szivcwktxijeiurk. Tekintettel az ügy fonto^ssigára kérem, hogy. minél. U''»W>en jelenjenek meg. "'' ilcdcnek Józ*éi. ^
arany kalászos g^áda.v
Hirdetmények.
A söatatványok 3 as száma szelvényét bejehet \ állani 30 d.kgr. sóra. 258
l
— Szombaton. 16 án este 5 órai kezdettel a Szervezett Ifjak Tanácsa műsoros táDcestélyf tart a Kommunista Párt nagytermében. ital és büffé.
— A KO&Sz nagykanizsai fiókba foiyó folyó bó 17-én, vzsírcap d. e fél II ónt-kor taggyütest taft, melyen fontos adó-és más Ügyekben a veze;őség. tájékoztatja-, tagjait _
— A VuaUt SoMUgylet bálja. A Nagykanizsai Vasutas Testedző Egyesület szombatos délután 5 órakor tartja a Szociáldemokrata Párt nagytermében nagyszabású sportbalját. *
.-j

faogy a Magyar Bel» ''ugyminiszter ur mindazokat a közszoígá-latf alkilmazottakat, aük nutK év december hó 15. napja után, a binkjeg>-dézsmáról szó ó rendelet megjelenése «ctőn — tehát dtcember ltí, 17. vagy 18 án kapták kézbez illetménye ket — és ebbö! kifolyólag bátrán/1 szenvedtek, kárpótolja Felhívom az érdekéitek-:!, hogy enemíi igényeik előterjesztése vezcit hivaíaíoir.-ban Jelentkezzenek. (Fő ut 8 sz L em.)
249 . Polgármectef
APRÓHIRDETÉSEK
Használt favence vízvezeték moiddk és vaskálvk« eladó. Kertészhé, Kisfalndy-oica f/b. sz._'' _255
ZALA politikát napilap
Ciatfj«: ,KU#azdas**l T. Na«yka«tzta* Sztriütttátért és khtfááért tMtffaa«ni«riL Nyomatott s »Ktarasdasági R. T. f^B , W ayoadáiábac rtt&utab***
51. évfolyam. 41. szám.
Nagykanizsa, 1946. febru
Ára 3000 pengő.
Varga Józsefet választották meg Nagykanizsa polgármesterének
Tízperces munkabeszüntetéssel tüntettek Nagykanizsa dolgozói a fasiszta provokációk elien
A Kisgazdapárt uj tagokat küldött a NemzetkBizottságba
Somogyi Béla és Bacsó Béla újságírók meggyilkolásának 26 éves évfordulója alkalmából a Szooíát-demokrata Párt illa! rendezett emlékünnepélyen Szakasits Árpád mondott beszédet A borzalmas világégés •kkor kezdődött, mondotta, amikor a Hortby-hordák Szegedről elindultak és • magyar élet legjobbjait börtönbe küldték és amikor kioltottak két nemes életet. E tragédia végső fejezetében egy egész világ omlott össze. Mégis ftnttay szűremkedett ogy jobb, tisztább világ megszületésére, melyre a régi világ még Igyekszik zürzavartjjoritsni s a magyar élet legégetőbb problémáinak megoldását késleltetni. A mai időkben nem hősi gesztusokft^enek és nem romantikus álmok teljesülésére kell várni. Uj országot kell építeni, mety méltó hajléka keU, bogy legyen a dolgozó magyar népnek.
Az angol lapok beszámolnak Magyarország főleg Budipest kétaégbeejtő élelmezési helyzetéről. Különösen a Times és Manchester Guardian támogatk a Magyarország megsegítésére Indított akciót.) Ezen akció fővédnökei Canterbury és Westminster érseke és a felhívást a legkiválóbb művészek, politikai és társadalmi előkelőségek, azonkivQJ 20 parlamenti képviselő Írták alá. A Minohester Guardian éhező Buda* pest címmel hosszú cikket közöl Magyarország és Budapest súlyos élelmezés! helyzetéről és erre felhívja az angol közvélemény figyelmét. Budapest olyan állapotban van, hogy még a korábban ígért kalóriamennyiséget sem tudfa biztosítani a lakosság számira. Idézi a budapesti élelmezési hivatal főnökének nyilatkozatát, mely szerint s legszOkségesebb élelmiszerek.is hiányzanak és nem is tudják beszerezni Minden jef arra mutat, hogy a magtárak Üresek és Magyarországot éhínség fenyegeti.
A budapesti református egyházmegye egyházközségi tanácsának elnöke küldöttséggel tisztelgett Tildy Zottán köztársasági elnöknél és tolmácsolta ez egyház üdvözletét. A köztársasági elnök váUszában a következőket mondotta: A legnagyobb szdgiicto*. teljesítették azok, akik a legnehezebb hónapok alatt végezték a rend és a kultura szolgálatát. A hatalom megszilárdítása után gyors tempóban megyünk majd előre. -A magyarságra és az uj köztársaságra soha olytn nagy hivatás nem vart, mint a mai idŐKben. Majd % megmutatta azt a bibliát, melyet az üldözés és ostrom idején hordozott magánál.
Befejeződött az Egyesült Kemzatak Szervezetinek első ülésszaka
• London, február 18
Az Egyesült Nemzetek Szervezete és a biztonsági tanács befeje2tt első ülésszakát Visinszky tegnap elhagyta Londont. Beriinben valószínűleg megszakítja útját. Stettinlus ma reggel indult az E''^yesüh Á*la-mokba. Bidoau''t kDiüiyxiniszten kedden várják PárisbSn. Bidoaul; újságírók élőit kijelentette; hógy £ biztonsági tanács ülésén nyereséget jelentett az a nyíltság, mellyel az ügyeket tárgyalták. A francia külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Franciaország eleget fog tenni z biztonsági tanács rendeletének és u<y a francia, mint az angol csapatokat vissza fogják vonni Szíriából és Libanonból, mihelyt az célszerű {¿sz ~ és ebben az ügyben a tárgyalások megindulnak.
Ausztriában nem szállítják te a fejadagokat
Bécs, febr. 18
Az elterjedt hírekkel kapcsolatban az osztrák éiiirnezési miniszter kijelentette, h >gy nem szándékozik leszállítani az élelmiszer-fejadagokat.
Atomkémkedési botrány Kanadában
Ottawa, február 18
Mint ismeretes, Kar.adában az atomkutató telepek alkalmazottai és tisztviselői körében nagyarányú kém- v kedési tervnek jöttek nyomára. Ebben a kémkedési ügyben a kanadai kormány részéről ideiglenes nyitet-Kczat fog elhangzani. Közben a miniszterelnök által kiküldött vizsgálóbizottság gyűléseket tart, melyen az ''amerikai nyomozók is részt fognak venni. Közben egyetlen letartóztatás" történt Kanadán kivül. Egy állatni alkalmazottat tartóztattak íe, akit London mellett vettek őrizetbe és repülőgépen Kanadába visznek. Anglia valamennyi atomkutató telepeit különleges ellenőrzés alá helyezte.
Budapestről Jelentik:
Megtisztítják a honvédséget a Hnyugafosoktóiu
bogy az állam erejét a szétrombol! termelés helyreállítására kell foixli-''
A magyar bönvédség keretéhen lefolytatott* tisztogatási akció során Toőibor Jenő'' Jiadügymínisztor ugy nyilatkozott, hozy az akció tulajdonkeppen az u^ynevozett nyturatosok elbocsátására Trányul. Kibocsátják a tisztikarból azokat a tiszteket, akikel leginkább lehet gyanúsítani, fcocy a ré^i lendszer hívei. A honvédséget me^isztitják ezektől* az eb''.nekról 0*> ezáltal a reakció. l-''cr-
hüsége«cbh csatlósaitól.
\
A herezgprimis Rómába utazott
A Szövetséges fSlbnőrző Bízottéig kiadta az engedélyt'' Mihd->zenty heroozprinuisnak. hogy részt vágjon a Vatikánban tartandó* bí borosí kon-zisztoríimTon. A "hercegprímás m-i reggel amerikai repülőgépen elutazott'' Hónába. - •
Az adópengd árfolyama
A pénzügyminiszter február 18 án érvényes hatállyal az sdópen&ó ér-tékárfolyamát a következőképén állapította meg; V adópengő egyenlő 3.12 pengőve!. - ''
A népjóléti miniszter a gyermek-hét sikerérői
Szálasi Ferencet majdnem meglincselték a szotobati tárgyaláson
Péntek d- lútin _ órakor, amikor a bíróság berok^szthtte Szalámi Ke-icnc és társai bűnügyének tárgya-''¡sát. eg> kf»zé}>ternK''tu férő az őlaó íjadsbroktiol az emelvényhez ugrott é* őkk*:vel Szálasira sújtott. Igyekezett elkapni Szálasi .-nyakig <?om-bolt fekete felöltőjének szálét, hogy lerántsa ól a nézőtéri©.miközben . magából kikelve kiáltozott:
Xemzotgvílkod! Hazaáruló! Két katona-kvséin ielesott a fronton!
Szálawi ruhásokkal »gyokozofct mejr-szabaditmi uia^át támadóiától, iába azonban az -emelvény korlátjába akadt én csak a foiíyórök közbolé-p''ae mentette meír a metrlinc*Héstól.
A nyilas. ^nemzetvezető»-. halott-lialvánvan. a félelemtől reszketve keresett védelmet a rendőrük sorfala kőzött. *
Révai József Bécsben beszélt
Kévs: .József az os ¿Qk Kommunista Púi" nieghivusáca előadást tartott Bécsijén a demokratikus Magyarországról. • . . v A több mint kétórás előadásban P.évai József ismertette, a magyar uralkodó osztályok iigynen*zeit nin-lapoirtíkáiái, amelynek eredménye-ke ppen Mag^erorswáírvésül belésöd-ródott-csatlósállam ként a háborúba. Az ország lakosságnak naey tó-; mese azonban alig várt*v a feíszaba-j dulastr amely után szinte a földből nőttek ki á nemzeti bizottságok, az üzemi bizottságok és ni unkához lá-; tott a négj'' párton nyugvó Nemzeti ! KüggetleitóéírL Front."
iloíták a ViLigos.-^ ;nnnkatártfának: — Kddig körülbelül 6000 csomag érkezett. m<ílvekr>ok biztonságba!»-lyezéeéről «''-a a c.inrzottok kiertesi-séről már gondoskodás történt. A csomatrok »«zétküldüöo körül ttkíinte nobézs erek mutatkoztak, miután a vámhatóságok különböző illetménj^-ket akbrtak a csomagok -után Cel.<zá-mstani. de sz.''retotcsoníagoícrói lévén sy.ó, a miniszterelnök ur. engedélyezte m « somagrds vám- ét íUcték-mentesstivi és iai- azok most- már egész róvkUj«lőn belül a eimzettek-iwrz, jutJiak. Krtoeüíésünk szerint Amérikából további csomagok vannak útban. ^
Elfogták Hagy Valért, a nyilasok
rendór''ókapitányát -
Nagy Valér fókapitánylieIyott<2> készs^es híve volt Szálasinák és meggondolás nélkül válblkoaott arra., hog\- véneliajtsa a iogkegyc*lenobb intézkedéseket.. A körülírás efól n>*ugam menekítette a budapesti rendőrséget. Napr Valért-az amerikaiak tartóztatták le é^ átadták a-inagjar hatóságoknak. Kihallgatását az Ándrássy-ut 60-lxm megkezdték.
Julius 31-ig rendkívüli felhatalmazást kapott a kormány -
A neln2ctg> ülés p^ntÁi ¿Lésén az alkotmányjogi bksottság menüre-sedott holYéit> Sulyok Dcksó nom-rotgytiléBi" k''ípméíőt választották
t
i , t j
U
^^ányalták ezután a kormánynak adandó/rendkívüli meghatalmazás
törvényjavaslatát. Révtefc László előadó isaieitotte a javaslatot, mely szennt a meghat almasás julius SÍ-« szól, a jefenlcrri nemzetgyüié» tőr-vényeit ivem érinti, a kormányrsa-uóletok u?bét csak meghatározott büntetőjogi, közjogi és magén jogi rendelkezésűket tartalmazhatnák.
A Dcmxötgyüléíi a történvjamsls-tol általános és rúsilefcs tíúrgysi''-- áorán, vjta nélkül elfogadta.
A Ház legközelebbi űfóséi Jeb-ruár 26-án, koddes tartja.

A ^pemiekhét tegnapi zárógyülé-séii Moioár Ericb hépiólétt miitisz-ter Ix^zédébcn a következőket man- ; dotta :
— A-magyar társadalom a legsu- • hosabb óráiban " is, amikor rf szó-.víoros értelemben küzf^ní" kéfl a ! I «úszta megélhetésért, az ad megnyugtató erőt. hogy sikirült ellve-lyozni a gAe''nnékekeL Még nem lehet árv?kmteui.jaz eredményieket, de meg fotel moódauí, I>og>- mindenki adott tehetsége ''szerint. A jótékony-s-ig'' az elmúlt rezsim eervik fo^sa volt. amellwl kiváltóácos osztó-. Kok azt a látszatot akatstáckelteni. líogy a társa<Ialmi baj^k megszün-tctcöíre törekednek." A demokr.Vciának szakítani keü a jótékonykodással és intézménves szociálpolítiká: kell íoMatni. Hogy méiri^ a tár-ladalomboZ fordultunk, ennek oka.
Megérkeztek a szeretetcsomagok Amerikából •
Az Amerikai ^la^arok Világszö-\-eti<''g»''nek küzbeiijará^ptT két ki-lóig teriedő, tk''vre szóló szeretet-csoímigok érkaztek a budbposti posto'' 70-es szánm hivatalához. Az amerikai csomagokkai kapcsolatban il- '' let ékes hehon o. keret V''dzőket rren-
Nagykamzsa rfofflftTftmuk tiltakozása a fasiszta provokác''fék ^Hoa
Nagykanizsa dolgozói ma délelőtt 10 perces mu nkabeszüntetéssei tiltakoztak a fasiszta provokáció ellen, ami Budapesten Mindszenty herceg-prímás beszédét követöleg tÖrénL Az összes nagy- és kisflzemek,, a MAO RT, a téglagyár, a sörgyár, a szeszgyárak, a vajgyár, a SzegÖ-féíe ipartelep - munkásai rögtönzött gyűléseket tartottak, ahol szenvedélyes ¿s éles kifakadások hangzottak el a reakció megmozdulása ellen. A tiltakozás a Nagykaotaá» mm-régiben !etepte2att fasiszta szer* vezkedést is súlyosan oegfcéty»-gezts éa követelik az aUm réazi-
_____«t- Ll—¿1.11.., .. . .■■« -i- ir. I-A.
rsvez KtQwreiren BOQMnRwH^
Az 6korí d«mokráeia
Dr. Kovács Láazié tart eladást
: a SzonáJdeo okrata Pártban
Kedden fűélután 5 órakor a Szo--dáídernoWita Párt folytatja kuitur-előadás sorozatát, mdyen dr. Kovács László az »Ókori demokrácia* címmel tart előadást A pártnap többi részét a SzlM-énekkar, Balázs Hona szavalata tölti kL :
Dombai János nemzetgyűlés kép-
Z A V A
iww leoruar is
viselő az aktuális politikai eseményekről fog beszámolót tartani, érintve ugy a bel-, mint külpolitika fontosabb mozzanatai- Szabó Serény párttitkár a hét helyi eseményeit ismerteti, melyet a párttagok vitáfá követ. Vendégeket szívesen
láufck
Varga Józsefet választották meg Nagykanizsa város
polgármesterévé
\ A Kisgazdapárt nem vett részt a választásban és elhagyta a köígyülési termet
p
Szombat délután fel S órakor ült össze á város képviselőtestülete dr. szűcs László elnökletével, hogy a megüresedett poigánnesteri székbe ar. ¡ij pohrárniestert liehelyettositso..
A közgyűlésen napirend előtti felszólalásra kért é? kapott engodélvt Szabó Máté bizottsági tag. Szabj) Máté indítványt terjesztett elő, jíimolyben arra kérte a városi kúpri-seiőtesiületot, hogy á Budapesten történt fasiszta tűntetést és ezzel kapcsolatosan Míndszenty hercegprímás izgató beszédét, umit az Orökjmádás templom ban tartott, a közgyűlés bélyegezzem mt>% és táviratban tiltakozzék a miniszterelnök^ nél hasonló tüntetések előfordulása ellen. A közgyűlés Szabó Máté indítványát egyhangúan elfogadta.
Több ki9ebb jck-ntöségü tárgysorozati pont letárgyalása után ut térlek ;>A polgármesteri állás betöltése helyettesítés utján'': című tárgysorozati pont tárgyalására.
Kirxchter 13ela indítványt teriosz-teít elő, amelyben arra kéri a ké|>-víselőtostületet, a''polgármesteri széket Varsa Józseffel töltsék be, akit legalkalmasabbnak tart a városban
0 tisztség viselésére. Beszédében utalt arra. bogy most már hetok óta Nagykanizsa városa polgármester nélkül van, ami e rendkívül nehéz időkben súlyos veszteségei és megpróbáltatást" jeleut a vázúsnak. .Nom maradhat tovább fej nélkül Nagykanizsa és éppon azért kéri a képviselőtestületet, hogy az arra legalkalmasabb személyt. Varga Józsefet, a munka emberét válasszák meg poi-gármesternek.
Az indítványhoz oisőnek dr. Fülöp Uyörgy, kisgazdapárti bizottsági tag szólt "hozzá, aki ellenezte a polgármesteri szék txrtörté&ét azzal uz indokkal, bogy 1. a jelenkori kévi-selótostűktnek. mint olyannak, ameK nom alapszik a választási erodmé-* nypk által teremtett belvzeton, nincs jógiiban ogy ilyen rendkívül fontos intézkedést megtenni ; 2. polgármesteri; csak szakembernek tud olkép-;.elni, mert csak egy szakember tudja megfelelő módon, éppen a nagyon noliéz helyzetre való tekintettel a varost súlyos helyzetéből kivezetni.
1 i.mgsulyozottaii kijelentette, l>ogy nem Varga Jó^f személye ellen var., kifogása, aki szintén »sáskái gverek, de dacára canek, nem tartja alkalmasnak a polgármesteri szék bet öltéséré. Kijolen tette, bogv a Kisgazdapárt. amennyiben a kcpviaeáő-testület nem teszi magáévá ázon indítványát, hogy ezt 3 Kérdést ve-gvék Se a napirendről, nem vo?z reszt a szavazásban -és testületiig Irfíonul a közgyűlési teremből.
. Dómbai János »nemzetgy űlési képviselő felszólalásában a Jefrmelegob-l<?n ajánlotta Varga József megválasztását. aki kipróbált harcosa a demokráciának, akiben megvan a tnunkaképesség, akit nem csábítanak semmiféle anyagi előnyök, aki eddigi életére! megmutatta," hc&y tisztességgel és becsülettel ití. lelet dolgozni a magyar liazáért. í)r. Fütöp C>yörgyneíT válaszolva kijelentette, bogv nem osztja azon nézetét, bog}-csak szakernbor tudja elvezetni a város ügyoit, mert a mxdt bebizonyította. hogy ezt az országot xzak-emberek tették tönkre. hivatkozott több város polgármesterére. akik va-lamennyien munkások é* »kik ¿»árt-különbség nélkül köztisztelet bej* állanak éi> olyan munkát végeznek városaik erdekében, .amit dr. Fülöp által ofv nagyon követelt »szakember solia elvégezni nem tudott. Lk>m-bai ezen kijelentéséire percekig tartó tapssal felelt a közgyűlés. A továbbiakban csodálkozásának adott kifejezést, bogy a Kisgazdapárt egy ohTW-ombw^negv-ála&ztásat ellenzi, aki naraszf sorból" küzdötte Col magát és akinek szülei még nui is kis földjüket művelik. Ebből is látszik,
mondotta fennlrangon Dombai. hogy Külöp képviselő urat és oártját nem vezeti mas, mint pártérdek.- A köz--Sj^lést arra kérte, hogy fogadja el kirschner Béla ''javaslatát válasz- ■ szák n»eg íjoljrármasternek Vaf-ga Józsefet.
Dr. Fafajt György személyi megtániadás címén.kért szót. amit'' a közgyűlés n egadott. Rövid felszó-ialásáhan visszautasította Dombai fádjait. jőlag fki iolontve, hogy nem Varga &zemél\*e ellen ví aláirtjának kifogása, mert szerinte Vj-^fztesséc: és becsübt nem prívilé£*í« és ez az emberi tulajdonság még senkit sem predesztinál tarra. hogy a város géiiezotét hibátlanul e! is tudja vezetni. Megismételte, hogy amennyiben nem veszik b a napirendről a kérdést, ugy a Kisgazdapárt kivonul és távol tartja magát a szavazástól. *
Az elnök dr. Fülöp javaslatát szavazásra teszi fel, amit a többség elutasított.
Az elutasítás után a kisgazdapárt kivonult az ülésteremből. A kép-viselőiestület Kírschner indítványát egyhangúlag "elfogadta és Varga Józsefet Nagykanizsa város polgármesterének megválasztotta.
,A szavazás után dr. Szűcs László ő percre felfüggesztette az ölést és egy bizottság jelölt ki, akik az újonnan megválasztott-polgármester: levezetik a terembe..
Zugé taps fogadta a lolépő Varga Józsefet,'' aki elfoglalta a közgyűlés elnöki székét és a következő Iizédet mondotta :
Mélyen tisztelt Kéj*visedőtestület!
Mindenekelőtt köszönöm pártomnak, a Szociáldemokrata Pálinak a bizalmát, amellyel engem jelölt a ^»clgájrmesteri szék betöltésére. Köszönöm a- mélyen tisztelt Képviselő-testű lótnak, hogy elfogadta a hiúimat. Normális körűimének kőzött is komoly munkát jelentett az a pozíció, ma hatványozottan megköveteli azt. Nem vagyok a. szavak ernlxíre. Kcszietes programmot adrti jelen -pillanatban nem tudok. Azt mindewesetre megállapítom, hogy más városoktian már megindult az újjáépít»''"«, nálunk még csak tromokat ta kerítünk. A történeti hűség kedvéért — bár ez mindenki olórt közt-udomásu mégis megemlítem, bogy városom ugy ánva^iakíjan. mint egyvb téren, r< legsúlyosabb krízisben van. Progr-ammóm tehát igenem lehet más : szívvel-lélekkel dolgozni a közösségért «''■» minden becsületes jjolgárért. Kddig is a mu,n-ka en''lx^re voltam. A péiizüg>*i pálya — amelyen eddig dolgoztam —- kizárólag reálisnak uior:dhatö, mégis van benne szív ir. és én ott is megtaláltam a módját, hogy a száraz számok között oneglássam az em-
i<5rt<is.
>ia^ a demokrácia világában, el>ő és fő feltétől a szociális v-rzéh. h''m-t>ert látni az emberben — méc ha kérges is a tenyere és elkőyetni mindent, bogj őt |ogaib;in ígazságtilan-ság iK) érje. Minden igazságos", eg\é-ni sérelmet tehetségemiwz mérten orvosolni akarok, ezert őszin-
tén állok niinc''tenki rendelkezésére. A nép fia vágtok. Tisztelem a tudást. de kimondott:ui a munkát, a . t^.-áületet és a tisztességet ismerem el egyed üli tekintélynek. Ne nevünk legyen, hanem éljük i» a do-mokráciut. Kéíi/cmról átérzem, hiszem. velem egy ütt sokan, letűnt a fáraók ideio s ma iay Iwszéiünk : egy a milliókért-.
Jlenoíkus küzdelmet kell vívnunk, hogy ezt a szétrombolt országot felépíthessük és hogy végre em-Tcrhez méltó életet élliessünk.
Dolgozni akarok a közért. Mint muílnyájan tudiuk, e \vren sok a tejmiváló. Nagykanizsa . városának nb-atása van, a jövőben jobban, mint-
A napilapok uj ára
—————— ^ x
A felszökött nyomdai {)aii szorzószám, a többszörösére emelkedett ¿xapirárak, a villanyáram magas di-
Si, az alkalmazott munkavállalók lóríatéritéae folytán a budapesti napilapok ára e hő 17-től, vasárnapig! kezdődőkor |jéldánv*onként 50u0 pongö. ülófízetesi dij* ozy hónapra i 25.000 pengő.
~ Dj U^oUr küldőit «''KU^axd^Áit « NemxcU Bixoltíijtb*. A K''S
gazCUpirt a Nemzeti Bizottságba dc''cí-''; tagjai: visvrxbivu ti z visszJhiro»t tagat: h-Jye«t a körctk«ő tsgokat ddcsálUi: Sik lóm Jenos, dr. Fű^p György, dr. Szabad La]o> és Szakács jozsd kisgazdapárti ta gokaL -
— A H«tew«UgUi intézd Jelenté** Várható időjárás hdtó estig: továbbra is élénk, idönkeot dszakr.yugatí szél, fethó átvonulások, több beJycn futó'' etö vacv , havazás. A bón»érséklct kitsé cíökken.
— Gixfotyantók tlrrlmibc l Fot>''ó bó : 19 én 14 óratót 16 óráig <1 gázszolgaitatás | S7üce!el Maori üzemvezetőség.
- Kirabolták B*gl«4i B41* nabóse^
tort. Ma reggel Bagiadi Béla sízbómes ter feljc*mtest teít a rendőrségen, hogy ismeretlen tettetek az éjszaka fo:yamaa Ady Endre-ut a szám a''aiíí íoabómflhe-Iré; teljesen kifosztották. Az Gilctbó! 12 óüöny lérfmxhát, bundá:, ballonkabátokat, «ö/cieket és selymiktt vine* cl. Bag''adi Bel2 kára ratmegy 3 milliárd penge. A bűnügyi rendőrség széleskörű nyomo íst in dito:t at ismeretien tettesek fdkatatá^ara.
- Tiixtnjltó kSscyilck. A Hadipari Szakosztály folyó tó 21-6c, csütönökör. dél-után 5 órakor évi tisztújító köMyűlfcst tart Vezetőség.

I
Hirdetmény.
Az állandó és (okozott igénybevétel foly-tin a városi vizmü víztermelő gépi berendezései olyan állapotban vannak, bogy azokkal az Összfogyasztás kielégítése lehetetlen. sót félő, hogy a még Özemben tevő berendezések U haúnithatatlanná válnak, mely esetben a városi vizmü egyáltalában nem tudna vizet szolgáltatni.
Az üzemek által egyelőre elháríthatatlan ezen okok- miatt felhívom a vízvezetéki vizet használó lakosságot, bogy a vízzel a lehető, legtakarékosabban bánjék, nehogy * legvégső eszközhoz, + magánvezeték te*-zárásáboz kelljen nyúlnom.
Ameddig a javítás alatt álló gépi berendezések üzembeálllthatók lesznek, .a viz-&zo!gáltatásban a kővetkező korlátozásokat léptettem élettíe:
A Cseogery- és Sogár-uttől keleífeytí városrész d. u. 2 órától reggel 7 óráig, a város többi része pedig r«ggel 7 órától d. u. 2 óráig részesül vizszolgáltatásban.-
Ezen idő alatt ezonban a lakosság csak a legszükségesebb célra tartalékoljon vizet, mert az .észszerűden vízpazarlás még ezt a ¡ehetőséget Is veszélyezteti » -
A korlátozással ''kapcsolatban lelhivom a Okosság figyelmét arm, hogj- a vizveze- , tékl csapokat vízvétel után gondosan zárja i te, mert a nyltvahagyott csapokon a vízvezetéki víz feleslegesen pazarlódik s az elfolyó víz károkat is okozhat
Konkrét panaszok érkeztek egyes háztulajdonosoktól, hogy lelkiismeretlen bértők figyelmeztetés ellenére a vízvezetéki csa: pokat állandóan nyitva tartják és már több esetben komoly károkat okrctak lakásberendezésekben és épületekben. Az Ilyen j esetekben a Jövőben a kártérítési igény érvényeaitése mellett a károkozók ellen, a bűnvádi eljárást is megindítom.
Végül kötelezem a város ásott kúttal rendelkező összes háztnlajdonosait, bogy a súlyos vízhiányra való tekintettet, a Jelentkező igényeket átmenetileg kutjaikről elégítsék kL Figyelmeztetem azonban az v:yen vizigénylóket bogy felesleges Igényekkel a háztulajdonosokat ne zaklassák s állandóan tartsák szemelőtt azt a körülményt. hogy a háztnlajdonoso* velük jót tesznek s hogy a kutak berendezéseinek megrongálása esetén kártérítéssel tartoznak. 267 _Po!gárm«*i®r
Kedden délután 5 órakor
PÁRTNAP
a Szociáldemokrata Párt helyiségében Előadó: dr. Kovéos Ltsxló.. Vendégeket szívesen látnak.
valaha. Erre predesztinálják rasati ''jrócpontia, tradiciós ipara, kereskedelme és főleg a szomszédos olajkutak.
A közellátás terén minden igyekezetemmel akarók segíteni, bogy olérjük orszáir»s víszonvlatban a ví-d<''Jd vámsok nívóját. Kmzügyi tudásomat teljes erőmmel a város szolgálatába, állítom. Az észszerű kölcsönök befektetéfie egyik fő cé-íoru. A 7. összes iskolák és «igyV''b hasznos középületek gázosítása után. a háztartások részére is tehetővé aicarom tenni ezt a természeti kin-csüt, hogy a i^cosság a fa^ondoktől végre zabád uljon.
A városi tisztriaeló társaimtól kérem a becsületes, komoly munkát. Mint dolgozó-tisztvtíeől tudom, honosak xary van eredmény a munkakörben, ha odaadóan, őszintén C& csüLotesen csináljuk-azt. Mindenki a maira poertján. Ezt a részét a dolognak a legnagyobb pontossággal logom ellenőfizni. Ha momeqftn a fizeti''-st ilkdőleg racseze is vagyunk a b;tminimumtél. a jövő erdeiében adjuk a rneesületf*i munkát a köaős-ségért. A város erdekében kifejten-", dó munkámban 4cénem a m. t. Képviselőtestület, valamint tisztvisáő társaim hathatós támogatását.-
lk>lgozzimk erőnket megfeszítve, magunkért, az''ni demokratiki/a Ma-gyarorszásért. Tűnjenek el mielőbb'' az üszkös és lerombolt épületek, ''épütieniek uj családi házak, füstöljenek a gyárkémények. Az eml«ri égvonlőséget, szabaíisásot, egyszóval az uj néni Magyarországot so-¿ritsűi; mieióbn tető alá nozni.
Ka minden egyes politikai párt és Nag.vkanizsa minden egyes (Hilgozó. íy-ilgan« őszinte és liectiíietes mun-támat tömegeivel támogatni fogja, akkor hiszem, luig>- inundám erod-mc-nves lesz és Isten áldása í* ki-Bérni "fogja.
A pol^r-nester beszéde u4án a Magyar Kommunista Párt nevében Pongfácz József, a Szociáldemokrata Párt nevében Dombai János, a Parasztpárt nevében Spiegel László, a szatezervezetek nevében pedig Csepregi Zoltán üdvözöltek az uj polgármestert._
Szerdán délután 5 órakor
PÁRTNAPOT
tart a Magyar Kommunista Párt. Bencze Jenő Adyról tart előadást
. Minden érdeklődőt pártállásra való tekintet nélkül szeretettel vár a Pártvezetőiéi
Hirdetmények.
. Felhívom a füszetkereskedőket,''.''hogv: gyufakintalás végett azonnal jelentkezzenek Kreít József nagykereskedőnél, pénzt bot-zanak magukkal a gyufa árának kifizetése
végett. '' * 272
\ A vajyuűvánvok 2-es számú szelvényét be tehet váltani* 10 dkg. vajra. 271
Nagykanizsa m. városhoz t sertéspászton óhajtok alkalmazni. Jelentkezni lebet a városi gazdasági hivatalban (Bazár-udvar. HL lépcső, I. emelet) ahol az Uletménvekíől is felvilágosítás nveibetó. " 260
Értesítem az érdekelteket, hogy a gfc-fogyasztási egységár folyó évi január hóra ¿75, 600, 615 és 650 P, f. évi febniér 1-«61 pedig 12Z7, 1332. 1388 és 1443 P ms-kéat Felhívom eg)-úttal a gázfogyasztókat, hogy most már anyagi ótokból is Ukaiékoskod-Janak a gázzal.__266
APRÓH?BDETÉ&£K
Egy szoba -konyhás - Ízt árt ú&réWk
VA''.szdba-kenyhas lakásra. -MSgrar-jm* 26 sz.___ _________
Játíkbahakocűért élelmUxctt sdok. — Szabó, Ady E.-ctca 61.____^________20
EézikStést vállalok. Clm a kiadóban. 277
2 dib tehenem mellé egy embert Mrtm-mik koszttal. Petőfi ut 85._ 27B
SALA peltökai napilap
Czáht: .Xlzfazdsaáit R. T. «»oykaalzts1 Szerkcsztsaárt ím kiséáaért fal«! Bmm« JMt.
Nyomatott a ^Ktaaxdiaági R. T. Na« •■«tttiáH1 T^ocdá^t^ Kifiykar!« Nyomdáért felel: Zatay Károly
St. évfolyam. 42. szám
Nagykanizsa, 1946. február 20 szerds
Ára 3000 pengő.
Demokratikus politikai napilap.
Szerkeszti : Bencze Jenő főszerkesztő.
Ätf rkc«xtA»6g ét kindóhtvatdi : Fő-üt 5. *sAra Télelos: Si.
mmmmmmwmmwmmw
Az adópengő árfo/yüms
A pénzügyminiszter február 19-én érvényes hatállyal az adópengő értékárfolyamát a következőképen állapította meg: l adópengő egyenlő 3.41 pengővel. ''. i
A magyar posta ujabb sikere
A magyar posta közli. hogy''Csehszlovákiával, Ausztriával 6s Jugoszláviával mogiadult a posta- ős távbeszélő-forgalom.
Kétmillió európait befogad Pél-Afrika
Mírek szerint Speelman amerikai bíboros les*
a Vatikán államtitkára
\
Tildy köztársasági elnök Szeghalmon — Kalinin távirata Tildy Zoltánnak
Tildy Zoltán köztársasági elnök szombaton Szeghalomra utazott, ahol több mint agy évtizeden át volt református lelkész, hogy lelkészi tisztségéről lemondjon. Útjára elkísérte felesége is, továbbá s miniszterelnök és a külügyminiszter. Szaghalom és környéke ünnepi díszbe öltözve várta a köztársasági elnököt és kiséretéL A fogadás alkalmiból Tildy ezeket mondotta: Ugy érzem, hogy magyar népünk végrtóhosazu évszázadok után elkezdi élni a mag« életét és hojy most kifejezésre juttathatja mindazokat az értékeket, amit a lelkében eddig hordozott. Ha sz így vanr akkor nemosak az ország újjáépítését kezdjük el, hanem olyan ország megteremtését, amelyről a magyar rónákon eddig osak álmodozni tehetett Vasárnap ünnepi formák között Révész református püspök búcsúztatta a köztársasági elnököt, aki rövid beszádet mondott: Mindig az volt a meggyőződésem, hogy az államfőnek, még hs köztársasági kormányforma élén fs áll, ugy keli gondolkodni és oselekednl, hogy ennek eredményeképpen az emberek megtalálják a békés, boldog, tiszta élet útját. Mikor a köztársaságért dolgoztam, mindig egyszerű arook voltak előttem, az életért küzdő msgyarok arcai. Nagy szolgálat eredményes csak ugy lehet, ha együtt működünk. A magyar nép dolgozóira és az egyházakra óriási faladatok várnak. Az egyházaknak keli ápolni a jövőben való hitet, mely csak akkor eredményes, ha cselekvésben, munkában, áldozatvállalásban nyilvánul meg. Ezután elismerte a népnek, az Ipari és szellemi munkásoknak és a bányászoknak nehéz körülmények között végzett nagy munkáját. A szellem embereinek az élen kell járni és ugyanolyan ndhéz munkát kell végezni, mint a két-kézi munkásoknak. A szellemi dolgozóktól azt kérte, hogy ;jérjtnak elöl a békesség ápolásában és összes felelősségeik közül ápolják a mély, komoly vallásos testvéri érzést a többi egyházakkal.
Kalinin. a Szovjetunió legfelsőbb tarváosának elnöke a következő táviratot intézte Tildy Zoltán köztársasági elnökhöz: A Szövetséges Szcolalista Szovjet Köztársaság legfőbb elnöksége a Magyar Köztársaság megalakulása alkalmábót üdvözli elnök urat és kíván az elnök urnák sok sikert és" Magyarország-, r.ak felvirágzást.
''A DMafrikai Unió belügyminisztere u^y nyilatkozott, hogy 5—6 éren beiüi kétmillió európait hajlandók befogadni. Elsősorban építő-munkásokra van szükségük. Farmerek csak 3500 font alaptőkével számíthatnak bevándorlási engedélyre.
Halálra súlyosbította a HOT ñata büntetését
Speelman bíborost nevezik ki* a Vatikán államtitkárának
Fóinn. február 10 Az ú jonnan kinevezett 82 bíboros-!j;k a bíborosi süvegel a szentatya csütörtök''"''''!; adja át a Szent l''éter ! az i likában rendezendő nyilvános konzisztoriumon. Ez alkalomból számum szenttéavatás is fog történni. Szentté aratnak ogy amerikai és egy francia apácát"is. A Magyar Ivűrir jólétit í Rómából, bogy a-nyíl-\ános konzisztórium. megtörtént.-* r.t&n XII. Piús . pápa Speelman ;:ewyorki tjket nevezi ki biboro-Ulamtitkáná. Kzzel sz«"-mk?n az 0>>-¿ewatoru Romano azt írja. ho£\ ... pápa nem tér el régi szokásátó; és államtitkárjává olaszt nevez ki. .Spoelman érsek államtitkárrá való kmevozíőét egy mas^isállásu katholi-i-nis közölte, aki azi mondta, hogy riápa nem olasz bíborost nevez ki síínn''titkárrá. Informált* körökben ezéti biztosra veszik Sp.elman kin^-rozés''t. A Magyar Kurír czéví vati-^rtbi körökben érdeklődött ez ügy-. f*n, azonban minden felvilágositás-lói elzárkóztak. Csütörtökön á Szent Pétor hazi likában tartandó nyilvános konzisztóriumról cs szertartásiéi-a ^tikani rádió liolyszini közvetítést ad, melyet az olasz adók ís közvetl enek. A biborosi kalap átadásakor elhangzó j>ápai beszéde: délután fél "> óidkor Jraneiu. sjn-•inol, angol. Iev(lae! é> német fordításban viss^idják.
A németeknek részt kell venni Franciaország újjáépítésében
PÁrir.st február 10 Maurice Terro»- f rancia mim-z-tereliiökhelyettes. a ''francia kommunista párt főtitkára Franciaország ..a/.crisairi íe''^midU>.lés.''rö!, ''a külpo-iitikai helyzetről és -a nemzeti egységről mpndott Ijesződet a .francia há''ivászszövetség nagygyűlésén Kefédében a széntermelés hatalmas emelkedéséről számolt 1*;. maj j rámutatott. hogy .a karmám céljául, tűzte ki azoknak a fontos ^parágalc-nak az államosításit, melyekben :« iriagánk€zd.:;:iéixyejiés n.*m hatékony és nem számol az általános érdekekkel. Külpolitika» vonatkozásban a kormány fokozni kiviutja a taráti együttműködést mindazok kai a népekkel, melyek a megpróbáltatás
éveiben Franciaország m.dlett állottak. Meg kell kapnunk a l>ennüríket mezilletó jóvátételt. Az országinkat ''"•rt pusztításokért n németek felelő M-k. Viasza keli adniok mindav.t. amit tőlüitk elraboltak.- A németek-rrek n''szt kell venni Franciaország felépítésében és elsősorban munka-erőt ke l rendelkezésre bocsátani az ./kozo''í károk helyreállítására.
A pápa apostoli áldását küldte a - spanyol kormánynak és népének
Róma, február 10 Vatikáni jelentés saerint Spanyolország újonnan -kinevezett vatikáni körete tegnap nyújtotta át meg-bizó''erölét a pápának. Ez alkalomból a szentatya apostoli áldásban. részo-''sitett« a* kuvetet, kormányát és a spanyol népet.
A nürnbergi per eseményei
Siirnhrrb., február 19 A nürnbergi főtárgyalás tegnapi napján azokra a kegyetlenkedésekre került a sor, melyekét a németek 3 éven át Görögországban elkövettek. Itt olvan megtorló módszert alkal- ■ mázták. hogy a lakosságot tervsze-rüen kiéheztették és a gór a? kormányt kényszeritették erőszakos in-tézkodések* rnógtétclére.'''' A haláitá-boiokban m«U?gv 01.CXX) gór öt ál-!:t!r.?<jiüár pusztult^!. Oörin«, Keit-?] js Kiobontrop ügyéhen aí ügvi^z. kétie azoknak a tanuknak a névso-¡át, akiknek kihallg;»tásút kívánjuk.
A per?sa miniszterelnök Moszkvában
Tehcníit. február 10 Az iráni .miniszterelnökhöz közelálló lapok leményiikiiek adnak kifejezést, hogy az iráni miniszterelnök a legalkalmasabb sze-mély arra a feladatra, hogy Moszkvában tolmácsolja az iránt nép óhajait te szétoszlassa a Szovjet es Irán
kőzött i téwjs • hhiiszb''léseket. A moszkvai rádió iráni adásában a szovjet hadserog %''vfordulója alkalmából ;; Vörös Hadsoreg ervjéről beszélt. A háború következtében a szovjet hadv»reg sokat tapasztalt és hatalmasabb lett és k''-sz bármily fe''adat végrehajtására.
Angol jelentés szerint Míndszenty még nem érkezett meg Rómába
London, február 19 Az angoi j.''ulió jelenítse, -jzrírinr Minds-conty horee.-pnmós még nem érkezett ''nW Kómába, líepűlógépc valószínüiog a ro^sz időjárás miatt késik. Az tij bil>írnokok '' március 1''2-ig, a pápa zuegkoronázásónak 7. évfoVdulójájg. Kómában maradnak.
Az Olaszországban levő lengyel csapatok kivándorolhatnak Amerikába
Lcrt''lfiU. fobmár 10 lx>ndoni«n ma réssel tették közzé Keyin külügyminiszternek az Egyesült Nemzetek főtitkárához, dr. Lie-hez intézett j 3gy zékét, melyben Nbr:tannia "az" Olaszországban levő lengyel liadsereggel kapcsolatban • Angliához intézett jucroszlúv emlékiratot ismerteti, lievin ezen jegyzékben azt írja. hogy a lengyel csapatok teljesen szétszórtan vannak Olaszországban és toljes.m félrevezető az a hír, amely azt állítja, bogy fokozatosan- a jugoszláv határ ¡rámában menetelnek. A lengyel ka-íonálcfu óriás: -febdat hárul saját fenntartásuk tekintetében. Amerikai jészről valószínűleg hozzájárulnak ah!»oz, iiog} a Lengyel hadseneg ezen tagjai tvándor 1 ási "ensc.xlélyt kapjanak AmoríkajprüictéTtJ ázzál a meg-.''.koiá.^al, Ííőín áz oijész hábbói aiajtt a sző^-etsegesek oldalán harcoltak és így megl*izható8óguk bizo-nyitvn van.
Kin fa Ferencet, az uszító nyila* :jí/_''in'')t a n-.pbir<K4ág életfű«\"ti»: j^vió f«o''házra itélw. A NOT l>oj-> áliamtitkár elnökléstnvl. golyó rd-.sli halálra változtatta a/, i^élot •:. A k^«-gNoimi kérvényt folti^j¿rsztették a kóztái >asásr e''.nökéh.*;..
rakomány Magyarországnak szánt szeretetadomány
Kgv amorikai hajórakomány sze-retetküldemény megérkozott An''wer-¡«n kikötőjébe. A magyarok világszervezete Budapesten érw»itást kapott, Itóg;. eaneK. a szállítmánynak sorsától tuyg a többi szállítmányok wlkecc ia.
A rögtönitélő-bíróság halálraítélt egy betörőt
A rögtőnitélő bíróság pénteken tárgyaita Édler János droguista-segéd és Szél István yizYezetéksze-relő bünügyét. A vádlottak február 8 án éjjel bétörtek egy Warhmann-u''.cai garázsba, betörésük közben t.-ttenérték és elfogták*őket; A tárgyaláson • kiderült, hogy Édlcr Jánosnál ?. bűncselekmény e!k5v¿tése-kor töltött revolver volt. A rögtön-itéiő-biróság Édle/t halálra, Szél Istvánt 15 évi fegyházra ítélte.
Németországban kifosztották a magyar gyermekek részére küldött svéd széretetadományt
A Stockholmból útnak indított svéd gépkocsi-karavánt, -fnely a magyar gyermekeknek szánt szeretet-adományokat liozta Budapestre, Né-¡netoi''szágban huj káló''bűnszövetkezet megtámadta. részt>en kifosztotta és a. szerotet-adomán\t)knak csak e/y részét tudta Magyarországra hozni. A második kaieván is utra-készen áll és a gépkocsik hazaérkezése után ez i- útnak indul Maigyar-(.•i-szág" felé.
Jét 75 éves szegedi tiu meg-
nikolta és kirabolta egy szegedi ekszerész menyasszonyát
Szegeden, a Kis-utca 3. szám -alatti lakásán bestiális kegyetlenséggel meggyilkolták G^moás Er-rtónét, aki egy szegedi ékszerész menyasszonya. Gombásáét az ékszerüzlet mögötti helyiségben leteperték és baltával agyonverték.
A gyilkosok a tett eikövetést után teljesen kifosztották az ékszerüzletet és többrtüiiárd értékű ékszert és készpénzt vittek magukkal. A szegedi rendőrség bravúros nyomozással buszonnégy óra alatt'' kézre-kerítette a1 tetteseket: az ékszerész tizenöt éves alkalmazottját és annak tizenöt éves társát is, «gy polgári Iskolai tanulót A két fiu bevallotta,~
Jackson bíró rövidesen Budapestre érkezik
Jackson biró, a háboras főbünösök nürntergi nprében az Kg>*esült Xem-;cet*rk íébrWa j>új- napon''belül Buda-jxsiro érkezik. liog> helyszínen tann!mányozza a magyar néphirésá-gok rendszerét és a nőgyar liáborus Gűnósök j«:ioit. Jackson biró látela ta^it ix)!:tir:ai és io;rászkörökbenegy-aránt nag% érdekJőaéssel várják..
Budapestről Jelentik:
2 A L* A
1946. tebruár 20
hogy a gyilkosságot közösen tervelték ki, álkulccsal behatoltak az ékszerész lakásába,, majd szőnyeget dobtak az asszonyra és baltával agyonverték. A rendőrség az ékszereket a fiatalkorú gyilkosok lakásán hiánytalanul megtalálta.
Jugoszláviában kivizsgálják a németekés magyarok által elkövetett törvényellenes cselekedeteket
Jugoizláviáhan kivizsgálják - a megszállás alatt elkövetett bűncselekményeket, melyeket a magyarok t-s németek követtek ei. Sok más bűncselekmény mellett különösen kiemelkedik a jugoszláv kénvszermoz-gósitáh. A megszállók a íakosságot .»/. erőszakos mozgósítással arra akarták kényszeríteni, hogy katonai céljaikat megv-j 1 ósitsák. Kzzel akarták még jobban a magyarokhoz kapcsolni okot. Másrészt a magyar f^-siszták a kiüldözött internáltak helyéi e megkezdték a magvarok betelepítését. A jugoszláv állami vizs-gá! óbi zottsá i: végű 1 megállapított a, bogy ezeket a bűncselekményeket Horthy, Werth Henrik, a vezérkar volt főnöke, Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök, XovakoVics Béla, !>áínoki Vörös 1-ajos, Major Jené "és Horváth Ferenc, a megszálló csapatok parancsnoka követték el. Ezeket a bűnösöket jugoszláv bíróság elé fogják állítani.
Cizévi fegyházra ítélték dr. Szabó
Lajost, a MÜNE volt elnökéi''
A nepbirósag Galfalvi-tanácsa pinteken ^rgyaíta Szabó Lajos Ügyvéd, a MÜNE egykori elnökének nün-dgyét. Szabó mint a fasiszta MüNE vezetője, szorgalmazta a numerus nullus bevezetését, népellenes szél- j söséges beszédeket mo.:dott és szél- j sójobboldali felfogását igyekezett a ; gyakorlatban is száz százalékig ke- : resztülvinnL Ennek következménye > volt, hogy a MÜNE a baloldali Ü^y- I védek'' egy részét kiszolgáltatta a J Gtstapónak. A népöirósáe dr. Szabó ! Lajost 10 évt fegyházra ítélte. j
Kinevezések a nagykanizsai ; bíróságon
Dr. liévffy Andor. dr. Stur Dé- ! eos nagykanizsai törvényszéki bírókat a nagvkanizsai tőri''ényszékhoz tanácselnökökké, dr. Lukacs Béla nagykanizsai iáiásbirót járiisbirósági elnökké, dr. Bojt István járásbiró-síigi titkárt járusbirővá, dr. Arany József törvényszéki jegyzőt járas-bíróvá, Zalai Lajos írodafőtisztet iiodaigazgatóvá, kelemen János törvényszéki aitis''ktet műszaki segédtisztté nevezte ki az igazságügyminiszter.
Hétévi kényszermunkára ítéltek egy nyilas pártszolgátatvezetöt Zalaegerszegen
Há''inC Ferenc budapesti festő a felszaháditó hadsereg ciól Zalaszent- : -rótra menekült és iott bekapcsolódott a nyilas mozgalomba. A mull 1 év elejéiCmint a zalasz.cn tgróti nvi- j ias szervezőt ixirivezetője, különféle terrorcselekményeket követett el ó> [ része volt abban a gaztettben, a \ melvnek liaiálos áldozata Gáspár í Jenő zalaszentgróti fiatalember volty; Bálint mindent elkövetett a nyilas-uralom szolgálatában és kitűnően iát la <d | «ámezetói szolgálatát .
A zalaegerszegi népbiróeág most ! vonta felelősségre a nyilasvezért és ] miután az eliono emeli vádak min-«lenben beigazolást nyertek, 7 évi | iié n y sz.ormu nkára. ítélte.
Szerdán déiuián 6 órakor
PÁRTNAPOT
tart a Magyar Kommunista Párt. Bercze Jenő Adyról tait előadást.
Minden érdeklódótpártállásrn való tekintet nélkül szeretettel vár a Pártvezdöség
Rövidesen újjáépül a temetői vasúti hid
A szombati rendkívüli képviselőtestületi közgyűlésen dr. Szűcs László bejelentette, hogy legutóbbi budapesti tartózkodása alkalmából Réti L=jóssal, a mérnöki osztály főtisztviselőjével letárgyalta a MÁV igazgatóságával a nagykanizsai temetői hid újjáépítését. A MÁV igazgatóság építészeti főosztályán már készen vannak arok á tervek, ame-íy:k alapján a hid újjáépül. Dr.
Felépitik-e a
Ugyancsak a szombati rendkívüli közgyűlés tárgyalta a vámsház újjáépítésének kérdését Js. Vécsey Barnabás, az építészeti hivatal főnöke olyan javaslatot terjesztett elő, amely szerbit az eiső emeietig bezárólag építsék újra a városházát és készítsék cl a tetőzetet. A második emelet kiképzése esyeiőre nem lenne sürgflV niert az első emeleten el lehetne helyezni a hivatalokat, ami nagy megtakarítást jelentene a város részére. A közgyűlésen többen hozzászóltak a kér-deshez. Általánosan az volt a vélemény, hogy ezt a városházát nem érdemes újjáépíteni, meit annak
A mentők köszönete
A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége énéttn meg olőször a montők lzérő szavát. Felajánlották fáradhatatlan munkásságukat és segitsé-günkre siettek a fertőtlenítőszerek I szerzésénél. Egymillió ]x?ngős anvagi támogatás mellett magukra vállalták, hogy Budapesten beszerzik a fertőtlenitószerckot, ha Nagykanizsáin ez. nem leliet-égos.
Itt gyönyörűen nyilvánul meg a gye m: okét "¡féltő a inti szeretete, mi-kör első k.''-rö szavunkra si»gitségül siettek.
Ezúton mondunk köszönetet a Magyar Nők Demokratikus Szövetséginek, hogy lehetővé tették illetve teszik számunkra a szükséges fertőtlen itéany agok 1 eszerzésít.
Ezúton*mondunk még háiás köszönetet dr. "Merkly-Belus József éa Demeter László gyógyszerész urak; nr.k, akik a nehéz heszerzési viszonyok mellett fis elláttak kb. 8''napra va''ó fertőtlenítőszerrel bennünket.
Vidéki/ Józsci tűzmester
Patkánymvázió Nagykanizsán
A háború''utiini idők egyik legve-szeíleinieséb''r-jeleiJ^égiJ a patkányok rendkívüli eiszanorvdása. Ez a jeleu-«ség még soha oly an mértékben nem mutatkozol t meg Nagykanizsán, mint most, ahol a patkányok elsza-joiodása oly mérvet öltött, hogy az tovább már el nem tűrhető és feltétlen hatósági intézkedést kíván. Tudvalevő, hogy a fertőző lietegségek egész sorát a jatkányok Qkozzák, de rendkívüli károkat teszlek ''tárolt éWmiszerokben és az ¿^>rójószí''ig-l>an is.''Nagy számukra mi sem jellemzőbb, minthogy világos nappal "bújnak ki. a csütornalyukakbóf és szaladgálnak az uU-;''^. Szerk»>ztő-ségünkbo sok panaszos levél érkezik, melyek szinte egybehangzóan azt pt-naszoiják, ho^y''türijcteilen a patká-nyok e szaporodása és hiábavaló jtninden harc ellenük megfelelő eszközök híján. Felszólítjuk feliát a-hat<*j$vl.at, hogy ieg;/tud: íviczkc-déxck t n ¡Ajtkanyrénz lekuzdé^rre, >rcrt ezt csuk jó1 átgondolt eyyxéges terc alapján l-het Jtereszlülnuiii.
Ugy tndiuk. liogv Péísetl és Kaposváron, ue Szombathelyen is több vállalat fogh!kőzik ratkányok irtásával. E/en vállalatOK ege ikével luel-letK5 ősszí''köttcté3l)c lépni, hogy a müveielet elvégezzék. A vái-os b">-zönsége szívesen ho*/ájárul a költ-ségekliez, mert komolv érdekei fűződnek ahhoz, liogy Nagykanizsán a patkány invázió megszüntethető gyen.
Szűcs kőzöitc a körgyüiéssti, hogy a '' hidiv alátámasztású lesz, ami jiőgycan fogja cir.t''i.í a környék szépségét. Közö ivábbc, hogy már márciusban -./''ifkezdik annak építését és legkésőbb augusztusban be is fejezik. A bizottsági tegok nr.gy örömmel vették ludo:n^ul "a polgármestert helyettesítő or. Stücs tejeíentéstt, mert igyavárcs nagy összegek kiadásától mentesül.
városházát ?
költségei közel ar.nyiba kerülnének, mintha uj, modern épületet emelnének. A hozzászólók, akik trind a kőműves iparban dolgoió szakemberek voltak, kéteikfdtek abban, hogy a kk''gett falakia khet-c egyáltalában uj epitke-rést kezdeni. Erősen bírálták az épits''si osztály ve-zetőjér.t k indítványát és arra kérték a közgyűlést, hogy vegye le napirendről ezt a kérdést. A közgyűlés végül is ugy döntött, hogy szakértői bizottság foÉja felülvizsgálni az épületet és a jelentés beérkezte után lesz csax abban a helyzetben, hogy a városház építkezése ügyében döntsön.
Március 14-én tárgyalják a nagykanizsai fasiszta-szervezet tagjainak bűnperét
Mint emlékezetes, politikai rendőrség- egv fiatalemberekből álló fasiszta szervezkedést leplezett le, akik (iömlíös Gyula Titkos Szövetség cini alatt-szervezkedtek azzal a céllal, hogy több vezető szemé! vi^''-í;«: tuegöijonek''«js megdöntsék a%n.a-gyar demokráíriát. Mint megírtuk, a poiijikai rendőrségtől az ügyet áttették a n.''-nüg\ észi icés igy a nép-ügyés/Sv-g fogbázáiian várja tnost a nyolc letartóztatott fasiszta bűnügyük főtárgyalását. A m''pügyész-sé''gtől n\ort értesüljünk szerint a főtárgyalás!, miután a vádirat ez ügyben elkészült, március 14-én tartják meg.
-
i t
t
Kiskanizsai színpad: A bor
A Kiskanizsai" Polgári Olvasókör színpadán a Kör mükedveiíi Gárdonyi Géza A bor cimü srinmüvét mutatták be zsúfolt ház mellett. Pataky .Ferenc rendezésében a sie-repiők a legjobb íeljtsiírié''-yt nyújtották. Ki kell emelnünk Vajda Károly Öarscs Imréjét, Szabó Er/si B ''.racsr.é ésKálovics Csibina György Mihály bácsiját Jó volt még Mester Masznyák Lasz''ó a Durbinis sógor és Ladányi Magaus az Eszter szerepében. A fontosabb szerepekét Szabó Gizike, Vucsák Teri, Imrti Boldizsár. Peti Annus, Baj László jatszottjk ^ikerrel. A többi szereplő: Samu Aladár, Mikó Feiike, Németh Lajos, Szalai Jenő, Kovács Tibor, Kovács. Ferenc ts Tiszai József. Hangulatos táncmulatság volt az előadás után.
Jövő vasirnőp ós hrsangvasár-nap az ciőadast megismétlik. ;V. L.
Hirdetmény.
Kóih jré teszem, hcfy a 49,0,1945. Or-Ep tisO^yi Ko-minv biztosi rerdc-ie''.ben f^laííak tla. ján a/.''í pi;keré?ekhci az építési ejígcdí''ycn kivüi epükezé; ;reg-kczdC6i engedély is s''tik<égts.
Az ípltcsi cn^oi.ly míg nem jelenti az épitkezüs raefkczü.Vtéié:. Építési kezdési ccgedélyt nyeihít az at épiuctó, kir.ck az építési cw:5d<!ye nifgv^n és zz Cpitkeiés hez s7.£ikséf;es anyagokat beszererte. Rletve az anyagok a zzt a!ól te! vann. k otdva (ki vaunak utair?).
További fdvilágcsitások a.-. Cgvben a városi mérnöki hivatalban nycrheiok. 270 Polgármtatar
Hirek a vilég fővárosaiból
Február ''23-án Van a Vörös Had-•ser^g-meifszervezésének emléknapja. A szovjet haderő a német támad áh után m.''Bt ünnepel elsőizben Ix-k^''s és íryözelmi Jégkörljen. A Szovjetunió valamennyi rősziíben hatalmai efökés/óletek folynak a nap níegűn-nepít''-sére.
«
A/. Jingoi al>ub:iz :» lá-t folyamán
l.étuap köKjgv í vitát rendoz, amely
üevin külügyminisztor t>e-zámolójá-
val Ijezdődik. ;
. • •—
Loudonltan a brit rei>űlésügjí mi-nisztor nyitotta meg az. eiső nemzetközi rádi&és radar éilokezL''ttit. Bár ezen értekezlet csupán puhatoiódzó jellegű, uiéúis ''cemény van, hog} az értofcítlet során abban az irányban folynak a tárgyalások, hogy nemzetközi szervezet jöjjön iiítre ebben a szakniál>an.
Helsinkiből jekmtik: Csütőnókón hirdetlek ítéletet/ a finn háboru.-
bimösök ügvében.^ .

Az ut tavai atom kémkedés ügvéber. további őri''zelbevételek t^rtvuti. Az órizelbeyo;u.<k közúti van eg.v nő is. Az angol kú*ályi vizsgáióDizotiaá^ tegnap ís ioiytatta munkáját ás n^-hány napon "belül ideiglenes jelentést* fognak kiadui.
— Újból lcÍ4UtótUlUk egy BAOKT
ttiicőkSL A pJiükai rendórsfít te-nap őriicibe vette d:mokráciacIlenes nagattr-{¿?a miatt Angyal Fcrerc MAORI mémö-köi. Ai eljárás tlíe.-.e felyatsattan Tan.
— Fonúvizbe c«ett efy f ,eraek. rercsir tstvin Zricjl Mikló. utcai taXcs egjéve-v László nevű íiactkája, mint azt a rendőrség jeler.ii, tegrap a teggeii órákban beltcicu tgy lábc>s fonó \i be. A kisfiú íuijos ¿-¿esi seöekei szenv.dcít. Éetveszelyís Al.spótban a kötlórbuta 57áL''iiottax. A rer.dőtség az ti^ybe»i i.yo mozist indi o t aanak fddcritci^ie. hogy kit (eibet a kis nyernek su yo-s balesetién a feíe őweg.
— Öagrilkottág • kózhU iigépisoejé-b«T Víwrrap de:utar. a nagykanizsai vá-röfi közkó:háznaklégópircijebfnfela<a$n-va találták bcbadi üvula Óq eves Teleld-utcai bkost A rend űr bég azoan&l kiszáU a beivs inreés xnegiUap;totta, hogy ScbafU már "a dtlelőtti ónkban b íott vo!t. öajyil-kosíá^át ismirctten okból körette ei Miután tr.cgáliapi''ást nyert, hogy Sc''uv''.i öc-kcfévet vetett véget tlí''oick, íz ügyés ség 3 leir.e''ési engtd^y! megedta.
— A Sl^teoiolcgíai intfre* re«dki%6U jelentése. Február IS án es:e 21 ótakor elenk friíakr.yugőti.s.-íl keletkezeti, mt<) 19 érc vihana vá.''», mrtje! £ kora délutáni órákban orkánná erős''<1 ott. A fó.árosbw a 6:é!icbessíg clérie a 8) k;loiréiert A Iege:ósebb zé''sibesség déiu án vol!, amikor óránlüCnt 130 kiiomiter sebestet ért el n vih>r. A légnyomií- i$ encck tnegfe-1clő^t»ég>ze,méteten!:ér;t 80 >g. t ten ki i yen sxélv.lurok ritkák nálunk c5 ez tdc«'' az egész országon végigiÖpO:t és ep-es helyeken méz nagvobb aranvokat is öítíHt. Legu-y.bb 1942. jar.uir 24-én voM h«ootó sz^ivlhar Eidélvber. Váfható időjárás kedd estig t é:ink és aki éa északnyugati széJ. :őbb helyér, havazá«, a hjtaíTíé^iet kisse csökken.
— Megbivó. A Nagykanizsai Vendéglátó Kisiparosok és Vcr.ilép.lá''ó Kisipari Mtn-kísok Szóbad Sr;-k zerverete 1. hó 22-én este ö órai kczdearl tattja a Korona őszies tenne bsn tár.c^I egybekötő.t sörest-jé'', me:jre outoa t«ztcrcttcl és szeretette: meghívja a sziköcrvexet miedea tagját és azok vfndcfcelt. Külön m ''ghivót cent bocjáj''unk ki. Elnökség.
Kedden délután 5 órakor
PÁRTNAP
a Szociáldemokrata Párt helyiségétoG Előadó: dr. Kovács László.
Vendégeket szívesen lámák.
Egy darab kccss elcserélhető lóért. Kinizsi utca 5. x 283
££LA pofrHket nepilap Xiadk: .K3z»a;AMfii R. T. Pixgykavlzsa'' SmkMZtisért és kiadásért faiai Bassz* kai
írjrosfl^cf! a „Körqazdi^gi P. T. Nmr Vsni.-i^" RyDndájáaac í^ivkanli«?
Nyomdáért felel: Zalay Károly
• évfolyam. 43. azém
Nagykanizsa, 1946. február 21. osöiört&k
Ara 3000 pengtő
Demokratikus politikai napilap.
Szerkeszti: Baitoze Janó főszerkesztő.
Szerkesztfaéu ét klndóhlvai&i: F6 út 5. száa
ToMot : 3»
I tisztviselik leépítését májis elsejéig be kell felezni
Byrnes nyilatkozat az atomkómkedésrtl — Sztálin távirata Nagy Ferenc miniszterelnöknek
Sztálin generalisszimusz a követkazö táviratot iatéata Nsgy Fereno miniszterelnökhöz. Köszönöm üdvözletét, melyet magyar miniszterelnökké történt kütevazésa alkalmából hozzám Intézett. üdvözlöm önt és uj faletösaégteijea tisztjéhez alkart Uvlnofc Sztálin. - A svéd mlniastaralnök ia táviratban üdvözölte a miniszterelnököt, Táviratában megköszönte Nagy Faraoo miniazterelnöknek hozzá intézett kedves Ozanatét és ígért«, mindent elkövet, hogy a két ország közötti baráU keposolatokat minél jobbén kimélyítse. — A Magyar Köztársaság kikiáltásáról Qyöngyösl külügyminiszter táviratban értésftette Mototov azovjet külügyi r. ép biztos/, aki a követkazökbon válaszolt: Kérem miniszter urat, Yogsdja öazlnta szorenosekivánalai-mat a Magyar* Köztársaság kikiáltása alkalmából. Osztom az ön bitét az országaink közötti barétaág továbbfejlődésében.
Nsgy fmré^balügyminiszter Jelenleg a közhivatalok és állami intézmények tlaztvlsaíőinek és alkalmazottainak felüivizsgálásévai foglalkozik: — A közhivatalokban a reakciós azellemat fal kell számolni, mart nem a népi damokráoiát, hanem a régi rendszert szolgálják Ez nem azt jelenti, hogy a régiek közQI mindenkit ki ken aöpörol, hanem gondoskodni keli, Kogy megfelalö szeretettel és a rendelkezéaak pontos aetariásával beletaláljanak az uj közigazgatásba. Repülöblzottaágokat alakítunk, amelyek a hefyazinen vizsgáljak mag a pinaszokat és személyes sérelmeket Tervem sz, bogy az 1938. évi tisztvlaelöi létazámot 90 százalékra osökkentaQk, mivel az 1045. évi tisztviselői létszám az 1938-aanak háromszorosa. Másik rendalkazés, hogy nyugdijat nem kaphat aenki 45 éven alul. Ezek számára gondoskodás történik más munkában való elhalyazésröl. 45 éven felfii azokról történik gondoskodás, akiket feltétel néikQ! igszottriu A laépltést 1946. május lig be akarjuk fejezni - *
A kanadai atamkéakedéa hullámai. Byrnes nyilatkozott a kérdésről
Wa*hi><g1on, február
A kanadai kémkedő« ügyéhen az címűit {«intek c-n hat ujabb letartóz-tatás történi. A montreali rendőr-("»kapitányság a nemzeti kutató ta-•<a<*.- «« x bniadó munkáspárt egy-egy tarjat is őrizetbe wtie. A rond-.Vség vizsgálatot folytatott a mont-íeali ecetemen és a távleaséló társaság h»vi»taUl>*n. A montreali ogve-tetKen, ahol a kutató tanác* kiz->x>ntja volt. valamennyi a robbanásra vonatkozó iratokat lefog Uták. A uinni|cgi egyetemen e/v letartóz-íatás történt. A KaasdaZxui. leleplezett kémszervezet tevékenysége az Egyesült Államokra is kiterjedt. A4 vizsgáló bizottság folytatja tevékeny->éeét «''•« mar a kémek "nyomában van. Hvrnes külügyminiszter tegnap ."«te nyilatkozott ebben az ügyben.
Az atombomba góriásának titkát :.em L''het megtalálni és a kémkedési ügy nem vonatkozik kizárólag az atombombára. Ennek''az ügynek titkát csak az amerikai kormány tudja ♦ s azt -sohasem adja át sem a brit. .■iem |v kanadai államférfiaknak. A kémkedési ügyben nem kelt több letartóztatástól tartani. Fenntartja azt a javaslatát, hogy az Egyesült Nemzetek atombomba bizottságát, vagy a biztonsági tanács minden tagját hívják meg." ha a kémkodé«i ügy befejezést mer. A kanadai korma:!''- inixre liétén be akarja fejezni :: kémkedési turvet
zet sem javul. Air általam rendezett segélyakció igen jól működik és az eddig öb ««gyűjtött öj®»»^ .r>J00 fout ste.líug. Ezen összegből most már szenetetcsomagulcal küldünk Svájitan kor.Aztűl. Keméli,/bo»f>'' » yiszonyok n»egjavuJnak. John Haire «ízt iria, hogy májusi*»;! ismét Magyarországra szándékozik jönni az ^psze-t pártokból alakult brit parlamenti bizottság kíséretében;*
Eiaenbower atepkapta a Szuvarov-
rendjeiet Moszkiv.. február «0
A japán császár leszállt a néphez
Tokió, február 20 A japán császár tegnap megjelent Tokió utcáin é* polgári rúnában szabadón közlekxl^ft a nép között. Közvetlenül beszélgetett a munkásokkal és .''élénk érdeklődést mutatott egy^es irnri é> gazdasági munkálatok iránt. Felszólította a munkásokat, legyenek nieg minden erőfeszítést az ország '' újjáépítésére. A császár és kísérete hat gé|>kocam járt* hí'' ''foktő utcáit. A császár autóit a s%.oveti*éges újságírók gépkocsija kivette.
Eddig ötezer fontot gyűjtöttek Angiiában Magyarország részére
London, február 20 John Haire angol munkáspárti képviselő Lselet i ¿nézett az uj ág-, irukhoe. A Níagyarjrszágról érkező néhány legújabb* hir m-''Jyen lesújtott. Mindent toegtoezünk", liogy segítsünk, de ar itteni élelmezési bely-
A" Szovjetunió legfelsőbb tanácsa Risenhover tábornokot a németek elteni harcokban teljesített kiváló magatartásáért az 1. o^-zt. Szuvan*>v-ier.iijellel tüntette ki.
Így történne egy uj háború eseten
Cttká''jó, február 20 A c&ikágói ecyxtem tanára a képviselőház fagyv érkezési bizottsárt előtt ugy nyilatkozott, bog> az atom-IxHuhána'' sokkal vcszrdelmesebb hatású rol^fcantó eszközök lot»zn.?k a kó-zeljövóítcn. Az atombomlw» csak kezdd volt. A tanir szorosan ogyütt-rnüködütt a.okkcl a tudósokkal, akik ezekben a kutatásokban résztvettek. Az u j íobbantöanyag a katonai szolgálatot teljesen fel^iegi^sé toszi, mert ez csak elavult* fegyverek lusz-nálatái-a oktatja az emlxíreket. A világbéke egyetlen megőrzője a világ-kormánv megalakítása. Az emberek- , nek most kell választani a békc''a fejlődi-», va^y az. öngyilkosság között. Finstem tanúr igen mc-r^''-kci; volt, amikor kijeleiíterte, hogy há-boru eset*»n az anu-rikai'' Uikosság
Utharmadr''^ze el fog jiusztudití. A vtVideni egyetlen terve lehetí>;-goH. Eszerint egy 8u kilométer hosszú két kilcKnéter szélei várost kellő, le építeni 8Q0 méter mélységben n föld alá.
Schwirvel a dezignált belga miniszterelnök - Rriixtfd. február 20 A beliíiumi váhisztá^ok ereilmé-nvéi-ől a köret kezűket jelentik: A iteitiszuínyszoeialista uárt az 1939. évi »3 manch''ituninuu szemlxm 90 mandátumot ka)x>tt. a szocialista }«árt C4 mandátum lielyett ö9-et. a litwális {»árt 33 helyett tT-ot, a icotiimiinista |»árc 0 helyett 24-et, <íS a tielga ¿lemokrata szövet<* 2 ntandátuiiioi kaj^tt. A szenátusi Ik; lyek a következőképpen oszlanak Kere«ztén> szocialista 51, szocialista 33. kommunista 11 és a liberálisok 4 bilyet kaptak. A kor-irányzóhereeg Schwirvelt bízta meg a kormány megalakításával, aki ezreiére puhatolózó nu?gbeíízélé»eket folytat. Ma tovább fohtatja tárgyalásait .Spaatt-ü, valani/nt a kommunistákkal és a liberálisokkal. Igyekeznek megteremteni a nemzeni ög} -ség kormányát. »
Az étolmiszer-konferancia elö-
kéazfilatai London, februái- 20 A brit korma;»\ előkészületeket tett a közelgő él lmiszer-konforen-i iára. A konferencia célja, hogy üX)gjavítsák Eurói» élelmiszerter-neléstH. A konferi iKMáii i>S»ztve«znek az össw?« Európai országok, a volt liábo.us orsaácok kivéiewvcl.
mozásának eredmények''''nt pokoli bűntettei kerültek napvilágra.
Kadó Eiajcs;. -Zsilijiszkv Endrét, Kővágó József''polgármestert, Lázár Vilmos miniszteri osztály főnököt, Andráskó István miniszteri''tanácsolt gummi bottal több esethaa véresre verte és külötiliö^ő szadista vaUatási módszereket alkalmazott rajtuk.
Itadó századosnak minden emberi Képzeletet túlhaladó kegyetlenkedéseit végigszenv >dte az a nmgetng übl.zőtt is/akikoí a. nyilasok a inar-^rtkörtiti fogházba szállítottak bo. Az emberbőrbe bujt t-x-ndőrfenevid elrémítő bütóiről ötszáz tSnu tőbb-czer oldalon tett \alk>o)ást.
Mit irt m Voiksóund a magyar függetlenségről
A bzálasi-per hétfői tárgyalását háromnegyed 10-kor nyitotta meg Jankó tanácsolnék.
Az elnök Vajna Gábor kihallgatását folytatt».
Az egyik népbiró megkérdezi Vai-nát, tapasztalta-e, hogy a főpa^x>k, nevezetesen Mindszenty ellenséges magatartást tanúsított volna a nyilas rendszer ellen? Vajna nemmel válaszolt.
Az eg>ik uépbiró felteszi Vájná nak a kérdést: Mit gondol, vájjon mi Jett volna a ma^p''ai*ság sorsa néniét győzelem eseten? Vájná zava-i-rtó dolgokl»a kezd, államszövetöégi-őJ és ilyesmikről''lieexél. A népbiró tü-relmeMon meghallgatja, majd a ke-zéhen i»''*vő iratból kezd felolvasni. A Volksbund tr%\ szigorúan bízal-maa körleveb, a Körlevél igy végződik: a kis népek ideje lejárt. A magyar függetleiiség romantikus álma » multi''''. Magyan^rszág a német birodalomhoz fog tartozni.
— I^átja. Vaina Gábor, ez várt volna iánk és ehlhez nyújtottak Ouök mind alioten segítséget.
A hercegprímás csak tegnap indult Rómába
Mindszenty hercegprímás a budapesti katonaimisszió által rendelkezésre bocsátott repülőgénen tegnap reggel indult Hóniába, nol átveszi
a hiboroei kalapot.
'' f
A magyar dohány jövője
Üabanetz Balázs, a dohányjove-.déki közjont vezetője a dohányter-iillésről ny ilatkozott. Ebben az év-len, a kisbirtokpolitikának megfő lelően, átépíti a oohám termelés ter-; vozetét. S''ivósabb dohányfajtákat i tennelnek éa.-uj fajtákkal kíaérketez-. nek. Mindestekfölött fontos" célunk, 1 mondta, a minél nagyobb export. •Olyan nívóra akarjuk fejleszteni az ország dohányternieléaét, liogy méltó lielyet kapion az amszterdami piacon, hogy Magyarországnak nemcsak búzája us iKna, hanom dohánya is világLirüvé valljon. •
Az adópwigő árfolyamé
A. pénzügyminiszter február 20-án érvényes hatállyal az sdópeogo er-tékártolyamát a következőképen áüa-pilotta meg: 1 adőp^ugő ^yenlő 3.90 pengővel
A svéd széretetadományból az egész országnak juttatnak
Tücczer magyar nélkülózó gyer-met részesült a svéd Vöröskereszt sz^ivtetadományáhan. Tegnap dél-utár; tárgyalások voltak az iQetéka*> hatóságoknál .és" megállapodtak a bréto^ztás módjában is. A svéd adományból az egész országnak juttat-
Budapestről jelentik:
Horthy Miklóst mint háborús fő-bűnöst hivatalosan kikérte Jugoszlávia
A vbá!iOrus bűnökkel foglalkozó jugoszláv bizottság jegyzéket intézett s szövtW''gesekhsjjf, anielvben hivatalosan kérte Horthy Mikló* volt magyar kormányzó Jugoszláviának való Kiadatását. A jugoszláv kormány llorthy Miklóst hálx>nis főbüuösnek nvilváí)ivott,», egyidejűleg (iedig a jugoszláviai hátiorus bűnösök listájára vettj fel Ivartha Károly vezér-ezrede», volt honvédelmi minisztert, Szombathelyi Eejp*3Se\vezérezttxiv*, volt vezérkari főnököt ea Keresztv^-Fisctier Ferenc volt Jwlügyminisz-tert. : t
A jugoszláv hivatalos közlemény
súlyos vádakat emel Horthy Miklós és bűntársai ellen. A közlemény szerint a Jugoszlávia egv részét megszálló magyar «sauatok felsőbb utasításra gvifkoltak os kegyetlenkedtek. A jugoszláv hivatalos közíeménvben foglalt adatok szerint 25.000 jugoszláv állampolgárt hurcoltattak a magyar rj/e/*zalló hat Vágok németországi é> lengyelországi kényszermunkatáborokba.
Radó csendőrszázados bűn-lajstroma
l)r. Tiadó Endre csendőrszázadost a nyilas nemzeti szotnonkéró szélt vezetőiét, amint mp»eretes> Xémet-orszá^lain eifogHtíc cs az amerikai hatósások Buaajostre-szállították. A politikai randérsAg széleskörű. r\vo-
Z A U A
teoruftr 21
nak ce ez elosztás a társadalmi szerezetek utján történik, de különös tokintette! lesznek a bányászok gyer-n »ekeire.
A kenyér hivatalos ára
A kenyér hivatalosan megállapított fogyasztói ára február 20-án érvény!*; léjxí hatállyal Budapesten W-.i''XÁf pengő kg.-ként, viszonteladói ára Jő.öOO pengő.
Hét rab/ógyJJiosság
egyetlen nap
Szombaton a késő délutáni órákban ismeretlen tetic3ek behatoltak : Rózsa Ar.lalné 36 éws háztartásbeli . Csáky-ütca 64. szán^Slstti lakásába * és. az asszonyt bestiális kegyetlen seggel meggyilkolták.
Ueyancsak szombaton $ késő esti órákban ismeretien tettesek mcfctá-mad''ák a Vác? ut cs a Gömb-utca sarkán hazafele tzrtó Magyarik Jő-rsef 50 éves kereskedőt, levetkeztették, majd agyonlőtték.
Szombat délután két bandita behatolt Csizmadia József szerélő Újpest, Tél-utca 5. Siám alatti lakásába. A két bandita, akik közül az egyiknek egy néractrendszerü géppisztolya volt megkezdték a lakásban lévő értékek összecsomagolását Amikor Csizmadia József segítségért kiáltott, a banditák kiugrottak az ajtón, de menekülés közben a szerelőt sorttiwcl leterítettek. Csizmadia József azonnnal meghalt.
Szombaton a kor.>regge!i órákban bestiális kegyetlenséggel r:et*cyil-koíták őzv. Fronz Gézárté 70 éves öregasszonyt, a Karácson Sándor-utca 17. szám alatti lakásán. A gyilkos, aki csak a .környezettel ismerés egyén lehet, a konyhán keresztül hatolt be a tokásba és az ágyban fekvő öregasszonyt baltával agyonverte.
A Nürnberg-utca 14. S2ám alatti lakásán holtan* találták Koréin Bé-iáhé 35 éves tisztviselőnőt. A szerencsétlen asszonyt saját ruhájának övével fojtották meg, majd összecsomagolták a lakásában található ékszerekel, fehérneműt és pénzt. A ház lakói elmondták, hogy Korein-néhez szn;,p este vidám társaság érkezett, akik közvetlenül a reggel: kapunyitás erőit távoztek cl. A rendőrség széleskörű nyomozást indított a meggyilkolt asszonynál éjszakázó társaság után/
Szombatról vasárnapra virradó éjjel a Kerepesi utón a Coröatic gummigyárnál Annus Sándor 27 éves HÉV vasutast és Mérten Lajos 27 éves HÉV kalauzt ismeretlen tette-, sek lelőtték, msjd utána teljesen kifosztották. A gyorsan előhívott mentők Annus Sándort életveszélyes sé • rüséssel a Magdolna kórházba szállították, mig Márton Lajos a helyszínen meghalt
A rendőrség valamennyi gyikos-sági ügyben erélyes nyomozást indított.
lalaiot meg fogják, tisztitasi az oda nem való reakciós elemektől, akiket a nyilas igazgatás alatt oda minden szakértelem és tudás nélkül, kizárólag politikai magatartásuk honorálásaképpen felvettek. - A politikai rendőrségen is intézkedés történi, hogy a MAORT-nál tömörült jobboldali elemeket kivizsgálják, meit feltűnt, hogy az eddig leleplezett fasiszta jellegű megmozdulásokban igen- nagy "számmal sz> repeltek MAORT aikalrrnzdtttk. .
Megfellebbezték az ipartestületi választásokat
A nagykanizsai Ijjartestük''í. mint ::zt nicgírtuk, e hó 8-án* tartotta tisztújító közgyűlését. A kö2g\ülé-kmi két lista indult, az e^yifc az ugy nevezett hivatalos lista, a másik a demokratikus kisiparosok listája. A választások eredményeképpen a hivatalos lista teljes egészélien nwg-bukoti és a demokratikus kisiparosok listája került kí győztesem. Több ijiaros sérelmesnek találta a válasz-• tá&ck lefolyását é^ több szabálytalanságra hivatkozva, az iparügyi miniszterhez feUebl>ezésael éltek, kénre a- választások megsommisitésát.
A fellebbezés hivatkozik arra, liogy a/heválasztott vezetőségi tagok egy n''-sze nom nevezhető demokratikus gondolkodásúnak, sőt olyan ís van köztük, akit az igazolóbizottság nyilas tevékenységéért < megfeddet. Nei;ézményözik, hogy olyan is szerepel a list.Vn, aki saját bevallása szerint hónapokig ftagja volt sz Imréd y-párt nak. Megállapítja a felleb-t-ezés, hogv a választmányba olyan egyén is bekerűlf, aki ném tagja, mert nem Is lehet tagja az ipartestületnek. Érdekes a fellebbezésnek az a része. a mely bon elmondja, Ivogy három olyan egyént is megválás/-" torták, akik ^egyáltalában nem is léteznek Nagykanizsán .és soha az iparosok fistáján nem szerepűitek. A fentieken kivül még más okokat is feiho/nafc, -amelvek szerintük feltétlenül maguk plán kell, hogy vonják a választásúi: -megsemmisítését.
Nagykanizsa város iparossága >''-<:-deklődt-s-el .várja az ügy fej lomé-
•"ák Tulok Bélit.
api tárgyalásán
— Letsrt<>
A népbirősá^''üí Tulok Béla népellenes bűncselekményei vádolva állt a bíróság előtt. Tulok Béla Hévizszentandráson fegyveres pártszolgálatot teljesített, leventéket terrorizált. A népügyész a szabadlábon levő Tulokot letartóztatta és átkísértette a népügyészség fogházába. Miután a tanuk nem jelentek meg, tárgyalását megtartani nem lehetett A népbiróság uj határnapot tüz ki a tárgyalás megtartására.
— Hasbalőtték. Kozma József tótszerdahelyi fiatalembert tegnap éjszaka ismeretlen tettes, ismeretlen okból basbalCtte. A rendőrség az ügyben a nyomozást megindította.
— A Ksgyar-Szovjet Művelődéit Tárta
aág nagykaalzs; i csoportja 1946. február 24 en, vasárnap dí le.őu 11 órakor a Kom muoJsta Párt fü öu dísztermébe tisztújító yytilést tart. A gyüJes üg> mer.etc: I. A lemondod elnök helyett uj elnök és tfscti kar mt-gvAtajali» 2. Titkári beszámol. 3. indítványok Wrgyaláw. Kcrjflk tagjainkat, teljes számbuu jeler.jín«.k meg, bogy az uj usztikar munkát«.r/ozetet és »ö tseg-vetését egészíthesse. A nsríujiió gyűlést okvetlen megtartjuk. Vezetőség. '' — A KOJCSx folyó hó 23-áa tartja a farsang) szezon egyetlen zártkóiG tAi<Cíí-téiyét a Korou« ettsrem helyiségéiben. — A rendezőség" eauioqJürja mcg''ugjait és azok veíjdé^eit. ^
nveit.
HÍREK
— Szamélyi hlr. Varga. Józst f polgármester fontos városi ügyek elintézése céljából az éjszaka Budapestre utazott.
- — Halálozás. Frk Ferenché l hó | 19 én meghalt Temetése f. hó 21-ér, j fél 4 órakor lesz a róm. kath. te
• metőben.
— Nsgyszsbásu hangverseny | Nsgyktnlzsan. ivánkovits Fereno
zeneiskolai igazgató vezetésével mar. hónapokkal ezelőtt megalakult egy szimfonikus zenekar, amely moít Nagykanizsai Ének- és Zene Egyesület nevet kapta- Mint értesülünk, ;-z egyesület első nagyszabású hangversenyét hétfőn, február 25-én tartj * az Ipartestület nagytermében. Pot.-tos progTarnmot szombati számunkban közlünk. Nagykanizsa közönsége őrömmel üdvözli & .kitünő együttest amely fúvósokká megerősödve a legnehezebb zenei* feladatoknak js meg tud feielni. Mint -értesülünk á közel jövőben a zenekar egy nagy Beethoven-estre készül.
— A MetooroUfiai iaUxot j«le»t<*«.
Várható időjárás szerdán estig: mírrékeJt északi és északnyugati, később nyugati szél, ferhóátvor.uUs, néhány hetven eaó vagy íuvyzás, több helyen köd. Aí^jazakai fagy erősödik, a nappali hőmérséklet-alig változik.
ismét őrizetbe vették
dr. Bittera Béla íoazaigabirót ''
Mint ismeretes, dr. Bittera Béla volt pacsai főszolgabírót a népbiróság annak idején az ellene emelt vádak alól felmentette. Dr. Bittera Béla a felmentő ítélet után a lenti főszolgabírói hivatalban teijesiteit szolgálatot Ujabb feljelentések és terhelő bizonyítékok alapján a pacsai politikai rendőrség intézkedésére őrizetbe vették, ahonnét tegnap»''délután Nagykanizsára kisérték. A nagykanizsai politikai rendSrség dr.\Bit-tera Bélát még a mai nap folyamán Pacsára kísérteti.
Hirdetmény«
Az 1080/1945. M. E. sz. rendelet, 31. §-a értebiében közhírré teszem, bogy a nagykanizsai II. sz. (gazoló Bizottság 1946.1 eruar hí»23-tól az alább megnevezettek igazolása tárgyában boz határozatot :
Feb<aár-28-áa: Datost Györki'' ktmüve», Movík Antal, Tucherí anul Máv. paiyj munkát, Horváth tmre váltókezelő. Kovács György altiszt, üAucer László, Dani jezsef, Moln«r tL Usztó fűiók. .
Máreioc l én: Kptács István,.Pulai Ferenc Mkv. kímüveack, Pnisrtcr Ferenc, Hoiiecdcr János napszámosok. Geteacjér László autóSiere''ó, Kateaa Zoltán pm<--., Zala Eraökárpitos, Fu''.Iér Gyir^kóműveí.
Riiciaj» 2-áa: Szemiics Vilmos, Bércts János, Takacs Jáno?, Heferesdi Jebő Máv. tómövesek, BeKe Ehjő ssiUios, Sneff Katalin, Kunzác-ú Józseí ór^bdresek, Laog István pályaranrkás.
Felhívom a lakosságot, hogy mindazok, akik az igázolás alá vont fentebb megnevezett közalkalmazottak olyan magatartásáról,, vagy cselekedetéről tóidnak, amely a magyar nép. érdekeit sértette vagy sérti, ezt és az erre vonatkozó bizomitékokat nálam szóljan, vagy. írásban haladéktalanul jelentsék bo Szabó István mozdonyvezető Babóchay Gvörgy-utca 43. szám, a II.'' Igazoló Bizottság elnökénél.
Figvehnezjctem a bejelentőket , arra," hogy íz írásbeli bejelentéseket e«ik akkor vélve ti a Bizottság- figyelembe, ha a bejelentő nevét és lak-eünét is feltünteti.
Hirdetmény
A nyugatra távozott saeiüélyek «''«azblóbizottsága 1946. évi jebruár hó délután 2 órakor az aláb-
biak igazolása ügyében fog határozni:
Bsuer 1-iios. Bella János, Godi-ix>!< Károly, Valieskó .Miklós, Boros Gásjwir, Hagonyai László, Kisbegví Xérnet h''Gyula; Simon István. kovács Károly, V:uiía József, Áder Antal. (Seh István, Szalav (i\ula. Haonner Péter, Vargrk La-jo''i Maort alkalmazottak, Lohoczk\-< í''óiezer ) Antal jxjstafŐliszt, Tótíi''. Forenc MÁV áHomáselöljáu», Molnár Józser magántisztviselő, Balázsorhs Irén tanítónő Szopetnek, dr. Csicsák Gyérgyné tanitőnő, Kuztna Dénes gazda Kískomárom, líogedűs Géw I>énzűgy(v\ Nádnsy Mik ló« vegyész-ínérnÖkh^llgató. Kummer János he-resk. sf»eéd, Kái-páti József magántisztviselő. • •••
Máixiu* hó 7-én délután 2 ónkor Sege.^li István ''MÁV kómüres, Ko--e9is Íjász ló <i«k. altiszt. Eroee Eber-hardt János matr.mtisztv., Temesvfei Tu!c2i Péter rajzoló, Farkas István MÁV napszámos, Vjneze Kártáy vil-lanyszetvló sogéd, Anlauf József, s. lal)öráns, Max János MÁV páiya-féntartás. Szab«» István MÁV segád-» ellenőr, Szabó József MÁV iroda-kezelő, Virág Gyula MÁV asztak«, varga B. Tános MÁV pálya munkás, Alheek Zoltán "gépész, Farkas Magdolna tísztvisefŐ, Gaspaxies Árpad MAV ¡ályamuniíás, Sasvári Stocket'' Feivne asztalos segéd, Kuglex Imro íogédjor.zö Nagybakónak^ Siklósi ^vSgivnecz") Jaijio« MÁV fütőházi la-Icatc-s. Sárecz^József MÁV órabétes, Büki Tibor • MÁV munkás, Dobó Géza tőisk. halig, l''judyar. Magas Meszerits litván UjiTÍTar, Gnódi János MÁV főmozdonyvezető, Kiss István asztalos, Arányos Ferenc gépkocsivezető. Bogár Ferenc vasúti munkás. Nagy Tibor MAV pár. lvamunkás, Pusztay György gqp^ kocsivezető, Tóth íJászlóné ápoló-'' Balwtf» László tisztviselő., Buv Andrásné kőzépiak. tanárnő, Anna tanítónő Atóórajk. Faragó ván Maort gét^coc-pi vezető.
Március ho lt-én délután 2 ómkor Sántha Sándoroé városi tisztr./ dr. Varga József városi aljegyző,-: Kántor Béla''körállatorvos Kiakorai-ioivi. Kőszeg falvi Tangl Ferenc Mr.ort alkalmazott, Egres^ieh >íá-,tvás >laort alkalmazott Kopháza, Forterger Ferenc s. munkás. ;
Fellövöm a lakosságot, iwgy mindazok, akik az igazolás alá vont; fentebb megtíovezettek olyan maga-. tartási''»rx''»l, \agy cselekedetéről tudnak.. amely a magyar nép érdekeit; sértette, vagy sérti*, ezt es az ene vonatkozó bizonyítékokat nálam sző-ban vagy írásban név és lakcím ■ pontos "feltüntetésével haladékala-nul jelentsék be. ■
A te jelenté-síkot''.mindén t^ap dé4-olőtt 9 órától délután 1 óráig Serényi Géza nyugatra távozott szeméig ele igíizolóbiz.ottsági elilókéhez ci-i''r.^zve leliet ''l»eküldeni iAdy Bndre-r ut 2.. régi városháza 1. em.-tfü.
Herényi (¡cZíi k. elnök
Hirdetmény.
Felhívcm a petrótmm áru itásávat f^-íaIk07''-> összíi kereskedőket, h^gy a jxaoár hóbm bivábott 7 ea számú petrOieanHecp-szeitéryeirőJ s/ám»dá;uxat foíyó hó Zl''én adják be a Közellátási Hivatalnak, ahol ezvuuat uiabb basxerzw ei^edtlyt kaphatnak. _ .
283 . Potgérrasstsr
Megbízható gy fs''.veartk Kiskar,izwl
'' ----
¡tfldtk&zcjji
¡izu! poíta.
ó nxiaáammt
281
Szardán délután 6 Örskor
PÁRTNAPOT, j
tert • Magyar Kommunista Pérf. Bahoze Jenő Adyról tart eiőadást j
Minden érdeklődőt pártállásra való tekin j tet nélkül szeretettel vár a Púrtvczetőtig- j
Jó állapotban leró haszná t tutMÜMsait ételemért vennék Cím a kiadóban. 28*
Jólfőró ededwMleinyt azoimatra W-Sikló«i István, Sugár-u! 16/e. 1. cm. 285
XALA poiHtáfe«; twpüap
K«ai|a; „kJzftzcUsád ft T. Haoyks»tzi»^ Szsrkssztteért ét klad&aéri fctaJ BaaszsMt
tfyocJJ''o« t «Közgazdasági R. T.- N*>
Nyomdáért feid ZiUy Károly
P«pp Simon, a MAORT alelnök-vezérigazgatója távozik a vállalat éléről
Budapestről nyert értesülésünk szerint Papp Simon, a MAORT aldnők - vezérigazgatója hosszabb szabadságra ment, ahonnét már nem tér vissza hivatalába. A vezérigazgatói teendőket ismét Ruedeman Pál vetle át, akinek első jgjézke-dései közé tartozott, hogy BÍhder Béla mérnököt, mint a vállalat egyik legkitűnőbb szakemberét szolgálattételre Budapestbe rendelte. — A MAORT-nál rövidesen végrehajtandó B-listáróI is érkeztek hírek, amelyek arról szólnak, hogy 3 vál-
51.
évfolyam. 44. szám
Nagykanizsa, 1846. február 22 péntek
Ára 5000 pengő.
i! ÍÍ
Demokratikus politikai napilap.
Szerkeszti: 3encxe Jenő főszerkesztő.
Szerkesztőség éa kiadóhlvAtal: Fő-öt 5. Tetető*: r.l.



"V
Egy kalória megváltási ára Nagykanizsán 67 pengő
A kanadai atomkémkedési ügyben a Szovjet hivatalos nyilatkozatot tett — Schoenfeld amerikai
követ beszéde a miniszterelnök vacsoráján
Ntgy Ferenc miniszterelnök az amerikai misszió Magyarországra érkezésének első évfordulóié alkalmából tegnap este fogadást rendezett, mely ez őszinte barátság és kölcsönös rokonszenv jegyében folyt le. Az estebéden megjelentek az amerikai misszió tagjai, e Szövetséges Ellenőrző Bizottság képviselői, a magyar kormány és a mtgyar politikai étet személyiségei. Nagy miniszterelnök meleg szavakkal üdvözölte Schoenfeld követet, mint e magyar nép őszinte barátját és Magyarország erőfeeailéseinek segítőjét és jóakaróját Sohoenfeld követ válaszában kiemelte, hogy • megyar kormány helyzetét szilárdnak tartja és ebben valamennyi szövetséges bucik. Ezt e-körülményt növeli, hogy a magyar nép teljes ^tzatmát élvezi. Örömét fejezte ki a fővárosban már tavaly elvégzett sikeres munka fölött Most már/n^mosak a fővárosnak, hanem az állami hatóságoknak is szerenosekivánatalt fejezte ki, akiknek tevékenysége most már szellemi síkon la jelentős eredményekre vezetett. Az amerikai misszió a legnagyobb rokonszenvvel nézi ezt a munkát. Tárgyilagosan meg kell állapitanom, hogy a derűlátásra mlndsn ok megvan, ha magyar barátaim a nehézségek között nem aeOggednek el. Munkatársaimmai azon leszünk, hogy a baráti viszonyt a jövőben még jobban elmélyitsOk. Msjd köszönetét fejezte kl, amiért a magyar nép jóklvinságait tolmáosolták.
Az Egyesült Nemzetek szervezete befejezte eiső ülésszakét A közgyűlés 33 teljes Ölést tartott Az albizottságok 102, a Biztonsági Tanáos pedig 23 ízben ülésezett Londoni jelentés szerint az Qlésazak második része szeptemberben kezdődik New-Yorkban, az EgyesOlt Nemzetek ideiglenes székhelyén. A Biztonsági Tanács előtt legutoljára szereplő (evantei kérdés tisztázásira a brit és franoia kormányok megtették sz első lépéseket A két kormány tárgyalásokat kezdeményezett Szíria és Libanon kormányaival a csapataik visszavonása ügyében. «-
A pápa beszéde az uj bíborosokhoz
/tó ma, február 21 A -v/»nt Péter tranplombftn az uj b''borosoknak ;i hagyományos? szertartások köretéiben átadták a hiboro=i ka la j öt. Tegnap hivatalodon is ki-V.evezte a páj»a a bíborosi kollégium tagjait. E¿nikdömből XII. Pius ;ápa beszédet intézett a bíborosokhoz. A világ nagyon is jól emlékszik azokra a •faarcokra, melyet az uj bi-icrnokok kézül sokan viseltek az elnyomók ellen. Összehasonlítva az egyház által képviselt szellemi lia-taTmat-a modern imjr^rializmusnak revesett politikával. megállapítja, bogy az egyház o munkáját a nivek ifikében végzi el és ez olyan alap 22 emberi társadalom részére, amely lyel biztonsággal küzdhet az elnyomó irányzatok ellem A modern imperializmus ezzel szemben ellenkező !ránvlrci halad és kizárólag a/ erét tartja fenn uuigának.
Junius 8-án nagy győzelmi felvonulás lssz Londonban
lAmJ*v. február 21 Loadonban junius 8-án nagy gvó-zelmi felvonulás lesz. A győzelmi felvonulá» mecnmdezésére már mog-kezdték az i?lókOszük»tekct. Az ablakok IWirbevételére az ünnej*-ég ut-vonalán márLs megindult a ha re. Már 10 fontot is felajánlóitok egy-egy jó kilátást nyújtó ablakért.
Megkezdődött 6enfb8n a protöstáns vilagertekezlet
Genfben tegnap megkezdődött a prertestán.-» viUgénekezlei. Elsősor-ruvu távol ke k-t i ügyekhn.a hoznak határozatot. Így például kimondják; hogy Indiában indiaiak vegyék at a missziók vezetését, ezaltal elkerül-
ijfrtó lesz. a missziók t»?iiíikai jel-
^ —^ j
Exterritorialitást kaptak. \
Washington, febrütu: 21 Truman elnök diplomáciai séríét-cnséget biztosított a kérctkező egyesületeknek: Az Egyesült Képzetek Szervezete. az 1'' NHft K A, a Pánan le-?:kat Szövetség és a Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet.
A magyarok kitelepítesd a pozsonyi rádióban
Poz^orny. február 1I A. pozsonvi rádió ismertette azo-''t-jaa 4. terveket, maii \ el a eíjehszlová-•>C;L a magyar kérdést nktirják
«.östn.. arm ho-/> 120
ezer szlovák tér Iiaza és a nyár folyamán ugyanennyi magyart telepítenek ki. A ft-nnmaradó -100.000 magvarnak lehetővé teszik az eisziá-vosodást. Ezek után 150.000 magyar maradna Csehszlovákiában; akikot a bíkeértekezleí után Udeuitenének ki. Az elszlávositást a cscmzlorák ha-• óságok ugy''gondolják, bog} visszaadják 3z állampolgárságot azoknak a magyaroknak, akik szlávoknak vallják magukat. Erre a Szlovákiái magyarok kényszerítve vannak, mi-vei az állampolgárság megszerzése súlya- anyagi gondoktol mentt őket.
Bányarobbanás Németországban
I''/ari tr: v :id, tabrua> 21 Németországban. Dcrtmu: '' közelében t>ányarobtkiuhs Vwtéiit it-tobb száz bánvász bentrekedt « felrobbant bánv»i«an. A tsjr.trokxxii Uv r.y ászok számát f/JO-ra buraülík. köztük van az ellenőrző bizottság több brit képvifiolójiv
A kanadai atomkórakedési ügyről ma hivatalos szovjetnyllatkozatot adtak ki
Ottava, február 21 A szovjet kormány nyilatkozató* adott ki a kanadai utomkémködéfc i titok tisztázásával kapcsolatosan. Ez
c nyilatkozat kiemeli, hogy a szovjet nagykövetség kóudékéhk? tartozó eg^»éiiek nem kö\t?t»ek el súlyos természetű "tetteket. A nvilatkózat bejelenti, hocr> « s/.oviet kormány visz-szahivta Kanadából katonai. ntta*.-ját. A moszkSai nyilatkozatra, brit részről rövidesen válaszolnak.
A német ipar leépitésére további lépések történtek
Herliji, február 21 A szövetséges ellenőrző bizottság uj lépéseket t<*tt u német ipar leépi-tésí''rv. Eszt-rint <*gyxsj ijjarciiA.''k gyártását teljesen netiltottiil. Neuj bzah»<1 gyártani hadianyagokat, magnézium, alhmnnium <?s ráui''^ktir an%agokat, rúdiófolszerolési L nrülé->jck.''t. nehéz traktorokat és n^héz »/érsz ámgépeket.
A bukaresti országúton megöltek egy magasrangu szovjettisztst
hnkarcxi. Sobruar 21 Az egész ?\>uián közvélemény ful-hátiorodáívsai votto tudomásul, hojn* a bukarosii országúton ehetuHiíüTt támadás áldozata lőtt szorít tiszt, aki a Szovjetunió hós«.» volt. A támadfisnál a vxovjet tiszt ék-tét \0>ziu;tu\ A román híitéságok a''leg-rja.g\''obb eréllyel »kezdték mej a tet-to^oL kézrokefitését.
sági Főtanács szerdán újra foglalkozott a közalkalmazottak fizetés-rendezésének ügyével.
37 vagon ruhanemű Amerikából
A Kispesü Textilgyár pestszentlőrinci gyártelepén kedden délben Moinár Erik népjóléti miniszter jelenlétében Arthur Schoenleld,. a2 Egyesült Államok magyarországi követe ünnepélyes keretek között átadta dr. Görög Frigyesnek, a Joint magyarországi igazgatójának a Joint részére érkezett amerikai szállítmány első részét: 37 vagon féifi-, női és gyermekruhát és . cipót. A szállítmány, amelyet Konstanzában raktak vagonokba, magyar katonák védelme alatt hiánytalanul megérkezett. A ruhahemüeket a Joint, a hatóságok és a különböző társadalmi Intézmények fogják szétosztani a ''rászorulók között.
I nyilas, rádió usiifó szpíkere
Gróf Iászlót. egv huszonegy év;*» fiatalembert a nőmet megszállás u iá rí a^r;, diónál mint bemondót alkalmazták. .V ny ilas puccs után is nuígmaradt'' ''loosztásában. Kaiácsony-koi a rónafói nyilas n''idióhoz osztották he, uto''ancsak mint bemondót. O«olvasta bo a hinixagyarázato-kat. a fasiszta híreket, azonkívül tegg''.d, délben -és este a mindenki által jói ismert gyűlölt nyilas propogandaszöveget is ő mondotta mikrofonba. Ez a nyilas propaganda a végső eróki Fejtés ró, a háború fokozottabb folytatására uszított 3 a végső győzelmet hirdette. Mikor Budapest má''-lelesott, ezzol a felhi-yással kezdte a leadást: :>csak azért 1 i-^ rádió BudaixstT. Btmjondói feladatán kivüJ mint szeneidő is fel-iépett a rádióban, azonkívül Kóm»-főn belépett a nyilaskoresztet párttKí. Gn;fot letartóztattákíés a népüg}-ész-sí''^; u:ost háborús bűntettel vádolja.
Magyarország ffl&gsegitésééit:
%
Budapestről jelentik:
A lengyel kormány elismeri a magyar köztársasági kormányt
Gornbó István rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter táviratilag értesítette a miniszterelnököt, hogy ?. moszkvai lengyel nagykövetség részéről kijelentették, hogy a lengyel kormány ei isineri a magyar köztársasági kormányt és fel akarja vele venni a diplomáciai kapcsolatokat.
A hercegprímás Rómában
Mindszenty hercegprímás megérkezett Kómába. Kijelentette, hogy ottartózkodása alatt Magyarországrak szóié ujabb támogatásról próbá! tárgyalni. A hercegprímás kissé ei-késve érkezett Rómába s ezért a pápa külön adta át neki a kinevezéséről szóló kéziratot. Mindszenty megkös^ote a Szentatyának a ráruházott méltóságot és a magyar nemzet hódolatát fejezte ki. Mi ma-
gyarok a háború és a fájdalom örvényéber, szenvedtünk.
Gyilkost fogtak a razzián
Nagy razzia volt héttőn hajnal-can a Mária Valéria-telepen. Kétszázötven nyomozó, kétszázötven honvéd és 50 orosz katona vett rész: a razzián. 20S férfit és 37 nőt állítottak elő. E fogtak egy gyilkost, négy szőköit betörőt és kilenc körözött bC.iöző:.
A kalória-kérdés miati elhalasztották a tisztviselők fizetés-rendezését
A Gazdasagi Főtanács hétfőn foglalkozott a köztisztviselők tizetekének ügyével. A tanácskozáson pénzügyminiszteri szakemberek is résztvettek. Miután azonban a ka-ióriz-kérdésében nem tudtak megállapodásra jutni, további tányala-sokra van szfikség. ezért 3 Gazda-
Az Egyesült Államok
Szegedy Maszák Aladár washingtoni követ táviratban értesítette a miniszterebiököt. hog\ az UNRHA Olaszország és Jugoozíávia segítségét kéi^e, hogv a Magyarországniak szánt tidományokat sikerein le tudj«, száll itani. IjehetsCtges, hogy a né«y millió dollár adományon felül az amerikai ruhagyujtési akció adomá-íiyábeui is lés/e-itik Magyarországot, eziírt megfelelő feivilágwitást kért a fogyasztásról a rendelkezésre álló készleJekroI. Fel világosi tűst kért a gabonakészjettől «? várható termelésről.
Svédország
A budapesti sWm ügy vis-ó koz<>lte a miniszteri''in>>kkt»l. liogy a sv''-dor-szági Vöröskereszt 18 láda gyog\ -szert küldött M:igAiLPor»zágnak. a mely adomány már meg is érkezet*. A miniszterelnök kőszx"»nettel vett»? íudormiwul a''sw''-d Vörö>kcT>>si:t uiabl migy lelkű adománvát.:
Oánta
A dán Vöröskereszt ^Mentsj meg
gyermeket* akció adománvunak vl>t'') ívszlete Lixldt-n ¿ne-^érkezett Maíoarorezágra. Az adomány !*• tr-
berkoceiból áll é> zabpebelyt. tejport, cukrot tartalmaz. A dán lm ;r.agt:izot^ jelazte, iiog> ;t jorő hó-mipiiar. na^vtíbb é:.®''mirzw^z»!l:t-
Z A
1946. tefrruár 22
Nagyfcntotáii 67 ptftfió
egy kaléría meg váltási ára
fíutéi(k(t
A Crazdawasfi F)Stuúcs erre o b-''-tre-az f-lelmiszerkalória értékének pénzeli mejrváhásái a következők • -pg^!»-állapította meg: Az első '' tartozó béreknél 74 ¡eMJör''í maso-•4lik kategóriábana harmadikban 60^eíSgo e* a negvedík katerófiAbStartozó fizöt/J-jjeknel 53 . ^ így A Gazdasági Főtanács kimondta. hogv február 15-től kezdődően a koLGektiv szerződ«''« alapján a kétké/.i és szellemi munkavállalót 220 s záza lók, a sz:dcmunkások 200 százalék, a ''bótan''tott munkavállalók 150 ¿zázai''-k, a leyódmunkáaok és .•rftpfczáimiwok 150 százaid és 8 ti-roncok bérét 1U0 százalékkal kell
emelni.
Megyei konferencia
A Magyar Kommunista Párt folyó hó 24-én Zalatv-fn-aaejzen tartandó i:-«jyci Igpnferenciájának jotentóaétr» uux^a^an K>eni.-lkedik nem«ak helyi, iiane.n minden -vorjatkozáfcbrtn is az általános események folyamatából. Az értekezlet jelentőségét emeli Bá-•c<«si Mátyás, a Magyar Kommunista Párt vezérének jelenléte ós az a tény. Iwcry ugy a zalai, mint az ország többi megyei konferenciái «rvboosnek a ''fhagvnr belpolitikai és -.sazdaaám kérdések nfltr^- zajlasával.
uregvei konferencián munkás- és parasztküidőttek tárják fel azokat a kérdéseket, melvek a falu és város .•lecáhan a legégetőbbek. Rákoai Mátyás jelenlétében a közös , a dolgozók közö« ¡érdeke, a munkás és ¡nraszt eltéphetetlen szőveta^ pe-csétefcMik meg zalavármegyei nagy találkozónkon. \z a munkás- *■> jxi-rasztszöretaéc, mely egyedüli biztosi téka és jövőbeli Ígérete a fiatal magyar dérookráci áriak. A reakciónak tapasztalnia kell. hogy erőlködése ^ábavaló, nem sik?rül éket romi a kéi dolgozó rétes: közé, hogy utána külön teperie le őket. mcsaemrni-sitve, műscaked^yozr.i a demokratikus ''ejjódést.
A falu és város találkozója mint-<v_-\ kihangsúlyozza i jártunk. ^tökélt -sógét. hogy a ina^yru demo&ác iáén,
nemzet mogn>cntódéért vállalt kó-''^••zettsétjet most mur valóban let-
A Menyei
r^néóftéf őrizetbe vette ífamerenyei főjegyzőt
------Ji. ^itUi. clà, a.
Jcmokmtiku-s pártnak -csak elfogadni agy szép-irányelvet. közös program-
mot. hanem azt. meg Ls keli valósítani — és pedig ix legsürgősebben Î Nem elég a földreformot hivatalos szószékről tessék-Iáasék véde-enibe veuni, >hane:n minden eszkőz-tel riaeaswerni. »<>1 r^iráwban ol-tojUint muuien reakciós kisérietnt o fwiárefona ellen.
\*em oléc ünnepi pózban szavalni demokráciáról, közbe;, ölhetett k.-z• i:\ s«''-m léim.'' m int hántja at n t-»r-."vki-t a rcr''»dosaW». •!»etŐN»bb r»''-teç < -/«V-m nvOrnorulta''. valk-n» si*ok a -tuég -«>1. Iielyon k. zi^a/gütó demokrácia- és népellencs tisztvtóc-öknek a segítségével, akiknek ;» v -ieímére gyakran i^s nem téleík-nj* "»n: élnek rçyes hol veken szót.
A. magvar manká» és ¡»arasz* «/ szövetségével hi:et te*z a magyar f''emokniem mellett, a legnagyobb Idozatot vállalj« hiaá.ia tafpraálhtá-v.iórt. de ugyanakkor megköveteli, nog> &/ államhat iloui a m k< -«Ilön dolgozók btzWfUia^a f -''••t* K h arja a/t. fehetotlonnó
''«g\»Sk íígy.-sok r»<s7»Sn\ hogj. hivr • « IjéHvtói hátont>.ik u nBadccim V Magvar K«>" !ni:nw»ta Párt. mint . '' i-w»* íru./^ntu /af:.i
''itbíi:1 ÍPruinicfiet.
'' -r M>nfiiníx^t rnvlvn» lUxvi'' .» ■> • :» • • *. k ■wtki''7'';
\ Nonfcrvrria fúkjíuü tfc.- :v''."»k :<c---rieUsk ''*»i«*tjj k.>j;v>4Tekín U-harv í-. a kínéintwjvk. ■ falu uolgozóiotik ug\c ux:/
í.éA-r. ku/<í..tt ri.nuir''iLkor e/A-:"
ru-u a i''.xólcti is i Miuçyaj Kon: l''art Rakofci M-h
»s i> Gerenc*«* György
Mint Leten<íról jelentik, az o*tani po!iutei»rond''5r9ér a földreformmal x-ajp^rsszalés nu tt őrizetbe vette Salamon ÍJAlint körjegyzőt.
Salamon annak idejt''n a k" izségi földigúnyíö bizottságokat saját etn--bereíból választatta meg, ha ugyan ozt választásnak líhet nevezni. Eleknek a kiválasztott egyénoknok >ut-bitta a legtöbb fóldiA, de magáról sem feledkezett wog. mert bár mi köze a földmű vél tshez, az általr. kijelölt fóldbirtokrendeaók uljáií hold szólóhoz és két hold szánto-
Kinixsl-utcai romantika
Betörés vagy szerelem ?
Különös ea^t történt tegnap este & Kini/si-uteáljan. Egy tizenötéTes fru éSzieMMe, hogj* szomszédok nyitott nbiskan eg> aótétképü teg^ny flirmi'', i». A bátor fiu atonnai a ; holvszinre :ncnt és elkx>zdott sétálni az abi .k alatt föl és aiá. A szobában iévő liesiu-ranónak nagyon kclkíniet-{ ion érzéeo volt, hogy a fiu kitartóan M. ablak alatt van. A hehzetTt tisztázni nkarta. odament az ablakhoz '' és a fiúnak 100.000 peosót igért, ha -onnét távozik. A kis mai^rert • azonbím nem lehetett meevvsrte-getna. Kitartóan várt addig, amig «^itség^^rkezett, akkor rendőrért szaladt, aki le is fülelte ru éjszakai látogatói t''-s nyomban bekísérte a rendőrkapitányságra. A kihallgatása során megállupitották, hogv -Hói -váth Károly cigányzerZ-sz volt az esti Jatogató. A cigány. k*ssé illumináh áJlajx>tban yrolt, a feltett kérdésekre kitérő vál^Sírokat adott és állandóan azt dúdolta: *Fgy ablaknál álij mtí-4 cigán> A kihallgató rendőrtisztviselő végül ug>" határozott. hogy máa:iapra halasztja az ügy kibogozását. Ma rej^el megie-ient a rendőrségen a lakás tulaioo-nosnóje. aki a rendőrtiszt viselő legnagyobb anrulati''ira kategorikusan ki-jok?«teite: a cigánynak podig nem voltak rablási''s/Jindékai-í. A rendór-aéfc azíí irtokat áttette 3z üg>észség-I la»z és maja a bíróság fog dönteni | ufölött. lajg} liet^^rés vagv szerelíía: léu''áüu''ltiával állanak-« szemben
| Letartóztatták
Kóbor Leót, a nyilas péket
Nsgykanizsán mindenki ismerte a njriiasvilág ^yik vezető személyiségét, Kósor Leót. aki a Lenk-féle sütődét bérelte. Kóbor Leó vármegyei párivezetó volt és mint Ilyen, szoros összeköttetést tartott fenn a nagykanizsai nyilas-uralom vezetőivel. elsósoroan Szerecz Lászlóval, Ltngyel Jánossal. De szoros barát-sag fazte Fider üyöt^yhöz, a sza-monkérőszék véreskezű pribékjéhez. A Naeykar;ii5.1n ei^foidult minden atrocitásban cselekvőiig r.$zt vett. Pá''yálutását az lmredy pártnan krzd-ir meg, ahol tanítómestere, dr. V»t l:;renc Ügyvéd magasrendű oktatását elverte. Később belépett a nyi-Irs partba, ahol vármegyei pártve-zetónek tették meg A politikai rendőrség Németországbó való megérkezése után alighogy a vonatból lc$zál!í, elfogta és előzetes Ieí3rtóz-titásba helyezte. Kóbor Leóra már regen vártak a nagykanirsei poli-t:kai rend''rség emberei, mert su-lyos bironyitékok egész sora tanus-k d;k amellett, hogy cg>ike volt a Tv-sz^gelmesebb nyiijísokník.
— Ortyc.rriit^iek műtooot estje. S rom
bs''.oc csic fé s kot a Városi S/jnházfcirr. ■.jri''ik az O cgc»crkesrrk icnt''s mőnoros c.-;iükct. inozilie''.yirakfcal A mű ^r vái^t-•»ü noí;iirpe:é8 Ictz \krobiti« j» tornán mutatványai f6*iros'' nivOn l .larak. ,VUr.-d»)Ux>-T«r.ekíi, bohóct«**ncltk. művészi tnek- ts tancuámok rr.txs c tc ti!mul]Ak a i/oká:-Oi keretet
földhöz jutott. A föld birtokrendezés -»»k ezt nz átlátszó te«der.<-iáját azonbaó a vármegyei földbirtok rendező tanács átlátta é? megwmmisi-íettr- a''községi föld igénylő bizottság liütározatát (n a földet olyan eenbe-'' rrkaok mttatui. Akiknek ö—8 g>"or-ineküj^ *van t» eddig cselédsorban élt«?k. A körógyzó a mag>-ei föld-birtok rendező tanács határozatát megíollebbezte az Orszázos Tanácshoz. A letenyei politikai rendőrség, mint értesülünk, internálás; javaslatot tett a körjegyző allém.
Megmozdult a sziv egy betörőben
E hó tizenhetedikén megjelent a rendőrségen Schgeiner Etel varrónő, aki előadta: miköiben távol volt kinuyntcai lakcását^!, ismeretlen tettesek betCrtek hoz:a és úgyszólván mmdíaét elvitték. -A szegény vánónő elmondta a rendőrségen, hogy deportálásból tért haza, két keze munkájával tartja fenn magát és kétségbeesve panaszolta, hogy nélkülözhetetlen és pótolhatatlan, nagyon szegényes berendezését elrabolták. Több tanú kihallgatását kérte, akik meg is jelentek a rendőrségen és igazolták Schgeiner Etel állítását. A kihallgató rendőrtisztviselő, aki a tettest a tanuk között gyanította, szivheiszóló beszed ben ecsetelte a kirabolt Schgeiner Etel szomorú sorsá!, A beszédnek «meg •fett a hatása, mert masnap reggel, amikor a kirabolt varrónft ki''épett Ifckisábó!, a pincelejárathoz támasztva hiánytalanul minden holmiját rnegtaíáltr-. Dacára a betörő jó szivének, a. rendórsrg erélyes n folytatja a nyomozást.
HÍREK
Az adópengő árfolyama
A pénzügyminiszter február 21-én • rvénj»»6 hatállyal az adópengő ér-lékárfolyamá! a következőkeper álla-piíotta meg: 1 adjpeng- e^yer.15 4.17 pengővel.
— A atUufÜfUi iaUut jclcatésr.
VArtiitó id6jíTé»_Ciütörtö«c est><: UjtfcM és észak''■yoga''ra íortiuló szel, tciaiatíoruttsok, sok be yen ziportső, egy« heveken bó A hőtnirséíc''et átir.o-;ehteg cniclkcdi*, mtjj ujbóí csökken
— Fivirwi nfl*6axe1r R«|)kaaluéa. ^óvárosi niü.t-iuek a Mtgvar Kommu-x *U Párt ai£.:c:ai&bcn sxomba''on d. u j órakor és vaaárnap d. u. 3 órakor 2 óris (.«bárét rrcdfznek, re mindenkit rc;e»d e^varuak
— ■•«rttakái. La« v .r Na^ykantzsa be-yrtMn <ny»tb.>z taxtoz-k a Roi^o.^yt uícai MOpwkoia íventír,: <na»/ka-
m. Ivet K/c^nba''nr. -»n Je-utin 2 orát^! dftJ«u.i 5 ori:^ rif J-znek .■>7 J.^arvs-► ár n>g\tcr: tben. Si^rcpti ar i^koía lié-gyt-rmfkkar.-, mA.*oron v«n turka te^eret e* ku''^n vm''uesr« erde a táoouA .ok es .«cól6» Jojjö i e''. >vó^yOrkódgVn a everne^ckb r, kiknek OIJos zenekar- hu.-ca a tjlp 2 Í va''ót. a jf lékonyceira v»ió ;ek n''e''icl. lcljc«en ;r l^en. dc annsl f7ív«;e^bcn -- A bobét a szülők adják {Hs.c, )?->gv a felnőttek is jot éretaék rr.a^uka''
Kbikrá^ok. A SícC ¿''demokrata I''af, V''errhajíó Bito isagfl Kovács T:b''rt. a werve^eu »rabily/at 7 v f P-^n j«. 87c-nni, Horvaih Gyulát a 7 ^ e ;>ort>a s/e tagjii soribO! ki72rt/» *
— PetWwá». A Sr-oAtJemofcríta
Ir litvía rag:»>;r. r.o^v f hó 24 . ».-^ir ".jp) f<ri S orakof la«^ ÜléM Un Taf.vag: Miavrét mindrOM ívjttí -¡a^dr»''
— Safkivö. A Vtagv«: Kommuoiala F''lrt Vasutas Ciieral Pa:: *trrv< ;<•:« foiyó 24-en. Taairrcp o Ara: krrdeUr!
í< ro» tince»iei>! tar1. mr">rc nnr.denkM
eretettei var u Ve&. JsSz
■ Amj»k&mni fcir«k A-c elm.il! heter A leány c* iu uulruit. Sxmodx-» t.»szk<
.\Uo.:-nvjn«,As fs Bal-»»»!; Ji>;t»nttanak
fjCkt.í vrfrni r» KataJin-
r.ak tia Níj/s -sMtcK ¡¿yá.-. ->
MUei Máriának fia, Sipos Sándor iötdm&ves és Tollár Erzaébctnek tta. Varga József nap., számos és Kouüát Teréznek fia, Németh Lászió rcr.d^ríöhadoagy és Rem Klárinak
H»; MWIer János Íaeszttígályos és Oákc EizaébctnO. leánya. Németh Lajos napst*. mos és Dcnalics Annának leánya. Vajnkt Tibor aiezredes és Takács GibficiUtMk "leánya. Tun László Maort-segéd:ijz? « Mej^eri íMar^itnak fw. — Máiasaágkotések Liesi Frivjev mészí os cs Nagy KíuIíe Vhágh János dékán és Beöa Erzsébet, Pollcs Ferenc eépiakatoa és öak>gh Ro«áKi — Kihaltak: HonJih Utvánnc BeJetx b\n-cít Só éves, dzv. Tóth Györg).-.é Biilíje Rozália 75 éves. özv. Foóor Fextncié Kicdi Anna 73 éves. Bános Erzsébet 5 bónaa* özv. Gulyás Károlyné Kodich Panla 72 évo vitéz Zalán Jf/aeí SS eve*. Boros AatU Q éves. Siket Ferenc 39 éves. Kiásna Jozid 70 éves. TlboU Lajosaé Varea " -1 éves, Hazl János 74 éves, Oy<L^y €0 éves. Bati Józsd 40 éve*.
NTE sporthírek
Az NTE f. hó 24 én, vasámao kezdi msg bajnoki mérkózésdf. Első mérkőzése Kaposváron tetU lerázásra a kerület egyik legjobb csapata ellen. Az NTE együttese itt csak ugy éxhet el tisztes ereúaéayt, ha minden egyes játékos áténi aa eredmény fontosságit és *tociá& legjavát fos ja nyújtani. A mékőzést a kővetkező játákosokat viszi Jö a vezetőség: Bedő, Karcagi, Ciada^ Perendi, Eller, Vilcsek, Király, Ma-derka, Férhezli, Selló, Volner, Lakvár, Mesics.
Hirdetmény.
Az 1060/1945. M. E. sx. rendelet 11. S-a ertelmében kőthirré teszem, hog>- a nagykanizsai 11. ac. [gazoló Biröttuág 1!Ö6. mmrciua feí> 44S a/, alább megnevezettek igazoláA tárg>-áhan hoz határozatot:
Báxcias 4 éa Ti b rjórs<f, .teevith U jos Atiy. kőaüvesek. P.iMavcCi Látdá Kuaic* Járos, Barna Sárdcr, N?gy Ferac prakisoic, Némc''h József órabére?, Tótt üyörgv festő. *
■árciaa Sin. S<.ő!>ó«i Jóracf, Scoos'' Ferece Máv. pinkasok, Lukács r.aps''.Smoa, Béekeck lózsef órabére«. K* törj«*íi János. Haros Veroel. Bo t Jóad •>josta tavuda snai>ásvk, Kftl«ó.n TérteMá»." napsuraos.
BUreius 6-ia A''tori Béla, Gerícs lii£i .VUv. napsjámosok, Klirg Jiros. Domjií GyOrgy, Király >:vár ir.u^ká-ok. Ta» l-ert"-c. Takácí Gv&''gy Maort mookái.
Márciai 7 rn Tótfelvi Ist-.-áa, Varga Ki-ro''y. Hegyi Oyula, janos, rapp ía* mood. Bányai Im-e.''Dávid Márta, Takicí István.
Feihirom a lakosságot, bo^r :n»:\daaok, akik a:'' L-aaolá«* ai v voat fentebb niognevozett kr«zalkatn3aax-tak olyazt xnaeatartásárói, tta^}- e^a-■e!:e<letéről taHnak, a:nely a n;3g\a: nép érdekeit »értette sérti, «» é«» az erre vonatkozó bizon>stékout nálam srfTban. va^y ini«wn hata-déi:taia.Tul jelenti'', -e Szab*; lstriB mo^doiíyvereti Habóchay G^örj;-ntca 13* szám. a il Igazoló Bizott-elnökénél.
r igvoítueztcáoni a ixíwientőbt arra. Iiog^" a« iniíbeh la^eíentóseto csak a kkor Toh.<i n Birotte^ ienil»e, ha x bejelenti''» nevét cm ¿ét is''feltünteti. _
Zsebnap/áraK íesadi-Uíaií úron kap^a/ók a Zala Kiadóbivaialóban
APRÓHÍRDET^SEK
Jóifóiő aisdeaexieinft szennaira Ui Y«a SlklOíi István. Sugar-U'' 16 e i.era^
Fáaai taá4 «iudcnwt augas ii^c ésse fo)v«taak. Kemt,T:. u 73
T*k«r«aiafuva>t vállalok sroasbsl rc
aelre Keszthely-Miraep u v >naira Vellái_ Znuvi M u 24 288
•í
i
. ''M
4
I
T«afóh
•eréíhet»
oaika c''AO^ va^v l/rht Teleki =t 5 29
;AU>. poütifcí- napüa?
* aíla ,Xl7|Kcuá^i f 1. Nsüykaalio írar-aajrtaaén M tiaiwri Vrcm*^rt * K. T. íiy
<a»-tar miái^ov ftajv-ua»-«'' Nvomdaért fékei Zal^y Károly
SSf" Vendéglősük: sörestfe pén/ekeo a Koronában !
51. évfolyam. 45. szám.
Nagykanizsa, 1946 február 23 szombat
Ára 5000 pengő.
Demokratikus politikai napilap
Szerkeszti: öancr« Jenfc^öszerkfsztó.
StO
rftsxtóaég em kiadóhivatal : Fő út ö azárn
I.leto* 5»}
Az angol-orosz barátsági szerződés 50 évre való meghosszabbítását javasolja Bevin
Külpolitikai beszámolót tartott Bevin — A kanadai kémkedési ügy fejleményei
Az angol alsóház tegnap e&ti ülésén folytatták a külügyi vitát. A palesztinai helyzetet tárgyalták és az a vélemény alakult ki, hogy a megindítandó rendezés csak az angol-amerikai vizsgálóbizottság jelentése után történhet meg. A külügyi felszólalásokra válaszolva tegnap Bsvin szólalt tel. Azt ajánlotta, az angol-orosz barátsági szerződést 50 évre hosszabbítsák meg. Ezen ajánlatét hangos éljenzés követte. — Nem tudok elképzelni olyan eseményt, mondotta, hogy Anglia és a Szovjetunió háborúba keveredjenek egymással. A Ruhr vidétkel kapcsolatosan Franciaország indítványáról még nem döntöttünk. Ösztönöm azt sugalja, hogy az a helyet eljárás, ha a Ruhr-vidéket nemzetközi ellenőrzésre köztulajdonba adjuk, hogy mindan érdekelt kormány bizonyos számú részvény tulajdonosa lehessen.
Olaszországban a gazga*«gi es néprajzi követelményeket össze kell egyeztetni az Olaszországot körülvevő államok érdekeivel. Ezekben az országokban túlzásba viszik a nacionalizmust. A nacionalizmusnak nem szabad elnyomni a gczdasági kéjesek megoidésához szükséges józan éaz követelményeit.
Görögország Az Egyesült Nemzetek szervezetében senki sem tiltakozott az ellen, hogy a Dodeka-nezosz Görögországhoz kerüijöi. Elhatároztuk, hogy ennek megoldását a békeszerződésre bízzuk.
Cörökország. Anglia kész arra, hogy a montreuxi egyezményt felülvizsgálja. A Boszporus Törökország birtokában maradhat, azonban Anglia azt óhajtja, hogy a tengerszorosok nemzetközi jellegét őrizzék meg.
Perzsia. Bevinnek az a vélemenye, hojy legjobb megoldás volna, ha hozzájárulnának egy háromhatalmi bizottság kiküldéséhez Perzsia ügyét továbbra is a biztonsági tanács tárgysorozatán kell tartani és na a jelenlegi tárgyalásokban nem jutnának a kérdés megfelelő rendezésére, újból a biztonsági tanács elé vinnék az ügyet. ,
Lengyelország. A lengyel ideiglenes kormánnyal tárgyalásokat tettek folyamatba, melynek során kézhez vették a lengyel nemzed kormány nyilatkozatát, meiy közölte, hogy az Olaszországban és egyéb helyeken levő lengyel csapatokkal kísérletet tesznek, hogy mintl előbb térjenek vissza hazájukba. Anglia kívánja, hogy ezek biztosítékot kapjanak, hogy nem zaklatják őket, ha hazatérnek.
Szovjetnyilatkozat a kanadai kemkedes ügyében
A kanadai kormány tegnap minisztertanácsot tartott, amelyről nem idtak ki jelentést, de a kiszivárgott hirek szerint azzal a szovjet-közleménnyel foglalkoztak, mely a katonai titok kiszivárgásával volt kapcsolatban. A királyi viasgálóbi-''zottság közbevető jelentését a kémkedési üggyel kapcsolatban holnapra várjak. Ugy hiszik'',, Jiogy a vizsgálóbizottság március 7-e körű: végzi be nyomozó munkáját. A moszkvai nyilatkozat szerint a szev-jjt kormány a keiló vizsgálat lefolytatása után megállapította, hagy a háború utolsó szakaszában a szovjet katonai attasé kanadai állampolgároktól titkos természetű értesüléseket szerzttt. amelyek azonban nem nagyon érdekelték 2 szovjet szerveket, mivel olyan techni kai adatokat tartalmaztak, amelyekre a szovjet hatóságoknak ntm volt szükségük, mivel a szovjet tu-. domány ezen s téren magasatb-rer.dü műszaki és technikai ismeretekkel rendelkezik. A kapott fei-vi''ágositások meetaíjlhatór: a radarról és az ?tomerőről szóló alapvető ismertetésekben és is?y nem is lehetséges, hogy ezen adatok kiszolgáltatása bárrr.ily veszélyt jelentett volna. A jegyzek eiienben felhívta a kanadai kormány figyeimet a sajtóban megindul: szovjetellenes hadjáratra. A jegyzék.-: február 20 án adták át a kanadai szovjet ügyvivőnek. •
Btdeautt szerint valószinf'' hogy el kell hasztani a májusra tervezett bekeértekezletet
f''árizfebruár 22
L> ideánk külügyminiszter tegnap Parii»ban agy sa;tóf*>gudason a/.í mondta, hogy az eredetileg májusra tfineutt békekonferencia e!halasztásától keli tartani. A halásztás fő-oka az Olaszországgal kötendő t*''-keszerződés késedelmes elkészítése/ A vitás területi kérd-aek mellet! a ftuhr- óe Raj 11»-v időkre vonatko/ó
tárgyalások még mindig kezdetleges áiiapotltan vannak. Keméli, hogy a s/óvetségesok ebhf«n a kéi-d«^l*m mev fognak győződni a francia álláspont
ix''íyyrs^jjéről.
A dortmundi bányaszerencsétlenség
Dortmund. februnr 22 A dortmundi robbanas következtében megindult mentési munkalatok tovább folynak. * Eddi % 58 embert sikerült felhozni a főid színére, azonban a fcihozotiak közül 10 meghalt. 415 ember még mindig bert-szorult az 1000 méter métyen levő tárnában. A tűzvész dúlta bányákban bcnnszoru''.t emberek közöt*. vannak az angot bányafeiügyelőség megbízottai is.
Lázadás Egyptonban
Kairó, február 22
A ma reggeli hivatalos köz lomé uv szerint tegnap dél óta nem volt lövöldözés Karacsiban. Angol eitőer-nyős csapatok ís vannak a riom-iróba küldött katonai alakulatokban. A lázadás az üzleti negyedet is elérte. Kalkuttában 50 katonai segéd-tengerész csatlakozott a lázadó fér-fakboz. Sitki r«asa figyelmeztette a kairói «zavargókat, hogv kormány a minden rendel kezesre álló eszközzel igyekszik rendet teremteni. Egyip-tomban a zavargások teljes mértékben megindultak, az angol kezelésben levő épületek közül sokat felgyújtottak. Megindult a fosztogatás is. A tüntetések alkalmával 17 ember meghalt, 300 megsebesült. Palesztinában ujabb fegyveres támadást intéztek több nendórőrszoba ellen. A iá-t foly amán a tüntetők kézigránátot és dinamitot hasznait ak. Kgy rendőr és «így féfelügytíló megsebesült.
Ember-szappan a nürnbergi törvényszék asztalán
.VUmforg, február 22 fctíríírnov a keddi vádanyag ismertetés.» alatt emberi tetemekből Készült szappant és emberekről lehasított nagy bőrcsikokat tett bizony itékul a törvényszék asztalára. Szmirnov két brit katona beszámolóját isme''tette*, amely szerint a námetek a daruiéi laboratóriumba
szállított rr.Vri tetemek! >ő! ««zap-pant gyártottak. A tanuk, akik kénytelenek voitak a hlxjrutóriumban
dolgozni. kijelentették, hogy az om-berből kéezuh szappant a lal>orató-riumr munkasok munkájuk kőzheti használták, <ie eladtak noiők* u dan /ágiaknak is. A danzigi fogyasztói.
igen jónak találták a/ eoiber-»zappant.
A eemet kezponti kormány feiáMitá sát csak a békeértekezlet iratárazhatja el Washington, febr. 22
Byrnes külügyminiszter egy sajtó értekezleten foglalkozott a németországi központi kormány kérdésével. Ebben a négy megszálló hatalom képviselői még nem tudtak megegyezni és ezen kérdér rendezésére csak a békeértekezlet folyamán kerülhet sor. Az Egyesült Államok egyik szövetséges javaslat mellett sem foglalt állást.
Ujabb tömegsírt fedeztek fel Bajorországban
ltodén-Badr*, február 22
A bajorországi francia megszállt«»! űveaetben Konstanzalól északra rheiiingen közelében iámét felfedtek eg\ tömegsírt.
A Sírban mintegy 20U bolttest íekszik. Különböző nemaotW-gu elhurcoltak voltak az áldozatok. Azért kei-ü''t k a föld alá, mert a hamvas/tó kemencék «zén hiányában nem tudták munkájukat elvégezni.
Budapestről jetentik:
Zadravetz püspök tegnap UH bírái elé
FirUnger csehsz/ovák miniszter elnök távirata ttagy Ferenc
miniszter eJnőkhÖz
Nagy Fcret.c miniszterelnökhöz Firlinger csehszlovák miniszterelnök a következő''táviratot küldte: Fogadja köszönetemet üdvözletéért és őszinte szerencsekivánataiért. Boldog vagyok, hogy ugy a magam, mint a cseh kormány nevében a legmelegebb rokonszenvünkről biztosíthatjuk és minden igyekezetünk arra irányúi, hogy _ közösen együtt működjünk a demokratikus Magyarországgal.
Beismerő vallomást tettek Lukács Béla és Hindy Iván
Lukács Béla, a MÉP volt elnöke nemrégen icorült a politikai rendőrség ke: ¿-be. A iMÉP volt elnöke vallomásaoar. kijelentette, ho^y az úgynevezett szegcdi gondolat hive volt, Horthy szf-kebb környezetéhez tartozott és a háborús erőfeszítés érdekeben a legerőteljesebb tevékenységet f:itette ki. A német győzelemben 1945 márciusáig bízott
Hindy Iván, Budapest védője és nyilas parancsnoka szintén bevallotta, hogy mindent megtett . a német győzelem érdekében, ő volt az, aki ragaszkodott Budapest védelméhez és az ő tinácsai alapján állították fel a magyar páncélos SS-h. dosztályokat. Érdemei elisméréséül vezérezredessé nevezték ki. A népügyészségnek adták át Hlndyt is, Lukács Báléval együtt.
Az adópengő árfolyama
A pénzügyminiszter február 22 én érvényes hatállyal az adópengő értékárfolyamát a következőképen állapította meg: 1 adópengő egyenlő 4.56 pengővel
A nepbiróság tegnap tárgyalta Fertőfehéregyházi László tanácselnök vezetésével Uzdócí Zadravetz István fasiszta püspök nagy érdeklődéssel várt ha Derűs és népelJenes bün-ügyét. A nép ügyészség vádirata sterint Uzdóci-Zadravetz résztveit a fehér terror lelki és szellemi alátámasztásában, vezetőszerepe volt a Kettőskereszt Vérszövetség és az Etelközi Szövetség nevű inkviziciós szervek működésében, cikkével felszántotta a magyar talajt a nyilas eszmék számára és a német bevonulás után egész főpapi tekintélyével a hazaárulók mellé állL
Hatszáz szeretetcsomag jön Angliából a támasz nélkül maradt dolgozó nőknek
Angliában a dolgozó magyar nők iőáes Magda kezdeményezeséiv a magyarországi dolgozó nők megsegítésére összegyűjtött^ pénzadományból nagymennyiségű ruhaneműt vásároltak és 600 azerotetesomagrrt máris útnak indítottak Magyarországba. Elsősorban olyan nőkön akarnak segíteni, akik férjüket elveszítették és minden támogatóé nélkül maiadtak, f
Az uj bérskálánál ügyiembe veszik a szakképzettséget
A Szakszervezeti Tanács főtitkára. Kossá István a miskolci vasmunkásszakszervezet gyűlésén bejelentette, hogv a most készülő uj bérskálánál figyelembe veszik a munkavállalók szakképzettségét is. hogy ezáltal megszüntessék azt a visszás helyzetet, hogy az egy üzemben alkalmazott segédmunkás és képzett szakmunkás vagy mérnök fiieiése között ezidőszerint semmi különbség nincs. < .
Z A L'' A
1946. február 23
Köztisztviselők csiládi pótléka személyenként 400.000 pengő
A Gazdasági Főtanács a drága-. sá-jfi nogőlyt a köztisztviselők és a tó/tÍ32tnselői illetmény hatálya alá eső sromélyek és családi j)ótlékot élvező eit''irjtagjaiknak ''egyenként •400.000 pcnc''dién állapította* meg.
Magyarokat telepit a cseh kormány Morvaországba
A csehszfovák kormány azzal a tervvel foglalkozik, hogy a Magyarországra át nem telepíthető lakosságot Morvaországba telepiti át a kilakoltatott németség helyére.
Megindult Svédországgal a táviró-forga/om
.Svédország és Magvarország között megindult a táviróforgalom. Táviratokat magyar, francia vagy svéd nyelven lehet feladni.
A dániai szeretetadományból
öt gyermekkonyhát állítottak fe!
A Dániából Budapestre érkezeit adomány feldolgozásara öt gyermek-konyhát létesítettek. Hármat I3uda-|josten és kettőt Budán. A konyhák felállítása Folvtán naponta ötezer gyermek iut ebédhoz. Azok a gyermekek, aüik délután is mennek iskolába". ebédet és uzsonnát kapnak. A gyermekkonyhák hétfőn niegkcz-dik ín ükkiesükét.
Nemzetiségi iskolák szabályozása A magyar kormány rendeletileg szabályozta a nemzetiségi nyelvű oktatás problémáját. 42 népiskolához van szükség délszláv nyelvű tanitó kiküldésére. Délszláv nyelven oktató tanítókban hiány nincsen. Az utánpótlás biztosítva van. A bajai képzőben már a helyi tantörvények alapján teszik le a vizsgálatot Pécsett délszláv tanítóképző intézet felállítását tervezik és itt a kővetkező tanévben már megindulna a tanítás.
Ki fizetheti pénzben a búzában
kivetett földadót
A hivatalos lap szerdai szamában kormányrendelet szabálvozza, iiogy* az a birtokos, akinek birtoka négy zetéinél kisebb, továbbá az, .akinek birtokáról szólö kataszteri bir-tokiv megsemmisült s igy * terJlet meg ivem. állapítható, de az egész kataszteri tiszta jövedelme öt koronánál nem több — a búzában kivetett földadót adópengó értékben Tizet hetik. Kz a rendelkezís vonatkozik a 45. évt földadóból még fö-icélló tartozásokra is.
Február 28-án megszűnik fizetési eszköz tenni a VÖros Hadsereg által kibocsátott pengöbankjegy
1946 február 28-án megszűnnek fizetési eszközi lenni a szovjet főparancsnokság áital kibocsátott bankjegyek. melyeket Magyarország ő-^z-szer. bankjai és fiókintézete} március 1. és 30. között teljes névét tékben kötelesek beváltani. A Ma«yar Nemzeti Br.nkkal egyetértve a szovjet főparancsnokság az általa kibocsátott összes bankjegyeket a Magyr.r Nemzeti Bankhoz beszolgá.-taijt, meiyet az teljes névértékben bevált
Hirdetmény.
Értesítem a város lakosságát, hogy a rendőrhatóság a kö''eli napokban lakás-beje:eniesi ellenőrzést tart.'' Bejelentőlap -szelvényei mindenki iansa maginál, mert az ellenőrzés során az! W keil mutatni.
További íeíhivom a tmtuta doncsok, ház »ondnokok, házme-^blzottik, há2fei-ctók hgye met. nogy z betüsorcs nyilvántartó könyvet fekte* sé* fel e- aat min-dinko: pontosan vezessék Úgyszintén arra is, hogy minden b2- és Uik&tözés jelentéséért a be- és költözöttel egyetem legesen.felelőíek.
A mulasztó.« kál szemben %a kihí^ási et-járást mieden esetben folyamatba teszem Rendőrkapitányság
Perelni kell a Drávavölgyit minden olyan kárért, ami a ki nem világított utcák miatt keletkezik
A Zala már többizber. foglalkozott azzal a feháboritó ténnyel-, hogy a Drávavölgyi Villamossági Rt. ?. város közönségévei kötött szerződésne-; fitiyet hányva, nem világítja ki. a mellékutcákat. Rámutattunk 2rra, hogy a gyenge lábon álló közbiztonságot nagyreszben ennek a ténynek köszönhetjük. Ma már a Drávavölgyi merészségében odáig négy el, hogy nemcsak a mellékutcákat, hanem Nagykanizsa egyik legfontosabb főútvonalát a Király u.cát sem latja el világítással, pokoli sötétségbe borítva ezzel a Kis- és Nagykanizsát összekötő életfontosságú utvonalat Kérdezzük, meddig tűri ezt még a város vezetősége ? •
Ma már n^rn jöhet aDrávavölgyí a?zal n mesével, hogy nincs bevétele, mert a város közönségének olyan számlákat prezentál, amitől minden dolgozónak megborsózik a háta. Remé''jük, hogy az uj polgármester legelső feladatai közé fog tartozni, hogy ezer. megbotránkozható nemtörődömségen segitsen és minden erejével odahasr-cn, hogy ez a sötét állapot haladéktalanul megszüntethető legyen. A város közönségével kötött szerződés előírja minden utcának közvilágítással való ellátását és ameny-nyiben a Orávavölgyi ezen kötelezettségének ejeget r.em tesz.
Négy évi börtönt kapott egy kanizsai fegyveres pártszolgálatos
A népbirósác: Arató-tanácsa tegnap tárgyalta Sáfár Ferenc nagykanizsai lakos háborús és népellenes bflnüsyétl Sáfár Ferenc fegyveres pártszolgálatot teljesített es egyike volt azoknak 2 veszedelmes nyilasoknak, aki munkástársait sem kiméivé, mindenkit kiszolgáltatott a zőldinges pribékeknek. Sáfár a Sörgyárból háronr munkást áilitott elő a nyilas-pártba,- ókik közül kettő csodával határos módon megszabadult, de a harmadiknr.k r.yoma veszett. Valószínűsíthető, hogy. megölték. A bizonyítási eljárás során tanuk vallották, hogy egy katonaszökevényt elfogott akkor, amikor már orosz ágyuk dörögtek Nagykanizsa határában. A katonaszökevénynek is nyoma veszett Valószínű, hegy őt is megölték. A per-peszédek elhangzása után dacára annak, hogy a tanuk egész serege vallott Sáfár ellen s a nyilas bűncselekmények legFulyosabbika, az elhurcolás ténye bizonyítva lett, a népbiróság mindössze négy évi börtönre és 10 évi politikai jogvesztésre ítélte. A rendkívül enyhe ítéletet a népügyész megfellebbezte.
Ugyancsak tegnap tárgyalta a népbiróság Német József csapi lakos népellenes bűnügyét. A biróság ez ügyben is több tanút hallgatott ki, akik bár igazolták, hogy Német József Csapiban fegyveres pártszolgálatvezető volt, a népbiróság a perbeszédek elhangzása után mindössze hat havi szabadságvesztésre ítélte. A népügyész ezt az ítéletet is megfellebbezte.
ugy egyoídaíuan megszegett egv szerződést, amelynek kóvetkezme-nyeit teljes egészében viselnie kell. Ezért filszólitjuk a város közön-séqéf. hogy bárkit a sötétségből kifolyoag károsodás er, azt haladéktalanul terelje b:roi utr3, mert meggyőződésünk, hogy minden olyan kárért, amely a Drávavölgyi mulasztásából származik, a vállalat teljes anyagi felelősséggel tartozik.
Felntvjuk a város polgármesterét, hogy rendezve a beszállásol! katonák-villanyáram - fogyasztási ügyét is. Lehetetlen állapot az, hogy a beszállásolt katonák által fogyasztott áram költségeit a lakó fizesse meg, holott azek az előírások szerint jóvátételi számlán kell, hogy elszámolást nyerjenek. Egy kistisztviselő vagy munkás nem fizethet milliós villanyszámlákat, ezt belátja mindenki, ctupán a Drávavölgyi nem, aki „áramkikapcsolás" fenyegetése mellett irga.matianul behajtja azokat az összegeket is, aminek kifizetése pedig — mint előbb azt már említettük — az államnak lenne a kötél essére.
E rendkívül fontos kérdés elintézését a város közönsége elvárja uj polgármesterétől és bízik abban, ho^y a legközelehbi villanyszámla fizetésénél már ezeket az ö.~sze^ekeí az állam fogja viselni.
I
Szérumot a sertéselhullás elien
A kisgazdák állattenyésztésének most a sertís az alepja. Sertésállományunk gyorsan gyarapodnék, ha a sertésvész ellen metz tudnánk védeni. A kitűnő szérumintézetek biztosan ható szérumot urának termelni, de már hónapok óta küzdenek a szétumtermeléshez szükséges sertések beszerzésével. Az utóbbi két hónap alztt úgyszólván lehetetlen volt sertést kapniok. A szérumot viszont csak serléscken lehet kitermelni.
Most a föd művelés Ügyi miniszter rendeletet adott ki, mely szerint szérumot a jövőben csak senések ellenében adhatnak ki az intézetek, pénzért tehát a jövőben egyelőre nem kapható szérum. A rendelet szerint 50 kg. sertéséit kötelesek a szérumintézetek egy liter sertéspestis-szérumot ki?dni." Már eddig is volt ilyen csere a gazdák és a szérumintézetek kőzött, de bár minden gazda helyeselte ezt az akciót, sertését nerr, akarta beadni.
A földművelésügyi miniszter rendelete értelmében ezentui csak az a község kaphat szérumot, amely a szérumintézetek részére szérumter-melésre sertést ad. Így a községek vezetőitől és a gazdáktól függ a község sertésállományának védelme.
. i
Analfabéta községvezetö ellenőrizte a falu jegyzőjét
A nagykanizsai népügyészséger tegnap hallgatták ki Zalaszentbalazs község nyitás községvezetöjét, Kiss Andrást. Kiss Andrásnak, mint községvezetőnek elsőrendű feladata volt, hogy a körjegyzőt ellenőrizze. A kihallgatás után, amiker a jegyzőkönyv aláírására kei ült a sor, Kiss András kijelentette, hogy tud sem. irni, sem olvasni. Ez a kis eset is jellemző a nyilas uralomra, i ahol a fegyver, a kegyetlenkedés volt a fontos és nem a betű.
Nagy válási hullám Bécsben
Az erkölcsök lazulására, de egyúttal a politikai felfogások változására jehemzö, hogy a mult év ju-| liusa óta Bécsben több mint 8000 , nő indított válókeresetet A legtöbb j közülük birodalmi némethez ment ; feleségül. Er.ek most a válás révén j vissza akarják szerezni osztrák ál-j iampolgárságuk2t-
— Pőviroxi művészek N»yykaaUiÁn.
• Fővárosi n-úi-éscek a Magyar Kommu-: nista Párt dísztermében szombaton d. u. j 5 órakorba vasárnap d. u. 3 órakor 2 órás i kabaré: rendeznek, melyre mindenkit sre-
reíette! elvárnak. !----
Sportrovat
NVTE—MÁV Előre 5:2 (2 :1)
Vasárnap sz NVTE mérkőzött a Székes-! fc hét vári MÁV Elórc csapatával Az eredmény 5:2 (2:1». Ftumbort biró jó! vezette a játékot és az NVTE megérdemelt győzelmei arató''.!. Az NVTE látszik, kezd a hullámvölgyből kifelé térni, p-dfc két. standard já''ékosuk, Németh ís Stmsi sérti ésük miatt nem játszhatnak. Az NVTE teljes Siivvel és a rejr? Jc''kcsedésse! játszóit a kék-fehér színekért Zaián ma országos viszonylatban is elsőrendű kapus, de könnyelműségével osztályzatán ront. A csapat jobb része a támadósőr vo?tf A MÁV Elóre még niccs kel ló edzésben, dc játékán megérzik a nyugodt, szép |áték. Ha az Előre csapata igy egyfl t marad, elsőrendű kis csapat le.<z belőle, (hí)
Barcsi MAV—NVTE meghívásos ökölvívó versenye
Az NVTE ökölvívó c-apata vasárnap délc''ótt 11 órai kezdé sei a Kommunista Párt (volt Kaszinó) na^} termében vivjj hasz-szu p:henó után eisó"komoly rjjry versenyét a Barcsi MÁV ökölvívó csapatával. A Barcsi MÁV Kapocs: I. és Kelemennel, akik a Magyar Válogatott csap-ítnsk tagjai, igen koaioty ellenfél es rag von kemény csapat az egész együttes. A ml csupstuolc még nincs összeforrva, mert sok uj versenyzővel keil póiotni a régi versenyzőket. De bizunk ezekben a versenyzőkben, mert Igen komolyan készülnek a vi<szavágóra. Ráct—Szekszárdi-Bük; régi rulinos ver-. seny?ők, a többi hatadó és kezdő, de már Barcson dö-tetlert ért ei ez a ¡eíkes csa pai. Bükinek a nehézsúlyú Kapocs: L lesz az ellenfele és igy a két szívós kemény-ve s«ny7Ö óriást harcot vív majd a győzelemért. Sajnos, r.em tudunk nagyotb helyiséget biztosítani a versenynek," de mindent elkövetünk, hogy minél löbben üzür tolhassanak a hazai csapatnak.


Felhívás
a nagykanizsai földhözjuttatottakboz.
Felhívjuk a nagykanizsai Földigénylő Bizottság által fö''dközjtx''tatottakal, bogy az eredeti Földigény ló Bizottság javaslata alapján történt teljes mértéke juttatást elismerő igazolványok kiadásának megbeszélésére t946. febtuár 24-éo délelőtt 10 orakor a Gazdasági iskola (Ady Ecdre-ut 74/a. alatt) termében megjelenni szíveskedjenek. FIMfffeyl« Bizottság.
— A MeteoroUgi&i inté-set jelenté»*.
Várható időjárás péntek esüg: megélénkülő északnyugati szél. felbóátvonalá''otr, több helyen hava-^ás, hózápor, esetleg rá-poreső. A hőméríeklct sü''lycd.
— A KOXSx bekapeMtótlik • ráros liiit-ellátásába. A KOKS^ füszersrakosztáiva felhívja tagjait, hogy a vátos lakosságának list-tel való ellátásába a mai nappal bekapcsolódtunk. Ho; y ezt keresztübihesiük. zsákokra van szükség Felhívjuk a szakosztályunk tagjait, hogv minél több zsákot adjanak le Kreft józse''f elosztónál.
— Felhhrá«. A Szociáldemokrata Párt felhívja tagjai», hogy t hó 24-én, (vasárnap) fel 3 órakor taggyűlést tart. Tagsági könyvét minden*i hozza macával.
— A KOXSx folyó hó 23-án tartja a farsangi szezon egyetlen zártköiü táices-télyét a Korona étterem helyiségeiben. •— A rendezőség eruton bkja meg"ta^jai:''és azok vendégeh.
Hirdetmény.
A lisztjegyek 5 ö^ *7ámu „ÁK ltS2t"-szelvényeit be lehet vál''ani 50 dbg. finom-
lisztre.
292
PolgirmMtar.
APRÓHüBOETÉSEK
Főzni tndó mindesett magas fizetéssel felve>iek. Kemény, Ország u. 75. 287
Ji anyjgöbémet elcserélném lóért vagy fiául tehénért és 3 drb. ma''.2cot üszőén. Nagyrécse S sz.___291
Burgundi répát, szénát, szalmát, szecskavágót. korpát Teszek éleleméri és süidők-ért. Rákóczy-atc» 81. 292
Z^íJi poUiShei napilap «a: rXIzSft2dasá|l R. T. «-»syksnizw'' Szerkesztésért és kiadásért Wsl Stsczs isa».
.Vvom-lott t «Köngazdasési R. T. Njwj nvr»dáláh*r NayykznírBÜ
Nyo-a^.it felel: Zalay Károly
SI.
Nagykanizsa, 1946. február 24. vasárnap
Ára 3000 pengd.
í
Demokratikus politikai naplap.
?zerke«zti: Ba-cre Jenő főszerkesztő. .
Szerke«¿tAsAg és kiadóhivatal: Fő-fit 5. czárn
T?>!«v?-fv


Vasárnap lesz a Kommunista Párt megyei konferenciája Zalaegerszegen
Xagv napja ta>7. vasárnap a zala-vámj''gvpi Magyar Kommunista Párt srnnr/eí^mek. Ekkor tartják Zala-ege: szewn az első szab:.u megvei konferenciát, amelyen Kákosi Máivá« !n>n iszetrehv''íkly^lyeUes, « párt főtitkára tartja, min! /.ala vármo^yv) képv»?«!ője. j>olitikai bitszám Dióját. A iwlitikai l©Számoló elé az országban nagy érdeklődéssel kiintenek, mert minden valószínűség -/érint több olyan kül- é- belpoli-ii!:''ii kérdésben történik nyilatkozat. áfj.oIvról eddig a közvélemény tudomást nem szerezhetett. Rákosi Mátyás nagy lx»széde után a .nárt-szerwr/etek ismertetik a megye ncly-rjotét, feltárják a Jajokat és Indítványokat tesznek 3/ok orvoslására. A Magyar Kommunista Párt nagykanizsai s?aerveneT«''r hat tag képviseli :t konferencián.
Lapunk munkatárs.» beszélgetést ^Kvtátott Hog>i János pártthkárml. rskí a konferenciával Kapcsolatban kövefkezől:rl mondta.
• Mint már azt a január 27-én inpjukhan megirt cikkemben kifejtettem, a megyei konferenciának hármas céija van. Az egyik: uártunk \ezén\nok, Bakos í Máty ásnál; nagy }>oJitikai boszédéU51 leszűrni mindazokat a tennivalókat, amelyeket'' a megyében a nép felemelése érdeké-ben - hasznosítnatank. Másodszor: fe] tárni mindazokat a bajokat, amelyek a mcgvéboi) ugy politikailag, mint''gazdaságilag mvtatko*1 nak, javaslatokat tenni, hogv oz?k a hajók #''*s hibáik megszüntet Iv-tők gyeriek. Harmadszor meg kell találni aroköt az eszközöket, amelye* a iegliatásosabbjknak mutatkoznak ;: j.¡ervében tömörült reakció leküz-
— Meg keÜ jegyeznem. — mondta a.jrárttitkár — hogy a konferenciát töob hónapos ^kemény munkával készítettük dó fe igy annak pro~ grammja rendkívül tömör. Mint azt megírtam. ez lesz a magyar népi köztársaságnak első megyei szahad konferenciája. ahol rámutatunk a Magyar Kommunista-Part által már elvégzett liatalznaó munkára és iyánvt szabunk a még elvégzendő tennivalóknak.
Magyarország tízmillió dollár kölcsönt kap Amerikától
Rákosi Mátyás Zalaegerszegen politikai beszámolót tart a Magyar Kommunista Párt megyei konferenciáján
Truman távirata Tildy köztársasági elnökhöz
Nagy FVeno miniszterelnök elnökletével tegnap minlsztertanáoa volt. Oltovinyl lmr*f a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Washingtonból kapott távirat alapján közölte a miniszterelnökkel, hogy Magyar-orizáa 10 millió doHár kölosönt kap az amerikai hadsereg volt hadifelszerelésének megvásárlására. A kölcsön 30 év alatt fizatendó vissz*. Abban« hogy Magyarország ezt a kö''oaönt magkapta, nagy rész* van a Sohoenfeld Arthur vezetés« alatt él''ó amerikai követségnek. A minisztertanáos elfogadta a honvédség és a közigazgatás körében szükségessé vált rendelettervezetet. ''
Truman, az EgyesOlt Államok köztársasági elnöke táviratot Intézett Tildy Zoltánhoz: Truman elnök köszönettel nyugtázza a magyar köztársaság elnökének február 2-án kelt sOrgönyét, amelyben arról adott értesítést, hogy e Magyar Közféraasig.elnökévé választották. Engedje meg, hogy magas méltóságához e legjobb kívánságaimét fejezzem ki és biztosítsam arról, hogy az EgyesOlt Államok népe és kományj melegen viszonozza a Magyar Köztársaság elnöke áltat kifejezett jószándék megnyilvánulását
Tildy Zoltán köztársasági elnök tanulmányozza a Szociáldemokrata Párt, e Kommunista Párt, • Független KNgizdpárt, a Nemzeti Parasztpárt Javaslatait, hogyan volna lehetséges, hogy az ország nőrmátla pénzügyi viszonyai visszatérjenek és a munkabéreket hogyan lehetne egységessé tenni. A javaslatokat azután a-Gazdasági Fötanáos fogja letárgyalni és a tárgyalások eredményeit e közféntaségl elnök elé terjesztik.
Molotov vendégül látta. a perzsa kiküldötteket
Monzkva. február A moszkvai rádió jelentése szo-; int a" Moszkvplian tartőzkíKtó j or-zaa ^ delegációt Molotov vendingül látta. A vendégek között volt a washingtoni angol nagykövet is.
Albn herceget, Spanyolország volt londoni nagykövetét Franco megfosztotta áJIasáici
, JIiKlrúl, február 2S
Egységfront alakult spanyol mo-íiarcHisíákból és ksrlistákból Franco megbuktatására. A kanlisták az a oart. amelv nJm ismeri el Don Jüant •rónkövetelónok. de -Xavér BoiwImm herceget jelölte a tróma. A két család között o villongás év- . »zá.-i«lö? és a^ilrói eted. hogy ki lé;>-jen trónra VII. Ferdinánd spanyol ki rá Ív halála után a család tagjai közül. Nagyjelentőségű tárgyalások indultak liie,'' Lisszaljonban a két párt tagjai köpött, mert egyre több n-og keresés érkezik, hogy Franco tálornokkal lehetetlen az; együttműködés ós közös föllépésre van szüless*, hogy előkészítsék az utat a király-ág számára. Madridból jolen-tik, liogv Franco tegnap este megfosztott két képvÍ3oíót állásától és .» kortez hat tagját, akik hűséget fogadtak Don Jüannak, megfosztotta állásától, ezek között van Alba har-ceg, volt angol nagykövet.
A ¡»árizsi Tiemzctgvülésen tegnan nagy fclliál>orodássaf tárgyaltak SÍ sj-MU!vol íe.mblikánus kivégzését és a i»ártok követelték a .diplomáciai viszony azonnali megszakítását Spu-n>o! országgal.
Leverték, az indiai flottalőzadásl
. London, február 23 Az indiai flottalázadás ma réggé i véget ért. A lázadók kezére kelült valamennyi hajó megadta maiját. Bomhaybán a brit tengeri fő->í.ú1ir/:á"dá j ma''reggel 6 óra 15 pereikor kapta meg a bizottság jelént étéi, Vgy a lázadók megadták magukat. Az ötnapos flottpsztrájk megszűnését egösz napi tárgyalás előzte mevr. A nap folyamán ujabb brit csapatok é- l>ombázó alakulatok érkeztek líombavha, molyok elvonultak a vá-¡''u- fe -:;. A Várost jwianesnokló angol tábornok proklauiációban fordult a iázadókhtXí, mondván, hog>" az angol légie őnek módjában lesz minden eszközzel a lázadást elnyomni. Az indi^__ függetlensés:i mozgalom vezére fegyverletételt ajánlott- a lázadóknak. Icy az egész rtapi lázadás lövöldözés"" és rablás után az éjszaki Boü''íbavbeh nyugod-
tan telt el. Az eddigi jelentések szerint 50 ember megnalt, töbl>száz megsebesült, a sebesültek között van 127 rendőr is. A zavargások súlyos károkat okoztak a brit kormánynak. A * kormány ^ birtokában lévő több épületet elpusztítottak, kilenc áliamí raktárat és öt bankot felgyújtottak. Attleé angol miniszterelnök az angol alsóliázbiui nyilatkozott uz iud''iat liclvzetről és a f -lt ''-telnélküli m-''g-adást kivúnta. Angliának elegendő haderő áll rendelkezésre a lázadás elfojtására. •
Borzalmak a nürnbergi* tárgyaláson
í\nr,>hcsg.'' február 28 \ A német háborús fóbünösök eiloni bizonyitékoklioz az utóbbi najwkhan két r-z. fir, tls''y.o- dokumentumot latoltak. Az egyik- Ilimmlar ^oktató-filmje . Ebl>öi a gyilkosin.L^ok me-g-tamilliaíták: miképpen k.-Il az álci«>-/í>tokat ug> megölni, hogv a ruhájuk használható legyen. A fijm a szc-lenesít lenek mezítelenre vet kózuté-S.''t tartja ^legcélszerűbbnek*. A másik adat Spanner tanár szappaníő-z«''*í receptje, amelyet ,á danzigi g>árban találtak meg,-ahol a meg-oítek zsírjából készítettek szappant.
A tanár részletesen leírja a ¿g^''ár-tási mótlotc és felbivja a figyelmet arra. hogv '' -ajánlatos az emberi zsiradékból készült szappant illatosítani ...<-. :
A maláji tigrist felakasztották
„ • Tukió. íobruár 23
Jauiasita tábornokot, Malája tigrisét, mint háborús bűnöst ihmila-lan felakasztották. Jamesita japán tábornokot a nemzetközi hiróság bűnösnek találta. Az elkövetett attroci-tásókban mintegy 100.000 embert fosztott meg ólótétöl,.
Oroszul tanulnak — Angliában"*
London, február 23
Az angol közöktatásügvi minisz-tárium minden erejével olőst^iti az oitisz nyelv, művészet, tudomiinv <"-s töj-ténelom tanítását angol iskolákban és kollégiumokban. "Ebben a tevékenyegében a külügyminisztérium le támogatja, mivel a két ország közötti ''megértés annvira fon-toa, hogy az ehhoz vezető kulturális kapcsolatokat ki akarják mélyíteni. Az oroszul tanulók eddigi csekély száma az utótobi időben rohamosan növekedett. r
45''io-os csecsemőhalandóság Budapesten

liáránvos Károly közollátiisí miniszter közölt? a főispáni éi*tekez-ieten,'' liogy nagjTi^.érráchen fokozz^ ;» mezőgazdasági é> iwri árucseií»<: forgalmat. • A legutóbbi, összeállítás szerint már három milliáwl éhtékü IkV» textil, üveg és poroellán árut .''•s mezőgazdasági i íkkekit szílllitott falura, hogy csőrébe mezőgazdasági terményeket kapjon. A ''fővárosban százalékra emelkedett a csecsemőhalandóság. ezé»-í mindent meg kell tenni a tejfdliozatal fuki*is/u-.i.
Magyar országot meghívták a genfi
nevelésügyi világkonferenciára
BudapestrőlJ-ftfentik:
Ha visszakapjuk a németek és nyilasok áltat elrabolt javamkat, az ország rövideden talpraá''l
v^zükíisit"'' Árpád, n Szociáldemokrata Páll főtitkára nyilatkozott az United Pross budapesti tudősitójá-!•.''•.k Magyarország jx>!itik-.»i és gaz-disági tiols z^térói.
— Politikai szem(icshtból a helyzet a legjobb reményekre iogosit. Ilyen íö''iéletes <>ss/.haii»í Magvaiors/cágon nK-g soh.vom voit. Magyarország katasztrófái is időszakában kerültünk az «rszág élvtrc és mindent megteszünk, hogv á saját orőnkből kenü-jünk ki ebből a nehéz helyzetből yí mindent elkövetünk nz oc>stez és Co.nzetközi szolidaritás ajwlására. \''zy kerültünk összeköttetésbe az'' ''^-^íTIt ^.-val. Magvamrszág azt sze-;cT77y>|ia !v»m kellene segélyre szorulni. hanem'', visszakapna azokat a javakat, melyeka németek és nvi-!::<.''k elraboltak az országból. Ha exek.''t a javakat visszakapjuk, az ország rövidesen talprí«áll. A rang\-ar r.Oy telítve van munkakedvvel, szor-''/a.ommal és munk^készséggol. Ma-gyan.rszág jószomszédi " viszonyt aitar fenntartani a, világ minden részével, bogy megtalálja az élat leluítőséüroit vr- tnim''l előbb fel tudja építeni Magyarországot.
Sztálin napiparancsa a Vör6s Hadsereg 28. évfordulóján
Ma''van . a Vörös hadsereg mog-születéséivek 26. évfordulója. Sztálin, generálisszimus ez alkalomból napiparancsot adott ki, melyben a következőket mondjat A Vörös Hadsereg erejének- teljében a németek és a vele szövetkezett hatalomra törekvő nemzetek fölött aratott győzelmének dicsőségében ünnepi. Ezt évfordulót olyan körülmények között ünnepli még, amikor a nagr győzelem után/őrt kell állani a Szovjetunió és a szovjet m biztonsága fo''.ett IviztoKítaní keli hazánk határait bármilyen -fajta ellenségéé tá~* lúadássál szemben. tw
üveggyárat létesít a Weisz Man fréd-gyár
A csepeli Weisz Ma ifréd-gvár }mda{íest üveggel való ellátásira üveggyárat -épít. Az üvegolvasztó ketiicjncék csaKnem teljesen elkészültté és márciusban megkezdik ez üzem bel uí iyezce üköt.
Február 2B ikán a lebélyegzett 100.000 pengős értékét Veszti
llletékos helyről felhívják a kö-zönsécot, hogv a bélyeg jeggyel ellátott" 100.000 poujősökct csak fob- ''
A genfi ncvelésüg}*i világszervezet meghiviji a világ pedagógusait m* márciusban tartandó nevelésügyi Voníervnciára. A közoktatásügyi rni-nisztériumban arorsziígra vonatkozó jelentést :mar összeállították é> a magyar kiküldött a genfi- kon-feiencián be .''oirja azt mutatni.
,uár 28-ig fogadják el ftN pénzintézetek becserélés végett. Február 23-a «tán sémikén fizetésre uem lehet felhasználni és nem lehet törvényes fizetési eszközre áteson''ini. *
Az adópengő árfolyama
A pénzügyminiszter február 23-án érvényes hatállyal az ?dőpengő ér-tékirfolyamát a következőképen állapította meg: 1 acnpíngö egyenl; 5.39 pengővel.
Párt közi konferencia tárgyalja a demokrácia védelméről szóló törvényjavaslatot
A nemzetgyűlés közjogi és alkot-•mányjogi bizottsága kedden kezdtetárgyalni a demokratikus államforma és a köztársaság védelméről szőlő törvénvjavaslatot. A bizottság ülésén azouGan a pártok felfogásai között eltérések mutatkoztak é- ezért a bizottság ugy határozott, hogy a flemokráeta védőiméről szóló törvényjavaslatot [jártközi konferencia .vé terjesztik. A pártközi konferen-•iát tagnap délutánra ösezehivtéké
Ausztriában örömmel látják a zsidók visszatérését
Figl osztrák miniszterelnök az angol rádió jelentése szerint az angol-amerikai palesztinai bi20tlság kérésére válaszolva kijelentette, hogy az osztrák kormány éppen olyan őrömmel látja az elhurcolt és elmenekült ausztriai zsidóság visszatérését, mint a keresztény osztrákokét.
Zalába és Baranyába 2000 gyermekei és 500 terhes anyát indítottak útba Budapestről
Budapestről<o$ja reggel 40 személykocsiban két vonaton Zalába és Baranyába ismét kétezer gyermek és ötszáz gyermeket váró anya indult el, hogy vidéken nyerten elhelyezést. A kormány részéről .a fellobogózott Keleti pályaudvaron a miniszterelnök és'' Gerő Ernőné miniszteri- tanácsos jelentek rae?. A miniszterelnök rövid beszédében azt mondotta, hogy amikor látta Nagy-Budapest élelmezési nehézségeit, azt gondolta, hogy e nehézségeket le ke''.l gyűrni. A magyar parasztsághoz fordultunk, hogy fogadják. be magukhoz a gyermekeket és a gyermekeket váró anyákat. Ennek sikere volt és ehhez az akcióhoz csatlakozott a főváros, az Aciio Caihotica, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, a Nemzeti Segély. A gyermekeken és'' anyákon keresztül szeretnénk üzenni a magyar parasztságnak : nagyon hálásak vágjunk, hogy a magyar vidék nem zárta el útját a fővárosi gyermekek és a gyermekes anyák elől. Az igazi egység az, amikor példás összefogással segítik és támogatják egymást. A miniszterelnök és kísérete ezután megtekintette a fűtött vonatot, amely orvosi kíséret mellett vitte videkre a fővárosi gyermekeket és anyákat.
Betörések
A nópügyészség vádiratot adott
„Szittya" Szabó Gyula ellen
hírek
Ismeretes Nagykanizsa közönségo e''őrt. hogy Szaik''»"Gyulát, a r.Sziltya" fatelep tulajdonosát rövid internálás után szabadlábra helyezték é-- a néj>-ügyészs>g a nép ellen elkövetett bünMolekménvoicrt elévüv? címén r.em emelt vádat. A népügyószségtól :nert értesülésünk szerint azonban v í''jabb adatok merüllek fel Szabó S;uvuia tevékenységévei kapcsolatban. >Iegáilapitást *nvT;rt ugyanis, hógv az elkövetett cselekmémek nemcsak népoilenes. . dc* :i háborús bűntett cselekményét is kimerítik és mint ilyen nom* évült el. A nagykanizsai népügyészség ezen ujabb állásfoglalását az igazságügyminiszter is algáévá t.ítte. ahova az iratokat felterjesztették. Az érdekes jogkérdést tartalmazó ügyben a népűgyész-ség rövidesen elkészíti a vadiratát.'' A megtartandó népbirósági tárgyalás elé ez igazsácügyminiszt''rium is érdeklődéssel tekint.
lapunk munkatársa kérdést intézett az ügybon eljáró népüs^ész-l>ez, akitől az ügyre vonatkozófag a* következő felvilágosítást kapta:
v - Minden nagykanizsai tudja, hog> Szabó Gyula volt a legelső,
A szezon efső nagyszabású hangversenye Nagykanizsán
A Zala közölte, hogy február 25 én, hétfőn a Szociáldemokrata Párt nagytermében tartja a Nagykanizsai Ének-és Zeneegyesület egész estét betöltő nagy zenekari hangversenyét A hangverseny pontosan 6 órakor kezdédik. Kzt'' raegeiőzőieg déiután 3 órakor nyilvános főpróba keretében a tanulóifjúság részérc lejátsszák az esti műsort. A műsor a következő számokból áll:
1. Mozart t Titus nyitány.
2. Grieg: Peer Gynt, szvit.
3. Mendelsohn: Zongoraverseny.
4. Sinding: Tavaszi zsongás.
5. Kcdály: Háry János, közjáték. Jegyek Tűtlő fényképész, Ladecky
hangszerkészítőnél és a zeneiskolában, délután 6 órakor a Szociáldemokrata Pártban kaphsíóK
; i
Nagykanizsán is megnyílik a dolgozók polgári iskolája
A vallás- és közoktatásügyi mi- ■ niszter ur a nagykanizsai állami polgári fiúiskolában engedélyezte a j dolgozók polgári iskoláján?Jc meg- \ nyitását. A felvételre jelentkezőket l kérjük, legkésőbb hétfőn, febr. 25-én i d. e. a polg. fiúiskola igazgatói irodájában a felvétel céljából tnegje- ! lenni. Uj jelentkezőket, férfiakat és j nőket, február\25-én még elfoga- | dunk. Igazgatóság.
Az éiszaka ismeretlen tettesek betörtek Wimmer György Szabadhegy 27. számú lakos istállójába, ahonnan úgyszólván minden vagyonát képező egyetlen tehenét elvitték. Ké- ; _ sőbb a tehenet levágva megtalálták Nagykanizsa határában, de combjai és értékes egyéb husrészelt elrabolták. A rendőrség eréíves nyomozást inditottt
Ugyancsak ismeretlen tettesek tegnap éjszaka betörtek Máté István Szabadság-ér 22. sz, alatt levő raktárába, ahonnét komoly értékeket raboltak el. A vizsgálat folyamatban van.
A politikai rendőrség hirei;
Megverte az amerikai pilótákat
A politikai rendőrség ma inter-'' nálta Takács László Palin-kámáncs-pusztai lakost, aki a háború alatt kényszerleszállást végző amerikai pilótákkal kegyetlenkedett, azokat össze-vissza verte és átadta a hatóságoknak. Egyéb nyilas bűncselekmények is terhelilclelkiismeretét. A vizsgá''at ellene folyamatban van.
Orizatbe vették Garab Gyufa volt esandőrszázadost
A politikai rendőrség feljelentés alapján őrizetbe vette Gaiab Gyula volt cscndírszázadost, jelenleg a városnál szolgálatot teljesítő ideiglenes hivatalnokot, akiről bebizo-* nyosodott, hogy az internáló táborba bement két SS katonával és a nyilasok által ott fogságban tartolt dr. König József fogorvost megzsa-
oki a nyilas eszmét Nagykanizsára hozta. Vitathatatlan. hogy az ö num ká.-vsága úttörőként í»zeryj»el és ó volt az. aki a szervezési munkálatokat megkezdte. Hosszú ideig kizá rólag ennek szentelte minden munkásságát''. Az sem vitatható, hogy Szabó Gyulát az áJula létrehozott j ug;. kanizsai nyilaspárt juttatta 1» a városi képviselőtökt ület he. F. yxt-ziciöja révén sikerült megf''ieio ösz-szeköttr.tésebet ''szeiezníe és mikor anyagilag megerősödött. illctvo már megtalálta számításait, akkor otthagyta a pártját.
--- Természetesen az általa I Vtre-liozott nyilaspárt tagjai, amikor látták vezetőj ük hűtlenségét, ellene fordultak. Igy lett "Szabó Gyula a nyilasok ellensége. -Kz azonban nem menti ő> fel suV.os büntetőjogi felelőssége alól, mert ennek a békés városnak megfertőzésében. az ó munkásságának oroszlánrésze volt. A lavinát megindította, &n:it megállítani már nem lőhetett. Jöttek az utódok: Fidor György,;Szcrecz László, I/m-sryel .láno.-> éb társai, akik Szabó Gyula áltai elvetett mag zöld hajtásain nőttek ki e város hóhéraivá.
rolta. — Miután Garab Gyula azt vallja magáról, hogy ő nem épelméjű, a politikai rendőrség ugy határozott, hogy rendőrorvossai megvizsgáltatja Garab Gyula elmeállapotát és csak a vizsgálat után dönt sorsáról.
Csütörtökön tartotta a Szltö első ifjúsági napját
A Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom tisztújító közgyűlésén egy határozati javaslatot fogadtak el, amely rendszeresíti sz ifjúsági napokat. A vezetőség ugy határozott, hogy minden csDlörtökön tartja meg az ifjúság összejövetelét.
Csütörtökön volt az első ilyen összejövetel, amelyre a SzlM tagok majdnem teljes számban megjelentek. A programm zene-, ének-és tánc-számokból állott. Stádinger István párttitkár beszéde vo!t ?z est kiemelkedő pontja. Ismertette az osztályharc szükségességét, a magán-és köztulajdon mibeniétét. Az érdekes kis előadást nagy lapssii fogadta az ifjúság.
Sportrovat
Vásárnap d. e. II órakor BHÁV-NVTE ökölvívó-mérkőzés,
Kicsi lesz a tetem. Oriáii az érdeklődés a vasimap! ököirivóveroeny iránt. A szurkolók tömege már előre jósol eredményi sz egyik misik versenyző javira reg)- kárára. Pedig ez még kora; dclotf, mert min den a szomóban fog eldőlni, Mindenesetre *észtt''túnk és nagyon jot jön a „hazai" sxurkoíás Javunkra At eseti''.ges győze''ern kemér.y cd:ésü:ík gyümJIcsc. Vercscjiünk pedig balszerencse, a^.it n i u^y veszQak, mint * gj-óíe meL Mer: e vereséget a g>ára nem tudja e.visclrj. De m^st hová tegyük a tCmCRet, mert btzoay a helyisig e ci''.ra igen kicsiny. Pénztár rrár vasi/nap repcéi 9 órakor refldelkezéséic áll a t. közönségnek és ajánlatos a jrcyei rö! mir a reggeli órákban gondoskodni.
Megindulnak a bajnoki küzdelmek Vasárnap, 24-ikén Kezdik az idei baj-neki mérkőzéseket Két csapatunk már most indui, mlg a harmadik csak a jörő vaiiicap. A MAORT Lovásziba ax ottatri MAORT hoz, m:g az NTE Ksposvárra a KMTE-bcz megy bajnoki mérfóiéi.re. A Vasút szintén nem lesz itihon, Székesfehérváron játszik a MÁV E őrév.i. Így c ak a MAORT II. ós a Va ut II. játszik barátságos mérkőzést 3 órai kezdettel a Vasutat-pályán
A Zala eru-sütese szerint két kitűnő játékost szerződtettek Nagykanizsára. A volt Zrínyi játtikosát Csön^it a MAORT. mig Karocot, a kaposvári Rákóczi lapufát az NTE szerződtette. (A/.)
m
A-C
VI
— Halálozás
Julál; István folyó hó 22-én nveg-balt. Temetése foíyő hő 24-én dél- f után f«;l őiéjA- órakor le«z a kiskanj- . /sai tornotőben.
— Ntgy sikero volt a vendéglős- • hátnak
A tegnap í^to a Korona miíryter- -i méton megtartott vendt-glős-bál két-aégtelen az idén}'' egyik legjobban „f sikerűit muiatsíu^a volt. A gyönyörűen feldíszített termet a mulatói vágyó közönség «telioeón mogtölíótte. A kitűnő békebeli hangulatot a Pén-zes-vendégfő els<">rondü konyhája és j italai emelték. A rendezőgárda ki- ■ leti magái*rt, ami abból is Játható '' vx>lt, hogy a mulatság minden ioei- * «iens nélkül a Ingjobb hangulatban kivilágos-kiviirradtig tartót:."
-- A 2!eteo.-c''.cfi>i iatexsl jdedése.
Virható idó;ár;s wembat estig: minikéH észak nyugi ti és ryugíti szél, ftíhőitrocu-lásotí, :obb helyen zápomerü hannás va.y ziporeiö e* havascső. Eiős fcjsza»ai faf''y. A bőméi sittet a!:g változik
— A Magyar Ssovjet Bfivel24é«i Táxu-
%ég ragyka-.izs:: csoportja 1946. tébnár 24 én, vasárnap ücle:ő:.l 11 ótakor a Kommunista Párt fü''ört dísztermében Usitajttó . gyűlést tart. Agyülés ügymínete: 1. A le-mondo''.t elnök helyett'' uj elnök és tisztikar megválasztása. 2. Titkári beszámoló. 3. Indítványok tárgyalása. Kérjfik tagjai kaf, teljes számban jelenjenek meg, boor az uj bsztikar rau-.katervezetét és kö tség-vetését elkészíthesse. A üsztujitó gyűlést okvetlen megtartjuk. Vezetőség.
— Főtíxou műréwek Nigylulnk
Fóvirosi mövészek a M»gyar Komac-nista Párt dísztermében szombHon d a b órakor és vasárnap d. u. 3 órakor 2 órás kabarét rendeznek, mélyre mindenül ut-retc''.tcl elvimak.

Postás iabdaruQÓmérkőzés 1
Vasárnap dólelő:t 10 órai kezdettel* ! Nagykanizsa 1. és 2 sz. postaíuraUlok között nagy labda:u^ómérkőzis lesz t Vasutas pályán, mindenlci ott Icsyea.
m ■

Felhívás
a nagykanizsai földhözjattatottakte. }
Felhívjuk a nagykanizsai Fökligénylő O- \ zottság állal földhözja''tatoUakat, hogy B eredeti Földigényiö Bizotuág javaalát alapján történt teljes mértékű juttatást é-ismerö igazolványok k.adásának megk-szélésére 1946. február 24-én déielóU 16 : órakor a GizdasáJ Iskola (Ady Endreit 74/a. alatt) termében megjelenni «jm-kedjenek. F52dfgényl6 Bix^áf.
Hirdetmények.
A N. M. Ur 210.761/VII. 1946. s*. m- í detete alapján a hazatérő deportáltak, zz+ \ neköltek, nadifoglyok hatósági orvosi rtzr gáJata kötelező a hazaiéréskor. KŐtdoS az elbocsájtó táborokban és ba ez om ; őrt ént volna meg, akkor jelentkezést« az -illetékes hatóság» orvosnál. 296
Zala vármegye alispinjának renddete ; alapján a Jak^bkuti-utca 59 sz. istállóbss j elhelyezett selejl kant folyó bó 26-án d t : 10 órakor a belyszinen tartandó nyilrásoi ''■ árverésen e''adom.
297 Polgármasff. ;
APRÓHIRDETÉSEK
Ffixái tudó mindenest magas iizetésttt felTwwk. Kemény. Ország-u. 75. 287
Príma fajalaát -.dnék kocsiért vagy szerszámért. Cím a kiadóban. 2» ;
Téfla kapható pénzért va^y bárrsihiB • •
terményért. Hofer Szentgyörgyvárí-gt3- 296 :
Angóra nyúlszőr felfosiaát vállal}«k. -
Légrádi, Ady Ecdre-ut 18. ■ 2» j
33 éves özvegy iparosember házastáfMí keres. Magáboz lilő kedves alacsony, gye»-glbb, tisziméges gazdálkodó nőt, aki saját -otthonéban keresi a boldogságát, ti«*» ;; életű, r. k. vallása férfi melleU. Vagvoei nem keresek, házam van. Aki ugy érzi, bátran keressen fel. Cűn & kiadóban. 300
. ZALA politikai napilap
) tfitdja: .Klzfaxtesáii R. T. «»sykailm4 Szsrkmtéaért ¿a kiadáíért f»UI Bsaazt J«ai
{ Nyomtioa a »Közgazdasági K. T. Na|r
I
iaatcss" oyctadájábtn Nagyiatós» Nyomdáért felel: Zaláy Károly
Nagykanizsa, 1946. február 26. ksdd
Ára 8000 pen(6.
Demokratikus politikai napilap.
Szerkeszti: Ber.ízó Jaa£ f ¿szerkeszd.
.^xerkecxíöség és ciadúblvntal: F^aí^?. *aAc.. Teleli»: Ri.
njp

jósolnak áDgíia es áaierífca Eőgőíí
Állandó tanácskozások az ország gazdasági talpraáflitásáról — Módesitották a kalória-rendeletet
A megyar kormány állandó tanácskozásokat folytai a su«yos gazdasági haíyzei megjavítására. A kellő intézkedésük meghozóiéra a Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Nerozati Parasztpárt és a FíifljOTien Kisgazdapárt országos szarvé*, létesít, mely rövidesen nyilvánosságra hozza a demokratikus Magyarország gazdasági kérdéseit megoldó átfogó tervet
Szskasits Árpid a legutolsó nomzetgyűlésen előterjesztette a Szociáldemokrata Párt * javaslatát az ország szénálására vonptkozósn. A Gazdasági Főtanács tagjai Szakasits, Árpád és Rákosi Mátyás részvételével megtárgyalták &z orzzág talpraallitásáhcz szükséges tennivalókat és megvitatták a kormány szanálási tervét. Szakesits rámutatott, hocy egyszerre kell megtenni az általános intézkedéseket pénzügyi éa g«zdesági téren.
A háború kiküszöbölése felé az eísö gyakorlati lépés az lenne, ha az Egyesült Államok mielőbb azt a jcfaslatot terjesztené Nagybritánb elé, hogy a kőt ország áHamszövetségbsn egyesüijön. A angol-ama-rikíi államszövetség ?zut4n nyitva kall hogy álljon más nomzatfk felé, akik csatlakozni szeretnének. Ezt a jeveslato'' Andres Wilkle, a voU híres áliamjogásznak Wííkienak fivére tette.
A mo-zkv-i rádió tegnap sz ihdid ét egyiptomi rendzavargásokról azt jolsntette, hogy a viiág sajtójába befutó különböző jelentések india és Egyiptom furcsa helyzetérö'', az l&donézial harcok f<»j(«mépytfl, Görögország feszül» és kó''sésboejtő helyzete, Ceylon és a többi gyarmatokon ész''elhető elksseredattr.ég •nlnd tz muís''jék, nogy t viiag szőreire megszabadulni az angol világuralom és zsarnokság aíó!.

A Szovjetunió jugoszláv nagykövetéi jelentéstételre Moszkvába hivták
Mo^zkra. február 2"> , A Szovjetunió jugoszláviai nagy-líövoié? rfü-gö-x-n Moszkvába hívták. ■i i ¡iíQszlitv kcn>«ki>del rn i küidöttóég utazott*-Londonba a kereskedelem-, ügyi miniüztCT vezetésével, hogy a •Tygoszláviának nyújtandó kereihi-telW kapcsolatiam több függő kér-; déet rendoz.zfiiiok. igy többek között a háború előtt Jugoszláriáha befektetett bril tőke kérdését is.
Az UMftRA-szállifás sem fedezi Olaszország kenyérellátását
Jióma. február 25 Az t.''NKKA megígérte, hogy i94G-ban Olaszországba 4 millió dollár értékű éieimiszori foc s/álli-:anj. mivei Olaszországban a mult évi teraíés ig»:n gvcngo \;olt és mé£ aUN" URA kiláiasto JjeK-ez-ort se-érrel i* fél millió"» tonjv» hiány
mftfcMKUzik a iiszteliátáaban. Olaszországban nagv niupkíuoélkőliséc van, aniciy az éUii miazor h iánnyai csali fokozza a telyzet Scly oeságát, r^nely ,erkölcsi hatásaiban is vál-3ágba codorta Olaszországot.
A Szovjetunióban ismeretlet» a munkanélküliség
''}fa*~J:ra, február "25 . A Szovjetunió műiden erejével a tjékeíermelésrr» tér át és ebből a célból ötéves te:-v«t dolgoztak ki az •Uetékcs tényezők. A városokban a''kteló «''Jet indult mo£ és a puszii-msok és megszállások momait min-ficn''ött sietve tűntetik el. A békés, termelésre való áttérésen kivül a ''eladatok egé^iz soráí kell atógoWani. \ ¿rgnagyobo mértekben a szén- é» .tz -síajtertiiclés:, a vasúthálózat ki-• építéséi és a niezógazdasági növények nemesítését tűzte ki célul- A i/ovjet nép telicaen* bízik a saját erejében és tunja, hogy az ötéves terr átfogó gaztlaááH programmját még fogja oldani, meJy^''az e»jésr. ország " életszínvonalának állandó emelek-re irániul. A Szovjetunióban i*:nenetJon a munkanélküliig és a lakosáig szükséglete minden te-kin tétben kielégítést mer. Ha a/, étéves terv magvalósítása sikerrel jár. egy 15 éves gazdasági tervet áoígozivik ki, amel> a termelést négyszeresére fokozná a Szorjet-ur.ióban. .
210 halott. 1017 sebssOtt az indiai-lázadás mérlege
Loudou. február 25 Indiából tegnap este jelentették, ¡K>gy Bomba*, ban a hatóságok teljesen urai a kclvz*>aek. iaci-
de?isckrő! iv.Mn érkeztek jelentések te a 2%a}»tszövó üzemek közül 15 munkába áilt. a ubniek ugyancsak fJolgozni ket:ti>nek. A Glasgow nevű brit cirkáló - te k ''tf iorpodóromlx)ló íx?íutoti" a bombayi kikötőid. Ay. indiai kongresszus vezére tegiií''.p ismét ék> ib''lte el a íáza-dast és kijoUaitetíe, bog)- nem azonosítják magukat .az egyrrt^mi hall-gatók szovotségéncd: titkára által elrendelt sztrájkkal. Továbbra, is ujabb brit csapat iGegerósiiéaek érkeztek liomtayl». A rendórséc és katonaság terábbra is harckocsikon közle-tu*<ilk a városban. Az eddigi lázooi-gásoknak 210 halott ^e 1017 sült áldo^aia van.
HireÁ. £ viiág ióvárosaiból
Tr.gve Lie norvég tülüc}rai:ibiz ter, az Egyesült Nemzetei: Szerva zetéook fotitkárj. szerdán repülögv pan viszatén Londonba.
I
- >!
Az iraki kortitánvalakítási tárgyalások szombaton fei«r/ódtí*k be7 A helyettes mininzierémök a tülügji
tárcát mag.uíak tartotta fsnn. «
Párizsban a mult eV decetnberé-osn feláUitott 9*jrjtsé^BS jóvátéteJi hivatal csütörtökön Brüssiselbon. a Palais de Xationbua megkezdi működését. A hivatal w/etéja a for.cia kiküldött tesz.
Budapestről jelentik:
Dobi István lesz a földművelés ügyi miniszter, az uj állam--miniszter: B. Szabó István
Jót .tájékozott helyről szerzett- ér-kf.üiér szerint azot r. tárgyalások, ameiyfck a kormány részleges átalakításává! kapcsobr-osak voltak, a földrúü velésügyi minisztériumra vonatkozólag végetértek. Az uj föid-mme.''ésÜ£> i. miniszter Dobi István áilamiainiszter iosz. aki a magyar földinuí.káftrtágtuik legkiválóbb képviselőié és jefon pillanatban, mikor a föújroforar és a termelés kérdésu igen élénken fc«lall ^ztaijak a közvéleményt, egyforma megnyugvást jelent az üsszd^ pártok íeié.
Dobi István földművelésügyi rni-:iiszterségévoI megürci*-dik az állara-miní«zten beüy, amelyet eddig Dobi látván töltött UC. .''ülamminisztcr --éxíesül(''-sür.k szerint — B. Szabó István \elt honvédéira i államtitkár lesz, a magvai- parasztságnak egyik kiváló képviselője.
Ertesűfesünk szerint nz uj földművelésügyi miniszter és az uj úl-¡amminiszter kinevezésével eg}ide-jüleg nevezik ki Dalin Jenőt is :''ügyi államtitkárrá, valamint Gyö-mörei'' Sándort kereskedelemü^''i ál-íanrtitkárnal: Dnlin Jenő belyere.
Deák Fzrcnc nem pci/iizáh ...
A népbiróság Kiss-tanácsa ma vonta felelősségre Deák Ferenc veit vezérőrnagyot, Szalasi egykori La-tonairodai főnökét Parancsőrtisztjí volt egykor Horthynak, Kárpátalja megszállasa idején a 8. hadtest has műveleti osztályának volt a vezetője, I majd az 1. páncélos hadosztály pá- • rancsnoka lett Elősegítette a há-
borúnak Magyarországra való kiterjesztését A tárgyaláson Deák Ferenc azi hangoztaítV, hogy katona Yolt, nem politizált
Módosították a kalóriarendeletet
A kálóriaérték megállapitóeáraf kiküldött hármas bizottság módoájitá-sokat hajtott végre a kalóriára vonatkozó rendeli?ten. A Gazdasági főtanács a módosításokat jóváhagyta és ezek főbb rendelkezései a következők: A bányákban és ctyan üzemekben, ahol a munkások" 40—45 C fokos hómér*''4ckjtjiek vannak kitéve, a heti kalóriaérték'' 1G.000, a tóbbi testi szolbmi n2unkaváJ-Ialó»i 14.000, az igény jogosult^ csa-iád tagoké padiig 5000.
A ken vérellátás nem számitható 1» az éfcTmiszerellátásbB. A kenyeret a hatósági »jegyek és ixitj.^gj-ek után a munkáltató tartozik heraltani és a munká9nak dijmentjsen kiadni.
/ Amint már közöltük, kalóriáellá-tást jcell adni az igényjogosuH e«a-iádtággai közős háztartágjiun^éló nőnek cs gyermeknek is, valamint a háztartást %x»ze:ó édesanyának ie, lia :<nnak külön keresete nincs. A be-l.vettesitésre fe-: használ ható élehni-.-zenek ala^ikkei: fózöliszt, burgonya, bab, l»rsó, tojás, kánoszfci. gyüníölcsiz és oiaj. A munkáltató a* közellátási hatóságoktól a dolgozóéi részéne kajxitt élélmiszciwet telje* egészükben köteles kiadni.
A felmondási időre járó fizetés és végkielégítés feszegébe a kalória-ellátás ú fciszámitandó. amely ter-mé*szeteson csak akkor jár, ha ujabb í munkahelyén természetbeni ellátásban nem résziül. A módoBritott-rendelet február. 15. nonjátói viesza-menóen ién hatálvba. Enn«k a ren-
............
daietnek a haoáiyba lépesé »el a 15/1946. G. F. számú rendelet érvényét veszti. A fentebbi módodtott. vaiámint a munkahémk fftlemetósé-rúi szóló rendofct a hiraUlos lap fabruár 22-i SBámábaa jdbnt w*g.
A napilapok uj áru
A felszökött nyomdaipari szorzószám. a töbrszöTŐsére emelkedett papirárak és a munkavállalók kalória téri tése folytán a budapesti napilapok ára folyó bó 23-tól, szombattól kezdve példányonként 10.000 pengőben lett megállapítva. A Magyar Lapkiadók -Szövetsége.
Magyarországot h meghívták
az Interparlamentáris (Jnióbn
Ofery, az .Interparlamentáris Unió ügyvezető tikára középe nrópai körúton van, ho^ maghirja a közép európai parlarccNtrfayt b Kopenhsgé-ban áprdis 27-én óuszbüIő tanács-kozásra. Cier," kijelerrtDtte a MTI munkatársá::a*Sr. ixytnéli, ho^j* >Ia-^varország. axnaiy mindi? példaadé és úttörő tagja vélt az Uniónak, ei-!:üldi negbizotUit iKupenhá<áb«. Az L''nió szi\>es»n látná az uj demokrw-tíkus magyar parlsmasit kiküldötteit.
Az adópengő árfolyama
A pénzügyminiszter február 2S-én érvényes hatállyal az adópengO ér-tékárfolyamát a következőképen áUa-pitotta meg: 1 adópengő egyenlő 6.25 pengővel
Rajniss fellebbezéséi február .
28-án tárgyalja a HOT
A halálraítélt Rajniss Ferenc Ügyének iratai csütörtökön érkeztek meg a Nép bírósagok Országos Tanácséhoz. Bojta Béla tanácsvezető nyomban ki is tűzte az ügy fellebbezési tárgyalását csütörtökre, febr. 28-ára.
A kirakati ártáblákat továbbra is
kötelesek a kereskedők
kifüggeszteni
A KOKSZ közlése alapján hirt adtunk ki arról, hogy a Magyaf K5zlönybcn megjelent 30.010/1946. KM. számú rendelet azonnali hatállyal megszüntette a december !5-i árak kifüggesztését A hír elme ezzel szemben az volt, bogy a kirakati ártáblákat nem kell kifüggeszteni. A kérdéses rendelét a kirakati ártábláira vonatkozóan nem intéz-kedíkr ezért a kereskedők a kirakati ártáblákat a jövőben ls kötelesek kifüggeszteni, csupán az eddig, kőtelezővé tett december 15-1 árakat nem kell fdtüntetniOk üzletükben.
(jyokévikényszermunkára itéttak
egy nyilas festőművészt
Füstös Zoltán festőm<1 vés és rajztanár 1944 októberében elvállalta a i Szálasi-féle propagaodamioisztériutn j képzőművészeti osztályának vezeté-i sét. KOlönbözö nyilas torraarutófcat, '' zászlókat, jelvényeket és plakátokat tervezett A népbiróság Bartha-ta- . nácsa Kassai-Scbaümayer Ferenc nyilas propagandaminiszter és dr. Kerekes Béla nyilas államtitkár terhelő tanúvallomása után F&stftst 8 | évi kényszermunkára ítélte.
•-J
Z A L A
mt. rtfcruár X
Rákosi Mátyás Zalaegerszegen
Vasárnap tartotta a Magvar^ Kommunista Párt zalavármegyei konferenciáját. A gyűlésen magjelent líálcosi Mátyá"» m.niSítBrolnőkhelyet-Uís. a Párt" főtitkára is. A város ío! lobogózva várta a miniszterelnök-helyettMt. oki k«''*f és fél órás 1*>-•izédbor. ismertette ketezáz zalav.ir-negyei község kikü''döttjo előtt n kül- és belpolitikai i-eményeket és vázolta azofca* a tennivalókat. amelyeket a magyar politikában folytatni teli. í^rhatatlan az íelkc-■ndis, amin:! párthívei , megköszönték vozérüknek sz adott útmutatásait. A pártkonfórsneián Hegyi János, a nagykanizsai srorrazet titkára hosszú} beszédet .mondottXamolyboji ismertette a vezetése aiatválló szervezetben végzett munkát. Kirschner járási titkár pedig a járiás ügyeiről, bajairól és azok orvoslásáról tartott öocszabb beszédet.
A megyei párt-koníerDnciárál a sajtónak, miután az inteni párt-ügyekkel foglalkozott, felvilágosítást r«u) adtak. Külsőségeiben Zalaegcr-szwgon még alig látcit tömegek mozdultak meg és mikor Rákosi Mátyá elhagyta a konferencia színhelyét, olyan hatalmas tömeg vette körül és éljenezte lelkeson, nogv azon áthatolni csak rendőri segédlettel lehetett. Az emlirrek egész tömege mászott fel a házak tetejére és fákra, hogy onnét lássák a Magyar Kom-m-unista Párt főtitkárát, politikai életünk egyik kimagasló vezéralakját.
Cukrot kapnak a csecsemők és terhesanyák
Ma megjelent polgármesteri kör-iemény tudtul adja a város lakosságának, hogy
minden szoptatós- és terhesanya. valamint 12 éven aluli gyermek 30 dkg. aikorkiataldsban részesül.
A Zala annak idején több alkalommal is felhívta az illetékes tényezők figyelmét, hogy a város, más városokkal ellentétben még nem részesült cukorkiutalásban. Cikkeinknek és állásfoglalásunknak mej volt a hatása, mert komoly mennyiségű cukor kerüi rövidesen Nagykanizsán kiosztásra.
A főispántól, mint Zala vármegye közélelmezési k ormán? Mztosá tői oiy felvilágositást kaptunk, ho^y ezeket a cukorszálütá^feat rendszeresilik és a fenti kategóriába tartozó lak v sok havonta 15 dkg. cukorellátásbr.n részesülnek.
Egy halálszázad keretlegényét tartóztatta le
a népügyész
A keszthelyi politikai rendőrség tegnap adta át a népQgyészségnek Pálffy József volt őrvezetőt, aki a közismert kőszegi halálzászlóaljnak egyik munkaszolgálatos századánál mint keretlegény szolgált. Később, mikor a zsidó legénységet deportálták, üzsokon román nemzetiségű munkaszolgálatos századhoz került, ugyancsak keretlegényi minőségben.
Pállfy József őrvezető kegyetlenkedései oly méretűek voltak, hogy megcsúfoltak minden más munkás-századoknál elkövetett keretlegényi megkinzásokaL Pállfy Józsefnek az volt a módszere, hogy napi 10 órás embertelenül kemény munka után a a rábízott munkásszázaddal csuklő-és fegyelmező-gyakorlatokat tartott, majd mezítelenre vetkőztette áldozatait és a jeges Ung folyóba zavarta őket. A rábízott századból alig néhányan maradtak életben, mert akik erős fizikumuknál fogva 3 minden emberi eröt felülmúló
, i

:
Rendőri krónika:
Mesevilág
olevenodctt me£ előttünk néhány órára a Rozgonyí-utcai iskola rendezésében bemutatott műsoros gyer-■nekdélutánon. A vitrinek porcelán roccokó és. biedormayer babái elevenedtek meg a színpadon. Hófehérke ébresztette a hot törpét, mig a nagylányok társalgója a szépma-mák idejébe ringatott. Komolv értéket képvisel Gazdag tanitó három-szóiarau Icán) kara. mely több Kodály népdal- és kánon "feldolgozást mutatott he. Az álarcosok felvonulásán képviselve volt minden ipar, a cipésztől a pékinasig. Jónak tartanánk, ha az iskola régebbi és mostani műsorának cryöngvszemeit a melegebb idő heálitávaT a színházban is megismételné. Az ügyes, művészi délután rendozője Udvar-lakvné Hanoi Klára. tanítónő, aki Artékcs sikerhez juttatta a II. körzeti állami népiskolát. Vajidra Jenő igazgató szervezési munkáját dicséri tíz a bájce gjvormekbáL Fejlett szépérzékére rali, bogy egyetlen rikító szint se láttunk. A gyerekek együtt izórukoztak a srűiókkel, még pedig kitűnően. Ennél nagyobb sikert- pe-dov-ógu* rwm kivánnaL
Lábát törte
Fityeházáról jelentik: Tegnap dél4-után egy a fa''.u határában alló autóra játszadozó gyermekek kapaszkodtak . fel. A soffór ugylátszik nem vette észre, Iwgv az autóban gyerekek tartózkodnak, mert meginduít., A gyerekek a robogó autóról ugráltak le k is >bb-nagyobb sérülésekov szenvedve. K''indrc Aranka 10 évu» tanuló oly szerencsétlenül esett, bog"y lábát törte. A vizsgálatot roi*--'' indították. i
Családi idil
Farkas József Magyar-utcai lakos munkából hazat éne, ebédjéhez ült, l''^ylátszik nem nagyon ízlett neki a felesége fóztie, amiért szemrehányásokat tett. Farkas né t .feldü-hösitettc a méltánytalan támadás, felkapott egy fahasabot és art teljes erejéből férje fejéhez vágta. Farkas eszméletét vesztette, ugy, hogy az előhívott mantők kénytelenek voltak kórházba szállítani. A háborús koszt -o szerencsétlen :>ldoznta ügyében a ¡endorség erélyes"nyomozást indított.
Súlyos bQntetések fekete sertés-váfláseri
A nagykanizsai rendőrkapitányság kihágáe: osztálya napok óta a. fekete sertésvágások ügyével foglalkozik. .Már edtiig is nag>on sok önellátó, sertéshizlaló lakosi idézte-k be, akik nem jelentették be a vágást, holott a rendelkezések értelmében őzzel a köznek .ártottak, mart az előirt mi ;
ni mái is zsirmennyiség leadásától akarta-*: szabadulni. Amikor az egész ország a lepulyosabb zsirhiányban szenved. akkor meg kell bélyégez-nünk mindazokat, akik olyan szoren-caéaok. hogy egész évre elláthatják magukat hússal fo zsírral, de a nélkülözőkre nem gondolnak. A rendőr-, biró éppen ezért rendkívül súlyos2 büntetéssel illette az alábbi nagykanizsai lakasokat: Bognár. István Kisrác-ü. 11., Baj Ferenc Nagy-rác-u. 11., Korányt Sándor Nagy-rác-u. 45., Kálovlcs József Nagy-rác-u. 47., Pogányvári László N^^y-rác-u. 25., Horváth János Grsijág-j ut -17., Sasvári József Rózsa-u. 4b., Pergel Pál Magyar-u. 16., Neirn^-dédi Pál, Vámos Jenő, özr. Kalmár •1 őrse íné. Kócza Józsefné Kossuth- j tér Tóth József Kassuth-tér 7., KLs& Boldizsái- Magyar-u. ISO., Jó-zsa József Ma^yar''-u. 16.. Németh Lsrrán Magyar-ü. 124.. Spitálszky j József Magyar-u. 133., Bóröcz Ru-doifné NLag%ar-u. 128., Kartész Erzsébet Kiralv-utca 35.
megbróbáItatásokat ki''oiríák, azokat puskatussal és bikacsőkkel véresre verte- A kercllcgényt dr. Ruttkay György népügyész kihallgatása után letartóztatta. A népbirósági tárgyalásra budapesti, szombathelyi tanukat idéztek meg, akik olyan szerencsések voltak, hogy a véreskezű pribék minden kínzása ellenére élei ben - maradtak. A tárgyaláson & Hl/4, halálszázad megmaradt legénysége vall majd és tárja fel mino-azokat a józan emberi elnte által fel nem fogható etr.berkinzásokat, amiket az ókor legsötétebb idejében sem ismerti V. -Pálffy József egyik társát, Édcr '' Ist án szakaszvezetőt a zalaegerszegi népbiróság már 15 évi fegyházra itéitc, de ügy; a NOT-nál fekszik. Minden valószínűség szerint a fellebbviteli bíróság megváltoztatja majd k nép bírósági Ítéletet és Éder Istvánra a legsúlyosabb büntetést szabja majd ki.
Pórinap a Szociáldemokrata Pártban
Kedden délután 5 órakor» pártnap keretében a Szociáldemokrata Pártban kulturelőadás''sorozat, melynek során Stádinger István járást titkár „Mi a szocializmus?" címen tart előadást Szabó Berény párttitkár a hét eseményeink tarr beszámolói. Az előadásokat Szmodics Kálmán szavalata es a SzIM énekkarának két éneke fogja kiegészíteni. Vendégeket szívesen lát a párt.
Holnap ítélet dr. Vit Ferenc bűnügyében
A\iépbiróság Arató-íanácsa kend délelőh 0 órára tűzte ki dr. Vit Ferenc bűnügyének folytatólagos tárgyalását. ErtosüLiáfuik. szerint a tárgy oláhon ugy u védelem, mint a vád sok tanuját hallgatják ki, igy nem lehetetlen, liogy itéfei csak a késé délutáni órákban La*z.
A :iagykanizsai (háborús bűnözők egyik szellemi v»^z/;raiakja felett :r.ond l»inap Ítéletet a népbiróság. Az h:irédy-párt itteni m>»gaiapitója volt. aki politikai szereplésével a kis szürke ügy»''ttikéból egy-két év alatt élro szökött. Az eiső colga volt a nénietek bevonulása után," hogy egy kollégájának, akit cvrész családjával együtt az auschwitzi haláltá-«^orrtan gázzal ir.egöltek & elégettek, 1 latszobás lakását elfoglalni és föny-uzően berendezni. Az orszácrontó és hazaaruló lmr.-dy Bélának Jeg-oaaadóhb hivr volt, wie sűrűn érir.t-ke/ett (s> sajá'' bevallása szerint is féIníegyövezető volt. Szellemi irányítása éppen ügyvédi tekintélyénél fogva leírhatatlan rombolásokat véglett Nagy kanizsán, atnelynfác folyománya volt aztán, az a sok-sok kegyetlenkedés. amit ártatlan emixrok-rJbk ezrei voltak kénytelenek elszenvedni.
Nagykanizsa közvéleménye érdeklődéssel tekint a iiolnapi népbirósági ítélet elé, anraiy a.: első lesz, liogy szoliomi háborús bűnöst marasztald.
f

igazolását, m*hrrt Intezot vezetá-orvoai na;x3ntá déJután 2 —3 óra közt ad ki. __313
Felhívom a város közönségét, hogy akinek sxemé!y- vagy tehergépjármű / vau 2 birtokában vagy használatiban, aii híva taiom közigazgatási Üg>*osziályán (BazJL-udvar IL lépcső I. emelet) ennek a hirdetménynek aiegjclenésétö! számított 3 • nap alatt jelerise bs.
A bejelentésnek tartalrazznla kell a ta-lajdonos vagy használó nevét, íogtaikozi sit és lakcitnd, a gépjárc:0 típusát, rerd-számát. hasznos terhelését kilogrammokban kifei«zve (személygépkocsinál a be- i fogadóképességet). 38? )
Felhívom m ndazon önellátókat, akikéi: az elszámoltató bizottság- beszolgáltatásra terményeket zárolt, hogj'' a zárolástól síi- í mltott 8 r^pon belül a rárclr terményeket ; logcsitotj kereskedónek (Futura) bestolgá:-taíni kötelesek. További 8 napon bett-pedig a besxoígáltntást kötelezettség leije i sitését vételt jtiiy felmutatasival tartoznak í a Közellátási Hivatalnál (Hunyadi-utca 16.« | igazolni. . ■ " 303 í
3517/1945- .0. É. K. sz. rendeletbe.! I foglaltak alapján felhivom a háztala/dono sokat, bérlőket és házmestereket, középü : leteknél a házgondnokokat és bázmestc- : reket, hogy a üázikban lévó üvegUSrmeJf-ket gyűjtsék öisze ás a kapu közeiéber helyezzék el, addig, aaűg ta Cvegesmes ''ü terek azt et nem száltitják. Cvegiörmelé; alatt értendő az ajtó-és ablakkeretek hau- 4 navehetetien űregdarabjü, továbbá a takái ! éc. udvar területén heverő üvegtörmelék. >
Az összegyűjtést mir.den háü>an fohó ,;'' év március hó 4 ig keli befejezni. 3Ó1
A li.:2tjegyeken tevő „A" fzdvécyt bev lehet viltaoi I kg. kukonealisztrc. -
Egyben értcsi:em a kereskedőket, bog; a gyufára befizetett peműkárt {elec''ker. zerek Kreft József nagykereskedőnél, ahr-ezt visszafizetik C- - 311
Polgár mirsto.-
- "J 1 - ■ 1 " -. - - - - . ■
— Az Ö:ege«erkésxel( mÍMrot es^*
hatalmas sikerrel zajlott le. AllaJáncs re-temény, hogj- a darab ugy rendezésbe, miat az esyrs számok rendkívüli teíjesif-ményévei komolyan a fővárosi előadáscl színvonalára kerQiL Az akrobatikus tornán- j muUitrányok egyedül é:demes;é tesiik t megteldntejre. Az első előadás jegyei mi: elővételben teljesen elfogyok s napos -s rok.io nem tudtak jcg>ekhez jutr-L,xdr, az öregcserkésxek elh.uározták, bo^r cJ6- \ adásukat 27-ér, szerúán este 8 órai te- ; deitel megismétlik. — Jegyek ciőtéteíbe a Mózlpénztárnál.
Kedden délután 5 órakor
PÁRTNAP
a Szociáldemokrata Párt betyieégétes Előadó: Stádinger István jár. titfc } Vendégeket szívesen iátnaL
Felhívás i
A Nag> kanizsai 35!. bev. kö:|i. púi állományába tartozó összes tL és cct-bettesek, valamint „eltűnt* tL és tisztbe . lyettesnék további Iize»ésGkkei kapcsodban saját 6rűekükben a bev. fcözp. paá( ntl haladéktalanul jelenwezzentk. Ar érvényes határidő febr cár hó 27 éa megíaé nik. Családiwpótlékok megillapiUsiho, szükséges okmányokat mindenki boa? magával. - Bevonulási kdtf. psüf;
Hirdetmény. )
Értesítem a város Lakosságát,, hogy r rendőrhatóság a közeli nspokbaa laki*-bejelentésl ellenőrzést Urt BejcíeclíUr-''. szeivényét mindenki tartsa magánál, m£ az elienírzis során az: fel keü evutatru. >
Továbbá fdhívom a háztulajdonosét házgondnokok, házmegbizottak, híáé-ügyelők figye.raét, hogy a betüwros Bf f vántartó konjvet fektessék fd é- art r» í denko: pontosan vezessek. U^yrawi arra ís, üogy minden be- és ktköttéiS jelentéséért a be- és kóitözöttcl ejyetcs legesen felelősek.
A mutaszté-.kai sremben a kikágási o-j járást minden eaetben {¡olvamatba te«»» Rendőrktp itíaysií \
t I
— Az 17E szombaton, március 2 ín j
este 7 órai kezdetid tartja a Korosában !
zártkörű Hóvirág-iánccatéiyét Szeretettel j
várja a nívós estélyre közöncégét a fon- j deTÓstg.
H''irú&tmér.ye^.
Fölhívom az cj.-s/í> terhes és szop-- tatfe anyákat, vaiair.int 1*2 aluli c-sáládtngokLii rendülknzőket. i>og\- cukorral \-aló oliátásuk űgyéü".i -0.. 27. iÍís jelentkezzenok a
Kcrzellátási Ilimtalban. Fejlapjukat és igény jogosultakként 30 dk^. cukor ára fejében 24.C«X) pcaurót hozzanak magukkal. Magukkal kell hozni I Kts^Ia :„KIzgazdaM6: T. ilaaykaaW" ínég a gyenuí-kek születését. igazoló | Swkwztáaért és klaéásért fetalBtnztm
bármilyen okmányt, s b?rhos és ;.......... '' ~ ""
szoptató^ anyáknak a »Zőld-
kensezt latáí^rt (ftr''ii^dRág-tér 4.''» }
Fogtechnikus laboratórium* és Íakáí;'' részére gázfűtéses helyiséget keres. C& Szeg6-telep, Kiraly-utca 2. Tel 13i 3C
ZALA patföhoi fcapí\mp

R. T.
Nyomé tott a »Xöa Vaaiv**" dv^iadáj4br.n
Nyamdáért felei: Zalty Károly
ó/folyam. 48 .-.zsm.
Nagykanizsa. 194B február 27 szerda
Ára 8000 pengó,
Klementis csehszlovák külügyminiszter kíséretével tegnap este Budapestre érkezett
Halálra ítélték Budinszky Lászlót — Varga Béla a magyar demokráciáról nyilatkozott az újságíróknak

Chcrtnoky Viktor, washingtoni követségi tanácsos legutóbb s rádióban mondott beszédet washingtoni benyomássíról. Rendkívül jó hstisssl voltak sz amerikai körökre s magyar nép és a köztársaság felelős vezetőinek a Délkefet-Európa és a vikgbéke érdekében folyó erőfeszítései. Magyarország kérdés« a há rom nagyhatalomnak nem tehertétel, ds olyan kárdás, melynél a megegyezés lehetősége adva van. A novemberben lefolyt választások szilárd bázist nyujtk.uk a mai Magyarországnak és lehetővé teszi a szabadságszerető népek közösségébe való falvétsiét.
, Varga Bélánál, a nemzetgyűlés «»''.nőkénél tegnap délben tiszte''gő látogatást tettek a budapssti napi* topok munkatárséi. Az ujáágiró-küldöttség üdvöz;esé''e a kővetkezőket válaszolta : A sajtó munkássága ki-egeszi''ö rúsze a parlament munkásságának. A sajtó adja mug azt a nyilvánosaágot, mely lényeges rész* ? mai parlamentarizmusnak. A nemzetgyűlés eir.öse kiemelte, hogy Msgyzrcrszigon sz eg&szséges demokrácia most indul ei hosszú évszázadon után útjára. Ebben a megindulásban s a nóp demokratikus akaratának nevelésében méi^hstetienűl fontos ez újságíró szerepe. Pontosabb, mini bármikor vott Magyarországon. Március 19 és október 15 azért kóveU.ezett be, mert ■ nap akarata és az áitamvezetéa között mérhetetlen ür tátongott. A nép véleményét eKőso-bsn nevelni keil és ez az újságírók hivatása.
A csehszlovák küldöttség különvonata K''emeniis külügyminiszter vezetésével tegnap este Budapestre érkezett. Klementis dr. ma reggel kezdi meg ttnácskozásalt a magyar hatóságokkal a lakosságcserére vonatkozólag és rövidesen aláírják a cseh-magyar kisebbségi cserére vonatkozó megállapodást. -
6roza: A párizsi béke halasztást szenved, mert a nagyhatalmak nézetei elteröek
Bukarest, február 26
Groza román miniszterelnök a legutóbb tartóit sajtóértekezleten u''alt azokra az incidensekre, amelyek az elmú''t napokban Észak-Erdélyben lejátszódik a különböző pártok és ebből kifolyólag a magyarok és romát ok között. Hangsúlyozta, hopy jetcr.tékíeien esenv-nyekről van s?ó A rorrán belügyminisztert kiküldte a helyszínre, hogy vizsgálatot tsrison. A román külügyminiszter n)i!a''kozat?ban tulajdonképpen a választások, ügyéről tájékoztatta a közvéienén>t. A külföld őhija. hofcy a román választásokat minél elébb ir.eg le-1 tartani. Groza nyilatkozata ^zeriüt a valósításokat csak május 1-c u''ái urtjik meg, rcivcl a választási hadjáratokkal nem akarják megzavarni a t.ivaszi mezőgazdasági munkála-
A moszkvai rádió Indiáról es Egyptomról • Moszkva, február 26
Viktorov, a moszkvai rádió szem-leirója részletesen foglalkozik az indiai és egyptomi eseményekkel, ismertette a történelmi események sorozatát, majd azt írja, hopy lrd<a népe uj rendsz-r után áhítozik es semmiiyen körülmények* kőzött sem akar a régi rendszerhez visszatérni, bármennyire is igyekeznek azt, rákényszeríteni. Eg>ptomban is hasonlóképpen tüntettek. Egyptomrak egyetlen óhaj* van, hogy függetlenségi törekvései e''.é ne gördítsenek akadályokat és frljllvizsjáljak a múltban megkötött angoi-cg''.pkmi szerződést cs m2;.S7SnteíStk Egyp-tom részére az oly kedvezőtlen záradékokat. Ellentétben az egységes egyptomi nemzeti közvéleménnyel, Angiia még mindig a régi hatalmi gyarroa''politikát akarja folytatni. Ez adott okot a legutóbbi egyptond kormányválságra. Aiindez nem elszigetelt keleti tünet. Ezt tapasztalhatjuk Görögország, India, Indonézia, Ceylon, Ctiebesz eseteiben is. Anglia nem tartotta be a háború alatt tett igéretét s csak puszta szavakat ad teltek helyett és a régi népelnyomó rc-ndsz-jtt akarja a népre rákényszeríteni. Angliának egyszer-smindenkorra tudomásul kell venr.i, hogy másként léptünk ki a háborúból. :nint ahogyan beléptünk. A kibontakozó demokrácia útjába nem szabad aksdáiyokat gördíteni.
A Szovjet hivatalos állásfoglalása a kínai követelésekre
Válaszképpen a c>uns!k:n£i tüntetésekre és az azokon cihrmgzott követelésekre, melyek a szovjet csapatok azonnali visszahívásához ragaszkodtak, a Szovjetunió vasárnap hivatalos közleményt bocsátott ki, mely három pontból ál!. Az e''ső pont s/.crint Csari-Kai-Sek pártjának több tagja Mandzsúriába utazót», hogy szovjetellenes propagandát fejtsen ki és a lakosság köriben a Vörös Hadsereg elleni támadasokat szítson. Másodszer ezek a párttagok csatlakoztak az ottlevő japán hadsereghez és n mandzsúriai japán bérencekhez. Harmadszor, több tervszerű támadás alkalmával számos orosz katonát meggyilkoltak.
tokai. A ro;nan valasztások ügye, mondotta a rr.ini rztereinök, szorosan összrfügp a bokcértekezíet megtar-tásával is. Bár Anglia és Amerika elismertek a román kormányzatot, a párizsi békcértekezlet halasztást szenved már ¿zért i«, mondotta, mivel a na^yhr-tílrrsk nézete a felmerülő nehé76cgckben eltérő.
Nagymérvű elelmiszer-ároaökkenét Oroszországban Moszkva, febr. 26
Sztálin gencralisszic.us rendelete szerint a Szovjetunióban na^ymír-tfckbcn csökken :ik az é''elmiszcrára-kaí. A kenyér 60. a cukor 30 és a dohány 50 százaiékktf lesz olcsóbb. Tegnap este M szkvában a legfelsőbb tanács Sztálin gencralissrimust nevezte ki a Szovjetunió had-réjé-neic főparancsnokává. Ez azt jelenti, bogy Sztálin vabmer.nyi fegyvernem főparancsnoka lett, beleértve sz eddig kQlőr. főparancsnokság alatt álló haditengerébe le: is.
Budapestről jelentik:
/tí-Lj közalkalmazotti fizetések
A hivatalos lap mai számában közölt kormányrendelet rzerint az uj közaikzjmazotii fizetések március 1-tő! a következők: :. í ¿,ooo.ooo. ii. 12.000.000. m. io.ooo.oco
tv. 1. K,000.00ft 2 7.000.000. V. 1. 7.200jDfX>,
2. 7.000 OOü. VI. 1. 6.fe0á000, 2. 6,700.000.
3. 6.600-000. VU. 1. 6.400.000., 2. 6.300.0CC, 3. 6.200.CW. VIII J.6.GOO.OOO. 2. 5.900.COO. 3. 5 800 O00. LX. 1. 5.600 000. 2. 5.500.000, 3. 5,400.000. X. 1. 5,200.000. 2. 5,1(X).000. 3. 5.0CÜ 0C0. XI. 1. 4.4&0.000, 2. 4.70 >.000, 3. 4.600.C00. XiL 1. 4,400.000. 2.4,300.000. 3. 4.200.000. XIII. I. 4.000.000,2 3.9Ü0 000. 3. 3,800.000. XIV. t. 3.600.000, 2. 3.500 000. 3. 3,400 000. XV. 1. 3.200.000. 2. 3.100.000, 3. 3,1.00,000.
O.itádi pőtíék családtagonként havi 500.000 penr,őf minőé., más pőtíék epyelóre megszűnik.
Itt a kereskedő B-lista
Rónai Sji:d)r kercskwdeiemügyi miniszter Miskolcon tarotf beszédében a B listávai kapcsolatban azt mondta, h>2y a létszámcsökkentésnél a szociális szempontok /betartása felett őrködni Jog és megvédi az egyesek érdekeit. Senki sem kerülhet az utcára. Az embereket "blyan heiyckre akarják vezetni, ahol doigozni lehet- Hangoztitta a keres-
kedeiem rtviziőjár.ak kérdését. Le-heteilen, hoay a kereskedők létszáma a mai ánméiküli világban kétszer akkora legyen, tnint volt A keres-ked''világbar csak olyrnokat lehet me^hijgynU a''t iknek régi gyakorlata vvn. Először a szakirr^.''met, másodszor a ré,;i kereskedői erkCJcsöt nézik és itt tekintetbe veszik a politikai S2er?por.tok3t ír.
Beiiltották a Ludas Matyit
A belügyminiszter a Ludas Matyi citnC érclapot az ország kü poiitikai érdekeit sértő k^zletnén>ek miatt egy hétre betiltotta.
Á Parasztujságot az ország közellátási érdekeit séri^ közleménye ir.iatt egy hétre betjBíJTta.
Elitéltek ecy pécsi munkaszolgálatost, mert kínozta bajtársaii
A pécsi m p''?irőság szerdán boíott ítéletet Fischer Imre And ;r zsidó munkaszolgálatos ügyében, aki a vádirat szerint azért, hopy a maga sorsán könnyítsen és parancsnokainak kedvében járjon, a legválogatottabb kínzásokkal gyötörte zsidó hitsorsosaít. — A népbiróság ötévi kényszermunkára ítélte.
Az adópengő árfolyama
A pénzügyminiszter február 26-án érvényes hatállyal 3z adópengő ér-tékárfolyamát a következőképen állapította meg:" 1 adópengő egyenlő /-16 pengőveL
Omelka, a hjrpedt nyilas terrorista a népbirtság előtt
A liépbirósá^ Kis>-tanhesa péntek délután kezdte taryvrtini a nyiia»-nioz»almak o_-y ík 1 »jhirlvsltt^b .»lak játiak. Omelka'' Foiwé t ixi^oífórnek a bünügvét Or olka már 19^7-ben Szálasiboz oaatlakozott. uszító cikke-ke; irt a nyilaslajiokba és hasonló liangnomb?n ir; röpiratokat. 1944 októlx»- 15-én. amikar a nemeik a rádió'' elfoglalták, ó is m^ejelent a stúdió epületében és géppisztollyal kényszerítőt te'' az alkahnaxx>ttakat. hoc>- luunkaljelvükön mar.idjanak. Az Aibcrnksim-nyomdát fegyveres pártRzol .rála''.o:<ok aogit-vVéveí elfo£-la''tn. • r.rdo.: oi«Elismeréséül a n\i-
''u- mini^xto:->dnökség ObZ.tálywzojó-iév- neve/U''Ii ki. >. íiié*pkűzöaségi .-zékbizottság . vl: ^esziueterjesztő osztály« olncvi.''zésa nyilas bizottságok tagjaként i^''íl'' ve/ítöázeívpo''. játozotí. A népbiróság előtt beismoró vallomást tett. Kihallgatása után a tárgyalást március ötödikére halasztottuk.
Letartóztattak két rendőrfőhadnagyot
Ambrus József »épügvéez szombat délbon ¡»''tartóztatott Két randőr-uvomozó főbadnagyot. Wunder Imrét én Hikszádi Endrét. .Mindketten bzolgálato'' telje*itjttak u ném.rt i.''UJgszállá-. alatt al.:kult sráblKV>''i politikai nendőraégon. A lotartóztá-tottak kihallgatásatart.
Zvrt kap Budapest
bárányos Károly közellátási mi-niszu»r :t«ndelkezés.''n'' l«r) vagon 7.»irt uUiliak át r. Székesfóváro-s Rzámára. Hétfőtől ko/d\x* minden hatósilgilay ellátott szeutéiynek 10 dkir. zsirt osztanak ki. A gyermekek 50 dkg. z^irt kapnak.
A dollár-kőlcsőn felhasználása
Már Számoltunk arról, nocry az Eg>osült Államok tízmillió dollár köl-''sőnt n> ojtanak Magyarországnak. El»l>őJ az ''Szegből a inag>ar korman> ietsz«''-« szerinti árukat "vá-sttrolhat az an^rikai hadsereg szá-máia E«rűpá--a szíUli''ott hadian>^ag búi. Fiancia-. Olasz- te N érne tor-s/ágl''ftJi. vjibunint Ausztriában nagy-u:onnyiségü talierautó, üveg, r.iliá-zati <*ikk. mozdony te vasúti kocsi kerül eladásra az L''SA-párizsi Elosztó Hivatala utján. Magyarország is. min:- a többi háborusnitotta,
szenvedő ourópai nemzet, a hivatalon kerx>ztöl fogja megvásárolni a trrniillió dolláros amerikai kölcsönből azokat az árucikkeket, amalyekre Si ükséce \an.
Szerdán lesz ítélet a Szálasi- r perben
A népbirósác Jankó-tanávsa szerdán hirtkít ítéletet a Szálasi Ferenc ós tán>ai Tíunügj^rbon. Ma az utolsó szó jojfán a v^tHottair szólaltak fel.
A magyar-szovjet gazdasági tárgyalásoktól fontos segítséget remélnek az infláció megfékezésére
Az infláció ellen folyó harcban
a (í&zdaaáci Főtanács igen fontoó í^itsó^et ívmél a mo»t folyó ma-gyar-szovjet gazdasági tárgyalások-

ZAL A
1946. február. 27 "á
I
;
«61. A magyar >xovjet tárgyaláso-k.«< Gordon pénzügyminiszter ve-■:eti. r.ki nH!r fl^jtségü! IJáti^Antal iparügyi miniszteri és iialoírh István intiusztcrelnöfceé-r: államtitkárt- jelölték ki.
Munkában a nemzetgyűlés
A nwnzeG*yülé$ oaen a ''h!»toji is :r.éí ''Vszoül. M;i • délion 1*2 órakor
r.e^zo^vuié* ab ki ülést tartott, íuelynek vj-^etJon pontjaként a :.''ji*2Vv_cr»-at megállapítás:« szev-''poU. Szerdán remii* ülé-s ic->z é*> utána trcgiar; ják az intorpelláeió.-« n:«pot.
Jászi Oszkárt és Vámbéri Rusz-temet előadássorozatra hívta meg a Tudományegyetem
A budapesti tudományegyetem 5r:; ;í elhatáíWt''.í.MíOj^ két r.\'': iair-jáú Jászi Oszkárt é> Vámbéri Kusz-teir.ei elón <! ás -?o iozatra hivja meg. A7 <?>y;:to:n meghívását Mo<h'' Gyula ¡ektor tavinkban közölt« a két ma-<y :tr lun(>ssai.
Budinszky Lászlót kötél általi halálra irélték.
A népbiróság kötéláltali halálra itélto Budinszky Lászlót, a S/,áfa-i-kormány volt igazságügy miniszterét.
Ma Ítélkezik a HOT Kiss Ferenc
bűnügyében
A NOT Bojta tanácsa ma tárgyalja Kiss Ferenc háborús és népcllenes bünügyét. A szinészkatnara fasiszta elnökét a népbiróság Molnár-tanácsa elsöfokon 8 évi kényszermunkára ítélte. A vádat az országos tanács előtt Horti László népföügyészhelyet-tes képviseli. ítéletre előre?á!h;tól3gy este kerül sor. • \
Az egyházak vezetői a társadalmi és felekezeti békéért
Az egyházak vezetői között hosz-szu megbeszélések után olyan terv jött létre, mely a társadalmi béke megszilárdítását célzó egyesületet szervezzen és az újból felbukkanó antiszemita mozgalomnak elejét vegye. A megbeszélések folyományaképpen most már megalakult a -Béke társasága'', melyr.eíc kezdeményezői Ravasz László püspök, Folba János tábori fSesperes, Szent-iványi Sándor pGspőknelyettes és Hevesi főrabbi, felkereslek a kultuszminisztert, hogy akciójukhoz megnyerjék a kormány támogatását is.
Szigorú rendelet készült a termelés megakasztó/ ellen
Szakasits A; pád Várpalotán mondott beszédében a bányászokat a termelés fokozására hivta fel. A termelés fokozása és a • munkabérek kérdése szorosan összefügg egymással. Most még zűrzavaros a gazdasági helyzet, de megkezdődött a harc azok megbontói ellen. A kormány legközelebb a gazdasági termelést akadályozók ellen szigorú rendeletet .ad ki, melyet minden eszközzel végre fog hajtani.
Felhívás l
A Pénzügyminiszter Ur 3I.7C0.1946. sx. rendeletével átmeuetüeg szzbilyozta az á l kerescü''adó befizetés 6L A rá.-.cclct sjerint minden adóalany a keresetiadóját a hónap 5. napjáig fizetheti bi adópzagóre való átszámítás óéitól. Közölök továbbá, hofv jövedelemadó fejében ú?yanolv;»n kulcs alkalmazásával kell továbbra H a hónapra csó jövedelemi Jót befizetni, mint amilyen kulccsal 1945. december hónapban a jőv adóját f zette Ptlda: ha valak: dec.raber hónapban jőv. adó fejében 25* o-ot fc''reíe", a kővetkező hónapokban is ezzel a kulacsai kell fizetnie. Teklnietfel arra, hogy az adóbefizetésre csak rövid idő áll rendelkezésre. felhívjuk az adózókat, hogy a torlódás tíkerüléce végen, mindenki a bevallását elkészítve hozza magával, mert az adóhivatal összes munkaerejének beállítása mellett is csak így tudja az adózók érdekeit a hivatal érdekeivel összhangba hozni. 310 Városi adófttratal.
Lapunk munkatársa ma felkereste hivatalában Varga József polgármestert, akitői "budapesti utjának eredményeiről kért nyilatkozatot.
— A budspesti tartózkodásom — mondta a polgármester — elsősorban bemutatkozó jellegű volt. Igyekeztem megismerni mindazokat a faktorokat, akik városunk sorsába bármíiyen formában beleszólnak. Mondhatom, mindenütt a legnagyobb előzékenységgel és szivélyességgel fogadtak. Minden miniszteriális tisztviselő. akikkel érintkeztem, kijelentette. hegy nehéz munkámban támogatni fog és minden méltányos kérésünket gyorsan és igazságosan intéznek, el. Felkerestem dr. Antal József újjáépítési minisztert, akinek előadtam, hogy leégett városházunkat a legrövidebb idő alatt rendbe kell hozni, vagy az egészet ujja kell építeni. Az -újjáépítési miniszter a legmesszebbmenő tániogatást helyezte kilátásba és átmenő költségekre máris 87 millió pengőt utait ki. Ezen összeg kiutalását a jövő hónapra is megígérte. Különös elismerését fejezte ki városunknak azért a lovagias magatartásáért, ahogyan Nagykanizsa annak idején a lengye! menekültekkel szemben viselkedett.
— Sikerült a közélelmezési rri-nisztáiumban a januárra elmaradt 1500 kg. olajkvótánkat kiutaltatnom és ez a februári kvótával együtt 3000 kg. olajat íesz ki. Amint az
A penicüin premierje Nagykanizsán
Tudomásunkra jutott, hogy a nagykanizsai kŐzkoThár nőgyógyászati osztályán dr. Haba Antal főorvos első esetben használta a penicilin csodagyógyszert és ezzel megmentette egy általános vérmérgezéslen szenvedő reménytelennek. ítélt asz-szony életét. A "Zala szerkesztője felkereste dr. Haba Antal főorvost, a*i a felteit kírdésre a kővetkezőkben válaszolt:
Minden világháborúnak megvoltak orvosi szempontból a mcgiepei.se», így a mostani világháború is szolgáltatott szinte beláthatatlan perspektívát mutató haladást az orvosi terápia terén. Ezek közül kétségkívül a legnagyobb jelentőségű a penici-iin nevű gyógyszer.
E gyógyszer, melyeket penész-gombákból állítanak elő, Ftemming an?ol professzor felfedezése E gyógyszer orvosi irodalma, még csék szórványosan jutott kezeinkhez és csak nagyon kevés, mondhatnám elenyésző számú egyéni megfigyelés ál: rendelkezésünkre -a pcnicilin gyógyító hatásáról. Egy rövid ín-Urvju keretében nem lehet a. penicilin felfedezésének történetét isin; rtetni, bár egészen cizonyos, hogy a nagyközönséget ez is nagyon érdékelné. Hogy mi okozza a peniciiin gyógyító hatását, az inkább a szakembereket érdekli* Ugyanez áíl e gyógyitószer hatalmas külföldi irodaimára. Sajnos.-sem angol, sem'' amerikai orvosi folyóiratok hozzánk el r.em jutnak, vagy csak olyan kevés számban, hogy 3zok e??y vidéki orvos részére szinte hozzáférhetetlenek.
Tény az, hogy nekem volt először alkalmam egy súlyos és teljesen menthetetlennek látszó betegünknél a peniciiin kezelést alkalmazni. Hatása mJnden várakozásomat, de a rendelkezésemre álló forrásmunkák közléseiből levont tanulságokat is felülmúlta. A betegem a lcura után teljesen meggyógyult. E pillanatban
Pécsről mcgérketik, ki is osztjuk.
— Egy vagon cukrot kap a város, amint azt a-''Zá-la már tegnap közöite, terhes és szoptatós ar.ják, yatemífít a 12 éven aluli gyermekek részére.-Jelenleg 30 dkg. osztunk ki fejer.kcnt, ce a cukorkiutalás most már folyamatos'' lesr, meri a havi 15 dekás kiutalást" az uj termésig biztosítottuk. Kőzöihctem, hory a cukrot március első hetében ki is osztjuk.
— Az eljövendő B-listánál a várost illetclcg a megfelelő törvény, vagy rendelet szelk-mcben fogok eljárni, attól sem jobbra, sem balra cl nem téré-.-. A minisztériumokban még nem alakult ki teljesen a B-listák mérve, sem annak végrehajtási idépcr.ja.
— Mint érdekességet közölhetem meg. hogy a vármegyék területi rendezése n cg nem befejezett tény, mert most fogtak hozzá a vármegyék arányosításához. E''otcr. a kérdésien az érdekelt vármegyéket meghallgatják és cssk ezután döntenek az eícsatolásoVről.
— Mint már említettem,'' első budapesti hivatalos látogatásom inkább udvariassági jellegíi volt, siettem haza, mert rengeteg mur.ka vár rám, amit haladéktalanul cr kell intéznem. Amint már azt a megválasztásom alkatmával tartott rövid beszédemben kifejtettem, prog;am-oiom: mindent a városért, a becsület és a tisztesség.
egy ujabb nagyo:: súlyos megbetegedési kezelek penici''innel,- ameiy kezelés, amikor ez iníervjut adem,-még nincs befejezve, de n beíeg, aki még tegnap. menthetetlenek látszott, ma reggelre már lázmentes volt. Betegem 24 óra alatt teijesen egészséges let*.
A pcnici''in - kezelés fokozott teljesítményt kíván az orvostót, mert az injekciókat az. első 24 órában megszakítás nélkül minden három órában kel! cdni és ez éj — n*.ppali ébrenlétet igényel Az eícirás pcr.tos betartás^ döntő je Jer. tőség ü e gyógyszer hisználatánál.
Mondanom sem kell, hogy nemcsak a kórház cs a város orvosi köreiben, dc magánál a n3gy közönségnél is óriási érdeklődés nyilvánult meg az eiső penictlin-k^zelés lefolyásáról. Mígamaak az ?z érzése volt, mint amikor '' 1920 ban egy budapesti klinikán elsőnek alkalmaztam a vérátömlesztést. Akkor is cppen ugy, mir.t a, s-nerikai szerzők tapasztalata alapjár.. A2óia a véráíöm''esztés közkinccsé vált Hiszem, hogy ugyanilyen közkinccsé fog válri a penicilin is, amely még ma megfizethetetlen cs részünkre csak nagyon nehezen hozzáférhető gyógyszeikincs.
felhívom az összes terhes és szoptatós anyákat, valamint a 12 éven áluli családtagokkal rendelkezőket, bogy cukorral való ellátásuk üiryében 26.. 27. és 2$-án jolentkezzenek a Kcizellátási llivatallian. Fejlapjukat és igényjocosultakként 30 dkj. cukor ára fejében 2-1.000 jx.*ngót hozzanak magukkal. Magukkal kell hozni még a gyermekek születé-v''t iL»fl/oló bármilyen otanán%"t, a torhos éa szoptatós anyáknak j^dir a > Zöld-kereszt Intézet« (Szabadság-tér -1.) igazolását, melyet az Intézet vezető-orvosa naponta délután 2—3 óra közt ad ki. 313
. '' . PotQármitor.
Kedden" déluicn 5 órakor
PÁRTLAP
a Szociáldemokrata Párt helyiségében Előadó: Stádinger István jár. titkár
igazai keil adnunk
a Zjla főszerkesztőjének a Drávai völgyi RT nemtörődömsége és ha-^ nyagfága miatt irt cikkcinek. Kír-í kanízsa hosszú hóuapok óta törtei és hallgatott. Mert íudt?, hogy ¿\ háfcotu okozta károkat r.em khet< gyorsan pótolni. Néhány hónanigi vilíar.yt sem kaptunk. Egy zokszó nem hangzott cl ez miatt. Éjszaka , utcáink egyiptomi sötétségbe borul-/ nakMrg ezt is elhallgatjuk. Hogj'' a ff útvonal terein, kereszteződé- "i< seknél, ahol életveszélynek van ki- ^ téve utas, járókelő, mindenki: mn-| csen egyetlen égő ! Még ezt is meg-bocsájtjuk. De hogy a lakásokban " most már hónapokon keresztül csak 3! immel ámmal kapunk világítást (Ha kapu:-k is oljan gyenge óz áram, hegy „vakoskodni* kell mellette). Ez már mégis csak „említésre méitó''.;-részünkről! Nem tudjuk elhinni azt sem, hogy a kiskanizsai iogyas/tók íj nem fizetnék meg- az áramdíjakat.^ Biztosan tudjuk, hogy Ki5kanizsáu eg>etlen fogyasztóhoz sem kell két-szer elmenni, hogy az ár2m?zán4á-. í já» cgytrlií£e ki! Hát akker mí''® ennek az „e5hanyDgoiásr?''4B az oka?-Erre igazán Kíváncsian várjuk a, Drávavölgyi felt;etét?Mi Kiskanizsa « minden vi:ianyíogy:sztójánsk a ne- í vében ktrdc-zzük''-ezf, de barátságo- * ssn és finemsn. Mert tudjuk, ha a • fogyasztók személyesen és cgyen-x VSr.t kérdezgetnék űg}''arc-zt a Drávát j vö''g>i Rt. vezetőségéfői, akkor egyji ki^sé másként h?.ng:ó válf.szt ksp- ^ nár.k.__K. Nagy Lászlói
Szerdán dólutén 6 óra:or
PÁRTNAPOT
tart a Magyar Korr.munisia Párt, ;J
A pártnap keretében ismertetni Sog-á ják az aktuális belpolitikai esetné- f nyeket.


1 .
— A KetecroUjUi intézet jthatáM.- f
Várható időjárás kedd estig: gyefr ^ gü''.ő szél, hűs kSdÖs idő, nchz&j ''h helyen kisebb cső vagy havazás. '' A hőmérséklet kissé csökké).
— Az állomásfőnök felhívása. Közszolgálati alkalmazottak fekete- | színű arcképes igazolványai f. évi J április 30 ¡káig érvényesek, ha azok $ az 1Q45. évre érvényesítve voltak. | Ezen igazolványokra tehát ápriÖ | hó 30-ig rnenetkedvezmény igénybe vehető. Az állomásfőnök ,
— Internálások. A nagykanizsai politikai rcr.d''rség internálta Klein % Simon gelsei malombc-tlő,társát ''M Solymosi Jánosi, akiről bizonyítást 3 nyert, hogy a risztet oly módon hoz- "„|j la forgnioniba, melv'' hatóságilag szí- f gormn tiltva volt. értesülésünk sze> j rint ez Ügyben még több internálás í is váríiató. — Ugyancsak internálta '' a politikai rendőrség Uzsoki György | /.alasáiszegi körjegyzőt, aki a falu« ban megszervezte a nyilaskeresztes: pártot. A nyilas községvezetőt is ő j jelölte ki, a naeykar.izssi párítal ís-j ¿Hordó összeköttetésben volt. A^ csendőrség munkáját megkönnyítette?" és mindenben segített, hogy a rend-S7er ellen fellépők kezükbe kerül- ;J jenek. Hogy ez mit - jelenteit, a2t j mindenki tudja. Uzsoki ellen a leg- 3 sré!escbbkörű vizsgálat folyamatban if
van.
Gycrmekkel&njf* ¿S r.ó: ru>iarcmöck eladók. Levente-u 22. __3HJg
£le<]niszcrict jutalmazom azon aki három darib eliopott fehér faj ÜW» nyomira vezet Cim a kiadóban. -
¿3LA poIHÍLe: napún? Kiadja: .KlztfaitUsisI F. 7. N««ykMl2M Szsrksaztéaért is kiadásért ftfel Btaeztfwi ''Jk
Mvorastott t ,Kőrgj^laság: P. T. Ni»-. | >aaU«* r^rodájibar! Naiykanítaá® í
Nyomdáért felel: Zalay Károly
Első interYiu Nagykanizsa város polgármesterévei
51« évfolyam. 49. szám.
Nagykanizsa, 1946. február 28 csötörtök
Ára 80OO pengő.

demokratikus politikai napilap.
Szerkeszti: Bencze Jenő főszerkesztő.
Sscrketzt-jRéi éa kiadóhivatal: Fő-út 5 szám. TeleSca: 31.
» '' '' * ■
A magyar kormány tiltakozó sürgönye a spanyol kormányhoz három hafálraitélt nő miatt
A pápa feltűnő beszéde a Szovjetunió elleni háborúról-Befejezéshez közelednék a cseh-magyar tárgyalások
A Demokratikus Nők Szövetség« falkereste a külügyminisztert és a miniszterelnököt és kérték'', hogy a három spanyol köztársasági nő halálra ítélése miatt tiltakozó sürgönyt küldjön a spanyol külügyminiszterhez. A miniszterelnök, nagy elfoglaltságára való tekintettel, Kéliay Gyula Államtitkárt bízta meg e kérés elintézésével, aki megígérte, hogy kérésüket a kormány elé terjesztik. Gyöngyösi külügyminiszter az ország különbőzé részeiből is kapott tiltakozást a köztársasági spanyolok kivégzése miatt. Ezért utasította a magyar •kormány londoni képviselőjét, Bede Istvánt, hogy a következő táviratot intózze a spanyol külügyminiszterhez:
A magyar közvélemény felháborodással értesül, hogy a demokratikus eszmék győzelmének jegyében végződött háború után még mindig lehetséges, hogy a legszentebb emberi jogokért küzdő nárom nőt halálra Ítélték. Ezen Ítélet megcsúfolása mindazon eszméknek, melyért a világ hat éven át vérzett. A magyar kormány a leghatározottabban tiltakozik az ítélet végrehajtása ellen és kéri az ítélet felfüggesztését
Kővágó József, Budapest polgármestere felkeraste Schoenfeld követet és kérte, tegyen lépéseket sbbzn az Irányban, hogy Budtpest mielőbb visszakapja a tulajdonát képező értékéket, melyeket a nyilasok elraboltak és Németországba kivittek. Az elhurcolt értékes tárgyak között van a tüzoltófelszereiés; a főváros rádiókésztete és sok autóbusz. Schoenfeld követ megigórte. mihelyt a kérés a külügyminisztérium utján Írásban megérkezik, a kérdés elintézését teljes erővel támógatni fogja.
Dühöng a spanyol fasiszta terror
A francia kormány talán már ma szakit Francoval
Loitdon, február 27 ISgvre szélesebb hullámokat- ver Gareia és a lobbi köztársuKácri spa-nyol kivégzése. A legújabb íondoui jelentések szerint a bnt külügyminisztérium két táviratot küldőit a madridi angol nagykövetnek, sze-lezze bj a szükség értesüléseket, milyen okok vezettek Francot abban az elhatározásában, hogy elrendelte (íarcia és társainak kivégzését. Ix>:i-doriban romélik. hory szerdára megérkezik a válasz s akkor az angol alsóháziján újra foglalkoznak a hjr.-nyol kérdéssel. A felszólalásokra a távollevő Bevin kül.ücr}miniszter he-iy-eír Noc: Baker fog válaszolni. A {randa kormány m ia ixZiertanúcsoH elhatározta, hogy vtárcivs che-iétól f.rzdce a spanyol-francia határon nem turf fenn átmenő fórjainkat. Kgyl*?a felhívta Sagybritannia és az Egyesült Államok figvelmét arra a vészéives helyaeírc, atr.it a spanyol áÜRjxjtok jelentenek a nemzetközi biztonság szempontjából. A fi-ancía miniszsertanácb ma dönt a spanvol .szakítás ösyőbofr. Teanap este Párizsban 80.000 ember vett részt a kommunista és szociáldemokiala jártok és a szakszervezetek közös nagv-íryülésón, mely* a FrancovaT való szakítást határozta el. lehetséges, hogy a-francia kormány előbb szakit u jelenlegi sjanyol kormánnyal és jjem várja meg '' mig az angol és amerikai korrnan v>hasonIóké[> hafct-roz. A <francia kormány— hir szerint- a spanyol ügyben Angliához éb Amerikához intézendő jegyzékben kérni fogja Spanyolország ügyének a biztonsági tanács elé való terjesztését. , - .
A rotterdami kikötő munkásai '' nem rakodnak Spanyolországba induló hajókra '' ,>
A rotterdami kikötő munkásai Gr.rria és társainak kivégzé-o miatt kijelentették, liogy nem rakodnak olyan hajóra, meíynek rakománvát Spanyolországnak -szánták. Egyben kerfék a holtand kormányt? hogy szaki/sa meg kapcsolatai! a spanyol kormánnyal. Garciaiés társai a. spanyol polgárháború utóit Németországba menekültek, cahoíi letartóztatták őket, majd kiszabadulva újra hazájukba tértek, »hol a köztársaság mellett szálltak sikir.. Jhtót tevékenységükért halálra Ítélték őkfet.
Spa nyiti''jrtzágljao • a bel palit Hzaí vyugtalqnság egyre -nőretezil;. Frnn-ct elleni öiszsexk ü réselte'' frdiz-teh fel éi több lc!*rt6zlal(Ls történi. Barcelonában ujabb bárom szabadságharcost védtek ki.
Sir Archibald Sinclair: „Sztálint hívják meg a londoni győzelmi ünnepségekre" London, február 27 Sir Archibald Sinclair szabadelvű-párti vezető javasolta, hogy a brit kormány hívja meg Sztálint a Londonban tartandó győzelmi ünnepségekre. „Micsoda üdvrivalgással fogadná ennek a szigetnek a nép?, mondotta, a hatalmas szovjet hadvezért és. államférfit, aki győzelemre vezette hadseregét és népét.44 A világ már-már ugy látja, tette hozzá Sinclair, hogy Nagy-Britannia és a Szovjet-Unió eltávolodik egymástól. A kormánynak azon kelt lennie, hogy ennek elejét vegye és helyreállítsa az. angol-szovjet barátságot
A genfi protestáns világkongresszus kiáltványa a világ népeihez!
Genf, február 27 A protestáns és orthodox egyházi vezetők genfi értekezletének hétfői ülésén elhatározták, felszólítanak minden országot, hogy egyetlen családként álljanak egymás mellett a béke megvalósításának érdekében. Átiratot intéznek Angliához, az Egyesült Atismokhoz, Kínához, Franciaországhoz és a Szovjetunióhoz, hogy vállaljanak nő/ekvő felelősséget a világ biztonságával kapcsolatban. Emlékeztetik a világot arra a ve-
szélyre, mellyel az aíomerő felszabadítása járhat, ha csak nem változik meg az emberiség egész gondolatvilága. Nincs tartós béke« ha az nem lelki alapokon épül fel. Az értekezlet felszólit minden embert, aki hisz a gondolat szellemi erejében, hogy működjön közre az igazságért és a békéért.
Kína tiltakozik Csunking, febr. 26 A csunkingi kínai központi kormányzati tanács 8 tagja jegyzékben tiltakozott a jaltai titkos egyezmény Kínára kőtelező volta ellen. A 8 tanácstag az egyezményben ismerteti, hogy a kínai központi kormány felkérésérc a Szovjetunió csak bizonyos engedmények ellenéren, mely a Kurili szigetekre és a Szachalin-sziget déli részére vonatkozott, volt ! hajlandó belépni a Japán elleni : háborúba. Kina nem ismer el ma-1 gára nézve kötelezőnek olyan egyez-: ményt, vagy határozatokat, melyek-í nek megkötésénél nem volt jelen j és amelynél beleszólása nem volt. j Kína ragaszkodik területi séríhetet-; lenségehez, szuverénitásához és függetlenségéhez. A kínai külügymi-niszter, akinek szombaton el kellett volna utaznia Londonból/ kormánya utasitására bizonytalan/'' ideig még Londonban mar<id_£s'' ujabb rendelkezésekre vár, melyek belátha-: tatlar.ok a nemzetközi helyzetre.
; A Times cikke Spanyolországról
London, febr. 26 A Times nem tartja tanácsosnak,
I
hogy a nagyhatalmak közbelépjenek Spanyolországban. Azt ajánlja, hogy a spanyolok maguk döntsenek országuk sorsáról. Franciaország azon javaslata, hogy a nagyhatalmak szakítsák meg a diplomáciai viszonyt Spanyolországgal, nem követhető, jóllehet a mostani spanyol kormányzatot Moszkvában, Londonban és Washingtonban épugy megvetik, mint Párizsban. Két ok ellene szól az elhamai kodott döntésnek. A büszke és zárkózott spanyol nemzet ellenkezéssel fogadna minden olyan javaslatot, melynek az a látszata, hogy kivülröl akarnak beleavatkozni azon jogaiba, hogy maga válassza meg kormány formáját Másodszor a diplomáciai viszony megszakítása azzal fenyeget, hogy ahelyett, hogy gyengítené, megerősíti azt a tekintélyt, amely ellen irányul. Minden nemzetnek, melynek oékés szándékai vannak, kötelessége, hogy kerüljön minden olyan lépést, mely Spanyolországot a polgárháború borzalmaiba dönthetné.
Budapestről jelentik:
Újfajta penicílin érkezett Budapestre
Amerikából újfajta penicilin érkezett Budapeétne. Az omwegyesük-t legutóbbi ülésén n budapesti- amerikai katonai misszió főorvosa bemutatta az uj penicílin kezelési módiát, nmely szükségHonné. teszi a két injekció közötti várakozási időt, vagyis a lx?^? a második két adagot ''egyszerre kapia. Ebből a penicilin-
XII. Píus a Szovjet elleni háborúról
Róma, febr. 27. A Vatikánban XII. Pius pápa fogadta a Szentszék mellé kinevezett diplomáciai testület tagjait. Beszédében utalt arra, hogy mindenkor a feltétlen pártatlanságot követte a béke ügyében. — „Sohasem ejtettünk ki szándékosan egyet Un nem igaz szót és nem feledkeztünk meg arról a követetésünkröi, hogy elítéljünk minden igazságtalanságot cs elkerüljünk olyan kifejezéseket, melyekkel többet ártanánk, ■ mini segítenénk a háború borzalmai alatt szenvedő népeknek. Nem emlékszem, hogy valaha is helyeseltük a Szovjetunió ellen intézett támadást, még ha emiatt bizonyos körökben nyomás Is nehezedett ránk. A legnagyobb Igyekezetet fejtettük kl annak érdekében, hogy ajkunkról soha egyetlen szó se essék, amely az 1941-ben megindított szovjet háborút helyeselte volna. Ehhez a háborúhoz sem bátorításunkat, sem jóváhagyásunkat soha nem nyilvánítottuk. Nincs nép. melynek ne kívánhatnánk, hogy méltóságban, jólétben és békében éljen saját határain belül.
bői csak •''kisebb mennyiség érkezőit. Azonnal megindul a lakosságcsere Csehországgal
A Budapestre érkozett csehszlovák-bizottság tegnap ''délelőtt megkezdte tárgyalásait. A magvar bízottság tudvalevőleg február 6. és 10-ike között a ma^rv a r-f»zloviik " kérdéssel kapcsolatba^ Frágábnn tárgyalásokat folytatott és csak ré.izmegálhpo-dás tekintetében jött létre előzetes megegyezés. Ez a részmogegyezés lakosságcserére vonatkozott. A prágai -1 árnyal ásón szakértők kidolgozták r.z egyezmény tervezetét, mely''a kőt kormány betekintése után most kerüi tárgyalásra. Prágában megegyezés történi. bo?y az egyezmény bizonyos rendeleteit a n&ifikálú» előtt "már alkalmazzák. IC/, azt jelenti, hogv az egyezmény-l*?n megállapított feltételek alapján lakosságcsere lebonyolítása már'' megkezdődhet. Az egyezmény alapján a csehszlovák kormány* külön bizottságot "küld Magyarországra, hogy előkészítsék a szfovákok önként való jelentkezését. A jelentkezéseket májuP végén zárják lo.. A nae^álbpodas azt is megengedi, hogy magyar azuverénitás tijztelptben tartása* mellet; a csehszlovák bizott-r*''»g a jelentkezések érdekében a sajtóban és *a rádióban megfelelően ta-jékoztaijs és a líelyszínen^ végzett felvilá-.''ositásokkal megfelelően előkészíti a szlovákok Csehszlovákiába való h^satérőeét. A pozsonyi rádió 4x?mondta, hogv a 3lagvarországr:i küldendő külön bizottság többszáz községet felkeres, hogy a Szlovákiába'' való kiköltözködés előnyeiről meggvózzo a szlovák kisebbséget. Szembeállítja a mag>''ar állapotokat a csehszlovák állapotokkal. Csehszlo-
ZAJÚ A
kin Ijelyzetn ma, a legrendezettebbrk köré tartozik minden szempontból. 1 "gyaucsak a pozsonvi rádió ''jelentette, hogy megkezdték az ottani magyarok összeírását, melv ki induló pont kell, hogy legyen a lakosság-i-nere számára.
A kenyér uj ára
A közellátási miniszter újból szabályozta a kenyérárakat te <*jyes galxmaőrleménvélr áoit. A kvnvef fogyasztói ára Budapest ó? körmébe kiveieiCr.el az ország egész területén kilogrammonként 24.000 jx^ivjó. Viszonteladóknak 22.000 pongó. A liszt te buzadaraáca a malmokban 1 millió 500.000 |>engó, nagykereskedőknek 1,570.000 p?ngó niéi ^mázsánként. K i.skoreskedőkn ek 1". kg. ára 16.500. jxmgő. Kenyériiszt a malmokban mázsánként 1,500.000 P. nagykereskedők) -*''k 1.000.003 p^ny. kisliorcskedőknek lf».200 pengő v;í\-lograramonként. Az uj árak ma ''.t r.ok érvénybe.
Penictlinnel kezelik a beteg dán királyt
A Merrs Chronicl«» kopponhágai jelontése szerint ''a tüdőgyudadásban moghetogedett Keresztel} dán királyt orvosai penicilinnel kezelik. Állapota nem válságos, orvosai 75 . é*5es kora miatt komplikációtól tartanak.
Kivégeztek egy rablót
A statáriális híróság által rablásokéit háláim ítélt Ker;-j»c^k^péza aszíalossegédet — kegyelmi keréaé-nck elutasítása titán — a gyüjtőfog-ház udvarán kivégezték.
Tízmilliárd pengő értékű aranyat és valutát foglalt le a győri rendőrség a bankok széfjeiben
A győri rendőrség négy g\ éri kmkban váratlan razziát tartott. A rendőrség emberei mcglepetéssze>-) űc!i jeléntok meg a vezc;tóbankok-ban és a bankok letétjeit lefoglalták. A bankizéfeklxm 60 Napolcoljaru-.riyat, 282 dollárt, 100 svájci frankot te egyéb valutát találtak, izeknek ''•rtéke megközelíti a 10 milliárd pengőt. Három őrizet hevétől törten t. ezek közüi személyt további eljárás véget-» átadtak a bud#ip_*sti va-" luta ügyészségnek. Hír szerint a bankrazzia lovább tori te ''azokat, rikiknek lététjében Ix? nem jelentett valutákat ős ¡aranypénzeket találnak, internálják. *>
Bécsben menekülés közben agyonlőtték Vörösváry volt 53- fórohamvezetőt
Mint már jelentettük, a bécsi rendőrség elfogta Yörösvár\>\Volf S S-fő roham vezetőt, a nyilas közbiztonsági szolgálat budapesti vezetőjét. Vöröpváry-Wolf Bécsben Don Petro Cegano névre szóló hamis iratokkal tartózkodott. Razzia során elfogták, majd bebörtönözték. Vörösváry eddig ki nem derített módon elhagyta cel-láját cs a fogház tetejére jutott. Ivgy őr észrevette, megájlásra szólította fel. Vörösváry vasdoronggal a fog-házórro sújtott, a sötétség . miatt azonban az ülés csak n vállán találta •a fogházért, aki erre fogvvart rángott és támadójára, lóit.'' aki a helyszínen szömvethalt.
tr
A halálraítélt Qrassy és Zöldi ügyét tárgyalja a flOC
A NOT Bojta-tanácsa most tárgyalja az elsőfokon halálraítélt (Jrassy József és Zöldi Márton háborús te népellenes bűnügyét. Az újvidéki hóhérok nem. vesznek részt ü^yük másodfokú tárgyalásán, mert már kiadtok őket Jugoszláviának.
A Grassy- és üőldi-ügv letárgyalása és Ítélethirdetése után a Bojta-lanács megkezdi a Budinszky-ügy iratainak ismertetését. A nyilas igaz-ságügyminisztor ügyéhen előreláthatólag "a késő délutáni órákban hirdet Ítéletet a Bojta-tanács. Mindkét ügylen dr. Ferenc. Tibor népfó-ügjészbehvUos képriseli a vádat.
Két évi börtönre ítélték dr. Vit Ferencet
1346. február 28 g
A népbiróság dr. Arató-tanácsa tegnap tárgyalta folytatólagosan dr. Vit Ferenc, nagykanizsai ügyvéd nep-elicnes bűnügyét. A tárgyaláson ismertették a vádiratot, mely kétrendbeli népcllenes bűnüggyel vádolta meg dr. Vit Ferencet, amelyet azzal követett el, hogy az Iraredy Béta által alcpitctt Magyar Megujhcdás Pártjának nagykanizsai és délzalai vezetője volt. A tárgyaláson bizonyítást nyeri a vádnak ^ízou megállapítása, hogy dr. Vit Ferer.c alapította meg az Imrédy-pártot Nagykanizsán, annak vezetője volt, de vezetője volt a díizalai szervezetnek is. Bizonyítást nyert, ho?y amikor Inarédy Béla és Jíross Andor Nagykanizsára jöttek, hogy páríjuk „magasztos" programmját hirdessek, akkor Vit Ferer.c fogadta Éket és az ő vendégei voltak. A tárgyaláson
Nagy sikere volt a szezon első nagyszabású hangversenyének j
A Nagykanizsai Ének- cs Zcr.e- I cgyesöiet hitfőn tartotta az Ipartes-* ! íüiet nagytermében első egész es:ét i betöltő nagyszabású hangversenyét. ; A nagytermet teljesen megtöltő kö- j zönség meleg szeretettel ünnepelte j az uj zenekart és annak kitűnő ve- j zetójét, Ivankovüs Ferencet, a zene- j iskola igazgatóját. Hétfőn megmu- ! tatkozott, hogy a komoly zenCnek ; is van publikuma Nagykanizsán és j az emberek szinte ráéheztek már, i hogy komoly muzsikát halthassanak. | Az előadott zeneművek kiválasztása ; is szerencsés volt, meri dacára : klasszikus szépségüknek, melódia- '' vezetésük még a nem zeneértő szá- 1 mára is teljes élvezetet nyújtott. , Nagyon sr.cp volt a Menddsohn zongoraveiseny, amit már egyszer hallottunk. A zongoránál Kerekes* Irén tanárnő briilirozotl. A Peer Gyr.t szvit kissé voníatotten kezdődött, de az utolsó téte'', a mancHc tánca, felejthetetlenül szép volt. KoX* dály Háry János közjátékát a zenekarrak meg kellett ismételni. Helyszűke miatt sajnos ^tem fosjalkcz-hatunk bővebben a tegnapf hangversennyel. Reméljük, hogy a -zenekar most már nagyobb feladatokra is . vállalkozik és nemsokára Beethovent is hallani jo^juk.
Drámai szembesítés
Fkíer Györggyé,!
, »
Ma délelőtt megjolont a nép-üg\ észséien Gásj>ár Antalié nagy- i kanizsai lakos és'' arra kérte az ügy- í ion eljitnWr. Rutikay Gvőnry nép- ! ügyészt, hogy tegyen lehetővé egy j beszélgetést Fider Györggyel, aki- < tői tv.cg akarja tudni, hogy mí történt fiával, dr. Gáspár László pénz-ügvi titkárral, akit unnak időjén a nyilasok elhurcoltak. A népügyész teljesítette a kétségbeesett édesanya • kérelmét és szembesítette ót Fidor Györggyel. A''Számonkérő Szék''ret-. tegett íoja a szembesítés alkalmával a síró anya előtt kijelentette, hogy fiát nem: ő, hanem Bcde zászlós vitte be. | Konokul tagadni igyekezett, ,bog>* ''bármit is tudna dr. Gáspár sorsáról ós nem volt hajlandó elánt In i, hogy hova cipelték cl. Any-nvít beismert, hogy tud dr. Gáspár László luegkinzatásáról és arról is. hogy fi pénzügyi titkár a kínzások miatt öngyilkosságot kísérőit meg.
Szerdán délután 6 órakor
PÁRTNAROT
tart a Magyar Kommunista Párt.
A pártnap kereteden ismertetni fogják az aktuális'' belpolitikai eseme-nyeket
beigazolódott, hogy egy elhurcolt és megölt kollégájának ötszobás. lakásába telepedett be, valamint, hogy zsidó bútorokat tartott magánál. Nem nyert beigazoiásf. hogy ügyésze, lelt voln3. a nyilaspártnak, nem nyert beigazüiást^ amit minden gyermek tudott Nagykanizsán, hogy dr. Vit Ferenc a -sgszélsőbb jobboldali szehem me. feliebb:zhetetlen hirdetője volt.
A bizonyítás befejezése után dr. Nádasy Ferenc népügyész tartotta meg vSdbeszedét, majd dr. Kovács László magasröptű védőbeszéde után, a bíróság hosszú <ánácsí»ozás után dr. Vit Ferencet ke''t évi börtönbüntetésre cs politikai jogai gyakorlásának 10 évi felfüggesztésére ítélte. Az iíélttct o nepngyész a vádtól eltérő minősité«, valamint annak enyhesége miitt megfellebbezte.
A rendőrség vezetőjének féihivása
A B. M. 215 645 1946. iE. számú rendelete értelmében felhívom mindazon egyéneket, akik deportálásból, hadifogságból vagy kitelepülésből nem a hazahozatali kormánybiztos vagy kirendeltsége által kiállított igazolvánnyal tértek vissza, saját érdekükben március hó 11-ig jelentkezzenek a nagykanizsai rendőr ka-piiányság politikai osztályán.
Aki jelen felhívásomnak nem fesz eleget, az eiien az internálási eljárj folyamatba fogom tenni.
Rendőrkant cayxÉg vescMje.
Nyissátok ki szivetekei és nyúljatok a zsebetekbe...
Aiig egy évv^i ezelőtt a romha-döntött házak mélyéből riadt emberek jajveszékel ^e" «rvermokek két sógboTsett sírása hallatszott. Amint világosságot- láttak ét.- tiszta levegőt szívtak, máris elfelejtették volna a hábóru borzalmait? Itt vannak az éhező gyermekek, akik vádl<>an tekintenek* ránk és szomorúan juttatják eszünkbea háború testi cs lelki rombolását. Az apátlan, anyátlan árvák, az é-hező, rongyokba burkolt .kis gyermokhadserog, ők igazán a háború sebzett ártatlan áldozatai. Valamennyien felelősek vágjunk a háborúért, de különösen fjleíó.vjk az árvákért és az elesett, nincstelen kicsinyekért. Nem szabadj—tovább szemel hunyni az éhező gyermekek sorsaíel-tO
Nagykanizsát, az ország többi vá-rosairart cgyütt/adakozúsra hívja f.d a tel ügy n 2 In iszte r. Március 8-ig az Osszeíouó Társadalmi Bizottság tagjai minden •"ajtón hekojx)gnak és kérik a r.etticsszivü embereket, hogv nyújtsanak segítőkezet és töröljék lc a könnyeket a sápad! kis arcocs-kákről. Meg k>Ü mozdulni az eg<''-*/ magyar társadalomnak 6s védőszárnyai alá kell helyezni a kis éhező apróságokat. Áldozatot kell hozni, ha.azt akarjuk, hogy élotorős, piros-|jOzs»ás gyermekeket neveljünk egy szebb <«T* boldogabb demokratikus ^lagyarors/.ágnak.
Szilrágyi A un tai
- i I
Az üdópengő árfolyama
A pénzügyminiszter ítbruár 27-én érvényes hatállyal az rdópc::gő ér-tékárloiyamát a következőképen á;la-pitotta meg: 1 adí-p^ngő cg>-cnlő 8.82 pcr.góveL
— A St«teororf£)ol intézet jelent*»«.
Várható időjárás szerda estig: Gyengülő délnyugati szél, túlnyomóan feíhős, ködös idő, északon és főleg nyugaton havaseső, a hőmérséklet alig változik.
hírek
Elcsukló hangon,
könnyekig elérzékenyedve beszél nr. u folxó szó jogán egy vádlott ügy-, rvi! ti tegnapi néf/bijosági tárgqolií-% son. A kall ff a! óság között több nv^ ■hnfi(!<r*an felzokogott. amikor dr.\% VU Ferenc ''-¡szomorú sorsát'' mcsHtt l. el. rölelár gyerek tollam, mon-''aK kotta, magam küzdöttem icl moga-^ mat és olyan nagy családról leltei gondoskodnom, amely egy K''eresSQ em1*cr ereje'', meghaladta. — Arrti % vem Leszel! ''Vit Ferenc.''hogy kik % segítenék hozzá, hogy a nagy raj- "f Iád ellátásáról gondoskodni huljan... I Arról sem bcxzélf, hogy mivel fize-A tett ezeknek ''¿z emberinek.
Xem beszélt..: Elérzékenyülést f ¿te.m szólt azoknak, akik uieggör-»vedre.''. összezúzta, csontig soványodva beláthat''ülan hossza sorok-J*in meneteltek 0 gázkantnü: ed-láiba ét .*>nv£l oz nuschieilzi máglyára. Lelki szemei rlöH nen vonul* tik el a 11—IS éves tejes szájú $ leventék, akiket FI óbe.rt-puskátcl álli/oftak fiz orosz hadsereg feltár-fására, >}cm látta q migyar ifjtt- \> • ág. a fák, testvérek és férjek véres ; kedaverét. akik holtan feküdtek ta- -'' cájuktól kétezer ktiométzí iávcJságttjk o t)ou ¿é* a Donec álfal öntözött ■me-''S zőkön. Xcm, erről nem beszélt... -^ Dr. VU Ferenc csak magái sajnálta, ''^ | csal; in''agáról beszélt. "
.Vem beszélt róluk. minthogy j tem beszélhettek''Vit-Ferencről. Pt»l{ '' dia kinyithatták volna jvorrá és ha- , n.''ui á ícU halott szájukat: akkor —f igen akkor — talán más Ítélet zo''t volna el"a Magyar KóztátiO-'':
í
ag
nercben,..
— Az OrszáQoa Mezőgazdasági'' Kamara jelentése a mezőgazdasági t
helyzetről: A bevetések az ocszáf nagy részében hótakaró nélkül V''J felrek át. A huzamosabb Ideig száraz fagy nem átott a vetések-g r.ek. A foldhőzjuttatottak nagy része azon igyekezett, hogy. jó gatd^a | legven földjének-.
I
Hirdetmények.
Értesítem Naeykar.wsj card>Viőaö!JSÍ(tl hogy a makói és makóvideki hscymíte i tészek Termelő és Értekesitó SríWl ; l^ezete cscreüzletí atzpaa dugh>g>initi|b. 4 Ion fel a nacv^aaizsii gszdaközöcségádt ; A CJereüzletnél számifrsba jöhet a sw> i kanizsai aazd-kőzör.seí: részérói bor,Ír 1 é« méz. Az érdekeltek a hirdetni ¿aj meg- í K''lenésétó! ?zámito;t 5 ripan bclöl ^ tre^zenek adatfelvétel céljából a köití*- } tási hivatalnzk 2 es számú irod:bdyW> i gében. __^»i
Fclhivöm a. nagykanizsai fijoeirliéi Z-la váraxegjc Korminj''btztorf I nzk 4489. kf. 1546. sz. rendeletére, aáf^. szerint mindazon gazdi)kedóir, kik cote»,.: répát bajljntíók terroeiztcl, ho''uianiést { 2 »g. e''óiíg cukor felvételire jogosat^ í va''anűr.t a ''.ermesztett cukorrépa siódat > 100 kg. ja uian külön 2-2 kg. cukro''top'': rak dijtaUr.ul. Az érdekettek fcrdnlia«* a Közellátási Hiralalhoz ilcroyxdi u 16 it''i al-tt, ahol a társra vonaté02Ól;g rétófr ^ tes fetv-ití^ositást kapnak, az I-e$ szim;: ;rcdahd; iségben t-
Felhívom az összes terhes és 6z tatós anyákat, valamint ° 12 aluli r?a!ádtagokkal rendoike hóin- cukorral való ellátásuk ügyé 26".* 27. és 28-án jolentkezzeneác j Közel látási 11 ivatal ban. Fejlapji'' és igényjogosultakként 30 (kg. " ára fejében 2.1.000 pengőt h r.ak magukkal. Magukkal kell bor® f még a gyermekek születését ij^aá«: bármilyen okmánvt, a terhes , és szo^jtatós anyáknak pedi£ a .«Zóld- í k«reszt IntézoU (Szabadság-tér igazolását, n:elyct az Intézet vete&v-,'' orvosa naponta délután ''2—S- tó;? közt ad ki. 8113 • _Pol
polstf&es cMMiOap'' Pcrfkj »Klzffzzdatájt K T. Szartwzt^ért és kMáaért f«W Saaani
.''■»VOTratoö x rKtetazda£égj R. T. 1 anhrta* ny -suUBibcn
Nyomdáért felel: Zalay Károly