* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
158.36 MB | |
2024-03-27 15:04:52 | |
Nyilvános 226 | 631 | Zala | Demokratikus politikai napilap 1948. január 1-25. szám Szerkeszti: Bencze Jenő főszerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal: Deák Ferenc tér 10. Kiadja a Nemzeti Bizottság, Nagykanizsa Szerkesztésért és kiadásért felel: Bencze Jenő Telefon: 54. Nyomtatott a "Közgazdasági R. T. Nagykanizsa" nyomdájában Nagykanizsán Nyomdáért felel: Zalay Károly A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével: Nagy Sxilvesxter V y r y j q H3 53« óvfolya n 1. szám. -es/ a ''Pannoniában! Nagykanizsa, 1948. januári, csütörtök áf« 40 fillér. Boldog újévet kiván a ZALA szerkesztősége és kiadóhivatala a lap minden olvasójának. C 1947: Ezt végeztük 1948: Ezt keli elvégeznünk Irta : Varga 3ózsef polgármester A m-i kor elkönyvelünk igy év végén oizteiuló, minden bi^lmimkfcai {»élvezzük Íróasztalunkra a•/. uj nap-táii. Az emberi természet övök sajátossága ez, kapaszkodni a jövő szebbnek-jobbnak mutatkozó képébe. Xom vagyunk szentimentálisak, mégis képzeletünk mérlegéin? , rakunk. elmúlt öreg év. )!fl iű?J-n,tk tolcfl i-n uit:; cultá/ ,/MÜrik f Amihor tyy anzUndeja km:.ö>i/öl-tünk újévi köntösödben, mi is Ígértünk Neked. Hitet önmagunkban, munkánk tő r 1 -.etet lenságé ben és éini-akarásunk szilárd óhajában. Kgy esztendő. Megadtuk-e, amit ígértünk ? Krre mindenki maga tartozik mugadni a rálaszt részietoi-llOJl. Általánosságban megállapithatjtik. hogy fsak elkezdtük a munkát- és még soká kolí dolgoznunk, épito^ nünk. Talán még saját énünknél som tartunk, ahol kezdenünk kellett vol-iui. Hogyan dolgozhatunk, parancsolhatunk másnak ? Csal; akkor várjuk a szénét, a jót, ha mi má«r»usk is azt cselekedjük. Az egyén, a család, a taros, » nemzet önnwigán keresztül mondhat ''bírálatot. i tévézni csak akkor van jogunk, ha mi ,,magunk is megítéltettünk. Sokan csak nézik a dolgokat és beszélnek. S elfelejtik, na őszinte munkával bekapcsolódnának az átformálandó világba, jobbaaí meglátnák annak göröngyös talaját, amelynek simává szántása mindenki csákámvágáeára van építve. Áz élet parancsol és köTBtel. Követeli a jnun kás becsületet és követeli az .uj em-iKr kiépítését. Ez az uj ember te, meg én, meg ő vagyunk. Azuj világ liareosii, a jövő emberibb^ £fet zálogai 4 M-it is k-aptv,;ik. la mii nem 1 Ha azt vártuk, hogy nem '' lesz munkanélküli apa, mezítlábas gyermek, ezt feltétlenül túlméretezett elképzelésünkben tettük. - Nem számítva sok körülménnyel, természetadta csapásokkal, amelyek érték országunkat s amik nagyon "hozzájárultak gazdasági életünk megbénításához. Hisz a győző áJlamok is küzdenek liasonló tünetekkoí, problémákkal. Nem vitás, hogy ennek dacára az idei esztendő gazdasági mérlege bizonyos vonalakon kielégítőbb az elmúlt esztendeinél. Különösen célzok az ipari termelésre, amely a békebelinek eléri a 80 százalékát. Az újjáépítés továbbfejlesztéséről nem is szóira-. Épültek útjaink, hídjaink és már elértük, hogy vasúton sem utazunk fűtetlen üí és ablaktalanul. Természetes, hogy amint az inflációnak egyetlen áldozata és kifosz-tottja a szabott keiesetü volt, ugyan-ugy a stabilizáció első számú teher-vállalója m»gint csak a szabott ke-iesetü. Kanizsa szűkebb életünk csalódása elsősorban a gázkérdés. Ma már mindenki előtt világos, hogy Nagykanizsa ügye orezágügy és minden vonalon a Tervhivatal feltétlen hozzájárulása szükséges az ügyek sí-keiéhez. l''gyanigy húzódik kórházunk kibővítésével kapcsolatos • elgondolásuk totó alá házasa is. Amit elértünk az elmúlt érten, elsősorban ¡skáláink gázzal való ellátása. Amit forinthiány miatt az iökolák rend behozásával múlt év folyamán elérni nem tudtunk, azt az idén a város cca 80.000 forint költséggel majdnem tökéletesem elvégezte. Merem állítani, hogy országos viszonylatban is kevés iskola van a mienkéliez hasonló állapotban. A város nagy anyagi áldozatokkal rendbehozatta bálatonberényi gyermeknyaralóját és lelietővé tette, hogy az elmúlt nyár fohtunán 9B-szpjjénygyorníok élvezte a nyaralás áldásossiigát. A közellátás biztosítása ez éviién is . legfontosabb problémáink közé tartozott és kisebb zökkenőktől eltekintse. sikerült is biztosítani a dolgokat. j > Ezen a téron nagy érdemo van u volt föisiwnnak, a« alispánnak és nem utolsósorban a Közellátási Bizottságnak, valamint a közvetlen munkatársaimnak, akik időt nem kimébe dolgoztak annak sikeréért. A város igazgatása kisebb zökkenőktől eltekintve, biztosítva van. A város tisztviselői, akik csak a munkanélkülieknél mostohább gyermekéi a társadalomnak, megértve az idők követelményeit, erejükön felül álltak a közönség szolgálatára. A kormány is belátta ezt á tarthatatlan állapotot s a státuszrendezésael igyekszik helyzetükön segíteni. Egyben remélhető, hogy az üressdésben lévő — főleg fogalmazásbeli — állások is a "közeljövőben betöltéssel rendezőknek s ezzel a városi apparátus híratása teljes magaslatán fog állni. Ezt azért is fontosnak és szük- _ srgesnek tartom, mert a lassú ós i és bürokratikus közigazgatás egyébként is sokszor bénitólag hat a gazdasági -élet-ie, már pedig a hároméves terv sikeréhez mindenesetre a közigazgatás zökkenőmentessége is szükséges. A munkanélküliség levezetéséve folyósított cca 200.000 forintból''töb-bek között sikerült az uj piactér és a belvízi -árkok íendbehozasa. Talán ''az elsorolt főbb eiedmények mellett nagyobb dolgokat is lehetett volna alkotni,¡^azonhan meg kell állapítanom azt, hogy ma gazdálkodni sokkal nagyobb felelősséget jelent, mint bármikor azelőtt. Különösen áll ez Nagykanizsái a. Mindenekelőtt közismert tény, hogy a város költségvetésének bevételi oldalát az adórészesedés, a helypénz, fogyasztási adó és egyéb kisebb jövedelmek képezik c sak, amelyek a legszükségesebb kiadásokat biztosítják. Ami ezenfelül a jóváhagyott költségvetésben kiadást jelent, azt az állam segély formájában bocsájtja a város rencíelke-zéséie. Természetes, ez a lehetőség nem korlátlan. Ha a város birtokában volna elvesztett cca 5000 kat. hold erdejének, ugy sok, sok kívánatos intézményünk megvalósítása nem volna probléma. Idén nyilt meg , ''fcanizsán. a Népi Kollégium, ennek életiekeltéséhez a város is hozzájárult 10.000 forinttal. A jövő évi terveink : A ^áz-ügy végleges megoldása, elsősorban. A másik legégetőbb ügye városunknak a törvényhatóság kérclése. Ennek keresztülvitele a jelek szerint a nyáron megtörténik. Harmadszor a volt internálótábor megvétele a felsőkereskedelmi iskola, valamint & tanonciskola és otthon elhelyezése érdekében. A baraképüle-tek megvétele szintén komoly törekvésünk. A kincstár ragaszkodik ahhoz, hogy a város a vételár negyed részét ez év december 81-ig fizesse le. Háromnegyed részét- pedig hava 50.000 forintos vészletekben. A vételár 1.600.000 forint. Tekintettel arra, hogy a város súlyos anyagi helyzete miatt ezeket a feltételeket teljesiteni nem tudja, mindent elkövet, hogy egy kedvezőbb ajánlatra birja a pénzügyminisztériumot. Sokakat foglalkoztatnak a jelenleg folyamatban lévő lakáskataszter elkészítésével kapcsolatos intézkedések, amelyele ha befejezést nyernek, megoldódnak nagyjából a lakásproblémák. Természetes, itt kétféléit a véleménynyilvánítások. Aki lenek ^me^ osztják a "lakását, érthetően ellen-sí onveznek vele, szemben a lakásnél-külözőkkel, de sajnos, keresztül kell vinni, mert csak így oldható meg a kérdés. Most, hogv kitépjük naptárunkból az utolsó lapot, vele tépjünk ki mindent, ami gátol bennünket az . ni célok olérésében. Es az 1048 óv első napját köszöntsük a centonnám év szellemében. Induljunk el Kos-suth-i lelkülettel. A szabadság 100 éves évfordulójának egyetlen napját fe hagyjuk kihasználatlanul. A szabadságharc eseményei elevenen élnek lelkületünkben és még ma is hatásuk alatt állunk. Kossuth, Petőfi lánglelkülete élesszék bennünk a hitet, hogy az eddig kitaposott ut egy végső, tisz-tultabb szakaszáért műiden áldozatot meg kell hoznunk. 1948 alakítson át minden magyar lelkületet azzá. aminek lennie kell, az igazságért küzdő, munkáséletért harcoló katonává. ~ Ha''igy indulunk, akkor a cetíten-náris év illuzórikus elképzelésein keresztül a hétköznapok szürkeségében ujemberhez méltóan egymásra találunk. ■ Groza lesz a román köztársaság első elnöke Tegnap «ste Bukarestben hivatalosan kijelentették, hogy Mihály volt román király még a királyi palotában tartózkodik. Tiz román tábornokot, köztök a vezérkar főnökét, nyugállományba helyeztek, mivel az egész katonaságot átszervezik. '' - - „ - . . Az uj kormány Groza. miniszterelnök elnöklete alatt már megalakult és a hadügyminiszter felszólította a katonaságot, hogy december 31-ig tegyék le az esküt a köztársaságra. A román állam -_>- uj elnevezése : Román flépi Köztársaság, A parlament tegnap esti ülésén, amelyen a képviselők teljes számban vöttek részt, öt tagból álló államtanácsot választottak; amely az alkotmányozó nemzetgyűlés megalakulásáig vezeti Románia Qgyeit. Az államtanáosnak egy szocialista, egy kommunista és három pártonkívüli tagja van. Az uj kormányban a nevelésügyi tárcát a munkaügyi miniszter vette át, miután Vojtek nevelésügyi miniszter az államtanács tagja lett. Román parlamenti körökben ugy értesültek, hogy az uj köztársaság elnökivé Groza Péter jelenlegi miniszterelnököt választják meg. Magzatelhajtás miatt eljárás indul egy ismert nagykanizsai sziilésznfi ellen Hosszas nyomozás után tegnap délután felgöngyölítette a rendőrség a kanizsai éfi környékbeli magzat* elhajtók társaságát. Kiderült, hogy Varga Józsefné szülésznő. aki a Királyi Pál-utcában lakik, a közelmúltban magzatelhajtást végzett Végh Ilona 20 éves kanizsai leányon, aki ezért 350 forintot fizetett. , ■ Egy másik kanizsai leásy Kis-kopáromba mest, ahol Máté Irmt varrónövel vetette el 100 forintért négyhónapos magzatját. * A rendőrség a két leányt és Máté Irmát Öiizeibe vette, Vargáné betegsége írlatt egyelőre szabadlábon van. A nyomozás tovább folyik és míg több magzatelhajtás felderítésével ízámo''nak. Legújabb táviratok Romániától A román nemzetgyűlés kedd délutáni rendkívüli ülésén soha nem látott lelkesedéssel fogadta Groza miniszterelnök bejelentését Mihály román király !?mondá?áról, valamint a Román Népi Köztársaság megalakuláséról. Az erre v«natkoió Indítványt és a népi köztársaság .. ----:--f----------------- -------^-- megalakulásáról szóló törvényjavaslatot a nemzetgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ezután az államtanács tagjai fogadalmat tettek, hogy megvédik a -román nép szabadságát és függetlenségét. Ezt kővetően Groza miniszterelnök benyújtotta a kormány lemondását az államtanácsnak, amely újból megbízta a'' kormányalakítással. Groza haladéktalanul megalkotta uj kormányát. Meg nem erősített hirek azt mondák, hogy Mihály volt rdtaán király emondása után Ankarába atazett. tfir szerint innen Srájcba, vagy Angliába utazik. A volt király, aki ezután egyszerű állampolgár less, a jövöben a Mihail Hoheazollem Sigmaringen nevet fogja viselni. 2 ZAí LU Igen tisztelt vevőimnek boldog és szerencsés uj esztendőt kívánok Sermán István Hutter ön Lever R. T. képviselője. * Boldog újévet kíván kedves vendégeinek a Central tulajdonosa és személy ¿été Boldog újévet kiván kedves vendégeinek és jó barátainak VMBfl-ÉTTEREM tulajdonosa és személvzéíe. • Boldog újévet kívánok kedves vendégeimnek Ipartestület vendéglőse. Morva,v Gyula: 1848—1048. ÜNNEPI ÚJESZTENDŐ --- t Boldog újévet kívánok kedves vevőimnek Siklósi istvánné '' * • : • t+ V • V« l . , > • APOLLÓ Illatszertár. Boldog újévet kívánok kedves vevőimnek NÉMETH i »v < kiskanizsai gyógyszertáros. Boldog újévet kívánok kedves vevőimnek Weisz linic szikvizgyáros Ambrus Miklós tulajdonos I''üx''i percünk is ünnepi az uj ; esztendőben : IwniH'' vagyunk a jubileumi esztendőben. • Száz esztendejia annak, hogv a 48-así események .elkezdődlek, lejátszódtak és netn»etünk történetének diszei, lettek. A pozsonyi! diéta árnyékában már a szabadság virága t''akad. Kossuth Lajos* . már mondja beszédeit, dönti a. zsarnokság oszlopát, Petőfi már leirt a verseit, amelyekben meghirdette : .« Haza es szabadság-.; ez a két szó, melyet először tanuljon dajkától a gyermek;, & mire megjön március idusa, a magyar nemzet, amely szabacl-sárharcának 100 esztendős év fordulójára lestesiől-Mkiest szabad a néuv->t szellemtől, ir.K.^.r-űnné|/iellieti a márciusi napokát. Felszabadulva, megújhodva, serény újjáépítő munkában, csinosítva'' házatáj ál, belei 11 eszkied-ve a szabadságszerető nemzetek! családjába. Ebben az ünnepi uj esztendőben minden ágálás nélkül jelen-tőséget ka]) egv megcsinált lúd, nagy szerej>e van egy vagon szénnek és egy egész nemzeti őröméi nvilváttttfa, ha 10 hoki földdel több a vetés. A felszabadulás közös ügyünkké tett. közelebb hozta a dolgokal és az embereket egymáshoz. Kőző1-, ügy lett a szabadság, közös fu<y( lett annak megvédése. Kossuth-ék szeme a Dunán siklott végig kon ecp dójukban a d un a völgyi'' népek közös szabadsága szere, peíl — ez is megvalósult 100 esztendő múlva.'' A legutóbbi mugyar—jutfoszláv; események ezl a legszebb hangsúllyá1 húzták alá. de ugyanezt,mondja a magyar—román jóviszony is. A hároméves terv tempójúi gyorsabb lesz, belső ereje nagyobb feszültségű, mert egy esztendőn keresztül a 48-as jubileum emléke fűti a dolgozókat. Parasztságunk kibalb''gív.il földiére, amelyei végre maga osztott ki magának a feudálisok tízezer! holdjából. Idézheti Kossuthot^ aki nem volt barátja a privilé-gitminoknak, aki megmondta* hogy urak, a nép nyakáról csaW levenni lehet a terhet, de többélj nem lehet rárakni, s mindeni magyar szólhat Kossuth-al, hogvi a szabadság ideáját ugy képzeli] elnmiként .Kossuth, hogy mindenki részt vehet az ország kormányzásában. A szegény földmunkásé, ipari dolgozóé, az értelmiségé és minden szabadságszerető magyaré ez az ünnep,í 100 esztendős újév, amelyből, csak haladásról, felfelé ívelésről, Lelkes munkától, közös munkáról ''leltet csak'' szó. Talán sokan lesznek, akik ebben az esztendő ben nézik meg közelebbről: mt is történi, hát 1848-ban, hogyan is volt hát az< a dicső 48, amelyről örökké, járja a mondás, fyogv nem enge. dünk a 48-ból ? Ebben az év- ben hal Ihat atlnnu* is zugnak aí harangok, csattogunk majd . •• a( zászlók amelyek Isn szegnél, Nagysailóuál és Szolunknál fe-. szültek élőre, szfömbe a zsarnokságot osztó osztrák hatalommal, A jubileumi esztendő «erény munkában találja nemzetünket. Egyik kezével'' ünnepi lobogói; ácsot, zászlót tart és koszorút helyez 48 emlékének, fellapozza! a történelem könyvéi", amelyben. azóta uj fejezetet kezdett el, ím''n sik kezével ¿piti ezt a romba pusztitoil országot, hídjait éme-U, vanutjail fejleszti és szabadsagát óVj''a. Kzzel a másiik kézé-Vér baráti kézfogási nviijl a szóm! széti;. népeknek, ameív 10Ö lész-lenctő''mulva igazi valósággá lbth ez/*! a másik kezévé! írja új fe-( jezetél, amely énpién olyáii emberi és hősies lesz. mini 1818j volt. 1818 óla nemzedékek női lek fel és multak el, de száz eszten- Minisztertanács A kormány ebben az évben tegnap tartotta utolsó rendes heti minisztertanácsát. Hozzájárult Bötom Vilmos stockholmi követnek norvégiai követté való kine?ezéRéh*2. Hozzájárolt Varga Béla volt kisgazdapárti képviselő és Hives Henjjfe átlampoigétságásak mejsszüntetérsé-hee. Elfogadta, hogy az elsfi kúriába iartozó pénzintézetek által kibocsá-tott részvényeket december 3Mg kell állami tulajdonba venni. Hozzá- 1048 január'' 1 dő óta nem lankadt el a szabadság kívánsága. Petőn, Kossuth-Ady. József Alti''a nemzedékének munkája ösztönzően hal. ránk : mii lartottak éi^ymes''üek {Hieg-, hirdetni, megírni, inegha''rcölip. Csak a szabadságot,5 cSfiji a magyar iiemzel lugjetlé^égét és egész.véges fejlődését, iízt hir-i delták ezek a" netnzedékek. As? éJniakarást pedig senvveszteni: lehéUlL de inegöim''nem. N''úgly, laimiság ez most g műikor népünk megkapta szabad'' életét, hogy éljen szabadságával, őriz-; zc meg kincsét, hogv évszázadok* muiva is szépen l>eszéljenek, hogyan sáfárkodtunk az uj élettel. I I Boldog újévet kívánunk kedves vevőinknek Weisz szódagyáros személyzete. Boldog újévet kívánok kedves vevőimnek és megrendelőimnek: Farkas János villanyszerelő,'' Csengery-ut 6. Boldog újévet kívánunk < . / kedves vevőinknek Blankenberg Vlttnosné hántolóüzem és személyzete Boldog újévet kiván kedves vevőinek Báder Testvérek. íl^szer.-, gyarmatáru nagykereskedés, Nagykanizsa. i * t. f Boldog ''újévet kívánunk kedves ''vevöiakntek és ismerőseinknek Testvérek érás, ékisaréix, látszerész U vésnök Kf^gyWízsa, Sugár-uí 2. járult, hogy nemes fémből 5 fillérei pénzérméket verfenek. Elfogadta a- bankok áiiaraositá" sáról s?ő!ó rendeletét. Ennek értelmében január eltején, valamennyi első oiztályba t#7íozó pénxiotézet állami ¡rányitás alá kerQI. A Keres-Icsdelmi bank vezetését Saiyok Béla az OTI helyette» vezérigazgatója vckkí át. Több sze»éiyi kérdésben raég nem történt megállapodás. A bankok üj vezetőinek'' kinevezése csak proTirózikus> yéglejjes megbízást esik olyan szakemberek kap-nsk, akik gyakorlatilag igazolják ritermettségfiket» és akiknek személye feitótlenQl alkalmas a szocialista sélkltazések szolgálatára. Elfogadta a kereskedelmi könyvek vezetésére és az egységes számlázásra vonatkozó uj rendelkezéseket. Tudomásul vett«, hogy Rajk László belügyminiszter él Rles litván igaz-BágUgyminiszter hosszabb időre külföldre utaznak ós helyettesitésfixkel Szakasits Árpádot ti Rákosi Mátyást bízták meg. A NEMZETI PARASZT PÁRT nagykanizsai szervezete f. hé 31-én, szerdán esta 7 órai kezdette a Wihíhicl ujjMpItóae javirn h PArt összi''8 helyiségeiben Szilveszter-estéit i''ondea. — Tánc recgel Tombola. — Szépségvortwny. HelépödlJ; lW7-bon 2 íodnt, 1048-hua 1 forint. Szívű® pArtlogáit kór u R(Hid«tl«éf. újévet UMwU kedves VevőiiPitiok, fogyasztóknak és Nagykanizsa dolgozóinak Stolz er Emi/ Nagykanizsa, Kinizsi- ut 2. sz. Mélyen tisztelt megrendelőimnek bélásan köszönöm az elmúlt év folyamán szíves jóindulatu támogatásukat és egy szerenesés, boldog újévet kívánva, tisztelettel kérem nagyra-becsiilt támogatásukat. Kiváló tisztelettel Papp Oszkár eipészmester. Boldog újévet kívánok kedves vendégeimnek és jóbarétaimnak lf/. llóíi) Ferenc » Pannónia tulajdonosa. Boldog újévet kívánok kedves veYőimoek JeuUck dufyéda - VU^UoHwck Boldog újévet kívánunk kedves utazó közönségünknek nagykanizsai taulsok m v um ........... Telefon: 4, w ( 1848.-január it. ;■ Boldog újévet kiván kedves vendégelnek Göllei szalon és fazz-zsnekara a Nemzeti Parasztpárttól. Boldog újévet kivánok kedves vevőimnek ós jóbarátaimnak Hegedűs István bőrkereskedő. Boldog újévet kíván kedves vevőinek és . jóbarátainak Kelemen Ferenc autó-, motorkerékpár-alkatrész ¿8 műszaki cikkek kereskedése. "**" ■ ■■■■ »■»■ iiii»» « i I-m ■ i m^mmm^m , « Boldog újévet kiván kedves vevőinek és jóbarátainak Gazdag Géza. hentes ós mészáros, Fő-ut 14. Buldog újévet kiván kedves vevőinek és jóbarátainak Horváth Imre haates és mészáros, Csengeryut 5. Boldog újévet kiván kedves vevőinek és jóbarátainak Mátrai János textil- és divatáruk, Fő-ut 14. Boldog újévet kiván kedves vevőinek és jóbarátainak Tarabá Gyula hentes és mészáros, Deák-tér 12. Boldog újévet kiván igen tisztelt ügyfeleinek és barátainak Máíyus László fuvarozási vállatata, Roigonyi-ut 15.. Boldog újévet kiván kedves vevőközönségének és ismerőseinek Mészáros János rövidáru-kereskedő. Boldog újévei kiván kedves vevőinek Kelemen Jánosáé háztartási- és játékáru kereskedő, Deák-tér 1. . " w " ■ ■■■■■■ .............——— Boldog újévet kiván kedves vevőinek Qulttner Miklós villanyszerelési vállalata. Telefon; 301. - Csengery.ut 1, Boldog újévet kíván ; «''1 kedves vevőinek * és ismerőseinek JUfiid Uí4 tubát*. 1 ''Al ti ''ji y Az öreg udvarló nyakoniötie egy fiatalasszony férjét Csatár községben Különös körülmények közölt bűncselekmény történt Csatár községben. Olasz Ferenc oltani, ismert módos gazda, aki bizony már lul van h szerelmesek korán. % 72 esztendős, megismierkcdetli egy Budapestről nemégih&n Csatárra érkezett házaspárral. Az idős enilxernek ugvliUszik m)eg-tetszhetett a fiatal, csinos asu-'' szony, mert csakhamar barátsá-i got kötöttek egymással. A há-'' zaspár, Pollán János és feleségei köriUhizelegték az öreg gazdái, aki befogadta őket a házába''ésc meghívta, menjeniek ki együtt q^ szőlőhegyre. Pollán János falujáró baba-lí csín! o, aki feleségével ¡együtt bizonyára ugy gondolkodott, hogy jó lesz az öreg gazdával barátságot köini, mert az egyedülélő özvegy ember, akíniek szép vagyona van. Nagy barát-'' ság fejlődött ki közöttük, ug\ hogy állandóan együtt voltak az ■utóbbi napokban. "Olasz és Pol-lánék egyik délután a szőlőhegyen iddogáltak, majd a besöté- tedéskor együtt indultak haza. Ilogy, az utón mi történt, az. még tisztázatlan, annyi bizonyos, hogy Olasz pisztolyt ráülő tl és Pollán nyakába lőtt. Az asszony vallomása szerinti az öreg ember szerelmes lett belé és emialt férje féltékenykedett, aminek löbbizben Olasz elölt kifejezést is adott. Olasz önnek eTm^e ■ e.n akar; letenni az asszony meghódításáról. Ezzel szemben Olasz Ferenc azt állítja, hogy Polláfték befészkelték magukat a bizalmába >és amikor a szőlőből hazafelé mentek, Pollán Mrtelen mtegíát madta, leteperte a földre és f.. önvédelemből rántotta elő fiegy-verét. ; Az ügy most van. nyomozás, alalt,. annyi azonban ..már befejezett tény, hogy Olasz engedély nélkül tartó ;ta magánál fegyverét és igy valószínűleg statáriáüs bíróság elé kerül. Pollánt súlyos sériVéssel a zalaegerszegi kórházba. szjílli totUl Un.. ISMÉT KAPHATÓK AZ v - Orion, Philips rádiókészülékek 3-6 HAVI RÉSZLETRE Szafté finfal rátilóüzietéhen, Fö-ut 5. Nem jogerősen felmentették ár. Búzás Béla volt keszthelyi főjegyzőt A nagykanizsai népbirőaá^ dr. Béres Sándor elnöklésével kedden délelőtt tárgyalta dr. B.uzás Béla volt keszthelyi főszolgabíró hünügyét, akit a ncpügyé8zség azzal vádolt, hogy mint főszolgabíró népellenes magatartást fejtett ki. A vádirat szerint. Búzás a zsidó-származásu és politikailag megblz-halatlan személyeket Internáltatts, lezáratta az Őskeresztény Zsi.di Jenő özlelét, akinek a felesége volt zsidó származású. Beznicza Ferencnek ugyanezen ok miatt nem adott Iparigazolványt. A tegnapi tárgyaláson vagy harminc tanú kihallgatása után a n^p-biróság nem látta beigazoitnak a vádakar. Búzást a felszabadulás után a felsorolt események miatt már internálták. Néhány hónap mu''.va Értesítem az igen tisztelt üzletfeleimet, hogy férjem - elhalálozása utáa innak rádió- és villanyszereit Ozlitét Sugár-ut 2. szám alatt a régi helyén folytatom. Amiért is kérem szíves pártfogásukat és egyben boldog újévet kivánok kedves üzletfeleimnek és Jóbarátaimnak. özx. Felde Istvánrié rádtd-és villanyszaküzlet. ir : ^Y'' "a í.jffi . ö* SzÜutwUtk&i UtqytH m Jöjjön a MusHgtlibaí 5 üveg bor ''kerOf kisorsolásra díjmentesen, Malac sonoiás! Konfetti csata! Tánc reggelig ! .... . Auiilr§ndelés a főpincérnél, — Telefon: 146, azonban megszüntették, internálását, nurt beigazolást nyert, hogy Búzás már a felszabadulás előtt is a vádakkal ellentétben olyan magatartást fejtett ki, amely demokratikus gondolkozásmódra vall. A népblró-ság tehát megállapította, hogy a vádak alaptalanok és igy dr. Búzás Bélát ielmeniette. Az ügyész a felmentést megfellebbezte, tehát az Ítélet nem jogerős. hírek Ml I • i — A Magyar—Jupoízláv Társasáff nagykanizsai szervezőbizottsága ezúton kíván összes tagjainak: boldog ujeszteidőt abbbn a reménybea, iio!gy az 1948. esztendő még szorosabbra fögja fűzni a''két szomszédnép barátságát és ezzel alátámasztja a namzetek közötti békességet és minden dolgozó jólétét. — Katonai fegyvereket és lőszereket találtak,:elrejtve egy • zalai {jazűánál A rendőrség tudomására juto,tt, hogy Kovács László csatári gazda ugy a-la-kásáa, mint a szőlőspincéjében fegyvereket1 és lőszeréket rejteget. A helyszínre kiszállott- resdőri bizottság; nteg is találta a rejtett fegyverekét, katonai fegyvert, töltényeket, orosz géppisztolytöltényeket és sí rétes vadászpuskát. A bizonyítékok alapján letartóztatták Kováesot és átadták az ''államügyészségnek. Ügyében lehetséges, hogy a rögtönitélő bíróság Ítélkezik. Ex NavyUantx&a... Karácsonyi számunkban megjelent Jézsef Attila egyik szép karácsonyi verse, a „Betlehemi királyokMint érdekességet említjük meg. hogy a MAFIRT rövidfilmef készített a versből, amelyet ez alkalomból Szen-kár Dezső zenésített meg. A kisfilm főszereplője Karády Katalin, aki a verset énekli * Nap mint nap vágyakozva szemlélték a si sport kanizsai rajongól a hol derűs, hol borús eget. Tegnap végre nagy örömükre megindult a havazás. Az öröm azonban hamarosan lelohadt, mert a hó elolvadt. Karácsony napján történt: Egy sétáló csoport egyik tagja boldogan igy kiált fel: £ — Béke van a földön! A félreértésed • tisztázására nyomban lehajolt. „Béka" cigarettát vett fel. Sajnos, ez sem. volt a legjobb formában. * Különös baleset történt minap a MKP-ban. Valaki a nagyterem díszítésével foglalkozott és egy létrán állt. Ajkai között gombostűket szorongatott.-Egyszerre csak a létra megcsúszott, az illető pedig lecsúszott. Komolyabb Baja nem történt, csupán a — gombostűket nyelte''''le ijedtében. Most a kórházban ápolják. * Komoly veszélyben forognak Nagykanizsán. a szeszesitalok. Uj riválisuk, a „forró csokoládéu egyre na-'' gyobb népszerűségre tesz szert. Az alkohol barátai mégsem félnek. Azt mondják, ez úgyis csak szezoncikk. * Egy negyven év körüli szépasszony jött be a napokban szerkesztőségünkbe és aziránt érdeklődött, hogy hol lehet megkérvényezni az aszály károsultak segélvét ? Ugy tudom, mondotta munkatársunk, hogy az Ön férje hivatalnok és nem gazdálkodó, De kiszáradt, mondta az asszony keserűen. Kérdés: jár-e aszály segély a kiszáradt embereknek? A „Gázháboruu nagy sikere^után megkérdeztük Egri Bertát, hogy mit tart sikere-legnagyobb titkának? Nagyon egyszerű felelte. ■ 1. Valamikor 30 évvel ezelőtt én tudtam a színpadra legszebben bejönni és legszebben leülni, most pedig az életben én tudok legszebben felállni és legszebben elmenni. ~ 2. Valamiké? 30 évvel ezelőtt a színpadra engem tudtak legszebben kifesteni, mo$t én tudok az életben legszebben másókat kifesteni. — Szilvesztert a Lánshidért A magyar közlekedésügyi korínány-aat, mint ismeretes, a németek és nyilasok'' által felrobbantott lánchidat felavatásának százéves évfordulójára njjá akarja építeni és ezért a társadalomhoz fordult, hogy agyagi-segítséggel járuljon ? hozzá a híd . felépítéséhez. Országszerte megindult a gyűjtési ak«ió, amiből természetesen Nagykanizsa sem akar kimaradni és ezért a város- pol- Sármestere elrendelte,- hogy a szóra- ozóhelyeken, az éttermekben^ a.-mula-tókban ós a kocsmákban Szilveszter est* minden'' fogyasztás után l°/«ot számítsanak tel a Lánchíd újjáépítésére. Az így befolyt összeget azután-a. város réndeltotést helyére juttatja, A~polgár-mester ezeakivül {elkéri a magánházakban megtartandó Szilveszter-esten résztvevőket, hogy fcakéates adomáBy&ik* kai támogassák az akciót. , Munkásegység I A munkáspártok és szakszervezetek vezetőinek, tagjainak és minden demokratikusan gondolkozó dolgozónak botöoe újévet Jilvdn « - ,'' s Szakmaközi Bizottság CADA: Boldog újévet kíván kedves vevőinek Lficz! József bőrkereskedő Csengery-ut 5. szám. Boldog újévet kiván kedves vevőinek HORSETZKY és MMOR aranyműves és órás mesterek Ady Endre-ut 12, Boldog újévet kiván kedves megrendelőinek HANTOS ÉS RUZSIHSZKY vállalkozó mérnökük Ady Endre-ut 12. Telefon: 8-50. Boldog újévet kivánok kedves megrendelőimnek Becye* Isivát* uri szabó. - Ady Endre-ut 5. Boldog újévet kiván kedves vevőinek Schless Gyula Boldog újévet kiván kedves vevőinek Dobó György divatáru- és textilkereskedő, Ady E.-ut 3. Boldog újévet kiván kedves vevőinek és ismerőseinek Szabó József fűszer-, csemege- és vadkereskedés. — Szabadfág-tér 1. sz. Boldog újévet kíván kedves vevőinek és Ismerőseinek UUstU U Széfé Stabadsdg-tér 1, Boldeg újévet kíván minden kedves megrendelőjének és ismerőseinek Vári Ferenc clpéssmester, Csengery-ut 5. Boldog újévet kiván kedves vevőinek Sörlei Gyula vaskereskedő. Boldog újévet kiván kedves vendégeinek Szever étterem tulajdonosa és személyzete Boldog újévet kivánok kedves vevőimnek és ismerőseimnek TIRJlN fPilisiül eé| Apró emberek apró bűnei a bíróság előtt Í946. óta lényegesen csökkent a gyermekbflnözök száma Csupa megszeppent arcú gyermek áil a bíróság folyosóján. Izgatottan várják, hogy a fiatalkorúak birája kisebb-nagyobb Ügyeikben Ítéletet mondjon. A bűntudat ott fll sápadt arcukon, mellettük vagy hátuk me-gett legtöbbször ott állnak a szülők. Rendesen az édesanya, aki otthon az apával szemben mindig a gyereket védi. Az apát ritkán látni, mert vagy dolgozik vagy nem törődik a kis emberpalántával. Az anya kezében ott a zsebkendő, amely a tárgyalások Alatt mindig nagy szerepet játszik. Szorongva állnak a korlátnak dőlve és várják, hogy behívják őket a tárgyalóterembe, a bíró elé aki a zord paragrafusok mellett is igyekszik betekinteni a «fiatal gyermek lelkivilágába. Kezdődnek a tárgyalások. Apró ügyek, amelyek élesen belevilágítanak, a mai fiatalság erkölcsi életébe. * Először egy szurtosképü, élénk-szemü inas áll a bírói emelvény elé. Az eset egyszerű. Az iskolából hazajövet összeverekedett a társával, akit egy kővel ugy fejbevert, hogy kórházi ápolásra szorult. Az ögy a biró elé került. A kis csinytevő természetesen állhatatosan tagad,- de a sok terhelő vallomás után megtörik és könnyes szemekkel Ismeri be tettét. A biró a lelkére beszél és'' egy évi próbára bocsájtja azzal, hogyha a jövőben a legkisebb panasz merül fel ellene, ugy javítóintézetbe kerül. A kis inas az Ítélet után megkönnyebbülten hagyja el a termet. > ♦ Egy tizenöt év körüli leányka következik. Az ő esete már súlyosabb. Egyik üzletben volt alkalmazva, mint kifutóleány, ahonnan egy óvatlan pillanatban egy szvettert emelt el és hazavitte. Otthon az apja elverte és visszazavarta a ízvetíerreJ. Ennek ellenére feljelentették. A meKtevedt kisleány hazudik, mintha könyvből olvasná. Különféle meséket talál ki. Szépíteni igyekszik a bttnét. Az elnök csak mosolyog, majd rászól t — Ne súlyosbítsd bűnödet azzal, hogy hazudsz. A leány erre sirvafakad és bevallja, hogy ellopta a szvettert. — Tudod, hogy ezért 15 napi elzárás járna? — mondja az elnök. A kisleány csak tovább zokog. — Csak mest az egyszer tessék megbocsátani. Soha többé nem lopok. Rövid tanácskozás utáni szintén próbára bocsátják. • » , Több gyermekes özvegy asszony fia a kftvetkező vádlott.. A férje a doni kanyarbán esett el. Az anya nem bír a fiúval. Állandóan elcsavarog, nem marad meg seholsetn tanoncnak. Csavargó, kalandos természetű és fiatal kora ellenére a bort sem veti tmeg. A főnökeit is beidézték a főtárgy ajásra. — Ügyes, használható gyerek — mondjak, de csirkefogó. A nyáron is ellógott hazulról és hetekig a Balaton mellett csatan-golt. Az anyja nem tud vele sokat törődni és kéri a bíróságot, hogy küldjék javiténeveiésre. Teljesítik a kívánságát. e Az utolsó ügy vádlottjaként egy 15 éves környékbeli fíu áll a tanácselnök elé. Sorozatosan lopott, amiért a felnőttek is több évi fegyházbüntetést kapnak. Az ügyész indítványára zárt tárgyalást rendelnek el. 15 éves gyerek — és zárt tárgyalás. $ A tárgyalások után beszélgetést folytattunk dr. Almásy Gyula tanácselnökkel, aki elmondotta, hogy a háborús évek <?s a fasizmusnak a hatása mély gyökeret vert a fiatal bűnözőkbe. Különösen a felszabadulás után nagyon elszaporodtak a gyermekbünözők, .akik legtöbbször lopás büntette miatt kerültek a fiatal-, korúak bírósága elé. 1946 második fele óta azonban ezeknek a bűneseteknek a száma erősen csökkent Az idén alig tárgyaltak száznál több esetet. Nagyobb ügye a gyermekbiróság-nak pedig mindössze 4—5 volt, ami hatalmas csökkenést jelent az elmúlt évekhez viszonyítva. Kérdésünkre elmondotta továbbá, hogy a fiatalkorúak részére négyféle büntetést állapit meg a magyar büntetőtörvénykönyv. Legenyhébb itélet a próbára bocsájtás, amikor a fiatalkorút egy bizonyos időtartamra a szociális missziósnővérek gondnoksága alá helyezik, akik Ügyelnek arra, hogy jó útra térjenek. Erősebb dorgálás, amit a bíróságtól kap. Súlyosabb esetekben javitónevclésre küldik Aszódra, vagy Rákospalotára, va^y pedig fogházbüntetésre Ítélik, A bíróság csak 12 évesnél idősebb és 20 évnél fiatalabb bűnöző felett ítélkezik. Elmondotta továbbá, hogy a gverinekok nagyarányú bűnözésének egyik főoka, a mai neház gazdasági visxonyok, amelynek fokozatos javulásával a gyermek bűncselekmények száma is állandóan csökken, —bá —rc >ii iim^w■minwimiTiiiímHM—w—M—»wrwrnn—TMf i Boldog újévet kívánunk párttagjainknak, jói8merőseinknek és Kanizsa dolgozóinak. MKP Vezetősége. Ha Jót stkar szórakozni, búcsúzol az ó-értól és nagy mókás szerpentin csatában résztvenni, föffön a Szíves pártfogást kér: Szever József vendéglős. »50 A MAORT-ALKALMAZOTTAK a Központ-szálló Összes termeiben nagy Szilveszter-estei rendeznek, melyre barátaikat és ismerőseiket ezúton is szeretettel* meghívják. Az est kezdete 8 órakor. — Belépőjegy , v. 194?. évben 8 forint, 1948. évben 1 forint Aazt&üogUOá« (ttíefonoB U) a Vár-utl központi irodában a titkárságnál. Rendezőség. _1948. január 1. Boldog újévet kiván kedves vendégeinek és jóbarátainak Tóth Lajos kocsmáros Csengery-ut 74. sz. Boldog újévet kiván kedves vevőinek és jóbarátainak Ziegler Fereno hentes és mészáros Somogyi Béla-ut 14. Boldog újévet kiván kedves vevőinek CőbI Béla sxücs cég Boldog újévet kiván kedves vevőinek és jóbarátainak j*» Drimók László textilkereskedő, Fő-ut 10. Boldog újévet kivánok kedves vevőimnek és jóbarátaimnak Ferencz József papírnagykereskedő Deák-tér 9. Boldog újévet kiván kedves vendégeinek és jóbarátainak Kiss bácsi Nemxeii Varasai Pári-ból ''j Boldog újévet kivánok az összes kereskedőknek és jóbarátaimnak Tuboly Lajos „IBUSZ" szállító, Boldog újévet kiván kedves megrendelőinek és ismerőseinek TUííö Jenő fényhépésa NEUMANN B. ü. Ée K. Csengery-ut 9. Boldog újévet kivánok kedves megrendelőimnek és ismerőseimnek Cstíbdincl Károly épület- és műbádogos, vízvezeték és csatornázási vállalata. Boldog ujesztendőt kivánok kedves megrendelőimnek és ismerőseimnek Nagy András központi-fütés és vízvezeték szerelő Boldog újévet kivánok -kedves vendégeimnek kocsmáros Csengery-ut 17; I!MS. janiKMf 1. ZALA Boldog újévet kiván kedve« ismerőseinek és üzletfeleinek Máiek György mérlegkészitő mester. - Boidog újévet kiván kedves vendégeinek Pénzes Antal a Korona vendéglőse. Boldog újévet ldváu kedve« vevőinek Révisz Magda Boldog újévet kiván kedveit vevőinek Fischel könyvkereskedés Boldog újévet kiván kedves vendégeinek Dé&si £afos vendéglős. Boldog újévet kiván kedves vevőinek Voiner Zoltán szűcsmester, Rozgonyi ut 2. Boldog újévet kiván kedves vevőinek Steiner Ferenc rádiószaküzlet. Boldog ujóvet kíván kedves vevőinek • Hoffer Sebestyén rőfös- és rövidáru kereskedő Nagykanizsa, Szabadság-tér 22. Boldog ujóvet kiván kedves vevőinek vaskereskedő, Szabadság-tér 28. Boldog újévet kiván kedves vevőinek 9 —le az első és egyetlen bo^zorkánypSr Naivkafiizsáfi intim Erről tanuskodaak a kanizsai muzeum eredeti okmányai ós lombori Nagykanizsa. Boldog újévet kiván kedves vevőinek Schless Iános László könyv-, papir-, Irószörkereekedő. könyvkötő és dobozkéazltő, Deák Fe-renö-tér 10. üzem: Széóheayi tér 13. Boldog újévet kiván kedves vevőinek és megrendelőinek Horváth Ferenc sa&bómester, Seabadsóg-tér 1. „Dtístrigi» vero q*i non sunt, nuila questio fiat..— a boszorkányok ellen pedig semmiféle vizsgálat ne legyen, mert ilyenek nincsenek. Ez a mondat Könyves Kálmán hires decrétumából van. amely sok vitára adott alkalmat. Egyes történetírók a nagy király felvilágosodott gondolkodásmódját maRyarázták ezzel a mondattal, amellyel megelőzve az akkor Ismert világ valamennyi országát kimondotta, hogy boszorkányok nlnisenek... Később azonban kiderült, hoay Könyves Kálmán nem boszorkányokra gondolt decrétumának kiadásba. Mert Magyarországon cíak . négyszáz évvel később jelentkeztek nagy Mámban a boszorkánypörök. A ?! első ilyen nagyobb pört 1565-ben tárgyalták, míg az utolsó 175G-ban, tebAt két évszázaddal ezelőtt volt. Ez alatt íz idő alatt az országban nem kevesebb, mint 554 boszorkánypör fordult elő. A közei két évszázad alatt, 1714-ben Nagykanizsán is volt egy boszorkánypör. Ez volt az első és egyetlen, amit városunk névtelen krónikása feljegyzett az utókor- számára. Az egykorú városi jegyzőkönyvben van leir/a a »nagy pör" minden mozzanata, természetesen németül, hiszen a hivatalos nyelv akkor még német volt. Kutyabőrbe kötött könyvben, megsárgult lapokra cifra betűkkel irt adatokbői hámoztuk ki a kanizsai bíráskodás egyik legnagyobb esetét. A pör vádlottja Molnár Mária volt, aki Málék Menyhért városi prefektusnál (ez kb. a mai rendőrkapitánynak felel meg) egyszsrü cselédasz-szoRy volt. Evek óta szolgálta hűséggel gazdáját, akik meg is voltak elégedve vele annyira, hogy még egyetlen leányát, a szép Évét is felnttvclték. De Málekéknak volt e^y daliás fuk Dánlel. aki beleszeretett a szolgáló szép lányába. A szerelmet nem nézték jó siummel a rokoRok é8 megindult az áskálódás. Molnár Máriára ráfogták, hogy boszorkány és ugyanezzel vádolták meg lányát is. De a sserelmeiek még Idejében meg tudtak szökni és Horvátországba menekülte/, »hol egybekeltek. A „boszorkány,"-»ágnak volt is A „letűnt világ" költője beszél >.. Nagykanizsán bizonyára nagyon sokan vannak, akik mohó érdeklődéssel olvasták el Upton Sinclair világhírű író »A letűnt világ«, »A két világ között« regénysorozatát, melyben egy amerikai fegyvergyáros fiáiról, Lanny Budd-ról oly ragyogó életképet festett. A háborús irodai-iriak egyik kimagasló gyöngyszeme ez a íegén ysorozat, amelyből : világosan kitűnik, liogy miért ós kiért indítanak hábomrat, hogy miért és kiért teli embermillióknak elpusztulnia és, a falvilágnak nyomorúságba sülyedníe.'' Mindezt pedig azért mondtuk el, mert Upton Sinclair most egy könyvé-vei, amelvbén 448 oldalon tár-gyítfja ie a New York Times, Amerika • cg}''ik legnagyobb lapjának hazugságait, a világ érdeklődése ■ központjába került; . A világhirii iró ebben a könyvében bebízonyitottfi, hogy több mint 10.000 nap köziil egy sem volt. olyan ami-kor ez az ujsr/g'' finom rötvwz-súfOPk ■»« hamütotty, vagv ne torzította vóbia cta vOágpoliitka eseményeinek híréit-. A köpyvot az iró maga adta ki, valami alapja. 1714. SzeBt György napján a teheneket szokás szerint hazahajtották a legelőről. Molnár Mária kiállt Málekék kapujába és böbájos erejű vizzel meghintette a teheneket. —. Hej jámbor tehenek, de ]ó vpjna a hasznotok nekem 1 — mondotta a müvelet közben. És a jámbor állatok Málekék udvarába mentek be, ugyanakkor pedig a prefektueék tehenei elvesztették tejüket. Nem tokkal később mosá6 volt Málekékuál. Kint nagyon szakadt az eső. Az egyik mosólány, Balog Kati bosüifiMkodott emiatt. — Ugyan mnr, ne bosszankodj — békítette Molnár Mária. - Könnyen el lehet kötni a?, ecőt. Csak éppen a ffislre kell akasztani néhány dolgot — tette hozzá magyarizóíag. — Aztán mit? — érdeklődött Balogh Kati. • — Há- három csomó fti&s csalánt, meg egy csomó emberhajat. Aatán egy mosóvizzel töltött tököt, meg egy mosásnál- használt bádog-darabot. — Akkor csináljuk meg — ajánlotta Kati. —• Szaladj már lányom —- mondta a körülöttük ténfergő Évának Molnár Mária — aggasd ezeket a dolgokat a füstre. Éva megcsinálta ezt és abban a minutumban elállt az eső. Máskor meggyújtottak a tűzhelyen egy marék szalmát. Molnár Mária ráolva&eti a tűzre és a szalma nem hamvadt el. 1 jEzek mind olyan dolgok, amelyek külön-külön is nagy bűnnek számított. Moinár Máriát tehát pirbe fogták. Abban az időben természetesen Hyomozásról még szó sem leh»teU. A bűnöst kínvallatásnak vetették alá. Molnár Mkiia is erre a sorsra került. A csaknem csupa német blrákból álló esküdtbíróság az Országos Törvénykezési Rendtartás (Und-Qerlchts OrdunjE) 25. § a alapján a hóhérmester körbevételével, szigorú vallatásra Kélte a szerencsétlen áldozatot, A valutás első módja a vizpróba volt. Molnár Márlát kivitték a vár- árokhoz, a mai Principális csatorna környékére. Ott négyszer egymásután a viz alá mártották. „Ha a vádlott a viz alatt marad — mondta a törvény — ártatlanságához nem férhet kétség. Ha azonban feljön a viz színére, kínvallatás alá kall venni/ Molnár Mária persze élni akart még és úszni kezdett. Az élet-•sztön ebben az esetben bűnnek számított és az esküdtek kimondták a szentenciát: Molnár Mária boszorkány ! A törvény azonban még azt is kimondta, hogy a boszorkányt csak akkor lehet elítélni, ha ő maga Is beismeri bűnét. Nos, Molnár Mária ezt nem tette. E*kor kezdődött a borxalaias toriura. Tüskéket szúrtak a körmei alá, megkorbácsolták, egy másik kinzóeszközxel pedig a tattét nyújtották. Molnár Mária a kinzái •Jatt természetesen ész nélkíl bevallott még olyant Is, amit sohasem tett. Több sem {fellett a bíróságnak. Nyomban tárgyalásra vitték ez ügyet. A vádlott ekkorra már egy ki9sé összeszedte magát ég mindent vlsz-szavont. Ennek ellenére elítélték. Az ördöggel való cimboráláa (pac-tum eum diabolo) miatt még egy utolsó nyilvános torturára ítélték. „Ha Molnár Mária ismét iagad — mondta az esküdtbíróság Ítélete — akkor mint istentelen a hóhérmesfer keze által lefejeztetik és elégettetik. Ha pedig töredelmesen bevallja bűnét, akkor kegyelemből élve égettetik el a máglyán." Mindössze egyetlen ember volt csak, aki külön véleményt jelentett be a biróság embertelen ítéletével szemben. — Nem látom bizonyítottnak — mondotta Pulai Ferenc, az egyik esküdt, — hogy a vádlott valóban boszorkány volt-e. Étért az Ítélethez sem járulok hozzá. Az Ítélet megemlékezett még a szép Éváról is. „Molnár Éva szintén elégettetik, ha a városunk határában megfosattatik. így kívánja a törvény.* A szörnvü Ítélet végrehajtását 1714. szeptember. 29 ére tűzték kl. Már kora hajnalban hatalmas tömee vonult az Akasztódombra (a mai Katonarétre), ahol a hóhér is megtette már az előkészületeket. A bíróság mégegysser kihirdette az Ítéletet és megkérdezte Molnár Máriától, beismerNe az ördöggel való szövetkezést. A vádlott most is tagadott. Ekkor átadták i hóhér- mert annak kiadására senki egész Amerikában nem. mert vállalkozni. A könyvet barna csomagoló j)apiron kellett'' nyomni, mert a nyomáshoz nem adtak regényhez való papirost. A könyvet eddig iöbh százezer pél-. dánvban 11 nyelvre fordították le. Nemrég került , a könyvpiacra a »Világ vége« című 740 oldalas könyve. amely az európai esőmén vak hiteles történetét adfa, 1913—1919-ig" olyan mozgalmas, nagyszabású íegény keretében, hogy á" legkiválóbb kritikusok véleménye szerint is ez a. legkitűnőbb müve Sincl&irnok. A könyv megjelenése után Upton Sinclair a következő interjút adta : — Érdemes volt harcolnia ? Eredményei most már az egyszerű emberek mindennapi élotebo is bolia-toinak ? — Igen, azt hiszem, hotfy a felvilágosodás terjesztésére irányuló minden kísérlet sokat ér, liá valóban felvilágosodás az, amit terjesztünk.. Emerson, azt-irta: A Szentlélek egyetlen rezdíti ''ss'' nem vész sohasem I4rba. az óvatliA világban. Ez nem ''azé jelenti, hogy a Szentlélekkel azonosítom rhaganuit, csak azt, hogy az Igazságnak hatalma vau. ftz emberek fohött. - — Gondolja, Iwgy az atombomba megfelelő eszköz arra, hogy a- föld kapitalista szempontból fölös tako»-ságát kiirtsa ? Nem, n&n hiszem, Jtogy « kapitalizmus fennmütai és azt gondolom, hogy az utomerő felhasználásával- szoci-iHsta világ a''.aJmt. -- Milyen tanácsot adna a mai. Íróknak ? — An''ól Írjanak, ami fontos és olyan'' jói, ahogyan csnk tudnak. — Ha visszatekint az életre,- mi a legfontosabb dolog, amit tapasztalt ? Mi lenne az ön mottója a mai embet számára ? Mi a legnagyobb elégtétel, amit On az életéből leszűrt ? — A legfontosabb dolog, amit megtanultam, hogy a szoctaltempe az egyetlen kint a szegénységből és-háboruböt. Jelszavam a t-ermeíó eszközök köztulajdona és d&toókraliútts adminisztrációja. A legnagyobb elég-tétetem a tvd-a''t, hozzájárultam ahhoz, hogy ezt sokan in-egértsék. — Az ön véleménye szerint ösz-szes irásai közül melyik a legfontosabb''? A legfontosabb mindig az a könyv, amu utoljára Írtam —• Mi volt életének legnagyobb inspirációja ? / '' — fiCdbm Cegitagyobb inspiractó-ja az a-hü'' v-alt; hogy a sregí-rtység. és háború mcgszűrti-ethctö és én segíthetek ennek megvalósUásába-n, ZALA 1948. január 1 mesternek, aki egyetlen csapással leütötte Molnár Mária fejét. Ezután testét máflyára hurcolták, és a tömeg nagy helyeslése közben elégelték így zajlott le 233 esztendővel ezelőtt Nagykanizsa első és egyetlen boszerkánypere. Az évek során min-dénki megfelejtkezett róla. /Legalább is ezt bizonyítja, hogy Málék Dénes 1745 ban már városi prejektus v®lt és feleségével, Molnár Évával együtt éltek boldogan a régi családi házban. És Kanizsán senkinek sem jutott eszébe, hogy a prefektus feleségét megégesse. Hársfai István Boldog újévet kivánok kedves vendégeimnek és ismerőseimnek BÓLINT FERENC bodegás. — Orvnsi hir Dr. Szűcs Géza, orros rendelését Sugár ut 6. szám alatt nugjtaidfet. — Járási tlsztiértekflzlstek sirrinrije 1848. évfcsn Az alispán, eltérően az eddigi szokástól, amikor havonként állapította meg a járási és vármegyei tisztlórte-kezletek határidejét, egész érre meg-állapitoltft a megye területére vonatkozó járási és vármegyei tisztiértekezletek időpoatját. Ezek szerint vármegyei tisztiértekezletek lesznek Zalaegerszegen január 18., február 28., már-oius 22., április II., május 24., junius 21., július 10., augusztus 16., szeptember 20., október 18., november 22. és december 20. napján. A nagykanizsai járási értekezletek január 8., február 7., március 6., április 7., májas 8., junius 7., julius ?., augusztus «., szeptember 10. október 8., november fi; és december 10. napján lesznek megtartva. — Reggelig táncolnak a Pannoniában Szilveszterkor A Pannónia lázasan késztil a Szii-veBZter-est megünneplésére. Mint közlik velünk, kitűnő zene mellett reggelig tart a tánc. Szenzációs tombola lesz. A szünetekben a Nagykanizsán közsznretetben álló Molnár Rózsi dizőz énekei. Remek konyha, kitűnő italok. - Boldog újévet kivánok Nagykanizsa és a járás összdolgozói-nak és azok hozzátartozóinak. Krímmel Qyula járási titkár. Családi Szilveszter-est az „Utolsó garas" kiskocsmában, ujóvl élő malao sorsolással. Szeretettel várunk raludeukit az y,Utolsó garasában. Boldog újévét kivánok kedves megrendelőimnek és jóbará-~ tairanak Csanik Lajos Eötvös-tér 10. villanyszerelő Boldog újévet kivánunk kedves vendégeinknek, kollégáinknak és ismerőseinknek Keresztesi Géza Muskátli-vendéglős ót személyzete A VASÚT ASSZAKSZERYE2ET helyi csoportja folyó hó 31-¿r este 7 órai kezdettel saját helyiségében, Csengery-ut «7. sz. alatt műsorral egybekötött Szilveszter-estet rendez. Kitűnő haigul&t, elsőresdü fajbor ás príma zene áll a sEÓrakartri akaró kurtának rendelkezésére. Mindenkit szeretettel Mv és vár a Readeaftcág. Fiatal, agilis ttokat újság terjesztésre felveszünk. Jelentkezés Zilt kiadóhivatalában. SPORT Dr. Mező Ferenc szilveszteri nyilatkozata a Zalának Ma déli 12 órakor telefonbeszélgetést folytattunk dr. Meíő Ferenc miniszteri osztálytanácsossal, a- magyar sp»rt egyik legfőbb irányitő-jával. Dr. Mező Ferenc kijelentette munkatársunk előtt, hogy szolgálati ideje 35 éves munkaidő után lejáróban van, él nem lehetetlen, hogy nyugdíjba vonul. A kultuszminiszter valószínű azenban csak egy esztendő múlva engedi a jól megérdemelt nyugdíjaztatását. A nyugdíjazás — mondotta Mező Ferenc — lommiképpen nem függ össze az olimpiai játékokra való előkészítés irányításával. Mert mint az olimpiai bizottság alelnöke cielek-vőleg résztveszek a londoni olimpi-áiz magyar vonatkozású előkészítésében. Nagykanizsán, mondotta dr. Mező Feren, januárban olimpiai napot rendesünk, amelyre az olimpiai bizottság tagjai is eljönnek, termésee-tesen én is ott leszek. A pontos programmot most dolgozzuk ki, és azt még időben közlöm majd a Zalával , Dr. Mező Fereno, akit Nagykanizsán mindenki ismer, boldog ujesz-tendőt kiván lapunk utján a város sportolóinak és minden kedves ! ismerősének. A hivatalos város 4-tfnuúr hónapra kiosztásra /kerülő cielmiszerjegy-oket elkésve kaptam rues; s ezért — hogy & iiszt-•liátáshan faun&kadás ne legyen''^ január hó l-től 8-áig terjoaő idői-e a kenyeret illetve & kenwrlisztöt á december havi (7ü(a és 69/a nyomtatv.) hatósági ¿JeJniiszerjé&y (lisztjegy) 3., 4. számú »Liszt* felírású s^eivénvei szelvényenként 80 dkg. kenyérre, rasy 32 dkg. kenyéri isztre és 20 dkg. tengeriíisatr» váltliató he. A számú »Liszt« teüvásu szelvény ivedig 30 dkg. t«n-goriiisztm váltható he. Felhívom a füszerkereskedőicot ''és a pékeket, hogy a december hóiiitbo-ban beváltott lisztjegyeikről január hó 2-án számoljanak ol & közellátási hivatalban és p»dig a kereskedők röggel 8-tól 2 óráig, a pékok délután 4-tól 6 óráig feltétlen adják bo elszámolásaikat, mert január 2-ika után már elvámolásaikat fel3Óbh rendelkezés folytán vissza kell uéa-siteni. __ Hatósági lugkö a MOSzK Csengery u. 88. sz. raktárában az árusitásrr jogosító kereskeeök által átvekető. íiolgdrmeeter. VÁROSI MOZI Szilveszteri nagy műsorunk: TOKIÓI KÜLDETÉS amerikai nagydíjjal kitüntetett „Mopex-film. Az előadás kezdete fél 18 óra! 1948, Január 1-4-lg, . csütörtöktől vasárnapig TOKIÓI KÜLDETÉS Elöadáaok kttzaap 5 ét 7-kor, vasárnap és tinaapnap 8, 5,7 és 9-kor APRÓHIRDETÉSEK Csinosan bútorozott azoba magánosnak kiadó. Cim a kiadóban. Eladó Bagolai-soron kétszer 1 szoba-konyhás ház. Erdeklődai Bagolai-for 18. ZALA demokratikus paHükti naptíaf Szerkeszti: Beoaese Jtmő fűszert esm SrertesrWrtj és »«¿«Ővtjt»!; »¿ft PenaKAifr 1» Raga « Kffffizsti l&tttukt, SzsrfcawíéséH te texmtrf mm Bassz* T«tetao i tt* Nyom#t»tt s T. htay- kwtz»'' «»gyiumkflfc, Nysm*tért ff tel; Z»í*y Kér»iy. Boldog újévet kivánok vevőimnek és jóbarátaimnak Szabó Antal fegyver, sport, rádió, kerékpár, foto, vasáru, háztartási cikkek, gyermekkocsik. Fő-ut 5. Telefon : 29. Boldog újévet kiván kedves vevőinek > Bagonyai Sándor hentes és mészáros Szabadság-tér 1. sz. Boldog újévet kiván kedves vevőinek és ismerőseinek Mescei Gésca röfös- és rövidáru kereskedő Somogyi Béla-ut 45. Boldog újévet kivánok kedves vevőimnek és ismerőseimnek Neusinger Ferenc divatáru kereskedő Fő-ut 2. szám. Boldog újévet kiván kedves vevőinek és jóbarátainak Rázmán Andráss „Villám szabóság" Somogyi Béla-ut 34. Boldog újévet kiván kedves vevőinek és jóbarátainak Szabados Kékfestő Somogyi Béla-ut 15. Boldog újévet kiván ügyi eleinek Mihácsi Kálmán szállítmányozási és elvámolás! vállalat. v Boldeg újévet kiván megrendelőinek és jóbarátainak Bojtor József faftirészelő Petőfi-ut 48. Telefon: 1-48. fi János bácsi cukrászdála Rozgonyi-ut 2. boldog újévet kiván kedves vendégeinek és jóbarátainak. • Boldog újévet kiván kedves vevőinek, ismerőseinek és barátainak Kovács József sütőmester A Naiykanizsai Ipartestület elnöksége, elöljárósága ezúton kiván boldog ujesztendöt Nagykanizsa város tanácsának, a hatóságoknak, egyesületeknek és a kötelékébe tartozó kézműves iparosság minden egyes tagjának. Boldog újévet kiván kedve« megrendelőinek 6s jóbarátainak Vidéki József cserepesmester Boldog ujóyet kiván kedves vendégeinekv Kovács Ferenc fodrászme8ter. Bazár-udvar. Volt Kollarits fodrász. Boldog újévet kedves vevőimnek JiowáéU üvegkeresleedö. — Fö''Ut, Boldog újévet kiván kedves megrendelőinek és jóbarátainak Bagladi Béla szabómester '' Boldog újévet kiván kedves megrendelőinek és ismerőseinek 7MU fecenc szabómester, Kölcsei-u. 6. sz. Boldog újévet kiván kedves megrendelőinek Buzek Fotó műterem ^^¿mmmmmmmmmMmammmmmmmmmm^mmmmmmmmmmm " *i t Boldog újévet kivánok kedves rendelőimnek és jóbarátaimnak Czvetkó Mátyás gumijavitó és vizvezetékszerelő Fő-ut 4. sz. Boldog újévet kivánok kedves vendégeimnek és jóbarátaimnak Kremzner Gáza vendéglős Somogyi Béla-ut. Boldog újévet kedves vevőimnek Kopár Mihály órás és ékszerész Szabadság-tér 22. Boldog újévet kiván kedves vevőinek Kertász István textilkereskedő Szabadság-tér 18. sz. Boldog újévet kivánok kedves vevőimnek Szakonyi Ferenc textilkereskedő Szabadság-tér 16. se. Boldog újévet kivánok kedve« vevőimnek, ismerőseimnek és jóbarátaimnak Husztí István műszerészmester, Szabadság-tér 16. Boldog újévet kiváaok vevőimnek és jóbarátaimnak Fischer és BSder Taskétreskedé» SÜMEGI ZOLTÁN 53. óviűiyt''T) 2 szám. Nagykanizsa, 1948. január 3. sz Ara 40 fillér. i •. Várható időjárás: Mérsékelt, Időnként élénk délnyugati, nyugati szél, nyugat felől felvonuló felhőzet, többfelé, főleg nyugaton és északon havazás, havaseső, erős éjszakai lehűlés. A nappali hőmérséklet fagypont körül. 1948. feladatairól nyilatkoznak a megye vezetői Az újév eljöttével munkatársunk h»0cc.MD9tü a megya és a megyeszékhely vezetőit úr megkérdezte, mik nzok a feladatok, amelyek az elko-Tot.kü/xmdő contmnáriR 7>vban olőro-íálhatőlag megoldódnak és előbbi« ris/.ik n megye Motét. Biisslk litván fóiKjiáa igy nyilatkozik : Rövid iU-l.''tom alatt kikerülhetetlenül közigaz U''Htási problémák foglaltak Jc. A zalai politikai helyzetnek''csak néhány jegyét- ismerhettem nr»g. Ez*?k ko-zöti. ran elszomorító és vau biztat/». Ktxzouioriti5, hogy sok kist fnhibtw a reakció ólQm.vuUya'' nehezedik ''fí in''u -néhány (t''-vHúgosodoUabb, ér-Ulnwscbb emberére is. Ez&km a helyeken legalább nyílt a helyzet. Még torzabba rejtett reakció. Az egyik kis faluban pl., ahol 20 szavazatot kaiéit legutóbb a Kisgazdapárt, 28 tagja van az ösazoaen 34 tagu kép-visolótestütótbc''n. A másik három koalíció» pártnak az a gyanúja, hogy ez a 23 képviselőtestületi tag inkább képviseli azt a 800 ellenzéki szavazót, akik 1945-ben kisgazda »zavázatokkal beküldték őket., (le .jelenleg a koalíciós politika ellen sza-vaztak. És ez megyénkben nem egye dülálló jelenség. Érthető tehát, ha a Kisgazdapárt, koalíciós. .paffeiproi Iciváncs-iak, kikkel vonul be » Kisgazdapárt a megye közéletébe. Biztató, 1»egy a félrevezetett paraszti tömegek már kezdik látai, bog? óé ti az építést, fejlődéit akadályozókkal, hanem az építőkkel egy »éberben van a helyük éppen a ««Ját érdekükben. Tudjuk, hogy eddig iem ők voltak a hibának éi várjuk őket az építő, bátor parasztság táborába. Az uj óv elején meg fogom látogatni » járási székhelyeket, -majd a nagyobb községeket. Közelről akarom í''útni a zala falusi Tiép helyzetét és közvetlenül megismerni álláspontját. igen súlyos megyénkben mind-városi, mind falusi viszonylatban a világítás problémája. Az utóbbi kér-késbtHV igyekszünk az igazságos elosztást biztosítani és a "következő hónapokra a megye kontingensét felomolni. A lakáskérdés a tavasszal meginduló építkezésekkel fog jórészt megoldódni. Rövid ittlétem alatt is azt tapasztaltam, liogy zalai parasztságunk fogékony, értelmes, becsületes, csak flgyelöie nem igen tudja a jó magot a ''rossztól megkülönböztetni. Igen fontosnak. tartom ezért népünk felvilágosítása, helyes tájékoztatása szempontjából az értelmiség, elsősorban a falusi tanítóság'' és a közigazgatás szerepét. Nagy az ő felelősségük a parasztság jövőjéért. Bízom abban, hogy a Kisgazdapárt bevonulása, a jjiegya közéletbe és az eddiginél szorosabb együttműködése koalíciós V partnereivel őszintébb politikai halyzetet fog teremteni a községekben ivés a két városban. Dr. Dávid Jánts - alispán a következőkben vázolja, a me»^ legfontosabb kérdéseinek meg Mindenekelőtt ugy magam, mint tisztviselőtáraaim . azon leszünk, hogy « 8 éves terv minden zökkenő nélkül, programszerűen befejezést nyer- jen. Az elmúlt esztendőban, az augusztus elsejei megindúlás óta, maradéktalanul végrehajtottuk az ed dig előirt terveket. Különös nagy eredményt értünk ePa. bekötő utak »end I¡e hozataláraI és újjáépítésével. Ezenkívül számtalan kisebb munkálat nyert liefojezéBt vagy a íwfeja-/énhez kö/jotecfik. A hároméves terv Igen sagy elő* rehaladáit blstoait a megyések és Így elsősorban ennek megvalósításán dolgozom. L''i lehetőség tárult a megye eló a Tapolca környékén fel fedezett kvarc feltárásával. Nagyban hozzá fogunk ezzel''járulni a. magyar üvBg-ipar további fejlesztéséhez. Suivt helyezek az idegen forga-lom kiépítésére, éppen ezért, személyesen vettem reszt az erre irányuló tárgyalásokon. ígéretet kaptam, hogy szemelőtt tartják ZaJa vármegye speciális érdekeit, Hévíz kifejlesztését, a- balatoni üdülőhelyek kiépítését és autóbuszok Lekapcsolására! módot adnak .arra, hogy bekapcsoljuk az idegenforgalomba azokat a helveket, amelyek mostanig éppen a közlekedés hiányossága miatt, nem juthatlak érvényre. Takács itnő erdóüanácsps a MALLEH''l) Orréiról beszél : Mindenekelőtt szorgalmazzuk a Lenti, Csömödér, bánokszentgyörgyi kisvasút kiépítését. Ezzel elérjük, hogy egészen Nagykanizsáig bekapcsoljuk az eddig elhanyagolt vidéket, mert nemcsak teherszállításra, hanem személyszállításra is alkalmasak lesznek ezek £ vonalak. A MALL KRD iparosítási terveivel kapcsolatosan a novai erdőgondnok egy fa-lepárolót épített, amely már üzemben is van. Itt olyan anyagokat állítanak eló, amely a külföldi behozatalt részben feleslegessé tesz. A MÁLLERD fűrésztelepeinek átépítésével és moderatzálásáTai kapcsolatosan a zalai feuyő tel- jes feldolgozásával, nélkülözte-tetlen leayőftirészárut bocsát rendelkezésre az újjáépítés szá- : mára. ; , Az erdőigazgatóság jelenlegi ei-Irelyezkedéae jksui biztosítja az eredményes munkát, tekintettel arra, hogv jelenleg öt helyen, részben magánházakban van elhelyezve és ennek megszüntetése érdekében már a múlt évben uj székházépítésének tervével foglalkozott. Az ehhez szükséges fedezet biztosítására, a MALL ERD nehéz anyagi helyzetét tekintve, fe liciteseitől nem kapott engedélyt nz építkezésre. Az épitlcozé? érdekébon a váron építőiparosai is teljes támogatást nyújtottak és közbenjártak ugy az építési kormányzatnál, mint a Gazdasági Főtanácsnál, luszon az ilyen nagymérvű építkezés, mint a székhúz felépítése legalább 1 évre megoldaná az építőiparban beállt pangást és munkanéU küliséget. Reméljük, hogy áz ''illető-kas hatóságok átérzik a kérdés nagy szociális, jelentőséét és lehetővé teszik 19 48-ba n a szék ház,építésének megkezdését. Amnesztiarendelet készül A köztársaság második évfsrduléja és a centenáris év alkalmából a kermány amnesztiát ad ki. Dr. Hajdú Gyula igazsá|Sgyi allamtitkár a készülő törvényről a következőket mondotta: Amnesztiát kapnak azok, akik nem bűnözési hajlamból, hanem a felszabadulás utáni rendkívül körülmények között követtek.«! bűncselekményeket és azt hitték, hogy ök ezzel a demokráciát védik. , Azsknak, akiket 1945. január «Isijén kiengedtek a fegyintézetekbői és még nem töltötték ki büntetésüket, a szabadon töltött időt beszámítják bfiatetésűkbe, feltéve, ha njabb bQneseiekményeket nem követtek el. Még nem történt döntés, hogy a politikai foglyok kőzöl kik részesül/iek amnesztiában, Annyi bizonyos, hogy csak enyhébb politikai bűncselekményekre terjed ki a közkegyelem. Vilószinülsg a köztársaság kikiáltásának második évferduléján, február 1*én megjelenő hivatalos lap száma fogja közölni az amnesztiarendsletet. Holotsv szovjet külügyminiszter, akárcsak Nagybritannia, Franciaország és az Egyesült Államok külügyminiszterei nyitva hagyták az ajtót a négy nagyhatalom külügyminisztereinek jövendö tárgyalására. Molotov kijelentése arra enged következtetni, hogy a szovjet kormány feltétlenni fenn akarja tartani a külügyminiszteri tanácsot és ennek Jövendő gyűlésein keresztül kívánja a béke kérdéseinek általános rendezését. Mslotsv kijelentései, amelyeket ajévi levelében tett, a diplomáciai körök véleménye szerint igen jelentősek. A magyar kormány PetfifI szülőházában A tentonnáris ér ünnepségei vásárnál) kezdődtek Kiskőrösön, ahova külön vonat vitto Tildy Zoltán köztársasági elnököt, Dinnyés Lajos mi-• niszterolnököt, Rákosi ''Mátyás és .Szakftsits Árpád miniszterelnök'' ho-lyetteseket, a kormány több tágját, valamint a politikai''és szellemi eíet több vezetőjét. A zarándok csoport először Petőfi szülőházát- kereste fel, amelyet a köztársasági elnök megkoszorúzott Ezután Kiskőrös főterén leleplezték a centennáris emlékoszlopot. A Magyar írók Szövetségének diszgyülésén, amelyet a Kiskőrösi Nemzeti Színházban tartottak meg, Rávai József, a Szabad Nép főszerkesztője mondotta az emlékbeszédet. Az elmutt három esztendő alatt derekasan fáradoztunk azon, hogy -Cemossuk a századok gyalázatát. Nem keli most lehorgfesztott fejjel megjeleíinüni Petőfi szülőházában. Minden elbizakodottság nélkül meg-'' állapithatjuk : nem vágyunk többe hütalenek 1848 eszméihez, Az ui magyar demokrácia, amely & 100 év előtti eseményekben elsősorban Petőfit ünnepli. • ............ " Ptibfi, né-pí demokratikus form- '' dalnuír volt, tudta, hogy A magyar szabadságharc rlsza a nagy eurójxti. mozgalomnak, amelytől nem tehet elkülönülni, avicUyet fállaini ó!l a szolidaritást. A nemzeti szabadság óh a világszabadság között nincs harmadik ut. A magyar demokrácia nemcsak a feudalizmus zsarnoksága alól szabadította fel népünket, hanem felszabadította a tőke . zsarnokságával és az imperializmus zsarnokságával szemben is. Mi végrehajijuk Petőfi örökségét és annyi erővel sujtunk le ezután Is a belső bitangokra, amelyet száz évvel ezelőtt Petőfi követelt. „Rabok tovább nem leszünk!" — mondotta száz évvel ezelőtt Petőfi. Ma ezeknek a szavaknak más jelentősége íb van. Rabok'' azok lesznek, akik kezet mernek emelni a nép katalinéra. Budapesten a Király Dezső felelős szerkesztésében megjelenő Szabad Száj cimö hetilapot a balögyminisz-ter 2 hétre betiltotta. A lap 1948. " január harmadikáról keltezett, harmadik évfolyam I. számában az ország belső helyzetét sértő közleményt között. . - A görög szabadsógcsapatik Szaloniki felé törnek előre '' Markosz tábornok újévi üzeaeté-ben megállapította, hogy az angol-amerikai Imperialisták (& görögországi csatlósaik Görögországban lázadást akarlak szítani a szomszédos népi köztársaságok és a Szovjetunió ellen, azonban a kis szétszórt partizáncsapatok szervezett reguláris hadsereggé alakúit, amely amely felszabaditotta az ország jelentős részét. Újévi üzenetében Markosz harcra szólította fel a görög lépet. Nincs már messze az a nap, amikor a görög nép széttöri a fasizmis béklyóit. A görög demokratikus hadsereg Közép-Macedóniában 5 órás harcban súlyos veszteségeket okozott a monarcho fasiszta csapatoknak. A szabadságharcosak előnyomultak Szaloniki felé. Koaica városában még tombei a harc, de a iendeni rádió is beismerte, hogy a kormánycsapatoknak Keniea felmentésére irányuló hadméveletei teljes kudarcot szenvedtek. il ZALA 1*48. jwitiár H A Nemzeti Bizottság centenáris emlékünnepélye A nagykanizsai Nemzeti Bizottság január 1-én a Városi Színházban nagyszabású Ünnepély keretében köszöntötte a centenáriumi év kezdetét. Az ünnepélyt a Himnusz eléneklése nyitotta meg. Utána a Nemzeti Bizottság nevében H^ckler János elnök mosdott megnyitó beszédet. Szépen felépíteti beszédében méltatta 1848 Jelentőségét. Utána Stol-ézer Emil egy Ady verset szavait. A Szabadművelődési Tanács nevében Pomothy Dezső ref. lelkész mondott flnnepi beszédet. Beszédében kiemelte az 1148. jelentőségét és tanulságait, majd a 48 as emlékév kulturális feladatait tárgyalta. A nagysikerű beszéd után Petőfi: Márciusi ifjak elmü versét szavalta egy ¿iák. A sagykanizssi határvadász zászlóalj nevében Szebenyi György ^hadnagy, nevelőtiszt szólalt fel. A demokratikas magyar henvédség oé!-jairól tartott előadást. Bíszéde után a hstárvadászok énekkara elénekelte a Kossuth nótát. A záróbeszédet a 48-as Ifjúsági Bizottság nevében Skvorc Ferenc titkár tartotta. A szép és tartalmas Ünnepélyt a Szózat kft-2Ö8 eléneklése fejeste be. izUstkalászos gazdaképző tan-foiya& Zalaegerszegen A Keriizeti Parasztpárt zalaegerszegi szervezete ezüstkalászos gazdaképző tanfolyamot tart. Az ünnepélyes megnyitás január 2 án lesz. A megnyitó beszédet Bencsik István főispán mondja. — Január 4-én a MPP zalaegerszegi szervezete áital rendezett szabászati és varrótanfolyam záré vizsgája lesz, ahol a műsor keretében a féispán is felszólal. Este táncmulatság lesz a Parasztpárt székházában. Tovább is forgalomban maradnak a régi tizforintosok A városban általánosan el van terjedve, hogy a régi tizforintosok érvényüket vesztették január elsejével. Ilyen alapon ezeket a bankjegyeket seholsem akarják cifogadni fizetőeszközként. Érdeklődtünk ebben az ügyben a Nemzeti Bank kanizsai fiókjánál, ahol. kérdésünkre kijelentették, hogy valóban volt egy rendelet, amely szerint a régi tízforintosok csak december 31-ig érvényesek. Ezt a rendeletet'' azonban módosították és ezek a bankjegyek még bizonytalan ideig érvényben maradnak. A régi tizforintosok továbbra is törvényes fizetési eszközök és azokat köteles mindenki elfogadni. • MOZI Toklói küldetés Az utóbbi iddk legizgalmasabb háborús filmje. A cselekmény törté-'' netl alapját egy amerikai tengeralattjáró utja szolgáltatta, amely vakmerően behatolt a tokiói öbölbe, nagy pánikot keltett az ott horgonyzó japán flottában és több nagy egységet el is sllyesztett. Ezt*a a merész hadicselt dolgozták fel érdekfeszítő formában megfelelő ke-fetteJ. A film méltó emléket állit a bajt_ársiasságnakt * harci felvétetek páratlanul izgalmasak. A főszereplő C*ry Qratf, legalább olyan jó, mint amorózó szerepaiben. Érdekessége a filmnek, hefy női szereplője nincs. Kitűnő fflm. Ajánljuk. laspekelóe gyógysEertá? Jan. J-én „Fekete ím" győmrsxet* tér, Fő-it S. 1047-ben ez történt Nagykanizsán Ismét elszaladt egy esztendő és nint minden ^v)»n, ugy ez evbou is a »Zala« visszapillant azokra az eso-ményokre, amelyek az elmúlt 1947-es ér hon be tőszó Itak életűn kl», sok-* szór kellemesen, sokszor kel lom í?t lenül. A jó újság egyszersmind jó tör-téno''cm is, jó történelem, amely nem kendőzi és nem ferdíti e! a ténv?-ket és semuiiesetre aem regisztrálja azokat a politikai divatok szerint. A Zala mindig igyekezett kis városunk tni-t-Miéfloinglc hü kéi)ét az pl-vasó e''-é tárni. Ha majd megírják ennek a városnak történelmi harcait a demokrácia éveiben, akkor bizonyára komoly kutforrás lo-iz a Zala, amely lap mindig igyekezett az qsa-mén veket az igazság1 fényében megmutatni. Lássuk csak, mi tört''nt a-z elmúlt esztendőben Nagykanizsán : Január 8. Meghalt dr. Pottyondy József városi tanácsnok. 4. A nagykanizsai népügyészség fölkéri a Kanizsáról Auschwitzba deportállakat, tegyenek vallomást dr. ¡Mongolé viee''t dolgairól. ~> 5. .Jobb közlekedést Buda-I est re ! kéri a Zala a MAV igazgatóságától. A tend őrség hat tagu szervezett líotörőbandát tett ártalmatlanná. 8: A népügyószség letartóztatja I''^rkasházy Árturnét, a I.onk-féle szervezkedés ogvik réazö-# sét. A zágrábi-Lokoniotiv''8 :1 arányiam legyőzte a Maort MSE-t. 11. Három évi börtönto ítélik Horczog József nyilas járás vezetőt. 12. Dr. Vit Foronc, az Iinrédy-párt kanizsai szálláscsinálója, igazolását kéri. ■ Sorozatos szélhámosságokért letartóztatják a 70 évos Vádász József-nét. 15. A város 30.000 forintot kap a •, rég i városháza lebontására. 16. Lenit Andrást másfél évi börtönre ítélik SS múltja miatt. 1.7 Az uzsora biróság megkezdi a lisztpanama tárgyalását. 22. Vass Zoltánné dr. Vadas Sára Nagykanizsára érkezik és" megtekinti a''közegészségügyi intézményeket-. 28/ Nagykanizsa- Lenin emlékének adózott-. JDr. Vit Ferencet örökre Betiltják az ügyvédi gyakorlattól. 26. Nagykanizsa- ''tiltakozik a Horthysta összeesküvés 3üen. "28 A havazás miatt megszakadt az ösz-szeköttetés a fővárossal. 31. A sta-táriális bíróság 10 évi fegyházra ítélte fegvverrejtogetésért Varga Gyulát. "" Február * 11 1. Nagykanizsa ünnepli a köztársaság fennállását. 4. Nagy műsoros est a népkonyha javára. 8. Lenk András megszökött a jxScsi népügyészség fogházából. 9 Nagykanizsa közvetlen gyorsvonatjáratot kap Budapestre. 11. Jlarkos- György élőadása a hároméves tervről. 12.. 40 ezer forintot kap a város közmunkákra. 16. Átadják 20ö uj gazdának a birtok leve let. 21. Nagykanizsát a havazás elzárja a külvilágtól/ 28 Fidert, Benedeket és Begidsánt elszállítják, a kanizsai fogházból, Az Ipartestület tisztújító közgyűlésén ismét Húsz Józsefet választják elnökké. Március ^ 12. Folytatják a lisztpanama tárgyalását. Na<gy ankét a kórház foj-lesztéso ügyében. 18. .Elnapolják a liaztpanaina tárgyalását. 15. Mohiár Krik népjóléti miniszter bőszéit a szabadság ünnepén. 20. Egy.Bzok-rénykon elfogják Mészáros Árpádot. Megyei szakszón ezeti konferencia, 28. Elfüggeszt üt a nagykanizsai tűzoltóság parancsnokát es helyettesét. 25. Fegyverrazzia 11 Őrizetbevétellel. Nagykanizsa megindítja harcát a törvényhatósági iogert. 29. Megkezdődnek a kórház kibőviféeé-nek munkálatai. 30 Rákosi Mátyás miniszterolnökholyettest .kérte Nagykanizsa küldöttsége, támogassa a va-rost- a törvényhatósági jog eléré-sében. •• • ... ÁpfHÍS rom évié Ítélték Horváth Károlyt, a Jud Süss vorekod;''« hősét. ''jo. Ujabb nagy l''egyvorrazzm- a járásban, 41 orizetlxjvétol. Társadalomtudományi Szaljadegyotom nyílik a Szociáldemokrata,''Pártban. 12. .Meghal t dr. Stur D-^nes törvényszéki tanácselnök. Szurkasits Árpád minisz-tereinóJc hol%-et''es Nagykanizsára ér-tezeti. 17. IvüKSz nagygyűlés Nagykanizsán. 18. Ttagikus körűiméinek között meghalt Sárlósné ''L''öiök Ka-ío''u ncndoralbadnagj''nő. Sorozna-lf Nagykanizsán. 19. A vasúton bevezet ií a normát. Mátés.József né 65 éves somogvszentmiklósi asszony íe-szúr la- a férjet.. 20r Életfogytiglani ¿egyházra Ítélték a gyilkos ''Pénzes Patschanka csendőr törzsőrmestert. Pankrációs mérkőzés. 23. Jugoszláv —magva!- vízügyi értekezlet. C25. Letartóztatják .Jánkovich Tibori, a ti írja temetői hóhért. 27. ismeretlen teli esek megcsonkították síz irrodoiita szobiot. 80.'' Nagykanizsát város meleg szeretettel lmcsuztatta a- távozó szovjet városparancsnokságot.. Május J. Kanizsa ünnepli " unmlta ün-nepét. 20.000 forint segély a kani-Zhai t''^itómuhkíisoknak. 4. Hyjulki-vüli- közgyűlés a. szolwrcsonkitús ügyúl»n. 11. Gyöngyösi János külügyminiszter löszéit Nagykanizsán. Műgyoi szociáldemokrata ngi-árkon-giosszus. 15. Varga József polgi''u-mester felajánlja a várost Szűz ^íá-ria szivének. 19. Szalay Károly pécsi színtársulata megkezdi vendégjátékát. 28. Angol iwvri kiállítás. 2-1. Városi "közgyűlés. 25.-A NOT három évi börtöme itéli Tölgvszéki Papp Bélúnét. 28. Üres ház előtt játszottuk a Tragédiát. 31. Utoljára jelenik meg a Zala. Elnémítottak lennünket... Julius 19. ...Ujrá itt a Zala! Másfél % hónap kényszerszünet után ismét .megjelenünk. Sánta Jánost 10 évi kényszermunkára itéli a népbirósóg. 23. Nagykanizsán uj húsárakat léptetnek eletbe. 25. A Zala nyílt levélben kéri Gerő minisztert a vasútra vezető'' ut kijavíttatására. IIöo-- . '' érkeznek az uj 10'' forintosok. Városi közgyűlés. 26. Megkezdődik a kétnapos"orsz. vidéki atlétíltai viadal. 29. ]iegkezdőílnek a választási előkészületek. 30. Veszettség lép fol 3íagj-arszentmikIóson a szarvasmarháit "között. 31. A gázbizottság első utérét tartja. Augusztus 1. Vn nepelyesen kezdetét v-eszi a 3 cva terv. 7. A MAORT tájékoztatja a várost, hogy télen csak nagy nehézségeik árán'' tudja biztosítani a város gázellátását. Nagykanizsa 21 millió'' forintot kávin fordítani városfejlesztésre a hároméves terv során. 9. Ünnepélyesen megnyitják a Kiskanizsa felé vezető két hidat. 10. A Zala vikendvonatot indit a Balatonra. 12. Halálos autószeroncsét-lensóg éri GrÜnfold György ismert-nagykanizsai kereskedőt Siófok kö-zeléwn. 16. Nagy műsoros est & hadifoglyok felsogélvDzésére. Marosán Gvörgy választasi beszéde, 18, Szabtuf Lajos és kis csoportja kilépett a Kisgazdapártból, Megalakul a Parankovica-párt. 24, Rákosi Mátyás miniszterelnök helyettes nagy beszéde. Az Eötvös-téren gyermekjátszóteret avattak. 80, A MNDSz egészségügyi vándorautója megérkezett a kanizsai járásba. 81. Lezajlottak az országgyűlési választások. Nagykanizsán 16.040-en szavaztalc. Szeptember '' 1. Kákosi Mátyás ismét Zala vármegye képviselője. 13. ^t^rkezik Nagykanizsára a 9. honvéd határvadász zászlóalj. 17. A szervezett munkássácf félórás .sztrájkja. 18. Kiássák a városháza romjai alól a város páncélszekrényét. Tartalma el-égott. 23. Feloszlott á PDP nagy-kanizsai '' Bz&rvezete. 24. Titokzatos gyilkosság Bajcsán. 26. Városi köz- gyükk», 27. Vas Zoltán államtitkár N agy kan izsíi t-a érkezett. Október 4. A város''közönségé megunnepli a felszabadulás érfordulóját. 9. Ha- J. Leváltották C^progi Zc/ltént. . 8. i.etartóztatják Kiss István gyilkos törzsőrmestert. 5. I'')eivotjü!t a kérdést : Nyilas volt-e Geie Tibor |)ékmestor ? 7, Me''giuilt Kádár Lajos. a kanizsai református templom építője. 8. Rendeleti uton ötször ef-íálatlant ellátottá nyilvánítanak. 14. A Királyi Pái "utcában másodszor szedtek ez évben -.málnát. Osepregi Zoltánt, kizárták a Magyar Kommunista Pártból. 16. Morvay Gyula nagykanizsai,, tanár megnyerte a. Szikra 10.000 forintos iitxlalmi i>á-lyáza-tát. 17. Kjiufmann Antalt kót . évi börtönie ítélik a kiskunhalasi tömoggyilkosságok Ixtn való részvétei miatt. 18. Meghalt Faragó Márton festőművész. 19. üi''. Ruttkai Györgyöt Budapstse helyezik. 20 Meg-iiyitjá!: a Itázsa György Népi Kollé-giim o!. vigalmiadé ''(piomierje. 2-1. 1 >r. l:ar)p Andort .felmentették főisp/mi tisztségétől. 25. .Vfegszökött az élotfogvtiglahra itélt Pénzes Pot-si''hanka Mihály. A városi közgyűlés a gázkérd''issel foglalkozott. 26. iregaliíkult Maróczv Sakk-kör. Megkezdődött a »íjatkanycsata-K. 29. A MAORT a. városra akarja hárítani a felelősséget a j>úzügyben. 81. ; A MADISz uj székházat avatott. - November ''7. Nagykanizsa Ünnepli u 80 éve* Szovjotuníót. h''azzia vasúton, 20 előállítás. .11. Hat hetes hullát találtak a principálisban. 14. A KOK Sx elváliafüi a Hozgonyi utcai iskola jíártfogói tisztíkVrét. 20. Sorozatos uetöl-ések Kiskanizsán. A rortdőrség erélyesen nyomoz. 21. A rendőrség elfogta líusz Frigyest, aki az IBUSz tói 25.000 forintot sikkasztott. 22. Beiktatják Bencsik Istvánt, Zala vármegNO uj főispánját. A Szociáldemokrata Párt 20 tagu képviselői csoportja érkezett -Nagykanizsám. 23 Bencsik István főispán magánjalía-«•ü látogatása Nagykanizsán. 27. Illetékes nyilatkozat : legalább 70 8zá-zaléka pusztult el a- patkányoknak Nagykanizsán. 28. ünnepélyesen megnyitják az első kanizsai faipari és Itépzőmüvészoti kiállítást. A kanizsai kisiparosság tiltakozik a "kettős árrendszer rájuk vonatkozó hátrányos intézkedései ellen. December 1. A 9. határvadász^ zászlóalj újoncai ünnepélyesen letették az esküt. A ''MKP nagygyűlésén Loson-ezi'' Géza bőszéit. Horváth József honvédőrmester KaJarkuton megölte felesége volt udvarlóját, majd a Dózsa György laktanya kapujában öngyilkos lett. 7. Műsoros matiné * Jugoszláv Köztársaság alkotmányozási évfordulója alkalmából. A gázbizottság dönteso : kényszerhelyzetre való hivatkozással el keil fogadni a MAORT legújabb gázszerződée-tervezetét. A dán orvosok megkezdik a BCG oltásokat Nagykanizsán. 17. A törvényszék felmenti Szűcs .Károlyt, alsópáhoki gyilkosság egyik elitélt gyanúsítottját. Bencsik István főispán bemutatkozik Nagykanizsa közgyűlése olőtt. A képviselőtestületi utasítja a j^olgármo.stei-t a gázszor-ződés aláifuöár''a. 18. Végétért u Zala má''jodik tippversenye. An első dijat Bivasi fatvan n>orte. 20, .U»szároB Árpádot két és fél évi börtönre Ítélte a kanizsai népbir<Wig. Kiosztották az amerikai Vöröskeiésüt ruhaadományát. 21. Megnvilt a népkonyha. 22. A járásbíróság "ité.letileg kimondta : Gere Tibor nyila3 volt. Tűz & MAORT lakótelepei. A kár félmillió forint.- 24..-Nyilatkozik a Drávavöt-gyi vezérigazgatója, : Nagykanizsán egyelőre nem kerül sor a villany-áramdijak leszállítására. 27. Az Országos Földbirtokrandéző Tanács döu tésével 25 évre bérbeadják a Korona szálló épületét a Szociáldemokrata Pártra*. 80. A NOT táviratilag szabadlábra hBÍyezte »vitéz« Tóth Bélát. A rendőrség őrízetbevette Hoffmann Istvánt, a kisembereket megkárosító szélhámost. - - . liMN. január Z k U A Oltárcon tanit magyar gyerekeket "III. Edward angol király leszármazottja Ösclrrtl beszél Ciaude Paget, aki nera akarja Itthagynl Zalát A közelmúltban egy hires angol tró Gcdfrcy E. Turton járt Nigy-kasizsán, aki Ady Endre és Babits Mihály költészetét mágiáraettet!? sz angolókkal. Mr. Turton csák átutazóit városunkon, amikor is alkalmunk nyílt veic jövetele céljáró! beizélnünk. Megtudtuk tőle, hogy III. Edward angol király egyik leszármazottja, Oaude Paget O.tircon falusi tanító. Felhasználtuk az.alkaimat és magunk is felkerestük a kit zalai falu királyi szarmazáaa tanítóját. Oltárc egyike azoknak a zaiai falvaknak, amelyekre bátran lehet mondani, hogy „Uter. háta mögött" vasnak. A V2»ut még ismeretlen fogalom erre. A jó országút szintén. Hepehupás, kanyargó ut vezet ebbe a kis faluba. Ciaude Paget az iskola melletti tanítói jakban lakik. Egyszerű a lakása és az ember mégis érzi, hogy az egyszerűség mi£>ött valami nagyszerűség rejtezik. Van valami ebben a lakásban, ami a ködös Albionra emiékeztet. Talán a lakója ? Lehet... Beszélgettük a tanitéval. Megkérdezzük, hogyan került az angol fő-ari család sarja ebbe a tivoii kis zalai faluba ? — A történet hosszú — kezdi a visszaemlékezést Ciaude Paget. — Több, mint egv évszázaddal eaelött kezdődéit Angliában. — Az 1830-as évek elején Angliában járt két magyar főúr: Széchenyi István és Wesselényi Miklóst. Egy alkalommal megismerkedtek Jonn Paget-te!, a haladó gondolkodású nemessel, aki egyenes leszármazottja volt III. Edward királynak. Ez a John Paget apai ágon egyik nagybátyám volt. — Később Olaszországba utaztak mindhárman és John Paget Rómában megismerte Wesselényi Polixé-niát, Miklós unokahugát. Az ismeretségből hamarosan házasság iett és a fiatal pár a Kolozsvár melletti Aranyosgyéresen vásárolt birtokukoa telepedett le. — John Paget bejáratos lett mindenhová. Barátságban volt a reformkor nagyjaival és ismerte a magyarság minden gondját, baját. Könyvet is irt ezekről a problémákról „Hungary aad Transylvania" címmel, amely egyike a legszobb könyveknek, amelyet valaha is angol ember Magyarországról irt. Megtanult magyarul, résztvett a szabadságharc előkészítésében és tevékenyen is támogatta azt. Világos etán menekülnie kellett és Angliában előkészítette Kossuth Lajos nyugati útját. Nagy réssé volt abban, hogy szabadságszerető népek sly nagy lelkesedéssel adóztak i magyar ■ép harcálak. — De nem tudott sokáig távol-maradni Erdélytől. 1855 ben Umét Magyarországon volt és néhány év-»tl később meghívta bátyiénak fiát, « 13 éves Olivér Paget-et, — az <n édisatámit. A kisfiúnak nagyon tetszett t »agyarországi élet. Magyarul bauél, parasztruhában jár, • barátai paraizt-Werekak. Amikor angol rakonok Iáikét" 81 hoszá]uk ,|y ,0|adta — Én magyar vagyok I Tellek multak az évek.#_________ naihalt. A kit Olivér férfivá aardlit w megnősült Feleségfii vette Gyárfás Etalkát. A házasság azonban ¡ara volt boldog. Elválnak. OHver p*Set Izleti vállalkozáaokba kezdett, •■elyek szerencsétlen!! végződtek és minden vagyona elúszott. Az anjol fíuri ivadék koldusszegény volt, amikor ismét megnősült, feleségül vett egy raaros-osapói libapásztorlányt, Székely Erzsébetet. Ebből a házasságból született Caude Paget. Az akkori belügyminiszter, Sándor János, a Pa-getek régi barátja, az osküvő hírére kinevezi Székelykereszturra adótisztviselőnek. Közben Angliába is eljutott Olivér Paget elszegényedésének a hire. Feleiégét, az egykori libapásztor-iányt, meghívták az angol rokonok. A fiatalasszonyt bevezetik a királyi udvarba és megnyílnak alőtí« a főúri kastélyok kapui. A tündérmese azonban végeíér. Az asszony visszatér Erdélybe és tovább élnek nagy nélkülözések között. Közben kitör a világháború.''Olivér Paget, aki még angol állampolgár, elveszti az állását. A következő évek a Paget család ayomoru-ságának jegyében telnek el. Olivér Paget 1927-ben halt meg Maros-ugrán. — így kerültünk Magyarországra — fejezi ise a visszaemlékezést Ciaude Pagít. — És hogyan került e! Zalába? — tettük fii ezután a kérdést. — A háború sodort ide — feleli az oltárci tanító. Eddig Erdélyben éltem ée egy ügyvédi irodában dolgoztam. Később tanitó lettem. Atu ián jött a háború és igy kerültem Oltáréra. Végül »ég azt kérdeztük meg, ném akar-e Angijába költözni? — Nem! Erről szó sem lehet —-válaszol határozottan. — Bár módom lenne arra, hogy Angliába menjek, én mégis inkább itt maradok Oltárcon. Tovább akarom tani-tani a kis magyar gyermekeket arra. aminek John Paget is a harcosa volt: a magyar szabadság megbecsülésére. Közben későre fordult az idő. A beszélgetést befejezzük és bucsut veszünk Ciaude Pagettől, III. Edward király leszármazottjától, aki magyarrá lelt. Igy búcsúzott Nagykanizsa 1947-ftfI A többi évekhez hasoióan a legutóbbi Szilveszter is kellemet ét emelkedett hangulatban telt el Nagykanizsán. As előkészületek már a kora délutáni órákban megkezdődtek. A mulatóhelyeket az alkalomhoz illően szerpentinekkel és tarka lao-pionokkal diszitették fel. A bárok italkészlotét felfrissítették éa az ast-talokra hófehér .teritők kerültek. A zenekarok lázasan próbálták a legújabb slágereket, hogy éjszakára semmi fenaakadás ne legyen. A magánházaknál is készülődtek. Szorgalmasan kenegették a szendvicseket. sz italokat is «tőkésítették. Mégegysxer utoljára megnézték a rádiót vagy a gramofont is, vájjon jól működnek-e? Az utcák már 8 óra után megelevenedtek. Ünnepélyesen — de nem estélyiruhákba—felöltizve siettek az emberek, hogy illendőképpen köszöntsék az ujesstendőt. A Centrálbaa a MAORT alkalmazottai rendeztek »agy Szilveszterestet. Ez alkalomra a sokat vándorló válaszfalakat eltávolították igy esaknem mégegyszer annyi ember befért mint máskor, illetve még ennél is tlbb, mert most kivételesen tele volt a nagy mulató. A Kareniban a magánalkalmazottak szilvesztereztek. Nagy kOsfimég volt, amit as első kanizsai divatrevü csábitatt adi. Városunk női szakéi legszebb kreációikkal rukkoltak elő, amelyeket csinot magántltztvlielőnö — maneken-ek mutattak be. Ai Iparatkör is korán megelevenedett. Itt olyanok Jöttek ötsie, tklkaek t nagy mulatók drágák, a kiskocsma nem felel meg és otthon sem tudtak volna jól szilveszterezni. A Pannaniában csak . nehezen indult ai élet. Tizenegy óra tájban még egy-két azál vendég volt csak. Később, amikor másutt már tszla-dozott a Wzönség, magához tért ez a mulató. A Muskátli hasonlóin járt. Tizenegy óra még itt is »korán" volt. Egy-egy vendéget nagy csodálkozással fogadtak. Éjfél után ide is többen jöttek. Az Ipartestület Szilveszter-estjének volt a legaagyobb sikere. Itt voltak a legtöbben és itt volt a legjobb hangulat. A HONSz jol sikerült műioros esttel és tánccal köszöntötte sz uj esztendőt. A kiskocsmákban csendesen telt el a Szilveszter. Lapos erszénytt kisemberek fröccsök, vagy egy-két „lityi" mellett várták be az uj esztendőt. A magánházaknál volt viszont minden bizonnyal a legjobb hangulat. A eentenárluHPÓI sehol sem felejtkeztek meg még a legnagyobb mulatozás közben sem. Éjfélkor egy percre elaludt a villany mindenütt, majd felcsendült a Himnusz és e Kossuthnóta. Voltak, akik nem szilvesztereztek, mert a kötetessé^ nem engedte. A ifizeltésógen ezen as éjjelen is változatlanul tartották a szolgálatot. Dolguk szerencsére se« akadt, Ka-niztán sem tüzeset, sem baleset nem fordult elő. Mindössze egy kivonulásuk volt a mentőknek, az it Ba • cüára, Vlnovlcs István 23 évet fiata -embert kellett behozni a kórházba. Vinovlcsot pisztolyaggyal fejbever- Nagykanízaára érkezett rövid időre BÁNHIDAY JÁNOS, á budapesti Angolpark európai hirü arafölooúSQ. regael-j érátöf t óráig Kisfalud! Sindor-ntea 18. szám alatt. ték. Most a kanizsai kórházban vaB. Az örszewes rendőrök sem szilvesztereztek. Legfeljebb csak akkor derültek, ha egy-egy virágos han-guíatu részeget láttak hangos énekszóval végigdölöngéini az utcán. Nagyobb dolguk nem akadt a rendőröknek sem. Egy-két apróbb verekedéstől eltekintve ilyen szempontból eseménytelen volt a Szilveszter. Viszont nagyon sokan még Újév napján is - szilvesztereztek. Voltak helyek, ahonnan még dél felé is zené és nótaszó szűrődött ki. Voltak emberek, akik délben tántorogtak haza a sétálók nagy derülésére. A szerpentinek és iámpionok megviselten csüngtek alá reggelre a mulatóhelyeke». Az italkészlet erősen vagy teljesen megfoayatkö* zott. A hófehér teritők a kidöntött bortól lucskosan, piszkosan kerültek mosásba. A zenekarok agyonjátszottak magukat. A magánházadban a szendvicsállomány kipusztult. A rádiók, gramofonok pedig salán sürgős javításra szorulnak. Így köszöntötte Nagykanizsa az uj esztendőt. 1948 at... HÍREK Napirend: Január 3, sjombat. Rom. kat. Qeno-véva. Protest. Benjámin. Újgörög Malaklás. 1S65. Kllör az északamerlkci rabszolgafelkelés. _ Önbizalmat, erőt, a munka eredményességének hitét edja nekünk ez a. nyilatkozat, amelyet Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes a Szabad Nép szerkesztője utján a magyar népnek tett. Megállapítja ez a nyilatkozat, hogy a gasdesági életünk minden terén egészséges fejlődés mutatkozik és dacára annak, hogy egy 120 év éta nem. tapasztalt szárazság sújtotta c magyar gazdát, biztosítani tudtuk a közellátásunkat és ami még ennél is fontosabb, a felszántott teriletek nagyobb terjedelműek a tavalyinál. Megemlítette, hogy az ujgazdák 90°/9 a birtokában van már a telekkönyvi kivonatnak is. Az ipari fejlődésről szólva biztató képet festett és megállapította, hogy a nehézipar túlhaladta az 1938 as gazdasági ést teljesítményét. Az elmúlt év politikai harcairól a következőket mondotta! Átokban a politikai harcokban, amelytk ezévben lezajlottak, a ma-gyar demokrácia és btnne a Kommunista Párt olyan politikai erélyt, tudást és éberséget tanúsított, amely lehetővé tette a válságok gyón is megrázkódtatás nélküli elintézését. Ezekben a harcokban megnőtt a magyar demokrácia Üntudata, önbizalma és ereje, Viszont a reakció olyan vereségeket szenvedett, amelyek helyzetét egyre reménytelenebbé teszik. A küzdelem természetesen tovább fe-lyikt.de a magyar demokrácia állásai az év folyamán annyira megerősödtek, hogy a régi rend hívei közölt teljes a zavar, a tenáist&lanság és a reménytelenség., A munkásegység kérdéséről szólva kijelentette, hogy a munkásosztály sokat tanult a francia; olasz, görög példákbél, továbbá azokból a sikerek- ZAli A 1M8. Január a. bői, amelyet a belső reakció elleni harcbűn e magyar munkásosztály egységes fellépéssel elért. Nyugodtan el lehet mondani, hegy a munkásegység tábora ma Magyar• országon nagyebb és szélesebb, mint volt. A demokrácia erőinek felmér• hetetlen növekedését jelentené, ha « munkásságnak egyetlen egységes pártja lenne. Ennek szükségességét már felismerték és ez a felismerés Is termeszetesen csak erSsMt a munkás-egységet. _ — Anyakönyvi hirek A mult bétán született: Nagy József és Magyar Ilonának leánya* Pataki József és SimonesicB ISrzsébetirek leánya, Török Jenő és Horváth Kozáliának teánya, Sala-dics «Simon és Járási Angyalkának fia. Házasságot kötött: Balázs József molnármester ós Pahocsa Etelda, Döme János Ferenc licstatiszt és Nádai Anna Erzsébet, Peti József keres¡cedősagéd ós Kók Katalin, Kovács Jenő Gyula kórházi l''títő és Varga Margit, Ács József Ifflieslcedő éa Fekete Glória, Novai György loerestedősogéd és Virág :®teoolna? fcchlesinger Gyula tóte-j «áradó és Hirechl Ilona, Törő lflndre WAV ronatkisúrő és Kállo-rits Mária Magdolna, Dávid István rendőr műszaki alhadnagy és Farkas Antónia, .Salamon Ferenc mozdonyvezető és Vámbéri Hona, Sáfrán József magántisztviselő é* Balassa Júliámra, Major József MAOHT tisztviselő és Ács Erzsébet női azabó-rtagéd, Haszon Károly ácssaigtkl és líoivk Krzsébet, liegyi Ferenc pénzügyi aJbiztos és Pápai Márta városi tiaztriaalő. Meghaltak: Szűcs István MAUKT mutikáa •16 éves, Horrátli Ferenc ny. MÁV állomáesilöljáró 02 éves, Uolezsár János gazdasági cseléd ''oO évem, dzv. Horváth .Jétioané Nagy Anna 86 éves, Somogyi Sándor gyógyszerész 46 éven, Vertarics Katalin 8 éves, özr. Dara Istránné Tóth £va 78 éves, Horváth Tibor 4 hónapos, Popp Ernő ny. MÁV tiszt 58 éves, özv. Bozsek Viktorné Pillér Ilona 78 órai, Hardi József órássegúd 27 éres, Müller Jánosné Gábor Erzsébet 25 éves, Végh Juliánná 18 éves. RADiOMÜSOR Szombat, Január 3. Budapist I. 0.80 Falurádió. 7.00 Hir«k. 7.25 Reggeli -zene. 8.18 Délelőtti muzsika. 10.0U Hírek. 12.10 Déli harangszá, hírek. 12.1S Tóth Vall és Somogyvári Lajos énekel. 13.U0 Látogatás a Munka-tudományi és Raoionalizálási Társaságban. 13.15 Az opera barátainak. 14.00 Hirek. 14.10 Előadás a Szovjetunió színházi kultúrájáról. 14.80 Cigányzene. 15.88 Előadás a legnépszerűbb párisi énekesről, Yves MontrandróL 16-15 Sztárok a mikrofon előtt. 17.00 Hirek, Vöröskereszt közlemények. 17.88 A •Dolgozók ''Kaltarszővetségének műsora. 16.09 A házt-agyllttcB látszik. 20.00 Hirek, sporthírek. 20.20 Vidám zenés hétvége. 21.00 Hangos keíi liiradó. 22.0Ü Hírek. 22.25 Hernády Lajos zongorázik. -.28.00 Tánozene. 24.00 Hirek. Budapest II. 17.00 Tánczene. 1100 18.15 Riport az épülő Lánohidrói. U.50 Zenekari muzsika. 19.80 Hangos hiradó. 20.00 üperarészletek. 21.00 Hirek. 21.15 Magyar nóták, 23.15 Kosztolányi Dezső: Édes Anna. Rádiójáték. APRÓHIRDETÉSEK Két fiatalember részére lakást és teljes ellátást adaók. Ugyanott bázi-kOBzt ls kapható. Clm a kiadóban. VÁROSI MOZI 1Ö48, Január í-4-fg, csütörtöktől vasárnapig Tokiói küldetés Sőadáeek ktteaap 5 és ?-kor, va-gársap és W«ao|MUip 8,5,7 és >>kor A K0K8Z Mteüményel A kliktreikeiikri kesely aiarap vár a hársnévn terv keretében M A kiekereakedók tiiezreinek haw-nos, szakszerű munkája nélkQl nem tudjuk biztosítani a termelt árak helyez éi gyora elosztását, a fo-gyasztékhoz való eljuttatását" -mondotta Geré miniastar. — Ez a válaszom azokra aa aggoéalmaakodé kérdésekre, amelyeket az ntóbbi időben mindgyakrabban intéztek hozzám kareskedő társaim. Több más olyan nyilatkozat hang'' zott ol 0 napokban illatékeaektől, a melyek nem hagynak kétséget aziránt, hogy a kiskereskedőkre koroly szerep vár a hároméves terv köretében. Az uj esztendő kftszftbén szeretnék néhány szóval rámatatni arra, hogy helyi vonatkozásban mi a ma-gmk részéről Is igyekszünk hozzájárulni a 3 éves terv sikeréhez a KOKSZ beszerzési csoportja révén. A Föszerkereskedők Egyesületének nagykanizsai fiókját néhány akkori keresktdőtáraammal együtt 1926 ban alakítottuk meg. Már ebben az időben is foglalkoztunk egy beszerzési szövetkezet megalakításának gondolatával. Sajnos, ákkor sem lehetett ezt a nagyszámú kerea-kedőtábort Összehozni. A kudarc nem kedvetleníteti az elmúlt évben ismét kísérletet tettem, ezattal sem több sikerrel. Ha szlvetkozetet nem is sikerült alakítani, működésbe hoztunk tgy beszerzési csoportot, melynek nemcsak csütörtökön, hanem a hét minden napján az lesz a legfőbb gondja, hogy minél jobb árukat a minél olcsóbban tudjon a. dolgozók rendelkezésére bocsátani. Kizirélag tagjaink tevékeny hozsá-járolásán múlik, hogy ezen egyszerű eszközökkel indult beszerzési csoport később mily jelentőségre tud azért tonni, megjegyezvén, hogy készen áll számunkra egy szövetkezeti keret .(Szikla) megfelelő fejlődés esetére. Ha tehát régi vesszőparipámnak, a beszerzési szövetkezetnek létra-hozása áruhiány, anyagi nehézségek, de főleg a közösségi érzésnek nem eléggé fejlett volta miatt nem is járt eredménnyel, más formában mi is élünk a közös beszerzés elődeivel, avval a különbséggel, hogy abból senkit nem kivinank kizárni és miután igy 50—00 fűszeresről van szó, jobb eredménnyel tndjnk a dolgozók érdekeit a ezen keresztül a 3 éves terv sikerét előmozdi-tani. Neu Pál KOKSZ titkár. Nam lihetnsk az aJókVzöiaég tagjai, aklknak 1947. évra hátralékuk van! Kérdést intéztünk a KOKSz vezetőségéhez az 1948. évi adóközösséget illetőleg és a következő választ kaptak: Már idejekorán lépéseket tettRnk a pénzügyminisztériumban és azt a választ kaptuk, hogy jaauár hó folyamán sorra kerül a nagykanizsai adóközösség ügye. Miután a minisztérium az irányelvek tekintetében mlndtn bizonnyal egyöntetű eljárást követ, rendkívül fontosnak tartjuk ismertetni egyik flvároai szakmai egyesület felhívását, melynek részére a minisztérium az adóközöiaéget 1948 évre már engedélyezte. »Az adóközösiégbe január elsejével uj tagok is felvehetők. Aki az 1948. évben az adókOzösaég kötelékében kívánja adóját fizetni éa a közösségbe való falvételét eddig nem kérte, jelentkezzék haladék nélkül as egyesület irodájában. Egyidejűleg kisöljük, begy azok, akiknek as 1947. érre hátralékuk van, -a jövőben as adóközőaaégnek tagjai sem lehetnek," Illetékes >ir:yrő! kapott érteeités szerint egyéként az adóközttiaég megkötéséig az eddigi mérvben éa mádon teljesíthetők a befizetések. SPORT Zalaegerszegen bsxslnak a JIA0RT ökllzéi vasárnap Ismeretes a aportk»2öaaég előtt az a szép gylzelem, aasit a MAORT ökölvívói a zalaegerszegi Barátság boxolói felett arattak. A mérkőzés ntán az egerazogi vezetők ajánlatét tettek a MAORT-nak egy vaaáíaapi visszavágóra, amelyet el is fogadtak. Igy tehát a MAORT ökilvivói vasárnap iámét azorítéba lépnek, hogy beműtaasák a zalaegerszegi kizön-bég előtt is tudásúkat. A vezetőség hirek szerint a mérkőzésre kilcsöakérte az NVTE két kitün* iklozőjét Bflkit és Szekszárdit, akik ezen a mérkőzésen erősíteni fogják a MAORT ogyőttesét. Megtorló intézkedéseket heznak azok ellen, akik a játékvezetőket bántalmazzák A játékvezetők testületének legutóbbi tanácsülésén, amelyen meg-jeleatek a vidéki testületek képviselői is, súlyos panaszok hangzottak el, hogy az .ntóbbi időben a bíró-verések száma erősen megnlvekedett A játékvezetők kérték a szövetséget, hogy hasson oda, hogy a játékvezető verőkkel szemben birói utón is eljárhassanak. A szövetség és a megjelent NSB és MLSz vezetők kilátásba helyezték, hogy ebben a kérdésben szigora megtorló intézkedéseket hoznak. Téli tVmegvsrsenyek A vidék és főképen a falu sportjának téli élénkítésére aaztaliteniaz-és sakkversenyek lesznek a legkisebb falvakban is a télen. Fedett, helyen kevés felkészültséggel ezek üzhetók legjobban. Szó van álversenyekről is, ezek azonban már nagyobb anyagi felkészültséget igényelnek. rí A kitüntetések Egy sereg sportembert tüntettek kí legutóbb. A kitttetandők listája nehezen készllt el, végül azonban elkészült, de ugy, hogy néhány kfl-linös név szerepelt rajta, viszont kimaradtak olyanok, akik pedig megérdemelték volna a hivatalos elismerést. Ez az ügy is azt bizonyítja, hogy a magyar sport vezetése teljesen széteső, tehát mielőbb megkell már teremteni a magyar sport végleges szervezetét, amely félreértést kizáró médon intézkedik minden olyan ügyben, amely sporttal isz-szefQgg. Ftelhivom a lakosság figyelmét az 1Ö48. ér első nogyödévi éJelmiszsE-,ilBgyek> kiosztása tárgyában nuagÉe-Jenő hirdetményemre, mely aa ows-tásokra vonatkoísó mindepnemü tudnivalókat tartalmitól». A váró a tulajdonai, képeaó ós a közrágóiiidon iövő hídmérleget és 1 darab szannyriakihordót 11)48. éri január hó 3-án délelőtt 9 órakor » helyszínen tartandó nyilvános árverésen eladom. * '' A város talajdonát képező ós a rárosi ácstatepBŐi (Kossuth-tér 14. az. a.) tárolt £588 köbméter töigytt»- forgóceot, 1.8 köbméter nyáríaforgi- csot és 12.88 köbméter aelejtfa-Sn^agot nyüvános »zóheii árrca^ iitján ¿anuái- 5-ón dólelőtt. 9 órakor-a helykzinen éri^esitem. Közhircó tffizaam, hogy slz orüzéte jóvétóteli köteiB233&2$égéimk teljééi-teBés® vágómarha felvásárlás hm Ns^ykSBMgíoán 1948 jwiraár " " i-oirnol 8 óiakor a rrisárMren. hSlváBárlánra kerül 1., II., 111. oM/tályu ökör, tenyönztAuw alkklmat-lan moddó és tnustr* telién. AtrC-toli árak: ökör 1. o. ktf. 2.9S forint 6o/o fóroná» után, ökör II. «, kg. ökör 111. o. kg. ±00, tehén 1. o. kg. 2.75, tehén II. o. kg. 2.45. tehén 111. o. kg. 2.15 forint. Vágóállatok áttétel napján ¡e.sznek mérlegelni""«» minőség szerint kész-pénxrben fizetve. A rnarhalevfifek csak az átvételi helyre irányitajidók. Minden átvett vágóállatra alftdi köteles darabonként 60 kg. gzüa-takarmányt adni, amiért 30 forhrt térítést fizetünk. Jóvátételi célra CB»k olyan rá®í-marha vehető át, amely tulajdona- . sának legalább már 60 napja birtokában volt. Sovány, csontozni való marha niem vehető át, igy ilyeneket a gas-dák ne Irajtsanak fial. Kérem az eladó ga-zdákat, hogr az átrételi időpontra állataikat ta-karmánnyai agj-ütt pontosan hajtsák öbI, nehogy az átvétel emiatt ké»-delmOt szenvítíjori» A löldmüvelésügyi »initzter »lr«i-delt« a váróiban o féléven felüli tgy-patáí állatok Ué, gzamár, öizvér) vér-vizigálatát A vizifálat az esetleg la»-pangé takoaykór ét teayéizbéaaiáf íelderitéeére Irányul. A vizafálat végrehajtása érdekébe» kételezek aindea ló szamár és öszvér-tulajdonosi,'' hogy féléven felüli lovát, szamarát, öszvérét 1848. évi Jaauár 7-én, szerdán az alább negjalölt helyre, reggel fél 8 érAra utca szerinti sorban vezesse aló. A vizsRálat esős, renz idá-ben is aeRtartatik. Aki egypatás állatát «10 nem vezeti, kihágást követ el, az elő nem vezetett ló a klliágási eljárta során elkobozható. Az egypatások elővezetés! helye: 1. A nagykanizsaiak (I. és II. kerület) az állatvásártérre, 2. a kiskaaizsaiak közül a Plván-, Bába-, Sziget-, Nagyrác , Klsrác-, Jakab-kuti, Alsótemető-, FelsótemetŐ-, i''ápai-, Ráckert- és Varasdi- utcákban lakók a Rác-utcai szövetkezeti bolt elé, A fent elő i«m sorolt klskanlzsaiak a templomtéri iskola elé. Minden egypatás marhalevelét, ennek hiányában pedig a saját tenyésztést igazoló bizonyítványt, amit mindenki köteles marhalevél hiányában a városi marhal evélkezolőuél a vizsgálat megkezdése előtt beszerezni, a vizsgálatra tartozik magával hozDl. Pk. 7881 /1947. 1947. vghtói 340. st. Árverési hirdetmény. Dr. Pillér Arthur nagyksnlrsii Ugyvéi által képviselt Első Gyöngyös Visontai Borpárlat Finoiiikó gyár javára 5000 Frt. tőke és több követelés Járulékai erejéig a nagykanizsai törvényszék 1S47. év P 49». számú végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytén végrehajtást szenvedőtől 1947. évi okt. 10-én lefoglalt 7518 forint becsérték« ingóságokra a nagykanizsai járásfci-róság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XL1. t.-c. 20. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más fog-laltatók javára is az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési jaguk ma is fennáll és ha ellenRk halasztó hatályú igénykereset iornvul*** nincs, végrh. szenv. üzletében, Nagykanizsán Sugár- ut 6.j folvtatvs Csengery-Ut 3. II. em. (a iixetett összeg levonásával) leendő megtartására hatáiTdöül 1W& évi Január lió 20. napjának dó előtt IS órája tűzetik kl, smlkor s bíróilag lefoglalt butarok, zongora, szőnyeg «». s egyéb ingóságokat s legtöbbet Ígérőnek készpénsfizetés mellett esetlég becsár« alul is el fogom sdnl. Aton ingóságokrs, amelyeknek s kikiáltási ára egyezer loMi-ton felül van, az 5810/931. M. E s^m« rendelet érteimébea csak azok írve''exhet-ntk, «kik a kikiáltási ár cgy««edréase* bánatpénzül leteszik. na Nagykanizsa, 1947. évi dec. hó 23-á*. Elok Láosié telr. végrsiujtó, «tit blráiAgl mk»ldSH ZALA demekratikua ^eHtHiai napilap Szerkeszti: Bowwo Jo»é ^szerkesstó SwrfcentSa*« ét hU^mvel»t; »eák Ferenc-tér » Hta«a « mrnmti Ktestttá«, SMrices^irt és feta^rf fölei Ibrots K** TWcí«r.; H. s ^fcqpadMatel S. T. tóBttf aojjSKammit. f«fe1: Zstay f5#rely. Várható Időjárás: Déli, délnyugati, később élénk nyugati szél, lobbára borult, ködös Idő, főleg a nyugati megyékben havazás vagy havaseső, esetleg ónoseső. A hőmérséklet emelkedik. A munkástgység jtgyébtn A Zala ''MunfcBáegységet Nagykanizsán« c-imü vezémkkö mind ezékwwbb hullámokat ver fel. J6l esó érzéssel állapíthatjuk meg. hogy mindkét munkástestverpárnak meg ran a "szilárd elhatározása, hogy az olkei ülhetetlon munkásegységet meg teremtsék. a két munkáspárt viszonyában beállott lazulást megszűntessék és szorosra fűzzék aztN1 !>a-rátságot, amely elkerülliotetlen azoknak a harcoknak sikenw meg-harcolásában, amelyek a domokrá-eia, a szabadság, a béke és a jólét • jegy.''<ten a jövóten szükségszerűen rlkovetkezík. A munkásegység legfőbb alapja ér? a közeljövő" legfontosabb céllu-tiizéfee o téran : közös harc a reakció ellen. Ezt mondotta Szegedi Andor, a Magyar Kommunista Párt zalámogyei főtitkára, akihoz a mun-káscgysug zalai" problémája ügyében kérdést intéziünk. Szögedi Andor a következőkben vázolta azokat a feladatokat, amelyeket a munkásegy-bég elérése céljából feltétion nieg kell valósítani : Zala vármegye ]>olitíkai viszonyai parancsolóan '' szükségessé teszik, hogy a két munkáspárt szoros testvéri szövetségben dolgozzon a zalai nép gazdasági, {olitikai ós kulturális felemelkedésén. Zala vármegye megszűnt a feuáális reakció'' támaszí lenni. Felosztották az Eszterházyak, a Festeticsek és az egyház sok tízezer hold»* birtokait!. Ma már elmondhatjuk, hogy nálunk ír utat tört a domokratikuH gondolat az élet minden területén. Ezt a fejlődést mutatja a/ a körülmény is, hogy u Magyar Kommunista Párt az 1947-•s választásokon jelentős mértékben megerősödve, a koalíció első pártja lett. Hiba lenne azonban lebecsülni a leakció erőit és nem látni tisztán, hogy az előttünk álló feladatokat csak a két munkáspárt közös harcával valósíthatjuk meg. y Ezt au Igazságot mind többen Ismerik fel a vármegye kemmtr-mist a éi szociáldemokrata fuak-elaaárlaial közül és a közöl pártnapok, öMiekötő kliottiágl tiétek, a kftafieo elvégzett muakák éjiitlk éi fallentik a két mankás- párt izllárd együttmüködéiét. A választás eredménvei megmutatták, hogy ott, ahol » két munkáspárt együttműködésében a legkevesebb volt a zavar, ott testvérpartunk választási eredményei is jobbak voltak. Meg kell állapitanunk azonban, hogy a két párt együttműködésének erőteljes fojlódése mellett egyes területeken vannak még hiányosságok. Csodálkozással olvastuk a Zalai Világosságban a Zala vezércikkére adott válaszban, hogy Nagykanizsán ez együttműködés azért javult meg,., mert a Kommunista Pártban bizonyos »személyi« változások mentek végbe. Azonban a Maort környékén a<két párt együttműködésének nem »személyi«, hanem elvi akadályai voltak és vonnak. Ha testvérpárunk részéről megállapítják, hojgy a Kommunista Pártban Nagykanizsán történtek változások, ugy mi kényetlenek vagyunk megállapítani, hogy teétvérpártunk-txál kevye jelét látjuk a változásnak. Nem vonták le helyesen a választások tanulságait és nem tisztogatok meg pártjukat azoktól- 2 jobb-Qtóali eiamaktőí, akiket nem any-nyim « taociáldemokrat» aívhüség, mint a kommunistaellenes beállitot-ná« vezérel. Szalad legyen egvpár konkrét példát felhozni .onnét alátámasztására. Lovászi teleden a Szociáldemokrata Páit egyik vezető egyénisége ugy nyilatkozott, hogy a" »Maori amerikai igazgatósága tí forintos órabért is fizetne, ha a kollektív szerződés meg nem kötné őket.« Továbbá kijelentette, hogy »a Bányászszakszervezet központja nekik nem paiancsiol«. Ez a szellem vezetett odáig, liügy a választások idején a Szo.iáUíeriiokmta Párt tagjai közül számosan a Balogh-párt ajánló-iveit írták alá. Ki i» emlékeznék /arra, liogy inunkásküldötteég kereste fel a •Maort üzemektől a Gazdasági Főtanácsot, rendkívüli segélyt kérve a dolgozók részére. Könnyű azonban népszerűséget keresve túlzott követelések élére állani. A munkáspártok felelős vezetőinek az a feladati, hogy alátámassza a kormány gázdaeag;politi-káját. amolynek célja a tf éve* terv megvalósítása utján a dolgozó nép életszínvonalának emelés©.'' A munkásság felelős vezetóinak az & feladatuk, hogy megértessék a Méor* dolgozókkal ís ; nem a bér- . emelésen keresztül, hanem a több- * lermelés utján érhetjük csak ol a dolgozók reálbérének növekedését. Köztudomású, hogyha a t3bb péílzzel szemben nem áll több áru, ugy ez menthetetlenül inflációra rezet. Ebből pedig a Maort dolgozóknak is elegük volt. A helyes ut az lett volna, - -mint ahogv ezt a kommunisták tettéi -- kiállani a Maort -munkások '' elé és megmagyarázni, hogy az pme-rikai vállalat nöbb bérének« aa olnj-termélcek magasabb összege lenne az ¿ára«. Ezt pedig az egész magyar nemzetgazdaság fizetné meg. Vájjon, ha az amerikai vállalat annyira szivén viseli a dolgozók szociális« helyzetét, miért nem építtet fokozottabb mértékben munkáslakásokat, mint ahogv ezt a f lorthv-éra alatt, tették f Miéit nem mozdítják elő, hogy a munkásság gyári szövetkezetei hat hatós- segítséget adhassanak a dolgozóknak ? Ezek az igazságok lehet, liogy nem népszerűek az amerikai válklat előtt, de igazságok ! - A Maort dolgozd is mindjobban érzik, hogy nem külön, hanem kö-/Ats érdekeik kötik össze az ország dolgozóivfel. Mi fegyelmeztettük nagykanizsai testvér pártunk vezetőit, hogy a Maort-telepek egyes szociáldemokrata vezetőinek" koipmunista ellenes beállítottsága azt is jefcwiti egy-hen, hogy"nem nü őrzői a szocialista gondolatnak. A választások bebizonyították, hogy a szociáldemokrata többség« :„, * Maort-teleiken — ívakcíéB többséggé vált. , Leliet, liogy testvérpártunk a vá>-ía^ztósok előtt mindezt nem látta tisztán. A demokratikus fejlődés megköveteli, hogy ne csak nyilatkozatokban, iianem tettekben i''s a mnnkés-egkövetkezetes utján haladjunk és hajtsuk végre azokat a szüksége« ¿személyi« és ideológiai yaltozfcatá-í-okat, amely a jobboldal elleni kö-yetkezetos liarcban k«.ili, hogy kife-jezésne jusson, amelyek valóban uj, friss, demokratikus szellemet, hoznák majd a Maort-teleljek dolgozói közé. Ami a legfontosabb a Vét munkáspárt együttműködésével meg teiemtjuk azt az erőt, amely a Maori itöfgozoir érdekeit érvényre JFogja juttatni. Törekednünk kell ana, - - tanuljunk a nemzetközi eeeményékbőí hogy ne maradjunk ef a numkás-további kiépítése tiíjáji a ums-gye és az oi-szág más tóí''ülétéitől. - Meg kall állapíttattak azoakas, feleste ba Szegedi Andor ayilat-kozatát, hogy a munkáiegyaég Örvendeteiea erőiödlk megra-•zerte, mert a delgozók érzik: Az egyiégei nunkásowtály céljaiért ugy kell delgoznla minden izacl áldemokratának éi keam«* nlitának, mintha nem két párt* ban külöu külin, hanem egy pártban küzdenének a zalai dolgosé &ép lelemelkedéie érdekébea. Bárt Antal a munkáspártok együttműködésének szükségességéről Bán Antii 8tétkhtl«lao nyllatkwtt az Aftcn Tídnliflen mMnkatártának. Magyarorszáiról aak valétlan birt közéinek a áim»kr*tikus jtgok korlátaziiáról. Eztk a hlrak n«nw-£slelntk raeo a valótágnak. A magyar ipar a hábaru btftjtzéat éta inoylt féjlWItt, hegy alérta az 1938 aa szinvonalat. Ezeket az eradményikit a aaját arflok-b<l, mladia klisé aigitaág nélkll értük «1. Ismertette a magyar gazdasági és ipari termaiás adatait. Majd kllalao-tatta, ha«y a dsmakrátiát nem iihat Iskolában megtaaaloí, ahhoz élettapasztalat kall ét reftllt gazdasági érzék. Még sokat k«li fejlö^nftnk, hogy a tsljos d«mokráaiáhaz jussunk. Ennek eléréséhez szükségesnek tartja, hogy a szociáldemokraták a kommunistákkal együttműködjenek az uj Magyarersság felépítésében. Csak egy kizösségken bízhatunk hiánytalanul a demokrácia szempontjából, és ez a munkásosztály. A Magyar Kommanista Párt palitikai akadémiáján pénteken Pálffy György altábornagy tartott elöaüáat az atomstratégiáról és az atomdipiomácíáról. Rámutatott, hogy a második világháború után a Szovjatunié magsritft-dltt, tekintélye megnőtt ét az uj népi demokrácia imperialiata-elleRtt tábort alakítóit ki. Ezért az Egyesűit Államok uj módszerhez, az atomdiplomáciához folyamodtak. Eanek foatot tényezija az atomrobbantás titkának kizárólagot talajdona ét az atombomba elleni védekszét lehetetlen volta. A tudomány azonban bebizonyította, bogy egyelire az atombomba/ nam háborút eldönti ttodafegyvér, másrészt kiderült, hogy Amerika többé már nem egyedüli birtokosa az atombomba titkának. Az atosdiplomáoia által felvstatt nyilt háborua fenyegetés nagyban hozzájárult a békeszerető népek öatuda-toa szervezkedéséhez az oktalan és ftnkényes báborus törekvésekkel szemben. Pálffy altábornagy eliadásáfeoi először dr. Bay Zoltán egystemi tatiár szólt hozzá, aki megcáfolta az atompropaganda által tor|eaztett, tudomáz nyokai teljesen alaptalan hiroszteléoeket, majd vázolta az atomfizika fejlődésének felmórhetetlen jelentőségét a» emberi társadalom azáaárá, Kifejtette, hogy az atomfegyverek korántsem teszik feieslagetsé a többi fegyvernemek korezerl fejlesztését. A moszkvai rádió újévi bekötzöntőjében megállapítja, hogy a mult évben az uj demokráciák tzép tikereket értek el az ujjáépitéeben és megtisztították országaikat az idegen imperialisták ügynökeitől. A gazdasági, politikai és kulturális együttműködés eredményein kívül a népek hatalma is megszilárdult, ugyanakkor az imperialista és kapitalista világ általános válsága mindjobban kiéleződött. iafiáoii, munkanélküliség, élelmiszerhiány jellemzi ezt a válságot. Azt mondta, hogy 1948. uj győzelmek éva lesz mivel az imperlalleta azeliem gyengSI ét a demokrácia ezzel szemben .erősödik majd. A reakció hisztérikus hadjárata még tart azonban az uj demokratikus erőket most már temml sem ludja legyőzni. U| harcra készül a francia munkásság a francia tzaktzervezetek közős tivírata a magyar azakszervezetekhez A francia asakszei vezeti siövetség táviratban köxönte meg a szakszer-vesstl taaicinak, a»lért a magyar raigozél a nagy «xtrájk ideje tlaft asolidaritist mtttattak a francia dolgosakkal. A távirat megállapítja* kofj a fraicla mtakásotztály bátran harcolt a jobb életért, és szabadságért, a kormány nyamáaa éa a jobboldali szocialista belügyminiszter tilsa. Szembe kellett ezállni néhány áruló szakszervezet vezetőségével is, akik kCzfii mint például Juheaiix a hara kizbeií sztrájktörő« kst toborzott. Ezek az emberek a sztrájk befejeztével szakadást idéztek elő a szakszervezetekben. Ez a szakadás csak egy részét jeleati azoknak a támadásoknak, amelyet a világszakszervezet egysége eliea hirdettek. A francia munkásaág felytatia a harcot, az elbocsájtatt sztrájkolok visszavételéért ¿8 büntető Intézkedések visazavMásáért A távirat a ■XÁ-L-é 1*48. jtnuár 4. nemzetközi proletáriátűs szolidaritásának és a világ dolgozói egységének éltetésével végződik. A táviratban a francia munkásság központi sztrájkbizottsága is, a különböző mjgyar szakszervezetiknek üdvözlő távirataikért. Átcsoportosítjuk erőinket és igy készülünk uj karcokra, •e a kizpoati sztrájkbizottság határozata. ♦ Franciaországban egyre rohamosabban nő az infláció. A francia bank a tegnapi hivatalos jelentése szerint a bankjegy forgalom túlhaladta a 900 milliárd frankot és ezzel rekord magasságot ért el. Az ipari árak most már túszer magasabbak az 1938 beli áraknál. A francia dolgozik védelmi bizottságokba tömö-rlltek ér, igy küzdenek a drágaság ellen. Schuman rendőrsége igyekszik egyre jobban kiélezni a helyzetet, igy t&bbek köiött Páris egyik munkásnegyedét váratlanul lezárta a readőrség, 180 házat és annak pintjét átkutatta azzal az indoko ássál, hogy titkos fegyverek után nyomoz, természetesen semmit stm találtak, hiszen* az intézkedés provokáció feiitgü voH. Üjévi üdvözlések és kitüntetések Sztálin generalisszimusz táviratot intézett Dinnyés Lajos miniszterelnökhöz ís Itákosi Mátyás miniszterelnök helyetteshez, amelyben köszönetet mondott a születésnapja alkalmából küldött jókívánságokért. Tito tábornok táviratban köszönte meg Veies Péter honvédelmi nii-niszternek a jugoszláv hadsereg'' meg alakulásának évfordulója alkalmából küldött jókívánságait. Puskin, a Szovjetunió budapesti követe levelet intézett Dinnyés Lajos miniszterelnökhöz. Ebben a Szovjetunió budaiesti követségének munkatársai nevében az újév''alkalmából szívélyes üdvözletét és jókívánságait tolmácsolta. Chapin, az Egyesült Államok követe látogatást tett Tildy köztársasági elnöknél, Dinnyés Lajos miniszterelnöknél és tolmácsolta újévi jókívánságait. Kifejezte reményét, hogy az ijesztondőbon demokratikus Magyarország és az Egyesült Államok együttműködése súrlódásmentes és közvetlenebb lesz. A kanadai magyarok levelet intéztek "Dinnvés Lajos miniszterelnökhöz, & melv&en megígérik, hogy ezután is minden erővel, anyagi és erkölcsi támogatással járulnak hozzá a ''demokratikus Magyarország felépítőiéhez. Vimia holland királynő fogadta Polónyi hágai magyar ügvvivot és Arra kérte, tolmácsolja Tildy Zoltán köztársasági elnöknek a magyar népnek küldött jókívánságait- az ujev. alkalmából. Az ügyvivő a magyar köztársasági elnöki jókívánságait tolmácsolt^ az újév alkalmából. Polónyi ''kiemelte a magyar nép háláját, amiért a hollandok az első yilégná-i bora után magyar gyermekenyaraltattak és láttak vendégül. A ''királynőnek azemmellátliatólag jól fesett a magyar köztársaság ügyvivőjének köszönete és "kijelentette," hogy » gyermeknyaraltatási akcióról való megemlékezést rendkívül értékeli. Tildy Zoltán köztársasági elnök megbízásából Dinnj''és Lajos mirüsz-''teneiriök az újév második napján kitüntetéseket adott- át a demokrácia munkájában kiváló tevékenvséget kifejtett magyar asszonyok között. A kitüntetett nők, az MNDSz tagjai, « köztársasági érdemérem arany fokozatát kapták. A kitüntetettek között van Tildy Zoltánné, ''Dinnyés Lajosné, Rákosi Mátvóané, Szaka-uits Arpádné, Gerő Ernő né, Rajk Jjászlóná, Vas Zoltánná, Erdei íe-rftnené és az ország minden részéből parasztasszonyok, bányászok fé-taénoi é$ dolgozó nők.'' A kitünte-téoekpt Tildy Zoltánné köszönte meg, Ebbői mindenki láthatja, -- mondotta — hogy R demokrácia raag-bocsüli az asszonyokat v Mit mond az üzemi bizottság, a vállalat igazgatója, a szakszervezet a sörgyári munkáselbocsátásokkal kapcsolatban Pár nappal ezelőtt a sörgyár fekete falitábláján hirdetmény jelent meg, melyben közilték 29 alkalmazottal, hogy a vállalat a xehéz viszonyai kfizött kénytelen őket el-boctátaxi. Ezt az intézkedést azzal a megjegyzéssel közölték, hogy akinek a felmondás ellon kifogása van, az panasszal ¿Ihat az Üzemi bizottságnál. A közleméayt az érdekelt vállalati alkalmazottak nagy megdöbbenéssel és elkeseredéssel fogadták, annál is inkább, mert ezzel az intézkedéstel éppen a téli hónapokban kerül az uteára & sttrg^ri munkásoknak a fele, A maakásoknak- a felháborodásához csatlakoztak a többi üzemek dolgozói és tiltakozó táviratok hatása alatt a sörgyár üiemi bizottsága foglalkozott az flggyel és -arról lapunk munkatársának a kővetkező nyilatkozatot tették: — A kanizsai sörgyár — mint ismeretes — már évek óta" nem foglalkozik önállóan sörfőzéssel, hanem mini a Dréher-Haggenmacher gyár helyi lerafcata, a Budapest«» előállított sört hozza forgalomba. Ennak tulajdontható az, hogy. a helyi üzem nagyon csekély anyagi bevételből tartja fenn m*£át évek éta. Az idei tzlelév, sajnos, rosszat sikerült és eniek következtébe* a vállalat kéwyteten volt az iparügyi miniszter engedélyével alkalmazottakat elbocsátási listára tenni. Sajnos, a lista elkészítésénél tlrténtek mu lasztások és több olyan egyón h kerüit reája, akiknek a visszatartása ugy a szociális szempontokból, mint a vállalat további intenzív mfkÖdése.:: mellett szükséges. Ezért még a hirdetmény megjelenésének napján változásokat esrköxöltftnk rajta. — Ismerve a vállalat nehéz viszonyait, az flzeüi bizottság ttgjii sem foglalhattak állást az alkalmazottak visszatartása mellett, mert előállhat az a helyzet, hogy a sörgyár kép telen őket tovább fizetni. Most a vállalat helyi igazgatója egy nagyszabású programot dolgoz ki, melynek megvalósn''áBa lehetévé - tenné, hogy ebbőn az évben a vállalatot kibővítenénk és-több alkalmazottat tudnánk foglalkoztatni. Az üzemi bizottság tagjainak nyilatkozata «tán kérdést intéztünk Radal7 Árpá''dhoz, a vállalat helyi igazgatójához, aki munkatársunknak a következőket mondotta'': — Kénytelen voltam a sörgyár al-kabjazottaiaak majdn&at a falát elbocsátani, mert sajnos ninc* nód arra, hojy dket Megfelelően tudjuk foglalkoztatni. Mindjárt az elejéi meg kell jegyeziera, hogy az elbocsátások nem helyi jellegűek, haaera azok százalék arányban a vállalat Összes Üzemeinél megtörténik, Nagykanizsán ebben aa évben kepeken 4009 hektoliter sört adtunk eL ami Budapest egy napi fogyasztásának fele! meg. Est is a GF által ~ raeg-áiispitfít 200 frt os hl-kénli árnál 60 forinttal oksábbah ad''.uk. I$y tehát vUágosan látszik, hogy nem sokat kerestünk a Börfcn. — Erre azért volt szükség, mert a csekély sörfogyasztás mellett még annyit sem tudtunk volna eladai — válaszolja az igazgató erro a kérdésünkre, hogy miért adták olcsóbban a sört. — A sör eladáson kivül külöa-Séle üzletekbe kezdtünk, amelyek nem váltak be. Tavaly például a katonaságnak almát szállítottunk, üdén ettől is el estünk. Bevezettük a szénsav gyártást, amit a földgázból áliitottunk elő, de ez sajnos •olyan drága, hogy az üzletmenetünket nem lendíti fél. Most egy olyan tervvel foglalkozom, hogy a Szénsav előállítást olcsóbbá tenaé és ezáltal a vállalatnak az üzletmenete 1« fellendülve, ntwt beszélve arról, hogy sok munkást is tudnánk foglalkoztatni a eicgnagyebbltott szénsav termelő üzemben. Ez azonban acak a jivő Urve. Jelenleg a heiyzet be keli vallanom n«m a iegrózsássbb és ezért kénytelen á vállalat 29 »unkáit elbocsátani. Meg kell jegyeznem, ¿¡o$y az eibcc-sátásokaál a munkások megkapják a teljes végkielégítésüket és a falmcadási időre járó •«szegeket —- fejezte be nyilatkozatát Raduly Árpád igazgató. A szakszervezet álláspontját Krímmel Gyula járási titkár köz#!te. lapunk mankatársávAl. — A szakszcjvezet semmi eaetre íéHi egyezik bele, hogy a sörgyár a (él keilős kozepée •• olboosájtsa muaxásait. Nijyon furcs&iak találjuk ait, he^y a sörgyár vezetősége a Uáromév«* terv megUtulósakor * vállalat kiépítésére 4 millió forintot iráoyzoh elő, és most ext az összeget nem a vállalat továbbfejlesztésére hanee az elbocsátandó alkalmazottak végkielégítésére fordítj*. Nem értjük, hogy saiért adta bérbe a sörgyár a falepároló üzemét, amelyből mo*t holtszezonban is pompásan meg tudott volna élni. A mai »aj» folyatná*! érintkezésbe iéptem az üzemi bizottság vezetőivel és közöltem velük, hogy a azakszervexet csak ugy hajlaadó a létszámcsökkentésbe belemenni, ha az elbocsátandó & lkaim e zottakat máshol el tudják helyezni. Zalaegerszeg Seyfő^ problémája a gázkérdés Dr. Mlkula Szigfrid polgármester nyilatkozott a Zalának A Zala munkatársa kérdést intézett a megyeszékhely polgármesteréhez, dr. Mlkula Szigfridhez a város 1948 as programmjára vonatkozólag. A polgármester a következőkben nyilatkozott: Az első és legfontosabb problé* mája a városnak a gázügy. Azon vagyok, hogy á most kezdődő esztendőben feltétlenül megvalósíthatóvá váljék a gáz bevezetése Egerszegre. A tárgyalások már nagyon előrehaladott stádiumban v vannak, de legalább áprilisig várnunk kell, mert -csak akkor vilik biztossá a mezők feltárásának eredménye. Bizom benne, hogy a centenáris évben megvalósul a város gázosítása. A város szépítésére igen nagy su''yt helyezek. Most készíttetem el a piacteret, amelynek betonburkolása HALLÓ f HALLÓI FIGYELEM * 1948! Nem kell félni as újesztendő eseményeitől, ha van uj ORÍON rádiója a C Z A NI K-c égtől. Hassnált rádióját kijavítom, vagy megveszem, rádiócsövéit ingyen felülvizsgálom. Mozgószinházak hangerősítő berendezésének javítását, tervezésekét, építéseket, beméréseket, behangolásokat. tranaz-formátorok újonnan való tekercselését, amper-, vólt-méi-ők és precíziós műterek javítását, épületek berendezését és e szakmába vágó mindennemű munkák javítását gáraMcia mellett vállalom. Tanácsadás- .. sal, költségvetéssel szolgálok. <* m Kérem a eirare ügyelni! CscaniM Cajas hat. eig, villanj berendezési vállalata és rádlólaberAtórluma NagyKanisssa, Eőfv®s°>iér lO. ss&ám* félig már el is készRIt. Több utcát kőburkolattal látunk el. Nagyon fontos munkálat a most kezdődő Ebergényl-at kiépítése, mely 130 exer forintba kerüi. Ebből 120 ezer forint klsáróiag munkabérre megy és ezzel kívánom levezetni átéli munkanélküliség nehézségeit. Ennek a jelentős összegnek előteremtését részben közmunka segélyből kell megoldani. Ugy az építési minisztérium, mint a Tervhivatal messzemenő jóindulattal viseltetik és a város segítségére van. Ugyanezt mondhatom a megyei köimunkahivatai igazgatójáról, Polgár Ferencről is. Ebben az évben befejezidik *z Egészségház épitése, ami a mtgye büszkesége, szinte egyedülálló az egész országban. Az Egészségház létrehozás« dr. Gábtr Ernő vm. íiszfifőrvos érdeme. Boldog vagyok, sikerült az Egészségház céljaira 35 ezer forintot biztosítani a város részéréi. A yáros parkosítás?, virágositása tovább fo* lyik, hogy a nevezetes esztendőre megint a régi híres virágos város legyen Zalaegerszeg- Ügy:én, miit munkatársaim, fejezi be nyilatkozatát a polgármester, azon vagymk, hogy a várost kiemeljek elesettsé-" géből él méltó reprezentánsa legyen a megyeszékhelynek. Disznótoros vacsora mmrnmmmmmmmmammm a Muskátliban Zene! Tánc/ Hangúi át! jaguár 4.___ Napirend : Január 4, vasárnap. Kém. k«t Jfczus szent ntve. Pr»t*sí. Leona. UjfOrög 70 .»osto''. — n n»p kel 7 32 P- kor'' baszik 16 5 p.-kor. A hold kel 1.34 p.-kor. nyuqsuk 12 20 p.-kor. 1905. l«nin apjtnek — a Wj&ejodnak aisö példánya, Jsnuár 5. hétfő. Róm. kai. .Teleszfor páipö* Protasl. Siratón. — A nap kai 7 32 p.-kof, nyu./iiik 16 6 p.-kor. ft hold kel 3 4 p. kor, nyulaik 12.39 p.-kor. 1919. fl kommunista Spartacu^ok véres • hüica Berlhik««. __ Wt mond a naptár Az emberek ilyenkor, az ujesztaaáő küszöbén e¡¿szeretettel szokták mon-dagatni, hagy a végtelen Idö homokóráján isméi lepergett egy év. Ee a mondás szép csak nagyon kbltői. Sok hal préiuibb azt mandani, hogy regi naptárunkrél letéptük ae u falsé lapét is és mást az uj, 1948 a a nuplért helyeztük el irónsztalunkon. Iiyenkar, amikor uj naptár kerül a ktatlakbe. ösztönös kíváncsisággal kézijük forgatni lapjait. Vájjon tni mindent rejteget magában ee a naptár? — tesszük fel magunknak a kérdést e csendes szemlélődé$ köt ben. Ezt tettük idei naptárunkkal is, «melyből érdekes dolgakat sikerilt megtudnunk. 1948 — szökőév. Bit. találjuk mindjárt az első lapon. És cmikor ezt látjuk, a legutóbbi ssökéév jat *z eszünkbe. 1944-ben valt az. Hogy miiyen valt, ma már tudjuk. Hogy ez milyen lesz, még csak nem Is sejtjük. De azt tudjuk, hagy olyan semmiesetre sem lesz. mint 1944 volt. A magyar történelem az 1947-es évet is szökőévnek nevezi majd, mert mint ismeretes ebben az évben szöktek el a hazaárulék, kiztük a volt minisz-ttnlnök, a fasiszta Pftiffer, a jabb elJaüal konspiráló Peyer és a többiek. Hol van a há romszázhatvanhat o dik nap, a szökőnap ? Mert valahol tl kellett dugni. Nem kell sokat lapoznunk. Február 24- én találjuk meg. A pratestáns naptár szerint e napon Mátyás névünnepi van. Ax uj gbrög naptár viszant János napot ir elő. Ahogy egymáautáa far gátjuk naptárunk lapjait, valami feltűnik nekünk. A sok kettisünnep. Időn ugyanis nem kevesebb, mint hét kettősünnep lesz. Az első mindjárt februárban van. Qyeríyntzeatelő napja hétfőre esik. Ugyancsak hétfője étik a Nem • 3eti Ünnep is. A Munka ünnepe, májat elseje visaont szombatra esik. Ezután hosszú hónapaklg nincs kettősünnep pünkösdön kivül. A legközelebbi kettősünnep egyik napja Mindenszentek ünnepe, hétfőre esik. Az uj naptáron szerepel még egy „mü-soronkivüli" kettősünnep is, ele os már 1949 bea lesz. A következő Újév ugyanis szombati napon lesz. A húsvét iáén borán lesz: március 28 dn és 29-én. Ettől a korai dátumtól sokan . félnek. Az a vélemény ugyanis, hogy húsvétkor még sielni leket majd. Legalább is az időjárás pillanatnyilag még ímmíI hintát. De regéljük, addigra altiaik « hó, ami meg le sen esett. Tovább lapozgatunk még, de egyéb érdekességet már nem találunk. Aa érdekességeket majd anapakkőxxák Bugákkal, Erről vUaant csak egy év múlva tudunk beszámolni. 1949 ben. ÄSM VÄROS1 MOZI l&tó, Január 1-4-lf, «•ütörtökt«! vasárnapig Tokiéi küldetés altatások kfcuup S és 7-mw, va> «Araap és üoiepaap 8,5,7 é* »-kor 1187 mentőszolgálat, 21 tüzeset volt 1947-ben Nagykanizsán Mit végeztek a tűzoltók és mentők ax elmúlt óvfcen ▲ nagykanizsai tűzoltóság és mentők működését ismeri a város közönség». Tudjuk, hogy mindig a legpontosabban és leggyorsabban tenzníik elejst kötelességeiknek. Különös«?! áll ez ax elmúlt évre, amikor bizonyos átszervezéseket hajtottak végre a tűzoltóság vezetésében. Az uj vezetőség lelkiismeretesen vette kezébe az irányítást, úgyhogy az elmúlt évben zttkkenésmentesea hajtották végre feladataikat. Beszélgetést folytattunk a nagykanizsai tűzoltóság parancsnokával, Szigetvári Elemér hadnaggyal, aki az elmúlt évben végzett teljesítményeikről a következőket mondotta: — Mentőink az 1947 évfolyamán 1187 esetben végeitek betegszállítást. 300 esetben vonultak ki balesetekhez, ahol szükségszerét elsősegélynyújtást, vagy kóchizba szállítást végeztek. Ezenkívül még 13 ünemi balesetnél nyújtottak segítséget. Nsgy teljesítmény ez, mert egyetlen gyenge mentőautónk van és csupán két lovaskoosink, amelyekkel ragályos eseteknél vonulunk ki. A víres terSletén 21 esetben volt a* elmúlt évben nagyobbszabásu tttz. öleseiben vonultunk ki vidékre. Ezen-kjvül 2 esetben kellett mlszakl mentést végeznünk. Statisztikánk szerint a tüzeseteket a legnagyobbrészt sugárzó hő és gondatlanság okozta. Sok esetben azonban gyujtogatást és gyermekek játszásából eredő tüzet állapított meg a tüzvizsgálat. Tűzoltóságunk nagy felszerelési hiányokkal k«ed. A háberu előtti kitűnő felszeretésünket a németek és nyilasok elszállították. Ma csak egy kiskapaeitásu tüzoltóauténk van, amely teljesen nyitott és Így nem védi a tűzoltókat, akiknek munka után felhevülve kell az autóra felölni. A közeljövőben Budapestre utazem, ahol lehetőség szerint igyeks3em kibővíteni felszerelésünket, A mentőknél agvantz a helyzet. A kicsiny mentőkocsink olyan hasznait állapotban van, hogy számtalan esetben a le vas kocákkal kellett ki-vonu''nunk, amely természetesen sokkal lassúbb. Remélem, hogy ebben ax évben kibővíthetjük felszerelésünket és igy fokozottabb mértékben tudunk a bajbajutottakon segíteni. Statáriáils tárgyalás lesz hétfőn Nagykanizsán Még a múlt év tavaszán történt, hogy két erdélyi fiataleaibeE» név-szerint Bakó Mihály és Kéraenes Balázs átszökitt Magyarországra munkát keresni. Mlvei nem találtak munkát, apró tolvajlásokból tartották fenn magukat. Amikor forró lett lábuk alatt a talaj, akkor áttették mtkldésük- színhelyét Ausztriába, shol ssintén több betörést követtek el és ezért au osztrák rendőrség Bécsben internálta Őket. Innen hamarosan megszöktek és egy hadifogoly szállítmánnyal vlsszajlttek Magyarorsiágra Dunai Pál ''és Lukács Pál álnéven. E«y ideig Jól ment soruk, mert mint hadifoglyok voltak nyilvántartva és Ipy kerültek a .hévízi- hadifogoly üdülőbe. Itt az egyik éjszaka feltörték az üdülő raktárát ét onnan U öltöny dáa akcióból származó ruhát loptak és megszöktek. A rendőrség azonnal megtette a kézrekerltésükre az intézkedéseket, Hamarosan elfogták őket és Igy kerülnek hétfőn a kanizsai statár-álls birí?ᣠelé. Varsóban vallották: Hittor és Braun Éva óSve hagyták @& Berlint A »United Press" hírügynökség jelentése szerint az ausekwittl haláltábor SS-éreínek nemrég lezárult variái tárgyalása során Hitlerre ve-natkezóan ssenzáeids adatok kerültek Bspviláara. A tábor egyik volt őre, Ernst Iea®gart, aki a kábore végén a aémet léalerőnál mfiböditt, kijelentette, hegy ¡941 április repülőgépes elszállítotté Hitlert és Braun Évát Berlinbél. A rákövet-kesé napon, április 30-áa jelentsíte a hamburgi rádió Hitler halálét. Emst Baumgert azt állítja, 1945 április 22-én feletteseitől pa-rsassbt kapott, hogy katonai szálli-tigépeB a „Ffhrert* és Braun Évát Dáaíába vigye, ttináketten polgári ruhát viseltek ezen a napoa. Baumgart gépét két Focke-Wulf 190-es típusi vadászgép kisérte, mert a szövetségesek légifflénye miatt ebben u'' időbei mér kockázatos volt a kgziekedéc a aémet gépek számára. A katonai ssálHtógép Ijtf »• » én hajailbae aaállt fel. A rádióállomás irámritéta alapja a feárem gép Sßbieiwlg.Holitelnbw, ai Etder ft- lyó torkolatátál nem messze fokvőt rögtönzött repülétéren szállt ie. Hitler SQ.OOO márkáról szóló csekkel iatainsaíta Brnst Baumgart szolgálatait. RSviddtl ezután egy máaik repülőgép érkezett, amely is®eretleE helyre szállította s németek lebukott „führer''-tét és hitvesét. Ernát Baumgart bejelentést érthető feltűnést keltett szövetséges körökben. A tirvéayszéki elmeszakértők megállapítás* szerint a volt német pi-iéte épeszű és teljeien beszámít-haté. Ernst Baumgart állítása most halomra dSnti azokat a feltevéseket, flmelve''< szerint Hitler és Braun Éva öngyilkosságot kivetett el és holttestüket elégették a birodalmi kancsl-lár» bunkerjében. Ki atóbbi feltevést több tanú erősítette meg, «ont Baumgart állítása mellett ssól az a kfrüimény, hogy a titokzáíSs bunkerben és a kancellária kertjében a két holttestnek egyetlen foszlányát sem találták meg, Betörtek a Centrálba Ma a kora hajnali órákban ismeretlen tettes betört a Centrál kávéházba, ahol felfeszitette a kézipénztárt. A betörő 600 forintét vttt ki a kasszából, ezenkívül egy üveg rnmot Is magával vitt. A rendőrség megindította a nyomozást. — „Ztínflö karáosoHyM-htnBv«rseiiy a fblaótewplombm Jnmiár 6-án tl. iw fél 5 órfl&ior: a jwíum Szive egyházközség smú Iin''ro Kórusa hanftvej-senyfc re:ldsz templomiban. jMintlen müsm''ftz&JK a ki''wlo-.l Júzu« inOífBRÜlotás^vol iaip-cfio^R tos az a n ^yal i éj re kKzólól hangos betleltemi jászolt Yfrr ácsolj a eU"''nk, Az ujszorü óh nagy úr de ki«-d<''»t kiváltó liüngverbenv ogfchzen olcüó, 1.50 forintos telíípójtt^yfei hallatható meg. — H&ditogiyok Ilgyelem! A Hadifogoly Bajtár.- i Szovetöég f: hó 4-éh, Vasarna|) délfelótt a Korona éttermében gyulóst tart. Szeretettel vár mindoM* bajtársat ax El-■pökecy. - ¡sakk-blr Mozgalmas sakkélet folyik a Nagy kanizsai Iparoskör Maróczy Sukk-körében, ahol most folynak 1948. évi sakk egyéni bajnokság elődöntő mérkőzései. Már az elődöntő nagy meglepetéseket hozott. A hires rygi játékosok közül már nem egy szeii-ved voio.sóget a feltörő fiatal ''fcohet-ségektól. A 25 versenyző között nincs egyetlen gyenge játékos som. izgalmasak lesziíek'' a .döntőmérkőzések küzdelmei. És még most sam tudjuk megúllanitani, hogy ki lvöriií bo a 10-es első osoportl)a, de még nagyobb relytély, hogy ki lősz Nagykanizsa 194S-a,H sakk egyéni bajnoka. az 1948-aa óvre A Zala szerkesztője felkereste Örkényi Sándort, a vármegyei sit-badmfivelődés felügyelőjét, aki az 1948 as centennáris év megyei kulturális programjáról a következőkben nyilatkozott: Legfőbb célunk az elkövetkezendő években a nevelők nevelése és a művelődési káderek minél hatalmasabb kiépítése. A vármegye területén jelenleg 20 szabadiskola működik és 100 embert tinit müvelő-désré. Ezek a hallgatók oklevelet és jelvényt kapnak. Főként társadalomtudománnyal,'' irodalommal és művészettel foglalkoztatjuk a hallgatókat. Általában művészeti ismereteket és gyakorlati tudományokat tanítunk. 33 közműveltségi tanfolyam indult, közel 1200 .résztvevővel. Ezenkívül .54 alapísmeretterjesz-tö tanfolyamunk van 130 órában. Ezeknek az a eéljuk, hogy az- elvégzett iskola anyagot felfrissítsük. Népi énekkarok alakulnak és a een-tenáris évben minden községben Nagykanizsára érkezett rövid időre BÁNHIDAY JÁNOS,; a bud&pesti Angolpark európai hirü qrafoloQUsa. - Ulkllwnorete« válaszokat ad: Házasság, szerelem, válás, üzleti ügyek, pályaválasztás, távollevőkről. Fogad regg®! 9 órától este 8 óráig Kisfalud! Sándor-utca 18, szám alatt. Zalavármeyye kulturális proma Z&hA mi. fasuár 4. 12 előadásból álló sorozatban ismertetjük a tadaivalókat. A 48-as eszteadő különben is nagy maikát ró a hivatalra, kise nekünk kall a 48-as eseményeket, okait és következményeit a mai azemléletbe he- Írezni. I célból most készül egy 20 oldalas könyv, amit minden művelődni akaró ember kezébe akarunk adai. A könyv tartalmát, munkaközösségben, a megye szellemi vezetői állítják össse. Kilátás van abbén as évben legalább agy kul* furautó beszerzésére, ami iiinte már néikBISihetetlen hiányosságunk, A seabAdmtWelödói hírei, Nagykanlisa nellem! értékelnek lelkei csoportját gyűjti maga klré a körzeti »«badmOvelCdésl hivatal vezetője, hogy bennlk az Iskolán» kivflli felnőttoktatásnak és ai ön-mQvelésnek munkásait nyerje meg munkatársaiul. A január 5<én megalakuló szabadművelődési munkaközösség legközelebbi programja a közérdeke tudományos szemináriumi előadássorozat. Ezzel a sorozattal nyilik az 1948-aa centenáriumi eaz-iendö és március végéig minden héten ugyanazon a napon irodalmi, történelmi és társadalomtudományi előadások keretében ismertetik az előadók az 1848-as szabadságharcot előidéző eseményeket, magát a szabadságharcot és annak irodalmát. Nem kétséges, hogy történelmünk e nagy korszakára való viez-szaemlékezés sokakban felébreszti az érdeklődést a történelmi események iránt Sokan igyekeznek majd felfrissíteni az iskolában tanultakat, vagy ifjúkori olvasmányaikra emlékezve, újból hallani a század költőinek és regényíróinak szavait, a szabadságharc hü «körképeit. A szabadművelődési alkalmak mindenkié. Minél nagyobbszámn és minél többféle ember gyűlik össze az előadások meghallgatására és megvitatására, annál nagyobb lelkesedéssel készülnél az előadók. Se csak a pártok keretein belül, hanem a szabadmftvelfldésben is valósítsak meg a teljes demokráciát. Szegény és jómódú, tanult és kevé* iskolát végzett - egyaránt Igyék a tudomány forrásából. Tanuljunk, m«-velődjonk, okuljunk a mult tsnulsá- Saln, hogy megérdemeljük a sza-idságot, 4 Révfülöpi Művelődési Telep Bábsiinjátsió Csoportja, kiskanlzaai és nagykanizsai sikeres szereplése után, janaár 4 én Lovásziban, január 3-én Bázakerettyéa és január 6-án Lentiben tart előadásokat. A csoport vezetője Kóka László állam! tanító. O maga készítette egészen modern bábszinpadát és tanítványaival együtt fáradtságot nem kiméivé, beutazza megyénk déli részét, hogy tiszta örimöt éa kedves szórakozást nyujaoa kicsiknek, nagyoknak. A csoportot elkíséri utján F$nay Andor ált. isk. igazgat* is, a révfaiöpi.szmüv. tanács elnöke. APRÓHIRDETÉSEK Két fiatalember részére lakást ég teljes ellátást adaék. Ugyanott házi-.kosEt Is kapható. Cim a kiadóban. tiaaenilt magyar postabélyegeket bármilyen mennyiségben, jelenleg forgalom ban lévőket Is veszek. Somogyi Béla-ntca 18. sz. ügyvédi iroda. Ma és holnap Ismét friss balatoni balak Bérceinél. _^ ZALA demokratikus pelifekai napilap Szerkeszti; Bencze Jenő főszerkassdó teertwHtóíég éa Wadóblvrttf; Deik Pertne-tér 14 ®«IJ«a *w«*ti Bizottság, Nftftfcaolm. 0wrkeeztótáH é$ kiadásért felel Bmu kai - Telefon i Nyomatott s „Közgazdasági R. T. Nagykanizsa* nyomdájában, Nagykanizsán. Nyomdáért felel: Zslay Károly. IFÖlf c Tibb nagykanizsai játékvezetőt miiösitittek át nagyobb mérfcözéttk vaaetéaére A JT-ben a játékvezetők ezévi működéséről most készítették el a .kimutatásokat és a jól minősített bírókat nagyobb mérkőzések vezetésére léptették elő. A tavaszí szezontól kezdve Székely Lajos már NB I-os mérkőzéseket is vezethet, mig Kikucska Perena, Mohácsi Kálmán és Malissia Tibor már amatör elsöosztályu mérkőzéseken is bíráskodhatnak, Középiskolái iltábirokit rendűnek Komlón - A Magyar Diákok Nemzeti Szövetsége a KISE vei karöltve fiak és leányok részére sitábort rendez. A fiak táborozása 4-én kezdődik és 14-ig tart. A táborozáa végén álversenyt rendeznek, amelyen a legjobb versenyzőket dijaszák. A leányok táborozása későbbi időpontban lesz. Lemondott Gárdonyi Henrik, az NSB főtitkára Qárdonyi Henrik, az NSB főtitkára, a péntek déSűtáni elnöki ülésen megrongált egészségi állapotára hivatkozva bejelentette lemondását. Az elaökség a lemondást sajnálattal vette tudomásul és egyhangniag elhatározták, hogy a legközelebbi ülésen Javasolni fogiák Madarász Endrének, a régi ismert diszkoszvető bajaoknak főtitkárrá való kinevezését. V Mennyit lehet ezón á héten ( nyerni a Totoban A Totoban eddig 11 fordulót be-jiyolitott^k le és összesen 1,689.775 szelvényt küldtek be. Szombaton reggelig több mint százezer- szelvény érkezett be a Postatakarékpénztárhoz. Bbből arra következtetnek, hogy ezen a héten is kb. any-nyit küldenek be, mint az elmúlt héten, A tippelés ezen a héten sem könnyű és a Jelek azt mutatják, hogy most Is nagy nyeremények kerülnek kifizetésre. Ha netalán valaki 12 találatot egyedül érne el, as körülbelül hetvenezer forintot nyerhet. Holnap Zalaegerszegen boxolnak a MAORT «kölvivók A zalaegerszegi Barátság ökölvívó csapatának a meghívására a MAORT boxolói vasárnap Zalaegerszegen lépnek szoritéba. A kanizsai osapat kllcsönversenyzők nélkül, legjobb csapatával áll ki, amelynek a felállítása .ifi légsulytól.lefelé a következő leaz: Pápai, Ráez, Bedő, Ifjú II., László, Fekete, Sipos D, Sárdi. A csapatot Bali Vilmos szakosztályvezető kíséri el. A MAORT ökölvívó szakosztályának vezetője indítványára a MAORT fendbohozatja a Rozgonyi-stcai általános iskola tornatermét, amelyet a Jövőben as ökölvívó- és labdarHgó szakosztály tagjai fognak edzés céljaira használni, örvendetes dolog a MAORT-nak ez ai ujabb kedvezményezése, mert ezáltal egy ujabb sportlétesítmény került ismét a sport szolgálatába, amit az általános iskola tanúiéi is tudnak használni. laspokeiós gyógyszertár Jan. 8-án; „Igazság" gfósfsrnmr Fő-ut 12. Jan. 4-én: „őrangyal" tár, Deák-tér Ú. Adóközességi felhívás! A pé^ügyigaagsafósóg értesítése szerint a KüKtíz adóközössége 1948. évre is megköttető az előző évi formában —~ugy káreseti és jövedelemadóra, mint forgaLmiadóra nézve. Felhívjuk tagjaink figyelmét arra, hogy akik már tagjai az adókö-jjösségúnknok, 1948. évi január havi adóikat előlegként » ki^yezésig ugyanúgy fizessék he bankjaikba, mint odriig. Mindazok, akik wa adóközössígnek ujabban tagjai akarnak lenni, ö-tól keddtől lae/.av« Jolontkpzhütiwk tol-vÁlrtro, . A régi tagok a leoddi közgyütó-nttnkön átvehetik boraiIfci űrlapjaikat, mjoíwlrot kitöltve togkósóbb folyó hó H-iln dóhitán fi ónVűt ri^m kwll juttatni irodánkba. Ismétolton fölhívjuk kartArsalnk fígvfclmút ív/ ndóközonMÓgcp. No ma-míjon ki doluo/jü akaró korwkodő u közösoógünkoól. A bulópúsi határidőt f. hő 10-^''ji már io/árjuk. Kérjük kartársainkát, figyottnoz-. tessék egymást ft^Pel hívásunkra. Textilesek! A közvetlen fogyasztókat kiszolgáló cégek mielőtt *> fogyasztói szaivényeket levágják, köte-Usaek saját érdekükben is meggyőződni arról, hogy a jegyen, iliatv* szelvényben benne van-« a valódiságot igazoló vizjeL A nagykBnjBkedő, ragy gyáros vízjellel éLLatotfc szaelvé-ny»Wt- vált csak be. E szelvényekrs rá teli vezstni a beváltó cég nevét éa pontos címét. Szombaton, folyó hó 3-án délután » órakor vábzsztindnyi iHé- Sünhét. Kérjük a rálasztniányi tagok pontos mwgjolenését. * Közyy¡¡¿ésiaiArt folyó év- január hő 6-an, kedden délelőtt 10 órakor tart jak a városháza tanácstermében. Tetmtetts-t arra, hogy adóközősségi beszámolót és tolyó éri adóközösségi ismertetőt is nynjtunk, minden kar-társnak saját éotíek», hogy mBgj»-fonjon. Figveluiezletcm a tehéntartó gátiakat, hogy tejkasrolgiltatást kötelezettségüknek pontoaan tegyenek eleget. Besiolgáltatásl kötelezettség 1946. Július 1-től kezdődőleg 270 napon keresztül folyamatosan naponként 1.5 liter tej. A tejet a helybeli OMTK gyűjtőhelyen kell átadni, vagy padig ai általam kiállított tejutalvá-nyokfH az utalványon feltüntetett mennyisig erejéig közvetlenül ac azon Jogosult fogyasztóknak, líz utóbbi esetben köteles az állattartó gazda az utalványokkal minden hónapban a köze látási hivatalban elszámolni. Méltányos esetekben a tejbessolgáltaíás mérséklését lehet kérni a Közellátási Fel-ttgyelőségtöl, Az erről szóló kérvényt nálam ken benyiritnnl. A beszolgíltatás szünetelését a közellátási hlvata ban esetról-esetre be kell jelenteni, mely esetben Igazolandó a szüne''talés oka. (Betegség, vearfiesség, meddőség.) Figyelmeztetem a''gazdákat a kötelezettség pontos betartására,-''"mert ennek elmulasztása szigorú saegtoilással jár. A hatósági -élelmiszerellátásra jogosultak csoportba sorolásira vonatkozólag a következőket köz''Sm: A magyar köztársasági kormány rendeletével a batósáei élelmiszerellátás szempont-jábél a vámórlésre nem Jogosult fogyasztók két csoportba sorolandók. Az ujabb rendelkezések figyelembevételével az első ellátási csoportba kell sorolni a következő fogyasztókat : 4 1. azokat a .munkavállalókat, akiknek a szolgálati viszonyból szármáié Összes illetményük a havi 1300 forintot, az olyan munkavállalóknál'' pedig kinek háztartásához legalább két általuk eltartott személy tartózik, . a havi 1800 forintot nem haladja meg. Az egyházak papi és világi ''alkalmazottal; valamint a szerzetesrendek ..tagjai e rendelkezések alkalmazása szempontjából a munkavállalókkal asnek.egy tekintet alá. 2. azokat az önálló iparosokat, kereskedőket és. szellemi.foglalkozásúakat, akik az együttes kereseti és jövedelemadó szem-- Sontjából as I—-V. adóosztályba tartoznak, a pedig az együttes kereseti és jövedelemadót a nyersbevétel alapján, állandó adótétel wcennt, adóközösségi rendszerben vagy területi ¿talányosáé utján fizetik, az általuk fizetendő együttes kereseti és jövedelemadó havi összege a 40 forintotnem haladja meg. S. s nyugdijatokat, a nyugbéreseket Is a ksgydfjaaokat, ba a nyugdíj, nyugbér, vagy Hogydit Hutge az 1, pontban meg- szabott értékhatárt ne^ haladja meg és olyan Önálló foglalkozásuk nincsen, meiy foglalkozásuk ntán másadik csoportba tartoznak. 4. pénzellátásban részesülő hadigondozottakat, háborús polgári r gondozottakai, hadifogságban lévő (eltűnt) személyek ka-disegélyben részesülő hozzátartozóit, valamint nemzeti gondozottakat. 5. az önellátó háztartással rendelkező, «te önálló keresettel nem biró eltartottakat, ba eltartójuk az els< ellátási csoportba tartozik. «. az állami menhelyek és általában ae állami vagy táraadalni jétékanysági intézmények (gyermekmenhely, szeretetotthar», aggok menhelye stb.) gandozottjait. 7, azokat a munkanélkülieket, akiknek a szakmai szakszervezet munkaközvetítő hivatalé Igazolja, hogv önhibájukén kívül nem tudnak munkához Jutni R, e kizárólag vagyomikbél élrt személyeket, ha ar. általuk illetendő vagyonadó öiesege évi 970 forintnál nem több. , ti. nilnüAzakat, akik kifejezetten alkalmi nepezámúkbél élnek, 10. azokat a gazdálkodókat éi meiötfia-daságl munkátokat, akik terméstik vagy munkabtrkereiményük elégteles volta miatt hatósági kenyér- és Hadellátásban részesülnek. A II. ellátási csoportba kell sorolni mindazokat « fogyasztókat, akik a felsoroltak alapján nem tartoznak az elzt ellátási csoportba. Az olyan fogyasztót, aki alkalmazásban áll ugyan és alkalmazásánál fogva az elsé ellátási csoportba tartoznék, de emellett önálló foglalkozása is van, a második ellátási csoportba kell sorolni. A II. ellátási csoportba kell sorolni mindazokat, akik háztarusi alkalmazottat tartanak, tekintet nélkül a jövedelmükre, vagy . egyéb indokokra. Nem vonatkozik ez a rendelkezés az egynél nem több háztartási alkalmazottat tartó azon személyekre; a) akinak 12 éveá aluli, ha pedig háztartásában nem ét olyan személy aki a háztartást vezethetné,18éven aluli gyermeke van, b) akiknél a háztartási alkalmazott tartása rokkantság, betegség, öiegség, terhesség vagy amiatt szükséges, mert mint házastársak mindketten munkavállalóként dolgoznak. A közös háztartásban é.''ő személyeket ugyanabta az ellátási csoportba kell sorolni. Étihez képest a) az önálló keresettel nem rendelkező személyeket abba az ellátási csoportba kell sorolni, amelybe eltartójuk tartozik; b) ha a közös háztartásban élő önálló keresettel bíró személyek közül az egyik foglalkozása vagy jövedelme alapján a második ellátási csoportba tartozik, a háztartásban élö összes személyeket a második ellátási csoportba kell sorolni. Mentesek a besorolás alól az önellátói igazolvánnyal rendelkező vámőrlésre jogosult termelők, (gazdák) akik ezen jogosultságukat az önellátói Igazolvánnyal Igazolni tudják. A II. ellátási csoportba sorolt fagyasztók havonkint éa személyenklnt árkiegészítést dijat tartoznak fizetni, Az lirkiegéizltéil dlj ■ inden egyen élelmiszerjegy után tiavon-kint 10 forint, amit az elelmlazerjegyek átvételekor kell megfizetni, Az árkiegészN tési dlj még akkor Ta megfizetendő, na as élelmiszerjegyeket az arra jogosult nem veszi át. , Mindazok, akik az első ellátási csoportba való sorolásukat ezidelg nem kérték, kötelesek .Igazolólap" ot kiállítani. A klálll ort Igazolólapok, adatait — amennyiben a kiál ité alkalmazásban áll - a munkaadóval, mát esetben pedig egyéb hitelt érdemlő m$den bizonyítani tartozik. Minden önálló keresettel biró személyről külön-külön igazolólapot kell kiállítani és azt a háztartás fejének Igazoló lapjával együtt kelt leadni. Igazoló lap nyomtatványok beszerezhetők a közellátási hivatal A es számú szobájában. Az ellátási csoportba sorolással kapcsolatosan félmerülő vitás esetekben a tárcaközi élelmiszerjegy bizottsághoz lehet panasszal élni. A döntés Iránti kérelmet a polgármesteri hivatalban kell előterjeszteni. A tárcaközi élelmiszerjegy bizo''tság indokolt esetben — a közellátásügyi miniszter által megállapított keretek között — a második ellátási csoportba tartozó fogyasztót, az első ellátási csoportba sorolhatja. Po^ávmcéiér. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik drága halottunk, Vegele Károly temetésén megjelentek, részvétüket és az elhunyt iránti szeretetüket oly megható módon nyilvánították és ezzel fájdalmunkat eny-,a hiteni igyekeztek, ezúton mondunk g bálás köszönetet. Vegolo Károlyné, Judtt éa a gyászoló rokonság. I Várható időjárás: Élénkebb délnyugati, nyugati szél, változó felhőzet, többfelé köd és eső. Az enyheség keletre is átterjed és tovább tart. UJ uton a Szociáldemokrata Párt A ht''-kijs IvurÚJbüiiy és « vidám uj-csztendőt köszöntő hétbon nagyjelentőségű küJ- és belpolitikai esn-inúnvck játszódtak le, osömónyok, amofvnek kihatásai Európa és a világ dolgozóinak szempontjaiból még beláthatatlanok. A Zala több cikkó-I on foglalkozott, azokkal a ¡eloiise-gekkel, amelyek arraeiwxítik követ-la3zt.ct.ni. hogy a iondoni konferencia erőszakos megszakítása, amit az amerikai külügyminiszter provokált ki, koránkéin hozta meg azokat az eredményeket, amelyeket az fiftye: sült Államok imperialista tőkygei attóí vártak. Sót eScenközőleg. Az esemén^ok azt mutatják, hogy a virág dolgozói bőréne foíyfetott Tia-zárdjáték, amelynek egyik tóteíe a dollár, a másik a dolgozók szabadsaga és emberibb éiete, bumerángként üt vissza- azokra a mohó amerikai pofitikusokra és tőkésekre, akik azt elhajították. A kétfrontos háború, amit Amerika a világ dolgozói ellen a dollár szuggesztív'' ereieveí folytat, mind- < két- iiarc-téren eddig suíyos rereséget szenvedett. A szilárdnak hitt »dollár front« aminek előre tolt erődítményeit az amerikai dolgozók verejtékének aranyából építették, inogni kezd ée Ha *a jelek nem csalnak, -ugy összeomlásuk elkerülhetetlen lesz. A görög szabadságharcosok Markos tálwniok vezényletével Szaloniki felé törnek előre. Megalakult a gö_ rög szabacfság kormány, ami rend-kiVüI nehéz lielyzet ''elé állította amerika külpolitikáját. l!e keli ugyanis látniok, hogy a dollár és a szállított hadianyag semmit sem ér a görög monarcho-frt''-siszta kormány kezében, mert csapataik Markos tábornok katonáival szeml>on nem képviselik liollo elszántsággal »Amerika éitfokeit.« Olyan hangok hallatszanak Amerikából, ''hogy csapatokat "kellene partra tenni Görögországba]), amelyeknek feladata a görög szabadság teljes eltiprása lenne. Ez » ikordés azonban nem olyan egyszerű, mert háborús cselekményt jelentene, amihez az amerikai szenátus hozzájárulása is szükséges. Nem valószínű, hogv egyetlen párt is akadna Ame-rikabah, amely az elnökválasztás küszöbén vállalná ezt ^ •''kockázatot, ós vállalná azt a mindjobban megerősödő tiltakozó kritikát, amtffy mind hangosabban ''jelentüaezik a nem "tó-késBk által dirigált amerikai sajtóban. Ezek a tények arra engednek következtetni, hogy Görögországban rövidesen olyan változások lehetnek — amelyek" távolról sem fedik az amerikai terveket — de "lényeges változásokat hozhatnak a szabadsár-gukért- küzdő görög nép életében és beteljesíthetni az »Uj Iliászt« amelyet a görög szabadságharcosok vérükkel írnak be'' a'' történelembe. A franciaországi események sem mutatnak biztató képét, az amerikai tőkéséknek, Látszólag ugyan sí-, terült a Schuman kormánynak, úrrá fenni* azon a hatalmas sztrájkon, amely* egész Franciaországra kiterjedt,'' de ez csak látszat, mert a " Franciaországból érkező hírek'' azt rutatják, hogy & dolgozók ez stra-.ágiái visszavonulása csak arra bzóí-grált, hogy átrendezzék soraikat, és príSg. nagyofíb e&zánteá®?ai-''és eru-'' vei "törjenek az ellen » tormán^ és rendszer effen, amelynek végső c£lja (iü t''iuuífo hatalomra juttatúhii, alti diktatúrával próbálkozna az. ¿munkai tőkének zsoldjában frontot csinálni a Szovjetunió és Európa dolgozói ellen. A béke ©Ilon. Olaszországban a^lo Gflspei*» kormán va a két munkáspárt agyositott oiejovol szemben napról-napra meg-mjitatja gyengeségért, és a most .Milanóban lezajló Kommunista, kongresszus komoly változásokat idézhet olő Olaszországban is. A német és osztrák kérdést az amerikai külpolitikusok pocsolyába süllyesztették, ahonnét csak- akkor lesz kint, ha- elfogadják a Szovjetunió indítványait, amelyek egy n&-citlanitott demokratikus'' alapon felépített egységes. Németország. létrehozását javasolja, olyan Németországot, amelyet megfosztanak minden lehetőségektől egy ujabb háború ki-provokáíására. Mindezek a külpolitikai e?«mé-nyek éles kihatással vannak a jobboldali szocializmus veszélyének felismerésére, aminek következménye, hogy a Szociáldemokrata Párt szocializmusért küzdő dolgozó tömegei most már világosan látják, hogy egyetlen ut vezethet csupán célhoz és" ez: a munkáspártok egyesített -ereje. " A magyar belpolitikai élet fel-ínérlietetlen jelentőségű eseménye játszódott lo szombaton, amikor a Szociáldemokrata Párt "fővárosi végrehajtó bizottsága szombaton beterjesztette doeomher 81-én kelt határozatát, amoly túlnő egy párt belügyén, mórt az cgítez magyar munkásmozgalom szempontjából fontos lépést jelent előre. A Zala löbb nagy cikkbon tfog-ui.TWozott a munBáfiigj-ség dejntő je-lerftöségü kérdésével; és rámutatott azokra a tennivalókra, amelyek itt Nagykanizsán ,is elkerülhetetlenül fontosak, ftven ezért nagy elégtétel nekünk, a bzociáldemokrata Párt fővárosi végrehajtó bizottságának-döntése, amely felhívja a Szociáldemokrata Pártokat: >ne azt tekintsek fő fetolasuk-nak, hogy segédkezet nyújtsa-nak a kapitalizmus restaurálásához, hanem építsék a szocializmus nemzetközi gyözelvu n^H ■niját. finnek a ''politikának érdekében a Magyar Szociáldemokrata Párt fűzze szorosabbra kapcsolata i azokkaC. a szociál-demokrata és kommunista pártokkáamelyek- á munkásosztály akció egységére éjritik a maguk politikáját, igy elsősor-y kan a l''engyeC és olasz szocialista fArtőkkal. Pártjuk igyekeznék . befolyását a többi szocialista pártokban abban az irányban érvényesíteni, — igy szól a vygr, hajtóbizottság hc&írozn- T MÉM A román hűséget esküdtek egyház vezető! köztársaságnak A román katolikus egyház vezetői letették az esküt a népi köztársaságra. fi bukaresti érsek hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház tagjai és papjai hűséges fial legyenek a demokráciának, A román görögkeleti egyház nevében Níkodémue pátriárka a népi köz-társaság iránti hazafiságra hívta fei egyháza tagjait Görögországból érkszö jelentések szerint a görög demokratikus hadsereg tovább nyomul eiöre Szaloniki felé. Szalonlkitől északra megtámadtak él teljesen elpusztítottak egy vasúti csomópontot. Délgörögországban egyre heveseiben lángolnak fel a harcok. Már amerikai körökben is kénytelenek elismerni a görög politikájuk csődjét. Egyik newyorki iap megállapítja» hogy az amerikai külpolitika szovjet-ellenes és szért, mint a görögországi események mutatják, tarthatatlan. Görögország náeibarát uralkodója amerikai péozböl évente 480.000 dollár fizetést kap. n- Vasárnap msgkezdödött áz olasz Kommunista Párt milanói bangreez-szusa, amelyen magyar részről Rajk László belügyminiszter és Kiss Károly országgyűlési képviselő vesznek részt. A spanyol küldöttség beutazását az olasz külügyminiszter nem engedélyezte, ezért a kongresszus tiltakozó táviratot küldött a miniszternek. Vasárnap délután tartotta meg Togliatti, a párt főtitkára, politikai beszámolóját Hangsúlyozta, hogy a termelés emelkedett ugyan, de a tőke nyomása nem csökkent. Kiemelte az olasz szocialista és kömmunista pártok teljes összhangját, majd a háborús veszély kérdésével foglalkozva élesen bírálta a Marshall-tervet és ezzel kapcsolatban áz amerikai munkásellenes politikát, majd a vatikáni politikát bírálta. A haladó szellemű katolikusoknak tudniok kell, hogy esak ttgy lehet a haladást biztosítani, ha valamennyi haladóerők egy frontba tömörülnek. 100.000 forintos nyereség Toton A Toto vasárnapi fordulójára 203.000 szelvény érkezett be. Ezek kftzOtt azonban miad&ssze egy teli találat akadt, melynek talajdanosa 100.000 forintot nyert. Tizenketten értek, el 11 találatot ezek szemé-., lyenként 8600 forintot nyertek. 155 tíztalálatos szelvény volt, ezekre egyenként 650 forintot fizettek ki. Tegnap kiáltották ki Burma függetlenségét, A parlament ünnepi gyűlésén szerepeit az angai- burmai szerződés elfogadása. A burmai képviselőház nagy,szótöbbséggel a szerződés ratifikálása ellen szavazott. ta, hogy u. cgy,i>lgeé<:n jelentkező nemzetközi kap''talirfu-cUenfoi''ití''hiloiinnal szem ben a Hzovw ht.a munkámig mind oh országban szorosabb ogyatgbe vonulhasson fel.« A határozat VI. ponttá a párt-egyBég kérdéséről ''bőszéi és hangoztatja, hogy a kompromisszumok árán IHrclorott pá-ftegysey nem niti. hanem csökkentt és ''.Mássá a párt és a mozgalom erejét. Ezért e''ey-e ríutask minden kompromisszumos gondolatot. A hetedik pont a pártfegyelem helyreállítását és szigorú alkalmazását követeli mindenkivel ízemben, aki a pártkongresszusi politikájának elveit a gyakorlatban igyekszik'' megváltoztatni, vagy meilékutra terelni". A főváros szocialista clolgozoi történelmi jogtiknak és kötefessegük-nék érzik, hogy ebben a kérdésben nyiUan állást fogla-jantfc, éis tiltakozzanak az rMen, hogy nem érvény esitik a pártfegyebnef. oh/án bisérletekkeC szembenmely, k a piirton beüti a munkásosztály különböző csoportjait igtfekez--nek egymással szembe a*lüá,ii. A kilencedik pont az ifjúsági mozgalomban jelentkező tünetekre mutat rá, és hangoztatja, hogy azokat az elemeket, amelyek politikai eltévelyedés -sel nemcsak az ifjúsági moz-- gaíinat. hanem az egész pártot kompromittáló magai(rflást ta- . nusitot''ak, ha''aíéktaíaiiul ''távolítsák el. Elhívja továbbá & figyelmet, az üzemvezetés területén mutatkozó szabályellenes ''tünetekre. A tizedik pontban & fővárosi Végrehaj tóbizottsúg egyhangúan teljen IrizaCmatlanságát fejezi ki Szélig Imrével, mint a szervezési foosztái''y vezetőjével szemlén, aki elfogultan a párt ~s az egyetemes munkásosztály ''érdekemet* hamis félremagyarázásával diktatórikus módszerekkel ébren iartja és éleszti az ifiige-aWen&g szetCemlt, és magatartásával védelmezi a pártot ve- '' fze£ycztet& tevékenységi. A tizenegyedik pont a pártsajtó területén mutatkozó állapotok gyökeres megváltoztatását kívánja és elsősorban a párt köz- Sonti lapiára utalva hangoztatja, ogy a lapok ne ötletszerű és személyi politikát, hanem a szocialista osztályharc és munkás-egység politikáját képviseljék. Szakasits. Árpád a párt szombati gyűlésén benyújtott határozattal kapcsolatbán a következőket mondotta: Nem -volna ildomos u, Szociálde-. mökrata Párt értekezlete előtt részleteiben is foglalkozni a kérdés megítélésével, azonban ismételni kell azt, amit a határozat átadásakor mondottam: a pártnak a legközelebbi kongresszusán az egységes la-otdcUi szocialista osztályharc harcosait kélt méltatni. Március elsejére összehívják a párt gyűlést, ázen majd kialakul a szocialista párt álláspontja a fővórop végrehajtóbizottsági határozatéval szemben.'' ZALA" 1948. jansár 6 A márciusi ifjak programja alapján készülnek a népi kollégisták a centenárium megünneplésére Beszélgetés a.nagykanizsai Dózsa György népi kollégium igazgatónőjévé! Mint ismeretes, pár hónappal ezelőtt, hosszít''vajúdás, nehéz és fáradságos és főleg áldozatos _ munka után sikerült Nagykanizsán is megnyitni a Dózsa György népi kollégiumot. A kollégium a Petőfi laktanyában kapott ideiglenesen otthont, de minden teménv megvan arra-, hogy ■a- váró* és a kormány segítségével rövidesen végleges elhelyezést nyer fez a demokráciára nézve olyan fon-to.-; intézmény. Az intézőt növendékei most szabadságukat töltik és csak január 17-én kezdik meg újra tanulmányaikat.^. diákok pihennek, <le az igazgatónő, dr. Kő falusi Ist-vánné, akinek nevéhez és munkájához liuódik a nagykanizsai Dózsa (ívörtry népi kollégium mcglorom-té*e, ina is éjt nappallá tévő dolgozik, hogy mennél lakályosabb» és kedvesebbé togy? intézményét és bo-azcrozze inincla<oka*t a nélkülözhetetlen cikkeket, amiio kis tanulóinak szüksége van. Öt kerestük fel a hlipi koll,gium-t>an. ahol'' n contennúris év niegün-neniésével kapcsolatban a következődet mondotta : Amiként 1848-ban egy kicsiny, fiatal, népi származású értelmiségi csoport határozta meg legtisztábban a magyar nemzet programját, ugy tna ism''-t a népből kikerült fiatalok azok, akik a haladús élére állottak a márciusi ujak útjára léptek,- küzdenek szellemi fegyverekkel ugyanazokért a célokért, airrikot Petőfi, Vasvári, Táncsics jelöltek meg. A Népi Kollégiumokban tömörült mintegy 8 ezer főnyi népi származású ifjú magáévá tette a márciusi programot. Számukra a népi szabadság — politikai, szellemi és gaz-. dasági sikon — a nemzet függetlensége épp oíy elválaszthatatlan fogalom és ugy létalapnak tekintik, mint a márciusi ifjak. .Tudják, hogy értelmiséginek fenni Magyarországon ínunkat, me^al-kuvásné''lküli harcot kell, hogy jelent-een annak a néprétegnek érdekében, melyből származnak, amelynek felemeléséért vállalják a küzdést akkor, amikor a független Magyaror-, szág a szabaddá lett magyar jiép hüságes értelmiségei, nevelői, vezetői akarnak lonni. Autonom önkormányzatú- kollégiumokban egyihást nevelik, munkabírásra, kritikára és mindenekelőtt önbirálatra, mert tudják, hogy a jó ópitő munka első feltétele az egész-, séges ópitő kritika. iskolai tanulmányaikban-, elsők akarnak lonni, mert tudják, hogy helyükol csak akkor fogják tudni megállni a nagy feladatok versenyéten, ha már most acélozzák erejüket az iskolai vorsenybon ys alapos felkészültséggel, szívós kitartással küzdik fel magukat az első helyre. Tanulmányaik során egyeztetik, közös nevezőre hozzák a magyar nép sajátos értékeit, kulturkincseit, az európai kultura legnemesebb értékeivel. Hogy ezt megtehessék, szükséges, hogy külön kiértékelés tár-'' gyává tegyék történelmi fejlődésünket, — különös tekintettet & magyar népnek az eddigi történetírásában nem szerepelt rétegeire — gazdasági, társadalompolitikai és kultu-. rális szempontból való fejlődését, alakulását-. Hogy ezt megtehessék, külön, az iskolai tanulmányokon tui-niencen honismereti mozgalmat szerveztek, mért az igazságot nem könyv bői, szajkó módjára akarják megtanulni, hanem saját erőfeszitéseik, külön tanulmányaik utján akarják megismerni. * > A márciusi Ifjak nyomdokain haladva a nép értelmisége akarnak lefcnl, mert tudják, hogy csak az az érdemes értelmiségi szerep, ha a nép érdekét s/olgólják, nem pedig ahogy azt az előző generáció szomorú példája mutatta, az önmagát kaszttá kikiáltó, ön- magát bálványozó, a nép terhén önmagát felhizlaló értelmiség, melynek kezében a tudás legy-ver, de nem a nép mellett, ha-nem a nép ellem.; A népi kollégiumok ifjúsága méltóképpen fogja- megünnepelni 1848. száz eves évfordulóját, nemcsak külsőségekben, hanem — és főként — belső értékeinek né ve lésével, azzal, hogy a népi ifjúság legjavát gyűjt- ve táborába, az egész ország felé dominálja a magyar ifjúsági élni-akarását, tanulnivagyását, rálépve a márciusi ifjak által kijelölt ftfra, példát mutat .az egész magyar ifjúság, az egész magyar nemzet b/ú-mára. A magyar társada lomnak a cen-tonnárium évében nem lehet nagyobb és szebb feladata, mint liogy teljes erejével támogatja a népi kollégiumok mozgalniát olyan szeretettel és szívesen, mint amilyen hittel és jószándékkaf készülnek a flfcpi kollégisták népünknek az értelmiségi fokon .való szolgálatára. Ortutay Gyula: ... A szovjetbarát politika Magyarország feltámadásának utja Ortutay Gyula kultuszminiszter Veszprémben'' választói olőtL tartott leszedébon kiemelte az ország bel-és külpolitikai-liolvzotét. U''teilt a kiváló magyar történésznek Szegfű Gyulának könyvében tett arra a megállapítására, hogy a magyar nép jövőjét az határozza inog;, hogy milyen lesz az ország politikai és gazdasági viszonya a Szovjetunióvá*. HV- a kot ország viszonya a kölcsönös bizalom és barátság- jegyében alakul ki, ez biztositéka lesz Magyarország függetlenségének és szabadságának. A Szovjetunió egy evvel ezelőtt, gyanakvással tekinteti Magyarország felé. most pedig a bará''-iág és hizayom. határozza mcy a két ország viszonyát, Mindent meg keli tenni, hogy ez a légkör megmaradjon, mert ez a szovjetbarát politika a magyar nép feltámadásának utja. Az úgynevezett harmadik úttal kapcsolatban, amelyről a napokban annyi szó esik, kijelentette, hogy n Fiigyet ''en Kisgazdapárt n.ár többszór kifejtette, hogy sem <t külpolitikában, sem a be''po''i-tikában harmadik ittas ''politikái "követni nem 6&hcl. Ilyen kétkulacsos politikát foívtátott Fráter György, legutóbb Kállay Miklós. A kétkulacsosság mindig a nemzet romlását idézte elő. Nagy Ferenc hintapolitikája végzetes fejtörő vitte volna a nemzetet. Mi őszintén megmondjuk a közel jövőben a Szovjetunióval ''és a keteteuró-l>ai népekkel tartunk és szabadságunk birtokában az újjáépítés és. a béke politikája mellé sorakozunk fel, szemben az imperializmus uj világháborúba- sodró erőivel. Ezután bejelentette, hogy a Romániával Bul- fáriával és Jugoszláviával megkötött ulturális egyezményt most a len-gyBÍ-ma^yar"*kulturális egyezmény fogja követni. Bízunk abban, hogy Csehszlovákiával is mielőbb meghatározzuk viszonyunkat és a magyar nép érdekeit szem előtt tartó.rneg-j egyezés jöhet létre a két nép között. Miháiyfy Ernő megbélyegezte az „Uj Ember" felháborító provokációját 1848. emléke ellen Szabadszállás emlékművet emelt Petőfi Sándornak; amelyet centenáris ünnepségek keretében vasárnap lepleztek le. Az ünnepségen Miháiyfy Ernő miniszter, a történelmi con-. tenáris emlékbizottság elnöke mondott beszédet. Többek''között kiemol-te az »Uj Ember« ciinü lap felháborító provokációját, 1848 emléke ellen, melyet a lap ozévi naptárának egyik cilckébon fedezett fol. A cikk 1Í4Ó. bajairóí''és betegségeiről « következőket irja: A Bajok gyökerét kettőben, teli megjelölnünk. Magá-• ban a szabadelvű légkörben és & szélsőséges kisebbségl>en, amely a nemzetet a katasztrófába, az egyházat podig a lealázottságbu vitte. Sajná.hozással ■á"apito''Ui meg, hogy tannak emberek, akik szembe izá InaJi a nemzet ünnepélye* hangúkatáiyzl'' és 1(1 többség akaratával és '' érzésévd. .Petőfi, Kossuth és TáncSics eni-£&e minden icáz magyar előtt s$rt-'' heteden. Végül az emlékbizottság nevében orélyea tiltakozását fejezte ki 1848. szeliome elleni merénylők ellen. •-..;-'' • - Miháiyfy Ernő l»széde után Jc-'' - leplezték -Petőfi mellszobrát, fizu--tán a 48-as ifjúság, nevében Gálos ''Imre tanító beszélt. Szabadszállás büszke arra a hagyományra, hogy Petőfi ott született, A község''ifjúsága és népe örökre ápolni, fogja a szabadság testvériség és haza szüretet szent eszményeit. Országosvásárok időrendje Zalamegyóben január 5-töl január 19 ig Január ''6-én : Nagykapornak. Január 8-án: Kesztliely, Kisko-márom, Pacsa. Január 10-én : Zalalövő. Január 13-án : Zalaegerszeg. • Január 19-én: Csesztreg. MKP párthirek MKP nagykanizsai szervezete 1f. hó 7-én, szerdin este 6 órakor párt-napot tart. Pártnapi előadó: Kelen Béla a központból. Előadás elme: Mi történt az elmúlt évben? Pártállásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel vár a Vezetőség, * MKP nagykanizsai II. körzeti szervezete 8-án, csütörtökön este 7 érakor pártnapot tart a Petőfi-ut 23. ti. alatti párthelyiségben. Ugyanakkor tagdíj fizetés íb lesz. Pártállásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel vár a '' Vezetéség. • • - Nagykanizsára érkezett rövid időre BÁNHIDAY JÁNOS, a budapesti Angolpark európai hirü Q r afol oy usa. ■HMMmaaaaNMMMnmaHMMMaBMNMMKHnBBt Ulkllsmoretes váltszokat ad: Házasság, szerelem, válás, üzleti ügyek, pályaválasztás, távollevőkről. Fogad reggel 9 órától este 8 óráig Kisfalud! Sándor-utca 18. szám alatt Megtörtént Zalaegerszegen az első streptomicin-kezeiós Manapság még ritkaságszámba menő kúráról adott hírt zalaegerszegi ludósiténk. A megyeszékhelyen lezajlott az oiső streptomiein-kezelés. Sgy zalaegerszegi nő tuberkulo-tikus agyhártyagyulladással került a zalaegerszegi közkórházba. Az állapota reménytelennek, látszott, amikor • konzaltáló orvosak streptomi-cin-kurával próbálkoztak. A kara sikerrel járt és a nőt megmentette az életnek. Drózdy ar könyvét irt..► "Olvasóink még jól emlékezhetnek a Zala cikksorozatára, amelyben leleplezte Drózdy Öyőz* volt kisgazdapárti, később Sulyok-párti ktp''Uelé viselt dolgait, amelyeketa fasiszta és félfasiszta kormányok alatt követett el. Megirtuk, hogy Gömbös Gyulának ez « kebelbarátja a haráoBolás nagymestere, milyen ügyesen kívánta magát becsempészni a demokráciába és el* feledtetni azokat a gyalázkodó Írásait, arnelyeket egyrészt a Szavjet-unióró", másrészt Károlyi Mihályról, annakidején példátlanul hazug vádaskodással a különböző német pénzzel -támogatott kiadóhivataloknál megjelentelett. Megirtuk a kispesti textilgyámál viselt dolgait és azt a példátlan mohóságot, amivel mint a gyár igazgatója, igyekezett a saját zsebét nem éppen sikertelenül megtölteni. C''.kkeiakre egy kétszáz szavas távirattal válaszolt Drózdy, amelyben bejelentette, hogy a sajtópert lapunk ellen haladéktalanul folyamatba te«2i. Mi" bizonyosak voltunk afelől, hogy Drózdy Gy<*ző nem mer majd velünk szemben a "bíróság elé áilni, mert ő jól tudta, hogy minden leirt szavunkat bizonyitékokk*l tudjuk alátámasztani. Nem is csalódtunk, m«rt a volt kiskomáromi képviselő nr még a mai napig sem indította meg ellenünk a beígért sajtópert. Mi ismerjük Drózdy Győző alkalmazkodni tudását, de mégsem mertftk elhinni, hosy ez az ember, aki 1939-ben Gömbös-párti képvisel« korában egy könyvben — amelynek elme „Az ékesszólás tudománya" — a szociálizmust az emberiség egyik legbarbárabb '' eltévelyedésének nevezi és valósággal isteníti a Hitlert és a nácizmust, ez az ember most könyvet irt a demokráciáról, de nemcsak irt. hanem ezt a könyvet ki is adták, Ezen a tényea nem is csodálkoznánk, mert éppen elég fasiszta van ebben az országban, akik hajlandók pénzt áldozni minden féremunkára, amit egy jó fasiszta, például Drórdjr Győző irt. Csodálkozunk azonban azon, hogy ezzel a könyvvel kritikai szempontból foglalkozik a „Köznevelés" cimft ketilap, ami tudvalevőleg a kultuszminisztérium hivatalos lapja. Nem valószínű, hogy est a számát a „Köznevelésinek elolvasta volna Ortutay Gyala kultuszminiszter, aki bizonyára tisztában van azzal a demokráciával, amit Dr6zdy ur hirdetni tad. .. A „Köznevelés'' igy ir: „.könyv gazdag anya-gdnl sok tanulságot nyújt a nevelik részére — Mi nem kérünk tbbdi a tanai- ságbói.__ Inapekeiós gyógyszertár Jan. B-én,. .Megválté" gyógyaaertár Saabadság-tér 21. Jaa. 6-án: „Mária" gyógyszertár, Somogyi Béla-utca 40. január (5 Z A I: * Budapest jelenti Egymillió forinttal meg akarták vesztegetni a munkásblrót A budapesti munkásbíróaág Csaj-tsy-tsnácia még karácsony előtt tárgyalta Tkeodorisz görög ciem-pész és Fazekas bírái! bttnQgyét. Az ítélethirdetésre az ünaep után került sor. Mielőtt az»nban ez raeg-törtóshetett volaa, Fazekas Istvánná, a fővádlóit feleség» ajánlatot tett Takács Pálnénak, az^gyik munkás-bírónak, hogy amennyiben enyhe Ítéletet hoznak, hajlaadók egymillié forintot adni. Takácsnó a megvesztegeti*!'' kísérletet aionnal jelentitt« és a rendőrség Fazekasnét, valamint két férfit őrizeíb? vett. Mihály lierceíí átutazott Budapesten Hohenzüilirn-Sigmaringea Mihály harceg, a volt román uralkodó ktt-lönvonata vasárnap délelőtt érkmtt meg Budapestre, ahonnan néhány perccel dél uián indultak tovább. A volt király nyilatkozatot nem adott budapesti időiéss alatt. Mihály htr-c«e Svájcba utazik. Ma adták át a Titó marsali által adományozott kitüntetéseket Emlékezetes, hogy mikar Tito marsall Budapesten járt, több magyar közéleti férfiúnak érdemrendeket adományozott. 4 kitüntetetteknek ma délelőtt 11 érakor ünnepélyes keretek között adták át a jugoszláv követségen a Titt marsall által ádtmányozott érdemrendeket. S«ov]et Jegyzék a Magyarországon maradt orosz katonai egységekről l''.letékes helyen közölték, hagy Puskin, a Szovjetunió követe, december 30 ái jegyzéket nyújtott át Rákosi Mátyás miaiszterelnökhelyet-íesnek, a külügyminisztérium ideiglenes vezetőjének. A jegyzék közölte, htgy a szovjet csapatoknak Magyarország területéről történt kivonásának ertdményeképen az ország területén csak elyan szevjet kateaai egységek maradtak, amelyek az ausztriai megszállási zónával kap* QBolatos közlekedési vonala* fenntartására szükségesek, amint azt a Magyarországgal kltött békeszerződés 22. cikke előírja. Illetékes helyen megjegyezték, hogy az Egyesült Államok és Nagyfeltannla követel is bejelentették, hogy a SzEB amerikai él angtl tagozatai is be-ssüatették mflködésöket. Kitűnően sikerült a kanizsai egyetemisták bálja A kanhsai egyetemisták, akik itthen töltik szabadságukat, elhatározták, hogy az idén is megrende-alk Immár hagyományossá válé báljukat. Az elhatározást tett követte és vasárnap este meg is rendezték a nagysikerű bált, amelyet Varga, József polgármester nyitott ''meg Németh László bálelnök felkérésére. Ezután egy virágcsokrot nyújtottak át a polgármester feleségének, majd a xenekar rázendített egy csárdásra. A táncét Varga Józsefné és Németh László nyitották meg, majd egymásután kapcsolódott bs a másik kilene ayító pár is. A bál hajnali 4 éráig tartott kitttni hangalatban. • A tiszta bevétel egy részét — »int ismeretes — a népi koUégínmok felsegé-lyexésére ajánlotta fel a bálbizottság. A befolyt isszeget el is juttatták már rendeltetési helyére. Tárgyal a statáriális bíróság Elutasították a védő előterjesztését, hogy rendes bíróság elé utalják az ügyet 1946 őszén két erdélyi fiatalember, Bakó Mihály és Kémene6 Balázs találkozik Budapesten. Szoros barátságot kötnek és elhatározzák, hogy mivel itthon nem találnak munkát Ausztriába utasnak, ahol a hírek szerint könnyebb a* elhelyezkedés. Alig lépik át azonban a határt, az osztrák rendőrség letartóztatja és négy hónapra lezáratja őket. Innei megszökve eldobják irataikat és Duna Pál és Lukács Vencel néven vándorolnak tovább. Csatlakoznak egy arrajövő hadifogoly szállítmányhoz és Igy sikerül ismét hazajönniük. Itt a komáromi szürőtábor után négy hétig ülnek a budapesti toloncházban. Egy orvos jóakaratából beutalást kapnak a hévízi hadifogoly üdülőbe, ahol négy hónapig élvezték a demokrácia vendégszeretetét. Amikor lejárt az idejük ismét Budapestre mentek, ahol aztán elhatározták, hogy kifosztják az üdülő raktárát. Visszautaztak Hévízre és este 6 éra tájban a pinceraktár ablakát betörve Baké (Dana) bemászik mlg Kémenes a falazó szerepét télti be. Bakó megtöltött két asáket különféle ruhaneművel és élelemmel. A kint falazó Kémenesben azonban felébred a lelkiismeret és otthagyva barátját elmenekül. Bakónak tehát egyedül kell a zsákokat elrejenl Bakó egy közelben levő bunkerba dobja a zsákokat és barátja keresésére indul. A keszthelyi állomáson talál rá és itt újságolja el neki, hogy sikerült aa ügy. E*atán visszamennek Hévízre és ott az üdülő társalgójában pihenőre térnek. Még 3 napig voltak Hívizea és akkor a lopott holmival Budapestre mentek,, ahol eladták és elajándékozták zsákmányukat. A rendőrség hamarosan elfogta őket és ma álltak a rögtönitélő bíróság elé. A rögtönitélő biróság dr. Almási tanácselnök vezetésével tárgyalja az ügyet. A vádlottak elismerik bűnösségüket, de tagadják, hogy éjjel hajtották végre tettüket. A védelem képviselői kérték az ügy rendes biróság elé utalását, amelyet a biróság elutasított. A bíróság kihallgatta az orvosszakértőket, akik megállapították, hogy a vádlottak teljesen épelméjüek, azonban erkölcsi gátlásaik a háború és a rossz nevelés következtében nagyon hiányosak. A háború és kalandos életük olyan hatással voltak rájuk, hegy nem tudják tökéletesen felismerni a jó és rossz közötti különbséget. A tanácselnöknek arra a kérdésére, hogy megbánták-e tettüket, a két fiatal, alig húszéves suhanc, remegő hangon felelted igent. A tárgyalás lapzártakor még folyik és Ítélethozatalra előreláthatólag a délutáni órákban kerül sor. A röstönitélő bíróság Bakó Mihályt 11 évi fegyházra és 8 évi hivatal» és politikai jogvesztésre, Kémenes Bilázst 10 évi fegyházra éa 6 évi hivatal- és politikai jogvesztésre ítélte. A rögtönitélő biróság .Ítélete e''len fellebbezésnek helye nincs. A kanizsai rendőrség egy esztendeje a statisztika tükrében 4230 esetben indult nyomosás Ugyszélván alig tnulik ei nap, amikor as újságolvasó, aki kedvenc újságját böngészi, ne akadna valami érdekes rendőrségi hírre. Hol egy bestiális gyilkosságról, hol egy vakmerő betörésről, vagy más bűntényről tudósítja a lap olvasóit. Az ilyen hírekben legtöbbször csak annyi utalás van közbiztonságunk őrzőire, hogy: a rendőrség széleskörű nyo-nyomozást indított, vagy hegy a rendőrség bravúros nyomozással kézre-kerltette a tetteseket. A rendőrség csendben dolgozik. Nem szívesen hallat magáról. De az eléje került »anyagot" lelkiismeretes pontossággal feldolgozza. Erről az anyagról, évenkint egyszer statisztikát állítanak össze, amely hü képét adta á rendőrség egy esztendei munkájának. >Az idei statisztikáról az alábbiakban tudósítjuk olvasóinkat. Kihágás A rendőrség kihágás! osztályához az elmúlt esztendőben -1958 ügydarab érkezett, ami az 1946-os esztendővel szemben lényeges emelkedés. Ezt annak tudják be, hogy a rendőrlegényééget állandóan ektatják és szakszerűen nevelik. KOzigazgatás A legnagyobb Igy forgalmat az elmúlt esztendőben a közigazgatási osztály bonyolította le. Nem kevesebb, mint 4636 akta futott be egy év alatt, amelyeket ei is intézten. Az előző esztendővel szemben itt megkétszereződött az ügyforgalom. A közigazgatás visszatért a rendes kerékvágásba — mondják a rendőrtégen. Dünügyek A bűnűgyi osztály forgalma nem sokkal marad el a közigazgatási osztályétól. Az osztály összesen 4230 esetben indított nyomozást, csaknem minden esetben eredménnyel. Az 1946-os esztendővel szemben csökkenés mutatkozik, ami szintén a rendőrlegénység képzettségének köszönhető. A rendőrség- megelőző szolgálatával megakadályozza a bűnesetek nagyobb számban való előfordulását. i örlgetbeTétel A bünügyek nyomozásánál sok esetben szükség van arra, hogy a tettest, vagy a gyanúsítottat őrizetbe vegyék. Az elmúlt évben a 4230 nyomozati ügyből mindössze 312 alkalommal volt szükség őrizetbevételre. Az őrizetbevett személyeket minden esetben átadták az állam-ügyészségnek, vagy a járásbíróságnak, ¿kot vagy szabadlábra helyez- ték, vagy előzetes letartóztatásba helyezték Őket. ~ Beklséréa. előállítás Ezek rendszerint kihágftsi 0»yek-ben fordulnak elő. 1947-ben '' 181 előállítás és bekisérés volt. Bzek közül 87 terhelt ellen hoztak jo''g-erfts elzárAít Ítéletet. KI- és bejelentés Nagy ügyforgalmat* bonyolított le a rendőrség bejelentő hivatala is. Egy év leforgása alatt 9620 bejelentés és 8127 kijelentés volt. Az előző évvel szemben 20 százalékos emelkedés mutatkozott. Egyéb ttgyek A rendőrség erélyes harcot folytat •lyan személyek ellen, akik kereset-szerü titkos kéfelgésböl tartják fenn masukat, vagy közveszélyes csavargással töltik idejüket. Az elmúlt évben mintegy 40 személyt ítéltek el ilyen , üayekből kifolyólag, Az 1946 os évvel szemben ézen a téren örvendetes csökkenés tapasztalható, amit viszont nem az erkölcsök javulásának tudnak be. Ei volt a natykanizsai rendőrség egy évi munkájának eredménye. Az uj esztendőben megszakítás nélkül filytatja munkáját és reméljük még eredményesebban, mint a magutik mögött hagyott évben. hírek >. ——— Napirend: Január 6, kedd. Róm. kat. Vízkereszt Protest. Vízkereszt. Ulgörög Eplfánla. — fl nap kel 7.32 p-kor, nyugszik 16.7 p.-kor. R hold kei 4.14 p.-kor, nyugszik 13 2 p.-kor. . . 1893. összeül a Magyar- Szociáldemokrata Párt II. kongresszusa. Január 7, szerda. Róm. kat. Lucián vértanú Protest. flitlla. Újgörög Iván. — fl nap kel 7.32 p.-Wor, nyugszik 16 9 p.-kor. R hold kel 5.27 p.-kor, nyugszik 13.29 p.-kor. 1906. Megalakul a Magyarországi Föld-mlves Szövetség. 1926. Mussolini feloszlat)« az olasz szakszervezeteket. — Egyházzenei hangverseny lesz Vízkeresztkor a felsőtemplomban A nagykanizsai Jézus Szive egyházközség Szent Imre énekkórusa Vízkereszt napján délután fél őt órai kezdottoi a Maort zenekarának közreműködésével'' nagyszabású egy-házzonoi hangversenyt rendez. A. mü-orban Bach, Hendel müvei is szerepelnek. — 50 éves Jubileum A nagykanizsai nyomdász sx-erve-zet e hó 11-én, vasárnap délelőtt 10 écakor a Szociáldemokrata Párt '' előadótermében ünnepli BrónvaiLa-jod szaktársuk 50 éves nyoniuászsá-gának jubileumát, amelyre szeretettel meghívnak mincien jóbarátot és érdeklődőt. Este 8 órakor a Szever-féle vendéglőben társasvacsora lesz. I¿észvétel bejelentést kérjük pénték este fél 6 áráig leadni a nyomdában, vagy a szakszervezetben (Csen-gory-ut 6.), ahol a vacsorajegyek is átvehetők. A jubileum rendező bizottsága. — Köszönetnyilvánítás Ezúton, mondunk hálás köszönetet a »csütörtökös« kereskedő társaságnak, akinek adományai lehetővé tettek, hogy a tűzoltóknak kellemes karácsonyi ünnepeket szerezzenek. Tüzottópara.ncs nokság. — Öngyilkosság Gáspár Júlia 20 éves kisfakosi leány szerelmi bánatában kut!>a ugrott. A Nagykanizsáról kihívott mentők eszméletlen állapotban emelték ki a kútból ''és a kórházba szállítás közben meghalt. A rendőrség az öngyilkosság ügyében megindította." a vizsgálatot. Z A A KOKSZ közleményei Közgyűlés és adóközösségi beszámoló Értesítjük tagjainkat, hogy keddien f. hó 6-án délelőtt 10 órakor a rárosháza tanácstermében tartjuk közgyűlésünket és adóközösségi ismertetésünket. — 1948. érne a kivetésekhez szükséges bevallási íveket, a gyűlésen adjuk ki. — A tagjaink ugy saját, mint az egyesület munkájának ''meggyorsítása'' és megkönnyítése érdekében teljes számban jelenjenek meg- A szükséges teendőkről teljes tájékoztatást fogunk nyújtani. * Adóközösségi felhívás! A pénzügyigazgafcóság értesítése sfcerint a KUKöz adóközössége 1948. óviib is megkötheti az előző évi formában — ugy keie.eti és jövedatem-ádóia-, mint forgalmiadóra nézve. Felhívjuk tagjaink figyelmét arra, hogy akik már tagjai az adókö-zÖBségúnknek, 1948. eri január havi ádóikat előlegként a kiegyezésig ugyanugy fizessék 1)« bankjaikba, mint eddia-. Mindazt, akik az adóközüsségnak ujabban tagjai akarnak fenni, Ö-ttl keddtől Ira/dve jelentkezhetnek fei-váleti«. A belépési határidőt 10-én fezárjuk. — A bevallási iveket a j^eddi közgyűlésen tagjaink átvehetik, melleket kitöltve legkésőbb folyó hó 8-án délután 5 óráig vissza kell juttatni. ( ismételten felhívjuk kar társaink figyelmét az adóköswssógie. Ne maradjon ki dolgozni akaró loerostradó a közösségünkijőí, * Kedden, Vízkereszt napján üzletek egész nap zárva tartanak. » Kollektív szerződés ismertetése Felhívjuk azon kartársak figyelmét, akik munkavállalókat foglalkoztatnak, hogy saját jói felfogott érdekükben és szociális kötelezettségükből kifolyólag a szerződésben foglalt előírásokat tartsák be. A szerződés megszegése büntetést von maga után. 1. Az uj szerrződés 1947. év október 1-én lép életbe. 2. Minden munkaadó tartozik alkalmazottját írásban értesíteni arról, hogy milyBn munkakört töltet be veíe és ezért mennyi fizetést nyuj.ti 8. A munkáltató tartozik az. alkalmazottjának minden bérfizetési napon fizetéséről (keiesetérői) olyan írásbeli elszámolást adni, amelyből megállapítható a keresete (külön a rendes és külön a túlóra) a levonás és a kifizetésre kerülő összeg. A 8 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató munkaadó csak akkor köteles elszámolást adni, ha alkalmazottja ezt kéri. (Ajánlatos minden alkalmazottnak kiadni. KOKSZ) Kérelmeket a bizalmi intéz el, ha ez nem vezetne eredményre, ugy a Szakmai egyöntetű bizottság elé terjesztendő. 4. Túlóra a heti 48 órán felül elvégzett munka után fizetendő. A munkaidő általánosságban egybeesik a jogszabály által megállapított nyilvántartás engedélyezett idővel. ''Az alsó 8 órai. túlóra őűo/o, a második 8 órai tulmunka 100o/o-oa túlórapótlékkal fizetendő fél órai fizetett etkBzési idővel. . 6. A kereskedelemben fogíalkoz-. tátott alkalmazottak az ui kollektív Szerződés alapján''nem részesülhetnek kisebb hayi javadalmazásban, mint amennyi 1947. ér szeptember havi járandóságuk volt. . 6. ÖTI, MABI, közmunkaráitság, kereseti adó terheket a munkáltatónak kell fizetni.. — . . 7. A munkavállaló bérébői, fizetéséből 8 órai igazolt mulasztott idő fsem vonható ló. * 8. Azon üzletek, ahol 6, vagy an-iéi *több alkalmazott* dr''—--KOKSZ ép KÁOSZ által i forma szerint köteles havonta (március, junius, szeptember, december hónapok kivételével) & következő hónap 15-éig összefoglaló kimutatást küldeni az alkalmazottak számáról, az alkalmazottak részére az előző hónaiban kifizetett fizetések összegéről és a ledolgozott munkaórák számáról külön a fizikai, ma-~gánalkalmazottról és kereskedelmi alkalmazottról. A kimutatásokat az üzemi bizottság ellenjegyzéssel kell ellátni. A kimutatásokat (bér és fizetési) a Szakszervezeti Tanácshoz kell megküldeni. 9. X munkáltató a bizalmit a kollektív szerződés alapján az alkalmazottak védelme körül kifejtett szabályszerű tevékenység© miatt állásából el nem bocsáthatja, 10. Szabadságidő. Minden -ledolgozott hónap egy nap fizetett sza-l>adságra jogosítja az alkalmazottakat 12 hónapig. Ezután minden év egy napra jogosít egészen 25 napig. Előző szolgálati lieiy ideje egy ev szolgálat után beszámítható (pld. 1 év 12 nap a tényleges helyen és 8 év 8 na]) az előző helyen, összesen 1.5 nap). 11. Azokban az üzletekben, ahof ft szakma természeténél fogva az áru kezelésénél a ruházat nagyobb-méwü romlását, illetve gyorsabb elhasználását okozza (pld. ras, VBgyi, fűszer, paprika, festék, építőanyag, cinő stb. szakmáién) a munkavállalónak eg^y évi szolgálat után egy munkaruhát, vagy egy ínunkaköp-ponyt kell díjtalanul'' juttatni. A munkáltató köteles egy éven tul terjedő szolgálat után évenként egy pár magasszáru tiptis cipő l^eszorzú-séról gondoskodni. Munkabérek: önálló bevásárló, felelős üzletvezető, ellenőr 712—855 forintig, fiók és osztályvezető, önálló nianiimláns 618—760 forintig, pénztárnok 257- (518, koreskedóse-gédek l évi gyakorlattal 285—018, 8 éven felüli gyakorlattal 814—618, 0 éven fölüli gyakorlattal 842—618, 10 éven felüli gyakorlattal 880—618. csomagoló 256—418, raktári alkalmazott, üzleti segédmunkás, rakodómunkás; vas, műszaki, építőanyag, festék és egyéb nehéz testimunkát végző ''294—361, pénztáros (ki és befizető) 570—71.2, pénztátkezelő 861—551, 5 éven ''félüli .gyakorlattal 880—551, 10 éven felüli gyakorlattal 408—551, 15 éven felüli gvakor- Mattai 437—551, pénzbeszedő 361— 427 forintig. Jutalékos alkalmazott havi jövedelme 380 forintnál kevesebb nem lehet. üzleti segédmunkás, ha nehéz testi inunkat nBm végez 266—294, árukirakodó, takarítónő, gyakornok 216—266 forintig. Tanoncok: első érben 78, második évben 189, harmadik.évben 182 Ft. Nagykanizsa beosztása a H. csoportba történt Ó3 a fenti munkabérek eszerint vannak kimutatva. A szakszervezet felkérte a KOKSZ vezetőségét, hogy az alkalmazottak fizetésénél hassanak oda, hogy az emelés kb. havi 800 forintig 80o/0, , 400 forintig 25o/0 és azon felüli '' fizetéseknél ''20o/0 legyen egészen a 6T8 forintos határig. " • A magánalkalmazottak kollektív szerződése íh nendoUrozésue áll, érdeklődésre irodánk szívesen ujujt felvilágosítást. Trafik Petőfl-ut elején kedden, (i án 1 óráig nyitva._^ Haaanált magyar postabélyegeket bár« müyea mennyiségben, jelenleg forgalom b&n lévőket Is vessek. Somogyi Bélautca 18. aa. ügyvédi Iroda. Ma és holnap friss balatoni halak, ismét olesó drávai csukáig Bérelnél. ZALA demokratikus pahttkai Szerkeszti: Bencee Jenő főszerkesztő fcrerfcesitórts ** ktetMhtvetf: Dfstt Ksrenc^ttr 58. a a Htmzsti BJntttá«, Na&ka»i&a. SieráeeUtoárt fel kíaáésérf fq^ Beaera iwf Tel«f»ni «4. tiyomatoft a »KötgazdaságJ R. T. Rajy-fcanlxsa" nyomdájában, Nagykanizsán, nyomdáért felet: Zaiay Károly.- - JA 1948. január fi. Sportrovat Kikaptak a MAORT ökölvívói Zalaegerszegen Z. »arátság- MAORT 9:5 Szépszámú klzönség volt kivéncii Zalaegerszegen a MAORT—Z. Barátság ökölvivé mérkézésre, melyen a rutinosabb ''husiik megérdemelten győztek. A mérkőzés részletes eredményei a következők voltak: Légiulyban egyik csapat sem álli-tett ki versenyzőt. Pehelysalyban Rácz győz Patáno-vios ellen. Récz mind a három «enetben nagy fölényt harcol ki. Győzelme nem vitás. Harmatsalyban Ifjú II. vereséget szenved Pörgétől. A hat kilóval nehezebb Ifjú II. kilátástalan klzdel-met viv Pörgévei, aki megérdemelten győa. Köanyflsulyban Bsdő kiltéssel vészit Baü ellen. A 15 éves Bedő az első két menetben nagyszerűen tartja magát az ifjúság» bajnokkal szemben. A harmadik menetben azonban elér? a végiét és kiütik. Váltósulyban László—Zilaveczky döntetlen. Háram meneten keresőtől László van fölényben, sőt egyik horgától Zalaveceky nyeltig a földre kerfil. Meglepetésre a mérkőzésvezető döntetlen eredményt hirdet ki. Középsulyban Fekete veszít Po-gács ellen. A sérülésével bajlódé Fekete kemény küzdelem után kap ki. Félnehézsulyban Sipes döntő fölénnyel veri Nemest. Már az első menetben leléptetik Nemest, aki Sípos hatalmas ütéseitől tftbbször a flldré kerflit. Nehézsúlyban Komáremi ellenfél nélkül győz. A vereség ellenére a MAORT jó benyomást keltett és a versenyzik sportszerű magatartását sekszor meg-tapselta közönség. A esapat egyébként tovább folytatja tréningjeit a két hét múlva sorra keiülő kö2«zemek elleni mérkőzésre. A vasárnapi Tető mérkőzések eredményei Fiorentina— Internationale 1 :0 Lazio—Torinó 0:0 Oenova—Róma 2:4 Maichsster City—Aston Villa 0:2 Boltan—Barley 1:1 '' Grimbsy—Sanderland 1:2 Portsmouth—Hadderifleld 3:2 Blickbarn—Wolverh. 1: Ó Partizán—MTE 10:9 KAOE—Elektromos 9:5 MÁVAO—ISE 20H6 MAFC-Sz. Pastás 18:14 i Egyéb eredmények Kispest—SC Anderblecht 3:2 (3:1) BLASz Válogatott—Lorient válogatott 4:1 (3:1) / A hivatalos város A város tulajdonát képező és az alant felsorolt utcákban a lábonszáradt fákat és tuskókat a helyszínem tartandó nyilvános árverésen eladom. Az árverés helyei: Január hó 7-én 1. Szabadság-téren 9 órakor. 2. Fő-uton 9.15. órakor. 3. Eötvös-téren 9.20 órakor. 4. Kérbáz-utcában S.35 órakor. Január hó 8-án 1. Kápolna-téren 8 órakor. 2. Sánozl-utcában 9''10 órakor. 3. Teleki-utcában 9.25 órakor. Január hó 9-én 1. Csengery-utcában 9 órakor. 2. Vasútállomásnál 9-80 órakör. 3. Ady Endre-uteában 9.46 órakor. 4. Szemere-utcábau 9 50 órakor. 5. Csényl László-utcába* 10 órakor. A földművelésügyi miniszter elrendelte a váróiban a féléven felüli egypatás állatok (lé, szamár, öszvér) vér* vizsgálatát. A vizsgálat az esetleg lappang é takonykór és tenyészbénasag felderítésére irányul. A vizsgálat végrehajtása. érdekében kStelezek minden ló szamár.és öszvér-tulajdonost hogy féléven felüli lovát, szamarát, öszvérét 1S48. évi január 7-én, szerdán az alább megjelölt helyre, reggel tél 3 érára utca szerinti sorban vezesse elő. A vizsgálat eeis, rossz időben ls megtartatik. Aki egypatás állatát elő nem vezeti, kihágást követ el, az elő nem vezetett ló a kihágás! eljárás során elkobozható. Az egypatésok erőrezetésl helye: 1. A nagykanizsalak (L és II. kerület) az állatvásártérre, 2. a kiskanlssaiak közül, a PivárK Bába-, Sziget-, Nagyráo-, Klsrác-, Jakab* kúti-, Alsótemető-, Felső temet«-, Pápai-, Kóokert- és Varaadi-utcákban lakók a Rác-utcai szövetkezeti bolt elé;; A fent elő nem sorolt klskanizsaiak a templomtéri Iskola elé. Minden egypatás marhalevelét, ennek hiányában pedig a saját tenyésztést Igazoló bizonyítványt, arait mindenki köteles marhalevél hiányában a várotfi marhal evélkezelőnél a vizsgálat megkezdése előtt beszerezni, a vizsgálatra tartozik magával hozni. " Elfogták a KOKSz betörőjét- November elején hirt adtunk arról, hogy a kaniesai KOKSz helyiségébe világos nappal betörtek és a pénztárbél elvittek 1100 forintot. Az ismeretlen tettes a betörés után nyomtalanul eltűnt. Dtcember utolsó napjaiban azonban egy más agyben folytatott nyomozás során megállapította a KOKSz betörőjének kilétét és a tolvajt Szilveszter napján el is fogták Gerencsér Oyörgy kárpittssegéd személyében. Gerencsér beismerte a betörést. Elmondotta, hogy ismerte a KOKSz pénzbeszedőjét és tudta, htl tartja a pénzt. Egy délelőtt azután felment a KOKSz helyiségébe, ahol nem talált senkit sem. Nyomban a faliszekrényhez - ment, ahal a pénz volt. A szekrényt zárva találta, mire ő a zsebkésével próbálkozott. Célját elérte és az ott talált 1100 forint«* m8gával vitte. A pénzt természetesen azóta már elk<ötte. Gerencsér Györgyit a napokban átadják a nagykanizsai államügyészségnek. VÁROSI MOZI Hétfő, kedd, azerda A holtywood-i nagy di}}at nysrt filmranek KflRHEVftL HERCEGE (Yankoe Doodle) Énekes, táncos film-operett. AKTUÁLIS FRANCIA HÍRADÓ 1 • . • -■ • ^ Előadások köznap 5 és 7-kor, vasárnap és ünuepRftp 0,5,7 é* 9-kor Jugoszlávia és Olaszország még nem dftntött Trieszt szabadállam kormáayiója személyében, annak ellenére, hogy az Egycsfllt Nemietek Szervezete sürgős döntést kért tb-ben az ügyben. ^ Az albán nimzstgyalés tegnap jéváhagyta a Bulgáriával kötött efyüttmftködési szerződést. A szerződés mindkét balkáni nép békéjét biztosítja. A kölcsönös barátsági és segélynyújtási egyezményt mást már minden balkáni ország megkttötte egymással, igy Görögországon kivfll a Balkán békéjét nem fenyegeti veszély. ? • J évfolyam 5 szám Nagykanizsa, 1948. január 8. csütörtök Ara 40 fillér. Várható Időjárás: Mérsékelt, később megélópjítüö déli szél, változó felhőzet, valószínűleg csapadék nélkül, gyenge éjszakai fagy, több helyen k0d. A nap-pali hőmérséklet alig változik. fl régi törvényeket a demokrácia szellemében kell alkalmazni Hajdú Gyuia igazságügyminiszteri államtitkár Debrecenben előadást tartott az uj Magyarország Jogi életéről. Megállapította, hogy a birák kötelessége az, hogy az uj demokrácia szellemében alkalmazzák, a régi törvényeket is. Vannak birák, akik ezt nem teszik. Az árdrágító perekben a birák szimpátiája gyakran a bűnösök mellett áll. Ezért kellett a gazdasági szempontból nagyfontosságú munkásb/róságokat felállítani, melyek munkájának eredményeképen lényegesen csökkent az árdrágítók, száma. A birák feladata, hogy a joggyakorlatban lépést tartsanak aN demokratikus szellemmel és figyelembe vegyék az uj idők követelményeit. Ha ezt a munkát a birói kar elvégzi, egyenlő munkatársként sorakozik fel az ország- épitő munkásság mellé. _ " _.__■ A szovjet irók szövetsége a Szovjetunió küiíiiéi kutturkapesolataiaak ápolása céljából kedden este nagyszabású Patéfi-emlékünnepélyt rendezett a moszkvai irók házában. A megnyitó beszédet a szovjet irók szövetségének főtitkára mondta, majd Hidas Antal, a Szovjetunióban élő magyar iró ismertette Petőfi életét és költői pályafutását. Ezután neves szovjet irók Petőfi-verseket mutattak be orosz fordításban. Az egyes szavalatok között a moezkvai állami szimfónikus zenekar Bertók-müveket adott elő. Az Ausztriában leleplezett náci összeesküvéssel kapcsolatban őrizetbe vették az osztrák Néppárt eteieri szervezetének több vezetijét, a tartományi kormányzat segélyszervezetének vezetőit, továbbá a szociáldemokraták több vezetőjét. A nyomozás megállapította, hogy az összeesküvőknek sikerült beférkőzni a néppártba és a Szociáldemokrata Pártba, Ugy vélték, hogy később lehetősége lesz egy negyedik pártot alapítani, amelynek programmját már össze is állították és eljuttatták Renner köztársasági elnökhöz, Ssharf alkansellárhoz és a Szociáldemokrata Párt országos elnökének. A negyedik párt híjlanöó lett volna a Néppárttal és a Szociáldemokrata Párttal együttműködni az angol-amerikai külpolitikai vonalon. Az ésszeeiküvök ugy tsrvezték, hogy az EgyssUlt Államok és Nagybritannia vezetése alatt létesítendő Európai Egyesült Államok tervét végrehajtják, és szt, ami az egykori náol birodalomnak nem sikerült. Markosz csapatai tovább nyomulnak előre Görögországi jelentés szerint Markosz tábornok demokratikus hadserege tovább folytatja előnyomulá-sát Szaloniki felé. Ezért az athéni monarcho fasiszta kormány az amerikai missziót arra kérte, hogy a Szalnnikiben állomásozó csoporthoz asszanak be amérikai tiszteket Az amerikai kaionai beavatkozás Görögországban egyre nyilvánvalóbbá válik. Szofulisz görög miniszterelnök uj görög-amerikai megegyezést kötött, amely szerint Amerika módot nyújt Görögországnak arra, hogy a hadserege létszámát 40 000 főre emelje. Amerika ugyanakkor félmillió dollár pótsegélyt folyósított n Görög hadseregnek és a Görögoszságban levő angol hadianyagot átadják a görig fasiszta hadserég számára. A kor-mánytárgyalások eredményeképen 2 hadosztálynyi amerikai csapatot küldenek Görögországba. Torrez készéit tegnap a milanói kommunista kongresszuson Torrez, a francia kommunista párt főtitkára, tegnap Mílanóbaa az oiasz kommunista párt kongresszusán beszédet mondott. Kijelentette, hogy az amerikai kapitalizmus Európa felé tör és a célja, hegy Európában és ac egész világofi szabotálják a békét, támogassák a fasizmus maradványait. Támadta a fraacla kormányt, hogy eladta magát az amerikai gyá-rostknsk és a francia képviselőház a harmadik utat követi, ami a reakció bástyája. Az olasz Kommunista párt'' elnike felolvasta áz Egyesült Államok kommunista pártjának üd-vlzletét, amely bejelenti, hogy az'' amerikai belügyminisztérium nem adott útlevelet az amerikai kommunistáknak, akik részt akartak venni a miianéi kongresszuson. A Szovjet hajókat ad kölcsön Angliának A londoni Daily Woerker jelentése- szerint a Szovjetunió hajókat kölcsönöz Angliának, hogy meggyorsítsa a Szovjet gabona szállításokat. A Daily Woerker megjegyzi: jellemző, hogy a Szovjetunió hajókat ad kölcsöa Angliának, amely egykor a világ egyik legnagyobb tengeri hatalma volt. Mialatt a Szovjetunió hajókat kilcsönöz, az Angliának nyújtandó amerikai kölesön feltételei között szerepel a*z angol hajóépítés csökkentés*. Sztrájkéinak a francia kereskedők Ma hajnalban lépett életbe a francia kormány uj pénzügyi törvénye, amely súlyos terheket ró a fixfizetéses alkalmazottakra, a kiskereskedőkre és kisiparosokra. Ezenkivül 150.000 közalkalmazottat B listára helyeznek. A francia kormány iatézkedései ''miatt a kisiparosok és kiskereskedők az üzemek és üzletek bezárásával tüntetnek. Tegnap egyedül Párizsban 25.000 üslet sztrájkolt a stabilizációs törvény miatt. Apad a Tisza Az árvízvédelmi kormánybiztosság ma reggeli jelentése szerint a felső Tisza árvízhelyzete lényegesen Javult. Váiárosnamény és a beregszászi uttél délre az árvízveszély elmúlt. A Duna vízállása ma éri el legmagasabb fokát, de komoly árvízveszély nlnesefl.. ,, - i ... Weesenmayer a nürnbergi bíróság előtt Vízkereszt napján kezdődött Nürnbergben annak a 21 diplomatának, minisztériumi tisztviselőnek és politikusnak a bünpere, amelyet a W''lhelmstrasse törzseként emlegetnek, mivel az ottani kancellárián voltak alkalmazva. Háborús bűnökkel, rablásokkal, hadifoglyok megkínzásával, zsidók kiirtásával és rábszolgatartássai vádolják őket. Köztük van Weesenmayer volt magyarországi követ is. Elkobozták az „Uj Ember"almanachját A belügyminisztérium sajtóosztálya közli, hogy az „Uj Ember" 1948. évi almanachja összes példányainak elkobzását rendelte el, minthogy az almanachban foglaltak a nemzeti eszmét és az 1848 i szabadságharcok igazi jellegét súlyosan megsértették. Olcsó típusbútorok a dolgezóknak A ''Gazdasági Főtanács olcsó típusbútorok forgalombahozatalát határozta el. Egy hálószobabutor 2100-tói- 4200 forintba kerül. A konyhabútor árát 750-től 1150 forintban áUapilpHQ meg. Egy lakószobabútor ára pedig 8800-tól 6000 forintba .kerül, ''A típusbútorokat állami kölcsönnel állítják elő és 5, hónapi részletkodvezményre adják a dolgozóknak. A Gazdasági Főtanács rövidesen megkezdi a tí-puscipők árkalkulációjának ellenőrzését. A terv szerint a tipus cipők árát csökkenteni fogják. A Times a kinai helyzettől foglalkozva, megállapítja, hogy a Csang-kaisek kormány tekintéíyo egyre csökken. Kényfetenok vagyunk beismerni, hogy a központi kínai kormány reakciós, és kapitalista. Jancsik főispán tárgyal Nagykanizsa gázellátásának ügyében Íímjékezetes, hogv Boncaik István főispán a-városi képviselőtestület december i(>-i ülésén mondott beszédében a legmesszebbmenő támogatásáról biztosította Naacykanir zsát. minden problémájának "megoldásában. A város sorsdöntő kérdéseit azonban részletesen nem ismerhette me^ a főispán, mert sürgősen vissza kellett térnie a megyeszékhelyre. Akkor megkérte Varga József polgármestert, hogy alkalomadtán tájékoztassa őt ezekrői & kérdésekről, hogy azok elintézését személyesen szorgalmazhassa. Varga József polgármester Vízkeresztkor Zalaegerszegre utazott, ahol hosszas megbeszélést folytatott a főispánnal. A'' tárgyalás eredményéről a következőket mondotta a polgármester munkatársunknak : — Készloieson tájékoztattam & főispánt mindazokról a problémákról, amelyeknek megoldásától oly sok minden függ. Ismertettem, a «ázügy minden fejleményét. A főispán határozott igéretot tett ismét, hogy ezeknek a kérdéseknek a megoldásában személyesen is eljár. • Tudomásom szerint .már nui felutazott u főispán Hudapost''o,ahol a MAOHT igazgatóságával tárgyúi majd u uázszorzÓdés Kanlv,«ára vonatkozó HérolmoH nontjiiiiuik mó-dotdtáHU ügyé bon. Minden romóny megvun arb, lin«y Benőik Miepáft ezen a téren eredményt ér of. A Tervhivatalban ¡h eljár a főispán, ahol viszont a körvezeték1 megépítéséhez szüksége1* összeg kiutalásának meggyorsítását szorgalmazza — fejezte be nyilatkozatát főpolgármester. Visszaveszik az olbocísájtitt munkásokat a városhoz Városszerte nagy feltűnést keltett, amikor a múlt héten a város arra való hivatkozással, hogy nem áll rendelkezésre elegendő pénz, elbocsátott 80 munkást. Az eddig közmunkán foglalkoztatott és most elbocsátott munkások a szakszervezet közbelépését kérték, amely el-iá Járt érdekükben. :: í Ezzeí .kapcsolatban ma ÉéraSst intéztünk a polgármesterhez, aki kijelentette, hogy az .elbocsátott muh-r kások közül 50 már ma ismét munkába állt és ha a város pénzt Jcap, sor kerül a többi munkások további foglalkoztatására is. .. : LEGÚJABBJTÁVHtATOK A spanyol szabadságharcosok rádiójának jelentése szerint a spanyol'' partizánok tevékenysége kiterjed * városokra is. Madridban összeütközésre kei-ült sor egy partizáncsoport ''és a rendőrség között. A partizánok anélkül,'' hogy veszteséget szenvod-tek volna, egy rendőrt súlyosan megsebesítettek. A Hagana állítólag röpiratokat terjesztett Palosztinbáan, amoly az arabokat bókóno ós a haro megszüntetéséi« szólítja fel. A zsidók nem akarnak háborút, mondja a röpirat, azonban nokik is .loguk van a léthez.. Ha az arabok abbahagyják a tüzelést, minden tendbo jön. 2 ZALA 1948. január 8 Az elmúlt 24 óra eseményei Külpolitikában: Az olasz Kommunista Párt koii-nnesszusán Togliatti, a párt főtitkáranégy és'' félóra« lieszámolót tartott. Beszédéten az olasz kommunista párt. nemzeti iollogét hangsúlyozta ki és központ juha a nemzeti függetlenség kérdését helyezte Tonbok között. » következőket mondotta : Minden áron meg looll akadályozni az olasx kormányt abban, hogy akár az első lépésolcot is megtegye azon a végzetes uton, amoly Olaszországot a nemzetközi imperializmus szov-jötellenos sakkfigurájává próbáljavát-Olfckitani. Mindenkinek tudomásul kell vennie, — mondotta nagy lelkesedén közben — hogy az olasz függetlenséget elsősorban ml otaszok fogjuk ós akarjuk megvédeni mindenféle külföldi beavatkozási kísérlettel szemben; De ha erre a mi erőnkből nem tellene, akkor a további segítség nemzetközi kollektív jellegű tehetne. Majd igy folytatta : Uj társadalomnak, szocialista társadalomnak kell szütetnieiés a mostaninál magasabb rendű társadalmi vendnek kell kialakulnia. Beszéde további folyamán megállapította, hogy az egyház ma már nem is egy függvénye a kapitalista társadalomnak, hanem valósaggal részesévé lett annak. Innen származik frz a mélységes ellentét, amely a ka-, toükus tömegek meggyőződése és a magas katolikus klérus meggyőződéi között fennáll. Beszéde végén a következőket mon dolta : az amerikai imperializmus uj európai Szentszövetsége a reakciós államok uj blokkját akarja létreho/nl, amelyben Nyugat-némotország, Spanyolország, Olaszország és az általunk megszállott Görögország volna bent. Ezt a kísérletet elsősorban nekünk k»l) szétszórnunk. * A jobboldali szocialisták kísérlete a francia szakszervezetek Bzétzuzá-aa, illetőleg szétválasztása ügyébon tovább folyik. A kormánynak nyilván valóban az a célja, hogy a 15-— 60 százalékos áremeléssel megsemmisítse a súlyos ¡harcokkal kivívott béremeléseket. A Jelek azonban arra mutatnak, hogy a kettészakadt szakszervezet erősebb lesz, mint volt, mert a kereskedelmi alkalmazottak, minlszterlaml tisztviselők, építőmunkások, vasutasok, textilesek és bőrmunkások, de ezenkívül még számtalan más szektora n'' dolgozóknak hűségnyilatkozatot tett CGD mellett. Mint ismeretes, a Németországi angol övezetben a Schlesswiog-hol-eteini parlament a kommunista. é3 izociálctemokra pártok kezdeményezésére megszavazta a nép által "régen követelt földreformot. A kölni rádió jelentése szerint a brit megszálló kormányzat nem járult hozzá a parlamentben megszavazott törvényhez. • „ * Az Izvesztija komédiának nevezi a nürnbergi bírósági tárgyalásokat. A szovjet lap ramutat arra, hogy. a. nürnbergi bíróság figyelembe sem vette azokat & vailoíiiasokat., aníely-ből kiderült, hogy az IG. Farbeii-mdustrie vezetői az SS gyilkosoktól orosz asszonyokat-vásároltak, akiket halálósvégü kísérleteknek, vetet-fek ala. Pozitív bizonyítékok vannak ar-rélj hogy 150 fiatal orosz asszo-'' ny.an végeztek az IG Farbennél .kísérleteket és .ezek közül az asszonyok közül egyetlenegysem maradt életben. Belpolitikában: Az elmúlt 24 órában is a belpolitika homlokterében az a botrányos cikk ¿11, amely az »Uj Ember« cimü katolikus "hetilapban megjelent és amely cikk Kossuth és Petőfi Bza-mélyével, valamint a márciusi ifjakkal kapcsolatban olyan lekicsiny-. •'' V. lő és rosszhiszemű • hangot használ, amoly páratlan a magyar újságírás történetébon. A Zala közölte Miíiály-fi Krnő miniszter beszédét, amely-bon megbélyegezte Mindssfontiék lapjának gyalázkó tájait, amelynek törekvése csak az le hot; hogy a magyar nép szivében és omlókéixm ollioiná-lyósitsa Kossuth Iiajos, Potőfi Sándor és Táncsics MíliáXy novoit. Kijelentette a mtnlsater, liogy gyAlázatasabb mondatokat még uem irtak le magyar nyelven on< nek aa országnak dicstt napjairól. - Révai József rámutatott arra, hogy Mindszontlék a 48-as cen- -tenárlamnak küszöbén nem a magyar szabadságharc hőseit, hanem annak belső ellenségeit akarják ünnepelni. Széles körben leoltott feltűnést, hogv míg valamennyi magyar egyház'' küldöttsége megjelent a köz- _ ... .S??/»«»''- • • •---- * társasági elnöknél ujóvi üdvözlésre, addig a Mindszenti vezetése alatt álló katolikus egyház ^távollétével tüntetett; — írja ljosonci Géza kiváló publicista, majd igy folytatta : Mindszenti tehát nem akar szóba-állani azzal a köztársasággal, amolv Kossuth éfl Potőfi eszméinek örö-köeeként halad előre u nép felszabadítása és a nemzeti függőt lenség megőrzésének utján. Azoknak, akik azt akarják elhitetni, hogy jó katolikus nem tisztelheti Kossuthot és Potőfit, csak a Habsburgokat és nem lohot jó demokrata, nem. mondhatunk ogyebot: tegyenek le arról, hogy az egyház köntöse mft^é bujtatva, fokozotföbb^rréiiyrisülüst szo-íezlietnok a magyar közéletben az ellanforradaloíiuiak és roviziuniz-musnak. Február l-ig kicserélik a közmunkaigazolványokat Darvas József épités- és közmunka-figyi miniszter közmunkáigaselvá-nyok bevezetését rendelte el. Az eddig érvényben levő igazolvány ugyanis nem tünteti fel mindazokat a közmunkaögyi adatokat, melyeknek ismerete lényegesen magköny-nyiti a nyilvántartást és egyék adminisztrációt. Az üj igazolványok — melyek Lakatos Mikiéi államtitkár tervei szerint most állnak előkészftlet alatt — hat oldalas könyvecskék lesznek, szétosztásukat január 16 án kezdik meg és február elsejétől kezdve lesznek érvénybtn. A januári közmunkaváltság fizetése .még a régi igazolvány alapján történik, a februári fizetés alkalmával a régi igazolványokat bevonják, azonbia a januári fizetés igazolását átvezetik róluk az uj igazoló könyvecskébe. , Az eddig szerzett tapasztalatok felhasználásával készült közmunkaigazolvány lehetővé teszi, hogy ai Izemeknek, vállalatoknak, hivataloknak a közmankaváltsággal kapcsolatos adminisztrációi lényegesen csftkketiieri. Megállapítható az uj közmunka-igazolványba, hogy annak tulajdonosa közmunkamentes- é, vagy nem és ha mentes: miért és meddig lesz mentes. A közmunkaváltságot fizetők adatai közltt szerepel, hogy a köz- ! Az uj demokratikus hadseregben mindenki lehet tiszt Bevonultak az újoncok a határvádászokho* munkakötelezettek hol és mióta dolgoznak és amennyiben a közmunkaváitságot a munkaadó fizeti, a könyvecske feltünteti, hogy a munkaadó melyik közmankahivatalnát fizeti a váltságot. Amennyibsn az igazolvány talsjdonosa elhagyja mankaheiyét, a volt munkaadó köteles lesz az igazolványba bejegyezni, hogy az igazolvány tulajdonosa mikor hagyta el * munkahelyet. Az igazolvány ugyanis — a mankanélkülíeket megillető kedvezmények áttekinthető nyilvántartása végett — feltünteti ast is, hogy az igazolvány talajdo-no*c munkanéiköli-e. Ezek szerint Jehát a munkavállalónak munkábalépés alkalmával és a munkából váló kilépés alkalmával az Uj közmű nkaigazolványt fel kell mutatnia. Az illetékes szakszervezet — amennyibsn a tulajdonos szakszervezeti tag — a Szakszervezeti Tanács bejegyzései részére fenntartott, oldalon a megfelelő szakszervezeti bejegyzéseket eszközli. Az aj igazolványt központilag sor-számo/zák és azokat szigorú számadási nyomtatványként kezelik. Már mest felhívjuk a figyelmet arra, hogy az uj közmunkaigazolványt mindenki nagyon gondosan őrizze meg, mert az elveszett igazolvány pótlására csak rendkívüli esetben adnak le-, hetősépf t. A minap ismét felhangzott Nagykanizsa, a régi katonaváros utcáin a bevonuló újoncok éneke. A nagy lcatonaládával felszerelt fiatalemberek dalolva menetel tok a laktanya felé. A Nagykanizsán székelő 9.. hohvéd liatárvadász zászlóalj besorozott újoncai érkeztek meg, hogy megkezdjék egy éve3 Icatonaéiötti-ket. Felkerestük a Dózsa György laktanyát, ahová a bevonulás történik. Már a laktanyába lépésünkkor feltűnik az uj idők szelleme.'' ANbejárat felett »Isten hozott uionc bajtárs«,'' felírás olvasható. A folyosó falán Dózsa, Rákóczi, Kossuth és Petőfi képei vannak. A képek körül demokratikus szellemű feliratok. Az egyik oldalon faliújság a centenná-riumnak szentelve, rajta Petőfi és Ady versek között »Szabadság, pgyen lóség, testvériség« cimü cikk.. A''faliújság két színes képben hasonlítja össao 1848 és 1948 katonáját. A folyosók feltűnően tiszták. A legénységi szobák egy-egy. nagy magyar szabadsághős nevéről vannak elne-! vezve. A társalgóban egy rádió szó-'' rakoztatja a hosszú asztalok mellett üldögélő még civilben lévő újoncokat A társalgó falán Derfcovica-sorozat, amely Dózsa György lázadását őrőkiti meg,. valaminf''Petőfi, Ady, Táncsics, Kossuth képoi. Körülötte Sztálin mondása : »Nem tehet 8zal?ad az a nép, amely más népeket elnyom«. ^ ^Lestyán Ferenc szakaszvezető, aa újoncok nevelője mondja : A katonáknak politikai tájékozottságra és általános műveltségre kell szert tenni az alatt az egv év alatt, amig a honvédség kötelékébe tartoznak. Ezért ismeretterjesztő előadásokat tartanak a nevelók, amelyek kereteiben különféle tantárgyakat tanítanak és politikai tájékoztatókat adnak a honvédeknek. Igy Blérik azt, hogy a nagyrészt paraáztszármazá-su, kevésbbó müveit ifjak a civil életben helyes elvekkel és demokratikus meggyőződéssel folytatják tovább életüket. A nevelők intézményét tehát azért vezették be a magyar honvédségnél, hogy mint az iskolában a tanárok, tanítsák, neveljék a katonákat. A harcászati kiképzésről hozzáértő csapattisztek gondoskodnak. Amint megtudtuk, a magyar demokratikus honvédségnél mindenki lehet tiszt. Aki hivatást érez magában a katonatiszti pályához, az pályázatát benyújthatja a Kossuth Akadémiához, ahol felvételi vizsgával bírálják el a rátermettséget. Ma te- hát nem szütetési előjogok, liánom csupán a rátermettség .jogosíthat fel Valakit* * magyar Tionvédség vezetéséi». 1948. évben nagyszabitn mizö-gazdasági kiállítás lesz Budapestan Az Alsódunánluli Földmivolé»-ügyi Tanács már most tudomására hozza u gHzdaközunségnpk, hogy a magyar szabadságharc 100 évou évfordulójának moltó niogüjmeplós©-ként a földmivolósügyi minisztérium kezdeményezésére 1Ö4H. márciusában nagyszabású mezőgazdasági, gép ipari-, termény- és tenyészállatk¡állítással egybekötött vásár lesz Budapesten. Ez a kiállítás nemcsak szobb, nagyobb és gazdagabb tesz az ed-dig''okiléi, Jiar.em tanulságosabb is. Bemutatják a vásáron a magyar ]>a: a v. Uásr gazdálkodásának fokozatos fejlődéset a fánkétól egészen a legmodernebb cséplő- és aratógépe-Icig. A vásár tartania alatt ingvenos mozielőadások és szabadtéri játékok szórakoztatják » kiállítás látogatók közönségét. Az 1Ö48. éti nagy mezőgazdasági vasár és kiállítás minden bizonnyal az építő magyar demokrácia fejlődésének egyik mérföldköve lesz. Kívánatos azért, liogy a parasztság terményeivel és állataival minél na-gvobb számban vagyon részt a tiál-litŐAon. A kiállításra vonaHcozó be-jotenté«okot elfogad Földművelésügyi Tanácsunk^ í} RAwöMümo* Csütörtök, Jaauér 8. Budapest I. Ii.30 Falurádió. 7.00 Hirek. 7.80 Római katolikus vallásos félóra. 8.00 Reggeli somé. ''9.00 Zenekari muzsika. 10.00 Hiiek. 12 Déli harangszó, hiiok. 12.15 Mai amerikai, zene. 14.00. Miiok. 14.20 A Caballeros jazz-ogyüttos játszik. 15.00 Rádióiskola. 16.00 Orgoiuimu-zsika. 10.80 Gyormokrádió. • 17.00 Hirek. 17.10 Hadifogoly liiradó, Vöröskereszt közlemények. 18.00 Színes ritmusok. 18.45 A MSzMT műsora. 19.00 Erkol : Hunyadi László. Közvetítés az Oponiliázból. 19.50 Hírek, sporthírek. 22,00'' Hirek. 22.25 Tónczone. 28.00 Szív küldi szívnek szívesen. 24.00 Hiiek. Budapest II. 17.00 Tánczone. 18 Hirek. 18.05 Poszélgetés a mozó-gazdaság lcorszorüsitéséről. 18.50 Hiindel: Balettavit. 19.00 Falurádió. 19.15 Szórakoztato muzsika. 20.15 Heti sportszomle. 20.80 A Rádió szabadegyeteme. 21.00 Hirek. 21.15 Tánczene. 22.15 Régi muzsika. MKP pártlilrek MKP nagykanizsai szervezete f. hó 7-én, szerdán este 6 órakor párt-, napot tart. Pártnapi előadó: Kelen Bila a központból. Előadás elme: Mi tartént az almult évbe«? Párt-, állásra való tekintet nélkBl mindönkit szeretettel vár a Vemtőtég. • MKP nagykanizsai IL körzeti szervezete 8-án, esfitörtökön este 7 érakor pdrtnapet tart a Petőfi-at 33. sr. alatti pártkelyiségben. Ugyanakkor tagdij fizetés is less. Pártállásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel vár a Vezetőség. . vArosi mozi Még ma szerdán A helfyweod-i n«|y dljtt nysrt fliarsnek KBRHEVai HERCEGE (Yankee Doodla) énekes, tánoós fUa-eperett AKTUÁLIS FRANCIA HÍRADÓ I Előadások köznap 5 és 7-kor, vasárnap és tUmep&ap 3,5,7 és »-kor lffi.8. január 8. HIREK r 4 Napirend: jatiuár 8, csütörtök. Róm. kat. Szörény. ProtesL Szörény. Újgörög Domln. — n nap kel 7.32 p kor, nyugszik 16.10 p.-kor. A hold Kel 6 30 p.-kor, nyugszik 14.5 p.-kor. _ fs SagyKanixsa — Szilveszter éjszakáján nem egy alkalommal előfordult, hogy az embert megállították az utcán harsány „boldog újévet" kiáltással, Valakit éppen vicces kedvében talált a sze-rencsekivánó és derűsen viszonozta a jókívánságét. A másik erre félreérthetetlen mozdulattal eléje, tartottá c markát: — Akkor adjon néhány forintot! — Az sajnos nincs — felelt emberünk. — Ejnye, de sáncig alak maga!. « Egy másik ember viszont kiabálva rohant végig a Fő-utcán a Centrál filé. — Jaj, jaj! Elvesztettem a fejemet! A feje azonban a helyén volt, mindössze a kalapját felejtette a mulatóban. Vannak, akiknél a ke lap értékesebb. » Újév napján ünnepélyesen vetették ttizre egy helyen az 1947-es naptárt. — Sic transit glória mundi (igy múlik el a világ dicsősége), — jegyezte -meg valaki. ♦ — Karády Kanizsára jön — beszélik városszerte. Azt mondják, a Zala egy műsoros estjén lép fel február közepén. Hegy ez mennyire felel meg a valóságnak, még nem tudjuk... * Két fiatal fiu állt a kanizsai biró ság előtt. Az egyik szembesítés során a két vádlott vallomása nem. egyezett. A tanácselnik hitetlenkedve csé-váita a-Jejét. — Ja kérem — jegyezte meg az egyik —, a szivemet nem rakhatom ki az asztalra, hogy hlgyjenek nekem. — Csak rakja ki — mondta a bíró, amire a szemfüles gyerek kihúzott zsebéből egy bábszivet és letette a bíró elé.. . * Az egyetemista bálon tűnt fel az első „ komoly* hosszú szoknya Nagykanizsán. a hölgyek irigy pillantásokkal szemlélték, a férfiak viszont resszallóan csóválták a fejüket. Pedig bele kell térődni a változhatatlanba és meg kell hajolni az erősebb nemnek a mindenható nőídlvat előtt. '' 9 Mivé lett régi honvédségünk egyenruhája ? Már álarcosbálon is viselik, persze nem katonák. Ezt talán mégsem kellene csinálnil — Januári gyűlések a megyéséi A vármegye közigazgatási bizottsága január a kisgyűlés 14-én ülésezik. A vármegyei tisztiérte-kfczíet, a már régebben megállapított 19-e helyett, 17-óre lett ösz-»zehiva, — A járási főjegyző hivatalban Dr. Monostori Tibor járási főjegyző Szegeden töltött szabadságáról hazaérkezve, a mai napon átvette hivatalát és a nagykanizsai járás ügyeinek intézéséi. — Eli8B>arÓ8 Zala vármegye törvényhatósági bizottsága december hó 19-ik napján tartott közgyűlésén Dr. Monostori Tibor járási főjegyzőt szorgalmas és eredményes közigazgatási munkájáért dicséretben részesítette. — Halálozás Zentai János tanuló 21 éves korában Nagykanizsán ölhunyt. Teme-folyó hó 8-án délután 8 órakor «sz a temető halottasházából Hz Igazságiigyminisztérium táviratban utasította a zalaegerszegi népbiróságot a tárgyalások beszüntetésére Mindössze kilenc elintézetlen ligy maradt (Zobégtreutgi ím* kimtírrMl) A Zala elsőnek jelentette, hogy az igazságügyminisztérium döntése alapján a legtöbb vidéki népbiróságot megszüntetik él ügykörét át-tesrik az illetékes táblai kertletkez. December elején vált bizonyossá ennek az iatézkedésnek feganatosi-tása és azóta is lázas ttembefi dolgoztak a aépbiróságok, hogy minél kevesebb fennmaradó ügy kerüljön át a kijelölt bíróságokhoz. Január 4 én távirat érkezett a zalaegerszegi népbiréság elnökéhez, amelyben intézkedés tirtént arra vonatkozóan, hogy minden további népbirőságteljárást meg kell szintetni. „ Felkerestük Csegiédy Ferenc dr. tanácselnököt, aki mint a zalaegerszegi népbiróság elnöke, a felszabadulás óta vezette és tárgyalta a népbiróság hatáskörébe tartozó •gyeket. — Megfelel a valóságnak, hogy a minisztérinm táviratilag beszüntette a népbiréság működését. Már régebben tudtuk, hogy ez bekövetkezik, ennek ellenéré hetenként két-?xer, egy alkalommal 5—0 tárgyalást fejeztünk be. Enaek köszinhető, hogy ma ugy állunk, hogy mind- issze 0 ügyet kell áttennünk a majd a később megjelölendő népbirósági területhez. Arra vonatkozóan, hogy ez hol lesz, még nem kaptunk semmiféle iatézkedést. Az igazság-ügyminisztérium. aagyon helyeien, issaevonja az Igyeket, miután ma már ccak elszórtan akad megtorlatlanul maradt eljárás. Ezt egy sakkal szűkebb apparátus is le tudja bonyolítani, mint az eddigi rendszer szerint alkalmazott népbiróság. Valószínű, hogy Zalaegerszeg Győrhöz és Nagykanizsa Pécshez fog tartozni, de erről még nem történt intézkedés. Ízzel az intézkedéssel természetesen megszlnik a népügyészek megbízatása is. Ezeket az állásokat betöltő ügyészeket, már korábban, javarészben átvették mint áilam-flgyészöket, igy fennakadás vagy változás eme intézkedés kivetkez-tébea egyálta án nem lesz. * A zalaegerszegi népbiróság ellen nem merült f«l a múltban sem különösebb kifogás.. Néha.túlságosan vajszivüek voltak a népbirák, de eltekintve ettől példás összmüködés-sel szolgálták a demokratikus igazságszolgáltatás céljait.. . Dr. Nádasy Ferenc nyilatkozik a népügyészek budapesti értekezletéről Nemrégiben hirt adtunk arról, kegy rövidesen törvény jeleaik meg a népbiróségok megszüntetéséről. A készülő törvénytervezetben szó van, tibbek között, a nagykanizsai népbiróság megszüntetéséről is, mivel nagyrészt már befejezte működését és esak kevés elintézetlen ügy via hátra. A tervezettel kapcsolatos tenií-valók megbeszélése céljából az igazságlgyminisztériam hétfőre nép-ügyészi értekezletet hívott össze, amelyen dr. Bajor László miniszteri tanácses, a minisztérium népbirésági ügyosztályának vezetéje elnökölt. A> értekezletaa résztvett dr Ná-dasy Ferenc, a nagykanissai nép-tgyészség vezetője is, aki munkatársunk előtt a követkeilkbea számolt be az otttirténtekről: — Konkrét formában nem történt döntés az értekezleten — mondta dr. Nádasy népflgyész. — fok érv merült fel, amelyek egyrészt a nép-bíróságok további mükftdéaa mellett, másrészt az alien szóltak. Az ügyet mégegyszer a miniiztartaiáes elé viszik és annak alapján less meg a végleges döntés. — A- felszámolás azonban elkerülhetetlen és előreláthatólag esak a táblai székhelyeken maradnak meg tavábbra la a népbiróságok, amelyek a megszűnt népbiróiágok fennmaradt «gyeit fejaxl be. — Az értekezleten felmerült annak a gondolata is, hagy még ebben az évben megszüntetik az országban működő ösizes népbiróiágokat ii. Nyilatkozata végén még kijelel- tette dr. Nádasy Ferenc népflgyész, hogy január II-ig sztnetel a nép-bíráskodás, igy ezalatt az idő alatt nem isjesz tárgyalás.- Elitélte a bíróság a bortolvajbanda orosz származású tagját A nagykanizsai tirvényszék rögtönitélő birósága a mult év szeptemberében tárgyalta annak a rablóbandának bünügyét, amely sorozatos borlopásaival tartotta rettegésben a környékbeli szőlősgazdákat. A rablók közül hárem súlyos büntetést kapott, amennyiben Farkas Oabort 12 évi, Horváth Jórsefet 11 évi és Horváth GySrgyöt lf évi fegyházra Ítélte a rögtönitélő bíróság. A banda negyedik tagját, Lekizikov Miklóst nem lehetett elitélni, mert az a gyanú merült fel, hogy Lekszikov orosz állampolgár és igy az orasz bíróság alá tartozik. Az ügy kivizsgálása folyamán az oroszok nem iimerték el Lekszlkovot orosz állampolgárnak és igy magyar törvényszék Ítélkezett felette. Dr. Beres 5ándor egyésbiró tárgyalta ma az ügyét és tekintettel a vádlott beismerő vallomására, megbánására és nyomorait anyagi helyzetére, össz-büntetésOl 1 évi börtönre ítélte. Az ügyész megnyugodott az Ítéletben s igy az Ítélet jogerős. A KOKSZ Wilwnény*- A fűszer,szakosztály ülése 8-dnt csütörtökön lesz. — A klskomaromi községi jegyző közigazgatási tanfolyamon Fülöp Gyula kis komáromi községi jegyzőt a belügyminiszter az egri négyhetes közigazgatási tanfolyamra rendelte be. Helyettesítéséről'' * Dr. •Monostori Tibor járási főjegyző Gelencsér János segéd jegyzőt bízta meg. — Zsngfi karácsony címmel egyházzenei hangverseny volt Vízkereszt napján délután a Jézus Szive plébánia-templomban. A hangverseny keretében a Szent Imre kórus a MAORT zenekar kíséretével Ijemutatta az egyházi zene legszebb karácsonyi müveit, amelyek Jézus születésének minden mozzanatát méltóképpen örökítik meg. A kónasmöveken kívül orgonaszámok és önálló zeneszámok is hangzottak el. A nagysikerű hangversenyen szerepelt együtteseket dr. Kosta Ferenc veszpremi theologiai tanár és Engq János karnagy vezényelte. — A zalaapáti szabadművelődési csoport Hévizén A megyében igen szép eredmény-nyBl dolgozik a"zaLaapati-i szabadművelődési munkaközösség. Erről tesz tanúságot a napokban bemutatott műsor, -amellyel a hévízi hadifogoly-üdülő lakóit Szórakoztatták. 40 tagu daloskör és színjátszó csoport közreműködésével valóban művészi színvonalú előadást tartottak, amellyel komoly szórakozást nyújtottad a volt hadifoglyoknak. Élis-merés illeti a szép produkciókért Bősze Imre igazgatót és*Kurucz László tanítót, akik betanították a zaia-apáti-i fiatalságot. — Jól sikerült a kereskedelmísták Jelmezbálja Az idei farsang küszöbén lezajlóit az első álarcos báf Víagykani-zsérí. A kereskedelmi iskola növendékei rendezték hétfőn este. A báí íatványos karnevállal kezdődött. Egymásután vonultak el a közönség előtt az ötletesnél ötletesebb jelmezbe öltözött keriaták. Volt közöttük eowboíy és postás,- vasutas Ss katona, liáiemnöfgy ''Ős cigányjósnő, sáska-menyecske és spanyol" donna. Az eit úgynevezett »angol-est« volt, ami Nagykanizsán még eléggé isma-(retlen fogalom. Ennek az az £rde-'' késségé, hogy a táncoló párpk ''bármelyike akármikor otthagy lintj a partnerét. Igy azután gyakran előfordult, hogy olyanokat is felkértek táncra, akik a parkettet eddig gondosan elkerülték. A hangulatos jelmezbál éjfélkor ért réget. — Centenáris asztafitennisz-vórseny A nagykanizsai 8-74. cserkészcsapat asztaiitennisz szakosztálya a 48-as szabadságév alkalmából emlékversenyt rendez. A versenyt január 18-án tartiák a csSipat Hunyadi utcai otthonában. Nevezni vasárnaptói lehet minden aste 7 és 9 óra között az otthonban. Nevezési diiak a férfi Bgyéni I. osztályban 1> forint, II. osztályban 2 forint. Férfi jpáros I. osztályban 8 forint, II. osztályban 4 forint. A verseny győzteseit di-jazzkk. i— Megvert egy fiút, halálra rúgta szomszédját egy révfülöpi gazda Enhofer István révfülöpi lakos észrevertte, hogy Horváth László nevű s zomszédjáixak fa a háza körül rendetlenkedik. Rászólt a fi.ura, aki továbbra is helytelenül viselkedett. Enhofer haragái geríadi tjs Bűoapv* .a fiút, megverte''. A fiu kiáltozására kijött annak apja, Horváth László,-aki fia védelmére kelt és elégtételt követéit szomszédjától. Enhofer ekkor Horváth fel<£ közeledett és a •gyanútlan embert ugy rúgta hasba, hogy az azonnal összeesett, Horváth a. rúgás következtében hashár-tyagyullaaást kapott ós pár nap alatt megnalt. Enhofert letartóztatták és beszállították a zalaegerszegi állam-ügyéfizségr®» ZALA 1848. január 8. Kiskanizsa rovata Kiskaaizsáhos szólnak, ahhoz a tildmüvelő népcsoporthoz, akinek szerepe nem közömbös és főleg nem útolsé a városunk fejlődésének Szempontjából. Ismerjlk ennek a népnek erényeit, de a hibáit isi Szavunkat mindenkor felemeljek a hibák ellen, de soha nem azért, mert bántani akarunk vele valakit. A mai aépi demokráciánk egyik főalapelve a fejlődés. Ennek a fejlődésnek hosszú és nehézkes utjai vannak. Lépten nyomon súlyos akadályokba ütközünk. És ezeknek az akadályoknak a leküzdése nem könny! dolog, főleg akkor, hs saját hibáinknak elismeréséről van sió. Senki nem akarja elismerni, bevallani, hogy ő hibás lenne, vagy sok esetben tévedi Ei súlyos hiba. Kiskanizsa erényeit ismeri mindenki. Erre joggal és méltán büszkék lehetünk. Azonban ez nem minden. Ismét hangsúlyozzuk, hogy ennek az értékes városrésznek haladni kell rohamléptekkel, nem agy, ahogy eddigi Nem elégedhetünk meg azzal, hogy szorgalmas és értékes dolgozó. Mert ezek mellett szűklátókörű, könnyelműen befolyásolható. öntudatos és iellemes föld-mivelőket akajjank Kiskanizsán. Ezért nem szününk meg harcolni. Felvilágosító munkánk ezért ¿zükségszerü. Egyet azonban megígérünk. Igazságosak leszünk mindenkihez, tekintet nélkül az ö hovatartozandóságára. Rovatunk, minden becsületes, dolgozó Kiskanizsaié 1 Ezért szeretettel köszöntünk első alkalommal minden derék kiskanizsai dolgozót az 1Ö48-as magyar Centenáris évének első napjaiban 1 Hisszük, hogy a leper- Íett századév ntán a mi nagy harcos 848-as hőseink szellemében dolgosunk egymásra utalva, kéz a kézben, kegy végleg megvalósuljon a legszebb álmánk, a magyar dolgonó nép békés és boldog országa, az az ország, amelyről Kossuthék, Pe-tőfiék, Táncslcsék áldoztak mindent családi otthont, vért, életet! Plébánia- és zárdaépités Kiskanizsán "Kiskanizsa régfi és égető problémája a plébánia és zárdaépités ügye. Sajnos, a múltban — lia gondoltak is erre — nem volt. komoly kozdoményozés ezon a fcénon. P. Tóth 13. Lukács Kiskanizsa . uj plébánosa nomcsak felvototto ezt a gondolatot, hauom komoly kezdeményező lépésokot in tett ozon a túron. A szinkatolikus, 8000 íakosságu városrész minden &kója örömmel fogadta a úpbánoB libjolentósét és tudomásunk szerint máris megindultuk a gyűjtések Kiskanizsán. ltövid dőn beiül öbszoüí az építési bizottság és* az egyházmegye, valamint a ifindtartomány főnökség helyszíni szemlét tart majd a templom nyugati oldala inpllett építendő zárda ós plébánia "felépítési helyén''. Az egyházközség vezetősége; elhatározta, hogy minden adományt azonnal ányaevételre''fprdit. Mincfon adomá-nyózoriak ezen az ütoh mónd köszönetet a kiskanizsai egyházközség vezetősége. Nagyobb összegű adomá-. nyokat rovatunk minden alkalommal külön, nyugtáz. RHvid kiskanizsai hírek A Polgári Olvasókör vasárnap délutáns-yáJa^zt .uj . vezetőséget. Ertesüf^sünk szerint .nagyobb változások nem_íesznek a vezetőségben. A. közgyűlésen azonban sok uj indítvány is elhangzik a Kör továbbfejíesztásének érdekében. A Sáska Barátság Sportegyesület is vasai-nap *íeudezi'' évi közgyűlését a Hunyni téri sportotthonban. A sportegyesület tisztikarában azonban némi változások is várhatók. Igy több fontos vezetópozicióba kerül- hetnek uj tagok* A sportegyesület rohamos fejlődését ebben az évben várják Kiskanizsán. Minden remény megvan arra, hogy a kitűnő Sáska csapat ez évben » zöld gyepen is jobb szereplést mutat, mint az elmúlt esztendőben. A Szabadművelődési Tanács január 9-én, pénteken este tartia az''első megnyitó előadását. Előadó ez alkalommal a szabadművelődés kiskanizsai elnöke. Varga. Béla iskolaigazgató lesz. A Szabadművelődési Tanács ezen az uton is meghívja Kiskanizsa népét az első, ae minden téli kiskanizsai előadására. Az 1848 as Ifjúság kiskanizsai csoj;ortía Gárdonyi Géza egyik nagyon értékes színmüvét mutatja bo a farsangi időszak egyik vasárnapján. Kiskanizsa legtehetségesebb műkedvelői működnek közro áz értékes népszinmttbemutatón. Az Ifjúság csupán egy tarka farsangi jiíü-sorrai szeiepe! az .idei farsangi idény 1911. A műsorszámok összeválogatásánál különösen ^ humort érvényesitik az ifjúság műkedvelői. A Magyar Kommunista Párt Kiskanizsai Szervezete minden vasárnap délelőtt. 10 órától 12 óráig értekezletet tart a Polgári Olvasókör Hajgfttó Sándor utca felőli alsó helyiségében. Bzen időpontban mindenkinek bármilyen panaszos ügyl>en szívesen áll rendelkezésé re a Vezetőség. I(. N. L. A hivatalos város Felhívom a város lakéi figyelmét az 1944. augusztus hó 1 u,fcán ajnyu-gati államokban elhalt személyiek névjegyzékére, amely a ''Városház (Fő-nt,, Bazar-épüfet)'' hirdetőtábláján ki'' van függesztve. Az 1948. január hóra kiadott állami élelmiszerjegy 69/a számú nyomtatvány »1« (arabs egyes) számú szelvénye,, a január hóra kiadott állami élelmiszer jegy, "0/''a számú nyomtatvány »A« (nagy A) jol-zésü szelvénye, az állami'' közellátási élelmiszer jegy önellátók részére, 210/2 szátnu nyomtatvány »6« (arabs hatos), továbbá az Altalános élelmi-szerjegy önellátók részére, 209/a szánni nyomtatvány »11« (nagy II) jel-'' zésü szelvénye bováltnató szelvényenként 1/8 (egynyolcad kg.) mosószappanra a -Kereskedőknél.'' A koroskodők szappankiutaliW''rt jolon-kozzenok a Közellátási Hivatalban. Maort jogyok nem válthatók be. Ismételten folhivom" a kereskedőket, hogy csak azoknak a fogyasztóknak éíolmiszorjegyeit válthatják bo, akiknok jogyoin a név fef van tüntetvo. K rondelkozvat közogoim-inol ollonőriztetni fogom s azt a kereskedőt. aki rendelkezésemet 1» niem taitja, a közellátási cikkok árusításából ki fogom zárni. Gazdasági munkaadók ¿8 munkavállalók figyelmébe Az OTI nagykanizsai kerületi pénztára felhívja a mezőgazdasági munkavállalókat, hogy a 72000/1947, N. M. sz. íenÜeíet 11. szakasza ér-teimtóben a gazdasági munfcaviŐíalók 1947. évi belyeglapjukat a lakóhelyűk- szerint illetakes OTI helyiszervnél január hó végéig kötelesek átadni és 1948. évre uj bélyeg-lapot váltani. Ezért a gazdasági mun ka-vállalók az uj bélyeglap kiállítása és a.biztosítási igazolványok érvényesítése végett a kerületi pénztárhát a hivatalos idő alatt (8—15 óráig) jelentkezzenek. A béíyegfap té"-ritési dija 20 fillér, a biztosítási igazolvány érvényének megújítása fejében 40 fillér, térítési dijat kell fizetni. Ügyvezető. Inspekció« gyógyszertár . Jan. 7-ón „Fekete us" &yógyezor-tár, FŐ-ut 8. SPORT Áttiervezlk a* vidéki szervezl^eit Rövidesen átszervezik sz NSB vidéki szervezeteit. An eddigi kerületi megbízottak helyét kerületi titkárok vessik át, skik majd állami alkalmazottként végzik munkájukat. Téli Kupa mérkőzésekre kell tippelni ezen a héten a Totóban Mint ismeretes a Totó bizottság Sséll Béla titkár javaslatára a budapesti NB I, NB II és I. osztályú csapatok részére Téli Kupa néven mérkőzéssorozetst irt ki, kogy a téli labdarugóigényben is szerepelheST senek kazai mérkőzések a Totóban. A Téli Kupa első fordulójára va> sárnap kerül sor és eceknek a mérkőzéseknek a figyelembevételével a 13. Totó szelvényen a kivetkező meccsek szerepelnek: IMTK- ERSO, Postás—MOQÜRT BEAC—KPSE, M.Acél—Húsos, Oáz-gyár—Drasche, III. ker. MADISz— Phlbus, Előre—Kerámia, ZHAC— KTK, Southampton—Sunderland, Livorno—Torino, Magyar—Osztrák (ökölvívó vál.), MAFC—MÁVAG(k0-sárlabda). A vidéki uszóegyesületek között ötödik a MAORT A MUSz most állította össze a vidéki uszóeg) esületek munkastatisztikáját, amelyben a MAORT csapata ötödik helyezést, ért el. A kitűnő helyezést főleg a vízilabda csapat nagyszerű teljesítményének köszönhetik, ami a kerületi bajnokságot megnyerve bejutott az országos második osztályú döntőbe. Az nszók közül Latin és Berke szerzett sok értékes pontot. A MAORT teljesítményét növeli az is, hogy az országos nevü úszókból álló Egri Barátságot megelőiték. Két hét múlva újra ökölvivó mérkőzés lesz Nagykanizsán Az egyre jobban fejlődő MAORT ökölvívó szakosztálya most ujabb és nehezebb ellenfelek, lekötésén fáradozik. Sipos edzőtől nyert értesülésünk szerint sikerült a MAORT* nak egy mérkőzésre megnyernie a kitűnő erőkből álló Pées Közüzemi csapatát, melynek tagjai között szá-'' mos vidéki bajnok is szerepel. A nagy ellenfél ellen a MAORT boxolól különleges edzési módszerrel készülnek. Százezer forintot nyert a Totón egy gyári munkás A Totó legutóbbi fordulójában egyetlen egy 12 találatos szelvény akadt A 100.000 forint boldog nyertese Monori Lajos kispesti gyári munkás volt. Majerszky Béla a MAORT elnöke á MASz kerületi társelnöke ■<A MASz délnyugati kerülete vasárnap tartotta tisztújító közgyűlését, melynek során Majerszky Bélát a MAORT MSE elnökét társelnökké, választotta. Szombaton kezdi meg a tréningjeit a MAORT Lassan végetér a MAORT labdarugóinak téli pihentje és szombaton délután a játékosok újra elkezdik az edzéseket Egyenlőre természetesen a tornateremben, de ha as időjárás nem. romlik, akkor nem lehetetlen, hogy a* tréning a szabadtéren kezdődik majd meg. Megtörténtek ax első intézkedések az MKP sportpregjamjárak szellemében . Leirat érkezett az MLSz-tól az egyesületekhez és n JT helyi csoportjához, hogy a téli bolt siezoa-bsn vitaestéket és előadásokat rendezzenek. Az MLSz az alábbi tárgykörökből tartja szükségesnek ae előadások megrendesését: 1. Szövetségi szabályok. 2. Játékszabályok. 3. Egyesületi vezetés. 4. Ax intéző kötelessége. 5. A játékvezető működése. 6. Az edző feladata. 7. A játékos viselkedése a pályán és azon kivül. 8. Sportszerű felfogás. 9. Játékstílus és taktika. 10. A közönség viselkedése a pályán. A fenti felszólítást az MLSz már sz MKP sportprogramjának szettemében intézte az egyesületekhez. Tyukperből halálos sebesülés történt Ságodon Farkas József ságodi főldmáves régebb idő óta haragos viszonyban volt sógorával és szomszédjával Kováes Lászlóval. A nagy harag oka valami tyukperből származott, ami a bíróságot is foglalkoztatta. A per befejezése után sem enyhült a viszony a szomszédok között és többször veszekedésre kei ült köztik a dolog. A napokban Kovács a közös kútra ment vizért, amikor Farkas észrevette, ő is kiment a kúthoz és újból veszekedés kezdődött köztük. Ekkor Farkas berohanf, kihozta a nagyfejszét és azzal Kovács'' fejét valósággal kettészelte. Kovács életveszélyes sérülést szenvedett, felépüléséhez, orvosi vélemény szerint, nines remény. Farkast beszállították a zalaegerszegi államügyészségre. Lehetséges, hogy statáriális bíróság elé kerül. * • — Bépjármüvezetöi vizsga A zaluegerszogi gépjárműkének vizsgabizottsága közli az érdekeltekkel, hogy a szokásos havi gépjármű és gépjárművezetői vizsgát január 18-án délelőtt 8 óh 12 óra között tartják mog. A jövőhavi vizsga időpontját később közlik. Jugoszláviából importált fenyő-fürészáru kleslnybenl árusítását Somogyi Béla-u. 8. xz. alatt megkezdjük. Magyar Országos Szövetkezeti Központ Kirendeltsége. FIGYELEM ! A Zalának szánt hirdetéseket Deák-tér 10. szám alá kérjük leadni. Telefon 54. APRÓHIRDETÉSEK Haeanált magyar poBtabélyegekot bármilyen .meanjrls égben, jelenleg forgalom baa lévőket Is vonok. Somogyi BéJe-ntéa ÍS. Ügyvédi iroda.. Ma ée holnap triaa balatoni halak, Innét éloió drávai tnkák Bércinéi. 2 ZALA demokratikus politikai napilap Szerkeszti: Bonon© Jenő főszerkesztő $*erkes*t$rtfi kfcdófclvatnlDo4k P«renc-tér m Kiadja a Keazeti Bizottság fiaaytaaiz»»-Srcrfcetótteért es aledáaert felel Benőt« iti* Teiefon.t ..M. ■ Nyomatott 8 „KözSezdesáoi R. T. NeflT kenbse" nyomdéjAfcen, liégykante»*n'' Nyomdáért felei: Zefey Károly. Várható időjárás: Megélénkülő déli, délnyugati szél, valószínűleg sok helyen íutó eső. — Az envheség folvta-tódik. Nemzetgazdasági érdek a földgáz felhasználása Miért kevés még mindig a háztartási szén ? A Zala interiuja egy szakemberrel . Lapunk több alkalommal közölt adatokat az Állami Szónbányák nyilvánosságra kerülő, állandóan növok-tő termeléséről, mcíy adatok alapján többízben mogál lapítottuk, hogy a háiomú^os terv íionotóben széntor-inolósünk marin olórto, sőt tul haladta az ulolfió bAkeév »zéntermoló-*<tt. Cikkeink mogjolünÓHO utón n''-sz-l>on nóvlolon, rfa/bon névvel ellátott levelek úrko/.lek wíorkos&tőstfgürikbo, »molyok foltosaik a kórdóst, hogy amennyiben igaz, omit irtunk ¿8 a «ziinlonnolÓH vn lóban olórto inár n hrken ivót, miért van na, hogy a háztartásokat móg«oni tudják kellőképpen ezónnol ellátni ? Lapunk H/oii;eH/,tÚHÓgo budapesti munkatársa utján kóruóst íntozett ez ügyben az Állami Szónbányákogy rezet A »zakemboróhez, ftki *<t következőkben válaszolt : v Széntermelósünk 1047. évi össz-mennyisóge (dccemborre csupán az előirányzatot, vóve alapul) 8,698.560 tonna. Ez az 1988^ts termelés 93 százaléka. Hozzá kell tenni azonban, hogy szeptember óta állandóan tul-j árúnk a 938-as megfelelő l^ónapok átlagán, sőt örvendetes jobnseg, hogy 10 év átlagárai szemben, amikon s mindi«? október hónapban mu-tatkozött esucstsljssitmény, idén a november meghaladta októbert.- A 938. noranberi 819.033. tonnáral idén novemberben 858.653 tonna ál) szemben. Ez kizárólag a hároméves terv előirányzata alapján teljesített beruházásoknak tudható be. 1947. négy utolsó hónapjának átlagán alul havi 800.000 tonnával Bzá-mítva is, nyilvánvaló- tehát, hogv 1948-ban a minimálifl 9,600.000 ton-, nával a háború minden- pusztitása ellenére lényegesen tul jutunk 1988. atlagán. Igaz ellenben, hogy a háztartások ezéaellátása még nem közelíti meg a 938-ast. Éteren 1b lényeges Javulás mutatkozik ugyan, mert a tavalyi 5.S°/o-o8 háztartási ellátottsággal szembenidén 22 5°/o áll. Hogy miért cem több, azt rllágoian megmagyaráznák az alábbiak: 1. Szénbehozatalunk a 988-assal szemlén lényegoBon visszacajtt; Ez — tekintetbevére a külföldről heho-«ott szőnek jobb minőségét — hatványozott kiesést jelent. Ü. Ipari tüzelől^rendozóyöink elárulták. Külföldi és hazai szeneknek legtöbb kazánunk számára optimális keverése az imjiort csökkenése folytán nem hajtható végre. így pl. a jelenlegi szénadagolás mellett egye dúl a Kiniamurányi Salgótarjáni Vasmüvek havi 10.000 tonnás fogyasztásából 10 százalók éghető megy kárba. 8. Hazai szeneink minősége — ha csekély mértékben is — egyrészt geológiai, másrészt a háborús pusztításokban, gépi berendezések elhurcolásában, tönkretételében, megsemmisülésében najlő okokból romlott. 4. Bizonyos, a bányászatban és iparban nélírülozhetetlen anyagok el-'' fenére bányafa, acél-öntés, Böhler bányagépeik) szenet kell idnunk. 1948. januárra ilyen természeti! előirányzat 14.500 tonna. 5. A fenti okok eltörpülnek az atoleó és fő ok mBllett (tennés2©te--«en ngySriakkor összsefüggCnek rele), mely a háztartások ki nem elégítő szúnellátottságát indokolja. Iparunk kapacitása 30<Yo*ka] Jobban nőtt a felszabadulás óta, mint széntermelésünké. Ez természetes ii. A bányászat helyrehozatala a háborús rablógazdálkodás «tán hosszabb lolvamt. A szénbányászatban teflesltét! egyes újjáépítési] munkák, akaamélyl-tések sekseer évek múlva nyújthatják csak a tőlük várhaté eredményt. Ugrunakkor közvetlen érdeke volt hazánk Minden lakosának, hogy ai Ipar minél gyorsabb Iramban talpraálljon. Ennek •bjektir lehetőségei 1b Inkább megvoltak. Iparunk természetes, meredekebb fejlődése, s a hoz''záfüződó közvetlen k( ¿érdek érthetővé teszik és kellőképen" indokolják, hogy még emelkedő széntermelésünk mellett is egyelőre múlhatatlan háttérbe szo-nii a háztartási szénellátás kérdése. természetesen szénbányászatunk-?iítk a hái"oméves terv folyamán történő további fejlődése s a jelenlegi helyzet hiányosságai (behozatal, minőség, stb.) kiküszöbölése ki fogja egyenlíteni a pillanatnyilag még a háztartási szón vovásáni egyenlőtlen helyzetet. A fonti interjúból is kiderül, hogy milyen elhatározó fontossági» lenn.'') nemcsak nagykanizsni, eló országos viszonylatban is. ha végix3 ol tudnunk érni a fö 1(1 gázbevezetést váro- sunkba, de tovább menve, a megyében is. Tekintélyes szénmennyiség szabadulna fel, ha a zalamegyxa iparvállalatok gázenergiát kapnának. A felszabadult szénmennyiséget azok a gázmezőktől távoleső városok liáz-• tartásai hasznaihatnák fel, amelyek nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy földjük gyomrából termelhessék ki az életük fenntartásához szükséges tüzelőanyagot. Reméljük, hogy Boncaik István főispán budapesti tárgyalásai végül meggyőzik a Maort vozetóaégét, hogy álláspontja a várossal és a megyével szómban nemzetgazdasági szempontból is tarthatatlan, mert a rohamoson fejlődő gazdanági életünkben nom Jonot gátat emelni ogy rosszul megfogalmazott, a Turpis c-nusa határán mozgó HKorsődóssoi, A magyar nép katolikusai undorral fordulnak el az, „UJ-Ember" történelemhamialtásátúl Bognár József budapesti polgármester nyilatkozott az „UJ Ember" almanachjának az 1848 as szabadság-hősükről szóló értekezéséről. Ez az értekezés - mondotta a polgármester'' — ttírténelemhamlsitással és hazttg-sággal akarja 1848-at bemutatni a magyar népnek. A magyar nép és annak katolikus tagjai undorral fordulnak el ettől a történelemhamisltástól. Mi 1848 hagyományait akarjuk beteljesíteni és ellenségünknek érzünk mindenkit, aki multunkat, vagy jelenünket hamisan állítja be, vagy hátbatámadja. • «IMMHMMHWMMHMMNPaMMMMMMMyaMMl A csehszlovákmagyar közeledés szempontjából fontos lépésre határozta el magát a Szlovák Kommunista Párt. Elhatározta, hogy az összes szlovákiai városokban bevezeti a rendszeres magyar nyelvű pártnapo- ''/ ^ kat és üléseket Ezeken az összejöveteleken az előadók magyar nyelven tájékoztatják hallgatóikat ár időszerű politikai kérdésekről. Június második felében indulnak meg a magyar-csehszlovák tárgyalások, amelyektől a magyar kisebbségi kérdés megoldását remélik. __ Az olasz Kommunista Párt milanói kongresszusa alkalmából a nagy olasz város polgármestere fogadást adott a kongresszusi tagok tiszteletére _ és külön kiemelte Rajk László személyét. { Rajk belügyminiszter válaszában utalt az olasz és a magyar demokrácia szoros együttműködésére a nemzetközi béke szempontjából és az olasz tömegeket a magyar nép rokonszenvéről biztosította. A» olasz Kommunista Párt kongresszusán meleg ünneplésben részesítették Kiss Károly országgyűlési képviselőt, aki a Magyar Kommunista Párt nevében szólalt fel. "" Ahogyan nem sikerüli a nemzetközi reakciónak leigázni a magyar népet, mondotta Kiss Károly, éppen ugy riém fog sikerülni az olasz népet sem. Meg vagyok győződve, hogy az elasz kommunisták vezetésével ugyanez az olasz nép megsemmisíti a ''reakoló őrállásait. * __''_ -* 1 * • A magyar rádió munkatársa szerdán este beszélgetést folytatott Harustyák Józseffel, a Szociáldemokrata Pórt székesrivárosl végrehajtóblzottságának tagjával, aki nyilatkozott a végrehajtóbizottság Ismeretes határozatáról. Határozatunk nyomán, mondotta Harustyák. József, az üzemekben megjavult a munkakedv és helyreállt a bizalom a kit munkáspárt tagjai között. A határozat megjavította viszonyunkat a Magyar Kommunista Párttal és kimélyítette a két párt akolóigysé-gót. Biztosra veszem, hogy a 38-ik pártkongresszusunk nagytöbbsége a határozat mellett dönt majd. Az angolszász imperializmus dolgozik: Németország A németországi angol-amerikai ttvexetek katonai parancsnokságának tanácskozásai, mint az előrelátható volt, a Marshall tervnek megfalelően, a nyugatnémetorozáfi küjön kormány megalakítását készíti elő. Az erre vonatkozó tervezetben inditványként szerepel Clay tábornok javaslata, hogy a két »vezet számára egy kettős ivezeti gazdasági tanácsot létesítsenek és tervezzenek egy végrehajt* . bizottságot is, amely olyan tornában működne, mint egy kéz-ponti kormány. Görögország Az amerikai kormány áttért a teljes nyiit géi#gorszá£i beavatkozás politikájára. Az amerikai külDgymi-nisztérium tegnap bejelentette, hogy ujabb 15 millió «tollár hitelt ayujta-nak a görög monarcho-fasipzta hadseregnek. Bzt a hitelt eredetileg Qö* '' rögor^zág gazdasági újjáépítésére szánták. Kina Truman elnök szerdán fizenetet kiltfött az amerikai kongresszushoz. Ebben bejelenUtte, hogy a kormány Kína számára kalön segély tervet terjeszt a kongresszus elé. Kérte, hogy a Marshall terv első egy és negyed évére 6800 miiiiá dollárt szavazzanak meg. Kijtlentitte, hogy a - Marshall tervben résztvevő országik felett feltétlenül az Egyesült Államiknak kell « vezetést gyakorolni Kérte az általános katonai kiképzés törvénybe iktatását és ismételten fel-széiitotta a kongresszust, hogy hozzon intézkedéseket az amerlkát fenyegető infláció leküzdésére. Palesztina -A palesztinai angol kormány parancsot adott ki az angol katonaságnak és rendőrségnek, hogy a helyszínen koncoljanak fel minden arabot és zsidót, akinél lifegyvert találnak. A Daily Worker rámutat, hogy amikor az arabok támadó tevékenysége megindult, az angol hatóságoknak eszQkbe sem jutott ilyen rendelkezéseket kiadni 2 ZALA LEGÚJABB JfAVIRATOK Anglia belgrádi és szófiai követei utasítást kaptak kormányaiktól, hozzák tudomására a jugoszláv és bolgár kormányoknak Angliának azt az álláspontját, hogy Markosz tábornok kormányának elismerése bármely keleteurépal ország részéről, a nemzetközi jog és megállapodás megsértését jelentené. * Iván Ribar a jugoszláv nemzetgyűlés elnöke táviratban üdvözölte a román népi köztársaság államtanácsát a köztársaság megalakulása alkalmából. * v A francia szakszervezeti tanács választmányi ülésén megállapították, hogy addig, amíg tízszeres áremelkedés van élelmiszerekben és minden közszükségleti cikkben, addig bérek sokkal kevesebbek, mint az egyes iparágakban történt áremelkedések. Elhatározták, hogy ezentúl mindig felülvizsgálják, hogy a bérek és árak emelkedése arányban vannak-e. * A hastingsi nemzetközi sakkversenyen a magyar Szabó László győzött. A lengyel-magyar hét megrendezése alkalmából Budapestre érkezik Varsó polgármestere. A lengyel kultuszminisztérium kiküldöttje repülőgépen érkezik Bvdapesire ¿8 magával hozza a magyar-lengyel -hét műsoranyagát. Télen szünetel a hadifogolyszállitás A hadifogoly szállítások ügyében illetékes helyről azt a felvilágosítást adták, hogy a téli Időszak alatt hadifogoly szállítás-ninesen. Az illetékes minisztériumba* még semmiféle értesítést nem kaptak nagyobb hadifogoly szállítmány érkezéséről. Annyi tény, hogy már most nagyobb elékészöletek folynak a tavasszal meginduló hadifogoly szállítmány kellő fogadására. Csak a kiskereskedői adokszösség marad fenn Antos István pénzügyi államtitkár közölte az érdekeltekkel, hogy a jövőben csak a kiskereskodői adó közösségek maradnak fenn. Olya* szakmákba«, ahol eddig több adó-közösség mőködött, ezeket a minisztérium egyesíti. A KISOSz ezért felhívja ac adéközösséghez csatlakozni kivánó kereskedőket, hogy szakmánként jelentkezzenek a felvételre. RÁMÓMÜftON Péntek, Januir 9. Budapest I, 6.80 Falurádió. 7.00 Hirek. 7.2» Reggeli zone. 8.1* Délelőtti muzsika. 10.00 Hírek 12.00 Déli harangszó, hírek. 12.18 Bor Kálmán Bzaíoncgyüt-tese játszik. 13.00 A magyar művészek sorozatban előadás Burában Miklósról.-18.16 Bak Wszlrt zongorázik. 14.00 Hírek. 14 28 i;j svceroplők a wilcrelou előtt. 1S.Í0 Rádióíflkola. 1(3.10 Mozart: A-dur klarinét ötSs. 17.1« .Hir£<-. 17.10 Szakszervezeti híradó és tanácsadó. 17.25 Hadifogoly híradó, Vüriiskercszt közlemények, 17.4S Sportközlemények. 18.00 Kodály kórusműveiből. 18.80 Hangos híradó- 1S.C0 A háziegyüttes játszik. 19.46 Falurádió. 20.00 Hirek, »porth rek, 20.20 A Székesfővárosi Zenekar játszik 21.80 Hangszerszólók. 22.0» Hirek. 22.28 Magyar nóták. 22.4» Külügyi Hegyedéra. 23.00 Orosz művészlemezek. 24.01 Hirek. Budapest II. 17.10 Tánczene. 11.00 Hir*k. 18.05 Hiruíy múzsája. Versek. 18 80 Olasz és spanyol dalok. 19.20 Zentkari muzsika. 20.30 A Rádió Szabadegyeteme. 21.00 Hirek. 21.15 Gigánk-zen«. 22.15 Táicz«ne. Minden koalíciós párt ós minden testület aiáirta a felhívást: Segítséget a görög népnek ! A »Segítséget a görög népnek« mozgalom most megalakult országos bizottsága az alábbi felhívást intézte a magyar társadalomhoz : »j görög nép hossvit évek óta vívja elkeseredett harcát az ideg ni im pc.rializmus és a hazaáruló görög reakció fegyveres banditái ellen. A nemet és o''asz megszállók kiveré^e után most a.? angolszász impcr''aíisták akarják szolgaságra kényszeríteni a kos görög népet, így akarnak háborús tűzfészket fenntartani Európának ezen a ré-szén további imperialista céljai£ elérésére. A görög nép hősi éHen-ál''ását aronban semmiféle fegyveres túlerővel nem tudják megdönteni. A görög szabadságharcosok saját szabadságukéi és függetlenségüket védve, a magyar szál>adságért és függ ellenség ért, is ontják vérüket.'' A demokratikus magyar tánai''dom nem. nézheti tétlenül a görög nép hősi harcát. Támogatnunk k,Jt kiizdchníikct ■nemcsak erkölcsi, hanem »anyagi segélynyújtássá! is. A magyar népei képviselő />olifikaJ és társadalmi szervezetek közös fdlyvás-sal forduhiak az egész magyar társad»tlonhoz i Segítségei a gö-. rög népnek! A görög nép ügye az egész Jui''aló emberiség ügye. fítjen a függetlenségééi''! és xza- fjadságáért kiizdő görög ■nép. A felhívást a következő testüL-tok, politikai pártok és szervezeteTc irták alá : a »Segítséget a görög népnek« országos bizottsága, a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata. Párt, a Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztját, DOKOSz, Dolgozok Kulturális Szövetsége, Ház-és . Tömbmegbizottak Testülete, KOKSz, Kisiparosok Országos Szabad Szervezető, Kisiparosok és Kiskereskedők Szabad Szervezete, MIOT és MNDSz, Partízánszövelséff, Uj-sáyirószövétség, Nemzeti Segély, NftKOSz, Szakszervezeti Tanács és az UFOSz. Ezenkívül aláirtak a kiáltványt Bölöni -György író, Déry Tibor író, Cohbi Hilda színművésznő, diviledr Endre egy. r. ny. tanár, dr. Hová-» nyi liéla ogv. ny. r. tanúr, Kassák-. Lajos író, Karácsony Sándor ny. r. tanár, Kmetty János festőművész, .Major Tamás színművész, tfácz Gyu la, a FEKO-Sz főtitkára, dr. Kusz-nyúk István e^y* ny. r. tanár, Som-., lay Artúr színművész, dr. Szalai Sándor e^y. ny. r. tianár, Várnai Zseni író, Vedres. M''árk szobrászművész, de";. Zsiray Mikfós ogy. ny. r. tanár.. 996 munkanélküli volt decemberben Nagykanizsán 1947. utolsó hónapja a munkaközvetítő hivatal »Misztikája tftkréb''en A Szabad Szakszervezetek nag)-kanizsai munkaközvetítő hivatalában most készült el az elmúlt év utolsó hónapjának statisztikája, amelyből igen érdtkes adatok tűnnek ki a munkanélküliség jelenlegi helyzetéről. Mindenekelőtt azt tudjuk meg a kimutatásból, hogy a hivatal mükö-déai területén, azaz Nagykanizsán,, a kanizsai, letenyei és lenti járásban „nyomasztó mértékbe« növekedik a munkanélküliség." Legitóbb még örömmel állapítottuk meg, hojy — ha kis mértékben is — de csökkent a munkanélküliség. December elején ugyanis 767 munkanélkülit tartottak nyilván. A hónap végén viszont 1177 személy j«leRtkezett munkáért. Ezek közül mir.düssze 181 et tudtak klkövetiteni. így a nyilvántartott menkanélkftliek száma megközelíti az ezret. Legmegdöbbentőbb számadatét az építőmunkások rovatában találunk. Az''előző hónappal szemben dectm-berben . 240 százalékos emelkedés volt az építőiparban, ami a munkaközvetítő hivatal fennállása őta egyedülálló jelenség. A rendkívül nagymérvű emelkedést annak tulajdonítják, hegy a hideg idő beálltával az építkezések''leálltak és igy a munkások tekintélyes rétze kenyérkereseti lehetőség nélkül maradt. Növeli a munkanélküli építőmunkások számát még az ii, hogy az eddig Jugoszláviában foglalkoztatott munkások ia hazajöttek. A másik két nagy iparágban, a faiparban és a vasiparban is tekintélyes emelkedés tértént. Az ellb-bibén 50, az ütébbiban vlszent 10 < százalékkal több munkanélkülit tartanak nyilván. Érdaklőtfttfak Krímmel Gyulánál, a szakszervezet járási titkáránál, ki* nálkoxlke jelenleg valami munka-lehetóség, ami alkalmas arra, hegy némileg levezesse a munkanélküliséget. — Pillanatnyilag van egy kitiné lehetőség, ahol kb. 300 munkást lehetne foglalkoztatni — adta meg a felvilágosítást Krimmtl Gyula. — A MÁLLERD hét dunántuli megyében, Zalában, Somogyban, Tolnában, Baranyában, Vas- Fehér- és Veszprém-megyékben megindította a gyantakitermelést. A kínálkozó munkalehetőséget természetszerűleg nyomban kihirdettük, de az érdeklődés sajnos nem nagy. Krímmel Gyula nyilatkozata mindenesetre érd»kesen világítja meg a kanizsai munkanélküliség helyzetét.- Ebbői kitűnik, hegy Mr sok a munkanélküli Nagykanizsán, de ezek közöl csak kevesen vannak, akik igaián dolgozni akarnak, hogy két kezük munkájával is előbbre vigyék a hároméves tervet a megvalésulás utján. ...... A ZALA kiadóhivatal* felkéri előfizetőit és megrendelőit, hogy csak általa kiállított számlák vagy nyugták ellenében fizessenek. MKP párthtrek MKP nagykeniisei IL körzeti szer-vuete 8-án, eeütörtökön elte 7 érakor pártnapit tart a Petőfi-at 23. ss. alatti párthtlyliégbes. Ugyanakkor tegdij fizetés is less. Pártállásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel vár a Vezetésig. Nagykanizsára érkezett rövid időre BÁN FI IDAY JÁNOS, a budapesti Ángolpark európai hirü grafológusa. Lelkiismeretes válaszokat adt Házasság, szerelem, válás, üzleü ügyek, pályaválasztás, távollevőkről. Fogad reggel 9 órától este 8 óráig Kisfalud! Sándor-utca 18. szám alatt 1948. január í) A megye hirói Kigyulladt egy fatelep Egcrizege« Zalaegerszeg közepén, a legforgalmasabb ulcák egyikében, lángok csaptak fel vasárnap este. Kigyulladt Schreiner, József fatelepének egyik gazdasági épülete, amely pillanatok alatt nagy lánggal égett. A gazetasági épületben közel 10 mázsa széna volt felhalmozva, ami teljesen elpusztult. Az épülőt nagyrászét sikerölt megmenteni. A kár meglehetősen nagy. A tűzet valószínűleg'' gondatlanság okozta. Mástélévf börtönre Ítélték az utelsó zalaegerszegi népblróságl tárgyaláson a badacsonytomaji nyilas N községvezetüt Kedden, december 30-án tartotta utolsó tárgyalásait, az azóta megszüntetett zalaegerszegi népbiróság. Ez alkalommal l&bb kisebbjelentő-ségü ügyet tárgyaltak, amelyeknél felmentég, vagy nagyon enyh* büntetés kiszabás volt csak. Egyetlen érdemleges ügy került a uépbiróság elé. Könczöl Antal badacsonytomaji nyilas községvezető állt a népbiró-ság előtt. Fegyveres pártszolgálatos volt és mint ilyen részt vett több ierrorisztikus cselekményben. A vádirat szerint része volt abban a szörnyű bűncselekményben, amikor & badacsonytomajihegyentáboricsend-őrók felkoncoltak 3 munkaszo''gála-lost. A vád: azonban a tárgyaláson nem nyert bizonyítást, igy csupán nyilas mivoltáért Ítélték el. Másfélévi-börtént és ft évipolitikai jogvesztést róttak ki rá. VeszekeóésbCl tiltott fegyvertartás Horváth József 21 éves nagygür-bfli lakós Szilveszter éjjel Döbröce községben mulatozott. - Ez alkalommal összeveszett Pálfi Lajos nevű ottani lakóssai, aki több társával együtt megkergette Horváthot.. Az amikor észrevette, hogy szorongatott helyzetben van, kirtelen pisztolyt rántott elő és üldözöl felé lőtt. Miután a töltény sem illett a fegyverbe, nem talált a golyó senkit, csupán Pálfi • kézér sértette meg. Miután Hötváthnak nem volt fegyvertartási engedélye, letartóztatták és átadták a zalaegerszegi államügyészségnek. Rendőrtégt előléptetések A belügyminiszter Székely litván zalaegerszegi rendőrszázadost, a vá-* rosi kapitányság helyettes vezetőjét őrnaggyá, Kostyál János letenyei és Szabó József sümegi főhadnagyokat századosokká, Rigó Dezső, Galambos Ferenc nagykanizsai, Halmos Jenő és Zentai László zalaegerszegi hadnagyokat főhadnagyokká, Sári János, Háromszéki Ferene letenyei és Herczdg József zalaszentgróti alhadnagyokat pedig hadnagyokká léptette elő. Mflaoros rukabemutató volt Zalaegerszegen Ntgyon sikeres szabó és varrótanfolyamot renáezett a szabadml-velődésl felügyelőség támogatásával a Nemzeti Parasztpárt Zalaegersse-gen. A tanfolyamnak 52 hallgatója volt, akik vasárnap mflsoros raha-bemutató keretében bizonyították, a hasonlé tanfolyamok szükséges megrendelését, A bevezető besnédet Bencsik István fóispáa mondott®, aki rámutatott a falisi hallgatósáf rátermettségére és ügyességére. Móra Magdolna szabadművelődési fogalmazó kftszSietet mondott a tanfolyamot rendező pártnak és a tanfolyam ügyes vezetőnőjéiek. 1948. január í). hírek Napirend: Január 9, péntek Róm. kat. Jul''ón vértan«. Protest. Marcell. Újgörög Polyeu. -fl nap kel 7.31 p-kor, nyugszik 16.11 p.-kor. ft hold kel 7 33 p.-kor. nyugszik 14 50 p.-kor. 1918. Wilson bék?ffiltételeinek pro- kl«mác!ója. _ Asszony-menyasszonyok ílehéz a sorsuk a leányoknak (MŰM) Az újságolvasók, akik figyelemmel kisérik mén a házassági híreket is, (nagyon sokan vannak ilyenek, főként c női olvasók között), egy érdekes megállapítást tehetnek. A házassági rovatban azelőtt szinte természetszerűen a házasulandi férfi neve. melleit leány ne vet lehetett olvasni. Ki is házasadhatna összt>, ha nem a legény a leánnyal ? Igy volt ez mindig, de. most alapotan megváltozott a helyzet. Aki elolvassa a házasulandók névsorát, láthatja, hogy sokkal több olyan házasságot kötnek, ahol a női nemet asszony képviseli, mint leány. A statisztika meg-állapítása szerint most több az özvegy-uszony, mint az elvált, habár az is aküd szép számmal. A férfiak viszont határozottan előnyben részisitik azo kat. akik már kijárták az élet iskoláját és tudják, mit jelent a házasélet. Nem keresik ugylátszik többé a talányos dolgokat az emberek, nem akarnak fészekrakó családfők lenni, /7i-tkább választják az olyan élettársat, aki biztonságosan jár a házasélet utjain és nem tapogatizik az együttélés rejtelmei között. Mi lehet az oka annak, hogy a férfiak az asszonyokat részesitik előnyben amikor házasodnak? Talán fáradtság, kényelmetlenség az első szempont. Az asszony nem kivánja már meg azt a körüludvar ló gavallériát, amivel egy kislány szivét meg lehet hóditani. A mai kényelmes férfi, aki kifáradt az elmúlt évek történé-xi*en, nem veszi már magának a fáradságot a széptevésre, egyszerű és reális szefet lenni, ezt pedig az érett asizoay jobban mtgérti, mint az ábrándozásra beállított leány. Azután nagyon sok ma a fiatal özvegy és elvált nő. A háború nagyon sok asszony mellől vitte el a támaszt, a férjei és érthető, hogy ezek az asszonyok ujbél el akarnak helyezkedni a társadalmi közösségben, mégpedig mint férjes asszonyok. Érdekes, hogy az a férfi, aki elveszítette erőszakos módon a feleségét, majdnem hiind ismét a házasság biztonságában igyekszik enyhülést találni nagy fájdalmára. Áz egyedül maradt férfiak nagy százalékban már újból nős emberek és rendszerint ezek inkább asszonyt vettek el, mint leányt. De nemtsak párjátvesztett férfiakról ál-lapithaté ez meg, hanem olyanokról is, akik most ugranak fejest a házas ság intézményébr. Ezek is jobban keresik a már egyszer férjezett nő kbztlségét, mint a'' leányokét. Egy bizonyos, a leányoknak igen hagy riválisa lett az asszony. Ha eddig csak egymás között vívtak harcot egyik másik házasulandó emberirt, na komoly küzdelemre kell felkészülniük az asszonyok ellen. Tekintetbe kall ytnnl a háború• utáni súlyos és szomorú statisztikát amely szerint tibb nőre tsak egy férfi esik is nem szabad irigyelni a férjre pályázó leányokat. Z A.L.A ( Jugoszláviából importált fenyő-fűrészáru kieiinybeni árusítását •Somogyi Béla-u. 8. az. alatt megkezdjük. Magyar Országos Szövetkezeti Központ Kirendeltsége. Tíofistein bútorüzlet H- ~.-t- -. ----.---— _ %mm ¡11 Nagykanizsa ÜÖllH Adu€ndre-uA. Wmjldy&idre-uA. gj Wf^ooofíf.-tói Február elsején életbelép az amnesztia-rendelet Pénteken "a minisztertanács elé'' kerül az igazságügyminisztérium amnesztia rendelete, amelyet a távollevő Ries István igazságügymi-niszter helyett Szakaslts ''Árpád mini6zterelnökhelyettes terjeszt a minisztertanács elé. A törvényjavaslat 4 csoportra oszlik. Bevezetőben javasolj», hogy a törvényhozás ha-talmaz7a fel a köztársasági slnököt, hagy az ország konszolidációja érdekében hirdessen február 1-én amnesztiát. Az amnesztia rendelet első cso-paitjába tartoznak azok a bűnösök, akik a felszabadulás előtti estrom következtében szabadultak ki és még nem töltötték ki büntetésüket. Ezeknek büntetési idejükbe be kell számítani azt sz időt, amit szabadlábon töltöttak. Ha étévi börtönnel sújtották őket és időközben jelentkeztek bflntetésflk kitöltésére, amnesztiát kapnak. A második csoportba az úgynevezett köztörvényi törvényi bűnösök tartoznak, akik míg akkor is amnesztiát topnak, ha~4hég nem it*l keztek felettük és a várható büntetés 5 éven alul lett volna. A htrmadik csoportba a gazdasági bűnözők tartoznak, akik 1945. augusztus 1. előtt a felszabadulás Után a fasiszta idők rémtetteinek a hatása alatti felháborodásukban a demokrácia vélt érdekében követték el bűncselekményeiket. A negyedik csoportban a politikai foglyok közű! csak azok kapnak kegyelmet, akik a népbirósági törvény 17. §-iba ütköző bűncselekményt közeitek el. Ezeknek maximális büntetése 5 év. Az általános amnesztián kivül egyesek egyéni kegyelemben is részesülhetnek. Etek Mválogatása most folyik. A budapesti, gyűjtőfogházban mar 70 politikai foglyot választottak ki, akit kegyelemre terjesztenek fel. A vidéki ügyészségeken most válogatják ki a kegyelemre méltókat. A törvényjavaslat valészinüleg január közepe felé kerül az országgyűlés napirendjére és február 1-én lép életbe. Legújabb jelentések a tiszai árvízkatasztrófáról A tiszai irvizsujtolta területek lakosságait, azakat. amelyek a szov et határ közelében fekszenek, a szovjet hatóságok a legmesszebbmenő á-mogatásban részesítették. Dinnyés miniszterelnök Puskin szavjet ké-vethez intézett táviratában ebből az alkalomból meleg hangon mond köszönetet. A szovjet kormány gyors intézkedésével lehetővé tette az árviz-területi lakosok ingóságainak és állatállományának szovjet terű-: letre való átmentését. / Tudjuk, hogy a követ ur haladéktalanul felhívta a szovjet kormány figyelmét az emiitett körülményre. Amikor szivből megkiszön&m kivet ur szives és gyors közbelépését, megkérem szíveskedjék a magam és a magyar nép nevében hálás kösxö- Fíataikoru betörőbandát fogott ei a kaposvári rendőrség Egy titokzatos betörőbanda működése tartotta izgalomban karácsony óta Kaposvárt. Karácsony éjszakáján betörtek a JOINT kaposvári raktárába, ahonnan szeretet-csomagokat vittek el fOOO forint értékben. Néhány nappal később egy csemegeüzletét fosztottak kl, ahonnan viszont likőröket, csokoládét és cukrot vittek el. Ezt követő-leg tibb más helyre is betörtek. A kaposvári rendőriig erélyes nyomozást indított, amelynek eredményeképen elfogták a négytagú betiröbandát, melynek minden tagja ♦íatalkaru. Megállapították, hogy a betörők a lepott holmik egy róssét elfogyasztották, a másik részét pedig eladták. A fiatalkorú betörőket átadták a fiatalkornak biréságának, több kereskedő ellen pedig orgazdaság bűntette miatt indul meg az eljárás. • - • i '' netemet telmáoaolni. A szovjet kormány ezen intézkedéseivel ujabb bizonyságát a Szovjetunié segítő készségének, amely egyúttal bizonyítéka a szovjet kormány és az egész szovjet népnek a demakratikus Magyarország iránti viselkedésének, — mondja a távirat. ♦ A tiszai árviz következtében ész-szesen 60.000 katasztrális hold került viz alá, amelyből 32.000 hold szántéterfllet. Az árvizsajtotta területek baromfi állománya majdnem teljesen elpusztult. Nagy a veszteség sertés és juhállományban is. Nagyon sok h*z összeomlott. Tiszabecsen 141 ház, 202 megrongálódott, Qu-láesin 110 ház, Tiszafőnyeden 60 ház, Rákoson 10 ház omlott össze, TiszaKomlős határában két ember ■életét veszítette. Példádtlan. panama a pécsi MOSzK-nái Beszámoltunk arról, hogy Szélba Béla bankigasgatót és társait, a MOSzK 5 pécsi főtisztviselőjét letartóztatták, mert 2 forint 30 filléres árban vásárolták fel ;a baranyai gazdáktól a marhákat,- amelyeket 6.50 forintos áran adtak el a felvásárló bizottságnak. A pécsi rendőrség ma a MOSzK üzemi bizottságának feljelentése alapián őrizetbe vette Kopár Lajost, a MOSzK pécsi igazgatóját. Kopár Lajos a központ által küldött 5000 forintot arra használta fel. hogy megszerezze a letartóztatott panamisták védelmét. A kapott összegen pehelypaplant, brldge'' kártyát ás luxaselgarettát vásárolt, amit a pécsi ügyészségi fogházba küldött Inspekciói gyógyazertár Jan. S-án : „Igaatáf" fyégy»Mrtér -Fí-ut 12. - Esküvő Fehér Ilona és Fürat Adolf ksreakedŐ január hó 4 ón Nagybakónakon házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) - Zala kiadóhivatalt hir Itj. OMenbeck Károly a Zala kiadóhivatalától kilépett. - Felhívás Felhívjuk UFOSZ. FÊKOSZ és Föld-MÍivesszövetkezetek tagjait, hegy t. hó 15-ig bakkancs előjegyzés végett Dene Béla Fő-ut 13. szám alatt jelentkezzenek. Igazgatóság. - „Társadalombiztosítási jogszabályok és utmutató" v» Az eddig megjelent és a társadalombiztosítást átformáló fontos törvénymódosításokat, rendeletekatis tartalmazva, IX. átdolgozott és bővített kiadásban jelenik meg dr. Máthé István OTI osztályvezető szerkesztésébe*. Pillanatok alatt tájékoztat az ipari és raagánal-kalmazották íOTI. MABI) biztosítása kérdéseibau, felsőbiról joggyakorlattal. Magában foglalja kellő magyarázattál ''a munkások taaládl pótlékára vonatkozó rendelkezéseket is. Különös SU''7í helyez a munkaadókat érdeklő minden gyakorlati éa vitás kérdésre ; részükre nélkülözhetetlen. (Kb BOO old.) Előjegyzési ára : fűzve 81 Ft Í6I Ft helyett), kötve 60 Ft (70 Ft helyett). Megrendel-hatő a szerzőnél (Bp.. VII., Nefelejts-u. 48. Csekkszámlaszám 45.081.) . - NVTE közgylllés A NVTB 1948 január 10 én tartja rendes évi këzgyû''ését a-vasutas szakszer-vezet Székházában d. e. 9 órakor. Határozatképtelenség eaetón ugyanoaak ott 18-án d. e. 9 órakor. Vezetőség. - Felhívási Mindazon hadigondozott, aki fényké* pea igazolvánnyal »1 van látva sürgősen jelentkezzen a Csoportban az igazolványának meghosszabbítása végett, a hivatalos idő alatt kedden és pénteken d. u. 5-7 óráig. HONSZ Elnökség. - Anyakönyvi hirek A mult héten született : Vajda József és Imrei Erzsébetnek nek leánya, Maróti látván é* Brelnia-ger Máriának leánya, Bedlcs István ós Robtz Máriának leánya, Salamon László és Hêtési Margitnak fia, Qazda IStván éa Horváth Juliannának fia, Szabó János és-Vünes Saroltának leánya, Bányai István és Turi Margitnak Sa, Fritz György és Mogyorósi Máriának fia, Pusztai Mihály és ezígler Imának leánya, Horváth János €» Horváth Máriának fia, Virovecz István is Nóvák Annának leánya, Lakics András és Márkus Juliannának Isár-avfc, Ágh Ferenc éa Fafcér Máriának leánya,'' ''Németh László és Néma» Magdolnának leánya, Rasetár Mihály is "Vinezö Annának fia, Szende László és Bifctara Máriának leánya. Házasságét kötött: Pusztai Béla dohányárus és Tollár Mária, Badacsonyi ImrB MÁV munkás és Darralics Mária, Né-*i*th Imre MÁV fütóházi munkás én Kancsali cs Margit. Meghaltak: . Tóbér Ádámné Molnár Anna 63 érés. özv. Simon Páiné Móricz Ànnft 92 érés, Vegek "Károly gimnáziumi tenár 62 érés, Bedő Albin''tanuló 9 éves, Pálfi Ëva házvezetőnő ''76 éves, Solvmos Istvánná Varga Mária. 27 éves,* Gál László 2 hánapoB, ëzv. Horváth Józsefné Tompa Anna 70 éves, Bálint István mészáros és hanties 62 éves, Szilágyi Itesső ny. városi altiszt 49 éve», Sió Erika feir mtló 7 éves. Fsgyverrsjtegstésért őrizetbevették a nagybakénaki vendéglőst Tegnap bejelentés érkezett a rendőrségre, liogy Ács Jenő nagybakónak vendéglős állandóan pisztolyt tart magánál, amire pedig nines is engeáüyé. A bejelentés alapján házkutatást tartottak Ács Jenőnél, akinél meg is találták a esőre töltött és használható állapotban.lévó pisztolyt. '' Áesot őrizetbevették és ma átadták az államügyészségnek. A Magyar Kommnnista Párt helyi szervezete ma közllte, Ács Jenőt kizárta tagjai sorából. ZALA 1948. január Zala vármuyye II. az. Igazoló Bizottsága, Nagykanizsa HIRDETMÉNY A 10.000/1947. Korm. sz. randalet, alapján kőzhin* 1»azam, hogy ffifanu raudetet érteimében »&-kttott Zahrvármegyai II. sz. I^aroió Bizottság 1948 m-i január lio 19., •20., 22., 2:3.-án d. u. 15 órakor i&z alább nevezottek ügyében tűzött ki tárgyalást. Január 10. Czaga Lajos gépkocsivezető, .VI a- v gyár u. 9. sz., Barbalics László hentessegéd, Teleki u. 55., Németh Ferenc kéményseprő segéd, Eötrös-tér 30., Punger József kovács, Uelse, Bársony István cipészmester, Újudvar, Nováth István műszerész segéd, Jakabkuti ti. 50. Gigier Géza kovács, Zalameienye, -iónás Lajos fémöntő «egéd, Jakabkuti u. 80., Kökényes Árpád vaskereskedősogéd, Jakabkuti n. 27 a, Fülöp József raktári munkás, Rákóczi u. 93., Nóvák Béla> tisztv. Bánokszent^yöi-gy, KJemeni Károly lakatosmester Galambok, Dr. Maleli László, Somogyi Béla u. 29. Ja/már 20. Megyeri Lajos molnár, Dióskái, Varga János órássegéd, Kossutli-tór 13., Gerencsér Feiénc bognár, Zala-ujlák, Ziegler László kőműves mester, Körmös u., Kácz István földműves, Szepetnek, Szerocz Pál kereskedő, Pivár''i u. 2., Tóth József géplakatos, Teleki u. 92., Fariig Karoly autószerelő, Rózsa u. 5., ifj. '' Pál Sándor autószerelő, Magyar u. 109., Takács Jenő vendéglős, Hunyadi u. 86., Kovács József kőműves segéd Palin 75., Bocsi Lajos Ferenc tisztv., Hajgató Sándor u. 27. sz. Január 22. " llerle Hugó kádár, Börzönco, Salamon Pcranc napszámos, Attila u. 56., Tóth József munkás, Jukabkuti u. 71.. Bock Béla, Eötvös-tér 8., Kácz János kovács és gépész segéd, .Rozgonyi u. 2., Kovács István acs-segéa, Gelse, Dezső János napszá. mos, Nagykanizsa, ifj. Szécsenyi íst-ván szeielő, Szabadság-tér 1., ifj. Szabó József nyersbörkereskedő, Hahót 28., ifj. Németh István eltartott, Sánci u. 9., Györkös Margit háztartásbeli, Magyar u. 61., Békési Józsefné fehérnemű varrónő, Zrínyi M. u. 40., özv. CsólTJénos-né sz. Lőrincz Teréz, Árpád u. özv. Storn Kálmánné sz. Vörös Mária sütő, Bajcsy Zsilinszky u. ''1''8/e, Révész Imréné sz. Tóth Ibolya Árpád u. 11. Január 23. t . . Juhász László füazerkereskedő segéd, Rákóczi u. 29.,- Bilibe László kisegítő tűzoltó, Cigány u. 74.j Ács József földműves, Attila u.. 48., Ács Boldizsár dohányraktári éjjeliőr, Attila u. 43.. György deák Károly hentes éfi mészáros, Somogyi Béla ü. 11., Batki Babics József hentes és mészáros tanonc, Csengeri u. 64. Póka István korcsmáros, Csapi, Páréi Ilona szülésznő, Tótszerdahely, Czindrich László kereskedő, Petőfi u. 72., Purger Kálmán OMTK élsz. kalkulátor, Kisfaludy u. 17/b, Dénes László ügynök, Cssngery u. 111 Dr. Hopp Viktor id. erd&zeti ir. aegédero, Bánokszentgyörgy. Felhívom a lakosságot, hogy mind azok, akik fentebb felsorolt szomé-''lyek olyan magatartásáról tudnak, amely a magyar nép érdekeit «értette vagy ser ti, a&t éfl amerre vonatkozó bizonyítékait nálam szóbaa vagy ivásban haladéktalanul jelentse be. Figyelmez tetem a bejelentőket arra, hogy a bejelentéseket ».bizottság csak akkor veheti figyelembe, ha a bejelentő nevét -éa lakóimét i« feltünteti. Személye* bejelentés mindennap délután 15—19 óráig Törvényház X. emelet 88. az. szobában megtehető. Cziboly Ferenc s. k. . ig. biz. h. eiaök Kiskanizsa rovata SzabadmflvelHés Kiskanlisán Mint ismeretes, a múlt év december első napjaiban Kiskaiizsán is megalakult a Szabadművelődési Tanács. A tanács vezetősége gyorsai és eredményesel »unkába lépett, hogy Kiskáaizsa népének magasabb értelemben ''vett kulturigényét miiéi jobban és tökéletesebben kielégítse. Oazdag és tartalmas miiort dolgozott ki, a téli hónapok szabadmfl-müvelMésére. Legjobb előadókkai társadalomtudományi, képző és népművészeti, valamint értékes irodalmi előadássorozatot kap Kiekanizsa tanulni vágyó közinsége két hosszú hénapon keresztül a hét mindé* keddjén és péntekjén. Dr. iHotay Ilona szabadművelődési felügyelő mgyon értékes kezdeményezése, a népi táncművészet népszerűsítése, meglepi és páratlan formában sikerült Kiskanizsái. A minap meggyőződtüak. róla hogy a kiskanizsai fiatalság, fiuk, leányok valéságes közelharcot: folytatlak csak azért, hogy részt vehessetek ezekea a szép népi táncbemutatókon. Természetesen a szabadművelődési felügyelőség ez alkalommal csak egyetlen értéke« tan-'' erőt tudott rendelkezésére becsáj-tani a kiskanizsai Szabadművelődési Tanácsiak. Merk Leake tanítónő már napok éta, fáradtságét'' nem kímélve dolgozik a rengeteg jelentkezd fiatalság kirében. Természetesen első alkalommal Mindenki ■em juthatott síéhos. Reméljük, hogy későbbi időpontban egy na-gyobbaránytt népmővészeti csoport kialakitásárél is beszélhetünk Kiskanizsán. Megköszönjük vendégeink öizetlei és fáradtságos munkáját, de ürülünk fiatalságunk tanulni vágyásának. Különösen nagy értéket tulajdonítunk a szabadmfivelődés régi hagyományos népi kulturtáncok, népdalok, népmesék és népszokások felelevenítését célzó munkásságának. Hiszen a magyar népnek ez külln; leges és ritka szép erénye. A hivaMos város Álíattartó gazdák naprafergémagdara kiutalásban részesülhetnek. Utalványért jelentkezni lehet a közellátási hivatalban. ___ Az 194S év január havi élclmiszerjcgy S9/a számú és 70/a számú nyomtatvány 2, 3, 5, 6, 8, 9 és 11 .Kenyér* felírása szelvényei, szelvényenkint 40 dkg kenyérre, vagy 23 dkg kenyérüsztre váltható bc. A január havi testi munkás pótjegy (71.sz. nyomtatvány) 1-2, 3-4, 5-6, 9-10, 11-12, 13-14, 17-18, 21-22, 23 24, 2Í-26, 27 28 keltezésű szelvényei, szelvényenkint 20,. dkg kenyérre, vagy 10 c^g kenyérüsztre és 3 dkg tengerlliszlre, / a január havi nehéztesti munkás pótjegy (72. sz. nyomtatvány) terhes és szoptatós anyák pófjegye (22ö/a. sz. nyomtatvány) és a rendőrpótjegy 1-2, 3 4, 5-6, 9-10, 11-12, 13-14, 17-18, 21-22, 23-24, 25-26, 2T-28 keltezésű szelvényei szelvényenkint 40 dkg kenyérre, vsgr 20 dkg kenjérlisztre és S dkg tengeriTisztre váltható be. A 69/« és 70/a állami élelmiszerjegy .Kukorica" feliiáiu 4 és 7-is szelvénye J0-30 dkg tengerllisztre, a ÍO-es „K«kcrlc*M szel vénye 26 dkg tengeri Uztre, a testi munkás pótjegy 7-8, 15-16,19 20, 29-30 keltezés« ííelvényel szelvényenkint 14 dkg tcngeriliiztre, a nehézteitl munkás, pótiegy 7-8, IS-16, 19-20, 29-30 keltezésű szelvényei szelvényenkint 14 dkg tengerlliaztre, a reudőr-pótjegy 7-8, 15-16, 1*20, 29-30 keltezésű szeivéuyei, «»elvényenklnt dl<g tenierl-lisztre váltható be. Nagykanizsa, 1948 Január 7-én. Prtgérmerter. Trágya efadó Somogyi Béla (Király)-utoa 36. wt. Eladó Petőfi-ut 62. sz. háromszobás fürdőszobás ház. Érdeklődi! Hiszti-tér- 19. Sz. SPOKT Megalakult az NVTE sporthorgász szakosztálya Uj szakosztállyal gyarapodottt az MVTE. Az egyesttlet sporthorgász rajongéi megalakították a horgász szakosztályt, amely a MOHOSz kebelében működik majd a jövlben. A szakosztály tagjai sorába eddig 30 vasutas kérte a felvételét, akik a Dráván, a Murán, a Zalán és a Balaton partján hódolhatnak kedvenc szórakozásuknak. A szakosztály vezetését Horváth Lajos szeitárfőnik tölti be. Február elején tárgyalják a PVSK óvását az NVTE ellen Mint ismeretes az NVTE megóvta a PVSK ellen eldöntetlenül végz«-dött mérkőzését azon a címen, hogy a pécsieknek szövetségi tartozás Címén nem Yolt játékjoguk. A szövetségi egyesbiró annakidején^ foglalkozott az üggyel és azon a címen, hogy a PVSK tartozása nem azon a vasárnapon járt le ezért az óvást elutasította. Ugyanakkor a PVSK is megóvta a meecset azon a elmen, hogy a közelségnek a fenyegető magatartása miatt reális eredmény iem alakulhatott ki és ezért kérte a mérkőzés ujrajátszását. Az egyesbiró két izben is foglalkozott az óvással és a tanuk kihallgatása után áttette iz ügyet a szabályalkotó bizottsághoz, amely febraár elejére tűzte ki a tárgyalást. Az NVTE vesetősége és szurkolói kíváncsian várják a szabályalkotó bizottság döntését, amely szerintük nem lehet más mint az óvás elutasítása. Aki a mérkőzésnek tanuja volt — miit moidják az NVTE berkeibei — azok saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy a botrányt éppen két pécsi szurkoló akarta okozni, akiket a rendőrség még idejében ártalmatlanná telt. Csöngey külföldre megy? Az utóbbi időben egymás után jelennek meg a fővárosi szaksajtóban olyan közlemények, emalyek arról szólnak, hogy Csöngey a MAORT nagyszerű középcsatára elhagyja Nagykanizsát és a jövőben Franciaországban rúgja a.kerek labdát. A hírrel kapcsolatban — miitán Csingeyvel nem sikerült kapcsolatokat találni — kérdést intéztünk a MAORT egyik vezetőségi tagjához, aki kijelentette, hogy hívták ugyan Csöngeyt több helyre, igy külföldre is, azonban távozásáréi sző sincsen. Erősíteni és nem gyengülni akarank. A vezetőség raost egy jóképesséfü hátvéddel tárgyal, akinek megszerzése reméljük nem okoz majd nehézségeket. e" '' Tudja Őh, hogy... ... Pécs mellett egy uj bányászfalu van épülőben. A bényászek nem vártak állami, vagy egyéb segltaéget ahkoz, hogy r fölari * lyeiken házat építsenek, hanem szövet- fretona sarán kapott házhe- kezetbe tömörültök, hogy maguk építsék fel otthoialkat. A szövetkezetet ugy alapították, hogy az az épitőnan-kások által létesített szövetkezettel karöltve építi fel a falvakat. A bányászok maguk is ledolgozhatják az építési kilt-séf egy részét, családtagjaik végezhetik a munkát. A jobban kereső bányászok természetesen havi Járulékot fizetnek öt éveit keresztül és aaután az Övék az uj otthon. Minden egyes ház elére megállapított tervek szerlit készül el a legnodernebb kivitelben, Mlitegy hetvéü ház majáiéra készen áll és idén beköltözhető lesz. A hároméves terv végére, az egész kis vároo teléptil mozival, kultúrházzal, ovodávil és iskoláival, miodazMl amire egy 1.5S0-2.000 lakósi váratlak szüksége lehet. Az Or- szágos Tervhivatal segíti az uj bányászváros építkezését. ... A Péti Nitrogénművek műtrágya gyárának újjáépítése befeiezéskez/kö-zeledik. Több. mint 25 mflllé forlitet költöttek eddig a több ezer bombával elpusztított gyár újjáépítésére. A kazánok felfűtése már megkezdődött és • februárban a gyár már uira termeli a hires péti sót a mezőgazdák legnagyobb örömére. Oktéberban már annyit termelnek, hogy külföldre is lehet belőle szállítani. ... A budapesti közlekedés megjavítására toddlg S.7 millió ferintot fordítottak a hároméves terv keretéken és ezért az összegért uj autóbaszokat é« trolleybuszokat vásároltak. A BSZKRT ezzel az összeggel együtt a hároméves terv keretében több, mint 26 millió forintot ruházott már be eddig. * ... A Margitsziget újjáépítése er£fa tempóban folyik. Az eddigi kiadások elérik a 3.5 millié ferintot. * ... A budapesti kórházak újjáépítésére és helyreállítására eddig több,, oá int 10.6 miJlió forintot fordított a hároméves terv. * ... Az OTI és MABI december hő folyamán a hároméves terv keretében 2.Ö millió forintot fordit épületeinek épületeinek helyreállítására és berendezéseinek tökéletesítésére. ^ VÁROSI MOZi Január 8-12-ig Csütörtöktől JiétTfílg MflSflM UTlfiT IflROM 16,000.000 cinbor 1 ti ti a eddiq a ///• mct. A fötdkertksi/! minden restiben Itnyfígö-iő sikert aratott Útikban és tartalomban epyarant. Előadások köznsm 5 ós -léi 8-kor, vasárnap ¡1. fél « és 8 ikrakor. A KOKSZWzleményei Füszerszahoszlály Uigjui! Le^-köztfobbá szakosztályi gyiilésünkl 8-iui, csülörlökön lesz. '' v Adó közösségi ftihiv&s Felhivjuk tagjaink l''iiryelnict arra, hosj 1. jelentkezési határidő Folyó évi január Hó 10-én délután fél 2 óra; ''2. bevallásokat legkésőbb folyó hö 12-ón,délelőtt 12 óráis; fogadjuk oU Mindenkinek Faját érdeke, hogy a fenti időben eiű^t tegyenek fölhívásainknak. * Szakosztályokkal a tárgyalási idő-'' ]X)ntokát a következőkben állapítottuk meg: j Szombaton, 10-én délután 4 órakor textilszakosztály, fél 6 órakor vas, fói 7 órakor cipő, 7 órakor kőnv v-papi rszakosztály. "Vasárnap, 11-őn délelőtt 9 órakor fűszer, élelmiszer, 10 órakor fa & szén, 11 órakor műszaki, délután 3 órakor illatszer, gyógyszer, fél 4-kor nyersbőr, 4-kor mag, zsák, ponyva,, háromnegyed 5-kor butoi qgynsgp''ed 6-kor festék, 6-kór nagykeiieskeaék, fél 7-kor temetkezési szakosztály. • Hétfőn, 12-éri délelőtt 10 óiuko» piaci árusok, fél 11-kor állatkereskB-dők, 11-kor ékszerészek, fél 12-ko* üzemek, 12-kor bőrszakosztály. Azon kisíétszárau csoportok ügyéi, melyek fenti időbe beosztást n^m nyertek, a bevallásnál fogjuk tetár-Ryalni. Pontos megjelenést kérünk, hogy a kitűzött terminusra az adóhivatal rendelkezésére bocsáthassuk » kidolgozott szakosztályi jegyzéket. - Hátralékban lévő tagjaink jelentkezzenek hivatalunkban mogbosajá- léBHO. ZALA demokratikus politikai napilap Sxarkasztl: Bencze Jentí fóazerkesHf» SsarkeutOléfl é« klJ^íhlvotnl i Duák Ftrenc-Ur IS. fatit« « »»wieit S''.xéttsetB, Nfc&yuiim. e> KlAOMfirf roiel Sinot* i''U Telolon i M. rtyem«t«tt • R. T, Nagy- kanizsa* nyomáájálsn, fíagykanl25án. Nyemrfaért felel: Zal»y Károly. est „.íolyara 7. szam. Nagykanizsa, 1948. január 10. szombat bbmmmmkxawmmmmmmmmmm mii íiiiiiiii <1111111 Ara 40 fillér, Várható időjárás: Élénk nyugati szól, felhőátvonulások, sok helyen eső, a magasabb vidéken havazás. A hőmérséklet kissé csökken. KIBÚJT A SZEG A ZSÁKBÓL "■-''Bizonyára emlékezetében él még olvasóinknak a Zala december 21-i számában megjelent nagy feltűnést keltett vezércikk, amoly a »Truman elv és a Gázháboru« cim alatt foglalkozott Nagykanizsa, illetve Zala vármegye gázellátásának nehézsé-neivel. LaEPLEZTUK, • hogy a sok''.huzavona mögött tulSjdonképen a Truman elv kisugárzása húzódik meg ¿s az amerikai imperialista tőkés politika az, amely megfosztja Nagykanizsát, de tovább menvB, Zala vánne-íjvl és az ország gazdasági életét attól, hogy a zalai olaj mezők ¿eveiről« szálló felmérhetetlen értékű gázkincsét a nép jólétének szolgálatába állithassuk. A cikkünkre a Alaort urai hallgatással válaszoltak, amivel elismerték az általunk állított tények valóságát. A december "21-i cikkünkben többek között a következőket irtuk ; E6Y csepp v-izben benne van az egész tenger, szokták mondani, és ezt az igazságot talán sohoi sem tapasztalhatjuk ugy, mint Nagykanizsán, amely városnak dolgozói immár évek ota folytatják kemény harcukat azért a gazért, amoíy ha tárainkból százmillió köbméteron-ként száll, a levegőbe. Ha a ípndoni konferenciát világpolitikai méreteiről a tengerhez hason 1 ¡tanúnk, likkor Nagykanizsa várospolitikája és küzdolmo 1» gázért egy c#epp viz, smolybon l>enno foglaltatik az Cffész angolszász világbirodalomnak jxjlitikai strukturája. Itt, Nagykanizsán minden ember a saját bőrén közvetlenül érez-licti, hogy mit jelöni a Trjiman elv kisugárzása, amoly évekig megakadályozta és talán a jövőben is megakadályozza majd, hogv kálvháink-ban, takaréktüzhelyeinken és üzemeinkben azzal a gázzal tüzelhessünk, amely a m.i földünk gyomrából ömlik ki, amit a mi pénzünkért, magyar emberek heroikus munkájával tártunk fel. Az a ravaszság, amivel a londoni konferenciát meg- ■ szakitottók, pontosan fellelhető azoknál a tárgyalásoknál is, amit a Maort Nagykanizsa város vezetőivel folytatott és amelynek "eredmé-nyekéjpen két év után egy olyan szerződés aláírását kényszeritették ki, amely gyakorsait''ay egyenlő a semmivé! mert elkepzelhetetlen, liogy a varos felsőbb hatósága szankcionáljon egy olyan szerződést, a melyben 30.000 emi^rnek csak kö-te-ezottségei vannak; míg a .Maortnak csak jogai. - - '' .. .. Ne áltassuk magunkat, nevezzük nevén a gyermeket és mondjuk meg nyíltan, hogy a Maort amerikai vezetőinek, a Standard Oil Co. vezéreinek, akik az amerikai külpolitika egyik legfőbb irányító szervei, semmi szándékuk nincs a harcát harcoló magyar domokrácián még akkor sem sogüoni, ha oz milliókat jelenítene számára. ENNEK a következménye aa hogy nem ''kaphatnak gázt még azok'' & városok Hom.f ameJyok a Rámozők közelében fokszonok és így helyzeti adottságuk ozt ogyonoson r:ogkövo-telné, Nom''juthatnak gázhoz, moH Oz gazdaságilag olőrtyt jelentene demokráciánkra ós, a iiai<yínönnjyipógü tüzelőfa, amely itt iolszabadulna. komoly gondot venne le azolyiak ^ dolgozóknak a yálláró!/ akik '' tárol a gázmezőktől, kénytelenek fával tüzelni. Nem, oz ''sehogysem lehet,; szándéka annak az amerikai külpolitikának, amely megakadályozta, hogy a demokratikus, és a békéért kiálló Magyarprszágot felvegyék a népek közösségébe, az Unóba." ÁLLÍTJUK, . ha a magyar kormány feladta volna a népi demokráciáért való harcát, ha Franciaország, Ülasz-. ország, vagy Görögország példájára, . rabszolga törvényeket szavaztatott volna meg, akkor a Standard Oil Co. már azon gondolkodna, hogy ezt a politikai tőkéjét milyen módon tudná gazdaságilag érvényesíteni, ho-gyan tudná kizsákmányolni a magyar dolgozókat. Most kibujt a szög a zsákból. Bebizonyosodott, hogy amit december 21-i cikkünkben megállapítottunk, helyes megítélése volt a helyzetnek. A moszkvai rádió szemloirója leleplezte az amerikai imperialisták szándékait és fellebbentette a fátylat arról .a jx)litikáról, amely megakadályozza, hogy gázmezőinket kihasználhassuk é«s értékes illnessük. MISTER Beiden Cnapin, az USA követe kijelentette, hogy a kölcbönt-nyujtó amerikai tőko Alagyaroiszagon '' megfelelő biztosítékhoz jiluir jutni. l>o nyilvánosHágra került az a jegyzék is, amelvut a Maoro úg>í-'' Íjoii intézett az Egyesült ..Államok külügyminisztere a magyar kormányhoz/ amelyben azt követelik, hogy állítsák holyroa. .Maórt ,üzo- Saakaelts: meit, biztosítsák háború előtti kereteit, hívják vissza az állami ellenőröket és bízzák az ármegállapítást és a. termékek elosztásának kérdését a társaság igazgatóságára. íme igy fest a Truman bív a gyakorlatban. Abban a gyakorlatban, amit minden nagykanizsai ember saját kárán tanulhat meg. Ezért próbálkoznak olyan szerződésekkel, a melyeknek gyakorlati keresztülvitele a lelietetlenséggel határos és ezért nem tudtuk még dolgozóink lakását a "áz áldásaiban részesíteni. Mert mit is jelent az amerikai jegyzék ? Nem egyebet, mint azt, hogy adjuk fel teljes gazdasági függetlenségünket, tegyük szabaddá WQ földünkből kitermelt legdrágább -kincsünket, .az olajat, liogy azzal a" Standard Oil. Co. igazgatói rendelkezzenek, oda vigyék, ahová akarják és az érte befolyt -pénzt ot: költsék el, ahől nekik tetszik. • j A MAORT üzemeket a magyar dolgozók nagyrészt helyreál litetták, minden amerikai segítség nélkül. -A felszabadulás óta az amerikai tőkések nem olőro vitték a ¿magyar olajtermelés ügyét, hanoin ahól lehetett, hátráltatták azt, mert nem voltak hajlandók és ma som hajlandók a saját vállalatuk fejlesztésére, mert íjy.zoi "terniéa^otaijiin a magyar demokráciát is erősítenék. A STANDARD Oil Co., amülynck a részvényok úgyszólván 100 százaléka birtokában vannak, amikor meg- IfflSMUMBBPMIWllTMII tHHMMMMtUM» & békéért és háborúért küzdők között nincs harmadik ut Rákosi Mátyás is felszólalt a Kunfi akadémia ülésén A Szociáldemokrata Párt Kunfi akadémiáját Szakasits Árpád nyitotta meg a magyar demokrácia útjáról szóló előadásával. Előadásaban a Szociáldemokrata Párt múltját ismertette éa megállapította, hbgy a párt osztályharcos szellemének kialakításában Jelentős szerepe volt a földalatti kommunista mozgalomnak, amely kedvező hatással volt az egész munkásmozgalomra. A kommunista és szeciáldemokrata pártok között még a felszabadulás elftt Istrejöít az. együttműködés. A felszabadulás után a dolgozó nép egységén belől különleges szerep jutott a munkásosztály egységének. Az amerikai Imperializmus a demokratikus erők felbomiasztására törekszik és egyes nyugateurópai szociáldemokrata pártokban, sajnas, sikert is ért eí. Tisztán kell látnunk, hogy függetlenségünkéi csak ugy védhetjük meg, ha minden demokratikus erő küzd az amerikai imperializmus ellen. A békéért és háborúért küzdők tábora között nincs harmadik ut. A harmadik ut a kapitalista reakcióhoz vezet el. Erős, harcos Szociáldemokrata Pártot akarunk — fejezte be beszédét Szakasits Árpád —, és egyre szorosabb szövetséget a Magyar kommunista Pártit!. Az előadáshoz Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettss. szólt hozzá. Hangsúlyozta, egyrészt egyetért Szakasits megállapításaival, kivéve azt az egy kijelentéit, hogy a 8zo8láldemokrata Párt sohasem tért le az osztály haro útjáról. Ez a megállapítás, hangsúlyozta, nem alkalmazható azokra az idikre amikor a Dártot Peyer - vezette és a döntő szavazásokban az ő ál I ásói ntla érvény se ült E z eke t a tényeket nem szabad eltitkolni. A Szódéi-demokrata Pártén belül mset megindult mozgalom,sóiul tlzte kl ennek a kérdésnek a tisztázását Is. Ennek eredményi /esz hogy * S™™™**™''*fíííjtft? megtisztul 8 visszahúzó erőktől ét Mjutti ezt « U/adafot, amit a magyar demokrácia megkíván tő/e, Szakáéit« válaszában hangsúlyozta, hogy a Szociáldemokrata Párt elszánta »agát smí hogy • ö* viszi a tisztulást folyamaté*, mrf élet és'' halál kérdése a párt számára. . alapította a Maortot, 1988 julius 18-án, 14,857.000 pengő alaptőkét jegyzett be, mint olyan összeget, amely a vállalat megindításához és fenntartásához szükseges. Ebben az összegben már lient vannak azok a már használt gépek is, amelyeket a vállalat ''aportként hozott be a íész-vénytársaságba. Az egész összeg, amft /jelektettek, nem éri ef a hárommillió dollárt és ha figyelembe vesszük, hogy a forint-mérlegben nagyon leértékehe 194 millió forint alaptőkét jelöltek meg, akkor megállapíthatjuk, hogy a befektetett teljes tőkének eddig hatszorosát keresték meg, holott a* félfasiszta kormányok alatt már több százezer dollárt ki. is vittek. JO ÜZLET tehát az olaj, csak éppen ki kell várni azt az időt, amikor fiz ország megerősödik gazdaságilag oly mértékben, ameiv lehetővé tenné, hogy az amerikai Kívánságokat teljesíthessék. Az amerikai toké azonban türelmetlen. Türelmetlen azért, mert sehogy sem tudja megemészteni azt a térjyt, hogy Aia-gyarország segítségülc nélkül is talpra áll és a népi domokrácia utján olyan fejlődésnek indult, amelyet irigykedve nézhetnek mindenütt a világon, ollontétbon az amerikai segítséggel sújtott országokkal. amolvok ogyilc válságból ft másikba "zupammk, A MAGYAR kormány az olajért a Maortnak vil^gparitási ¿rat fizet, do természetesen nem hajlandó arra, hogy föladja a dollár rögzített árfolyamát és arra sem hajlandó, hogy megengodjo a Maortnak, hogy az olaj urába belekalkulálja azt a szállítási dijat is. amibo Venozuolá-tói Budapestig üerülne. Az olajat itt termelik ki, magyar dolgozók ezrei verejtékeznek minden'' ckeppjé-ért — teljesen méltánytalan kívánság fenne olyan szállítási díj -kifizetése — ami nem létezik. Ami az . állami ellenőrzést illeti, erre a magyar kormány a koncesz-sziós szerződésben jogot kapott: A szerződésben előirt kötelezettségek, teljesítések megvizsgálásával az Ipar ügyi miniszter 1988 juüus 7-iki 54.389/X. rendeletével Telekdi Eoth Károlyt bízta meg.'' 1 '' EZEK után senki. előtt nem lehet kétséges, hogy mi az a játék, amit a Maort nemcsak Nagykanizsa és a megye, de az ország bőrére is játszik. Azt szeretnénk, há azok a dolgozók, akik a magyar olaj kincset a föld irtózatos mélyéből felhozzák, most már kézzel fogható bizonyítékként látnák, hogy munkájuk gyümölcsét, áldozatos^ verejtéküket az. amerikai monopol ''kapitalista imperializmus a többi magyar dolgozóvei együtt ellenük kívánja fordítani, ugy mint megkísérelte azt Franciaországbán, Olaszországban és Görögországban. i SZERETNÉNK, ha felemelnék szavukat és szorvozoteik utján segítségéi« lonnénok onnok a városnak, hogy végié megknuhasBív jussát, azt a gazt, ami határainkból a sommll» ömlik ki. A kialakuló munkásogysé« a logbiztosftbb záloga Iohz antmk, hogy a munka erőjével sikerűt maid mégis kiharcolni, hegy a dolgozok olcsó és jó fűtőanyaghoz jussanak ¡valamennyien ebbon » városban. 2 ZALA 1948 január JO A Gazdasági Főtanács döntései 18 milliós rendelést kapott a NIK A Gazdasági Főtanács tegnapi ttlésén elhatározta, hogy Magyarország résxt vesz a prágai, zagrebl és brüsszeli nemzetkőzi áruminta vásárokon, ezenkivöl a Pozsonyban, Lipcsében és Lyonban rendezendő vásárokon tájékoztató irodát állit fel abból a célból, hogy a külföld megismerje a magysr tcrmelvénye-kit és ezzel az exportot minél több államba lehetővé legye, Az árvízvédelem cél jóim 2 millió forint segélyt szovozo''tt meg, A mezőgazdaság fejlesztésére tavasz-szat ismét megrendezik a mezőgazdasági kiállítást és a tenyészállat-vásárt. Az utóbbi időben előfordult gyakori tüzesetek miatt elhatározták, kogy a tűzoltóság létszámáPfclentő-sen felamelik. A Gazdasági Főtanács elhatározta, hogy külön jogszabályba kell foglalni a kollektív szerződések Munkafeltételeit. Bejelentette a GF, hogy a Szovjetunió 18 millié dollár értékben gépeket rendelt a nehézipari központtól. A rendelést magyar szempontból Igea előnyösnek tartják és a gépek gyártását előre finanszírozzák. Ezzel a Ganz gyár foglalkoztatását 1952 ig biztosították. Végetért a Kommunista Párt olaszországi kongresszusa Az Olasz Kommunista Párt milanói kongresszusa Tagliettinak a part főtitkárának válaszával lezárta a politikai vitát. Arra a kérdésre, hogy Olaszországban lesz-e forradalom igy válaszolt: Mi megváltozott helyzetben is a legalkalmasabb eszközökkel küzdünk célunk megvalósításáért. Feladatunk, hogy olyan pártot teremtsünk, amely széles utat■ nyit meg a népi tömegek demokratikus fejlődése felé. A koagresszus határozati javaslatot fogadott el, amilyben követeli az 1925. évfelya-mu katonák leszerelését. A katonaság mozgalma országos méreteket ütött. Minden városban katonai tüntetések és gyűlések zajlanak le. Tovább tart a banktisztviselők sztrájkja is. Rómában pedig nagyarányú tömegmegmozdulás van kialakulóban. Nyilcvannégyezer embert segélyezett karácsonykor a népjóléti minisztérium Olt Károly népjóléti miniszter sajtófogadáson ismertette az országos karácsonyi segélyakció.eredmé-nyeit. Mintegy 20 millión forintot gyűjtöttek össze, amelybői 5 millió forint készpénz, a természetbeni adóhiány mintegy 15 millió forintot tett ki. Eddig 84.000 személy részére küldtek segélyadományt Az adomány kiosztását mindaddig folytatják, amig a segélyezettek száma eléri a 100.000 et. A pécsi munkásblróság első Ítélete: Tízévi fegyházra Ítélték a feketéző kéthelyl bércséplöt A pécsi munkásblróság meghozta első Ítéletét: Darvas Kálmán kéthelyl bércséplőt, aki 1577 mázsa kenyérgabonával kevesebbet vezetett be könyveibe, a bérkerésetként neki járó gabonát nem szolgáltatta be, hanem elfeketézte, 10 évi fegyházra, cséplőgép tulajdonrészének megvonására és a községből 5 évi kitiltásra Ítélte, azonkívül iparjogo-sitványát 10 évre megvoftta. Wit végzett a nagykanizsai járásbíróság 1947-ben Most készítőitek el a nagykanizsai járásbíróságon n mulli évi ügyforgalomról készüli sin-'' liszijkál, íimely lift képéi mulatja a körnvék jelenlogi g.izdaságil L''S erkölcsi éleiének. A kis l''üzolj lelési kercseliat, 23-1 fizetési meghagyást, ¡14 ideíg''enes nőtartásu; 179 holtányilvánilásl, 607 hagyatéki keresetei, (55 gyieréktnr-i lásl és 52.'') végrehajtási elrendelő kérelmei nyujloHak be. A perek éríéke 1000 és 2000 forint közölt mozgott, de tárgyallak 80.000. söl 110,000 forintos keresetekig! is, Hűnügyek Fel ielenlelitek lopásokérl é« egyél)'' ügvekből kifolyólag 2001 szeméivt. Tárgyalás alá kerttlti iíhből 1608 ügy, melyből befejezlek 1372 ügyel. A tárgválások száma 1211) voll. ítéletet 105; esetben mondtak. Más bírósághoz át teltek 1114 ügvet és az elitéltek száma 322 volt. A járásbíróság 359 büntető-parancsot bocsátott ki, amelyeknek legnagyobb részének a''terhel lek eleget leltek. Rehabilitációs ügyek A statisztikai kimutatások szerint az elmúlt évben négy személy kérté a rehabilitálását. A bíróság azonban kél ízben elutasította a kérelmet, a másik kétj. esetben pedig áttette a nép-ügyészséghez. Telekkönyvi ügyek A földreform következtében; a bíróságnak a telekkönyvi: ügyei erősen megnövekedtek. Benyújtottak 5226 telekkönyvezési kérelmet és ebből végzés alapján 3133-al intéztek el. A többi ügy most van elintézés alatt. Telekkönyvi másolatot 425'' esetben adtak ki^^ A. büntető és egyéb járásbiró-sági ügyekel 4 Ítélőbíró, 3 lclek-könyvvezetö és 8 adminisztratív llszlyjselő Irt:In el. es először a járásbíróság hnliiskö-róvcl foglalkozik, majd átlér nl Klulis/.liknJ adatok ismertetésire, amelv wintokftt az alábbiakban közöljük : Panasznapok . Bcrrizik Ferenc járáshiróKágl'' elnök az elmúlt év minden szerdáján panasznapol larlotl. amikor is a hozzájövő felekéi ellátta tanácsokkal és juegfeleLő útbaigazításokkal. A panasznapokon állandóan 50--60 ember kereste fel az elnököl kisebb-nagyobb ügyekben. Törtegnapok A járásbíróságon a mul''t évben a keddi napokon tartották! "meg az úgynevezett lömegnapo-i kat, amelyek abból álltak, hogyt a beidézett feleklel a bíróság meg egyezésre szólította fel. A legnagyobb forgalmú iömegiiaponi 64 ügyet tárgyalt a járásbíróság. Tárgyalási napok Az elmúlt évben 3 bíró 962 ügyet tárgyalt le, amelyből 895-öí befejezlek, a többi áz idiei évre maradt. A tárgyalási napok száma 263. Az ügyekel 228 cselben! hagyták abba/l24 ügyben sikerült a feleknek megállapodniuk és végitéletet 445 esetben mondott ki a járásbíróság. A legtöbb ügyel a kimutatási szerint három hónapon belül fejezték be, de akadtak olyanok m amelyek már évek óta elhuzócf-nak, Polgári perek A járásbírósághoz 273 köve- A nagykanizsai kommunista és szociáldemokrata vasutas dolgozók kézfogása F. hó 0-án a Magyar Kommunista Párl vasúti üzemi szervezete és''a Szociáldemokrata Párt vasuli üzemi szervezette közös megbeszélést tarlóit. A megbeszélés végig barátságos lvnnfflilálban, a munkásegység jegyében; zajlott le. Közös határozat alapján megegyezés jött létre, hogy íi két munkáspárt ezután havonta egy közös pártnapol tart és a fontosabb problémákat ai melyek a munkásságot érdeklik, együtt fogják megtárgyalni. — Együtt fognak harcolni a munkásegység sorait megbontó reakciós elemek ellen és minden erővel azon, lesznek, hogy saját soraikból a rendbontókat kiűzzék. örvendetes, hogy a vasút dolgozói, akik nagy részben kiveszik részükéi aZ ujjáépilésbe1-ilyen szép lépésre határozták el magkai, rájöttek, liogy csakis ez az egy mód van arra, hogy az VÁROSI MOZI Ja.nu.Ar 8— 12-ig Csütörtöktől -hótlőig MHGflM UTláT ÜRÖM Előadások köznap 5 és tél 8-kor, vasárnap 3, tél 6 és 8 órakor.'' igazi munkásegységet kiépítsék es azt ápolják a vasúton. Hisszük, hogy a dolgozó vasutasság igy rövidesen egy olyan életszinvonalat fog elérni, am''it; a hároméves ''terv biztosit szá-i mukra." Példaképen állhat ezi az eset a többi nagyüzemek dolgozói előtt, mert azt mindem dolgozónak tudnia kell, hogy'' csak igy. valósulhat meg a már régóta hangoztátoj;t és óhajtott munkásegység, mely a jobb életszínvonalat, a megértést és a. gondtalan békés életet hozza ma- gával * Juhász József Gazdasági munkaadók és munka-vállalók figyelmébe Az OTI nagykanizsai területi pénztúra felhívja a mezőgazdaeági munkává Halókat, hogy a .72000/1947 N. M. sz. rencle''et 11. szakasza érteimében a pr&zilasági mur&avtHíalók 1947. évi bóiyofflapj ukat a lakóhelyük . szerint iltetokBs OTI lielyí-•zervnél január * hó végéig kötele-sok átadni és 1948. évre uj bóíyeg-lapot váltani. Eaért a pnzdasúgi mun kavállalók az uj bélyezlap kiállítása és a biztosítási igazolványok érvényesítése végett á kerületi i)énzt4r-hál a hivatalos idő alatt (8—15 óráig) jolentkezzonok. A bélyogfup tó-ritéei dija 20 fiilór, a> .biztosítóéi iga. zoirúny érvényének megújítása fcjó-"b©n 40 fillér térítési díjat keli fi-''zetni, Ügyvezető. •> Szabotáltak a péti nitrogénmüveknél Letartóztatták a vltszaélóket A péti nitrogén, műveknél lefolytatott vizsgálat alapján a gazdasági rendőrség őrizetbe velte Salamon Ödön alelnököt, Wiesner Sándor ügyvezető igazgatót, Szigeti László Igazgatót és Bikáci Oyula építészt. A gazdasági rendőrség megállapított«, hogy az igazgatók elszabotálták a termelést, és Igyekeztek az üzemet teljesen megbénítani. A gépek és az olajfinomítók kapacitását csak 45%-ban használták'' ki és Minden eszközzel megakadályozták a racionalizálását. A szükséges gépeket a hatóságok felszólítása és tamogatása ellenére sem rendelték meg, ugyanakkor olyan gépeket vásároltak» amelyekre a vállalatnak semmi szüksége sem volt. Valószínűleg a to-vábbf könyvvizsgálatok során további visszaéléseket lepleznek le. Marshali óvatos beszéde az amerikai kongresszushoz Marshall külügyminiszter az amerikai kongresszusban beszédet mondott és ebből kiderül, hogy Marshall nagyon óvatosan kezeli a nyugat-németországi kormány megalakít á-sát és a Masshali terv csúcspontjának Németországot tartja. Óvatosan kijelentette, hogy egyenlőre nem kívánatos a nyugatnémetországi kormány megalakítása, de ugyanakkor kijelentette, hogy a francia övezet egyre szorosabban kapcsolódik Bizóniához, és fokról fokra létrejön Trltonia, a nyugati német állam. Taft szenátor az amerikai köztársasági párt egyik elnökjelöltje, a hírhedt munkás ellenes törvény értelmi szerzője, Truman programjáról kijelentette, hogy az olyan ajándék, amely & ország csődjéhez vesethet és amely ujabb 10 milliárd terhet akar az adófizetőkre hárítani. Hetven politikai bUntfs került szabadlábra Budapesten Rles István igazságügyminiszter és Hajdú Qyula államtitkár néhány nappal ezelőtt kiválogatta a gyűjtőfogházban azt a 70 poétikai bünist, akiket érdemesnek találtak a közkegyelemre. A hetven fogaly csütörtökön szabadult ki a fogházból. Kiszabadításuk előtt esküt tettek, hogy további munkájakkal támogatni fogják a magyar demokráciát. LEGÚJABBJTÁVIRATOK At;|ugoszláv kormány szóvivője kijelentette, mióta az Egyesült Nemzetek balkáni bizottsága Görögországban tartózkodik a fasiszta tevékenység egyre merészebb és a jugoszláv határon a katonai tevékenység megélőnkéit és többizben történt határsértés. Az athéni brit nagykövet bejelentette, hogy rövidese» megnyílik az athéni brit főhadiszállás. Ez az intézkedés azonban nem érinti a Görögországban tartózkodó brit csapatok erejét. « A tervhivatal elkészítette 1948. első negyedévének külkereskedelmi tervét. A terv szerint 522 millió forint behozatalt irányoztak elő, addig a kivitel az év első három hónapjában 490*5 millió forintot tesz ki. • A bukaresti rádió jelenti, hogy Dimitrov bolgár miniszterelnök vezetésével boigáf kormányküldöttség utazik Bukarestbe, V ! hUjflStcir BÚTORÜZLET Pfi|t ''¿mkanizsa. HAgi jfcty £ndre-u.4. ÉS® // wm^m w 3000 rit.-tói. Elfogták a gimnázium háromnevü szélhámosát Rádiót, Írógépet és ruhát lopott a tanároktól ós növendékektől Néhány hónappal cxelőtt egy szánalmas külsejö fiatalember jelentkezett a nagykanizsai kegyesrendi gimnázium rendházfőnökér.él, akinek elmondotta, hogy Csehi Istvánnak hívják és a felvidékről menekült. A rendház pártfogását és regitségét kérte. A gimnáziumban természetesen megszánták a fiatalembert ¿8 háziszolgai minőségbe» alkalmazták. Csehi István bejáratos volt a tanárok szobájába, amelyeket ő takarított és gyakran járt a növendékek konviktust hálótermében is. Néhány hétig szorgalmasan dolgozott és a legcsekélyebb panasz sem merült fel ellene. Egyszer azo»-ban az egyik, majd a másik tanár szobájából tünt el valami. Néhány nap múlva pedig összecsomagolt mindent, ami a kezeügyébe akadt és azután nyomtalanul eltOnt. A gimnáziumban nyomban számbavették, hogy mi minden tünt el. Kiderült, hogy Csehi István rádiót, Írógépet, hálózsákot vitt el a tanároktói, a nivendékektől pedigruha-nemüeket lopott el. Még azt is megállapítottak, hogy több növendéktől kisebb-nagyobb összegekét kért kilcsön, amelyeket természetesen sohasem adott meg. A feljelentést megtették ellene, de hesszabb ideig nem sikerült a nyo'' mára akadni. A nyomozás közben atenban kiderölt, hogy Csehit már évek óta körözik kü önfela szélhámosságok miatt és a gimnáziumban használt neve álnév volt. Valódi ntve Csuti Imre. Meg egy másik neve is volt, Terna István, amely alatt szintén több szélhámosságot'' kivetett el. A napokban bezárult a gyflrü a fiatal szélhámos körül és Pécsett igen érdekes körülméayek között'' fogták el. A gimnázium egyik növendéke Pecsett tartózkodott éppen, ahol legnagyobb meglepetésére találkozott „Csehittvei. Azonnal érdeklődött utána és megtudta, hegy Pécsett ugyanolyan ürüggyel került a gimnáziumba, mint Nagykanizsán. Felfedezését jelentette a rendőrségen, Csutit elfogták. A szélhámost csütörtökön hezták Nagykanizsára és a rendőrség azonnal megkezdte kihallgatását, amelynek során még egyéb szélhámosságok is kiderültek. Igy többek között kiderül az is, hogy a gimnázium tanárainak nevében .átvett Tóth Imre rádiókereskedőtőt egy 1300 forint értékű rádiót, amit másutt értékesített. Csuti Imre blniajstromának összeállítása folyamatban van és a napokban átadják a kanizsai államügyészségnek. Nagyszabású zászlóavató ünnepséget rendezett az épltómunkásság Zalaegerszegen (Zalaegerszegi szerkesztőnktől.) Diszos korotok között megrendezett zászlóavatási ünnouségot riadoztok a zalaegerszegi építőmunkások. A város már a ''kora reggeli órákban zásziódiszt öltött, do tulajdonkénem ünnepség a kora délutáni órákban zajlott le. A MÉMOSz zalaegerszegi szókháza előtt gyülekeztek az ümiopsé-gen résztvenni óhajtók. Hosszú sorban kígyózott a menet & városon végig az Arany Bárány épületéhez, ahof a tulajdonképeni ünnepség le-zaj lott. A Himnusz eléneklése után Kovács Miklós elnök szeretettel üdvözölte a nagyszámú megjelentet. Küldöttségekkel képviseltették magukat az építőmunkások az egész ország területéről. Nagyon sokan jöttek Budapestről, Vácról, Szombathelyről, a Pest-környéki városokból, Nagykanizsáról és a- megye majdnem valamennyi nagyobb községéből. Somogyi Miklós országgyűlési képviselő, a MÉMOSz országos elnöke, beszédében ismertette azt a szinté felbecsülhetetlen munkát, a mit a magyai- épitómunkásság évtizedek óta folytat.. A Horthy-re " zsim alatt"''ez a társadalmi osztál'' lenézett és üldözött yolt, akkor csa jelszóként szerepolt;'' hogy ez Hz a föld, ahol élned es halnod kell. Megélhetést nem adtak akkor a munkásnak. így csak a másik megoldás, a halál jutott osztályrészül sokak szá- mára. Világos példák erre éppen a zalaegerszegi munkásság mulatott akkor, amikot közülit''hatot elhurcoltak és clpusziittfJtalc. Vizek a munkások bebi::onyitott/dc, hogy inkább készek a halálra, semhogy bitangokat szolgáljanak. Az ünnepi szónok beszéde után sorra felszólaltak: Bencsik István főispán, dr. Agárdy^Tibor vm. főjegyző, dr. Mikula Szigfrid polgér: mester, Kiss Imre, a Szakmaközi Bizottság elnöke, Szegedy ¡Andor MKP és Stadinger István SzDP megyei titkárok. /. Ezután következett az ünnepség legmeghatóbb része, a díszes selyem-zászló felavatása. A zászlóanyai tisztet Somogyi Mütlósné vállalta-, akit azonban betegsége megakadályozott-személyes megjelenésben és helyette leánya, Somogyi Ilona töltötte be a zaszlóanya szerepét. A zászlót a zalaegerszegi építőiparosok nesztora, Barátli János, a Megyei Nemzeti Bizottság elnöke vette át, meghatottan. '' Végül Kovács Miklós elnök mondott köszönetet a résztvevőknek és ezzel véget ért az ünnepség. Az uj zászlót a közönség zárt sorokban kísérte vissza a MÉMOSz székházhoz. Este családias táncmulatság fejezte be az ünnepséget, mélynek jövedelmét a közel jövőben felállítandó munkás-mártírok emlékművének fel-aflitására fordítják. ¿948. január 10._ Ma megjelenik az ipari részlettervek elkészítésére vonatkozó utasítás A kormány még a nault év augusztusában elrendelte, hogy minden nyárszerü üzem, továbbá a nyitvá nos számadásra kötelezett vállalatik flzemei kötelesek havi részletezésben a hároméves terv alapján részletterveket készíteni. Miután számos vállalat, illetve Dzem nem készített el, vagy rosszul dolgozta ki terveit, Tervhivatal most részletes és pontos utasitást ad az ipari vállalatok számár?, hogyan dolgozzák/ki a részletterveket. Az utasítás szerint a vállalatok felelős vezetői kötelesek a vállalat szervezetét és termelési tevékenységét általánosságban feltüntetni, forintmérlegüket a Tervhivatalnál bemutatni, minden há napra részletezve termelési tervet fcésr.iteni. A részletterv kidolgozásáért és végrehajtásáért az üzem ve iet6je felelős, aki köteles a tervekről az özem dolgozóit részletesen tájéktzUtni A Tervhivatal utasítása a Magyar Köziftny január 8 i számában jelent meg. Mesterséges megtermékenyitő-álloMás Szombathelyen A Felsődunántu''i Földművelési Tanács még ebben a hónapban mrsteraéges megtermékenyítő állomást állit fel Szombathelyen. Ebből «z alkalomból érdekes előadást tartottak a Sabária-moziban. Az elő adáson ismertették a mesterséges megtermékenyítés jelentőségét az állattenyésztés szempontjából. Tovább tart a Januári tavasz'' Tegr.ap ismét szokatlanul mtleg időjárás köszöntött be hazánkba. A decembervégi enyheséget néhány tapos figypontkörüli hideg váltotta, fel, míg most újra betört a „rlgy-fakaszió" meleg. A „Zala" budapesti munkatársa megkérdezte a Meteorológiai Intézettől, ni okazza ezt az ujabb, az elsőnél is melegebb hullámot? — A mnltesztendei feltűnően hideg deeemberret és januárral szem-kín az idén szokatlan enyheség köszöntött ránk. Ha visszaemlékeztek, tavaly ilyenkor mínusz 17 — 18 fok volt a korareggeli órákban s még délben sem ment minusz 10 fok fölé a hőmérséklet. Ezzel szemben most a korareggeli órákban plusz 10—12 fokot mértüak, a fővárosban 12 fok volt a ma hajnali hőmérséklet. Mindezt az Atlanti Oceáa déli részeinek szubtropikus vidékeiről származó meleg levegő beáramlása okozza. Ezek a meleg légtömegek Magyarországon keresztül a Keltti-teagerig jutottak el. ~ Az enyheség tovább folytatódik, habár a mostani szakatlan meleg csökken»i fog, minthogy a meg-elénktlő szél valamivel hűvösebb óeeáni levegőt hoz majd. -- Jóslásokba nem bocsátkozhatunk annyi azonban bizonyos, hogy elmúlt évnek két kiemelkedő mozzanata volt : a »agy szárazság és az óriási meleg, e kettő közül a szárazságot aovember óta esaoa-dékban bi időjárás váltotta fel. Ebből visz«»* az következik* hogy rövidese» a hideg-meleg viszonylatban is megtörténik a kiegyenlítődés, ami azt jelenti, kogy hideg tavaszra számithatunk. _ FIGYELEM! A Zalának szánt hirdetéseket Deák-tér 10. szám alá kérjük leadni. Teleion 54. A görög demokratikus . hadsereg súlyos csapást mért a görög 1 ar-máaycsapatokra. A szabadcsapatok Macedóniában erősen veszélyeztetik a görög fasiszták állásait. Az északi hegyvidékeken a kormánycsapatak súlyos veszteségeket szenvedtek. A Markosz csapatai nagy. hadtssák-mányt szereztek. _8 HIREK Napirend: Január 10, szombat, Róm. kat. Vi mos püspök Protest. Melánia. Újgörög Gergely. F nap kel 7.31 p-kor, nyugszik 16.12 p.-kor. A hold Kel 8 24 p. kor, nyugszik 15 46 p. kor, — Felülvizsgálják a MATEOSz-enge-dólyeket Hivatalos helyről nyert értesülóé '' szorint a közeljövőben ro vízió alá kerülnek a MATEOSz fuvarozási engedélyek, — Köszönet Ezúton mond a Dózsa György Népi Kollégium vozotőségo hálás köszönotot az egyetemista" bü ron-dezöBótrónek, hogy levételük 50 százaiokát. 822.62 Ft-ot a kollégiumnak adományozták. — FeketekAvé-est A Magyar Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete f. hó 10-én szombaton esto 8 órai kezdettel, Fő-ut 5. 8z. alatti otthonában ismét megtartja szokásos feketekávé estiét, melyre tagjait, valamint azok hozzátartozóit es ismerőseit szeretettel meghívja'' a Vezetőség. — Értesítés értesítem Nagykanizsa m. város és a nagykanizsai járás lakosságát, hogy a határszéli kettősbirtokos uti-igazolványok és munkás igazolványok 1948—49. év te történő megújítását a nagykanizsai határrende-8zeti kapitányság f. hó 15-tól f. évi február hó 15-ig terjedő időben eszközli. A megújításhoz szüksó» gos : 1. A régi birtokos- vagy munkásigazolvány benyújtása. 2. L&k-bizonylat (hat havi helybenlakásról). 8. Erkölcsi bizonyítvány, mely szerint a kérelmező bűnügyi, állani-védelmi és jövedéki szempontból kifogás alá nem esik. 4. ingatlantulajdon igazolás, {photöiog ujkületü telekkönyvi kivonattal. 5. igazolás, moly szerint a birtokos a földjét saját maga műveli. 6. Munkások részire szabályszerű munkavállalási szorződés és oly értelmű igazolás, molv szorint valóban dolgozik is. 7. 1 drb Hós félx4 cm-os fénykép, melyen a kérelmező kétséget kizáróan fölismerhető. — Felsorolt okmányok közül az erkölcsi bizonyít-, vány — tokintettel, hogy annak beszerzése huzamosabb időt igényol — utólag is, do legkésőbb a megújított igazolványok átvételekor ia benyújtható. A kettősbirtókos utí-igazolvány kiállítási dija 3 forint, inig a munkásigazolványok kiállítási dija 1 forint 50 fiüer. A kőtelem benyújtása személyesen .eszköz-lendő a határrendészeti ka"pitány-• ságon, Nagykanizsa, Csongery utca 82. szám alatt. A nagykanizsai határrendészeti kapitányság vezéiője. — NVTE közgyűlés A NVTE 1948 január 10 én tartja rendes éyi közgyü ését a vasutas szakszervezet Székházában d. e. 9 órakor. Határozatképtelenség esetén ugyancsak ott 18-án d. e. 9 órakor. Vezetőség. — Felhivás! Mindazon hadigondozott, aki fényképes igazolvánnyal el van látva sürgősen jelentkezzen a Csopertban ez igazolványának meghosszabbítása végett, a hivatalos idó alatt kedden és pénteken d. u. 5-7 óráig. HONSZ Elnökség. — Felhívás Felhívjuk UFOSZ, FÉKOSZ és Föld-mttvesszövetkezetek tagjait, hsgy 1. hó 15-ig bakkancs előjegyzés végett Dene Béla Fő-ut 18. szám alatt jelentkezzenek. Igazgatóság. Enapékciós gyógyszertár , Jan. 9-én: „őrangyal" gyógyszer» tár, Deák-tér 19. A veszprémmegyei Városlőd községből és környékéről tegnap mintegy 1500 svábot telepítettek ki. A , kivetkező féléven belül ujabb 30 ezer svábot telepítenek ki. Ezek mind kitelepítésre kitelezettek. ZALA 1948. január Kiskanizsa rovata A mezőgazdasági szakiktatás kérdése A minőségi és mennyiségi termelés szempontjából elengedhetetlen a jól kiképzett és kellő szakismerettel rendelkező flldmives Kiskanizsán. Bár ezen a térea volt aémi keide-ményezés a miltban — tudomásunk szerint most is van néhány tanuló a gazdasági szakiskolában — azonban ez mind kevés. A nagyobb tömeg, Kiskanizsa számottevő gazdatársadalma még mindig hiányos szakismeretekkel rendelkezik. A szorgalmas és munkasxerető parasztré-tog nem tudja kellőképen kihasználni a kirnyékönk, minőségileg is nagyon megfelelő földjeit. De más téren is vannak súlyos hibák. Ezeknek a meglát;*» a szakismeret hiányn. Kell hogy tanuljon és fejlődjön Kiskanizsa népe. Ez annál inkább szükséges, mert köztudomásu, hogy terület» sztikreszabott és a megélhetési lehetőségek lassan a minisögi termelésre kényszeritik. Az idősebb gazdatársadalom, de a középkora földműves társadalom teljesen a „régi elvek" szerint működik. Alig van kezdeményezés a fejlődési formák terén. Bnnek van egy súlyos akadálya. A gazdatársadalomnak esékönyös elzárkózása minden fejlődés elől. Ez súlyos hiba. Kiskanizsa gazdatársadalmának feltétlenül meg kell érteni az uj idők szavát. Lesz idő, mikor kevés lesz csupán a szorgalmas és nyers munka. A kellően kiképzett uj gazdatársadalom fő oélja, hpgy munkaenergiát fölöslegesen ne pazaroljon. Hisszük, hogy Kiskanizsa parasztsága megérti ezt és hajlandó lesz áldozatot hoani, sok tanulással. És ekkor a tudás mellett párosult szorgalom virágzó parasztvárossá emeli Nagykanizsát, az értékes ipari és kereskedő jellege mellett, A Szabadművelődés hírei Vaaarnap nagy népi táncbemutató lesz a ki&kanissai közönség számára a Szabadmüvelödés keretében. Merk Lenke tanitósó tánccsoportjának uj és gazdag műsora nagy meglepetésnek Ígérkezik, Meghosszabbították a ezabadntt-velődesre való jelentkezést Kiskanizsán. Vasárnap estig, illetőleg kedd délelőtt 12 óráig bezáréiag lehet jelentkezni, a kedd és pínteki sza-badmlveiódési estekre Tóth Ferenc tanítónál a Templomtéri iskolában. A szabadmüvölódesi tanfolyam ingyenes. K.KL. RÁBHÓMÜSQR " ■ Szombat, jamnár 10. Budapest I. 6.80 Falurádió.'' t.00 Hírek. 7.25 Reggeli aene. 8.16 Müvészlemezek. 10.00 Hirek. 12.00 Déli harangszó, hirefc. 12.18 Jazz-muzsika. JS.00 Magyar nóták. 14.00 Hirek. 14.8« Nagykaráesony écea-kája. 15.80 Ródióbeszélgetés a szákszervezetek világpolitikai szerepéről. lfc.15 Kossini: Semlramis.-nyitáDy. 16.80 Gyermekródió. 17.00 Hirek, Vöröskereszt közlemények. 17.80 A Dolgozók Kultűrsz*vétségének műsora. 18.0S A háziegyüttes játszik. 18.09 Nádor Mihály emlékest. 19.45 A Falurádió népiíisko-láia; 20.00 Hirek, sporthírek. 20.20 A hároméves terv-hiradó. 20.30 Könnyű zene orgonán. Í1.00 Hangos heti hiradé. 22.00 Hirek. 22.25 Tánczen*. 24.00 Hirek. Budapést. II. 17.80 Tánczene. 18.00 Hirek. 18.08 Előadás az amerikai szakszervezetekről. 18.2« Müvészlemezek. 19^00 Riport a Sorbonne egyetemről. 19.20 Hángos híradó. 20.00 Haydn: D-dur (órai szimfónia. 20.30 A Rádió Szabadegyetemé. 2U)0 Hirek. 21.18 Tánézeae. 22.15 .Magyar nóták. A ZALA kUdóhivataia felkéri előfizetőit és megrendelőit, hogy csak általa ''kiállított számlák vagy nyugták ellenében fizessenek. Miért nem működik & Viktória Gőztéglagyár A háború előtt Nagykanizsán báró» nagy teljesítmény ti téglagyár működött. A felszabadulás után ezek kötül mindössze »gy, a Csengery-uton levő Stern téglagyár került üzembe. Eb a gyár van «gyedül abban a szerenesés helyzetben, hogy felhasználhatja a földgázt fűtőanyagául. A többi gyárak részint a fűtőanyag hiánya, részint a tőkehiány miatt nem tudtak üaemelket az újjáépítés szolgátatába állítani. • A „Viktória Góztéglagyór", amely a legjobb minőségű téglát gyártotta, ma némán elhagyottan áll. Néhány munkáscsalád lakik csak a gyárhoz tartozó lakóépületekben. A gyár volt vezetője a következőket mordja: — A nyár folyamán agészen kis munkatlőirányzattal elindultunk. De •aak a már régebben kltarmult és kiszárított téglát égottük kl. Nagyobb kapacitású termelésbo tőke hiányában nem tudtink belekezdeni. Ez a gyár, amely valaha 200 munkással ls dolgozott, a mult évben mindössze ft-H munkást tudott foglalkoztatni. A hábo rus események következtében elpusztult a gyár gépi beresdezéso és több szárító- pavillon. Izek rendbehozatala nagy tőkebefektetést igényel, amellyel a réBzvénytársaiág nem rendelkezik — A nehézségek közé tartozik az is, hogy a gáa bevezetését nem tudjuk megoldani, mert a gyár a gázzal ellátott terülotektől messze fekatlk. A na- Íokban Budapesten jártam és Ígéretet aptam nagyobb ömecü kölcsön folyósítására. Ha ezt a kölcsönt megkap juk, ugy a gyár a tavassnal megindítja az építési anyagok gyártálát a háború előtti, méretekben. Mi válóczinüleg a gazdaságos nagyméretű tégla gyártására rendezkedünk be. — Teljesen átérezzük, hogy mit jelentene az .ujjáéoltés szempontjából gyárunk msglndtilása. De a munkanélküliség csökkentésében is nagy szerep várna ránk. Ezért minden erőnkkel azon leszünk, hogy a tavasz folyamán megindulhasson nálunk is tnnnek a fontos újjáépítési anyagnak, a téglának és asorépnek a ayártása. Ma még a gyár területén lakó munkásctaládokat sem tudja alkalmazni a gyár. Egyik munkáwő kérdésünkre azt feleli: olyan szegény a gyár, ho«yméu tisztviselőt sem tud alkalmazni a felmerülő admiuisatrativ teendőknek az ellátására. Kézbe kellen» venni a Viktória téglagyár ügyét éi minden erővel odahatni, hogy üsemét a tavasz Jolyaradn újból megindíthassa. Olvasóink nagyon jól emlékezhetnek, hogy annakidején Bölcsföldi Lajos vezetésével a MEMOSz ebben az ügyben már sikerrel járt el a minisztériumokban én meg is indították a gyárat, de miután további támogatást nem kaptak, kénytelenek voltak leállni. Ha figyelembe vesszük, hogy ma a tégla és cserép komoly exportcikké kezdi kinőni magát, akkor nemzetgazdasági szempontból is fontos, hogy egy ilyen jól felszerelt üztm no heverjen itt Nagykanizsán parlagon. A Mvataloe Tár&is Az 194S év jfttuár havi éleliKlszerJegy 89/a azému és 70/a szánni nyomtatvány 2, S, 5, 6. 8, 9 és 11 .Kenyér* íclIrüsH S3Clvénytl, íKcivényenklut 40 dkg kenyérre, vagy S3 dkg kenyériiszira és 6 dkg tengcrl-liaatre, válthaté be. A Jan«4r havi tflsti munkás pótjegy (71.se. nyomtatvány) 1-2, 8-4, i-6, 9-10, 11-12, 13-14, 17-18, 21-22, 23-24, 25-26, 27 28 kal-teafeS szelvényei, .sielvényenklnt 20 dkg kenyérre, vagy 10 4kg kenyérlieztre és 3 íkg tengerMaatre, a január havi nehéstestl fflü&kós pótjegy (72. bb. nyemtatvány) terhes és sioptaté« anyák pétjegye (236/a. ss. nyomtatvány) és a renáőrpóijegy 1-2, 3 4,-''. 5-6, 9-10, 11-12, 13-14, 17-18, 21-22, 23-24, 85-26, Sf-28 kaltaaéatt sae/vényei iselvényenkint 40 dkg kanyárre,''vagv 20 dkg kenyérlisatre ás 0 dkg tengcrllisetrc váltható ''be. A'' 69/a és 70/* állami élelmisterjegy ,Kn-karlca* feliiásu 4 és 7-es saelvénye IO-SO dkg tengerilisztre, a 10-es „Kaktriea* szelvénye 26 ákg tcngerllisctre, . a testi munkás pótjegy 7-8, 15-16,19-20, 29-80 keltezésű sxelvéayei saelvényenkint 14 dkg tengeríllatire, a nehéztesti mnnkás pótlegy 7-8, 18-16, 19-20, 25-30 keltezésű mlvényei saelvé-nyenkint 14 dkg tengerllfastre, a'' rendCr-pótjegy 7 8, 15-16, 19 20, 29-30 kéltéiért azelYényei, szelvényenkint 29 ákg ttnaeri-liastre váltha''tö be. . .. tfagykanisaá, 1948 janaár 7-éa. Ll 8POMT A Zala munkatársa beszélgetést felytatoft Miklós Béla Pállal a Magyar sport lendoni megbízottjával A fővárosi lapok blséges tudési-tást. kösiltck a magyar sport londoni megbízottjának Miklós Béla Pálnak budapesti látogatásáról. Miklós sport tárgyalásairól nagy cikkeket klzlltek sport lapjaink, éppen ezért a Zala munkatársa nem a szorosan vett sport Ágyékról tett fel kérdéseket a londoni megbízottnak. Nem lesz érdektelen leközölni Miklós Béla Pál-rövid válaszait, amit Londonba való visszsutasása előtt adott munkatársunknak: 1, Csaknem az egész társaság sa-lyosan elrontotta a gyomrát, mert — mint ők mondták — annyira elszoktak már a kielégítő étkezéstől. 2. Az újjáépítés.. bámulatba ejtette őkot. Miklós elmondta, hogy Londonban a romokat legföljebb körQl-keriiik, nálunk újjáépítenek. 3. Az egyik londoni magyar egy napig kóborolt, amig egy szovjet katonat sikerült találnia. Mint mondotta, feltétlenül akart egyet látni, mert csak fényképen látott. Nem hitte volna, hogy ilyen nekéz lesz, a nyugati sajtó szerint ugyanis tele van Magyarország szovjet katonákkal. 4. Meg a Totó tekintetében is mö-gittünk kullognak az angolok, akik pedig évtizedek óta fotóznak. Ott ugyanis most semmit sem ksp a sport a Totó jövedelméből, az angol Totó-vállalatok ugyanis magánkézben vannak s csak most akarják államosítani. (Ha ugyan az beillik a Marshall-tervbe.) 5. Angliában a közvélemény nir.es kibékülve az olimpiával,és nvm fudják, kogyan fogják élelmezni a külföldieket, amikor nekik is aMg van mit enniök. Ezért olyan népszerű jelenleg a magyar'' sport odakint, mert mi viszünk fii élelmiszert. Bevalljuk, jól ssett mindezt kallanl a feissabadult Magyarországon egy olyan embertől, aki Angliából jitt, a világbirodalom szivéből, amely nemrég kiltött el egy négymilliárd dolláros amerikai kllcsöat... Vereséget szenvedett az NVTE Bareson Vizkoreszt.napján az NVTE ökölvívó szakosztálya B.reson mérkőzött az ottani vasutasok csapatával amelytől 12:4 arányú vereséget s*enved»tt. A kanizsaiak kösttl esak Wiasits és Papp győztek. J . '' * BLASz válogatott—Breat 3 : 0. Rapid—Kispest 1:0. NVTE spoHhlreB Szerdin délután 2 órakor tartja az NVTE első idei edzését jó idő eseUn a csapat sporttelepén. Rossz időben pedig a polgári iskola tornatermében. Az edzés műsorán gimnasztikai és ixomlazitó gyakorlatok jzerepelnek, melyeket Molnár Sándor testnevelési tanár végeztet a játékosokkal. ^ Az NVTE vezetőségének sikertit a . csapat *uj edzőjének Csizmarik Imrének az áthelyezését elintéznie. A tréner huszadika körül érkezik Nagykanizsára és azonnal átveszi a labdarugó csapat szakirányítását, o Az MLSz legújabb döntése értelmében az NB 11-ben is február 20-én kezdődik meg a tavaszi bajnoki szezon. Az első fordulóban a Szeptember. 28 iki - fordulót kell lo~ játszani, melybea a kivetkező mér- kőzések szerepelnek: NVTE—Sz. MÁV Ellre, Perut*— MÁV DAC, Tatabánya— B. SzAK, Postás—Dorog, Dinamó—PBTC, PVSK—SVSE, Hungária—KMTE, o Február elején kezdi el az NVTE a mérkőzések sorozatát, tekintettel a 29 ikl elsé bajnoki meccsére. A tervek szerint 1-én egy amatőr I. osztályú csapattal, 8-án egy NB II-es és 22-én egy NB I-cs ellenféllel játszanak a kék-fehérek. * Jar uár 18-án tartja a csrpat ezév tisztújító közgzfilését, melyen teljesen aj tisztikar kerül megválasztásra. Az aj vezetőségben löbb városi szurkolót is beválasztanak. o Sstraka „Kuksi" az NVTE jobb-szélsője kapta meg erre az évre a vasuli kuglizó bérletét, o Vasárnap délelőtt 11 órakor az NVTE boxosapata visszavágó mér-kőzést vív a Barcsi VSE seapatával. Az össsecsapásra a vasutasok szö-vetséqi *birót kértek. MOZI Magam útját Járom A fiím hót-o o<?y fiatal pap — Bitig Grosby —, aki egyéni módszerekkel akarja nowyorki .kis egyházközségét mogroformáJfi i. Módszert) : ő közeledik híveihez és nem azok ó hoxzá. A nemes cól érdekében nem rcistoli vásott suhancokkal az utcán labdázni, csak fwtért, hogy megmentse őket a társadalomnak, vagy éppen hangulatos daloeskákafc komponálni, amelyeknek kiadásával viszont templomát akarja megmenteni. Harcában eleinte szembekerül Fitzgibbon atyával, — liarry Fitn-gerald — aki a másik végletet képviseli. Ösztönösön irtózik minden roL''ormtól ós móg a testedzést -in bűnnek tartja. Eppon ezért nem nézi jó szemmel a haladószellemü • JMalley atya működését. Vógcn azonban, amikor rájön, hogy nem is olyan rossz pl. a — golfozás, fel- • éled az önbizalma ós fiatalos lendülettel akarja végrehajtani lel-kósztársa reformjait. A film tollát azt a végső követkéz tetőst vonja le, hogy az egyháznak sem szabad elzárkóznia a reformok elől elefántcsonttornyába és lépést kell tartania a haladó szellemű irányzattal. Bing Crosby és a gyermekkórus énekszámai különösen szépek. Be nem utolsó sorban értékei aifílmnBk Kise Stevensnek, a newyorki Metropolitan énekesnőjének dalai. A film egyébként kellemes szórakozás. Érdemes .megnézni. Jugoszláviából importált fenyő-fürészáru kicsinyben! árusítását 1 Somogyi Béla-u. 8. sz. alatt megkezdjük. Magyar Orszáfios Szövetkezeti Központ Kirendeltsége. ÁFriÓtf IRDETÉSEK Trágya eladó Somogyi Béla iKirály> utca 36. &2.. Kiadó Petőfi ut 62. sz. háromszobás Wrdőazobá« há?,. Érdeklődni Hnnyadi- u. 19. sz, _ Uy#reg-felfc2erelOBt venuék. Ajánlatokat Tótk vaskereskedőnél leadni. ZALA demokratikus politikai napilap Szerkeszti: BenozoJenő'' fószerkesrtfr SzerkMXtórtfl és W®é<»tveUl; D«ék Pw*f>c-WT Kk^a a «ewzeti Blzottsás, Magytó^''i";. Iaerfce«í4iért & felel Benoze í»» T»i«(oot U. Nyomatott h „Köxgazdeeáai R. T. Nagy-kanlasa* nyomdáiéban, ríagyktrtilzsár!. Nyomd&ért felel; Zaloy Karoly. S3t évfolyam 8. szem. Nagyka niz&a, 1948. jantiác 1!, vásárnap Ara 40 fillér« Várható időjárás: Délről nyugatra forduló szél, növekvő felhőzet, nyugaton eső, havastső, gyenge éjszakai fagy. — A nappali hőmérséklet 5 fok C. körül. «T» 9 1 Rcncxe Jentf: Levél a jubiláló Brónyai Lajoshoz Kedves Barátom ! Owmeret stégünk kezdető óta sok < rol morzsolt szót az idő malma, t tossz éroket. csúnyákat, konyul leiünket, töütiv « dolgozék jajjával, * gyónjék hehódoJásáviil, az erősök davó* bizakodásával. A gyöngék sokan voltak, ftz orósok csak korcson, d<> «zck a kávésok hitének terejo Uitte'' íoluHÓvé, hogy ma a tudás minden crejér;»! és két kwüiiK fen/ült inaival építhetünk magunknak itj hazát.- Magunkrak és minden magyarnak, ^yeiur rniik óiieuugy, mint az erősnek. «''luU''t''eiinek ugyánugv, mint azoknak. akik sohai-etn inogtak meg * .«ni: iaii/.nius eljövetelének bizonyos »ágában. Azok építik ma a dolgozók oi-s.-ágát, akik sokat szenniltBk a muitl>an é» megszenvedtek a jolon-. rt. JSpitik azoknak is, akik aranyat juveeJtek ki a nvunkás verejtékéből .''•s vámsaedói voltak a magyar életek. flb mondtad a felszabadulás után : Mi megtanultuk, hogy a fce-uyot''enkorl''j» és bestiái izmus gyűlöletet szül, éppen ezért a humánum jci-yélsii és a szeretőt szaváváf keli közelednünk még azokhoz is^. akik megkínoztak berniünket ''■—,m;?rt ez h;.ocializmus evangéliuma. Mindezeket a„--rt irtom íe. Iioin* elmondhassam : Te erős'' voltál. Erős róttál, amikor Sneff .Tózsoflel és llarralits Józseffel a/ 1919-es proletárdiktatúra direktóriuma ¿lén áfl-tál és erős maradtál akkor is, amikor a forradalom elbukása után Horthy darutollas fehér .legényei, mint IwmoIcat.Jiajtotfcik bennünket a börtönbe. Hklog, ködös őszi nap volt, nein tudhattuk'' inr lesz a sorsunk,- do-Tc. o ''börtöncella priccsén ülve, Sok latost idézted : A jé, az értelom és az erény jelentik a bölcseségo.t. Ha az embereket meg lehetne tani-tani, ho>''y világosan lássák, víilúsá-iíoh érdokeiket,'' - messziről nézzék tetteik távoli orodinjnyoit és homályos vágyai Itat - akkor ki tudnának kerülni az önmagukat íjiog-«mnmipitő káoszból.« ;>Egy érteimoíen igazgatott társadalomban lőhet csak ombori életei élni, olyan társadalomban, ahol a Hatalom birtokosai többet adnak vissza az egyénnek és ezzof az ösz-•aességnek, mint amennyit a szabadsága jnegszükitésével elvesznek tole. Ex az alapfeltétele a békének, » rendnek, a szociális életnek és az ¡általános jólétnek.« Azóta is sokszor találkoztam már •zeíibel az idézetekkel, de bevallom, hogy ott a börtöncellában tanultam megérteni Sokratest, Platónt, Marxot és Engelst. Tőled, a nyomdásztól én, az újságíró. Együtt lakva ismerik mag egymást az emberekmondja^ szö-las-mondas. En a börtönben tanultalak megszeretni, mnghacsülni Téged, ahova mindkettőnket harcos sor-Dunk juttatott. A fehér terror halálos szorítása nem ingatott meg £s nem fogott rajtad. Igaz szocialista maradtál akkor is, amikor ez élet-reszedeimet jelentett. Az ólombetűk milliói tanítottak meg Téged1 a. szeltem és tudás hatalmára, amellyol az Eszmét szolgálni. lehet és szolgálni kell. A'' börtönben sem szjintál iw Koha szocialista kötelessé&jét tudatodat megosztani azokkal, ajíik körülötted voltak, sorstársaiddal," akik együtt szenvedték Veled euy elbukott fonaualom minden kálváriáját. Amikor hosszú időm eiszakadtimk «gymástól, a hatalom urai évekig^ kiűztök Téped az ólom t etűk pyönyö-rüSi''wH világából, nekem púdig ki- ütötU/k kezemből a tollat. C''jsakT a felszabadulás után találkoztunk'' ismét össze, hogy a harcot, amit sohasem adtunk fel,'' tovább folytassuk, ''IV a világ minden bölcses.''gét jelentő Bzedősíokrényocl e''őtt. én pe- dig :oz íróasztalnál. -Víott, hogy 50 esztendős nyoni-dászi jubileumodat ünnepied, ugy érzőm, hogy senkinek sincs több jussa ahhoz, hogy megszorítsa a Te munkás kezedet, mint éppen nekem, akit Te indítottál el azon aa uton, amely a múltban üldöztetést és s/envédést jelentett, do a jelenben megadta a lehetőségét, hogy barcas közkatonája lehessek annak u népi demokráciának, mely a szocializmus nyugodt ás boldog révéi» vo>et el minden dolgozót. A,magyar gazdasági élet keresztmetszete Vas Zoltán nagyjelentőségű előadásában Az Idei költségvetés Bár 25 milliós többlettel zárul Péntektn délután Vas ZsItAn nlniszter, a Gazdasági Fitanács főtitkára mondott nagy érdeklődést keltett előadást a MKP Politikai Akadémiáján »Nemzetgazdaságunk helyzete és kilátásai" címmel. Az előadáson oárt-kdlösbség nélkli meglelent a magyar gazdasági élet minden számettevi tényezője. - — Az újjáépítésben elért sikerlnk, mit munkánkkal kivívtunk, nyilvánvaló, de további elirehaladásunk érdekében mt% kell oeznfink azt is, miképen értük el az addigi eredményeket — kezdte beszédét Vas Zoltán. A továbbiakban részletesen ismertette ezeket az eredményeket. Rámutatott arra, hegy a termelés a felszabadulás után csaknem minden téren a báboruelétilnsk a negyedére csökkent. 1947-ben padig termelésünk megközelítette az utolsó békeév termelését, kijelentette, hogy az . ipari termelés állandó fokozása következtében ma már hiány van szakmunkásokban és a háromévas terv megvalósítása során legyűrjük a munkanélküliséget. > Ezután a munkateljesítmény fokozásának szervezeti kérdésével foglalkozott. Gátolja a többtermelést — mondotta — egy bizonyos egyenlőskidési törekvés a kollektív szerződések végrehajtása körűi. Egyes gyárakban elmesódnak a határvonalak a szakmunkások és a nem szakképzett munkások között. Emiatt jelentős* munkás-kategóriák veeztik ei többtermelési kedvüket Az ipar és mezőgazdaság rohammunkásainak biztosítani kell mindazokat az előnyöket, amelyek a demokrácia hőseit megilletik. Foglalkozott Vas Zoltán az egyénileg felelős vezetés kérdésével, msjd részletesen ismertette mezőgazdaságunk jelenlegi helyzetét és az eddig elért komoly eredményeket. Ezen a téren uj utat követ a kormány. Jelentés iaizefet becsét a pareszteóg termelő szövetkezetei rendelkezésére. Meg fogják szűntetni a falssi lakosság tájékozatlanságát a termeiét szempontjából, ds gondaskodni kell a termelés olcsóbbá tevéséről Is. Előadása második részében bizakodásának adott kifejezést a jövőt illetően. Érdekes adatokat sorolt fel a hároméves terv eddigi eredményeiről. Psnzgazdálkcdasunkrél Is szólt. Augusztus óta az illetmények ás bérek Is emelkedtek, az árezinvonalkan is változások álltak be és emelkedtek a költségvetési tételek is. Az idei költségvetésben 25 millió forint bevételi felesleg van előirányozva a mult évi 375 mi!Hé forint hiánnyal szemben. A bankjegyforgalom már harmadik hónapja ugyanazon a szinten van. Az elmúlt hónapokban kétizben is deflációs pénzpolitika segítségével verte vissza a kormány a spekuláclé rohamát a forint ellen. Vss Zoltin még közellátási kérdésekről is beszélt és kijelentette, hogy az élstszinvonsl kérdéis ma már nem egyenlő az élelmezés kérdésével. A kisiparról széiva pedig kijelentette, hogy a háreméves tsrwel együtt fog felvirágszni az ország javára és hasznára. A gyömilss ériben van — mondotta beszéde végén Vas miniszter. Minden bscsVIetes magyar érzi, hogy a szakadékból, smelybs a reakcié taszította hazánkat, biztató ütemben kifelé Jutunk. Hs Igy dolgozunir, összefogva minden építő demokratikus erőt, akkor bizonyos, hogy olyan szinvonalat érlink el, amilyet magysr dolgozó még nem ismert. Minisztertanács A minisztertanács tegnapi ülésé-nek napirendje előtt Szabé Árpád földmlveKsügyl miniszter beszámolt a tlsiai árvízveszélyről. Az uj árhullám következtében Tiszakóróanál újból gátszakadás tértént. A néket és gyermekeket biztonságba helyezték. A kőzellátásban nem okozott zavart az árviz, mivel az állatállomány lcf*a«yobb részét megmentették. Dinnyés miniszterelnök bejelentett*, hogy Puski« követ felaján-lotta, hogy ujabb'' árviz esetén a srovjet hatéiáfcok támogatásban részesítik a lakosságot és gondoskodnak az árvizsajtolta lakosság ideiglenes elhelyeztseről. Dinnyés mi-aiszterelnlk a £zovjela»ió követének ezt a közlését kisiöneltel tudomásul vette és a felajáaiott támogatást a szükséghez képest igénybe bojtja venni. •'' / • A ■ minieztertanács elfogadta a magyar köztársaság megalapításának második évforduléjára és az 1S48-49. évek százéves évfordulójára megalkotott közkegyelmi törvényjavaslatot. A kormány a slirgősség kimondását kéri az országgyűléstől t törvényjavaslat tárgyalására. A pénzügyminiszter bejelentette, hogy az 1948 i költségvetés elkészült és azt január 14 tn terjeszti az országgyülés: elé. A minisztertanács a pénzügyminiszter beterjesztésére hozzájárult a magyar-svéd árucsere-forgalomról szóló megállapodáshoz, és hogy kSlke»eskedelmi kirendeltségeket állítsanak fel Egyiptomban és Hágában. Tudomásai vette a minísztertanáks, hogy Vásárhelyi pénzügyminisztériumi államtitkár vezetésével Franciaországba, Belgium ba és Angliába pénzügyi küldöttség utazik. Vajtha Ferenc, Szálasí zászló-hordozója New-Yorkba érkezett A demokratikus magyarok nyílt Uvélben kfivotellk Truanttól Vajtha . azonnali kiutasítását Vajtha Ferenc, az „Ország" eimü fasiszta hetilap volt szerkesztője, Kállsy kebelbarátja, szabályszerk vízummal New-Yorkba érkezett és ótt a Charlton hetelban ütötte fel tanyáját. Az amerikai demokratikus magyarság óriási felháborodással vett tudomást arról, hogy a hirhedt nyilas ujságiró szabályos beutazási engedéllyel, szabad emberként érkezett New Yorkba, ahol méllé fogadtatásban részesült. Magyar munkások csoportja vonult fd a szálloda elé és viharosan tüntetett a legttjabb fasiszta jlvevény ellen. Vajtha Ferenc már az első napon találkozott elvbarátaival, tanácsokat kért tőlük, Jiogy melyik kiadó használhatja legjobban cikkeit, amelynek célja a világot a „vörös veszedelemtől" megmenteni. Az amerikai demokratikus magyar sajtó felháborodással tárgyalta Vajtka Ferenc ügyét és elhatározta, hogy minden eszközzel megakadályozza amerikai tartózkodását. Elhatározták, hogy nyílt levelet intéznék Tmmaa elnökhöz és kérelmet intéznek as Egyesült Államok kflltgyi hivatali- 2 A A L K 1948. január 1 í. hoz. hogy haladéktalanul utasítsák ki Szálasi zászlóhordozéját, a gyilkosságra uszító cikkek szerzőjét. Sztáiin távirata Szakasits Árpádhoz Sztálin generalisszimusz táviratot, íntézsít Szakasits Árpád rainiszter-♦¡■ökhelyetteshez, a Szociáldemokrata Párt főtitkárához, amelyben köszönetet »ondett azokért a jókívánságokért, amelyet születésnapja alkalmából a párt és Szakssits Árpád intézett hezzá. Ries igazságligyminis*ter útban London felé Ries István ár. igasságSgyminisz-ter tegnap érkezett Párizsba. Az igazeágügyrainlszter Párizsból Londonba utazik, hogy részt* vegyen a szombat es vásárnap Londonban tartandó nemzetközi szociá''ista értekezleten. A londoni szociáldemokrata fcof?röí:ciá* 14 állam kiküldöttei jönnek öisze tanácskozásra. A szociáldemokrata pártok Antwerpenben megválasztott uj választmányának ez ¡••S2 elsft S''ése. A magyar sajtó munkásai segítik * pörög szabadságharcot A Magyar Újságírók Or»zigos Szövetsége elhatározta, hogy csatlakozik a „Segítséget a demokratikus Görögországnak" mozgalomhoz. Az ujsáfcirék felajánlották háromhavi fizetésük két százalékát a szabadságért küzdő, hSs görög nép igaz ügyének támogatására. A magyar sajtó munkásai mintegy 50.000 forintot juttatnak jlymédsn az akciónak. '' - Az Ujságirószövetség egyúttal elhatározta, hogy táviratban üdvözli azokat a görög újságírókat, akik tollúkkal a görög nép szabadságát és flggetlenségét szolgálják. ramömümr Yassrnap, Jeaoár 11. Budopest I. 7.00 Reggeli eene. 8.00 Hi rek. 8.20 Hanglemezek. 8.30 Orgoiif.muzsika. 9.00 Rómii Hat. és gftrögkeleti vaHátos fél-éra. 10.00 Evar.jj istentisztelet. 11.00 Kisiparosok Irodalmi és mfivmtll életből. 11.20 Kamtramutalka. 12.00 Déli harangízó, Hirek. 12.15 Anyák ütperc«. 12 20 A Qyőrl Vngongyár Egyetértés Daürdíjt énekel. --12.50 A test köitéwete. Versek 13.10 Forró melódUk. 14,00 Hírek. 14.10 Ünnepi hang« Icmei.c-í. 15,00 Strlndl>trg egy elbeszélése, 15.20 Jeanne Marle Rlcliommc r.ongorAilk. 15.45 V«»*rn«pl krónlktí. 10.00 Clgányaene. 17.00 Hírek. 17.10 Mugyír Ptrnanrui, 18 00 Lltzt: Magyar laiiti>h. lUus emer.. 18 20 Mariáié. 19.20 A MS/MT, »lőadAsn s Stii-dléhan. 20,00 Hírek. Sporteredmények, 21,00 A rádió haneU 21,10 Magyar nóUk. 21.30 Rádióinkét, 22,00 Hirek. 2<*,3 i Vatrfrrinp c&tt Peitcn. 23 10 K<!r»rizcncltnrl mflvek. 2. On Hírek. Bitdipevt II, Vaíárnipl mustlka, 17.00 Tánczene. 18 00 Hirek, 18,05 NépaxerU dnl Um#k. 19.30 Modern xen«, 20.30 Könyv-asemle. 21.00 Hírek. 21.15 Roós* Emil sza-lonegyUtteis játszik. 22.15 Operarészlctek. Közöljük a nagykanizsai törvényszék 1948. évi ügybeosztását Inmpekclós gyógyi?.ertA-r Jan. 10-én, „Megváltó" gyógyszertár Szabadság-tér 21. Jan. 11-én: „Mária" gyógyszertár, Somogyi Béla-utca 40. Köszönetnyilvánítás . Szeretett fiunk és öcsénk ZENTAÍJÁNOS ^ . • i tanuló temetésén megjelent lelkiatyjának, yolt tanárainak, osztálytársainak, a kereskedelmi '' középiskola tanulóinak, valamint mindazoknak, akik fájdalmunkat részvétükkel enyhltet-ték, ezúton.mondunk hálás köszönetet Gyászoló család. A napokban készült el a nagykanizsai törvényszéken az 1948. évi ügybeosztás, amely egy-két változástól eltérően megegyezik a tavalyi ügybcosztással. Tájékoztatásul most közöljük olvasóinkkal az uj ögy-beosztssí, a tárgyalási napok időpontját és a tárgyalások helyét. /. Elsőfoka polgári tanács. Elnök a törvényszék elnöke, helyettese: dr. Almásy Gyula törvényszéki tanácselnök. Bírók : dr. Knausz László és dr. Hámory Zoltán törvényszéki tanácselnökök. Tárgyalási nap szükség sseriit, I. emelet 29. 2. Fellebbviteli nem pere» ügyek'' ben Intézkedő tanács. Elnök a törvényszék eihöke, helyettese: dr. Révffy Andor törvényszéki tanácselnök. Bírák: dr. Knauss Lássió törvényszéki tanáoselnök és dr. Arató Antal berendelt járásbirő. Tárgyalási nap: keid, I. emelet 29. 3. Polgári fellebbviteli íanáts. Blnök: a tőrvénytték elnöke, helyettese: dr. Révffy Andor törvényszéki tanácselnök. Birák: dr. ISnausr László és dr. Arató Antal. Tárgyalási nsp: csütörtök, I? emelet: 29. 4. Elsőfokú büntetiügye teaácsa. Elnök: ir. Alrtásy Gyula tösvény-sréki tanácselnök. helyetteE*: dr. Révffy Andor törvényszéki tanácselnök. Birák: ér, Révffy Anáor és dr. Araié Antal. Tárgyalásit nap: hélfő,. péntek, főtárgyalás! terem. 5. Fiatalkorúak törvényszáki tanácsa. Elnök: dr. Révffy Andor, helyettese: dr. Knausz László. Birák: dr. Béres Sándo? törVényasékl biré és dr. Araté Antal. Tárgyalási'' nap: szombat, főtárgyaiási ter«fí. 6 Különtanács. Elnöke a törvényszék elnöke, helyettese .t dr. Révffy Andor. Biráh: dr. Háraocfc Zoltán és dr. Arató Antal. Tárgyalási nsp: szükség szerint, l. eaidet 29. 7. Bintető Ügyek tanácsa. Elnök: dr. Almásy Gyula, helyettese dr. Révffy Andor. Birák: dr. Révffy Andor és dr. Arató Antal. Tárgyalási nap: péntek, főtárgyalási terem. 8. Uzseraügyek. Elnök: dr. Almásy Gyula, helyettese: dr, Révffy Andor. Bírák: dr. Béres Sándor és egy berendelt ülnök. Tárgyalási napok: hétfő, péntek, főtárgyalás! terem. 9. Rögtönitéli bíróság. Elnök: a törvényszék elnöke, helyettese: dr. Almásy Gyula. Birák: dr. Révffy Andor, dr. Knausz László, dr. Arató Antal, ir, Hámori Zojtán. Pótbiró: dr. Bentzik Ferenc járisblréiágl elnök. Tárgyalási nap: sznkség sze- rig;, főtárgyalási terem. 10. Fegyelmi ügyek. E''r.ök: a törvényszék einöke, helyettes« dr, Almásy Gyula. Bírák: dr. Révffy Andor és dr. Knausz László. Tárgyalási nap: szükség szerint, I. emelet 29. 11. Rehabilitációs ügyek. Elaök: ér. Aimásy Gyula, helyettese: űr. Révffy Andor. Birák: dr. Révffy Andor dr. 4rató Ar.ta). Tárgyalási *3p: péntek, főtárgyalási terem. 12. Egy** bíróilag Intéztető ügyekben. A törvényszék elnökr, dr. Al-máiy Gvula, dr. Révffy Aador, dr. Hámori Zoltán és dr. Béres Sándor. 13. Vizsgálati ügyek. Vizsgálóbíró : 4r. Knausz László, helyettese: dr. Béres Sándor. 14/ Cégblztes: dr. NoH László ömkf. törvénysíékl jegyrö. A törvényszék részlotea ÖRybeosz-tását bárki megtekintheti an első emeleti hirdetőtáblán^ Uj tárgyalások kozdödnik a cseh-erszági magyar kisebbség ügyében Illetékes helyről sxerze.tt »elbízható érlcsilés szerint még január hónap folyamán tárgyalások kezdődnek Budapesten a esehszlovák és a magyar kórmásy között a c»ehszIováki-i magyar kisebbség kérdésébe«. A csehszlovák bizottságét még ne« állították össze. Mihely a Tárgyaló felek feöxött elvi megillapodis jö« létre, azonnal megállapítják a tárgyalások kezd«-íének időpontját Í3. Segkezdödött a Magyar Kommunista Párt harmadik konferenciája A Zeneakadémia nagytermében szombaton reggel S órakor megkezdődött a Magyar Kommunista Párt harmadik konfereuciája. Az MKP fuikcisnáriusainak konferenciája két napig tart. Az eteö nap eseménye Rákosi Mátyás reftrátuma az ország bel és külpolitikai helysetéről é« a párt jövő feladatairól. A második aapon a szervexésl programot tárgyalja le « konferencia. ELADÓ 20 H. P. Ford»on tr»ktor generálozv«, 1000-ei HofUr «sépló-8«ekré«y, esnes tirtoxékalval és kombinált hereUjtő. — Siijjieit 80 o/i-M. —■ Mtaden elfogidlMté áron, kétxpiiuért. — Clm: Wtlsa Zoltán, Mlhitd. CssaniK Lafos hat. etrtg. vilfany£s«relö és rádlólaboratórluma Elvállal minden e szakmába vágó munkát. Háziteleíon, jelzőcsengő, villámbáritó, vasalók, főzőedények, rádióantennák és esilárok le- és felszerelését, liajsiáriíó-burák, pliőnök uj tekereselését és javítását, épületek uj berendezését és malmok uj szerelését vállalom. Raktáron tartom az összes villanyszerelési- és rádió-anyagokat. — Munkámért felelősséget vállalok. Nagykanizsa, Eöívi5&-íér 10< Határon innenf hatá/on tu! A reakció keze messke elér. Az amerikai ujságkirályok még Kinában is rossz hírét költik a magyar demokráciának és elriasztják » hazatéréstől éppen azokat, akik a múlt hibái miatt kényaztrültek kivándorlásra. Éppen azok miatt kényszerültek, akik mest a kisibolt miliiökból banketteznek, felelőtlenül rágalmazzék az uj aagyar demokráciát és a mártírok álaroéban sütkéreznek a dollár fényében. Hitler könyvtára elpusztult, de a köuyvek jegyzéke megmaradt. A katalógus misdöaste 32 oldal«. A benne felsoroit könyvek túlnyomórészt s/ótárak és évkönyvek. Kiasz-eiku* epyttien sera SEtrepel benne. Vliaoijt annál több a kalisdregény és 62 útleírás. Sckioktlgruber ur legketívtsebb könyve as „Utolsó Mohikán" volt. Minden évben olvasta « A kiskőrösi centenáris Ünnepségen methaíott csendben álltak a vendégek Petőfi szülőháza előtt. Egy nem túlságosan értelmes ur felkiáltott: — Aj nem lehet, hogy ez a viskó legyen Petőfinek, a legnagyobb magyar zseninek a szfilőbáza. A hároméves terv köretében ujjá kell épitenil v * '' Raymond Brewn araerikai katona bejelentett« a néiaetorezági amrrikai hadsereg főhadiszállása*, hogy a Csendes-octác ígyiU kis szigtténak iakoaséga királyává kiáitoíU ki. Brown ezen a »zigeter. azBletett és eredeti neve Facai Ltarala Lutu Pcni. Kijelentette, hogy aaiint leszerel, elfoglalji trónját. * A Szakszervezeti Tanács székház céljára megváaároita a közclmiiU-fesE 6 peati Városliget közelében lérő Park-azanaíóriu« épületét. A Várói liget környéke egyébkéat sacak-szerveztti ntgyeddé fejlődik és most~ már « hatóságek hivatalostn is annak nyilvánították. * '' Nyároa egy tengerparti fflrdőhe-lyen .klasizikus" sicépségversenyt rendeztek. Egy fiatal nő, aki egy BotticelU képet akart megjeleníteni, komolyan vette szerepét és tökéletesen mezitelenül állt a zsűri és a közösség elé. Óriási sikere volt, de közszemérem elleni kihágás elmén eljárás indult ellene. A tárgyaláson védője ártatlanságát akarta bizonyítani, majd széles gssztuisal a védencére mutatott: Önökre bízom uraim, hogy döntsenek, igazat beiséltem-e? Ai ifjú hölgy azt hitte, védője tárgyi bizonyítékot akar, ezért ne ellöki emelvény elé toppanva felpattantotta rihája slppzarát. A* ifjú hölgy renaiuaftce-bája már derékig megmutatkozott amikor likérilt megakadályozni, hogy as élő szoborról tökéletesen lehulljon a lepel A jogi kérdés azonban eldöntetlen maradt, mert a bíró izgalmában a tárgyalást elnapolt«. e Bágyoni Váró Andor, a nyilas lap-sterktsatő, akit három esztendőre ítéllek és most a g>üitőfegház lakója, levelet irt egy ismerősének és olvasnivalót kért, mert „unatkozik." Umerőse nyomban teljesítette kérését és eikttldte neki Miliők Sándor: „A kínok utjaa cím» hir«s könyvéi, amely tudvalevőleg a haláltáborok borzalmas életéről szól A ZALA kiadóhivMtaia felkéri előfizetőit és megrendelőit, hogy csak általa kiállítóit számlák vagy nyögték ellenében fizessenek. január 11 menyasszonyok iskolája Kanizsán A nagykanizsai feroncnondi plébánia január 12-ón, 18-án és 14-én délután •"> órai kezdettel a rendház Felu''rtoiniében »Menyasszonyok Ia-ko''ája vimen háromnapos tanfolyamot reiiíle/.. anelyen egyházi és Tilúai előadók tartanuk előadásokat a !k)Í(!ou házassá. í najy kérdé>eirő!. A szentségi házasságról : P. Yados P«''d i''eioiurendi g vá rd iá n- pl ■ Ibáiio:;. ideális feleség : ^zóes Józs''f postatiszt, l.eányok - fiuk : Donuann (iab riella joglíallgató, Actio Catholiea : Dr. Almássy Gyula törvényszéki tanácselnök, Az édesanya tanácsa férjbe/menő leányához : Dr. Varsrha Pál tv*. A házassá''.? anyagi megala-jXízottísáía : dr. Balázsovit« (Jvula Ügyvéd. A jiajísugaras élet: Takács ídá .taniU''mőjelöM, Az otthont alkotó erők : Tóth l*''lu biztosító intézeti főnül;l-.elwü.vs. N''ó! hivatások: Ffai-»ú: yi Kű''i hanktisztrisolónő. finek-16 oahid : l''Ji^je János líceumi tanár. Orvosi Ui''!i»í*«ok : l>r. Jó/hu Fá-hiúnné. firtijrafelvétolt adstt be „ a nsgygereidi gyilkos Néhány héttel wtlőti beasimol-iubk arról, hogy e szombathelyi löuiimtéló bíróság halain Ítélte Varga Józ»«f«t, aki Nagygeresden mci.''.ayi:koita Király József malmost. Megírtuk, kogy a tárgyalás során fény dertllt egy régi Mntgyre ii. 1938 ban ugyanis meggyilkolták Király walaos köawelőjét. A gyilkosságért Varg-i Józsefet 13 évre Ítélték, amiből 6 évet le is ült. Varga aat a megltpő kijelentést tette a a tárgyaláson, hogy a gyilkossal ne*! is ő, hanem Király kevetie- tl és ő csak magára váilalta. Szombathelyi tudósítónk most arról értesít beR&fleket, ho|y Varga József védője raifttíeni elkövet, hogy halálraítélt védskcések kagyelmi kérvénye kedvező elintézést ayerjen. A régi gyilkosság ügyéban újrafelvételi kér.lmet adatt be az ítélet aiegseamisitése iránt. Az újrafelvételi kérelem »gyai nem bír halasztó hatállyal a mostani halálos itéiet végrehajtását illetően, állapítják meg illetékes helyen, de mindenesetre erkllcai hatással lehet a kérvény elbírálása tekintetében. VÁROSI MOZI Január 8 — 12-ig C''»U törtttklö! - hótfolg MIGflM ÜTláT JlROM lniyMif ilktrt aratott Ját*klán és tirtitomhiu *gyarl»t. KUiaUAaok köaanp & Ml S-kor. jaUvuap !{, [ál li »» A órakor. Kapoaváritt slfigták Páiztéy Áment, 8000 ember gyilkosát Az államvédelmi ontáiy né»-ügyészségl kirendeltlége bravuroi ayomosás után elfogta dr. Pásttóy Amon veit miniszteri tanáesost, a ^thirkedttbb lisztig* óját. Pásztóy Amont a felszabadulás után azonnal vád alá Ad« érthetetlen okokból már két esztendeje szabadlábra helyezték a 8000 gyllkozOg-gal vádolt miniszteri tanáesost. Pásztóy Amon akkor többféle ürüggyel leutazott Balatonalmádira, ahjl szálladája van, ott meghúzódott a házban és mostanáig bujkált. Kézben két ízben is Budapesten járt és többször meglátogatta leányát Kaposvárott. Olt is fogták el és most Budapestre vitték. Pásztóy Ámont a népügyészség kirendeltsége át-adta az illetékes népbiróságnak. fi kanizsai járási jegyzői kar táviratban kérte a bel-Biymiüisztertfi a községi tisztviselők áiiamtsitását különlegesen szabályozandó fogalmazási vizsgát leteszi a községi jegyző, bármely vármegyei vagy minisztériumi fogalmazási szakra kinevezhető lesz, t3hát nem lesz előtte elzárva a magasabb érvényesülési lelietóség. • A gabon*eláiámol(ata«»k torán megáliapltattani, hoflv a nagyka-ttUaal jár*» «sszaaen 46 5 vagon gabonát adott 1« ¿« J#y blatasan raaélketl, hogy nfabb baaaolaál-tatáa elé útin JMItJák. Az elért eredmény aara ta remélt kiváló teljftaitrpóny. A tej lioazn Imái taté* alHjxjki''u van fektetve. Amoly köztóffhon nincsen toiipiiroH, a köaaégi dlóljáWWur kötele« tej gyűjtőt kijolöini ''ós a toj-boMol<rál tatast vajban in lohot kíljo-sitoni. A tehénteUzám nyilvántnr-t«fok husonkint lovideálandók í» igy u tohéntartó cn/dák ollonőrzÓM könnyebbül inog. A teílv^/.olgáltatást • einuilasztók ellen a községi j egyzők az üifV''.''-szséghez teszik meg a feljelentet. Az 1000 lelken felüli községi birái részére a képviselőtestületek délelőtt 8—12 órák közötti hivatalos ^időt fognak, megállapítani és igy a jobban mégfizetett községi birók többet tudnak majd a, köznek szentelni. A szabadmüVelódés a íelügoló-ség nagykanizsai kirendeltsége ''folytén biztosan nemé-lem, erőkín fel fog lendülni, hisz Galambok és Kis-komárom községekben kiváló talajra fog találná a, népi táncok, énetek és szokások e kis hagyományos magvai- sarkában. - Ax öt holdon felüli gazdák gazdák textil''jíaiványának beváltása érdekében ij)tézke(fést tettem az utalványokat bevált-''» kereskedők kijelölésére, mert pillanatnyilag az a helyzet, hogy textiliqgy van, de áru nincsen á''keieskedőknél; Minden íegyzőeég külön orre a célra kijelölt Kereskedőnél válthatja maid be utalványát, de főhet, hogy a Jcúazüló uj lextiliendelűt uj jnogoldást fog találni. tötárgyaftuk ozokw kivüf a közadók íis-üte^i tendjónok ujabb módját, a járá*l)oJi lendőrpilwnők fol-'' H/.oit>!éHót Cs t;''ibh tná« HoIhő köz-igftzguUHi kérd ós t — fojoztn be nyí-fnllio/utiU « járiíni fójouy^, Hajtókkal ment vadászni a vadorzó — fegyverrejtegetés miatt Indul ellene eljárás A nagykanizsai járás községi ós körjegyzói dr. Monostori Tibor járási főjegyző elnöklete alatt l;szti-értskozletet tartottak. Az áitek.vb-ten a járási főjegyzői hivatal szakelőadóin kívül resztvettek a vármegye alispánjának képviseletében dr. Józsa .Jánoj tb. vármegyei főjegyző, Vörííri Uijos várniogyei yzám-vovős.''-gi tanácsos, dr. fnotay Ifoiui a/.aialmüvijloch''si felügyelő. Fodor IV''la Jinre olnök és Czi.boly Feivnc ufolnök a HONKz rezéről, a VAOhz r''H/.éról |eJiií Tréfás Jhijoh titkár. Ho^/.''lgeté.st rolyUttiink dr. Monostori Tibor járási fójogyzóvol, aki uz .''rlokozlot,Mi olhtiMg/..>ttak»Vil mun katárriunkat kővotkoaőklwti informált« : Hongot^ probl.MUH nurült fol uz értokoxKít »ortLii, molyok közül a loul''ontofubbak alapom viU tárgyát k<4»/ték. Na-^y olé«<«l"tloJi»ú^)t váltott ki u 1.5.600/1047. Konn. ez. rendelet. am.My a közszofgúlati alkalmazottak legújabb illetményeit oilátását volna hivatva íeiulozni. Az emiitett lendelet azon előnyétől eltekintve! hogy az egyes fizetési osztályokban a t izet isi * fokozatokat újból rendszeresítette és a fizetési fo^ kozatokban a várakozási időt megrövidítette, nem febl meg az egyenlő elbánás elviek, meri az öiikor-mányzati atkalmazottakat'' a fizet.''« összegszerűségét illetőleg, összehasonlítva a bírói és tanügyi státusokkal, igen alacsony illetményekben részesíti, mely nem fylel niog az egves állásokra megkívánt elméleti előképzettség különbségeinek. Egyik pálya sem kíván oly nagyfokú kö-veteíményekít az egyéntől, mint ép-pen a községi jegyzői pálya, melyet az emiitett-v rendelet nem ''honorált kellőké])pen. - íMivel a községi jegyzői karban jelentós számban vannak ideiglenesen megbízott tisztviselők, akik magukat éppen ennek következtében biztonságban nem éiezlietik, javaslatomra egyöntetűen elhatározta a járásbeli jegyzői kar, hogy távirati uton kérik a bolügyminisztortól a közs''gi tisztviselők államositábát, mely egy csapásra megszünteti az ideiglonoWtf allaix)tát és a kinowswis tényóvol véglogo^n foglallmtják ól álluhiikat óh a teuyioRw íillA*uk-uak megfelelő iltotmAnyokot óIví»?-hotik. Nnnok révén, antonnylbon a hírek Napirend: Január II, va5,arr:ap. Róm. kat. Szent Család Protes!. Ágota, Újgörög Teodor, rt nap kel 7 30 p koj, nyugszik 16.14 p.-kor. A hold kel 9.8 p.-kor, nyuosztk 1649 p.-kor. - 1919. Károlyi Mihályt, a mn^yar népköztársaság elnökévé valasiíják. Január 12, nétfó. Róm. kat. Ernó apos-iol. Protest. (Jjgörög> Tacián. — .1 nsp kel 7 30 p. kor. nyugszik 1615 p.-kor. — A ho;d kel 9 35 p.-ker, nyuaszík 17.59 p.-kor. 1848. Felkelés Palermóban. -1925 Kinában kitör a polgárháború. 1943. fl Vöíöshatísereg Voronyezsnél áttöri » rnaflyer és német vonalukat. Emberek és egerek _ (bj)'' Xem egerekről cn > inberekről Lfftz Ut s.vo, mint Slelnbeck. világfi irii regényében, hanem Embe-rékrbí és egerekről. Emberekről, akUc 1044 ''telén véget érni nem akaró hóva/tokon át tengették életüket Zuy/u egy v''Hájának nyirkon piiwt''olujálu!) é.n egy hófehér kin egérről, am< nyinrteu rMr ponlositn hat ómkor megjeleni, hogy cgt t''ninrt-nyt vidámnágoí 6h remény**-gt.l hozzon a reményteleneknek. Egy aiztro''ógu* inert ne rott a társa tágban a fehér egér megjelenésének percét '' < md/wdper* cét fal jegyeste, Aztán lo <iyotn'':t müdso''iba kezdett, aminek civégnl-ne után kijetentetfte: Ez a fehér egér HXercnc.dt jelent, mert a Vónue faemfö tkon-itjtáclóba vtn a »¡íodmkuaéah (ma sem tudom mjt jelent), de kjilönö-nősen - jó sugárzása van a Sáppal. Amig eljön hozzánk ez ax eyéT, nem kell félnünk a haláltól. Az asztro-lófrus határozott hangú horoszkópját, a vi-giiszt ami hangjából <kicsendült, megkönnyebbüléssel hallgatta a iársaság, akik hözikt vegyesen irók, festők, kereeked&''c és pincérek is voltak. Egy szenté''.etii bib-liás ember ellenőrizte az asztrológus számításait és teljesen egy&érte&t-azzal. Ezekrután a kis társaságon minden eHe ugy öt óra felé izgalom veti erőt, a n-yutfta-ansóg egy különös fajtája, a fuldokló szalmaszálba kapaszkodása. A szalmaszálat a kis fehér egér jelentelte, ami minden este pontosan hat órakor megjeleni, felmászott az egyik fapriccsre, hátsó lábaira ült, m''&g a mellsőkkel csinosította magát és integetett, mintha íizt mondta volna : — Ne féljetek, én a szerencsét. aj> életet jelentem. — Gombostűfejti. rubintosan csillogó szemecskéi vidáman tekintettek körül az olajmécses sárga lángjával vi* ágit ott pincében. Majd hozzáfogott vacsorájához, amit a kiéhezett emberek morzsánként ezedtek össze kedve* látogatójuk ríetére. Hiszen az életbe maradás hitét ie-fantett* er a kfo fnkér egér vaui-mennyinek, Csodát, amiben hinni keltett, a nyit«* Kmúk é* a* 88 farkasok höxőtf, ak<k prédám km kówUf/ogtak napközben a t)iUn körül, ürons aknák m pukkantak, de elkerülték a kin viW, Mintha valami jótágoi angyal iMgezentelt ke-Zé védte volna aat, Elfőtt karácsony. A szent estin, Elmúlt hat óra, Halk monnoldeeat elénekelték a szont karácsonyi dafo-kat, de szivükben mélutégcs seo-moruság volt, mert a fehér egérke 1ezen a napon első Ízben nem jelont meg. EUort a szalmaszál. NőÜ 0 kétségbeesés. Nem beszéllek róla, de mindenki bizton arra számított, hogy im eljött az utolsó napja. Másnap, karácsony első napján, egy orosz akna leszakította a há* tetejét és majdnem agyonütötte • költőt, aki egy kis faforgácsért ment fel a pincéből. A rossz etőjdck megsokasodtak. Egy SS szakasz legényei költöztek az emeletre, durva csizmájnik fíoppanásánál csak az iil-dözöttek-szivének vad zakatolása voU ■nagyobb. Igy teltek a reménytelen oiapok, éhezve, fázva, vigasztalanul. Ma három esztendeje..1945. {anu-ár 10-én, este ¿pontosan 6 ¡órakor A bocikai vadásztáriaaájK tag|ai már hosszabb idő óta megfigyelték, hogy egy illetéktelen személy rendszeresen pusztítja a vadállományt, Utána jártak a dalognak és meu-Állapították, bogy a vadorzó Vörös Kálmán zalaszentbalázsi lakossal azonos, aki egyben vadőr is, bár lőfegyver tartására nincs engedélye. A vadástok most már csak az alkalomra vártak, ami meg Is jtttt hamarosan, Egy aipoi Ismét klat vadásttak, aatlker látták, hogy Vörös kétosövü sörétes »usftWal felfegyverezve, három hajté kíséretében közeledik. A vadásztk Vörös Kálná''t elfogták és átadták a rendőrségnek, ahennan mest tették át ügyét at államügyészségre. Vörös ellen fegy-verrejttgeté» miatt megindui az eljárás Nagykanizsára érkezett rövid időre BÁNHIDÁY JÁNOS, a budapesti Angolpark európai hirü grafologusa. Lelkiismeretes válaszokatj ad: Házasság, szerelem, válás, üzleti ügyek, pályaválasztás, távollevőkről. Fogad reggel 9 órától este 8 óráig Kisfalud! Sándor-utca 18. szám alatt ZALA 1848. jnntiár 11, újra m?}/ jeli ni a ki« fehér egér, át ítéiti egyedül, hanem utána norbnn öt ku-Nf fehér egérke lépkedett olyan ni <ftó*rtg tel jenen, mintha templomi bevon idősről lett volna szó. Az elcsigázott emberek aoh&á so-vényodot'' tagjaikkal felugróitok, a gyengébb idegzetnek könnyel töröttek ki szemeikbőt'', a- pincér pedig elővette zsebébőt a Legutolsó darab kenyeret, s zét morzsolta ét az egerek eté tálatet. A mama egér és öf. ki fi fiacskája jói lakmároztak, majd ug-y&nazon az utón, amelye» jöttek, szép sorjában elvonultak. Este hét ómkor pedig fetpalKaji-tották a pince bejár^tár.ak ajtaját és megjelent Misa, a kalmiik katona vigyorgó mongolos k-épe és elkiáltotta magdl Szf oj ! Fet-szabad''uUvnk. EHol a■ perelő1 kezdve nem gondolt. senki sem a kfti fehér egérre,. Sem volt szükség többe szalmaszál -)-a. FJfpJejtetlek, mert emberek. - Rendét*-bál A nagykanizsai rondórefifyesülot a pártok ás társadalmi egyceu''etok támogatására! nagyszabású ismerkedni estet randi* a üentrálban január 17-ún, s/xjmbaton. Az est & jelek .szerint a farsane; legnagyobb báljának igórk»/,ik. - A Mimiét Leányklub január 17-,f). nzombaton e,->to I) órai looztkMtaf a Városi SzinhfUhan «rátolja. Szalay : »Noómi« c. W fljl-roná''os azininttvi''t. molyro mindönkit H/,íMeUjttnl nM.vgíiir óh Tár a IVar-tfaég. .Jogyok olovéMban: Kzubó Antalnál re 0/ olőudá* napján >» mozi póri/,táránál. - Felhívási Mindazon hadlgondoaott, «kl fényké pes Igazolvánnyal «1 van látva ittléten jalentkMzen a Caopertban 8« lgn-rolványának mefhoaazabbitáaa rágott, a hlrataloa Idd alatt kedden ás pénteken d. u. 5-7 óráig. HOSSZ »inokaég. Kiskawizsa rovata Futbaliistatemetéa Kiskanizsán Ma délután 3 órakor nagy rész-vét melleU iemettfk el a Sáska Ba-'' rátíág kitűnő vcll kapusát. Péntek Józsefet, A temetésen az összes kiskanizsai egyesületek, valamint a kanizsai sportegyesületek képviseltették magukat. A Sáska Barátnő Sportegyeset vezetősége és futball-gárdájs megható bucsut vett a sze. retett fporttársukiól a kiskanizsfii temető sirkffitjeben. / Tánchemutaté Kiskanizsán Vasárnapi este 6 órakar a Sáska Barátság Spcrteíthon nagytermében ritka és eredeti nepíar.cet matat be Merk Lenke tanítónő t.s a szabad-művelődés klsk2nlzsai tár.ccsoportja. A tár.obemutaiő iránt nagy az érdeklődés, ezért a vezetőség még külön műsorral Is szerepel a bemutatón. Az egyházközség mükedvelé gárdája magánszámokkal, dr. Inotdy Ilona szabadművelődési felügyelő és P. -Tóih B. Lukfcs plébános elő-adással mutatkozik be. „Szerelemrél és a Természetről énekelnek vllág-birl költők" címmel, valamint saját Urai verseiből tart előadást K. Nagy László, szabadművelődési titkár. A Nemzeti Parasztpárt ■a szombaton, 1048. évi január hó 10-ón — este 7 órai kezdettel 1 óráig öaazea helyiségeiben rendez Belépődíj 2 forint. flMrea pártfogást kér a Vezetőség. Sportrovat Sport és centenárium A 48-as centenáriumi ünnepségek lázas elóki^zületében izzik ifjúságunk lelke szert ? az országban. A szombathelyi tankerület tanulóifjúsága hatainui^prányu sportterv megvalósítására! * is meg óhajtja ünnepelni a 48-as esemúnyeket. A tankerület iskoláiban e terv régreliajtá-sára iskolai sportbizottságokat szerveztek és hogy e bizottságok munkájáról a nagyközönség is tudomást szerezzen, megsiíűrrezték a sajtószolgálatot. B jogon és e i''éren szólok városunk lakosságához e lielyről ma. mikor tisztelettel tudomására hí>zom inuK''enkinek, hogy a nagykanizsai áü. polg. leány- és fin- és a velük kapcsolatos I. és II. körzeti ¿11. áita''ánoa fiu- ós leányiskolák közt« sportbizottsága meg-alakult és megkezdte működését — iiöviden szeretném ró/oini, hogy miről ran szó. A tankerület főigazgatója két célt tűzött az iskolai sportbizottságok bIó: 1. Az iskolák sportfelszerelésének kiogi''szitúse, ill. pótlása, 2. az 1948. év taraszátúl kezdve az ogyeá iskolák között a helyi adott-Kágoknak megfeíolóon, — az 1048-ban Mauyftrürszi''igon tu-UHidé ifjúsági veinonyekr" való készülődés jegyében -a sport különböző tV*nvi-han voraonynk randufti''aM. A tói mogvalóaitáflához szüknéi,nw anyagi oazközök olóteromt/aút snin-tón kótfólo módon kívánja u l''ói^w-catósúg biztosítani. 1. A tanulóifjúság munkájából, 2. n tárwMÍaloninni< * tanulóifjúsággal szómban oddig minden el-¿alommal mognyi ''átkozó ^rit/) k.''nz-sógóről. Nem közömbös városunk lakossága elótt, hogy a mi leányaink ós i''iaink milyen oiednu''nyjkiH úrnak el a jelzett rorsony;ikjn. Hogy a célszerű gyakorlati munka -— melyet a s|»rtbizoltságunk midig is eaondben, de kitartóan régííott — meghozza az eredményét, az, kétségtelen. Db az is kétaógtolen, Ivogy ¡BkoLáink magukra liagyatra, minden segítséget nélkülözve, a legnagyobb erőfeszitósset ''is. csak rúszL>fomd-mónyekeí tudnak elérni. Hogy teljes és minden szempontból ki>lé-gitő eredménnyel tudjuk munkánkat olrogezni, és hogy vádíaikozivsunk si-kei-ml záruljon, csak ugy biztositható, ha » tarsadaíom segitségü-jkro siet. Kérem tehát. városunk minden lakóját: a sportszeretőket, a spoi-t>-tal gyakorlatban, vagy elméletben foglalkozókat, iskoláink eddig végzett- növendékeit, a sj^rttal szemben közömbösöket, azokat is, akik nem szeretik a sjíortot, a hivatalo:; várost, a működő sportegyesületeket, testületeket, ogycsübteLet., szakszervezeteket, pártokat és utoljára, do nem utolsó . sorban az egyhazakat, hogy anyagi és erkölcsi erejükkel, terveikkel és iótanácsaikkal sícsstí-ínak segítségünkre. Az ü*y közös üge "kell-.íegyen minden kanizsainak, mert ráiwujik sportfcec''sületjről, az utánpótlás log-könnyeblwn megralósillmti módjáról, leányaink ós fiaink . helytállásáról, it 48-rs eszme wzolgálatárói ée r.''''gwodmónylwn hazán Hl ortjánuk l''ojloztVfról ran szó. Abban mmúnyboit, hogy o Korok (% nz ezut/ui u Jiolyon nu,^-ju''^nók nem hiál)anilok, km^m u •Hogiteni akarókat, hogy akár Írásban, akár »zeinéJytwon jolontkrzni nziveskodjenok az áll. )>olg. fiúiskola igazgatói itodájáUin. Szomk^ lyes ineglt»/A''lós dófolőttünkijii 1.0 12 óráig. Érzem, ho^y Nagykanizsa város lakossága nem hagyja csorbán tanulóifjúságát, hanem lelietóré teszi számára, h<vy ráitisunk jóhirét a sport ter.''n öiegbitse. Pál .lenn A vasárnap egyetlen sperteneménye : NVTE Barcs ökölvívó-találkozó a gimnáziumban A váratlan enyhe j>nuári idíben a sport barátai teljesen mérkőzíaek nélkül maradtak, csak r.éha futnak az ökölvívók jóvehából ejy-pgy sporlciemegéhez. Vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel az NVTE boxálói lépnek a szorítóba, hogy megmérkőzzenek a Barcsi Vasitasok jóképességü csapatával. A barcsiak komoly erőt képviselnek amit az NVTE ellen vízkeresztkor elért- 12:4 aránya győz&lmlk is bizaayit. Tagjai közélt pféig nem kisebb nagyság szerepel, mint Kapccsi a többszöröa magyar válogatott. Az NVTE Is kitflnő''vtrsenyzőkb''l áll és a finkkt fa ti a visszavágás vágya a barcil vereeég miatt. Igy tehát nagy klzdelamre van kilátás. A barcsiak legerősebb felállitá-sakban szeretnének lejönni, de az osztrákok elleni nemxetköti mérkőzés miatt nem vaiósilnü, hojy Kapocs! az egyesfilet rendelkezésére állhat. A barcsiak egyébként a kö-▼etkaző versenyzőket hoszák magukkal : Pőcsényi, Panta, Magyar, Quimics, Kapocs! II., Henger, Kelemen és esetleg Kapecai. Az NVTE szintén legjobb csapatával igyekszik kiállni a találkozóra. Blki a mult heti sérüléséből felgyógyult és a heti edzéseken is nagyszerűen mazgott. Ha Kapocsi mégse lenne válogatott/ ugy ragyegé mérkőzés lenne a Bflki—Kapacsi talál-kazó, de a többi összecsapások is a jelek szerint bővelkedni fognak az izgalmas összeesapásókban. Az NVTE csapatát Horváth Géza edző a következő versenyzőkből állított* éiszeí Baranyai, Wlasits, Wim''mer, ,Papp, GW, SzekjRárii, Etelváti éa Büki. Mindent egybe vetve: a s-portkö-zönségnek remek mérkőzésekre és nagyszerű ösmcsapáeokra és re? raéijük, hogy. NVTE gyézelamra lehet kilátása. Szambaton délután 2 órakör ün-. nepélyesen megkezdik a MAORT-nál a tréningeket, kint szabadtérén a MAORT pályán. Az edzés ínlso-rán izomlaziló gyakorlatok es szó-rakóztaló labdajátékok szerepelnek. Az edzés után az egyesület klubhelyiségében évaényité vacsora lesz, melyen Hoixtják a tavalyi bajnoki évadban második helyezést elért «lért első csapatnak és a bajnokságot nyerő tartalékoknak a bajnoki érmeket. , Vasárnapi budapesti magyar-oszt rá|r Remzetkési ékőlvlvó találkozóra a magyar csapatot Egri László szövetségi kapitány a kivetkezőképpen állította össze: Bednai BTK, Bogács CeMTK, Fehér FTC, Vajda BVESC, Marton I BTK, Papp BVESC, Ltnyi BTK és Komolya FTC. ElisduUak a Ittikló ojimpiások a St. Moritzi olimpiászra. A versenyzők ax olimpia előtt résztvestngk a Sllldeni tirol bajnokságon. BiIatMfenyyM legseabb helyén kisebb vili» , fenyves telekkel 7.000 Ft-ért • eladó. ingftttanftrgalai Iroda Kinlxsl-ut 27. axim. 110 Milliói beruháxásek Jtnuirbm A barubásás o«olkodott, a baakjofy. torgalom nana A Tervgazdasági Tanács hétfő délelőtti ülésén elfogadta ac Országos Tervhivatal Által kidolgozott beruházási terveket 1948. januárjára. A Gazdasági Főtanáé« keddi «lésén tárgyalja a beruházási javaslatokat s igy a jóváhagyás után januári-tél kezdve lebonyolithatók lesznek. Az állami beruházások §stzege ecuttal lényegesen magasabb, mint ai oiéző hónapokban s megkézellti a 90 mülió forintot. A. mezőgazdaság bernházasai tibb mint 30 millió ferktot taeznek ki januárban, a bányászati és ipari bercházások 2$ millió, a közlekedési beruházások 22 millióval szerepelnek. Az építkezési munkálatok sztnetelaek, tehát az építkezési és szociális beruházások összege esupán 9 millió foriat. A beruházások kereken 49 millió forintot különböző kiltségvetési tételek terhére eszközölnek, 40 millióforint pedig bankkitti utján kerül lebonyolításra. Külön tétel ezenfelül a közületi beruházások csoportja, tehát a fővára«, az OTI, a MABI beruházásai. Ezek Bs''iatge meghaladja a 23 mii» Hé forintot. A magánvállalatok saját eszköeel-böl végrehtjtatidó beruházásaira közel négymillió foriat engedélyezését avasolja n Tervtanács. (Megánvalla-atok- 100 000 forinton felüli bem-bázásait lé a Servhivatal bírálja felül.) A beruházás jentár hónapban emelkedett anélkül, hogy a bankjegyforgalom emelkedett volna. Saombat—tasórnap disznétoros vacsora Krerntner Géza vendéglőjében Somogyi Béla-ut 25. KitGnő révfülöpi borok! Lakatos Adl énekes prímás zenekara szolgáltatja a ¿énét. Síives pártfogást kér a vendéglő». Köalöm a kereskedókkel, hogy a mw kloaitásra kerülő hatésági szappanbél egy jegyazalrényre taak J/i (fél) szappan szol-gállAtható ki az igényjofMBltaknálc. er. A K0K8ZJközleményel •Adóközössügi figyelméből Felhívjuk adóközöasógbea adózó tagjaink figyelmót arra, ho^y az uj adóközöBsög megkotósóif melóikat to-ráhbm ifi a mult ónhoz hftnonló üSHzaglien ós módon Cizoasék h». (Jör. ós kerewti adót 10-óig, forgalmi adót 14-éig.) _ •''«MawaMapaHmBMaaMHHMmBaHwmaaHNMMM Trágya eladó Somagyi Béla (KirálF> atua 88. az. . Eladó Potéfi ut "¿"azTkárőmaBobái ftirdőaoobáa kát. Érdeklédnl Haoyaéi- u. 19. n. Hannáit magyar poalabélyegoket bér aallyea BiennflaéRbon, jelealaf targalem 1na lévőket le vooaek. Sowoyyi Bórt-a tea lé. ae. Ügy rédl iroda.__ Myorof''folazoroiéat rsnnék. Ajáa* latakat Tőtk raakereakedőnél leaénl. Vidéken tt) magyar hold azántófMá eladó. Clm a kiadóban. _ ZALA demokratikus politikai napilap Si*rk«sitl: Boaozo Joaő főszerkenO SittlimttMt ÉJ ; BeSk F«r«(VC-tít ta a « OmitV'' Blarttaé», Wagytonteaa.^ taw^in és fsW 3aaoM JRtf T«J«i«n» tt. !Sy«m»l0tt • „Kera§«zájrrtfll R. T. .fiafl»-kanlwa'' oyem4*jéb«n. S»gyk»oli*S^, Kycniiéil felel : Zalay Kéroty. .•sucapest. 53, évfolyam 9, sgém V Nagykanizsa, T948. ja mi ár 13. kedd t Ar* 40 fillér. Várható időjárás: Mérsékelt déli, délnyugat! szél, változó felhőzet, többfelé kisebb eső, havaseső, a hegyekben havazás. Az enyhe idő tovább tart. 9 . A magyar demokrácia mérlegét állította fel Rákosi Mátyás az MKP harmadik országos konferenciáján Szombaton délclőit kezdődött meg a Zeneakadémián a Magyar Kommunista Páii. funkcionáriusainak harmadik országos konferenciája nagyszámú hallgatóság jelenlétében. A konferenciát Kádár János főtitkárhelyettes nyitotta meg, maid Háló-i Mátyás minisz te reínökhel vet teif. a párt főtitkára omefloedett szólásra a jeronlévó tömeg szűnni nem "Vtka-ró üuijopíése közben: - líanúadik országos funkcionárius konferenciára gyűltünk ösz-mv. hogy megállapítsuk annak az időnek a" mérlegét, ame/y második konferenciánk óta címűit''és megbeszéljük a kérdéseket és tennivalókat, amelyek pártunk előtt állnak. Mindjárt ''lovozelóbon meg . koíl állapita- • nohi, hogy a két konferencia kőzett eltolt idöl>eii a magyar demokrácia gazdaságilag, l<cl- és külpolitikailag olyan sikereket ért el, amelyek alapjában és szerkó/etében áltozíatják meg demokráciánk eddigi jellegű liozzáteluAem, alnnjában változtatják pártunknak, a Magyar Kommunista Pártnak jelent »-''''gót is a demokrácián belü''. Gazdasági helyzetünk - (iazdasági vonatkozásion a lOiídoniébb változás az államosítás terén történt. — je''ontette ki Kákosi Mátya*. — N''agyioari termelésünknek'' ma már csak kisebbik része maradt a magántőke kezén, a nagyobbik része állami kézbe került. Az államosítás jelentőségét nem lehet eléggé felmérni. Meg maguk a munkások-sincsenek teljesen tudatában annak, mennyire megváltoztatta ez egész gazdasági rendünket. A magyar nagyipar többségében már nem kapitalista, hanem államosított, azaz útban van a szocializmus felé. -- A hároméves terv kissé vontatottan indult, de most mái- ogyrc jobban lendületbe jön és minden reményünk megvan arra, hogy azokat a befektetési összegeket, amelyeket a nemzeti jövedelemnek a szárazságból eredő csökkenése miatt kezdetbeft kisebbre voltunk kényte-¡enek venni, a terv további végrehajtása folyamán pótolni tudjuk. — A forint, amelyet a reakció átlag kéthavonként egyszer eltemet, immár másfél év óta szilárdan állja a sarat és jól betölti az értékálló pénz szerepét. Rajta leszünk, hogy ez igy. is- maradjon. — Ipari termelésünk már csaknem minden téren megközelítette a békebeli szinvonalat. Ve hasonló a fejlődés a mezőgazdaságban ifi. Ennek következtében pedig javult a kösj ellátás és egyben ogvenfetesebbé is vált. 1 " — Ezek a jelenségek mutatják, hogy mennyire megváltozott gazda-'' sági helyzetünk. A mii nehéz ellátási gondokkal küzdő Európában a magyar viszonyok miatt nem kell resteilkedhi, Imponáló erodményain-ket- pedig- világszerte csodálattal veszik .tudomásul. —'' Meg kell azonban állapitauunk, — mondotta Rákosi Mátyás —. hogy fezeket az eredményeket nem'' érhettük volna el, há idejekorán nem állítunk fel olyan szemeke< mint a Gazdasági Főtanács, ha nem szabunk irányt a " tervszerű, gazdálkodásnak és ha-''tétovázunk az államo- sítás terén. Gazdasági életünkben egyre több teret juttatunk a dofgozó nép érdekcinek és rendszeresen háttérié szorítottuk a profitszerzésre, a harácsolásra irányuló toL''és termelést. Saját RÓpi államunkat építjük — A magyar demokrácia ma már nem az, mint ffegy évveí ezelőtt volt — folytatta R''ákosi Mátyás miniszterei nöklielyettes — sokkal erőtől josobb, sokkal magabiztosabb, mélyebb szociális tartalmú. A magyar demokrácia erőtebb, mint • valaha. — A reakció veresége és a népi erők gazdasági és politikai sikerei nemcsak a Kommunista pártot erősítették, hanem megszilárdították a többi koaliciós pártokban is a demokratikus befolyást. Ennek következtében javult- a Magyar Függetlenségi Front jártjainak egymáshoz való viszonya, os ezon belül megszilárdult a munkásegység. -- A mi holyzetünket az jellemzi, hogy a íoakció jobban tudatában van voreségér.ok, mint tv demokrácia saját győzelmének. A mi feladatunk ennek a pártkonferenciának a feladata, hogy pártunkon keresztül tudatosítsuk ezt a változást, hogy minden demokratikus kisembe»* tudatába átmenjen ez. Tudatosítani kell mindönkiben azt a fel ismerést,^ hogy végre saját népi államunkat építjük. Helyzetünk a Ounamedencében — A magyar demokrácia belső megerősödése megváltoztatta hazánk nemzetközi jelentőségét és viszonyát a szomszédokhoz. Megnőtt irántunk a szomszéd népi demokráciák bizalma és eloszlott a várakozó gyanakvói és bizalmatlanság és egyúttal dÖntCen megváltozott a demokratikus magyarság jelentősége a Dunamedencében. ( Amerika világuralmi "vágyaival ^ . foglalkozott ezután hosszasan Rákosi Mátyás. Rámutatott arra, hogy a világon ma két tábor van : az egyik a t íeakció tó bora és ennek az élén az Egyesült Államok ú4l és n demokratikus, a népek önállóságát, füg-got''enségét, békéjét ós szabad fejlődését védő tábor, a Szovjetunióval az élén. ''(— Az amerikai reakció nagy súlyt fektet arra, — mondotta a továbbiakban — hogy otthon, saját [lazájában csakúgy, mint külföldön,'' guzs-bíjkösse és megsemmisítsd szabadságjogokat. f- Kitért ennek kapcsán az angol munkáspárt jelenlegi helyzetére is éfj kijelentette, hogy amit ennek a tártnak a mai Mozetőí szerte a vi-ágon tesznek, az szégyenletes és megalázó kiszolgálása az amerikai ii|i]en''alizmusnak és hóhérmunka a demokráciával szemben. Üdvözlet a görög szabadságharcosoknak .- Ezután a Magyar Kommunista Párt és az egész magj''ar demokrácia szerencsakivanatait .küldte & "hősies görög népnek és felszabadi tóinak. ... és hála a Szovjetunió és Sztálin Iránt ---A világ békeszerető népei szá- A munka hősei Jegyenek a legismertebb emberek az országban Vasárnap tovább folytatta tanácskozásait a Kommunista Párt funkcionáriusainak konferenciája a Zeneakadémián. Kovács''István országgyűlési képviselő, a párt szervezési osztályának vezetője, nagy figyelem " közben tartotta meg előadását azokrél a szervezeti reformokról, amelyeket a Kommunista Párt már a közeli napokban bevezet. Belelentette, hogy minden kommunista párttag tagkönyvét uj tagsági könyvre eseré/ik be. — A tagkönyvcserénél is meg kell nyilvánulni annak a magatartásnak, hogy a párt nem öncél, hanem a demokrácia fegyvere. A tagsági könyvek kicserélését a párttagok nevelésének nagy feladatávai kell összekapcsolni. Fel kell használni az alkalmat arra, begy az, aki ellen azért, mert korrupt, vagy karrierista, vagy a rógi fasiszta ideológia maradványaival megbirkózni nem tud, ae kapjon uj tagsági könyvet. Természetesen ezt ugy kell végrehajtani, hogy egyetlen becsületes embert se érintsen az eljárás. — A pártnak eddig is ez volt politikája, eddig is ezek a szempontok érvényesültek, a tagkönyvesere csupán alkalom arra, hogy ezeket a szempontokat ismét érvenyesitsék. Minden tagsági könyvet Rákosi Mátyás ir alá — Jelentette ki Kovács István zugó taps közben és pereekig tartó Innep^ lés mellett adta át az elsőszámú párttagsági könyvet Rákosi Mátyásnak. Beszédének befejező részébe« rámutatott arra, hogy az üzemi pártszervezeteknek központi kérdésll a munka termelékenységét kell szem előtt tartani és ugy kell dolgozniok, hogy - a munka hősei tegyenek a legismertebb emberek az országban. A mult heti Toto fogadásra 280 ezer szelvény érkezett be, amelyek közül három telitalálatos volt. Ezek egyénként 47.000 forintot" kapnak. Hetven darab 11 találatos szielvény érkezett, amelyek fejenként 2000 forintot kapnak. 10 találatos 800 .szelvény voft, egyenként 160 forin- tot kapnak. Lapzártakor értesültünk, hogy Karsics László- Maort tisztviselő 12-és telitalálatot ért el a Totó-ban, így egyike azon háromnak,-akik 47.000 forintot kapnak. .A. hírt budapestról hivatalosan még njein erősítették mBg. mára felmérhetetlen az a morális és politikai erő, amelyet a Szovjetunió az imperializmus és a reakció ollein küzdelemben jelent. Ma ¿íjra a. hősi szovjet nép és bölcs nagyvezére : Sztálin, állnak elsősorban őrt a békénket és jövőnket fenyegető sötét erőkkel szemben. A mi népünk számára külön megnyugtatás, hogy Sztálin a magyarság megértő barátja, aki már száz formában sietet. segítségünkre, hogy talpraál Ihassunk és megindulhassunk a felemelkedés utján. Ezután a munkafegyelem megszilárdításáról, az államosított üzemek és bankok vezetőségének de-makratizálódásáról, a kollektív szerződésekről és a munka jutalmazásáról beszélt Rákosi Mátyás, majd a munkásegysóggel foglalkozott. — A magyar demokráciánál: legfőbb pillére a munkái-egység — mon dotta. — A munkáííogység ellenségei nálunk is — akár más országokban — a Szociáldemokrata Párton belül arra törekedtek, hogy éket verjenek a két munkáspárt közé, elszigeteljék a Kommunista Pártot és ezzel gyengítsék a demokráciát, mint Bevinék tették Angliában, vagy Blumék Franciaországban. A jobboldali szociáldemokraták nálum: is r.em egyszer a szélöó reakció bzóví-vői voltak.- -- A magyar- demokrácia nagy megerősödését fogia jelenteni, ha a Szociáldemokrata Párt kizárja-veze-tőségéből a murikásegyság és a Szovjetunió ¡ellenségeit. Változatlanul vall juk, hogy az egységes munkásoszfcáiv érdekeit egy egyesült munkáspárt szolgálja legjobban. A történelmi fejlődés is ebbe az irányba mutat és ez.''rt gondosan kell ápolni mindazokat- a tényezőket, amelyek ezt elősegítik. — — Nagy táviatok nyílnak a Függetlenségi Front előtt is és megvan a lehetősége, hogy széles, nj tömeg-alapokra Helyezkedjék. Egész demokráciánk további megerősödésének döntő feltétele, hogy ez az átalaku- . Lás megtörténjen. — A csatát vesztett ''reakciónak ma mái- csak egyetlen reménye van: hogy egv ujabb_ világháború, illetve az''amerikai imperializmus fogja nyeregbe eegiteni. ( f''eszéde végén még az egyház problémájáról beszélt Rákosi Mátyás és kijelentette, hogy a magyar demokráciának még hárem esztendő alatt sem sikerült bevonnia az egyházat a nemzet talpraállitásának nagy munkájába. - < — A Magyar Kommunista Párt a jövőben legyen az eddiginél is önfeláldozóbb, fegyelmezettebb,, ered-mén veket felmutatni tudóbb, éber és efszánt harcosa » demokráciának''. Igy fogjuk valóraváltani és továbbfejleszteni a 48-as lorradalom eszményeit és létrehozni azt az országot, amelyért már Kossuth, Petőfi és Táncsics is Hüzdöttek már : a ¡szabad, független, erős és virágzó népi. köztársaságot —- fejezte be Rákosi Mátyás hatalmas beszédét a párt-funkcionáriusok viharos ünneplése közben. A miniszterelnök helyettes "beszéde után megindult a vita. o ZALA CÍH''iaCII'' j <> flz elmúlt 24 óra eseményei Külpolitika Görögország A szabad görög rádióállomás rész-le kw jelentésben ismerteti a görög hadműveleteket. A szabadságharcosok több helyen megtámadták a görög fasiszta hadsereget-, melynek a kommunista csapatok súlyos veszteséget okoztak ós nagy hadizsákmányt ejtettek. Több fontos vasutat, ipartelepet és hidat felrobbantottak. Az athéni kormány tovább folytat- 1''a a tömeges letartóztatásokat. A Eígutúbbi 10 napon belül 4o személyt. tartóztattak le ós vidéken ugyanez a lielyzet. Szalonikiben tovább folynak''a "letartóztatások és az ¿ni indokoLják az őrizetbevételeketj hogy az illetők kommunisták. Románia A romániai két ifjúsági szervezet, a kommunista ós a ''Szociáldemokrata Pártok ifjúsági szorvozeto. egyesült » Munkásifjuság Uniója« elnevezés alatt. A román" ifjúság a két munkáspárt szellemének megfelelően egyesítette erejét a demokrá oia megszilárdítása érdekében. A román ifjúság az imperializmus elleni harcban valósítja meg az ifjúsági erők egységesítését. * Károly volt román király tegnap Lisszabonban nyilatkozott " fiának, Mihály volt román királynak lemondásáról. Kijelentette, íiogy y lemondás kényszer hatása alatt történt és az ujjonnan megalakított román köztársaság veszélyezteti a békét., továbbá, hogy Romániának a szovjet rendszerbe való bekebelezése a román nép ellenére való. Mihály környezetének egyik Jagja . kijelentette, hogy Karoly ckirály fia megkérdezése nélkül adta tc nyilatkozatát és az vaskos hazugságt Franciaország Franciaország washingtoni követe niogjolent a washingtoni külügyminisztériumban ós jegyzéket nyújtott át Lovett külügyi államtikárnak, amelyben tiltakozik a Nvugat-németországban úgynevezett végrehajtó bizottság felállítására vónat-• kozó frankfurti angol-amerikai határozatok ellen. Németország ameri-. rikai övezetének Kommunista Pártja megkapta az engedélyt, hogy Brémában kongresszust tartson. Londonban, a nemzetközi szocialista, kongresszuson résztvevő Schumacher német jobboldali szocialista vezért megszólaltatta a iondoni'' rádió-német adásában. Schumacher beszédében kijelentette, hogy ''a német nép a nömzeti egységet- kívánja. Palesztina ■ - Az Egyesült Nemzetek Szervezetének palesztinai bizottsága felhívta a palesztinai zsidó i irodát és az angol katonai kormányzatot, hogy .vegyenek, részt a tanácskozásokon. A zsidó iroda kiküldöttjei bejelentették részvételüket, angol részről azonban kijelentették, hogy a meghívásnak nem tesznek eleget. Az utolsó 24 órában a szíriai határ mentén az arabok támadásai mindinkább egységes" irányításra vallanak. A palesztinai bizottság tanácskozásában résztve3z Szoboljev szovjet megbízott is. • , Anglia Herbert Morriaon, az angol kabi-DBtt tagja, tegnap este beszedet mondott. Kiemelte, hogy az angol külpolitika három fő célért dolgozik : 1. A nemzetközi föllépés oló-mozditásáért, vagyis, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetén koresz-%ül bármiféle jövőbeni háborús megmozdulás megakad ályoztassék. 2. .Erősíteni kell az egész világra kiter-jfedő gazdasági együttműködést, mely elengedliototfon foltétele a bókónok éppúgy, mint a kollektív biztonságnak. 8. Együttesen kell munkálkod-niok a nagyhatalmaknak az úgynevezett elmaradt népek életszínvonalának emelésén. E célkitűzések megvalósítására irányuló munkájukban az angolok azt szeretnék, ha aktivan együttműködhetnének a Szovjetunióval, az Egyesült Államokkal .és más nemzetekkel. Belpolitika '' Rákosi Mátyás szombati be-> széde, amelyet a Kommunista Párt tisztségviselőinek országos! értekezletén mondott el, külföldön is élénk figyelmet keltett. A! francia hírszolgálati iroda rész-: le lesen ismertette a l>eszédet, különösen kiemelve a katolikus egyház és a köztársaság viszonyára vonatkozó részt Közölte a tudósító a beszédnek a Kommunista Párt és a Szociáldemok rata Párt viszonyára vonatkozó részét, melyszerint az egységes munkáspárt megalakítása fellétlenül érdeke a munkásságnak! és a demokráciának. A külpolitikai részből kiemeli Magyarországnak szomszédaihoz való'' viszonyát és á világ győztes államaival való kapcsolatait. A londoni rádió is ismertette Rákosi beszédét és különösen leemelte, hogy csak az Egyesült Munkáspárt védi legjobban '' a munkásosztály érdekeit.. Továb- bá, liogy a Kommunista Párt harcol minden reakciós törekvés ellen és sürgős harcot Mrd cl, az egyház mögött megbújó reakcióvá! szemben. Slavinszky Péter Szófia volt polgármestere, a szófiai magyar-bolgár társaság főtitkára Budapestre érkezett, ahol a magyar-bolgár társaság képviselői " fogadták. Január 26 án Budapestre érkezik a lengyel kormányküldöttség, hogy ünnepélyesen aláírják a''lengyel— magyar kulturális egyezményt. A küldöttséget a lengyel kultuszminiszter vezeti és több miniszter is résztvesz benne. A látogatás egybeesik a Budapesten rendezendő lengyel—magyar héttel. A kulturális egyezmény szövegét már pontosan kidolgozták Boldizsár Iván vezetésével. A nemzetgyűlés legközelebbi ülésén tárgyalja az amnesztiára vonatlkoző törvényjavaslatot. A köztársasági elnöki iroda átiratban felkérte az igazság iigyminisz tóriumot, hogy mielőbb készítsék el az amnesztia törvényre vonatkozó végrehajtási utasítást. Mit végzett a kanizsai határrendőrség 1947-ben Erősen megnövekedett a forgalom Jugoszláviával Csendben, feltűnés nélkül dolgozik 1__i. / ....__.3 *____ XT^___.. !____'' ti * határrendőrség Nagykanizsán, u melyne''c az a feladata, nogv a mura-•keresztuvi vasútállomáson a Jugoszláviába átkelő és onnan értazó vasúti forgalmat ellenőrizze. A na-tánendőrség legfontosabb munkája az utasoknak ellenőrzése és az ezzel kapcsolatos adminisztrációs toondők. Lapunk munkatársa az>uj évlcoz-detén folkoreste Rigó Dezső főhadnagyot, a határrendőrség yozotőjé^ hogy beszámolót leégjen a ''múlt évi munka eredményeirőf. — A liatárrendőrség nagykanizsai kirendeltségéinek. az á feladata, --kezdte a felvilágosítást Rigó Dezső főhadnagy — hogv a murakereszturi liatárállomáson éflenőrizzo a Jugoszláviából be- illetve kilépő gyorsvonaton az utasokat. Kiterjed továbbá a működési területünk a kercszt-u''ri állomáson történő bármilyen bűncselekményre ós egyébb rendŐr-biró ítélkezésre. Mi adjuk a Dráva liid innenső oldalán a Jiidőrséget is., —• A mult év folyamán, mint is- : méretes, ezen a vonalon eltörölték a SzEB engedélyeiket és ezért az utas forgalom'' ugrásszerűen növekedett. Számszerű adatokkai szolgálva, tavaly 7.000—.8.000 utas került ellenőrzés alá, tavaly előtt pedig mindössze 600 utas ment át a határon. Az útleveleket a legszigorúbban vizsgáljuk felül. Tavaly mintegy kétszáz személynek nem voltak" me,g a ''szükséges iratai. Ezeket a határról visszautasítottuk. Nemzetközi kalandorok, csempészek- ós politikai "bűnözők nem kísérelték meg ezen a vonalon a határátlépést, ami annak tulaj donitható, hogy mint a jugo-szlávoknál, mint nálunk a legszigorúbb az ellenőrzés. — A forgalmat erősen megnövelte az olmult esztendőben az Ibusz munkásnyaraltatási akciója, melynek Eorán'' az újjáépítési munkában élért eredményeik jutalmazása képpen kőnél 8000 munkást vittek különböző időközükben 10 napi üdülésre az Adriai tenger partjára. A "jugoszlavoknak hasonló akciója során a Balaton mellé''Jöttök különböző munkáscsoportok nyaralni, akik moglátogatták a csepeli és dorogi munkásságot is. . # Az elmúlt esztendőben számos politikai, társadalmi és sport híresség utazott át a határon. Itt <uaz-zott át többek között az iráni külügyminiszterK a iráni< római követ 0 követség személyzetével, a JOINT am-erikai elnöke, valamint több jugoszláv és olasz gazdasági személyi- ség. A magyar köztársaság belügyminisztere, llajk László is ezen a vor.alon -utazott keresztül. Több magyar képviselő is igénybe vette a inuiakereszturi határátlepő állomást. A sportolók közül a balkáni bajnokságon győztes magyar tornászefla-itot, azonkívül több labdarugó, birkózó és ökölvívó együttes íb. VÁROSI MOZI Január 8 — 1 2-lg Még ma hétfőn MfiGfi^ ÚTJÁT JÁROM 16,000 000 ember látta eddtv « tll met. A földkerekség minden rétaéban lenyűgöző sikert aratott Játékban ét tartülomb&a egyaránt. Előadások köznap 5 és fél 8-kor, vasárnap 3, fél 6. és 8 órakor. — A határrendőrség feladatai közé tartozik a kettősbirtokosok átlépésének az ellenőrzése íb. -- Adminisztrációs részről a mi kötelességünk a kettősbirtokos uti-igazolványok kiállítása és érvényesítése. Tavaly 2000 személy kért magyar részről ilyen átlépési igazolványt. Jugoszláviából 200 kettősbirtokos lépi át a határt. — Közigazgatási vonalon mindössze .két ügyünk volt. Egy halálos kimenetelű vasúti gázolás és egy kihágási ügy. f — Örvendetes esemény volt az elmúlt esztendőben, hogy szép számmal megnövek-edett a Kanadából és az Egyesült AUamokból hazatelepülök száma, összesen 300 személynek adtunk ki letelepedési engedélyt. A kivándorlók■ száma lőO volt. — Ünnepélyeden fogadtuk va 25 évi emigrációból hazatért 11 belgiumi magyar bányászt, akik pár napig a mi vendégeink voltak. — Érzésem szerint £bl>on az évben a határátlépések száma jelentő-fc-en megnövekedik, ami természetűben nagyobb munka megterhelést je''ent. Reméljük, liogy ebben az éviién is a demokrácia szolgálatáén hiven őrködünk a határon, hogy az illegális forgalmat, ami tavaly egyáltalán nem volt, teljesen megbénítsuk — fejezte ltó nyilatkozatát Rigó Dezső főhadnagy. - ■ Bensőségesen ünnepelték meg Brónyai Lajos 50 éves nyomdászi Jubileumát Tegnap délelőtt 10 órakor a Szociáldemokrata Párt előadótermében bensőséges díszközgyűlés keretében .ünnepiallék Brónyai Lajosi, aki 53 esztendőn! át állt és áll még ma is a magyar belü szolgálatában. • A díszközgyűlést Hackler János, a Nemzeti Bizottság elnöke nyitotta meg, majd utána Galló Ernő a nyomdászszakszervezet! központi'' kiküldöttje mondott beszédet. Beszédében kihangsúlyozta, liogy ez az ünnepség nemcsak, a" nyomdász munkás-ság ünnepsége, ele ünnepsége az egész magyar dolgozó társadaJ lomnak is. Példaleépül állította a jövő generációja elé, Brónyai Lajos munkás életét, amit nemcsak a munka kötelessége vezetett, hanem azon túlmenően aí szocializmusért vívott harc isjf amelyben épugy nem lankadt el[ az üldöztetések során; aminthogy munkájának teljesitésébcni sem lanyhult cl*soha. Valamikor, mondotta, a legnagyobb ritkaság számba ment, hogy egy-egy nyomdász ötvenéves jubileumát ünnepelhette, mert a szociális feltételek olyanok voltak, hogv az ólommal dolgozó nyomdász a legritkább esetben értei meg azt a z életkort, amit egy átlagember. Brónyai Lajosnak és sok Brónyai Lajosoknak köszönhetjük, hogy kemény harcok árán kivívták azokat a szociális lehetőségeket és teltételeket, amelyek lehetővé tették, hogv ma mind többen ünnepelhetik 50 éves jubileumukat, '' Beszéde befejezésül a nyomdászszakszervezet központjának üdvözletét és szerencsekiyána-'' tait tolmácsolta.. Kozma István a nagykanizsai szakszervezetek, Barbarits Laios a Közgazdasági rt. Török Ferenc a nyomdásztársak, Varga József polgármester a város, Dombay János a Szociáldemokrata Párt, Kaufer Sándor a Magyar Kommunista Párt, Kelemen Ferenc a Nagykanizsai Takarékpénztár nevében üdvözölték Brónyai Lajost és adták á^ egy-egy ajándékot a jubilánsnaló Megható'' volt Banekovich György rokkant nyomdász beszéde, amelyben Brónyai Lajos követésére, szólította fe* a fiatalságot. Az üdvözlő beszédekre Brónyai y Lajos meghatódott! hango n'' vál aszol t, kijelentvén, hogy érdemes volt megérnie ezt} a napot, nemcsak azért, mert részese lehet lennek a meleg ün- nepléshek, hanem azért is, mert elégtételt kapott a sok megalázásért és szenvedésért, amit a "félfasiszta és fasiszta ¿kormányok! okoltak. Egy uj világ kapujátí léjptük át mondotta, és most már rajtunk" múlik, hogy ne börtö-nözzék be azokat, akik az igafeuk u''tját i árják, és azokat, akik ai szocializmus megvalósítását tűzték ki életük céljául. Brónyai Lajost beszéde utáni a zsúfolásig megtelt terem kfc. zőnsége lelkes es meljeg szere-1 tettel ünnepelt». . Este a Szever étteriednben 100 személyes banketton ünnepelték! meg a város dolgozói Brónyai'' Lajos 50 éves nyomdász jubiJ leumát Több beszéd hangzott cl, majd utána záróráig, tánc következett. 1; 4 ó • juüü a garaboncl gazdák kőzött tegnap osztották ki a kétszáztizennyolc katasztrális hold területet Üdvözlö ós köszönő táviratot Intéztek Kiis Károly •rszággylilósi képviselőház Nagyjelentőségű esemény játszódott le tegnap a garaboncii községházán. Kgv régen húzódó ügy fejeződött 1k j)ontol téve a rémhírterjesztők és egyéb csavargók azon hiivsztelesére.. hogv sohasem lesz crdőkioszlás; (¡nruhonron. A Zala augusztus; 27 iki számában megírta, hogy (íarabone község 880 lakosa már békében élet-halál harcot vívott, hogv a falut átölelő hatalmas'' cívlöbirtokokból valamit megkaphasson. mert fv. a falu létkérdése volt. A hatalmas erdőbirtokok tulajdonosai a veszprémi székes-1 káptalan és a zalavári apátság semmi hajlandóságot sem mutattak, hogv kiszakítsanak pár, hold erdöbirtokot a három ínséges falu részére, és igy a falu'' szegény lakosainak súlyos árat kelleti fizetni minden darab tü-> /.elő és szerszámfáért. A felszabadulás után mint ís. . meivtes, az erdőbirtokok nemi kerültek kiosztásra, mert azokat a/, államkincstár é(>eii a racionális erdőgazdálkodás keresztülvitele céljából saját kezelésbe'' vette. Ezen az alapon vették el Nagykanizsa vár«« köz«l 5090 katasztrális hold erdejét 1b, «mt városinknak úgyszólván teljei vagyonát Jelentett«. A rendelkezés'',- amely az er-i (lőbirlokok kincstári tulajdonba'' vételét el rendel''e, bizonyos esetekben kivételeket lesz, így meghagyja a közbirtokosság erdőtulajdonalt és oly községeknek, amelyeknek határában erdők terűitek eh de már á fent-említett okok miatt erdőtulajdonhoz nem juthattak, a klnostár megfelelő erdőrészt biztosított. A rendelkezések alapján Ga-rabonc község kérte, hogy köz-i birtokosai részére a határban elterülő erdőkből megfelelő részt «ngedjen át a kincstár. A kéréf* jogos volt, de Garabonc mindeni kísérlete negatív eredménnyel! végződött, mert igazságos ügyük nem talált meghallgatásra. A falu képviselőtestülete flel-J kereste Kiss Károly országgyűlési képviselőt a Magyar Kommunista Párt Ellenőrzési Osztályának elnökét és felkérte, hogy legyen a község segítségére* hogy a törvényes rendelkezéseid betartásával a megfelelő erdőrészt bocsássák a falu közbirtokosságának rendelkezésére. Kiss Károly, aki pontosan ismerte a garabonciak helyzetét, mert an^ nak idején, mint internált az apátsági erdőbirtokon fát termelt ki, vállalta a garabonciak jogos ügyét és eljárt a földművelésügyi minisztériumban, hogy a rendelkezéseknek érvényt szerezzen és kérte, hogy a garabon--ciak jogos kérelmét, amit már egyszer elutasítottak, vegyék revízió alá. Kiss Káreiy közbelépés* a földművelésügyi minisztériumban . teljos eredménnyel Járt, aminek folyományaképen a garabanei községházán 141 személy között 218 hold erdőt osztottak izét, osaládonként egytől öt holdig, aszerint, hogy a családon belül hány tagot számlálnak. Az egyházközség és a felekezeti Iskola három részt, a község pedig a szükségei faellátás oöljtból szintén három részt kapott, t Az ünnepélyes szétosztásom megjelent a garahonci képviselő testület teljes létszámmal, az UFHOSZ és a FEKOSZ helyi és járási-titkárai, valamint azokl a gazdák, akik megfelelő erdö-részl kaptak. A megjelentek meleg ünneplésben rószesilel téki Kiss Károly országgyűlési képviselői a/. MKP. vezetőségi tagját és üdvözlö táviratot intéztek! hozzá. Az erdő részi ny. jutottak'' egy hónupoiv belül megkapják Kiss Károly, MKP ncmzcjgyUlésI képviselő a hiteles telekkönyvi kivonatotl és már az idén 0 ürméler fáb termelhetnek ki holdankint. Szeretaónk, ha Nagykanizsa is megmozdulna az erdők egy részének visszaszerzése ügyében, mert nem kétséges — amint azt lapunk többlzben hangoztatta — as erdők egy tekintélyes része közbirtokossági tulajdon. Orvosolták a vágóhídi munkások panaszait Számos panasz érkezeit szerkesztőségünkbe — ''különösön a vágóhídi munkások köréből, — hogy szinte a leheLellíenstg^el haláros a vágóhídon a hideg téli időben dolgozni. Előadták a panaszos munkások, hogy tr szabad ég alatt kell dolgozniok. — A kezem már olyan reu-más, hogy nem soká bírom a munkát — panaszkodott sjrva egy tízen egy gyermekes családapa. — Ha még sokáig kell a szabadban dolgoznom? altkor ha-" marosan kenyér nélkül marad a családom. — Nagyon csodálkozom azon, hogy a város ilyen keveset törődik a Vágóhíddal —'' folytatta; egy másik munkás. — Pedig köz1 • tudomásu, hogy ez az egyik legjobban jövedelmező üzeme. -v Könnyen rendbe lehetneí hozni a bajokat — mondta egy* harmadik munkás. -- Csak a| műhelyek ablakait kellene becsi-'' náltatni. Mindjárt könnyebben menne a munKa. . A panaszokat szóvátettük illetékes helyen, ahol kijelentették, hogy utánajárnak a dolognak ós amennyiben szükséges, azonnal orvosolják azokat, A munkások nía már őrötmlmel újságolták, hogy az ablakokat be-üvégezték és most már nem félnek a hidegtől, 8 flntos István pénzügyminiszteri államtitkár segít Nagykanizsának a barak-kérdés megoldásában Varga József polgármester budapesti utasása előtt nyltatkozott a Zalának Megírtuk, hogy múlt héleni Bölcsföldi Lajos vezetésével'' al nagykanizsai MÉMOSz küldöttség utazóit Budapestre, hogy el-l járjanak a régóla húzódó barak-ügyben és ezáltal lehetővé tegyék. hogy a város megkezdhes-l se olt a kislakások építését. Ennek segítségével enyhíteni lehetne a lakáshiányon és régben lei . lehetne vejjelni az épitömunká-i. sok munkanélküliségét. A küldöttség szombaton érkezett haza és mint mondották^ '' utjuk teljes sikerrel járt. — Tárgyalásokat folytattunk! An''los István pénzügyi államlit-* kárral és Somogyi Miklós országgyűlési képviselővel, a MÉMOSz országos elnökével, akik! lehetővé telték, hogy megoldódjék a barakkérdés — adta meg a felvilágosítást kérdésünkre'' Bölcsföldi Lajos. — Antos államtitkár. a MKP központi vezetőségének tagja felkérte Fó-ris államtitkárt az ügy le tárgy a-'' ''lására. Nagykanizsa hosszúlejáratú kamatmentes kölcsönt kap'' az államtól havi 25 ezer forintos tőr-.lesztésre. hírek . Napirend: Január 13, kedd. Rém. kel. Veronika. Protest. Vidor. Újgörög Hermina. —• A nap kel 7.29 p-kor, nyugszik 16.18 p.-kor. A hold kel 9 56 p.-kor, nyugsitk 19.9 p.-kor. ____ - Értesítés Értesítem Nagykanizsa m.. várai éti » nagykanizsai járás, lakosságát, hogy a határszéli kettősbirtokos uti-ígazolványok és munkás igazolványok 1948—49. évié történő megújítását a nagykanizsai határrendészeti kapitányság f. hó 16-től f. évi február hó 15-ig teriedő időben eszköziu A megújításhoz szüksége« : 1. A régi birtokos- vagy munkásigazolvány benyújtása. 2. Lkk-bizonylat (hat havi helybenlakáa-ról). 8..Erkölcsi bizonyítvány, mely BZerint a kéreirruező bűnügyi, államvédelmi és jövedéki szempontból ki- Infi fogás alá nem esik. 4. ingailanfru-Ifcjdon igazolás, Iphetőieg ujkeletü telekkönyvi kivonattal. 5. igazolás, mely szerint a birtokos a földjót saját maga műveli. 6. Munkások részére szabályszerű munkavállalási Bzerződés és ohr értelmű -igazolás, mely Bzerint valóban dolgozik .is. 7. 1 drb 8ée félx4 - om-es - fénykép, melyen a kérelmező kétséget kizáróan felismerhető. — Felsorolt okmányok közül az erkölcsi bizonyítvány — tekintettel, hogv annak beszerzéee huzamosabb időt igényei —- utólag ie, de legkésőbb b megújított igazolványok átvételekor m benyujtliató. A kettősbirtokos uti-igazolvány kiállítási dija 8 forinÉ, míg ti munkásigazolványok kiállítási dija 1 forint CO fillér. A kérelem benyújtása Bzemélyoaon oazkő»-lendő a határrendészeti "kapitányságon, Nagykanizsa, Csongory utca 82, szám alatt, A nagykanizsai ha• tárrtndéaxtíi kapitányság vtttibfa. Bölcsföldi Lajos még azt ¿a elmondotta, hogy a barakok átadásától szóló szerződést'' 15-én« azaz csütörtökön kell aláírnia al polgármesternek. , Felkerestük Varga József polgármestert. akihez kérdést inté* tünk .budapesti útját illetően. — Amennyiben semmi halasztó körülmény nem jön közbe) ugy holnap délután Budapestre! utazom — mondotta a polgármester. — Első és legfontosabb ügy, amit el, akarok intézni, aí1 barakügv. A részletekről Fórte államtitkárral tárgyalok majd ésI a szerződést csütörtökön irjukí alá. — A városi költségvetés hiányának államsegélyét is el sze* retném intézni fővárosi utamon* annál is inkább, níert már nagy szükség van arra a "300.000 forintra, ami már esedékes. A voltj. internálótábor megvételére vonatkozó helyszíni tárgyalás ügyé, ben is eljárok Budapesten. Végül kijelentette még a polgármester, hogy előreláthatólag a hét végéig marad a fővárosban. ahol még egyéb időszerű,'' városi ügyekben is eljár. - Velhlvás A nagykanizsai erdőcondnukság megkezdi a zsigárdi erdobon a tisztogatási munkálatokat, törmelékben yag összeszedésót rósz ellenében. Ki ebben r&sztvenni kiván, iotont-kezzen a zsigárdi erdőslaknál, Németh iBtván védkerülekvozető erdésznél. A munkálatok azonnal köz-flbtüket veszik. Nyomozás indult Berkes János, a Barankovics-párt zalai képviselője ellen Nagy Imre a nemzetgyűlés eii nő ke a budapesti népügyészség hez átiratot intézett, amelyben!• kérte, hogv vizsgálják meg Berkes János Barankovics-párti or-< szággyülési képviselő ellen "benyújtott feljelentését. Az országgyűlés elnökéhez intézett beje-'' ientés szerint Berkes János Imw rédi-párti titkár volt és ezt a vá-lasztás előtt elhallgatta. AzzaS is vádolták Berkest hogy 1944-< ben feljelentette a nyilasoknál al. zalaszentbalázsi postamestert és a feleségét, akiket elhurcoltak. Al'' népügyeszség azonnal megindította a nvomozást. Iaepekclós gyógyszertár Jan. 12-én „Fekete sas" lyégyezes-Mr, Fő,-it I. ELADÓ 20 H. P. Pordion-traktor generálódva, 1000-cs Hoffer «éplő-szekrény, összes tortozókaival és kombinált herefejtő. — SilJJaaat 80 °/e-os. — Minden elfogadható áron, készpéniórt. — Clm; Weisz Zeltán, MlhAld. ZALA 194S. január 13, Tudj« ön, ho§y... ..Mlffidröl januárbán 56 minta-traktort, 5 kombájnt talajművelőgé-pét hozunk bt. >4. a magyar gépgyárakban 100 traktorekét és 65 darab traktort Vásárolt a Tervhivatal a mezőgazdaság gépállományának kiegészítésére. • ... Kisszálláson (Bács-Bodrog vm.) létesül az ekó magyar mezőgazdasági gép és traktorúllomás, melynek felszerelése most folyik. * ...a Magyar Országos Szövetkezeti Központ több mint egymillió forintért oszt stét tagjai között mezőgazdasági gépeket és szerszámokat Január folyamán. ...88 különböző telepen tenyésztik kl az uj magyar törzsbaromfi fajtákat, • ..Január folyamán 18 millió forintot fordít a hároméves terv mezőgazdasági szakoktatásra, igy at állattenyésztést, kertészeti főiskolák felszerelésére, népi kollégiumok létesítésére, tangazdaságok megteremtésére Budapesten, Debrecenben, Keszthelyen, Kecskeméten, Székesfehérváon, Szombathelyen stb. stb. * ...nádból készítünk műselyemnek való cellulózét. A kísérletek igen biztató eredménnyel folynak. Sportrovat Sikerült a visszavágás — NVTE—B»rcs 10:6 Gazdasági munkaadók és munkavállalók figyelmébe Az ÜTI nagykanizsai karüfsfri pénztára felhívja a mezőgazdasági munkavállalókat, hogv a 72000/1947 X. M. sz. renÜflíet 11. szakasza ér-fc^iriöban a gazdasági raun&av&ialók 1947. évi bélyeg topjukat a ¿»kóhe-lyük szerint illetékes ÜTI helyi-•aarvnéi január hó végéig kötófi-*ek átadni ós 1948. évre uj béíyeg-fapot váltani.''Ezért a gazdasági mun kávéi la lók az uj bólyegiap kiállítása éa a biztosítási igazolványok érvó-•nywsitéso végett a kerületi pénztárnál a hivatalos idó alatt (8—15 óráig) jelentkezzenek. A hályog£ap térítési dija 20 fillér, a biztoaitúai igazolvány érvényének mtgujitáaa fejében 40 fillér tóritfei dijat keli fi-Wtni. Ügyvszafcő. MKP párt lilrek MKP nagykanizsai szervezete / hó 14- ón, szeraán este 6 órakor párt napot tart. Pártállásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel vár a Vezetőség. MKP nagykanizsai 11, körzeti szervezete, melyhez a következő utcák tartoznak; Rózsa , AttilaPetőfi-, HonvédRákóczi-, Vörösmarty- és Dózsa Oyörgy utcák, Sugár úttól keletre, f. hó 15 én este fél 7 órákor taggyűlést tart. Belépés csak tagsági könyvvel. Vezetőség. ^ ~ i RA|ftÓ9*ÜSOft Kedd, J»Hnir lS. . Budapest I.: 6.30 Faiurádié. 7.C0 Hir«k. 7.25 Reggeli «ne. 8.15 Szovjet művészek muzgikáluak. tO.OO Hirek 12.00 Déli ha-'' rangszó, hirek. 12.15. Nyitányok és közzenék. 12.4a Hargoi fairadó 13 15 Cigányzene. 14.C0 Hirek. 14 Í20 Ifjúsági énekkar énekel. 14.45 Szövetkezeti negyedóra. 15.00 Rádióiskola. 16.00 Kinnytl zen«. 16.40 Beszélgetés a jígkorszak emberének káiturá-láró! és életformájáról. 17.00 Hirek. 17.10 Hadiiogoly hiradó, Vöröskereszt közlemények. 18 00 Keringók. .18.15 Mit Bzen a Rádió. 18.45 VI ághfradó. tf.OQ Magyar nóták. 19.20 Hírek, sporthírek. 19.40 Ben Johmon: Valpone, vagy a pénz kamddiajt. 22.10 Htrek. 23 00 Vita a közvetített darabból. 23 20 Művéaelemezek. Budapest II.: 17.00 Tánczene. 18 00 Hi-;rek. 18.05 Eléaiás Batthyány Lajosnérél. 18.15 Zrnekírl muzsika. 19,30 Hangos hir-tdó. 20.00 OI«»z éa spanyol dalok. 20.30 ¡A Rádió szabadegyeteme. 21.00 Hírek, 21,15 :Cigányrene. 22 15 Romantikus muulki. Zsúfolt nézőtér előtt zajlott le vasárnap délelőtt uz NVTE — Barcs meghívásos visszavágó ökölvívó mérkőzés. melyen alvázai csapat megérdemelten 10$ arányú győzelmet aratott. A Vasutasok győzelmüket főleg az alacsonyabb súlycsoportokban eléri eredményeiknek köszönhic-lik. A mérkőzésen Sipos a MA-ORT edzője töltölte be a ierseny birói tisztséget, amit nagyszerűen Ijílotl cl. Az egyes összecsapások keinóny küzdelmet! hoztak és azok az átlagos szin-vonalnak megfeleltek. Bükinek a veresége Knpocsii ellen sérülése miatt következett be. A többi versenyző képességéhez megfelelő eredményt ért el és igy a győzelem leljesei; megérdemelt. Az egyes súlycsoportok >an a kővetkező eredmények születtek: Bemutató mérkőzés: Knaza—ProsronyAk. ,ki''l( ifjúsági lelkes kemény küzdel-1 met viv egymással. A rutinosabb! Kasza győz. Légsúly: Szöcsényi—Baranyai! Kemény küzdelmet viv egymással a két fin. Egyik ütésváltásnál egyszerre terültnek el mindketten. Baranyai jobban birjal az ütést felugrik, Szöcsényit ez alatt kiszámolják. Győz kiütéssel Baranyai. Harmatsúly: Pantá—Wlasils. Az első menetben tapogatózások)'' folynak. A második menet közepén Wlasits magára talál és a: tombolása közepette közönség fölényesen gvőz. Már 4:0 az NVTE javára. Pehelysúly • Magyar -Wim-m< r. Hatalmas erővel kezd a kanizsai fin. Cl őseitől a Magyart megrogyván. A harmadik me-i nclben kifárad Wiminer, deigyl is biztosan nyer. Ujabb hazai győzelem 0:0. '' Könnyűsúly: Kuzmics -Papp. A pontosan ütő és szépen dolgozó Pappnak nem volt KuzmicsJ ellenfele. Már vereség nem lehét. Középsúly: Récsed—Gáti. A1 magasabb és mliuosabb Récsei-vcl szentIV, Gáti nem tud eredményesen küzdeni. Kilátástalan küzdelemben Gáti kétszer is megrogyván igy a pálma a barcsié. Gáli minden dicséretei meg-érdemel, mert a venesége ellenére is mcgállia a helyét, A barcsiak első győzelme. 8:2. Váltósúly: Senger—Szekszárdi. A testesebb barcsi az első kéli menetben némi fölényre, lesz szert. A harmadikban Szekszárdi remekül hajrázik és kiütéssel győz. Megvan a győzelem. 10:2, Kanizsa javára. Félnehézsúly: Kelemen—Elei-vári. Ebben a súlycsoportban ai barcsiak biztosan győznek. Nehézsúly: Büki—Kapocsi. Nagy várakozás előzi még a találkozót. Kapocsi már az első menetben fölénybe van. Fölénye egyre fokozódik, mig egy erős ütésétől Büki sérülése kiujul és a mérkőzést feladja. Büki nincs formában. A KOKSZ Mzleményei Füszereaak figyelem ! A beszerzési csoport Átutazott Nagykanizsán az Újpest csapata Szombaton az egy órai gyorsvonattal az olaszországi mérkőzésére induló Újpest csapata átutazott Nagykanizsán. A játékosok frissen ugrállak ki a "vonatból és beszélgetéssel töltötték el. az időt. Lapunk munkatársa elbeszélgetett a bajnokcsapat ve zetőivcl. A vczetŐK közül Vincze Jenő a következőket mondotta: Sajnos idén nem sikerült nagyszabású porlvalehctőséget biztosítanunk játékosaink számára. Az olaszországi mérkőzést is Zsengcllór átadása fejében ját-szuk le Róma válogatottjn ellen. Ábel ez alkalommal nálunk játszik balösszekötőt.. Félek a római mérkőzéstől, mert az olaszok keményen és rámenősen játszanak a magyarok ellen, fin azonban remélem, hogy csapalom, amelyik nemzetközi mérkőzéseken nagyszerűen szjerepd sikerül győznie. Arra a kérdésünkre, hogy nem! lehetséges-e az, hogy az Űjpest a bajnokság megindulása előtt! egy mérkőzést játszón Nagykanizsán a következőket válaszolta: Nincsen semmi akadálya, haj a kanizsai egyesületek hívnak bennünket szívesen jövünk. A vidéki csapatok ellen is ép olvan lelkesedéssel játszunk, mint* a külföldiek ellen. Kosáríabda-nepok Nagykanizsán A vidéki kösárlabdasport fellendítése érdekében január 15-én Nagykanizsára érkezik Bo-kody Károly . szövetségi kapitány és Fazekas Ferenc játékvezető, akik kosárlabda elméleti és gyakorlati szakelőadásókat tartanak a helybeli egyesületek é& iskolák játékosaiknak, valamint vezetőiknek bevonásával. A három napra tervezett kosárlabda tanfolyam megretidezésével Sol-ty Jenő teslnovelési tanárt bizták meg. A Toto-mérközóéek eredményei EMTK- Frso MADISz ] ■[). Post,ás- Mogürt 1:1^ BEAC-KPSE 3:1. M. ACÉL—Húsos 1:1. Gázgyár -Drasche 5:3. III. k<r.—Phőlms 1:3. Előre- Kerámia 5:3. ZHAG-KTK 1:4. Soulh.—Sunderland 1:0 Livorno-Torino 1:3. Mngj''ar-Osztrák 10:6. MAFC—MÁVAG 20:12 Budapest jelenti Az állami pínzrordébon folyik az uj ö TillótBíek amolyok ugyaiiob-aa -méretűek lesznok, mint a kétfillércsBk, csak alumíniumból készülnek, és az egyik oldalon női fej van rajta. A centenáriumi év alkalmából 5 forintos érméket is vernek, amelyi-ek egyik oldalán Petáfi arcképe tesz és a 10 forintos érméken-Széchényi kéj». * Az árvízvédelmi kormánybiztossás: jelentése szerint a felső tiszai árviz ho''vzet tovább enyhült. Mindenütt a yíz íassu aparlása várható, a ^átszakad ások megszűntek. A Duna.is tovább apad. Az árhullám Budapestről Baiím ért. Baia és "Bátaszék között a Dtum kiöntött es éíontöte a fcnüut ef?yrószét. Ezen a szalíaszon a közlekedés ideiglenesen sz^iuoter. * A hét végén Budapesten nagyszabású katonai- üiinepsú&ek ítésznek. A Dunavölgyi testvériség ünnopeé-igein a magyar határőrök meghívására a szovjet, jugoszláv, romén, caeh-Bzlorák és bolgár határőrök kiküldöttei is róMtTeBznak. A oeszerzesi csoport ugyo korul végleges megbeszólesro a f. hó 15-i csütörtöki füszerszakoszt-ülyi ülésen. A régi adáközüsségi tagjaink adóikat a tavalyi összegben és módon fizessék be bankjaikhoz 10, iíletTO 14-éig, az újonnan jelentkezők szintén az eddig követett módon, tohát az adóhivatalokhoz fizessenek csekken. Az uj adóközösségi tárgyalások fojyamatban viuuiak és a kiog^-ezéí után ugy a régi, mint az uj tagjainkat irasbau és hirlapiiag értesítjük a kiegyezett összegről ós a bo-fizutü''8 módjától. A hivatalos város Ki''te<iti)in u ^Hzfogya^zt('')l<at. hogy f. hó J8-»''ui, koddon délután 1.4 6a 10 áru között a ^ázb/xilgáltaliw bzü-notol nx Ady lOndte ,utcában a Szent Imit> hg. yt-tól Szakra szakaszon, a Szabadság-tér l<olütí oldahVn éü.a Uozgonyi utcában. Terhes anyák részéio kiadott tox-tit fogyasztói jogvék kiosztása f. hó 14-én es 16-án délután 4- és 6 óra közt történik a közellátási hivatalban. Textil jegyte jogosult minden tor-iies anya, akinek a gyermeke 1947. decemfer 15-ike után született, ragy j»dig a születés 1948. február 15-ig várható. Jogosult továbbá a textil-jegyre''az az anya is, aküiél a szülés 1948. március 15-ig várható, azonban az utóbbiak a textil jegyet csak a szülés időpontját megelőző 4 héttel kaphatja meg a közellátási hivatalban^; Az igényjogosultságot, ^ ott ahol a.szülés december 15-e utáni időbon már megtörtént, születési értesítővel, ott "i®dig, ahol ezután várható, — társadalombiztosító intézeti, vagy városi (hatósági), orvosi bizonyítvány nyal igazolandó. A jogosultak 2 drb. textil fogyasztói jegyben részesülnek, melynek ára darabonként 40 fillér. A 12 életévüket még l>c noni töltött ellátatlan, valamint az önellátó gyormelselt részérő .1948 január, fob-ruár és március hónapokra szóló állami közellátási pótjogyokot a testi és nohéztosti munkás konyérpótjo-gyok kiadása f. hó 14 és lo-én tor-t «nik \ közellátáHi hivatalban d.o. 8-tól 1 óráig. Owmok, yállalatok to»-ti^ illotvo nohéztosti miuikáháikrái az előirt kimutatást uuyani''Huk oren a najion adják bo a közellátási hivatalnak. Félkérem u közönséget, hogy )vH-jog>-oiket a fontjolzütt időben ^«onto-san vegyék át. mert az olkésvj felvett jegyekről a lejárathoz kötött szelvényok le lesznek vágva. PokjármeAter. APRÓHIRDETÉSEK Ebédlöszőnyeget és alpacc« evőeszközt vennék. Cim a kiadóban. Két fiatalember részére lakást és teljes ellátást adnek. Cim Csengcry u. 21. 1/2 napi elfoglaltságra mérlegképes könyvelő (levelező) állást nyerhet. Vi napi elfoglaltságra munkabérelszámolásban és gé pelésben gyakorlott állást nyerhet. .Családos előnyben* jeligére a cimeket a kiadóhivatalba kérünk. Mindennemű zslradékól, olajat, oiajálját, faggyuN hullott sertést vesz, becserél Perényl szappangyár, Magyar utca 22. ZALA demokratikus politikai napilap Szerkeszti r Bencze Jenő főszerkesztő Sjerkesztóstfléa ki«dóhiv«taf; Deék Ferenc-tér 10. Kiirtja ■ wowzati Bizottiáa, Noflylunlzu. »Kriutrtfrórt és kfwlMérí felel Bwoze l^é T#lcfon i M Nyomatott e „KözgezdesAgl R. T. Nagy kent»«* nyomdéjéban, Nagykanlisén. Nyomdáért felel: Zelay Károly. 53« évfotyrm 10. szám Nagykanlxea, 194a Január 14. szerda Ara 40 fillér* Várható időjárás : Mérsékelt nyugati szél, változó felhőzet, több helyen eső, havaseső, a hegyeken havazás. A hőmérséklet az ország északi felében emelkedik, egyebütt alig változik. Zala vármegye a fejlődés ós gyarapodás utján A Vöröskereszt demokratikus újjászervezését kívánja a megye közigazgatási bizottsága (Zalaegerszeg* tudósh''ónkíól) Hétfőn délelőtt ülésezett £ala-egenBzegun a jairinocyvi köz igazgatási bizottság liencsik István fói.B[)án elnöklete mellott. Dr. Agárdi Tibor vm. fójegvző ismertette az alispáni helyzetjelentést, amelyben megállapította, hogy a7. elmúlt ''év utolsó hónapjában nem tőrtént a megye területen semmi olyan esemény, amely a- hatóságok obHzniüködcsét zavarta volna, Kifogástalan együttműködésről tanúskodnak ezenkívül & pártok is, amelyek kölcsönös megértéssel dolgoznak a demokrácia megerősödései érdekében. Ezután is mer tol te a nemrégiben megjelent kormányrendeletet, amely végte rendezi é» olónyösebb előléptetési helyzetet teremt a közigazgatási- tisztviselőknél. A belügyminiszter intern rend-elet tel vgy ^ intezhedett, hogry a rangsorolást, egészen rövid ülőn belül meg kell csinálniok a megyéknek.. hogy emiatt f,''t szenvedjen h^sziast az előlép''" tel&te.k illetmény folyósítása. • «Az állatorvosi>jelentés kifogásol-^ ja az érvényben lévő rendeletet, <■ amely csak a rosszabb ée gyengébb minőségű állatok levágását teszi lehetővé. A gazdákat emiatt- nagy ká-ro^odás éri. llé&nck például 1500 jó minőségű állatra tett voh.a szüksége. de a (Utó rendelkezés midit csfaic ■100 állal kerülhetett dszátli- tásra. - j" A rendőrségi jelentés általános helyzetképet tár a bizottság olé árpolitikái hangulatról. Ennek kapcsán megállapítja, hogy a reakciós hangulatkeltésre szánt rémhíreknek Egyáltalán nincs visszhangja a me- gyében. Kttzegésuégttgy A tisztifőorvos szerint általában |ó a közegészségügyi helyzet. A cso-•aemólialandósag javult és 10 százalékkal csökkent a legutóbbi jolcn-óta. Fertőző megbetegedések csak a lenti járásban kanyaró és .a zalaegerszegi járásban és Zalaeger-•zeg Pírosban vörheny formájában lépett fel. A megyo területen lévő 4 tüdőbeteggondozó intézetben 3056 vizsgálat közül 1706 beteg volt. A 8 nemibeteggondozó 2887 vizsgálata közül 680 ogyónt találtak betegnek. Jolentette a főorvos, hogy a dán orvosok által eszközölt BCö oldások * ípegye területén, Zalaegerszeg vá-ws és járás kivételével Eefojezódíek. Összesen 63608 egyént oltottak be BCG'' módszerrel. A penici-Un kezeléseket illetően megállapítást nyeití, hogy azok 95 százalékban megfelelő gyógy- • eredményt mutatnak fel. Ezután a tisztifőorvos szóvá tette, hogy - az .utóbbi időben mértéktelen módon felszaporodott az alkoholisták •zárna Rengeteg a részeg ember, ami közegészségügyi szempontból fcagyon- karosnak mondható. Az államügyészség vezetője beiB-fontette,''hogy a rablétszám & zalaegerszegi fogházban december h''ó-tftn 97 férfi és-17 nő. A foglyok 1197 napszámot végeztek. A. nagykanizsai fogházban a rablétszám 80 &rti és S n& Az elvégzett munka 841 na|)számot tesz ki. Az áJlamépitészeti hivatal vezetője az utak állapotáról tett jelentést. A 3 éves terv kerotébon felvett bokötőulak nagyrésze elkészült, a továbbiak munkálatok alatt állanak. A Nagykanizsa—molnári ut 8 ¡kilométeres szakaszából 2 kilométer cl-kéiszült. Ezután bejelentette, hogy az államópitészoti hivatal 8 mérnökét az építési és közmunkaügyi «minisztérium átvette. M«*Ag«z4iisájj A pénzügyigazgatóság részletes jelentest tett az egész elmúlt évi adózási viszonyokról. A buzaföldadó lerovásánál 70 százalékos telje-sit-mény mutatkozik. f A gazdasági felügyelőség megállapítja, hogy a december havi kedvező időjárás következtében az őszi vetések, szinte mintaszerűen megtörténtek. Az állatok legeltetése megszűnt és az ístállóztatas vette kezdetét. A gazdák nagyon nehezen Oo-leltetik allataikat. Budapestre december hóban ''1500 vágómarhát szállítottak. A mezőgazdasági munkanélküliek száma a megyében 6000 Ebből Nagykanizsa városban 1500 munkanélküli van. 37 földmunkás 30 családtaggal Svédországba ment munkára. " : A tanfelügyelő jelentése Bzorint négy iskolában szünetei a tanitás tanerő hiányában. - Az iskolák kellőképen el van-<nak látva tüzelőve'', igy szénszünetre valószínűleg a megyében nem lesz szükség. Közellátás A közellátási hivatal h. vezetője beszámolt az elszámoltatási munkálatok eredményéről. Beszolgáltatták a megyébők 4798 ezer kgr. búzát, ami 42 százaléknak. fdei meg. Az elszámoltatási munkálatokat január 10-én befejezték.. • Zalamegye második lett az országban. A vacsai járás 95 kilogrammos fejadaggal e''ső he- y-^yet ért el. " A közellátási hivatal ''decemberben 12570 sertésvágási engedélyt adott ki. A kötelező zsirboszolgál-tatást csak 60 százalékban teljesítették. A hivatal több esetben felmentést, illetve mérséklést engedélyezett. i A jelentés szerint megoldódott egy nagyon fontos kérdés : a szappannak házi nton való előállítása. Az ujabb rendelkezés szerint ugyanis szabadon vásárolható uta''ványra lugkő és engedélyezve van. a haziszappan előállítása. A tej beszolgáltatás eredménye, a t ''.bbi inegyekhez viszonyítva, jónak Jelenleg naponként és tehenenként 0.6 liter a beszolgáltatás. Ez országos viszonylatban is megfelelő. Szoelális munka A szociális felügyelő bejelentette, van hogy mindenütt készülnek az u Bzegénygondozó otthonok. Az ujnépi Elek-kastélyban 60 szegényt he''yeznek el. Az épület rendbehozásához és felszeretéséhez 70 ezer forintra szükség. A la co Icai járásban a volt Károlyi • féle lesencotomaji ingatlant .bocsátottak rendelkezésre. ide 80 egyént lehet elhelyezni". Az épület tatarozása 250 ezer forintba kerülno. A hadifogolyszolgálat csökkenj decemberben mindössze 6 hadifogoly tért vissza. Ezután a Vöröskereszt által juttatott adományok szétosztásával felmerült .panaszok megtárgyalására került sor. Dr. Gáboi1'' Ernő tiszti-főorvos kifogásolta, hogy a Vöröskereszt szervek nem jártak oi*"kellő körültekintéssel a szétosztásnál. Igy fordulhalott elő, hogy nyugatról visszatérj .tábornok ée két keresettel rendelkező pedagógus család cipőjutt-atásban részesült. Demokratikus Szellemű irányítást A tárgynál több hozzászólás történt, végül '' kimondották, hogy a megyében még át nem- alakítóit Vöröskereszt egyesületeket azonnal demokratikus szellemű vezetőkkel kell kicserélni. majd megállapodtak abban« hogy a volt úrbéres tőrvénvek azonnali megváltoztatása érdekében felirattal fordulnak a kormányhoz és e célból felkérik hasonló állásfoglalásra a többi megyék közigazgatási bizottságait is. o A püspöki kar döntése: Az egyházi iskolák együtt ünnepelnek a nemzettel Az simult hót végén összeüt a magyar püspöki kar kiskonferenolája az egyház és a demskrásia viszs-ayában fsimsrüit egyes problémák megtárgyalására. A klskonterencia legfontosabb határozata az, amelynek értelmében az egyházI Iskolák megváltoztatták Mindszenti befolyására kialakult magatartásukat a centenáris emlékünnepélyekkel kapcsolatban. A kisksnfsrsncla slhatározta, hogy az egyházi iskolák nem rendezhetnek külön, a történelmi albizottségsk-tól független ünnepélyeket, hanem beleolvadnak a nemzst sgységes ünneplésébe. A püspöki kar egyetlen kikötése az, hogy az Unnspségeket ns használják fel vallásellenes propagandára. Gyöngyösi János, a FUggetlsn Kisgazdapárt főtitkára, véleményt mondott Rákosi Mátyásnak a Magyar Kommunista Párt harmadik konfereasiáján mondott beszédéről. Gyöngyösi többek között a kővetkezőket mondotta: Rákosi beszéde u/ra megmutatta, hogy a Független Kisgazdapárt politikája szorosan találkozik a Magyar Kommunista Párt programmjával. E prosramm szsrint a kis népi paraszti egyedeket gazdaságilag eröseé és politikailag öntudatossá kell tenal. Az sgsszségss földrsform tehát a földművelő népet átalakította, amelyeek további sikere a szegényebb parasztság megerősítésén múlik. Ha ezt keresztül tudjuk vinni, ugy sz az egyedekből álló mezőgazdasági uralom ée vele sgyQtt demokráciánk megerősödését jelenti. nem akarta, de azt kerülnünk kell, hogy a templomi szószék a demagógia eszköze legyen. Ortutay Gyula kultuszminlizttr: BUnt követ el a kereszténységgel . szemben, aki a népet szembeállítja a demokráciával gesztust ''¿anpaitson ée ne akarja megtiporni a demokrácia legszentebb vívmányait és emle-. keit. Elvárja minden megvár állarqjDol-gártól, hogy a demokráciának ezt a magatartasát honorálja és Kossuth Petőfi és Táncsics, továbbá 1848 hősei iránt,, valamint » magyar demokrácia hősi küzdelme iránt tisztelettel viseltessen. Bümi követ el Magyarországgal és a kereszténységgel szemben, aki ezt a''népet szembe akarja áUitani a demokráciával. A magyar demokrácia kezdettői fogra azon dolgozott, hogy az (egyházak és az állam között béíoessóg légyen. Jói tudjük/ hogy á magyar nép vallásos nép, ezt -soha senki sérteni Ortutay Gyula kultuszminiszter Sopronban beszélt az időszerű politikai kérdésekről, a magyar mü-fél''ődési politika feladatairól. Részletesen foglalkozott az állam és az Egyház viszonyával. Rámutatott, liogy a felszabadulás után végrehajtott földreformmal az úgynevezett történelmi egyházak megszabadultak egy nagy felelősségtől, .tehertől, a mBly sok félreértésre adott alkalmat. A magyar demokrácia anyagilag állandóan segítségére .siet a ''különböző egyházaknak, hogy intézményeik és iskoláik megtalálják a feltámadáshoz vezető utat. ^ magyar demokrácia a legmesszebbmenő türelmet tanu-ysitolta az egyházak iránt, de sivárja, hogy az egyház megértő Aki politizálni akar, jöjjön a porondra és ott polfítzáijon és ne az egyházi szertartások túlvilágra utaló fényében próbálja megzavarni az egyház és az állam közötti viszonyt, A magyar demokrácia megvédi ered-• inényeit ,senki elől nem hátrál meg politikai eredményeinek védelmében, A magyar demokrácia bebizonyította, hogy nemcsak nem kiván ellensége lenni, hanBm. * nyugati államoknál messzemenően tul tómogatja az egyházakat. Kéri azonban, hogy" az'' egyházak a magyar demokrácia munkáját segítsék elő és ne:akarják ellentétes táborba terelni. a magyar népet vallási okokból. Sem az egyhazak,. sem a demokrácia céljait nem szolgálják eazel. í A L JLCTrt». uuuv*i« 4 T ♦ Zala vármegye második helyen áll az országban a közmunkaváltság teljesítésében A Zala fcudapostl Munkatársa be»»élg«t®tt Darvas József építésügyi és kftzmunkaügyi miniszterrel lűl áldozatos filléreikkel, forintjaikkal elősegítették Elismerésem azoké a hivatalos szerveké'' is, amelyek az eddigi eredmények kimunkálásában közreműködtek. Ugyanakkor, amikor ezek felé a széles tömiegek felé Egy hivatalos jelentés, nmeivel azvépitési és közműnkaügyi! minisztérium adot! ki. tudtul ad-ja, hogv a közmunkaügyi váll-ságból december hónapban 16,253.804 forinl folyt be, a közmunkaügyi minisztériumi rendelkezéseire. Ez n szám komoly emelkedési jelent az elmúlt hónainkban befolyt összeghez viszonyítva. \z augusztustól számított •"> hónap alatt a legtöbb közmunkaváltsá-gol Budapesten kivül Baranya és Zala megye szo''gáltatla be. Zala megyében,, ahol Polgár Ferenc épites- és közmunkaügyi Igazgató irányítja a közmunkává! Iság ügyei-t. az eredmény p. következő: nugimtus hó »zeptember oktOber november deeembfr 2.57.034--35 i 870''-584 56''r-577-654 — 473 654''- 2,346.772'' Ft K/,ól köszönetem, szólok azok-. hoz is, akik még mindig netrul fizetik a közmunkaváltságot, vagy akik hanyagul lesznek eleget or-szágépi''lő kötelezel tségeikn>ek. Ezeknek azl üzenem, hogy a centenáris esztendő alkotó és termelő gondolata ragadja őkel is magával: kapcsolódjanak ;be-le teljes anyagi és erkölcsi erejűkkel az újjáépítésbe, fizessék rendszeresen közmunka válj súgói. Minden fillérjükkel a magyar haladási szolgálják. Mit végzett a törvényszék 1947-ben Erőien emelkedett az Ügyforgalom — 135 válópert tárgyalt tavaly a nagykanizsai törvényszék Mogv milyen jelentősége van a közmunkaváltságból befolyt összegeknek, azl legjobban az bizonyítja, hogy a munkanélküliség a közmunkák kiadása révén a tavalyihoz képest óriási arányban enyhült. Zala vármegye erre hónapra 100.000 forintot k;i|>o''l közmunkák megszervezései, i''letve közmunkások foglalkoztatására. Ilogy ebből .az összegből mennyi jut majd Nagykanizsára, azt eddig a város polgármestere sem tud-la megmondani, de "annyi bizonyos. hogv juttatásban városunk Is részesül majd. A decemberben kiutalt összegek 13.114 munkásnak adnak 20 napon keresztül foglalko''xlatási lehetőséget. A szép eredmény, amelyet Zalavár megye a közmunka váltság teljesítése révén elért, arra késztetett l>cnnünket, hogy budapesti munkatársunk utján kérdést! intézzünk Darvas József építésügyi és közmunkaügyi miniszterre''. a közműnkaváitsággal kap csolatban. Darvas József miniszter a Zala munkatársának a következő nyilatkozatot adta. - örömmel tapaszt alotmi hogy az ország lakossága egyre komolyabb kölelességludattal tesz eleget a közmunkaváltság fizetési kötelezettségének, mert főként 1947. októberétől a közműm kaváltságból folyó bevételek egyre szaporodnak. Decemberben ez az összeg meghaladta a 10 mii-Hó forintot. Minddz arra vall, hogy a közmunkaváltság fizetésére'' kötelezeit személyek egyre jobban és jobban igyekeznek bekapcsolódni az or''szágépilés nagy munkájába. Ma már'' lényegesen csökkent azoknak a "száma, akik nem látják be, hogy a köEtuuakaváJtságból befolyt milliók is az egész magyar nép lávát» haladását, boldogulását segítik élő ós a nép fillérei-böl, forintjaiból a nép részére épülnek a kórházak, kz Iskolák, a templomok, az ovédák, a ''kul-turbáaak gzérte ass országban, falvak, tanyák, városok ezretben. A magyar népnek ez a fokozódó felelősségtudata "önmagával és hazájával szemben, "árra kértet, lio;gy igaz köszönetemet fejezzem ki mindazoknak, akik az eredmények fokozását a köz-m-unkaváltság fizetésén kere-sz- AUg mull el nap az elmúlt évben, hogy riportokban,, színes'' cikkekben be ne számoltunk volna a Törvényszék munkájáról. Az elmúlt esztendő eredményeiről a törvényszék elnöke dr Haájn Ernő most készítette el éwégi jelentését, moly alkalommal a Zala munkatársa előtt a következő nyilatkozatot tette. Nevekednek a perek — Az ehnult esztendőben erősen megnövekedőit a pereknek a száma, ami lertmiészelcsen hatalmas munkát ''adott a törvényszék bíráinak Számszerűleg 1883 ügyirat került hozzánk az előző évi 1453 ügydarabbal szembe-A munkatöbbletei nézetem sz*e-rínl a gazdasági viszonyok lassú javulása okozza, mert amint a statisztikából is kiderül, főleg a falusiak tömeges pereskedé-'' seiből származik a többlet. A rossz gazdasági viszonyok közölt a parasztok nem igen po~-reskednek. Polgári perek számokban — A törvényszéknek két tagozata van: polgári, és büntető. A polgári pereknél az ügvforga-. lom szintén emelkedett. Legtöbb'' per a járásbíróságtól fellebbezési folytán hozzánk került u. n. fel-.lebvileli polgári perek telték ki. Ezeknek a száma 361 volt,, mígj 1946-ban csak 202. A házasságit bontó keresetek közül 135-öt tárgyalt a törvényszék. Ugyaneiiy-i nyi volt a hagyatéki ügyek száma is. Polgári perekben összesen 420 esetben mondtunk Ítéletet. A többi ügyek befejezései-erre az esztendőre maradt. B^Ogyek statisztikája — A bűnügyek''tették ki az o* múlt évben a törvényszék munkájának legnagyobb részét. A járásbíróságtól 108 irat került áti hozzánk ü tavalyi 44-el szembe. Saját hatáskörünkön belül 83 fc esetben folytattuk le-az eljárást, a tavalyelőtti 600-zal szembe, AJ közel ezer ügy közül azonban aj törvényszék csak. 399 felnőtt •10 fiatalkorú bünperében mondott Ítéletet. Vizsgálóbíró elé 15 egyén került, míg avfctatáriálís biróság öt esetben iárgyalt.. Blráhiány — A törvényszéknek mint előbb emli-tellem a munkája erősen: megnövekedőit. A nagy munkatöbblettel sajnos 6 bíróval nehezen tudunk megbirkózni. Az elmúlt esztendőben az igazságügvií kormányzat takarékossági okokból a bírók számát leszállította'' és emiatt csak nehezen tudtunk? megfelelő munkaprogram'' szerint «dolgozni. Az ötös tanácsok felállítása pedig állandóan nehézségbe ütközött. Adatokkal szolgálva megeímlitclnu hogy a'' múlt esztendőben a tárgyalások száma 1796 volt. Egy bíróra 299 ügy jutott, tehát vasár- és ünnepnapok kivételével minden kellett egy láíjgyalást tartania. A'' Iiróság naponta átlag nyolc ügyel tárgyalt. A jövő hét végén valószínűleg felutazom Budapestre és az igazság-ügyminisztériumban kérelmezni fogóm, hogy a nagykanizsai törvényszékre nevezzenek ki még egy bírót, hegy az Ügymenetet meggyersit-hassak és ezáltal a bűnösöket ha • marabb tudjak megbüntetni, hogy egy példával szolgáljak, a közellátási visszaélések bűntettében épen a blróhlány miatt nem tudunk a törvény teljes szigorával eljárni és megtörténik az, hogy a bűnös csak egy fttév múlva kerül a törvényszék elé. Remélem, hogy kéréseim az; igazságügyiminisztériumban me.tí hallgatásra talál és rövidesen legalább hét bíróval tárgyalhatunk — fejezte be a nyilatkozatát dr. Haám Ernő. A KOKSZ közleményei Füsairfisafc figyelőm ! A bBsasraém csoport üzjp kerül véglagos nr^bBSBéléses a f. hó 15-i csütörtöki fu8ü»r«z«ka9z>á-(ji gyüió-tíen. e A régi adóköaöaaági tagjaink adóikat fc taraiji összegben 6s módon fizB3sók bó bankjaikhoz 10, illetve 14-%; ae újonnan jolenákezők szin-tőn aa Bddipr követeM módon, tollát aa fcdóhivatelokhoz fizessenek csekken. Az uj ftdóköaaeségi tárgyalások .fdT*m&tb«n vannak és á kiegyezé» uwn ugy ® régi, mint aa aj tagjainkat) Írásban éa hiriapilag értés ifr-jük a kiiagyeaeM üsaaugrői és & Uö-fi?jetáe módjáról. _ Inspekció« gyógyiwert&r Jsn. 13-án: „Igazság" gyógyss&crtár Fő-ut 12. Nagykanizsára érkezett rövid Időre BÁNHIP AY JÁNOS, . a budapesti Angolpark európai hirü o Leiklisnereiet válaszokat ad: ''Házassá^Kerelem, válás, üzleti ügyek, pályaválasztás, távóHevökröL Fogad reggel & órától este 8 ór Kisíaludi Sándor-utca 18. szám alatt '' Az elmúlt 24 óra feüt~ politikai eseményei Jugoszlávia A jugoszhiv-magyar kölcsönösí barátsági és segélynyújtási egyezi mény becikkelyezése alkalmából Kordelj jugoszláv miniszlerel-nökhelyeltes a belgrádi nemzetgyűlésen hosszabb beszédet mon-i dott. Magyarország fal, Bulgária val,. Romániával és Albániává] kötött szerződések mind arról •taiiuskodnak, hogy a Dunavö^v és n Balkán országok szakítottak azzal a véres* kegyetlen és> imperialista politikával, amelyt. hosszú időn ál megmérgezte a. balkáni népek iszonyát és őket Hitler tömbjébe sodorta, hogyr az elmúlt háborúban fasiszta érdekekért ontsák vérüket. Tito megvalósította azt a nagy mü-'' vet, amelyről álmodtak, és ít du-navölgyi és balkáni népek eg''ütt-> működése lel''ekteHie a tartós szilárd béke alapjait. A Bulgár riával Romániával és Magyarországgal nemré/^en kötött íizei''-i-ződések nemcsak a békét biztositiák, hanem szilárd és tartó* szövetségi viszonyt teremtenek, ezekkel a népekkjei. hogv együttesen védjék meg fügyien ségü-ket és békéjüjeet. Görögország A szabad Görögország, számá-. ra nyújtott nemzetközi segély állandóan növekedik. A szabad? görög rádió köszönetét fejeztei ki a keleteurópai országoknak»'' továbbá Olaszországnak és Erani ciaországnak a demokratikust görög népnek küldött0 segítségért. Bejelentette a görö^ rádió hogy megkapták a inágyar szakszer vezetek táviratát, mélvber rokonszenvüket fejezik ki a d©-mokratikus görög nép iránt. A délkeleteurópai államokat! képviselő balkáni ifjúsági tanács, amelynek körülbelül 7 millió lagja van, ezen a héten Budapesten kongresszust tart. Az! ügyrenden a görög ifjúság megsegítésének kérdése szertepel. • A görög monarcbista kormány december 28-án a jugo- szláv kormányhoz intézett jegyzékben kifogást emelt űz elljen, hogy a görög szabadságharcosok! rádiója jugoszláv terüTelen van. A jegyzéket az athéni kormány, belgrádi követe nyújtotta át "december 28-án. A jugoszláv szövetségi kormány megtagadta a iegyzék átvételét "és azt visszaküldte a görög királyi kormánynak. Mától kezdve 18 fp^lnt a iertészsir a hatósági husszékekben i>, •( ■''. • .i ; A Zala hirt adott arról, hogy » közoUúWisi bizottság ülésén a pol- Stirmestor bojotantwtto, ho?y a zsir-rak letérése céljából rövideden megjelenik a hat''Vsági, husszókba:i a 18 forintos kitün''6 Vert/''azsír. Ma a polgármester & küvotkozó felhiyást to^te.. közzé : Felhívom Nagykanizsa dolgozóit, hogy a közellátási bizottság határozata érielmében a hatósági hus-székekben e sertészsír 18 forintos kilogrammonkénti árban bármely mennyiségben kapható. A polgármester Bzzel a felhívással egyszer és mindenkorra meg-•szüntetto azt a lehetetlen'' holyzetefe, ho^Y amiir az ország fővárosában sert>szsirt 17—18 formtért tehöt kapni, a^dijr itt Nag^-kanizsán 20— 22 forirítot is eikéniak "érte. íb iki*. 14 Valta Ferencet kitoloncolják Amerikából Zala vasárnapi v-unáhan im-jíidsi, hogv Vajta Fcrcnc Szá-Insi volt bécsi íőkonzulja az Or. sznu dmü nvüas hetilap lőszer-keszlöic Amerikába érkezietl, ahol iivonítani iflvclt.1 u kapcso-latol a már kiszökött fasiszta elemekkel.. Me^rtnk, hogy a cíemokraUknsan yondolkodo amerikai magvarok nyíU levélben követelték Truman elnöktől és a külügyi hivataltól a nyila** as/itó Vajta Ferenc azonnali kitoloncolását. Most az amerikai rádió hirül «Uja, hogy az amerikai rendé-üriti hatóságok a tiltakozó magyarok kívánságára nyomban'' őrizetbe vették Vajta Ferencet? a nyomozást eüene lefolytatták* és megállapították, hogy a nyilas újságíró hamis néven jutott utazási vizumlioz. Az amerikai rádió azt is megemlítette, hogy a kitoloncolási eljárást Vajta ellen folyamatba tették:. Lakodalomban csak hivatásos zenész muzsikálhat A Magyar Hivatásos Zenészek'' Szabad Szakszervezetének lierür leti titkársága felhívja a lakosság figyelmét • úrra, hogy lako^ dnlniakban a 328.725—1947. B. M. IV/a. számú rendelet alapján esak''a Magyar Hivatásost Zenészek Szabad Szakszervezeté nek tagjai inüködlielnek. Akik lakodalmakban zenészt kívánnak alkalmazni, azok tartoznak1 zenészt igényelni a Zenész-Szaft-: szervezet járási tilkárságától. i Akik ezen remle''ielet kijálszák vagv megkerülik, azok ellen aj Szakszervezet az 1072-1946. M-E. számú rendelet alapján iparügyi ''kihágás miatt eljárást indít, amely először 1Ü00 forint pénzbírságot, második esetben 2j évi elzárást von maga ntán. Hivatásos Zenésnek Sz>ibad Szakszerijét ének területi és járási titkársága Tanítói áthelyezések a megyében A vallás- és közoktatásügyi)'' miniszter Lantay Kálmán ési Lantay Kálmánná áll., polgári] iskolai tanárokat a zalaegerszegit állami, Papp Margit áll. tanítónőt a monostorapáti r. k., Kovács Erzsébet áll. tanítónőt a le-tenyei állami, Sirnó Lászlóné áll. tanítónőt a pókaszepetki Jcöz-ségíj'' Németh Károly áll. tanítót'' a csébrendeki állami, Wisóhy Irén áll. tanítónőt a büki, Sebestyén Zoltán áll. tanítót a z#la-galsai állami. Marvalits Erzsébet^ áll. tanítónőt a lendvahetesi állami, Tóth Józsefné áll. tanítónőt a gógánfai r. k., Szávieza Aní nál a szentinargilfalvai áll. iskolához, Ilevesj Zsófia áll. tan nitónőt a zalaegerszegi áll, iskolától a zalaegerszegi tanfelügyelői hivatalhoz áthelyezte., VÁROSI MOZI K«dd, az®rd® és ««UtSrtök STA-N és PAN legújabb vígjátéka A regiment gyöngyei Két órás kacagás HÍRADÓ Előadások köanap 5 és 7 órakor r> A munkásegység jegyében A MKP női szervezet« vendégül látta a Szociáldemokrata Párt nőmezgalinának kiküldöttjeit A munkásegység megteremtése terén jelentős lépés történt akkor, amikor a Magyar Kommunista Pári nőszervezete meg-, bivla a Szociáldemokrata asszonyokat, hogy fehér asztal mellett folytassanak eszmecserét, xi miuíkásegység kérdéséről, amely, a ma legaktuálisabb betjwliükaij kérdése. A Magyar Kommunista Párt nőmozgaÍrnának ezt a kezdeményező lépését orömimet üdvözölték, mind a kél párt vezetőségében. Gyönyörűen feUeritelt asztalok várták a Magyar Komímu-nista Pártban a szocfóldemok-rata asszonyokat, akik közül 25-öt hívtak meg a délutáni teára. A Szociáldemokrata Párt nőmoz galinánnk vezetői kivétel nélkül megjelentek az ozsonnán. A fesztelen és baráti légkörben több l>eszéd is elhangzott. Elsőnek a Magyar Komfirturitstaí Párt nőgárdáianak nevében Hering Vilmosne üdvözölte a megjelent vendégeklét Majd Tibolt; Jolán a szociáldemokrata nőmozgalom elnöke tartolt rendid-1 viili érdeklődést keltő beszédet, amelyben többek között a következőicet mondotta: »Nem azért élünk, hogy gyermekeinket ágyutöl tel éknek vigyék, hogy nyomotfék, testben lélekben beteg férfiakat kapjunk! vissza, hogy otthonunkat féld alják, és éhbérért dolgozva,, ismét! ujráépitsük a világot a tőkéseknek, akiknek minden szándéka, hogy uj háborút zúdítsanak ránk. Nem akarunk szeretetadományokra szorulni, nem akarunk könnyeket letörölni,, hanem uj világot, szebb világot akarunk, szép és jó lakást, olcsó ételt, ruhát, könyvet,, színházat, fürödni akarunk szép tavakban és sétálni az erdőkben. Iskolát, ingyenes tanítást min- den gyermeknek, hogy ne bánya mélyén töltse életét az, aki megfelelő tudással és felkészültséggel elkészítette volna r/X a gépet, amely emberi térő helyett végzi el a szén fejtését. Szép és jó életet akarunk gyermekeinknek, minden cío''go-zó embernek. Ez a kél munkáspárt nőaktiváinak célja, ezért küzdünk, a szocializmus világáért. Mig ezt elérjük, addig sok! női megértés, munka kell, egy-, mást segítve, hibáinkra rámutat-; va. hogy hamarabb érjük el a: szabadság világát. Van nekünk nőknek sok problémánk, sokkal több, mdntí amennyit így hirtelen fel .irthink vetni, és mind közös, mind egy célba torkollik: .életei akarunk, teliéi emberi éliatet, a családunknak, magunknak. S ha kóíös a célunk természetes, hogy együltérzünk. A mai össaejő/¿telünk célja éppen ennek az gyűlt1 érzésnek, barátságnak a kifejezése, igy én a szociáldemokratái nők nevében barátsággal üdvözlöm a kommunista elvlársn^ket Tibolt Jolán beszéde után; Zaizon Györgyné két költemény mondott el a tőle már •megszoJ kolt kivételes művészettel, majd elhatározták, hogy táviratban] üdvözlik Rákosi Mátyást és Sza-< kasils Árpádot. Ciboíy Ferencnél a centenáriumi esztendőről teszélt, amely kötelezettségeket ró'' a magyar nép asszonyaira. A két munkáspárt asszonyai! á késő esti órákig maradtak együtt, majd Csaba György né megköszönte a Magyar Kommunista Párt asszonyainak a szíves vendéglátást és-^kijélen-tette, hogy a Szociáldemokrata Pári. nőmozgalma rövioesen viszonozni fogja a szives vendéglátást. Fólévl fegyházra Ítélték és azonnal szabadlábra helyezték a KOKSz betörőjét Megírtuk, hogy a nagykanH zsai rendőrség hosszas nyomozás űtán december utolsó napjaiban elfogta Gerencsér György* kárpitossecédet, aki még november elején betört a KOKSz nagy kanizsai fiókjának helyiségébe. Gerencsér ismerte a helyszint és" tudta, hol kell keresni a zsákmányt. Az egyik szekrényben talált ''is. 1370 forintot, amelyeli magához vett. Az államügyészség ma állította Gerencsér Györgyöt dr. Béres Sándor egyesbiró elé, A vádlott beismerte a lopást. Elmondta, hogy ismerte a KOKSz pénzbe-: szedőjét és tudta, hol tartja a! pénzt. Egy alkalommal -felaiiient a KOKSz helyiségébe, ahol szerencséjére senki sem tartózkodót és igv zavartalanul »dolgozhatott. '' A szekrényt, amelyben! a pénz volt, a zsebkésével nyM totta fel. A pénzt természetesen! elköltötte. A bíróság'' bűnösnek mondta ki Gerencsért és hat havi, fegyházra- Ítélte. A vádlott azonban megfellebbezte az ítéletet. Mivel a bíróság ugv találta, hogy szökésétől nem kell tprlani, az Ítélet jogerőre emelkedéséig szabadlábra helyezték. Robbantanak a bajesai erdőbeg. j ■ ^ • A Nagykanizsa környékén; működő tűzszerészek felhívják ai figyelmet arra, hogy szerdán és csütörtökön délelőtt fél 12 12 óra között robbantások lesznek a bajesai erdőben, melynek során háborúból. visszamarad tí robbanóanyago t'' pusztítanak el. Ezen idő'' alatt tehát • lehetőség szerintgsenki sem járjon a bajesai erdőben. & api remi: A Január 14, szerd«. Rém, Hl HüAr pü«-pttk. Proteat Bódog Újgörög Szín. vértapu. A nap kel 729 p-k or, 16.18 p^ 20.19 o,kor 1010 ^ 1918. Lenin ellen mtrényklet kíséretnek meg Leningrádban, Egy jubíltum számokban Kelemen Ferenc bankigazgató lg felszólalt azen a díszközgyűlésen, amelyen Brányal Lajos 53 éves nyom-. dástt jubileumát Ünnepelték. A bankigazgató beszéde ele/én kijelentette, hogy & a számok embere s igy számokban szeretné elmondani azt a teljesítményt, amelyet az ünnepelt Brónyai Lajos az elmúlt 53 esztendi alatt elvégzett. Mindenekelőtt meg-állapitottd. hogy 16.000 munkanapon dolgozott, ami 128.000 munkaórát jelent. Kelemen bankigazgató Számításait továbbfolytatva megállapít-tuk, hogy Brónyai Lajos hyomdász-sága alatt 153,600.000 betűt siedplt ki, ami közel egymillió kg suly megemelését jelentette,. Ha pedig egy négyszázaldalas regényköletet veszünk alapulakim Brónyai Lajos nyomdászaiga alatt 500 teljes regéit szedett ki, aini megfelel egy jói felszereit családi könyvtárnak. Mindezekből megállapíthatjuk, hogy mit jelent egyetlen munkásélet a kul-tara szolgálatában. - Vőlegények Iskolája Nagykanizsán A nagykanizsai fenencrendi plébánia Január 16-én, 16-án ós 17-to délután 6 órakor a KMidház fohér- Íarjnólxjii megrendezi a Vőlogón,yok akol új út, a''itfjly .gyakorlati utmúlk-tásokat a<l a JhuzÚBulundó fúrM-ifju-ságna''t B fcáaiMSdC na^y J<£rdófébjan. A házasság három java píraan. előad : P. Vados Pál feroncrondi Kvúrdián-pk''bános. Az ideális férj : Dormann Gabriella joghallgató, Az óde3apa tanácsa házasulandó fiához ; Tóth Béla biztosító intézeti jfónök-lielyettos, A házastársak jogai éö köto''ességoi : dr. Balázaorits ''öytria ügj^éd,- Kit rogyek ei "feleségül : Szócs József '' postatiszt, A boldog családi élet titka : dr. Vargha ''Pál-né, Fényt a családba : Nagy Miklós ■ tani tó, Katolikus élet: dr/Almássy Gyula törvényszéki tanácselnök, Éneklő család": Enge János''iioeurai tanár, Az egészséges házassúg dr. Székács Sándor városi orvos. . Vásárhelyi .Magda zonflora-müvé82nő és Fodor Jáaos operaénekes Nagykanizsán Január 24-én, szombaton nagy művészi esemény játszódik ie Nagykanizsán. A néykonyha javára rendezendő müsoi-os est keretébon mint vendégművészek fellépnek Szegediné Vásárhelyi Magda zongoraművésznő, Fodor János ojperaházupÜ kiváló énekese, valamint az Operaház bal lett-karából egy , táneoapár. Az est programjának összeállítása még nem fejeződött »V/.de Ugy ért^űltünk, h(j?y felkérik Zayzon Gyürgynét közremükt>dési"o. "A müí-xjr után tánccá! és büffével roch-eskodik a rendezőség. MKP párthirek MKP nagykanizsai szervezete / hó 14-én, szerdán esle 6 órakor pártnapot tart. Pártállásra váló tektnfft nélkül mindenkit szeretettel vár a Vezetőség. MKP nagykanizsai //. körzeti szervezete, melyhez a következő utcák tartoznak; Rózsa , AttilaPetőfid Hanvéd-, RákóatU, Vörösmarty- ét Dózsa György utcák, Sugárútiéi keletre, /. hé 15 én este fél 7 órflfar taggyűlést tart. Belépés csak tagsági könyvvel. Vezetőség. 4 ZALA 1948. január 14. A magyar ifjúság üdvözlete a Markosz-kirmányhiz A Mngyar Ifjúság Országos! Tanácsa az alábbi táviratban üdvözölte a Miirkosz-korniányt: >A demokratikus magyar fiatalokat! magába tömöritö MIOT melegen üdvözli megalakulása alkalmából a Markosz-kormányt Bizonyosak vagyunk abban, hogy «i görög nép hősi harca az impe-rialislák és kiszolgálóik elleni'' eredményes lesz. A magyar fiatalok együttérzéssel figyelik azt a küzdelmet és minden erejükkel támogatják«. Kiskanizsa^ rovata A kiskanizsai szabadművelődési tánccsoport .vizsgabemutatóját lelkes érdeklődéssel fogadta Kiskanizsa népe. A műsoros estet Dr. Inotay Ilona felügyelóhelyette-i nyitotta meg. A szabadmüvelódés célja — mondotta —, hogy egész embert neveljen. Ebben feladata kettős, vagyis, hogy a népi hagyományok ápolása mellett korszerű müveltseget nyújtson. Tehát ne engedje veszni az ősi kultu-rát, de adja meg emellett a lehetőséget a felnőtteknek a művelődésié. A népi tánctanfolyam célja volt feledésbe menő ősi művészetünk ólesztése, a kedden meginduló közműveltségi tanfolyamé pedig, hogy az iskolát már kinőtt felnőttek számára, érdekes ós élvezetes ülőadások formájában, hozzáférliotővé tegye az általános emberi műveltséget. Mőrk, Lenke népi táncokUvtó'' lelkes fáradozását éa a Háska fiuk és loányok .rendkívüli ügyosségót. bizonyította tánccsoport műsora. Minid* a .páros, mind ft leány táncokból, mind Lódig a fiuk kanáaatánciból kiviláglott, monnylro él a táskákban aa ófli luvjlam a müvészot iránt. No-mos mozgásukban, büszke tartásukban fel ismertük a magyar fajta jellegzetes vonásait, léhát nem volt hiubavaló a tanfolyamnak komoly anyagi áldozattal járó meg rendezése. Peti Sándor Bartók és Kodály gyújtáséból énekelt négy népdalt. Kulturált, kellemes hangja és természetes előadásmódja kiválóan alkalmassá tenné arra. hogy az igazi magyar- népdalnak állandó művelője tegyen, s ezáltal missziót teljesíthetne. népzenei kincsünk terjesztésében. 2L Nagy László irodalmi előadása ■túlnőtt a műsoros est keretein. Nagy költők müvein keresztül isniortetts ®z évszakok költői leírásait. Egy kedves monológ és egy jól-•ikerült vidám jelenet töltötte ki még az estét. Ezek betanítása P. Árpád hitoktató érdeme, aki a műsoros est megrendezésében is segítségére volt Tóth Ferenc .tanítónak. Vargha Béla ált. isk. igazgató záróbeszéde után a tánccsoport tagjai agy igazi népdallal búcsúztak a közönségtől, Mörk Lenkének pedig szerető szavak kíséretében egy remekbe készült tortát nyújtottak át hálából a velük való fáradozásért. A * szabadművelődési tánccsoport • tanfolyam végeztével nem széled szét,, hanem továbbra is együttmarad, tanul és készül a májusi szabadtéri táncbemutatóra. • Meg kell emlékeznünk a Tomplomtori iakolában, ugyancsak vasárnap délután lezajlott értékos báb-■zinházi műsorról, amely szintén a •zabadmüvolődés korotén belül körűit műsorra, Szép és eredeti népmesék e levonod tok meg a mozgó bábuk játéka alatt, örvendetes, hogy a városban és a környéken is gyakran szereplő értékes bábszínházi műsor egyik legbuzgóbb rendezője kiskanizsai tanító, Kóbi László, __. ''* '' i.1 * Mindennemű zsiradékot, olajat, olajalját, hullott sertést vess, becserél Perényi szappangyár, Magyar-utca 22. SPORT Nagyarányú •rizágos népi sakkverseny Indul Az M. K. P, ko/xloménye/ósdro végre olindulnxik a Nemzeti Bnort Bizottság tömegsiX)i''t-akoiói. Elsőnek nagyarányú országos népi sakkverseny indul, amelyben ívjsztvosznek az összes magyar községek, üzemek, iskolák, a honvédség, a rendőrség. Városi, járási, megyei éa vé^ül országos egyéni bajnokság kerül lebonyolításra. Valamennyi verseny első három helyezettje éremdíjazásban részesül, az országos helyezettek tisz teletdijat is kapnak. A_ Magyar Dolgozók Országos Sakkszövetsége bonyolítja^ le a nagyszabású vBrsenyt. Áz arra rászoruló testületek támogatásképpen sakkész leteket kapnak. A sakk ugyan szellemi sport, de alkalmas a versenyzési kedv felkeltésére. »Sakktábla niégcsak akad minden kis faluban, de fedett uszoda kevésbbé. Szó van asztali tennisz-vBrsenyekről is hasonló nagy mértékben". Ahogy a terep- és a hóviszonyok megengedik, sirorsenyek is lesznek. Később, főleg tavasztól kezdve, egy sereg más sportágban is lesznek "országos tömeg versenyek. Jobb késin, mint soha! Pontosan újév napján megjelent végre a Szociáldemokrata Párt sportprogramja is. Megállapíthatjuk, logy a koalíciós pártok egyeztető bizottságának ,nem lesz nehez dol-<ga a sporttorvek egyeztetésével, mert ''lényeges eltérést ogyik sem mutat a MKP torvétől, Készleteiben itt-ott lesz vita, do ez som okozhat komoly ollentétokot. Csak egy a kérdés : » Bzociáldomoktata Part jolonlügi lwl-ső tisztulási folvamivtáiutk idején fon tos lomvo tudni, hogy a nrogromjuk ogvik-inásik ]vontju a jobb- vagy n baloldallal szúrnuuik-o ? Igy pf. a hzo: (lom, program oiodotilo^ tartalmazta a sportállamtitkéi'' kinovo»-»ését is, annak ellenére, ho^y hetekkel ozelőtt a párt délutáni ''sajtójú hevesen cáfolta a Népszavában megjelent első közlést a miniszterelnöki »sportállamtitkár nyilatkozat« után, A Szociáldemokrata Párt sportosztálya az év utolsó napjaiban szétküldte a sokszorosított programod e ebben nagy meglepetéssel fedezték fel a máspártiali, hogy megint szerepel a sportállamtitkár követelése. .A Szabad Nép örömmef is üdvözölte ezt a végleges állásfoglalást. A különös az, nogy e cikk megjelenése utári visszavonták a programnak ezt a pontját. Megkérték a Szabad Né-, pet, ho»y a fővárosi kiadásából hagyja ki a szoc. dem. sportprogrammal foglalkozó cikket. A program végül »sportállamtitkár« nélkül jelent meg. Nem tudjuk, milyen belső harcok játszódtak le a »végleges« megfogalmazás körül, remélhetőleg most ez is tisztázódik sok más kérdéssel együtt. Nekünk az a véleményünk, liogy a Bportál-lamtitkárságra szüksége van a magyar sportnak, a -fejlődés magával Hozza, nogy az államnak mina nagyobb, gondot kell fordítania a sport megszervezésére.'' Természetesen a sporthoa értő, szakértő államtitkárba gondolunk és nem olyan államtitkárra, • aki esetleg lehet jó esztéta vagy újságíró, oe fogalma sincs a sportról s csak mellékesen bízták rá a sport feletti felügyeletet. Bizonyos, hogy sportpolitikában a tél folyamán igen gyökeres változások lösznek, A MKP 8j»rtprogram-ja máris mogtormókonyitotw a magyar sportéletet, további tervek szültek, viták hangzanak ol s ebből mozgásból fog megszületni ''az a végleigDs terv, amoly jánóhány évro előre magszabja a magyar sport útját. Wimmer a vasutas ökttlvlvé-válegatsttban .Február, elején a magyar vas- • utas ő kőlvivó válogatot Jugoszlál viai portyára megy. A terved szerint a vasutas csapat több* mérkőzést vjyna Jugoszlávia nagyobb városaiban. A válogatott együttest a szövetségi kapitányi most állította össze ós abba )>e-válogatta Wátmmer! az NVTIá jóképességü boxolóját. A mérkőzések sorrendjét cs Időpontját most tárgyalják meg a kél ország ökőMvó sportjának vezetői. Március 7-én indul a bajnokság . a kerületi első osztályban Nem régiben hirt adtunk arról, hogy az MLSz az NB II. ta-, vaszi bajnoki rajtját február 29-ében állapította meg. A délnyugati alszövetség most foglalkozott a kerület bajnoki rajtjának^ időpontjával és azt március 7-ében állapította m*jg. A végleges sorsolást még nem ejtették meg csupán az első fordulóban lejátszandó mérkőzésekről döntöttek. Eszerint a MAORT az első mérkőzését itthon játsza a kaposvári vasúttal. A többi csapatok a következő párosítással* játszanak egymással: Bátaszék -KRAC, PEAC—Komló, SBTG —Lovászi Baja—Barcs, SZTSB —PVSK IÍ, DVSE—Postás. Vadászaink figyelem! Az Alsódunántuli Földmivelésügyi Tanács kerületének- gazdaközönsége részéről számos imrmsz érkezett amiatt, hogy a vau ludak az őszi vo-tésokbon igen na#y kárt tesznek. A vadludak okozta károk megakadályozása úrdokófoon az Alsódunántuli Földmivolúflügyi Tanács feltor-joszb.''st intézott az ürtin^os Köldmi-volóaügvi Tanáoshoa és Itórto''annak oírondoléeót, hogy a vadásztárHüsá- Sik kötelozttíssoivok a vadludak ál- ndé riaAztásám és lolüvóséro. Az Országos Föld mi volt* ügyi Tanács a felterjesztésünk alapján kélte a földmivelésügyi miniszter ezirá-nyu sürgős intézkedését jól lőhet a miniszter a vadászati felügyelősé-gek''utján már kötelezte a vadásztár-sulatokat az őszi vetésterületeken nagy kárt okozó ''vadlibák fokozott mértékű vadászatára és riasztására. Az Országos Földmivelésügyi Tanács kérte, hogy az elejtett és beszolgáltatott vadlibák utón bizonyos mennyiségű kedvezményes lőszerben részesüljenek a jadásztársulatok. A kedvezményes lőszer biztosítása serkentőleg hatna a'' yadásztársuíatok tagjaira, mivel a vadliba ára aia-Lcsony és annak vadászata sok lő-szBrt igényel. . Az Országos Földmivelésügyi Tanács felterjesztésünk alapján ismételten kérte a mezőőrök fegyverrel való ellátását, mivel a fegyveres mezőőrök a vadludak riasztásával a károkat lényegesen csökkenteni tudnák. RÁDIÓMŰSOR Szerda, Jaaaár 14. Budipwt I.: 6.30 Falurídlé. 7.00 Hli»k. 7.25 Reggeli aene. ».15 Délelőtti muzslkfl. 10.00 Hírek. 12.00 Dél! hirangsió, hírek, 12.15 Operaréssletek. 13 00 A háii-együttes* Játszik, 14.00 Hírek. 14.lt A Zesepedsgó-gui Szakszervezet műsora. 15.M Rádlólskela, 16.00 Besiélgeté« az év legszebb könyvéről. 16,10 KénnyU dallamok, 17.CQ HUel. 17.10 Kidlfogcly híradó, Vöröskereszt k6a-lemények. 1525 Hortobágyi parasitNÓták. 19.01 Heti .se«le. 19.45 Fiiirédié. 20.00 Hirik. sporthírek. 20.30 A Rádiózenekír jitsalk. 21.20 IdfsierU kérdések. 21,40 Vél-tuitok egy Mozart*témára. 32.00 Hírek. 22 25 Slgurd Rascher iaxo(on«zlk. 21.00 A modern ztae keávellinek. 24.00 Hírek. BsdipMt 11.} 17.09 Táiuent.'' ll.OO Hírek. 18.05 Hangos hiradéá 18.20 Táneléitek-kel t fiúéi körál. Hangképek, 19.00 A Do Í«idk. Kiltursiövelsegések «űstra. 19.30 WvéwlcMezek. 20,80 A Rádió utbadegye te««. 21.00 Hírek. 21.15 Tátteiene. flil Kamarazene. Pájdiloatél megtért szívvel Jük, hogy forrón szeretett édesmyánk üzv. mm FERENCHÉ hossza szenvedés atén, életének 61. évében 1948, évi január hó 12-én V<12 órakor vlssziadta lelkét Terem* tőjének. Emlékt lelkflKkbtH örökké élni fog Teaetése folyó hó 14 én, szerdán délután 3 órakor lesz. lyászelé csalód A klfAtolo« Táros Közlöm, hogy a lugkó vásárlási •ngedély nyomtatványok megérkeztek. Egy kg. lugkőre vásárlási engedélyt kaphatnak mindazok, akik 1) a magánfogyasztás céljára levágott sertés után a zsirbeszoígáltet-tófsi kötelezettségűknek eleget letek, 2) & háztartáshoz tartozó személyek számára ^tekintettel, —''ijBirhs-nzofgálíatásra nBm kötelesek, 3) zsirbeszolgáltatási kötelezsttsé-gűkön felül 8'' Icg. sertészsírt be-azolgáltattak. A vásárlási engedélyt a közeilá-tási hivatalban leliet igényelni. Az on^edély kiadásánál bemutatandó » sertésvágási engedély, igazolás arról, hogy''az előirt zsirbeszolgáltatási kötelezettségének az igénylő eleget tett- Az engedély dija 20 fillér. 1948 január 31-i beváltási érvény-nyel biró férfi, női és gyermektal-palási utalványok állnak a k^''inség rendelkezésére. Mindazok, akiknek («Ipalási utalványra szükségük van, áolentkezzenek ® köaollátási hivatftl-bön. Elsősorban » dülgOKók réíissB-lülnük telputalrányban, akiknek íog-itlkozáauknál fogrn Wbb tívlpra vwi Ks^kségük, A tal»utalványokért durabonkint 80 fillér térítési dijat koll fizotni. A * utalványok. i[^riuftzolvánnyal ron-lílilkoző kÍMl|orowoknál vúllhwtúk Közlöm, hogy u hutÓBági hu»-székben jóminoségü üöir d. e. ö órától d. u. 1 óráig bái-milyen nwn,y-nyiségben Icg.-ként 18 formtoa: áron kapható. ___ A január havi állami élelmiBzer-jegy 70/a és 69/a számú Nyomtatvány »Liszt« 1 felírású szelvénye, a csecsemők részére kiadott állami lisztjegy 225/á számú nyomtatvány »Liszt Cs« felírású 1. heti szelvény beváltliató szelvényenként 40 dkg. finomlisztre a kereskedőknél. Polgármester. ELADÓ 20 H. P. rordson-traktw generálozva, 1000-es Hoffer caéplő-siekréay, ésszes tsrttiíkaival ée kombinált hereíejtő. — Szljjaeat 80 ®/«-os. — Miiden elfogtdtaité ártn, késspéneért. — Cl»"; Welsz Zoltán, Miháid. APRÓHIRDETÉSEK Ebédlószőnycget és alpacca evőeszkört vennők. Cim a kiadóban. i/a napi elfoglaltságra mérlegképes könyvelő (levelező) állást nyerhet. 1/1 napi elfoglaltságra mnnkabérelszámolásban és gépelésben gyakorlott áltást nyerhet. .Csolá-d«s előnyben* jeligére a elmeket a kiidé-hivatalba kérünk,_____ Belvárosban emeleti szép kétssobái lakásomat tltserélném hasonló bárowszokás- s«l. Glm a kiadóban, Fél Bertóc aladó, Éősttlya csa 220 kg. Horváthné, Honvéd u 22, Fehórntmü''TBrréQÖket felvesz Barla fehérneiiü-Uzeaii Sznbudság-tér 21. ZALA demokratikus politikai napilap Szerkeszti: Beoeiie Jenő fószerkesztó SwkMitós^ te hhiti^hlvíU!; DeAK Petenc-tte- 1». má* i *mui BIzftMaifi, Nagykaelzsfe IwiaixtéséH él kladátérf felei Bcseze Mti T^cfent u. Nyomatott b „Kéifiudaiáfll R. T. Magy-kaplzM* nyomdáiéban, Nagykanizsán. ''Nyomdáért fel«l: Zalay Károly. 53« évfolyam 11 szam Nagykanizsa, 1948. január lő. csütörtök Ára 40 fííiér. Várható időjárás: Mérsékelt, helyenként élénkebb délnyugati, majd nyugati szél, Ie.Ui08 ködös Idő, többfelé esővel, Aaronyhö Idő tovább tart. ^ Mi a béke erűinek feliilkerekedésére tettük fel a haza sorsát Révai József az MKP harmadik kongresszusán több felvetett kérdésre válaszolva a kővetkezőket mondotta: Nem arról van szó, houy két háborús front közül az egyik mellé álljunk. . Ml a béke frontja meilé álltunk s ez felölelt a dolgozó tömegeket a háborús uszítókkal slemben, a békéért harcrakész népeket szerte a világon. S ha igaz, hogy a népek az egész világon bókét akarnak, akkor az Is igaz, bogy a béke frontja nem a gyengébbek, hanem az erősebbek frontja. Állhatna Magyarország a ibásik oldalra le, de ennek ára a damokráela valamennyi vívmányáról való lemondás volna, tehát lemondás önmagunkról. Lehet-e szó holmi semlegességről? Lehetünk-e semlegesek saját magunk dolgában? A hintapolitika, a Kállay Miklós-féle és a Nagy Ferenc-féle,/tudjuk, hogy végződtek. Az egyik 1944. március 19-cel, a másik az amerikai imj:. írializmussai való paktálással, a Szovjetunióval és a kelőteurópai népi demokráciákkai szembeni kétszínűséggel és árulással s ez a magyar demokrácia elárulásának is a politikája volt Az ilyen politika ma egyenesen előmozdítaná, hogy Magyarország végső soron harctérré váljék. Békénket ós függetlenségünket — folytatta — csak Hgy védelmezhetjük mag, ha Magyarország félreértést kizáró módon értésére adja mindenkinek, akit illet, hogy nem lehet bennünket a demokratikus szomszédaink ellen fordítani, hogy velük egyOtt szállunk sikra a magunk és a világ békéjéért. Mi a béke erőinek felü/kerekedésében bizakodunk, erre tettük fel a haza sorsát Akarjuk a békét és hiszünk a békében. A háborúban csak azok reménykednek, akik itt belül, vetünk, a demokráciával szemben elvesztették a csatát és csak külső segítséggel remélhetik a régi osztályuralom visszaállítását. Ezek az erők kívánják az atombombát A magyar nép békéjének érdekében belpolitikánkban és külpolitikánkban továbbra is szembeszállunk ezekkel az erőkkel. A centenáris év első hónapjában Budapesten a keleteurópai népi demokráciák kézfogása jegyében egész sor nagyjelentőségű nemzetközi találkozó zajlik le. Január 15-én kezdődik a határőrök hete, melynek ünnepségein a szomszéd államok határvédői is résztvesznek. Ugyanakkor indul a balkáni ifjúsági csoport Ülésezése, amelyre Jugoszláv, bolgár, görög, román, albán és trieszti küldöttségek érkeznek. A januári látogatások között kiemelkedő jelentőségű a román kormányküldöttség érkezése, amelyet hir szerint maga Qroza Péter miniszterelnök vezet. A küldöttség Január 20 in érkezik Buda'' pestre és látogatásinak célja, hogy megkössék a magyar-román barátságI és kölcsönös megsegítésI egyezményt. lanuár 26-án lengyel kormányküldöttség érkezik Budapestre, melynek tiszteletére Igen gazdag pregrammot állítattak össze. A látogatás során aláírják a magyar-lengyel kulturális egyezményt. Ma szerdán délután rendkívüli városi közgyűlés Szerdán délulanra hivták össze a rendkívüli városi közgyulésll amely hivatva lesz megadni a: felhatalmazást a polgármesternek a bayakügyben folytatandó tárgyalásokra és a szerződés alá: írására. Ma délelőtt kétségek merüllek fel aziránt, hogy a közgyűlési megtartják-e, vagy Son? Érdeklődtünk ez ügyben és kérdésünkre kijelentették, hogy a megfelelőszámu aláírás beérkezett és igy a közgyűlést ma dél-i után 5 órákor megtartják.. A demokratikus görög kormány kösiönete Rákosi Mátyásnak A szabad görög rádió jelenti; hogy Rákosi Mátyás a Magyar Kommunista Pári és a saját nevében rokonszenvét és csodálatát fejezte ki a monarchos fasisztákkal harcban álló görög nép iránt. A demokratikus görög kormány köszönelét fejez&e ki Rákosi Mátyásnak és a Magvar Kommunista ''Pártnak rokon-1 gcnv_^gj^ilatkozásukért. Menekül a spanyol töke A Buenos Aircsi tudósítók1 közlése szerint Franco Spanyol-országából hónapok óla óriási lőkék érkeznek Argentínába. Sok millió peseta .ériekben. A spu-nyol 16kék azért menekülnek, mert n tőkések maguk is miegl vannak győződve, hogy Francd uralma rövidesen összeomlik, újabban a napilapokban Elioti ismeri katonai szakértő azt'' v véleményéi fejezi ki. liogv n( nyersanyagokban gazdag Spa-nyo''országol nem szabad kizárni, a''nyugateurópai államok közösségéből, csak azért, mert nemi szeretjük Francot. Más országokban is vannak akikkel együttműködünk. bár nem szeretjük őket, irja Éliot. Rekorderedmény a bányászversenyben Az országos bányászversenyben, amely január 1-én kezdő-: dőlt, a bányászok napról-napra növekvő teljesítményi, érnek el. Január 5-én 3396 vaggon volt aí napi teljesítmény, január 6-án 3446 vaggon, és január 11-én érték el az eddigi legnagyobb lel-; jesilményt, 3997 és fél vaggont. Budapest jelenti Vall a szabadsághegy! gyilkos Izgalmas és rövid nyomozás után hétfőn délulán fogták el Rosenhoi''fer Jcnő''l, a szabadsághegyi gyilkost. A fiatal műegyetemista néhány nappal előbiy meggyilkolta régi ieányis!merő-sjél, Tiszavölgyi Idát, Rosenhof-'' fer Jenő a rendőrségen konokul lagndla, hogy előre megfontolt, szándékkal ölte volna meg aí lányt. A bizonyítékok súlya ululí azonban megtört -NSs beismerte, "hogy. a gyilkosságra már készült. Rablógyilkosság minit letartóztatták Rosenhoffert. aki* statárium elé kerül, Február elsejétől utalváayra kapónk tMffit---- Február elsején zárolják a pn-> inul. miirost, vagy ezek keverékéből készült textilárukat, amelyeket csak vásárlási utalványra! lehet vásárolni. Utalványt minden állandó lakhellyel rendeke-ző és önálló keresettel biró személy kap, de ellátják az igényio-gosiilt háztartásában élő önálló keresettel nem rendelkező családtagokat is. '' Letartóztatták Wolfner Lászlót, a bőrös Iparbárót A GR őrizetbevette Wolfraeri Lászlót, a Wolfner és Társa Rt. bőrgyár vezérigazgatójál, mert at cég tulajdonát képező 30 ezer font névértékű'' és egy londoni* bőrgyár részvénytőkéjének felét képező részvényt nem jelentiettei be a Nemzeti Banknak. Woifnerl László egyébként elmulasztotta! bejelenteni más jelentékeny külföldi vagyontárgyait is. Á GR. most kiterjeszt ette. a vizsgálatot! a Wolfner-gyár és a Wolfner-1 féle érdekcsoport forintméri egére is. ítélet a ravsnubrüekl haléltábor -női irelnek ügyében A prágai törvényszék itélotot hirdetőit a ravonsbrucki ós mt''is csoh-s/.íovák terüloíon fölállított némot haláltáborok női éréinek ügyébon. A ■ tárgyalás folyamán bebizonyosodott, hoííy a vádlottak, do különö-fon Sophíe Nictacho gumibottal verte a foglyokat, kutyákat uszított rá-iuk és sok táborlakó haláláért fole-ÍÓ8. A birósúg Sophio Nietachét halálra, két társát életfogytiglani, hármat 20 évi börtönre ítélte. Most gyáván remegnek,.. Irta: dr. Ruttkai Györg^ öl nappal ezelőtt még hetveiH kedve rombolták az orosz hősi sírokat,, cégtáblát tettek a liősú emlékmű elé: most gyáván remegve kérdezik tőlem, hogy mii lesz a sorsuk. Virtuskodva dön--lötték le a 25 éves elnyomási-ulán szabadságot "hozó; szovjet! ember sírját és most Yeítegnekt a szabadságuk elvesztése miatt. Amikor kihirdettem előttük íí letartóztató határozatot, még csajk nem is élnek ellenie jogorvoslattal. Talán meg vannak lep-* ve, hogy »csak« letartóztatják őket. Próbálok a dolgok mögé nézni. Mi az oka annak, hogy négy fiatal ember — a legfiatalabb1'' 18 éves, a legidősebb 32 — jókedvében .nem táncra perdül^ hanem a mindnyájunk c]őtt maiidén igaz magyar előtt őszinte megbecsülésben álló ''Vörösi Hadsereg emlékmüvét gyalázza meg. Cselekedetüket beismerik, részegségre hivatkoznak. El isi hinnem, na..... Szalóczi Kálmán másodéves joghallgató. Fivére önként menü rohamtűzérnek 1011 nyarán, azl akkor 17 éves vádlott sem akartl mögötte maradni, olt hagyta szüleit és fivére után szűkölt, Kl( is ment Németországba. »Lovag« Hirschberg Sándor. Előkerültek az 1944-ben irt''é^ megőrzött (!) levelek. Minden bizonyítéknál ékesebben beszélnek. »I-Ia az akadémia enged»1 elmegyek a Hunyadiba.« » Kilá-4 tás van egy kis partízánvadá- • szatra« »A.német kamerádokkal^ igen jóban vagyunk, bár egy kicsit sajnáljuk az öreg kormány-1 zót, hogy öregségére ilyen áruló szerep jutott neki« Petheő József »hadnagy ur< is kínt volt kicsit Nyugaton. A vendéglőben a Lil Marleent húzatta, az utcán a japán indulót} énekelte és utána ledöntött tégy4'' orosz katonasirt. A negyediknek, Princz Jó- zsefnek nincs fasiszta múltja, — mert a fasizmus alatt 15 évesi volt. .:'' Ez . a multjuk és a jelenük'' az,> hogy nem tudnak beletörődni azi • uj helyaetbe. Összeütközik a régi világ, az »uri világ« az ''ujj< világgal és a lovag, a hadnagy,'', meg a rohamtüzér meglepődve tapasztalja, hogy ők éjjel 2 órakor gazságot, pimaszságot'' csinálnak és amikor reggel felkelnek. ott áJl ágyuk elolt a demokratikus rendőrség és a népből! . származó paraszt vagy iparos- '' f.lu, aki végigszenvedte nz inflá-ció minden kínját, akinek mu ir forintos gondjai vannak, " nép nevében lelaríózlntja a másna-'' pos hangulatban lévő »hudnngy urat« és társnit. Tudjuk, hogy a 250''milliós Szovjet Unió nagyságából seni-'' mit íjem vesz el, ha Egerben négy1 gazember lerombolja a hősi siT 2 iS^Kw^ uTi UiVik «Oi rokttl. Ha példásan megbüntet-jük ¡1 letteseket, niem a Szovjet uniónak adunk elégtételt, haliéin önmagunknak. Az azoro: v; paraszt, gyári munkás, vagy könyvelő, aki 1000 kilóméter-uyire hazájától meghalt *a magyar nép szabadságáért, nekünkj éppen olyan drága, mint azok( a magvar mártírok, akik áldozatává valtak a fasizmusnak. 181$ centenáriumán a magyar sza-, badsághősök mellett a legmé-1. lyebb hálával gondolunk arra a hadserregre, amely csakniem 100 évvel 1818 után meghozta nekünk az igazi szabadságot. Aki'' erre a hadseregre, ennek a hadseregnek emlékére emeli'' kezét* _ az Petőfi, Kossuth és Táncsics''; emlékét is meggyalázza. Ezek-'' nek az árul óknak nincs helyük! a magyar népi demokráciában, ezeket kivetjük magunkból, ha szobrot rombolnak, ha az Ujj Ember löszére almanachot Írnak. ha lelket mérgeznek; demokráciánk leszámol a szobor'', és lélekrombolókkal egyaránt. Maszkva a magyar munkáspártok együttműködéséről A moszkvai rádió a magyarországi munkáspartok viszonyával is foglalkozott. Rákosi Mátyás egyik kije''entésót idézve, megállapította, hogv Magyarországon ma a munkásegység híveinek tábora sokkal nagyobb, mint két esztendővel ozolőit volt. A szovjet hirmagyarázó ismertette a magyarországi Szociáldemokrata Párt Budapesti végrehajtó bizottságának határozati javaslatát a két munkáspárt együttműködésének fontosságáról és megállapította, hogy ezt a magyar munkásság nagy örömmel üdvözölte. A munkáspártok szorosabb együttműködését követeli a nemzetközi helyzet is, mert az imperializmus erői harcot indítottal; a demokrácia ollón. Ebben a harcban az imperialisták szolgálatában résztvesznek a Schumachor- és Saragat-féle álszo-ciáldemokraták is. Ezek a jobboldali szociáldemokraták Franciaországban, Olaszországban, Németországban jós másutt mindent elkyvetnek, Jipgy megbontsák a munkáspártok közötti együttműködést. Blumnak ós Sara-. gatnak minden bizonnyal Magyarországon is akadnak hivei — jelentette Td a hirmagyarázó. Ezek azt az úgynevezett harmadik utat követik,'' amelyről a Szociáldemokrata Párt budapesti végighajtó bizottsága íb hangsúlyozta, hogy a fasizmushoz vezet. '' Gazdasági munkaadók és munkavállalók figyelmébe Az OTI nagykaniasai ■ kerületi pénztára felhívja a meBŐgaudasági munkavállalókat, hegy » 72000/1947 N. M. sz. rwráeÍBt 11. satkaszaér-teiméfasn a gazdasági munfcavSIfalók 1947. évi bélyeg lapjukat a lakóhelyük ezorint illetekos OTÍ helvi-sasrvnél január hó végéig köteltt-sak átadni és 1648. évre uj béíyeg-fopofc váltani. Eaért a gaadae^i mun kavállalók az uj bélyodap kiállítása á* a biztosító«! igazolványok érvé-nyosifcéee végett a kerüfeéi pénztárnál a hivatalos idő alatt (8—15 óri-ijj) j»Iantic»a0fn»k. A bélyogfep té-ritéei dija 20 fillér, a biatositéai igft-rolvány érvényónak megújítása fejében 40 fillér térítési keli fi-Artni. Ugyvenető. hwpekclós gyógyszertár FIGYELEM I A Zalának szánt hirdetéseket Deák-tér 10. saíám alá kérjük leadni. Teleion 54 "Alakulóban a „Fekete Reichswehl" Döbbenetes leleplezések a New-Tlmes-ben Gyilkos SS eket toboroznak az uj „LandsknechtM-hadseregbe motel toboroznak a görög és a t ''irölc Vz első viUíghálwi''U bofcjozéfw után a győztes szövetségesek nem azon törtek u fejüket, hogy miként letetne a világbakót biztos alaposa fektetni, hanem legfőbb gondjuk az volt, hogy a fiatal Szovjot haza forradalomban kivívott eredményeit megsemmisítsék. Ezek a történelmi timiok megmutatkoztak uzoknál az intervencionátis hadseregeknél, amelyeiket szerveztek, de amit- a szovjet népből alakult Vörös Hadsereg egész kezdetleges felszerelésével íb pozdorjává zúzott. Ezek a háborúk, amiket Denikin, Kolcsak, Wrangel és tálasaik vezettek, erekre visszavetették a- Szovjet állam fejlődését, de visszavetették a béke reményét is, mert igazolható, hogy ezek az intervencionátis hadseregeik''voltak az elsők, amelyek el- . vetették a második világháború hamar szárba szökkent magját. í Miután az angolszász tőkések által pénzelt intervenciós hadseregedet széjjel zúzták, azon kezdtek gondolkodni, hogyan lehetne- mégis a Szoviet ellen hadsereget felvonultatni. Ekkor gondoltak a csak pár hónappai azelőtt legyőzött halálos ellenségükre, a világtörténelem leggyilkosabb hadseregére, a németekére, amely országot épen ezért nem fegyvereztek b, fővarosukba nem vonultak be, igy lelietóvé tették a Dolchstoss legenda életnekelését, • a'' arnöly végeredmény bon Hitler ura-lomrajutasához, illetve a második világháborúhoz vezetett. A Horthy rendszert ugyancsak a szovjet ellen . ők ültették trónra Magyarországon. Komániában, Bulgáriában és Törökországban minden erejükkel támogatták a feudális fasisztákat, • hogy a Szovjet ellen felvonuló germán rablóknak biztos hadászati támaszpontjai. legyenek. Ez volt a mult. És mi a jelen ? Csodálatos, hogy az okosnak mondott tőkés, az amerikai Wallstreet lovagja nem tanult a múltból semmit, .mert mint azt a moszkvai New Times iriai ujm életre keltik a német Lanclsknecht hadsereget. A lapban Csornája kitűnő publicista cikke joLent meg, amelyben az orosz író ,bó idézeteket közöl a nyugati övezet német lapjaiból, amjeíyek beszámolnak a gyarmatokra szerződtetett német katonák viselt dolgairól. Helmut SS-katona levele Közli például egy Helmut P. nevű volt SS-katona levelét, amit In-dokinábói irt anyjának. A fiatalember elmondja,-nogy többszáz társával egy német fogolytáborból szer-zódlőtték a francia idegenlégióba »jó fizetésért ós havi 800 amerikai cigarettáért«, öt évre vállaltak műnkért. Marseillen át a »Cameronia« gőzösön jutottak a- »paradicsomi szépségű« trópusokra, ahol persze véget ért »a vidám katonaélet«, mert egészségtelen vidéken- keményen har coíni kellett "Vietnamban »a sárga bolsevisták« ellen. C Egy másik levelet Heiz Guszen ír ugyancsak az idegenlégióból, ahová színtön »sokszáz kamerád jávai« került. Ez a levél megmutatja, hogyan • nevelik a fiatal németeket a külföldi hadseregekben. / — A küzdelem, amit.itt folvta- liadfcrog számára. Egy német sofőr levelét ismerteti az orosz cikk. A b-vél elmondja, hogy Ludwigsburgban amorikai iroda van a német katonai gépészek és gépkocsivezetők toborzására. A jelentkezők liavi 8 ezer m''árkát kapnak s hátrahagyott családjaik élelmiszerellátást. ''»Ezrével jelentkeznek boldogan a fiatal katonák a pompás állasokra«, irja a io- — Polgári ruhás angol, amorikai és francia ügynökök járják végig 0 nyugati zónákat és jó fizetésért leszerződtetik a ''mindenre hajlandó fiatal németeket. Az SS-eket előnyben részesitik. A leszerződött a titkos irodában csekket kap, s ítégy-öt évre bérelt gyilkossá válik, aki köte-'' les ura minoon parancsát teljesíteni. S a németek sziveacrn teljesítik. A toborzás egyre nagyobb .arányú. A fekete Relehewehr — Néhány hónap ¡óta a leszerződött némBteköfc már nem viszik külföldre s nem dugják gyarmati liad-seregekbe. -Ehhez már.''tuf sok a je-^ íentkezó. Az uj német katonai köte-, lékek most számos német városban és faluban állomásoznak ós ott gyakorlatoznak. A haladó szellemű sajtó ismételten leleplezte a nyugati zónában keJetkBzó uj »fekete Reichs-wehr« szervezeteket.. Az előítélet-nélküli megfigyelők százai egyöntetűen megállapítják, hogy a révanfl-gondolat a nyugati zónában erősebb, mint valaha "volt. A norvég »Arbei-derblad« szerint a németek, főlog a fiatalok, arról álmodnak, hogy a háború folytatódjék éa a németek egyt''tt harcol janiik a szövetségesekkel « í oroszok ellen és visszaazüroz-''zék a. harcos nemzetet nwgillotó dicsősi get. »Majd megmutatjuk, mit tudunk»:, mondják. Az angolszászok nem is tagadják, liogy ez az uj psziliozís miiyon forrásokból táplálkozik. Aagolezáiz szolgálatban e|y világ rablégyllkoetl -- A források a hadifogolytábo-rokl''an csörgedeznek. A.volt HitLur-katoi.ák százezreit az angolszász ügy naliök itt kitűnően megdolgozzák. A demokráciára nevelő iskolákból a szoviet elleni gyűlöletet szitó iskolák Jöttek s ,az űj fasiszták a német lelket legjobban magejtő dicsőség és nagyságniAisékkol, a rehabilitáció ígéretével ós persze közvetlen anyagi előnyökkel bódítják meg. A legtöbbször á német nácivezotók • azok, akik a régi nacionalista ós oroszellenes szólamokkal most angolszász szolgálatban állva, terjesztik a mételyt. Az antidemokratikus sajtó reakciós propagandája- szintén hozzáiáruf az uj Kangulat táplálásához. A »felvilágosító« előadások mind oroszellenesek. Végül a rémhirok terjesztése ugyancsak alkalmas eszköz a, lielyzet'' elmérgesitósére. — A .hadifoglyok külföldről, főleg Spanj-o! országból, rengeteg csomagot kapnak, toíe élelmiszerrerés propa-gandaaihjaggal. Számtalan • tényt le-lietnB felsorolni, hogy az uj német harci mámort az USÁ háborús uszi-tói táplálják mestsx-ségeson. Az amerikai imperialistáknak nemcsak hatalmas hadiipar és atombomba Jcoli. • hanem edzett Londsknoeht-hadsoreg is, amely »tisztességes bérért« é« havi 800 amerikai cigarettáéit hajlandó az egész világot vérbe fojtani. A Zala munkatársa Ortutay kultuszminiszternél Zahwármegye közigazcalási bizottsági ülésén elhangzott a tunk — irja —, a sárga faj. es a fehér faj nagy vitájának egyik részlete. Sok otyat tanulunk, amit ké- sőbb majd jól használhatunk., Más levelek angol, amerikai, francia. spanyol, déiameríkai. katonai '' alakulatokból érkeztek, ''s látni 1x3-'' lőlük, — irja az orosz tanulmányíró — mily gondosan folyik a német katonaanyag továbbképzése. Építik a „Landsknecht" kádereit De az idegenlégiók óa a gyarmati hadseregek természetesen nem azok a legfontosabb helyek, ahol az uj német Landsknecht-hadsereg kádereit kiépítik, —■ állapitja meg Csor-kaja, Az amerikaiak rengeteg né- panasz, hogy a megyében vannak még egyes községek, ahoL tanerő, hiány miatt kénytelenek! a közoktatást szüneteltetni., A demokratikus országvezetési első és fő .feladatául tüzle ki, a| népoktatás rendkívüli fontosságát, amire Rákosi Mátyás nn-niszterelnökhelvetties is hosszasan kitért a''Z ''MKP. IIII kongresszusának ülésén. A Zala szerkesztőségének bu-< dapesti munkatársa felkei*eslta Ortutay Gyula kultuszminisztert aki a lanitólidány megoldását Zalamegyében a legsürgősebben ki--látásba helyezte, és az általános kultuszminisztériumi prograanh ról a következő nagyjelentőségű nyilatkozatot tette: »Az elmúlt év során —. mondotta a miniszter — jelentős eredményeket ''értünk led a kulturális újjáépítés sorári. Törekvésünk az, hogy ezeket az ered-1 ményeket a jövőben továbbfejlesszük. A Jövöben meg fog alakulni as általános Iskola VIII. owtálya és •zsel párhuzamosan gondoskodni lógunk arról, hogy a gimaá-b1 uniókat ollássuk a sztíkségos tankéByvokkel. Ug}*ancsak gondoskodunk a» egyetemi tankönyvek és segédkönyvek ldadásáról''is ésterv-bevet''tük a disszertációk és áltudományos szakfolyóiratok kiadásának fokozottabb támogatását. Mindez a probléma szerve-1 sen kapcsolódik az állami könyv kiadó vállalót létesítésének kérdéséhez. Intézkedések történnek maid — mosdotta a miniszter — a sstt-neteld Iskolák megindításáról s . ezsel kapcsolatosan a taultói lakésok kérdésének megoldásáról is. Az általános iskolai nevelők! továbbképzése kapcsán különös tekintettel leszünk az idiagen{ nyelvek oktatásának sajátos szempontjaira. Biztosítani fogjuk az iskoláztatási kötelezett ség teljesítését, a szegény tanulók tankönyvekkel való ellátását és a nevelői kézikönyvek kiadását. A Neveléstudományi "Intézet szervezési munkálatait megj gyorsítjuk. Ennek az intézetnek lesz feladata a legmodernebb pedagógiai és pszichológiai kutatások eredményeinek figyelembevételével kidolgozni a szinvonalas oktatás és nevelés legcélravezetőbb módszereit Az általános Iskolák ntolsé évfolyamának megnyitásával egyidejűleg tejesen klépit]Uk a vidéki gyermeklélektani állomá* sok hálózatát annak érdekébon, hogy az általános iskolábél ki-kortilő ifjaság gondos lélektani és orvosi vizsgálatok alapján nyerhessen szakszert útbaigazítást a pályaválasztás nehéz kérdéseiben. Fontos feladatunk lesz továbbá — mondotta a miniszter a tanügyigazgatás reformja, az erre vonatkozó munkálatok már a legközelebbi napokban mea-. kezdődnek. A nevelőképző főiskolák számát hatra emeljük, á felsőoktatás területen isgyik legfőbb problémánk, a szakképzés és tudósképzés megfelelő szétválasztása. A tudományos színvonal javítása érdekében gon-< doskodik a.minisztérium a doktori ''és magántanári képesítés hathatósabb szabályozásáról. Kttlftnös gondot kívánunk fordl- turálls kapcsolataink megerdsl-tésére. A kitűzött célok és a létrejött! elhatározások minél gyorsabbaifi ÜJtó. mi 15 löríénü keresztüh itelére gondosan ügyelni kívánok, mert népünk kulturális színvonala emelésének szempontját ói ez elsőrendű fontosságú -- iejezte be. jelentőségű nyilatkozatát! Oivalay Gyula kultuszminiszterei NaoyUanixsa ... A pesti 6-os villamos sery le''et jobban tömve, mint amenny''re vasárnap a gimnázium tornaterme volt icle. Ebben a tömegben ttfy szurkoló aki vgy látszik nem ért egyét a bo rolókká/, iay szólt: -- Az írt en sem hagynám összeverni a fejemet. Mire igy vágta!; vissza : — Dt képzelje cl, milyen kémjei- mt* most a szorítóban. • Még ''.{/y Kport-»c8&mege^ .• Egy Maort-os. névszerint Karsics László a rétegn t/omástól, az e''-ső kanizsai 12 taljtütos toto-szelvény boldogtalan tulajdonosa. T. i. elkéset a szelvény feladásával és már nem bírálták el Pesten. Igy »mindössze* tra "30.000 for.''vittól ese-t el. Ilát nem bosszantó az ilyen pontatlanság egy ¿rétegnyomótól ?■•''■ • A kanizsai centennártumi ünnepségek -oro:a.''ából mindenesetre kiemelkedik majd határ vadászaink március 15-i ünnepsége. A műsor összeállítása m''ár javában fo''yik. Mint m u nkatársunknak elárulták, az ünnepségre -jugoszláv és román katonai kütdotttség jön minden valószínűség szerint Nagykanizsára,. • Egy tárgyaláson történt az alábbi kedves történét. : Cigány állt vádlottként a biróság előtt. Az ebiök fektette a szokásos kérdést: — Nős-e ■} •— Hát persze. ■-• Aztán törvényesen, vagy csak »ugy« !■ — firtalita tovább az elnök. — Hát... törvényesen. Majd kéjt hét múlva tesz az esküvő — vágta ki a cigány. A gimnázium növendékei 16 tagú szalonzenekart dZakfiottak. A bemutatkozó hangverseny — a hi-fek szerint — február közepén lesz. A műsoron Lehár, ■méládiák ■és az intermezzo c. film zenéje szerepel. Kön-nyen végzetessé •válható kaland szemtanúi voltunk szombaton este. A Szabadság-tér félőt hatalmas robajjal egy lovaskocsi közeledett — kozsis ■nélkül. Az emberek dermedten f igy eltek, mi lesz az őrült vágta vége. A lovak hirtelen elhatározással a járdára rohantak és csaknem beleszáguldottak a Szomolányi-üzlet kirakatába. A járókelők.ijedten menekültek. Csak eg-y féllábú ember nem tudott semerre sem, ugrani. Be ő is megmenekült. Az utolsó pillanatban egy fa mögé húzódott. Va-lahot a Ko8suth4éren sikerült csak -megfékezni a járdán vágtató »ámokfutó« lovakat. Kötelességünknek torijuk, hogy *gész Naaykanizsa nevében őszinte részvétünket tolmácsoljuk Vörös János szobrászművésznek. A népszerű mester hétfőn temette fivérét, akt 28 esztendeig volt plébános Böhö-nyén. Az elhunyt igazi pap volt. Temetésére nemcsak sajat felúja, de a környező falvak lakossága ts elzarándokolt. VÁROSI MOZI Mág szerda ég ssütirtök STAN és PAN legújabb vígjátéka A regiment gyöngyei Két órás kacagás HÍRADÓ Előadások köznap 5 és 7 órakor ^ Kojtsíein BuroRúiLET f & l/agykáhizsa^dy &ydre-u: 4 IISÍ!?* í; -.-------. ílpEB, "Z650m-roi 1947-ben a születések emelkedett A nagy kanizsai anyakönyvi hjivatal most adta ki az elmúlt esztendő népmozgalmi adatait) amelyből kitűnik, hogy 1947-±>eni Nagykanizsa lakosainak számai 248 fővel gyarapodott A mull évben 700 gyermeki születelt. Ezek közöl élve született 318 fiu és 326 leány. A halvaszülelések száma 36 volt. Házasságot kötött 273 pár, ebből vegyes házasság volt 23. Reverzáüst 17 esettón adtak. Érdekessége a statisztikának, hogy 3 esetben kötőitek olyan házasságot, amelyben mindkétPfél elvált volt. 29 házasságkötésnél száma az átlagon felül Nagykanizsán csak az egyik fél volt elvált. Elhalálozott 152 szemelv, ebből 237 volt a férfi és 215 nő'' A halálozások legnagyobb része, betegség által következiett be. Nagy százalékot tett ki a tbc-ben elhaltak • száma is. öngyilkosságot öt személy követett el. Az ehnult év statisztikája a város népesedési fejlődéséljen nagy emelkedést mutat. A születések száma 100-zal az évi átlagon felül van. A házasságkötések is emelkedtek mintegy 20 százalékkal a halálozások pedig mintegy 35 százalékkal csökkentek. Látogatás egy hivatalban, ami látszólag nem fontos, de nagyjelentőségű Kis dolgokban is rendre kell szoktatni az embereket — mondja dr. SzBcs László rendőri bflntetőblró Az emberek nagy része tisztelettel vegyes szent borzalommal fogadják a''városi kézbesítőt) amikor az történetesen egy idézést ad át, amely »"Nagykanizsa m. város rendőri büntető birá-já«-tól jött. Az egész nem nagyi ügy ugyan, de a »büntető birós kitétel mindeneseire csüggesztő-leg hat arra, aki közelebm kapcsolatba kerül vele. Naponta rengeteg ember fordul meg dr. Szűcs Lászlónál, al rendőri bünietőbirónál. Ezek azí emberek mind apró, jelentéktelennek látszó ügyek miatt kerültek ide és legtöbbször a »büs neik« miatt kiszabott szigorú ítélet is ilyen apró, vagy éppen jelentéktelennek látszó. — Hány ügy került az elmúlt! esztendőben a rendőri''büntetői biró elé? — Ezzel a kérdéssel fordultunk ma dr. Szűcs Lászlói városi tanácsoshoz, aki készséggel megadta a felvilágosítást. .— 1947-ben nem kevesebb,! mint 4206 ügy került felém, atmJe-í lyek közül mindössze 461 maradt elintézetlen. Nem'' kiell azonban megijedni'' — nyugtatott meg dr. Ssücs László — merti ezek az ügyek"is elintéződnek.) még pedig elég hamar. Tavaly is visszamardt több, mint másfélezer ügy'', amelyeke szintéin'' elintéztünk. — Ezek az ügyek hogyan oszlottak meg? — tettük fel a kővetkező kérdést. — Ezt már kissé bajos volnál pontosan elhatárolni, mert nyu-< godtan mondhatom'': ahány ügy, annyi féle. Egy vaskos könyvet mutat ekkor Szűcs tanácsos. • A rendőri! büntetőbiró hatáskörébe tartozó különféle kihágások vannak! felsorolva. Egynek-egynek vcsaki két, három sor jut ebben a( könyvben. — A könyvben szereplő ügyek! nagy része élőfordult az elmúlt évben További kérdezősködésünkne megtudjuk, hogy a * legelőkelőbb! helyet a'' közmunkaügyi kihágások foglalják el á statisztikában. Az emiitett 4206 ügy igen nagy hányada ezek* közül kerül ki. Ez a. kihágás úgyszólván társadalmi osztályra való tekintet nélkül mindenkit elérhet, aki elmulasztja .rendesen fizetni a közmunkavállságot. A második helyet viszont a kötelező tejbeszolgáltatás elmulasztása fogla . ja el. Ilyen ügyekben már a gaz-« daközönség képviselői kerülnek'' a büntetőbiró elé. Igen nagy4 .'' számban fordultak elő a veszett-'' '' ség elleni kötelező oltás elmulasztása miatt a kihágások és! ezek megtorlásaképpen a büntetések. ! —.Milyenek a legkisebb, illetve a legnagyobb kiszabható büntetések ? * — Á pénzbüntetés 3 forinttá 2400. forintig terjed. Az elzárás; pedig hat hónapig terjed. — Volt-e már eset arra, hogyi valakit "2400 forintig megbüntettek? '' — Ilyen''eset még nem .fordult elő.* A rendelet-a miező-rendőri kihágások büntetésére irják elő ezt. De akik ilyen kihágást követnek el, azok mé^. 24 forintot is csak ritkán tudnak megfizetni, akik viszont - al 2400 forintot is megtudnák fi■* zetiii, azok nem1 követnek ilyen bűncselekményt. — A három forintos büntetést'' mire alkalmazzák? — Ezzel például olyan valakit büntetünk meg, aki virággal akar valakit megajdniékazni, de a virágot tévedésből a sétatérről szakttja le és ezt történetesen rendőr is látja. — Milyennek: látja tanácsosi ur a rendőri büntető biróság munkáját? - tettük fel''utolsó! kérdésünket. — A magam részéről tenmé-{ szetesen fontosnak látom a bíróság munkáját. Látszólag ugyani nem fontos, amit végzünk és aá emberek nagy része is igy iút-¿a- Jelentősége azonban mégis nagy, mert — véleményem szerint — ha kis dolgokban is rendre szoktatjuk az embereket, kevesebb baj lesz a nagy dolgakban is. • Ezáltal a kihágási eljárásnak! nagyfokú nevelő hatása is van. Ezt ma már átlátja a kortmiány-zat is és minden lehető eszköz^ zel a segítségünkre van — fejezte be nyilatkozatát dr. SzücA László, rendőri büntetőbiró. Igy dolgozik az a városi hivatal, amely oly keveset hallat magáról és amiről mégis oly sokatí beszélnek az emberek. Munkája — mint az a fenti nyilatkozatból is kitűnik — igen nagyjelentőségű a"bban a harcban, amelyet a hatóságok a közerkölcsök javításáért folytatnak. Napirend: J»nu*r 15. csütörtök. Rém. hat. Ram. aaent Pél Protest Lórént. ÜJgOrftg János, ! nap kel 7.28 p kor, nyugtók 18.19 p* kor. f hold kd 10 22 p. kor, nyugsífc. 21.26 p.-ker. 1919. Kari Llebknechttt éi Rasa Lux«»-burgot meggyilkolják. — Szent Margit ájtatosság a ferenceseknél Január 15-én (csütörtökön) és ft következő napokon esbo 6 órai kezdettel szentbeszéd és utána könyörgés. Szent Margithoz. A szent beszédeket -15-én P. i Csontos Márton, 16-án P. Kassai Lóránt, 17-én P. Csontos Márton, 19-én, Árpádházi Szt. Margit ünnepén {¿dig P. Szo-ko''ai Bernardin mondja. Szt. Margit szobrát vasárnap d. e. fél 11-kor dr. P. Burka "Kelemen ferences tartományfőnök áldja meg. Árpádházi Szt." Margit ájtatosságra ée B. szoborszentelésre mindenkit; szeretettel hirnak meg a Ferencesek. — A Magyar Mérnökök ős Technikusok Szabad Szakszervezete nagykani- ■ zsai lielyi csoportja csütörtökön, "f. hó 15-én d. u. 4 órai kezdettel * Szociáldemokrata Párt kistermében taggyűlést tart, melyen a budapesti központ kiküldöttje ismerteti az új kollektiv szerződést. A gyűlésen minden érdeklődőt — tekintet nélkftí arra, hogy tagja-e helyi csoportunknak vagy sem — szívesen látunk. Vezetőség. — Értesítés Értesítem Nagylqmiasa ni. v&atf és a nagykanizsai járta lakoaeágát, hogy a határsaéü kuttősbirtokos u*i-igazolránTok ée munkás igazoirá-njrok 1948—49. éri» történő me«~ • újítását a nagykanizsai határrendészeti kapitányság f. hó 15-tői f. ím február hó 15-ig ;tertedő időbe», eszközli. Á magujitásnos szűköséé : 1. A régi birtokos- ragy mun-kásigazolrány banyujtéfsa;. 2. Lfctt-bizonyiat'' (hat han helybentekói»-ról). 3. Erkölcsi bizonyítvány, saarint a kéreimiwő bűnügyi, államvédelmi és jövadéki samipontbói kifogás aló nsm asik. 4. lngatlanlu-iaidon igaaoláa, Iphetőlag ujketetfe telekkönyvi kivonattal. 5. Igazolás, maly szerint a birtokos a földiét saját maga műveli. 6. Munkások részére saabálytzarű munkavállalási szerződés és oly értelmű irazolá», maly szerint valóban dolgoaDc íb; 7. 1 drb Sée féli4 cmnas fénykép, melyen a kérelmező kétséget kiaá-róan faliamarhatő. — ''Felsorolt okmányok köaűl az erkölcsi bizony ií-rány — tekintettel, hogy annak'' bBSzereéee huzamosabb időt igényei — utólag is, de legkésőbb a megújított igazolványok átvételekor » benyújtható. A lüsttősbirtokos úti-igazolvány kiállítási dija 8 foriní, míg a munkás igazolványok kiállítási dija 1 forint'' 50 fillér. A kéretem benyújtása saemélyoaon eszköz Iendő a határnandéeaeti kapitányságon, Nagykanizsa, Osengery utca 82. szám alatt. Á -mgykamesoí ha-&rr*ndk*x*tn kapitányság vtzáiöp, 4 ZALA 1948. január 15. Január 22: „Görög Nap" A »Segítséget a görög népnek« Országos Bizottsága teljes ülést tartott, amelven megalakították a mozgalom politikai bizottságát. Tagjai: Biró Zoltán az MKP, Gallai Lajos, az SzDP, Csurgai István, a Kisgazdapárt és Kovács János, & Parasztpárt részéről. .Január 22-én az Országos Bizottság »Görög-napot« rendez. A mozikban és színházakban, az olóadá-sok élőt.! rövid felszólaláson ismertetik a mozgalom lényegét és, politikai fontosságát. Január 25-én a Nemzeti Színház •#iszelőadást tart a »Sogitségot a "öröij népnek« ''mozgalom javura. Február tt>án az Operaházban rendeznek zenekari hangversenyt. A Nemzeti Segély ós a Dolgozók Kulturszövets.'';go közösen mint egv 500 üzemi olőadás rendezését vállalják el. A mozgalom céljaira szánt adományok az 5700 számú csokkszámlára ,/izethetők bo. MKP párlhlrek MKP nagykaniusal szervezete f. hó 14»én, ezeretán este 6 órakor párt-napot tart. Pártállásra való tekintet nólkitl mindenkit szerelettel vár a Vezetőség. MKP nagykanizsai II. körzeti szervezete, melyhez a következő utcák tartoznak: Rózsa, Attila-, Petőfi-, Honvéd-, Rákórni-, Vörösmarty- és Dózsa György utcák, Sugár úttól keletre, /. hó 15 in este fél 7 órakor taggyűlést tart. Belépés etak tagsági könyvvel. Vezetőség. * MKP pártnap Kiskenizsán Vasárnap délelőtt 10 órakor, az Olvasókör alsó termében, párthelyi ségünkben pártnapot tartunk. Előadó Geröly József titkár. Minden Kis kanizsán lakó és bármelyik pártszervezethez tartozókat, valamint pártállásra való tekintet nélkül egész Kiskanizsa népét ezen az uton sze-retettel meghívja e Vezetőség. h KOKSZ ^közleményei Textileseket érdekli : Felhívjuk azon kartársak figyelmét, akik a„ eredeti rendelkezés'' szerint ö százalékos raktárváltságot fizettek, hogy e lendoiot megváltoztatása következtéken visszajáró 1 és fél százalékot az Anyag- és Árhivataí csak olymódon téríti vissza, ha az iilotrf ez-irányu kérelmét az Anyaghivatjalhoz címezve Szövotségünkon keresztül beterjosztik. A visszatérítés meggyorsítása érdokóbon & kórvénybon fel kell tüntetni mennyi volt a befizetett (összeg, valamint monnyi a visszajáró resz ös hogy a befizetést mikor teljosítetto. Ajanlatos a befizetési lapot is mellékelni, melyet mindenkinek visszaszolgáltatnak.'' * Február hó 1-én lép életbe az uj textilrendelet. Az uj elosztási rendszerről igen részletes és kimerítő tájékoztatást fog nyújtani a Kereskedelmi Klet január 10-i száma. • . Só-e!adásnál & kiskereskedők felszámíthatják á papírzacskó árát. « Adóközősségi hírek : Felhívjuk azon .tagjaink figyelmét," akik ez-ideig nem jelentkeztek az 1948. évi adóközösségbe, hogy legkésőbb hó 15-éte adják be az 1947. évi forgalmuk bevallását. A 15-e után jelentkezők ''felvételét biztosítani nem tudjuk. ELADÓ 20 H. P. fordson-traktor generálozva, 1000-es Hoffer csépíó-szekrény, összes fcy;to«ékaival és , kombinált herefejtő. — Szljjazat 80 «/e-os. — Minden elfogadható áron, készpénzért. — Clm: Wtl«* Zoltán, Mlháld. SPORT 19-én indul el Grácbói a stájer válogatott a délnyugati portyára Kedden délben táviratban értesülték Grácbói a PVSK vezetőségét, hogy ..a stájer válogatott részére sikerült megszerezni a, beutazási vízumot s így a ! ervezeit déldunántuliv portyájuknak1 semmi akadálya sincs. A gráciák táviratukban jelezték, hogy 19-én indulnak el hazulról és körülbelül 20-án kedden este érkeznek Nagykanizsára. Az osz-Irákoknak Pécsre küldőit távirata alaj)ián tehát a Grác váloga-lot és Nagykanizsa válogatott ökölvívó mérkőzés meglarlásá-nincs semmi akadálya. A Stájer válogatott" jövő szerdai vendégszereplése elé nagy várakozással tekint a város sporttársad alma és azon szép küzdelmet vár. Nagykanizsán kívül fi Stájer válogatott Pécsett, Baján és Barcson lép szorítóba. Z. Vasutas csapata az NVTE-vel szeretne barátságosat játszani. A nyugati első osztályban az élen álló Zalaegerszegi VSE csapata tárgyalásokat kezdett az NYTE vezetőségével a bajnoki-rajt előtt lejátszandó két mérkőzés ügyében. Az cserszegieknek az az elgondolásuk, hogy az egyik mérkőzést náluk, a máikat Nagykanizsán játszanák le-Az ajánlat elfogadása felől az NYTE vezetősége csak a közgyűlés lezajlása után dönt A kosáriabda-napok rendezőségének feihivása Január 15-én csütörtökön Ro-kody Károly kosárlabda szövetségi kapitány és Fazekas Ferenc a BBTE női csapatának edzője a vezetésié mellett a gimnázium tornatermében háromnapos kosárlabda szemináriumi kezdődik. Ezúton hivoim meg a sport- i egyesületek és ifjúsági csapatok vezetőit, az iskolák tanárait és, tanítóit, a kosárlabdasport Irán'' érdeklődőket, valahiinl a jáléko kat.. Solthj/ Jenő testnevelési tanár Vasárnap ismét remek ökölvívó-mérkőzés lesz '' . Az ökölvívóknál nincs téli pi-: henő, mert az eg^yicsülietek «egv-más után rendezik meg. vasár-, naponként a jobbnál-jobb mélM kőzéseket. Vasárnap ismét ra-1 gyogó összecsapásokat láthat -a] MAORT megrendezésében sorral kerülő. Pécsi KSE-MAORT ösz. szecsapáson. A Maortosoknak nem leszi könnyű dolguk, inert az ellenfél rutinos öreg versenyzőkből'' tevődik össze. -Sipos edzőtől a( boxolók ^atyjától«'' nyeri információnk szerint a pécsiek a "decemberben lezajlott Göcsieji kupában a MAORT előtt a második helyen végeztek és most ennek a mérkőzésnek tulajdonkép-. en visszavágó jellege van. Azí llandó edzések "hatása a versenyzőkön kezd megmutatkozni! és a formájuk kezd felfelé Ívelni. Kedden elküldték a pécsiek! a csapatuk. felállítását és ezéíc! szerint vasárnap a ; szokásos! nyolc pár helyett 10 párnak izgulhat a közönség. A párosítás egyébként légSuN-tól felfelé a következő: Pápai— Magassy, Bedő—Nagy, Rácz— Boros, Pintér—Jakab, László— Bernhardt, Ifjú II.-Tischler, Fa kete-Lex, Gödinek—Alvári, Sípos D.—Alpár, és Ifjú I.—Ma-( rosfalvi. Az előlállók a kanizsaii versenyzők. Uj edző a birkézóknái - Hétfőn kezdték el az edzéseket az NVTE birkózói. Ez alkalommal (mutatkozott be az ¿ijj edző Kasza József a volt többszörös országos bajnok. A íré-; ningen a fiuk nagy kedvvel'' és^ szorgalommal dolgozlak és erősen készülnek a február elejére^ tervezeti szőnyegavató birkózó-versenyre. Az edzés közlen beszélgettünk Sárossy Árpád intézővel, aki a következőket mondotta: — Kasza József megszerzésével nemcsak'' a csapat szakirányítás szempontjából nyerít sokat, hanem a játekosgárda is, mert Ttasza nehézsúlyban is szőnyegre fog lépni. Szeretnénk, ha( a''város fialalsága minél nagyob számba bekapcsolódna a birko-zósportba, ezért minden sporl ölni óhajtó ifjú jöijön fel minden hétfőn, szerdán es pénteken és-le tartandó edzéseinkre. A tréninget este 6 órakor tartjuk a'' fűtőház étkezdéjében. Sporthír NTE folyó hó 16-án, pénteken este fél 7 órakor tartja játékos értekezletét, felhívjuk az; összes játékosokat, liogy a fon--los megbeszélés végett fctjies lét-'' számban jelenjenek mieg. (Az értekezlet á KOKSz kisteremben lesz). Csütörtök, január 15. Budapest I.: 0.30 Falurádió. 7.00 Hírek. 7.30 Szabadegyházak vallásos félórája. 8.00 Reggeli 2ene. 8.45 Ml újság a levegőben. Eőadás. 9.00 Délelőtti muzsika. 10.00 Hírek 12.00 Déli harangszó, hirek; 12.15 Horváth Jend Jnzz-egyUttese játszik. 13.00 Bcszél- Íetés a Q»nz elektromos gyár munkásaival. 3.15 Hegedű- és énekszámok. 14.00 Hirek. 14 30 Jfthn Antal és H. Hajós Éva harmonikázik. 15.00 Rádióiskola. 16.00 O/gona-muzslk*. 16.30 Qyermekrádió. 17.00 Hirek. 17.10 Hadifogoly híradó, Vöröskereszt közlemények, 18.00 A háziejnrUtles Játszik. . 18.45 A gyógyító kés a Szovjetunióban. 19.00 Benjámin Brltten: Peter Qrlmes Kö*. vetítés n* T)perah*zból. 20.0!» Hírek, sporthírek. .21.30 Falurádió. 22.10 Hírek. 22 45 Hanglemezek. 23 C0 Szív kUldl szívnek szívesen. 24.00 Hírek, '' Budapest II.: 17.00 Tánczene. 18.00 Hírek. 18.05 A mngyar regény ma százéveB. Előadás. 18.50 J. S. Bach. Das Wohltem-perlorte Klavler. Hanglemez. 19.00 Falurádió. 19.15 Magvar operettrészletek. 20.15 Heti sportszeinle. 20.30 A Rádió szabadegyeteme. 21.00 Hirek. 21.15 Cigányzene. 22 15 Zenekari művek. A hivatalos város Közhitre teszem, hogy Za avármegye Földhivatali Kirendeltségének 5428/1947. számú határozata (Papp Lajos juttatása tárgyában) 1948. január 15-tíl jan. 18-lg közszemlére van kitéve a polgármesteri hivatal közigazgatási ftgyosttályán. Megtekinthető a határozat a hivatalos . órák alatt, 10-12 óra közötti ld«ben._ Felhívom azokat a hadirokkantakat, hadiözvegyeket és hadisegélyezetteket, kik a karácsonyi segélyt még nem vették fel, hogy a segély átvétele végett f. hó 18-lg 18-lg jelentkezzenek a. hadisegélypénztár-nál (Fó-*t ''8. sz. II. lépcsőfeljáró I. emelet B. ajtó). Aki ezen határidóig járandóságát fel nem veszi, karácso yi. segélyét vissza f*g»m utaltatni. .__ Az iparügyi miniszter ur 36.224-1947. VII./b. sz. a. elrendelte a háziiparosok által használt szövőszékek és körkötőgepek összeírását. Felhívom az érdekelteket, hogy összeírás céljából 8 napon belül a, II. Ügyosztálynál (Fő''ut 8. II. lépcső, I. emelet) annál Is Inkább jelentkezzenek, mert aki.az összeírásból kimarad, atmak fonaligénylése a folyó''» háziipari idényben nem fog kielégítést nyerni. Potférméetor. Mezőgazdasági munkavállalók figyelmébe! Az Afsódunántuli FöldmüeiÓ3-ügyi Tanács közli az összos mezőgazdasági munkavállalókkal azon túlmenően a tetogségi bizto.íitúsm köte-''ezett törpebirtokosokkal, hogy a 7000/1947. N. M. sz. rende-''ot 14. szakasza akként íendelkozik, hogy a gazdt>|sági munkavállaló minden év január hóN végéig köto''es előző évi bélyeglapját á l;(cóholvc üz nint il-lot-.''.kos "liólyisz-''»rvnok átadni és azzal egyidejűleg uj bélyeglaj.oi váltani. Az 1947. évi bélyeg lapokat a biztosítottaknak elsósorb-Ci saját érdeküklen -- foltitlonül bo koll wo-ííáltatniok. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a bélyoglaj:oít beszolgáltatása a .gazdaság imunkaváüi/iők kötelosaége. Az illefcékoö helyi szorvnok a bé-beg''jtp ,átvélo!ekor kérdést k>H in-tóznf a biztositotthoz/.h^ a .bélyegek az olmjilt év folyamán fennállott tényleges munkaviszonyainu^c mogfelcláon, hiánytalanul lorova|tr tftk-e, Jllotóí^, liogy az 1947. évi áprilts hó 1. nai>játúi do.-ombor hó öl. .nanjáig terjedő idybcn. dolgozott-o oi|au munkáltatónál aki oé-iyo4fíerovasi köfcolezottségénjlc''cgyát-taluban nem., vaírv ^ak hiyjjvosan telt elocrot. Az esot''e»v3s hiánvok pótlására, illetőleg a" je]cntőian felvéfcb utáji áz 1947. évi bélyegiapot a munkavállalótál át koll veiini. A béiyeglap átvételével egyidejűiig a biztositusi igazolvány 3. oldalának első négyszögébe pontosan be kell jegyezni azt, hogy : a) biztosított " után az L947. évben hány napra róttak le biztosítási bélyeget," továbbá, hogy v; b) az utolsó bélyeglerovás mély hónap milyen napjára esik ezeket a .lejegyzéseket, iibtöfog & bejegyzések helyességét a rovat jobboldalán erre á c-élra. fenn tartott bolyén az átvevőnek aláírásával és bélyegzőjével ei kell ismernie. Abban az eset'' en, ha a jnunka-váUa''ó biztosítási kötelezettsége meg-. szűnt, a biztosítási igazolvány 8. ol--^dalának baloldali négyszöge Szövegrészéből az »és a biztosítási kötelezettség további fennállását« sorokat át kell húzni. * . Abban az e eiben, ha a ])iztosi-tá«i igazolvány érvénye meghosszabbítóit, a biztósitottnák uj, az 1948. évix) kiállított bélyosflapot koll kiadni. Mégjodig .lA éven fölüli férfiaknak kék, nőknek és 18 éven aluli férfiaknak piiosnvomásut. Az átvett b.''lyoglaj;ókat gondosan meg koll őrizni és időnként Dgyl» gyüjtvo, do logkésőbb az 1948. óvi február hó 15. napjáig kísérőirattal meg kell küldeni az OTl .Mezóft-az-dasugi iiizto^itási-^óosztályának az illletákos'' helyi szerv utján. • Tájékoztatásul még azt is közöljük, hogy a bélyeg)a}»ot az 1948. évre is változatlanul 20 filléres áron koll kiszolgáltatni.. - A gazdasági munkavállaló — biztosítási igazolványa éveleji kiállítása, /illetőleg érvényének megújítása fejében — 40 fillér térítési dijat tartozik fizetni. Mindennemű zsiradékot, olajat, olalalját, faggyút, hullott sertést vesat, becserél Perényl szappangyár, Magyar atca 22. 1/2 napi elfoglaltságra mérlegképes könyvelő v (levelező) állást nyerhet. 1/« napi elfoglaltságra munkabérelszámolásban és gé-'' pelésben gyakorlott áltást nyerhet. .Családos előnyben'' jeligére a elmeket a kladó-hivatalba- kérünk.__.__ Fél sertés eladó. É ősulya cea 220 kg. Hórváthné, Honvéd u 22. __ Kocsma, füszerOzlet AUdó. Clm a kiadóban. _ ZALA demokratikus politikai napilap Szerkeszti: Beneze JenŐ főszerVesztó Szerk«wtís*fl és kladóhlveta!; Deák Fercnc-tér 10. Kiadja a Nemzeti Bizfittaáű, Nagyitnirtwa. Siwki»zié8árt él Utalásért feW »enezt J»» Tel«fon« 54. Myomotott a „Kézgazdaséai R. T. Na» kanlzaa* nyomdájában, riaflykanlz^én-Nyomdáért felel: Zalay Kéraly. O&m évfolyam 12 s*ám. Nagyktntew, Í948. Január 16. péntek Ara 40 fillér. * Várható időjárás: Mérsékelt, időnként élénk nyugati szél, felhős idő, többleié . . esővel, a hegyekben havaseső.. A hőmérséklet kissé csökken. * zt:i £ Groza Péter és Pauker Anna Budapestre jönnek Január 20-An, kedden délben Groza Péter minlezterelnök vaietéeével román kormányküldöttség érkezik Budapestre. A küldöttséggel érkezik Pauker Anna román külügyminiszter, Qtorgescu belügyminiszter, Petrescu Igazságügymlnlszter, RadoCeanu munkaügyi és népjóléti miniszter, * A remin kermánykflldötteég háromnapol budapesti tartózkodása alatt megbeszéléseket folytat a magyar kormánnyal barátsági- ée köieiönöe eegélynyujtásl egyezmény megktttéeérfll. • Dimitrov bolgár minlezterelnök, a Magyar—Bolgár Társaiig fötltkáráiak nyilatkozva kijelentette, reméli, hogy rövidesen találkozik Dinnyés Lajos miniszterelnökkel a barátság!- ét kölcsönös segélynyújtási egyezmény aláírására, A demokrácia fejlődése Magyarországon sokkel gyorsabban halad — mondotta • miniszterelnök — mint ahogy várható volt, Olya» változáeek történtek, amelyek elökéezltették a haladás útját a valódi, egységes népi kiztáreaság kiépítésére'' A Qazdasági Főtanács proeresszlvs felemeli a eealádi pétiékokat, A dolgozók eddig havi 18 forint családi pótlókot kaptak egy-egy gyermek után. Ezt most ugy módosította a Qazdasági Főtanács, hogy progresszlve minden gyermek után 4 forint'' tal többet fizet. Tehát egy négy gyermekei családapa ezentúl nem 72 forintot, hanem 96 foriat osaládi pétiékot kap. Eddig csak a 16. életévet be nem töltött gyermek után fizettek családi pótlékot. Most ezt Is módosították oiyképen, hogy azok a gyermekek, akik szakmai, vagy iskolai tanulmányokat végez- nek, ezeknek korhatárát 24 éves korig tolják ki. A testi v ¡gy szellemi fogyatkozásban levő gyermekek után életük végéig fizetik a családi pétiékot. A vasúton megtörtént a státusrendezés A Gerő Ernő közlekedésügyi! miniszter vezetése alatt álló közlekedésügyi minisztérium az el^ ső, amely végrehajtotta a közalkalmazottak státus rendezését. A státus rendezés elsősorban aéj. al tiszti kezelőségi és számvevőségi létszámba tartozóknak biztosit nagyobb előrejutást. Az altiszti karnak minden egyes tagja előlépett, még pedig 70 százaléka az első fizetési osztályba, 15 százaléka második ''fizetésig osztályba és 15 százaléka jelen-i legi fizetési osztályon belül.. A Budapest jelenti Migoperálták Ortutay kultusz-minisztert kezelési szakon a személyzet 66 százaléka került egy osztállyal^ feljebb, 6 százaléka két osztály-lyal emelkedett, 22 százaléka pedig mostani osztályának keretén belül sorolták magasabb fizetésig kategóriába és mindössze 6 százaléka nem lépett elő. Számve-'' vőségnél 29 százaléka, müszaki( személyzetnél 78 százaléka került magasabb fizetési osztályba. A fogalmazói karon senki seml került magasabb fizetési osztályba, de 70-en léptek elő a jelenlegi fizetési osztályukon belül. hogy előre megfontolt szándékkal ölte meg Tiszavőlgyi Idát. Akadtak tanuk, nkik u gyilkosban német tisztet ismerlek flolj nki u némel ''Sas-renddel és aj Hitlertől kapott kitüntetésekkel kérkedett, Égy nőnek azzal dicsekedett, hogy ő robbantotta feli a Lánchidat és az Erzsébet-hi-dat. A felszabadulás után műegyetemi indexet, maid m^mö-; ki oklevelet hamisitott. Később amerikai iratokát hamisitott ,éá mindenfelé azt hireszteh''ie, hogy'' a titkos szolgálat századosa. Bár az a felbevés, hogy a gyilkos notórius hazudozó, mindezeket a! tanúvallomásokat lenyomoztat-ják ann#k megállapítására, hogyi Rósenhoffer Jenő valóban részt-vett-e a hidrobbantásokban, vagy esetig más terrorcsielekinények-. ben is. ... -•. ..; í — l Újjá alakították a budapesti ngpbiróságokat • ;A jaíiuár elsején hatályba lépett uj népbirósági törvény ^értelmében a budapesti népbiró-ség újra alakult. A koalíciós pártok által kijelölt népbirák letették az esküt. ,Nagy Károly nép^ bírósági elnök megállapította, Dr. Hedri Endre seijészpro. •fesszor sérvműtétei hajtott végre» Ortutay Gyula kultuszminiszteren. Az operáció kitűnően sike-t rült, a beteg semmi fájdalnuaü nem érzett és műiét közben mán-! den iránt érdeklődött. Előreláthatólag nyolc napon belül töké-; letes egészségben hágnia el a mi-, niszter a klinikát. • * ■ '' Kétezereaére emelik a eukor-fejadagai A Gazdasági Főtanács mai na J pirendjén a cukórfejadag fek emelése is szerepel. V^sszamenőJ leg január 1-től száz százalékkal emelik a cukoradagot, tehát! ezentúl 30 helyett 60 deka cukw rot kapunk. Találgatások a szabadsághegy! gyilkos multfáról A főkapitányságon már harmadik nap ia folyik Rosenhoffer[ Jenő kihallgatása, akinek gyil-i kosságáról már tegnap beszámoltunk. A gyilkos beismerte, liogy az uj népbárói kar az egye-! temes magyar dolgozók akaratát képviseli, mert ezek a pártok) amelyek a népbirókat kiküldték, az egész nép felemelkedését híva tottak biztosítani. Hajdú Gyu-( la államtitkár hangoztatta, hogyf szükség van a nép biráskod á£ra< mert a szakbírók a törvény elefántcsonttornyába elzárkóznak aí való élettől. A népbiráskodási nem pártbíráskodás, mert a nép-; bírák valamennyien a magyar demokráciát képviselik. Kossuth szülőfalujából kitessékeltek egy Barankovlcs- párti képviselőt Barnnkovicsék hetilapja ni ¡>Hazánk< néhány héttel ezelőtti közölte, hogv Kossuth szülőfalu-ja Monok elhatArmtn, hogy nemi vesznek részt a centenáris ünn népségeken, meri a falu többi lakóitól az uj választási törvény alapján megvonták a választod jogot. Kiderült, hogy a cikket! Bodnár János iahito a kerületi Barankovics jtárti képviselője sugalmazta. Ezért a város lakóü elhatározták, hogy a cikkre mél-.tó választ adnak. Újév napján( Bodnár képviselő gyűlést hirdetett, amelyre mintegy 200 éin* ber gyűlt össze. Mikor azonban Bodnár hozzá akart kezdeni a[ beszédéhez, a közönség soraiból! többen előléptek és kijelentet-; ték," hogy Bodnár nenr fog üléstj tartani Monokon.. Mönok demokratikus lakossága nem türJ heti, hogy. az, aki Kossuth'' szülőföldjén^. rossz hirét keltette, aí faluban beszédet tartson. Termé[ szétesenf mondották, mi mpnen. kiak.Jis tudunk ünnepelni, d^ nem azokkal, akik az ellenségnek köVetelnék kocsit, hanem- jót! magyar hazafiakkal. Bodnár siet} ve távozott a faluból anélküh hogy beszédét befejezhette volna. A magyar demokrácia világraszéli eredményeit tükrözi vissza a tegnap benyújtott költségvetés Számok a Magyar élet felemelkedő-léről Nyárády Miklós nónzügyminiHz-tor m 1U47—''48,* óvt köitsógvotésó-nél homabb oxj:o/,ót mondott. liang-nulyozta, hogy a költsógvotóa a nom-Wt ogész ¿azdnsi''^L ólotánck nontog képét a<lja. A ki">ltHöyrvx>té8 Bzftino«»-lopai mögött <uy nemzőt oirószúnok monojtAkon munkája ós szilárd akarata áll. Ai Ipari törmelékben elértük aa 1988. évt színvonal Mflo/o-át. A közlekedési cBzközükön a teher-szállltás 8? o/o-a, a személyszállítás 144 °/o-a a békebeliek. Ezután ismertette a nemzeti jÓTo-dolmet, amolv a b^kobolinek 65.5 Bzázalóka, kitért a bankok államosítására, a hitelpolitikára, .az agrárolló megszűnésére. Mogemlitotto, hogy 10 millió forint értekü 5 ^forintos ezüst váltópénzt bocsátottak ki és hogy Közép-Európában csak nálunk van forgalomban ezüstpénz. Az állami közigazgatás összes előirányzott kiadósa 4,483.2 millió forint, a. bevétele pedig 5265 millió, forint. A bevételek összege 781.8 millió forinttal meghaladják & kiadások tételét. Az alCami üzemök ■kiadásai 2270 ^ millió, a bevételei 2311.1 millió forintban jyanriak előirányozva. Az álJaml tiz«mek berófelei 40-6 raiilléral haladják meg a kiadásokat. A beruházások az e^yes tárcáknál nem szexepeinek, ezeket egységesen a hároméves, terv programjába "iktatták. A terv első esztendejében a beruházásokra 800 milliót veitek számításba. Ilyenformán — mondotta — közigazgatás és az állami üzemek ki&aásaira és a hároméves terv beruházásaira együttesen 7558.7 milliót és mint bovótelt, 7Ö7Ö.1 milliót irányoztunk oiő. Végeredménybe» tehát a költ-eégfOtéBl elolránjriat 824 MllUé lóriit bevételi íeleeieget mutat aí 1946-47.ee költeégvetée 374*8 ■illlé loriatea blái jávai taesioen A miniszter kétórás boszódébon kiömölte, hojjfy hoöBZu uvtizodok óta először torjouztottók ,b|0 az oröz^g-j^ülés olé doficitmontos költségro- Maga aa a téay, Megy aa állami approiiriáclóB köluegek fedezésére nem kelta bankóp.éskes folyamodni, rendkívül nagy biztosítékot nyújt az lnfiáelóval szemben: Ez a költségvetés gazdasági Bikon pontos képet nyújt az . elvégzett munkákról ós az" elvégzendő feláda-tokrólL Vázolta . a> külkereskedelem alakulását, foglalkozott ^ betétállomány kérdésével, amely ismét emel- '' kedni kezdett és november végén a fővárosi bankokban elérte á 650 millió forintot. Az elhurcolt vagyontárgyakat sikerült visszahozni es újra beállítani a gazdasági életbe. Nemzetközi kötelezettségekre''síz elmúlt "évben előirányzott $67 millió forint helyett ebben az évben 1847 • • millió forintot irányoztak elő. Ez összegben emelkedést jelent, száza- • lékban azonban csökkenést, mivel a nemzetközi kötelezettségek százalékban a múlt évi költségvetésnek 81 Bzázalékát tették ki, az idei költség- • - <• 1« A - G. ., vei.''sí.ok azonban csak 29 százalékát. Az adó/.ás kérdésétel kapcsolatban kijelentette, kogy a bevételek emelkedése felytán lehetévé vált as adókulcs mérséklése. Az adóterhek azonban végfegé&en nem esökkentlietók, mért az" országnak az újjáépítés következtében fokozatosan nagyobb terhek viselésére van szükség. Ezt a költségvetést tekintsük újjáépülő lxazánk jelentós alappillérérek és annak az áldozatvállalás eredményének, amely a nemzet- történelmeben lehetőve tette a felemelkedet és az uj utakon való elindulást. A''miniszter beszédét oz oiszá«4»y ül.''8 tagjai tapssal éá éljen-zóssel fogadták. Az országgyűlés tqgnapi ülésén Szakasits Árpád miniszterelnök ho-lyctio.s az amnesztiáról szóló törvényjavaslatot terjesztette be, A lián ugy határozott. lx>gv a ¿örvénvjv-vuMlnt tárgyalását 11 csütörtöki ulé-mjii kozdi inog, , , Nyugatra Bzökött a három kanizsai fiatalember rAüih''-wl kolfcó cikk Jolout mag u Zului Vílúgo<Wig togimpi ozúmú-bun. A ciklt Írója arról tiutöwitotta olvasóit, hogy három Ifttnizsui fiataléi n bor, Lauroncsik László, Tábori Márton óm Tóth József Jugoszláviába szöktek, hogy onnan továbbmenve Görögországba, csatlakozzanak Markosz tábornok szabadságharcosaihoz. Laptársunk ugyan megkockáztatta cikke e''ejéti, hogy olyan hírek vannak. amelyek szerint ^/¿»rvezet-t társaság bírta i''á a városszerte közismert fiatalembereket arra, hogy Nyugatra szökjenek. A végén azonban mégis dicsérőleg emlékezik meg tettükről és annak a reményének adott kifejezést, hogy ezek a fiatalemberek hü harcosai lösznek a népek szabadságának. -/ Utánajártunk ennek a dolognak és megállapítottuk, hogy laptársunk: cikke téves beállításban közölte a tényeket. A fiatalemberek ugyanis nem a szabadság vágyától vezérelve böktek - meg és nem Görögországba mtentek, hogy harcosai legyenek a demokráciának. Ezeket- a f''iatalem-bereket idegen zsoldban álló lelkiismeretien ügynökök — akiknek hevét ismeri a rendőrség — bírták rá, hogy Nyugatra szökjenek, ahoí a szokásos recept szerint eladják őket az idegenlégiónak. Ezért vigyázzanak a szülők, mert ezek az ügynökök a legkülönfélébb mesékkel és a legcsábítóbb ígéretekkel csalják ki áldozataikat Nyugatra. A Magyar Koimnunist.i Párt nagykanizsai szervozeténok vezetősége ma kőzloményt juttatott o! hozzánk őzzel az üggyol kapcsolatban. Eszerint azok a hirosztoliísek, mintha a görög szabadságharcosoknak önkéntoiok támogatására lonno szüksége valótlanak ős a roakció kitalálási. Görögországnak azonban i&on-is szüksége vau anyagi támogatómra és elsősorban gyógy««}nulományokra. Az ilyen huosztoléöük alapján már többen is • jelentkeztek, hogy csatlakoznak a görög szabadságharcos mozgalomhoz. Ezeket azonban minden esetben elutasították és ajö-vőben is elutasítanak minden jelentkezőt. A három kanizsai fiatalember romantikus kalandja tehát szertefoszlott és nem maradt más, mint az. a szomorú tény,. hogy ezek az ifjak lelkiismeretlen* emberkufárok hatalmában a szaba-dság helyett a rabság felé tartanak. ^ . '' •#-■ - u —'' .........Hl''. ■».. mm. ........- —. "A magyar—lengyel kulturális egyezményt január 81-én délben írjak alá. - . ELADÓ 20 tí. P?: Fordson-traktor generálódva, 1000-es Ho«er v szekrény, összes tartozékaival és kombinált berciejtő. — • Szljjazat 8Q°/e-os. — Mindén elfogadható áron, kégzpéntért — Ctm: Wéis* Zoltán, fölháld. Iskolái, templomot és takaros uj faSut építenek Bagolasánc uj gazdái A cselédi tulajdonba adott föld csodákat művel Bagolasánc. Pár száz lépésié van csupán. Nagykanizsától. Minden gyermek ismeri ezt a kis somogyi iaut. Semmivel sincsen messzebb, mint Kiskanizsa és mégis egy megye határa választ el bennünket tőle. A nagykanizsai fiatalság tavasz és nyáridőben sokszor megfordult a kis lalu híres kocsmájában, a > »Szép Ilonádban, amely kitiinő boráról ,ós ízletes ételeiről nevezetes lielynek számítóit. Magát a falut a legszegényebb parasztság lakta, tőlog nincstelen cselédnép, akik a jjatt-hvány-Strattuuinn .több száz holdas birtokán zeo! lérkodtek. A falu egyetlen utoájáiuvk apró kis vrtlyogházui fáradtan luipasz,-kodnak'' íei u dombra :i kapopvúri oiszágut mentén, Elmontttnk mogiuV.nl, hogy mit változott itt a holszot a J/ilaiuform óta, a szomorú, földs/.inü uiv.ok fol-vídullak*o, » valamikor roitfúnylfl-iotiül roluítoló uKolédrtóg hogyan él ina a saját földjén, hogyan gondol-itotiiik a lövőről óm főbg hogyon harcol óh küzd meg a minden nap tiló-táruló uj és uj nohózségokkof. Egy pillantás _a lankás tajra, meggyőz bennünlíot, hogy itt ügyetlen talpalattuyí föld sínes bevetetlenül. A- szárazság dacára az emberi izmok minden erejüket beleadva, •felszántották a földel, amit ina lágy zöld szőnyeg borit: a holnap ko-nyeie. . A Batthyáiiy •ttrattmann féle uradalom 17 gazdasági cseléd családja ma saját föl-djén -gazdálkodik, megváltoztatva a .majorság Írópét. Minden családnak megvan a saját marhája. .Széna- és szalmakázlak katonás rendben állnak egymás mellett, mindegyik más és má3 gazda tuíajdoiia. Á településen: már uj la? kőházakat is -lehet látni, amiknek építési költségeit esek a szorgalmas emberek a földreform óta termelték ki földjükből. A legtöbb azonban még a régi, úgynevezett eselédhá-zakban lakik, amelyek sehogysem fe''elnek meg azoknak az elengedhetetlen feltételeknek, amelyekre egy sokat dolgozó embernek és családjának szüksége van. A herceg nem sokat törődött a cselédei lakásával — a rendeleteket szabotálták — és -protekcióval ¡elintézték, hogy minden ugy marádhatott változatlanul, mint a jobbágyság korában volt. A volt ''liercegi major területén ogy kis J''aUi kontui''jai bontakoznak ki. A volt urasági kastély épületét iskolává alakitják át, míg az ogvik gazdawigi épületből toinplomqt epigonok. IJagpiasúncnak oduijj; mim volt temploma.. Erro sohasom futott a llatthyány-Strattmann uradalom jövődd írtéból. Ugy akasW''ly, mint u tomplomnuk szánt épülőt ©lóg ro.isz ¿í.la|K>tban vannak, súlyos habortm károkat''szon-edtek, az iskolának szánt urasági kastély pedig tetézot nélkül ált ma. .Mindezek jx>ndbohozása az ujgaz-dákra vár. Beszéltünk az egyik uj gazdával, aki takaros kis házat épített földje tövében. Büszkén mutogatja áJla-''tait, a sertésóiban négy malac visít, ogy másikban pedig luzó röfög. így beszél : • >. < Az én családom hat hold szántóföldet kapott. Ezenkívül a régi gazdasági épületből 12 méter liósszu darabot, amit imiridenki tetszése szerint használhatott felé";. .Én már lebontottam a rám e.sö részt, anij.- ek anyagából épitettem- fel ezt a kifli házunkat. Bizony, — mondja. — többet kell dolgoznom, mint azelőtt, de ma minden kapavágás''és mih-den munka eredménye az enyém, i.okio^an dolgozom családommal együtt látástói vakulásig, mert ¿mint tetszik látni, szépen gyarapodunk. Nincs is semmi panaszom, uz adómat is rendoson fizetem, csupán az fáj, hogy még rundig nem telek-könyvezték birtokunkat és így nincs módomban megkezdeni a föld árának törlosztését. Podig már igen Államsegélyt biztosított Nagykanizsának a főispán Tűkéhez Juttatják a magánépltkeztfket szeretném fizetnH hogy ez''zeí js biztossá tegyem azf. hogy-a íöld eáyém. . Én -még rem várnám a hnsz esz-tenjdőfi .eíőbl) kifizetném, mert lci-moiiílliatatkuuil szeretem a földet, ''.aminek mmdon göröngyét és hantját isméieift: -Azwil íémítgi^pök ben-_.nünket. hogy ebből a kis darab "földből elvesznek," hogy a . hazatérő hadifoglyoknak is jusson belőle, t''gv .¿ióndják, .Jiogy a^-íöldhivatial ezért nem kebelezi l>e nevünkre a birtokot. ^logiryugtathatjuk • a bagolasánci uföazdáívat;'' hogy a kiosztott földjükhöz spnki. sem nyúlhat hozzá.^ Virják meg türolmesen, ainig meg- ~ kapják a hivatalos okmányt a bekc-.J.e ozésról — a mi »értesül esünk szerint, máris folyamatban van és így rövidesen kezükl>o lesz. l /a''hiogíM s/.ogi ssíoi''lMízWnktól.) lk)ui!HÍIc István főispán nagyon oltoglalt ombor. Annak oltonóri», hogy naponta bent van hivrttiiláWtn, alig jut idojü az «ddl« rOtí/-ott munkájáról, jövóböni térvolröl az tíjságiróval beszélni. Különösképpen ilyenkor, amikor t.''ibb na^os pesti utt''ól érkezik vissza a mogyeszók-székhelyre. olyan ostrom fogadja a várakozó lelek részéről, hogy tényleg szereneso kell kifogni azt a ¡ercet, amikor beszélgetni lehet. ve.''e. l)e végre mégis kinyílik a dolgozószoba ajtaja és máris''beszél azokról az eredményekről, amelyeket legutóbbi budapesti útjával .kapcsolatosan sikerült elérnie. — Miután a zalai lakásviszonyokat különösén siilyosnak tartom, plső J utam az építésügyi minisztériumba : vesetett. Itt a legnagyobb készség-; gel hallgatták mag a megye épi.tés-ügyi problémáirói szóló b^számoíó-mat és azonnal felajánlották leg-: n''.esszebbmenő támogatásukat. i'' A kormányzatnak az az elgondo-; iása, hogy még a tavasz folyaman el kell indüani a tnagánépitkezéseket. Jól tudják, hogy ez tőke hiányában eddig lehetetlen volt és hasonló helyzetben ezután is lehetetlen maradna. fóppen ezért elvileg már ki-- mondották, hogy. az építkezni óhajtóknak segítségére lesznek és tőket bocsátanak a rendelkezésükre. Hogy oz milyen formában történik; most a í tárgyalás alatt és ennek publikálására »Érdemes óp''itoni« cimü pro-paganda fü^.ot3;;8lto jelent meg, amit a véi''o.solc és közsógek rendolkezésiM • bo/sátanak az érdeklődők felvilágosítására, Kornélom a megyében in mogindul hamarosan uz é''pitkozósi kodv,''üzzol csi''iklwntjük vagy talán tolioson megszüntethetjük a munka-nélküliftógot az épitőiiAarban ós pótolhatjuk azokat a nagy éuitlijozósi hiányolcat, amolyok o mogyolwn nagyon is pótolandók. '' Az Ár- és Anyaghivatalban sikerült biztositanom a januári petróleum szükségletet.'' ''Igyekeztem a megyének kiutalt mennyiséget felemeltetni, ami részben sikerült is. így erre a.hóra biztosítani tudom a falusi lakosság legfontosabb szükségletét, a petróleumot. Hggy minden visszaélést elkerülhessünk, a szétosztást a kormánybiztosság ugy eszközli, hogy a nagy- és kiskereskedelmen keresztül, á községi jegyzők áltat, felelősséggel összeállított. Nagykanizsára érkezett rövid időre BÁNSIDAY JÁNOS, a budapesti Angolpark európai birü gr a Lükll8iB8rete»..válaszokat ad: Házasság, szerelem, • válás, üzleti (ígyek, pályaválasztás, távollevőkről. Fogad reggei 9 érától este 8 óráig Kisfalud! Sándor-utca 18. szám alatt joíO''Kélwk alapján adunk mk jx''t-róloumot. ''roi''in''szotiwan goiuloHun üg,ollink a K)ndolk;)/.'',tejk |;ontos bo-tui''tájára, főként nvra, hogy csak villannyal mom londülkjzö nelvokoii kapjanak'' i^otróloumot. - igen fontOM "tlolog ax Ingkő ldula-lás. Mint isinorotos, eddig központi szappanfőzőket láttak csak of fují-kővel - és ezzel megakadályozták a háziszappanfőzés lehetőségét. ( Mint közellátási kormánybiztos,- már korábban kértem ennek a hátrányos rendelkezésnek megváltoztatását. Az erodmény meg is van. A jövőben megszüntették a központi szappanfőzőket és helyette megengedték, hogy a háztartások saját maguk főzzenek szappant. A lugkő kiosztása csak azért szenvedett eddig is késedelmet, mert még nem jelölték k iaz árusításra jogosult- kereskedőket. Ez azonban hama-ro.an meg fog történni. Sikemlt- e téren elérnem, hogy külön szappankiutalásban részesítsék a megyét. ^ Erre elsősorban a MAORT munkásoknak van szüksége. Amint megérkezik a beígért szappanmennyiség, a?onnal intézkedem a munkásság közötíi szétosztásról. , A belügyminisztériumban eljártam az önkormányzati tisztviselők-•nek állásukban való véglegesítése ügyéi on. Mivel ''jelenleg iojzoli községi és t")rvényhatÓ8Úgi választásokról r.o:n "loliet szó, a l>elu)lvetier-uté-f.olc iKogt''té''ére fogom a belügyminisztertől a tel hátaim azé tI megkapni. Ezzé''- végre rendozmlik azoknak a tisztviívolőknok a helyzete, akik már rúgott boteltik az állást, do az azzal járó illotmúnyok ólv^ze-tébon n''fiiulozidoíg nincsenek. Sikerjllt továbbá a két megyei város rétiére államsegélyt biztosítanom. Ezzel kívánom a városok nehéz helyzetét némlképin megköny-nyltenl. Végül elmondhatom, hogy pesti tartózKodéeom ideje alatt részt vettem . pártom végrehajtó bizottsági, országos vezetőségi és kormánypo-itikai bizottsági ullésein. Ez utóbbin Erdei Ferenc főtitkár ismertette balkáni tanulmányutjának eredményeit és az időszerű liül- és belpolitikai kérdéseket. Ez a biegbeszélés fontos belpolitikai eseníények kiindulópontja lehet. • VÁROSI MOZI Még ma csütörtök*» STAN és PAN legújabb vígjátéka A regiment gyöngyei Két órás kacagás HIBADÓ Előadások kösmap 5 és 7 órakor v 1 i* 1 (j. h A H 4 a Nagykanizsa gázellátásának Ügyébe» most már minden a MÜORT-tól függ E lió 21 én tárgyalják a Tervhivatalban Nagykanizsa gázkörvozetékének ügyét tán az még nincs teljesen és kcK lóképpen előkészítve. A Zala pár nappal ezelőtt im-dria- hogy Bencsík István főispán. Nagykanizsa képviselő-leslüleU* e lőli teli Ígérete J>evál-lásakéut budapesti alját l''ellijis/.-nálja arra. hogy Nagykanizsái gázü«<yébeu a gázvezetékek- leli kiélésének iinanciális.cjíni ézé-s-e ügyében felkeresi a íervhiva-tall. hogy a megfelelő iárgyalá-íokal lefolytassa. Ben<»ik-István: löifspán tegnap érkezel'' vissza Zalaegerszegre, fogadta a Zala; szerkesztőjét és elő''te a követ-í kí ző nyilatkozatot lelte: Eljártam a tervhivatalban a; nagykanizsai ííáz körvezeték ügy ebe-n és általában tárgyalásokat l''olylalUun ugy Kanizsa» mini Zalaeger zeg ».fázosiiásatárgyában. •• A körvezeték Ugye Január 21-én Kerül végső tárgyalásra. Ígéretet kaptam, hogy a tervhivatal a körvezeték kiépítésével szemben nem gördít akadályt, Igy ralndou további határozat a MAORT tal megkötendő Rzerzüdéstől lUgg. A gázszerződés ügyében a MA-OHT-lal nem tárgyal1 am. iniiu-''. N agy kh rizsa közönsé.e reméli, hogy a főispán rövidesen alkalmat "talál arra, hogy a MAORT szerződés, amelyei ugyan1 a város''aláirt, oly módon változtassák meg, amit egyenlő jogok! és kötelezettségek alapján áll. Bizonvosak vagyunk afelől, lia ezt a kérdést «isztán nemzetgaz-l tlasági alapon bírálják el a MAORT részéről. akkor semmi aka-i dályn nem lesz annak, hogy <.tyan szí r/ődés''l készeidének'' amely. lehetővé teszi; hogy a( tervhivatal íftíal jóindulatulagke zelt gázügy megoldható legyen. Több millió forintról van szóH érthető tehát, hogy a kincstár a; >énz előlegezéséi csak ugy haj-andó eszközölni, lia bizlosilékoli ál arra, hogy a nagy befektetés a köz hasznát szolgálja majd. Ez< a biztosíték egy olyan szerződési lehet csupán, ami''kizárja, hogVi a MAORT egyoldalúan, ¿bármikor beszüntethesse a gáz{szol«álJ tatást. A rendkívüli városi ktfzgylllás megadta a polgármesternek a felhatalmazást a szerződés aláírására Száznegyven kislakást építenek a baraskokból családot tudnak elhelyezni. 17 épület viszont annyira megvani rongálva, hogv azokat le kell bontani. Az ezekből származói bontási anyagot azonban mintegy fél millió forintért értékesi-i leni tudja a város. Ezzel az ösz-szegoel lelörleszlik az egymilliói 600 ezer forintos vételár nagví részét.. * ( Ezután fel le''te a kérdést a főjegyző: megadja-e fa képviselő-lestülel a felhatalmazást a polgármesternek a szerződés aláírására. A városatyák egyhangúlag megadták a felhatalmazást. A képviselőtestület határozatai után bejelentette dr. Paizs Fen renc, hogy erről a döntésről táv* irati uton értesítik a polgármes-? tért. A képviselőtestület tehát döntött és a barakügy végre, hosszul hónapokig tartó vi;a után megoldódon. Ezzel a döntéssel pe-( dig kétszeresen is jót tett a kép-viselőleslülel. meri a százr.egv^ Ven uj kislakással részben eny-í Ml I S l-iwl rt 1« n f In Isméi egv régóta húzódó és ai város szempontjából nagy i''on-to-ságu ügyrefte;t pontot a városi képviselőtestület rendkívüli ül érén meghozott határozat. A közgyűlésen a városatyák egyhangúlag, minden ellenvetés nélkül megadták a felhatalmazási, az időközben a fővárosba utazott polgármesternek a barak-ügyl>en kötendő szerződés aláírására.. A közgyűlésen a távollévő pol-t gármestert helyettesítő dr. Paizsl Ferenc főjegyző elnököli, aki bejelentette, liógv több képviselő-? testületi tag aláírásával ellátott-felterjesztés alapján hivták ösz sze a rendkívüli közgyűlést. Bölcsföldi Lajos tájékoztatta a képvisel öles tü 1 e t e l azokról az eseményekről, amelyek indokolt tá lelték a közgyűlés összehív* sát. — Mini ismeretes, —- mondotta Bölcsföldi Lajos - a Szakmaközi Bizottság megbízásából MItMOSz-küldöttség volt Budapesten és Antos István pénzügyi! államtitkárral folytatott megbeszéléseket a kanizsai barak-ugy-ben. A küldetés száz százalékod sikerrel járt, mert Antos állam-litkár a legteljesebb mértékben magáévá tetle a küldöttség elő-l terjesztéséi*. — A, Szakmaközi Bizottság azért kérte a képviselő testület összehívását, mert a polgármester azt mondotta, csak abban az esetben Írhatja aiá a szerződést, h^ a képviselőtestület megadja erre a felhat abnazást. Bölcsföldi Lajos felszólalása után dr. Paizs Tserenc ismerteti te azokat; az előzményeket, amelynek leöve!kezmiényeképppn» a pénzügymíoiszá''.ériiűm hajlandó volt havi 25 ezer forintos részletre átadni a'' városnak a ba-rakokat. Kijelentette a főjegyző^ hogy 23 épületet" átalakítanak kislakásokká, amelyekben 140'' hitení tudják majd a. nagy lakáshiányt. A bontási és átalakítási munkálatoknál pedig rengeteg állástalan épi''őmunkást lehet majd alkalmazni és ezzel a munkanélküliségen lehet enyhíteni. , • Nagy az érdeklődés a vasárnapi boxmórkőzés Iránt Az ökölvívók szurkolóinaki nagy ''tábora érdeklődéssel várj® a MAORT vasárnapi mérkőzés sét. A PKSE komoly játékerőt! képvisel s igy a MAORT-nak . erősen meg kell dolgoznia a győzelemért. A versenyt a pécsi .vonat késői érkezése miatt fél kettőkor rendezik • meg a gíiiwá-! zium torna termében* Lnspekclós gyógyszoriér Jaa. 15-én, „Megváltó" gyógyszertár Szabadság-tér 21. nxxfisieíri butoruzlet Nagykanizsa ,/Jcűj trudre-u. 4. 4 ms^^tsooomó, Dr. Pajzs Ferenc poigármesterhelyettes nyilatkozata a lepecsételt üzlet ügyében Néhány hónappal ezelőtt nagy. feltűnést kebelt cikkben hiluk,'' fel az il lel ékesek Ügyeiméi arra, hogy a vol''l városháza üzlet-! helyiségeivel nagyszabású üzéiv kedés folyik. Ezeket a helyiségé ségekel — mint ísmere''ies •— versenytárgyalás utján adta bérbe! a város olyan kereskedőknekn akik vállalták azok ujiáépilé&l. Cikkünkben megírtuk. hogy az'' egyik üzlethelyiséget Sarlós Fe-ívnc aranyművesnek utalta ki a! város, aki azonban időközben Debrecenbe költözött Sarlós emialt megegyezieít Neusiu''geri F<reac röi lárukeresktédő^.el, hogy átadja neki az üzlethelyiséget. A város ehhez a mcgiégve-zéshez nem járult hozzá és ''lu-l domására hozták Keusinger Fe-rencnek, hogy az üzlethelyiség nem foglalhatja el. Közben hosszú hónapok mul-i lak el. A kereskedő rendbelio-zalta íi helyiséget és mint ak.iL jól végezte a dolgát, beköltözött^ az üzletbe, amelynek kirakatában még ma is hirdeti egy sze- rény ceruzával irt " táblácskaj hogy itt nyílik meg Sarlós''Ferenc aranyműves és ékszerész üzlele.« EgyuUal pedig Ncusin-ger Ferenc megfellebbez le a. város elutasító határozatát. Néhány nappal ezelőtt a város, mivel még miindig üzérkedést lát az ügyben, lezáratta a sok vitára alkalmat adott üzletet, amig megérkezik az illetékes^ fórum döntése az ügyben. Dr, Paizs Ferenc városi főjegyző. aki a polgármester távol-i létében a város ügyeit irányit ja,; ma kijelentette munkatársunk) előtt, hogy megkapták a belügy-. minisztérium végzéséi, amelyben elutasítják Neusinger Ferenc feU lebbezését. A határozat szerint! a város szabadon rendelkezik azt üzlethelyiségek fellett. Arra aí kérdésünkre, hogy mi lesz mosti az üzlethelyiség sorsa, kijelentette a főjegyző, hogy ti dönté*. joga a polgármesteri ille-''i. Valószínűnek látszik, hogy Neusinger Ferencet flelsjcóliíják, hagyja! el az üzlethelyiséget. A pénzügyminisztérium 1950-ig átveszi kezelésbe a Gábor Áron-laktanyát Az épületcsoport továbbra ls kihasználatlanul marad Néhány nappal ezelőtt meg-< lörté.ut a döntés Nagykanizsai legmodernebb laktanyájáról, a Gábor Áron laktanyaról. A meg-} lehetőben .elhanyagol t épü''eteso-portol a jXénzügyminisz''ériumi átvette saját kezelésébe a lionvé-« dehni miniszlériulmltól. Erre vonatkozólag kérdést intéztünk Polgár József századoshoz, aki a következő felvilágosítást adta:! — A honvédkincstár jelenleg! nincs abban a helyzetben, hogyt benépesítse az ösfszes laktanyán kat és az elhagyott, megrongálU épületeket sem tudja rendbeho-zatni. Ezért volt szükség arra< hogy -többek között a kanizsai! Gábor Aron laktanvát is átadják! a pénzügyminisztériiún kezelésébe. Az átadás még márciusig megtörténik és a^tól kezdve 1050, márciusáig a pénzügyiníniszté-l riűm rendelkezik a laktanyával. — Azután mi lesz a sorsa a laktanyának? — 1950-ben visszaveszi a hon-védkinCstár a laktanyát és ater-i vek szerint tüzéreket telepítenek! ide.. . : Ez a terv egyszeriben megmagyarázza azt is, miért nem ala-^ Kitják át a parlagon .heverő lak-J tanyát kislakásokká. Erre a néhány évre ugyanis nem érde-{ mes olyaii nagy összegű befek-i tetéseket eszközölni,-, amilyeneket ez a laktanya is igényel. Ai rongálások által'' Okozott külső károk óvatos- becslés szerint 301 százalékot, a belső károk 70 sry5 zalékot tesznek ki. Mégsem nyugtathat azonban ez meg bennünket most, amojikoit az egyik minisztérium átveszi a laktanyái a másaktól és egyil^ sem kezd sem|mi''l sem; az épületcsoporttal, amely igy a lassú. de( biztos pusziulásnak" van kitéve-Meg kell találni a módiát a Gá-J bor Aron laktanyát legcélszerűbb felhasználásának. ♦ Lapzártakor értesültünk ar-; ról, hogv dr. Dávid János alis-'' pán intézkedésére a lezárt üzlet-helyiséget felnyitották, amig véglegesen meg niean állapítják ai való tényállást. . , MKP párthlrek MKP nagykanizsai II. körzeti szervezete, melyhez a következő utcák tartoznak: Rózsa , Attila-, Petőfi Honvéd , Rákóczi-, Vörösmarty- és Dózsa György . utcák, Sugár úttól keletre, f. hó 15 én este fél 7 órakor taggyűlést tart. Belépés csak tagsági könyvvel Vezetőség. * MKP pártnap Kiskanizsán Vasárnap délelőtt 10 órakor, az Olvasókör alsó termében, párthelyiségünkben pártnapot tartunk. Előadó Oeröly József titkár. Minden. Kiskanizsán lakó és bármelyik pártszervezethez tartozókat, valamint pártállásra valé tekintet nélkül egész Kiskanizsa népét, ezen az utcn szeretettel meghívja a Vezetőség. A Vöröskereszt utján 600 magyar gyermek érkezett haza svájci üdülésről. A hazaérkezettek után rövidesen ujabb 600 gyermek 4ndui sveici nyaralásra. • ZA.LA HÍREK Napirend: Január 16, péntek. Rém. kai. Marcell vértanú. Protest. Gusztáv. UJo«r&fl Pá!. h nap kel 7.28 p-kor, nyuflKlk 16 20 p.-kor. ft hold kel 10 32 p. kor, nyugszik 22.31 p.-kor. _ — A Magyar-Jugoszláv Társaság nagykanizsai szervezőbizottságának minden tagja szíveskedjék ma, csütörtökön este 7 órakor megjelenni a szokott helyen. A tanácskozás tárgya: az alakuló közgyűlés megtartása, az időpont kitűzése, választmány és tisztikar végleges jelölése. — Megnyitották a centenáris évet Zalaegerszegen Zalaegerszeg T&nos közönsége a Nemzeti Bizottság a 48-as ifjúsági Bizottsággal karöltve díszes ünnepséget ronaézpfct a centenáris óv megnyitása alkalmából. Az ünnepség a zsúfolt vármegyeháza nagytermében zajlott 1b. Marancsics József, a Nemzeti Bizottság eínöke, megnyitó beszédében ismerfotto.a most kozdő-dő ér jelentőségét. Borda János Petőfi verseket szavalt nagyon Bzépen, ugyancsak a forradalmi költő költeményeit adta o.ló Pékár Gyula honvéd. Hegedűs Rajmund Népi Kollégiumi igazgató lendületes beszéd bon történelmi boncolgatással ismertette 8 Bzáz év előtt forradalmi eseményeket. Végül Geréb Sándor, a 48-as Ifjúsági Bizottság,elnökg, a centenáris év zalai programjárói tájékoztatta a közönséget. — Szép eredménnyel zárult Zalaegerszegen a beszolgáltatás A mBgyében vége felé közeledik jaz elszámoltatási bizottságok munkája. A megyei eredmény még nem vegleges, de már igy is mogatlapítható, hogy a megye lakossága átérezte a besző Igáltatási kötelezettség fontosságát, és igyekezett a rendeletben előirt mennyiséget bsszofgál-tatni. Zalaegerszeg városában az elszámoltatás befejezést nyert. Beszolgáltattak összesen 421 mázsa 70 kiló gabonát és 61 mázsa 25 kiló lisztet. — Értesítjük a vásárló közönséget, hogy a Zalai Világosság IQ-én megjelent számában lévő húsárakkal "szemben az árak a következők: marhahús ''6 Ft., sertéshús 12 Ft., zsirsza/önna 18 .Ft., háj 20 Ft., zsír 20 Ft. Húsipari. SzaJxosztály. — tejgazdasági tanfolyam indul Zalaegerszegen A ZaiamBgyei Tejszövetkezetek Szövetkezete a Tejtermelők és Tej-szövetkezetek Országos Szövetségévél karöltve tejgazdasági és szövetkezeti ismeretterjesztő tanfolyamot tart Zalaegerszegen. A tanfolyam ünnepélyes megnyitása vasárnap volt. A tanfolyamon nagyon Bok vidéki résztvevő van. RÁDIÓMŰSOR Péitek, január 16. Budapest I.: 6.30 Falurádió. 7.00 Hírek. 7.25 Reggeli ^ene. 8.15 Művészlemezek. 10.00 Hírek- 12.00 Déli harangsió, hírek. 12.15 Szalonzene. 13.00 Az I. konvédkerü-let zenekara játszik. 14.00 Hírek. -1410 Carlo Zecehl zongorázik, Banda Edfc gar-donkázik. 15.00 Rádióiskola. 16.00 A háziegyüttes játszik. 16.40 Látogatás egy konzervgyárban. 17.00 Hirek. 17.10 Hadifogoly híradó, Vöröskereszt közlemények. 17.45 Sportközlemények. 18.00 K.Well: Dallamok a Koldusoperából. Hanglemez. 18.10 Fejtő'' Ferenc előadása Stendhal egy Ismeretlen remekművéről. 18.30 . Dwujrölgyi. Hiradó. 19.00 Ml, muzsikus lelkek ... Könnyű zene. 19.45 F''luhlradó. 20.00 Hírek, sporthírek. 20,20 A Rádlézenekar Játszik. 22.00 Hírek. 2*25 .Magyar nóták 22.45 KUiügyl négyed-óra. 23.C0 A tél dalai. 24.00 Hírek; Budapest II.: 17.ÖÓ Tánczene. 18.00 Hírek. 18.05 A nő a Szovjetunióban. Előadás. 181.5 Könnyű muzsika. 19 00 Hangos híradó. 19.30 Zenekari müvek. 20.30 A Rádió azabadegyeterae. 2LOO Hírek. 21.15 Tánczene. 22.15 Operaréssletek. Sportrovat Érdekességek az őszi ba|ROki szezonról Csiigty 16 gólt l«tt u tftizel Ha visszapillantást vetünk az! őszi labdarugó bajnokságra, ak-( kor megáll apithatjuk, hogy al város labdarúgásának két vezető csapat az NVTE és a MAORTi jó munkát végzett."A legerősebb'' -NB Il-es • csoportban lévő NVTE 8 helyen végzett, maga hő-'' gólt hagyva KMTE, Dinamó* Székesfehérvár, PBTC és a pes-l li Hungáriát. Az őszi idény végén az NVTE a táblázaton igy szerepel: 8 NVTE 18 4 4 5 26:33 12 A tabella szerint tehát az NV-i. TE négy izben hagyta el győztesként a pályát (Dinamó 3:2, KMTE 2:1, B.SzAK 4:3, SVSE( 4:1) A győzelmek az éllovas Sori ron kivételével egy gólosak voltak. Döntetlent szintén négyszer játszottak a kékfehérek. Háromszor itthon egyszer idegen környezetben. (PBTC 1:1, Tatabánya 3:3, PVSK 1:1, Hungária 1:1.) Vereséget a csapat öt alkaloml mai szenvedett. Mindegyik vidé^ ken érte a csiapatot. A kékfehérek a Pápa ellenit, meccs kivételével minden mJér-kőzésen rúglak legalább egygólt.( Négy gólt két izben rugóit a csapat. Gólnélkül egy mérkőzést! sem úsztak meg. Az NVTE két( izben kapott 5 gólt. Dorogon és[ Budapesten a Postástól. A 26[ gólból Sztraka hatot, Kocsis és( Tura ötöt-ötöt, Molnár és Horváth négyet-négyet, Németh, valamint Placskó egyet lőttek. A( bekapott harminckét gólon három kapus osztozkodik Róka,'' Nagy és Pétervári. A vasutasoki az őszi idényt 17 játékossal ját-i szólták végig. Minden mérkőzésen szerepelt: Gazdag, Munká^ csy, Németh, Placskó, .Sztraka^ Tura és Kocsis. Egyszer hiányzott Horváth. Tizszer játszott! Molnár. Nyolcizben Nagy és( Semsi öltötték magukra a kékfehér dreszt. Haljzben jutott szóhoz Balogh. Egy-két mérkőzésen! szerepeltek Róka, Pétervári, Szaf bó, Perendi és Both. A MAORT az őszi szezonban nagyszerűen szerepelt egy vereségével biztosan halad a bajnokság megnyerése felé. A csapati őszi eredménye ez volt: 1. MAORT " 13 12 — 1 55:8 24 A fentiek szerint a MAORT tehát ősszel csak -egy vereséget szenvedett. (KRAC 2:3). A többi mérkőzését biztosan nyerte. A vereséget itthon szenvedte el a csapat. Sajnos.- Nyoldzbení nem kapott a MAORT védelme* tóit. Háromszor csak egy gólt! apott be a MAORT védelme-Egyszer kapott két gólt és egyszer három'' gólt a.kéS-piros gárda. A Kovács—Munkácsy, Né-'' meth—Horváth . védelem tehátl kitűnően vizsgázott. A csatársor 55 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. A gólok közül tizenhatot Csöngiey szerzett. Tizenkét esetben: juttatta a.labdátí a hálóba Téli Kapornoki-és Pow ''inger nyolc-nyolc gótaprosatoz-kodtak.,rA többieket tázár : 3, Szabó 2, Nardái 2, Voínovich 21 Papp és Roth szerezték '' • Az Olajos csapaitliaii '' csak lk0'' játékos • szerepert mindtín^ mér* kőzésen Csöngey és Télj. E©^ alkalommal hiányoztok v Kovács/ Mihalecz és Szabó. Két meöcset hagyott ki Németh. Három ¡mérkőzésről mulaszott Polinger. a izben öltötte magára a MAORT mezt Iíapornoki és Horváth. Héti szer szerepelt Takács. Hat mérkőzésen játszott Nagy. Öt vagy annál- kevesebb mérkőzésen játszolt Lázár 5, Roth 4, Vojno-vich 4, Cserpes 3, Miilei 3, Bo-genrieder 2, Papp 2, Nardai 2^ Kránitz, Turáni és. Vajda. Az őszi idényt tehát 22 játékos küzdötte végig. Pontosan két csapatra való játékos gárda. Az őszi idény folyamán Csöngey és Horváth került a kiálitás( szomorú sorsára, öngólt ^Né-t. meth és Mihalecz rúgtak egyet-; egyet. A felsorolást még hasábokon! keresztül folytatnánk, de a további taglalásokat az olvasókra hagyjuk: —bó —rs » Újpest—AS ROMA 2:1 (1:0)Í iarkesz szabadeág-cstpatai betörtek Szalonikibe A szabad görög rádió jelenti, hogy a görög demokratikus had-: sereg egységei lielörtek S/.alonikii egyik városnegyetlébe rajtaütésszerűén megtámadták a. láviró állomást, és géppuskákkal harcollak a monarcho fasiszták ellen. A feladat végrehajtása után veszteség nélkül visszavonultak. A város lakossága lelkesedéssel fogadta a Markosz katonákat, é£ elhalmozta őket élelmiszerekkel. Á demokratikus rádió kiemelte, hogy a szalonikii nagysikerű raj-: taütés fényes bizonyítéka a demokratikus görög hadsereg ütő-1 képességének. A szabad göröj* rádió kiemeli a felszabadított te-» rüLeteken élő nők helyzetét is A demokratikus nők katonákként vesznek részt á harcokban,! a férfiakéval egyenlő munkát végeznek, a gyárak újjáépítésé^ ben és minden egyéb munkában. A felszabadított városokban előadásokat rendeznek és megszervezik a frontra küldendő segítséget. Dimitrov miniszterelnök vezetésével bolgár kormányküldöttség érkezett Bukarestbe - A tegnap délben Bukarestbet érkezeit bolgár kormányküldötU séget ünnepélyesen fgadták aí bukaresti pályaudvaron. A kül4 döttséget Groza Péter romáig miniszterelnök üdvözölte. Azt aí reményét fejezte ki, hogy a jövőben már niem lesz elválasztó^ fal a két nép között, hanem mé$ szorosabbra fűzik b.ará''ti kapcsolataikat; Dimitrov bolgár ne niszterelnök hangoztatta, hogy» nincs támadó szándékuk, csupán békénket, demokráciánkat^ szabadságunkat, valamint terü-. leli épségünket akarjuk megvédeni. »Délután az ideiglenes ro-( mán:'' köztársasági elnök fogadla[ kihallgatáson a bolgár küldöttségét. Este a román miniszterein . nők rendezett fogadást tisztelie-tükre. A bolgár-román hivataloá msegbészélések holnap kezdőd-l. nek> Az egyezménv aláírását, va-i,• , lámánt hétfőn á látogatás befe .jezését népünnepély zárja be. " 1S48. lmufa 16. A balkáni ifjúsági tanács ma köa-dódó értekezletére megérteitek Bu-üapestm a balkáni, trieszti ée sörög-országi ifjuBági megbízottak. A m-mán megbízottak külön , erkeznek. Aü Orszfoos Mag)-ar Ifjúsági Tanács nevében Nonn György fÓhtítiw-fogadta a külföldi vendégeket. A delegátusok annak a remanyüknek adtak kifejezést, liogy ez a Jalal-kozás még iobban elmélyíti » duna-rölgyi iffuróg körében a barátsági kapcsolatokat ós ^ kongresszus után még hatékonj''abban tudják megsegíteni a harcban álló görög ifjúsá- got. A hivatalos várói A-68.600/1946. és a 100.000/1947. Ip. M^ rend. értelmében a levágott, vagy elhullott állatok bőrét le kell fejteni. A sertéaek kézül csak a köiftgyasatáara levág»tt, legalább 50 kg élőíulyuak bőrét kell lefejteni. A huslparosok, gardák, a lefejtett nytrs-bíriket 8 napon belül adják el aí Anyagén Árhlvatal által kiállított Igazolvánnyal rendelkező nyersbőrkereakedínek. A nyersbőröket tímároknak, síücaöknek eladni, vagy klkésiltés vágetl átadni nem srabad, mert az ilyen bőrűk az el''enőraés során lefoglaltatnak és elkobottatnak. A város tulajdonát képező éa a pketéren lévő 9 db ecetfát folyó évi január hó 17-én d. e- 9 érakor a helyazinen tartandó »?«• vános árveréaen e adom. Nagykanltsa m. városnál alMmazásban lévő utcaseprők, kocahok és atkaparók, összesen 35, azaz Harmincöt fő részére lehetőleg sötét posztóból, vagy aötétszlnü szövetből szállítandó ruhára, 34, azaz Harmincnégy pár bakancsra, 1, azaz Egy pár csizmára es 31, azaz Harmincegy darab esókabá ra versenytárgyalást hirdetek. Ajánlatok tehetők feftWn anyagra, külön a munkára, vagy a kettőre együtteaen 1». Az ajánlatok zárt, lepecsételt borítékban - mintadarabbal ellátva''— 1948. évf Január hó 28. déli 12 óráig terjeszthetők be a polgármestert hivatalba. PiSffttonertar. A KOKSZ közleményei Textileseket érdekli! 1. A textil jegyek megérkeztek, irodánkban átvehetők. Szorzószám 4.6 százalék. 2. 9. sz. Magyar Közlöny közli a 41/1948. G. F. ez. rendeletet, mely a pamutból, vagy csak keverékbői''készült textiláruk előálh-J^sáról, záralá vételéről és forgalombahozataláról intézkedik. — A 114.00?/1948. Ip. M.; rendelet a textilipari fonalak árának megállapításáról szóló 104.112/1947.. sz. rendelet ujabb módosítása tórgya-ban. A: 114.008/1948. Ip. sz. rendelet a fogyasztók fele szabadon forgatómba hozható Bzövött pamutáruk árát a következőkben állapítja meg : á fogyasztók felé szabadon forgalomba hozható , áruk árai : Pamutvászon .(festett) .80 cm vagy szélesebb 18.80, Zefír 80 cm vagy szélesebb 14.00, Delaine .70 cm ragy szélesebb 10.00, Cloth 186s cm vagy / ennél szélesebb 26.40, Baby-flanéll nyomott 70 cm vagy szélesebb 14.9Ó,: Köperbarchend 70 cm vagy szélesebb 14.50 forint. Leltárt kizárólag nagykereskedőknek és konfekcionáló iparosoknak kell készitaniök. ; Bútorozott szobát teljes eljátással február l-re keresek. Címeket d. u. 3-lg a Közgazdasági Rt. nyomdábz kérek. Dupla ágyra keveset hmiiAlt fó Mftz-ból szép ágytsrltót vennék. Sugár-ut 41/a. Kü''önbejáratu bútorozott tioba kiadó.. Telekl-nt 7. «x. •> Jó állapotban levő- kombinált szobát, vagy kombinált szekrényt vésnék. Cl* a kiadóban. . Kocám«, füszarürlet átadó. Clm a kl-idóban. • ■■ • . ... • ZALA demokratikus politikai napilap Szwkasztl: Bencse Jenő f6«erke«t6 ggcrtentartz és kbHWhIyet*«; DeU Fe«oc-íér ». Kizrija á Hmmtí eizottaáa, Nwykaolxjfc SfflrkSrtéfért «a kWáaérf feW B«m«t Wrf Myamatott a „Közgazdasági R-T,.Na»- k»ia»a'' DyomdáJ*teo,,.NsfykanizsSnt Nyomáéért feW: Zalay Károly. 53» évfolyam 13. szám. Nagykanizsa, 1948« január 17.'' szombat Ára 40 fillér. Várható időjárás: Mérsékelt szél, borult idő, sok helyen kőd, eső, havaseső, a hegyékben havazás. A hőmérséklet keleten kissé csőkken. A polgár és a paraszt Irt«: BENCSIK ISTVÁN löíspán A pirasítság, különösen a zalai parasztság politika öntudatának je-ianlegi fokán a fenti két szóban benne van e parasztság politikai problémájának nagyobbik fele. Jói tudem, hogy -sok derék piras<ítem-ber azért nem lépett be a Nemzeti Parasztpártba és azért nem szavazott erre a párt<a, mert lealázónak érezte »agára a paraszt megjelölést es bl52kén verte a mellét a zalai hibás szóhasználatnak megfelelően, hogy 6 polgár. Tagadkfctatla«, hogy a paraszt szónak az elmúlt uri rendben amikor minden szép és jó a munkanélküli uraknak jutott és minden cianya ós keservig a paraszt osztályrésze veit, nem volt kivánatoi a paraszti állapot. Nem is annytra foglalkozás megjelölésére, mint .inkább becsmérlő jelzőknek használtak az urak és az urak lakályai. A párbajkódex azcrint « paraszt-jelző gyalázatát esak vérrel lehetett lemosni. Mindennél leíöjtóbb vo''t egy ilyen kijelentés: Te paraszt. Abban a keserves sorsban, amit az elmúlt világ urai a parasztságra rámértek, bizony V2]mi kevés szép és jót, tudományt és csint vehetett magára a paraszt ember és igy lett az elmúlt uri osztály értékelése szerint nemkívánatos, szégyenletes és megalázd a paraszti állapot és a hoazátipadt jelző. „Ezért menekült tőle a zalai parasztság és vette fel, nyilván tanáesra, a polgár nevet. £z a név jelenteste az elmúlt, nagyjából a francia forradalom őta eltelt időben a haladást, a gazdasági és kulturális előbbre jutást. A 19. századi polgári forradalmat a polgárságnak az uralmát, lendületét hozták magukkal. Érthető ha a paraszt is polgár szeretett volna lenni. De lehetett-e? Már maga a név is karnis, csak álnév leket. A honfoglaláskor itt talált és közénk olvadt szláv törzsektől vettük át a paraszt szót, amely szészerint azt jelenti, hogy: egyszerű, természetes, igaz. Ez tehát jól illik a paraszti foglalkozáshoz ét egyáltalán nem lealázó. Ezzel szemben * polgár a német burger széból ferditődött magyarra, szószerint városi embert Jelent. Nyilvánvaló, hogy ez a falulakó parasztságra egyáltalán nsm illik. A szó eredeté« tul azonban nem fedi a polgár fogalma sem a parasst fogalmát. A polgár a kapitalista társadalmi reidben azt jelentette, aki a tőke jövedelméből él munka nélkül. A francia burguis ugyan eleinte a polgáriasodé® kei- !áí°8la™ farost, kereskedőt jelentette, később azonban az ebbll lett burzeuj a bankárt és tőkepénzest, aki kamatra adja a pénzét, á gyárost, aki pénz tőkéié-jébói és eszköz-tőkéjéből dolgoztat a földesurat, aki pénztőkéiéből és földjáradékából uraskodik. Vagyis a polgár eleinte a szabad iparost és kereskedőt, az egyéni munkával párosult válllalkózőt jelentette, később a kapitalizmus kifejlődésével a nyerészkedő tőketulajdonost, .aki a munkás és paraszt verejtékébél él és élősködik. A dolgozó paraszt azonban* ezek kftzll egyik sem. A paraszt földje csak akkor jelent jövedelmet, ha dolgozik rajti. Nem a más munkáját adminisztrálja, vagy. használja ki, hanem a maga munkájából él. Any-nyira nem kapitalista, hogy a földje és a munkája legtöbbször együttesen sem hoz annyi jövedelmet, mint egy közepes ipari munkás munkaereje. Vannak ugyan olyan parasztok, akiknek oly sok földjük van, amelyet családtagjaikkal együtt sem tudnak mepművelni. Az Alföldön, különösen Békés megyében, nem volt ritka a földreform előtt 100— 500 boldas úgynevezett zsíros pa- •vnp raszt. Ezeket a parasztokat lehet némi joggal polgároknak nevezni, nqert ezek már nem a földön kifejtett munkájukból, hanem másnak az « földjükön hullatott verejtékéből élnek, mig ők maguk a gazdakörökben pipáznak és igy lesznek valóban „zsiros"-ak. ízen a vidéken, Békés községben bontott zászlót a Kisgazda Párt és irta zászlajára a kispolgári; gondolatot. Ha valóban a polgár parasztokra támaszkodott volna, (ez lett volna az őszinte) akkor mintegy 80.000 polgár-paraszt és apnak családtagjai lett volna a tömegbázisa, mert a többi parasztember akármennyire szeretne 2C0 holdas zsiros- paraszt lenni, a magyar valóság szerint 90%-ában 5—20 kat. holdas, vagy annál is kevesebb földdel rendelkező, keményen, tiszteletet parancsoló munkából élő, dolgos paraszt, aki im- már a szabadságjogok birtokában intézi a maga sorsát, szövetségben más dolgozókkal. A Nemzeti Parasztpárt felismerte ezt a tényt, ezért bátran vette fel a becsületes paraszti nevet, aminek a parasztság a most meginduló szabad és kulturáltabb paraszti élettel tiszteletet fog szerezni. Mert ma már és a jövőben méginkább dolgozó parasztnak lenni, egy rohamosan fejlődő.társadalmi osztály sodrábaa élni sokkal felemelőbb tudat, mint a polgárság alkonyán a polgár névvel tetszelegni. Zala vármegye dolgozó földaaives népét ne keverjük rossz hirbe a polgár elnevezéssel, hanem megbecslésünk jeléül nevezzük őket a '' tiszteletet parancsoló paraszti névvel.'' Erre a névre büszkék lehetnek. A belügyminiszter rendeletére: Nem szerepelhetnek a magyar mozikban a fasiszta amerikai "mozlszlnészek > A magyar közönség egyre növekvő felháborodással fogadta azokat az erkölotfelen és romboló tartalmú filmeket, amelyekkel az Egyesült Államok Magyarországot elárasztotta. Mig a Roosewelt elnök Idejében gyártett haladó fdmekböl alig jutottak el hozzánk, addig tömegesen terjesztették a gyilkosságokról, gengszterekről és banditákról szóló filmeket. Ezeknek főszerepeit vagy fasiszta reakciós filmszínészek játszották, mint Cary Coopsr, Adolf Menjou, vagy jellemtelen bssugék, az amerikaellenes tevékenységet vizsgáló bizottság szolgálatában állanak. Charlic Chaplint és más haladó színészeket alaptalan vádaskodással kenyerüktől akartak megfosztani. A Magyar Ifjúság Országos Tanács és a különböző Ifjúsági szervezetek határozat! javaslatot fog adtak el az Ilyen filmek ellen, amelyek épen az Ifjúságra voltak leginkább könnyelmű hatással. Rajk László belügyminiszter most rendeletet adott ki, amelynek értelmében január 22-től kezdve a magyar filmszínházak nem játszhatnak olyan filmeket, amelyekben Róbert Taylor, Cary Cooper, '' Adolf Menjou, Allan Jones, George Murphy es Róbert Montgomery szerepelnek. A hatóságok ^korábban engedélyezték ezeket a filmeket az emiitett színészekkel, a rendelet azonban az engedélyeket hatályon kivűl helyezi. A magyar közönség nagy megelégedéssel fogadta a belügyminiszter Intézkedését, mert a magyar demokrácia nem tűrheti, hogy háberus uszitók és reaksiós besúgók filmjei szórakoztassák a magyar ifjúságot. ■ ■ . . Uj^ érdemrendek a centenáris évben A mai minisztertanács foglalkozik a centenáriumi év a lkai-; mából létesítendő két uj érdem'' rend elfogadásával. A'' köztársasági elnök elismerő koszorúját; azok kapják, akik az újjáépítés-; ben kimagasló eredményeket értek el. Ennek az érdemrendnek^ három fokozata lesz, arany/ ezüst és bronz koszorú. A Kos-; Tildy Zoltán fogadta a Budapesten tartózkodó cionista vezetőket Tildy Zoltán kistársasági elnök fogadta a Budapesten tartézkodó cionista vezetőket és nyilatkozott a zsidó állási megalakulásáról. Üd-vözölte az Egyesalt Nemzetek,, döntését, amely lehetővé tette a palesztinai szabadállam megalakulását. Egy * megszakadt tlrténelmi folyamat Indul atjára és egy riagymultu államalkotó/ nép kezdi meg újból nemzeti életét. Az a sok belpolitikai üldöztetés, - amelyben a zsidóknak az elmúlt években része volt, nyilván hozzájárult nemzeti öntudatuk felébredéséhez és a régi.háza után való íóvárgásukhpz. Megvagyok győ- sulh érdemrend a magyar köz-^ társaság legmagasabb polgári kiJ tüntetése lesz, amely a népek^ békés együttműködése, a tudo-r mány fejlesztése és az"" emberi» haladás előbbibe vitele terén elért eredményeket jutalmazza. Ennek az érdemrendnek is három fokozata lesz. ződve, hogy a zsidé nép tehetsége és szorgalma révén Palesztina, mint a haladás és béke országa felvlrág-zlk. Őszintén óhajtom, hogy a demokratikus Magyarország és az uj zsidó állam között megvalósuljon a baráti együttmikftdés. Ünnepélyesen megnyitották Budapesten a Balkani Ifjúsági Tanács, harmadik kongresszusát Ümiepélyes keretek közitt nyitották meg a Balkáni Ifjúsági Tanács harmadik kongresszusát. A kongresszuson a magyar ifjúság; képviselőin ki vül a jugoszláv, román, bolgár, albán, trieszti és a görög demokratikus ifjúság szervedének küldöttsége vett részt. A tanácsko- zások célja, még jobban elmélyíteni a demokráciák ifjúsága között a! jéviszonyt. Nonn Gyöigy megnyitó-, beszéde után Tildy Zoltán köztársasági elnök szólt az ifjúsághoz. Az itt élő népek — mondotta — jobb és boldogabb korszak küszöbét lépik át. Kívánom, hogy orszá--gainkban mindenütt a dolgozó nép kerüljön uralomra. A közös gazdasági és kulturális problémák megoldására össze akarjuk fogni erőinket, hogy a aépi testvériség tegye földünket szabad és gazdag-népek; otthonává. Révay József, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke üdvözölte ezután annak az országnak az ifjúságát, amelynek népe ma is fegyverrel a kezében Igyekszik megvédeni függetlenséget és szabadságát. ..... A Bukarestben tartózkodó bolgár kormányküldöttség vezetője Dimitrov bolgár miniszterelnök, a román-bolgár társaság által rendezett ünnepélyen bejelentette, hogy pénteken aláírhatják a román-bolgár barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezményt. 2 A-LA 1-4? ''anuár 17. Budapest jelenti Magyar Szabadságharcos Szövetség alakul A Magyar Partizánok Bajtársi Szövetségének és a Pítrtlzánbarátok Szövetségének vezetősége tervbe vette, hogy a két szervezetet egyesítik. Ebben a tervben az a meggondolás vezeti a két szövetséget, hogy a szervezeti egység kétségtelenül meg fogja hatványozni a magyar szabadságért fegyverrel harcolt hős partizánok ¿s demokratikus Sia-badságunk megvédésére bármikor kész partizán barátok tömegerejét és közvélemányformáló befolyását. Az nj egyesület neve: Magyar Szabadságharcosok Szövetsége lesz. Meg akartak vesztegetni egy munkásbirót A budapesti munkásbiróság napok óta tárgyalja a Stern Jenő féle borhamisítási flgyet. Az eddigi tárgyalásokon a Budafoki Borpinee Rt. félrevezetett munkásai felvonultak és tüntettek igazgatójuk mellett. A Szakszervezeti Tanács ezért eljár azok tlltn, akik a munkásokat félrevezették és rávették arra, hogy érdekeikkel ellentétben amunkásbiró-ságot a vádlott munkáltatójuk érdekében befolyásolják. Az figyben most üjabb fordulat következett be. Az egyik munkásbiró, Markovics Dénes megvesztegetési ajánlatot kapott azzal, hegy a „pánz nem számit." A munkásbiró nyomban bejelentést tett a Szakszervezeti Tanácsnál, amelynek közbelépésére eljárás ir.dult a megvesztegetésben résztvevők ellen. Munkaszolgálatosok gyilkosa volt egy pfeifferlsU képvisel* Az újjászervezett budapesti nép-bíróság elsőnek Szabó József tartalékos hadnagy volt keretparancsnok és pfeifferista képviselő bUnflgyét tárgyalja. Szabó egy munkaszolgálatos század parancsnoka volt és beosztottjaival kegyetlenül bánt. Szálas! uralomrajutása után kijelentette, hogy a munkaszolgálatosokat hadi-'' foglyoknak tekinti és eszerint bánik velük. A felszabadulás után belekapcsolódott a politikai életbe és később tevékeny részt vett a Pfelffer pártban. A felmerült vádak alapján kikérték az országgyűléstől és a napokban megkezdik ügyének tárgyalását. s '' A 8zovjeiunió ajándéka az árvízkárosultaknak • ■ / A tiszai árvíz során eddigi becslések szerint ezer ház pusztult el és tizenitezer ember vált hajléktalanná. A Szovjetunió az elpusztult házak újjáépítésére 50 ezer kösméter épületfát ajánlott fel és az első vagonok máris megérkeztek az árviz-tulytotta vidékre. Ahonnan az ár elvonul, nyomban megkezdik az ••szellőit házak pótlását. Mi érkezik Budapestre a romániai és csehszlovákiai katonai küldöttség, amely résztvesz a határvadász őrség által rendezendő nagy-szabás* katonai ünnepségeken. A Nemzeti Parasztpárt ma szombaton, 1948. évi Január hó 17>on - este lu órai kozdettel * óráig össies helyiségeiben nagy táncmulatságot rondez - Belépődíj 2 forint. Sslvoi pártfogást kér a Vezetőség. A Zala interjúja az MKP nagykanizsai vezetőivel: Mit felen t gyakorlatban "a Magyar Kommunista Párt tagkttnyvecskéjének kicserélése Nem kaphatnak tagsági könyyet a káros, karrierista, osztály-járuló, nemzetellenes, korrupt, erkölcstelen elemek Egyetlen becsületes párttag sem veszítheti el tagságát A Magyar Kommunista Párt harmadik országos konferenciáján mint ismeretes, Kovács István országgyűlési képvisolő, a központi szervezési osztály vezetője, bejelentette, hogv a párt. tagkönyvecskéit kicserélik. A szervezési''osztálv vezetője nagv löszödben indokolta meg a párt e szükséges lépését, amely minden vonatkozásban feltárta a tankönyvesei« jelent ősegét és technikai kivitelét. A reakciónak természetszerűen kallóra jött a konferencián elhangzott tagkönyvesere kérdése és rémesebbnél rémesebb hiteket kezdett terjesz-teni arról, hogy most pedig megindul a nagy tisztogatási akció a párt keretein -iSelül. Persze, mint ilyenkor szokás, ezt az akciót ugy dobták a ''köztudatba, hogy példáuLkizáíják a vallásos embereket, kizárják azo- | kat, akiknek vagyonuk van, stb. Itt Nagykanizsán is'' lábra kapták az ilyen és hasonló ostoba és rosszindulatú hi í-es z te lések, ezért szükségesnek tartottuk felkeresni a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetének vezetőit, Geröly" Józsefet/és Kirschner Bélát, akik munkatársunknak a következőket mondották : — El voltunk készülve, hogy a I sötétbon dolgozó''reakció a Kommunista Párt e nagyszerű intézkedését majd ellenünk fordítja és olyan hiteket terjeszt, amelyik amellett hogv hazugak, mérhetetlenül ostobák is. Kovács István, a központi szervo-zési osztályunk vezetojo, pontosan boszámolt azokról a ''tennivalókról, amelyek a. tugkönyvceerévol. kapcsolatosan követendők. Ezok szerint i Tisztogatási okc.óról a tagkönyv-cserével kapcsolatban szrt sínes» mert pártuokban leivott és belépett tagok legnagyobb többsége a felszabadulás óta kifogástalan demokratának és főleg ló kommunistának mutatkozott ós a munkából, ami népünk felemelését célozza, derekasan kl ls vették részüset: Természetesen elkerülhetetlen volt, hogy egyes karrieristák korrupt és erkölcstelen emberek be no férkőzzenek a pártba. Ezeket kihagyjuk és — mint azt Kovács elvtársunk az országos konferencián merni 1 lapította — ezzel » cselekedetünkkel nem hogy oyengitjük, hanem erősítjük pártunkat. ''Hangsúlyozta, hogy az előttünk álló nagy feladatok csakis az MKP ideológiai, politikai és szervezeti megerősödésén keresztül valósíthatók meg. • A párt nem öncél, hanem & demokrácia, á munkásosztály fegyvere és ezért nemcsak pártunk, hanem az egész demokrácia, az egész magyar nép érdeke, hogy szakadatlanul erősítsük, fejlesz-szttk a demokrácia lóerejét, a Magyar Kemmonlsta Pártot. Ezt a célt szolgálja a tagsági könyvecske, amely pártunk és á demokrácia életének nagy eseménye. A tagkönyvcserét ugy ''hajtjuk végre, — mondotta — hogy pártunk megerősödjék, mégjobban tudja a népet, a demokráciát szolgálni, s, pártunk minden tagja még hűbb, még megbizliatóbb védelmezője legyen a munkásosztálynak, a népi demokráciának, "Ezért a tagkönyv-csorét hatalmas fölvilágosító mun-,kával koll összekapcsolni, tagjaink olmólofci kópzottsóffót javítani, tagjainkat mogffyóüőafooa kommunistákká koll növelni. ,7" A novofós páttunk bolső megszilárdításának egyik logfontosalib-08«kó«J. Iflhhöz tartozik, hógy felvewaük h» ideológiai hsreot a soralakon belül megnyilvánuló sav«ros, népoiiones, snUsxemita, fasiszta, demagóg nézetek és kép- . viselőik ellen. Meg koll győznünk tagjainkat arról, hogy ezek''a nézetek az osztó lyollonség ideológiáját tükrözik" vissza. Akik jóindulata felvilágosító munkánk után sem változtatják meg -nézeteiket, azokat el kell távolítani soraink közül. — A tagkönyvcsere — folytatta Kovács István — nem jefont általános párttisztitást. Nem tagok tö-mege3 kihagyása a cél. Gondosan ügyelői kel) arra, hogy egyetlen becsületes párttagot se hagyjanak kl soraik közül. Ez meg is történik majd ugy itt Nagykanizsán, mint a járásban — mondották az MKP helyi szervezetének vezetői. a Gazdasági Főtanács döntései A Gazdasági Főtanács tegnapi ülisén érőmmel üdvözölte a MÁSz pécsvidéki bányászainak bejelentését, amelyben versenyre hivja fel a szénbányák munkásait, hogy a három éves tervben előirt mennyiséget két és fél év alatt termeljék kl. A GF. megállapította, hogy a v«r-seny majd követekre talál más Iparágakban is, és egyike a legbis-tatóbb jelenségeknek a három éves terv sikere érdskébsn. Foglalkozott a Gazdasági Főtanács a hatósági Ügyellátás keretében kiadáera kerítő élelmiszerek és áruk elosztásának uj szabályozásival. .Foglalkosták as Egyesült Államokban és Ka-nadába« -letelepített magyarok vlsz-izatelepitésének lehetőségével Ugyan 1« e>eknek a magyaroknak körében élénk érdeklődés nyilvánul meg a demokratikus Magyarország iránt és többen foglalkoznak a gondo''attal, hogy vlssxajljjsflek. A Gazdasági Főtanács hozzájárult, hogy az emiitelt országokba belBgyi kormánymegbízott utazzéE ki, hogy élőké-azitse a hazatelepülő magyarok vlsz-szatérését. Zala vármegye II. sz. Igazoló Bizottsága, Nagykanizsa HIRDETMÉNY / A 10.000/1947. Korm. sz. rendelet alapján közhírré teszem, hogy ezen számú rendelet értelmében alakított Zalavármegyei II. sz. Igazoló Bizottság 1948. évi január 26., 27., 29., 30., február 8., 4. és 6-án d. u. 15 órakor az alább nevezettek ügyében. tűzött ki tárgyalást: Január hó 26. Kummer László kisegítő tűzoltó, Ország-ut 111., Légrádi Ferenc tűzoltó, Ady E. u. 18., Szokoi Dezső kisegítő tűzoltó, Bajcsai u. 8., Tonk Vilmos MOSzK tisztv., Teleki u. 31., Beck Ferenc szabósegéd, Somogyi Béla u. 17., Beck ^erencné férfiszabó, Somogyi Béla u. 17., Horváth Gyula földműves, Bajcsai u. 89., Szabó Lajos földműves, ^Nagyrécao, Gáspárhe^y, őzv. Baksa Jáno3né, ntb,, Kossutn-tór«7., Reich Albert hentoo-mészáros, Hahót. Janmr hó 87, Varga Giscella pénztárnok, Szabad-ság-tór 12., Pum Feitmc íöstőeogéd, Kisfaludy u, 85,, Solti Oszkár ma-gántisztvleeló, Ad/ Endro u, 87/a, Virágh Lajos vlzftársulöti igftzjru/tó. Baj» u. 6,, Goponesór József MÁV őil, alkalmazott, tKinissy ,u, 87., Gungí László- Modiats megy. titkár, Csengery u. 88,, Kovács István ny, po»tanJtiB2ít; Láazló ng. u. 20.. Fürdős Imre bognár segéd, Rákóczi u. 26., Antal Péter járási ipartestületi jegyző, Pacsa. Január hó 20. Mezei István ny. honvéd. Kere-cs-eny. Újhegy, Kánya László jogy-zőgyakornok, Górt bonc, Plichta Viktor temetkezési titkár, Garai u. 5., Bencze György kőműves segéd, Po-lai Jánoí u. 24., Dusnoki Gyula ny. hdnv., VVlassics u. 2., Kárny Antal vendéglátó munkás Szekeivs József u., Márton Géza mezőgazdasági szak altiszt, Kiskomárom, Turkoly Miklós fodrász segéd, (lai-ai u. 27/a, Innei Ilona állástalan, Hunyadi tér H., Buday Erzsél>ot áll. tanítónő, Árpád u. 5.," Fekete Ligbert munkanélküli, Wlassich Gyula u. 16., Pető Ish''án vegeskeroskedő, Nagy radiu Január hó SO. Ambrus (Weisz) Miklós szikviz müjéggyártó, Ady ''fíndie u. Uh., Piros "László, Nagykanizsa, Tóth Györgv szaWsegád, Attila u. 12., Tóth József földműves, Börzönce, Weisz Margit htb., Somogyi Béla u. 23., Gottlieb József malomi váll., vezető, Ady Endre u. 59., JKováca János kereskedő, Petőfi u. 40., Németh Gyula napszámos, Kinizsi u. 54., Pauk Anna okf. zenetanár, Ady Endre u. _ 59., Stolezer Emil zárgondnok, "Magyar '' u. 27., Lukács György korcsmáros, Nag)-i-a<la. Február hó 3. '' Pataki Sarolta irodai segéderő, Bánokszentgyörgy, özv. Fülöp Ernó-né sz. Mészáros Karol in vegs-eske-reskedő, Kismda, Szató László bor-ügynök, Zalasaabar, Fülöp Sándor ácsmester, Kisrada,/ífj. Pat Sándor gépkocsivezető, Magyar u. 109., Baranyai János Maort-niunkás, Újudvar," Bognár Gyula sütősegéd, Kossuth tér ''19., Tóth József kereskedő, Pola 66., özv. dr. Gertner Antalnó sz. Fullor Mária htb., liozgonyi u. 8., Gumilár (Kownborg) Jenő fod-rászeogéd, Szewtgyörgyvári u. 1.'' FclruAr hó iíorváth Józsot villanys/orelő segéd, Honvéd u. 28., Horváth Foronc ács, Honvéd u. 27., . Korocsónyi Györgv joghallgató, Kossuth tér 14., Kbtocsényi Józsefnó sz. Takács Mária, htb., -Kossuth t?r 14., öá*. Ixj-lioczki Lajosné az. Gömhert Katalin nőiszabó, Buttliyány u. 16., özv. Lég rácti Gvörgvné sz. Sotestyén Erzsébet htb., Ady Endre u. 18., Lukáts Lászlóné sz. Dömötör Mária nőiaza-bó, Kinizsi u. 64., Mózsi József ácsmester, Jakabkuti u. 86., Neumann Pál fényképész segéd, Neumann Ro-zsőné fényképész, .Magyar u. 20. Február hó 6. özv. Poíczer Mihályné az. Gömhert Júlia nőíszabó, Batthyány u. 8., Salamon Ferenc Maert-munkás, At-til.a u. 39., Sólymos (Szeiverth) Géza egyetemi halig"., Murakeresztur, Szügyi Gyufa cserépkályhás segéd, Sikátor u. 5., Vass János fodrász segéd, Honvéd u. 1., Róth Gusztáv biztosító társulat-vezetó, Szabadság-tSr 15., ö''zajkovícs Andrásné htb., Rákóczi u.-27/a, Takács József napszámos, Magyarszerdahely, Zóka Ferenc gépkocsivezető,. Ady Endre u. '' 55., Schultz Mihályné sz. Erdélyi Anna, Eötvös tér 3, özv. Kovács Ist- . vánnó sz. Bakonyi Margit,- Rákóczi u. 2/b. • Felhívom a lakosságot, hogy mind azok, akik fentebb felsorolt személyek olyan magatartásáról'' tudnak, amely a magyar nép érdekeit sértett© vagy sérti, aat és az erre vonatkozó Bizonyítékait nálam szbbon vagv Írásban haladéktalanul ''jelentse be. Figyelmeztetem a bej elöntőket arra, hogy a bejelentéseket» bizottság csak akkor veheti fjgyoiorabo, ha a bojelentő nevét és lakóimét i« feltünteti. Swmélyos bojobntés mindennap délután ÍB—19 órdiűf .Törvónyhás 1, omolot 88. ss. seob&ban megtoltotő. Nagykanizsa, 1948. január 14. Ctlboly Fenne s, k. i ig. biz. h. elnök Harkay Pál tartja vasárnap az első centenáris előadást Nagykanizsán A szulfid művelődési oentená-ív i elöadássoroV.íit első előadóid Ibrkus Púi szi''ki-sfrt városi, tanár, történész- Neve nem isme-rcllcn mi|<vkuui/.sHÍ közönség i''lúll. móri íifciU n vyúri sy.ubtul-művelődési ügyvc/cUjk lunfolyn-ma irúnl órde ülődtek, már niou-jivözödlok Ilurktiy Pál kiváló i''iöadói ktyessótfe nuuy ladása IVWil. llnrktiy PálnnX lúiró pá 1818-buii c. előadása vezeti be a szabadművelődési muiftka-közösséa állal kidolnozoll értékes elöa<lássorozatot, amelynek minden egyes előadása a 100 óv| előtti korszak nagy történelmi; társadalmi és művészeti esemié-nveil tárgyalja, egészen modern, tudományos, de közérdekű formába p. A szemináriumi előadások dij-tahuiok. A szabadniüvelődés mindenki számára elérhetővé kívánja tenni a tudomány és a művészei kincseit. A szabad művelőd esnem egy kis csoport számárba, hanem a nemzet, a társadalomi egésze számára készili el munkaprogramját és fáradságos mun kajának gyümölcsét abban látja. lia az általa nyújtott műve-, lődési- alkalmakat demokratikus, közösségi szellemtől áthatott, a társadalom ífanden .osztályát képviselő közönség látogatja. A szemináriumi előadássorozat; mindenkori színhelye a Városi Zeneiskola előadótermié, ideje; mindenkor vasárnap d.u. 6 óra. Mire fordítják a munkánálküliek foglalkoztatására kiutalt 5 millió forintot Darvas József építés- éikttzmun-kiQs>l mfnitztir hónapról-hónapra nagymértékű es sok munkást foglalkoztató közmunkát szervez az ország köllnblzö vidékein, Január hónapban gl. a munkanélküliek foglalkoztatására szervezett munkák értéke: 5,050.000 forint. Természetesen ezt az összeget kizárólag csak munkabérekre fordítják. A tébb mint 5 millió forintból ármentesitö társulatok különbözfl árvízvédelmi munkálatokra és ár-mentesitésekre 3X7 ezer forintot kaptak. Egyéb vízépítési munkákra "998 ezer forintot fordítanak. Törvényhatósági utak épitésére, helyreállítására 1,348 009, egyéb utak építésére, helyreállításéra 575 000 forintot fordítanak. A MÁV vágány helyreállítására, pályandvarok romeltakarítására a tenti isszegböl 390 ezer forintot utaltak ki. Gazdasági vasútépítés 285 ezer, hiéépités 107 ezer, romeltakarítás 364 ezer, magasépítés 100 ezer, háziipari foglalkoztatás 505 ezer forintos tétellel szerepel az isszegben, mig egyéb munkálatokra 61 ezer forint jut a január hénapra kiutalt és a munkanélküliség enyhítését szolgáló 5,050.000 forintos Összegből. Sirgyalázók a rákoskeresztúri temetőben A rákoskeresztúri temetőbeni fasiszta merénylők több mint 4(í sirkövet összezn^ak, A temetői őrök személyleírás adftak a merénylőkről. Ebből azt gyanítják, hogy a rákoskeresztúri temetőben elkövetett mierónyletck totló-sci azonosuk azokkal, akik nem. régen u farkasréti temetőben hajlottak végre hasonló sirgya-lázást. Z AD* Kőnstein bútorüzlet f/agykaruzsa ./¡dy őidre -u 4 1 II M m. I m la 1J..1 Bz elmúlt esztendőben nógyezernegyventtt beteget ápoltak a nagykanizsai kórházban Érdekes statisztika kórháiunk 1947. évi működéséről A Zala a felszabadulás óin; egyetlen alkalmat sem miulasz-totl el, hogv ki ne emelte volna á nagykanizsai kórház rendkívüli jelentőségét. Lapunk várospolitikájának központi kérdése a gázkérdós melleit mindig a kórház-kérdés volt, és elmondhatjuk. hogy ezen a téren ko- . moly sikereket könyvelhetünk e Az inflációs idők alatt a Zalai kezdeményezésére mieginditotí) kórházmentési''akció teljes sikerrel járt, mert lapunk olyan összegekei gyűjtött ösjsze a kórház céljaira, ami elegendő volt ahhoz, hogy a legnehezebb idő ket át vészelje. De pénzen kívül rengeteg ruhát, élelmiszert ésí egyéb nélkülözhetetlen cikket sikerült lapunk révén" a kórháznak szerezni. A stabilizáció óta kitűzött célunknak tekintettük és tekintjük ma is a kórház kibővítésének! kérdését., amit a három éves gazdasági terv keretén belül Iieg-alább részben meg is valósíta-, nak majd. Hogy mennyire szükségünk van a kórház kibővítésé-; re, azt az alább közöli kis sin-'' lisztika élénken megmutatja. Az1 olmull 4045 betegei kezellek a! közkórliázban és ha figyelembe! vess/.ük. hogy fem csecsemő kórházunk. sem vencreás, siem ov\ gége, fül. senv szem oszlálvunki nincsen, akkor meg kell állapi-'' tanunk, hogy a kezelt beleptek száma erősen meghaladja azl a Icljc^lőképességet. amivel a kórházunk berendezése riendelkezik < Minden erővel igyekezni .W azon, hogy a hiányos osztályok* mennél gyorsabban niegnyitha-i tók legyenek és a város vezietőj ségének elsőrendű feladata kell-hogy legyen a kórliáz fejlesztést! gyors tempóját a kormánynál elintézni.. A városi közkórliáz gazdasági hivatala most adta ki ügyforgalmának statisztikai adatait, mely-szerint az elmúlt esztendőben 4.045 beteget ápoltak: Ez a számi a város összlakosságának negyed! részét teszi ki. A betegek ösfez>e-t sen 66.452 najx>t tartózkodtak! a kórházban. Évekre átszámit-1 va pontosan 182 esztendőt teszi ki. Átlagosan egy beteg 16 napolt töltölt a kórtlázban. Az orvosi! kezelésit négy osztályon hat orvos 4átta el. Átlagosan tehát egy( Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik édesanyánk, özv. Domlna Ferencné temetésén jelenlétükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Gyéssoló család. orvosra 071 személy jutott. A betegeket köziéi száz* ápolónő, kedvesnővér cs személyzet látta el. A sebészeten 1935, a nőgyó-gvászaton 591, a belgyógyásza-^ ion 870, a fertőzőben G16 ^személyt kezeltek. A szülészein 250 gyermek született, ami a városban szülelettek Sörszázalékának fele! meg. Elhalálozott .150 személy. amely a niull évben a város területén történt halálozá-( soknak a 33 százalékát tette ki. Elfogták a hajdina-hántoló betörőit A s tatári áll a bíróság Ítélkezik Telettük? A Szemere-ulcai Blankenberg-. féle hajdina-liánloló üzem tulajdonosa felje.''enlésl lett a ne.id őrségen, hogy ismeretlen légiesek éjszakáról-djszakárti behatolnak a raktárba, ahonnan hajdinái visznek el. A kár hozzávetőlegesen 270 kilogram hajdinaj volt. A rendőrség rövid nyomod zóssal megállapilolta, hogv Mészáros Islván és Mészáros Lajosi voltak a hajdinft-háuloló tolvajai. •• A belürükel legnap elToglákésj nyomban ineukc/.dlék kihullj:,ulá-1 sukul.. A kél Mészáros l4stvóiJ beismerte, hogv három egym&ásll követő éjszakan fellörlék a/i üzem raktárának ajtaját és elvitlék a 270 kiló hajdinát. A betörőket átadják az államügyészségnek, ahol döntenek a sorsuk felől. Valószinünek láL-szik. hogy Mészáros Istvánt és Mészáros Lajost röglöniíélő biróság elé állítják, tekintve, hogy bűncselekmény ükei az éjszakai órákban követték él. / • 3 Megszakadtak a tárgyalások a kiskereskedők érdekképviseletei között A két kereskedői érdekkénvi-selel a KISOSz és a KOKSz közölt tárgyalások kezdődtek uz egységes kiskoriVskiedői'' érdekképviselet megalakítása érdekéd ben. ICzzel kapcsolatban a KIS-OS/, vezetősége nyilatkozatot! adott ki amelyben közölte, hogv, a vezetők közöli nincsenek fé-.nyeges elvi különbségek. A tár-, gyalusok nieMSzakiulúsúnuk azají oka, hogy Iiród.v Sándor aí KOKSz ügyvezető elnöke ugv, mint a KOKSz-ol, az ui kereskedelmi szervezteíet is ki akarta sajátítani magának. Reméltük, hogy az akadályok elhárítása után sikerül megteremteni az egységet. A gazdák olcsó áron juthatnak a Vöröshadseregtel kölcsönkapott állatokhoz * Az 1948. .évi 15.710/1947. sz. rendelet (Magyar Közlöny 1948. 3. ''sz.) értelmében a Vörös''Hadseregtől 1945-ben kölcsönkapott szarvasmarhák, bivalyok és juhok olcsó áron a gazdák tulajdonába kerülnek. Az Alsódunántuli Földmivelésügyi Tanács közli, hogy az ujgazr dák és az olyan kisbirtokosok, akik földjének kataszteri tiszta jövedelme 80 aranykoronán • alul van, féláron kapják az ilyen állatokat. Egyéb gazdák 7o százalékát kötelesek a jószág árának megfizetni. A kedveáí-ménye3 árat logkésőbb 1948. szep-tembei'' l-ig koll befizetni a Jóvátételi Hivatal csekkszámlájára. Aki a határidő letoltóig nem fizeti meg a jószág árát, attói a''kapott állatot elvenotik ós jazt rászoruló uj gazdáknak adhatják át. FIGYELEM I A Zalának szánt hirdetéseket Deák-tér 10. szám alá kérjük leadni. Telefon 54. Sztrájkok a Ruhr-vidéken Németországban három ruhrvidéki váresban a rossz élelmezési helyzet miatt 23 000 vegyiipari és acélipari m««ká8 sztrájba lépett Lord Paken-heim, a német ügyek minisztere Londonban kijelentette, kogy az angoloknak eszik ágában sineses kivonulni Berlinből. Fél tizenkettőkor kezdődik a HA0RT ökölvívó meccse Kemény mérkőzés lesz vasárnap — mondják a MAORT berkeiben. A László—Bernhardt és a Fekete— Lex isszecsapás lesz a nap legnagyobb esemésye. Nem féldftk tölQk, ma]d látni fegják micsoda /kRjdelein lesz — hangoztatja a két fiu. A pécsiek fogadás&r« egyébként megtlrtént minden Intézkedés Af edteitk — a tervek izsrint — pontosan folynak él a tréningeket a versenyzők teljes siámbin látogatják. Az érdeklődés máris óriási, valószínűleg vasárnap Is kleiiaek bizonyul n terem. A verieay a gimnázium tornittrméban pontosai fél 12 órakor kezdődik mérsékelt helyárakkal. Napirend: Január 17. siombat. Róm. kat Antal apót. Protest. flntal. CJjgörftg Antal. — A nap kel 7.27 p-kor, nyugszik 16.21 p.-kor. A hold ket 10 46 p. kor, nyugszik 23 33 p.-kor. 1793. XVI. Lajast halálra lléü a francia nemzetflyüié«. 1921. Megalakul az olaszországi kommunista párt — Anyakönyvi hírek A uult héten születeti : TernoTBC* Jósasef és Kállories Bp-ner Ilonának fia, Bábavölgyí I/a-BBébetnak fia, Wolf -Mihály és Bei-jos és Hőbór Irénnek fia, Erdősí .László és Koncz Évának leánya, Lakatos István és Kotnyök Rozáliának fia, Rózsás. János és Soós Máriának fia, Hegyeshalmi József ''ée Bognár Máriának leánya, Cserjés Imre és B&denek Juliannának kánya. Házasságét kötött: PlóndBr Károly földműves "és Sneff Katalin^ Magyar László nap-izámos és Pintér Julianna, Polai József cipészmostör óa Kíbs Anna, Imrei Boldizsár és Baj Rozália. Meghaltak: Varga Józaef 5 éves, Ba#ó György kocsis 77 éves, özv. Baranyai Sándorrá Benkó Mária 58 éves, Jáea-benTMyi Judit Mária 4 hóiiauos, Zentai Jánoe tanuló 20 broe, Vuk János ny. körjegyző 67 Onx, Tormá Ilona 6 hónapos, Dócai Károly ny. postaaMOltiezt 46 óvos, Vfléfl Je-nónóTóth Mária 48 évi», Péntek József péknuMter 28 évxe. ZAL''A 1948. január 17. Hogyan tanulnak az ujgazdák gyermekei a nagykanizsai gazdaképző iskolában Százhét növendéke van az iskolának háziállatokkal való bánásmódot sajátítják ol és kertészkedni is tanulnak, — A növendékek munkájával ogyobokbon nix>|? vagyok elégedve. Tanulmányi eredményünk kielóuitó. ■ Ezután ass iskolára totelódik a Htfói v, igitógnt''j büszkén mondja, liogy ius iskola 47 hold földjo toljos ogfissébon fol van szántva i.-a ,B/,uk-8/>orüon van kozelvo. IIiv m indon jóJ megy, —. mondja - idi''Mi jó tor-tnóöüiik lesz. Kiderül, hogy az i»kola állatéllo• mánya íh növekedett. Lovakat szoroztok, tohonok is vannak már, az ólakban pedig vidáman röfögnek a kövér hízók. Amikor idostova 10 éro megnyitották a kani/Bili gazdasági iskolát a mostani Ady tíncht) ut vógón, talán senki soní gondolta, hogy oz ay, intézmény egyszer móg tulnú azokon a kerotülion, amely;.»t szántak neki. Esí az időpont most jött ol. A fölszabadulj óh a földreform hozta mogúvai, hogy n guzdosági ■ iskola lé-iiyí)g''''hon is a gazdák iskolája IoIkw- Az iskola tanárai ma «zivós tika-rattat dolgoznak. Azt akarják, liouy inindon növendékük a le^magusubb. igényt, is l^ielégito szaktudással mou-jenok vissza la Injukba egy-egy tanfolyam után Ón- oz a szaktudás ismer tosso inog íi többi gazdákkal a modern gazdálkodást. Hogyan folyik oz a munka, hogyan tanulnak a öö jcazdái(és gaz-aaásgzonyai és i&iik 1 kilátások a lövőre ? Ezekkel a kérdésekkol fordultunk ma dr. Elekes Károlyhoz, a gazdasági iskola vezetőjéhez. — , A tanitó munkát novemberben kezdtük meg az idei tanévben — mondotta az igazgató. — 107 növendékünk van, kb. "feíe-folerészben fiuk, illetve lányok. Valamennyien •udgazdák gyermeked. — A fiukat is, a lányokat is külön-külön tanterv szerint oktatjuk. A fiuknál főképp arra- törekszünk, hogy elsajátítsák a modem gazdálkodás alapelemeit. Ezért különös sul^t fektetünk a gyakorlati oktatásra is. Ezenkívül üzemtant tanulnak, üzemi terveket készítenek, megtanulják a- könyvelést is. — A lányokat viszont főleg a szakszerű házimunkára k oktatjuk. Főzni/ szabni, svarrni tanulnak. A Végigkalauzol az igazgató ezután berniünket az iskolán. Közben elmondja, hogy a háborús események során. 50 százalékos károsodás érte az iskolát. Örömmel ujsábolja azonban, hogy — bár nagy nehézségek árán ug}-an — sikerült ezeket a karokat ugy ahogy pótolni. — Most már ezzel is könnyebb íesz a tanítás. Jól felszerelt iskolában pedig a növendékek is köny-nyebben tanulnak, különösen azok, akiknek minden nap messziről keli. bejönniük, mert bennlakó mindösz-sze 28 növendék van — mondja végül dr. Elekes Károly. ■• V Még néhány hét és a tanév befejeződik a gazdasági iskolában. A növendékek ''megkapják bizonyitvá-Inyaikat s az uj arany- és ezüstkalászos gazdák és gazdaasszonyok hazamennek faiujukba, ahol saját földjükön kamatoztatják újonnan szerzett ismereteiket. Sportrovat Hogyan működtek az elmúlt évben a MAORT * egyes szakosztályai ? A MAORT MSE a váras guz-u a sági életén- kivül élénk szerepel játszik a város sportjának naggyá tételében. Az elmúlt esz -itendőben a MAORT-nak 15 sport, szakosztálya működött összesen! 722 nyilvántartott taggal. Labdarugé szakosztály: A legeredményesebb munkásságot a labdarugó szakosztály tej cett ki, amely az egységíes területi első osztályban a PBTíl mögött a második helyen vég-, zett. A tartalék ''.csapat pedig a másodosztály bajnokságát íyer-te meg. Az ¡utánpótlásuk az. ifjúsági gárda pedig a mezítlábas bajnokságban utcahosszal lett első. Nagy fogásnak bizonyult az! őszi szezon megkezdése jelőttí Csapkay Károlynak1 az országos* nevü trénernek a megszerzése. A játékos állomány megerősítésiét a szombathelyi Németh, al diósgyőri Lázár, a perecesi For-( gács, a debreceni Nagy és a Par-^ •tizántól leigazolt Polinger jelenítették. Gyengülést jelenteit vi-[ szont a Máv El-őre távozott "papp és Nardai. VÁROSI MOZI _ IPóntek, szombat, vasárnap Egy nő, Akiért férfiak hatnak meg és életek omlanak ősszel MINDENKI SZERETŐJE E film az eredeti Proiper Merlmé? novella, után kétztiU. Előadások köxnap 5 és 7 érakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Az erősítésnek meg is volt m hatása, inert az őszi szezon befejezése után két pont előnnyel; elsőnek fordult a MAORT a( bajnokságba. A MAORT II. ismét veretlenül veziet az őszi bajnokságba. Több barátságos mérkőzést is játszott idehaza a csapat, ame-1 iyen két vállra fektettek az NB. l-es Szac Barátságot és Grác válogatottját. Szép játékkal miniH mális gól arányú vénséget szen-J védtek a felszabadulás után első nemzetközi mérkőzését ját-< szó Zágrábiaktól. A Csepel elleni mérkőzésen is tiszteletnek méltó igyekezettel játszott a MAORT. Uszó szakosztály: A labdarúgás mellett kétségtelenül az úszás volt a Legnépszerűbb. A csapat edzéseit Vertes-sy József a többszöröjs olimpi-'' kon látta el, kinek munkájanyo-Á mán a vízilabda együttes kerü-^ leti bajnokságot nyert. Az első«'' osztályba való jutástól osak bal 4 szerencse fosztotta meg a csapatot. Az úszók sikert síkerret halmozva több versenyt nyertek meg. Legnagyobb sikert a Bu- dapestre azóta már átigazolt két uszó Latin és Berke érték el*1 akik a helyi rekordokat- többszörösen felülmúlták. f - -, ■ ■ Ökölvívó szakosztály : • • < Az egyesület legfiatalabb szakosztálya. A kezdő versenyzők-i bői álló csapat már is szép eredményeket ért el. Első nyilvános'' versenyükön az-FTC-től minimális vereséget szenvedtek. A( Göcseji kupában harmadik he-4 <1. lyezést értek el. Az együttes jő-( vője Sipos Lajos kiváló edző személyében biztosítva van. Kosárlabda szakosztály : Solty Jenő tesítne^lési tanári irányítása mellett résztvett a helyi bajnokságban, amelyben ai hölgyek A) csapata az ősz folyamán veretlenül első, a.B)i együttes harmadik lett. A férfiaki egy vereséggel a második luelycti vannak, 1 Asztaltenisz szakosztály: A nyugat kerület bajnokságii-ban nyolc csapat közül a harmadik helyen végzett, Korcsolyázó szakosztály: Az elmúlt esztendőben u labdarúgópálya egyik részét saját^ munkájából késziLeü pályán hó-« dolt kedvenc sportjának. A jeget naponta átíag háromszáz személy látogatta. Sakkszakosztály: •28 fővel vállalati bajnokságot: indított. Atlétikai szakosztály: Legnagyobb sikerét az ősz elején megrendezett országos vidéki bajnokság hozta, melyen egy országos és négy vidéki" csúcs eredmény születeti. A szakosztály legjobb sportolója Dulgyo-vai, aki magasugrásban állandóan 180 cm körül ugrált. A gárda egyébként megnyerte a kerületi 111. osztályú bajnokságot. Vivó szakosztály: . Első" nvilvános versenyén ? CSMTK világhírű együttesétülj szenvedett vereséget. Dunántuli viszonylatban a csapat legjobbnak bizonyult* • . S zombathely», Győr, Pécs és Keszthely mellett. Ebben a nemes . .sportágbaiu amelyben a vállalat valamennyi^ dolgozó rétege szerepel, egyémi leg Pécliy György érte cl a leg-v nagyobb sikert, aki bekerült az oszlrákok elleni válogatottba. Kí-vüle Németh, Bácsi, Orbán és, Turáni szerepeltek eredményesen. A többi szakosztályok''. v A télisport, tenisz, teke, sporthorgász, szertorna és vizi(Sport| szakosztályok. Felszerelés, pálya és egyébb eszközök hiányai miatt eredményekei; eddig fel-; mutatni nem tudott. ReímJáljük^ hogy az 1948-as. év ezek számára is meghozza a sikert. , —boré— RÁDIÓMŰSOR Szombat,"Január 17. Budapest 1.: 6.30 Falurádió. 7.00 Hirek. 7.25 Reggeli zene. 8.15 Délelőtti muzsika. 10.00 Hirek. 12.00 Déli harangszó, hírek. 12.15 Ének- és hegedllszámok. 12.55 Riportok a pesti hidakról. 13 20 Cigányzene. 14.00 Hirek. 14.10 Előadás Vasvári Pálról. 14.30 Korunk zenéjé. 15.30 Riport Gascogne-ról, Cyrano hazájáról. 16.15 '' Beethoven : Holdvilág-szenáta. 16.30 Gyermekrádió. — 17.00 Hirek. 17.10 Vöröskereszt köziemé-nyek. 17.15 A Dolgozók Knlturszövetségé-nek műsora. 18.00 Előadás Petőfi: A négyökrös szekér c. verséről. 18.20 A Ticho— Sárközi—Róth jazz-trló Játszik. .18.50 Terv-hiraeó. 19.00 A Rédiózenekar Játszik. 19.45 A Falurádió népfólakoléja. 20.00 Hirek, sporthírek. 20.20 A Rádlézenekar folytatja műsorát. 21.00 Hangos heti híradó. 22.00 Hirek. 22.25 Koncertparaírázis J. Strauss: Kék Duna Ueringőlére. 22.35 Szombatéji rádiószínház. 24.00 Hirek. Budapest II.: 17.00 Tánczene. 18.00 Hirek. 18,05 Dalok és hangszerszólók. 18.30 Eléadás Ibsen Peer Oynt-jéről. 19.00 U[év, uj nemzedék. A Maayar Művelődéi! Stö-vetaeg műaora. 19.40 DperettréixUtek, 20.30 A Rádió subadegyettme, 21.00 Hirek, — 21.15 Cigányxene, 22.15 Jrahms: D-moll zongoraverseny. Lakásáthelyezés Érteslt«m bz Igen tisztelt megrendelőimet és Ismerőseimet, hogy I«k6s«mat Ady ladre-at 11 izám alól Tárház-jutca 9. sz. alá helyeztem át. Szíves megkere* sést az uj lakiiomon kérem. IMREI GYÖRGY építési vállalkozó, - Tárház a. 9. MNDSz-hlrtk A Magyar Afők Demtkratlkus Szövetségi hétfén, 19''in d, u, 5 óraktr tisztujlté taggyűlést tart. Tagsági könyvtoikéi mindenki htzza magival. Hat ár azat képtelenség esetén 6 érakor megtartjuk a tisztújítást. — Minden tagot szeretettel hiv és vár a Vezetőség, A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége minden délután 4—6 ig hivatalos órát tart Fő-ut 5. szám alatti helyiségében. Szerdán délelőtt 9-1 l-ig panaszórát tart. Kérjük asszonytársainkat, hogy bizalommal forduljanak hozzánk. A Vezetőség. Értesítjük « a vásárló közönséget, hogy a Zalai Világosság 10-én megjelent száméban lévé húsárakkal szemben az árak a kővetkezők: Marhahús 6 Ft, sertéshús 12 Ft, zsirszalonna í 8 Ft, háj 20 Ft, zsir 20 Ft Húsipari Szakosztály. MKP párthirek Meghívó a MKP II. körzetének f. hó 18-án, vasárnap délután 5 órakor Petőfi• ut 23. alatt tartanáé teadélatán-jdra. Pártállásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel vár a Vezetőség. * MKP pártnap Kiskanizsán Vasárnap délelőtt 10 órakor, az Olvasókör alsó termében, párthelyi-Bégünkben pártnapot tartunk. Előadé Qeröly Jóasef titkár. Minden Kis-kaniKán laké és bármelyik pártszer? vexethez tartozókat, valamint párt-állásra valő tekintet nélkül egész Kiskanizsa népét ezen az uton szeretettel meghívja a Vezetőség. Inspekció? gyógyszertár Jan. 16-án: „Mária" gyógyszertár, Somogyi Béla-utca 40. ELADÓ 20 H. P. Fordson-trakttt generálozva, 1000-es Hof''íer cséplő-szekrény, összes tartozékaival és kombinált herefejtő. — Szijjazat 80 °/»-os. .— Minden elfogadható áron, készpénzért. — Cim: Welsz Zolián, Mlháld. Bútorozott szobát teljes ellátással február l-re keresek. Címeket d; u. 3-ig a Közgazdasági Rt. nyomdába kérek. Kftönbejáratu bútorozott szoba kiadó. Teleki-ut 7. sz. Jó állapotban levő kombinált szobát, vagy kpjnbinélt szekrényt vennék. Cim a kiadóban. -v Eladó egy négyüléses fciotó és egy két tonna teherbírású platókocsi. Cirti a kiadó* ban. • • ■ _ ZALA demokratikus politikai napilap Szerkeszti: Bencze Jenő főszerkesztő tierkenbfeéfl ét kkdótilvetil; Deák F«rtnc^ér 1& Klsála s ttesuetl Bizottság, Nftgykaftltta. Stdrkéutettrt és klarfásért felel Benost Irt* Telefon t M. NybmatoU b „Közgazda^ol R.T. NsM-kanlz«'' nyomdájában, NagyksnlxUm. Myomciáéri felel: Zalay Károly. 0$rc?iyam t-t asuu / Nagykanizsa, 1948. január 16. vasárnap { Ára 40 flllór» Várható időjárás : Mérsékelt szél, jobbára borult, ködös idö, sok helyen estf, havaseső. — A hőmérsékiét délen kissé csökken, északon alig változik. Nagyjelentőségű lépós^Zala vármegyében a munkásegység jegyében A Zala több nagy eikkélion rámutatott azokra a rondkivül fontos ós •züksétfR/erü íéuésolue.. amel vöknek «ólunk is of koll következniük, hogy 8/iíárddó ós moirbonthatatíaiuift te-gyok azt a munivásegyHétfOt, ameíg hivatva van az ui haza foléüitóséro. Hirdettük ós hirdotiük. bCKY csak a tót munkáspárt szoros együttműködése válthatta valóra azokat h re-menyeket, amelyek egy uj ós nagyszerű ¿let megindulását es butelj;)-¡sülését jolehtüc ebben az orsz&g.-ban. Sohasem tagadtuk. hogy hibák történtek, mindkét párt részéről, de ezekot. a hibákat a ..Magyar Kommunista Pórt sokszor a nagy-uyiivánoísáír elótt'' épití) kritikával feltárta, és olyan gyorsan, amint azokat csalt lőhetett kí is küszöbölte. Eri« szolgálnak és szolgáltak ajsok a konferenciák, amiket a párt országos és niep^i. viszonylatbáh minden esztendőben megrendezett és megrendez. Lapunk arról értesül, hogy február elsején Nagykanizsán az eddigi legnagyobb arányokban rendezik meg az MKP. zalaitu -gyei konferenciáját, amely himlőd tesz arra, hogy beszámoljon az el mit''t esztendő munkájáról'', értékelje az e''ért eredményeket, és levonja, a következtetéseket az elkövetett hibákról-. .Munkás és paraszt küldöttek százai vesznek részt a konférencián, hogy megbeszéljék a városok és faltak életében szükségessé váló munkákat és intézkedéseket. De mindezeken túlmenően feladatául tűzte ki ez a konferencia nzt is, hogy tovább menjen a munkásegység kiépítésében és oly szorosra fűzze a barátságot a testvérpárt taí, hogy ''dacolni és visszaverni tudják ugy a bel- mint) külföldi reakciós támadásokat. Ennék a jegyében ült össze teg-nap a Szociáldemokrata Párt és Kommunista Párt mogyoi titkárainak értekezlete, amely értekezleten megtárgyalták mindazokat a tennivalókat, amelyek szükségesnek -mutatkoztak a kyt testvérpárt együttműködésének m£g szorosabbá teleiére. A megyei titkári értokoz let011 a következő határozati javaslatot fogadták el: A MAgyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt megyei titkárainak értekezlete foglalkozott az ország bel- és külpolitikai lieívze tével, továbbá az eoből adódó feladatokkal a megye területén. Az értekezlet megállapította, hogy a munkásosztály és a magyar demokrácia megerősödése, a''Vt munkáspárt együttműködésének eredmény0- f-, munkásmozgalom történelmi feladatot végzett elj am''ikor fel-•zámolta, elsősorban a jobboldali erőket,, bármilyen pozicióban legyenek is. A hazai és az angolszász reakció egyaránt utolsó reményét abban Iát-ta, hogy megakadályozza a két munkáspárt mindjobban elmélyülő együtt működését. Az értekezlet állást fogmit az amerikai imperializmus szolgálatába Bzegődött Bevin, Attlee; Blum, Bamadier ée. társai ellen, akik hazájukban ¡elárulták a dolgozó nép %yét - . Üdvözölte az értekezlet a Kom-inunsita Pártnak és a szociáldemokrata mozgalmuk huladó erőit, amelyek közös harccal verik szét a reakciót és közös munkával -épitik a jövőt. Az értekezlet megállapítja, liogy c-fcak a két munkáspart közös harca és közös munkája nyomán vezet az üt a népi demokrácián át a szocialista társadalom felé. A két párt megyei vezetőség a páitszervezetek által rendezett közös vezetőségi, összekötő bizottsági ülésekkel, előadásokkal, értekezletekkel, községi és járási titkári értekez- »wf »f iimnwi # leteken közös munkával épitik ki aa együttműködést a reakció szétzúzására, a zalai dolgozó nép folemelke-déee érdekében. Kövessék mindenütt példánkat: egyesült erővel vigyük diadalra a. dolgozó nép ügyét. Zalaegerszeg 1948. január 16. Szegedi Andor MKP megyei titkár. Stádinger István SzDP m. titkár. Katolikus irók a demokrácia mellett A Hazánk olmil lapban Barankovits István az i|ósz első oldalt betőltő sikkben foglalkozik Rákosi Mátyás beszédével, amelyet a Kommunista Párt harmadik konferenciáján mondott és megállapítja, hogy Rákosi nem zárta el az állani és áz egyház közöttI megegyezés útját, Msgbizbaté hlr szerint a katolikus irók demokratikus csoportjában elhatározták, hogy szervezett formában veszik fel a harcot az egyss lapokban megnyilvánuló demokráciaellenes Irányzattal és ha elveiket nem sikerülne érvényre juttatni, ugy a végső esetben kivonulnak a szóbanforgó lapok, mint az (Jj Ember, a Szív és a Vigília szerkesztőségéből. Amennylbsn ez a démonstráció asm vezetne a kívánt eredményre, a szóbanforgó ujságirék attól ''sem riad-oak vissza, hogy közvetlenül a Szentszékhez forduljanak, mert a szóbanlévő katolikus sajtó vezetőinek magatartása esetében attól tartanak, hogy néhány maradi főpap makacssága lejáratja a katolikus sajtó és a kíéras tekintélyét a demokratikus tömegek előtt. Évtizedes álom a megvalósulás utján: Értekezlet a polgármesteri hivatalban a „göcseji vasút" felépitésérftl Ma délelétt érdekes és nagyjer lentőség« értekezlet volt polgár--mesteri hivatalban. Az értekezleten megjelent Dombay János trszág-gyilési képviselő, a munkáspártok kiküldöttjei és Hackltr János a Nemzeti Bizottság elnttke. Az értekezleten Nagykanizsa és az egész Göcsej szempontjából beláthatatlan foatossága -kérdés k«rölt megvitatásra. Vfidas Andor-Malteré műszaki osztályvezető ésPál Miklós erdőfelügyeleti tiszt tájékoztatták a megjelenteket a glcsejl-vasnt elkészült terveiről és annak jelentőségéből következő előnyökről, — A Millerd a tervekkel a nagyközönség elé áll, — Mondottá Pál Miklós — mert azoknak kivitelében szDksége van a segitiégért. — Kis jóakarattal olyan nagy dalgot valósíthatunk meg — jelei-tette ki ezután Vadas Andor — amely az úgynevezett sötét Gltsejt a fejlődés atjára viszi és ami Nagykanizsa fel.endülénét Is elősegíti Arról van szo ugyanis, hogy a Mallerd a saját hatáskörében felépítené a már meglévi csömtdér— oltáréi keskenyvágányu vasútvonalhoz a lenti-csömédéri és az oltdrc—nagykanizsai iparvasutat is. - A vasútvonallal bekapcsolnák Göcsejnek ezt a részéi a MÁV vasútvonalaiba. A terveeett keskenyvágányu vasat Nagykanizsa szempontjából felmérhetetlen jeleatőséfü, mert jéval több áru jutaa a kanizsai piacra és a szállítással is száz kilométereket lehetne megtakarítani. A MAORT is tsak jól járna ezzel a vonallal, mert a forgalomba bt lenne kapcsolva Lispe, Bázakarettye és Pnsztaszent-láeclé is. — A esfin» Mér—lenti 6 km-es vasitvonal tea 800 tztr forintba ~ jelettette ki Vadas Andor - az öltére—nagy kaaizsai 17 kilométeres -vonal pedig 2—5 millió forintba kerül. Az épitést megköntyiti, hogy a MalUrd más, forg2lembsn nem levő keskenyvágáiyn vonalairól anyagot ted átadni. Ezután sor került a kérdéssel kapcsolatos vi''ára. — Pártom nevében csak helyeselni tudom ezt a tervet — raandotta Cziboly Ferenc, a MKP kiküldöttje. — A városnak ez már évtizedes álma, ami talán mest megvalósul. Az építés megkönnyítésére mnnkás-brigádokat kellene szervezői és az ifjúság is saivesen csatlakozna önkéntes rohammunkával az építkezéséhez. Pártom minden tekiatetben megadja a szükséges támogatást. — A váras támogatására is szükség vas — jelentette ki Pál Miklós. A pályaudvar céljából a városi fatelepre lesz szikség. — Fel kell venni a tárgyalás fonalát a MAORT-tal is, mert az ő érdekt is a vasút* vonal felépítése, hiszen valamennyi zalimtgyei telepe távol van a vasut-vtnalaktól és a forgalmat teherautókon bonyolítja Jt. — A vonalba Novát és az ott épített falepároló üzemet is be keli kapcsolni — mondotta Dtmbay János országgyfilés! képviselő. — Erre már mi is ftndoltunk — adta atg azonnal a felvilágosítást Vadas Andtr. — Novát szárnyvo-aatfal kapcsoljuk bt. A vita tzután apróbb részletkérdésekre korlátozódott. Kiderült, hogy a tervek már fent vannak a kizle-kedésügyi minisztériumban. Dombay János erre kijelentette, hogy ntána-séz a dolognak és megérdeklődi, ni a véleménye a minisztériumnak erről. A vatutvanal megépítéséhez Mindenki hozzájárult és a résztvevők elismerték, hogy ez jóformán létkérdés« nemtsak Nagykanizsának, de Götsejaek is, aatly igy piacra tudja hozni az eddig kárbaveszett terményeket. Ez a vidék pedig igy közvetlenebbül bekapcsolódhat a mf-velődésbe. Letartóztatták a nagykanizsai Hangya két vezetőjét Muokásbiróság eló kerülnek t gazdasági rendőrség: bravurofr nyomozással ismét ártalmatlanná'' tett két árurejtegetőt. Tegnap a ''déli órákban a Glt vezetője bizalmas értesülés^ szerzett arról, hogy a nagykanizsai Hangya Konzum szövefíse-. zetben a >IAÖRT dolgozói részére ne:ix szolgáltatnak ki jegyié tipus textilárut. A rendőrségről nyomozók siettek ú a szövetkezetbe, ahoí megkezdték a vállalat felelős vezetőinek Gyimesi Sándor cégvezetőnek és Már gyeri Károly szövetkezeti ellenőr-, nek a kihallgatását. Gyimesi és Me-g^-eri tagadták, hogy árut rejtegetnének, azzal védekeztek, ho^y még a iegyrendszer bevezetése előtt ren-ídeltek a központjuktól 80.000 forint értékű árut es ezt szabad forgalomban adták ef. Az,áruból pedig mintn Bgy 17 vég fieskót ingkószités .céljára a pince helyiségbe lévő raktárba helyeztek el. Később azonban beismerte, hogy január 10-én érkezett hozzájuk 60.000 forint értékűi jegyes textiláru, amit a freskó kiviételével jegyre ki is adtak. A cégvezető vallomása után a GR nyomozói házkutatást tartottak a szövetkezet pince helységébén, ahol 84 vég freskót találtok. Gyimesi az eléje tárt bizonyítékok hatása alatt beismerte, hogy a több mint 1200 méter freskóból inget akart''''csináltatni, amit természetesen szabadon hozott volna forgalomba. Gyimesit és társét Megyerit, aki tudott a cégvezető üzelméről a GR őrizetbe vette s ügyüket áttette a mnnkásbiró-sághoz. 2 évi hajsza után elfogták Barcson a péterhidai gyilkest Benkő Gyula és Téth István koaa-lásdi lakósok 1946 febriár 18 á* Péterbidánál agytnlétték Füdes Imre kocsist Ruháit leszedték róla, majd a holttestet bedobták a folyóba. A tettesek akkor megszöktek. Most a ''i k Li * X i J. rendőrségnek «ikeralt elfogni a tettesek egyikét, Bank« Gyulát. Benkő Oyula vallomásában azt állítja, hogy a gyilkosság véletlenül történt, nem akarták meggyilkolni Földast. A le tartóitatott Benkő Gyulát átkísérték a baresi kapitányságra, onnan pedig a kaposvári államSgyészségre. Ae államtgyészség dönt majd, hogy igyét rendes bíróság, vagy rögtön-itélőbiróság tárgyalja-e. Társa még mindig szökésben van. Kimagasló művészi esemény lesz a népkonyha javára rendezendő előadás A Zala már aegirta, hogy 24 szombaton este 8 órai kezdettel ar. Iparosklr nagytermébe« a népkonyha javára nagy művészestet rendeznek. Az ett pontos programját most állították össze, melynek szereplői kivétel nélköl országos hír« műrészek. Fellépnek: Szegedínó, Vásárhelyi Magda zongoraoifivéstnő, Fodor Já-«•s az Operahás kiválé énekese, ■rdélyi Aliz és Gál Andor az Operaház balettársulatának tagjai, valamint Zaizonné, Szentgyörgyi Mária. Ab előadás után tánc és gazdag bitié várja a szórakozni vágyó ifjúságát. Jegyek elővételben is kaphatók. Petrezselyem, mint gyermekrontó A bndapesli törvényszék agyik böntetó tanáe$a izgalmas tárgyalás «tái 2 évi jogerős blntetéssel'' sújtotta Petrezselyem Pál 47 esztendős galamboki születési fildmüvest, aki a beigazolt vádak szériát több budapesti 6 éve« aluli kisleánnyal felháborító módon viselkedett. A tör-véayszék súlyosbító kérülménynek vette, hogy a galamboki Petrezselyem fertőzi betegségben is szenvedet. A KOKSZ közleményei Beszerzési ceopoH! Budapesti utunkhoz befizetések megbeszélés •zerínt vasárnap /délelőtt 10—12 óráig eszközölhetők, a KOKSzr-iro-dában. Adóközősaégi hátralékosok! Köte-lességünknok'' tartjuk tagjainkat figyelmeztetni. hogy az 1947. évi hátralékosok jolontStóői» csak "Tol tételes, miértiB saját érdekükben áll, hogy mult évi hátralékukat még e hó folyamán rondozzók, annfcl is inkább, morf értesülésünk szorint az uj ügyiond értelmében ily tagok nom vohotők fol am. 3048. évi adóközösségbo. *'' • Textilesek f igyeimóbo! TudomA-isukra hozzuk, hogy a pamutáruknái ott. ahol 60 bzázaiúk volt az emelkedés 20 százalók mórsóklés, ahol pedig 80 százalék volt az emelkedés 10 százalék mérséklést kell végrehajtani. ~ MNDSz-hlrok A Magyar Nők Demekratikus Szövetsége hétfin, 19 én d. u. 5 óraker lisztujitó taggyűlést tart. Tagsági könyvecskét mindenki hezza magával. Határezatképteleasig esetén 6 érakor megtartjuk a tieztujitási — Minden tagot szeretettel hív ésrvár c Vezetéség. » A Magyar Nők Demokretikus Szövetsége minden délután 4—6 ig hi vatalos órát tart Fő-üt 5. szám alatti helyiségében. Szerdán délelőtt 9 11-ig panaszárát tart. Kérjük asszonytár-sainkat, hogy bizelommal feraulja-nak fwzzánk. A Vezetőség. Gyékényesről indult el... Érdekes körülmények kőzött lepleztek le egy bigamistát Nasryon csinos, izgatottan viselkedő nő" állított be szerda délelőtt a pestvidéki törvényszék egyik tárgyalótermébe, a kezébon lobogtatva egy újságot, és felindulva kiabálta:"* Megcsalt a gazember! fii! Nős! Csak nehezen leheti lecsillapítani a feldúlt asszonykát, azután előadta, hogy 1944-ben megismerkedett Gyékényesen, ahol lakik, Wolfram Ago3ton villanyszerelővel., aki épen a" frontra indulás előtt állt. Megismerkedni és megszeretni ugy-látszik pillanatok müve volt, mert mint a hölgy előadta, ismeretségük másnapján á villanyszerelő mór megkérte a kezét. Dispenzációval össze is házasodtak, és néhány óra lioldog házasság •után a férjet "a frontra vezényel téli. Azóta sem látta férjét, hirt sem kapott folőlp, ó tovább is Gyékényesen mai-adt, és nevelte n néhány órai házasságának gyümölcsét, a ''most már majdnem három éves kisfiát. A házasság óta rendszoroson kapta Budapest jelenti Százezer hoíd van viz alatt Bere» megyében A földművelésügyi minisztérium vízügyi osztályának jelentése szériát a harmadik árhullám a felső Tisza környékén lényegesen erősebb az előbbieknél. Szatmár megyéből lassú apadást jelentenek, de « visszahúzódó árhullám ujabb ''községeket fenyeget elöntéssel. Bereg megyében « iegntóbbi jelentések szerint emel* kedik « viz. Százezer hold kerüít viz alá és mintegy 3§ ezer ember van suiyos helyzetben. Az ár tegnap már elérte Szoinckot is, ahol az árterület szintén teljesen el van öntve és a város mélyebben fekvő részein házak kerültek viz alá. A Szovjetunió felől egyébként közeledik a Kárpátok felé, a hideg úgyhogy az olvadás eléreláthatólaghamarosan megszűnik és a folyó egyens«lya helyreáll. Megkezdik 220 ezer hold föld tagosítását A hároméves terv keretében 220 ezer hold föld tagosítását tervezik. Erre i célra is állam 20 millió forintot fordít, ami art Jelenti, bogy a tagosítás! költségek 80 százalékát tulajdonképp«« az állam fedezi. Az egész országban 5.5 millió hold ter-méföld vár tagosításra. A munka lebonyolítása kb. 20 évig tart. Ebben ez évben a tagosítást olyan községekben Indítják el, ihol még nem volt tagosítás. Megalakult Hew-Yorkbtn s Magyar-Amerikai 48-as bizottság A Történelmi Emlékbizottság New Yorkbél hivatalos értesítést kapott, amely szerint a new yorkl, chicagói, és lossngelesl 48-as centenáriumi bizottságok vezetői megalakították az Országos Magyar-Amerikai 48-as Jubileumi Bizottságot. A Bizottság tervei között szerepel a Magyarországra irányuló társasutazások Megszervezése, továbbá nagyszabású gyfijtés rendezése a magyar szociális intézmények javára. Bécsbél is megérkeztek a 4S-as ereklyék - A bérei hadímuzeum 250 darab 48-as oreklyéi adott kölcsön a március. 15 én Budapeste« nyíló centenáriumi kiállításra. A relikviákat dr. Kalmár János, a Nemzeti Muzeum igazgatója válogatta ki és hozta Budapestre. Wlndischgrötz, Haynau és H^fitzi generálisok tollas csákói, ka- férje után a hadisegélyt is, abl>an remén vkedett, hogy férje fogságba esett ¿s ezért hűségesén várt rá. Kimondotta, hogy a lapból, — amit kezéton lobogtatott — értesült arról, hogy férje haza jött és ujra nősülni készül. A iao arról adott ugyanis hírt, hogy Volfram nős einlxjr létére megkérte Vigh Fcrenc-né, egy budapesti özvegyasszony kezét, aki előtt természetesen nőtlennek tüntette foí magát, majd mikor az eljegyzés megtörtént, Vighné-től több értéktárgyat csalt ki, sótól is lopott. Wolfram Ágoetont nyomban eló vozették és a kla gyékényfesl asszonyka legnagyobb meglepetésére kitudódott, hogy Wolfram már akkor ls nfs volt, amikor üt felosegül rotlo. A rászedoU kis asszonyka szomorúan utazott vissza Gyékényesre, ahol nvomban megtette a feli.Mentést Wolfram Ágoston ©Hon kettős házasság büntett3 cimén. lapok, egyenrahák, képek és metszetek szerepelnek a bécsi anyagban. Közöttük van Magyarország egykori helytartójának, Lambergnek — akit 184S ősién a pesti nép a Lánchíd mellett felkoncolt — teljes katonai »Itözete. A tábla is elítélte a bigámista Vidovicsot Fellebbezés folytán most foglalkozott a tábla Majoros-tanáesa Ví-dovies Ferenc volt nemzetgyűlési képviselő és somogyi főispán kettős háaassági Bgyével. Első házasságát 1924 ben kötötte Vidovies Budapesten és bir ez a házasság érvényben volt, a felszabadulás után ismét megnősült. A MtntetőtÖrvényszék annakidején egyhavi fegyhásra ítélte a volt képviselőt kettős házasság vétségéért. A tábla helybenhagyta « törvényszék Ítéletét, ami aeonban még nem jogerős. A zalaegerszegi tisztviselők és munkások fizetésük t százalékát felajánlották a görög hősöknek A zalaegerszegi szakszervezetek vezetősége ankétra hívta össze « megyeszékhely hivatalvezetőit, a pártokat és társadalmi egyesületeket. Az értekezleten Kiss Imre ssaksser-vezeti elnök ismertette azt • hősies, kitartó áldozatos harcot, amelyet a görög nép, már boiszn évek ÓU, elnyomóikkal szemben felvett. Miután ez a nép — modotta — *ár nagyon régen vérzik, érthető, bogy anyagi erejének végéhez ért, éppei Mért nemetak erköltsi, de anyagi segítséget is kell nyujtanuik számukra. A magyar nemzet egylttérsé-sének kifejezéseképpen segíteni ikír i glrög népen. Az értekezleten megjelentek aaon-nal magukévá tették a megsegítés szükségességét és kimondották, hogy minden tisztviselő és munkás fizetésének, bérének 1 százalékát ajánlja fel a nemes célra. A felajánlás egyszeri segélynyújtás formájában fog megtörténni. I aspekeiós gyógy szertár Jan. 17-én „Paksi« «tsu gyógyszer-tóf, Fő-it. «. Határon innen, határon tu/ Ortuíay Gyula kultuszminiszter soproni utja során meglátogatta a eivitas fidolissima híres műegyetemét is. Itt mesélte neki a dékán alábbi történBtet : Az üldöztetések szomoru idején gettóba került Kövesi műegyetemi tanár is. Diákjai utána mentek és vizsgára jelentkeztek a — gettóban. A professzor ur viszont a készületleneket gondolkodás nélkül elbuktatta. A bukott diákok meghajoltak a sárga csillaggal megbélyegzett professzor olűtl és senki sem akadt közülük, aki visszaélt volna a tanár helyzetével. A civitas fidelissima így maradt hü a — tisztességhez. * A München közelében lévő Iiio-donburjr városka nácitlanitó birósá-gának kapuján néhány nap ót* a kö. i "" lolii-aLu tábla lég : »Ügyek luányábu i működésünket l.-croj >z-tük.« Vájjon onnok az az oka, hogy nuvr el fogytak a nácik V Aligha lj,isz-szülc." o A bürökráeiamonto-. intézés ritka ixUláját mutatja az Oíívik pestkörnyéki város lakáshivatua. Wgv magántisztviselő, reggel hat órakor felakasztod magát/Az öngyilkos ságot fél 7-kor fedezt>ék fel. Hét órakor jalit; zsobáljon a lakáskiutaló végzéssel megjelent az elhunyt laká-ában az ty bérlő. * Zanetti Attilio 23 éves olasx fiatalember, az egyik városka éxiszten-clalista társasagának szorgalmas látogatója. fűhelótte magát és meghalt-. Bucsulevolébon azzal indokolni meg tettét, hogy exiszteiteialisto. tanulmányai meggyőzték az élet ér-tehnetlenségóről. Á hatóságok: letartóztatták Armando Borasit, a kör eljiökét, aki állítólag rábeszélte a fiatalomért az öngyilkosságra és az ablaka alatt várakozott, amiir^Dldör- ''dült- a > merrváltő« lövés. '' * Néhány nanpal ezelőtt öngyilkos lett kis pesti lakásában egy »költő«. Búcsúlevelet hagyott hátra, amoly-Ixjii közölte, hogy >afeletti elkeseredésében Jet-t öngyilkos, hogy a demokratikus fejlődést mernivi reakció ombor gátolja.« • Egy fiatal német fizikus feltalált^, a mo''iern idők > varázsvesszőiét<. Készüléke jelzi a romok alá tomel.-tt értékokot, deJpnnészot.^-ín elsősorban a fémokot. A gé^ot már .többszőr kipróbálták kitűnő orodmóny-nyol. 1-ogutéhb például a n^cík által olrojtott hatalmas fényképezőgép, oloktromo.i müszor és optikai anyag-rakt»rra hukkuntak, ogy németországi Hirlvuu ítxli^í 2H milígralnm rádiumot lnláltak. • Kidőlt a Józsof Attila Hiiobor-IMvlvázat. Az első díjút Boek Andrú« Bzobrúszmüvéaz nyorto meg, aki ogylxjn mogbizatást is kapott a ozo-Ixjr elkészítésére. B. Káldor Kózsa nogykanizaai szobráézmüvéflz alkotá aát a kritika nagy oUamBi-éesel fogadta. Az amerikai férjek 85 százaléka megcsalja a feleségét, az asszonyoknak viszont csak" a 87 szazíuóka csalja meg a férjét. A férjek 62 százaléka nem tudlja titokban tarta-•ni a 4»llénést; a nőknek csak 11 Bzázaléka árulja el, hogy letért az erény útjáról — állapítja meg.hos?-szu évek adatgyűjtése után Kittg-sley, Indiana állam eg>-eteménék tanára. A zaiafsk budapesti otthona az újjáalakított Valace-pensió ttttmmmmmmmmmmmmmmmmmtmmmKnmwmmmmmtam^mKm Olcsó árak. - - Tökéletes komlort. Előzékeny, figyelmes kiszolgálás. t Vri4S. 18. Z ft B ■« Nem lépti át a jugoszláv határt a három megszokott nagykanizsai fiatalember A városunkban megjelenő Reggeli lap folyó hó 14 1 számában hatalmas betűs cimlmel cikkei közöl, amelyben lényként állapította meg. hogy -Eaureucsik László. Tábori Márfon és Tótlv, József 17-22 éves fiatalemberek átlépték a jugoszláv határt., liogv onnét Görögországba men . jenek és csatlakozzanak a görö;í szabadságharcos mozsraloíiuhoz. A cikknek a reggeli lap különös fontosságot ''tulajdonított'' meri még az első oldalon a lap-, dm fölöli is nagy ciimibelükkel hirdette meg n''/i a szenzációját.. Mi másnap megcáfoltuk az egész görögországi mesél és vv* mutálUink arra. hogy a három) fiatalember imlinden valószínűség szerint lelkiismeretién ínsisjí ta űgvnököknek dőli be. akik ni jelek szerinI nvugalra irányitól-iák őket , , l''elhivluk a szülök figyelmei, hogv fokozott uonddal figyelje-,, nek'' gvermekeikne, ,nwrl a rend-'' őrség feli evése szerint egy szervezett társaság működik a Dunán ru''on. akik hálójukat izmos gyermekekre ieiik ki. olyanokra. akiket alkalmasnak találnmtí arra. hogy elbírják azokat az1 embertelen szenvedéseket, amelyek egy koloniális hadseregben reájuk Várnak. Közöltük, az MKP nagykanizsai vezetőjének közleményét, amely kategorikusan megcáfolja azokat a híreszteléseket, mintha ilt vagv bárhol az országban; a göröcí szabadcsapatok részére, toborzás folyna, és megállapítja azt a tényt, liogy innét sen-; kisem megy" és infóhet Görögországba, mert erre seimimi Szüksége nincs a görög hadseregnek. Ellenben igenis szüksége van gyógyszerekre és egyéb anyagi! támogatásra, aimánek intézéséit országos viszonylatban már <miag| is szervezték. Erre a cikkünkíre a reggeli újság tegnapi számában válaszolt. Hivatkozik »kiterjedt olvasótá-táborára. akik előtt igazolni kívánja. hogy amit leírt, az me^ Is felel a valóságnak.. Kérdéseket tesz fel nekünk, amKJlyl>en( különböző dolgokra kíváncsi, stb. stb. Mi ezekre u kérdésekre tor-'' mészéi szerűen nelm] válaszólunk, ellenben ismételi» n és hangsúlyozottan leszögezzük, hogy amit1 Irtunk nz első bot ötöl u* utol-: sóig megfelel u valóságnak,inleril nálunk az a szokás, hogv mklőlli egy cikket megírunk, '' azelőtti minden vonatkozásban miegvlzs-gállxxk a kérdést. ^ Mai?,ip?°n«Jiyk»ni»s»l ha-tárvadátsok feletfía tényezője kl- tt f.1t6lt®.e?ítttók» az a be-állítás, ailníha bárki az ö tudtuk- kai illegitim módon átlépte velna a magyar-jugoszláv határt, lég-ból kapott valótlanság és épen ilyen valótlanság az 1«, hogy a batárradászek üzenetet hoztak volna a három kaoizsal fiatalembertől. De ezen túlmenőlieg megállapítják. hogy a magyar-jugoszláv határt a rendkívül éber eüenőr-; zés miatt átlépni sehol seim le-( het és ha ki is tudnák játszani a .magyar határőröket a sürüni megszállt jugoszláv határon Sé-( hogysem'' tudtak volna átlépni. Kijelentették, hogy a reggeli Lap megállapítása bárhonnan szárJ mazik is az, valótlan tájmíadás a[ határvadászok elWi, mert alkalmat ad arra. hogy u -közönség elhigyje. hogy ők nem teljesítik-hűségesen a rájuk bízott kötelezettséget. A cikk Gungl László- MA-'', DISz vezetőre hivatkozik, mint forrásra. Gungl László ma a rendőrségen a rendőrség vezetője és szerkesztőnk előtt a leghatározottabb formában megcáfolta a/t. mintha ő olyan kijelentést tattTolBa.hogya nagy- kanizsaliiatárvaalászok utjfá»kapott Tolna kiírt a három fiatalembertől, akik Jugoszláviából azt üzenték, hogy lói érzik magukat és Gürttgwrszágba igyekeznek. Székely Gyula rendőrőrnagy a nagykanizsai kapitányság vezetője megcáfolta előttünk, mánt^ ha a regsfeli/lapnak bármilyent közlési telt volna a három eltűnt'' nagykanizsai gyermek ügyében. Megáilaniljuk. hogy/mi a reggeli lap cikkének megjelioné.se előtt''napokkal Tudtunk u fiatalemberek eltűnéséről, de miluláni kényes, nyomozás ulatt álló esetről volt szó, nem irtunk arról. Távol áll tőlünk, de időnk sincs arra. hogy kilanHsunk egyeseket, hogy nemcsak az eseménye ket kell meglátni, htuuvi! azok; mögé is be kell nézni, és csak haj pontosan megállapítottuk, hogy mi rejtőzik a tmleglörlént dolgok mögött, ha teljesen miegismtetíüki azokat a mozgató,erőket, ^mo- '' lyek á történéseket előidézték/ csak akkor jöhetünk tiszta újságírói lelkiismerettel a nyilvánosság elé.: Ez az alaptétele a lelkiismeretes újságírásnak. . HÍREK Napirend: Január 18, vasárnap. Rám. kai. Pir«skB vé.-tcnu. Protest. Piroska Üjg6fóg Trlod. A nap kel 7.27 pkor, nyaqszlk 16.23 p.-kor. fl hold kel 111 p. kor, nyugsaác 0 órakor 1945. A Vöröshtdsereg felszabadítja Pes''eh 1946. Megnyitják a Kossuth-hid«t. Január 19, hétfő. R$m. köt. Szent Magit. Protest. Sár*. Újgörög Makár. — A nap „ke! 7.26 p kor, nyugszik 16.24 p.-kor A hold kei 11 18 p. kor, nyugszik 0,39 p.''kor. 1912. A belsevlklek Lenin elnöklésével konferenciát leirtanak Prágában. — ismerkedési est a Centrálban A koalíció« pártok óa a nagykanizsai nonclórogyosülot kulturgúrdája ma ósto 8 órakor tartja ismorkodési estjét a Cent rút össaes tormoibon, amelyre mindenkit s&onoMtd vár a rondéijősóg. • — Zavartalan • vaautforflalam Budapest felé Csütörtökön hajnalban a Nagykanizsáról kiinduló tohorvonat nibás váltás következtében Komárvárosnát kisiklott. Emiatt több mint 12 óra hosszat szünetelt a l^ykanizaa— Budapesti vonalon a forgalom. ,P.én-teken reggelre sikerült a mozdonyt elvontatni, úgyhogy a közlekedés újra mesfindult.'' c •• 5 hullámsáv rövidhullámú jyjjfcott sáv [S^ egyenletes hangaivitel revolverrendszerü ^ hullamváltó ^leöíondosabb ^nierosös cMöiiés 1 1 Fenti készülék részletre is megvásárolható: SZABÓ ANTAL rátiiéüzletében. Ffl ut 5. sz. Ai Ö8SZ08 GRION-gyártmányok részletfizetésre Is kaphatók: ladeczky lipf- üi fittlM Hagykanizia. Idy E.-ut 1. EflLÉKSZEL-E? hogy öt esztendővel ezclfyi, amikor a kenő éjszaJvü órákban halkan megszólaltattad rádiódat, a moszkvai bemondó megszakította adását. Ebben a pillanatban érkezett a szovjet nagyvezérkar jelentése, a mehy a háború, legnagyobb frontáttörését jelzi. Voronyezsnél 40 kilo-''i méter-szélességben és 26 kilométer mélységben áttörték a mag-yar vonalakat. Eddig több miiü 100.000 -fogoly, rengeteg halott és óriásig hadizsákmány. Igy szólt a jelentés és te, aki hallgalKad, szinte láttad a 40 fokos hidegben^ hóban felrengeni testvéreidét, d dolgos magyar paraszt ifjúságot, a szér^ámgépe méltót elhajtott munkást, könnyű nyári ruhában tántorogni a mérhetetlen távolságai orosz stcppcken, láttad a hullák ezret és halottad a vérző sebesültek jajjait. Emlékezz és tanulj! — öt évvel ■urak, magyar u,ak jártak fűzős csizmákban és lovagló ostorról az orosz harctér mögöVt, jó messze a fronttól és hajszolták a magyar bakákdt, a megkínzott és megaj/c/tört embereket mindig c*ak előre és előre: á hatálba, Jány pribék bandája nem szűnt meg a halálgépet etetni még^ akkor sem, amikor már kézenfekvő valóság volt, hogy az urak számi-táadi nem váltak be és minden elveszett, A szovjet hadsereg emberei rop-cédulákon, hangszórón világosították fel a magyar honvédeket, hogy a németekért pusztulnak ós azen-vednek, 4s urak, a <m(tgyar urak azonban mindezt nem akarták tnng-halta,ii és amik''or a jó magyar vér »uhatagként ömlőH, akkor luxusautón nyugatra mmekilVtck, limlékess és tanulj / öt esztendő mufit csak efr a t''ofo-nyezai véres »Lakodalom« óla, da tanulsága még itt kod, hogy éljen szivünkben. Voronyezs örök 1hagy mementó: a nép elten, a szabad-ság ellen küzdők eltűnnek, mert ez a történelem nagy logikája, de megmaradnak és soha el nem vesznek azok, akik a nép, a világ minden népének szabadságáért küzdenek. Emlékezz és tanulj! - Köznyüléíl blr Az NVTE folyó hó 18-án délelőtt fél 11 ómkor tartja tisztújító kös-tfyülcsét a vasutas - szakszervekéi; székházában, melyre az egyesülőt, tagjait és'' szurkolóit ezúton hívja meg a vezetőség. — A zaiabéri postarablók 23.000 forintot zsákmányoltak Vakmerő postarablás történt Zula-bénen. A betörök a posta páncélszekrényét magukkal hurcoltak a közeli ©rdóte, ahoí felfoszifotték és tartalmát, mintegy 33 ezer forintnyi értüket. készpénz és bélyeg Jormajában, magukkal vitték." Minden ''jel arra mutat, hogy gyakorlott »szakmabeli« betörők''követték el a rablást, mert vésőkkel és hidegvágókkal dolgoztak. A- nyomozás nagy apparátussal folyik és a ^rendelkezésre álló adatok szerint minden remény megvan arra,. hogy a társaságot hamarosan lefülelik. — Temetkezési segély a hadifogoly hozzátartozóknak A népjóléti miniszter azoknak a hazafórt hadifogoly hozzátartozóknak rezére, akiknek keleti'' hadifogságból hazatart családtagja a hazatérést- követő foat hónapon botül a fogságban szerzett betegségben halt meg, temetkezési segélyt ad, amelynok összoge ''Budaposton 220, vidéken 240 forint. A sogólv iránti kénolmokot a szooiál]x>litvkai bizotí-tágokhoa koll benyújtani a liadifogoly igazolvány, hatásági orvosi bizonyítvány, halotti ■ anyakönyvi kivonat. én a tomotkoHűrt önhzagyról bzóIó számlával együtt. - Értetités A Vasutas Szakszervezet vozírtó-tógo értesíti az össz''oa tónyiütfos'' én nyugdíjas kartúrsakat és .hozzátartozóit, hogy szakszer rezotünk helyiségében, Csongory u. 67. uzám alatt az összvasutasság otthonát meg nyitottuk. Egész nap fűtött tetemben a szórakozás lolietőségoit njyujt-juk. Újságok, rádió, biiliárd, dominó, italmérés és más Bgyéb szórakozások. Várjuk a kartarsak .támogatását és szeretettel hívjuk b, családjaikkal együtt az öntudatos Vasúti dolgozókat. Munkásegység 1 Ve-t-i''tőség. '' • :; r— Zalai hadifoglyok magsegltése Zalavármegye szociália feLü^yeló-,sége az elmúlt hónapban 748 hadifogolynak, összesen 56805 forint segélyt adott. Kölcsönt 74 hadifogoly '' vett "idénybe, 120 ezer 640 forint , összegben. A hadifogoly hazaszállítás "egyelőre szünetel, de szórványosan még érkeznek foglyok ama- ZALA Sportrovat Hogyan erősítenek csapataink ■ tavaszi Idényre <$s jóllak ígérkezik, tehát feléri l>árinilven más ökölvívó miérkő- 1§48. janu&r 18. Még egy-két hét és csapataink] lassankint megkezdik mérkőzéseikéi. Először tennészeliaseii| csak bemelegítő edző mérkőzéseket játszanak, majd utána március 7-én megindul a baj-! nokságért és a helyezésekéri aj nagy küzdelem. A holtszezon alatt a csapatok vezetői összeülnek miegbeszélik a csapat őszi erényeit és hibáit. Erősitések után néznek, hogy aj együttesüket minél jobbá tudják; c sszekovácsolná. A szurkolók is kíváncsiak a vezetőség terveiről, ele azok érthető okokból a kérdések elől az'' elefántcsont toronyba vonulnak; vissza. Beszélgetést folytattunk! az egyesületek vezetőivel az erősítés kérdéseiről é.s nagy nehe-i zen az alábbiakat sikerült mcg-t tudnunk: Az NYTE- Első feladatának] tekintette, hogy a csapat szak-i irányítását megfelelő kezekbe'' biztosítsa. Ez sikerült is,, mertl "Czizmarik Imre személyében ul tavaszi idényben kitűnő Iréned foglalkozik a fiukkal. A vezetőség csupán egy gólerős középi csatárt akar szerezni, de hogy ki lesz az erre vonatkozólag csak a közgyűlés lezajlása utáni döntenek. MAORT. A/, olajos csapati mindig nagy ltfve volt az erősítéseknek. A tavaszi szezonban ítf több uj játékost kívánnak szere-1 peltetni. Az egyesület egyik fő korifeusa szerint egy hátvéd., •egy center és egy balszélső mieg-; szerzésén fáradoznak. Érdeklődésünkre annyit elárult, hogv a; hátvéd az egyik budapesti NB." Il-es egyesület játékosa, a űeii-íer egyike a legjobb nevű közép-csatároknak. A balszélső pedigí •egy ismert kanizsai játékos, akii pillanatnyilag külföldön taríóz-'' kodik. Az NTE. Nem kevesebb, mini! négy játékossal akar erősitlenií a tavaszi szezonra. Eddig két játékost sikerült leigazolnia. A>4 £gyik egy vidéki kapus, a másikl pedig egy vidékről most hazatérő fiatal csatár. Szó van arról, hogy} a csapat edzéseit "uj tréner veszi át és Kristóf mint futball .igazgató szerepelne. A VASAS. Szintén több teliét, séges játékost igazol le. A gyárií csapatot főleg a csatársorban'', igyekszik felerősíteni a vezetőség. SÁSKÁK. Jelentősen megerősödik a kiskanizsai együttes isv ha a kiszemelt játékosok vezetőig vei sikerül megállapodniok. Erő sitést jelent az is, hogy a hadifogságból hazatért / játékosoki szintén játék rá jelentkeztek. Vasárnap sportműsora: a MAORT—PKSE boxmérkőzós Vasárnap ismét csak az ökölvívók kedveskednek'' a közönség^ nek sportműsorral. Ezen a héten a MAORT a soros és igyí ők rendezik meg versianyűköt a pécsi közüzemek jóképességüj csapatával. Az elmúlt éviek során nem volt alkalmunk a kani-í zsai szorítóban látni a pécsieket, de a róluk elterjedt nágyszjerüt hirek azt bizonyítják, hogy kitűnő termő talaj a pécsi bánya-környéke. Vasárnap tehát a fel4 törő MAORT-osok és a PKSH között remek mérkőzést láthatunk. A mérkőzés élvezetesnek'' e> bármilyen _ zéssel. A Maortosok kozott nem$. szerepelnek nagy nevek, a ver-'' senvzők egytől egyig a sport lel-kcs'' katonája, tehát a szivüket adják majd ebbe a versenybe A pecsiek, mint azt levelükben jelezték lOboxolóval jönnek Kanizsára. Vasárnap a közönség tehát tiz nagyszerű meccset láthat délelőtt féltízen két órai kez. dettel a gimnázium tornatermi hen. VÁROSI MOZI Szombaton és vasárnap Egy a6, akiért férfiak balnak meg és életek omlanak összeI M1NDEHKI SZERETŐJE E film az eredeti Prosper Merlmée novella után készült. Előadósok köznap 5 és 7 órakor, vasárnap 8, 5, 7 és 9 órakor. MKP párthirek Megyei kommunista orvasgyltlés lesz 18-dn (vasárnap) d, e. 11 óra-kor a Párt központi székházában Előadók: dr. Bach Imre, dr. Balassa Sándor, Az armelvtársak pontos megjelenését kérem. Csoportvezető. Meghívó a MKP II. körzetének /. hó 18-dn, vasárnap délután 5 órakor Petifi u(23. alatt tartandó teadélatán-jára, Pártállásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel vár a Vezetőség. MKP párt nap Kiskanizsdn Vasárnap délelőtt 10 órakor, az Olvasókör alsó termében, párthelyi• séginkben pártnapot tartunk. Előadó Oeröly József titkár. Minden Kis-kaaifssáa lakó és bármelyik pártszer-vazethez tartozókat, valamint pártállásra valő tekintet nélkül egész Kiskaaizsa népéi ezen az uton szeretettel meghívja a Vezetőség. A MKP nagykanizsai pártszervezete f. hó 21 én, szerdán esté 6 érakor, Lenin halálának évfordulóján, pártnap keretében Lenin emlékünnepélyt, tart, melynek előadója Benae Jenő, a Zala főszerkesztője lesz. Párt-állásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel várunk. Előadás előtt műsort ad elő a kulturgárda. A Vezetőség. • Kizárás: Gyimesi Sándor Hangya Kansum cégvezetőt az MKP tagok sorából kizártuk. A Vezetőség. Kiskanizsa rovata Kiikanizia farsangja Meglepően élénk óa szokatlan az idei kiskanizsai farsang. Különösen a lakodalmi jelenetek szaporodtak mBg erre az időszakra, hiszen a gazdatársadalom nagy »téli szünetónak« ideje van. Sok érdekes ás régi népi szokásos eiterabálról és tollfosztóról is megemlékezhetünk, örvendetes, hogy a régi kiskanizsai népszokás újra felelevenedett, különösen most a Semofcratikus időnkben. A demokrácia teljes szabadságával a régmúlt hagyományjók és erények visszaállítása dicséri az 1948-as kiskanizsai farsangot. Az egyesüíetiak szintén igyekeznek, rendszerint vidám tarkaestek-Icet kitölteni. a szabad vasárnapokat. 25-én a visszatért jhadifoglycík rendeznek egy. érdekesnek ígérkező tarka estet ,az Olvasókör nagytermében, mig február elején es másodikán 48-as kiskanizsai ''ifjúság Gárdonyi egyik szépirodalmi remekművével a Falusi verebekkel mutat-. kőzik bo első alkalommal a kiskanizsai közönségnek. Vütezásak a aportegyeslletnél A. legutóbb megtartott közgyűlésen a Kiskanizsai Sáska Barátság Egyesület sportotthonában sok érde-kBs indítvány hangzóit el az idei ér . tervbe vett munkásságával kapcsolatban. Miután a tisztikart minden három évhen választja a közgyűlés, az idén tolja? tisztikarvúlas''ztus nem történt. Csupán néhány kiegészítést os/.közölt a közgyűlés az eltávozlak és lemondottak helyében. így társelnök lelt Mihályi Józaof, főtitkár K. Nagy László, intéző pedig Ziegicr György. l)e nemcsak a közvetlen vezetőségben, hanem más posztokon és a választmányban is történtek kiosszitések. Így líálo-vice Ferenc titkár, Horváth Ferenc sportigazgató, Szollár József jegyző lett. Helyett kapott még a tisztikarban "Dr. Füíöp György mint ügyész, Dr. Spy László mint orvos ¡és a plébánia három tagja P. Tóth, £. Lukács plébános, P. FJorid ós P. Árpád hitoktatók. Vigalmi elnök Ötvös László lett. A régi vezetősé- S''ikben természetesen továbbra is ozdán József elnök, Imrei Patkó László ügyvezető és Lendvai László kulturbizottsági elnök szerepelnek a fontos pozíciójukban. K.N.L. NYiLT-TÉR*/ Schvsigar István nagykanizsai lakos a nagykanizsai FölamÜTesBzövafc-kazettői eemminsmü megbízását! n*m .rendelkezik, annak "nevében vagy érdekében eljárni nem jogosult. Nagykanlzual Fiidmüves-saövetkeset Igazgatósága. * E rovatban közSltekért sem a szerkeszté-ség sem a kiadóhivatal felelősséget nem vállal. CszaniM Eaf os hat eng. villanyszerelő és rádióláboratóriuma Elvállal minden e szakmába vágó munkát. Házitelefon, jelzőcsengő, villámhárító, vasalók, főzőedények, rádióantennák és «sil árok le- és felszerelését, hajsEáritó-burák, phőnök uj tekereselését és javítását, épületek uj berendezését és malmok . uj szerelését vállalom. Raktáron tartom az összes villanyszerelési- és rádió-anyagokat — Munkámért felelősséget vállalok. Nétoyteoinisesa, E,&tv&&-iér -mm—~ ~ N ÉrtesUfUK a vásárié közönséget, hogy ■ Zalai Világosság 10-én megjelent számában lévé húsárakkal szemben sz árak a következő*: Marhahüs 6 Ft, sertéshús 12 Ft, zsIrgzalODPft 18 Ft, háj 20 Ft, zsír 20 Ft. Husipari Szakosztály. — A Magyar Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete- f. hó 17-én este 9 órai kezdettel ismét megtartja szokásos feketakávé estjét Fő ut 5. sz. alatti helyiségében. -jiartársnőinket, kartársainkat és azok ismerőseit szemtottd járjuk! A ilagyar Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete vasárnap, f. hó 18-án tartja első mese és játékos torna- déleióttjét Fő ut 5. sz. alatti helyiségében fél 10 órai kezdettel kartársaink gyermekei részére. Felkérjük kartársainkat, liogy gyennekeikksí minél nagyobb számban jelentkezzenek. A részvétei dij-t»lan. ELADÓ PRÁGA gyártmányú 4 üléies személyautó gencrálozott motorral. , MONAI JÓZSEF, Bánokszentgyörgy A Pécsi Tudományegyetem Gazdasági IlirnVila közli, hogy az o^-e-temi klinikákon és kórházakban it-ientkező botegek folyó évi január hé 1-től kezdődóleg felvételük alkal-_ mával az ellátatlanok a kenyérjeg>-ei-ket óh esetleges pótjegyüket, mig az ellátottak havonta 4 kg. konyórliez-tet és 1.20 kg. finomüsztot leadni tartoznak. Mindazon betegek, akik jegyet, illetőleg liíztat nem hoznak magukkal — sürgős szükség esetétől eltekintve —, nem lesznek ápolásban részesitt®. Terményforgalmi miniszteri biztosa 524/1947. számú rendeletével Dobri Sándor nagykanizsai lakostoSl a kötöttforgalmu termények vásárlására adott, meghieiláet visszavonta. Felhívom mindazon 1927—1930. évi S2Ü-letésü ifjakat, akik a honvédség kötelékébe önként belépni szándékoznak, részletes felvilágosítás végett jelentkezzenek a katona-ügyi eiéadó ál bármely hétköznap 10-12 éra közölt Fő-ut 8. sz. (Bazár épület) III. lépcsőház I. emelet. ¿•¿¿sfarfréB*«». Lakásáthelyezés Értesítem az Igán tisztelt megrendelőimet és ismerőselmet, hogy lakásomat Ady Sadre-ut 11 szám alől Tárház-utca 9. sz. alá helyeztem ét. Szíves megkeresést az uj lokálomon kérem. IMREI GYÖRGY építési vállalkozó, — Tárház a. 0. Jó állapotban lev6 kombinált szobát, végy kombinált szekrényt vennék. Cím a Kiadóban.________ ~ Balatonbogiári jeligére levél átveheté kiadóhivatalunkban._ Menyasszonyi és koszorúslány! rukák köles*» kaphatók. Clm a kiadóban. A ferencrendl lárda udvafából 2 darab-tehér liba kiment és igy eltévedt. Koreai a becsületes megtalálót, hozza vissza, mert egy saegény ember 1 havi fizetésébe kerül. Azonban jutalomban részesítem. Ferencrendl portásnál leadható. ~ . •_ ZALA demokratikus politikai napilap Szerkeszti: Beneze Jenő főszerkesztő Saarkesatáíéfl és khnWWTetil; £>eák Peroac-tto 14 tüsdl« 8 Kacsét! Blzottsás, Ha«ykanlx».. éa kiadásért fetfrt Benoxs TeiBfoni M. Nyomatott a .Közgazdasági R. T. Na®» ksnüsa'' Byomdéjébati, N«ayk»níz?é«* Nyomdáért fetel: ZaUy Kirol^ 53« évfolyam 15 szám. NtfykaoitM, 194a január 20 kedd *ra 40 filitr. Várható időjárás: Mérsékelt déli, délnyugati szél, borúit, ködös idő, sok helyen eső, havaseső, magasabb helyeken havazás, A hőmérséklet alig változik Módosították a közmunkaváltság rendeletét Az épitésBgyi minitztír elrendelte a közmankerendelet módes''tásat. Az uj rendelet szerint ezentúl ez üzem! és villáiét! alkalmazottak nem fizetnek egyénileg közmunkaváltságot, hanem minden üzem számira átalányösszegben Alapítják meg a közmunkaváltságot. á A tarvet a Gazdasági Főtanáca pénteken tárgyalja, ,_ A munkáspártok pécsi szervezetének vezetői, az üzemi bizottságok tagjai éa üzemi párititkárok vasárnap kézöa értekezletet tartottak. Köböl József, az MKP szénoka megállapította, hogy a népi demokrácia fejlődésének legfontosabb feltétele a kéí munkáspárt közötti fczövetaég még szorosabbra fűzése. A Szociáldemokrata Párt magatartására jsllewző, hogy az mindig egységesítő szándékú volt. Majd leszögezte, hogy Peyerékkel való szakítással a peyeristák mig nem semmisültek meg. Ami az egyaéges munkáspárt kérdését illeti, ez ekkor lesz a nép érdekeivel egy, ha azt valamennyi résztvevő kö2ös akarata kívánja. He azonban valaki még ennek a lehetőségét is elveti, az nem a népi közeledés utján baUd. Vaa Miklós, a szakszervezeti tanács, helyettes főtitkára beszélt ezután. Kijelentette, kár, hogy két munkás-pért van, ezért azon kell dolgozni, hogy minél előbb egy iegyen. Ez azenbau nem történhet meg parancsszóra, hanem azt elő kell készíteni az üzemekben, az irodákban ós a lelkekben. A pénzügyminisztériumban ügyrendi szabályzatot készítettek az uj kiskereskedői adóközösségek számára. Az ui ügyrendi szabályzat lehetetlenné teezí, hogy ezután is. ugy mint a régebbi és feloszlatott adóközösségeknél, szaoalytalanség, vagy karrupoió fordulhasson elő. Több ügyet is áttett a nagykanizsai ügyészség a pécsi munkásMrésághoz Nyilatkozik az államügyész Ita-rg-oli la>iUt!v:u;ik néhány nap-|.u'' ez^őtt nagy eikkbon foglalijjör /.ni! a )«''•«• si nWidcái''bii^iSJÍfí numUá-jáva1. Kblxm tárgyilagosán, és jól-«rtesültpn« megállapítja, hogy a nagykanizsai államügyészség oddij< még egwtlen tigxot seiu t''tt át Pécshez ó., az egyik oka annak, hogv u fuu''si munkásbi lóságnak .kloigleno- *eu szünetoltatnio kSll « működését. A cikk .támadást intéz ''egyéb hatóságok és igazságügyi szervek« ellen, amelyek t.-rmészetosjn a nagykanizsai GK-t és az államügyészséget jelentik. Laptársunk szabotálással vádolja meg ezeket a szervüket és azt állítja, hogy ezzel lehetetlenné teszik a munkasbiróságok működését! A cikk a lap olvasói között nagy feltűnést keltett annál is inkábl>, mert alkalmas arra, hogy azokat, ¿kik olvasták, káros irányban befolyásolja rendőrség ós az államügyész «ég ellen. .Ma felkerestük dr. Arany Jó-«sef államügyészt, akihez kérdést intéztünk a Zalai Világosságban megfent cikkel kapcsolatban és mo<r-.térdeztük, mi az államügyészség álláspontja ebben u kérdésben? " . — A támadás váratlanul és teljesen jogtalanul érte a nagykanizsai államügyészséget — monclotta dr. Arany államügyész. — Jogtalanul ért keiinünkfift, mort-a cikk írójának esupán kis fáradságába került volna megérdeklődni, mi a való helyzet és ez a cikk nem jelent volna meg ilyen formában. Aktákat tesz elénk az államügyész — A nagykanizsai államügvészsér már több ügyet tett át a" pécsi munkásbiróBághoz. Legutóbb is január 12-én tettünk át egy ügyet. A vádlottak Langstalier b''ándor és Szíoboda Ferenc dióskáli illetne za- v íaapáti terménykereskedők, akik nem kiatak elszámolni 50 mázsí rosz-•zal és 40 mázsa babbal. Egy mink ügy vádlottja ftácz János nagykanizsai bárcsépiő, valamint több társa, akik viszont 814 mázsa gabo-cávaí nem ''számolf&k el és'' i^y bűncselekményük súlyosan -veszelyezteti • közellátás érdekeit. A.>Hangya-kon- szövetkezetnél; leLepkzott pana- ma két vádl^Hy- Cíyjlmwi Sándor ém''.Moguu" Kitio.i szintén a mun-káte&á* c>éti &íeinok VtUfeiVt. Ezenkívül van még egy ügy, amely" jeíenleg tjiég nyomozás alatt van és amoly szintén tuunkásbiróxág elé kerül. . —. Mi a magunk részéről telííit uilndoiTt mogtetumlc — folytatta dr. Arany József. — Ezeket- az .''ügye-kei mi üttettük a pécsi államügyészséghez és hogy ott ini történik velük, azt már nem tudjuk. Szabotázs tehát nincs és néni mi tesszük lehetetlenné a munkásbiróság működését. — Mi lehet az oka mégis, hogy a pécsi munkásbiróság ideigíenoeen szünetel? — kérdeztük ezután. — Véleményem" szerint maga a munkásbiróság felállításának ténye visszatartja az embereket a í agyobb-szabásu közellátási bűncselekmények elkövetésétől. Éppen ezért sokkal közérdekübb lenne a munkásbiróság ítéleteit közölni a hatóságok elleni alaptalan támadások helyett — fejezte bo nyilatkozatát dr. Arany József államügyész. . A Zal» éberen őrködik, hogy minden olyan bűncselekmény, amelyet a köz karára követnek c''C megtorlást nyerjen. £ felől, aki lapunkat olvassa, nem támaszthat kétséget. Azonban vigyáznunk kell, hogy a hatóságokat," akik nehéz munkájukat vég-Vik, igázta''anul ne támadjuk, mert ez nem a köz érdekét, hanem épen ellenkezőjét szolgálja. Mi már többször megírtuk, hogy csák tényekkel lépjünk az olvasó közönség elé, mert csak ig>v tudjuk a sajtó szavahihetőségét . biztosítani. A sajtószabadság komoly feladatok elé állítja az. újságírót, és ennek a feladatnak-csak*,ugy tud maradéktalanul megfelelni, "ha mindig az igazság szolgálatában áll. "*A szabád görög rádió fairt adott arról a segítségről, amellyel a magyar közvélemény, a eajtó és a rádió a szabadságharcosokat támogatja. Hangoztatta a rádié, mily jóleső étaéssel fogadta . ezt a bátor kiállást a görög közvélemény. : • Nincs telitalálat a Toton . A Toto mult heti fogadására íj í n.000 szelvény érkezett bo. A szelvények között egyetlen teli találat-akadt. .11 .taíá-latot 40-en. értele Cif akik személyenként 4700 forintot kúpnak. Tiz találatos szelvény 886 v.Xt, ogvűmkónt o60. Jorintot űriek. E héten a kifent- találatos szelvények is részesültök nyoroményben. 24.10 (iarab kiíenctulálatos szelvény-ro egyepjtónt 78 forintot •fizettek ki. Legújabb hírek a tiszai árvízről Az árvízvédelmi kormánybiztosság lrtfói jelentése szerint a ^Tiszán továbbra is az árviz növekedése várható. Az árviz Szolnok felé vonul, ahol minden óvatossági intézkedést megtettek. Kemélni Ienet, hogy az árviz nem okoz nagyobb bajokat. Ma érkezik az árviz suitotta vidékibe a líiöfc 240 tagból álló rohamkrigád-u, hogy részwegyen a mentési munkálatokban. Az óbudai hajógyár kommunista szervezet szakképzett hajó-^ sókból mentő csapatot küldött a felső tiszai árvizsujtotta vidékre. Budapest jelenti A honvédség kezében az árvízvédelem Az ortzágos ai vízvédelmi kormánybiztos a feltőliszai árterületre ki-ítrjedő hatállyal Göígényi Dániel ezredest, az otí mtködö honvéé-rr.űs2aki erők parancsnokát árviz-védelmi kormánybiztossá nevezte ki. A honvédség műszaki alakulatai most fokozottabb mértekben kapcsolódnak b« a murfkába. A Beregmegyd Ár-mtntesitő Társulat és a Tisza-Szamosmenti Árrnentesitő Társulat két igazgatóját felfüggesztették ál-lósukból és ügyükben fegyelmi vizsgálatot indítottak meg, mert feltehelő, hogy az^i ő gonilatlanságuknsk a következménye a feleőtiszii árvízkatasztrófa. Az árviízel sújtott területen lévő 4489 ház közöl''484 teljesen rombadöít, 528 pedig lakfaa-tstlauná vált. Vas Zoltán miniszter intézkedésire 18 népkor.ybét állítottak fel ezen a területen és 47Ö4 saemélyt étkeztetnek itt. A vízzel elöntött terület 44 449 kat. hóid, -az elpusstait vetésteíüiet pedig meghaladja a 14 ezer''kat. holdat. vEzüst- és aranylelőhelyre bukkantak Magyarországon — A pénzügymiaisatériuai bányászati ügyosztályának teológusai állandóa* kutatásokat íolytátnik az ország területén, miután többször bebizonyosodott mér, hogy hazánkban még igen gazdag feltáratlan bányakincsek rejtőznek a féld mélyében. Legutóbb szenzációs bejelentés érkeiett a pénzügyminisztériumba. Az e^yik ésxakkeietmagyarerszági vármegyében dolgozó geológiai bizottság-ugyanis olyan területre bukkant, ahol gazdag ezüst- és csekélyebb eraeyérceket találtak. A jelentés nyomán a pénzügyminisztérium legközelebb teljes erővel megkezdi a terület feltárását, hogy megállapítsák, a lelet valóban gazdag-e és érdemes-e n kibányásásra? Még egy érdekes és értékes feltárásról írkezeít jelentés.: a nógráá ¡aegyei Sóshériyánban fúrások nye-mán gyógyvizet fedeztek M, amely , a Csiz-fürdő vizénél is jobb. ; A 8óshaityá''hi gyógyvízben iüen nagy meunyiségbeo található só, valamint jód és brém. A honvéd határőrök Dunavilgyl Népok sarataaya yimmm msímei ranu«zi»K a Magyar Színházban A nagyszabású matinén, határőrök rendeztek, megje Zoltán köztártasági elnök és a kor- avalt â megjelent Tíldy vmány több tagja. Ott voltak a azovje''.unié, Románia, Jugoszlévii, Csehszlovákia és Bulgária küldöttségei. Az ünnepségnek a célja, kogy a határiraég 1848 igazi szelleméhez hivw-n a kulturális utakat kiépítse és tovább fejlessze a dunavölgyl népek egylltműködését és megbékélését. Hegyi Lfc9zló őrnagy megnyit* b*Süédében- haigoztatta, hogy a dunavölgyi népek valóra váltják a népi demokratikus orsságek szoros egyttttmfikidéset; A külföldi katonai küldöttségek tiszteletére rendezett vacserán Pélffy Oyörgy, a honvéd, határőrség főparancsnoka mondott pohárköszöntőt. Utána a szovjet, küldöttség vezetője annak a reményének adott kifejezést, hogy a magyar nép 1848 hagyományaihoz hrven továbbra is reedületlenül halad előre a demokrácia utján. Bevin beszámolót tart az angol alsóházban Az angol képviselőház a karácsonyi színét utén holnap ül-ismét össze, Bevirf külügymiaiszter valószínűleg nagy beszédet taond a kor* máoy külügyi programjáról. Részletesen foglalkozik majd Németország kérdésével. Bevin érintkezésbe lépett Marshall külügyminiszterrelnémetországi angol-amerikai zónában fennálló sulyes élelmiszerhelyzet ügyében* Churcil a konzervatív párt vezére ré8ztvesz a külügyi vitában és ezért észak Afrikából, ahol szabadságát töltötte, hazautazott Londonba. Montgomery tábornok Berlinben fontos megbeszéléseket folytatott Német-orszád katonai főparancsnokával és tegnap este visszatért Londonba. Hagyomány és haladás Igy-két elröppenő hét után itt lesz a c«ntenáriumi Március, száz-esztendős szabadságharcunk fénylő hónapja. Történelem-tiszteletünk és népDnk szeretete kívánatossá teszik, hogy gondosan visszanyaljunk 1848 emlékeihez és a hagyományokat a haladás szellemével összhangba koz-znk. „Építeni csak a maglévőre leket, a néphagyományra, mint alapra, különben a levegőbe építünk" (Ko-, dály). Népünk régi hagyományai ma uj fényt kapnak, a szabadságharc minden apró emléke becses kincs lesz számunkra. Zala megye területén is hatott 48 szelleme, i!t is voltak erős népi hagyományok, amelyek még ma is élnek. Ezek Összeszedése, megfényesitése és a társadalom elé való állítása csak szép lehet. Telüsök meg muieumun-kat népünk korsóival, szőnyegeivel, faragásaival és alkotásaival, lejegyzett szellemi kincseit tárjuk fel, hogy lássák: ha nem a civilizációs, hanem a kulturális mértékkel mérünk népünk alkotásainak esetében, bizony ez utóbbi tekintetben nagyot alkotott aépfink. S azóta sem szünetelt ez a kisugárzás, mert az alkotás ösztöne e?ak nógatja az alkotót. Ezt az összeszedett síép népi anyagot Márciusban kell a haladás korszakában a nép elé tárni: ime a százesztendfs magyar nép hagyó* mánya a haladás napjaiban. Lesznek ott örök értékek, amelyeket mindig érdemes nézegetni. Táncalt és daUit nem elaprózva, de monu-Mentális erővel és megjelenítéssel kell előadatni, hagyománytiszteletének perceiben az akkori, harsát vivé magyar nép lehet csak a szl-nen. bénklvel és semmi Mással Issze nem kapcsolható 48 emléke és'' szelleme, hogy népünk annál tisztábban lássa, ml is történt a magyar glóbuszon 100 esztendővel ezelőtt. Ami zalai, az ezen a tájon Matassa meg magát. Ami Itt szép volt és most is remek, azt itt nézze meg az ország: eizel nem ejtünk csorbát az eddigi esztendékben olyan erősen kihangsúlyozott központosításon. A tájék jellegzetességének művészi me gmntatásában a vidék esak erősödik, az egészséges decentralizáció pedig egy lépéssel előbbre halad. Minden falunak és kisvárosnak van jellegzetessége. Ezt kell fényesre csiszolni. Halmaink Mennyi édes történetet őriznek, tájékunk csak ugy harsog a mult idők szavától, népink 100 esztendő óta sem aludt, hanem kulturális értékeket tercelt. Izeknek a művészi, most már gyors és napjaink jelentőségéhez mérten való megmutatása Mélté keretek között: szép feladatunk A Göcsej, a délzalal olajvidék, a szőlőhegyek tájéka, a dombok kftzött élő zalai nép — mindmegannyi szép adottság, hogy itt van anyag, amelyet érdemes feltárni és 48 hagyományalt a haladás'' napjaiban Ssszehangelnl. Meggyőződésünk, hogy a helybeli szervek a tudomány, irodalom és művészet hármas csoportja köré gyűjtik mindazt, amivel márciusban magunk és a világ elé rukkolhatunk. Morvay Oyula •_* K u m II gabonaelszámoltatás zalavármegyei miniszteri biztosa nyllalkézott a Zalának Ab elszámoltatás teljesen navartalanul íolyt le Zalamegyóben és több mint 300 vagon kenyérgabonát eredményezett VÁROSI MOZI Héttő, kedd, szerda Zti»•/ Tánc/ Szerelem / SZIM6HPURI TáHCOSHfi Egy tánceraí éíete 4i ''iterelmc HÍRADÓI Előadások köznap 5 és 7 érakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor! - (Zalaegerszegi szerkesztőnktől.) Pár lifttel ezelőtt indult ''meg országosan a gabonaelszámoltatás. Zala megvélx) néix>s értekezleten ismertettek a közellátásügyi minisztérium kiküldött tisztviselői, miért., vált. múlhatatlanul szükségessé amú? Ito nem szolgáltatott ós feleslegesnek mondható kenyérgabona. ellenőrzése ós igény Iwvetole. -Már okkor nvilvánosságra került az a elszomo-. rí tó valóság, hogy nz idei aszálvos esztendő következtében előállott helyzet, sulvos''megpróbáltatás elé álli-totta a'' közellátási hatóságokat, A gazdák, bár 1">1>1> megyében és igy Zalában is, példásan tettek eleget adózási hőszolgáltatási kötelezettségüknek (120 százalékban folyt 1« a buzaföldadó) a közellátásügyi minisztérium mégis kénvtolen volt elrendelni az országos ellenőrzést és, önnek során mindenkitől, akinek fe-, leslege mutatkozott, méltányos meny nviséget igénybe kellett vennie. ^ Már akkor meg tudtul, hogy tíz országba» négy és fér- millió el-látatlan van, ezeknek a fele mezőgazdasági munkás,, akik éppen vagy'' szárazság és a ros$#. gyenge., termés m ''att lettek iC- . látatlanokká. A másik fele az ipari munkás» ság, bányamunkások és városi lakossá«; köréből adódott, akik no» önellátók és igy természetesen hatósági ellátásra ''vannak utalva. Nagy apparátussal vette kezdetét a megyében az ellenőrzés, amelynek igen szép eredménye lett. Most, hogy az elszámoltatási munkálatok a végofelé közelednek, munkatársunk felkereste Dr. Jiankó Miklós . miniszteri .titkárt a gabonaelszámol-tatás zalavárniogyei miniszteri biztosát, aki készségesen nyilatkozott munkatársunk előtt: Az elszámoltatási munka úgyszólván már befejeződött Zala megyében és nemvartan szép eredményt hozott. Az ellenőrzés során több mint 300 vagon, kenyérgabonát sikerült biztosi''annnk az el''átatla- -nok Számára.. Ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy a zalai termelők milyen példás eredményt mutattak az adó fizetésnél, csak" a legteljesebb elismeréssel lehetünk ugy a termelők, mint nem termelők iránt, akik szociális érzékükről tettek tanúságot- akkor, amikor megmérve a helyzetet, önkéntes felajánlásokkal siettek az ellátatlan lakosság segítségére. Megállapíthattuk, hogy " ae elszámoltatás során egyes járások termőkapaeitásuknak "megfeLelőlog mutattak eredményt. A megyében, első helyen a csat járás áll, aho'' 95 kilós aiagot muJ,<Mak fe'' és ezzel áz országban a legelső ''helyezést nyerték. Dc nagyon kielégítő a v zalaegerszegi járás 60 vagon ''és a nagykanizsai járás 50 vagon be-¡zo''gát tatásával. '' Természetesen találkoztunk egészen gyenge járásokkal, mint a tapolcai és sümegi, amelyek .az akció során passzívnak tekinthetők. Ez abból ered, hogy ez a két járás bortermő vidék és a lakosság nagy-'' része maga is ellátatlan. Meg kell azonban mondanom, hogy még itt is azt tapasztalhattuk, hogy a legnagyobb készséggel, megértéssel ¿9 segíteni akarással viseltettek az akcióval szemben. A kieebfe eredmény tehát nem az ottaniak hibájából élit elő. < Itt megjegyezni kívánom, hogy általában oly nagy készség nyilvánult rrieg a gazdák részéről ami országos viszonylatban is elismerésre mélló, Hogy folyt le általában a beszolgáltat tói eljárás? Különösen súlyt helyeztünk arra, mondta a miniszteri biztos, hogy az elszámoltatási eljárás során önké-nyeskedésok ós túlkapások ne fordulhassanak elő és ugy a .''termelők, mint magánháztartások jogos fejadagját- sértetlenül hagyják. Mindössze 4 esetten került a gazdasági 1 ondőrség beavatkozására Bor, vagyis a ^szolgáltatással kapcsolatban négy órizetbevétel történt -''Miután nagy súlyt he1 yezek ar-ra, hogy a. legkisebb tu-lkapást vagy önkcni/óskedést megtorol-'' }itk ezután is felhívom a megye takouágát, ha valaki uny érzi, hogy «> akció- r.orán méltányta-lanrág érte, azonnal* tegyen jelentest hozzám, meri minden konkrét esetót azonnal »és magam khvbtok kivizsgálni. Végül a miniszteri biztos felkérte munkatársunkat, tolmácsolja legtel; jesebb elismerését a közigazgatási tisztviselőknek, akik előzékenyen ős kötelességüket messze túlmenő mértékben, állottak az akció szolgálatába. Ugyanígy köszönetet mond a beszolgáltató '' gardáknak, akik meffértő'' együttérzést tanúsítottak az ellátatlanokkal szemben. MegszUnt a közellátásügyi minisztérium Az Alsódunántuli Földmivelésügyi Tanács • az érdekoltok tudomására hozza, hogy az 1947. évi XXXV. t. c. értelmében a «közellátásügyi minisztérium megszűnt, illetvo átalakult Országos Közellátási Pliva-tallá. Az Országos Közollátási Hivatal-ó f üld mive Lés ügyi miniszter felügyelete alatt működik. A közellátási tennivalókat a földművelésügyi miniszter az Országos Közellátási Hivatal utján látja Tel. A megszűnt közellátási minisztérium külső szervei az Országos Közellátási Hivatal külső szerveivé válnak. A főispánok (mint o minőségükben közollátási kormánybiztosok) az . Országos Közellátási Hivatal utjári vannak a fqldmivelésügyi minisztor-'' nek alárendelve. Az Országos Közellátási Hivatal élén az elnök áll. A hivatal működését az elnök és a fótitkár végzi. Az elnök, illetve a főtitkár a miniszterekkel, továbbá a gazdasági ós érdekképviseleti szervezetek vezetőivel közvetlenül ^érintkezik. Az- Országos Közellátási Hivatal szervezetét á Magyar Közlöny január hó 11-i 7—8.* számában ''megjelent 13.796/1-947. F. M. számú rendelet szabályozza. A, rendelet 1948. évi január hó 1. napjától kezdődő érvénnyel január hó 11-én lépett hatályba. Markosz serege erősebb, mint az amerikai segítség előtt — mondják New Yerkban (New York) A New York "Herald Tribüné a görög helyzettel foglalkozó legutóbbi elkkében a következőket kénytelen megállapítani: »Az az amerikai politika, amely a Truman-elv alapján állva minden kommunistaellenes kormányt támogat, nem tOrődve azzal, bármilyen korrupt, feudális és reakelós, kudarccal jár. Mult tavasszal Truman slrgetésére a kongresszus háromszáz millió dollárt szavazott meg a gonoszan reakciós és korrupt görög kormány számára, Most a kfilfigymlnlsztérlum hivatalnokai nyíltan bevallják, hegy Markosz hadserege ma erősebb, mint a segély megszavazása előtt.8 Jan, 19-én j .őrangyal" gyógyszertár, Deák-tér ll< A 6azdaságl Rendőrség ellenőrzi a dézsmazsir beszolgáltatást A Gazdasági Rendőrség a legszigorúbb ellenőrzést indítja meg a fekete sertésvágások megakadályozása érdekében. Ennek során ellenőrzik azokat Is, akik nem teljesítették dézsmazsir beszolgáltatás! kötelezettségüket. Attól, aki sertést feketén vág le, sertését, vagy annak feldolgozott termékeit elkobozzák. A dézsmazsir hátralékosokkai szemben pedig ktzellátás írdekét veszélyeztető bűncselekmény miátt büntető eljárást Indítanak. Az Országos Közeilátási Hivatal felhív mindenkit, aki sertést vágási engedély * nélkül vágott le, hogy a vágási engedélyt utólag kérje ki és beszolgáltatás! kötelezettségét legkésőbb január hó 31-ig teljesitset aki p«d<g zsirbeszolgáitatással hátralékban v^m, kötelezettségnek ugyancsak a fenti határidőig tegyen eleget, mert ezután az időpont után a mulasztókkal szemben a büntetőeljárást haladéktalanul megindítják. Ötven éves a Szabad Szó • Otren övvel ezelőtt indította meg Szentesen néhánv földműves és kisparaszt a Szabad Szó-t. A«)k a kubikusok, zsellérek, napszámosok, kisbirtokosok és kisiparosok, akik összeadták a megindításhoz szükséges pénzt, nemcsak olvasóif hanem munkatársai, kihordói is voltak a lapnak. Igy, a falusi kisemberek segítségével gyarapodott a Szabad Szó olvasótábora. Sok nehézséggel" kol-lott megküzdoni a munkatársaknak, do a parasztság öntudatositásáért, fölszabadításáért, és egyenjogúsításáért mogalkuvás nélkül harcoltak az uri reakcióval szemben. < 1989-ben népi irók >ették át a laj:ot ''és a felszabadulás ''után a Szabad Szó, mint a Nemzeti Parasztpárt központi napilapja harcolt tovább a kitűzött célokóit. »Nem kiváltságos jogokat, do o gyen léséget akarunk« — igy fogaimázták meg ezt az a lapítok ós az ötvenéves Szabad Szó is ezért az egyenlőségért száll síkra most a demokrácia • szolgálatában. Országos vásárok időrendje ( Zalamegyóben Január 19-étŐl február 8-ig Január 10.Hétfő: Csesztref. Január 21. Szerdz: Zalaszentlászló Január 2«. Hétfő: Nemessáador-ház, Sfimeg. Február 3. Kedd: Nagykanizsa, Zalaszentgrót. Dimitrov bolgár miniszterelnök nagyjelentőségű nyilatkozata A román sajtó első helyen kizli a bolgár-román barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezmény ssövegét. Ismerteti Dimitrov bolg*r minisztorelnök nyilatkozatát, amelyet elutazása elftt tett a román W''!i külföldi sajtó képviselőinek. Arra n kérdésre, hogy mi a különbség a kisantant és a jelenlegi balkáni egyezmények között, kijelentette, hogy a különbség igen nagy. A kisantant nem a balkáni és dunavölgyl népek békéjének megerősítésére irányult, hanem néhány nagyhatalom érdekszövetsége volt. Neklrik most is célkitűzésűnk, hogy a ml szerződésünk a béke megerősítésére, uj világháború megaka&lyetására és a lasazetköxl kapcsolatok ápolására irányuljanak, hagy népeink békében és barátságban éljenek egymás mellett. Mi levontuk a tanaiságot a múltból,Hangoztatta Dimitrov bolgár miniszterelnök. mS. jsnuáí 20 Rendőrségi est a Centrálbsn A demokratikus államrendőrség nagykanizsai kapiláiiysága a koali-oiós pártűk részére ismerkedési ps-toi rendezett d Centrálban. A lampion okkal, és zölddel gyönyörűen Tol-diszitcít termo kot zsúfolásig mog-tiiliött.''k a meghívottak, akik között ott láttuk a pártok vezetőit: Gorőly Józsefet MKP. Dombav .Jánost országgyűlési képviselő *8/.oc. Dem. ül agyar Jánost v. nomzotgvülúsi kép-visol''ó, Kisgazdapárt, Vas Imrét Nom /.eti Parasztpárt tói, UeroncHÚr Gvörgy MKP orsz, gy. "képviscrfőt. ^iiruft Jó/se: iwlgárraoítort, P, Vu-tlos l>ál forotwrondi gvardian plébánost, lh Monostori Tibor járási főjegyzőt, Ott voltak a szakszóiTuzu-aoK, a KOKSz és a (ársudulmi ogyy-KÜlotok képviselői. Az estet Székely Gyula rontlór-órnagy a nagykanizsai rendőrkapitányság., vezetője nyitotta niíg, és rámutatott annak jelentőségére, hogy ino-t itt ebben a tetemben együtt Tan y város minden politikai és társadalmi rétegének képviselője, éa « fehér asztal mellett kicserélhetik «gondolataikat, amelyek nemcsak a városunk, de végeredményben nemzetünk javát szolgálják. A beszéd után tánc kezdődött, amely megszakítás nélkül igen jó hangulatban, a hajnali órákig tartott. jelentkezzenek az iparosok arcképes igazolványukért A kontárrendelet életbeléptével szükségessé vált minden Snálló iparos részére az arcképes igazolványok beszerzése. Felhívjuk az ösz-szes, városunkban és a járás kézségeiben lakó, iparigazolvánnyal rendelkező tagjainkat, hogy az igazolványokért járé Cijat, 3''20 Ft-ot, hivatalunkban sürgősen befizetni szíveskedjenek, hogy az igazolványok kiállítása késedelmet ne szenvedjen. Bélésanyag a szabóiparosság részére Felhívjuk a szabóijarosságot, hogy a bélésanyag átvétele céljából a .SZIKLA" Szövetkezetnél legkésőbb f. hó 24 lg jelentkezzenek. Egyben közöljük, hogy ujabb, nagyobb mennyiségű bélésanyag ¿11 rendelkezésre, ezek átvételéhez szükséges utalvány megszerzést végett az Ipartestület hivatalában sürgősen jelentkezzenek. Azok, akik a Jelzett időpontban a részükre kiadott anyagot nem veszik át, utalványaikat nem érvényesíthetik. _{^testület Elnöksége. RÁDIÓMŰSOR Keid, január 20. Budapest I.: 630 Falurádió. 7.00 Hírek.1 7.80 Izraelita vallásos félóra. 8.00 Reggeli aene. 9.00 Délelőtti muzsika. 10.00 Hírek. 12.00 Déli harangsió, hírek. 12.15 Zenekari muzsika. 19.50 Közvetítés egy vasgyárból. 13.10 Zongora- és énekszámok. 14.00 Hirek. 14.20 Varga Júlia koloraturdalokat énekel. 14.45 Síövetkezetl negyedóra. 15.00 Rádló-iíkola. 16.00 Emlékezés a Nabukodonozor c. opera 100 év előtti bemutatójára. 16.40 Besze''getés a jégkori emberről. 17.CO Hírek. 17.10 Hadifogoly híradó, Vöröskereszt közlemények. 17.45 Világhiradó. 18 00 Orosz Vilma ég Solti György régi operettekből énekei. 19.25 Hándei: D-dur Concerte grosso. 19.40 Hervé: Lili. Közvetítés a ^^^¿"oi1^20-30 Hirtk'' »Porthirek. 22.00 Hírek. 23.10 Cigányzene. 24.00 Hirek Budapest II.: 17.00 Tánczene. 18 00 Hírek. 18.25 Eőadáa hanglemezekkel Pári» két uj kedvencéről. 1910 Mozart D-dur (párisi) szimfónia. 19.39 Párisi hiradó 20.00 Tánczene. 20.30 A Rádió szabadegyeteme, 21.00 Hírek. 21,15 Tánczene. 22,15 Hangscerszélók is dalok, Napirend: Január 20, kedd. Róm. kat, Públán 6s Sebő. Prot. Fábián és Sebő, Ujgöröq Eutln. fi nap kel 7.25 p. kor, nyugszik 15.26 p,-kor fi hold kel 11,43 p. kor, nyugszik 1.54 p.-kor, 1945, Szovjet-magyar fegyverszüneti eseriódés, A rendőri nyomozás Megállapítása szerint a felesége gyilkolta meg a pár héttel szelőit váratlanul meghall süfltfirl gazdát (ZilaígerBzfltfi auei''lfiuaxtónktfii.) Hetekkel ezelőtt beszámoltunk lapunkba* arrél a rejtélyes halálesetről, amely Séjtör községben történt. Gerenaér József söjtörl gazda ki ment a szőlőbe borért. Amikor »ár óra múlva kissé ittasan hazaért, összeveszett feleségével, aki kisfiával együtt izgatottan hagyta el a házat. Orák múlva Qerenesérné a gyermekével együtt hasament, útközben tSbbeknek kijelentette, hogy az erdőben volt fáért. Hazaérve azt látta, hogy férje areeal a földre esve fekszik a verandán — élettelenül. Nagy jajveszékelés közepette kirohant az utaára, ott sirva panaszolta a nagy szerencsétlenséget, amely férje halálával érte, A faluban ugy tudlák, hogy Gerencsér alkoholmérgezést kapott és ez okozta a halálát. Már ki volt tűzve a temetés időpontja, amikor Gerenesér László fivérének háza kapujára'' ismeretlen Írással egy cédulát tűztek ki amelyben figyelmeztették a ház lakóját arra, hogy fivére nem természetes halállal halt meg. hanem gyilkosság áldozata lett. A nemvárt fordulat Es NagyUanixsa ... Pillanatfelvételek m rendőr-estről Két iiata''ember bcfzélgdt: Mondd c>ak milyen párti az a ragyogóan ézép nőf Jó fúrlU Itáxai vannak, és ga-ra utált tehermentes. • Egy szép avszony iyy tinóit reakciós férjéhez: Megtalálhat o.l >Vt egty ember egész életutat: Ott ül a szülésznő és ad orvos, odább a ¡>ap, mellette a tani-ló, a sarokban a tanár, kissé távolabb a bankigazgató a politikussá/, e kijáratná'' pedig a temetkezési vállalkozó. Szép, szép, de a rendőrséget és a kijáró ügyvédet nem keüeift volna kihagynod, jegyezte meg a férj keserűen. * Éjfél után egy kedves »pofon« is csattant. Egy jóképű nyegle arany ifjú, felkért táncolni egy szőke kis asszonykát. A szőke szépség nemei mondott. A fbetfajJember erőszakoskodva kijelentetne: Asszonyom ez ismerkedési est, — mire az asszonyka felállt., mosolyogva arcul legyintette a pelyhes áUu legényt. Mi volt ez, kerdezte indignálódva a legényt — Ismerkedés felelte a stágfértig asz-szonyka-. megismerkedett, a tenyeremmel. e A Centrál közepén áUit&iták fet, az úgynevezett lioaliciós asztalt. Itt poharazqatott kedélyes hangulation a két Jánoi, a Szoe, Dem. Bombay ¡és a Kisgazda Magyar. Velük szemben Páter Vadas mindjobban elmélyülő beszélgetésben van Gerencsér Qyörgffyd. az MKP kitűnő ország-gyűlési kinvlaMéixt, Ugyláttzik szakmai ''kérdésekről leheteti nó, mert nagyon megértették egymást, VgyaMe Gerencsér papnak kkzi&ty következtében nem Is temették el Gerencsért, hanem bejelentették a halálesetet a rendőrségen, ahonnan azonnal jelentést tettek a zalaeger. szegi államügyészséghez, ahol dr. Dutkay István államügyész utasítására felboncelták a holttestet.^ Itt azonnal megállapította a hatásági orvos, hogy Gerencsért tényleg meggyilkolták. A rendőrség.■ azonnal hozzálátott a nyomozáshoz, amely most fejeződött be. Minden kétséget kizárva megállapították, kogy Gerencsér Lászlót a felesége gyilkolta meg''. Amikor az ittas ember hazament, felesége neki rontott és addig ütötte valamilyen tompa tárggyal, mig abban élet volt. Ekkor lefektette a veranda padlójára, eligazította, hogy olyan benyomást keltsen, mintha arccal e földre esett volna és fiával együtt elment hazulrél. Később visi-sza ment a házba és megjátszotta a komédiát a szomszédok előtt. Felteheti, hogy bestiális cselekedetében fia it segédkezett, emiatt ugy a gyilkos asszonyt, mint kiskor« fiát; a zalaegerszegi államügyészség letartóztatta. f''pitéit cm, zA ki. En először (e''kekrt mondotta Gerencsér, mert kispap vo''tam, azután meg házakat, mert Kgtakészifő munkás téltem, Az összhang gyönyörű, fcltlicJ''afcr Vados, Nem szeretnék ctööl a r< ndőrtlszl-tol egy v>flemmct<<> kapni,, moiuVla barátjának egy barna bajszú, Elhiszem feletti; a barát, én már toptam egyet,,,, -- Mont már tudom, hogy miért ha''tasz naqyot, miért bandzsittaM és miért ferde a szád — hangzók a ferelet. . A polgármester, aki aznap érkezett meg budapesti útjáról, valaki megkérdezte, hogyan utazdtt. Súlyosan, felette a polgármester. H ogyan? Százhatvanezer forintot hoztam a városnak, szólt a válasz. Egyforintosokban? — kérdezte a naiv kíváncsiskodó. — » Miközben fotyt a mulatság a Szabadságtér egyik ruhaüzletének kirakatát feltörték'' és a betörők elvittek mindent, ami of% taJálháCá, vo''-t. A rendőr, aki felfedezte a bün-csetékményt elment a cétfhdajdonos laliására, ahol azt a felvilágosításit kapta hogy a gazda Q rendőresten szórakozik. Nyomban a Centrálba sietett és megatit .a kereskedő asztalánál. Gondi mester éppen a fülébe húzta a boltosnak: - »5« ruhám se gályám Elvitték a ¡tunikám« Stimmel mondta a rendőr... az utolsó daraoig. HÍREK — A népjóléti minisztérium ruha-juttatósban részesiti a hadifogoly-szolgálatot ellátó nőket A népjóléti minisztérium leiratban értésitotfo ft zalaegerszegi MN-DSz vezetőségét, hogy mindazokat a nőket, akik önkéntes munkával vállalták a hadifogoly szolgálatot, külföldi ruhaadományból, jelentős ruhajuttatásba kivánja rószositoui. A nép,jóléti minisztérium, ome szociá-Hh inttakodófto folytán a mogyóbon t;'')l)!> urnv nW/OruU nő kap ruhu-noiuüt, — Orvoöflyülóa A MKP. imigyen ot''vOM-cHOportjn 1''. hó 18-án Nagykanizsán n ''párti Hzékliá/.ábiui örvoHirvülént rendezőit. A gyűlés orvos előadója dr. llocji Innt? kórházi főorvos, c. rk. t:vnár volt, aki mindvégig igen élvezeti», magas Bzinvonalu előadásban ismer-telte a golyva mogboteged&ek,. oIbő-sorbáti ixxlig a Basoaów-kór torén -terén elért legújabb gyófperedmó-nveket. Az olőadast vita zarta he. — Farsangi muzsika A Szent Imre Kórus febr. 7-én 7 órai kezdettol rendezi szokásos farsangi műsoros táncestjét a gimnázium tornatermében. Ezúttal — a műsor keretében — régi, felejthetetlen operettek vidám részletei körűinek bemutatásra zenekari kiséret-teí. A kiváló rendezéseiről ismert énekkai; most is nagy érdeklődésre tarthat szamot. — Az fiftNDSz zalavármegyeí szervezetei együttesen nagyszabású, megyebaty rendeznek januar 25-én Zalaeger-, szegen az Arany Bárány nagytér-" mébén. A bál iránt, miután éz az első alkalom, hogy az MNDSz ösz-szes zalamegyoi szervezete együt- fwvui iY>nrliv/i. +Án p.mn ^Wv^M gyészorto igen nagy erdeklodés nyu-vanul mog. Meghívók igényelhetők Zalaegerszegen a központi bal iroda-tél. _ — Nagyforgalmu állatvásár volt Zalaegerszeg** A szokásos havi országos vásár különösön élénk volt most JSalaojjor-szegőn. Mosszo vidékről jöttök ura-kocfók, olyan nagy számban, hogy gondot okozott azok oHiolyozoso. Az állatvásár is igen élénk Tolt. felha tottak 598 drb. szarvasmarhát, Hö drb. borjut, 80 drb. csikót ós 238 drb. lovat. Ebből gazdát osorőlj: 464 drb. szarvasmarha és borjú óa 74 drb. ló és csikó. Különösön na-lívot zuhant ezen a napon a ,tojua ára; 40—50 filléres áron bármilyen mennyiségben lehetett kapn».. — Letartóztatott fegyverrejtegeték Horváth József nagygörbői lakos szilveszter éjszakáján mulatozott a falu vendéglőiében. Amikor már igen jó kedvre hangolódott, előkapta pisztolyát és lövöldözni kezdett azzal. Alig tudták megfékezni a jó-* kedvű legényt, akiről természetesen kiderült, hogy engedélynélküli pisztolyt tartott magánál. — Kifosztotta lakásadónőjót egy szélhámos leány Nemrégiben feltűnt Zalaegerszegen, egy ismeretlen leány, aki magát Foki Brigittának nevezte. Lakást vett ki és azzal a mesével, hogy állást kems több. napon keresetűt őzt. »Schmídt ''Lajosné zalaB^E«-szegi lakosnál lakott. Egy napon Özrr. Schmidtné hazaérkezve fakójának hűlt helyét találta. AzonnaH gyanút fogott és körűinézett Q lakásában, ahonnét |ok'' holmi Bltünjb. A zalaiak budapesti otthona az újjáalakított €11 Budapest? VII, Somogyi Bélá-ut''3/a. Telefw 220-089 Olvtté úwaM, - töltete» Komfort. EWséto@®yt f&gwolmo* kí»*o1gdia». Z-AI3Ä De a vakmerő leány nem elégedett meg azzaí. liogy íaltasadóiiójét meglopta még betört'' 3 szomszédos lakásba is, ahonnét közel 15 ezer forint értékű különféle dolgott 1 ölttel. A rendőrség megállapította, liogy a szélhámos leány eredeti nevo Barabás Erzsébet, törökszentmiklóei fzületésü és már többször dolga volt a rendőrséggel. Országos körözést adtak ki ellőne. — Ruházati munkások Felhívom mindazon férfiszabó, ndiszabó, férfi- ós női konfekció, lte-hérneniüvarró. fűző, esernyő, nyakkendő, sankn- és nadrágtartó iptu;-l»n ioglalko/t''itott munkavállalókat, hog, i''. hó 20-án (keddon) d.u. V órakor H Sun keze rvoaeti Székház C«ongor ii. 6. szám I. oin, gvüléa-tiprmólwn u Ruházati Munkások Szabad Szakszerre/ fej rond^ közgyűlésén megjelenni s ''¡vrokt''djonok. Krim ■irml járási titkár. — Közszolgálati alkalmazottak ars-képes igazolványainak arvényesltéss A MAV szombathelyi üzletvozotő-eég értesíti az érdekeltokot, hogv a közszolgálati alkalmazottak arcképes igazolványainak érvényesítési idej.''t és az 1947. évre "érvényesített arcképes igazolvány érvénytartamát 1948. évi január hó ¿l-ig meghosszabbította. A nagykanizsai MKP üzemi pártszervezet ünnepi párínapja l)r. ICoger János pártnapi előadó nagyszámú párttagságunk előtt és a ezolííúlati főnökök jelenlétében tartotta-meg előadását. Előadása tárgya az MKP. harmadik kongresszusának anyaga. A jo-tenlévók nagy érdeklődéssel hallgatták végig éi végűi értékes hozzászólásokkal egészítették ki dr. Kogor János előadását. Pártnapunkon ívszt vett a pécsi üzletvezetéséitől mint MKP. vasutas területi titkára Bu-II.jóocwt o területi vezetőség tagja. — Buzárdi István területi titkár beszédében kiemelt?, hogy a púcsi üzletvezotőség terük''tén legerősebb üzemi pártszor-■volZ* a nagykanizsai, ahol 95 százaléka hím iv tagságunkat. Ez annak tulajdonítható, hoR)"pártszervezetünk jó Icezokbon van u» olyanok vezetik, akik u&v a múltban.'' mint « joionbon pártűnk irányvonalát követik óh u dolgozók érdekeit kép viliik. Huzárdi területi titkár kiosztotta Kákoni Mátyás által kiadott díszokleveleket azoknak, akik a válimztá-lok alatt a logjobb agitátor munkát végezték üzemi pártunk ■zervezésóbon óh a választások al-. kaiméval. Nérszerint Szabó István'' ilzemj pártszervezet titkár, Kcro-Vos József áll. folvigvázó, és Cso-mós Iajos asztalos. Ezek után^He-yyi József a területi vezetőség Ingna a három éves tervről és annak gazdasági előnyeiről tartott nagysikerű előadást. Utána Gerencsér Imre fütőhá^ főnök emelkedett szólásra és sz<íp beszédben megköszönte » búcsúzó Szabó István munkásságát. A forgalom részéről Pókos Jó- • zsef, a páKafenntartás részéről Ve-lekBi István pályamester és a ta-noncmühely nevében Rajkai Antal köszöntöttek Szabó Istvánt. Végül Horváth Lajos a vasutas szakszervezet titkára tartotta meg bőszedét és többek között a következőket mondta; Együtt kezdtük ol annak idején ugy a {Járt- mint a szakszervezeti munkákat. Mindenkor megértő és jóindulatu elvtársat találtam Szabó István személyében,, ki fáradtságot :nem ismerve éjt-napot e^ybetéve dolgozott a munkás-érdekekért. Neliéz volna felsorolni azt a sok jót, amit Szabó István haroo.lt ki a nagykanizsai vasuta3 dolgozók részére. Bízom abban, hogy Szabó _ István az űj szolgálati helyén Í3 a hivatásának magaslatán fog állni és mindenkor a kitűzött cél felé halad óe erről az útról semmiféle hatalom le nem vtérithoti. Köszönetet mondok a nagykanizsai 19«. január 20. rssutasság nevében az eddigi munkájáért és sokaikért és még tóbb 3redmén)-t kívánok az uj szolgálati • helvén. Szabó István meghatottan mondott köszönetet, hogy munkájában mindig támogatták és kijelentette, hogv bár Kanizsáról elmegy, do azért minden -csepp vérével kanizsai marad és nem fogja elfelejteni solia azokat, kik mindig azon törp-laedtek, hogy nehéz munkáját megkönnyítsék. Kérte az elvtársakat, hogv a kitűzött irányvonalat tartsák bo ''továbbra is és azon .legyenek, hogv továbbra is jó munkát végez-zenék a mi fiatal demokráciánk és három'' éves torvünk érdokébon. A gyűlés az Internacionálé ol-énekJVw-vol ért végett. Horváth. XV. Ujo* titkár. " SPORT Fölényes MAORT-gyözelem Több mint két órai késéssel kezd-ték el a két csapat összecsapáséi, amely jó küzdelmeket és nagyszerű mérkőzéseket hozott. A MAORT-oaok a legatébbi nyilváios szerep-iésflk óta hatalmas javulásén mentek keresztül és ha a fejlődésük ilyen rohamosan halad túlszárnyalják at NVTE boxolóit. A?, együttesből különítem Ráez és Komáromi nagyszerű teljesítménye emelkedik ki. Rácz érzézünk szerint ebbe« az évben, formája csúcspontjára • jut, ha a tréningeket továbbra is rendszeresen, és lelkiismeretesen látogatja. Komáromi is egészen kivételes képességekkel rendelkezik, őt tartjik az ökölvívó utánpótlásai* legtehetségesebb tagjának. Szép jőyo előtt áll a kis László, Páll, valamint Fekete is Pintér is. A PKSE ügyes versenyzőkből álló csapat egyik-másik versenyzőjéről még sokat fogunk hallani. A mérkőzések eredményei egyébként a kivetkezők voltak: Császár-Pápai. A fiatal Pápai ütéseit egymás után keiyezi el Császáron, aki a nagy horgok ellcr. védekezni sein tud. Egy-két percnyi csépeléi után a Mérkőzésvezető le-leteli Császárt. Oyős erőfölénnyel Pápai. Ndgy—Ricf, A népizerl Csibe állandóan sorozza Nagyot, akit egy lói eltalált ütésével „leültet". Oyőz Rácz. 4:0a MAORT javára. Rádii—Pintér. Remik küzdelem. A pécsi tethaikásabban, a MAORT-oi erősebben Ut. Az első menetben kiegyenlített kllzdaltm feiylk. A második meiet Rádiié, a helyi fiu egyszer meg is roggyant ütéseitől. A harmadik meaetben hiába igyek-( szik Pintér, ellenfele előnyét már nem tudja btkozni. 2:4. Hahéti—Birkás. Birkás nagy erővei kezd, de fokozatosan.visszaesik és Hahóti biztasan nyer. Egyenlített a PKSE. 4:4. Boros—László. Tapogatózó első menet után László kerül enyhe fölénybe. A harmadik menetben Boros egy szép strozatával egyer.iit. Az eredmény igazságos döntetlea- 5:5. Lex—Fekete. Kivés Ütés. A y«r-senyzők tsak kakas médjára méregetik egymást. A harmadik msnet végén Lexet egy erős ütéstől kiszámolják. Győz Fekete. 5 : 7. Halmai—Sipes D. A kanizsai fiu végig óriási fölénnyel küzdve biztosan nyer. Már győzitt a MAORT. 5:9. Alpár—Komáromi. Az utolsó pár küzdelme a kanizsai fin óriási fölényének jegyében zajlik le. Alpár s. második menetben hétszer is megroggyan. Komáromi biztosan szerzi meg i győzelmet. 5 :11, Kardos mérkőzésvezető jól vezette íe a mérkőzéseket. Valószínűleg póssi versenyzővel erősít t NVTE szerdára Lázas érdeklődéssel várja Nagykanizsa sparttársadalma a szerdai nagy aemzetkösi Skölvivó-találkerót. A mérkőzésre már szép számmal vásárolják a jegyeket. A rendezőség nagyon akosan a nagy nézőközönségre való tesintettel minden ülőhelyet megszámozott, tehát szerdán nem fordaihat e!6, hogy az ülőhelyeseknek nem jut majd hely. A baxolók is serényen készülődnek, az osztrák válogatottnak beillő gráciák ellen. A ciapatbai a Maortas Rlczon kivOl hsiyst kap a csapatban a pécsi Dióslaki is. A mérkőzés este T érakor kezdődik sz iparoskér nagytermében. . Totó eredméBjek: KMTK Drasche 2:3. El*rs—Húsos 2:3. ERSO—MOQÜRT 1:2. Qázgyár—Pwstás 2:1. M.Acél—Kerámia 7:3. Manch.—Arsenál 1:1. ivsrton—Derby 1:3. Stocke—Middlesb. 2:4. Stmderland—Manch. C. 0:1. Csepel—M. Posztó 9:5. Előre—MAFC 19:15. ISE—KASE 22:18. Tegnap ítíz volt Nagykanlzsáfi Tep,n«p délHi: tüz üiótt ki^Ftdó József Szent Imre hg. utca 1. szám alatti lakos udvarán. Fedő disznót 911, majd az ólban nekiláttak az áliat füstiléséhez. Fél öt tájban az őrizetlenül hagyott disznó iángot fogott, majd hamarosan égni kezdett az ól is. A szomszédos rendőregye-sfilet tagjai észrevették a tizet és hazzáiáttak a tűz oitásáhoi. Mire a tűzoltók megéikertek arra már a rendőriknek sikerűit lokalizálni a tüzet s így nagyobb kár nem keletkezett Fedő ellen gondatlanság cimén megindították a vizsgálatot. Kivégezték a becsei razzia értelmi szerzőit « V 1947 decemberében Becsén halálraítéltek Siflis Imrét, Szanka Horváth Ferencet, Tlszavllgyi Szonomár Lászlót, Pucsai Kálmánt, Kiss Vincét és Terék Mártont, az 1942 évi véres becse! razzia értelmi szerzőit, akik mintegy 200 embernek okozták halálát. Az Ítéletet most valamennyi halálraítélten végrehajtották. A spanyol siaoad rádió jelentése szerint a spanyol partizánok ismét összeütköztek Frasco katanai egységeivel. Fianco katanái visszavena-lásra kényszerültek. A partizánok négy napig sllenőrzésük alatt tartották a barcelénai vasútvonalat. MKP párthirek - A MKP naiykanitsai pártszervezete f. hó 21-én, szerdán este 6 éra* ker, Lenin halálának évfordulóján, páltnap keretében Lenin emlékünnepélyt tart, melynek elósiéja Beneae Jenő, a Zala főszerkesztője lesz. Pártállásra valé tekintet nélkül minden kit szeretettel várunk. Élőadás előtt műsort ad elő a kulturgárda. A F<?-% zetőség. MNDSz-htrek A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége hétfén, 19 én d. u. S órakor tisztújító '' taggyűlést tart. Tagsági könyvesskét mindenki hozza magával. , Határozatképtelenség esetén 6 érakor megtartjuk a tisitujitást. — Minden tagot'' szeretettel hiv és vár a Vezetőség, Kirakatíosztogatás Vakmerő betörést követtek el ismeretlen tettesek a Szabadtág-féri versenysenyszabóság üzletébe. A betörők a kirakat zárát felfeszítve kiemelték a kirakatbaa elhelyezett öltinyt és két nadrágét. A ''rendőrség a tettesek kézrekeritésére nyo-mazást inditatt. A kirakatfosstogatók, miatán tettüket éjszaka Jctvettrtc el, elfogatásuk utáa statáriális bíróság elé kerülnek. Közhírré teszem, liegy a hadigondozottak textllfttilviiyai a követkccé térrendben ke-- ^ rttlnek kiosztásra: - 1. Hadirokkantaké f. hó 21-én, (arerdán). 2 HadiSivegyeké 22-én (csütörtökön), 3. Haditegélyesetteké 23-én (pénteken). A. Akik ezen napokon elmaradtuk, azoké f. hó 24-ón (fizomhatoiO lette. A klfr«*tái helye a hadlaesély pénztár hlvata''oK helyisége (Pé-ut I., Uaiár-épüet, II. lépcsőháa, I. emelet, 6. ajtó), naponta 8—14 éra között. A [egyek ára d/tnbonként 40 fillér, ezen összeget mindenki hozza magával. _ A 86.000/1946. I. M. b/,. tend. értelmében a naKykanifcsai törvény-«ak területén toloppol bíró vtüa-mennyi kereskedő fogyóni cégek és kereskedelmi társaságok) köteléé Isii volna adatait 1947. évi ''szeptember hó 8 napjáig & törvényszék cég-hivatalába bejelenteni. Minthogy a beieg^zvo volt cé-í>ek közül ''na2f)-on sok ebbeli kötele-JWtt-ségónek eleget nem tett ft 106.175/1947. I. M. VI Ií. ez. ren-Öe;et értelmében fialhivjuk az érdekelteket, hogy a céghivatalban 1 Fi. ellenében vásárolható hivatalos űrlapon » szükséges bejelentést 15 nap alatt annál Í6 inkább »egyék meg, -mert ellenkező esetbon a törvényszék az 1927:. III. te.-ben meghatározott eljárd lefolytatása után eégüket törölni fogja. Az eljárás il-iotikmentes. V __________ Feihivom a háztartási alk^ima-ífottak, illetve a munkaadók figyelmét, hogy a 41.022/1947.- N. M. •zámu rendelet alapján minden háztartási alkalmazott munkakönyvvel láttandó el. Munkakönyv nélkül ház-tar tóéi alkalmazottat felvenni büntetés terhe mellett tilos. A rendeleti értelmében a régi munkakönyvek (csolédkönyvek) helyett uj fónvkóp-pal ellátott munkakönyvek valtan-dók hivatalom közigazgatási ügyosztályán. Az uj munkakönyv ára drb.-ként 1 l-''t 60 f. továbbá a bé-Ivegillet/''k. A már munkakönyvvel (ceelédkönvvvol) birók lcütelouok 60 napon belül uj munkakönyvet váltani, mert ezen határidő után há/tar-fráei alka In uizottut c«uk fény kép pal slláteU uj mintájú munkakönyvvel tahet alkalmazni. foigárnveotor. NYILT-TÉR* '' A Nagyksnizeni Földmüvosszöiet-kezet jelenlegi »Igazgatósága« ollen, e revatben megjelent közleményéi*, rágalmazáe miatt az eljárást meg* inditottiam. Schweiger Isírin vegyészmérnek * Eravatban köaiUekéit sem a szerkeszt«-aég sem a kiadóhivatal fa''.előaséget n«m váltai. Asztali tttehely eUáó. Báthory-u. 8. Danát. _■ _ Eladó egy háromtennii butánra átépített Kiökner-gyártmányu gépkocsi. — MAORT Munkás Szövetkezet Bázakerctlye._ Fekete télikabát és 1 fekete férfirmha eladó. Cim a kiadóbün.__ 2 fiatalember részére lakást és. teijes ellátást adnék. Ugyanott háiikoszt kapbaté. Ruhaotosást vállalok lakésotnon. Csengery-ut 21. szám.__^_ Mangalica süidék eladók. Vajda test- vérek, Szabadság tér 21. ■ ZALA demokratikus politikai napilap Szerkeszti: Benere Jenő főszerkeaztó 3:erW«sittisie és ktaddWvcHil; Dnák Fwonc-tér >a. tüaó]t !i ftrtteői1- Sucii^ác, NasyKanlzi». te reM Sítoza Jrtiő T»t«f«n í 14. '' Nycmotott a „Kftr.gazdsfAöi R. T. Necy kantasa'' nyonatléjebBn, Nagyte«nli:**n. rtyemáaért fiieH Zalay Karoly. Várható időjárás: Élénk szél, borús, ködös idő, sokfelé eső, havaseső, a hegyeken havazás. A hőmérséklet nyugaton a}ig változik, keleten kissé süli ved. Zala vármegye az országos beszolgáltatás! verseny második helyezettje nagyfontosságú bejelentések a vármegyei tisztiértekezi^sn (Zalaegerszegi »HorkwsaíőnktőM Hétfőn dó lel óit'' tisztiéi tekoz let ro-''t Zalaogorszogon a vármegyeházán, az összes járási főjoffyzők ós relgármo-torek részvételével. Nagykanizsáról Varga .Józsof polgármester <?tt riszt az értekezleten. Üc;icsik István főispán nyitotta meg az ülést, majd Agárdi Til>or vm. főjegyző ismertette a közigaz-tús vozelotisztviselőit érdeklő rendeleteket. Először a közigazgatás belső ügoinok lotárgvalása következett, móivr.ek kapcsán a központi előadók és járási főjegyzők megtették jc''ert'' soiket. A főispán ezután több közellátási kérdésről adott tájékoztatót, majd • !>ejelentette, hogy a Lánchid-jikció nagyon sikeies volt » megyében. Közel 10 ezer forint gyűlt *jssze, minden járás kivette részét a gyüj- • t.''sbe. Benosik főispán ezután szóvátette, hogy tapasztalatai szerint a községek több vezető jegyzője nem segíti elő a koalíciós pártok munkáját, sőt akad olyan is, aki azt megakadályozni igyekszik.. A fa''a közigazgatási vezetője köteles a koafacios pártok mun-kájtíí elő&fj-ihiii, 7ttoiuxria a fő-is/tán. mert a.:ohon keresztül ¿pttjiüi fe( az uj országot."A jövőben különös gondot fordítunk arra, hogy milyen része volt a tisztviselőnek az ortfzág-építésben. Az »Országos Karácsonyi Segélyakció« javára összesen 48.801 forint jött bo a mogyo terélotén. A »Siess, Adj, Segíts''« akció tovább folyik megyeszerbe. .0r. Kövesdv Viktor állategészségügy i főfelügyelő bejelentette, hogy a megyében nagyon rossz a ló-állomány, ami a háború természetes következménye. Ehhez még két pusztító járvány lépett fel a takonykór és tonyés ¿bénaság. Az állatorvosok megfeszített munkával igye-koznek nnndont elkövetni a lóállo-mány tovább pusztulásának megakadályozására. do eredményt csak akkor érhetnek el, ha mindenütt kellő hatósági támogatásban részesülnek. Kérte a j. főjegyzők segítségét. l)r. Paizs József közellátási felügyelő a zsirbeszolgáltatás fokozottabb ellenőrzését és szorgalmazását kérte. A legújabb rendelkezés szerint azok, akik január hó végéig eleget tesznek beszotgátmtási kötelezettségüknek m-eritesülnek a büntetéstől, We entífífi a határidőnek letelte -uSán a gazdasági rendőrség bevonásával a tegszi-gorubb ellenőrzést vezetik be. A tisztiértekezleten, szóba került •hogy a MALLEED'' leltétlenül székházat akar. biztosítani magának megyében. Amennyiben- Zalaegerszegen ■nem tudna- megfelelő helyet juttatni, ugy eseúeg elfogadják" Nagykanizsa ajánlatát, ahoC" a József lalitanyát jelölték meg MALLEED székház céljaira. A főispán és alispán nem tartaná . helyesnek, h-a az erdőigazgató- ság nem a. megyeszékhelyén volna, mert e-; a megyével va,''0 együtt működeit nagyban, meg-/lefier''tenc. Igyekezni kell olyan megoCdást találni, hogy az erdő-igazgatóság a megyeszékhelyen „ maradjon. l)r. Hankó Miklós a gabonabe-azolgáltatás zalavármegyoi miniszteri biztosi tett ozután jelentést a közellátási kormánybiztos- főispánnak, amelyben lieszámoT a hőszolgáltatás r/sxletes eredményeiről. A jo''ent:''s szerint a megyében 387 va.Tűn kenyérgabona került beszolgáltatásra. Az elszámoltatási munkálatokat 185 ellenőr végezte a megyében. Ezek a hatósági közegek ''minden erőszakosságot mellőztek ós vigyáztak arra, hogy som a termelőknél, sem más bps''zoígálta-tónál az előirt fejadagból sommit el ne vegyenek. Egyes járások mintaszem módon tettolc eleget beszol-gáltátási kötelezettségüknek. Különösen szép eredményi értek el, a ¡.a-sa>, nagykanizsai, zalaegerszegi cs ler''ti-i járásokban. . '' Járásonként a beszoí&áJtatási végeredmények a köetkezők:'' nagykanizsai-járás 49 vagon. Lenti-járás -5 vagon, pacsai járás 84 vagon, novai járás 21 vagon, zafaszentgró-''••i járás 26 vagon, sümegi járás (végeiedmóny még nem érkozott bo) kb. 20 vagon, tapolcai járás, (végeredmény még nincsen) kb. ^p vagon. Nagykanizsa vávos beszolgáltatott 5 és fél vagont, Zalaegerszeg vároa 4 és fél vagont. Mint ismeretes a közallátási kormányzat a beszolgáltatások kapcsán termelési . versenyt hirdetett, amely fcíerint ft legtöbbet produkáló me-gyo 1 millió forint tiiiazásba ró-f ''.ősül. Egész mostanig Somogy me-i:e állt a versenyzők élén, ahol közöl 900 vagont szolgáltattak bo. A versenynél azonban nem csupán az számit, hogy milyen tényleges mennyiséit tud felmutatni a megye, hanem figyelembe vesznek nagyon sok más mellékkörülményt és csak azok kiértékelése után a tényleges eredmény szerint hoz döntést a, termelési bizottság. Somogy megye, habár számszerűleg a legmagasabb eredményt produkálta, még-Föm esélyes az első helyre. Ennek t >bb oka van, többek között az a* körülmény, hogy Somogyban nem fizették be a gazdák az adógabonát, a« nelyet például Zalában 120 százalékban rótjfcak Je a gazdák. Hozzávetőleges eddigi spápü- táeek szerint az első helyen " Csanád megye áü>'' és igy ez a megye^ nyeri- el valószínűleg a jelentős összegű pályadíjat. A hétfői eredmény számlálás á Iára szerint Zala megye a második helyet nyeri eC uz országos versenyben. Hogy ez milyen örvendetesen sz''óp eredmény azt nem csak''-a gazdatársadalom érzi át, hanem a megye egész lakossága. Országos viszonylatban 1 kataez-trális hold szántóterületre osott ki-iogramok száma a következő: Csanád megye 65.8 kg, Zala és Vas megyék 60.7 kg, Somogy megye 55.6 kg, Sopron ''megye 61 kg, Tolna megvo 47 és föl kg, Baranya megye 47 kg, Bácsbodrog megye 47 kg, Csongrád megye 47 kg és Bé-• kés megye 48.9 kg. A főispán egyben an''a kérte a miniszteri biztost, hogy most amikor a parasztság ismét tanújelét adta áldozatkészségének és segítséget''nyújtott az ellátatlan városi lakosságnak, a kormányzat viszonzásképpen gondoskodjék''a falusiak ruhaellátásának biztosításáról. Köztudomású, hogy falun egyáltalán nem, lehet textíliához jutni ¿s ezen a téten nagy nélkülözésnek van kitéve a falusi nép. Kéite a miniszteri biz-Jfapst tegyen ilyen irányú előterjesztést a közellátási kormányhoz. A Szovjetunió csökkentette a magyar jóvátételt GeergiJ Maximovlc3 Puskin, a Szovjetunió magyarországi követ« éa Ssbalin vezórérnagy, & magyarországi Jóvátételi hivatal vezetője tegnap délalőtt magjelent Dinnyés Lajes miniszterelnöknél és átnyújtotta a Szovjetunió jegyzékét, melyben közlik a magyar kormány 1947. október 21-én kait jegyzékére válaszalva, hogy a Szovjetunió kormánya hajlandó magasabb árakat aiismaril a Magyarország által fizetett jóvátételi javakért, illetve a jiviben teljesítendő jóvátételi szállításokért. Ez az engedmény Magyarország Jóvátételi kötelezettségeit 17,214.000 dollárral csökkenti. Közölte még Puskin követ, hogy kormánya hozzájárul ahhoz, hogy a Jóvátételi áruk átvételi helye dunai kikötők lehetnek. Ez lényegesen csökkenti a Magyarországra háramló szállítási kötelezettségeket. Puskin követ és Szoboljav követségi tanácsos délután Molnár Erik kQiagymiDisxtert keresték fsl és átnyújtották Magyarország és a Szovlstunió között (947. jullus 15-én Moszkvában aláirt és «"uovjst legfelsőbb tanács által dssember 26-án megerősített kereskedelmi és tengerhajózási egyezmény megerősítési cklratalt. A diplomáciai aktusnál jelen voltak a külügyminiszteren kívül Sebestyén Karoly rendkívüli követ, Herdy Róbert miniszteri tanácsos, a kereskedelemlgyl minisztérium külkereskedelmi osztályának vezetője ée Heitey György, e klllgymlnlsité-rlum politikai osztályának vezetője. Vas Zoltán: 3z árvizet bűnüs Halasztások okozták Vas Zoltán, a Gazdasági Főtanács főtitkára visszaérkezett az árvizsuj-tetta terlletekről és beszámolt tapasztalatairól. Elmondotta, hogy Bereg megye egész területét elöntötte a viz. Ezzel szemben azonban elhárult a veszély Szakölcs felél, ahol a viz lényegesen nagyobb kárt tehetett vola?. ■Kiemelte, hogy a rendőrség és a katonaság rendkívül becsületes munkát végzett és énnek köszönhető, hogy a további gátszakadást sikerült megállítani és a gátakat helyreállítani Rámutatott az orvosok önfeláldozó munkájára is, ■ melynek eredménye, hegy az egészségügyi helyzet a kö-reményekhez képest kielégítő. Az árvizet bűnös mulasztások idézték elé. A háború alatt megsérüli gátakat az illetékesek elmulasztották helyreállítani.. Most szigorú vizsgálatot indítanak annak megállapítására, hogy az árvizmentesití társaságok hova tették ez erre a célra számukra ■ kiutalt pénzt. A mulasztás mellett a rendszer rosszasága is hezzájárul, hogy nem tudnak egységesen védekezai az árvíz ellen Beregken. Példáui 3 ár-vizmeRtesitő társaság van, amelyek egymástól teljesen függetlenül dolgoznak. . A mostani árvíz ezért a legsürgősebben felveti az árvizmentesitő társaságok államosításának kérdését A legrövidebb időn kelfii megkezdik a jelenlegi 72 árvizmentesitő társaság egységesítését. Iz a magyar parasztság régi követelése, amit a felszabadulás előtt azért nem teljesítettek, mert kímélték a vezetőket Az árviz okozta kérők nem országos jtlentőségfiek. 40.000 hold áll a viz alatt, de ennek egy része krumpli föld, amely még nincs bevetve. A helyi lakosság azonban sulyes veszteségeket szenvedett, ezért 7—8 millió forintot fognak kiutalni ezek megsegítésére. - Darvas József építésügyi miniszter felhívást intézett a magyar társadalomhoz. Felhívásában feltárta a tiszai árviz megdöbbentő pusztításait, amely néhol még a háborús pusitl-tásokaál is megdöbbentőbb képet mutat. Az árvíz sújtotta lakosság elveszítette állatállományát, takarmányát, élelmiszerét Mintegy 1000 ház dőlt össze, anelyet társadalmi utón kell felépíteni, hogy a tönkrement lakosság újra kezdhesse életét Ezért felhívja a társadalmi egye-sileteftet, intézményeket, mágáno-se kai, ez Bsszes pártokat, hogy 2 á hü » 1845 taujép 81. «/mfex tf/á* telktti'' erivei adjanak anyagi segítséget az árviz sújtotta lakosságnak. Egy ház felépítése 8000 forintba kerül. A miniszter közlése szerint addig 60 ház felépítési kéltségeit gyüjt&tték Sssze. Szabó Árpád föld-mfvelésügyi Miniszter 20 vaga» gabonát é§ egy és Iái vagon zsiradékot, továbbá az állatok részére takarmányt Küldött a szerencsétlsntl járt lakosságnak. Vas Zaltáa, a GF főtitkára 250.000 ferint gyorssegélyt était ki. A hároméves terv a világsajtóban A tervgazdálkodás bevezetése óta gazdasági életünk fejlődését élénk figyelemmel kiséri a külföldi sajtó. Baráti együttérzéssel szomszédaink, »kik maguk is hasonló féladatok megoldása előtt állanak, komoly tárgyilagossággal egyes nyugati államok lapjai és loplezetlon ellenszenvvel, sót. erőfeszítéseink láttán nórni kárörömmel néhány olyan újság, •mely kapitalista olvasótáborát innak szája ize szerinti anyaggal kívánja ellátni. A hároméves tor* megindulását meleg szavakkal üdvözölte a cseh »Hűdé Pravo« »Uj Magyarország •zületik« című cikkével/ A szovíot lapok és a rádió ismertették Tifdy Zoltán köztársasági elnök ünnepi-beszédét és hangsúlyozottan ismertetnék annak a különböző külföldi államokhoz való kapcsolatunkról szóló részét. A svájci »Vorwaerts« is unnak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a ''magyar dolgozók eddigi munkája biztositéka a megin-''duló hároméves terv sikerének". Bőséges anyag felhasználásával ismerteti a hároméves terv lényegét, célkitűzéseit, a magyar gazaasági élet »lapvető ^problémáit, a megoldásra váró feladatokat a »New York Herald Tribüné«. Az elmúlt három-négy hónapban az általános kérdéseken túlmenően, különálló apróbb eseményekkel is foglalkozik jóformán az egész külföldi sajtó. Az olasz »11 Sole Milano« a magyar textilipar bővítésére, a termelés fokozására vonatkozó anyagot közli. Rendszeresen és tárgyilagosan ismerteti-a hároméves terv beruházási programját a termelés eredményeit, külkereskedelmünk kedvező alakulását, a ''hároméves terr finanszírozásának kérdését, a »Neue rZüricher Zeitung« hosszabb cikkekben. A hároméves terv finanszírozásának nehézségeit boncolja a »Man-fshastor Guardian« azzal a meg jegy-Réssel, hogv az eredmény az elhatározás szilárdsága mellett kétségtelen . Az »Internacional Industry« de-aemberi számában az első gyártási eredményeket ismerteti, hangsúlyozza, hogy ezek máris megmutatják, hogy a tervben kijelölt célokat elértek. A Tervhivatfa.1 elnökének Vajda Imre államtitkár nyilatkozatával foglalkozik a francia »Les Nouvel-les Economiques« s beszámolóját azzal kezdi: íme egy ország, amely sikeresen valósítja "meg programját, A jugoszláv »Zahranicni Obchod« részletesen ismerteti az utolsó három hónap ^külkereskedelmi Tervét, az ipari termelés ...eddigi eredményeit. , A »New York Herald Tri^une« ée a francia »La Repübfiqüe« szf-nBS leírást ad arról a kísérletről amelyet Magyarországon selvemha-rísnyának kukorieaszárbóí való előállítására folynak. A hároméves terv érdekli a külföldiét minden vonatkozásban. Jó hírünket a világban határozott, céltudatos munkánk erósbitP, legfényesebb bizonyítékát pedig hároméves tervünk 100 százalékos" megvalósítása fogja adni. Szönyi Sándor iparbiztos az iparjogositványok kérdésében nyilatkozott a Zalának 287 iparjogositvány felülbírálása még a minisEtériuMba* ysh Az iparrevizióval és az uj iparjogositványok kiadásával kapcsolatban megíerdeztük Szőnyi Sándor iparbiztost, aki lapunk munkatársa előtt a következő nyilatkozatot tette: — Az iparrevizióval kapcsolatban tudni kell — kezdi a felvilágosítást, hogy csak az 194.5 október 1. után kiadott iparjogositványokat kell felterjeszteni tekintettet arra, hogy az április 3 hbí felszabadulás és októ-ber l-e között kiadott iparjogositványokat a kereskedelemügyi miniszter jóváhagyásával adtak csak ki. — összesen ''604 kereskedő'' jogosítványát küldtük fel a minisztériumi». Ebből teljes jóváhagyással visszakerült 812. Részleges jóváhagyással hármat küldtek vissza. Két kereskedőnek visszautasították az ipar jogosítvány iránti kérőimét, ami azt jelenti, hogy iparukat a jövőben nem folvtstthatják. 287 jogosítvány még felülbírálás alatt van a minisztériumban. Sok panasz hangzott el, hogy a jóváhagyott iparjogositványokat nz ügyosztály nem adja ki, Erre ¡jz ipárbiztos a következő felvilágosítást adta. — Nem felel meg a valóságnak. A minisztériumból visszaérkező döntésekről azonnal értesítjük'' az ügy- Fény derült n egyetlen rüí SS-ienerális szörnyű bűneire Fellebben a lepel a világtörténelem legerkölcstelanebb gaztetteiről f eletet és egy hon felhívjuk • őket, hogy az uj i}>arjogosítványért jöjjenek el és az illetékekért j^ró összeget hozzák magukkal.'' Sajnos, sok kereskedő nem jön el felhvoá''sunk ellenére a jogosítványáért és ezért ezúton is 1et>hivom a kereskedőket, hogy « jogosítványokért jöjjenek el, mert az iparjogositvány át nem vétele az iparról va''ó lemondást jelenti. Hány uj iparigazolványt adtak ki az elmúlt évben? — 1947-ben 144 uj iparigazolványt adtunk ki, természetesen a rendelet értelmében ezeket is felterjesztettük a retizióra. Huszonkilenc e-ötben az iparjogositványt nem adtuk ki. — Sokan még nem nyújtották bo iparjogbsitványukat feltérjosztéa végett — folytatja'' beszámolóját Szőnyi Sándor — ez az ipartevó-konységről való önkéntes lemondást jo''ont. Azok, akik ogy éven belül Ixjjobntés nélküt nem folytatják az i Iparukat, azoknak a jogosítványát nuegszüntnok tekintjük a kereskedelem. számára — fejezte bo felvilágosítását Szőnyi . Sándor iparbiztos. A közeli napokban kezdik meg Nürnbergben Wagner Pia SS generálisnak, az egyetlen női tábornoknak 1 háborús bűnperét. A .bíróság előtt fekvő okmányokból kiderült, hogy Wagner asszony a.mün-; cheni puccsot ''követőle<? a félelmében idegsokkot kap9tt Hitlert ápolta. Hitler nem felejtette el Pia nővér odaadó ápolását és Bzért jutalomképen a hatalomátvétel után kinevezte SS tábornoknőnok. Ebben ,a minőségében Pia testvér szervezte meg a front mögötti örömta.nyákat, amelynek anyagát a szerencsétlen deportált nők'' közül válogatta ki és. ha elhasználódtak, akkor ó küldte gázkamrába őket. . v . Rengeteg tanút hallgattak ki e perben, közöttük Helga Helmert, a pör másodrendű yádlottját, aki rr*ár a vizsgálóbíró előtt részletes vallomást tett a frontmögötti örömtanyák őzen SS hadvozérnőjérőh Andor León* több világlap nürnbergi tudósítója megrázó cikkbon számol be a világtörténelemben e páratlanul ocsmány bűncselekmény-sorozatról. és fellebbenti a fátylat azokról a gátlásnélküli, szinte "hihetetlen erkölcstelenségről, amelyeknek főhősei a német nagyvozérkar tagjai voltak. Többek között így ir: Vöröslámpás vonat gurui lassan • a hóboritotta, végtelen lengye! mezőket átszelő sötét sínpárokon. A hatalmas lokomotivhoz páncélos őr-kocsi van kapcsolva forgatható gép-„ fegyvertoronnyaí és a négy Fuu-mannból álló szerelvény vqgén újra páncélos, amelynek fényszórói időnként végig pásztázzák az eget, ellenséges repülök után kutatva. Az egyik ke esi Brősen íefüggönyzött ablakain keresztül halk zene hangja szűrődik kii A különös »Salonwagen« ez. "Egy teremmé átalakítva az egész ''olyan, mint valami éjjeli lokál. A mahagóni bárpult mögött fehérszmo-kingos- mixer keveri az - italokat,, a gramofon Lili Marlent játsza, még más divatos háborús''chansont a kényelmes fotelekben ma#asrangu német törzstisztek, generálisok, — körülöttük lányok. Szőkék, barnák, vörösek, éjfeketék, keményhusu karcsúak, szépek, fiatalok.... szemük ká-bifószerektóí fátyolos, és kifestett ajkukon kényszeredett kinos mo- soly. Nem perditák, hanem a gettók és '' táborok • fiataljaiból különleges munkája gondosan kiválogatott áldozatok: összeesküvő lengyel diáklányok, antifasiszta francia nők, bécsi cionista medika, és egykor dúsgazdag prágai bankárasszony. A világszemlélet i és faji ellentétek nem zavarják a magasrangu tiszt urakat, ha elfogta őket a vágy. A »tábor-noknő pensíonátusa« — i^y nevezik ¡tréfásan a benfentes körökbon a keleti front mögött ide-oda cirkáló intézményt, amelynek történetét most fogják szellőztetni Wagner Pia SS tábornoknó perének nürnbergi tárgyalásán s ^egyfte a horogkeresztes íaők legsryiudZHtosabb tetőzetének. A tanúvallomások bőséges anyagot szolgáltatnak. Kiderült, liogy a varsói, pozsonyi, terésienstadti gettók leányai között razz iázott "Wagnor Pia SS tábornoknó alkalmas médiumok után kutatva. A kiválogatott »anyagot« Wagner asszony egy Lub-lin környéki titkos táborba szállíttatta, ahol n&hány hétig valóságos üdülésben volt részük a teuton zsoldosok múló gyönyörei kielégitótóna kiszemelt rabszolganőknek. Dolgoz-niok semmit sem kellett, testápolás meg kozmetika, ebből allt a napi foglalkoztatás legfontosabb részo, hogv a leromlott fizikai kondíciót renübehozzák. Pia tábornoknó arról is gondoskodott, hogy megfelelő kábító szerakkoí megtörje a. Lelki ellenállást, hogy készséges női .rabszolgákká legyenek kezeben. A vallomásokból az is kiderült, hogy öt ilyen öröm vonat cikázott állandóan .''a front mögött, amelyek -közül többnek Göring" is vendége volt. Kiderült az is, hogy Pia testvér a beszedett pénzekben te''j®9 egészében ellopta, amely összegen Bajorországban és Münchenben földbirtokot és felmérhetetlen értékű ékszereket vásárolt. Ezeket az ékszerekot elásta, amelyet később meg is találtak. Az áldozatok közül, akiknek Bzá-mát még csak közeiről sem tudták eddig megállapítani, csak nagyon kevésnek Bikerült megmenekülnie. Ezek most Nürnbergben a szemébe mondják a világ b leggyalázatosabb asszonyának a bűneit, amefyekBt él-követett. „Tiéd az ország, magadnak épited" ■ •imán jelenik meg a Nipakban Rákosi Mátyás a III. konfthpsián elhangzott beszámolója. Ugyancsak megjelelik Kovács István beszáma-lója is, kiegészítve Kádár János felsiólilásával: „Tigfcösyvecskével erősítjük a Pártot és a demakréciátt" Janké féter, Téglás István, Raské Gyula ós Szabó Kiháiy a HOT uj tanáesainökei A Mépbiróságok Országos Taná-ciának átszervezése megtörtént, a febrair elejétől kezdve ismét mfi-ködő NOT tanácselnökei a következik :" Jankó Péter dr., Téglás István dr., Raskó Gyula, dr. és Szabó Mihály dr. Az igazságügy-miniszter később még négy tanácsot állit fel; erek egyikét Sarlós Márton, a KOT wásodelnlke faija ve zetni. Janké Péter helyét, a budapesti népbiróuág másadelaöki ssékét egyelőre neffi töltik be. Figyeli« tiloktulajdoassok! Tipusházak építtetői nem fizetnek épitósi és használatbavételi dijat Darvas Jóasef építés- és közmunkaügyi miniszter ujabb kedvezmény juttatásával igyekszik a házépítést elősegíteni.Elrendelte ugyanis1 hogy az ujonan földhözjuttatottak és a földreform során háshelyet nyert személyek mentssftljenek a lakóház építéséért és a használatbavétet engedélyezéséért járó dijak fizetése alól. Ez a kedvezmény az esetben illeti meg az épittetőket, ha az illetők típustervek szerint építtetik f«l házaikat, gazdasági épületeiket. Ismeretes,, hogy az épités- és közmankaflgyi''minisztérium számos, különböző tipushás- tervei készíttetett kiváló szakemberekkel s ezeket a típusterveket könyvalakban is megjelentette. Darvas miniszter utasítására i tervezőknek a legmesszebbmenőkig tekintettel kellett leniftk arra, kogy a tipnshásak tájbaillők, matatósak, egészségesek, tartósak és kényelmesek legyenek. A tervezők figyelme arra is kiterjedt, hogy az ország minden tájegysége stílusos tervek szerint építsen, de arra is ?;ondo!tak, hogy as egyes tipastsrvsk igyelemmel legyenek ax egyet tájik építési hagyományaira is. Ax építés- és klzminkaflgyl minisztériumnak es a rendelete a közeli napokban jelenik mag a hivatalos l?pb*n. RÁCMÓMÜftOK < Szerda, ]anaár 21. Budapest I.: 6.30 Falurádió. 7.00 Hírek. 8.15 MfivéMlcaesek. 10.00 Hitek. 12.00 Déli harangs«ó, hírek. 12.15 Olasz és spanyol dalok. 12.45 Nénevcléa 1348-ba». Előadás. 13.00 A házi együttes játszik. 14.00 Hírek. 14.10 a munka hősei. Rádióbeszélgetés. 14.30 a Hajduhadházi Gyermekváros énekkara énekel. 15.00 Rádióiskola. 16.00 Magyar nóták. 17.00 Hírek. 17.10 Hadifogoly híradó, Vírüskeresat közlemények. 18.00 A futballbiró a közönségről. Beszélgetés. 18 10 Cigányzene. 18.50 Heti szemle. 19.15 Debussy: Két noctume. Hanglemtznk. 19.30 A MSzMT Lenin emlékünnepélye. 20.35 Hirek. 22.00 Hírek. 22.25 Mai angol zene. 23.30 Erre táncol Budapest. 24.00 Hirek. Budapest II. : 17.00 Tánczene. 18.00 Hirek. 18.05 Hangos híradó. 18.20 Rádiéhang világhiradő. 19.00 Az építésügyi minisztérium rádióiegyedórája. 19.15 Telepes magyarok nyomában. Előadás. 19.30. Műrész-lemezek. 10.30 A Rádió szabadegyeteme. 21.00 Hirek. 21.15 Világvárosi éjszakák. 22.15 Zenekari muzsika. laspekciós gyógyszertár Jan. 20-án. „Megváltó" gyógyasertóff Szabadság-tér 21. 1848. jfrnmy 21. ft* JA-* Takmerő betörési kísérlet a pécsi OTI-ba Vaksaerő betörési kísérlet történt szombat >n est« Péesett. N*gy bo-törA ki akarta rabolni az OTI pénztárát. Szándékukat az«ubaa meghiúsította a háxfelügyell,.- aki fel-gyújtotta ez összeg villanyokat, Kire a betérők rémülten elmenekültek. A rendőrség áronnál «ég-tartott helyszíni szemléje során kiderült, ho?v a betörök körültekintő gonddal készültok a pénztár kifosztására. Az OTI ba tervezett betlrést aegelőzőleg egy lakatos- és heg-, gesztfiaester műhelyébe tériek be, ahennan a heggesztőpalaekoktél kezdve a védőszemüvegekig mindent elvittek, ami csak szükeégez egy „szakszerű" betöréshez. De a betörés pikantériája nem ebben van. Hb ugyanis sikerölt volna a betlrés. miadéssze ««sk 1000 forintot találtak volna a kasszában. A pécsi rendőrség széleskörű nyomozást in^ ditoít a betörők kézrekerltésíre. Üzletének fellendítésére fordltja a nagykanizsai Tato-győztes a nyereményt A Totóban végre a kanizsaiakra ia rámosolygott a szerencse. Ezen a heten az első dij nyertesei között 8Ky kanizsai is tan — egy hölgy: Roth Ferencné — a Paunanla tulajdonosának felesége. A szerencsés nyertes 11 találattal 4690 forintot nyert. Beszélgetést folytattunk Roth ferenenével aki a tippelési szisztémájáról a kővetkezőket mondta: — Kapásbél tippelek. Gondolkozás nélkül irom egymás itán a szá-jaokat. 10 szelvényt küldtünk be ezen a héten és ebből kettő nyert. Az előző hetekben is mindig osak egy találattal maradtunk le a nye-röktftl. — Mit csinálnak & pénzzel? — Nagyon jél jött ex sz összeg. A pénzt az leletbe fektetjük bele, hetek éta ugyanis pang az;üzem és •zt egy kis befektetéssel most felélesztjük. MOZI Szingapúri táncosnő A címmel kapcsolatban különvéleményt kell bejelentenünk; A szingapúri táncosnő sem aem szingapúri, sem nem táncosnő, hanem agy kis kaigooni artiitan«, aki két daliás lovag kedvéért minden további nél-kftl elhagyja partnerét és eszel Sok «sufságnak teszi ki. De a kétlavag sem különb, mert ők viszont a gondatlan életet hagyják ott a romantikus déltengeri szigetekért, ahol a kigyétestft benszülött uftk válasszák ki férjüket. Ami pedig a filmet illeti, meg kell állapítani, hogy vígjátéknak tűrhet«. Sakat lehet derllai azokon a lehetetlen helyzeteken, amelyekba a két fékfia, Bing Crosby és Bob Hape keveredik. Dorothy Lamoar szépsége határozottan jól festett as axotikus környezetben. Már asak azért a néhány énekszámért is érdemes meg-aézai a filmet, amayet fi éa Biag Crosby adnak elő. VÁROSI MOZI Kedden és szerdán Zenei Tinel Szerelem f SZIHMPURI TiHCOSHÖ Egy táncesnő élete és szerelme híradói Előadások köznap 5 és 7 érakor, vasárnap 3, 5, 7 éa 9 órakor. TCOflStéín BÚTORÜZLET BjpÜIlp''li tágykanizsa UM^Eá/Idy Cndre -u. 4. HIREK Napirend: Biínözö Kanizsa az ügyészi statisztika tükrében A» elmúlt óYben nagy mértékben emelkedett a nagykanizsai ügyészség forgalma A nagykanizsai államügyészség vezetője, dr. Lengyel Károly most bocsátotta a Zala rendelkezésére az ügyészség mult évi munkájának eredményeit magába foglaló statisztikát. Ha figyelembe vesszük azt, hogy az ügyészség három Ügyészszel és négy adminisztratív tisztviselővel dolgozott, akkor a statisztikai adatokon tulmenőleg meg kell állapitanunk, hogy ax államügyészség hatalmas munkát végsett. Az elmúlt esztendőben nem kevesebb, mint 4367 ügyirat érkezett az államügyészséghez, amelyből 4314 ügyet elintéztek. Ez a szám a tavalyi 3005 ügyirathoz képest hatalmas emelkedést mutat, ami főleg a közellátást veszélyeztető bűncselekményeknek a törvényszékhez való áttétele miatt növekedett meg. Erre az esztendőre 87 elintéyetlín ügy maradt. Ax ügyészség tagjai i 172 tárgyalási napon 628 bünügy tárgyalásán képviselték a vádat. Íz azt jelenti, hogy az igazságszolgáltatásnak legfontosabb szerve naponta átlagban több mint ttt üggyel foglalkozott, amelyből egy napra aégy befejezett ügy esik. , Vádat az ügyészség 994 esetbenemelt. Váde''ejtéa volt ismeretlen tettes, öngyilkosság, baleset vagy egyéb körülmény miatt 483. Statá-riális biréság elé 6 esetben 10 vádlottat állítottak. A nagyszámú ügyforgalom emelkedésével szükségessé válik, hogy az ügyészi kart, ax igazságügyi minisztérium egy fővel felemelje és ezáltal az igazságszolgáltatással az a foatos szerva megfelelő iétsxám-mal nagyobb működést tudna kifejteni. A pécsi államügyészség vezetője a munkásbiróságok munkájáról nyilatkozott a Zalának A Zfcla "tegnapi számában nyilatkozat jelent meg, amelyben a nagykanizsai államügyészség egyik tagja éJsseu visszautasítja a reggeli lap olyan értelmű vádjait, mintha á munkásbiróságok ügymenetét az ügyészség és rendőrség elszabotálná. A reggeli lap mai számában szánalmas vergődéssel igyekszik-egy glosz-eza keretében ez ügybon magát tisztázni és azt állítja, .hogy egy szóval sem említette, hogy ezek a szabotáló szervek Nagykanizsán leimének. Tehát világos, hogy a pécsi államügyészségre hárítja át a szabó- . tázs vádját. A Zafa szerkesztősége ma - pécsi tudósítója utján kérdést intézett az államügyészség ottani vezetőjéhez, aki a következő nyilatkozatot tette. A munkásbiróság előreláthatólag csak a hónap végén ülhet ismét össze, mert csak addig tudunk elkészülni a folyamatban lévő ügyekkel. De meer keli várni az igazságügyminisztérium határozatát is azokban az ügyekben, amelyeket miniszteri döntée végett terjesztettünk fel. — Jelenleg a Kádár-féle marha-vásárlási panama iratai vannak fenn a minisztériumban. Az ügy kilenc vádlottba az érdekükben megindult mentőakció ellenére is minden vaió-Bzinüség szerint a munkásbiróság eló kerül. — A napokban terjesztjük fel a kaposvári Földhivatal három letartóztatott vezetőiének, .dr. Nagy Lajosnak és két társának bűnügyét ifi. akik a sváb vagyon kezelése körül követtek eí sorozatos visszaéléseket és illetékteleneknek juttattak nagymennyiségű gabonát. A munkásbi-róság Ítélkezik majd Pécsvári Jánoa mohácsi malomtulajdonos éa Zsoldos József szantdienesi bércsépiő felett is. '' . • —AEzekhez az ügyekhez járatnak még azok az ügyek is, amelyeket a ''nagykanizsai államügyészség küldött vagy kiüld meg át. A pécsi munkasbiróság tehát el ''tan tátva jelenlep ügyekkel — ^jezie he nyilatkozatát a /pécsi államügyészség vezetője, A nyilatkozat éles cáfolat a reg- geli lap uiabb minden alapot nélkülöző vádaskodására — amellyel mérhetetlen kárt okoz azoknak a hatóságoknak, amelyek megfeszített munkával — & rendelkezésére álló kis személyzettel — végzik felelősségteljes munkájukat. Lenin-SMiékUnnspély a Magyar Kommunista Pártban Htlnap lesz Lenin halálának évfordulója, amely alkalombél a Magyar Kommunista Párt helyi szervezete pártnap keretében áldozik a sagy munkásvezér emlékének. Lenin világtörténelmi jelentőségéréi Bencze Jenő, lapunk főszerkesztője rövid besxédben emlékezik meg. A párt rövid mtsort is összeállított. Pártállásra valé tekintet nélkBl mindenkit szivesen lát a pártnapon & Vezetőség. * Rendis bíróság Ítélkezik a hajdina-hántoló betörő! felett Megírtuk, hogy a naiykanizsai rendőrség nyomozói a mult héten rivid nyomozás után elfogták Mé-sxáros Istvánt és Mészáros Lajost, akik három egymást kévető éjszaka betörtek a Szemere-utcai Blankeu-berg féle hajdinahántoló üzembe, ahanuan 270 kilé hajdinát vittek el. Amikor a két betftrét elfogták és átadták ax államügyészségnek, felmerült annak a gondolata, hagy statáriáiis bíróság elé áilitsák őket. Az igasságügyminlsztériun intézkedésére azonban az ügyet rendes bíróság elé utalják, igy azt a törvényszék dr. Almásy-tanácsa tárgyalja rövidesen. Tegnap megérkezett Budapestre a lengyel-magyar bét egész kiállítási anyaga. A küldeményt a kereskedelemügyi minisztérium sajtóosztályának főnök« vette át és a kiállítást is 6 rendezi. Január 21. szerda. Róm. kát. Ágnes í. A?.nes< üJ9Örftg Maxim. tt nap kel 7.24 p. kor, nyugs " ---- kor fl hold kel 12.13 p. kc 3.15 p.-kor. 1775. Kivégzik Pogatschow orosz forradalmárt. 1924. Lenin halála. iszik 16.27 p.-p. kor, nyugszik Itt a Szabadság / — kiabálta három ''esztend&vt* ezelőtt egy kdt kopott ruháju, rikkancs Pest utcáin, ahol még füstöltek a romok, elföldehtlenek voltat a hullák. Agyongyötört sáppadt emberek vánszorogtok, csomagokkal a kezükben, de a boldogság erzéséneU öröme csillant rpep a szemeikbén. amikor ezt a szót hallcfóók, »Sfefe-badság.« Míg Budán dult a harc, a nyila» pribékek, gyilkos SS-k, és'' a szovjet alalivlatok között, de Pest utcáin már a Szabadság újságjáé lobogtatfca meg a szét minden ember kezében. A rikkancsok kezéből kitépték a lapát a lerongyolódott emberek utolsó fillérjeiket adták oda "hogy elolvashassák az etst5 példányút annak a lapnak, amely a jél-szabadulást, a szabadságot hirdette meg a 25 éves szörnyű Horthy uralom uián; F.eledhctefilen nap volt ez, mert az emberek elieleftették az éh-béget, a betegségét, és minden rostszál, mert a, kezükben lehetett az uj. élet első hitnöke, a »SzabadságA Vasárnap délelőtt a Dohány •uttcui izraelita templomba hálaadó isften-tisztelqtet tartották a pásti gettó fe7szabadulásának harmadik évfordulóján. A zexifolásig megtelt fem-ptomlyan megjelentek a kormány, a honvédség, a rendőrség és a politikai pártok kiküldöttjei, de a jeríí-pCom e''őtt is hcftaCmas tömeg hallgatta az imát: Könyörgünk a Mindenható Istenhez.-a gyűlölködők megbékéléséért és azért, hogy tűnjön el a szivek t.:vsó boss.vuvagya. Könyörgünk Istenihez, hogy a pesti gettó legyen az utolsó getftó o, ¿>ilágy történétében. Ma három esztendeje a budapesti gettó halálra UéU lafcói egy hava» teli reggelen pillantdtták''meg az él-ső szovjet csapatokéit. Ha csak két napot késnek még a Vörös Hadsereg harcosai. elpusztult volna 50.000 ártatlan ember, anya >és .gyermek, mert a nyilasoknak és a német gyilkosaknak az volt a szándékuk, hogy az egész gettót likvidálják. A halaadó istentiszteletet a gyászolók hangos zokogással kisérték, és amikor a halotti %ma következeti, ami több mint 100.000 budapesti megölt ember lelki üdvéért ezáZty. az egek Urához, vallás felekezetbe* való tartozás különbsége nélkül köny nyeztette meg az embereket. —- Kérelem A kereskedelmi középiskola és * női kereskedelmi szakiskola igazgatósága az iskola hősi halottainak (polgárok és katonák) emlékét * centenáriumi évbon meg akarja örökíteni. Fbikéri tohát az iskola volfc növendékeinek hozzátartozóit, hogy a hősi halottakat ábrázoló képeket, fényképeket w igazgatóság .rendelkezésére bocsátani szíveskedjenek. — Értesitós A Vasutas Szakazermsét vezetó-eégs értesiti az összes tényleges éa nyugdíjas kartársakat ée -hozzátartozóit, hogy szakszervezetünk helyiségében, Csengery u. 57. Bzáng. alatt az összvasutass''ág otthonát meg nyitottuk. Egész nap fü''iött teremben a száreíozás lehetőségeit nyújtjuk. Újságok, rádió, billiárd, dominó, italmérés ós más egyéb szórakozások. Várjuk a k&rtórsak .támogatását és szeretettel hívjuk b. cm-Fádjaikkal együtt az önáudatos vasúti dolgozóikat. Municáeegypég ! ^ »ttfcég. &ABA — Ruházati munkások Felhívom mindazon féufi***M, uöiszabó, férfi- 6« női konfekció, fi-hémemüverró, fü«6, «orny6, nyakkendő, sapl®- és nadrágtartó ipai?-ban foelftLkoj''htott munkavállalóin*, hogy r. hó 20-An (köddau) d.u. 7 órakor *< Saakszervoswbi Székhás. Camcery u. 6. szám I. em. gyülé»-termébon a Ruházati Munkáaok Szabad Szakszervezete rendes közgyűlésén megjelenni aaivosked jenek. Kffa ■mei járási titkár. — Bű] tértónt C80k0iádó»pus2táci Pisbeki János hirdi gazdálkodó vadászatról hazatérőben találkozott Horváth Péter 10 éves csokoládé-pusztai és Hegedűs János 14 éves martonfai fiukkal.- Miközben Pisbeki a vadászaton elejtett ■ nyulat mutatta a fiuknak, Horváth Péter felvette a vadászfegyvert és játszadozni kezdett vele". A puska elsült és a golyó a szerencsétlen Hegedűs János "mellébe fúródott. A fiu helyszínen elvérzett és megfialt. Dimitrov 200.000 ember előtt beszélt Bukarestben ,Dimitrev bolgár miniszterelnök Bukarestből vafó hazautazása után Szófiában mintegy 200.000 főnyi tömeg előtt beszédet mondott. Kijelentette, hogy a Romániával kötött barátsági egyezmény Jehotővé teszi, hogv még erőteljesebben haladjanak előre a néni demokrácia utján, és biztosítsák Bulgária védelmét. Az egyezmény után a .román kormány '' baráti gosztussal kölcsön cimén a bolgár nép élelmezésére 10.000 tonna kukoricát ajánlott fel. Itolpolltikai kérdésekről szólva kijelentette, hogy mindönkinek a hazafias arcvonalhoz koll csatlakozni, •mely a bolgár nóp boldogulásához ós függetlenségéhez vezot. A fönnálló tostvérisőgot minden néppel Gpolni koll, örök barátságot » íszdvjotunió-val szemben, gyűlöletet a fasizmussal szembon. Rendületlen harcot jo-lentett bo a szabotálók óa a kishitűek ellon. József Attila francia fordításban József Attila válogatott verseinek francia fordítását mutatta be tegnap a sajtó képviselői előtt Boldizsár'' Iván államtitkár. Rövid beszéd után a fordítás első példányát átnyújtotta a budapesti francia intézet igazgatójának, aki hangsúlyozta, bogy a költéknek mindig nagy szerep jutott a két aép életébsn. József Attila verseiaek fordítása útmutatás kell, feogy legyen a nyugati és keleti népek számára, hogy egymás k5I-esöaös megismerése után teremtsék Meg a békés együttműködés feltételeit. Leértékelik a francia frankot Egy párisi lap arról ad hirt, hogy hamarosan bejelentik a frank''leértékelését. Hivatalosan még nem erősítették meg ezt a; jelentést, de a lap szerint a francia kormány máris bejelentette a tervet a nemzetközi pénzügyi alapnak. Tegnap Washingtonban a nemzetközi .pénzügyi alap Igazgatói zárt ölést tartottak, amelynek a francia frnnk leértékelése volt a legfőbb tárgya. A bretonwoedsi egyezmény szerint ugyanis a francia kormány leértékelési tervét előbb a nemzetközi pénzttgyl alapnak jóvá keli hagyni. g&U demokratikus politikai napilap Ssarkeaxt!: Bencze Jenő főazerkeszió MaddbtvHt; De$V Ker«nc.tw Stotfe « "Séftueíi aizöttoéj, HaöVkMli«». iísE^íj^érí te k tártéiért t&tí Tsleíoat S4. fSjrosa&iott 8 „Közgazdasági R. T. Naay-ksnlma" Maoykanlssl*. — Nyomáéért fejel: Zalay fíérety. SPORT Megválasztották az NVTE Idei vezetőségét Népes közgyűlést tartott vasárnap délelőtt az NVTE vezetősége, melyen megjelent az egyesület csaknem valamennyi tagja, a szurkolók és az egyesület barátainak nagy tömege. A tisztújítás előtt a vezetőség és a szakosztályok irányitói ismertették a vasutas sport egyesület mult évi munkásságát, majd ezután következett az uj tisztikar megválasztása, amely a főbb pontokon a régi maradt. Elnök lett továbbra is Nagy Rezső állomásfőnök.-A főtitkár Altay József lett, míg az egyesület pénztárosa Maróti Oszkár lett. Ezeken kivül helyet kaptak a vezetőségben az áldozatkész városi fő-drukkerek igy Drimókíászló, Csász József, Resid Raif, Szakonyi Ferenc és Vasváry Pál. Bemutatkozott az NVTE uj edzője Vasárnap délután az NVTE "népes edzést tartott, amelyen az egyesület uj edzéje Csizmarik Imre is bemutatkozott. Az edzés elején gimnasztikai gyakorlatokat végeztetett az uj edző a fiukkal, akik a reájuk szabott mennyiséget lelkiismeretesen végezték. Különösen-Tura járt elől a jó példával. A testgyakorlatok elvégzése után előkerül a labda is és az első csapat a másodikkal játszott 2x20 perces bemelegítő mérkőzést. Az edző természetesen csak a mozgásra helyezte a fősúlyt. CsUmarik edző bemutatkozásával a vezetőség elégedett volt és az ő munkájától remélik a csapat tavaszi jó sze« replését. Nagyban folynak az előkészületek az oiztrák boxolók fogadására Dr. Béres Sándor szakosztály vezetővel az élén az NVTE vezetősége megtette az előkészületeket a gráci boxolók fogadására^ Az Iparoskör nagytermében már megkezdték a szorító felállítását, valamint az ülőhelyek elrendezését. A mérkőzésre minden helyet megszámoznak, hogy ezáltal az Blőhelye-seknek a helyüket biztositsák. A jegyek árait a vezetőség mérsékelten felemelte és azok árusítását megkezdte. Jegyeket elővételben Szabó Antal üzletében lehet vásárolni. A esapat tagjai is erősen készülnek a találkozóra. A» eredeti tervek szerint sikerűit a vezetőségnek köl--csön versenyzőként a BVSC Farkasát megszerezni. Igy szerdán este 6 lép szorítóba a sérült BQki helyett. A kéf esapat egyébként a következő párosításban veszi fel egymással a küzdelmet: Pedresek—Rácz, Goriup —Wimmer, Baureann—Papp, Pent-zinger— Gáti, Koschak—Szekszárdi, Berger—Horváth, Sirauss—Etelvári, és Gössler—Farkas. Amint a párosításból látható minden mérkőzés kitűnő csevegések Ígérkezik a szurkolók számára. - Angolok véleménye a magyar atléták és úszók olimpiai kilátásairól Angliában az idei olimpiával kapcsolatban World Sports címen havi folyóirat jelent meg, Első számában nagy cikkben fog lalkozlk a magyar atlétákkal és(* úszókkal A cikk írója''elsősor-i ban Németh Imire ¡miagyar bajnok olimpiai esélyeit latolgatja. Megállapítja, hogy az elmúlt esz-i tendőben kalapácsvetésben toronymagasan a Legjobb volt. Zsitvay Zoltántól helyezést; vár. különösen akkor, ha sike- rül megfelelő rudat szereznie-Külön egy hasábot szentel ajap Garay esélyeinek. A végén ezt! irja róla'': Anglia már egyszer* megismerte a magyar atlétikai erejét akkor, mikor az angol bajnokságokra megliivott négy magyar versenyző győzelemlmel tért! haza. Az úszókkal foglalkozva első'' helyen a 17 éves csodauszó Mit-''v róval foglalkoznak, aki Montéi Carlóban bajnokságot nyeft. Ki.1 lünö helyezéseket várnak Sze-1 gedytől és Némjethtől. A World Sports igy fejezi bei a cikkét, Magyarország mind a! 17 olimpiai száím!ba benevezte;* csapatát és ezenkívül egy meglepően jó futball csapatot indít, tehát esélyeik vannak egy-két< szám megnyerésében. Rövidesen elkészül az uj közszolgáltatási rendtartás A közalkalmazcttak szabad szakszervezetében megkezdték a köztisztviselői rendtartás tervezetének kidolgozását. Az uj rendtartás biztosítja a szakszervezeteknek azt a jogát, hogy beleszóljanak a közalkalmazottak kinevezésébe és elő-Iéptetéséee, fegyelmi és áthelyezési Qgyeikbe. Pontokba foglalva szabályozza a köztisztviselők jogait, és kötelességeit. Az uj közszolgálati rendtartás 3—4 bét múlva készül el. ^^^^^^^^^^ VwniVVWWMV. A MKP nagykanizsai pártszervt-zete f, hó 2bén, szerdán este 6éra'' kor, Lenin halálának évfordulóján, pártnap keretében Lenin emlékünnepélyt tart, melynek előadója Benm Jenő, a Zala főszerkesztője lesz. Pártállásra való tekintet nélkül minden kit szeretettel várunk, Előadás előtt műsort ad elf a kulturgárda. A Vezetőség. MKP nagykanizsai II; körzeti szervezete 22 én, csütörtökön este fél 7 órakor pártnopot tart a Petőfi- ut 23, sz. alatti párthelyiségében. Pártállásra való tekintet nélkül mindenkit sze retettel vár a Vezetőség/ - A KüKSZJközleményei Beszerzési csoporti Bors, cipőkrém, citrom mar megérkezett és átvehető, — útban van még: .gyufa, csomagolópapír, s z appanf őzészer, stb. « _ Füszerszakosztályunk gyűlés© esü törtökön • pontosan 6 órakór kezdődik. - 1Í14S. jaanár 21. Aí „österreichisehe Zeitung" jelenti, hogy a háború végénj Ins-brick környékére meaekBlt magyar katonák nagy részét átvette a francia hadsereg, iasbruckban láttak katonákat - francia uniformisban, akik csak magyarul beszéltek. A katonák számát 2—3 ezerre becsQHk és kö-rülbelöl ugyanennyit szállítottak al Franciaországba. ^ Hétfőn délután adta át a Nemzeti Segély székházában a görög ifjúság küldöttségének a segélyakció első eredményét az MNDSz, ralntegy 100.000 forint értékű gyégys?®rt, Köszönetnyilvánítás Mlndaaon jóbarátalnk és Ismerőseink, kik drága jó feleségem, édesanyám, leányunk, testvérünk, sógor-.nónk, Illetve rokonunk Szintfii Győzőné ez. Dolonee Magd®lna temetésén megjelenésükkel, vagy bármi más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton is bálás köszönetünk kitejezé- *ét- Gyászoló család. A hatósági »Zsiradék-jegy« (zöld éa rÓKsaszinü) 8-aa számú szelvénye 20 dkg. ótolaira, va^y 20 dk£. mar-giwinra boráltható a kDroslcodőnól, Fbihívom a város lakóit, hogy mind««, aki a mult háborúból rmui-maradt bármilyen nom robbanó ''■nyagból (tüzérflógi lövedék, légi-bomb«, pánoólököl, gyalogsági lővo-dék, akna, jagy e^yób robbanó •nyag) tudomással mr^ ugy a Baját, Hunt a kőz érdakóbon plontae a köe-igüzgatáei ügyofztálvon akár Bzóbeli-teq, akár ir&ában (Pó-ut 8. II. lóp- • osoház J. emelet, 7. ajtó). Pigyelmeztotom a város lakosságát, hogy fc háborúból elmaradt robbanó anyag bármi csekély mennyi-«ógü legyen is, óriási" életreszélyt najt magában. Bejelentési kc>telezett-aégénfik'' esetén ugy Baját, mint gyer-mskBinek élete mindaddig veszely-l3Bn Torog, míg a rároa területen •gyetlan egy darab tüzérségi. lörsdék, ▼agy bármilyen más robbanó anyag eskár a föld félsz inán,, akár padig b1-''fera elmarad ée azt bejelentés hiányában a. honvédelmi miniszter ál-tel kiküldött tűzszerész járőr hatástalanítani nem tudja. Elvárom a város lakóitól, hogy •ms fontos és az -újjáépítés szempontjából'' is nélkülözhetetlon beje-íen&sánek elegot tesznek. A pápai magyar állami dohány-teváltóliivatal felkérésére az alábbiakat teszem közhírré: Tájékoztatásul közlöm, hogy dohánytermeléssel okszerű kczoíes mellett kat. holdanként 8—5000 forint bruttó bo vétóira lehot számitaiii, továbbá, hogy az engodélyDzliotó terület nagysága általában 800 nógy-■zögöl, kivételesen azonban,(pl. tor- Bbirtokosoknál) 400 négyszögöl ie lét, egy közaogbon a loliotótóglioa kórost legalább 0 kat. hold torülotro koll dohány termelési ongodélyért folyamodni. Nagyobb ezániu jolontr kező nsotén a rósz lobos utmutatáfl és tudnivalók meKaKli''isa végett a kirendeltség tÍ8ztvisolójo már most ki fog utazni. Nagyobb földbirtokkal rendelkezők részére, (logatabb 80 kat. hold) 8 kat. holdon lsmdó do-hánytermolcsre szakképzett dohány-tertiész áttelepítésére is lohotóség van. Erre vonatkozó szükséges fei-világositást jelentkező osetén azonnai magadja a kiramidertség. Akik dohányt akarnak termeim, összeírás végett jelentkezzenek folyó hó 20-ig a ráros közigazgatási ügyosztályán, a hivatalos órák alatt köznapokon délelőtt 10—12 óra között. (Bazárépület II. lépcsőház I. emelet, 7. ajtó). _ Az 1948. év első negyedére szóló termelői tejutalványok kiadása f. hó 22-, 23-és 24-én d. e. 8- 12 óráig történik a közellátásügyi hivatalban (5. száma szoba) Hunysdy-u. 16. sz. alatt. Termelői teiutaiványra igényjogosultak: Terhes anyák a terhesseg ötödik hónapjától szülésig, a gyermekek 12 éves korukig, annak az évnek a végéig, atae yben 12. életevüket betöltik, továbbá táplálkozásra rászoru ó betegek és m«gas korú személyek. Mindazok tehát, akik közvetlenül a termelőtől Vásároljak a tejet, a fentirt napokon jelentkezzenek az utalványok átvétele végett. Az utalványok kiváltásához a családi fejlapot és a december havi tejutalvány l-ee számú szelvényét Is <1 kell vinni. Az igényjogosultság megállapításánál terhesség esetébe ?z egészségvédő intézet orvosának (zöldkereszt) bizonyítványát fel kell mutatni, betegség esetében az igényjogosultság hatósági orvosi bizonyítvánnyal Igazolandó. Gyermekeknél óa öregeknél a születést Ige-soló bármelv okmányt lehet felmutatni. A termelői tejutalvány ára havonként és darabonként 20 fillér, Fekete télikabát éa 1 fekete férflruhs eladó. Glra a kiadóban. Maagaiiea lüldék eladók. Vajda te* vérek, Szabadiág-tér 21. Asat&U tttzhely eladó. Báthory-u. I. Donát, _ - . Tavaszkor elottrélném kétuobáa lakásomat háromszobásraj esetleg 2 nagyobb szoaásra a város belterületén. Cím a kiadóban. Elveszett f. hó 17-én" egy levéltárca a Szent Imre hg.-utcában. Kérem á becsületes megtalálót, hogy illő jutalom ellenében adja le Drávavölgyinél. S3s évtefy^m 17. stám. Nagy tantest, 1948. )s miár 22. csütörtök Ara 40 ?HI6r. Várható időjárás: Mérsékelt szél, felhős, ködös Idő, sokfelé eső,-havaseső, a hegyeken havazás. — A hőmérséklet alig változik. a forradalom géniusza, ű kultuszminiszter felfüggesztette az U| Ember clkklrólát Lenin, az emberiség történelmének legkiválóbb alakja, a munkásosztály győzelmének hatalmas vezére és szervezője, annak lángeszű Eeonetikusa, aki az imperializmus korszakában Maii forradalmi elméletét a legmagasabb fokra emelte, 1925 jamiár 21-én'' 54-ik életéréten, ma 24 esztendeje hait meg. Oenin ineglialt, de müve, a leninizmus és alkotása, a nagy Szovjetunió, mint az európai kontinens leghatalmasabb állami, állandóan Teleié ivelő életét éli.. Lenin meghalt, de u niá Leninjének, Sztálinná^, ahogyan - BarbuB-ae nevezte, vezetés© alatt legyőzhetetlen hatalommá tette a Szovjetuniót, biztosítékául az emberiseg : ovábbfejfődésének. Lenin tan ítása ¿elhasználja a pro-•-«táriátus gigantikus méietü i&easz-lalatait annak 1:arcában, amelyet á kapitalista rendszer letöréséért és aa uj, szocialista társadalom felépítésért folytatott . Felbecsülhetetlen ér tZ-ket képviselnek Lenfn munkái, •fontosabb inKveit a vifág- minden nyelvéne le [ordították, igy magyarra is. A marxizmus, leninizmus mogvi-lúiritia a vTVig proletárjainak é« dol-.(joz^inak útját. Azt. az uta< umoYV a kizsákmányolás niegBomnnBitésó-he/, tíz egész oinberiHug l»l<logulá-Aáhoü vezet. Ivvnin egész''éictót ma-v radéktalanul annak szentelte, hogy a munkásságot és parasztságot felszabadítsa a Kapitalizmus és a nagybirtokosság igáju alél. EgOsz élete, munkásságának végcélja a szocializmus felépitése volt. Lenin a forradalom lángelméje volt. Az élen haladt az űj Korszak ''ogélesebk harcaiban. A háború és forradalmi megrázkódtatások idején Lenin haladt a néptömegek élén. Az ó vezetése alatt győzött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom a Szovjetunióban. Ez a forradalom gyöké nos változást jelentett az emberiség történetében, eltérést a régi kapitalista világtól, uj szocialista világhoz. Lenin továbbra is él a Szovjet-ynjó dolgozóinak és az egész világ elnyomott népeinek szivében és gondolataiban. Lenin neve az egész világ munkásosztálya és dolgozói számára ugy hangzik, mint lángoló, felhívás- a kíméletlen harcra az ól-tiYomás ellen, a szabad és boldog életért, a békéért és az egész földgolyó népeinek testvéri barátságáért. '' '' - Euróua felszabadított népei ezekben . a hetekben ünneplik ,fölszabar. drtásuk évfordulóját.. A felszabadítók •— a szovjethósök nemzedékei — f leninizmus talaján születtek és a tenrni 03zmúken nőtték fol. Ezek a nemzedékek szivükben hordva a nagy Lenin képét, Bztalinnak, a ma Leninjének vezotésévol harcoltak ós ontották vérükot, hogy Európa leigázott népeinek olhozííák a szabadságot és legyőzhetetlen életművének nagy tanulságait A F«s8ttl»n Kisgazdapárt polgári tagozata kedden nagygyBiést tartott, amelyen Mihólyffy Ernő miniszter bejelentette, hegy az UJ Ember almanachjában megjelent és 1948 szellemét gyalázó cikk szerzőjét, Hajduska Jánost, a kultuszminiszter felfüggesztetté tanári állásától. Legutóbb — folytatta a miniszter — Rákosi Mátyás ffitnisztertinökbélyettes nyiltan megvádolta Mindszenti esztergomi éreeket, hegy nem ismeri el a Magyar Köztársaságot. Ez két nap előtt hangzott el és azóta Mindszenti nem tartotta szűkségesnek ezt a vádat visszautasítani. Ezzel szemben Romániában a remén érsekek és pBspökök letették az esküt a népi köztársaságra. Ez is bizonyltja, hogy a demokráciaells«es állásfoglalás nem az egyház álláspontja, hanem csak néhány szerencsétlen rossz politikusé, akik az egyház mögé bújva szeretnék demokráciánkat támadni. Cstttörtikön deleiéit 11 érakor érkezik Budapestre a román kormányküldöttség, élükön Groza miniszterelnökkel. ft látogatás programmjának középpontjában természetesen a magyar-román kő''csönös barátsági és segélynyújtási egyezmény megtárgyalása és aláírása szerepel, amelyre szombaton délben kerül sor. A vendégek csütörtökön délelőli meglátogatják a köztársasági elnököt ée a házelnököt. A román miniszterek felkeresik itteni kollégáikat is. A. küldöttség, tiszteletére a köztársasági elnök ebédet ed, a mieisztereinök pedig fogadást rendez. A román követség szintén ünnepélyes fogadást tart. A napokban a görög demokratikus hadsereg ujabb nagyobb sikereket ért el. A Korinthusl-esatorna nagyrésze a szabadságharcosok kezében van. Ez a tény fokozza a fasiszták nyugtalanságát, mert a Korinthusi csatorna birtokbavétele azt - jelenti, hogy a monarcho-fasiszta csapatok elesnek az utánpótlás lehetőségétől. Az athéni fasrezta kormány folytatja kellemetlenkedéseit demokratikus szomszédai ellen. Ujabban már terfi-letekot is követelt Jugoszláviától és Albániától, Brooks amerikai szenátor görögországi látogatása után kijelentette, hogy tapasztalatai szerint a szabadságharcosok kizárólag zsákmányolt amerikai fegyverekkel vannak ellátva. Darvas iózssf építés- és küz-wunkaügyi miniszter felhívása a magyar társadalomhoz Hyjov ház hevor romokban a .tiszai árviz után. Megdöbbentő & pusztulás, amely az olszabadult Tisza nyomán támadt : szegény parasztok ezieinnk élétíMnutikaját vitto ol néhány nap alatt a^ árviz. A falvak hosszú sora még a háborús pusztításoknál is megdöbbentőbb képet mutat : házsorok hevernek az áradatban. A házak romjaival együtt odaveszett a takarmány, oda az élelmiszer és sokezáz parasztosaiéinak most bizonytalan a mindennapi kenyere. ^Nehéz szavakba foglalni azt a megindító képet, meÍY az árvizsuj-totta falvakban fogaíja az embert. A li&j léktalanoknak, a máról holnapra teljesen nincstelenné yált magyar családoknak egyetlen reményük van most ^bíznak a gyors segítségben. Biznak a magyar társadalom áldozatkészségében, mely-lyel enyhíteni lehet a szerencsétlenség következményeit. Egyetlen magyar dolgozó, egyetlen társadalmi szervezet és intézmény sam maradhat részvétlen a szerencsétlenül jártakkal szemben. Kérő szóval fordulok ezért a magyar társadalomhoz, községekhez, városokhoz, eg^ázak-hoz, közületekhez, intézményekhez, pártokhoz és magánosokhoz : közös erővel építsük fol az elpusztult hajlékokat. Segítsük hozzá az árvizsui-totrta lakosságot, hogy újra kezdhess® életét. Segítsük őket azzal, hogy újra otthont teremtünk számukra. Fogjon össze a nogitéabon mindenki 0« hozssen annyi áldozatot, amennyit esők tud. Egy liáü felépítéséhez mintogy 8 ezer forintra von szükség,.Gondoljon most mindenki arra, liogy a fjóldátlan1 árvizkataaBtréfa áldozatisi minden összeggel újra közelebb jutnak ajj éiothoz. Vállalja mindenki annyi ház újjáépítését, amennyit csak, jváll&l hat. A nincstelen, hajléktalan árvízkárosultak nevében bízom - abban, hogy a segítséget kérő bzó. nyomán felépülhetnek az uj hajlékok és uj áldozatvállalásnál otthont teremthetünk sokszáz magyar családnak. —Azok jut ,tár«adalmi szervoactok, intézmények és magánosok, akik adományaikkal réeztvosznek az uk-cióban, jelentsék bo ozt u .szándékukat iiozzám. Az adományokat pedig juttassák el-az építési és köz-munkaügyi. minisztérium Letéti Számla, Budapest, 167.000 posta-takarékpénztári csekkszámlára. Olyan hirek vannak oltorje^vo, hogy az-ipari i^eziottorvűkbonyujtó-eának határidejét meghosazabl-iwt-ták. Ezeket a hiroaztólésokot célzatosan terjesztik.'' Ass Országos Tervhivatal nyomatékosan fölhívja & ti-gyeimet, hogy az ipari részlettervek «»nyújtásának határideje változatlanul január 81. Tisztogatás a külügyminisztériumban A külügyi tárca keretéhen működő közszolgálalti alkalmazot-í takat fel ül vizsgálat; alá vonják;! az elmúlt rendszer alatt- tanusi-; tolt magatartásukra illetően. Al vizsgáló bizottság tagjai a minisz terelnök, a két miniszterelnök-r helyettes, a "külügyminiszter, ar honvédelmi ¡miniszter. A kül-ü^minisztérmim! alkalmazottjai a hozott határozat el Len nem -fe? lebbezhétnek. Azok az alkalma-,'' zoltak, akikről a bízottság meg-, állapította, hogy nem felelnek^ meg a demokratikus külügyil szolgálat követelményeinek, szol gáláinktól azonnali .hatállya* felmentetnek és 6 h''ónapon belül a közszolgálat más ágúban kap4 nak beosztást, ha nem merült feli ok, hogy különleges birói clbá- nás alá vonják az illetőt. Az angelszá^zok újra megsértették, a potsdami egyezményt A németországi szövetséges ellenőrző bizottság tegnapi iUósón a« angol és amerikai zéna parancsnokai Bizonia ui terveiről bcezéltok éa azt bizonyították, íiogy ennek nincs politikai háttere. Szokolovezky Marshall ''felszólalásában rámutatott, hogy ez a jervezet sérti a potsdami egyezményt. Glay - tábornok'' ijémertetto valuta leépítésére vonatkozó amei''ikaí ter-veketr Eszel ''kapcsotfttbuH a nzovjeft álláspont az, hogy a vahúta-re-fonn egy további lípé#t jelent a nj/uffatnéme,toi*zdgi állam megalakításához, ami a pcHsda-•mi egyezmény ujabb megsee- A gyűlés után nvilvánossógm hozták, hogy az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia a közeljövőben Londonban vagy Párisban ertekezletei tartanak Németország ügyében. A londoni békekonferenciát után a tegnapi értekezlet volt az első, amelyet a szövetséges ellenőrző bizottság tartott Németország ügyében. Megkezdődtek a BCG oltások a megyeszékhelyen Beszámoltunk nemrégiben a tisztifőorvos jelentése alapján''-arról'', hogy a megyében majdnem teljes egészében befejezés^ nyert a dán Vöröskereszt által kezdeményezett és Majánlot^ BCG. oltá.s. Utoljára maradt Za-< laegerszeg város, ahol hétfőn-vette kezdetét az oltás. A várost^ két körzetre osztották és kétdán(-orvosokból álló egészségügyi bizottság végzi a tbc. elleni küzde^ lemben olyan fontos és jelentő^ oltások munkáját. Az ostoba proi paganda, amely az egész miegyében elterjedt természetesen ai megyeszékhelyre is feljutott, de( ereSménylelennietk bizonyult, mert a lakosság tőswegesen k)ö-'' resi fel az oltásokat "végző orvosokat és hálásan fogadja a nftgy-l |elentőségí egészsícvédö int Franciaországban ujabb földalatti mozgalmat iepliuztak le. A »ftskote maki« elnevezée alatt működő szer-., vezetet Auphan volt admirális vezeti) akit Petain" annak idején utódt .jakent jelölt még. A'' vezetőség, tagjai ismert- tábornokok és tisztek vol- t V •£xtUár'' 22. Adatok egy hősi nép hősi küzdelméről A görög nóp hősi harcával íiap-c>o''alosan, amelyet a rabszolga tartó imperialista, momircho fasiszta ba''.l-sciog cl Ion folytat, jmszta létóért és népének feloinoléséért, megmozgatta a világ minden szabadságszerető népének szivét. Magyarországon is megindult a görög né|x?t segítő mozgalom, amelynek eredményeit lapunk napról-napra közli. Szükségesnek tartottuk, hogy megvilágítsuk azt a mérhetetlen szenvedést., amelyen ez a nép már ikvpiosztüt ment'' és. időrendbe szedjük azokat az oseményoket, amelyek e nőn drámájában lejátszódr tak. Tettük ezt azért, hogv mindenki, aki a szabadságot sokra becsüli és szereti, siessen akármilyen csekély adományával is a görög nép segitségére, ho.;y gyógyszert, ruházati cikkeket, külanossünk azoknak a hősöknek, akik ^nemcsak hazájukért, do érettünk is véreztek. 1941. áprilisában a németek megszállták Görögországot. Négy bónap-~ pat ezután á Görög Kommunista Párt kezdeményezésére a Kommunista Párt, Szocialista Párt, Köztársasági párt, Paraszt párt, baloldali liberálisok, a munkás és az ifjúsági szervezetek együttműködéséből megalakult az EAíVlj. a Nemzeti Folsza-baditó Mozgalom. Az ELAS a Nemzeti Felszabadító néphadsereg, az EAM fegyveres szervezete, amely Joezébe vette a partizánharcok irányítását. A háború három éve alatt a német és olasz megszállók elleni küzdelemben az ELAS 25.540 halottat, 8490 sebesültöt ós 5180 foglyot vesztett és 3 és félmillió görögöt szabadított fol. Anglia azért szállta meg Görögországot, hogy stratégiai támaszpontot szerezzen magának és kezébo kaparintsa a görög természeti kincseket. Papandreu görög miniszter az angol^imperíalizmus ügynöke •— kéréséíe hivatkozva, Churchill angol csapatokat küldött Görögországba, hogy megsemmisítsék''a görög nóp ellenállási küzdelmét, és Görögország .demokratikus fejlődését. 1944. decemberében tört ki a harc az ELAS ,ós az angolok között. Ekkor az angolok —• níinden előzetes figyelmeztetés nélkül — sortüzet adtak le az Athén utcáin felvonuló tömegekiw Hatalmas vérfürdőt rendeztek. Az ELAS ellenállt ós 88 napig tartó küzdelemben 2000 ELAS harcos és 4000 polgár halt hŐ3Í halált. » Varkizában az angolok kövotelé-feére találkoztak az EAM, az ELAS képviselői és az angol.ügynök: Ptasz-tiraez tábornok. Megegyezést kötöttek, amelynek értelmében a megegyezés aláírói kölcsönösen kötelezték magukat, hogy > minden .fegyveres alakulatot lefegyvereznek'' Görögországban. Csak a görög hadsereg'' maradhat meg. A görög kormánynak biztosítani kell özek számára a demokratikus jogokát. Az egyezmény végrehajtását az angol kormány .''garantálta. - * Az EAM beváltotta ígéretét, leszerelte a katoiiákat. Ezzel szemben a kormány és az angolok felrúgták a megállapodást. A nérne-'' . tekkel együttműködő csapatokat nem oszlatták feí és a németek által ■létesített »Biztonsági Gárda« 1252-tiéztjét az angolök irányítása alá helyezett hadseregbe sorozták. Letartóztatták az ELAS 80 yezeto-tisztjét. A jobboldali fegyveres bandák, megkezdték rémuralmukat. Moggvfl-~ kqltak egy év alatt 1418 demokratát/ letartóztattak és deportáltak 150 ezret, bebörtönöztek 8 ezret, Összeromboltak 600 báloldali szerkesztőséget szervezetet. A joóboídaí rémuralma alatt tox-jes -gazdasági zűrzavar volt Görcig- Örszágban. A termelés a háború előttinek csak 20- 25 százalékát érte ol, egyedül Athénl>on 80 ezor munkásból 25 ezer volt munka íRj/kül. A legfontosabb ''.minisztériumokban angol megbízottak tiltek. * A'' demokratikus görög hadsereg ma már Görögország ogyharinadré-B/ét felszabadította. Iízokon a .torü-lotefcen végrehajtották a ftirdrefor-mot, megnyitottuk az ''iskolákat, a fiatalom ivedig a nép áltaf száriadon választott demokratikus Noptanécsok kezében van. Ami Göröíjovszá&ban -történik, az nem csunán a görög nép, hanem-az egész békét akaró világ üg)-e. Azok Uy, amerikai és angof íhiperiafisták, aftik uj, füiboruí.szeretnének előidézni, Görögországot támaszponttá akar iák kiépíteni a'' Szovjetunió ós a <161-.keleteurópai népi demokráciák ellen. Caldarísz íupja írja: »Ha nem vénának Görögországban kommunisták ós nem volna EAM, a görög fasiszta hadsereg már régen rátámadt volna Albániára.« Az imperializmus számára Görögország csak kísérleti telep. Ha a kiöérlot sikerül, más országokban próbálkoznak. Két mimiszteri nyilatkozat: Rajk László: A két munkáspárt minién alapvető kérdésben egyetért Molnár Erlki - A reakció döntö vereséget szenvedett Rajk László legutóbbi olaszországi'' tartózkodása során "nyilatkozatot adott az üNITA-nak, az Öfasz Kom-. munista Párt közpoiuti lapjátia^, amely a jnagyar belügyminisztert mint a nemzetközi miinkásmoizga-lom egyik kiemelkedő személyiségét jellemzi. A'' magyar helyzetről szólva Rajk László a kcvotléozőket mondotta: »A- Magyar Kommunista Párt a, felszabadulás óta eltelt három esztendő alatt az ország legnagyobb pártjává fejlődött. Ennek az á magyarázata, hogy a Kóhimunista Párt a" magyar nóp egészének érdekében folytát következetes harcot. A párt ixuitikájának célja a dolgozók élet** színvonalának emelése 5s.a nemzeti függetlenség'' megőrzése. Háröm év alatt Magvarorszag feudálkapitalista államból népi demokráciává fejlődött.« A továbbiakban Rajk László hangsúlyozta, hogy a két munkáspárt minden alapvétő kérdésben egyeU ért s a kommunista-szocialista együttműködés megvalósította álmagyar munkásosztály .ogységét. A''bol-so ellenségrőt szulva rámutatott, hogy M''agvaroi-szágon a reakció már nem rendelkezik kollő tömegbázi- sokkal. Nyilatkozata végén méltatta a szomszédos államokkal kötött szerződések jelentőségét. Molnár Erik külügyminiszterrel folytatott beszélgetést * a cseliszlo— _vᣠKommunista Párt lapjának r munkatársa. Az uj demokratikus Magyarország — mondotta a külügyminiszter — a ''leghatározottabban elveti a revrzionramus gondolatát, amely a magyar reakciós elemek elnyomásának egyik eszköze volt, amellyel a félrevezetett magyar nóp leigázá-sát lehetővé tettték. A reakció erői Magyarországon döntő vereség dl szenvedtek s igy többé semmi befolyási nem gyakorolhatnak a kiitpotfiikara. A inagyar nép noni akar a revizio-nizmus eszköze lenni, őszinte békében és barátságban akar plni szomszédaival, elsőrosban a Szovjetunióval 3 ugyanakkor nem akar elzárkózni a többi népektől sem. Minden állammal különösen a ko-re8kedoimi kapcsolatokat kívánja ápolni, foltéve, ha a külföld nom akar támadást, intézni a nópUde-inokratikus Magyarország eílon. ''Ez esetben harcol függetlenségéért és Az elmúlt esztendő nagykanizsai forgalmiadóbevételei teljesen kielégítették a kormányt """ r Havonta 1.000,000 forint a forgalmladóliivatal bevétele Adó! Az emberek általában nem szerették ós ma sem szeretik. Pedig minden azon fordul me^, hogy bo-folynak-e azok a pénzek, amelyekből'' a közbiztonság — a kultura a termelés ós közigazgatás gépezete mozog. Akik ezt megértettek. ■— azok Kötelességszerűen . megfizetik pontosan adójukat, mert jól tudják, hogy ellentétben a régi renddel pénzük nem háborús előkészületekre, nem ágyúm, gépfegyverre és egyéb gyilkoló''szerszámokra megy el, na-nem abból iskolák, kórházak, vasutak, gyárak épülnek— ós házak kis családok részére. "Épül a hároméves-terv''..minden előirányzott- intézménye, . mely hivatva tesz a dolgozó nép életszínvonalát, oly magásraemej ni, amire még ivem volt példa ebben az országban. Az eIso'' utu iik-a~ foígalmiadó hivatalba vezetett, ahol Balogh György főnök adta meg a felvilágosításokat. — Az elmúlt esztendőben a forgalmi adóbevételek száz százalékig kielégítették a pénzügyi kormányzatod Az elóiránvzott-aaókat csaknem ''80 százalékig befizették. Külön köszönettel tartozom a KOKSz, és az Ipar testű lotnek, akik adóközösségbon tömörült, tagjaitői a kirótt adót száz százalékig rendelte. Az elmúlt-esztendőben havonta átlag 1,000.000 forint folyt l>e a forgalmi adókból. Hátralékban az adójukkaf kevesen vannak a forint bevezetése óta mindössze 800.000 forint behaítatlan forgalmi adó vétn. Most kértük ezeknek az összegeknek a bírói utón való y ■ • '''''''' végrehajtását. Sokan kértek tőlünk részlet fizetési kedvezményt, do ezt. n pénzügyi kormányzut nem engedélyezi. - — Hogy vált be az adóküzösség? — Minden várakozást felül mult az adóközösségeknek a felállítás;;. Ennek tulajdonképpen az a célja, hogy a kereskedők vagy e^yébb szakmák egyetemfoges fefefőss^ mel lett közösen fizetik: be a reájuk kivetett adót. A KOKSz-szai és a vendéglősökkel egyébként most folynak a tárgyalások az 1948 ,éyi adóközösség megállapításira. — Eevált^e a fényűzési adó? — Teljes mértékben. Az állam évi 5—10 milliónyi összeget remélt ettől az adónemtől és az teljes egészében be iö folyik. — Milyen az adómorál? — Örvendetes tényként állapithatom meg, hogy az adómorál a felszabadulás óta örvendetesen emel- kedik. Havonta alig pár ezer-forintra rug az az összeg, amit az adózók nem fiz''otnek be. A gazdasági viszonyok állandó javulásával emelkedik áz adófizetés is. Az elmúlt évben mindössze 45CTa:letételt nom fizettek he. 10z ti szám megfejel a béke óvok átlagának. -- Hogyan fát ja oí a forgalmi adóhivatal a munkáját? — A nagykanizsai forgalmi adóhivatal 88" ''tisztviselővel működik.'' Hatáskörünk H nagykanizsai járáson kivük kiterjed-a pacsai ós letonyei ¡órásra. A belső adminisztrációt 7 tisztviselő és tisztviselőnő látja ül. ''Működésűnkről'' havonta jolontóseket küldünk fei u pénzügyminisztérium-Imii. A beszélgetés után körsétát tettünk a-hivatal uj helységében. Kilenc teljesen újjáépített szoba áll a tisztviselők i-ondelkezéséro. Teljesen uj ablakok, ajtók. ''Az épületije bevezették a gázt. Két korszerűen, berendezett vendégszoba áll a hivatalos személyek'' rendelkezésére. Kérdésünkre Balogh "György főtanácsos elmondotta-, hogy az epületet m ál--lam 90.000 forint költséggel hozattta rendbe. A forgalmi adóhivatal jelenleg a legszebben felszerelt közhivatal '' Nagykanizsán. Kanizsai művészek srsrepléss Zalaegerszegen A zalavártnegyei szabadaniűve-'' lődési felügyelői hivatni rendezésében vasárnap volt a második művészi értékű hangverseny, a megyeszékhelyen.'' liz alkalonu. mat a barokk m''uzsika reprezen-lán^ainuk remekoiwiveil élvezhette a közönség;-Buch! Preludiums és fuga (g-moll) ós FranóiaszvilH .¿c-moll) m''üvél adta elő Szent-endrey Valéria zongorán igent nagv tudással. Händel: Szonáta; hegedűre és zongorára: Ivánko %its Ferenc és Kerekes Irén előadásában nagyon élvezetes vol« Giúási sikere voll a két művésznek. Ugvancsak nagyon ''tctszelll Bach: Koncert két hegedűre, amelyei Ivánkovits Ferenc. I)r. Tárdos László és Klatl Aáirélí: adlak elö példásan szép művészi összjátékkal. A legközelebbi han®''eraenyr február 15-ón Tesz, amelyet már lázasan vár n zeneszerető zqla- •egers/.cgi közönség. nhpitwUmcm Csütörtök, Január 22. Rudiit 1.: 6 30 Pfilnrédtó. 7.00 Hírek. -.7.30 ROmai kalolikus vallásos félára. 8.00 Keggeli 7f.\t 9.L0 Délelőtti muzsika. 10.00 Hlrck. 12.00 Déli harangtzó, hírek. 12.15 Zenekati mu2iik*. 12 45 Magyar úb or-sz építészet. Előadás. 13.00''Zenekari muzsika. 14.00 Hirefc. 14.10 Korunk zenéje. 15 00 Rádlóisko''s. 16.00 Szalonzene. 16.50 Oyer-mekrádió. 17.00 Hirek. 17 10 Hadltoifoly hirttdó, Vöröskereszt közlemények. 11.00 Szabó Mária zongorázik. 18 30 V. Majakovszkij: Vladimír lijics Lenin. Drámai költemény. 19 00 Mozart: Figaró házassága. Közvetítés az Operaházból. 20.25 Hírek, iporthirek." 21.25 UJgazdák mösera. 22.35 Hirek. 23.00 Szív kaldi szívnek szivesenr-24.00 Hirek. Budapest II.: 17.00 Tánczene. 18.00 Hirek. 18.05 Beszámoló az adventisták zttrlchi találkozójáról. 18.50 Chopin: Esz trióit po»: lonalíc. 19.00 Falarádió. 19.15 A házi együttes játszik. 20.15 Heti sportazerale. mm 24. SZOMBBI m Fodor János, operaénekes Szegediné Vásárhelyi Magda zongoraművésznő Erdélyi Aliz, Oaál Andor, az Operaház magántánoosai Znyzonné Szentgyörgyi Mária oiőadóművészaő jegyeki Sxor SsabóAni fítdfüté I NÉPKONYHA HANGVERSENYEM • / i&SjJjaaüá: 22. Budapest jelenti Feketéié katonatisztek a péesi had- bíróság előtt / A pécsi ]Kid¡»iróság tegnap kvzcltc tárgyalni Virágli László1 vezérőrnagy. a pécsi honvédke-nilet volt parancsnokának ós lra bűntársának bűnügyét. A vád ellenük az, hogv rendszeresen fog-hilkozlak liszifeketézéssel. A katonatisztek múlt év júliusától szeptemberéig folytattaV i''izel-meiket ts ez idő alatt nagymennyiségű illegálisan vásárolt ¡iszlel ír''ekesilellek magánosok, nái és pékeknél. Tegnap a vádlottakat hallgatták ki. Ma a vád-ős védelem tnmiil hallgatja k a hydhiróság. Metkezdte a népbirésáa Szeleezky Zita bflnperének térgyalátat. A budapesti népbiróMg kedden tárgyalta Szeleezky Zita színésznő háborús ós nőpellenes bűnperét. a vádlott távollétében A tárgyaláson kihallgatták Kis^ Ferencet, a nyilas Szincszkama^ ra egykori elnökét és Bágyoni} Váró Andor fasiszta ujságiróts akik természetesen onienleni akar iák a nyilas kivánságliangverse-nyek ünnepelt csillagát- A íöbbi, hinuk vallomásából azonban kiderüli, hogy Szeleezky a lcgszen7 vodélyesebben vetette magát a szélsőjobboldali politikába, • cs; us/i''ó szavalataival nagyban hoz'' zájárúll a háborús propaganda''; eredményességéhez. Xúraiejh Antal. a Nemzeti Színház volt igaz-galója elmondoUa, hogy Sze: ieezky annakidején azzal adta, vivsza a Csongor és Tündé-beni Tünde szerepéi, hogy -czi a vacak Vörösmartyt nem hajlandói játszani. A tárgyalást február* 7-i re elnapolták, merrt iobb tanú nem jelent meg. Acygnlttfr feleségét, mart .>liiak sv*b"-aak nevezte Lux András sopronbán falvaij bányász karácsonykor nősülli meg. Vasárnap nézeteltérés Iá. madt a fiatal házasok között és< az asszony »piszok svábnak''; ne-« veztc férjél. Az ember erre megdühödő 11 és pisztolyával közvetlen közelből halántékon lőtte ¿í feleségél. Lux ezután a pisz''oly^ az asszony kezébe nyomta és ugy igyekezett a holttestet elhelyezni, hogy öngyilkosság lálsza tát keltse. Luxot a soproni rögtönitélő bíróság szándékos emberölés és fegyverrej''.emelés min t vonja felelősségre. A MKP nagykanizsai pártszervezete /. hé 21-én, szerdán este 6 óra-kor, Lenin halálának évfordulóján, pártnap keretében Leni* emlékünnepélyt tart, melynek előadója Beneze Jenő, a Zala főszerkesztője lesz. Párt^ állásra való tekintet nélkül mindenkit szeretéttel várunk. Előadás előtt műsort ad elé a kulturgárda. A Vezetőség. '' ■ , MKP nagykanizsai II. körzeti szervezete 22 én, esütörtökön este fél 7 érakor pdrtnapot tart a Petőfi-ut 23, sz. alatti párthelyiségében. Pártállásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel vár a Vezetőség. Napirend: Január 22, wütörtők. Róm. ka*. Vlnca vértanú. Protest. firtln. ÜJgörög Tiraót. — A nap kei 7.23 p. kor, nyugszik 16.29 p.-kor A hold kel 12 55 p. kor, nyugazfk 4.35 p-.-kor. ~ 1905. R pötervári véres nap. 1!. Miktés c6r a jogalt kévetelő népwí lövet. • fll£___- fCöfisfc/n bútorüzlet li&ittí ^y^-uzsa, :|Bp j/lay ¿ndre-u.4. ISfSkiJjbw*"*** 4|fmmVp^. mű-tó,. Cáfol a Bányász Szakszervezet kanizsai vezetésén " A Nagykanizsán megjelenő reggeli újság vasárnapi számában cikket klzilt amelyben olyan adatok foglaltatnak, amelyek nem felelnek meg sl tényeknek. A Bányász Szakszervezet szükségesnek tartotta lapun!-, utján a kővetkező nyilatkozatot közzétenni: A „Zalai Világosság" folyó hó 18-i számában a MAORT Bányász Szakszervezet Nagykanizsai Csoportjának gyűléséről megjelent közlemény nem teljesen fedi a tényeket. Nem felel meg a valóságnak az, hogy az Igazgatósághoz az esetleges elbocsátások tárgyában intézett kérdésére dr. Kertai György geológusi felelt volna. A Zalai Világosság által közólt kérdéses gyűlésen ér. Kertai György jelen sem volt. * A valóság az, hogy egy régebbi szakszervezeti gyűlésen Cseresznyék László ÜB elnik említette, hogyha uj olajmezőt nem fedeznek fel, 1948. év falyamán elbccsájtá-8okra kerülhet a sor. Pappert Mátyás a Bányász Szakszervezet alelnöke és jelenlegi ügyvezetője ezért egy szűkebb megbeszélésre hivta ösaze a vállalat néhány szakemberét és a bizalroikat, Kérdést intézett itt a szakemberekhez, kogy az esetleges munkaerő-Jelesleget milyen komoly termelési- tervekkel lehet kiküszöbölni. Közélte, kogy a Szakszervezet legfontosabb feladatának tartja a dolgozék védelmét és ezért kérte, hogy a szakemberek legyenek segítségére esetleges komoly tervekkel a delgozók foglalkoztatását illetően. Dr. Gráf László, dr. Falk Richcud és dr. Kertai György ezen a megbeszélésen voltak csupán jelen" és ott közölték,.*hogy igaz ugyan, hogy a termelés csökken, eddig azonban semmiféle tudomásuk sem volt arról, hogy elboc sújt ások készülnének. A bizalmiak és a szakemberek közös értekezletén elhatározták, hogy az értekezletet megismétlik a jövőben is, hogy evvel a termelés és a munkavállalók jövőjét az adott vi-szonyokaak megfelelően a Szakszervezet is komoly tervekkel igyekezzék biztosítani. jL-Bányász Szakszervezet vezetősége A szakszervezetek felhívása: „Figyelmeztetjük a munkaadókat, tartsák be pontosan a kollektív szerződés rendelkezéseit" Törvényes uton indítanak eljárást a szerződés megszegői eíle;n módszerekkel akarnak elbánni af kalmazottaikkal. Ezért figyelmeztetünk mindenkit, hogy a szakszervezetek megbizotíaj/végigjárnak minden üzemet, vagy műhelyt és megállapítják, betartják-e a kollektív szerződés rendelkezéseit, vagy szem-, leehelyezkednek-e azokkal. — A kollektív szerződés megszegésén kívül sok baj van az alkalmazottak OTI járulékainak fizetése klrül is." Nem egy esetben előfordult példd Gyakran érkeznek szerkesztőségünkbe panassos levelek, amelyeket külénféle szakmákban dolgozó munkások irnak. A levélírók csodálkozásukat fejezik ki afölött, hogy egyes » munkaadék még ma sem törődnek a kollektiv szerződések rendelkezéseivel és legtöbbször küiln megállapodást kötnek munkavállalóikkal és eszerint fizetik is őket. Minthogy a kérdés közérdekű, ma felkerestük ebben az ügyben Krímmel Gyula szakszervezeti titkárt. Felvilágosítást kértünk tőle afelől, mi a szakszervezet álláspontja ezen a vonalon és hogyan járnak el a kollektiv szerződést be nem tartó munkaadók ellen. — .Ilyen panaszokkal többen fordultak hozzánk is, — mondotta Krímmel Gyula. — Ezeket minden esetben megnyugtattuk, hogy nincs ok az aggodalomra, mert a szakszervezet ellenőrzi a munkaadókat a kallpktiv szerződés betartására vonatkozóan, — A szerződés ugyanis előírja, Hogy minden olyan munkaadó, aki kettőnél több alkalmazottat foglalkoztat, köteles úgynevezett bérlistát vezetni, amelyből kitűnik, hogy melyik alkalmazóit mennyi fizetést kap. — Ezt a rendelkezést persze sok helyen nem tartják be és mellesleg fizetni sem akarnak a munkásnak annyit,: amennyi • megilleti őket. Ilyen esetbén a törvényes rendelkezések értelmében eljárunk a mulasztók ellen. — Törhetetlen, hogy ma, 1948-fess is akadjanak olyan munkaadék» akik a tiz év előttiekhez kason!* ul, hogy valamelyik munkaadó munkavállalója fizetésének csak a felét jelentette be az OTI-nál Amikor pedig az alkalmazott megbetegedett,-csodálkozott azon, hogy csak feleannyi- táppénzt kap, mint amennyi eredetileg járna neki. Azt mondanom s§m kell természetesen, hogy az Ilyen munkaadók ellen, akik alkalmazottaikon akarnak.nye-részkednb"kiméletlen eréllyel eljárunk és biztosítjuk a munkások jogait. — Visszatérve a kollektiv szerződések betartása körüli visszaélésekre,- még csak annyit kívánok megjegyezni« hogy december végéig még elnéztük ezeket, mert annak tulajdonítottuk, hogjr a munkaadók nincsenelí tisztában az "uj szerződés rendelkezéseivel. Most már azonban nem várunk tovább, mert aki még most" is akadékoskodik,'' az csak rosszindulata; lehet. Ezekkel szemben érvényesíteni fogjuk a törvényben ^őjrt jogainkat -=:• fejezte be nyilatkozatát Krimmel Gyala szakszervezeti titkár.__ Jan. 21-én: »Mária* gyégynertár, Somogyi Béla-utca 40. Lenin-emlékünnepély MKP-ban Ma este hat órai kezdettel a( Magyar Komtolunista Párt Iyi szervezete Lenin halálának] '' ;>4-ik évfordulója alkalmábóleani lékünnepélyt rendez. Az emlékünnepélyen szerépjeil az , MKP. kulturgárdája. valamint a vas-'' utas dalkör, Ivánkovics Ferenci vezényletével. Lenin jelentőségéről'' lapunk főszerkesztője Bein ezé-Jenő emlékezik meg.. Szegedíné Vásárhelyi Magda ót Fodor János Nagykanizsán Nagyslkarünek Ígérkezik a aóp-konyha Javára aiombaton rendezendő művészest A Szociálpolitikai Bizottság az idei szezonban már második ai-kaiomJüil lép műsoros estlel ^ nagyközönség elé. A szombaton^ rendezendő esíl, amfe^ynek teljesf bevételéi a népkonyha felsegé^ lyezésére fordítják, azonban $ jelekből Ítélve felülírni* mindeni eddigi müvészestet.'' , Varga Józsefnének, aki az es-.'' tet rendezi, sikerült -megriyernv^ Szegediné Vásárhelyi Magdát, a'' kiiünő zongoraművésznőt, aki} már n-eam ismfereitlen Kanizsa zi0-< neked velő közönsége előtt Szegediné tavaly a ^férjével adott{> egy izben hangversenyt Nagyká-í nizsán, amelynek eimiléke mé$ mindig élénken él azok emlékezetében, akik ott voltak. A mü-vészesten fellép Fodor János/ Operaházunk világhírű basszistája is, aki már szintén volQ Nagykanizsán és igv nem kell külön bemulatnunk.. Erdélyi Aliz és Gál Andor, az Operaház^ niagán''táncosai balettel lepnek. a| kanizsai közönség elé.. Zaizónn^ Szenlgyörgyi Mária is fellép ezen a müvészesten, amelynek még{ más müsorszáóriai is* lesznek. Az előadás után záróráig tartó lánc lesz és gazdag büffé várja a szórakozni vágyó fiatalságot. Jegyek elővételben Szabó Antal, Szomolányi Gyula és Fi-Ír schel Fülöpné üzletében kaphatók. Karambol az Ady Endre-uti vasúti átjárónál Szerencsés kimenetelű karambol történi hétfőn este az Adj Endre-utc-ai vasúti átjárónál. Itt; ''tudvalevőleg nincs sorompó éí egy pályaőr jelzi, ha jön a vo-. nat. Hétfőn esíe is igy volt. Salamon György bérautó-soffőrí azonban egy előtte ves/Jie^lő fiak-kerlól nem látta a pályaőrt. Kikerülte a kocsit és át akart haj-{ ta''tni a pályatesten. Azonban ugyanekkor ért ide a szombathe-/ Iyi személyvonat is, amiely el^ kapta az autó hátsó részét ési pozdorjává zu^ta. Áz összeütközésnél szerencsére nem történt; sebesülés.. MNDSz hírek Magyar Nők Demokratikus Szövetsége nagy Petőfi estet rendez, „Petőfi versekben és énekbenu címmel. Az árvízkárosultak megsegítésére. Részletes műsor leközelebbi számunkban. Meleg szeretettel ünnepelte a MNDSz egyik vezetőségi tagjának, Horváth Mihálynénak 25 éves házassági évfordulóját. Németh Lászlóné, einöknő megható szavakkal Udvö2ölte a jubiláló házaspárt, majd átnyújtotta a MNDSz ajándékát. spári {fándi ZAIiA HÍREK — A köztársasági elnök fővédnöksége alattleöitársaségi bál lesz Égerszögen Az árvízkárosultak felsegitése céljából nagyszabású táncestély lesz a farsangban ZalategerszBgen. A bál előkészítésére hétfőn megbeszélés volt a főispánnál. Megállapodtak abban, hogy az igen nagyszabásúnak Ígérkező ''estély „rendezését az ösz-•zbs zalai pártok és társadalmi egyesületek közössn vállalják. E célból nagyobb báibizottság alakul, amely részlteiben dolgozza in az estély mü üoi''át. A rendezőség felkérte Tildy Zoltán köztársasági elnököt a fővéd-nökeég elfogadására . A bál előreláthatólag február 7-én lesz Zalaegerszegen. — Negyven flliér a tejás ára Zalaegerszegen A szokatlan enyhe tél következtében nagyon jól viselik magukat falu helyen'' a ''tyúkok és valósággal ontják a tojást. Nagy .öröm pz a há-ziasszonyknak, mert amig más években ebben az időtájban a fogdvágáb-ban (ehetettt tojáshoz jutni, most úgyszólván féláron kerül, minden mennyiségben, a tojás piacra. A fogutóbbi országos vásár aikaJmávaí példán 1 olyan sok tojást hoztak piacra, hogy darabonként ötven, sőt negyven fillérért is iehetettt beszeiezni. -A keddi hetipiacon már valamivel emelkedett a tojás éra, dé még így is Ién}Bgesen olcsóbb, mint pár héttel ezelőtt volt. — Adomáay a liszai árvízkárosultak javára A nagykanizsai IILt körzeti Petőfi utcai állami iskola D''iákkaptára ftz árvízkárosultak részére 147 forintot adományozott. Reméljük, hogy a, példa követésre talál ós az első adományt a többi fogja követni a őite-vsncsétíenül járt- árvizsujtotta csa-iádok megsegítésére. MegálSapitofták az 1948-ía szóié fedeztetósi dijakat Az 1948-as fedsztotósi idényig szóló fedeztetési dijakat most állapította meg'' Szabó Árpád földmüvelésügyi miniszter. A dijak egy részét a múlttól eltérően — a nagymérvű takarmányhiányra való tia-kintetttBi — terményben, illetőleg takarmányban kBil fizetni. EzekBzerint egész dijat, azaz 20 forintot és 20 kg. szemestakarmányt kell fizetni a törzskönyvoáetLen kancák után. Fóldijat, 14 forintot és 14 kg. «zemestakarmányt a III. osztályzatú törzskönyvezési előjogy-7é8be vett kancák .után, negyeddi-;jfct, 11 forintot ós 11 kg. szemes-takarmányt pedig a II. ós II/I1I. osztályzatú Cörzskönyvezott kancák'' •után kell fizetni fedeztetési díjként, Az I. és 1/11. osztályzatú törzskönyvezett kancák fedeztettéso in-''g>tiiiBs. A szamárménnei való fedeztetés készpénzben díjtalan, csupán 5 ,kg. szemesterményt kell leadni s ennél községi pótdíj nincs. A hidegvérű tenyéezirányban fedező, melegvérű állami mének fedez- . tetéei dija 40 forint éa 40 kg. ab-raktakarmány. Ezekre vonatkozóan semmiféle kődTOznuóny nincs. A földművelésügyi miniszter a íófenyéeztési felüg>relóaégekhez ós a méntelepek vezetőségeihez intézett-felhívásában hangsúlyozza a fedeztetési dijak megfizetésével kapcsolatban, hogy elsősorban a terményben való megfizetést tartja elengedhetetlenül szükségesnek, hogy a • mének szamest&karmanyát az uj. termésig feltétlenül, biztosítsák. ZALA tleaokrattkua politikai napilap Szerkeszti: Becoae Jenő fősterk^ti fif«k«xtórójés M*d«rty<st»J; Oeik Prrenc-frfc la « *M*xsti Bizottság,. K^fcwiUía: ■wMailáiárt és wmtfrf Bemas . v TtóeíaaiW. NyoMtefi a „ KösgaedasigJ R. T. Haof- kwrtoa* RfwndáJAbwí,, wtgjfkaekíán, N^oiytűkért fedd : Zaioy KSrejy... SPORT Ma este 7 órakor: Srác—Nagykanizsa nemzetközi ökölvívó mérkőzés Ismét nemzetközi mérkőzést láthat Nagykanizsa spertközönsége, ezúttal se Skölvivó sportban. A délnyugati portyán lévő gráci Héros együttese, ■ma este az NVTE megerősített csapatával veszi fel a küzdelmet. A nagy sporteseménynek Ígérkező ösz-szecsappásra megmozdult az egész várt« sporttársadalma, hogy a mérkőzésen tanuja legyen a helyi fiuk szerepléséiek. Ez az összecsapás egyben megmutatja azt is, hogy mire képes a kanizsai ököl...Az osztrák vendégek fogadására a vezetőség minden előkészületet megtett A gráti vendégeket az állomáson Innepélyesen fogadták. Az eredeti tervektől eltérően az osztrákok össze-állítása változást szenvedett. Pent* zinger nem tudott eljönni, helyette Roller lép a szorítóba. Egyébként a csapat nem szenvedett változást. A kanizsai fiuk erőnlétét a tegnapi nap folyamán erősen csiszolgatta Htrváth edző és igy a csapat ma este a legjobb erőben lép a szőri» tóba. A verseny megkezdése előtt Varga József polgármester üdvözli majd az osztrák vendégeket. Ezután sor kerfll a nagy mérkőzésre. Lég-súlyban Rácz ellenfele a többszörös stájer válogatott Podrebsek lesz. A két jó formában lévő ökölvívó összecsapása ígérkezik a . nap legjobb mérkőzésének, Gorílban kemény ellenfelet kap Wimmer. Ebben a súlycsoportban a vasutas fiu az esélyesebb. Baurnann—Papp mérkőzés szintén nagy csatát igér. Itt ís kanizsai győzelmet várunk. Koschak— Gáti mérkőzésen a tavalyi osztrák bajnokság második helyezettje érzésünk szerint kemény küzdelmet vív majd a mindlobban fejlődő Gátival. Bergernek a csapat regfiatalabb tagjának Szekszárdi lesz az ellenfele. Szekszárdi legutóbbi formájában biztosan nyerné ezt a mérkőzést. A többszörös válogatott Strauss-nak a régén látott Horváth lesz az ellenfele. Ebben a súlycsoportban az osztrákok győzelmét várjuk. Qöstlernek Etelvárl lesz az ellenfele. Göstler az osztrákok szerint a jövő nagy reménysége. Etelvári pedig még nem jutott el formája csúcspontjára. Kíváncsian várjak a mérkőzés eredményét, Az utolsó párként a tftbbsxlrös osztrák válogatott Koller csap össze a budapesti Farkassal. Ez a mérkőzés is nagyszert! sportot igér. Való- sxinQleg döntetlen ercdméanyel. — Mindent egybevetve femek küzdelmeket, ragytgó mérkőzéseket és ne« utolsó sorban kanizsai győzelmeket várunk. A nagy mérkőzés este ptatosan bét órakor kezdődik. Tehát mindenki időben igyekezzék a helyét elfoglalni. Uj tisztikart választott a Délnyugati JT Vasárnap délelőtt tartották''. meg Pécsett a kerüLeü JT tiszt-ujitó közgyűlését. A pécsieken] kívül résztvettek a közgyűlésein a nagykanizsai, kaposvári,, bajai, szekszárdi és -simoiitoriiyaii játékvezetők is. Az országos köz-'' poirtot Fenyő Béla országos fő-; titkár ós Barna Béla az ismeri; játékvezető képviselték. A beszámolók után Megtörtént az ujj'' tisztikar megválasztása. Elnököt nem választóttak, amert az legutóbb három évre jelölték. Fő*'' titkár Schvara Nándor, titkári Bácsván János. Ezenkívül megválasztottak 12 tanácstagot köz- '' tűk Székely Lajost is. Országos! tanácstagok: Páldi Ede, és Darázsi József lettek. Kiskam''zsa rovata Sáskaorazág — sársrszég ; A mai anyagi nehézségek nagyban hozzájárulnak a közlekedési utak megjavításához, azért az uíak néhol "a téli sárvíz idején gyakran nagy károkat is okoznak .nekünk. Mi niost Kiskanizsa utcáiról beszélünk. Talán nem is a forgalmi útszakasz a legfontosabb, inkább a gyalogé járdák rendhohozásának kérdése. A legelhagyottabb, istenháta mögötti kis falvak utcái sokkal gondozottab-bak,'' mint a város tőszomszédságában lévő ós városnak számító,Kis-kanizsR utcái. Elszomorító jelenségeket látunk nap-nap után. A szegény dolgozónak a ruhája a lábbelije & feneketfen kiskanizsai sáv martaléka egész télen keresztül. Kis-kanizsa népe ezt nem akarja belátni. Haoayag, nemtörődöm! A saját házatája és annak környéke valósággal sárbirodalom. Pedig igazán nem üiiysgiakon múlik! Hja a demokrácia anyagi fellendülést hozott valakinek, akkor az a kiskanizsaí para&ztdolgo-zók tömege! Soha nem volt ilyen jó anyagi helyzetben Kiskanizsa parasztsága. Az általa sokat szidott demokrácia méltóképen jutalmazza a szorgalmas munkásságát. Minden terményének értéke van. Ma, mikor — ezt biztos forrósból tudjuk — lakodalmak tömegei vannak egymásután éa egy 7—8 ''holdaa parasztdolgozó csak ugy a mellényzsebéből 11.000 forintot tud áldozni egy lakodalomra ós annak költségeire, iga- . 19«. ik*üár 22. zán nem tudjuk megérteni, hogy miért nem hozza nendbe saját ha-zakörnyékót, mondjuk egy vagy káft ■ százasból, Mert "fcsak ennyibe, kerülne, nogy a feneketlen sar ¿"tűnjön kiskanizsaí ház alól! És ez iga-zán a saját érdeke íenne mind«n ki»-kanizsainak. . . Iparttteaetu Kiakamztaa Tegnap temették el Ziegler László kómivesmestert nagy részvét mellett. A temetésen ott voltak a kiskanizsaí, valamint a''városi iparostársai is. A Sáska Barátság Sportegyesület . vezetősége és tagjai Bzintóa jelen voltak-és elbúcsúztak elhunyt tagtársuktól. Ormi «Itatás az Olvasákttrfean Vasárnap délután (j órakor a kia-kanizsai Olvasókör termében a nemi-betegségek és annak okairól tart előadási dr. Kosztbr István ^ ue;ni-beteggojidozó intézet főorvosa, A hivatalos város A Jakást kérelmezők érdekébon oí-riendelem, hogy további intézkedésig a íakáshivatal feleket kizárólag,szerdán ós pénteken d.e. 9—18 óráig: fogadhat. Felkérem az ügyfeleket, hogy ügyeik "elintézése végett kizárólag á fenti időpontban keressék feí- a hivatalt, mert más időpontban öal-viiúgjoáitást nem kaphatnak. P*é$árm>tgkgr. VÁROSI MOZI Még ma teerdán Zene! Tánc! Szereiemi _ SZINQflPURI TlMCOSHfi Egy tánc*s»ő é''ete és SEerelme HÍRADÓ! Előadások köznap 5 és 7 érakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Pk. S561./1947. 1947. vghtói 477. s?. Amire az ég$sz orszig felfigyelt: Most jelent meg1 húuosí mátyás Tiéd az ország — Hasadnak épited I Ez a beszéd az egész ország függetlenségéért és felvirágoztatásáért folytatott küzdelmet ismerteti és irányt mutat a Jövőre. Ára 1 forint. Kapható mlnctovi .ulségblzományos^ái és az ujségóru«oknál. Árverési hirdetmény. Dr. Huszár István pápií ögyvW áltel képvisel Erdős Tihamér pápai lakos Javára 914 Fi 05 f t6k* ós több követelés járulékai erejéig a nagykanizsai járásbíróság 1947. év 1418. sxámu végzésével «Irendtlt kielégítési végrahajtás folytán végrehajtást sre* védőtől5 194f, évi december hó M-án lefoglalt 4300 forintra beMült ingóságokra a nagvkanissai járásbíróság lenti számú vég-lésével az árverés elrendeltetvén, annak as 1908. évi XLI. t.-c. 30. §-a alapján a fent megnevezett s a foglalási Jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is a« árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési j»guk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú Igény-kereset folgwastban nincs, végrh. sxenv. üzletében, Nsgykanlzsa, Ady Endre-u. W. alatt leendő megtartására határidőül 1948. évi lanuár hó Sl. napjának délelőtt lt órája tUsctlk kl, amikor a bíróilag lefoglalt írógép, bor, boroshordók s egyéb Ingóságokat a legtöbbet Igérőnak készpénzfizetés mellett esetleg becsáron alul is el fogom adni. Aioh Ingóságokra, amelyeknek a kikiáltási ára egyezer Todntoo felül van, az 5610/931. M. E számu rendelet értelmébe« csak azok árverezhetnek, akik a kikiáltási ár tgytizedréwét bánatpénzül leteszik. Nagykanizsa, 1941. évi január hó 13-én. Elek LAssló fctr. v*fr*bijtó, «lat felrfaáfi kiHUM APRÓHIRDETÉSEK Fekete télikabát és 1 fekete férfirulia eladó. Cim a kladéb»n.___ Etádé egy háromtonnás butánra átépl^tt Klökner-gyártruányu gépkocsi. — MA09T Munkás Szivetkeaet Bázakcrettye. Taraszkar eleeerélném kétszoWs lakásomat háremscebásra, esetleg 2 nagyok* azoaásra a város belterflletén. Cim a kladőbaa. Vennénk használt, de Jókaiba» lévő fúvós hangszereket. >í»gyd*fe, dntányér is érdekel. Cim t KöMgl elöljáróság, Oatam-teok. ____ FIGYELEM! A Zalának SEáal kirdetéseket Deák-tér 10. w&m alá kérjük leadni. Telefoa M> szám. Nagyítsak—, 1948. január 23. péntek Ara 40 fillér. Várható időjárás: Élénk északnyugati szél, váltózó felhőzet, sokfelé futó eső, havaseső vagy havazás. A hőmérséklet myugaton alig változik, keleten csökben. □ ramm Pétmr vezetésével megérkezett Budapestre a román kormányküldöttség * A Mtfiyar fiváres ünneei diszban vérta a remin kormányküldöttség érkezését. A Keleti-pályaudvar környéke a iálvaudvartól a narlammtii vezető stvenaleB és a Keeeath LeJee-tér záizIMiezben várta a vendégeket, de a főváros többi részét le fellebegéztáfc. A romái kflldöttség sierdán délután indult el Bukarestbii. Elutazásának különleges súlyt és jelentőséget adott, hogy jr búcsúztatásnál a kormány tagjain és a román köztlet vezető tagjain kívül ^bukaresti diplomáciai kar több tagja Is megjelent, '' Szerdán sete Indult el Budspestrél a Keleti-pályaudvarról az a vonat, amelyen Nógrádi Sándor állantltkár vezetéeével mgyar kormányküldöttség átázott a remén vendégek elé. A küldöttség kllönvonata Lökösházán táti-'' kezott a remin kormánykQldötteé| vonatéval, a hivatalos fogadtatás azeiban a reggeli órákban Szolnokon zajlott zajlott te. A magyar himnuez és az uj rsmán köztársasági himnusz slhingzása utás Négrádi Sándsr államtitkár Idvözilts fireza Pétert éi a rsmán kormányküldöttséget. Az üdvözlő szavakra <3roz&, miniszterelnök válaszolt, A rsmán korménykflldltteég ma délelőtt 10 órakor érkezett meg Budapestre. A Keleti-pályaudvar feldíszített isarnokábsn már jóval a vonat érkszéss előtt migjelent Dinnyés Lajos mlniizterslnik a kormány tagjaival, valamiét közéleteik több kiválósága. A román kormányküldöttség Qroza Péter miniszterelnök vezetésével a fogadtatás után i Gellért'' szálléba hajtatott, ahol budapesti tartózkodásuk afatt lakni fognak, Délben a köztársae''|l elnök ágadta a küldöttséget, majd a két mlniezteriiiökhelyetteinél és az országgyűlés •Inökénél tesznek tisztéig! látogatást. A vendégek látogatásának viszonzásé után délután a küldöttééi a román kövitségen ebédel. Eete a külügyminiszter és felesége ad fogadást a Park Klubban a küldöttség tisztsletére. Dinnyés Lcjos miniszterelnök a küldöttség érkezése elitt nyilatkozatot adott ki, Smelyben hangsúlyozta, hogy most Magyarország végrs vslóban barátaival köt ezerzédéet, azokkal a szomszéd népekkel, amelyikkel évszázadoké« át ssenos érdekei voltak és. amslyek irányában a magyar nép mindig a legmelegebb rokonszenvvel viseltetett % - Ion Vintze, Remánis magyarországi követe is nyilatkozatot adott ki és rámatatott, hegy a köszöbőn álló kölcsönös barátsági és segélynyújtásé szerződést nemcsak a két kormány akarja, de a két nép váfya hezia létre. S • A szerződés legális kfivetkezmóRye lesz a két nép közötti baráti ktpesaietek megerősödése. j * V, P A Gazdasági F&anáes dentése A Gazdasági Főtanács mat ülésén a íclsőliszai árvízzel kapcsolatos tapasztalatokról számoltak ber . Ennek alapján a GF elhatározta az árvízvédelmi kérdés államosítását. Az államosítás haladéktalan végrehajtásának biztosítása érdekében Központi szer vezetet áHitanak fel, amely az országban levő 72 ármentesiü/'' tárhat ügykörét haladéklalunut átveszi. A GF 8 millió forintot szavazoUmeg a ,1''elsőUszui árviz-károsul 1 ak megsegélyczésére. A földművelésügyi miniszter bejelentellte, hogy a vetőmag uk-ciót ugy kivánja lebonyoLitani, hogy erre a célra 30 millió forintos hitelkeretet állapított me$ és az ország vetőmagszükséglet lét bülüoldi nemesilelt xétőmag^ gal kivánja biztosítani; A tavasz* vetésekhez 200.vaggon zabot von el a közélelmezési készle-lekből. Elrendelte a Gazdasági Főtanács, hogy minden, 4p #>nyi létszámánál dolgoió közhivatalban! be kell vezetni az óragép szerke-, zettel rendelkfcző ellenőrzőgéj)l használatát, mivel a tapasztalat azt bizonyitja, ahol ezt megva-lósjtotlájí, a munkakészség fokozódik és a mimkateljesitíményí emelkedőt. •*. , .. Á GF elhatározta, hogy a Car^ do cég tulajdonosai a Jordán! család'' ellen "bűnügyi zárlatot foganatosíttat és a kapott- állinrii kölcsönök fejében a Cardo „bútorgyár összes vagyonát zár aláí reízj. Farkas Mihály és Marosán Györgf beszéltek egy közö« muakás-tyülésen A rákospalotai üzemek szociáldemokrata, / ós • kommunista munkásai közös "munkásgyülést tartottak, ahol Farkas Mihály, a ü^ugyar Kommunista Párt fütitkárhelyetböso a hall-^satásáfí zujos tapsai között számolt ^ bo a párt harmadik konferenciájáról és ismertette Hákosi politikai beszámolóját". y Marosán György R Szociáldemokrata Párt nevében felszólította a párt tagjait, hogy''a .háromóvos torv sikono megvalósításáért folyó vor-uonybon mutassa meg, ki tud tOb-bot tormolni; • • '' A szocialisták tanulják e<- a komnmnistátíiál a párt fiiiuim í-káját. Hajigsulyozta, hogy ami a Szociáldemokrata Pártban végbemegy, az nem válság, hanem tisztulási fo-lyamat, amelyből, a baloldal ion győztesként kikerülni. További 3 millió «Tollárral csökken az ereaz jóvátétel v Aláírták • nwgállapedást - Dinnyés Lajos miniszterelnök és Sabalin tábornok,, a magyar-^ országi jóvátételi szállítások vezetője tegnap aláírták az l&á* január 20-tól 1949. január 20-a közötti időben történő jóvátételij szállításokra vonatkozó megálla-'' podást. Utána azt a szerződést írták alá, mely az átvételi árakí felemelésére, illetve a jóvátétel ben szállítandó "árult mennyisé--gének . csökkentéséről szól.. Azí utóbbi körülbelül 20 millió dollár csökkentést jelent Magyarországnak. Az aláírás után Dinnyés miniszterelnök hangoztatta. Hogy aí megállapodás aláírásával ismét egy lépest jutottak előre a magyar-szovjet barátság utján. Sabalin tábornok válaszában hangoztatta, azért van Magyarországon, ho{£? nemcsak szorgalmazza a jóvátétel teljesítését, hanem ennek a kötelességnek^ugy tegyenek eleget, liógy Mag^''aTOr-szág minél könnyebben ludia teljesíteni vállait kötelezettséget. Bizonyitékai vannak arról, mondotta, hogy .a jóvátételi szállítások bizonyos mt''rlékig elősegítették a magyar ipar fejlődéséi és loriiieltfképességét. '' Kötelessé- !,ünk, hog^'' üzen túlmenően ápol-uk a kereskedelmi ka^esolulo :at és a jóviszonyt a niíig^-an néppel. j^j Emelik a napilapok árát A Magyar Lapkiadók Országos Szövetsége elnatározta, hogy a kül- és belföldi papirárak rendf kivüli emelkedése miatt kénytelen volt elhatározni, hogy á la-; pok árát január 25-től-60 fillér^ re ^meli tel. Hozzák haza Bartók Béla háinvaií A centenáriumi év- alkalmából a ? Szabadság; azt a megszívlelésre méltó gondolatot . vetettel fel, hogy hozzák haza Amieriká-t ból, Bartók Bélának korunk legnagyobb zeneköltőiének hamvait. Bartók Béla 1940 őszén ha^ józott kj Amerikába, mivel az ellenforrad alomjmfal soha egy per-'' dg sem egyezeti/mjeg és inkább! vállalta a száműzetést és az idegenben való életet, minthogy rab országban éljen. .Nehezen várta;. az ország fel szabadi: ásni. amelyet súlyos betegen n.<ev Már nem térhetett vissza Magyarországra; Nesv Yorkban halt mo-J* 19-15. szeplemi;.i.r 2ti-án, -.T. Nem keli többé engedély Ausztriába a be- ét átutazáshoz A szovjet hatóságok szerdán; értesítették a belügyminisztert*'' liogy a magyar, csehszlovák jugoszláv és oszlrák állampolgároknak az Auszlilál^ való beutazás és az Ausztrián való átutazás céljaira nincs szükségük'' többé zona engedélyre. • Tehát, aki Ausztriába ukar utazni, annak csupán oszlrák vizumravun[ szüksége, melyvet az oszlrák külképviseleti hatóságok adnak ki. Budapest jelenti 15 évi fegyhézra Ítélték a „dacos tégtófordó« Marion Belát A budapesti n^biróság inoit tárgyalta távollétében Martén Béla háborús é$ népelltnes bűntettét. Martos'' Hitler háborúját a „mi hábo-rnnk"--nak minésitettö. Megalakitotts a_Nemzeti Munkiközpont névsn ismert munkás*!len»8 fasiszta szerve-xetet és ádázharcot hirdetett a szakszervezetek1 ellen, igy beszédében •a*t hangoititts, hogy „daaos téglahordó" magyarokra van szüksége. A tárgyilásoa három ta«u, Ruppert Rezső és Rácz Káltnáa volt képviselik, Valamiafc Mester Mikiéi vélt kuituszállam''titkár igazolták s vádlott jobboldali beállítottságát. Esnek alapján a népbiréság Martén Bélát 15 évi fegyházbüntetésre és vagyon-otkobzásra Ítélte. Enyhül az árvízveszély Az elmúlt napokban a Felső-Tisza környékén elöntött területeken flpudás mutatkozott'' Egyes helyeken a Viz köz«l fél, métert apadt. A legutóbbi jelentések szerint u közvetlen árvízveszély enyhül, a belvizek 30— 40 oeríUméteres apadást m''utat-nak, így az utak nagv része £eli szabadulta megindultakyiz utak helyreállítási munkai. Súlyos munkáebiráeáfll ítélet egy borpancsoláai ügyben A budapesti munkásbiróság tegnap hozott ítéletet Stern Jenő borkereskedő és pincemestere» Kocsis Pál bűnügyében. A vád szerint a pincemester Stern utf . sitására.a megengedettnél ná-, gyobb arányban kevert Othelló-bort a rendes borokhoz, 200 hektoliter'' seprőborhoz ugyancsak; tiltott módon alm''ásüritimiányt te vert. ezenkívül még más írue^ nem engedett borkjeverést is-csinált. A? biróság Stern Jenőt 7 évi fegyházra és 50 ezer forint pénzt büntetésre, valamint 250 ezer forint /vagyoni elégtétel ^ " . valamint ■ i^reíigecfélyéhek"'' el-vesjztésére .ítélte. Kocsüst 1 évi börtönnel sújtották. . ... ; aú a ÍMÜ Saul: U). Tanulságos filmkockák a világlapokból Különös élvezetet jelent a szerkesztőnek, ha tallózhat a világlapok'' dzsungeljében. A reggeli posta elhozza a svájci., osztrák, német, amerikai és,angol lapokat, persze nem » legfrissebbeket és a szerkesztőségi -munka megkezdése előtt hozzálátunk az érdeKcsobb hirek kiemeléséhez. A tegnap érkezett külföldi lapokból az alábbi tanulságos híreket közöljük : Amerika gazdag ország — katonái mégis képeket lopoak A német muzeumok -- a- Neue Züricher Zeitung jeJéntése szerint -— hajszát indítottak ellopott I''est-menyeik után. Mintegy mástél évvel ezelőtt a Bad Wildungeivb on tévő bunkóiból 114 és félmillió dollárt éi''.ő festmény tűnt el. A iup vélemény szerint ez*k most mind amerikai tisztek lakásait ékesítik. A frankfurti városi Müvészoti Intézet <■-8 a (raléria k2f> értékos kőj) után nyomoz, umolyoket » vizsgálat eddigi adatai szerint amerikai katonák loptak el az auerbaehi mk-tárból. A núiiiol luuzeuinok egy évvel ezelőtt katalógust állítottuk össze IBU eltűnt képről. A katalógust ol-küldték az,európai» országokba óh az Egyesült Államokba. Mindozidőig azonban ogyotlon képet som si-kerüli visszaszerezni. A hiányzó képek között szerepelnek Tiepolo. Co-rot. Cézanne, Courbot, Mntisso, Miliőt, btb. münomekoi. * Egy an;|»l képviselő a Szovjet váHáss?.ttbad8ágról George Thoma^ angol munkás- Éárti képviselő, figyelemreméltó cik-et irt a Daily .Worker legutolsó uzámában a Szovjetunióban és a ke-felsuíipai népi demokráciákban uralkodó vallásszabadságról. Cikke éleién Thomas meeállaoitiau. b^gy afáp-.'' italán a Vatikánnak és fc nyugati országok reakciós köreinek propagandája, hogy a Szovjetunióban és _a keleteurópai népi demokráciákban /üldözik a vallást«. Moszkvában több képviselőtársammal ''együtt résztvettem az ortodox egyház egyik miséjén. .A karének, amolv a walesi egyházi dalokra emlékeztetett, gyönyörű" volt; A Szovjetunióban több mint - ötmillió t tagja van a baptista egyháznak. Ami kor a baptista egyház §gyik vezető^ lének feltettem a kérdést: igaz-e, nogy a .Szovjetunióban vattússza-baűság van> kérdésemen csodálkozva, értetlenül nézettt rám, máid hatá-»-rozott igennel válaszolt és kijolon-tettte : nivei törékeny .részt vesznek a. Szovjetunió politikai életé, ben, de senkinek som jut eszébe, hogy bárkit is vallásának gyakorlásába n korlátozzanak. Obarllo Chaplin: Hollywood * haldoklik A Reynolds News, uz angol, szövetkezőtök lapja, orodoti • Chaplin cikket közöl, amolv bon a film Log-nagyobb művésze őszintén olmondja véleményét Hollywoodról. — Elhatároztam,''-- írja Chaplin — hogy egyszersmindenkorra hadat-üzenek Hollywoodnak. — önök tudják, hogyan fogadták egyes amerikai mozikban és különösen New Yorkban legutolsó filmemet, a Monsiour Vordoux-t és-hogy néhányan »kommunistának» és »amerikaoilenesnek« neveznek. — Mindez azért van, mert nonv vagyok, hajlandó ugy gondolkodni,, mint másc«..''. '' — Én, Charlie Chapl ím ezennel lei jelenteni: Hollywood1 haldoklik''. -— Hollywood utolsó harcát vivja s harcát: el fogja. - veszíteni, ha. csak"- rá nem éhied árra, hogy nem '' Jehet a filmeket egy kaptafára huz-'' ni, ha csak nem ismeri'' fel:„ nem lehet filmremekmüvet szériában gyártani, mint traktorokat a gyárban. — -Részrehajlás nélkül megálla- píthatom : ideje uj Irányt venni, olyan irányt, amelynél többé nem a p£nz a mindenható isten... Itt a Mlyemharisnyánál lénjegesos vékonyabb ég tartósabb asovjét- harisnyá! A leningrádi »Vöröa Zászló« tex-tiígyár a Kaproni nevű Bzrntetikua fonalból harisnyákat állit'' elő, ame: lyéiknek vastagsága nem éri el a forgalomban lévő selyemharisnyák vastagságának felét sem, ugyanakkor G harisnyáknál lényegesen tartósabbnak bizonyultak. Az uj harisnyák tömeges gyártását, megkezdték. 58.010 liter tojet „Aliit ol6M 8 ám alatt a legújabb gzovjet-egodagép A leningrádi tejüzemben mosí'' állítottak munkába azt a hatalmas automatát, amely -papirpalakkokat gyárt, megtölti őket tejjel, majd a palackokat leplombálja. Egy szak-mánybaji az automata 32.00G üveg tejet »állit elő«. A gép üzembolie-lyezése felszabadit más munka Bzá-mára igen sok munkást,^akik eddig az üvegek tárolásával, szállításával, a tej megtöltésével, a dugaszolással és az adjusztálással voltak elfoglalva. Mit végeztek a szakszervezetek az elmúlt esztendőben ? H • Több mint 5000 tígyűarabot Intéztek el 1947 ben . •A szakszcrs''ezctek a dolgozók, roppant■ erejének gyüjtömcdűn-cé,)c. Ort álí, hogy a népi demokráciában n dolgozói screletmi ne érje, ügyel a munka ü lemére, és tagjaitól elvárja, hogy ki-; véle) nélkül résztvegyenek nz ország újjáépítési munkálataiban! és. u hároméves terv sikeres kiereszt ül vitelében. A'' különböző szakmák itl beszélik át fontos tennivalóikat, intézik ügyoiketj és vitás kérdéseikben u szakszervezetektől kapnak megfelelő í''el-világosjtást. A Szakszervezetek ui munkanélküliség leküzdésében aj legnagyobb szeropel kapták, felállították a munkaközvetítő hivatali, amelynel^megkcr ülésével senki sem juthat elhelyezkedéshez. Erre azért volt * szükség, iiogv a protekciót egyszer s mindenkorra száműzzék -a mjunka; piacáról. A szakszervezetek elmult-éví; munkásságáról KriimJm>el Gyula járásj titkár a - következőkben nyilatkozott: — Az elmúlt esztendőben a szakszervezet ügyforgalma 5039 ügydarab volt. A különféle szakmacsoportok ~és'' a szakmaközií bjzotjság üléséről 604: jegyzőkönyvet-vettünk fel. A járási titkárság 791 iratot küldött a városi titkársághoz. A szakmaközi'' bjzottság határozatainak száma 17.9 volt.. 2247 körlevelet bocsátottunk ki. Levelezésünk postán Í21.darab volt. Kézbesités útjáig 1097 levelet küldtünk el. -- Ha a fenti adatokat öszí szehasonlitjuk a múlt évivel, akkor meg kell állapitanunk, hogyl nz ügyforgalmunk 17.5 százalékkal csökkent, Ez a csökkenési azonban csak látszólagos, meri; amic uz 19-46-os esztendőben 8-an dolgoztunk a tilkárságon, ad-í dig az elmúlt esztendőben mindössze hárman álltunk a munkások érdekelnek szolgálatában, A csoportok .szervezése is széÁ pen folyt a mult évben. Megala-kitottuk a ruházati munkásoki és a nenflesf^mipari munkások szakcsoportját. A tagok beszelj vezése igen szépen folyik. Szak- szervezeti életük'' azonban még nem'' kielégítő, ez azzal ma^ya-l rázható, hogy nincsen köztüld szakszervezett múlttal rcndelke-; xi lüg, . . — Legszebben és leyeredményesebben az építők, a nyomdád szok, íásolc, magánalkíilanazot-takj ''és a bányászok működnek. Meg kell külön ''emlileniom) az épilömunkáíok vezolősd^é'', aktl< minden héten tartanuk vezetőség gi ülést és azon várospolitikai! kérdésekkel íoglatkoznnk Sürüu. lurUmak taggyűléseket is, amelyeknek a létrehozásában 13 öles-földi Lajosnak van a Legna^vobljj érdeme. . — Nagy súlyt helyeztünk asq elmúlt esztendőben az iiziQmiek látogatására*. A helyszínen érdeklődlünk a munkások viszo-,. uyairól, felvettük panaszaikat és igyekeztünk azokat inég a helyszínen .orvosolni. Vitás ügyekben 193 esetben hoztunk döntéstí — Az elmúlt esztendőben azért csökkent a munkanélküliek száma hagy imíertékben, meri köz-? ponü utasításra töröltük. azokat ''a nyilvántarloltakat, akik így hónapon keresztül elmulasztót-; ták lebélyegeztetni a munkalapokat Az elmült esztendőben havonta állag 1597 munkanélküli volt, ebből munkához juttaltakj havonta átlag ÍM) embert. A paritásos munkaközvetítő bizottság minden hónapban egyezer ülé-; sezett és ezekjen az összejövetelen foglalkozott a muiikaközveli-tés kérdéseivel. A munkanélküliekkel sajnos s;ok baj volt. Sokszor előfordult olyan, ese.t is> hogy alvállalatoktól érkezetC munkaerő igénylés 50—100 sőt! 150 munkavállalóra is és min-" den esetben csuk két-három rnav kanélküli vállalta e* a munkát. Fegyelmezetlen és antiszociális magalarlásuk imiia''t kényteleiiekl voltunk a munkaközvelilésből; két egyént kizárni, amit a Szak-ízervezeti Tanács munkaközve- • titő osztálya jóvá is hagyott. l«»pekoló£ gyógyszertár Jan, 22-én „Fekete sas14 gyógyMOT-tef, P^-mt 6. JANüáR 24. SZOMBftT Fodor János, operaénekes Szegediné Vásárhelyi Magda zongoraművésznő * Erdélyi Aliz, Gaál Andor, az Operaház magántáncosai Zayzonné Szentgyörgyi Mária clő&dóművésznő fi NÉPKONYHA HANGVERSENYÉN jegyek: Szomoláuyi Szabó Antal FJacheiné m -2a. A ZaJa mezőgazdasága „VáRdor ttityászáliat törzsik«^" kapnak k jé-lmőifödö féídn-.ÜYitíZövst- kézetek A MOSzíí állattenyésztési főosztálya a hároméves terv,keretében nagyarányú tervet dolgozott ki annak érdekében, hogy minden gazda rövid idő alatt á legkiválóbb; minőségű tenyészállatokat szerezhesse he. Az akció keretében u.n.»vándor- lö rzstenyésze í eket« 1 étesile -nek. Ezeket olyan földmivesszö-vetkezel£knél állüják be, amelyek megfelelő épüllfeltel rendelkeznek és a knpott minőségi állatok szaporítását biztosítani tudják. Szarvasmarha, ló, sertés, juh, és l:íromfi »vándor-törzseket« szerveznek, amelyek addig maradnak egy egy szövetkeztetnél» airiig íi szaporulat meg nem veti egy önálló tenyészet nhipjál. Ltátin tovább vándorolnak egy másik'' szövetkezeihez, * Egy szarvasmarha vándor-törzs 1)0 tehénből és egy tenyösz-upaállalbó.l, egy wortésiörzs ¡jetiig 00 kocáit ésliat kanból áll. A ten,vésztörzsek haszna is szövetkezetet illteti, csupán az ál-lal termékek csekély bányadáH kell a MOSzK-nak l>eszolgáMat-ni, amit a költségekre fordítanak. A tenyésztés irányítására aj MOSzK szakemberoket küld ki a szövetkezetekílnez, úgyhogy a^ szövetkezeibe tömörült gazdák a< szakszerű állattenyésztést, az ál-1 lati termékek feldolgozását és. ériékesitését is megtanulhatják. Juniusig 1G szarvasmarha és 15 juh törzstenyészet felállítását irá nyozták elő. A Gazdasági Főtanács az akció céljára már míeg is szavazott 100 ezer forintot és; ezzel lehetővé váük, hogy mátf ebben a hónapban felálTitsunlfi egy szarvasmarha vándortenyészetet. Ilmáin állattartó gszda kaphat marha«óí, - a marhasót a gazdák állatállományának i''igyeLejm''bevételéNlftl; és az állatok sószükpégletének megfelelően kall szétosztani. A) gardák igényeljenek marhasót, mert az állatoknak nagyon fontos a megfelelő mennyiségű sé-Adagolás. VetömaikBIcsönt kapnak a rlze-termilö gazdák ■ :: A Gazdasági Fő-tanács a rizstermelő gazdáknak áz, 1948-asi esztendőben 12 millió forintod termelési és beruházási hitel io* lyósitását szavazta me^.. A földnúvelésüg^''i nUni&ztéri-um termelési üg>''osztálya 15 vagon nyersrizs. velőmagot bocsát a gazdák rendelkezésére. A ve-tőmagkölcsönben részesülő gaz-í dák aratáskor nánden 100 kg vetőmag után 120 kg-t tartoznak! természetben visszafizetni az államnak. Tejgazdasági tanfolyamokat rendeznek országszerte Tejgazdaságunk'' fejlesztése ós a parasztság tejgazdasági szak-t'' tudásának megalapozása, illetőleg fejlesztése érdekében a földművelésügyi miniszter 1948 ér telén, vármegyénként két-ké^ négynapos tejgazdasági tanfolyai mot rendez a vánmJegyei gazdasági fel ügyel őségnek közreműködésével. ZAUA btw tiem tatáttck to''máceol. — Mondja el németül o beszéd őt, polgármester ur — ajánlatták, — Csak az a baj, hogy vem tudok •némeliU -- felety a polgármester. • ''Mretőőt a M''ényegre« került a sor, bémitaftó -mérkőzés volt. Két apró gyerek szaladt fct a szorkóba. — Nehézsúly! — jelenttífte be a Zárd. — Bánáti Lajos 27 kiló, Tóth Lajos ''35 kiló. A »mérkőzés« dönt étlen voH. • ''Mennyi lehet a bcv&el ? — kérdezték Ő sás ¿¿ól. az NVTE népszerű főszurkclójától. Pontosan nem tudom, de m-tamit keresünk. — hangzó t-t a kiiérő válasz. Az ostíjrak fiuk: »le-gom-bolnak« három darab ezrest.. — MegcrdcmVk — jegyezte meg valaki. — A kanizsai- fiuk úgyis fát megverik ő/>v/. »■ » __ Aztán felvonultak a boxolók. Sötétkék tréningruháiban az osztrákok fehér dresszben a f.n''mzsai fiuk. A polgármester üdvözölte a vendége- — A sport és a kuliura az az összekötő kapocs, amely nemcsak áz egyes társadalmi állások között szünteti meg a válaszfalakat, ha-ntm nemzetekéi, népeket köt össze. Az osztrák csapott véZetője rövid beszédben válaszolt. .majd- a kani-Mltai csapat egy sdycmzaszlál nyújtott ót. a vendcgekwk. pzek viszont e&stájer tállá'' Cepték meg vendég- Az osztrák fiuk három-szoros y>box rm-val köszöntőitek a közönséget • A közönség tombokS kacagása között lépett a szorítóba I^aci bá-osá, a ^miiidenlébenkánái«. Egyj cserép virágot adott a vendégcsapatnak, majd (minden versenyzővel lekezielt. A közönséget mély meghajlással üdvözölte. A kis Podrebsek és a »Qsibeí, keményen küzdőit a győzelemért. Áz osztrák'' fiu a végén tfiárí nagyon ki volt. A harmadik menetben liekivágódott a kötélnek} és kihniölt az osztrák pontozóbíró föl?, — Mennyi idő van még? — kérdezte németül, de a válasz^ be sém várva tovább küzdött —i $$ vesztett: " - Wjminler és Heril inkább verekedtek. Hamar . k^fulvadtaK mSmdketten. — Szűkebben sorozz Wjftntajer — kiabálták a szurkolók. — Könnyű azt mondani Hegyezte meg a polgáitoiester. A mérkőzésen a gráci győz,-holott a kanizsaiak Wimtaerbi» tos győzelmére számítottak. s — Hja, szórakozni is, meg versenyezni is nem üebeí — mondotta a sportorvos. -» Két kiütés után Koschak következett. Temptaralmienlumosan'' ráugrott, egy székre. Beszakadt. A második menet után egy űveu £et tort össze. — »Törékeny« hoxoló — álla^ pították meg. * A népszerű »Zsuzsi: yagyí ^Széki: (ahogy jobban tetszik)'' csjak döntetlent tudott elérni A közönség egészen sporlfszerűtl©-; nül az osztrák pontozóbirót hi-'' báztatta. Eh Szekszárdit ielentettftmi k| győztesnek — mentegetődzött. — A magyar kollégák ugy látszik lovagiasságbói döntöttek a m* versenyzőnk javái-a; '' '''' Leglöeniényebb küzdelmet az Mtolso jiár, Farkas és Höii mu- tatta. Az elfogult szurkolók az osztrák íhinden keményebb ütésében szabálytalanságot véltekf felfedezni. Többen »lárgyjlagi* san megállapították, hogy nernj tud boxolni. — • Akkor menjen ntttg-n boxolni vele — biztatta az egyik szur^ lcolót egy osztrák. • — Megyek is — hősköd ölt az,; Természetesen (eszeágában sem srolt menni. > * Vége a mérkőzésnek. Minden-ki elsőnek akart leérni az utcára, persze sikertelenül. Közben egy Kanizsai riporter így panasz; kodott: — Esküszöm, jobban ''''kikészültem,^ mintha a szorítóban; lettem volna. Ahány ütés e.lcsát-_ tant a ringben, annyit ütött egy. szurkoló a hátamon, £s mánd-ezt nyolc mérkőzésen elszenvedni! * • Reméljük, liamidroian részünk^ lesz más nerenzetközi mérkozés-i ben. Nem szeretnénk ismét egyj évig várni ilyen sportcsemegére. ___^^ (gj HÍREK Napirend: Január 23, péntek. Róni. kat. P. »und. Prctcst Ze.ma. (Jjgörög Kolemen. A nap kel 7.22 p. kor, nyugszik 16.30 p.-kor ft-hold kei 13 53 p. kor, nyugszik 5.41 p.-kor. — Jelentkezések a Mtflánalkalmt-zottak Szakszervezete februárban indítandó tanfolyamaira A sajtó foglalkozott már a szakszervezetünk által február hónapban indítandó szakmai tanfolyamokkal. Ismertette kulturcsoportunk célkitűzéseit, mely szerint módot kiván fedni a tanulrii s magukat kiképezni vágyó kartársaknak az önképzésre 8 ezért február első napjaiban egyelőre csupán kezdők számára könyvelői, gyors- és gépírói tanfolyamókat indítunk. A tanfolyamok Bgy-mástóí függetlenek sjieti 2—3. órai elfoglaltság mellett, esténkónt fognak a kereskedelmi iskola helyiségeiben lefolyni. Annak érdekében, hogy a dolgozók minden különösebb anyagi megterhelés nélkül képezhessék magukat, a havi tandijakat tanfolyamonként a következőkben állapítottuk meg : szervezett dolgozók számára 10 forint, munkanélküliek Bzá-mára 1 forint. Ugyanilyen feltételek mellett belátható időn belül- orosz éfl angol nyelvtanfolyamodat jő indítunk. Tekintettel arra, hqgy''előb-beni sajtónyilatkozatunkra a jelentkezők száma nap mint nap nöTBk-szik, felkérjük mindazokat, akik .a tanfolyamok bármelyikén részt venni óhajt, folyó hó 80-ig feltétlen jelentkezzen szaka aervezotünk Fő-ut 5. szám alatti otthonában naponként délután 4—8 óm között annál is mkaMfc, mert a tanfolyamok létszámának boteltéről, továbbá a j^l-■f.ott időn tul jelentkezéseket nem fo-j «adunk el. Magú.nalka''mazot!^ Szakszervezete helyi csoportja Ve-'' zetősege. — Könyvtárt alapit a MKP oivasó-terme Beszámoltunk arról, hogy a MKP olvasótermet létesített, ahová pártállásra való tekintet nélkül minden dolgozó eljárhat, hogy a napi sajtón kivüi a. tudományos és szórakoztató lapokat isz-élolvashassa. Most arról értesülünk, hogy az olvasótermet könyvtárral is'' kibővítik, beszerzik a legújabb" regényeket, tudományos és politikai müveket. A könyvw megalapításának finansziális íéeze most van folyamatban. A Dunántuli Szeszgyár igazgatósága erre ''a célra 20U forintot utált át. Információnk Bzerínt a bankok és iparváila-látbk is komoly összsggekkel Járulnak hozzá e rendkívül Komoly intézmény'' létesítéshez. — Bábaképző-tanfolyam Nagykanizsán A népjóléti kormányzat egy ma-gasmngu tisztviselője jelent meg ina délelőtt Varga József .polgármesternél ¡és befelentotte, hqgy a népjóléti kormánv^at a nagykanizsai kórház nőgyógyászati osztályán bábaképző tanfolyamot ''rendszeresít. Egy-egy ilyen tanfolyam hat hétig tart ..és egy esztendőben öt tanfolyamot rendeznek. A tanfolyam ve-, zetóje Nagykanizsán dr. Haba Antal főorvos, a nőgy<^yászati osztály vezetője lesz. Egy-egy tanfolyamra 15 személyt renoelnok be, ^kiknek költségeit a i^pjóléti kormányzat viseli. Lakást ¿8 ellátást a kórházban kapnak. — Gázszünet Gázfogvasztók figyelmébe! Folyó . hó 28-án,'' pénteken 15 ^rától" körűi- . helül 16 óráig a Csengery.uti vasúti átjárótól északra eső városrészeken a gázszolgáltatás szünetel. Maort Üzemek Tcj-melési Osztálya. — KOKSZ-közlemény Textilszakosztály ! Néhány kar: társ (piacon áruló) január havi tex-s tiijegyét nem vette át. Felhívjuk, hogy piiután 25-éh lejár a beváltási ideje, azonnal jelentkezzenek az át; vételre. / jwfcp 28. VÁROSI MOZI Ctütartöktöl-vasárnapig Charles Boy ér, Ingrid Bergman Q A*. LÁNG Különös büvö et uralja ezt « szerelmi történetet, egy férfiről szót, oki még 8S82«n^ lelkét Is birtokolni ak«rtí. Előadások köznap 5 ós 7 érakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. A mm-az egész orszég, felfigyelt: Most jelent meg! Ktílcosí Mátyás : tiéd az orszés — Hasadnak építed I Ez a beszéd az egész ország függetlenségiért és !eÍvirágoztfttásáért folytatott küzdelmet ismerteti és irásyt mutat a lövőre, Ata 1 forint. ICaphaió minden ujaégblsoményesnél és ax itftááéru^linál. A Nemzeti Parasztpárt na szombatéi, 1M8. évi laaiár 24-éa •*« 7 órai kMdaHtl hajnali 4 óráig összes helylségalben nagy táncmulatságot rendez- Belépődíj 2 foHnt Szíves pártlogáift kér a Veselőaég. rJKIf Südaptót I.: 6 30 Falorédlé. 7.0« Hírek. 7.25 Reggeli zene. S.15 Művészlemtíek. 10.00 Hírek. 12.00 Déli harangszó, hírek. 12.15 Szórakoztató zene. 13.10 Ilnietky László szalonctnekcra játszik. 13.45 Rossla): Tcil Vümo*. Nyitáay. .14.00 Hirefc. 14.1S Munkáskérdések az ujak* Amerikai költészetben. Előadás. 14 30 Előadás ^a. avé4 zetéríl. 15.00-Rádióisko''.a. 16.C0 Jaz«-i«n. gerasxámok. 16.40 A NEKOSa kórusművj^ szeli k»ll»gium énekkara énekei. 17.00 HI--rek. 17 10 Szakszervezeti híradó és tasács-adó. 17.25 Hadifogoly blradó, Vöröskereszt közlemények. 17.4* Sportközlaraények. 18.00 A Síékesíekérvári Kamarakérüs jÍHtkel. 18 30 Hangos híradó. 19.00 A sz*b«*"f versel. Elóadáa. 19.15 KSnnyü zene orgosán. 19 45 falnhiradé. 20 00 HlrekK -sporthírek. 20.20 A RádiÓteiiekar játszik. 22.00 Hírek, 22.25 Ztsés részetek a „KönnyS muisa* c. készülő magyar Ilimből. 22.15 Külügyi negyedóra. 2*00 Elíadáa Rózsavölgyi Márkról, halála 100. éWerdulóján. 23 20 BmUjo ven: Hegedűverseny.''24.00 Hirek. Budapest IU 17.00 Tánczene. 18.00 Hírek. 18.05 Harigképsor tz if;u Stdndbefg-rőf. 18.30 Szórakoztató niurslka. 19.15 Beszélgetés Louis Weinstock kai Amerika két arcáról. 19 30 PureeD: Dldo és Aeneas. Opera hanglemezről. 20.30 A Rádió szabad-egyetesie. 21.00 HIrak. 21.15 Cigányzene. 22 15 Kamarazene. tíajk «László belügy-miniszter -ie-lentéstételre Budapestre rendelt» Szatmár vármegye első tisztviselőjét, hogy felvilágosításokat a4jon a! tiszai árvízről. Majd 500.000 forintot utalt |ki a tiszai árvizsujtotta''községek se-gélj-ezésére, hogy az áryizsujtott községBk zavartalan kozigazgMa« müködéisét biztosítsa. , • MKP páti hirek MKP nagykanizsai II. körzeti szervezete 22 én, csütörtökön este fél 7 órakot pártnapot tart a Pető fi-ut 23. sz. alatti párthelyiségében. Pártállásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel vár '' a Vezetőség. FIGYELEM 1 - Eledé Suglr-atl összkomfortos négy-sztbis lakóház, nagy kert t^''ekkel; egy vasuthsz közeli u) adómentes kétsseb»?; egy teleki-utl üzletház, * hentesnek, Mészárosnak igen aTkal-as nagy udvarral, kerttel, istálló pajtával. - Bővebbet: '' HORVÁTH, iafatlanekat kbz-vetitő iroda, Su|ár-nt 42. apróhirdetések Vennénk haaiflált, 4e iólwrt«« lévé fúvós hangsierektt. Nsgyísb, tinttnyét f« érdekel. Cím: Kösségi elöljáróig, Gala«-feok. Egy mély bádoglürdőkáTeiadó Csen- gery-ut 21. . Batorfietl sseba t«l)es ellátással kiadó. Cím a kiadóban. '''' '' _• ^ Szoba, konyha bátorral átadó. Clm a kiadóban.__s I szobás lakásomat, ahol gyümölcsé« 1« van, elwer£nért 8 szobásra; Cím a kiadóhaa. IMA úmsfommm politika! m1^ Sg^tó: Bww tesz«*«" föga^gxt&sfeg te ; Pbwbc-í«? TÍSESBH . a „KaRgnBéasÉgi B. T. Bs®- í^wodééU- MÍgt; 2»tsy Ktrety. ■ TÍ . —. i ; • Z Altok ban nem taláttok to''máceot. -- Mondja. «/ németül a beszédtf, jrolgármesier ur — ajánlatták. — Cmk az a baj, hogy nem tudok -némtlil/ — felety a polgármester. * ''MhlóŐt a M''ényegre« került a sor, bénmte&ó mérkőzés volt. Két apró gyerek szaladt fcf> a szorkőba. — Nehézsúly! — jelenttífte be * bíró. — Bánáti Lajos 27 kiló, Tóth Lajos ''35 kiló. A ''mérkőzés« döntétle-n volt. * Mennyi lehet a bcví$cl> $ — kérdezték Csás&ól. az NVTE népszerű f6szurkolójdtó<>. — Pontosan nem tudom, de va-• tamil keresünk. — hangzott a kitérő válása. —4 Az osrfjrok ftuk »Te-gom-bolnak«. héroih darab ezrest.. — Megérdemli — jegyezte meg Valaki. — A kanizsai- fiuk >ugyis főt megverik őket. * t Aztán felvonulok a hozol ók. Sötétkék tréningruháién az osztrákok fehér dresszben a J.n''nizsai fiuk. A polgármester üdvözölő a vendégeket; — A Sport és a kuliura az az összekötő kapocs, amely nemcsak érz egyes társadalmi állások közölt szünteti meg a válaszfalakat, hantom, nemzet ekS, népeket köt össze. Az osztrák csapat. véZetője rövid beszédben válaszolt. .majd- a kani-mai csapat egy ^selyemzaézlát >nyuj-Pftt ót a vendégekwk. fizek viszont stájer tállá'' Ceptck meg vendég- Az osztrák fiuk háromszoros »boz'' rm-val köszönt ff! ték a közönséget ^ A közönség tomboló kacagása közölt lépett a szorítóba I^aei bá-, osi, a »mindenlébenkánái«. Egy! cserép virágot adott a vendégcsapatnak, majd (minden versenyzővel lekezielt. A közönséget; mély sraeghajlássál üdvözölte. • ♦ A kis Podrebsek és a »Qsiben keményen küzdött a győzelemért. Áz osztrák fiu a végén ihári nagyon ki volt. A harmadik menetben íiekivágódott a kötélnek! és kihajolt az osztrák pontozóbíró föle: — Mennyi idő van még? — kérdezte németül, de a választ be sem várva tovább küzdött — £s vesztett: • »• ^Wjminler és Heril inkább Verekedtek. Hamar k^fuUadtak} mindketten. — Szűkebben sorozz W^mimer — kiabálták a szurkolók. — Könnyű azt mondani — jegyezte meg a poigáitaiester. A mérkőzésen a gráci győZj holott a kanizsaiak Wimtaerbiz tos győzelmére száfrniitottak. s — Hja, szórakozni is, me^ versenyezni is nem Mwí — mondotta a sportorvos. -» Két kiütés után Koschak következett. TempWrataDanlujmiosan'' ráugrott.egy székre. Beszakadt. A''második menet után egy űveu £et tört össze. — »Törékeny« boxoló — álla-v pították meg. » A népszerű * Zsuzsi .vagyi » Széki: (ahogy jobban tetszikV csiafc döntetlent tudott elérni. A közönség egészen sporifszerütle-; nűl az osztrák pontozóbíró* hibáztatta. ''.— Éh Szekszárdit ielentettftml. k$ győztesnek — mentegetődzött. — A magyar kollégák ugy látszik lovagiasságbói döntöttek a mi versenyzőnk javára. » Legkeményebb küzdelmet az wtblso jJár; Farkas & Böiz mu- tatta. Az elfogult szurkolók az osztrák minden keímJénycbb ütésében szabálytalanságot véltekf felfedezni. Többen »tárgyilügr san megállapították, hogy nemi tud boxolni. —- Akkor menjen ¡mi,iga boxolni vele - biztatta az egyik szur^ kólót.egy osztrák. • — Megyék is — hősködött az^ Természetesen (eszeágában seml volt menni. > • Vége a mérkőzésnek. Minden-, ki elsőnek akart leérni az utcára, persze sikertelenül. Közben; egy kanizsai riporter igy panasz kodott: — Esküszöm, jobban kikészültem,« mintha a szorítóban lettem volna. Ahány ütés e.lcsát-_ tant-a ringben, annyit ütött egy. szurkoló a hátamon, fis raánd-ezt nyolc mérkőzésen elszenvedni! • Reméljük, hajtfarpsán részünk^ lesz más nemzetközi mérkőzés^ ben. Nem szeretnénk isméi egy; évig várni ilyen sportcsemegéi«. HÍREK Napirend: Január 23, péntek. Róni. kat. P. ■tund. Prctest Zeima. CJjgörög Kolemen. A nap kel 7.22 p. kor, nyugszik 16.30 p.-kor ft-hold kei 13 53 p. kor, nyugszik 5.41 p.-kor. — Jelentkezések a Megánaikalmi-zottak Szakszervezete februárban indítandó tanfolyamaira A sajtó foglalkozott már a szakszervezetünk által február hónapban indítandó szakmai tanfolyamokkal. Ismertette kulturcso pofiunk cél-ki tüséseit, mely szerint módot kiván fedni a tanulrti s magukat kiképezni vágyó kartársaknak az önképzésre s ezért február első napjaiban egyelőre csupán kezdők szamára könyvelői, gyors- és gépírói tanfolyamokat indítunk. A tanfolyamok Bgy-mástól függetlenek sjieti 2—3 .órai elfoglaltság mellett estónként fQgnak a kereskedelmi iskola helyiségeiben lefolyni. Annak érdekében^ hogy a dolgozók minden különösebb anyagi megterhelés nélkül képezhessék magukat, a háti tandíjakat tanfolyamonként a következőkben állapítottuk meg : szervezett dolgozók számára 10 forint, munkanélküliek számára 1 forint. Ugyanilyen feltételek mellett belátható időn belül- orosz és angol nyelvtanfolyamokat „is indítunk. Tekintettel arra, hogy* előb-beni sajtónyilatkozatunkra a jelentkezők száma nap mint nap nöTBk-szik, felkérjük mindazokat, akik-a tanfolyamok .bármelyikén részt venni óhajt, folyó hó 80-ig feltétlen jelentkezzen »zaksaorroiíotíLnk Fő-ut 5. szám alatti otthonában naponként délután 4—8 óm közötft annál ie mkaLH>, mert a tanfolyamok #ét-. «zárnának hatottéról, továbbá & jelzett időn tul jelontkézvaeket nem fo-j gadunk el. Magún atka'' mázott Szakszervezet* helyi csoportja Vezetőcége. — Könyvtárt alapit a MKP olvasóterme Beszámoltunk arról, hogy a MKP olvasótermet létesített, ahová pártállásra való tekintet nélkül minden dolgozó eljárhat, hogy a napi sajtón kivüi a. tudományos és szórakoztató lapokat is elolvashassa. Most arról értesülünk, hogy az olvasótermet könyvtárral is'' kibővítik, beszerzik a legújabb'' regényeket, tudományos és politikai müveket. A kónyvw megalapításának finansziális része most van folyamatban. A Dunántuli • Szeszgyár igazgatósága 8rre ''a célra 20U forintot utalt át. Információnk Bzerint a bankok és iparvállalatok ia komoly összegekkel ¿árui-naik hozzá e rendkívül komoly intézmény'' létesítéséhez. — Bábaképző-tanfolyam Nagykanizsán A népjóléti kormányzat egy magas rangú tisztviselője jelent meg ina délelőtt Varga József .polgármesternél és bejelentette, hqgy a népjóléti kormánvpat a nf^gykanizsai kórház nőgyógyászati osztályán bábaképző tanfoTyamot rendszeresít. Egy-egy ilyen tanfolyam hat hétig tart ós egy esztendőben öt tanfolyamot rendeznek. A tanfolyam ve-, zetóje Nagykanizsán dr. Haba Antal főorvos, » nőgy&?yószati osztály vezetőjo lesz. Egy-c«y tanfolyamra 15 személyt rendelnek'' by, ^kiknek költségoít a t^pjóléti kormányzat viseli. Lakást és ellátást a kórházban kapnak. — Gázszünet GázfogN-asztók fígSTeímébe! Folyó hó 28-án, pénteken iö^rátói" körül- , belül 16 óráig a Csengery :uti vasúti átjárótól északra eső városrészeken a gázszolgáltatás szünetel. Maori Üzemek Termelési Osztálya. — KOKSZ-köziemény Textilszakosztály I Néhány kar-táré (piacon áruló) január havi textil jegyét nem Vette át. Felhívjuk, hogy paiután 25-én lejár a beváltási ideje, azonnal jelentkezzenek az át; vételre. 1841. jaauir 28. VÁROSI MOZI Cvtttttr töktől—vasárnapig Charles Boyér, Ingrid Bergmaa GÁZLÁNG Különös büvö et uralja ezt « sze-ral történetet, egy férfiről szól, nkl még íssr«n^ lelkét Is birtokolni akirtí. Előadások köznap 5 ói 7 érakor, vasárnap 3, 5, 7 éa 9 órakor. az egész orsz&g felfigyelt: Most jelent meg! RúRosi Mátyás : Tiéd Magadnak építed! * Ez a beszéd az egész ország függetlenségéért és felvirágoztatásáért folytatott küzdelmet ismerteti és irányt mutat a jövőre. __• Ara 1 forint, Kapható minden u{ségb!xoményosnáf és az u|ságórusffcnál. A Nemzeti Parasztpárt ma szombaton, IMS. évi iaaaár 24-én mU 7 órai koedoHel hajnali 4 órai0 Öeaees helyleégolbee nagy táncmulatságot rendez-- Belépődíj 2 forint. Szíré« párttagért kér a Vezetőség« Péntek, janaár 23. Büdapwt I.: 6 30 Fílarídlé. ?.0ö HJrek. 7.25 Reggeli zene. t.15 Mű?észlemejek. 10.00 Hirek. J2.00 Déli luringszó, hírek. 12.15 Szórakoztató zene. 13.10 Ilnlezky László szalonzenéken játszik. 13.45 Rosslni: Teli Vümo*. Nyitány. , 14.00 Hirek. I4.1S Munkáskérdések az uíaeb fl«trik«i költészetben. Előadás. 14 30 Előadásba, «véd zeaéríl. 15.00- Rádióiskoi.a. 16.C0 Jazs-j«n-geraBzámok. 16.40 A NEKÖSa kórusművif-szeti ktllegium énekkara énekel. 17.00 HI--rek. 17 10 Szakszervezeti hiradó és tatáca-adó. 17.25 Hsdifojiely blradó, Vöröskereszt közlemények. 17.4% Sportkézlaraények. 18.00 A Székesfehérvári Kamsnkárüs énekel. 18 30 Hengos híradó. 19.00 A szabadság veraei. Elóadá». 19.13 Kinnrü zene »rgoiián. 1945 Falnhirad*. 2000 Hírek sporthírek. 20.20 A Rádiózenekar játszik. 22.00 Hírek, 22.25 Zené« rész etek a „Könny! múzsa* c. kéazflíó magyar Ilimből. 22.15 Külügyi negyedóra. 23.00 ElÓadáa Rózsavölgyi Márkról, halála 109. évfordulóján. 23 20 B««tho^ ven: Hegedűverseny. 24.00 Hirek. Bndapest 11.: 17.00 Tánczene. 18.00 Hirek. 18.05 Hangképsor az lf;u Sttindberg-rőt. 18.30 Szórakoztató muzsika. 19.15 Be-szélgetéa Louis Weinstoek kai Amerika két arcáról. 19 30 PureeD: Oldó és Aeneas. Opera hanglemezről. 20.30 A Rádié szabadegyeteme. 21.00 Hirak. 21.15 Cigányzeae. 22 15 Kamarazene. iíajk «László belügyminiszter -jelentéstétel re Budapestre rondoit® Szatmár vármegye első tisztviselőjét, hogy felvilágosításokat adjon a1 tiszai árvízről. Majd 500.000 forintot utal* |ki a tiszai árvizsujtotta''községek se-gélj^zésére, hogy az árvízsujtott községek zavartalan közigazgertáBÍ müköaését biztosítsa. , • MKP pácíhlrek MKP nagykanizsai II. körzeti szervezete 22 én, csütörtökön este fél 7 órakor pártnapot tart a Pető fi-ut 23. sz. alatti párt helyiségében. Pártállás-ra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel vár ; a Vezetőség. FIGYELEM 1 Eledé Snglr-nti Síezkomíertos négyszobás lakóház, nagy kart t«''ekkel; egy vasuthtz közeli □] adémentet kétswbás; egy teleki-nti üzletház, * hentesnek, «észárosnak igen aTkal-■as^iígas nagy udvarral, kerttel, istáílé pajtával. - Blvebbet: '' HORVÁTH, iiflatlanebat köz-vetit6 iroda, Sugár-nt 42. APRÓHIRDETÉSEK Yennénk htsüált, de ióM^«» lévé íuvós hsngsierektt. Nigydtb, cintányér Is érdekel. Cim : Köeségi eléljáróság, Oalas-hok.___ , Egy mély bádoglürdÖkiTéiiidé Csen- gery-ut 21. . _ ■ Batorénott saobatsljes ellátással kiadó. Cim a kiadóban. - •_ Szoba, konyh« ''bátorral átadó. Cim « kiadóban. ^ . 2 szobis lakájomat, «hol gyümölcsés Is van, elwerlMm 8 szobásra. Cim a kiadóhat. ZAU deMkratlkue politikai napitap '' i Bonca» 4e»« féö^rkamtó j és ; »ott P«v>nc»t«r TE r<uni 84. üiwMtotl c «XéeosMé—éji & T. Hagy-''Mrnínee uiniinMijelwM, íagyterelzrinv 93« évfolystn 19 saéTO. PtetyktnbEtó, »48. jamiár 24. szombat Ara 40 fillér. Várható időlárás: Mérsékelt szél, erős éjszakai fagy, főleg nyugaton felhősebb, ködösebb Idő, a Dunántulon többfelé havazás, havaseső. A hőmérséklet fagypont alatt marad, keleten az olvadás fölé emelkedik. Vérszerződés a háború ellen Mo»t, hogy Grúza Péter Románia miniszterelnöke a román kormány és a román közélet számos vezető egyéniségéi íek kise rőtében • Budapesten tartózkodik, nom lesz érdektelen rámutatni azokra a hjar-i-okra, amelyeket a szomszédos Ito-rnánia ítemokráciájának megteremtéséért küzdöttek régig. Soha nem kerjilhötett volnsPeor a szombaton aláírandó barátsági és kölcsönös, segély nyújtási szerződés megkötésére, ha'' a" demokrácia nem kerül ki győztesen abból a harcból, »mit a Maniu-féle légionárius ter-rorcsapatok indítottak-ellene. Á két szomszédos nép, a magyar a román mindig megértetlek egymást, dolgozói számtalanszor harcoltak egymás mellett ¿}gaik kivívásáért, két- nép rOzetói azonban nem a ba-féÜlság és megbékélés politikájúi köröttek, lianem olnyomó és imperialista céljaikért szembe állították egymással azt a két népet, amelyek ugy •gazdaságilag, mint kulturálisan szét-rálaszthatatlanul egymásra voltak utalva. Tervszerűen a Jiazafiassá« eplo alatt mélyítették ki azt a szakadékot, amely a két népet egymásból elválasztotta, mert csak így tudták a feltörő szociális gondolatot lírájában elfojtani. A győzelmes szovjet hadsoivg nyomában döntő fordulat követko-«wtt be Románia éfl Magyarország ▼iszonyában. Kpjam pgy. mint nálunk, Jtoniániaban is ti reakció megpróbálkozott, hógy átmentse a há-horu olótti elnyomó nemzetiségi politikát és megmérgezze azt a jó-riszonyt, amely a felszabadulás után & két nép között- kialakult. A roi?iáns demokráciának következetes és kemény harca lehetetlenné tette azonban '' a romániai magyarság elnyomását, ami a Groza-kormany ura-iomrajutásával uj fejezetet nyitott meg a két nép kisebbségi politikájában. i _ A magyar kisebbségnek, az erdélyi magyarságnak túlnyomó többsége hamarosan felismerte helyzetét es azt a veszélyt, amely a reakciós bojárok részéről fenyegeti ókíet, csatlakoztak a román Kommunista Párthoz, .megtisztítva saját soraikat a demokrácia ellenségeitől, hogy a román demokratákkal együtt haladhassanak & nepi demokrácia felé vezető utón. A Groza kormány a román választások előtt ígéreteket "tett a magyar kisebbség teljes egyenjogusitá-•ára és ezek az ígéretek nem maradtak csupán csak ígéretek, hanem meg is valósultak. A román demokrácia többszáz magyar iskola léte-, ütésével, magyar egyetem felállításával, ''a teljes sajtó, gyülekezési, szervezkedési ,és Bzólás szabadsággal valósította meg a teljes egyen--'' jogusitást. Az elmidt hónapokban a román földbirtokreform igazságtalansá-gait ihotta helyrz, a lefoglalt magyar jával&t felszabadította . és a magyar nyugdíjasok fizetését rendezte. Kicserél.ek a reakciós soviniszta ''köztisztvitc-I5ket és ezzel egy csapásra mrg- '' szüntették a mag-uarok elleni iisziUíst, a zaklatásokat, amelyek aarfÓtf napirenden voltak. A romén demokrácia erősödésével • megszilárdult a magyarság helyzete Is. A Maniu-fléle összeesküvés* fel- göngvöÜtésével megtörtént a nemzeti ''egyenjogúság teljes megvalósítása. •; A magyar kisebbség teljes egészében kivette és kiveszi részét a román újjáépítésben, a gazdasági élet megerősítésében, derekasan mes állták hegüket a mező^azda^i termelési csatában, ,az ipar fellendítésében és a most folyó harcban, a mely a szilárd pénz megteremtését célozza. • A királyság megszüntetése .és a demokratikus népi köztársaság kikiáltása a magyarságbfiií is mara- déktalan örömet keltett. A magyar dolgozó együtt ünnepelte a Komán 1''köztársaságot a román dolgozóval. A most Budapesten aláírandó kölcsönős barátsági és segélynyújtási szerződés csak folyamanya a két nép eltökélt békepolitikáj ánaká és annak a felismerésnek, hogy a Duna Tölgyében lakó népek csak ugy fejlődhetnek, csak ugy tudják dolgozóik életszínvonalát felemelni, ha testvéri és békés együttműködéstől megteremtik azt a hatalmas gazdasági egységet, amelynek kihatásai nemcsak az ittlakó népekre, de a világ összes békeszerető népeire is beláthatatlanok. Ami most a délteleteurópai álla- mok egymásközötti megértő politikájában történik, világító fáklvakéni ioírja fényévei ''¡hegmutatni azí az ösvényt, amin a világ összes népeinek haladniok kell, hogy a földről egyszersmindenkorra kiküszöböljék az emberirtó és a javakat tönk-rezuzó háborúkat. A háború a "kizsákmányolók eszköze,s az imperialisták, tőkések életfoltétele — de halálos csalás a r?dólgozókral jalkik a vért és verejtéket áldozzák. Az, ami ma a magyar fővárosban folyik, nemcsak egy akta aláírás®; de vérszerződés a háború ellen vérszerződés a béke, a jólét és szeletet méllett. . . (bj) „Két munkáspárt van, de marxizmus csak egy" A Szociáldemokrata Párt Kunfi-akpdémiáján Justas Pál tartott előadást a marxizmus világszemléletéről* Rámutatott, hagy a marxista szsmléletet kialakulása éta állandóan támadják a munkásosztály ellenségei. Mindig akadtak olyanok, akik a marxizmus csődjét akarták, azonban a revizionizmus mindig tévútra vezststt is veresógba sodorta a munkásosztályt. , Hét munkáspárt ven, de marxizmus csak egy. Ma már a földreform után egyesek azt képzelik, hogy fokozott fejlődéstől ló lehet kQzdenl a fasizmus monopol-tőkés rendszerét. Az előadáshoz Révil Jóisef, a Szabad Nép főszerkesztője szólt hozzá. Justus előadásának legnagyobb részé-vsl egyetértett, de rámutatott nihiny tévedésre. Justus opportunlzmusril mondott véleminye általános elméleti megállapításokból következett, Justus op:*rtunlzmusrél beszél, anélkül, hogy osak egyezer is megemlítette volna Lenin nevét. Válójában Lenin nem egy m sok marxista közül, hanem ő képviseli korunk marxizmusát A Szociáldemokrata Párt nem szűnik meg szociáldemokrata lenni azáltal, ha Itvsszi mindazt a lenlnlzmusbéb amit egy forradalmi munkáepártnak *t k*Ji vennie. Elképzelhetők a szociáldemokraták opportunizmus nélkül li, ua megtanullak Letíin jelszavát: ki a* opportunistákkal a munkásmozgalomból, ftéval hozzászólására Justus Pit válaszolt. Egyetértett abban, hogy ma Is fokozott, kíméletlen h*rc szükséges az opportunizmus ellen. ''Kiemelte, hegy Lenin nemcsak a kommunistáké, hanem az egész munkásmozgalomé s igy a szociáldemokraták is vállalják Lenin Jelszavát: kl az opportusistákkal a munkásmozgalomból. Ma délelőtt kezdődnek meg a tárgyalások a magyar és román kormány tagjai között a barátsági és kölesö-nős megnemtámadási szerződős megkötésére. ■ r A szerződést holnap délután ünnepélyes keretek kőzött írják alá. A román kQldöttség tagjai ma este csak baráti látogatásokat tesznek. Groza román minisztsreinök meglátogatja a Mocsári-kollégiumot, amelyet legutibbi budapesti látogatása alkalmából nyitott, meg, majd volt iskolatársaival találkozik. A többi miniszterek magyar kollégáikat keresik fel. Tiidy Zoltán látogatása a székesfehérvári aluminiumgyárban Tiídy Zoltán köztársasági el-( nök két napos látogatást tett aj Magyar Szovjet bauxit vállalat telepén, és a székesfehérvári aíu-{ miniutagyárbán, ahol a körsze-^ rüen felszerelt aluminiuói] kohókat látogatta meg. A köztársa-'' sági elnököt, Mihályffy Ernő mi-, niszter kisérte el és a bauxit művek ipartelepén Bán Antal , ipar-" ügyi miniszter, továbbá az ipar- müvek magyar és szovjet igazfogadták. A köztársaságit k a látogatás végén elismerését''fejezte kí az alumínium! ipartelep és gyár vezetőintek és( munkásainak. ■ Itt az uj zárórarendelet - ftajk László belügyminiszter uj rendeletben szabályozta a zárórát. A rendelet, amely mia lép'' életbe, kimondja, hogy . a vendéglők, kocsmák,, . kávéházakj expressok, kifőzdékben ezütán éjfél után 2 órakor van a zár^'' óra, A vendéglátó üzemek a[ helybeli főkapitányságtól kérhetik a záróra meghosszabbítását-reggel 5 óráig. • Hirek a tiszai árvízről Darvas József ujjáépitésügyij. minjszter a társadalomhoz intézett felhivása alapján eddig 122 árviz következtében elpusztult ház felépítését vállalták el. Á nemzeti segély elhatározta, hogy az áryizsuj''totta 3000 gyermek közül 15Ó0 gyermeket a fővárosban helyez el. Az első cso-í port hétfőn indul útnak a ioT városba. A többi gyermeket aa országban levő napközi otthonokban helyezik el. Letartóztattak Svájcban egy magyar újságírót <A.'' sváj<íi- lapok hírt adtak Tar Lászlónak, a Magyar Távifl&ti Iroda zürichi tudósítójának'' íotartóziatásá-ról. Illetékes helyen ezzel kapcsolatban közlik velünk, hogy a magyar kormány a Magyar Távirati Iroda félhivatalos hírügynökség tudósítójának őrizetbevéteiét az eddigi közvetlen svájci—magyar viszonyra igen súlyos lépésnek tekinti. A magyar jtowriány azonnal utasította berni követét, jelent-st be tiltakozását a svájci külügyminisztériumban és kérjen '' felvilágosítást* Svájci részről a kórt" felvilágosítást nem adták meg és a letartóztatás okául a svájci büntetőtörvény könyv egyik szakaszát jelölték meg, amely tiltott információadásokra vonatkozik. Magyar részről határozottan megállapítják, hogy a tudósító "csak! újságírói munkáját teljesítette és közölték, hagy a magyar kormány megfontolás tárgyává teszi, miven lépessel válaszoljon a svájci hatóságok eljárására. '' Halálbüntetés kiszabását kérik a görög fasiszták a sztrájksiókra Az athéni kormány kegyetlen ter-ro/]á elípnéne is Görögország pzá-mos helyén a szJtráikmoz''galom kiélezte a hatóságok & a jiyugatosok elleni tiltakozást. A monarchisták most az eddiginél is véresebb eszközökkel akarják az olégedetlonséget kiirtani. Kormányrendeletet adnak ki, amely a jövőben halállal sújtja azokat, akik sztrájkot szerveznek. A szabadságharcosok tovább folytatják elónyomulásukat és sok hadizsákmányt ejtettek. A felszabadított- területeken a lakosság nagy lelkesedéssel fogadja Markosz tábornok sere-geit.'' A. szabad, görög rádió köszönetet mondott a magyar demokratikus nők szövetségének a görög nőknek küldött Jókívánságokért. ~ ■ ! '' ZAL''A 1049. Jomiír 2*. A SzívjetuRifi legyőzhetetlen Ltnln emlékének áldozott Maszkra Lenin halálának 24 érés évfordulója alkalmából rendezett moszkvai ünneps''<?ckon Szuszlov, á Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottságának fótitkára mondott ünnep i lieszédet. Itámu tátott, hogy a ,rme a kapitalista országokban kiéleződtek a gazdasági és osztálvollon-tótek ós ogv:»s politikai vezetők ido-uen sogitsv''ggol eladják ''Országukat az amorikai ügynökóknok, addig a Szovjetunióban :i termelés emelkedése következtében ''jelentősön emelkedett a dolgozók életszínvonala. Le-nin OL''ész életét feláldozta, hogv lo-hetóvo tegyo a dolgozók szabad''erőjének kibontakozását. A Szovjetunió Lenin útmutatásának alapján kiál-lott minden megpróbáltatást. A Lőni n által alkotott szovjet állam evője abban áll, hogy népies jellegű, maga a nép kormányoz, a. hatalom a dolgozó nép kezében van és őzért legyőzhetetlen. Az események fokozatosan igazolták Leninnek azt a tanítását/ hogy az imperializmus halódó kapitalizmus. A kapitalizmus válsága mind gyakoribb jelenség az egyes országokban és nagy pusztításokat okoz, de Lenm azt ''is megmondta, hogy az imperializmus a kapitalizmus végső fellobbanása és utána a szocializmus következik. Valóban az első világháború után megalakult a szocialista Szovjet állam. A második világháború után Közép- és Keletourópa népei a népi demokrácia felépítésével, a szocializmus felé vezető útra léptokr Az ainerikai imperialisták a Marshall-tervvel olyan hurkot ké-Bzitenek, amelyet az európai és ázsiai nép nyakára akarnák tenni. Ebben támogatják ókiofc a jobboldali szocialisták is. Azonban a domo-krácia és a kommunizmus orői^uz egész világon gyarapodnak. lx>nin beigazolta, hogy a''Szovjetunió kommunizmusa logyőzhototlon és igy a párt a dolgozók ogyjo nagyobb '' bizalmát élvezi vll^upzorto. A Szövőtűn ió a jövőben is kövotlwzot»« íuir-eot folytat n nomzotközi .együttműködés megtoromtÓBÓro, a né^ok barátságának és a munka közössegének eszméjo hatja át, gyűlöl minden elnyomást, a borzsoa utálatában erős módszerrel áll élére annak a sztálini politikának, ■ amely következetes harcot hirdet az imperializmus ellen a nemzetközi együttműködés megteremtésére. A kapitalizmus. nemzetközi csődje igazolja Marx és Lenin tanításának helyességét. Az uj szovjet társadalom Lenin és Sztálin példájából meriti enejét és biztos léptekkel ve-fzeti a szovjet népet uj világforradalom jelentőségű győzelmükhöz. Mindezt pártunk képviselőjének, a Lenin-tanok végrehajtódnak, Sztálinnak köszönhetjük- — iejezte~be beszédét Szuszlov. RÁDIÓMŰSOR Szombat, lanuár 24."". Budapest I.: €30 Falurádió. 7.00 Hirek. .7.25 Reggeli zene. 8.00 Az élet és tudor Hiány műsora 8.15 Détetőtli muzsika. 10.00 Htrék. 12.00 Déli harangszó, hírek. 12.15 A Melódia szalonegyüites játszív. 13.1f Opérarészlelek. 14.00 Hirek. 14.10 Előadás egy elfeledett költőről: Hiadorról. 14.30 Magyar nóták. 16.00 Egy rádiócsalád élete. 16.15 Rarry: Szirénák. Hanglemez. 16.30 Gyermekrádió. . 17.00 Hirek, Vöröskereszt közlemények. 17 30 A Dolgozók Kulturszö-.vetségének mősor«. 18.00 Hidv Márta hegedül. 18 30 Magyar muzi*. 19.C0 Gyöngy Pál »rerzeményei, 19.45 A Falurádió nép-főlikoláj«, 20.CK) Hírek, sporthírek. 20.20 Kapitány, Ann« énekel. 21.00 Hangos heti híradó. 22 00 Hírek. 22,25-Zengő zene, sil-nes hó. 24.00 Hírek. R Budapest II.: 17.00 Táneiene. is''00 Hb rek. 18,05 Q da Gájjor előactAna * kulturálli vliteiröl. 18,20 Magyar nóták, 19,00 Hniifiög híradói 19 0 líégl mratirek rnuxulkálnnk, 20.JO A R<dló Sínbade^yaleme. 21,00 Hl» rek, 21 15 A/, elmu.t év sikerei, 22,11 Mű« véixlemeiek. 25.000 forintos betörés Farkas József divatáruüzletében Pénzt és Üvegárut nern vittek el az ismeretien betörők Az utóbbi idők legvakmerőbb és cgybeit legfurcsább betörését fedezi ék fel ma rcggiel. Ismeretlen tettesek betörtek Horváth La1 jos üvegárukercskedő lYzlietébe, ahonnan elvitték az ott társbérlő Farkas József rövidárulktercs-kedő árukészletének teliemes .részét. Munkatársunk felkereste FuiM kas József üzletét. A kereskedő kérdésünkre kijei entetllö, hogy a! kárt még mindig nem tudja áttekinteni. — Valószínűleg 20-25.000forint a károm — panaszkodik. A betörő az udvar felől jött be. Egy csákánnyal felfeszitelte a vasrácsot. Az üzletből úgyszólván minden crték''es ho Imiit el-< Budapest jelenti Leleplezték a lagulabb pénzpyirtét Szerdán az egyik pesti villa-( moson haimis kétforintossal fizetett Makrányi Sándor szabó-, meslier. A k''aiauz átadta őt a; rendőrnek. A szabómester bevallotta, hogy Balázs Dezső rá-í koscsabai lakatos megbizá''sábóll egy héttel ezelőtt "kezdte forgalomba hozni a hamis kétforinto-í sokat. A detektívek Balázs Dezső lakásán kitűnően megszer-f készteti pénzhamisító készülj ket találtak. Balázs bevallotta, hogy eddi« 600 darab hamis kétforintost -gyártott és kb. 100-150-ct dobott piacra. A többit! rudakbn csomagolva MagtnldlIAk a pénzhamisító készülék mellett, Balázsi és Makránvit letartóztatták. '' « Apad ■ F«i»6-Tlna A felsőiiszai ártereiden kiáradt viz csaknem imiindenütt apa-* dóban van. A jelenlegi viszonylag kedvező körülményeket kiJ használva erősilik a községi kör-l gátakat és gyors ütemben végzik a gátszakadások elzárásának^ munkáit. .A védelmi munkánál éjjel-nappal többszáz honvéd és'' polgári munkás dolgozik. Fogadásból - leugrttt a második »maletröl Különös öngyilkosság történt csütörtökre virradó ^éjszaka-Csurcsícs Ibolya 21 éves fodrászi nő fogadásból leugrott a Nefe- vitt. Csak a silányabb dolgokat) hagyták itt, ami arra''vall, hogyt szakértő volt a betörő a szakmá-ban. '' / Az-ítzletben azonban még icfyt is vannak értékesebb holmik/ persze elvétve.. '' •••■ Ezeket az udvaron szedtük^ össze ma reggel. Csak ennyi mia-í radt. Tovább érdeklődünk. Ekkor* kiderül, hogy Horváth Lajostól sem.''mit sem vittek el. A Jkasfezal nyitva volt és onnan sem vittek el egy fillért sem. Ugyanígy nemi vitték el a P''arkasék kézipénztárában lévő pénzt sem. A rendőrség a nyomozást mieg-! indította,. de hivatalos jelentést az ügyről nem adtak ki. lejts-utca 8.; számú ház mlásodiki emeletéről. A "rendőri nyomozás megállapította, hogy az öngyil-* kosságot a. szerencsétlen lány valószínűleg ittas állapotban kivette el. A nyomozás tisztázza aí fogadás kérciését és azt, aki a! lányt rávette az öngyilkosságra, letartóztatják. t KrvAgezték a soffőrqyilkast December elején három'' lövéssel és egy k^sszurással megJ föl te ift. Balázs Pál az? aszódi! országúton Balogh Ferenc göH döllői gépkocsivezetőt.. Az elvetemült gyilkos az aulót elrabólta'' és az árából külföldre akart me-( nokülnt. A pestvidéki törvényszék Balázst kötéláltali halá''ra , ítélte. A gvilkos kenyelmi kórvé-1 nyét az áUamfő elutasította ésoz-Ítéletet tpgnap dfélután végrehajtották. ) Botrányos Ítélet ( az uzsorablróságon Az uzsora bíróság Sics tanácsa botrányos felmentési ítéletet hozott a magyar textilipar sza-botálóinaK bűnügyében. Ez aí 3zabotálás a karácsonyi ünne-.pek előtt történt. A bíróság ugv, találta, hogy a ¿épek leállítása: nem szabotázs volt, hanem] éretlen tréfa>Ezen az alapon mondta ki, hogy a vádlottakat fel-'' mentette. Az ítélet kihirdetése a! jelenlévő közönség körében jogos felháborodását keltett Amire az egész ország felfigyelt: Most jelent még! KtíRosi Mátyás z Tiéd az Hasadnak építed! Ez a beszéd az egész ország függetlenségéért és felvirágoztatájsáért folytatott küzdelmet Ismerteti és Irányt mutat a Jövőre. Ara 1 forint. % ~ Kapható minden n|ná§f»lsományoanál éa a« yftógéritmhwkl Lenin-emlékünnepély a Magyar Kommunista Pártbán Lenin halálának 24-ik évl''or-dulója alkalmából a Magyar Komlmuntsla Párt helyi szervezete Lenin emlékünnepélyt Lar-í lőtt, amelynek ""közönsége nenui csak a termet töltötte meg fcsu4 folásig, hanem nagyon sokan ai folyosókon és a mellékszobákbal szorulva hallgatták végig a mű4 sori.. Dr Monostori főjegyző megnyitó beszéde után n Vasutas dalkör Ivankovits Ferenc veze^ lésével egy orosz forradalmijait énekelt el, majd Király Sándor-; né, Pásztor Árpád Lenin.! ci-mü versét szavalta'' cl nagyonj szépen. Harmadik számiként Tol szloj .» Feltámad, az utca. < cimüí kis szinjáték részletét. Perger József, Győrffy Erzsébet, Cvelkq Magda/Vida János adták elő. Az emlékbeszédet Benczie Je- nő, lapunk főszerkesztője tartot-ta. • _____ ^ í MOZI Gázláng '' A fiítii meséje azon ox ogyszerü lé leirtani megfigyelésen alapul, hogy bárki hajlandó orüitnok mondani magút, ha környezető egyre ''csak ezt hajtogatja és ugyanekkor a kívülállók véleményét nem hallhatja. A történet gyilkossággal kezdődik. Megölnek egy liires énekesnői). A gyilkos eltűnik, a- Scotland Yard rodi''g bofojozi a nyomozást. Az énekesnő bájos unokahuga és örököse'' ü''aszorszfvgban ogy hiros mcstörnél tanul énokolni. Megismerkedik ^ogy zongoristával. Az ismorotst''g-bol rövid uton házasság Ichz, unujl/ egyáltalán nom l>oldüg, A férj oi- niltUH HK)hototPomélUwággal lx)lo«/.u- nordlju feleségébo, hogy lx)lon,^ '' mórt fél ''tölo. IX» fél rokon-bzouvüs fiutuloiubortől is, ukilíon mogwjti titokzatos ollontolét. Az aswsony Inswin megbékél uz érülte gondolatávul, hiazon a férjétől aki íejtett kincHokro pályázik mást bom hall. A gázláng pedig minden naj_), azt oat ogy bizonyos órájában kisobb losz, fiatalftsz-szony furcsa zajokat és titokzatos emberi hangokat hall a szobája felett. Ezeket azonban — szerencsétlenségére —'' rajta'' kivüí senki som hallja. Közben megjelenik a színen a -rokonszenves fiatalember, aki mellesleg a Scotland Yard nyomozója is és^fényt dérit a homályos ü^yra és letartóztatja a férjet, ¿z énekesnő gyilkosság amikor éppen megtalálja a drágaköveket. Mé^ ekkor is megkísérli felesége" befolyásolását, ''de az asszonyba fegyvert ellene for-ditjar '' . Charles Boyert, az amerikai filmek »szirkirályát« az #lső jelenetekben még rokonszenvesnek találjuk, ami azonban csak eddigi filmjeinek'' köszönhető. Később azonban egyre .ellenszenvesebbé válik és ''a végén már gyűlöletesnek találjuk ezt a figurát,, amelyet megszemélyesít. Ingrid Bergmann színészi kiválósága ebben a filmben mutatkozik ^meg legjobban. Az őrület felé tartó no lelkiállapotának minden mozzanatát olyan- élethűen eleveníti meg, -hogy a néző izgul, mi Tasz a sorsa a Szerencsétlen fiatalasszonynak. Aki szereti a grand-guignolt, okvetlenül nézze meg. t Szombaton este 6 órakor ai HVTE vezetősége választmányi ülést tart a kuglizó helyiségében. A gyűlés tárgy-pontja a csapat megerősítésének kérdése. Az ügy fontosságára való tekintettel térjük a várost és vasutas vi-lasztmányl tagok pontos megjelenését, Vezetőség, 10-48. január ZALA Határon innen, határon tul Magyarországot nemrégiben vették fel a Nemzetközi Csillagászati Unióba, amely az UNESCO egyik szerte. A budapesti csillagvizsgáló in-, fcúzotben egyébként'' rövidoson megnyílik a napfizikai- osztály. amo.[y-nek feladata a i anfelület plonségioi-i:í)k vizsgufatn. Ezzol a/ kutetástal Magva rornzágon csak mást kezdo- tvok '' bohatóblmn foglalkozni. « Washington ó* Los Angolos kö-aött 4000 kilómétól'' hoHBmágban uifttjta »turiötaiolzótí« olkészitcwóa fáradoznak. A jelzés a nappali ro-pülők nzámúra készül óh 64 kilométer HZéloHsógbon, nagy magaaBág-ból is iói látható módon, sziklákon, épü lótok 6» s/i»''tek tefceíón óriási nyilakkal mutatja -a kot vuros közti legrövidebb utat.''Az uj ut e''tn.wi-zése : »J. azámu ógíut«. »Csapajev« néven volt ismoretea a spanyolországi polgárháborúban Saívai Mihálv, a nemzetközi brigád Rákosi zászlóaljának parancsnoka, aki jelenleg Szekszárdon teljesít katonai szolgálatot; mint zászlóaljparancsnok. Satvai Mihályi: most éi-te-sitették, hogy ő is azok sorába tartozik, akiket" Tito marsall budapesti tartózkodása idején kitüntetett. A »Führer« mlég a »Mein Kampf« eimü hirhedt könyve kiadási -jogára-! is csalt. Amerikában az összes jogokat eladta egy nagy könyvkiadó vállalatnak, majd a második kiadás jogát egy másiknak. Bonyolult pereskedés" kezdődött ekkor Hitler és az első cég között,. arhely végül is az összes jogok felett ''''rendelkező kiadó javára dóit el. • * Nvárády pénzügyminiszter igen érdekes költségvetési expozéját majdnem végig zso])retett kézzel .mondta el a t. Házban. Beszódo után az egyik jóltáplált ós ötletes honatya ekként gratulált neki : — Csak így tovább. Te vagy w első ol.van pénzügyminiszter, aki a saját zsebében tartja a''közét. • Truman elnök uj rondblote megtiltja, hogy az atomonon''ia-telopok folott ropülőgépok átropüljonok. • -/ * Igon érdakon öwtzoállitán került a közünkbe az országgyűlési • képviselőkről. »Nemzetiségek« szorint van Olah, Orosz, Rácz, Tóth, Török, Cseh, Horváth és Székely. Csupán .Magyar nincs. A Miyjyar Kanizsán maradt. A képviselők Között a magyar trikolór szinoi is képviselve vannak: Piros, Veress, Vörös, Fehér és Zöld. , - * ~ Az Egyesült Államok elnöke is mBgérzi az adók és az infláció gulyát. , — A férjem fizetése 76.000 dollár, — • mondotta mrs. Ti^man — d «elődjeinek fizetése kétszer -any-nyit ért, mert jfele annyi vólt a háztartási kiadás és feíe. annyi volt az adó. Az Egyesült Államok elnöke az adók levonása''után 32.000 dollárt kap évente. Molnár "Ferenc, a világhírű ¿ró, legközelebb magas állami kitüntetést kap. A kultuszminisztérium most terjesztette fel javaslatát Tildy Zoltán elnökhöz a hetven éves iró kitüntetésével kapcsolatban. Egy amerikai kislány, akinek szülei Einstein szomszédságában laknák, összebarátkozott a professzorral. Majdnem minden jm? iskola után átszaladt világhirü öreg_ barátiához. Á leányka anyja nagyon büszke volt erre a barátságra de mégis érdekelte, miről bee$ííret a nagy tudós az ő kislányával ós ezt meg is''kérdezte, mire Einstein igy váia-fizoltt: — Barátságunknak az az alapja, hogy a kislány csokoládét hoz .nekem, én pedig megcsinálom a máfe-matikai feladatát. - Az egyik legszebb magyar daljátéknak, Kacsóh Pongrácz : »János Vitéz«-ének eredeti partitúráját nem régiben találták mBg egy budai bérház romjai alatt. Az^rtókea kéziratot tulaj/Ionosa most a Nomzeti Muzoumnak ajándékozta. Richárd Strauss nem tartozik a núpszorü zeneszerzők közé. Francia-orazágban, Egy francia /¿snoftritikn» a kövotkozőlóut irta róla : »Ha már Struuss, akkor íogyon János, ha jjo-dlg Richárd, akkor már Wagner.« tatpeketóa gyógyszertár p/^.J^n : „Igassáf" gyógywertár tár, Doák''tór 10. Kit évre ítélték a kéthelyl karós gyilkost Már beszámoltunk úrról, hogy Varga László kéthelyl lakos bóJ rozgatíis közben esszevo(sííetli szomszédjával Fridi Lajossal.. Varga, hogy a heves szóváltás eL'' ne fajuljon, távozott, de Fridii utánament és a kiskapuban megállítva folytatta a civódást. A vita annyira elmérgesedett, hogyf a két beszeszelt €mbe£!''egy>mrás-nak esett. Verekedés közben Var-v ga egy karó val ugy vágta fej bei Fridit, hogy koponyája betörött., Fridit azonnal a keszthelyi kór- HÍREK Napirend: Január 24, szombat Róm. kat Timót püspök. Protest. Tádé. üjgörög Xenephon. ft nap kel 7.22 p.-kor, nyugszik 163^p.-kor "fl hold kel 15 03" p.-kor, nyugszik "6.55 p.-kor. 1877. fl ceglédi százas küldöttség felkeresi Torinóban Kossuthot. 1918. Finnországban ""kitör a bolsevik! felkelés. " _ — A Szabadművelédés második csntsniris eliadása • vasárnap délután 6 órákor lösz a Városi Zeneiskolában. A mult vasárnapon történelmi visszapillantást yotott az olőadó Európa 100 év előtti áHa}>otára. Szikrai Foixmp gimnáziumi tanár oz alkalommal »A reformkornak Magyarországon« oimon annak a kornak szollomiör-tónoti ós irodalmi osomónveivel foglalkozik. Rrdolcos olőadásut két szavalat és egy énekszám szinozi. Eötvös Józ/ioF ós Pofcőfi Sándor vor,- . énoktanszakos növendék, énekli.'' Az előadás pontosan. 6 órakor kezdődik. Mindenki számára díjmentes. — Gyors- ás gópirótanfolyam - A Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete a közeljövőben könyvelési, gyors- és - gépiró, valamint orosz és angol nyelvtanfolyamokat rendez. Jelentkezni lehet Fő-ut 5. sz. I. em., alatti otthonunkban, hin-den nap délután 4—8-ig. A Vezetőség. — Jói akar szórakozni? Jöjjön el február 7-én Bste a Centrálba, ahol # Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete által rendezendő jelmezes, táncmulatságon, békebeli, gondtalan és kedves ^szórakozásban lesz. része. házba szállították, ahol cfeyhetii szenvedés ulán meghalt. A kaposvári törvényszék szer-! dán délelőtt tartotta meg Varga'' ügyében a főtárgyalást, A tárgyaláson a váci és védelem tanúinak felvonultatása után a bi-t róság kihirdette Ítéletét, amely .bűnösnek mondo^a ki "Vargát erős felindulásban elkövetett halált okozó siilyos testi sértés bűntettében és ezért 2 évi börtönbüntetésre ítélte. ( Az itélet nem jogerős. — A Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezetének közleménye A nagykanizsai Magánalkalmazottak Szabad ^Szakszervezete 1948. évi február hó 7-én este 9 órai kezdettel- a -Centrál összes termeiben jelmezes táncmulatságot rendez, a melyre ezúton is meghívjuk városunk gzórakozni vágyó közönségét. A beígért jelmezek közül a í^gtoké--letesebbet -jutalmazzuk. Lesz''szépség- és ''táncverseny. Kitűnő éte-. lekről, italokról és frissítőkről gon-* dóskpdnnk.'' Egy jó táncosokból a^io rendezőgárda szórakoztatja a táh-colni vágyó hölgyeket. Kunó öttagú zenekara muzsikál. Jogyolővétel és asztalfoglalás Fő-ut ß.'' sz. I. em. alatti otthonunkban mindon nap d. u. 4-8-ig oszközülhetü. A Vezető-«tg, — Mess- ós jitókdólután a Maflán-alkalmazottak Szaltsisrvsistónek otthonában Ka Kársainkat felkérjük, hogy gyorműkoiket január 24-én (szombaton) d. u. 8 órára hozzák fel otthonunkba, ahol ézórnkoztatásukra ismét mese- és játókdélutánt rendezünk, amofyro szeretettel várjuk a jövő reménységeit. A Vezetőség. — Anyakönyvi hirek A mult héten születeti: • Dárridpvits Femne és Hetiinger M&rgitnak leánya,. Ifcsics Ferenc ée Árkus Etelkának leánnyá, Persov&s GyuLa és Fekete Juliannának fia, Horváth Lajos és Gábor Teréziának feánya, Tita Ferenc és Rattmann Gabriellának Jbánya, Tánczos József és Hepner Ilona Máriának leánya,^ Vándorfi Mihály és Péter Annának'' fia,- Horváth Fensmc és Puska Juliannának ÍBánya, Rózsa Józaef ée Horváth Irénnek - leánya, Virág Gyula és. Németh Etelkának leánya, Drimóik László ée Gáspár Erzsébetnek fia, Kuzsnsr József és Knausz Rozáliának, leánya, Meszes Sándor IRHUlR 24.''SZOMBAT Fodor János, operaénekes Szeged/né Vásárhelyi Magda, zongoraművésznő Erdélyi Atiz, Oaáí Andor, az Operetté*, mugántáncosat Zayzonné Szenigyörgyt Mária előedőmüvésrznő JBQYBKt a ftSMSÖ « Maoksfaé, — HANGVERSENYEM és Farkai Ibna Veronikának fia, Dara Józcbf éé Unkorits Er/jábet-»nsk leány«. náuuáxet kötött: T6tő Léanlá földmürö» éa Kailiűk* Julianna, Sasgő Junfl géplokato fa Döutseh Mária, Mosöhyi Gyutii ka-tmkodó és Iloialer Klára, '' Meg haliak { ^ Egyed FJomnoné Budai Üegina. öl érros, Budai Istvánná Tobak Etfiika 40 óvea, Kazs József nap-■zémos 48 óvea, Tamás Mária 1 hónapos, özv. Domina Ferencné Po-nyiczky Mária 60 érea, Mayerhofej-Józeefné Maj-erhofer Terézia. 8$ érBS, Kovács Erzaéfoat 9 napos* Héri Veronika 10 hónapos, Borsfái Jé- '' nos napszámos 69" éves, Orbán Ia-ioá székessegéd 41'' óra, fSéncssb György né Varga Katalin 58 évas. ~ Á görög nép köszönete A szabad görög rádió köszön netet mondott a magyar népnek a küldött 100.000 forintos gyógy • speradományért, melyet a Ma.-gyarországon járt ifjúsági küldöttség vitt haza magával. Az[-adományban, ¡mondotta a görögi rádió bizonyítékát látja a magyar nép őszinte és meleg üd-í. vözletének, és együttérzésének. A demokratikus görög közvéle-t'' mény büszke örömlmel fogadta 4 magyar nép 100.000 forintos* gyógyszeradományát. Súlyos büntetés jár a borhamisításért A budapesti munkásbirósá^ tegnap . hozott Ítéletet — min? azt lapunkban közöltük — Stern Jenő borkereskedő és unnak pincemestere Kocsis Fúl ügyébön»i akiknek ez volt a bünük, hogyi »nohu« borrul keverték meg á|'' nemes borokut es itl-ott alrntt-1 bori is keverlek belie. A munkás-biróság Stern Jenőt hét évifegy-i há-zra és egy negyedmillió forint vagyofti elégtételre, mig pin-i. cemesterét egy évi börtönre ítélte. A nagykanizsai Gazdaságii Rendőrségnek tudomása vanar4 ról,-hogy nálunk is gyakran előfordul, hogy nohabort kevernek! az oltvány borok közé, ami azí egészségre rendkivül ártalmas, mért imiint ismeretes, a félig va-^ dbn növő otélfc „és a hasonló^ szőllőfajták bora metilalkoholti js tartalm^aznak. A mletilalkohol pedig az emberi szerviezetre ha-l . lálos is lehet. A Gazdasági Rendőrség fágyeLemjiiijel kiséri .eziekeí a manipulációkat^ és bizonyosakí'': vagyunk tafelől, hogy rpvidesenf . amennyiben folytatódik a borral történő bűnös üzérkedés többi letartóztatást is eszközölnek majd. " , Egy miniszteri rendelet világa gqsan kimondja, hogy nohabo-t rokat kizárólag szesz főzésre szabad felhasználni, mert a szeszfőzdék a mielil-alkoholt kivonjákí a borból és az abból gyártod ~ szesz méregmentes Ijesz. Épen ezéít, aWnek npha bora van, nee adja azt el borként, • hanemí ajánlja "fel a szeszfőzdéknek, ahol rendes árat fizetnek ért©. o ** . * ZALA 1948. janu&r 24. Kiskaaizsa rovata Mégegyszsr a Drivaviliyibsz A múltban gyakran fordultunk kéréssel a DrávaVblgyihez. Oröm-mBl állapítjuk meg, nogy a kérésünket -legtöbb alkalommal azonnal legjobb megoldás szerint Jp.lje-íitattók. Most ismét a kiskanizsai oarasztdolgozék nevében kérünk Tatamit. Kérésünk iftgyon egysjsorü ée kovás költeégpt ¿fitm^el. Kis-kanizsa— Homokkoniaróm közsée főtt rozotú ut utolsó utuzakaszn. a ¿ifip.úlositett Citfánv ¿it«ai. valamint Homokkomóromi utcai tórsóao. /imi Kisme/.ó ut né?on ismeretes, mindon óÍ8/,aku tolűw sötótaódbon run. ,Yil-lativóuó koll m otryik OHalounv. hi-twjr na.iü''for^ifni''u -utkeroeztozódó-snk köp.pontja n Kismoző utcai tér. lierok-köz, /fiiKÚrdi-köü! Homokkomáromi utca, és Cigány utcn közúti és gazdasági forgalma télen-nyáron, ugy éjszaka, mint nappal túlzsúfolt. Az égők eüiülyozáHénak kérdéso'' fcohát nagyfontosságú közérdek. Nem Qgy alkalommal történt itt baleset, ösz-•zeütközósok, rizáradások alkalmán Tal. Ugyanis az .ugynovezett Ké-. rruotrizi árok környékén az ut árs a hidak kisméretozéssoi épültek és,a (eenagyofob vágyázatossag koií • éjszakai utforcaJoni alkalmával. A múltban lorak és kocsik fordultak a megáradt árokba és bizohy az éjszakai sötétség alkalmával az állatok ott'' pusztultak. Hisszük, hogy a Drávavölgyi azonnal megvizsgáltatja ezt a iielvet ós méltányos, illetve j o®-os kérésünket helyzetéhez megfelelően teljesíteni is fogja. Egyházközségi hír ^ A Kiskanizsai Egyházközség ópi-•fcési bizottsága ezúton kéri a tagjait, hogy a február havi gyűjtést azonnal, az első napokban kezdjék meg ós 9-ig fejezzék ba, mort egy nagyobb arányú és olcsó anyagvá-«árlási lehBtŐBÓg8 van az építő bizottságnak. Kiskanizsai előadások _ Vasárnap este 6 órakor a volt kiskanizsai hadifoglyok mutatkoznak be az Olvasókör színpadán egy torka műsoros est keretében. . Február 1-én és 2-án a kiskani-»sai 48-as ifjúság Gárdonyi: Falusi Yerebok cimü S felvonásos remekművét mutatja be az Olvasókör színpadán. < Dr. Keszler latrán nomibotog-gondozó intézeti vezetőorvos noti-tettképes előadást tart az Olvasókörben vasárnap mUután litánia után VÁROSI MOZ& Csütörtöktől—vasárnapig Charles Boyer, Ingrid Bergman GÁZCÁNG Különös bűvölt uralja ezt a szerelmi történetet, egy férfiről szól, aki még ísszonya lelkét is birto-. .<_ '' kolnt akarta. Előadások köznap 5 és 7 órakor, vasárnap 3, 5,1 ,és 9 órakor. APRÓHIRDETÉSEK Vennénk használt, de jókarban lévő fúvós hangszereket. Nagydob, cintányér Is érdekel. Cim : Községi elöljáróság, Galam-bok. .__ . Bútorozott szoba teljes ellátással kiadó. Clm a kiadóban. Szoba, konyha bútorral átadó. Clm ■ kiadóban _- _ Eladó egy háromtonnás b''utánra átépített Klöknerrgyartmányu gépkocsi. — MAORT Munkás Szövetkezet Bázakerettye.__ Különb.eiárátu bútorozott szoba kiadó. Szabadság-tér 4. U. emelet. ZALA demokratikus politikai napilap Szerkeszti: Benőre Jenő főszerkesztő Saer&esaíttég ée kiMiétaiveUI; Deék Fersoc-ttr w. Vtot» » ^easaíi Öizsttaág. íiaövkafttjsa. 8«Hwsiriű56rt fa «iwHww* ímú Séiwze TiWni M Pfyowiatotí s »K&igazdaségl R. T, Nara* keatews''1 nyomdájában, Ka^kan . Nyomdáért felei: Zelay Kár»^. SPORT Nyugodt légkdrt a pályákra A mull évben netttí múlott el bajnoki forduló anélkül, hogy ne olvastunk volna a sportlapokban súlyos sportszerűtlen^ sédekről és fegyeljuiezietlénséigek-rőt sok esetben pedig üesli épséget veszélyeztelő caelekedelók-ről, melyek irányultak játékve-; zelő, játékos sőt egyesületi vezetők ellon is. Közvetlenül a fel szabadul ás( utáni időkben, amikor nchézkő-rfllniények közölt a labdarugód szerolmesei összejöttek és célul; tűzték ki a magyar labdarúgás újraszervezését, romjaikból ujján építették a. sportstadionokat és neki láttak az ifjúság nevelésének. Áldozatos munkájuk an-( nakidíjén céltalannak látszott, de fáradozásaiknak hamarosanl meg lett az eredatfénye és a magyar sport lassan elérte békebeli( színvonalát. És ha most a felszabadulást) kővető harmadik esztendőben! megállapíthatjuk azt^ hogy. a lab-darugósporlunk nem fejlődötíi kettő mértékben és neimi jutott a1 háború előtti idők színvonalára, tesszük azért, mert rámutatni ki-'' vánunk arra, hogy, mi az okozója a fejlődés lassú ütemének, miJ gátolja az egészséges nekilendü- Az újjászervezés első kj|sérle-í tei, első tapogatózásai után is kiderült már hogy a magyar de-í mokratikus labdarúgás * fejlődését nem az elaknásított pályák,! a felszerelés és egyebek hiányai akadályozzák, hanem számolni] kell egy komolyabb és nehezültben kiküszöbölhető akadállyal 6% ez a lelkiösszeomlás, amelyet a szörnyű világégés és évtizede? propaganda idézett elő. . * Ez a lelki fertőzöttség, atnelyi ielen van a pályákon még ma is^ hatalmában tarlja a sportoló^ és a közönség nagy részét ós lehetetlenné leszi a sportolásra al-( kalmas légkör kialakulását. A pályák légköre sajnos mérgezett, sportszerűtlenségekre és! kilengésre hajlamos és a zavart-1 keltők nagyrésze minden alkálimat megragad, hogy romboló ha| lamukat kitombolják. Tudjuk jól hogy a lelkek évtizedes mje^mé-telyezése csak hosszantartó nevelő munkával orvosolható. Minden sportembernek tisztábanl kell lennie azzal, hogy a pályád kon ma uralkodó szellefrn1 to-. vább egy pillanatig sem tűrhető, mert ez a rem''ooló szellem'' alapjaiban veszélyezteti a magyar" labdarúgást. A rendbontó elleni a legszigorúbb intézkedéseket kell életbe léptetni és (ezzel A.ehe-Í tővé tenni a nyugodt sportolást, a veszély mentes játékvezetés éá a labdarugósport felemelését A régi rendszabályok a ma! uralkodó fékeveszett indulatok! megfékezésére nejml elegendők. Ezért olyan rendszabályokat kell hozni, amely lehetővé teszi a jáH tékosok és a játékvezetők foko-( zottabb védeiínét. . % Kezdődjék meg a közönség ne«-velése az egyesüljetek keretéiní belül. Egyesületit''vezieitők, edzőy követeljenek a pályán játékosaiktól teljes fegyelmet és kei rüljenek minden olyan magatar4 tást. amely a klubfanatikusokból kirobbantja a legnagyobb sporté szerütleniéget sőt tettlegesség Lovagias és nemes küzdelmeit a pályákra és akkor felemelkedik a magyar labdarúgás arra aj magaslatra, aüüelyre évtizedeken! keresztül tisztelve nézett fel a! sportvilág. " & L... színes sporthíradó A legnagyobb erősítést tavaszra a nagy111111111 PÍnos-fehérejyüti tes tervegi. A csapat vezetője előrehaladott tárgyalásokat folytat Molnár Sándorral az NVTE kö-( zépcsatárávol^ valamint Néunioth Sándorral a v<flt régi vasutak csatárral. IUrok szerint a. kélj játékos kiadatása elé egyesületük nem güídit akadályt. « Távozás gondolatával foglalkozott az elmúlt hőtökben egyikl bolső csatárunk. A technikás jáj tékos iránt az egyik sertéslüzlal-dájáról nevezetes NB Ines csaJ Dalunk érdeklődött.. A leigazor ás azonban víllámhiányában kútba ;esett. « Vasárnap már barátságos mér-{ kőzést játszik az NVTE. Dombóvárra megy a Vasút. A visz-szavágó mérkőzést február 2-[ án játsza itthdn a csapat. Két hét''múlva tehát már labdarugó-1 mérkőzést láthat Nagykanizsa. [ • Juhász József az NVTE volt remek jobbszélsője tavíis^zai állítólag ismét a kék-fehér mezt ölti magára. o Két hét múlva, kerül Lejátszásra Nagykanizsán a MAORT— Kőszeg meghívásos ökplvivó mér kőzés. A kőszegiek között e£yj két remek bunyós szerepel. • Héjjá Mátyás — akit az őszii szezonban sokszor nélkülöztünk^ a pályán — ismét edzésbe fo-( gott. A veterán középhátvéd máris formába lendült, haniaroJ san veszélyeztetni fogja Németh Stekli helyét. Kisorsolták a vasutas bajnokit mérkőzések hartmadik fordulóját. Az egyesbiró nem kötötte al mérkőzés időpontjának a ^játszásához csupán február végéig be kell .fejezni a harmadik forduló lebonyolítását. Az NVTEf a sorsolás szerint a Szekázárdil MÁV csapatával játszik idehaza. * Megalakult Nagykanizsán azi önálló kosárlabda kerület. Az elnök Harangozó Lajos lelt. Főtitkári tisztséget pedig Solty Jenő testnevelési tanár láttja el. . * Vasárnap kerül sor áz 1948-^ as év labdarugó mérkőzésére. A| MAORT az NTE pályán barátságos mérkőzést já^zik az NTEi csapatával. A MAt)RT a tíervek| szerint igy áll. fel: Vajda—ííé^ meth,-Horváth — Gserpes, wéjJ ja, Nagy — Pólingéi, Szabó Cspn gey, Téli, Kapornoki. Az NTEi csapatában valószínűleg már helyett kap^Molnár és Nénieth, valamint két próbajátékos. A mér-( kőzés fél háromkor kezdődik '' _ » A MAORT avval a tervvel fog^ lalkozik, hogy február 8-án és 15-én yispzavágásos alapon kétí mérkőzést játszanának az NV- TE-vel. Ezeken a mérkőzésekeni aztán eldőlne, hogy melyik aí jobbiS csapat jelenleg NagykaJ nizsán, ( e Kovács Győző, és Lázár IsU ván a MAORT két kitűnő játéi, kosa sérüléseiket Hévizén ke^ zéltetik.. Játékukra egyenlőr^1 nem számit a vezetőség. Sporthírek Vasárnap, f. hó 25-én délután fél 3 órai kezdettel indu? városunkban áz 1948. évi Labdarúgás. MAORT—NTE mérkőzéssel al Dózsa György uti NTE sportteH lepen. A kedvező időjárás lehetővé teszi, hogy csapataink a zöldf gyejHin folytassák cőkészülctwi-{ ket a bajnokságra, a MAOR''fl az egységes élső dfsztályban elérő első lielyet kell miegturlania, NTE a másodoszlály bajnokság gát aknrja megnyerni, hogy a« ősszel már az, első oszlál>''baol küzdhessen. Mindkét csapatsiakr jól fel kell készülni, hogy máif a rajtnál bebiztosítsák pozíciójukat. t A csapatok két hét óta edzenek, a játékosok jóformát rmH tatnak.r A MAORT több uj ponton pr& bál ki játékosokat, az NTE 2— 3 uj játékossal erősítve áll ki. f Előreláthatólag jó mérkőzést^ fog vívni a két együttes. A Nemzett Parasztpárt ma szombaton, 1948. évi lanuar 24-én este 7 órai kezdettel hajnali 4 óráig összes helyiségeiben nagy táncmulatsásot rendez-1- Belépődíj 2 forint. Szíves pártfogást kér a Vezetőség. 1406/1047. ssám. Árverési hirdetmény a klstwtoBátek fejében lefoglalt kigé« ■átoknak /« IW »»kWO P B. raAma Hivatalé* OüMállifái «7-69 |-a ért«l- Kékea Taté ayüváaea tlirvrcsMiréi. A végrehajtást szenvedő neve: Oeda Ferenc budapesti gytkmölcskcreskcdő. Lakása: Budapest, Bajesl-ZsUInsiky-stc« 31. sz. ^Ügygondnok dr. Kuliár Ottó.) A köztartoiésok neme és összege: 40.000 Ft forgalmiadé <is 1200 Ft h. OTI-járuiék. Árverés helye: Nagykanizsa, Vár-ut 8. Árverés Ideje: 1948. Janaár 30-án d. e. 10 óra. A lefoglalt Ingóságok megnevezéae sommásan : 1 darab S. 3982. "rendszáma Valhangei német gépkocalból átalakított tehergépkecsi 10.000 Ft becsértékben. Árverési feltételek. 1. Az első árverésen as egyes ingóságok esek akkor fognak eladatni, ha a becsértéknek Ugalább háromnegyed részét megígérik. Jogában áll a városi aióhlvatainak a lefoglalt tárgyakat a tulajdono» beleegyezésével ¿•▼eréses kivQl is, a lefdglalt ingóságok becsértékének legalább háromnegyed részéért szabadkézből értékesíteni. A tulaj-denes a lefoglalt ~iagéságnak árveréeea kivfll való értékesitését legkésőbb a raá-sedüt árverési határaapet niafeliaéen beü * '' - v 2.'' Ha a »isodik árveréses tett In»»-gmbb ajánlat aa iaféság téayleg« értékével aem áll arásyban, ta Isiéság-s*-badkézből fog értékesíttetni *. A vételár késipéasbea asoansl fc^ leXeÖlt Nagjrkaniase, 1148. évi jan. ké 20,naPl6n- . Barnáth Jaefl v. yégrekajté. Felhívom a váíes területén lakó lótenyésztéssel foglalkozó gazdákat, hogy eladásra szánt, hátsslónak alkalmas, 4-6 éves, 168-170 cm magas, tvartalanltett lovaikat hivatalom közigazgatási ügyosztályán (Fő-at I., 11 lépcséház, I. emelet, 7. ajtó) í. kó 27-ig jelentsék be. A lovak megvételét aa Állam rendőrség eszközli, 4.000 Ft-ért dara-bonként, ba rendőri sselgálatbaa felbasinál-haténak találtatnak. '' v Pefgórmsstar. 83« évfejyim 20 szám. ttagykanktt, »46, frmuér 26. vlfityjMgov Ára 40 fillér. Várható időjárás: Gyenge déli, délnyugati szól, nyugaton felhősödés, több helyen köd, néhány helyen havazás, havaseső. A hőmérséklet alig változik. „fi történelem uj korszaka kezdődött" TUdy Zoltán, Groza Péter, Pauker Anna beííédei A román kortnánykö$£hső&.tagjn a, lantokon délclúttöt Budapest ínég: tok int.''«6 it) használták Tol. JXíibon a magyar ós román kormány tiuq''íví mogulIajKxltak a barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezmény végleges szövegében. Hlr uerlat a «zerzödé* életbelépte u án ujabb tárgyalások küldődnek én a baráti nerai* dói első kttv«tic«ainényeképea ataaáal és kereskedelmi könny 1-tévaket léptetnek életbe. •. ; 7)< lben a köztársasági elnök ebéV tlcl adott a román kormányküldött- -aég tiszteletére. A (lohárköszöntőt TILDY Zoltán köztársasági olnök inondta. - Európa kc!.vt»üi és délkeletén élű, számban kicsiny népek számára ■jj töit inelem kjzd''ódött. Ma nincs közelünkben és nincs ránk hatással olyan nagyhatalom, amely a mi viszályainkból akarna a maga'' számára előnyöket kovácsolni — mondotta Tiluy Zoltán köztársasági elnök a román kormány küldöttségnek az elnöki székházban adott elré-den. A köztársasági elnök potrárköszön-tójócen kifejezésre juttatta, hogy a magyar nép eddig is rokonérzéssel kísértő a román demokrácia fejlődését és a népi köztársaság kikiáltása Romániában még erősebbé .teszi hitünket és bizalmunkat a demokrácia teljes győzelmében és végső megszilárdításában. Az a történelmi elhatározás. amely megszüntette a román királyságot és a nép kezébe tette io az ország sorsának intézését, még zavartalanabbá és teliesebbé részi azt az együttműködést, amelynek vágyával a Magyar Köztársaság .kezdettől fogva, a román nép felé fordult. Kiérkezett, as idő, amikor népeink a kölcsönös barátsági ps meg nem támadási egyezményben. irásban foglalják a két népbe. i egyaránt, elő testvéri törekvéseket. biztosítjuk szomszédainkat, hogy a magyar nép és annak vezetői tiszta látassál és erős akarattal vonták le ugy letűnt törfrjnelmi korszak tanul? ságait. Számba vettük a hibákat, amelyeket nem követünk el tnégegy-»zer. A jövendőt jxxlig csak népeink barátságának megszilárdításával és teljessé tételével tudtuk elképzelni. Az a hitünk, hogy Erdély es az erdélyi magyarság összekötő kapcsa lesz a magyarság és románság testvéri együttélésében. EJ>ben a testvéri egyetértésben hisszük, hogy a jövőben megtaláljuk a helyes utakat és eszközöket a két nép együttműködésének megvalósítására. VégiU — mondotta a köztár-saságt elnök -- remélem, hogy Európa keletén Kélő népek g történelmünkben először adódó hatalmas tehetőségeket felhasználják az igazabb és emberibb világ megteremtésére. GROZA miniszterelnök meleg barátság szavaival válaszolt. Rámutatott, hogy ma már Magyarország és Románia'' is a népi demokrácia utján halad. Ezen az uton az eddigi ¿problémák egészen más jelleget öltöttek. rá ti országot és közös megerősödéssé'' együtt- járják a népi dcmokiác''n hz''Ich ors águl ját. Kzt az utat a Szovjetunió tette számunkra járhatóvá. Köz".s bizalommal tekintünk a.jövő felé, népeink barátságii és kézfogása gátat vot annak az im}»rializmusnak, amely a dollár jegyében áll. Ezután a köztársasági olnök no emelte poharát ás éltette a Magyar Köztársaságot ve a dolg-ozó magyar népet. < • Groza Péter togpap délután meg-láteiítttta a Mocsary kollégiumot, a lioi ''a kollágium elnöke, Kodály Zoltán fogadta. A kollégium növendékei lendkivül meleg ünneplésben részesítették a román kormányküldöttség: tagjait. Este a Városi Színházban a román népi hadseitíg tagjai előadásban román népi táncokat,, dalokat és jeleneteket mutattak 1)C. A színházat zsúfolásig mcgt;>lt5 közönség melogen éltette a magyar — román barátságot. ». Pénteken este a MNDSz rondi>-.zett fogadást a román külügyminiszter, PAUKER Anna tiszteletéro, a kit megérkezésekor Fáv Boris főtitkár üdvözölt. Pauker Anna a következőket válaszolta : -- Az utóbbi. háborúból a mai ko''eteurópai ,népek megtanulták, hogy azoknak, akik bégében akarnak élni. meg kell teremteni az egységet a békét veszélyeztetők . ellen. Truman és Marshafl háborúra uszító ► politikája arra késztet ''bonnünltöfe, hogy szembehelyezkedjünk velük, elsősorban a saját oi-szágunkban, do ha kell, segitségénj sbssünk azok-Inak a népeknek is, amelyeket az az uj háborús törokvée veszelyeztot. Aa ollenség erős és ravasz. Minden módon Hznmlxjszállunk a fenyegetéseivel és csapdáival* A dollár fegyver elvetett térével igyekszik közénk fu-íakodni. Azonban Jó uton Iwiladunk'' mi is és ti ia. Ismerjük eUe/ségcinkct és haltainkat, twljuk, hogy nincs olyan dolog a v''láaon, amely előválaszthat bennünket ezen a tájon élő népeit egységétől. < Olyan erős élet-halál szövetséget lent ez, amellyel megvédjük, amit elértünk és elérjük azt, amit felakarunk építeni. J0 jelleget <y a0 erdélui magyarság még bban összekapcsolja a két ba- Rákosi Mátyás Nagykanizsán Még meg nim erősített hirek szerint a Magyar Kommunista Párt zalavánaegyei harmadik kesfersnclájára február 8-án Nagykanizsára érkezik Rákosi Mátyás miniszterslsökhelyettes, Zalavármegye képviselője, a Magyar Kommunista Párt fitltkára. Oiyan értesüléseink vannak, hogy Rákosi Mátyás kíséretében Nagykanizsára {önnek a Magyar Kommunista Párt központi bizottságának országos nevü tagjai is. ^ Pénteken nyitották meg a budapesti Munkásegység Klubot. A megnyitáson megjelent Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád mini$2terelnükhelyettesek. Felmerült a kérdés bennem — mondotta Rákosi Mátyás —, hogy helyes volt-e a felszabadulás utén két munkáspártét Istssitsni. ftem tévedek, ha azt mondom, hogy helyes volt, mert a munkásegység. gondolatinak érési Időre volt sziikzége. Akkor helytelen iett volna eriltetni a kérdést, ma azonban látjuk, hogy az egység gondolata naprél-napra eriitt-dik. Bizonyos abban, hogy a Munkásegység Klub névstra szaporodni feg és a klub magas kulturáju és emelkedett szellemű lesz. Az egység gsndolatét most már nem kell mesterségesen terjeszteni, mer.t megvalósult. Szakasits Árpad valaszában kijelentette, a dolgozóknak kell, hogy egységet munkásosztályuk és egységes munkásmozgalmuk legyen. Egy lépés az uj Nagykanizsa felé: Megktzdték a Zárda-uícs rendezését a városrendezési terv szerint Ma délelőtt Varga József polgármester megbeszélés! folytatott P. Burka Kelemennel, a Fe-rencrend lartományfőiiökévol. A'' megbeszélésen szó volt a cinlvtórium Zárda-utcai részének az uj városrendezési terv szerinti ki-< képzéséről. Erre vonatkozóan a polgármester mi i a következő nyil a tkoza to l adta: —• Az uj városrendezési tervien foglalkozott a város már ré-í gen azzal a gondolattal, liogj'' a Zárda-utca alsó részén lévő tel-:, kckel. amelyek mieglehetősen ói- hanyngolt állapotban vannak, kisajátilja és jlt utcát nyit, amely; a rendőrség mellett lévő utcáJ nak a folytatása lenne. Ma déle-J lőtt erről a tervről beszéltem P. Burka Kelemen tartomány főnökkel. A terv tetszett neki, és; hozzájárult ahhoz, hogy a feren-i ces zárda bástyáit lebontsák illetve áthelyezzék. Ez a munka egyébként mái*'' meg is kezelődölt es a város ez-i, ze1 ujabb lépési lett az uj| Nagykanizsa felé. Nyomon van a rendőrség a textiliizlet betörése ügyében Tegnap elsőnek adtunk hirtj- arról, hogy a péntekre virradói éjszakán ismeretlen telbesek az udvar felől betörtek Farkas József divat áru kereskedőnek a ré- fi Városházán lévő üzlelébe. íegirtuk, hogy a kár mintegy; 25.000 forint. A rendőrség — mint jelentüki — azonnal megindította a nyomozást, amelynek máris megvan) az eredménye. Arról értesüTünkl ugyanis, hogy a rendőrség egész éjjel tartó-nyomozás után végra nyomára alcadt a tetteseknek» sőt egyes ellopott holmikat már sikerült is megtalálni. Az ügyben, amelyben miég éis dekes meglepetésekkel lehét számolni, tovább folyik a nyomozási A rendőrség hivatalos jelentési!, még nem'' adott ki. Eisenhoower tábornok kijeJ lentette, hogv nem hajlandó jelöltséget vállalni az EgyesiVl Á1-. lamok elnöki tisztségére. Neusinger Ferencet kilakoltatták az üzletéből Megirtuk, hogy a hivatalos; város a közelmúltban lezáratta Neusinger Ferenc rövid ár utoe-reskedő. üzletét, aki néhány héttel ezelőtt önhatalmúlag • költözött abba be. A város azért záratta le az üzletet, mert azt ere-i detileg Sarlós Ferenc aranyműves igényelte ki és ő adta ál/Neu-sjngcrnek. A kereskedő a város.'' döntését megfellebbez!te, de azt a belügyminisztérium is jóváhagyta. Most meghozták a végső döntést is ebben a nagy pori felvert ügyben és a végzést csütörtökön kézbesiitiették ki a kereskedőnek. A végzés értelmében! Neusingernek azonnal el kjell hagynia az üzletét, ami íegnap. meg is történt. Az üzletet most uj pályázónak; adják át. Ma egy héttel ezelőtt kigyulladt és leégett a Hazai kötő-szövő gyár pesterzsébeti telepének raktára. A rendőrség államvédelmi osztálya ma őrizetbe v^Jte, Kiss Máté pesüszenterzsébeti lakost, aki gondatlanságával előidézte a tüzet. Kiss Máté a gya-i pot bálák között öngyujtóvalvi-, lágitolt és vigyázatlanságból az'' egyik bála lángralobbant és ettől a :többi bálák is rendkívül gyorsasággal tüzet fogtak. ZALA 194S. január 25; Tisztelet a kivételnek! A szaközervezetekíijek köztudomá-»uaji az a célja, Jhógy a munkásokat egy helyre tömöritso és meggyőzze éket arról, hogy érdekeiket csak «zen keresztül'' tudják megvédeni. Ezért az egyes csoportok „szex-vező bizottságai járják az üzemeket, munkahelyeket ós sok esetben bi-eony furcsa tapasztalatokról számolónak be. Sok munkaadó igyekszik alkalmazottjával jóban lenni és bzt nem éppen a munkás javára akarja fölhasználni. Tudomásunkra jutott., hogy vannak olyan munkaadók, akik * szakszervezetek ellen akarják hangolni alkalmazottaikat (természete -«¡n csak azokat, akiket lehet). Be-cneselik nekik, hogy nem érdemes a szakszervezetbe fárni, mert »tavasszal ug.vis itt lesznek az angolok« és akkor lesz annak haddelhadd, ¡¿ki oda járt. Akadt olyan munkaadó is, aki r»ljöftva szakszervezet titkárságára • érdeklődött a koííoktiv 6ének iránt. Amikor megkapta a kellő információt, azt a kijelentést ''tette, hogy a szóbanforgó órabér, nagyon kevés. — Az én pólódéin óbból éhen pusztul - mondotta. — Engedje meg a szakszervezet, hogy többet fizethessek neki. Természetesen erre is megkapta .a mester ur a kellő választ, mert a kollektív szerződés szerint járó bér-. tiél többet nem szabad fizetni. • Ez a munkaadó ugyanekkor uj munkaerőt kért tőlünk". Próbakép-l»n kiközvetítettünk egy szervezett munkást. Hamarosan kiclerült azon-íatn, hogy a mester Ur még a kollektívben előirt "bért som akarta megfizetni és a kiközvetített munkást azzal ''tiiz indokolással, hogy nincs elé« munka-,, elbocsátotta. '' Ez az eset természetesen .csak lygy a sok közül. Figyelmeztetjük azokat az. ura-Icat, -akik még ma is igy vi&elked-tvek alkalmazottaikkial szemben, hogy a sors keze nagyon hamar jutoí ¡ár-heti őket. ''Mert ezek azok az urak, «kik el akarják hitetni a fiatalságig hogy a szakszervezet tu fazonképpen munkásé!Lenes intézmény, mert nem enged a ''munkásoknak annyit .fizetni, mint amennyit a munkaadó akar. Ezek azok az urak, akik még: 1945 márciusában is gép-niíztollval és zöld jflgbenjárkáltak Kanizsa utcáin. Ks ezek -azok az urak, akik a rossz emlékű infláció idején eondolni sem akartak urna, hogy alkalmazottat tartsanak. Elnézték, hogy volt munkásaik .éheznek családjukkal egvütt. Es,ez^ talán nemcsak elnézték, de örültek is néki és közbon arra gondoltak, hogy ismét 191D lesz... Nem., uraim ! 1919 nem bsz még-egyszor. Ezt vegyék tudomásul egyezer és mindenkorra. Krímmel Gyula szakszervezeti járási titkár ftÁDIÓMÜSO® Vasárnap, január 23. Budapest 1.; 7.C0 Reggeli zcite. 8.00 Hl-rek. 8.30 Orgonamuzsika. 9.00 Római kato-llkis és evangélikus vallásos félóra. 10.00 Görögkeleti Istentisztelet. 11.00 Klsrlportok ar Irodalmi és művészeti é''e;ből 12.00 Déli harangszó, hirek. 12.lis Anyák ötperce. 12.20 A Witner Süngerknabía kórm étifkel. 13.05 Arany és Petőfi levelezése. 13.35 A Pinrc-ekio Jazz-cgyQtteá játszik. 14.00 Hirek. 14.10 Ünnrpl hanglcmo/ck. 15.20 Bartók: Harmadik zongoraverseny 15.45 Vasárnapi krónika. 16.00 Do''gozók nótái 17.00 Hírek. 17.10 Magyar Parnasszus. 18.00 Falurádió. 10.00 Tíncvlgalom a Redutban. Farsang Pestbudán. 20.00 Hírek. 20.15 Sporteredmények, 20.25 F. G Lorca: A csodálatos Vsrgáné Rádiójáték. 21.20 A Rádió hangla. 31.30 Rádióankét. 22.00. Hírek.- 22.30 Vasárnap este Pesten. 23.10 Csajkovszkij; VI. szimfónia. 24.00 Hirek. J . Budapest II:: 10.00 Vasárnapi muzsika, 17.00 Tánczene. 18;00 Hirek. 18.08 A Rádió -zenekar játszik. 11.10 Ady és a nők. 19.40 Művészlemezek. 20,80 Folyóiratszemle. 21 00 Hírek. 21.15 Vidám zenés hétvég« -22.15 Zenekari muzsika. Születés, betiBség, halál — a városi tisztiorvos évvégi jelentésében Csökkent a halálozás, emelkedett a születés, több volt a házasságkötés A Zala munkatársa kérdést intézett dr. Benentés Ernő városi tisztiorvoshoz, hogy mit végeztek Nagykanizsán az 1947-es évben a varos egészségének .megóvása érdekébon. A tisztiorvos feltett kérdéseink«) az alábbi érdekfeszítő és rnínd-den nagykanizsait méltán érdeklő nyilatkozatot tette : '' — Az elmúlt esztendőben a város egészségügyi viszonyai kielégitóek voltak. Rossz és jó hónapjaink egyaránt voltak. Rossz volt például"a november, amikor elég sok (24) vörheny mo^lxotegedés törtónt, akik ,kö-zül azonban egysem halt meg. legrosszabbnak azonban a március bizonyult, ekkor-volt ugyanis logna-gvobb (60) az elhalálozások száma. Különben az egész évben 452 (14.5 ezrelék) haláleset történt az olőző évi 600 (19.5 ezrelék) halálozással Bzombo. Ez határozott- jévulást jelont. —• Mutatkozík-o javulás egyéb vonalon is ? — Hogyne. Tavaly aa élveszülo-tósek száma 674 (21."7 ezrelék) volt, 1946-ban 620 (20 ezrelék). A természetes szaporodás ezek szerint 222 fő (9.2 ezrelék). Ennyivel szaporodott a város lakossága, míg az 1946-os esztendóhen a gvt}rapodás csak 20 volt. . Csecsemőhalottuok t>4 (9 4°/o), viszont az előző évben 77 volt. Ez a szám Igen nagy Javulást Jelent, lia tekintetbe vesszük azt a körülményt, hogy 1948-ban 110 cse-csemőhalottunk volt. — Mivel magyarázható ez az örvendetes javulás'', véletlen vagy természetes okai vannak ? — A természetben nincsenek véletlenek. A javulásnak természetes okai vannak. Jögyik kézzelfogható ok az, hogy a háború alatt megbetegedettek közül sokan már 194o—46-ban elhunytak. 1947-ro már kövesebb'' elhalálozás jutott. Ez természetes folyamat és csak látszólagos javulást eredményez. A Javulásnak ma?ik és Örvendetes oka az, hoyy a betegek gyógy-szar- és orvosi ellátása az elmúlt évben nagyot Javult. Az egészség védelmi szolgalat munkája a csecsemőhalandóságok csökkenésénél jutott eredményre. A születések számának az emelkedése csak részben magyarázható a házasságkötések számának emelkedésével. Az elmúlt évben ugyanis a házasságkötések száma 81-eí emelkedett az olőző évvel szemben, ennek hatása csak az idei statisztikában mutatkozik majd meg. — Milyen betegségekben halnak meg leginkább Nagykanizsán az emberek ? — Az elmúlt évben a vérkeringési szarvek betegségeiben haltak meg a legtöbben. Számszerűit 90-on. Ebből szervi szívbajos 87 volt. .Légzőszervi bajokban 53-an, tüdőgyulladásban 8.1-en, tüdőgümőkórban pedig 48-an hunytak el. Rákban 88-an haltak meg. Erőszakos halál is szép számmal volt, 28, ebből 6 öngyilkosság. — iVHvel magyarázható -a vérkeringési betegségben elhaltak nagy száma ? . — A vérkeringési betegségekben elhaltak száma^ a második vnághít-boru előtt is szép számmaT Bzoropolt a statisztikában. Hogy most ,az első helyre került, az annak .tudható be, hogy a kiállott izgalmak és fáradalmak az emberi szervezetben leg-inkál>b a'' vérkeringési szerveket t-á-madjálrineg. Ennolc a hatását látom az i dörrend szeri bajoknál és oz erőszakos halálozásoknál. — Mi van a fertőző betegségekkel ? Ezekben nem halt meg senki ? — Dehogynem. Mint mondottam, tüdögümőkórban 48-an haltuk meg. A többi fertőző betogséglxin hála Istonnek, senki som halt nj.eg. Ez valójában az orvosokat és kórházat dicséri, ahová a lertőzőbe-tegeket rendületlenül beszállítjuk. A Járványos betegségek az elmúlt evbén nem okoztak ne-l künk nagy''gondot. A járvánVos betegségek közül egyedül a vörheny volt jelentösobb (24). Novemlíoröen ugyan volt komolyabb járványveszély, ae ezt az orvosok segítségével sikerült leküzdenünk. — ""Pillanatnyilag ^anjaró -gondjaink vannak, de remélőm, hogy ezt .s sikerül leküzdenünk. Diftoriós íno^betegűdés 12 volt. Emelkedett a maláriás megbetegedések száma. A hadi fogságból hazatérők között . ugyanis nagyszámban akadnak ma-láriások. Minden hazatérő hadifogoly a malária állomáson vérvizsgálaton esik át és ott a gyógyulást is megtalálja. Itt- kell megemlítenem a nomibajokat. A vérbaj a Begyedére csökkent, ezzel szemben • gonorhea ötszörösére emelkedett — A penicilin csődött mondott volna ? — Nem, a panicilin valóban csodálatos szer. Mióta a kezelésbo bevezettük, azóta hetenként kétszer is kaphat gonorliBát az, aki tekar. - — Milyen oltások és mi Kun számban történtek az elmúlt évben ? — Beoltottunk himlő ellan 1426, diffteria ellen 1740 gyermeket. Rendkívüli -^Jtásokat is v^joztünk : liastifusz, kiütéses tífusz ellen oltottunk be néhány személyt. Veszettség ellen is beoltottunk 19 személyt a nyáron, amikor voszetfc gyanús marhahús került forgalomba. Külön kell megemlékeznem a BCG -oltásokról. Sajnos oz az oltás rumi sikerült ugy, ahogy szerettük volna. A rémhírek, az emberek ezreit tartotta vissza az oltástól. Tüdő-Ktifuőkór ellen ISOé egyén kapta meg az oltást. A 14 eves korig beoltott gyermekek köztll & pré-baoltásokon kereken 800 bizonyult fertőzöttnek. Ezok átrön-genexését most készítem elő. - Ezt a szerteágazó munkát kik-r.ek a negit^ígévoí bonyolitja ia a tisztiorvosi "hivatal — Három városi orvosunk van, akik egyéb munkájuk melleit 450tí szegény-beteg fcmdelést vtigeztek. A züldkereszt egcszsiígvédelnu szolgálat két tenácsadó '' orvosa kereken 65.000 ecetben adott szaktan ácsot-, míg az intézet három védőnője 6 ezor családlátogatást Yégzűtt. A tü-dót»tes:^"ondozó intézet 14.500, a nemibeteggondozó 6.200 esetben adott szaktanácsot. Egyetlen egész-ségőrünk 200 lakást* íbrtótlenitelt -: fejezte be nyilatkozatát ''dr. Be-ient''-s Ernő várősi tiszti főorvos. -hors Amiről a kávégyár mesélni tudna A MOSZK újjáépíti ? Nagykanizsát a külföldi láto-gu''lók valamikor piros városnak hivták. A város halárában ugyani is kél téglagyár működött ¡m''ár néliány évtizeddel ezelőtt és az akkorí polgármesterek bizonyos burzsoá okokból kénytelenety voltak a város utcáit és tereit téglával kiköveztétni. Ha jött egy nyári zápor, vagy téli hó-1 olvadás után a viz tisztára mosta az utcákat és tereket, a vá-('' ros piros kövezetével és piros! cserép tetőivel ugy pompázott, mintha pirosba öltözött volna. Talán ez indította a Franck Fia? pótkávégyár céget, hogy nagy-( kanizsai gyártelepét szép, piros! téglás épületnek épiltesse fel. Az üzem azonban nemi voH rentábilis és fel kellett számolni. Af munkát beszüntették, az épületet átvette a város. A kávégyár, aí város végén, a Szentmáklós felél vezétő uton,^ ezzel m)egkezdte( mostoha sorsát. Minden elképzelhető célra felhasználták. Voll( kaszárnya és hadifogoly telep. A második világháború kezdetén a bevonuló tartalékosokat é^ újoncokat itt szállásolták el. Kéi. sőbb internáló tábor lelt belőle. 24. SZOMBAT Fodor János, operaénekes Szeged iné Vásárhelyi Magda, zongoraművésznő Erdélyi Aliz, Gaál Andor, az Operaház magán táncosai Zayzonné Szentgyörgyi Miriá előadómüvésznő Sk 1 NÉPKONYHA HANGVERSENYÉN rischoiné WMtMMftUMTMmiM Falai többé nem munkások befogadására szolgállak, hanem'' azoknak a politikai üldözötteknek a börtöne volt, akikel a Szá-i lasi rezsim kiszolgálói innét in-dilottak el szenvedésteli útjukra. Ezek a vörösszinü vakolatlan falak sok gyötrődésnek és aggodalomnak voltak tanúi. De nemcsak politikai foglyokat tartottak akkor az épületben, hanem voltak otl lengyel menekültek, orosz hadifoglyok is. Megérő sd''lell kerítése mellett valaha! rendőrőrszeniek cirkáltak és['' fényszórók kutatták a sötétsége^ a níenekülők után. A felszabadulás után orosz katonák is lakJ tak benne, majd amákor ezek is elhagyták az épületet, a tolvajok^ hada rohanta meg és mánden el-emelhetőt chiltek. A padlózatot felszedték, sőt még a gerendáza-, tát is kikezdték, mig végre a kirendelt őrök meggátolták a további pusztításokat Most a hatalmas épülettömb kifosztottan^ elhagyottan áll és betört ablaki szemeivel, és furcsán félretísa-l po''lt kéményeivel ajtó nélküli termeivel komor elátkozott váiv ra emlékeztet, ahol denevérek! tanyáznak. A gyárat a háborúi előtt a Hangya szövetkezet vtette át.- Az volt a terve, hogy nagyj arányú keltetőtelepét és központ ti raktárt létesít itt. A háború közbejötte azonban megakadá-í lyozta a terv kivitelét, mivel azi épületet az állam1 vette át internálótábor céljaira. Most a MoszK tette magáévá a Hangya tervét. Az épületek helyreállítása azonban olyan nagy összeget igényelj amelyet a szövetkezet egyelőre nem tud .előteitorrtteni. A vállalati1 j''j4S. január 2u. L A L. A vezetői a napokban látogatták! meg a viharos multu épületei," leltározlak a fellelhető értékeket, azonban felvilágosítást arra vonatkozólag — hogy mikor kezdődhet meg itt a munka — nem tudtak adni. A kávégyár. mindeneseire bizakodik, bizik a! szebb jövől>en, az egészségesí életerős munkában, a jókedvűi gépek zakatolásában a munka-szünetben a dolgozók vidám és hangos beszélgetésében és abb&ni liogy mostoha sorsa után reá is szebb napok virradnak7. A kávégyárra is szomorú, sötét or-sa után szebb élet vár a demo-t kráciában. A magyarországi refermkorszak-ról tart előadást vasárnap Szfkray Ferenc tanár Vasárnap délután 6 órakor rendezi meg a nagykanizsai Sza^ badművelődési Felügyelőség centenáris előadássorozatnak második. részét. Ez alkalommal Szikray Ferenc gimnáziumi tar nár tart előadást ¡>A reformkorszak Magyarországon-: címmel. A mult heti megnyitó előadás törlétu''lmi áttekintése után most, szellemtörléiicli korkép következik. Az előadás keretében Irtimu-fat.iák a korhoz lartozó irodalmi és zenei müvek legjelesebbjeit. Az előadásra -— amelyet a városi Zeneiskola előadótermében tartanak meg — belépődíj'' nincs. VÁROSI MOZí Csütör tűktől—vasárnapig Charles -Boyer, Ingrid Bergman GÁJ^E Á N G Különös bűvölet uralja ezt a sze-rcinii lörtcnetet, egy férfiről szól, aki meg asszonya lelkét is birtokolni akarte. Előadások köznap 5 és 7 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. a Kepsteir bútorüzlet | J^gyhjnizsa^dy Cndrc-uA A polgármester figyelmébe: Keszthelyre teltpitik Sávolyról a volt nagykanizsai méntelepet? Nemlótezö egyesület részére gyűjtött és elkártyázta a pénzt egy szélhámos Vakmerő- szélhámosságot követett el Zalaegerszegen egy is-, meretlen ember. Hamisitott miniszteri engedélyt mulatott fel al hatóságok előtt és engedélyt kértj. arra, hogy a r Család védő Országos Egyesület« népkonyhája ja-1 vára gyűjtést rendezhessen a városban. A hatóságok, miutánJ szabályszerűen Igazolta magát, al gyűjtési engedélyt megad Iák. A*'' ismeretlen ember közel -100 forintot szedelt össze egyetlen nap alatt Égerszögen. A gyüjlés lx)fte-< jeztével bement az wsgyik vendég-lök!. ahol kártyázni kezdett A gyűjtőit pénzből csakhamar sean>-mii nem maradt fcl veszítette kártyán. A rendőrség figyelmén felhivták az idegen kártyázó társaságra és igy került csakhamar! a rendőrségre az illető, aki nié^ akkor is azt állitofcta, hogy engedéllyel rendelkező gyűjtő. A< • nyomozás azonban megállapította, hogy olyan egyesület, amely J re hivatkozott egyáltalán nincs! és a gyűjtési engedélye is ügyed hamisítvány. A vakmerő szélhámost Balog Jánosnak hívják, békési lakos, aki valószínűleg már több városban hasonló módon'' szélhámoskodott Letartóztatták és átadták a zalaegerszegi államügyészségnek. A mai postával a következő levelet kaptuk: Főszerkesztő Ur! Mint a Zala régi olvasó ja migyj megnyugvással tapasztalom, hogy "a lap mindig bálran síkra; száll olyan kérdésekben, amelyeknek megoldásához a város létérdeke fűződik. Éppen ezért; szükségesnek találom, hogy a Zai la utján felhívjam az illetékesek^ figyelmét az alábbiakra. Foglalkozásom megköveleli, hogy sokat járjak a környékbeli községekben. Legutóbb Sávolyon; járlam. Rövid ott tartózkodási után megtudtam, hogy a község egyik majorjában állami méute- lepet rendezlek be nemrégiben: Utánajártam a dolognak,'' merfc mindjárt gyanúsnak találtam:'' Eszembe jutott, hogy amikor aj nyilasokon erőt veti a menekü-1 lési láz, magukkal vitték a ku- nizsai mén telepet is. Tehát érdeklődtem. milyen! méntelep is van Sávolyon? Ha-i marosan megkaptam'' a felvilágosítást, mégpedig a telep egyik( vezet ő jé tő 1. B ebizo nyo sod o 1 Tíogy gyanúm alapos volt, mert} a volt nagykanizsai méntelepeti nemrégiben hozták haza Német-1 országból és Sávolyra vitték, Nagykanizsán ugyanis — infor-í mátorom'' elbeszélése szerint — nincs erre hely. Ezen nagyon csodálkoztam. Hiszen Nagykanizsán megvan még a régi méntelep. Igaz ugyani hogy időközben már megkezdték^ kórházzá való átalakítását, de^ tudomásom szerint pillanatnvilág scmlrm érdemleges munka nem folyik ott. Ha ide mégseml akarnák telepiteni a méntelepet, van níég más hely is. Például klttlső hilye lenne a mén- • telepnek « Dézsa 6yirgy vagy a Gábor Aren laktanyában. Tovább kérdezősködtem1 totód informátoromitól, aki elmondotta, hogy a kis sávoly! majorbaiil mintegy 80—100 lovat gondoznak. A lovuk ellátására a kis faluból 40 embert kelleti flolvenniJ de még ennél Is többet tudnának! foglalkoztatni. vég öl még egy szomorú dolJ ol tudtam ttíeg: Az illeticseio komownn loglalkoznak azzal gondolattal, hogv a méntelepet véglegesen Keszthelyre, az oftaJ ni lovassági laktanyába telepítik, Természetes, hogy mÜiit ka-| nizsait, nagyon bánt ez a dolog. Ezért arra kérem1 Főszerkesztő Urat, járjon el ebben az! ügyben is az -illetékeseknél és( kérdezze, meg, üntí. a helyzföt. Ne*, engedjük, hogy Nagykanizsáról ismét elvigyenek egy ilyfön fontos közintézményt azokon kívüli amelyektől ¡már amúgy is^meg-; fosztottak bennünket. Tisztelettel: Egy kanizsai dolgozó A levélben foglaltakat mélységes megdöbbenéssel vettük tudomásul. Levélírónk miegállapiti saival a legteljesebb mértékben! egyetértünk és ezúton is kérdést), intézünk az illetékesekhez: vo Hogyan lehetséges, hogy aj «t kanizsai méntelepet haza; hozták anélkül, hogy Nagyítani-* zsán arról bárki is tudott volnaí valamit? Miért kellelt ezt a mén-telepet Sávolyra telepíteni, amikor tudomásunk szerint Nagy-^ kanizsán is van elegendő helyi erre. hiszen mind a Gábor Aroní laktanya, mind a Dózsa Györgyi laktanya alkalmas épületei ki-v használatlanul hevernek. Sürgős intézkedést kérünk az> illetékesektől ebbien a kérdésben! • Nagykanizsa közvéleménye ne-1 vében. Levélírónkkal egyebem-. ben mi is azt mondjuk: Ne engedjük, hogy Nagykanizsáról ismét elvigyenek egy fontos közintézményt! Ha mindent el hagyunk venni magunktól, a véM gén városunk nem lesz egyéb egy kis falunál. Pénteken befejeződött Zalamegyében a gabonabeszolgáltatást ellenfirzfi bizottságok munkála Végeredmény: 363 vígon kenyériabona az ellátatlanok számára Több izben foglalkoztunk azzal a nagyfontosságú eljárással amely a megyében több mint kélj hónapon keresztül folyt, a ga-1 bonaelszámoltatás során. November 16-án vette kezdetét Za-'' la megyében az elszámoltatás, amelynek pontos végeredménye! pénteken délben volt csak megállapítható. Eddigi jelentéseink! során, mindig azt a helyzetet kö-1 zöltük olvasóinkkal, amilyen! stádiumban éppen akkor voltazJ elszámoltatás. Természetesen köt vetkezjk ebből, hogy a számadatok eszerint változtak és a mosi . tani .végeredmény más adatokat^ tartalmaz, mint azt előző jelentéseinkben közzétettük. Dr. Hankó Miklós a gabona» elszámoltatás zalavármfegyei mi-'' niszteri biztosa, a való helyzet-. nek megfelelőén, a következő1 adatokat bocsátotta lapunk ren-1 delkezésére: A gabonaelszámollatás Zala vármegyében 363 vagon kenyérgabonát eredményezeit. Az elszámoltatást ¡mailt év november hó 16-án vette kezdetét? ^és most nyert ''teljes befejezést 60.000 ember elszámoltatására került sor. Az elszámoltatás nemi csak a termelőket, hanem aí nem termelőket is érintetted ugyanis az elszámoltatási ellen-f őrök nemcsak a termelőket, hanem azokat is elszámoltatták, akik a termelőktől kenyérgabonát kaptuk, illetve vásárolhat-* tnk. A beszolgáltatott felesleg lg mennyiséget lokintetbovéve a vármegye 10 járásának- sorrendje a következőképpen ulakul: 1.) Zalaegerszegi járás, 2.) Nagykanizsai Járás. 3.) Zalaszenlgróti járás.. 4.) Sümegi járás. ">.) Keszthelyi járás. 6.) Pacsai járás. 7.) Letenyed járás. 8. Novai járás. 9.) Lenti-várás.- -10.) Tapolcai járás. Az elszámoltatás során a legtöbb eredményt a vármegye 125 körjegyzősége közül a söjtöri és utána a pókaszepetkl körjegyzőség érte el. Mindkét körjegyzőség területén több mint 7 vaggon kenyérgabona felesleg került beszolgáltatásra. Az elszámoltatási eljárás ideje alatt 60 esetben történt feljelentés az államügy ész-; ségliez és a gazdasági rendőr-'' ség 7 esetben foganatosított őrizetbevételt. Az elszámoltatással kapcsolatos panaszok a panasz beérkezés se után azonnal kivizsgálásra kei rül tek, és a., miniszteri biztosi szükség szerint haladék''talánul intézkedett. ... ■ ; Ma este 8 órakor: Művészest á népkonyha javára az Iparoskörben Sz. Vásárhelyi Magda és Fodor János lépnek lel a műsoros esten Lapunkban már több alkalommal hirt adtunk arról, hoj ma este 8 órakor nágyszabáí műsoros estet rendez a városi Szociálpolitikai Bizottsága az! Iparoskörben. Megírtuk, hogy xá est teljes bevélielét a népkonyhai fel segélyezésére fordítják. A mai műsoros est a jelek szerint messze kimagaslik míindJ azon hasonló estek közül, amelyeket idén rendeztek. Az esti kétségtelen sikerét Sze^dinó Vásárhelyi Magda, a kitűnő zongoJ'' ramüvésznő és Fodor János, aí Mugyar Operaház nagyszerül basszistája biztosit iák, Hajtűk ki-vül Erdélyi Aliz és Gál Andor, az O H''ruíiáz magán láncosul Uj'' bemu utják müvésztítüket a kanizsai közönségnek. Ezenkívül'' ma este istmíét hallhatjuk Zoy-zotiné Szentgvörgyi Mariát, akii néhány verset mond el. A műsor után hajnalig tartó'' tánc lesz._ ■ . . Impeketós gyógyezortár • ■ Jan. 24-éa: „Őraajfyal" gyógyszer* tár, Dtók-tér 11 - '' f zalaiak budapesti otthona az újjáalakított - Paiace - pensiö i n''»WMWiBimii''iMaaf i wrni^MWiiramMMWBaaiMiii iiiii mi Budapest, VII. Somogyi Béla-ut 3/a. Telefon 220-089 Olcsó árak. — Tökéletes komfort. Előzékeny, figyelmes klsseolgaiús. ZALA HIREK Napirend: Január 25, viaArnap. Róm. kai Hetve-nedvasérnap. Protest. Pál. Újgörög Het» venadvasárnap. — fl nap kel 7 20 p.''kor, nyugszik 16 33 p.-kor. - fl hold kel 16 25 p. kor, nyugtzk 7.48 p. kor. 1919. Berlinben eltemetik Llebkncchtet és harminc forradalmár térsát. Január 26, h6tf5. Róm. kat. Polikérp pl«-pök. Protest. Vaade. Újgörög Xenophon. A nap kel 7.19 p.-kor, nyugszik 16.34 p.-kor fl hold kel 17,52^p.-kor, nyugszik 8 27 p.-kor. 1924. Sjtálin «sküje Len n ravatalánál. 1699 Karlovécl békekötés. Magyarország felszabadul a törik uralom a!ói. — Lénia tuláláaak évfordulóját CfinepeUo Zalaegerszeg Lenin halálának 24-ik évfordulója alkalmával kegyeletes'' emlékünnepéi}'' volt Zalaegerszegen. Dr. Pa-tó Sándor rendóraiezredes, a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság elnöke üdvözölte a szép számban megjelent közönséget-, majd Seben .Mátyás, az MKP zalaegerszegi városi szervezetének titkára tartett értékes megemlékezést Leniurői. A Szociáldemokrata Pált szónoka, dr. Tivolt FJlemér vin. árvaszéki elnök volt, aki szintén Loninról bőszéit, mint u világtörtónelom egyik legjelentősebb egyéniségéről. Á műsort jöbb szúp szavalat ogúazitette ki. — Dunántúli Irók estje a&jlott lo IludftpoHkM) a ^oiuunü-Yi''szoti Főiskola dlsy,tenuól>on, ''A kultiiMininisRtor nevélwn UókuWu*x-ió Államtitkáé nyitotta mog iiz ün-nopHóget, majd iu Irók «zoiyiwltok rtimolklwl óh pizzáikkal. A Késnek Klubban, « kulUiHRiiiinlaxtóriiim állal adott vacsorán liólüt MskIó ál-inmtitkár köszöntötifi uz Írókat, a molyifo Morvay üyula válaszolt l)u-nátul írói nevében. A Városok Szövetsége az érdekolt városok .polgármestereit. is meghívta az ütine^-sógrn. Az Írószövetség, a Főváros és a kultuszminisztérium a dunán-tuli irók estje után a centenáriumi esztendőben megrendezi a tiszántúliak estjét. — A munkásaQysóg Jegyébsn A Szociáldemokrata Párt női szervezete tagnap teán látta vendégül a Magyar Kommunista Párt noi altiváját. Az összejövetelen töbtíl-rendkivül érdekes beszéd hangzott ei, amelyekről a Zala hétfői "számában ad tudósítást. — ÁdeaianyoK A nagykanizsai vásári kereskedők a felsótiszai árvízkárosultak javára •222 forintot gyűjtöttek össze, ame-lyet szerkesztőségünkbe hozták be. Az adományt rendeltetési helyére juttattuk. '' A Nagykanizsán állomásozó 9. honvéd határvadász zászlóalj tiszti, tiszthelyettesi és legénységi állományba tartozó bajtarsak a »Segítséget a görög népnek« akció javára 1409.60 forintot ajánlottak fei, mely összeget a »8egitsége(t a görög népnek« Országos Bizottságának megküldték. — A Földműves Szövetkezetek Nagyvaiasztmánva vasárnap ülést tart Zalaegerszegen. A gyüléson résztvosz Nagy Üyörgy, a Füldmüvos Szövetkezetek Országos Szorvoatfli Osztályának Yozotójo, aki általános tájékoztatást. nyújt szövetkezeti kérdésekben. — Száztftven mázsa rozeet elfeketó-zett eyy zalai terménykereskedő Schlézipgér Kezső batyki terménykereskedő összevásárolt a pia-gyében mintegy százötven mázsa, rozsot. Ezt a nagymennyiségű kenyérgabonát ahelyett, hogy szabályszerűen bejelentette volna a MOSzK nái, eladta önellátási igazolvánnyal rendelkező személyeknek. A kereskedőt letartóztatták .és átadták a zalaegerszegi államügyészségnek, a hol közellátási érdeteket veszélyeztető bűntett miatt vádat Bmeitek ellene. MAORT-NTE mérkőzéssel Indul a labdaragószozon sel majd a pályán^ A miérközé-, sen lermészetesien m)ég nem lesznek kialakult formák és ezért az eredményt előre látni nemi lehel. A mérkőzést a csapálok mozgásának szániák és ez mueg fog felelni a célnaK. A két együt-; les mindkét félidőben több já-; lékost cserél. Az első félidőben a csapatok a következő felálli-í tásokban lépnek pályára. MAi ORT: Vaj$i — Németh, Mille* —Cserpes, Héjjá, Nagy — Po-Í linger. Szabó, Csöngey,, Téli, Ka-í pornoki. NTE: Hraszlics — Czim dris, Király II. — Eller, Hor^i válh, Luki csók — Maderka, Né-^ meth, Molnár, Végh, Salamon. A mérkőzés délután fél hároanK kor kerül lebonyolításra az NTE3 Dózsa György uti sporttelepén- Budapest jelenti Tovább árad a Tleza A Tiszán szünet nélkül tnr![ az npadás, Gul ácsnál és Gcrge-'' IyinoJ 83 cönlimétcrcs upudrisAK lolt b< A Jiszumentl községek gáljii,Imik rewlbehozrtMi teíjcsi vWJvol folyik, A gópkocsiforuiH, lom bi/.los|1vn vnn ,m;ln<lunüU, A( munka ^JJ«l-niippul • Allnudótmi folyik [v, <<gtVs/, vonalon, A?< árvíz kövoltatóbon t''lmiNxtull t''ptt« lelek közül tűidig 122 lnz. óplló-i Hét vállallrtkel nzópikfsflgyl m|J lilszlcr felhívásira. A népjóléti: minlsy.lériumi gyttjWse során ed-( dig 100.000 forint gyúlt össze. Sopron hó alatt Nagykanizsán a szárazra szikkadt utcákon nehéz elképzelni,, hogy. Sopront már keddről szer-: dái-a virradó reggelre magas hó. borította el. "A kora reggel munkába síelőknek csak a hóakadályok ellávolilása ulán sikerült ''«eijutnick munkahelyükre, Sopronban azóta is bőven eseU hó. A Meteorológiai Intézet azonban ennek ellenére arról ad hirt,'' hegy délnyugat felől ujabb felmelegedés várható. „48-as Nemzeti Naöytábort" rea-deznek a eserkészak A v Magyar Cserkészfiuk Sző-! vétségének vezetősége azzal á. gondolattal foglalkozik, hogy a szabadságharc jubileumi évebeni »48-as Nemzeti Nagy tábort« reni dez a Csillebércen, amelyrte meghívják az egész világ cserkész-1 ifjúságát. A tábornak előreláthatólag. 7000 résztvevője lesz. merti a magyar cserkészek még Mois-sonban ígéretet kaplak, hogy á világ cserkészei az idei nyáron nálunk találkoznak. A nemzetJ közi találkozóra meghívták a! szovjet, jugoszláv, bolgár Ss ro-'' mán ifjusftgi miozgalniakat is. Al Csillebércen rendeziendő táborral egyidejűleg nemzetközi repülőtalálkozót is rendeznek a! cserkeszek, valamint vízi cserkész tábort a Balalonon. A kereskedeliemtlgyi minisztériumban rendelettervezetet dolgoztak ki, melynek értelmében'' a kereskedelmi nainiszternek jo-1 ga van azoknak a kereskedők-1 nek és vállalatok vezetőit, akik'' árut rejtegetnek; vagy áruhalmozást ós táncolást foly tatnak, a, hároméves terv elleni gazdasági'' bűncselekmény miatt felelősségre vonni. Végre megindul a labdarugói szezon — mondogalják a szurkolók. A MAORT itthon játszik* barátságos mérkőzést az NTE-1 vei. A vasutas Dombovárra miegyl hogy me^jmtfrkőzék a MAOR''ll nagy ellenlábasával a DVSB'' együttesével. Kiskanizsán a Sáska csapata játszik barátságod edzőinérkőzésl a tarlalékokkal. Tehát'' valóban megindul a ta-i vasz labdarugó szezon. A városii szurkolók iermészelesen kiván-( csian várják a MAORT összecsapását az NTE-vei. A MAORT Kovács, Mihalecz és Lázár nélkül lép pályára, ezzel szembén az NTE felvonultatja uj szerzeményeit Hrasziicsol, Mplnárt ésí Némelliet. A kél csapat tehát közel egyforma játékerőt képvi- — Házasság . Kovács Pálma Budapest'' és ifj. Itenezo Sándor cipőüzeni tulajdonos Nagykanizsa, január 24-én házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett. — KieilnefnyilvAnitái lOzuten mondunk kfiwaöivotet w, ''íJOgyotomistn bál« í^udezÓHÚgéiwk, hogy u bál tiszta bevv''tvlónok folót ogy luulluondoKottnuk adományoz. M, UONÜit MiiMfí''. — Tíz mám gabonát rejtett el a pénzUgyigeiMBtosag aitlcztjs a pénz* ügyi palota pinoojiben Kónui Hándor pénzllgyigazgutósá-Xi altiszt, aki emellett még ueópló-ge^tuiajdonos is., 10 múzsa gabonát ellejtett a pénzügyi székház pincéjébe. Az elszámoltatás során azonban a gazdasági rendőrség házkutatást tartott a pénzügyigazgatóság pincéiben is és ott feltedezto az ellejtett gabonát. Fónai ellen megindult az eljárás. — Iü2os vassal bélyegezi« mag hűtlen fsrjst Kollarik József kassai lakos felesége megtudta-, hogy férje egy fiatal nóvei levelez. Jbiihat-ározta, Jiogy bosszút áll. Vasat tüzesitett és az-zaí-»hütbenségi bóly^et-« égetett- elvé férje homlokára. Kollarik hálóingben futott a .közeli rendórőrszo-bára. Feleség© óda is követte az izzó vassal. A harcias asszony ellen eljárás indult. —. Taggyűlés Felhívjuk Icartársaink figyelmét, hogy folyó hó 26-án, hétfőn este ö órakor a C-sengery u. 6. sz. alatti szakszeivezeti székházban taggyűlést tartunk. A gyűlés előadója ^tíalázs O.yörgy központi kiküldött lesz. kérjük kartársainkat, hogy a gyűlésen pontosan .jelenjenek meg s tagsági könyvecskéjükét hozzák magukkal. Magánalkalmazottak Szak-Hzervezcté''nek vezetősége. 3.J-Ö3 kifogástalan fekete, félcipőt ven* »¿k. Glm a Kkdóban._________ Albírls 1 szobát ko.iyliehaiinálattul keresek, Clm a Hlnd6bon._________ Nagy blstosltó vállalat fix flcotii"«» magas jutalék iiic lctt keres kö;xetfelügyelfll illdsra siakmAbsn jártas is kezdő üstet-szeriöket, Ajánlatokat kérjük a kiadóban leadni.__ Alma kicsiben ¿a nagyban kapható. Csengery-ut 18/b.__ Alma ¿s kétajtós diófaszekrény eladó, Clm: Sugár»ut 2, trafik._ Natlonsl-kassu és Berkei-mérleg, teljesen ujak, eladók. Cicn a kiadóban. ZALA deiuükratikus politikai napilap Szerkeszti: Bencre Jenő főszerkesztő Síartceartós^a és MadóbHretsl; Deák Ferenc-tftr Ifi. KUHQft a fteaseti Blzcíís^, Kagykasizc«. & í^íérnetcí Beooz« ít«| Trtaffo« t M. Wyomatott a „Kötgazdasáű! R. T. Na^-katíixsa* nyomdájában, Nagykanizsán. Ryomdéérl felel: Zalay Károly. 1»48. január 25. Háatopnimfőzúí coljára szolgáló Ijjgkő vá«ariá«i engodólynok kiadása íérgyál»n mogjofent tvindobtet tt föramü?ali''*ügyi miniszter inóilosi-fotta és pedig 2—2 kg. lugkó vásárlására kup-lattnak sn^délyt mindazok, a) a mjtgáufogyasjítás .után fevi-fiotfc í^rtísek után a zeirbcszolgálta-tési köteleifottségükuük eleget tettek, b) ¿isirbepzolgáltatási köteloíKtt''-jíóguk a családtagok számára való tekintettel nincs, o) besaolgál tatás i kötelsxetcaóga-kan ftelül taszolgáltátott minden 8 kg. -aei^észsir utáii, d) terményfaesfisoigáitaáási kötelű-aatfcíó^ nélkül folyó hó 15-ike után tsasaolgáltatett miiKten 15 kg. napraforgóinak után. Vásárlási engedélyekirfe megfelelő igazolás felmutatása- sllsnóten a kőz-•Tlátási hivatal állítja ki. A kcaltílátösügyi minis:''-termm, fe-kintettei a fagyv2»zél.vre, az 50 kg kilogrammöt nieg néni haladó súlya burgonya vasúti szállítását az ogé$35 orsság tsrületí''íí! beszüntette. PoigérmsftBT. ELADÓ Surd mellett 60 kat. holdas aRácos hltulajjal ogyütt, Érdoklődósekot „AkAooiiu Jol-Igóro a^kifidóba kór«». Felhívás l''^lhivjuk mindHiíokiit az adózókat, akik együttes kereseti és jött-delem tulójukut telfrótbiür intumltó-vétel hlapjáti flwetik (jármlekusok, «vógyszortár, üzlet, mülwly, teleaj-nelée líérlreadók ós buter • berlteadók) & az 1047. óvi bevételről lwvallá-eukat folyó hó 15-ig még nem adták be. bevallási kötelezettségüknek január'' 31-ig tegyesiek atóg^t. Továbbá felhívjuk azokat az adózókat, akik feltételesen kittek oszlálylw. sorozva (XII. és eiS3n osztályon te-lüliek), hogy együttes kereseti éa jövedelem adó bevallásukat alulirt hivatalnál beszerzendő nyomtatványon 1948 január 31-ig. adják b®. Továbbá felhívjuk még azokat oz jttdósókai is, akik 1947. évben ügynöki jutalékot fizettek ki és erről «sóló bejelentésüket január hó 15-ig még nBm adták be, bejelentési köte-Isaettségűki^ek január 31-ig tegyenadc ^leget. Végül felhívjuk azokat a. uészvéni;ársaságokat, Bzövetkssjste-tet és korlátolt felelősségű társasá-göket, amelyek társulati adó te vallásukat január 15-ig még nsm ad-ták ba, bevallásukat a aa!«ogerszegí ¿ll«mi adóhivatalnál nyújtsák b». Városi adóhivatal Mindazok a természetes sisamÉ-Ijek, akiknek a« adiókötetes jövude-Ifimforráfeból 1946 augusztus 1-tól 1046 dBc53mhör, 81-ig terjedő időben (a mező- és erdőgazdaságból - az 1946. évban) öas«K«on 1000 torintot meghaladó átlagos havi tiszt» iö-vodelmük volt 6» 1047. óv I. és II. félórre ^aóló hojolíintósük^t móg,n»m adták volna 1», ugy .ost logb''^őbb 1048 január 81-ig u .városi adóhtva- • tálnál'' bewáomzhotő nyomtatványon a városi ttdóliivatalnél »lják .bw. ___KUratt» Vennénk hasunáli, dc lókarban "léve íuvóa hangszereket. Neeydob, cintányér U érdekel, (fim » Kösségl elöljáróság. Galambok. Körmi érés - bő »rmtisl Nemes/tett fémzárolt n*pr#forgÓY etőmaggal I Kedvezményes áron, 6 kg-kint 7 Ft ért kapható a Maflyar Országos Szövetkezeti Kizpont kirendeltségeinél és bizományosainál. Termesztési atmutató minden csomagban. 03. évWytfli 21. wti« l^tyknte»! »48. jggjr 27. kedd Ara 40 fttlér. Várható időjárás: Helyenként élénk délkeleti, déli szél, változó felhődet, egy-két helyen köd, többfelé eső. Az enyheség tovább tart. Ma délután lengyel kormányküldöttség érkezik Bndapestre Ma délután fél 4 éraker Skr«-,z«vazky lengyel kizektatásögyi miniszter vezetésével megérkeznek Budapestre a kormányküldöttség tagjai. Mint azt lapunk msgirta, , e jelentői nemzetközI találkozás célja a magyar-lengyel kulturális egyezmény aláírása lesz. Az aláírással kapcsolatban lengyel-magyar kulturális hét kezdődik a magyar fővárosban, amellysl kapssolat-ban 24 lengyel sportoló mér meg is érkezett Batfapsstre. Velők együtt érkeztek a lengyel nők, a lengyel szakszervezetik ós ifjúsági ezervezetek kikfildftttjei is, _ A remén kormányküldöttség valéségoa diadalmenetben érkezett Bukarestbe. A kormányküldöttség külin-vánatát leírhatatlan lelkesedés kieérte végig a. magyar-romén hatértél egészen Bukarestig. A különvonat egész utján a vérosok és falvak iakosséga ünnepi mezben sietett a nép Igazi képviselőinek, fogadására. Fülek, Arad, Déva, Segeevér és a főútvonalak mellett fekvé községek lakoseégai a pályaudvarokra vonultak ée ott rendeztek lóikét töntetéet a hazautazó kormányküldöttség mellett, amely jé munkát végezve tért vissza az országba. Qroza miniszterelnök és minisztertársai majdnem minden nagyobb állomáson kiszálltak és az egybegyűltek előtt ismertették a két szomszédos ország között létrejött barátsági és segélynyújtási egyezmény fontosságát. Az a lelkes hangulat, amely a beazémolékat kísérte, ékesen bizonyltja, feogy az egész orszég lakossága helyesli a romén és magyar kormánynak ezt a ténykedését. A lelkes fogadtatáson felvonult az erdélyi magyarság és lelkes bizonyítékát adta annak, hogy az erdélyi magyarság Is szívvel-lélekkel helyesli a Groza-kormánynak ezt a müvét, amely végre kaposolatot teremtett Erdély magyarsága és az anyaország kftzött. Flggetlen Kisgazdapárt békéemogyei ozorvezete Békésosabán megyei nagyválaiztméayl. gyűlést tartott, i Qyöngyősl Jénoi főtitkár hangoztatta, hogy a múltban gyakran ellfordult hogy azok, A amelyen akiknek Krisztus igéje szerint a nép mellett kellett volna klállanlok, a nép ellen foglaltak állást. Ilyen viselkedést az egyhéz nem helyeselhet. Moit, amikor a demokrioiéban meg van a készség arra, hogy a vitás kérdésekot megegyezéssel intézze el« akkor ezt a jóindulatot az egyhéz non taszlthatfa ol magétól. Hangsúlyozta, hogy a Kisgazdapárt politikájának radikálisabban baloldalinak kelieno lennie. Egyetlen telitalálat sem volt a Toton A Toto fogadásra az elmúlt héten 461.000 szelvény érkezett be. "Ezek között egyetlen teli ta-; lálat sem akadt. Tizenegyen ér^ tek el 11-s találatot. Tulajdonosaik személyenként 21.000 forintot kapnak. 10 találatos szel-, vényt 153 darabot számoltak[ össze, ezek személyenként 150Q forintot "kapnak. Kilenc ..találatos szelvény 1311 érkezett be. ezeknek szelvényfen kint 173 forintot fizetnek ki. Ausztriában töri be, a nagykanizsai törvényszék hét hónapra itéíte Nóvák Gyula nagykanizsai! pincér hónapokkal ezelőtt Kovács József nevű társával Szombathelyre ment, ahol találkozott Derválits Györggyel, a kanizsai! alvilág vezető «személyiségével«: Szombathelyről mlndhártrtan átszöktek Ausztriába, persze nem! becsülelés szándékkal. A burger-landi Schandorf (azelőtt Csém)i községbe mentek, ahol betörlek gazda házába. Elvitbek on-^ nan ruhanemüeket és mjás holmikat. A lopott dolgokkal.haza-< jöttek Magyarországra és egyí-Szombathely melletti községbe™ elfogták őket. * Dervalitsot és Kovácsot már régebben felelősségre vonta a( nagykanizsai törvényszék és el is itélte őket. Novákot azonban csak most állította az ügyészség a biróság elé.. A fiatalember, aki jelenleg az £gyik kanizsai vendéglőben dolgozik a tárgyaláson nem is ta-{ gadott.. Beismerte, hogy Derva-litssal együtt tört be a schandor-fi gazdához és vele együtt lépte át ismételten, a határt. Csupán akkor szeppent megi amikor a tanácselnök Kihirdeti eí elölte áz Ítéletet. Novákot a bi-{ róság hét havi börtönre itélte. A fiatalember ekkor izgatottan viselkedett, mire anyja kijelenj lentette, hogy »szegény fiu ideg. bajos«. A biróság azpnban meg-! nyugtatta, hogy fia csak szimulál. Állítólag elfsgták a Farkas-féle textilüzlet betörött . Lapunk "vasárnapi számábanl megírtuk, hogy a rendőrség bún-! ügyi osztályának deteklivjei nyomában vannak a Farkas Józsefl féle textil üzlet betörőinek. La-{ punk magánúton szerzett értesülése szerint, több egyént, akik* komolyán gyanúsíthatok a ben törés elkövetésében, máris őrizetbe vette a rendőrség, de er-j ről jelentést a nyomozás továbfr folytatása mialt nem! adtak ki. Alidtólag a betörést kiskanizsai! egyének követték él.. USA diplomata-útlevéllel utazott Amerikába Vajtha Ferenc Az Amerika-ellenes cselekmé-. nyeket vizsgáló kongresszusi bi. zottság zárt ajtók mögött kihallgatta Vajtha Ferencet, Szálasl bécsi fő konzulját. A bizottság elnöke közölte a sajtóval, hogy( Vajtha útlevél nélkül, űmerikai-diplomata-vizuinumíal érkezett az Egyesült Államokba. A vizumMÍ a-madridi anjerikaí ~ konzultól kapta, akihez a lengyel nagykő- vet.íég ajánlólevelével ment. Rómából az amférikai hadsereg! kémelharitó osztályának egy, tisztje segítette ki Spanyolországi ba. A vizsgálat tovább foíyikj Vajtha''Ferenc ellen. S X . Vas Zoltán a statárium megszűntetését javasolja Érdekes levelet intázeft-^áz''-igaz-ságügyminisztériumboz Vas Zoltán miniszter, a GF főtitkára. Javasolja, hogy szüntessek meg a rögtönbi-ráakodás hatályát a betöréses-lopás és más kisebb bűncselekmények esetében. Kívánságát azzal indokolja, hogy a közbiztonság örvendetesen javult, igy tehát felesleges, hogy a kevésbbé. súlyos bűncselekményeket ilyen radikálisan Torolják meg. Államosítják a nagytrafikokat A pénzügyminisztériumban tárgyalások fcuynak a budapesti és vidéki nagytrafikok államosításának kérdésében. A terv keresztülvitelére a legközelebbi jövőben ugyan nem kerül sor, de a megbeszélések a dohány jőve-, déki szervek ós a pénzügyminisztérium között már megkezdődtek. A különböző elgondolások megegyeznek abban, hogy oi nagyirafikok jelenlegi tulajdonosai megmaradnának alkalmazásban. A kistrafikok államosításáról szó sincsen. A newyorki rádió jelentése szerint hatalmas vihar dühöng New-vorkban és a hőmérséklet egyre jobban csökken. A nagy hideg miatt Detroit 100.000 munkása hétfőn nem dolgozott, miért a földgáz&ai táp iáit üzemek a gáznyomás csökkenése miatt, nem tudnak termelni. A hőmérséklet országszerte egyre jobban _ süllyed és már Florida örök nyarát.is -veszélyezteti. Az elmúlt 24 óra külpolitikai esemény«! Anglia tiltakozása ellenére devalváltál'' a francia frankot -> Ma inggel óta a francia frank értéke 80 .százalékkaf csökkent. Az. amerikai dollárért ezentúl nem 120, hanem hivatalosan 216 frankot kell fizetni. A'' frank leértékelését ü'' Schúman—Blum koalició a nem-r zetközi pénzügyi alap határozatáig rendelte'' el. A terv lényege, hogy" törvényesítik a francia frank.Bddigi fekete árfolyamát, de csak az ame-; rikai exportőrök-és turisták számára, akik dollárjaikért "ézérituf 80 százalékkal többet kapnak fiánkban. Anglia tiltakozott a frank értékcsökkentés* ellen, mert ez a fontsterling ujabb csataveszteségét jelenti a dollárral szemben. Az^Attlee-s-Bevin kormánynak azonban meg kotlett hajolni az amerikai nagytőkések követelése előtt. Ennök «nodménye az, hogy Svájcbán as eddigi 4 dollár hivatalos árfolyammal szemben nftr két dollárt fizettek a stotfingórt. A New York Ho-. rald Tribun párisi kiadása megállapítja, hogy a frank ''''devalvációja folytán feszültebbé válhat az ungol-amorikai kereskedelmi viszony. Panyusküi, a Szovjetunió uj. Washingtoni . követe újságírók előtt kijelentette, hogy a két ország között fokozni kellene a kereskedelmi kapcsolatokat, amely • nagyban hozzájárulna a jelenlegi diplomáciai viszony javulásához. -/ ''A két ország közötti szorosabb együttműködésre meg van minden lehetőség, mert a szovjet politika: szerint a két gazdasági rendszer jól megférhet egymás mellett. Ha az Egyesült Államokban erősödik a munkásmozgalom ég a kapitalizmus elleni tüntetések és állásfoglalás a szakszervezetek tevékenysége, akkor a két rendszer közötti különbségek. békés uton is egalizá-lódnak és nem lesz háborúra szükség- _ . Az Ukrán Szovjet Köztársaság 80 éves fennállása alkalmából az ukrán legfőbb tanács ünnepi ülést tartott, amelyen Molótov szovjet "külügymi niszter mondott beszédet. Molotov hangsúlyozta, hogy Ukrajna határain tul fontos változások történtek. Eaélőtt Ukrajnától .délre ós nyugatra reakciós és félfasiszta államok voltak, most a Szovjetunió szomszédságában olyan államok varrnak, amelyek a népi demokrácia utján haladnak és ez lehetővé teszi vSTük a baráti kapcsolatok kiépítését. Tegnap kezdődött Belgrádban a jugoszláv nők antifasiszta t frontjának értekezlete, amelyen 8 ál hím kiküldöttjei vettek részt. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége ne.vében ErdeltíéMaj-láth Jolán szólalt fel hangoztati va, hogy az egész magyar dolgozó nép ismeri > Jugo,szlávia( nemzetiségi politikáját, míelysze-rint a Jugoszláviában élő magyarok nem bűnhődnek a ré$ fasiszta rezsim bűneiért,: haneimi egyenlő jogokat élveznek Jugoszlávia valamennyi népével. Eztf a baráti kapcsolatot még jobbíanj ZALA 1848. január 27. él mélyítette Tito budapesti látcn gatása és a megkötött jugoszláv-magyar barátsági és segélynyújtó s,i egyezmény. .* Amerikai hadihajók és csapa-áok egyre nagyobb számban érkezne* Olaszországba.. Tegnap Tarantóba érkezett egy repíilő-í pép anyahajó egy torpedóromboi ló kiséreléhcn. Brindisibe tegnap «gy tengeri gyalogságot szállító, hajó, Bariba , torpedórombolón amerikai tengerészek érkeztek. A barii néppártok végrehajtó bizottsága tiltakozásra szólította fel a lakosságot. Félhivatalos jelentés megállapítja; hogy a csapatok érkezése merényletet jelent Olaszország önállósága ellen. A haditengerészeti -egyse ''-?k érkezése után Torontóban Brin-disiben és Bariban, hatalmas tömegtüntetések voltak. A .munkásság félnapi sztrájkban tiltakozott a katonai tengerészeti) egységek ellen és tüntető menetben vonult végig a kitötők és a városok főbb utvonalain. Budapest jelenti Agykutató intézetet állítanak fel '' a Pázmány Tudományegyetemen A hároméves terv keretében agykutató intézetet létesítenek a Pázmány Péter Tudományegyetemiül. Az intézet céfiaira mintegy félmillió forintot irányoztak olo''. A kultuszminisztérium egyébként több millió forintot fordít az egyetem intézeteinek helyreállítására." Kisiklott a miskolci gyorsvonat Szombaton délután a miskolci! gyorsvonat Nyékládháza . és( möd között kisiklott. Mint meg állapították, a szerencsétlenséget Hinpárlörés okozta. A mozdony a kisiklás után tovább rohant a töltésen, maga után vonszolva a négy kocsiból álló szerelvényt, lel szed le a sitieklöt és a tálpfákatí Az egyik kocsi felborult .ugyan, de a mozdonyt és a szerelvényt! sikerült megallitani. Emiberélet-hen nem esett kár. Néhány utasí kisebb zuzódásokat szenvedett. Kémet tartóztattak le az osztrák határon Az osztrák határon letartóztatták Tóth János magántisztviselőt, aki ■ helleburgi nyilas tábor ''főparancsnokának, Udvarhelyi László repü-lőszázadosnak volt megbízottja. Kihallgatásakör bevallotta, hogy Udvarhelyi megbízásából négyszer tette meg az utat az ausztriai Helleborg és Magyarország között, hogy kémjelentéseket vigyen a katonai erők beosztásáról és a gépjármüvek elhelyezéséről. Letartóztatták még dr. Gáspár József pénzügyminiszteri titkárt, Raffai István pénzügyminisztériumi tisztviselőt, -akik "Tóthtal összeköttetésben állottak. A Rendirest bevételének felosztása A koalíciós pártok és a Nagykanizsai Rendőr Egyesület kul-turgárdája által rendezett ismerkedési est tiszta jövedelmét a Következőképpen osztotta meg al rendezőség: 200—200 , fonntot adományoztak a helybeli'' munkanélküli segély-alapnak, az árvízkárosultak fel segélyezésére, ai Láncliid újjáépítésére, a »Segítséget Görögországnak:; mozgalom céljára, a kanizsai Rendőr Egyesület -táthogalására és á pendőrlegénységv téli anyagbeszerzésére. A rendező bizottság ezúton is köszönetet mond azis-t merkedési est résztvevőíniök ai szives támogatásért. B nagykanizsai munkáspártek női szervezetei már gyakorlatilag megvalósították a munkássgységst . A Magyar Kommunista Párt nő-akifvttja, mint annak időjén arról hirt adtunk, tondélutánon látta vendégül a Szociáldemokrata Párt nőszervezetét. Már ez a teadélutáii is megmutatta, hogy a két munkáspárt nőtagjainak egyöntetű óhaja a legtxmsőbb munkásegység megteremtélso. Ez az óhaj fokozott mértékben , megmutatkozott azon a fogadáson, amivel a Szociáldemokrata Párt nőszervezete viszonzásul vendégül látta szombaton a Kommunista Párt nőaktiváját. Közel száz nő gyűlt össze a Szociáldemokrata Pári előadótermében, ahol győnyörüan fel-diszitett asztalok várták a testvér-munkáspárt tagjait. Most, amikor Budapesten megteremtették a »Munkásegység Kiub-ját«, amelyről lapunk hirt adott, ahol TtStosi Mátyás és Szakosíts Árpád szólaltak fel, nem érdektelen rámutatni arra, hogv ezt a klubbot valójában itt Nagykanizsán a két munkáspárt''-nószorvezetei már inogta leintették akkor, amikor fehér asztalnál megtárgyalták azokat * tennivalókat, amelyek áz el következendő időben rájuk''hárulnak: Mindkét összejövetel a munkás-agység jegyében folyt le, ahol az elhangzott '' beszédekből kitűnt,'' lio^y még árnyalati különbségek aem aí-lanak faim sem az elkövetkezendő munkákban, som a nagy eél oléré-aében kiiejtendő tennivalókban. Szeretnénk, ha hasonló meggondolással rövideaon a két pÜrt férfi ''aktívái ia összeülnének, hogy barátságos beszélget»« közben elsimuljanak azok a mtíStorségesen fofszi-tott ellentétek, amelyek csök akadályai voltak n munkának ós az újjáépítésnek. A szombaton megtartott teadél-utánon Csaba György né üdvözölte uz MKP nőaktiváját. amely üdvözlésro Hering Yilmosnu rövid beszédben válaszolt. Utána Zaitvay Imre szerkesztő a szodátdemokratu. sajt*''/névében mondott pár szavas üdvözletet. Németh Andrásné a Szociáldemokrata NószeiTozet nevében a következőket mondotta : ''— Szeretettel köszöntöm testvér-pártunk, az ''MKP itt megjelent x minden sgyes tagját. Szeretnénk maradéktalanul viszonozni fltet a liléig baráti fogadtatást, ■ amiben első ismerkedési esténkon mi részesültünk. Ti azon az Bstén baráti jobbot, nyújtottatok felénk, mi ezt a jobbot melegen megszorítottuk. Ez a két kéz egymásba fonódáaa, ugy érzem, közelebb hozott bennünket egymáshoz, azek a kis esték nagy megmozdulásoknak csiráit horanatják magukban. De a két munkáspárt asz-szonyainak közeledése, barátsága és kézszorítása csak ugy -lehet eredményes és tartás, ha minden ¡egyéni érdeket fótfretéve, a demokrácia szel- . lemében, a közösség érdekében indulunk egymás fele. Tudjuk, hogy a demokrácia még nagyon rögös . utakon jár, tudjuk, hogy "óriási nehézségekkel "kell megküzdenünk, mert ezer veszély fenyegeti munkánkat. De éppen ezért kelt'' megfognunk egymás kezét, nekünk, a két munkáspárt asszonyainak, hogy fef-felé niehessünk, nehogy szakadékba''zuhanjunk. Hiszen mi nők együtt szenvedtük át minden, idők legnagyobb borzalmait. Akkor is szorítottuk ugymás kezét, amikor odúkba pínSékbe remegve és éhezve védtük ''■•a puszta életünket, és vártuk a halált. Együtt sirattuk férjeinket, levente nainkat, amikpr a vágóhídi* hurcolták őket. Együtt néztük tehetetlenül, amikor az emberi gonoszság ártatlan gyermekeket tépett ki az anyák karjaiból. Engem efc R-^ idő tett szocialistává, amiKor az em-■bor, a huszadik szénád embere testvérnek szólította egymást és közben emberek millióit tették hajléktalanná és küldték a halálba. HYzért '' kell összefognunk nekünk, .nőknek, h9gy (ezek a szörnyűségek többé soha meg ne történjenek. £ múltát még r&m zárhatjuk la, még itt vannak az em-Jékek, itt vannak romjaink, a világtalan, csonka ktftoáink. Még üzennek foglyainknak foglyaink, levente fiaink, akik sok-sok könnyet morzsoltak ki szemükből rongyos zubbonyuk ujjával a mult könnyes politikája., miatfí Itt vannak az özvegyek, az árvák, itt vannak az édesanyák, akiknél elszakadt az élet azai fonala. A ''hitves, a testvér, h gyermek elvesztése örök sobet ''ütött''lelkünkben, amit semmi anyagi jófét nem tud pótolni. Ezeket az iaőket csak ugy tudjuk lezárni, ha összefogunk mi n<5k'' A darnbkrácia jegyéten, ha egy lesz az elvünk. Fbls''zá-ritani a könnjeket, letörölni a munkás homlokáról a veritékcfteppákíet, amit a nagytőke " érdekében-verítékeznek. Ha"meghalljuk a szegénység halk zokogását mert nincs kenyér számukra. Ha felemeljük a rongyos, éhező gyermeket, akinek szemében ott látjuk a vádat: Miért ? Hiszen ők nem "bűnösök, nem tehetnek semmiről. Ki kell emelnünk a mult fertőjéből a gyermeket és a j^vő osztálvharcosat kell belőle nevelni. Mert hiába futnak a tryors-vonatok és épülnek újra a hidak, ha elkallódnak a gyermekek. El kell mennünk a munkasíakásokba, meleget, fényt ''és főleg szocialista esz-inét kelf ültetni a szivekbe. Nekünk a demokrácia fegyvert adott a kezünkbe : a választójogot. Do ezzel a fogyrorrel ne "egymás ellen harcoljunk, hanem a békéért, a gyermekért, ''a drágaság ellen s miiulen ellen, ami a demokrácia útjában áll. ''Ezért a demokráciáért »ok anya és kisgyermnk kihűlt testivel és elhullajtott vérével fizettünk, Nem engedjük, hog''y mégogyszor az önzés és kapzsiság^ temetővé, rom-halmázzá változtassa országunkat. A jövő mi vágjunk, mi,"két munkáspárt, ha mi is ugy akárjuk''. D® akarnunk keli. Nekünk koll megmutatni, hogy a magyar, nóp nélkülözései és szenvedései nem voltok hiábavalók. t, A két munkáspárt asszonyai, kik a mai napon összejöttünk azért, hogy közös akarattal, közös erővel szein-,beforduljunk azokkal, akik éket akar nak verni a munkáspártok közé. Mert az asszonyi akarat, az asz- szonvi éleslátás, asszonyi szeretet csodálhat tud művelni. T. Eivtára-nők, akik talán alső izhen voltatok pártunk székházál>an, átéieztétek azt a szeretetet, amellyel fogadtunk benneteket. Ebitől a'' szeretetből megéreztetek u tiszta, őszinte, bocsú- -letes szándékot a közös barátság, testvériség é« együttműködés megva-, lósitására. Fáid almás mult emlé-kezt-jt berniünket asszonyokat arru, hogy egymáshoz való kapcsolatainkat minél jobban kimélyítsük, mért csak igy tudunk segíteni hazánkon. Csak igy tudunk szemholielyozfibdui és megfelelő csapást mórrff a reakcióra. Azt hiszem, hogy mindnyájunk vágya az, hogy egészségesebb éle-tat élhessünk, minta múltban. JSom elég az, hogy szabadságjogukat, egyenjogúságot k^ptjunk a demokráciától, hanem "fcáen jogainkkal élni is kell tudnunk. '''' Nekünk, asszonyoknak, úrrá kell törekaJnünk, hogy a nehezen életre . hozott demokrácia meg is erősödjók és tovább fejlődjön. Mi asszonyok tudjuk, hogy a régi rendszer ¡urai mennyi akadályt gördítettek azok elé az asszonyok elé,, akik tehetségesek voltak."A magyar demokrácia gondoskodott arról, hogy a férfiakkal egyenrangúan fejthessék ki tudásukat ée munkaerojüket a nők a magyar haza javára. De itt mindjárt eindjüMel tiltakozó szavunkat, -ne elégedjünk meg azzal, amit any-nyiszer Ígértek politikusaink, hanem követeljünk több jogot ugy az or-szággyülésben, mint a közigazgatás minden területén, i m^rt a nők; min- . -danütt megállják á helyüket, sőt némelykor még ]obl>an, mint u férfiak. A nő nemcsak tagja a nemzeti közösségnek/hanem szülőanyja; is. üefejczésül a köv&kozőket mondotta : * — Ha a férfiúk kezében Jankán a munka szerszáma, álljunk ott mi is astfzonvok mellettük, hogy hitünkből hiteti erőnkből erőt menthessenek. Mi tegyünk a csilládi fészek tiszta örömeinek letéteménvespi, mi legyünk az örök vád emlékezés- a miilt felé és küzdés u jövő foto. Minden erőnkkel arra töreVédjünk, legyen béke és megnyugvás a telkekben.- . Tibolt Jolán mondott ezután^rend-kivül szellemes b^zédetepímelly«l lapunk más alkalommal .kimerítően foglalkozik majd. . Dédnagyapa vagy apa ? Nagyapjától született gyermeke a 13 éves kislánynak Példátlan és meglehetősen kü-í lönös ügyben folytatolt i^''omo-j zást nemrégiben-a budapesti fő-'' kapitányság bünügyi osztálya. Az egyik fővárosi szülészeti klinika átiratban közölte, hogy egy 13 esztendős kislánynak egészséges, négy kilós fiúgyermeke szü letett. A gyermekanya idSot volt hajlandó elárulni, ki gyermekei atyja és a*klinika ezért kérte al nyomozás atíegej''tésót. • A nyomozók azonnal kimentek a klinikára és kihallgatták aj gyermeket, aki most már beval--lotta, hogy .gyermekének atyja^ az ő nagyapja, Németh Józsefi 65 éves nyugdíjas. ~ - , A nagyapát előállították a fő-! kapitányságra. Az idős férfi nem'' is próbált Tagadni. Mindi árt bevallotta, hogy a gyermek valóban tőlfeszülSötélt, Közben azt( próbálta elhitetni a detektívek^ kel, hogy valójában az unokája; csábította el őt. A budapesti törvényszék a napokban -vonta - felelősségre Németh Józsefet, aki mtost sem tagadott''és ugyanúgy védekezett,* mint a rendőrségen. A biróság orvosszakértők véleményét kérJ te ki arra vonatkozóan, vajjom tényleg a nagyapa-e a gyermeki apja? Az orvosszakértő vércso-portlzsgálatot kért, amelynek eredménye szerint mánden kétséget kizáróan megállapítható» ho^y Németh József a gyermek apja, mert az újszülött és a nagyapa vére azonos vércsoportba tartozik. / A tárgyalást élnaix>lták. Ettől függetlenül azonban felvetődik a furcsa kérdés: vájjon a kisgyermek, ha felnő,, déd-* nagyapának, vagy papának titulálja Németh Józsefet? FIGYELEM I FIGYELEM 1 * 3 kg törött gramofonlemezórt 118 Iamp7f 9||Cft|( 1 darab tetszés szerint választott UI^WMwfc^JJ^ STEINER rádlósgaküzlet. Sgabadság-<ér 21, 1Q4S. január 27. hírek Napirend: Január 27, kedd Róm. k«t fl. Szaat Jáno« Prot<Bt. Lothir. űjgöröq KrUtntln. A nap kel 7.18 f kor, nyugszik 16.36 p.-kor n hold kei 19 18 p.-kor, nyugszik f 01 p-kor. 1911. fldy Endre halála. — Megalakul a dán szocialista munkáipirt. — Pa^san^i muzsik* A Szánt lm» Kórafl /Éebr. 7-mi 7 órai kezdettol rendoei szokéaos itngi műsoros táncestjét a gimni-aiurn tornatermében. EzuMbX — a műsor ke rolóban — régi, fel&jfcha-tetían operettek ridám réáa tetei kasainak liemutatásra zenekari kiséflöfr-lai. A kiváló mndezétfeiről ímnart énekkar most ie nagy érdeklődé»» %uiheA tütáműl — Tiltakozás a ounkéiilöictéjtások A muixkáso£vs.''''ír jog.vebon, mint azt /apunk más lioívén közöljük, a Szociáldemokrata. Párt nőszervezetnek meghívására a Magyar Kommunista Párt nőaktirája toán -Tütt aészt. A két munkáspárt női gárdája Németh Andrásné indítványára Határozati javaslatot fogadott el, melynek érijeimében a résztvevők aíáirá-laraí tiltakozó feliratot küldtok az Országos Szakszervezeti Tanácsnak 8 Nagykanizsán téíviz idején elbocsátott" 24 családos munkás órde-fcében. /> — Köszinstnyilvániiis A Magyar Kommunista Tárt II. körzetének vezetősége ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik 1947. december 23-án megrendezett kará-esonvfa-ünnBpólvt, 62 gyermek és 10 ¿¡aggot család ; december ,80-án karácsonyfabontáanái 104 gyermek mBízozsonáztatása ós 1948. évi január '' hó 18-án megrendezett _ tcádói-atánjához ugy pénzben, mint természetben hozzájárultak. Vezetőség. — TtíU''yülé* Falhivjuk kartáraaink figyelméé, iogy folyó hó 26-án, hétfőn aste 6 érakor a CeengBrv u. 6. ez. alatti ssakazarvoz&ti székházban taggyűlést tartunk. A gyűlés előadó^ Jialáea György köaponti kiküldött toae. kérjük kartársainkai, hogy a gyü-ttaan pontosan jelenjenek meg b tagsági könyvacakéjüket hoazák ma-fukkal. Magánalhalmaaotiak Seah^ uMrstzeié-neh ViMfoiyé. — Perujrefelvétti utan fs^mínté« A nagykanizsai törvényszék 1943. fflbruár 19-én tárgyalta Pete Ferenc Maort áikalmazott bűnügyét fyorsitott eljárással. Az ügyész vádirata szorint "Pete Ferenc a BTK 836. szakaszának 4. pontja szerint lopás bűntettét követte el. Az eljárás lefolytatása után a törvényszék Pete Ferencet 10 hónapi börtönre Ítélte, amelyet ki is töltött. Pete Ferenc nem nyugodott bele az ítéletbe és perujrafelvétellel élt. A törvényszék most tárgyalta ezt a bün-ügvBt. A bizonyitás "lefolytatása után kiderült, hogy Pete ferenc teljesen ártatlan, amiért is £ törvényszék jogerős ítélettel falmentette. < a KOKSZ jíözleményei Beszerzési csoport! Oefcker sütőpor megérkezett. Átvehető: Caon-, gery u. 5. sz. alatt. *, Füsaarszakosztály gyűlése csütörtökön pontosan 6 órakor. ÉTKEZÉSI ÉS TAKARMÁNYOZÁSI IRÓ u OM TK fiókjaiban és etirusitó helyein kapható 9C litonál nagyobbb mennyi-¿0 mm sógetházhoz elállítunk. ZALA & Bocsánatot kért a Zalai Világosság cikkírója Windisch Dénes volt polgármestertől Közvetlen a választások elölt a Zalai Világosság cikket irt egy! Gelsén megtartóit népgyülésről» amelynek keretében leközölte Dávid János alispán beszédét is, amelyben Windiscli Dénes volt nagykanizsai polgármesterről állítólag súlyos becsületsértő kije-lenléseket tett. Windisch Dénes mind az alispáni. mind a Zalai Világosság ellen sajtó utján elkövetett rágalmazásért pert indilott, ámen lyet szombaton tárgyalt a nagykanizsai törvényszék sajtóbiró-sága. A Z''alai Világosság Lenkovits[ József gelsei emberi ne verte még a cikk irójának/aki a biróság előtt el is vállalta a cikk szerző-f ségét. A vád felolvasása utáib miután Lenkovits bizonyítani seinlmit sem tudott, a biróság előtt bocsánatot kért Windisch! Dénestől és kötelezte'' .magát, hogy 8 napon belül a »Zaláband teljes elégtételt szolgáltat a vó*í{ polgámíksternefc. Windisch Dénes miután egyszerű munkás, emberről volt szó elfogadta azt az elégtételt, és igy a biróság" megszüntette a további eljárást. Dávid János alispán ellen tovább folyik az eljárás és a ker vélemény kíváncsian várjja (az ügy kimenetelét. Pécsett él Ali, az ország egyetlen ,,házi" krokodilusa Kilenc éves, 25 kilós és évente kilenc hónapig-koplal (Pécsi tudósítónktól.) A pécsi Nemzeti Bank egyik főtisztviselője nem mindennapi • »háziállatot« neveigei kilencesztendeje. Lakásában egy. kétméteres víztartályban él Ali, a kilenc éves aligátor. Az exolikus fenevadat egy pes-'' ti állatkereskedőnél veltie a tisztviselő kilenc évvel ezelőtt. Alii akkor még újszülött és mind-«, össze liz centiméter hosszú volt. Az. apró állatkából azóta tekintélyes vad lelt. Ali ma két méter hosszú, súlya ezzel szemben csak 25 *iló. - l, Ali sötétben tölti napjai legnagyobb részét. Ha felgyújtják a villanyt, .nyomban v jókedvű lesz.v Kinyitja szemét ^s orosz-'' lánbőgésliez hasonló ordítással fejezi ki örömét. A szarazoní, meglehetősen esetlenül mozog. Az 1 smerellen látogatókkal szem'' ben fenyegető magatartást tanúsít. Hatalmas állkapcsait zárvaj tartja ugyan, de félelmetes fogai — amelyek kilátszanak — nem sok jóval biztatják a ven-i dégeket. Gazdája egyetlen intése elegendő azonban ahhoz, hogy Alii lecsillapodjon. Az aligátor ilyen kor magasratartott fejjel görcsbe merevedik és akár órákig isi igy marad." ( ''—— Könnyen hipnotizálható-Akaraterős, gyakorlott ember még tám''adás közben is megféJ kezheti — mondja ,a gazdája. Legtöbb látogató kiváncsiani felteszi a kérdést: mennyit ehet vaijoii ez a hatalmás állat? A válasz meglepő. — Ali az esztendő legnagyobb részét átkoplalja. Mindössze három-négy hónap van egy éyben, amiikor eszik, Ilyenkor háromj-naponként fél kiló halat kap. Ennek ellenére évente átlag húsz centimétert nő. Rövid élete alatt már beteg isi volt Ali. Egy alkalommal náthásí volt, másszor pedig bélhurutbani -szenvedett. Mindkétszer meggyó- gyitotlák. A szakértők egyéb-'' ként hosszú életei jósolnák Alinak. - — Ha minden jól megy, —-mondják — kétszáz évig is elélhet. ^ Ezt azonban a gazdája semnwJ esetre sem fogja leellenőrizni. A háború alatt veszélyben forgott Ali élete. Ki akarták végezni. Szerencséjére azonban nem" akadt ors''os, aki végrehajtotta; volna az Ítéletet. — Rendkívül sok méregre lenne szükség, -r— mondták — azí is csak nehezen szívódna fel az állat könnyen megvadulna. Alá igy életben maradt. — Ma már a világért setm( hagynám kipusztítani — jelenli ki az egyetlen magyarországii »házi«-aligátor tulajdonosa. — Annyira a szivemhez nőtt. ., —- Legszívesebben néhány pári cipőt és egy-két retikült csináH tatnék belőle — mondja viszont! a ház asszonya, Ali egyébként népszerű és or-; szágszerte hires állat. -Néhány évvel ezelőtt egyszer Harsányii Zsolt irt róla és egy'' alkalomímial a régi magyar filjmihiradóban isi szerepelt. Ínípekclós gyógyszertár J^n. 26-án: „Mária" gyógywíwiAr, SomogyL Béla-utca 40. • FIGYELEM! A Zalának szánt hirdetéseket Deák-tér 10. szám alá kérjük leadni. Telefon 54. városi mozi Hétfő, kedd és szerda STAN és PÁN legújabb vígjátéka A W átolsó Mohikán A legvidámabb bohózat! 2 órás viharos kacagás! Kernek k 1 s ó r ő műsor! Előadások ktfsnap 5 és 7 ó* akor, vasárnap 8, 5, 7 és 9 órakor. Ady-est a Magyar Kommunista Párt szerdai pártnapján A Magyar Kommunista Párt helyi szervezetié szerdán este órai kezdettel, Ady halálának évfordulóján Ady .emlékünnepélyt! rendez. A pártnap előadója Mor-vay Gyula iró lesz. t A komoly miívés?et is nagy tömegeket vonz Nagykanizsán Zsúfolt Máz elótt zajlett le a népkonyha müvész-estje Varga Józsefnének, a poigár-f mester feleségének, aki fáradha^ tatlan a népkonyha megszervezésében, sikerült egy olyan fő-1 városi müvészestet összehoznia, . ami nag^'' sikert aratott volna a[-budapesti Zeneművészeti főiskola nagytermében is.. Bebizonyosodott, hogy nemcsak a silány/ művészietlen, és a töimeg izlésrfc épített előadásoknak van közönsége, hanem a magasabbrendif művészetnek is. Az Ipartestület^ nagytermét teljesen miéitől tő közönség elölt zajlott le az utóbbij idők legnagyobb és legkvalitáso-sabb művész eSöménye, , amely" hosszú ideig emlékezetében marad mindazoknak, akik olyan szerencsések lehettek, hogy végig hallgathatták azt. " f Szegediné Vásárhelyi Magda a-zongora mellett, S,imíándy József tenorista az Operaházunk! kiváló fiatal művésze, Erdélyíj Alice és Gál Andor könnyen érthető népi baUeljei, valamintí Zayzonné Szentgyörgyi Máriai előadása élményt jelenleltek amit a közönség szűnni netra! akaró tapsorkánnal honorált. Szeretnénk, ha minden hónapéi ban legalább egyszer részünk lehetne hasonló előadásban. ^ i • A Szabadmüvelődés másedik előadása A kaaiizsai vái^osi zeneiskola termében vasárnap , délután hangaofct el a szabadmüvolődés centenáriumi előadássorozatának második óiőadá-ea, »Reformkorszak Magyarországon« cimmei. Az elóado'' Szikraj József keg^TBsitmdi tenár, eg&zön egyéni mociorbaji ismertette ezt a hálás és gyöifyörü témát. Mintegy ekhós szekerem vezeti végig hallgatóit az országon, kirándulva az akkori Pestről, ahoí még cteak itt ott lehetett törve ejtett magyar* szót hallani. Hangsúlyozta a magyar nép kettős szabadság'' törekvését, előbh csak a nyelvi küzdelmeket, és csak azután a''z általános Bmberi szabadságért való harcot. Kissé epizódsze-rüen érintette a pozsonyi országgyűlést, ahol pBdig nagyon is említésre méltó naformolcat kaptak, mint például az emberi terhek letörléséi) és a 12 ponft törvénybe iktatását. Párhuzamot von . Kossuth haladó, forradalmi ''liberalizmusa, és Szá-csényi mérsékeltebb beáUitottsága között. Ismerteti a nyelvi törekvések Blőharcosait mjegemiiti a Nemzeti Szinház Te&llit&sát. Az irodalom nagyjai közül báró Eötvös József egy versét találja előadásra alkalmasnak, amit Nagy József gimná-zista diák szavalt el. Végül MátyuS Lásaló a Bánk-. Bán bordalát bdm-kelte zongora kiséretttel. A zeneiskola előadási terme zsúfolásig megtelt érdeklődő és müve-• lődni vágyó közönséggel, ami jóüeeŐ éfl örvendetes iefieiifieg. Hirdessemi a Zalában I ZAk A Sportrovat Jól mozogtak a MAORT-Jétékosok edzőmérkőzésen az NTE eilsnS Vasárnap délután az NTE ésí a MAORT közös tréning mérkő-/ zést tartott az NTE-pályán. Az( év első két kapusmérkőzésreí több. mint ezer szurkoló voltaié-; Ion. A két egyesület vezetőségei'' tréningnek vette a mérkőzést? ami m/eg is felelt a Céljának. A1 több kiválóságát nélkülöző MAORT biztosan győzőtl, bár több'' játékosán még erősen kiütközött az edzéshiány. Különösen ai nehezen formába jövő játékosokon mutatkoztak meg ez a fogyatékosság igv pl. Csöngeyn, Roi thon, X agyon és Cserpesen. Váratlanul remekül játszolt Polin-, ger, aki máris nnjjy formiában; van. A közvetlen védelem játéka» ebben az összetételben nem volt( százszázalékig kielégítő. Németh és Miilei is mersze van őszi formájától. A bajnokság megindulásáig a vezetőségnek okvetlenül] kell egy hátvédet szereznie, ha( még akarja tartani vezető pozi-cióját a kerületben. Általában véve a MAORT biztosan és megérdemelten győzött, de a bajnokit rajtig még sok csiszolni és javítani való van a csapaton. Az NTE a mezőnybeli leljeiienl egyenrangú ellenfél volt. A kaJ du előtt azonban Molnárék aleg-t , obb helyzetekben is hibáztak, la Harangozóéknak sikerül aj védelmet is miegerősitiani, '' ami( feltétlenül szükséges; akkor oj lelkes piros-fehér együtties,v''a tavasszal sok örömet szerez kislét-J számú szurkolótáborának. A csá palból Lukvár, Czindris és El-ler vannak már többé-k''evésbbé[ formában. Az edzőmérkőzésen egyébbként 7:l-re győzött a MA-» ORT. A gólok közül négyet Poí linger egyet Téli és egyet Szabói rúgott. Az NTE gól lövője Németh volt. Győzött az NVTE Dombóváron NVTE-DVSl 3:2 (3:0) Az 1918-as év első mérkőzését a következő felállásban jíV szólta az NVTE: Roká — Gaz-'' dag. Munkácsy'' — Semsi,, Németh, Both — Szlraka, Kocsis» Placskó, Túra, Horváth. '' Nagy iramba kezd az NVTE. A szépen kidolgozott NVTE lá-madások egymás után gördülnek végig a pályán. A 18. percben Kocsis—Szlraka helycseréd támadás után Placskóhoz kerül| a labda, aki nem hibáz 1:0. A 26.. per eben Kocsis kiadja a labdát Szlrakának, aki kapásból nagy góll ragaszt a hálóba 2:0. A 34. percben jobboldali támadások után Kocsis kapufáról^ visszapattant labdáját Iiorvátltf a léc alá lövi 3:0. A második félidőben a DVSE{ négy uj embert dob harcba. A{ 8. percben Németh kezére pattan a labda a játékvezető" tizenegyest itél, melyet Kőmíüves értékesít 3:1. Továbbra is a kék-, fehér gárda van fölénybe és egymás után négy szögletet ér el. A 39. percben Schweiczer javib az eredményen. 3:2. Jó iramú idényeleji mérkőzést vivott a két csapat. Az NV-( TE megérdemelten szerezte me<.<j a győzelmet, annak efénére", hogy a DVSE durva játéka kö-< vetkeztében. Semsi, Pllacskó és Horváth súlyos sérüléseket szén* vedelt. A csapatból Roka remek! védésével 1 eme''kedeil ki, kivülé jók vólltak még Kocsis, TuraJ Horváth és Munkácsy. A domH bóváriak közül Schweiczer, Win-disch és teagy érdemeli dicséreteit. Csak egy győzelmet «zereztek a boxolók Zalaegerszegen — mégis győztek líVTE-—Zalaegerszég 9 :7 Legjobbjait nélkülözve állt ki sárnap az NVTE a zahieger-^ vasar szegiek ''ellen vasárnap délután;'' s mégis sikerült a csapatnak győznie,, mert három'' verseny-'' nek nem állítottak ellenfelet. As nap legnagyobb mérkőzése azi otthonában veretlen vidéki bajnok Bali összecsapása "volt Szekszárdival, ami a bajnok súlyos • vereségével végződött. f- A részletes eredmények a kő-'' vetkezők: Baranyai győz ellenfél nélkül. Wlasjts— Petánovics. Egyenlő " erők küzdelme folyik a szorító-« ban. Petánovics egy-két horgával enyhe fölénybe kerül. A második menet közepén Wlasits, egy szabálytalan bei-tenyerestől aí földre kerül és kiszámolják. A^. rosszul működő mérkőzésvezető Petánovicsot hircleM; ki győztesnek. , L. s Nováknak szintén nem állítanak ellenfelet az egerszegieV • Papp— Porgé. Az eaerszedl''há-1 rom nagy horoggal kezd. Pappí <egy kicsit zavarba jön, de nagy-i ■szerűen küzd tovább, sőt a má- «odik és harmadik menetben va-{ lamivel jobb is. Győzeime semi lett volfia igazságtalan, Hlakó—Komáromi A nagyszerű formában lévő Kom<áromi( ellen az élete első versenyét vívó Hlakó feladja-a kilátástalan] küzdelmet. Szekszárdi—Bali. A nap mérkőzése. Szekszárdi ragyogóan . küzd Bali ellen. Ütéseit egymásf után helyezi el a vidéki bajnokon. Bali felütésekkel kísérlek zik, de a vasutas fiu ügyesen v& dekiezik. A harmadik menetben* Szekszárdi háromszor is padlóra küldi Bálit, akit csak a gong- ütés ment ímeg a kiütéstől. Szekszárdi győzelme megérdemlett. Proszonyák ellenfél nélkül győz. Kasza—Pogács. A rutinosabb Pogács végig nagy fölénybe van: Egy-két nagy ütés ulán KaszAtU kiszámolják. A mérkőzésvezető gyengén ve- zelte a mérkőzéseket, még a pontozás legelemibb szabályaival sem volt tisztában. A visszavágó mérkőzés 15-én'' lesz Nagykanizsán, azon az NVTE már teljes csapatával szeropel. _ Sikeresen szerepeltek a vívók Budapesten A MAORT vivói vasárnap Budapesten szerepeltek a Postá- ( sok ellen. A kardban és tőrben megrendezett viadall szép sikerekét hozott a fiatal MAORT versenyzők számára. Kardban a MAORT 5:4 arányú győzelmet^ tőrben pedig 5:4< arányú vereséget ért el. Egyénileg kardban Turáni és( Pácsy 2—2 Bucsy egy győzel-! met ért el. Tőrben Németh 3, Pécsy 1 győzelmet szerzett. A versenyen Turáni, Németh és Péchy nagyszerű firmát1 árult el. _________ Toto-eredmények Mogürt -ERSO ~ Húsos — Ganz — Draschc KTK --Milánó -Napol i -• PBTC -Csepel — NTE — MAFC - - EMTK 1:2 - Gázgyár 0 :0 ■ Kerámia 2 :2 III. korülot 2 :2 - Postás 8 :2 Hitelbank 2 :0 - Torino 8 : 2 - Intern. 3 :0 - PVSK 0:1 • MTE 18 :7 Z. Madisz 11 :12 - KAOE 5:11 A hivatalos város kanca-tartó g®zda-Földmüvelés- Érteáitom a közönséget, hogy a ___________ ügyi Miniszter Ur az országos fe-dézóménekkel való fedeztetési dijat az 1948. évi fedeztetési idényre az alábbiakban • állapította mBg : - 1. Egészdii : -20 "forint készoénz febbőí 12 forint frd etetési dii.és 8 forint községi pói£*íj) és 20 kg. szemestakarmány ; 2. Féldíj : a III. osztályzatú törzskönyvezési előjegyzésbe vett .kancák után 14 forint készpénz (eb- . Amire az egész ország felfigyelt: Most jelent meg! | Rdkosí Mátyás : Tiéd az ország I Ez a beszéd az egész ország függetlenségéért és felvirágoztatáséért folytatott küzdelmet ismerteti és irányt mutat a lövőre, V Ara 1 forint. Kapható minden ujságblzományosnét és az ufságérusoknál. 1948, jaiuár 21. bői ''6 forint fedoefetósi dij éa 8 forint községi pÖtdij) és 14 kg. bzb-mestjakarmány; 8. Negyoddij : a. II. és II/IIT. osztályzatú törzskönyvezett'' kancéft után 11 forint készpénz (ebból ''6 forint feleztetósi dij, 8 forint köar-ségi pótdij) és 11 kg. szemestakarmány ; 4. Ingyenes r az I. és I/IÍ. osztályzatú törzskönyvezett kancák fb-deztetéso ingyenes j 5. Szamárménnol való fedezfotéf készpénzben díjtalan, csupán 5 kg. szomestakarmány ollenébon törtémt'' s önnél községi pótdij nincs. A fenti, dijaktól ol.térő fodoztetési dijat kell fizotni a hidegvérű tenyéss irányban fBdoző melogvérü állami fedező ménekkel történő fedeztetésért : ennek egész dija 40 forint (82 forint fodeztoté8Í díj,ós 8 forint községi pótdij) ós 40 kg. szemostakar-mány (zab vagy kukorica)-; Dzek-kol a ménekkel töiiénő fedoztotésnél semmiféle kedvezmény ninoB. Prtfármetivr. Hirdetmény A Magyar Kompiun''ista Párt II. körzetéhez nz alant felsorolt utcák tartoznak : Rózsa, Attila, Petőfi, Honvéd, Gábor Áron, Virág Benedek, lloz-gonyf utcától Dózsa György utcáig a Sugár útnak páratlan oldala, Hunyadi, utca a itozgonyi utcától a Rákóczi utcáig, Dózsa György utcától keletre eső Dózsa György u., Vörösmarth}'', Rákóczi, Királyi Pál és Rozgonyí U. í''efhivom mindazokat a ''tagokat, akik a íenti utcákban laknak, tagdijaikat a II. körzet íTárthelyiségó-ben, Petőfi u. 23. sz. alatt minden vasárnap délelőtt 10—12-ig és csütörtökön eiste 5—9 óráig rendezhetik, ugyanabban Sz Időben panasznapot tartunk pártállásra való tekintet'' nélkül. ''Forduljon mindenki bizalommal hozzánk. - AnUráLs LajoB titkár. RÁDIÓMŰSOR K«dd, itnaár 27. Badepest 1.: 6.30 Fslnrádlé. 7.C0 Hírek. 7.25 Reggeli zene. 8 00 EIóad*x n angol ifjúságról. 8.15 Délelőtti muzsika. 10.09 Hírek. 12.00 Déli harangszó, hírek. 12.1« Magyar szejzők szaltnzenéfe. 13 00 Kis színházi hiradó. 13.15 Enek- is mélyhegedű számok. 14.00 Hirek. 14.10 A kerékpár története. 14.25 Hlasxny Béla harmonikázik. 14.45 Szöretke?etl negyedóra. 15.00 Rádió-iskola. 16.00 Orgonamuzsika. 16''30 Dana-völgyi híradó. 17.00 Hirek. 17.10 Hadifo-goly kiradó, Vöröskereszt .közlemények, 17.45 Az erdó hangja. 18.00 Vi^ághiradó. 18.15 Mit üzen a rádió? 18.4$ Hanglemezek. 19.00 A Magyar-Lengyel Társasát ünnepi hangverseny«. 20.00 Hírek, sporthírek. 21.20 Jazz-muzsika. 22.00 Hlrék. 22.25 Magyar nóták. 23.00 Hanglemezek. 24.00 Hirek. • Budapest II.: 17.00 Tánczene. 18.00 Hirek. 18.20 Zenekari művek. 1B.30 Regi francit indulók. 20.00 Könnyű dallamok 20.80 /V Rádió szabadegyeteme. -21.00 Hirek, 21;1S A háziegyüttes játszik. 22,15 Kamaraeen*. APRÓHIRDETÉSEK Nagy blatositó vállalat fiz fizetés és magas- jutalék me lett keres körzettelBgyelli álldsra szakmában jártas és kezdd üzletszerzőket. Ajánlatokat kérjük a kiadóba» leadni. _____ _ '' Alma kicsiben és nagyban ksphaté. Csengery-ut 18/b, " ;_ Natlonal-kassza és Berkei-mérleg, teljesen ujak, eladók. Clm a kiadóban._ Különböző oparatt-kották eUd<*k. Ci« a kiadóban.__'' ZALA dMtokrtlikut twltttkal ¡mpitep »sarkewctl: Bmch Jenő fö*erkesxtó ............ éi >a^stii*it»i; M Fow-tó? ta Haá)a a M«utl Blzamác, Magykaaia»«. ft:erfceutéaért te kMáaéH foM team ka* Milni n. HsommU* ■ .KftMéiáaefet Jt T. fim ~ ItinW nymáÉ^lwm, Safif«w»kaT>. l^mméééA MtA J 2«taf Kátr^p. Nagykanizta, 1946. jsmrir 28. szerda Ára 40 fillér. Várható -időjárás: Élénk délkeleti, déli szél, változó felhőzet, helyenként köd, többfelé eső. Az enyheség tovább tart. Egy sokat szenvedett nép kormányának kiküldöttei jöttök ol hozzánk, hogy lotúrtfvalják a lcn-gvcl—magyar kulturális ouyozményt. Keni vitán, hogy a kulturális egyez-mént, óppon ugy, mint Juijoszlá-viával és llománluvnl történt, Iwrát-eági .''a kölcsönös segélynyújtási-ogyoztnény mogkötés> követi majd, amól.yr.ok jolon''tösógút''Ői a világbéke hZom''poütjuWl lapunk hasábjain több izben foglalkoztunk. -Most, hogy a lengyel kormány férfiak-ol jöttök hozzánk, nooi losz érdokk''lon olmomla-ni, hogy a nóniot támadás áldozik Iául esett országok közül a iogku-«neUorobb sorsuk a lengyelekiujk rolt. A harca pusztulás a liüíosság soiaibót millió cs millió omboróletot követolt áldozatul. A megejtett statisztikai számítások jszorint Lengyel-ország lakosságának-.közei 25 százalékát pusztították cl a fémetek, vagyis minden négy élé fon gyei közül egyet. Az ország területét szétdarabolták, városait lerombolták, fővárosukat, Varsót, amelynek több mint egymillió Jakosa volt, a.föjfl színével úgyszólván egyenlővé tették. Az ország "lakosainak vagyonát elkobozták, ipartelepeit leszerelték és eíszáliitötták Németországba. Dacára a mérhetetlen szenradé-£seknek, Lengyelországban sohasem tevékenykedeti az ötödik liadpszlop és- nem akadt- og^ntfen .n?«;rt£kaí,o politikus gem, akik Qu is linkként a iióditók érdekeit kiszolgálták volna. Ellonben sok ezor katona elmenekült az ország területéről ¿3 folytatta $ kiméletlenül ádáz harcát a németek ellon ugy Afrikában, mint Norvégiában, a'' ''Németalföldön x épponiigy, mint Olaszországban és Franciaországban. Bent . az országban pedig az elképzelhető legnehezebb körülmények között is némán és dacosan százezren vették fel a küzdelmet a hódítók ellen. Gyakran mondották és heíyeson, hogy Lengyelországban mutatták meg a u''metek, hogy mi íatf volna Uurói.a, do • tovább monve, az om-boriwk^Borsu ogy náci győzelem üso-tén. A horoglcoioszt terrorja sehol-sum volt ol,>aa fjktolon, mint lon-gyol földön. Itt norn foazélyozte őket Hotnmi, itt nüin"voft rajtuk a világ »zöme, itt kitombolhatták minden Kyilkolási és rablási vágyukat, végighajthatták a. kivégzésoic sgfsz sofát^ a deportálások végnélküli tiuinspói''t-jait indíthatták ol. A lengyel nép szörnyű módon szenvedett a háború alatt", de a lengje! nép egy pillanatra soní hagyta.. 4bba a harcot a németdk ellen. Ez a 1 harc természeténél fogva, mincljg 5 ?íatt'' fo''yt'' eszközei titkosak voltak és résztvevői névtelenek maradtak. A lengyel hazafiak még a mult századtJSn hozzászoktak ah- . hoz, hogy küzdjenek és szembeszál-janak az országuk területét hatalmukba kerítő zsarnokokkal és. feiter-lókkal szemben. Ez a harc sokkal nagyobb méretek kőzött és a modern hadviselés minden es&özét felhasználva lángolt fel újra, amikor 1930. őszén Lengyelország elveszett és & hódítók kezebe ^került.--. A német megszállás élső esztendejében lengyel földön rengeteg német katona és a katonai közigazgatás vezetője vesztette életét. ''Amikor teszálít az éjszaka, a kf>tétség védelme alatt kibújtak'' a föld alól a lengyel hazafiak és ott, ahol "Ehetett, lecsaplak uz ellenségre. A német sajtó lengyel «banditákról« irt, a Gestapo pedig megtorlásként Bzáft és száz ártatlan longyol életét oltotta ki. Később a /bngyoí föidalntii vészbíróságok halálos Ítéleteket késbe-Nitotlok ki a német kínzók vozotói-i ok és ezjkot a halálos itebtoket ma ladék.talanní végre Tb hajtották. A német rablóknak tapasztalniok ke''lctt, hogy mind gyakrabban (ün-tek el az olyanok, akik fontos szőreiét vállaltak a lengyel lakosság meg-kinzásában és a könyörtelen eszközökkel, végrehajtott megszállás fenntartásában. Száz és száz kivégzést'' hajtottak yéirro ós átérnetek mindjobban éreztek, hogy longyol területen életük egy pillanatban sem lehet biztonságban. Örökös félolombon és lettogfflbon éltek, nem tucfya, liogy a sötét gyűlölet feszítő orojo inkor töri azét a gátat és niegszuba- dúlva miíiden akadálytól, mikor sujt le rájuk halálos és kiyódhotetlon ütésaol. , • Mindezeket azért mondottuk ol, hogy tanulhassunk egy hősi nép áldozatvállalásából, akik tudtak küzdeni nemcsak a saját, do "az egész világ dolgozóinak szabadságáért ós akik ma nekünk baráti kőzet nyújtanak, mert meggyőződtek arról, hogy ma már ¿Vlatfyarorszáji is rálépett arra az utra,.imit ők oív »ok vérrel és szenvedéssel jártak vógig, 1 V i A lengyel kormányküldöttség megkezdte tanácskozásait Budapesten A tegnap délután Budapestre érkezett lengyel kormányküldöttséget a magyar kormány képviselője faár a határon, Szobnál üdvözölte. A fővárost lengyel es magyar lobogókkal díszítették fel. A Keleti-pályaudvaron a kormány neveben Ortutay Gyula mondott üdvözlő szavakat: Siáz év előtt a magyar demokrácia nagy küzdelmébe* érkeztek hozzánk hősök, hogy segítsék a magyar köztarsasóg ügyét. Akkor még Keleteurópa népei nem értették merg, hogy együtt kell harcolni a reakciós és elnyomó erők ellen.. Ezért bukott meg száz év elitt a magyar szabadság-küzdelem. Ma más világ van. Keleteurópa népei látják, hogy egymás mellett kell harcelni a demt* kráciáért, szabadságunkért és függetlenségünkért. Skrztnszky lengyel kultuszminiszter válaszában köszönetet mondott a fogadtatásért. Az a törekvésünk — mondotta —, hogy minél szorosabbra fűzzük a multbaR kialakult kapcsolatokat kulturális és gazdasági téren egyaránt. $ * r - - . Keleieurópa népei megtalálták azt az utat, amely a békés együttélés, a gazdasági és kulturális fejlédés utja. A BlNDSz nevében Szurdi Istváané virágbokrélát nyújtott át "a lengyel kultuszminiszternek. - Majd a lengyel '' küldöttség tagjai elléptek a pályaudvar előtt felsorakozott rendér díszszázad előtt és a Gellért-szállóba hajtattak. Má délben a lengyel korreánykőldőitség kihallgatáson jeleni mag a köztársasági elnöknél, majd Nagy Imrét, az országgyűlés elnökét keresték fel és Dinnyés Lajos miniszterelnököt látogatták meg. Kót órakor Bognár József polgármester díszebédet adott a kormányküldöttség tiszteletére, délután az írószövetség rendez fogadást, este nerf''g az Operaházban lesz diszhagnverre^y.. Rajk László belügyminiszter törvényjavaslatot tsrjsszt a mai minisztertanács elé. Eszerint a kormány megfoszthatja «agyar állampolgárságától azt a külföldön tartózkodó személyt, aki hivatalos feiszólitásca 30 napon belül, vagy ha Európán kivüi tartózkodik, 60 napon belül[ nem tér vissza az ország területére^ A törvényjavaslat kimondja, hagy az állampolgárságától megfosztott személy vagyonát is elveszti. A vagyonelkobzás azokra a vagyontárgyakra Is kiterjed, amelyeket az állampolgárságától megfosztott személy másra ^átruházott, vagy elajándékozott. Hivatalos jelentések Tarr László hírlapíró svájci letartóztatásáról A svájci szövetségi köztársaság államügyészség Tarr Lászlónak űz MTI zürichi tudósítójának lelarlózlaltísáról. közleményt adott ki, amelyben a következükül Írja: 1948, január 12s én Zürichben letartóztatták az ott bejeleniett Tarr László, 19Ó7. évi születésű magyar úllam''pol-gárl, jogi doktori, luptudósilóty a svájci '' b,''i„tetőtarvénykönyv 272 §-nak megsértése mdatl^ amely n tiltott politikái hírszolgálatra vonatkozik? Tarr László értesüléseket küldölt saját kutatásai alapján a Svájcban időző; niagyór-szárimiazásu polgárok magatartásáról-. Ezeket az .értesüléseket nem is sajtó utján továbbította, hanem magánlevelekben budapesti ismerősíei címére. Ezek a ténykedések túlhaladják eg>'' újságíró hatáskörét. Á »zürichi kanton bírósága kivizsgálta az és a vizsgálattal '' kapcsolatban illetékes helyről a következőket közölték ar Magyar Távirali Irodával: A svájci szövéítségi állam ügyészség. rendkívül csodálkozás^ sal vette tudomásul Tarr László letartóztatását. • Kijelentették,'' hogy Tarr László magánlevele-: zését felbontották, és aíínak má-; sol.atait lefoglalták. A svájci la-'' pok ugy kommentálják az esetet'' hogy Tarr László semmiféle hi-i valalos helyzetjelentést mejn küldölt, Azt, hogy magánleveleiben kifejezte véleményét, és ez a'' svájcban tartózkodó emigránsok hazaárulók é? disszidens magyar jolilikusók ellen irányult. — eh-íez alapvető jogú volt. Mint il-elékes helyről közölték, a magyar kormányt ez a magvarázalj természetesen nem elégíti ki.. Lapzártakor nyert ériest lés szerint a magyar kormány elyan súlyosnak -tekinti a svájci hatóságok el járását, hegy megfontolás tárgyává teszi Oltványi Imre svájci magyar követ ..esetleges visszahívását is. Ortutay Gyula bamutattá a lengyel kultu8zmmi8zternek az uj magyar tankönyveket A Lengyel ifjúság csoportjai tegnap felkereste a magyar ifjúság országos tanácsát és annak( a reményüknek adtak- kifejezést^ hogy a jövőben még szorosabb! kapcsolatok létesülnek a kétor-,szág ifjúsága között. A varsói rendőrség főparancsnoka Münnicli Ferenc, altábor-nagynál tett látogatást. Este aj lengyel kultuszminiszter, Fider-kievíc. lengyel követ társaságában meglátogatta Ortutay kul-• tuszminisztert, akivel egy óráni át szívélyes megbeszélést folyta-»'' totl közoktatásügyi kérdésekről. Ortutay Gyula bemnlalta a m''a- fyar tankönyveket. A lengyel ultuszjniníszter a legnagyobb elragadtatással nyilatkozott a; magyar tankönyvekről. '' « Csupán ^.000 tonna kenyérgabonála hiányzik a közellátásnak Mátéfi Géza az országos, közellátási hivatal főnöke sajtónyU latkozatában közölte, hogy a kormány a kftzellátást btziosita-ni tudja az uj termésig, és igy, nincs ok nyugtalanságra, hanem| fegyelemre és nyugódtságra van szükség. Részletesen., ismer bet to a közellátás területén ma fennálló helyzetet. A. kenyérellátásban 3000 tonna hiány mutatko-( zik, ezért szükség- van a vám-f őrlés dézsmái ára is. Méltányos^ hogy ezek tulajdonosis a hiányra való tekintettel, legalább 7—8 százalék kukoricaliszttel keverjék a búzalisztet. Igy remélhető, lesz, .hogy összejön ái 3000 tonna kenyérgabona. Kijelentette, hog}r a közellátási hiva-{ tal megszervezésével miegindul a'' munka abban áz irányban is, hogy lerakják 1948—49 évre al tervszerű kötött gazdálkodást alapjait BALA A nagykanizsai járás munkája az elmúlt évben Átfogó kép a Járás helyzetéről • , A Zala mindig fokozott figyelemmel kisérte a nagykanizzsru járás közigazgatási munkáját, .közölte annak eiroményeit, harcait és soha sem szűnt mog hangoztatni ós kritika tárgyává tenni az esetleges hibákat, amelyek előfordultak. Most, hogy egy esztendő ismét ''elmúlt-, ügy véljük, helyesön cselekszünk, ha hü képet nyújtunk azokról a munkákról, amelyet a nagykanizsai járás az 1947-es esztendőben elvégzett. Felkerestük dr. Monostori Tibor járási főjegyzőt, aki "feltett kérdéseinkre a következő nagyjelentőségű nyilatkozatot tette : A politika A koalíciós [»¿itikai púitok n járás területén, ólon nz MKP-vol, intenzív tevékenységet folytattak. Igen i*ok gyüket t-s előadást tartottak, A Demokrata Néppárt, bái1 az országgyűlési választásokon u szavasatok lö''blwégél »zoiw.to nu% • pártélettet nem folytatott. Tennészoto-«on a választások előtt''kulminált a koalíción pártok tevékenysége, de ő^ömmei állapithatom mog, hogy kisebb aurlódusoktól oliukintva, az együttműködés tekintetében komo-lyabb hibák nőin voltak. A választások tiszták voltak ésimindössze három községben történtek vísszaélé-aak, melyeket az illetékes >szavazat-szedő bizottságok azonnal likvidáltak. Társadalmi helyzet Az egyes társadalmi osztályok kö-ssött- súrlódások nincsenek. A''gazda, az. iparossal, kereskedőtfel és a falu érteimiségi vezetőivel vállvetve dolgozott együtt a szebb''jövő érdekében. A 48-as Ifjúsági Bizottságok csaknem minden községben'' megalakultak á nyár folyamán, de tevékenységet csak most, a''centenáriumi évben fognak igazán kifejteni. Különösen Galambok, Kiskomárom, Palin és Nagybakónak azok a községek, ahol a népoktatók az ifjúságból sokat fognak kihozni. A Népi Kollégiumok ügyét felkarolták, részben gyűjtés, részben'' a községek áltat megszavazott hozzájárulás formájában. A nagykanizsai Rozgonyi utcai általános iskola internátusában járásbeli tanulók is helyet foglalnak. Gazdatftgl helyzet A járás gazda^társadalma mindn-denütt igyekezett a termelés szolgálatába állani és az ilyen arányú . rendeleteknek eleget tenni, ftrdök-.lődóst mutatták minőségi, vetőmagvak és faj állatok lwsz^rzúse iránt, figyelik a mezőgazdaság ós állattenyésztés fejlesztésével kajwsofato* szaktanácsokat és szakirodalmat. 3u-nius 25-ike után hőguta &ujlotta a kalászosokat, ami a terméttonod-mónyekot csökkontettw, do még igy is az ország legjobb vidékei kttzó tartoztunk, mórt búzából 4.6. rozsból 6.8, őszi árpából 6.8, tavnszi árpából 6.4, zabból 6.0, tengeriből '' 12, burgonyából 45, cukorrépából 80 takarmányrépából 120, szántóföldi pzálastakarmanyból 1€ anétermázsa termett átlagosan kat. holdanként lés a szőlő is 22 hektoliteres termést adott. . Az őszi szántási és vetési munkálatok 100 százalékban befejeződtek és ezekre a hosszú ősz Volt jó hatással. A vetések szépen bokrosodtak és most ezekre jó hótakaró volna szükséges. A F öld műves s zö vetkezetek a legtöbb helyen megalakultak és 11 aktivan működik. E szövetkezéseknek azonban elsősorban a mezőgazdaságra és állattenyésztésre kellene a fősúlyt fektetni. A nagybirtokrendszer megszűntével a Járás 23 községében történt meg a kiosztott földek telekkönyvezése A Juttatott Ingatlanok kisemberek kezen vannak a termalés szolgálatában, akik nagyrészben Igyekeztek az anyagI nehézségek és aszályos Időjárás mellett. Is keményen dol-*s sózni, ugy, hogy egyesek a terméshozam tekintetében nem maradtak mögötte & rég! gazdáknak: * Eszteragnye köz»ég határának 1943-ban lüje^kezdett tagosítása oz év''tavaszán Wejezéat is nyerhet. A járás állatállománya lovaknál a háború előtti létszám 56 százaléka, marhánál 09 százaléka, mi<* a sertéseknél elérte a 100 százalékot. A 36 község tenyészapaállat-állo-mánya 83 bika és 57 kan, melleknek tartása., •illetve takarmányozás» sok- nehézségbe ütközött a tavaszi hónapokban, éppen a takarmányhiány miattr Az ev végére ez a bely-zetXlényegeson enyhült és az apaállatok ''eltartása biztosítva van. A gazdaságI elöljárók helyett ujabban szervezett gazdajegyzők közül a Járás kettőt kap Qarabónc is Qelse körzeti székhellyel, ■ A mezőgazdasági munkáskerület kielégítést nyert magából u járásból, míg a tói beköszöntével a felesleg az ei''dőkitot''melÓHokjiél nyqrfc ollxo-lyuakodost. A zöld mezőgazdálkodás sajnos nagyon lassan haliul előre. A logplóórttokoltrátfok vozotő^üfo ofólyvokm és kötwlües^t olhai^a-golju. Mindezek dúcára u jánty gazdasági holyaeto jónak mondható. Természeti adottságánál fogva a-mezőgazdasági növénytermelés, korté-szet, szőlő és gyümölcstermőié«, rét és legelőgazdálkodás, valamint az állattenyésztés és méhészet mihd felkaroltak. Az ipar nyersanyaghiány miatt főleg kisipari sikon meg mindig nehézséggel. küzd, ezzel szemben a kore6kodö.feim, főleg rni-nőségbeii, kezd fellendülni...Az árak indokolatlanul emelkednek. A háborús vaklárma miatt az őszi hónapokban tapasztalhfíó áruelvonás, árure/tegetés és spekuláció az'' év '' végére megszűnt A mezőgazdasági iparI bérek kleJégitőek, ezzel szemben a község! tisztviselők fizetése még mindig ijesztően alacsony. Az árailenórzés rendszercsen folytatódik. * > - Közlekedés, p«sta A járást három vasút és öt autó-guszvonat szeli keresztül ós a közlekedés igy a békeéveket» messze felülmúlja, különösen az'' autóbuszutazás terén, mely a kényelmes és modern kocsikban egészen kényelmesen történik. A vonatok és autóbuszok indulási és érkezési ideje a járás székhelyére, Nagykanizsára, nagyjából ''kielégítő. A pósta, mint a múltban, ugy a jelenben is kifogástalanul működik. Az eszterjgnyci, magyarszordaholyi és zafaaárszegi körjegyzői hivatalokba a távbeszélő bevezotéao iránt, az intézkedésüket megtettem» AtlAzás, háztartási helyzet A közadók ¡vetési eljárások megtörténte után'' nagy eréllyel indult meg a behajtás munkája. "Az pgyüttoson kezelt Közadók 82 százaléka hajtatott .be az állami kiküldöttek közbehjötté-vol. A községi háztartást érintő adónemek fokozott i''igyefommol munkáltattak ki. A költségvetési hitelek az esedékeséig sorrendjében használtattak fol, elsősorban a hároméves tervvel kapcsolatosan. Nagyobb boru-- házások a szűk keretek miatt nem eszközölhetők, de a községek háztartási egyensúlya általánosságban kielégítőnek -mondható. Kőz ellátás A jegyre kiadott élelmiszerek kiosztása ''és elszámolása mindenütt megtörtént. Komolyabb panasz vagy visszaélés nem történt. A petróleum ellátásban a tél beköszöntével zavarok voltak, melyek azonban az uj évben fokozatosan kiküszöbölést- nyer nak. Beszolgáltatás Az előirt beszolgáltatási kötelezettségének a iáráa 92 százalékban eleget tett. Kiváló eredménnyel sikerült a gazdaságok Őszi uiabb gabo-nabeszolgáltatáaa, mely akció során minden kényszercselekmény nélkül / í M januir 28. a járás a végleges eredmény szerint 49 vagon kenyérgabonát a$ott le és ezzel újjáépítési készségének nagyfokú tanú jelet adta. Közegéazaégügy, AUategéstaégtigy Az embereknél kisebb szórványos járványos megbetegedésektől elte-.. Jíintve, nem történt baj az egészséggel. Az állatoknál a niafeyarszent-miktósi marhaveszettség következtében 43 nrarha pusztult él., de ^z ál-fattulaidonosok államilag, lvária''.anit-va lettek. Sertéspestis volt 15 községben Bormáson és Kigyáeon járványon atakbanv lórühösség, Gaiabon-con, sert4sorbánc Szopránokon éS sormáson, baromfipo3tÍ3 Balatonmagyaródon '',mig tenyészbénaság Muráké reszturan és "Bajcsán. A te-nyéazbénaság kivételével valamennyi felsorolt .járvány mogazünt. és igy tt kép állategészségügyi sikon kielégítő. Szociális igazgatás HMMHMMMMMBMMHM A hadigondozottak, hodifoglyök ügyel fokozottan fnlkavoltattak, 130 najx)u 548 családot látogattak szociális szakszolgálat utján ós uz igv ösflzeállitotli szegóivykaiaszterbon 8Ö0 csal''ád sisoropoK Huszonkét ízben ''UNtillA, egy izben Vöröskorc«zt és leot izljon vog''yas külföldi adománvt osztattam ki a járás igényjogosultjai részére. B50U család réflzosütt, így adományban és a felmerült [)a- 4 naszoifr- a helyazüien intéztei-tok el. Az ujnéppusztai volt Elek-kastélyt Járási szegényház céljaira Igényeltük kl és felszerelésére 60.000 Ft igényeltetett Qelse községben tárgyalásokat folytatunk egy kultúrházzal és napk&zi otthonos ovodá-val Kombinált egészségház létesítése érdekében, ugyanugy Kfskomá-'' romban egy egészségház építésé iránt A SAS gyűjtés eredményei cfezá-. molás aia''tt vannak. A Karácsonyi Segítő.Akció 141.1 forinttal zárult, míg a Vöröskeresztes gyűjtés eredményeképpen 50 métermázsa regyes élelmiszert tudtam küldeni a hévízi hadifogoly üdülőnek, julius 10-től noTOmber 15-ig pedig a nagykanizsai állomáson megszervezett hadifogoly érkező szolgálatnak bocsájtottam lendolkez''ísre 20 mét-írmázsa. élelmet és bort. A hároméves terv végrehajtása A járásban intenziven az Vltópi-téfiokwM miftatkozik inog.a három-órps terr jülsMitősége. Az 1947. évre lor?Jw, Yűtt csapi—znlaujlüki és fűzvölgy —hoinokkomároini Iwkötő utak ópitóse az előírásnak inegl''..»Iol6on megtörtént. Üara|)onc kézség a körjegyzőség céljaira uj liázftt vásárolt, moly rondeltwt''sét jól bo fogja tölteni. A leégett niumkewssturi köz- ségiláza tetőmunkálat4í is befejezést nyertek. 4- FBGYELEM! FIGYELEM 3 kg törött gramoíonlemezért, gg| §gB||^7f adok 1 darab tetszés szeriut választott ^L^ ^ .SLJf^^ STElMER rádióssaküxlet, Sgabgdság*tér 21, A MftORT 200.000 forintos megbintefését kérte a Vasmegyei Szakszervezeti Tanács Nem a; szakszervezetek (Szombathelyi tudósítónktól.) Nemrégiben hirt adlunk arról» hogy a MAORT-ot 150.000 forint pénzbüntetésre ítélték a szakszer vjeze''li munkaközvetítő hivatal megkerülése végett. Ez a, hir jóformán el .sem'' ült, amikor, máris ujabb feljelen lés érkezett a MAORT ellen hasonló ügy ben- A MAORT mult év végénTűi-tatásokat kjézdett a vasmegyei Nádusd község környékén. Lrre n munkára 2o munkást veti fel a vállalat Hegyhátsálból és Hegy, hálhodászról. A'' munkásfelvéteK nek azonbn^i nyoma sincs seuni a körmendi, sem) a nádiisdimun-kuközv^lilő iroda jegyzökönyveiben.'' Nyilvánvaló teliát, hogy a MAORT isiinél mé-gkerillte ni szakszervezeti munkaközvetttö Mvutnlt. A szakszervezetek vusmiegye^ titkársága ezért feljelentést telt u MAORT ellen a körmendi''"jú rásbiróságon, ahol az ügyét pénteken tárgyalták. A tárgyalásra* megidézték Goctnlbis Antalt, szakszervezetek vasmegyei titkárát és* a nádasdkörnyéki próbafúrások vezető főmérnökét, aki[ azonban- csak késve jelent meg. Gomb,is Antal a tárgvalásoni hivatkozott a MAORT- előbbi1 utján vette fel mumkásait ilyenirányú megbüntetésére és| ezt a mostani törvényszegésért^ a.MAORT-nak 200.000-forinjrai való megbüntetését kérte. A MAORT főmérnöke arra hivatkozott, hogy egyrészt nem: tudta.- van-e Nádasdon vagy Köri menden münkaközyolitő iroda,; másrészt viszont a munkásokat! bejelentették Zalában (Nagykanizsán vagy Zalaegerszegen ?(A: Szerk.) '' — A törvény nem tudása u/^nl ban nem mentésit n kötelezettség alól. A demokráilu törvényei]'' Magyarországon jjcdig mén uz amerikaiakra is vonatkoznak -jelentette ki Gon|Mi< Antal. — Ntm amerlksl vállalat ai kérem - válaiROlt erre a MAORT-ot képviselő mérnök. EKbb vagy utóbb ugyli államosítják. A rövid közjátékkal véget Isi ért a tárgyalás, majd a biró kihirdette a határozatot: — Az ügyet .felülvizsgálatra átteszem a vrtsvármiegyei tisztifő-ügyészher. '' i A döntést most nagy érdeklő-, déssel várják nemcsak Vajsjmje-gyébén, de Zalában is, A vasme-í gvel tisztifőügyészen% áll most, hogy kellőképpen megvédje a'' demokrácia törvényeit. a Menetjegy Irodában váUhatók. Csengery-ut 4. szám. — Az itt váltott jegyek & kalauzoknál váltottat szemben előnyben résscesUlneK* 1^5. január 28. ZALÁ fitrencaér György •rszásgyűlesi képvisel*''lesz a köztársaiági Ünnep smoka Hétfőn este a Nemzeti Bizottság Kt az iskolák, valamint a '' pártok iu¡tűi-dárdáinak w/?tői között megbeszélés volt a- városháza tanácstermében a fobruár 1-i köztársasági-ünrteix''dyre vonatkozóan. A mggbe-taélésen összeállították az ünn%ély ívsz''otes műsorát is. A megnyitó beszédet Hackíer Já-a. '' Nemzeti Bizottság elnöke mondia, majd a M;u>rt-dalárda En^ János vezetéséiel a Hinmuszt a*lja •«fő. Ezutáh Nagy József vIII. gimnáziumi tanuló ''Petőfi : Respublica Eöfteményét mondja en Aflv : Fel ■zállott ampára c. versét a Maort-dalárda adja elő. Az ünnepi beszőj det Getencsér György országgyűlési képviselő mondja, maid Rózsa Gy. a Rabszof«n felszaJ a dúlása c. hun-eot mutatja bo. Egy honvód Iksn-jámin László : A köztársaság ünnepére c. költeményét adja elő. Végül még B''ív zeneszám következik Ko-dálv : Háry ''János c. daljátékából, »mblyott a Maort-zenekar ad elő, in»jd a Szózatot énekli ol a Miiort-da''árda. Az ünnepél.vt a Városi Színházban rendezik február elsőjén, vasárnap .1,''lelőtt fél 11 órakor. Eljárás indult több feketsvágé zalai gazda alleo A budapesti gazdasági rendőrség egyik nyomozó csoportja megérkezett a" vármegye területére és működésének első n apján több fekete vágást deribett ki. Rezes Gábor, Kránicz Gábor, Be-lovári János, és Szabó Pál sármelléki, továbbá Molnár László'' és Jarizsó József gnrabonci lako-aok ellen már meg is indult az'' »ljárás? : '' • "f" Illetékes helytől nyert értasü-íés szerint január 31-ig utólagosan mindenki kikérheti a sertésvágási engedélyt, ezen idő-! ponton tul azonban ugy azrenv fedély nélkül vágókat, mint a be'' nem szolgáltatókat szigorúan megbüntetik. - ✓ Ma délben tároyaija iz Élelmezési Munkásak központi vezetősége az elboeiáffttt sörgyári dolgozók Ügyét A Szabad Szakszervezetek nagykanizsai titkára Krimiméi Gyula Budapestre utazott, hogy a Szabad Szakszervezetek nagykanizsai vezetősége nevében til-, takozzon a Sörgyárnál történt elbocsátások ellen. A titkár ma telefonon arról értesitett bennünket, hogv az ügyet, az -Élei-'', mezési Munkások Központi vezetősége ma délben 12 órakor tárgyalja le. A Nagykanizsán mü'' ködő Szabad Szakszervezetek! összes csoportjainak vezetősége ma táviratilag tiltakozott az elbocsátások ellen. laspekeifa gyógyszertár v * «¿aFő-Bt1n -"Fekete ftM" VÁROSI MOZI Kedden és szerdán STAN és PANlegújabb vígjáték* A kél utolsó Mohikán A legvidámabb bohózat! 2 órás viharos kacagás! Remek ki ser Ő műsor! Előadások köznap 5 és 7 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 8 órakor. l¿# 0 Ür^'' sre/n bútorüzlet n¡zsa./!dy dudre -iiA. B™Z^LlK5000K-tot Elhárultak a pénzügyi akadályok a kérházipitkézés megindítása elől Lapunk hasábjain még 1946-ban felvetettük a kórház kibővítése szükségességének kérdését. Rámutattunk arra, hogy mielőbb fol kell állítani a kórház gége-, gyermekgyógyászati és veneneás-osztályát. .Cikkeink alaj>-ján az illetékesek" ia magukóvá tették a kérdés szükségességét ós hamarosan megindultak a volt mén-telopon, mint az ogyetlen arra alkalmas épületcsoporton az átalakítási munkák. Az ügy bzzoí azonban — sajnos — nem ért véget, mert egy-két hónap múlva anélkül, hogv bármit is végeztek voliu, megakadt a munka éa azóta sem történt somm-i. Ez a probléma hétfőn ismét felvetődött a kórházi bizottság ülésén, amelyen Varga József polgármester elnökölt. Dr. Tukách Zoltán igazgató főor- vos bejelentette, hogy jelenleg mintegy 200 QOO forint készpénz áll a kórház rendelkezésére, amely elegendő lenne arra, hogy uj bél megindítsák a munkát a méntelepen. Ezért kérte a polgármestert, haladéktalanul irják ki a versonytár-. gyaláat a méntelepi épületek munkálataira. Varp József polgármester ezt az indítványt magáévá tette''és kijelentette, utasítja a mérnöki hivatalt a versenytárgyalás kiírására. Ha az időjárás . megengedi, már három héten .belül megindíthatják a munkát, ami ahnál is nagyobb jelentőségű, mert sok, jelonleg munkanélküli ópitőmunkást foglal koztat-r.hatnának itt. Az épitkezes zavartalanságát pedig biztosítaná, hogy havonta 50—70.000 forintot adna Br-re a célra a népjóléti kormányzat. Most rendezik Nagykanizsán az Elhagyott javak Kormánybiztosi kirendeltségének ügyeit Lapunk már. liirt adott arról« hogy az Elhagyott Javak Kormánybiztosságát vrövidesen megszüntetik. A kormány értesülésünk szerint rövidesen dönt? hogy TfZ elhugwttj a vak kezel é-; se siilyen intézmények kezébei kerüljön, hogy végre a közvélemény ezen a téren is megnyugtató "megoldást tapasztaljon. Köz1'' ludoinásu, hogy az elhagyott javakat nemcsak itt Nagykanizsán! hanem az egész országban is valósággal csúky-szalmájának tekintették, adminisztrációjuk ugy szólván seiíiim''L sem volt, igy óriási/ munkába került iniegálta-^ pitani, hogy a különböző va-> gyontárgyak jogosan, vagy jogtalanul Kiknek a birtokába kerültek, Az Elhagyott Javak Kormány^ biztosságának kirendeltségééiül Nagykanizsán most vizsgálja felül a Pénzintézeti Központ egy revizora, akinek valósagos Au-gias istállóját kell Jáseperni, mert szinte leküzdhetetlen akadályokat jelent, hogy pontosan leltárba vehesse azokat az ingóságokat és Ingatlanokat, amelyek* gazdátlanul itt maradtak részben a fasisztáknak''" áldozatul esett tulájdonosoktól, részbeni a. nyugatra menekült nyilasok-« tói. ^ * '' Lapunk munkatársa felkeres-i te a törvényszék épületében elhelyezett Elhagyott^Javak Kor-^ mánybiztosi" hivatalát, ahol az/" a felvilágosítást kapta, hogy áj hivatal megszüntetéséről eddigi serajmíiféle értesítés a'' központból nem érkezett. A hivatal jelenlegi! vezetője kijeljentette, hojgy érte-'' sülése -szerint a kormány azzal'' a tervvel foglalkozik, hogy1 az} Elhagyott Javak Kormánybi''^os-ságát beolvassza az Országos Helyreállítási Alapba, de olyan( értesülések is vannak, Tiogy külön részvénytársaságot alapitanának, amelynek fovatása lenne az elhagyott ingatlanok és ingó-; ságok kezeíése. A hivatal vezető-t, je még azt is mondotta, hogy ámint a leltározási miunkák befejeződnek, amit a Pénzintézeti! Központ egy kiküldöttje irányit, A Kormánybiztosság, a. PK. utján haladéktalanul megteszi ai: ''jelentését a Gazdasági Főtanácsnak. Nem mulaszthatjuk el felhiv-ni az illetékesek figyelmét, hogy itt Nagykanizsán rengeteg holmi! került az.JElhagyott Javak Kormánybiztosságának kezelésébe, olyan tárgyak isv amelyeknek tu-[ lajdonosai "deportálásból, vagy[ hadifogságból most vagy nemrég érkeztek haza. Nem érdektelen tehát megtudni és nyilvánosságra hozni, hogy . melyek! azok a tárgyak, amelyek elha-{ gyott javakként kezeltetnek? Biztos tudomásunk van arról hogy innen Nagykanizsáról a nyilas rablók négy-ötszáz darab kaleti sző-nyigat «¿Hitettek a fővárosba, olyan izönyeoekat amelyeknek tulajdonosai nagyróizt itt élnek fCsgy-kanizsón. Ezek a szőnyegek az. Elhagyott Javak budapesti központjának .kezelésében vannak, dei onnét a jogos tulajdonosak egy-. '' két esetet kivéve szőnyegeket visszakapni nem'' tudták. A hivatalos városnak kötelessége Lpnne ebben a nagyjelentőségű kérdésben lépéseket tenni, és megvédeni a város lakóinak érdekeit. Lehetetlen ugyanis az SF, ak^k szőnyfc- gél elvitték, a nagy költséggel járó budapesti útra rászánja magát, a szőnyeg tulajdon jogát iga^ zoló tanukkal együtt. . '' Sokkal egvszerübb lenne, ha a szőnys- feket, amelyek vitathatatlanul íagykanizsáról szállítottak an-: nakidején Budapestre, ide visz-szahoznák és itt folytatnák "le az agnoszkálási eljárást. Ennyit elvárhat Nagykanizsa megrabolt közönsége, az Elhagyott Javak Kormánybiztosságától. HIF?EK Napirend: Január 28, szerda. Róm. kat. Nagy Károly. Protest. Károly, üjgörftg Ifrtm. — A nap kel 7.17 p. kor, nyugszik 16.38 p^ kor fl hold kel 20.4« p.-kor, nyug»iflc 9.25 p.-kor. 1918. Lenin aláírja a Véröi Hadser«« naegalakulásáról szóló rendeletét. 1945. A MKP els6 nagygyűlése Budapesten. — Helyreigazító! A Zala tegnapi számában cikked közölt''»A'' nagykanizsai munkáspártok női szervezetei már gvakorfati-lag megvalósították a munkásogyeé-get« cím alatt. A cikkbon töríelési hiba következtében Cziboly Ferencné beszéde egybeolvadt Németh And-rásné .beszédével. Pelhivjuk olvasóink figyelmét, hogy a második hasáb-l>an »A két munkáspárt asszonyai« bekezdéstől kozdvo közölt beszedBt Cziboly Ferencné, a Magyar Kommunista ''Pátit delegáltja mondotta eí, Németh Andrásné besz<xlére válaszolva. '' ) — Petafl-e»t«í rendoz a ¿AKDSz A ^lagyar Nők Demokratikus Szövetsége a centenáris évben egy nagyszabású Petőfi esttel kapcsolodik fo. Ez az est kimagasló eseménye lesz városunk kulturális életének. Értesülésünk" szerint »ftetőfi dalban és ■ versben« címmel Petőfit, a költőt és szerelmes férfit, második része a hazájáért ifjú életét feláldozó hőét mutatják be. A műsor még nem teljes, ezt lapunk egyik legközelebbi számában részletesen közöljük. Az est tiszta jövedelmét az MNDSz az árvízkárosultak megsegítésére fordítja. — Az MKP oivtisóterménsk könyvtára javára a N^ykanizaai Takarékpénztár 100 pengőt utalt át, mig a Zaíamegyei G-azdjtsági Takarékpénztár a könyvtár céljaira havi 10 forintot ajánlott fial. — A Magyar fáik Demokratikus Izövst si{te foíyó hó 29-én, csütörtökön este 6 órakor »Nőnapot« Járt. JSlőadó : -dr. iVftkula Szigfridné ötvös ^agdja, a -zalaegerszegi polgármester iefesé-ge, az MNDSz , zaíamegyei diszel-nöke. A nőnapra minden demokratikusai! érző és gondolkodó nőt pártós tarsadalmi állásra vjtló tekintet nélkül szeretettel hiv és vár a Vezetőség. — PIK0SZ alakuló gyQlés Piaci és Vásári Kereskedők Szabad Szakszervezete (Ceengery u. 1>. sz. alatt) folyó hó 29-én (csütörtökön) d. u. 4 órakor alakuló gyűlését tartja. Kérjük, hogy a ''váaári kereskecfők és tagok. ígaaolváhyuk átvétele céljából jelenjenek meg. Vezetőség. • — «»'' '' •s yfrftt '' '' í* MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK AZ N.V.T.E. port-báljára. "FEBRUÁR HÓ 8-ÁN A CENTRÁL ÖSSZES TERMEIBEN . ••• Ötheti fogházra ítélték Hoffmann Istvánt I)r. Béres Sándor egyesbirói ina tárgyalta Hofimíann Istvánj bűnügyét, akit még cleceanben utolsó napjaiban tartóztattak le különféle • szélhámosságokéi''!, miután már számos feljelentés érkezeit ellene a rendörségre. Hofmannt a biróság két bűncselekményben mondotta ki bűnösnek, amelyeket n vádlott be is ismert. Hobnann elismerte, hogy Meszlarics István örtilosij kereskedőtől felvett 500 forintot azzal, hogy elintézi, ne kelljen leülnie azt a büntetést, amelyet nyilas múltja miatt szabtuk} ki rá. Wolff István nagy kan i-( zsai .cipészmesiertöl pedig szin-1 lén 500 forintul vett fel, amiért} viszont Budapestről akart árut hozni, de a szándéknál termé.'' szeteson nem jutott tovább. Kgyéb szélhámosságokat nem lehetett rábizonyítani. A biróság ezért ötheti fogházra itélte Hofinann Istvánt al>i a büntetésből négy hetet már ki töltölt. Az itélet jogerős. Tudja ön, hogy... ...A Péti Nitrogénművek termelése már megindult, s az első néhány vagon péli-só már-pl is készüli. A.gyártáshoz most még oroszeredelü nyersanyagot dolgoznak l''eí, de rövidesen megindul a magyar nyersanyaggal a teljes termelés. ...A péti-só ára joggal izgatja a gazdákat. Miudaddig suti-ig a gyár nem használja ki teljes termelőképességét a termelés'' csak drága lehet. A Tervhivatal-azonban lehetővé fogja tenni,1 hogy a gazdák olyan árban kapják meg a nélkülözhetetlen műtrágyát,, ami szűimükrra elérhető és méltányos. ...A mezőgazdasági gép és( traktorállomásokon átlag 10—15 traktor és megfelelő szájjniu mezőgazdasági gép áll-rendelkezésre. Ugyanott javitómüvek, benzinraktár és mindenegyéb .szükséges felszerelésük Tesz. A falusi lakásépítés megkönnyítésé-'' re a hároméves terv keretében előgyártott házak készülnek, azaz kész ajtók, ablakok, födémek* tetőszerkezetiek és falrészek gyárilag készülnek el, amelyekjet a helyszínen csak ösísze kell állifa-ni. .. .Az államvasutak 4150 knii. hosszúságú elpusztult vágányá-i ból 3500. teljesen újjáépült. Ed- -dig elkészült Budapest—Hegyes halóm, Budapest—Szob, Buda-, fest—Hatvan—Selyp, Budapest -usztaszabolcs, Budapest— Ceg-> léd—Szolnok—Kisújszállás vonalakon a második vágány. ..''.A Tervhivatal már decemberben meglette a szükséges in* tézkéaéseiket, hogy a januári beruházások keretében megkezdjék a fontos árvízvédelmi munkálatokat a várható tavaszi árvízkárok megelőzésérre.'' .. .A szabolcsi, beregi és kö-zéptiszai ármentesit''ő társulatoki jelentős összegeket kaptak az ár-(. vízvédelem kiépítésére. .. .Budapest Székesfőváros és üzetoei január végéig 125r5 mái-lió forintot fordítottak beruházásodra a saját hároméves tervük keretében. Ebből az összegből lakásépítésre fordítottak 6.9 mjilliót, iskolaépítésre 3.6 milliót, csatornázásra 20.5 milliót a villamoshálózat és termelés kifejlesztésére 38.5 milliót. ¿A.;,,'' ''i. ZALA 1948. jaauáf 28. '' .<.•.: *• v. *'' -Sportrovat 1933—1948. Nagykanizsa ökölvívó spartjónak tizenötéves tlrténtfi Tizendtesztendö nem nagy idő egy ember eletében, de nagy az ökölvívás fejlődésének történelében, amely 1933-ban indult! el Nagykanizsán és ma a város egyik legkedveltebb sportága. A kezdet 1933 márciusában a RozgoH nyi Utcai Népkonyha egyik szo-1 ábjában mintegy 9—10 fiatalember szorong és vadul vernek egy! felfüggesztett zsákot. Putri, Baranyai I, Baranyai II, Várad! Váradi II, Petrasek, Viaszák^ Zulfikár, Grultó voltak ezek a fiuk, akik ezt a sportot megindították. Edző nincs. Mindent^ saját szorgalomból és maguk kezdeményezéséből csinálnak. Egyik nap aztán beállít egy fia-; talember, alig idősebb a többinél és elkezd a fiukkal foglal-; kőzni. Ez a fiatalember Sípos István volt., aki kezébe vette őklet[ és meghozta a .MÖSz-től a szükséges szabályzatokat és csapatotj csinált a fenti versenyzőkből. Beléptek a szövetségbe és lassan4 lassan megkezdőcftek az ökölvi. vó mérkőzések. Tapolca—Szombathely—Keszthely. Ezek voltaid, az ellenfelek. Á versenyzők cserélődlek az egyik* abbahagy la,'' jött helyelte ínásijc. Az első mér-'' kőzés a Gimnázium'' tornatermén ben, boroshordó leeresztő köle-'' lek kcizött — amit csíJ< lazán! tudtak''felienni — folyt le. Az ellenfél a TSC együttese volt. Hie-: lyiek közül egyedül Parti nyert. Azután jött Szombathely, ellenük döntetlent értek el. Készt"'' lieiy ellen már győzött a csapat. Megszületett az első nagykanizsai győzelem- Következtek a{ visszavágó mérkőzések, mindenhol csak vereség, majd hoskzabbl. pihenő következik. 1934. Előkészületek a sikerekre Sípos Budapestre kerül ¿TF-i re és igen jó eredménnyel vizs-; gázik le a két hónapos tanfolya-'' mon. itthon újból összegyűjti a gárdát és uj edzésmódszerrel( megkezdi az előkészületeket a következő évre. 1935. Sémeth I. feliöriéss Az újjászervezett csapatban! már csak Parii, Váradi I„ Vára-, di II. van meg a régi fiuk közül.'' So.k. uj fiu jelentkezik a. trénin-; geken. Burián, Németh I, Parti, Váradi I, Váradi II, Levik, Ge-; lencsér, Szemlics, Kanter. A jól megszervezett csapat egymás-; után harcolja ki győzelmeit. Aj közönség kezd megbarátkozni a^ ökölvívással. A mérkőzéseket 2 —3 száz főnyi nézősereg látogatja. A kedvencek Parti és -Németh I. - ! 1936. Az első diadalok Ebben az évben a kitartó muní ka meghozza gyümölcsét. Az első mérkőzésen Szomíbathelyt saját otthonában." legyőzték. Tapol-1'' cával a Dunán''tul legerősebb csa- patával döntetlenül végez 8:8. Februárban Szombathelyen tartották a Dunántul bajnokságot Perli és Némteth bajnokok l^tJ Lek. Egy hónappal később Partil légsulyban,. Németh félnehéz-sulyban dunántul válogatottjai lesz és ausztriai portyára mennek. Linz—Wels—Grácz a portya útja, mindenhol "dicsőség, mindenhol győzelem A kanizsai fiuk mindenhol; megbecsülést és elüstn''CTést sze> reznek. . A közönség megelégedett, ahol tud segít. A mérkőzéseket most níár 5^-6 száz főnyi közönség látogatja. Egyesüljek szilének. Felszerelést kölcsönöznek, hely séget bocsátanak ingyen rendelkezésre. A magánosok deszkái, gerendát, ringkötelel adnak. A'' sajtó is hathatósan segít; hogy a város uj sportja tovább l''ejlőű-hesség. Az év végén Parti és Németh I.. csehszlovákiai portvára; mennek, ahonnan vere tlen ül. térnek haza. v (Következő számunkban Németh I. nagy sikereiről és Leyikj országos vidéki bajnokságáról; emlékezünk meg.) A Magvar "Pónzyg-minisztói-ium 65.400/1948. X. számú rendelete •lapján a február hónapi« esedékca orulcorfBjftdagot a februárban érvényben lévő hatósági óla Imiszerjogvek »Cukor« szelvényére már január hóban ki lehet váltani, illetve a ker©^-kedők kiadhatják se alábbiak szerint: a 69/a és• 70/a- ez. február havi -ótelmisKorjogy (lisztisgy) »Cukor« felírású szelvényére 80 dkg., -a 221/a és 222/a bz. február havi gyermekjegy »Cukor« felírású «¡jelvényére 80 dkg,, a 209/a és 210/a ehs. február havi '' önellátói -jegy »Cukor« feliráeu ■véiiyéro 80 dkg., & 225/a február havi csacfiömő- ^agy »Cukor« felírású eaelvónyfes » 226/a 9». február havi terhea & faoptató» anyák jogyö »Cukor« Qmire az egész ország felfigyelj: Most Jelent hreegl UúUoai Mátyás: Tiéd ai őrssé Magadnak építed I Ez a beszéd az egész tírszág függetlenségéért és felvirágoztatásáért folytatott küzdelmet ismerteti és irányt mutat a jövőre. ■ Ára i forint flilirásu saelrényláiti 30 dkg,, a 227/a «a. február havi Sö énm frlüliek jagyo »Cukor« floliréau vtajóro 90 dkg. • Felhívom mindaaon 5 laoldon aluli gazdálkodókat, akik textil-utaivá-nywikat még eaideig nem -váltották ki, »nnak étvétefe végett jeisntkoH Hsnák a Közellátási Hivatal gabon*-osaiályán, ¿•tfÁrmeséét. MKP hírek MKP nagykanizsai szervezete /. hó 28-án, szerdán este 6 órakor kultur pártnapet tárt Ady megemlékezésére* Pártnap előadója: Morvay Gyula tanár lesz. Pártállásra való tekintet nélkül mlndenkint szeretettel vár a Vezetőség, MKP nagykanizsai II. körzeti, szervezete /. hó 29 én, csütörtök este fél 7 órakor pártnapot tart Petőfi ut 23. szám alatti helyiségében. Mindenkit szeretettel vát a Vezetőség. • MKP KULTURGÁRDÁJA f. hó 31 én, szombaton este 8 órai kezdet-, tel műsorral egybekötött TÁNCMULATSÁGOT rendez, melyre mindenkit szeretettel meghlvupk. Büffé-ről gondoskodva van. Kulturgárda vezetője." A KOKSZJközleményel TextilsjfakOBiEtóljl hírek Injormációnk saeriné a textilla-reskodők a február 1-én kezdődő uj textiielosztáei rendszerhez, hogy „ felelő -keadő árukészlettel rondolkoz-aenek, február első napjaiban még egy sorozatjogyet kapnak, A sorozat-jegyek nemcsak a szabadáru, hanem, tt tipusáru beszerzéeie is jogosítják niaiűajtiskereskedőket. — Értofiü- • lésünkseerint őzen jog^-ek február hóv 20-tól kezdve lesznek beválthatók. A Textiláru Eligazító Iroda közli, hogy a karácsonyi textilakció céljára kibocsátott fogv-aeztói jegyeket a> kereskedők csaí: január nó 81-éig fogadhatják el. A fogyasztótól a fenti ..időpontig átvett jegyeket a gyárak február hó 7-éig fogadják el. Az Bzután beérkezett jegyeket az .Eligazító Iroda nem-fogja érvényesíteni. * Soproni Kereskedők Testűiét« a Koksz-ban Országunk legrégibb feereekedő-testület© csatlakozott a KOKSZ-hoz. A soproniak bz irányú elhatározáaa — ismeiTQ a soproni kereskedők felfogását — nagyban hozzájárul ahhos a bizalomhoz, amelyet országunk kBrsBkedői Bzöretjaégünkkel szemben lanüfiitanai. v. ■ . Beszerzési csoport! Bors, gyufa és szappanfőzőszer megérkezett. Átvehető Somogyi Béla utca. KYILT TÉR* Windisch Dénes urnák, Nagykanizsa. Mlulén Önt sohi nem límerttm, lasztasi agitáció közben csak mis állal tett kljelantist közöltem a Zaiai Világos-sáo 1947, évi augusztus 30-1 számában, -mely közlésért sajnáikosásom fejezem kl. • Lenkovlts József Qelse. E revitbin körtUekéft sert a sxirkeMté-léfaa» a kiadóhivatalfelal6sséget n»mvállal. Széchenyi tér 4. számú ház eladó. Bóveb-bet a házfelügyelőnél^________ - Szcksre. József.u. 40. «ftt 16C»□■««• háthely eladöK Bővebbet László hg u. '' ZALA demokratikus politikai napilap Szerkeszti: Bencxe Jenő föszerkMitó 5xerl»9«t6«éflé8 »d«Wh)ret«l; Deék P««nc-<éf ^ Kl&áia a Vssurt 8izott«Afl, MnayHanlzs^ 5jCfk»rté«ért és alsáásért fctel Telefon ! U NyomeloU a „Közgazdíságl R. T. Na® kanh:«3* n^ömdájőban. KagykanlJ^P.. Nyomdáért fele! r Zulay Károly. ij>ariesiiH&t fpagyományostún 53« évf^y»™ 23 szóm. '' Natyfctoisftt, jtwiÉr 29. osűfőrtök Ara 40 fillér. Várható Időiórás: Élénk szél, felhős Idő, sokfelé eső, az enyheség tovább tart R4.K0SI MÁTYÁS BEJELEftETTE: . . A Szociáldemokrata Pártban megtanult*tisztulás Ha igy folytatjuk, Jövőrs elérjük a bókenivót Az Idén minden hadifogoly hazatér O Rákasi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkári, tsgnap a diésgyári u/tinkáeok előtt nondott beszédit. Fe|l«lkozott a mufkátegyseg kérdésével és kijelentette, hogy s Szociáldemokrata Pártban megindult a tisztulási felyamat. Most már elmondhatjuk, hogy a széciáldemokrata testvérpártban a munkásegység hivei kerekedtek felOf. A szociáldemokrata Jobbszárny, mint azt Keleaon államtitkár lemondási is mntat}a, kazd azétasni. Elasn-dstta Rákasi Mátyás, hogy régi szociáldemokraták jtfnaek hozzá mondani, hegy jobb lett volna már 1945-le a az agyságes munkáspártot látrehoíai Erra án azt azottam moadani, bogy amit 1945-hon elhibáztunk, azt próbáljuk m«l 1948-Isr jóvátannl. . _ flzo''<nak^ a szociáldemokratáknak, akik azt szokták mondani kommunista elvbarátaiknak, hogy előbb-utóbb úgyis egyesülni fogunk, azt mondom, akkor jobb előbb, mint utóbb. Rákosi Mátyás raagemlitette, hogy egyaa jobbaldali szociáldemokraták azt mondják, hogy inkább sz árvízkárosultaknak kell gyűjteni, mint a görög szabadságharcosoknak. Erre én azt mondottam, az árvízkárosultak mögött egyeégessn áll az egész állam. Nyolc millió forintot szavaztunk meg megsegítésükre ée valószínűleg ujabb 8fi9ilyt fogunk nyujt«ni nekik- Elvállaltuk házaik felépítését. Én magam is nagynehezen, csak protekcióval tudtam egy kisgyermekei magamhoz venni, annyira elkapkodták őket a dolgozó befogadó szülők. Áronban, ha a kormány Ilyen hivatalos eegiteéget nyújtana a görög szabadságharcosoknak, ebbil beláthatatlan nemzetközi bonyodalom következne. Nyilvánvaló, begy a szabadságharcosokat 4a a görög népet csak társadalmi gyűjtéssel tudjuk megsegíteni. Azok. akik moat megprébálják az árvízkárosultakat t görög nép oilen kijátszani, szok a reakció malmára hajtják a vizet. Rákosi ezután rámutatott a dolgozók két legszebb feladatért, a munkafegyelem megszilárdítására és a hároméves terv maradéktalan végrehaj^nnak Jelentőségére. Megállapította, ha igy folytatódik a javulás, jövőre elérjük a békebeli szinvonalat. Bajelentette, hogy néhány nepon baifil hivatalos tárgyaláeok Indulnak meg a Szovjetunióval,-hogy a még kintiévé maradék hadifoglyokat még ebben az évben az utolsó emberig hazahozzák. Rákoei beezédét a munkásság nagy lelkesedéssel és ezümti nem akaró finnep''óseei fogadta. * . , '' ü kiiíögyi tisztviselők 20%-a alkalmatlan külképviseleti szolgálatra Befejeződött a krtlügymini.sz-U''riumi alkalmazottak felülvizsgálata, abból a szempontból*'' hogy megfelelnek-e a demokrácia követelményeinek. A felülvizsgálatot végző bizottság csaknem 100 alkalmazottról,, tehát a rend szeiesj''jett alkulmazotlak-nak csaknem 20 százalékáról ál-j lapította meg", hogy aIka''mütla-( nok, a külképviseleti szolgálatra. A köztársasági elnök fsgadta a lengyel kormányküldöttséget A köztársasági elnök kedden'' fogadta a lengyel kultuszminiszter vezetésével a Budapesten tartózkodó lengyel kormányküldöttséget, A köztársasági'' elnöki. 5gen szívélyesen elbeszélgetett a( küldöttség tagjaival, akik délután a parlamentben meglátogatóin őkfP Imrét*,az országgyűlés 4 Ezután Dinnyés Lajos „, miniszterelnököt kenést ék fel." '' * miniszterelnök hosszabb ideig; tartó rendkívül szivélyes mégbe-szélést folytatott a lengyel vendégekkel. A déléi ölti órákban-megtekintették Budapestet, utána Bognár József polgármester, ünnepi ebéden látta őket vendégül. Budapest polgármestere meleg szavakkal-üdvözölte a len-{ ••gyei nép képviselőit. Grodzickíí Viktor, a varsói városi tanácsi ¡elnöke köszönte meg az üdvöz-, lést, és a magyar főváros ven- Ezeknek •egy részét nyugdijaz-j zák, a másik, részét a közélet más ágában helyezik el. A- felmentettek között szerepel egyí meghatalmazott miniszter, háJ. rom-osztályfőnök, hat a követségi osztályhoz beosztott első tits kár és több magasállásu tisztvi-T selő. Áz uj demokratikus küí-J ügyi tisztviselők kinevezése most| van folyamatban. dégszeretetét. A Magyar Irók( Szövetsége délután fogadást adott a kormányküldöttség, tiszteletére, akiket a kultuszminisztérium nevében Bóka László, al magyar irók nevében Heltai Jenő üdvözölt. A« magyar—lengyel hét alkalmából 3 tagú bányászcsoport isi érkezeit Budapestre. A bányászok arra kértek a szakszervezetet, vigyék el őket a magyar, állami szénbányákbu, ahol szívesen megmutatják a bányászok-í nak a lengyel bányászok hire9[ munkarendszerét. Éste az Operaházban díszelőadás volt, amelyen Mihályffy Ernő miniszteri mondott lengyel nyelvű üdvözlő1 beszédet. ; Jelentéstétélre visszahívtuk svájci követünket A t Szakszervezeti ■ Tanácsi Dinnyés Lajos« miniszterelnökhöz intézett táviratában a szervezett munkásság felháborodás sának ad kifejezést, hogy Tarr László újságírót, a svájci hatóságok letartóztatták azzal azí ürüggyel, hogy információkat: szolgáltatott az ott megbúvó magyarországi fasisztákról.. Kérte ai kormányt, hogy tegyen lépéseket a svájci kormánynál, a magyar ujságiró szabadlábra helyezésd érdekében, s ha ez nem vezetne^ eredményre a svájci újságíróknak kiadott beutazási engedményeket vonják vissza és a jövőben ;tiltsanakel minden beutazási engedélyt a svájci újságírók^ számára. Illetékes helyről nyert értesülés szerint a magyar kormány Tarr Lászlö letartóztatás^ miatt a svájci hatóságoknál nuárt két izben is tiltakozott, és a svájci szövetséges kormánynál feL vjlágositást kéri, az ügyre vonatkozólag. A svájci államügyészség január 26-án kiadott közleménye egyáltalában nemi volt( megnyugtató, azért a külügyminiszter utasította''Oltványi Imre berni követet, hogy jelentéstételre haladéktalanul térjen vissza Budapestre. , * Életfogytiglani fegyház feketézésért A debreceni munkásbiróság Váraljai Iván sajókuti malomi-tulajdonost, aki 9 vaggon gabonát feketén őrölt,! életfogytiglani fegyházra itélte. Ax elmúlj 24 óra kü(-poliilkai eseményei Franciaország: Sehuman bukása elkerülhetetlen '' • A francia nemzetgyűlés tegnap este kezdte tárgyain! a frank értékcsökkentésót. Már a késő esti órákban nyilvánosságra korült, hogy Sehuman miniszterelnök ezzel kapcsolatban felveti a bizalmi kérdést. A francia nemzetgyűlés sorsdöntő üléséről még nem érkéz tok részletes jelentések, de iáj''ikozóft körök "bizonyosra veszik, hogy a Sehuman kormány bele bukik a devalvációba Maieggeli- jelentés szerint a francia /parlament pánzügyi bizottsága elutasította a kormány devalváción javaslatait. ''Politikai és pénzügyi, körökben ozt a Sehuman kormány bukása előjelűnek tekintik. Sehuman ma délután még tárgyal a ""Blum-féíe szocialistákkal, hogy meakW''srelje <Jh ári tani a fenyegető bukávt, de kijelentette, ha a tárgya''ás után nem Hzacai''zák meg d dcudiációe javaslatot, benyújtja lemondását. A francia szocialisták magatartá-. sára jellemző, hogy a Blum körül csoportosult klikk nem akar kor-'' mány válságot, amit pedig a Szocialista Párt középcsoportja jdézett elő magatartásával. Ez arra mutat, hogy a frank értékcsökkenés;) nemcsak » .frank közeli bukásának lehetőségét veti fel, hanem elmélyíti a francia szocialista pártban a belső ellentéteket is. , Amerika: Londonba hívják ésszé az uj négyhatalmi konferenciát .Az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy az amerikai kormány ujabb szovjet ''javaslatokat kapott az osztrák békeszerződés ügyében. A szóvivő az uj szovjet javaslat tartalmáról nem volt hajlandó nyilatkozni, csak annyit mondott, "hogy a szovjet javaslatot most •tanulmányozzak. Hozzáiitete mégs hogy az ame-. rikai kormány háromhatalmi értekezleten fogía''kozi/c a javas-(atokkat, ezután Londonban ismét összehívják a- négy kvliigy-mmisztev konferenciáját. Gör''ögorezág ''. Markos csapatai 36 kilométerre állnak Athéntől Görögországban az amerikaiak által támogatott monarcho fasiszta kormány teljes katonai .és gazdasági csőd etott áll. A Times igy ,ir : Attól félünk, hogy az mfiácíó roha-násátt nem'' állíthatjuk meg. Az athéni kormány összeomlik akkor is, ha Markosz tábornok csapatai el sem sütik a fegyvereiket. ,Mar pedig a .görög szabadságharcosok elsütik a fegyvereket és az ország minden részeben diadalmasan nomufhal előre. Szaloniki ostromlott várca és Athórítől 80 kilométerre már a ''szabadságharcosok az uifck, Prága: Trygvs Uo nyilatkozik Trygve Lie, az UNO főtitkára Prágában tartózkodik. • Sajtóértekezleten kijelentette, hogy. méltánytalannak tartja Magyarország ós R többi flélkeleteurópai demokratikus állam felvételének elutasítását. H%nar ; súlyozta, hogy ezeket az országokat fpí J&ell yenni az Egyesült Nemzetek szervezetébe.'' '' .. .. • '' r. " '' V ZALA 1948. Budapest jelenti Százezer farlwt értékfl aranyat talállak fiqy onompésznal A battonyai határőrök ol fogtak ö szornélyt.'' akik kúszva igvkőztek Romániából Magyarországra. Az .illegális határátlépők ogyílw, Stark László 8/xí^h1í egyetemista, Ixmil-lotta, Hogy egy nomswtküzi csempész banda'' tagja. Ez a bunda már Rosszabb idö óta oailwresompészet-tol foglalkozott Romániából Aubz-kriába ós Magyarországból Komániába. A nyomozók elfogták a banda vezérét, akinél a megmotoz áskor 100.000 forint értókü aranyat és ékszert találtak. U| bényátzrekord Január 24-én az ország ^bányászai * felszabadulás óta az eddigi legnagyobb termelést teljesítették. A hagu termelés ekkor 4031..8 vagon szénről! Kifogtak sqv szadista MUSz-es parawctnekot A budapesti államvédelmi osztály népügyészségi kirendeltsége -őrizetbe vette Morócz Béla kercsKedőt, aki a 406. különleges politikai büntető munkásszázad parancsnoka volt. A tegkegyetlencbbül bánt beosztottjaival. Különleges szokása volt, hogv « muszosokat egymással szembe állította és felszólította őket, köpjék •gymást szembe. Aki ezt nem teljesítette, kiköttette. * Elfogták a revolvere« „¿IpénzUgyör" zsarolókat Németh Sándor Nemesdéd-szőlő-hegyi lakos följelentést tett a marcali i érás i rendőrkapitányságon, hogy f. ho 16-án és 17-on három isme-" netlen fiatalomkor jelent meg a lakásán, akik pónzügvőrhadnagynak és őrmesternek alltak ki magukat. Aa ismeretlen »ál-pénzügyőrök« házkutatást tartottak Nómoth Sándor lakásán azzal, hogy pálinkafőzőt ós pálinkát körösnek. A házkutatás Borán találtak másfél liter pálinkát, melyet magukkal vittek, hogy önnek fejébon nem tesznek feljelentést engodélynélküli pálinkafőzés miatt. Másnap ismét megjelentek Ti »pénzügyőrök« Németh Sándornál és »hallgatási, díj« tejében borfc kértek. Némethnek gyanús volt a »pénzügyőrök« viselkedése, ezért ¡gazolásra ezólitotta fel őket. Erre az ismeretlenek revolvert" szegeztek Némethre és ugy kényszeritofcték a bor kiadá-Bára.''Németh 85 liter bort adott nekik, mire az ismeretiének eltávoztak. Németh másnap megtette a feljelentést és a-rendőrség 24 órai nyomozás utáru elfogta a- »pénzügv-őröket« Horváth-Jeflcin László 22 éves, Dara Imre 18 éves és Molnár János 20 évest, nemesvidi lakosok személyében. . - : Az álpénzügyőrök .ellen zsarolás és tiltott fegyverviselés miatt indítanak eljárást^ Letartóztatták őket. MKP nagykanizsai szervezete f. hó 28-án,'' szerdán este 6 órakor kultur pártnapot tart Ady megemlékezésére. Pártnap előadója: Morvay Gyula tanár lesz. Pártállásra való tekintet nélkül mineknklnt szeretettel vár a fezetőség, MKP nagykanizsai II, körzeti szervezete f, hó 29 én, esülörtök este fél 7 órakor párt napot tart Petőfi ut 23, szám alatti helyiségében, Mindenkit szeretettel vár a Vezetőség, •. . MKP nagykanltsal stermele /. hó 31 -érf szombaton estei órai kezdettel müiorral egybekötött TÁNCMULATSÁGOT rendes pártunk helyiségében. Műsoron szerepelnek Psuk Anni és a Kulturgdrda, Pártállásra való tekintet némi mindenkit szeretettel meghívunk Ölesé büffé, A fentőség, Uj elnök az Anyag- és Árhivatal élén A minisztertanács fontos döntései A minisztertanács tegnapi-filc-sén a belügyminiszter előlioriew-tette azt n javaslatot, amely magyar a llampolgn rságu kl ó I nlegfo sz to lt személye.k tulajdonának elkobzását rendeli® cl. Hozzájárult a minisztertanács elvileg ahhoz is, hogy a külföldön tartózkodó egyes személyiek- '' nek magyar állampolgárságuktól való megfosztása tárgyúban: a kormány törvényjavaslatot teri jeszt a parlament elé. Hozzájárult a «ainissUrtaBács aa Anyag- éa Árhivatal eddigi elnökének, Varga Istváuaak távozásához és h«ly«tte Borsa János miniszteri tanácsosnak az Anyag- és Árhivatal elnökévé val* klnevezégéhez. Nógrády Sándor államtitkár beterjesztette az elhagyott javaid kormánybiztosságának megszüntetésére vonatkozó rendeletter- vezetet, amjolyet u minisztertanács elfogadott. A kormánybiztosság ¡''elszámolásút a rendeled hatálybalépésekor meg kell kezdeni és 00 nap alatt be kell fejezni, oly m''ódon, hogy az élhai gyolt javalt Ickintctéixjn részlew ges leltárt állapítsanak meg. Sza-t; bályozta a minisztertanács u( részvénytársaságok osztalékának kifizetését. Eszerint egy nagyi részvényre legfeljebb 4 °/o osj$e$ talék fizethető, ki. Elfogadta a minisztertanács a Kossulh-rend'' adományozására vonatkozó tör„ vényjavaslatot és a köztársasági elnöknek a közkegyelem lárgyá-1'' ban kiadandó államfői elhatározás tervezetét. Végül beleegyezett hogy az osztrák-magyar áru csereforgalmi egyezmény tárgyalásárra bizottságot küldjenek ki j Budapesten letartóztatták a nagykanizsai „Szakállas rám" kegyetlenketfi barátját Nagykanizsán is sokan ismerték Koszorús Koszter Miklósi rendőrszakaszvezelőt, aki a nyilas világ idején sokszor fordult meg Nagykanizsán egy barátjá-i nál, Nádasdy Józsefnél, akit az, egész városban mint »Szakállas remete emlegettek. Nyilas formaruhában árpádsávos karszalaggal és birgerli csizmásan őr ül ti iramban száguldoztak végig motorkerékpáron a városon és ahol megjelentek, ott rémület lett úrrá az embereken. A »Szakáll^ rémet»- a felszabadulás -után el-fogiák és azóta valószínűleg ní váci fegyházban piheni ki a nyilas korszak fáradalmait. A jttS-csi rendőrség annak idején lo tartóztatta barátját is Koszorús Koszter Miklóst, de akkor sikerült kibújnia az igazságszolgáltatás kezéből, mert akkor érthetetlenül, most azonban már érthe-( tőén Nagy Ferenc volt miniszterelnök telt lépésieket az érde-( kében. RosZorus Koszter a németi megszállás idején a rendőrségi: fogda parancsnoka volt, és eb-j ben -a minőségben a Legdurváb-f ban bánt a fogságba .hurcolt po-i litikai- foglyokkal és egyéb üldö-{ zöttekkel. Nem mulasztott el| egyetlen alkalmat sem, hogy fo-''kozza a foglyok szenvedését. Sváb létére besúgója vóltaGes-i taponak és nagyban hozzájárult hogy a szociálisan gondolkodó1 emberekéi Mathausenbe .hurcolták, ahonnét solia többé visz. sza nem tértek. Mint ilyenkor szokás, a jó'' nyilas felcsapott jó demokratának és mintha misem történt volna, tovább szolgált a pécsi rendőrség kötelékében. A Mat-hausenböi hazaiért néhány politikai fogoly és üldözött azonban felismerte, niratelynek * alapján megindították ellene az eljárást és a rendőrségről nyomban el is bocsájtották. A népbl-'' ró sági tárgyaláson ahol sok terhelő adat került felszinffe,. felolvasták Nagy Ferenc volt miniszterelnök Írásbeli vallomását, amelynek alapján a népbiróság; a volt Gestapo besúgót felmentette. A NOT, ahova az ügy fellebbezés folytán került, a magas közbenjárásra elfektette az aktát és ínég mia sem hozott ítéletet abban, • '' . Természetesen Koszter szabadlábra került, csak akkor kezdte rosszul érezni magát, ami kor magas protekLora megszökött az országból. Azonnal megérezte, hogy ezután baj leszj''éex ről megszökött, és a falvakban: bujkált. Most a budapesti állam-; védelmi osztály elfogta. A nép-'' főügyész pedig indítványt tett, liogy a NOT soronkivül tárgyal-; ja Te Koszorús Koszter ügyét. Remélhető, hogy a Gestapo nagy kanizsai és pecs''í besúgója ha-'', marosan elnyeri méltó büntetését és ismét öfsszeker ülhet ré-1 gen látotKjó barátjával Nádas-dyval a »Szakállas rémmel« A román katonai köldöttség " Pécsen ... A magyar-rojmán barátsági és( kölcsönös segélynyújtási szerző-i dés aláírása altimából Magyar-" országra érkezett a román katonai küldöttség egy csoportja, ellátogatott''Pécsre,-ahol három! napot töltenek. A_ küldöttsége^ Tolnay József polgármester fogadta:; — Eljöttünk Pécsre, mondotta a román katonai küldöttség vezetője, hogy még jobban megismerjük egymást és még szorosabbra füzzük kapcsolatainkat. A jövőben semtoiféle erő nemi választhat el bennünket, hogyt együtt haladjunk a demokrácia, és szabadság felé vezető utón, Jtn. 28-4«: nlirmáfH fféÉMMr ?ö-ut 12, iüLüíL Táncesttel egylidkbUU naay MAORT hanivirteny A MAORT Munkások .Jószc^ íencsót^ Dalköre. Ruedemann Pál é.s Gyulay Zoltán fővédnök, ségci alatt, február 2-án "thétlTm)! este 8 órai kezdettel a MKM nagylermében tánceslt»! egybe-kö''ÍÓU hangversenyt rendez. Az igen nívósnak Ígérkező hangverseny műsora a következő: Neuwach: Régi dalocska. Lányi : Munkáshimnusz, Dr. Horváth: Nép dalegyveleg. Bárdos: Jókedvű dallamok, előadja a da. lárda;vMozart: Tilus nyitány, Haydn: XI. (G-dur) szinfónia, Kodály: Közjáték a Háry Jánosból, előadja a zenekar. Hangverseny után tánc, melyen kitűnő büi''fé varja a vendégeké. . Jegek elővételben is kaplia-tók, fenntartott helv (5.— Ft, ülőhely 4.— Ft, állóhely 3. - VI. árban. A jegyek egjrullai a táncestre is belépőül szó giüiiak. Rendőrség aagykanlseal városi és járási kapltánjság& Tárgy : A kapuk bezárása és kapualjak, illetőleg lépcsőházak világítása. Rendelet Az 505.000/1946. B. M. sz. ran-delett 19. szakasza 1. liekezdéso s) pontjában biztosított jogkörömben a kapuk bezárása és kape.feljak, ¿1-lottőleg léi>csóházak mogvifi^-itá«a tárgyában a következőket rendelem: 1. szakasz. Amennyiben a cao-Iqkmény súlyosabb büntető rondel-ko^''s tj,lá nem esik, kihágást kövot el és a i-ondokit alapián 200 forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntethet/) az, aki az alábbi rondülkw-zúsokot megszogi, vagy azok Ixiüir-tását otmulanzt,ia. ( , ( u) A bérházakban, ahoí kettőnél ¿több bérlő van, a Ukások Számmal mogjülülondők és u ''lakók névjegy-zéliű u kaim atattt, vagy lépesó-hi''izbun s/.ombotünó liolyon kif.üggcsz tendó oly módon, hogv oz a Bötetség beálltával is megvilágított, • illetvo olvasható legyen. A névjegyzék ki-függeaztéöe a háztulajdonosnak vagy megbízottjának kötelessége ; b) a ljelterületen fekvő bérházak kapuját a tulajdonos, illetve megbízottja, vagy a ház bérlője tartozik használható zárral ellátni. A kapuk este 10 órától reggel .5 óráig zárvtt tartandók.—A.: bejárati kaput jelzőcsengővel is el kell látni; c) a fent megjelölt bérházakban a háztulajdonos, vagy annfck megbízottja (házmester), ilietvő a néa bérlője a kapualjat és tt lépcsőházat a sötétség beálltával köteles ugy megvilágittani, hogy a közlekedés zavartalanságé biztosítva leg^-en. ''Amennyibeai a bérház olyan világító berendezéssel van ellátva, hogy aa a használó áltaktörténő bekapcsolás után bizonyos idő mulya önműködőlég kikapcsol, a kapualj és lépcsőház állandó megvilágittása mellőzendő ; d) olyan bérházakban, ahol sem kapualj, sem lépcsőház nincs, -aa udvart, vagy "kertet kell oly módon megvilágítani; hogy a közlekedés zavartalanság» biztosítva legyen. 2. szakasz. E,rendelet 1. szakaszába ütköző kihágások fefatt első-fokon a m. államrendőrség nagykanizsai kapitányságának vezetője, vagy holyettto a Bo%yminiszter Ur áltai magbiíott rendőri büntetés birój míksodfokon a m. /illamnand-őrtóg vidéki főkapitánya, harmadfokon }*xiig a I3o%yminii«t&r Vv biráAkodik. 8, öaakaaz. Kw cv rnndotet a kíhir-dotéat követő 24 óra olteltóvel láp életbe és ki fejezett mjogujitáfi nélkül 1048. doeombor hó Bí-ig érv#- Saékely Gyufa r. őrnagy- 1948. január 29. ZA Ll Ex Saoy^Snixsa * * • Végi« egyszer testvéries >«8.7 hangban dolgozott a Maori és a »hivatalos« város. A népkonyha-es-fcm nagv'' ogvetértésbon ömölt lo luM-iírt»»"— ogy zongorát a szinpad-Mi Varga Józ''koÍ polgánnostor, dn Paizs l''oronc főjegyző, üyufny Zoltán és .Mayorszk.v liéfa. 4 Ritka élményben voft részük azok-uak, akik vasárnap a déli misére betévedtek a foLsőtemplomba. Tiaz-tavsongésü férfihang töltött» bo a tomplomot. Simúndy József, Gporo-házunk fiatal.-do annál telietsóge-»abb tenoristája énekelte a »Pania AngeUcis«-t. __ A kanizsai totósok kétségbeesett ttgélvkiáltáesal fordulnak a TOTO-üg%-ek legfelsőbb vezetőjéhez. Sérelmesnek találják, hogy a város már hetek óta nem kap annyj toto-szoj-vónvt, amennyi a szükségletet ki-«Légiti. Szerdán jóformán mái- az egész városban nem lehet kapni teto-szelvénvt. o Fiatalember állt a biróság előtt. Tiltott határátlépés miatt vonták ''felelősségre. ítélethirdetés után méltatlankodni kezdett. — Nem nyugszik meg az ítéletben ? — érdűiklődött a biró. Nem kérem. Még pedig- azért nem. mert ugyanezért X városban e^ak hat napot- kaptam. * Néhány nap óta élénkszinü autóbusz járkál a városban próbaúton. Értesülésünk szerint e^y élelmes vállalkozó állítja be rövioassn a forgalomba és az állomásra vlkz, illetve onnán hoz utasokat. :: « - Nem mindennapi házassági hirdetést- olvastunk a városházi hirdetőtáblán. A vőlegény 74 éves, a mony-asBztony i edig waaak ■; 58 gaztondfi«. Sok boldogságot kívánunk az »ifjú párnak«. MBgjogvzésünk egy másik hymen-hírhez ¡ Horváth Géza, a NVTE'' kitűnő ökölvivó-edzőjo — akinek lapunk máa holyén gratulálunk — reméljük, ifjú feleségével riom <— boxkasztyüs kézzel bánik majd. S Rendőri és bíróság! hirek Kecklre .virradó éjjel batörtek( Tóth Ferenc Petőfi-utca 39. sz. alatti kocsmájába. A betörő 120 forintot vitt el. A rendőrség rövid nyomozás után elfogta a tct-i lest Molnár Jenőné pacsai füszer-j kereskedő mult nyáron szabad; kenyér eladásával is''fogadkozott A hivatalos 2 forintos ár helyett^ 2L50-ért adta. Ez tudomására jutott egy zalaegerszegi . rendőr-i tisztnek, aki próbaképpen vásá-»olt kenyeret Molnárnétól. A ke4 reskedő neki is drágábban adtai a kenyeret. Molnáraét ma vontat felelősségre a kanizsai biróság és 300 forint pénzbüntetésre itéP ték. Marton László egeraracsai1 molnár miég 1946-ban őrlési engedély nélkül vett át több gazdá-i Itól gabonát őrlésre. Dr. Aratá Antal egyesbiró ma két havi fog. házra és 500 forint vagyoni elérr-télel fize lésére itélte Marton] Lászlót. — Iparosbál A • nagykanizsai Ipartestület február 1-én seékházának összes termeiben táncostélyt rende« az elaggott ós elszegényedett iparosok fel segélyezésére, melyre mindenkit azemtetteí vár a Rcndezfcég, ncrfisfc/t} BUTORUZLET IV l/agyknnizsc, /Jdy Cndrc-u.4 ''X.^''Ür« A nagykanizsai színházi szezont már nem fenyegeti veszély A Zala több cikkben foglalkozott már a pécsi Nemzeti Színház katasztrofális pénzügyi helyzetével, amit nagyrészt az idézett elő, hogy az állam és avá-, ros nem fizették ki a társulatnak beígért szubvenciókat. Természetesen ez nagy ldesést jelentett a szinház anyagi lielyze-tében és a szubvenció elmaradása felbontotta az eredeti költségvetést. Mint nemrég közöltük, az a veszély fenyegieietl, hogy dr. Székely György igazgató visszaadja megbízását, ami egyet jelentett volna a^társuiat megszűnésével. Ha ez az esel bekövetke-^ zelt volna, ugy -Nagykanizsa az idén nem jutott volna színtársulathoz. Kulturális életünk egyik} jelentős állomása mindig, a-szin--ház megérkezése volt, és igy7 fáj-J dalmasan érintett volna bennün-; ket," ha a pécsi színtársulat^ amelynek Kerületébe raá is tar-, tozunk,/megszünik. Ugy a pécsi, mint a fővárosi'' sajtó a legmelegebb e''i^ mprésí hangján ir a pécsi színigazgató munkájáról és megemlítik, hogy ibolyán pezsgő szinházi életet -teremtett Pécsett, amire még nemi volt példa és előadásait oly • paJ zar kiállításban mutatta be" ami'' minden tekintetben fővárosi színi vönalu. >., ( Itt Nagykanizsán épén ezért ;nagy reményekkel várja a közvélemény a szinház. vendégj áté-i kát. A szinházi krízis, most mintí budapesti tudósítónk jelenti, . :megöldódbtt, amennyiben Pécs1 ¡.város két megbízottat küldött aj kultuszminisztériumba a &zub-i venciós tárgyalások lefolytatására. A minisztérluíml''a tárgyal áso-T kon kijelentette, hogy a deficit^ jelentős hányadát, fedezi, abbam az esetben, ha a város is telemesf összegekkel járul (hozzá a szin-'' ház fenntartásához. Értesülésünk szerint Pécs város vezetőségével most folynak a tárgya-*'' lások, hogy a kultuszminiszté-i riummal karöltve biztosíthassák a szinház zavartalan működését. Február 15-én Nagykanizsán tárgyal a pécsi népblrésái klilSntanácsa Dr. Varga László pécil néptlgyóBE nyilatkozata a kanizsai nópügyésasóg felszámolásáról Hirt adlunk arról, hogy a nép. biróságok megszüntetése során megszűnik a nagykanizsai nép-( biróság is. A népbiróság megfszü-C nésével egyidejűleg természete-1 sen megszűnik, a népügyészíségl is.. Ennek végrehajtására hétfőni Nagykanizsára érkezett dr. Va-j day. Sándor budapesti helyettes népfőügyész és dr. Varga Lász-( ló pécsi népügyész. A nagykanizsai nép ügyészség felszámolásával kapcsolatba ti mia rövid beszélgetést folytattunk dr. Varga László- népügyésszel, aki< a kövétkező felwilágositási ad-» ta: — Csupán a végrehajtás alatt álló ügyek, tehát amelyekben a! jogerősen kiszabolt büntetés ki/ töltését már megkezdte az jeiíiJ télt, maradnak továbbra is Nagy. kanizsán. Ezeket az iig^ktet aj jövőben ''á kanizsai államügyész! ség intézi majd.- --- A folyamatban .lévő ügye? ket a pécsi népbiróság rendes! tanácsa tárgyalja majd nagy ka-« nizsai kiszállásai során, de ter-jv mészetesen akkor, ha elegendő5 bünügy lesz. A rendes tanács eljárásá-j tói függetlenül tárgyal a pécsi népbiróság Jkülöntanácsa. MáT most kijélenthelieto, hogy a.kü-1 löntanács február 15-én jön -Nagykanizsára és dejnokrácia ésí köztársaságellenes bűncselekményeket tárgyal — fejezte be nyi latkozatát dr. Varga László pécsi- népügyész. Fegyverrejtegetés miatt letartóztatták a bUkkfisdi plébánost Vall a két Ciirke A^pécsi repdőrség nemrég őri-í ze''tbe vette Csirkie Ferenc, Csir. ke József és Merényi Jenő pé-í, esi lakosokat, akik különbözőt fegyvereket rejtegettek. Kihall- tatásuk során elmondották, í, ogy Nádasy Sándor bükkösdj( Slébános volt pécsbelvárosi káp-in. még Pécsett tartózkodásai alatt a belvárosi templomi alagsorában revolvert és Floberif puskát rejtegetett, A két Csirke -azt is vallotta, hogy a fegyvereket magával vitte Bükfcösdre, ahova plébánosnak nevezték ki A pécsi rendőrség áDamrendé^ szeti osztálya kiszáHt Bükkösre, ahol a plébánosnál házkutatást tartottak és meg is találták az elrejtett'' fegyvereket, Náda-syt a házkuta''ías után való napon letartóztatták és átkísérték! a pécsi állumügyészség fogházába. A Zala értesülése szerint a{ nagy feltűnést keltett üggyel a| vizsgélóbiró a napokban foglalkozik, amikor is dönt a plébános további sorsáról. - hírek Napirend t Januór 29, csütörtök. Róm. kot. Szal. Sat. Ferenc. Prote.t. Adél. Ujgöróa Ignéc. -? nBPn^ai 7.15 p kor, nyuasjTk 16,39».. kor■ f hold kel 22 04 p.-kor, nyugník 9,46 p,-kor. 1B05. Meqhol Ciokonnl Vitéz Mihály. 1897, Lenint Szibériába izámüzlk, — A Magyar Nök Demokratikus Szövetsége folyó hó 29-én, osütörbökön e*te 6 ónkor »Nőnapok ■ tart. JSlőadó-: dr. Mikula SBigfridné ötvös Magdfc, a fraka^rezBe-i polfármeetei'' feSaé-R«, aa MNDSz zalamagyei nöke. A nőnapra minden HemokTöÜ-kusan érjsó éa gondolkodó néfc párí-éfl tarsadalmi állásra való tekinted nélkül saexBtettel''hiT és rér a V*íf0-tóség. — Műkedvelői eléadássk A kiskanizsai 48-as ifjúság február 1-én és 2-án estte órai kezdettel bemutatja Gárdonyi Géza örökszép színmüvét, a--»Falusi i^tb-bek«-et, melyre ezen az uton megbírja az-összes e^-esüíetekgit, párt-, szervezeteket, szakszervezetet, valamint Kis- és Nagykanizsa közönségét a Vezetőség. Jegyek elővételben kaphatók minden nap este 6 órától 8 óráig a Polgári Olvasókör alsó termében. — A kizalkalmazottak ariképes igazolványainak érvényessége A közalkalmazottak féláru jegyváltására jogosító arcképes igazolványainak .1948. évre történő érvényesítés határidejét és ezzel kapcsolatban -aa 1947. évre • érvényesített arcképes igazolványok'' érvényességi idejét a ''MÁV ''igazgatósága 1948. január hó 81-ig meghosszabbította, Az igényjogosultak a lakóhelyük szerint illetékes MÁV üzlet-vezstőségoktót a szokásos módon folyó hó végéig — pótdíj fizotéao néd-kül — kérhetik arcképos igazolványaik érvén^-osségónok mjog''hosszal)-bitását. — MÁV nyugdlfaaok fluyaíméhe I Felhívom a nyugdija« Jtartár&ik figyelmét, hogy az újonnan kiállítandó arcképos igazolványokhoz a fényképeket az állomás »B« segédhivatalában február hó 8-tól 10-ig terjedő időben (naponta 8—12 órá-tig) leadni szíveskedjenek. Az arcképes igazolványok kiállítási dija darabonkéntt 4 forint, özvegyeké ft forint, gyermekeké díjmentes. Bő-vebb tudnivalókat a ténvleges alkjtl-mazotttak részére az állomáson kifüggesztett hirdetmény tartalmazza, amely értelemszerűen a nyugdija--sokra is . vonatkozik. Az áM>om&-főnők. Csütörtök, január 2S. Budapest I.: 6.30 Falurádió. 7.C0 Hirek.'' 7.30 A Szabadegyházak vallásos félórája. 800 Reggeli zene. 8.4$ Az „Élet és Tudomány műsora. 9.00 Könnyű muzsika, 10.00 Hirek. 12.00 Déli harangszó, hirek. 12.15 Ének-és hegedüszámok. 13 15 A há*i-együttes játszik. 14.00 Hírek. 14.-10 Korunk zenéje. 15.00 Rádióiskola. 16 00 A SolymosI jazz-trió játszik. 16.30 Gyerraekrédió. 17.00 Hirek. 17.10 Hadifogoly híradó, Vöröskereszt köziemé nyek. 17.45 Falurádió. 18.00 Lep-gyel^est. 18 4& Előadás a magyar nép szovjetunióbeli rokonairó''. 19.00 Szabad kabaré. 20.00 Hirek, sporthírek. 20.20 A Rádiózene-kar játszik. 21.30 Beszélgetés lengye! vendégeinkkel. 22 00 Hirek, 22.25 Magyar nó-. ták. 23.00 S¿lv küldi szívnek szívesen. 24.00 Hírek. VÁROSI MOZI ■ ->v Még ma szerdán STAN és PÁN legújabb vígjátéka A két utolsó Mohikán A legvidámabb bohózat! 2 órás viharos kacagás! Remek k i s é r ö műsor! Előadások köznap 5 ég ? órakor, vasárnap 3, 5 y 9 órakor, ZALA 1948. jaauár 2¿). Mindm kaiizsal tlzalté képzett üffőr lasz Látogatás a gépkocsivezetői taalolyamon Néhány nap óta érdekes tanfolyam. folyik a kanizsai tűzoltólaktanyában. A legénységet — perezo csak azokat, akik még nem tottok soffőrvizsgát ~ a gépkocsivezetés mesterségé ro oktat j ált. A tanfolyamot a legénységi szobában tartják. A hallgatók az ágyakon és szélieken ülnek. Hamarjaban ösazoszámoljuk őket: tizenötön vannak. Lognagyobb részük tűzoltó, do van köztük''városi tisztviselő, tanár és Maort-tisztviselő is. A szekrényeken szirtes ábrák függnek. Ezekről magyaráz az oktató, Kőszogi .János, nyugalmazott tűzoltó. Ezt a munkát" szívességből vállalta. — Azt akarom, hogy Kanizsán jó tűzoltók logyon''k — mondja —. akik mindenhez értenek. fcppon az akkumulátorról folyik az ciöadás. Kőszegi Jánus humoros példákkal fűszerezi ,eiöadását. — Ha kevés a kénsav az akkumulátorban, — mondja például — desztillált vízzel kell felöntoni. Elmegyünk tehát a városi szeszfőzdébe, ahol u mentőknek adnak ingyen is. Azután transzformátorról ba-uzél — A transzformátor javíthatatlan, holmi. Ha »bomlik, széfjen becsomagoljuk és eldobják. Azért kell becsomagolni, hogy >^a valaki •megtalálja, örüljön neki, Később azt magyarázza, hogy ha elromlik valami az autón, altkor csak meg kell csináltatni. — Nem kell sajnálni a főnököket. Az eióadás tovább folyik. A hallgatók feszülten figyelnek. Egyikmásik jegyezget. Szigetváry Elemér hadnaggyal, a parancsnokkal beszélgetünk. — A tanfolyam körülbelül egy hó-" napig tart — mondja, — Először a gyakorlatti ismeretek sajátítják Dl, azután a forgalmi szabályzatot tanulják meg. — Ezt minden gépkocsivezetőnek tudnia kell. Mert például index, visszapiWantótükör, vagy számtábla nélkül nem maliét ki az utcára. Ezt és ehhez hasonló dolgokat kell elsajátítaniuk. — Gépkocsiba mikor ülnek a hallgatók V •— Amint megjön a jó idő, azaz a ''tavasz. ''Van ogy tfassu /járatú olasz gépkocsink, íz QM-Broccia. tízen tanulnak majd -vezetni. Közl>en véget ér az előadás. A hallgatók, különösön a civilek sietnek. Gyorsan megszólítjuk az Bgyi-ket : —• Miért jár erre a tanfolyamra ''? -- Kérem, az ember sohasom tudhatja, mikor ■ lesz szüksége erre. Mog aztán régi vágyam is volt már ez. Még mielőtt eljönnénk, a parancsnok boldogan megmutatja ■ tűzoltóság legújabb szerzemenyét, egy vadonat uj amerikai Weapon l>oodge mentőautót. Szinte kiválik a többi jármű közül. — Rövidesen még egy, ugyanilyen autót kapunk. Az viszont, már tűzoltóautó lesz — újságolja Szigetváry Elemér. A kanizsai tűzoltóság- történetében egyedülálló ez a mostani tanfolyam. Ha o''égetór, a kuniztai tűzoltók kivétel nélkül képzett gépkocsivezetők lesznek, ami nem kis jelentőségű. Gondoljunk c-sak" arra, hogy szüksíg esetén bármelyik tűzoltót- a volán mellé lehet ültetni éa éppen ezért sohasem érheti a tűzoltóságot ezen a téuin kinos meglepetés. Sportrovat 1933—1948. Nagykanizsa ökölvívó sportjának tizenöteves története 1937. A felemelkedés utján A január hónap ismét pngy eseményckiet hoz az ökölvivócsü-pat számára. Megrendezik tíu-dapeslen az országos egyéni box-bajnokságokat. Nagykanizsát NŐ meth I. képviseli. Az előcsaláro-'' zások alkalmával sok akkorii nagyságot győz le. A döntőben ai sokszoros európa és magyar bajnok Szigeti az ellenfele. A mérkőzésről az akkori sportsajté'' Igy ir. »Ragyogó mérkőzés. Né-1 meth az első menetben gyorsabb és felütéseivel pontelőnyre tesz szert. Szigeti á második mjeniet-hen erősen feljön. Kiegyenlített a küzdelem. A harmadikban egyik horogtól Németh megrogy-gyanv hősiesen küzd tovább. Szi- geti harmadik mcneüe''i Fölénye akapján gőzeimé megérdemelt. Németh nagy tdielség.« Nómicth'' tehát második lett a félnchéz-sulyban. Nagy dolog volt ez akkoriban, mert vidéki versenyző abban az időben csak ritkán* tudóit bekerülni a legjobbak közé.. Németh formája csúcspontjára! kerül és a pesli''egyesületek sor-í ra érdeklődnek utána. Tagja les* a vállügaiot keretnek és a Besz. ,kárl versenyzői sorába lép. Ez- zel Nagykanizsa elvesztet le minden i^lők legjobb öklözőjét. Dq nem volt megállás, a versenyek! folytak tovább, uj csillagok tűntek fel a box sport egén. Az év-j végén a kanizsaiák voltak du-j nánlul legjobb boxolói színes sporthíradó Hamarosan" megoldódik az; NVTE régóta, húzódó középcsa-!tár válsága. Az egyesület vezetősége Takács Gézával a halvariak jóképességü csatárával folytalt tárgyalásokat, ha a megegyezés sikerül, akkor Takács rövidesen] a kék-fehéreknél rúgja a labdát. * Rövidesen edzőt kapnak ai MAORT vivók. Az egyesület elnöke kilátásba helyezte, hogy rövidesen edzőt szerződte* le a; ¡nagyszerű erőkből álló vivószak- osztály számára. • Távozás gondolatával foglalkozik egy piros-fehér játékos, a'' vezetőség nagyon helyesen nemi adja ki saját nevelésű játékosát. Sportirodát állitanak felaVa* útnál. Az iroda célja, hogy ai nagyközönséget állandóan tájékoztassa az egyesület sportéleté, ről. Horváth Géza az NVTE nagyj szerű edzőmestere vasárnap tart ia-esküvőjét. A kitűnő sportem-f ber házasságához szívből g lálunk. gratu- Vasárnap Lovásziban játszott az NVTE tartalék csapata. A jói képességű hazaiak 3:0-ás vere-1 séggel küldték haza a vasút tar- talékokat. . * Meg adják a MAORT kosárlabdázóinak azt a lehetőséget, hogy tudását magasabb osztályban fejthesse ki. Az MKOS*t ugyanis elhatározta hogy a jö-( vőben párhuzamos NB Il-őt lé-tesil, amelyben helyet kapnak a'' kerületi bajnokok is. Megszűnik tehát az ósztálvzó rendszere a kosárlabdában is. • Konkrét formában folynak már a zalaegerszegi Vasutas é*» az NVTE között a tárgyalások'' egy barátságos mérkőzés megrendezése ügyében. A kél csapul^ összecsapása február 22-én lenne. A mérkőzés megrendezésének színhelyt''ről most folynak a tárgyalások. "~Sportbál is lesz, az. idei farsangban. Az NVTE február 8-ám rendezi meg ha^ományos sporll bálját a Cenlrálban. A rendező^ ség máris sok mieglepeté&t igéi^ erre a láncestrte. * Lovászival akar értesülésünk^ szerint vasárnap az NTE barát-'' ságos mérkőzést. A pirc(s-fehé-i-ek a mérkőzést a MAORT-tali közösen akax*ják megrendezni, m Február elején tartja meg a Délnyugati alszövétség szokásod havi tanácsülését. Ezen ej lik majd ,mjeg az amatör első és másodosztály tavaszi sorsolását is.i Nem számit a MAORT a tavaszi idényben Forgács játékára. • '' . ( Az NVTE birkózói február 8-án lépnek először szőnyegre. A kitűnő (együttesnek az ellenfele a Dunakeszi Magyarság birkózóit lesznek. > A MAORT vasárnapra a zala-'' egerszegi Vasutast kölötte le barátságos mérkőzésre. * Súlyos vereség érte ay. NVTE'' női kosárlabdázóit Zalaegerszegen. A jó erőkből álló ZVSE 38:8, arányban győzött. '' 9 Del''ejczádiek a centenáris usz-lal tenisz versenyek Nagykanizsán. Az első helyezettek a kö-( vetkezők leltek: I. osztály egyesi Bácsi MAORT, páros: Lukányil -Pál MAORT, fi. osztályú baj. hok: Kovács 37l-es Cserkesz, Páros: Baranyai—Vilcsek MA. ORT. '' > '' Kiskaaizsa rovata • Kiakanizsal farajmgi kiradó Beezámoiék Vasárnap etste a volt hadifoglyaink tartottak nagysikerű tarka kabaréestet az Olvasókör színpadán. A műsor változatos és érdekes volt. A táncmulatságon amerikai árverések, tombolák, szerencsejátékok és szépségversenyek tarkították a jó hangulatot. Az idei szépségverseny győztese Imrei Mariska volt. A nagy sikerű előadáson jelen volt Varga József polgármester is. Az egyházközség ifjúságának műkedvelő "gárdája viszont a Sóska Barátság Sportotthon színpadon mutatott be egy uj sziiynüvet (Briliáns gyürü), melynek nagy közönségsikere volt. A lelkiea és ügyes P. ''Árpád ferences hitoktató ez alkalommal is jó rendezői munkát végzett. A 48-at Kiekanizeai ifjúság február 1-én és 2-án egy uj ..Gárdonyi szinmüvel lép a kiskanizsai közönaég bIó első alkalommal. A »Falusi verebek«, Gárdonyi egyik legjobb'' színmüve igy Kiskanizsáii naj&f érdeklődésre tarthat számot. Mindkét előadásra nagy sikert jó- solunk, hiszen értesülésünk ezorinl a jegyeket már elővételben elkapkodják A Független ifjúiig viszont fBbruár 8=án gpi^ez ggy tarka kabaréestet az'' Olvasókör színpadán. Kiskanizsa legjobb komikusai és Pety János énekesünk is szerepel ezen a farsangi műsoron. Az Egyházközségi mükedvolőgárda viszont Fazekim: Ludas Matyi e. vígjátékát mutatja bo 1-én és 2-án a Sáska Barátira? Sportotthon színpadán. Dr. Keaztler István előadása Nagy mogfapatésro KiBkanizsa népe nagy érdeklődéssel jelentkezeti « titünő "nemiboteggondozó szakorvo--sunk előadására. Az olvasókör terme szinte zsúfolásig megtolt az értékes és tartalmas előadus afkaltná-va!. fírtoiülcsünk szerint dr. Koszt-ler István újból mogisiuétli előadás sát mjéK március hó foha-nán veti-tott- kep5kkel, külön a férfiaknak éa külön a nőknek. A. hivatalos váró» Alispán urtót január havi férfi női és gyermoktaiputalváfriyok mog-érB&tekmelyeknek kiosztása f. hó 29., 80., itt. és február 3-án történik a közellátási hivatalban d, e. 8-tói 12 óráig. Elsősorban >azok a dolgozók részesülnek talplitalvány juttatásban,'' akik foglalkozásuknál >lógva több talpat használnak el. A talpulalvanyokért darabonként 60 fillér ^térítési dijat kell fizetni. A kiadott utalványok az egész ország /leni létén i ^igazolvánnyal rendelkező bármely lablwlikészitő ipaiosnái február hó 20 napjáig be-vá:thatók. ^ Felhívom mindazokat, akik utalványra igényt'' tartanak, az utalványok'' átvételéért csakis • a fent irt napokon jelentkezzenek a közellátási hivatalban, mert az .utána következő napokon a hivatal a vásárlási igazolványok kiadásával lesz elfoglalva s talputalványokat azokon a napokon nem ad ki. A Gazdasági Rendőrség a XogBzi- Srubb ellenőrzést indítja mog a fe- bo sortésvágások megakadályozásával kapcsolatban. Knnok során ellenőrzik azokat is, akik nem teljesítették dézsmazsir hőszolgáltatási kötelezettségüket. Attól, aki sertést feketén vág le, sertését vagy annak feldolgozottt termékeit elkobozzák. A dézsmazsir hátralékosokkal szemben pedig közellátás érdekeit veszélyeztető bűncselekmény miatt bün tető eljárást indítanak. Az országos közellátlási hivatal felhív mindenkit, aki sertést vágási engedély nélkül vágott ie, hogy a vágási engedélyt -utólag kórjo ki és beszolgáltatás i '' kötelezettségét legkésőbb * január 81-ig teliesitae, aki pedig zsirbeezolgáltatással hátralékban van, kötelezettségének ugyancsak a fenti határidőig .tegyen eleget, mert ezután az időpont .után a mulasztókkal szemben a büntető eljárást haladéktalanul megindítják. A KOKSZ_kozleményei Basaai''zéai esoporti! Bors, gyafa ái saappanfőzőezer megérkeaet^. Át-vahrtő Somogyi Béla utea. Sxéchenyl tér 4. számú hár eladó. Bővek-bet a házfelügyelőnél. Idősebb gyermektelen háwspir kerea 1 vagy 2 szobát konyhahasxnántti}, gyermektelen házaipárnái, lehetőleg a viro» belterületén. Clm a kiadóban. , >* ZALA demokratikus politikai tiapIlM Szerkeszti: Bancae Jenő főazerkeaztó tiartWMtMfl *i kUdóhlvtUl s Drfk la MaÉa • NMMtl Blxotuáa» NtoykaoUsa. tSSiim k kiadásért tíWIttw« kai TiMoei M. Nyomatott a »KtaoaidaUgI R. T. Nagr kanlui* nyomdájában, NagykankMn. '' Nyomdáért falai: Zalay. Károly. M. K. P. műsoros táncmulatsága 31-én E6RI BERTB felléptével. 53 évfoiysm 24. szam. Wagykanlxaa, 1948. január 30. péntek Ara 40 fillér. Várható időjárás: Mérsékelt szél, sokfelé eső, a hőmérséklet alig változik. Dr. Papp andor pénzügyi államtitkár az általánas pénzügyi helyzetről nyilatkozott a Zalának „Szobrot kdlldfíd emelni AÜ^Síci üónapia került l''app Andor dr. roJt zalai főispán abba a szép pozícióba, amelyet most bo-;t,'' mint politikai államtitkár a fjj''nzü^yniimsztóriumban. K zalait a lórid idő alatt széleslátókörü, nagyvonalú egyénisége ivrén olyan fon-!on szerelőt t-ölt bo a közéletijén, mint csak kevesen. Papp ''Andor niásrérvórig rolt Zalában főispán .''■s ezalatt az idő alatt valósággal összeforrott a megyével. Amikor no-Tomborben elbúcsúzott a .zalaiaktói a törvényhatóság diszgvüíésén, ezt mondotta": Nem is tudok, do nem is akarok elszakadni a megyétől. Ha ?alakin segíthetek, vagy támogathatom, mindónkor szívesen teszem a jövőben is. Papp államtitkár most ''ejött- a megyébe beváltani igérotét. Két- napig taitózkodott Zalaegerszegen és azalatt az idő alatt valósággal megrohamozták a tanácsot kérők. »Sokan jöttök át a megyeszékhelyre Nagykanizsáról, Keszthelyről és'' a megye más helységeiből." Papp államtitkár beszélgetési folytatott a Zala munkatársával is, akinek az alábbiakban nyilatkozott: Pénzügyi helyzetünk te {¿oson a pénzügyminiszter által beterjesztett pénzügyi expozé alapján áll,"amelyet a képviselőházi '' bizottságik most tárgyalnak ps amelynek parlamenti tárgyalása nomsokára megkezdődik. Az 1947/48. évi költségvetés Magyarországon ama ritka költségvetések közé tartozik, amely nemhogy nem deficites, do felesleggel zárult. Ilyen költségvetést a nemzet legjobb napjaiban terjesztettek csak plő. Mégis annyiban különbözik ez a költségvetés bármelyik eddigitől, mert ebben először ''mutatkozik meg tisztán G£y Sbi, fejlődni és ujjá-ápiteni akaró nemzet teljes erőfeszítés©. Már az 1940—47 évi költség-vetésben szobrot lehét-ett volna emelni a névtelen adófizetőnek, de most bizonyosak vagyunk afelől is, hogy mindem adó fi velő polgára ennek az országnál; felismert a. nemzet érdekei! és reméljük, hogy fizet-rn ínyeiket, valamint, - mindenkor a legalacsonyabban meg-áitapUob: adófizetési kötelezettségének eleget fog tenni. Fontos ez most. Az előirányzott jövedelmekből olyan méretű beruházásokat tesznek lehetővé, amelyek a^j elkövetkezendő évekre jelentős kihatással lesznek. A költségvetésben /szereplő 8 éves ^gazdasági terv mejz.-ftelelo megvalósításával Tehetővé válik, hogy az eddigi tervgazdálkodás menetrendjéből kimaradt teljesítmények pótolhatókka lesznek ebben az évben. *s - Mire alapozódik ez a nagy gazdasági derűlátás ? Minden okunk megvan arra, hogy ioen nagy bizalommal és reménykedéssel tekintsünk az ez évi gazda^ oági helyzetünk Blé. Erdeke meg-ftgyekni agokat a jelenségekét, ame- névtelen adéfizetének" lyek bizonyítják, hogy ,mennyire nem lehet kezdeti nehézségekből kö-vetktzrtá/ui a. végleges eredményre. A mult évi egészen valószínűtlen szárazság az őszi gazdasági munkálatokat szinte lehetetlenné tette. Lám mégis csodálatosképpen az .''idő ugy alakult ,hogy kellő időben pótolni lehetett az" elmaradt munkákat, a talaj átnedvesedett- és igy minden okunk meg lehet arra, hogy az 1948-as esztendő meghozza a kellő terméshozamot. Ez mindennél fontosabb, mert agrárállam lévén, teljesitó kapacitásunk nagyságát és fejlődésünk mértékét egy jó termés ,bibotetlou módon tudja javunkra befolyásolni. Politikai tekintetben mi az érdekessége napjainknak ? l''olit-i kai *hel v zotünket- tok in tve, az a körülmény, hogy Tito marsall nagy érdeklődésre tarthat -számot látogatása után szombaton befeje- ződött Groza remán piinisaterel-n<"Jínfik és munkatársainak jelentós látogatása. Ezt követte a lengyel kormányküldöttség érkezése. Mindegyik nagyon fontos közeledést jelent Magyarország felé, melynek Borán kulturális egyezmények* és igen fontos kölcsönös barátsági .. szerződések megkötése születik meg." . K látoaatások ■udtín minden bizonnyal rövidesen számithatunk a csehszlovák viszony meg javulására is. Erre niât'' ada-honk is van, mert -ebben a ¡szellemben zajlott Te nemrégiben a szomszédos határörök találkozója is, de erre çnged követ-keztetwa cseh delegáció vezetőjének utalása a barátság me-g-sz''lá Mitására. A demokratikus Magyarország ugyláfezik mBgtalálta a Belló hah-, got, mellyel szomszédaival békében, sőt testvéri barátságban tud együtt működni. Minden okunk meg van annak feltételezésére, hogy Magyarország tekint/Ive és jelentősége, becsületes szándékaink ismeretében és méltánylásában már rövidesen még emelkedni fog. JZalai viszonylatban milyenek wx adózási ■ helyzet? A zalai nép mindenkor,becsülote-tfm eledet tett adózási kötelezőttsé-íoBinek. Most azt hiszem különösen tisztában van azzal,, mennyire fontos és a nemzetnek milyen mélyreható szükségessége, hogy ef no akadjon aiz adógépezet kereke. Ha néha valaki ugy is érzi. hogy jövedelméhez viszonyítva adója tei méretezett, emelkedjék felül és gondoljon arra, mi Ken fontos érdékek fűződnek min den,. legcsekélyebb egyéni megerőltetéshez is. Ejjnek tudatában oizo-nvára könnyebb lesz az adóterhek '' elvíoolcse. Miért olyan rövidre szabott a za-lai tartózkodás? Holnapra feltétlenül Budapesten íbII lennem, ahol fontos megbeszéléseket- kell tartanom. Különben ugyan csak holnap felkeresnek a sajtó munkásai is, akik számára tájékoztatót adok. Papp államtitkár a kora reggeli órákban visszatért Budapestre. Rspülőbizcttságok áliapitják meg, hagy vidéken kik méiták a kegyelemre ■ A népbirésáffi türvény reformja az amnesztlarendelettö! flggetlenül is könnyít Sbbsn, hagy a népallanaa éa háborús bUnfisik, ha arra Kélték, kegyelmet kapjanak. Az Igazsic, igyminisztérium ropélőbizottságai ezen a héten végigjárják a vidéki letartéztatásl intézeteket, hogy a helyszínen állapítsák meg, kik méltók a népbiróság! reform és az amnesztia- rendelet keretében kegyelemre. Rendelet jelent mag, moly felreértést kizáróan megállapítja, bogy a jegyre adott pamutszövetskért miMtérhet a kir siket«. Ezak szerlat a kartoanak az éra wéterenklnt 8 40 forint, a paautvászan 8 50 farlot, a lipsdi-vászon 16 20 forint, a flaaill 1110 forint, a tenniozflanell 8 50 ferlot, a tipui-zsebksndö 310 forint és a tlpis-ptleRka Ara 5*70 forint. _ Eddig a küiinfelxé klzóplskslák eeyaástól lényosossn iliérő isezegst kértek tandíj fejében éa Igy az iskolék kiválasztásánál a diakok jolsntkezésit sok esetben a tandij nagyság* is befolyásolta. A kormány most rendslotot adott kl, aesly valamennyi középiskola tandíját egységesíti. Párisi jelentés szerint a frank dovalváoiéja miatt beállott kormAnyváloág egyre mélyül. A Sobunan-kornioy továbbra io a bukás szélén áll. Párisból öly hirek érkeznek, hogy Attfee miniszterelnök nyomást gyakorol a Blum-féle szocüidémokratikra, hogy szálljanak szembe a Schuman-kormány leértékelési Javaslataival, amely a fontsterling árfolyamának ujabb csökkenését eredményezi a világpiacokon. A Blnarféle szociáldemokrata osoport állásfoglalása nen politikai jellegi állásfoglalás Issz, hanem az angol és amorikai imperialisták sliontétoinek vieezatfikrtfződéss. A fransla kormány ma délelőtt ujabb minisztertanácsot tart, amelyen Auriol kkztársssági slnök, hír ozsrint, ajánlani fogja a devalváeiée javaslatok elfogadását. Tegnap a francia azakszervozoti szövetség tiltakozó közleményt adott ki a frank értékcsökkenése ellen éo ozemboáliitja, hogy oz voozéiyoztoti a nemzet érdekeit''éc gyoreitja az inflációt. A volt Internálótábor megyétele küszöbön áll A városnak már régi vágya»; hogy megszerezze a volt internálótábor épületét, amelyre már -eddig is egész sereg intézményi ielenlelüe be igényét. Itt akar el. helyezkedni a városi kereskedelmi iskola, a Dózsa Györgyi népi. kollégium, az iparos tanonc iskola, stb. A város lelette-s hatóságai már hozzájárultak ahhoz, hogy ezt az épületet megvegyék gatthyány-S ¡rattmann »herceg« - Ma már ez a kérdés is köze-ladik a megoldás felé, miért mínÜ .értesülünk, rövidesen Nagykani- zsára jönnek Batthyány-Stratt-man hitbizomiáiiyi képviselői. Munkatársunk ezzel kapcsolat-^ bim kérdést intózelt a . polgár-i mesterhez, aki a következőket mondotta: I — A volt internálólábor épületének megvétele ügyében hétJ főn Nagykanizsára jön Vargái Jenő hitbizományi gondnok és! dr, Andráskay Jenő hitbizomá-í nyi jogtanácsos. Velük tárgyalj juk le az ingatlannak a város részére való. átengedésénlek részleteit. A megbeszélés eredményeit közgyűlés elé visszük/ majd az illetékes fóruimok jó-; váhagyása után végleges formá''-ban intézzük el ezt a kérdést — fejezte be nyilatkozatit Varga< József polgármester. Március elsején adják ki az elsé Kossuth-díjakat A Kossuth-díj'' alapításáról szó1 ló törvényjavaslat rövidesen az^ országgyűlés elé kerül. A dij; ami az alkotó munkát iutalniaz-za, évenként huszonöt 20.000 fo-i rintos és ötven 10.000 forintos, jutalomból áll. Ugyancsak rövidesen benyújtják a Kossuth-érdemrendről szóló törvényja. váslatot is. Értesülésünk szerinti az első Kossuth-dijat és érdemrendet március elsején osztj,á kij a köztársasági elnök. '' BALA 194$, január ''¿0. Rekordberuházás februárban Az Országos Tervhivatal közzétett lo él hároméves terv február havi beruházási költségeit. A tervet a fővárosi tervhivatal és az Országos Tervgazdálkodási .Tanács jóváhagyta és most már csak a Oazdasági Főtanács jóváhagyása kell. A febmári terv az állami eszközökből végrehajtandó beruházásokra 100 millió forintot szavazott meg és ezzel a februári i>eruházáfok összege rekordot ért e''. Bbbői az összegből mintegy 20 százalékot fordítanak a fővárosi üzemek, az OTÍ és a Magánalkalma-ídottak Biztosító Intezetének februári beruházásaira. Ugyancsak engedély eztj a Tervhivatal a magánvállalatok l>oruház<ísainak jelentős részét. Különösen a textilüzemek kannak nagyobb össze^pkot a február Ivari bombázások keretében. A beruházások végösszege meghaíudja a 125 millió forintot."- Ady tmlékünnipóly a Magyar Komunista Pártban Szerdán este emlékünnepély^ keretében hódolt halhatatlan és nagy magyar köllönk, Ady Endre emlékének a Magyar Kommunista Párt helyi szervezete. .''V Himnusz és Kaufer Sándor ve-1 zetőségi tag megnyitója után két Ady verhet haílotlunk Stolczer Emiltől. A kitűnő előadó, különösen a második Ady vers előadásánál csilloglatta kivételest tehetségét. Az est kellemes meg, lepelése volt Litvav Piroska énekszáma. Kulturált és kellemes hangja meglepő könnyedséggel népszerűsítette a ragyogói Ady-számot A kompozició 1''inoun árnyalatai előnyösen érvényesüli tek Ivánkovits Ferencn^ kitűnő zongoralechnikájában- Morvay Gyula iró előadásában egy ujL, Adyt ismertünk meg. A kitűnő'' előadó élvezel bennünket olyan helyekre, ahol a nagy köU tönk életének l''ontosabb mozzanatai peregtek Ha. Ezenkívül na-! gyon Közel hozott bennünket a nagy zsenihez lélekben; Ismertetőjében nem feledkezik meg arról a nagy és mérhetetlen peda-'' gógiai lelkiismeretlenségről sem" amelyet az elmúlt rezsim »szel-1 lemi irányitói*: követtek el a magyar ifjúság ellen, Ady félreálli-tásával Bár az előadás tökélctesi voll és részben világosságot gyújtott számunkra Ady megismeréséhez, mégis folytatódni kell egy előadássorozat keretén belüw mert a tömegek élőit még min-( dig végtelen távlatban él nagyi költőnk, az ő igazi lényével, csodálatos zsenijével. A közönség, aHi. tapsolt, sőlt lelkesen tapsolt a Szereplőknek^ nagy megelégedéssel távozott az? emlékünnepélyről, ¡mert érezte/ hogy valamit kapott az emlékünnepély keretén belül: egy nagyon szép irodalmi ajándékot. K. N. L. VÁROSI MOZI Csütörtöktől-¿-vasárnapig Budapestet megelőzve « szezon egyik legszebb filmje Az örök szerelem himnusz a híradói Előadások köznap 5 ós 7 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. A Zala eredeti riportjai - Hogyan Mell amnesssiiüt Kérni Azm illetékes birósághoz kell * kegyelmi kérvényeket benyújtani Vasárnap, február elsőién, a Magyar Népi Köztársaság kikiáltásának második évfordulója alkalmából a köztársaság elnöko közkegyelmet hirdet. E rendkívül fontos ej naivon sokakat érintő kérdésben a Zala budapesti munkatársa illetékes helv''nez fordult felvilágosításéit, a hol a következőket mondották : A tegnapi minisztertanács elfogadta a köztársasági elnöknek a közkegyelem tárgyában kiadandó államfői "elhatározás tervezetét. Ezzel a minisztertanácsi---döntéssel megnyílt a közkegyelem utja, amely Magyarországon* komoly tömegeket érint. . # A demokrácia erejét és megbocsáj-ü> szellőmét tükrözi vissza a köztársasági olnök elhatározása, mondotta informátorunk, de természetesen ez a gesztus nem terjedhet ki tekintet nélkül mindenkire, mert a vezetők, a szellemi Irányítók, a megrögzött bűnözök felé megárad az államföl kegy, mlg a kisebb bűnösök, a megtévesztettek, a félrevezetettek bűnbocsánatot kapnak. Kikre vonatkozik a közkegyelem? ELSŐSORBAN azok raj akik 1046. augusztus elsejéig olyan bűncselekményeket követtek el, amelyei azt hitték, hogy a demokrácia átalakulásának ügyét szolgálják. Ez a rendelkezés azokat érintir-akik a felszabadulás előtt vagy után sérelmeiket önhatalmúlag/torolták m^. MÁSODSORBAN azok kannak kegyelmet, akik kisebb bűnökkel követtek el népelloues bűncselekményeket és két évet meghaladó szabadságvesztés büntetést kaptak. Ezzel Igen sok kit nyilas részesül majd kegyelemben, térhet vissza családja körébe, helyezkedhet el a demokratikus társadalomban és folytathatja munkáját. Abban az esetben, ha öt éven belül bűntett miatt Ismét jogerősen elítélik, ugy az amnesztia hatályát veszti HARMADSO ItBAN kegyelemben részesülnek azok a közönséges bűnözők, akik 1945. évi április 4-ik napját megelőzően, tehát Magyarorszag felszabadulása előtt olvan bűncselekményeket követtek el, amely miatt ''jogerősen ''két évet meg nem baladó szabadságvesztései bűnhődtek. Kepp-ohnot'' kapnak azok, akik a felszabadulás előtti bűncselekmények megtorlásául jogorőson 5 évi szabadságvesztés büntetésben részesültek. NEGYEDSORBAN az tUamfó kegyelemben részesíti azokat, akik a íelszalmdulás előtt gazdasági bűncselekményeket követtek él ós fizetési eszközökkel, arannyal és külföldi követelésekkel követtek el büntetendő cselekményt. De kegyelmet kapnak az inflációs idők gazdasági kártevői is, akik a forint bevezetésével kapcsolatosan három évet meg nem. haladó szabadságvesztést kaptak. Rendkívül érdekes rendelkezése a kegyelmi elhatározásnak, hogy a gazdaság/ bűnözök esetében á főbüntetést, vagyis a szabadságvesztést kegyelemből elengedi, de teljes egészében, hatályában fenntartja a mellékbüntetéseket Igy végrehajtják a pénzbüntetést, a politikai jog elvesztését, az Iparjog elvonását, az üzlethelyiség elkobzását, gtb. REHABILITÁCIÓ. Azokkafszem 1)0n, akik büntetésüket kitöltették, a kegyelmi elliatározás ugy rendolke: zik, hogy amennyiben kegyelem alá esnek, ugy kitöltött büntetésüket törlik az Országos Bünügvi Nyilvántartóból, J vagyis tiszta erkölcsi bizonyítványt kaphatnak. De rehabilitációban részesülnek mindazok, akik az amnesztia rendelkezései szerint kiszabadulnak a börtönökből. Őket Is büntetlen előéletűnek kell tekinteni. <régr«fc*|tá$i atatitáa Az igazságügyi minisztériumban már folynak a végrehajtási utasítás előmunkálatai, amelyek az amnesztia rendelet technikai lebonyolításával kapcsolatosak. A vég re Haj-tási utasítás is napokon belül megjelenik. j* Az az elv, hogy zökkenőmentesen, a bürokrácia legteljeseblf kizárásával a leggyorsabban folytassák le az eljárást, hogy azok. akik közkegyelemben részesülnek, minél előbbyisszanyerjék szabadságukat A kérvényeket a szabadlábon levőknek közvetlen az illetékes törvényszéknél kell b9nyujtaui, ahol az első ítéletet hozták. Ez a törvényszék bírálja el, hogy a kérvényező a kegyelem hatálya alá esik-e''? Ugyanez az eljárás, amikor a katonai törvényszékek ítélkeztek. A kérvényeket maguk az olitéltek- is Ideadhatják, do természetesen meghatalmazott ügyvédjük utján is esz-" közölhetik. Az ügyvéd! képviselet nem kötelező. Akik fogságon vannak és a V''te-kegyolem liatálya alá esnek, yzok-nak jelentkezni koll a büntető intézet parancsnokánál, aki nyomban továbbítja irásos kérelmüket az illető törvényszékhez. Természetesen a hozzátartozók Is megírhatják a közkegyelmi kérvényt. A nagykanizsai államügyészségtől nyert értesülésünk szerint "míg nem történt semmi felsőbb intézkedés, de amint ez megtörténik, azonnal hozzálátnak a nem kis munkát Jelentő kegyelmi kérvények eiintézé séhez. Eljön-s a Gördülő OMraház Nagykanizsára ? A magyar demokratikus kor mányzat kulturális programját; és azt a törekvéséi, hogy a fő-, város művészetét az ország minden tájára elvigye, mi sem'' jellemzi jobban, miinlliogy Gtrő Ernő közlekedésügyi miniszter segítségévei megszór ez lék a Gördülő Operaházat. Mii az a gördülő operaház? tettük fel a kérdést dr. Bognár Károlynak,^ aki igazgatja ezt aí nagyszerű intézményt A" Gördülő Operaház egy külön e célra beállított vasúti szerelvény, amely bejárja az ország nagyobb városait. Ezen a szerelvényen magunkkal hozzuk a3 Operában szereplő művészekét; ugy az énekeseket, mint a zenészeket, a szükséges összes díszleteket világitási eszközöket, ruhatárai, egyszóval mindent, amiii egy opera előadásához szükséges. A Gördülő Operaház -elviszi al vidéki városokba a fővárosi opera előadásait, pontosan azzal a; beállítással, amivel a fővárosban! játszik. Hogy ennek ml a jelentősége, azt külön kiemelnünk nem kell, mert ahova megérkezünk, oda megérkezett egy napra világhírű Operaházunk. Célunk, a zenekultura terjeszd tése. Minden városban csak egy( előadást tudunk tartani, merő a. sajnos több idő rendelkezésig nem áll. De az előadásokon ki-í vül üzemi hangversenyt is nen-í <leziuik, a vállalati dolgozók év az ifjúsági érdeklődők részére. Természetesen egy-egy operával, ha végigjártuk az országolj ugy élőiről kezdjük egy másik; operával, ami annyit jelent, hogv egy városban esetleg kétszer háromszor is ellátogathatunk egy; esztendőben. A legközelebbi műsorunk a Pillangókisasszony lesz, de már imiost foglalkozunk''^ egy Mozart darabbal, ami való-; szinüleg a Pillangó kisasSszonyti • követni fogja. » Eílátogatnak-e Nagykanizsa- • ra? Tervünk szerint, felelte dr. Bognár Károly, az ország 23 városába látogaturík el, igy omeny-nySben egyéb akadályaink nenj/ lennének természetesen elj<M vünk Nagykanizsára is. Mik lehetnek az akadályok V Mozgó operánk óriási költséggel dolgozik, amit torntészelszerűen legnagyobb részt a kultusz-kormány vállalt. De blaonyoa öaazeggel e város közösségének la táwogatnl kell bennünket. Ha ezt a támogatást blztoaltv» látjuk, agy feltétlenül ellátogatunk Nagykanizsára. Kik a vezetői és szervezői Gördülő Operaháznak 1 A MÁV s:|nfo í''-us « ekat''i, amit (¡erő Ernő közlekedésügyi; miniszter szervezett meg, Szőke Tibor vezeti és dirigálja, fin az adminisztratív vezcője vagyoir a Gördülő Operaháznak, inig helyellese.m Sillye Kálmsáu, azj opera lilkára, Penninger Anial,. rendezője p-edig Stephanyii György. A művészei pedig aí Operaház elsővonalbeli énekesei és zenészei. Kérdést intéztünk Varga József polgármesterhez, hogy ml az álláspontja a Gördülő Operaháznak nagykanizsai lálogalásá-v yal kapcsolatosan. A polgárniesier kérdésünkre kijelentette, hogy már régen foglalkozik .ezzel a kérdéssel, de 16-nyegéiflbn még mint tudott tájékozódni, hogy ,inik is lenhéuek! azok az anyagi terhek, amelyek egy ilyen operaelőadással a város közönségére hárulnának. Színházunk befogadóképességei kicsiny, a zenekar elhelyezésével is nehézségek állnának lieam. mert a szinház zenekari része sehogy sem tudná befogadid a:t operaelőadáshoz szükséges nagyi zeneegyütle.vt. Ugy gondolom* mondotta a i>olgármeslcr, hogyi ezek a nehézségek még áthidalhatók lennének és igérelet - teszek arra, hogy amennyiben, nem rónának túlságos terhet, a városra ezek az operaelőad ások^ ugy minden körülmények közölj eljárok olyan érlelőmben, hogy ide is eljöjjenek. Eifoiták Siálaai flgyéazét . Háromesztendős körözés utáni elfogták dr. Bánk-Blank Ferató ügyvédet, Pálffy Fidél és Szálasig egykori ügyészét/Dr. Bánk 1919. ben résztvett az orgoványkör-nyéki pogromokban, később ői védte a nyilasokat a biróságok» előtt, majd a nyilaskeresztes párt ügyeit is ő vitte; Aktiv részt vett a deportálásokban. Az üldözöttek zsarolására zsarolóbandá& is szervezett ö vvolt az első Ár-^ pádsávos-karszalagos katona a fővárosban. 1948. január 30. SALA Kirabolta Bagynénjét, •tatáriahs birésái eló kerfll §fly hévízi pincér Zalaiul var községben-él Gre-l benár Magdolna magányos 110, aki meglehetősen jó anyagi vi- szonvok közölt van. Az elmúlt nváron maga mellé vélte unoka, öccsét Grebenár Lászlót, aki pán hónapon keresztül az egyedüu élő nő birtokán segédkezett. Ezután Grebenár Hévízre került*, ahol az egyik éttcreiiíben alkalmazták pincérként. A szezon be-i fejeztével azonban állás nélkül maradt és az utóbbi idötven, már egyáltalán nem volt megélhetése.; Ekkor elhatározta, hogy nagyJ néniéhez lordul anyagi segítségéért. Azt jól tudta, hogy Grebenáit Magdolna megszolgált munka nélkül nem nyújt majd segítséget számára, ezért már előre el-, határozta, hogy akármi történik^ Js megszerzi a pénzt az időS nő-kői. : A mult héten ezért leutazott) Zalaudvarra és este.,- belopukoj dolt nagynénje házának pajtája-ha. itt megvárta umig teljesen él--csendesedik a falu és ekkor fejét egy rongy darabbal bekötötte, hogy ne legyen felismerne-1 tő, majd a nyitott konyhaajtón! keresztül bement a lakásba. Gre-( benár Magdolna a konyhában aludt és nem ébredt fel, mikor öccse"rányitotta az ajtót. Ekkor Grebenár''átkutatta a szobát, de olt csak ruhanemül talált, pénzre nem akadt. Visszament al konyhába torkonragadta az alvó nől^és felszólította, hogy azonnal mondja meg hol a .pénze. A felriasztott nő először azt mondta nincs pénze, de a vakmerő rabló kijelentette, hogy lelövi és, rágyújtja a házat, ha azonnal'' nem adja elő pénzét. A megrémüli nő ekkor bevallotta, -hogy összegyűj tött ^pénzét a szobában) lévő padka fiókjában tartja. Gre^ benár bement a szobába és mégis találta a pénzt, összesen 154Q forintot, amit magához vett. Mielőtt elhagyta volna a házat^ azt mondta a halálra ijedt nőnek, hogy egy óráig ne mjörjení kimenni a lakásból, mert visz-i szajön és megöli. Ezután Grebenár átment Za-( laszentlászlóra, ott beült egy ven déglőbe és egy éjszaka alatt elmulatta a rablott pénzt. EppeiV SzombatlieWrc akart utazni* amikor Ukk állomáson- elfogláki és azonnal letartóztatták. Ekkor már csuk pár forint maradt a pénzből. { Beszállították u zulaogersaogli államügyészségre. Ügyo, valószU nüleg már pár napon belül, rög-'' tönUélő biróság elé kerül. A szociáldemokrácia két irányzata ciinen tart ma csütörtökön! előadást Révai József, amit aráJ dió is közvetít. A rendkivül érdekes előadásra felhívjuk olva-| sóink figyelmét. Akinek, nincsen! rádiója és meg akarja hallgatni! Révai József előadását, szivesen látott vendég lesz pártállásra való tekintet nélkül a Magyar Komi munista Párt helyi szervezetének titkári irodájában. Az előJ adás pontosan 5 órakor kezdői dák. Figyelem! Zalának szánt hirdetéseket Deák tér 10. sz. alá kérjük leadni. Telefon 54. & Gyégypedagisiai intézeti! kap Nagykaiizsa — határolta el a kultuszminisztérium Még a nyáron Nagykanizsán járt Weszelovszky Lajos, a kultuszminisztérium gyógypedagógiai osztályának vezetője. Kanizsai tartózkodás» során megbeszéléseket folytatott il-letékes jodagógiai szakkörökkel cgv, a városunkban lótesibondó gyógypedagógiai intézet relállításáról. Megírtuk, hogy a létesítendő intézet milyen nagy jelentóségü, mert az egész megyében, do''nióg Somogyban sincs hasonló intézmény. A gyógvcodágógiai inté&otlwn oíyan ormokokot oktatnának, akik szolom ileg ol vannak maradva hasonló ¿oru társaiktól. vugy valamilyon.fcetati Fogyatékosságuk van. Ezeknek a gyermekeknek oktatását |>o<lig külön-loTOüon képzelt pedagógusokra koll bízni. Woszolovszky Lajos nagykanizsai látogatása óta hosszú idő tolt ol, do Ha egy pillanatra lehunytam a szemem, magam elitt láttam a bitót... — mondja a nagygeresdi gyilkos» aki kegyelmet kapott éi kitanulja a cipész szakmát (Szonibal]iclyi tudósi''; ón klói.); Annakidején bőségesen foglalkoztunk a nagygeresdi gyilkossággal. Megirluk, hogy Varga Jó-, zsel''el, aki megölte Király Ernő malmost, a szombathelyi röglön-ilélő biróság kötéláltaU halálba itélte. Varga Józsefet ezután kegyelemre terjesztették fel az államfőhöz, akinek döntése most^ vált ismeretessé. Varga József kegyelmet kapott és'' büntetésé^ azóta is több alkalommal sürgettük már ennek az intézménynek megalapítását. Most budapesti tudósítónk arról értealt bennünket, hogy a felvetett problémáról már konkrét tormában Is tárgyaltak a kultuszminisztériumban, ahol elhatározták, hogy a legrövidebb Időn belől felállítják Nagykanizsán a gyógypedagéglal Intézetet. Az itt rondszérosítiott tanítói állásokra olyan jédagógusok''ut jolöL-ki a kultuszkormányzat, akik olőzőlog réBzlvosznok ouy különleges tanfolyamon. Értesülésünk szerint az olső tanfolyamot idén nyáron i-ondozik lludajosteu és kétszer hathetes időtartamú lesz. /Minden reményünk meg lehet tollát arra, hogy a jövő tanévben ügy uj kultúrintézménnyel gyarapodik városunk. 15 évi fegyházra változtatták át A halálos Ítélettől a kegye, lemk'' azonban nyolc hét telt el, ami Varga Józsefnek talán hosz-szabb volt nyolc esztendőnél, hiszen örökös rettegésben kelleti élnie. A kegyelmi döntés kihirdetése szinte megfiatalította a, gyilkost. A halálfélelem sötét árnyéka eltűnt az arcáról és boj^ dog. Kimondhatatlanul lxildog, Munkatársunk beszélgetőit Varga Józseffel, akii az áHumfőH kegyelem halál helyeit éleire ilóTt. Első kérdésünkkel az iránti érdeklődtünk, örül-e u kegyelemnek ? '' — Nagyon! Bár — megvallom! őszintén — nem sokat rumléltenn. — Hogy telt ol a nyolc hét a[ halálos Ítélettől a kegyelmi dőn-í lés kihirdetéséig? — lesíszük felt ezután a szinte önként kínálkozó kérdést. ; — Arról kérem jobb nem is( beszélni. Amikor megtudtam''» hogy Márkust kivégeztek, mégL aludni sem tudU-m Ha egy piU tanaira lehunytam a szemem, a Cbitót -láttam magam előtt, amit nekem ácsolnak. Ez a nyolc héti nagyobb büntetés volt, mint aimfii még hátra van. Ha még sokali kellelt volna várnom, bele pusztultam volna, higyje el kéresm! Aztán ezt kérdezzük meg, miért gyilkolta ''meg Királyt? -- Azt hiszem, bosszúból — válaszolja, tétovázva. — Ha énj nem teszem, ő gyilkolt volnaj meg engem — leszi hozzá határozottan. — Meg aztán .Széke? lyék biztattak is. Az asszony egy-'' re nógatott, hogy tegyem már eli láb alól Királyt. Hát meglettem! — és ide kerültem. Végül még azt kérdezzük meg, mihez kezd, ha kiszabadul lo,( vagy ha jól viselkedik, 10 éV mulvu? — Tetszik tudni, — mondjuJ — amikor a «másik > ügy nilatq ültem két ével Sopron-Kőhidánj dnészinns voltam. Cipőfelsőrész kés/.ilésl tanultam. Meg egy évem| van vissza. Most mujd letelsswimi a segéd vizsgát és lui minden jólj megy, kiszabadulásom'' után be^ csüíotes mestei^ég lesz a kezemben. A beszélgetés után elvezetik* Vargát a fogházőrök. Remé^iy-{ kedve megy vissza cellájába. Bb zik abban, hogy egyszer, talfinj nem is tiz év múlva, kiszabadult és akkor uj életet kezdhet. MÁR MOST KÉSZÜLJÖN AZ N. V. T.E. f )port-bá//ara A CENTRAL ÖSSZES TERMEIBEN FEBRUÁR 8. Nyilvánosságát a Tatéban! Az elmúlt héten,, sajtóvita hangzott el arról, hogy nyilvánosságra hozzák-e azok nevét,; akik dijat nyertek a Totón. A közvélemény határozottan a nvil vánosság mellett vöTt s kétségtelenül, hogy a bizalom érdekében, emel leit kell maradni. A Toi<> intézménye nagy mírelekber fejlődik s nagy nemzeti játékká! válik, amelynek csak hasznát látja az állam, a sport és szerencsés esetben a magános is. Az a lényeges, hogy ne vigyék túlzásba, tehát nö akarjon valaki százj meg száz szelvénnyel pályázni, elég, ha három vagy legfeljebb: öt szelvényt vásárol egy héten. A statisztika különben is azt mutatja, hogy a nyertesek nagyré-sze az egy-két szelvénnyel pályázók közül kerül ki. A Inalom ezidöszerint nagyoin erős és senki sem gyanú siijai ■meg a Toló végrehaj tóbizoltsá-gát azzal, hogy nem adja ki oi nyereményekei és kitalált nevek szerepelnek a nyereményjegy-zékben. Miért V Azért, meri nyíl. vánosun folyik le, mindenki el. lenőrizheti, hogy mi folyik, ellenőrizheti a számadásokat. Mi(> a nyilvánosság további fokozását ujánljuk. Hozzák nyilvánosságra időnként azt is, • hogy( mennyit költenek adminiszlrá-cióra. Az egész intézmény állioiíi a nyilvánosság fényében. Ezl'' rendkívül fontosnak tartjuk, mert valószínűnek látszik, hogyf á Totó még hosszú ideig a magyar sport legfontosabb anvagij alapja lesz. taspekclófi gyógjazertar Jan. 29-én: „Óraagyai" gyógvsaer tár, Deák-tér 10. fi Nemzeti Parasztpárt ma szombaton, 1848. évi tanuár 31-én este 7 órai kezdettel hajnali 4 óráig összes helyiségeiben nagy táncmulatságot rendez---- Belépődíj 2 forint. Silvea pártfogást kér a Vesettfeég. RÁDIÓMŰSOR Péntek, jannár 80. , Jiudfy^ofli 8.80 Falurádió. 7,00 Hitek, 7.25 Itoggoli zene. 8.00 A váiuloi,B])oi,t8»óveW''''|f ínüsom. 8.1,5 Délelőtti nuizslkft. 10,00 llirük, lü Ilttrangüiíó. Hirok. 12.15 ''Filmdalok. 12,46 Zeiiol híradó. 18.00 A MÁV Bzimfonikua zenolara játszik, l4 0<» Hűek. 14.10 Előadás Eugene Sua-ról. "14.80 Kamarozeno. 15.00 nú-dióiBkola. 16.00 A házi együttes iat-bzik. 16.40 Előadás az ősember otthonáról. 17.00 Himk. 17.10 Szak-szervezoti hii-adó és tanácsadó. 17.25 Hadifogolv hiradó^ Vöröskereszt köz-» leményok. 17.46 Sportközbmények. 18.00 A ''Kapisztran és Erzsébet kórus énekei. 18.30 Slta a 100 ér előtti Párisban. 19.00 Müvéfizleme-zek. 19.16 Előadás Szerb Antalról. 19.45 Faluhiradó. 20.00 Hirek, sport hinek. 20.20 A Rádiózenekar látszik. 22.00 Hirek. 22.25 Magyar nóták-22.45" Külügyi negyedóra. — 28.00 Aubrey Pankey énekbe24.00 Hirckv Budapest II. 17.00 Tánczene. 18 Hirek. 18.05 Előadás Táncsics házáról. 18.40 Francia öperarészls-tek. 19.00 Maxim Gorkij : Kisvárosiak. Elóadás a stúdióban. 20.80. A Rádió szabadegyeteme. 21.00 Hirek, 21.15 Tánczene. 22.15 Zenekari müvek. ZALA HM». Jfuár 30,. HIREK Napirend: Január 30, péntek. Róm. kat. Martina. Protest. Márton. Újgörög Hár. pk. — f nap kel 7.14 p. kor, riyuyszik 16.41 p.-kor ft hold kei 23 23 p. kor, nyugszik 10 6 p.-kor. 1649. I. Kár®ly angol királyt klvégrlk. 1945 Egyezmény a Magyar Kommunista Párt *s a Sz«ciáldem»krata Párt között. _ — A KSz!árst8«|i Bál, "«mely február 7-én lesa Zalaegerszegen. igön nagyszabásúnak igér kezik. értesülésünk szerint a mulatságon részt resznek a meg}-e "minden ívszóból, igy Nagykanizsáról is sokan. Az elnöki iroda lőréiben éríesitette a főispánt arról, hogy Tildy Zoltán k ztáreasági elnök ki-vétfiíeson ol vállalta a bál fő védnökségét. A .jövedj''om az órrizkárosul lak íels-jgitésére szolgál. — A szabadművelődési nunkakizés-ség centenáris előadássorozatán fob-ruór 1 -isn d. u. 6 órakor Morvay (.iyulának A nemzőt ébresztői« előadása körotkezik. A nemzőt éb-mztói azok a nagy költők, akik * magym-Húg soi-Hkéi-dósoirnl foglalkoztak ii «zabudsúgliarcot mogolő/.ő nőhöz esztendők alatt. A gazdag U&i''« Utlmu olón<ld»t l''ongrácznó Juross iiona előadóművész szavalatai hzí-nozik. Már előtt) közöljük a/ érdeklődő közönséggel, hogy dr. Juhász .Miklósnak »Társadalmunk .1848-ban« c. előadása favsangvasárnuü zsúfolt programia miatt előtte ugy nappal, február 7-én, szombaton" a. u. ü órakor lesz ugvancsak a Vá-josi Zeneiskolában, l£z alkalommal dr. Baksa Gézánó Liszt-müveks+ majd elő. Az előadások színhelye állandóan -a Városi Zeneiskola. A részvétel ingyenes. — A Magyar Bök Demokratikus Szövetsége folyó hó 29-én, csütörtökön eefes 6 ómkor »Nőnapok tert. .Előadó : dr. Mikuía Szigfridné OWös Itfagda, a Eatasgarsaagi polgármester telosé-ge. az MNDSz zalamegyei disaoi-. nöks. A nőnapra minden demokratikusan érző és gondolkodó nőt párt-és tareadaími álláara való tekintet nélkül szeretettei hirie vár a F**e-fbséq. — Anyakönyvi hírek • Anyakönvri hinök január 18-tól 25-ig. A mult héton szfci eteti: Korács Fereno éa Heé Emmának fia, Demónyi József és Bali Máriának fia, Brisztovich Láazió és Bognár Annának leánya, Bororseky Tasziló és Sarlay Zsuzsannának leánya, Srollár dános ós Breider Máriának fia, Nemeshegyi József ós Mancs Teréziának fia, Hurós József éa Bálint Honának leánya, 1116» luins ós &ffmodit* iiozéliának fi*. fUsasttúA* kötött: Demeter László gyógyszerész é* 8t»inhardt Katalin, Horváth Láaaló földműves ós Bolf Katalin, Kálovica J stván földműves és Dolmányos Rozália. Simonic« György alkalmi munkás ós Zelkó Mária, .Kállay Lajos betonöntő ós Anek Rozália, Koth István hsmtessegéd és í^etee Margit, Vlasica Fenenc városi viemü Segédmunkás éa Hóbor Mária,- Ni-carager Rezső váröei utkaparó és fíicsák Ilráa, Bencae Sándor cipő-!üoemtula.jdono8 ói Kovács Pálma Aranka. Meghaltak: Saintai Győzőná Doifneoz Magdolna 28 éves, Horváth György 8 hónapos, Ziegfer László kőmuvea-imBster 40 éves, Szabó József íáka-*asaegód 52 érés, Horváth István Tárosi szegény 88 érés, özv. Keber-ling Jánosnó Brinner Matüd 74 svea, Gudlin Lászlóné Gyergyák Er-«eébet 55 éves, K&ncaaíita György ■jog. MÁV ftltisBt 62 érm. - A Népkmybi köwöMti A 6200. Politikai Bizottság köszönetet mond mindenkinek, aki bármilyen módon hozszájáruit a népkonyha részére rendott január 24-i fővárosi müvészest sikeréhez. Köszönetet mondunk az Ipartestület elnökségének, hogy az előadótermet ingyen bocsájtotta raiídelkozésünk-re." Köszönjük a háziasszonyok fá-■ radságot nem ismerő munkáját és azt, hogy annyi erőtr nem sajjiilv^ tündöklő büffével emelték az est sikerét. Köszönjük a vajgyárnak, a Dunántuli Szeszgyárnak éa a hentesüzleteknek szives küldeményeit. Köszönjük a helyi sajtó mindkét lapjának az est propagálását. .Dr. Németh. László urnák a szmpad ingyenes Ízléses diszitését. A Városi .Mérnöki Hivatal vezetőjének a teremd iszitést és -elrendezést. Pongrác» János ''urnák a színpad szép dekorálását. — A zftlMfl«tsze|i népi kollégiun réixtvttz sz »i^zá|o» iiktvirienym A vasárnap elindult országos ''ifjúsági sakkversenyt .keretóbo illesz-''kedett a Bacsányi János Népi Kollégium ifjúsága is. JMint ismeretes, a Magyar Dolgozók Országos Sakk-BznvcUjúgü voí*sinyt hirdetett., mefy-nok kajKJHán országosan megindultak a Hakkvorsensvk. A »alaogc^rHzoj(i if-juutigi Hükk-Kör vasárnap délután ünno|vlyes korotok között» isinertotto a nomjoa voraony céilját 6» módozatait. kv. ifjusái? körwbon igon fíagy érdeklődóa kiaeri a»: orszáitos verseny etvdményeit. - Uj tisztikart váiatzutt a Nemzeti Parasztpárt zalaegartzegi szervizet«. Vasárnap délelőtt tisztújító közgyűlés volt a Nemzeti Parasztpárt zalaegerszegi szervezetében. Az uj tisztikar igy alaku.lt: elnök Ko-csondy János, alelnökök : JDobay Mihály és Simon Józraef, párttitkár : Vörös Endre, politikai titkár : Hegedűs .Rajmund, könyvtáros : Dr. Szabó Béla, jegyző : Czirkovics Klára, ellenőrök : Énekes Béla és Polgár J)ezső. Ezenkívül tagu rá-/asztmánvt ia választott a közgj''ü- — Az HKDSz Z8Íavar{H$g>6Í «z«r-vaz«tei által rendezett- bábi a siker teljes jegyében folyt la Zalaegerszegén. Zsúfolásig; ijfegtelt ^z A.rany ''Bárány na^}-terme, ahtai a közönség ,a legjobb hangulatban reggelig szórakozott. A sikenes összejöfötofen megjelent dr." Papp Andor államtitkár feleségével, aki az MNDSz zalai szervezetének diszelnöke. A MAORT ökőLvivószakosztá-lya három vidéki kitiinö versenyzővel erösjüetie csapatát. A három íiu a közép, félnehéx én nehézsúlyban kap helyet a csaJ patban. Februárban már szoii-1 tóba is lépnek. i színes sporthíradó Nem csak a nagycsapatok kő-( rében folynak lázas izgalommal^ az erősítések, hanem a kerületi elsőosztályu egyesületeknél is. Af MAORT nágy tavaszi ellenfele a KRAC hatalmas erősítéseket végez csapatán. Hétfőn délben nyujj tották be Hiavácsnak a Fradi) fiatal szélsőjének és Dolgojsnató a KMTE volt középcsatárának( igazolását a szövetséghez. Al KRAC még egy jóképességü kö-i zéphálvéddel és egy többszörös( válogatott bal szélső vei folytat tái gva lá sokat. ( • Pesti és pécsi mintára Kapo:s^j váron is rendeznek Téli Kupai mérkőzéseket, a KMTE,, a KV- TE és a Dombóvár bevonásával. ♦ Kitűnő egyén i ós csapatteljesítménnyel fölényesen győzlek kosarasaink a lengyelek ellen. Az eredmény f>5:21 (18:12) volt. » Rövidesen kjirja a MUSz Németh János szövetségi kapitányi javaslatára a vidéki kerületük ifjúsági vizilabda bajnokságait. Vasárnap deleiéit a tfaort— Klizig ökölvlvomérkőzés lisz a gimnáziumban Ismét rémiek boxmecs lesz vasárnap Nagykanizsán. Ezúttal al MAORT egyre jobban fejlődő1 gárdája versenyez a kőszegi Se. tnez Posztó SE szombathelyi vert senyzővei megerősitett csapatával. A kitűnő versenyzőkből álló együttes főerősség^ei Ipsics II, Tóth és Énekes. A MAORT-náll Rácz szépen fejlődik és PedraJ sek ellem győzelme biztosíték arra, hogy- rövidesen a régi Ráczoti látjuk ismét a szorítóban. Fekete szintén kellemes meglepetés,; a csupaszjv Sáska versenyző hamarosan:. komoly Ígérete lesz boxsporlunknak. Sipos és a többiek fejlődése Sipos István edző-'' keze alatt szépen bontogatják szárnyaikat Majd vasárnap megláthatjuk, hogy mennyit tanulJ tak az utolsó mérkőzésük óta. Értesüléseink szerint a MAORT rövidesen pesti nagyságokkal! mérkőzik, ugy hogy remény van arra^ hogy a gárda nemsokára dunánlul egyik legszámottevőbb, boxegyüttese Lesz. A vasárnapi! mérkőzés, (melyet a közönség nagy érdeklődéssel vár délelőtti fél 31 órakor lesz a gimnázium tornatermében. Amirt az egész ország felfigyelt: Most Jelent meg! Rákosi Mátyás: Tiéd áz ország — Magadnak ópited t Ez a beszéd az egész ország függetlenségéért ég felvirágoztatásáért folytatott küzdelmet Ismertéti és irányt mutat a Jövőre. Ara 1 forint Kapható minden ujségblcomónyosnái és ts yfságórusoknót MKP hírek MKP nagykanizsai 11. Mreeti mr-vtaete f. hé 29 in, mitörtBk este fél 7 érakar pártnapot tart Petifl ut 23. szám alatti helyiségében. Mindenkit mentettel vár a Visttiség. • MKP nagykanissai »tervezete f. ki 31 én, szombatén ette t érai kezdettel műsorral egybekötött TÁNCMULATSÁGOT rendez pártunk helyiségében. Műsoron szerepelnek Pauk Anni, Egri Berta is a Kulturgárda. Pártállásra valé tekintet nélkSl mindenkit szeretettel meghívunk. Ölesé büffé. A Vezetőség. - ÍOzárás: MKP nagykanizsai szervezet® Párt ellenes magatartása máatf Kohn Árpádot kizárta tagjai so-i rából^J^etőség^^^^_ A KOKSZ jwzleményeí Felhívjuk a kartársak figyrdméfc tt február hó 1-én életbelépő^ ujj textil rendeletre ób az ezzel kapcsolaton ^tudnivalókra. 1 .1, Textil icia- éa nagykereskedők, szövetkezetek, áruházak, stb., továbbá eladók a birtokukban lévó mindennemű pamutból, mürostból, vagy ozak keverékéből kós/.ült szövőt (továbbiakban: jnunutH^övot) rv fo-gjwztei forgalomban uz 1Ü1H. ótí február hó 1. napján nár «Iá vétetik. A l''oldoj|íozo (conftíkoiós) ii«-rosok az J) Ixjknzdétiten nuMiáilo-pitott időjjontbun birtokukban j.«mutszömkita^ 1048. /ívi fobruár hó 15. napjáig az An^vg- éfl Árhivatal textil szakosztályának (Budapest, 11., Fő-ut 68.) mennyiség é» minőség szerint kimutatásba foglalva bejelenteni köteleik.'' Az 19-18. évi február hó 1. napjától a fogyasztók pamutszövetet cssk »Vásárfási- Igazolvánnyal« vásárolhatnak. Az igazolvánnyal rendelkező fo-g%as«tó ívszére az eladó pamutezö-vetet csak textilíogj-aaztói - utalvány (típus utalvány, vagy szabad utel-vány) agj-idejü kiállításával adhat tí. Az utalványokat a Icamaránk fogja fiókunkon keresztül kartársainkhf» eljuttatni. Konfekcionálásra kiadott pamxeíi-árut méteráruban eladni nem tehek Félkonfekcionált árukat szabadon keü forgalomba hozni, arról utalványt nem szabad kiállítani. Á konfekciósok a zárolt árukból lievi ellátmányban fognak részesülni. Fenti rendeletek ellen vétőket az erre vonatkozó törvény szigorával büntetik. Kerékpár, varrógép szakosztály* érdekli : a -Magyar Közlöny 22. szamában megjelent 148.002/1948. Ip. M. sz. rendelet B kerékpár ég tartozékai legmagasabb btto haszonkulcsát, a 118.007/1948. Ip. M. ■«. Rendelőt a varrógép és tartozéka m»I< btto Tíftszonkulcsát ismerteti. A 64.455/1947. P. M. ez. rendelet a sajtolt élesztő forp;alonibaho-zatalát szabályozza. Ertositjük választmányi tagjainkat, hogy tekintettel a 2-ik ünnop-re, üLéöünket f. hó 9-én tai^nk nuQg. Textilszakooztály I Mai póstáTal megórkoztek a titms (m szabadárn utalványok, melyek darabonként 20 fillér uíkmóben átTohetők irodánkban. Apróhirdetések Sséekenyl tér A. stáau ház oladó. Bővek- bet a háifelügyelfinél.___ HáxtartAsa te jes esik akkor lese, finom bnlattni halat vese Bérelnél. 1 drb feaikaroB lülőfép elaíó, Kov*» siljgyártónál Ady Endre-ut 2._ ZAU deoekratíkiit peiittkai napltep faárkáért!: Beaese Jenő fő«erke«rt6 tmili—ilifnfli tíaMhlv«*»!; Beik Peraac-««r ». »Mla a ífewsstJ Biárit^, MaqykwtaBÁ. ia tetól Bmm »m TeMni . NfimM b „Ktegaréasógí R. T. Nsfg>- fcank»'' RagjíwHksüls HymMéet teM: I&artcstUletöaoyoinányos táncesíélye február 1-én 53. évfolyam.25. szam. ISlftflykanteM, 194a }wuár 31. szombat Ara 40 fillér, Várható Időjárás: Mérsékelt helyenként élénk szél, változó felhőzet, több, helyen köd, és eső. Az enyheség tovább tart. Nészsettnlc Mé/ a vildt^bain Amig. a Szovjetunióban, nálunk ''éa a többi dél keleten répa i áJiámban lázas újjáépítési munífa folyik és • gazdasági fellendülés olyan iiwmot vott, amely félreérthetetlenül az élet-¡•zinvonal *mei«<lű{c einelkodését mulatja.. miiig itt nálunk a népi de-;::okrá<*''a jegyében napról-napra megszilárdul a munka mogltöcsülese, a félelem nélküli biztonságos élet, a «míg kül- és belpolitikánk minden idegszálával, szilárd akarásával a békéért küzd, addig nem érdektelen körülnéznünk, hogy mi történik a világban, :i világ azon államaiban, ahol :i munka helyett a pénz, a munkás liolyett a tő kés uralkodik. Körid áttekintéssel nézzünk körül abi>au a világban, ahol az egyén a közösségi érdekek semmibe vevé-sével járja boszorkány táncát az aranv. az ágyu Ah az atombomba körül. Senki előtt- nem lehet kétséges, hogy u tőkés imj;erializmus roppant gyűjtőhelye ma uz északumerikfti Egyesült* Államok; ahova reménykedve tekintenek a latifundiumok kiebrudalt semmittevői, a munkás-tipró iparmágnások ós nem utolsó sorban a" felső papságok klerikális földjüket vesztett'' képviselői, akik már régen elszakadtok a néptől, nem érzik annak fájdalmait, szenvedéseit és nem akarják meglátni az apátlan, anyátlan árvát, a csonkolt roJt katonát, a rombadöntött országot és azt a heroikus, szinte emberfeletti küzdelmet, amit a dolgozók folytatnak, hogy rendbehozzák mindazt, amit az ö asszisztálásukkal a fasiszta fezsimek tónk ne tettek. Truman elnök január 34-én uz amerikai kongresszushoz intézett üzenetében maga jelentette ki :. Az a nagy veszély forog jetin, hogy a meredeken '' emelkedő ara'', iulhajiátt hitelek és k*''-egyevsulyozuttau jcjlőd''s gazdasági válsághoz vezet. Nem lehelünk biztasaJc afdőt, hogy a válságból való kiemelkedés nem Ifisz lassú ,és k ''mos. Világos, hogy a nyugateurópai államok gyarmatosításával igyekszik Amerika a rátörő gazdasági válságot megelőzni, nem törődvo azzal, hogy ezok az államok ^lepusztulnak-e Amerika önmentő '' kísérletezésébe; Akik az amerikai rádiót hallgatják, azok csodálkoznak azon, hogy ott valóságos göbbelsi uszítás folyik, hál>orua fenyegetések, stb, stb. De az antdrikai tőkés impe-r.''alizmuanak komoly belxö gyev (¡esége, hogy a nép nem hive <* háborún kalandoknak. ''^Megmutatkozik ez a görögországi események körül, ahol kitűnt, hogy a legvéresebb" háborús uszítás dacára 6em merészeltek expedíciós hadsereget küldeni Görögországba, de még javasolni sem. A Zala annak idején megirt», hogy az a párt, amely hasonló ''rendszabályokért'' a felelősséget vállalta volna, biztos ve-leséggeí távozott volna az elnökválasztásról. A két pártrendszer, amely ~aló-jábspi egy a. tőke. kiszolgálásában, most kénytelen tapasztalni egy pd-dig elképzelhetetlen belpolitikai megmozdulást, amely Walíaco fellépó; fével kezdődött'' é© hatásaiban má még beláthatatlan. Az Egyesült Államok sajtójában napvilágot látott liecslések szerint Wallaco 8 millió szavazatra számíthat, ha az elnökválasztáson résztvesz. Wallaco fellépésének lényegében az a jelentősége, hogy inegtörte Amerika politikai dogmáját, a két pártrendszert és kiutat mutat azoknak a számára, (akik a Szovjetunióval való megegyezést, a- világbékét és a üoosevolt által meghirdetett félelomnélküli élete! kívánják. Az imjserializmus és demokrácia erői négy fontos eurójai országban csaptak össze : KKANCIAOHSZAGBAN a munkásság nagy tömegsztrájkja csak részlogos eredménnyel zárult, mert a jobbolduli szociáldemokrata vezetők elárulták a munkásogységet. l)o most már ezek az árulók is látják a hibát, amit elkövettek (is saját bőrükön tapasztalják, hogy a ftank leértékelése nemcsak a munkást, hanem a parasztság és kispolgárság életszínvonalát is erősen érinti. .A megélhetés Franciaországban a nagy »dollársegitség« darára fantasztiku-''¡>an nehéz.- , OLÁ8ZOR8ZAGBAN a munkásegység oly szilára, a kommunista párt oly lendülettel tör előm és a földreformnak amerikaiak által való elszabotálása olyan mértékben teszi szövetségessé a parasztságot, hogy a do Gasperi kormánv kizárólag az amerikai dollároknak köszönheti életét, do még az amorikai tengerészgyalogság is. gyenge szövetségesének mutatkozott. Olaszországban a l>olitikai bizonytalanság óráról-órára nő, az lyjáépités <£ppen c^ért jigy-íizólván setmni* mert a ki-kiujuló Ifj. Horthy Miklós a leleplezett gazdasági összesküvés élén A gazdasági rendérsón sz államvédelmi osztállyal együtt leplezte le az állam tulajdonát képező Nitrekémia Iptríelepek R. T. és a Péti Nitrogén-művik R. T. vezetésében elkövetőt gazdasági bűncselekményt. A két ipar-telep végrshajtéhizottt^.gának ísgjii ¿. ö^aé* Kornél, a Mltrokémia vezérigazgatója, Sárkány lózsef honvédelmi óllaatitkér és Kelemen Gyula iparügyi államtitkár a hűtlenség tényalladékát kimerítő tyari kémkedést, szabo-tázet és valuta-bönügyat követtek tl. A végrehajtó bizotttég tagja/ megállapodtak abban, hogy a vállalat külföldi követeléseit nem jelentik be a iíemzeti Banknak. Ugyanekkor felhatalmazást adtak Makay Miklósnak, a Nitrokémia volt vezériflazsatéjának, hogy a küiféldi követeléseket a saját tetszése szerint használhassa fel. Makay kérésére kicsempészték az országból az ¿Ham tulajdonát képező és katonai titok alá eső különleges gyártási eljárást a eépi berendezések műszaki rajzával együtt. Az őrizetbevettek s tények és bizonyítékok hatása aiatt beismerő vallomást tettek. A szabotázs «gyében további őrizatbevéteiek történtek. A most leleplezett ipari kémkedés előzményei az 1949-es évekre nyúlnak viesza és a szálsi Horthy Mikiéihez vezetnek. -- Makay Miklós, a Mltrokémia akkori vezérigazgatéja, a Horthy-család bizalmas utasítására Brazíliában lőporgyárat létesített. Az ebbil származó haszon egy részét külön titkos alapként a Horthy-tsaléd részére Brazíliába» helyezte biztonságba. Időközben Makay a háboru befejezése után felverte a kapcsolatokat ifjú Horthy Miklóssal és az 6 utasítása alapján szervezte meg a most leleplezett gazdasági összeesküvést, A rond#rié| államvédelmi osztálya ée.a gazdasági rendőrség moit azon fáradozik, hogy meg tudják állapítani, hogy a külföldön tartózkodó magyar emigrácié »oly.csoportjai vettek részt az összeesküvésben. Zala vármegye sxenaáclöfa : Kessct&ely megyei város A Zala magánúton szerzett értesülést arról, liogyi Keszthely; nagyközség sikeresen'' ilejezle be harcát a megyei várossá való átalakulása ügyében. '' 1 A Zala budapesti taunkatárt>a olyan Információkat kapott, hogy a belügyminiszter már alá ls Irta azt a rendeletet, amelyben elrendeli Keszthely megyei vá-ressá való'':átalakttását. Eredetileg Kieszthely és , Sió-1 fok egy uj tipusu várossá valói átalakulást kért, és azt szerették! volná, ha fürdő városnak dekla- rálják." Ezt a tervet azonban a! belügyminisztériumiban eívelet. ték. A Zala a hivatalosan még mie^ nem erősített nagyjelentőségű -hirt elsőnek közli a magyar saj-. tóban. Zalavármegyében eszie.-rint most már három megyei város lesz: Nagykanizsa, Zalaegerszeg és Keszthely. Reméljük'' azonban, Nagykanizsa törvény-l hatósági jogú várossá való átala~:. kulása most imiár nem várat sokáig magára. politikai harcok a munkásság éa a kormány között semmiesetre sem szolgálják a termelés fokozását. GOKöGOllSZÁGBAN, mint azt lapunkban naponta közöljük, a Markosz demokratikus hadserege sikereket sikerre halmozva nyomul előre és tegnap már 80 kilóméterro állt Athéntól. Walter Lippman, a világhírű amerikai külügyi publicista, azt irja : hogy ai/ierikai tőkés .körökben Görögországból való v''sszai onu-lás ''ehetőségét ''tkolgaijáli. . .Mindenütt, ahova ¿Markosz csapatai bevonulnak, a lakosság leírhatatlan lelkesedéssel fogadja őlcet, mert a szabadságot hozza nekik. NYUGATN J2METGRSZAG az a kulcsterület, ahová az amerikaiak legfontosabb gazdasági, politikui ós katonai támaszpontjukat kívánják építeni. Itt az amerikai tőkések a nagyiparosokra, nagy bír tokosokra ós nem egyszer exponált hitleristákra támaszkodnak, lilnnok következménye az, hogy az élelmiszerellátás úgyszólván teljesen összeomlott ós a termelés oly mértékben csökkent, ho<*v a foglalkoztatott munkások szama napról-napra fogy. éhségsztrájkok követik egymást, a liubr vidéken és a Raj na-vidéken, do Bajorországban is. A német egységmozgalom, amely Németországot • a- haladás jegyében kivánja felépi-téni, ogyre szélesebb néprétogoket ölet fel. A nyugati övezetek kaotikus állapota egyre inkább arról győzik meg a német nép demokratikus rétegeit, hogy az .ország ujjáépitéso csak hafactó szellemben történhetik meg. Jói megfigyelhető, hogy ez az "egységmozgalom Németországban egy erjedési folyamatot inditott ineg, . amely azonban állandóan nő és hivatva van a demokratikus erők s?ö-yetségcseinek táborát megerősíteni.. A Gazdasági Főtanács, fontos döntései A Gazdasági Főtanács elfogadta az Állami Villamossági rt. megalakulására vonatkozó előterjesztést. Az államosított villamossági és energia lelie-pek élén egy 9 tagu bizottság állana. Magánvállalatoknál elrendelte a stabilizáció óla fennálló adóküzös--ség megszüntetését. Ez az adórendszer sok esetben al-kalmus volt az államkincstár meg-károsítására és ugy határozott, hogy adóközösségi rendszert ezután csak a kiskereskedők és kisiparosok tarthatnak fenn. Elhatározta a Gazdasági Főtanács, hogy tr nemesfémből ké_ szült ötvösmunkák és dísztárgyak kivitelét támogatja és ebből a célból az ékszeriparnak 10 toni na szinezüstöt bocsát jendelke-zésre. A tárgyakat csak nemes . valutáért szabad kivinni az országból. Az aszálysujtotta vxdé- . kek gazdáinak megsegítésére két millió-liitejt szavazott meg. A! hároméves ''terv előirányzatának megfelelőien, februárban nagy; mennyiségben juttat Péti-sót á gazdáknál.'' ZALA 1948. jarqui'' Q?, Lobogózzuk fel házainkat február elsején! Hirt adtunk arról, hogy a nagykanizsai Nemzeti Bizottság nagyszabású ünnepély keretében ünnepli meg a közlársasag kikiáltásának évfordulóját. Az ünnepély részletes műsorát már közöltük, de annyit megemlítünk, hogy az ünnepi beszédet Gerencsér György MKP országgyűlési képviselő mondta. A Nemzeti Bízottság az egész város közönségét szeretettel várja az ünnepélyre, a melyet február 1-éii délelőtt fél 11 órator íctúloznék a Városi Színházban. A köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából a polgármester felhívja a háztulajdonosok figyelmét arra, hogy ezen a napon házaikat lobogózzák fel. . Varsó vádol! Megnyílt a lengyel grafikai kiállítás Budapesten Szendán délelőtt ünnepélyes .kül-sősógek között nyitották meg a Magvar-—Lengyel Barátság Hete kereteben a Nemzeti Szalon helyiségében rendezett »yarsó vádof és újjászületik« dokumentációs és leng vei. könyvillusztráció kiállítást. A kiálli-tásön a magyar kormány több tagja is részt vett". Bognár József, Budapest polgármestere mondott megnyitó beszédet. A két nép és- a két t''ováros testvériségének uj korszakához értünk. Népeink hagyományos barátsága most a népi demokrácia szilárd talaján halad és folytatjuk harcunkat a békéért a ¿obbi'' népek összefogásával. Ennek a kiállításnak tanulságai vannak a magyar nép számáia. Az első tanulság az, hogy akik,a mérhetetlen emberi pusztulást okozták, azokkal a népekkel szemben soha magaíkudfíii nem Lehet. A másik tanulság az, '' (Jiogy killpotitikai''ag u$y lógjuk meg egymás''kezét, hogy a népi''d^r-mokrác''.a szilárd talaján Híva, a Szovjetunió mellem felsorakozzunk a szabadság cs haladás ■ jegyében. Varsó város nevében Grodzicki, Varsó város lietyeltes polgármestere beszólt. K/emjel''te Varsó borzalmas pusztulását és azt, hogy minden szabadságszerető népnek segítségére kell lenni Varsó újjáépítésében. A lengyel írók nevében Branierski Wlaaislav lengyel író, a Magyar írószövetség nevében Bölönyi Gy. iró szólalt fel. Molnár Erik külügyminiszter délután fogadta Oísevszki József lengyel ''külügyminiszter helyettest, akivel hosszabb megbeszélést folytatott. Nagyszámú résztvevővel indult meg Zalaszentbalázson a dolgozók népi sakkversenye A községháza tanácstermében január 25-én délután a falu 25 sakkozója ós az érdeklődők nagy csoportja nagy figyelemmel hallgatta Horváth feandor tanitó ünnepélyes *ós gazdag tartalmú versenynyité beszédét. Ezzel indult meg ''Zalaszentbalázson a dolgozók népi sakkversenye. 25 versenyző ül egyszerre a fehér és fekets ''bábuk körül mint játékos ,vagv mint versenybíró, de a nézők sorában is igen sok a szakértő. Felemeló látvány, amint az értelmiségivel szemben győzelemért küzd va-»;y egyenrangú ellenfél akar maradni a töldmüvos ifju. Az érdeklődő közönség alja; bírja csendben nézni a 15 éves, fiatal "versenyző sok reményre jogosító küzdelmét'' az őszhaju mesterrel szemben. Alig fejeződik be egy-két játszma, a versenyzők is, a nézők is máris találgatják, hogy ki kerüt ki győztesen Zalaszentbalázs népi sakk-bajnoka címmel a versenyből. A versenyt Révész Lajos körjegyző rendezi. '' Jaa.3o.rfn -Megváltó" gyógyszertár Szabadság-tér 21. fl demokratikus rendőrség a népből van ¿s a népet szolgálja A Nagykanizsai Rendörsgyesület táviratilag üdvözölte Rajk László belügyminisztert a rendőrség fennállásának harmadik évfordulója alkalmából thysta rendőrség a tőkésosztály kizsákmányoló politikájának a; hü kiszolgálója volt, addig a demokratikus rendőrség a népből van és mindenkor a dolgozó nép ügyét szolgálja. — Az újjászervezett rendőrség maradéktalanul Végrehaji-hatja a demokrácia követelnie, nyeil, — mondotta Székely őrnagy —, mert tisztában van az-! zal, hogyan kell a szabadságot^ helyesen értelmezni. A demokratikus rendőrség a népi demokrácia jövőjének egyik biztosítéka. Ezért a köztársaság büszkeségei kell, hogy legyen a rendőrség. Beszéde végén még Nagykanizsa közönségéhez is szólt és bjz-lositoüa a város lakóit arróL hogy a kanizsai rendőrség, lía csekély létszámmal is ugyan, dci mindig éberen őrködik a közbizJ lonság felett. Székely Gyula őrnagy beszéde után a közgyűlés egyhangú-'' lag elhatározta, liogy dísztáviratban üdvözli Rajk László belügyminisztert a rendőrség újjászervezésének harmadik yvf orda lója alkalmából. A demokratikus rendőrség! most ünnepelte fennállásának harmadik évfordulóját. Ez a három év egy nemzet éleiében, de még egy ember -életében .semt nagv idő. A fiatal rendőrségnek pedig felér három küzdelmes évtizeddel. Három esztendővel ezei lőtt a közbiztonság usyszólv.án ismeretlen, fogalom- volt ország, szerte. Má már az ország mini den polgára biztonságban érzi magát. Ez pedig a demokratikus szellemű rendőrség érdeme. -Az országszerte megtartott ünnepségekbe belekapcsolódott nagykanizsai Rendőr Egyesület; is, amely szerdán este rendkívüli}• közgyűlés keretében ünnepelte aí megujhódoU rendőrséget. A közgyűlést dr. Barabás rendőrőrnagy nyitotta meg, majd Székely <*yula őrnagy, a kapitányság vezetője mondott ünnepi beszédet. Foglalkozott azokkal a kezdeti nehézségekkel, amelyekkel három esztendővel ezelőtt a rendőrségnek meg kellett küzdenie. Párhuzamot vont a Horthy-rezsim. rendőrsége és a1 köztársaság rendőrsége között. Megállapította, hogy míg a''hor- Községenként egy lélekkel szaporodott a nagykanizsai járás lakossága A Járási tisztiorvos érdekes nyilatkozata A járási tiszti főorvosi hiwu talban most készüli el az elmúlt esztendő egészségügyi slaiiszti. kája, amelyből.igen érdekes ada^ tok tűnnek ki a környező falvak« népegészségügyi helyzetéről. A Zala munkatársa felkereste dr. Desseő Mihály járási tiszti főorvost, aki az elmúlt év közegészségügyi viszonyairól a vetkezőket mondotta: --- A mult esztendőben a járás közegészségügyi helyzele ki. elégilő volt. Nagyobb arányú megbetegedések a járás területén nem fordultak elő.'' Halás. köröm alá 7 körorvosi körzet'' tartozik, amelyeket havonta 8 kiszállással látogatok meg és vizsgálok leiül.TCörorvosaiin a! hozzájuk tartozó három-négyi községet kéthelenkint kötelesei^ meglátogatni és tapasztalataikról nekem jelentést "-küldeni. Egészségörünk havonta hatszor tartózkodik kint vidéken, afiol'' fertő üdüléseket és tetvet lenité-i ¿eket végez. A^Iura mentén erő-'' sen elszaporodott trachoma betegek kezelésére trachómaállo-mást létesilettüuk, ahol a kezelői nők hetenként ötször tartanak! ingyenes rendelést. — A murakereszturi, gelsej ésí -nagykanizsa vidéki körors''osá-gok területén a születések számai jóval felülmúlja a halálozésok számát, '' ugy hogy ennek! a vidéknek a népszaporulatai normálisnak mondható. Sajnos, más a helyzet a szepet- • neki» zalakarosl ée kiskomároml e őrietekben, ahol a módos gazdák k »zött az egyke, vagy az egyse dívik és Itt a halálozások száma Jóval meghaladja a születések számát. — A járás területén az elmúlt} évben összesen 571 születés tör^ tént. Halálozások száma 530 voítj A szaporodás tehát negyvene., fő volt. Ez a szám a községekre! elosztva egy fő sz''aporulatot je-[ leni legjobb volt a szaporodás soknak a száma a murakercsz-^ turi körzetben, ahol 31 szüleiésíel volt több mint halálozás. Legrosszabb volt viszont a helyzet ai zalakarosi körzetben, ahol 17-teli volt több az elhaltak száma* mint .az újonnan szüleiélteké. Házasságkötések száma 321volli '' — Körzetenként hogyan fesll a születések, a házasságkötések és a halálozások száma? — £elseí körzetben születés 83^ halálozás 57, házasságkötés 11. •Kiskomáromban születés 79, halálozás 94. házasságkötés 4(5. Nagvkanizsa vidékén: születési 76, halálozás 46, házasságkötési -50, Murakereszturi körzetben születés 96, halálozás 65, házasságkötés 50. Zalakarosi körzetben: születés 77, halálozás 95a házasságkötés 48. Szepetneki kör'' zetben: születés 75, halálozás 92] házasságkötés .43. Zalaszentbalá-zsi körzet: születés 85, halálozás 81, házasságkötés 43. — Milyen betegségekben hal-.nak meg a falvakban az emberek? - ( '' — Legtöbben aggkori végei, gyengülésben hunytak el. Ezeknek a száma 210 volt. Az öszJ szes halálozásoknak a 40 százaléka. Második helyen a vérkeringési betegségekben elhaltak szerepelnek lo5-en. Ebből szervi szívbajos 68* volt. Tüdőgyulladásban 48-an halták meg. Rák- ban 4 Len, egyéb betegségekben 35-en haltak meg. Erőszakos halál 5 volt, agyvérzés pedig 4. Fertőző betegségiek közül a tüdő-gümőkór aratta a legtöbb hálált 22-őt, bélhurutban négy, vöim henvben 2 és torokgyíkban egv. halálozás történt. ^ • - Fordul lak elő járványos betegségek ? -- A fertőzések niogbelegedé, sek száma nem volt nagyobb az előző évieknél. Nagyobb járvány, egyik községben sem volt. Szór-váuyos megbetegedések azonban! akadlak. Vörheny 28, torokgyiki 12, vérhas 10, gyermekparaiizis( 1, járványos gerinc és agyhár-i tyalob 2, váltóláz pedig 51 esetben lépett fel. Mindenegyes esel-( ben azonnal intézkedtem a be-i legek elkülönítéséről és a járvány megakadályozása céljából több oltás eszkö/.ölíeiíi a beteg környezetében. Oltásokat hány cselben ; dlak > — /^szokásos gyermek .ol t ú s->--kai ebben az esztendő: e i i<száz-» százalékig elvégeztük. Az egyéves gyermek korosztály véd-himlő oltásban, a kelé vés gyer-inekkoroszlálv difi éri a el eues védollásban részesült, amii az első éves iskolakötelesek közőtfí megismétel lünk. Ezenkívül 215 lissa-elicnes és 9 kiülé es til''usz elleni védő oltás történt. — A betegek kezelésén kivül mivel foglalkozott a járási tisztig orvosi hivatal? -n- A járásban havonta egész-i ségügyi propaganda előadásokat! tarloUunk. Ingyenes orvosi keJ zelésben rés^esi''.ettük a szegénybelegekel. Részlvettünk a hadifogoly fogadó bizottságban is, aholva hazatérőknek orvosi és egészségügyi tanácsokat adtunk) — fejezte be a nyilatkozatát dr. Desseő Mihály járási tiszti fő. orvos. —boré — Tisztogat a Szociáldemokrata Párt Felszámolták a kispesti Jobboldal , darázsfészkét A t>elpolitikai életnek érdekes eseménye vau. Herei Gyula kispesti polgármester a Szociáldemokrata Párt jobboldali pestkörnyéki vezetőjének nevel az utóbbi időben különböző, politikai akciókkal hozták kapcsolat--ba. A polgármester mosl lemondott állásáról. Lemondását a belügyminiszter elfogadta. Ezzel egyidőben megindult m tisztogatás a Szociáldemokrata! Párt csoportjaiban is. Lugosi Jenőt, az üzemi.szervezési osztály vezetőjét, aki az üzemekben foly-Latolt jobboldali tevékenységével pártellenes magatartást tanúsított, elmozdították helyéről. A szovjelellenes uszitó magatartást tanúsító Bölcsföldi Andort minden beosztásától megfosztották és felszólították, mondjon le képviselői mandátumáról is. A pestkörnyéki végrehajtó bizottság jobboldali memorandumának ¡megszerkesztésében vezető szerepel B''&le Béla1- az Uj- pesti Jövő cimü jobboldali szociáldemokrata hetilap főszerkesztője szintén lávozott. Eltávolították állásából uz értelmiségi titkárság helyettes vezetőiét, íiagy Ernőt is*. A párt jobboldalit, vezetőségének »egyik tagja, Bölcs, földi helyetlese Erős Ferenc nem várta meg a tisztogatást? hanem Svájcba utazott. A Szocialista Fiatalok cimü lap mai; vezércikke a legélesebben köve.; teli ezeknek az elemeknek az eltávolítását és ismerteti a SzlM lillafüredi kongresszusának határozatát, hogy. tisztítsák meg a'' pártol a jobboldaliaktól. 1348. jatiuáf 81. ZALA Rákosi Mátyás nyilatkozott a román sajtónak A román sajtó Ha kosi Mátyás iiYiiatkozatál közli a román-mia-gyar barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezmény fontos-ságáról: Ez a szerződés l''onlos lépés azon az uton, mely a fiaiul ma. gyar demokrácia és a szomszédos román nép közötti barátság) megcrösiiléséhcz vezet. A szerződést mind Magyarországon« mind Romániában nagy örömmel fogadták. Mindig hangsiü lyo/.tani, hogy ugy a külpoliliká-ban, mint a belpolitikában legelőször otthon kell leszámolni a reakcióval, ha szomszédaink-! kai baráti kapcsolatot akarunk'' teremteni. Ez a szerződés határkő a népek békéjél megzavaró imperialista mesterkedés elleni Nem tirt be, nem jelentették fel és nem tartóztatták le Gelencsért Már több alkalommal felhivtuk'' ii i eggel i lap figyelmét, hogy tartóz-, kod jón olyan birok közlésétől, ame-lek már megjelenésük pillanatában megcáfolhatok, mert azok nem felölnek • meg a valóságnak. Az ©lmult két hétlíen négy esetre mutattnnk rá, hogy a reggeli újság a tényeknek mbg nem felelő adatok alapján közölt cikket. Ezek az i ni sok alkalmasak arra, hoj*y az újságolvasó bizalmát mcirejiaitsék, ami Rár&ra van. még. pedig sulvos kárára a da-mokiatikűs sajtónak és főleg a sajtószabadságnak. .január 18-i számunkban megírtuk, hogy távol úli tőlünk és időnk sínes ra) hogy kitanítsunk ogyeso-kol arra, hogy mi az alapfoltételo a lelki iameietes újságírásnak, de meg kell mondanunk, hogv nálunk és „ minden hivatását tisztelő szorkesz-tóségben az a s/.okús, hogy- mielőtt k"z"ii valamit, az előtt meggyőződést szoroz arrói, hogy az mogfolet-o a tényeknek. Csák igy és ezekkel az eszközökkel lehet a"/ újságolvasó bizalmát a lap ilányában megnyerni. Ma ismét kénytelenek vagyunk mogcáfolni a reggoli lup egyik cikkét., amelyben tényként állapítja inog, hogy Gerencsér György kár-pitossegédV akit a KOKSz-nal történt betörésért jogerősen elitéltek, ma ujabb betörést követett cí Wider-mann kárpitosmesterhez, ahonnan 15UÜ forint értékű árut vittel. A íendőrségen ma határozottan kijelentették, hogy valótlan a reg-?-»eii lap azon- állítása, hogy Wider-mann kárpitos feljelentést tett volna Gerencsér ellen, igy természetszerűen'' valótlan az is, nogy a rendőrség Gerencsér letartóztatását elrendelte és azt foganatosította. Nincsen kiütéses tífusz-megbetegedés a Mura mentén Napok óta olyan híresztelések látnak Nagykanizsán napvilágot, hogy a Mura mentén lakó vasúti ¿Alkalmazottak között nagy ob]) arányú kiütéses tífusz megbetegedések történtek volna. Lapunk munkatársa ebben az ügyben kérdést intézett dr. Lélek Sándor MÁV orvoshoz^ aki munkatársunk előtí kijelentette hogy tudomása szerint''a vasutasok körében kiütéses tífusz meg-í betegedések nem történtek, — Tény azonban az, hogy a kiütéses tifusz megbetegedések^ megelőzésére, amely különösen; a zsúfolt helyeken elszaporodó tervek okoznak — 140 vasuli alkalmazottat tifusz ellen beoltanak. Valószínűleg az elrendelj kötelező oltások mialt terjesztenek egyes rosszakartu rémhine--ket kiütéses tífusszal kapcsolatban. Jiáftsfein bútorüzlet Mmmm: tágykanizsa WmmSldyCndre-u.4. ■üw:;^"" .....JOOOfít.-tól A háború szörnyű utóiátóka: Kiirtott Letenyén egy családot a felrobbant háborús lőszer őt halálos áldozata van a robbanásnak V ^ '' •szerint Gyöngy József, aki röviddel árrobbanás előtt tárt haza a mezőről, valamilyen lőszert vitt magá-yal. Ezeket'' otthon piszkálgatta a gyerekekkei "és valószínűleg ekkor Következett bo a robbanás. Ez a tragédia szomorú mementó mindenki számára, do figyelmeztetés a hatóságoknak is, hogy minél gyorsabb ütembon el kell* távolítani a még a földeken lévő robbanóanyagokat, nehogy ujabb katasztrófák okozói lehessenek. A Letenyén lejátszódott borzalmas tragédia részleteiről lapzárta, után olyan értesüléseket kamtunk, hogy a gyermekek, akik előző nap a réten játszották, állítólag két tányéraknát találtak, amit hazavitték és elrejtettek a kemencében, iMásnap, a húz asszonya kenyeret''akart sütni és befűtötte a kemencét/amji, a robbanást pillanatok alatt kiváltotta. Az explózió, miután elzárt területen történt, fokozott erővel nyilvánult meg és hatása olyan borzalmai volt, amiro a.''háború után megtörtént sok-sok szerencsétlenségnél sem volt példa. A lelenyoi rendőrség nagy .apuurá-tussai fogott hozzá a szerencsétlenséget előidéző okok földerítéséhez. Rrtesülésünk szerint a zulavúrmegyei í ondőrségi főszemlélő utján jelentést toltok a belügyminisztériumba. Borzalmas robbanás rázta meg saordán délután 4 ora-tájban l^ctényét. Perceken belül jelentették a rendőrségen és a tűzoltóságon, hogy az Arany János utca 3. számú házban történt a robbanás és az egész ház a. szörnyű pusztulás képét mutatja. Azonnal rendőri bizottság szált íki a helyszínre és az időközben kivonult tűzoltókkal együtt igyekeztek menteni, ami még'' menthető. A romok alól azonban csak öt, szinte felismerhetetlenségig szétroncsolt emberi holttestet tudtak^ előhúzni. Rövid vizsgálat után megállapították a hullák személyazonosságát. Az egyik holttestben á szomszéuok Varga'' Jánosnét, a 28 éves fiatalasszonyt vélték felismerni, akinek férje jelenleg a kanizsai kórházban fekszik botegen. A másik áldozat Gyöngy József 19 éves disznópász-tor volt, aki Vargáéknál dolgozott. A többi áldozatok kit gyermekek voltak, a Varga-család apró szemefénye!. Az egyik a 7 éves ifj. Varga János, a másik az öt éves Varga László és a. harmadik a másfél éves Mariska. Azt nem lehetett m**,''állapítani," hogy mii ven robbanóanyagok í-ob-b&nasa irtotta ki a családot ,és az som bizonyos, hqgy.nii okozta közvetlenül a'' robbanást. A feltevések Tavaszt a télben Mit mond Nagykanizsa meteorologiai állomása} a mezőgazda és az orvos Furcsa játékot fiz az idén a; természet az emberekkel. Más( években januárban 10—15 fok hideget mutat a hőmérő, az emberek pedig meleg ruhákba burkolva sietnek dolgaikra a havas utcákon. Idén szokatlanul tavaszias az időjárás. Süt a nap és az • emberek kigombolt felöltőben vigan sétálnak az utcákon. Mit mond a meteorologus az enyh» időjárásról A szokatlan januári meleg időjárásról kérdést intézett a Zala-munkatársa a nagykanizsaii Meteorológiai állomás vezetőjéhez, aki a következő felvilágosU tást adta: — Az idei tél szokatlan enyhesége egészen ritka tünet a meJ teorológiai állomás történetiben Ebben a hónapban átlagosan 13 fők volt a hőmérséklet, aimíuaz''i elmúlt évek 8—10 fokos hidegéhez képest kánikulának mondható. A meleg né''zeüémi szerinti az atlanti óceán felől beáramló; dé.li széllel jön be az országba. Magyarország két éghajlati zóna határában fekszik. Egyik a Szibéria felől érkező száraz hideg légáramlat, a másik pedig a nyu gátról jövő párás meleg tengeri, levegő. Az előbbinek a kialakulása hozza magával a hideg te-; Leket, a másik pedig az enyhe kora tavaszi időjárást. Most a[ nyugati időjárás csúszott be hazánk, területére. Ez nagy károkat is okoz, különösen az árvízveszély formájában vannak káros visszahatásai. — Á szakértők''megállapítása; szerint ez a meleg nem'' tart mán sokáig és az 1936 évi példa fog[ megismétlődni. Annikor meleg jai nuár után jött a hideg február. Vannak egyes időjárás kutatók, ak^k a napfoltok erupcióját ösz. szefüggésbe hozzák a mostani! idő j árási rendszertelenséggel. Szerintük a napfolt tevékenységi minden egyes esetben rendkivü-i li időjárások előidézője. Nincs( hideg tél és meleg nyár, haniejml csak enyhe tél és hűvös nyár] Az ő számításukat azonban taJ valy is felborította a mult évjj rendkívüli. nagy szárazság. Jelenleg az a helyzlet, hogy a tudomány még nem fejlődött olyan( magas fokra, hogy az idei enyhei tél okát meg tudná határozni, ennek a kutatását most végzik1 a meteorológusok. Mi a hilyzet^a mezőgazdaságban? A Zala munkatársa kérdést! intézett Dene József MAORT főkertészhez, hogy a szokatlanul enyhe időjárás milyen kihatás-1 sal van a mezőgazdaságra; — A tavalyi nagy aszálykár után határozottan jót teli a ter- ^földeknek 11 januári enyhq idő. Az őszi vetések szépen kiJ-haj toltak és már .mindenütt bokrosodnak. Ha februárban jönne* is egy kis hideg az a vetésiem nagy kárt már nem'' tehet, mert ebben a hónupban a növényeki'' annyi vizet szívtak magukba, amely lehetővé leszi, hogy a hi-dig ellen védekezni tudjanak. Al nagy hidegek ellen természete-: sen nincs orvosság. Ha az időjá-i rás továbbra is ilyen marad, aki kor a tavaszi vetési munkálalo-( kat rövidesen el lehet kezdeni. Ez esetben a korai vetés m-ialt» korai aratásra is számithatunk, ami a népélelmezés szempontjából nagy fontosságot birna. A1 védettebb helyeken a gvümölcs-fák is virágzásnak indultak, ugy( hogy áprilisban már diónagvsá-'' gu almák lehetnek a fán. A hideg szerintem a gyümölcsösökben sem lehet már na-i gyobb kárt. 1913-ban volt ugyani ilyen időjárás. Az almafák már februárban virágzani kezdtek ésf lassú fejlődésnek indultak. Április 5-ére viradóra nagy hó esett,! de a behavazott fák gyümölcseit! semmi baj sem érte. ''Egyedül aí periodikusan fellépő fagy okozA'' hatna kárt, de nem hiszcani, hogyj az idén fellépne. Orvesi vélömény az enyhe Januárról Az enyhe időjárásnak az emberi szervezetre való kihatásáról dr. Szabó György a következő-i ket mondotta: [í — Az enyhe időjárás követe kéziében a megbetegedések száma is kedvezőnek mondhatom. Általános vélemény az, hogy a^ mull év januárjában sokkaliöbbi beleg volt, mint idén. Különö-'' sen az influenza és a Jiurutosj megbetegedések száma csökkeni; erős mértékben. Csak egy nagyi időjárás változás következtében! állhatna lel nézetem szerint komolyabb közegészségügyi veszély. Influenza járványtól nen kell tartani, de egyes megbete-gedésekkel számolni kell. — Kitűnőnek mondható a hely zet a téli időszakban előforduló1 tüdőgyulladások terén is, amely, szintén jóval alatta van az előző évek állagainál. A napfoltok! fizikai kihatásai csak az elmebetegeknél jut kifejezésre. Enn nek a kiküszöbölésére most folytat beható tanulmányokat az orvostudomány. < — bore Eifogták a perifériák besurranó tolvaját Eddig 33 betörést Ismert be Hónapok óta sorozatos feljelentések érkeztek bo a kanizsai rendőrség bünügyi osztályára. A feljelentők minden esetben egy besurranó tolvajra hivatkoztak, aki az éjszakai órákban hatol be a — különösen a város külsó részein lévő — házakba, ahonnét baromfiakat ós a kezeügy étbe akadó ingóságokat vitt el. A rendőrseg széleskörű nyomozást indított az ismeretien tolvaj kézro-keritésére. A nyomozás sikerről Járt és tegnap elfogták a tolvajt Csór Gergely foglalkozásnélküli kanizsai fiatalember saomélyében. Elfogatása után azonnal megkezd- '' ték a tolvaj kihallgatását, aki edd^g 25—80 tolvajlást ismert bo, do a feltevések szerint kétszorannyi bo törést is elkövetett. Csert a nyomozás befejezése után 6tadák a nagykanizsai államügyészségnek, amely előreláthatólag rög-tönitólő birós''ág elé állítja, mivel a. , betöréseket az éjszakai órákban követte el. ZALA HIREK Napirend; Január 31, szombat. Rám. kaj. Bosco szent János. Protest. Virgil, üjgörög Clrus. — A nap kel 7.14 p. kor, nyugszik 16.42 p.-kor. A hold kel 0 őrekor, nyugszik 1024 p.-kor. 1897. A7. eisö földmunkás kongresszus Budnpeslín.'' — Felhívd«: Fölkérem a háztulajdonosokat, hogy február 1-én, vasárnap, a Köztársaság évfordulóján a házaikat lo-I jogózzák fel. Polgármester. — H«diffg«iy sít A Volt Hajifogoly Bajtársi Szövetség nagykanizsai csoportja 194.8 február H-an 8 órai kezdettel, müso-i-os ''íáncestélyt rondoz az Iparoskor nagytermében. .Mindenkit szeretettől rár a Itevdrzbxí.g. — Mliíoro» esi A Megvár Nők Demokratikus Szö-retsége február 3-iki Petőfi-estjén értesülésünk szerint közreműködik Zajzonné 8zentgyörgyi Mária, akinek neve egyedül is "garancia arra, hogy a közönségnek felejthetetlen élmény lesz ez az est. Közreműködnek még hír szerint Stolczor Emil, szintén a szavalás nagymestere, dr. Pillér kereskedelmi iskolai tanár, Szikray kegyes rendi gimnáziumi tanár, S. Pék Anny, a Maort-daíárda és a Gondy-zenekar, stb. liésztetes műsor a iieinapi számunkban. Je-<rvek 4, 3, 2 forintos árban délután 4— 6-ig válthatók a AíNDSz Fő ut ő. sz. alatti helyiségében. — A szabadműveiödesí munkaközösség centenáris előadássorozatán február 1-ón d. u. 6 órakor Morvay Gyulának »A nemzet'' ébresztői« öiőadása következik. A nomzot éb-ixjsatői azok a nagy költők, akik a magyarság sorskórdéaoivel foglalkoztak a szabadságharcot megelőző nehéz esztendők alatt. A gazdag t*r_ lalmu előadást Pongráczné Jaross Hona előadóművész szavalatai színezik. Már előie közöljük az érdeklődő közönséggel, hogy dr. Juhász Miklósnak »Társadalmunk 1848-ban« c. előadása farsftngvasáxnap Zsúfolt programi a miatt előtte i^y nappal, február 7-ón, szombaton a. u. 6 ómkor lesz ugyancsak a Városi Zeneiskolában. Ez alkalommal dr. Üftksa Gésánó Liszt-müvekot ''.rnajd elő. Az előadások színhelye állandóan a Városi Zaieitkiola. ''A réeevótel ingyenes. — Szabóiparesek ftgyeimsbe Az ipartestület fölhívja a szuIkí-iparosokat ,hogy a bélésanyagokat legkésőbb 8J.-éii 12 óráig vegyek át a Szikla Szövetkezetnél, mórt ellenkező esetben az ipartestület osztja azt szót az arra rászoruló iparosok között. Figyelem! Figyelem: Szombaton ós vasárnap disst no toros vacsora in i ii in ii uiiBaHHm a LEVELES vendégében, v melyre szeretettel várom ismerőseimet és vendégeimet. Kremzner János _vendéglés, Kinizsi ui 21. A Nemzeti Parasztpárt ma szombatöD, 1948. évi lanuár 31-én este 7 órai kezdettel ha JbaII 4 óráig összes helyiségeibe» nagy táncmulatságot rendez v-- Belépődíj 2 forint Srivos pártfogást kór a Vezetőség. Sportrorat Ma délelőtt 10 órakor megkezdődtek St. Morltzban a téli olimpiai Játékok A kies fekvésű Sl. Moritzi sí-t paradicsomban, m-a délelőtt 10 órakor a fanfárok hangjai melleit újra kigyulladt az olimpiai'' láng, hogy hirdesse a jelenlévőknek és a világsporltarsadalmá-nak az 1948 évi téli olimpiász^ kezdetét. A megnyitó ünnepség a feldiJ sziléit jégstadionban folyt.le. NeJ gyedtizenegy után vonullak M zászlóik alatt huszonnyolc nem. zet sportolói. A 16-iknak "1''elVo-nuló magyarokat a közönség lel-( kesen megtapsolta. A megnyitüt beszéd elhangzása után felrepült! az olimpiai árbócra/áz öt kari-1 kás lol>ogó és a szabadon bocsátott postagalambok százai vitték hirül a világnak, hogy a népekl békés küzdelme kezdebét vette. Az ünnepségről 208 európai! és 610 tengerentúli rádióállomás adott helyszini közvetítést. A megnyílásról 240 ujságiró küldött tudósítást lapjának, filmfel-! vételeket 55 operatőr készített. Az olimpiai játékok a délutánig jégkorong mérkőzésekkel kez-: elődnek meg. Magyarország cb-ben a versenyszámban nem in-dit csapatot. A magyaroK először a szombaton miegrendezésj re kerülő 18 km-es sífutásban} állnak először rajthoz. Erre ai számra nyolcvannégy versenyző1 nevezeit. A mieink közül Béták! 36-os, Harangvölgyi pedig az 51-í es rajtszámot kapta. A sorsolási tehál kedvezőnek mondható. MAORT—ZVSE barátságos mérkizés lesz vasárnap Vasárnap délután érdekes mérkőzés lesz Nagykanizsán. A'' délnyugati kerület bajnokságárai törő MAORT a nyugati kerületi bajnokságára törő zalaegerszegi; Vasutassal játszik barátságos'' meccset. A/ mérkőzés színhelye; egyenlőre még bizonytalan esős idő esetén az NTE pályán keJ rül lebonyolításra, jó időben pedig a MAORT Vár-uli sporttelepén. ; Nincsen csalás a Totóbán Dr. Mező Ferenc telelennyllatkosata t. Zalának Naponta érkeznek a reklámé ciók a Toló intézőbizottságához; melyben löbben jelentkeznek! szelvényeikkel, hogy 12 lielila-lálalot érlek el, a nyertesek lis- Rákosi Mátyás nyilatkozata A Szabad Nép január 28-i száma a diósgyőri vasgyárban tar--, toll beszédemről tudósitásl közöl, mely annak lényegét eltör, zilja és megváltoztatja. A tudósi, tást összeállító újságíró ellen póriunk eljárást mdil. Budapest, 1948 januárJ29. Rákos TMáty ás, Az utolsó emberig hazatérnek a hadifoglyok A magyar és a szovjet kormány közölt tárgyalások indul-j tak meg a Szovjetunióban hátramaradt hadifoglyok hazahozatala érdekében. A tárgyalások jó-mederben haladnak előre és valószínűleg rövid időn belül megindul a hadifoglyok hazaszállítása a Szovjetunióból és eredményesen be is flejeződik. Elfogták a kadarkút! útonállókat Vakmerő országúti rablás történt Kadarkuton. Molnár Gyula kadarkati lakos jöldjéről hazafelé tartott, mikor a néptelen uton két ismeretlen féifi megállította és a pénztárcáját követelte tőié. Molnár természetesen nem adta oda, mire a két atlétatermetü támadója megragadta és fitlegelni kezdték, majd földhlz* vágták. Egyik támadója mellére'' térdelt, lefogta, addig a másik átkutatta « zsebeit. Az elkábult embertől -támadói elvették pénztárcáját, éráját, íjjairól táján azonban nem szerepelnek. A panaszokat mindenegyes aika- '' lommal kivizsgálták és megállapították, hogy a kérdéses szelvények nem érkezbék be. A pa-i naszokkal kapcsolatban telefonon beszélgetést folytattunk dr. Mező Ferenccel a totó inlézőbij zoltságának helveltes elnökéveiJ aki a következőket mondotta: — Az intézőbizottság tagjaival( együtt állandóan figyeljük és ellenőrizzük a ''lotóin tézmény tevékenységéit. Valamennyien szíc-í mélyünkben is és erkölcsi suly-1 lyunkkal jól állunk érte, hogy ott minden tiszteségesen és becsületesen mtagy végbe, senkinek sincs olyan szándéka, hogy bárkit a maga jogos igényeitől el-, üssön. Ellenben megvan a kér-lelheleliien elhatározásunk, hogy minden csalót átadunk u remi-őrségnek. lchHzták gylrüit, majd mire Molnár magahoz tírt, tamadoi cltöntek. Molnár azonnal a kad''arkutl rendőrségre sietett és feijeientesi tett tamadői ellen. A kadarkufi rendőrség rövid, bravúros nyomozás utan el is fogta a támadókat, R«mcz Rudolf ét Tóth Imre rtnyabessenyói lakosok szeniúlyeben. A tetteseket átaettak nz államügyészségnek. A Magánalkalmazottak Szabad Szakszervszsténak közleményei Tendélutan Felhívjuk kar.táhsaink figyelmét, hogy f. hó 31-én délután 5 .£>rai kezdettel táncos teádélutánt rendezünk Fő ut 5. szám alatti otthonunkon, amB^Ten kedves zoaiei meglepetésben is lesz részük. Jkték. és mesedálután Értesítjük k&rtársainkat; hogy- a f. hó 31-én meso- és ^átékdéíutánt rendezünk 3 órai kezdettel^ férjük kartársainkat, hogy ne Tonják meg gyermekeiktől e ritka szórakozási lehetőséget. Hallotta hogy a nagykanizsai Miagánai-'' kalniazottak Szalsd Szakszervezete f. évi február hó 7-ón este 9 órai'' kezdettel a Centrál összes termeiben jelmezes táncmulatságot rendez. Tudja-e hogy ''ezen a táncmulatságon kedves szórakozásban lesz része ? Mert . fesz jó zena, tánc, szépségverseny, csodás jelnuezök, stb. Jogj-elő-vótel és asztalfoglalás Fő-ut 5. sz. I. emele talatti otthonunkban minden nap délután 4—8-ig eszközölhető. 19a. jamuár 31. MKP bfrek MKP negyktnitsai szervezete f. ki 31-én, szombaton ette g órai kezdettel műsorral egybekötött TÁNCMULATSÁGOT rendez pártunk helyiségében. Műsorán szerepelnek Pank Anni, Egri Berta és a Kulturgárda. Pártállásra való tekintet nélkül min. éenklt Heretettel meghívunk. Olesi büffé. A Vezetőség. MKP nagykanizsai szervezete f. bó 31-én, szoMbaton este 8 órai kezdette] műs.orral egybekötött táncmulatságot rendez a párt ésszes helyiségeiben. — Kitűnő zene és o''csó büffé. — Pauk AbhI, Egri Berta és a Kulturgárda felléptével. — Pértóllésra való tekintet nélkül mindenhit szeretettel meghív a Rendezőség. A hivatalos v&ros A városi közleaelőkksl kapcsolatos fontos kérdéi^k megvitatása céljából Kiskanizsán, az Olvasókörben 1948. óv fBbruár hó 1-én délután fél 4 órakor tartandó gyűlésre sajááf érdekében minden olyan állattartó férfi vagy nő, ki a városa közlegelőt igénybe óhajtja venni, jelenjm meg! ^ ^ ■ . A február hónapra kiadott 69/a és 70/a állami élelmiszorjegy 2, 3 »Ke-nvér« felírású szelvényű szelvényűnként 40 dkg. jconyérro, .vagy 20 dkg. kenyériisztno ós 6 dkg. tengeriliszt ro váltható be. îi&mùMû&o® Szombat, Január 31. Budapest F. 6.30 Falurádió. 7.00 Hlrck. 7.25 Reggeli zene. 8.00 KüzellítAsi helyzet, kép. 8.15 Délelőtti muzilkfi. 10 00 Hirek. 12.00 Harangszó, hirek. 12.15 Tánczene. 18 00 Hangképek o budipesti magyar lengyel ünnepségekről. 13.30 Schubert müvek.-14.00 Hírek. 14.30 Magyar nóták. 15 30 Közvetítés egy gépgyítból. 16 00 Egy rádidcaalAd écte. 16.1f> J. S. Bach: D-dur toccaM. 16.30 OyermekrúdM. 17;00 Hlrck, Vöröikeresit közleménye!». 1780 A Do''go-zók Kulturaaflvetaégének míixora. 18.00 Közvetítés o „Kertdra" müvészesljéröl. 19.19 Tánczene. 1§45 Paluridló. 20.G0 Hírek, sporthírek. 20.20 Vidám, zenés hétvége. 21.00 Hangos heti kiradó. 22.00 Hirek. 23 30 Szombatéji rádiószínház. 24.00 Hirek VÁROSÍ MOZ5 Csütörtöktől—vasárnapi«; Budapestet mcgélözvQ a szezon egyik legszebb filmje Elvesztett boldoosáo Az őrök szerelem himnusza HÍRADÓ! Előadások köznap 5 és 7 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakór. APRÓHIRDETÉSEK Széchenyi tér 4. számú ház eladó. Bővek-bet a házfelügyelőnél.__ Háztartása teljes esak akkor lei£, ka finom balatoni halat-vesz Bérctnél._ 1 drb katkaro« tüsőgép eladó, Kováes szíjgyártónál Ady Endre-ut 2. • A város belterületén 2 szobás, előszobás, konyhás lakásomat elcserélném 1 szobásra. Clm a kiadóban. Bútorozott szoba belvárosban magánéinak kiadó. Clm a kiadóhivatalban. ____■w———r ZALA demokratikH« politikai napilap «MrkMKti: B«B«»e Jen«MF6«erkeszt6 ImtmiHitl ¿s ; Deéfc Ptr«nc-«ér la rÄiri O Vnméri MiA Bweis Mf T«Mani M. f"Woru»tott e wKiig«z<íw<,g< T. N»«-kflnttoe'' nfmébt>™. Nagytowihe^áh» HH hlwi Káraly. |