Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
147.79 MB
2024-04-24 14:24:21
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
182
294
Zala
Demokratikus politikai napilap
1948. március 51-74. szám

Szerkeszti: Bencze Jenő főszerkesztő
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Deák Ferenc tér 10.
Kiadja a Nemzeti Bizottság, Nagykanizsa
Szerkesztésért és kiadásért felel: Bencze Jenő
Telefon: 54.
Nyomtatott a "Közgazdasági R. T. Nagykanizsa" nyomdájában Nagykanizsán
Nyomdáért felel: Zalay Károly


A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

&S éfjtffif*™ 51 szám
Nagykanizsa. t94a március 2. kedd
Ár» 30 fülén»
Várható időjárás: Mérsékelt kelet!, délkeleti szél, kissé felhősebb idő, nyugaton ködképződés, a hőmérséklet fokozatosan tovább emelkedik.
y
Egy könyvecske varázsa
Mo-t. hogy itt Nagykanizsán is.
iKogk-/dódét t a Magvar Komimi-nVta í''úrt tagkönyvecsKÓjénak kicso-;>u|-onfa sokan fordulnak *yünkfiöz, egyrészt. hogy fWfi''ú^tHiiást kérjonok a technikai tolonvu''itásról, niaaráázt azzal ft kó-réwií, shogy s^it-mk úlrot hoz»á, hoffjr Ujltiiflwtfsoiwk a Magyar Kommunista rúrtba. lapunk már több #!lcu o:umu*1 fogl.ilkozott a ü$kőnyv-v
• í » kArdósóvel, Legutóbb vasárnapi •Jimunkl.an közöli ük a nagykanizsai wrfvza; titkárának nyilatkozatát, t »larn int Henceik [§tván főispitn és rtiáti iiigur IsItúju, ontak feszit 3 hoz-
A. jjiraí taigkönyvecako varázsa ina jnar oly eróvei muÜtközik meg, »•.nirj a munkásmozgalom történtte-l«n uVm a »Szovjetunión kívül t-ehol
• riVigon "nem volt példa. Az um- | cenlja! itt Nagykanizsán, cikkünk ! ¿negj. óta a Magyar Ko-n-. mu:lista, i''árl tagkönyrcsovéjo foglal-kxvtatja, » fizikai. dolgozót épphn-ujo''! nvnt az értiblmirfeg-rt, :l >a txjs.rólvo a paraszüágrol. ^ honn ót rapróí-niapra tömegesen jönnek ké-rvhn-*k a i>ártho;:, nogy a tagielvótoli kúriai dacára vegyék i bi ókét- a .Magyar, KommtiirÍMŰt i''i''trt t-a ujainak «őráí.a..
A,tfagv:u- (vonmiuni''ita t''árt .páratlan núp.wrüségónek é-» sikeiv-uok úlk» ahbaii van, hogy oz ''•> párt ▼olt R/., amely sjha egyét/jn ^>ilía-*»tra meg.iVüii alkudva, >iito ctore.
• magyar dólgo/ó nép ügyét, ós mig egyik korévei fűflópitotte a lommá uott országot, addig u másikkal ki-méioübnül d/«étd/.órta u nóp fielsó (olkiiifiéí;©:!''. .Ma már mindenki Ijo-iátja. tiogy a pópi demokrácia motora ái fegyveré a .Uagyar Kom-aumisia í''urt, umely a "dolgozókat roü,tvB uj szabad vili''yjot épít.
Mint mur több aJka!om''i,ai is uffigft4i;k, a Mag^^r Kommunista Párt tagkönyvofleréjo nem jelont tolatást olyan értolomlan, mint K-,Va K-akció mindenütt és itt Nagykanizsán ia,, hineszfolte, de kót^eg-!7>len, hogy eonki noui Joluot a Magyar Kommunista Párt tagja, aki «■¡yagi előnyöket, állásokat, remél a párttól, de nem lehet tagja az som, •ki-, nem él 03yan .erkölcsi ó''o''./jt, •niBlyai :ja párt .¿rundén egyes tag-j.V-ál jnegkuretöi. '' <
A felszabadulás után marokuyi csoportból lett hatalma® tötnogpántá u Jagyar Kommunista Párt. Nem evu-.la (jeliét ha tagjai sorába, ha ke-Tib számban is de 3>ysj!ÍváíOgtak. rtnaz-rtellenes, erkölcsteíen éi párt-ell^nes- elemük. f];5oket nenx tűrik ¿n»íí a pártlxifi, a nyilvánosság •fóW letoplezik Őket tó kizárják *>-Jv:}f közül. '' .
A Aíagyur Kommunista Párt köz-ponti elienőrzőbizottságának Blnöke, Kis« Káiolv országgyűlési Képviselő, aki legutóbbi nagykanizsai tartózkodása a lkai mával a Jíommunistacr-kölcöről és a tagkönyvtáréról a k»j-uHkezőket mondotta:
Ha nsn> >''« jár s''.a badság ''vc&l és * nel ''és életveszéllyel rm a korh-ministák munkája, az MKP faaéOg rfa bizonyos áMo&at-vatiaiwí jeí:fU, -¡rtf ¿3 B dolgozók harcának.;0 memket bo''.do-guhbána!; harcfc -jelenti. Nem szabunk iüi-aUh-etet''en kövdd-TKénytkr.t ^árttagjainkkal sztm-b*nr dc azt megkívánjuk, mindén párttagunktól, úgy éljen, hogy környezet* . tisztelettel,
n''tybev«iMBiwi ¿ck''til#,:u reá. Azt k várijuk, hogy p7>oniniu~ >t.i$táf;at semmi sc ixüaasza el-a fítmX''tJőbbi részi tói, erlcn-he.oig m''tufcn párttagunk kap-" ucsot jcl. thtser) a Magyar Kom-mun:*tla í''úrt és az. egész t :et kő*5t/.
K#m lumondást hirdettink, ésjiom kivonunk a kőzalkalmQzottíűxtól iem
valami .különös aszkétizruust. l''sak me^íiigedhetetlennek tartjuk »«s a Mag\-ar Kommunista Párt tagjai i-észene megtiltjuk, hogy tisatsí^ü-ket^ olyan bovébalok, vagv más élű nyök megs^irzéséie ha^xnálj/ik Tel, amelyek munkanélküli jövedelmet jelontenek a s/.iünukt^. Csak [gy fogják hazánk dolgozói igazán lótni, hogy övék az ország, magnki fkk ttír-moínok, nem púdig azoknak, akit» munkájuk gyümölcsét ellopják.«
V kiagyal- Komimnvl ta Párt a
jövőt ópitó történelmi párt. Nmm-sak hirdeti, do vaskézzel keresztül ím vi-Hzi, a magyar közéloti erkólcs, u korrupció ¿nent.>8 társadalom-é* a tisz-i a kezű állumvezetós nagy plvét, A lagkönvv^sorj önnek a jegyében in-dul útjára szórt? az orrRzágl>an, 6* itt N''agykunizsán ta.
Minden bcn.-sületxw -dolgozónak Iw-Iw van a pártban, amely párt megyei é.-? oltalmazza mjmdtfh dolgozó tagját. Ez a titka a Iíím piros köuyvocsk''í vará/snnak.
Moszkva a magyar Szociáldemokrata Párt jobboldalának vereségéről
A moszkvai rádió hosszabb kommentárban foglalkozik a magyar Szociáldemokrata Pártban lezajlott eseményekkel. Meeatlapitja, hogy a Szociáldemokrata Pártban lezajlott események^követheztebeii a jobboldali azoelálleta ás imperialista körök teljesen elfejtették lábuk alól a Is lajt és a m&gysr Szociáldemokrata Pariban győzött a unuak.4&*gy8ég hlveiaek tábora.
jobboldal eddig/ munkájával arr* törekedattmt?o<jy mecakadá/yozza az államosítás végrehajtásit, s pénzügyi reformok és számos oiyan demokratikus intézkedés keresztű/viteiét, amelynek kezdeményezője a Magyar Kommunista Párt volt. .
A asociáldemokrata haiejd^l azonb n föllépett ezek ellen ée Kéthly. Anna, valamint Bán Antal iparügy minlezter bukása-és egyéb eddig.elert erediítónyek bizonyítják, hogy a marjyar reakció ujabb nagy veresegvt szenvedett
Vaida állimtitkár a Szociásde.uokfata ,Párt miskolci üláss^ kijelentette, hogy a Szncláldemokrata Párt: magtisztit^savai a két munkáspárt megindult az e^yUttaiüködós utján, amelynek most már semmi sem át! útiéban,
A Szociáldemokrata Párt kongresszusa lfa:ároz olyan kérdésekről, amely a magyar munkás-
mozgalomban döntő jelentőségű lesz.*
E''ineí; a* kongrasszuina''* zt fasz a feladata, hogy végrehajtsák, amire 30 óv óta vágyakozott minden !§az szocialista Ennek eitnT elóteliotcle a n^akésegység rw^te: emtase. Mindent magtee?nek, hogy az egyaéges munkáspárt megalakulása elöl eltvaritsák az akadalyakat, akik bármily eszközzel küzdenek eiiene, levonhatják a vé{}$6
következetést. '' "


A Toto * heti fordulólára 1,246.000 szelvény érkezeit be. Ezek közölt 12 telitalálatos szelvény akadi, amelynek tulajdonosai egyenként 52000 forintőt nyertek. 11 ialá aios szelvény 290 akadt, ezekkel egyenként 2160 for<n*o4 nyerte*. 10 találatos sze/véty 2700 dánt) volr, amelyek 204 forintot kapjak. A 12 találatos nyer• tfísek körött egy sümegi is van: Kalamár Qabcr. .
Séli l2 ói atcor Jelenii Buaape&í
A „MOPEX" vámc8alósai
Felbámullak az amerikai imperializmus macyarországl s?ervezetet
A "filmszakma megtisziitnsanak eddi? legnagyobb 2kadálya a MO PEX volt. ez amerikai film»imperia-listáknak cz.a viiágszervezetc, amely a jobboldali szociáldemokraták ve-, zctcse alatt álió iparügyi miniszter segitségevel a gazdasági visszaélések egész sorozatát követte cl Annak ellenére, hogv a mult év augusztus óta a MÖPEX egyetlen filmje . sem-kapott behozaiáti engedélyt seoi devizakiutalást, mégis augusztus óta J6 MOPEX''filmet mutattak be és még 15 vár bemutatásra. •
A MOPEX tehát augusztus óta-2 millió forint vdmcsalást követett el.
A vámhoz érkező filmnegativokat kölcsönkérte a vámhatóságoktól, amelyhez joga voit-és titkos laboratóriumokban pozitivet csináltattak róluk és a negatívokat visszaadták, hogy nem veszik át, visszamehet Amerikába, Az ily módón szerzett katalmas vagyonból 10 millió forin tot kölföldi vállalatok nevén magyar-országi bankokban helyeztek el azzal a newyorki. utasítással, hogy a
vagyont mind''"ddi(í halmozzák, amíg
megoldást nem talárnak annak fel-, szabadítása érdekében és akkor az anif-rikai kormány diplomáciai kö^v belépést fog megkísérelni. Az igy törvénytelenül szerzett vagyonból nrigymennviségO élelmiszereket vásároltak össze, .hogy külföldre szállítsak.
Egész sor magánválla;atot is felvásároltak és ezekből titkos MO PEX-vallalalokat alakítottak. A magyar ''örvényeket''semmibe sém vették, Ügynökeik részére 6—8 000 forint havi fizetést biztosítottak. Most, hogy a MOPEX jobbo''-dali szocla-. lista párttagjai elveszítették befolyá-. sukat és pozíciójukat remény van arra, hogy szigvu rendírí beavatkozással felszámolják az amerikai imperiaiizmná magyarországi szervezetét is.
Mi Uiség az országban?
Tildy Zoltán ma beszél a Történelmi Emiékbizottsáq ülésén
A történolmi emlékbizottság ma délután öt órakor nagyjelentőségű iilé-rt tart &z eLnöki palota múrvónv-.terméban. Az ülésen Tildy Zoltán köztársasági elnök igen fontos be-
mond: Az ff''s - an e-Ijen nu^gje''vnnok a nKvg\ar íjo^ti-l:a; és s/xsllenii élo'' v -zotói --- rend-ki viil '' nagy vái''ukozássail tekintenek politikai körökl>en. A köztársus/igi elnök boszó léről Víh az üiósről heN''-szini közmtitóst ad magyar rádió.
Groza Péter átutazott Budapesten
\''asárr.ap délután utazott át Rudiv-^st''Mi a A''nvsóból hazafelé Wt''> • ionian-kormánydelegáció. A magyar-kormány novébon Holdizsár Iván kü''ilg^i'' államtitkái- Szobon szállt fol a román kormány különvonatára
a szatonkocsil>an üdvözölte Gi''oza minisztetxil''nököt, Anna"J?mtker külügyminisztert és a delegáció töbhi tagját. A román -szalonkocsikat Budapesten a • menetnondazérü > gyors -vonathoz csatolták ós 03te- indultak el Bukarest felé.
Az amerikaiak a Vatikánban helyezik -el a Szent Keronát
Mint ismeretes, a nyilasok annak- '' idején, Nyugatra hurcolták Szont Ist váll koronáját ós a koroxá^úsi ereklyéket, amelyek jóleniee: a németországi amerika^ megszálló haíósá-^pk birtokában vannak. E^y franci:)-lap most arról ad hirt, iiogy az amerikai hatóságok a máej''ar koro-"názá8i jelvényeket átadják a Vatikánnak, ahol múzeumba helj-eznék. Illetékes helyen kijelentették a hirtel kaficsolatban, hogy. ez az eljárás az amerikaiak í''észóról teljesen jogtalan. Érthetetlennek talál-. ''i''ák, hogy bár a magyar hatóságok éddig,- is mindent elkóviettek az ereklyéi: • Vrastaszerzésóro, a megszálló-hatóságok més-aem adták rissza, sít moát a VatikSn órizetére bizzáll
Fasiszták kísérlete a pécsi bányák felrobbantására
1 Az utóbbi hetekben különböző gyanús elemek jelentlceztek felvétel-''
■ ijeva pécskörnyéki bányák''««!." Azól-- UtniTédalmi osztály t?z»k kőzüi szombaton * Őrizetbövett egyet, aki kije-teatwtte: seiiki sem akadályozhatja mc? ¡í hányók felrobbantásában. Szigorú nyomozást indítottak ajj elvetemült torvmindan rész letépek fel-'' döntésére. Az üggyel a j>ucsi Nom-*eti Bizottság is foglalkozott "és oT-aandolte, hogv a pécsvidéki bányákhoz uionnan felvett munkások múltját a legszigorúbban .vizsgálják felül.
Szerelmi gyilkosságot leplezett le a totonyertes fényképe A k özeimül tbtó az egyik bn-Inp közölte Monori Lajos iyárimunkás fényképét abból dz alkalomból, hogy 100.000 forintot i)j.*(M''l a totón. A fttaykép jilapjan jelentkezett a rendőrségen Döri Gyula műszerész és közölte. hogy Monori. négy évvel «zeWiil. lói-i-be-n megölte afo-l*£égéi,majcl miután a hatóságok •junw indítottak ellene eljárd^.'' »tyoiíitahnut eltűnt. Monorit őrizetbe vetlek és hamarosan bíróság öié úllitják.
Dr. Falk Richárd előadása
a Magyar Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete rende-'' xéRétan f. évi március hó 2-án, kedden délután fél 5 órai kazdottol # Maori: Vár-utca 0. sz. alatti gét>-mühely területén lárő jóléti épülőt ♦lőadó termében.
í)r. Palk Kichúrd oki. gépész -mérnök, egyetemi magántanár tart alőadást ^Hidraulikus BebessteváU *ók<( címmel /különös tekintettel az amerikai TucW-kocsira).
Klőadás előtt, d. u. fél 4 órai kezdettol" V Maort 10 éves jubileuma Alkalmával ünnepély lesz.
Előadás után 6 órai kezdettel választmányi gyűlés lesz.
Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó.'' 2. Maort főbizalmi beszámolója. " #a) üzemi kollektív szerződés. jeien-''íegi állása, b) termelési többletjuttatás (termelési mutatók) ügye. 8. Vebrtőképző tanfolyamra .tagok ki- . , ¿BlöJése. 4. .>-ik titkári értekezletre megbízott kiküldése. 5. Pécsi M. M. T. Sz. Sz. üdülő épiíése, alapkőletétel. Bizalpii választás 1948. évre. 7. bzakBaor vezeti munkaverseny. ti. Előzetes megbeszélések, indítványok, jelölőbizottságok megválásztár tisztujitó közgyűléssel kapcsolatiban.
Az előad átír a .és azt megelőző ünnepségre minden érdeklődőt., szive-fcen latunk, mig a választmányi ülésen cnak h vozetó&égi tagok vehetnek «észt.
Bestiális kegyetlenséggel megfojtotta ujezUiltt gyermekét egy leányanya
Díszei községben történt, hogy Buda Julin- 22 éves teáiiy egészséges gyermeket hozotL a világra január hó végén. A leány «uiután szégvelte szülei és isme_ r&sei elölt nogy gyermeke született, újszülött leánygyermeke nyakát egy zsebkendővel átkötő^ te és addig szorította, tunig a* kisded meg nem halt. Ezutáii «gy romház szalma-szemete köu ze rejtette, a gyermeket, ő maga pedig haza ment szüleihez,'' akilu nek természetesen tgy szóC s^mj íizólt bestiális tettéről. -, ..
Véletlen. folytán , akadtak W jgyermeE hullájára a napokban. A megindított nyomozás csakhamar felderítette, hogy mílven kenetlen gyermekgyilkosság tör-'' <ént. Buda Júlia be is vallpHa tettét, azzal védekezett, • hógy nem; mert a szülei szeme elé. k<u rülitf és azért végzett »''érméké A leányt letartóztatták, de miután súlyos betegen fekszik'' legyelőre. há?i őrizetben maradt
Beiicslk István főispán :
A RépI demokrácia a mi forradalmunk
Zalaegerszag város kóprisolőlestü-lotéuek pénteki ülésén mutatkozott be Boncsik István főispán, aki ol-''8Ó alkalommal most vett részt u megyeszékhely parlamentjének üló-sén. <
A főispán IwmHLátkozó beszé-JóLen többek között a következőket mondotta.
A társadalmi formákkal a mu''Hr-. ban az rolt a helyzet, hogy egy bizonyos csoi^ort, amelyiknek kezében á hatalom volt, . intézte-az országnak a kormányzását. A ^asdá-sági vonalakon is az előbb omlitet-fok tervei érvényesültek a tömegek figyeleml^vétolo nélkül. A társadalmi osztályban levőknek az érvénye-«ülése maga után wnta. hogy cgyas eoibewknek ez a s»ük kie %so}»rtja ¿rvényositee akaratát u n^p[uol szemben. íláboriikat indítottak. Az utóbbi kát világháború mutatta, hogy hová vozet az, amikor azoknék a dicwág>iv vezoti a néi»t. Ugyanígy oda\ezet a gazdasági randszet is. A gazdasági válságot, — Djni Q''leiiita abban mutatkozott, hogy sok az áru és kevés a kövedet. Ezt ugy szokta ellcorülni, hogy ^az áruk számára piacot keros. Ezt a piacot nvegtala t:v a múltban a1 gyarmatokon. Ma Qzt'' már ott som találja * meg, tehát gazdasági vonalon'' is a kiút a kapitalista válságokból á há-''
boni. Nekünk jól kell tudnunk, amikor teio vagnuik az elmúlt hál>oru borzalmáival, mol\-ek azok az utak, '' tolódok, hogy abbőí kiju6aunk. Té*-:»-<lalmi,ós gazdasági vonalén át kelt szervezkednünk. Társadalmi uton ugy, hogy ne szűk" körök akarata jel-leinezze, gazdaságilag pedig át kell térnünk'' a. szükségleti iferme''és felé. Amikor ki akarjuk épi^iv'' a megsti. tai*sadalmának ogyüttiniácödését, oh-üuoz a nagy gondolathoz szabjuk. Ne^ feleitsük ál, hogy most is fonudev-'' lomban élünk.
A népi . fernokráda « mi foriadx/munk, amdyir:t>sn Uymn Irányb*fi ahtrjuk « gézdtsúg! és tárjac/xlixl ó état áisitr-V9zr.'', a mankíBosztÁly és a p*r*sxt-¿¿q, a falu hépà*&H(tU, ho ¿¡y iudja ezn''tÊi i-Íloltul ¿lérni. <">! tnhát ebkon a yo«fo!ttban fo/yUHi*tJaff {nunAánka*. .
Az áiitolmiéégi vótegak a haladás mellé álltak. A magyar középosztály'' minnél inkább megszűnik liő-zé{>o.sKtály lenni, annál inkább belátja, hogy morro van a ''haladás és arra. az oldalra szegődnek. 11a azt akarjuk, hogy fojKidás haladó irányú legyen, akkor.ezeket az általános körülményeket is isfnernünk kell. És ha ilyoii célokeléróao tekintetében meg van -az együttes működés, akkor a jövőben hasznos fcsz ¿•i az országnak javát «zolgálja.

„A magyar^népi demokrácia éi, épit, termei
Ma«y«r szere eteseweg kSiífiNrt — Hova kllëiietQnk tipas-esenagokat
A Zala elsőnek irta meg, hogy a Gazdasági Főtanács elhatározta; íiogy megengedi'' éleimis/.eieket tartalma- -zó szercjjptcsomagok ¿i\lföldre küldését. A cikkünk megjelenése óta . nagyon sokan érdeklődték szerkesztőségünkben, "hogy mi a módja a szeretetcsomagok küldésének, és mit • tartalmazhatnak azqk. A Gazdasági Főtanács a budapesti községi éld-: miszerűzemet bizta ''íuoí? a tipus-csómagok ősszoállifósával, ós elkiii-désével. ..
- Lapunk ezerkesztótíége -.besz^lge-tá-.-''t folvtátott:Fáy Árpáddal, a Községi Élelmiszerüzem lxolyot-toí vezérigazgatójával, aki a kóvétkezó felvilágosítást a^ta-a tipus csomagok szállitására é? ''ö&szeáuitásái^i ronat-kozólag. ■ ^
Tiztéle különböző áru és tartalmú tipuscsomag renekdhete imog a jíöz-ségi Élelmiszerüzem minden fiókjában. A legolcsóbb csomag 28.D0 forint. Ennek tartalma fél-fél kg., cukor, és vegveeiz, 40 Tulipán cigaretta és két doboz sajt. A legdrágább csomag ára 418.80 forint, tartalma pedig: 1 kg. füstölt libahús, 8 kg. téli szalámi, 1 kg. libamájpás-, tértem, 8 doboz <?airkepaprikás kon-'' •zerv, 1 üveg bor,\ 4 doboa sajt, fél kiló desszert, 100 drb luxus ciea-
i j
retta.
A tipuscsomagoktól eltérő toi-tal-mu csomagok is rendelhetők. A Községi Élelmiszerüzem vállalja a csomagok elkés''zitérót, a kiviteli engedély m^szerzését, éu a postán való továbbítást is.
A csomagolás, amely k csomagok árinak 70«/»-* ét a portót, a magrohüa-töaak külön kall magf/zetnl. Vidékiek Is küldhetnek azeretetcsemagokat, a Világ minden részébe és levélben a vétélár egyidejű beküldésével rendel,
he tik meg a'' csomagot air élelmiszer'' üzemnél.
Görögországba, Spanyolországba és .Németországba nom küldhető csomag — mondotfca''Fáy vezérigazgató — de ennek csupán az az. oka, hogy ezekkel az országokkal a piags^r postának nincsen . csomagforgalmi megállapcxlása. Olyan árukészlottel • rendelkezünk, hogy máris vállalni tudjuk -500.000 fc/irctotcsomag* el-küid&ét. Minden csomagra magyar, angol ós francia nyelven ilyen szövegű nvómtatvúüvt ragasztunk :
»A magyar népi demokrácia . él, jÁnit. termel.«
Máris meglcazdtük a megrendelések lebonyolítását és reméljük, hogy azok, akik külfőldrőlKkaptak szere-♦•tetcsomagokat, mosfc a magyar ílemo-kráeia termelési eredményének dicsőségét jelentő hasonló* szerütet-cKomaggal viszonozzák azt.
A FOK felhívása a szövetkezetek vehetőihez
A háromnapos igazgatósági és fel ügyelő bizottsági tanfolyam t. évi március hó 1-én. hétfőn ideggel 8 órakor kezdődik a nagykar nizsai városháza közgyűlési termében.
A jelentkezett igazgatósági és felügyelőbizottsági <azokon kivűl még szövetkezeti tagok, ügyvezető, terméJivf elvásárló vagy egyéb szövetkezeti alkalmazóit is részt vehet. • .
. Azok a szőveítkezelek, • akik részt akarnak \^nni a Mezőgazdasági Kiáljitásqn, sürgősen je-lent sók. be., hogy mivel veszn-ek
Készüljön mlndeakl fai Buda^ctrc m M®sSgnzda»ági KláHHáara
ée Tsayéssállatvásárrá
Budapestről Jole«tlk: A felszabadulta utén mostelöszer ujrt megtartok Budapesten
Március 19—2S. napjain
az Országot Mezsgazdasági Kiállítást és TMyészíllatvásirt
A merég»zdassjl termelésnek annyi az «j módja, ewköze, szer« és ftelléke, heev azeknak: meglymeré«« az ország minden lakósÉnak^a/óajf^os létérdeke. Épaen ezért a f?ldmü>reléjü3yl minisztérium még a régi. híres-nevezetes kiállításoknál is tel/esebbet rendez mostan, a közlekedéstgy! minisztef pedig féláru vtazásl kedvezményt eagedéfyezett a »IdékI látogatók részére, tiogy még a legkisebb qazda is feljéhessen okuinK Unulni, vá9érolnl. fl féüru utazásra JoaasitóViMfr-Igazolványt rivldetaa minden városban és minden kézségben bárki könnyen megszeretheti r t 1
l''pszt. , s
Jelentkezzenek azok a szöv^, kezetek, aniel.yéknek fogyasztás azaz nyiltárusitási üzletük hogy az árváltozási lapolcatkö&. pontunk utján mielőbb megküld-hessem- .
Azok a szövetkezetek akik l«^ jásfelvásárlássál akarnak foglalkozni, sürgősen jelentkezzenek^ Ha pénzük nincs 2000 ^Uói 5000 l-fUig pénzbeli ellátmányban részesülnek á központ''pétn. zéböK Rizlbsitjuk, hogy a kőz-séglezi a tojástelvúsárhist csak u. szö vet kezet fogj a gy ako rolni, tgy rövidesen megjelenő komdznO rendelőt érjelméber. Ug;.''ancsji.?? e rendelet fogja előinii, hogy v .termelői, szedői, és fogyasztás árak, mindenkor megábtapitofit ár lesz, amelynél sem Ujblvel «^un kevcebbet fizetni nem szabad.

Zalamegye második helyen ált a nabeasyyüjtési veroenyben
A Termény forgalom Mlnis/lc-ri Bizlosa most adta lei legújabb közlését a szeptember hó l-e ótfc. folyamaiban lévő vármegyék zctti, díjazással egybekötött gfi... bonauyüjtési verseny állásáról. A helyzet a. következő volt teb-ruár hó 1-én. ~
1. Csanád megye 70, 2. Zak.'' megye 65.9, 3. Vas müx(ye. 4. SomOg.y megye G5r-2, 5. Sopron megye 58.8 kg szántó lukén-ti leljesiíménnyel. » •
Az országos eredmény február 1-éji a-dijak kiadásának ölőfel* téjelekéní megszabott 40.000 va-
fónos mennyiségnek 97 százalé-át érte el.
Jól sikerült a munkásegy^^g jegyébts rendezett müeoroe est
-. Élső esyt rolt szombaton Negyia-ni/üán,-hogy a kommanisüa és sao-«iáldemokrata ifjúmunkások "hivatalosan ie¡.találkoztak éi a íehérasafetl mellett Ixjszélték mt^j problémáikat. Ezzel pedig egy na^^y lépéssel közelebb kerültek a sokat áhított- mun-kásegységhoz. A műsoros táncest is — amelynek fővédnökei Ivákosi Mátvás és Szakasits Arpé''.l luinjfw-teielnók hsl^ttesok, ra:amint. Ka«* István, a :>zakszerwzeti Tanács iá-titkára voltak — eníu^ a jegyébea zajlott le.
A műsort Skroi-c» l"urjüac, a KaiK titkára nyitotta meg, maid tíálli IV más, a bz''lT főtitkárhelyettese vé-vid beszédben méltatta, a munkáe-egység felmérhetetlen jelentőségéi.
A beszédek után gyors egymásutánban peregtek la az egyes műsorszámok, amelyukb»n Baláw Ilonka llackler Maca, Siklósi Láaaló, Buzeáki Feieno és a vasúti ifjúmunkások szerepeltek. Valamennyi Bzereplő közül kiemelkedett- ^ayzon-né Szentgyórgyi Mária néhány nemek szavalata. A műsort — amely után hajnalig.tartó tánc kövotkezvtt — Vizváry Jóaséf konferálta. — ;A SalT, MÁDISa és SzIM fiatal- ''
sága, mint a munkásagység-cetéhr rendezői, lapunk ptján is hálás köszönetüket fejezik ki az Iparteetülel) vezetőségének, amely teljesen dijte-lanul ''rendelkezésükre bocsátotta nem esak a termet, da a füéfat és világítást ie.
lwpekciű« ¿yögjtpaerábr
\
Már«, l én : vM4riaH tyégyawttar, Béia-mtea éfi.
ELADÓ \ r
ejy 2 és két''1 szeVis széf «kábák-bál áüé jé ¿Uajwtban lévő Ukéház, iitcéra Wrrnnw Hagy fterttel,
tsKok ktetlében. IfStt Ft-éit.
ingaiaanforgalmi IrtKia, Kinizsi n. 27

Nagv sikere volt a tffwiapnak. Nagykanizsán
w .tyK'' nlírd áfonyái ?.z összetol í.-gvtöcn ünnepeitek tegnap J.Jo''Sz^ios N6k napját. Az Ipar ¿riCie! iiagvtercnébca együtt ülick 1 ÍA ''^sc Kósiraunisja- P.irt (Percer tórséfpé). » Szociáldemokrata Part /rjbolt Jolán), a MNDSz (S/.abó «-ne? Béliné)» a Szakszervezeti T?nács (Su.r.ics Ferencné központi etöadó) kiküldöttei s beszédeikkel feK;íVitott:'':k a város asszonyait, fogUnaU a demokrácia es a
béke rne^valósitásáért. A műsor fzórakoztató részében Horváth Maria Adv: Mapyar jakobinus dala c. verséi r^oodia el mtíy atéize«sei M-ca és Balázs Ili tánc kettőit ? közönség özOnni nem ak?.ró ÍÍ.P8 2 megujráxtatía. J^csa is a MNDS?- jelenet SSereplél: Bányai Józseffié, lorsos József, OvorHi Er/jstbct, Király Sándorné, Seregélyes Irma nagyszerű együttesben jó! megérdemelt sikert arattak. Hac''xler Mica—Szabó István''magyar tánca eisbranpu tánckulturáról tett bizonyságot. A küzönság megismételteti*». A Házatt&gszédelgA Zilahi epyf :!v(»íiűs''isa kftvcikwett, ah''o) a sre-epICk: Kárpát László, Balázs torna, Per<ndy Józstfné, Csaba Öyö^yr.é, Hacklcr Jánooné, R«?ti Lajosr.é, Németh Andfásné, D^nes OvCnjy, Pataki Jtesefné, Donay Qvíztf, Surányi Károly kiforrott ját Mészség^t a köiönség állandó derültsége, tspsos tetszésnyilvánítása kise» ti?. Ez a* est, amely már ti Összefogás jegyében zajlott le., biztosíték a nagykanizsai asszonyod »zé''ískBrÜ együttműködésére, amelynek kiteljesedése az emberiség bét-élét birtositja. •
Kedden és szerdán Keszthelyen íárgysü a nagykanizsai v törvényszék
A nagykanizsai törvényszci: hár-»33 tanácsa dr. Alffiáésy Gyula tmöfclésévei kedden és szerdán Keszthelyen tárgyal. A két tárgyalási napon iiz kfilönféle Qgy kerdl a bíróság elé. Valamennyi Ogyben szá-öjgs tanút hallgatnak ki és errevaió tekintettel kell a bíróságnak Készt* helyre utalnia. ''A vádat valamennyi esetben dr. Arany József államügyész képviseli.
Érí«sülésü»k szerint a keszthelyi tárgyalások után a tanács Letenyére «Uzitf, ahol stintén több figy vár tetár£ya!ás;a.
MuHkAsüsszefogás a metfyesRékhelyea
A Magyar Koinnruhistíi Párt »> m''tfftfculjiótt Szociáldemokrata Pád szombaton este tártaa. *ac«í>ru keretében tinirtpelte a unaukánpó i''tok összefogásán« k ^rf^nelmi jelentőségét, Mindké* párt szónoka « rminkás összefogás ^ííkfcégességét hangoztatta IgArítet tettek, hogy ennek érd*-fcéhjen mindent elkövetnek ZaJ«--egeraxegen is. \
ZALA
Országszerte megindulnak a tagosítások
A tago8ita«i költségek 80 azázalékat az állam viseli
A nchányhoidas paraszti kis. . birtok szétaprózottsága- nemcsak a tulajdonosnak jelent munkatöbbletet és idopazarlást, haiiqm a nemzetgazdaságnak is kárára -van'' A mezőgazdaság kisüzemek, szétaprózódásának me;ezüntet£. sét szolgálja a tagositási eljárás» amely a háborús oseaniények következtében félbeszakad^ < és amelyre a földreform zavartalan lebonyolítása érdekében dig nem került sor.
A lagositás ei''öteljos me>nndu~* lásrtt biztosítja Szabó Árpád földművelésügyi miniszter rendelete — amely a pénzügy- és a belügyminiszterre/ egvetértésben derült kiadásra — es amely a tagolás f«rén sok ujitásl tnrlal-ma/..
A tagosjtás lefolytatását többé nem kell a régi formaságok sze. rint kérelmezni, mert ott., ahol a tagositás szükséges, a foldmi., velésügyi miniszter kérelem néL kül is elrendelj az eljárást. Ig^n
lényeges javulást és könnyülústj .jelent a gazdákra nézve az a köJ rülmény, hogy a tagositási költségek nyolcvan százalékát az állam viselj, az eddigi 20 -50 százalékkal szemben. '' '' Az 1911. év őszén 37 községbe u maradt fílbe a tagosítás» amely munkálatok most. újra megindulnak, ezenkívül több uj községben is indítanak ilyen eljárást. A Uároméves terv kereld. ben 220.000 kai. hold tagosítását hajrák végre s a most megjelent rendelet.biz''osítja, liogy a tagosjtás idejében elkészüljön.
A tapaszlAlat azt mutatja» hogy tagosilás ulán 30-35 százalékos. munkaidő meglakaritásí érnek él a gazdák és a gabona-lennés holdanként átlag 20- 25 százalékkal több. A hároméves tei*v végrehajtása után tehát a tagositolt 220.000 holdon évenként 330.000 mázsa ghbonávat több termés várható.
HizlaEásra Mváióen aSkaim^s SÜLDŐT
ad-iek xivant vu »d«r: ;i3 ,fiinÓsé5ben kg kím: 10 50 frt-o? ár^an. E ^jegyzésexet darabonkínt 100 frt elölníiet Bankegyesület-nól uérem -J*''di*i Deutsch Andt>r állaikereskedö Nagykanizsa re^''''Ar**..- —Színíf^s mec,rendeléstől számi''otf 8 napon beUÜ.
HÍR
>— >. v
I
VÁROSI M OZl
nétf«-kMl4-c*»r«ia
SiiguMi (wdM- OUM h*rc*. Hajax« ax l««ziág4r<
Iz uíenállók réme
Tísi.: K*ó ftUynartt és Tartan m cx*4até.
ŐSZI MOSOLY
HÍRADÓ! Eiőudá^ök kósutp 5 « ''7 érakor,
Míiiclus 2, kfcdd Róm kat> .Siraplic. Prot. L-jjia. üjgörög leorot"
fl Nap Kel 6 óra 23 perckor, nyuqszlk 17 óra 31 perkor - A Hold irel 2 óra .7 perckor, nyugszik 9 óra 56 perckor.
1862. Eltörlik Oras?.orsz6gban a Jobbág-y-sAgot. 9
1918. Brtsallltovaikl «bé^e.
— Hivatali előléptetés
A földművelésügyi minisator Hwry Gyula iárúai ga/xlasági felügyolót t» VI: fizetési osatúJy 2. fokozatóbn fóíelügyolM léptette sió.
— ür. Míkuia Sxtvfrid Za*»flg«rsz«| pt''iármtit^«Mt ¥ fli"+*«i ositÉlyban
zalar\fforb?ag tátoh kéiTTiwlótostü-lefco u Untokon mogtorCott közgyűlésen egyliangn határozatiul dr. Mí-kulít Szigfrid polgárrnoötorrt órdd-moiníjk ülintiverésoül woronkirűl m V-|k fizetési o&artáljba l^ptott» bJÍ.
— Elismerés N
Zala rármegyo BzánionkéröeaékH br. Monostori Tibor iáráai főjegyző %z elmúlt negyedévi hátralékm^itoa közi^aagBtési tarókenyséí^éért jflgy-•üőkönyn dicséretbon résusasitette.
— Mtqfiyljik Zalaegerszegen a szamu pestahivatal
néa:i panasz volt Zalaegerszegmi, hogy csak egyetlen postahivafeűa ran, ami e nagykiterjedésű ráró« számára nom bizonyult elegendőnek. Éppen ezért elhatározták, hogy a vasút kőzelébon egv második postahivatal felállítását kérik illetékes helyen. A II. posta elv helyezésének nehézségei voltak, de sikerült megoldást találni, anuűly olháritotta Bzeket ftz akadályokat és'' igy foláUithatóvá vált az uj i>Ojtaliivaijal. Miniérte-sűlűnk, a zaloegorszegv II. nzátnu postahivatal megnyitására már en-pítlélyL is sWtak ct e.zt csSíchamar átadják o kö/öncégnek.
— HaUlozás
Matics Jözftoi'' M^ívftrt gépkocHhro-zetö Tapolcán B7 éves korában elhunyt. Temetése Nagykanizsán 2-án d. u. fél 4 órakor Iühz a trmet5 halottas házából.
— Mártlut 6-én fasz a ihiaigsrazioi E|á«Eié(ház tinsspólyes ftlavatása
Több izben foglalkoatunk már ft zalaegerszegi Kgószségház felavatásának időpontjával és megírtuk ez-zeL kapcsolatban, hogy Olt Károly népjóléti miniszter saemélyesen ki-
Értesltem ti«*telt vevőimet,
hegy ugy, eilnt •iáig, mindem i^ip
friss élesztővel el tudoa 8kef látni. Sóváry István
íösz«r- és gyarmatáru SomofylJBéla*mt 91. s®.
nagyker*sked« Telel»Msaám: ílé*
ván résztrenni az uj DgéazségvédJsJ-mi intézmény felavatási"TJnnoptó-gén. Amint most értesülünk, mm-áliapitották a felavatás pontos idejét március hatodikában. Ekkor érkezik meg a népjóléti rpinisater ki-téreióvel Zitlaegorszegré, ahol Bgr nai»t töltenek b1. Amint halljuk, a miniszter megtekinti a városben Jévő töbhL Pgészsúgrédelmi iutési-mén>*t is. ''
— Arcképes iflazolvány az iparosságnak
Felhívjuk ez Ipartestület tagjai közüí azokat, akik arcképes igázoi--ványaik kiállítása .céljából ezideif nem jelentkeztek, a hivatalos órák alatt haladéktalanul''"jeíonjeiiek mem a 8. Ft. 20 kiállítási dij lefizetése végett. Elnökség.
Megölte a férjét — háromévi fegyhái
Gerencsér Jáiíosné söjtöri lo-kos állandóan veszekedett-részeges. kötekedő férjével. Az ösz-• szel egy alkalommal Gerencsér János megint ittasan tért .haza otthonába és azonnal ütlegelni kezdic feleségét. Az asszony el^ szőr u szomszédokhoz menekült» majd elment a templomban lévrt fiácrt, akh-el (^gvüil ment haza. OUhon Gerencsér ásóval fogad, la és rátámadt az asszonyra. Gtt. reucsérné kikapla férje''kezéből az ásót és azzal ugy sujtolta fej„ be férjét, hogy a7. rövfd időn bitiül meghalt.
Most tárgyalta i''^ét a zala,-egerszegi törvényszék és eröefei, indulásban, elkóvetelt gyilkosság miatt, három évi fegyház büníe-tésre itélíék. Az asszony vócUSjo megfellebbezte az ítélet«!.
awvvuwuw-^uijvv» ^
. mhDxmüsQ®
• '' JCedd, mártlus 2.2
Buóipest I. 6.30 FaiurádJd. 7.00 Hír»k. 7.3Ü hrea''ita vallásos léióra^ t.00 Reggeli zene. 8.45 Ciöadés a szovjet rádióról. 9 (91 Délelőtti muzsik«. 10.00Hírek. 12.00 Harangszó, liirek. 12.15 Régi mesterek kamara-muzsikája. 13.C0 A Postászenekai játsxik. 14.00 Hirek. 14.10 Színházt híradó. 14.2t Az ózdi gimnázium .énekkara énekel. 14.4Í Szövetkezeti negyedóra. 15.00 Rádióiskeli. 16.00 El&dás az adófizetésről. 16 10 Fra»-cia »rgonazene. 16.40 A fémkor hajn*>hi MtKyarerszágon. Rádlóbeszélgetés. 17.0# Hírek. 17,10 Hadlf»gö»y híradó, Vőröskerestí közlemények. 18 00 Közkedvelt dsllamok. 18.25 Történelmi rádióriport a százéves Kemmnnlsta Kiáltványról. 19 10 Abraháto : Bál a Savoyban." Közvetítés a Fővárosi Operettszínházból. 20 20 Hírek. 22.00 HlrcU. 23.00 Görög versek és dalok. 23.30 Magyar nóták. 24.00 Hlrck.
Budspcjl II 17.90 Táncsenes ll.Ot Hírek. 1Í.05 Kecskeméti látogatás- II15 Tánezcne. 10.25 A Kultvra hnnsverienytenekar Ját-sslk. 20.00 Bnlettréailetek. 30.30 A Ridté, -sxsbndegycteine. 21.00 Hirek, 21,15 Vidám komoly seae — nehéz Mnuylt nutslki. 22.T5 Orom tnflvésxlemcitk.
MKlJ hirok
MK11 nogykanusaai saervezete f. hó 8-án «zerSán oste 6 Arakor PARTNAPOT tart, melynek'' elé-adója: Hálás» -Kálmán MKP köe-ponti Pártiskola tanára lesz. Pártnapra pártállásra való tekintet naí-kül mindenkit Baoretettel vár
A Vjszetóség.
9
MKP II. körzete f. hó 4-én e*ö-törtökön esta 7 órakor Petőli-ut 2$ Bzám. alatt kultur műsoros párta*-gor^art, nlef\T9 miJtaakit bz?bretet?-tel vár a k
MKP III. körzete f. hó 4~*a
csütörtökön este 7 árakor Mogjysur vendéglő M^}-ar ut 9 ezára ftlaíí PÁKTNAPOT.tart, melyre niinden-. ÉKietett»! vár e Véfélőpég.
Zala
1Í4*. márciué X.
Sportrovat
Irreális talajon Is blstosan győzött az NVTE
NVTE—Sí. MÁV Előre 5:2 (3:1) -kenette: Leiner
Már a mérkőzés előtt liataL
tnas sárLenger fogadja a nézőket a pénztár élőit. Bel jobb sem vi, gasztalóbb a kép. A hóekétől l&-sjmilolt pályán hatalmas viztó-csák őkie''eükednek. A lclálóe''őt. ti partvonalnál ]>edig bokáig ér a víz. Mindkét csapat öltözőjében iá741 s izgalommal készülődnek a'' csapatok az első tavaszi bajnoki mérkőzésre. A Vasutasok öltözőjében Varga intéző közli.
— '' Pi.ac.sk0 lázas beteg- nem vállaMa a játékot. Túra ¡esz helyette a kozépcsiíLár. ^Sztraka a jobb kötő. Kocsis a b;il. Szabó pedig a jobbszél^ő.
A vendégeknél Papp, Bögyös és Nariíai hiánya miatt keseregnek.
A három legjobb játékokai vagyunk kényleleni-k nölkü-Iözni. J''arlalékos csapatommal ug^kél ^ólos vereséget sze.nvi^ (lünk - mondja szomorú arc. ntl Molnár Gézu az Előre egyik vezetőségi Ingja.
Ponlosan kél órakor futott ki, a pályrtra a k<H osuput, amely ti kövcllcc/ö t''clál lilásban kezdi Cl;. «''I a j álé kot.
MHlöre Magyar - Tűk*, Dombóvári - Mnrhoffcr, Várnai. Millve Misk ny, Horváth, Széles, Világhj. Schneider.
NVTE: Ilók* - (Jazdag, Mun-káciv - Semsi, Németh, Boiii Szabó. Sztraka, Tura„ Kocsis, Horváth.
A fehérváriak kezdik a játé. kot, mái is uz NVTE hálójában táncol a laída. Szeles kezdésnél Világhinak adja a labdát, az .elő. ro rúgja a lív-os és a 5-ös közé-Hók a elbámészkodik. Szeles villám gyorsan olt terein és a hátába vágja a labdát 1.0 ! ( 4 inp. alatt.)'' ;
A gól után az NVTE erősen belcfckszik a-játékba.''Már a 3 percben Horváthnak van egy nagy helyzeté, de a közelről a kapus kezébo: lő. Egy perc múlva ugyancsak ő .cselezget feleslegesen, Tőke közbelép és oda a gót szerzési alkalom.
A. 8 percben Szabó honiba szabadrúgása száll "mel''é. Nem'' sokkal később Kocsis ügyesen ugratja ki Turál, aki azonban, lesen ájl. Feltűnik Kocsis nagyszerű játéka. Pompásan találja fer magát ezen a nehéz talajon Kocsis. Remekül osztogat és minden luhdájának szeme van,
Ali i>ercbon a vendegek kU lörnek az ostromló gyűrűből Meleg lu-lyzel adódik az NVTK kapuja dőlt, de Világhl lövése mcBáll a kapu előtti sáríetigcr-gerben. Egy j^rc múlva Szetos ©Ifílt nyílik nagyszerű helyzet» (le eUdegeskcdi,
(¡azdiig felszabadító rúgása után. feljön az NVTE. Tura ki tűnő labdát kap Bolhtól, de a középcsatár ismét hibáz. A 20 percben Horváth elszalad Tőke mellett, lö''vése azonban mellé száll. Átfagy NVTE fölény azon baa csakhamar ,góllá érik.
A 23 pe rcberi szögletet ér el az NVTE. Horváth szépén iveli a labdát az ötösre. A csomóból Tura feje emelkedik ki és a hálóba fejel 1:1.
A-gól-után megjön az NVTE csatárainak a kedve és hamaro-san megkezdődik a hazái csapat
gólgyártása.
A 32 percben tumultuózus jc, lesiet adódik'' a Máv Előre kapu. ja előtt. Tura harcol a labdáért Várnaival. Egy gondolattal előbb ér el Sztrakához, aki nem hibáz 2:1.
Szórványos fehérvári támadások után a 12 percben Kocsis forintos labdáját Sztraka bevágja 3:1.
A második félidőben az első félidőhöz hasonlóan ismét gólt érnek el az első- percben, pzuttal a vasutasok. Tiíra labdája elakad a sárban Magyar kifut elesik. Sztraka ráfut a lai>dára és gólt lő 4:1.
A vasutasok jól játszanak a í''ehíérváriak pedig elkeseredjen védekeznek, de ez íRun akadályozza ''meg azt, hogy Szabó ne lőjön ujabb gólt 5:1. %
A gól illán fékez a Njízai csapat, de még igy is mi^Jolény-t>en vannak. Á 27 percben Mun~ lácsynak egy''árlatlan haza.idá-'' sn száll a kaimba és őzzel be is is állítja a kii csap»! a végercd. ínéuyt. A gól uláu még nuindkét csapatnak van hely/.ele, <lo azok kihasználatlanok maradnak.
Irreális rossz pályán a jiUé. kosok erősen próbára voflak téve. A luüai pálya, valamint-.a jobb kondíció az NVTK javára döntötte el a mérkőzést. A győztes csapatban Róka bizony {¿»la. nul védett. Mindkét gólban erősen benne van. Mentségére szol .. gálbal a rossz talaj és a csúszós vizes labda.-Munkácsy sokat el. kalandozott. Gazdagnak kevés dolga akadl. A fedezetek jól álL '' ták a sarat. A csaí.irsorl^an Kocsis nagyszerű játéka emelkedik ki. bár a második félidőben el-eltűnt. Szabó lelkesen . harcol». Sztraka összekötőben eredményesnek bizonyult. Tura iueglef te a magáét. Horváth sem.- volt rossz.
A vendégeknél Magyar az öt gól ellenére sem vo''fc rossz!" A gólokat nem foghatta: A hátvédek szürkék. A fedezetek közül közül Marhóffer emelkedik ki. A csatársorból Szeles és Miskey érdemel emlilést.. * •
Leiner játékvezető inkább élvezte a játékot, mint bíráskodott.-
JólsikeriJH közös ed>:ést tartott vasárnap délelőtt a WAORT, NTE és a Vasas
íienixik Ultija pályán- tartották mog va''árnup délelőtt mintám 200 uózú jolonlt>t(M«n r Mn.ort, NTK és n Vjvwv i kö/i''irt odeósót. A nHapu-lok vgyniúflMl I negyedes trómng niórkóüén korjtuMion tnórtók öhh>w orojüküt. Az fjlH''5 nogyodbon a M.uJrl '' o v''nxaa^l játszott." A Mtvort igy állt fol: Kovává — Miliői, Horváth
Csemvs, Jlójja, N*ffV — l''olüi-ger, Lázár, Cíöngei; torgú™, Téli. A Vasasok kapujut Vajda védte. Ebiben a Hegyedben jó játékot yiutatv* » Maortosok 4 :i aranyban gvőztok. A gólokat Osöngei 2," Forgács és Túli lőtték. Ubi-ia a Maort az NTE-vel játszott leót iiog\-odot. Á ^laort fioláilitá^éban csak ftrypyi yáltozás volt» hogy Cserpos liBh''ott ICiss ^t-jazott. Az NTE pedig ig\- állt fel: Szélig. Király 11., Horváth — Gazdag, Eller, Vilcsak — Bárdos/ Lukvár, Maderka, Kovács, Salamon.. Az NTE allén 4 : l-m cyóztok. A «ólokat Csöngői, Téli, forgács és FqIinger rúgtak. Az NTE részéről Lukrar rolt araimé nyes. Végezetül
w STE át H Vmas i^tí^ott ö^j mám-
sál egy nogyBílat. Az oredinény 1 :1 rolt, A gólokat Lukrár. ilk)trr? Vajdai szőrözték. Az »daéaon kitiintok a Maortl)ól : Vajda, Héjjá, Cserrios, Téli, C/öőngei, az NTE-bői ; Ma<ter-ka, liórTáth, Ellor ^ Dezaő. A V«sasb(Vl : Vajdai, S&-&Z 6s Fnrka^.
?al«szentbalá780ii
befejeződött a népisakkver-seny. 3. csoportban 25 sakkozó mérkőzött az elődöntőben. A döntőben a 3 csoport 3 3 első helyezettje ntérie;össze erejét izgalmas küzdeteíekben, melyekből 8 ponttal - az összes jáísziiiáit tnegnyerve ^ Hiesz Miklós s. jegyzp került ki elsőnek. Ezzel '' elnyerte •> Zalaszentbalázs Népi «.Sakkbaj no kai" cimet. Tekintetei arra, hogy a nagykanizsai járás í^ás községében nan indult népi sakkverseny, igy a > Nagykanizsai járás Népi\Sakkbajnoka< címet is ő jogosult viselni. Májso-. dik helyezett egy vereségei Hé. vész Lajos körjegyző, a lrarma-tiik dr. .Horváth József lcöror-
vos. *
Verwénet szenvedtek « vasutas boxolók Dombóváron
Vasárnaj) az NVIIl boxolói visszaváííé mérkőzésre álllak ki a DVSK öklözöl ellen. A kél közel egyforma erősségű <saj>nL versenyzői közöli minden aw-nclben nngy küzdelem alakult ki és a gyö/eltnckci csrtk a piHnnat.. nyi j«bh forma és erőnlét dört-iólte cl hol az egyik, hol a másik egy ül les versenyzője Javára. A kanizsai együttesből egyedül (lá. tinak-sikerült győzni. Papp és Wiminer döntetlen ercanxűnyi éri Pogány ^ellenré- nélkül győvöli. üfiki l;ar"kasfól vereséget sztMiviclett, Baranvait sérülése p-.ialt lépi ették le.''Wi ?sitsí>l '' és az újonc lUolkót lepontozták.
Ez a 12 találatos toíoszelvény
Szeged—Csei>el - «> 0:1
V. Etó--Ujp«si 2 1:2
Sza.- Elektromos'''' x 0:0
Ferencv.—Maleosz 1 2:1) '' DYSC ^-Mogüri - 1 x 4:1
KMTE—Tisza x X 2:2
Postás—Doro« l. 6:3
•Perulz-Máv Ha.- . -2 3:4
PVSK-SVSfi 3:2
MMTE—MYSC ^ 2:2
Aston V—Arsfenal .1 2:4
Blackp—Burnlev elmaradt .
Kispest—E M TK elm arad t
, Szol. MTA- -KAC 2 1 2
Eredmények * *
MTK -Sől. B-l''C 0:1, Vasas -Szolnok «1:1, Hungária --KMTE 1:1, PBTC-Diimmó 3:2.
- o—w^imi. i.i l>i.>.i. — -
^ KOKS-rjdiilftWínvek
Kübíer bnH«Br/á csoporti Ootker t»üt6i»V megérki^Klt, átveliot«): (''«n-iA>ri U{ 5. . t
Zsákokat '' (iuo»<''wzÓ(1hh) kérjük tuonnal TÍM»ftgkül(Umi titkárnnkhor..
IrddftlMl és történelmi «nyuc inArciu« 15. t isJ<ol»l éi társndalmt UnnepóTyek rcu tfeiéséhez knpható. Ptschel kttnyvkereakedés.
Undervooci Írógép jó állapotban eladó Vároisy Sándornál, Somojfvt Béla utca. 35.
2 darab lapoBkocsl, az eeylk kéttonnás, n másik háromtotr ás éa egy hintó eladó. Petőfi ut 81. sz.
■nMHflHÉRMMDfBMBMWC ''JMWMMKMMCWBHMTMMI*
¿AL> demokratífeus poüttkai napiíe^
3z«rkeszti: Bencze Jenő főszerkesztő ts KUdóhWatal ; Deák Fercnc-ttr 10.
iü«lja • - Ü''wsíiáe, MagykaoU*«.
IwrkrsiiAasH ét 8eua« ?8«#
Telefmt «4.
fiyomatett p ^K6zg«zd«<áal R. T. Magy-kantisS* nyowdájAben, N»aykenlx«j*n. nyomdáért leid : Zsluy K*roiy.
Kiskanizsa rovata
A Moliére-vitfjáttk HttalBM sikere
KUk^sizsán .
Mejíljpó sikiBiH) rolt a ^imtiá/isla. mükedrolók olvasóköri elö-idimánaSi rasórnap délután. A telt hkr., könön-sépp, fttaoly eidi^ í?ok tinftlvteuigtí Hzinpaüi féremvinkátios: volt ''>ho?.?Á-h/.oktatvH«, tapsolta, réffi^ lá-
cagta » vipjátékirodalom e^yik klffö«-szikus naniííkét, a Fösvér.yt. Ez tVriá-si fejlődés. Mosi már tisztán látjuk, lK>£y nom a közönség? ¿i. hibás. V*l»-hol máshol vamiak a hibák.
Klöa<lás e''.őít Szikijai Fore.ic páv-riíta Wiár üdvözölte a közviitíésjei az olső ulka''ommal rciuiégsaQnvpí^ gimnázium nevében, ¡géretet tofct, hogy löbb alku^ouimjal is cüdtjgatuai a ki »kanizsai Hziniiadra. Yaauhu Károly töké!ety> ismertolőt adoít Moli-eno szatirikus rigjátékáröí ,
Alo^; kell óuzintén írnunk, hogy a» «lóadus — jvmicsak kiskanizsai *zam.r nu»l uózra - művészi élmény rolt számunkra. A klasszikus ^íomt>kmü ogv-ogy karakter.! oly élu-sun x''s ta-kelűb^e:^ rajzoló<lolt ki előttünk ^ jí»lore:ok Koknságába.n, ho^y méltán gondolkodóba ojtott )ionnűnkf?t, rajon mükfl.lvoló előadáson ragyimk ? Kz a fiatalság, a gimnáziumi iij.j-lugbzabú du^áttíUj.
Eiyh^zköziég ifjúsági csoportja
v*yiárnnn ;wtiu h. Hjiortotlluaibaij lictw''ilÍH• .''¡ua<l«VHl tartott. 1''. Táth ».
laikáca plébános nioffnvitujH titán
Horváth Oi''mo''4 f>A no H/i>rt''ía áli» tünkl.on« fímiaol, Nagyiilui Imre atoini''onlliol.iflfől tarU>tt »¡kom< olA-adi''iBl. A licoáliut kbgértzitott«''''k fvflr Icíh objmista hegodiis/.ámni N''ni-gM. Láazlú szavalata.
A hlytótalfl)» város
Az utóbbi időben mindg\akrab-•kan eiőtordui, )hogy egyes magáu-tízemély>k az epit ^i engeuóly luV réséwí xjgyiuejü^T, dr> • bgiöbbswf'' még az Níagotb''íy n:e rkéi^é*» oiótV épitkczésnloBt közíloiwkan«^, miáJta? az- építési B."!gsxk''ly kiadásút ns ha>-t«'':ságon''iat l^Yn-jezolt tá:svok el'' *vl-ütjá''k. .
A f''jnitií k niogaka.''.''uyo/á.-!a vt-^yié loihivoni a jövóban épitkozni tzán-Öékozókat, hogy ypit*s>i enirc<!:;ív kiadása előtt uf ép;tk?zcsekeí- mog-kózdeni, vagy meglévő épiilírtbon átalakításokat vegozíli szigpiuaíi ti--ló?. A rencb''.kszés m^szegése jpe«-'' téfcen a kihágási eljárást ínejimii-lom é-, a kiszal ott- suiyos óuiitíeu>son Kivul az épületre használati eMg5>-délvl nom a ío''c és ameftnvil^n m épitkazéj'' közegcszségügyi, . közbiztonsági, tüzícndésaseti, szilárdság, városremlészeti és más szöm)X>ntból kifogás alá ősik, az épübt Ipivontá^i fogom olrondolni.
P«tg''írtii»a(cr.
^.1. . . II.. V. .M.II 1.1 . V*'' ■■■''-—
Hkeieímejy
Az "iparügyi miniszter iir 55M&J U.''1917. ««. a. eltXMidaltn « .Tán» Ifttók, üzemok ás intéwuúnyek min-doimomü *íuuiLai?o^ ipari tnvékeny-yéuénok hi Hzünto^Wit.1
Kelhirjiik'' tohát mindn/okM »w üj-jumoltoi, vállalatokat,amolwk Hy>> házi mühölyvkot (cí|kwz. SJcaln''», nn< «záros, «11).) tarUnuik fönn. hoff? ozokoi 15 nap alatt «»ttntoitwk E határidő lojártávol ollnnflrüóat te Kunk gyakorolni ód a felhívás olte-, néro továbbműködő házi mül*\l(>t>k feimtartői ollen a kihágási »Ijár/Mít moginditjuk. *
Nom teszünk észrevételt az ellen, hogy a vállalatok, .űzetnek intée-ménj-ek önállóan működő, szabály: Bzerti ipariogositváimyal rondáiké?« iparosokkal megállapodást kössenak«'' abból a célból, hpgy alkalmazottaik szükségletének kielégitóso • TQge^i, esatről-esotie az alkalmazott r&sza-ról történő megrendelés alapján vállaljanak munkát. Az ilyen iparo» azonban az illető vállalattal -szolgálati vagy elszámolási viszonyban nem állhat.
Nagykanizsa, 1948. ''február 26.
Városi Tawk*''
62." MÉW
^«ykftnixft«! 1848. március 3. szerd*
Air* 5+ tfUér.
''.Várható időjárás: Gyenge szél, ke-vét ftíjliő, száraz idő, többfelé Köd. -
Á hőmérséklet fokozatosan tovább
#
emelkedik. /
a Mise! polgármester tmmk Épásáliíf
A Szociáldemokrata Párt megtisztításával kapcsolatosan nyilvánvalóvá váR, hogy »íhití Zala vármegyében, mind Nagykanizsán fontos közigazgatási pozíciót betöltött tisztviselőknek távozalek kell állásukból. Nagykanizsán ''már napok óta köztudomásu, iiogj Varga józs#í polgármester is azek közé tartozik, akiket pártja nem tartott politikai szempontból: «lóg megbízhatónak arra, üogy továbbra, is betöltse ^ peigármesteri széket. Beavatottak «lőtt r.eui volt titok, begy Varga Józsefnek távoznia kell állásából, mert a két munkáspárt egyesüléséneferelsö és legfontosabb követelménye az, hogy vezető pozíciókba* csak olyan emberek legyenek, akik íiareos, meg nem alkuvó hivei a népi demokráciának és akik a dolgozók által vezetett ország szempontjaiból mladen kétséget kizáróan megbízhatók.
értesülésünk szerint Varga József még nem adta be lemondását, dé ez minden valószínű»^ szerint a mai nappal már annál is inkább bekövetkezik/ mert budapesti tudósítónk jelentési szerint a Szociáldemokrata Párt felszólította Barcsai Iván bácsraegyel, Horváth Pál szol nokmegyei, Ko''vác% Pál tolnamegy el alispánokat, /
további Varga József nagykanizsai, Tóth László kecskémét/, Németh lutrin qroshúzal és Fazekas István nyíregyházul pó lg ár műtereket, hogy mondjanak /• állásukról.
KIas János C3ar\ári megyéi főispán Önként vált meg hivatalától Beehtler Pétert, Buda-•peM alpolgármesterét a Szociáldemokrata Párt visszahívta megbízatásától. Enuek megfelelően Beclitler hétfőn beadta nyugdíjaztatása iránti kérelmét.
&éli 12 óru&or /eleuíi Bqcfope^/
Nagyköveti rangra emelik a ízovjej
*s magysr kővetségsk vezetőit
A Szocialista ¡Szovjet Köztársaságok Szöwt^2éiK>k*ki>riiiajiva a-•magyar köztársasági kormány eiha-létro/ta, hogy budapesti, valamint moszkvai Uövolsósjoikot uagykövet-Féggó alakítják át öUfa-k mQíífpIc-^iéea köv^néiket nagyköveit'' tutidra emelik. ''''''
X
A kitazfltt időben meqttrtjtk a eseh
vHssrtusokat
A csehszlovák Szociáldemokrata »''árt, amolyr.ok miniszterei lénye-r.wcen elindították a. válságot, ¿ij.je-í/í-égöt választott. Az uj vozetók cl só uyilatkozii.tukb.in ioszöge^ték,. \ y * elítélik a párt eddigi iránvi-

tónak szocialistaelJones «olitikáját be jelentettek a párt rolt végie-hajtó-bizotteágának kizárását. A párt <«-o?ót is megváltoztatja. .Ezentúl rSalts/lovák Szocialista I^árt losz.
Az uj csehszlovák kormány tog\. nap esto fogadást rendezett a kin-* földi -sajtó részére. FierHnger, a Szociáldemokrata ltyit balszárnyá-r«k vezofcóje, az uj konliány ipar-Ügyi minisztere hangoztatta, hogv a pártok tömegei ó.i a nép támogatása '' a.ptrfitikai Ü''ap, amolyro a Üott- " *ald kormány támaszkodik. A sajtó iu^edásott boielen totfco, méj, liogy a »Jaszlásókat a kitűzött'' határidőben inntftartjak é> a külföldi sajtő tudó-uiiómak n\ódji|k losz inoggyózódui arról, hogy a rá Listások tiszták lusziíük. ,
Ujabb súlyos terhelő adatok a ''
Nitrokémia vezetői ellen
A Nitrokémia ügyónok tegnapi tárgyalásán további súlyosan twrholó *al omások luuigzottak"'' él Kelemen Gyulára ós Sárkány Józsefre. A ka- • urnái szakértők véleményükben'' kifejtették, hogy tt gyártási titkok küllőidre''csempészé® súlyosan sérti a . nta(,.tuu honvédség érdekeit, és az állam biz- "!I,,1K"IÍ tojifiá^át. Sárji/my József ellen a • rendőrség külön vizsgálatot is foly- *
A pénzügymlüiiztfr. bejelentette: a tehetősebb rMopen losz rz atfózts súlya .
Nyárády pénzügy miní.>zjá?»'' b felöntött© az adózáfcifcomlszer atd o;g> zását./ Az iij auó/.ási rondszjr a , • toliet^eob retos»$k'' meg*lóztoti&>ra fekteti a főaul^''t. a szociális szeim-pimtok figyelembevételével. Egysza-rüsitik a jövRtbleüi többletadót, és az állami tyvbdelmpfc a Vagyondézs-■ ma na^vobu kiiiangsulvozásával akar ják elérni.. Egyéjá állami bevételek megmaradtul^. intézkedés törtónt, jiógy az-állami vállalatok rendezzék hátralékos adóikat. .
- Wallate * esélye az elnökválasztáson
A New-York Tinu-s Walíace egyik hívének választási ¿jyőzokne után . felhívta a Vidék Uidósitóit, hogy foglalják össze tudósításban, milyennek látják Walkue esésűit az őszi elnökválasztási küzdelemben A
• beérkezett tudósítások alapján Wal- • laténak legtöbb választási. esélye azokban az államokban van, ahol a fogtöbb a szavazó. Állítólag Afi-chiganban, Uünoisban, Kaliforhiá-'' ban Trumannak aligha $jker többséget elérni.
.Elkoboztak a román nyugatossk^va-flyonst: Karoly exklrály a lista élés
• A román népköztársaság kormába elkobozta több nvusutra szökött jobboldali ix>lifcikuö vagyonút. A lista, ólén II. Károly öxkiraiy nőve szo-ropol. Második Károly vagyonát a/ utóbbi időkig fia Mihály k''ir/iv vé-il,ohik<Mo az elkobzástól. Most a^on-
,han a zárlat, alatt Lövő több millió ''dollár értékű vagyon vissza száll népre. • . .
U"iiVViJ *J*IJ*/ UVV" jíjvxír v
Ml újság u országban?
t.at, amoíy mcgállapitotta,( hogv Sár-, kúny a felszabadulás* utáni időben főszervező és ifánvitója voit.aJinai, i Iíatszog! Ottó féle. katonai ''puccsnak'' ás kísérletnek, amely a Vörös-ber.azt leple alatt készült a cLötűok-ratikus kormány mx3gbuktatására. Érfosülésünk szerűit a rendórsés: az ügy letóxgyafása'' útáfí Sárkány ''Jó-'' sseM n^pblró&áar Jftló állitják.
a Magyar Szabidságharssi Sz«vitié|
Vasárnap tartott» alakuló koh-. gresszusát a. Magyar Szabadságharcosok Szövetsége,- . amelyen mégjelent Tildy Zoltán köztár-sasági elnök és a kormány vala. valamennyi tagja/ A kongresz-.szusoh jelen -vofLak a francia kommunista párt és a spanyol szabadságharcos''szövetség kikül, dőltjei is.
Tiltok a vizijáiéMró slltf
A budapesti liüuUítö törvényszék viísgólóbiríija hétfőn üéL elClt foulalkozoU a totó-csa''áís jnlaít leuirlóztátoltak ügyével. Szjrlcs Ferenc, a 317.000 forin-lös fönyereniónv csalója .visszavonta a rendőrségen leit lerstne-t\''í vallomását. A vizsgálóbíró eL r-öfiüelte <''>:ü/A''ies »«¿arlóxtatását. Érsek Ervin, a .másik totó-csaló szabadlábra került, ípcrí o csak 175 foi-intos csalást követett el. A harmadik ügy szercjílöje, Pál József, a tó ló.-bizottság vezetpje ellen bűnpártolás a,vád, mert ö Szirtes csalását igyekeaett fe^tzai.
Finnország elfogadta a szovjet ajánlatot
. Jlelsinkiban vasárnap 1 közölték, hogy a finn-kormány elfogadta á szovjet ajánlatot és barátsági egyez-móö.y''t köt a Szovjetunióval és a két ország l>arúti kapcsolataik kim^lyi-. téío érdekében minden szövetséges intézkedést mog tesz. Ez íolog arra vonatkozik, hogy a" finn politikai életből eltávolítják azokat nz elemeket, akik zavarólag hatnák a finn-szovjot.barátság kimélyitóse útjában.
A szovjet-finn megboszéLéiok után nyilván a finn kormányban is jo-leiitís személyi változások köwtkez-„nék bo.
. Gilswoldnak, a • görögországi amerikai níjsszió gazdasági főnökének, legutóbbi 1''álogalAsa után tájékozou athéni körök azt hiszik, ha a-Mnrkosz-had&eregöyőn
. zelmes előnyomulása i''otylatódik az amerikaiak Egyiptomot *kar«. ják kiépíteni utánpótlási központtá és később hadműveleti bázissá a demokratikus Görőg-oityág ellehi Indiszkréció folytán nyilvánosságra került, hogy Griswolddal egyWt a Caldarisz., féle néppárt egyik1 közismerten. fasiszta képviselője, Turkovaszi-lisz is Egjdptomban járt, aki a a Markosz-had sereg.''további győ zelmei^esetére az athéni monar-cho-fasiszta kormány egyiptomi, útját készítette elő. A- fentebb közólt értesülést a Greck News Agency -londoni távírata-ís megerősíti. (SGH)
THé/ Zsltán bejsiéniti?«:
fi mm 15-1 neiszétí ünieprt Vorosilov marsall vezeti a szovjet küldöttséget ^
Tildy - Zoltán köztái-sasági elnök
a uoigozo miiiioknoz szolt tegnap délután a történelmi emlékbizotts^; 5 órákor megtartott üléaén. A centenáris Történelmi Em.ékbizottság-a* elnöki ház márvány termében tartott ta ülését, amelyen Tildy Zoltán köztársasági elnök megnyitó beszéurt mondott. ''
A századvég fordidójának sorún egészen közel jutót tünk ahhoz a nat>-hoz, március tő-óhoz, amely ''.ItííS , szellőmének -logniagaszUjs.vbb" Ó8'' log-'' nagyobb lényét sugározza felénk. A március lö,-i ütinepix) való készülődé* arra Kötoloz . bennünket, hogy mérlogttj tegyük népünk ós iiomzo-lünk szollonii nlapjait, mo^vizsgáljuk egész mag-.itartásunkut, olóien.-dő céljainkat és o célok érdekében olhulí?fc>zás.unkut. Mé tiatt » » felszabadulás óta ultoit háinm esztendő politikai, társadalmi és gazdasági és kulturális Oiodniónycit, továbbá a magyar domokrácia odílig
elért legnagyobb s.Vfcré/, u • szovict—magyar burái sági- é.i kölcsönön ncgétynijKitáai cgyez-jntny megkötését. Moszkvai ul-■jáu61 a következőket mojidotta: Moszkvában egy nagy nép nagy vezetőivel, Ismerkediüri. meg. ■ Megragadott bennünket a munka nyugodt és teívjiigör.ó ereje a szovjet nép jurát szolgáló hatahrtr.« a/anyu lenn cles.
A szovjet ember uj kultúráját és életszínvonalát bizoh^tják azok a nagyszerű alkotások, ¿uael,>ék nem egyes kiváltságos rétegekde az'' í''gó>>: dolgozó nép, gyermekek ee felnőttük, emljeri jólétet és kultúráját szolgálják.. Megragadott az a tiszta, mély humanizmus, mefV a szovjet társadalom egész ^életét .''iol-iemzi, <ovábbá az ott t^rmészet-cssé valt egyetemes barátság, figyelem, -az átfogó biztonság érzet, erő, t.udat és békoakarat, amelynek bizonyságai mendenl:eu és mindenütt láthatók.
Életem lognagyebk Uménye e '' Szovjetunió vetető férfiéivel, különösen SitiUn generallssxlmutezel ¥uió személyes beszélgetésem veit.
Kimondotta, hogy - a magyar nép iránti jóakarat a Szovjetunió minden vezotő férfiénál megmutatkozott-. Szovjetunió irántunk való barátsági • nak'' ujabb tanújelét láttuk'', amikor a Szovjetunió kormányát március 15-i üimepségoinkno meghiv''tuk .
Molotov közölte velem, -hogy. » Szovjetunió küldöttségét hezink legnagyobb barátié, •legnehezebb Időkben'' ennyi eegltséget nyújtó Veroellov macsa/l fogja vezetni
Meg vagyok győződve,'' hogy Vorosilov marsallt, ós a szovjet delegációt népünk & legnagyobb barátságai é3 szerötettel vár]a körünkbe.
Beszédét azzal f^jozto hq,. th<^gy •. az elmúlt három évre visszatekintve, azzal a szilárd elhatározással és céltudatos akarással folytatjuk mun-» kánkat,. hogy itt a I)una völgyében megvalósul'' a néupk szabadsagának és egymás közötti barátságának eszméje és a magyar nép a jobb jövendőben bizva,'' nyugodt öntudattal készülődhetik a szabadság év legnagyobb ünnepének, március 15-nek megünneplésére.
•1
JL.
7.''.A
/

l''JLL u.úi''ciuS ;>.
„Uj szelek »jöjetik ax ősmagyar Iákat"
UUftfttát e|y de«e*rattki» leket a ^ taatemtbeii
Verőfényes vasárnap dél van, érezni, hogy fákban megmoz. dúlnak a nedvek, a természel teremtés elé készülődik. Egy% busz-huszonöt emberből álló, cvsoporl-- megl-ivott vendégek — a 1''előli-utcai iskolába tart, ahol* Morvay Gyula tanár demokratikusan elrendezett tantermét Iá. togaljuk meg.-Maciinkban Rákosi Mátyás szavai: >Tiéd az •rszág. magadnak építed.;: A pedagógus munkája elsősorban épilés: egy nemzedékei nevel, ▼ele építi az ország szellemin i-
éledését. - . r
Belépünk az iskola hetedik ♦sziályába. Morvay Gyula tanár •szláiya. Az.egyik falon Ady iindre Felszállóit a páva cimü vers örökszép két sora tűnik az «mber szemébe: >Ujv szelek nyö-gelik az ős magvar fákat.várjuk » jnár, várjuk az uj magyar cso, • dákat.Á A falakon gyermekeket •érdeklő képek és szép vágású belük Ízléses elrendezésben. A ''fal melleit gyermekkézimunkák. A sarokban könyvállvány, rajta a magyar klasszikusok könyvei, egy másik sarokban hatalmúé piai kát, a három éves terv sikeré. éi1 hiVja munkába az ország apró ''és nagy dolgozóit. Az egész isi rendezés a tanár v#télen tnuakas/erele''éről ¡ürélmeről és válogfltoti Ízléséről tesz tanubi- t zonvságot. A lábla bogárfeketére '' testve, rajta ízléses kis papírlap fezzel a felírással: »Demokratikus nevelés. Az otthonnal"vetekedő tánterem.''Mindenben izlést Az asztalok elrendezése harmonizált. A padok kék festésével külön asztalon vannak elhelyez» . ve az osztály könyvei, melyeknek kötése, grafikai ineglervezé. se elsőrendű munka. Az iskolapadok kékre festett szinei élénkké teszik az "egész osztályt. A tanterem felső részének*megoldása talián íT leghatásosabb. Itt •egy szép Petőfi és Kossuth idé. zet van. »Haza és szabadság ez a két szó, melyet először tanuljon dajkától á gyermek.» >A nép örök és öröknek kijvánjuk * iiép hazáját.«
Beülünk a padokba és* Morvay Gyula tanár néhány szóval Ismerteti a demokratikus nevelésre vonatkozó tervét és elgondolását. A hároméves terv keretében és a 48-as centenárium ,ünnepi hangulatába teljesen beilleszkedik ez a csendben, de annál nagyobb lelkesedéssel vég. zett munka.
v ; Morvay Gyula tanár ezzel az osztállyal valóban az .országépi. tés munkáját végzi. Mag ez> amely termékenyítőén őszíönőz. het, mintaképül állhat előttünk, akik az uj nemzedék sorsát szi-'' vünkön viseljük.
Még annyit, hogy mindezt Morvay tanár fáradságos munkával mindep segitség és anyagi támogatás nélkül szervezte és alkotta meg.
Amikor szerényen ki kisér bennünket ez a lelkes tanár á kora'' tavaszi nap mintha még rajrvo-
góbban sütne. - x • DrE.

Napirend;
Március 3azerda. Kém kat Kunigunda.. *r»K Kornél. ÜJgörég Elitrój.
i7lNa?1 ktt} 5.Ór" 22 fe,rcl,''or'' nyugwík 17 óra 31 terekor..- - R Hold kel fér»
. 14 p«r«kor, nyugszik 10 éra 58 perikor
Megszűntek a mamütjövedelmek a bánkoknál
Meiinyl az áliameiltett banktisztviselő liietéee
A magyar népi <J.emokráe''a mint ismeretes, államosított i j ''nagybankokat, igv azoknak alkalmazottai! a tisztviselőket; hivatalsegédek és a többiek állam! szolgálatba mentek át. Az áHa". mosilás^al természetesen meg szűntek azok a mammut fizet é-sek és ''jövedelmek, amelyek lehetővé telték, Jiogy egy-egy intézetnél 4-5 igazgatónak több fizetése legyen, mtnl. á többi alkalmazottnak együttvéve. , Igv volt ez minden Tiagybanknál, és ezt a hihetetlenül antiszociális '' szokásl átvették a .középintézetek, sől a kisebb bapkok is. '' Erről a kérdésről beszélt a Zala munkatársa £gy magasraru gu banktisztviselővet, aki • már felszabadulás előtt is tagja folt a Magyar Kommunista Pártnak és résztvett az illegális mozgalomban is.
Az uj helyzetről a következeket mondotta: Mindenek előttié kell szögeznünk, hogy a baiikdi-rektoroknak nem csak az volt a jövedelmük es fizetésük, amiket bekönyvellek, hanem az .igazán nagy profitol nyilvánossággalso ha el nom számolt jövedelmekből élvezték. ''/
,v»lé ttnv a*, kefcy *t Intézetek ugyxaófVán valamennyie keve-rabkrfc értékelte »ok nrki tlastTl»''
nelőjének munkaerej t, mint egykét Igazgatóét.
Természetesen a felszabadulás után kialakult helyzet sem .mulaloH különösebb eltérést} mindaddig, amig el nemi határoz ták a bankok államosítását.
Ismenem, mondotta inforniá-iorunk a Gazdasági Főtanárs által összegyűjtött személyzeti státusra vonatkozó. adatokat, amelyeket bizonyára rövidesen nyilvánosságra is hoznak.
csökből asadntokhéi kiderül, hfgy as államosítás óta a ban^rtlsxtTl-selök fizetéie ktf/.öttl különbségek nem ¡elontenek kirívó aránytalan-aátot.
Az államosított bankoknál 1791 alkalmazott van, amelyekből mindössze 815 áll a kollektiv szerződésen kivftl, de ezeknek a fizetése sem haladja meg a havi 2000 forintot. Az á Magos fizetés a kollektiv szerződés''acső tisztviselőknél S00 forint; a hivatalsegédeké ''300 forint, de 175 forintnál kevesebb fizetése ab un koknál sehol sincs.
•Bizonyos, hogv még vaunak a bankok státusában kiigazításra szoruló aránytalanságok, amiket azonban hamarosan reparálni fognak. Már az eddig elvégzett munka is ha figyelembe vesszük a rendelkezésre állt rövid* időt, óriási volt. ,
Érteaitom tiastalt vevéimat,
kegy «gy, Mint eádif, ''uiidea aap
friss élesztővel el luden 8ket látói. Sóváry István
íüsz«r- át syawnatar« « Sowojyl miaui 91. a».
b q g y k fi r o s l< e d ű
Talnttniüíu: 114.
Nagyszabású mimkaversenyt rendeznek a vasi és zalai bazaltbányák
Ság hegy — Badacsony
A Sághegyi Bazalt bánya üzemének minden munkahelyén hirdetmények jelentek meg." amelyben az üzemvezetőség és az üzemi bizottság közli a bánya doL gozóival, hogy március llén kezdődő. 4 hetes munka versenyt rendez. A versenyben az ifcem dolgozói egyénenként és munkahelyenként vesznek részt. A bánya''.vezetősége a győztesek részére pénzjutalmat tűzött ki. .
A Jutalom caapatrorst»yn6/ 600 és 400 forint. Ax agy in! vorsaoybtn 6
t, 7S0.-2S forintig. •
d/J loax,
Az elbírálás teljesítmény, alap. ján ponlozás utján történik és egy széleskörű bjráló-bizottság végzi.
Álverseny célja a 3 éves gazdasági terv sikerének —.''üzemen belül történő — biztosítása, a termelés- fokozása a munkaer-kőtes és fegyelem további szilár
— Sümeg -7 versenyben •
ditása, a munkásság közösségi szellfeméiiek és öntudatának fej_ leszlése. ''
Az üzemen belül eldöntésre kerülő munkaverseny befejezés« után . j
'' a baza/tkánya oiunkáaal a kaéaeao-nyl és tümagi bezaltbinyikat fogják kihívni agy április hó folyamán randizandó nagyszabású munka versenyre
A bánya munkásai lázas izgalommal készülnek a versenyre. Ez egymagában is biztosítja a verseny céljainak megvalósulását_''__
Kanizsán it ki«él«tlii wigirral '' laetajnak a radié ervhall|atókra
Ismeretes, hogy a budapesti
B^sta műszaki emberei hetek óta unán''tulon tartózkodnak a rádió ^»rvhallgatók és a be nem '' jelentett rádiók felkutatására. Az ellenőrök a napokba^ 97 sze-
mélyi jelenteitek fel Sz(vm1)ath%. Iyen a rendőri büntelőbirónai olehallgatásért és be hem jtk lenlelt rádió ''készülékek tartd. sáért.
Nagykanizsai relációban kérdési intéztünk a posta helyi va. zetőjéhez, aki az orvhallgalókra vonatkozólag érthetően neiw adott lel.világosjiást, csupán any-nyit jegyzett meg, hogj* kiaiaélefc. lenül lecsapnak az orvJiailgalót-ra.és azokra, akiknek bo nem lenleU rádiókészülékük van.
A i-enidőrségen érdeklődésünW-ru a rendőrt büntető bíró kij*. lentetté, hogy a j^osta eddig néy|r személyt ieleii4ert Jel orvba Ugatásért, " akiknek az ügv-ei mosl van;iak> kivizsgálás alatt. KérdA-sünkre a rendpji büniclö birÉ karegőrikusan kijelente''te. a bfmletéseket • az ór\jtmllgató£
anyagi és kereseli \-iszonyaiho* méretezik''és ez ner. több X00->-1000 forintig terjedő pénzbün- '' Vésné;. A rá^''lóVés ülé^ e'' ''»r. m.észetesen elkobozzák, í A rádió orvhallgatók el en bb-zandó aránylag esek él V pénz-, büntdéíek "íieni .felentik liógv akinek rádió van hirto^ kában bejelent«^ nélkül hangat-hat a jövöl>eu iíj^Uliót., mert V póstamüszaki emberei fokozod, figyelemmel ügvelnek arra, ho^r azokat, akik" bejelentés nélkül hailcatnlak rádiót felfedjék és ellenük szigorú-eljárást inriiltassn* nak.
üaiyjdMtoséii nyilatkozatok a csekorizáii reakcii vereségérH
A csehszlovákiai központi al^-
cióbizottság felhivla a nemzeti-szo cián siókat és o néppártol'' hogv szüntessék be működésen kel jnindaddig, arnig ^ sora.iló*t meg nc.íii tisztítják.
Felfiivtcik a Szgciáldanekrata Pór tol is, hogy fist Üt mik meg goraikat a keladós ellenes és ellenforradMmi erőktel. [ .
A szlovák államvédelmi osztály nyomozása során megállapította'' hogy a Londonban és az CgyesuM Államokban 6''6 szlovák fasiszták a pozsonyi angol-amerikai konzulátusok szociáldemokrata. párli képviselőin keresztül tartották fenifíf kapcso_ látót a szlovákiai jobboldali elemekkel. Több összeesküvőt az angolszász konzulátuson keresetül jcsempfcszték ki Ausztriába. Az összeesküvők összeköttetésben állottak S^táray» és Szécsé-íiyi grófokkal, akiknek dél Szlovákiában volt bii''lokuk.
Masai\vk külügyminisztei* nyú latkozatoi adott külföldi- ujsái. íróknak, amelyben azt mondott* voltak egyesek, akik azt. gondol-, ták; lehet kormányozni a koo*. munisták nélkül is. Sokan én magam szenvedélyesen küa-doltem c létei ellen. Az yj kormányt egyébként teljesen az alkotmánynak megfelelően alaki, tottuk ujjá."A párizsi csehszlo-. vák követ- erélyes tiltakozást je-4 len tett be a francia külügymi-'' niszlériumban azzal a sértő é* kihívó hanggal szemben, amíely. l^el a franca sajtó a csehszlovák lciai eseményeket k''őmlmíentálifl. Az Egyesült Államokban Wajl*-oe a csehszlovák eseményekről,a kővetkezőket mondotta: A Csehszlovákiában történtek mindaddig ismétlődni fognak, amdg az Elvesült Államok folytatják dollár és ágyú politikájukat, Görögországba, Kínában és egyebütt-.
Értemltcm az igen tisxtelt vevőimet, hogy ttjhil megnyitottam a régi hírneves
'' Lenin sütödémet
\ :ohol illandéan jegyes kenyér kapható. Házikenyér-satésyeggel 9-10 ig. ~ Hyglenikus tisztaság. , Kenyeremet árusítják: Szeghalmi Miklósné, Piactér 11. ez. pavlllon, Gáspár Jánes ftszer kereskedő,Csengery-ut és Szemere- at sarok. - Szíves pártfogást kér
Márkus Károly né sitimester.

X A L A

K
P11 ^ Ü fii I
II MI e i| I
sí X s| *
U ú i w I

''butartfi''
... nfyx.^''.owaiiK'' rxntr
Hálószobák . . 2400
forinttól
Kumtijnált Annn
beraiKiexések . .
forinttól
Konyhabútorok
120« feriettél 2fO0 ferintig.
Rekámiék: . -
vgysaemélye« lt)M-tM, két-9zemélye« 1759 tői, tsak elismeri ¡éoíilnéaéffft ♦
Zsurkecsik ... 200
lorint,
VIRÁGÁLLVÁNYOK . . 120
forinttól
egyes KAltÖSFOTBLBK 110 fciZÉKEK N ferinttél, ■
ASZTALOK Miadee aafyaág-
bas
Gyermekágyik. 150
feriettél,
JÁRÓKÁK 14« Ft. ÖY1RM«8EÉKHK 14* Ft. MATRACOK afrik v*w ¡»érből 806 feriettél,.
Fotelágyak .., 650
feriattél, ÖSeZJSCSÜKHATÖ KÁRT. '' VASÁGYAK ÜH feriettél, SODRONYOK 2N ferfeit.
v ''
Pénzének ellensége, ha butorszUkségletét nem most szerzi be
MGYKINIZSfl
Ady Endre-ut 4. sz.
bútorüzletünkben.
BeszéSgetés a legújabb kanizsai tolé-„8námil6*al",
akinek egy háza omlott össze és 50!000 forintról csusz&tt le-mert nem nyert Fiatal házaspár kereste fel tegnap
este s/erkosztóségünket. A férj olajos meral!;« cfy pillanatig nani hagyott kétrét aziránt, hogv vieslőj-a Jlaon~nál dolgozik. A csinosarc
&
,,, w ____csinosarcu
asszonyka áldott állapotban van. Mindkettőjük arca ragyog-« boldogságtól.
Varga Ferenc vagyok — mutatkozik !>.) a férj. .....A toto-oi ed mérnek iránt szeretnénk .érdeklődni,
- Tudniillik valószínűleg 12 találatod szelvényünk ran .— teszi hozzá magyarázóan & fiatalasszony.
leivilágositjuk óket, hogy áll a toto, megmutatjuk nokik a" tegnap este megjelent Zalát és közöljük ?o-iük, hogy. á legújabb jelentésok még nein tudnak a kanizsai nyertesről.
— Az fwai lehel kérem méltatlankodik a férj. — Nekünk telitalálatos szelvényünk ran.Tessék msgnézni.
Azzal eló ís körül az 50.000 fo-
A sorszáma:
rintös (?) szelvény. 472.452.
Eiro 5 gyanúperrel, azonnal érdeklődünk,'' mi volt a "szelvény sorsa azután, hogy megvásárolták.
Az utolsó jvénssemet adtam oda. a feleségemnek a szelvényre — mondja a íérj, aztán a ,fiatalsszony veszi át a''szét. .•
— Mé£ kedclen mejvottem a három szelvényt és délután ki is töltöttem azokat. . '' " <
Mindjárt érdeklődtünk a metódusa iránt is. (llátlia vzorenosénk lesz reb.)
— Nem sokat gondolkoztam — adja meg .a választ Vargátié. — Csak irtam be a számokat, ahogy ópixm az yszomho jutottak. Igaz, nem is nagyon értek hozzá.
— Sőt! — teszi hozzá a férjo. --Amióta ismerőin, a íoi,esésem egyetlen alkalommal volt meccsen. Amikor a Grá" volt Nagykanizsán. Ugyan akkor is csak véletlonül jött ki velőm. .......
Mindez azoirl>an nem oszlatta él az aggályainkat ''és tovább érdeklődtünk. •
— A szelvényekéit. még szerdán délelőtt altom fel - Folytatja Var-gáné. —• Erre, ha kell, tudok két lanut is állítani.
— Nem hiszem, hogy elsikkadtak volna szelvények — fűzi hozzá a férj. — De ha így lenne, akkor £sak a postain van a mm.
Most már feltételeztük, hogy a szerencse rájuk mosolygott és érdeklődünk az életkörülményeik iránt..
— A Maort-nál dolgozom mondja Varga Feienc. — Vizvezo-tékszerelő vagyok. 300 forint a fi-•zetésem. Ebboí élek a felesemmel, négyhónapos kisleányommal és az édesanyámmal. Nagyon nehezen éldegéltünk mostanáig. *Do talán most sikerül.
— élihez''kezdenek ezzel a pénzzel ? — tesszük fel a legkézenfekvőbb kérdést.
— Kis családi házat akarunk venni mondják egyszerre. — Szépen bobutorozunk, veszünk j-uhát és élünk tovább, valamivel jabban, költjük el. Hadd maradjon máskorra mónt eddig. Az egész pénzt nein isi És borosan szeretnénk élni''. «
— Tovább is totó''znak ?
— fín nem akarok —. feleli Var-gáné. — Nom akarok annyit nyerni.
— De azért egy-két s^elvény-nyeL tovább .tetézünk — ''igazítja ki
• ^n''o- • t ,
Végül még art is megkérdezzük, . régóta játszanak-« már. A v''álaae meglepő : mindössze ea volt a harmadik forduló,'' amelyben, tésztvet-tek. Az előző hetekben hat, illet?» nyolc találatot értek ef. Az e lwfci • -másik Rét szelvényükön ís te-
lálat van. ,
De a szép'' álmodozás pem tarthatott soká. Megjött az útolaó hivatalos jelentés, ami összedöntötte * ínár olyan szépen felépített ís berendezett kis családi hatat Vargáék -nem nyertek e totón. v . Moeí esek ez a kérdés, ki a hibás?
A posta ? Nem valószínű. Vagy talán a íotózó házaspár ? Ez már valószínűbb. Sajátmagukat csapták azzal, hogy ^asárnap pste beírták a pontos eredményeket, hétfőn este |»dig már ők maguk is elhitték, hogy telitalálatos szclvénv ran » birtokukban.
Hát érdemes rolt''? ...
•. '' Hársfai, isir-án
Feiemeiíe tz OTi a ¿aéifüu^áybó! '' hazatértek táppénzét " ''
- Az OTI a bérösszegek emelkeu nésének megfelelcSen lényegesen feJemelte azoknak a hadifogságból hazatérteknek u láj)pénzét> akik ífiunkába állásuk elölt be-tegáflományba kerültek. Az OTiJ^ díjmentesen vállalta.a hadigoni dozöltak áíképzéséi megelőző ké-pességi vizsgálatok elvégzését is.

Ddlosíinnep volt tegnap Nagykanizsán
A szegediek Kodály—Bartók hangversenye.
* a *
A két kórus karnagya:
A Szegedi Egyetemi TSnekkar és
a Vasutas Szakszervezeti Énekkar külföldi nagy sikerei és rádiószerop-ié^i után a''^ o tótén iűjényes nagy-kanizsai- közönség érthető vái-ako-zással tekinteti a te^itip esti hangverseny elé. A szogodiek- a modern magyar kórusiixxialom vi!á?s/x>i-te elismert gyöng> szóméit Kodály es Bartók niüveit szólaltatták ineg kiváló előadásban. Már az első ifkkordok felcsend ülése után érezhető volt mindkét kórus tökéletes kiegyensúlyozottsága, csiszoltsága és nagy kultúrája. amely ezután különösképpen a szünet utáni nagyobb számokban bontakozott ki "teljes egészében.* __ Tökéletes intonáció, leheletszerű piánók, nemes vonalvezetés egyöntetű dinamika, fiatalos magyar" tüz ós lendület jellemzi az egyetemi énekkart. Mc*kapó volt külonüskép-l»n az Esti dal "8s a Mátrai "kéyok reléjthetot''en tolmácsolása.
A vasutasok férfikarának hangzásbeli tömörsége szé''e^ dinamikai skáj-láia magával ragadó volt. Minden szólam tökélotesen'' e^v, na^-szevü a tenor magas csöngése, a basszus-hans-ok óroessó''pe. Minden számuk kiváló volt méj;is kell ömölnünk a Bartók számok és a Karádi nóták előadását.
Kertéee
Lajas egyetemi énektanár izig-^r^ muzsikus, -méltó képviselője a Bartók-Kodály kultusznak. A müveit szépségeit tökéletesen kiaknázza, felfogása sokszor egyéni, dn omelleti; nem ogyénieskedő. Kiváló niu''/ákáli-/ tá?ö mellett biztos jr&nvitás. nagy 8zuggesztir kópe&síg a - f "erőssé^..
A h^ngróracnyen''''közn^mtikwlött % Maoi''i Jó szerencsét Dalkör, Szent Imre Kórus, Szent Ferenc Kónis és a Nagykanizsai" Vasutas Szakszervezeti " Dal kör miáltal da fosün-neppé aratták azt a kiváló hangversenyt. A helybeli kórusok felkészült-láthatóan mrjglept-1 ^ szegedi dalosokat is.
A lelkes közönség e^yt-s Számokat szűnni nem akaró tapssal jú-_ ialmazott és mindenki ugy érőzte/ hogy ezon az estén ig-iz művészetet ka|X)tt. Köszönet jár érte- a reníle-zí> helybeli Vasutas Szakszervezet vw.otőségé:;ek, ak''k a várop vezete-fé^''éiiok. megütő támogatásávul R hangversenyt megvalósították. Kö-HzőiK''t a szegedi dalosoknak, akik önzetlenül fárasztó útra vállalkoztak az -igaz magyar dalkultura áx>olé-fa és torjr^ztéie erdőkében.
• hxtnkocts Vtrtxw
VDRGH LafOS

w . Minden szakmábavágó
GÉPLAKATOS MESTER munkát tiváUal
GÉPJAVÍTÓ ÜZEMÉ ^fffíff^
Nagykanizsa,ftdyE.u.4

Bili itii Hagykenizsa rolt jantíttan u srszáa leiotcsibh várost
Á legdrágább város Kecskemét Volt
tizenöt más várost megelőzve nálunk volt januárban a legmagasabb az életszínvonal. Ez pedig
A Központi Statisztikai Hivatal viHámvizsgátatot tartott januárban 17 vidéki városban^ Jcöztük Nagykanizsán ¿s. A vizsgálat során a hivatal megbízottai azt éikarlák kikutatni, melyik volt ebben a hónapban az ország legolcsóbb illetve -legdrágább. városa, azaz hol volt legkönnyebb illetve legnehezebb a megélhetés..
Az eredményt mosL hozták nyilvánosságra és ez ránk, ka-'' nizsaiakra néizve eléggé meglepő. A. Központi Statisztikai Hivatal jelentése ugyanis rfiegálíapitja," hogy januárban a fővároshoz vi-szonvilva Baja után Nagy kani-'' zsarolt az ország legolcsóbb városa. Ez tehát azt jelenti, hog|y
annak köszönhető, hogy a létfenntartási költségek Kialakításában az élelmezési költségeknek^ van a legdöntőbb szerepük.-Nagykanizsán pedig a téli ellenére is aránylag otcsók volJ tak az élelmiszerek.
Annál lesújtóbb azonban a jelentés Kecskemétre nézve. 1948 januárjában ugyanis a »liirös város* volt az ország legdrágább városa. Ennek főleg az az oka» . — állapitja mieg a jelentés --hogy Kecskemét környékét suj-''totta a legjobban a nyári aszály és a megélhetés ennek következtében nehezebb mint Pesten.
Fiiszer Btszcrzl Csepart, Nagykanizsa
alccó árakért, vagyU a 8 *ita tw* »IksréórtUolgaaU.
Mos6sz6daf rizs,
szabadcukor érkezett.
-Kopható: 50 fHszerÜzletben. *
ZALA
IMS. ■ártiki* 3.
SPORT
;7Élet hivatalos nyilatkozat a vasárnapi mérk6zétr6i
Vasárnap az NVTE-Máv Elő re mérkőzésének érdekes .»vén-. rlége* volt. A mérkőzésen,ugyan., ís megjelent az egyik neves fővárosi sportember Is, aki mint .1 szövetség kiküldöttje jelent meg. Lapunk munkatársának a mérkőzés után véletlenül sikerüli vele összetalálkoznia, aki a IáioUakról nem a logeiisttierőh-len nyilatkozott-. Ugy véljük, liogy ennek a neves sportember, nok. aki egyben hivatalos kikül, iletésben járt Nagykanizsán, nyilatkozatát leközöljük esak használunk./
íme a nyila!kozat: • > Feltűnően kínosan -hatolt tv. a mérkőzés rám. Több mini 30 éves labdarugó illetve vezetői pályafutásom a lat- ilyen kíméletlenül durva mérkőzésnek még nem voltam tanuja. Láttam* már meccsel a Rákos patak mellett i-S de ott sem fordult élő ilyesmi nmát a kél csapatjátékosai a pályán müveitek. Ez kicsúfolása volt a labdarúgásnak. Külön meg kelt emlékeznem az egyik kanizsai csalárjátékos és az egyik. fehérvári védőjátékos kakasvia daláról, anielvet még Budapesten a pankrációs viadalokon- is alig lehet látni. Sohasem voltam liive a kisasszony futbaUnök, de ez már jóval lul ment a férfias kemény sportszerű játékon. Ne.-,, * régiben Pécséit jártain, és ott u pécsi sjjorlvezetők akkor előttem egészen fantasztikus dolgokat meséllek a kanizsai játékosok sport szerűt Ica ságéről, Mo& hooy ezt a mérkőzést láttam, KI ludom hinni azokat.'' amiket mondtak.
A mérkőzésről természetesen a jelentésemet megírom és az ilt lapasztaltakíit felterjesztem íl lei ékes lielvre.f
Eddig a ''nyilatkozat. A Zala ;»z NVTE kemény játékárál sohasem, irt bírálatot .miután azt mi nem tekintettük egyébbnek, mint a Játék túlfűtött Iwngula-lában kicsúszó kisebb-nagyobb szabálytalanságoknak. Szeretnénk, hogy a szurkolók, és a ve. zetők és a játékosok fontolóra vennék a szövetség ¿Mk hivatalos vezetőiének nyilatkozatát.. S arra törekednének, hogy a mérkőzések minnél fairebben follyanak le, mert ezt kívánja az'' NVTE-nek és a sportközönségnek az érdeke
A Zala színes sport viltghiradéja
ROMÁNIÁBAN 5 leibe kerül ogy toto-sz©Jvóny. Ha ezt a pályázó mogrotte és kitöltött©,- elmegy a postahivatalba s ctt jpvábbi 20 lei lefizetése mellett u£-y a,jia fBi a szelvény, mintlia csekk leahe. Ezt a módszert nálunk is sokan ajánlották. *
.NEMRÉGEN ''36-:ÓOO néző jelont taeg a Fradi—Újpest rangadón. Vájjon mennyi anézócsucs Angliában ? A bajnoki mérkőzések közüTa Chlo, «oa—Arsenal 19.86. évi találkozója tertja a rekordot 8(2.905 nézővel. Kz a csúcseredmény legutóbb veszélyben forgott, rastf a Manchester LnitodTAr»onal mérkőzésen 81962-r.ézo lolont meg,
, DUHLINBAN az o«yik bajnoki meccson furcsa incidens történt.» l?4?yik Ö88zoc8Atiá8 után a látékvq-«tó 11-oflt tálV A labdát márTé is tették a 11-» pohtra, amikor be íwukí a gályára három fiatalom, bor óh a^ labda mellé oyy .koszorút helyezlek el, A rendőrök tormósiw-tmon rögtön közi« léptok és a nmd-
zavarókat kivitték. A fiatalember«* ékkor megmagyarázták, .hqgv.a koszorút Pen&ltynak, r 11-ee »felta lálójá« halálának 50 éves évfordulójára való megemlékezésül holyrz-ték el a koszorút.
SZOVJET-UNIÓBAN bevezetik * .bob á.i a »kolotou verscuiyeket. A nyugati népeknél nagy népezerüsó«-nok''örvendő téli sjxírtvorsonyok eddig ismerőt lanek voltak
OLASZ0U8ZAÜBAN '' népszavazási rendeztek, hogy melyik az 1917 év legjobb Bportesapat-a. A végeredmény ez lott : J. VAiUOSH.tevezós-onapal). 2. T,orino (labdarqgáa). H. Vizipoló válogatott.
NÉPSZAVAZÁST rendeztet a Svonpka Jtogblaílod is olvasói között, hogy kik a minden idők legjobb sporttóinbüieiOma a j^orrenu : Nurfiu, a finn távliitótóoda, Hügg. az, elmúlt idők .csillaga, líorg ^riio, , üwüus,'' lXMnpsey, a." népszerű box-bajnok, Warmodan, Hcnrre Snnia Lindberg, az óceáii-iepüló, Toq:<> Jim, az indián dokatiomsta és Hang Toríe''if, a korszerű sífutás.apostola "kapták a iagtöbb szavazatot.
FEl>lll:Ai< 20-ika óta nem közvetítenek Angliában rádión és távolbalátón keresztül ökölvivómérkőzé-aeket. Az angol szövetség megállapította, hogy a közvetítés árt'' a mérkőzések "látogatottságának. New Yorkban szintén az ''<} helyzet, mert ott is~a szurkolók távolbalátóií keresztül nézik a mérkőzést és a helyszínre mindig koveseblion mennek.
TOTOVAL kezdtük és avval is fejezzük. _ Kevesen- i i«lják Magyarországon, hogy nálunk az ember-sport fogadást mái\18S5-ben meghonosították. Ebben az időbojf a kerékpáros mérkőzések győzteseire kellett fo-jadni.
HlxlmléTm kiválóan alkalmas SÜLDŐT
adnék kívánt ívlyban ea minöséKben kg kint 10.50 frt-os árban. Elfijegyxéeeket és darabonkint 100 frf előleget Baakefyeeület-nél kérem leadni Deutuch Andor állatkerftkedő MagykaniiM részére. — Sxáliitás mei rendeléstől izámitott 8 napon JbelQI,
fflfljégiyér Balattnbogláran
A íagymeníes enyhe tél nagy gondot okoz a balatoninenli vendéglői, szállodái, valamint «.hús-iparosoknak, akik a. léi folyamán a Balaton jegéből szokták kiler. nielni a nyári idényhez szükséges jeget. Ezen probléma rövidesen megoldódik, m^rt élelmes vállalkozók müjéggyár fe''állilá. sál határozták el hogy a Bala-lonböglárról a f-omogymegyei ba. Iaiomnenti fürdőhelyeket az idény beköszöntével műjével láthassák el.
Az érdekeltek helyesen választ •ják ki Boglárt a jéggyárjielyéül, meri nemcsak központi" fekvése van, hanem vizmírszövelkezete révén a jég előállításához kellő mennyiségű artézi vizet is lud biztositani.
- A Magaaalkalmazottak Szabad Szakaz^rvezetének közlswenye:
* Felhívjuk kartársaink figyelmét, akik 5 hónftpnál nagyobb ta^dijhát-ralékba.n vamiak, fizetési kötelezott-?»ígüknek f. hó 5-ig feitét''enül to-¿vqnek ologt, elle^kW*'' yyjlvántartásunkból töröljük.
Vezetőnél/.
1848—1948-as centenáris hirdetés:
M/síöit butorszükségle''ét bevásárolná, véteflkénytzer nélkül rehntse meg
SümegOy. Gyula
mübutora**talo% hutorraktárát SufjyKantTtea, rő-ut 1. (udvarban).
Szabó flntal Nagykanizsa, Fft ut 5,
Orion, Philips, Telefunkeo, Siemens rádiókészüléket, lérli-, n#l,- «yerroek-kerékpárt 2-6 havi réHfcl«tfi7.etéare.
Tekintse meg
Főváresi választék — ízlés — minőség. Kész férf-ruháink minden igényt kielégítenek.
« i Grünfe/d és Zombori
* divai&ax. —o~ TeletonsMúm: 9.
Singéi József és Társa
%
textiláru, kereskedés Szabadság-tér 23. sz.
—r
MsnyütHonui konoru, fátyol, babakelengye, k$ren* telő la karó nagy ydlassték-ban a legszebb kivitelben
Polgár Lásstó
Uxtllktratkadés
>i
Subadtiftir. 31. wám. •»•b.cf.á«-tír 22.
— Hlrdetaiéay
A Dohány jőve lók i Köz|>onti IgM uatósi''ig 5ö.Ö58/JÖ''iH »/. it. rprrtí\ti,n-íárgyalást hirdet u n;ig.\ kanizM.i ba:''ság-tér és Báthory utí^i sn-káíi loógí.tt dohány áruraktár heljirálli-tási munkáira. A nyointitvánvok ;") forint lofizotéso ollouél»«n Hwrfí/,-hotók lx) a r.olylwli dohányárutok-tárnál. Az ajánlatokat i''15uda[^t. II. kkola u. 13.) márciu« 16-án lí óráig kell br''.nyujtani. Dohnv^úfuvih-(ár.
Letartóztattak eyy volt Sulyek-párti képviselőt: demokr''áeia ellen izQAtoU
A rendőrség államvédelmi osziá* lya Algyó mailetti tinyáján lei.-n''-toztattá" Nagy íváji Jánoo -volt gedi, Sulyok párti képviselőt, aki heízédégto''n izgatott a demokrái:^ ePien, és rógőt^küc^^-s alatt áll.
-VÁROSI Ni Q Z i
Kedd- szerda
«Séguld* tempó. Öklök harca. H«f«za nz tgaxsátéri
Bz útonállók réme
ft%?..; Ken Maynard is Tarwin a c«adal<r.
ÖSZÍ MOSOLY
'' aslnas mocefilm ''
HÍRADÓ! Előadátofe köznap a ős 7 órakar,

WKP hírek
^ik? nétgykrui^<síri swiriuete lio. .''3-án saErrűán ns''®* ti ''óiukrn-PAWTNAFOT tar*, motynak ''»lí-ftflóju: HakíM Kálmán M KP tó* lionli Pártiskola lilára úwa. PM; • napra jjártál''.áar» való takmtat küt mindünkig ««»eeteWel vár
A Ywtfaff.

MKP 11. IcörwUi f. hu 4-én i-.mí-törtükön osk> 7 órakor PeWfi uí ''X* .''szám ttlatt kultur müfltoriw pw-lna-Vet^tart, meiyio initJlen''ui* -
íéi víw a T¿?.etó»iff. *
MKP Hl. kör/efc* f. hó
osütörtcikön. wte? 7 öriko.- Ünj wndé^ló Magyar ut 0 szám
4-M. ijCTáfl''
afaet
PA ÚTLAPOT tart. Előadó : Szluk». György. Mindenkit szeretettel vrtr a Vesctéség,
¿0*$Zjko*iemé!tyet
A* 50. óz. Magyar Közlunyban inegjelant 114.014/1U4Ö. sz. Wíndte^ ''a terv harisnya és atlétaing íó^ya«/-tói árát állapiba meg,
a 114.015/1948. sz. sendül#t * rézgálic kBresk»:l& és fogy»''^''. árátc Szabályozza,
a 114.007/194S. Ip. M. s». übp-dfilet a ksnder és len iparcikkek legmagasabb fogyasztói aráé állapi^« meg én áruleltéiozáfj* ráncol b1.
a 1Ö0.980/1''948. sz. candetet * tojée 8zállité8át saabélj-ozcfa.
Felhívjuk a 10 mmikftvalkilok^ foglalkoztató kartársak fcgyelmót » 2400/1948. Korai. bsj. rendelet re»« uijáépitési közmunkaválteáf? fi!5e%»-aével kapcsolatban.
A rendeletek irodánkban befekiaV bat^: ■, ; ^
Iradalmi in t«rté»e)al >ny«| aiáxcla« 15. í fftktlai é* társadalmi ttniejrtlyek^reir 4ci<«éhe« kaphat». Flichel Wny vk«tm*tit*
Batareaott uoka kiadé. Ciw a Matt-hivatalbai. ''
ZALA eewekrattkui peckel na^O SMcUáztl: b*mm JeaA W<t«rii««l&
mSmSuI í OaíV ror.ne.t^ 10 «Mla a mmmü IlMMH, H*«ykMti»«<
Juifciüúeirt 4« kiwtteéH Mel I«« JUH-
'' Tttaivni M
ririmééM Wel: ¿xtay Király.
évfolyam 53. szám
Nagykanizsa, 194a március 4. csütörtök
Ár» 50 fillér»
Várható időjárás: Gyenge szél, kevés felhő, száraz idő, többfelé köd. — Nyugaton erős éjszakai fagy, nappal
enyjheség.
NUfamabbrendü munkatarkölcs
¡ásatások ultin wrozátosan olkövottak Hallani szeretnénk Szociáldemokrata Párt valóban baloldali dolgozóinak lumgját, amit nyomban ''csulolífcletok is követnők; olyan c«. lukedettak, amelyek nemcsak megindítják, dp to in fejezik azt a tiszto-gatáe-t, amely elkerülhetetlen 6» amit-sajnálatos módon eddig egánalnifi-f-an húztak és halasztottak.
A Zala 1947. május 80-» számában, tehát járul mag a Yá''a-ztá-
\
»> -4 ikmiuk.i« »« uj ombortfpueában, umi''tlolta Kú''lúv János orazá^yilló-ti kúpvwk) a fölhatalmazó*! tör-t«cq> AlKP tssémiónoka. Az afetttüiik á''16 nagy foltul Htokat csak ^kor m»ljuk maradéktalanul ínng-uMafli, I»» többet tornaiunk, uj *iut>JvMftv0^ni°t toromtünk. ih a-"jtolramat ínúr elkozdódőtt, fl bányákban. üzemekben, sőt ft földükén ü megindultak a munkaverajnyek. . M/nviiis 15-én pedig nagyszabású iouuk**«reyny kazdődik. A'' mtmká-«tfk mái- oiyau szálos körben ismert ítöaei mtiaak, mint Tóth Antal a W&L. gyárban, Haver Oszkár a diós-j\-ótí íísztorgákos, Baráth Antal y.wt hajógyár munkása, Manhai-ft:r Antal Ózdról, Márton Ilonka az cbtuiai fekértó tO''árbóí, vagy Mol-üáf Eszter .soproni toxtilniunkásnó. A paraszti dolgozók'', közül a msj^--avisági és minó^gi. termelésben ha-€C'':1 ifcéwar kitüijV ifj. Viski'' János r/áborjanbói, a tiszakürti Molnár György, vagy a Károly községbeli íöszapoVics Andrátf. S minaozok «teák KÍ3uk''lkBÍ6 ogyénöi az ag.vre szaporodó sapognök, a. demokrácia .i-ta! formált uj embertípusnak, «üKjlvban egy maga&aájbrendü mun-tperCölcs testesül ineg. llxiujmif''t/orta, hogy nMn-CM,''; a r,bv>r''ká*isá(jtá''^ é* par-.iszlHÚgtól iiíüán -¡»fiozotíabb mfonkái a* o.s^fíy á''Jfl&c, hatii''.ui a veacJn :v©»m ányszerV-:ktőL ™ meg kell ¡tőnél riu''''.t hogy jól- ''10**0''. el /CW/MVVít/.
V .Vi 5adft.ok.tt, akik ezt aka lálynz->ák * k ill tiirofitaui helyükről. A ¿«imám /atnak inog kell fontolnia hfgy a''külüg>vninisz-tériuini)CMf In-KQiuóaa nőin kuli-« más iriinisztó-riamhkhau és hivatalokban hasonló >rnd.<; abál\t)kat foganatosítani.
Mi kommunisták régóta hangoz-i^tt''ik- • mondotta Kádár János —, fcu^ry a jobVoldali Hzooiáldemokrácia a kapit.ilista «w imperialista makcié ?MífVc3i/»K''Ujl inufobb erői közé tarto->íik.
Dr u''{kko*, trm-kor kiiv.é-
párt jobbnUkdát^ qjz ntc őrőt»- . ind «¿«.vőí/iit ö baloldal''-r.. tUd cmok ra láb. I, o jobboldal - Üt-en. fo''ytatoll sifrrcx h-trcok kőzvpűtc, a-meUyel frfhecsül-'' f&í.-ffoti HZÓígálatG-hat testinek <w egész, m^tgy*,- ~d:i-m oferftciámk Kádéi- János parlamenti boszéde fcoba nagyobb aktualitással nom birt, iít Nagykanizsán, mint éppen ma, amikor art kell látnunk, hogy a Szociáldemokrata Párt baloldala^ a;neiy kéte^kiviii itt- is mag van, móg ¿xl-dig nem níozdult insg, nem. naJ-im«uk hangját ós egyetlen ohctn joi^ajilatkozást som tapasztaltunk,, amiből azt kÖTOtkeztsthotnénk, hogy itt is kimélotbuül ie akarnak szó^ aiolui azzal a jobboldallal, amely akadálya rolt a haladásnak és a fej-jódtianek. . \
Ü''Z a váró* ''kél ^Sút-.iidö óta egy hétyben lo-póg% ujgyazóhán egyet üse <%pést aerft- íe i tJlőre, cTmí-n&\ okát a SzotiáCd >rmofa\ibn Párt azon jobb szárnyában kett esnünk, akik a kulisszák mö-e&i iga::-g::ttft< fhnnk a váróa-ndk az életét.
Azt saorüttük rolna, ha » aaitd-ítík,'' utján az önbírálat kimélotion # fájdalmas o«zközólioz nyúlnának, is ixjiainerik mindazokat a ^ibákat, amoívokot köírotlonül ra-ások olött, de különösön r rá-
»•ok nlntt likkor, aniikov «íblw h''.wcw jumi alkuvá inuriUá*uja%ba ba-o íojtottdk a «»ót, kimélotlenül U>-''ouLozta azt a inat''hinádói, amit » jobboldali Hwwialisták itt Nogykiuii-z^án u^VMzóm''m hatuhnuk Mljúbou a dol^ozúkkol «xpinb-jn »Iküvuttek.
Mi türolnuisj^i vártunk öddw, A*vt a-; \-olt a Éeltm-ÓHÖnk, hogy >l napv aföldcauswmlás«- titán uiost inár itt i« íjlköví^tkezik ami iíü or-8zápban m infliviült niár befejezés ^lőlt. áll, a Szociáldinnokvafev Párt m tisztítása, az oda nem vaió ale-
irwjkt41. ik»*lMll vallanunk, h
u foikjvó,»iüikl*jn ra^indoddljf
, fájdiiínia*.m,ttfalódtunk, ái «f ta-
ebban
(lOílcflR
• ||^UHÍUISI«IU| |VniiAlVW4iK) »1 ^zt ta-
posztmÍjuk, ho«y móg mindig,fizok-jmk a kézi) irány itia a jpáitot^akildia már i-^wi túl kal.blt volna túvolitani.
ui mliböbiy.ottság egyetlen olyan juvtmhitát som is tuti*] ük, amely ki-mélotlon aréllyol \ott6 volna fai a harcot a juost m^-kvpuló olctianda-s^ii. tt. do valami kor* iw n^oa a njun-kásearység ellan yaülöíkod^t vezftók el Ion.
Egységben a magyar ifjúság
A Magyar Kemmunieta Párt és « SzociiMemekraU Párt tf]wtá|i bizottságai márciut I én «gyltte* fiiéit
tartattak, aanelyen megáilspitetták, hogy a nunkásegység ét a népi demokrácií megszilárdulása őrcíakébaa a két munkáspárt ifjúsága feinden srejévsi támogatni kivanja az öntudatos dolgozók - \ . -
közös harcit *z SzDP jobboldala ellen, annak teljes megsemmisítéséig, Az Héten hozott hataroza''baa pieglliapitják,* hogy Magyarország rálépett a szoeiálizmus felé vezető utrar. ezért feltetleoüi szükséges a munkátotztély minden erejének egységesítése. A két pórt ifuságs időszerűnek tartja az egységes munkáspárt megvalósítását és mindent
megtesz innak gyors létrehozása érdekében.
„A népi demokrácia mtfgerésítese. á hároméves terv megvalósítása, az egyházi lepelbe burkolt reaksié eiisnr harc megköveteli tőlünk, demokratikus fiataloktól, hogy egyesítsük az egész demokratikus magyar ifjúságot, megvalósítsuk a magyar ifjúság egységet. Ebben a munkában mi, marxista fiatalok elöl akarunk járni0 — mondja a hatarozat. - __• '' .
A beesi üzessekben hétfő óta tetőfokra hágott az izgalom. Az elmúlt heti élelmiszer fejadag az eddigisél. is jóval alacsonyabb volt A dolgozók sem hust, sem halat, sem más komolyabb tápértékkel biró élelmiszert nem kaptak. A munkasok szert hétfőn tiltakozó sztrájkot rendeztek és kijelentették, hogy türelmük a végéhez közeledik. Az amerikaiak nagy lármát csapnak az élelmiszerszállításaikkal« azonban erről a munkások nem tudnak megélRh
Kedden ismét sztrájkoltak a bécsi f* bécskőrnyékl üzemekben A eipészipsrl sztrájk mtr az egesz Ausztria területére kiterjedt. Bécs 21 kerületének üzeni bizottság* llést tartott es srélyei intézkedéseket követelt.
- -------------- - -----—--------MVWW »^^VWV^^^IVWVWS^WVVWVWMVVVVVI.
Mi újság az országba»?
Halált kért iz Igyétz i Nitrokénla vezetőire
A Nitrokéinia voíofcóinak bűnügyében a népbiróság különtanácea keddiül, a tanuk é.s a nzakórtók ki-haligatásút foly-táttA, maid sor került a vóílö ks vAdbcazédckre. Gyarmati István népügyész Szabó Koi'': nél, Sárkány .Jbzsof, Kolemen Gyula. és Steller Lajos vádlottakra ha-iá!büntetés kiszabását mditványozta.
Az amerikai Vörö«kereszt adománya
A Magyar Vöröskei-eszt iai^\-obb adományt kapott az a^ierikai "Vp-roskcixrszttől a magyar árviakárosul-.tak részére. Az amerikai adományban. ta.n 10 gumicsónak, töbtezer méter gyapjú, és pamutszövet, valamint 10Ö varrógép és élelmiszerei.
A lakásigéoyiss teres ttj rendszeri vezattek
A GF a lakáshiány enyhítésére él-Je].es leudeíettei-vezetst készít:'' A tervezet niódot ad arra, hogy aki bizonyos dijat lefizet, annak lakásába nem toJepítanek társbérlőt. Egy szoba mentesitése 10.000 forintba kerül. Az igy össaegyült összeget a GF bérházak épit^ére fqj-ditja és
Déli 22 óraUor Jelenti Budapest
Fontos döntéseket hoz a GF; Allamo8ÍtJ»k a biztusitú tarsnságnkat
A G azdnst''^-i FótnrukH e^ész w>r nagyjelentőségű kérdv''-ston kész.fc e!ő döniést. A legközelebbi tár-
gyalja a rá<lió államositású<-ól éi m-cíona''izá''.ásárói szóJó jnv.islatot. Al-;!amositják a biztosító társaságokat, az iparkamarákat, a gyermekvédő ligát, a TKTEOSz-t egysééi tik ,a küiker.-ske''.lelmi szervezeteket, fnl-állitják az országos spoit hivatalt^ szabáljxizzák a tagdíjakat, biztosítják a köznorelés egj-sé^ossségét, és célsiserüsitik az . állami/ róll«aJtok ügvT«zetését.
Csshszlavák fékenzutatus Issz -Budapesten
'' A magyar cselisziovák kapcsolatok tóién íontx>3 döntésre. karüi^ a son A pénteki minisztertanácson Molnár Erik külügyminiszter a magyar kormánytól működééi engedélyt kér La Budapesten feláilitiiidó csahszio-vák''íőkonzulátob részér». A főkon-zuiátus fokozatos működési köre a Magyar Köztársaság e<jósz torületé-re kiterjed. A konzulátiis rezetésé-vei a csehszlovák koimány Dubrava Vaclav főkonzult bizta meg. A magyar közvélemény nagp- várakozás-. sal tokint a budayóati cí.ehszlorák főkonzulátus működése elé.''.
Meweküleek a sssh ftsiszttk
• A Csehszlovákiában megindult tisztogatási folyamat következtében a Csehszlovákiából menekülő fasiszták egész zöme .lepte ''el a hatált. Ezért Zempléniben, a csahsalovák határ közolóhai megssigoritották az ellenőrzést, ös. nagy 1''
ningindult razaián a ha
apparátussá!.'' tárórök
szur-
dúig háromszáznál''több gyanús fcle-•met fogtak el. akik kőzött sok osam-
l''^sz as mí*n«?KÜlö fasiszta rnn.
»
Magyar fasiszták a német kabitószpr» ssempészbanda élén.
A nóniot hatóságok felgöngyölítették az utóbbi eviizöc''ak l''.;gitU''-gj-obbszabásu kábitószer" gyártó é^ csempész, bandáját, .melynek hatalmas szervező te dbígbzptt Svájcban, Franc iaországban. Belgiumban, Oiaszországban és a többi ciélamei i-kai államban is. Mintegy 7ü métermázsa kábitő szert fogfaltak le, é^ 29 személyt, köztük több magyarországit is letartóztattak. A letai-tóz-tatott mag3''arok dr. liiegler Lajos magyar szerzetes tanár, Openhoiiner Adoíí, volt •soproni kereskedő, Katz Ferenc, biulapesti pincér, szentóe-nedeki Bsneílek jKároly volt csendőr őrnagy, a kolozsvári esendőriskola volt parancsnoka. Letartóztatták és kiadták a.-svájci- szervezet egyik ve-^otőjét, Beck József volt disszidens svájci kereskedelmi attasét, ogykori budapesti sólyeingjárost, akit a Szociáldemokrata Párt a napokban zái*t ki tagjai sorából.
Az slasz szakszervezetek vissza-utasitetták Loaden meghívását
Az olasa szakszervezeti szö^•etsóg végrehajtó bizottsága 18—4 eliepé-ben ugy határozott, hogy elutasítja azt a meghívást, amely a március 10-én Londonban kezdődő szakszer-viuzitti értekoz''eti-o szél. Az, éitekez-Icton a Marshali terv került volna mrgvitat''ieru. A Kommunista & o Bzooiéldemokrata Pártok vógrchai->tó bizottsága ogyhaiifful vg » meghívás elutasítása rnellew szavazott, •
ide talepiti a váltságdijai fizetett lakásbérlők társbérlőit. :
A Szovjet Tudsmányos Akadémia ujabb könyvadomáRyá
A Szovjet Tudományos Akadémia a közelmúltban megküldte & magyar akadémiának a két nagy orosz -író, Puskin ,ós Gorkij összes müveit. A szovjfet akadémia most. ujabb . adományt küldött Ortutay Gyula kultuszminiszternek, aki továbbította azt a Magyar Tudomány na Akadémiának. Az. adományban Maja-Icovezki összes müvei vannak,''
¿M, A
334«;
là''ti us 4.
Z?Ja vármegye il. s*. igazoló Bizottsága, Nagykanizsa
HIRDETMÉNY
• \
A IO.eOC*t9i7. Kor m. őz. reudo--riftpián fcőzhtrtó teszem, lioqy çrÀmu rendent- eréehnéhen alakít Zslfwiiïw-^: H- sz. Igazoló Bizottsága 1948. évi március hó 8, 9, 11, 12-ik napián d.u. 15 órakor, tv alább /".evettek tigyéfern tftzöti ki
Március 6. illés István, Somogyi Béla u. 21, Bár;fi József, földműves, IJörzönt», Fence József í''ökhnüvcfS, Újudvar, K.innúr Györgv fölműves, l''judvar, Kovái''« Imi« községi kisíró, Ujud-v»ir, Atélujs byroni'' földműves, Újudvar, i-jznhii Jáno*né az. Kulcwir községi .szülésznő. Újudvar. Votin Kricr, Újudvar, Dr. Lázár Margit iryumvk orvos, .''Hó u. 6. Földem Gyula. Zulaapáti, Vörös Albert, Zn-ísapáti, Drimók László kereskedő, Kó u. 12, Po/sgal István gérpkocni-vewto, Nagykanizsa, Vadlva Attila pincér, S/abadeág:tér 4.
MárcMoa .9.
Németh József Magyar u. 167^ Dr. Moldoványi Antaf orvos, Fő u. 9. Di-. FpJk ííichárd, Eopp Simon u. 4, Pataky József, Kinizsi u. ''47, Nyers Béla," Kinizsi u. 79, Horváth Tibor, Nagykanizsa, Tálosi Jóasef, Csengyri u. 29, Milley Lajos Nr\gy-kanizsa, bzántó Zoltán, Csengeri «i. 49, Virágh Márton, Kercttye, iíoha László, Kinizsi u. 9, Vojno-tícs József Maort tisztv., Csányi László u. 26, Turáni Dezső Maort tisztv. Ady Endre u. 12A Kogztoínik Anna, Kinizsi u. 5, Cssrr«í»s Jenő Maort tisztv. Osvald József u. 7.
Március lb 1 Kapomoki Pál"Maort tisztv. Szt. Rókus u. 12, Viola Teréz gép- és gyorsíró, Petőfi u. 3/a, Danitz Blanka tisztv. Nagykanizsa, Tatár István műszaki tisztv. Király „u. 28, Poiai Dezső, Teleki u. 25,'' Csertán Károly, Maort na-çpaJi őr. Nq^y-vács u. 121, Dóczi László épitesi irnok, Magyar u. 61, Kalmár Jó-Ksef, Nagykanizsa, Szpovák Fereno építész technikus, Ady K. u. 12. II. 14, Mçlok József vasesztergályos, Giaj u. 8, Dr. Alikvonder Feiéne Államtudományi doktor, Olaj u. 15, Bucsi Lalázs Zrínyi M. .u, ül, ifi. Kérhezli Károly munkás, Olaj u. 21, Lyka liez só nyouidai gépmester Cscmgjeri u. 11, Baücs Ferenc Somogyi lîôla u.-38. ^ Március •
Szónter Andrásné, Szopatnék. Ga« lácz ''József szállítás vezető, Csengéi''i u. 8, Gerics László, Szabadság-tér 18, Seboaei Lásaló segédmunkás, Magyar u. 76, Andrics György, Magyar u. 81, Dezső Jó-œef, Kossuth-tér 11, Németh László, Teleki u. 18, Csőregi Ferenc s. munkás, Kápolna-tér 12, Szűcs Intene s. munkás, licrt5fi u. 42, Baranyai Lajos MÁV vonatkísérő, Cs*m geri u. 95, Wéber Antal Maört'' portás, Szeteneki u. 6, Mészáros Kálmán gépészmérnök, Sugár u. 2Q, Reményi György Maort tisztv. Sugár u. 16/1), Mison Kárólv Maort tisztv. Hunvadi u. 22, Péchy György honv. százados, Budapest, VIII. Üllői u. 80, Péc-hy Tibor ''Maort tisztv. Battyhánv u. 26.
Fiákiro». a lekorefeot, he^y mis* akik fimfrbb faWsrott »zcsi^ tyak a»g**rtteóról fctdrót,
toeiy nép érdekait sér-
tette vagy sfcrti, aut ''és jez orré. vo-aetk«®6 hizoRyitéfcfcit nálam gzoban -««agy iráslja* * h&íftdékfeiJaRul iénfe« he.
Figy»lttitztetetn - a ■ ix»j«leat5ket •rra, nagy a.béj»kmtésaket a bizottság estk akkor veheti felembe, *» a bejatentó uerét és lakcímét is fcltiinto&i. .
Saeraéi.''«« bejeintés mindennap <télu*n 16—19 óráig Törvónyhár 1. MMt 88. sz. sz«W.ban megtuh.no
Cziboly Ferenc _[gi fluftk
„ Márc. Mb ; M!gazsAg" gyógyszertár Fó-ut 12.
Tíz éves szolgálat jutalma:
ftranyjeivénayel tömették fei a MAORT 140 dolgozott
Bensőséges ünnepség s/.inhslye volt kedden délután a MAORT* vasvázas házának, nagy gí-p-i űhelye. Azokat a fizikai és szellemi dolgozókat tüntetté ki a vállalat vezetősége, akik az első olajkutatások óta megszakitás nélkül a MAORT szolgálatában állanak.
A meghívott kÖ7Önség a nagy gépteremben gyOlekazet'', ahol f^i négykor már egyOtt volt az a 33 Qnnepjlt is, akik elsőnek veszik át •nz aranyból készült „MAORT — 10 évi szolgálatért" felirata jeivenyt.
140 dolgozót tantét ki a váltalat most — viiagositBnak lel bennünket. Kz alkalommal azonban csak 33 an veszik át a jelvényt, mert a iQbbltk különböző telepben vannak.
Rucdemann Pál, a MAORT elnöke ftondstt rövid beszélt az ünnepély elején.
— KI igyon nehezen ment Itt 1(5 évvel ezelőtt még minden — mondotta. — E''t azok tudják legjobban, akik résztvettek az első kutatásoknál és az első olajvezeték lefektetésénél. Akkor valamennyi munkás az
készségét tette kockára. Leg:öbbjük csaijdjuktól távol veti reszt a nagy kutatómunkában.
— Önök valamennyien uMörők voltak és éppen ezért hálás köszönetet mondok eddigi munkásságukért. Ölömmel adom át ezeket a jelvényeket, amelyekkel a becsületes alkotó munkát jutalmazzuk.
E''Utáív-.Ruedemann Pal sorban átadta a kitüntetett dolgozóknak aa aranyfelvényt.
Az ünnepélyes aktus után Dravecz Károly garázsinester beszélt azokról a küzdelmes évekről, amelyeknek kitartó munkájával leraktak a MAORT alapjait. Ennek végeztfvel valarntnnyi MAORT delgozó nevében átnyújtott egy aranyjelvéríyt Mr. Bannentltic-nck, a látat helyettes elnökének, aki meghatott szavakkal mondott köszénetet e/ért.
Az ünnepély befejezéseképpen a MaORT „Jó szerencset" áaiköre énekeit, majd a zenekar nagy siker íei előadta Mozart: Tilus nyitányát
Blankenburg: Qladiatorok búcsúja omü indulóját.
PÂlcsics M/
Telefon 345-
» • Száraz vegytisztítás .
Nagykanizsa, Fő-ut 14. szám.
Kiöregedett-e a borbélyszakma ?
Riport a nagykanizsai fodrászokról és az egyetlen kozmetikusról
Ha valaki boniagy » borbélyhoz nyiratkozni. vag}- borotválkozni múlttól oltéi''óen szokatlan kép fo-^gftdja. Nem ugrik liozaá az inas, hogy szolgálatkészen lssegitso róla a felöltőjét-, haivnu psak nz idős, fodrászmestor *vagy a felszabaditá-'' sát váró sagéd köszönti nagy alá-^ szolgájavanszoivncsóiiiiviel ós csak amikor rája körül a sor, hegy mog-szépitsék foglalkoznak vulo. Eltiin-, lek ftü inasok? Kiöregedett a borbély és a fodrási szakma? E^ek kérdések merültek fol a Zala nuui-1 k»Ur«ában, amikor a fodrászok efrvik vozotójéliez kérdőt intézett, hogy» miéit nincaenek tanoncok.
— Nem birjiik a torlieket pa-, naszkodik a fodráaamostür. - - A'' •kolLokt-ir szorzódé» magas munka-bérokot állapított uieg. A kiszolgálási dijat ugy.au emeltük eg\- ko-vosot, de oz sem ológ ahh^,'' hogy a mesterek nagy réssé kmoncot ragy segédét tartson.
Nem .valami fényes szakma u mienk'' -- jelenti ki bánatos arccal '' informátorunk —. Kisobb üzletek alig hoznak szái forint tiszta jövedelmet. Hogyan latiét'' ebból aikal-ma/vOttat tartani?
— Baj az is, hogy a hpzzáiik ke-rülő tanonccal m^ az első idókban nem sokra mehetünk. Viszont a kollektív szerződés szerint arár^--lag magas munkabóit kell kifizetnünk. A fjérfiak az utóbbi időben nem igen jönnek amúgy sem erre a pályára.. Mind inkább több lesz a nő. Ezek azonban műit a tapasztalat mutitja nem sokáig dolgoznak, minf t^uronc, iltetvo segéd ebben V
ipari — foj-ezte b& rövid nyilafkoz''*-tét Egry Berta.
így -panaszolta el sérelmeit k^b szépitő szakma vezetője. A demofc-kratikus fejlődés, amely mindig bst óh job!>at akar nyújtani. Ézek»l » dolgozókat is bizonyára támogatja Ú3 reméljük, liogy rövidesen vígan segíti le majd 6 vendégekről * borfxilyiuai a''kabátot és a kozmetikai üy.emwket is nagy suámbah látó.rat ják m''yd -a dolgozó nők-
Szühó Imre
Zalaiak sikere a sióm-, bathelyt kulturverianyeD
Nagykaalaaáréi Tan tylfj bektrllt aa oraiágai áHntfíbi
N''a^áimp lcnyolitott4k In K/,run batlu''lvvju a «cntrtnáj''iumi kulturver-ainis^k omiígO'''' kÖMéixlwitójének zenei, énekkari, nzólóijnak, un/Mucm fa szavalá Wíánuit. Három várme-gNii vérHony/.ői kössött azúmox z.uIr-uie,.''.> így nagyk.''ttiiJiH-.ii indult. .
A kanizH''ti nrnrmyvŐk kfaüí mindössze egv árt .•''> noKozést:. Yu* Györgv Vll. gininá/isW - - ciki ^ kanizsai kulturvurscoty ¡tb^viOiut gyí/-tese is volt - - bekerült az ui sswco* döntőbe. Itajta kivül t*/,intón jó i»-ij''O/ést ért m Vino® IWne upms-apáti ás I>engyeí Mihály Jrá^ivári versenyző.
A népi csoporttájicban jó eteti-DiéuinM^i szerepeltek a ke«^^®^ r.ápi kollégisták éfl » ródioi -18-1» ifjúság*. A szavalótasraenyben Saabé Gyula kesztliölyi népi kollcgisfcu bei-ült az országos "dőn,tób5j. Az ének-Bzólóvorseny országos döntőjéb© kél soproni társával t©kei*ült a fenfi Kaszás Magda. •
A többi versenyben nem értek tó . helyezést sem. ztflai >58ni fciní^at Tersony^k.
szakmában, mert csinosabb ját elviszik a vendégek feleségnek. "Lehat iVí utánpótlásról beszélni?
— Nagykanizsán jelen''ag So bor-bélv ós fodrász üzlet van. Valamikor ennél lényegesen több volt. Iparral'' rajtuk kivül még vagy 10 borbély rendelkezik, akik házakhoz járnak borotválni vagy haiat vágni. A tanulóknak a száma peaig niindőssh B''/jB 6. It^- jbban legalább 10-sror ennyi volt.
A másik -liaklokló iyorág; ü kozmetika. Nagykanizsán mindöwzeegy van Eíjfry líeita kezelésében. Kozmetikai CLsenuiek bajairól a kővetkezőket nwtulja a Zala munkatér-'' sáuak.
--- Héuon a kozmetika ^ kiváltsa- -gosok osztályának a szépítő intézeti.) volt. Ma már más a lielyaet a dolgozónők na^y róte^-a kead''i fel-, ismerni azt, hogy a kozmetika nem uri kedvtelés, lianem a test ápolásának egyik főtartozéka. Itt Nagykanizsán kozmetikával egyedül ón foglalkozom és mondhatom, hogy ebben az iparágban fejlődés tapota-t« Iható. 1
— Sajnos nagy háti*án>-a az a kozmetikai iparnak, "hogy "azt luxus-iparnak minősítették ''és ez által a
. közönség tartózkodik az arc- és bőrápolástól. Az egész világon''egyedül csak Magyarország az az állam, ahol képesítéshez kötötték a kozma-tikát ái- az az oka annak, mogy 41 l^rjobb kozmetikusokat külföldre hívják, ahol fényesen keresnek. ^
—a »Szeretném elérni azt, hogy a , dolgozónők felismernék ''a kozmetika jelentőséét és t-ámc^atnák ezt az
Fia ve le ml
McgérUexteU a Ucujabb divatú női tava*xlUabátoíít női é% férfi baüon-kibátok, itlatszó női ésók&bátok, férfi és női szövetujlonságok..
¡¿¡£dtg Jóssef
textil'' és divatáru ttxletébe >s NagyKanlxaa, Fő-utS, (volt városQáx épület).
i

Rövidesén munkásbiróság elé kerülnek a keszthelyi Ceergiecn
szövetkezet cselé vazetür
• • ;'' • ...
A ZaU; február 4 iki bán mrgiituk azokat a gyaláratos gazdasági bűncselekményeket, ameiyeke) dr. C^isz^r J''nos és Stendr^i Flórián a. keszthelyi Qcorgicort szövetkezd vezetői elkövettek^ Csiszárt és Szendrflí annakidején « GR emberei lefülelték cs elözeies letartózíatáíba helyezték. Az Ügy a píc*i állam-Ügyí6zsé5> elé került, ¿hol pótnyomo-líat rendeltek el egyes tisz''.ázatlnn kérdéseknek a kivizsgálására. A nyomozások ujwbb büncselekmé-nyekrftl ránlottak le a leplet Az államügyészség ugyanis mfgállnpi-totta, ho#iy ^iízár és társa a jóvátételi célokra tárolt gabonábl homo* kQí keverlek, hoay tbbb salyt lön-tesseuek fel, a mu''atkozó felesleget elfeketézték. E*eKkivüI. fény derült arra is, hosy a jegyre adott tipu* textiiá/ükért is többet kértek a hatósági árnál. A pécsi államügyészség Csiszár- és Szendrői ügyében megkezdte a vádirat elkészítését éa rövidesen munkásbiróság elé áUit-ják őket.
MDS6MÜ90R
■ Csütörtök, máreios 4.
Budapest I. 6.30 Faharááié. 7.C0 Hh«k. 7.30 Rénai katoii^us vallásos félóra. Í.S0 Refgeii zene. S.80 Dcielótti muzsika 1G.OO Hirek. 12 00 Héraagsró, birek. 12.18 Díkk. éa hangszcrszólók. 12.45 Látogatás tfxtil-gyárban. 13.00 A házlcgvüttes Játszik. 14 ÜC Hírek. 14:10 Korunk zenéje. 15 60 Rádk5-iskoia. 16.00 Z.-nemflvek átiratbai 16.3« Gyermekrádió. 17.00 Hirek. 17.10 Htdifo-golyhiradó. VörníkeresztköKlemények. 11.0« Dnnavolsy! hiradó. 18.30 Reményt Ziuiw háifáíik. 18 45 Elóedás a szovjet ifiusá«i irodalomról 19.00 Verdi: Ri*o!etto. Köívo-tités az Operaházból. 20.06 Hirek. 20^5 Falurádió. 22.00 Hirek. 22.25 A Léner-vo-□ósnégyés Játszik. 2^00 Silv kfildi síivnek szivesen. 24.C0 Hirek.
Budapest IL 17.00 Táncon«. 1I.H Hírek 18.30 Jaazkedvelök iskolája. 19.00 Palarádió.
19.15 Spanyol dalok. 19 40 Magyar nóták. 20.00 Szimfónlkus Jni. 20 15. Heti «oft-azemle, 20,30 A rádié slab^defvetene. 21.99
Hirek. 21.15 Viuk zenéje. Tkaglemitelt.
Jlíití''SiilS
ZAUA
Ml zsúfolásig leli sátrakban, fagyban, hóban, sárban, napsütésben zajlott le a vásár Kanizsán
___—M* ■ »fa ft /J# Iwv^ /1 n is . » 1 _ i 1 I • > t < < ...
\taaltna6 nqpva rirradt keddön wykániz*u Aesipősmáreiusi re--
J»n írjfctór kod''ul^ ira az lí-. So- rárcwt, a bhollett szinte megivott a JöWííŐben, do ® nangya-'' szorealuiu piaci árusok mar hozzáláttok- sátraik felállításához. Orszá-„svásárra készültök Nagykanizsán.
m
liiss.ni, do biztosan eloro.iodott. a tinis A falvak nóf« özönlött Nagy-¿«.üixsára. Erre m&r élkészült a :iiitrv mü< • - az árasok tarka por-4fck£ja katonás rendbon sorakozott lifivenyészott asztalkán, vagy Sv-vgv tyjldre Vötott ponyván. Va>-Jsmwinvi áru szinto önmagát kinél-
fe az ari-a térülő revónek. •
;-v.okaí huul iKigy kitai''jedúsü'' volt « ¿¿d(ii vásár, li^utóbb ínég csak néhány sátrat láttunk a Törvényház •lóit. Most. már «ürüli egymás rnol-hutfi norükoztok ogós2ja:\ a kiógöfct dohánygyárig. A vá«ár másik véga a» alWjtemplomig fcjrjedi.
Kddú; mí^r n»m ta-paaztait nyüsré- _ „ úlut zajlott a vásárban.'' Az em-jrní''k hirtelen az volt a benyomást.. nem is Nagykanizsán, dp a bu-(»pnsti Teleki-tóran va.n. _ Az árunak egymást akarták túlkiabálni-é3 ttem egy közülük bizonyára rekedten ha^rto ei Nagykanizsát. A közönség már nem volt "ennyi re buzgó.. Senki Xem -rekedt bele az alkul>a. Tudni-ülik az egéazváaór iránt nem nyilvánult meg olyan nagy órdoklódés, ¡ami keHő * anyagi haszonnal járt ■vdhi«.
»
— ''Tessék kéreapta törlietetlen fó-
£
«txl —kináita áruját piros napernyő alatt ítz egyik .árus.- lőtte számta-ism-fésü. Állítólag ^lamannyi tör-iietr-ít''eii, . , niS4.,
-- O-arai-juk jobbra, csav&riuk ¿aírá, a .fésü nem. törik. Fát vágna« t raTÚt" Yeks, lürészellietünk, a tésü \í'' »¿sak nsiin törik — Bzónokol tovább. •Aztán. egy váratlan leccsenés és a íítőrhoitetján« fésű három darabban aigj''ik a lutóíyérdemű közönség .közé.
- - ''Kevirrvo-kararra, akárhogy akar ma iu&? ágy forintért "kaptatja a valódi finom savanyucukrot — • kiáltoz Odébb egy másik árus. — Xe tolakodjunk kérem, mindenkinek jut még ma.
Az . emberek megértő -moeoldyal
- üézik, de wjnkisein »tolakszik.« •
Hihetetlenül ao''k »csoüanő-.; volt *"vá»áron. Bzinte minden utcasarkon roit egy holólük. Az egyik, egy »&- • lor meílctt álldogált, miközben majd fel döntötte azt. A másik egy székit) kapaszkodott fel'' és a fai felé Sordulva »találta ki«, hogy partnere
mit Tett o! egyik, másik kíváncsitól.
*
Harsány hang egy ináeik pii-os piros sátor alól:
Ha tőlem veszi boiotvaaaap-jianiát, 10 évig nem tesz rá-gondja. ■ ielgranimnyit kapar le a minta-.ca^ahröi és olyan eürü habot csinál belók), hogy meg'' ia jegyzik:-
—- Krémefit csináljon belőle, inegen!
. -- Törökméz, törökméz,''fele cu-í»r, fele méz! \
Ebből, is volt vagy öt mázsára..'' falé a váfiárlxm. Az egyik bolyén vakitsó sárga, másutt undoritóan barna massza.
t,
Egj- budapesti textiles panoszko-tíik: > ;
Nen\ volt érdemes |£rem le-v tónnöm, az egész ut jegy ráfizetne,-Al.ig adtam ei valamit \Ugy- lát-•zik, kevés a pénz Nagykanizsán, öb ialán legközelebb majd jobban ei-
fcwrüll . .
*
Sapkások és ruhások véseiáthabat-sorban sorakoznak & Zárda-utcá-.TOT3. Az üzlet pang. A aapjeát
inkább csak próbálgatják, mint megveszik. A ruhákat psdig még csak
nem is próbálják. . " *
nrolt egy-egészan komoh üzlet is.-Kirakodott egy »igazi« éksaerész. Gzösthoimikat kinált eladási-a. A aixusadójegy valamennyin rajta volt. De .ez nem sokat számított. Sőt, még mkább elriasztotta » woket. / ■ «
. A í^andörség valamennyi detektiv-jo a vásárban volt és figyelte, nem történik-e .valami. De leginkább azt a rangeteg cigányt tai-tották szem-mol, akik elözönlötték a vásái-t. Hála az ébei-ségnek, egész nap mindössze egyetlen zsebtolvajlás történt. 20 forintot emeltek ki ogy környékbeli S«zda. zsebéből.
* ~
L''óhe kicsit megelevenedett a vásár. A hideg'' felengedett, a köd is eltűnt. Ragyogóan süt^t''a nap. En-Uök .következtében Bzinte minden elsüllyedt a nagy sárban.
Déhitán podig ohióptelenedett a vásór; Az árusok megkí>zdtók a sátrak £íót8swdósút. A »füttyös« ember viszont csak ekkor ¿ezdte az üzletet. Sípjának éles hanírjávai be-
töltötte az" ögósz Szabai3ság-tei^t Ep- másii píszám koraskoaő még három óra felé is kináita portékáját:
Vegye meg ezt a rutiút! tilost mé.í odaadom 50 forintért!
Verő természeteson nem akadt. • • ''
Estefelé aztán végleg megszűnt a vásári hangulat. Az utolsó árusok is felpakkoltak autójukra ós elindultak mfe rárosók, uj üzletek fiaié.
HéK>fmi Islisíut
Kikre ▼omatkozik az uj közmuokarendeXet ?
Az egyik Japbau Uvtd.étből íz a közlemény jelent wcg, hegy menüsek a közmunkaváitság fizetése alól, illetve a terméssatbsni közmunka aiól azok; akiknek a havi jövedelme nem haladja mag az 500 forintéi..
Ennek a közleménynek hatása alatt többen vonakodtak közmunkg-váltaágoi fizetni, illetve résztvénni a természetbeni kizmunkában.
Az építés- és kör.munfcaflgyl mi-nisttérium közli, ho^y a''kizmunka* váltság fizetése és a természetbeni közmunka alól csak a havi 500 forint jövedelmen aluli és legalább 10 százalékos háborús és polgári rokkantak, a tartósan munkaképtelen személyek, a vakok, a hadlöz« vegyek, a szerzetesek, s terhes nök mentesek, továbbá a hadifoglyok azon hezzátartozói,. akiknek eltartásáról a hadifogságban lévő személy lenne köteles gondoskodni.
Akik nem tartoznak a fenti kate-góiiák valamelyikébe, még akkor is kötelesek, természetbeni közmunkán résztvénni, vagy. közmnnkaváltságot fizetni, ha a havi jövedelmek nem érP el az 500 forintot.
Cseke József és Koeh György
Bufébttsz-vállalata,
MENETREND
Deák-térröl: 1*95 12:50
3-4« 5-30 715 835 11*00
15 45
14-35
15-50 18*50 20*50 -
Vasútállomásról:
Visszaindul ésok
a vonatok érkezése után.
Viteldíj: DeAfc-tér—Szemere utca 80 üli. Deák-tér—Vasútállomás 150 „
TanulGJegy t Deák-tér—Vasútállomás 60 »11.
21
ötfi*--© vai
f • •
A Zala TOTO-utmuiaiója 62 emt &r&porf»tagadás
21. fordulóján
ö Csepel-ffslséáa 1 (x) Csepel odahaza-nemigen szokott kikapni. Szombathelyen viszont őszszel 2 j 0 arányban vereségit szenvedtek.
7. Dorog—Tatabánya l*(x)
A DoroK otthonában eddig veretlen. Qy«znie kell, ha nem akafc'' az élcsoportból lemaradni, ősszel döntetlen volt fiz eredmény.
. 8. Gázgyár—ERSO x (B)
A téli Kupa óta nem Igen változtak az erőviszonyok. Akkor döntetlen vo''t. Az ERSO nak több esélye van a győzelemre. Ősszel az ERSO győzött 3:0 ra.
9. Béjcégeaaba - 6eldberger 1 (*)
A két éllovas összecsapása hazai győzelmet Igér. ősszel 1:0 volt a QSE javára.
IS, PBTC—Psatás 2 (x)
A Postás bebizonyitotta a Dorogellen, hogy tud küsdeni. Össze( a pestiek fölényesen győztek 5: 2-re. 11. UJpsst—Slavta 1 (1) A liíík nemzetközi mérkőzésen mindig kivágják a rezet.
12. Magyar- Olasz birkózás 1 (1)
Nem lehet vitái a magyar győzelem. Sokkal jobbak vagyunk.
Pótatérkőzósek 1. Miskolci VSC—Wollmer 1(1)
Otthon jobbak a miskolciak. 2. Sz MTE—Kecskeméti MTK 2 (x)
• Az élcsoportba tartozó KMTK még Szegeden is''esélyesebb.
S. Ny.MÁV—Pereees 2 (2)
• Pereces sókkal jobb a Nyiitgy-•házánál.
4. Portimath-Blaskpool 1 (x) A hazai egyflttés győzelme vafé-szinQbb. . ■
A 21. forduló nehezebbnek ígérkezik, mint amilyen a mult heti volt. Ebben a fordulóban hat NB1 es, né^vNB Il-es, egy nemzetközi lab-darugómérkőzés valamint epy nemetek ¡közötti birkózó összecsapás áíerepel, mié a pótmérkőzések közé háróm NB II- es és egy angol liga bajhoki meccs kerQlt. A Zala ezúttal tippjeln kivül zárójelben közli az egyik legnagyobb magyar labdarugő-í32aj£értőnek Gallovich Tibor szövetségi kapitánynak a tippjeit. A 21.'' fordulóban a következő mérkőzések szerepelnek:
1. EMTK—Feren eváres 2 (2)
N«*m tartjuk valószínűnek, hogy sz EMTK odahaza meg tudná álli-lani a Fradit a győzelmi sorozatban, ősszel 5:3 volt a Ferencváros ja vár?.
- 2. MATSOSz—SzÁO 1 (1)
Áfuvarosoknak mát égttfien szOk-ségük van a két pontra. Vasárnap ezeket odahaza valószínűleg meg-azerzik. ŐgSzet * SzAC 4:3 ra gjőzött.
3. Wektre»e8-V. ETO 1 (1)
Az Elektromos . /»indigó mumusa volt''a győrieknek. Hát még a La-torcza utcában i ősszel a Tromes 3:0 ra győzött.
4. SslBTC -Kispest x (2)
Ez a forduló legnehezebb mérkőzése. Érzésünk szerint a csapatok dintetlen körüli eredménnyel végezlek majd egyniással. Az egyes sem-rosiz tipp I ősszel a Kispest simán nyert. V
5. Vasas-MOGÜRT 1 (1)
Valészinüleg elmarad, de azért
ajánlatos megtippelnl, Itt nem lehet vitai ö.ászel.azonban csak nehezen győzött 3: 2 re a Vasas.

Sikerrel járt a kanizsai birkózók dunakeszi és nasyktírüsi szereplést
többiek is kitűnően szerepeltek Sasvári a légsulybatj 17 versenyző közül 10 et két vállra fektetett s csak a döntőben szenvedett pontozásos vereséget.'' így lett második,
Ezután a nagykőrösi mérkőzésre terelődik a szó. Felcsillan a szeme, amikor a fiatal tehetséges versenyzőiről beszél.
— Itt is nagyszerűen állták meg a fiuk a helyüket. Várf&lmy a nehézsúlyban lett első, Haszon pe^lg a féinehézPUlyban második lett Nagykanizsán egyébkénfáprilis ''4-is rendezzük meg az'' országos ifi bajnokságot. » Április 25 én . országos szenior versenyt rendezőnk. Mindkét versenyre nagy közönségsikert jósolok." • • -
Vasárnap az NVTE népes btrko * zó szakosztálya két helven is ver«'' senyzettí A szeniorok Dunakeszin léptek szőnyegre a másodosztályú vertenyen, az ifik pe^lp, Nagykflrö söfy az országos junior b|jnokságon vetitek részt. A kft vérsehy eredmé nyeiröi Sárosi Árpád intéző a következő felvilágosítást adta a Zalának:
•r^Népes mezőnvök .vettek részt a Duhakeszi MÁV másodosziálj u versenyén. Fiaink derekasan állták meg helyüket, amit bizon''yit az is, hogy váitósulyban ar igen tehetsé ges Kincsesanlc 12 versenyzőt legyőzve'' —. köztük 8 tuss győzelmet aratva — első lett és ezzel első-osztályu versenyiővé lépett elő. A
Tavaszi nöi ruhák,
Fő-ut 14. sz.
blúzok, szoknfák, olcsó árban
Fő-ut 14. sz.
Révász Magda üzletében.
ZALA
1Ö4S. március 4.
Vasárnap indul a kirüifU ökölvívó CsB
Efyik legutóbbi, számúnkban is-nertettfik az Ökölvívó CsB sorsolását. Az első mérkőzést vasárnap délelőtt fél 11 órai'' kezdette! vivja az N?TE a Kőszegi " N.jmez Posztó ellen az Iparoskör nagytermében. A csapatbajnokságok iránt már is nagy a kizönség érdeklődése.
Lemendott a kerületi szövetségi kapitány
Hanti János a Délnyugati MLSz szövetségi kapitánya tisztségéről lemondott. A Zála munkatársa telefonon kérdést intézett Hanti Jánoshoz a lemondás okáról, aki kijelentette, hogy azért mondott le, mert nem találta összefernetőnek a kapitányi tisztséget a PBTC;nél betéltött szerepével. Az elnökség háromtagú válogató bizottságot áPitó''tt fel Hergert Karoly, Hanti János és Haines Jenő személyében. Ez a változás Harangozó Lajoa Kanizsa környéki es Te-reesi Lajos Kaposvár környéki szö veiségi kapitany tisztségét nem érinti. Ok továbbra is a helyükön maradnak.
I
Napirend:
Mérdus 4. csatörtök. Róra ket Kázmér. Pr«t. Ktiniér. Újgörög Gerezlrn.
A Nap kel 6 dra 20 perckor, nyugszik 17 én 33 [io<ckor. — M Hold kel 4 óra !3 pofkor, nyugszik 11 óra 24 perckor.
1912. Sztrájkok és tömegtüntetések Magyarországon a választójogért.
— Hilyreifazitéa
Lapunk tegnapi számában »Bo-«/áigetés a legújabb kanizsai totó-ön áini tóval« címmel megjelent riportunk vógén félreértésre okot. adó ■megállapítás van. Ugyanis Varga Peiunc MAO KT''-vi zvezetékszereló igaza tudatában távirati uton óvást .euielt » Toló Intéző Bizottság e kori döntése cjllen, amely valószínűleg raiami alaki hiba - miatt nem ío-aadta »1 órrónyosnek tizenkét, találatot elért szolvéuyót.
— Enge János centenáris előadása
A Szabad művelődési Felügyelőség centenáris előadássorozatában szombaton Eiige János zenetanár tart előadást »Zenei életünk ébredéséről« (Pátóczy-llorfftth Ádámtól) eimmel. Az előadás ezúttal nem R Zeneiskolában, hanam u 3\1tyyyar Kommunista Párt székháza eloadó-íernflálrm lesz szombaton délután 6 árakor.
— Kitziilitk a tipailiAzak alöoyár-tett ablakai ét ajtajai
Az épibVs- ős kÖJíinunkaügyi minisztérium a megépítendő tipushá-Afckhoa egyelőre 2ti0ü ablakot 6a 28O0 ajtót rendelt meg. Az ajtók és ablakok előrv me^ulott.rrAefek szerint előgyártás utján készülnek, ami az árakat 20 százalékkal olcsóbbá teszi. Az ablakok ós ajtók, melyek .1,300.000 forintos költségkeretben tollszülnek, április ¿erűinek
agilitásra.
— A Magyar-jugoszláv Társaság
megválás« tott na^krnisssaí ve»-
tagjai máreiua'' 4-én, csütörtökön telje« számban azivejkedjenek «sgjeltanni a Kozgonyi-utcai iskola triaí amabti termében. 8 órakor, «mikor'' is & vezetőség megalakul . és megipszéii a további, teendőket. A r&laaztalány megvélassrtott tagjai'' március 11-én ugyanott, ugyanabban «2 időben tartják ekő ülasüfcet ós «ögáliapitják a működési programot. Miieden magváiaezfcott reaető-illetve választmányi fcig t*»*sft a nxegjs ecárt.
— A M*öan<»lkalínazoítak Szabad Siakazemzetének közleménye:
ítelhiTjuk -kartársaink figy-lmáfc, ■ akik 5 hónapnál nagyobb fe^dijLáí-ralókban vaanak, fizetési kötaisHBtfc-a*gúknek f. hó 5-ig fetfó*!»nül tegyenek elleni^/ «^asaeu íyilvántartasunkból töröljük.
Eszméletlen állapotban kórházban fekszik a tegnapi autószerencsétlenség áldozata
Súlyos autó összeütközés történt tegnap délelőtt a galamboki orszác-afon. A reggeli órákban a 1VIAORT egyiK személygépkocsiján Keszthelyre igyekezett a bírósági tárgyalásokra dr. Richler Ede a MAORT jogügyi osztalyanak tisztviselője. A nagy ködben az autó vezetője Hegybíró József nem vette észre a szembe jövő, szabálytalanul hajtó tehergépkocsit és teljes sebességgel egymásnak rohantak. Hegybírót azonnal súlyos sérülésekkel a korházba szállították, míg az autó utasa dr. Richter Ede csak kisebb sérüléseket szenvedett. A teherautó utasainak és vezetőjének semmi baja sem történt. Az ügyben .a nagykanizsai rendőrség megindította a vizsgálatot a felelősség kérdésének kér* désének tisztázása felől. Hegybírót azonbaA eszméletlen állapota miatt eddig kihallgatni nem tudják.
- Felhívás ''
¡Vímdárok a hsditfnndt>üottiik, hadi-rnkkantuk, hadiözvegyek és se JiHk. akik iné'' a karácsonyi sogólv* nttui .vették fel, »/.ónnal jntontkez^-Ja»k a ráixísluwiu a had igvmd^i''iO''ti, nxwí 8 nap múlva elveszítik igé-njiikot. .Ug.vah.-sak rt«on hadigondozott, aki néiu v.^tte át « városháaáh a t-?v.tilut''iiványát (nem i« könyoot), .jogai érvén s''tísifcvaie végett jekintkezi zsn a HONBZ-ban. Elveiig. .
mm*
Irodalmi ea történelmi cnyag uiórcliu. lí.-i iriíoloi és tir?»dalirl ünnepélyek rendezéséhez fcnphstó. Fiídiel könyvkereskedis
Meghívó«
A „Pannónia" Szőlősgazdák Bor- és Gyümölcs~ értékesítő Szövetkezete, Nagykanizsa
1948. nárcius 11-én d. u. 3 órakor
& Nagykanizsai Takarékpénztár hivatRlos helyiségéhen . (Csengery-ut 1 — 3.)
rendkívüli közgyűlést
tart, raelyr''e a t. üzletrésztulajdonosokat tisztelettel meghívja
___az igazgatóság.
Tárgy: Az igazgatóság és a volt ügyvezető igazgató közölt létrejött megállapodás feletti határozathozatal.
MKP hírek
XI KP naxyTcanitötw s^prrvaaats f. hú 55-án szer<Uu oste <5 ^rtíkíw P AKT NAPOT tart, ra^yeftk előadója: Ilalás*/ KáJmáu Sí K P kfci-'' lionti Pw-^wkula te-t iára íesve. Pftrt-napru iiái''ttólásm való tekititeí nőikül mirufcmkil jwmskrt.»! vá«r ,
A Vimtiótéy.
*
MKP H. knvmki f. hó t-óu chü-tVitnköu esto 7 íjrakor Petó fi ut av.ám alatt kulfeir mühoros p¿4-tna-
mt»i-t, niölyuo nn''iSwnVit swrotetr tel rto1 a é
MKP III. kii^SttVíj f. ka 4-¿ft osütörtökíju es^ 7 árakor MiMjyar \5>ndáe;ló Aíao-yar ui'' t) száux a>¿att PAKTNAPO''f terK Előadó : Saluk* György. Mindenkit. »Kerteli .fér a
1848—1948-as centenáris hirdetés:
Teutsch Gusztáv
drogéria, fűszer- és játékkereskedő Nagykanizsa, Szabadság-tér 2^
Telefon: l-2t.
Vacöüis ÉSesztő-nagykereskedÉs
/jlgpliúsl év: 185Q.
Alapitúsl év: 1S3Q.
Fischel- könyvkereskedés
Papíráruk, ¡ró- ós rajzai erek raktára, üiletl:könyvek, nyomtatványok, Játékkártyák, fotoalbumok, bélyegalbumok,
Nagykanizsa, fídy.Endre-ut 1. Telefon: 189.
Állandó n*§y raktár: legújabb szépirodalmi művah, ajindikkönyvak, szakkönyvek, tankönyvek, Ifjúsági Iratok és gyermekkönyvekből. Zeneművek, folyóiratok, divatlapok. Állandó levélpaplr-vásir. - .Tlnienkull«töltőtollak, tlagy választék legmegbízhatóbb töltőtollakból
Dombos László
ms
vltlamolságt vállalat
Modern csillárok kedvező fizetési feltételek mellett, i a HE BBBH—t
Szabó és Dombal
cipő a legjobb és legolcsóbb
Keroskedők legolcsóbb bevásárlási forrása •
Tarnóczky Géza
rlvldíru , bezár és háztariésl nagykereskedő .
Szabadság-tér 18. sz.
Autósok, molorkcrékpúrosok, kerékpárosok gumijaink szakszerű javítása. . Alkatrész,benzin.-olajeladás:
Lászlé Béla, Szabadság-tér 1.
Bútort
Gábor
Jt&y 1.
butors&aRtíszletben
vegyen, vagy rendeljen.
10 havi btfrttfnre itétték a gyilkos anyóst
ö/Tv. Papp Ltyosné kötcsoi lakosnak nár/^toltóréao tinwdt R rejéwal^ Foi''enc''.lstvánnaJ. 1 )ulakod.áK kőzbsm o/. unvó''^ offy. koíivhokór»«''»! a/ivon-sxurta Peroncet. aki nvonib vn ineá-hait. A k«po.>vári tőr ró: )y szák uuwi vonta fekiipssí^it} Pnppnét. aki asszál védokezott, hogy* v.ijo mindig:* durván bánt vx>lo áV qa Hlkulomtnai is csak v&:loice/.«''^;>''.íl liadonásswti kóssol. A biró^á? erőfl folitidulísb»« elkövetett .szándékos OJiiberölÓH bün-tottc» miatt 10 h^sll)ört'')u re itélt» özv. Pftj)p Lajcsiiét j\z itólotr voy-üró«.
Patkolj kovács-tanfolyam Pét sett ós Kaptsvároa .
Az Alsódnnántiíli Főldmüveliís^ ügyi Tanácw földművélóaii^ «n^-umztérium megbízásából patkoló-ka-vács íanfoiyauiot rendez J^e.-aott Kaposvái-on, ami olór.?láthatólaí? március hó ib-án \vszi ''kezdetét.
A taufqjyam.őfe hótigr ¿irt. A tan-íoivaiu hallgatói ehnéloti ós gyakorlati oktatást mérnek és a tanfolyam ely^zéi« után ^bizony Hr-vánnyal lesznek ellátva. v
A 1anfolvaui''hallgató;i) ;k olbülya-zéiét úítétkezteH''rí Pw^jelt ft Katonai paia^uísnoksá^ ,táinogatásáva4, KaposváTO:: a gazdasági sz.3kiskoiu-w?KapcbOil*n*iájú\aí óha-jlja a IHináí» • biztosítani.
A tanfoh-aat hallgatáuttk * költ>-s-tkpekre unatkozóluj? a jclentkra''*-seket követób"^; a 1 a. Tanács-gos választ. • • "
Felhívja a Tanács ezúton is » l''tttko''ló-kovác^ok figyelmét a taai-folvam [onlosságára,. arra a JoJrítl-. mónyivi, hogy a mai fejlett szociális allaix>lok nvelbtt a szaks^rüKiíg minden, \-onalon megköwtolhetó í* igv a tanfolyam Tdvógz/''w ''iuvjO előnyökkel jár.
A jelentkezők fovduljanak mihamarább, loheíólög múi''oiua hó az Alsódunántuli Földmüwiásünryi Tanik''síioz, Kaposvár, NT6mot-h István u. ''2H. sí. ■
VÁROSI MOZI
Ma 8x*r<ttn
Siáouldó ttmpó. öklftk haro«. H«|na u l«u*ás*ri
Íz útonállók réme
röu ; Ken Maynard éa Tarman a wd^
ÖSZI MOSOLY
aslaaa msacHIni *
'' híradói.
Előadások köznap 5 és 7 érakor.
Földbirtok felesbe vagy bérbe kiadd. Értekernt lehet Nagykanixsa, Petófl-ut 21. sí. d. u. 2-3 körött. • _
Zabosbükköny eltdó. portásánál.
Gimt Kórház
ZALA demokratikus politikát napilap
Szerkeszti: ^Beneze JenÖ fósxerkesrtó
Í2erk«ttó*éfl és ; DaAfc^eréoe-tér W
Klftüja t ftoazetl Slzottws, ^agykanUss-
Sarkevrt*iár\ e* utíewa
Telefon! 54. Nyomatptt a „Közgazdasáal R. T. N«őy «kanlzsB* nyomdájéfben. Msgykanlxséri Nyomdáért felel:'' Zalay Kéraly.

évfolyam 54. s*ám.
NaoykanigM^84e, méroius 5. péntek
Ára 50 VAiét*
Várható időjárás: Gyenge szél, kevés felhő, száraz idő, Ntőbbfelév kőd. — Nyugaton erős, keleten gyengs éjszakai fagy, nappal erős enyheség.
''WWW

béke hisfosit^sa
emberiség kosös érdek©
— mondeít* K*U*z Jfá]»ám * MKP legaapi pártBf^ján
A Magyar kommunista Párt íixqvLani/.í^i ííüervezB tériek zsíjfolá-•íúf''mygtöltött nagytermében által»-" ..¿s érdeklődéssel kísért előadást tar-retf. a? aktuális bel- és külpolitikai ¡.érdesekről Halász*Kálmán, a páré, MJzponVi sxamináriumának tan ám."
■ Egy érrel azelőtt még" kemény Vüaiohxin. folyt annak eldöntésére,-milyen demokrácia lágyan Magyar-oinzá-rou? — mondotta Halász Kálmán. Népi <letnokrácla-é, amelyot pártunk is hirdo^, vagy másmilyen* demokrácia? A kérdés nia már éf-dóit. Magyarország viaszavonhafcai-fauut u nepi demokrácia. útjára lér ivrt,
• •• Hogy ez így vau, nzt. belátjuk i népi iltimoiiríwíia ellenzői ís, »kik «iddtúr nyugat íetó .kacsingattál. M« már ezek is látják, hogy Amerika r> ivekció fófészke íbtt; mliol a fasisztákat a Hzíilw-dsúgwí.erető •tu-inxotek ellen játszák ki. Ala már Uibizonyosodott az, Amit Rákosi Má-fyé» mondott pávttuvk harmadik or-konferenciáján: Az ameri-Ui segély ugy támogatja az arr» .várókat, mint .akasztott embert a
fcMt).
j -Ezután g SzociáMerankrata Párt-híni végljomanó tisztulási folyamatai foglalkozott kimerítően az előadó:
— A özociáideniokráta. Pártnak mü h vezot-óéóge, amely 25 éve volt hatalmon és amely nagyon jól meg *ndta magát-értetni a jiorthy-r:ind-nzBrmf is, a legteljesebb csódbe fűlött — állapította mag Halász kai-mán. — Ezért nagy'' fordulópontot
''igeJbhtett testrérpártunk vezetésében 3 ftportesarnBki osszvezetóségi ülés, »melyen Marosán György emlékezetes beszédét mondotta el.
-- A''bes/.éd hatására a pzociálrie-thekrata jobboldal niegazep^nvo taktikát változtatott- ós egyszeribe ók'' lettek -.i ¡egb&lpldalibbaK. .tíz azonban már nem ''sokat''jelentett) mer-t-a jobboldal ielsiámoiása" balaíma^ ütembén folyik iés arri*nt ''látjuk, f.okical hamarabb megy. vó^bq, mint annafcidejéii a Ki^gazdjapárt'' Nagy J''Vranc-fóle jobboldalának folszámo- • Ifca ment.
— A helyzet ilyen alaknlá.sára »/jociáklemo}< ráták tizeziei özönlőtök pártunk felé és fel rété kiket kérjék. De mi nem a Szociáldemokrata i''árfc, hanem a párD jobboldalának fölszámolását sürgettük 6« éppen •zérfc a tagfelvételi zárlat elrendelésével e''.ajot vettük annak, hogy tosl-rérpártnnk önmagától megszűnjön, .Mi azt akarjuk, hogy j»z egységes munkáspárt megalakulását jósziui-dáku ós őszintén wsocialiBtók Hogit-*ók eló. '' . • •
A tag felvétő li zárlathoz li&son-o k) meglepetést keltett" pártunk Qllen-*ógoi táboráén -a fcgkönyvcaore, ami ugyan nem j«*lent végleges tisztogatást) de mindenesetre eltávolítjuk általa azokat, akik- mannyisógi-feg növelték pártunkat, de minőségileg pem emelték tekintélyét.
— á tagkönyresere végrehajtására. kibővítjük a pártbizalmi ren4-aaart és ezáltal a leható íegjobbaa Aktivizáljuk pártunk -tagjait. Erre pedig, azért is eaükeég ran,, mert
dolgozó társadalom jelentós több-ma már'' a Magyar Kommu-í''&rt mögött sorakozik;
Ám előadás résén .fteláeís Kálmán
haaigoztattai, hogy a }tfagyar Ne^i-zeti FuggBtienfiégi í\xmtot< is ki kei! szélesíteni. Ennek érdekében
mozgósítani kell az egész niagyár népet és minden fontosabb jmició-ból el kell távolítani azokat, akik teg-náp m^ » reakció ügynökei voitak, cío ma már baloldalinak álcázzák magnlat. >
1— A történelem keinkét nem lelhet visszaforgatni*-- jelentstíe ki Halász ''Kálmán. — A magyar nép fejlődésének utja évszázadokra eto-
ré ms''^ va,n Jiatározva és ezen neia lebjet változtatni.
— A béke biztosítása- a-z egésü emlieriség közös érdeke. Ezért raem türlietjük azokat, akik ismét szenyp-(léat és pusztulást akarnak a világija zuditani — iejezte be előadáséi • Halász Kálpián,v a Magyar Kommunista Párt központi szemináriumának tanára.
Truman ne legyen elnökjelölt
A *»w Y«rk Past értufllét« eztrmt az amerikai CIO szakszervszet vezetői felkérték Truma« elaikit, na ÍMl«M f«l az itzi elnékváiaiztáson, aeri reménytelennek látják esélyeit.
y Traman elnök elveszítette népszerűségét s ennek több oka van.
Az egyik, hogy Palesztina felesztásábaa kétszinQ pslitikát folytatett, a másik, hogy hosszú ideig asm veit hajlandó tiltakozni az athéni mnnareho-fasiszta kormánynál a sztrájkoló munkások ellett hozott halilbflatetisek ttfrvinybeiktetása ellen. . ___
Az amerikai pinzlgyminlsztirlna szerdin bejelentette, hogy Anglia felvette az amerikai ktflssOa. ötilsé 106 atilllé dsilár részletet is.
A kö/ctön eredetileg 3700 millió dollár volt és mindössze 9 hónapig volt elegendő, noha eredetileg 3-5 évre tervezték.
A new-yerki P9 oiraü ian megjegyzi, hogy a kölasln igénybevétele óta Angliát sorozatos gazdasági vAlaigok érték és dollárkészlete Is eréeen megesáppant.
Berlini Jelentés szerint a némít ezakszervezetek vezetősége 43:3 arányban visszautasította az angol szakszervezet meghívását a Marshall-terv megvitatására egybehívott értekezletre.
A német szakszervezeti. tanács asrzal Indokolja távolmaradását, hogy csak olyan értekezleten vesznek részt, amelyet a szakszervezeti világszövetség\hiv össze.
A Marehalt terv Németországot KIT részre szakítaná, ésr ez veszélyezteti a világbékét.;
Csehszlovákiáhan ieVAbb folynak a tisztogatások. A szlovák Demokrata Párt akcióbizottsága! kizártak hárem vezeW tagot a pártból, akik kaposelatban állottak, a Linzben tevékenykedő volt Tiso-miniezterekkel és tftsze-eskövest szőttek a csehszlovák allam elten.
»éli 12 örpJcpr félteni! Muűap^st
Külföldi kliidötteégek a centenáris ünnepeken ,
TiTciv •Zoltán köztársasági elnök a legutóbbi beszédében már '' beje-ienlDtte, hogy a centenáris ünnepségükre Vorosilov marsall vezetésé^-el -Bzovjot küldöttség érkezik Budapest-'' ve. Szerdán külföldről tijaí>b küldöttségek jeléntótüék ba az ünnep-péWen ''való részvételüket. A jugo-sztir .¿elsgációt a mamrégen Budk-postüii járt Gyilasz belügyminiszter vezeti. A bolgár küldöttség vezetője Jagov bolgár belügyminiszter. A francia küldöttség Jpintville tábor-. nok vezetésével érkezik Budapestre. k A francia népi küldöttséghez u fran-ciaorszáííi magyaipk is cw>tiükorf-nok. , ■
Rskosl Mátyás; A MKP teljee erejé
Vei tsmogatja az Egyaáges Ifjuságj
Szerv letrehozcsát
A Mugyai'' tfjusóig Orszá^''Oa''Tanácsa tegnap határozott a paraszt/ ifjúság egységas szervozetóröi, A meg-boszóióaén * Noun Györg.f MIOT fő-titkár nyitotta meg Gosztonyi János a M10T parasztifjuságának t.it-•kái''a rámutatott,.ho«;y » p»ra»zwl''ju-ság. mozgalma az ííjuségi szerreze-'' tdfe Széttagoltsága- miatt ''nagyrészt helyi jellBgü volt és a .^aras^tií laknak alig .10 százaléka él komoly szervezeti életet. .
Tildy Zoltán köztársasági elnök szólt, ezután az ifjúsághoz. Megállo-pi^ptta, hogy,az ifjúsági ''Bgysóg megteremtése történelmi - jefentőséga cselekedet volt. '' .
Rákosi Mátyás miniSíiter>''Mök- '' h-tbyp.litz f&szó''aíáwban luma-Üutyozba., hogy a kOTP-mwiht&k
m íwiatíáö kezdve n&t
lariotécQ, Mr/cs, hoyy az </ju-üé/jol (-.gyeiken nxigy dtmokrfi.-
fi\us %-ervrMetté főm-öritsék. A Varga Bélák, Kovács Imrék, Ké-they rAm\ák minden/ meglettek, hogy meg''hiiisitfsctk. az iijuság,
K^óte tudjuk, liogj az összes politikai .pártok helyeinek tartják az egységes paraszt ifjúsági szervezet megteremtését. A Kommunista Párt . a maga erejével teljes erővel segíteni i''ógja ennek A szervezetnek
•» munkáját. Dobi István és Veres Péter felszólalása után Hollós Er-. vin a MÁDISz főtitkárlielyattese harigsulyozta, hog>'' rövidesen me? ''kell valósitani az ifjúsági rétegek egységt-s szervezetét a Magyar Ifjúság Nemzeti Szövetségét), Harustysk József a Szakszervezeti
Tanscs elnöke
A lemondott Kispházi Ödön lie-(lyére a .Bzak^wn;vezeti Tanács elnökül 1 laruatyék Józsefet választották uie^ A Szakszervezeti Tanácsban a, lemondások következtében megüresedett többi állásoké ia megtörténtek a jelölések.
Újfajta toto-ázelvéhyeket hoznak
forgalomba ''
A • totó Bzalctartácsa hétfőn megállapodott abban, géi«sitik » totó s/élvények kiértékelését. Ezzel jelentős összeget takarítanak meg. A szelvényekéi-'' is megváltoztatják. . Nem egy, nanem három kockásak lesznek ezentúl a szelvények, külön kockába- kerülnek az 1, 2.és x tip-pelések. Áz újfajta tippszölványek ■előreláthatóan 4prilÍ6 elsején líerül-.nek kibocsátásra;
Mi ufság ax «raságfeaisT
A GF mai prograaija
A Tárcaközi Hite!véleményező Bizottság átszervezéséről'' tárgyal ma a '' gazdasági Főtanács. Ezenkívül több-• időszerű kérdéssel is foglalkoznak: . így 1400 tonna egyiptomi pamut •behozataláról, az Orszagop Sporthivatal feláliitásái''ól, az Országos Film tiivatal és állami biztosító vállakaá-i''étesitéséről. Napirenden szerepel . még a jövőévi beszolgáltatás rendszere és « hivatali munkaidő szrahé-ly9zása.
Az 0TI ellenőrzi.a gyigy8z*r-kiszetgáltatást
Az OTI gyógyszerészeti osztálya huzamosabb idő óta eIlonért hogy a nyilvános gyógyszertárak megfelelő módon szolgálják-e ki a hozzájuk forduló biztosítottakat, Eií5 nok listására a gyógyszei-tárak gon-'' dOAubban'' és lelki ismeretesebben bzol-gáljúk ki u OTI biztosítottakat.
Nlnil-szüksége fegyverre a görög népnek, mert elveszi a fasisztáktól
A »Segítséget a pörög népnek« mozgalom országos bizottsága nagy-
Sr''üSst tartott * Sportcsái-nokban, íol Ries ''István igazságügyminis»-ter szólalt fel. Kijeleiiüptte, hogy » görög szabadságharcosok nemcsak a saját, de aí egész, világ sza-badságór éi-t küzdenek. Kárász Géza, az orázágos bizottság főtitkára az eddigi^yüjtós eredméni-eiről''számolt be.Mii.ielentette, ljf^v máris nagymennyiségű ruha és éfolmiszsr küldeményt indítottak .útra Görögországba. Elmondotta,. hogy a görög népnek csak éltelmiszer^kne, gyóg-vszecekre és ruhanemüekre van »züksége.- A harchoz szütís^es f€ vereket a fasisztáktól zsákmánvoljí
/. r ( , . k . \
lb-ííí, mÚKiiuH >).
A x el8Ő közti s. pártnap Nagykanizsán
A Magyar Kommunista Párt és a Szoelálde/nokrata Párt megyei titkárai megállapodtak, hogy az elírt közös pártnkpot, toiyó hó 10 ¿n azerdin, Nagykanizsán a ''"Szociáldemokrata Pár.t nagytermében tartják meg. Ez a'' közös pártnnp határkövet jelent a nagykanizsai munkás uso?galm»k történetéhez. A Magyar Kommunista Piri több ízben tett ennek előtte Is kísérletet, közös pirtnapok és közös kulturális e/Ő-a ti is a k megtartására, azorban a Szo-tiá/demokrafc- Párt akkori Jobboldali vezetői ez észszerű és.munkásegysé-3et szolgáló indítvány elöl elzárkóztak
Most azonban, hogy a Szociáldemokrata Part jobboldali szétverték i és a .munkásegység a megvalósulása 1 küszöbé^ áll, természeíesen semmi akadálya /nem volt annak, hogy a kéí munkáspárt közös pSrtnapot tartsofi.
A közös pártaap szónokai Szegedig Aador a Magyar Kommunista Párt és Stádinger István z Szociáldemokrata Párt megyei titkárai lesznek. A város dolgozó tömegei nagy érdeklődéssel várjak az általuk oly régen kívánt első közös-pártn?p-">t.
Rövid rendőri és bírósági hírek
Alig hogy kiszabadult már is lopott ifju ífáimán József m^sek-•wibolesi'' lakos, Kálmánt még 1942-bon »i pó<''si törvényszék boruzato* lop«* minit több évi sznlmdflágvoHsj-téffiv itéJt", Most a/, amnodztta során sziibadlábia helyezték. K kiszabadulás uttín fulks''nwto Kaposvárott rqlxOtuii^ ívkiluo/, nőni mert bomonnú. liánom lu! mászott u j^adlásra, ahonnan nagyobb mennyiségű élolmiszoi-t •aknrt el''opni. ''Szándékát még frlojó-beai óh/W vették rokona* kiliivt''.ik a rendőröket. akik Kálmánt letartóztatták.
» ,
Fűzi l''erenc ós 18 társa régóta iiandszoiosen lopkodták a. kaposvári földalap fáját. "A földalap tulajdonában lévó erdőkből níintegy 218 köbméter fát vágták kt és használták fol saját-céljaikra. A kaposvári töryésvszék rövidesen Ítéletet mond a garázda- »erdőtulajdonosok« ügyében. ; - '' »
. Detektívnek a-dta ki magát- Ko-jács Gusztáv k^pösmérói - lakos és többektől nagyobb összeget rótt fé!, hogy nekik különböző dolgokat ol- . intéz. Előzetes letartóztatásba he-
Jvezték.
*
OssKeverekedett rokonával ifju Bíró János nagy bajomi ^ lakos, - mert aram adta neki vissza a kölcsön adott bútordarabokat. Ifju Biró Jánost súlyos testi''sértésekért a nagy-kanizsai ügyészség előzete? lotar-
;tóy,tatásba helyezte.
« *
Kétszeri nősülés és egy* rendbeli lopásért helyazték Blőzetes letartóztatásba Simon István Lengyeltóti IróSt
—■ A népkenyhtf köszönet« ''
A népkonyha vezetősége ezúton is köszönetoí mond- Kwnisior lat-fánnak, aki 81 drb. házinyulat ajándékozott a nópkonyha konyhájára. NN, 20 .forintos adományát ia Itt nyugtázzák. e
Olt Károly néplólétl miniszter Zalaegerszegen
Egész Zalamegyének Unnope lesz a
Szombaton, március 6 án délután 4 órakor avatja fel Olt Károly népjóléti miniszter a zalaegerszegi Egészségházat., A népi demokrácia éplíő keze megalkotta ezt a nagy-''szerű intézményt, amelynek ünnepélyes megnyitására, Bencsik István főispán az egész megye közönségét meghivta.
. Az Egészségház, amelynek .utcai front részén a tisztiorvosi hivatalok, a szegénybetegek részére az orvosi rendelés, anya- és csecsemő véde-
zalaefler&zogl Egészségház felavatása •
Mem, valami ni az Iskola fogászat, udvari rétzén a tüdő- és nemi gondozó nyernek elhelyezést, teljesen készen várja .az ünnepélyes megnyitást. Az udvaron , egy negatív nyomásji 80 méter mély arjézi kut szolgáltatja az egészséges üdítő vizet. Az egészségházat dr. Gábor Ernő vármegyei tiszti főorvos indítványára a Magyar Kommunista Párt várospolitikája a hároméves gazda sági terv keretén belül valósított?? meg.
A Magyap ifjusa®^március hónap folyamán * egymillió facsemetét ültet el
Hogyan lehet kapni Ingyen facsemetéket? — -
Az Országos 48-as Ifjuságf Bizottságokba "tömörült fiatalok a centenáriumi munkaterv "megvalósítása során eddig 400.000 facsemetét ültettek el. Ennek az -akciónak nemzet: gazdasági szempontból igen nagy á jelentősége. A háború folyamán és az ezt kövefő rablógazdálkodás kő vetkeztében sok millió fa pusztult ki, semmisült meg, vagy. használódott fel. Pedi£ az újjáépítés szempontjából döntö jelentőségű, hogy megfelelő mennyiségű a álljon'' rendelkezésére. Ez indította az Országos 48 as Ifjúsági Bizottságot arra, hogy a fásítási akciót folytassa, sőt kl RTélc?.lUc. A MIOT Owfijrrtpltfs.i
Osztálya »Március a faültetés hónapja" jelszóval felhívta az ifjúságot ujabb egymillió csemete elültetésére. A munka megkönnyítése céljából a MIOT és az Országos 48 as Ifjúsági Bizottság elintézte, hogy az állami erdőgazdaságok (ÁLLERT) fásítási célra ingyenesen bocsássanak csemetéket a vidéki Bizottságok rendelkezésére. A munka teryszerűsi tisének biztositására „Fáshsunk sokat és jól" cimmel 16 oldalas füzetet adtak ki. A füzet a Magyar Ifjúság Orazágos Tanácsának OVszágepitési Osztályán kérhető (Budapest, V. Teleki Pál-u. 17.1.5.) Ugyanitt ad-ti • k hővebb f .''IvlJágositast K
VMtms M/ ti***''
Száraz vegytisztítás
Telefon 3*5. Nagykanizsa, Fő-ut 14. szám.
Rendkívüli szántási és vetési Jelentés
A földművelésügyi minisztéti&m mezőgazdasági sajtó- és hirszolg£ lata közli: *
Az ujabban beérkezett adatok szerint 1948. február 15-ig az ország területén összesen 7,442000 kat. hold területet .szántottak fel. A lucernával, lóherével és egyéb évelő növényekkel bevetett terület összesen 414600 kat. hóid. öszi búzával 8,190.000 kat. hold, az előirányzat 88 százaléka, rozzsal. 886 0Q0- -kat. hold, az előirányzat 89 százaléka van bevetve.
Az egész őszi vetésterület, beleértve az uj lucerna, valamint bibor-here és takarmánykeveréket, összesen 3,188.000 kat holdat tesz. ki, tehát az ország szántóterületének kereken egyharmadát.
A beérkezett jelentések saerint a Ugy az őszi vetésekben, amelyekének gyor« fejlődését a. korábbi kedvező Időjárás előmozdította, mindeddig kárt nem ^tt. " »
fe«p»ko!(W>i gyógy warr^r
Máro. 4-ént „Őrangyal" gyóg,vt»or tAr, Doük-tér 1Q.-
.ÉríemMcm qz igen Untéit vevőimet, hőgy újból megnyttettmn a régi hírneves
Cenk sütödémet
• ^mmamammmmmm^mmmmmwmmmmJsmmmmm
ahol állandóan Jegyes kenyér kóphatő. Házikenyér-sütés reggel 9 -10 igA ~ Hygleníkus tisztaság. a • Kenyeremet árusítják: Szeghalmi Miklósné, Piactér II. szpavilloa véspár Jánes fűszer kereskedő, Csengery-ut és Szemere- ut sarok
Szíves pártfogást kér
MóltUus Károly né sütőmester.

Befejeződött Pöíöskefőn az ezüstkalászos gazda-tanfolyam
Vasárnap fejeződött be Pölöskefő községben a hárómhónapos ezüstkalászos-tanfolyam és szabadművelődési tanfolyam. Az Ünnepélyes ''záróvizsga délelőtt 11 órakor S7tent-'' mise után. kezdődött Kiss^István gazd. tanár megnyitó szavaival. Majd Jakabfi Károly Veres. Péter egyik versét szavalta el. Ezután k^dödöít meg a hallgatók vizsgája. Dr. Floj-'' hár Tivadar előadó tanár kérdéseire a vizsgázók- tanújelét adták annak a tudásnak, amit a háromhónapo^ tanfolyam alatt .szereztek.
A vizsgáztatás befejezése után dr. Jánkl István gimn. igazgató a Szabadművelődési Felügyelőség kiküldöttje beszélt a tanulás fontosságáról és annak előnyeiről. Dr Jánkl '' után KTss István miniszteri biztos intézett záré^szavaKat a tanfolyam hallgatóihoz. Elismerését fejezte ki a nagy részt ujgazdákból álló 32 hallgatónak hrtigsulyozva, hogy a tanfolyam sikeres elvégzése után bő aranykalászos termésben lesz részük.
Délután S -órakor osztották ki a bizonyítványokat és mtták fel. a hallgatókat ''ezüstkalászos gaz» dákké. A b i?cn» ífvány osztás után
B-ilázs Ferenc jegyző kttuAnia nu-g az e.őadó-taní»rnak fáradságot nem ismerő munkájAt, mellyel á falu me-zőgazdafiátl termelését na^y mértékben elősegítette. Kérte a végzett ezüstkalászos gazdákat, hogy a tanultakat terjesszék a lako^ág körében, mert ezzel-magukon keresztül emelik a parasztság és egyHen a dolgozók életszin''vonaiát.
A szépen sikerűit ezüstkalászos eazdaavatás után* a falu ifjúsága S''/.abó István igazgató t.ín''iló v^zet^r ti^vl népi ¿nekekít adott eíő. B. F.
Súlyosbította a NQT «istéth * Endre és több összeesküvö-társa büntetését
Többnapos tárgyalás után szerdán mondott itelétet a NOT Mistéth Endre- és társai összeesküvési bün-Qgyebsn. Eszerint Mistcth Endre bün tevéi ét 3 és fél évi kényszermunkáról 6 évi. kényszermunkára, Csicseri. Rón;.t István büntetését ké^ évtől háromévi fígyhaira, Gyulai László-büntetését 4 evről ötévi fegyházra, dr J?cz:kó Pá''lét 4 évrő! ötévi kényszern.''unkára, Nárai Szabó István büntetését háiom évről négyévi k*énvs*ermunkára emelte fel. '' s
Többek büntetését változatlanul hagyta a NOT, i^y dr. Kí-meri Dr/ső 9 tvi, ^qiint Sándor ts Fay Al?dár 8—8 évi börtönböntetéaet. A többi vádlottat a NOT ''5 hónaptól 6 rivig türjedő s;abadságve62tfsre Itelte, Lu^of-y Qyula dr.-t peditf felmentette. - ■ , .
Ugyancsak s/erdán hiid^tett Ítéletet ''a NOT Varga LAszió dr. és tár^l összeesküvésl bűnügyében. A NOT rés/ben megsemmisítve ar. elsőfokú bíróság Íteletét, az összeesküvőket 9 hónaptól két H fél évig terjedő szabadságvesztéssel sújtottá. vMtndkét tanács a demokratikus államrer.d védelmével, a belső báke, nyugalom és épitő munka ^biztosításával indokolja az Ítéletek súlyosbítását.
Dobó György
divatáru és rövidáru kereskedő
*
Jó minőségű áruk olcsó érőn. ADY ENDRU-UT S. SZÁM.
MK? II. körete V. hó 4-Sn. csütörtökön este 7 órakor • Petőfi ut 23 szám alatt kuitur "müsoras pávtaa-^oc-^ártf''nifiíjTfe nirt®BJi*Ktb szenctet--toi vár a Tazeióaég.
MKP III. körzeti» f. hó -Pén csütörtökön este 7„órakor. Magjj&r vendésló Magyar uí 9 hzám aíait PÁRTNAPOT tart. Előadó : Salol» György, Mindeirfcit «asendteíler * ^Vezetőség. • .
A MKP kiakánizaai szaetnBBte f.
hó 7-én d.e. 10 órakor az üWafló-kör párthohrieégóbon PÁRTNAPOT tart, Előadó: Dr. Kógor Jánow. K^--jük »z összes kiskanizBtti DWtá^foin-lcat, hogy különösön a ta^könyT^-xo ügyóboii foltótlonül .¡jelöniének mog a púrtnapon. Ezúton hívjuk mm u kiakajiizöai közönpégot paTt-dlílasra való tokiiitot nőikül pfcrtnfc-punkra. Vezetésig.
Ft a velem ■ m
.......fij........... Megértsetek a legújabb dini* női ■
íctvassiUabdítoh, nőt és tirfi ballonkabátok, átlátszó nő/ esőkabátok, tirtt és női szövétujdonságok %
Virág Jóxsef
textil- és űtvatúru üzletébe
9
Nagyfcanlxsa, Fö-utZ, (volt v&ros&áx épület).
'' i^J''''** ----
"""" Maplrenii j
M pénUk. Róm. köt CWb.
Ujgörön Kunon.
A Nut» k«l 6 om II parckur. nyugí/tk r; J. & P«"*®''- - * Hold kei 5 óra I peíckoi. nyujjMlk 11 dro 24 prrckor.
1804.'' M Népsiavft megalBpttójünak,
Külföld; V.*to»nak ha.ola.
£lné*és# kérUnK
tlvúsóinkíói. hogy lapunk nyomása hcíii egében úszta és kissé nehezen f/v-jihatJ. Sajnos o Zalát előállító'' nwutdu szedogcpcinek matricat cny-''nyit a kikoptak, hogy- kicserélésük most mar halaszihatamnná vált. A nehézségek ott vannak. hogy külföldi gépekről lévén szó, a szükséges pótlásokat beszerezni nagyon nehéz. A Ugutobb szállított papír minősége sem volt teljesen kifogástalan., és igy bibinkön kivül nem kophatott az ol vűsö technikailag kifogástalanul elő-állított újságot a kezébe. A Zala szerkesztősége máris tárgyalásokat'' folytat egy legmodernebb szedőgép beszerzésére és igy remélhető, högy rövidesen ismét kifogástalan nyomású iapo: tudunk olvasóinkhoz juttatni.
■ Centenáris eiör.désok
\ szaN&lmün>lúdési folügyelősóg ^■nK iiái if cióa<lússorozatúbai\ ''ggotn-t.aU)n délután 6 órai küzdottel Rng.« Járton ounotanár t»''l ólóodtwt »Zenei ^lü''iünV óbredót-e lJá1óczy Horváth Adi''iíiitól*« címmel. Az előadás ozut-tü'' iu<m & zeneiskolában, hanoin n iltmvav KomnmnÍHta IVufc szókhá;
t''kfariótoi''métan lonps. A zom)i lúriim lik ül&ulíinát Klatt Au-lél, u küzmüwlódfoi nuinkakftjíőartóp (to^''iu, nuArnap dólolótt 11 ómlíO»'' tuiju nuvr « winomkoHtban, "A, futta '' liunjpxffK''k törtóiioti fojlódów vinutíi''l luinuMzciOí« boinutatoval. — A M»pv*r-fuftn*>(Av Tár*/»**r*
r.a^vlíiumaui v.v»-ttoífci »\v.u íaáiviit^ 4 én. tokéi) U''ij^ wáuiL«i» w x^ieuv a WoMpmyi-uteii ink-''a <*su- »iJueN''ü terrr.ú\)on, órakor. itniijvM'' i a ve«t)tÓ8éff ''nio^ilftkul í- uifi$rtK!S*óii a további teoiul-Ma.-t.. A ritassttn^nv _ i!ie;í»-álasztoti- búgjai «ái-ciiib .1"t -én* ugyanott. uj&ajiabbaa vi időben l''ttják üki ülésüket ós top^t! apitjúk a niüköriéei progm-mou Minden nícirváíadzfe>tt ve»*t>-tíiefcv-.- váiasztíáányi tjrrrtsa;
iWtefcsséaóne;. a nidinjeeEDÚBi.
A Voit Hadifoglyok Bajtársi Szövetségi felhívása
•l-plbivjnk mindazokat a yoit hadi-jjp^K-okaí é. a hadifogságból még weua i?ein térfcjk íioazatei-tozórt is. *kífc a Voh Hadifoglyok Bajtársi ¿•/örűisógp uagrykaniesái csoportjától ♦iWicr bármiJwn okból távoi tartjt-ttk ¡rmjukat." 1948. évi''március h''ó 7-én dóié lóit 11 órakor a csojjort ieíyítíégéhwi (b/"a:»a<]eíkg-tár 21. sz. 1. ern.) ntrfcandó közgyűlésünkön ipját órdekükkín megjoíonni szíves-Aedr^eu&k. A oezcióeég. _
lk\Uá-
ICcjty fein bútorüzlet |
.W-'' -ZóOOKrr
erj \\\f/r\
m

ajaBOfa AS
1
Nagykanizsa,/Idy ¿ndre-u.4.
A magyar történelem kimagasló eseménye:
fiz országgyűlés egyhaigilag elfogadta a szovjet-nagyír barátsági és köIcsöDös sagélMst egyezmény becikkelyezését
Az országgyüiis tegnapi ülésén zsúfolt padsorok előü nyitotta meg Nagy Imre e{:,5k. A disípáholyban megjelent Puskin követ és a diplomáciai kar számos tagja. A törvényjavaslatot Gyöngyösi J mos kisgazdapárti képviseiő ismertette, majd innna Révai József a Magyar Kommunista .Párt vezérszónoka mondott bataimas besze-ist. R<iv?i Jóiseí többsk között a következőket mondotía : A Siovjet Unió kész elfelejteni azokat a bö nőket, amelyeket Horthy Magyarországa a haboruban ellene elkövetett. De nekünk Magyaroknak nem szabad ezeket* a blmökct olyan könnyen elfelejteni. Majd fnngoz tatta, hogy a magyar szovjet barát Sági és ktttc6önös segélynyújtási egyeziriénynek három nagy jelentő , «ige van.
Ar. első dönta lépést jelent a két ország hatá''.i és »zö^etsé^i viszonyában, amely nwy klhatAssíd van bclpo ltlkah fcJlÖdéeDnkrc is,
Másodkor jelenti s béke t* füg * getlenség erőinek kÖ2Ös frontba való tÖTÖrliését. Tildy Zoltán ktetárBQ-sági -einök ós a magyar kormányküldöttség moszkvai látogatása.''lényegesen külftibÖ/Mk attól a kér''év
eötti látogatástól, amikór N?gy Ferenc és. kormánya küldöttsége jart Moszkvában. Ez akkor közönséges viiágc8alás volt, amit az is bizonyit, hogy Nagy Ferenc Moszkvából hazatérve, rögtön Washingtonba utazott, ezzel mintegy jelezve, hogy moszkvai útját nem i3 kell komolyan venni.
Hármadik nagy jelentősége, hogy Magyarország legyőzött államból egyenrangú tényezővé tett és ezzel nemzetközi helyzete gyökeresei megváltozott. A világpolitixábau két tábor érvényesülhet, a békés fejlődés vagy az imperializmus tábora. Mi ezzel a szerződéssel választottunk a két tábor között- Nincs szó arról, hogy el akatunk zárkózni nyugattól, A szovjet-magyar barátsági szerződés nem kommunista moopólium, hanem az egész nemzet ügye, Ma-gyaromág fCIggetleuségénck, bfcké jénck é» & magyar demokráciának védelme.
A többi pártok szónokainak hozzászólása után a* orfzáugvülés a törvényjavaslatot nagy lelkesedéssel általánosságban és részleteiben elfogadták. . w

VÁROSI MOZI
CstttöilöktM-vauUkraapltf Budapesttel ogyldöben! "" ALEXANDER DUMAS
Korzikai testvérek
vlláRblrű régéivé filmen t Kettői (¿szerepben: • ÍÍOUGUS FA1RBANKSJA
híradó: .
Elüadáéuk kösnap 5 él 7 érakon vavárnap 3, I, 7 ét 9 órakor.
Nagykanizsa, de az egész ország szempontfából Is beláthatatlan JelentSségO Göcsei bekapcsolása a vasúti forgalomba
Amit seMi a feienc-józaöfi sem a fasiszta ilorthv éra megralósitáni nem tudott. Göcsej bekapcsolását a vasúti forgalomba, az most, mint .budapesti tudósítónk irja, rövidesen valóra válhat. Már hirt adtunk arról, hogy a Mallerd bizonyos vasút bővitési tervektel foglalkozik, do konkrét formát a kérdés csak •most öltött, amikor több szakember jar vaslatot tett.GevőiErnő közlekedésügyi miniszternek a göcseji vasút, arról, hogy* már kész terveket bo-csájtottak a miniszter elé, aminek megépítése érdekében. íiirünk van kimunkálása röviflesei> megkezdődili.
A magyar népi demokrácia fel1-ismerto Göcsej roppant jelentőségét az oi-szág gazdasági életére nézve, és bizonyara nam késik majd, hogy a szükséges építkezéseket a tervgazdaság keretében el is végeztesse?. - .
Amióta az'' első • vaput mrigépült Nagykanizsára, azóta torrezik már • Göcsej bekapcsolását a n^gykanissín vasúti forgalomba, do míiít tudjuk, ez választási kortéziánál tpvább peni jutott, pedig- ,önnek a termóázeti kincsekbon dúsgazdag ridéknak'' nél-külözhetetion életfoltétole már, hogy
Viszonteladók részére naponta
„Cschwindt"-téíe friss élesztő
kapható
TEUTSCH GUSZTÁV cégnél
_ Szabadság-tér 2.
vasutat kapjon. Értesülésünk szerint u volt . Esterházy-uradalom erdei vasúthálózata bővülne és alakulna át korlátolt közforgalmi '' vasnttá. Csömödér vasúti állomástól kiindulva Kányavár, í^sztonya, Várfölde ós "Bánokszentgyörgy érintésével már is üzemben van ^y erdei vasút és ugyancsak kiépült agy ilyen kes-kenyvágányu, telTerezállítási cé|pkat szolgáló hálózat Lenti—Szilvágy között. Végül kisvasút ^öti össze I)ö--ineföklét Vétyempusztával.
Most arról van szó, hogy Örömöd ér és Lenti állomásokat összevezető vonalat fcevinnék Nagykanizsáig: Szilvágytól pedig Zalalövőig hósazabbitanák meg & kisvasút hálózatot. Tervek vannak még arról kötnék. A. Csömödérról Márki-erdőig '' is, hogy Lentiből, Lovíszin keresztül Letcnyéig indulna gazdasági vasút, amely be etorkolaa a- lenti—nagy • kanizsai" vonalbor. Ebi» a hálóeitha kapcsolódna bele Nova, Göcsej másik járási székholyo is.
Mezőgazdaság'', ipar'' azom^wiitjá-ból igen nagyjoíeotóségü oz''a terv, moly nagyon «ok ''— eddig a Jor-'' galomtól'' toljoeen olzárt — terület termékeit juttatná bL Nftfiykanizsára.
MarshaH terv eéljH:
Katonai támaszponttá óplteni, kl ■ Nyugataurripát
;A londoni Daily Worker inogáll»-pitottn, Washington azi akarja, hosrr Anglia ói a bonelux országok köse®^ nek katonai egyezményt az Kgye-Füit Államokkal. Igy ''« Marshall-terv igazi célja Angriának és a többi résztvovő államnak amerikai támasz-lanttá v^Jó kiépité.se. Azok az országok, amelyek támogatják a Mar- • shall-térvet, támogat jak egy-uttel Amerika világhódító törekvéseit. Be^ vin és ^ársai ügynökei ennek a po^ litikának, amely végexedménybon * világiakét fenvogeti. A "demokratikus államoknak össze kell fqgr.i Borin ós társai politikája ellen.
H£rem*i tervberühézásök
A hároméves terv mSrciusi Wo-házásai között joJhntős a mezógaz- . daság fejlesztéséne előirányzott ösz-szeg. Tavasszal 1300 vágón műtrágyát osztanak ssét .kedvezményű» feron a gazdák között. Az önköltségi ár a kodvezménye3 ár közötti különbözet kiegyenlítésére két millió forintot fordít az állam. A meaő-^azdasfu? gépesitésíro ujabb 1.8 míf-. lió forintot forditajiak. Debrecenben, Marton vásáron ós Etyeken uj traktorállomások létesülnek. Itt ue-iyezik üzombe a MAVAG által elkó-azitett 80 uj traktort.
A magyar háborúi bűnösök menedékhelye:
Ausztria angolszász övezete ''
A moszkvai rádió hírmagyarázója megállapította, ho^y az angol Cb amerikai hatóságok a német él ausztriai nnRolszás?. övezeteket a iTiH^yar háborús bQnösök menedékhelyevé változattak át, Nagy Ferencék-röl és Peytr károlyról egyaránt kiderült, hogy az an*ol és amerikai Imperialisták támogatását élvezték. Vezető'' angolszász körök három esztendeje ellenséges politikát folytatnak a demokratikus Magyarországgal -szemben és ennek a politikának eredménye a magyarországi fasiszták támogatása. Ezért nem hajlandók kiadni a háborús bűnösöket sem. Az angolszász reakció terve azonban homokra vanépitve, mondja a moszkvai rádió, mert a magyar demokrácia megtisztítja az országot mindazoktól, akik a külföldi imperializmus zsoldjában állanak.
RÁDIÓMŰSOR
Péntek, márems 5.
- Budapest I. 6.30 Falurádió.* 7.Ö0 Hitek! 7.25 Reggelt zene. 8.15 Zenekari muzsika. lü.OÖ Hírsk. 12 0C HawngsEÓ, hírek. 13.1« Ilniczky László sza''*nzeneksra játszik. 13.1» •Solt Etel és Virágos Mihálv énekel. 14 06 Hírek. 14.3« Magyar nóták. 15.00 Rádió-iskela. 16 00 Kansarazeae. 16.40 Hőstett. K. Pausztovszklj elbeszélése. >17.00 Hirek. 17.10 Szíkszervezctl tsnácsadó és hlrad£. 17.25 Hadifogoly hiradó és Vöréskereszt küzlcraényck .17.45 Sportközlemínyek. 18.00 A Vándor Kórps énekel. 18.30 Han-gos htrndó. 19.00 Zenés kaland egv lllatsaer-Uzletben. 19.45 Falohlradó. 20.00 Hirek, sporthírek. 20 30 A Rádiózenekar játszik. 22.00 Hirek. 22.23 Paul Schöffíer énekel.
22 45 KU ügyi negyedórs. 23.00 Szórakos-tató-zenekari müvek. 24.00 Hírek.
Budapesti!.'' 17.00 TVncsene. 18.W Hírek ; 18 05 Elósflás inal magyar költőkről. 18.28 Kalandozások r xenetünénetben. 30,00 Filmrészletek 20 80 A Rádió szabadegyetem?. 21.00 Hírek. 31.10 Magyar nóták ,22.15 '' Tinerene.
A HAfoméves t«rv é» a földreform «rodménytatégé a MesŐgaxdasáfl Kiállításon
ft gazdik .valósáqo« népfőiskolája lelz .a májclus 19—23. "bapj«ln Bűda-jíteslen megtarlandó Országos Heiögazdssigi KHMtis és Tenyészállstvisár
K hibátlan, exportképes mlndenrangu tenyészállat mellett nrregláthatja a látogató, hogyan érvényestll a 3 éves terv a meiőg^zdaság újjászervezése érdedében, megismerheti mezőgazdaságunk százivs fej/ődését a jobbAgyfelsiabadltástől
egismerhetl mezőgazdaságúnk százéves ftJIOdtstt a jobbágyfelszabadítástól a földreform termelési eredményéig, meglsmerheli a legújabb bel- és külföldi mezőgazdasági gépeket, a termelés fokozása érdekében gyártott Ipari és vegyi anyagokat, megismerheti és tanulmányozhatja er mezőgazdaságunk érdektbei dolgozó valamennyi Intézményünk működését,-az öntözőgazdálkodóstől az erdőtelepítésig. De lesznek lovasbemutalók, versenyek, sőt még kutyaklállltás Is. Egykét nap múlva országszerte megkezdik a féláru utazásra jogosító Visirlgaiolvá-oyok árusítását. F\ Vásárigazolvány o budapesti színházakban és MRFIRT-mozikban kedvezményes.jegyek váltására is jogosít. . ^
ZALA
A Zala mezőgazdasága
Ftbruár 29-ig miwdan földmüves-szövstkszeti ügyet >1 kellett Intéznlök a wegyei földhivataloknak
Az Országos Földhivatal kormánybiztosa utasította » megyei földhivatalok ügyvezetőit, hogy legfelsőbb február 29-ig
1.) a földmivesszöretkezutek .íüg-
fébon tévő ügyeit soron. Jjivíil intézek el.
2.) a föWuureeazöTotkezotek ró-azái^ juttatandó ingatlanok, épületek, továbbá mezőgazdasági hoitfel-ízacmiési tárgyak szabályszerű juttatása, il''etőhg; azokra, vonatkozo leltár* é* juttatási tervezetet a fenti klópontig hajtsák régre. Ha megyei földhivatal nem tesz eledet ennek * '' leiyleU-ezésiKíK, vagy bármely ¿¿gyet a földmir^szövetkezBl számára sérelmesen intéz el, a föld mi ve.s-<zö vetkezeti ügyvezetők azonnal fel-iebbv''zzenxík éá fellebbezésük egy példányát küldjék meg a M08ZK .¿ogügyi osztályúnak. (Budapest. IV. VKjaoó u. 6.)
Kétmilliós tavaszi hitel takar«ány-öntözésr»
Az elmúlt évben ius öntozé.-«» rizs-tomtülás kitűnően bevált. Az öntözést azonban nemcspk a rizs, jia-«cm különböző tekarmánvnövénvSk is nagyon meghálálták. A háromévei terv március ós április hónapokban dssaesen .2 millió forintot /ordít hitel formájában az öntözőgazdák támogatására. A hitelt csak azok vehetik igénVl», nkik nom rizster-molósaol foglalkoznak, liánom vala-milj''en más növényt akarnak öntöz-
A h/tetakc/é /ebe hyolitását az Országos Szövetkezeti Hitelintézet végzi. Az öntözés! hitel Iránti kérelmeket Március 15-lg kell beadnkaz Illetékes kultúrmérnöki hivatalnál, a földmfva-
lésügyl minisztériumhoz címezve;
A kérvényben ismertetni kell .»• tervezett öntözés adatait ós cr-atol-ai kpll u vízhasználati engedélyt, » vagy az azt lielycttesit-ő ideiglenes építési Miigedélyt, vagy igazolványt.
A hitel kat. hoidahkint bgfól-jebb 1000 forint Laliét. Egy-egy gazda legföljebb 50.000, ,ogy-ogy szövetkezet pedig,k^gfoljebb löO.tXM,) tarintf hitelt veliát igénybe. A hitelösszeg 5tf százalékát 1950 szeptem-. terr Ru-ig, másik 60 százalékát pedig 1951 szeptember 80-ig Laliét visszafizetni. A felvett hitelösszeg k«ma-¡te 5.75 százalék.
A kérelmezők a hitelbon a követ-Übző sorrend szerint részesülhetnek;.
1. Földmiveeszövetkezetek és újonnan föklhözjutottak,
2. 20 holdon aluli földtuiajdono-'' Mk és bérlők,
8. 20 holdon . felüli gazdák ós Dér lók.
A szerzldéses termelők termelési előlege
(Szerződéses termesztés esetéukat. hobdankint az alábbi hitelösszegek .folyósítását lehet kémi:
M.) A MOSZK, Mauthnar rt-. * Magtermeeztő Magyar C&zdák Szövetkezete a Magtermelő Rt-nál feemutatott érvényes szerződéseik ntán fajta és étkezési borsóra 10^ fajtababra 150, étkezési bábra 75, takarmányrépa magra 850, konvha-üsrti magra 110, napraforgómagra 15, mákra 10 forintot.
2. Egyéb termeltetők" részóno: fajta és étkezési bordóra 58, fajtababra M, takarmányrépam agra 850 forint hitelt folyósítanak.

1048. márdug 5.
Sportrovat
Jövő vasárnap megindul Kanizsán az atlétikai élet
Mezei futóverseny lesz a kerületi atléták részvéteiével
Ujabb szinnei gyarapodik Nagv-
i fóli
kanizsa sport élet3. A hosszú teli pihenő után jövő vasárnap már az atléták is olkozdik a versenyeket.
— A kerület megbízásából meg-.nmdefczük a legjobb pécsi atléták : rósz vételével a tavaszi idény első mezei futó versenyét — újságolja Bozerits György a MAOliT atlétikai szakosztályának vszetője. ,
— A téli holtszezon alatt mezé! . futógárdánk minden héten a gimnázium tornatermében lei ki ismeretes edzést tartott és igy reméljük, hogy az idén futóink és atlétáink nagyszerű eredményeket érnek majd el.
Kik jönnek a mezei futóversenyre? f
•— Biztosan jön a PV8K ötös caapala. Pataki Villányi .— Baranyai — Horváth és iSzéles összeállításban. Szó van arról is, hogy küldenek Pécsről ifjúsági és női csapatot is — hangzik a válasz.
— Kendezünk'' ifjúság ós női kezdő versenyt is március 14-én, amely iránt hz iskolák és az egve-sületek részéről nagy az érdeklődés. Szeretnénk, hogyha Brra a versenyre műiéi többen neveznének be. «Jb-hentbozni az atlétikai szakosztálynál leliet. Vár ut 8 sz. alatt.
Milyen versenyszámok • kerülnek lebonyolításra?
- SzBnior mezéi futás. A táv kb. 5500 méter losz. Junior mezei verseny 2000-re ós kezdő nő-verseny ,1000 méterre.
A MAOKT Bzinoit a seenior verr-sonybon kik képviselik?
— ikizsics x Kálovics Kassai — Kovács J. —■ Dér ós Kovács K. Kz u legjobb csapatnnk, reméljük
ez«ol jól álljuk n»g a helyünket. •
- »
Hirdetmény

A iiénzügyminissíter ur 126.200/ J048. VII. P. M. sz. körrendfvtetc alapján közhiné tesszük, hogy mindazon ház ós földtulajdonosok, akiknek hazában, illetve háswt magszálló csapatok ós hatóságok eilonérSok nélkül igénybe vették, az 1946. éri au gusztus hó-1. napjától ox 1947. évi szep.temberr hő 15. napjáig c«edé-keesió váit há^Adónak ki fliein. ogvenlitett béri-í'' eső összegét törölni kell.
A törlésié''jogosult adóalany köteles* 1948. lévi március 15-ig a városi adóhivatalnál, az állami adóhivatalhoz címzett -Írásbeli .bejelentést ten-" ni. A bejotentésnek, tartalmazni* kell: .
Az igénybevett épület (épületrésa) tulajdonosának-iSHétj az épület poii-#tos megjelölését (ut<4, hsz., emelőt, emeltresz), oz igénybevett ''épület 1946. és 1947. évi házadóalapját, illetőleg, ha az épülBt csak részlran lett igénybe véve, az igénybevett, épületrész után megállapított n/ers házbér jövedelem évi összegét és azt is, hogy az igénybevétel folytán a be-jefcntós milyen összegű ellenértélcet kapott.^ Abban íaz c»etl-en, lia az , épület azil946. évi augusatus 1. napjatói az ''1947. évi szeptember hó 15. napjáig terjedő idónBn nem az egész időtartam alatt volt igénybevevő, az ''igénybevétel kezdő és megszűnési napját is he kell Jelenteni.
Azoknak ft földtulajdonosoknál; terhére kivetett földadót, akiknek » földadó alá e»ő ''mezőgazdasági ingatlanait a megszáJló csaltok és hatóságok az .1945. évi január hó
vnKGn luios

t Minden szakmábavágó
•ÉPLAKATOS MESTER ^nkát elvállal
GÉPJAVÍTÓ ÜZEME Kompresszorok, szivattyúk
a>~ i. E '' speciális javítása
H8flYkanizsafAdvf.-u.4 -------------

. A versenyt egyébként március 14-é''n délelőtt 10 órakor kerül lebonyolításra a MAOKT sportpálya kö-rüH réteken.
"Sakkhtr
. ftrdokes sakk esemény színhely« voit xisárnap p>z Iparoskör sakktor-mo. A Keiesteídolmi középiskola ö taigu sakkegyüttoí)© Maróczy sakkor B. csatAtávai móite (jssze ere-.jét. Az •eredmény 5:8 volt a ruti-iiasabb Maróczy kör javára.
örvendetes,'' nogy a fiatalság köréiben is .egyre nagyobb tért hódit oz a nemei 6portag. A visszavágó mérkőzésre két hét múlva kerül sor. A Maróczy sakkörban eg^bként nagyban foly nak a mérkőzések- az ozévi bajnoki cím megnyerésért). Jelenleg az első helyen e^y fiatal újonc versenyző áll N''éhli személyéiion.
Vasárnapi bajnoki rajt a kerüloti I. osztályban
Az NVTE után vasárnap a MAORT ís megkezdi a bajnoki ;nórkó-zésok sorozatát a korűjoti első osztályban. Az olajosok olső ollehfele a KYTE együttese lesz. A MAOKT játékos:» Csapkay edző vezetésévei szor.í?akna^n készülődn-.?k a "bajnoki idényre, mert ¡mint a játékosok mondják tavasszal'' veretlenül bzü-ívtnék nx-igszanezni az NB Il-lie jutást.
A cwvpöt berkeiben az az újság-, hogy TéJ linek a jóképossúgü fiatal csatár házatájékát meglátogatta a guiyn. Téliné az eg}-ik ttan egy egoszst''jgefl fiug^-ermóloet- hoz >tfc a vi-lági''a. M.jg''van tehát már Téliéknél is az utó;pótlás.
I. napjától i 1947, évi szoptjmlwr hó 15. iiapjáig terjedő időlen huzanio-nab)) i<leig ollenértók nélkül igényl»-vetia>k ós ennek következtében ingatlanuk gu^dtmági''lioaaíniálwiu nem ré-sziasüUfettalí.. a földaclót u« igé''iyU^-vétol taitamám itörölni kell.
A bojolentési ''kötelézottjójj: tekintetében az eLőző részi»en f^iult1 r$>-delkezé-ak az ''irúnyadók.
Török, v. s».áinvcW>, hív. főnök
A város
A Nagykanizsai városháza elpusztult hívási ber-jnrlezéselnek ]>ótla-sával kapcsolaté?, szállitásqkra és munkálatokm nyilvános írásbeli ver-fienytárg>-alást hirdetek.
A teljés szövegű ver&onytárgyaJási hirdetmény ós mellékletei (az ajánlati űrlap, költségvetési "űrlap, ter-.vek é3 niiuták) a városi mérnöki hivatalban (A*ly Endre u. 1. sz. II. em. 84. ajtó) a# hivatalos órák ólait mo^takinthetók :áe 5 forint ár-térités ellenében boszenozlietők.
Az ajánlatok 1948. évi március hó 20-án déli 12 .óráig a polgármesteri hivatal iktatójában (Fo ut 8. sz. 1. em.) zárt ós lepecsételt borítékban nyújtandók be. •
Az Építési iéB. Kasinunkaügyi Minisztérium az újjáépítési közmunka-válteág alapjául szolgáló jövedelmak űjból való Jjejolentóaét rendelte el. Bejelentést minden közmunkaköte-teuMft a á eső 1888—1980. években született férfi ós 1.898—1980. években született nőnek meg kBll tenni. Bejelentést kötgleaek • tehát tenni azok i^.-akik a köamunkaköta-
le^ottség alól ideigleimzsen mentesítve vannak.
Bejelentést «z 1948. évi március hó 15,. napjáig kell a Munkáért Nyilvántartó hivatalban Ady Endia-ut 1. szám, II. lcapu, If, emelet, 44. ajtó akitt beadni. A be jelen tésb» szükséges nyomtatvány ug\*anott. át-* vehető.
Aki a belantéfii köte ezfl''ttség''nek az előirt i®3Íg nam, tesz elegei;, g havi jöved^lTnehez mért váltság 16 azéssaíékát, ha pedig « 1-wjelentí* megtételére » hoz«fV intezott fel hívásnak a kitűzött határidőig mm tesz eleget, a- vál^á« 50 százalékét fée-netá bírság fejélan.
Aki lieji.>icntóflóben .iöwdelnu''inek ds«''/®gérü nézv» tudatosan vulótlan adatokat közöl, vajn'' a vnl.isác-nak msgfeie''.Ő odútokat tudatosan oiiiall-gat fc ezáltal » válteég ö-xnzrffr megrövidíti, egy éyi^ terjodlK)tő fog-házisal büntetendő. aílócSRláa vMiw-gíí követi el. <
. • Közhiné tesaenn, hogy a Zala vármegyei Földnivatali K i rendel t-t sésr 710/1948. Bzámu határozata '' (F''ar''kas Ferenc chbi» juttatása") hivatalom közigazgatáf-i ügyosztálya« 1948. mái-ciuö 8-től'' március lü-k közszemlére ki van téve. Mogtekin*-hció e hivatalos órák alatt, (köznapokon 10 - 12 óra között. >
Folyó évi március hó eisojév«.'' uj pötr-ólíumavéeát^wi^utalvi''uiyok hV^ew étotbe. í''eihivom mindazon igényjogosultakat,- akiknek lakásukban vil-ianyvilógitá-i nincs .63 ezt. a kö&.dlé-tási himtalnél igazolták, az uj petvó-leumvt''tííárlási utalványok átvéty.''e végett máa«iws íhó 8., 9. és 10-én délelőtt 8-tól 1 óráig jelentkezronrk t körellátási hivatafiian.
A h.ttosági zsiradékjogy 10-e.i w. «azjeivényii beválthntó saolvényeak»nt'' 10 dkg. ótoiugm vagy marporini''"i a kjareekédőknéi.
íh-tesiteni a város lótartó gazdáig hogv 1948. évi máróius I10 10-6n d.t>. 10 óraki kezdettel a lótörzskön/.-vezés lesz. Felhívom mindazon kan-* -ca-tulajdono3bkat, hogy akiknek törzskönyvezésro alkalmas kancája . van a jelzett időben Nagykanizsa m. város vásárteréríí állítsa elő 4Í-látát. . ►
Fbltiármeeifir.
&FROHIRb£TÉSEK
Irodalmi ¿6 történelmt anyag a.árcJus
15.-I isicol?! és társadalmi ünniepélyek ren-dczésclicz ktipbató. Flschel könyvkereskedés
~ Zabosbükköny efcdó. Qm: Kórház
portásánál. ____
Elveszett egy pires- és feliéradníá» zsebhtridó, benne egy ksrikigyürD és egy piresköves gyUrü. Becsületes negtalátó adj* le a kiadóhivatalba, annál ia inkább, mert egy szegény munkásláayé volt.
Szekrények és 1 > fekete férfiöltöny eladó. Cim a kiadósan.
'' 900 kg-os mérleg és 1 tragaos eladér
Cim a kUdóban.
-:------ ----
Bútorozott szoba kledé, ellátáasel is.
Cim-e kiadóban. '' . '' ,
Félhóló matrMeal egyltt elaié. Petéft-
ut 66. s 1.
ZALA dsmokratikus poiitftai Rtpifep''
Szerkeszti : Benc*e Jeaő fóseefkesrtó Ssefkes*W»4o Ai Kl»<16hW«l«l; Deák P«r«>c-tíT
Mtíila K n<wxetl B.jotteSfl, WagyluuH««. «^¡^«»íwii^ kloöiüiéH feteJ Se^aw
Ttk-Ion i H
Myomatott a „Közgazdosíoi R. T. Negy-kanl«k* nyomdáiéban, Magyk«nl«sn'' • Nyomdáért fele! :.Zalay Károlv.
Értesítem tisztelt vevőimet,
hogy ugy, mint eddig, minden nap
friss élesztfivel el tudom fiket látni.
«
Sóváry István
ÍUsxer- 4e cyarroatéru Somogyi Bíla-ut W. ez.
nagykora»kedű
Telefonszám: 114.
Várható Időjárás: Mérsékelt északi, északkeleti szé), kevés felhő, száraz Idő, többfelé köd, gytng* éjszakai fagy. A nappali hőmérséklet emelkedik.
m m m

W
Dombay János mondjon le I
Most, begy Varga Jó/svtf Nagy- j ¿ánizs» város polgármestere és Dá - | fid János dr. Zaia vármegye alis- { pánin, távoznak állásaikból, a. köz- j vélemény értelmetlenül áll az előtt- 1
* jiérdés előtt, hogyan lehetséges az, iiOKy e kiét köz igazgatási tisztviselő ¡¡ohtikáját irányító Dombay János öiflzággyüiési képviselő még mindig «''.Mk-iéíban ra''i3 ós nem mondott Te, holott mindenki tisztában vaü az-/,-al. liogy a jobboldalt jelentő -szo-ciáulemokrata politikának. Dombay Jáno-í volt- a látiiató és láthatatlan fűje, az ő akarat,.1 érrényesüit párt-];uvak rendkívül káros politikájában «a egész megyében.
A Zala csütörtöki vezércikkében
* lígliatározotteibban. leszögezte, ho;:y a »szoe iái demokrata földcsu-•/esmlós« után itt Nagykanizsán
* n^jgyólwu nem következett be Bz « tisztulási folyamat a Szociáldeniok mta Pártban, aníift a dolgozók Bgye-tem:: méltán elvárhatott volna, de » A ulisszák mögött még mindig ugyanazok a kt>zek irányítják a párt po.:tikáját, akiket a múlt hibáiért'' •ulyos felelősség terhel.
Megállapítottuk, hogy ^ Szociáldemokrata Párt helyi tezetöségének temrxndásáv&l semmi sem vá.tozott, mert a kinevezett öttagú intéző bi-•¿oitaá^Lüik egyetlen ''olvön javaslatát sam ismerjük, amely kíméletlen eréllyel vette volna tel a harcot a most meglapuló elcsendesedett, de valamikor liango.s, a inunkásugynéa: ellen gyűlölködést szitő \szetók elten.
Bzakasits Árpád a Népszava vasárnapi vezércikkéiben kijelenti, hogy. nem állunk''meg félúton, a kinálko-iíó tanulságokat''végig levonjuk, biztosítani akarjuk a szocialista építő munka folytonosságát... ''Mi megaiLapítjuk, hogy "Zala vármegyében még a félúton sean tartunk, nem tarthatunk, inert Dombay János még mindig a .¡élyéii van, az Országgyűlés képviselői székében é3 a Maort központi Üzemi ''Biaottságának elnök-»égóben. Az''a Dombay János, aki halálod ellensége volt és bizonyára ma is az & ¿Magyar Kommunista Pártnak, aki megakadályozta, a két munkáspárt együttműködését, 1 ca mindent megtett, ''hogy gyűlöletet szítson a''ilaort dolgozóknál amiui-kásegység ellen.
Az a líombay János, akit a kezünkben levő jegyzőkönyv szerint -1046. évi február 15-én kibuktattak % Maort üzemi bizottságából, mert a dolgozók bizalma ''megrendült benne, « csak 1046. március .18-án, az azóta félreállított Vass Miklós jobb--oldali szocialista ''szakszervezeti főtitkár segítségévei ''puccsszerűen uj-iitt megválasztottak, '' természetesen teljesen szabálytalanul :é3 jogtalanul. A március iö-án felvett jegyzőkönyvben az ''egyik ÜB. tag bzdszb-Vint a''következőket mondta: :''
„Igenis kijelentem, hogy Itt Dombay Jánosról vin szó. Kijelentem, hogy nem ellenségeskedésről; vagy irányított állásfoglalásról van szó, mert hiszen egy alkaiemmal á tisztviselők teljes bizalommal Jelölték és meg is választották Dombay Jánost. Legutóbb Is jelölve volt, de tény az, hogy Oom-fcayt senki sem választotta meg sx*rt, mert mir nem Irányul feléje a bizalom. Leszögezem, hogy a meatanl megválasztása szabálytalan módon történt, tOzőn-vIzen keresztül ránk erőszakolták ezt az embert. Szabály az, ha egy ÜB tag kiesik, ^automatikusan póttag-
nak kell bekerülnie Hol van az meg-irva a szabályzatben, hogy közfelkiáltással lehessen rendes tagot választani. Miért nem tartottak titkos szavazást?
Ez a felszólalás élénken rávilágít, hogyan került Dombav János vissza a- Maort üB-jébe, és lőtt ott elnök, holott még a március 18-án megtartott puccsszerű választásokon is a legkevesebb szavazatot kapte, éá csak ugy tudott bekerülni, hogv az ÜB. tagok ?számát ötről hétre eh altette fel ''Vass Miklós.
Mi közvetlenül a választások után szóvá tettük azt- a kérdést. Figyelmeztettük a Szociáldemokrata Tár-tot, ho^y az ^yen választások merőben ellenkeznek a demokrácia eszközeivel és felfogásaival. Hangunk azonban a pusztaiján elhangzó szó volt. Pedig ha megfogadták volna, akkor tiltakozásunkat, ma egész másként állna Nagykanizsa várospolitikája. Elsősorban a gázkérdése.
Dombay Jánost a város létkérdésének harcéban sehol.sem láttuk a dolgozók frontján, nem láttuk sehol Dombay Jánost, a súlyos szavú és sok tisztséget viselő szociáldemokrata képviselőt akkor, amiker a dolgozók érdekeben, de az amerikai vál alat Igazgatósága ellen kellett volna szavaznia, . vagy éppen harcolnia a kepvlselő-tee-.w • •íOletbsn.
Csak "Dombay János íéímértlietet-ien passzív viselkedésével vo''jt lehet-»é^es, hogy a Maort amerikai ic?iz-gatósúga oiy gázszorződé-;t ajánlott fel a varosnak, amely elfogadliatat-laiuiak bizonyult, és végül'' olyan szerződés ^lúirását kén^szeritették ki, amelytől a Tervhivatal vezetői-'' nek, — ''akiktői az elosztó hálózat megépitési költségeit várta & város -•- tuiiikor oloivoíiták ezt a szerződést, annak szörnyű kitétoloitői égnek állt minden hajszáluk. •
íla a város dolgozóinak harcában Dombay János mint ahogy az a Szociáldemokrata Párt elnÖKÓtői természetes lett vohia a dolgozók tnel-
ié áll, akkor a Maort munkások tömegével, akiknek vezetése, mint t-B. elnöknek a kezében volt, ki-•kényezerithette volna,''hogy az amerikai igazgatóság egyenlő tárgyaló félként ispoerjo el a város dolgozóit. Dombay • János azonban hallgatott, aminek következtében még ma sincs a város ''dolgozóinak semmi abból a gázból, amiből millió köbméterek ezállnak a levegőbe.
De nemcsak Dombay János, hanem az általa főszerkesztett .Zalai Világosság" sem emelt soha egyetlen szót sem a MAORT amerikai Igazgatóságának a dolgozókkal szemben elkövetett viselkedése ellen, vagy ha meg Is szólalt, ebből a ezóból félreérthetetlenül kicsendült, hogy ez a lap a Standard OH Co. uralnak érdekeit védi.
Dombay János voit az, aki 19-17. május 2«-án minden előzetes bejelentéi nélkül ''tudomására adta szerkesztőségünknek, hogy n lapot megszünteti.
A Zala május HÖ-i számában »Elnémítottak bennünket« cimü vezércikkében már akkor rámutatott, a jobboldali szocialista vezetik ténykedéseire és'' bebizonyította, hogy a tőkéseknél is csúnyább oszközokkel, Icuttatták azt az újságot, amely á ieíszabadulás óta példátlan erély-lyel harcolt a icakció és annak minden megnyilvánulása ellen.
Dombay Jánosnak, nem kellett ez Q lep, «mely leleplezte a MAORT-nál akkor meghúzódó fasizmust, loleplezte a hemalyban meghúzódó és a Szociáldemokrata Pártba beszivárgott és mindjobban hangoskodó nyilasokat. Dom-. bov János a páncélszekrényben meghúzódó részvények hatalmával örökre el akart némítani bennünket, hogy ez nem slkeült neki, az nem r&jt-t mu:ott.
Minden eszközzel azon volt, hogy csak és kizárólag a Szociáldemokrata Pártnak legyen''sajtója ebben a városban, mert arra, számított, hogy ezen a sajtón keresztül tönkte te-

Halálos Itélmt
a Nltrokómia bünügyébsn
Csltirtőkin *%U fal bét éraksr hir^atatl itélsttt t aipblróség á Riirak«isia Ügyt»tB.
Szákó Horné! volt vezérigazgatót haléira ítélte. Sárkány József volt honvédelmi államtitkárt, Hetemen Qyula veit iparügyi államtitkárt, Siahier Lajes nyugalmazott ügyvezerő fómérnőhöt életfogytiglani fegyházra, Gyöngyösi István helyettes igazgatót 15 évI fegyházra ítélte. Dr. Kelt Hornéit a népbitóság felmentette
él •Irtfldtlti ezab&dlábrahilyizését. Wélwaihr Bóla ''szabadalmi Igyvlvőt 8 évi fegyházra Ítélte. Az indenaláa kiaiaidja, ho§y u N tr»ke«ia vezér igaziatéia Matai»ak aztkatlfin »zalatkir« maihatsimezait adott, hagy a valial&t külföldi kévttiiseai fölött r#»íí«lktzz«k. A vádlott a»»mlt aan tett Makay kUifitdi Izeimaiaik »eggatiasara, «eg akkor 8»m, amlkor atigtudta, bogy Makfti a külföldi kövitoléiikit salát vallaiata céljára Bytímöleaöztatl.
A vádlottak a hadiaoyaggázdálkedásban fontos gépeket, magyar találmányokat és szabadalmi eljárásokat küldtek külföldre és~ ezzel katonei titkokat árultak el.
A flépbiréság miBállMltetta,. Hogy Kelőm.« és Sárkány élIewtitWrok ■iadent tadtak Síabé és Makay tevékeRyaéB6ről. Az ifldokoiaa a tovólbiak-banJiaagiMlyozze, hogy tudleavai senki sem rendelkezhet ezatiadon, mert azt a nép fiiiercibéi létesített Iskolákban es egyetemeke« szereztek meg, és Igy Mlndeaki köteles tidaeét a nép javért írtekeeltenl ts a magyar demokraoia érdekében kamatoztatei. Az Ítéletekkel szemben a wepöeyész súlyosbításért, a védik sayhitésert fellebbeztek. Szabé Koráéi kegyeiemsrt folyamodott.
heti a mindjobban erőre kapó tekintélyében megnövekedő és a tö-. m^jek előtt mindinkább kedveltté vált Magyar Kommunista !Párt választási lehetőségeit.
Bámulatos morészséggel beült an-tiak a lapnak a főszerkesztői székébe, amely eg>-szei-üen kisajátította, elorozta a Zala két és féléven át súlyos munkával megszerzétt olvasótáborát, 63 ezzel a cse''ekedefóvel túltett a leggyalázatosabb kapitalista módszereken is. A választások előtt, alatt és utána olyan gyűlölködő magatartást tanúsított a iMagyar Kom-mim ista Párttal .szemben^ hogy az nem egyszer kiliivta a saját jártjának éles kritikáiéit is. ö volt az, aki az egyik választasi körzőt helyiségében tettlegesen inzultált egy'' fiatalembert, mert az volt- a föltevése, hogy az a Kommunista Pártna akar leszavazni.
Dombay János, mint a jVIaort központi 013. elnöke^ szembo a4ie-lyi üzemi bizottságok liatái-ozataival olyan egvéneket vett vissza a ¡Maort-hjoz, nkilcet az igazoióbizottság két esztendőre eltiltott az előmeneteltől,-és akik nyilvános lieh-en félre nem értlictCen a legdürvátib demo-kráciaeüenes viselkedést tanúsították. Dr. ltichter Ede is igy került vissza állásába.
-Mindezek után nem kútségea, hogy Dombay Jánosnak le kell'' mondania a Maort központi ÜB. elnökségéről, ami soha őt meg sem illette.
De le kell mondania azért is, mert í a dolgozók egyetlen -napig* sem ki-j vánnak tovább olyan szocialistával együttműködni, ukí nem az érdekeik mellett küzdött ós harcolt az elmúlt nehéz időkben és aki mindent megtett, hogy a nyugati imperialistákkal együttműködő jobboldali szociáldemokrata frakcióval együtt, meghiúsítsa azt a munkásegységet, amely elenged lietotlon egy népi demokrácia kiépítésénél.
Le kell mondani Dombay Jánosnak, az országgyűlési képviselőségéről a Nagykanizsa képviselőtestületi tagságáról a Közgazdasági rt. elnökségéről, a megyebizottsági tagságáról, és még sok minden megbízatásáról.
De nemoeak Dombay Jánosnak, hanem mindazoknak távozni Kell, akik az elmúlt időkben'' slepphordozói voltak-politikájának. Igy elsősorban feltétlenül távozni kell Oseresznyák Lászlónak a nagykanizsai ClB. elnökségéből és Lő-kös Istvánnak, akik maradéktalanul kiszolgálták azt a''szooláldemokrata politikát, amelynek feje Dombay János volt.
. y
Holnap ül össze a szociáldemokraták történelmi kongresszusa. Ezen a lcoiigrosszuson kimondják a kót munkáspárt egyesitését, Az egyesített munkáspártokban csak olvan embcíek foglalhatnak helyet, akiknek harcos szocilista múltjához semmi kétség ''nem fér. Csak olyan emberek jöhetnek a Magyar Kommunista Párttal közös pagy munkás-pártba? akik bebizonyították, hogy a népi demokráciának meigalkuvas nélküli harcosai, és semmi formában neiq. kompromittálták magukat abban a jobbol dali szc »ciáldemotawta megmozdulásban, amely mérhetetlen veszélyeket rejtett magában, ''hazánk, de uz egész emberiség békéjére is/
V
L \ L A
8.
Ml u^ég ac •rsxánban?
Lemondott az IPOK miniszteri biztosa
UesztesI Jenő, a* Ipartestületek Gr-»**«<>« Kftzpontjiinak miniszteri biztosa enüUirtökön l>en>uitotta lemondásit ar, iparügyi minisztériumban. Vajda Imre iparücyi államtitkár n irmond&st «zon-na! eltoRadta.
Jtikllsumi eziist ttí- ée tízforintosok
az Állami Póczvrrdo moptef.e az •líkésr.aitítoki''t (•''/. ozliHt üt- és tlzlori fitosok v«ró«4ré Illetve forgf.lorobalioxa-tulAr*. A llzlorlntost Széchenyi IktvAn, ez ötforintost jiodlg Petőfi Sándor arcképe díszíti. Min»lk6l fnjta ezüatpénzből It''üucfi darabot készítenek éa május eluvjéii lio/./.ak forgalomba.
8zii»»tiltatik n tőzsdeforgalmit
\z utóbbi Időben az értéktőzsdéi a teljéi! üzlettelensőff éu az árfolyamok lemorzsolódás:! Jellemezte. A tőzsde elnökire ezért a tőzsdelorgolom átmeneti» szüneteltetését Javasolta a ke-reakedelemiigyi minisztériumban. iMln-dou remény /m«K vau arra, hogy a •zitnoteltet**i engedélyt megadják. A tőzsdetanács néhány napon belül összeül és akkor határozalflag mondja ki a részvények és értékpapírok íorgal-mának további intézkedésig való-fcl-tftjrge9zté?át.
Elkészült a vádirat Rupp.-éelit Oiiv*r ellsn
A buds^rsii nópiigyészfésr tuost adott ki vádiratot dr.vlrtsíolf:l Rnpnrecht Olivér, a Magyarság cimü lap elnökvezér-igaxgatójá és Jelelő« szerkesztője ellen, mert lapját a nyilaskeresztes párt szol-gáiutáea állította éi. háborúra uszítottak, valamint u felekezeti gyűlöletet szították abban. A népbiréság Rupp-reel''.t Olivér iigyét távolióiéban lAr-fyalja le.
P»etc«adr«gitá8ért birtinfae kerliit MSrjiiis fc''Jza gyükosA
''¿¡ dekes víidlottat Ítélt el n napokban • budapesti törvényszék. Nlek Gusztáv, aki annakidején megölte Mágnás Rlzát, nrrtMgltrts miatt került a bíróság elé. A lek áros pogácsát uzsoraáron árusította a Tdeki-téren és ezért egy. évi Lortfln-re ¡''élték. Az itélet Jojeros.
M02(
Köreikül tettférek
A film cselekménye Korzika vilá$* ixerte ismert jellegzetessefie, a vér-boss?u körtll bonyolódik, amelyet Dumas irt meg mesteri kéztel.
A Francki és a Ctlonna-család klzött duló háborurél szól a film; Kbfeftl pillanatnyilag az utóbbiak kerülnek ki győztesen és kiirtják az •gész Frar.cty''cialádot. Kot fiu — két egymásra '' jmegszólásig hasonlító Iker — azonban megmarad anéikQl kogy k Colonnák tudnának róla. Amikor eljön az id''>, a két fivér besszat áll. A végsft fílvonás előtt azonban Vözéjük áli egy lány, aki a két fivért szembe állítja egymás •al. Végül azonban minden Uszlá zódik. Az egyik fi« meghal, amikor leszámol az utolsó Celonnával is, a másik pedig megtalálja a boldog tágot szerelme oldalán.
A film szenvedélytől izzó, romantikus levegője Dumas szellemét sugározza. Ebben a levegőben igen érdekei az ifjabb Douglas Fairbanks kettés terepe. A többi főszereplők Ruth \Tarwlck, Henry Wilcoxon és Aki-n Tamireff.
fcspekcM« gyóíy»ertfcr
Márc. 5-én, „Megváltó" gyógyszertár ftnbodság-tér 21.
V A R O S [ tó Ö Z i
Csütörtöktől—vasárnapig Budapesttel egyldöben! ALEXANDER DUMAS
Korzikai testvérek
viláRhlrű regén ve filmen I Kettői toirerepben: DOUGLAS FAIRBANKSJA HÍRADÓI Előadások köznap 5 ín 7 órakor. vn«dmap 3, 5, 7 én 9 órakor,
Mayérwky Bél«:
Nincsen szó a teljesítménybér-rendszer megszüntetéséről és munkáselbocsájtásokról
A rí-ggeíi l*p tegnapi számában olyan hír jeknt meg a MAORT-rú!, hogy a vállalatnál megszüntetik a telje«ití:;ény-rcndsicrt és ezzel efc-y-idflben 510 dolgozó felbocsátása vállik''szükségessé. Lrpuak munkatársa a birrel kapcsolatban kérdést Intéseit M^jtrszky Béia főmérnökhöz a vállalat helyi vezetőjéhez, t>ki a következő nyilatkozatot tette ebben az ögybpn.
— Téves az a hlr, amely a Zalai Világosságban napvilágot látott, hogy vállaiaiunkuál sz Országos Tervta^ nacs a ♦tdjesitményr^ndszert me|-szünttti. Tény az, hogy a taljtsit-ményrendszert kb. f,eiévvel ezelőtt vezettBk be a fizikai'' delgo2Ók részére, akik lnvonta 125% .ai kaptak nagyobb fizer*st. Február vé^cn
kaptunk egy átíratott az Omáges Tervianácitói, hegy márelustél kezdve cak 100%-ot flzescflnk ki, m»rt a 25% ot nini engedélyezi. Sgyen lőre tehát szó sincs atrél, ho^y a teljesítmény rendszert a vállalatnál besrOntessűk.
A munkás elbetvátáeok kérdésiről ezeket mendotta:
— Közismert doleg az mindenki elétt, hogy a váilaiamnk több alkalmazottat foglalkoztat, mlat amerntyi rt szOI|8ég van. Ennek ellenére pe zitiv értelemben még aem merllt fel e''yan gondolat, hogy a vállalattól 510 munkást elbocsátiunk. Meg nyugtathatok mindenkit a vállalatnál nincsen szó senkinek sem at elküldéséről — fcja.te ba nyiiatko-Majerszkv B?la főmérnik.
9 napkanizsai törvényszék keszthelyi társyalásii
Bódőr Jár.os hilásza-íjl keresi kenyerét QyenüSdiáSün. Nagybátyja, Szalai Ferenc pedig orvhüüszatból él ugyanott. A rokonok között emiatt háborúskodást töri ki és többször m«g is fenyegették egymást életveszélyesen.
Mu''t év októberében • kerölt sor kíttejük között a kenyértörésre. Mind-kelten u?yan*bban a kocsmában k>u-lattak. Később mindketten azial a gondolattal mentek el, hogy végre leszámolnak egymással. Kó''csöntt san megvárták egymást es verekedni kezdtek. Böéőr egy szélőksróval verte fejbe nagybátyját, aki vitzont kérsel beleszart a jobb tüdejébe. Bödör busz napon tul "gyógyuló sé* rüiéseket szenvedett. SzaUL oyoic nap ai-^tt meggyógyult.
A n?gykanÍ2Sai törvényszék dr. Al mttesytaitácsa most vonfii felelősségre Keszthelyen a két haragost rs könnyű testi sertés vétségében mondta lii f!<"t höndinek. Szálait hárem
havi fogházra, Bidört peé>g 200 forint pen-ibOntetésre iteltek. Az iieiet jogerős.
Tuboly Imre éa Nagy József készt heíyi fiatalemberek meg múlt év őszén a Sörkertben mulatt k egy tancmnlatság alkalmival. Mindkett n ittas állapotban voltak már, amikor a szomszéd asztalnál Ijők táacomi mentek 6k minden további neikQl megitták az ott hagyott berekat Előbb a pincér utasiiotta rendre őket, majd egy rendőrit kirbeiépett. Ami kor a rendőr kiutasította éket a kert helyiségből, Tuboiy nekiesett es bant*lmazNi kezdte. Nagy pedig ouzditotta a verekedésben.
A kanizsai törvényszék Tubolyt batésagi közeg elleni erőszak miatt Tubolyt két havi foghazra; Nagyot pedig bünrészesség miatt 80 forint pénzbüntetésre Ítélte. Az iteiet jogéról.
Az ui csehszlovák kormány )mt tai-tjft ol&ó minisztertanácsát.'' liam megvitatják H kormány progruüiját. A kormány programját (jottwald miniszterülnök ismortwti. A mini^z-terekne iojen nagy munka var, mert a kormányprogram több mint 100 törvényjavaslatot és uondeiettemo/e-tot foglal magában. Közben tovább folyik a tiszto^táa CsehszloYÚkiában Legalább 7 Bzociáldemokrata és 13. kait. nóppúi-ti ós 30 nemzeti szocialista kepviselőt zárnak ki a pártokból. A S/jociáklemoki''aták maris kizárták Major volt közellátási minisztert, a párt jobbszárnyának vezetőjét é3 Vilim főtitkárt. — Masa-íy.k külügyminiszter tagnap Prágában sajtényilatkozatot adott a külföldi újságíróknak. A legutóbbi''események vértelen forradalomhoz hasonlítottak, mondotta. Nekem nem kell gondolkodnom, Hol Na Wyem, Bn mindig a nép mellett foglaltam • állást ós legnagyobb barátunk a S7X)vjetanió oldaliul a helyünk. Aki
©éli 12 órakor felenii Budapmat
Erélytt tisztogatls Csehországba»
ex ollen a i>olitika oüon /oglal ál-1 lést, az Csehszlovákia kígiuvgyobb ellensége.
Ltniyelorizigban i; sgyssüit a két wunkátpart
A lengyel .S«x-ialista Párt Orszá-go; Tanácsának elnöksége to^naj) sajtónyilatkozatot aiott ki, mellben kiieLntetto, iiogy pártiának é- a lpngyoi köüimiinista JMtrt-''Wvk ségbe olvadása lehetőye tonnú, iiogy aránylag a legrövidebb idő alatt megalakuljon a lengye,: ;lols<>/,ók vegységpártja. _
Szevjet-Jegyzék Amerikának
A /zovjet kormány ujabb jeg^''zé-ket küldött a washingtoni külügyminisztériumba, amelyben tiltakoz''k az ellen, hogy amerikai repü!6g''épek továbbra is megsértsék a hajózáR szabadságát a távol ke bt i . vizeken. A szovjet kormány sürgős intézka-dótít kér hasonló e^tek imigakadá-lyozására.
gazdasági éietUnk f«]IMése 6F. dintéstinsk lükrébtn
Vas Zoltán miniszter a gazdasági tőtinacft titk&ra tegnap sajtótájékoztató; adott a Oizdasagi Pőtanacs evQtürtökön megtartott Oiéserői, Elmondotta, hogy a gazdasági hely»et k«.''dvező alakulás* következtében a OF. e-yre nagyobb ösnegekei for-ditkat bMuháraacikra s eztel pótolja a baremeve» terv beruházásaiból történt kl^énekct.
Ily • tervhivatal által alfilrányxett mfir olua havi baruhaxáal költaégekat 10 millió forinttal omalta, ugy, hogy az moot már t48 nilHIO forintot maghalad.
Március1");:« megkezlik a pest-megyíi öntözési bálózat klépi éftét, •a belfitek ieue/,etesére 6é a rizs* termel,-» eékes/italét. Zagyvarónai ferrosiüeium <<yar épitetct röviéldőa beit) elkezdik.
A Gazdásági Fötanáoa 58 millió forint liita''lkaratét engaidélyezett a gazdáknak a tavaszt niozőguzdaaáfl munkálatok •Ivégzösérs, beleér.ve á cápaaltést, vatömagvakKal való »llátást atb.
Intézkedések tóíter.tek igyes^dó-Íiíjwk megszúrtetéiére. ¡¿y szOrttt-fik-ag »ik^imazettak szo;gítlati nyuRilietmenyét, a lakáíiKeiéV: ny«g-tab'' yejiét, továbbá^aJLgUíelftíSíOtíak »zoipialaTi ¡-let^kC L^gfontesi;t>b dönrsse a Q^éasági FÖtKnaesnak az egyes iuami s.ervtk racioRi-ii-?aiáR3. Il^en raaionaliifiiiS volt sz Országos Sponhivitsi felailitósa. S''ab''rtlyozta e kCzbivc-talck mufíka-léfjét.
A hivataloa időt reggot 8 órától délután 4 óráig óllapltották meg,.szombaton 8 11 óráig tart a hivatala« idő.
A ukásrjéiztiHség megoidaaábaa hozzájárult a Qiidaaájsi F''lanscs,. Hogy azok* afrik egy szoba konyhás laka» fpiiési ¿3ltsé$eit az épitendé be-rháxb.in. befizetik, azoanak a la-káiaba tár»hérlökftt nem telepítenek. A bányászok cukoffejsd*ü|át 80 dogról 1 ki?- re emelte fel. Pelszéllitotta a QF. az e)»ité»tt«yi minisztériumét, hegy a föviros te.''ö^ttn . tatálh<íté rmiokat kíJad-VtainMi'' takxrilsa el. Erre a célra 600.000 forintot irányzott eJÖ.
KedrozMény8< vuuii j«gy az tANÖSz értekizletére
A Ma^yaj- Nók Domokratlkua Sz|-s votötV.^% vjusúniap 7-én förtja ZaJ«r ogerszegeu megyei értekezletét, aki részt ukar vonni u nőmozgalom e n agy jelentőségű eTeniényében, bjí je-lent;<ezw3n szombaton délelófct az MNTL>S/ Fó ut 5. szám alatti helyi-Bégében. Megfelelő jelojitkezós eltében vasúti kedvezményt biztosit ^ vezetőség.
A romániai magyar népi bzötbí-ság, mely a Magyar népi cíemokrBitó-kus ;arevona[ keretében indui a lasztásokon, 14 erdélyi meg>-éb»* 88 magyar képviselő jelöltet" óili-
tottT
Figyelem /
¿d^wzwüí MegérttexicU * hgujakb dtvata női tavommlUabúíoK női é& férfi óé/fon-kébitok, éttátué női •sőkabátok, téri! és néi szévetujéantáfOk
jrógsel
íextiU és divatáru üzletébe NagyHaníx&a, Fü-ut2, (volt várossá* épület).
Cseke iózaef és Kbeb 6vörgy
ftutábüsz-váilaiata.
MBNETUEND
Os^k-terrél: 1« 1210
340 ft-30 715 S''35 11*00
13 45
14 35
15-56 . 1850 20 50
Vasutáiiomásrél:
Vlmaloduláaek
a vonatok éfkenéte után.
Viteldíj s Deák* tér— Szemere-ntcA 80 Hll. DeAk''tér—VesutAIIomAe 150 N
Tanulójt''gy :
Deák''tér—VasulAllomá» 80 1111.
Ili**- Ü.
Hat Áron innen,
határon tui
Az uj iako''tai tankönyvekkel sok úaj van. Érre az isko''aí évre jósval UT.''sebnat nyomtak, mint ameny-«vhc szüksé* btt vQlna. Ortytay fcuituszni ini.sztór mo.-rt kije leintette, hűiiv a ktiwtkczö évre közel-''másfői inuíió «M tankönyvet állítanak *>lő. Vvyjp 1 rvmélbető''ei;; incjf'' oldva
« vagy tankönyvhiány.
\íárcius ''28-án ba* Maxim CJor-^¡i «¡/.ületésénok «0. évfordulója..Ezt i na$ot a Jjzovjet-rniébari uv^''ui-wpüL. A/, évforduló alkalmából Gor-
^ti «/Jüiio^ •.uin''k''iju'' je!un.ik ma?, ^tí/ .ili''ik niih''-''t''-í^zUkiii ó^ niüv.VMi foglalkozó cikk»in«»l< «Tinti''nuJinvx kiadósa K
Horthy Aiií;lódról, a v>lt magjai1 ¡»uniiányzoról« írja. ^ Párizsban «uogjVlenó *Aux KcuuUjS*, lu^jy ba-tülampolgiiraágpl kélt, mort Ar-gDiitnábú aKur vándorolni. Menetiül levéllel ugyanis nem oneoüik te. Kh! kell a bajor állampolgár-•ÓiT.
*
A vihiLT legérdelííseb'') klubja az ausztráliai Melbourne! an alakult meg. A/,ok a betegek, akikről a-z or-.vo.''ok m*xrá 1! api tották, bo^y gyógyít-!:atatianok. meglapítottak & Jlgg-#zámlált Napok Klubját. A ta^ok hátralévő napjaikataa alapszabályoknak" mcírfoie^őet? minél szebben, váí-tozacotabban és érdekeseién akarják eitölteríi. Ennek padig az, lett wz eredménye, hogy a klubtagok köpött a legnagyobb ritkaság a halál-

a
Dávid János dr. alispán távozitt hivatalából
\"i bibliát adnak Brit és Külföldi Bibliatársu latok elavult kiadásai (helyett a magyar protestánsok közélte. Káioli Gáspár klasszikus fordi-fcárót nagy felkészültséggel és alapos munkává: vizsgálja felül egy ma-gyttr nyehvészekből ós teológusokból
ilV) szakbizottság.

Franklin De''uno lloo.^.velt ar.obrát április 12-én leplezik le ürmopólyes fejwotek között Londonban » Gros-wnor Hquaro agyik sarkán. Az ün-fciO|^)lvn; az angol főrárosba éike-*ik Nlu&nor ftoosorolt, tt folojtho-♦•fi''u emlékű dlnök özvogya is.
Budapesten iidaíz*>tköai kuglizó-bMjnoksagrn készülnek. Murit? szá-mo* külföldi nevuzé» érkezett ar, ór-dcla:N verwmyie, igy többek kőzött u •zlovák rendőrség kuglio&ipata is
teuj* lentette részvételét.
*
A hkóeiai Stirlingben a u»fcpokban halt meg Fredric Lamönd zongora-műrész. Liszt Ferenc utolsó tanit-•ványa. A 8G éves művész a halálos ágyán azt kérte, mégegyszex hallani «zenetné Beethoven híres cjuartett-jét. I^xmond b. zene hajija^ná! azen-rierölt át a tuly''rlógba. •. *
MKP hírek
A MKP kiskanizsai gzei iWKjti. {.
hó 7-én dje. 10 órakor az (JlTasó-kör párthelyiségében PÁIITNAPOT Előadó: Dr. Kóger János: Kérjük az összes kiskanizsai elrtáreain-isat, hogy különösön a tagkönyvcsere ügyében feltétlenül jelenjenek meg a pártnapon. Ezúton hivjuk meg a kiskanizsai közönséget púrt-Üláera való tekintet nélkül pártna-pujikra. Vezetőség.
A hirataio9 lap mai jrzáyia közli az uj közmunka rendelet régrehai-^si utasítását. 20 munkavállalót foglalkoztató üzemeknél » kőzmun-kl»váltágot a munkáltató fizeti be.
í Dp. Agárdi Tibort biziák ««g
Tvgnap kóső délután vált ismeretessé a megyp fővárosában, hogy Dávid János alispán a belügyminÍRz-ternek- be&dta lem<índ;''isát. Tfa Buda-
Íestről kapott értesülésünk szerint tajk László belügyminiszter elfo-gi«ita Dávid János lemondását ós helyettesítésével dr. Agárdy Tibor vármegyei fójegvzőt bizta meg.
íírtesülésüiik Bzerínt dr. Dávid JánoM <j£jós?iyégüaryi ál lajtára vjtló hívatkozasfai mondott le állásúi''ól, azonban a valfts»k" az. hogy az al-i«|)án tovább jwzicióját nem tilthatta, mert ^»izonyosodotfc tény, líogy u mrtne köziaazyatásjuink mik meglévő jobboldali i''zelUnui l»16ln sugárzott 1:1. A .Magyar Koiiimuni»-ta l''áit hanmüik niegyoi konfoi''un-iáján már rámutatták arra n káros iigyviliolio, amit Dávid János dr. Zala vármegyében inp^búiioüitott. Bizonyosik varyunk nloiol, li''^y l?á-
az aiispiai leendők «Hálásával
i vitl János ''távozásával megerősödik ; Zala megyében is a közi<razov.i^íis | demokratizálódása, i Még emlékezetében élhet olvy-j sóinknak az.a Cikksorozat, runeiyet • a Zala a nagykanizsai erdő titka | ügyében irt, ós anuehLen rámuta- •! tott, hogy a város erdeinek jövedelmét a fasiszta kormányok alatt ugy-özólváu teljesen ellopták. Az alispán akikor Ígéretet tett, hogy az annak időjén megindult /egyelmi iratok napján elrendeli a széleskörű".vizsgálatot, azonban oz m&í a mai napig «om történt meg'', n.e; t dr. Dávid János ozt a Nagykanizsára néz-w ü''.V nógyjelentőségű {tervet og\ -tizorücn oliwsványositotta.
Itemóljük, hojy az uj alispán zéljevrsjíi o/ct az iUíyot is óh foldo-riti azokat a ujjtelmo''. >t, amolyek Nitgykftnizsu cnleinek á»nvókában húzódtak meg.
i
HIREK
Ms:chi* 6. szornfeat Roxn. kat Perpc-ía«. GotlUeb üjgörftg R. 42 vértanú.
M Nap Uíl á éra i6 perckor, nyugszik 17 óra 36 pe:«kor. — P. Hold Ve- 5 óra 45 prug;2ik 13 óra 31 perckor.
— Centenáris előadások
A szabaíLmüveiődési felüg^-elő^-ég centenáris előa-''iássorozatában szombaton délután ü órai kezdottel E nge János zenetanár tart. előadást »Zenei életünk ól»rodée Pálóczv Horváth Ádámtól« cimniel. Az előadás ezúttal nom a zeneiskolában, hanem ti Magyar Kommunista Párt székháza előiKlótormében Iofz. A zonoi íiooum negye lik előadását Klutt Aurél'', a közműn»!ődési munkaközösség tagja, va"árnap délelőtt 11. órakor tartja int^g a zenelnkolúban, »A l''u-vén hangszerek történet« fejlődú^o« einitnol hang«zeie''» bemutatóval.
•• A Volt Hadifoglyok fíi/tirsl 9etirettéffí felhívást
Fölhívjuk mindazokat i volt hodi-[ogtyokat éi a hadifogságból mó^ hazú nem tértek hozzátartozóit i», akik a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége nagykanizsai csoportjától eddig bármilyen okból tárol tartották magukat, 1948. évi március hó 7-én délelőtt 11 órakor a csoport helyiségében (Szabadság-tér 21. sa. I. ''om.) tartandó közgyűlésünkön na ját érdekükben megjelenni szíveskedjenek. A vezetőség.
— Felhívás
Mindazok a hadigondozottak, hadirokkantak, hadiözvegyek és segélyesek, akik még a karácsonyi segélyt nem vették lel, azonnal jeLentkezze-(fiök a városházán a hadigondozónál, mert 8 nap múlva elveszítik idényüket. Ugyancsak azon hadigondo-
_ xoít, aki nem vette át a városházán " a testi lutalvállfát (nom « könyvet), jogai érvényesítése végett jelentkezzen a HONSZ-ban. Elnökség.
— AHyaköRyvi hir«fe
A\ tEult h«tea satt!«íelt:
Németh István és Pörzs^ Ilonának leánya, Oi^soia Ferenc és Orsó:; Juliannának leánya, Horváth Pál és Pap "Máriának leánya, Márkus Gyüia éí-* Birkás Máriának leánya, Szabó Gyula ós Kaszás Ilonának fia, Gel-sei István és Horváth Juliannának, fia, Schvorcz János és Vinrczek Annának leánya, Kozma Gyula ós Ir-csik Ilonának fia, Kovács János és Viasicö Katalinnak leánya, Kovács István és Kovács Máriának fia, Dolmányos Józaof ói Szüis Piroskának fia,'' Lanczingor Lásaló ós Tóth Kozáliának fia, ls.risztián József & Büki Ilonának fia, S/.entpáü János és Lukácsa Ilonának fia, Varga József ós Baj .Máriának loányu, Poigor lmro (y Tibol Margitnak fia.
tUs/.unua«oi kutóu:
Fábián Józeof |rópkocsin;s»lő éu Domonkos Ilona, Miliői János moiitünkVgéd és Krisztián Kojiálitt, Moldován. lstrún Maort alkalmazott, és Magyar Jolán, Kukuoska Ferenc v Maori alkalmazott ós Zimonyi Irén, Gaál János l>ognármo8ter éi Bazsó Kva Margit, hJok; András szigorló '' gépészmérnök ós Danit« Blanka Aranka Maort tisztviselő, Sztanko-vics István gépiakatossegéd és Kovács Ilozália női szabósegéd, Bugái-József Maort motorszerelő és Pálfalvi Elvira Katialin, Puli Gyula Maort vasesztergályos 03 Gál Irma, Sermán József autószerolősegód és Varga Valéria, Budai István asztalosmester és Szaknyéri Karolina.
Me^híiíiak:.
Cserép József. Maort vízvezeték-szerelő 40 éves, Fördös Lajos lakatos 78 éves, Bánkuti Anna 11 hóna-
99
Visioateladók részére naponta
Gschwindr-féle friss élesztő
kapható
TEUTSCH GU&XT/ÍV cégnél
Szabadság-tér 2.
M
mama
pos, özv. Vitalics Árpádné MüIIer Leopoldina 77 éves, Blaskovics István péksegéd 62 éves, Pfeiffer Ferenc földműre« 74 éves.
A gazdák figyelmébe
a taksrmár.yrépa dogványozáia
A takarmányrépát hüveliykujjvHB-tagságu körában, minden öntözés nélkül, kiváló eredménnyel lehet dug-ványozni ós igy a holdanként szükséges* 15 kg. répa vetőmag helyett 1 kg. is elegendő. Kötelezi a napraforgó termalésa
Az 1917 —48 gazdasági évben minden gazdálkodó kőte''e< a nzántó-főid jón mipraforgó ma¿ot termolni. Az 5 holdnál kisobb területtel mn-cblljezó gazda Hzegélynöv»''\nykónt ii tjoriiU''Sztl.eti, tíz 5 holdnál nngyobn terülttel rondel kőző j^izdált i''éazór* podig, a yíizdasági felügyelőség lia-tározza meg a bovotondó terület nagyságát és a községi előljáróeég utján liozza a gazdák tuuomásáia. Napraforgó helyett !ehot olaj lent, n-cinust, magkendort, repcét, mákot vagy szójababot termelni. A rendelet ellen vétőket szigorúan megbüntetik.
Kukortaa ■ce^iinnc i<^n.TÍ<*8
Az állami gazdasági felügyelők-"r.él március hó 14-j^, atántern¡esz-tett Pbisciimaxin lófogu kukorica vetőmagot lőhet igényelni. A vetőmag ára métermázsánként 168 forint. Azoknál az igénylőknél, akik szaporításra vállalkoznak, a fuvaré-dijat az állam viseli, a többieknél pedig, a fuvardijat a gazda fizeti.
1948. évi tavasai
kiaRitas teuyésaáHa?»éa<r.
A romokból- ujjáé''eáő magyar rns-zőgazdaság- első erőpróbája lesz, a Budapesten március hó 19—24-ijf tartó mezőgazdasági kiállítás é3-te-nyészálüatvilsár. Ki vonatos,. hogy asfc minél több gazda meglátogassa, ir.ert azo.i a niagyar. gazda .törhetetlen munkaerejének nagyszerű eredményei kerütnek bomutatásra, tehát a ha''adó gazda ott solcíit tanulhat.
Dobó^ BytífQy
divatáru ée rttvldárn kereskedő Jó wlnfltéflü áruk o''eió érőn. ady endrk-ut 3. szám.
M0IÚMŰ8OR
SaouiH.at, márc us
Budanort I. 6^0 Falurádió. 7.00 llirek. 7.2o Iteggeli zene. 8.''1 G Délelőtti muzsika. 10.00 Hirek, 12.00 Ilatansíszó, hírek. 12.15 Magyar nóták. 18.15 lládióbeszélgetés 5000 megmentett cse^-semő életéről, iii.80 Csajkovszkij: Csipkerózsika szvit. 14.00 Hirek. 14,10 Kőimyü aen® orgonán. 15.00 Wolff Endre fsadul. ¿ongorán kísér Antomotte Wolff, 16.15 Ijengyei muzsika. 17. Hirek. 17.10 Vöröskereszt közlemények. 17:30 A ''Dolgozók Kultu?-szövetségépok műsora. 18.00 Operaáriák. 18.20 Magyar -Múzsa. 18.50 A Rádiózanekar " látszik. 19.45 Fb-lurádió. 20.00 Hírek, sporthírek. 20.80 Forró melódiák. 21.10 Hangöi híradó. 22.00 Hirek. 22.25 J. W. Goethe: Faust. Bemutató előadáp a Stúdióban. 24.00 Hirek-
Budapest II. 17.00 Tánczene. 18. Hirek. 18.05 Előadj a pesti forradalom műhelyéről, B.Z Ellenzéki Körről. 18.25 J. S; Bach: -G-dur szonáta. 18.40. Tervhitadó. 18.50 Szi-nes szőttes. 19.50 Roósz Emil szalonzenekara. 20.30 A Rádió szabadegyeteme. 21.00 Hirek. 21.15 Tánczene. 22.15 A filadelfiai pzimfő-nikus zenekar játszik.
s __ZA L
-------
Sportrovat
Nem változtatunk jól kávéit összaóllltásunkan
— mosdja Zaltay Mihály, a MAORT Imié««!«
a szó. Emlékeztetjük az intézőt, hogy ősazol ia kaposvári csapattal játszottak először idehaza ás yyre-séget szenvedtek.''
— ősszel egy össze Tor ratian erősen meggyengült csapatta,! kezdtük a bajnoki idényt. Most pedig egy összekovácsolt jó szollsaiü garda-ral lépünk ft j>ályára. A- vasárnapi mérkőzésre egyébként n .pályánkat a hótól lotiaztitoltuk. A fizot pedig Kikerült kiaaivatnnnk xi^y hogy nagyszerű talajon zajlik le majd « n>6r-közáa.
Mikor kezdődik a mérkőző kvw-o •lömocoH?^
Fól három órakor kezdünk. Klő-niórkőzíirtt u második csapatunk a báaaktnettyo jókkal játszik imjd,
A bexolók iuhan, a lafcriar«-gék KaposTáratt tiarepalnak
Vasárnap az NVTK-nél a két -legnépszerűbb sportág képviselői a lalKlarugók ói a boxolók is mérkőznek. A labdarugók Kaposvárott a KM TE ellen mérkőznek, mig az ökölvívók a Kőszegi Nemez Posztó csapatával mérkőznek meg a bajnoki pontokért. Mindkét mérkőzé-son nagy küzdelemre van kilátás, (inert a csapatoknak nagy szükségük vau a két pontra.
A labdarugóknál vasárnap mái-valószínűleg i''iaeskó Í3 játszik és igy teljes csapattal vehetik fel a küzdelmet.
1948. március 6 <
- Felhívás
A MALLERD nagykanizsai gondnoksága felhívja, a lakosság figyelmét. hogy KenBBsei István erdésznél városi alsóerdón, Csabai Béa-dor erdésznél a récsei erdőn, Németh István erdésznél a esígárdl erdőkön rakásba rakott ástüzifa kerül eladásra .nevezetteknél való árfi-zatés mellett. — Zsigárdi ©rdőtiss-titások folyamán részes alapon tisztogatási fatermeiéB vállalható, hantkezni laiiet "Németh István sr-ééaznél Zsigávdon.
A hlvmtmloa v4rmu
Tojást vasúton, hajón, postán é> gépjárinÜTül egyik községből (yárot-bói) a másikba szállítani csak szállítási jfpw.oltánnyal roabad.
N''om kell tzállitáai igazolvány; • -. !.) KAaipoggyáARkéní ■¡eomelynn-kint 2 kg. vagy 40 <irb. tóján lit-áfához;
2.) logPuljobb 2 kg. my ''10 drh, tojásnak poal.''ui történő H»állitú«á« lioz; a posta aaonban—««rúna«» r4nuolt résxéru ugy napon etek ilyon küldeményt voliet Del.
ÍKOszénttnyiivánitá«
Miu^űíon iófcarMtaink és Ismerős* InSr, kik drága Jó feloégem. édesanyánk, anyóiUNk, ntgyunyánk
I Fclde Henrikné
az. Harvátb J*!lan«a
fi temrlésén nngjeienéaüxlie!, vogv [| bérwi més médan mélyiéges fáj S halmunkban osztozni silresek voí tak, fog«dj«k ezután is hálAs kőszö-■ r.atünu kifejezését
| A gyásítló ci&lítí.
Iratiatsi m tbr(6B»í»l anyag március 15.-: iskeiei és társsdciwl ünnepélyek rer: áf**eéhei fcípható. Fisebei ktayvkeraskedés
Értesítem u igen t''mztelt w főimet, hogy ujbil megnyitottam a régi hírneves
£enk sütödémet ■■,
ahol állandéan jegyes kenyer kapható. Házikenyir-sütés reggel 9 -10 ig. — Hygienikus tisztaság. Kenyeremet árusítja: Gdtpár János füszetkerdskedő, Csengery-ut és Szemere- ut sarok.
Szíves pártfogást kér
HárUus Károly né sütőmester.
1848—1948-as centenáris Hirdetés:
Hantos és Ruzsinszky
-vállalkozó mérnökök -
Nagykanizsa, fldy Endre-ut 12. Telefon: 3-50.
Gaz- ós vizv«etók-tz«reiés. — Hapsi föid|»zéfők már 72 Ft-tói.
FIGYILEM!
353SM
FIGYBLEMl
• • S/esTiesltal azükségletét nsgy ban és kioalnyben a ltgnagyobb Tálasztékban baazerezbotl a

Dunántull Gazdasági Szeszgyárosok Szeszflnomlfó Részvénytársaság
rum- év llkőrgjrár4b«,n .
Nagykanizsa, Szabadság-téf 12. Telefon: 119.
Huivétra jómlnóaéga Ukő-rökban nagy vAlaarlék,
Gyula :
Gázégők gyártás* házán ári és ipari cé''okra Telefon gáz- és vizvezetékszerelések. Kézponti fü<6- és füraébcrendezésak. vasszerkezeti¡¿katot izeme.
Na&yteanSs&a, AOy Endre-öí4.
QUITTNEB villamossági vállalat
Csillárok nagy .választékban kedvező fizaté*l leltét«!!«!. Mlndannemfl azaralósi munkálatok késsHésa.Villany égők raktáron.
Nagykanizsa, Csengery-ot i. - Telelőn: 301.
Ivott már
md?
SZÍNES spohthiradó
EgyASÜUf<6k figyelem,! A délnyu-^atmagy-arorszá^i Labdarugók AIbzö-Totsége 1^48 éri máxciuB 7-ón dél-ölótt 10 .órai kezdettel a "Központi Szálló külön termében rwpot
tart. ^
r''eikórjük az c»szes érdekelt egya-í>ü!oteket nevozetjeson:
MAORT Munkáa Sport Egylet, \ag>''l{»nizsai. Vasutas T. ií. Nagykanizsai Torna Egyket, Háska Barátság, ós a Va«as liwát^ág öuyoóüle-teket, liogy .saját órdBkükbon kóp-vi»)lt^twák magukat.
Ha jól amlálvszuuk » bulyi r«ng-udók íJgyik-3 olótt nz ogyík íclolö» w>zotö uzt Ui kijobntést toWx», lin^y ii mórközöíwk havótaúböl * kins^''lű-Mc kapnak ugy labdát. A ronuwidók már m;run rovott c''«rlok, d1.» a lalxla móg mi hol, N iy£v talán nz
onilákwalünk.
Megalakult a'' MAO ÜT MsK oz-ári tin/til;iuti, A dofók olajosok itt Horn tagadták nmg magukat. Olyan bölipzüiílc voltak a diazobiök^ik, tar«-elnökök mogvá''ortztósábati, hogy er-•re mlág koms pákla rolt. (.«okóly öt diszolaök 6a 11 t''ir.''íoliiük íapnj-zontálja az egyesületet, llajtuk ki-vül törmószütesoii ran egy oinök, egy ügyvezető oinök éa három n.l-
ehiök/ Sliie jó az?
»
Vasárnap raggol kilenc órakor H5 jelentkező esetén társas gépkocsit indít. az NVTfí Kaposvárra a KMTE elleni mérkőzésre. Részvételi dij 20 forint. Jelentkezni lehet Csúsznál a divatáru üzletében.
A brüaszgli konferencia
13 rÜPBzelbon mo ikezd ódött A i; a, Franciaország., Belgium, Hollandia és L/uxűnburg Ic^pr''SalóinB''v ói-to-hezlote. Bovín, mint a Daüy Wor-iwer írja, az amerikai imperialisták utasításait követi R tárgyalások ína-• netóbon és azon ran, hogy katonai szövetség jöjjön iétro az öt állam között. Ezt a Hzövetsógot kérőbb Olaszországra is s/ZMvtné''c Kiterjeszteni.
F+fctródik a faaiazla terror Glrinorazéfban
Van FUr>t aniBrikai tiboj-nok Gö-rögor«zágl>a órkez»\ao óta fokozódik a görög monancho fasia/.ták terrorja. A ható-tágok naponta több 8/á» omlxM*t ^vWi/.tatnak lo. Van Floot tábornok parauosot adott, hogy w elfogott Azaba''Viágharcoi<okat minden tárgyalás nélkül rége/nók ki. Ajs amerikai táliornok utasította az athéni katonai bíróságokat, hogy négy-s/.áss görög Bzaljadaágharcost lújjenbk agyon. A szabad görög rádió ja do-mokratikua hadsoreg ujabb győzelméről számol be. A szabadságharcosok Saaíoniki kikötőjét'' ágyúztak.
Tavaszi nffl ruhák, Ffí-Ut >4 S^
blúzok, szoknyák, olcsó árban
Fő-ut i4. S7. Révész Magda üzletében.
Na^y kés/,öl5dáa folyik » MAORT bérbeii)en a vasárnapi bajnoki nyitányra. A hát olajén olyfth hiitik terjedtek el, hogy a bajnoki rajtot elhalasztják, azonban a szövetség csütörtökön táviratot küldött az egyesületeknek, liogy a vasárnapi jnirkőzósok^t mindenha! tartsák meg. A MAORT heti odzéaoin majdnom mindun játékos aiogjelent. Oaak egr pár fiatalabb hiányzott. Cnapkny od->«3 által előirt gs-akorlatokat a jáié-kohok nagy HÍcosoiIóhkuI végezek ás a kút knmir) od/.«''«nn H/aünokitla-nul rugdostuk " rymáaiuk gólokat
A/ olókó.H/(llet0król Zol-tay .Mihály iiitó/,«"» " köwtkíwókwt motvlotta:''
U»lkiÍHiuL<ieU<Huii luM/ülnvk a játékosok u bajnoki rajtra, meil »aewtnónk vógie iu N''ll il-ho jutni.- A játékosok mind jó formát mulatnak. Különösen a Forgács, Téli líalflzárny ran nagyBKJru formú-lian. A/.t hiszom wuük megoldódik tmvas/ra a baloldali válságunk.
A játékosok között ott latjuk Mi-balecz<.>t és Takácsot, akik szorgalmasan végzik » roájnk kirótt folad-v-tokat. ''
— - Miiialecz és Takács isjnót rendelkezésünkre áll. Rövideson ók Is játszani fognak. Erősítésünk a téli azünetbon nem sikerült, de most az fi csatasorba állításukkal íe is tettünk egyenlőre erről a kérdésről.
A vasárnapi mérkőzésre terelődik
Znbosbükköny elidé. Ci«i: Kdrbf.^ portásínil._____
Elveszeit egy pirw- t« ífhcmlntis »•«kkendő, benne egy ktrlkagyfrü és plíMköres gyürü. Beciüktes ■»tftilái* ad)i le a kUdohiraUlba, a^nét Js S*kákk, meri egy szcg4>y ninokás''éiyé valt.
~Sze7rényak 4« 1 ftítete férliiltöay Aitdó. Cim a kladokflR.
kg-os niír''c^ «* 1 trígacs^aladó» Cim ■ ulid''ibín.
Külénbnté bátorok Hndók. Kiiíilvdy-ntM 20. Megtekifitbetfk uowbMen 1-6 lg''
Míjífl» gyarrookfijtékot vennék. Címeket a kiadók« kért». _ _
ElHclcTTtOÖVrb akácfa Viölékaré, M«nd(V Ujov, Mltiáld 26. ^ám.
ZALA rjemokratlkus politikái napilap . St«rke»artl; Ueacse Jonfl fösxerkeut^
Sxcrkt»iUi»ég *S KI«A6kivitftl : l)«ák f>eí«nv<rtr JCÍ. fi isrVM^tl P.Wírttífíf, «OtíV>?»f»li«C,
TtlefoB! M.
Nyomatott a t>K&zgaida§Agl R. T. Ma«y-»•ntxsc* nr?mdájíiban,
RyonidAAri telel: ¿alay KAfoiv.

«6
f§48. máreiufi 7. vasárnap
Ara M «Illés.
Várható időjárás: Mérsékelt északi, északkeleti szél, kevés felhő, száraz Idő, többfelé köd. — A hőmérséklet alig változik.
Vljrugái György :
Megoldjuk a legnagyobbat, amit párt, ember és nép ■egsldbat: a szocializmust
MegijyJtetták a Szl>P 3«-lk történehyl kongresszusát
A li»v<s ö''iw.ly/flk tag«ü>7élya.i)b''> brjlsj nl!o«is(«X) a jobboldali s''zojiál-dwívjkölen folvt, a Szociáldv-
aiokiaia Túrt 36-ik KOtigre&szu''iáv*: győ/odefcijoson befejeződik. A. lm-
totn negyedévszázados m;»<r>.Á'' ímin ^¡Isinovigalomnak uj fejezete nyílik :u»g, mórt eltávolítottak azokat a jobbolda''i szociáldemokratákat, akik H>. ?.''lsö világháború után — nem-'' .-•rak nálunk, de a világon mindenütt — éket verték a munkáspártok i.ö/.ó szétszakították a szocializmusért nélkü.özre megalázva, ósé''o-r:t áldozva küzdő munkásságot.
A főfrontükon a becsületesen gondolkodó baloldali szocialisták ós főleg a Kommunista "Párt elszánt é^ miűL;- nem alkuvó küzdelmével sz''ét-. szórta a jobboldali szocialisták újra háborút felidézni akaró seregeit.. A szétszórt Jiad azonban még. nem „ fcöuuIlidült meg. mert egyrészt magát Ijaloldalinak álcázva be akarja csampé-szni szeremét a most megalakuló egységes munkáspártba, másrészt bizonyára csatlakozni fog ahhoz letiport földalatti reakcióhoz, amoiy s^hogy^ui tud {»lenyugodni abbu, hogy az uri rendnek, a ki», zsákmányolásnak ós a munkás .megalázásnak most már e^gyszor min-. d«nkorra vége Magyarországon.
Az egységes muv^áspúrt vieg-¡atósítúsa nem , m cg nyúlását, hanem bibi ¿ka vállalásul jelenti mlma.ifíci''i, ami -f nuigyar v;j,^ga ohi mu''tjaban hö-*''<?•> Cs forradalmi.
Ikt a multat-, a teljes munjtáfegység útjára való rálé|>éssol a Szociáldemokraták n.om műgtecadják, hanem bötoljesitik.
Te^gnaj). ünt^nélyos köretek köaött nyitották inog'' a Szociáldemokrata Part U(»-ik ''történelmi kongresszusát az. Operaházban. Ez a nap nom-cí>ak magyar, de vil áttörtén olmot in jelent. Utinntatúst''nyugat felé, ahol a tnunkástévoIygtVek még nem szűntek mog. A kóngrosszus megnyitásán Marosan György főtitkár mondott tidvö/ló boszédot, és t.úl>-bok közöttikijolontotte, hogy a Szociáldemokrata Párt történél mérők egy foiezoto zárul le* ^ hogy meginduljon egy szebb, ujabb, diadalmasabb korszak és a Magyar Szociáldemokrata Párt elinduljon azon az uton, hogy vállvetve a Magyar Kommunista Párttal megoldhassa • legnagyobbat, amit ember, párt, és nép megoldhat, n munkásosztály teljes felszabadítását a szoclálizmus egysegében
A bal lgafcóságr ''lelkes ünneplése köz -. ben kijelentette, hogy ezzel niegto-nomt/xiik a magyar munkásosztály megbonthatatlan egységes '' pártja. Marosán szavai után műsor következett, majd Szakasits Árpád mondta el ünnepi megnyitó beszédét..
Az emelvényen a Szociáldemokrata Párt ¿Tüzotóin kivül'' helyet fogytak Kákosi Mátjyáö, K^ídár János, * Révai József, Kossá István és a külföldi szocialista pártok kiküldöttei.
Saakaalta Árpád a '' múltra visszatekintve, megállapította, hogy * Szociáldemokrata Párt opportunista jobboldali vezetői az elmúlt .koilgros.szusokon sokszor felidézték azt''a vSszoáelmot, hogy á Szociáldemokrata Párt lőtér az osztályharc útjáról. Ezt az árulást c-sak a párt
fotradaftni rétegűi trs a baloldali vezetők akadályozták meg, de nem Matbb érdeme van a Magyar Kommunlete Pártnak a Szociáldemokrata Párt jobboldali erőinek meg-h{ualt»sában,
VíssztrahiőkeaEJit arra Hz időre, amikor a, föld alá kény.szeritjfct két munkáspárt között mv^zübtett a íiK^gye/ós. A''felszabadulás után á Kzoí''iáií.''oinolcrala Párt önálló páit-ké tt fo''yíntw müködéVát ú- szo,rvoz-l.odé>:ét, tin a párt baloldal,'' látta, ho;jy ez csak átmonet ¿s áz egyesü-
-t''snek előbb utóbb be kell követ-
Mjzni,
Élesen megbélyegezte a jobboldali 3zneláloemokratákat, «kik egyre nyíltabban és veszedelmesebben törtek a pártegység és t munkásegység ellen.
A baloldal »¿ónban ellentámadásul ment át és most már noui szabad tovább halogatni a két munkáspárt ouyxwülósének ügyét. Ezzel a munkásmozgalom - újra bgy^es Iww és roppant erőkkel gazdagouik. Mi szocialisták ralamonnyien szerény, eV; lelkes építő munkásai taszürik Marx, Engels, Lenin ós Sztálin világra szóló müvének, mondta a hallgatóság lelkes tapsa''ftö2r''»tt. A kongreavutseal, befejeződik »1 yúrio.''c körön harca " jobb és'' lyloUlal kö vött .és á Szocíátdc-^maJnota Párt megé''sztulva lép egységbe « Magtár Kommu-
tlista Parttal. ■ Kádár János, a "Magyar Kommunista Párt Löz]>onti kiküldöttje a párt nevében üdvözölto a testvérpárt kongresszusát. A Szociáldemokrata Párt baloldalának győzelmo nz egész magyar munkásosztály és u demokráe.''a sik''.-ívj is losz. Ali magyar kommunisták elvtársainkat, és munkástestvóieinlart látjuk a Szo-<;iáldotnokmta Párt ''közóseégóben Vs a. mi mostani összefogásunkká» luzOv nyitókát látjuk annak; ''hogy
nem • távoli lövőben, hanem hamarosan magvalóaltjuk azt az agykezet és egységes rminkéatéraadalmat, amelyben egyik ember sem zsákmányolhatja kl a máslkat, megvalósítjuk a szogtallzmust.
Kádár nagy tapssal fogadott beszéde után Kossá István a szervezett munkásság nevében, majd a külföldi delegátusok üdvözölték a kongresszusi.
Az itólőbirák áthelyezhetők
A jobboldal szivos dlenallátat megtörve fontos törvényt szavazott meg pénteken az országgyűlés: az ítéli bírák Áthelyezéséről es az itélőbirák és állarqőgysszségl tagok végetóanAs alá vonásáról szóié törvényt.
Ezzel, mint Orbán László, a koalíciós pártok vezérszónoka mondotta, fontos lépést tettünk előre
igazságszolgáltatásunk demokratizálása felé.
A jobboldali ellenzék, de kíHönősea a Balogh- és Barankovics párt ügyvédtapjai nyakatekert érvsíéssklsff egész odáig vetemedtek hogy a magyar demokráciát a külföld elölt denuncialnl igyekeztek es ha nem Is kiaosdv«, d« burkoltan külföldi segitsegre apellaltak. Remceak Orbán, partunk vezérszónoka,
hanem Ries ¡<taiságúgyminiszxer is erélyesen visszautasította ezt a módszert, de ki is mutatta a
„kisebbségi vélemény" érQeiésenek jogi tarthatatlanságát.
i M •
A Magyarok Világszövetségének újonnan megválasztott elnöke tegnap délben tisztelgő látogát^st telt Tifrfy Zoltán köztársasági elnökne) és felkérte, hogy fogadja el a szövetség diszelnökaégét. Tildy-Zoltán öröm«»! elfogadta a díszeine<séget es lejelentette, hogy azt nemcsak disznek tekinti, hanem tevekenyen Is részt kIVin venai a szövetség munkájában. __•
Károlyi Mihály párisi magyar kövét tegnap ünnepelte 73 ik születésnapját. Ez alkaltmbél a párisi aaijr&r kövstse|»n bensőséges ünnepélyt rendiztsk.
A március (5-1 ünnepségeket rendező bizottság penteken ujabb külföldi delegátusok érkezéséről kapott értssüé&t. A már ismeretes bolgár küldöttség ezek szerint net illusztris taggal bövűi. E;ek: Katja Avramova, a Bolgór-Magyar Tarsasag alsinöse, ''kepvissiő, a bolgár népköztársaság elnövsegenek tagja és Ősqrgl Csindev kölügynlRisztériumi osztályfőnök, a Bolgar-Magyar Társaság elnóksögenek tagja.
A Magyar írószövetség meghívására Budapestre érkeznek Uja Ehrenburg, Szimonov és Perre•
majszk világhírű orosz Írók,
Déli 12 órakor /e/en/i Budapest
A minisztertanács döntései
A minisztertanács tegnapi ülésén elfogadták u tájékoztatásü<;yi minisztérium megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatot. A tájékoztatásikyi minisztériumhoz tartozott ¿igyoket a minisztorein''ök, illetve a m''mísif-tereJnökeé^ t-ett) át.
Műben elfogikifia a miniszter-" tanfcs « sf''oithivatal felállítására vonatkozó kormányrendeletet ós elfogadja, hogy az országos üporthimtaC élére [Jegyi Gyufa, volt- iparügyi államti&''cárt ne-
vexfz&''i ki. A sporthivatal a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete alatt működik és feladata az iskolák és főiskolák ifjúságának testnevelési irányítása és az összes sportegjdeitok és szövetségek vezetésének belső irányítása, általában a testneveléssel, és a sport ügyeivel foglalkozó szervek ii-ányitása. Elengedte az árviz-sujtotta területeken lejárt váltók óvását. A bányászatiam és kohászatban hetenkint legföljebb 8 túlórát lehet végezni. ,
MhxmÁ kezelés aia. vonták a
Magyar Építőipari rt.-ol. EJlfogadta a minisztertianá^ A Bauxit- és Alluminium rt, alapszabályait. Elfogadták az állam ésegvee alapítványok tulajdonában levő la-
kóházak és Iwépitetlon tolkok kezelésére vonatkozó rendolofctorvou]-tot és végül korlátozta az igazoló eljárások .torán felfüggesztett i^yos magánalkalmuzottak járandósiigan-.ik ér vényes jt&ét.
A férög szabadeégharoban eeak liröiik vesznek részt \
A görög monarcho fajsiszta katonai o<:^''séírek támadó hadműveleteket kezdtek a demokratikus hadsereg ellen az albán határ mentén azzal a céllal, hogy a görög szabadságharcosok ittlevo- kisebb''erőit támadják meg. -hogy-azok átmenjenek albán területno. és igy az albán katonasá-ságot is belevonjúik a csatározáéokba. Az Athénben tartózkodó balkáni bizottságnak azután azt híreszteljék, hogy albánok is harcolnak a aörögök ellen. Erre a manőverre azért van nekik szükségük, mert az amerikai sajtó ós több hivatalos személy Is kénytelen volt beismerni, hogy a . görög szabadságharcosok soraiban kizárólag görögök küzdenek.
Farkas Mihály Szsgeden beszelt
Farkas Mihály, a Magyar Kom: .munista Párt főtitkára a szegedi pártszervezet nagygyűlésén mondott beszédet. Hangoztatta, hogy az amerikai imperializmus veszélyezteti a
viliigbékét ós zavarja a békés alkotó munka menetét. A dómokrátikus nójxjk az imperializmussal szemben .ellentámadásba mentek át, hoííy biztosítsák szabadságukat. A magyar országi Kommunista Párt vezetésével a demokratikus erők leleplezték az amerikai imperialista ügynököket és szétzúzták az amerikai imperializmus törekvéseit. Kijelontelte, hogy a most megnyíló szociáldemokrata kongi-osK/us nagy jelentőségű döntéseket, fog hozni az egységes munkáspárt, megteremtése és a jobboldali szociáldemokraták teljes felszámolása érdekében. lehetséges; hogy rövid pár napon beiül, de mindenesetre még az aratás előtt megszületik az egységes munkáspárt.
Lemondatták a MAORT Üzemi Bizottságait
Lapzárta után érkezett. jelentés szerint a MAORT szakszervezetekbe tömörült- 900 muukást szárntá ó nagv-gytllé8éü elhatározták, hogy felszólítják az. Üzemi Bizottságokat az azonnali lemondásra, miután azok vezetői jobboldali beál itotteáguknál fogva nem képviselték a dolgozók érdekeit. A munkásság tíztagú Intézőbizottságot választott, amelynek feladata lesz mindaddig az ügyek vitele, amíg az uj üzemi Bizottságot megválasztják. A határozat Bzerinl Dombay János és Cseresz-nyák László ma már nem elnökei a MAORT Üzemi Bizottságoknak.
t)
ZALA
£2 Js''aayKanixsa • -.
KANIZSA kulturális éléé hihe-beik»- mértükben feUendüU. ''Most niár alig mudl; cl hét, hogy ne látogatna ef hozzánk egy-egy országos mtü -művész, vagy m''ilvész-együttcs. Emicpersze csak örülni tudunk és helyesnek tartjvJc, hogy végre ránk :.s gondolna1.- és ytfelfedezték ■ yagykawzdU.
DE NEM ORVLÜNK u-.n?k.hogy a''pad nak oCy-in művészek*. ak''k da-cohia''J: a -megváltozott ''dók szclle-''mévef, annak''» komák u -wilvészetét (0 a\-arják becse m-pész-n^ a vidéki városok clőadótermeU'', am^y. ''csak fájdalmat és pusztvlást dkozott. New. öriiliinJi a Wo-najtsendn- > és * k>-iánsáyh''áiigve>''syvy>.k »hősének«, La-i/myé: nrnOJi., aktf a fettfáolkrk a jóvárosJ s.rii''iOii&krAt. Miért csak fW-nun - ?
/ • *
A MA I'' HZIMFONlKUSi Hi ,>iigyk-*nizs&''. User. ptíséuck vtó játé-lka. a.:- a nwlrghdngu f-evél, amelyet Vargha László, az európa- hírű ae-1 nekar v.zctője iiiléffatt Varga József polgárm-esttrlur.: Vargha László köszönetet mond jcbbun a levélben minden kanhsainak azért a sziré-tges és Ttarátságos fogadtatásért. mdyb.n részes''telikét »Nagyon meg-szerettük Nagykanizsát. — irjít Vargha J/iszló — remélem., többször is ellátogat hat mik abba a szép rárónia.''
RISZT RJCZKV Tibor hrgedű-
miivé*'', nsiw Európaszert'' Ismert. De hasonlóképpen, ismeri Bankó Aladár, a kiváló zon-gowmüvész neve is. Mindketten bejárták -mái-egész Európát és szerepeltek minden számottevő város hangverseny-, dobogóját. A két'' k''tűaő művész vasárnap'' Nagylítinksán szerepel. A gmíiázixim. tornatermében 7 órai
•kezd''M''jt'' hangversenyé adniuk. •
NEIIEZ FELADATRA cáttátkoz-tak a kanizsai evangélikus egyházközség f '':aU''lrjai. ZUmy fajos.- Fa-tórnyok c. s,v nfnüvél adják elő, mely nőimen szereplőtől kiváló képessé-yet k öv. tel. Ha jehát vállalkoztak mre, ■m-ind&n bizonnyal megvan a tehetség is,
*/
J CENTENÁRIUM évfordulóját ünnepet}ük egy hét múlva. Az Un-neplt 9 bot- Nagi/kanizm is kiveszi ''■méltóképprészét. Az ünnepség műsorát még ,-nem áRitották össze, de annyi- bizonyos, hogy városunk omiiészeü életének legkiválóbbjai lépnék fel azon. Az ünnepi- szónok személye is e* van már döntve: az Országos Nemzeti Bízottság dr. Ru&ecóky Gézái kiiliTi Nagykani-tsára.
* KOKSZ JWÍzleméír/fii
Pamutbélyog, összesítő, '' ntalvá-tiyok fogyasztói utalványok, 0l~ «zánxolók állának textiles knftávsaink rendelkezésére irodánkban.
Kamaránktól vot-t éitesités szerint a »?« jegyeket textiles kartársaink . •ly mérvben ''Jsapják, mint amilyen '' mennyiségben utalványokat küldenek te a Kamarához. Az elszámolt utalványok után járó »P« .jegyeket minden esetben-az üzlet ciniére fogják megküldeni 8o/0 felszámítása mal-&tt.
A
Kiskanizsa zárdát épit a ferenceseknek
magvár szabadságharc századlói án a kanizsai ioroncsesok kót-
10«. máádiis" 7.
fordulóján a kan szorosén ünnepelnek, ünneplik
a
szeretné ént a nagyhorderejű munkát maga befejezéshez vinni, erői a mostani árak mellett korlátoltak. Azokat az eredményeket szemlélve., melyeket a demokratikus "erők ősz-szefogáí-a eredményozett a romokból .tüneményes módon újjáépülő or-szágban. ezt a kövotkeztetést vonhat] uk-lo; ha ez az építkezés nem L"sz Kiskanizsa magán ügye, hanem — egész Kanizsa szívügye Lesz, akkor a demokratikus város a cente* nárius ünnopségek ''mellett még egy * kiemelkedő eseménnyel örökíti meg magát a város történetében. Kiskanizsa'' a szemeink előtt letűnt világban mindig csak adózott a városnak, asszonv&i mindig csak fáradha-tat''anul dolgoztak a különböző nlp-rétegek zavadabm ^ellátásáéi-t — most eiőször kinyújtja közét és kór, kér abban a tudatban, hogy a lé-lökben és szellőmben uj várös nem íogja elutasítani n kinyújtott kéim» munkás kezet. Aki gyorsan ad, két-(^¿n- ad 1 A pénzadományokat a szerkesztőségbe, vagy a fe.^ences plébánián kérjük ícj&dni.
P. Tóth II Lukács háiffínák, plébános
A Zala .szerkesztősége készséggel 611 a nemes cél ¿(érésének szolgalatába. A zárdaÓQités céljaira adott-összegeket hirlopilag nyugtózzuk.
Egy párt, amelynek sem helyisége, sem párttagjai nincsenek, csupán országgyűlési képviselői
Nagykanizsán egyetlen láthaíé Barankovits-párttag sJkcb
Nem iunnénk, hogy mióta a görögök iezt a szót, hogy .]>oii-tika; kitalálták, elófordn t egy olyan esőt, hogy egv* pArinak csak képviselői Iegyenoiv de
5.zaiadság gondolatát, melynek zászlói alatt soraik közül iuárkás-noN''ü egyének, mint G^si>ai-kh Kilit éle- • tükot ós vérüket áldozták a haza oltárán. Ünneplik azokat a névtelen ftn-onces hősöket, akik 580 éven át az időjárás és a mostoha magyar történőiéin különliöző változataiban a nép igazi »barátaidként dolgoztak és küzdöttek a- népéit. És 0 nép még mindig hálás azokkal Bzem-ben, akik részéi-ól látja a feléjük sugárzó jóindulatot, önzetlenséget és fáradságot nem ismerő munkát — most a magyar szabadság századfordulóján fizet az 580 éves munkáért. Fizet azzal,rhogy barátainak, a ferences atyáknak zárdát énit. A zárda a tom''ploni aiyugati oldalán R ferenceseknek ajándékozott területen épül. Ezzel ft hezítanényoz Kiskanizsa megelőzi a hivatalos várost, melv 1910 uiájus 27-én, mikor « Jézus Szive ptjbániát II00 ''1.óiddal mega^kitottáli, közgyülési-l«g segitetto a temploai és plébánia, felépítésében, illetve menetelében, ugyanakkor a második foixxnoe? plébánia iKitor:>inok fedél a''á juttat<isilt, a zárdaépitést is vállalni. Kiskanizsa szorgalmas népe azonban bái-milyen üg}buz<ró és bármennyire is
párttagjai nem. Aktmnilyon i''ur-csán lutíig/ik is a" Bnrankovils pártnak, amely Nagykanizsán,. köxol 9000 szavazatot • kajioJty sein- pániiohisé^^. sem párlvtu zc-lősőge, sem. párttagjai nincsc. nek, csupán képviselői, akik bent ülnek a parlamentben, mini a demoki''ácia lendülő mankame-11 lének féktvxíi. Ez -a párt kisé-rei''le meg megvédeni a "nagybankokat a7, állatnosiláslól és köve-• telle a csendőrök nyugdijának; folyósítását a kizsákmányoló'' ''nagyipart magánkézben kivanta hagyni^stb. stb.
. Iít Nagj''kanizsán szorgos kutatás ellenére sem sikerüli fe;fedezni. a Kai-ankonts Párt vezetőit, vagy párthelyiségét, egyszerűen azért, mert iIvenek 11 hios^e-iiek. Iía megvizsgáljuk, hogy dacára mindezeknek miéri. sikerült ennek a pártnak iít Zala vármegyében és'' Nag^-kanizsán hatalmas szavazótöimegekeí szerezni, akkor megállapíthatjuk, hogy egyik oka ennek a klerikális reakció mcghvözdulá^a, a másik főoka pedi£ a jobboldali szocialisták 11111 nkásellenes politikája volt. _
Ha az augusztusi választások eredményét vizsgáljuk, akkor íjjeíídőbbenve. tapasztaljuk, hogy. a Maortsdolgozói között ott, ahol a Szociáldemokrata ParinakJeií nag>''obb befolyása volt, k-Hiiuő
| nagyszámban voltak ólyanok> akik a Barankovits pártra tid''iák Je szavazíilukal. A Zala annakidején beszámolt arról. . hogy Nagykanizsán ú Maort telepen Dombayék lőfészkében u legnagyobb volt a Barankovits Párt százalékos arányszám^, , szinte kihivóan raegtnutatva -az'' t iioi^* a Maori dolgozók, idegenkednek azoktól a szocialistáktól, a kik 1 u-i sem ideológiai se 11 osziál^éixte-kfüíet'' nem látlak megvédve,
Ámig a Szociáldemokrata párt tagsággal rendelkező Maoríosok közül még fele sem szavazott le a pártjára, addig a Magyar Kommunista Pártra kéiszer annyi Maorlos szavazott, mint ameiiy-nyi párttagja volt az MKP nagykanizsai szervezetének.- A Szociáldemokrata Párt jobbszámvá nak a munkáseg\-ség ellen iofv-tatott élet-halál liárca és a Magyar Kommunista Párt iránti gyűlölete, , volt végső fokon vaz oka aiüiak. hog\r a Maort bányászdolgozói osztály ellenségükre. a Barankó^is pártra aefták le nagyszámban szavazatukat
Mi már akkor ránntlal''iunk erre a körülményre, de a Szociáldemokrata Párt helyi veaeiösé. généi süket fülekre találunk. Hamu tatlunk, hogy meglelemlitö politikájukkal a Maori dolgozó tömegeit eltérítik áttól a párttól. ahová osztályérdekei fűzik — á Magyar Kommunista Párttól.
Belevitték a munkástömegek-. be, hogy amerikai .-kenyéradó-juk rossz szemmel nézné, ha u Konmmnista Pártra szavaznú-
Viszonteíadók részére napoűta
„6schwlndt"-féle friss élesztő
kapható
TEUTSCH GUSZTÁV-cégné
Szabadság-tér 2.
riak, nyíltan és burkolván megfenyegették a dolgozókat, hogy nyerét veszti az, aki a Magyar Kommunista Párt felé közeledik.
Ez á »nunkásellenes politika, okozta, liogy a Maort. íj^lgozók iiíjgy százalékban áHtak a ine-ló a- Barankovits Párt ineUé, amely •pártnak sem vezetőit, sem programját nem ismerték. A Kom., munista Pártra nem mertek szavazni, mert féltek,, hogy akkor elvoszitlietik kenyerüket, a Szíj-ciáklemokrata Pártra nem szavazlak, meri o«t nem bUták megvédve érdekeiket és ösztönösen megérezték, iibgv az a vezetőség, amely a pariban uralmon van-katasztrófába viszi, az országot, így. liát nem maradt más, nó-nt az ismeretlen. Barankovits," akiről a papok, és öregasszonyok
oly . >olc jót beszéllek. <
- «
A Barankovits Párt, amely, nek sem hely isége, se.in páj*ltn#-ja nincs Nagykanizsán a jobb-oldali szocialisták nnuvkájának < köszönheti azokat az eredményeket, amelyeket i■ t elért.- N^Tffl hinnénk, liogy az ország történei mél»en még egyszer ilyen est előfordulhassonr-^inál is inkább,. mert a Szociáldemokrata Párt jobbszárnya végleges és visszavonhatatlan vereséget szén vedett.) A lömegek jM''dig ma már látják, hogy a dolgozók érdekeit» eniiek a népnek* a felemelkedését, jövőjét és boldogulását, a, Magv''aj- Kommunista Párt lankadatlan munkája biztosítja.
Körlevél
v az ti''/*mi bh:orífl4gokH.ifi,
^í''/almiskísk
Felkérem az összes ^zakéiorvezo^r-elaükeit, tiikárait, az üzeiuí Bizottság gokut, é.j bizalmittkftt, >iOgy i. liy .11-én (csütörtőköa) d. u. 3 órára a Magyar Kommunista Párt Aüy Endrc-ut 7. szám . alatti lielyiségébeu megtartandó S/IT na2j--^i''ülésr(í niegjclenní sziveskedK''''-nek. Ak etnük éti utkár elvtársalt.tt arra körém, hojíy üzemükben lévő össxes-24 éven aluli muiikás-ársalLat Uoasáfc magukkal, m«rt esa gyűlés lesz hivatva arra, hogy utat mutasson az lf}u-oagnak a .szocialista Magyarország megvalósítása felé. FJŐ&dók: a Sanj,, Országos Elcökséjíi részéről HoJWfc'' Ervin és Pétery István elvtársak.
Tárgysorozat: i. SzIT koaíeien«ia oredméuyeirdi beazámoié—í. Kollekth* szerződések iamertetés«. Ö. 1W8. má/-cius 15-a ¡sajtfrtotése. 4 Naaykaal2«rf ifjucaunkások nyarattAtásának ismertetése. ö. Tanonc Iskola ttculmájiyl verseny IsmertettSe.
Egyben értositeai az üzemi íjizotttó-gokat ó« bizalmiakat, hogy f hó 12-éü d. u. 6 óralcor a Szakszervezeti Szék'' liázbíA Ceeageri-u. 0. szóm t-latt cgéííz-séglgyi előaé4»t tartuak, a^ elötKtést dr. Berentés Ernő városi tlsiitJ-íőonv» tartja. 1. Ipari Hyegénia,. inarl ftrlal»ak éí megbetegedések eiramel.
Kérem az elvtársakat, hogy ezen az előadáson ndnél többen jelenjenek meg., annúl is inkább mert a munkásságnak igen nagy szSkségo van arra, hogy szakorvosok előadásait meghallgassak és munkahelyeiken azt értéke.siteni tudják.
A 12-ei c''.őftdás lefcz a megnyitó és azután lö-éri, április 2-án és ápriiis »-én szakorvosokkal - különböző sízak-elő-ad''lst togunk tartani.
Krímmel Gyula s. k. j*>d$i litkér.
Figyelem!
i Megérhestelk a legújabb divatú női tava&stlUabáio''k, női és férfi ballon-■ kabátok, átlátszó női esőkabátok, férfi és női szöveiujdoneágok
¿®xíll~ divatáru üzletébe NagyUanixsa, Fö-ut2, (volt város&áx épület).
I

i.
ZAL A
A hároméves terv szolgálatában
LátHatás a kanizsai vasút fűtőházában,
ahol ul munkamódszerrel javítják a „trumanokaí"
\rftiótH luagindull hároméves az ország. (!o<m.-.oi Ívű/.ült s''''.a-tadatian verseny folyik. Minden gyái-. minden uwnn és minden nmn-fe''ás teljes étijével arrí tőrekH/.ik, Iio<y fokozza a írumkateliesitutényt és''ezáltal »z előirt idő előtt végrehajtsa a háromévi'' tervet. Ennek x iuem« s Vetélkedésnek az eredmé-jivi'', hog.v a teroielés napról-napra, bjkú»próí-hűi»Pí"a szinte szemmel-,át hatóan emelkedik és őzzel egyide-joii-g álkiiKtóftii, javul 1 lazánk g:»zda-«¿.¿■k holvzote H.
''A* országss/eilxj^oiyó hatalmas arányú mankaiehrany »lói Nagykia-/ kirétel. Ma már műiben ^¡¡zsoi ü/üin t»;m»''c a versenynek a jngyéfceu működik és- városunk va-Jíímennyi jolgozója szirvel és lélek-íjűj iatUaveti minden erőjét, hogy
reó iptt feladatokat végrehajtsa.
Munkatársu.nk .látogatást tetl az legnagyobb és legjelentősebb uifykanizsau üzemben,
a TMUti fut0ta*zb«n, ithiji «/.¡ntén lendülete-» ütembea folyik n miinkavetyenv ehol a dolgozói, szinten igyuW.nak túltenni t<gyai£soiV a munkateljesítmény to
rÓJ>.
A íütvház Kanizsa egyik nevoza-testó^. A két hatalmas félkümktku ♦■Mju''íiokbaa a békeév eklea mo^zóiu-.áihatat''au mozdony sorakozott. Ma ''♦.sak az ogyik épületet használ hat-jáfc.'' A másik a bábom áldoscfttft lett.
A felszabaduld»» után mindoh romokban hevert itt. Az épü!etok lebombázva, kiégett falakkal Vámul-a világba. A Wt fordítóban rnoz-tkihyok txs vasúti kocsik roncsai hevertek. anielyakűt » nemetek tanítottak azoklxi aszuolen pusztitá^i riühükbeu. A használhatatlan épületeken kivül. egyetlen basznál ható s^ersaám .sem maradt itt- iu>y4 -bojgr'' jnn máa- jogijai mond hat iák p füto-. bii.ri dolgozók, bojry
egyetlan kalapáccsal ie/dték a- munkát annakidején. . De akkor már minden munkás tudta. hogy ezentúl ^aját macinak cioigozik, ha ''dolgozik. És ez volt- az a'' hatalmai* ''hajtóerő, ami ''lendületet adott mimkájuknak ''és aminek ered-üiúnjt), hogy ''ma m<''w saját maguk eszközölhetnek kisebb» de jobbára nagyobb javításokat mozdon>-aikon. fea ennek .köszönhető, hogy á kanizsai fütóház .a í''omhalmazból az cmi/úg egyik k^kitiinóbb fűtőházává küzdötte fel makrát és amelyet jh, MAV központi vezetősége'' is ér-ikímesnek tartott arra, hogy itt állit-vt fei az ország egyetlen vasúti tanműhelyét.
A taamühelybea
busz tanuió idolgoüik. Valamennyien mo^ vannak eló^űve azz:ll ^ szakmával, amit választottak. Nem egy ívözülük megmarad ^ lakatosszak-mában, .de legtöbbjük mozdonvva-zet''j akiu- lenni. -Rajkay Antal, ¡t toiunilholy vozet3je a kővotkezókot numdja :''
A fiuk remeklH dolgoznak. Més c-«ik nógy hónapja tarmlinak, de eío-ssseioibb bzei vszáinolc készitóaót már nyugodtan rájuk lőhet bizni. Ezzel is tok munkaidót takarítunk meg. mert ezt oddig azaknnmkások-íra) kellett \égeztutni.
Mintegy igazolásul moff is mutat néliííny szerszámot, ainoíiyan a laikus Hzom bizony nem nag\on veszi éezre, hogy készitője n^-hónapoy ♦anuló.
Ambrus József, B fiókműhely vezetője és Németh István, az ÜJB elnöke csatlakozik hozzánk. A javi-táv alatt álló''
mazdonyok küzé m^yüiik. »Á füst szinte kibirhatat-ían. Kiséróink azonban azzal vi-gasitalnak, hogy nem rossz ez, csak meg kell szokni.
. A fűtőházban pillanatnyilag'' mintegy 60 mozdony van. Ezeknek ts-Jimtélyes í-észe 23 darab — ame-
vikai gyártmányú. A «neve — ahoy\ a vasutasok beciézik : Truman
XA Tiumanókat át kell alakítani
mert nem felelnek meg a magyarországi követelményeknek. A kani-zsa.i fűtőházakat padig a MÁV most ex-re fUlitja át. Ezért a munkások felkészülnek'', hogy minden Trumant meg tudjanak javitmi.
- llöii^etag mirnka lesz ezekkel — mondjak kísérőink —, ameddig valamennyire használható állapothu hozhatjuk őket.
A mozdonyt csaknem ijgészeh széjjel koll szedni, ha rendes munkát akarnak végwmi. Ezért aztán minden Tjmv.ant svéjjelszedtok- Legtöbb baj — mint moiidják — a tüzesövek kei \an. Ezeket magyar viszonyuknak ■ nv-gíelelóen ki kell cterólni. Az amerikaiak ugyanis-szü-Icabb csöveast használnak,''mint mi. Ezek lielwtt- tollát vastagabb cső-vokot kall beépitani.
A váöt''.i^bb csővakliez nádig . fel lüell fúrni, azaz ívi kell ^igjtani a csóturyalcat. Ezt a munkát aj munkaeszközzel
végzik a kanizsai dolgozók. Saját maguk tervezték é« ók uiaguk is csinálták. Azt nem hajlandók «1-árnlni, ki készilettk«.
- \''ah»monnyien egv fai-mán dolgozunk • mondják. Tudjuk, ho^y magunknak cfoIgo/-UP.k 6s őzért sziveaen cHÍná.ljnk. « .
Az tij Rzei''szániüux! 50 sziwalóko^ munka idő megtakarítást éitak el a
tíofisfcin bútorüzlet
1 P/agykanizsa,/Jdy &idre-u 4-1
1 á ''M i .....Moow-tói 1
Mim».
füt-őház dolgozói. Do- oz a ''.munkájuk a ¡mali ollenéne, hogy gyorsabb, pontosabb i«. A régi munkaeszköz, a dörzsár, pontatlan is és nehézkes is voít. Ezzel szembon a csólyuksza-báljrX)zó ez • a neve az uj szerszámnak •— szinte precíziós ponty?-ságu. * •i
• A kocsijavító roühalyba is ellátogattunk. Itt már Kag>- Já-^ nos művezető ós Páifalvi János kalauzol bennünket.
A mühelv szintén romokból épült ujd. Egy löszéről szerelvény robbanása annak idején a föld színével tett egyeniúvó mindent itt. Ma már t&gas műhely, számos villanymotor és a leghiodí.mnobb gépek várják a javításra kerülő Mtgonokat.
— Kevesen ''dolgozunk itt r- mond ják1 —, de minőség munkát végzünk
GovővErnő kanizsai munkásai így dolgoznak ö lu''a-omórosí (prv pzolgú-iatában. Munkájukra valwnonnyim hiUwliék Ljhetiink. Az utas, aki í.-oül a kényelmes püllmann-kocsiba, nem is« sejti, hány munkád dolgozott azon. liogy beváltsa minisztor» jel-.B -vavut :
— Ama1 a yasut felé...
Hársfai látván.
fi z*taUk budapesti, otthona az újjáalakított
pqface-pensió
Budapest. VII. SomogyiBéla-ut 3/a. Telefon 220-089
Olcsó tfrak. — TtiJcél e/es Rom fari. Előzékeny, figyelmes Icisstolgölús.
BBsasaat
Bagoiasánc, Kisfakos- és Virághegy Zafamegys nagykanizsai járásahoz akarnak tartozni
Érdekes Ijeadváayt intézett- Ba-golasánc, Kisfakoír és Virághogy lakossága Jíajk László belüg-yminisz-tei-tez, kén-e ró<fi jogos panaszuk orvoslását. • hogy ügyes-bajos dol; gaijeban a pár kiloniéterio. l''ekvő Nagykanizsára jöhessenek és ue kselljeai nekilc ^ nagyon messze lévó Cgurgóra menni.
Mint a beadványból kitűnik, a kormányzatnak elhatározott szándóka, hogy a somogyszentniiklósi körjegyzőségét, anxelvhez a fenti községek is tartoznak, Zala vármegp''e nagykiuiizsa i *, jiWásához csatoljak, éppen e/őrt anu kérik a minisztert, hogy a jóváhagyott liatározíi-tát most''mái''''a gyakorlatba vigyék át. A beadvány szószerinti szövege : Belügyminiszter Ur I <
Alulírott Bagolasá<ic községi elól-jáirósága, a négy koaliciós púit vezetősége és Bttgohusánc, Kisfákon éti Virághogv lakossi''iga azon tisztelettel jen kérelemmel fordulunk Belügyminiszter Úrhoz, hogy Somogy megyében fekvő közftógoinkot ^alu-megyéhoz csatolni szíveskedjék, fiidokok : '' ......
1Ü46.. óv tavaszan egy koiábbi kérelmünkre már Belügyminiszter Ur által jóváhagyott határozat alapján el is lett róndelvo Miháld ós so-mogyszoritiniklósi körjogA''zóség^ek Zalamegyéhez való elesatolása. A fenti négy község is somogyszent-. mikiósi körjogyzösógliez tartozik, de az elcsatolas ismei-etlen -okbúl még''
ma sem Lett végrehajtva, dacára annak, hogy már minden intézkedés megtörtént. .
. Egyházközségileg és iskolaszéki-leg is már három év óta Nagyfeani-zsához, tehát Zaliamogyéhez tarto-ztu\k, de jiöaigazgatásilag még nem, holott épjjen közigazgatási okból kértük főképpen, mert a tőlünk 28 km-re fekvő Csurgó járási székhelyre lrol''l mennünk műiden közigazgatást érintő ügyben, pedig Nagykanizsa csak 1 kilométerre fekszik tőlünk.
Méltóztassék elképzelni téli időben Csurgóra oda és vissza összesen 56 km-t kel''l megtenni hidegben, az erősebb télben már meg-,fogyás is olófoi''dult, hogy az illető száiuiál, lovakkal együtt megfagyott a hóviharban, Továbbá megtöitónt *z a furcsa helyzet is, hogy amikor közellátási szempontból wegyoi ha-tárzárt rondoltek el, akkoi.- toimé-n^inket nem tudtule Nagj''kftnizsára vinni, amely 1 kilométerre van.
Községeinkig sufyos terhet jelent az is, hogy az eíőliáróságoknak lui-vonként egyszer Csurgóra keli 6 kocsi fuvart " igénybe venni, amely kiadás éventokb. 4800—5000 forintot jetont kiadásban.
Ismétoíton tisztBlottoí kérjük panaszaink szives orvoslását, hogy Bel-ügyminiszter Ur által mái'' kiadott eÍC8atoláai határozat mielőbb foganatos ittassék.
(iZOatfrrás)
Tavaszi női ruhák, F"ut \LSSi blúzok, szoknyák, olcsó árban
fő ut 14. sz ^¿sz Magda üzletében.
Olt Kárily népjóléti miniszter zfi!aeg«rsz«0i látogatása
Oít Kái''olv népjóléti miniszter, felesége és minisztériumán, nak számos foüsztviselöje kíséretében, szombaton érkezik Zalaegerszegre, ahol felavatják az újonnan épült Egészségházat. A miniszter látogatásának program ja "a következő. A vendégek meg* érkezése után Olt miniszíer ki-'' séretével látogatást te^z a Magyar Kommunista párt zalaegerszegi szervezetének székiiázában. Utájia szükkörü ebéden vesz részt a föispánéknál, maid tüzetesen megtekinti, az egészségházat és a kórházat. HzuUln kerül sor az Egészségház felavalási ünnepségére, ahol a miniszter l^sszédct mond. EsUí az Orvosok Szakszervezetének'' rehdezéséWi vacsora lesz a vasuli éHert-niljen» majd másnap a kora reggeli órákban elutaznak u vendnek-Zalaegerszegül.
hírek
Naplr«nd:
Méialus ?, va»úrnap, Róra. k*t Laatare. Tamás. (Jjgftr^ ISagybéjt negyedik va*örnap)u
ft Nap kel 6 ¿ra 13 perckor, rryugs»Ik Vf dra 39 perckor. ~ H HoU kel 6 ófa 15 perckor, nyugsxik 14 óra 43 perckor.''
1917. Óriási munkástílnletés retrográdban. *
1945, Tilo egy égss Jugoszláv kormdnyt alakit Belgródban.
Március 8, hétfő. Rdm. kat. Ist. János. Prot. Zoltán. Ulgörög Teofil,
fl Nap kel 6 órj 11 perckor, nyugsxik 17 óra 40 perckor. — A Hold kej 6 óra 30 perckor, nyugszik 16 óra 2 perckor., Nemzetközi nőnap.
— Centenáris előadások
A szabadművelődési felügyelőség centenáris előadássorozatában sssom -baton déhitán 6 órai.kezdettel Engo János zenetagnál* tart előadást »Zenei ételünk ébredés® Pálóczy Horváth Adámtók cimmel. Az elw«lás ezúttal nem a zeneiskolában, hanem a Jlogyar Kommuniste Párt székháza '' eBőadótevmében lesz. A zenei lioeum negyedik előadását Klatt Au-réf, a közművelődési muiikaközii^sí^'' topja, wsárnap délolótt 11 ói-akor teitja nioíj o- z»neiskolál>an, »A ín--rós lianga/jea-ek történeti íejlődétxv: címmel bon szenes bemutatóval.
— Vasárnap Itiz a MNOSz ntpyei. konferdnelája Zalaegerszegen
A ''Magyar Nők Demokratikus Szövetsége vasárnap megyei konfo''--renciára ül össze ZaJaegerszogecn. A konferoneián me^válasezáfk U pu«-, gyei vozetŐBÓgot ós a IX. országom nótftlélkozóra kiküldendő tagokat.'' Ewnkivül megye valamennyi csoportjának kiküldöttje beszámol eddig végzett munkákról, Az érte-kezloton felszólalások ís lesznekf majd annak befejeztével ismerksodési est lesz az MNDSz helyi szertezjo-tónek székliázában, ".k
— Ezfletk&lászM gazdatanfolyam
záróvizsgája lesz vá^arnap Zü-laegers2agen a Nemzeti Pa^-asztpárt; helyiségében, ahol 85 hallgató vizsgázik. A földművelésügyi.miniszter űr. Míkula Szigfrid _ polgána&tei-fc bizta meg a vizsgabizottság elnöki tisztségével.
— Tisztufitó tBqgyalés a MSDSz bw»
. A . Magyar Nők - Demokratikus Szövetsége folyó hó fi-én este 6 óra-
ZALA
líor Kó ufc 5 hz. alatti helyiségében'' tisztújító tajjjryülést tart. A vc»o-tőbóg'' fölkér minden tagot, hogy a tisztújító közgyűlésem mcffjelonni szívós kodjenek.
— Bet&ületes megtaláló
Napokban egy szegény kefejgyári munkás leánv cfrosztelto zsebkendőjében 2 <lrl>. gyűrűjét, amit W i l''de En<lro Dráravölgyi tisztviselője megtalált és behozott a Kiadóhivatalunkba. Ezúton mondunk köszönetet-a bocsük-tes megtalálónak._
Kiskanizsa^ rovata
Kiskanizsa raegünnepti március 15-ét
A 100 esztendei ''centenáris évben Kiskanizsa nagyszabású ünnepség keretében hddol a nágy magyar szabadságharc eszméjének. Kiskanizsa öeszés egyesületei, valamint az iskolák vezetői ültek össze a napokban, hogy az idei ünnepség részleteit megbeszéljék. Tartalmas jelenetok, előadások, szavalatok és ünnepi beszéd szerepel a műsorban, amely március 15 én délelőtt a Föle ri Olvasókör nagytermében. Az ünnepély szónoka ez alkalommal Pró-kay .tézseí tanár lesz. A műsorban szerepel Ady Endre bires verse is „ATüz márciusa", amelyet viszont K. Nagy I.ászlé ad elő.
Misszióateányok előadása
Vasárnap ePte léi 7 órai kezdettel érdekes előadás lesz a Polgári Olvasókör színpadán. A kiváló missziós műkedvelő gárda «gy klasszikus bibliai tárfyu sainroilvet ha «10. Perougrínuaj Pontloln clmtl mfjvének hatalmasaikért jósolunk, már annál inkább ls, ''hiszen » Josyokot elővételben elkapkodták.
VÁROSI MOZI
Csütörtöktfil-vasárnapig Budapesttel ogyldftbon I ALEXANDER DUMAS
Korzikai testvérek
világhírű récén ve filmen I
Kettői {¿szerepben: DOUOLAS FAlRBANKSJA HÍRADÓI Előadások köznap 5 és 7 érakor, vasárnap S, 5, 7 és 9 órakor.
A nagyar kermány tiltakozása Horthy szerepeltetése allcn
A magyar kormány március 8-án utasította washingtoni követét; tiltakozzék az ellen, hogy Horthy Miklós, a közismert fasiszta húrorus bűnös a németországi amerikai zónában'' olyan mérvű mozgási szabadságot élvez;amely lehetővé tette számára a müncheni amerikai íőkonzul esküvőjén való részvételt, ahol amerikai hivatalos személyek jelentek meg. .Tiltakozott''továbbá a magyar kormány az ellen is, hogy ilyen módon amerikai köztisztviselők Hortbvt társadalmilag rehabilitálják. Hasonló értelmű tiltakozó-jegyzéket nyújtott át csütörtökön a jugoszláv követ is az amerikai külügyminisztériumban.
Szövetkezeti toj**központ
részére minden mennyiségben
tolást vásárolunk.
Nagykaulz&l megbízott: Magyarutca 117. Bányász Ödön kereskedő
ZALA demokratikus politikai napilap
Sxerkeatll; Beaczo Jenő föiierksiztő »MrkMrtóiéflti klitJAhlvattl; Deik F«r«nc-tér 10
Baila a wrmiíti Blnttiáo, Magykanlna •NrtaMtfeirt a MaJMrt ítíifl Renan
telefoni M.
Nyomatott a „Ktagnidaiicl R. T. Nagy kcftlzM* nyomdájában, Nagykanlzíéiv flvomdáérl felel: Zalay Károly.
van kilátás. A csapat feláliüásókat érthető okokból a két egyesület nem közölte az majd csak a mérlegelés után dől c''.''-A versenyt az Iparoskor nagytermében rendezik meg.
Az asztalCenisz sportban a v:í-sárnapi népi pingpong verseny a^ esemény. Ennek a megtartása még kétséges. Hímek a m-eg-rendezése ugyanis attól függ. hogy a szövetségtől.a labdát megkapják-e az iskolák és az. egyesületek. Ha a versenyt sikerül megrendezni, akkor reméljük, hogy Nagykanizsa asztal-tenisz utánpótlása szempontjából sok tehetséges fiatalt fedeznek fel.
fft/slent- Adélnyu-StttawgyarorBKági labdarugók AIHTO-voíaópB 194.8 éri március 7-én délelőtt 10 útui kezdettől » "Központi Száílé külén twvmétaan pf$n**a mnp^t'' tarfr.
fiaikéi-jük az osíuwsh éretek»^ agj.»-Büb^kot jnjvűzotswson:
MAO BT Munkán Sport Kgjtefe, NwjIcwiímmí Vasúti T, K, Nagv-Jcwiizsai Torna IOay&rt, Kájíka Ifcvnfo-ón a Vnaw Harúteátf ogjruhülh-toicnfe, 1*87 Haját) órditküfcljen kép-riKwltiHKék magukwb,
Máro, Üán: „Már)«4 gy*eya«»rtrtr,
Sportrovat
> 1
Bahtok! labdamgdmérkőaétek és ai ökölvívó CsB szerepeinak a vasárnap sportprogramjában
Délelőtt NVTK—Kőijsecf box-, délután MAORTVKVTE labdarugómérközée
Talán m<& egy vasárnap sem voll ilven mozgalmas sporté''et n városban, mint amityen vasárnap lesz. Labdarujgőcsapataiuk mindegyike mérkőzik. Az ökölvívásban is megindul az izgalmas csapat bajnokság valamint az asz. tat teniszezőknél megindul a népi asztal tenisz verseny. Vegyük őket sorjában. )
L abd a r ug ó esa)iat aink _ kö z üi'' egyedül a MAO RT játszik itt_ hon. Ellenfele a kaposvári Vas. utasok csapata. A MAORT — miiit azt már-''-öbbizben megir-tuk •— a bajnokságra tör és ezért teljes erejével Ix''te fekszik ebbe a mérkőzésbe. A csapat hetek óta jó formában van, különösen a balszárny mulat az utói» bi időben nagyszerű játékot. A közejjes képességű KYTE-t a ha-: zaiak minden valósziniis.ég szerint le is győzik. A csapat igy »11 fet a délután fél 3 órakor kezdődő mérkőzésre: Vajda •— Németh, Horváth — Cserpes, - Héjjá, Nagy — Polinger, La/.újy Csőngei, l''orgách, Téli. .
IClömérkőzésl a MAORT II. játszik '' a bázakeretlyuiük ellen. Lehetséges, hogy a tartalékok közölt Játszani fog Mihalecz és Takács is.
Nagy l''oludatok megoldása előtt áll az NVTE Kaposvárott. Múlt vasárnap u kék-fehérrek biztosan győztek idehaza és a mulatóit játékuk alapián jó formában vannak. Kérdés azonban az, hogy az idegen pályu mekkora hátrányt jelent. A vasút szurkolói, akik nagyszámban kisérik el a csapatot ''remélik* hogy az egyik pontot sikerül hazahozniuk. A csapat niult heíi felállításában mindössze annyi változás lesz, hogy Placskó ismét játszik. Szabó léhát kimarad
Az NTE Keszthelyen játszik az oltani Barátság együttesével. Pár, hét előtt az NTE győzelemmel jött haza Keszthelyről és ezért bizunk abba/n, hogy vasárnap ismét sikerül győzniük. A csapaft a reggel U órai vonattal utazik el a következő játékosokkal. Szélig, Czindris.j Király II.. Gazdag, Eller, Vilesek., Mader-ka, Lukvár, Horváth,, Veg''n, Sa-laniön, Dezső, Bárdos és Kovács. A kisérő: Farkas.
Az ökölvívásban az NVTE mérkőzik csak, mert a MAORT-nak a kijelölt ellenfele a SFAG versenyzési jogának felfüggesztése miatt nem állhat szoritóba. így tehát a MAORT már szerzett két fontos pontot, klehuzu va. sár nap délelőtt fél 11 órakor a Vasutasok mérkőzuek meg u Kőszegi Nemez Posztó jóképességü euvüttes-ével. Nemrégen jártak Kanizsán a kőszegiek és akkor nagyszerűen szerepeltek és csak Kis pontarányu vereséget szenvedtek. Mint azóta hírt .kaptunk rólunk csapatukat nagyon megerősítették és igy a két csapat csapat kö2ött nagy küzdelemig
1.B48. w^v»itui
i.
A hivatalos város
Közhírré teszem, hogy a1 kolduló« mcRszüntetéfie táigyúbaa I lió It én d. u. n órakor a városháza tanüentef-móben értekezletet- tartok. Felkérem mindazokat, kiket ezen ínnioa kónléa mesoldása érdekel » kitűzött idöhen feltétlenül jelenjenek meg.
Országos Közellátási Hivatni romi a-lete értelmében 111. ók IV. osztályú vá-gómarhák, hz ilietékes vármegyei Allut-tenyésztö . EjoeRölet ijrazo újával bár milyen meuuyiségbwtí felszíttIrthíMék « jjüzdák vauy kereskedők utján linda-vesf-Ferencváros kír/vágökidrin, a K61-éfi Belforgalmi Állatértékesitö Rt. rimre.
Ptfyde »tmíst.
A MKP kískamzsdi.''ezsnwele t
hó 7-én d.e. 10- órakor az Olraüo. kér pártlaL-íy iaéüé bon 1*Á UT NAPOT, tart. Etáftdó: t)r. K''.Vpjor Jánoa. Kérjük az üssyju* fciskanizáüi cirtár^ah: katl hoírj'' különőasn a la^konyvcao-m ü^yébon fóltótjenül jolonjö«e$: níe.r pártnapon! E/.uion bivjük Hie^ a kiskanizsai közönséiíet párt-* ¿Háfrva való tekintet nélknl pártig'' ''pankra. V4::cifrcg._
Irodalmi is történalail sava* márcJi^
15.-I iskolai és. társadalmi üaacpélyek re:, dezéséliez ktyhafó. PíSe&eiköayvkoresíítííí»
EJadóTcÖO drb akátfa siúléfciré. Lajos, Mlháld 25. 8»ám.__________• ■
Földbirtok felesbe vagy !>érbe kl«(f.j. Éttckexni lehet ^ngyknriits«, Pctéfl ut . ti. d. u. .2—3 kőtOU,__________
Viróstobib* 1« megfelelő azalonaaro^ tura és egy bdrmíRKe''Krény, cl«dá Klrálj-utcii 35. nl»t>.'' _^__ ,
Olcté bérű kétazobái tUcai liká»o»a? elcserélném táros belterületén lévó emelfí} ngyanolyan Ulcrtaasl^Olm í Undóbs^^^
MelegAfly-ubíakok eliddk. i lervi''a tnórlrfie?, STíib''ilíiSg''tér 21
M/ «tót-
Száraz, vegytisztítás
Telefon 345. Nagykanizsa, Fő-ut 14, szám.
1848—1948-as centenáris hirdetés: f
Mfoőtt buíQnzűhség/e ét bevásárolná, véte/kényszer nélkül tekintse meg
''d.
SUmeg&y Gyula
mübntoramxtalos buiorralctáráí HagyKaniscsa, FÖ-ut 1. (uUvarbany
''t
t J
ts
f
f
r
Szabó finta- Nagykanizsa, Fő nt 5.
ES
Orion, Philips, Telefunkea, Siemens rádiókészüléket, férfi-, nőt,- cyermek-kerókpárt 2—6 havi részletfizetésre.
Tekintse meg
Fővárosi választék — ízlés — minőség. Hisz fértiruháink minden Igényt kielégítőnek.
Grünfe/d és Zom bori
i
r

Singer JAzs textiláru A |J'' J X szanaosag- ef ¿s Társa kereskedés tér 23. sz. •
! Menyasszonyi koptom, fú-[ tyol, babakelengyet keress• 1. telő takaró nagy választék-; < ban a legszebb kivitelben. ; HOJFFJE.lt $z*bad»ég-tér. 2É. szám. Polgár László taxtilkeraskadés . | . - . Szab«d>á|*iir 22.
Várható időjárás: Mérsékelt északnyugati, északi szél, valamivel több felhő, száraz idő. Heggel helyénként kod, A hőmérséklet álig változik.
>
Marosáu György:
Hetek alatt évtizedek bűneit likvidáltuk
Kéthly Annát, Báu Antalt, Szeder Ferencet és 34 társukat kizárták a Szociáldemokrata Pártból
A s/o.iáldttnokrata. Párt 30-ik k -vasárnapi ülésén Vajda Imre iparügyi államtitkár is-m^rtr-tto az oiWig gazdasági lialy-¿etét és A háromén« temvsl kan-s-<olat problémákat.
K^ánri itatott arra, tiogy a. Saociál-vVinokiata Párt jobboldali miként ki«ér*>:t.» ''írjeg elgáncsolni a három-falTiet-.
7.nsr<<*; .Wxnér.i » terv ey<xlmk-
>uc:--> ha''o/j, a mc(jv"''ó$ulás
;>jjüj> é.i dv.-ző tcrmcszredmc-
.n?*; . setén két fi* ffr ív xdct-t c(er/wt* célját. A Iv-ruhá/áso-c során eddig 261 millió forintot fordítottunk mezögaz-. dosági beruházásokra. Az állami ilannok a munkásság 7ü százalékút t''Hglalkv)>tátjúk. Rámutatott a termelési íMVKlményjk egy- év alatti ••.öwtkvdúséno, amely az »oóli turbán « t)ü százalék, » njwi alumimum ó*> bauxit tovnvolésl cn Utt «zúzalék, a gyárba ri tormelésvitlutfO* termáléul eredménye 04.8 «záJi«lók. Kül-Wi''KHkorlolmünkivok tua még •H--45 nzázaiékút bonyolítjuk La a Szovjetunióval ós a domokiatikus országokkal, de roftiény van rá, ezt ful tudjuk fokozni tiö—TU százalékig. Minél ¡[öbhan megeredik'' »""népi demokrácia és minél jobban ki tudjak küszöbölni a jobboldali boío-lyást, annál szorosabbak lesznek lse-iXískoc''olmi kijpe.solataink a Szovjetunióval és a'' néj>i demokmtikua ál-Jamokluil.
Kémény György pénzügyi államtitkár-» folyó" költségvetési első hét hónapjában-ólért eredményeket ismertotté. Iiolyreáll itották az államháztartás egyensúlyát és ezt nem külföldi kölcsönökkel, hanem adóbevételekkel érték el. A hároméves *3rv további szakaszában is mindén külföldi ságit-.---ég nélkül—. Tiivánja pénzügyi progjamját megvalósítani mivel a, külföldi kölcsönök érdeké-ben nem vagyunk''hajlandók vállalni ffiíiTuniíéle politikai feltételt. ■ Ezután Haniütyak József özólalt fol , a nem-zati egységről ós -a munkáspártok megtisztításáról beszé 1 tv - G rotewohi Ottó, a nérnM, szocialista ogységpért és Jusztus Pál felszólalása utáfi .Marosán György beszédéra csak délután került sor.
Marosan bevezetőben elmondotta, hogy négy héttőd ezelőtt, amikor Hzakasita ''Árpád Moszkvába utazott, felhatalmazást adott noki u baloldal akaratának éivényesítósére, s ezt a felhatalmazást a forradalmi össave-JODt''fé^r február 18-i ülése tömeg-bU/issal támasztotta alá. A párt tör-tánelmóbon ez a forradalom példát-fan. ■
H»t«k alatt évtizedek bűneit likvidáltuk« mivel tiszta helyzetet ekertunk teremteni a rhunkáeoizttly ezimára. '' Köazönetét fejezte ki a Kommunista PArt eeglteíféért. Minden, ami történt, a-oroletérlátua ösztönéből éa oaztaly-öntudatából fakadt.
Most & felolóseég egész súlya a kongresszusra helyeződik at. Az egész világ figyotme R kongresszus ifeló fordul ós » kongresszusnak kell mutatni, liogy a magyar ¿núnkás a fejlődés ós haladás útját választottja, Jázután ismertette a párt katasztró-íá-poHtikáját, • ''sona vette Kéthly Anna és Bán Antal ország és osz-
tályellccnes mesterkedéseit, améísek a tavalyi választások óta a pártot majdnem a -katasztrófába sodorták. Ezután a brünni és br-eslaui szociáldemokrata kongresszus tapasz-talaiáiról beszélt, nmelyak. nyilván-\-alóvá tették, hogy mint Európa fc^bbi szoeiáldemokiata pártjaiban, ^ -\Iagj-ar özociáldemok ¡-ata" Párt \-üzet''5 soi-aiban is a kapitalizmust kiszolgáló ellenforradalmi e.''ók indulnak meg. Hazugnak és períidnek, a munkásosztály érdekeivel ellenkezőnek tartjuk -azt a i>ólitikát, a niely a kommunistákat ta.''ijn a t'',-;-olbonhégnek, néni i^aic- u kapita li/must és a, kléru-t. Vázolto a Szocinl''onn és a Kom in fon n közötti nagy olvi különbségeket. A szóéin lóimnak Marsi a''l-tuiv, göriW,-
és, spanyol s/abadságharo, ^ olasz partok kétszinü politikája Tvoll. A fvöminforin ezzol s; e-nben a szo-c:alista éí kommunista erők egységesítését kívánja. Nem vifein, na választani loell, a marxista szocialisták melyiket választják. Le lcoll -szógeznem, hogy a -munkásmozgalom vezetó köreiben mindenki- számol azzal, liogy nonr lel''et kötetlenül ártani a magyar mimkáeosztáiy éj-dekoi ós céljai ellen. Ezután ja\a-•jolta, hogy a kongresszus a''jt^>l>ol-dali képviselőket,zárja ki a pái tbó1. Felolvassa ann ik a- 87 szociáldemo krata jobbboldaü képviselőnek a névsorát, akiket a jcangiesszus kizárt a pártból. Ezek:'' ~
Kéthly Anna, Bán Antal, Szeder Ferenc, Pavlovezky Forer.c, jvanfes István, Steíhhorcz Simon, Jancsecz Imre, dr. Antal Gyula, Bölcsföldi Andor, Miliők Sándor, Tóth Benó, Nagy Pál Jenő, Barei Gyula, dr. Faragó Lászió, Ker té z Miklós, Sitálsíky Károly, Udvaros István ''G;ór). Siísbó litván (Debreoen), BorLoly Endre (Gycr), dr. Révész András, Sz Oebellák Margit, Erős Ferenc, Kálmán József, Szenti Gusztáv,
Fodor László, Pápay András (Standard, Turi istván, Vas Miklós, di\ Knapik József rendőrazredes, Blttman istván rondőralezredes, Zoller Károly rendőralezredes, Kovács Andor rendőrőrnagj, dr. Faragó László rendőralezredes, Rstonyi Pál rendőrőrnagy, Biczok János rendőr nyomozóhadnafcy, Hegedűs üáncs rendőrhadnagy (Sátoraljaújhely), dr. Cserei Gyul2 rendőralezreves (Szeged).
Beszéde végén megállapította, hogy a Szociáldemokrata Párt 86. kongresszusa mégoldotta a problémákat és előbbre vitte a ma^ypr múnkásosztály, a dolgozó nép óV a szocializmus ügyét.
A mai zárógyülésen választják meg az uj párb-ezetőséget'' és szavaznak- a határozati javaslat felett. A ''/árógyülést délután 6 órai kezdettel tartják a Sportcsarnokban, A zárógyü''éscn Mavos;ln, Szakasifcí és ^ külföldi képviselők szólalnak £©i. Ezzel a záiógyülóssol vc^et -ér a Szociáldemokrata Párt Uo-ik koai-. gmss/usa ós megkezdőd nok n V*t munkáspárt közös tárgyalásai az Kgyaógcs Munkáspárt inegalHkltúHóru.
Iff lap a magyar történelemben
Rákosi M&iyas, a Nhgyar Kommunista Párt főtitkára a Szociáldemokrata Párt 36-lk kongresszusán nagy beszúdot mondott.
Megállapította, Horthyék gondoskodtok róla, hogy a Szociáldemokrata Párt élén olyan alak marad''
hasson, mint Peyer volt,
A felszabadulás után meg a balolrfa''l elvtársak som mindjárt és nem keltlton ismerték fel a munkássgyséfl gondolatának Jelentőséget. A szociáldemokrata funxotonárlnsok minden alkalommal elutasították az egységes
munkáspárt megvaiósit^ánák gondolatát.
A maqyar demokrácia szerencsé/e — mondotta —, hogy a Magyar Kommunista Párt szívós anyag* ból van gyúrva és a mi pártunk volt az, amely tántoríthatatlanul folytatta a megkezdett harcot
A Szociáldemokrata Párt terjesztette rólunk a kolhoz- mesét ós vógfll a hírhedt memorandumban a koalíció felbomlasztasa végett felvetették a salát pártjuk feloszrasanak kérdését. A fokozódó harcban egyre Jobban idlep-Iezt8 rnsgat a jobboldal, de a nemzetközi esemenyek is hozzájárultak a jobboldal leleplezéséhez. Ml a felvilágosító munkát kíméletlenül folytattuk a sajtóban és gyűléseken.
Külön elvitathatatlan érdemei vannak Szakaslts Árpád és Marosán György elvtársaknak.''
Most már csak arra kell vigyázni, hogy a jobboldallal való leszámolás alapos legyen, hogy a demokrációnak ezt a rákfenéjét egyszersmindenkorra gyökurestcil kiirtsuk. i
Ez-a kongresszus kiinduló''pontja egy uj korszaknak, u{ lap a magyar történelemben. A magyarság most lép, mint egyenrangú fél elős/ör. a haladó nemzetek porondjára. NekOnk, a magyar munkások, parasztok es haladé értelmiségiek egyesült pártjának jut a történelmi feladat, hogy sokat szenvedett népünket a boldog béke,'' a felvirágoztatás utjara vigyük.
Földcsuszamlás a MAORT-ná!
Leváltották a MAORT üzemi bizottságait
Az a roppant eró, amely csodákat müvolt ugy gazdasági miat. politikai téren, a rombadöntött,-agyonsanyargatott és agyon szenved betett magyar földön, az "a kitartó, meg nom alkuvó szívós proletár akarat, amely a felszabadulás után egymásután szólta'' szót és semmisítette aieg a dolgozók ós igy a magyar nép ellenségeit, mást ''kíméletlenül lesújtott a legravaszabb és legkomiszabb/ ellenségre i«j q Bzociáldemoki''atR Párt jobbszáf^yán levó munkásúru-
lókm.''
Az * politikai föLdcBuszamlofl. ami kihúzta a tulajt « dolgozó^ ol-leneégei alól, most magi-ázta cf maga alá tömette a nuvgyar olaj-mezók dolgozó népének jobboldali
beállítottságú Űüemi Bizottságait is.
A szombaton megtartott nagygyűlésen, amehen kilencszáz bá-nyászdolgozó \étt íészt, nagy szótöbbséggel elhatározták, hogy ^ leváltják az eddigi üaemi bizottságokat, Dombay Jánost, Cseresznyék Lászlót, EtUeh Gyulát, Lökös '' Istvánt, Nauy lst\-jint, Wylhanok Ot-- - tőit'' és i íargitay Ferencet.
A felszólalók egyöntetűen megállapították, hogy a Maort Üzemi Bizottsága nom állt'' hivatása ma-gaelatán, nem toljeflitottü azokat * követelményeket, anielyekórt feloló-bek "a ^Iao''rt dolg-ozóirnk. Elültödé-sük alatt egyetlen harcos kiálló«t sem lelvetett tapasztalni az aiV.erikni nagytőkével szemben, nolott nom-
Tpto-eredményeK
A toto e heti 21 ik fordulójára 1360.000 tlpszelvény étkezett be amelyből 3 telitalálatos szelvény akadt. Ezek egyenként 226000 forintot kapnak A tize ne sy találatos szelvényekből 170 darabot találtak, amelyek egyenként * 3JÍŰO foüniol kapnak. Tlztaldlatos szelvény 3100 Ma/ab érkezett, ezek 210 forintot nyertek szelvényenkint.
csak a Maort dolgozók, de az egész magyar nép érdekében fel kollett volna lépniök''olyan jelenségek ellen, amelyek nem előbbre vitték, de hátráltatták a magyar demokrácia gazdasági politikai életét. Nem kétséges, mondották, hogy 3 >Xaort CB kiszolgálta a Szociáldemokmti Párt jobboldali szárnyát, gyűlöletet-hirdetve a "Magyar Kojoimuaia&t Párt ellen, megakadályoimi a flolg<". •/{ók líoly>8 felvilágositásiit.
A megtartott gv ülésen egy tíztagú ideiglenes intézőbizottságot válftau-tottak, amelynek feladata lesz, hogy átvegye a leváltott U13 tagoktól a« üi^-ok intézését mitidaddig, amig az
ui választások raegtaitásám Lohité-wg nyilll Tegnap,
helyiséfféi: szakmaközi bizottsági elnök,
a Szakmaközi
Tegnap, vasárnap, Bizottság helyíséjélxxn Brónyai I/U-
jos ____________v.
Nagy József, szakmaközi választmányi elnök és Bíró Mihály központi kiküldött jelenlétében megválasztották intézó bizottság" tisz-
Z A L A
I''M?. I-iiViCi;t6 0''.''-
t ¡ka-rút.
Kinök :• Papp -ft Mátyás hádogos-swreló.
A''olnök.: Lyka K-í?/« > "magántá*/.! víko''.''.V.
V
•Jegyző: Mikula Cryula (.). IV tiszt viuelő.
Tagok : \V«ingailn.''r Pót©'', Illés l.ujos, Kérhezli Károly. Oodiua János. CnzmaJia-Józ.^f, Németh Lász ló. Albrodit r.élu.
A f/akmuközi hi/ottsáu: tegnapi ülé.sérl llrónyai''Lajoa elnök megállapította, Jioíív a leváltott központi üzemi bizottság távjai a szakibaközt bizottsági Ojí.n nem létező valaminek'' t-''kniJetiét, azaz semmibe sem vették. Kzen a Jetei az uj intéző bizotis<V''it'''')l változást várnak.
Mi uj»á$ az •rsxá^ban?
Budapest egyik küisö .városrészében telrobhánt. egy gránát játszadozó gyermekek között/A robbanás három gyermekei megölt, több másik pedig sulyo-rnegsebesüit.
Meg kell indítani a munkái Nagykanizsa egyetlen üzemképes téglagyárában
A város ós « MAORT vezetőtérül figyelmébe
sasi
A kormány readelete értelmében július 81-lg meg kell szüntetni a vállalatok ke-belében működő beszerzési csoportokat. Annak azonban nincsen adá-1 iya. hogy a hivatalok, vagy vállalatok alkalmazottaik központi ellátására megállapodást ne létesítsen valamely fczo-vetkezeltel, vagy kereskedővel.
Megdöbbentő gyilkosság történt vasárnap PIIÍHvörÖsváton. ismeretien tettes fojtogatta, majd borotvával átvágta" Máté Margit nyak.ít, majd áldozatának • holttestét n kútba dobta. A gyanú az áldozat egy régebbi udvariójóra tetc-
tőd«<t, aki nyomtalanul elttlnt • • ; —
Vasárban délelőtt Karády Katalin teilépeü a Zeneakadémián egy szerzői mailen. Fellépte utáu mogdobbenéssel tapasztalta, hogy 80.01 U forintot érő nerzbuiiüAját elloptí.k. A rendőrség nyomozást indított a vakfnerő besurranó tolvaj kézrekeritésére.
*
Kőműves Jómf, az 011 elnöke levélben kérte felmenténél és nyugdíjaztatását. A kérelem felett az OTÍ önkormányzata dönt.

A "demokratikus nói szervezetek a MNDSz Indítványára elhatározták, hogy áprlils végén országos asszonytalálko-zét rendeznek. -A találkozónak hivatalosan Magyar Nők ill. Országos Találkozója lesz a neve.
*
A Ugujabban hazaérkezett hadifoglyok'' elmondo ták, hogy a Szovjetunió to ületen lévő valamennyi fogolytáborban hivatalosan kihirdették: április elsején megindul a hadifoglyok nagyszabású h«-zatzáiiitása.

Vasárnap délelőtt megható ünnepség keretében avattál: tel a „Jászai Mari
Otthont" a nyugdíjas színészek otthonát *
Az igazságügy minisztérium nemzetközi osztálya vasárnap átadott a jugoszláv hatóságoknak üt délvidéki tőmeggyilkost.
*
Szombaton kettős öngyilkosság történt a pécsi Nádor-szállóban. Fillér György budapesti autószerelő és az ugyancsak pesti Nagy Józseiné agyonlőtték magukat, mlve! «tervezett házasságuk elé elháríthatatlan akadályok tornyosultak.
Kolbert János volt Burankoviospárti képviselő revolverét unokaöccse átadta Miídner László BSzKRT kalauznak, aki a fegyverrel Jolőlt« Gasparek Ilonát. A két fegyverreltegctöt letartóztatták.
Elitélték az országos vásár •gyetlsn zsobtolvaját .
Mint ismerete», á''.kcddi országos vá--ároa egyetlen zsobtplvailás törtónt. Ozv. Bidó Jánosné nyíregyházai alkusz egy ktxkrtnízsal asszony zsebéből akarta a pénztárcáját kivenni, azonban egy nyomozó éppen a krttlkus pillanatban megakadályozta ebben a tervében. Bt-
« 61 tolelősségro a nagyka-
nizsai bíróság us zsebtolvajlás körletéért egy havi fogházra Ítélték. Bldóné megfellebbezte az Ítéletet.''
A Za''a tWb''cIklben foplolkozott mér a Stern téglagyár ügyévil, és megállapította, hopy ez a téflapyár az opyetl*n a megyében, amely nagy kapacitásánál és modern berendezésnél fogva rrm r.élkOlttz hct6 a mindjobban ffjlfidfi újjáépítés s?empon;|ápé!. Megittuk, hogy a gyárnak tekintélyes gáztartozisa áll fenn a városfal szemben, amelynek törlesztesse felajánlotta, hofy a MAORT-nak, szállítandó1 téglák ellenértékét lekötik.
A MAORT nak solf téglára van szükség e, igy hát setnmi akadályát netn látjuk annak, hegy ezt a biztosítékot, amikor egy gyár .ujbolí üzembehelyezésétfl van szó, miért ne lehetne elfogsdni? A helyzet ugyanis az, hogy a város a téglagyárnak a gázszolgáltatást leállította, és igy természetszerűen termelni nem tud. ... .
A gvár bzerrí bizottsága karöitve a WÉMOSZ helyi szervezetével felkérte a szakszervezeteket, hogy hi teles könyvszakf rtővel vizsgáltassák meg a gyár üzletvitelét, és állapítsák meg. nem .visszaélések következtében élitek-e «10 c nagy ;k5z-tarozások.
A szakszervezet hivatalos könyv-F?akérWje meg is jelent a gyárban, és ninta mest:*) jelentésünkből kitérik megállapította, hogy a hiány onnét állt elő, hrgy a.villalat nélkülözhetetlen tferuházásokn 232.000

Egységszervezetbe tömörült a nagykanizsai Ifjúság
Megszűnt a N1SZ; SZIM oa MADiSZ — monalaku''t a SZIT ós a MDNSZ
pui-a^.tiljbsáii hzervozoMv> á«n#ly Ht''jgvódi úrd?koikot - t-s Usryftiioi.>aii

A fols/.aba Uilást kövotó évékbóu ,>rj-niásia a''akultdc íd^ a ''különböző ifjúsági o^yosü.''etok. fczok n»y.v számuknál^ fogva jt#ji ?i©n szétforgácsolták <r| ma^yav fiatahág olxí-3Ót. A sokfó''e ifjúsági egyesülőt, hát-ráuyát ma már bolytták ozo.knok vezetői i« éi őzért orttzág«zovi") nKiindultak a tárgyalások-az ifjúsági szorvezotok mogalakiijsara»
Ezen a téren az elsők között van a nagykanizsai fiatalság, amely szombaton esto kimondotta, hogy egységes szervezetbe tömörOI.
A Magyar Kommunista Váit ol-v.saótermébon niegbcszélós-oo ü;Wk összo-a SzUV a MADlS?* íi SzlM {63 a NI8z vozutöi. Az ifjúsági ogye-sületok vöwtői megvitatták1 ''a fcl-niorült kérdésoköt cs megállapitot-ták, liogy moor kell való.sitnni az ifjúság kérdését. v
Skvorcz Ferenc SzIT megyei titkár - boyozet;") szavai utáu" Oungl . László ^vázolta az érWfeziet cólját.
-• Az ifjúsági egy^ülétoiv feloszlatása után R munkásfiatalnál a SzIT-be, a diákifjúság p:;di«r ~ a MDNSz-bo (Marát Diákok "Nem-: zoti Szövstség©) tömörüljön— mon-'' dotta. —- A két- nagy «gN''sé^s/orvó-zot pedig'' külön alakítsa'' rue.r a fölöttük álló. .flsuesü/^rvozotei, a ¿vj^.
gyar Ifjúság Nrjmzoti
Uung László szavai utáu aí ^gyi-süiebk vezetői adták eló. ósziy>ví>-toleiket.
— A szabadsúgbarc százóvo''s évfordulóját azzal ünnepeljük me'' lob-méltóbban, — jeloutetVa ki Sitíiori
i^reno, n SzIM váLtwi titkára .....
ha az ifjúság o^vsóges szorvbj tfi-mörür. A Szociáldemokrata Párt jobboldali wzot^aégo olyau politikát folytatott'', aroDly szömboáUit^t boi\-Ho^;y ezoutul r.o loh©sr«n oz igv,1 nünket ^ kommunista .fiai-üaá^ál. őzéit szükséges az ifjúság egysége.
Egyo<l Imre, a N18z titkára fel-vototto a. kérdési : mi legyen a ra^ztifjúsággal ? Nyomban megkapta a választ: Lépjenek o^ytógos
forlniott kbltött,« hogy a termelést fokozhassa. Eit a hatalmas összeget egy caítendő alatt nem tudta amor-
tlíftinf.
M^céltapilja a szakértő, hogy a míiKodik kemeníte Oíemlie helyezése és etiy szidnia* keresztül vitt takarékosság, feltétlenül gaidatágossá teszi ? vállalatot és a fennálló tartozások kifizetése lehetővé vilik.
A gyár a tél folyamán üsszes gépiit kijavilotta, ké?zen ¿11 a meg-irdul^sra, de miután a gáztartozását kifizetni nem tudja, a város mindezideig ntm írutatott hajtandrt-Sáfeot arra, hogy val«mik(ppem»?ro-csak Nagykanizsát, de az «rszág gazdasági éíatét is érdeklő kérdést tn goldja. ^ •
Nem vitás, hogy a gyárat a legrövidebb id''n beleli üzembe kell helyezni és ha máskért r.em »egy, akkor állítson be-város mindaddig egy ellerérzfr közeeet téglagyárhoz, 2üiig a gáztsrtozást ki nera fizeti. Azt sztretse^k, ho?y a rendkívül foní©? kPzérdekü ügy.ben a íejsör-grssffeben ¿öntés történnék, mert nem hinnénk, hopy a város felsőbb hatóságai, tlcőserbín a GazdsRági Pótanáes- hozzájára''.ns, htgy pgy i olyín vállalatot áMitssnak lepáz--'' tsrí»2ás iwistt, amely nemcsak a helyi tégla és cserép szükségletet HéfiHi ki, hanem fxpcr''M is dolgoriU, igy komoly valutaiis jelcnt^séfigal is bir.
fenntartjuk, kitlöi> ^ migalakitjuk .v ; k csueHSVjórvez''Dtót,* 11 ^lágya.• Jfj.
.NC.U. Szí"vot!>ógo. Megegyeztünk abban. Uogy minden tömogniegmoz-(l.uUtóban o/..?u a jiÓNien v<szünk i\«t, Munkatorwiiil oi- közösét dolgozzuk ki ós luytjuk'' -vóuto. •
¡Sorainkból kizárjuk KX^liRt; akik köröttünk iMunlasztó tovúlceny^^et jvLitrr.ft''c kifejteni s rizv>kut, okik vi-SÁÍ''.K ''(lécükkel a''áá ^ik'' Hzoi''vozo^ünk iwsü''otót. .;>
Az e ldi''í nnikörlutt idusági hzot- . voz-etok östwoH lyorondezési tirgyaik-^al a moga''.''kult Oaadasáy;i Tanáea-nak. íartozuak ^.számolni ó.< loltáit kébziteni, amit tigyatur^íak a OT-nak adnak át. ••
• Mind a 8zf''l\; mind'' a M idciglones jouua1. felruházott sé^w kö/.íV-i.u kihozott munkater-vet .Részit, melyet március 1.5-én ''ismej-t-ct é-i foíatítal el a'', ifinságg^vl.
''Magunkévá toszok a''n^pi <b'' mo''-rácia céikitifeéseít ''ós Unnak elért , -ményeit mogvódjük. Minden erőnkkel 1 .¡nógatjuk az ujjáégitcsl és abbiux tevókenyen részt veszünk.«
A liatirozat.it a N.lSas 3 észéről Kígyós László, a SzIM réSzéről Simon Fei^nc, a MADISü íészéról Vedig Pór Károly irta alá.
A két if jusaori egységsvxjrrezel ©r-*rői a határozatról éi-tJ®itott», a m\V, a SzDP, a NPP, a MIOT |(őz|x>nti vezotóstí\íót7--A varost, a söa\a»erv;>zetoí!cet, a Keai>/?t\ Bizottságot és xr/ -illetékes kö/.ipcazgati''isi szerveket. Kgyidojül^g Órtesitetfók a l>olügvt)iiniszt.>rt is, akit kertek, juttassa* nekik a volt l/gényegylot i eiyiségét.

t^moi(«tÚ8l>an részenül. mint- a nimi-kásifjusúg, \ajy a diákság.
A diáki fjuságtuUv s/.ükséio \an a sajá térdek védelmi sze.véro • moiidwttíw Pór Károly, a -MAHSz. .városi til-kina. -- iíülQnösképj.en szükségesnek tartom- ezt » Jia^y-kanizíai fiatalság részéről is. Azosi-ban vúleniényom" szerint ann^c veg-hezvitelé''en 110 csak a keieskeJoí-mi iskola fiata''ságu voo-yjn részt, ha 1 Ami a p''aristi gimnáziiuné is, .amely erről » megbeszéltéről iiú''nVp''san távjitartotta magát. •
Jaltán megválasztották á ozlT MlrlSíSz ideig!hues vezetőségét, majd •« következő lint-áiezati javaslatot l.o^ták :
»A NISz, a S/JM és a MADÍSz nagykanizsai szervezeteinek vezetőségei kimondják, hoiry szervezöteik egységre táborba tömövülnek, bolát-val azt, .hogy esak-''igy tudnak eixxl-ményesön dolgozni a"z ifjúság érdekében.
Azok n munkásifjak., akik eddigi szervezeteikbe lailOzcak, beolvá Jiok a SzIT-be, a diákifjuság pedij a MDNvSz-bé tömörül. ''
Tekintettel arra, ho^y egyik e^v-sé''ASzwyjzetnok tem áll módjában helységet külön fenntartani, épjx''n ezért. igénvlK) vessük • a volt MAI)lSz székházat ús e.-.t közösen birtokoljuk. , ''
Bár külön qgysé.gsxeYvézoleJnkot
Elfögtak ogy Istenyei lisztfeketézöt
A nagykanizsai GU-t Kzombntoo bizalmasan értesítették, bogyj e«y letenyoi ember Hazttt árusít íekPtón. Bzólcskurü nyoiauvíist indítottak, amelynek ered-ményeképpen nu»g tegnap délután őr -•/.etbo voltéi; éa u rnudőrs^gre eloálll-tották Somogyi István lbtenyol gazdálkodót. aki m kiló liszttel jött Nagykanizsára. liiiből a lisztből azonban cenk 20 kilót tudott eladni kilónként 5 íorlatos áron. Az Uizyct a nyomozás befejezése után áttették oz «gyét«z-béjjhe:''.
•Tenyészállatvásár és mezooaztla-1 sáni líinllitá« Buílapesten
M''rcius hónap lü-On r.yIHk me» az owz''iifs u^yóf-''/.i''dlalvásár é« ro>ző"car.-daaéiil kiállítás Budapcstou*. A liiAíliiús '' íníircius hónap 2S-átg tart.
Ez n kiállítás bcriititfuja u magyar demokrácia ;ne/.őgazdoságAnnk újjá építésinek eűői»i kor.-^oíü ePCíTményeit.
''A kii''llltáfcon megtekintés végett kiváló tulajdonságaik miau,bemutatnak mintegy l(jt) Í50 drb. i-zarvusmarhát, 20 -80 drb teüyégzwrtést és í«)—?0 drb. teuyészjuhot. ~
FJadi''is céljából kiálütásra kerül 250—300 drb. . simmeutliáll és magyar tarka bika, 2S0—800 drb, tenyészkan sertés, melynek Bagy.részc mangalica íajláju és "200-25)0 drb. tenyészkos. Ezenkívül 800--10p0 di-b. kis háziállat (i)aroníti, nyúl. galamb stb.).
A v.-ísárra félutazók részére a Közte kedésügyi Mloiszter 50°/n-OH utazási kedvezményt biztosított, amely az or-szúg legkisebb helyis gében ís beszerezhető. Tízzel a kedvezménnyel már a kiállítás megnyílása előtt e»y héttel Budapestre-lehet utazni.
A kiállítás korszerű bemutatása -« halanni vágyó gazdáinkat számtalan uí és eddig nem látott íermélési lehe-tóségie tatilíja meg, ezért minél több ''zalai gazda vegyen részt, Iwa látottakat salát -gazdaságukban mielőbb, niepvölósiíhassák.
Figyelem!
Megérkeztek a itgujabb divatú ntíl tavaMlkabótok, női éi férfi ballon-'' kabátok, átlátsiő női esőkabátok, férfi és női sxövetujdonságok
VirúQ Jóstsef
textil- és divatáru üzletébe Nagykanizsa, Fö7u;12, (volt városház épület).
i

iíj-íö. itatcius ü.
''¿ALÁ
Dombay János már nem főszerke^zt , De mi van Zsitvay Imrével ?
A ÜttJtti V''HöíO.Wig; ]K!''it?ki .szú-üíj< bejotaitette. JiO.''y Dombny no< iK»v«t.tewtték a lapról <ía tovább Vii:m /&MeaifouxtöjV » /.a a! Vilú''íos-HtWiiák. .A, boje''enté**.»! egyidejű!*?«. f» iHp üots.''» olda''.m tmiuiő eikk^ jeliét m©^ l x>:nlxi^/ JiVií.cs el leiy-jA''leuJczi^ hogy Nöíuba.v «JfiiKM a KíbboWuli ízOk''ialis-táic iiaiyk >u»z*ai vjJt''i óirvéniaégo volt mint il>on, ugv pártjí''ua. műit a hözie néz>v rriidkivö'' kúiw munkát fejtett ki.
luáig ívűdben !e:Ui'' a dolog, csak »a< ?«iV«átlotituk. h<tíy ugyanaz a r^i^kW sz&}-k^ztő,''.aki o*ak pár hátid ezelőtt i*^ maradók iaVuml. wőt lenünk bar^Ua. szolga: módon wiszekálfí Mowfriy Jánost éi a kö-rű''óH^ rsó|«>» t0í<ulo szptiaiista jobboldalt. egyik naftvóJ-a másikra erős te''iysmiJátot Vi>tt balra, aat loméKe, iio^ez«;! máris espiálta mindazo-It^i.'' amit rövid él«tü lapjában a <iol-«.luúj; e)k»n elkövetett. Ali ez külö-•löí^n vula?/táK«k a'' dti magat-ar-táfáia.
Dombay János neve lekerftlt-a lapról, oe ottmaradt felelős szerkesztőnek Ziitvey Imre, az a Zsitvay Imre, aki a Wagyar Kommunista Párt győri lapjának volt a szarkaaztőja, ahonnan az újságírói »tikét súlyosan sértő cselekedeteiért azonnali hataiiyai olboosáj-icttók. A Magyar Kommunista Párt •jyöri szarvezete az eljárás lefolytatása otí i Zsitvay imrét eikövetett súlyos
cselekodetfiért kizárta a Magyar Kom- | munlst* Pártból. 1
Zsitvay Imié a határozatot megfellebbezte. és. a Magyar Kommunista Párt központi ellenőrző bizottsága kizárólag .humanitásból esa-tadjára való lük in tettel, annviban me^yájtozUtta győri döntést, * ho^v a kizntVist ugyan mellőzte, de kimondott»«, hogy Zsitvav Imre a Ma-gyár Kommunista Pártnál lapot töb-lx?t nem bzorko«zthot é* újságunk . munkatársa'' není iohot..
Mó)* meg som száradt az okmányon a tinta, Zsitvay Imre maris átlépett a tixooittlde«iókiiHa Pártba ó* megjelent Nagykanizsái., ahol -Étvöttj a /slai ViUVrosság ^zérke-z-té-ét.
''Dombay János ós a lap intézőbizottsága előtt nom volt titok Zsitvay Imre muitja, de azért, mert tudtAk róla, hogy a bekövetkozett események miatt gyűlölettel ''viseltetik a Magyar Kom--^munista Párt iránt, törték, hogy egy '' magát munkáspártinak nevező újság felelős rzerksaztőjoként működhessen.
A jjuga''akuló Ej/ységes Munkáspárt "ncvélxjn ni.>st ol''nv a leir-hatáiozottabban til lakozunk az elleti, hegy Zsitvay Imre, aki súlyosan sértett az újságírói etika ellen, és aki kiszolgálta a Szociáldemokrata Párt legjóbboldalibb irányzatát, egyet''en perei«: is felelős szerkesztő* mara Írasson.
Fel&ivé&l
• Az hlkugyolt Javak Kormdnybtztdssífga feUzámtlúsával kapcsolatban ■:: khzúnifló bizQtlsúg felhívj* a figyelmét minden érdekeltnek, hogy a bér-iu.ciesi kötelezettségek továbbra is változatlanul fennállanak.
A filszámoló bizottság munkija során felül fogja bírálni a bérleti .w,tnidésekeí és különös súllyal• esik majd letba, hogy o bérfizetési köte laetiszgrkntk az érdekeltek hogyan tettek elsget.. \
Teri János, a MÉMOSZ központi titkára készéit a kanizsai épitömnnkisok tisitujitó közgyűlésén
A kanizsai építőmunkások 44 esztendővel ezelőtt alakiiot''ák meg jzakszeivezetUkct, amely azóta is elén jsrt városunk r.aakfizervcze.^ eleiének. A MÉMOSZ helyi ^o porija vasárnsp tartotta rendes evi iisztujitó közgyűlését, amelyen hálával emlókezélt még minden meg-teient kanizsai épitőmunkás azokról, •tkik négy évtizeddel ezelfttt életre-íiivták szakszervezetüket.
Modrovits J.nos elnök megnyi és Bölcsföldi Lajos titkári beszámolója után Törők János, a MÉMOSZ karponti titkára tartót! rcntíkirüi érdekes elöedást,. amely -ben foglalkozott mindazokkal a ¡problémákkal, arfteiyek közelríH érin-nk az épitőipsri munkásságot. Beszélt a kapitalista'' viiágrerd bukásáról is, amely annak következménye, hegy a dolgozó tömegek in-ludatra "ébrednek és ma már nem íiagyják magukat a tőkésektől ki-•¿sákmányolni. Rámutatott arra a most folyó hatalmas osztáiyharcra, amely a dolgozók és a tőkések között folyik és amelyben a kapitalistákat eddig segítették céljaik elérésében a jobboldali szociáldemokraták.
—''*a már tul vagyunk azol-on
VÁROSI MOZfi
Hétfőn-kedden-szerd án
Rendkívüli előadások
Rem?k műsor: dr Legenyci Jrzscf kon-'' feransle és Szabó íbl színművésznő személyes felléptévé!. — A filmműsorbau:
PIPÓ 7 ÉJSZAKÁJA és AKTUÁLIS HÍRADÓ
Rendes helyárak Előadások kezdete 6 és S órakor
az időkön, amikor a két munkás-páti epymással szemben állt — mondatta-bes?.éde végén Tőrük, Já nos. A két munkáspárt - egyesülése hatalmas erőt je''cnt a dolgozóknak céíjaik elérésében.
'' Tőrök János besiéde utan a közgyűlés mögvá''ísztotla az. uj tisztikart. Elnök Modrovits János, alelnök Horváth Fererc lett. Titkárrá Bö^főidt-Lajost, pénziárofsá Se-basi Jőzstfet. jegyzővé S?.oboÜt Istvánt ts líőnyviárossá Pénzes Lajost választotok meg.
Kedd, március 0.
Budapest 1 5 30 Hainall muzsika. 6.30 Falurádió, 7.00 Hirek. ''7.25 Reggeli zene. 8 00 ElöadAs a szovjet filmművészetből. 8.15 Délelőtti muzsika 10.00 Hire<. 12 00 Harangszó, Tiirek. i2 15 Ba^-Mélyhegedü-zongora szoáta. 12.45 Közvítités a Hömán Kató. leány tanoncotthonból. 13.00 A Postászenekar játszik. 14 00 Hirek. 14.10 Rádióriport az or:zággyüiésről. 14.25 fl Madách gimnázium énekkara énei<el. 14 45 Szövetkezeti negyedóra. 15 00 Rádióiskola. 16.00 Petőfi kora Előadás. 16,20 Magyar nóták. 17.00 Hírek." 17.10 Hadifogoly híradó és Vöröskereszt közlemé« nyek. 17.30 Ma száz éve. 18.00 Könnyű henglemezek 18.15 Mit üzen a Rádió. 18 55 Vllágh radó. 19.10 Ravel: Lúdanyó mesél, szvit. 1930 Hangos híradó 20.00 Hirek, sporthírek, 20.30 Qárdonvi- Annuska, harglátékelőadás. 22.00 Hírek 22.25 Magyar nóták. 23.00 Kerunk zenéje. 24.00 Hírek.___.
Napirend:
Március 9, kedd. Róm. kat Franciska. Prot. Rebekka. üigörög Szeb.
R Nap kel 6 óra 10 perckor, nyugszik 17 óra 41 perckor. — fl Hold kel 6 óra 45 peickor, nyugszik 17 óra 18 perckor.
1793, Danton megaiokitja a forradalmi törvényszéket.
1890 Mo''olov születése.
1892. Rákosi Mátyás születése.
Az első közös pártnap Nagykanizsán
Mint lapunk ötöáiki számában közültük, szerdán este 6 órai kezdettel a Szociáldemokrata -P^rl nagytermében . tartja meg első közös pártnapját a Magyar Kommunista és <-t Siociáldítnokrata Párt. A 36-ik szociáldemokrata kongresszus, amely iiatároz3ti javaslatában'' kimondta a párt egyesülését, parancsolóla^ ''Írja eiő, hogy addig is a nig a tech» nikai kérdéseket a két párt egybeolvadása ügyében megoldják, minden intézkedést, u>y politikai, mint kulturális téren ezután együttesen intéz a két párt.
Az első ilyen közös pártnap történelmi jelentőségű lesz várpsunk életében, mert határköve egy uj felfelé ivelő politikának, -amit most már nem fog lefékezni a szociáldemokrata jobboldal, nemzetellenes és káros tevékenysége.
A közös pártnap szónokai Szegedi Andor a Magyar Kommunista Párt és Siadinger litván a Szociáldemokrata Párt megyei titkárai lesznek. Az első közös pártnap felé eddig még soha nem tapasztalt ótf-ási érdeklődéssel tekintenek a város do''gozói.
Táblás ház Bieztriczky—Oankő hangversenyen
A gimnázium zsufoiásig megtelt tornatermében kél országosnevü művész, Biszíriczky Tibor és Dsnkó Aladár, hangversenyezett vasárnap este. Bisztriczky Tibor, aki néhány ¿vvel ezelőtt már szerepe t egy alkalommal Nagykanizsán ugyancsak a gimnáziumban, finom, llfai tónu-su* hegedűs. Játékát csillogó technika jellemzi. Bisztriczky a Hubay-téle mesteriskolából került ki.
Bi«triczky képességei f.Meg az apróbb számokban domborodtak ki. Különösen Hubay: Z?phyrjét olyan virtuózitással oldotta meg, hogy a számot meg is kellett- ismételnie. Brahms hegedű- zongoraszonátája-, ban szépen "egybeolvadt a két művész játéka» Formailag is kifogástalan volt a <mfi interpretálása. Hiányoltuk azonban Bisztriozky játékában azt a fétfías erőt, ami Brakms-nál nélkülözhetetlen. Ilyen stilusban szívesebben hallgattunk volna egy Mozart szonátát. Igaz ugyan, hogy Bisztriczky betegágyból kelt fel és
Cseke József és^ Koeh 6vörgy
flutcbusz-vállalata.
______, ■ a _____
MBNETREPÍD
Deák-térről: L Vasufállomásroi:
1-35 340 5-30 715 8*35 11-00
1250 1345
14-35
15-50 18*50 20 50
ViMzaiodUlósok
a vonatok érkezése utén..
ViteldiJ: Deák-tér—Sremere-u tea 90 1111. Deák-tór-Vasutállomas 150 „.
Tanulójegy:. Deák-tér—Vawttállomás 80 1UT.
e? meg is magyarfcz*a bizonyos mértékig jitéka energiaváltságát.
•Dankó Aladár személyiben nagy-, szerűen alkalmazkodó kísérőt ismertünk meg. Szólisztikus képessé-geirői azonban nem kaphattunk teljes képet, mivel nem állt megfeleld hangszer rendelkezésére. . A piarista kollégium énekkara működött közre * a hafigversenyen Chzdag István vezetésevei. Mint diákénekkar nagyon szépen dolgoztak és kiváló téljesitményt mutattak fel. Az énekkar szépen fejlődik ét Qardag htván kezében a megfelelő szakszerűséget is biztosítottnak látjuk. - ^
Nagy fénnyel ünnepli meg Nagy. kanizsa a centenáris riTárc. 15-ét
A 48 as bizoüság most készíti el a március 15-1 ünnepségek programját, amely olyan fényes lesz, amilyent e város soha nem láthatott. Az ünnepségek a Deák Ferene téren zajlanak te. Ünnepi szónokot a budapesti Országos 48-as Bizottság kü<d Nagykanizsára. Az összes társadalmi .egyesületek, a pártok, az egyházak, az iskolák teljes szám.ban vesznek részt a március 15.. százéves évfordulójának megünneplésén.
A várost fellobogózzák, este pedig -a 48-as iljuság lampior.os körmenetet tervez,
A műsor pontos ismertetését a Zala még idejében közli olvasóival.
Töltött fegyverrel dicsekedett-^ 1000 forintra ítélték •
^ Sznopek Ferenc nagyradai földműves még 1947 januárjában azzal kérkedett Tulok László hazatért hadifogoly előtt, hogyan tud bánni a fegyverrel. Dicsekedését töltött sörétes vadás?puskájával i-lus^rálta ty act mutatta, hogyan kell „kapásbór löni. A bemuiató olyan elethüen sikerült, hogy a feyver elsült és sl-rétek három métertől Tulok térdébe fúródtak. A fiatalember jobb térde ennek következtében megbénult, és még ma is munkaképtelen. A nagykanizsai bíróság ma vonta felelősségre Sznopekot, akit 1000 forint pénzbűtetésre, illetve behajthatatlanság esetén 40 napi fogházra Ítélték. Az ítélet nem jogerős. •.
; MKP hirek f• -
MKP nagykanizsai szórrozefo ér-" tesiti összes tagjait, hogy f. hó 10- -én szerdán este 6 órakor KÖZÖS PÁ RT NAP lesz b Szociáldemokrata Párt helyiségében. Előadók: Szegődi Andor ós Stádinger István me-gyoi titkárok. Kérjük az. összes »Ív- , társakat, hogy minnél nagyobb számiján megjelenni sziveskeajenek. A Vezetőség.
MKP. nagykanizsai II. köri&ote f. hó 11-én csütörtök este 7 órakór műsorral ogybakötött Párt napot (tart Petőfi'' ut 20 szám alatti helyiségéten. Pártállásra való tekintet nélkül uiimlenkit szowefrattel vár & Ve-''''ctoséf7
MKP 111. körzete f-. hó 11-én csütörtökön este 7 órakor Pártnapot tart Magyar vendéglő Magvar ut "9 szám alatti helyiségében. Pártái- * lásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel vár & Vezetőség.
ZÁLA
1948. raárcJue 0.
Sportrovat
Két gyors gól ós sokáig semmi
MAORT—KVTE 4:0 (2:8)
MAORT: Kovács—Németh, Horváth,— Cserpes, Héjjá, Nagy—Po-linger, Lázár, Csöngei, Forgács, Téli.
KVTE: Babics—Bozíoki, Farkas ~B*li, Tátrai, Kordé-Rosta, Péter Borsfal, Ruczek, Kuttor.
A MAORT kezdi a játékot és rögtön támadásba lendül. Forgács remek labdát osztogatva Polinger elé kerül a labda Bozsoki szerelni akar, de lukat rug a szélső egykét lépést tesz a labdával, majd szép lövést ereszt meg a kapura. Babics a lövéssel szembe tehetetlen 1:0.
Újra kezdés után Cserpes szerzi meg a labdát Télinek ad. A szélső* nagyszerűen hu? kapura. Farkas hiába szalad utána és a lövése biztosan köt ki a jobb sarokban 2:0.
Álig hárem perc alatt született meg a két gól. A mintegy 1200 főnyi közönség gélözönt vár, azonban ez elmarad.
A fedezetek nagyszerűen dobják támadásba a csatársort, azonban a belsöhármas két tagjának, Csöngei-nek és Lázárnak nem siketül semmisem. A kaposvárbvéd^k soroza* tos les csapdájába egymásután es^ nek be a csatárok.
Az első negyedéra után Forgács remek labdáival egymásután juttatja jobbnál-jobb helyzetekbe, de azok állandóan hibáznak. A 25 ik perc tájékán vezett egy két támadást a KVTE is, de a MAORT.védelme jól áll a lábán.
A harmadik negyedórában már ismét abszolút fölényben van a. ha-
zai csapat, de gólt elérni nem tud
A második félidő elején a vendégek indítanak egy-két sikertelen támadást, majd feljönnek a hazaiak is. Egyenlőre még nem sikerül a csatároknak a góllövés, de a 24 perc végre ismét gólt uoz. Nagy áta-lja a labdát Cserpesnek az átível Lázárhoz, aki egy-két cselt csinál és a hálóba- lö 3:0.
A gól után továbbra is ott tanyázik a MAORT ellenfele kapuja előtt, de a csatároknak '' nem sike* rü! semmi. A 33 percben Csöngei és Téli helyet cserél. Ez már Javít valamit a csatársor játékán, mert Lázár pár perc múlva ujabb, gólt ér el és ezzel beállítják a végeredményt.
Lanyha, gyengeiramu mérkőzésen ha a MAORT csak valamivel jobb napot fogott volna ki több góllal nyerhette volna meg fi mérkőzést-A veudégcsapat egy pillanatig sem volt komoly ellenfél. Egyedül a fedezet párjai mutattak valamit. Egyénileg Kovscs megfelelt. A hátvédek közül örvendetes jól játsiott Horváth. Középen Híjjá korlátlan ur volt. Cserpes volt aránylag még a jobbik a fedezetek közüi. A csatár* sornak, semmisem sikerült. Forgács vóit a legjobb nem csak a csatárok közölt hanem az egész együttesben. Téli -lendületesen tört kapura, de lövései nem sikerültek. A'' többiek már voltak jobbak''is. A vendégeknél Kordé és Ruczek emelhetők ki.
Fölényes ''vasut-gyözelem az ÖKÖLVÍVÓ CsB elsü fordulójában
NVTB— Kőszegi Nemez 12:4
Váratlanul kis számú nézókíkön ség volt kíváncsi az NVTE öklö-zőinek clsfí b2jnoki mérkőzésére. Már a CSB megkezdése- előtt az öltözőben Mt értékes ponthoz ju-^ tott az NVTE miután nehézsúlyban ^vendégek nem tudtak ellenfrlet állítani. A verseny egyébkéfct na^v-ízerü küzdelmeket-hozott és meg érdemelt hazai győzelmet hozott. Egyénileg külörösén Wla.-its é$ Szekszártli bóxelása aratott nagy közönség sikert. Égyénileg az egyes összecsapások a következő ered ményeket eozták.
Ipsits II.—Baranyai. Nagy harcot folytat mindkét versenyző a győz * lemért. A valamivel jobb kőszegi versenyző megérdemelten győz.
IpsUs.L—Wasits. Ragyogóan har- "" col Wiasi:8. Ügyesen hajlik el ellenfele Ütései.elól. A második menetben egy kis belharc alakul ki. Ipsícs gyomron vágja Wlasitsot, egy pillanatra megszédül visszadja az ütést és Ipsicset kiszámolják.
Wimmer—Meggyes. Wímmer. javuló formában. Ütéseit egymásután" helyezi el a kőszegi versenyzőn, akit a harmadik menetben ki is , számolnak.
Gáli—Vág völgyi. Eey-két .-''ütés H az erősebb Vágvölgyi padióra büldi Gátit. ~
Szekszárdi—Horváth. Remekül feoxol „Széki*. Abszolút fölényben küzdve a második menetben egy hatalmas erejű horogütéísel kiüti H< r váthot. A közönség lerabolva ünnepli Szekszárdit.: • .
Efelvári—Énekes. Mindenki biztos vereséget vár. A mérkőzés ugy is indul. Énekes ellen Etelvári csalt védekezik. Énekes egy összf csapás ■ atán csúnyán bekjejt-l Efelváriba, ■ «aki elterül. A bíró kiszámolja és Énekest diszkvaiifikája, Váratlan két pont.
• ■ Büki—Négyesi. Büki még nem a régi, de tey is napry fölényben van. Győzelmet mégis csak pontozással
szerez.
Balszerencsés vereség
KMTE—NVTE 1:0(0:) '' KMTE: Karcagi—Simon, Lieber —Zsoldos. Lukics, Horváth-II. • Hor-vá''h I., Ki-», Boldog, Hangr, Szellő.
NVTE: Róka— Ga/dag, Munkácsi • —Semsi, N-.meth, Büth — Sdraká, Kocsis. P acskó, Tura^ Horváth.
Ha#lmas mezőnyfölenyben játszott majdnem végig a mérkőzést az NVTE. A második félidő derekán jöttek M egy kicsit a hazaiak és akkor Horva h II. szerencsés góljával sikerült is m< gszerexmök a győzelmet. A" vasút most is abba a hibába esett, hogy állandó tám? dásai-vai tömöritette a KMTE v>delmét. A hazaiaknál Karcagi - szenzációsan vedf-tt, kivüle meg Lieber, Horváth-II. és Lukics tűntek ki. A vasúiból Róka, Tura és Horváth emelkedett ki.
Igy kellett volna totózni
EMTK—Ferencváros M-trosz— Szec E ektromos—E ó Sa BTC—Kispest Va*as—Mótíürt . Csepel—Haladás Dorog—Tatabánya G^eyár—Ersó
B. E^e Goldberger 1:0
PBTC—Postás 2:0
Ujoe-t—S''avia 6:2
M^ yar—Olasz (bír) 6:2
MVSC—Wolfner " 5:3
2:2 x
1:1 x
0:2 2
0.4 2 törölve
2:1 1
3:0 1
1:0 r 1 1 1 1 1
NTE—K. Barátság 3:3 (2:2)
NTE: Szélig—Czir.dtis, Király II. -Qazdas?. Elér, Vücsek-Maderk^ Luwv^r, Horváth, Vegh, Salamon.
Egyenlő erők küzdelme. Az NTE egy hajszállal jobbnak bizonyult. A
piros-fehérek góljait Horváth (2) és Lukvár lőtték, jók Czindrís, Eller, Horváth, Vi''csek.
N Egyébb eredmények
Vasas-Vörös Cáiliag 1:0, MTK— Szolnok 9:0.
KOKSZ közleményei
mtmmm u>
Ivzitton is. ój''feísit-)ül< t«í5''jaiuk»t, a KOKSZ és KI SOS''/, fúziója
nrciítörtént.
K«en'' fuzíó ¿¡hal nwgwvösödött'' . kiskoneskedók csoportja ita most már egyesült erővel -fogunk tovább harcolni érdekeinkért'',
A fúzió ügyében folyó hó UJ-án küzgvtiléHeai "fogja kimondani a KOtí*iZ éá ivíSOS^. uz «gywmlú^t ós \uA''u.uakkor választja mogr uj tívz-tikárat. A -kőzgyül&ro fiókunk is küld megbízottat. « fővárosi)».
A központtól vett utasitús szerint a tóvárosi kö/.gyülnx után mi is Uí k-gyülés keretében fogjuk bejelentem a fuzióVéa egyben beszámolót adunk.
A közgyűlés idejével «xindtm^ t\~. gunk értesítést kap,
A .március hónapra kíVlott liatü-sáifi élolmiszorjegy 69/» és 70/a s/4iviu nyomtatvány »2 Liszt« ft25cl-\*énye, "a caccsemők részére máituus hónapia ki»doít állami liszijogy (225/a sz. nyomtatvány) »Liszt I. Két-x szelvényo szjeiv^xmként 40 dkií. fmomlisztm és 80 dkg. konyér-lisktí©. víiltbató • bri.
Pelgúrmcs-''Kr.
laspokciüs (jyóisyv/.crí&r
Mái-e. B-án ..Igazeyg" gyó^^j-zertór Fö-ul 12: "
Az orosz küldöttség magával hozza Petőfi oroaznyelvB első kiadását
A március lő-re Budapentre érkező-szovjet. küldöttség magával Liozza a most kiadás alatt álló orosz nyeivti Petőfi-kötete<, amelyben mintegy kR-száz Petőfi vers orosz torditása vaft meg. Az első 20.000 példányt m/trdus
• 35-én bocsátják forgalomba az ozész Szovjetunió területén. Megjelent l''vlflft. válotzatott költeményeinok román n^t-vü kiadása.
, Kik kapják ai elaö Kossuth-diákat?
Ortutay Gyula .kujtuiíziuinlszter tegnap a miniszter tanács elé terjesztette az olsö Kopsuth dijasok névsorát. A minisztertanács olhatározása alapjárt március 15 én százan ré«zcsiilnok kt-tQntetésben. A kltüutctendők núvsorát azonban cbak méiclw«» 15-én hozzák íiyllvíínosfáízra. Közöítilk n6«y naa.v kalott neve Is s/.crnpcl: Hintók líéiu,. Józ^eí Attila. Dcrkov''its! Uyula H S-»-mogyi Imre heve.
Viláflífjusáfll hét Südapasten
, Március 13-tól 20-iff \,ilági.rjúíáííi rendeznek Budapesten. Az ünnepség 14 nemzet 8—3. tagu deleffáclója >w, részt. Fibből az alkalomból Duuapostíe utai-.lk Hert V/ilUainH, » Demokratü-Ai-írjusúgl Világszövetség vezető titkára is. VuagiÜJutó''gi Hót keretébe« .rendéi a M10T az országos kulturvorseny döntőjét a külföldiek részételével.
Várószobába íVmsg-Meiő ezaloDgara-?-
• tara és egy hármssszekrény eladó Klráte-utca slfltt-
ZAL^ damokraiiküs politikai napltap
Si«^<«szt!: Benc/e Jenő főszerkesztő SjWírkesitíséfl ti Wadrth:v»Ut-; DeAÍ< Fcrenc-té<
• ttíefijs s S,?x>ut&?n «^gyKcnlifa
feíd Gmas JÍ«®
rcleron: S4.
Nyomatott a zgazdoséüí R. T. Nacj-icsoizsű'' nyumdéi/iben, Nagykaoii:^'' . ''•»vo''ntlói.-: felei: Zalay Károly.
1848—1948-as centenáris hirdetés:
j
Teutsch Gusztáv
drogéria, főszer- és Játékkereskedő Nagykanizsa, Szabadság-tér 2.
Vacuum olajképviselet
Teleion: 1-21,
V
l
AlayUAai év : 1830.
Alapítási év : 1S50.
1
Fischet- könyvkereskedés
Papíráruk, iró- és rajzszerek raktára. ütleU könyvek, nyomtatványok, játék■ . kányák, totoa/bumok, bélyegalbumok.,
Nagykanizsa, Ady Endre-ut 1. Telefon: 189.
Állandó nagy raktár: legújabb szépirodalmi müvek, ajándékkönyvek, szakkönyvek, tankönyvek, Ifjúsági íratok és gyermekkönyvekből. Zenemövek, folyóiratok, divatlapok. —Állandó levé/pap/r-vásár. - „Tlntenkull" töltőtollak, hagy választék legmegbízhatóbb töltőtollakból
Dombos László

villamossági vállalat.
Modern csillárok kedvező fizetési feltételek mellett.
Szabé és Dombai
cipő a legjobb és
Kereskedők legolcsóbb bevásárlási forrása:
Tarnóczky Géza
rövldéru . bazár és háztartási nagykereskedő • " ''
Szabadság-tér 18. sz..
Autósok, motbrkerékpárosok, kerékpárosok gumijainak szakszerű javitésa. Rlkatrész,benzin,
olaj eladás:
• -
László Béla,

Mñy Endre~u. 1.
butorsxaMlxleiben
vegyen, v*gy rent/e/jen.

83. évfcriyatn 63 szám.
Nagykanizsa, Jö48. március 10 szerda
Are 50 fillér«
Várható időjárás: Mérsékelt északnyugati, nyugati szél, változó felhődet, több helyen kisebb eao. Az éjszakai lehűlés gyengül, a hőmérséklet csökken
a*


Szakasits Árpád történelmi záróbeszédével bezárult a Szociáldemokrata Párt utolsó kongresszusa
A S.*k«ólefontok» ata Párt ?M>-ik tegnap • ráwtjrt. A toMIffttk közül IIOKVATII Zol-»án hangsúlyozta, hogy ft munkásosztály oíysésrpíírt.j^lxv nom ázz&l érzás«d ksul buvonubn, hogy ott iiajd kiü''Akul a szociáldemokraták uj programja.
Aki iigi» akarja teljes Hi''wvtl és lé''okk. Iolgábi! az tyyfitgcH mv-rtka ¡párt célk''füvésvil az ''¡■•Árba» /c<Sv\ A-a vüSiui-járl félre Att. ,
K.v« ií-tván igazí^gügyminisistor leül földi beszámolója után külföldi üelá?jóla.!ók következtek, amelyek utón SZAKASITS Árpád lépett az eraol-vényre ós mondotta el történelmi jo-íant-őségi záróbeszédét: Idejöttünk Önök elé, a párt harcos funkcionáriusai elé., hogy közöljük mitCyégzett ''ez a kongitisszus. Ez a kongresszus itálőszéköt tartott ús súlyosan álma-raszfcalta a jobboidaliságot «*• demokratikus kormányzást sorvasztó politikai reformizmus szotíemét, és súlyos Ítélettől, súlyos de megérdemelt büntetéssel sújtotta » jobboldali vc-
tokét-; pártfunkeionúriusokat osztáiv; árulókat. A pártgvülés jóváhagyta egyhangúan- és egyértelműen a február'' 1-8-i sportcsarnoki ölés döntéseit, kizárta soraiból a lázadást tervezőket, akik a párt, a munkásosztály ogysége, a munkásmozgalom forradalmi hagyományai «3 végső sorqn a magyar demokrácia «Ilon foglaltak állást. De nemesik ezt CfioLekedto a 4>ártgyülós. Knnéí sokkal, do sokkal többet tett. KrifnoiidoFLi a hzóí. am elyre tt/ny-uyiun ós oly aőkcug vártok, égy én 0H,rihal<atan mun<kása8z-tptymk, Ügyen végre, egy é* thotaéwi •mndotukami m cg-hovt-hotoi''un egyetme* pártja, A iiwgválaaatofct uj púrtvczotói>(lff-<»i>k £0i 11 atxb)uiazánt adott i>4rt-annak a föUlalattíi puklimnak ü »2* »Heinében, műiyut én ós Kujk ölrtóiiffliü irtunk a''á u iió''Turf m*>spB&llÁs a''att a b.íróik fatannh i<U»jo u''att. hogy on.nok a Cöldaiatti iw-ktumnak a H/^lletuébeu jwiadók-talauul kezdjen tergyftlásolsrt uz uj pártvoaetóróg a Mugytfr Kommu- , rtinta Párttá, a "kút munkáspárt ogya-sül&iérói, az egyesülés technikai le-íwn)t>litó«árói, 6j lí^pköt a tárgyalásokat a leheti» leggyorsabban fejezzék be, hogy miháiuaiabb egybehívható legyen az egység kongrosz-swt--. Ennek az agysé^oodófataaií szo ''gálatábau törtéineűtú'' magasíatra «mc<:te a kongresszust- az az "egy ön-teí-üf^, amoly a h»túi-ozat knnon-cfáöát kísértő.
Soha még ily«n egyértalmO t«ikes pértgyOlésünk nem volt, mint amilyent most néhány órával ezelőtt befe]ek-tűftk. A Szociáldemokrata Párt tömegei r>em kényszeredetten, harvem felszabadult lelkesedéssé! egységesen és''lelkesen (épnek a munkáspártok egyesQ téeének hatalmas és felszabadító útjára.
Ennek a jelentősége felmérhetetlen. Ami várható volt az á tőrté-«telmi bslyzgt kövotkeztóben a neun-aetközi reakció nyomása következte-•etn szétvált, az most újra eg^sült. Wiaa egyetlen forradalmi szocialista partunk lősz, a dolgozók uj cjazda-
- id£aöl^gifti,.caúlekiVéflbBli.
vnzsÍJ zírys&jp, ideológiai szö-
- • -V. /
níkvógi''ól van hzú, hanom t.vtvó«wk öí ilitj/éw.''röl. lCz nz olnlkfJi^ leg^wn méltó iH''ilt-j Ls Ioíz azokhoz » ^történőim 1 fv>kidatokl>oz1 a-nolyok u imuikáííosztáiym hánihiok. A iija-g> «r munkásmozga''oin szútf-aíadát« t^rténohni pillanata oívdményo. ." Egyszar már öuzcslmuttak ebben ax országban a két munkáspárt lobogót, a nehés herookban megszentelt, viharban megtépett tiszta tzooláldemokrat* lobogók simultak össze a Kommunista
Pirt vöröskalapricsos ürök lobogóival.
A loliogók szétváltak most nini egyesülnek. A soviniszta pártbai''-'' c^knak EzonUiI nem forgá-
cnolódnuk szét t.fbbé pozK-ió Jiarcók-fcan (a> ívsin tap-olhatnak többó & > akció hivői a két niunkáfpi''u''t tagjainak olkerülhctotlen vieszoloxlc^o fölött. Az orűk ogvesülnolt 6s a/, öröknek obből R toslvóvi ölelkezésé-böl uj siloeri.''k, uj győzelmes har-
Megfis^titják Csehországot a Magyarországot gyűlölő reakciótól
Ivsn Orlov, a moszkvai rádió szemleirója, a csehszlovák kormányválságról beszelve hangsúlyozta, hogy
sz angol-amerikai imperialistáknak Csehszlovákiában ugyanolyan terveik voltak, mmt Magyarországon.
ki uj fifisgyarország következetesen demokratikus külpolitikát folytatott ¿3 a bakeszsretö demokratikus országokkal vató együttműködés útjára lépett, mert ez biztosítja Magyarország szabadságát ós függetlenségét A csehszlovákiai nepi demokracia megszilárdulása megfelel Magyarország erdekeinek is.
Ezen u! Wagygjgrszág szomszédja olyan Csehszlovákia lesz, amely megiisztitorta-r soretri aitJtiói az elemektől, Amelyek Magyarország ellen izgattak.
Közismert tény, folytatta Orlov, hogy a múltban Csehszlovákia és Magyarorazag között sok fontos kérdés- éppen ezexnek a reakciós csehszlovák elemekuek tenykedése miatt nam volt megoldható. Remélhető, hogy a csehszlovákiai reakciós erők veresége meggyorsítja a két szomszédos ország vitás kereteseinek megoldását.
Déli 12 óraUoT felenti Budapest
A WM nagy munkaversenye
Hú kosi Mátyás Szakasits Árpád, Goro Ernő ós Kossá IsU ván ma délután meglátogatták a/, ország IcKiiap^''obb ipari üzííu vmét, a osenoli Welsz Munfród gyárat. Az uxwn 17,000 doLgo-"zója olhalárosfta, liogy a hároméves terv első''évfordulójáru 1048 aufftisztus l-re az íi/emi teniDe-lést lo százalékkal fokozzák é-s azt hiszik hogy az eddiginél egy ^nyoleuddal több közszükségleti ukk, zoni^icedény, mezőgazdasági felszerelés, sftb. kerül piac-r;i. Az oi-szág dolgozóinak javára a csepeli'' munkásság önként vállalta a munkadijak csökkentését K amely a közszükségleti cikkek olcsóbbodását teszi Lehetővé. A ina délután fél bórakor kezdődő nagygyűlésen Csepel fizilcai és értelmi dolgozóit munkaversenyre hívják fel az. ország valamennyi üzemének munkásait. A munkaverseny mórcius 15-én kezdődik meg. Az ünnepségen Kossá István méltatja a centenáris országos nrmn-kaversenyek jeleniőségét> amit a rádió is közvetít.
Holnap utaak mkIu! a finn kormány-küldöttség.
A finn köztarsasági elnök elfogadta a szovjet kormány javas latát, hogy barátsági és kölcsö-
nös, segélynyújtási egyezmény megkötésére irányuló • túr^''alíC. sokat kezdjenek. Paasikivi'' azt Javasolta, hogy a tárgyalásokat Moszkvában tartsák. A finn küldöttségei már valószínűleg a mai napőn kijelölik ós holnap útnak indul Moszkvába. :A finn tápok annak a véieménvüknek! adnak kifejezést, hogy a finn •szovjet barátsági és kölcsönős segélynyújtási egyezményt u magyar és román hasonló egyezmények mintájára kell megalkotni.
3z»vjet tiltakozás
A szox^űt kormány bg''vzékHen tiltakozott a francia an^oií és amei i-kai _ kormányoknál Nénuetorsiig nyu-gati övezeteinek érdblcében taatandó ■ londoni báromhatalmi értekezlet megtartása és határozatai *iSt>n. A jegyzék rámutat, hxxry a háiotnliar-talmi konüeron''-iá magtartis i a> Los;-, síüyosabb megsértés a Németországra vonatkozó & érvényben levő nemzetközi szorzödéseknek, amelyeik előírják, hogy a német kérdésben csak a .négy meeszá>lló hatalom együttesen 63 közösen dönÜltnek.
Az amerikai -kormány határozott, hogy a magsai- koronaéksze-wbet, köztük & Szentkoronát is — asmolyok a magyar köztársaság: jogos tulajdonát képezik— a Szentszéknek adja át. Ezt az ¿^kényes intézkedést azzal okolják meg, hopv^ a ijoronával H. -Sylveetor pápa-1001-ban koronázta''m^g Szent Istvánt.
cok és uj diadalok loeletkozluatnok.
Jól mondotta Rákoti. a kon-
{t?e*n~''U8om ''non, valaminők a
légire, hanon vcCfiminék a kex-(teléhez étkeztünk el.
A SzociúkUmiokiattt Páit ívwu halt meg, uj formában, ma^iiaubb xxnwlü formában tovább él és vpp.*n ozéi-t büszkén fölemelt l''oijol, ás zárt sorokban lépjenek (y; liN-társak az ogyosüló^ diadalmas utjura. ^lái* holnap együtt leszünk, mar holnap megteremtődik közöttünk az egyséé. Mér holnaptól kezdve közösen alakltjuk kl oselokvéselnk Irányvonalét, da addig ls, mlg az egyesülés technikailag N végbemegy és mlg ezt az. egyesülést egy kongresszus megpecsételi, addig is legyen kÖtelességUuK, hogy tanltsutS és felvilágosítsuk az Üzemek és falvak népét, hogy az opportunizmusnak még a lehetőségét is eltávolítsuk.
El keli tüntetni azt, ami megmérgezte ennek a pártnak az élotst s amely megmásította ormok a pártnak eddig is nagy tradícióit. De nemcsak az opportunisták ó* ré-vizionisták, de liavcot hirdetünk a karrieristák ellen is. A íegszigovubh párttegyelmet koü .tartanunk ai*ra a néhány hétro is, iimig külön hala -duiik, de a legszigorúbb pártfegyelmet kell átvmnünk az JBgyosült-Munkáspártba.
.Most majdnem minden attól függ. hogy oz az eg.NTOsülós jól sikerüljön, szi lárd'' legyen é? ellen tálihasson min -don viharnak, mindon nehézségeknek óa ennek az egyesülésnek alapján készüljön ogv uj világ. Mindon az egyesülés mellett szól. Pártunk belső életének válságai, a íDrvasztó pártárulás szollomo, csakúgy, mint az egyesülés mollott flz<Mt az ország belpolitikai Iwly/eto én külön nyomatékkal, döutoon szólt az ogy^öl.5í. mellett iv nomzetközi «v kommuniz [huh haivu a mMnwtközi ro''»kcióv/CI, K/t. íogyózni csak pgV-^ült nrómJ
Ml n •zool«llzmus (elé indulunk mu*t el, tlsit4n látjuk éi hiszünk Abban, hogy olérkaxatt a töke és a munka döntő küzdelme, elérkezett a szooializ-mus építésének Ideje. A szoolMlIzmust építeni osak egységes erővel lehet, » munkásság erejével.
Mi tt/.on a véleményen'' vagyunk, hogy tvyesiteni líoll az üsbzoh'' népj^ erőiét a (iomókrócia érdekében, a tna-^-ar nomzet. függetlensége érdekében a magyar nép jóléte érdekében és ha igaz az, hogy a né]JÍ erők ogyesitett orejé adhat iandu-Letet az* újjáépítésnek, erőt a szocializmusnak, biztonságod az alot-nek, akkor elsősorban a két munkáspártnak kell példát mutatni a/ erők egyesítésében. Ezért is kall az egységes közös munkáspárt
Ez & hatalmas gyűlés tehát vegye tudomásul a ^artgsüiéa törté-nelmi jelentőségű döntéseit és indulj unk neki annak a mimkánal:,''. amit el kell ^égöanünlc, büszkéi;, felemelt fejjel, az eiddig jól elvégzett munka és győzelmesen megvívott harc tudatában, és meneteljünk zárt egységes sorokban a közös útra, az erős egység útjára, a szocializmus útjára. Ezért lássunk a munkához, a nép felvilágosításához, lássunk nekx a közös nagy ;'' munkáspárt lelki és fizikai megépv-
ZALA
móviúuH JÓ.
Húsz MAORT-tanonc ■
ül o Magyar Kommunista Púit székházának egy.k különtermében. az előadó-Asztalnál Skvorcz Fcutnc SzlT megyei titkát beszél o csak imént kimondott ifjúsági egységről. Amikor belépünk Biró Mihály szo.!;ze:»..:eti helyettes főtitkár rci, pillanatok alatt olyan csend lesz, hogy egy légy zümmögését is halani lehet. A jiuk kíváncsi szemekkel néznek ránk, kitágult pupilL''juk-ban még ott i>an az elmúlt nap eseményei-nek csodálata.
Biró Miháiy csendesen kérdi:
Nu fiak, mit szóltok a mai nagy eseményhez, hogy az üzemi bizottságotokat leváltottuk, mert nem a ti érdekeitekben és nem a MAORT-jtál dolgozó mestereitek érdekélten dolgoztak, hanem eszközei voltak annak a szociáldemokrata jobboldalnak, amelynek kitűzött célja volt, hogy úrrá tegye nálunk is az a-: erikái bankárokat.
Tizenhattól liusz évesek a fiuk. valamennyien a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom tagjai. Percekig szótlanul ülnek a helyükön, majd oz egyik bátorságot vesz, magának és igy szól:
Sajnos, mi egyáltalában nem voltunk felvilágosítva a dolgokról. Nekünk fogalmunk sem volt arról, hogy abban a páit- 1 b»n, amelyben bent vallunk, van egy jobb'' <»/f/j/, rmety iweedelm tjchitclt a munkás-sánta és a mag var népre.
Most feltesz tik a kérdisl: tud-e. valaki ety:llrn olyan tselnV a MA OUT-tanoncok kikül, amikor a MAORT volt üzemi bUott-sájra *: il emelt vilnn az állandó termelés-csökhe/us elten és aiembesuMt volna az amerikai Igazgatók olyan politikájával, etnely szemmtllathntólng nem hogy kedvéül t volna, de ánott a. cpilló magyar népi demokráciának ?
Egy ftu sem jdcntkrZ''k. Nem, ilyenről nem tudnak.
Egy plrraképü, szőke, '' élénkszcnül ftu feláll s a kövc''kezü kérdést intézi hozzánk
Arra teste/T felvilágosítást adni, hogy miért nem ad nekünk Oroszország segítséget. fúrógépeket cs szerszámgépeket, amire szükség tenne, hogy több olajat termeljünk? Miért várjuk eit ml Amerikától és ha mm ad, miért támadjuk érte?
A kérdés megdöbbentő. Biró Mihály halkan válaszol:
Mondd barátom, a német fasiszták milyen mélyen hatoltak be az Egyesült Államok területére, hány iparvállalatukat tették tönkre és romboltak le a föld színéig?
Azután arra is felelj, hogy a német rablók a ma£yar fasisztákkai együtt igaz-e, hogy lerombolták majdnem az egész európai Oroszországot Moszkvától a Kaukázus legkeletibb részéig, kipusztították és megölték az- ukrán iparvidékek lakosságának nagy részét?
Biró Mihály nem jejezheite be mondanivalóját. mert ''a jiu önkéntelenül felkiáltott: O, most már értem! Igen. igen, eddig erre nem is gondoltam. Majd hozzátette.: Miért nem tanítanak'' bennünketHiszen mi olyan szívesen tanulnánk, akár az éjjeli órákban is. Miért hagynak betnünket sötétségben és miért nem világosítanak jet bennünket az igazság/ól. Mi nem hallottunk soha mást, minthogy ami itt van, azt mind Amerikának köszönhetjük és sok, nagyon sok rosszat az oroszoknak.. .
Nos, igen Jiszlell szociáldemokrata volt MAORT ŰB, íme a legsúlyosabb bUonyl-
Ml azt üzenjük a jluknok\ tanítani, ok-tétnl jogjuk h a mester ligeten terlcatell HŐtítségMI kivezet Ilik őket arra a nafpénye* Htra, ami a dolgozók jólétihez, emberi Hetéhez, 0 siuclalwHinlioz vezet,
A K0KB2Jktízleményni
Miivjuk 11 tarjfo 6''» baroinfike-tüalwdrt tágjainkat, hogy lp>trügyük-kui kawpAobtcw adatszolgáltató« vé-t teljes lótazámuml holnap, ked-sn, f)-ón dfelutún 5 órakor jelen-jenek meg irodánkban Kölcsey-u. 2.
Hzabad a kirakatok kivilágitása! Hatályon kívül helvezték a korlátozásokat tartahnaaó 9. 100/94H. lp. M.
p z. wnde^etet.
Kenoskeilők. iparosok é-> kocsmárosok mentesülnek a szoszesitahryil-vántartás vezetéke alól a rna^t kiadott rendelet- módosítással.
Minden pontosan dolgozó kai-társnak érdeke, bánnely szakosztályban is működik, hogy tájékozva Ieg>en a szakmában történő eseményekről. Egyesületünk e téren mindent elkövet. hogy bő anyaggal álljon minden tagunk rendel kezesére. Helyiseinkben Olvashatók a Magyar Közlöny,
„A dolgoz6k egészsége a nemzet ereje"
Olt Károly felavatta a /.»laegerszpgi Egészségházat
(Zalaegerszegi ttulöxi?vnk>(''<'' > Szombaton volt Zala Jgerszeg-en u ujoiman épített megyei Egész.^gház ünnepélyes felavatása, anjaheu Olt. Károíy ''népjóléti miniszter szem''-iyesen vett részt..: -
Az Egészségház felavatásának ün-, nopélyóre a déli órákban érkezett'' meg Oit Károly népjóléti miniszter," di. SimonoVits István miniszteri osztályfőnök, divVassnó Vada* Sára miniszteri tanácsa*, dr. Vil-mont Gyula ós dr. Hídvégi János közegészségügyi főfelügyelők ós még ■többen a népjóléti minisztérium fő-tisztviselői közül. A miniszter ki-séivtével látogatást tett az MKP * hftlvi szervezetének székházában, majd tüzet >sen megnézte az Egészségházat. Dó! bon «tükkörü ol>édvolt Kancsik litván f ({japánnál, ahol a házigazda köszöntítte fi! a minisztert.
Olt Károly válaazában kljdl»nt«tt*,hogy mogállapltáaa azerlnt a zaliogarazogi ogiazaégház a logmodarnobbül 6a a lagoélatarübbon fotéptt«tt agiszaég-*
vód ''lml Intézmény* at országnak.
IVílután négy ómkor veit.«, kozde-tét « H/.ékház folavfctoto.i. Diazoaon, kicHimwitvu várta n vendégüket az uj épület: »A dolgoz ók egészsége a nemz t onjox fonrúau jelmondat fogadta a'', érkezőket. Dr. ©ábor (írott
vármegyei tiszti főorvos üdvözölte a vendégokot. maid ismertette a széli-ház öt''etéuok feltavéséU amely dr. Vadas Sárától é* dr. Hidyégi ciánostól eredtek. Sok nehézség után valósulhatott meg intézmény. "Kö-1 szönefcet mond a város éa vármegve kéj)vise 1 őtcsty''.etjeinek, amelyek először siettek anyagi''a-g segítségére. A iársala''om ugyaicsak kivette . részét az adfPcozáslxm, akkor, amikor majdnem kétharmad, részben járult a költségekhez. Boldog, hogy letehetett jegy téglát ahhoz á hároméves tervhez. mely-" nek munkáját meg akarjuk valósítani.
Bejelentette, hogy pór "hét múlva Zaba megyében megépít7 a második hasonló intézmény a keszthelyi járási egészségház és ezt fogják követni a többiek s mindáidig, amig.minden járás-na'', mcg nem lesz a ?<ij<U egészségháza.
Igy küzdünk Zalában, mondotta, u zsellérek és kisparasztok hazájában a népi betegségek leküzdésére.
Olt Károly miniszter
bénáéit ezután: Talán nintw is nagy iolent^sógo annak, hogyha fölépül ns működni lwzd valahol egy uj efif&M&ógvódulmi intézmény, mégis u«y ér zöm, folíjgyol mci u* isoím ornzog, tuait oz az ^rónzHúghaz * háwinówi t,''W loJivtobon az oInő megvalósított intézményünk. Külö-nőtt joLento^iget tah''ilok abban, hogy oz avj egészségház agy OtféAKflégvédol« miloí( elmaradt torü'':nbn óluwüll. Ezt csak ^ kezdetnek vehetjük, tlw jó kozdetnok. Elsősorban a megye, másrészt'' Zalaegerszeg lakosságét dicséri, hocv adományaival hozzájárult Q megvalósítás lohotósógélioz. Moet amikor a társadalmat több oldalról vagyunk kénytelenek igénybe venni, meg- kell állápitani, hogy* ennek is; ■meg van a maga jó oldala, hisz ezzel szinte 1«lekapcsoljuk akciónkba.
ós igy részeseivé leszr.ok munkánk-uak. A múltban az.egcszsúov.''-doliui intézmények idegoiiek maradtak > néptől, semmi közösségük nem volt vele. Ma, amikor &í ó támogatásukkal épitjük azolíat, ckslékvő része-''seivé''válnak Itivsitm''nyeinknok. Ebben a szellemix>n keletkeznek, de ngy sTÖksé^ is van rájuk. A nép-bet gfiégpk miildezideig mostohán k-ozölt bajok voltaik, a mnit rendszer egyáltalán nem törődött vob.
Ez azért volt Idhetsóges, mert nem volt egy Ig3zi nemzeti gondolat, ami összefogta volna az egész nemzetet. Ez a nagy nemzeti gondolat most, a oentenárls évakbsn kezd valóra válni. Talán különös, de nem véletlen, hogy ennek a gondolatnak megvalósítására elsősorban Itt Zalában épon ugy,''m!nt mindenütt, • Magyar Kommunista Párt löraks:lk leginkább.
Ez a párt maga elé tűzte a nagy nemzet iogys\>he t in ivrité* célját és ennek mo,u\aiósit<Wii. ío.oi''íruln az-za. E* uém páiiipro^niuht, do egy uttgy" «ondolat, a''uol.^ elindult azért, hogy'' Mftgyurorazá&it ugy kül^ó, mint 1)0''»3 eltizi''íobHsóflfolíól kimozdítsa.
A háremévas terv megvalósítása folyamatban van éa minden kll&tásunk meg Ishet ahhoz, hogy nem Is három, hanem már Két és fit év alatt bsfejtzéat
nyor.
Ezután « k<"''Z}x>nti betegellátásról és ogészségvéílelmi kérdésekről be-síiéit a miniszter. Célkitűzésűnk a r.''emzct erejét megvédeni, értékelni a boldog családi éaltnek alapfeltételét : az egészséget. Ennok szolgálatában áll a-'', orvos, a vé<lőnő és a legújabban munkában állított népegészségőrök, akiknek száma ma már e''éri a 25 ezret. Biztosítani ki-vánjuk a szakorvosi ellátást, mert a múltban, ha ei-re szükség volt, cs-nk a kórházak és nagyvávosok tették el-érbetővé, de most minden járási székhelyen megtalálja a gyógyulni vágyó a szakorvest. A ^oimekl.a-landóság csökkent, de még messze vagyuuk a kivánaUnaktóh
A három év alatt tOO uj ée 27 félben-maradt egészségházat kell felépítenünk. Tömegmozgalommá tettük az egészségvédelem iránti érdeklődést.
Ez a naiv változás, ami bekövetke-zetífT a három év alatt egyíe gyor-suf 0 demokratikus erők a hn.íy cgységlxo kezdenek tömörülni é3 eir-nek az egységnek jelentősébe döntő lesz. -Ma már nem képezheti vita tárgyát töb)>é, liogy melyik útra lópjunk.
Ha megflgysliUk a Ingutóbbi hetek ese ményelt, a két munkAapárt óaazefogá-tét, mogáltaplthatluk, nogy a nemzeti •gyaég létrehozna küszöbön áll, Oe nem elég ennék • két pártnak az összefogta«. azükiég von-arra, hogy • többi pártokkal la megteremtődjék oz. Az 1940-ben elindított Függetlenségi Front nom vAltotta be a hozzáfűzött reményeket, de iz 1948-ss oentenárls év meg fogja hozni • nemzeti egység ''
Sondoiatának megvalósulását, Síért
olgozunk, mert tudjuk, hogy a népnek erro van azQkaége,
Végül a miniszter átadta hivi-tásának az uj- székházat. Dr. Mlkula S^slr''d
polgáimester mondott ezután köszönetet mindazoknak, akik hozzásegítették a várost ezen uj intézmény megteremtéséhez.- Különc« öröm — mondotta —, hogy a Jiároméves terv keretében épült fel ez az uj,
íiek lapja, szt., 6tb. Saját érdeke minden kartársnak, hogy elolva-sa ezen lapokat. , " .
Figyelem!
Megérl$exieK a legújabb divatú nöl tavasattUalHttoJk, női és férfi ballonkabátok, étiátsxó női esőkabátok, férfi és női szővetujdonságok
t
szép intézmény,. legalább látják obibon a megyében azok a sok ik, akik még ma sem bíznak és lmzri3k\ demokrácia "épít 3 erejében, }\ogy a hároméves t_»i*v nom iiumbng,"ha-i:em reóiis alapokon ny-ugv''- vadság. Ezután köszönetet, mondoít'' a • miniszternők, «ki értékes '' idejéből '' időt szakitett ar.a, iiogy szeméhesen vegyen részt a to!a\áfáson.
Oit miniszter ezután megtekintett* a . n a - r*zogi kórházit, majd résztvett- az urvosszakszervezet gyűlésén. E>te i^.vías''.u.soia veit. ahol töi>}> felköszönt) hangzott el.
A miniszter kiséivtéyel együtt vasárnap reggei uiazott:''Üai-csra, ahol ugyancsak egészségházat avat fel.
Igen Jó az adózási eredmény a megyében
Most a.it.i ki a p^nzügyiguzgató-ság a -;t a jo-len tdsét, amely feltüntet'' n< 104?. évi adózási or^.hnónyt. iülwek íi/.erint. befizettek: ogyütfo* adókban, l r,«07.708 Fii. illetmény-adóban, 4,6-W.OBér Ert. illotniény-többlotaló, \ii,''0,0"«,6/.sina
olól/''g, 105. Hu Ert. vívgyoiiszapuhi lati (lézHmu olólog 788 Krt„ gépjárművök utáu. lül.''200 Krt.
llofiz: tó-vlc földadóban: toimóny-ben lö,057.010 kg, borbon ''i-568.464 készpénzIxMi 8.205.488 kg, buznkőt-vényen 1'',100.8^8-kg.
A meevélv^n nz ok*''**» lerovás 48,952.108 forint, amely ai óvi előírás 117 százalékának felül meg.
Az adófizetési készség Zalában kedvező ésírz országos visznaivlatban az első -megjék közé eorolíuito.
PíUváy.aH hírcletmény
Az építés- .is közmunkaÜ<»vr ini-niaztÓJ''ium főhatósága alatt áítő budapesti, győri, fécsi. szí^oJí. d?l»re-'' ceni és miskolci épités- &? kozmun-kaügyi főigazgató hivatalánál, illetne a ¿¿«keméti, esztergomi, halas® gyaimati, reszpiémi^ szombathelyi., szekszárdi, zalaegei^/^vri, bajai, nín-kói, békéscsabai, szentesi, Vevéttryó-ujfalui, nyíregyházai, szolnoki, egri. sátoraljaújhelyi és szikszói épités-és közmruikaügyi ioazgatóságoknál a külső igazgatási svakon K/éi*ve38ott ménrök''i és főmérnöki állásóicra Ivázatot hirdetek. Pályázliatnak bűn tétlen előéletű, 40 é\ét lehetőleg \x> nem töltött, mérnöki é.* épiíészmér-nöki, a budapesti József >,ádor "\Itv szaki, és Gazdaságtudományi Egye temen szerzett, vagy külföldi egyetemen szerzett, de :nos,rtnfikált ók je\é''.lel nendeíkezé nxív^yar állnrn]>oJ gájek, akiknek alkalníaziisát nla nwúy .ipuszabály nom tiltin. akik etkm poiitüaii okok miatt kifogáh niuc-H. Az ulkalinnaánok az állami wiulazerü Vlí.-.X, fiwtési-o^ íyok »wt''lnt történni u pályázók-korához és érdononóséhoM kówmt, i''ályáwtti l otáridő: 104«, évinnív-■
«•Itt* hó 20.
A pályázóknak w hozóin ciniKntt C^i iktat óh ivutn lomnál fiKidapcyht V„ liátiiorv''U. 12 1. cin *T«t 40. Mám > U?n,vuitott. Kórw''nyhwz n.vrtwtibéii Kigy Wvntnb« niá^lafban csatolnia
1. Születési anyakönyvi kivimatot,
2. mérnöki (áltniáiw-kutt''.ir) vyjry énité^zmérnőki okleralit,
3. ru igazo.Yrst blz;myiU- okim, I. ál''ampolgártiági (ilMŐsér^ bi-
zonvitvánvt.
ö" hároin hónapruü ne u té^-lbb k*-loetű ei''kök''si bizonyítványt,
6. hatósági m-vosi bizonyitvánst. T. esetleges előző szól$ráiatotlga-zo''.ó mükölési bizonvitvényt.
A pályázatok ''ebttr végleges dün-té-^t maga nnak tartöm tenn é? aa-. nak eneíhnényéról az okatánypk visz-szaküidéjse meTett a pályázói- éi-feíi-tem. . ...
Az állások betöltésinél a méi''üöké-ket (kulturatérnök) fogom elónytwa résiíesitoni. 1 .
Budapest, 1918. évi február hó 27.
A miniszter rendeletből: -Dr.RodéBéla s. h. müilszteit^anécsos « etnöki főosztály veretőle
textil- és divatáru Uxtetébe SagyKanixsa, Fö-ut2, (volt város&áx épület).
Dobó Gyflrgy
divatáru és rövidáru kereskedő
lé raimteégü áruk olcsó ¿ron. s EKQBE-UT S. 82ÁM.
HÍREK
NapírfRo.:
>'',órcius ''0, szerda. Róm kat. 4ö vérben. Prot. Ildi-ö Újgörög Kodrút.
fj Nap kai 6 ór. 8 perckor, nyugszik ¡7 ora 42 perckor. — ft Hold ke! 6 Ora perckor, nyugszik IS óra 20 perckor. :S41. Kos uth L.ajos követeli ¡apjában a parasztok Í5!d»öz;uttaiásét.
]á25. ft- ü¿yé>2s<¿g elrendeli Rákosi Hűtyás lelartóitatását.
JtúKósi MLáiyás
.ma töltötte be 56. élei ¿vét, amely j alkatomból szerkesztőségünkbe perc \ ró: percre jönnek Nagykanizsa dol- j iidői azzal a kéréssel, hogy lapun- ¡ \0i át-üdvözöljék azt a férfiút, aki { ci Magyar Komunisia Párt élén visz- • . szorániolia ezt az országot a sir • széléről és három esztendős szaka [ dailjn-Jiarc és munka után sikerüli I a: egész világ csodájára olyan élet lehetőségieket teremteni, amely bámu latba ejtette még a népi demokrácia val izemben álló imperialista Nyu t>a''.ot is. ■
Kikosi Mátyás politikájának középpontjában mindig a demokratikus nemzeti összefogás gondolata állt. Hogy ezt, ni került megmásítani, az Jön ifi mértékben az ő vezetése alatt d''ló MagyarKommunlsta Párt ér Jeuw. Stabád, független országgá !ctk Magyarországot, amely ország mérföldes lépésekkel halad ttgy az srkclssi, mind az anyagi felemelke-''lés utján.
Tizenhat esztendős súlyos börtönt szenvedett el, a kivégzéstől a nemzetközi munkásszolidaritás mentette meg. Még mindig fülünkbe csengenek a Horthy-pribékbirók előtt elhangzott szavrtf: „Bármi is vár rám, lehet tán meghalok; de az ügy, amelyért harcolok, élni és győzni fog ''. És az ügy, amelyért harcolt, él győzött.
Nagykanizsa dolgozó népe szere, teitel köszönti ''56. születésnapja, el kalmáből Rákosi Mátyást, akinek jó egészséget, a munkához erőt és sok sikert kíván.
-r Pedagcgut-hirok
A tankerületi főigazgató, iNn^y hajós novai rk. tanító választását jóvahagyta. A \a''l¿8- és közoktatásügyi miniszter .dr.- Strausz Forenc-né énoktanitét, n za''aeg-''iszesri ¿11. poigári áll. általános iskolához óraadói minőaégbon kinevezte. A vármegye tanfelüg,\eLöje Turza An-(ahié peszneki rk. iskolához-beosz-tott menekült t''auoröt a b%¿ladi, tianz lié''a tüaji rk.'' iskolához beosztott nijtiekült tanerőt o •lendva-detbsi ó¡ Nagy József káptalanfái ¿11. Lvk. tanítót, a botfai ált. áll. Hsktjléboz átasztott*.
— Férfi- és női szabóiparoitág ftgyetaéb*
A bélésanyagok (ujjabélés, orépe M cbirft! stb.) átvétele céljáWí felhívjuk agy » férfi,-mint a noiszaftó-xpaiosságot, hogy a részükre kiutalt .bélésanyagokat az ipái-testület utalványa alapján — Kirschner László textilkereskedő, Szabadság-tér 20. az.) üzletében folyó hó lö-ig annál inkább vegyék át, mert..«'' később ^ieutJcfi/ók az ellátmányt nem kap-n*t,iá{< meg. ipartcdtüfet d-nuksége.
— A nagykanizsai pottiMzakszerve-2fl| 1948-ban megvauiztett tisztikara
• híhiök: Jakab Ferenc, alelnök: Ijpmján László, titkár: Bénák József. jesyző: Zentai József, pénztáros: Horváth István, éllenőr: Németh. István. -Kovács Ferenc.
Z A L A

Fontos időszerű problémákat targyalt meg a nagykanizsai járás tisztiértakezlete
26 községben befejeződött a kiosztott földek telskkönyvezése
.•V i»agykanizsai járás községi és körjegyzői dr. Monostori -Tibor járási főjegyző elnöklete alatt tiszti-é tok Vetet tartotiak. melyen a f-ő-J-gy ->< "hivára: sza''.iv:''oieusein kh ül magjelent dr. Kosímü Kálmán OTI ügvv-ezetá, aki áz OTI Jiátialékók behajt''íaaról, Pintér István közellátási oiőa ió, aki a ioiadagdézsma Ki szolgáltatásáról taríott elfaJüst. Fodor István váruwgy?i tü/oltójjaranca-itok""^ tűzkár,jelentésok olkéwsitVy, inig Polgár Ferenc építési, és köz-munkaügyi igazuló a k>zmtmkii-liirt^alékou énlokéb.ui szólalt fol. Az ért ''b''/letiü meghívott koalieiós politikai pártok közül Kirnchner Hela. H ^ Ktvjárási titkára jelent meg.
: Alkiïïnuiuk volt bi''s/.élg''.''tésl folytatni dr. Monostori TíIx)í: járási fő-jegyzÖV^I, aki az érteke/lettel kap-cso atban ninnkatársu nk.it a kó vetkezők ben informálta :
- Hatalmas, mintegy- ü-1 nont -'' ból álló tárgysorozatot uírg>aitunk le az ér-t-^kezleten. A járás válameny-nvi jegyzősógének szekMyén elien-deltem március *15-ének a centenáriumi évhoz méltó ínegünnjcpk''-sét, uiely inegemléko/esnek '' méltónak kelf Jenni 1848 nőseihez. Ezonkivül a járás hét községéin bsz az év folyamán nagyobb szabású centoná-riinni ünnepély részben az aiató-ünnepségdk, részben a falunajx>k kajxísán. •
Esztercange község « 100 éves évforduló megörökítésére, emlék-mii vet állíttat és szabad ságzászlót avat jel.
A hároméves terv eredményeit bemutató falitáblákat minden jegyzői hivatal részére megrendeltem, melyeken folyton változó fényképek sorozata fogja bizonyítani magyar élni akarást. A l''ojalagdézsma rendelet végrehajtása kapesáu kértein a jegyzői kart», hozzak a járás lakosságának tudomására, hogy az ország túlsó szálén « gabonatermés siralmas volt ói embertársaink aegitéao ¡elsőrendű kötelességünk.
Eddig 8 vagon gabona yyi<& egybe.
A zsir- és tejellátás biztositása érdekében is elsőrosban a magyar gazdák lelkiismeretére apelláltam, mert az ország e részében az összes társadalmi osztályok közül ők állanak ü legjobban. A munkanélküli-bég enyhítésére''ft községi tisztviselők havi törzöilletményüknek 0.5 száza-k''át fogják befizetni a Szakszei-vBzeti ''l''anácshoz. Megállapitottuk a jegyzői hivatalok munkaidejét, a felek fogadási óráit. Az államháztartás egyensúlyának biztosítása érdekébenv a szükséges takarékossági Intézkedéseket is meg kellett lennünk az anyaggazdálkodás terén. A buzaköt-vények kikézbesítése mindenütt megtörtént már a járásban.
A kiosztott földek t;.lekköivme-¿ése a járás 26 községében nyert befejezést. A közeljövőben ci járás 8Z&};hdyé-n közellátási jegy központ nyer felálti-tást, mewn&i főfej.aiata lesz a jeqyék kiosztása, elszámolása, iïletvc a jegyrendszerbe bevont kereskedők ellenőrzése. A járás mezőgazdasági "helyzete jónak mondható. A késői fagyok és a hó a retésekban kárt neon okozott, csupán egyes heheken a gyümölcsfák rügyei fag\''taik el a korán megindult riedvkeringés miatt.
- A Tisza -menti árvízkárosultak részéie az a.louuínygyűjtés'' folyamatban va i. KU\5ndolt£Mn,a földmü-vesszöyc-tkozefcek minél ere<luién\e-sebb támogati''vsát, hegy e fontos, uiost már állani Mzervozot vnihama-lább e''éijo célját. A járási szo.-''iál • politikai terv második évében ''Sze-potnok, ^luiakeiosztur éí Gel<;eköz -számíthatnak napközi otthonra. Leraktuk az Orsziigos Házúpitkí*-z''ési S/évetkezetnek alapjait is a községekbon. közeljövőben dr. l.uezi Fon?ne járási szociális t''.tkár fog oz ügyiül IJudapoHtjjn tárgyalásokat folytatni. ''
Egy ilvon Iv^zélgetéH keretiben ii«m is lehet a *ok l''ohnorülő prob-iémát részlytjibon isinoiiotui. Még csak annyit, hogy az onilitottoken ki vül letárgyaltu k a lisztül látat!,unok nevizióját, a Partizán Szövetség 18-as plaketijeinek e''a iását. a közbíie-lők karbantartási munkáUtail, ^ l^g-gülőérdekeltséuek költségvetésének el készítését, a tavaszi vetésterületek bejolentéset, iV tavaszi veLóm>gellá-tást, ^ kötelező olajosuövényok termesztését, az''általanos iskolai közegészségügyet, volt hadifoglyok temetési segélyét, kölcsönét, valamint svéd egyenruhával való megajándékozását," a vöröskereszt álj&l adományozott csecsomókelengye szétosztását ezen felül több belső közigazgatási ¿robiémát — fejezd i»e h^''ilatko/atat a ¿árási főjegyző.
Sasfivetkiezefi tojdsküspoot
részére minden mennyiségben
tolást vásárolunk.
Nagykanizsai megbízott: Magyar-utca 117. Bányász Ödön kereskedő
Március 20-án rendkívül közgyűlés foglalkozik Dávid alispán nyugdijazm iránti kérelmével
Megirluk, hogy dr. Dávid Já~ ,nos alispán, aki a szociáldeino-krata párt jobb számyához iar-tozotl, eltűnik a megye éléről. Március negyedikén beudla nyugdíjazása iránti kérelmét a l>eltigvminiszternek. Távozása okáulj megrongált egészségi állapotára lüvatkozott.
A belügyminiszter a nyugdíjazás iránti kérelmet leküldte a főispánnak azzal, hogy intéz-
kedjék az alispán nyugdijkérvényt i-.e<i törvényhatósági ülésedé viteléről.
A mini -értesülünk március
ún rend ki vüli megyeg\''üléí> lesz /alnegeijízegen, alíol -fö''obek közölt letárgyalják div Dávid alispán kérelmét is. A loisoán-egyben intézkedett, hogv az'' aU ispán helyettesítését dr. Agúrdi* TiL-or vm. iöjegyzö azonnal gye ál. Dr. l>ávi<! nyugdíjazásáig, lbetegszabadságon van.
* i . TÜ2
8 faszeszlepároiő tizemben
Tegiiap délután 2 órakor tüzet jelentettek a tűzoltóságon a sörgyárhoz tartozó ¿isérleti feszesz-lepároió üzemből. A tűzoltók azonnal a helyszínre vonultak, ahol az üiúem^munkásai akkor már "javában oltották » tüzet. Egy órás megfeszített munkával sikerült megfékezni
könnyen végzetessé válható tüzet.)
A tűzoltók nagyszerű munkájának eiVKlménycképpon IÍÚ.000 forint értékű bt^rvndo/ésL sikerült meguion-tení ós csupán 4000 forint érték e.«»ctt a tűz martalékául. Mjnt mog-állapították, h tüz ugy kei.rtkozot1, hogy uz og.vik'' kályha melege által kigyulladt az épüLet fanzerkazete to & lantok hamar to\utej''jedtük.
Halálos gázolásért 1500 forintra Ítélték Gesrges Grand-t
I/eceinhor ''6-ára virradó éjszaki halálos gázolás történt a tormási inalom közoléhe.n az í>rszáguton. George Clíand tehergépkocsija el-, gázolta ik)gatin József Bz«iietneki gazdálkodót, aki nyomban iníjpbalt.
A kanizsai törvényszék most von-t.v i''elolősségrj a Georges Gai''nd-t. A kihallgatett tanuk előadása nyomát: kiderült, hogy a gázolásért nem esupán Grand felelős, de az áldozat is hibás volt. Bogatin ugyanis itta» állapotban ment a6 országúton ós amikor a/, autó ki akarta kerülni, Po^atin olyan szerejicsétlenül lépett, vj-.ngy az autó a''á került. A bíróság Gi-and-t gondat''anságból okozott, emberölés miatt mondotta ki bűnösnek és 15000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

Felhívás
A külföldieket Ellenőrző Orbzágos lvöz|xmti I Latóság'' utasitotta hatóságomat, Uogy a Románia üelől ilUi-gálisan belépő ogyének ellen a s^igeruhb eljárást kell alkalmazni. Ennélfogva felhívom az érdekelteket, hogy akik román állampolgárok. vagy kétes állampoIgíu>^g''iiak, de Romániából érkeztek, azok folyó évi március hó 18-ig a rendőrkapitányságon, » k-özigaz^tttási osztályon jelenjenek meg saját érdekükben, iuuiál is inkább, mert minden egyes kűl honost eUenóriztotni fogok.
A román kormány ogy íendolote értelmébs.m, aki 1945. év jnlius 21-« utáir illegálison érkoaett .Mágyami''-szá^í tentletéíe és 60 napon belüt nem tér vissza Komániába, nema-Bi: a román állampolgárságát veszti el, hanem r&zére magyar áJkunpolgór-ság aem adliató meg, «em pediíj lakhatási engedély nem hosszabbítható meg.
Ennélfogva, aki jelentkezési ké-teLezettséaet elmulasztja, azt tokme-utan ¿oll eltávolitanom az oa-ezág terülotérőlr
A k''pltiriység ve«et6^: Székely Gyula rörgy.
Városunkban is árusítják már a Mezőgazdasági és Tenyészállat-vásár féláru utazási Igazolványait
Pí mírclus 19-23. napjain Budapesten megtartandó Országos Mtxőguda-sigl Kiiilltis ós Tenyiszáí/atvásir látogatói féléron utazhatlak Budapestre, ahol a színházakban és a MAFIRT-moz/kbaa Is kedvezményes áron válthatnak belépőjegyeket, ft kedvezmények Igénybevételére Visártgazolváay jogosít Ilyen ViSirtgazolványt már bárki szerezhet magának városunkban és a megyebeli községekben Is a vásár tb. képviseleteinél, vagy az IBUSz utazási Iroda kirendeltségénél.''Féláron Budapestre- március 13-ának 0 órájától március 23-ának déli 12 órájáig, Budapestről vissza március 19-ének déli 12 órájától március 29-énak 24 órájáig lehet, mikorra az utazást be kell fejezni, ft gyorsmotorokat kivéve minden vonatnemre és minden kocsiosztályra érvényes a féláru utazási kedvezmény. ft Vásár/gaxolvány természetesen a kiállítás díjtalan megtekintésére Is jogosít. - ''_•_'' . -v
ZALA
1048. rnórcHK* l{j.
Sportrovat
Sóghy Józte!:
Közelebb akarjuk hozni Pécset a vidékhez
Vasárnap délolöH a Dólnyii-labdarugók Alsz-öveUéiío vóbéu Nagykanizsán panasznapot tartott Sághy József- a keríu frt egyik vehetője a MAORT klub helységéiben. Az egyesülelek <*i. oaiiaszolták a szövetség felelős vezetőinek sérelmeiket, és bajaikat aki ezeket a kérdéseket meg-hallgatta és a íégköze.''ebbi tanácsülés elé viszi. A panasznap vógezlévcl lapunk munkatársa beszélgetést folytatott Sághy Józseffel, aki a következőket mondotta a panasznapok jeleni őségről és :i szövetség belső —• közönségei érdeklő ügyeiről.
- Már ,-régebben felvetődött kerületiben a panasznapok tar-
tásának szükségessége. Pécstől távolabb fekvő városok és községek labdarugó csapatai mos-loha gyermekként kezelve érezték'' magukat. Ezért haláro/iuk d, hogy elmegyünk minden városba személyesen, racgjjslmiorjuk'' ;iz egyesületek bajait és azokat ha tudjuk, orvosoljuk.
- Nagykanizsái! különösebb panasszal es;tk az. NTK jöü elő. Ok ugyanis azt sérelmeznék^
hogy a másodikak lesznek, akkor nem játszhatnak az első osz-tálvba való jutásérl. Képviselőjük érvelése szerint ezzel elzárjuk a nagykanizsai egyesületeknek w tovább fejlődéséhez való jogú kai, miután jövőre is uz aránylag igen gyenge ÍI-i1c osztályban kell szerepe''.niök. Ezt a kérdést a legközelebbi tanácsülésen tárgyalni fogjuk és lehet, hogy változtatunk rajta. .
—* Az egyesületek panaszai nuk meghallgatásán kívül, azért, is jöttem Kanizsáras^hogy megbeszéljem az egyesületekkel a jú íékos-biztositás kérdését. A ma-gvar lalxiarugás fasiszta vezetői elükön Gidófaíy PáHal nem tö.. rődtek a játékosok -lesti épségének bebiztosítására és ha az egyik játékos harcképtelen lett, akkor sérülése ideáén gyógykezeltetésével senki sem törődött A demokratikus Lafólarugó spór., tuuk ]>edig egyik legfontosabb feladatának tekinti a''játékosok baLescUíllcni biztosítását, hogy -ezzel is lehetővé tegyük a labda, rugó bizalmát az.egyesüleíle iránt és a mugyar népi sporl iránt.
6 (hatos") számú aaelvényóre kell. illetve kjallett volna kiadni. Mivol íwmi kijelölt szelvény iíuufér hóban szappan beváltására kit fellvisznái-va''v a pénzügyminiflztériym «7.208/ ■1948. tf. fr. számú rendeletével mind-a -oii önellátók réwérv, akik jegyeik«, i''ól A 6-ofl szelvényt szappanra bs-váHották, a 80 dkg. kockacukor kiváltánál«, kvllön cukorutalvány kiadását rendelte el.
FV. hívom t.''hát VuindazoTi önellátókat, akik n 210''u számú ólebni-s.»rjegyeikről a (>-os számú fizei-vénvt szappanra beváltották, :<z «zt pótíó külön oidcorutaivány -átvéteta végett .ieejtkez/enek a kö/.ellátáss liivata''han.
A kereakeiök o külön . utalványt tö :*to?2aak oi fogatni és arra a «10 dkg-, kocka:-ukrot kiadni. MeihivomJ a lft*-nwkedók fjgye''uíét még arra, hogy a folyó évi fobvuár hó 27-ike után kiadott önellátói i^ogyekea (2l0.a sz. nvomtatyány) rajt lévő, de a ktfz-afiátáfli hivatal körpecsétiéwi fcu]Xü-eséteit i arabs hatói) .->7"dyé-
nvek. már wnde^én. bovált->at.ók a íió dkíí. kooica:bkoira.
OszUIrsorsjegv ügynto öt kanizsai meg-blzotint keres t''finio3 főávu«tt^ Budapest, B»jcsy ZsIUriszkyu. 19/b.
Komoly, mcjblzhnt^ hózt*rtá*l alkalmazottat I;cresek 15 rt. Ugyanott tiszta ágyto''l, párna megvétetik. Cini a kiadóban.
Kiadó butoroíoü s*ol>ft, esetleg d''iiás-Ml is. Cl» • kiwJób^n.
Kerületi ökülvlvóblró-vlzsga lesz vasárnap Nagykanlzsan
Vasárnap délután 3 órakor tartják meg a RozgonyUutcai iskola tornatermében a kerületi ökölvivöbiró-vizsgát. A vizsgán Egri László, a MÖSz vidéki bL zoltságának elnöke Kulcsár Iuisz ló szövetségi kiküldőit és Róna József szövetségi, biró vezeti. Jiá_ rom kanizsai is elnyeri a vizsgán a birói képesdfósi Ezek Tán-
Mi újság az orssógban?
A budapesti <S ¿gyári-tauoneottbon «0 lakója szabadság-zászlót avatott. A zászlóanya -Antos István péns-
iigyi államtitkár felesége volt. *
A főváros ugy döntött, hogy a legközelebb felépítendő hld az Arpád-hld lesz, amelynek ópltkozisl költségei 55 és fél millió forintot tesanek ki. A hld építését előreláthatólag még augusztusban meg-kezdik.
• •
A f óváros ''illetékes tényezői elhatározták, hogy. az Egyetem-teret
Március 16hb.térre keresztelik át. »
Az Országos Pöldrengósvizsgáló1 Intézet készülékei hétfőn délben erős Földlökéseket észleltek kb. 20 kiló-méter távolaágból. A földmozgás Budapesten két percig tartott,
}3ánáss László veszprémi megyéspüspök állapota a sikeres opemütét után orvondeteaen javul. A boteg fó-
pap mái* tul van az életveszélyen. «
A március 15-i ünnepségekre Vo-msilov marsall wzetésévBl Budftpoet-re utazó szovjet küldöttséget szombaton a határnál magyar kormányküldöttség fogadja.
«
Hegyi Qyula, az uj sportállamtltkár első hivatalos nyilatkozatiban kijelentető, hogy ha a fotózási láz akadályozza « termelő mwnkét, ugy a kormány kénytelen teez beszüntetni az embersportfogadást.
é
MKP nagykanizsai Bzenvzot. ér-kwiti összes tagjait, hogy f. hó 10-ón szerdán oste « órakor KÖ/OS PAHTNAV lesz » Rxociáldem''íitrate párt Ivolyisóíében. Klóadóic rS/e-«^odi Andor és Htádiníror I.stván me-gyei titkárok; Kéj''jük az összes elr-ti-ir^lcat, ho:jy nvinnól i-a^oljb hv.t''nn-ban megjelenni szivoslíeájenek. A Vezetőség.
MKP. nagy kan11. f. hó 11-én cHÜtörtók osto 7 óralmr tnüsovtal egybekötött. Pái^napot ta^t IVtófi ut szám alatti helyisógé-ben. Pártállásra való tekintet nélkül mindenkit szt>Pöt<«ttel vár a fV-r/tó-''én. K^Sadó:^ Siklósi /<•''?««.
"MKP 111. körzete f. hó j! csütörtökön esto 7 órakor Pártnapot tart- .Marva- vendéglő Magvar ut 9 szám alatti helyiségében. Pártát-iásra való tekintet nélkül mindeiüút szerettei vár a Vezetőig. MSa.ló: i.v. Hívta,}) Xiyovgy._
cos László, Modor Játios ás Kő.. . rös Károly lesznek.
NB II es és kerületi labdarugó eredmények
MAV DAC—PVSK ''0:0. Hmigá-ria-SVrtE 1:1, 6z. MAV—Mesr-hart 5:2, BzAK—P^rutz a pálya hasznáUialatlan^ága miatt- elmaradt, K Ü A C—Pátaszék S :2,- DVSE —Postás 1:0, PEAC—Komló 4:2, SzT-VSE—PV8K If. 3:0. Lovászi-BBTC 2:0. y
KarassZon Dezső liadbiztos -ezie-tíes, a.HM szociális osztályának w-zetójo elpanamázta a honv-édaég részérő kiutalt többbszáz v/or cigarettát és nagymeuinyiségü cukrot. Karasz-szont most vonja felelősségre a hon-védtörvényszék.
MM—W3—MW—t I^IMIJI i M kl''4 Hl ■ WH.ai—l»! JM»>
— A Magyar-jugoszláv Társaság
Jiagykanizssai vezetőség és yii-lasztmánya március 11-én, csütörtö-kön esto.V órakor együttes ülést- tart a Rozgonv¡-utcai isko.a első emeleti tjanteriíiébon. Minden vezetőségi'' ók « vá''as/.ijrtiányi tag foltétion íncííjeio- 1 néí^t kéri az rfti-okecg.
A március hónapra szóló hatósági cukrot a következő .%»lvényekte leltet beváltani:
1. A 69/a, 70,''a, 209. a 210/a ós 225/a sz. közollátá8Í élelmiszerjegyek március liavi cukore^vénvéro 40 dkg. kristálycukorra.
2. A 69,^ sz. élelmiszorjegy arabs 8 sz. (három) ssselvónyóre 80 dkg. kockacukorra, a 70^v sz. élelmis»er-jegy nagy »F« szelvónj-e 80 dkg. kockacukorra, a 209/a sz. élelmiszerjegy nagy »B« szelvénye 80 dkg. kockacukorra, a-225/ia sz. élelmiszer-jegy nagy »A« szolvénve 80 dkg. kockacukorra. 1
8. A 221/a 222,^26/a és 227/a( sz. közellátási éielmiszerpót-jegyek mái''cius havi cukorezáívó-nyeire 20 dkg. kristálycukorra,
Az önellátók részérő kiadott 210/a számú általános köaollátási jegyre » 80 • dkg. kockacukrot az orabe
Csalüdlh Az telek A ly PaJrc-ino-t adó. Gm q klAdóbeo.
et»
VÁROS! MOZI}
Kedden-szerdán C"
Ret.dklvüíI előadások;
Heniftk tnúsor: dr l.cgenycl Jutwf koti- | ísranhie én Swl/ó Ibi szInreűvéíz.-.O h személyes felléptével. -- A flimmt''Uo^fi.r r
PiPÓ 7 ÉJSZAKÁJA, és AKTUÁLIS HÍRADÓ
Kende* h«Tyjfr*fc |
KMíadások kezdete 5 és 8 órakor };
Piantnó. anfcolmerHorfMs el»«Src»!dH <í9 egy olcsó béc$l zoagoru elidók. Lndíc/.kv hangii''frrizlct^ljen.
^/WXWVSlW^WvWW^V^VtWWSfA.wW »» <
ZALA d*taokrh.ílkvs pofit''k*! napiéi
Szerkeszd: Beuczv JenO fówrkcíftfl
Ss«tk»tl «Í* fc''adoblwujt: OewSt F?rtoc.»#f C
Kttti.m « (w^rsf 9:%tttr«ő. H iw***''.''.**.
IH.wvx.^''ÍÍÍH .«.T''^t;^'''' kínaié knt T»iefoi) I 84
Nyomatot. « MUNKÁS NVOMDrt í e
kCitl r.yo.Tiáflií.Kfln fi«o\t;»nl.»»n.
Mvomdá*.í felei Kßroiy
1848—1948-as centenáris hirdetés:
Hantos és Ryzsinszky
-vállalkozó mérnökök--
Nagykanizsa, My Eadre-nt 12. Telefon: 3 50.
Gaz- és vizvezeték-szeraiós. — Llspei földgázégők már 72 ft-tói.
f X
fal, tístií.
Száraz vegytisztítás
Telefon 345. Nagykanizsa, FÖ-ut 14. szám.
FIGYELEM! F1GVELEMJ
Szeszesital szükségletét nagyban és kicsinyben a legnagyobb
választékban beszri''pzhoti a
Dnnántuií Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomitó Részvénytársaság
rum- és likőrgyárában
Nagykanizsa, Szabadság-tér 12. Telefon: 119.
Húsvétra jóiwtnóséflO likőrökben nagy vála««ték,
l
Cxvetkó Gyula
Qétégők gyártása háztartás! és ipari céiojtri. Telefon gáz- és vnveittékszerdézch. Központi fíltö- és t%4. fűtőberendezések. í>*szerkezeti lakatos izem*.
Kagykanlxsa, My Endre-ut4.
QUITTNER villamossági vállalat
Csillárok kedveső IluíéO feltételül. Minden nemi sserelési tnunkálelok kéesHéee. VlllanyégAk reklárea.
nag^ válesstékben
Nagykanizsa, Csengery-nt 1. • Telefon: 301
Ivott már
éyföiysm 59, stám
Át». 50 fillér«
Várható időjárás: Éié?>k északnyugati, északi szél, változó felhőzet, többfelé kisebb íutóeső. — A hőmérséklet kissé csökken.
Ef keli végezni a nagytakarítási • a Kisgazdapárt zalamegyei szervezetében is
Mint a Zala közölteC a Függd-\i!]} Kisgazdapárt kél napon ér-U''iiezlek''l tartott Balatonkenesén amelyen resztvettek lk)bi István elnök vezetésével Dinnyés Lajos miniszterelnök, 0rtutav kultusz-miniszter, Nyársul i pénzügyminiszter. Mihály ff y Ernő a kőz-, ¡ár&asngi elnöki "hivatal vezetője. Szabó Árpád földnúvelcsűgyt ,njuiszlet\ Bognár József Buda-pvsppolgármcstere, valamint a ,:»ári Kép\i élői, főispánjai, alispánjai es polgármesterei.
Az értekezlet a Kisgazdapárt i''leiében határkövet jelent, mert ez egyhangúlag elfogadott határozati javaslat kimondja a teljes po''i ikai és gazdasági beolvadást a népi deniokrráei''JÍa és a har-annak ellenségei eUm. Az öt pontból álló Határozati javaslat - így szól:
1. Helyesli, elfogadja és minden erejével támogatja a párt a kormány külpolitikáját.
»mely a baráti Szovjetunióval kötött szerződésen ós a szomszéri népi demoKracláukat életbelépett egyezményeken nyugszik. Kívánatos, uogy Mágyarozizás mas népi demokratlku» áuamoftkal ls ^ hasonló szerződéseket kössön.
2. A párt teljes erejével resztvesz a koalició demokratikus épi lö és kormányzó munkájában > helyesli a demokratikus erőknek, az eddigi koalíciós keretnél szo-rossabb összekapcsolását csennek gyakorlati megvalósítására az újjászervezendő Függetlenségi Frontot vallja alkalmasnak. A 1 Nemzeti Függetlenségi Frontban az eddiginél hatásosabban kell érvényesülnie a parasztság, munkásság és haladó értelmá-^ég szövetségének. —
3. A Független Kisgazda Párt teljesiti természetes kötelességét a magyar demokráciáim: vezetni kivánja a parasztságot és a kispolgárságot a haladás utján szolgálja azl a célt, hogy a m6-götte álló ¡örnegek tevékenven b»-ileszked jenel: a népi fejlődésbe.
4. A .földreform végrehajtása nrancsoio erővel* ieient-
után pnrane:
kvzik a kötelesség, hogy végrehajtsuk a mezőgazdasági íeime-léb korszerű ntállitásái és fejlesz tésél.
Ennek a legalkalmasabb módja az önkéntes társuláson alaputó, államilag hatbatóiau támogatott szövetkezés, amivel nemcBak a (emelést nehézségeket lehet áthidalni, hanem későbbre várható mezőgazdasági értékesítést válságokkal szemben ls ellenállóvá te« szl a parasztságunkat és biztositja ga''diifti^i megerősödését.
lelje siti természetes kötel^zctteé-
Ebben a tekintetben a PüggeL !en Kisgazda Párt kezdeményező szerepet vállal. ezért az értekezlet megbízást ad a pár«'' néző-gazdasági bizottságának gyakorlati tervek kidolgozására.
5. A Független Kisgazda Párt nagyvála szimánya végrehajt ja azokat a szervezeti és Személyi
változásokat, amelyek a pártot alkalmassá teszik áz előtte áUó feladatok hiánytalan teljél
Ennek a határozatnak a jegyében a Magyar Kommunista Párt.* a Szociáldemokrata Párt ós a Nemzeti Parasztpárt Zalavármegyei vezetői az alábbi felhívást- intézték a Kisgazda Párthoz^
Fűgeet len Kisgazda Földmunkás és, Polgári Párt Megyei Vezetőségének. - -
Alulírott Nemzeti Függetlenségi Pártjai nem nézhetik íétle-nü''L. megyénkben a Független Kis
gazda Párt szervezeteinek szét hullásai egyes jobboldali vezetők bűnös politikája'' miatt
A Független Kisgazda Párt alkotó -része )>oliUkai életünknek, amely <i jobboldali SzDP. [elszámolásával s/.i''árdan halad előre a népi demokrácia utján és nem tűrheti, hogy a" Kisgazda Párt megyei szervezeteiben búvó helyei kaphassanak népi demolíra iánU eákvkll e i lcn sége^
Ezért a Független Kisgázd* Párt demokratikus megújhodása erdekében felhívjuk a Kisgazda Párt megyei szervezetéi hogy haladéktalanul távolítsa el soraiból Bedő Kárvlyt. Magyar kénest, dr. Mang-llár Károlyt, Németh Lajost, Vásáros Dezsőt, Qobrl Sándort, Halász Kálmánt, Kontály Sándort és a töooi Jobboldali elmeket.
Zala .vármegye politikai éle-
lének további demokratizálása parancsolóiag megköveteli, hogy a F.K.P. megyei és községi vezetőségeinek tagjai töretlen hívei legyenek népi demokráciánknak, hogy a Nemzeti Függetlenségi Front pártjai közös erővel, .közös frontot alkotva a reakció ellen, megvethessük a boldogabb, szabadabb jövőt nemzetünk számára.
Bizonyosak vagyunk afelől, hogy a. -Kisgazda Párt megyei vezetősége az országos vezetőség szándékait magáévá téve, haladéktalanul eleget tesz a pártok felhívásának, £s eltávolítja soraiból azokat az embereket, akik a további fejlődés uíjában csak akadálvt jelentenének.

Az uj világ uj hősöket nevel
Csepel munkássága teljes számban felvonult a gyér nagy ünnepére,
a munkaverssny megindítását bejelentő nagygyűlésre.
A gyűlésen, mint azt tegnap a Zala jelezte, megjelentek Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Gerö Ernő, Farkas Mihály, Rjjk László, Kádár János és Révai József.
Kossá István, a munkaversany-nagygyülés vezérszónoka többek között a következőit mondotia:
A szakszervezeteknek, a kormány és az összes demokratikus szervezeteknek együttesen kell gondoskodniuk arról, ho<jy a munkaversenyben tetünő eredményt elért dolgozók vagy csoportok ne csak kitüntetésben részesüljenek, hanem megfelefö pénzjutalomban i^ íiogy az OTI, &ABI és egyéb intézmények által nyújtott szbclélls szolgáltatásokba is előnyhöz jussanak. A demokratikus sajtó a lokálok hősei és bősnői helyett az üzemek, a munka hőseit népszerűsítsék, mert a magyer nép szívesebben látja az újságokban azoknak képelt, akik értük, mint azo-két, akik ellenük dolgoznak. A magyar demokrácia már eddig is komoly jutalomban részesítette az újítókat, ezután az ujitók mellett a munkában kiváló teljesítményt elérőket is jutalomban kell részesíteni. Mindenki lát-¿hatja, hogy
az uJ világ, amety most alakul ki hazánkban, uj hősöket nevel kl és reméljük, hogy Csepel dolgozói között százával lesznek majd, akiknek nevét szárnyrakap/a a hir és a dicsőség, akiknek
nevét országszerte ismerni fogják.
Azok nevét is megőrizzük az utókor számára, akik a most megindítandó verseny szerződését aláírták. Történelmi ereklyeként fogjuk felive őrizni ezt a szerződést, hogy megmutassuk az utókornak: íme, 1948-ban igy ünnepelték ineg a magyar dolgozók az 1848 as szabadságharc évfordulóját.
Déli 12 óraKor jelenít Budapest
Bede István londoni követ dezertált
Bede Jstván Magyarország londoni követ© ma reggel táviratban bejelentette lemondását/ A követ nom indokolta meg lépését, illetékes helyen rámutattak, hogy a közismerten harmadik utas szocialista Bede István londoni követségén tartózkodott az összeesküvésben'' súlyosan kompromittált és állampolgárságtól megfosztott Szabó Tamás követségi attasé, akinek manővereit nem utolsó sorban a "követség ügyvezetésének hanyagsága tette lolietóvé. Bedo Istvánt u kormány jelentéstételre rendelte vissza ,ós ó budapesti tárgyalásai alatt hosszasan fogadkozott,, hogy. hü marad esküjóhoz. Kőnek ellenére, Londonba való visszátérle után három napjjaJ dezertált.
Megvalósul a népi kollégiumok
egysége
A MfíKOSz, R MAKK ós a DO-KOSz wzotói aláü-ták a kollégiumok ogyeéjtokmániát, amely megalapít-ja, hogy a népi kollégiumi mosga-iom ogj''sógcüitése a- népi kollégisták kezdeményezésére született inog. Csak a reakciósoktól felbujtottak döntöttek az ellen, hogy a DOKOSz, a MAICE mint önálló saervetfet meg-szünteaao működését, és caat!akozzék » MÉKOSx-hoz.
A 6R. az egész országban ellenörz1
* ■■ 1 1 1 1 ■■■ ■ ■ ■ ■<" — 1 ''■ "
a fejadag-dé2sma bejelentését
A gazdasági rendőrség kedden délután az egész országban megkezdte a fejadag dézsma bojelenté^ének ellenőrzését", liusz gépkocsiban nyomozók- indultak az ország különböző részeil>e, hogy a községi elöljáróságok ós más hivatalos szervek .segit-ségévol moggyorsitják a dézsma teljesítését. Az ellenőrzésbe bevonják a különböző szervüket, elsősorban a Nemze ti Bizottságokat. Ellenőrzik a malmokat is, hogy eleget tesznok-o a fejadag dézsma beszolgáltatásnak.
MegindMl a munkaverseny
A csepeli Wpis« Manfréd gyár dolgozóinak mun!;avorsc.ny kihívását ma rvíggei olsőnek 11 Canz hajógyár munkásai fogadták ei. Az országos munkaversc nyhoz esat a'';ozv.t p^ybon versenyre hívták a./ összes hazai lia-jókazán ós hidépitÓ gyárak dolgozóit. A magyar pamut ipar újpesti gyártelepének dolgozói ma délelőtt üzemi nagygyűlést taitan.ik, amelyen bejelentik a csepeli dotgö/.ók úital kezdett munkaversenyhez való c^t-íakozást.
Honokon, Kossuth szülőfalujában tizenkét év óta csak ígérték a villany világítást. Március 15-én azonban itt i is kigyullad a villany. faluba három hét alatt" roliaiumunká-val vezették be a villanyáramot.
Mi ujjság az országban?
A Tudományos Intézniénj-ek Pártszervezete Marxista Akadémiájának centenáriumi félévet keddien nyitották mag a Pázmány Péter Tudományegyetemen. A megnyitó beszédet Ale''xits György kultusz» llamtit-, kár mondotta.-
*
A budapesti törvényszék rögtön-itélő birósága kedden tái^yalta Paksa üttó vasöntő bűnügyét, .l^ksv-néliáfty nappal ezelőtt bestiális Ice-gyetlenséggei megölte feleségét. A bíróság Paksát életfogytiglani fegyházra Ítélte.
*
Mcftílobbentő erkölcsbotrány, foglalkoztatja a főváros közvéleményét, l^jtartóztattók ugyanis Radonovrc.s Miklós és Ivabó Mihály cipészeket, akik 88 tiz-tizenkót éves kislányt, i-ontottak meg. A kót cipészt a fel-Iváborodott. szülők meg akarták lincselni. • • *
A GR országszerte nagyszabású razziát tartott, amelynek eredményeként 15 borkereskedőt, timárt és szűcsöt vettek Őrizetbe. A Letartóztatottak között van Horváth Ferenc zalalövői tímár is, aki a razzia során, meg akarta \«sztegefcni az ottani rendőrőrs vezetőjét. •
o
ZALA
1Ö4S. március 11.
Euge János előadása a szabadmííveiödés keretében
Eujjó János líceumi tanár » s/a-badmü\t>lödés keretében hézagpótló munkát végzett ükkor, amikor U">-möien de fl lényeget mégis felölelő előadásban keresztmetezotót ftdti a magyar zenotörténe''.ein kulturtörtó-. netunkkel szorosan összofüggő o -o''-menyeinek. Évszázados kulturális elnyomásunk szomorú képe oz. Ebból meg kell érteni, mi oz oka zenei olmanvdott&áer unknak.
Amiét v''gaszia1óbb) hogy U''g~ ujabb zenei fcjlorlcsüttk olyan ereJménuékkel kecsegtet, amely rávitt klón hetit'' az európai :. "nr Hvona ''ába áU''tja az v j ■magyar rowty.
A tna^var zenvtörténeie n lwzdMo Pálót-zi florváth Ádám működésével párhuzamosan indul meg. Páló-ciig j-elent-ő?ot>b remény r.em történik, aminek oka abban keresendő, hogy felső társadalmi osztályunk teljesen magára, h»gyju a- népet, mivel mindenáxen nyugati kultúrát akar meghonosítani, teljesen idebent a mag\nj'' nép Lelkétől. Pálóczi Horváth Adám mintegy öi$6 melódiát tartalmazó >''Ki m-igam tsináltani, ki másé < ci''.nü gyűjteményével megindította ezt a fejlődést ós zenei lendületet. Ezután végigvezeti» lmll- _ gatéságát Liszt Ferenc meg-jelené-" séig törtónt. zenei fejlődésen. A ma--gytCr'' zene Liszt Ferenc föllépésével kap igazi lendületet és fejlődést. Liszt Ferenc világszép rapszódiái h cigányok húrján megtalálható las^u és frifis molócliák művészi feldolgo-/ábúlx'')l születnek.
Hanglemezekkel illusztrálta Krkol operáit, atnoiyhoz a szükség»« magyarázatokat- nagv élvezőt tel hallgatta a zenét kod\eló ós zenei müveit-ségét yvarapitoni kivánó hallgatóig.
lk''l.alóaii foglalkozott^ Bartók óh Kodály zonei nuuikássáj&val. amely korszakaikotó a mauyar zenetörténetemben. Általuk lep a magyar zene az igazi fejlődés útjára és* az • '' gyüjtamén.voik évszázadom mulasztást pótolva, bhylövé teszi, hogy u magyar népi zenóból a njagyar müzoiie fejiódhosxék ki.
/ -
HAùiÙUti&OH
Cíatörtttk, március 11
. Budapest I. 5.80 Hajnali muzsika. ti.80 Falurádió. 7.00 Hitele. A Szabadegyházak \<dláso3 félórája. 8.00 Reggeli zene. 9.00 Orosz zenekari müvek.. 10.00 Hirek. 12.00 Harangszó, hirek. 12.15 .Rádióriport a madártani intézetről. 12.U5 Művész-lemezek. 13.00 Beszélgetés Ambrus Zoltánról. 13.20 A háziegyüttes játszik. 14.00 Hirek. 14.10 Keloteu-rópai zene. lö.OO Rádióiskola. I6.p0 A Bubi vibrafon-együtteö játszik. 16.30 Gyermekrádió; 17.00 .Hirek. 17.10 Iladiíogoiyhíradó és Töröslce-teszt közlemények. 17.55 A 48-as országos kulturverssny heti tájékoztatója. 18.00'' Dunavölgyi'' hiradó. 18.30 Jazzmuzsika. 18.4o A MSzMT műsora, 19.00 Készletek Baeh: H-moll miséjéből. 19.50 Hirek, sporthírek. 2L30 Falurádió. 21.45 Eric Coatos: Három ember. Szvit. 22.00 Hirek. 22.25 • Előadj a prágai színházról. 28.00 Szórakoztató zenekari muzsika. 24.00 Hirek.
Budapest II. 17.00 Tánczene. 18. Hírek. 18.05 tteethoron: VII. szimfónia. 19.00 Falurádió. 19.15 Világhírű énekesek könnyű dalokat énekelnek. 20.00 Magyar nóták
VÁROSI MOZI
Ma szerdájn
Rendkívüli előadások
Remek mOsor: dr Legenyel Jotaeí kon-■toaMtei. Sinbólbl sclnmfivéiznő uemélyes felléptével. — A íilmmflsorban:
PIPÓ 7 ÉJSZAKÁJA és AKTUÁLIS HÍRADÓ
Rendet helyárak Előadások kesdete S és 8 órakor
zalai magyar asszonyok ünnepélyes találkozéja az MNDSz megyei konferenciáján
(Zalaegerszegi tudósUőMót)
Xagv ünnepük volt vasárna;» a zalai ÜXDSz tagjainak. Ekkor jöttök össze " megyeszékhelyen a ül. konferenciára, hogy részletesen mog-tárgvalják a vóg»ol.t munkát ós tor-wt allitsanak össze a jövőre. A bu-dajxísti közjjontot Vass íslv»''mné orsz»Vi''(w szci vx''zö titkár é< Halas-n ó, u öáomólyar''ti osztály vozet''>/) képviselték.
Rajtuk klvOt megjehint a vlrágdlaxben pompázó MNDSZ székházban Benoaik látván főispán, dr. Mlkula polgármester, a hivatalok vezetői közül sokan, pártok éa egyesületek kiküldöttel, valamint a szakszervezetek képviselői.
Zalából többszáz asszony jött^ös''z-ü''/aí. íslgú^zon tivoli/vidékről jöttek cl m-jgyei tolálkozóia olyanok, akik 3 napot töltöttek ol utazással. Vej kendők és kalitpoic vültakoztjk R padsorokbaí. jeléül, liogy az* MNDSz. nem ismer osztályokat, ogy-fonnán szeretett vendég itt mindenki, aki eljött a ra§y asszonytalálkozóra.
A konferencia a i«g«>eli órákban wtte kezdetűt. Dr. MIKüLA. Szig-íridné, 11 zala^u-sze^i szer\-e-:et elnöke, üdvözölte a vendégeket és rövid visszapillantást, vefcrít a Mi«yar Nők Demokiatikua Szö\-eteégenék múltjára. Kzut-án az üdvözlések következtek: a főispán, a polgármester, ^ hatósági orvosi kar, a pedagógusok, a pártDk szónokai sorra köszöntötték a konferenciát ós áldásos munkát kívántak az MNDS//-nok.'' ^
- VA88 Istvánné hatalmas, másí fél órás, beszédben ismortettí azl a nagy munkát, amelyet a* iMND8z orsz»ígos viszonylatiján vé^ez. Be-sziunólója Ielölolty « nószövetséjr ?2[ósz munkatervét, i^ajd külpolitikai viszonylatban fejtegette az oléx-t eredinónyeket.
Örömmel Jelentette be, hogy a Szoolál*
• demokrata Párt tisztulásával ulsbb tömeg kapoaolódik & nőszövetség mun* kájába, hisz, mint lameretM, mlndez-Idela Kéthly Anna Irányítására, a szociáldemokrata aaszonyokat nem enged* ték tevökeoy rósztvenai üz MNDSz-ben
Kzok w válaszV.tk -- mondotta
• - végre niost leomlottak é-t minden reményünk inog lehet arra, hoüy lelkes tagokkal bővül tá''.oriuik.
Ko/.oí-sa Istvánné, megyei titkár, részletes ljoszámolója következett ezután arról, liogy menn>nt Jejlődött az utóbbi hónapokljan a m^yé''cen a szövetség. Soria alakulnak « csoportok, H ialu asszonyai eg>''rc-másra küldik be kérelmeiket, hogy alakítsák meg a csoportokat. A már meglévő helyi csoportokban mindenült megindult a munka, annak jeléül, hogy az asszonyok nuegóa-tve az idők szavát, részt kérnek és kívánnak maguknak a nőszöTOtség munkájából.
Dr. CtÁBOK Ernő vármegyei tisz-tifóorvos érdekes közegészségügyi elő adása tarkitottv a konferenciát. Bejelentette, hogy a, hálxxruban el^usz-titott kórházak wndbehozatala az egész megyében folyik.- Mindenütt
-A
bevezetik u szakorvosi íondelént, hogy őzzel in kötuiyitsenek » beto gokén. XlOot van s/am-vozój a''att a nagykanizsai ós zalaegerszegi g\er-ínokosztály. A gümőkór igen luigv-számban fordul elő a niogyébon, de ,pjtws, a tapolcai 12 14 ágyas kór-hi''uon kivül.nincs kifejezotfon n»ú-> gyógyító'' liel>ts meg>étu?k. Dazs-ruikon is vnn liidőottlion. de ez iumu olégsögL-H, mert legke\osebl) 3(X) áyyat kellene biztosítani a utegyéJion h bctjgokiwk. Boszé''t a munkaterápiáról, amivel azt a célt a kariák elérni, ho.gy azok a betegek, akik fél vagy ejrész évet kénytelenek kórházban t3lteni, no Legyenek tétlenségi«? Ítélve. A lábadozó beteg, amellett, hogy állandó on''osi felügyelet alatt áll, mégis dolgozhat, fizikumúnak és tehetségének megfelelően. Az & terv, hogy & kórházból kikerülőket is állandó felügyelet alatt tartják és akinél azt tapasztalják, hogy; a kórházon kívüli élet visszaesést- idíz elő, azt ismét munkaterápiáim állítok. Lsogpusztitóbb népbetegség a tbc. és -noniibetegség, ezek mogakadályozá-sáia é3 gyógyítására mindent elkövetnek. Keszthelyen, Sümegen és Lefcanyén tudó, lapolcán pedig ne-mibetőggcndozót állítanak- fel.
Ezután megválasztották a^ok^t a küldötteket, akik Zala megyéri az országos nótalálkozón képviselni fogják.
A hozzászólások sox''án tok kiküldöttei részletoson ismer-tettéic munkájukat és megtárgyalták tisztázatlan liérdésoikot. A vita rend--lrivül érdekes és éléak volt. >
Ezután megválasztották o. mogyoi vezetőséget és választmányt. A vezetőség tagjai: Boncaik istvánné, I>r. (iábor Ernőné. l)r. MikuJa Szigfrid-nú, Hegedűs Magda, Dávid Istvánné, Kozo-.''sa Istvánnó é«'' Erdélyi Ilona.
-.A konferencia a késő délutánig tahótt, majd útira ismerkedési est volt n- vidéki tagok részvételével.
Munkaversenyt a kisiparban
Ak IPOK ot meg kell szüntetni
A Ki-iparosok Országos Szu had szervezetének vasárnapi kiil. dött közgyűlésén Szirmai István országgyűlési képviselő szólaU fel a Magyar Kommunista Párt központi vezetőségének képviseletében.'' Szirmai felszólította a kisiparos társadalmat hogy a gyárakban és internekben dolgozó munkásokhoz hasonlóan, ítl-ditson nnmkaversenyeket.
Kossá István, a szakszen ezeti tanács főtitkára* hangsúlyozta, hogj- a magyar kisiparosság továbbra is önállóan dolgozhat n műhelyeiben, nem kiváuja .senld a ldsipai*t államosilani. inert a minőségi termelésre szükség van s mert a kisiparosság a Szovjetunióban is virágzik.
Ezután Kovács Dél a országos

MEGHÍVÓ.
A Nagykanizsai Emberbarát Temetkezési Egyesület 1948. március 20-áu, hétfőn déiatán 3 órakor tartja
XLVII. óvi rendes közgyűlését
a Rozgonyl-utcai eltími Iskola tornatermében, melyre a tagokat^ineRhlvja a
w 080(611 " ujabb közgyűlés 1W3. március 29-én,''
huavétiiétfön délután 8 órakor ugyancaak a Rozgonyi-ulcai elomi iskola tornatemében lesz megtartva, moly tekintet nélkül a megjelontek számára, határozatképes lesz,
, . Tárgysorozat;
1. Elnöki megnyitó.
2. Választmány jelentése 1947. évről.
8. Az 1047..évi zárószámaddsi az 1948. évi költségvetéai előirányzat elő-terjeaz óae, a özámvlz«gfálóbizottság évi Jeleetéao éa a számadók részére a xelmentvény megadása.
j. _ ^Alapszabályok értelmében a tisztikarnak, a választm^y 20 rendes ^évw víS raSválawiSaa Mámvla«álóblj50tt8A« 8 reûdea ^ 2 Póttagjának
5, Alapszabály módosítása. flU„. 8. Eeetlegea indítványok, melyek a közgyűlést megelőző 5 nappal az elnökségnek Írásban bejelentenek. '' ^^
elnök tartotta meg referátumát Bejelenteti hogy u kormány és a halóságok a kisip,in>sság'' h.i, vatalos érdekképviseleti szervé, nek a Kisiparosok Országos Szabad szervezetét ismerte cl és kő. vetélték, hogy az TPOK-ot szuu-tossék meg.
Zala vármegye II. m. Igazoló Bizott-saga, Nagykanizsa
HmDErrviÉNY
A I0.0»)0 10-17. Konn. rend<<-lot- alapján közhírré teszem, hogy ezen .»záinu rendelőt értőimében a Ciki tott Zala vármegyei''lí. az. igazodó Bizottság 10-18. évi március Hó 16 18, 10, 22. napján miután 15 ómkor ;tz alább nevezettek ügyeiig tü-zölt ki tárgyalást:
Márvkis Jti.
Luí^osí .Józaei gépkocsivezető, l''a-cí>a, IVthó Andor mérnök, Keszthely, Töresvái-i Ferenc, Letenyo, ^ odiJ\ák Veronika tanitóno, Fölső;ajk, Kun József, Zalasárszog, Feny^-esi Ilufi'' Lajos földműves, Korpavár, Pirbusz Zsigmond községi altiszt, Palin, Somogyi Gyula- gépjszkovács, Palin, fíoffman''n József, Korpavár, Táncos László műszaki tisztv. Ady E. u. 17, Bognál- Gyula bi; t. üzbtszer-zó, Csengéri u. 08., ftimon Balázs vas- & fémesztergájyo.-«. Kútfej, Tóth -József sörfŐzoCsengeri u. 713. / - Márohtx 18.
Zig''-er György, 8zt. Hórián tér, Iiorvátl> Ferenc'', Sziget u. 1-% ímsei László kőmüvos mester, Körmös ti. 25, a., Gozdán ífózsef városbizbos, Cigi''my u. 6., Ötvös László városi Ué/.b. "f3ujcsi.Zs. u. 07., Flórián János, Varasdi u. JJ/b., .Bedő Gyula vegyx''skemskofló, Bajcsi Z-s. u., Vajda ''Bajosai u. -10, Mihályi József kereskedő, Malomkoiti u., Perkó László korcsmáros, Nyudai u., Hotváth Gvörgy, Homokkomói-omi «. ''26., Szcndrődi ''«György. 3VIAV vonatkísérő, Vtvupdi .lí. SoTaf. .... ''ii.H 19.
y Porkó .lózsöf kis. munkád. SzjpL''l • neki u. 2« a., Kiss lúVlmán. tfomok-komáioini u. U0T, Mihályi Györa^ Homokkanuiromi u. 84., Liplin Jo zsef földműre«, >CigAny u. 7:3., .Aaek József. Flórián -tér 28., Anek Sándor földműves Flórián tér 211., Németh József, Bajcsy Zs. Erdélyi János, Kozmarinr u. 1«., jer Alajos''földműves, Kisrác u. 24., Horváth Boldizsár íxanszámos, Bajcsy Zs. u. 84., Nagj- József gáz- e? vizvezetékszetelő, li''ozmaring u. 17., Lonkovits Ferenc, Rozmaring u. 13.
Március
Grabant b''ej^enc földműves, Mura-keresztur, Kárász Jáiíos földműves, Murakeresztur, ]\íoói''i Rózsa-, Mmít-keresztur, Cía!ambos Erzsébet,. Murakeresztur, Pintér 1-eienc kiscigitó Bajcsa, Gyuianeoz .József, Murake-i^esztur, Plander Márton, Murakeresztur, Nóvák Ferenc, 107 hsz., Radaha Vince, t ítyahá^i. Lovrek József, Fityeháza, Takács Kárólv . földműves, Fityeháza. xíi Ifjú Bé-a, Szabadság tér 15, Losonci Gyitla magán tiszt. Magyar u. 1.
''Felhívom a lakosságit, hogy mind azok, akik fentebb felsorolt szeme-lyek olyan magatartásáról tudnak, amclv a iriag\-ar nép érdekeit s^;»''-tette vagv sérti, azt és az erre vonatkozó bizonyítékait ''nálam szóban vagy irásban haladéktalanul je-leniso 1».. . , ''
1 FigA-elmeztetem a '' bejelentóket Arra, hogy a lejelentésüket a bizobt-ság vsuk akkor \-eheti figj-elembe, ha a bojűlantó nevét 6? lakcímét m feltünteti. , ,
SzomólvoM Ije.le''entéa nnnduiuiap délután 15 -10 óráig Törvényház I. emelői ÍÍH. sz. szoléban mextehető.
Az elnök.
Fölhívjuk az adóközcwségi tagok figyelmét a5 adófizetések termimt-sára: kereseti rt»dó minden hó 10-ig, forgalmiadé 14-ig ''fizetsndó br, még
egyenlőre « régi összegekben.
: ¿-i b. i-''-árv«uS 11.
HIREK
Napirend:
KiiC''US II. csütörtök. Rórn. kai Szilárd. Pra: Aladár. (JjgŐröu Siofrori.
r, Nap kel 6 ör* 6 peickor, nyugszik i; cra 43 perckor. — A Hold kel 7 óro perckor, nyugsük 19 óra 37 perckor.
iS48. A marcuiUíju»óg m«ga;övefle*l
t ?
ponto«.
i»49. Bem vjfui hűre után kiűzi Nagy-s/cct''iiboi a carl cnupatokat.
— Benotik fölipán^esiprémben lesz
a nurclus 15 Iki ünnepség dltzixóiraka
\ uíntetiw''ia március 15-iki üti-r.rp*égtn>rozat keretében az 0i>zúgO4 Mnu/ ''ti Bizofctsájr 42 olyan szónokol iuC.»t ki «« ország különböző terű-it;Ct''irc, akik különösen aU»bn*w»k
történelmi jelentőségű megniozdu-!ií> ivptv/entttléeáia. A szónokok kö-szerepel Benesik István főispán is, aki ezen ¿" napon Veszprémbe mend ünnepi beszedet. Amint érte -a változás folytán, Zalaager-íót^a- még nem jelölt''k ki a nap ¿¿ónokét.
— Morvay Gyula a polgári leány-ráköss íRszgatóJa
A kultuszminisztérium nyugdijaz-m Poiónyi György dt, a nagykanizsai Zrínyi Ilona polgári leányiskola, gazgatóját. Az iskola uj igazgatója •torvay Gyulai tanárt, az ismert irót jsh J2fc» ki. • 1 ''
— 30 óves -szorgalmas munka slismsrése „
í »-usk Feivíucer — a ''Xeutseh cég alkalmazottját kitüntette a Kereskedelem és Szövetkezetügvi minisztérium
A KOKSz vezetősége a rátol értesítést kapott arról, iiogy elóterjesztésímkre ü ''Kei-oskedelmi és rfzövetkezetügyi ''minisztérium el-ismi''j''ő oklevéllel és pénzjutalommal tüntette ''ki l>lask Ferencet a Toutfcch cég üzletvezetőjét.
Kz u kitüntetés i''W 80 évig egy úö:yU^ö -delgozií a becsületben eltol-tötfs^lgáluti működés elismeréí-o.
A KOKSz metósófflo ünnepi ko jtvti''k kö.oütt szándékozik a kitünteti''•• »•oknit átadni, előreláthatólag e hó 20-án tartandó kö/.gyülóso köretében, ahová:ez alka''omrainogiiivja u Nemzeti Bizottságot, " Szak*-sorvégét ,-t. a Vátos veaotisárét, Fáitokat ¿j u KOKSz vezetőit.
— Ezüstkalászos gazdaavatás Zalasgerszspsn
A zalaegerszegi áll. gazdasági tanfolyam vasárnap a Nemzeti Parasztpárt lielyiségében ezüstkalászos gazdákat avatott. A szép műsorral ösz-szeállitott ünnepélyen 22. ezüstkalászos gazdát avattak és egyet ezüst -jelvénnyel tüntettek ki. A feíavatot-takhoz," ar. Mikula polgármester, vizsgabiztos, intézett buzdító beszédei.""
— Orosz hadifogságból Zalasiegyóbe cimzett kézbesíthet etlen lapokJegyzéké
Bene László 7871/ÍT. Dene Lász-iónénak, Bosnyák u. 11. (2 kb. lap >, Bishopics István, Bishopies Márton-í-Ak Petőfi u. 203.. Borda. Vince, 7145, Borda Vincénének;, Felhalmi Ferenc,. 7241 -7, Felhalmi Ffexenc-nónek -Zala m. Iteák F. u. 34., Kovács Károly 56/.V Molnár Györgynek, Fő u. 10., Mór István, 736278, Mór Jánosnak Adria u. ''32., Nagy Gyuia 7100, Nagy, ''Gvulánénak ZaJani. Vásártér 21., "Perésztegi Ferenc, 7270/15, Petesztagi Lajosnak, ''Sebestyén Péter, 62/18, Sebestyén Andrásnak Örszentpótér, Siklós János 7108/1, Birkás Sándornak, IV, 4., Takács Lajos 324/11, Takács Lajosnak, Rákóczy u. 48., V&rner Jtonmc,, 102/88, Férhezli Istvánnak, SzentmihAlyfa, Vlasica József, 7126/6, Falusi Vla»ics Mái-tonnak, Alsó u. 118.
A lapok a Vöröskereszt rádióo^-tályán wiiotők át (Budapoet, Bu-ktsh u. 15. »¡fém alatt.) A helyen oim megadási osotón a vöröskereszt ^ lapokat póatán küldi ki a cim-zettokűck, Krteeitós''hadifogoiy ö^y-i^ec mogjeleléfM»! bélyofl^rvónte».
ZALíA

hfi ^ Fi b i tSI
j V i ^
1 >\, .'' !< fi f>l m
r V h m
*• i «j k > r I
íi-v:


• ''föti
1 íT
Lovásziban és Kerettyén is leváltották a régi üzemi bizottságokat
( A MAO RT központi üzemi bizott-agáiiak én n nagykanizsai üzemi bizottság'' leváltása után most sor került Lovászi é.5 ICe.rettye üzemi bizottságainak leváltásáig is. A szakszervezeti vezetók javaslatául az'' összehívott nagygyűlés egyhangúlag követelte a régf üzemi bizottság JeC váltását éí jdeigletws intéző bízott--, ság létesítését, amely mindaddig rísz i az-ügyebet, amig az uj üzemi bi-^ett^ági választások meg néni tör--ténnek. Az intéző bizottságban többen foglalnak helyet, akik u régi üzemi bizottságnak tagjai voltak és akikről a dolgozók tudták, .hogy megalkuvás nélkül baloldali szociál-

— Fe?b:v?sí
Mindazon hadigondozottak, akik a Icarácsonyi typua akció szelvényüket nom. vették* igénybe, azok a szeJ-vényre szóló anyagot a HON Sz Igazolványának a felmutatása ellenében f. hó 16-tól 24-ig Kirchner László Szabadság t. 20 száui alatti textil kcreskoderól átvehetik. >F. hó 12-én péntoksn délután 6 ói-altor a HONSz székliázában fontns hadiiokka itikat érdeklő értekezlet lesz, molyio ezúton hívunk me.;- tninden budigondp-,.ottat. HONSz .
-- Anyakönyvi blrsk
A mnlt U4ten Hzülolett:
líarbalica László é-» Van .Máriának tlu, Lftly imtv /.oltáiv''ós Vürfu Valériának lei''uiya., Siioff József ós Báli Katalinnak leánya, -Magyar Foronc ós Horváth Annának leánya, Matton János ós Nu;ry Irmának leánya, Kovács János ói Szóll.M^u''iának leánya, Téli Zoltán és Szalai Erzsébetnek fia, Furmen László éd Flumbort Katalinnak leánya, Kútfej József és Kovács Jolánnak fia, l>apó Ferenc és Gerencsér Gizellának fia. Gaál István és Tamás Máriának leánya, Kis József és Herja\e?z Annának leánya, Liplin László 03 Baj Juli-annanak leánya, Varga Imre és Nemes líozá!iának leánya. Nemes János éí Szabó Annának La''.va született Jia. íTixasjtú^ríkfttött: Nagy Gyula boo-nársegéd és Nagy Erzsébet, :Nagy György napszámos és Kálmán Anna," Karny György vendéglős-segéd és Gerencsér Margit, Jiüianna. " Meghaltak:
Horváth József földműves 61 éves. Sipos István kazánfűtő 83 éves, Ber*üi Józsefné Könczöl Rozália 6ő éves, Horgosi Sándor''ny. MÁV altiszt 49 éves.
MOSZK-hirek A Magyar Orsz. Szövet. Központ Nagykanizsai Kirendeltsége, megfelelő helyiségek hiánváb^i a kirendeltség három osztálvát (1.) Szervezés, 2.) Termény, 8.) Aru) helyiségek hiánya miatt nem tudjuk egy-helyre összeronni, s ezért az osztályok külön-külön heheken vannak elhelyezve. A póatai küldőmének címzésénél jól vigyázzanak a föld-mivwwzövetkezetek, mórt amennyi-bon nom adják meg » pontos oim-zéaolcet ft postai küldcmónyok wg-jobb oHotl»n 1 napi kóeós»i érkeznek ogyea osztályokhoz, A kirondolt-sági osztályok « köwtkezók: MOSisK Siervezéai osztály, Postafiók 74. 2.) MOSzK Terményosz-tály, Fó ut 4..8.) MOSzK Áruosztály, Osogfleri utca 82. az.
demoícrnták ós íuata.iéktiilanul u- dolgozók érdekeit képviselték ii légi4 Üzemi bizottságban is.
A megválasztott ideiglenes intéző bizottság tagjai Kerettyén.: Horváth Vilmos, Farkas István, Iíáilay Sándor, idősb. Albrecht Béla, Szász Ferenc. <
Lovásziban: Schlosser József, Vasch Béla, Kovács Pál. Kun Miklós és Ferancaik Adolf lettek.
Ugy a lovászii, mint a bázakeietv-tyei báirvászdoigozók, teljes bizalmukról biztositottíik az uj intéző bizettaágot, amely intézőbizottság a dolgozók érdekeit tartva szem előtt, viszi tovább az ügyeket. - !
Mi újság a szomszédos megyékben
A« somogyvári erdőben, az egykori Jankov ich-uradalom területén néhány hónap óta •fejlődőképes krétagyártó-üzem mükoaik. Az üzemet Horváth Lajos géplakatos alapította, aki megfelelő .talajvizsga után meggyőződött arról, hogv a >föld olyan anyagot tartalmaz, ami igen alkalmas az eddig külföldről behozott krétafélék készítéséhez. Az üzem ina már olyan kiterjedt, hogy; sor került az f U. megválasztására is.
A
A pé.''s! t u (Ion lány ogw te. nej ia J^-rüvidebb idón belül visszoiiilitják » bölcsészkart, amelynek 17 tanszeko lesz. Az uj fakult<usou UJ nyilvánon nondos ón 4 nyilvános rendkívüli ta-ná>'' működik.
A somogymeg.voi UFOSz vasáj1-nap megyei konfeienciát tartott. Ezen nagy beszédet mondott Turo-uoli Géza országgyűlési kópritoló az UFOSz elnöke. Kijelentette, hray az ujgazdák nem maradnak el "az idei termelési vei-senyben. Minden ujga^da azt akarja, hogy ne csak az iparicikkekből, de a Kenyérből is bőségben jusson az ország dolgozó népének.
s
Egy fiata''asszonv kei-üi haipaie-san a törvényszék "elé — bigámia miatt. Keresztes Ferencné sz. iteusz Erzsébet kölkodi asszony fórie fogságba <s«tt. Vyts&né olyan hirekot kapott, hogy ura Oroszországban meghalt. Az asszony erre anélkül, hogy férjét hivatalosan is holttá nyilváníttatta volna, férjhez ment Vétek Ferenchez. Most mindkettőjük ellen megindítják az eljárást.
Á Nemzeti Segély a Kaposvár közelében lévő Déhesmajorban otthont létesít ''az elhagyott gyermekek részére. Előreláthatólag1.50-60 gyermek jut -itt otthonhoz, amely minden kényelemmel el''''legz látva.
Dv. Surányi-Unger ''Tivadar — aki a''pécsi egyetemen annakidején-nenuetgazdaságtant 03 ipénzügytant tanított — a l^blerizmus egyik ssál-láscsinálójakónt volt ''nviiváű.tartva nemcsak az országban, ae Némotor-wágban is.''Burányi jelenleg Ajmon-kában van éa az egyik ottani egyetemen torjesirti ''»oszmélt«, A kui-tuszkormójvywtt most niogPosztottu katedrájától a háború« bűnös pro-feaayoi''t. 1
*
Pótz Vilmos péosi fakitermelő ós főtermelő még » műit év ósssér 88 máz«Q búzát vásároltatott össze 150-
2.»p forintos, áron. A gabonát később 130 forintért értékesítette mázsánként. Potzot lianaarosan a pécsi munkásbiróság vonja tedeLóssóiíre árdrágítás büntette miatt.
- - - - i-i-rvw^mj^ .i
Az ujuéppusztal Járási szeretetház a közeli megvalósulás
stádiumában
A /.u''u több izhun megírta, hogy a járásbeli Magyarazerdal^ béft''huz tftj''tozó ujnúppusztttf volt Whk féle kastélyt a Népjóléti ¿Mi-ni az tor járási siwrötethaz céljára óhRjtrn igénybe venni. Ur. Monoa-tori Tibor jurási fójogyzótól n>-«?i«t óitc.sű''ó''ünk szerint nz 5 hold óh 400 nógyszöcölet kitevő tsrülotet " közelmúltban a telekkönyvi hatóság már be is kebelezte az államkincstár - tavára., sőt a tegnapi nap íolyumán a munkálatok minél előbbi megin-ditása céljából a Tervhivatal 50.000 forintot utalt át a népjóléti minisztériumnak. Dr. Laczi Ferenc járási szociális titkár~& VésSey Barnabás által előzetesen elkeszitett költségtervek aLapján a kastély renoválásához és átalakitásálioz szükBÓ-ges'' intézleedésoket .folyamatba tette, mig az MKP helyi szervezete ingyenes rohammunkát helyezett kilá-tasba.
Felhívás
A külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság utasította hiató-ságomat, hogy a Románia felől illegálisan belépő egyének ellen a- legszigorúbb eljárást kell aikalmazni. Ennélfogva felhívom az érdekelteket, hogy akik román állam polgárok, vagy kétes állampolgárság uak, de Romániából érkezteit, azok folyó évi március hó 18-ig a rendőrkapitányságon, a közigazgatási osztályon jelonieiKJk meg sajat érdekükben, annál is inkább, mert minden egyes külbonost ellenőriztetni fogok.
A romái i kormány egy rendelete értőimében, aki lj)4§. óv julius 21-e utáii ük''gáli-an órkozott Magyarország területére ós tiü napon bolül nem tér vissza Romániába, nemcsak ft rotnán állampolgárságát veszti oi, hanoin részére magyar állampolgárság som adható meg, feni pedig lakhatási engedély nem hosszabbítható nieg.
Ennélfogva, aki jelentkezési k<>-telos»tt«égét elmulasztja, azt toioiu:-uton kell eltávolitanom. az. ország területéről.
A kapitányság veMtóje: Székely Gyula t6t&.
MKP hirek''.
t
MKP nagykanizsai szervezetű értesíti összeS''"tagjait, hogy f. hó lO-én szerdán est© 6 órakor KÖZöS PÁRTNAP lesz a Szociáldemokrata *Párt helyiségében. Előadók: Szegedi Andor és Stádinger István me-gyoi titkárok. Kérjük az összes elvtársakat;-hogy rninnél nagyobb számban megjeleíini szíveskedjenek. A Vezet&ség. '' —
MKP. nagykanizsai II. körzete f. hó 11-én csütörtök este 7 órakor műsorral egybekötött Párt napot tart Petőfi ut 28 szám alatti "helyiségében. Pártállásra való tekintet, nélkül mindenkit szeretettel vár a Vezetőség. Etőaió^SVdósi. István. ■ MtfP III. körzete f. hó 11-én csütörtökön este 7 órakor Pártnapot tart Magyar vendéglő Magyar ut 0 szám alatti helyiségében. Pártállásra való tekintet aéiküi ínrndenkit -szerettei vár a Vezetőség. Előadó: Dr. Kertay Cruörgy,
III. kerületben f. hó li-én csütörtökön este 6—-7-ig panasznapot tart dr. Kóger Jfnos ijgyvéd.
Gyöngyöapatán meggyilkolták az idős'' Laaofi-Török St''utdor mezóórt. A nyomozás mogál lapította, hogy az ürog ombort Raskó Alajosnó, fér-jo óa Bédi Iituro követte ol. littdoM ugyanis Kaskánéni Íratta vagyonát, de a haszonélvezeti jogot maifának tartotta fönn, Raakóék n/onbwi ugy találták, luogy az öreg mezőőr tut «okáig A én ezért gyilkolták mug.
ZALA
148. március 1
Kiskanizsa^ rovata
Kiskamtzái színpad: Pontlola
Szinte aüg volt lérőbely a zsuíolt olvasókört nagyteremben o Missziósleányok vasárnap esti előadásán. Kz a második jó műkedvelői teljesltmónyo a ieányegyeAtiletnek, ahol p közönség nem marod el, mint legtöbb téli kis-kanizsai clóadásról.
Az ola«z dráma egyik mesterének, Peregrinusnak láttuk az egyik történelmi láfgyu drámáját a sóska Bzlnpadon. A bemutatót nagy érdeklődés előzte meg, hirzon a bibitől tárgyú dráma a nagyböjti hangulat egyik hű és tökóle-tes kifejezője. Valóban eredeti és tökéletes képsorozatban láttuk megelevenedni a kétezer éve« nagy istent dráma • selekményeit, jó szereplők tökéletes (ilmácsolúsában. -
Uj és nugyon tehetséges drámai műkedvelőt mutetuuk be Ssollár Gizella ''zemélyéboii. A címszerepben annyi megható, váratlan és finom jelenetben személyesítette meg Pontiolát, hogy csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk kitűnő szerepléséről. A máso-■iík kiváló szereplője a drámának Hegedűs Ferenc a lelki vergődésben szenvedő centurio szerepében. O már régi •te nagyon tehetséges tagja a kiskam-✓»aj műkedvelő gárdának^ Mária Magdolnát Polay Wagdus személyesítette t»eg. Tőkélc-.tes és élethű szerepét a legnagyobb dicséretre oldotta meg. De kitűnőek voltak az epizódszereptők ie. így elsősorban Horváth Mária a Claudia, Baj Erzsi a Szűz Mária, Kocsis Ferenc a Jézus, FüJöp Mária a Projetta, Bakonyi Etel a. Saloiue, Parti Rozália a •Cleoi''an, Gyergyák Ferenc a lictor szerepében Előadás ejőít Horváth Mária olnöknő üdvözölte a közönséget, mig Parti Rozália és Endrey Rozália nagyböjti verseket adott elő. A rendezés kitűnő munkája Szol Irt r JózseEnét dicséri, valamint Cövek Magdolna misz-sziósnővért IC. X. L.
A köztársBsáo« elnök
névnapjáról is megemlékezett Kls-kanizsá hétfőn délelőtt. Reggel ünnepélyes szentmise volt az államfőért a íMKkanizsat ferencos plébániatemplomául, ahol az iskolák, valamint az egyesületek vezetői ts Jelen voltuk.
A Mvüfölo» váró»
''/.a-a várnuígvi» alispánjiin-tk fi.''IO/ 11M8, »z. njndoloto alapján mindazokat. a/, ''vyénekfll, akik akár mint ¡paí''jogOHitvánnyal bíró koroskudók, akúv mint torm.''dók. élolniinzeivk for-:;(i''(>.;il:a. o. al il.''.vui ''fOgl.ilkw''Zfiak. H/omélyazonofe»áffiik í^ftzolásám szolgáló igazolvánnyal icoíl ellátni.
Felhívom tehát a/, érdekel te kot, liogv uz iífttzolvátoyok kióllitisn és átvétele végett, legkésőbb 1napon felül a II. ügyosztálynál ul 8. sz. II. lépcsőház í. cm.) iparjogo-Hitványukkal, illetm őstermelői igazolványukkal aiíná! is inkább jelentkezzenek. mert ellenkező esetfen 80 nap lejártával köztoríiioten iováJbb nem árusíthatnak.
Az igazolványért 1 fogy) forint térítési dijat kell fizetnh
PolffórmeMler
APRÓHIRDETÉSEK
Családiháztelek Ady Endre-uton eladó. Clm a kiadóban.
7
Planinó, angolmechardkás elsőrendű és egy olesó bécsi zongora eladók. Ladecxky bangszerüzletében.
Otngery-nt 11. sz. asatti kétemeletes ház szabadkézből eladó. CUn a kiadóban.
Eladó Qelaén egytagban 10 kat. hold szántó ét rét. Bolgár kertíizetre Is-alkalmas. Qelse 125. «.
Eladó magánház 2 egyszobás lakással. Qm a kiadóban.
Értesítés
Az Iparügyi Miniszter Ur 115.006/1948 lp. M. sz. rendelete alapján a szikvlz.nagy-banl eladási ára literenként 84 fillér, fél-literenként 42 flll.
Nagykanizsa. 1948. méretűt hó 9-én
Nagykanizsai szikvlE Iparosok.
Sportrovat

A Zaia TOTO''UtmiitjitóJa a 22, fordutóra
valószínűbb.
4. SSE—Kislext 2 (x)
A 22-ik Toló szelvényen már i;i~ikí és 14-iki mérkőzések szol-epeinek. Ismét (i NB l-es mér-, közés van feltüntetve a szelvén nmeken továbbá f> N1J Il^cs találkozó ós egy nemzetközi városok kőzőlti iiszlalitenjsz találkozó. A ixitmérközések közül valamennyi Mi il-cs. lízen a héten is .a papírformát igyekszünk közelíteni és tippelésben a Zala olvasóinak segilségére lenni ''ttppjeinken Idvül ezen a héten zárójelben Szusz^ Ferencnek u válogatott újpesti csatárnak tipp jeit közöljük-
/. MOOÖR T—M TK 2 (2) MogOrt már régóta TotógyiJ-kos csapat. Mosl azonban valószínűtlennek. tartjuk, hogy a. nagy formában Lévő MTK-tó! is pontot raboljanak.
2. DVSC—Csepel 2 (2) '' Meggyőződésünk, hogy a Csepelt eddigi győzelmeinek kivivá-séííoz nem a szerencse segített*1 Iu$iem a tudás.
'' 3. Szeged-Elektromos 1 (l) ''
kiesés elleni küzdelemben hazaiak mindent meg fognal^ten ni a győzelem érdekében.
4. ETO-MATEOSz 1 (x) A győriek jobb csatársorral és hazaj pálya előnnyel rendelkeznek. Ez érzésűnk szerint döntő liilialássál Lcsz az ETO győzoL mére.
5. SalBTC—EMTK l {!) Xeni téveszt meg beíinünkel az ei''zsébeliek hazái pont rablása a l''radi ellen. Turjánban szá-. uillásunk szerint nagy küzdelem után győz a hazai csapat.
6V. Szolnok-Kispest 2 (2) Kj.sixsstlck nagyszerű formA-ban vannak. A Szolnok azonban nem. A vendégcsapat győzelmét várjuk.
7. Perutz—Dorog x (I)
A vendégcsapat a bajnokságra lör. Perulz otthonában veretlen Döhletlcn izn mérkőzés.
H. Ktcsk. AC—Keesk. MTÉ x (2) Helyi rangadón minden eredmény lehetséges. A KMTE jobb játékosokból áll, dc a liazai pálya sokat egyensúlyoz.
. 9. Ózd—DVTK 1 (x) - Közel egyforma képességű két csapat. A hazai pálya sorsdöntő lehet.
'' Nyíregyháza—Ml&k. VSC 1 (x) Itt csupán a liazai pálya előnyéi lehet figyelembe venni.
//. /// kej.—ERSO x (2) Az ERSO a bajnokságra tör, telist bele kell feküdnie a mérkőzésbe. Figyelembe kell'' venni azonban art, hogy a Hévizi-uton nem tud győzni az ERSO.
12. Qudapest—Prága firfl aszt. tenisz 1 (1) Prágában legutóbb bebizonyítottuk,; hogy mi vagyunk a jobbak. Erre a mérkőzésre döntet, len nem tippelhető.
Pótmérközówk:
I. Qanz—Gázgyár x (3) ■ Jelenleg a Gázolok a jobbak.
2„ Mükól VSE—Tisza x (2) A szegediek idegenben m«gbi£-hatatlanok^ ezért az erőviszony különbségek ellenére is döntetlenre számilunk,
3. Szolnoki MTE-Előre I (x) '' Tavalv Pesten is g\-őztek a szolnokiak, igy odahaza ez még
. Nagy küzdelem lesz :t bajnoki pojftokért Salgót/irjánban.
A Zaia színei Őportvltághiradéja
LONDOMIAX ápríüs 1.V és 17-ike között iijusági hilxlaru^ú világbajnokságul rendeznek. v nemzellcözi tornára .i következő országok válogat»»ttjaiI lii\ t.iIc meg: WALES. * í''is/.-ddrors/áx, Olaszország. Belgium, Hollandi« és I''ranciaország. A világverseny re. amelyen (jsak 21 í''wn aluli '' játékosok vehetnek rész? Magyarországot nem hiviák tncg. Ugy látszik ill is :í Trtnnan elv: crvén\*csül.
«
BERNARD SHAW a világhírű angol iró mondotta egyszer a rudugrásról, hogy az merőben felesleges, mert ezt a kérdést létrával könnyebben lelieí megol-dani. Ez jutott az eszünkbe a vasárnapi ökölvívó-mérkőzésen, mikor az egyik néző fejcsóválva jegyezte meg Gáti kiütése után: — Miinek ütötték ki (iátit. Hiszen ugy élhetne ellenfelével, mint a galambok.
MEGÁLLAPÍTOTTA a magyar labdarugó szövetség jö-vő évi nemzetközi műsorát. Esze..
rinl Csehszlovákia ellen március 27-én játszunk Prágában. Olaszok! ellen junius 22. Budapi^ len, Anglia ellen pedig május 2(L
én szintén Rudaijesten.
*
TKRSÁNSZKY ODON világ-hirü nuigvar Itardvivó bajnok <.J_ kallódóit ''olimpiai kardjai megtalállak a Farkasréti lemvtö virág kertészetében.
Mind ti nyolc súlycsoportban legjobb versenyzőinkkel lépünk szorítóba
VoRóninp Ismét ökölvívó (.''»B kőzés lesz Nnííyknniztfán. EznlkaJom-mftl a MAOKT boxolúi képnek nzoritóljfi a pápnl í''erutz veruenyzől otli-n. \ mérkőzés esélyeiről és c/. etlenfvlrO! ezeket mocdotta Sipos Istváh edző : *. — A paralak ismeretlenek mé? a kanizsai közönség előtt, de a hírek szerint a kerii''et e^yik legjobb c?anata. Nem féltein tőlük iiáímat, mert a lég-sulytól egéi?zeö le « nebezsulylg műid-egyik nagysi-erü formában van. Annyit * elárulok már. hogy olyan ver^éDv^-ket is szorítóba lépteiünk, akiket a közönstíg még nem Ismer. Ezekkel a fiukkal három hónauig különleges edzéssel dolgoztam és remélem, hogy a tőink vári eredményemutatják m«jd:
4" nagy érdek ődéssel várt mérkőzés vasárnap délelőtt fél tizenegy órakor lesz a gimnázium tornatermében.
ZALA demokratikus politikai oapüaf
Szerkeszti: Bencze Jenő főszerkesztő
trta«JóhKata!: Dtik Ferenc-íír W
KteSU fi RíisíttÁP. ttsayka«!«*
Telelőn i S«. \
Nv-oma clt a MUMKAS NVOMOft Termelőszövet-kuet nyomaiéban MagykanrTsán.
fekl: Z»l4y Károly.
1
48-as centenáris hirdetés:
tlh''őit butorzzUkséylelét bevásárolni, véta!kényszer nélkül tekintse meg
Sümegőy Gyula
mübutorasKtalo» Ituíorrahtúrúi SagyUantxea, Fő-uí 1* (ndvttthan).
Szabó Antal Nagykanizsa, Fö-ut 5.
''W mí y ii
Orion, Philips, Teiefunken, Siemens rádiókészüléket, férfi-, női,- gyermek-kerékpárt 2—6 havi részletfizetésre.
Tekintse meg diva tujdonságainka tl
Fővárosi választék — izfés — minőség. Kész férfiruháink minden Igényt kielégítenek.
Grünfeld és Zombori
űívatfrXx. -o— Teletonsxám : 9.
l l

Singer József és Társa
textiláru kereskedés Szabadság-tér 23. sz.
»
7 i
Menyasszonyi koszorú, fátyol, babakelengye, keresztelő takaró nagy vdUmték• ban a legszebb kivitelben,
Szab&d&ág-tér, 2É szám,

Polgár LMxió
I#xtllk«r«»ktd4i SsAlMidsáf-Mr 82.
izIT iiaivjvjj|s_[e^tgi8 iléiafán 5 éralof a
évfoiydm 60 ^em. Nagykanizsa, 1848. március 12, péntek
Mra 50 tStlé?»
Várható időjárás: Mérsékelt, icUín-ként élénk joyugatf, északnyugati szél, változó felhőzet, többfelé kisebb futóeső.- — A hőmérséklet alig változik.

nagykanizsai dolgozók roppant seregszemléje volt a tegnapi közös pártnap
¿mely ugwin méír nem adta foi tv 1) arc oly tLo mogse:nnnsité.se "ma már :ieia lehet kétséges.
ir.y történt minden, ahogy vártuk. A {¿ót munkáspárt egybeolvadása ha-raJnuis vissziiangta''.wűált Nagykanizsán is.- amiVmamüéltetóon bizony i-í.ott a- a lelkes hatalmas tömeg, amely roskadásig" megtöltötte . az I pa.it.jstu-.it nagytermei. Becslések >/.érint több mint- ezer ember szorongott itt, de nagyon sokan voltak, akik már rie:u tudtak bejutni. A tömeg városunk nagy történelmi eseményének volt- a szemtanuja, éroz-ivírtú volt. az a sorsl''oixluLít, amit 0 fcét munkáspárt egyesülésónok ténye jelent minden eg\es ember életére. A két párt tagjain kivül megjelentik itt nagyszámban susok is, akik eddig opjvortunizmusból va<ry féle búiból nem inertek a munkáspártok egyikéiíez som csatlakozni. Különösön nagy számban jelentek meg azok, az értelmiségi dolgozók, ■ akiket eddi^ solutóóm lehetett munkáspárti gyűléseken látni. -
A közös párt napon feltűnő módon megmutatkozott a tömegek nek az a vágya, hogv részeseivé váljanak annak a törtónoinii fordulatnak, amit a két munkáspárt egyesülése jelent. Mái- napok -óta tömegesen ostromolják a Magyar Ivo iunuiíii-ta Párt, helyi szervezetét, de szerkesz--♦oíígCmket'' is; hogy ^ tagfelvételi zárlat dacára belépilessenek a Magyar Kommunista Pártba. A belepni akarók úgyszólván ogyöntre-tüeri^ olyan kéréssel fordulnak iioz-zánk, hogy adjunk lészükre könyveket, amiből megtanulhatják, a marxista—!<\uini—szojialihta tanokat, mert <mmt mondják, o''-y uj világ születése van folyamatban, ami kaját szemük elótt játszódik ie; gyorsTOnati sob&ssóggei robog a beteljesülés falé és erről a. vonatról nem akarnak lemaradni.''
Az elért eredményekbőltettek ós cselekvések tisztaságából most már mindenki látja/ hogy nem volt soha párt még ebberi. az országán, amely jobban megvédte volna oz ¡egyetemes magyarság érdekeit, mint az igazi hazaszeretet pártja, amely , abban mutatkozik meg, hogy minden egyes dolgozó állampolgárnak eddig még soha nem látott ''jólétét akar és fog biztosítania A béke pártja; ínegtoroüitötfó a.x>kat a külföldi ^kapcsolatokat,'' amelyek iji-■\aitva vannak megfékezni az impe- • rialista nyugat mohóságát, megtörnia pénz pokoli hataimának urai-mát, mert a- munkát állitja az emiferi fejlődés tengelyébe. . iinnek a felismerésében gyűlt őszülj a "nataiinas tömeg, és áhítatos csendben hallgatni végig a közös pártnap szónokait.'' - -f
A Himnusz eléneklése után a munkásdalárda éinokelt, majd 8zé-ioely Gyula rendőrőrnagy megnyi- '' tottfi az ülést. A Hadak ütja ci-cíü Ady vers eisz&valitea után
STADINGER Ietvéa, a Szociáldemokrata Párt megyei titkára, taxtet-ta meg beszédét. Visszapillantott a Kommunista Xiáltvány megjelenési idejére ós végigvezette a munkásmozgalmat addig a napi*, amikor elérkezett a két nagy prolatárpárt testvéri egyesülése. líeszé lében drámai orővul szemléltette Poyer Ká-wly árulását, ö Bethlen féle pak-tommad kapceolatofeaaj, anaeíy ''paktum a leggyászosabb okmány a
magyar munkásmozgalomnak. Kb-bon'' a paktumban Poyéí kötelezte ma-át, hogy somfa vasuton> •seín pedig a falvakban szocialista felvílá-¡rositó munkát a párt .nem végez. Ennél rutatSb árulást csak keveset ismert a nemzet-közi munkásmozgalom, Megbélyegezte Bán.. Kéthly, Szeder, Szélig, és a többi munkásárulók káros Tevékenységét ós kijo-" ientottp, hogy .voltak''olyan pillanatok, amikor látszott, hogy a nyugati iaiponalistókat kiszolgáló jotóóldal kertü ''felül, ami «igyet-jeientett volna azzrí, ami 1919-ben már egyszer oiv gyászos módon be-köwtkezett. :
SZEGEDI Andor a Magyar Kommunista Párt megyei titkára beszélt ezután. Kijelentette-, -hogy ez a t">-meg, anieíy itt megjelent, válasz av.ókra a rosszindulata beállításokra, akik aggodalommal .gondolt ik a-két munkáspárt egyesülésére.
A válaszfalak leomlottak, és ma inár közös frontban állanak a dolgozók legyőzhetetlen harci erőként ¡azzal a megvert reakcióval szemben,
Jul !u&
i,
BejrjGihleUő, hogy liátúl Jáiw* voU vllspán. fconap bejelentette kilépését a üzocbtödcbv&vaiii PártbiV'', abból a pártból,am ellj-nék lényegében .sohasem volt tagja, mert Dávid mindennek mandható volt, esafc szocialista-ra\ nem.<M<g»mt6,fcfizel''(-v Zalában közölt memorandumról, amit a Kisgazdapárt vezetőségének nyújtottál; a, hogy a káros és jobboldali etemdkét haladék-ta''anuí tájx&iteáífc eí a pártból. A felhívás- megjelenése utány ■mőiutotta Szegedi Andor, olyan értesülésiJk''et kaptam, hogy a felsorolt jobboldali egyen ők máris kiváltak a Kisgazdapártból.
J Az e''ért hatalmas eredményekkel • foglalkozott ós kijelentette, hogy ♦ mi nem bankjegyet., akarunk éiör állítani, ami könnyű len no, hanem árukat és javakat akarunk termelni, ^ámhe- bőségesen kívánjuk ellátni magyar dolgozó nép tömegeit. . f1** két .munkáspárt egyesülésével mondotta, egyidejűleg megindult a W.íagyar- Népi ront megalakításának

gyakorlati előkészítése. JOrinok jegyéin Zalaegerszegen már szombaton nemzeti egység napot rendez-'' nek, amelynek .jelentősége beláthatatlan. .
Az 1848. szelleme vezet bennünket, Kossuth, Táncsics, Petőfi álmát valósítjuk meg, amire 100 ''évig kellett ugyan- verni, de most betelje-sülóben van.
B1 Rö Mihády mondotta el ez*i tán liatalmas beszédét. Külpolitikai por-spektivát adott é3 vaslogikával igazolta be, hogy a kapitalista társa-, dalom elsüllyedésre van ítélve, mert az emberiség történelme fejlődést és nem visszafejlődést mutat. Marx azt irta- zászlajára a kommunista kiáltványban, »''Világ proletárjai egyesüljetek''« de''ennek feltétele az, hógy .először az országon "belüli munkáspártok egyesüljenek, v .
Ismertette a Maorinál az utolsó napokban lejátszódott eseményeket, és annak a véleményének adott kifejezést, . hogy "ez a ^változás az egész magyar ^gazdasági életet el ha •. tározóan befolyásolhatja.
A nagy, tetszéssel fogadott:beszéd : után Bölcsföldi Lajos zárószavaival ós az Internacionálé eléneklésé-vei fejeződött be a pái-tnap.''
1
í^HJék a munkáspártok teljes egyesülését
A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt összekötő bizottsága folyó évi március 10*én illési tartott. A Szooiáidsmokrata Part 36. kongresszusának határozata értelmében az összekötő bizottság ma kezdte u tárgyalásokat az Egyesüli Munkáspárt létrehozására.
Megállapodtak abban, hogy ax egyesülést folyó év! JuHus 1-lg megvalósítják.
Az összekötö bizottság elhatározta:
1. Az egységes politika kidolgozására és megvalósítására álisRdó közös politikai bizottságot létesítenek, amelynek tagjai: Farkas, Gerő, Marosán, Rajk, Rákosi, Révai, Rónai, SzakasHs ós Va|da.
2. Az egyesülés gyakorlati előkészítősére és végrehajtására állandó szervező-bizottságot létesítenek, melynek tagjai: Apró, Farkas, Harustyák, Kádár, Kovács, Marosán és Révai. ^
3. A falvakban, a Járási és megyei székhelyekén, városokbsn, gyárakban és üzemekben ¿egységbizottságot létesítenek, melyeknek \ -
feladata a aiócláldemokratapárt/ jobboldali elemek, továbbá mindkét pártba befurakodott Idegen,
ellenséges és korrupt elemek eltávolítása. -
Az egységbizottságok az átmenet alatt a pártszervezetek politikáját folytatják és előkészítik a két párt szervezeteit az egyesülésre. .
Az összekötő bizottság üdvözölte a csepeli munkások országos munkaversenyét. A kezdeményezést folytat Ják és felhívják az ország dolgozóit, hogy csatlakozzanak a munkaversenyhez és minden erejükkel vegyenek részt ebben az ország talpraállltását meggyorsító mozgalomban.
Véli 12 oraUor feleníi &udap&al
Prága gyászolja Masaryk külügyminisztert
A csehszlovák miniszterelnökség hivata:09 közleménye szerint Masaryk eíános külügyminiszter a bazá-jaért folytatott munka közepette szerdán a reggeli órákban lakásának ablakából a Lernyn palota udvarára ■letette magát. ,
'' Masaryk Icedden egész -nap és még este is tehe vótt''.vm-Tika-kedvvel és igy va^szmii. hogy tetté! pik''a:.xt>nyi ebn czavarában
követte el. Az utóbbi időben nagyfoka álmatlanságban, és idegességben szenvedett A vizÁgálat folyik. A haláleset hírére egész Prága gyászt tiltott. A haláleset hire külföldi diplomáciai körökben nagy megdöbbenést kai-tett. Masaryk Jánost szombaton dól-után a órakór temetik az állam halottjaként katonai diszpompávaf s . prágai nemzeti muzeum .panthaon-,lábol" éa a családi sírboltban helyezik
örök nyugalomra.. A csehszlovák külügyminisztérium vezetését Clemen-t;s külügyi államtitkár veszi át, aki már az uj kormány hivatalbalépése óta vezette a külügyminisztérium ■ ügyeit.
A magyar kormány íiltakozó Jegyzéke a new-yorki rádió rágalmai miatt
A Magyar külügymiáisztéiiiim a newyorki rádió magyar adásban március 7-én elhangzott ^s n nuigyar belpolitikai viszonyokról szóló, rágalmakkal kapcsolatban tegnap jegyzékei intézett az Egyesüli Államok bitda. pesli követségéhez. A jegyzék fel sorolja, hogy a/. emUtetí híradás''a magyar kormány és az egész kormányzatra olyan rágalmakat szór, ánvelyek alaptalansága a budapesti amerikai követ alört sem kéiséges. A jegyzék felkérte az amerikai leövétséget, kőz;
vetitse kormányához a Magyar Köztársaság nyomatékos ália-kozását az ellen, hogy a tájékoz- • látási szabadsággal visszaélje, a, való helyzetet lényegében meghamisító híreket közöljön egy iolyan intézmény, amely az amo rikai kormány ''támogatását élvezi és támadás sorozatot intéz a magyar nép és a magyar kormány ellen.
Vorosilov marsall nagy kísérettel elindult Budapestre
A magyar centenáris ünnepségen résztvevő szovjet kormány küldöttség legnap elindult Buda pestre, A kűldötlség vezetője Yo-ror^ov miriszterelnökhelyettesi tagjai Griscsuha az ukrto le^. felsőbb tanács képviselője, VoL : gin a szovjtft tudotnóny^os akadémia elnöke,-.Leonov iró, a Szovjetunió legfelsőbb tanács;í-nak Kép^Stclője, és Ivanov a küldöttség titkára.
¿A IÁ
1C45. múrtáus
I megyei termelési verseny mesíndalását jelentette be a főispán a közigazgatási bizottság ülésén
(Zalaegerszegi f udósiiónk*''J>t) étion ü ésezett avármegyei k-"z-
iiin .ü-atási bizottság, Hencsik Hívmi lőispán e''nöklvtévöl.
•ü tr;s]>áhi jelentés különösebb érileklődésro tartható eseményt, ez alkalomníal, nom tartalmazott. Ay állafcegészség vonalán h helyzet ki«-elégit''ó. egyetlen veszettség volt feb-ruárbau, amely egy kóbor macskán tört ki. A takarmány hiány követ-keztébun a tejelő állatok »ok helyen elapadt ik.
>\LaratH''sic> József bizottság t,ig jcil''ogásolja. l:og) sok a megyében az olyan eblark) gazda, aki semmiféle á Jót nem fizet- és be sem oltatja állatát, ami fokozza a veszettség veszélvót.
Dr.'' Ci A BUli Ernő tiszti lőoi-vos bejelentette, hogy « közegészségügy a megyében jobb, mint nz olmult hóban volt. de rosszabb, mint tavaly februárian. Nagykanizsán, Zalaegerszegen ¿í a .-nagykanizsai járásban vörheny megbetegedések fordultak plö. Kanyaró" a lenti, novai és lete-nyci járásban észlelhető. A fertőző rraviióma ugyancsak .Lentiben lépett- fel nagyobb számban. A megye területen lévő n'':gy tüdógondo- , zo intézetben, 2245 egyén jelentkezett, ezek közül 121 8 bizonyult betegnek. A három nemibeteagoudozór tan 1172 jelentkező közül 528 volt beteg. - Kendórorvosi hullaszemlo 9 volt, ezenkívül <5 l>oncolás. Zalaegerszegen é{> Nagykanizsán egészségvédelmi tanfolyamok nyiltak meg. Za-lakoppányba''n 8ü résztvevővel nép-élelmezési tanfolyam működik.
Az államügyészség vezetője be jelentette. hogy* a zalaegerszegi fogházban a rablétszám februárban 106 volt. A letartóztatottak 1224 mutí-Ijmapon teljesítettek ntpszámot. A nagykanizsai fogházban 07 u lét-Szám. Az elmúlt hónapban két szökési kísérlet vo''it, amelyet azonban megakadályoztak.
Dr. "Denio Sándor az utak állapotáról tett jelentést. A nehéz hó és sái-viszonyok miatt csak nehezen haladhatnak az útépítési munkálatok. Bejelentette, hogy nsmrégen vett rószt Budapesten főnöki értekezleten, ehot beszámoltak a közmunkeváltaig és útadó befizetést mérvéről ée megállapítást nyert, hogy Zala vérmegye az elsők között van a befolyási eredmények tekintetőben.
Az árvaszéki elnök ói tanfelügyelő terjesztették még elő rövid jelentéseiket, majd a szociális felügyelő bejelentette, hogy az egész me, ben folyik « szugémok és gyermekek étkeztetése. Különös szép eredményt mutat Keszthely, ahol 100 gyermeket, Nagykanizsa, ahol 400 szegényt, Zalaegerszeg, ahol 100 szegényt ''és Tapolca, ahol 25 gyermeket lészesi-tenok naponta meleg ebéd aegélv-ben.
A gazdasági felügyelőség kiküldötte rendelkezésre álló vetőmagvakról számolt be.'' Zaláin jelenleír 5000 mezőgazdasági munkanél-kuli van nyilvántartva. Boncaik főispán ezután kijelentette, hogy a gazdasági felügyelőségnek tudomásul kell vennie, miszerint mezőgazdasági szempontból az igények megnőttek és ehhez kell igazítani a hivatal adminisztrációját.''
lg-g suli/f helyez arra, hogy a gazdái: a sajtó utján tudomást szerezzenek a vetőmagkészlet-rőt és arról, hogy m ''¿yen feltétnek mel''ctl kaphatnak abból: Kifogásolta, hogy Zala megye milyen- kis mértékben vesz rószt az idei tavaszi mezőgazdasági kiállitá-
*oi). -Somogytnegve 1-50 daj-a-b állit-ta! szerepel ó« Zal:i mindössze 4-et produkál.
Ezután a mezőgazdasági v^rso-nyek céljáról .beszélt a*főispán és megállapította, hogy eimek igen nagy jelentősége van országos viszonylatban • is. Tárgyalásokat foly> tátott óbbon az ügyben a földművelési kormányzattal. A versenyeket mindenütt meg kell inditanl. A megyei versenyek már »llndultek, hisz Somogy, Tolna, Baranya és Zala i megye kihívták egymást versenyre. Azt szeretné, ^ járások és községek Is követnék ezt a példft, mert kétségtelenül buzdftólag hat e termelésre. Felhívja a gazdasági felügyelőséget, mindent tegyen meg, hogy ezek a verte-nyek minél előbb meginduljanak ée
minél eredményesebbik legyenek.
A pénzügyio^jKatósájí »vezotójp.
ezvikot iclehtette rebiiuár hóról: befolyt földadóban 1,82^6000 kg, állami adóban, 885.271, illottnényadó-ban 195.966 Fit:, illetménytobblot-adóban 1712 Frt., illőkben 427.489 Frt., forgalmi adóban, 1.225.808 Frt. és késedelmi kamatban, 60.672 kg.
Búzás gazdasági felügyelő válaszolt a főispán szavairu é< azt mondotta, hogy Somogy megye tényleg olvan helyzetben van, begy tenyészállat bőségről beszélhet, Zalában viszont nagyon gyenge még az állomány, de remény van rá, hogy 1—2
év alatt rendbe lehet- lmui a tenyész állat állományt. '' ,
A közellátási hivatal helyettes vezetője ismertette a fejadag dózsma csökkentéssel. járó lxw>olgál látás eddigi eredmények
'' A megy ér,'' J87 vagon a f.->-retés ebből 37 vagon máris befolyt. tgy\bt''»tu lehet a telje* eredményben. A zsh-dézsma tettetés 9-10 vagon. ..ebbőt G w-gov folyt bbc. ez ideig.
A te ¡beszolgáltatás a- t.ikarmány-hiány miatt ismét csökkent, és még további csökkenésre lehet számítani.
A húsellátás "körül zavarok vannak, uiért -a termelők nem -adják a megállapított áron a marhákat, igy lel vásári á- az elmúlt hónapban nem is történt. Serifeknél hasonló a helyzet, a 800- is kontingenst, wem tudjuk boszerezni.
Á rendői-ség kéjTviselójo kifogásolta, hogv » köztségeknek kUiclott kiadott ide/.« levőiteket- az elöljáróságok kósedelmesen''kéíb''.-sitik ki, ami'' á nvomozásukat nagyban akadálvoz-es1 befolyásul ja. l{éri, iiogy illeté-keso kutasítsák ezeket a hatósá-go-kat az idézőleelek gyors kikézbesi-téséier
Végül megválasztották « nagykanizsai é* zalaegerszegi fogházak letartóztatottjaiiuik szabadság'' iránti kérelmeiket felülvizsgál«) bizottságok tagjait. Ekek Nagykanizsán .Mu-técz János és Lukács Béla, Zalaegerszegen ]>edig Marancsic« ♦ló-zsef és Bai-áth Jáno« lettek.
Dr. Dávid János volt zalavdmegyei alispán nyugdíjazása is fegyelmi ¡gye a vármegye rendes havi közgyűlése előtt
Bencsik Islvan főispán március 20-ra, szombat délelőtt 10 órára hivta össze a vármegyeház közgyűlési termébe a megyei rendkívüli kÖ7ígyQlé;él. A közgyűlésen 15 tárgy*
7. sorozati pont szerepel, közöttük dr. v Dávid Jihos alispán nyugdíjazása és fegyelmi Ügye is. A közgyűlés elé megyeszerte nagy érdeklődéssel * tekintenek.

Milliós kincseket találtak elfalazva a keszthelyi Festetich-kastélyban
(Késztu ccyi tudó^itórik1''">!.)
Az Kihagyott Javak lelszáiuo-ló, bizottsjiga egy vizsgálat során megállapította, hogy a keszthe-.lyi hestelich-kastély nyugatra nienekült tulujdoiTosivi egy bar-lungba és a kastély egy elhagyott szárnyában befalazták a család ékszerei!, műkincseit és egvéb értékeit.
A környéken régóta lucUainin denki hogy a Festetichék a kincsekei eireitelték a kastélyban, de u rejtekhelyet senki sem is. merte. A hatóságok már több ki-vsérlelcl is lettek a kincsek fclku-lulásárn, de ezek eyyetlen nlka-lomimal teni járlak sikerrel.
Már-már ugy látszott, sohasem találják meg az ismeretlen értékű kincseket, amikor várai.'' lan bejelentés érkezett az Kihagyott Javakhoz. A Festelich-esa-lád megbízottai a helyszínre érkeztek és a náluk lévő lervrajz ulapján hozzáláttak a kincsek fel kutatásához. Kibontották a re|-tetl barlangot, megnyitották a iitkos válaszfalat és már iiion voltak, hogy elszálUlsák a kincseket.
Az utolsó piiianatbau ép lek'' kózhe a hatóságok és a íniiljós értékű kincseket lefoglalták. \

> ti&ztit
Száraz vegytisztítás
Telefon 345. Nagykanizsa, Fő-ut 14. szám.
A még folyó leltározás szerint eddig több kiló ékszert, ren-gcleg XV1-XVIII. századbeli Test ménylv számos XIII. századbeli kéziratot és a Ming-dinaszÜA idejtböl való .kinai vázákat é.s porcéi Ián tárgyakat találtak. A napfényre1 került kincsek értéke hozzávetőleges'''' becslés szerint 20-2.") miöió forint.
Számos 18-as emlék is előkerült. Jgy ¡jéldául megtalállak iBetn tábornok levelezésiének te kintélyes ríészét és a szabad síig. harc többi vezéralakjára vonatkozó számos emléket is.
A kincsek egy részéi muzeumok ¿s tudományos intézetek kapják. A'' i&-ra votialkozó em-Jékeket jyedig azonnal a Történelmi I''jnlékbizoltság rendelke-zésére bocsátják.
MKP hírek
MKP. nagykanizííaS II. körzete f. bó 11-én csütörtök este 7 órakor : műsorral egybekötött Pártnapot tart Petőfi ^ut 28 szám abtti "helyÍBégé-ben. Pártállásra való tekintet nél--.kül mindenkit szeretettel vár & Ve-¿¿tőség. Klóadó^ SlUósi István. v MKP III. körzete f. lw 11-én. : csütörtökön este 7 órakor Pártnapot ■ tart Ma?mi'' wjndéglő Magvai* ut ly szám alatti helyiségében. Pártállásra való tekintet nélkül mindenkit '' szerettei vár a Vezetőcég. Előadó: Dr. Kertay György.
III. kerületW f. hó 11-én csütörtökön este 6—7-ig''- panasznapot ''tart dr. Kóger János ügyvéd.
iwpekcióg gyúgywertá*
_ Márc. 11-éa: „Mária" »•ég-yezertór, Soraosryi Béia-utea 40.
Szakszervezeti hírek
A március tö-i 100 éves cent.-ná-ris ünnepségeri bzakszex-vezeteink teljességévéi részt- vesznek. Gyülekezés 15-éu d 10 óm, Csen^ri u. t>., ahonnét zárt sorokban vonu-Junk fel a líeák téri Petőfi szoborhoz. öntudatos szervezett munká« a szabadság ezen megimneplésén tüntetőleg részt vesz.
i''olvó hó 12-én pénteken d.u. 6 órakor ■ székházunkban Csengeri u. fi; egészségügyi előadást tart dr. Bj> lentés Ernő'' tiaztifóei-vos. Minden szeivezett munkás tartsa kötelevégé-nek az előadáson való uiegjelenést, tekintettől annak komoly ttmulsá-gáiu.
*
"A hzajonaközi Választmány lli>X)tt«á-jf e hó IK-áu d.u. 6 órakor együttes ülést tart. Felkérem ugy iv vároni, mint a kereltyei, lovászi, uuv./.ia nt''ászlói -éá uj udvari yá-lasztmányi tagokat » f>onío:< n^eg-jek»nésiv''. k:Mindazon választmányi ta;;ok. kik megbizó levelüket ez ideig nem a<iták be. azt feltétlenül hozzák magukkal.
Amennyiben H gyűlés határozatképtelen lenne., azt 24-én d.u. 5 óiakor a megjelentek száuiarányánt mló tekintet nélkül megtartjuk.
Felhívás
A külföldiedet mienőr/ő Országos Központi Hatóság irtásrtotto Uritó-BÚgemat. 1>0;í.v a Kománia felől Ule-gáíisan belépő egyének ellen a leg-Bzigorubb eljárást lcoll alkxümazru. Ennélfogva felliirom az érdeioalte-IícH, lxogy akii; román állampolgárok. vagy kétes államnál gár.- a.ü-jak:, de Ivoman iából éi''líezteK, azok folyó évi márciús hó 18-ig a rendőrkapitányságon. a ]cözigay>^atéfli osztályon jelenjenolc meg saját érdokükljen, annál is inkább, mert minden e^yoa küijíOJiOöt ellenőriztetni fogok. •
A i-omái\ Icoiinány egy rendelete értelmében, aki 194o. év julius 21-© után iiiee^liean érlcrzet-t Magyarország terű le téié 03 tiO napba belül nem tér vitsz-a KománitU», nemc>alc a ¡Omán állampolgárságát veszti el, liánom rószéro magyar álbmpolccár-ság sem ad látó meg, sem pedig lak-h.atási cmgodély nem ho^zabbitható nteg.
Ennélfogva, aívi jelentk»«''.t8i kő-
te!ezetts&iet elmulasztja, azt tolocnc-utan ken elt-ávolitftüom az ország
terüíetéi-őJ.
A kepHáayság vezetfije: Székely Gyúl» lófgj-.
^áQIÓMÜSOR
HéatU. Tnáreias 12.
Buiiajxíst i. 5.80 Hajnali muzsika. Ö.80 falurádió. 7.00 Hiiek. 7.25 Reggeli zene. 8.15 Zenekari muzsika. 10,00 Hüelc. 12.00 harangszó, hlivík. 12.15 A Kalmár--Komáiomi szaionegyüttes játszik. 18.15 Zongora- és énekszámok. 14 Hirek. 14.10 A^vi utoljára beszólt Petőfivel. Klóadás. 14.80 Hanglemezek. 15.00 Rádióiskola. 16.00 Major Ida és Kazal László énekel-¿6.40 Beszélgetés az első rézművesekről. 17.00 Hirek. 17.10 Szak-, szervezeti tanácsadó és híradó. 17.25 Hadifogoly híradó és Vöröskereszt közlemények. 17.45 Sportközlemények. 18.00-Szív küldi szívnek szívesen! 18.80 A Budanesti-Egyeterai Énekkar énekel. 19.00 Operettrósz letek. 19.45 Faluhiradó. 20.00 fíhek, sporthírek. 20.80 A Rádió;.enekar játszik. 22.10 Hirek. 22:85 Magyar nóták. 22.45 Külügyi negyedóra: 28.000 Séta a Szajna-parton. 23.80 ''Müvészlemezek- 24.00 Hirek. ,
Budapest II. 17.00 Tánczene. 18 Hiiek. 18.05 A. Lconid elbeezélése. 18.25 Az ifjúság hangja. 18.415 Kalandozások a zenetörténetben. 20.80 A Rádió -szabadegyeteme. 21.00 Hirek. 21.15 Tánczene. 22.15 Beethoven : Hammerklavier szonáta.
i2.
ZALA
a centenáris március 15-ének ünnep! programja
A Zab szerdai számában már megemlékezett arról, hogy a nagykanizsai 48 £S ifjúsági bizottság az 1548. március 15 nek 100 éves évfordulóját, olyan programmal kívánja Megünnepelni, smeiy méltó legyen ¡z 1848 s ifjúság lángoló és áldo-i2;os szabadság szeretetéhez.
A rciáort már ö3sztfáilitptták.
Március 15 I napi műsor}
í 4U órakor a Petótt szobornál
Tyülekeiö.
¡.,11 órákor a Vasutas és a MAORT dalárda énekli a Himnuszt.
Utána a társadalmi egyesületek cnegkoszonmák a Petőfi szobrot.
Á Ta''prj Magyar-t szavalja Mezi/ ívfván ker. iák. tanuló.
Ifjúsági siónok Emödi Attilagimn. tanuló.
MAORT dalárda Kossuth-nótákat eneusl.
Dr. Rublecky Géza az Országos Nemzeti Bizottság tagja beszél.
Oláh Ottó honvéd szaval.
A határvadász zászlóalj parancsba beszél.
Nagykanizsa ifjusSgáncik fogada-
Szózat: előadja a Polgári Iskola szavalókórusa.
Jó idő esetén az ünnepélyt a Petőfi szobornál, rossz időben az Ipartestület dísztermében taríjuk meg.
Esti műsor, az Iparoskör nagytermében:
1. Himnusz énekli a közönség. 2. Talpra magyar, énekli a líceum énekkara. 3. Kossuth-nyitány, játsz-sza a nagykanizsai szimfonikus zenekar. 4. Petófi: 1848. március 15. Szavalja Mezei István ker. isk. II. oszt. tan. 5. Katona: jelenet a Bánk bánból. — Tiborc. 6. Erkel: Bánk bán bordala, énekli Mátyua László. 7. József Attila: Fiatal életek irtán-lója, szavalat. 8. Táncsics szabadd lása. Jelenet: előadják a gimnáziumi tanulok.- 9. Petőfi: £?y gondolat bánt engemet, előadja Poór Károly, (énképpel) 10. Lltvai Plroaka népi dalokat énekel. 11. Kodály: Háry János szvit. E''Őadja a nagykanizsai szimfonikus zenekar. 12. Szózat, elő* adj'' a szimfonikus zenekar.
Az 1848 as eseményeket ¿a az összekötő szövegeket elmondja.Pál Jenő, a Pedagógus Szakszervezet elnöke.
Dr. Temesváry Gábor MIORT igazgatót és több társát azonnali hatállyal elbocsátották állásukból
A Magánalkalmazottak Szab.td Szakszervezete tegnap gyűlést tartóit a MAORT budapesti központi székházában, amelyen kü-vétellék clr. Temesvári Gábor igazgató, Karácsonyi Jenü, az admituszlraliv osziáiy vezető io» és dr. Tiborc/. JánoSj a szomély-zeli osztály főnökének azonnali elbocVájlásűt azzal az indokolás.
A pártjából való kizárása után Husz József ipar- I testületi elnöknek le kell mondania! (
V:s«2ahiviák a Szociáldemokrata Párt vároii képviselőtestületi tagjait
sol, hogy ezek az emberek minden dszlcözzel és mindem -»lka. lommal a dolgozók ellen foglti''-tak állást és kiszolgálták azt h reakciót, ajnely halálos veszedelmeit jelentett a MAORT értei--miségi és fizikai dolgozóira. KC-velellék Gál Antal mérnök, aszc mélyzeli osztály vezetőjének és
dr. Sir József a személyzeti osztály beosztott tisztviselőjének azonnali áthelyezését.
A MAORT igazgatósági indokolt-nak látta a Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezetinek követelését, amlértls; hozzájárult a feni említett tisztviselők azonnali hatály-iyel való elbocsátásához; Illetve áthelyezéséhez,
A Zula olyan érk-;ü!ésdrcL szerzett, hogy ezzel még korántsem álll meg a MAORT értelmiségi részének megtisztítása azoktól az elemektől», amelyek tenckn dózusan ''hátráltatták egyrészt a termelési, másrészt a dolgozók szociális érdekeit. ''

A Szociáldemokrata Párt ideigie-r.t- intéző bizottsága tegnap visz-¿«iiihta a városi képviselőtestületbe delegált összes tagjait, hogy helyettük olyan tagokat küldjön be, akik a ngpi demokrácia szempontjából teljesen megbízhatóak és ulcik nem akadályai,.hanem ^lűsegitói .az \ épife. munkájuak". Csak a közelmult-Vbain is előfordult, hogy egy kimondottan szociálpolitika i-kérdésben, a mentőszolgálat; nyornbuni beállítása ügyében többen Is a pártjuk ellen szavaztat, mert fon topább volt a részük»« város vélt haszna, mint a szenrcdó embertársa ikon való azonnali segíteni akarás.
ilyen képviselőtestületi Jagokra az Egyesült Munkáspártnak nem 1*jsz szüksége. Az uj összetételű vá-íosí parlament kizárólag fi- város dolgozóinak érdekében fejti ki te-vék.mységjt. L''j munka, uj problémák eltot ál Imik, amelyeknek megoldáséi ioz oivan embetekre van hzttk-begAnk, akik nemcsak szónokolják, hanem cselekedetekben is szolgálják a népi demokrácia szent ügy-ét. lappom ezért ugy a tyjmzeti Paraszt-pártnak, mint a Kisgazdapártnak is megfontolás tárgyává krell lenni a ¿ok nak a képviselőtestületi tagoknak azonnali''visszahívását. akik eddig kerékkötői voltak a város nngy kérdései megoldásának.
A Szociáldemokrata Párt intér.ó bizottsága ugyancsak R tegnapi ua-pon visszahívta Hu$z József ipartestületi elnököt az igazolóbizottság alelnöki székéből és.kizárta a pártból, mert nem a demokrácia szellemében lejtett? ki működését, hanem azoknak u táborába tartozott, akik minden eszközzel • ineiiteni akarták azokat a jobboldali elemeket, akiknek beszivárgása a demokratikus pártokba, veszélyt jelentenek. Husz József mái- mint népbiró is, számtalan esetben próbálkozott azzal, hogy fasisztákat mentsen és hogy ha éz nem minden esetben sikerült neki, ezt kizárólag az ottlévö munkáspárti népbiráknak köszönhető. A Magyar Kommunis^ Párt annak idején figyelmeztette is a Szociáldemokrata Pártot oz ipartestületi elnök antidemokratikus viselkedésére és követelte annak azonnali visszahívását. A ''Szociáldemokrata Párt vezetőségének jobbszárnya azonban a követelés telja&itésót.mm-oen alkalommal meghiúsította. Husz József ma is még az Ipar-
testület elnöke.^ Ebben a minőségé-bon. mint a^t lapunk myg is irta, beoizonvitotta, hogy neon hive a ''munkásegységnek. Ezt bizonyítja a-pártból való kizárása, amit a Szociáldemokrata Párt ideiglenes intézőbizottsága tolnán o£yh;ina''iÜag_mon-dott kv. Ezután -mtmiettki természetesnek veszi, hogy Husz József nyomban lemond az ipartestület:elnökségéről éí átadja helyét olyan elnöknek, aki minden tekintetben biztosíték arra, hogy épen., a kisiparossá? érdekéiben n nrói demokráeia szellemét képviseli minden megnyilatkozásában.
MQSZK7hir*k
Tudomásunk van arról; hogy a
földmivesszövetkozetek.a törvény által elóirt könyvelést nem végzik el. Ezen nem csodálkozhatunk, mivel'' ezt nem tanulták és igy nem is érthetik. A szövetkezet könyvelését a kirendeltség szervezési osztálya a következőképpen fogja megoldani. Ki i''og tanítani mérlegképes k.önyveLó-ket * speciális szövetkezeti könyvelés íe. amely az amerikai veg.yohnap-ló tendszeie uLapján épül fel! (pénztúrkönyv, főkönyv ós folyószámla-könyvekké! ). Ezék a vándór könyvelők el fogják véaozni, « szövetkezetek könyvelését, ott aliol lcell ós ott, ahol kérik. Ezek nom lesznek a Központunk fizetett .alkalmazottóli s így az egyes földmivesszövetkjezetekkBl szemelyesen kell megáliapodniok a vándor''könyvelőknek. Ezt B rendszert már <az egész ország területén bevezették és már töbto mint egy éve íg>- oldják meg a földmivesszövetke-¿etoink a könyvelésüket. A d Íjazások, személyi mégltlíapodás alapján tarlén nek'' s-ennek nagysága változik a szövetkezet forgalmatói, tehát kisebb és kevesebb forgalmú sró^etkezeteknél kevesebb díjazásba részesülhetnek és nagyobb forgalmú szövetkezetnél nagyobb díjazást kapnak. Ki; zárólag földhivatali és szövetkezeti juttatási ügyekben minden héten csütörtökön » Földhivatal Sugár-uti helységében tartózkodom 9—2 óráig. Kérem ''ezen a jnapon, csak földhivatali ügyiekben keressenek fel é? lehetőleg beadványaikat öt géppsi irt példányban hozzák. A március 12. fogadási időt nem tartom meg, (Caea-t a Za1* export ép a. MO&zK értekezletén vagyok ZaJttsgerszegen.
HIREK
Napirend:
Mórc üs 12. ptr.tek. Róm. kat. I Gergely. Prot. Gergely. (Jjgőrög Teofón.
A Nap ke! 6 öra 4 setekor, nyugszik 17 ó«a 45 perckor. — fl Hold kel 7 óra 25 perckor, nyugszik 20 óra 45 perckor.
1917. fí cárizmus bukása Oroszországban. 5
1916. f\ szovjet kormány Pétervárról >\osz"kvíba tes''zTáfszékhelyét.
1925^-Szun-Jat-S-zeri haléig.
i T -
— Nemzeti Egység ünnepség lesz
Zalaegerszegen
A történelmi eseményekkel kap-.cso''atban, március 18-án Zalaegerszegen jelentős politikai megmozdulás lesz. Ezen a napon este a vármegyeháza nagytermében közös ünnepséget rendeznek a koalícióba tömörült pártok. Az est szónokai: Szegedi Andor ¿MKP), Stádinger István (SzDP), -Benc8Ík István (NPP) és Farkas Lajos (FKP) lesz-nok. A beszédeken kivül még óitékes műsorszámok tarkítják az összefogás ünnepségét.
— Wagysikerfl Nemzetközi Nőnapot tartottak Zalaegerszegen
A Szakszervezeti ''Tanács rendezésében űnneiíoltSk Zalaegerszeg asszonyai március 8-án, a nemzőt-közi nőnapot. Tudvalevőleg 1910 március 8-án ültek össze olóször a világ minden részéből a ¿zubad-ság után vágyódó asazo^yok Kopen-hágában, ht^y kivívják maguknak
azokat a jogokat, ;unelyek után mór légen Yágvtak. Kz a konforencia megállapodott abban, hogy minden évnek ezen fi napian összejöveteleket tartanak a világ minden táján, hogy ezzel is dokumentálják a női jogokhoz való törhetetlen í-agaszko-dást.
Zalaegerszegen a .váimegyházán jöttek össze a "koalíciós partokban tómörült asszonyküldöttek, VWíamint-az MKDSz ''helyi szervezete. '' -
A nap jelentőségét Vörös Erzsébet központi kiküldött., a Szakt^v-cács mogbizásából, ismei-tette. Beszédében kitért a női jogx>k .gyiikor-lásának szükségességére és a jefon kor kiváoalmaira. KivüLe a pártok és tái-sadalmi nőszervezetek kiküldöttei emlékeztek meg a közös női munka előnyeiről.
— Nagyfardülími orsiógos vásár
voit kedden Zalaegerszegen. Különösen a kirakodó vásár volt szokatlanul élénk, de az állatvásár forgalma is jelentős volt. Felhajtásra került: 184 drb. borjú. 677 szarvasmarha, lö drb. csikó es U51 drb.. ló. Átírtak: 251 drb. marhát és- borjut és 71 drb. lovat éa csikót.
— Az MNDS? helyi o«oport|a
. 8-án taggyűlést tartott. Örömmel látjuk, hogy városunk asszonvai ás leánya végre megértik az idók szavát és részt akarnak venni a közös munkába. Szeretettel köszöntjük a pártok é« társadalmi egyesíiU.tek. asszonyait, nkik a felfrissített és ki-bő vitett vezelóség taejai lettek. Hi-
Uilajta gépeket is bemutat a Mezőgazdasági Kiállítás
A március 19—23 1 MezOgudaságl kiitlltit és Tenyiszi/tatvisárt a legnagyobb gonddal és a legtökéletesebb hozzáértéssel ugy szervezik meg, hogy az, aki végigsétál a kiállításon, aanylt tanul, mintha egy, a legmodernebb gazdél-. _ — ---------x fanuiminvozm át alaDOsan Lesznek ott
aru vca''H^1®'' ° Q UITI» v«nv.., .......... -aji - --Ö---------------w
kodásról szóló vaskos könyvet temulminyozna át alaposan Lesznek ott olyan újfajta gépek Is. amelyek válósággal forradatmasltmnf fogják mezőgazdálkodá-3unkát, az egyes helyeken pedig a legkiválóbb szakemberek áHnak majd a látogatók szolgálatára és minden kérdésre részletes felvilágosítást adnak. Hogyan lehet ma és hogyan kell ma gazdálkodni, hogy az eddiginél jobb minőségű és jóval nagyobb termést kapjunk? Erre ad a legpontosabb utmutatást a Wállltás. fl Tenyészállatvásár gazdag állatanyaga Iránt. Jugoszlávia. Csehszlovákia és Románia Is Igan nagy érdeklődést tanúsít. ., .
Városunkban lg áruBItták már a-----
és Tony ész állatvásár íóláru utazásllgazolránj
ft március 19—23. napjain Budapesten meotartandó Országos Mezőgazda sági Kiállítás és Tenyészal/atvásár látogatói féláron utazhatnak Budapestre, ahol a színházakban és a MAFIRT-mozikban is kedvezményes áron válthatnak 1 belépőjegyeket ft kedvezmények Igénybevételére Vásárigazotvány Jogosit. Ilyen Vásár igazolványt már bértri szerezhet magának városunkban:
Néptakarék, Ctngery-
ZAL''A
UI48. mároius 12.
nmk és várunk minden asszonyt és leányt, hogy a közös munkával minél űlőbb oí juthassunk oda, ahoi örül a gyeimek és boldog az unva.
— Helyreiga2iíá8
A Magyar Diákok Nemzeti Szövetsége ezúton lielyesbiti a 6-án osti tartott alakuló ülésen eüiang-zott kijelentést, moly szerint a jelenlévők tévedésen alapuló véleményüket nyilvánították, nogy a orim-nazium nam jelent meg az alakuló ülésen. Azóta az ügy tisztázódott olyan formbáan, hogy a'' távolmaradás oka az volt, hogy nem kézbe-sitotték ki a megMvót számukra.
Ezúton "üdvözöljük a gimnázium igaigatóságónak ói tanulóinak munkánkba való ^kapcsolódását és üdvözöljük szövetségünk tagjainak sorában azokat a diákokat, afeik ezzel A tettükkel b-V.benyitották, hegy Kossuth é* Pefifi követői akarnak fenni. Magyar Dákol: Nemzet'' Szövetsége.
Mi ujseg az orsgágban?
A bányász tormokVú verseny harmadik hónapjában a fioíyzet R kö-vetkLv.ő; első a dórod bánya« amely-107 Házalókban twQ<witytw a termőiéit. A többi bányák között, u következő n nommd: Dunántul, Tata-
hány«, Muewk. Hoi-od Nógrád. *
A Uyői''i Vai''óutfyái1 hidüwmé-uek dolgozói ullintórozták, hogy a Lánchíd ujjáópitúséliez " maguk sráról ugy jámhiak hozzá, 1 iojjv 4000 munkuörat ollenszolgáitatá''j nélkül dolfioznnk. Igyv a gyárban készülő hictalkatrészek kétharmad ív.nzet díjmentesen készítik.
A oentenárls ünnepségekre ma érkezik az albán küldöttség és ugyanotak mi érkezik meg • londoni magyarok küldöttsége Is, amelyet Szöca Miklós vezet. Plerre Hervé franoia Író már szerdán
délután megé-kezett Budapestre. ^ *
A BSzKííT egységes taiiianond-szejton dolgozik. A tervek szerint az. . utazás távolságától függetlenül azonos viteldijat fizet » közönség. Valószínűleg bc\"ezotik az átszáflást a
villamosról az autóbuszra.
*
A szoyjef kormány előzékenysége folytán a napokban hazatért hadifogságából Batthyány Bálint hadnagy, aki a magyar szabadsághősnek, az első magyar minisztérium elnökének, gróf Batthyány Lajosnak a les^ármazottla. A Szovjetunió e nemes cselekedetével megengedte, hogy a nagy magyar államférfi leszármazottja a szabadságharc százéves évfordulójára hazatérhessen.
*.
Szabó Kálmán Debrecen polgármestere benyújtotta lemondását. A belügyminiszter a lemondást elfogadta ó.s utasította a városi tanáéROt, hogy . intézkedjék a polgármester nyugdíjazásáról.
jNyárády Miklós pénzügyim-nisater tegnap d£lu1ún hivatalos {Hínzügyi megbeszélésekre Bukarestbe érkezett.
A kiskereskedők munkaveruenye
Az ü/xunek dolgozói lázas ütemben kapcsolódnak bele. a centenáris ''munkaversenybe. A munka verseny láza most átra-fladt egy másik dolgozó rétegre Is. A kiskereskedők szintén munkaversenyre szervezkednek. Ati-gusztus 15-ig eldől, hogy melyik: üzemben a legiobb és a legalaposabb a kiszolgálás, és hol sikérült leginkább leszorítani az árakat- Ezek a kiskereskedők azért versenyeznek, hogy melyik támogatja a teghathatósabban a munkások nrunkaversenyét. \ terv szerint a kiskereskedők jutalmat ajánlanak fel az üzemekben . lefolytatandó munkaveraenv győzteseilnek.. A kiskereskedők munkaversenyél szombaton fenti be Komnenov Pál.
Sportrovat
A legjobb magyar ökölvívók Jönnek 15-én Kanizsára
Nagyszerű ökölvivó műsorral ked veskedik'' a centenárium 100 éves évfordulóján a NVTE box szakosztálya. Hosszas tárgyalások után sikerült a MÖSZ-töl megszerezni az engedélyt a magyar B válogatott nagykanizsai szereplésére. A szövetségi kapitány az olaszországi portyáról lemaradt legjobb ökölvi vókból olyáH együttest összeszed nie, amely erőben majdnem ugyan olyan játékerőt képvise/, mint az A válogatott.
Nagykanizsán március 15 éri sic ritóba lép Szabó D, Csik, Fehér, Németh, Marton II., Koczur, Du''iáft és Hauk.
A fenti névsorból kitűnik, hogy ;; vendégcsapat versenyzői között ne ni egy európahirD versenyző szerepe-. A vasút vezetősége tisztában va : azzal, hogy ezzel a kitűnő gárda vai szemben csak megerősített csapattal veheti fel sikerrel a küzdelmet. Éppen ezért hétfőn az NVTE három kitűnő versenyzővel erő*i:i meg csapatát, A légsulyban Rácz mint kölcsönversenyzfi szerept-i majd. Rajta kivüS szorítóba lépnek NVTE színeiben a barcsi Kelemen és a győri Gorsiiitz.
Á versenyt az NVTE a népszerű helyárak mellett rendezi meg.
idegenben küzd vasárnap a MAOilT és az NVTE
Vasárnap a sorsolás különleges játéka lolytán néni lesz bajnoki iuú''ftő/é:» N ugy taui/sán. Az A vasutasoknál Pimskó gyen-uébb kaposvári jt''ilélcá mialt könnyen U-lidséges, Jio^j.v kimarni! a csapatból és helyette va. lószinüLog az uj balassagyarmati s/.ri7.iíméiiy Sár játs/ik.
At olajosok.)-ár vasárnapgyoz lek, di.- gyengébb játékuk miatt a szurkolók félnek a DVSK elleni mérkőzéstől. Ezért a vez<v. tdség elhatározta, hogy szurko-lókal visz a csapattal, hogy hang erővel biztassák a játékosokai ezen a mérkőzésen győzelemre.
A Vasul—Dinamó mérkőzési, vezeté«sére a szövetség az egyik legjobb észak-kerületi játékvezetőt jelőUe ki Ligeti személyében. NV''CH -Pécsett küzd a , bajnoki pontokért a Dinamó ellen, míg a MAORT Dombóváron a bajnoki ciméri küzd az ottani Vasutasok kai. Mindkét vezető csapatunk teliát komoly feladat előtt áü. A kék-fehérek eselieges v«r«s£gük esetén könnyen lecsúszhatnak a nyolcadik helyről, a MAORT szintén könnyei) lecsúszhat vezető helyéről, ha vereség éri Dombováron. Tisztában varrnak ezzel csapataink és azért aí heii edzéseken lcettőzőtt szorgaíom-mal készülnek a mérkőzésekre.
Mi:Klen gazdálkodó, köteles'' háztartási ós vetőmagszükségletén felüli napraforgónkig készletet 15 napon belül gy üjtök^-oskodőnek vételi jegy ellenóbon hatósági ájx>n iies/oloól-tatni.
- Figyelmeztetőin mindazokat» okik R lwHzelgáltatá»i z«üml hátralókban vannak,'' azt. a saját órdokükbnoi a logöüi-aó^üblien adji''hk be a hatfeági zsirgyüjtónál, >
Közhirré teszem, Iwgy a Népjóléti Mirnazter u- pntnoki, Örkényi és váci tanfolyamokon kívül további hat helyen f. óv tavaszán kezdódó mezőgazdasági tunfolyamot. rendez a 40 éven aluli hadirokkantak részé-* ro. Bővebb felvilágosítást hivatalom közigazgatási Ügyosztályán lehöt nverni f. hó 2ü-ig a hivatal^ órák alatt (köznapokon d.o. 10—12 ói-a között). A tanfolyam ingjenes.
Fol&tíirthesiir.

VAROSI teQZi
Csötörtöktöl—vasflrnaplg GRBER G ARSON -, a Mrs Mtnlver és Megtalált évek
felejthetetlen hősnőjének uj filmje:
MADIME CURIE
a síereimes asszony, az önfeiókioíéanya, a nagy tu<tós megrázó életregénye aülaica Elöaö&BOk közaap 5 és 7 órakor, vasárnap S,7 és 9 órakor.
Gsalátüháztelek Ady Kndre-u(on adó. Clm a kiadóban.___
llanlnó, angol meclianlkás elsőrendű cí egy olcsó bécsi Koogora eladók. bsdec;.iy hangftzerazklében.________________
Komely, megbízható háztartási alkalmazottat keresek ,15 re. Ugyanott tlszin ágyloll, pára« megvótetlk. Clm a ktodóbm,
SUdó magánbAs 2 eijyuobil» ¿ká<»M. Qra a kiadóban.
-■ m ni ! — — ■— i—hm mn ■---------------- •
Kiadó váró« belterületén egy nagyol i> helyiség műhelynek, v^y rskrörnik. Bú vebbet Schlea», Sugnr-itt sarok.____
Keveset hasxrtált nöntóipult és 2 ai/.t .1 olcsón eladó. Horváth Mihály, BotvQi-lér 2:.
MlndetiMemU zsiradékot, olajat, elajaiját. faggvut, hullott sertést vés*, becserél Peróöji stappmgyilr, Msgyar-tit 22.
Fehér mély gyermekkocsi eiadó. Clm n kiS''Wban.
Halálozás.
Ozv. László RoWlz^árné
Nagykanizsán elhunyt. Temetne 12-én, pénteken d. u. 4 órakor lc-sz a róm. kat temetőben.
A KOKSZ ^Tteményeí
Felhívjuk a/.o;i tagjaink rigy^l-mét, akiknél ö és wen felüli m»;j3-Kuvállalók (segéüok, K^édmunká^ok, tisztviselők dolgoüiialc, a munkaidő és. bérkimutatások ''azomiaii elkészité^éie és cikiiidéséie. .Vynra-tatványek irodánkijan átveiiL''íök.
Folyó hó 18-án. Unoapesfetívt^--/ tanuó fúziós xkrözgyüléíen tünk képviseletében Harangozó Lv.-jos és Neu Pál A''esznek részt.
Köszönetnyilvánítás
Mindazon jóbar6tairtk. Szwigyár ige?ga''ósög és munkásai, valamint Ismtrőseink. akik dréoo jő feleségem, édesanyém, teslvirünk
Tóth JánoBBé
KUs MArla <
temetésén rnonjelcnésükkel, vagy bármi m*» mócíon mélységes fáj-dalmunkbun osztom! axlvesek vol-tak. fog :djók «utón is nAléa kö'' siönetÜnktU . ^ _ ...
Gazoló család.
ZALA ttemokratlktii s»Httksl mpiU{.
Siorkesitl. BeneM főaíafkaMU1 Nk Vif-ktlr* ftii- SsMXfl )<•
Tikion*, i*
Nvom* ott a MUNKftS HYOMOnTeimoVtj^.-s-ke/rt nyom<MÍA6an N*gyk/ini.s*n.
Vv >móénn feksí: Zmay Károíy.
1848—1948-as centenáris hirdetés:
Teutsch Gusztáv
L
drogéria, fűszer- és játékkereskedő Nagykanizsa, Szabadság-tér 2.
Telefon: 1-21.
Éleszls-saiyMedés
Alatiitôst év: 1S5Q.
¿jiapílá&t év : 1&5Q.
Fischel- könyvkereskedés
Papíráruk, iró-és rajzterek raktára. Üzteri könyvek, nyomtatványok, játékkártyák, fotoa/bumok, bélyegalbumok.
riagykamzsa, Ady Endre-ut 1. Telefon: 189.
Állandó nagy raktár: legújabb szépirodalmi művek, ajándékkönyvek, szakkönyvek, tankönyvek, Ifjúsági Iratok és gyermekkönyvekből. Zeneművek, folyóiratok, divatlapok. — Állandó levélpapír-vásár. - „T/ntenkull* töltőtollak. Nagy választék legmegbízhatóbb töHöiollakból
í i
Dombos László
villamossági vállalat.
Mçdern csillárok kadvaző fizetési feltételek mellett.
kereskedők legolcsóbb
bevásárlási forrása :
Tarnóczky Géza
r^vldéru , baxér és háztartási nagykereskedő
Szabadság-tér 18. sz.
Szabó és Dombaf
cipő a legiobb 6s legolcsóbb
Autósok, motorkerékpárosok, kerékpárosok gumijainak szakszerű javítása. Alkatrész, benzin, olaj eladés:
Szalaásái-tér
Butor t
butorsxaKUxletben
Adty JEmlre-ii. 1.
vegyen, vagy rendeljen.
93. évfolyam 61 ttim.
NtqyKililiM, t94a március 13 wombat
Ar* 50 fillér«
V
Várható ldölárás: Élénk, időnként ertis északi, északnyugati szél, felhőátvonulások, néhány helyen futóeső, a magasabb helyeken futóhavazás. A hőmérséklet csökken. ^
I MAORT dolgozói eltávolítják a vállalat fasisztáit
c!távolítsák a ^laorttól ufókat az elemeket, akik mimUaa eszközzel azon voltak, hogy hátráltassák egyrészt a tonrioiéőt, másiószt''.akadályokát gördítsenek a j\tagyar Kommunista Párt terjeszkedése eíé. •
Ila akkor megfogadták volna a Zala érwlés.''iit, akkor ma Nagykanizsán minden házban égiie a Váz, akkor nem kellene attól- félni" és -.arról beszélni, hogy kiapadnak az olajmozők, mert az Üzemi Bizottságok a dolgozók erejéről és hatalmával kényszor.''t^ni tudta voln» a vállalat alnerikai igazgatóságát, bogy 11 megfelelő eszközöket bot-sás-ni itui-dolkezósre, ujabu kutak feltárja »■pljábói.
1942. óta ügyetlen o''-ajtm-muló ku lat som mélyesztettek le, ú* mint u Zala megírta, ez nem volt ogyéb. mint « Trumáa oiv kÍHugArz<wa, front a demokrácia, oüsn, front a magyar olujtermelés ollón, front a magyar dolgozók ellen.
11A KUíLVAÖÖl''K iú d/arni bi-jvottoág 1047-ról kiadott beszámolóját, és az abban jelzett olaj termelési kilátásokat, okkor mogdöbbonvo kell tapasztalnunk, hqgy luiír a magyar
lO^í. november 5-ón a ''/m a i^-lahuas vezércikkben Jeplezto io a Xfcuuináí meghúzódó fasizmust. Cikkünk, a.uely akkor bátor kiállásnak számivott, óqfösi feltűnést keltett, nemcsak helyi, de orazágos vi^zony-atba.-i is. A cikk hatásaként felhör-dfiitvk a Maort fasisztái, és m.ír uí^uéx-''tt ki, begv lapunk ^llen hatalmas tüntetést szjrreznek uieg a daa''t. dolgozókból, liogy ez nem. történt meg, azt fölélj a béc^ületebon, ^undulkodó demokrácia mellé kiálló* rraioddoH swx''iákkanokratákjiak, cn uj: akkor még nagyon gyenge kem-.nuumtM Alaui-t pártszervezetnek kö-»/.öubeti a a áron. SzorkwítÓHÓ^iiak hzázáuii kupta a faiiyegotó leveleket, amelyek egyöntetűen véi''ev retorziói-u«ly.v.tek u cikk miatt kilátódba. A ¿aü szkU''lft''.szllw-é^o azonban ing.i-do/ás nélkül nzil.trdan kitartót! álláspontja uu''ll ut ó. igy irt:
''Tl''lJTl K, hogy politikailag a Maort sz^lloma Uolgoz/nnak egy ré-a demokiúyia szempontjából tel • jtwun megbízhatatlan, do reméltük, nogy ;tz idők múlásával és u demokrácia á;ta: elért eriídrnényokkol o^clc
msbált leikok m^gyógyithntók, \u;_ry legalább is jpe^''zünne''k j uszály-noruo/.úi lenni u z3ld ragifciyftalr. l/gygondoltuk, hogy u jlaort szűkebb fcc tű i^azgatosuga és üzemi bi-, zottságal ''végűi is úrrá ''tutíntfé íenni » hc''j^efcaa és saját- Iwtáskörükben kisöprüzik a jjiuúa kreációk azon elemeit, akiknek a demolu-Aciátkv va-, ió bailteszkedéséro «ouimi remény sincs.
jXeui kételkedünk abban, hogy u&y az igazeratósáir, mint az özemi Ui-zottságok ezoket a szompon tokát jx>n-♦oaa-a ismeiták, épen azért mélységes vo.t- csodáikozáóiink azon, hogy » i3-listázások nem jártak kellő eredménnyel. Ne;n - tudtuk, milyen ürók érvényesültek a Jtözelmult eze-fekciójénál, csak íeltesűzük, hogy tu egyes pártokba bemenekült »Ár-pádsá\*Oi« zöld Idények magukat jó demokratáknak álcázva, sikeie^-ien harcolták meg harcukat, és ,bont-manadtak abban az átkoö palackban, • ja:nibo a ^iJaort a nyilas éra alutt oly Hzemedéll)el gyűjtötte mindazokat, frkikét a német "hábor.us célok elérésére a legjobban felhasználhátotjt. a agy Ica ni zsálya özönlöttek az ország Tuiücien iv-izéból a megbizható nyilas testvérek, wiuotba óket, — níínt lopkót az űuti róny, — a AUioit válla átok által nyújtóit kón.wlmes uri iivigólhetós, amiért mójecsök dolgozni «c.n kellett, oak kórufcoüni ér hü-iré^ee cse:é(JkéJJÍ kiszolgálni germán ataikat. Nom u szaktudás, liom a ¡•átnnuett^ döntötte ol Colvvtelü-Jű^t, banetu ygy egy prominontf nyi-itt-í gyilkos ajánló Itívole, amely ar,-roi biztosította a yúJlalat akkori vu-/A?tóit, hogy hz illető a horogkereszt j.''gj-óben megbizható.
A felszabadulás után ozoknek uz embei»knek egy kisebb íészo jóinak látta a gaztettei Bzinhol>,óix51, olme-uekülni,'' ezt tette maga a nagy fó-, nök« Dinda mérnök is, aki jelenleg Venezuelában'' a Maort anyavállalat-Bál dolgozik. De nagyobb részük *aa is itt él Nagykanizsán, \ugy a, köaeli olajmezókön. <•»''..
-így lett a mi városunk B ^j-ülöl-ködó pmberek gyűjtő medencéje.«
A ZALA cikkének megjelenése Wián a Szeciáldemokrati'' Pait jobbszárnya a .^obbokk-U gondolkodáfiu Caaau Bizette%okon . kjerobzrtüi ázembe iépertt és írüEjgakadályozta,
iparban és a bányászat minden terén <;í>odáiatraméitó e:nolked«>bek tapasztalhatók, addig a r.\iaoit V/á-roméces hn-c szoi-jnt 1948-ban 406.ÍKXJ tonna, 1940-ben 250.000 10.''AJ-bon mindössze már csak 150. «&.U- tomu olajtermelést ígérnek.
A MAOKT Üzemi Bizottságának. jobboldali szocialistái ne:n a köz éf<.íekwc'', ííanem s.«ját jól felfogott iftgyéni érdekeikkel törődtek, mert »^sak igy állhatott elő, hogy az ama-rikai zónában levő a német fasiszták áuJil vonatszám elíabolt nélkülözhe-btlon furó eszközöket m^,;- a -mai napig is csak kis részleteiben tap-tuk vissza, hololt ha ezek »endelke-zúsre állanának, sikkor minden való-szinüség szerint a fciapadó félben levő kutak helyett máv uj kulwk pó-lx>''j)ák a kiesáít.
.Mindenki saját «zömével láthatja k> Na^ylcanizsiun, hoiy a Szoci/dde-niokrata Párt johlofdali ^olszámolá-suiak hallott olkövötVeznic, hogy légtv moginduljon ^ tiszte^.itás a Maortnál is. KLtóvolitolták azt a llu''bs/. iíói« mérnököt, aki gyülül-kodó o lonwégkéjit állt. »zombon ezzel a váixwsal, a a áros dolgozóival, és a okszerűség álarca alatt mogakadá-ij-ozta, liogy a város lakosai me^fe-¿16 gázmennyiséget kaphassanak ak-ior, amikor legutolsó kimutatásuk
szerint is több, mint 150 millió köbméter gáz megy a Idegébe. Mindenki emlékezhet iríég árra a por-fid hangú levélre; amit Halász mérnök » város vezetőségéhez intézett, ívmelybün azt ajánlotta-, hogy mindenki vásároljon fát, mert a Maort tezon a télen rem tud senljinek gézt s>X)lgáitatni. .Arra is emlékezhetnek olvasóink, hogy a Zala éles támadást vezetett ez ollea a mérnök ellen, aki nyilvánvalóiul a demokrácia esküdt ellensége. >
SZAVUNK azonban a Szociáldemokrata Páithoz tartozó Cze:ui Bizottságoknál érthetóan sűlvct fiilokro talált.
^lost azonban olérkczott az idejo, megóratt az idő, hogy a Maort lx>-zótaibau meghúzódó ■lasiszíákat Offj-óh ollenségolcot olt^oilt^ik. Az uj intéző bizottság felkutatja a különböző bolyokén oldugott nyugdiján «Hondórökot és n^ugato« kaUdüitinz-teloot-, eltávolítja u/.o''üit, attól R vállalattól, amely in£i a juagvar gaiz-dasági óletro elli«tarozó jalontőíiCg-gel bir. Bizunk abban, hogy rövid idő alatt megtiszt-itják a Maórtot ix* oda nom \-aló elemektől, hogy a munka a mogj-ar Yiöpi demolcráoiu ga>jdasjlgi feletnoLése érdekében za-v-artalanul folyhasson.
Kilencmillió forint a munkaverseny győzteseinek
A Gazdasási Főtanács egyhangú határozattal kilencmillió forintét szavazott meg a március 15-én kezdddö országos munkaverseny támogatására — jelentette be az ülést követő sajtófogadáson Vas Zoltán, a Gazdaság* Főtanács titkára. ■"■•''''.
A 9 millió forintból 7''S millió forintot a verseny győzteseinek jutalmazására fordltunk.
Ezzel is be akarjuk Oizonyitani, hogy nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is támogatjuk azokat, akik munkájukkal segítik a népi demokrácia építését Meg vagyok győződve arról is, hogy ezt az összeget a munkateljesítmény és a munka termelékenységének oövékedesére és a selejt csökkentésére irányuló verseny bőségesen be fogja hozni az ország gazdasági felemelkedése es a dolgozók eletszinvonaianak emelkedése révén.
Vas Zokan a továbbiakban elmondotta, hogy a munkaversenyre megszavazott összeget a versenyt irányító bizottság rendelkezésére bocsátják, amely kidolgozza majd a jutalmazás elvét és a jutalmak nagyságát. A mozgalomnak az a jelentősége — foiytatta Vas Zoltán —, hogy a munkaverseny szellemét nem a kormány kezdeményezte, hanem az a dolgozók agyában született meg és vált tudatossá mindazokban a milliókban, akik egyre inkább valóságnak érezték a
mondást: „Tied az ország, magadnak építed". /
A Gazdasági Főtanács minden eszközzel támogatni fogja ezt a gazdasági életünk fejlődése szempontjából aíapvető mozgalmat. - > . • .
Ma már nem vagyunk olyan szegények, hogy ne találnánk fedezetet élenjáró dolgozóink keilo mogjutalmazására.
Gondoskodni fogunk arról, hogy a munkaverseny győztesei az ország legbecsületesebb, leglelkesebb
emberei legyenek.
A Gazdasági Főtanács gondoskodni fog arról is, hogy azok a dolgozók, akik kiváló toljesitményakkei ar átlagosnál nagyobb mértékben járultak hozzá a közösség életszínvonalának emeléséhez, saját maguk Is nagyobb mértékben részesüljenek a munkájuk gyümölcséből. —
Déli 22 óraUor Jelenti Budapest
A romén követ átnyújtotta Petőfi versil roimn fordítását
ion Vintzo budnppsti román követ átnyújtotta fildy Zoltán köztársasági elnöknek Pc-Uífi költeményeinek román fordítását, amelyet Costa Carei román iró töretilott román nyelvro.
A 8»DP uj vezetőség»
Mcgválaszlotlák a -Szociáldemokrata Párt ríj- pártvezetők gél. Főtitkár Szakasits Árpád, Főtitkárhelyettesekké Marosán Györgyöt és Ries litvánt válasz tották. Az uj politikai bizottság tagjai Szak ásíts Árpád, Marosán György, Ries István, RójiaiSán dor. Vajda Imre, Iíarest^ák.József, -Jusztus Pál, Révész Ferenc és Yágvölgyi TiÍ>or lettek.
A politikai bizottságba bphivlák vidékről Surdi Istvánt, az il''ju-ság részéről Péteri Istvánt, n nőmozgalom részéről Török Juliul, és u pártsajtó részéről iior-váth Zoltánt, *
Nyárádl penzüyymlnliztert ét Antoa
államtitkárt ma fogadja Qroza
m''nlszterelnök-
Nyárády Miklós pénzügyminiszter és Antos István pénzügyi áUanitiikár néliány napos, látogatásra utaztak a román fővárosba.'' A magyai* koranánykül-döttsógo'' ma délelőtt fogadja G^oza miniszterelnök, délután a román pénzü^nniniszúeiTel kereskedelemügyi miniszterrel és & román- Neimawjti Bank főkor-mányzójával folytatlak társu-
lásokat, Gixiza miniszterelnök ebéden látta vendégül a magyar I^nzügji küldöttséget. Tároyalú-snik befejezése után szomJbaton térnek vissza Hudapustrc. A nyugatosok osak Igazilasuk után kapják vissza Iparjagosltvanyukat
Ilendolet tervezet készül) amely azt indítványozza, hogy a nyugaton lévő, vagy nyugatról hazatért személy ok, mindaddig amig igazolási eljárásuk be nem fejeződik, nem használhatják iparengedélyüket, vagy egyéb jogosít ványaikat mindaddig arnáft az igazolási határozatot;. me^ nem hozták. - A jogosítványból származó tiszta jövedelem, a tör. vényhatóság első tisztviselőjénél kerül letétbe, ebből 30 százalék a jogosítvány" tuLaidonos feleségének, .10 sz4zalekot a gyermek részére lehet kiutal ni. Hu
ZALA
19-K miíinfaw i:í
u jogosítvány tulajdonosi igazolják. vagy feddésre itéÜk a letétbe helyezett összeget nw-gkap-ja, lia pedig 51 jogosítványtól megfosztják, a pénz az álla.ut kincstárába kerül.
A ezakezervezetekből is eltávelitjtk
a dolgozók ellenséjelt
A Szakszervezeti Tanács levelet intézett, a {Szociáldemokrata Párt központi vczetóségéliez. A levélben ürömmel állapítja meg, hogy a 86. kongresszus határozatai nemcsak az egységes munkáspárt megteremtése, hanem a szaicsswr vezeti mozgalom *zabad é- egészséges fejlódéso szempontjából is döntő jelentőségűek.. A Szakszervezeti Tanács egyetért azzal a határozattal, melyszorint eltávolítják nemcsak a Szociáldemokrata. Pártból, hanem a szakszervezetekből is azokat az elemeket, akik működésűkkel '' bebizonyították, hogy ellenségei a dolgozók egységének és a szakszervezet táljait tudatosan akadályozzák. A Szakszervezeti Tanács örömmel üdvözli a Szociáldemokrata Párt újonnan megválasztott i"e2ető-ségét és kéri, hogy folytassa tovább a megkezdett tisztogató munkát.
KitQnőee wűfcftdnek a munkts-biróságok
A munkásbirák és á szakazer-vézeti tanács ankétján Auer György főállamügyész megáha-pttotfn. hogy a munkásbiróságok kjlünöen működnek''. Közölte uz ankét résztvevőivel, azt szerelné, ha feljebbviteli üg>-ekben is a munkásbiróságokhoz hasonló laikus hirók ele keni ¡jenek n vádlottak.
Tilos t totózás üzemidő alatt
A szakszervezeti tanács a leghatározottabban felkérte az üzemi bizottságokat, hogy . mindenütt tiltsák el a toto szelvények üzemidő alatti terjesztését és kitöltését és távolimnak el az üzcmjől mindenkit, aki ezt a határozatot megszegi. Megtiltja a szakszervezeti tanács az üzemi bizottságoknak, hogy közben Járjanak adót nem fizető nagv-tő kévék érdekélten abból acélából, hogy ezek adófizetésit kötelezettségükre u*jabb és ujabb haladékot kapjanak.
Külftld a centenáris Bnnepiégeks»
Az 1848-s oentenáriami ünnepségeken igen sok ország kép. •viselteti- magát. A szovjet kormányküldöttség tegnap indult utnnk Budapestre. A francia küldöttség két részletben érkezik Budapestre és több Száz tagja van. Tegnap érkezett meg a bolgár küldöttség. A csehszlovák küldöttséget FirÜnger iparügyi miniszter vezeti. Szombaton érkezik a lengyel kormányküldöttség, továbbá a jugoszláv küldöttség tagjai. Az oVos/ok érkezésének idő]X)iitját még nem tudják,

A centenáris ünnepségek so-rozatában kiemelkedő lesz az a Kossuth-ünnepély, amelyei Alsó Dabason tartanak Kossuth La-jos édesapjának-sirjánái. Az ünnepségen résztvesz Tildv ZoL tán köztársasági elnök, Dinnyés Rákos/. Szaka.sits és a kormány, többi tagjai,
Dinnyés Lajos miniszterelnök csütörtökön délelőtt osztotta ki a Magyar Köztársasági Érdemrendet a honvédség tagjainak. -A miniszterelnök ugyancsak tegnap átadta a köz-társaívági elnök kitüntetéseit a közegészségügyi akcióban eredményes munkát kifejtett orvosoknak és Védőnőknek.
Meg kell Indítani a termelést a téglagyárban I
A Za''a március Ö-i számában b<>- • hatban foglalkozott a Stern-féle tóg- , lagyár ügvével. Megírtuk, hogy kö~ ssol" 60.000 forintos ¿¿/.tartozása mi-(att- a váies vezetősége a vállalat gázellátását leállította, igy megazüntelte a lehetőségét annak, hogy az újjáépítés céljaira szolgáló nélkitföz hetetlen építőanyagot előállítsák. f Már ebben a cikkünkben fa állást'' foglaltunk oz ellen a megoldás ellen és nyíltan megírtuk, nűg-y ez az intézkedés séi-ti a köz érdekeit, sótti a magyar demokrácia célki- -tűzéseit é-i lefékezi az újjáépítés lendületét, amelyre pedig fokozottabb mértékben szüksége van ennek az országnak, hogy beteljesíthesse a hároméves terv * előírásait.
A téglagyár bérlőit, és tulajdonosait kívánják megbüntetni a 2áz kikapcsolásával, (le ténylegesen azt a 180 dolgozót büntetik, akik ott be-nyerőt kaptak és büntetik az épít-* kezni kivánó dolgozókat is, sót sértik a város érdekéit is, mert a közeljövőben meginduló kórhá: épitkezéslioz szükséges Wiaanyagot, amennyiben a gyárat még nem indítanák, óriási
költségtöbblettől a zalaegerszegi téglagyárból tudnák beszorozni.
Á Za''a megírta-, hogy a Szakszervezetek hites könyvözakértét küldr 5ek u vá''lakitliez azzal a collal, hogy vizsgálja ki, nem visszaélések következtében állt-e elő a nagy gáztartozás. A szakértői jelentés .■megállapította, bi^ry J gjiu'' vezetésében visszaélések nem törl''-ntek ó5 a deficit onnét állt eió, liogy « vállalat nélkülözhetetlen beruhúzásokra -azért, hogy á termelést fokozhassa
..... 232.000 forintot ruházott be.
Üüt a hatalmas összeget egy esztendő alatt amortizálni ne''.n tudta. A szakértő annak a véleményének -
Többszáz ifjúmunkás Jelenlétében zajlott le
a SzIT nagygyűlése
adót[■ kifejezést, hogy tervbevett második kemence üzembehelyézése lehetőséget nyújt a fennálló tartozások &\ors kifizetésére.
A .város közönségének, nem áll érdekében, hogy a környéken levő egyetlen nagyteljesítményű téglagyárat Kánmi[».en oknál Lógva is leállítsák.
Épen ezért a Zala felvetette art a megoldási lehetőséget, hogy mindaddig, mlg a gáztartozá* rendezve nincs, a vt.ro» vezetősége egy megbízható tisztviselőjét küldje kl a téglagyárba,, aki ellenőrizze, hogy a gázőrt járó esedékes összegek maradéktalanul baflzettssse nek, de ezenfelül "egy a város által meghatározandó törlesztés te befolyjon • város pénztárába.
A téglagyári gépek kiravitva arra várnak, hogy • megind u 1 h asvina k. fliztosak vagyunk, hogy e nagvje-!ent5ségü kérdésben a város vezetősége a leorsüi-gősebfcen olj-an döntést hoz, amely Lehet5ve te.-zi a g\-ár azonnali moginditását.
Amennyiben a viros vezetősége azt látná'', hogy a <v%ár -vezetősége részéről nem nyilvánul meg a tartozások kifizetésének szándeka, ugy gondoskodni kell arról, hogy a gyár vezetését kitegyék azoknak a kezéből, akiknek nem az a céljuk, hogy kötelezettségeiknek ölebet te^y.-nek, hatusm csupán saját vagyoni gyara-¡odásuk lebeg szemük előtt. Akkor sem szabad a gyárat leállítani, hanem meg kell találni a módjá^, hogy » Teiuiálló töi%énji38 rendelkezések nlapján a gyár vezetése, olyan kezekbe kerüljön, • akik • biztosítékot nyújtanak an-a, • hogy nem akadá-lyozni, rle előbbre vinni akarják a táag^ar népi demokrácia gazdasági
A kanizsai iíjuntunkáaek életiben jelentés esemény volt a Szakszer-veizeti Ifjúmunkás és Tanoncinoz-galom csütörtöki nagygyűlése, amelyet a Magvar Kommunista Párt ■■ nagykanizsai" székházában tiltottak meg. A gyűlésen csaknem teljes számban megjelentek a fiatal kanizsai dolgozók, hogy tájékoztatást, i nyerjenek a sorsukat közelről érintő időszerű kérdésekről.
<L gyűlési Sl^ow'' Ferenc SzIT megyi titkár'' nyitotta meg, majd : Szatmái-i Károly budapesti kiküldött a Szo-jiáldemokrata Párt kon-: gresszusáról ói a pártban végbemenő nagy tisztulási foiya.natról beszélt. '' ,
Soltész Károly, a SzIT központi kiküldöttje az ifjúmunkások nagy problémáiról beszélt.
— Magyarországon az államhatalom ma már » munkásság kezében van -- mondotta. - Ez jaed''ig ; biztosíték nekünk arra, -hogy az if- ; jumunkások sorsa javulni" fog. Az üzemek vezetésében mindenütt ott Vannak a munkásság képviselői. Ezek maguk ia voltak tanoncok és ismerik problémáinkat; telút ahol csak leliet, sogitenek rajtunk:
A gyáiak termelési versenyében az ifjumimkásság is tevékenyen ki-''veszi a részét és minden fóron a tőlünk telhetőleg f^ozzuk a [0r- , melést. . >
— A szabadságliarc Hzázéves év- i fordulóját azzal akarjuk méltikép- '' pen megünnaiielni, b(*ry segítünk '' meg''\alósitani Rzéeh<m^i jmg\- ál- '' mát, a Duna-Tisza csatornát.'' A ; nyár folyamán többezer ifjuuiunkiw
Dobó Gyttrgy
dívatáru és rövidáru kereskedő
Jó minőségű áruk olcsó áron. ADf ESME-UT S. SZÁJ».
vesz részt n csatorna 00 kilométeres szakaszának uv.?gópitéswitól''.
feltesz Károly t^széde után Skvorcz Ferenc bejpíentette, hogy mc^laiiult a ^SzIX iparostanoncis-kolai csoportja. A nagygyűlés ezután határozati javaslatot fogadott el, a melyben üdvözölte az egvsóges munkáspárt magvalósításán Jolgozó kommunista és szeciálde:noki"ata vezetget.
MOZI
Madame Curle
Kgv zseniális házaspárról, Pi-errc Curicről és Maria Skk>-dowskáról szól ez a nagyszerű film. A mese itLolt nélkülözi a törtéue'';l liüségel. I)e ez ine.gbf)-csátható, lia arra gondolunk. hog>'' igy is miudvégis lebilincse-iőeil izgalmasan látjuk ennek a két rendkívüli embernek ahŐsi ívs soks^r emberfetelii küzdcL mét, amelyet a rádium felfedezésére folytatlak. A páratlanul i^jaima*» kisérletsorozatnak csvik egy-egy állomását látjuk. Végre aztán eljutunk alilioz a nagy pillanathoz. amikor a sötétből felélik villan a parányi elem, a ni-diúm. . (
'' I)e ezek a kísérletek csak a törtéuet hátterét képezik. Valójában ü tudományos kutatásban egymás mellé került férfi és nő szerelme az, ami a film fnmondani valója. Gi-eer Garson —Ma-dame Curie — megkapóau asz-szonyi és csodálaWsan intelli-geiw. Walter Pidgeon-- Pierre Curie — a nagy tudós élethű megszenvélyesitője.
UapekcíóB
MArc. 1 2-én „Fekete sae* gyéay«e«r. m, F^trt 8.
Elkészült az OTI uj ly^yszer* rendelési utmutatója
A».OTI uj gyíigyszei''uwvielósi ut-mutatója éit&lmébon atámon olyan gyógsöz-cr kiadását engedélyezi az iutódét, amelyet oddig. egyáltalán nem^ vagy csak külön főorvosi en-gedóllyel kapliatott a biztosított. Azelőtt csak 107 gyóg>wzerkülöi)leges ■ síágeti rendolliettek az ono-ok főorvosi engedély nélkül, ma őzöknek a száma ''113. lehetőség van ezenkívül bármily, az utmutatókin nam szeítjplő gyógyszer íendeléiére, h51 ezt a beteg állapota feltétlen szűk-sjégessé t:>szi. Az OTI-uak ez az intézkedése a biztosítottak r.''gi lcéj-i)i-mérgek t.-tt eleget.
Felemelte az OTI'' a hadifogságbél tnzatertek táppénzösszegét
A hadifogságból liazatérteknok, afcik munkábívállásuJi előtt Lx-tgállo-mányba kerültek, a tippéiut az 19-10. augusztus 1. előtti általános béröss.^gek alapján fizette az intézet. Miv^i az azóta érvény-belépett kollektív szerződés a béreket lénjnt-gesen emelte é v az akkor megállapi- 1 tott táppénz összege mélyen alatti maradt a mai bérösszegeknek, az intézőt líJ4b. február 1-től kezdve a napi táppénz összegét a kCvetkez<> összegekben állapította meg. Zárójelben közöljük az oadig érvényes összegeket.
Szakmunkás 9.50 (5.—-'') Ft.
lietanitott munkás 7.— G3.74.1 Ft.
Hesédmunkás 5.80 ÍJi.15^ Ft.
•Tanonc (''javadalmazással) • 8.80 (l.í») Ft. ''
Tar.oiic (javadalmazás nélküli 2. -(1.10) Ft. »
A Népjóléti Minisztá''ium kérésére az intézet a hadigoaidozotUUv ipari és szellemi átképzését u<egeió-zö képcsHÓgi és pályaalkalmatossági vizsgálatok elvégzését is dijmonto:.en vállalta.''
Egy ismert ügyvéd fta a bűn utján
Dr. Fülöp Lóráud. zalaegerszegi, 31 éves fiatalember, m-ár régebb idő óta a biui útjára lért Az ismert fiataleniber, fia, néhai dr. Fülöp Jenő zalaegerszegi
ügyvédnek, aki az. elmúlt korszakban élénk közéleti szerepel vitt a megyeszékhelyen. FüLöp Lóránd már-egészen fiatal diák korában sok keserűséget okozof szüleinek. Bűnre valóihajlamaí, már egész kora gyermekkorában, niegimulatkoztak. Ennek elleué-i*e elvégezte iskoláit és a bábom alatt, mint tartalékos zászló*, szolgált, ahol azonban sok sza bálytaianságot kö\-etett el és emiatt kelleaneilenségei voltak. Később összekö''Etélései rés én törvényszéki jegyzőnek nevezték ki, de ilyen minőségben sem felélt meg és emiatt hamiarosan elnioz-ditotlák állásából. Ekkor Fütdp Lóránd a teljes züllés útjára »£ pett. Gyakran lehetett zug kocs. mákban látni, ahol vándorlegé nvekkel és kétes egyénekkel ivott és kártyázott
Pár- hónapul ezelőtt eltűnt Zalaegerszegről és csavargással töltötte idejét. Legutóbb a ^Kisiparos« e. íietilapuak és Pupfp György lnida}>estv bélyegvéső cé$ nek gyűjtött megrendeléseket A felvett előlegeket, mint«^ 1800 -2000 íorintot, saját céljaira fordította. (
Országos körözés, indult meg ellene és most sikerült Zalaegerszegen elfogni. Átadták az állam-ügyészségnek-.
A GF textilbizottaága caütörtoköa ugy döntött, hogy az eddig 40 forintos áru tipusing eladási ára a jötó-ben 88.70 foánt lesz. ílrtesülésünk szerint /«dőlhető még ennek az ár-íiak a csökbepésc is.
ji/4¿>. tnürv-aw lü.
wt* k
járási főjegyzői lakást kap Nagykanizsa
Verdin a vármegyei kisgyü-ülésezett Zalaegerszegen, Ki''!H-4k isi váll löispán elnökié-'' ie jnellett. A kisgy űlés rendkívül sdk községi uggyei foglalkozott*
i-k mindegyike azonban kisebb ¡t''L. :;ti>végü dolog volt. A kisgyü-tárgyalta d**. íiarcm Pál nagy ani/sai városi tisztiügyész kO-ívltrwH. amely szeiint, demokra. ¿u* éi-jicinei elismeréseként r<Nzániittatiii kívánja ^a szabad ¿wvvúái pilyáii eltöltött 20 év vnígálaü időt. Miután a fenn-rendelkezések ezt a ieh«lővé U-j^z-i a Uis^yüiés felküldi a ké: ívhnet döntés végeit a belügymi-
Tészternek.
Karfán 1 smerteiték'' özv. Má-
c Józset''né. Rátz Ilonu nagyit, ^¿¿sai lakos végrendeletét, ;üne!y szeiint a Baithyány-utea 24 sz. iiázát eladni rendeli, még-jnxti^ azzal a kikötéssel, hogy, ''.mnak 60 százatékáig terjedő tószegéből alapitványt tesz, a, jeonmarado 10 százalékot pedig hagyományosoknak juttatta. Miután a nemesi pénztár, amely mlndezideig az flyen alapítványokat kezelte megszünl, az alapítvány a vármegye kezelésébe került. Nagykanizsának nincs járási jegyzői lakása és ez az -rpület erre á célra megi''ele''ő lenne, £pp «ezért a kisgyűlés ugy dőnttftt, Iioö'' a ház vételárát készpénzbe kifizeti, és ebből az összegből eleget tesz alapítványi kötelezettségének is. Jiáz ezek szerint a vármegye tulajdonába megy át és azt a nagykanizsai; lárás^Iegyzőjének lakóházul je..
föli ki. -I: .
Zalaegerszeg városrendezési tervét az''/n\ a módosítással hagyták jóvá. lidgy felliivják a poL gánneslért, mielőbb ''távol ittassá el. a még meglévő óvóhelveket, h''U*Csenek gőzfürdőt és távolítsák el a ligetben lévő irredenta emlékművet. Ballenegger Henrik bizottsági tag kifogásolta, hogy i<z u.i utca elnevezésekkel kapcsolatosan, a Kazincz.v-teret is átkeresztelték. Nemcsak mini kői tő. de mint a demokrácia már-''ttrja is megérdemli, hogy a róla »elnevezett utca nevét ne változtassák meg.
Szakszervezeti hirek
A március 16-i 100 éves centená-ne ünnepségfen Szakszervezeteink teljességével részt vesznek. Gyülekezés lö-én d.e. 10 óra, Csangeri u. 6., ahonnét zárt sorokban vonulunk fial a Deák féri Petőfi szoborhoz. Öntudatos szervezett munkáé a azabadeág ezen megünneplésén tüntetőleg részt vesz.- t *
11» 12-én, pénteken délután 6 ■ttiakor székházunkban Caonffieri u. 6. ^észségügyi előadást tart ar. Be-runíös Emo ''tlsztifőörvos. Minden 82em«2ott munkás fcartaa kötelességé-¿lek nv, Dlőndá-son való megjelenést, tekintettel annak komoly ttanulró-gára.
*.
A Özakmalcözi Választmány és UizoHség e hó 16-án d.u. 6 órakor együttes ülést tart. Felkérjük ugy a TíW
mint $ fcjerettyei, lovászi, pusztftszentlászlói és ujudvari választmányi tagokat E pontos megjelenésre, ''•Mindazon választmányi tegofc;, kik msebizó lewlttfeat ez ideig non adták ba, azt feltétlenül hozzák magukkal.
Amennyiben » gyűlés határozatképtelen lenne, azt 24-én d.u. 5 ómkor a megjelentek számarányára mié tekintet nélkül magtartjuk.
I
Zala
hottStdn BÚTORÜZLET
WUM^MM i '' Mogykanizs''a
W^m^^are-uA.
I
Vci Jooortt. tói
Dombay Járást ts Cseresznyék Lászlit azonnali hatállyal elbocsáttatták a MIQRT-tól
Megtisztítják az olajmezőket >i demokrácia ellenségeitől
A Maort üzemi bizottságáiutk, leváltása után alakult 10 tagú Intéző Bizottság 11 mai napig a következő azonnali hatályú clbossájtásolcat eszközölte & -Maorinál:
BUDAPESTEN: Dr. Temssváry Gá''x>r iga^atá, Gál Antal mérnök, a személyzeti osztály vezetője, dr. Tiborc János a személyzeti osztály helyettes vezetője, dr. "Sir József személyzeti osztály beosztott tisztviselője, Hargitai .Ferenc gépkocsi vezető, és Fülöp Zoltán tisztviselő.
NAGYKANIZSÁN: Beményik hajós bányamérnök, az olaj távvezeték főmérnöke, Fía''ász Bélá mérnök, a termelési osztály vezetője, Ma^er Frigyes, telefon ^Yvezeteki müví>-zeto, Czeglédi Károly, * telefon távvezetéki csoport vezstSlr Palatínus Ish''án kovácsmühelyi csoport vezető.
idős Dombay János, építésvezető,. & kö?,pouti üzemi bizottság elnöke, i£j. Dombay János, műszaki tisztviselő. Csercsznyák László volt üzemi bizottsági titkár, vasestergályos, dr. Richtei- Ede jogügyi tisztviselő, Ká-dás .László hegesztő, Padányi .Antal hegesztő.
LOVÁSZI: Tolnai Kornél mérnök, Sas vári Károly furómester.
MEZÓSZ E NTGYÖRGY: Elich Gyula távvezetéki művezető.
BALATON BOGLÁB: BartalBé-la olaj távvezetéki beosztott volt tü-zéiezrodesi Pap József munkás, volt esándőrtörzsőraiester.
SIÓFOK: Müller József munkás, ro;.t csendőrőrmester, Mülner Jj''uios mnnkás volt esondórőrmester, Czár György gépkocsi vezető, volt csend-catörzső iine3ter.

HIREK
■ Napirend:
Március 13, 5Zombat. Róm. kat. Szabin Prot Szabln. (JJgörög Nkefor. ♦
ft Nap kej 6 óra 2 perekor, nyugszik 17 óra 47 perckor. — ft Hold ke) 7 óra 37 perckor, nyugszik 21 óra 54 perckor. 1638. ft nagy pesti árvir, 1849. Bem seregei Peketehalomnél még: verik és visszaszorítják et osztrákokat.
1881. II. Sándor orosz cár bombámé* rény''et kflve''kertében meghal. 1938 fins-Jilu&i
A palfármestor Budipestfn
Varga József polgármester csütörtökön időszerű várqai. ügyek intézése céljából Budapestae^ utazoftt. A polgármester előreláthatólag; a szombati nap folyamén érkezik haza a fővárosból.
— Március 15 én fafei8§6?zuk fcl házainkat
A polgármester telhívja a haztu-^ajdcuiosok ós a középületek gondnoki figyelmét arra., ''hogy a magyar szabadság ünnepén, március 13-én lobogózzak fel házaikat. .
— Az MflDS? wíirrfu» 15-én ''
délután 4 órai kezdettel gyermek ozsonát rendez a Centrálban rövid kis műsorral, Vendéül látunk 100 szegénysorsu, [irogy hadiárva gyermeket. mert szeretnénk az apróságoknak is emlélcezetessé tenni a ssaa-badságharc 100-ik évfordulóját. Kérjük a kedves gz ülőket, hogy'' gyermekeiket pontosan hozzák vagy küldjék el. Azok az MNDSz tagok, akiknek gyermekük van 2—10 éves korig, jelentkezzenek Horváth nénál, Magyar u.'' 18. sz. alatt az ozsona-jegyért. Vezetőség.
~ Helyralsazitái
A Zala tegnapi számában közölte március 15-nek ünnepi programját. Az esti ünnepély programjából, amelyet az iparoskor íj^gytermében 8 órai kezdettel tartanák, kimaradt a műsor egyik fénypontja, a 48-as verbunkos, amelyet a gimnázium tanulói mutatnak be.
- Egy havi fogházra Ítéltek egy pincerablét
Dávid Katalin espteregnyói lakó** raée 1946 óezén betört Es eteree-nyén egy borpincébe, A betörésben, Kfcler íózaof volt-& ^eg''kségére. An-nakidején felmerült a gyanú, hogy a betörésben césztwatt íiarángozó József éa felesége is. A nyomoaá»
során a házaspár tiltakozott ez ellen és a tiltakozásban odáig mentők, hofiy megtámadták a rondórt. A nagykanizsai törvényszék mnst. von-ta őket folelóöségxt?.'' Dávid Katalmt o<p'' havi felházra ítélték. Harangozó jjJózseEet éi feleségét hatóság elleni erőszak elkövetése miatt egy iiavi '' for^hán«, ilbtvo 100 forint péhz-bün^t^ire Ítélték.- Az ítélet jq^erös.
—• Mfisor«« feketekávé ett a Maflán-
Felhívjuk kuttái-saink figyeJLmét, hogy f. hó 18-án este 8 órakor Fő ut- * sz. alatti ottlionunkban műsoros feketekávé estet rendezünk. Ebből az alkalomból egy házi műsor kervtén hé''ül mo^mwjkeznek a cen-tenárium ünneperői. Kartórsainkat szeretettel várja a rendezőség.
- Hamlfitett utievóiiei akart étjatnl a batsron
Etrinn«e szegedi lakos a háborús eseményekkel kapcsolatosan Zalaegerszegre került, ahol 1944 óta ói. Etl, aki eredetileg tanár, felvétette magát a zalaegerszegi városházára, ahol a nyilas időkben szolgálatot teljesített. A felszabadulás után hosszabb ideig internáló táborban volt, majd kikerült onnét és ismét Zalaegerszegen lakott, ügylátszik sehogy sem volt kedve beilleszkedni a demokratikus ország rendjébe, ezért elhatározta, hogy Ausztriába szökik. Ezért olasz nyelvű igazolványt hamisított magának :és ezzel indult a kalandos útra. Körmendnél tovább azonban/nem- jutott,, elfogták és Zalaegerszegre hozták, ahol átadták az ügyészségiek. _''
RAOíOMÜSOR
Szombat, március 13,
Badi»Mt I.- &.80 Hajnalt mfiesika; g;S0 Falurádió. 708 Hlíek. 7J5 Regjeh etse, 3.15 Déltlóitl auMlka, .10.90 Hírek 12.00 tiiraaget^, hírek. 12.15 Operar&aletek. 12.^5 Előatós a lingyel elitnállá« kezeiéről. 13.0e Magyar nóták. H.00 Hkek. 14,18 MüvéwJcmezci. 15 00 A Magyar MfivéW-itsl Szövetkezét mOsara.'' 15.30 Helyszint közvetítés a Pihrax-kávéhásböl. 16.15 Szakm-*ene. 16.80 Qvermekrádlé. 17.C0 Hírek Vöröskereszt közlemények. 17.15 A Dolgosát KulluMzövettéjp m&wra. 1S.OO Látogatás egy vagyésgeü gyárbaa. 18.15 Bach: OImí vtraeoyma. 1840 Magyar Encyhlo pédit. 1100 Cigányzene. 19% Hanglemezek. 19.45'' Falurádió. 20.00 Hírek, sport* blxek. 20.30 Tánczene. 21.00 Hangos heti hlraéó. 2Í.00 Hirek. 2225 Szórakoztató zena. 28.06 Hogyan azQlftett a »Talpra magyar". Hangié SV 33.15 Bartók: V. vmós-négyes. 24.0Öíiizek,
Ml ufság az orafzáQban?
Augusztus elsejétől a dolgozók számára csak olyan iskolát tarthatnak fenn. amelyet a kultuszminiszter engedélyez és ezekben az iskolákban is csak az taníthat, akinek megbízásához a. miniszter hozzájárult. A Dolgozók Iskolájának felügyeletébe bevonják a Szakszervezeti Tanácsot is. . ^ . < . *
Szalvay Mihály vezérőrnagy, a honvéd-határőrség uj főparancsnoka kijelentette,'' hogy az 1989-es honvédelmi törvény most is érvényben van és a jelenlegi ujonc-bevonulások az oktober óta elmaradt behivá-
sok pótlására szolgálnak. ,
*
John Ennals, az Egyesült Nemzetek Baráti Világszervezetének (UNO) Budapesten tartózkodó fótitkára kijelentette, hogy az UNO ■ feltétlenül támogatja ^Iagyaroiazág-•nak az ÜNO-ba való fiélvótelét,-Elmondotta, hogy az Eg.yesült Nem-, zetek Szerrazetében rendkívül fontos szerepük van a béke fenntartása szempontiából a telet és középeuró-pai népi demokráciáknak. -
A megszálló csapatok használta iBqatlanok adótiriése
A pénzüg5"nűniszter rendele-adott ki, amely szabályozza ; a'' megszálló csapatok és hatóságoki használta, igénybevett lakások és más 1 Helyiségek, valamint mezőgazdasági ingatlanok ntán ki\-e-tett ház- és földadó törlését. K. rendelet érlelntében hi\ a megszálló csapiatok és hatóságok el-Lei^érték nélkül vették igénybe a lakásokat, helyiségeket., akkor az 1946. év auguszlns 1. napjától az 19-17. szeptember 13. napjáig esedékessé vált házadónak a ki nem egyenlített bérre eső összegét tőrölni Kell. Az érdekeL tek az adótőrlésre vonatkozó ké. rést irásban kötelesek bejeiéntA-ni, az Állami Adóhivatalhoz címezve, március 15-ig.
Juniut 11—21 lg tartják meg a Budapesti Nemzetközi Vásárt
Az Arumintavásári és Kiállítási Központ Intéző Bizottsága legutóbbi ülésén elhatározta* hogy az 1948. évi Budapesti Nemzetközi Vásár időpontját ju~ nius 11—21 napjaira helyezi ái Szükségesnek mutatkozott ez az időpontbeli változtatás az idei vásár minden eddigit i''elülmuló nagyszabású és nemzetkőzi jelle.. ge miatt; Ez a megoldás miegfe-lelő időt és igy módot ad arra> hogy a Központ a vásárt teljes egészében és a feladatnak megfelelő eredménnyel, a hároméves terv és a centenáriumi ünnepe ség szolgálatába álíitsa. Ily módon sikeinilt a Nemzetkőzi Vásárt összekötni azzal az időponttal is, amikor a centenáris ünnepségekre a legtöbb külföldi látogató érkezik Budapestre.
Cseke József és Koch György
totMiBSZ-fálfalata.
MENETREND
Deák-térről:
í-35 12*80
340 1345
5*30 14-35
7''t5 1550
8*35 18-50
11*00 80-50
VasutáHomáeról:
VieacaladoUaok
a vonatok órkezéae utáru
Viteldíj: Deák-tér—Saemere-atca 80 B1L Deák-tér—VMoUUlomás 150 „
Tanulójegy: Daák'' tér—Vaaatállomáa 80 011.
ZALA
1948. március vs.
Sportrovat Kél remek ököivivó mérkőzés a kettős ünnepen
Vasárnap MAORT-Perutz, hétfőn NVTE Magyar ü válogatott
Ököivivó csapataink az utóbbi időben remekebbnél remekebb mérkőzésekkel kedveskednek a szurkolóknak és nevetik sz ijjuságot a komoly ökölvívásra.
Vasárnap délelőtt fél 11 órakor a gimnázium tornatermépen a csapatbajnoki küzdelmek során a Maort mérkőzik meg a kerület epyik leg jobb csapatával a pápaiakkal. A Maort fiatal gárdájának minden tudását és szorgalmát latba kelt vetnie hogy győzelmével előbbre vigye az 5kftlvivás híveinek azt az óhaját, amely kanizsai döntőt akar látni a CsB végküzdeltí''.ében. Sípos edzőtől nyert értesQlésünk szerint mind a nyolc súlycsoportban legjobb versenyzőivel lép szorítóba a Maort a veszélyes Perulz ellen.
A másik nagy érdeklődéssel várt
boxmérkőzés heifón délután 5 órakor lesz az Iparoskür nagytermében. Az NVTE jelentékenyen megerősített csapata a Magyar B válogatot tal mán össze erejét. Riczcal, Kelemennel és Gorgsiiitzzei megerősíted NVTE komoly erőt képvisel és i?y a nagyközönség minden egyes su y-csoportban nyilt küzdelmet lálh.-u A két együttes sorsolását a tegnapi nap megejtették és azok a következő párosításban lépnek szoritób.: Szabó D.-Racz, Csik-Wiinmer, Fehér—GntL- Németh—Szekszárd'', Marton H-Horváth, Dudás—Böki, Hauk—Gorgsilitz. A fenti párosítás ból kiderül, hogy a két együttes ereje közel egyforma erőt képvisel és a győzelmet csak nagy küzdelem mán szerezheti meg a válogatott csapat.
Labdarugó négyes torna lesz vasárnap és hétfőn
~ Érdekesnek ígérkező sportprogramot bonyolítanak le a centenárium 100 éves évfordulóján a másodosztályú csapataink. Vasárnap és "hétfőn a MAORT rendezésében négyes tornál rendez a ÍI. osztályú c-sapatok számára az NTE Dézsa György-uti sporttelepén. A lor-tián a rendező MAÖHT~ori kívül részt vesz az NTE, a Sáska és :i Vasas. A 21-iki bajnoki rajt előtt jól jön a másodosztályú csapa, lokjiak ez a Négyes Torna, mert a szezonnyitás előtt alkalmuk nvilik még egyszer csapataik ere-.jél számba venni, A részletes műsor egyébkent, a kővetkező: '' ''
Vasárnap délután fél 2 dni* kor: MAüfiT -SAskn. féJ i óra kor: NTE—Vasas.
Hétfőn délután fél 2 órakor az első napi vesztesek, t''él 4 óra kor a győztesek játszanak egy. más ellen, értesülésünk széritit a Torna győztes csupatn érem-díjazásban részesül.
NB l-es csapat lesz l$étfAn az NVTE ellenfele
Vasárnap a sorsoiás szerint ve zető csapataink vidéken játszanak. Sokáig ugy látszott, hogy Nagykanizsai kettős ünnepen labdarugó »érkőzés uélköl marad. A hét elején sikerült azonban az NVTE vezetőségiek mérkőzésre megnyernie egy barátságos mérkőzésre a szolnoki MÁV NB l-es együttesét. A szolnokiak komoly játékerő képviselnek. A csapat kapuját a többszörös nemzeti .válogatott Horváth védi, de az együttes többi játékosai is a magyar labdarúgás élvonalába tartoznak. Az NVTE a vasárnapi bajnoki mérkőzése ellenére is ko molyan készül erre a mérkőzésre és a játékosai be akarják* bizonyítani, hogy tudásban nem igen maradnak alatta az NB l-es színvonalnak.
A kerületi i. osztály állása a 14-lk fordulé után
1. MAORT 14 13 -
2. DVSE a. KRAC 4 Postás 5. Lovászi 8. 8«TSE
7. Barcs
8. KVTE 0. SBTO
10. PBAO lt Bátaszék 12. PVSK II. 18. K8B 14. Baja
14 11 14 11 14 8
59 B7
- 3 46
14
14 14 14 14 14 14 14 14 14
2
3 2 8
4 2 1 8
1 2
4 4
82 87 8 27 8 22 8 22
7 32 10 28
8 JÜ 10 22 10 23 10 12
8 28 21 24 15 22 18 18
19 17 49 14 84 18
20 12 32 12 45 0
42 48 47 85
9 8 8 8
Makttlatwpapir kapható. Clm a kl-adóban.
Az igén> jogosultak részéit újonnan kiadott ¿Uams pe''víóieumwtalvány (241. nyomtatvány) í es (arabs egyes) szimu szehr. nye 8 (uyo!c{ dl, s petróleum pót-utalvány (242. sz, nyomta tvénv) l-es (romai egyes) számú szelvényére pedig 4 (négy) 4\ világító petróleum adható kJ.
Közlöm, hogy március 8-tjl -{00 kg.-on aluli sulyu él-S.-^rtós adáö-\"étolo korlátozás aláji&m o*ik.
100 kg.-nál nagyobb aul^ii élósw-tést vásárol iii csak seitc*váÉ*i.na3Í engedély, vagy sojtésvágási utalvány alapján szabad.
A tenyésztél (¡¿íjára szolgáló sertés vásárlásához a/ ongydélyt a vevő lakéholyu szerint illatokot» k''iz^égi olöljáréság (|x>lűái,m,..sstor) adj» ki. A tonyésztc* «óljára vá-Kuoit sortéit hat hónapon belül - fcivévo u tóuyuzoí''véjfást levíigni nom IhuI. L
Ktf/JOK,ya«átá«íi,a mk utalvány alapján lohut sértési vasúrolni.
A roarbatovól 4tir4»áhoa a njiDa-vriaártóéi rmgüdély, »wv u ¡vjrtém''á-Kám utalvány a m«''irluuijvélki''z.''''línok felmutatandó.
.Magános a háztartási zsirszübóaf-lotéiwk bi/.tositásáin bérliizUUáei ezorződést, kothöt. A nuwánbérhiz-lalási szorzódéit írásba koll iogiaLui és a hizlalás lwlyo ¿zorinfci közwgi olöljáiésá^hoz Tpol^árur.,stWi''lu>z ) láttamozta végett 8 példányban'' ho koll mutatni. A szerződést a portés levágását moffolőzóén logalább M hónappal be feui mutatni.
100 kg'', élősúlyon aluli sertést som közfogyasztásra, sem magánfo-. gyasztásra levágni nom szabad. Kittel a kényszervágás csotö, eblioz azonl>an ál latoiTOsi engedély koll.
100 kg.-on felüli sertést közfogyasztás céljára levágni csak sjarléő-vagáai utalvány, magán fogyás* té^ra pedig sertésvágási engedély alapján szabad.
100 kg.-nál nagyobb sulyu élóéor-tést egyik községből (városból! a másikba szállítani csak szállítási igazolvánnyal szabad. A r-iUff|frif engedélyt az elszállítás koly''e szarinti elöljáróság (polrórmesster) adja ki. Ugyancsak szállítási engedéiv Ideül a nasitott félsortés nyers vagy tartósított sortóshua, eertészeir, szalonna és háj szállításához is.
Nem kell szállítási engadély 2 kg, sertés/sir, vagy 2 kg. szalonna, vagy 2 kg. háj, továbbá 8 kg. nywsHus és- 5 kg. tartósított scitúihus saját háztartási szükséglet céljára kézi-podgyászként vagy |.w»tán türténő pzálntáshoz.
Pélfántotdtér. ZALA demokratikeub politikai napilap
Szerkeszti: Benose Jenfi fészerke»«6
Si«rkMit6i4| él MMóMvatel i Qtfk Ftrt<ic.t«f W
Rlaija • Mtaititl BizotUás, Matytenim.
l«riwuM»4H kMáanrf fett IMUI jii| Ttltfon i H
Myofn«loh o fUJNKM KYOMM Term«4«a4v»t.
hMet
Ní»«nríáM feífti í Zany
Pk. 4809/1948. 194* Fka*. 110. m
Árverési hirdetmény.
ifj. dr. Negy litván budapesti Ügyvéd ált»l képviselt Hazai Rum-Likőr és Sieszárugyir Rt. budapesti bej. cég javíra 579 Pt 90 í töke és járulékai erejéig a nagykanizsai járásbíróság 1947. évi P. 7042, sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás során 1948. évi február 16 án lefoglalt 2460 Ft 50 i becsérték« Ingóságokra ez árverés kltUxése Iránt fentnevezett végrehajtató ált«! megkerestetve«, alább megnevezett s ezen hirdetménybe, valamint n foglalási jegyzőkönyvből kl nem tUnő más fogTaitatók javára is, amennyibe! kielégítési joguk ma is fenáll ós ellenük halasztó hatályú Igénykercset folyamatban nincs, az árvetést Kitűzöm és annak végrr. hajtást szenvedő üzletében Nagykanizsr. Somogvt Béla-ut 34. házszám alatt leendii megtoriásrira hatlridőlH 1048. évi március bó 20-án délelőtt 11 órájAt tűzöm k , »mikor a bíróilag lefoglalt fliszerketesked6i ántkftt s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ellenében, eset leg becsáron alul is — de a kikiáltási ér kétharmad részénél alacsonyabb áron ctó!> Mon esetben, ha ahhoz végrehajtást szenvedő előzőleg hozzájárult — el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő a helyizinen nera jelennék • meg, ha csak ellenkező kívánságát Írásban be nem jelenti. Azon ingóságokra amelyeknek kikiáltási ára 10C0 forinton felül van, esak azo''c árverezhetnek, akik a kikiáltási ár egytizec-részét bánatpénzül leteszik.
Nagj-ksnizsa, 19-14. évi február hó 23 án.
Bl«k LAszló
Mr. vépthijtó, mint bfróiitf k0rt!<Wil(
Mindennemű zsiradékot, olajat, olajalját, faggyút, hullott sertést vess, becserél Perényl szappangyár, Magyar-ut 22.
Eladó város belterületén egy nagyobb helyiség rofihelj-nek, vagy raktárnak. Bő vebbet Schiess, Sugár-ut sarok.__
Keveset használt söntéopolt és 2 asztal olcsón eladó. Horváth Mihály, EOtvös-tér 21.
Napos csibe mindennap előjegyezheti. Magyar ut 9.
Fekete férfiöltöny eladó. Cim q kiadóban.
Acélvázas, rövid, fekete, bécsi ker^v. húros Konirora alkalmi áron eluta Érdeklődni Felső József zenésznél, Kosunk tér 8. Található Vajda-étteremben.
Üzletberendezást vennék, fuszcrt??j. deklődők jelentsék Beck, íi«tvüs tér I,
Keresek jókarban lévő lóisemótiiot
megvételre. Gri sr.lkviagyáros, Kölcseyt. <j.
Férfi és női fehérnemű javltíst, *o>.nj talpalást szakszerfien vállat ulcsó árt«i Karácsonné, Zrlnyi-u. 47. . r .
Ktkezéii és vettí ellaburgouya, vmh-mint burgondirépa ejadó. Tclekl-nt
mmmmmammmmmmmmmm* —i ■« ■ni —tt-t-i-» »
Az üzenr.% termelési mtmküvííf-sonvének irányítására 15 ta^ii Országos Munkavorsjny Bizottság ÍJ. állítását- javasolja n bzalnizervactj Tanács. A bizottságban a K-oj''mtyiy öt tn.gja is résztvon no.
Az államvédelmi osztály olfogtk «. kivégzett -Kun pátör ten.erkülönit-ményének kilenc tagiét. A i\tí1uí tsn-roriöták beismortók, hogy töW> mint 2500 üldözőttat, baloldali /afit és bujkáló katonaezökevényt-gyilkoltak meg. _
V A RÖS I MOZÜ
Csütörtöbt^-vaBárnaptg GHEER GARSON a Mra Mlnlver én Megtalált évek t
felejthetetlen hősnőjének uj fihnje: j
MADAME CURIE!
a szere''mesassíony, az önfeláldozó «nya, | a nagy tudós megrázó életregénye a ÍÜmcr. ^
ülőadasok köznan 5 ci 7 órakor, ? vasárnap 3, 5, 7 és » órukor. ,

I 1848—1948-as centenáris hirdetés: :
t ^F—•^rpy^r-.....l-f;- -----------.-TT-T-.»- ^l^Jl "**** '' 1 *. i''Tm • • - .
•rrrr.r^.agsr;
Hantos és Ruzsinszky
-VDlIulkozó mópnökbk--
Kagykanlzsa, Rdy Endre-ut 12. Telefon: 3-50.
ós vízvezeték-szerelés. — Llspel füldflázé^6k már 72 Ft-tol.
í
FIGY KLEM!
FIGYELEM!
"Szeszeslíal yzüks^lotét Dfl^y bun éa kicsinyben a legnagyobb választékban beszerezheti a -
Dunántúli Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomító Részvénytársaság
rum- és likőrgyárában
Nagykanizsa, Szabadság-tér 12. Telefon: 119.
Hu«vétra )6mlnőaáflü likd-rSKbe« nagy válaaaték.
CsveíUú Gyula
Gázégők gyártása háztartisi és ipari tétokra. Telefon gáz- és vizvezetékszeralések. Közportti füiő- és 19 4. fürdőberendezések, vasszerkezeti lakatos üzeme,
HagyKahi&sa, Adty Endre-ui4.
QUITTNER villamossági vállalat
Csillárok nagy választékban kodvoxö flxsfé«l fsltélsllel. Mndsnnamfi siarslésl munkálatok kéaaHéao. VlllanyégSk raktáron.
Nagykanizsa, Csengerv-ut 1. • Telefon: 301. ;
53> évfolyam 62 szám.
Nagykanizsa, 1848. március 14. vcsárnap
Ara 50 ni Ȏr.
Várható Időjárás: Mérsékelt észak), északkeleti szél, változó felhőzet, néhány helyen kisebb futóeső, eseth;: hózápor, többfelé gyenge éjszakai fagy,
*,
a nappali hőmérséklet alig változik.
w
HIKÓ MIHÁLY:
1848-1948.
»Ipar néltetil télkaru óri&s a nem«et"
\»>JI t a történetemben
tOlO íiví l. ti m&upy dátum, nmely-m MK''kv''.''b <n uíkuittiotiiak vissza, mint nondolni a fa-
Mi-nui:} évvíre Os láthatjuk, hogy aü''jun g\ás>;cr> h*?ix>jj«t szántuk ne-~ »üuk i-f/^vai oitiyomóink, amikor »^ujpká''íitofcták népünkéit a h^JLi-dác clé.i járó Szoviefcuni''ral fa a Í''M luva-fó népekkel. A. haladé* egykori i''4klvariv6je a haladás ui és leghatalmasabb képviselőjével riíjnibca. A reakció á t ii irányított .\í^ryarorj9z,V legsötétebb koi-szak» ».■oit . rvé:juít zsoldban hutólú. Horthy fasizmus. A háború ''al.itti ós u k<~.-wt''6n háború utáni szint-* <\n-:.-ü:áiló elszigeteltségünk i* al>
dotia: Jpar nélkül fiikétu Jirlis a nejnzet .
A magyar nép {Tn ft Magyar Kom-, .nmiusta Pái''ítüil -u ó''.jh a lerombolt ipar helyiv«allitásával, a hároméves t*n''\ Iruotún holíil iparunk „fojlesz-tÓHcfei ás £ iorv saját exőnkből »aín végrehajtásával uy-yancSafc az or>zág, íug&etíensé^ét ¿kívánja alátámasztani. A ix>liamoiunkák és munkay-u''senyek mind at iixír fejlesz té ''ét. a/ ország függetVmságéc é- a dolgozók élitez ni vonalának fel-emjléséfc céíozaák.


búi ft ténytból orjdt, hogy ím <(1aök (¿űzött esat''a''(ontunk n náci lad/ mus tóhoz éi utolMnifk vYil-tunk » tá!e. —
K tényből ugy Ítélték biog nú-ptu>k»t. jnint haladás olIonos nemzetet. l''-IS. március 1."».. viszont bizonyíték arra. hogy ''Magyarország nem ugy utolsó és ü szolgaságba belenyugvó" nemzőt, amely következetesen mindig haladás" aílenes "volt, hanem, amint, ezt a történelem bizonyítja, országunk hosszú ideig » fejlődés élén'' ''állr/tt, utat« mutatva iwsies harcával a túlerővel szemben még akkor is, amikor más nenize-tok lonadalmi harcai már elbuktak.
Igy 1649. megtanít minket ¿na, hogy kis nép, is lehet nagy nemzet, ha az a fejlődés haladás-vonalába halad s hajlandó ezért még a túlerő ve! szemben is, har kelt, fegyvert fogni.
Emeli ÍS4H. emlékét''míg a* az érdekes .véieteu ivhogy a sj^zéves évforduló olyan történelmi''* szituációban zajlik Je, amikor Magyarország ismét ft haladás élén járó országok '' sol-aiban foglal helyet, utvt mumtva más, nálunk nagyobb nemieteknek is. Még célkitűzéseiben is rendkívül sok azonosságot mutat 1848. és 1948. Miudkét korszak harcának középpontjában n magyar nemzet 1 ügyetlenségének kiviv.Wa és bi/toriitása áll. 1848-baíOz o^ztaYiír elnyomással szembon kel lőtt harcba «állni, mig ma a .\tahftli tervvel opuráló auwikai kni.wialiV.muK-haI saombou kuli telv^nni a harcot.
Kossuth Lajos, hogy a magyar nemiét függetlenségét butosltsa és or-aaágunkat a gyarmati függőségtől megmentse, at őritiló magyar ipar mégtaramtéaiért ta harcolt. Timt mon-
Ko^suthék a dun*i -népe'': együttműködésének megteremtésére törekedtek Ami Kosourhékitak az adott körülmények miatt nem &A'' riiit, art » | magyar demokrácia pontosan 100
'' évvel kéiőbb megvalósította.
l*aiáti, gazdasági, kultur.''cli.i ói .^ió''ynyujtíisi sábrzod»WÍink a jeiikíió^a''—JugGSziáviával, íiomnniá-va1, l.ongyolprszí^jgal ói Bulgáriává! (és kö/ol az idó, amikor ugyan-ilyjn. nzAjírzódó^t köthetünk a meg-ujhodott Csehszlovákiával is) mind K-.xt i-.izonyitják.
Az időköz bon ) mállott változás .a t. mutatja, lioify a ni«^ - lKTas Ma^yarorszáo- ^Mzigülfon harcolt a i\^k<"iós tubró\-ol szombon, addig mO mípi domokn''u''iánknak hatalma« ús erö. fogyvortf''u''sni vannak, amoly liííVülméuy m^yíkt''n.yiti b^lh » ó* klVlhö cll''^i^tí olláiii huivot. I <o 1S4K konro''y .tQ''íulsMg<j;ul ^olgállut ii mütyür dolertzó tw/.túl.vimk. A io<í!<«''ió: gyú>.\Mm.'' Hv,á". kénVilt tiu tuUU a in.iu.vai* lleinkot ¿azt''ftnáfti, kultili''álU é- politikai fej--luiU''HÓt, vftlntni''il lUMii/utiluk íí''^-U"jt!ütu«éuónok kivlv»Wit..A nauybir-u»ko« o?ztá!y ropiumt wivnui hatal-inával. 3cswulüi*>!ui«n.\tti\al ú< az ál-•ta''u allrototl t">r\únyoivol úllt s>om-be a fouy\''orte!en, líizsákiuán.volt óh sokszor ijári.1. sorsban levő -dolgo-zókka^ 1 lazánk fágaetl. «sédének K sirját 18-18-batl a • mag^-ar • nagv-'' birtokos ''osztálv ástxi meg és löküu országunkat két világháború szí''»r-nyü kataklizmájába. A felszalKidulás. után az összeesküvő Nagy Ferenc áltat irányított. nagybirtokos uri ie-akció uj szővetsé^esekjx) tett--szert a haldokló kapitalizmus utolsó kép-visölőíbon, Sulyokék ós Pfeifferék-bon, valamint a munkásosztály árit-* lóiban, l''ej''si''. Bán. Kéthly, Szeder és többi társaiban.
A 48-as polgári demokratikus fórra-_ dalom hibája vott, hogy nem vitte kertiztül következetesen * a demo-
kratikus átalakulást a a földreform elmaradása a nemzetiségi kérdés megoldásával, a benő Árulókkal szemben tanúsított gyengeség megpecsételte a forradalom sorsát/
A lo''s"> tríyúx biH.jya nagyban ho :zájáru''t''rt lü^t-l'' nsé:i harc bu* kasához, ruolyn.íK l>ukását kivülivl / is h.itluvfeúékVi* segititték. lia valaki a>t ni-mé, hogy a inai mag>ar jvópi (kimoSi«á'',iárak a nyugati. iiatTlniuk azért e''bnsései, mert itú népi demokrácia van., ahol kommunisták haixóliiak az élísn C*» »diktátor^ van, e''é\í rámutatni arre, hogy az 1848-as forradalom polgári demokratikus iena''Ja'';om volt és Anglia, aki már v.í.beu av. időben is a polgái''i demokrácia elvének alapján áíit, nem tagad tárnics: önmagát, hagyományos egyensúly politikájával, amikor* is _ 8 növekyo oiesz fiaba-om cgyensu-iyozására elsói-ondü érdekének te-kintptto az osztrák hatalom töretlen fenhmaj-aáúsa érd?kébo.n a magyar pfigári Jlemokiatíkus.''forradalom oí-¡■¡u''Úuíáát.
Knnrrk a/, á 1 ÚHp.> ítífTik a. kiüje-zé*Vo az pirlamcntoejí han-
i^iCjprd Pu''mjísi.,:iv ymi-. kör kijv.''víiituttki, hoiiy .Magyarország füug-.t tu>.é,e • ''¡Jiöz-zeiTiKíSátlenség letmc-., morí .Au»>.tria integritása bzükHógOK títirópá,:ak. ••
l''ehit vi/agoa, hogy a mai fíngi/a a népi dv>iokrAcliikkrJ */tmbtn nem a poigári demokráciát védelmeit, hanem a burxsoilsla érdekelt u kitsúkmá> nyoláa lehnü ógoit, hogy igy bhtos-alttiit a dolgosok nyomorúságán ke*
ie''<xlUI a nemdoigotók Jótétét,
luy nuuaclt Angiit iu6a rtupja inkUin U u haimlk eHon-Agu. Kzt ^ té^vt o koíuniúoistrtk kezdői túl fp^\ft tudták. K/éit huvolíak már uXlloithy-lösizmiw idején, t«hút a leiik-vivezút''enobi) körülmények között is a burzsoázia ell:n m a mtv-gyar nemzet füffget:ensógécirt.
Arau a haladás ügyet egybekö öiték
.- a nemzet ügyével. ,
^otuujftiWá''it (<* ü dunai népek erjyütíMiük<«iés»>vil J''olytntott, ol-- mondhatjuk, hö^y Kossut''iók. 1*et-5-[iék, Táncsicsok 1848-as eszméinek i.a i ''ctét méinc''.ei m'' vagyunk, -ikik nenu''sak megvalósítják 4H-a.s dicső öacink álmát, hanem azokat tartósítja ,söt kiszélesíti a kor fc! adataüiak megfe''jelóen. áünjL 1848-lian. mj ma is a munkásosztályTért és a ''nemzet függetlenségéért a" vörös és nemzeti szinü Lobogók alatt folyik a a harc. S''mindazok, akik 1848 dicső eszményeit őszintén magukéinak val~ • ják és hajlandók ezért harcba is szállni, gyülekezzenek ismét a vörös és Jiem^eti szinti zászlók alatt ''''•fi" La''áíják iu-j.2 helyüket a magyar
A kommunisták tudjak, hogr ha a nunz.t dolgozóinak- problémait nem oldják, meg és a reakcióval szemben gyöngeséget tanúsítanak, a nemzet sení ellenállóképes és ezért vállát a?t, hogy a nemzet ügyét a Imádás ügvétSl elválaszt.vni" nem b-íet.. *
b ha vissza tekintünk a Magyar Kommunista Pártnak a felszaba-* dúlás utáni és azelőtti harcára, amelyet a magyar. munkásosztály feí-emelkedés-Várt. a magyar nemzet füg
Újra be lehet lépni a Magyar Kamvnanista Pártba
A Mdgyar Kommunista Párt politikai bizottsága márciy* 11 -i ülésén határozatot hozott, a.-neiyöeii feloldja a 15 ig elrendelt tagzáriatot és újra Í8h8töve teszi raindan becsületes, demokratikus munkás, paraszt, aríelmi-segi- ós városi kieem&ernek, hogy a Magyar Kommunista Párt fegja lehessen. A politikai bizottság nyomatékosan hangsúlyozza azonban, hogy a pártba kollektív be/épni nem lehet és csak egyéni belépéseket fogadnak el.
A Magyar Kommunista Pártba osak azokat lehet felvenni, akik meg gyözödésüket követve (inként Jelentkezni*, a tagtoborzásnak minden módját a politikai bizottság megtorolja ss alitell.
Nagykanizsán már a togiárlat alatt nagy tömegek kívántak feslipnl a Kommunista Partos, százéval fekUsznik a helyi szsrvezet titkára előtt ez előzetes belépési nyilatkozatok. Ezeket most átvizsgálják és mindazokat, sktatek Huta politikai szándékukhoz, egyéni becsületükhöz kétség nem fér, felveszik a párt tagjai közé.
áoniokrá''ii<L logDi''öácbb biistv^dhun, ''^Magyar KominiU)i«iti Pártáin.
A inaayar nép M^etlomv/gi har-i« nomosa!; önmagát orőMti. honom ei''ósiti ''«> fc"Voi nép fü^vt''ellségi haivét is.
A 48-as századforduló nem lolvot egyszerű mo^emlékezés ft múltról, ha- em tanulság keli, hogy l$g\en a:: akkoi* elkövetett hibák elkertllé-tére, az elért etxlmények biztosítására és kiszélesíti ére, léhát ft harc folytatására.
A földreform megválásitásáva^ az ipa.''- helyreállításával, a stabilizációval albán kok és az ipar döntő •részének államosításával, valamint a*/.-államhatalom döntő részének birtoklásával elmondhatjuk, hogy a föld" a népé, az ország- a dolgozóké. " További'' feladatunk az egységes munkáspárti mögvalósitáöa után a monkás—paraszt, szövetség szorosabb megteremtése. A meglévő ma-pyaV Nemzeti Függct''ensésji Front uj, friss és reális tartalommal való to-itóse, azaz a legszélesebb és leg-toijesebii nemzeti egység megteremtése. Ncmwíti ifüg''get etiségiink niog-vé:iése érdekében >a további kapcsolataink kiépitése.a népi demokratikus hzomtszévl államokkal, a gazdasági -¡''ebmalKetlésünl* érdekében iparunk további fejlesztése. Tekintve, hegy domoknkmnk liai-ca a politikai sik-ról mindinkáhl) ft ternvoJés síkjára toló-lik út, döntő jelentőségű* or-sy.ág&j»rtM az ipaii mez .g<u(lu-n''hgi munkavei''Mmi^k ine^/ovvozó-ho, fonton feladat iv jay.dasíWi fekMUolkedtoünk é-í nem/oti fíl^cot-ion^''ünk ollünHÓfteiivok megt-oinmi Hitéw.
lift mlndjujwn köw^fmén.veknolt eleget testünk, ni^W örökösei w
A Í

szüuk- ifriS hősoinak * emléküknek "fe^íf''-.L^ij u;í »italtik hirdetett ós az általunk viért- eredményekkel áido-
''iir
Fémfcset? ifüspl! Sanizsaa centenáris''március 15-ét
£« \agyUanissa ...
4 MAGYAR SZABADSÁG századik évfordulóját ünnepeljük hétjön. A kanizsai utcákon hatalmas falra-¿aszok jelentek meg, amelyeken nagy méretű nemzetiszínű ko kii Mák vannak. A falragasz felirata: „ 1848— 1946. március 15. tiljen ősmagyar szabadság!"
»
A KÉT SZEGED! énekkar kanizsai szereplése még élénken emléke* ¿elünkben él feledhetetlen hangversenyük kapcsdn. A „szögedi* dalosukat városszerte meleg szeretettel fo* gadiak. Ezt u fogadtatást köszönte < meg most mindkét énekkar nevében1 Jankovlch Ferenc, a MÁV „Hatónk" ''dalkör vezetője Varga József polgár mesterhez intézett levélében. „Remél-jük, ez a hangversenyünk nem az utolsó -volt Nagykanizsán *— irja többek között levelében Jankovich Ferenc.
*
ELTŰNT a zsír a nagykanizsai hentesek üzleteiből. Eddig annyi volt, hogy szinte még soknak is nézéit ki Ma már a nyoma is alig van meg. Azt hisszük, érdemes volna egy kissé j utánanézni a dolognak. Talán itt-
ott még tehetne találni egy kevés zsír!, *
A BÉKE csalhatatlan jeie, — állapították meg minap a törvényszéken — hogy alig van tárgyalás. Ez pedig annak a következménye, hogy lassan rendeződnek a viszonyok, az emberek kevesebbet bűnöznek és igyjávai kevesebb „nagy ügy" fordul elő. *
A MAORT kanizsai SzlT-csoport-ja rövidesen zászlót avat. A zászló már meg vau, A felirata: SzIT— MAORT Bányász Szakcsoport, ~ Az ifjúmunkások az uj zászló alatt vonalnak fel a budapesti Wáglfju sági Héten. A zászlóavatás végleges Mfpontja április 3.
i
*,
/I NAPOKBAN .egy gyűlés volt Kanizsán, A gyűlésen jovúlts külsejű pesti kiküldött volt az előadó, fíppen arról beszélt, hogy a fővámban ml tyen szépen javulnak az élelmezési viszonyok,
— íme kedves hallgatóim, igy élnek ma Budapesten — állapította meg magára mutatva.
Mire felállt a gyűlés egyik szikár, csontos résztvevője,
s — Kanizsán pedig igy élnek-—jelentette ki saját vékony alakjára mutatva.
Eladók megbízásból ótvett minden igénynek megfelelő Ingatlanok.
Megvételre keresek megbízóim részére a véres területén 1-5 szobás házakat azonnali fizetéssel. ''
Elköltözés rnialt beköltözhető családi ház áron alul is eJadó. .
Bladási és vételi megbízásokat gyorsan közvetít
Kováts
taftatfenktfrottti irodája, Szitedsáft-tir I-
Központi kávéházzal (Ceiitrál) tűmben.
Nttgykauizsa dolgsa« ¿;özo*.íteége fényes teretek" Között ünnepli rne^ 2848.'' niái-cias 15 ének JOG éves évfordulóját. A7. iiiinepréíreken a páriokou 6.» tóva-dainn •egyesületeken kívül teljw .iámban réwítvotüsnek u" iskoiilk, egyházak, közhivatalok és Nagykanizsa kerekedi» és iparostársadaluiü is. Az ünnepségek. nvHaora a kfl vetkező:
Délelőtt:
Egynegved 11 órakor a IVtőfr 8 zobori i álgy ülelooz ő.
ÍM 11 ónt kor a Vasutas ós « MAÜltT dalárda énekli a llimmav/t.
Utúua a támuialinL ogyoBÜletok nwgkps/.oi''iizíálí a i''otoíi szobrot. • A Talpra MaimiM szavalja ,\U>-zoi István kr. l«Ic.\Umulu.
Ifjúsági nzójiok ftmödi Attila M''tmn. tanuló.
MAíTUT dalárda Kossuth nótákat énekel.
Dr. Kublocky (Jéza az Országos Nemzeti llizottsá-í ta^ja buszéi.
Oláh Uttj honvéd szaval.
A határvadász zászlóalj par.tnivs-roka beszól.
Nagykanizsa ifjúságinak fogada-lomtéte/o.
\ Szózat: előadja a Polgári Iskola-t&uvajókértisa.
Jó idő esetén az ünnepélyt a- Pető« szobornál, rossz időben az Ipartestület dísztermében tartjuk meg.
Este:
i. Himnusz énokü a közönsóg. "2. Talpra magyar, énekli Q líceum énekkara. í>. Kossuth» nyitány, játsz-sza a nagykanizsai szimfonikus ze-t^jűkad-. 4. Petőfi: 1848. március 15. Szavalja Mezei István ker. isk. II. oszt. tan. -ö. Ka£on''a: jplenet a Bánk bánból. Tiborc. (5. Erkel: Kink bán borda La, énekli Mátvus László. 7. József Attila: Fiatal életek indulója, szavalat, 8. Tan<$sícs szabadulási. Jelenet: előadják a gimnáziumi tanulók. 10. Petőfi: gon-

doiat bánt engemet, előadja Poór Károly, (élőképpel). 11. Litvai Pi-toákívnépi :-a oknt énekel. 12. Kodály :* li''^y János szvit. Előadja a nagykanizsai szimfonikus''''zenekar. 10. "Szózat, előadja a szímfónikus zenekar.
Az 1848-as osenxónyeket &■ uz összekötő sz(>vegeket elmondja Pál Jenő. a peduií''ó^uH "»özakszenezet eliv''ke. Az esti imlnor az Iparoskor i a.''süermé^xm Lohü.
K^kenlzüu oeutcnanő ubuciu^i ünnrpétye
A najjj'' oantüDárlif óvben KMiuni/í»« som uííivud cl a várcwl ínárolu* 15-t tla-flepwócekMI, ah el ^«rjv''sülotek
ÖMzelogAHiWHl luárcíu« rfólclftit 10 diakor a Máska SportotIhonban nz alábbt iaü*orral «ZürejHJír
t. Hhu.''iuaz, éoeWIt a &i>?vrA-e-taoul Iskola énekkara.
''J. Ady: Ttlz nu^lusa. wn ai/aS/oJ-lár Lyazló, a «porh>«yosüJbt i-éK''érdl.
¡1 Űanept beszéd, elru^odja Hrókay Józae? áit. lakoial tanár.
4. ütep! daiek^ a Nngyrác-u. iskola ÜuénekUaráüak eldudftsáb^n.
5. HzabadKág napja. Jelenet.Előadják a N''aífyrác-o. isk. VIII. o. növendékei.
''6. Magyar Jakobinus dala Katronyai Júlia szaval a Templom-téti b-koja réscíéi-ól.
7 N£pi énekek, előadják ?t Tt''inptom-téri leányiskola ivövofidékei.
8. {? fl&s jelenet uiáre 15-rö!, előadják a T^mpronj-térí i-koia íeány-növendékei.
9. Mái-ciusi -iíjasá^, szavalja Dani Ferenc a Polgári Olvasókör részéről.
10. Váraljai csiliágtánc, etőadjék a Nagyrác u. isk. növer^lékei.
11. Ledőlt szobor, szavaíja Lakatos Éva a Templom-tért isk. részéről.
12. Két $(u éneke, előacija Vas Ferenc és Varga György Nagyrác-u. iskola részérő!.
15. Magyarok Istene, szavalja Erdélyi Anna.
13. Szózat, énekli a leányiskola éaek-kíiro.
1 • *
Száraz vegytisztiiás
Tc!eiou 3 5. Nagykanizsa, FŐ-nt 14, siíái«..
Termeljünk többet én jobbat
A Jövő höteu Nagykantzhíin In megindul a nagy muukaverseuy
A* c«epc>li Whíw Manfréd gyár Kkvorez youz részt — fo-
ilolgozéinak emlékezetet» fólhívású u nnuil tt^vra^njvk luegliirdetósóje i\em rnamdt ImtTuvtalan a nagykanizsai ütemekre eem. Az üzeitiűk dolgozói tjnwgesen keresik fel a szab .zene-zetoket, hogy a mmil^rvei-wenv részleteiről. tiájekoitassvlk őlwt. A Zala »zei''keHztőaégo ma bK^zélfjetx^t foly- ■ tatot: a ezakszerrozotok járási titkárával, aki kijelentette, hogy Na^o1-kanizfa dolgozói már alig várjjik .hogy megkezdhessék azt a nemes versenyt, amely hnatva van az ország pjstzda&ági é''etétók fcILondit-3íjó-íre és igy a dolgozók jólétének emelésére. . V
A munka\eraenyt; k^''ké-^bb március 20-án meg is kezdjük. E célból a Szakmaközi Bizottság és Választmány kedden együttes ülést tart, amelynek nswpirendjén a mun-
kavorssnjek'' kérdfeo szerepel.
— A végső -utasításokat a^örő héten Budapesten rendezendű I. Országos Szakszervezeti Értekezleten kapjuk meg, ahol Kassa István a Szalcszen-ezeti Tanács főtitkára ismerteti • "a- munka-verseny vészié
tóit. róJ ra
Az értekezleten Na^anizsá-tjiam kívül Bölcsföldi é^
Húsvétra ajándékot
Horváth Lajos
üvegkensskedésében, F6~út 2.


Rkvorcz ^tsm''1. vonz részt Jezty nyilatkozatát Kiimowl Gyula.
A munlcttverítónnyel kapc-»olati>an
ma olsan 6rV.\^ülv5t\ek''öt ''^ereztünk,
lio^y ^.a''ae^rsze^en máris megaUv-kultNa ínnnkttVTU''Aíny. bizottság, „amelybe pártállásra való tekintet '' riilkűl meghívják l^kiválifibb szak: emboceket. Za''a vánnegye dolgozói a munkaversennyel '' méltóképpen akarják megünnepelni az líH8-as cer.t. náría évet.
Az MDNSz március tS éti
délután 4 cttfci kezdettel gyermek oz^onút rendez ''a Centrálban rüvid kis műsorral. Vendégül látunk 100 szegónysorsn, <vi^y ha<iiárva gver-meket, mert szeretnénk az apróságoknak is emlékezetessé tenni a szabadságharc 100-ik évfordulóját. Kérjük a kedves szülőket, hogv gyermekeiket pontosan hozzák vagy küldjék ol. Azok az MNDSz tagok, akiknek gyermekük van 2—10 éves. korig, jelentkezzenek Horváthnónál. Magyar u. 18. bz. alatt az ozsona-jegyért. Vezetőség. v
Gyilkolt a késígráMt
(lapzárta, után'').
Oyör-gy 9 éve^ Kkoíusfíu íViiPíiéltaen egy Irézigi''ánátot talált a/, lOötórÖs-tmv''-.. A gránátét
jútS/.tfio/.ni kezdett azzaj. A ¿>-zigránát j^hobixmt <V a- Jjiefiut szetinar ango ta. György awxu-nal- mvglialt. A \izs<vól;«t niegindult
E$y oiegszivleiend« kezdeményezés
MoflUomrnaré* a Pööyk/ioli''.Ml tei* melüben'' nyH«>6 184% NH hoov^d-ete »trjDt
A III. Körzeti ílMflll-n/ <11!. Uit, I^ kóla rttöni MAKkepMrai
ÍVJ Ft-ot Jmiu''./»?:
UV.Hl II JítMlVc;. i''íóUbtlk lel II vúí''oe« közöji^tf''t a UmimWüom n.vnuvo vejin,v<»MiH lioavédek Kaidnak rvmlV-hoznia látat áitaailrt fin-
nek ut.''iwwttk Niítf.vkaui/^ir, tir.ut''toor* HZÓ^N/.ITÍV IH ha imine a httOkóléU-íobb« mód'' . u ruugyar tóV.Téujho/ú* l<iJ mooui.ír-H. hotf.v a aogyvenny()lcaf< boa. zedniruk (ultik rénztvertek « ^18-na t&i* budoágl arcban, ¿c mtnt piíyári »ropnék haltak'' moh, e»k sírják j*} nz állani airjul ve azokrO? e;.ntán kö''t^gvotéKtlefi'' is yondfl»ko<lá? foc történni. Szóo lenne», lia czeít- a sirok o van-
me^olckitít- kaptfánafcrTfti^r a u-rr.utőaiSr-•beii nyuRVÓ orosz hö&i sirvk.
Most lett igazán & fej« háztartások bottja -a Szervezett »unkásek Szövetkezete
Klb»v''<tett árukészlettel, ni vereté«-sei» "PerseHyképes árakkal várja vevőit a Gseugerv- «ti szövetkezetííbotfe
Siígi- ígszság, bogy a p^nz iwftdlír megvvaboi aaiu^j- is var. el«^ be-lőfcí Ev:éft íüJu''t otyan neb»tefl a Kanizsai Szr''>-vezett Munkások S''sö''v''et-kezetónek Cseugery-utt boltja; a. evést ■ keített sok nehézségi • m^íizdenie. i Most &y.tán n Szövetkezet iga?ö»tóságH : sok fúradc^ás írán uj l''ejezeét* nyitott tstíg a R''Iszabanutókor seiDiMíből ^etre-bo.-oít Következeti üzfci úi^tébw. A csupa kUember kictike pénzéből kervkedelt beUbaa u Veftwtóbb! időb<n uj Iftvoírő, .uj ¿''let liigailj» a vá»\rtókat. Uj ftzletvezetdje vao « boltnak, akü amellett» klprélxHt szövetkezeti; boUo#, mí''tf IciUilzfwl gyökfr 1«. közelebbről k^kaulmlak a walrtdt kapw>olntal Kgí'' «siipAnru tnetn^hodott az Uzlet*tt» l» kodveaobb iuxvt lort a tol tart. a* tíniz-cató.sA,? és a M0S»K köZ|Kint táw4k«ó-^ából ért WffiWkéiXtógéWT az Aruk t»Ő44Í<|W kínálja tintát h peícd''.on é« tlókoU mölyén. A viutlilélA^ Ct kakaótól a korókpárgemlig, » w^nyembor ralnch''.imnpi]ától az lgéaj''OHetb táa w-ÜkségletOlg minden ott sorol;oz^.k'' a szövetkezeti üzletben. KorwserÜ te oicaó konyhaedényt cjjakagy kapni oít, mint diáksapkát, diódarálót vágj- meg-lopő<»n olcsó, friss citromot Most vau folyamatban a szövetkezet! bolt rtesv,-éntsitási engedélyének kiadása is. Egészen rövid idő alatt igen ko»oí>-és állandó textilraktára lesz a boKnak. Nehéz uton, lépésről-lépésre jutott e4 idáig a szövetkezet és miután feftődöse most egészséges irányt vett, feUirág-zása annál gj-oraabb lesz, miiiél többeií vásárolnák ott. Máris versenyképesek a bolt árai, s minél többen nyitják be sz ajtaját, annál ríkaóbb l^^sz a kalkulációja, mert hiszen szövetkezet lévén, tő céija nem s saját íteíeü baszna, hanem az, hogy tagjai és vásáriéi mrnél előuyösebben juthassanak hozzá mind-ahoz, amire háztartásunkban szttkeég van A demokrácia aj gazdasági rendjének-fejlődését segitt elő. de elsősöm ban önmaga érdekét szolgálja, aki a ma már egyre szinvonniasabb éa egyre verseny képesebb szövetkezeti bohban vásárol. f**)
Nyakkendők, fértiingek, selyembaws-nyák és divatáruk nagy választékban
FARKAS divatüzlet
x ÚJDONSÁG! Kor ¿.mi a gomb

ím. atárcím .14.
ZAL''A"
#
BUDAPESTEN
Az ország «.ék váró sáliak polgársága a nagy nap előestéjen íu Ellenzéki Körben gyülekezeti Arról a ptftiéióról kelült háUu ro/.iiiok. amelyei »Unt a magyar nemzet kiváuságá^z országgyiV lés és a király ele terjesztenek. / Az elnöki emelvényen ott. volt livayes Jelekkel, a Kör elnökévé up élén Klauzál Gábor, Nyári l>ál, Irányi Dániel,, Pelőlr Sándor, Jókai Mér, Vőrösmarihy Mihály, Egressy.Béni, Irinvi''Jó-zk''l'', Vasvári Pál, Vaehot Imre, (i.iray János. ,1 »erezel Mór és niiég uiások.
: A nagygyűlést Fényes Elek,
Kör elnöke nyitotta meg. Be-s/úlébeti utalt u küllőid roform mozgalmaira és indítványozta'' hogy a nemzet pontokba íoglalt kívánságait terjesszék az országgyűlés elé. A pe linót Irinyi József olvasta fel.
Az eszmék meg vannak érve ~ állt többek közölt a petíció-km. — Magyarország pillanalat "drágák. A nemzet nem elégszik meg többé egyes engedményekkeh Egész alkotmányunkat kívánjuk ezúttal tisztába hozatni. Alit kiván téhál a magyar nemzet ?
• l>egyen béke, szabadság és egyetértés!
1. Kívánjuk a czeiizura eltörlését. ,
2. Felelős miiüsztériuniot.
3. Évenkénti országgyűlést.
4: Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben
5. Nemzeti őrséregét; •"
6. Közös teherviselést. "
7- Az úrbéri lerhek megszüntetéséi''. . ■ l
8. Esküdtszéket.
9. Képviseletet egyenlőség alap
ján.
10. A katonaság esküdjék meg íiz alkotmányra.
11. Magyar katonáinkat ire vigyék külföldre, a külföldieket viszont vigvék el tőlünk. •
12. Az uniói; Erdéllyel.
Végül: Egyenlőség szabadság,
testvériség!«
. Irinyi felolvasását .leirhatat. lan lelkesedés^ fogadta, Szűnni nem akaró "éljenzés közepette állapította meg'' Fényes Elek, liógy n peliciö minden tekintetben a magyar nemzet kívánságait foglalja magában.
Ezután lassan eloszjotr a tö-. meg. A fiatalság szokásos .gytu" lekezőlielyére, a Pivlax-kávéház-ba vonulj ahol megvitatták a további teendőket. Kisebb, na-íiyöbb csoportokban vitatkoztak, amidőn egy 17--18 esztendős ifjú rontott be és felugrott a bil-iiárd-asztalra. Harsány hangon kiáltotta: ''
— Uraim!. .Nagy hirt -hozok Pozsonyból. Bécsben tegnap kiütött a forradalom 1 Metternich! megbukott! A-nép barrakádokat, emel és fegyverkezik!
A bejelentés ugy- hatott mindenkire, mint a villámcsapás. a döbbent csendet pár pillanat múlva egy érces ha^ törte-míeg:
— A forradalom .''förjgetege mér a közelben zug. És mi tétovázzunk? Nem!'' Cselekedni fogunk!
.. Pötőfi volt. Egy aiztalon ábt. Karját á mellén összefonva. Hal-
yany arcát pirosra festette az izgalom. Olyan volt, mint a közelgő forradalom démona.
- Igen! Ugy van! Cselekedni lógunk! — zúgták Petőfi után az ifjak.
A helyzet tehát megváltozott A gyors cselekvés ^deje érkezett el. A fiatalság megállapodott hogy az egyetemi ifjuSág hevo-násával hatalmas tüiitélést rendeznek másnap és valóra váltják a nemzet kivanságait,
Március 15-én reggel .csendesen szemerkélt az eső. A tömeg íuúr korán gyülekezett. Az egyetemi térre vonultak, majd ''onnan a Landerer és Heckenast nyomda elé mentek. Az egyetemisták követelték a 12 pont é%'' a ..Nemzeti Dal kinyomását.
Áz első példányok lét 12 i>Jé készülték cl.
Délután nyilvános közgyűlés volt a városházán. A nemzet kívánságait a közgyűlés is magáé, vá tette.
Ital óra leié a tömeg átvonult, Budára és kiszabadilothi a tömlőéből Táncsics Mihályt, akit fáklyafény mellett vittek át Pest'' re. r^ {
Tíz óra felé megjelentek az ut cán a szabad sajtó ujabb termékei/ a városi tanács hirdetmé-.nyei. Az "egyik .ezt adta tudtul mindenkinek:
.»Hivatalosan értesítjük a ma. gyar nemzetet, hogy^irmi más országokban polgárvérbe került — a reformot — Budapesten 24, óra alatt békés és törvényes uton, kivívta a törvényes egyetértés. * Budapest napokig a. reform, diadal boldog lázában égett. A várost kivilágították. Pestváros, mint a háza szíve törvényházán . nemzetiszínű lobogó lengett.
Petőfi Sándor indítványára az egykori Hatvani- (ma Kossuth Lajos) utcát Szabadsaitó-utcá. nak, az Egyetemi terel pedig Március lu-e térnek nevezték el, • b, liir, a szabadság híre mint a futótűz néhány nap alatt befutotta az országot, i''is a szabadságot mindenütt örömmámorban fogadta a felszabadult nép!
Inspekció» gyógyszertár
Műre. íü-án: „Fgazság^''gyógyszertár Fő-ut 12.
A nevezetes március lo-én Nagykanizsán hetivásár volt. a Piorczi-uteaban tarka sátrak alatt a város cohmesteroi kínálták portékáikat a-város polgárságának. Á nép akkor akkor nióg semmit sem tudott a naay eseményekről.
Március 18-án az esti szürkület. l«n vágtató lovas porfelhője rázta íel a csendes kanizsai utcák porút. l.ovas futár jött Pest-Buda felöl ós megállott a postautak találkozójánál, aliol akkoriban egy hossz u alacsony sarokház állott. Ez volt a poslaépú-k?to. (Ma a Contrál-sssálló von a lielyén). Kapuja folett ogv faragott kövön 0'' posta. cégé Le állott: kürtös lovas- domborlcépo, • A váratlan nimököt Chinorúny Lij>ót postamester fogadta.
— Honnan jössz öcsém! Mi uj-.újság? Tán hozol valami liirt a b£-csi forradalomról?
— Pest-Budáról jövök urambátyám — hangzik a válasz. — lantos levelet hoztam Kossuthtól a városbíró számára. .Hol lelem meg öt?
Chinorányi kíváncsi természetű ember volt és szerette-volna megtudni, hogy mi íven hírt. hoznak a rebolis fiskálistol. ,
A futár" ''azonban nem árult el Semmit és igy kénytelen voljb néki megmutatni Albanich Flórián uram házatáját. •'' ''
Fehérre meszelt szép portája volt ebben az időben Albanich Flórián, város-birónák a Németh uccában, ahol Albanichéknák pékségük is volt. .
Szombat, lévén az esti órákban nagy sürgés-forgás volt a ház konyhájában. Egy nagstaráju kappant, koppasztottak a konyhában, amikor a futár bevágtatott az udvarra. . — Albanich városbirót keresem — szólt egy vizzel tele vödörrel a konyhába siető pirosképü menyecskéhez.
— A belsó szobában ''beszélget Wlasics Eduárd kurátor urammal — adta a felvilágosítást a laány.
A futár- leszáll a lóról, lerázza magáról az ut porát és illemtudóan bemegy.
Albanich .Flórián városbírónak hoztam egy fontos üzenetet Pest-Bndáról. . - 1
— Én vónék az — emelkedett'' fel a székről Albanich. — Mi az-üzenet? • ^
A futár válasz lwlyett og>- címeres levelet nyújt át.
Albanich -meglepetten nyitja fel '' a levelet és olvasni kezdi. Alig egy pár so''r* elolvasása után fölkiált:
—''- Szabadok vagyunk ujra!/Potó-'' fiék kikiáltották a magyar nép függetlenségét!
Kirscbner Kirschnei-Kirschner. Kirsc Kirsc i Kirsc Kirschner Kirschner Kirschner Kirschner Kirschner Kirsc.''


László textilkereskedő László textilkereskedő László textilkereskedő kedő kedő kedő
László textilkereskedő László textilkereskedő László textilkereskedő László textilkereskedő László textilkereskedő
Kirsc Kirsc '' Kirschner Kirschner Kirschner Kirschner Kirschner Kirschner Kirschner ICirschner-Kiráchner Kirschner Kirschner
László textilkereskedő László textilkereskedő
-László textilkereskedő László textilkereskedő '' László textilkereskedő László textilkeresfce< László textilkere^í Lá&zló textilkereskek László textilkereskedő László textilkereskedő László textilkereskedő
Nagykanizsa, Szabadság tér 20. Nagykanizsa, Szabadság tér 20. Nagykanizsa, Szabadság tér 20. Nagykanizsa. Szabadság tér 20. Nagykanizsa, Szabadság tér 20. Nagykanizsa, Szabadság tér 20. •Nagykanizsa, Szabadság tér.20. Nagykanizsa, Szabadság tér 20. Nagykanizsa, Szabadság tér 20. Nagykanizsa,. Szabadság tér 20-Nagykanizsa. Szabadság tér 20. . — - -tér 20.
tér 20. .tér 20.
Nagykanizsa, Szabadság tér, 20. Nagykanizsa, SzabadságJtér«-20. Nagykanizsa^. Szabadság tér 20. Nagykanizsa, Szabadság tér 20. Nagv''kanizsa,- Szabadság tér 20.
■>-m''-m 20.
20.
Nagykanizsa, Szabadság tér 20. Nagykanizsa, Szabadság tér 20. Nagykanizsa, Szabadság tér 20.
— Szabadság. --- Testvériség -Egyenlőség — kiabálja a hirtliozó.
A kiabálásra J>erohá,''n-a ház népe Albanich jgy szél hozzájuk; ''
— Most jött a hír Pestről, leráztuk a? osztrák igát; ITjík^tig-getleit és szabad a nxagy;u- néM^
A nagy esemény rőt percek alatt értesül a város mintegy 1,3.000 f<>-nyi lakossága. Lekhatíi''tlan lollcínse-dés vesz erőt ;\z omljeiekon. Ismerős, bmoret''en fogymíis nvakába J>o- • rul ós ''önfeledten kiabál iák egymásnak: Polgártárs! Klökerülnek''a nemjw>tíszinü lobogók. ''A lakpsság mogi-ohanja n ''sóházat, letépik róla az ott ''díszelgő kétfejű sast ós kitűzik holyél>o * háromsziftü lobogót. Este nyolc ''órakor már mindenkinek 11 utol lón -ott virít a nomzotiszinü kokárda. A" város népe ''tombolva ünnepli Kossuthot, ''Píjtőfit, Tancsi-csot ós a úibbi márciusi fiatalt. A ;iap krónikájához tartozik, -hogy azon az ''esten több részog ember volt Nagykanizsán, ''mint azokban az éyekl>on eg> üttvé\e''szokott lenni.
Másnap* gyönyörű ''verőfényes vasárnap reggelre ''virradt Nagykanizsa népe. Mária hajnali órákban ellepte a nép >az .utcákat. Délelőtt.a nagymisén Ts''omes Barnabás'',, ferences ■atya TwI.Diimot mondott a város lakossága. jtövében. A városháza falára lelkes hazafiak a »Szabadság, Testvói-iség,, Egyenlőség« ''jelszavakat irták -fel. Ez annyira fellelkesítette a váix>sházára igyekvő két'' tanácsnokot, névszerint :Szokol Jánost és Bulváry Jánost, hogy saját szakállukra kikiáltották a i-espublikát-.
A város hajdúi egész nap mozsarakból durrogtattak. ''Kíváncsi tö-nieg nézte végig ezeket az -üdvlövöl-dözéseket. A -Sopron utcában, az Okör-korczma előtti, ''felállított- mo-zsár előttisajnálatos baleset történt. Az egyik, ''mozsár kideríthetetlen'' okokból felrobbant > és darabokra szaggatta a íruelletté álló kis gimnazistát,.^ ág éVes Tai-ódy . Lfejslót. (A kis diákot pár .nappal később nemzeti hősnők ''kijáró tisztelettel temette ol ''Nagykanizsa népe.)
A halálos''kimenetelű baleset sem hangolta le a lakosság jó-,kedvét. Uton-utfólen fölcsendült az ünneplők ajkán -a »Talpra [Magyal''«.
Este a.Zöldfa vendógtybon éppen-iitt időző Szakfy József szintarflu-lata dlszelőjulást ívmdezett. -Bemu-. mutatásra nz akkori i.jtők''«gyik legnépszerűbb • drámája^ Konyi János »Gróf \Valtr''on«-ja lcerült. Az elő--adás olőtt Bodscihe^n E(lo, ''a társulat egyik kedvelt színésze,, szavalta el-á »Talpra Magyart«. A viaz-szatérő refrnint a közönség együtt szavalta, az előadóval.
- Másnap,. 20-án .-reggel Albanich . Flórián összehívta á városi taná-. csot, melyen a következő határozatot hoztak
»Ezen váiesi tanáts és l^zönsóg Jlagyar Ország ós a kapcsolt részeken léffezó Mező Városok Tanácsát és Népet, körlevél által felszólítja, hogy a hón'' "boldogságára célzó ezen városi nép óhajtásaid részvéttel ós'' hasonló kivánatokkal a trón ós az ország Bendei elejbe járulni Bziveskedjériek«./ .
Ezenkívül" egyhangúlag egy me-meiandumot" intéztek B magyar or-szággyüléöhez, mely''bexi nagyjából a
- tizenkét ''ponthoz • hasonló kívánságokat terjesztettek elő ós felhívták a többi váepsokat, liogy a kiáltványban fegla.Ltakhoz járuljanak hozzá.
A nagyjelentőségű "memoiandu-mot. 660 polgáron kivül'' Albanich Flórián városbiró, Tóth Lajos: főjegyző ós Babóchay László népszó-szóló írták alá. . •• •
A kiáltványt hamarosan tárgyalta az országgyűlés, amit el is-foldott és hamaiosan meg is valósított. *
Igy fogadta Nagykanizsa népe í 848 március ^-jg^ -rM rfr*
2AUA
1Ö48. márcljw U.
„Ez a demokrácia csodáid"
20 laktla van az Arany János-utcai dláklnternátus-nak, de 150-re akarják felemelni a létszámot
Nem is olyan régen még nagyon no3-utcai vépület kicsiny orro sok tehetséges paras/tgjorek nem volt abban a helyzetben, hogy'' városi isicolában tanuljon. Nem volt olyan intézménv, amely otthont /inott volna nekik. De a demokrácia segített ezen a bajon és létrehozta a < népi kollég iumok intéz (néniét, amelynek azonban van egy hibája. Csak'' 14 éven felüli növendékeket fogad be. Énnél fiatalabb gyermekeknek még'' ma is probléma a városi iskolában tanulás.
Ezt a hibát látta a Eozgonyi-utcai általános iskola nevelő "testű-, lole is. Segíteni akartik, tehát el-hatúiezták, hogy az iskolán belül diákinternátust szerveznek. Termó-szetesejv azon tehetséges gyermekek számá''a, akiknek szülei olyan távol laknak Nagykanizsától, hogy már ez a tény is meghiúsítaná továbbtanulásukat.
Az Internátus terve
már ősszel megvolt. Csupán kivitelezni kellett. Mjár a helyet is kiszemelték. Egyelőre a voit Arany János-utcai iskola épületét talált''ik i?rre a célra a legalmnsafcbnak.
A tervet'' hamarosan sikerült kivitelezni. '' Vandra Káiely nz iskola igazgatója és lvovac^ics Ella tanitó-nő addig dolgoztak hilietetlen szivó-sággal, amíg megkapták az i.skötát. Aztán az abla^teretakbe üveget vágattak, leszerelte íték a gázt, a villany- és a vizet. A szobákat kifestették. Végül ágyakat szerezték be, amelyekirez sikerült matracokat ós takarókát is szerezni. Az internátus készen volt ós várta a kis lakókat. "
Husz parasztg.rerek
költözött be január közepén az uj internátusba. Nyolc lánv és tizenkét fiu. Az egyik'' Felsői-ajkról, a másik Gelsérol, B harmadik Szepetnek-ról, a negyedi]c- Qyótapusztáról jött.
A szülők ? Egyszerű .iparosem.be-'' rak vag ^.földművesek.
Felkerestük az Internátust
/ és megnéztük, hogyan élnek a kis lakók." ''
Vandra Károly igazgatóval beszéltünk mindenekelőtt. Elhárít magától minden dicsőséget:
— Nem az én érdemem az internátus — mondja./ — Ha Kora-esics Ella tanítónő nom lenne, az internátus sem lenne.
Azéán igy folytatja: Vb
— Az internátust a magunk erejéből kellett megszervezni, jóformán a semmiből. Tisztában voltunk azzal, hogy a minisztérium csak'' meglévő intézményt támogat. Igy is volt: Ma már havonta íendsze-íes segélyt kapunk. Ezenkívül adtak már kétszer 5000 forintot különféle .felszerelési tárgyak beszerzésére.
t ■ — Ez a demokrácia csodája! --jelenti ki lelkesültön az igazgató.
Kt akarjnk bővite^J az internátust
— tnondja ezután határozottan Vandra Károly. — Igaz, ''hogy ez ''nemcsak a nii elképzelésünk. A kul-tuszkormány is igy akarja. Előbb hatvanra, majd százötvenre akarjuk felemelni a létszámot.
— Eá a helység? Az Arany Já-
nos-utcai épület vetjük közbe.
'' — Erre is gondoltunk.»Egy alkalmas épület volna is. A jelenlegi ipa rOstanonciakolo épületa. Itt meg háromszáz diákot is el lehetne helyezni.
— Ez az épület egész nap ük\, csupán délutánonként vaii néhány órás tanitás. A iái iskolánk viszont délután üres. A megoldás nagyon egyszerű volna.
Ezután azt tanácsolja az igazgató, menjünk az étkezőbe. .
Az étkező
az alagsorban van.. Valamikor óvóhely voIt^Most husz gvermek ebédlője. r ''
A gyerekek- nagy része már az asztalnál ül és az ízletes levest szűr- , osöli. Mindegyikük előtt két tányér ós a saját ivőpoharuk. Vala menynyien alpakka evőeszközzel esznek.
Az asztalnál élénk beszélgetés folyik. A naui eseményeket tárgyal-ják meg. Általában a tanulás; az '' iskola a beszédtéma. A .fiuk azonban .szivesebben beszélnek a fut-ballról és a/t vitatják-, délután hol vugiák a »bőit«? Andróczy. Gyulát, ^
a/, egyik kis diákot megszólítjuk. A földre szegezi a tekintetét és zavartan válaszolgat a kérdéseinkre. • -•- Az édesapám száz százalékos hadirokltant — mondja. — öten '' vagyunk testvérek. Szoietek itt lenni," inert- törődnek velem. És ta--nulni akarok.
Ezután Kovaesics Elia tanítónő wszí át a'' gzót.
— Ezek a gyerekek nagyon jó hatással vannak a többbíekre —mondja. — Szinto serkentik''őket á tanu-
- lásra. * : -
Délután az egyik tanterembe vonulnak és tanán ''felügyelettel tanulnak^. • . 7 Este vacsora után pedig áitnemiek az Arany János-utcai iskolába, ahol az internátus halóhol viségoi vánnak, Amikor eltávozunk a -gyerekek közül, valamennyien felállnak és kórusban köszöntenek:
— Jó munkát!
Igen, jó munkát. Ez a köszöntésük és ezt valóra is váltják a jó tanulással. A jó példával elől járt valamennyi tanítójuk, akik ezt az internátust életre .hívták. Ez jó munka völt!
Hársjai István ''
Sportrovat
Az NVTE—Szolnok mérkőzés, a B válogatott kanizsai szereplése és a legjobb területi atléták részvételével rendezendő mezei verseny lesamek a kettős Ünnep kiemelkedő sporteseményei
kikiál-in
A magyar függetlenség kikiá lásának százéves évfordulója Nagykanizsán évek óta nem láfötl hatalmas spoitprognunim kerül lebonyolításra.
A labdarúgásban vasárnap az NVTE és -a MAORT bajnoki mérkőzési játszik méghozzá vidéken..Az NVTE a Dinamó et Jen mérkőzik, mig a MAORTv ítf DVSE együttesééi játszik a bajnoki sorsolás szerint.
NB II-©8 csapatunk
a Vasút érzésűnk szerinti vasárnap kémény küzdelmet viv, majd a hazai csapattal.'' A kék-fehéreknek szükségük van apon tokra és ezért a mérkőzésbe erősen bek-feküsznek. A Dinamó is győzni ''szerelne s igy a* kéficsa pat találkozója nagy küzdelmei, iger. Nehéz mérkőzés lesz. Az XVTE a következő ícjálMásban veszi lel a küzdelmei a péesuj-helyiekkel: Róka—Gazdag, Muriig ácsy—Semsi, Németh. Rolli— Szabó, Szlraka, ''fura, Kocsis» Horváth.
A bajnokjelölt MAORT szintén vidéken áll ki a második helyezette)\''SE ellen. A kél csaliul találkozója iráni Dombóvá ron nagy érdeklődés nyilvánul meg. Mindkét csapat keményen készül a mérkőzésre, meri ennek az eredménye döntően befolyásolhatja a bajnoki ciniért való küzdelmet. A MAORT erősen készül erre a mérkőzésre ós a j álékosok erősen fogadkoznak," hogy erről a sorsdöntő mérkőzésről győztesen térnek haza. Az olajo.soK Domibóváron igy álhiak fel: Kovács — Németh, Horváth — Cserpes, Héjjá, Nagy -- Po-tinger, Lázár, Csöngei,. Forgács Téli. Szó van arról is, íiogy Csőn gei helyett Téli lesz a center és Ka por no ki a bal szélső.
Az NVfE—Szolnok
összecsapás lesz a legnagyobb je1 entőségü mérkőzés.;''A ''íókéoop-
Megalakult a Megyei Egységbizóttság
A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt megyei vezetői folyó évi március hó l^én ülést tartottak. •
A két párt szorvezetelnek politikai, ideológiai és szervezeti Irányi* tátiára az alábbi megyei egyaégblzottságot hozták létre:
Csáder Sándor, Nemes István, Németh Károly, Seben Mátyás, Siádlnger István'', Szabados István, Szegedi Andor.
Az egységbizóttság első ülésén az alábbi határozatokat hozták:
1. Március 20-ig megalakítják a városok, Járási székhelyek és üzemek egységbizottságalt, amelyeknek leiadata megtisztítani a két párt sorait a befurakodott Jobboldali, korrupt, népellenes elemektől.
2. Közös pártnapok szervezése.
3. Közös szemináriumok megrendezése.
4. üdvözlik a csepeli dolgozók által Javasolt munkaversenyt és egyben felhívjuk mindkét párt tagjait az Ipari és mezőgazdasági termelési versenyben való részvételre. •
ségü NB l-es csapatban nem kisebb nagyságok kapnak helyett a csapatban a többszörös válogatott Horváth, Kolláth és Szántó, valamint a vasutas válogatottak Selmcczi, Bozóki és Pintér í. A Vasút a nagynevű ellenfél ellen becsülettel akarja meg. állni helyét, mert a jó formál mutató játékosai közül a mérkőzésre lejövő szövetségi kiküldöli számba veszi jövőben n ''vasutas válogatott összeállításában. A nagyszerűnek Ígérkező mérkőzés hétfőn délután fél :''» órakor kerül lebonyolításra u.< XVTK Ady Endre uti spoHlel^ pén.
Az ökölvívásban
szintén kilünő műsor lesz a1 kél ünnepen. A MAORT fiatal öklö-zői kitűnő formában várják a vasárnapi CSR ellenfelüket Perulzoí. A csapatot ,Sipos edző összeálliloííá~e^ az a következő felállításban veszi fel a küzdelmei délelőtt fél 11 órakor a ginu. náziuití lornaterinéljen: Rácz.-Re dő_, László, Anlauf,, Sipos D, Horváth, DravaUts, Karnüs.
Ilélfőu délután öt órakOr az Iparoskör nagjrl<5rmében'' az NVTE'' a magyar B válogatottat fogadja. A kilünő erőkből álló nia-gyar valogatolt ragyogó kiizdel-niet l''og \ivni a jelentősen meg-erősiteu Vasutasokkal. A mérkőzésre a rendezőség olcsó hely-árakat állapi lolt meg.
A kettős ünnep sporteseményei közé tartózik a vasárnap és hétfőn megrendezésre kerülő Négyes Labdarugó Torna az NTE pályán. A legjobb feláUi-tásbau szereplő csapatok közül valószinüleg a MAO RT kerül ki győztesnek.
Az atlétáknál
sziplén vasárnap indul meg a ■tavaszi szezon a kerületi mezei fu l óversennyel - —
A futóvei''seny délelőtt 10 órakor kerül lebonyolításra u MAORT körüli réteken. A versenyre eddig 15 pécsi atléta jelentette be részvételét," de számit a rendezőség Szekszárd, Baja és Kaposvár atlétáira is. A szenior mezei futó versenyen ifjúsági és nő .versenyek is lesznek, melyen résztvesznek a MAORT üzemek dolgozói az iskolák tanulói és a honvédség is. A versenyre a helyi kereskedők és a MAORT értékes tiszteletdíjakat ajánlottak lel. Belépődíj nem lesz az önkén les adományokat # a rendezőség a szakosztály felszereléseinek gyarapítására fordítja.
Értesítem az igen s tisztelt'' vevőimet, hogy tijból taegnyWottaiu a régi hírneves
sütödémet,
ahol állandóan jegyes kenyér kapható. Házikenyér sütés reggel 9—l(Mg. HygiealkuB tisztaság. Kenyeremet rajtam kívül kizárólag cgak Gáspár János füszerkereskedő árusltja •Csengery-űt és Szemere-utca sarok.
< Szives pártfogást kór
Márkus Károly né
'' sütőmester..
Fjscher és Blder vaskereskedés
N«iykaiiizsa
. EMERGÉ GUMÍTEXTILSZIJAK Zalamegyel Körzetk ép viselete MALMÖICHOZ, CSÉPLŐGÉPEKHEZ
trtfctefofc. Pík.
riíl kerékpárok israktla,
ekértengelvek, Kerékslnvasak, Mezőgazdasági szerszámok, tiáztaríáj* áruk'' nagy ráktára. a agy választékban.
CORDATIC LERAKAT.

> •
iiíSMMW u.
zaLA
Amit a céhbeíi csizmadiák elrontottak, tót moW, a demokrácia helyrehozza
ut bekapcsol
i _
Zaiaeg*fV*fit
:i i.^rvM-Mt JtyVpit-ot-io a •^ •v '' Sopron Hzombathaly -
- Pragerhof közötti ¿V,''";''; Kualát, akkor. ugy tervesték, .jogv a vouaiut Zalaegerszegan át vi-Nagykanizsára. A vasút igaz-,-ato^za atVa kérte * Nagytekintutü ""/¿mjjr.-rszíwi Yáiosú Tanácsút, hogy v&-uiépitóí''hez szükri»Vg.jy -telkeket raadelbezésre, é*/adjon aici^íieló helyet a vasútállomás eél-ti-• - Mi\<?i egyenestől eltérően /Aia^íreJrt-zetf bekapcsolás a vasut-. :u moghijwsjuibbitúsát jelentette, v ké''-t''fk'', iwgy a vár.>a jái^ljon va''i.aiv nov.zé, a költségekhez. Az v m >u volt jelent e, inkább joJ
.» £.-a''.i\ány megérkio/jötit * városi iU''.Mt-.-l''tO/. liliol ki i> tűzték ánuak varsát/A tárgyaláson ZaUu.^r-sía«''.'' »árosára nézve történelmi jo-,í«j döntés történt: Kűkticska
j''.-''.nan » zalaegeinaegi Csizmád!"
!ai,íyiruist^re < nagy szdnoklat-;ia • oi/>oiiyitotta íioji''y a vasut-^¡>a.< vsak kárára ''¿ehet városnak, »unt imíu kvtróffes, hojjy a vonaton üimí- \úivosokbúi is «lj.''inn »íc a ¿•aL,i - • vásárokra B csizmadiák é* ^un kívánatos versenyt t-.itna-z-
oft''-silv m /4tl.''ycfí»rs/A\iá wuűek. le ut<n>sak » osizu.adUi iparra ~ »ujojiúutla ivukucska. - van kártu ijít-ttaski a gözYasut idoiuozáw. ha-awm a boltosokra é* más iparorvkra j
ifü-''ri. özOitiaoi fognak Zula;^er-szegrv. ttuda^és l''^t nv-c Kanizsa tjoíto-íaí é* iparosai. » <*sizuuuiia cáiunesfor »nagy lo-tidépitntt''- ¿rvelvsét a Tekintetes Várisi Tanács magáévá tette, ugy b&tározoti, bos<y eiuta-sit" .
« \ vWsuttárü»»ág kérelmet. k>. arra Klári. hogy mennél Ke-
rüljek t''i a vasr«ítépit&; Zalaeger-
É» a nitok-tt tö^ténexe annak, Xa''j^íj&xí^/^xen, Zab vár int'' jj^v r*rtéfcií?ÍYéa ketésíítul nem vezet és "esak jurái késői »b, ami--kor mái1 látták, hogy a természetes tej ;»>iés ellen s^.-aztak én e.seieked-■tek. járták ki, hogy Zaiaszentiván-rói kiindtilva. ugy vicinális \onalat éí-''it^ttek Za.''ttegei''szeície.
hinnék liőszönliette Zalaegoiíizeg;, \\Oft meíOT^székhely dacára egy egé^z kw pro\incia maradt, Lakossága juim «¿vtirapodott. ipara és ko-i-esk^.-delme^ elsorvadt, es sokan az ottiaké ipa-ix>6ok. é-j toereekedók kö-söi Nagykanizsára leöltöztek, abon-•néí ]íőjrvütlen \-asuti kapcsolatuk volt egvj&szt Béccsel, máarÁzt Budapest-t»í. <ie ^ za.''^i termények íegfőibb psijuáva^ öteieiországgal, ivarinthlá-\aj llon-átors^gal is.
A/ eikö\*etett súlyos hibát ZaLu-egt''-rs^ft többszöi- is próbáltu bel^-rnhozni, beadván^ beaciraaiy után intézett uz okkoxi Délivaaui iga^-hoz> icé»6bb pedig » MAV-jy a fővonalat feék Za* iaegi^re/ecftn keresztül; A v-ái o-t mv^y
jljflk Nagykanizsa-Sopron kömtieu forgalmába
ürá'' át »kia- kellett.: . ,
'' A nöt^-ar demokrácia ebk>n a Kei''desbeei is ö nép érdekeit tartja szem előtt, fis mint jelentik, á par Államvasutaknak a Szombat-r-c!y, és közvetlen köi-nvékét érinb''. tew-ei között elsó helyen'' áll a Szom-batuely- Nagykanizsíi közötti fővonal oiyan irányú átépítése, hogy az Zaiaegcrazeoen vehessen át é>< ezál-j-tal megszítnjön a kényelmetlen zala-- saentiváni < átszállás. A teryek készem i-annak ft^ már ininis^torközi bizottság u* kitárgyalta ¿^ .üffvei.
Amit il csizmadiák annak ''idején elrontottaact most a Semok-,T-áf!a épif *. ><rejb iviidbéhozza.
fCŐTtSfcin BÚTORÜZLET
B9ÍÍ1 ^gykonizsa.
JJdy endre -u. 4.
mm fa^ooo fit.-toi.
Pelhivás!
A hadigondo/ettak éi vult hadifoglyok » március 15-iki németi ünnoj)éiyon mindkét bajtársi e.:>e sülét együttsen réizt. ''(Ivule-keáés lé én, hétfőn dél-lőtt fel 10 órakor a HO.NSZ székházában, Hu- -nyadi-utoa 10. Szám. a'' ^ " " bajtársalcat, mint a bajt várjuk. IfU.YSZ ehiőfoég,
Szám alatt. Ugy a
1ár-nől''jet" ok-

MiRes még poigármesleMelttltie Nagfkanizsánák
v Napol/ óta külanböző fantaszti- állá« l>etöHéséuél számba sem jö-kus liirek. járnak szájrói-szájra a városimn, amelyek tudni vélték, har.v«. ki kerül Varga .József poLfcármds-t ''r tm-güreaetlütt czékébe. Különböző j;e\fk reykwltek hírverés szár-< nyiin és mindenkinek \*olt egy-egy VOlgánuest-M- jeiöhje, fól».r a Wk-riáimk, akik olyan neveket koipor-táltak, amelyekről minden józan em-ler már az elsó pillanatban rnog-ál''nnitJmttn, lio^y a pojgártnesteri
állás betőHúsétiéi számba hetnek.
Illetékes lielyhez ma kérdést Intézett & "Zala "szerkvvíztőséger'' ahol kijelentették, hogy szó sincs még
nagykanizsai polcáriiiesfe1«''!- állás betörtőaói''ól, mert azt n héten .Vagykanizsán megalakuló egység-bizottság dönti majd el. Tal<üt»atáíS üty. a hir is, antit n reggel megjelenő lap mai száma közöl,"mwt a kérdéw meg swólki frem kemlt és nem is kerülhetett.
Dombay János már nem képviselő
dekei ^ megkiváut.ak volna
"iuy^gi álüo/.alo;..!''»1 sem riadt vplni vissz a, mert létkérdésévé v&lt, Miogy i''crtotiukit kiyjjon. •
Ígéreteket u^yuxi kaptak, de sem * . ''«Jrano-józsafí álliborális ■ kor-manyzat, tf.<m a horthysta íaaisztaéa télfwiszta kormányzatok nem akartak pénzt áldozni erre a eólitv, mert minden pénz » Uáböru eiőkészitjfeé-w» í''«gyvurekre, . ág>-ukTa és ké/i-
A SrodáUtemoKraia párt 11 ugy kanizsai i iitfzötnzoLisái •olyan iadityányt terjes/tett u
Eáil kö/ponti Vezetősége elé, og.v Dombay Jánost zárják lei a- Szociáldemokrata Pártból'' mért beszédei és »uegatariás^. íentétben álü azza'' a ix>litikáv;ii. amelyet a magyar dolgozók ér-
...
olyaa embertől, <''51cel az or-szágg>;ülésen kéj>v%>eli. Nem k*. ., het kétséges, liogy a központi vé:'' zetöség helyi ad a nagykanizsai intézőbizottság iuditvánj''áiiakl ami együtt jár Dombay ''.lánosi mandátumának elvesztéséve! is. •



16F Mztösitja a zalai megyei termeié« versenyek költségért
Megirtuk, bogy aJcgutóblvi me-r''ei közigazgatási bizottsági gyü-sen a főispán sürgette a megyei termelési versenyhek mielőbbi ínegindilását. Miután a verse-nyekhez anyagi alátámasztás'' szükséges a főispán személyesen járt el a földimivelésügyf kor-mányzat termelési osztályánál, nliol kivién tették, hogy már
érintkezésbe léptek abban az ügy beJi a'' Gazdasági Főtanáccsal, amely a szükséges anyagiakról gondoskodik. Remény van ni, hogy a GF. egész rövid időn belül intézkedik a szükséges ösz-szeg beállitásáról és ugV nem lesz semmiféle akadálya annak, hogy a termelési versenynek Zala, megyében meginduljanak.

Déli 12 órakor Jelenti Budapest
Voro itov marsall vezetésével meg-
érkezett a szovjtt küldöttig
Tegnap éjjel Csapra érkezett a Szovjetunió kornruVnykükiölt-ségí*, amelyei Molnár ICrik latL Cigymin iszrler fogadoti fin nepé-lye>:en. A küldöttség vezetői Vo. rosilov marsall in''hüszlerclnol:-heiyeltes t,igjai Gresi^uha uzuk-rán szo\ jet köztársaság elnöke, V''olgin professzor. - a »szovjet tudományos akadémia elnökhelyettese, L&onid Leonov a Szovjetunió '' legfelsőbb timácsámtk tagfa, és Ivanov a kúldöttsó/^ tiL
Kétezernél több tenyészállat kertU lei a M«zőgazda*égi Kiállításra
-Teljtscn kibontakozott már a már i- március 19-23-1 ntz6gud*$W KiáUHU és TényésxáH*fvísár képe fl vé*árra valóban békebeli minőségű anyag
417 Mkóía, 60 dUazott tehen*. 50 Jaónndü
k«rQi fei: az ország legszebb
Mkája, 60 díjazott tohono, 50
mén. 10 vá/ogatoft konca, 35 dlfnyortos kocsUá, 300 sertés, 300 Juh és 800 »Pfó háziállat, de kiállítanak 400 fajtiszta kutyát fa. f\ klúilltá^l rész világos kép^t ad arról, hogyan lehet és kell a parwz''l munka hozamosságét és a dol-guiók életszlnvonklát emelni, fiz onriégszerte mindenhol kapható és könnyen keszertzhető Vásárígazobtányokk&l mór mérclus 13 óta lehet féláron Budapestre "iözíii R féláru utazási kedvezmény -srravaló, hogy még a legkisebb gax.d* Is urazzon fel a kiállításra, -mert ÜTnnak éttanutmányozésa bőségesen felér egy hosszú tanfolyam efrégxésév*!. f\ vidékiek a budapesti síinhézakban és a W.AFIRT-mozikban olcsó belépőjegyet Is kaphatuak.
kára. A kormánvküldóttség szom> baton délelőtt 10 órakor érko. zett a Keleti pályaudvarra, ahol '' Dinnyés miniszterelnök a kor-míny több tagjának, a diplomáciai testületek és a társadalmi egyesületek vezetőinek jelenlétében ünnepélyesen fogadta.
A l>olgár kormányküldöttség Ungov Wügj''miniszter. vezet^sé--vel <ina érkezik IludajH^tre. Az olasz kormányküldöttség ma itt-dul''t el repülőgépen Magyarország felé, A prágai küldöttség Pozsonyba érkezett és továbbftn.. dult Budapestre. Az amerikai mágyarok rnegbizásából Takaró Géza és Martina István az amerikai magyar munkásság képviselője repülőgépen elindut New Yorkból Budapestre.
&.ír*ny8orüz&tok az amerikai .kormány körfll
Még altó üli el annak a nagy port felvert botránynak- a hire-melynek Trufcwan háziorvosa volt a 1 (>szcreplőjc, hog\: t-.i. gaWna-soekiílációval foglalkozott. Néhány nappal ezelőtt kirobban! az a rab-amerikai palesztinai olajlá« sasá-gok Cotrráuva, amelynek k özéppontjában í larmnan és l''orreslal miniszterek álltak és kiK''e.i nüO millió dodár jövedd-mel- jctente"t'' nekik; Most isnvfl. egy- na^ys^altásu panama üzlet foglalkoztatja az amerikai köz. véleményt. A szenátus egyik bi. z<.)lls;íg<i'' megáll a ))itotta. liogy ;i KinAnuk'' síálljl^ti- hádittOyag felesleg nagy rés/e, sőt nié^ üz'' élelmiszerek sem érki^ztek m*^ Ki.uáb:i, hanem az amerikai lékeli'' piacra örültek. A Ixrtráuy főhőse Mactapeot hunkár.
A vaőüt is »«atiukozűtt az orazágos rotwkaver&eHyhez
Péjitekeu a vasul és* a pf>sl,t ulkaLmazottai. valamint a közlekedésügyi'' minis.ztérjum építkezéseinél dolgozó épitő vas • és fő ldlnunkások .nevében szakszervezeti küldöttség kereste fel G«-rő Frnő közlekedésügyi jninisz-tert. A küldöttség közölte a közlekedésügyi miniszten-eí, ho#y a közlekedési üzemek -és az épit-kezések 150.000 dolgozója esa.1-lako-ik- az országos munka\-er-s-envhez. '' ^
Szoros kultnrkapcsolatftk Magyarország é3 Csehország fcő2őtt.
Kooeeky csehszlovák tájt^koz-tatá-siigyi ■miniszter a Szabadság munkatársának adott nyilatkozatában kijelentette, liogy most már senki sent mondhulja, hog\-a cséhszlovák külügyminisztérium nem gondosko<lik a magj ai'' kn 1 turkajjesolatok fej losz<éserői. ígvekezni fogunk, hogv elszűvel te(ődésünket, amely az eimuit évszázadok vsoráu'' a kölcsönös el-ide<?cnodés hozta létre, megszűri. "tesse és a nwigyar nép meg^ímer -^e Csehszlovákia uj közösségét a csehszlovák kullurkőzösst''^el igyekezünk ;iuvíism«rtetnj a uio. g>''ar sziuház. l''iltn. irodalom é.s politikai élet termékeit
- Magánalkalmazottak Szabad Szervezetének közleménye
ftrtesitjük kartáreaiukat, hog^'' f. ''hó 15-én centenárium ünnepén testületileg veszünk részt. Délelőtt 9 óra 80 perckor gyülekezőink ÍV ut 5,-bz. alatti otthonunkban, innen ^ szalcszoi-vezeti székházhoz megyünk, ott csatlakozunk a többi s&ak • Büerrozeti csoportokhoz ós együttesen vonulunk fei az ünraeypéíyre. A részvételt minden kartársunk erkölcsi kötelességévé tesszük. A VesetG
A zalufuk budapesti otthona a-f - uj/áafakftoít
IPalace-pen&ió
Budapest, Vlí. Somogyi Bóla-ut a a. Tétefoo 220-089
Olcsó drak. — Tökéletes hóm tort. ElöatéMeay, figyelmés hicao^M«.
ZALA
HÍREK
Napirend:
Március 14, vasárnap. Róíti. ktrt Fekete'' vasárnap. Pro*. Matild. ül^öí-íSg N«gybö|! 5 vasárnapja.
A Nap kel 5 óf« 59 pöckor, nyugszik 17 óra 48 prrckw. — Hold kel 7 óra 55 perckw] nyugszik 23 6re 8 perckor. 1794. Bem József születése Törnowban. 1883. Marx Kúroly meghal Londonban. Márc''us 15, hétfő. Róm kát. Nemzeti ünnep. Pr»t Nerructi vür>nep. Újgörög Nemzeti ünnep.
fl Nap kel 5 óra 5S perc-or, nyuflssMt 17 óra 50 perckor. — rt Hold ke! 8 őre 19 perckor, nyugszik 0 órakor. •
1^48. fí Szabadságharc keideie. 1917. II. Miklós cór lemond. 1945. flr ideiglenes kormány megszavazza a földreformot.
— Pepszentelés
Vasárnap, 14-fn reggel ü órakor a Jézus Ssive plébániatemplomban fogja áldozópappá szentelni a Veszprém egyházmegye öt végzett növendékét a beteg veszprémi püspök helyett Kovács Sándor szombathelyt megyéspüspök.
— Március hó 15-én
reggel háromnegyed 10 órakor a Jézus Szive templomban ünnepi szentmise lesz
— H¿romnapos Ájtatosság
A szabadságharc évszázados évfordulója alkalmából a Jézus Szive plébániatemplomban szombaton este 8 ora-kor, vasárnap és hótfőn este 6 órakor könyörgés lesz a magyar hazrió'' t.
— A Munkaszolgálatosok Országos Antifasiszta Szövetségének
nagykanizsai csoportja & március l.V-iki Ünnepélyen testületileg vbhz
részt. (iyülolc-v,é« Fo-ut (i. szám alatt iléLolőtt liáitynuKxjyod 10 érakor. Moufjnlftíéfi kötníozé, l''w/tI-
- Rozgonyi-utcai áll. ált lakol* teMditutánJa
Az iskoh nofCttdékoinok sfcÜLoi « SAtiló-inunkaközöfk-éír tékóleton in^alésitáHának érdekében ós a tiszai árvízkárosultak folsc^élyozú: folyó hó 14-én délután ő órai kezdettel ismerkedési & teadélut-ánt neiuUiznuk az iskola torna tóiméban. Gavlaj és oL-.só büffé. Mindenkit tóenetüttei vár u &í5ÜM-munk»kf»-zösgég.
- Kizárás
Az MKP nagykanizsai szenroze-t" C/ibofy Ferenc, Perger Józsefnó és Cziboly Foroncné tagokat párt-elk-nes magatartásuk miatt kizárta h ta^ok sorából, ¡tőség. ''-- Tűz a Teleki-utcában
Tüzet jeleztek .szornwaton délelőtt Horváth S4iita János Te!oki utcái házából. A ház udvArán-4é\*ő pajta épületét Sántáék 3 éves kislánya ''játék közijen felgyújtotta. A kihívott tüvoltéi; azonnal nekiláttak, a tűz lokalizálásához és három órai munkával''sikerűit is me^fék^zni''k. A fololősség Kérdésének megállapítására a ''i-emlőrsóíí m«írinditotta a nyomo/ást. Emtoréletbon nem esett-kar. A vagyoni kár a/onVin tetemes.
- Felhívás
Mindazok » KziT tasrok, a KAT)8z és it Maoit bányák, ít városi és tanyai iskolák íészérul, ukÖc ''dele^álv^ a március 15-i budapesti ün-. nepá^ekre, ma 7 úráij a fc^JT niívry-i titkánúgán, Oongory utó* 0. szátn a''alti ^íoly Itfte •
Iptmk mejjolnrini.
Acélváza«, rövid, fekete, bécsi ker a*-Ijufo». *uopo a alkalmi Áron olwló.
liídektWnl l''M-ó JóMfJ zenésznél, KaMutt-tér H. Tu''Mutó Vülda-étteteirbcn.

1848—-1948-as centenáris hirdetés:

•iW-r.s.jjL.jm..
fliotőtt butorszűkségietét bevásárolná, vétélkényszer nélkül itfkm*se meg
Sütnegj&y Gyula
miitoutoraastalaa üutorrakiárút
JVayyÚanlxsg, Fö-ut I» (udvarban).
Szabó Antai Nagykanizsa, Fö-ut 5.
1 '' j i ■ j ■ " ♦
Orion, Philips, Telefunken, Siemens rádiókészülékét, férfi-, női,- gyermek-kerékpárt 2 -6 havi részletfizetésre.
Tekintse meg
y
Fővárosi választék — iziés — minőség. Kész férfiruháink minden iginyt kielégítenek.
Grünfe/d és Zomborí
divalQán. - o~ Teletonaadm: 9.
_____0
Singer József is Társa
tBXtlIárti kereskedés Szabadság-tér 23. sl
Menyasszonyi koszorú, fú-r tyoL, babakelengye, kh''esz-v telő takaró nagy váLasztéi:-ban a legszebb kivitelben.
Sz&bfidség-tér, 22 szám.
Polgár László
textiJtcer**k«dis
Sssbadsás-tér 22.
W4H. máfciu« H
• »»«MU »»> « «MM, . ___''
Rivti ÉS iiztiasAH mmofc, duilwflvme. kifej»«, és vetftborsM
HIRSCH és SZEGŰ
Mss-tzeküzletiben legykanizse. Vi^ki meffrendeiésehet eifoiadunk
r-
Hirdetmény.
A Stern Téglagyárak KFT.
felhívja a nagyérdemű vásárlóközönség ügyeimét, hogy a tavas? íolyamán ismét teljes mértékben rendelkezésükre áll békebeli ¿éminőségl tégla áruivá? valamint cserépIéleségekkeJ.
Szakszervezeti hírek
A" nmrciufl l-l i 1Ó0 ó^-rri (jontwná-rih tInncpaéííi''M Sj>»k«»jrvezntcHnl: r.''wii.t wwznolc. Gyülekezés fő-én «i.o. 1»/ útu, (>«m>,Mri n. 0., ahonnét zárt aorokban vi.nu-lunk lel a JJoák tóri J-''oUifi s/xibor-hoz. Ontndato« .-züi''Ví?«iU tunnkíV a'' Hzabfttlhiu? osíoiv tnoirünnepléV-n tün.-tctölAí részt vosz.
A Sz.akmakt''zi Választmány é*" liizotU«á-4 e hé 10-án <i.(i. *> éiakor í c^yüttjs ü!é-»t tait, Fölkérjük u^y a. uutwt, mint a !oor^tt\X!Í. lovagi, pusztacizontlásziéi és njudvati választmányi ta^k^t a. {x>niu-: mojr-jolqpésve.. ;Aljntlazön választmány i , tagok, kik n^lnzé íóvolüket ezideiií t''.em adták 1», a:ct foltétlen iií hozzák mainkkal-.
Amennyiben a .gyűlés határozatképtelen lenne, azt ''24-én d.u. 5 : "érako); a mogj-OÍentok szánu«rányára \ulé tekint''^; nélkül megtartjuk.
A p RÓHIR DJETÉSEK
Makulatur-papír k3pható. Cím a kiadóban. ...
-------------■ ■ <r-
Napos csibe mindennap elóJcgyeEhető. Magyei ut 9.
Fekete férfiöltöny eladó. Clm a kiadó bán. . .
.Keveset tasznált söntéapult és 2 asztal olcsón eladó. Horváth Mihály, Eötvös-tér 21.''
Ktadó város belterületén egy nagyobb helyiség műhelynek, vagy raktárnak. Bő vebbet Schless, Sugíput sarok. *
Oeiigery-ut 1A sz, alatti kétemeletes ház Fzfibadkézből eladó. Cím a kiadóban.
Mindennemű zsiradékot, olajat, olajalját, faggyút, hullott iert£st vesz, bocierél Perényl izoppn.ngyír, Mogyar«ut _
FérH é« nói fehérnemű .Javlláft, aoknl tnlpolóit unkszerflen vdl>al olcsó árban, Kafácnonné. XrlnyNu, 47._________________
Üal«tberen<Íoxó»t vennék, fűszert. Úr deklődók Jelentlék Beck, HOtvöa tér 8,
Hunor méhkoptárak eladók, Sugát ut 2. Trafik. ___________
Egy kis használt tizedenmérleget ven
nék. Rákos Károly, Cscügerl-u. 13. ?üára.
Földbirtok, szép lakással, siőllővdl vl-déken kiadó. Értekezni tohef Nagykanizsa, Petőfl-u. 21. d. u. 2-3-lg.
4 szobás fürdőszobás lakásomat, elcserélném 2 szobás lakaara. Cím. a kiadóban.
- Kukeriea&zár. buzaszaüna akár íuvír-ért, akár pénzért is eladó. Szekeres Józ.?ef-u. 38.
10,700 drb, tógla, kis méretű, egy m-'' íi cwt vűit.igi 18 cm uélea 4 m liom*.t tblgylapauió eladó, lírdeklódnl Méix-Uxeinníl. Vásártérrel szcwban. ''. 1,
i^agyknnlzxM méiztliem nárdus 22 cm as ógetéa megkezdi ''¿a azután frln inéaa rtllamlóan kapható 2300 Pt. q kint forgalmi és egyéb adókkal együtt, vásár-térrel azembtn.
VÁROSI MOZ!
Caütör löktél asár napig GHEEtf (lAHSON a Mrs Mlniver és Megtalált évek felejthetetlen hősnőjének uj filmje:.
MADAME CURIE
a szeré mes asszony, az önfeláldozó anya, a nagy tudós megrázó életregénye a filmen EitkíMiutc köznap- 5 éa 7 órakor, vasaruap r>, 7 ó« S^rakor^.
AZ AUTÓBUSZRA panasz van,, pedig meg atig működik. A panaszosok a diáksúg köréből kerülnek ki. Azt kifogásolják, hogy csak reggel kapnak diákjegyet, holott ez más
időpontban is megjárna nekik. * ''
NEM PANASZKODHATUNK arra, ho''gv nincs Kanizsán elég textilüzlet Épen most van megnyílóban a — huszonhatodik.-m
M HÁZASSÁGI korhatárnak nemcsak kanizsai, de minden bizonnyal hországos rekordját javítja meg ha• marosan Csepeg János 80 esztendős kanizsai polgár. A vőlegény választoltja 37 éves,
NalálúzAs
üzv. Lene/ Mihályné
Jóna Julianna
92 éves korúban Nagykor,Iz&iin elhunyt. Temetése vesárnop délutdn 3 ó-akor lész a te meló haiottos-hazából.
A gyászoló cttiád. EALA domokfutikus politikai napilap
Szarkeszti: Beneae Jenő föszerkesztó
;5efk»sityséfi ás Ma4éh)vBtal: D<>ék Perenc-rtf ro iCUdje f :|c«tfíí giíottstn, «^yttaip»».
Telefon; M
Hjomatoíi a Közgarda-áei R.»T. f+agykw)ir»a-nyom<t4jában, Hasykanlzsén.
Nvomdóén tetei: Zai.ay Kár^y.
33« dvfölyum 63 szfim.*
Nagykanizsa, 184a mérciua 17, *zerda
Ara 50 fiitér.
Várható ItMJArás: Mérsékelt északi, északkeleti szél, változó felhőzet, néhány helyen kisebb futóesö, esetleg hózápor, többfelé gyenge éjszakai lajjy, a uappall hőmérséklet alig változik.^"
fiai*
as i^unkaversenyt kezdenek a MRORT-rtoígozék soraik megtisztítása után
hatnák & magyar népi demokrácia gazdasági életének rendeJkezésére.
Senkit sem fenyeget nz elbocsájtás veszélye, aki becsületes munkása a népi demokrácia közösségének
.viánt várhatóéit, a csatát vosz- ) Ertt, szétszórt, Jélskzet- irtán kapkodó. reakció, a Maortnál történt Tisztogatást arra h^zjiált-i fel, hc&y t&cssab tuiél'' rémesebb hú-eket terjesszen arról, hogy, az elboesájta-sak nagy teimjojeKben : folytatódni ionnak és kimé etbemii elküldik . az ;yueltniségi dolgozók n^gy részét. A városban, amelynek lakosainak 10 százalékát" a Maort dolgozók teszik " ki, értlietcen jvigy izgalmfet ■kelteitek a" reakció í.ciKteiiciózus lém hirei.
A Zala félreértfizte tlenül megírta, hogy a HaornAl nom leazneu tömeges eibocsAJtíüok é.t kizárólag csuk azokat boaá/tják el úi''ásukboi, akin hátráltatták a termeié.v és minden eszközzel arra törekedtek, hogy puli-tikal téren « retkció kórjaiba hajtsák n fiaott dolgozóit
Az tomi nÍK0ti*ú#ok ¡«''váltása, uUi> az ideiglca.«» intézői »¡zotíaútf kouioly tanát''ftko^ok és m;>gt''on-tolások úUkii buzi« meg halán .zalait
és -bo^i^OoM rí JuHiil'' etfy tucat Mleg olyan érletmiió^i dolgozót,, akik antuMviájjs viu>lfe0(iósftlikél nem ór-^H^riTÓlT nio''í, iiOjjy 51 Mant /«rtól-miüégi (+, nzikai munkásai to-}i\bhra in bizn''ómimv! viseltednek 1 ívniuk. .
Ha már minden Utikai (>.s szellemi . dolgozó tudja a Maortná/, hogy ezek az elbocsájtások kizárólag az ü érdekeikben történten, de ezenfelül az. ország gazdasági ületének is halaszthatatlan érdeke volt, hogy eltávolítsa ázokat az embereket, akik nem a fejlődést, hanem a vissz&f-Jlőaózt szolgálták munkájukkal. ''
A"''Maort sokezer dolgozója. maga vette kezébe sorsának irányítását és ■ olyan e;nl ereket ültetett az uj Uze- • nu Bizottságba, akikben -minden tekintetben megbízhat, akik sohasem válnak árulóikká és hitvány pénzért nem állnak niajjl; az amerikai. liá-; bói HS uszító tőkések szolgálatába.
Az elbocsájtások irtán uj''élet, uj lendület kezdődött Magyarol-szág.leg-nagyobbb kmesének, az olai kibánva-szásánál. A Maort szellemi és fizikai dolgozói hatalmas mnnkaver-. seny- tervet készítenek, mért be akarnak kapcsolódni- abba a versenybe,, amelynek világító; uj, nagyszerű életét -jelentő tüza elborította már az ország a-1 amennyi na&v és kisüzemének dolgozóit! Az építő munka lángja ''belekapott- most a ''Maorit dolgozók -lelké -e is, lázas gyorsasággal akarják helyrehozni Mindazt, «¡/lit.''az oibocsajbtl. vozoták eddig hátráltatta!;.
A magyar gayklaaugi élet \ozotói épen ugy, ,in int a Maort szakértői pontoson tudják, hogy niik-s az a hatalmas olajínozó, nini ogyítóorjei no apadna. Azt- is tudják,'' hogy a gáznyomás csökkenésével og\oiKM arányban csökken a termelés is, De epén ugy tuoják azt is, hegy uj kutak feltárásával, tehát ufmunkával,
akarattal és azorgalommtil pótolhatók ''.ok a kiesések, amelyek a kiapadóban levő olajmezőköfí előálltak.
Senki aem vonja kétségbe, hogy uj olaj -lelőhelyek megtalálása szerencse dolga is, de ezt szei''enosét. • «•sak ''ugy lehet .megfogni, ha -"-. nem mint eddig, egy-egy helyen fúrunk, -- .hanem. megpróbálkozunk mindenütt, ahol erre remény mutat-
kozik.
Yi''ágos hogy az iuiperialista.aine-rikai tőkésnek nem ve.t érdeke, hogy » magyar líépi demokráciát az életet és mozgást jelentő olajjal gazdagítsa,''ém*n ezért, hogy eleget togjen félfasiszta magyar >konnánriyal kötött szerződésének, csupán tsssek-lássék fúrásokat eszközöltettek. Ma_ már a-''.ónban-máskép áll a helyzet.
• A Maori dolgozói, élükön á geologu-sokkal és fui 6 mérnökökkel rövidesen olyan terveket készítenek, amelyek lehetővé teszik, lényegesen löbo fúrás lemélyítését, mert ezzel természetszerűen nagyobb a valószínűsége an- . nak, hogy uj termelő kutakat bocsájt-
A. meglévő és lassan kia|wdóf''l-ixm levő kutak termelésének meg-'' gyorsítására is pontos terveket ké>zi--tenei a Maort mérnökei.
Nem Részen egy hete történt 11 ''Töldcsuszamlás a ^laortnál, amely kimozdította azoknak a lába alól a talajt, akik nem éi-demelték meg, hogy a magvar demokrácia pozícióban hagyja őket. Egy hét óta óriási változásokat lehet tapasztalni a Maort dolgozók munkavágyában is, és olyan lelkesedést lehet tapasztalni, amit eí)di£ még az olajmezőkön senki sem latiiatott. A .111 unkaverseny amelynek terveit most készítik eí, lemó''.jük rövidesen megindulhat, dicsőségéi e- a magyar oíajbslnyászok egyetemes dolgozóinak és hasznára e;)nek & j^okat szem-edett, de ma már ie''lo.é t^ő magvar népnek.
Nem lesznek elbocsájtások a Maort-nál. Minden munkáskézre szüksége van a magyar gazdasági etetnek, nki becsületesen kiveszi részét abból a munkábó., amit részére kiosztottak, »annak a hajaszáta sem görbülhet meg.
A becsületes dolgozónak kenyere sokkal jobban biztosítva van, mint ezelőtt, bármikor.
Csak ajtnak van veszélyezteti az állása, aki íwötn akar beilleszkedni !i ¡muikaküzösségbe, aki még most i''em iátta meg, hogy a magyar iiépi de-doLUökrácia éppen az 0 érdekeinek megvédése ccíjából született meo- és vált történelmid szükségess-őgé, "aki-.olyan ostoba és vak, hogy még műidig á levitézlett uri rend v¡¿.szájöt-tét. várja, annak az uri lendnek, amely halálos ellenségként állt szeni-bon, minden doJgozé]ával. Az ilyenek, de c,stvk az ilyenek, ftilhetneK attól,- hogy ''luegtisztitják tőlük a f.''elgozók sorait.
m nrfagyar orssággyüSés az 1848-as forradalmi eszmék
örökösének tekinti magát
Hatttlmss lelkoneü«&*oi Uontpeltn Budapest ei ez ország nepa március 15-nek ünnepségeit. A fővárosban tarto>t Unuepsogűkre már ti reugttii óráKoan nagy üuupurtokban érkezten s küldnbözö kfilriűttségek a főváros mínúHii reszHbÜi, Bul^pekt körny^hóröi es u vmokrol. Reggol 9 órukor oz if)uság tartott nagygyűlést*«. Nemzett Mtueum elört. Az üviiepi iios^edtit Nunn György mondntla.
Tlx órekor át orsmgyyüiii (l/< őss/a ünnepi üiótret hogy törvényt* iktass* az 1848-t szabadság
harc emléneról szOIO lOrvtiny/avai atot.
Nayy Imre oluük moteg e/avakknl emekeiott m-g a dmzqvüié^re érkezett köztársasági elnökről, Vorosllov marsa iról e« a csnienans Unuapsag^sn re«2tv«vŐ küifö di küidötlaagskrői. Révai józübf, a Szabad Nép főszer-kesztOjo, 4smerietio « törvényjavaslatof, muiynek szOvsqh a kővstkeiú: ''
Szaz évvel ezolött, 1848, március 15 én kitört a magyar forradalom. Harcba indult a magyar nép fflggetlen-8óge ós szaoadsaga kivívásáért, az idugen uralom lerágásáért, a joODagyfelazaDadltasort, a foudalis bilincsek összötörcscért.
A magyar köztársaseg országgyűlése az 1848 -49. évi forradalmi demokratikus eszmék örtHrüséwk és megValósitOjsnak tekinti mógat i : ''
Ünnepélyeden kijemmi, hoyy 7848 nagy hagyományait és szel emét hűségesen megőrzi és mindennemű elnyomás enepi következetes haic s a népen közőtn békés égy üti működés jegyében fej-
ieszti tovább.
* . ... „ .
A 48-as szabadságharc eszméi iránti tiszteletenek kifejezéséül az országgyűlés a feövstkező törvényt alkotja:
í, § Az országgyűlés az 1848 - 49. évi forradalom éa szabadságharc emlékét a magyar nemzet hálás kegyelete és Jiszteleie bizonyságéul, törvé ybe /k arja.''. —. 2. § Ez a tőrvéay a kihirdetés
napján lep éierb£. .
1948. március 15-én Révai és Dinnyés Lajos mmisz ereinek beszedei után az országgyűlés /egyhangú lelkesedéssel, a nemzst-balája es kegyelete bizonyításául ejfogad a a törvényjavaslatot. Utana Vorosiiov marsali a Szovjetunió üdvözletét tolmácsolta. A kBiföldi kormanyoK «epviseiöinek beszédei után Tddy Zoltán kézfórsasági elHÖk a helyszínen aláirta a törvényt, Dinnyés Lajos miniszterelnök pedig ellenjegyezte. Ezzel a megszavazott törvényjavaslat törvsnyerOl-e emelkedett.
< Mig az országgyűlés tartott, fel-vonuíó hatalmas" tömeg teljesen t''iltötto á Kossuth teiet ós a környező utcákat.
A gyűlést Szakfcsits Árpád uvi-Uítta "ínex az ünnepi l:eszódoi ''l''ildy /.pltan köz társasig i eLnök mondotta: A mai napon, akikor az eiul.eri szalma:!súg ós nemzeti fug-Lct''ensó^ért vivoti küzdőimönk IOí) éves óv Terdu1 ói át i''mno]:oliük, og ralóuk ir.egt;>lik »-szabadssíoiv-
totó\^l. Mindenek olőtt ébrorijünk
tudatára abnak, hour>\a legvózóslsel hazánk Buropa twbbi /iév)évol együtt halábe. ves/.edeJoni-bői szabadult meg. Bizom nenize: lünk jövc5jébon,.mort. népünk szöieu a munkát és kitartó n munkában cs hüfégTsen n e^őrzi .1848. eszményeit. • A magyar szabadságharc történeinu évfoi-duléja egvboosik B .társadalmi vívódásaival » a születendő uj világ szenvedéseit és örömeit élezzük ós ennek a küzdelemnek az irányvonala a haladás''és teljes ouilxjri ''szabadság felé mutat.
Ezután. «Rákosi Mátyás beszélt:
Ilyen általános népi megihoz-dulást, az emlékezésnek ezt a ''mélységét rs*őszinteségét ceak olyan eszmék'' válthatják ki, amelyekben ma is változatlanuQnsz a nemzet, ame-lyeket ma is magáénak vall és hir-<iot. A magyar demokrácia józan és kritikus! Aliogy az egyes pártoknál nemcsak azt tekinti, amit az .-illető vall vagy hirdet magáról, htr nom tflsósortmn arra néz, tunít az illető mÜTOlés cselekszik, tigy ^eaját éj-zóseit ós célkitűzéseit is biralatnal; ■\eti''a''á, Hzeinlwslti a száz óy előtti múlt és jelen tón.yoi\el. Mi volt ^ száz <Jv előtti haladó mag.viu-ság ftg-t''öntosabb céfkitüzéno? AHami fiigge ^utdigo- a hasú- y iH»kt Cyiil<omdnyznt% szabad a filggclhn- Jiaxálv.n! Az ország függetlensége ós a^lsó-i''eÍ8xa'':adulás elválaszthatatlanul üsz-szefüggőttek egymással. A foriiuia-lom eioukásáhóz nemcsak a cár és az osztrák császár erőfölény?, do az ■ akkori nemzöli összefogás g)*enge-sóge is hozzájárult.
— A. felszabadult nemzet hálós
''sHfsetl rója le icegypietét-'' és. az isihéres adóját azoklía-l•a bátrakkal* szemlén — ért H.ftkosi ''^látvás nagy beszédének "l;efojező részéhez akik száz esztendővel ezelőtt ki-bo.itolták és magasra emelték a hn-laűás és a népszavad súg zászlaját: a:t n háromszínű lobogót, aiudy . szűz rttzicnrfcje hirdetit hogjj hazánk ott ¡M-zdött az első sorban. vmVcor óictru-hn-W/ti foh/l a harc ti lórtónrion * sóiét, reakció« eróirelJ K/A a zászlót tarljuk mi, liów^i unokák, kömény lcozokkeJ. ozzol rf:e-heteinek a dolgozó milliók bizakodva, elszántan és biztos gyózelom tudatában a |oljb jövő föléi A m<i • • gvar nép útja ^yonosro foixíult.! •Büszkén vállaljuk a történefini* tbí-adatot. é.s ol is vagyunk szánva, hogy végre is hajtsuk.
Xcm- fogunk visszarettenni az a.\ndá/j/októl, non kíméljük a verejtéket és <tz áldozatot, meg-oaJósitjuíc végre, 48 hcrgi/atékat, a Rza''-sisl, boldog viam/jra-^ jiijg-geftm, virágzó köztársaságát.
*<
AAlA
iVüVí''kiü Uutotl » viharos tapn Ka; cwi után, fölcwndiiltak *
« hantijai és ozZel :i tyit''-
Vbülli''i i uéptí.VUÍv.H IvíojoZŐdött.
\ történelmi omlt^iiíOtlHÚtf a fiuk klnlilrtvij dwwbéílrt rendoaeM. uü''uíl.ViMi rn^jaleptTi ildV Zoltán !;<</.-(ársrúiúy''i űUjOc^a. noíiiikai,. művé* • starti és nlet. vezet ü ós n
Ii ü! I ö t H i. kom i án> k ü I (löt t:*ói>k Ut jíjai. A eeutonáris évforduló alkalmából külföldön is emlékünnepélyeket wn-
deztpk. Moszkvában a küllőidi kapcsolatokat ápoló bwottaúfr rendezett hangversenyt magyar zenesv.orzők i müveiből, luisotrló Imn-jv-oraon}; volt Tifliszbon. r;nnp|teáa«k voltak u prú-: ¡.ni tnaűrva;* Juiwtsógitfi» n párfoi nitv-sjar hákbun. u .lantioni inagv.ir .kö-votné««''»» Htoukhohftlmn. Olaazer-^ájrbau. HóniálMvri) Milanóban, Héu» |.on, HájiáUui ós mindenhol, .-ihol magyarok vannak. f''
Toáo-eredményelc
A lo''o 22'' fordulójára a?, elmúlt héten egy és negyedmillió szelvény érkezett be, közte 39 telitalálattal. Ezek 15,728 forintul nyertek egyenként 11 találatos szeMnv körülbelül 1700 akadt, ezek 350 forintői nyertek Tlzlahiiatos szelvény 19.100 dar.,b volt, ezek 30 forintot kapnak.
Hatalmas tömegfelvonulással és nésgyiiléssel ünnepelte Nagykanizsa március 15-ének 100 esztendls évfordulóját
Cnnepi köntösbe öüözö''-t hét-tön Nagykanizsa. A város közön-ségt- március I .Vei. a magyar szabadságharc százéves évfordu-lóját ünnepelte. A városban mindenfelé nemzeti lobogó jelezte hogy a magyar népnek-nagy ünnepe van. Már kora délelölt megkezdődött a városban a felX vonulás. Az egyesületek és • a _ 4. szakszervezetek Uslületihg vonultak t el ós,'' l ömölt sorokban; .vonultak a Deák-téri Petőfi-szor. bor elé a kanizsai iskolák növendékei is. A téren, az ünnepség szinhelyén nemzetiszínű knrszaL-tagos jfjak tartották fenn a rendel. A szobornál pedig két géppisztolyos honvéd álltörségel.
l*él 11-kor megjelent a szol.or.. nál IVublcezky Géza, az Országos Nemzeti Bizottság tagja, Yai$a .íózwr |K)lgármesler, valamint pártbk. a kanizsai Nemzeti Ni-zoliság é^ a SzakszervoaselH vezetőinek kíséretében.
Mintán n MAOliT-dalárdu el-'' énekelte a Himnuszt, egvmás-utáJi helyez lék .el koszorúikat a szobor talapzatánál V''argá .ló-zsel'' polgármester, a MAOUTdol gozói, a kanizsai ifjúság, a honvédség, a szakszervezetek, a had-őseitek, a cserkészifjak és .a volt munkaszolgálatosok'' Antifasiszta Szövetsége. EzuUiu e^y diák elmondta Petöl''i:- Nemzeíj Dalát, majd Kmöd Attila "az, ifjúság nevében inondott beszédet.
— 18. hősei törhetetlen latiéi és szívós elszántsággal imádtak a nemzet szabadsága és boldogabb jövője felé - mondotta.
Az ég küldöttei voliak, hogy felemeljék a magyar néj>el. ók sohasem nézték a maglik, érdekét. mindig a nagy egészei, a köz sorsának javítását tartották szém előtt.
~ , Az ö munkájukat most nekünk keli folytatni és befejezni. A magyar ifjúság minden erejével aaou lesz, h<tgv ezt be is vált-íja. . •
Emőfá Attila beszéde után \\ub leczky Géza mondotta ol. ünne-
pi beszédéi.
— A magyar 1''ejlőfJés kereke lassáirrórgott PetőTiék előtt — , mondotta többek -között. -- A márciusi fiatalság azt a kar la száz évvel ex§Ipllt. hogy a magyar nép utói érje Európát.
• —- Nem tudták akkor kivívni szabadságunkat és 13-ben'' sem smi vívtuk ki azt. Éppen ezért az újjáépítő munkában* kell minden erpíiket latba .vetni.'' Ebben az épitő harcban pedig munkaeszközeink a fegyvei*ck.
— Mi most Kossutiiék útját járjuk és az ő szeli chilikben dolgozunk a népért Megteremtjük azt a jólétei és kulturát amelyei Petőfi. Táncsics és a többiek álmodtak meg. hotjy érdemes legyen magyarnak leiuii.-A t''öld a paraszté, a gyár a iium-
''kásé és az oi*szág a népe lesz l''ejczlt» be lx''széchH P,ublc.c/.kv Géza.
Az iinuepi beszéd után Oláh Ottó halárvadász-őrvezetö mondotta el Petőfi: A nép nevében c. kötleményét. • majd .\éim]eCli Lászióné beszélt a 18-as asszonyokról. akiknek példáját keli követni - mint moudoíia.— minden tekintetljen'' a mai asz-szon\''oknak is.
Hzufán kövélkezeit az iíjuság márciusi fogadalom létele. A fogadalom-mintát Szeníiiinjai Fe: rene gimnáziumi tanuló olvasta fel, majd ezer meg ezer kanizsai iíju fogadta meg, hogy a 48-as márciusi ifjuságNiagyományait továbbviszi és szorosan együtt működik a -világ demokratikus fiatalságával.
■ Az ünnepség végen Siói ezer Emil a Mi ÖT díszoklevelét iiYuj totta át Terhelyi Pálnénak" és Siklós Lászlónak, akik eredmé-i^es munkát fejtettek ki a 18-as kultur\Trsenvek rendezése kö ról. •
Nagykanizsa március lő-i ün -népsége a Szózattal éri. véget.
polgári . leányiskola szavaló-kómsn mondott el.
Értesitem az igen tisztelt vevőimet, hogy újból megnyitottam a régi hírneves
Lenk-sütődémet,
ahol állandóan Jegyes kenyér kapható. Házikenyér rtlló« reggel ü—10-íg. Hyáenlkua tl«z. tsaág. Kenyeremet raltam ^klvül ktzárólaa caak QiUpár János fUsterkereskedő Arusltla C&engery-út és Swmere-utoa »arok.
Szive« pártfogást kér
Márkus Káro/yné
sütőmester.
Kste
;az Jparlestulet nagylermében. i<éndéztek - magasszwvonalu mü • soms ünnepélyt, amelynek min. den egves''szánm m.trcius dicsőségét hirdeti;«.
J''liiokszániok. szavalatok és.r"-vid jelenelek vállógatták" egy. mást. amelyekéi: I.ilvav Piroska Malyus LászttV. a gimnáziiun és a kereskedelmi iskola növendé. kei adtak elő. Xugy sikere volt Ynss (iyörgy gitnnáziumí lannló táncszámán:ak. A műsoros esten közremnkődőH a nagykanizsai szimfonikus zenekar lvankovüs I civne vezénylésével.
Kiskanlzsán
már vasárnap délután niiogxui^''1-. ktvett- az Olvasókör a 100 évm ceii-teuáiis március lo-rőL ahol dr. Fülöp György mondott ünnepi lesy.é-,det. ilái''eius..''15-fén reggel U órakor ünnepi szontmiae volt^ nagy sza-Jiadsagünnq) megemlékezéfiik»» majd utána hatalmas tömeg gyülekezett u ííun^-adi-téri S])Ortotthon előtt, ahol az összes kis kanizsai egyesületek részvételével nagyszabású ünnepi keretek között hódolt Kiskanizsa^néps az idei eoutenáris. ünnepeégen a magyar szabadság első ünnepének. Az ünnepély keretében Prókay Jó-
___¡7.
tanár e ntékiozett meg h niár-cius J 3. jelontöségéi-ól, mig Kmn-dics László szép Ady veinket Hzkf vult. Sok ,s/ép nazafias jelenetet ifo H/avulatolrat láttunk és hullottunk a Templomtéri é» Nagyráez ut.-ai i^1--kóla növondékeib")!. llvoii J^ásu múi''í''ius tő-öt KiHknnixf.í''űí solra r.oai rendetek.
P ZalaegerRxegen
ii:t''gvv>,:úklwly nuHto lun^tok kö/öít- ÜMn.^.fV.t.'' meg a cnn''.''márw március 15-ót. Mo^o 16/(5 este. liun-piőno:, fáklyá» felyonulás volt, tnnjd a Oáini K«)i>orn4nt fiutíilság fevra-dalomtétele zajlót? b. sz<!-p üno«\'')-F«g-kí)reté''.;ot.i. Hétfőn regből hatai-mus J''plvonu Uissíil vettn kezdetéi ünnepség. A Nemz;-ti Bi/zOütság szónokaként; Svíegedi Andor MK"P itx>-g\eí titkár tartott értékes tSrlénölini előadást, amely felölelte az elmúlt száz esztendő jxjlitikai é? tk-saááU mi i"»se:nénycit. A honvédség larít-ben í:,i*nde László őrnaw, a/, ifjatrág nevé''en jjedig- Gswakl Klek né-j>i kollégista, leszélt nagyon Kzépen.. A miiserön még tobb .szrivu''at szerepelt az ifjúság képviselőinek nioo«z6-í»ltatásában. Az állami ívndőrség Kzavalókóiása én a Ír.¡tárvadú^/.-z»S7.-lóalj énekkari tette még nirór--aá a szépen iimgrondezett nemzeti Tmce-pé''yt.
A hároméves terv gyakorlatban:
Hatalmas összegek a megye első évi részlettervében
A kéruhácási Ö8it«ifi{ek«t nyo.''nban íolyósitja a Tervhivatai
Zala vármegye .hároméves tervének első évi részlettervét tegnap kapta meg dr. Agárdi Tibor, /ala vármegye lő.''K&vzöje. A tervlüvafal törekedett arra. liog\- a vármeg.ve újjáépítési terve'' szükséges összegeket lelMő-Leg folyósítsa és ig>'' lú épilke-zéscU. mtnét előbb megindulja:, nak. A terv részletesen közli u nagN''fonlosságu l eailiázásokat és az ezekre lőrdilandó összegeit'' amelynek i''öbb lételei u következők
Közüleli lKjniházásokra, és íc. nvcszállat-vásárlásra, ,/a''á vármegye kapott 990.000 forintot Ebben az összegben van a Svájci tenyészállatok, bikák., kanok és- kosok."beszerzésére szükséges összeg. Kis vasút" építésre 5U5 ezer forin''lo l, szövef-kezeti. bei-u -házásokra, gépesitésre 120. ezer forintot, á mezőgazdasági ipar fejlesztésére 150. ezer forintoí tárházak és hűtők építésére 150 ezer forintot. A legfontosabb té- . tele a hároméves beruházási: terv első részletének a falusi kislakás épitő akció, amelynek céljaira a tervliiyatal 575.000 forintot irányoz elő a vármogye részéibe. Magánberuházásokra és gépeli lésre 150.000 fotóntol kapunk. amely, összegben benne van kö lesén ök nyújtása és gépek .futtatása. 230.000 forintot fordíthat a ''Vármegye áramfo-ayasztók bekapcsolására. 250.000 foiint van előirányozva mint magánberuházás, falusi kislakás épilé^re. A keszthelyi . kórház . helyreáHiiási köHségeire 210000 forintot kapott a vánnegye.
Az áM«ml baruhácátbin a következő
tételek szerepelnek. Nemesített vető-
magakcióra 285.000 forint, mütrduy«-ellátásrd 656.000 forint, állami gépesítésre 300.000 forint, erdősltéire, fásításra 376,000 forint, a vármegye yH. lámosvezetékének kiépítésére I mllHé 600.000 forint, áramfogyaaztók bekap* csoliaéra 600.000 forint for«Üttw1ó,
NngNoljto össze,¿i-t irányozrlő a költségvetés iskola., on-osj, t»/ niló Irtkások építésére, iinlclv ösz szeg mindenütt az illető helység neve melleit vau .felt üntirtv'' Eb-, Wn a listában van. Zabiszintó orvosiakásít. a hahóii. szenüni-hálvfai iskolák hel.vroá''lilása, a, zánkai, szent kozmadombjai, át-: lami itkolák he.lvreá''litása aza-~ laszentgrótí álliini internátus megépítése, ugyancsak na^yobí): összeget kapnak az állami intfö''-nátu-s céljaira Pakod, Sümeg, Botfa. ZiilaVövő. Lcnfi. K^rfca.
hida napközi otthonok és s-port. pálvák építésére és helvreál''itó-sára 203.000 forint szerepel ít költségvetésben. Kbbőt naplcözí ottlionók lielvreál''i-ására 95.000 forint, sportpálvák építéséit és helvreállitására 20.000 forint fc*
ditható. Napközi otthonokat tenek Nvirád. Kustánsz^g. Hahót és Oltáré községekben. Helyreállítják a gelsej. nyirádi, no^ vai. tormaföldei, és zalacsilnyi sportpályákat. És a költségvetés alaposságát dicséri. • hog\- vé<tül egv* tétel szerepel benn«. am%6 bizonyítja a tervhivatal mindek re kiterjedő gondosságát,. ugy a nis a keszthelyi muzeum berni -dezési költségeire 5000 forintoí engedélyei. ''
íoapekfíös gydgywrtir
ülárc. l&in: ^tíárta" pyójjyizcetár, Somog>-1 THéti-utoa W. .
Száraz vegytisztítás Telefon 845. Nagykanizsa, Ftf-ut 14. s¿Ám.
Elkobozták a herceg 8atthyány-Strattman-fé!e házingatlanokat Nagykanizsán
fctwUkjidálya nincs «ár a gyóavpedasofliai iskola és Mézet felallitábántk
A,Zala hivtn fel .» rigyelpiet ... x.jVos vejfül őségének, hogv a juth.váuy Straitmann hercegié li: í»iíVintf»»tl:nioíu»f Vas várnte-oy<Hvu, anol a hercegnek/a nagy Mt^roHiányi birtokai voltak, a á. l;U- runyit elkobozták. <
\ .i\József jKílgármoster. UÍ papokban érkezeit meg a fö-Mii ostó'','' lapunk munkatársa fi..tl kij ¿leölette. hogy a ¿¿Un cikUni''k nyomát) ulannjártf e.u. \\w, m ügynek és HlCgiUlapilolíí»'' az Országos f-oldbirtokren-tit''/o r.Miács, tuiuiáu kétségtek-r.ji MúzonyoMKlolV hogv her-''-•if Batthyány Strattniánn László ónkrt''nt távozóit nyugatra: va-ió''.^ui elkoix>zla uz összes liáz-ing.itkínait igy a nag-v kanizsaiakat is
VJijii i?*Hieretes, a \ áros nem rvg tárral ásókat kezdett a her~ .v; gondnokával a volt internáló lá-er megvételén*. A város 153 vm v loitnt vételárat lel is ajánlat! iunit ¿ikonban a gendnok-•á;- visszautasított Most ezt az osszad a város megtakarítja, uu-r* mint a jjolgónncster mondta, a föld birtokrend ezö Tanács FWtcrjesztésé<ro az igazságügy mini vztéríum ugy döntőit, hogy a tu rreff .házingatlanait a fci''málló rendelkezések értelmében
c.xik el lehel, de el
^rpmu is ke l. ko-
hozni.
- Varga Józsit polgániicáter U-rve a,volt internáló tábortól
volt. hogy Magyarországon ■n líacnuídik gyógypedagógiai in-té^t* p Niigyk^mizsára teleniti. inert vrre a volt iniernáló tabpr t-pűlute '' kisebb átalayt ásokkal kiválóan" alkalmasnak mutatkozik.. -V .. .
A Zala annak idején hosszú cikkben számolt be a demokratikus kormányzat elhal ározásá-
amély liá4.nyo!cszáz''gyerine-ícet befogadó gyógj''pedagóiai jn. tézetet, internátust és iskolát tervit Nagykanizsán létesíteni, csupán arra kérte a várost, hogy a Unalmas helyiségei l>ocsásson a kuttu «kormány rend el kezésére.
A várós megfelelő épületté1 mrni rendelkezett, igy a gyönyörű terv megvalósítása elé áthi-.dalhataüan akadályok gördiV-tek. A volt internáló tábor elkobzásával azonban ez az akadály elháruK. A polgármester biMiapesti'' tartózkodása alatt «érintkezésbe lépett a kultuszkor-mány illetékes tenyezSivel és* ígérttel kapott-. hogy nyomban érintkezést keresnek a Köld-biitokrendező Tanáccsal és ké_ rifc ¡12. elkobozott nagykanizsai fcn&illan gyógypedagógiai ~ célra való rendelkezésre bocsátását. Minden reményünk megvan ar-ra. mondotta, a polgármester
- hogy ez a városra''és az egész Dunántúlra nézve Is olyan fon-" ftw intézmény Nagykanizsára ke. rül, ahol 6 -800 szellemileg elmaradt gyermek oktatását esz. Szólnék . ..
A kuHuszkormány megbízásából szombaton Nagykanizsán •járt magasrangu tisztviselő'' ■»ki megszemlélte a volt internáló tábort és kijelentette, hogy az rniaden tekintetben nvegfeWn« az fak> tdepiten^ő intést céljaira. J|Nit <» hároméves terv .keretein a kultuszkormány'' kódP.v f^szT^Vel támogatni Az át.
alalvüási: mimkálalokríi mou. (iolla máris megfelelő összeg áü. rendelkezésre, rgy tervezzük a dolgot, hogy a gyógyneduqóiai; intézetei, internátust es iskolíit fokozatosan fejlesztenénk ki 0 KO0 gyemlek befogadására és miudeii remény megvan nwra? hogy az ősszel megnyillialjit^ az intézetet. ^
A gyógyjH''dagóiaj intéZoltel Xagykanizsa (-^y komoly kultul*-iniézményliez jutna, aiítóiy szá-nifiltevőleg befolyásolná a város kereskedelmi és" ipari fejlődé, sét is. i
- BlrtátetU
egy Maort munkás i(5-ón liétfó estü 2ö óm körül (múanak úrtékto-ten) fogHorát MAOH''i'' telep éa Zrínyi .Miklós nt fój>ost;i épületig. i i A becsületes m''agtaláiót, hogv a ílaort mülielytelepi j>oitái\ leadni sz^eskívljen.
Sportrovat
————
Győzelmak, döntetlen, vereségek, botrány, Izgalom és nívós küzdelmek jellemezték a Hatfős ünnep, sportprogramfát
Gazdag és ese nényekl"en dus sfoitmérkózésekben.volt része Nagykanizsa spertk.''izönségének.
MAORT-siker az atiétikában
Vjisárnap ilélolótt 10 ómkor ^ MAORT at''éták rendezésében népes jrezónyök előtt folvt le az év silsó at''étikai versenye íf^AIAOKT pályát; övező mezőkön a Tiiezeifutás. A • sz^nioi-ok vers.''n}él»n,* amel\en a PVSK legjobbjai is elindiiHak»'' Villányi J''ét-s gvözötf. 2. ICáJovűs MA-Ola''.-fl. IJo''dis IX. hutiirvadász, -l. Kassai MAORT, 5. Bözsi- MAORT, G^énes PVSK. A ppimvr-senjti fölényesen nverty a MAO-RT. 2. 1X. luitárvadász zászlóalj, H. PVSK.
A női mezeiversenyt T induló közül Kosztelnik MAORT mert-'', az ifiuságiaknáT -17 {atá''-közöi Tóth PVSK korült az első helyre. A gye-rek»k^ közül h''ásván futott- be elsőnek.
Botrány a MAORT -Peratz ökölvlvó-mérkózésen
'' Mig" MAORT páiyán az atléták szép és nivó:í küzdelemben wrso-nyeztek, eddig- 11 Cimnáziimi tornatermében túlfűtött hangulatban, botrányos .körülmények között folyt íle a bajnoki boxmecv; .a "MAORT es a \end^ pálmaiak között. Már az öltözőben hata''más botrány zajlott le. A vendég csapat versenyzői hamis igazolásokkal akartuk küzdeni, de a MAORT vezetősége a sarkára állt.''
A szabályok Hzorint a MAOltT 12:4 arányban győzött.
Jlyen előzmények''után lépett szo-ritóla a két együttes, amelyről a közönség természetesen wemmit nem tudott. *
Pápai hiába veri három meneten keresztül fölényesen Majlikot}, a biró mégis ú papai versenyzőt hirdeti ki győztesnek. Az ETÓ-hoz leigazolt Tirmmel pillanatok alatt végez. Ifjú 1 I-vel. Pintért alaposan megveri Szoka fi. Most azonban a ¿nizsai fia a győztes. : '' A közönségé teres ítéletek miatt '' természetesen zajong és botrány fenyeget. Sz''oka fi ée Anlauf küz-deln^e ki ifi robbantja ezt, mert a szabálytalanul versenvző pápai fiu
— " íifelTA
hátulról /etaglóz''za elíefi:
. zönség vérmesebb része fehigrál helyérő.!" szidja Szoka U-t, széket dobnak hozzá, ráncigálni kezdik.. A botrányos jelenet megszüntetésére a íviul^ivég lén közbe. Szokát a rosz-szul működő Kardos biró lelépteti. Sipos i). Ezután e^y-két ütés után padlóra küldi Hzalay Il-őt.
Ezután jönnek Kardos »nagy pillanataid Horváth—Szalag mérkőzésen Ilorváthot eix^s rérzes címén le-1éi>teti. Horváth alig vérzett. v
Dia \ ai:its— I lorváth mérkőzésán megérdetnelt d''uitotlent hozott, üusa. -^Ilen Ktasznai orőB vérzés miatt feladta.
A mérkőzés elfajulásáéit H biró a felelős. Nem értjük, hogy .a szövetség miért -kardoskodik«'' i^en gyiíijro birók mellett a bajnoki mér-kőiésekeái.
Vasut-vereség Pécsett
Délután az NVTE latKlarugói Pécsett küzdöttek a bajnoki pontokéit. ''A váratlanul ítssz na^íOt '' kifogó Vasutasok n:.egérdc;nelt \erc«é^et szenvedtek » durván és erőszakosan játszó Dinamótól''. Gazdag a másodig félidő elejéi a Oinaii^ó kimúlet-''en játéka következtéin ep'' összecsapásnál a lábát törte. A gólokű r. Ponezé JI." és Jlorváth 1, lőtték. A kanizsai <-»apatl>ól csak Mpnkáesv játékát lehetett dicsérni. A többiek a várakozáson alul szerepeltek.
Balszerencsés döntetlen DombéVArótl
Ugyancsak vidéken szerepelt a .Maort-.együttese is. A bajiiolíságr» ■ törő QÍajOftOk á jóké^es égu DVSi!:-vel uitVték össze orojüket. A Maort csatáníoia, atkesak a Vasúté, nagy góliszcwiyban szenvedett. Nag>*. 80 méteiep löyésiből a lguiizsaiak megszerez tiék a vüzetést^ de a m,ásodik félidőben iíorváth szerencsétlen öngóljával a };azai«k ezt az előnyt kiegyenlítették. A Maortban a véde-leűn,.e<én \rajdával; lemekelt.
Pécby Üetefllk tőrvivásban
A Maort Yivók népes ceopoitja Budapesten lépett plastra, hogy meg i mutassa tudását a pesti'' szakköröknek. A kanizsai versenyzők Péchy kivételére! mái" az e íődöntóből ki-kő- '' estek. Péchy .azonban jgen » erős
A paraszti munka bamtitaiása éa díjazása a Mezőgazdasági Kiállításon
Budapestről jelentik: Mezőgazdálkodásunk csődé latos eredményeit nem-»emutatja, hanem bikezAen dliazta Is a márc. 19-23-1 MezőflazdMágl Klállltá* éa Tenyéazéllatváaér rendezösóga. A földmlvelés&gyl nalnlizter dijain
k.-QI tökb Intézményünk ajénlo.t fel nagyon értékes dtjakak. Az országos Tervhivatal 100.000 forintért vésérelt 6 drb (fQrge) taiajmegnuaikéló gépet, 8 vető • 15 kombinált szecska- és répavágé gépet, 32 permetezőgépet és ekét. fok nyerik, akik a legklvéiébb paraszti munkát végezték az országban. A kiállítás, melyet a maga okulása érdekében mindankinek meg kell nézni, már teljeaén készen várja pénteki megnyitását. Tildy Zoltán elnök nyitja meg a népi Magyarországnak ezt az első nagy parádéiét, Péláron, amire e mindenhol kap-haté VéeérIgazolvány jogosít, méreius 23-án, kedden délig tehet Budapestre utazni, de ott tartézkodni márc. 29-ig lehet . - - -
olimpiai mezőnyben 58 induló közül kiverekodte murának a hetedik helyet.
Fölényes MA ORTII éa NTÜ győzelek
Vasárnap délután, a ¿Jtfbd-.irugó NégvvK Torna elómérközésén h Maort li. kitűnő játékban 11:0 arányban győzött a Sáska ellen. Az NTiJ. pe<lig. 5 : t arányban rertc a \nsas csapatát. "A döntőt « Maort II. és az NTE játszotta le.
Toló óí típoriereüméo;, eK
•Este ismeretessé váltak a Te^ó ós u kerületi Bnert^rodménjek, iiielyek » kövétke''.ők voltak ; Mogüttr-MTK
0 : Í6, DVSC,-.-Csepei 1:2, Szvged —Elektromos 1 :íí, V. ETO- Mate-üőz 3:1, SalBTC -EMTK 5:0, Szolnok-- Kispest 1 Perutz - Do-rog 4 :2. Kecs. ^ITE- - Ko- s. AO 1:2, Ózd—DVTK 1:0, Ny. Ma-disz—MVSC » :2, Ili. ker.-EKSO 1:8, tlndapest Prága elmaradt. Üanz—Gázgyár 0 :0. A tizenkét találatos szelvény tehát igy fest:
01 o o i 10 I 1 | 1 A].
Hrai''adt. x. Az NB Ji-Leu
^ tovibbi ou''d-nlények e/ek voltak : MAV DAC--Jliuígáriali : 1, Postás- .MAV Élőm 8 : Ö, SVSE--KMTE 8 :1, TSC -PBTC .1:1, PVSK—lí. SZAK U :0, A korü''etbou KRAC—KVTE 2:1.
} tarca—SBTC SE" 2 :0.
I :0, Postás ''S/.TV
Tartalékos Vesut-gyözelem Szolnok ellen
Hétfőn nem a legjobb előjelek
,''jObll
mellett állott ki az X VTE nagynevű éllanfale, az NU 1. Szolnok • ellen. A csapatból hiányzott Gazdag, Pójia-, Szabó. Játszott viszont az uj szerzemény, Sár, méghozzá meglopcen
jól,. vA két csipat egyébként Fium-Jx)rt biiéslrodása meiJett igy állt Xel : S/obioL : vUmáöi —. Ecseki, Szánté LVitue, Dobos, Fazekay Kör mendi, Varga, Ilainar, Pintér, h''el-ír.eezi. NVTE : Pétervári •.- - rialogii, Mimkáczy - Semsi, Pla^ské, P>cth Sztialca, Tuia. Sár, Kocsis.''Hot-■ vúth. *
A mérkőzésnek baiátoagos .jelicao-voit év ez m^mutatkozott a játékon, kon is. Az els<5 gélt az első félidő 24 percéien lőtt iesgóllaJ Vara» térén a Szolnok szerzi meg. Ti/, perc múlva egy kapu előtti kavöwxiós után Kocsis egyenlít. A második félidő derekán Iíorváth U-ból megszerezte a vezetést, majd Kocsis remek gíMjával 8: l-re állították tw a Vasutasok a végered ményt. • *

Hatalmas tüz Imre hegyen
9 plnee leégett - a kár 150 000 lertut
Vasárnap'' esle hatalmas piisztitolt. ímrehegyen. Aze/^yik pince kigyulladt és a nagy széL ben hamar tovaterjedtek a lángok. Mire bármit is leheleU volna Kezdeni, kilenc pince teljesen leégett. A lűirüitósúg ntsrr. vonult ki a helyszínre, mert egyrészt nem is hivták. 6V1, májs-részl pedig üz oltás is lelieietleii olt, mert nincs viz a köziben. A még folyamatban levő remi-őri vizsgálat iftegállapilo!taJio.<-y a tüzet gondatlanság okozta. Á kár közel 150.000 forint.
, „, ...........
— Szentet Egyesület
.& kórházban tartja & szokásos HÚSVÉTI VASART március 22-1«-. Tok intve, hogy szegénsek élelmezésének » aeciteéfiéno Wz kérjük n. 6. ku/.onsé£r szítü« tstuKJgatását''. Bvn-dezüség.
*
ZALA
11)48. március 17
Napíreiiü:
Máiclus 17. 3zorda. Róm. kai. Polrik. Prot Gertrúd. Újgörög Eie*.
R Nap kel 5 őr* 52 perckor, -r.yugulk 17 óra S4 perckor. — ft Hold kel 9óra'' 34 perckor, nyugszik 1 óra 32 perckor.
1848. Balibyíiny Lajos »elnökségével megalakul ai első fe''.elós rnagyar mi-nljztérium.
. 1938. A m.Arc usl Front vígadói ünnepségét be''iitjók, a tüntetést *ard.Uppul és gumibottal oszlutjá »tét * rendőrsé;«.
Stirii hüd
twriio/ta London utcáit, 1883. már-rt''us 14-én ezelőtt 61> esztendővel, amWor MAllX Károly a világ pro-f^etáríátusának iánpcezil vezére és tanítója a tudományos kommuniz-m''iis /// rytt''flpitój''i, őrökre lehunyta a szemét.
Sdkat szenvedett és nohát ■j^clkii-főzött ember v<>7, cs«'': legközelebbi barátjána''c Eir/efsnek támogatást tette tehetővé, hogy befejezhette {ji-gász-i tudom&iyo* művét, a profe-lárh''dus fonadahni ehn ét-etén rh ir>ea-¡.■ngathcdit <in alapjai, »A TOKÉ 4. Valójában Mirxs: r. kezdődik ei iv''amennyi ország munkásmozgalma. 0 fegyverezic fela munkásságot a:zai a forradalmi elmélettel, amely legyőzhetetlai fegyvert adott a közükbe, -a- kizsákmányolók ellen az uj társadalomért vivott harcban. Marx bebizonyította, hotyy a kapitalizmus maga szüli meg tfpuszlitó-tfát, a prol-efáriátust. 0 volt az ejső aki nemcsak hitte, dr. tudta is, hogy km pán a prolelárság~osztályharca és a főJ.-éssk fölött. arnioM győzelme mentheti, meg az emberiséget a pusztító háborúktól- a nyomortói és a ''kizsákmányolástól; Az osztálynélküli társadalom, megteremtése. mini az egyetlen emberibb (élet Cehetősege volt Marx Károly tétele, amit e/tetk ugy lehet e''érid, mondotta, hfl a pro''etáv>átu8*s saját mvriltáspárf-lai rendelkezik. .0 volt az, aki megteremtette ezt a pártot és Engehsel égyiitt Komnumigta, Pártnak neveztek. el. Lcnín ezt mondotta:
Marxnak és Engels nek a m u nkás-osztá''y érdekében taiiuqio''f; érdemeit riéhány szávai tehet ..kifejezni: önismeretre és án tudatra la-•nüott/i''i a munkásosztályt, és az álmodozás helyébe a tudományt áW--
totm. / „
A tudomány oh kommunizmus tférv és Engeáltat kidolgozott nag-mzerii elvei kikris''ályosodlak, to-rább fejlődtök és gazdagodtak a proletár súg nagy vezéreinek Leninnek és Sztá''-mnak lángeszű müvei- . ben. ■ •_
- Halálozás
.Knputzer l3ézs; tb. kanonok, ny. üorsor esporDspléb&r.o; Galambokén medált, Totr.eftfse csí''t-"rt">k<"''i d. c. 1.0 ómkor ¿esz. . ''
—• Maghalt egy nyomdász
A Zala szerkoaztőaéue ós kiavló-hivata''a juélyséce** luegillet&lésíel vette ma a lurt, ho^y kedves munkatársa, l aricas Ferenc hosszas szenvedések titán elhunyt. A, felszabadulás" óta; fáradságot sohasem kimé-ló munkatársa voit lapunknak Farkas Ferenc, aki íi szedő szekrény iluVlbtt. szolgálta lángoló szeretettet a. demekráciát. Emlékét* kegyelettel őrizzük .rneg.
— Az Ipartestület ismételt felhívása „ szabó iparossághoz^
Felhívjuk ugy & férfi, mhnt a
• á>iázabőiparosok figyelmét arr, hogv amonnyibae ezen másodszori felhívásunk'' ellenére részükre kiutalt bélésanyagot f.'' hó 18-án 9éli 12 éráig iiem veszik át (Kirsc hnor László céjj Szalradság tál- 20.) ugy a megmaradt anyagét, azok között
• osztjuk szét, akik már egy izben kaptak, azonban .a-ra li^lwí igénj"t tartanak, Elnökség. ''
A Nagykanizsai Mészüzeni
március 22-ón
az égetést megkezdi
(ti k?.uUh friss mésr. áüandówi Ksph-.tó Ára 23 «) í''t q kint íorjjalml- és c^yéb adókkal együtt. — Vásártérrel sícniben
MOSZK HIREK
Ingyenes utazást és ellátást biztosit a MOSsK a gyapjutaniolyam rósz tvetűl nek
A 2190/1948. Korm. bzárau rendűlot a folyó évi.gyapjutermés begyültéet a MOSzK-ra és a MOSzK által kijelölendő tagszövétkezetekro birza. Tekintettel arra, hogy a ffyapjnjfyüjlüs.korooh-szaktudást igényel, raort a gazdától szálhonflzu&ág, finomság 6s tlsztasápl íokozat ezoríct megállapított árban koll a gyapjút azonnal átvonni ós helyte en minősítés esetén a tizövetkezetot'' súlyos károhiodáí órhotl, n szakértőkkel még nem rendelkező azüveikozotck mellrt u gyapjuminősltésben teljesen járató* Hfcakembereket Jelölőink ki. Célunk, hogy özek a kijelölt szakemberek tartósan boéplttestteuek a szövetkezetbe, de kellő számban magunk Is nevelni kívánunk szövetkezett szakértőkot. E célból sorozatosan tartunk «ynpiuUnfolynmot, ahol a szövetkezetek kiküldöttjei a gyapjuismeret ós minősítés alaprogab mait elsajátíttatják s megtelelő gyakorlattal kiegészítve, tényleg szakemberekké válhatnak.
Az ol«ö tanfolyamot mároius hó tO-én kezdjük is március hó 25 én fejezzük bc.
A második tanfolyam mérclus hó 30-t6J április hó *-lg tart.
A harmadik tanfolyamot április hó 12-e «6 21-e között rendezzük, mig a többi tanfolyamok időpontját ugyanezen a helyen április hó elején fogjuk közölni.
Egy-egy tanfolyam tehái 10 napig tart 8 ezou u résztvevőket megrclolo elméiéti ós gyakorlati kiképzésben részesítjük. Egy-egy tanfolyamon 20 hallgató vehet részt és ezeket részben je lentkezés sorrendjében, részben a kiképzés sürgősségének elbírálása szerint hívjuk be. v
A MOSzK vezetősége, az elé- endő cél nagy korderejére való tekintettel, jelentékeny anyagi áfldozstol vállat magára, hogy ezzel elsősorban a megfelelő anyagi eszközökkel szűkösen ren-, delkező Földmi osszövetkezetek kiktlí^ (Jötteit - a szövetkezet lényeges még-
özv. Farkas Ferencné szül. Pintér Mária ugy a maga, mint leánya Antónia, férj. Dávid Istvánné, valamint vője és anvósa megtört sziwei tudatják, hogy szeretett jó férj, apa. após és vő
FARKAS FERENC
betűszedő
hosszas szenvedés után 3948. évi március hó H én, életének 58.-ik évében az Urbnn osendefien elhunyt.
Temetése március lü-rtn, kedden délután 4 érakor volt a nagykanizsai róm katolikus temető halottasházából.
Az engesztelő szentmise a megbologirlt lelkiildvéétt )''. hó 17-én reggel 9 órakor lesz a Feronorcndlek lemploináhan.
Áldás ós bóké poraira!
terselése nélküle — kiképezhesse és épen ezért a Földmivesszövetkezeti kiküldötteknek:
a vasúti Jegy bemutatása ellenében a vasúti jegy árát visszatéríti,
a Központi P.-ir<isztszállás Egyesület (Budapest, V. páthory-u. 24.) helyiségében a hallgatóknak Ingyenes szállást biztosit éa
a MOSzK étkozdéjélien napi 1 forintért ebédet juttat.
A hallgatóknak tehát ezenfelül csupán a reggeliről és a vacsoráról kell gondoskodniok, amlf lehetőleg hozásnak magukkal-
. A Paras tszálíáson a hallgatók efy tógas, tiszta, külön terembon, ágyakban nyernek elhelyezést és itt fejpárnát és egy pokrócot kapnak.
^noMvww e^cat u nw^y^ww» v
'' Napo3 csibe nir.denrwp előjegyezhető. Magyar ut 9. ''
4 -yobás fürdőszob?s lakásoniaí elcserélném 2 szobás Iskásrn. C''m o kiadóban. Bicikli?.«! tadő ujságáruaekát fc!v«?z»ck Cim a kiadóban.
1848—1948-as centefiárls hirdetés:
Teufsch Gusztáv
drogéria, fűszer- 6s játé!,kereskedő }jmm ö|ajj(épTOÍet Nagykanizsa, Szabadsag-tér 2.
Telefon s 1-21.
Élesztő-nagykereskedés
AlgyiVMhI év: 1&5Q*
,77opUtf»i év: 1850.
Fischel- könyvkereskedés
Paoir^ru!*, i> 6 és rafzszere*< ra''«róra. ü>/e / könyvek, nyocTiTá''VányOlf. té karyák, to''oalbumök, bolyeqs-burioé.
Nagykanizsa, Ady Endre-ut l Telefon: 189.
Állandó nagy raktár: legújabb szépirodalmi művek, ajándékkönyvek, s>akkönyvek, tankönyvek, ifjúsági Iratok és gyermekkönyvekből. Zeneművek, folyóiratok, divatlapok. — Állandó Tevélpapfr-vásár. „Tlnterrkují" töltőtollak. Nagy választék legmegbízhatóbb töltőtollakból
Dombos László
vlli8moss&gl tullalMt.
Modern csillárok kedvezd fizetési féltételek, mellett
Szábé és Dombai
cipő a legfőbb és íegolcsdbb
Kereskedők legolcsóbb bevásárlási forrása:
Tarnóqzky Géza
rövidáru , bazár és hiítartásl nagykereskedő ^ "
Szabadság-tér 18. sz.
Autósok, motorkerékpárosok'', kerekpárosok gumijainak szakszerű j^vltésa. Alkatrész, benzin, olaj eladás:
László Béla, Szabadság-tér 1.
u t o r t
Gáúbor
Múy Endre-u. 1«
foutor&zaküxlefben
vegyen, vagy. rendeljen.

I
MKP nagykanizsai Bzctmzetí* f.
hó J 7-én Hwjrdén v.ite t» ónlcov PAUTXAPOT tart. Pártunk helyi .üéyében. ^Pái-tál Idsra vidó tekiÁb^ nélkül i.''indfnkit K^rí>tetiel \->r Vezetőség. ■
MKP ''lí. köivet^ í. hó csü törtük-esti''. 7 ómkor turtja inöu-nírs Pártnapját, PotOri ti1 ül) ''ánt alatti helyi^éhvn, níelviM mindenkit s/t<. rotótitol vár Vrzctőség:..
MKP llí.-ik körzete f. hó csütörtök est* 7 órtfckéFta.j.tja Pdrt napját Magyar ut 9 süóiií alntii lyiséíióben. .Mindenkit sapretoti.elMír a V''czeiÓség.
NYÍLT-TÉR*
A Szociáldemokrata Pártu „Zalai Világosság" folyó bé-14-i számában kö?.? tette, hogy pártíagságunktóí raegíO''- '' tott bennüuket.
Kijelentjük, hogy u határozat hózv-tat -nak időpontjában már nem volftm: a Párt tagjai. A Pártból- való kilépésünket tegFáki könyvünk vtsszaküldc:1 mellett már korábban iráíban bejele: tettbk » -erről »''határozat hozómra tudomása volt. * •
Valótlnn a Bizottságnak Hzon állltáíí« mely pzerJnt ml bármikorjobbold»» . vany nwhkóscgyBég ellénos magátiuv tást tanúsítottunk vnlu«. Török Ann» Réti tojos
Kolooeol Imr« Kovécs Istvá
* f''. rnvf.iba»; kí^iül ekéit sem a sreil''CKr." áí^ r.om « H.vtóhlVfltBl folelőasé^eí nem v«!1«
VÁRÓ $.Jb 2Vü O 2 í
Keddcn-sxcrdán :: Csak két nap: eilKVAUVK UJ FILMJE:,-
Hallgatni arany
. vígjáték. ÉRDEKES HÍRADÓ!
¡''¡¿¿Húzok'' kóznap 5 és 7 ór»kc-v&sárnap 3, 5. 7 és 0 órakor
\
Elcseróln,éra víros központját lí 3 szobás ena-Icti • Csébéru rakásomét h szobes fOldstinles lakásra, Gfm a kiadóbí"
KÜÍönbcjáratu bútorozott szoba kise! Szabadság tér 4. sz. 11. emelet ^____
Melegágy-ablakok c''adók. Hórvá''. mérlcges, Szabadság-tér 2Ü
Tcleki-ut 2. sz. alatti ház szabad fcézbb eladó • Érdeklődni lehet Fekete Sas ver,-dégiőberr. , ■ ■
Zala atfmojtratlku» politikai
Szerkeszti: Bencés Jenő {öszerkísztá Szertcnsttóséa és Waáóhtvalí»'': Deik FcrenoMr i
ftstel fejeit te*-''
Teletöm 54. . " • -Nyom«;ott d közgazdasági r.-T. tSagykanix»« nyomdájéban, Magykanlzsén.
Svomdaért felet: ¿aláv károly.
Köszönetnyilvánítás •
Mindazon jóbaráifllnk cs Ismerőseink; külinösen n'' Szent Fcrenc-rciid lll-lk rendjének, kik drága jó édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk,
üzv. Lene/ Mihálynó
s*. Jóti* Julianna
temctcsén mcgjclcnésllkkc). vugy hif-ml más «lódon móiysépes fájdalmiin*-ban osztozni «zlvcsek voltak,,lognfljü" ezúton Is hálás Wsxönetilnk klfcjezuict.
A.gyászoló caalM
§3m úvíoiyam 64 szám
Nagykanizsa, Í94& maroius 18. csütörtök
Ar* 50 fillér.
Várható időjárás: Helyenként erős nyugati, északnyugati szél, változó felhőzet, sokfelé eső, fagymentes éjszakák. — A nappali hőmérséklet alig változik.
^'' 522?L * szovjet nép vezetői táviratoztak
A:ni u ina„.>''ar UVipoülikni éL-t f.«ui a* utolsó téiosztondóhen, de k.ü-}ónO ou az utolsó J&tokl>en töiiónt, w l!titt«JiM»kÍ hiíálllárH VÍ!ágO*í)á teli, itt lúgy n'', a uiutf, «mit u Aía-jrj»: KoniimmioU Part aoh»''^ hur-eok, nélkülőz/ssok közop-Hto a nia-¡fY.v lumur.zlj''in olyetett, ós amit/ v/ja é- száz jnutirjo vérével <''.ntö-/.;<n íae*, -ma mái" szárba szökkent, kitüiO'' ó )"C.-.e.!ett. kiv irtV^ ''-o t, é« meg-iV''eÜa^zöi-iali/.muíí gyüjuöl''.-tWt, nzt a gyümölcsöt, amely minden dotgozó részéi« egy iuja^á.s;ibl> reiklü''élet le-bet''V-ciiét jelenti.
A Magyar Koaununi-ti. Pari lie-'' s,^r\vzotónek központja a fel-
»Vi
oíuott'' tag>.ár!at ut.m olyan képet ¡autát, amely tóodálkozáss.tl tölthet
mindenkit, aki ott megfordul éH -/¡"vdianuja azoknak az ^seményéknek, n''melyek *'' párt-kC^ont-ban kijátszódnak. * .''
. A környező falvak, de különösen H/s-kanlzsa népéből tömegesen jelennek meg azzal a kéréssel, hogy szeretnének belépni abba a pártba, amely, mint mondják, mcít mér kétségkívül beigazolta, hegy ^ kisparaszt-dolgozók érdekeiért szállt minőig síkra, hogy lehetővé tette a munka zavartalan fotytutésál, eszközpket, vetőmagot adott a paraszt kezébe, hogy /te,''réz, verejtékes munkáját siker ko-V, ronázhassa.
A párt rezetőségo í''rö:mne! sze-¡Vitettel fogadja a ft>ld»npgmüveiői-nek dolgozóit, mert programjának alaptétele, hogy a parasztság és az i ipari munkáig "inegbonthatutían egyséSö a haladó értelmiséggól kar-óltro hozhatja csak meg azt \ teljes eredményt, áruit a magyar nohir ?.et ezer esztendő óta szomjazva \árt ós araiirt a legkitűnőbb fiai. úl-ulozták oda eletüket.
A város üzeineinék dolgozói el-sósorl>an a Maort bányászai jönn<»k4 fel a púrtini,• és jelentik tielépé->.ük»t. J)o nemcsak Nagykanizsáról, hanem Lovászil>ól és Ivorottyéról Is ti/.áz t-/.Mtnra érkoznok bolópcsi .nyi-!atko/«tokk •
f\ WlUHC dolgozol niort, hogy tol-sub.ididtak e Szcdaldeinokrntn Jobboldal nyomása alól, egyszerre beszédesek lesznek ős elmondják, hogy valóságos terror dlatt tartották őket, kenyerüket látták veszélyeztetve, ha atyán Itpisre határozták volna el msgukút, - nmely minden dolgozónál,J természetes lett volna, hogy .ibon a pártba lépjenek, amely párt nemcsak hangoztatja, de cselekszi is a magyar n>unl(4sosztály felemelésének gyors '' megvalósítását.
Kákényszeritették őket a pártiapjuk előfizetésére, aminek előfizetési dijait bérükből leyonásba hozták, és •mikor ez ellen tiltakoztak, akkor megfenyegették okét. ■ ,
A flfiORC fizikai és értelmiségi, dolgozói azt hangoztatják, hegy részükre sz Igazi felszabadulás most következett el, most nyilváníthatják minden félelem nélkül .álláspontjukat, amely álláspont: belépünk a Magyar . Kommunista Pártba.
A közhivatalok, tisztviselők, ka fa, * bíróság, a váiosháza, a mérnöki hivatalok, az adóhivatalok, értelmi- -ségi dóidéi sürü csoportokb^nf *«ik fel a j)árt titkárát, kérve őt, g^orra{n intézze el, hogy öel-Wyék "őket a Ma^var Kommunista Pártb^. " - •
A jelentke-zé^ket sorrendbén át-tizsgáiják, és amennyiben nie^felel-«ek azoknak nz erkölcsi követeimé-; ■yaknak, amel veket a párt előir, üteuunl akadálya nom les;? annak,
i
SzUilhi, a Szovjetunió mlnlsz- I intézte Dinnyés Lajos magyar tereintfko, a következő távlrctot | mlüiszterelnökhöz: \ .
.. mMagyarország nemzeti ünr.epe alkalmából küldöm Önnek, Miniszterelnök Ur ós a ma#yar kormánynak szeren esek Iván atalmat. KivAnok az uj, demokratikus Magyar-orszógnak további sikereket az építő munkában.
.1. SztAUo;"
N. Srcrnik, a Szovjetunió Leg- I ke a következő táviratot intézte felső ^Tanácsa elnökségének elnö- | a Magyar Köztáreaság elnökéhez:
„Kérem önt, Elnök Ur, fogadja szerencseklvánatalmat Magyarország nemzeti Ünnepe alkalmából. Ugyanekkor küldöm a magyar nép ós az Ön személyes jólétére és boldogulására Irányuló jóklvónsagaim»t.
N. Svernik."
V. Molotov, áSéovjetunió mi- i minisztere üdvözlő .távirata Mol-niszíerelnökhelyeíte?e és külügy- | núr Erik külügyminiszterhez:
„Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából fogadja a .Miniszter ür a magyar demokratikus köztársaság lelvirá-gozáséra, úgyszintén az • országaink közötti barátság és . együttműködés további megszilárdítására Irányuló jókívánságaimat. .
V. Molotov."
Béli 12 /eleníl MucSzspesí
A fasiszta Spanyolországot is bevonjak a nyugati blokkba
A Marsha.Ü tervvpi ípglalkozú 16 állam párisi .konferenciája Jfeegna.p'' véget ért. A gyűlés ¿résztvevői ¿határozták, hogy Néiinátorszúg imgol, francia és amerikai övezetet is bevonják a tervbe. A gyűlés folyamán amelyen a záróbeszédet Bevin aai-gol külügy-miniszter mondotta, ,a, •jxírtiigól'' külügyinininztor azt az óhajtását fejezte ki, hogy Spanyol-oívzágot i-í vonják le a arshall t.''rvi.e,'' iniV©L Spanyolország óró» ló-gi é,i tengerparti'' túmaszpontokLil . rendelkezik út nóllcülo u nyugateitré-pui blokk nem volna tiikóleten. A Ijortugál küiüj^niiniszter előti>rje>itz-tését a gyűlés'' vésztwvői teljes n,''-mnsÚL^al logndtúlc azonban nein Untjuk kóthóge.snek, ho^y ^ixtnyolor-sztigot minden megkérdezó* nélkül* ijekapi''solják ü terv végrehajtásába. Az értekezlet ;>ol''ojozése után Cevin és Uidattlt francia küi ügy miniszter Bríisselbo utaztak, ahol mu tinno-pélyes keiebok között aláírják az /Vn-glia, Franciaország, 13eigitim, Hollandia és Luxemburg között létrejött nyugati blokk szer>yklést.
Emelkedik a? ertelmisegi munkaalkalom .
Az utóbbi időben a reakció azt a mesét terjeszti, Különösen tisztviselők körében, hogy az államosítás növeli a munkanélküliséget.''A pia-, gáttal kalma zottak szakszervezete kimutatta, hogy február- 1-én 4760 munkanélküli tisztviselőt tartott nyíl-váöf. Ez a szám március l-re 3891-ie csökkent, a munkaalkalmak ezáma
hogy beléphessenek a Magyar Kommunista Pártba. ,
De nemcsak .nálunk, hanem az egész országbaoi lavínaezerüen indult meg a pártba való belépés. Az emberek , rájöttek arra, hogy * Magyar. Kommunista Párt képviseli R magyarság egyetemes érdekeit, képviseli a békét, a fejlődést, a becsületet, és mindazt, amivel szebbé, jobbá lehet tenni az emberi életet, tazen a földön.
í pe.:ig megnövekedett. A szakszej ve-i zet'' szükst»gv.-i>nek látta, hogy toválíb-; kéf.i6 ianíolyajeokat indítson és ily-:r.c.uon gondolkodjék a megfelelőén ■kéfízctt munkabroüről.
Win''deH adótfollarból 75 cent megy ei
Amerik án háborús uszitasra
A pennsylvaniai haladó párt alakuló gyűlésén Wallace megállapította, hogy Trumon minden adódollárból 75 centet háborús uszitisra és hátH>rus előkészületekre költ. Amit ma nz Egyesült Alluanokban a vállá-" soka-ól és a konummifltákról klabál-nteíc, azokat nem a kommunizmus, hanem a domoirj ácia ag^asytja. Fél-<nek a nép haragjától, óh annak kt"»-\etko/.iuényoijól. A ívjálbéiek azon-» ban c^jl;kennek ó< ^ niogt tkaritoili nónz elfogy ós nő a bizonytalanság. \\''a.lla<o kijeiéntolto, hogy^nóg akkor íom tér vissza a demokrata pártija, ha Trgtnan nem-ló]) fel az elnökválasztáson, mert'' nem Truman a fontos, hauOui az elv, amely a nevét nseli.
A kereskedelmi alkalmazottak két turnusban dolgoznak az uj zaróra-rendelet életbelépése utón
A kereskedelmi alkalmazottak szakszervezete tárgyalásokat folytat'' az uj üzleti zárórával kapcsolatos uj alkalmazotti munkaidőről. A napokban megjelent uj rendelet szerint üz felelmiszérüzletekeü reggel 7 órától /este 7 óráig vagy reggel 6 órától este 6 óráig; kell nyitva tartani. A szakszervezet javaslata szerint az alkalmazottak két turnusban fognak''dolgozni. Az egyik ''reggel 7 órától d£i- , után 3 óráig, a másik -délelőtt 11 órától este 7 órái«.
Debrecenben március 15-én adta át ismét rendeltetésének a liáboruB romjaiból többmilliós költséggel újjáépített református nagytemplomot. Az örep- templom nevezetessége, hogy £"ossuthók országgyűlése 1843-ben ott mondotta ki a Habsburg-dinasztia trón-vesztését,
Fierlinyer: Magyarországnak ma Bflémn mas sroulata van, mint a fasltzti korszakban t
Prágai jelentés pworint Fuulinger iparügyi, és Krban népjóléti mi-nisztorok, akik C^ehszlovukla buda-pesti dologátvuai volfctk « centenáris ünnep:ógel:en, hazaérkezve Prú^ftÜja. beszámoltak niagyai-Orssíági ki pasztái ataik ró I. Fioflin^eu ki]fdentetto, hogy .MavAarországnak ma egész má^ arculati van, mint n feudális fasiszta korszakban volt... A nuigvar nép ma mái- helyben látja törtCoi-tolu^t, é-> a Szlováku elleni itnporia-lista töiekvesekkól teljesen szakított." A magyar demokiácia most májolyan utakon hálád., amely lnztov .jelnek tekinthető, a magyar-csehszlovák viszony továl)bi kedvező aht-kulása felé.
Asszonyok a demokrácia szolgálatában
Az MNDSz többszáz gyermeket ven-.
dégeit meg a centenáris évfordulón
"í . i m
Közel kétszáz szegény sorsú kís-gj-ermeket látott vendégül.^az MN-í)Sz asszonytáJxna hétfőn március iő-én délután a Central étiei-mében.
Szélben feldíszített asztalok mel-iett a kis fiuk és leányok'' habos kávét, süteményt és édességeket kaptak. Sokan- közülök- wak mo-st ismerkedtek meg a liaboskávéral, amit eddig psaík jx üündérme^kből hallottak. A finom ozsoTUia elfogyasztása után hálából a kisóvódások védőnőjük felügyelete mellett bűbájos műsort -mutattak be.
Centi ál a 1 helységet, az OMTK » tejszint, és a tejet, a Klein cukorka üzem cukorkát, a^Szabó zenekar a vidám .muzsikát adta a kedve* kis ünnopséglioz, s ezért; a rendezőség ezúton is mond lű''tezönetet a font; nevezettek nok.
Külön köszönet jár Kovfics -Jár zsef pt''jkmesternek, aki a friss kifíit sütötte év,minden .M.\M).Sz asszonytársnak, nlókdiszt és cukor luloiná-nyokkal siettek oz ozsonnasikeré-nők ^ogitHóftéro. •
Az" .uNDHz asszDnyai valóban'' fölbecsül hetet.''on munkát végoznok». a szociális gondoskodás »torén obben a városban. .Mindenütt ott .vannak, ahol segíteni .koll, ahol ''szükség ,van az asszonji ¡szív szeretedre és melegségére.* A munkájuk eredménye nmr eddig is fell^ecsülhetetlen, de a •jövőben addig is, amíg a szociális társadalom a imaga nagyszerűségé-í:en ki''nem alakul, nélkülözhetetlen lesz. Az''MNDSz munkája nemcsak^ karitatív célokat iszolgál, de felvilágosító eszközeUs a demokráciának, mert sohasem ''mulasztja el ujx-a és újra hangoztatni; ihogy az a szegénység és elesettség; amit ma mindenütt még" tapasztalni lehet, a légi'' bűnök ''következménye, azoké a bűnöké, amiket a császárok, Horthyk földesurak és nagyiparosok, saját jó--létűk biztosítása ei''dekében tűrtek el, sót jmestersóg^en idéztek elő. jMegszűník a szegénys^ és megszűnik a nyomor, megszűnik az éhc-,zés é3 lerongyolódotteág, abban az uj világban, amelynek napja keleten már felragyogott, és fényével mindjobban. elönti hazánkat is. Az MN-DSz asszonyai sugarak ebben a fényben, mindenüvé behatolnak, ahol melegségre,. vigaszra ós segítségre van szükségük/ Egy uj''világ eljövetelének harcosai ők, éppen'' azért felbecsülhetetlen az az önzetlen munka, arait végeznek..
z a l a
1945. március
Az ipartestület közgyalése
Nagykanizsa város és járás 1 purl-es''litleUí vasárnap délelőtt tartotta ozévi rendes közgyűléséi az Iparoskör nagytermében-
A íniii''legy 600 iparos jelen-iélében megtartott közgyűlésen megjeleni clr. Pajzs F-erchc városi és dr. Monostori .Tibor járási iparbizlos. dr. Szönyi Sáin-.dor iparügyi előadó valamin! Biró Mihály a Szakszervezelek Iielvcltes fölilkára.
Husz József elnök megnyitója: után Viola Lajos vezelőjegyző olvasta lel az általa szerkesztőit farialma? évi jelentési, amit :i hallgatóság nagy tetszés közepette egyhangúlag elfogadott.
A mull évi zárszámadások l-e. terjesztése után a közgyűlés a jövő évi köUségvolés Irányzatot <ruyhnngula« élfojuutla. h/.után keríWl sor a/, clöljárósá^i tujjok. inak a megválasztására.
Majd Hiró MHnUy a Szakszer vozck''k helyettes l''<jl likára emd-kodell szólásra. Beszédólnm rámutatott arra íi helytelen beál''i-fásra. amit a reakció igyekszik ellúletni uz iparossággal, hogy ¿i demokráciában nines szükség u kézmű iparosságra. Megnyugtatta a hallgatóit, hogy a 30 éves Szovjet" Unióban is támogatási élvez a kézmüiparosság. es igy Magyarországon sincsen szó a kisipar niegszü nlet őséről.
Husz József elnök zárószavaival ért végei közgyűlés.
A Nsmzeti Bizottság első nö-elnöke
Nemrégiben hirt adtunk arról. hogy megválasztották az ország elsy női község; bíráját Kő-"" kuion Pomozi Istvánné személyében. Most másik v. > országos rekordról számolhatunk l>c. Megválasztották az első nőt járási Nemzeti Bizottsági elnöknek. A szigetvári járási Nemzeti Bizottság «egyhangú halarozatiil Mikeoz. jánosnét választolta meg ■a1 Nemzeti Bizottság elnökének. .
40.000 forint segélyt kapott Zalamegy» márciusi közmunkákra
Darvas József épités- és köz-munkaügyi mjniszler hónapról, hónapra nagvérlékü közmunká-ka1 szervez az ország különböző lerületeiu u munkanélküli són enyhítése, a teruhátfás jellegit közérdekű munkák elvégzése, az ország ujj népi lé se é« gyarapihl sa érdekében.
A miniszter előterjesztésére -u. Tervhivatal március hónapbaji 3 rafllljó forintot bócsiUolt; o közmunkák rendelkezésére, Ív közmunkák kerclélnm árvizvédel mi munkálatokat,. ánlzrombolá, sok helyreállítását, kis vasútépítéseket, útépítésekhez szükséges kőkitermélést, folyómeder rendezést,'' legelőjavitásl, erdősítést, fásítási rízsjelep létesítését, ön-''tözőcsatorna épitést. stb. stb. vé geznek.
Zala vármegye márciusra 40.000 forint segél vt kapóit köz munkák végzésére, kbből az ösz~ szegből folyik az aranvodi viz-'' mosás -feltöltése, az ebergényi hegyjut földmunkáinak folytatása és a bérszentmihály falvai bekötőút földmunkája. 20 napon át llí) fő doldoozik állandóan «ezeken a munkálatokon:
Inapefcetóa gyó^yazertár
Síájrc. 17-én „Fekete mi" gyógyawr. ttf, Fő-ut 6.
ft Memzeti Egység megteremtését határozták el a koalícióba tömörült pártok Zala megyében
-(Z<üo. egerszegi t ndósitóiiM»'') Jelentős nagygyűlés zajlott le ¡szombaton a megyeszékhelyen. A vármegyeházán nagyszámú közönség részvétele mellett, megálla}x)(tás jütt létre a négy koalícióba tömörült párt között, a nemzeti egységbe.váró tömörülés kimondására.
tfaráth János a vátmg&yei Nem-/.eti Bizottság űlnöko nyitotta meg a gyűlést és szépen felépített beszédben röviden ismertette annák célját. Ezután üdvözölte a megjelenteket.
SZEGEDI Andor (MKP) megyei titkár beszélt elsőnek. A Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült ]>ár-tok, mendotta, először j£tlok ös<ze, hogy .hitet tegyenek Arról- jujsze-rint a magyar népi demokrácia útjait együtt kívánják a jftvólvn járni, Kzon ttz''iiton harcot hirdetünk a kapitalista világrendnek, mert »1-örkostQnlc « hatsiritf. »H úlléptOnk azon. ,
Hegy Itt tartunk, abban döntő azarapa van a Magyar Kommunlata Pártnak, Nam véletlen, hogy ei a párt a nem« set vezérpártiává válhatott, mert eit a történelmi fejlődéa hozta létre. Oélunk győzelemre vinni a haladás nagy eszméjét. A Magyar Kommunlata Pártot a nép azeretete növelte naggyá. Ez a párt egyaégea azervezett erőt képvisel.
Ezután felsorolt» azokat az eredményeket, amelyeket a páíjfc o éven belül megvalósított. Beszélt az ösz-szefogás szükségességéről és- az egységesítés előtt álló munkáspártok feladatairól.''1\> nemcsak ez a két párt fúziója szükséges, hanem -hogy végre megvalósulhasson a Függetlenségi Front, ami magába öleli" az egységes munkáspárton kivűl-a Kisgazda Pártot- é_> a Nemzeti Paraszt-pártot is. Az uj népi front, nemzeti összefogást fog eredményezni, ^lienk az ország, niagimknak építjük. Együtt meivetelünk a békefront felé, a viláo-. imperializmusa ellen.
ST AD INGER István (SzDP) megyei titkái- arról beszólt, hogy a nemzeti egység gondolata, anioly most a megvalósulás küszöbén van, ezer éve szép á''om volt csupán. 1948-bxn'' a aemdkrat/kns ¡iár-loh <tkardtávaí, a ncp legszélesebb rétege nok, e''isme rése m eltett elérkeztünk a ¡cjlórtésíid-ahhoz a pon''jáhos,amelylehe lenié ''eszi ennek a mcgvrfosX foj'' Most cfltik''aí a fontos é^ az a kér-clés, hogv meg tudjuk-e toremteni az egyeíaknrás ''gondolatát? Igen. fchíitjük a magunk országát és nem kétséges, lio''gy* e swllotn niogLneai-téso az orazágbau jóval ^yor.-ubb ütemet vesz, mint gondolilank. Igy Mhiv oz miiidanütt és igy vun it''t nálunk Zaiálmn is, ahol a ^inokrutl-kiis erók ("uszefogá^u meghozza tl nemzeti ogy«ég gondolatának meg-Valósitáeát.
FARKAS Lajos (FKGl''i titkára, pártja- nevében kije''entotto, hogy hivő a közös nemzeti egység gondola -tárnak. A kisgazda^t mar megindulásakor a nagy tuke éa baiikdf ellen folytatott küzdelmet és nem iiózte jó szemmel a nagybii-tokokat. Mindig élen járt, amikor a földbir-tokrendszer megváltoztekísát kívánták. örönnnel csatlakozik a nemzeti ^y^é^''fienthoz.
BE NCS\K István (NPP) főispán
szólalt fel ezután tr>bbek közölt « követke/.ökot mondotta*. ''
Most, mikor''a nemzet legjobbjaiban "mind mélyebbre gyökerezik az összefogás akarata, mikor népünk a pávtirigykedések né''küli épitőmun-káua vágyik, itt Zala. megyében is 1 kibontakozikkoalíciós pártok szo-losabb egysége, mint a- nemzőt haladásának'' biztos ''alapja,
Pártom, a Nemzeti Par.?szt|>árt örömmel látja a pártok szoiO*>abb egységét é3 a magam részéről mindent elkövetek, hogy azt siettessem.
Erié az (isszefogási-a ihlet l>en-nünket a gyakorlati szükségen kívül 1848. Bzelleme is. 1848-l.an a nép re''sz^-aditása a fjudáli<.járom utói én a folHzabaditátt nép ntDg-nentése az idegen z-uruok^''ytol volt uz a kett''« nagy cél, mniórt a iiíiuz.et legjobb erői ("sízefogtAk. A néni megmozdulás hiányai a j^zoni-h/í''mI uéjvukkel vviló ''iiiOgA''.unórt''^, niVutvé^zról ¡17. osztrák <Vwzári C« az oroHz cári z''uruokhág (!xsu''l\ígása okozták, hogf'' elbukott akkor a for-ruduloiu is. a szidnulfághurc is.
A s/.abudság goudohiti''in.ik eltip-rúea, történelmünk ezt követő nieg-hamisitá^ winzoti g.iadtrági ér-tékeűil. bűnös kiárusiti''vsa vewílett lvennüukel k«>vetkek>toseu a ktJt világháborúig, amelvek mitulegyikólien 10Ü éves elnyotnonk, a német * imperializmus erdekéért véreztünk és pusztultunk. 4918 és 1910 tétova próbálkozásai ós .eléggé ''m^g nem szervezett népi megmozdulásai után ^égie 1944 őszén tudlak ismét ösz-szefoiriii a jvsmzet jobb erői a Magyar Nemzeti Függetlenségi Froiit-) -ku. Bár-azokb vn á szörnyű najx>k-ban, amikor a -hát>oru pusztításai éppen oi-szág unkat tarolták b, ez Függetlenségi Front az egység kéjét mulattigvmégis márkákkor kiütköztek fogyatékosságai, amelyek később a-/ orszáo újjáépítésében olyan hatalmas akadályt jelentetitek.
'' M<g a haladó nemzeti erők. összefogását a kommunista pártnak mind kiüldözött vezetői, mind itteni vezetői teljesen egységesen akarták és őszintén építették, addig a szociáldemokráciának osek a balszárnya Szakastts Árpád vezetésével volt fenntartás nélküli híve . az öeezofogásnak, mig a kommunistákkal szemben ellenségesen viselkedő jobbszárny a Peyér Károly nevelése oaak ímmel-ámmal, gyanakodva vett réazt az összefogásban. - Látjuk tehát, bogy a MKP e«ységtörekvése ennek a paktumnak következetea betarláaa volt, mlg a azooláldemokrata jobboldal ennek a végrehajtáaát mindinkább eU azabotálta,afftaorozatoaan kommunlata ellenes arovonalat nyitott.
A magyar demokrácia uj ós újjászületett pártjai y év tainsztalötai-bél rájöttök, hogy az egym.w iránti ié''.lóken^wjg Ivoívett. az ogyiná''< iránti niogbeesüJóí a lw?lyo« hio^at^ulás. lág.vok vagyunk abban, hogy népünk auiHÚnak juvitssa órdokólwn a szőriül izmus felé Ivaladó népi demo-luáciH országát kell épit.münk. a mindent beezonnyozó luvszon ól ve helyett a''szükségletre lermelést kell Választanunk és céljaink eléré&éie öss>ío kell fognuíík, kulturális, gazdasági és politikai téren a velünk egye? akaró haladó népekkel.
Az egyiiitls-^r versenyző, hatalmi pozíciókért harcolóv koalíciós pártok ríelyetl jöjjön a?, együttműködést kereső pártok egységes népi frontba,
Értesítem az igen tiszteit vevőimet, hogy öjból megnyitottam a régi hírneves


ahol állandóan jegyes .kenyér kapható. Házikenyér sütés reggel'' 9—lOrig.Hygienikus tisztaság. Kenyeremet rajtam kívül kizárólag csak Gáspár János füszerkereskédő árusítja Csengery-út és Szemere-utca sarok. -
Szíves pártfogást kér
Márkus Károíyné
sütőmester.
amely összefogja a magyar^ -j^r. 3e.-rt dolgozni kv.-sz í''^zei erőket, azokat -am^ek ma mé<* kivüi vannak a,koalíción. '' "
Simántíy József, Operahá?URk világhírű tenoristája rövidesen Nagykanizsán vendégszerepei
Nagykanizsa zenekedvelő közönsége még nem feled kezelt me£ arról a kirobbanó sikerről amit Simándy József, Operaházunk világhírű tenoristája jli Nagykanizsán araiolt. Több fel-'' szó !it ás érkezett szerkesztőségünkbe. amelyben arra kérlek bennünket, hogy Legyük lehetővé Simándy József ujbólj szerepeltetését Nagykanizsán. A közkívá nalnak tettünk léhát eledet, ami-kor érintkezésbe léptünk a kiváló művésszel, ós úrra kérlűk,
bo«.v láloH«8®0» ol "JhAl knnizsára. hogy kó/.Onségftnk liozzájnthasHon ismét uhliox a aend élvééihez,. nm|1 az ö yyó. nyóvü tenorja jelent,
Simándy József kilelrnlrUr, ho^v készséggel tesz cMox<''t fel. hivAsunknak, és reméli, liogy u» tudja osztani ugy iílejúl. Imgv rövidesen isméi Nagykanizsára látogathasson. Azt is megígérte, hogy amennyiben eljön, ügy magával hdzza Erdélyi .Micei, Operaházunk kitűnő s.zólótáruos nőjél is, valamint az- Operaház egyik kiváló zongorislájú«. Nem lehetetlen, bár ezt határozottan nem igérem, -- mondói la -április 3-án megtarthatuk i\ hangversenyt Nagykanizsán.
Amenujiben ez a dáUnu nein jelent részemre akadályt, ugy még idejében értesíteni í''wgom Nagykanizsa közönségét;;
Elfoglalták Atmyrost a Markoszkormány csapatai
\ Szabad Görög Rádió jelentése szerint a demokratikus görög hadsereg egységei megszállták a déltesszáliaj Almyros városát: A támadás meglepetés zenien érte monarcho-fasisztákaí A fasiszta hadsereg cg^- zászlóalj«, egy csendőrzászlóalj, több tankegység és a felfegyverzett monarchista gárda több osztaga megsemmisült a hareokbuu.
Részletek
tx Országol MsilőUldMAtfl Klállltái
és TenyéisAllatváiár anyagából
. M utolsó lVm\^zállnt?vá»AitlÜ''i2 tttYOhzún taitottik nvg. A (J évi szil-notsléí után. most újból ¿lelro hívják. A Tonvoszállatvásái'' ^ ) ég1 , gráez uti Hllatrásártolopen tartjuk. A március 19-én megnyíló Tenyészállat vásár elvben Ö elgondoláson 6pül. 1.) Mindenfele. toiy^zállat bemutatéí* és a logkivalóbbak dl-jözása. Az adás-vételét a földnnve-lésügyi miniszter hitelfolvósitá^-kal segíti elő.
8.) A koiBzerü mezőgazdasági gep©« bemutatása melyekkel a gazdatársadalom tei''mekjsét megsokszorosíthat-
"^ Továbbá a nézőközönség szóiako-z-tatására különböző nág)-szabasa ^ ^aa, üoető fogat\-ersen>^k» katonai és lovasbemutatók, valamint rendőr és vadászkutya versenyek, pro^ ganda mozi, ajándék sorsolások, népi sport és táncbemutatók és felvenmá-sok lesznek. A belépőiegjekhB^fö-zött szelvényük alapjto ^ sóspereöW, fehér zsemlyét lehet yásarolm.
A vásárt Tildy Zoltán köztá^eá-Ngi elnök nyitja meg, ünnBpö^ v külsőségek kföött.
Cd fi Íj A.
Varga József polgármester nyilatkozik . budapesti utjárúl
Mini már jeleztük, Varga Jő-^''•r polgánfteslcr a város idő n/i-''ü ügyeinek elintézése céljá-;.r.i még á mull hcl közepén 13u-dujx''SlVe utazoll.. .Vp''olgármes. it-r fővárosi utja s eredménnyel j.,rt és miül megirUifc. megálla-pjiotta. hogy az Országos Föld. hjrlokrvndezö Tanács elkobozta H.dlváoy--Sírattmanri László ösz-s^s*házingatlanait, közlük a ka-nizsniakal is.
;V\fa érdeklődtünk a polgár n untéra é! budapesti utjának v^yéj- eredményeiről is. ame-1v» kre vonatkozóan a következő nyilatkozató5 adta Varga József: '' - A költségvetési hiány pót-tására elértem, hogy a város núnél <-löbl> megkapja a március .11esedékes részletet. ígéretet kaptam arra, liogy ezt ;iz öss/^get 1 lő ezer forintot'' még-vzen a hélen folyósítsák:
A helügyihlirisztériumlyan eljártain a város közmüvei részére vásárolt Fő-utcai ház ügyé ben is. Mint ismerétes, a képviselőtestület annakidején hozzájárult a városnak ehhez az épületvásárlásához. ^jos/ még szükséges a minisztérium jóváhagyása is. A minisztériumban közölték velem, — mondotta a polgármester — hogy néhány még szükséges okmány felterjesztése után megadják a* hozzájárulást. Ezeket az iratokat a legrövidebb időn belül beszerezzük és felterjesztjük azokai.
A továbbiakban kijelentette a Ijolgármesler. hogy még számos más, de ezeknél iéuyegesen ki. sel4) jelentőségű ügyekben is eljárt'' fővárosi utja során és ezekben az ügyekben is sikerült eredményt elérnie.
A város eljuttatta rendeltetési helyére az árvízkárosultaknak szánt összeget
Mint ismeretes, a város legutóbbi közgyűlésén a képviselőtestület hozzájárult ahhoz, hogy \agyluinizsa város házal épil-;tz árvizkárosullaknak. A képvi-jflöleslülel N. határozata nlapján a v^ros lü.Oüü forint hozzájárulással egy családi ház v pitédét vá 11 a I La magára.
Vai-ga^ Jözsel'' polgármester ina közötte munkatársunkkal»
Hefliidut t munkavtrseny a MALLERD zalai talapéin
, Kedden délelőtt ünnepélyes k^rt-UMi közöli megindult a MAL I.KHI) lenti-csöiuödéri fűrésztelepén mintegy 200 zalai munkás részvételével a megye- első munka versenyé.
A Ivnli-csömödéri. Malterd füré^telep egyike az ország legnagyobb fűrészüzemeinek. Már az eddigi országos termelési versenyeken is értékes eredményeket értek el az üzem dolgozói, amüt bizonyit az a dicsérő oklevél; amelyet (»erő l.vrnő közlekedésügyi miniszterlől kaptuk.
A Jürek szerint rövidesen meg indul a munkaverseny a Mal-lerd többi telepein is, melynek céJja az lesz. hogy'' gazdaságosabb munkával több'' l''át lennel-jenek ki és dolgozzák lel a lia-zaj fogyasztás számára. A mun-kaversenyre egyébként megállapítják a7. uj termelési normál is. amely az főjelek, szerint 25 százalékkal magasabb lesz az (eddigieknél.
Sportrovat
hogy a megszavazott 10.000 fo-rinloi el is juitatta már a város az épités- és közrmiukáügyi minisztériumba.
Tehát most már hamarosan megkezdik egy itj családi ház '' építését is a Felső-Tisza vidékén - És, erre a házra majd felkerül a tábla, amely azt hirdeti, hogy \agykanizsa városa épitteUe.
szőlőtulajdonosok évi rézgál kV szükségletüket április 10-ig igényelhetik a hegyközség utján a Hegyközségek Szövetségénél (Bu dapest, V. Báihory-u. 22. Ií.). Szükséges adatok: a szőlővel be-telepített terület nagyságú és a gyümölcsfák száma nemenkinl felsorolva. Határidő után beérkező igénylésre rézgálic ''nem biztositható. Az igénylésben meg jelölendő1 hol kívánják a hegyközség tagjai a rézgálicol l>esze-rezni. hogy az ellátmány utalható legyen. - •
Tájékoztatási nyújt: Schnster Pál \lszgyo£. szakközeg, Nagykanizsa Szemere ti.
Ml u|ság az országban ?
A rendőrség elfogta Nidos§y-Noel ics Imre »alozrodest«, a nyilas páftszolgáLatosok vezérét, aki a főváros ostroma alatt Budapest katonai parancsnoka volt. A tyukszemvágó-ból lett nyilas vezért'' ogy Oroszországból hazatért /íaUifogolyszállit-
mányból emelték ki, *
A MIOT táviratilag tiltakozott háfom ifjú spanyol szabadságharcos kivégzése ellen.
A budapesti osztrák politikai misz-szió követséggé alakul at. Az osztrák köztársaságot ezentúl dr. Pqih.1 Wil-helm-Heininger • követei tanácsos képviseli ideiglenes ügyvivói minőségben. -•
A honvédelmi miniszter rendeletet bocsátott ki, amely szabályozza a katonai szolgálattal kapcsolatos kedvezményeket. A rendelet felsorolja azokat, akik ilyen '' kedvezményben részesíthetők, amely abból áll, hogy az ilyen személyek kiképzési időtartama Walább 12, de legfeljebb 20 hót ''


Rézgáliclgénylés Nagykanizsán
A t''öldm. iáin. 233.161/1918. j.B. l.üo. sz. rendeletével a szőlők és gyümölcsösök rézgáÜcei-iátásának biztosításáról intézkedik. .
Esztrinl a gyümölcsfa és-
Dobó György
tfrvatáru és rövidáru kereskedő jó éruk olcsó érőn.
m ENDRE-UT 3. SZÁM.
A Zala utmuiatója a Totó 23. szómu szelvényéhez
Pótvorseny: 1 Dorog - PVSK 1
Az embersport fogadás eheti fordulójában az összes NB l-es mérkőzések szerejjelnek. Itattuk kivül 7 M3 II-es.é< egy tornász csa^iat verseny szenepel h totó szelvényen.
'' 1. Moteosz - Szöged 1
Mindkét csapat rossz formában van. A hazai palya a Mateosz mellett hzóI. »Moglepptés lehetséges.
2. MTK—Csepel t
, A forduló mérkőzése. Tavasszal még mindkét csapat veretlen. Az MTK mellett szól.tavaszi nagy formája és a hazai pálya.
3. Eltktromoa-Haladáa 2
Kemény di6. Az Elektromos váratlan szegődi győzelme viasza adta a villamos csapat önbizalmát. Haladás Ujfwston csak balazeronctóvoi vesztett. Döntet''.enszagu inérkózéu. A ibdadás egy árnyalattal esélye-»óbb.
4. Szolnok—SalBTC x •
. ■^lindkét osíii>at gyengo formában van. A HaliVIC vasárnap győzött ugyan odahaza, <le ez Szolnokén nem bizto«, hogy ''nie^ismétlódik. Döntetlen szagú méi''kozés.
5. SxAO-EMTK 1
Egyformáinak látszik ^ két csapat. Az U-llői uti pálya minden esetre nagy előny a Szaenak.
6. Ferencváros—V. ETO-1
Odahaza szinte vorliefc?tleu a Fru-• di. Győrben voieséget szonvedtók és ezért a visszavágás is fűti zöld-. fehéreket. .
■r 7. III. ker.-Qázgyir 2
ffindkét csapat, a Hévizi uton ien-düzi, niérkózé^eit. Ezért a hazai -pálya nom számit előnynek. A Gázgyár eredményei alapján ''jobbnak látszik.
8. Kletext—Pereoes 1
Otthon a Kistext veretlen. Megle-íje^éí lenne, ha otthon ]ontot ve-szi-fcno.'' Hangadóról van szó minden" lehetséges.
0. Drasohe -Koosk. MTE t
Mint minden NB Il-es mérkózó-eon itt Ö0 száza-ókban a hazai ugyüt-tes az erélyes.
- 10 Mitoszalka -Ny. Madlaz 2
Tudás különbség van a két cbh-pat között igy » nyiiegyháziaknak még Mátéswlki''m is győzniük kell.
11, MÁV DAO-3VSE 1
A győriek otthon verhetetlenek. Győzelmük esőién az első helvi« ke-, rülhotnek és ''ezért beleszólmak a mérkőzésbe.
12. Debreoert —P4oa tornász csapatverseny 1
Tévesen van oz a mérkőzés n totóban feltüntetve. Nem Debiecen-ben, hanem Pécsett lesz a vtadai A Debreceniek .sokkal jobbalc. Nyugodtan i.be lehet mii az eg>"est.
VÁROSI MOZI
Még esak ma szerdán
•HEVALIER UJ FILMJE:
Hallgatni arany
vígjáték. ÉRDEKES HIRADÓ! Előadások kötaap 5 ét 7 órakor» w&sá?nap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Ottlionában meretlen Doiog érzésűnk szerint ezúttal is győzni fog.
2. MVSC-Ózd 1
Mivel a miskolciak odahaza c^ak a má^ik niisko}ci csapattól szenvedtek vereséget •— esilN-esek.
3. Ujpaat DVSO 1
UjiXwt bizonyéin visszavág uz őszi \-orreftéfióii;.
4. Kispest -Mogürt 1 •
Nem vité* n Kispuwt győzelme.
ü-vílojíatotl netié* gyfzelnití a Vasút ellen
Zsutölt nézőtói* előtt vivta a niegorúsitott NVTE nagy küzdelmét a magyar U válogatottal, melynek tagjai között nem eg>'' országos bajnok l<apotl helyet. A mérkőzések minclvógio; Bzinvonala''s küz-. dohnet hoztak. A kanizsai fiuk» akik l«csü!ottöl állták meg helyüket, elóg.-többször csak egy hajszállal'' bizonyultak roí-sxabbnak.
Bemutató mérkőzés után Kácz-Szabó D.-toI folytatott nagy küzdelmet és csak pontozással maradt alul. Wimmer hatalmas fölénnyel győzött a jóképessógi''i Kisfalvi ellen. .Uátr vitézül álltx a Jiárom mouetot a íiagyhirü Fehér ellen. A posti fiuk győzelme nom volt vitás. ¡Szek-szárdi YÍllámg,>''Oi''s ütéseivel biztosan verte a sokat szabálytalankodó Szinezét Horváth két meneten keresztül egyenrangii ollenfél votl. A harmadik menetben Marton kiütéssel győzött. ftza''.Ki rag>-ogóa:i küzdve mutatjfca meg mjro képes a'' vidéki sziv és biztosan verte a nagyhirü Koczurt. .Büki feladta Dudás "ellen 11 küz<lelmet. A hústornyok összecsapásánál Győri mo^; nom érdemelt vereséget bzonvéüett a válogatott Hauktól. A döntetlen igazságosabb lett vohia.-^
A szép mérkőzést űg^''é^111, n;©g-érdenielton n^rto & válogatott 10 :6 arányban.
Autóbusz megy Kaposvárra vasárnap
A MAORT-lelkes városi szurkolói elhatátoztúk, hogy a MAOltT vasáx-aapi sorbdöntő mérkőzésére külön autóbuszon mennek ol Kaposvárra. t Az autóbuszon még4 van néhány hely és aki a szurkolók közül el akar menni erre a fontos mérkőzésre a csapatot buzdítani az jelentkezhet Mayerhoffor Alfréd bor--bélymesternél Ady End«> utfca 7 szám alatti. A viteldíj oda-vissza 20 forint. Indulás vasárnap reggel fél 9 órakor a Centrál elől.
— Centenáris stafétaverseny
előzte meg a zalaegerszegi már-cíub 15-iki nemzeti ünnepséget. A stafétában résztvattok: .Keszthely 31 km. 500 méter, idő 8 óra 10 perc. Lovászi 58 km. 100 méter, idő 8 óra 30 -pere, Zalalövó 18 km.jLdő 1 óra 10, Sümeg 52 km. 444 rr^étoTj idő 8 óra 30 perc, Zalaszentlőrinc 16 km. idő 80 porc és Palin €6 km. 160 méter idő 2 52 porc. A váltófutást az egységbe tömörült, népi ifjúsági szerrek rendezték, összesen 800 kilóméteren, 500 futóra!.
ZALA
15)48. máicjitia IS.
hírek
Napirend:
AUrclus 18. csütörtök. Róm. kai. Sándor. Prot. Sándor. Újgörög Cirill.
A Nap kel 5 óra 52 perckor, nyugszik 17 óra perckor. — R Hold kel 10 óra 31 perckor, nyugszik 2 óra 44 perckor.
1871. ft píirlsl Kommün kikiáltása.
1923, Gandhit hatévi börtönre Ítélik.
— igazságügyi kinevezések
Az i^azsá^tfigyni inisztor dr.- Lon-¿tbI Héia zalaegerszegi járá^birőt, a ■nvií\?&yházi törvényszékhez, lanáes-oLnökké, dr. Simándi György nagykanizsai rendőrüzázadost, ná^ykatai .iáráslnróvá, K. Nagy Zoltán dr. za-lan^rs/jogi törvényszéki tanácselnököt podig a debreceni Ítélőtáblához, bíróvá novezto ki.
— CaüturiOKön vizsgáznak az MtfDSi egószsógörei
Közel két hot-i .előadássorozat után befejeződik s»z MNDSas és''a tiszti-főorvos által rondtus^tt önkéntes nép-o^szsúyőri tanfolyam. Csütörtökön est» liat órakor lo»z * tanfolyam vizsgája a Kozgomi utcai isicolában, inelyro mindoaí érdeklődőt szi-látunk. A záróvizsgán a nio-oytvi v.>zotő.Hég képvi^Letébon ogy asszony társunk is nu^jolpnik. ÍVi-xetfoég. v
— Napunta 180 gyermekot étkeztet « keszthelyi MNDSz
Dicséretre méitó munkálkodást ffcjt ki a keszthelyi "MNDKz, aiuoly naponta 100 szegénysorsu gyo rmokét nW-osit mgvonos ot>écU;ftetébl>en Az akció sogitsc^éro siotott n közol-" látási tori!)ényl)i7.1os-fóispívnj unionv-nyibon najjvobb ntónnyisé^ü étoíaiát lisztellátásű és ogyswíri «egéhezést juttatott a''koszthelyi .MNDSz" akció javára.
-- Nd«yoliü mennyiaójjü petroleumot szabadítottak fel a megyeb^n
Boncsik István főispán állandóan nzorealmazza a megyo petróleum ellátásának p''ibátétoiót. Jxvrutóbbi l>u-dapesti útja alkalmával sikerült el-émio, hogy fölszabadították az olajos magvak Jjoszolgáit.vtói részére tárolt petróleummennyiséget, auii jelentó--eri mog fogja javítani a petróixjum-ellátást a niogyében. A márciusi kiutalás még -nem érkezett mog, de remény van arra, hogy e hóra mér nagyobb mennyiségű petróleumhoz juthatnak a fogyasztók.''
— Öi»tíyiikí»8»aü
Varga József 48 éves Ivomárvárosi földműves néhány nappal ozelytt ön-gyilkottsági szándékból ''melíbelőtto egy Mannlicher-puskával. Varga Józsefet beszállították a kanizsai köz-kórházba. Állapota súlyos,
— *aumany
Városi Szeszfőzde munkásai mai napon 70 frt-t hoztak be Szerkesztőségünkbe az .Árvízkárosultak részére, amit ezúton is köszönettel nyug-• tózunk. -
— A Magyar Poataeok Szabad Szakszervezete zalaeyersiegt csoportja
. a napokban közgyűlést tartott,ahol uj tisztikart választott. Elnöklett: Kinczer László, aloloök: ''Fehér János, titkárj''Kovátd Endre, jegyző: Barta Hózsí, kulturtitkár: Paizó Púi, pénztáros: Pásztor Hjajoa, ellenőr: Bencze Mihály. Ezenkívül megválasztották a^.választmányi tagokat.
A város tulajdonát képező vásártéri árokpart X. 2. 4. 5. sz. -parcelláját folyó évi március hó'' 18-án d. e. 9 órakor a helyszínen tartandó nyilvános árverésen bérbeadom.
A város tulajdonát képező vásártéri árokpart 8. sz. parcelláját folyó «vi március hó 18-án d. e. 9.80 órakör a helyszínen tartandó- nyilvános árverésen l>érbeadom."
■ '' \
A várps tulajdonát képező Zrínyi sportpálya '' folyó'' éri füterm&ét 1948. március hó 20-án d. e. 9 óra-tor a helyszínen tartandó nyilvános árverésen eladom.
Potyármuter.
MKP hírek
A PARTVKZETÖSKG felhív mindenkit, akiknél a bizalmiak nem jelentek meg a tankönyve sörével kapcsolatosan, azok jelentkezzenek ezen a héten 6- 8 óráia: a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetében. Akik jelentkezési kötelezet cégüket elmulasztják, azok nem kaphatják meg az uj tagkönyvecskét.
m
MKP nagykanizsai Bzerveaete f. hó 17-én szerdáu este 6 ''órakor PAKTNAPOT tart. Pártunk helyiségében. Pártállásra való tokintet nélkül mindenkit szextettel var a Veseéöséi7. Előfedó: Or. Kertay György.
>
MKP ll.lcörasete f. hó 18-ón csü-törtök este 7 órakor tartja műsoros Pártnapját, IWőfi ut 28 szám alatti helyiségében, melyre mindenkit szeretettel vár a Vezetőség. y Előadó: Bory Iftjrenc.
»
• '' MKP ilJ.-ik körisete f. «hó 18-án csütöj-t(31c este 7 óitkkor tartja Párt-napját Magyar ut^^SKám alatti he-lyiaógélion. Mindenkit szemtefetel vár H1 Vezetőség.
Kereskedők Egyesülete hírei
58 sz. Magyar Közlöny 114.000/ 1948 sz. Íj). M. rendelet a jutazsá-kok. legmagasabb. gyári eladási árát állapítja meg. .
61. sz. Magyar Közlöny 114.018/ 1948 Ip. M. sz. rendelet a tipus-pnyagbol készült ingek és alsónadrá-^ok arát állapítja meg; freskóból . készült férfi ing J/5, anyagból 80.70 forint, freskóból készült férfi alsónadrág 1/6. anyiigbél * 17.20 forint.
A Zala mezőgazdasága
Napraforgó vetőmagakció
Az 1948. napraforgó akció sórán az igénylő termelők között 6 kg-os csomagokban körül az /u-odoti nemesített napraforgó votőrruig kiosztására, mégpödio- |.ov/iszi>atonyai fajta. A csomagolt nemesitett vető-j;nag ü ''kg-lcéuit 7 forintos ^ységár-l>ati lesz kiosztva. • Minthogy a Földmivolésűgyi Mi-niszter Ur a napraforgó termesztését az egész országban kötelezővé tette, a vetőmaggal nem rendelkező ígazdák vot''3mag [génvlé«ükkel forduljanak közvétlonu'' u MOSzK zalaegerszegi KirondcltségxMtez'', annak vidéki bizományosiihoz, kik az akciót lebonyolítják.
A kormányzat1 túszéról a kötelező termesztés cllouórizre lesz, ezért felhívja a gazdatársadalmat a gazdasági felügyelőség, hogy $züks«íges \tjtómagról idejében j^ndoskodjék.
Lóhere, lucerna vetömegakció
A földmivelésügyi mlntsztériuiu Zala vánnegyében 00 mázsa lucerna \és (K) mázsa lóhere kiosztását engedélyezte kedvezményes árban. A vételár lucernánál, lólieiénól egységesen 8O0 forint mázsánkint. A vasúti szállítás költségeit az állam viseli. A Wrmeivtesített tízállitmúnyok kiváltásánál is előálló kisebb kiadások, valamint'' a M.\V uWinmérlogelési dijak, Igénylő gazdákra hárulnak. Tekintettel arra, hogy fehérbárcás ólomzárolt áruról van szó, csak o^y egész métermázsát kitevő igényles-,sí;1 -lehet jeointkezni. Igénylés községi olöljarósájíokon történik az. L FüSz és Fl''iKOBz helyi sw-rvei-
1848—1948-as centenáris hirdetés:
Hantos és Ruzsinszky
vaüaikozó mérnökök"
Hagyfeanizso, Stfy En^e-ut 12. Telefon: 3-50.
Gáz- és vizvezetók-szere!é8. — Lispoi földyázóqők már 72 Fí-tói.

f
CzzveiKú Gyula
Qáiéiíők gyártása háztartási és ipari cé''okra. Telefon géz'' ss vtzoeze ekszerelések. Központi fü''ő- és IS 4. türaöbsrendezések. vasszerkezeti lakatos üzeme.
NagyKaniízaa, AGy Eni3sr*-ui4.
FIGYELEM! / FIGYgLEM!
Szeszesital eziikeégletét nagy-1* = 3=8 ban és kicsinyben a legnagyobb választékban beszerezheti a ^
Da^nisll Sazdasági Szeszgyárosok SzeszfSnomltó Részvénytársaság
rum- és likőrgyárában
Nagykanizsa, Szabadság-tér 12. Telefon: 119.
« Húsvétra jómlndaégü likd-rftkhen n«gy válasiték,
OUIiTNfcR viUamosséfi vállalat
.Csillárok nagy választékban > kedves« flzoté l feltétellel
Mfridennemtt sxerelésl munkálatok késsltése. Villany égők raktáron.
Nagykanizsa, Csengery-nt 1- - Telefon: 301.
Ivott már
ftácv-Ulukt?
mik javaslata alapján. Klóljáróaóft az elbírált igénylésit a járású <m7.-ditóúíri felüiívelőnek küldí vábbi ''nlját''ás* végett.
KnL:>!< lödők, községi olöljáró.Há<*>-kon ki?resztül, vagy sztiuiél\V)s,^n iVn -dnljanak <iz illeteLí.s i.u-ásí ga/d.is.V gi felügyelőhöz, kiiujl részletes M-vilá/j^sítást kaphak.
Halálozás
Kisfaludy József
volt nagykanizsai poetaíőnök holttestét Nagykanizsára szállíttattuk. Temetése csütörtökön délután íél 5 órakor lesz a temető halottasházából.
A gyászoló család
mmöMtisov
Csüiörtök. március 18.
Btidcpcst I. 5.30 Piajnnii muzsika. >>.30 Pílurítlió. 7.C0Iirck. 7 30 Római kntoií-kus vallásos fé-ór*. S íi Rt^cü zene S 4''

•Hlőcd^s uj yyógyszcreleéU Délcíóri-muzsika. lO.fJO Illrck. 12.00 Harang»^, ?«• rek. 12.15 OrU».;: A-moll iín^ouversen} iS Színházi liiredó. 13.U0 Vidám csevr gés. 13.15 CiiAnyzcnc. 1100 Hlfck. <4.10 Sccrlalti: Két «zonAla. H.35 Furulyáé»)üt-tes játszik. 15.C0 Ráihélükola I0.QU Kne«-és liecedllázéjr.ok. lö.oO OyermekráM. 17.00 Mlrek. 17.10 Hadifogoly hlruló ts, Vttrüskctcíxl közlemények. 18X0 Durtívüto: híradó. 1830 A MSíMT műsora. 18.45-Sziv küldi bzlvnck szívesen. 10.40 A. Afí-nonenov: Kisunykám. Közvrtlics a M«<i«ci: sílrházból. 20.45 Hírek, tporllilrck. Hírek. 22.45 Vit/i ji színdarabról, ti.^i Hanglemezek. 24.00 Hitek.
Budapest .!. 1^.00 Txne^ie. 18í»0 Hink. 18.05 Daluk és lian(j«zoi!zólók. J8.30 fii^-«.Iás n fiÉtalsáB színházáról. 18 40 Tánc/f»«. 19.00 Falurádió. 19.15 Sanszonek. 2Ü.C0 Sznlonzenc. 20 15 Heti sportszeinlo. 20..JO A Rádió szabadegyeteme. 21.CO Hírek. 2t.l:, Józsefek éa Sáiidórok kősfünlése. 22 K. Tánczene.
Halálozás
PasquRletti Antaíné
er, Ritter Msrglt I>9 éves korában Nagykanizsán elhunyt. Teiuetése csütörtökön. délután 5 órakor lesz a temető halottasházából. A gyászoló család.
A Nagykanizsai Mésztize>n 1 március 22-én • {
az égetést megkezdi j
ís nzu''án friss mész állandóin kapható. í Ára 23-60 Ft q kint forgalmi- és egyéb j aüólikal együtt." - Vásártérrel szemben, f
Egyszobás-konyhás Ukást elcserélnék
kétszobás-konyhásra. Cim a kladóbrn.
--------------
Üres, vagy batoroiott szobát keresed konyhaliacznáiattal. Cim a kiadóban.
Megbízható, gyeímekszerctő mindenes-láuyt jó biz»nyitványokkai keresek azor,-nalra a Maort-telepre, Papp Simon-u. 10.
Maknlatur-paplr ^apható. Cim a kiadóban,,
Teleki-ut 2. sz. alatti hir szabad kézböí eJadó. Érdeklődni lehet Fekete Sas ven déglőben. - ''
Biciklizni tudó újságárusokat felveszünk. Cim a kiadóban. __________
ZALA demokratikus politikai napilap
Szerkeszti: Bencze Jenő főszerkesztő
S»«K«uW»éfléi KtadóhlvaUl; De*k Ferene-tér 10
Ki^)« s H6«ze« Blwtí»^: Híinykanlz»«.
ót Bo.iíie to«R-
T«lefons M. Nyom«''olt o XftujaxdBíAfll R.-T. Nagykanizsa nyomdáiéban, Nagykanizsán.
KyomdAért felel: Zflhy Kára''v.
§3a óvfoiyam 65 szám
Várható Időjárás: fciénk, helyenként erős nyugati, északnyugat! széJ, változó felhőzet, több helyen eső. A hőmérséklet átmenetileg stilyed és utána emelkedifc
Mién lettem a Magyar Kommunista Párt tagja?
A Za''a tegnapi vezéreikkéton i?t-
utalót t, lxogy az a mag, amelyet « ."Ua^var Kommunista Pari a m-íalcitxj el Vetett, és oly sok a>«n-•/xlússe! és véráldozattal szárba ezök-íainrott. most a magyar nép egyetemének üdvére niegljp/za gywnoícsét, nwrt- ugy a földdel dolgozó paraszt-vág, mint at ipari munlutssn#. do a buladó 6rtohmsé<r is t''xmegesím jo-;ant.kozik a Magvai- Kommuni-ta Párt helyi szervezeté»*) azzal a ke-hogy vegyék lel ókét a .»la-gva-- Kommunista Pártja, al>ba a ¡.niit1-», amely J* fölszabadulás utáni három e^zfcjhdo harcában meginti- • tal-ta, hj-Cy «» proletár akarat csodákat t ud művelni. "Újjáépítette » rotn-i a djlt országot,'' ós olyan éJetlohűuó-•égpt ;nromU;tt máris, azon a földön, am-ihuek bámulat-hal nom tiidnak bctíjJhi a g/óztes hatalmak som. A hároméves tervvel, smolyüok gondolata e-> részletes} kidolgozott terve a Magyar Kommunista i''ártbél indult el! n most nvegrendszett munku-vor-omefck^!, a< óletezinvonal olyan eunlkcdóaét »*• i-ik cl majd ennek'' az or-zápnak a dolgozói, anrolyrél eddig «•ak álmodni .merték. r''
Miért leltem a Magyar ICommu-ai^ta JCárk tagja? erre a iiérdésünk-pö á''lott választ a JagnloJsó páit-napon •
Sípos György
niiigyam-ordaholyi #izda. aki 20 hold iáját föijlíén dolgozik:
Már óvok ótt (igyolemmel kis-''é-«5:n a .Magyar Kommunista Párt működéit, és ;u''i-!i a meggyőződésre jutottam, ioler-ogommei együtt, hogy az ilyen jjarj^zt emixjr, mínt.én vagyok, ot''j találhatja. meg legjobban boldogulását, anioivik'' párt- a kis dolgozó embereket védi és szereti. Én azt láttam, • hogy yiágyarszerdaho-lyen i.-i osak a'' Konynunista Párt \o!t az, amelyik t.''iródött a paraszt c.nbvr sorsával, és nemcsak szónokolt, hanem Kegitségot is nyújtott, olvan dolgokban, amelyek a níifajta-embernek nélkülözhetetlen. ..Amikor aztán azt is ''láttani, hogy nem ellenségéi a vallásnak'', hanem szeretik az erkölcsös embereket, meg, hogy még a tomp lomunk kijavításában- is ¡-ogéükoztek, akkor ugy határoztunk feleségemmel együtt, hogy heiépünk a Komm unLsta'' Vártb;u i 1 igyjék el nekem, ho4gy ALagy arazei''d.ülelv .parasztsága rövidesen mind a párt tagja lesz, mert csak a vajt ombor nem látja, hogy hova tartozik. Ali már sok hazugságot hallottunk az uimnlt időkben, de'' mo*t már tudjuk, hogy mi az igazság és azt is tudjuk, hogv a Kommunista Párt a i''ékét akárj.i 0''.< szereti ás nom a pa-i asztság lí^nagyobb ellenségét a há-buiiit, a.''niltor az uruk már annyikor hajtottak he liennünkot és pusz-tiiották ol lijilul életerős őh deíi>08 logényoitikot. ■ Ózv. Flsehol Jánoané,
szepetrióki gatflálkodó igv nyilatkozott:
Azért léptein be a Kommunista Pártba, mert a^t láttam, hogy amit Mondanak, azt í-j jifcitjáli, nem ugv, mirít annak elútte totk''k a/ok, akik csak szavazatot akartik tőlünk.
ÍM megélte ttom
há látástól
minden embernek cx<sze kell taitozni, ö^sze keli munkálkodni, hogy jó soi--.^a ieg>vn miJidenkiiiok., ak''i itt él. luzért Léptem, én be a Kommunista ráitba, írjog a.''^i-t is, mert a pa-xa-.ztoknak oít van a Ívelve, ahm a t.íbbi munkás embernek,
Vidos Jóteef
»zei-száuilíikat:^, aki a vasvázas nfüholyron dolgozik a körytkezókxit mon^kítta munkatái>:unknak:
l''g''y én, mint azok a muükatár-saina, akik most lelépünk a Aía-gyar Ivoufmunista i''ártoa, csak bzí-\ link vá ''yának teszünk "eleget, meit most nuu'' Útjuk, hogy a dolgozók érdnkeit maradéktalanul a Magyar Kommunista Párt képviseli. Mi már ié.,en beléptünk volna ha látuk, hogy ro/Kít >ink a jol>boUlali pz<x-i<i-iictá ib.emi bizoltságok ¿m nagyk-uii->.>ai jjái''t''iaM''ViJti''.et jobboldali vezetői milyen munká-íéHcnv-s ]>olitik.i< folytatnak, . .
és hogy nem voü egyéb céljuk, mint A mi bizalmunkkal vuszuóiv« kiszól-¿alják azt az amerikai tőkecsoportot,'' amelyről mo*t már bizton á.''ilthnejük, hogy nóm barátai, de ellenségei a magyar népi demokráciának.
, öajnu.-i azonban mi ezt nem láttuk, nem is-.láthattuk, mert nem tudluattuk, hogy a ^av:ik nu''igött ol\an c-eloliedeVjk vajunk, amelyek •nom f.&lgálják a mi és az egvetemcs nuniká^okj^-kltoit. ^ . _ . _
Ugy érezzük magunkat, hogy most szabadultunk fel igazán, mert nyli-.tan, boldogan és félelem nélkül léphetjük át annak a pártnak a küszöbét, ahol megtaláljuk a munkásosztály teljes vécéimét, sorsunk jobbrafordulását és ugy saját, mint családunk életszínvonalának emelkedését.
Iga*, kemény, harcosai akarunk tenni a dolgozók pártjának és követeljük, hogy mindaz a ■ jobboldali ölem, amelv még esetleg meghuzó-
• ■yik a.Muortnál, uutradéktabnul tűnjön 0: a vállalattól. .
Horváth Ferenc
; szerszámlaikafios, aki jelen volt \ i<lo.s Józseffel történt beszólgoiés-nél kijelentette, hogv mindenben osztja munkástársa véleményét, és <5 is nagyon.boldog, hogy az esem''én\ek ugy fejlődtek, hogy most már egy icazi és haivos munkáspárt ta^ja lehet. KijeSentetie, hogv saját elhatározásából, minden keayszer nélkül, tintára jól felfogott munkás-értlelcbt)! Ié]> be a Magyar l\ommu-nkta Pártba.
Haam Ernő a törvóuyszók elnöke
főszerkesztő Uniik arra a fcérdé-—hog>- miért határoztam el ma-j £;a.nat íl .Magyar Kommunist i Párt-
• *ba való lvo!é[>iV.re, válaszom a követ-
kező:
Minden .magyar: ombomek csak egy akarata lohol a mai időkben: a roml*u düiitött ország ujjáé^itéso. Tapasztalatom szerint az ország nj-^iáépitósél-en a MKP jár az élen és.
•az eddig e téien elért siketek ennek a pártnak köszönhetők. Emiek a . pártnak az érdeme az. is, liogv ugy a fizikai, minif a ¿zí-llemi mun''kások é''etszűivonala áJlandónn emelkedik az által.''uios jólét shs .mbgelégo-clett.-ég olőrelátívatólag homamsaá l^e fog következni.
EiJÓit, és mert mindig az volt a meggyözédésem, Iwgy a dolgozók .»észéről eredmémes''munka csak az egyének és a ^omzotek békéje köze-potte végezhetők, már pedig amint-látón», ezt az ^b5feltételt is a ^TCP valósítja meg ¡''határoztam ol magamat arra, iiogy a párt tagj^ú -oiabit én 13 belépők".
l)r. Bános Alajos egyetemi nia^áatunár
Az ország talpraíUitása a- <J éves terv sikerén miilik. Kg\onetlenJco-(lé-.-flöl, széthúzással nem tudunk újjáépíteni. AzC;i*l; éreztem szükségét a Pártba a''u-.lu bdépésonniok, hQgy ezt aí ujjáépit-ést, ami itt Negykani-zsáii a gyermekosztály és gyermek->vnhely létesítésével kozdódött ol, wzoiény kúp''.:s»\e:mv.cl támogasfüim. líemé''óm, hogy á kial ikuló F^ységc« Munkáspárt keretón )>elül mindén iószánt''.eku épitő-erót ennek a szo.l-pálatála Lrlwt niajd állítani. Nagykanizsa ós az egész ország ..érdekeit szolgálná, ha ezon intézményekkel a népjóléti minisztérium szélesobbkö-rü gyermokvéílelmi programjának alapjait sikerülne megteremteni.
vakulásig dolgozom, akkor azt nem-lisak a magam hasznára teszem, hanoin abból liaszna van azoknak az embereknek is, akik részüiikje oké.t, kapát, kaszát, meg- ruhát gyártanak a városokban. Azt is megértettem,
iiou''y ezen a szép Magyarországon
» • i- ''
Vorosilov marsall elutazott Budapestről
A centenáris ünnepségedén résztyett szovjet küldöttség szerdán ójtel 12 órakor elutazott a magyar fővárosból. Vorosilov marball es a szovjet delegáció öucsuztatasára a fellobogózott Keleti-pályaudvaron megjelentek
RákosI Mátyás és Szakaslrs Árpád miniszreretnökhelyettesek, Nagy Imre, az országgyűlés elnöké, a kormány, a politikai pánok vezetőt, a honvédség, a rendőrség tábornokai, valamint a politikai
éle* számos mas kiválósága.
y '' '' ~
Néhány perccel ójfe! előtt érkezett meg V«>rosilov marsall Dinnyes Lajos miniszterelnök kíséretében a pályaudvarra. Vort)8ilQv oiutazasa előtt a következő nyilatkozatot adta: n
Engedjék meo, hogy a szovjnt kormány küldöttse4e és & magam nevében mély hálámat fejezzem ki azárt a " fogadtatásért és figyelemert, ame.yben restünk volt, és. a hazánk iránti, rokoaszenv ama sok megnyilvánulásáért, amelynek Itt jtartózküdasom al^t mind a magyar kormány, mtnd a magyar társadalom részéről tanúi voltunk.
itt tartózkodásunk aiatt mindenhol láttuk a magyar nép nagyszerű alkotómunkájának és az Önök kormánya nagy erőfeszítéseinek kivaió éredményeit, mely az országuk gazdasági és kulturális továbbfejlődésére és az egész magyar nep boldogulására annyi szép st«ert eredményezett.
Bizonyítéka annak, hogy a magyar nép hatarozotían rálépett a demokratikus alapokon való újjáépítés útjára. Amikor elhagyjuk az Önök szép fővarosat, a szovjet küldöttség őszinte szívből kivanja a baráti Magyarország kormanyanak es népenek, hogy az ország továooi fejlödesében es felvirágoztatásában u abb sikereket erjen el és ezzel megbonthatatlanná tegye a baratságot a Szovjetunó ós a magyar nep között, Éljen a Magyar NepI Köz-
" .M^MIdött»"» kOlönvonate KMrdOlt a Ke.et,-pályaudvarról A küldöttségét Molnár Erik külügyminiszter *s Ortutay Gyula kisérték el a határig.
Nagy változások lesznek a szakszervezetekben
— jelentette be Kossá István egy sajtóértekezleten
A szakszervizli vezetők mar eiits 20-án cs 21-én országos értekezlet tartanok, ium''lyt*iita «■■
tárgyalják'' a szakszonezet időszerű kérdósüil.
Kossu Islváii u szakszei''vezcii tanács főtitkára a. szerda esti
sajtóértekezleten ismertette a
szombaton kezdődő országos értekezlet ieladalait.
Rámutatott a magyar politi'' •kai és gazdaság] életben történt változásokra, amelyek a. szak--szervezetet is uj feladatok oió állítják. Hazánkban —'' mondot-"
la - a liatiiloni a né])é lett, a népi erők érvényesülnek rt gazdasági élőiben és az úl''ami hatalomban, amelyek döntő módon megváltoztatták hazánk i\wnz<t. gazdasági ''jellegét.
A szakszervezeti wzettík országos konferenciája elsősorban a termelés kérdéseivel foglalkozik és azza''j hogyan Indiáik a szakszervezeti vezetők minél jobban bekapcsolódni a szakszervezetekre háruló országos jelentőségű munkába. Ezt'' amun kát azonban csak ugy-lehet vég-
rehajtani, ha j szakszervezetekben szükséges személyi és belső szel vezeti változásokat is végrehajtják. #
Arról run f-cí, hogy eltávolítjuk a ízahnzervvzot vezető pozíció-jából m,''mulatókat a jobholdaU nzociatiHtákai, nkik tudatonau, nehezítik vien ? *zak*2ercr.zcl munkáját. KIM Colit juh azokat a régi vezetőket is, akik bár himy-twanul jó demokraták, de szokásuk e# rátermettségük nem ■ tud rfi egbirkózni a szakszervezeti mozgalom uj és- sürgős feladataival. Szükséges, hogy a mai szakszervezeti szervezkedésről áttérjünk az. ''ipari szervezkedéste, ami azt jelenti, hogy egy üzem valamennyi munkása nem "több, hanem a döntő ipar-
¿ÁL A
104& uiürcius io,
iigakat képviselő szakeze r vozetnek lesz la uja, Az ipari szoivezke''léaiT való áttéivKt intíg oblwn az évben nV:ivha>tjuk. Evvel megszűnik a bé-ix''K s/nkiuánkéut való rnegfilluj>i,tá«u é* liMi,>t*>\v válik a kollektív ggorsú-eg\ rt/ji i''iöitúivcí. niei''t például. íi?-liet.»tlen állapot,'' hogy a 4*opoli Weisz Manfréd gyár munkásai 2H ^■akszurvezethez tartozzanak, ami állandó .súrlódást idéz elő az egyes s/alanák munkásai között. Szüksége* az ík. mondotta, hogy a kis szakszervezetük megszűnjenek, ós teol vadjamik n nagy taglétszám u s>akszervoxetekbe. Máris komoly tár->• \alánok folynak u/. egységes inom-liaijxiri szakszervezet léfcosite3éie. Előkészítő megbeszélések folvnak az ¿¡elmezessel foglalkozók szakszem-vetőnek egységesítéséi e. ,lgy plér-kw.ünk ahhoz az© időponthoz, amikor a szakszer vozotekró I áttérlie-t Cink az ijwvri szervezkedésre. A szakszervezeti szakmák számát ilymódon -18-ról 82-re kívánjuk csökkenteni, ''leruiés/^toson az o "kívánságunk, hogy ez minél kevesebb zökkenővel történjen meg.
Mi újság az országban?
Az 18-18 — 10-CvS forradalomé* szabadságharc emlékének '' ünnepélyes törvénybeiklatása alkalmából láviraii''ag üdvözölték Nagy. Imrét a ház elnökéi a fran''. eiaorszíigi demokratikus magvarok, írd község, valamint Kossuth szülőfaluja. Monok. *
A MIOT 220 ifjmuutikásttün tetel-t ki. mint a munka ifjú hőseit , akik közül negyvenet lelte r i eszte 11 ek a muí íkaérd wn..
renddel való kitüntetésié. «
A # vánuegyék gal>o na gyűjtési versenyének eredménye maréi« us elsején meghaladta u dijak kios/lásánnk feltételeként kikötőn 10 ezer vagónos mennyiséget. A versenylón Csongrád^Va* 7,a la. Somogy és Sopronváruie. gyrk vezetnek, s hu" sikerül az élen nniradniok, számíthatnak n .másfélitnil jó forintos dijakra.
.Nyáréin* 15-én két ujabb hidat adtak át. ünnepélyes külsőségek közölt, rendeltetésének. Az egyik a veszprémi Völgy-hid. amely az ország egyik. legszebb vasbetonliidja. A másik.az alsó-
herccki Bodrog-hid.r, «
Tildy Zoltán köztársasági elnök húsvét vasárnapján ünnepélyesen nyitja meg Pécsttt ¿{ magyar-szovjet barátság napjai és az ennek keretében rendezendő 30 éves a Szovjetunió kép-kiáliitást.
*
A Magyar Uisúgirók Orszáicos Szövetsége kedden este szabad-ságlakomát rendezeti a Park. klubban.-ahol megjelent a köz, társasági elnök, valamint a miniszterelnök vezetésével n kormány több tagja. Az ünnepi l>c-szédet Mihályífi Ernő miniszter mondta, aki átadta a MUOSz-nak a Történelmi Kmlékbi/olt-ság rtltal felajánlott Kossut li-«er leget,

A pénteken megtartandó szo. kásos heti minisztertanáusom foglnlkoznök az ul áUnmi elmer fs áUíunpeesét elkészítéséin: ki-írandó országos pályázattal,
Hogyan szállta meg a Wehrmacht és a SS
Nagykanizsát?
Emlékezés 1044. március'' 19-ére
Ali; hagytuk magunk mögött né-hűnv nappal a mag,var nemzet nagy ünu''opét, LHlö március idusának századik évfordulóját, amikor ujabb, de ozuttal szomorú.omlékezetü öv-fordulóhoz érkeztünk el, amely mellett nőin ínehetünk el anélkül, hogy vissza ne pillántunánk óh np emlékeznénk ene a napra, ami annyi uzenvedésniok és pusztulásnak lett az okozója.
biz a nap JÜ44 máiyru« 19-e.. Eyen a napon az egész oiszágban nnartlermedt az élet. Magvarorszá-
- Szeretet eeyuűht
ar® >rtí* R »zokásoa
HÚSVÉTI VASÁKT mároius 22--ig.
I^kintve» .hogy szegények élelmezésének a segítségére lesz kérjük n, é. közönség szive« támogatását, Rendezőség.
niegtier
gon végigdübörgött. a porosz csizma, aipely maga alá ürte már fél Európát. A »baráti "Német Birodalom« hadserege megszállta Magyarországot. Ezzel a .tánnyel pedig megkezdődött az ü ldöztetósoknok cm-a rablásokirvk a sora, ami végül egy ujabb . véres dátumhoz, október 15-éhez és azon tul az oi-szág pusz-tulásához vezetett. - *
Hog\flai Ojtott: le «Njigykanbsiln . ez a szomorú emlékezetű nap? J£r-íe az időszerű kérdésre akarunk mostaaii riportunkban feleletet adni.
Hajnalban
fülsiketítő repül ógépzug''ásra éb- " fedt a mit sem sajtó váies. íleinkel lil-es tinusu német bombázók ke-nngtok Nagykanizsa fölött olyan alacsonyan, - hogy szinte attól iolie-tett tartani, magukkal t-odorják a fölső templom tornyát.
A bönibázók főleg a Lakt »nyákat-. szemelték ki oéli)ontul és az ott állo-másozó katonaságot ig\ekeztek na-y-fóleniliteni,
A laktanyákban lévő tábori ifi- « dióvevókészülékeken nem sokkal a német géjjok megévkezéso után jeleket vettek fel. A jelek u német megszállók íiaranosát tartalmazták, tValszólitotlák a katonawigot, no tanúsítsanak elk»m''illt''ist, nieit i\y. ttinu<Z>''is céltalan \olna, .A parun- '' csaiknak ^llaiiHwgülőknek » Í3''.;au • lyo-^abt. me{rtorUisl. helyeztv-k kilátási«. '' A Horthy-kanmuKóg megadta magát,
a rendőrség, a csendői-ség szintén. A Leteine felől hét óra tájban meg-. érkezett első gépesített"n-mot alakulatok vehol sem ta-lálLik komoly ellenállásra.
Csak az egyik laktanyában volt egy katonatiszt,, aki szembe hiert szá''lni a núínei^kkel, de hamarosan ő is jobbnak látta, ha elhallgat és meghúzza magát.
A középületeket
villámg}-orsan niegszáJlták a )rj.-metek. Ez vo''.t a legfontosabl) dolguk. Golyószórós Őrséget- állrtotfek a i-endői-ség, a csendói-sé^, a városháza és a többi középületek elé! Megszálltálc a postát is és azonnal hozzá fogtak a távbeszélőforgalom el-lenőrzéiéhez.
A Zrínyi Miklós-utcai polgári iskolát is lefoglalták. Pyr nap alatt. . "kórházat rendezlek be itt .
A Sichserlieitsdienst (biztonsági szolgálat) az egyik ''Batthyány-utcai házban helyezkedett el 03 inneji kezdte mx>g'' néhány nappal lcé^óbb Hórnicke őrnagy » ^tisztogatód mun-kát, ainelynek annyi becsületes ós igaz magyar emlwr e.ott áldozatul.
A vái''ostian futótűzként terjedt ol fi hiw a •megszállásnak. Nagyoiryo-kari voltak, akik már ylőie tudták, mit liozott .magával oz a nap, de ~T sajnos — sokan volt.ik olyaaiok, nkilc öi''ömmel fogadták a Wermachtot és az -88-t,
A nyilatok
már kora délelőtt ^ mozgolixhu # kezdtek, Megszimatolták^ hojfv szá-nitikrc elérkezett oz idő, tünkkor szabadon lőhet garázdálkodni 6« Dinikor nem vonják őket flolölósaégre ha akár agyon is verik a nyílt utcán embertársukat.
legtöbbjük azonnal hozzálátott ahlioz, hogj- kalauzolja a városban a németeket. Természetesen karién-
ditCi-so! v'';s »lleil Hitleréről, ^y >^Siüg lleil«-lel kösziUifitték őket. '' Voltuk olyanok is. akik virágot szói -(lalc a német rablók csizmái elé, .
Uélután már valanronnyiiv? tiszta, képet nvertek az emboieilt a hely-zetröl. Tudomásul vették, hog^ a nénx^tek megszállták Nagykanizsát é-t \a!<.''«zmiileg az egcsz orszií^ot, — hiszen nem lehetett érintkezési« lépni a fővárossal.
A üatárvldekröl • #
meglepő hirok érkeztek" Nag>ka-nizsáru.
■ Ezek a hitek arról tudtak., hogy a Horvátországból érkező német ■megszállókkal együtt horvát usztasák is be akartak nyomul uj az országba, természetesen (azzal a szándékkal, hogy egy kissé meszed jók magukat Magyarországon.
" Ebből azonban nem Lett í-emnd. Mert a mag>-ar katenasiig — amely
a ''néu¡etekel ogvotlen puskalüv«''* m''t-kül Iwngedt^az országba - cscüiá-latosképi.en megállitjttn Pa^tvlics banditáit.
A hajigulat e^ész nfl]i nyomott volt a városban, akúnvH^k az" szertu az országban.1
Ghttk néhány mtp múlva ért*^ült a. város arról, hogy tulajdonképpen mi i . t''irtánt. Csakhogy akkor ké^ö volt. Az országot már eladták .és Nztójfty-Hztojllkövics, a volt Iw-lini küv^t letit n mini^zteielnök. Magyarország i Véjvtt arra az utra, «''mely ^pusztuláshoz vezetett.
Hongeteg vér, vszém-odés és kin-''halál jart a német- rablók nyomában. , Egv szétrombolt,.-kuabolt ország jutott örökségül .azoknak a clolgozók-nak, akik a viláu" csodájára három esztendővel ezelőtt a siv szélérót visszarántották a magyar népet. ''Munkávai, lankadatlan akarattal, ve-rejtékezve és éhezve a hazas/erotefc tiszta lángjával újra felépítették az országot, de most már nem azoknak, akik a pusztulásba vitték, hanem saját maguknak, mert «Az ország a mienk, magunknak épitjük/< •
Megszűnt Nagykanizsán is a KOKSZ
20-án tartja alakuló gyűlését.az uj érdekképviseleti szerv
az idő, amikor mindnyájan azt fogjuk mondani, hogy. érdemrs '' élni.
Lapunk több cikkben közölte már, hogy a KOKSz központi vezetősége lemondott és elhatározták, hogy egyesülnek a KIS OSz-szal, mint a kiskereskedők tényleges érdekképviseleti szervével. A közgyűlési 13-án tartották Budapesten, amelyre Nagykanizsáról Harangozó Lajos figy vezető és Neu Pál jtilkúr Utaz- '' tak cl.
A magyar kereskedői lársada-jtopnra elhatározó jelentőségű eseményről Harangozó Lajos'' ügyvezető a következőikben nyilatkozott lapunk munkatársának • Győzőit a józan* belátás, és szombaton f. Uó 13-án déhttán [ órakor a KOKSz és IvlSOSz ktdöiL külön közgyűlésen kimon •dotta a íuegv.ünést, és ugyanaznap délután 0 órakor megala kuli a KLSÜSz. lüzen a íörtéjiel-mi gyűlésen részi vélteké Hónai Sándor ker. és szöv. miniszter. Vas Zoltán. Bar ez a államtitkár, Kossá István szakszervezeti l''ö-lilkár slb., és közel ezer fővárosi és vidéki kereskedő. •-Impozáns JLátvány volt ez a'' közgyűlés. A nvegnvitás után
VAS ZOLTÁN emelkedett szó lásra és egyórás beszédében ismertette a kiskereskedők h^Iyz^-tét demokratikus áUamnnkban.
Hangoztatta, hogy demokratikus államunknak szüksége van « dolgozó kiskereskedőre nemcsak ma, . vagy egy évre, hanem száz évre J Sohasem mondották az állam vezetői, hogy dHamosftják a kiske reskeaeimet, ezt csak olyanok állították, akiknek érdeke, hogy nyugalom ne legyen ebben az országban
Az természetes, hogy a kiske-reskedőtársadaloím minden tudását az állam, a közösség érdekében kell hogy hasznosítsa, be kell bizonyítania azt, hogv munkássága nélkülözhet ellen ¿s egy cél vezérli: a dolgozók érdekében az áxuefosítást minél kö-rülhekinttfbbeai véghezvinni í Örömmel áitopithaljuk nieg. hogy ma niár nctoesak a kirakatokban vau áru, hanem síz üzletekben is,.és lassan, fokozatosai a 3 éves terv keretében a
raktárakban is.
Higgyenek nekünk — fejezte be beszédét Vas Zoltán — akik a dolgozók életét széppé akarjuk^ tenni, és akkor el fog jönni az
Ezután. Hónai Sándor íniiiisz-ter beszélt, majd Kossá István, szakszervezeti főtitkár tolmácsolta egymillió 50Ö.00U munkás üdvözletét.
Mi örömmel üdvözöljük a ltokéi folytatta Harangozó I.njos. A magunk részéről már Í9Í5-Um i itieglereinílett ük ^''SüK i • ben az egységet Lgy (íél Ntszé reUe se/vlőségünkeC becsüUi*-sen küzdeni őrhelyünkön;1 üz-leléittkben a dolgozók áruval vu ló ellátásáért. Ezer. és ezer ne. hézségen • keresztút a romokWl .egyéni szorgalmunkkal, éJniaka-rásunkkal felleuditethlk ''vArn-sunk kiskereskedelmét. • - Mi továbbra is a már heiga • zolf közösség» szellemben fogunk dolgozni tagjaink érdekében és remélj ükVhogy tagjaink is az eddigi, vagy még fokozottabb mértékben fogják bizalmukba fogadni a f: hó 20-án .(szombaton d.u.. 5 órakor, m^-alakuló '' •
Kereskedők Egyesülelét (mini KIOSz tagot; aliol beszámoló taggyűlés keretében ismertetjük helyzetünket. "

Alsódunántul részvétele a tavaszi tenyészállatvásáron
Az Alsódunántuli Földmivelésügyi Tanács területéi-ól a tavaszi m©^-gazdasági tenyészkiállitúe- és vár-sárra a felszállítandó tenyészanvag'' a következő lesz:
i^aran^aváti''megyo Stt drb. elttdó bika és ¿8 drb. kan.
Honiogyvái*megN-e 112 drb. eladó bika 10 bemütatafara kerülő törzsbika, Ifcf drb. ü*»ző és tehén, ;J4 drb, kan.
Tolirnvármegye 7 drb. eladó bika, 1 s/árvttHnurhucsalád bemutatási és
drb. kon, , Zárnámwye ti drb, eladó bika, Alsódunántulról szarvaHtnarhában u kiálhtá^i ,anyag4eladásra szánt rti szének mintogv 65 «»ázftléka terül ( majd ki.
A ttMi\észálLtttv(''uhir a f^nti adatokból iilthatóun állattunyészté-BÜnk
orótüije.i fejlődésének képét, umtotis, amiért a''kfállitá.s é« vásái'' n^'' W''-deklódésiv tarthat saámot.
Ezúton is fölhívjuk az érdeklődő gazdákat, hogy muiól tó^. zék'' meg a háború óta első wbf1 niegrondezendÓ országos uie/ó^zaa sági kiállítást és vásáit.


>neűi tm szoros összefogását " fürgét» a NPP zaiamegyei választmánya
/ \>iúm*í l»ara<*tpé\1 Kalumrnwi mámuH \ j t;n /ulu-.,««¡1*11 .MWHHf OliHlKWtl»
£ fj»l«>< ttífal lu''tioílt
1; olniíki tmvmyite utiui líoiw^ik uínui w »» ^•i-^tLv u Kul -.fM
, .VUlHi^i é>< tenni; «
"i»V -itjrtt. majd KoniW György ,''utV.»Í tltkm 1''l.lt,>ttíí IIWJ.''Í s/orve /«vt l«**ánu>lóját. A jrjjc* yg.NGtév-«uu*t. U''lkea* hangulatban lefolyt ¡¡¿li^Zt''inillvl ÜU''» UlegVt^^toUu il/ ^mv* jvuvválai<ztmiiü|i Tagokat, r^''d a kéuTOezó határozatot hozta: a Nemzeti Parasztpárt zalamo-\á''a;ztnutnya''örOrtiiiu>l üdvözíK í'' HKl'' é? a SzDP e^yeeulését egyet r.^n tu\y munkáspártban. A paraszt-¿r&l liogy fegyvsrtáraa az ipari rr.u^Ká-sáír erősödik, mert ezzel a • .^r: ckrú-'' ia H .eroSjdik. rtetj-ejnek és szükségosnek tátja á rnegyei választmány az egész magyar dolgozó társadalom erodmén>esebb országépitése érdekében, hogy a ko-aiíciós kormányzó pártok az eddiginél szcosabb egységbe fogva össze, alkossák meg a demokratikus erők népi frontját.
A munkáseág, -parasztság és a ha-ííuk- értelmiség testvéri összeíogása hó.- riatja meg ? Leghamarabb a pa-;2-/cság fczáuiára a földreform itsg-lehajtá»» után ¿innak igazi eredmé-ir.-j''-t: a boldogabb paraszti életet. A paraszti" termelés eredményessége ¿tekében a választmány a jól működő föídmivewzövetkeretek rendszerének kiépítése mellett foglalt állást. .
. ¡rémmel üdvözli a választmány 11 .•¡¿jy^ztifjuság QgjwgtöivkvésDit és v CK>''í^t* paraszti t''jusági szerve--/i''tek működését minden erejével tá-
A vál«.oztiuánv bizalmáról Uato--itju a/. Oiwífcrt* Vrtzotóahket, utuoiy ittködik » radikális paraszti |X>litik» •fí''v NtfÚgll foU»tt.<< -
r
A2 Ipartestület nagytermében tartjak a vasárnapi szabad* '' művelődési eiöadást.
A Hzftbadmüw.lődósi centenáris
<ilótuiá»4oi;o/at eljutott n szabadság-keményéig. Szórni Antal pol«. tsk. tunáf íáitjá a legközelebbi előadást >.\ szabads%harc<< cinaen, vasárnap, 1-én d. u. 6 ómkor, az: ¡p»jte.stük-t- nagytermében. Külön érdekessége lesz ennek az előad ós-oak, ho£v a kisérómüsort Ketting. tfarcnc polg. isk. igazgatónak 258-áag-u polg. jskolai vegycskara sv&kái-Mind a törtóiehni előatlás, mind pedig a kitűnő vezetés alatt álló ifjúsági vegyeskar • szenopléso iráat oly nagy az óixiaklődés, nogy nagy előadóteremről kellett- gondos-kotíni és azért lesz az előadás szm-iieiys az Ipai-testület nagytermei Az élóadás ingyenes. Minden érdeklődőt ez ívesen látnak.
Országos vásárik és bucsulc , időrendje Zala megyében
márelus 18-tól március SO-ig
Alárcixvs 18: Xemespécsely. Március 19: ¿ocaehely, Csesrtrcg. K-ájítta-Iantoti, Szöntpéteinr. NagN-ka-.nüfrflt (bucsu). . '' ,
Március 20: Bek, Márciu« 21: Jtesznek (bíic&u). Mánnus 22: Süoneg. Za^aapáti. ^íárcins 28: Sármoilóli MArcws 24: Zalaazon1 • ¿VLárchw 25: Pöl6ik»fó. MúrciiiH Hédic«, Mároiuf) 20: Wok (buciu). Márchif. 80: KiWeskiU, Nmxio»-hvtéü,
t A L A

K tívfisfe/r\ BÚTORÜZLET 1« ll Nagykanizsa,/! hj &idre 4 m-^kM
a-
•Yv 1''.
HÍM
{tm
májusi mertetrendben uj gyorsmotoros-párt állítanak be Nagykanizsa-Budapest közütt
Reggel indul Nagykanizsáról, este érkezik vissza
ismeretes i\z a harc, amit annak ide}őji Zala egy gyorsvonat pár beáiütása érdekében indu tott. és amelynek eredménye-képen az országban úgyszólván elsőnek áirtottak be egy'' gybrs-vonat niotoros párt Nagykaniz^ és Budapest között. Ez a vonatpár az utat Nagykanizsáról Budapestre 1 óra 30 pc^*e '' alatt tetle meg, ellentétben azzal ^ a gyorsvonattal, amely je!enleg közlrkedik, ánteferöék menetideje 6 óra. TÓbb&zör \zóvátetiiik'' . liogy ez a vonal távolról sem telel meg Nagykanizsa érdekeinek egyrésztl a Pestre utazó dolgozóink, iparosaink, kereskedőink kénytelenek két éjszakát Budapesten tölteni, ami nagyon megdrágította az utazást és ''természetszerűen az árul. is, ami''l Nagykanizsára hoztak.
Most arról ér lesülünk, hogy o májusi menetrendben a jelenlegi gyors-
vonat meghagyása mellett egy gyors moloroi párt iktatnak be, amely Nagykaniszáról reggel fél 5 órakor indulna és 10 órakor már Duda-pestre érkezik, Az ellenvonat délután 5 órakor indul ki a budapesti déli pályaudvarról és fél ''11 órakor es*e megérkezik Nagykanizsára,
Ebben a városra nézve rend-í kivül fontos ügyben ma telefonbeszélgetést - folytattunk Csaia Albert pécsi M.-VV üzletigazgatóval, aki kijelentette, hogy valóban tettek ilyen. előterjesztést a közlekedésügyi minisztériuminak azonban még a menetrendet a, minisztérium nemi bocsájtotta -rendelkezésre. Valósziuünek tar tom — mondotta az üzletigazgató hog^'' a közlekedésügyi miniszlérium elfogadta indítványunkat és igy a májusi menet-rendhpn íruir két gyorsvonatpár szerepel, Nagykanizsa és Buda. pest közölt.
'' I
Két érdekes színházi hlr:
1. Május 16-án kezdődik Nagykanizsán a szinlévad
2. A kultuszminisztérium értésttette a várost ,a Pécsi Nemzeti Színház igazgatóváltosásáról

A Nagykanizsai Méssllcem március 28-éB
aj^éjgtés^
én adatán friss méix állandóul kapható,
Áre 23''60 Pt q klflt forgalmi- ét egyéb adókkal egyUtt. — Vásártérrel Kernbe,
Mg>-ni közelednek ft nyári hóna* tok, a kunizsai Bziniidénv íwpjai. Városunk színházpártoló ktizünségo már liotjk «>lva érdeklődik swi keaztö-só^rüuklvu, hogy az ujjÚH/arvezott pécfti N.vuziti Színház mikor kozdi meg idén Nagykanizsán vendé^ze-íepléíét. Pécsett azoni a-i — ugy látszik. éppen az ujjászen-o/.és miatt — egés/en mostanáig nem is goii-doltak « kanizsai vondéífizeropíési^ és terveikről se:h értositettík a várost. így mi som közölhetj-ük olvasóinkkal H sziniévad kezdetének időpontját..
Pe Pécsett a színház tájékán köz-.bcn rendeződtek az állapotok é«'' Lendívta-y Ferenc, az uj igazgató most éitasiteltJö Vaiga József pol-gáruiestort, hogy ha semmi akadálya nom lesz, u^y a szinliáz müvéez-gárdája még-''május köaepéii, ixmto-.sabban május 16-áa megkezdi Nagykanizsán vendégjátékát. .
A hírről kapcsolatban érdeklődtünk ma a polgármesternél a ven-dés^zereplés részletei iránt is.
— Részletekkel sajnos nem szolgálhatok, — jelentett» ki alpolgármester — mert ezekről a pécei éí-tesités som számolt be. Oupán any-nyit közöltek.még, hogy a sziniidöiiy előroLáthatólas; hat hatig tart maja és ötre az időre kérik, hogy bocsássuk rendelkezés ük ro a Városi Színház épületét,
—■ Hogv a mozinál semmi funn-akadán né logyon. értesítettük orról a hajolentóHról Magvai1 JánoH inOüiiqsizBatót in, aki tudomásul wt-tu, hogy máj uh 16-tól át kell adnia a Mínháa céljára az épülotet.
A {»lgármwtor egy másik ¿jxle-kes ós a pócsi N«mzeti Hahíházi« vonatkozó hírt i* közölt munkatár-Hunkkfll. Kz a hir. u tnogt»ró«itó«e ftknnak ft hírnek, amehet a Zala már régebben közolt a péo«i 8zit\ház iguz-íOfttováltoz^áról.
A kultuszminisztérium egv leiratban most hivateloBan is közölte a Tá-
rossal, hogy különböző szabálytalan-
Kácok nuatt megvonta az- eddigi" icaz-
gató, dj-. Székely György működési enge<!él>ViÉ és luilyétie ÍJendvay l''e-rem- nmdezőt bizta meg a srinház vezetésével. A miniszteri leirat ezzel együtt azt is közölte,'' hogy Both Bélát, a Nemzeti Bzinház fórende-*zőjét miniszteri biztosi minőségben a pécsi színház irányításával és £ei-ügy el^tével bizta meg.
3 évi börtSnbiintetésre ¡tétie a pécsi munkásbiróság a kanizsai Hangya panamista vezetőit
A Zala január elejei számainak egyikében beszámolt arról a nagyszabású árurejtegetésrol, amit a vállakat két felelöt vezetője Gyimesi Sándor és Megyeri Károly a Maort dolgozóinak kárára elkövettek. Ügyüket a nagy kanizsai GR annak idején áttette a pécsi munkásbirósághoz, ahol tegnap tárgyalta a két szövetkezeti vezetőnek a bün ügyét-
A tárgyalás folyamán a mun-káshjróság előtt teljesen egészében kibontakozott, az a nagyarányú panmnázás umít Gyimesi és Megyeri a Maort dolgo-nak a kárána elkövettek. Siklósi István r. alhadnagynak kihűlt gntás« után a-nvunkAshiróHflg súlyos ítéletet hozott. Gylmefü Sándort Megyeri Káró h-t ként háromévi börtőnbünteítéK.. wI, politiku.1 Jogaiknak ötévi fpL függeH/l^sére valamint Nagy ka-Hibáról való három évi kitiltás ra Ítélte..Az Ítélet jogerős.
bujpakctófl gyógywertáír
Márc. 18-án: „Igaaág" grí''ógysjíwrtár Fö-at 12,
Nem Jön Nagykanizsára a MÁLLERL) igazgatósága
Mint mái1 tebbször modrtuk a MALLKRI) központi icrazuat^águ azzal » tervvel löílulkozott, hotiy mogvoi Igö^gateniigát ül hol \ ezl Zttlii onet''hwgrél, A tetv mögött uz a/, cg,>iotlon érv • .luutódik meg, hojc a iiietrvoH/.ékl»l^n .nílndosllüolg rilom Hikorttit ol.vun székházat bizt^itani a nagy apparátusai dolgozó intézménynek, anillyeuro ívtituik föltétlenül MÜKBÓgo lenne. Motrtaink . h MALIíEHD-liivatelok szétezóiva,^ város fc''jbb köz- és niá^i''inópüLotéhen. n z ükség''tilógóidéiként, hehe/xkltek el. A kj/ponti igazgatóság, mint ismeretes, azzal a gondolattal foglalkozott, hogy székházat épit h megyeszékhelyen és ezzío! véglegesen megoldótlik az elheKezés kérdése. l2 mU-lió^1 tervvel el is készült a MAL-LERD ¡székház tenrrajza, ami egy gyönyöi-ü épülettel gyarapította volna Zalaegerszeget. Sajnos, éppen a-hatalmas összeg miatt, eg>előre nem leltet szó az iKen m^oídásrói. Annak ellenére, hogy megfelelő telket biztosítottak Yoina székháznak, nem tudják je.''enkjg előteremteni ezt a nagy összeget., amibe az építkezés kerülne.
Ezért merült fel az «igor.doláj, hogy áthelyezik az igazgatóságot & megye más városába. Szó esett Nagykanizsáról, ahol a megOrűlt laktanyát ajánlották fel erre a óéira, de szó volt a:ró4 Is, hogy a MÁLLERD Keszthelyre teszi át székhelyét, ahol ugyanosak biztosítottak volna részére megfelelő helyet.
A megye vezetői, dó a központi igazgatóság is, átlátta azonban azokat a .hátrányokat, amelyek a ¿zék-. heljr áthelyezésével jelentkeztek volna.'' A MALLKKD ug>twii.H olyan szoros kapcsolatot ,tai''t fenn a''me-gyöwl, Iwgy az üg\ ok lelwjtsolitáSi . bzinte lehötetlon leit volna a n.o^yo-Sa&kholytfil távol. fjpj«a\ ozórl'' szer-'' galnutzták, liogv mintlonképpcn Ztt-juogcr*¡¿egen kell olyan mogohlásV Ui-lálni, hogy az ordói^uzgateHág ott mar|KlhHfson.
Töbfi értekezlet, volt az utóbbi idóbon ebben ,nz ügy bon a főispánnál, ulispáitnal és polgármesternél,-a megbeszélések végrfe, a keddi napon erodménnyel jártak.
Sikertik MÁLLERD iqazga-
tónág részére biztosítani agy *
olyan nagy épületet, ahol az
összes hivatalai elférnek és igy megoldódhatott a kérdés.
Az Arany .Bárány épületében mind-''faz ideig a Magyar Kommunista Párt városi szoiTezete működött. A megye legnagyobb pártjának természetesen szüksége volt erre az épületre, de beláttak a párfc veaetóL hogy-^sak abban az esetten lehet biztosítani a fontos intézmény. Zalaegerszegen való megtartását, ha maga is segítségre siet. Igy aztán rnsg-eervozés jött létre, amely szerint az i\ffcP átadja a teljes épületet| a hivatalok részéie, ó maga.pedig beköltözik az orosz ellenőrző bizottság Tolt helyére, a Kossuth'' Lajos-utca egyik emeletes épületébe.. Ezzei a megoldással nemcsak a M ALLERD^ . jutott megfelelő székházhoz, hanem miután az épületnek igen nag-y a befogadóképessége, ide kerül móc a MOSzK zalaegerszegi kirendelt^ ¿s a Meg\ei Földhivatal is. Es helyére kerülnek azok a kisebb in-tézménsek, amelyeknek az MKP ezideig''iH helyet adott az Arany Bárány épületébe.
VÁROSI MOZI
Cititörtök Wl» vwér oaplg
SZÍNES VILÁQFILM
ALOM A.
DÉLM/UGKTXIRÁhYNÖJK P6a,: OOKOTHV LAMOUi, JOMN MAU
HIRADÚ1 Előadások kósoap 5 és 7 órakor, vasárnap 3» 5, 7 ét 9 órakor.
ZALA
UM&máí''due ID.
Napirend:
Mórclus 19, péntek. Róm, kat. József. Prot József. Újgörög Krlzsfrnt.
M Nap kel 5 6r« 50 perckor, nyugszik 17 óra 55 pertkor.— f\ Hold kri 11 óra 41 petekor, nyugszik 3 óra 30 perckor.
1848, f\z országgyűlés sorben elfogadj« és törvényerőre emeli i 12 pontot.
1907. Románléban pnreszilézadós tör ki.
1919. Vyx alezredes közli a magyar de-marrácio» vonalakét, — A kommunisták népgyüléae ti népjóléti minisztérium elölt.
193\ Endrfldön vA.''asiUial gyü-éídn a csendúrsortüz Unt embert legyilkol,
1937, f\ guadalfsral győzelem.
1944 F\ nématek mogtzól''Jék Magywr-crazögot ^
— A polgármester Budapesten
Ma dóiutAii Vaj''^i 4óasof polgrfr-niuntur J3udttiiwst.ro uta''/.ott, suhol réwt msz u lxelügymiriisztóriutnbaa tailandé alispáni ''ép jjol^árinastori éirtekezleten.
— Műkedvelői versenyt rendel a HINDS;
MNDS/ áprili* 10-5n a Szejénv-ház felszerelése javára Műkedvelő teraenyt remíez. j\v''hivjuk a Pártok, iskolák és Társadalmi Égvosü- . Sefck figyelmét. Jelentkezni fehet> szavah.t, tánc, .ének, zene ás villám tréfával. A legjobb számokat jutalmazzuk. Az ¡előadás''az Ipartestület székházában lesz vés utána táíic reggelig. Jelentkezni,lehet Eozgonvi ut 19. délután ,1—5-isj 22-ig ljezprő-lag. Vesetőség.,
— Egészségügyi slöadás a szak tz»rv6Te''??en
Holnap, pénteken délután 6 órakor a szabad Bzakszorvezot székházának nagytermében ,dr. Szabó létrán váron orvos, előadást tart, a gü-mőkóros, meghűlése® »»togségekről. A • szervezeti tagok minóí nagyobb számú mg&jelenését kéri a Vezetőség. x
— Kizárások a Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezetéből
A csoport.demokráciáéi l&neH viselkedés és nópollenes magatartása miatt, kizárta tagjainak «órából dr. Hichter Kde nagvkanizsni magántisztviselőt,
Kizárta a wzotősógból » tx''uVilbo tagjainak HorábóJ Vimm JóüWxf MA-
Törölte (a,''¡rianikk,sorából a következő M A O K''J''- tin ztv i»j! őket: Itejor István, Harabéa Lujoe, iJii-ó Uwwló, líwgyi István. Jakab .Józsof. Kelemen György, Ki«a Láazláné, Lfosló h*Zhél>et, dr. Molitériaz Itarnahús, liubányi József, Siftár István. Kanizsai látván, Szondrői Ottó, Jankó Kálmán, Kiss Gyula, Modli 13éla, Németh Péter, Pintér Magdolna, Takács Lajos, Vinezo Viktor, Petri József, Stiftéi Teréz, Domine Károly, Dulgyovai László,, LhbzIó János, •Nagy Iván, Olajos István, Plech Antal; iSik Endre, Stefán Rudolf, Wacli Forenc, Steplianek Pál, Szekeres Magda, dj.'', Szonkovszky ist-ván/Takács István. V1
— Feíeretfciő ceuienárís ünnepséget Fentijeit az «KP II körzsts"
A Magyar iKommunista Párt második körzete Petőfi- utca 28 sz. alatti helyiségében az 1848. - 100 éves évfordulóját (fényéé keretek között ünnepelte meg. Az ünnepségen, amelynek szónoka Kauffer Sándor pártvez<>tóí^i tag voifc, közremükö-uotv a Petőfi ''„utcai állami elemi iskola is. Az iskola igazgatója méltatta az űnuop jelentőségét, kijelentvén, hogy az az ifjúság, amely résztrasz ma'' ezen az ünnepeden, lesz a demokrácia legerősebb pillére. A ''nagyszámban megjelent közönség zajos tapssal honorálta a^ igazgató beszédet. A Ma^var Kommunista Párt második körzetének vezetői .köszönetet mondanak mindazoknak, akik emelték az ünnepély fényét.
na i - i w ^r
SPORT
KVTE—NVTE ökölvívó mér-• kősós lesz vasárnap
Vasárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel Jcerül s-orra az országos vasutas ököivivó csapatbajnokság első fordulója az iparoskor emeleli nngyternuíbt''n. A jóképt''«'' vasutas esuputnak u ftV-Tii együttese lesz nz ellenivé, \ ívsapal Horvátit edző vezetékével szorgalmast késy.ülüdjk'' a vasárnapi mérlUizésre, morl a KVTE legyőzése után komoly íiügy feladatok várnak a fiukra.
Sok sérült miatt gondban az NVTE vezetősége
•Még a szerdai nap folyamán sem ültek cl ajz XVTE berkeiben azok a hullámok, amelyet a csapatnak a Dinamó elleni veresége okózolt- Nem is annyira u vereség fáj, mint inkább az a ki-. mcJeUen, he;yenkint durva játék amit a pécsi játékosok a vasuta sokkal szjemben "produkállak. Róka a csapat nagyszerű kapusa igy lejtette ki a véleményét:
— Sokan azt mondják," liogy idehaza milyen durvák vagyunk Ezek a szurkolók ugy látszik m«''^ nem voltak vidéken. Tessék nvegl nézni egy Dinamó meccsot — ajánlja a kapus — tikkor látni lehet mi a durva játék. Gazdagnak vasárnap törték, el a lábát, hétfőn a B. SzAK kapusának a kezét törték el.
Gazdagon kivid még Németh és Szabó érzi erősen a Dinamó -"mérkőzés nyomait. A sérültekről Clsjizniarik edző igy beszél:
Gazdagra ebben az idényben ncin számiihatunk. Az ortoxi vizsgálat eredménye szerint(^sak májusban korul le lábáról a kő-lés. Ulánu i>edig még eltelik pár hét, hogy ismét labdába nighal. Nagy gondban vagyok, ho«y ki-vei iöllfem he pos/.lját; Legesé-13''csehJ) jelöllek a megtéri lia. loghon kilvfil, Semsl és í''árlu. Ncmeiltnek n bokája dagadtnvo.^ erősen. RcinéUnn azonban, hogy J''á.iíi már számlHialok vasárnap. Szabó egy kőnek az emlékeit őrzi. Ismerem azonban a -lerimv''"- i szetét, Kér ülését lismar kiheveri.
A Szolnok elleni mérkőzésről már kevés témh folyik. Általában megvannak elégedve a csapattal, különösen az uj szerze. ménnyel Sárral, Jól bevált Sár vele megoldódik a középcsalár problémánk. Vasárnap - nmgvon bele kell szállnunk a Postás mérkőzési e mcK ¿náskuíonben kőnv nyen a kiesők között találhatjuk magunkat — mondo-íratják a szúr kólók.
Kereskedők Egyesülete hiref
. Felhívjuk tagjaink'', .városunk ós a vidéR kereskedőit, hog-v folyó hó 20-án, délután 5 órakor á Városháza tanácstermében ,(Fő u. 8. L em.) .ünnepi Beszámoló Közgyűlést tartunk. A .közgyűlés keretében Dlask Foronc kartársnak, Teutach cóg üzletvezetőjének a , Kereskedelem-ós Szövetkezetügyi .Miniszter Ur által 80 évo3 szolgálata elismeréséül adományozott emléklapot ,ós pénzjutalmat nyujtjuk.át. Az ünnepi aktus után a fúzióul kapcsolatos ismertetést és .adóközösségi Iwszámo-lét tartunk. ,

Száraz vegytisztítás
Telefon 345. Nagykanizsa, F#-iit 14. szám.
MKP hírek
A PAivTVKZETOSÉG fielhív mindenkit, akiknél a bizalmiak nom je-bentek meg a ta^k(''inyvcseiévol kapcsolatosan, azok jelentkez zeneit ez»a a hért>on ft—8 óraxa: a M&gyar Kom-munietet Pái-t helyi szor\t>zotól>ou. Akik jeJ-entkezési kütelezetL.<«;ükBl elmulasztják, azok nom kaphatják luejr a/ uj ütvx1a"inyv<x!Hlcét,
n
MKP 11. kürzefio f. hú lb-án evü-töi^k 7 óiukoi'' tartja iuüboitj:> Prfrtjiupiát, lVtófi ut Üi3 ,nzám alMti belyiaÓRolvtín, j\wlyru uiindenkit aze-aolwttel vár a Vsealőeétf. Klóadó; Bory l''oreuc.
MKP lll.-ik líöi-üoto f. hó iH-án c^aütöj-tök est» 7 órakor üirt-ja Púrt-uapját ut D aztkn alatti he«
lyisé^éb-oo. M inddtfat szjoroteifetel vár a Vezetőség. Klőadó: Di-. hVndler • Káiolv.
A MKP kiskanizsai szen-ezeío .1948. március hó 21-én délelőtt 10 órakor az Olvasókör párthelvisésrbo PÁPTNAPOT tart, melyre ezúton '' hivja meg az ei\Ttár.^akíit, szociálde-mokrata elvtái-sakat és Kiskanizsa a (V^zt tőfiég.
Péntek» március it.
Buda pest I. 5.30 Hejriü muwiia. &3C-Pálcrádió 7.C0 Hírek. 7.25 Reggeli zene 8.15 Délelőtti muzsika. 10.U) Hirek. 12.00 H«rangszó, hirek. 12.15 Hsngszersrótók, 13.00 A Postást, nekar jálsztk. 14.00 Hirek. 14,10. lKKS«dás hanglemeiekkel a modem vonósnégyesről 15.00 Kádlóiskola. 16.00 Sziv fc''üldt szívnek szi esen. 10 3Ü Ax Söivös kollégium raunkaközftsségenck centewiis ntptára. 17.00 Iilrek. 17.10 Szakszervezeti tanácíádó és híradó. 17,25 Hadiíufeo!y hir-
adirts Vöröskereszt közlemények. 18.C0 Ssk-s küldi szfvuelí-Bzlvesen.. 18.30 A MAV Te^ '' vérilég Dalkör énekel. 19.00 A kcrtMfe története. Előadás. 19.45 Falurádió. SS HJr«k, sportlürek. 20,30 A Ridíózentóif Játszik. 22.00 Hirek. 22.25 OgáayiSÍ 2245 Klllügyl negyedór«. 23.C0 uíg-yel-orsxág siói Mftgyororixágboz. 23^i0 liía®. lerftctek. 24,00 lilrak.
^PPÓHIRDETÉSEK
Urai, vsgr batoroaett czob/lt kere-»«!. • konybahasinálűtul. Clm a kiodóbun,
Hgysrobáa-NünyliAs lukást 0l«*e7élMi kétizobái-konyhásra, Clm a kladóhan
Órabér könyvoléit legolckjbbau tok, Székely iónéi. Muxaköz-tilc« a, u,
Gyengén Uauló gyermekét órini.cat kettő forln''éit tanltja Vadiya Alijo«, Kórház-utca 11. az.
üres szoba magánosnak kiadó, Ztitmi Miklóa-ütca 35. II. Saabóék.
Találtak egy szemüveget tokkal. tulajdonosa a kiadóhivatalban átveheti
Véros belterületén, orvosnak, ügyvWset nagyon alkalmas 4 szobás ttsszkoraíoítoi lakásomat elcserélném 2 esetleg 1 sKhí? lakással. Közvetíti iebetségts. Ctm a ''.-i* adóban.
Huriyadi-utca és a Pannónia közOSü t:> vonalon eívóWEett egy uj bsrna ka^?-. Megtalálója jntalom ellenében adja e azerkcsztőségben.
ZALA tísöftkratíköa peíftlksl napilap Szerkeszti: Eencsse Jecő főszerkesztő
Szarkeixttség és ; Ooík r''.rertc-tér V0
Ktsáia « íí»í;^*rttm.
T«l«fon J $4.
Nyoma''.o4t a K&zgaidasifli R-T. HagyUuüw nyom«l»)&«n, magykanlysin.
-ifiért tr.iei: Zni^v Kérotv.
1848—1948-as centenáris hirdetés:
SBm
fite ¡óit buiomQkségletét bevásárolni, vételkónyszer nélkül tekintse meg
> *
í V
SUmeg0y Gyula
mühuSoran9Ct€tloH üntorraMdr&t Wugykanix»a, M-ut 1. (udvarban).
Szabó Unta! Nagykanizsa, Fő nt 5.
Orion, Philips, Teleíunken, Siemen« rádiókészüléket, férfi-, n6i,- »yermek-kerókpért 2-6 havi részletfizetésre.
Tekintse meg
Fővárosi választék — ízlés — minőség. Kész férfiruháink minden igényt kielégítenek.
(
>
r \
Grünfe/d és Zombori
aivui&úx.
— Telefonsadra: 9.
I
Singer József és Társa
textiláru kereskedés Szabadság-tér 23. sz.
Menyasszonyi koszorú, fá• tyol, babakel''engye, keresztelő takard nagy választék• ban a legéávbb..Mvitelben.
Szab&d&ég» tér. 22 szám.
i •
Polgár László
«•xtllkftratktdé»
Szabadsác-tér 22
g3» évfolyam 66 szám.
Nagykanizsa, 194& március 20 izomba!
Ara 50 fillér.
Várható időjárás: Élénk nyugati, később erős, -helyenként viharos északnyugati szél, változó felhőzet, több helyen eső. A hegyeken havazás, a hő^ mérséklet süllyed.
Farkas Mihály:
Vógetvstünk a magyar fnunkás-mozgalomban a szakadásnak
\ Magyar Kommunista Párt mo-^voi kerületi titkárai szórd án óftokcz''etet tartottak Budapesten a
Fártkez pontban. Az értekozloton arka> Mihály, a párt fótitkárlie-bottorc. tartott l>eszámolót a két munkáspárt egyesülésével kajK-soIa-t<H ]X>litikai és szervezeti kérdésekről. Hangoztatta ,hogv a két párt <"Kszeköt*> bizottságainak tárgyalásai « magyar pornókrácia uj kórszakát mitják meg.
.— Végetvetünk a magyar munkásmozgalomban annak a szakadásnak, -- mondotta Farkas Mihály — amelyei csaknem három évtizeddel ezelőtt a jobboldali szociáldemokraták hoztak tétre Ezeknek a szociáldemokratáknak a vég*6 politikai veresege most tehetővé tette a magyar munkásság politikai és szervezeti egyié-gének megteremtését és eziet mindörökre végetért a magyar munkásmozgalomban az egyjnást őrlő testvérharc
A két munkáspárt egyesülése <-*ak a marxizmus-leninizmus alapján jöhet tétju. lg;v akarjuk ezt mi H%^l*Mg>nfluirják á szociáldemokrata munkú-ók is, akik saját tapasatitataik alapián rá iraték arra, hogy a jobljoldali szociáldemokrácia inindcn-»vi tt''.kuíuiu^ csak éppen a"hmnkáe-'''' osztály vezetésére nom. A- szociáldemokrata munkásak tömege ina uiár követei az egység megvalósítását, mert tudják,"hogy a népi demokrácia csak akkor fejlődhet nőkében a S/.ofiatizmusba, lm egységpárt >ezeti az egész > magyar munkásosztályt.
Karkas Mihály ezután rámutatod t arra, hogy a MKJ* tokintólvc jó munkája eredményóképpen hutai-u:a<an megnőtt és ma mar a kisom-liorok táhorál an is egyio erőeebb lesz az akarat arra, hogv szorosabb szövetségre lépjenek a'' munkásosztállyal", a Magyar Kommunista Pártiul, igy uj helyzet alakul ki a Függetlenségi Fronton belül is és hetétíég nyilik a népi demokrácia szervesseti tömegbázisának, a nemzeti demokratikus egységnek a lét-ro hozására.
A továbbiakban vaz egyesülés gyakorlati feltételeiről beszélt* Farkas Mihály. Kijelentette ,hogy a tagfelvételi zárlat folodásia utan hatalmaB áramlás indult mi^g a Magyar Kommunista Párt felé. -A leghatározotr Habban elítélte a kollektiv belépés módszerét.
— Mi marxista-leninista párt vagyunk
— mondotta — ahová csak Önként jelentkezők vehetők fel Különösen elítéljük az erőszakos tagtoborzást, mert ez sérti a párt tekintélyét és aki Ilyen módszereket használ, az
ellen a legszigorúbban eljárunk.
Ezután azt fejtegette, hogy az uj egységpártlian biztosítani kell az ideológiai ós politikai egységet is.
— Eiinek egyik feltételé pedig az-''
— jelentette ki Farkas Mihály — hogv a Szociáldemokrata Pártban még működő jobboldaliakat eltá/olit-sák. Elsősorban ezen múlik az egységpárt szervezeti szilárdsága és bei-só fegyelme. , ,
— Azonban nemcsak a jobboldaliakat, de a korrupt elemeket is el, koll távolítani.
— Örömmel Járuiunk hozzá, hogy becsületes baloidad szocialista vezetők bekerüljenek az egység párt ve-
zető szerveibe és ott méltó helyet kapjanak, hl ezekkel az elvtársakkal egyenrangú félként akarunk és fogunk együttdolgozni.
.- - Az egységes munkáspártban a végzett munka és a páithüség dönti el, kinek milyen szerep jut.
Ezután kijelentette, hogy amilyen
khné''.etlen harcot kell íeKtatni a jobboldali vezetők ellen, olyan megértést kell tanúsítani a félrevezetett, de jóindulatu munkások iránt, akiket segíteni koll, hogy minél előbb Felismerjék a lielyes ''utat és omolt fővbi lóphessLuiok az egységes munkái; pártba.
_Jfeszéde végén még foglalkozott l-atkas ¿Mihály a falusi partszorve-^W-k kérdésével is és hangsúlyozta, hooy minél jobban ki kell doiiibori-tar » ezeknek a paraszti jellegét.
Nem szabad megengedni — mendotta - hogv oz og\o?üíéssel
a parasztság ellenségei, kizsákmányoló elemek korüljonek i>c a falusi pártszorvezeteklK).
Végül felhívta a megsei és kf-rületi titkárokat, hogy az elkövetk;«-//j hetekben nyugodt, megfontolt, jn un kávai szolgálják az egységes .munkáspárt megteremtésének az ügyét és legyenek továbbra is fe-gsolmezet, hü harcosai annak a küzdelemnek, amelyben Rákosi Mátyás ve/eti a magyar dolgozókat a népi demokrácián keresztül a szocializmus győzelméig.
Magyarország véglegesen csatlakozott a béke táborához
A csehszlovák partizan szövetseg i.etilapja. legutóbbi számában hosszabb cikkben foglalkozik a Magyarországhoz való közeledes kérdésévé!. A lep megemlékezik a Szovjetunió és Magyarorszag között letrejött barátsági szsrzödesról és megállapítja, hogy e?zel Magyarország a haoorut veszített államból az európai ailamok egyenrangú tár&avá lett es vegiegesen csatlakozott a demokrácia és beke táborához.
Ilyen körülmények között elérkezel az idő, amikor közelednünk kell Magyarországhoz, Ez nemcsak ''ehetseges, hanem szükséges is.
Ezért remélni lehet, hoqy azokhsz a szerzödesekhez hasonlóan, amelyeket a közeljövőben Csehszlovákia Bulgáriává! ás Romániává! köt, mielőbb csatlakozik a Magyarorszaggal kötendő baratsagi es köcsönös segélynyújtási egyezmeny. Figyelembe kell vermi, hogy a mai Magyarorszag nem Horthy fasiszta Magyarországa többé, hanem Rákosi, Tildy, Dinnyés, Molnár né^J demokratikus Magyarországa.
A Nobel-dijas Joliot-Curie asszonyt, Franciaország eisö atomfizikusának feleségét, aki maga is szakértő az atomfizikában, az amerikai úevárdorlasi l''atésagok letartóztattak. Curie asszonyt Pántból az .-merikaí antifasiszta '' bizottság hivto meg egy előadásra, amely bizottság a felforga ó sietiemü egyesületek köze tartozik Amerikaban. Joliot-Curie as&zony ferje egyebkent a fr tcia Kommunista Part tag|a.

Svédorszóg, Danla és Norvégia ih''nisztereinókei utabb megbeszelést tartanak Stockholmban a nemzetkőzi politika fejleményeiről.
A moszkvai rádió párisi jelentése szerint a Marshall-értekezlettel párhuzamosan a kulisszák mögött az amerikai imperialisták angol és francia ügynökei, Bevnnel élükön, megbeszeiéseket folytattak a skandináv államok kepvisolöive! hogy rábírjak őket a nyugati katonai szövetséghez való csatlakozásra.
A moszkvai rádió ezzel kapcsolatban idezte Unden svéd külügyminiszter ismeretes nyilatkozatát amely szerint Svédország továbbra Is kitart hagyományos semlegességi polhlkaja mellett
Svédország nem vehetne részt a brüsszeli szerződéshez hasonló tömörülésben a Szovjetunióhoz fűződő békés kapcsolatainak veszélyeztesse nélkül.
Déli 12 óralcor felenti Budapesí
Államosítják a tűzoltóságot
A Gazdasági Főtanács elfogadta a tűzoltóság áHamositáSát-Elhatározta, hogy a/- árvízkára-sulinknak helyreállíttatja, illetve felépíti elpusztul Utkóiijázajkai. Elhatározta a budapesti sport-stadion felépítését, es a Margit sziget népüdülővé való fejlesztését.
Szénből készült rendőrszobrot ajándékoztak a lengyelek
A centenáris ünnepségeken Budapesten járt lengyel kormányküldőitség egv tiszta szénből készült ''engyel rendőrszob-roi küldött a magyar rendörségnek, mint jelképét annak ti testvéri együttérzésnek, amely a demokratikus államok népi rendőrségeit fűzi egybe a reakció ellen iküzdeiemben.
Korlátlanul, engede''y nélkül
szallitható a tojás
A Gazdasági Főtanács ma reggel meglepetésszerű rendet adott ki, melynek éri elmében miá tói kezdve egész Magyaroszág területén, szállási engedély nélkül korlátlan mennyiségben lehet tojást szállítani- A tojás árát
is felszabadították. Iíz az intézkedés jelentős nnyugi veszteséget okoz a spekulációnak, mivel bizonyos idő multán a lojús árának csökkenését eredményezi.
Lomond a földmivelesügyi miniszter
Szabó- Árpád földmivelésügyi miniszter, aki már betegen veit részt a centenáris ünnepségeken! ágynak dőlt. Hirszerint állapota annyira komoly, hogy valószínűleg benyújtja lemondását.
Ml újság arorsségban?
A kereskedelmi és szövet kezel ügyi minisztériumiban aláírták az egyéves á rncsereforgalmi, egyezményt Magyarország és Jugoszlávia közölt. Az egyezmény értelmében Jugoszlávia fát yasat és egyéb fontos nyersanya got szállit a magyar könnyfu mechanikai ipar termékei ellenében.
*
Debreceni jelenlés arról számol be, hogy az ottani egyetemen és a hélyszinen folytatooM kutatások aiapján megállapították, hogy a Velencei-tó környékén
lévő vulkanikus eredetű közelek igen kis '' mennyiségben thóriu-mol és Urániuméi lurlalmaznak. Az utoinkutalásokhoz fontos anyagok kilermelése azonban éppen csekélységük miatt nemi
látszik gazdaságosnak.

A demokratikus rend védelmében hősi halált halt rendőrök emlékének megörökítésére rend őri emléklapot létesített Rajk belügyminiszter.
V *
<
A- Ganz-hajógyár egyik építés alált ál''ó munkacsarnokáról csütörtökön délben 30 méter magasságból leszakadt egy deszka és halálra, sújtott egy munkást.
A vizsgálat megindult.
«
A sajószentpéleri üveggyárban csütörtökön hatalmas tüz puszílitolt. A gyár épületénekje >íentős részében, a gyártási anya gokban. a berendezési tárgyakban és a készárukban tetemes
kár keletkezeti. #
• * -""
Csütörtökön reggel 30.000kötetes vándorkönyvtár indult el Budapestről a községekbe és falvakba.
ZALA
1948. ritiLrcit.s 20.
Munkaközösség a nagykanizsai cipészipafban
Nyilatkozat városunk fejlődő kisiparáról
ventenárium évében. amikor a inugvar szabadságharc évszázados vm lékeit idézzük fel. nein szabad elfeledkeznünk a magyar kézmü-iparosságról sem, akik éppen a for-ladalmi eszmék diadalra jutás» al-kalmával vívták maguknak a kéz-müipar k.«ljo« fiujgetleiiségét és szabadságát. Ha visszatekintünk a4S-:is idők eszméire ogyre világosabban látjuk, hogv azok áz ipari dolgozók, akik bo>szu évtizedeken keresztül .vzázozrévol áldozták életüket az ipar szabadságáért, ma a népi demokráciában véijiv elérhették célúkat és az egwnlösé.iK'' függetlenség és a sza Wdság zászlaja alatt szabadon dolgozhatnak a magyar nép gaz''<l i>ági 1''elomelóW''ért és áz újjáépítés sike-»\>iért.
Knnek a gondolatnak a jegsében /.ajlott le vasárnap délután Nagykanizsán az ipa 10« társadalomnak e/évi rendes közgyűlése, melyen a .jelenlegi vezotók Ijeszámoltftk a végzett munka eredményeiről és azokról az erőfeszítésekről. amelyet a kózmüiparossáer ebben a városban rolytat.
A Zala munkatársa a közgyűlés után felkereste Viola Lajost az Ipartestület vezetójegyzójét, aki az ipa-losság inult évi munkájáról a Következőkben számolt be.
Munkaközösség a cipésziparban
örömmel számolhatok be arról, hogy ez a iognépesobb szakosztályunk, lia néni is százszázalékosan, de egy nagyobb csoport a munkaközösséget megalakította. A munkaközösség eddig is nagyszerű munkát végzett és a vásárló'' közönség részére a legjobb ininó&égü cipókét készítik el. Különössn a nagyszerűen Jjevált tipuscipők örvendenek nagykorom leinek, ugyvhogy iele^i leg főleg ennek a gyártása, folyik.
Javul a helyzet a szijjártóiparban
A feiszaüadulás után a szijjártó iparban kezdeti nehézségek mutatkoztak, azonban u kormányzat segítségével sikorüit az ijjarosbk részére több izbon i* anyagot szerezni. Jelenleg a/, a helyzet, hogy a szijjártó ipar részéi« sikerült ujabb anyagkiutalást kieszközölnünk akkor ''még tavasszal elérjük a békebeli termelést. l''gyaiwz n helyzet a szappan-iparbiui in, ahol eddig a nagymértékű szappangyártás " moginciulása csak az egyik mollókanyagnak kéee-deltnes l>oszorz£so miatt késett. Tavasszal itt is nagyobb fellendülés várható.
A többi iparágiban már nagyjából elértük a békebeli termelési szinvonalat. sót némelyikben tui is haladtuk.
Az adóközösség megalakulása
Az elmúlt esztendőben végre sikerrel járt az a kísérletünk, hogy az egyes szakmákat adóközösségbe'' tömörítsük. Sajnos ezt a tervünket még nem tudtuk százszázalékig megvalósítani, mert az egyes iparágakban még bizonyos tartózkodás mutatkozik a kisiparosok részéről. Hiszem azt, hogy ebben az évben már a többi iparágak művelői felismerik ennek a jelentőségét, mely a vkís egzisztenciákat van hivatva megvédeni.
Kisipari hitel és öregségi biztosítás
Nagy lendülettel indult meg Nagykanizsán a kisipari hitelakció. Azonban itt is mint mindenhol kezdeti nehézségek mutatkoztak, remélem, hegy a bankoknak az államosításával a jövőben remény nyílik arra, hogy a kisiparosságot nagyobb kölcsönnel támogassa ebben az évben a demokratikus kormányzat. A másik fontos problémánk áz iparosság öregségi biztosítása, amely*az egvik legrégebbi és legjogosabb követelésünk. Értesüléseim vannak arról,, hogy a demokratikus kormánvzat rövidesein mepaléeitja a kisiparosság nagy táborának pzem óhaját.
Kevés a tanonc
Meg kell emlékeznem a \ árosi ¿s járási iparhatóságainkról, amelyeknél minden hozzájuk forduló kérésünkkel a legnagyobb megértéssel találkoztunk. Iparbiztosaink fninden elóljárósági ülésünkön megjelentek és értékes támogatást nyújtottak az egyes kérdések tárgyalásánál. ^ Tanonciskolánk visszakapta régi jellegét. A tanulók száma körül azonban bajok vannak, mert iparos tanoncnak évről óvrp kevesebben jelentkeznek. Amis: évekkel ezelőtt 500
körül mozgott a tanulók létszáma, add új ma alig éri ol a 280-at.
Élénk összeköttetésben álltunk a Szakmaközi Bizottsággal, amellyel minden alkalommal a legnagyobb harmóniában sikerült együtt dolgoznunk. <
Rövid statisztika
Az elmúlt esztendőben" 108 egyén tett mestervizsgát. Segódvizsgát tett 126 tanuló. ''Tanoncszerződést 103 osetl>en kötöttünk, .líondes közgyűlésünk egy .volt. "Elóljárósági ülést 10 esetben tartottunk. Az iktatott ügviratok száma 1088. A számvizsgáló bizottság 8 esetten ült össze. Testületünk létszáma jelenleg 1246.
Szabó Imre
Hnsvétra biztosítják Nagykanizsa húsellátását
Fontos közellátási kérdésekről tájékoztatta a főispán
a Zala munkatársát
ben hogy fold ód ik meg a felvásárlás, ez már nem hozzám tartozik.
Sertésvágási engedélyeket ''is tud-^ tani szerezni, habár jóval keveseb-bet, mint a múltban volt.
Az elmúlt hónapokban ugyanis 350—400 drb. ctigedciyt tudtunk kiadni a megyében, most mindössze ''80 darabol
Ez a ''gyakorlatban azt jelenti, hogy Zalaegerszegen mindössze 18 drb. sertósengedélyt adhatunk ki, miutátn 17 hentosmesüer van, nom jut mindenkinek vágásra egyetlen darab sertés sem. Ezzel szemben, miután a sertésekre szabadforgalom'' van, amennyiben a hentesek megtalálják számításukat, korlátlan ''mennyiségben vásárolhatnak sertéseket.
KQtönben Is remény van arra, hogy a húsellátás körüli zavarok átmeneti jellegűek és csakhamar megoldást lehet találni arra, hogy Ismét nagyobb meny-nylségü «Hatot lehessen plaora hozni.
Zsirellátás vidéken egyáltalán nincsen, szalmdforgalmu iá .zsir, így mindenki beszerezheti (szükségletét. Margarint nem 1 nagyon biztosit most a kormányzat „éppen azért, mert vidéken igen ¡nagymennyiségben törttónik aiházi vágás.
Folytatódjék a tisztogatás!
A tisztulási folyamat, amely a balolda''i szociáldemokraták fellépésével kezdődőit meg a sportban is, még korántsem fejező-dőltbe. Bizonyos ellanyhu''ás Ut-pitózlaihaló. Azok u jobboldaliak, akik az első rohamot megúszták, taktikát változtatva igyekeznek elbújni, vagy pedig tisztogatóvá előlépni. Éberen vigyázni kell arra, hogy a tisztogató munka ne álljon meg, hanem minden területen fejeződjék be az oda nem Való elemek eltávolításával. Minden erővel küzdeni keli a jobboldali, reakciós e''emek ellen, d«. arra is vigyázni kell, liogy a korrupt« egyének is távozzanak. Nincs helye a sportban olyannak, aki nyíltan, vagy burkoltan szembe állnak a népi demokráciával, vagy pedig üzleteli csinálnak belőle.
Nagykanizsán még nem indult meg teljes erő vei a jobboldali elemek eltávolítása a sportéletből és annak vezetésébe! Reméljük, hogy a mostani politikai eseményekről az egyesületek vezetői levonják a tanulságot és haladéktalanul megkezdik az egyesületek megtisztítását a nálúK meghúzódó jobboldali reakciós elemektől.
Inopekeiót gyógyszertár
Márc. lőrén: „őrangyal14 gyógywtr tár, .Deák-tér 10.
Márc. 20-án .Megváltó" gyógynartár 9Mbad«ág-tér 21. .
1 Zalaegerszegi iiidósilónk''ól.) I3encsik István főispán meghívást, kapott á közellátásügyi minisztériumtól, egy fontos közellátási értekezleten való .részvéteire. A főispán kedden Budapestre is utazott ahonnét most tért vissza székhelyére. Felkerestük hivatalában, ahol* 11a-gyan fontos és nagyjelentőségű ügyekben adott felvilágosítást munkatársunknak.
A közellátási kormánybiztosok részvételével Szobek András államtitkár tartott értekezletet Budapesten. Mindenekelőtt a fejiidagdezs-mára vonatkozó részletes utasításokat kaptuk meg. Amint ismeretes az ország négy és fél millió ellátatlanjának^ a még hátralévő három hónap időtartamra, feltétlenül biztositanunk kell a napi 20 dekagrammos fejadagot. Az ellátatlanok közül 2 miidió 400 ezer a falusi dolgozó és két millió 100 ezer a városi, ipari munkás.
A fejadagot csak ugy biztosit-JiAtjuk ezeknek a dolgozóknak^ -ha minden önellátó belátja, hogy fejadagjából* valamit le kell adnia a közösségnek.
A kemorot ebben az esetben is csak ugy adagolhatjuk, ha annak 17 százaléka idegen anyag hozzákeverésé- ■ vei (árpa, kukorica) történik.
Zala megye 300 ezer lakosa küzdi 252 ezer az önellátó. Igy a megyére 360 vagon kenyérgabonát vetett kl a közellátási kormányzat. Ennek behaj-tása részint önkéntes Jelajánlái utján fog történni, másrészt a községi elöljáróságok szedik be a közellátási híva-tel megbízottjainak felügyelete mellett.
Tudom, mondotta a főispán, hogy nagy dolog előtt állunk, de a megverő kivetett mennyiségnek minden körülmények között be koll folynia. Nem kótíéges, hogy a megye lakossága megértést tanúsít ebién a dologban és be fogja látni annak rendkívüli jelentőségét és még abban az esetben is, .ha saját szájától kell elvonnia, segítségére siet a teljesen nincstelen ellátatlanokon.
Húsvétra biztosítva lesz a húsellátás
A másik nagy kérd.ós3 a megyének a húsellátásba*beállott zavarok kiküszöbölése. A főispán erre vonatkozólag megnyugtató felvilágosítást ad.
Mint ismeretes mondja, a közellátásügyi minisztérium rendelete értelmében annyi szarvasmarhát lehet a megye tsrületén levágni, ahány darabot Budapest ol látásara felszállítunk. Február- hóban nem történt szállítás, így ebben a hónapban nagv kiesés álltce.
Márolusban már szállítottak a kereskedők Budapestre marhákat, de az volt a baj, hogy Inkább a perem városrészekbe történt szállítás és ez nem számit be a kontingensbe. Ennek ellenére több marha levágására kaptunk engedélyt és igy remélhetőleg biztosítani tudjuk a húsvéti ünnepekre a lakosság husszükségletét.
£jn a magam vonalán természetesen csak >''az engedélyek felett dispo-nálok, hogy ''azt ín a kereskedelem -
A nemzeti ünnep keretében
osztották ki Fityeházán az
ujgazdák telekkönyvi végzéseit
Fityeház község elöljárósága és népi szervei a március lf^í Nemzeti Ünnep műsorába állítót Iák be igen ötletesen az ujguz, dákl telekkönyvi végzéseinek kj_ oszlását. A centenáriumi ürme né Ív délután vette kezdetét u Nemzeti Bizottság elnökénekto vezető szavaival, majd az általános iskola lanu:ói önálló inú-sorl adtak. Az ünnepi beszedd, dr. Monostori Tibor járási főjegyző mondla, méltatva a nap különös jelentőségét, majd u MADISz ifjúság állal e''öadot szimnü következett, mely a ifi. as március l.Ve előtti szabadság küzdelmet interpelálta a néző- < közönség elé.
Mátécz János megyei UFOSz lilkár beszédében biztosította a/, uj földhöz juttatottakat, hogyo. kiosztandó telekkönyvi végzések birtokában nyugodtan, müvei he tik a földbjrlokreforní során nékik juttatott földjeiket, mert az* semmiféle halalom tőlük vissza nem veheti, végül pedig Sólyom Antal kö 1*jegyző 168 ujgazda ré szere osztotta ki a telekkönyvi végzésekel. Az ünnepély után a filyeházj MNDSz állal újonnan kiiesletl községháza termé be.11 az elöljáróság és népi szít-vek yezetői uzsonnán látták vendégül u murakereszt uri körjegyzőség kél községéből össze-sereglel értelmiségi dolgozókat és a paraszt-értelmiség jegyében a legjobb hangulatban a késő esti órákig voltak együtt Filyeliáz község nemcsak mondja» hanem, éli a népi deTnokrá-ciál és például szolgálhat e íé ren a nagykanizsai járávS bármely községének.
Befejeződött a MNDSz önkéntes népegészségügyi tanfolyama
Az MNDSz kezdeménvezérére, meginduló önkéntes nép egészségügvi tanfolvam 18-íin befejeződött. Előadók voliak; dr. Herentés I£rnő tiszti főorvos dr. Tardos László, Morandininó dr. Fodor Erzsébet gyeimékor--vosok, dr. Szabó György, dr Laczi Ferenc szociális titkár, dr Bernicza Islvánné szociális titkár, Hajnal Maiéit szociális titkár. Pongrác József. Horváth» László. Kaszli Józsefné, Varga
-03fP(0Z IUIOJJ Q&jz s ''v>tTU^A]S] resztes nővérek és dr. Keserű Kálmán OTI igazgató.
Köszönetet mondunk az előadóknak, azért, hogy tudtfS"ukal megosztották azokkal az asszo-> nyokkal akik megértették az idők szavát és eljöttek tanulni. Nem kis áldozat ez olyan asz~ szonyoklól, akiknek két-három fó-ennekük van, de ők tudják, hogy áldozat nélkül nincsen
feltámadás és hogy minden magyar életre szükség van. Marcíiusi 31-én megkapják az oklevelet'' v nopfrsf jn SO.VJOOJ T;zsTV ^ sa munkahelyüket. Hisszük, hogv> áldozatos* munkájuk megtermi gj^ümölcsét és az újjászülető Magyarországon egészséges és bo -dog emberek és gyermekek örülnek a szebb jövőnek.
FIGYELEM! A Zalának uánt hirdetéseket Deák-tér 10. BMám alá kórlük leadni. Telefon ^
itó. llIilloiuS
Z ALA
Közel egymillió forintot kap Nagykanizsa a hároméves terv első évében
/át» 17-i számában közölto, iio-ri a, hároméves terv első tervévéiül a tervhivatal milyen óriási ösz-eiüfipket hagyott jóvá Zala vármegye gazdasági, kulturális és szociális fel-. kflkiitése'' érdekél)cu. Most megkaptuk ».tervhivatal jóváhagyását Nagy-íiJtaú*» váresára vonatkozóan is, ¿melyből kitűnik, hogy a városnak 194S-as tervévre közel egymillió forintot juttatnak, -hogy ^a szükséges t»«rtiházásait oszközölliesse..
\ Zala már sokszor foglalkozott .''i hároméves gazdasági terv lx>lál-'' ustat-lafi jelentőségű tényével, és rámutattunk, ho^y a Magyar Kommunista* Párt á!táriiezdemón>oze''tt kidolgozott tarv gyakorlatba való .itviklo az életszínvonal emolé-x-uuk olyan magas iolictSaégót "rejti magabnn. umelyn» a Szovjetunión
___kivül talán ninv* i>él<la az egész
''^Jfilúgon.
íme NtigykanLz.st az olsó évien ogy millió forintot kap, hasznos Ijoruházasi munkák olvógBÓaúio, olyan munkákra, amelyekre fom a tí-''ivncjó/^ofi álliberális, ,HOni(a Horthy. fasiszta idóklwn gondolni »om iefietett, mert akkor u pón/. nem - h dolgozók egyetemének ólotnzin-ronal. emelésére kellett, liánom ini-jR''riali-ta hát>orus előkészületekre katonaságra. fegyverre, . bombára, '' Huvkro ós egyób gyilkoló szerszá-uiokra. A pénzt, amelyet, a dolgo-/«vk verejtéke keresett iueg, a tőkésük zsebébe vándorolt, örök tavasz-->zá tette élotüket, olyan tavasszá, a.ri»Knek éltet;'') napsugarát a dol-. ¿ozók milliói elöl vbntak el.
Mindenre jutott pénz, csak olyan beruházásokra nem, a mélyeik a munkásság életszínvonalát, szociális be-eentoúseitr kulturális igényeit omel-tielSí .illetve kielégíthettek volna.
í la végignézÜTik ennek a városnak történelmén, akkor nem látunk arán. csak olyan cselekedetokot, «molyok távolról vsom szolgálták a közössé? érdekoit. íAmit "épitottok, nagyrészt u i maguk számára tették a>/X»k az \urak, akiknek módjukban volt mélyen ;bolenyulni a dolgozók /sebébe. ! Legjobban szám-élteti azt, hogy s.-jrrt csatornázásra, ¿cm vízvezetékre nem ,jutóta város azon részeiben, áhota legtöbbet áol-'' gozó legszegényebb 7,role árok iáknak, sőt.mfy a r''Uam/vildgi-fás is ¡nagyrészt hiányzik a város szélén elterülő utcákon.
Urak .maguknak épitottek, ós nem törődtek azokkal, akik a jó clubét lelietóvé tették számukra, a dol-^vókkal és ^alkotőkkaí.
H/oml/»ltetobben nem lolvnt ezt igazolni, mint azzal, hogy közel "¿0 esztendőié elkezdtek épít ni e£v ua-v II Iont a .kórház területén, air.ohet Mzemosztálynak szántak, ,<1^ nem fejezték be. * A tot''i alatt Jovó épület varjuk é.-< .baglyok tanyája lett. Azt mondták, hogy .nincs" pénze a vá-íosnak befejezni az épületet, de azt olhallguttáki hogy "a város 6000 katasztrális hold erdejének jövedelmét hova tették.kmiro használták fel?
i\io»ii, a,hároméves terv első részleteként a ¡tervhivatal a félbe maradt épülat ¡befejezésére és íendbe-hozására háromszázötvenezer iforin-ífcot juttat a városnak, hogv ott belgyógyászati osztálytJétesithaesen. Ez azonban csak ,az első óv juttatása, mert a ; második évbon már közel egymillió forintot,adnak kórhá^fejlesztési célokra, amely összeggel a város "befejezheti kórház fejlesztési terveit. v.»
De nemcsak ;a kórház építésére és fejlesztésére .gondolt a n^i demokrácia, hanem az élet «ninden vonalán igyekszik könnyítéseket és segitséiget vinni ,a dolgozók számára. Á bároméve» terv, moet már mindenki láthatja, nem papírforma csupán, hanem él«, eleven és IQktető valami, amelynek segítő keze elér a »legkisebb tanyára Is, hogy ott, ahol eddig sötétség volt, világosságot nyújtson, kultu-
rát, az emberi élethez méltó szociális berendezéseket teremtsen.
A felszabjon!ás ,óta apró munkákon kivül komoly beruházások nem történtek ebben a« városban. Az egyetlen nagy obbszabásu épitkozés az a vasúti átjáró hid volt, amit a »Zala« teremtett ,©10 és vitelezott ki. Most azonlutn a hároméves torv ke-retein leiül ,már az első ''évben is komoly beru házasokat eszközölnek: Igv:
a tervhivatal- a k őrházé pitkezé* .730.000 forint ján kivitt köztisztasági telep építésére 20.000 forintot, egy szeméCy autó beszerzésére, amely a■ város vezet őség rwk mozgási- lehetöiégét '' meggyóntajx 30.000 .forintot, m entőgépkoesi beszerzésére Ü5. ezer for.ntot, kislakások ¿intéséhez telekvétel 100.000 forint. strandfürdő helyrráttitá*a 31,00 forint, népfürdő hclyrcállitasu 4.000 forint, Uhmhctyek hcli/-reá''Hlasa 1.340 forint, óvódák berendezése 2 000 forint, piaci, árusítóhely építése 50.000 forint, Városháza, helyreállítása 52-000 forint,.városházi, vendégszoba 4.500,forrni, állami tanu-
ló otthon berendezése 20.000 forint, menhelyi,kisegítő intézet létesítése 60.000,forint, NVTE sportpály* 15.000 .forint, uj tanoncot thou létesítése .40.000 forint.
Ezek az .összogek azonban csak kezdetét je''.ontik a háiomóves terv beruházási programjának. Már ob-ben az ,éybon torvl» vették a nagykanizsai uázöloaztó .hálózat mogópi-* téséiu Hzánt.összoíf egy részónok kiutalását is, ^mi abban a pillánuthan osodókossó válhat, .amint a megváltozott viszonyok j{<">zött a Maort olyan szerződést ,köt a várossal, aii''u>l> lehetővé ioszi, az ("sszeg folyósítását. ^
Nagykanizsán uj .életet indít inog a hároméves .terv, uj életet, amoly-nok gyümölcsét minden dolgozó egyaránt ólvezlieti majd.
Egész Dunántulra kiterjedő nagyfontosságú intézményt jelent a Nagykanizsán létesítendő gyógypedagógiai intézet
A Zala március I7-iki számában megirtuk, hogy végre elhárultak azok az akadályok, nme Ivek a gyógypedagógiai intézet Nagykanizsán való létesiíése elé tornyosultak. MiuUin az Országos Föld birtokrend ezé Tanács megáll apitoila .v.liogv .. a Batthvány-Strattman féle ingatlan eíkobozhaló, az unnak lu''aj dónál képező, volt internálótábor, nagyon megfelelő helyiségnek bizonyul az uj intézet feL '' Lapunk egerszegi munkatársa a nagyjelentőségű kérdéssel kapcsolatban beszélgetési folytatott Bencsik Islváu főispánnal aki erre vonatkozóan a következőket mondotta: -A kultuszminisztérium egyik vezet^ tisztviselője éppen a napokban keresett fel ebben az ügyben. Klvjleg megállapodtunk abban, hogy a gyógypedagógiait intézetnek Nagykanizsán leendő létesiíése jelemős lenne mcgyoi vonatkozásban is. Akkor a Kiküldölt még ugy informált, hogy a helyiség kérdése nagyon nehezen oldható meg és ezéi-t kilátástalannak láttam nz eí?ész eL képzelés!.
Most azonban éppen a Zalából értesültem, hogy időközben döntés tőriént a Battyány-Stratt ma]iL.féle elkobzásfl ügyében és ez döntő fordulatot jelent ez ügj''hen. öröiltmel veszem tudomásul, hogy most már a legna^ gyobb akadály, az épület kérdése, megoldhatóvá vált és igy biz-tos^thaxó lesz a város számára a gyógypedagógiai intézet.
Ez nemcsak Zala megyének, de az egész Daitítntulra kiterjedően nagy fontosságú intézmény, hisz, amint tudom, az egész országban eddig csak két helyen működik hasonló intézet. . -
Pedagógiai szempontból ugyancsak jelentősnek mondható egy ilyen intézel létesitése. Az általános iskolákban ezzel megszűnik a gyengébb szellemi -képességgel rendelkező fiatalság
oktatása és igy minőségi legjobb eredményi ludnuk az ál í alá no s^ iskolák felmutatni. Amint tudjuk nagyon sok olyan gyermek van. aki csak nehezen vagy egyál talán nem lud lépést tartani az általános isko''ai követelményekkel,^ ezek szú m ára a gyógyp''eda-gógiaí intézet igen nagy nyereséget jelent.
Mindenl összevéve fontosnak és szükségesnek tartom, hogy a gyógypedagógiai intézet mielőbb megkezdhesse működését Nagykanizsán.
Valószínűleg gyújtogatás okozta a kálmáncsal tűzvészt
Kedd hajnalban tűz ütött ki a kálmáncsai hadigondozottak otthonának gazdasági épületé, ben. Meggyulladt a magtar, az islálIóépiVet. A kivonult tűzoltó ságnnk azonban csak részben siker ült a tűz terjedéséi megakadályoznia. A kilencven méter hosszú raktárhelyiség teljesen leégett. A kár meghaladja a IJ00 ezer forintot.
A hadirokkant otthon istállójában elhelyezőit állatoknak nem tőrtént bajuk. A gabona és mug-■készletét azonban n tüz felperzselte. A gazdasági felszereiét egy része ugyancsak elpusztult. Azokat az épületeket azonban» ahol a súlyosabb hadirokkantakat helyezték el, a tüz elkerülte. • A, jelek szerint gyújtogatás^ történt, a rendőrség megkezdte a nyomozást.
VÁROSI MOZI
CaQtOrtöktől — vasárnapig SZÍNES VILÁGFILM
A COUJt
DÉLSZIGET KIRÁLYNŐJE
F6u.: -DOKOTHY LAMOUR, JOHM HALL
HÍRADÓ! Előadások köznap 5 ós 7 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
HÍREK
Napirend:
Március 20, szombat. Róm. ket. Csák Mór Prot Hubert, ülgőröfl Szabb.
A Nap kel 5 ór* 47 perckor, nyugszik 17 óra 57 perckor. — fl Hold kel 12 óra 57 perckor, nyugszik 4 óra 12 perckor.
1894. Kossuih Lajos meghal Turlnban.
1919. KUléltjek a Magyar lanácsHöz-társaságot. — Budapesten nyomdász» sztrájk tör ki. __
— Csapatzászló avatás
A 9. h, v. Parancsnokság érte»iti a város,lakosságát, hogy a város által adomány''ozofct csapatzászló ün-noi>élyos átvételét és folszenttolósót íinnepólyos »Honvéd határőr nap« keivtélion f. évi ápr. hó 1.1-én ren-dozi,
— Felhivia a burgonyatermelőkhöz
Az országban található kevert burganvatétélok feljavítása céljából a Földművelésügyi . Miniszter Ur 282.775/1948. i.''A. 1. ü. o. száni alatt olnendolte a burgonyatermesztés szempontjából fontos vármegvék burgonvatéte.einek a tor melók által \etés előtt faj taszerint történő szétválasztását. A gazdák burgonyatóteleiket. ültetés előtt faj taszerint válogassák szét és csak egészséges, fajtatiszta vetógumót ültessenek el. A jövőben az illetékes szervek nap-gondot fordítanak a vető és étkezési burgonya fajtatisztaságára. Kevert burgonya csak mint II. OBztályu áru kerülhet forgalomba. Ez azt ^jlenja, hogy annak árát is alacsonyabban állapítják meg, mint az ogységee,
fajtatiszta burgonya árát.
* v
— A Magánalkalmazottak Szakszervezetének hirei
Hétfőn, március 22-én délután 6 órakor a csoport a szaksaorvozoti. szókházban (Csongery-ut 6.) ronda* havi közgyűlését tartja meg. Előadó Bángyörgy''i Károly ''központi szervo-zési titkár. A vezetőség elvárja, hc^y a csoport tagjai létszámban niog]e-lenjerek. — A cf-oport rendezésében folvó wzakszeinezieti iskola március 26-én (csütörtcik) dólolőtt 9 órakor líartja a csoport Fó-ut 5. szám alatti otthonában az iskola ünnepélyes záróvizsgáját, A vizsgára az jizemok bizalmiját ozuton lnvja meg az iskola vezetŐHÓge. — Szombaton, már-•ius 20-án 0 órakor a csoport Fó-ut 5. szám alatti otthonában a tagok gyermekei óh vendéggvermoloak részére meeo- és játékdélutánt rendez. Kérik a szülőket, hogy orro gyermekeiket hozzák al.
Bi
kez egerszegen
A 8 éves terv egészségügyi és szociális célkitüzéfleiveí kapcsolatban az MNDSz megyei szervezetei értekezleteket tartanak .a népjóléti minisztérium és .tisztifóorvosok szervezésében. Ez a nagyjelentőségű értekezlet Zalaegerszegen április 25-én lesz, a megve valamennyi MNDBa szervezetének részvételével. Az előkészítő munkálatok már megindultak.
Egészségügyi éa szociális érte-letet tart az MNDSz Zala-
Dobó György
BnMMMBBiHaHaMHH
divatáru és rövidáru kereskedő ió minőségű áruk olcsó áron. ADY ENDRE-UT 3. 8ZÁM.
ZALA
W4H. március 20
MOZI
Aloma
avagy: a Délsziget királynője. Hogy miért, azt tessék megkérdez -;ni á,hollywoodi bölcsektől. A film a kies Húsvét-szigeteken játszódik le. Egysaorü kis történet» az; Amerikában nevelkedett királyfiról szól, aki hazaténe, beleszeret a tündéi-szép Aiomába. De kettőjük közé áll a harmadik, aki mindent elkövet, hogy A lom át elhódítsa a királyfitól. A víégén még géppuskával is lövöldöz, pedig fehérembert csak minden szökőévben,lát. Aztán közbeszólunk az elemek. -Megindul a föld, kitör a tűzhányó, ömlik a láva. A filmnek egyedül oz a része az, ami felrázza á "nézőt. S mindezt a színek káprázatos kavalkádján keresztül látjuk. Egyébként a film »szabad amerikai« gvártói nem nagyon igyekeztek titkóíni a királyság elavult intézménye iránti rokonszenvüket. FószoBOnlók: Dorothy l.a-mour, Jon Iiail, Philip IííxxI.
Mit láthatunk és tanulhatunk a március 19—21-ig tartó mezőgazdasági kiállításon
A kiállításra kerülő fajtiszta állatok Hurotfcu kívül a füldmlvolóaügyi mi* nlHziorium ugyus ügyosztályul gruflko-non, abrakon ós kopukun mulatják be mindazokat az erudmönyokut, melye* ket az ország elén u íelszabuuulas ótu.
Külöao« figyelmet órderael az állat-klálllUiH, ahol 6-7U0 szarvasmarhát, 25ü 3UU sertést, 180 Juhot, 8U -1UU lovat ób még tóbb mas rajiaju allatot fognak bemuiatni, sot ott helyben a bemutatott aliatoKból vásárolni Is lehet.
Akit Inkább a gyümölcstermesztés, kertészet, borászat, méhészet érdekel, az is megtalálja látnivalóját mert gazdag anyaggal fenti gazdálkodási ágak is képviseltetik magukat.
De nemcsak a termeles és tenyésztés mikentje és adatai kerülnek bemutatásra az egyes ágazatoknál, hanem mind az állatvédelem és növényvédelem korszerű védeimezesi módjai be-Mutatásra kerülnek.
Bemutatja , a Magyar Állami Erdő-gazöaoá&i Üzemek vezetősége, hogy milyen területü-erdőség jutott az állam tulajdonába a földbirtokreform folytán és
azt, hogy mi haszna és értelme volt az erdők államosításának.
De
nem íeiedkeztek meg a löldmives-szövetkezetekröl sem, mert a földmive-lésügyi minisztérium IX. 2. ügyosztálya tábiazaíokon és szemleltetö ábrákon számol be a földmivesszövetkezetek feladatairól, jelentőségéről és arró a fejlődésről, amelyet W44. óta a termelési és értékesítő szövetkezetek elértek.
Mindezeken kívül sok szines, tarka látniva ó hívja a látogatókat erre az impozáns kiailltáera, melynek megtekintése mindenki részére élményt íog jelenleni.
Látogassuk minél többen, hogy a látottakból okoltunk, tanuljunk, hogy or-•zágunk fejlődését 6» előrehaladását azzal is szolgaint tudjuk. (Utazás (ól-áru Jegyekkei,)
MKP hírek
A l''ARTVEZETÖBEG folhiv mindönkit, akiknél a bizalmiak nem jo-lontok mog a tagkönyvcHorévol kapcsolatosan, azok jolen tkez zenek őzen a héten ö—8 óráia Magyar Kommunista Párt helyi szervezetében. Akik jelentkezési kötelezettségűket elmulasztják, azok nem kaphatják meg az uj tagkönyvecskét.
m
A MKP kiskanizsai szervezete 1948. március hó 21-én délelőtt 10 ómkor az Olvasókör párthelyiségbe PÁRT NAPOT tart, melyre ezúton txivja mBg az elvtársakat, Bzociálde-• mokrata elvtársakat ''és Kiskanizsa faépéfc a''Vezetőség.
A Nagykanizsai Mészüzem március 22-én
a^jégetést^megkezdl
és azután friss mész állandóan kapható. Ara 23-60 Ft q kint forgalmi- és egyéb adókkal együtt — Vásárténei szemben.
A gyümölcsfavédelem közérdekű kötelesség
Gyümölcsfáinkon a mult évi szokatlan száraz meleg ós hosszú nyár következtéin itftgy mértékben elszaporodtak az állati kártevők, főleg azok 1. számú közellensége, a kaliforniai pajzstotü. Ráadásul még nekik kedvezett a 47—48-as rendkívül enyhe téli időjárás, ezért a télen elmaradt vagy jelentékeny .mértékben csökkent a, hidegnek gyó-ritő hatása. így, ha semmit som teszünk ellene, ki vagyunk téve annak. hogy az egész fölszaponodotft fcjfiiog kezdi meg tavaszi pusztításait, végromlá-sba döntve máris erősen legyengült gyümöicsíaái .ománj unkát. Minden gyümölcsfatulajdonosnak elemi kötelessége tehát saját fái, de e köz érdekében is, hogy a kartevők pusztítására mind«n eszközt igénybe vegyen.
Az időjárás tavaszi.''iara fordult. A "fejlődésükben amúgy is olóieliaíadott rügyek hamarosan Ixmtakozni kezdenek, Legfőbb idojo annak, hogy fáit mindenki megtisztogassa, a j^. nyófó:,zíu)ket loszodje (.nagyszámú óm szoluit.an nagyságú) arasznyinál nagy obb (luirnyoió-i/.kok esetén az óv bármely szaká''lmn jolent/^t is kell tenni a nóvónyxj^zai''güg.s i körzet-vozotőnekl), a iákon Maradt vánkos-ponószo? (juontlítw; aszott gyümölcsüket, virágokat, galy.ikat, rákos águkat, fagyöngyöt ós lukint el kell távolítani,
, Koihes törzsű fákról lo kell kaparni az ös«&)s elhalt kéivgrówzoket, sima leérgü Iákat és sima ágakat po-díg, ha legalább karvastagságuak, lágvalib drotliofóvol. kell lokoióhü (íiz élő szövetnek nem szabad kue-bérloni).
A fák koronúü-ói el kell távolítani a .száraz, botog fó-izeket, a koronát eLsürítő, hibás állású ágakat. Azon fákat, melyek , felső galyai az erős j»jzstetühertózéu> következtéljon vlsz-.szaszáradnak, de a torzs és vastag ágak eróteijos viaszba itásokut hoznak, haladéktalanul megiijitajidók. -Kívánatos az ifjitás oly fáknál is, melyek termése lehanyatlott, nem kielégítő, mert az. elvénült korona nem képes már komoly termést kinevelni. Az. ifjitás itt is akkor Jesz érdemleges, ha az erőteljes vissz-hajtáskópzódós és a hibátlan törzs *■ la óiotkéiíességére vallanak.
Értéktelen pusztuló fák, moiyek csak fertőzési <rócot képeznek -H> oryümölcsiák közt, ki kell irtani.
A pajzsbctüveszedo''.om leküzdésére közvetenül rügyfakadás ofőtt min-(len ki permetezze mog almás termésű fáit lemosilsszerüen olajos^ permete-zőszerrel,. vagy uiészkénlovel (.erós ftortőzés e-»tjn esetleg két, vagy legalább ogylietes időköziül mindkettővel), mindeniket téli orősség''non alkalmazva. Kiváló a sárga pép (1,''jne-venda is. főJog ha bimbóliknsztó lol-lépósévol i« számolni koll. Utóbbi mészkén''ével keverve is alkalmaz-litttÓ,
Mindezen védötierek elégséges meny-nyliégben ós méltányos áron állanék rendelteiéire • nigykinlml Momk-kirendeltségről és ■ szakkereskedők-nél. — A Moszk i QyUmölostermelök Egyesületének utalványait Is beváltja.
Tisztevatás permetezés nólkül csak fólmunka, permetezÓH tisztogatás nélkül még annyi sem.
A tisztogatásnak kiogószitője Jegyen még a tisztogatási "hulladók elégetése, vagy olásasa, mert a szerto-beveró hulladékok ugyanúgy fertőz- * nek, mintha a fákról el sem távoli- '' tottuk volna. Sőt az őszi lombot is kívánatos aláásni, mert fez is fertőzések fészke.
Felhívom a figyelmet még arra, hogy csak az alapos védőm ^aikának lesz megfelelő sikere, eredményeit csak ugy tudjuk kihasználni, ha a fia talajának is megadjuk a kellő gondozást. Ahol még nem történt : meg, ássuk, meg a fák tányérjait sekélyen, elsósorbkn a- fák csurgója- -ban! Lehetőség szerint trágyázással is pótoljuk az előző évi termésekkel elvitt tápanyagot.. Ezen munkával a tisztogatási hulladékok is föld alá kerülnek.
SPORT
Vasárnap eldőlhet a MAORT-bajnokság
A dombóvári mérkőzés után már is ujabb nehéz feladatok előtt áh a MAORT. Vasárnap Ka posvárott a téli hoitidényben megerősített KRAC-eal veszi feC a küzdelmei. Dombóvárott a védelem remekül játszott, de nem mond haló el ugyanez a csatársorról. Csöngeiék ezúttal is gyengélkedtek.
— A védelmünk máris remek. Csatársorunk azonban még mindig nem az igazi. * Szerintem. Csöngeiék csuk sok edzéssel lud-nak nagyszerű formába jönni — magyarázza az egyik lelkes szurkoló''.
—: Polinger mini ide Homokkomárom van az őszi formájútól — szól valaki lesről. Téli az egyetlen jelen''eg használ haló csatárunk. Remélem azonban vasárnapra feltámad már ez u sor, mert hanem'' arra rossz rágondolni is.
Mcgloj>e1ést kellett a lavaszi idény eíején Vajda nagyszerű '' formája. Az »alig'' kél méteres kapus nemcsak a magas labdákat védi nagyon jó érzékkel, hanem pompásan vetődik is.
-r Kezd megjönni az önbizalmam — mondja Vajda. — Ugv érzem még nem1 ériem el formám tetőfokát.
A vasárnapi mérkőzésre lero-Iődik a szó erről ezekel mondja:
— Meleg napom lesz H''avá-csék elíen vasárnap. Remélem: azonban, hogy a fiuk % velem egy ült mindent meglesznek a győzelem érdekében.
Nagyon sok szurkoló kiséri el vasárnap a csapatot Kaposvár. ra. Külön Maortos autóbusz megy a vállalat szurkolóival és külön autóbusz a városi szurko. lókkal. Az autóbusszal való utazásról Sós József ezeket mondta:
— Sikerült megállapodnunk a MáváuItal. Kellő számú szurkoló je^nlkezése esetén 20 forint részvételi díjjal visszük a szurkolókat Kaposvárra InduMs regei fél 9 órakor a Centről elől lesz.
A kerületi osztály a 15 ik forduló után
1. MAORT 15 13 1 1 Rn : 9 2>
2. DVSE 15 11 3 1 58 : 22 2^
3. KRAC 15 1? — 3 48 16 ?4
4. Pontál 15 9 2 4 34 : 18 20
5. Lováiizi 15 7 4 4 38 : 20 18
fi. Beró* 15 II 8 (l 23 : 34 15
7. 8''TSR 15 fi 2 7 27 : 51 14
8, KVTE J«S 4 4 7 23 : 72 12
<í!'' SST2 5 2 * 32 : 33 12
10. PEAC 15 4 2 9 ?4 : 46 10
11. RAta«zók 15 3 3 9 20 : 44 9
12. KRE 15 3 2 10 25 i 48 8
18. PVSK II. 15 4 - 11 22 : 51 8
14. Baja 15 3 2 10 15 : 35 8
— — — * I-I''^VWUVUV» nj*i
APRÓHIRDETÉSEK
Órabér könyvelést legolcsóbban vállalok, Székely Jnzsef Muraköz utca 3. sz.
Konvenelós kocsist április l-re felveszek. Cim a kiadóban.
Középiskolát végzett fiatalember el vállalna irodai, üzleti, vagy alkalmi munkát. Címet a kiadóhivatalba kérnék leadni.
Alig hesznált sötétkék mélv gyermekkocsi eladó. Kisfaludy ut 17 c. I, emelet
ZALA űemokratikus politikai naail&f
" Szerkeszti Bencze Jenő fószerkesztfi
Szerkesztőség és Kiadóhivatal; Deik Ferenc-ttr la
Kiaais * .-«zctl NagytMzi«.
-./-^ri i- ¡t &.isér* felel Beneze Jsei
Teiefon: 54.
• Myama ott a K6toaz<lasftgi R.-T. Nagykanizsa nyomd»jában, NagytanUlán.
lyomdeert felel: Zaiay károly.
MOSZK-hirek
Szövetkezeti üflyve/etöi tanfolyam lesz Nagykanizsán

Állami szövetkezeti ügyvezetői r» földmüve8szövetkezeü ügyvesetől tanfolyam fog rövidesen megkezdődni. A tanfolyamokat a kereskedelmi- és szó-vetkezetügyi miniszter megbízásából a vármegyei szövetkezeti felügyelő, és a MOSzK megbízásából a kirendeltség: szervezési osztályvezetője rendezi kár-öltve. A tanfolyam négy (4) betes leáz. Az előadások naponta 8—S-ig tartanak Részvételi dij csekély összegű lesz. de még ismereUen. A sikeresen vizsgázó hallgatók elnyerik az elsőfokú állami szövetkezeti ügyvezetői oklevelet és a földmüvesszövetkezeti ügyvezetői oklevelet egyidőben. A két tanfolyam előadásai párhuzamosan fognak haladni, ugy, hogy az egyik délelőtt, a másik délután lesz s így a hallgatóság egyidőben mindkettőt el tudja végezni. Utána mindkettőről külön kiilón vizsgáinak. A tanfolyamon részt vehet korra és nemre való tekintet nélkül mindenki, de a felvételnél előnyben vannak az állásban lévő ügyvezetők. ♦ szövetkezeti igazgatósági- és felügyelő bizottsági tagok én szövetkezeti tagok Rövidesen napvilágot fog lótni ejo kormányrendelet, amely oló fogja Imi ''a szövetkezeti ügyvezetők tanfolyam: olőkopzettKéiíót, ozúrt ajánlhatom méu a már ¿liánban lévő «zövetkozotl ügy vezetőknek Is a tanfolyamon való rcV-vételt.
Az olsőfoku tanfolyam berój(W** után máMOdteku tanrolyamot tartunk árok részérő, akik uz elsőfokú tunfolyn mot 8lkerc«en elvégezték. Tanfolyamra való Jelentkezést írásban adják be i MOSzK, Deák-tér 3. címre.
Szabados Imre klr. szerv. oszt. vez
Cseke József és Koch György ¡
Aufóbusz-vállalata.
MENETREND
Deák-térről : 1-35 12 50
340
5-30 715 835 1100
13 45
14 35
15 50 1850 20 50''
Vatuiálíomásrói :
YissZaiodulások
a vonatok érkezése után.
Viteidij: Deák-tér—Szemere-utca 80 Ilii. Deák-tér—Va^utá lomás 150 M
'' Tanulójegy :
Deák-tér—Vasútállomás S0 flll.
n i
J
ÜAOIOMÜSOR
Szombat, március 20.
Budapest I. 5.30 Hajnali muzsika. 6.3«" Frflu.ádió 7.C0 Hírek. 7.25 Reggeli zene 8.15 Zenekari muzsika. 10.10 Hirck. 12.0ü Harangszó, hlrck. 12.15 Cigányzene. 13.0c Eió*dns Varga Katalinról, a 48-as idők nagy nőalakjáról, 13.20 Ousi művé>zltmezek 14.0 j Hírek. 14.30 A liázlegyllttes Játszik 15.30 Hangos híradó. 16.15 Beethoven: Esz-dur szonftta, 16.30 Oyermckrádló. 17.0-Hlrck. Vöröskeicszt közlemények. 17,30 A Dolgozók Kuliurtxövetsége mfiiora. 18.0(< Magyar Muw. 18.3Ü Orosz «ne. 19.20 Kende Máris MnMonoknt én«k«l. 19.4tV Falurádió, 2000 Hírek, sporthírek, 20.80 A Hurrlea-''C énekegyüttes műsora. 21.00 Har* »oá heti híradó. 22.20 Hírek 22.25 As Ot-?iágh-vonósnégyes Játsilk. 23.00 »Mapj nóták. 23.30 Könnyű muislka. 24.00 Htrek
Budapest 1. 17.00 Tancxene. 1800 Hlrel
18 05 Pimréai etek. 18.30 Szlnea ttőttt*
19 20 Zenekari muislka 23 80 A RádM szabadegyeteme. 21.00 Hírek. 2115 Rav mond Scott tánczenekara Játszik. 22.15 At opera barátainak.
Kfi8ztínetnyilvánitás
Mindazon jóbarátalnk és ismerőseink, különösen az Asszonyok Mária Kongregációja, a Szent Imre Kórus tagjai, a Tantestület t^Jai, és mindazok, kik drága Jó feleségem, édesanyánk, leányunk, testvérünk, sógornőnk ''
Pasqualetti Antalné
Ritter Margit
temetésén megjelenésükkel vagy bármi más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek veltak, fogadják ezúton is bálás köszönetünk kl-fejezését. . a gyltoaolö család«

67, szám.
Nagykanlasa, 184& maróim 21. vaaárnep
Ara 50 flllét*
Várható időjárás: Gyengülő északi, északkeleti szél, kisebb felhőátvonulások, valószínűleg csapadék nélkül, gyenge éjszakai lagy. A nappali hőmérséklet nyugaton 10 € fok, keleten —10 C fok.
Emlékezés egy márciusra
fíit. >.onki!onc esztendővel ezelőtt, 1919 március 21-en a magyar zászló Hie''vic fölszaladt a. vörös lobogó is, hocy birdocso ós megvalósítsa a ¡ua.-.var dolgozók fölszabadítását. K;rn a napon vette kezéb© a ma-£var proletariátus sorsának irányítását, nemcsak a. saját, do az egész magyar nép, a .doigozó parasztság, a/. ¿Inyomutt óffólniiség érdokó)>en is. Kzen a najjon hősies kísérlet t ir-'' r.''-nt mind a "belső, mind a külső «ilUmfonadaim£ orók visszaverésére. A háln>rutól elfáradt, magyar nom-/nt kVjobb fiait ott láthattuk a Vö-i,7* iladsorcglion, hojjy a hazám /.ikIuIó külföldi reakció* hadswrogok-Uil hzemlon állva megvívja szabad->ághat*át. iWrntiin \w. a hösios&ijg, alwjgy oz » ro.-s/ul fölszerelt népi ¡úuisOrog -küzdött és verte vissza «■ nyugati hatalmak által pénzelt roak-»■íós ölöket,
I sín után köjwl ogy évazóy«ttddai a tuugyat* haladó erők inost már má-<kÍszoV mutálták meg, hogy a ttia-gvar szabadság ügyét joggal lehot, sot összo is kell kapcsolni a forradalom ügvévoi. LOiy március 2t-o kezdetét jclcntelte-fikjy- rövid ideig tartó ropjjant erőfeszítésnek, amely erőfeszítés a magyar dolgozók jótéte úrnőkében, a" magyarr f üggotlen-«ég védelmének mleke''oen'' történt. Az 1919-os kormány rövid fennállásának ídejo alatt többét tett a szocialista. újjáépítés tején,- .többet • ai-kototi_ar--^óp érdekében, mint az ~otofte lezajlott negyodévszázad.
Ha visszaemlékezünk ezekre az időkre, akkor tárgyilagosan meg kell állapitanunk,, hogy a magyar proletárforrad alínat nemcsak'' \\zok az orók buktatták el, amelyet a külföldi ípakciós nagyhatalmak reá, zúdítottak, hanem a bukás legfőbb oka abban keresendő, hogy
1. a földet nem adták a parasztság kezére és ezzöl nom tudták kiépíteni a két dolgozóosztály nagy szövetségét, a munkás-paraszt egységet.
2. A forradalom akkori vezetői nom voltak elég határozottak a ]>elsó »«akcióval szemben. —
8. Magyarország nomzotközilogelszigetelődött. ;.
■4. A Szociáldemokrata Párttal való egyesülésben kerestek a nehéz helyzet .mogoldását, do a két munkáspárt egyesülése csak formális ós mechanikus ogyosülós loliotott, mórt .«t SzociáldoniokYata Pártiján meghúzódó neakciÓH ós jobboldali örök bonnmaradtak a pártlMin és sv megtisztítást ozoktúl a veszótlolmos öle-tünktől elmúl ásították.
Ezek a jobboldali szocialista eleinek nom fogadták ol u forradalmi marxista-leninista ideológiákat, a pártban nézotoltérósokel, surlódáso-kat okoztak ós így nem alakulhatott ki ogy ogységos szonipont a célkitűzések tekintetében.
Mindezek a tényezők hozzájárultak a Letört reakciós hadsoregek sikereihez és lehetővé tették, hogy a velük l szövetséges ilorthy-fasiszták aralomra jutottak és megkezdhették gyilkosj szomoruemlókü, nemzetrou-tó fasiszta uralmukat.
De beláthatatlan jelentőségű volt az 1919 március 21-i forradalom, mert ennek tanulságait levonva, hibáit kiküszöbölve tudta csak a magyar dolgozó nép a Hortby-fasiz-mus veresége után sorsát ugy irányítani, hogy a magyar népi demokráciát ma már veszély nem fe-
nyegeti, sziklaszilárdan áll a lábán a szocializmus felé vezető uton. Éppen ezért hálával és szeretettel kell gondolni azokra a hősökre, akik akkor az Eszme áldozatai lettek, azokra, akik a Horthy-fasizmus minden kínját átszenvedtek, akik életüket és vérüket áldozták, hogy oljutnattunk a magyar nép teljes'' szabadságáig, az igaz folszabodulásig.
| A ni agyar nemzet döntő többsége ma már a napnál is világosabban'' látja, hogy minden harc és küzdelem, hogy minden áldozat ós/munka ami ebben az országban "folvik, ó órte és csak ő érte folyik azért, hogy életét megkönnyítse és olyan ¡alapotokat teremtsen, amelvbon minden dolgozó omberi életet élhet, . ahol nincs kizsákmányoló és kizsákmányolt, ahol a munka megtalálja a.'' jutalmát, ;Ma már látja; a szoros
w
összefogás a munkásság; parasztság és haladó értelmiség kőzött biztosíthatja a nyugalmas békés fejlődést —: és ez a szoros meghontha-. tatlan kapcsolat- a legfőbb záloga, annak, hogy solia többé nem bsz rabszolgája som a földnek, ami ma az övé, sem a pénznek, ami feiett —.ó„ rendelkezik, mert tudja, hogy ez az ország az övé, amit magának-épi*. . •
A megyegyiilés nyugdíjazta dr. Dávid János alispánt
Zalavarmegye törvényhaióaagi buoitsawa ma delelött 10 órakor rendkívüli ülést tartott Benoeik István főispán elnöklötevel, BunoMk lúispan megnyitoia utan Gerenoaér György MKP napirend előtti felszólalásában megemlekezeti azokról ez esemeny-k-ői, amely tik március tizenötödikevei összefüggitek. A Nemzeti Fügaetlen-segi Front nevebwn üdvözölte 1848 QondoMat. Meg diaphottd, hogy száz esztendő multán végre egymásra találtunk Kos»uth, Petőfi es Tanceio-» szeiiemno» n Büszkék vagyunk erre s ezt az együttműködést kívánjuk Zala vármegye törvényhatóságéban la érvényre juttatni,
Hegedűs RaymOnd (1PP. meg* mé*eiett arról, hojgy Rafk László belügyminiszter pontosan két évvel ezelőtt véne á'' a belüjyw ust-en *i''é<*t. laki köszönhető, hogy Magyarországon rend és közbiztonság van. A tőrvenyhncóiA* tá*t *rom üdvözölte a belügyminisztert működésének második évfordwó/a alkalmából.
i ''
Gáspár József kommunista párti kepviselő javasolta, hogy minden törvényhatósági bizottsági ülés előtt a Himnuszt, utána pedig a Kossuth Lajos nótát enekebe el a oizottság.
Ezwán a főispán be/eienrete Domb* J*no<, fiusz József. Derdák Béla, Farkai Gyula, Anker
József, Matyi Pál és Héme''h József lemondását a tőrvényhatósági bizottsági tagságukról.
Helyettük a törvenyha ósagi bizottság Neuw«ld Dezsőt és Mészáros Pált. hivta be.
Dr. Ágárdy Tibor varmegyei főjegyző Ismertette ezután dr. Dávid János alispán nyugdíjazási kérelmét, Javasolta, hogy nyugdíjazzak dr Dávid Jánost ezev ap ilis 1-tói 21 evi szolgálattal, 62% nyugdíjjal, a VI fizetési osztály II. fokozatab&n,. 234 98 forint i^ugdíjjal. M utan azonban dr. Dávid János nem érte el a 45. életévét, a törvényhatóság a nyugdijat egyelőre nem fizeti.
Stádinger István ki/eienterte, hogy az Egység Párt nevében elfogadja a nyugdíjazást, azonban leszögezi, hogy dr. Dávid János afispán pohnkat működése az egész idő alatt nem felelt meg
v pár:¡a polítikáfának.
Dr. Agárdy Tiöor vármegyei főjegyző, - dr. Dávid János es Józsa János fegyelmi ügyei után — Karsai Antal siraegi főjegyző ellen elrendelt fegyelmi ügyet istferietxe. Karsait, miután a vetőmagakció során visszaéléseket követett el, azért azonnali hatallyal fölmentettek állásától.
Rövid világhiradó
FINNORSZÁG. • * .
Ma indul Moszkvába az a finn kormányküldöttség, amely a Szovjetunióval kötendő barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezményről tárgval.
LENGYELOHSZAG.
Cierankiovic niinisztorolnük kijo-lontette, mind szorosabbá lioll fűzni a munkásjMirtok egységét és fokozni (koll a harcot a joblvoldali szocialisták ellen.
GÖRÖGORSZÁG ^ A szubadságliaivosok inind-össze 20 kilóm él erre vannak-Athéntől. Annak hírére, hogy a szabadságharcosuk előőrsei tün Lek fel Atl-ikában és a Pireneusok környékén, a monareho fa-Siszia kormány inozcósitoUa a környéken levő esendőrségtít és .katonaságot vezényeltek erre a vidékre.
ANGLIA
Zilliakus munkáspárti képviselő" London egyik külvárosában tartolt választási beszédében az európai válságos politikai hely-zeüérl Amerika imperialista politikáját tette felelőssé.
,Az angol .alsóházban a '' kormány többtermelési tervéről és a fokozódó munkanélküliségről tárgyaltak. Az el''enzék véleménye szerint a munkásság elve-ázitet''te a bizalmát a jefeniegí kormányban.
► - V
Mi ufság az országban?
A húsvéti ünnepekre való tekintettet az egész ország területén felszabadították a sertéshús forgalmát. Ára szabad megegyezés szerint állapítható meg. A ma hahus fogyasztói arajü ország egész •területén 8*40 *orlnt. y
A barcsi centenáriumi ünnepség nagygyűlésén megjeleni ogy nyolc? tagú jugoszláv küldöttség, amoly Vo-rócóról iötü''át, hogy a |baráti Jugoszlávia kópvisoletólíbn tésztvegyor.ok a március lö-i ünnopsógon.
A Huttor ós l^vor vogyészoti gyár árdrágító ós okirathairnsitó vozotóí ollon a budapesti ügyészség ljiudta a vádiratot. A munkásbiréság u bűnügyet a közöli napokban tár-
Pénteken dólolótt hatalmas szélvihar tombolt Jiudapostenv A .100 kilóméteros sobosséggel száguldó, orkán fákat csavart ki ós háztetőket söpöi*t öl. A. viliarnak ogy halálos és több sebesült áldozata volt.
H
A magyai- társadalom megértő tso-ffíteniakarása folytán edtSg közöl egy millió kétszázezer forint gyűlt össze az árvízkárosultak házainak felépítésére.
Az államvédelmi szervek órizetbe-vettók Király Istvánt/az Óbudai Fe-héritőgyár Kt. textilnyomó üzemének főművezetőjét ós Tölgyesi János munkást, akiket átadtak az .al-lamügyészséégnek. Mind kettőjüket
szabotálással, illetve szabo''tázsra való felbujtásra, valamint a munkafegyelem mogiazitásái''a való törekvéssel vádolják.
ar
A Tőzsde tanácsa csütörtökön délután tartott ülésén eiliatározta, hogy az órtéktőzsdo részvény-, és kötvényforgalmát március S1-évol beszünteti.
*
Az igazságügymíniszter tegnap kiadott róndolotevel további intézke-tlósig megszüntette a ralx>k, fo''^-on-<;ok ós kényszormunkára ítéltek kívülről tcii-tóhö ólolinoüósót. Az olitél-tek ezután csak rabkosztot ohotnok.
a* ■
A minisjjtertamics tegnapi illóról! uz igazsúgilgyminiszter olőterjosz- . tóséw a fizotösokkel olkövctott visz-szaólésok ügyét az uzBO«(^iróaúg köz-tanácsának, '' vagvia a nöpbÍróságok ügykörébe utalják, EzonkiviU olfo-gatlta a Gazdasági Főtanács racionalizálási tervezetét, amelyek egyszerűsítik a hatóságok qgyináskö-zötti hivatalos eljárását. Hozzájárult az uj közhivatali munkaidőhöz, amely reggel 8 órától egyhazamba u délután 4 óráig tart félórás ebédszünettel. Szombaton a munkaidő reggel 8 órától délután egy óráig tart. Elfogadta a vendéglátó'' üzemek ró-''szére kötelező számolólap illeték bevezetését, amelyet minden három forintot meghaladó összegről kell kiállítani.
A legközelebbi minisztertanácsot a húsvéti ünnepekre való tekintettel a következő héten csütörtökön tartják.
ZALA
- Hajdú Gyula államtitkár:
1945-ben kértük, 1946-ban hívtuk, 1947-ben vártuk a bírákat, 1948-ban közöljük velük:
a népi démokráoiához kell igazodni 1
A Magyar Kommunista Párt állami hivatali pártszervezete nonde-zésóbon Hajdú Gyula dr. igazságügyi állán titkai- ''»Igazságszolgáltatás a demokráciában« cimon tartót1 Budapesten előadást.
Az igazságügyi államtitkár beszéde elején párhuzamot vont 1848 és 1948 po!itiKai kü/xleltnei közt. 1848-}>an - mondotta - szabadság alatt sut értették, hogy a nomesi előjogokkal rendelkezők eddig privilegizált jogait a többiek is, a nép is elnyerje. .Ma a szabadság fogalma el-¡-őeorban a .gazdasági szabadság megvalósítását jelenti, «.vagyis azoknak az anyagi:jellegű előfeltételeknek a megteremtését, melyek nélkül a dolgozó nép iszéles rétegeinek szabadsága nem teljes.
• Ezután ismertette -a magyar népi demokráciák .megszilárdításának egyes fázisait: igazdaságilag erósobb tormrtés, szilárd pénz és tervszerű «ézdálkodás, politikailag ¡a fasiszta szervezeteknek és ipártkenotokuck a felszámolása s >a demokratikus pártok inogtisztitáaa, ¡a nemzeti frontnak a felújítása jelentik demokratikus rendszerünk t mogs z i I á r d u lásán&k a gerincét. IX» a magyar demokrácia nem dianyagoltu el a nemzetközi biztonság megteremtését íwm és szö-voWuret kötött Ji vilái: Jegnagyobb politikai óm gazdasági hatalmával, a bókesj.eiető .néjjek iái harcosával: a. Szovjetunióval. t
Hajdú államtitkár.a bírók é* ügyé szel; tetszésnyilvánításától itöbbsz''ör megszíikitott élőadásában «azután rámutatott arra, ihogy Rákosi mlnl»zter»lpökh«lyo''tos kijelentése szerint is jogi eletünk és azon '' belül igazságszolgáltatásunk demokratizálása a magyar népi demokráola egyik legsürgősebb, közeli feladatát jelenti.
Addig is, tmiff jogalkotásunk pótolni tudja .a demokratikus törvények és rendelkezések hiányát, a
birói és ügyészi karnak a régi törvények paragrafusait ,boll alkalmaznia''«; szellemben.
A bírónak nem a betűtörvényt, hanem az iliam társadalmi rendjét Kell szem előtt tartania,
A birák áthelyezéséről ''szóló uj törvény és a sokát hangoztatott birói függetlenség .látszólagos ellentmondásáról szólt ezután. Közismert jogászokat idézett annak bizonyítására,
hogy a birói függetlenséget semmiképpen sem szabad a biró, hanem kizárólag a jogkereső közönség, a"nép garanciájának tekinteni. — Ml azt a függetlenséget akarjuk, nmely nem a biró tetszés szerinti akarata, hanem a nép garanciája.
1945-ben kértük, ,1946-ban "hívtuk, 1947-ben vártuk a bírákat a demokrácia táborába; 1948-ban közöljük velük a népi demokrácia elhatározását:
a-s igazságszo ''gállatásnak. a birói és ügy eszi kar működésének ■múlhatatlanul a népi demokrácia köret?!méni/eiJtez kell igazodnia.
— Mi a népi demokráciában tekintélyes bíróságot akarunk. — mondotta— de domókratikua íendben <-sak demokratikus bíróságnak lehet tekintélye. Az uj igazságügyi törvény a birák áthelyozéséról azt célozza, hogy a birói''alkotás és a do-mokratikus szellem párhuzamosan dolgozzanak.
Aki tegnap hazátlan bitangnak számi* tott ebben az országban, ma mint n«m> zetfentartó erő, elsősorban megfeazl-tett munkával küzd a magyar demokrá-ota megerősödéséért.
A magyar bírónak az a kötelessége, hogy felzárkózzon ahhoz ¡V hatalmas milliós munkás soraid doz « lia ozt teszi, ugv — óe csakis ugy jó biró, Jó demokrata ás jó magyar.

1948. március ''¿[.
Kossuth-díjat kapott egy kanizsai szülatésü mérnök
A magyar eavik
népi demokráciának nagyjelentőségű alkotása a Kossuth díj megalapítása, amely az orszá<r „logkitüuőbb fizikai és értelmiségi dolgozóit, iróit, művészeit és alkotóit, oly magas dijakkal jutalmazza, amely, lehetővé teszi, hogy munkásságukat hosszú ideig zavartalanul folytathassák. Az elsó Kossuth jutalmakat a centenáris március 15-én osztották ki.
<r *v
Közöttük volt Strem Ferenc Ganz gyári főmérnök, aki Nagykanizsán született, itt járt gimnáziumba és itt gyűlt meg először a baja azzal a rendörséggel, amelynek sehogy-sem tetszett a fiatal mérnök radikális baloldali beállítottsága.
•Strém Ferenc a Ganz gvár mérnöke lett, ahol kiváló tudósat annvi-ra megbecsülték, hogv dacára ismert politikai lxjállitottsagának, nom lo-
csájtották el, de elő sohasem léptették. Strém Ferenc a szivattyú osztályon dolgozott és ó volt áz egyik tervezője a NÍLUS liataimas ''vízmüvei építéséhez Bzükséges szivatv-tyuknak. ^
A Horthy rezsim rendőrkopói a németek megszállása után sokáig keresték, de sikerült-neki sok szónve-dés árán megmenekülni.
A felszabadulás után ő volt az elsó, aki a nyilasok és németek által rommá tett gyárban a munkát megkezdte azokkal a dolgozókkal, akik rajongásig szerették, és akik tudták róla, hogy a legveszélyesebb időkbon i* nyíltan kommunistának vallotta magát.
A Ganz gyárban végzett ország-építő munkaiéért most niogkapta a 1.0.000 forintos Kossuth dijat. 8ok nagykanizsai Iwirátja ifrlvözöito ez alkalomból.
Három napig Zalaegerszegen tárgyalt a győri népbiróság kttlöntanácsa
A gyűri népbiróság különl.u-nácsa húrom napon keresztül Zal aegerszegen, demokráciáéi 1« n«s bünügyeket tárgyalt Németh Ferenc táblabíró elnöklete a,lult
A tárgyalások során u köveL kező Ítéleteket hozták:
Albert Lajos salomvári or-dészt, azért mert 1946-ban Ja-kab Józsefnek az MKP. elnökének vita közben • kijelentette-hogy »október 15-én« ugyís átr veszi a hatalmat a kisgazdapárt és akkor gondjuk lesz rá, hogy''
a kommunisták mind lógjanak« 1 havi fogházra Ítélték.
Tóth Kálmán .''37 éves szűcsi földműves egy alkalommal a megszüntetett csendőrséget ma-
gasztalta és a rendőrségről sér-tö megállapításokat tett, 1 hónapi fogházat kapott és 3 évi politikai jogvesztést.
Málai .íózsefné, alq szerbszár-mazásu asszony, a kormányt tehetetlennek és gyengének mondotta, mert szerinte állampolgárait nem tudja megvédeni. Ezért 100 forint pénzbüntetést kapott.
Péterffy Dezső baki téglagyári munkás, áliitó''aö irétíból.egv ismerősének Kitartás. éljem Szálasi köszöntéssel kedveskedett. 1 hónapi fogházra ítélték.
Ifj. Tóth István baki lakói* egyik kocsmában összetalálkozott Bolla Ferenc MKP litkárra1-akinek a következőkel mondot ta: Ha nem veszi le azt a kígy ó-jelvényt a meséről, menjen el az asztaltól. 2 hónapi fogházra Ítélték.
A népbirósági küJöntanács a felsorolt bűncselekményeken ki-vül még sok ügyben tárgyalt, de. ezekben az ügyekben nem kerüli ítéletre sor. vagy felmentesse'' végződtek.
- Meghívó
A felszámolás ala*t álló N^gyka-niz. ai VI—VII Kerületi Keresztény Fojrv a-> tlsi Szövetkezet március 29-én délután 3 órakor a Nagy rác* utcai iskolában tartja utolsó renídki-vüli közgyűlését a felszámolás és a cégniegszun''« tárgyában, melyro az üzletrész-tulajdonosokat ezúton meghívja a felsztunoló-bizottsár. *
Hídavatás Zalában:
Ünnepélyes keretek között adták ót az u| Zala-
hidat a forgalomnak
V
majd hosszabb beszédben i*mer-lottó az elm últ enzt^ndő esetné^ nyeit és az újjáépítés ¡torán lé-/esttett hidak nagy jelentőség/*.
Köszönetet z''ondott mindazoknak, akik leliotővé tették a hid felépítését. különöskép[>on podig azoknak, a munkásoknak, akik az uj hidat elkészítették.
K^után az ünneplő közönség pró-bajárait:»! kerasztüi meni a hídon.
A liál)Orus esomények folvtán a németek által felrobbantott Zala hidat, az újjáépítés során felépítették Zalaotíorszeg és Zalaszontgrót között, Az ujjonnan épített Zala hidat pénteken ünnepélyes keretek között adta át íendoltolésénolí a közlekedés-üjryi miniszter, kiküldötte a magyar államvasutak szombathoiyi üzlet vezetőségének. ^
Iiencsik István főispán, verte
bete a hídba az utolsó szeget, |
\
Egyévi fogházra Ítélték, mert lázított a BCG oltások ellen
Zalaegerszegen a központi ovo da helyiségeiben folyt január hóban a dán orvoscsojKjrt állni eszközölt BCG oltások. Anta; La-, jos zalaegerszegi, 10 éves hentes mester az óvoda sarkához állt és azzal riasztotta ''a gyermekeket, hogy aki be hagyja magát oltani az liúPom év múlva meghal. Ezt a kitalált mesét több gyermeknek elmondta, akik erre természetesen nem engedték magukat beoltani. hanein hazaszaladtak.
- A győri népbírósági külön tanács most foglalkozott a hentes mester ügyével. Megállapították'' hogy Antal nyilas pártszoigála-tos volt és egy ízben már szerepeli a győri ötös tanács előtt'' de akkor felmentő ítéletet hoztak. Mosl a néphiróság külön tanácsa, demokrácia euenes bűncselekmény miatt. 1 évi fogházra és 3 évi politikai jogvesztésre ítélte. . !
— Tkggyülás
A Magyai- - Magánalkalmazottak
4 Szabad bzakszon\>zote f. hó 22-én d. u. 6 órai kezdettel. tatfgvütást tart (C>en«ori ut 6 sz.) a szakszervozoti székhtizlmn. Bán^yörgyi Károly központi titkár tart előadást aktuális kérdésekről. A mogiolenest minden kartársunk kötelességévé tesszük, a Vezetőség. > . •
PálctU*
Száraz vegytisztítás
Telefon 345. Nagykanizsa, Fő-ut 14. szám.
Simándy József és Erdélyi Allce április 4 én tartják estélyüket Nagykanizsán
A Zala márc. IH-i számában liirt kpzöltünk arról; hogy Simándy József operaházunk ki váló énekese és Erdélyi AUoo az operaballett szó¡ótáncosnője ígéretet tettek arra, hogy rövidé.. aen újra "el jönnek \:igykunízsiu ra, ahol nemrég egy hangversenyükön forró sikert arattak.
Most arról értesit bennünket a művész, hogy a Szabadmüve-Iődés nagykanizsai vezetőjénele felkérésére április Lén vasárnap ismét eljönnek Nagykanizsára, ahol az Ipartestület''nagy-'' termében tartják meg h;ing\t\rse. nyüket. Az ária, dal és báliéit esti komoly kultiiresoraénye es-/^ Nagykanizsánuk.
A helépődíjakat éppen azért hogy a dolgozók nagyobb szúrna ban''hallgullíussák meg és iáthtus sák Simándy és Erdélyi művészetét, — olyan alacsonyra szabták meg, •-• amely lehetővé teszi mindenki részére, hegy ezt uz élvezetí-l magának megszere7,-hesse.
Dr. Tnotuv Ilona a szabndmü-velődés nagykanizsai vezetője nagy szolgálatot tett a városnak, mert lehetővé lette, hogy Nagykanizsa zenekedvelő közönsége^ egy teljes estét betöltő ária> da\ és bal lett-est nemes nvüvéjSzettV ben gj''önyörködhessen.
A müvészest részletes műsorát a Zala közli majd. v
Inapekctbs gyótfywertAr
Márc. 20-án .MeffvAltó" gyógyszertár '' Szabadság-tér 21.
jy4,x. március 21.
Z A L A
A bároméves terv szolgálatában
I fél világit ellátja fafuróval a kanizsai „bicskagyár,
amely már az első tervévben túlhaladja a békeévek termelését
i •Kaíkagvár,
rh * név nem ismeret.en nckiink, tenL''.saiaknak. ÍU halljuk, nem is ^nclnijuk. hogy ez a név ma njár • név. Mert a lrtcBkagyárban •íjindent gyártanak, c^ak éppen rk^kát nem. ^
\ gyár • litert az, még ha kic*i s- szerényen húzódik meg a Zár-.jh- utcában, az alsótomplom közo-íiítyMi.-» (Vak a nagy larma ¿elzi, !*.yy itt ;>valami« vaíir "
Kiruzaai furd — Perzsiaba
H:''t>fél évtizoddel ellőtt alakult t gyár. Akkor még 2—3 om-:fii üt-">tt-e. i» vasok illetve a bicskát. \j.rjn a kis üzem egyre bővült vs .».ut- már negyven alkalmazottat foglalkoztat.
tfiivt. alaj)itötták a bícskagyárat? i »;yan áruval akartíík ellátni az or--zasiot, ¿<.mit addig külföldről^ kei-<Ktt drágít pénzen liehozni. Az ala-yitíik hamar rájöttek, hogy a fafuró }o cikk. Ezért ugy határoztak, hogy ez?mtui csak- furot gyártanak. Így . tVíft a kanizsai bicskagyárból az or-x ■>z«4g és Közép-Európa'' egyetlen fa-i''u rógyéra. amely nemcsak a balkáni áramokba, .de Törökországba, sót (Vnzsiába is szállított.
Kz pedig-..a magyar ipar győzöl-•l.v volt. .Mert Európálran addig csak NYimetofszág rendezkedett be az íhfsn. fafurók gyártására. És a kis uiagyar vidéki gyár kibírta a ver- '' senyt a néimet vetélytárssal.
Egyedfil az országban
* Van-é konkurrenoiája a kanizsai bicükagyárnak? - Ezzel a kér-/léstt''i fordultunk a gvár e^ik tulajdonosához. Ikiuer Józsetnoz.
Ninvs válaszol mosolyogva, nagyüzemek nem foglalkoznak t''nhitógv''artással. («épet nem lehet «tnnél hasznábii. Kuzierővol podig mnn fizetődne ki nekik. Igv kon-kuntmeia nélkül, egyedül álfunk az 4»rszágban. sót t-i Ián'' ogSsz Európáid is, hiszen a némát ipar ma nem számit.
Aztán megtudjuk, hogy a gyár már ismét gondol az exportra. Lőg-¿/tóbb is Argentinéból kértok ajánlatot. A kanizsai gyár hiro már ton-ywnentulra is eljutott.
A termelés fokozódik
A gyáf hároméves törve iránt érdeklődünk ezután..
A békebeli termelés szmvo-, nahát már most elértük. Az első tervév végire 20—25 százalékkal, a következő évben 50 .százalékkal termelünk többet, mint 1938-ban. A hároméves terv utoCsó évében jpedig megháromszorozzuk a békeévek termelését*
Még megtudjuk, hogy- a termelés menete különösen a norma beveze-tót''e óta fokozódott. A munkásokra »erkentóleg hatott ez és azóta szinte egymással versenyeznek, hogy melyikül; termel többet és •— jobbat.
És a munkaverseny?
— Ijesz''-e.mimkawrsenv V - - tosz-szük fel a kérdést.
.--- Mi szeretnénk bekapcsolódni •a. munkaversenybe, de sajnos, nincs kivel versenyezzünk. Hiába, egyedül • vagyunk.
''• l)e valamilyen formában csak a&sjjt vesznek ebbon a hatalmas vtr-isenybtm — érdeklődünk tovább.«
— • Az üzem un belül természe-Lesm k&akiil a verseny. Azt <>■ m:mkást, aki a normán fe-íiil. ''kiváló munk&tdjcstíményi. ér jutalomban részesítjük.
Két nagy terembe
megyünk ezután. Itt folyik a munka. Negyven nrtmkás dolgozik agymás mellett. Az egyik izzíts
a vasat? a másik vágja, a harmadik formázza, köszörüli, fényezi és edzi.
Mindegyikük mellett egy kis Bpe-ciális gázpkemence. Agvu-lövedék hüvelyéből konstruáltak. Alintmond-
j''- na.gvon gazdaságosan ki tudják használni ezzel a gázt.
Itt mindjárt azt is tátuk,, miért nem lehet ezt a munkát géppel végezni. Boa György, az ü''B. elnöke, . — az üzem egyik legügyesebb munkása.— mutatja meg/miért. Gyors mozdulatokkal forgat az üllőn ~pgy vörösre izzított vas pálcát. A keze alatt a szemünk előtt alakul St ''fúróvá, amit most mái- csak részelni kell.
A fiatalok
• közül Kunics Fterenc a legjobb munkaerő. Alig''két éve Van még itt-, do már kipróbált szakmunkás. A legfiatalabb — 16 éves — Veneczkei Nándor, ő a kész fúrókat csiszolgatja. Ezzel , az egyszerű munkával
Szövetkezetek és magkereskedök!
i •
Eredeti dán káposzta, vörös káposzta, kalaráb, kel, karfiol és zellermagvak
kaphatók a
.konyhakerti, magtermelési és értékesítési osztályán Budapest V, Vigadó-utca 6. — Eladás csak nagyban.
MOSzK
is többet keres, mipt az édesapja.
Amikor látjuk, milyen élénken és . nagy ^munkakedvvel dolgoznak a munkások, még inegkérdozzük, meny nyi az átlagos termelés. Kiderül" hogy- hetenként átlag 8—10 ezer furot gyártanak, aminek egy részét jóvátételbe szállítják. A fennmaradó rész bőségesen elegendő a hazai
szükséglet fedezésére.
»
A kanizsai »bicskagyárban« igv mfcgy a munka. A gyár eddigi eredményei biztositókul szolgálnak arra, bogy végrehajtják a hároméves tervben meghatározott munkaprogramot. Ez pedig a magyar ipar és az újjáépítés diadala, fesz.
Hársfa"! István
Hackler Jánost visszahívták a Nemzeti Bizottság x , elnökségéről
a Nemzeti Bi-
A .Szociáldemokrata . Párt filéző rbizottsága mint közlik belünk, Hackler Jánost visszahívta a Nemzeti Bizottság, éléről. Kérdésünkre a Szoeiiíldemokra-. la Párt intéző bizottságának vezetője kijelentelte, hogy Hackler János betegségére való hivatkozással saját maga kérté visz-szahivását. Az intéző bizottság visszahívta Perendi Józsefet is. A két visszahívott üig helyett Gond öcs l-''erencet* és BauerJó-
HÍREK
)
Napirend:
Március 21, vasárnap. Róm. kat. Virágvasárnap Prot Benedek. Újgörög Virágvasárnap.
Pi tSap kel 5 óra 45 perckor, nyugszik
17 óra 58 perckor. — A Hold kel 14 óra 16 perckor, nyugszik 4 óra 55 perckor.
1941. fl Szovjetunió ajándékaképen visszaérkeznek : a szabadságharc zászlói.
1944. ft sátoraljaújhelyi fogházból kitört kommunista foglyokat lemészárolják.
Március 22, hétfó, Róm kat. Genuai Katalin. Prot. Oktávián. Újgörög Vazul..
A Nap kel 5 óra 44 perckor, nyugszik
18 órakor. — fl Hold kél 15 óra 40 perckor, nyugszik 5 órá 22 perckor,
1944. Megalakul a Sztójay kormány.
— Harmadik ovoda és napközi-otthon nyílik Zalaegerszegen
A megyeszékhelyen eddig két .óvoda működött.-Tekintettel azonban arra, hogy ezek az óvódák túlzsúfoltak és távol is esnek egy olyan kör-zottól, ahol nagyon tok szegény sorsú munkásember lakik, akiknek ¿gyermekeit csUk óvodában vagy napközi otthonokban''löhet megfelelő felügyelet alatt tartani elhatározták, egy harmadik ÓYÓda "és napköziott-hon fölállítását. Eredoti elgondolás szerint a vasútállomás közelében lévő, jelenlegi szülészeti kórház helyén akarták ozt az óvódát létesíteni, do ennek egyelőre akadálya van és igy ugy döntöttek az egészségügyi hatóságok, hogy az uj óvódát a Not-ro-l>iamc zárda egyik épülotrészébo kerül. Az olókészitő munkálatok mái-folynak és az uj napköziotthon még a tavasz folyamán megnyílik.
- Felhívás "
Mallerd nagykanizsai erdőgondnoksága, felhivja a lakosságot, kinek a volt városi AJsóordő mu lt téli va-gásterületén még fája van azt április l-ig okvetlen- szállíttassa el. A területet az erdészet április 2-án szántjatja és annak érdekében ápri-
zsefet ki''ildték be zottságba.
Ma Budapestről arról értesítettek bennünket, hogy Magyar János volt nemzetgyűlési képviselő lemondott a Kisgazdapár helyi elnökségéről, az országos válaszlmányi''tagságáról, a városi képviselőségéről, valamint az összes igazgálófeági'' tagságairól amit nagykanizsai pénzintézetek; nél viselt. Magvár János su''yosl betegségé re vau/ hivalkozással adta be lemondását.
lis 2-án minden ottlévő faanyagot további felhívás nélkül árverésre kénytelen bocsájtani tulajdonosa terhére, veszélyére. Ugyanitt forgács vásárolható.
— Cipész- és csizmadia munkások
folyó hó 22-én hétfőn este 7 órakor fontos ügyben jelenjenek meg. Vezetőség.
— Meghivó
A nagvkanizs^i Földműves Szö-veiWet"folyó hó 29-én a M KP nagykanizsai székházának nagy teamében d. e. 1Ü <g-akogr taggyűlést tart, amelyre az öf-szes földhözjutta-tottakat rneghivjúk. Tárgv-sorozat: beszámoló, igazgatóság.
— Értesítés
Értesítjük a HONSZ tagjait, hogy a szokásos heti kétszeri értekezletünk április 2-ig szünetel. Egyben ezúton kívánunk bajtársainknak és baj társnőinknek kellemes húsvéti ünnepeket. — Felkérjük a bajtársakat és''bajtársnóket, hogy Győrffy bajtársunk temetésén: reszt venni szíveskedjenek. Gyülekezés a temető halottasházánál vasárnap délután. HQNSZ elnökség.. ,
, MKP hírek
A PAKTVEZETÖSÉG felhív mindenkit, akiknél a bizalmiak nom jelentek meg a tagkönyvceerével kap-esplatosan, azok jelentkezzenek ezen a héten 6—8 óráig a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetében. Akik jelentkezési kötelezetteéeükef elmulasztják, azok nem kaphatják meg az uj tagkönyvecskét.
A MKP kiskanizsai szervezete 1948. március -hó 21-én délelőtt 10 órakor az Olvasókör. párthelyiségbe PÁRTNAPOT tart, melyre ezúton hivja meg az elvtársakat, Bzociálde-mokrata elvtársakat ée Kiakanizea (bépét a Vezetőség. > ''
Ha/k Lásxló,
a magyar demokrácia biztonságának legfőbb védelmezője, ma töltötte be béliig-''/miniszterségének két esztendős évfordulóját. Amiltor átvette hivatalát, a iwgi/ar ucakció erejének teljében volt, a minisztériumok és a közhivatalokban a demokrácia el-VtínséffCi illlek, s kótyagos fejükben ott lángolt egy uj. ellenforradalom közeli lehetősége. A rendőrség soraiban még a vezető pozíciókba is beférkőztek a''realició emberei, amit annál is könnyebben megtehettek, mert az akkori kisgazdapárt vezetői, úgyszólván kivétel nélkül 11 külföldi rfrekciótsok zsoldjának szolgálatában áiltak.
Ma rend, nyugalom, biztonság van jtálunk. fízt rövid két esztendő alatt llajk László vaskeze teremtette meg. leszámolva fíilkey-Papp, Kiss Sza-léz, NagyjFeronc, £ulyok és Pfeif-fer fé''e összeesküvésekkel a kémkedő Peycrekket, Kelemenekkel és egyéb hazaárulókkal. Az ő vezetésével harcolt és harcot ma is a gazdasági rendőrség a pénz és áru spe-kulánsaival-, a dolgozó emberek <*a-káljaival, a csempészekkel, és mindazok ellen a gazdasági, alvilági ata.-kok ellen, akik a magyar gazdasági élet tönhretevésén át akarták a reakciót győzelemre jutyakni.
Ilajk Lászlóikh^eszttndö alatt felépítette a demokrácia legfőbb őrét. a Magyar Köztársaság megbízható rendőrségét, kiváló szakembereket. • képeztek ki, és ennek köszönheti minden becsületes magyar ember, hogy nyugodtan hajthatja álomra a fejét. Á vagyon- és életbiztonság --■ma már nem kérdése a magyar demokráciának — mert llajk László fé elcmnélkiili életet biztosított minden dolgozónak. k
llajk László tüneményes gyorsasággal hihetetlen eréllyeC nyúlt bele az önkormányzatok gazdálkodásába, kiküszöböl l e onnét a horthyzmus mvnden salakját, a korrupció minden üUcdékét és Rendét .teremtett/: a magyar közé''ét Aujjiasistállójábm. Csal: így vo''t lehetseges, hogy megtöltse azokat népi szellemmel. Soha annyit ''nem fordítottak a dolgozók javát szolgáló intézmények, kuitur és egészségházak, kutak és napközt, otthonok felépítésére, mint llajk László belügy miniszterség ének idejében.
Rajk László, mmt a Magyar Kommunista Párt politikai Bizottságának tagja x szoros kapcsolatot, tart fenn a dolgozókkal, amelynek maga is egyik legáldozatosabb. leg-hűségesebb fia.
Öt, a Magyar Kommunista Tart. illegális szabadságharca a'' spanyol szabadságért vívott küzd dm c, • az élet veszedelmet jelentő németellenes nemzeti ellenállás megszervezése, keményítette meg és teti.e edzeité a rá -váró hatalmas feladatok elvégzésére. Csak ezekkel a nagy teljesítmények-kei a hála ''imjgöft tudta elérni, hogy két esztendős minisztersége után ma elmondhatja; amit rám bíztak, azt becsülettel elvégezzem.
Nagykanizsa város minden dolgozója sok"szcrenc8ét kkxín Rajk Lászlónak ajiazdfab a nép boldogulásáért vívandó további h/arcában.
A Nagykanizsai MészUzem fnárclus 22-én
az égetést megkezdi
és azután friss mész állandóan kapható. .Ára 23*60 Ft q kint forgalmi- és egyéb adókkal együtt — Vásártérrel s^mbeo.
ZALA
Sportrovat
Sorsdöntő mérkőzést Játszik az NVTE és a MAORT A másodosztályban is megindulnak a bajnoki küzdelmek
Vasárnap már valamennyi csa palunk pálysira lép, hogy mní-küzd jenek a bajnoki pontokért. Lt''gnagyolil) várakozással a szurkolók az NVTE Postás és a KRAC MAOHT mérkőzések le-lé tekintenek. Mindkél mérrkő-zés a esapalok szempontjából sorsdönlö kimenetelű lehel. Az NVTE hazai veresége esetén könnyen a kiesők közé kerülhet» mig a MAORT veresége megfoszthatná az olajos csapatot az esetleges bajnokságtól. A mérkőzések tehát nagy létre mennek, és igy mindkél csapat erősei! belefekszik majd a küzdelembe.
AZ NVTE nem a legjobb előjelekkel készü''t a Postás elleni mérkőzésre, mert a vasutas gárdát elmúlt vasárnap a Dinamó k&tnélellen játéka folytán a sérülések erősen megbolygatták. Gazdag sajnálatos lábtörése meg bontotta a védelem egységét és most nagy kérdés, hogy a valószinti helyettese Placskó, méltóan ludja-e pótolni. NénleUinek a lábsérülése szépen javu'', Gsiz marik edző számit is vasárnapi, játékára. Ha Németh mégsem tudna játszani, akkor ezen a fontos ponton is tartalékkal kényte lenek kiálmi a vasutasok. A csapat többi tagja ennek ellenére nagy lelkesedéssel készül a Pos-'' tás elleni mérkőzésre és ha sikerül a játékosoknak a Szolnok elleni formát kijátszani, akkor a siker nem lehel kétséges. Ások sérüli miatt C.sizmarik edző m;ég nem s''iHilolla össze acsapatot,er re valószínűleg csak a mérkőzés előli kerül sor. Hl em''itjük meg, hogy az NVTE elküldte óvását a szövetséghez a Dinamó elleni mérkőzés ügyében.
A Postás elleni nagyfontosságú mérkőzési vasárnap délután fél 3, órakor játsszák le az NVTE Ady Endre-uli sporttelepén
A MAORTNÁL intéző válsággal kezdődött a KRAC eüeni készülődés. Zollay Mihály aki már hosszú idő óta közmegelégedés, sel Iálla e> az intézői tisztséget pénteken reggel lemondott tisztségéről/ Utódjául a játékosok Lyka Rezsőt, a népszerű TOTÜ hácsit szemelték ki. ö azonban még nem döntött, hogy ezt a tisztséget elfogadja-e.
A heti edzéseken különben a MAORT játékosok a szokásos edzési anyaggal készülődlek a KRAC plícni sorsdöntő mérkőzésre. Csapkay mester különösen a csatárokai vette kezelés alá. A vasárnapi mérkőzésen közel kél egyforma erejű '' csapat küzd majd meg egymással. A Maorlosok egy hajszállal jobbnak látszanak és ha a csatársor megembereli magát, akkor pontosan kell hazaérkgcniök Kup >s várról. A csapatban változás nem lesz.
A MAORT II. kitűnő képes, ségü együttese Kiskonjáromban mérkőzik a bajnoki pontokért. A nagyszerű l art a lék játékosokkal rendelkező MAORT simán nyeri ezt n mérkőzést. A csapat összeálUtásn aUó! függ, hogy Csapkay mester kiket " vesz tartalékként számitásba a KRAC elleni ^mérkőzésre.
AZ NTE Marcaliba megy személygépkocsin vasárnap délben negyed egykor." Az NTE-nek eZ
a mérkőzése ígérkezik a legnehezebbnek a lavaszi bajnoki szezonban. A fiuknak minden tudásukat latba keli vetni, mert vereség esetén lemondhatnak az első helyért főivó küzdelemről.'' A piros-fehérek igy állnak fel Marcaliban: Szélig—Czindris,Király (I)ezső)—Horváth, Elier> Vilcsék-Bárdos, Lukvár, Madárka, Végh, Salamon. Tartalék; Kovács.
AZ NVTE II. előmérkőzésl játszik a Letenye csapatával fél egy órakor az NVTE—Postás mérkőzés elő''tVAz NVTE II. jó-képességű játékosokból áll és a lelkes Lelenyeieket minden bizonnyal gólzáporral gyűrik majd maguk alá. .
A SÁSKA idehaza a Hunyadi téri pályáján játszik a Kereltye ellen. A* téli holtszezonban Len-ko\iccsal megerősített '' Sáska nivós küzdelmet viv majd saját pályáján a jó erőkből álló vendégekkel.
AZ ÖKÖLVÍVÁSBAN az NVTE boxolói a Vasutas csapatbaj; nokság keretében mérik , össze erejüket n KVTE boxoIóival. A 1ÍVTE ismeretlen együttes még Nagykanizsán, de. a''hírek szerint''nem sokkal gyengébb a félelmetes hirü KM TE együttesénél. Horváth edző a pillanatnyilag legjobb formában lévő versenyzőiből ál''itja össze csapatát és igy a kél csapat összecsapása izgalmas küzdelmei és kanizsai győzelmet igér.
A nagyszerűnek Ígérkező ököl vómérkőzést vasárnap délelőtt fél 11 órakor rendezik meg az Iparoskör nagytér méhen.
Az Ipartestület nagytermeben tartjak a vasarnapi szabadművelődési e oatíast
A szabad művelődési oentenárÍB előadássorozat oljutott- a szabadságharc eseményéig. Szőnyi Antal polg. isk. tanár tártja a legközelebbi előadást »A szabadságharc« címen, vasárnap, 21-én d. u. 6 órakor, az Ipartestület nagytermében. Külön érdekessége lesz ennek az előadásnak, hogy a kisérómüsort Ketting Feienc polg. isk. igazgatónak 253-tagu polg. iskolai vegyeskara szolgáltatja. Mind a történelmi elóaaás, mind pedig a kitűnő vezetés alatt álló ifjúsági vegyes kar szereplése iránt oly nagy az érdeklődés, nogy na<£y előadóteremről kellett gondoskodni és ezért lesz az előadás színhelye az ipartestület nagyterme. Az előadás ingjenes. .Minden érdeklő-
dót szívesen látnak.
«
Csizmát és ruhát sikkasztott — het havi börtönre iteitek .
Kovács Lajos nagykanizsai kovácssegéd még a farsang idején Gétyére ment néhány napra egy rokonához. A fiatalembert megkérte az egyik helybeli egyesület, váralja el egy szinda-rabuk rendezését. Kovács ebbe belement és, elment az egyik gazdához, akitől .»kcliék^ gyanánt egy rend ruhái és egy pár csizmát kéri. Az'' előudás után Kovács nem adta vissza a ruhát) hanem eladla azt Zaluszubaron-
A nagykanizsai törvényszéken! most vonták fel el ősségre* a fjataf embert, akit sikkasztás miatt hét havi börtönre ítéllek jogerősen.
A város tuiájdonát képező és a móntelo]»n tárolt szelektort f. évi március hó 28-án d. e. 9 órakor nyilvános árverés ''utján órlékenitem. Találkozás a jelzett- időben a hely-«/.inon.
Fölhívom mindazokat, akiik a tjx-tilrftalvúnyok ki váltósánál bármoly oknál fo«va bniaradtnk, uta.l*ányok-éi t jolontkezhetnok r. hó 22 és 2:)-án a közöl I áteVs i h i vata I bji.
Mindazon 15 kat. holdon ¿bili gazdálkodók, akik földadófizotósi k.">--1eozettf!égüknok lOOo/o-it;, vagy azon tul eleget tettek ked"\ezmén\os pa-mutáru kiutalásban részesülnek.
Az erre igényjogosultak a kodvez-ményes pamutáiru utalvánvok átvétele végett f. hó 22 és 23-án d. e. 9— ós 1 óra közt jelentkezzenek a közellátási hivatal gabonaesztályán. Az igényléshez az adókönyvet, a vámórlósi tanúsítványt ós » családi fejlapot vigyék magúkkal.
Az alispáni hivataltól március hóra kiutalt talpú ta hányok megérkeztek s igy nagyobb mennyiségű ferii, női ós íryermek talputalvány áll a fogyasztóközönség rendelkező-" féie. Mindazok, akiknek talputal- • ványra szükségük van és arra igény-jogósu tak, jelentkezzenek a közellátási hivatalban naponta- délelőtt 8-tól 12 óráig.
A moí-t kiadott talpútalvilnvok az egész ország területén iparisazol-vánm-sal nendolkező bármely kisiparosnál folyó évi április hó-30-ig beváltható.
Polgármester.
Középiskolát végzett fiatalember elvállalna Íródni, üzleti, vagy alkalmi munkát. Cimet a kiadóhivatalba kérnék leadni.
148. március 1
VÁROSI MOZI
Csütörtöktől -vasárnapig SZÍNES VILÁGP1LM
ALOM A
DÉLSZIGET KIRÁLYNŐJE
Póii. : DOROTHV LAHOUR, JOHN HALL
HÍRADÓ! Előadások; köznap 5 ea 7 órakor, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor.
Posta Toll i''étort, a hírhedt nyila» ideológiai előadót, akit »magyar Ööb-bels«-ként emlegettek, a népbiró«áfr életfogytiglani fegyházra .i tói te.
Órabér könyvelést legolcsóbban vállalok, Székely József Muraköz-utca 3. si.
Konvenelós kocsist április l-re felveszek. Cim a kiadóban.
sAlig liüsznáit sötétkék mély gyermekkocsi eladó. Kisfaludy ut 17/c. f. cmcler,
10 méhcsalád eladó, uj asztalos kaptáiban (Neiscr méretig. Érdeklődni lelier Nink asztalosnál, Orosztony.
Gyümölcsiák, gy Umölcsf acserjék -rózsafák minden iajban és minden meny-nyiségben Hoffmann Ferenc szeged-marós-tői faiskolájának lerakatából Szépudvaf/ Istvánnál, Petőfi ut 81. hS7. alatt kflphato
Trafik Petőfi utca elején vasárnap, 21-én 1 óráig nyitva.
ZALA demokratikus politikai napilap
Szerkeszti: Bencze Jenő. főszerkesztő
Szerkesztőig és kiadóhivatal; t>frAk Ferenc-tér IC.
Kiadja t <ve«r.<aii tíizoit»«!!. XJtgyfcRfllzM. iterket^fa^r. <j V<t!íi i3o«óz« Iwf
Teletöm &4 Nyonw''oU a hörgazdasdgi R -T. N^gykanii« nyomdajúbiin, Naqykaniís>éri.
Nyomdáért felel: Zalay Károly.
1848—1948-as centenáris hirdetés:
i.
Hantos és Ruzsinszky
-vállalkozó mérnökök -
Nagykanizsa, fldy Endre-ut 12. Telefon: 3-50.
Gaz- és vízvezeték-szerelés. — Uspei foldgíizécök már 72 Ft-tól.
FIGYELEM! F1G_YKLEM?
1 Szeszesital szükségletét nagy-
ban és kicsinyben a legnagyobb választékban beszerezheti a
Dunántuii Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomitó Részvénytársaság
rum- és ltkörgyárában
Nagykanizsa, Szabadság-tér 12. Telefon: 119.
Húsvétra Jéminőségű likő-rökben nagy választék.
L \
Szabó Antai Nagykanizsa, Fő-ut 5.
* .
Orion, Philips, Telefunkeo, Siemens rádiókészülékét, férfi-, női,- cyerraek-kerékpárt 2—6 havi részletfizetésre.
Cxvetkó Gyula
Qététök gyártása háztartási és ipari célokra. Telefon. gáz- és vwetetékszere/ése^ Központi fütő- és is 4. tOrdőberendezések vasszerkezeti lakatos üzeme.
NagyKantasa, Ady En<lre-ui4.
Ivott már
Uáty-ttfcíkt?
Ar» 50 fillér*
Várható időjárás: Mérsékelt nyugati, északnyugati szél, felhőátvonulások, néhány helyen klsejb&rfutóeső. \ hőmérséklet alig változik.
fi teljes megbékélés felé...
W-;wm'',\ uuk arról ygyózódvo, lu>gy /.•raiih^vo miadnu idéniokralikit>iii n.n«ialko»ló. ji''w/;in<lóku dolgozója , w iiHiiol olvasta Sznibó József, a ihi.iáiuiineni ovnnuéljkus Vvg\ házk v-¡tilt uj püspökónok'' bőszedet. Hátas készséggel ismerjük in tufáit, amM a Magyar Kö:-ársaság az \egyltúzért tesz. Az álam fokoz-fi!un jóimiulatu a.r ^an.i/ngak tekintetében is; hits ^J in.egi a ásá-''u& m*g.scnk.nck sem lirténl hántőiása ''{iz uj rend.-!-r,u. Aki a,tt iif v:<"ésii.iözé*rő'''' f.''*zéi-, az vagy icnűf, rag ff té-i •••o cn.''a''.ar- mondja i pH--
\pö>''* I eszed- hí n . I gyancsak megkönnyebBüléssol ol-\usiaik ezt: követő ¡cg a budapesti ~<!\angéJikus egyház a ielkés''zeinek iogutóbhi határozatát* ¡Mihályffy miniszter fciszó.iílásában, (melyben kérik a^ozet/wógot, hogy az államhoz raió viszony sürgős rendezésére te-gui in^r a iópÁsokot.
Kapi iióU püspök pedig bejelentette, hogy
az e,vxngéMk-u< egyház hajlandó ktf^tm/nt. eső lépésüfafr -enni a fi?mokrá"i:i és az egyház ri-
»zonij án''ak ,pásgyaifa/íta. 1 iu mindezekhez ¡figrétombo vesz--h> ük /»a^uw^wfcjím ww a je ens.''got, anuí n most ''¡ozaj.ott március 1,5-i hatalmas ün tlopsógak ,aIkalniá\aI ta-
p;u»zWl\j«k, amikar'' Vfl. >ui <«o ho-
i\«n az*-xyház ouryüti ünnepelt? a ¿/.ulwuWti; nn^v ünnepét a néppel, amikv.r a katolikus ¿»gvliúz k<J>pvi*o-lúi szószékről ié* om^hvny^kröl hir-dotlók u ¡*>al udnág mijéért Mk''»-mvíű oddig ''nom tapasztalt Jutalma* M/éniu tömo^ok oiott, hogy a nia-tf.sar demokrácia. dolgozó onztá-lú''k f«)iomc3Jkodés"t szolgálja, akkor jóIok* ói''Zósko, állapit haljuk nr''g; eléri, aufl az ,nz idő, amikor azok teli*ében ''/* a megnyugtat én megbékélés érzése tett utrá, akiknek eddig a demokrácia és az ".''jyház viszonya nehéz tclhi problémád jehntett ,K
A megve mélyen vallásos dolgozol kezdik látni azt, hogy obben ay. országban minden »szabadságot így a valíás szabadságát biztosítja a magyar népi idemokrácia. Aki ma itt vallásüldözésről beszél, iaz valóbán tudatosan félremagyaráz, v :.
Az evangélium (nem lehot válaszfal a ''népi demokrácia és az fegyház között, elJonkezólog •összekötő '' kapocs az, •mert mind a kettő a népmilliók boldogulását ¡célozza/ Azért kell imádkoznunk, ''hogy ebben az országban minél unagyebb legyen a szabadság, a ''jóiét és a boldogság. A magyar.mépi demokrácia és ezenfelül a Magyar Kommunista Párt is, minden eiejévé!ezjfct-küzd,miért, lenne hát ellensége a vaJlásnak?
A földreform (Során földhöz jutottak a Szegény egyházközségek is. A költségvetésben (hatalmas összegek.'' biztosítják az (egyházak fejlődését, békés működését, i
A kommunista falujárók mun-kájdí i-t Zcdamtgyébcn is a''hely-rHÜllttoU templomok, iskolák és egyházi \épültök hirdetik,
Miért van mégis, hogy nincs ;.iog a békés imogogyo/éx, az állam ós az egyház ktoött, ikérdozik joggal ''a mögyn domokratikuwm (gondoH<ozó dolgozói, Az (Ogylubsi paltel mögé bujt gvülölotol a, lolki bókot iubfwiftlyjró nótót avakcié oiiiwk nz
oróit mi
(>ka. i
Knnek hátsó tí}iozgatx) < ismerjük. TudjuR; (hogy az ogyi;4zi reakció országszerte .roíuimra induK domoknu''iánk ellen, fájjon akkor, amikor az munka ve monyokot hirdet, 1« a ,jobb jövőbe vetett* szilárd hittél építi iezt az országot, akkor a megye területét |is ellepték a katolikus missziós (papok és több helyien bizonyos »nehéz iés sötét ídők«-rói beszélnek, a vhábom rémképét festik a hívek elé. Nom más ez, mint harcrahivás az pillén a magyar demokrácia ellon,vamely három év óta minden alkalmat (megragad a békés mos?eg>tízésre. i
X fim két hí q ex Ji<>g[>/ ti lai''tU vi (trlmc ürügyén nem lehet ho-káig Ka''tmegyfl ''dolgozó népét xfni me(t:{''rfHZleni,\mei^ u fef. e''thtQ''iSwl uiifutfalo* idolgo.vó tömegek i»*m (hajlandók már népi dsmokiríe ánk e''fen ¡rohamozó bűnös ésA-i''Kkes áradat, egi/szerii
& eszközéré tálni. örömmé'' állapf''juk onng, hogy üt Nagykanizsa i tfe. a megye ;.''öbb helyén -is kiUönösen jó a eixzony az egt/ház és a demokrácia között.
Hisszük, hogy ¡a békés mogogyozés hixtjitiek táborara béke tábora a bu-dájiosli evangélikus t ogyházmcgyo krademényezéséwi egyre inkább nő, és ennek .szüksigessegét felismerik a többi, a református és római kito-
likiis oiíyliázi vozotök és hivók Számos (i<»l orro mukt, ig> a. ¡Mindszenti lulh.ros primás és "a ku''lusz-minis/,tor között ^közol ogy órás uz »''gyluu öh .uz állam londezv-sre váró probt.''máiuak nvgheszél.(»''Varra «•»!-, god kövotknzttni, hogy a. mvgy'' nonizotji»pitő munkában,égy ut.m r<»£ haladni uz .állam és az egyház. Itö-videfton megtalálja tcgvinás k.-zót. .mogtonomtik aztyaz uj demokratikus egységet, amely krisztusi tanokkal a szívben és a munka oszközcive: ;i kézbon jujtpmber típust ad onn >k uZ országnak, akik boldog mcgoléuo-detts^g közepette (építik jnogfos/.i-tett- munkával. v!i jövő szociálist i Ma- . gvarországát. a ,j\xikciónak óriási fájdamiára. ;
Az amerikai imperialisták ujabb felháborító Javaslata :
Triesztet csatolják vissza Olaszországhoz
Az Egyesűit Államok külpolitikájának bevallott ceija, hogy Olaszországot egyre szorosabban kösse a nyugati blokkhoz es igy aiiandoan meg nagyobb nyomás alatt tarthassa a választások eiötti olasz politikát. Ennek a manővernek jegyeben irták alá Torinóban az olasz és francia külügyminiszterek a két ország vámuntójáról szóló szerződést Az Egyesült Államok ujabb minősíthetetlen beavatkozásai jelenti az a jegyzék, amelyben Anglia, Amerika es Franciaország kérik az Egyesült Nemzeteket, hogy Triesztet csatolják vissza Olaszországhoz. Az amerikai imperialisták iavaslata óriási felháborodást keltett világszerte Az Egyesült Nemzetek szovjet delegátusa megállapította, hofly Trieszt itatusán k megváltoztatása egyedül a Biztonsági Tanács hatáskörebe tartozik s a megváltoztatáshoz a Szovjetunió nem járul htzza.
Az Egyesült Államok külügyminisztériumának az a Upese, mely a középkeleti olajvállalatok érdekeiért megtagadja a Palesztina kettéosztásara vonatkozó döntést, altalanos felháborodást keltett es súlyos katonai bonyodalmakkal fenyeget. A palesztinai zsidó forradalmi szervezet tagjai Követelték a ztidó kormány és a zsidó hadsereg megalakítását. Felszólították az angolokat, hogy azonnal hagyták el Palesztinát, mert különben meg-tánn dja< óknt, Az amorikai dontos vad harcokat robbantolt ki Palesztinában. Angol hadirepülőgépek beleavatkoznak a küzdeleiriue. Logutóbb ket órán át tartó harcban 100 ember esett el és 308 megsebesült.
A berlini Szövetségés Ellenőrző Tanács legutóbbi ülsssn a^ angol-amerikai kiküldött • legmsrsvsbbsn elzárkózott az elol. hogy megtárgyaljak a prágai háromhatalmi értekezlet határozatait, amelyben Jugoszlávia, Lengyelország es Csshtilovákia tiltakoztak a nyugati hatalma* ImpsrialUts nemet politikája ellen. Az angol, Hmerikai ós fr&nola kiküldöttek nem voltak ha landók felvilágosítást adni a londoni értekezlet döntéseiről, amelyben a nyugati hatalmak azcrzódóseilenesen foglalkoztak — a Szovietumó mellőzésével — az övezetek egységesítésének kerdesóvel. Szokulovszky tábornok a nyugati hatalmak képviselőinek magatartására kíséretével egyUtt kivonult bz ülésteremből. -
Uj tisztikart választott a Független Kisgazda Párt zalamegyei nagyválasztmánya
Bedő Károlynak még a szellemét is száműzték a tisztikarból — mondják az uj tisztikar tagjai
Vasárnap, március ¡21-én délelőtt zalaegerszegi székházában;a Független Kisgazdapárt ¡zalamegyei nagy-választmánya Kiss ¡György nemzet-gyü''ési képviselő, ¡központi kiküldött elnöklése mellett (ülést tartott, amelyen megválasztották taz uj vármegyei tisztikart. A tisztikar névsorát az aiábbiakban >közöljük:
Elnök: MUlei J&váű., Becsvölgye. Társelnök: Póda Sándor Rigács. Alelnökök: s Honitvári Gyu''a, Zalaegerszeg. Horváth József vMáhonfa. ¡Kovács Dezső, Zalaszerfigrót \és "Vukics létván, Szepetmek. . Főtitkár Farkas Lajos} ■ pániigyész: Dr. Gerencsér Gyu''a, iPénztfámok: * '' Háski Mihály, ,ellenőrök: TŰIK v Lajos és \ArooX Gyűli.
Amint kőztudomásu, «ZaUunegy-é-bon ''som a mogyoi türvónyhatósug^ hun, aom inogvoHzéklioly képviselő •toHtülot ügvénok ,vo/.otjtóbQn a Füg-iputlon Ki^aíidapávt ozidoig tovőlo-KOHon nem \ ;tt részt, Kniu<k oka, Tóként áz volt, Ikxiő Káioly olnök óh közmion ixjivkcióu környozotóvol a haladás útját állta. Most. azonban
a megyei nagyválasztmány száműzte az uj :tisztikarbót Bodő Károlyt és társait, valamint .azok szellemét és a most újonnan megválasztott tisztikarral — hisszük--valóban a
demokratikus szellem ¡fog beköltözni a zalamegyei Kisgazdapárt szerve-zeteiber, mint ahogyan azt Kiss György nemzetgyűlési ¡képviselő is mondotta. A vezetőség több tagjával történt * beszélgetésünk alkalmával kijelentették, vhogy uj, demokratikus szellemben vkiváimaK résztvenni a megye, ia városok és közéjek ügyeinok intézésében.-Örömmel üdvözöljük a ''vezetőségnek ezt az elhatározását és (mog vagyunk arról győződve; ez (a Vezetőség biztosíték arra, hogy,a Kisgazda Part soraiban elvégzendő tisztogató imunka után,
ZaLamegvélxín isiugv tekinthetünk a pártra, mint .amelyik a Nemzeti Függetlenségi Fronton .bolüi a többi pártokkal kámltve, iküzd a zilai dpl-gozók jóléténék ifelemolkxiéséérí.
Mi újság az országban?
A légi, ,1941-es rehabilitációs törvénnyel kapcsolatban .felmerült panaszok alapján ¿íz igazságügyminisz-tériumban most .ogy ujabb, ilyen jellegű törvény .eőkészitésén dolgoznak. A most készülő javaslat széles néprétegek számára lehetővé teszik a becsület és az előélet helyieálli-
A Szociáldemokrata Párt vezetősége Száva Istvánt felmentette a.
gél» delegálta. A Népszava felelős szerkesztőiéül pedig Horváth Zol-fcánt, a Világosság eddigi főszerkesztőjét küldte ki.
Két telitalálat a Totón
A Toto e heti fordulójára 1,060 000 szelvény érkezett be. Ezek közölt mindössze két telitalálat akadt. Mindkettő beküldője budapesti lakos Szel-vényenként 265.000 forintot nyertek. TUenegytaldlatos szelvény ^OJarab volt, ezek 3200 forintot kopnak, Ttztaldlatos szelvény 2000 akadt, uek 250 forintot kapnak,
ZALA
Déli 12 órakor feleníi Budapest
Kitüntették a szakszervezeti vezetőket
A szakszervezeti vezetők eh»ö országos értekezletének vasárnapi ülésén Nógrádi SándoráL iamtilkár kiosztotta a köztársa, sági elnök kitüntetéseit a szakszervezeti vezetők közölt. Hang. súlyozta, hogy ezek kilihiwL lések n szakszervezet húrom qsz. íendös munkájának elismerései, jelenük, és kifejteUe, hogy a 8zuk«zervczol>ekre u jövőben sok kii) nagyobb szerep vár. Küfcele. dűiik miliox az időhöz. Minikor az egész niugyiu* ri^Mi''tlensé gi Irontól sxoroMtibhm fogjuk Tűzni s ezzel összefogjuk '' uz
küzdelmét „
szoeiá l i zm u s ki mély ítésére. F l>-ben a szorosabbra fogott front ban a legbiztosabb és legönluda tosabb pillér a magyar szakszer vezet összessége tesz.
Vidovits megszökött
Vidovies Ferenc. ;i háborús és népei lenes bűnök miatt jogerő &en etiléit egykori somogy megyei főispán, szombat este. 11 órakor ii kaposvári állomás e-öi saniokú bói meus/.ököll. nz ől kísérő t''egy őr mellől. Vldovitsot'' egy ih''''|)-l''ií''óságl I árnyalásra kjscrlék Ka. |K)svi\i''iM és nmig n fegyőr a pénz tárhoz lépeti, luigv Jegyet vált. son, Vidovits meglépHI mellőle Országos köi''ö/ésél rli'' ''ii<L Krk
egeszem agyar tiep
Közöljük Simándi József hangversenyének részletes műsorát
Több alkalommal is hirt adtunk már arról, hogy Simándi József, Operaházunk fiatal tentristája, aki csak néhány hónappal ezelőtt „ugrott ki" és máris az egyik legnagyobb tehetségnek könyvelik el művészeti köröxben, április 4 én Nagykanizsán hangversenyez. Simándi már nem ismeretien nekünk, kanizsaiaknak. A kitűnő énekes nem-\ régiben vendégszerepelt nálunk, amikor is hatalmas sikert aratott. Simándi Józseffel együtt jön Nagykanizsára Erdélyi Alice, az Operaház" szólótáncosnóje is, aki szintén járt már városunkban.
A két kiváló művész estjének részletes műsora már rendelkezé-
sünkre áll és azt az alábbiakban közöljük.
Sírnandi József a kévetkező számokat énekli: Giordino: Caro mto, Martini: Szerelmi bu, Schubert: Muzsikához, Szerenád és Türelmetlen szerelmes, Liszt: Ha álmom mély, Wagner: Lohengrin, Grál elbeszélése, Leoncavallo: B-ajazzó ária, Puccini : Tosca, Levélária, Massenet: -Elégia, Schunann: Ajánlás, Grieg: Szerettek, Verdi rAida, Radames románca és Hűmmel: Halleluja.
Erdélyi Alice táncszámai: Chopin: Aranykakas és Delibes: Silvia— pizzicato.
A fővárosi színvonalú hangverseny iránt mér most is hatalmas érdeklődés nyilvánul meg városszerte.
»»
Vásárnap délután a Hármashatár-hegy felett íösszeütközött két vitorlá-/.ó-repülógép. Az.egyik gép lezuhant és vezetője szörnyöthalt. A másik gépnek és ^vezetőjének semmi* baja som történt.
< »
Kríjósi Kniil, a pécsi 1 uarUístü-l-.''t vozotóiegyzójo hűtlenül kezelte a különféto iparcikkek utalványait
ezért komoly gazdasági zavai-olcat (ikozoti. A íendőrtíég áilamvádelmi <;s/tálya l''Jrdösit internálta, az Ipur-
loslűioj \fw»tóH(>ifk\|XHlig liomonuott, «
A tiHii/-viigéugyúi'' H/A)llemi é< fizikai doiLW.ói viMirnap önként*» rohammunkát vétfswWk a gvái''bun. A munka ellimérfcAkót a .görög hzuIv.kI-HÚghiii''c.inok meifKníiléH.''»!'''',» ajiinlol-
luk foi.
»
A y\öi i muukúsbirósi''m szombat-lieUen''tárgyalta kél iáiuxthtui galw-. iiairyüjtő kiM^k«#ló, l''urth Gyula és '' Tamá* bünügyét. ''¿''i vágón ösm>x''-í;''S üjtöt''l j?al>onál)ól líi vauónt elfe-L''t/v.ték. Purtli Uvulát 14, l''urth Tamást 7 évi fegyházra Ítélték.
Rövid világhlradó
KI L(i.ÁRI A
Nagy lelkesedéssel fogadták a bulgár-szovjet barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezmény megkötésének hírét. Az egész országban nagygyűléseké:: tüntettek a bolgár-szovjet barátság és Dimitrov miniszterelnök mellett.
ANGLIA
Zillíakus brit munkáspárti képviselő kijelentette, a kormány feladata, hogy biztosítsa a nép számara a békét. Az antf* likai segélylerv nem olyan kié é-ííilö- hogy gazdaságilag'' iüggello-nilhetné a nyugati népeket Kel el-lvu rópálól és a Szovjetuniótól. A brit kommunista párt fő ti lkára javasoltai, hogy Angiin kezdjen nj kereskedelmi tárgva-iásokai a Szovjetunióval.
AI S/.TIJIA/,
A >?,í)vjet megszállási övezetben a közigazgatást már .1045-ben átadlak ii/ (ssztn''ik hatóságoknak. Az amerikai övezetben » katonai hatóságok meiíkórdezéHC nélkül még mindig nem hozhatnak egy fontos határozatot nem. Az amerikai katonák állandóim táplálják » fekete piacot (ís (> felsőbb katonai hatóságok szövet ellenes hangulatot torjonztotvk a Icatoriák között.
goiíogország.
A szabadcsapatok ujabb néirv liHysóget foglaltak el. Á görög kór-, mánycsapatok március 15-én nyugat Macedóniában mustárgázt használtak.
KÍNA.
A na.uk ingi kínai felszabaditó had-seieg a Kuomintang csapataitól is- " inét 4 helyiséget foglalt el. A felsza-i>aditó erők 50 kilométerre vannak" Tíencsungtői.
DÁNIA.
llassmussen dán külügyminiszter megcáfolta, hogy Dánia, Svédország és Norvégia csatlakoznak a Brüsz- . szelben moük.''tött öthatalnii egvez-
ménvhez. ■
MKP hírek
F. hó ,24-én szerdán d. u. 6 órakot összevont,pártnap a MKP székházának nagytermében.,Előadó: Ge-rencsér György ,Za!a vármegye képviselője.'' Pártállásra -való tekintet nélkül mindenkit .szívesen lát a 1''ezdfnarg. t
«
A MKP JII. körzeti« f. hó 25-én csütörtökön este .7 órakor pártnapot tart ^lagyar-u. .0. szám alatti hclvi-«óffében. Pártállásra -való tekintet nélkül mindönkit (szornt:>tttol vár a Veiclönéff. ,
«AOIO^ÜSOB
Kedd, március 23.
Budapest 1. 5.3D Majunl! muzsik.i. (>30 Palurádló 7.00 Hirck. 7.20 Reggeli zene. 8.15 Zenekari muzslkn. 10.00 Hltfk, 12.Ü0 Harangszó, lilrck. 1216 Tánczene. 13.00 Zongora- és hefjc.düs/Amok. 14.00 Hlrck, 14.25 ifjuságl énekkarok énekelnek. 14.45 Szöve''.keaotl negyedóra 15 00 RádlóUkola. 15.55 Haydn: KrUctui hét fcznva n kereszt-fán. * 17.00 Hírek. 17.10 Hidllogoly lilrídó é8 Vöröíkcreirt közlemények. 17.80 M^ynr nóták. 18.15 Mit (Izen n rddtA. 1K.45 Vliftg hlrnctó. 19.00 HanKlcn^ck. 19 10 E. C.vU-wellj Ooliányfoldek. Kfizvetlics a Nemzeti Kamaraszínházból 20 00 Hírek, sporthírek. 22.05 Hírek. 22.30 Korunk zenéje, 23.30 Könnyű muzjlka. 24.00 Hírek.
Budapest II. 17.C0 Tánczene. 18.00 Csevegés nz öltözködésről. 18.15 A há».Iegyüt-tes játszik. 19.00 Strauss János: Denevér. Részletek. 20 30 A Rádió.sunbadegyeteme. 21.00 Hirek. 21.15 Tánclemezek. 22.10 Vita a „dohányföldek" c. színműtől 22.35 Hanglemezek.
Értekezlet a felszabadulás évfordulójának méltó megünneplésére
Kedden délután t''él ti órakoi értekezlet lesz a városháza köz. gyűlési termében. Az érU''kezle-lei) megjelennek n pártok. az egyliázítk. n társadalmi egyesületek és n szakszervezetek kéj>-visclői és nz április |.j je s/^iba, dulúsi ünneppel kapeso ítto«Umv. njvulókal beszélik njeg. Az ér-tek ez léten megteszik a szüksé^-s lépéseket, hogy Nugvkani/su né-jye méltó féiuiyel ünnepelje meg az ország teljes felszabadu''á/sá*
nak harmadik évfordulóját.
-
Hirdessen
a Z/lL/í-ban !
'' IÜ4S. március 23
A kiskomáromi községi jegyző tett a pacsai járás főjegyzője
A Zala még az elírni!t évszepv tember havában a nagykanizsai
Í''árásí tisztiérlekczlet kapcsán közölte olvasóival a belügyminiszter azon rendeletét, mek'' szerint közigazgatási íogulmiiza-si tetuíjvalóK e.l''átására''hivaiott bármely vármegyei állásra ivA js alkalmazni ''ehet a jövőben, «ki jogi képesítéssel nem run. de.lkezik ugyim, de n köz.^j közjguscgtilási vj/.sg^t sikerrelJe lytle. A belügyminiszter ezen rend eletével nzl u eé''l igyelu»-zetl szolgálni, liogj'' n közsí^ jegyzők közül u lehet síneset >bek ne knllödjanuk ei a községi igti/galásbun. hanem ulknimuk. nyiljon n vármegyei és nrLni.v. térin mi fogalmazási tennivalók ellátásúra. K rendelkezés alapján a vármegye főispánja Fülöp Gyula kiskomáromi községi jcigy zöt a pacsai járási főjegyz-ö''i állásra lielyettesitette be. i)r. Monostori Tibor járási főjegyző a kjskomáromi községi jelzői lii-valall már át is adta í''ülöp Gyu la utódának Halmos Lász''ó volifc, ki.sszenlgróti körjegyzőnek. Fülöp (iyula a pacsai járási lő jegy zői hivatalt a napokban \~eszi ál elődjétől dr. Yida F''^rencul-akj korábbi szolgálati helyérő Ixítenyére került vissza. Fülöp Gyula az uj pacsai főjegyző eddigi ériékes munkájával érdemelte ki a kitüntető megbízatási és a pacsai járás közönségének? csakhamar ''alkalma ¡esz eJőnyö f^en megismerni közigazgatási vezetőjét. \
FejadagdéZ8iRa beszolgáltatás! értekezlet
Szombaton délután a városháza tanácstermében dr. Monostori Tibor járási íöjcgyzö elnöklete alatt fejadi gdc^.s.ma nv szolgál l átási érteKezU t voitnue. lyen az eszlcregnyii, ^ulumtxiki; hosszuvöigyj, komárvúrosi, korpavári, inuraKereszluri, migy bakónaki, nagyréesei, KorimOii» szépei neki és z:ilasárszegi községi és ktirjegy&tfkön kívül jneg-ji''lentek az einlitcit jégyzősé^k községi bírái, lermelési és>kózel-lálási bízolíságai. áz l''l''OSz. é* Fl-KOSz. vezetői. Nemzeti Bizottságai. valamint a politikai pártok vezetői. i)r. Gál Jenő közellátási tanácsos, a zalaegerszegi közellátási felügyelőség vezetője előadásában letárgyaltra került az egyes jegyzőségekne» k i vetett fej ad agdézsin a mikénti behajtása. Kérte a közigazgatási és népi szerveket, hogy bármilyen nehézségekbe is ütközik a beszolgáltatás teljesítése igyekezzenek annak magyaros szívvel eleget tenni, meri az aratásig levő három hónapra nincsen biztosítva az ország kenyérellátása'' A kormány-nem akar kényszereszközökhöz nyúlni, de lia kérelmének nem lesz foganatja ugy. a gazdasági rendőrséget fogja igénybevenni a rejlett készletek feltárására. Tekintve, hogy a nagykanizsai járásra kivetett 55 vagonból még csak 11 vágón folyt be a népi összefogás utján a legsürgősebb ^ intézkedéseke^ kérte.
FIGYELEM 1 A Zalának szánt hirdetéseket DeAk-tér 10. szám aló kérjük leadni. — Husvétt hirdetéseket pénteken délig kérjük leadni. Teleion 54.
Meghivó.
A „Pannónia" Szőlősgazdák Bor- ,és Gyümölcs-értékesítő Szövetkezete, Nagykanizsa
—az 1948. március 11 ére összehívott, de határozatképtelen volt
rendkívüli közgyűlés helyett —
1948. március 31-én d. u. 3 órakor
a Nagykanizsai Takarékpénztár hivatalos helyiségében
(Csengery-ut 1 — 3.)
rendkívüli közgyűlést
tart, melyre a t. üzletrésztulajdonosokat — annak megjegyzésével, hogy ez a közgyűlés az eredeti, vagyis „az igazgatóság ós a volt ügyvezető igazgató között létrejött megállapodás feletti határozat-Hozatal" tárgyában a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes lesz — tisztelettel meghívja
az Igazgatósóg.
rí ur<
■,. . >■>•♦
Z AL A

Junius 12-én összeül a két munkáspárt egységkongresszusa
A két munkáspárt közös Politikai bizottsága március 19 én ülést tar-:<rt;. Megtárgyalták a politikai haly-2ttct és minden kcrdesben teljesen Lonos álláspontra jutottak. A bizottság elhstorozta, íiop,y a k*t párt ^ységkongresszusát junius 12-Én, :3-án és 14 én tartják rr:eg. Az
egyesült párt programjának kidolgozására a következő tagokból álló bizottságot küldik ki: Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Révai József, Ge-rő Ernó és Vajda Imre. A közös Politikái Bizottság ezután elnökévé Rákosi Mátyást, helyettes elnökévé Snkasits Árpádot választotta meg.
Ideiglenes intézőbizottság vette át a kanizsai kereskedők ügyeinek Intézésit-
A megszűnt KOKSz helyett Nagy-KsrUsár. működő Kereskedők E^ye-íöieté nzombaton délután közgyűlést tartott s, Városháza kÖzRyülési remiben. A közgyűlésen adták át /) ask Ferencnek, a Teutsch c«g Cz-ietveiet^jének a kereskedelem és üzövétkez*tügyi^nlniszter által adományozott elismerő oklevelet. Dlask Ferenc 30 éves szolgálati jubileit-rrát űuncpelték a kanizsai kereskedők. Az ünnepeltet a város nevében Varsa József polgármester", a ke-•:ked*k nevében Harangozó Lajos, i MKP nevében Siklósi István
rendőralhadnaay, a SzDP nevében pedig PataU József üdvözölte.
Ezután bejelentették, hogy az eddigi vezetóség lemondott és helyébe egy ideiglenes intézőbizottság vette át a kereskedők ügyeinek intézéséi.. A bizottság a kövctUző. tagokból áll: Harangozó Lajos, Neu Pál, Tóth József, Zombori Károly, Halmos Pal és Singer Sándor.
A közgyűlés üdvözlő táviratokat küldőt: Vas Zoltánnak, b.ossa Istvánnak, Rónai Sándornak és Kom-¿:enov Pálnak. • t
Francia szakszervezeti küldöttség látogatja meg kedden a MAORT telepeit
Ivrdekes vündégoi lesznek a követ-kv/.o napokban MAOlíT zalamo-gv*• i telepeinek. Kedden a déli _ryt»r!»s»»l egy hét tágu francia szak--zwTezeí i küldöttség érkezik Nagykanizsára. A küldöttség tagjai még holnap délután fői 4 órakor érdo-beszámolót -tartanak a vasvázas há/. jtfptermében ,,a ^MAORT dqJgo-wi t\lőtt a -francia szakszervezeti
életről. • i
Szerdán a«3i''AOKT lovászi ós ko-rettyei telepeit , látogatják mog a francia szakszervezeti.kiküldöttek és ott is előadásokat-tartóinak az o!aj-'' bányászok előtt. .Csütörtökön del-előtt a ,fúrási munkálatokat tekintik meg. .
A küldöttség csütörtökön délután utazik vissza''. Budapestre.
i- -jv .- - »* '' TTkt
Nagykanizsa Is bekapcsolódik a városok közötti
immkaversenybe
Varga polgármester nyilatkozata budapesti útjáról
Varga .fózjof i]>olgánnoster ü rnult hót vógún részt vett Budapesten I v i üg vm i 11 i szté r áj inban megtartott ór?u»kczíet<(yi, aniólyou .az ország p.)l-•,{árrm*tei<íit tájékoztatták ,oz időszerű remii va lókról. >A polgármester /»y/nmbalon érkxízettimeg fővárosi útjáról. amelyről <a következő nvilat-tco/HWt tetté munkatársunk előtt:
Az értekezleten felmerült annak a szükségessége, hogy a köit-a-jövőbtii a naptári év szerint aUikuíjon. iKrro vonatkozóan a halügym misztériumba ntmár folynak h tárgvuJáwok. • . v
-•''Szó-volt a városok tervmogbi-/x)t,tJuin;tk » működéséről is. Ebben az ügyben -több itfon érdekes fölszólalás ''hangzott el. amelyek alapján ugy döntött az értekezlet, hogy egy megfelelő szakképzettségű, ugyneve-yfítt külső tK''.n''mpgbizottat is kell ál-Jitani melléje.
A városok közötti munkaver-Hcny kérdése in felvetődött- az értekezleten. Ezt tudvalevőleg Szeged indította el azzal, hogy versenyre Ixivtu ki l-tebrecent. A vteraonybe bekapcsolódik minden város, i''gy ter-meszeteseh Nagykanizsa is. A , cél az., hogy a. verseny kenetén "belül minél tökViiírtesobben használjuk ki a '' munkaidőt, az ügyeket a lehető, leggyorsabban és Lc^rporatosabban in~" iézzük ei, a dologi kiadásokat, mint a papir ós Írószerek használatát a-
Dobó Syflrgy
divatáru és rövidáru kereskedő
Jó minfoéaü áruk olcsó éro«i. ADY ENDBE-UT 3. SZÁM.
mogv
gy a város közüzemei ré-vasárolt.Fő ut Íj), szánni
lelietőséü határáig csökkentsük. A verseny kiterjed u k<">zíulók behajtására, új üzemek szervezésére ég a határidők pontos betartására is.
Budapesti utjának .ogyéb eredményeiről szólva kijolonitotto a polgármester, hoj -•
SportroTat
MEGÉRDEMELT GYŐZELEM
széi*''
ház belügyminisztériumi Jóváhagyása á napokban mogérkozik.
Húsvétvasárnap:
„Sztárparádé" az Ipartestület nagytermében
érdekes eseménye lesz ulius-véli üinK''jK''knek. Az egyik hangversenyiroda több budapesti művész részvételével ; sztárparádét rende/.. Az előadáson felié|)Szil-vássy Margit az Operaház tagja'' Ijenjg>rel Erzsi színművésznő, Kő rösi Zoltán tánckomikus és Pe-rényi László. Az előadás húsvét vasárnap lesz délután 5 és este 8 órai kezdettel az Ipartestület nagytermében.
A magyar fiatalok Moszkvában is megünnepelték március 15-ét
A moszkvában élő iwagyr ösztöndíjasok március 15-én nagyarányú ünnepséget rendeztek, amelyen több mint 600 orosz és más Idegen országokból való vendég jelent meg. A hallgatóság előtt ismertették a szabadságharc jelentőségét. A műsor többi része is magyar lárgyu volt és számos ismert orosz művész is közreműködött.
Ragyogóan szép napsü leses időben állt IV- a két csapat a bajnoki mérkőzésre. A Posláü: Kárpáti Solymosi, Simon (ioinbai. Kónya 11..Lőrinc, Baj kai. Sárvári. Virágh, Tőrös Kassai. NVTE: Hóka- Balogh, Munkácsi-Semsi Németh Both Szepesi. Tura, Sár, Kocsis, llor váth.
Pontosan hároin órakor intii-loüa útjára a labdát Yiráglr Goldniann jálékvezelö sipjelere A széllé szemben jáíszó Postú:» veszi ál az első percekben a játék irányitásál. Sárvári — Tőrös összjáték után már a hárma dik perebrn helyzet nvilik Yi. rágh előtt, de íölé iő. Az XVTIv játékosíű idegesen kezdenek. Az i). percben kezd feljönni a liazai eg}''ültes. Both fejesét Sár szénen veszi le. de elhamarkodóU tjui fölé bombáz. Egy perc múlva Szepesi ront a kapu előli. A Itilolda^vn Sán''ári Németh hi bájából kiugrik, de Bóka azulol só pillanatban tisztáz. Várakozó a játék. Az NVTE valamivel többé.1 támad, de a Postás védel me jó! ál! a lábán. Jó iramban folyik a játék és csak a szerencse menti meg a Poslást a góltól-
A 25. ¡»ercben nagyszerűen kidolgozott támadást vezet a ven-* dégesnpal, de Némethék mé.; idejében tisztáznak. Egy perc múlva veszélyle-en támiulás: indián Poslás.* Virágh és Németh hart-ol a labiláéri. A középfede-zet lyukat rug és Virágh a Jeá ló .vódelem mdiyll ¿i..háiúba.ty. 1:0
A Postás váratlan gólja után az NVTE [»ercekre megzavarodik^ majd a kél összek''ölö kuü-no > játéka révén feljönnek és nagyszerű'' támadasokat vezetnek. A 29.. pereben Sár Ilorválh-nak ad. ki Kocsis elé tálal. Kocsis egyből a balsarokba ¡ő 1:1.
NVTE-POSTAS 4:2 (3:1.)
A gól meghozza a vasút önbizalmát és egymás után vezeti a, támadásokat. Kél perc múlva Kocsis labdáját Kzepesj egyből a léc, alá vágja. 2:1. Nem sokára rá Horváth háromra emeli a Vasul góljainak a számát.
Fordulás után erös ostromba, kezel a Vasút de a csatáflflcnak. íUitn sikerül a gól''övés. A 17. percben Horváth hatalmas ka-pufájíí az esemény, majd Sár, hibáz nugy helyzetben.
A 22. percben Németh Tóni; ujabb hibájából Sárvári ér el góll ¿h2. ''
Ezután rákapcsol a Vasút és a 29. percben Kocsis sarok rúgása után Tura lábáról bálóba száll aJabda t:2.
A mérkőzés végéig még lelkesen küzdenek a csapatok. de ujabb gólt elérni nem tudnak.
Jó iramú kemény, de vegig
vv
sportszerű mérkőzésen az NVTE teljesen megérdemelten szerezte meg a győzelmet. Az első .nefö''ed órában a vendégek voltak a jobbak, majd tt Vasút fokozatosan feljött és ntgy pompás góljávai megérdemelten szerezte meg a két fonlos bajnoki pontot.
Egyénileg Bóka nem hibáztál ható a gólokért. Balogh telkesen-játszott, de nem tudta feledtetni Gazdagot. Munkácsy me.gbiz-ható. Németh gyengén játszott. A két l»ekapolt gólban ő ''a hibás A fedezetek végig nagyszerűen küzdöltek, ők döntötték el a niérkőzést a Vasul javára. A csatársorban Sár remekül osz-togatolt. Horváth elmaradt a megszokott, formájától. A többiek megtették a magukét.
A vendégeknél Kárpáii, Soly mosj. Lőrincz és Virágh voltak a legjobbak. Goldmann jó; vezette a meccsei.
NAGY KÜZDELEM UTÁN
KRAC-MAORT 2:1 (1:0)
Vasárnap délután játszollale a MAORT a bajnokság szempont jából az» egyik legfonlo.sajbb mérkőzéséi a KBAC ellen. A mintegy 2000 néző elöli le ját, szolt mérkőzésen egyenrangú ellenfelekként küzdőUek egymással a csapatok. A MAORT erre a mérkőzésre igy álll fe'': Vajda —Németh, Horváth -Szabó,Héjjá, N agy — Polinger, Téli, Csön-gei. Forgács, Kajwrnoki.
A mérkőzés ugy indult, hogy a MAORT győz. azonban- a csatársor a támadásokat ijwra tudta jjóllá értékesiteni- Az első félidő 40. percében Iiéjja rosz-szul adja haza a labdái, Forró .elcsipj és Vajda meüell a háló-'' ba lő.
^ A második félidőben oslmm-kezd a MAORT, de a kemény K.RAC védelem melleit nemboi-^^ogulnak. A 27. percben Forgács labdájávaí Téli kiugrik. De-.
4
csj ¡a. 1 l-es ponton buktatja. A megilélt büntetőt Téli bevágja. A gól ulán a hazaiak támadnak erősen és a \\1. jverebén szögletet ér el a KBAC a MAORT kapuja előtt,. Hlavács iveU beadását Szöllősi koze''ro! a léc alá
A játék kéj>e alánján a döntetlen igazságosabb lelt voína. a MAORT csatárai isinél góliszonyban szenvedtek.
TOTO-eredmények
Mateosz-Szeged 1:1. MTFT Csepel 1.0. Elektrom. -Haiadiia 0:3. Szolnok- SalBTC l>0.Sza -- EMTK 3:0 Ferencváros -V ETO 4:1. Ilí.ker- Gázgyár2:2
Kisfcexl.....Pereces 1:0. Drasche—
Kecsk. MTE 3:1. Mátészalka— Nv. MADJSz 3:2. MÁV. DAC — SVSE 0:0. Debreeen-Pécs 1-
A Zaláink budaposb otthona az ujjáaiáhitoti
&alace -peiasíó
Budapest, VII. Somogy! Bóla-ut 3/a. Telefon 220-089
Olcsó drak. - Tökéiele« Komfort. Előzékeny, figyelmes Jclsaolgalás.
i
ZALA
Győztek a Vasutas boxolók
Vasárnap délelőtt az Iparoskor nagytermében az NVTE öklözöi a vasiilas CsB selejlezö-jében a kaposvári YTE verseny zöivcl mérlék össze erejűket. Á mérkőzés nvár a inérlegelésné'' eldőli, meri a KYTK csak három szabályosan leigazo l boxo-lóval rciuic''kezclt, igy a Vasút a szabályok értelmében 12:1 arányban győzőit és lováhhjn-toU. A közönség elölt k''fo''yt összecsapáson az NVTE boxolói. Fölényesen győzlek (iáti kivételével. aki clöntel''eiu éri el.
Kikapott az NTE
A másodosztályú bajnokságra lörő XT E-I vasárnap vereség érte ''''Marcaliban. A nagymult« piros^Tehér ugy fittes 1:11 arányú vereségei s/cnvcdelt. % A kanizsaiak góljál Horváth 2 és Vil-c.M''k iöU''ck. Evvei :i vereségévé-az N TE lemondhal a másod-oszlály bajnokságáról annú is inkább, meri az éllovas MAOKT 11. Kiskoináromban fölényesen győzőit. Az NVTE II. gyedig; ugyancsak fölényes jálékkal 11:1 arányban gyürle maga alá a gycii^ébl) képességíi Iclcnyeiekel
Egyéb eredmények
Dinamó-KMTE 2:0. Dorog -PVSK 1:0. ^ipesl-DVSC J: 1.
A Zala mezőgazdasága
A háromeves terv márciusi beruházásai a mezögszddsagban
A Gazdasági Főtanács a hároméves terv márciusi beruházásaiból 84 millió forintot juttalt a mezőgazdaságra. Köldmüvelésünk eddig még egyik hónapban som kaj)ott ilyen hatalma-; íjsszeget.
A 34 millió forintból 3 milliót, az állattenyésztés, 2 milliót podig a . szőlészet, kertészet oh méhészet fejlesztésére fordítunk.
•2 milliót költünk a falvak villa-mo-itiWtia. Pákoz<l. Ktvck, -Vdúcs.
/agyvaiékás, Iii-esi, Kákos-kores/.tur 16 gyér megyei község jut villanvvilágításhoz "ebben a nőnapban.
Jelentős anyagi segítséget Uírnek a í-ajkai, hegyeshalmi. nagyszénási é-s esongrá<lmegyei földmüwsszövet-kezetok.
Hel>rcálli1|M]ifc 47 iskolát, ezen-kivül 4 ujat épitonok. Epitonek még H napközi otthont és 14 tanítói la-. k4st is. Ezekkel a beruházásokkal a demokratikus kormányzat a parasztság életszínvonalát emoli.
ínséges zabvetőmag kiosztása
Az 1948. óvi tavaszi vetűinagol-látás során a Föidmivelésügyi Miniszter Zala vármegye részére 500 mázsa Ínséges zabvetőmag kiosztását engedélyezte.
A vetőmag .kizárólag készpénz fizetés oltanéi*m kerülhet kiosztásra.
Vetómagjuttatásban csak 15 kat. :Oldon aluli gazdák részesíthetők. A juttatás sorrendje:
1.) újonnan földhözjuttatottak/*
2.) hadigondozottak,- hadiözve-<£. gyek, hadiárvák,
y.) áttelepültök, és telepesek,
4.) egyéb gazdák.
A kiosztásra- korülő zab máz sin-kinti ára helyi raktárból átvéve 102 íorint. Tisztítatlan vetőmag kiadásra nem kerül; a tisztításról a vármegyei gazdasági felügyelőség, illetve ^ járási gazdasági felügyelő gondoskodik. A vetőmag szétosztásét a MOSzK végzi vidéki szervei .ltján. A vetőmag vételárát a MOSzK zalaegerszegi Kirendeltségének felhívására kell az általa megadott módon ós helyen befizetni.
Érdeklődők részletes további ''felvilágosításért forduljanak a vármegyei gazdasági felügyelőséghez, illetve a járási gazdasági felügyelőkhöz.
HÍREK
/
Napirend:
Március 23, kedd. Róm kat. Viktorián. Prot. Ottó. üjqőróg N''kon.
fl Nap kel 5 ór : 42 perckor, nyugszi* 18 óra 00 perckor. — fl Hold kel 17 óra 2 perckor, nyugszik 5 óra 40 perckor. 1801. I. Pál orosz cárt megölik. 1933. Hitler diktátort hatalmat kap., 194?. fl szövetséges csapatok átlépik a Rajnát. _
— Csapatzászló avatás
A í). ,h. v. Parancsnokság értesíti u város, lakosságát, hogy a város által adományozott csapatzászló ünnepélyes átvételét <« folszenttelésót-ünnepélye« »Honvéd határőr nap« koré tél ¿n f. évi ápr. hő 11-én rendezi.
— őrizetbe vettek egy fegyver-rejtegetőt
A kanizsai réndőrség ma őrizetbe vette Adorján Lajos zalakarosi földművest, aki 1940 ószo óta két használható állapotban lévő lőfegy.-\toi1 lejtogetett. ügyének ( kivizsgálása után Adorjánt ''átadják az állani ügyészségnek.
— Elitéltek egy bortolvajt
Varga József zalaapáti napszámos március 10-én Iwtört völgyi Károlyné nagykanizsai lakos bor-pincéjébo. ahonnan elvitt 5—0 liter bort. Vargáit a letörésért- felesége jelentette fel. mert a lopott bor-itói a részogos .embor lx>rugott és brutálisan bánt családjái-al. Arató bünügyét és nyolc gyermekére való tekintettel egy havi fogházra ítélte. Antal ogyosbíró ma tárgyalta Varga Az ítélet jogerős.
— Rejtett fegyverével lövöldözött egy gazda
'' Varga Lajos bakktüttősi lakos, rossz viszonyban élt feleségével. Egyik nap kissé ittasan ment haza és emiatt felesógo nem akartai beengedni a lakásba. Először az ablakot és ajtót döngette, de amikor látta, hogy nem boUiogul, haragos felosé-gévóLJvifutott az istállóba, elővette n széna közé elrejtett német katonai fegyverét és 4 lövést adott lo az udvarba. Ezután visszament az istállóba és elaludt. Miután a lövéseket jól lehetett''hallani az egész községien, a ^rendőrség azonnal kiment a helyszínre, ahol ;mog is találták Varga ellejtett fegyverét, letartóztattak és átadták vaz államügyészségnek.
— Lopással gyanúsították és rejtett fegyvert találtak nála
Hosszú János ¡gógánfai lakost gyanúba fogták ''a szomszédai, hogy tőlük lopott. A nyomozás során "házkutatást tartottak Hosszú lakásán, / a lopott iholmiból nem talállak ugyan semmit, do >ogy jrojtett fegyverre bukkantak nála". ''Letartóztatták és átadták a zalaegerszegi állmn ügyészségnek. ''
— Eljárás indult e?y vádlott harcias felesége ellen
Kovács István Ualaszentgyörgyi lakos nem''"volt megelégedve a képviselőválasztások eredményével és ezt nyilvánosan kifejezésre''js juttatta, mégpedig a vkommunista pártra nézve sértő módon. Emiatt bíróság elé került, ahol ''.8 hónapi fogházzafbün-tették. A Ivádlott felesége a tárgya-lás során magából kikelve szidalmazta a tanukat, sőt odáig ment, hogy amikor a bíróság visszavonult ítélethirdetésre, neki ment. a tanuknak és megütötte azokat. Az ügyész azonnal vádat emelt a harcias feleség ellen, becsületsértés és rágalmazás miatt.
— Taggyűlés
A Magyar Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete f. hó 22-én d. u. 6 órai kezdettel taggyűlést tart (Oengeri ut 6 sz.) a szakszervezeti székházban. Bángyörgyi Károly köz-, ponti titkár tart előadást aktuális kérdésekről. A megjelenést minden kartársunk kötelességévé tessjaük. a Vezetőség.
— Cipész- is csizmadia munkások
folyó hó 22-én hétfőn este 7 órakor fontos Ügyben jelenjenek meg. Vezetőség.
- -
1U4S. március 2ö.
Hirdetmény
Vagyon váltság földből 1922. évben és az utánna következő időben juttatásban részesültek megváltási ár tartozásainak búzában való megállapításáról készített leszámolási kimutatása 1948. évi március hó 20-tól ápr. 3 ig a városi adóhivatal 26. sz. helyiségében közszemlére ki van téve. A kimutatásban foglalt megváltási ár tartozás jo-gossága és mérve ellen a kimutatás közszemlére tételének utolsó napjától számított 15 napon belül a Pénzügyminiszter úrhoz cimzett felszólalással lehet élni.
Egyben értesítjük, a vagyonváltsátr földből részesülteket, hogy az 194H-47. évi törlesztő részletet a kimutatás közszemlére tételével már esedékessé vált, és a buza megváltási ár hátralékának közlésétől számított 15 nap alatt késedelmi kamatmentesen fizethető.
Vám fii Adóhivatal.
Termelők figyelmébe !
Tavaéxi bükköny vetőmag kapható a
MOSzK kirendeltségénél
Fő-ut 4, sz. H. emelet.
A hivatalos váres
Köihirré teszem, hogy a 231.200/1948. F, M. sz. rendelet szerint a virágzó gyümölcsfákat és gyümölcs-cserjéket az alábbi permetező-és növényvédelmi szerekkel ke zeitctni tilos:
1. Arzénmérgek: Arzola por és pér, Dar-sln porzó es permetező pép, Merltol ts Vinarzit. /
2. Ideg. vagy kontaktmérgek: Gesarol porzó és pérmetezö. Kertinol GG., Tetocld GG., Kii-KII GG. és Bok.or.
3. Sárgamérgek: Novenda por és pép. Ra/ol és Szandalin.
Polgármester.
VÁROSI MOZI!
Hétfő—kedd—szerda
II. ré**M bravúr film ! .
T O MM I X
a réglátcU jjuinmi crabor lószerepiésévf.
AZ ATOM LÖVAS
1. rész : j
Harc •« utolsó «mbaMg
Előadások köznap 5 éu 7 órakor, j
Márc. 22-én „Fekete sas" gyógyszertár. Fő-ut 6.
Szeméi-elfuvarozást vállal |
Mátyus, Rozgonyi-u-W.
Mindennapos járat Ugyanott jég eladás.
APRÓHIRDETÉSEK
Alig használt sötétkék mély gyermekkocsi eladó. Kisíaludy ut 17/c. I. emete-..
Étkezési ellaburgonya kapható házhoz szállítva 90 forintért. Teleki ut 34____f
Elveszett 42 es barna ieifl télcipó .t Csengery-uton és Klsialudy-utcán. Kcreiv. ^ becslíletes megtalálót, hogy Bencze cipv üzembe adja le.
ZALA demokratikus politikai napilar
Szerkeszti; Bencze Jenő főszerkesztő
S*erkesztó»«q es ictoddhtvotsl; De41< Kerenc-l*t 1,
KiadiQ » ^cositl Öticttí*ö, Wa^yKanlzi» fzerkwttésíirt iz ^¡•sdásíir* felel Ssooze kii''
Teleion s 54
Nyoma ott d Közgazdasági R -T. Nsgy^.dnizi--nyomdaiAban, Nag>-t<jnlzs«n.
Mvorr.űáert felei: Zainy Károiv.
1848—1948-as centenáris hirdetés:
Teutsch Gusztáv
drogéria, fűszer- és játékkereskedő Nagykanizsa, Szabadság-tér 2.
Teleion: 1-21.
Vacuum olajképviselet Élesztő-nagykereskedés
i.
(
<
Jtlapitöst év : 1&5Q.
JlantUtsi év: 1850.
Fis chel- könyvkereskedés
Papíráruk, iró és rajzszerek raktára. Üzleti könyvek,*nyomtatványok, Játék-káryék, fotoaibumok, búlyenaibumok.
Nagykanizsa, Ady Endre-ut 1. Telefon: 189.
Állandó nagy raktár: legújabb szépirodalmi müvek, ajándékkönyvek, szakkönyvek, tankönyvek, Ifjúsági Iratok és gyermekkönyvekből. Zeneművek, folyóiratok, divatlapok. — Állandó levélpapír-vásár. - „Tlntenkull• töltőtollak. Hagy választék legmegbízhatóbb töHötollakból
Dombos László
villamossági vállalat
Modern csillárok kedvező fizetési feltételek mellett
Szabó és Dombai
cipő a legjobb és legolcsóbb
kereskedők legolcsóbb bevásárlási forrása:
Tarnóczky Géza
rövidáru , bazár és háztartási nagykereskedő
Szabadság-tér 18. sz.
Autósok, motorkerékpárosok, kerékpárosok gumijainak szakszerű javitésa. Wkatrész, benzwi. oíaj eladás:
UszK Böa, Szataisái-tér L
Bútort
butor3xa*à*len>en
vegyen, vagy rendeljen.
>
Várható időjárás: Élénk északnyugati, nyugati szél, felhőátvonulások, több helyen, főleg északon záporeső. A hőmérséklet átmenetileg csökken.
A valóság
}1 a, amikor az amepkai kapita-lisui rondszer karöltve az olasz ivaVióval közösen mogszorvezett választási had járatni indul Olaszor-f/iirl>an és amikor a ''uékeszérzódós »•''tal jugoszláv vérrel fölszabadított 7''rkvztot dobja oda az oíasz reakciónak választási koncként, ezzol nuijtogy boavatkozva a választási harcba, nem lesz érdektelen, lx>-wblien foglalkoznunk Trieszt kérdésivel. Az angol lieutor-hirügy-n.''.khég véleménvo, hogy a nemzót-k< zi reakciójiak az Kgycsült Nemzetek Szervezetéhez és a Szovjot-nuiéhoR intézett joirvzékékrn Trieszt (>iasz0rszágli0z való csatolása nagy hutással lesz az olasz választásokra. Nem más ez. mint lelki isméiét len és veszedolmes provokáció, amely folszitja a íasinztaktól ébien tartott M.viniszta érzelmekot és szemncai-litsa az olasz nép felé baráti érzelmeket tápláló Jugoszláviát és Olaszországot.
Tudjuk, hogy Triesztet a fasizmus jármából a jugoszláv katonák vére szabadította fel. Ennek ellenére mégis elszakították Jugoszláviától és külön állammá alakították. Trieszt azóta is az angol-amerikai csapatok támaszpontja és egyik legveszedelmesebb tűzfészke Európának. A föllelem, a nyomor és munkanélküliség tanyája, ahol angol és amerikai zsoldos katonaság felügyelete alatt .gyilkolják a hídyi lakosságot, ahol a feketeinges terrorista, legények oldó-rádója van még ma is.^De ezen tui-Bienoon a trieszti kérdés nem csak olas^-ügy, hanem komoly nemzetközi kérdés, rnetv közeiről érinti a keleteurópai népi demokráciákat és ig>; bennünket is. A trieszti jegyzék a nemzetközi imperializmus egyik oiyan propaganda eszköze, amelyik azt a célt szolgálja, hogy a délkeleteurópai nemzetek közötti együttműködést megbontsa. Az olasz nép öntudata azonban az utóbbi hónapok alatt óriásit nőtt. Tisztában vannak azzal, hogy ennek .a jegyzéknek a választusok kimenoteléro aomnii komoly hatása nem lesz.
Trioszt a múltban is ogyik legfontosabb kikötójo volt a középou-rópai államoknak és a mi számunkra őzért nem köziftnbös-a sorsa. A magyar domokrácia már olovo tiltakozott az ollen, hogy különl>öző ol-novezésok alatt oz a virágzó kei"os-kodoimi kikötő a koletourópai do-mokráciák el Ion i mostorkodés támaszpontjává épüljön ki. A nom-zotközi íeakcié altal átnyújtott Jogy-zók ebben az ügylion csak eímurgc-siti a trieszt i kérdést,- egy népei lenes »fekote-kormány« támogatusa ór-dokében voszélyezteti a béke ügyét, éppen, ezért a népi demokratikus Magyarországnak mélységes elitélé-sét_o^toljes^ visszautas 11ását váltja ki.
Robbanás Haifában
Haifát tegnap hatalmas robbanás rázta meg, amely az''arab piac közelében történt, és egy egész épülettömböt döntött rommá, ütána arab motoros alakulatok támadásra indultak a haifai zsidó negyed ellen. és véies harcok jfejlódtek ki. Amióta az amerikai kormány megváltoztatta Palesztinára vonatkozó döntését, Palesztinában egyre véresebbek a harcok. A Szovjetunió, Ai^üa és Amerika állásfoglalásától függetlenül tovább folytatja a harcot a palesztinai kérdés megoldásáért,, amely megfe-lei a zsidó és arab lakosst-g érdekeinek.
A demokráciának esze ágában sincs a kiskereskedelmet
államosítani y
A Kiskereskedők Országos Szabad Szakszervezete 15.000 főnyi tömeg részvételével tartotta meg első nagygyűlését a budapesti sportcsarnokban. Rákosi Mátyás miniszterelnök beszéde elején szembeszállt azokkal a rémhírekkel, melyeket a reakció terjeszt.
— Szinte mindennap |önnek hozzám azzal a kérdéssel, hogy államosítjuk-e a kiskereskedelmet? Ma már nyíltan megmondhatjuk, hogy ezek a hírek a közben jobblétre szenderült K0K8z reakciós berkeiben születtek meg.
Megnyugtathatok mindenkit, a demokráciának esze ágában sincs a kiskereskedelmet államosítani.
A KOKSz-nak az volt a szándéka, hogy a kiskereskedelmet teljesen a nagykereskedelem érdekkörébe vonla s Igy annak alkalmazkodnia kellett volna a nagykereskedelem érdekeihez.
Rámutatott, hogy a háború alatt tönkrement és kifosztott üzletek rendbehozatala nem kevesebb leleményességet követelt, mint gazdasági életünk egyéb területeinek rendbehozása. A kiskereskedők nyugodtan fordulhatnak a Magyar Kommunista Párthoz minden problémájukban, mert ez segítette őket a KOKSz elleni hsroukbsn is.
A KíSOSz megalakulásának az volt a cél/a, hogy még szorosabbá tegyék a kiskereskedők összefogását a nemzet újjáépítésében.
A KOKSz-ot sikerült likvidálni és ez a kisemberek győzelmét Jelenti.
Hangoztatta, hogy az Anyag- és Árhlvatalt meg >ell tisztítani a tőkések befolyásától. Örömmel üdvözölte, hogy a KISOSZ Is belekapcsolódik a munkaversenybe. A munkaversenyek eredményessége kihat a kiskereskedelem • fejlődésére, mivel a többtermelt árut a kiskereskedőknek kell a fogyasztókhoz eljuttatni. A Jelenlevők nagy tapsai0 között jelentette be Rákosi, hogy a demokratikus kormányzat most már hozzálát a kiskereskedők betegségi és öregségi biztosításának megszervezéséhez. Beszédét a következőkkel fejezte be:
— A magyar demokráciának es vezető pártjának,''a Magyar. Kommunista Pártnak célja az ország talpra-állitása és békés nyugalma. Ennek a célnak eléréséhez szükség van békésen dolgozó, Jól szervezett kiskereskedelemre. /
Ezután Komnenov Pál, majd a közönség kívánságára Vas Zoltán miniszter szólalt fel. Kijelentette, hogy a gazdasági kormányzat Rákosi Mátyás kijelentéseinek szellemében támogatni fogja a kiskereskedőket.
Nagykanizsán is egységbizotiságok alakultak
Szegedi Andor MKP és Slá-dinger Islván SzDP megyei titkár vezetésével hétfőn folytatták le Nagykanizsán az egység-bizoltságok megalakítására vonatkozó tárgyalásokat. A hat tagu Nagykanizsa városi egység-bizottság tagjai a következők: Geröly József. Bölcsföidy Lajos> Lidilh Imre, Tóth Ferenc, dr Terhelj! Pál és Bauer József. A kanizsjai járási egységbizoltság; tagjai; Kirschner Béla, Völgyi Sándor, Dér Ambrus, Pataki József, Kaufer Sándor és Nagv, József.
A városi és járási egységbizolt ságokkai egyidejűleg megalakult á1 MÁORT üzemi pártszervezetek egységbizotlsága is, amelynek a következők a tagjai: dr. Kertav György, Pele Ferenc, Illés Lajos," Táloosi Lajos, Farkas Gyula és Lendvai László.
A járiásí egységbizottság már ma délelőtt összeült és megkezdte tárgyalásait. Még ma összeül a városi és a MAO RT üzemi egvségbizottság is, hogy megtárgyalja a legfontosabb tennivalókat.
Déli 12 óraRor felentl Budapest
Április 4-én kezdődik a nyarl Időszámítás
Április 1-én, vasárnap éleibe lép a nyári időszámi''las. Hajnalban 2 órakor 3 órára, kel1 előre igazítani az órákat. A nyári időszámítás bevezetésének elő készítésével egyidőben a'' MAV üzletvezetősége '' kidolgozta a nyári menetrendet, almiely május 9-én lép életbe. Az uj menetrend szerint az eddigi 4ÜÜ vonatpár helyeit 450 teher, személy és gyorsvonatpár bonyolítja le a forgalmat. Az ujabb vonalok beállításával a magyar vasúti forgalom a legtöbb viszonylatban, elérte a háború előtti forgalmat.
200.000 dolgozó csatlakozott a munkaversenyhez
Az országos munkaversenyiroda közlése szerint a csepeli dolgozók által kezdeményezel!, centenáris munkaversenyhez 105.000 vasmunkás, 64.000 tex-!tjilaminkás, 18.000 vegyi ipari munkás csatlakozott. A bőripari munkások 60 százaléka ugyancsak résztvesz a munkaversenyben.
Letartóztatták a meneküli puccsista osehszlsvák minisztereket
Csehszlovákia ogyik íopülétorőn az államvédelmi szervek letartóztatták Slamok volt csehszlovák minisster-olnökholyottest, óh Hala volt posto-üiryi minisztert, épjxm akkor, amikor szökni készültek. Mindkettő aktív résztvevője volt a kudarcba, fulladt reakciós'' puccsnak. A repülőtéren egv idegen repülőgépre várakoztak, és a demokracia szervei éppen abban a pillanatban érkeztok oda és tartóztatták le őket, amikor az ismeretlen repülőgép a repülőtor fölött körözött. A letartóztatott pufcs-csista minisztereknél nagy összegű pénzt és idegen va''utát találtak, Őrizetbe vettek két idegen állampolgárt is, akik segédkeztek a szökés előkészítésében.
Megszűnt a rossz-szellemű M0PEX
A budapesti MOPEX beszüntette üzleti tevékenységét és feloszlatja szervezetéi. Az amerikai filmitofperiálizanus világszervezete azért alakult meg, hogy Európa demokratikus országait elárassza rossz és reakciós filmekkel. A budapesti szervezet^ ezenkívül gazdasági visszaéléseket is követett ei
kis hir az országból
Nagy riadalmat okozott Bren-bergbányin, £ falu felett megjelenő
iros ej tóernyó, amely lassan Ti i nYbá-lédzctt a föld felé. A rendőrök az amerikai mintájú ejtőernyőt bevitték a soproni rendőrségre, amelyen egy kis doboz volt elhelyezve. Itt megállapították, hogy égy időjelző kész ü ¡ékről van szó, amelyet a Budapesti -Meteorológiai Intézet időmérés céljából bocsátott a levegőbe. *
Három napközi otthont létesítenek Kaposvárott a hároméves terv keretein belül.
*
Vasárnap loplezték lo ünnepélyos korotok között Szombathelyen *18 szocialista vértanú emléktábláját, akiket a nyilasok és a númotok elhurcoltak <Ss megöltök.
Az ünnepélyos omlóktábla loloplo-zésen Nómotn István polgármester mondott ünnepi boszédot, majd a szakszorvezotok csoportjai helyoztók el koszoi uikat ós hódoltak a szombathelyi munkás vértanuk emlékének.
* i
Sátoraljaújhelyen letartóztatták'' dr. Koppány Gyula ügyvédet az 1919-es ellenforradalmi gyilkosok egyik vezetőjét.
*<
Nagvarányu lócsempészést leplezték le'' Zempléhagárdon. A csempészek a hatóság félrevezetésével hozták át Csehszlovákiából a lovakat. A rendőrség az eljárást a 10 tagu
banda ellen meginditotta.
*
A soproni rendőrség bűnügyi osztálya őrizetbe vette Preidl Mihályt, akit még az 1946-ban telepitettek ki .Németországba és onnan engedély nélkül szökött vissza. Tiltott''határátlépés miatt eljárás indul ellene,
majd Budapestre toloncolják. *
Véradó központot létesítettek a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházban.
o
l A L A

március 24.
Ujabb bástya a demokráciában
Szombaton esle tartotta Náp-rádfa község MKP helyi s/>.r-vezele ))árthelyiségtiVaí<^ ünnepségéi. Az ízlésesen \ feldijsztle.il párlhelviség kicsinek bizonyult az érdeklődök befogadására.
Az MKP- zalamegyei Pártbizottsága, járási titkársága, a''''járási Rendőrkapitányság, a körzeti bizottság és hét község kommunistáinak küldöttsége képviseltetlek magukat.
A Himnusz hangjai utánid. Tubolv Ferenc helyi titkár üdvözöl Te a megjelentekel.'' Utána Nagy Miklós körzeti lilkármon-dotta a Párthely iséga való beszédéi. - Népi Demokráciánk vezető Párija egy ujabb bástyával erősödön, ezzel a párthelyiség ines teremtésével. A Magyar Kommiu-nisla Párt vasbetonból épiti az Országol és Népi Demokráciát, melyet földi hatalom soha löbbé szél nem rombolhat.«
A MKP Megycbizollságá részéről Rárlfay és Horváth elvtársak ismertették az utóbbi hetek politikai és gazdasági eseményeit. Rámutattak Pártunk nagy munkájára, melynek credmiényo képpen Néjyi Demokráciánk hatalmas fejlődésnek indult. I''el-szólilollák a gazdákat u többter-melósre és a belterjes gazdálko-dásra. További szorgaímus és kilarló kommunista munkát kívántak a helyi szervezetnek
Az Internacionálé hangjaival fejeződölt be a párthelyiségavaló ünnepség.
Szép kiállítást rendezett az áii. gazdaasszonyképzö Egerszegen
Egv évvel ezelőtt kezdte meg működését a megyeszékhelyen •az-állami gazda és gazdaasszony képző iskola, amelynek összesen 33 növendéke volt ez évben. Az iskola most tartotta évzáró ün-nepélyél és ebből az alkalomból kiállítást rendezett a növendékek munkáinak bemutatására. A kiállítási Bencsik István főispán nyitotta meg vasárnap délelőtt. A gazdaasszony jelöltek ezze''a( kiállítással megmutatták, milyen rátermettséggel készülnek asszonyi hivatásuk elé. A kiállításon saját maguk szabta és varrta ruhákat láttunk, • fehérneműt, kézimunkákat, a főzés különfélq ínyencségeitől elkezdve a tervszerűbb paraszti népi eledelekig mindent megtanullak a falusi leányok. A kiállítás, amely egész napon keresztül nyitva voli,nu. Svon látogatott volt és a közön, «ég teljes elismerésével találkozott.
MKP hírek
F. hó,24-ón szordán d. u. 6 ómkor összevont .pártnap a MKP székházának niigv''tonnólxjn.iKlóttdó: Gerencsér György .Zala váimogyo képviselője, Pártállásra,való tekintot nélkül mindenkit szívesen lát a Vezetőség. y
»
A MKP ¡1. körzete f. hó 25-én ¡Petőfi ucca 2»-szám alatti .helyiségében a körzetéhez tartozó szenny gyermekek részére uzsonnát és ajándékot oszt szét, a meghivott gyermekek között. Erre az ünnepélyre szeretettel meghivunk és várunk mindenkit. Az ünnepély kezdete délután 3 órakór. Vezetőség. ''
»
A MKP III. körzetének f." hó 2o-i csütörtök esti pártnapja elmarad. Következő pártnap április 1-én csütörtökön este 7 órákor lesz Ma-gyar-u. 9. szám alatti helyiségében
Épü
A hároméves terv
I a Duna-
Ünnepélyes külsőségek között indult meg a Duna—Tisza csatorna építése Dunaharaszli hal tárában. Ennek a csatornának; építését már egy évszázaddal előbb tervezték, azonban gazdasági és politikai okokból állandóan halogatták. A csatorna megépítése 8 és fél millió munkanap /ba kerül, így jelentékenyen eny-hil a munkanélküliségen. A hároméves terv keretében csak a csatorna 22 kilométeres szakaszát építik meg, de már ez is 40.000 hold föld öntözéséi leszi lehetővé. Eddig a termelőknek; hatalmas küzdelmet kellelt vivni a homokos talajjal, amelyet az öntözés irioát termékennyé tesz. A vízi ul megépítése a közlekedésben is évente (30.000 forint megtakarítási eredményez. A Duna—Tisza közötti víziül ki-, építése, amely 700 négyzetkilométernyi területet kapcsol össze
Halá''os motorkerékpárszerencsétlenség Rigács és Ukk között
Borzalmas vasuli szerencsét, lenség lörléni szombaton éjsza-ka Higács és Ukk vasulállomások kőzött. A Celldömölk felöl Zalaegerszegre larló motorosvonat alig hagyta el Higács állomását. amikor a vezető észrevette, hogy a sötétségben egv motorkerékpár tart a vonat felé. Erősen tülkölni kezdett, de a motorkerékpáron ülő két égvén ugvlátszik a motor zajától nem hallotta a vonat jeléi, mert egyenesen a síneknek szaladt. A motoros vezetője ^már nem tudott kitérni, elkapta a kerékpár hátsó részét, minek következtében az utasok a vonat kerekei a''lá kerültek. Közül ük ai, aki hátul ült, azonnal a helyszínen meghalt, a másik sulvos állapotban feküdt az árok szélén Ez utóbbit felvették a vonatra és beszállították a sümegi kórházba. Miután a sulvosan sebe-
ujabb eredménye:
Tisza csatorna I
és tesz öntözhető vé, 6 évig tart és 350 millió forintba kerül.
Nonn György országgyűlési) képviselő íiangozlatla az ifjúság részvételét a munkában. Nagy Antal kubikos örömmel üdvözölte a munka megindulását, mert ez enyhít a kubikusok munkanélküliségén.
Tildy Zoltán köztársasági elnök felszólalása fejezte be az ünnepséget. Hangoztatta, hogy a meginduló nagyjelentőségű m''un ka a magyar demokrácia elszánt épitő akaratát bizonyítja. Csak; fel keli szabadítani a nép erőit, melyek mint zuduló folyamok zugnak előre és egy jobb korszak medrét vájják a nemzet részére-Beszéde után ásót veit kezébe és jelképesen kiemelt egy ásó főidet, amelyet talicskába helyezett-Utána a Rákóczi-induló hangjai melleit megindult a Duna-Tisza közötti uj csatorna építése.
Sült férfi teljesen eszméi ellen volt, a kél szerencsétlenül járt ogy<?n személyazonosságul eddig még neon sikerült ¡megálUipiUuií.
12 nemzet küldöttei vettek részt a Budapesti Világlfjuságl Héten
A Magyar Ifjúság Országos Tanácsa március lő-e és 20-a között Yilágifjusági Hetet rendezett Budapesten- Erre az alkalomra a ^zovjiel Unliói: .J ugo-szlávia, a demokratikus Görögország. Olaszország, Lengyelország. Csehszlovákia, Németország. Franciaország, Ausztria, Románia, valamint Csen Csia Kang, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség képviselői jöttek el.
A külföldi vendégek részlveL tek a magyar március 15-i ünnepségen es az egységkóníeren-cián is. Az ifjúság hatalmas felvonuló tömegeiben a 1 magyar'' népi demokrácia erejének bizo-nvitékát látták. .
PxMc&ics tjfzüi
t
Száraz vegytisztítás
Telefon 3*5. Nagykanizsa, Fő-ut 14. szám.
— Anyakönyvi hírek
Március 7-13 között született:
Major Ferenc ós Varga Rozáliának fia, Stéuer László ós Kcsfctholvi Máriának fia, Horváth János <W Mátyás Erzftólwtnok leánya, FüvoaI Foronc óh Kondákor Juliannának loánya, Hiba ''Lajos ós Horváth Máriának fia. 8zol>ot''it* Foronc ós Török Emmának fia, Kertész Győző és Tófej Teréziának fia, Sz''ukovics György éa ''iiaezor Ilonának ioánva, Kovács Ferenc te Kiss Máriának leánya, Fiala Antal ós Oszor Máriának leánya, dr, Fodor Frigves éa Muzikár Máriának fia, Szokol Dezső és Ba''.ogh .Máriának fia, Ausch Géza, é3 Flesch Rózának leánya.
Házasságot kötött: P
Kardos Lajos ny. repülő műszaki tiszt és Dósai-Molnár Györgyike Malvina, Szóké Imre Maort-tíeztvi-
seló ós Varga Mária kereskedelmi alkalmazott, Tibolt Laios kötélgyártó ós Nag.v Róza, Vulucs László rendőrnyomozó alhadnogv ós Varsányi Éva Jolán magántisztviselő.
Meghaltak:
Warik Vilmos, ny, MAV sogód-tiszt 8{J éves, Varga Józsof nvug, esondőrtisztlioKotlos 7ü óvoij, Hótn Jánonnó Kiss Mária 45 óvoa, Varga János közaéiffi pásztor 80 éves, özv. Gudlin Lászlónó Szálai Katalin 72 éves, Foketo Józeof ny. MÁV munkás 56 éves, Kertész Óyőzó 1 napos,v Nagy György MAV géplakatos 44 éves, özv. Perger Imréné Németh Veronika 68 éves, özv. László Bol-dizsárné Schnatter Ilona 59 évee, '' Vajda György napszámos 80 évee, '' Lencz Mihályné Jéna Julianna 92 éves, Szőke '' Lajos napszámos - 29 éves, Csák Sándor földműves
Békeminossgü FAGYLALT ismét kapható
RESID RAIF cukrászüzletében
NAGYKANIZSA, ADY ENDRE-UT S. SZÁM
HIRErs.
Napirend ;
Március 24, szerdd. Rófn kat. Gábor főangyal. Prot. Gébor. ÜJgörög Zakariás.
A Kap kel 5 ór* 40 percKor, nyugszik 18 óra 2 perckor. — fl Hold kel 18 óra 27 perckor, nyugszik 6 óra 2, perckor.
Különösen furcsa ...
• •
1948-a'' iritnk, amikor áz ország valóban a népé, amikor beteljesedett Kossuth és Petőfi áhnal szabad és fiiggefMn Lett a nép. Ugyanakkor különösen furcsának találjuk hogy wjyanazok, akik ennek az országnak a sírásói vofttak, az 1919-es ellenforradalmár ok ■nincsenek ivAa-lában ennek a jelenségnek óriási fontosságával'' és mind « mai napig sunyin (apuinak, azf n idők szerzeit vezető pozíciókban is, valami különös csodára várva Jidtha mégis visszajön a régi fa&isüia rendszer cs újra alsó! endvai il''enforradu mai szervezhetnek Zalában...
Nem, nem igen iisztcll zalai ellenforradalmár uiak! ltit a dolgozók országa épül, Magyarország kötlár-aaeág és az is marad! Exi lil iomáéul kell vennie még dr. Szalai Gifiit a vármegyei Hsztiíöüyyéaz urnák is. Ex a köztársaság pedig nem I(iiri meg a nép ellenségeit olyan felelős posikon, mint ahol ön Hl. Mire vár még főügyész urt! Tudja-e, hogy milyen ki nos ödt mcm/ci tőr-vényhd ósáji Wéatink alkalmával, a megye par''am e nejében, ni6(/f eszi lett munkaerejiikkjil a dolgozókc/C küzdő becsiUd.es vezetők között az emelvényen látnunk.
A magyar népi demokrácia, amelyik ma \''erme/ési versenyekkel, nemzeti erők szorosabbra fűzésével és a nép cl''enséaeinek cH''á volt fásával egy jobb jövő kiépiiését tűzte ki célul, . nem iürheti azt, hogij o''yan ember, »aki élé n k rés zti vett a :/ala-eg e r s ze g i e Cle nf orr ad alo m-ban...« vármegyei tiszti főügyész lehessen. \
Ugy gondoljuk, hoqy a fentti ■néhány sor után, amely élénk fényt vét az ön múltbeli bestelen tevékenységére, levonja a kövdkezteiése-keS, méj a m''a1 nap fol''jamán szedi a sátorfáját és eltűnik az ismeretiemétt homályába.
Rt nem lesz többé e''lenforr a latom, csak a magyar dolgozók boldog,'' f iiggdí''en és szabad Magyar-0/ $;.ágo épül!
— Szerdán rendkívüli városi köz-gyülés
. A város képviselőtestülete szerdán délután 4 órakor rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlésen a oarak-űgyet és a Viktória téglagyár ügyét tárgyalják. . •
— Járási föieoyjöi megbizstós
Karsav Antal sümegi Járási főjegyzőt, azórt mert « vetőmagakció soriin szabálytalanságokat kövotett oí. azonnali hatállyal fölfüggesztet; tók állásából. Helyéi« Szentirmai Lajos taiwlcai járáai jegyzőt rpndoU te ki u főispán, aki járási főjegyzői teendőket látja ol.
— Kő müvet- it ictip*rb»n dolgotó »egédek figyelmébe t
Épitóinari tóü tagokat I. oaiftá; Iva nyílik meg ez óv óezón a építőipari állami műszaki közéin»* kólában., Már most felhívjuk az öldökölt kőműves és ács BOgódeket ós egy évet betöltő tanoncokat, hogy okmánvaik beküldésével jolentkozze-nek. Felvétel a jelentkezés soríetid-jében történik korlátolt számban. Tájékoztatót 2.50 forintos bélyeg beküldése ellenében küld az iskola igazgatósága. .Pécs. Majorossy Imié u. 13. szám. lgazgdtÓ8ág.
Termelök figyelmébel
Tavaszi fiükköny vetőmag kaphatá a
MOSzK "kirendeltségénél
Fő-ut 4. sz. ff. emefet.
1!)4N. jnrtrciuH 24.
Zala
Félelem nélkül léptük át a meanvltntt kaput
- mondják a kanizsai MAORT dolgozói
Munkás, paraszt haladó értelmiség százai léptek be a tagfelvételi zárlat
feloldása óta a megye MKP szervezeteibe
AÜsíegv hete, hogy. feloldották az MKP-han a tagfelvételi zárlatot. Szerkesztőségünk ebből az alkalomtól látogatást tett a két<faros, és néhány községi pártszervezetben, hogy a helyszínen győződjünk meg arról a valóban megindult hatalmas tömesiáramlásról, amely az MKP felé viszi immár Zalában is a me-<r\c öntudatos dolgozóit.
.Minek köszönhető a munkások, . parasztok és a haladó .értelmibég beáramlása a pártba? Annak az eredményes munkának és következetes harcnak, amelyét az egész ország dolgozóinak érdekében lankadatlanul folytatott és a jövőben az eddiginél is nagvobb lendülettel
folvtat.

KémjeI alig fél nyolc az idő, amikig- Zalapgerszo<;ro megérkezünk. Piaci nap van. Nagy a forgalom. Az .MKP városi''pártszőrvozoto olött egy öieu'' nagvbajuszu bácsi botjára ta-nniHzkudva néz fel az ópülotio. Majd odaszól nekünk. — Ugyan mongvák már az urak, ez a komoniHta part?
Iv* bátyám. .Mit akar kond?
0» akarok Upnl * komtalxt« pártba.
aanmc wa -mnmmm
ICBomketf hogy ró gyalogolt!««. Tuggyák fiN esztendős vagyok mán, nolié/, a menés, do a Kovaes azotn-sxédóknál ott vót az osto, valami pái tbizaimi, olyan akkurátusan inog-maifvará''/.ta, hogy oz az a párt, ami értem ím a legtöbbet totto. Maisam it« beláttam, háazpn nom va-nyok vak, iuaza vót. Do tuggyák uffy van az, hogv ezt még nekünk senki meg nom magyarázta igy. Azt suttogták, hogy így meg úgy a kome-ííisták, me«- -hogy kódioc lesz, meg a fcn6"tug«> a még mit, no!
Próbára tesszük az öreget. Ugyan mit keresne maga itt a komenigták-nái, ide maga nem léphet be.
Olyan nincs!
Becsület«» ujgazda vagyok,
itf a helyem 1 Azt monta a pártbizalmi, hogy ezek adták a fódet,v meg rendet teremtettek az országba, J3e a fél Egersaeghegy mahónap komén ista és én se .irmrad hatok el! Az ebadtát! Közben botja hegyével nagyot üt a lépcső egyik betonjára. Méltatlankodik.
Felértünk a jjárthelyiségbe, ahol Seben Mátyás párttitkár szobájában máris 8—ÍO uj belépő kéri a tel vételét. Az egyik tisztviselő a városnál, ketté vasmunkás, hárorn paraszti dolgozó, kettő kisiparos.
— Egy hét óta
Így megy ez nap mint nap,
mondja a titkár. Megnőtt a párt tekintélve az egerszegi dolgozók előtt. Ezalatt « néhány nap alatt közel 150 uj tag jelentkezett. Torméazoto-sen arról szó sem loliot, hogy ogy-ogv hivatal, intézmény vagy üzomu szöröstöl-bőröstől bólémon hozzánk. Azonban minden bocnülotos dolgozó olőtt nyitva áll a MKP "kapuja, ( A régi tagok részéről is hilvotot-len oz u
ragfikodá* a pirthoi.
amit tapasztalok. Közbon az öreg Tóth bátyánk is megkapta a belépési nyilatkozatát. Aláirta és huncut mosollyal néz reánk, de nini milyen büszkén tűzi ki a kommu-e nista jelvényt is még pedig a külső kabátra ám!
20 esztendőt fiatalodtam,
mondja kiegyenesedve az öreg és hatalmas »Szabadság!« köszöntfes-''sel távozik. Valóban büszkeség írs. kommunistának lenni.
Keszthelyen Zahár járási titkár
Í''ön ki éppen a pártszervezetből, mi-:özben ezt mondiá: sietek valami reggelit venni, pedig már delet harangoznak. Béliünk. Lázas munka
folyik az irodában. A mai napon 12 keszthelyi dolgozó kérte felvételéi a pártba. A pártbizalmiak jó munkájanak eiedméftve ez, de főként am*ak, rájöttek á dolgozók itt is arra, hegyez az orszau az övék
és abban a pártban van a helyük, amelyik ennek az országnak talp ráállításáért és az ó jobblétükért a legei edményesebben harcol.
Az egyik újonnan belépett ipar? munkás szemináriumi füzetet kér.
Tanulni akarok.
mondja, mert a kommunista elmélet és gyakorlat egy egvségben kell hogy megnyilvánuljon. Ali az egész orsza-
gct akarjuk vezetni, tehát tanulnunk ell.
Siimef/en, még Kovács Józsefjei, a Bauxit bánvák rohammunkásaval ta''áikozunk. Boldogan mondja, hogv mintegy 450 bányász dolgozó köziíl — oddig csak 70 — ma» niár 810 a Kommunista Párt tagja. Ez az óriási órdoklódós különösön az utóbbi idrtlwn nyilvánult mog,
Nem in csoda, — mondják a bányán/, tárnái — olyanok után szi-voson m«gv|Ünk mint Kováes elvtárs, aki ü/AMiünk büszke roham-munkájú, u munka hőrw.
Kolidum nélkül léptük át a Kaput.
MM—IMI« ———————rt— ■■■^■■■■■■■■■■■■■■■i
Ooröly József párttitkár Nagykanizsán szintén hatalmas munkában van. Amióta a SzDP johbszárnyának eltávolításával nyíltan felismerte a város, do különösen a MAORT üzemek dolgozói, hogy azok munkás-ellenes politikát folytattak, megindult az áradás pártunk felé. Az'' egyik MAORT szerszámlakatos ( a. ko\etkezóket mondja: »<Szivem szándékának ''leszek eleget és félelem nélkül lépem di a MKP kanját ma, , amikor bi&os védelmet találok a pá.''tban. Eddig félte vezettek a szociáldemokratáknál, amelyet a jobb-
oldali munkásárulók vezettek nálunk az^ üzemben. Az egységes munkáspárt beesületes, öntudatos tagja \ika-rok lenni és meggyőződésből lépek 2>s a Kommuni^M Pártba.«
A munka üteme is ebben a megtisztult politikai légkörben nálunk fokozódni fog és a most
meglóduló manKven-envbcp,
amelyet már alig várunk, ezt, mi be is bizonyítjuk Kanizsán.
Mi munkások, sohasem voltunk
?gymás ellenségéi, állapítja meg íorváth szerszám lakatos. Csak a kapitalista érdekeket kiszolgáló vezetőink tettek azzá bennünket. Ugy érezzük, hogy a MKP a kapitalizmus játmábói való felszabadulás mel lett bizonyos
lelki folwzabwduiHBt lg
hoz a dolgozóknak, amikor a béke frontját épiti, őzért jöttünk mi is ido.
A MAORT üzomi munkások ntol-lott több üzemi főmérnök, tisztviselő, a birói, jegyzői kar domokra-tikus magatartású tagjai, a városházi tisztviselők nagv számban ós W''.blxMi az orvosok közül az utóbbi mmukban lottok pártunk tagjai, saumszorint mintegy 150*on — mondja a titkár. ,
Kirschnor Béla nagykanizsai járási titkár ariól számol be, hogy a járás torületén különösön a közigazgatási tisztviselők kérték felvételüket a paraszti dolgozók mellett. 18 községi jegyző és 47 községi iiszt-viselővel szaporodóit a járás kom-munis!áinak létszáma.
Visszatérve szerkesztőségünkbe jóleső érzéssel állapítottuk mos azt, hogy Zalameuye dolgozó munkásai, parasztjai és baladó ertelmisége felismerte; ez az ország az övé, magának épiti, és ez a párt, amelyik a taipraáilitá&ért a legeredményesebben harcol.
(Juhász)
Nagyobbmérvü támogatásra számithat Zala megye a munkanélküliség megszüntetésének elérésére
Dr. Nádor Sándor min. tanácsos az építésügyi és közmunka-ügyi minisztérium zalai biztosa Zalaegerszegen
(Zalaegerszegi szerkesztőnktől.) Hétfőn délelőtt megyei* tisztiér-tekezlet volt Zalaegerszegen, a járási főjegyzők, polgármesterek és szakhatóságok részvételével. Bencsik István főispán nyitotta meg az értekezletet, majd''bemutatta, az építésügyi ós közmunkaügyi minisztérium uj''megyei biztosát, dr. Nádor Sándor miniszteri tanácsost, aki ©isó ízen jött Zalába, hogy megismerkedjék a mogyo építési problémaival.
Dr. Nádor miniszteri tanácsos bemutatkozásában ismortotto a minisztérium munkatorvét, amoly szerint oisőiendü swompont a niiinkanólkü-lisóg onvhitóso, a közmunkavaltsag kérdéséiiük íendozéso fa különfé.o munkaalkalmak mogteiemtóso.
Megállani:ja, hogy Zalamegya kiesé wianyagok megye, másutt ezen a vona''on nagyobbmércíu munkálkodás folyt.
Oak most vette át Zala és Somogy megye felülvizsgálatát, igy még nem ismeri a megye különleges problémáit. Ennek ''ismerete nélkül nem tudja kellőképpen megítélni a helyzetet. *
Amennyit eddig tapasztalt a mer gyében az, hogy ''
Keszthely igen nagy támogatásban . réstesiM, mert a megye egyik legnagyobb üdülőhelyéről van szó. Moh, azonban sor ke-''rvÁ- a''kisebb bakfyonvidéki he-
lyekre, minBadacsony vaay Révfülöp, meri ezeket sem le-hét elhanyagolni.
/ Nagyon fontos a közmunkaváltság pöntos* behajtása, mert ez az ösz-£zó<r a 8 éves terv fedezetét képezi. Szükséges, hogy a váltság mindenütt bofolvjon.'' Ezután ismertette, hogy
a minisztertanács elvi döntést fogaddtt el, amely szerint a jómódú korhdláron faliili eket is bevonják a kőzmunkaválísáy kö-telezettségébe.
Toijoson igazságtalan ugyanis, hogy ogy jómóau 60 éves ember montó-sitott logyon, do ugyanakkor az 5Ü évos szögénv ombornok fizetnie kell* jon a váltságot.
Ugy kell a kérdés megfogni,
'' S
hogy a nagyobb jövedelmű réteg. többet fizessen a szegényebb néposifá''y viszont keve-t sebbe/t.
A munkanélküliség enyhítésére közel 5—5 ós fél milliót'' fordított eddig az állam. A juttatásoknál mindig figyelembe veszik a helyi adottságokat. Csak igy lehet''a munkanélküliséget envhiteni ott, ahol ra nagv szükség van. ^
Ugy lá''om, hogy Zala megyében megléhéiősen kis összeget fordítottak eddig közmunkára. Igyekezni fogok ez% az összeget felemelni, es&leg megduplázni.
Kérte a járási főjegyzőket és polgármestereket, hogy munkájában támogassák.
Agárdi Tibor vm. főjegyző bejelentette, hogy
a megyében a közeli napokban megindul a közigazgatási tisztviselők között a munkaversp.ny.
Város a városokkal, járások és községek egymáskozőtt indítanak versenyeket. A legjobban dolgozó közigazgatási tisztviselők jutalomba részesülnek.
Dr. Gaái''Gyula közellátási főfol-ügyeiő ismertette részletesen a íoi-adagdózsmára vonatkozó tudnivalódat. Kijolontotte, hogv a közellátásügyi minisztérium Zala megyóno ujabb 850 vagon konvérgalxma lx>-nzofiráltatását votottn ki, Felhívta a járási főjegyzők figyelmét arra, hogy
ozt a műniwlHógot mlndon kö rülmóny könött .do koll szoifMtatnl.
Ezután a részbtos utasításokat adta meg.
A tlsztlértokoztat végül személyi kérdésekkel foglalkozott.
Házat kapott a Magyar Ifjuaág
Az egységbe tömörült magyar ifjúság Központi megszervezése szempontjából döntő jehmlösé-gü. hogy megfelelő helyiségek álljanak-rendelkezésre. A hivatalos körök méltányolták ezt és házat bocsátottak az ifjúság rendelkezésére. A MIOT és a 48-as Ifjúsági Bizottság már el is költözött régi helyiségéből. Az uj cim: Muzeum utca 11. Ugyanitt kapott helyet az Egységes Parasztifjuság Országos Szövetsége. az EPOSz is.
RÁDIÓMŰSOR
Budapest I. 5.30 Hajnali muzsika. 6 30 Falurádió. 7.00 Htrek. 7.30 Vallásos féléra* 8.00 Hanglemezek. 10.00 Hírek. 12.00 Harangszó, hírek 12.15 A háziegyüttes játszik. 13:20 A Lutheránla Vegyeskar énekel. 14.00 Hirek. 14.10 Előadás a 100 éve meg-alakult első magyar kormányról. 14.25 Magyar szerzők könnyű muzsikája. 15 00 R*dló» iskola. 16.00 Orgonamuzslka. 17.01 Hirek. 17.10 Hadifogoly híradó és Vöröskereszt közlemények. 18 00 Régi magvar népi éne« kek és játékok. 18.40 A Pro Musica énekhármas műsora. 16.00 Riport a Ganz El ktromoieyárról. 19.10 Magyar róták congorán. 19.30 A falu hangja. 20 00 Hirek, ipoithlrek, 20.30 Heti aiemle. 20.55 Zenéa percek. 21.45 IdőizrrU kérdések. 22.00 Hirek. 2225 Nagvhetl teneuámok, 23.50 KönnyU dallamok, 24,00 Hírek. ,
Budapeat II. 17.00 Tánciene. 18.00 Párisi híradó. 18 20 KUlföldl magyarok Itthon. 19.00 A Dolgozók Kulturiiövetiége műsora, 19.30 Előadda hanglemeiekkel hirea chan-aon>énekotnőkról. 20.80 A Rádió aiabid-
egyeteme. 21.00 Hírek. 21.15 Silv küldi aslvnek stlveien. 22.15 Zenekari művek.
Kertészek és gazdák figyelmébe!
C
Híres dán Rertlmagvak, káposztafélék, kárf/ol, sárgarépa, saláta, stb. cégünk saját behozatala, cuUorborsóJk, makói dug-& agy ma és tok& agy ma, lucerna, répamag, tavasz! bükköny és mindenféle pázsit- és fű-'' magvak kaphatók. Viszonteladóknak árengmény.
Hirscő
magkereskedés, Szabadság-tér 1.
ZA L''A
1948. március 24.
Sportrovat Hogyan kapott kl a MAORT Kaposváron ?
Elmondja: Kukucska Ferenc
A MAORT vasárnap a bajnok ság végső kimenetele szwnipont-jából fontos mérkőzést játszott a KRAC csapatával. A mérkőzés mint ismeretes a MAORT 2:1 aráilyu vereségével végződött. A Zala"hétfőn csak telefon értesítés alapján tudott a mérkőzésről beszámolni és az a vételi zavarok miatt hiányos volt. A játékosok hazaérkezése^án beszélgetést folytattunk Kukucska Ferenccel, iáki a játékosokat a mér kőzésre elkísérte. Kukucska a következőkben számolt be a mér kőzésről:
Kaposvár vasárnap egész nap. az első osztályú rangadó lázában volt. A mérkőzés előtt az utcán alig lehetett másról .hallani mint a mérkőzés várhaló eredményéről. Délután a mérkőzés megkezdése előtt a kaposvári szurkotók hosszú sorokban vonullak ki . a cukorgyár melletti pályára.
— Az előmérkőités után több mint 3000 néző szorongoti a, pályán. A MAORT a Zala tegnapi számában közölt felállításban lépett a pálvára inig al KRAC-é ez volt: Mezőfi—Gilicz, Mike—Szöllősi Harag GyörlTy— Fülöp Kovács Domokos Hla. vács Forró.
hogy kikapunk, meri a MAORT mindjárt az elején fergeteges íá
— Nem ugy indult a játék,
madásokat vezetett. A KRAC első támadása csak a 5. percben bontakozott ki,és akkor Fülöp, veszélyes éles lövését Vajda ártalmatlanná tette. Ezután is a MAORT.nak volt két nagy helyzete, de Forgács és Csöngey a kapus kezébe rúgták a labdát.
— Veszélyes helyzetet hozott számunkra a 15. percben Forró aki üres kapu mellé lőtte a labdát. Ezután feljöttek a hazaiak'' de a védelmünk bizto&an állt a lábán.
— Változatos mezőnyjáték után az első félidő végén Dómon, kos megszerezte a vezetést a KRAC-nak. Szünet után is a hazaiak folytatták a támadásaikat. A mieinket csak az első negyedóra végén jöltek fel és Forgács felbuktatásáért megítélt 11-esből Szabónak sikerült kiégvén Illenie. Ezután a MAORT tüneményesen játszott, azt hittük, hogy a győzelmet is megszerezzük, mikor egv sarokrúgás után Domonkos a léc alá vágta a labdát ez a reménvünk szertefoszlott.
— A mezőnyben végig egyenrangú ellenfél volt a kél csapat. A MAORT vereségél'' csatársora nak gólképlelenségénck köszönheti. Németh a mezőny legjobbja volt, de Vajda, Héjjá, Szabó, Féli és Forgács is megtelte a
magáét.
Igen erős csapattal jön húsvétra Kanizsára a Kultusz válogatott
Az NVTE és a MAORT vezetősége húsvétra közösen hoznak csapatot Nagykanizsára. A kél egyesüld vezetősége hosszas tárgyalások után megegyezett a Kultusz válogatott csapatával'' amely áz ünnepek alatt két mér- , kőzést játszik Nagykanizsán. Első nap az NVTE-vel játszik a pesti csapat, a második nap a MAORT-tal. A pestiek a szombati nap folyamán közölték a rendező egyesületekkel, hogy a következő csapattal veszik fel a küzdelmet; Kalmár Pereces— Káldy FTC, Tátrai Mogürt — Várszegi FTC, Huber MÁVAG,'' Dobos Tataibánya,—Gráf Lam-part, Mészáros Diósgyőr, Imri Csepel, Ádám MTK, HáraiMTK
Kálovits győzött
a pécsi mezei versenyen
Vásárnap délután a MAORT mezei futó gárdája Pécseit szerepelt, ahol a kanizsai fiuk szép sikereket értek el. A férfi mezej, futóversenyt nagy meglepetésre Kálovics nyerte meg Pataki,, Molnár és Villányi előtt. A csapatban a MAORT Kovács gyengébb futása miatt a PVSK nrö-gőttlaf második lett.
Az ifjúsági versenyben Vass György negyedik lelt. Az ötöSj csapatversenyben másodikak lettek. I
Női versenyben Sasvári I második lett, mig. a kanizsai lányok fölényesen nyerték meg a csapat versenyt.
A verseny nivós küzdelmeket hozott és azon Kálovits érte el a legnagyobb diadalt. Ered''mé-nyére még a fővárosi szakkörök is felfigyeltek.
Eredmények:
SzAIv—Hungária 5:0. TSC-MAV Előre 3:2. PBTC-Peruíz 3:1. DVSE-SzTVSE 3:1. Lovászi— Bátaszék 4:1. PEAC—Barcs 2:1. SBTC—PVSK II 4:1. Postás—Baja 1:0 félbeszakadt..
A Zala mezőgázdasága
Burgonyavetós
Minthogy a jövőben, az illotékes szervek nagy gondot fordítanak a vető és étkezési burgonya fej tisztaságára, kívánatos, hogy a gazdák bur''gcnyatételeiket- ültetés előtt fajta szerint válogassak szét és csak egészséges, fajtiszta vetőgumót ültessenek ei. A kevert burgonya csak mint II. oszt. áru kerülhet'' forgalomba, tehát ennek árát is alacsonyabban állapítják meg, mint az egészséges, fajtiszta burgonya árát.
Minden községben meg kell állapítani az őszi gabonavetés terület-nagyságát
Minden községi elöljáróság köteles március 21-ig a vármegyei gazdasági felügyelőséggel közölni, hogy a község területén menrivi az őszi gabcna\etések területe. Ugyancsak meg kell állapítani ''községenként .azoknak a gazdáknak is a névsorát, akik szántóföldjüknek legalább 80 százalékát őszi kenyérgabonával nem vetették be.'' Ezeket az adatokat a termelési bizottság, a Mezőgazdasági Munkálatokat Ellenőrző Bizottság, valamint az UFOSz, FÉKOSz és a CParasztszövotséa; helyi szervezeteinek a bevonásává! kell elkészíteni.
Szántási bankhitel gazdak részére
A tavaszi szántási munkálatok biztosítása érdekében hiteit vehetnek foémytw a 10 holdon aluli mezőgazdasági ingatlannal rendelkező gazdák, feltéve, ha Jjftárt szántási hiteltartozásuk nincs, figy személy részére a folyósítható hitel összeg nem haladhatja meg a holdankénti hivatalosan megállapított bérszántási díj legmagasabb összegét. A hiteit 1948 évi szeptember hó l-ig kell
visszafizetni, 7 és fól százalékos kamattal. Az igénylők forduljanak a termelési bizottság olnökóhoz.
— Felhívás a cipiaziparotokhoz
firtesitjük a nagykanizsai Ipartestület Cipéazinari Munkaközösségét, hogy a részük no kiutalt anyagot folyó hó 25-én ostiir mindenki vogyo át/mert ezentúl ¿ellépő igényléseket a munka egyöntetű lebonyolítása miatt nem vehetjük figyelembe. — Felkérjük továbbá azokat, kik több munka oi végzésére vállalkoznak, ugyancsak folyó Vhó 25-en estig Tóth Jenő borkereskedőnél ezt a szándékukat bejelenteni szíveskedjenek. — A tipuscipők bizottsági bevizsgálása április 5-én délután 4 órakor lesz az ipartestületi tanácsteremben. Munkaközösség vezetősége. — Az első és második minőségi osztályba tartozó cipész iparosok részére import feláras utalványok érkeztek. Kérjük ezek átvételét. Elnökség.
Köszönetnyilvánítás
Mindazon jobarétaink és ismerő seink, különösen az 1. és 2. számú postahivatal tiszti és altiszti kara s mindazok, kik drága Jó férjem
RÉDEY PÁL
ny. posta kezelőaltiszt temetésén megjelenésükkel vagy bármi más módon mélységes fájdalmamban osztozni szívesek voltán, fogadják ezúton Is hálás Köszönetem
kifejezését. '' özv. Redey Pálnó.
*
Inspekciót« yyouy.-zertá-r
Márc. 23-án: „lyüzság" Kyofcyszrrtár Fő-ut 12.
VÁROSI MOZI
Ktdd-asarda
II. rémi bravúr Ilim I
T O M M I X
l réglálett gummi imbcr lömrepléiévtl
AZ ATOM LOVAS
1. réix i Haro mi utolaft ambarlg
Elöadáaok köznap 5 é§ 7 órakor,
FIGYELEM! A Zalának szánt hirdetéseket Deák-tér 10. szám alá kérjük leadni. — Húsvéti hirdetéseket pénteken délig kérjük leadni. Teleion 54.
APRÓHIRDETÉSEK
10 méhcsalád eladó uj asztalos kaptárban (Neiser mérerü). Érdeklődni lehet Nink asztalosnál, Orosztony.
Három igaz szó! Bérezi hala olcsó l
Gvümölcslák, gyümölcsfacserjék,, rózsaiák minden fajban és minden meny-nyíségben Ho''fmann Ferenc Szeged-marostői faiskolajának lerakatából Szépudvary Istvánnál, Petöfi ut 81. hsz. i^att kaphatók,
Attila u. 18/a. sz. ház eladó. Bővebbet Sugár-ut 3. sz. vendéglősnél. Ugyanott egy hosszii zongora eladó._
ZALA demokratikus politikai napilap
Szerkeszti Bencze Jenő főszerkesztő
SterxesztoiÉfl *» Kiadóhivatal; Deák Ferenc-tér 10
Kiadta < •"»"• "aByfcanlzaa.
lurke* * *• ■ Benő« JeiT
r unton i M
Nyoma ott a «özaaxdaiéfll R -T. Nagykanlna nyomdajoban, NagykonliUn.
Nyomdaari telei Zuibv Ksroiv.
1848—1948-as centenáris hirdetés:
Mielőtt butorszűkségletét bevásárolna, vételkényszer nélkül tekintse meg
í -
Sümeg&y Gyula
mtíííuíorasxfalo» buíorraHíúrúí Nagylcanixsa, FÖ-ul 1. (udvarban).
QUITTNER villamossági vállalat
Csillárok nagy választókban V kedvező fizetési feltétellel
Mindennemű szerelési munkálatok'' készítése. Villanyégók raktáron.
Nagykanizsa, Csengery-ut 1. - Telefon: 301.
Tekintse meg diva tujdonságainka t!
Fővárosi választék — iz/és — minőség. Kész férfiruháink minden igényt kielégítenek.
Grünfe/c/''és Zombori
úivatúám. — o— Teletonemám : 9.
Singer József és Társa
textiláru SzabadsAg-tir 23. sz.
i
Menyasszonyi koszorú, fátyol, oabakelengye, keresztelő takaró nagy választékban a legszebb kivitelben.
Szabadság'' tér, 22 szám.
Polgár László
Uxtiikéraakad.és Szabadság-tér 22.
53» évfolyam 70 szam.
Nagykanizsa! 194a március 26. oaOtörtök
Ara 50 fillér.
Várható időjárás: Élénk északnyugati, északi szél, felhőátvonulások, több helyen futóeső, a hegyeken havazás. A hőmérséklet még kissé csökken.^
¥
tennivalók
A munkáspártok egyesülése uj korszakot nyit meg a njacyar népi <loin< ki áw»ia életében. Véget* ér ezzel a munkásmozgalomban az a szakadás amit » jobMdali szociáldemokraták hoztak Jétre. Az eddig elért eredmények alapján itt Zalamegyé-leu is megállapíthatjuk azt, hogy a/ro/'' az ő kiküszöbölésük megtör! ént. oP ntfU/joflt békés politikai tcgkör ^''akuJt ki „amelyben a \ermeCc8 a munka fokozottabb /üteme egyre nő. így van ez a lenti Mallerld «/ürész-Itelopon, a zalaaj áti hazait-, a nyirá-di bauxit bán/áknái.'' Ue a Xíaort zalamegyei teieiiein is egyre inkább lapasztalható a jobboldalí szociáldemokraták «^távolításával .beállott kod-ve/.ő változás.
Ala már a Maort dolgozók tömegei akiket a jobhoulaii szociáldemokrata vezetők megtévesztettek, kijelentik, hogy az egységes munkás part tagjai akarnak ¡enni, mint kojnmunis-ták és félelem nélkül lépik át az Ál KP minden becsületes dolgozó előtt újra megnyitott kapuját/ Ok mint •bgyszorü dolgozók soha nem voltak;egymásnak ellenségei és ebben a megtisztult pölitikai légkörijén a most meginduló niuhkaver-^seriybön-ezt a több és minőségi termeléssel is be akarják bizonyítani.
Ezek után világosan látnunk kell, hogy ezek az jegyszem szociáldemokrata dolgozók,
önmaguktól jöttek rá, hogy a pár!juh politikája soka nem lett volna alkalmas art a, hogy munkásosztály teljes fes.aí.alifásának hősi harcig piegvivja.
Belátják, hogy >a Kommunista Párt politikája gyakorlatban helyes éppen ezért'' üdvözlik őszinte örömmel és sürgetik az egységes munkáspárt megalakulását. *
Ha mindezekhez hozzá vesszük, hogy az az 58 esztendős zalaegerszegi paraszt, aki ma ~már nem a kabátja, alá rejti, hanem igenis büsz-•kén a kabátra kivüi tűzi a párt jelvényét és azt mondja ugy érzi, »mintha 20 esztendőt fiatalodtam vóná«, amikor az ország Jégelső pártjának a napokban tagja lett, ez atft jelenti, hoay Zalamegye öntudatos dolgozói leadták szavazónkat a. marxi, lenini tanok mellétig , A zalamegyei Egyséigbizottság s egyik szociáldemokrata tagja beszélgetés közben ki jelentette: »Egyáltalán nem érzem magam másodrendű szereplőnek ebben" a bizottságban, de nem érzem magam annak, majd az egysége» munkáspártban sem, és visszaruTasitom azt a hazug vádat, hogy ott, a ;becsületes szociáldemokrat ák c ak másodrangú szerepé« fognak vinni. Nem ! A végzett i>unka és a párt-hűség dönti el, hogy ki milyen szerepet tölt majd be. Pártiaink egyesülése azonban nem lehet valami formális összeolvadás,
az kizárólag a marxizmus és leninizmus alapján jöhett létre. Ezt ma már azok a zaJai szociáldemokrata dolgozók is igy akarják} akik a jobboldali szociáldemokrácia elleni harcukkal hitpt tettek a kommunista párt által képviselt elmélet
,és gyakorlat mellett.«
Az ilyenformában történő egyesülés előfeltétele az SzDP^an még működő és bent''evó "jobboiuali ele-
mek szol lemének is gyökeres kiirtása, tekintet nélkül minden baráti érzelem íe.
Itt azonban nem lehet megalkuvás, (fel kell ismernünk, a jobboldaliak hirtelen baloldali köpönyegfor-ditását, mint azt Marancsics "József, a zalaegerszegi Nemzeti Bizottság elnöko js tette, aki a munkásegység ellensége, és nem kis része van az ottani szövetkezeti téglagyár régi nyilas gazdája kezére való visszajátszásában, ennek ellenére mind a mai napig lapul, várja feje felett a
vihar elmúlását a Szociáldemokrata Pártban.
De az sem elég, hogy valakit egy-«, szerűen csöndben félreállítunk. Texsék tiszta vizet önteni a po-iiárla, nyilán, szóval és sajtó vítján is bőven kommentálni, hogy kii és miért kellett kizárni a pártból. ilyen nyilatkozatokról eddig még nem igen olvastunk a Zalai Világos-óságban. Legfeljebb semmitmondó rö-via szavak leple alatt elhallgatták. Pedig ennek óriási fontossága van.
A zalai dolgozóknak világosan kell látniuk. Nem másról van itt szó, mint arról, hogy a munkásosztály politikai ós szervezeti egységének helyieáilitásával lehulljanak ka-iában is az akadályok, és szabaddá váljon az ut arra, hogy létrehozzuk a nemzeti erők, a demokratikus erők sokkal szorosabb'' frontját mint-eddig, iétlehozzuk a népi demokratikus frontot az egységes párt vezetése alatt, amely az egész nemzet számára egy uj korszakot nyit meg. Ezv pedig tökéletes, munkát és valóban öntudatos, tiszta marxista szellemű és talpig becsületes dolgozó embertípust követel.
Legyen a demokratikus sajtó a tömeges nemzetnevelés legfontosabb eszköze
— hangsúlyozta Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettes a budapesti sajtó képviselői előtt
Kedden este a Magyar Kommunista Part -központi székházában Rákosi Mátyás fogadást adott a budapesti sajtó veietoi szamara. Mindenekelőtt rámutatott arra, hogy a demokratikus sajtó a felszabadulás után teljes e^eszeben teljesítette a feUdatat Egy komoly inba azonban mutatkozik a magyar sa|tóban — mondotta.
Rendkívüli mértékben e/h irapódzott a szenzációhajhászás. Ez más, valóban fontos kérdésekről
eltérelie a figyelmet.
Így az olvasó hamis képet kap az esemenyekröl. Panaszkodunk, hogy a nyugati sajtó nem tárgyilagos velünk szembe» é* közoen saiat súlyos eseteinkről nem tudunk objektív kepet nyerni. - ,
Nem ali, hogy a magyar oiv*sókö*önseg mellőzi a komoly dolgok olvasását.
A márc usi események megmwatták, hogy milyen mély az érdeklődés a dolgozókban a történelmi
kérdések iránt.
Nem ak-irjuk a magyar uisigokat a .különböző országokéval egy kaptafára húzni, de a jelenlegi helyzeten változtatni kell.
Ez a változás az egész maqyar sajtóban egyszerre fog megnyilvánulni.
Ek«or a lapok szhvonaián <k emditedasevel emelkedni fog a példányszám is.
Nem arról van szo. hogy mindent ailandóan dicsérni kell. Nyugodtan Írhatnak a hibákról is és leplezzék le a bünösoKet Fontos és síüksejes, n<igy a sajtó leleplező akciót Inditson azok ellen, akik hivatalukban nea tel-jnsittk köreiess0jüxet. Például a Keienen féle szabotázs-üggyel csak a kommunista sajtó foglalkozott részletesebben. A demxraca negyedix eveoen el kell erni azt, hogy
a demokratikus saifé a rövegnevelés és a nemzetnevelés legfontosabb eszközévé váljon.
Mi a migunk részéről ovnden segít-ó^et megadunk, hogy a magyar újságírás erre a színvonalra emelkedjék ms igy hatalmas pMerrei támasszá alá a magyar demokrácia épületét.
Rtkosi Mityás oeszid* utan megnyitott vitában a felszólalók valamennyiéi helyesléssel csatlakoztak a . miniszterelnö*halyHttes meyállaoiTásaitioz. *
Végül Horváth vj*rto<», a Sz-bad Nép felelős szerkesztője, zárószavaiban hangoztatta, hogy ezen az értekezleten nemcsak a magy r sajtó kérdéséiről vsit szó, hanem a demokrácia erkölsai szolgálatáról is. A magyar sajtónak ki kell á<lni a demokratikus erkölcs vedelmében. ''
A városi és járási Egység bizottság megkezdte működését
Megkezdődő t a tisztogatási munka Szepetneten Is
Mirít már jelentettük, a Nagykő,- • nizsa járási .Egységbizottsig tegnap déíeWÍt összeült, hogy folytassa a megkezdőit tisztogatást a munkáspártok soraiban. A járási Eyység-bizdZtság első napi tárgyalásának eredményeképpen .egnap öt szepet-neki, ití&xe rigyáct szociáldpmok-rala párttagot zártak ki a pártból: Ezek köz&t van Pék József szepet-neki jegyző, valamink a szepetneki jegíjzőséi/ három beosztottja: Burai József, Simányi '' József és Unger János. Rapuk kivüi kizár -Iák a Szociájdrmok)ala Pártból Rad-nai Gyű/* rigyázi Kanitót.
Délül án a városi Egységbizottsag iitt ös8..e és a következő szoc.álde-mokrála, ,lletve kommunista párttagokat zárták ki: Csapó József MÁV vonalfőnök, (SzDP), Török Boldizsár városi adóhivafM vezető (SzDP), Perendi József (SzDP),'' Perendi Józsefné (SzDP) Dornbay Jánosné (SzDP), W ÍMjosne (SzDP), Gere Tibor pékmester (SzDP), valamink Dene József MAORT kertész (M KP). - A ''kéj, Egységbizottság tovább
fdi/tatja tisztogató munkáját mind a járásban, mind Nagykanizsán és ujabb kizárások várhtíílók. A napokban összeül a MAO RT Egységbi-zokt-8ága»Í8, amely a vállalatnál szin-ilén sz.éleskörü tisztogatási kezd.
1 Rövid világhiradó
ANGLIA
A londoni szocialista értekező let az amerikai imperializmust európai ügynökségének gyalázatos szerepét töltötte be, gyalázatosan hozzájáruljak a nyugati blokk építéséhez, amennyibe^ minden igyekezetükkel a Mars-hali terv mellett foglaltak állást és elitélték a dél és keleteurópai országok nemzeti egységfrontra irányuló törekvéseit.
JUGOSZLÁVIA.
Simics külügyminiszter jegyzéket intézett az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia belgrádi nagyköveteihez, amelyben élesen tiltakozik, amiért a francia kormány fel-
vetette az olasz békeszerződés Trieszt ro vonatkozó módosító javaslatait. Kijelenti a jegyzék, hogy Trieszt hovatartozásának ügyét Olaszországgal való közvetlen tárgyalással is él tudták volna intézni. Simics egyébként elfogadja ,az olasz kormány ajánlatát, amellyel Trieszt helyett Goriziát adná Jugoszláviának. Az erre vonatkozó tárgyalásokat Jugoszlávia a ])e Gasperri kormánnyal is hajlandó megkezdeni.
OLASZORSZÁG
Sforza gróf olasz külügymi-
niszter tegnap elutasította annak a terület cserének még á gondolatát is, amit Togliatti javasol ti-.
még 1946-ban Gorizia és Trieszt területének kicseréléséről. Mo-randini az olasz szocialista párt, egyik vezetője megvádolta az angol munkáspárti kormányt, hogy bele akar avatkozni Olasz-ország belügyeibe hogy megakadályozza az áprilisi választásokat. \ BIZONIA.
Washingtoni külügyminisztérium bejelentette, hogy a német övezetben a kormányzat továbbra is a hadsereg kezében marad ös nem térnek at polgári közigazgatásra.

ZALA
148. március
PALESZTINA.
A Jcwisii Agencv és a zsidó tanács kijelentette, hogy az angol mandátum megszűnésével Palesztinát önálló zsidó állammá kitiltják ki. EGYESÜLT ÁLLAMOK.
A kongresszus megszavazta a Gö- : rögországnak és Törökországnak nvuj tandó 275 millió dolláros rendkívüli segélyt, továbbá a Franciaországnak, Olaszországnak és Ausztriának adandó 60 millió dollár gyorssegélyt.
■éli 12 órakor Jelenti Budapest
Moszkva az angol rádió ünneprontásáról
A moszkvai rádió hírmagyarázója hosszabb kommentárban foglalkozott az angol rádió március 15--Í adásával, amely meg-'' rágalmazla a magyar népi de_ mokrátiát. A hi ím agy a rázó rámutatott, hogy képtelenség egyszerre rágalmazni a magyar köztársaságot és" ugyanakkor dicsér ni 1818-as forradalom nagyszerű hagyományait. A magyar dolgozók éppen "az 1818-as forradalom igazi hagyománya inak; szellemében cselekszenek. Ezután Bevin emlékezetes márciusi üzenetével fogla''kozott, .aki mint ismeretes, kijelentette, hogy a veszély pillanatában Kossuth és társai/ Angliában találtak menedéket. Ma száz év ulán egészen másfajta menekülők találnak oltalmai az angol kormány szárnyai alatt. Olyan árulók ''bújnak meg Angliában, mint Peyer és társai. A hírmagyarázó így fejezte be kommentárját: Mindezek az 1818-i nagy magyar forradalomról szóló szólamok csak sérlik Kossuth emlékét.
Letartóztatták a Gamma vezér-
Igazgatóját
A gazdasági rendőrség őrizetbe vette Juhász Istvánt a Gamma gyár vezérigazgatójái. Az őrizetbe« vél cl okairól a nyomozás érdekoiríf való tekintettel n«m adlak ki jelentést. Budapesten már régóla beszélik Juhász vezérigazgató egves ügyeil. Megfigyeli tevékenységei* súlyosan sértik az ország érdekeit. Juhász volt egyébként a feltalálója a, fotocellás légclháritónak is, melyet annak ellenére, hogv magyar találmány voU,. először ai németek kezdték gyártani.
Trieszt tüntet az imperialisták ellen
Trieszt utcáit tegnap imperia list^a ellenes röplapok borilot ták. A város több pontján nagy tömegek tüntettek Anglia, Franciaország és Amerika javaslata, ellen, amellyel Triesztet Olaszr országhoz kívánják csatolni.
RÁDIÓMŰSOR
„ Csütörtök, március 25.
Budapest L 5.30 Hajnali muzsika. 6 30 Falurádió. 7.00 Hírek. 7.25 Reggeli zene. 815 Nagycsütörtöki zene. 8.30 Szabad-'' egyházak vallásos félórája. 9.Ö0 Zenekari muzsika. 10.00 Hírek. 12.00 Harangazó, hírek. 12.15 A Vaiutasok Hangverseny-zenekara játszik. 13.00 UJ magyar egyházi zene. 14.00 Hírek.. 1420 A Kultura hangversenyzenekar játszik. 15.00 Rádlólskola. 16.00 Klarinét- és zongoraszámok. 16.30 Qyermekrádió. 17.00 Hírek. 17,10 Hadifogoly híradó és Vöiöskereszt közlemények. 17.30 Duna völgyi híradó. 18.00 Kodály: Clnka Hanna balladája. Kösvetités az Operaházból. 22.00 Hírek, 22.25 Szórakoztató *ene. 28C0 Zenekari művek. 24.00 Hírek.
Budapest II. 17.00 Tánczene. 18.00 Mot-Í!JIL °;dJír 18.40 Tánczene.
19?° ''ö-30 Könnyt dalia-
?ok;w??J15 H,n801 hetl «porthlradó. 20.30 A .S4^. "«bfdegyeteme. 21.00 Hlrak, 21.15 A kíváncsi mikrofon. 21 30 Esti muzsika. 22.15 Cesar Fftnck: D-moll szim-fónla.
Szabadmüvelődés a centenáris ünneplés szolgálatában
Ezt a cimot adhatnók közleményünknek, amely arról számol 1»; miként vették ki részüket a szabadművelődési tanfolyamok önképzőkörei a márciusi ünnepségekből.
LETENYÉN
a délelőtti március 15-i ümiepé-lyen, valamint a Petőfi-esten is a nemrég lezárult közműveltségi tanfolyam önképzőköre szerepolt szavalatokkal és énekszámokkal. Az önképzőkört és a belőle alakult énekkart Simon István ált. isk. igazgató, és karnagy vezette. De nemcsak az ő érdeme az ólért eredmény, hanem axó a tanfolyaniliall-gatóságó is, amely 17-éves ifjú legénytői 60-évos komoly gazdáig, mindvégig kitai*tott a tanfolyam mei-■Lott és a tél, a petróleumhlánv és a távolság akadályait leküzdve, közösségi érféstői áthatva együtt haladt a kitűzött uton a művelődés felé. A Petőfi-esten nyújtották át a'' Szabadművelődési * Hivatal vezetője által ajándékozott jutalomkönyveket'' annak az öt legkiválóbb hallgatónak, akik a 140-órás tanfolyamon a Legkiválóbb tanulmánvi eredményt érték el. A GEL8EI
közműveltségi tanfolyam önképzőköre ugyancsak a centenáris ünnepségekre készült és, március 15-én sikerrel szerepeltt A nyilvános ünnepségen ''osztotta ki a megérdemelt jutalomkönyveket a legjobb hallgatóknak Csupor Lajos tanitó, A gel-sei paraszttársadalom művelődési vágyára''jellemző, hogy a beiratkozott 24 hallgatón fölül minden alkalom- '' mai 50—140 között változott az érdeklődők száma. Melegen ajánljuk ezt a városi lakosság figvelmébe!
BECSEHELYEN
március 14-én tartották mog a járási földmivosnapot, a centenáris ünneplés hangulatában. A délutáni kulturcsoporton népi táncok, játé* kok és népi dalok, kitűnő szavalatok szerepoltek. A jutalomkönyve-
ll| rehabilitációs törvényjavaslat készül
kot dr. Inotay Hona szabadművelődési''felügyelő helyettes személyeson osztotta ki. v • •ZALASZENTBALÁZSON
március 15-nek ünneplése a szabadművelődési tanács rendezésében kitűnően sikorült. Ünnopi szónokok voltak Horváth Sándor'' n. igazgató-tanító, Kiss Antal ifjuságvezotó ós dr. Inotay Ilona szabadművelődési felügyelő helyettes. Horváth Sándornak csak párhónapos múltra visszatekintő vegveskara máris komoly feladatokat oídott meg. .Most van alakulóban a furulyazenekar, amihoz támogatást ugyancsak a szabadmüvelődés körzeti vezetője nyújt. Ka-piller Zoltán tanitó bábszintársulat szervezésén fáradozik. A szabadmüvelődés keietében megalakult sportegylet részben közadakozástól, részben anyagi áldozatok árán asztalilabda felszerelést 6s ping-pongasz-talt készíttetett, ami bizonyítéka annak, hogy a falusi ifjúság a nemesebb sportok iránt is fogékony. A zalaszentíbalázsi sakkkör szorgalmasan működik, versenyre készül.
Mindent egybevetve, elfogulatlanul megállapíthatjuk, hogy
a fa''-u lakosságban sokkal mélyebben él a művelődés utáni vágy, mint a városi lakosságban. A falu érzi műveltségének hiányait és örömmel ragadja meg azokat az alkalmakat, .amelyeket ''számára a szabadmüvelődés -''hivatalos szervei nyújtanak. A falusi ember ne''m téveszti meg sáját magát azzal, hogy* a mozi, ponyvairodalom és mükecl-velés már elegendő szellemi táplálék és kiolégitő műveltségi alap számára. ''
Érzi, ''luija, hogy egész ember csak akkor lesz, ha áB< alános viiivel''ségre törekszik, kivivőit sxabaiságá''i, ami most ölébe hvJlo t, csak akkor érdemli. és tarthatja meg, ha műveltségét és tudását is gyarapítja.
Mint a Zala illetékes helyről értesült, a. közeljövőben nagyjelentőségű és bizonyára a. megye területén is sok dolgozót érintő n a gy jel e n lő ség ü reh abilHá cí ó s törvényjavaslat készül. Ez a törvényjavaslat az 1940-es rehabilitációs törvénynek a megreformá lása és annak nagymértékben va ló megkönnyítését szolgálja.
Azok a személyek, akik korábban bűncselekményt köveitek el és a. büntetés kitöltése óta jó magatartást tanusitoltak és erének a dolgozó társadalomnak munkájukkal bebizonyították*, hogy rendes tagjaivá akarnak válni, priuszát törlik és ismét
büntetlen előéletűnek minősül.
A törvényjavaslat büntetlen előéletűnek*nyilvánítja azokat a személyekel is, akikel a fásamul üldözése itélt e''. A fasizmus v<? zető embereinek sajtóban való megrágahnazásáérl hozott elmarasztaló Ítéletek, vagy az önvédelemből elkövetett közokiratha-misítás is ide tartozik. Nagyjelentőségű könnyités az egész rehabilitációs eljárásnál, hogy a kérelmei Írásban lehet majd benyújtani és a bíróság az Ítéletet is írásban hozza meg. A törvényjavaslat á közeljövőben készü1 el. Rövidesen a minisztertanács'' majd az országgyűlés elé kerü''.
Csak a demokrácia támogat
mondja a város légöregebb embere
Kevesen tudják, hogy a Petőfi utcában egy piros cserepes, fehérre meszelt kis ház udvari lakásában lakik feleségével együtt Horváth bá-fcsi a város legöregebb embere.
Amint a szerény szoba-konyhás lakásba benyitunk. <Meglep az a nagy rend, ami ebben a kis háztartásban fogad. A konyha tisztán, a szobában rend. Minden a helyén.
Amint észrevesz bennünket "nehézkesen feláll és mosolyogva heiy-íyel kinál. «Arca kérdően tekint ránk. Beszélni nem igon'' tud. Inkább szemei ¿»szélnek, amelyek ugy világítanak a befüggönyözött szobában, mint két szentjános bogár. ''
— Mondja Horváth bácsi mikor is született maga — kozdjük a be-
szélgetést.
— Hát bizony nem tegnap volt — hanem még 1,84$ februárjában. Csurgón — mondja kissé akadozva/
— Mi volt fiatalkorában? — faggatjuk tovább. J-:
— Fiatalabb koromban Kapós-mérőn-voltam korcsmáros, majd hus-mérésöoí foglalkoztam.
— Mint a város legöregebb polcára száz év távlatából, hogyan látja a mai kort?
— Politikával ugyan élotembe nem foglalkoztam. Tw év óta még az utcán sem voltam, do az a meggyőződésűm, hogy a mai demokrácia segítségére van a szegényembo-reknek. Én már közel husz éve munkaképtelen vagyok, do csak most kapok a várostól egy kis segélyt.
Egyebekben nem tudok hozzászólni — fejtegeti politikai nézetét Horváth bácsi.
A családi életére vonatkozólag a következőket mondjja: x
— 1871-ben nősültem meg először. Feleségem azonban rövidoson meghalt. Ezután még négyszer cseréltem asszonyt. .Van egy fiani, jelonleg Csurgón él. Tőle kapok néha ogy kis támogatást. Egyébként a feleségemmel élünk kettősben csendesen.
— Van-e \alami vágyam? — métli meg kérdésünket. Egv pillanatig habozik majd igy felof.
— Szeretnék ölni - még egy esztendőt, hogy elérjen a százát.
Elköszönök, férfiasan kozot szőrit, szinte összenyomorítja az ujjaimat. " —bo — re
Kereskedők közleményei
Húsvéti zárórák: Felhívjuk kartársa uik figyelmét a zárórákra. F. hó 26-án, Nagypénteken az összes üzletek 8—12-ig, folyó hó 27-án, szombaton 8—6-ig tartandók nyitta. Folyó hó 28—29-én, húsvét mindkét napján (a drogéria, illatszortá-rak és virágkereskedők kivételével, akik húsvét másnapján 8—12-ig alkalmazott foglalkoztatása nélkül nyitva tartliatnak) az üzletek egész
náp zárva tartandők.
*
#
Textileseket érdekli: Illetékes helyen arról értesültünk, hogy az uj textilrendelettel kapcsolatosan ugy Budapesten, mint a vidéken az utalványok ellenőrzését megkezdik az e célra alkalmazott több száz ellenőrrel — a cégeknél és a fogyasztóknál egy időben. Akiknél a rosszhiszeműséget megállapítják, a büntető eljárást megindítják.
A Textilkereskedők Országos Sza-badszérvezóte felhívja a magyar textilkereskedelem figyelmét a fogyasztói utalványok, ax összesítő
jegyzékek szabályszerű kiállítására. »
Azon textilkereskedők, akik az az áruk bevásárlásainál rótták le egyes cikkek pamutbélyek illetékét, külön összesítő íven -gyűjtsék az elszámolást, a kamiara a számlák melléklése mellett tartozik értük jegyet kiszolgálni. r
Az »0« jegyekkel • kapcsolatosan értesítjük tagjainkat, hogy azon felhívásra; amelynek értelmében névjegyzékben k''i kellett mutatnunk azon kiskereskedők neveit, akiknek egyezer forintot nem tett ki a havi ellátmányuk, ezideig sem,-a Textil Eligazitotól, sem a" kamarától értesítést nem kaptunk, hogy mily formában fogdák az »0« jegyeket a
fentieknek árura becserélni. -*
A KISOSZ országos vezetőségében Tóth József az elnöki tanácsban, Harangozó Lajos mint táraelnök, Neu Pál és Kremsier István mint választmányi tagok lettek beválasztva.
*
Az Intéző Bizottság jövő hót folyamán ül össze értekezletre, melyre
a meghívókat kiküldjük.
»
Adóhátralókban lévő tagjaink a hátralékaikat sürgősen fizessék be.
m
Beszerző csoport tagjai! A mosószód ás zsákokat azonnal küldjék vissza. Kordna-kékitó megérkezett. Átvehető Csengery-ut 5.
VÁROSI MOZI
Ma szerdán
U. rémi bravar Ilim!
TOMMIX
■ régUtoit guraral «nbtr (Ó»«»repl4»év«l
AZ ATOM LOVAS
l r4»i i, • Haro ■« utolsó smbtrlfl
Előadások köznap 5 ós 7 órakor.
1948. március 25.
Katolikus eserkó8zti8ztek állásfoglalása a demokrácia mellett
Március 20-án országos cserr készcrUíkezlelel tartottak a cserkésztetek az egyház ós a demokrácia viszonyával kapcsolatban-\z értekezlet egyhangú javaslat, b-ui fogadta el, hogv amikor azi ¿ész nemzet hatalmas erőfeszítéseket tesz. hogy a feltárna, dás útjára léj)jen. akkor-a ma gvar cserkészmozgalomnak csatlakozni kel'' ehhez a nagyszerű crö/eszitéshez; r
Termesszünk vetőburgonyát
júirgonyulermelésünkel a kü-lóabőzö l>elQgségek és vírusok tönkretették. Feltétlenül szükség van a vetőgumó felujilásárn. I''íp-|H''H ezért n\ földmivelósügyi miniszter a Gazdasági Főtiuutcs^ hozzájárulásával 500 vágón első rendi! nemesitett vetőburgonyát Ími>ortáÍt, amiéivel a burgonyatermelő vidékeken, tehát az egész Dunántúlon, az alföldi vármegyék közül Szabolcsiban és Szat''márban, az északi vármegyék közül pedig Zemplénben osztanak szét lovábbszaporitás-ra azok közölt a gazdák között, akik erre vállalkoznak.
Ha egy községben legalább1 10 olvan termelő jelentkezik, akik 1—1 kat. holdon lehelő legi ugyanabban a dűlőben vállalják a lováhbszaporilásl, a vetőgumó. kiutalása miatt forduljanak sürgősen az illetékes vármegyei gazdasági felügyelőséghez. Ugyanott megtudhatják ra termelési feltételeket is, amelyek a váUalko-zé-gazdára nézve igen előnyösek!
A Fatornyokat,
Zilahy Lajos színművét szombaton már harmadszor adták <elő a kanizsai evangélikus fiatalok. A letűnt rendszer nagy problémáját, a > faji kérdést« tárgyaló színdarab a kanizsai műkedvelők előadásában remekül sikerült. A szereplők közül ki kell ftmeijiü Sörlei Tibori, aki nagy rátermettséggel alakította Kriegs Rudolf szerepét. SoósJó-zsefné a felesége szerepéin romekeit. Árpád fiukat SeliuHz László természetes huimiorral'' elevenítette meg. Rajtuk kivül azonban dicsérelet érdemel valamennyi szereplő. A'' rendezés; Bráder Gusztáv munkáját dicséri. Reméljük, a jövőben gyakrabban látjuk ezt a tehetséges műkedvelő gárdát, amelynek; munkája minden tekintetben dl-cséretet érdemel.
Ujabb tSmegkívógzósekre készülnek Athén monarcho-fasisztái
A görög fővárosból érkezője-, lentések szerint a monarcho-fa-saszta kormány ujabb 1300 görög demokrata kivégzését tervezi. Ezek már csaknemu hároimi éve sínylődnek börtönben " és "bünük az, hogy az olasz és náci megszállás alatt merényleteket követtek el olasz, ületve német katonai személyek ellen. A csoport tizenkilenc tagjját már ki is. •végezték.
ZALA
Dobó Byflrgy
divatáru és rövidáru kereskedő Kész női ruhák és blúzok!
11 !T
ADY EN0RE-UT 3. SZÁM. .
Csapatzászlót adományoz a város a határvadász zászlóalinak
A város egyik régebbi képviselőtestületi ülésen elhatározta, hogy a régi szokásoknak megfelelően csapatzászlót- adományoz a, Nagykanizsán állomásozó 9. ''határvadász zászlóaljnak.
A .város az uj csapatzászlót ünnepélyes keretek között április 11-én a honvéd határórnapon adja át a honvédségnek. Ezzel a zászlóátadással kapcsolatban lapunk munkatársa beszélgetést folytatott Varga József l>olgármo&torrol, aki a kövotkozókot mondotta:
— A város közönsége .örömmel határozta el, hogy a domókvatikus honvédség Nagykanizsán állomásozó csapattostének zászlót adományozzon. Évekkel ezelőtt a fasiszta hadsereg i* kapott zászlót és a mostani zászlóátadússal voltaképpen a inult hibáját töri^sztjük le. A demokrati-
kus népi hadsereg i.tt állomásozó vezetői a múlttól eltérően kulturális és egyéb vonalon a város dolgozóivaj együttműködnek, mert tisztában '' vannak azzal, hogy csak közös ösz-szefogásban dolgozhatunk eredményesen a demokratikus népi Magyarországért.
i — A zászlót, — amelyet most Ítészitonok el Budapesten — ünnepélyes koietek között adjuk át a íonvódségnek. A zászló ogyik olda-án lesz kózihimzéssel a Kossuth ci-mor, alatta az aláirás: »Nóppol a szabadságért«. A másik oldaJán pofiig ji Nagykanizsa város ajánló sorai a honvédséghez.
— Az ünnepségeket a honvódsóg lendezi ób mint hallom nagyszabású programot készitenok olp a zászló-átadására és fölavatására — mondotta a polgármester.
lier
ik el szabad Görögországból a gyermekeket
A szabad görög területekről el-száüitot gyermekek ügyét a nyugati imperialista sajtó sorozatos provokációkra .és hamis hiiek keltésére használta. A Görög Szabad Kádió hosszabb kommentárban foglalkozott ezzel a kérdéssel. Megállaj^tottja, hogy a Markosz-kormány belügyminisztériumának közlése szerint a legutóbbi néhány hónapban szabad Görögország területén 120 gyermeket öltek meg a fasiszta légitámadások. Szülök ezrei, számos népi tanács és gyermekjóléti szervezet ezért már hosszabb idő óta sürgeti
a^ kormányt, igyekezzék a szabadságharc tartamára, a népi demokráciák területén biztonságba helyezni a gyermekeket. Ezeket a követeléseket még sürgősebbekké tette, hogy a gyermekek komolyan szenvedték a megfelelő tápértékü élelmiszer hiányától. A monarcho-fas.iszták ellenőrzése aüatt'' álló területeken máris 150.000 apátlan-anyátlan ember bó-lyong védelem és gondozás nélkül. Ezt a sorsot a Szabad Görögország .területén élő gyermekek a Markosz-^ kormány gondoskodása segítségével elkerülheti. '' .
Egy talpalatnyi föld sem maradhat • megmunkálatlanul a megyében
Az időszerűvé vált mezőgazdasági munkák zavartalanságának biztosítsa szükségessé teszij hogy az »0« rendszámú, vagyis közúti forgalomban lartásra jogosult traktorok üzembentartói is Irak toraikkal minél nagy obb1, számban vegyenek részt a szántási munkátatookban.
Hogy ez megtörténhessen, a/) »0« rendszámú traktorok üzembentartói forduljanak szántásra vonatkozó bejelentéseikkel a területileg illetékes járási, illetőleg városi gazdasági felügyelőkhöz, akik a további felvilágosításokat megadják és a szükbégus
intézkedéseket megteszik.
Ott ahol a meglévő mezőgaz-''dasiági traktorok nem elegendők a szántási munkálatok elvégzéséhez és van »0« rendszámú traktor is, a 3590/1947. M.E. sz. rendelet 2.§-ának (1) bekezdése alapján az »0« rendszámú Irak-tor mezőgazdasági munkára történő jelentkezés nélkül is kirendel heiő szántani
Minden főidet elő keU készíteni ve''lésre, s hogy ez zavartalanul megtörténhessen, ki-ki körülményiéihez mérten vegye ki részéi a mezőgazdasági munkából.
Jt téglagyár megindításának Ugye a mai közgylllés előtt
Érdekes ügyeket tárgyal a mai képviselőtestületi ülés
31a délután 4 órakor rendkívüli közgyűlésre ül össze a város képviselőtestülete, hogy letárgyalja a legutóbbi közgyűlés óta felmerült városi problémákat* amelyek közül a legjelentőségg a Stern-téglagyárak ügye:
Lapunk hasábjain már több alkalommal is foglalkoztunk ezzel az üggyel és megállapítottuk, hogy a téglagyárat minden körülmények között meg kell indítani, mert a város azzal az intézkedésével, hogy a vállalat gázdíj-tairtozásának rendezéséig kikapcsolta ^a gázt, nem a bér-f löket büntette, de a gyár 180 dol-- gozóját és ezeknek családját sújtotta: A gáz kikapcsolása ugyanis azt jelentette, hogy nem lévén fűtőanyag, a munka leállt a téglagyárban és a közei kétszáz munkás elvesztette a kenyerét.
A város azonban mindezádekr nem állt el attól a szándékától, hogy nem ad a rtégiífcgyárnak gázt ós \igy á munkát még mindig nem vehették fel ismét.
Felvetettük a kérdés megoldásá-
nak egy lehetőségért is. Eszerint a város egy. megbízható tisztviselőt küldjön ki a téglagyárba, aki ellenőrzi, hogy a bérlők maradéktalanul befizessék a gázdijat és ezen felül a város ''által meghatározott részletékben törlesszék a 60.000 forintos tartozást.
. A ma délután megtartandó képviselőtestületi ülésen a Stern Téglagyárak Kft. egy kérelmét tárgyalják, amelyben a bérlők kedvezményes gázdíj egységár megállapítását kérik. A memorandumban hivatkoznak aorra, Hogy • gyárak létesítése, üzemben tartása, a munkavállalók fizetés©, azok jóléte és boldogulása közvetve sokkal nagyobb hasznot
hajt a városnak, mint a földgázon közvetlenül való nyereség. Hivatkozik a kérvény arra is, hogy a gyár nagy körzetben teljesen egyedül van és igy újjáépítési szempontból is fontos az üzembentartása.
A közgyűlés tárgysorozatán szereplő többi pontok kösött van a ba-rsekkórház átadása, a Hunyadi-utca 10. szám alatti volt Vitéz ^"Székháznak a HONSz Holyi Csoportja -részére való átengedése, a városi vizmü uj mélyfúrású kútjának felszerelése , és üzembeholyezóso, valamint több más ügy.
Egy rlgyáel gazda keresztkomának kérte fel Rákosi Mátyást
Hajdó Lajos rigyáci gazda házába nagy öröm kőltzőtt A napokban született meg tizenhat, madik gyermeke. A gazdal még tegnapelőtt levélben felkérte Rákosi Mátyás miniszíerelnökhe. lyettest, a MKP főtitkárát, vállalja el tizenharmadik gyermeke keresztapaságát. Rákosi Mátyás még a fontos államügyek intézése közben is időt szakított ma-gának arra, hogy foglalkozzon a rigyáci gazda kérelmével és már ma távirati uton kérte a MKP, járási titkárságát, adjon informál; ciót Hajdó Lajosról.
HÍREK
'' Napirend!
Március 25. csütörtök. Róm kat. Nagycsütörtök. Prot. Gyümölcsoltó Boldogasszony. Újgörög Gyümölcsoltó Boldogasszony -
R Nap kel 5 6n 38 perckor, nyugszik 18 óra 4 perckor. — R Hold kel 19 óra 46 perckor, nyugszik 6 óra 26'' perckor.
1872. Bebelt''és Liebkneohtet 2—2 évi várbörtönre ítélik.
1881. Bartók Béla születése.
1917. Sztálin négyévi számtzetés után Péteryárra érkezt:
1945. Megjelenik a legális Szabad Nép első számo. ^^
- Tekézők és nem tekézők figyelmébe
Ha jól ós olcsón akar szórakozni a húsvéti ünnepok alatt, jöjjön a lendőrogvesülotbo. Az ünnep mindkét napján nagyszabású ogyóni és csapat tokoversonyt tartunk. Nyerhet órát, hajnövesztő szórt ós villamos burgonya hámozót. IXinyogosoii nagyobb esélyei lösznek mint a »Totódnál, Ha nem játszik, jöjjön nézőként, mort olyan élményben losz része, melyet unokái is omlogotni fognak. Vátosunk legkiválóbb ogyóni tolfózői és csapatvorsonyzői mérik össze erejüket. A verseny csúcspontja a mostortokózők csapatversenye. Ide noveznok: Féltek és Kövérek, Soványak ós Cipészek, Rendőrök ós Bábak''ópzős növendékek, stb. Ezúton hívjuk meg városunk összes''"állami és városi közületeinek tagjait, a Szabad Szakszervezetek összes szakmai ágazatait. De jöjjenek az itt fel nem soroltak is. A csapatversenyre a nevezéseket''
kérjük f. hó 27-én déli 12-óráig a hat^rrendőrségen (Csengery u.^ 32.) távb: 180, szemé-Ívesen, vágy távbeszélőn bejelenteni. Nevezési dijak csapatversenynél szeméivenként 2.— Ft, egyéni verseny; nél három dobásonként 1.— Ft. Di] kiosztás" f. hó 29-én 22. h-kor, melyet reggelig tartó tánc követ.
A nagykanizsai rcndőregyesüléf vezetősége.
Inapekciós gyógyszertár
Márc. 24-én: „őrangyal" gyógyszertár, Deák-tér 10.
Nagykanizsa Megyei Város GyümölCs-
értókesitő ós Központi Szeszfőzde Vállalata
Telefon: 178. Nagykanizsa, Báthory-u. 4. Telefoni 178.
Bor- ós gyümOIoatsesifAide. Termeléte: valódi gyümiloépállnkák, vele-mint megee- ée alaoeonyfoku borpárUtok.
4
ZALA
1948. március 25.
— Értesítés "
Nagypénteken és Nagyszombaton a pénz intézetek és bankok egész nap zárva lesznek. A Menetjegy Iroda nagykanizsai fiókja (Csengeri-u. 4. szam) folyó hó 26-án és 27-én Nagypénteken és Nagyszombaton d. e. 9—12 óráig áll az" utazó közönség'' rendelkezésére.
— Letartóztattak egy többszörös betörőt Zalaegerszeged
Torda László kisgörbói lakos már többször foglalkoztatta a rendőrhatóságokat. Legutóbb sorozatos betöréseket követett el a megyében; így Csik Sándor óhidi lakos házának ablakán bemászott és nagyon sok ruhaneműt vitt el, liazsi községben foltöil ogy pincét, ahonnét 20 liter bort emelt ol, majd liohatolt Mer-sic''H Sándor hazsi lakoshoz és onnélf Üt) liter bort loj>ott. Amikor a nond-őr(wsir ''Ijözegei letartóztatták, mogki-Hórelto a mogves«tiogotógükot. Tor-dál átadták a zalaegerszegi állaut-ügyénzHcgnok,
MKP hírek
F. hó,24-én szerdán d. u. 6 órakor ("isszevont,pártnap a MKP székházának nag> tormól)on.|fítőttdó: üe-re n csér Üvörgy .Zala vármegye képviselője. Pártállásra .való tokintet nélkül mindenkit szívesen lát a Vezetőség. ^
A MKP II. körzete f. hó 25-én Petőfi ut''ca 23 szám alatti helyiségébon a körzetéhez tartozó szegtaiy gyefmokek részére uzsonnát és ajándékot oszt szét, a meghívott gyer-mokck között. Erre az ünnepelyre szeretettel meghívunk és várunk mindenkit. Az ünnepély kezdete délután 3 órakor. Vezetőség.
A MKP IIL körzetének f. hó 25-i csütörtök esti pártnapja elmarad. Következő (pártnap április 1-én csütörtökön estó\7 órákor lesz Ma-gyar-u. 9. szám alatti helyiségében.
Zala vármegye alispánja. - §34 <4948.
? € ''
Versenytárgyalási hirdetmény
/ A vármegye tulajdonát leépező es 1948. év junius 1-tól 1949. május hó 31-ig terjedő időben kiselejtezésre kerülő tenyészállatokat értékesíteni óhajtom.''
Egy év aatt kiselejtezésre kerül előreláthatólag 150 drb. bika és 120 drb. kan. Az ajánl«itl>an fol koil tüntetni az átvétel időpontját, az átvétel liolyét, mérlegelést, minősítést, az átvételi áitakat, fizetés módját, óvadékot, a kényszervágások lolwnyo.itá^át ó* a s/a\ ulosstigot, Pályázni loliot akár az ogósz vármogyo tőrüiotón, akár csak ogvos járásukban kisoíojtozósie koriiió apuál.atok incgvótelóio, A U''irvónyhatóság fönntartja magának azt a jogot, hogy w egvonlő foitótelekkol rondolltezo p4-l.> a/.ók köz Ül szabadon választ.
Felhívom a vásárolni szándókozó-kat, hogy irásboü ajánlataikat zárt boritókban folyó óvi május hó 10-én déli 12. óráig hozzám Alispáni jii-vatal Zalaegerszeg 1. om. 9 ajtó nyújtsák be.
Alispán helyett: Dr. Agárdi Tibor vm. fújegjzó
Cseke József és Koch György
flutóbusz-vállalata.
, MENETREND Deák-terröl: Vasutálomasrói:
1*3> 340 5-30 715 8*35 11-00
1250
13 45
14 35 1550 .18 50 20-50
Visszaindulások
a vonatok érkezese után.
Viteldíj: Deák-tér—Szemere-utca 80 Ilii. Deák-tér—Va^iá.lomás 150 „
Tanulójegy r < Deák. tér—Vaéutállomae 80 TI ti
SpórtroTat
A Zala tofo-utmufalójá a 24. sz. szelvényhez
döntően befolyásolhatja.
Az elkövetkezendő fordulóban húsvét lévén az tyB I-ben nincsen bajnoki forduló és az eheti Toto szelvényen meg is látszik Mindössze csak egy NB l-es, mérkőzés szerepel csnk rajta. A továbbiakban négy nemzetközi találkozó, négy NB Il-es összecsapás, egy angol és egy olasz bajnoki mérkőzés valamint egy kerékpáros összecsapás. A pót-mérkőzések közé egy hazai mecs mellé három külföldi jutott. Ezen a héten a Zala lipniein kívül Grosits Gyulának, a Maleosz válogatott cerberusának jóslatait közöljük.
1. DVSC-Elektromoi 1 (x) A papírforma n házul csapat győzelmét Ígérné, ha ti debrecc. niek nem lennének formán kívül-Így a döntetlen eredménynek van esélye.
2. Ferencváros - Vlenna 1 (1) Most nincsen valami nagv for inában a Fradi. A zöld-fehéreknek azonban húsvétkor menni szokott a jálék, azért a Ferencváros győzelmét várjuk.
3. Újpest-Basel 1 (1)
A Fradira tett megállapításunk vonatkózik az Uj{>eslre is. A Basel játékerejét nem ismerjük.
4. Spárta MTK 2 (x)
\ Ragyogó formában van most az MTK. A forma alapján az MTK az esélyes, de kérdés milyen kárára lesz a csapailnak az idegen környezet és a játék veL zető.
5 Slávia - Csepel 1 (x) A csepeli »disznó« csak a bajnokságra érvényes. Már egy döntetlen is sikert jelenten« a, csepelieknek Prágábari\ ^ 6. í\y Mrtdtsz Ny. Mav\l (x)/ Ősszel a MAV győző tt,\ne£í a MADISz az esélyes.
7 Wolluer-Törekvés 1 (1) ? Közel egyforma játékerőt kép visel a kél csapat. Pillanatnyilag a Wolfner ''átszik jobbnak, 8 MUkoid MTK Klstext 1 (x) Nehéz mérkőzés lesz ez a Kis. loxt számára, A kispesti egy üt. les legjobb esetben csak dönlet. lenru'' számíthat,
. I»«''. uvm -8&E t (i) A KislexUÜ elszenvedőit ve. ínséget akarják u pereeesiokaz SSK-n megbőszülni.
10, H «« Aruenal 1 (x)
Az Arsenál olyan fölényesen vezet vaz angol bajnokságban, hogy a multheü vereségéi megismételheti,
tl Juv*ntUR-Torlné 2 (x) • Az első helyre került Torino? ráfekszik erre a mérkőzésre és? a jelenlegi Juventussa'' szemben meg is van az esélye. 12 v*TE—RWWe (herékpár) 1 (1) Jobb az MTE. Döntetlen erre nem tippelhető.
Poimerkőzések: 1 T-h vél ér MVSC 2 (2) Lényeges különbség van a két csapait között.
2 Amim V111m - Portsmuth 1 (2) » A hazai pálya az eredményt
Sz mé - Ifuvarozást vállal
Mátyus, Rozgonyl-u.15.
Mindennapos járat. Ugyanott Jég eladás.
■HHMMtt
3. Huddersfteld—Mancb. City 2 (x)
A manchesteriek a jobbak. 4. Sampdorla— Bologna 2 (1)
Az éllovas Milán legyőzése-után még valószinübb a sokká!
jobb Bologna győzelme.
*
Sáska-Kerettye 3:3. «
Elutasították & PVSK óvását az NVTE ellefif
FIGYELEM! A Zalának szánt hirdetéseket Deák-tér 10. szám* alá kérjük leadni. — Húsvéti hirdetéseket pénteken délig kérjük leadni. Teleion 54.
Mtijég kapható ! Welsz Ignác szikviz-és inűjéggyár, Ady Endre-ut25. Telefon 101
Igenis, hogy Igenis, Bérezi hala min-dlg friss!_ -_
ZALA demokratikus politikai napilap Szerkeszti": Bencze Jenő főszerkesztő
Szerkesztőség és kiadóhivatal; Deák Ferenc-tér 10
Kiadja a Neszetl Bizottság, Nagykuluo.
fxerkewtéíért ét kiadásért felel Benoza Jetf
Telefon I 54.
Nyomatott a Kfizgazdaség! R >T, Nigyksnii}» nyomdajaban, NagykanliMn.
. Nyomdéért felel: Zalay Károly,
A csütörtöki választmányi ülésen megkezdik a MAOIiT Jobboldali elemelnek eltávolítását
dó jobboldaliak milyen dősze. releUel használták ki a kiuljinö-
Az o.gységl>i/,ollsátt<)!< metfala-kulásu után egyre nugyobb erővel Folyik a népi deinokráciánuk megtisztítása a jobboldali reakciós elemektől, A közólelböl egymás után tűnnek el azok a jobn-oldali karrieristák, akik a munkáspártokban meghúzódva u demokrácia vivtmányai és eredményei ellen törtek. Ezek a reakciós elepiek befurakodtak a sport éleibe és olt igyekeztek a munkássportolók között az egysége megbon tani és mesterségesen ellentéteket szitani hogyigyaspor tolók sikereit megakadályozzák.
Közismert Nagykanizsán, hogy ;a , MAORT-ban meghuzó-
gött álló vállalatot, Mindeifuoró cseprö sjKjrl ügyel fel használlak arra, hogy a vallitUillól .sajátzsebükre minél lőbhel csikarjanak ki, maguk hasznára és az egyetemes sportélet kárára. Most azonban az általános politikai tisztogatások mellett miegkezdő-idik a iobboldali sportvezetők és sjxírtolók ellávoJitása, hogy az ország egyik legnagyobb vidéki egyesülelében felvirágozzék a. dolgozók demokratikus sportélete, a magyar demokrácia és Of város sportéletének jövő dicsőségére.-
1848—1948-as centenáris hirdetés:
% ■ ■---
Hantos és Ruzsínszky
yallalkozó mérnökök
Nagykanizsa, Rdy Endre-ut 12. Telefon: 3-50.
Gaz- és vízvezeték-szerelés. — Lispei földgázégők már 72 Ft-tól.
FI GY ELE MI FIGYELEM!
-Szeszesital .szükségletét nagy-
ban és kicsinyben a legnagyobb választékban beszerezheti a
Dunántull Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinómltú Részvénytársaság
rum- ó* likOrgyárábnn
Nagykanizsa, Szabadság-tér 12. Telefon: 119.
Huevétf iémlnftaégü llk6-rökban napy válaaaté''k.
Szabó Antal Nagykanizsa, Fö-ut 5.
Orion, Philips, Telefunken, Siemens, rádiókészüléket, íértt-, női,- gyermek-kerékpárt 2—6 havi részletfizetésre. ■-i--—
Gyula
Gázégők gyártása háztartási és ipari célokra, gáz- és vizvezetékszerelések. Központi fűtő- és
fűrdőberendezések. vasszerkezeti lakatos Üzeme.
NagyRanissa, Ady Endre-uí4.
Ivott már

S3b évfolyam 71. szám.
Nagykanizsa, 1948. március 26. péntek
Ara 50 fillér.
Várható időjárás: Mérsékelt északnyugati, északi szél, felhőátvonulások, egy-két helyen előreláthatólag záporeső lehet. Néhány helyen éjszakai fag^ A nappali hőmérséklet emelkedik.
Ellentétek az amerikai imperialisták vezetői között
Az USA-ból érkező hírek szerint Marshall külügyminiszter helyzete megingott. Marshall ellenlábasai, akik Forrestal nemzetvédelmi miniszter köré csoportosulnak, még MarshaMI le agresszívebb külpolitikát követelnek és magával Forrestallal, vagy Draper tábornokkal azeretnék felváltani a Jelenlegi külügyminisztert.
A Forrestal/-csoport egyébként az amerikai monopoltőke legreakcelsabb képviselőinek, köztük a
nagy ofaftrösztöknek közvetlen ügynöksége..
A/Marshall és a Forrestal-cioport között osupán a taktikát" Illetően vannak nézeteltérések,
Marshail ai amerikai Imperializmus céljait „demokratikus" köntösbe Igyekezett burkolni, de politikája három esetben, Is vereséget szenvedett a közelmúltban.
New-yorkl hírek szerint az amerikai Imperializmus e két Irénya között annyira kiéleződött az ellentét, hogy rövidesen nyílt összecsapásra kerül a sor.
Az Egyesült Államokban a Szovjet-Amerikai Barátság Országos Tanáosa bankettet rendezett Panyuskln washingtoni szovjet nagykövet tiszteletére. Panyuskln — aki ezalkalommai beszélt először sz amerikai nyilvánosság előtt — a következőket mondotta:
— Szörnyű félrevezető híresztelések és rágalmak félreértést Idéztek elő az Egyesült Államokba* a
Szovjetunió békés külpolitikáját Illetően.
Bizonyos körök arra törekszenek az Egyesült Államokban, hogy az ellenségeskedés magvát hmtsek ef a Szovjetunió népe! és az amerikai nép Mözött. Ez tzonban nem fog sikerülni.
A rágalmak pétdájaképen emlékeztetett Panyu8kln a csehszlovákiai ''kormányváltozásra, amely — mint mondotta — a csehszlovák nép belügye és teljes összhangban állt a csehszlovák köztársaság alkotmányával.
Megcáfolták a Daily Telegraph
egy magyarorszagi álhlrét
Ivrős János londoni magyar ügyvivő, jw^angol külügyminisztérium-lián hivatalos felhatalmazás alapján megcáfolta a Daily Telegraph bécsi tudósítójának a láp . egyik , számú-, han megjelent * közleményét, hogy Magyarországon 10.000 önkéntest toboroznak a demokratikus görög hadsereg számára. Az angol külügyminisztérium. sajtóosztályának szóvivője megígérte, hogy megvizsgálja a bécsi, tudósító jelentését, bár maga is. meg van győződve a hír alaptalanságáról. A Daily Telegraph tegnapi számában teljes egészében helyt adott a helyreigazításnak és az angol« külügyminisztérium hivatalos átiratát is leközölte.
Ünnepélyes záróvizsgával fejeződött be a szakszervezeti vezetőképző tanfolyam
Csütörtökön délelőtt
Clementis:
0 Magyarország és Csehszlovákia közötti vitás kérdéseket meg fogjuk oldani
lyes kerolek között fejeződött b1 a szakszervezetek ál tat rendezett három hetes vezető képző tun-folyam, melyen 24 szeHetani és fizikai dolgozó vizsgázott nagy sikerrel.
A tanfolyamot Somiorjay József szakszervezeti előadó tartotta, mely idő- alatt a tanulók a szakszervezeti élet tennivalóibó sokat elsajátítottak.
A záróvizsgán a tanulókat a szakszervezet városi és járási titkársága nevében Krimiméi Gyu la, a Magánalkalmazottak szakszervezete nevében Pongrácz József, az MKP részéről Kaufer Sándor, az SzDP nevében Nagyi József, Skvorez Ferenc az ifjúság részéről, Reményi'' Jenő pe. djig a Bányász szakszervezet nevében. köszöntötte.
Nagy József a hallgatóság ne. véhen köszönte meg Soanorjay Józsefnek az értékes oktatást, majd ajándékot nyújtott át neki.
,A záróvizsga az előadó záró-szavaival ért végett.
A trieszti kikötőbe két angol torpedóromboló érkezBtt. A hajók & szokásos körutjukat végezték
Clementis csehszlovák küU"gv~ miniszter a külj''öidi ^jságirók-
riak'' adott ^yilltkozatában kije-leniette, hogy Csehszlovákia és Magyarország közötti vitás kérdé, seket meg fogják oldani, mivel a -kél országnak sok a közös érdeke, de ugyanakkor löbb nyiU kérdése is van. Ezeket a kérdéseket megfelelő jóakarattal mind két fél érdekeinek megfelelően
Április l-étöl havonta jönnek haza
A Szovjet-Unióban még kint lévő mintegy százezer főnyi magyar hadifogoly csoport hazaszállítása április 1-én megkezdő dik. Értesülésünk szerint, havonta husz-huszonötezres csoportokban különvonatokon érkeznek a foksani és a máraitna-ros&zigeli gyüj''lőtáborokon át Debrecenbe.
Az Országos Földhivatalban már is intézkedés történt, hogy
1 oldják meg. Magyarországgal va-Masnennyi kapcsol ataiiikat . rendezzük, mondotta és kifejtette,, hogy ennek a szövetségnek célja a demokratikus államiok és ezzel a világbéke megszilárdjtása. Megemlítette még. hogy április végén barátsági és segélynyújtási egyez ményt kötnek'' Bulgáriával ési Romániával.
25.000-es csoportokban a hadifoglyok
fogságból hazatérők közül, azok akik amultban is mezőgazdasági munkálatokat végeztek, de családjuk földet nem kapott'' megfelelő területet juttassanak, amely a megélhetésüket biztosítja.
Előkészületek .történtek az iparügyi minisztériumban is a fogságból hazatérő kisiparosok megsegítésére. ''
Hozzájárult a közgyűlés a barakkok megvételéhez
Szerdán délután rendkívüli köz-
gyűlésre ült ö§8ze a város képviselőtestülete, amelybe a Szociáldemokrata Párt uj képviselőket delegált és á régieket visszahívta. Az uj szociáldemokrata képviselőtestületi tagok a következőik: Bauer József, Biró Ernő, Harangozó Lajos, Hegedős Lajos, Horváth Ferenc, Jaberics Lajos; Imrei László, Kállai Lajos, Pé-csy Lajos, Surányi Károly, Szerdahelyi Ferenc és Tibolt Jolán. A Szakmaközi Bizottság ugyancsak uj képviselőket — Böjcsföldy Lajost és dr. Terhelyi Pált — küldött a képviselőtestületbe. '' %
Napirendelőtti felszólalás nem lévén a közgyűlés mindjárt a tárgysorozat pontjait .tárgyalta.
A képviselőtestület egyhangúlag '' elfogadta a fcarakok megvételéről szőlő ajánl/kot.
Az épületek egymillió 600 ezer forintos vételárát havi 25 ezer forintos részletfizetéssel törlesztik. Elfogad/iák azt az ajánlatot is^ hogy a nagyobb kanizsai üzemek járuljanak hozzá a kislakások építéséhez. Így a vasút 50, az épülő üveggyár pedig 10 kislakán kapna a létesítendő 150 kislakásból. Tárgyalta a közgyűlés a <Stem-tégl agyár ügyét, is és hozzájárult ahnöz, hogy a város tízszázalékos kedvezményt adjon, valamint hogy a tartozástól azonnal fizessen a gyár 32 ezer forintot, a többit .pedig hat havi egyenlő részletben törlessze.
Vita egészen váratlanul a Sz^ő-vasüzem gáztartozása körüLj>attant ki. A képviselőtestületnek ugyanis módosítani kellett volna a legutóbbi közgyűlésen hibásan megfogalma-
zott határozatát. " A Szegő-cég kérte, ho{p\ a város engedje oi tartozásának a kamatját, ami meg is történt, csak nem lett bevéve a határozatba, Dr. Fülöp György és dr. Báron Pál városi tisztiügvész szenvedélyes vitája után a ]<épviBotost ü let végül is ugy határozott, hogy a 942 forintot kitevő kamatot elengedik, viszont kötelezik a céget, hogy a fönnmaradó tartozást azonnal fizesse, inog, mort ollonkoxó esetbon végrehajtják.
Foglalkoztak u BCG oltást végzott dán orvoHCfioport ellátási költsogoi-nok kifizotésévoi ia, amoljet jóváhagytak.
Városi főjegyzőt választ Zalaegerszeg
Dr. Mikuía Szigfrid polgármesterié vá''asztásával, megürült a városi főjegyzői állás Zalaegerszegen. A belügyminiszter most engedé.yt adott az áaás betöltésére. A legesélyesebb jelö.t dr. Bérezi Sándor budapesti iakos, aki pár hónappal azelőtt már be lett heLyettesitvo az állásba. A vá''asztás április 5-én lesz, az alispán elnöklete mellett. Bérezi dr. a Magyar Kommunista Párt tagja.
A járási Egységbizottság ujabb - kizárási határozatai v
/ A nagykanizsai járási Egységbizottság folytatta a járás területén megkezdett tisztogalásj munkát és a következő kizárási határozatokat hozta: A magyarszerdahelyi szociáldemokrata pártszervezetből munkásegység ellenes magatartás miatt kizárták Koszoru Gábort, Tavaszi Istvánt Szresa Györgyöt, Varga Pétert Marczin Lajost és Bellovits'' Lászlót.
Rádióankét az egyház és állam viszonyáról
A Magyar Rádió ankétot rendezett az egyház és az állam viszonyáról. Muraközi Gyula, a Kálvin-téri református egyházközség íelkésze hangoztatta, hogy a törvényhozás az állam feladata. A református egyház •tanitása szerint az egyház nem gyakorolhatja a politikai hatalmat.. .A reformátusok nem ismernek el egvházi államot. A . magyar református egyház nem akar mást, mint szolgálni és, szeretni a magyar népet. Tudjuk, hogy a demokratikus államvezetés erősíti a népet, napfényes lakást, több kenyeret es több kulturát ad számára. Befejezésül hangoztatta,''hogy uira kell rendezni az egyház és az állam közötti viszonyt.
Bognár József, Budapest polgármestere rámutatott, hogy a hívek túlnyomó többsége az állam és az egyházak közötti megegyezést kívánja. Egyes csoportok reakciós törekvéseiket az egyház palástja mögé rejtik. Az utóbbi időben ezen a téren is örvendetes változás állott be. Parragi György elismeréssel szólít, a katolikus cserkésztisztek feihivá-sáról. Igazuk van a cserkésztisztek-nek, az egyházat nem a demokrácia'' ■részéről fenyegeti veszély. Az egyházak szociális tanításait cs&t & demokrácia tudja rríqgv&lósitani. Az egyházakat akkor fenyegeti veszély, ha a demokráciaellenes erők eszközévé válna.
u
Zala
1948. március 2G
Gazdaságosan permetezzünk
Ma már a legtöbb helyen a meg-metszett gyümölcsös készen várja az első téli permetezést. Ez az elsé permetezés, mint már tudjuk, a gyümölcsfáknak 2 százalékos bordói lével (rézgálic, plusz mész) való lemosó permetezést. Ez a j^rmoto-zés a különböző gombák áttelelő spóráit pusztítja el. Nyomban utána a rovarkártevők ellen, különösen a veszedelmes kaliforniai paizstetü ellen jx>rmetezzünk vagy gvümölcs--faolajjal, vagy gyümölcs''fakarbolium-mal. Ez a permetezés is lemosó jer-metezés, tehát a fa legkisebb részét is bevonjuk a permottóvei.
Ez a lemosó pqrmotozés már magában véve is jó sok permetező anyaggal* jár, de tapasztalatom szőrűit a hplytelon^ permetezés követ-keztébenia gazdák annyi permetező anyagot használnak olj amennyivel három-négyszeresét is be lonetűo permetezni az ország terülotén álló összes gy üniölcs fák nak.
Vájjon mi-okozza ezt az óriási anyagpazarlást? Mindenek olótt a sok rossz permetezőgép. Ila valahol, hát itt igazán |gaz az a ,''mondás, hogy »jó szerszám, fele munka.« Jó jíermotoző géppel'' föle mennyiségű anyagot loliot mogtakaritani. Magasnyomású és finoman szóró l>ermotczögé}x?t használjunk csak gy ii m ö Icsösoinkbe.
A ))Crmotlé elkészítésénél gondosan szül jük az anyagot, mert a sok szennyező anyag eltömi a szórófejet és a finom szórás így már Jehotet-lenné válik.
ív.eles időben ne permetezzünk, mert a drága pormetle a harmadik szomszéd földjét és nem a mi gyümölcsfáinkat- fogja bepermetezni.
A permetezést mindig a fa legmagasabb részén,''tehát a csúcsán kezdjük és ágról ágra haladjunk lefelé, hogy a lecsorgó permotíé a törzset moshassa le. Ha megfordítva csináljuk, akkor a már iopormeto-zett törzsön ismét pormetle folyna végig, ami viszont már fölösleges anyagpazarlást jelentene.
Végezetül megemlítem még azt, hogy felesleges a hivatalos előírásnál erósebb oldatban használni a pormetezószeieket, mert ezeknek a szereknek előirt keverési százalékai előzőleg gondos gyakorlati próbák által lett kikísérletezve üs ezeknek a kísérleteknek kiértékelt eredményeként történt meg a hivatalos keverési százalék megállapítása. Az önhatalmúlag használt tul erős por-metszeiek nemcsak fölösleges anyagpocsékol ást, hanem sokszor a láva nézve igen komoly éelttani betegségeket''is eiedményeznek.
Ha a fonti szempontokat figyelembe vesszük a gyümölcsfa ogesz évi permetezése alatt, lényeges anyag megtakarítást érhetünk ől, ami viszont a gyümölcselóállitási költséget csökkenti, végső fokon podig nemcsak a gazdának, joiont több hasznot, hanem lehetővé teszi a városi fogyasztó, dolgozó rétegnek több és olcsó gyümölccsel való ellátását.
_Török Imre.
/
A MKP II. körzete f. hó 25-én Petőfi uccav28 szám alatti helyiségében- a körzetéhez tartozó "szegény gyermekek részére uzsonná^ és ajándékot oszt szét, a meghívott gyermekek között. Erre az ünnepélyre szeretettel meghívunk és várunk mindenkit. Az ünnepély kezdete délután 8 órakor. Vezetőség.
A MKP III. körzetének f. hó 25-i csütörtök esti pártnapja elmarad. Következő pártnap április 1-én csütörtökön este 7 órakor lesz Ma-gyar-u. 9. szám alatti helyiségében.
H kórház fejlesztése áll Zalaegerszeg város 3 éves tervének kffzéppontlában
A napokban ismertettük Nagykanizsa 8 éves tervének részletes beruházási pontjait. Zalaegerszegen, a városi tervmegbizöM, dr. Bérezi Sándor ugyancsak elkészítette terveit, amit*a legutóbbi tervmedri-zotti értekezleten íiagyrószben el is fogadtak. Ezek szerűit a hároméves terv kenetében már több nagyfontosságú építkezés és beruházás történt. A nyilasok által elhurcolt munkások om lékszobrára 10 ezer forint áll rendelkezésre. A szobor most kerül bronzön/tós alá Budapesten.
A hároméves ,torv kiemelkedő ré-fczo a kórházfejlesztósét célozza. Zalaegerszegen a kórházat 80 ágyasról, 450 ágyasság fejlesztették,* de a melléképületek még ma is ugyanazok, mint a régi, kisméretű kórháznál voltak. Amikor legutóbb Olt Károly népjóléti miniszter Zalaegerszegen járt, olcsodálkozva látta, hogy a 14 főnyi személyzot egyetlen ablak és padló nélküli holyiségbo zsúfolódik össze.
Azonnali segl''ségct heli/ezctt kilááslxi, inert tűrhetetlennek találta, hogn a nehéz munkát végző kórházi személyzék ilyen emberhez nem vxéCtó helyiség-be legyen elhelyezve.
A hároméves tervben 150 ozer forint lett beállítva uj személyzeti lakás felépítésé le. Ezt az összeget a kórházi költségvetésben biztositot- ; ''tfák, de még nem jött meg a felsőbb jóváhagyás. Ott miniszter látogatása talan megsürgeti az ége- " tőén fontos kérdést. A kórháznak uj szülészeti osztályra is szüksége van, mert jelenleg egy volt vendéglő
Határon innen,
határon tub
Furcsa baleset ért Milánóban egy magyarszármazásu asszonyt. Fogorvosi kezelés közben a furo toldaléka kicsúszott az orvos kezéből, a fiatalasszony podig egy önkénytelen mozdulattal lenyelte. Napokig tartó orvosi megfigyelés után végre műtéttel kellett eltávolítani a fémtárgyat a. beteg liéliendszoréból.
Az egyik angol foiyóiiat megállapította, hogy 1786-ban az Enciklopédia Brita''nica első kiadásában az »atom« szóról négy sort irtak. Az 1810-es év Enciklopédiája a »szelelem« szónak öt oldalt szentel. Aa idei Enciklopédiából a szerelem teljesen hiányzik, viszont az atomról
öt oldalt olvashatunk.

Szombathelyen emléktáblát lepleztek le Derkovits Gyulának á proletársors döbbenetes erejű .kifejezőjének emlékéte, azon a házon, ahol
a kiváló festőművész valaha lakott. «
Olasznyelvü Petőfi és József Attila antológia készül a Milánói Magyar Intézet kezdeményezésére. Á verseket Sa>vator Quasimodo és Neló
Risi a két kiváló olasz költő fordítja. *
Mentőautón ment az esküvőre egy fiatal pár Debrecenben. A vőlegény foglalkozása tűzoltó ós mentő.
m
Shaw a legnépszerűbb külföldi iró ma a Szovjet-Unióban. A moszkvai kis színházban-moat volt a Pygmalion 100-ik elóadása.
\
Sűrűn fájhat az amerikaiaknak a.
épületében van elhelyezve és
thimdösüze 24 személy befogadására alfaümas. így érthető, hogy állandóan zsúfolt. sőt sok esetben képtelen befogadni a szülőnőket.
Ezen is a hároméves terven keresztül kívánnak váltDztatni.
A kórházzal kapcsolatosan rendkívül fontos, hogy egy megfelelő .gyermekosztállyal Dővuljön a zalaegerszegi kórház. Ennek előkészü letei megtörténtek bs remény van rá, hogy a régen nélkülözött oszlály rövidéson megkezdheti működését a megyeszékhelyen. A kórházépület fenntartása címén 70.526 forint lett íbeáüitva a torvl.e. Az összeg egy részét már felhasználták különféle tnunkikra.
i •
vmmíu tL^a.
Szaraz vegytisztítás
Telefon 345. Nagykanizsa, Fő-ut 14. szám.
Egy fontos utat hoztak rendbo a teli hónapokban, az Ebergénvi utat, amelyet ^eltöltöttek ós teljesen rendbéhozták.
Ezzel a munkával sikerült a munkanélküliségül úgyszólván teljesen levezetni a nehéz téli hónapokban.
Az ut ma már készen van és mog is indult rajta a forgalom.
A napokban felavatott Zala-hid felhasználására 850 ezer forint állt rendelkezésre. A jiidon állandóan 60—70 személy dolgozott.
A hároméves terv ezenkívül még igen sok kisobb tétellel siet a város nehéz problémáinak megoldására. Az 1947 augusztus 1. 1948 február 29-ig előirányzott munkálatokat teljes ogészében teljesítették Zálaogr-szegon.
feje, legalább« is erie mutat a statisztika. 1929-ben 1 és egy negyed millió aszpirint vásároltak, tavaly
már 5 millió kilográmot.
*
Jcuvet a nagy francia színész még ebben a hónapban Budapestre jön: Levo''et irt Varkonyi Zoltánnak ós megigéi-te, hogy pesti tartózkodása alatt ''három estén fellép a Művész színházban.
Már a szanatóriumok betegeit is letartóztatják Athénben
Az athéni terror és minden demokratikus szabadságjog szervezet elnyomása olyan fokot ért el, hogy "néhány nappal ezelőtt az athéni rendőrség körűivel te a Parnith-hegyen lévő szanatóriumot és a be legek tekintélyes részét letartóztatta azzal a váddal, hogy . puccsot« terveztek. • (Magában Athénbon isméi több száz embert tartóztatlak le. A város főterén a rendőrség megrohanta a középületeket és körülbelül 700 embert tartóztatott le. A monarcho-fasiszla rendőrség megkezdte a rendszeres razziákat az'' Athént környező falvakban.
• .«
— Csapatzászló avatás
A 9. .h. v. Parancsnokság értesiti a város,lakosságát, hogy a város által adományozott csapatzászló ünnepélyes átvételét és felsaentte lését ünnepélyes »Honvéd határőr nap« keretében f. évi ápr. hó 11-én rendezi.
HÍREK
Napirend:
Március 26, péntek Róm kai., prot és újgörög Nagypéntek.
A Nap kél 5 óm 35 perckor, nyugszik 18 óra 5 perckor. — fl Hold kel 21 óra 5 perckor, nyugszik 6 óra 46 perckor.
1903. Hz uráli bányászok eisö felkelését vérbefojtják. __
Cizenhárom zalai kislány elindul Svájcba ...
(MÖM.) Ez ugy történt, hogy a Zalaegerszegen működő állami gaz-daasszonykepző igazgdlósága hosz-szabb idő aa levelezést folytatott egy svájci intézettel- abból a célból, hog-ij a végzé''J növendékek köziii azokal, akik kii/önön sikerrel fejezték be tanulmányukat, gyakorlatra kivigyék Svájcl>a.
Amikor az inHézet igazgatósága megkérdene a növendékeket, akjk ■majanem kivéltenélkül zalai, göcseji, falvakból jö[tek be tanulni a megyeszékhelyre, ki lenne hajlandó külföldön "tovább tanulni, meglepő volt az eredmény. Az Mézet SS növendéke közül a''ig volt olyan, aki húzódozó: t vohia egy ilyen vállalkozás!ól, majdnem mind, készséggel szívesen ajánlkozott a Kiutazásra ^
Ilyen előzmények vRán jött meg az ajánld:, IS leánykát xdba ¿ehet indú''ani már elsején. Ezek a ieá-nyok nagyobb termekben, magánházaknái én csa''ádoknál fogják gyakorlatilag hasznosítani azt a tudasii-kdl, amelyet erry évi tanulással és. az (itthoni gyakorlattal már elsajá-tyUottak. Elinjlul a IS magyar leány messze idegenbe, hogy megmutassa a külföldnek azZ a töretlen akara-ltot, a szorgalmai és tudást, ami a magyar nőkben és gazdaasszonyokban mindig H vott fejlődve. Elmennek az egyszerű fal-usi otthonból kgy egészen más. környezettbe^ de meggyőződésünk, hogy Htjukon mindig szemeldlt tartják azokat a szempon-''t''okal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megerősítsék a külföldöt hitében: a magyar gazdaasszonyok példák és mintaképek voltak minden-|kor a világon. Ez a tizenhárom kis zalai leány, több más magyar leány-csoporttal'' együtt fontos nemzeti kül-délést vállalt azzal-; hogy elhagyja otthonát és hazáját, ha csak átmenetileg h és dicsőséget szerez a magyar nőknek tudásaitok és rátermettségének. *
— A Jarasi főjegyző szabadsagon
Dr. Monostori Tibor járási fójegv-izó a húsvéti ünnepek alkalmából hét napi szabadságra Szegedre távozott.
— Kiakomarom kozseg uj seyed-jegyzőt kapott
Zala vármegye alispánja a tn^f-üiesedott kískomáionn segédjegyzói állásra Kadvánvi Géza oki. jegyzőt helyettesítette be.
— Helyreigazítás
Lapunk tegnapi számában meg-irtuk, hogy a rigyáci Hajdó Béla most született gyermeke, keresztapjául Rákosi Mátvás miniszterelnök-helyettest kérte'' fel. Cikkünk két állítását most helvesbitenünk kell akképpen, hogy Hajdó Béla nem gazdálkodó, hanem állami ,utőr és .nem a tizenharmadik, de a hetedik gyermeke született.
— Hadifogoly Bajtársi Szövetség
helyi csoportja a nagyszombati körmeneten részt vesz. Felkérjük az összes baj társnőket és bajtársakat, hogy azon mennél nagyobb számban jelenjenek meg. Gyülekezés fél 5 órakoí az alsótemplómnál. Vezetőség.
Műjég kapható!
Weisz Ignác szikviz- és mttjéggyár
Ady Endre-ut 25. Telefon: 101.
j;j48. ni/irv''ius 26
_ Halálozás .
parragi László volt hadifogoly haltára folvó hó 28-án rövid eaen-rtxlés után Szombathelyen meghalt. Temetése 26-án háromnegyed Bóra-tor íesz a kat. temető halottas há-* záből. Felkérjük a volt hadifogoly bajtársakat,. hogy a temetésén mm-nél nagvobb számban jelenjenek meg. Gyülekezés fél 3 órakor a ra-vataiozonál. Vezetőség.
— Pótdijat keh fizetni munkaszüneti napon a postán
A közlekedésügyi minisztérium közti, hogy április 1-tól kezdve az ünnepi szolgálattal kapcsolatos külön kiadások fedezése céljából az ajánlott levél, epemig- és értékkül-demények vasár- ^ünnepnapokon, illetve munkamentes napokon a postahivatalokban való kézbesítése alkalmával egy forint pótdijat kell fizetni.
— Nagyheti szertartások a feren-aesek templomiban
-J A nagykanizsai ferencnendi plébánia-templomban nagycsütörtökön és nagypénteken délután 4 órakor ünnepélyé* }>api zsolozsmát végeznek Jeiemiás próféta siralmai és Szent Áposton püsjxik szentirásinagyará-zatai éneklésével. Ugyanezekén a napokon este 6 órakor a litánia he-- Ivett a Szent Fenenc kórus énekli Jeremiás próféta siralmait. Nagypénteken 8-kor keresztúti ájtatosság, utána csonkamise. A Passiót Szent Feienc kórus énekli. Csonki mise után szentségkitétel a szentsii nál. majd szentlx?széd. Egész napoii ét szentségimádás. Este'' virrasztás^ Jézus sírjánál Este 8 órakor Jeremiás siralmait éneklik a Szent Ferenc kórus közreműködésével. 0 órakor imaóra szentbeszéddel, 10 órakor Krisztus kínszenvedésének törté-. netc Szent János evangélista sze-rini^ utána fájdalmas rózsafüzér. 11 érakor keresztúti ájtatosság. Nagyszombaton a szertartások fél 8 órakor kezdődnek: tüzszentelés, húsvéti örömének, ószövetségi jövendelések, beresztkut szentelés, mindenszentek litániája, majd a szentmise következik, utána szentségkitétel. Délután 5 órakor feltámad ás i szertartás. Húsvétvasárnap a szokásos ünnepi szentmiserend. A fél 7 órai szentmise után történik az ételek .megáldása. 12 órakor Enge: Missa Verna, Enge: Haec dies, quam fecit Do-minus. A változó részeket koráliter éneklik. Húsvéthétfőn a 12 órai szentmisén Bárdos: örvendetes na-.punk támadt, Kertész: Krisztus feltámadt, Heyes; Húsvét szent ünnepén, Lotti: Regina coeli.; Mindkét ünnepnapion a Szent Ferenc kórus énekel Lnge János líceumi tanár, a ferencrendi plébánia. karnagya vezényiésÓTBl. a
Tekepálya-nyitás az Iparos-körben húsvét vasárnap,
RADIOMÜSOR
Péntek, március 26.
Budapest I. 5.30 Hfljnall muzsika, 6 45 Reggeli zene. 700 Hírek, 8.30 Nagyheti orgonazcnc. 9.00 Református Istentisztelet, 10.00 Evangélikus Istentisztelet. 10,80 Római katolikus vallásos félóra. ll.CO B»ch-•kantáták. 12.00 Harangszó," hírek. 12.15 Hanglemezek, 12.55 A Rádlózenckar játszik. 14.00 Hirek. 14.10 Nagypénteki krónika. 14.25 Művészlemezek. 15.00 Hangos híradó. 15.20 K. Pausz''rovszkl) elbeszélése. 15.40 ■Brahms: Tragikus nyitány. 16.00 A házi együttes Játszik 17.00 Hírek. 17.10 A keresztfa alatt. r>.agypénteki áhítat versben, muzsikában, prózában és drámában. 18.10 Művászlemezek. 19.45 A falu hangja 20.00 Hlrrk. 20.30 Zenekari művek. 22.00 Hírek. 22.25 Beethoven: Nagy fuga. 22.45 Külügyi negyedóra. 23.00 Zenekari művek. 24 00 Hirek. .
Budapest II. 17.00 A Harmónia Sacra •vegyeskar énekel. 17.30 Emlékezés Debussyre. 18.00 Mfivészlemezek. 19 40 Bach: Máté passió. 21.00 Hírek. 22.30 Hindemith: Mathis. a festő. Hanglemezr .
FIGYELEM! A Zalának szánt hirdetéseket Deák-tér 10. szám alá kérjük leadni. ~ Húsvéti hirdetéseket pénteken délig .kérjük leadni. Telefon 54.
ZALA
Fényes keretek között ünnepi! meg Nagykanizsa a felszabadulás évfordulóiát
Kedden délután értekezlet volt a városházán a pártok, szak szervezetek,-egyházak és társadalmi egyesületek képviselőinek bevonásával. Az értekezleten az ország teljes felszabadulájsa harmadik évfordulójának méltó megünnepléséről tárgyaltak a'' jelenvoltak
Az ünnepségnek még csak a körvonalai bontakoztak ki ezen az értekezleten, de már ez is<&r_ ra enged következtetni, hogy eddig nem látott fénnyel fog ünneü pelni a város. Április 4-én reggel zenés ébresztőre ébred a város. Mindkét templom tornyából tá-
rogató szó köszönti az ünnepet-Fél 1 0lkor a város minden temp lomában ünnepi istentisztelet lesz, majd fél 11-kor a szinházr kertben nagy népgyűlést rendeznek. Az ünnepség a Himnusszal kezdődik, amelyet 250 tagu ének kar ad elő. A tervek szerint^, a koalíciós pártok és a szakszervezetek képviselői, valamiirt egy ünnepi szónok — Ádáin György vagy Stádinger István — méltat, ják a nap jelentőségét. A beszédéken kivüi több szavalat is lesz.
¡Az ünnepség részleteire vonal kozéan március 30-án ujabb értekezletet tartanak.
Megkezdték a működésüket Nagykanizsán az Ifiuságl Egységblzottságok
Szerdán délután megalakult Nagykanizsa városi és járási Ifjúsági Egységbizottság, .melynek Hagjai: GungI László, Si-moiv Feríne, Siklós József és Beck Dezső. Az'' ujjonan megalakult Egységbizottság még a mai nap folyamán összeül és megkezdi n tisztogatást az ifjúság körében.
Ugyancsak megalakult a városi SzIT bizottság is, melynek kilenc tagja van. öten a szakmai csoportokból és négyen a MA-
DISz és a SzIM összevont ifjúsági csoportjából. A bizottság célja lesz, hogy egységesen irányítsa az ifjúságot a sport, kuliura, nevelés és a munkaverseny vonalán.
Sor került a MAORT bányász SzIT uj vezetőségének a megválasztására is, melynek lagjai: Balázs Ferenc, Bálics Káíoiy>. Németh József, Németh Rudolf Hoffer Zoltán, Sauer Mátyás* Győri Vilmos, ''Ács József és Be-reci László.
.etartóztatták Varga István zalalövői főjegyzőt
Solí panasz hangzott ,el a megye területén, de különöáen Zalaj lövő kézségben a karácsonyi textil jiegy-akció kiosztásával kapcsolatba^. A zalaegerszegi gazdasági rendőrség hosíszu nyomozás után fényt derített a textít-jegy panama minden részletére és a napokban letartóztatta a község főjegyzőjét, Varga Isívánt lehallgatása során beismerje'' hogy sokkal több jegyet igényelt mint aimlennyi a község dolgozónak szükséges lett volna és azokat sem az arra illetékeseknek>
hanem zsíros kulákoknak, igy. »bá?á«.. Perényi .földbirtokosnak négy darab olcsó textitljegyet adott, sőt ezen tulmenőleg ezeknek családtagjait is dolgozóknak és nincsteleneknek minősi tette. A népi szervekből alakult közellátási bizottságot az igényjogosultság elbírálására meg semj hallgatta. A főjegyző »urat« aki, a dolgozók érdekeit nem tartotta szem előtt, állásától felfüggesztették. A zalaegerszegi gazdasági rendőrség őrizetbe vette és az. eljárás az ügyben tovább folj-ik.
3
Fasiszta ultimátum a szaloniki szakszervezetekhez
A Görög Szabad Rádió jelentése szerint a'' monarcho-fasiszta kormány által kinevezett szalonikii »szakszervezeti tanács« közölte a város szakszervezeteivel, hogy ha nyilvánosan nem tagadnak meg minden kapcsolatot a baloldallal, feloszlatja az összes szakszervezeteket és börtönbe veti vezetőiket, Az ugyancsak a kormány által kineveaetc athéni szakszervezeti tanács hasonló felhí-
vással fordalt a főváros szakszervezeteihez. A szakszervezeti vezetők és munkásság elkeseredett kormányellenes hangulatára és gerinces magatartására jellemző, hogy a legvé-íosebb terror alatt nyögő" görög fővárosban a tanács már eddig is kénytelen rolt tizennégy szakszervezetet feloszlatni, amefvek nem voltak hajlandók engedelmeskedni az utasításoknak, (SGH)
Húsvétvasárnap d. u. 5-kor és este S-kor asz Iparoskör nagytermében
Húsvéti sztárparádé
Fellépnelc:
Sszilvás$y Margit, PerénylCásxló, , Kőrössy Zoltán,
Cengyel Erszsébet.
Jegyelővétel Se&lessnél, Sugár- utl. és cue előadás .napfán áélelötí lO órától.


— Rendőregyesületi hírek
A Zala tegnapi számában már közöltük, de talán elkerülte figyelmét, miért is. ismételten bejelentjük, hogy f.hó-28. és 29-én a Rendór-egyesüiert székházában (Szent Imte-herceg utca 10.) értékes díjazás mellett egyéni és csapat tekeversenyt tartunk. ^
Mindkét napon szórakoztató zene és buffet.
A verseny eredmény kihirdetése én díjkiosztás f. hó 29-én 22 h-kor, melyet reggelig tartó tánc követ.
Felkérjük a csapatversenyre benevező csapatok vezetőit, hogy a játék sorrend kisorsolása végett f. hó 28-án reggel 10 h-kor az egyesület székházában megjelenni szíveskedjenek.
— Az Ipartestület tagjai figyelmébe
Az Elnökség felhívja a tagok figyelmét, hogy f. hó 27-én, Nagyszombaton a. u. fél 6 órakor lehetőség szerint teljes számban jelenjenek meg a Jézus Szive plébániatemplom előtt a feltámadási körmenetben való részvétel miatt.
— Az Ipareskór
április 4-én, határozatképtelenség esetén április 11-én tartja évi rendes közgyűlését. Elnökség.
— FelhíVcS
A nagykanizsai Földmüvesszövet-kezet fölhívja tagjait, hogy az ingyenes lucernamag kiosztasa végett* jelentkezzenek Fő ut 18. sz. alatti üzletélxMi, Igazgatóság.
Egy év és 10 hónapi btfrtünt kapott a gesztenyesl gyilkos
Szerdán délelőtt tárgyalta a nagykanizsai törvényszék büntető tanácsa Gerencsér József gesz: tenyési lakos bűnügyét.
Gerencsér ezév február elejéiD részegen ment haza a hegyről. Útközben találkozott régi hara>-gosával Csizmadia Györgygyei-Szóváltás keletkezett közöttük majd Csizmadia méregbe jött ési'' egy vastag kétméteres karóval feléje sújtott. Gerencsér elkapta a husángot és nagy erővel ütött; Csizmadiára, hogy az azonnal összeesett. A szerencsétlen embert a mentők behozták a kanizsai kórházba, ahol három nap. múlva kiszenvedett.
A. tárgyalás során Gerencsér beismerte bűnösségét, de azzal védekezett, hogy nem akarta megölni haragosát. Csupán önvédelemből ütötte meg. A tanuk; Csizmadia leánya kivételével mind a vádlott vallomását erő-sitették meg és az orvosszakértő véleménye után a biróság Gerencsér Józsefet halált okozó testii sértésért 1 év és 10 hónapi börtön büntetésre Ítélte.
Kis családi házak mentesülnek az épUletjavItási hozzájárulástól
A kormányzat annakidején az egész ország területén kötelezővé tette, hogy a háztulajdonosok ópü-lotjavitási''hozzájárulás cimón a ház-bérjovedolem bizonyos százalékát, amelv a házadó 10 százalékától 80 százalékáig terjed, a postatakarékpénztár „utján fizessék be. Az ilyen cimen összegyűlt összegekből az áT-Jam az ismert tető- és lakáshelyre-állitási kölcsönöket folyósítja.
A kis családi házak tulajdonosai többizben megkeresést intéztek Darvas József építés- és közmunkaügyi miniszterhez,- kérték, hogy a kis családi házak az épületjavitási hozzájárulás fizetése alól mentesüljenek. A miniszter felkérte a pénz-
kerreí járt és április 1-től kezelve az ország egész területén a kis családi házak mentesülnek az épület-iavitási hozzájárulás fizetési kötelezettsége alól.
ZALA
SPORT
Megalakult az N8B nagykanizsai kerülete
Szerdán délután a pártok, a szakszervezetek és a helyi sportegyesületek kiküldötteinek jelenlétében megalakult a Népi Sport bizottság. Az alakuló ülésen^ Gungl László ismerlette a Népi, Sportbizottság megalakulásának szükségességét és a célkitűzéseit. Vázolta röviden, hogy az NSB célja a tömegeknek a megnyerése a minőségi sport szániára. Ismertette, hogy rövidesen atlétikai, labdarugó, kerékpáros és asztalitenisz népi versenyeket rendeznek, hogy ezáltal a népi sportkulturát minél székesebb rétegek körében kiterjesszék.
A Népi Sportbizottság első feladatául a felszabadulási váltó megrendezését tűzte ki, melyben a tervek szerint az összes iskolák, egyesületek és a honvédség csapatai venníének részt.
Sor került a vezetőség megválasztására. Diszelnök lett Bauer Oszkár munkaverseny győztese, Bencsik István főispán, Majersz ky Béla főmérnök, Németh IsL ván vasúti OB elnök és Németh László. Elnök: Székely GyuU rendőrőrnagy, alelnökök: Haran gozó Lajos és Siklósi István, titkár: Gungl László.
Az intézőbizottság tagjai : Molnár Sándor, Solty'' Jenő, Molnár Agostonné, Sipos István Horváth (iéza, Lyka Rezső, Csap ka, Károly és Csizmarik Imre.
11*48. március 26
SZÍNES SPORTHÍRADÓ
Vasárnap ismét ókölvivó mérkőzés lesz Nagykanizsán. Ez alkalommal az NVTE boxolói a, zalaegerszegi VSE együttesével méri össze erejét A .mérkőzés vasárnap délelőtt 10 órakor lesz
a Gimnáziumi lornateitnjében. *
Győztek Kaposvárott a MA-ORT .kosárlabdázói. A kanizsai csapat 74:53 arányban diadalmaskodott az újonc KRAC felett^
a
A felszabadulás harmadik évfordulójának emlékére nagyszabású váltófutást rendeznek a váró spn kerbsztül. A végleges prog
ram most van kidolgozás alatt.. •
A pécsi lapok hasábos cikkekben foglalkoznak Ká''ovits nagyszerű teljesítményéről, ameiyeL a pécsi mezei futó versenyen ért el. A lapok megállapítják, hogy Kálovjts szorgalmas munkával idén ott lehet a legjobb
magyar hosszutávfulók között. *
Még egy atlétikai hir. Dulgyo-vay László a MAO RT aranyjelvényes bajnok atlétája szorgalmasan készül az olhnipiászra. A téli tornatermi edzéseken állítólag 175 körül ugrá''t, ami a szabadba ájtszámüva 195-ös eredj-ménynek felel meg. I''yen eredménnyel egy kis szerencsével
helyezést érhet el Londonban. •
A húsvét két ünnepén Nagy-

1848—1948-as centenáris hirdetés:
Teutsch Gusztáv
drogéria, filszer- é8 Jététkereskedfl ymm 0|aj^nYjSg|et
STS. Szabadsá8-,ér 2" Élesztő-nagykereskedés
Alapítási év: 1SSO.
Alapítási év: 18SO.
Fischel- könyvkereskedés
Papíráruk, író és rajzszerek raktára. Üzleti könyvek, nyomtatványok, játékkártyák, fotoa/bumok, bélyegalbumok.
flagykanizsa, Ady Endre-ut 1. Telefon: 189.
Állandó nagy raktár: legújabb szépirodalmi művek, ajándékkönyvek, szakkönyvek, tankönyvek, Ifjúsági íratok és gyermekkönyvekből. Zeneművek, folyóiratok, divatlapok. — Állandó levélpeplr-vieár. — wTintenku/i* töltőtollak. Hagy választék legmegbízhatóbb töltőtollakból
Dombos László
▼UlamoHágl vállalut.
Modarn csillárok ksdvsiö flsatéil faltttsiek msllttt.
Kereskedők legolcsóbb bevMrlitl forrita ¡
Tarnóczky Géza
rövldlru , bazár ét háztartást nagykereskedő
Szabadság-tér 18. ss.
Szabó és Dombal
clpü a legjobb ét legolcsóbb
Autótok, motorkerékpárosok, ktrékpároaok gumijainak szakszerű javítása. Alkatrész, benzin, olt! eladási
liszM Bili, Szabadság-tér 1.
Bútort
Gabor
J 3'' .V, ''.
butorsxaKüxtetben
A*y Endre-u. 1. l''egyen'' vagy réndefjen.
Kertészek és gazdák figyelmébe!''
i
Híres dán RerítmagvaK káposztafélék, kárflol, sárgarépa, saláta, stb. cégünk saját behozatala, cukorborsók, makói dug. £agyma és tok&agyma, lucerna, répamag, tavaszi bükköny és mindenféle pázsit- és fü magvak kaphatók. Viszonteladóknak árengmény.
Hirscő
magkereskedés, Sxabadsdg-tér 1.
Saját érdeke, hogy magot csak szaküzletben vásirol/onf
kanizsán vendégszereplő KuL tus$ válogatott értesülésünk sze-szerint a Zala keddi számában közölt játékosokon kisül még egy- két nagyságot is lehoz.
m
Uj intézőt kapott a MAORT. tartalék csapata Galácz József személyében.
A kerületi i. osztály ¿Hósa a 16-ik forduló után
1. MAORT
2. DVSE
3. KRAC
4. Postás
5. Lovászi ti. Barcs
7. SzTSE
8. SBTC
9. PEAC
10. KVTE
11. Báta*zék
12. KSE
13. PVSK II.
14. Baja
16 13 16 ÍJ 16 13 16 10 16 8 16 6 16 ti 16 6 16 5
lft 16
15 Iti
16
4
3
3
4
3
61 61 50 35 42 24
8^8
8 36
9 26 7 23
10 21
10 25 12 22
11 15
11 27
53 27
17 26
18 22 21 20 36 15
54 14 34 14
47 12 22 12
48 9
48 52 36
8 8 8
ROMÁNIA
Bukarestben nagy katonai tün tetés volt. A katonaság rokonszenvét fejezte ki a népi demokratikus arcvonal és a köztársasági kormány iránt. A szónokló tábornok hangsúlyozta, hogy (ezentúl a katonaság is részt vesz a nemzetgyűlésben és felszó''itot-ta a hadsereg tagjait, hogy március 28-i választásokon szavazzanak a népi demokratikus''arcvonalra. AUSZTRIA
Az államszerződéssel foglalkozó külügyminiszterhelyettesek a tegnapi eredménytelen tárgyalás, után a legközelebbi ülésüket húsvét utánra halasztották.
FRANCIAORSZÁG.
A külügyminisztériumban megcáfolták azt a hírt, mintha Franciaország katonai támaszpontokat engedett volna át Amerikának. A politikai életben viszonylagos csend van. Senki sem hitte'' volna, hogy a februári izgalmas napokat a Schu-man kormány túlélj, és az országot a konszolidáció útjára ,vezeti. LENGYELORSZÁG
bejelentette kilépését a Szocin-formból.
A hivatalos város
Értesítem a város lótartó gazdáit, hogy mindazon egypatások részérő, molyok az 1048. évi január hó 7-i általánoB vérvizsgálaton nom jolon-tok mog, pót vérvizsgálat losu 1048. márciuH 27-én, A vizsgálat a jol-zott napon Nagykanizsa m. város vásárterére 8 órára mindon u nondos vizsgálatról olmaradt ogypatást otó kotl vezetni. A vizsgálat diját lovanként 12.— Ft-ot a helyszínen azonnal Le kell fizetni.
Polgármester.
VÁROSI MOZI
Citttörtöktől-hétfőig
Johnny Waiaaialllar la«a|aM kaland|a
HÍRADÓ!
Elftadésok i CsBtArttkfin 3 és 7 órakor StwalMtM I Mt* • Arakor Vasárnap és hétfta . d. u. 3,
Vaaéraap és kétfén : d. 5, «ata 7 és • érakor.
Felszabadulási ünnepélyt rendez Zalaegerszeg
Zalaegerszeg város 1915 március 29-én szabadult fel a fasiszta uralom aló''. A felszabadulás-3 éves évfordulóját húsvéthétfőn ünnepli a város, díszközgyűlés keretében- A diszgyülés délelőtt lesz a vármegyeháza nagytermében ünnepélyes keretek ku-zött. Az ország felszabadulásának ünnepét április 4-ét ugyan csak diszes külsőségek között ün nepli meg a megyeszékhely. Ezt az ünnepséget a városi Nemzeti Bizottság rendezi.
Húsvéti hangulat
a „Vajda-étteremben".
HORVÁTH JÓSKA és
cigányzenekara muzsikál. Ponton kiizolgálá«. Szolid árak. Tel.i 62.

Szíves pártfogást kór a tulajdonos.
Nagy tekeverseny
húsvét 1. és 2. napián a
Dézsl-vendéglö pályáján.
4 drb. értékes dl]!
Kezdete vasárnap délelőtt 11 órakor. D jak kiosztása hétfő i este 8 óraKor. Rossz idő esetén a versenyt április negyedikére halasztjuk.
Szíves pártfogást kér Dézsi Lajos vendéglős, Magyar u. 9.
Vendéglő-megnyitás
>
Értesitern a n. é. közönséget, hogy vendéglőmet i. hó 28-án
Zárda-u. 8. szám alatt
megnyitom. Szives pártfogást kér Kaszaházi József vendéglős.
ELADÓ
Ady "Endre-utcában lakóház vízvezetékkel, fürdőszobával, ''nagy gyümölcsöskerttel.
Ingatlanforgalmi Iroda
Klnlsafu. 27.
He ¡ó fagylaltot
akar enni, akkor csak a
János bácsihoz
kell jönnU Magbanf
Ili
Roxgonyl-uíca 2.
ZALA demokratikus politikai napilM
Szerkeszti: Bencse Jenő, főszerkesztő SMrkatttóféflé» kiadóhivatal; D«ák rar«nc-«r 1»
Kiadja a Hemznti Bizottság Nafiywalx»»
Sarfcasztésárt és kiadásért feW Beaozt
Telefoni 54.
\ Nyomatott a Köigaxdatéjl R.-T. M»flyk»nllJ* nyomdijaban, Nagykanizsán.
Nyomdáért felel: Zalay Károly.

évfolyamTTszam
Nigykinlgti, 184a méroiut 27. »zombit
fillér
Várható Időjárás: Mérsékelt északnyugati, északi szél, felhőátvonulások, több helyen, főleg keleten kisebb eső. A nappali hőmérséklet alig változik.

B választások előtt álló Olaszországban egyre fokozódik a rendőrség és a neofasiszták terrorfa
A keresztény demokrata párt felfegyverzett fasisztái a rendőrséfl köteiékeböl< igyekeznek eltávolítani a demokratákat és volt partizánokat. Ugyanakkor száz csendőrt hívtak be és ezeket automata fegyverekkel és tankokkal láttak el. Az uj fasiszták és a jobboldali szocialista mozgalom hivatalos listáján háborús bűnösök jelölését is engedelyezték. A Vatikán egyre inkább bekapcsolóaik a választási mozgalomba. Miután a rói^ai nyomdák megtagadták de Gasperi uszitó választási kiáltványának kinyomását. a Vatikán rendeíkezósere bocsátotta a nyomdát és az olasz alkotmány megszegesóvef kinyomatta a kormánypárt kiáltványát. Az amerikai beavat-kozas ket célt kiván elérni.
Reméli, hogy a De asperi-kormány a közeljövőbén formailag is csatlakozik az imperialista nyugati blokkhoz, a másik célja, hogy amerikai utasításra a francia kormány csapatokat küldött az olasz határra, hogy az olasz népi demokrácia győzelme ese''én Schumann miniszterelnök, amerikai utasításra, lezárjt
az ohsz francia határt.
Amerikának már a háborús légkifr Is izletet jelent
»urnán elnök tegnap sapóertekezleten kijelentette, hogy az amerikai kormány srUkseg eseten csapatokat küld a palesztinai határra az Ideiglenes gondnokság végreha tásira, A moszkvai rádió is rámutatott, hogy az amerikai nagytőkések szamára nemoiak maga a háború« hanem mír a háborúi l*gkflr Is üzletet jelent. Az ö utasításaikra Igyekszik Trumsn fokozni a habormi hisztériát. Több amerikai újság megállapítja, hogy Tru-m«n nyilatkozatai elsősorban a választási hadjáratnak szólnak,
Tóth Kálmán zalaegerszegi nyilas géplakatost halálra itélte a népbiróság
A eyöri népbiróság mest hozott másodfokú Ítéletet egy nyilas bQn-ügyben amelyne« egyik 82ereplő|e zalaegerszegi lakos. A nyilas Időkben Tóth Mman 31 eves zalaegerszegi géplakatos, mint a halállégló tagja, Győrben teljesített szolgálatét, ahol többszáz embert végeztek ki olymódon, hogy a Duna partján agyonlőttek őket és a szerencsétlen embereket egyen-kent be edonaitak a Dunába. Tóth mint géplákatos, autószerelő Is'' volt Győrben. 1944 ben parancsot kapt k, hogy egy autórakomány munkaszolgálatost kísértenek le a Duna partjára és ott végezzék ki Őket. Az autót Németh F»renc vezette volna, aki azenban meg akarta akadályozni a szörnyű v4rBng7«st es e>ert az autó hűtőjébe sót és fürészport rakott, ugy, hogy az autót nem tudták elindítani. Ekkor azonban Tóth Kálmán Önként jelentke7fttt és kijavítva a motorhibát, maga ült a kormánykerékhez és ő vezette le az autót a Bunához, ahol a munkaszolgálatosokat kivégezték.
A népbiróság annakidején ezért a cselekedetéért Tóth Kálmánt kényszermunkára itélte, melynek leghosszabb idejét 4 esztendőben állapi-totta meq A győri népbiróság most megváltoztatta az ítéletet és Tóth Kálmánt kötéláltali halálra ítélte. /
Nagy József lett a Nemzeti Bizottság elnöke
A Zala elsőnek közölte, hogy a Szociáldemokrata Párt intéző bizottsága annakidején Hackler Jánost visszahívta a Nemzeti Bizottság elnöki Izékéből. A tegnap megtartott nemzeti bizottsági ülé sen elnökké egyhangúlag Nagy József biztosi ló intézeti tisztviselőt választották meg, aki a felszabadulás óta ugv a pártban, mint szakszervezeti vonalon ke-
ciának és mint szociáldemokrata mindig teljes baloldali magatartásáról lett tanúbizonyságot. A megválasztott elnök meleg szavakkal köszönte meg a beléhe-lyezett bizalmat.
Az elnök megválasztása ulán megállapodtak az április 4-én tartandó- ünnepségek programjában, amelyet .részletesen lapunk holnapi számában közlünk
mtfny hureosa volt a demjokrú-
Ujabb kizárások a Szociáldemokrata Pártból
A nagykanizsai járási F^yvségbi-zottság tegnap délután ismút ösz-szeült ós folytatta a mogkozdott tisztogató munkát,
A rigyáci szociáldemokrata pártszervezetből Kálmán János községi bírót, Dai-a János kisbirót, Dara Istvánt ós Kálmán Istvánt zárták ki. Valamennvien jobboldali beállítottságúak voltak.
A szepéíneki pártszervezetből Halász Imre kereskedőt zárták ki. Ha-. Jász tevékeny részt vett az ellenforradalomban és ezért nemzetvédelmi keresztet is kapott. Jobboldali beál-
v
Kossá István:
litotwigával már régon kommunista-cllonos magatartást tanúsított.
Kiskomáromban Szili Fononcet, Q Ssooiáldomokrata Párt helyi titkárát távolították ol a pártból.
A MAORT ujudvari telepén 1» megkezdte működését a WLUalati
Sártssservezetek Egységbizottsága, ergely László munkást, Bakonyi Sándor volt ŰB. tagot, Domina Imre, Tálosi Kálmán, Hadi Ferenc és Horváth Szilveszter munkásokat zárták''ki a Szociáldemokrata Pártból jobboldali és antidemokratikus magatartásuk miatt. • "
Sohasem tévesztettük össze a Habsburgokat
az osztrák néppel
A Szakszervezeti Tanács felhasználta a centenáriumi esztendőt, hogy kimélyítse békés kapcsolatait" más országok szervezeti munkásaival. Ezért mef hivta az osztrák szakszervezetet is a ''centenáriumi ünnepségekre, Az osztrák szakszervezeti szövetség elnöke vissz au lassította a meghívást és kimondotta, hogy a centenáriumi magyar szakszer vezeti ülésen nem vesz részt, mivel Ausztriában a centenáriumi év megünneplése a politikai, pártok ügye; Kossá István levélbon válas^oit és sajnálatát í''e-
Jugoszlávia indítványa:
Vonják felelősségre laptulajdonosokat
Goníbon most ülésezik u tájékoztatás szabadságának megvitatására összehívott konferencia, amelyre olyan országoknak, mint Mugy''ar-oj''szág, a képviselőit ¿s uiqgluvtúk, szavuzuti jog nélkül, amelyok nom tagjai az Egyesült Nemzetek szor-liogomolov a Szovjet kiÚs dötteóg vozetójje már a megnyitás napján kérte, hogy ozeknok az őr-szagoknak is adjuk meg u szavazati jogot.
Nem igazságos dolog, mondat" \laA hogy szuverén országok kiküldöttei szabadon vitázhatnak, de ugyanakkor nincs szavazdti joguk.
jezte ki a meghívás visszautasításáért. Jól tudják Ausztriában'' hogy a 100 év előtti magyar forradalom az osztrák Habsburg uralom ellen volt és mi sohasefrnj tévesztettük össze a hahsburgo-kat az osztrák néppel, ezért számítottunk az osztrák szakszervezet küldöttségének megjelenésére. Bizonyára vannak Ausztriában olyan haladó szellemű munkások, akik szívesen jöttek volna hozzánk és szívesen tartanák velünk fenn a kapcsolatokat nemcsak szóval, hanem tettekben, is, irta Kossá István.
a háborúra uszitó és szerkesztőket
Az amerikai vezetés alatt álló szavukat géjjozot azonban olvolotto a szovjot javaslatot, mivol az amerikai világsajtót a Marslmll terv szolgálatába szorotnók állítani.
Ezzel szemben Jugoszlávia Írásbeli nyildikoraiban szögezte le% hogy a konfefanc ''a legjobb eél-ja csak az leh&t, hogy elnémítsa a sajtón keresztül folytatott háboríts propagandái.
Ennek pedig egyetlen módja az, hogy a szerkesztőt, illetve a laptu-lajclonost felelősségre vonják.
A minisztertanács döntött a zsirbeszolgáltatásról, a mérlegpénzröl és a felmondási járandóságokról
Tegnap délután összeült a minisztertanács, amel3en elfogadták az Országos Fiimhivatal létesítésére vonatkozó rendelettervezetet.
A Gazdasági Főtanács előterjesztésére a zsiradék beszolgáltatással kapcsolatban rendeletet fogadott el a minisztertanács. Eszerint a közfogyasztás vagy magánfogyasztásra levágott sertések után a beszolgáltatandó zsiradékot zsi^baszolgáltatási utalvány ellenében keli a .hatósági zsirgyüj tőknek átadni.
Az'' utalványok összege minden levonása nélkül, bármoly postahivatalnál beváltható.
Ugyancsak elfogadta a minisztertanács azokat a rendelkezéseket íh a Gazdasági Főtanács előterjesztésére, amelyok az ogyes Közhivatalok leltárának és anyagszámadásainak március 8l-ig való elkészítését irják oiő.
tíwtbályo/ták a köüórdokoltsógU vállalatoknál a mérlogpénz fizetésit és ogy másik határozatában kimondotta., hogy a jövőben mindon olyan könyv'' kiodáaahoz, amolynok költségei ogószbon vagy rósz bon az államháztartást terhelik, a minisztertanács előzetes hozzájárulása szükséges.
A miniszterelnök bejelentette, hogy kétheti szabadságra megy, amely idő alatt Rákosi Mátyás mi-nisztereinökhelyettes fogja helyettesíteni.
Hozzájárult, a minisztertanács 45U gazdajegyzői, áilás betöltéséhez.
A minisztertanács & közszáilitási szabályzatot ugy módosította a köz-sz állításnál az egységár vagy a vállalati összeg megváltoztatásának csak az illetékes ár hatóság által engedélyezett vagy elrendelt módon van helye.
Elvben élfogadstúk azt az előterjesztést, ameOy szerint az ipari vagy kereskedelmi válla-Idi — ideértve a pénzbntézete-. keft is — felmondási járandóság cimén 1950 julius 31-ig legfeljebb a foglalkozatott hónapi illdUmeny''ének megfelelő összeget fizethet ki.
Végkielégítés címén pedig ugyancsak a fonti időpontig 6DOO forintot meghaladó összog csak abban az esőtben fizethető ki, ha oz az alkalmazott 4 hónapra járó illetményét nom haladja mog, Elfogadták azt a rendeletet, amely szerint április tM» haj'' nali ti órakor kezdődik meg a nyári időszámítás 6s éjikor ae órákált egy órával előbbre kell igazítani,
Fölhatalmazta továbbá a minisztertanács a közlekedésügyi minisztert, hogy az időszámítást a gazdasági élet mindenkori követelményeinek megfelelően rendeletileg megváltoztathassa.
Elfogadták a közmunkáknál ós a munkanélküliség átmeneti enyhítésére szervezett muükáknái foglalkoztatott munkavállalók munkafel-
ZALA
1948, március 27.
tétoLoit ós társadalombiztositási kötelezettségét szabályozó korábbi rendelet hatályának julius 81-ig való meghosszabbítását. Az ÜTI táppénz május 81.-ig fizothotő a rendolot alá tartozó személyeknél. A húsvéti ün-nopkre való tekintettel ós a bankszünnapokra való tokintottol rondo-lotot fogadott ol a minisztertanács a váLtóóvások ollialasztásáról.
Érdekes újítás a MÁV-nál
Az államvasutak érdekes újítást vezettek be. Egyelőre két távolsági vonalon Budapest és Sátoraljaújhely kőzött, továbbá Budapest és Záhony között szelő fonnak nevezett készüléket sze relt fel, melynek a fülkében elhelyezett hangszórói a rádióműsort közvetítik és bemondják azt is, hogy a vonat inely állomás hoz érkezett. Az újításnak a csütörtöki próbautazáson nagy sikere volt. A berendezéseket a Telefongyár / dolgozói rohammunkával készítették el.
Mi újság az országban?
Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes április 4-ón Sárospatakon országos jelentőségű parasztgyűlést tart.
*
A Szakszervezeti Tanács elnökségének határozata érlelmé-* ben nem érvényesitik az üzemi bizottsági rendeletben foglalt kéléves védelmet azokra az üzemi bizottsági tagokra és bizalmiakra, akiket demokráciaellc-nes magatartásuk miatt távolítottak el az üzemből.
m
A Szociáldemokrata Párt vezetősége kizárt up áriból jobboldali magatartásuk rniaüt tizenöt fővárosi törvény hatósági bizottsági tagot.
A MESZHART három uszálya hídroncsba ütközött a Dunán Baja alatt. Az uszályok magukkal sodorlak egy darut és egy tnásik uszályt. Az egyik uszály elsüllyedt, a többit a part ra vetette a víz. A szerencsétlenségnek áldozata nem volt. \ *
A vallás és közoktatásügyi minisztérium 160 keskenyfilm-vetítő gépet oszt ki a községi és tanyai szabadművelődési szervek kőzött.
Befejezték á csepeli ShelL kőolajmaivek tüzének ügyében indított vizsgálatot. MegáUapi-tottáik hogy a tüzet gondatlanság okozta, mert az olajjal telt derítő medence mellett nyiit lángú forrasztólámpákkal doL
goztak. _ i
»
Kaposi Mihályné dombóvári nyugdíjas .asszony kezében felrobbant a bfenzinkanna. Az asz-'' szony ruhája meggvuladt. Ka-posiné belehalt égési sebeibe. .
D száz munkást foglalkoztató üzemek államosítása a magyar kizáp- ás kisipar Veié megnyugtató lápást Jelent
Felszámolják az összes pártvállalatokat
Húsvéti hangulat
a „Vajda-étteremben".
HORVÁTH JÓSKA és
cigányzenekara muzsikál.
Pontos kiszolgálás.
- Szolid árak.
Tél.: 62. yr
Szíves pártfogást kór a tulajdonos.
Lapunk [olvasói figyelemmé kisérhették a nagykanizsai Steril féle téglagyárról irt cikksorozatunkat, amelyben bemutattuk, hogy ez az újjáépítésre és a hároméves terv szempontjából nélkülözhetetlen vállalat egyik krízisből a másikba esett, mert annak bérlői nem tudtak, vagy nem akarták az üzem fenntartásához feltétlenül szükséges tőkét befektetni. Megírtuk, hogy a városnak gázszolgáltatásért óriási összeggel tartoznak, amit a tegnapi városi közgyűlés ugyan 10 százalékkal redukált, de még így sem tudja a vállalat a minimálisan lefizetendő 32 ezer forintot előteremteni. Természetszerűen ez ismét a gyár megindításának késleltetését jelenti, ami nemcsak 180 téglagyári dolgozó kenyerének elvesztésével jár, de mérhetetlen kárqra van a köznek is, mert sem* Nagykanizsán, sem a környéken a meginduló építkezést nem tudják téglával és cseréppel ellátni. Egyik Lárgvalás a másikat követte, de végül is a bérlők mindig oda lyukadtak ki, hogy csak ugy tudnák megindítani a gyártásig ha az állam megfelelő összeggel sietne a segítségükre. A Storn-légi agyár esete világa san megmutatja a tőkések törekvéséi, hogy munkaalkalom teremtésének és az üzemfenntartás szükségszerűségének ürügyével olcsó tőkéhez jussanak anélkül, hogy ők komolyabb'' befektetést eszközölnének,
Az országban nem elszigetelt jelenség a Stern-féLc légiagyár próbálkozása, mert nagyon sok aznknuk a száz munkást foglalkoztató középvállalatok t száma, amelyek csőd előtt állnak, beszüntették üzemüket várva, hogy a kényszer mégis ^sak meghozza majd az állam segítségéi, r|mje''Yl nekik óriásj hasznot jelent, un él kül, hogy gondos kereskedőként a kölcsönvett összeg vissz-szafizétésére gondolnának. -
"Ez a helyzet nem volt fenntartható, amiért a minisztertanács törvényjavaslat-tervezetet fogadott el, hogy mindazok az ipari üzemek, amelyek 1946. augusztus elseje és a törvényjavaslat hatálybalépésének napja között bármikor száz vagy ennél több munkást foglalkoztattak, államosíttassank. Ez megoldja a Stern téglagyár kérdését is.
A rendelet, amely a mai napon már a hivatalos lapban is megjelent, kizárólag ipari, bánya és kohászati vállalatokra vonatkozik, kereskedelmi vállalatokat nem érint.
Rákosi Mátyás legutóbbi beszédében félreérthetetlenül §s világosan hangsúlyozta,, hogy a középipar, kisipar és kiskereskedelem államosítása csak a reakció hírverése és nem szolgál egyebet, mint hagy nyugtalanságét keltsen az ország gazdasági élstében. A hároméves terv sikerének .biztosítása céljából nélkülözhetetlen volt a most kiadott rendelkezés, mert meg kellett szüntetni annak a, lehetőségét, hogy a hároméves fcerV és a termelés szempontjából döntő "fontosságú vállalatoknak szabotázs a, gátolhassa a stfp életszínvonalának emelését. .....
AUami ''ItdajdonnbnvéUl kártala-ihVás mellett történik. Ennek módjáról és mértékéről külön. 5 itörvény fog intézkedni, de a (iazdasáai Eő/taná"S illetékes mi-nis&tereft előterjesztésére a kár-lalanilási összegre előleget folyós ¿"son. Az államosításra kerülő vállalatoknál mindaddig, amig illetékes minisztérium nem rendel ki az államosítandó iparüzemhez vállalat vezetőket, az üzemi bizottság elnökét kell a vállalatvezetőnek tekinteni. Tisztét az üB-|ben az alelnök veszi át. A vállalatvezetőt a volt tulajdonos, illetve régi vállalatvezető minden joga megilleti. Ezeket a jogokat olyan mértékben gyakorolhatja, ahogyan azt a kirendelésükről szóló miniszteri rendelet megszabja. A vállalatvezető kirendelésevei egyidejűleg a vállalatnak eddig cégjegyzési joggal felruházott'' vezetői e jogukat elvesztik.
Május 15-én felszánolják b oárt-vállalatokat
Gorő Ernő köz/okodéstlgyi miniszter javaslatára kimondotta a minisztertanács, hogv ez év május 15-ig fel koll száfnolníj. illotvu állami tulajdonba kell vonni a politikai pártok közén lévő öshzoh vállalatokat. Ezt az intézkedést oÍBŐként 11 Magyar Kommunista Párt, kövotelto a választások utáni programjában, amely lényogébon a nuigyar kormány hivatalos programúivá lett. Ennek a programpontnak teljes megvalósítását jelenti ez a minisztertanácsi határozat. Ennek érteimében állami tulajdonba kerülnek a pártok kereskedelmi váLlalatai is, de meghagyják a pártok tulajdonában a közvetlen politikai ténykedésüket szolgáló üzemeket: lapkiadó-váüalatokat, filmszínházakat stlj. A pártnyemdákat állami tulajdonba veszik ugyan, de azok változatlanul a pártok rendelkezésére bocsáthatóit. Ennek a határozatnak a végrehajtá-val a miniszterelnökséget bízták meg amely azt a Gazdasági Főtanács segítségé vei hajtja végre.
Inapekcios gyógyszertár
Márc. 26-án: „Mária" gyógyszertár, Somogyi Béta-utca 40.
25 hold feldön, 14 hald kertben mintágazdálkodást folytatnak a zalaegerszegi fogház lakéi
Lent, kendert termelnek és háziszőttest gyártanak a foglyok
Nem érdektelen megtudni, hogy a zalaegerszegi rabgazdaság híre.- az egész országban.
Ságod és Zalaegerszeg között fekvő 25 holdnyi kerületen mezőgazdálkodás folyik. Olyan vigan votnok, szántanak, ai-at-nak itt a foglyok, hogy senki nom mondaná, nom a sajátjukat munkálják, JX) még önnél is értékosobb a kertgazdaság, anioly a pozvai országút molloU torul ol. 14 holdnyi terület ez, .gyönyörűen rendbe art ott minta kertészei.
Öröm látni a veteménye» ágyakat, amelyek olyan gondozottak és tisztántartottak, mint a legkülönb luxus kertészotbon. Megterem itt a világon minden. Ez a kort látja ol 1 rabkonyha teljes élelmezését, de jut bőven közhivataloknak, étkezdéknek és piaci árusításra is. Külön méhészet tartozik a kerthez. Eddig hat kaptárral dolgoztak, az idén ezt meg akarják duplázni. Külön szakember vezeti a méhészetet, a letartóztatottak közül mííidig afiaa hozzáértő, aki örömmel bajlódik a méhekkel. Így van ez a többi ágazatoknál is. Minden embert oda állítanak be munkára, ahova a legnagyobb kedve van, mert csak igy lehet biztosítani azt a nagy termelési eredményt, amelyet itt ki tudnak mutatni.
Nyáron át folyik a szabadban a munka, télen megtelnek a munkatermek. ilyenkor dolgozzák fel az anyagot. A zalaegerszegi rabkerté-'' szet es gazdá.kodás éven át biztosítja a piacnak a vesszőfonással előállítható munkákat. Nagyon szép dolgok kerülnek ki a műhelyből. K<>-sarak, kenyórszakasztók, gyékényszőnyegek, '' lábtörlők stb. Külön háncs-, fonó üzem van, ahonnét mindenfél© szép kézimunka kerül ki.
A íogház átlagos iótszámá 100 fő, ennek kb, 10 százaléka nő. Férfiak ós nők egyforma munkát végeznek, kinek-kinek tehetsége szerint.
Most érdekes újítás bevezetésére készülnek. A győri fóáilamügyészség torvezetet dolgozott ki és ebben meghatározza, a területén lévő, fogházak munkakörét.
Elismeréssel nyücCtkozik a zalaegerszegi fogház gazdálkodásáról'', mini az ország ecjyik min-tugazdasájáróls. Az uj terv szerint 2 hoCd területet tisztán csak kenderrel és lennél ülhetnek, be.
Ezek hozamából megindul rövíde-- sen a szövési munka a fogházban.
Lejjedóket, törölközőket, törlőruhákat fognak készíteni. A kész holmit elsősorban a lerongyolódott fogház fehérnemű készletének foljavítására fordítják, do később a kész áru piacra is kerül.
MinC tudjnk a Dunántúlon a hásivászonszövészffi majdnem ismeretlen, pedig ennek nem-z<Xgaz<ia->á/i jelentősége ór.ási. A ¿a aegerszeyi fogház most be-kapcsolódik ebbe a nagy jelen- • (tőségű munkába és rövidesen sajti termelte nyersanyng fel-hannálásáva'' megindula munka
Még csak azt kérdezzük inog informátorunktól, hogy milyen minőségű munkaerők kerülnek ki a letartóztatottak közül.
Miután a nálunk lévő letartóztatottaknak csak kis százaléka közönséges bűnöző, a legtöbbje még nép-bíróság által elítélt nyilas vagy fogy-. verrejtegetésért büntetett, iiagyon jónak mondhatjuk őket. A bűnözők természetesen nem dolgoznak olyan szivesen és jól mint a nyilasok, de közöttük is akad kifogástalan magaviseletű és jó munkás. A foglyok tudatában vannak annak, milyen nagyfontosságú számukra a munkalehetőség és ezt meg is becsülik.
Egy volt fegyveres pártszo^gálatos akit három esztendőre itétt e. a népj bíróság, a fogház lovaival szánt egy darab földet Amikor megszólítjuk, megállítja a lovakat, majd kérdésünkre igy válaszol: Ha az isten is ugy akarja, akkor az idén bőséges termésben lesz részünk, Ezt a földeit most másodszor szántom kukorica alá. Boldog vagyok, hogy dolgozhatom a gazdaságban. Büntetésemet most már rövidesen letöltöm, és akkor azon leszek, hogy minden erőmmel dolgozhassam az ország javára, mert belátom, hogy ez sokkai különb világ, mint volt a régi, ahol a szegény embert minden gazságba beugratták ós arra kény-szeritették, hogy a bün útjára lépjen. Ma itt a fogházban mindenki jó hozzánk, tanítanak bennünket, aminek majd nagy hasznát vosz-szük, ha büntetésünket letöltöttük.
Emberséges bánásmód, jóakaratú tanitószándék az, ami lehetővé tette, hogy. a zalaegerszegi rabgazdálkodás talán az egész országban a legjobb eredményt érte eí. A népi demokrácia ezen a téren is a humanizmus szellemében dolgozik, aminek ered-ménre nem marad el. A büntetésüket kitöltött emberek legtöbbje hasznos épitő tagja lesz a dolgozok társadalmanak.
1948. március 27.
ZALA
A hároméves terv szolgálatában
(Jj gépekkel megkétszerezte a békebeli
termelést a ÍOO éves Kanizsai ssessgyár
lárositást. — A gyár termelése nagy mértékben a terméstől füge. Az idei gazdasági évben- például ló termés volt, igy a mi termelésünk is fokozódott.
A hároméves terv első évében mintegy 100.000 liter tlnoraszeszt, 150.000 liter borpárlatot, 25.000 liter pálinkát, valamint még 60.000 liter különböző Italt akarnak készíteni. Erre a munkára 14 vágón nyersszeszt utalnak kl a gyárnak.
A ..terv következő éveiben állandóan növokszik a termelés. Az 1048—40-os tervévre például már 83 vágón nyorsszeszt kapnak feldolgozásra. Az ezt követő évben ez a monnyiség még jobban fokozódik.
Megkérdezzük, hogy a gyár jelenlegi termelése hogyan áll arányban az 1038-as év termelésével.
-1938-ban mintegy 60.000 liter szeszt dolgoztunk fel egész évben — mondja az Igazgató. — Ezzel szemben az elmúlt gazdasági évben mái* ennek kétszeresét termeltok. Idén pedig már most, márciusban elértQk a tavalyi termelest.
Végül még aziránt érdeklődünk, milyen formában kapcsolódik be a kanizsai szeszgyár az országos mun-kaversenvbe/
— Érré'' még konkrét formában. nem tárgyaltunk, de az elgondolás az, hogy mindenképpen be kell .kapcsolódnunk a munka verseny be. Erre természetesen csak a nyár derekán, a termés betakarítása után kerülhet a sor, amikor a gyár termelése fokozódik. '' Akkor majd kihívjuk versenyre a többi szeszgyárak dolgozóit.
Körülbelül ez a kanizsai szeszgyár hároméves munkaterve, amelynek sikeréhez remélhetőleg a termés is hozzájárul és igy hamarosan elérjük ismét, hogy á kanizsai gyár készítményeit külföldön is megismerik és megszeretik.
Több mint száz évvel ezelőtt, pontosan 1835-ben alapították^ meg Nagykanizsán az első szeszgyárat, ámelv a kilencszázas évek elején löbb V.a''ai gazda összefogásától resz-yénvtársasággá alakult át. A gyár .azóta is a Dunántuii Gazdasági Szeszgyárosok Szósz finomító Kt. elnevezés a''att működik.
A gyár''ma a Magyar-utca olojén, .tehát a város kellős közepén van. Aránylag lábvés alkalmazottal dolgozik a g\ár. Buvári Gyula szeszfőzó-niesterné'' érdeklődünk ennek oka iránt.
Kovés munkás kell itt — ma-gv arázza. — A géi»k maguktól dolgoznak. Éppen csak vigyázni- kell iájuk.
0 maga is ott tesz-vosz a katlanok körül/miközben elmondja, hogy B gvárbaij összesen-26 lizjkai munkás'' három műszakban dolgozik.
Buvári mesternél zajlik le a szesz-főzés első állomása. Az ó hatásköréi» tartozik az a két uj szeszfózó-<rép, amelyekat nemrégiben állitot-.tak be a ''termelési». Az egyikben 1000 liter nversan\-agot lehet főzni, a másikban 1740 litert. Ezeknek a, munkája nagy mértékben fellendíti a termolézst.
A I¡kórgyárban Ring Jenő likőr-mester kaiauzol. Hatalmas "kádakat és katlanokat mutat, ameLvekben ál-landóan szesz- van, amiből az italokat készítik. Bemegyünk a raktárba. ahol cukroszsákok vannak felhalmozva.
A Gazdasági Főtanács minden hónapra kiutal a gyárnak tlz mázsa oukrot — mondja Rlnf Jenő. — EzzeJ azt érjük el, hogy • termelésben egyetlen per-olg nincs fennakadás.
Széli- János igazgatónál a hároméves terv részletei iránt érdokló-■dünk.
Pontos tervet csak részben doi~ adja meg a foiv''i-
gozhatunk ki
A mai minisztertanács az uj lakásrendeletről tárgyal
Az összeférhetetlen társbórlit megfosztja lakásától
llzt akarjuk, hagy minden gyermek megtanuljon Sriilnl
— mondotta Gerencsér György országgyűlést képviselő nyolcvan proletárgyermek húsvéti megajáidékozáaán
Meleg, családias hangulatú, kjs ünnepség zajlott le csütörtökön délután a Petőfi-utcai, András-féle vendéglő udvarán-A Magyar Kommunista Pártjniá-sodik körzeti szervezete több, mint 80 prolelár gyermeket vendégelt meg tejeskávéval, majd valamennyiüknek húsvéti ajándékot adott.
Az uzsonnán megjelent Geren ■csér György országgyűlési képviselő "is, aki meleg szavakkal üdvözölte a kis /vendégeket'' majd a következő rövid beszédet intézte hozzájuk:
— Nemcsak ezzel a szerény ajándékkal fejezzük ki, hogy a'' népért harcolunk. Azt* akarjuk, hogv minden csaíád asztalára mielőlbb olyan fehér ka''ács kerüljön, mint amilyent ti kaptok most es azt akarjuk, hogy minden gyermek megtanuljon örül ni. / ^
Ezután emlékeztetett arra» hogy a feltámadás ünnepemint egy jelképezi a dolgozó népnek a rdfrságból való szabadu''ását
— Ne felejtsétek el sohasem, hogy senki sem tett annyit a szegénység megszüntetésére, sem |tt Nagykanizsán, sem miásutt az országoan. mint mi, kolmfmunis ták. Ezéti emlékezzetek mindig; arra, hogy értetek is dolgozunk — fejezte be Gerencsér György
rövid beszédét.
Ezután Geröly József a központi vezetőség üdvözletét tolmácsolta £s a következőket mondta:
— A kommunistáknak neimj-csak kemény öklük van, dc szivük is van és szeretni .is tudnak, mint ahocy ez a kis üimepség is mutatja. Ez az igazi koirnjinjunis-ta munka.
Végül még egy szavalat következett. Viola Ilonka egy kis verset mondott el. Ezután nagy kan. nákban hozták a friss párolgó tejeskávét, amelyből minden kis vendég bőségesen kapott. A kávéhoz teieskalácsot kaptak. Majd a húsvéti ajándékot adták át a gyermekeknek. Mindegyikük egy hófehér cipót,'' pirostojást, cukrot és jáléknyuszit kapott.
A pénteki minisztertanács napirendjére tűzte az uj lakásrendelet tárgyalását. A rendielet kimondja, hogy a bíróságok megbüntethetik a társ''bérlót, ha bebizonyosodik, hogy összeférhetetlen természetű. Ez esetben . az egyiket megfoszthatja lakásától. A rondolet kimondja, hogy mindazok, akik nagyobb lakással íondolkoznek, mint amelvre igényt tarthatnak, 30 napon belül kötelesek bejelenteni, hogy kit választanak társbérlőül. Ha ezt elmulasztják a Jakáshivatal utal be társbérlót. A 1 ak ás kór vények hoz ezentúl csak egyféle nyilatkozatot kell csatolni, amelyben a fél bizonyítani tudja, hogy sem népbirósági, sem
Rövid vllághiradó
EGYESÜLT ÁLLAMOK.
Egyre világosabban rajzolódik ki a gazdasági válság körvonalai, a sztrájkok, az üzleti élet pangása, az árak emolkedése. A szenátus honvédelmi bizottságában Truman elnöknek a fegyverkezésire vonatkozó javaslatait ^ tárgyalták. Elfogadtak, hogy a haderő létszámát 350.000 fő-vei emelik, a kötelező sorozás és katonai kiképzést- elfogadták és ezért katonai kiképzésre behívják a 19— 25-ös korosztályokat.
EINSTEIN,
világhírű fizikus nyílt levelet intézett az arroerikai szenátushoz, amelyben hangsúlyozza„ hogy a sorozás és a köLclező katonai kiképzés, amelyét Truman követel, növeli a háborús hi8SÜ&riát,és fokozzák az Egyesüli Államok és a Szovjetunió között fennálló feszültséget. Minden józan gondolkodó ember tudja, hogy semmiféle ellenséges támadás veszélye nem -jenycgéli Amerikát a ■ Szovjifiuaiió részéről.
CSEHSZLOVÁKIA.
Az általános választásokat az egy-ségbizottságok munkájának büfojo-zése után május 23-án tartják mgg.
OLASZORSZÁG.
A közelgő választások miatt egyre fokozottabb a rondórség tenorja. Újból 100 csendőrt hivtak be, akiket fegyveiekkel láttak el. A hivatalos választási listán több háborús bűnös szeiepol.
SVÉDORSZÁG.
Slockliolmban a munkásság és hatadó értelmiség nagy tüntetést rendezett és kifejezte rokonszenvét a Szovjo''lunió béke politikája mellett.
Megalapították a mezőgazdasági tudományos tájékoztató intézetet
A felszabadulás után rendkívül nagy szüksége mutatkozott annak, hogy mind nyugat, mind kelet felé megszerezzük a mezőgazdasági tudományos kapcsolatokat. Ebből a célból ''felállították a mezőgazdasági dokumentációs központot. Ezt fejlesztették tovább es az uj intézet feladata, hogy .a külföldi tapasztalatokat hazai vonatkozásban is megismertessék a gazdaközönséggel es igy Magyarország szervesen bekapcsolódjék" a mezőgazdaság világszerte " elért eredményeivel, amely elől 80 . éven keresztül* el voltíunk zárva.
gumipadló-sxőnyeg
orvosi rendelőkhöz, Irodákban, hallban, konyhákban nélkülözhetetlen. Higiénikus, tartós.
ízléses kivitelbenI Minták megtekinthetők és megrendelhetők:
FiscJ&er és Böder
vaskereskedésben, Nagykanizsa.
rendőrségi eljárás nem volt ellene folyamatban.
Á közületi'' házakban lakó B-lis-tásoknak, vagy nyugdíjazásra Ítélteknek fel lehet mondani, ha nem állaimk az illető közületekkel szolgálati viszonyban.
A hadifoglyok családtagjai h£d-bérlet részletfizetési kedvezményt^ vagy haladékot kaphatnak. A hátralékos összeget a hadifogoly érkezésétől számított 6 hónap alatt kell visszatörteszteni. Végül kimondja a rendelet, hogy a házfelügyelőket, vagy hozzátartozóikat nom szabad olyan munkára igénybe venni, amely nem tartozik szigorúan vett munkakörükbe.
Napirend:
Március 27, szombat. Róm. kat. Nagyszombat. Prot. Hajnalka. CJJgőróg Matróna.
ft Nap kel 5 ór-s 33 perckor, nyugszik 18 óra 7 perckor. — R Hold kel 22 óra 22 perckor, nyugszik 7 óra 2 perckor. 1676 II. Rákóczi Ferenc születése. 18S8. Maxim Gorkij születése. 1939. Franco órulás folytán bevonul Madridba.
— Halálozás
Szakony György ny. Máv fókaiauz Nagykanizsán elhunyt, temetése Nagykanizsán folyó nó 27-én nagyszombaton délután fél 3 órakor lesz a temető''halottas házából.
A gyászoló család.
— Kőműves- és ácsiparban dolgezó Segédek figyelmébe !
Építőipari téü tagokat I. osztálya nyilik meg ez év őszén a pécsi építőipari állami műszaki középiskolában. Már most felhívjuk az érdekelt kőműves és ács segédeket és egy évet betöltő tanoncokat, hogy okmányaik beküldésével jelentkezzenek. felvétel a jelentkezés sorrendiében történik korlátolt számban. Tájékoztatót 2.50 forintos bélyeg boküldéso ellenében küld az iskola igazgatósága. Pécs. Majorossy Imit) u. 18. szám. Igazgdttósag.
— Anyakönyvi hírek
Március 14-21 között született:
Dr. Barta Sándor ós Halmost Editnek fia, Benko József ós Kovács Juliannának fia, Baraniuk László és Horváth Annának fia, Sági László ós Fürdós Etelkának fia. Dolozsár Lajos és Tóth Máriának leánya és fia (ikrek), Halász István ós Nagy Erzsébetnek fia. Galamb Jenő és Csóka Erzsébetnek fia, Németh Ernő és Torma Gizellának fia, Hosszú József és Kiss Máriának fia, Czigány Emil és Kajdy Gizellának fia, Gzifra József és Melian Ilonának fia. t
Házasságot kötött:
Szemiics Károly bazár árus és Szmodits Hona MAORT munkás, Csepeg János ny. gépgyári altiszt és Kerpáes Vilma Hona, Sárecz Ferenc műszerész se^éd és Bedő Etelka női szabó segóa.
Meghaltak:
Szűcs György tanuló 10 éves, Rákos Sándor napszámos 62 éves, Farkas Ferenc nyomdász 57 éves, öri János honvéd ''23 éves, özv. Tar-. nóczai Péterné Heklovszky Julianna 52 éves, Pasqualetti Antalné Ritter Margit 89 éves, Sipos István kazánfűtő 52 éves, Németh József földműves 47 éves, özv. Mészáros Jó-zsefné Szekér Franciska 61 éves, Mikün Jakab kőműves 54 éves, Gáspár József 12 hónapos, Gyórffi József kereskedőeegóa 27 éves.
Dobá György
divatáru és rövidáru kereskedő Kész női ruhák és blúzok! ADY ENDRE-UT 3. SZÁM.
ZALA
148. március 7
Sportrovat
Tasárnap a kerületi ökölvívó
Vasárnap délelőtt az NVTE, kerületi ökölvívó bajnokságra törő együttese kemény ellcnfé1-lel méri össze erejét, a ZVSEjó képességű együttesével. A két csapat versenyzői szorgalmasan készülnek a mérkőzésre és min-egyik szeretné megmutatni, hogy méltó a bajnoki címre. Az esélyekel tekintve az NVTE hazai szoritó és szurkoló lábor előnyé
eldőlhet
csapatbajnokság
vei biztosabban számithat a győzelemre, mint a zalaegerszegiek! akik idegen környezetben kell hogy versenyezzenek. A csapatokat csak közvetlenül a mérkőzés előtt párosítják igy addig titok marad az hogy ki kivel mé-rí össze az erejét. A verseny, egyébként délelőtt 10 órakor kerül Iebonyo''ilásra a gimnáziumi tornatermében.
>
Megváltozott a húsvéti labdarugó mérkőzések programja
Húsvét.kél ünnepén mint azt már ímegirluk a Kultusz-kupa válogatott játszik Nagykanizsán barátságos mérkőzési a MAORT tal és a Vasúttal. Eredetileg ugy volt, hogy az első nap az NVTE játszik a pestiekkel, míg második nap a MAORT-tal játszanak. Csütörtökön a két helyi egyesület vezetősége meggyőzeit, hogy felcserélik egymás közölt a mérkőzéseket. Vasárnap tehát a MAORT játszik, hétfőn pedig az NVTE. A mérkőzések színhelye változatlanul a MAORT pálya.
A kitűnőnek ígérkező mérkőzésekre egyébként csapataink a szokásos tréningekkel készülődnek. A Yasut valószínűleg mu''í
heti felállításában lép pályára. A MAORT csapa la pedig attój függ, hogy Lázár és Nagy akik jelenleg betegek vasárnapra játékképes állapotban lesznek-e.
Az NB II nyugati csoportiának állása a 17. forduló után
1. SVSE 17 10
2. Dorog 17 10
3. TSC 17 9
4. MAV DAC 17 10
5. PVSK 17 9
6. Postás 17 9
7. Pápai PSC 16 9
8. MESzHART 18 8
9. Nagyk. VTE17 6
10. Pécsi BTC 17
11. Kap. MTE 17
12. SzAK. B. 17
13. Szí. MÁV 17
14. Hungária 17 —
3
3
4 2
3 2
1
4 4 7 2 1 6
51 »2
60 41 38
6 39
43 42 35
8 29 7 24 1* 54
11 27 11 18
:28 23 :32 23 :22 22 : 25 22 : 25 21 : 33
: 34 18
.43 17
:39 16
:45 14-
:31 13
:54 12
:47 11 :65 6
Tekepálya-nyitás az iparos-körben húsvét vasárnap.
1848—1948-as centenáris hirdetés :
We/őtt butorszükségletét bevásárolná, vételkényszer nélkül tekintse meg
Sümeg&y Gyula
műbútorasztalos butorraMörút Nagykanizsa, FÖ-uí 1. (udvarban).
QUITTNER villamossági vállalat
Csillárok nagy választékban kedvező flsetá»i feltétellel Mindennemű sserelésl munkálatok kéasltése. VlllanyégÖk raktáron.
Nagykanizsa, Csengery-ut 1. - Telefon: 301.
Tekintse
meg
diva tujdonságainka t!
Fővárosi választék''— ízlés -—minőség. Kesz férfiruháink minden igényt kielégítenek.
Grünfe/d és Zombori
dlvat&úx. — o— Telefonszám : 9.
Singer József és Társa
textiláru kereskedés Szabadság-tér 23. sz.
Menyasszonyi koszorú, fátyol, babakelengye, keresztelő takaró nagy választékban a legszebb kivitelben.
Szabadság''tér. 22 szám.
Polgár László
taxtll ktreaktdés Szabadság-tér 22.
Húsvétvasárnap d. u. 5-Kor és este S-kor as IparosKör nagytermében
Húsvéti sztárparádé
FellépneK:
Sxllvássy Margit, herényi Látssz ló, Körössy TLolt&n, Lengyel Erzsóbe/.
Jegyelővétel Scölesanél, Sugár-ut 1. és ax előadás \ apján délelőtt ÍO órától.
Az NVTE—Dorog mérkőzés a Toto-ban
Most állilolta össze a Toto intéző bizottsága a 26. heti Toto szelvényt, melynek érdekessége, hogy az el só pótmérkőzés az NVTE—Dorog összecsapás. Érzésünk szerint ez a körülmény Nagykanizsán növelni fogja a Totozók táborát.
— Felhívás •
A MNDSz felhívja tagjait, hogy a feltámadáson minnél többen vegyenek részt. Találkozás fél 6 órakor Fó ut 5 sz. alatti helyiségünkben. Vezetőség.
Kereskedők közleményei
Nagykereskedők! Folyó hó 80-án, kedden délután 6 órakor nagykereskedői értekezletet tartunk. Teljes számban kérjük megjelenésüket, íro-
dahelyi ségünkben.
«
A Húsvéti körmeneten résztvevő kartársnők és kartársak szombaton délután fél 6 órakor gyülekezzenek
kisgyülési termünkben."

69 sz. Magyar Közlöny 118.033/ .1948. Ip. M. sz. rendelet gépi és vegyesüzemü vállalatok, valamint kézműipari üzemek által készített férfi és női, valamint gyermek nyári cipók, szándálok legmagasabb arát állapítja meg. \
RÁDIÓMŰSOR
Szombat» márclat 27.
Budapest I. 5.30 Hajnali muzsika. 6.10 Falurádlá. 6 45 Reggeli zene, 7.00 Hírek. 8.15 Müvészlemezek. 10.(%Hlrek. 12.00 Harangszó, hírek. 12.15 Néptócrü gordonka-syámok. 13 20 Paul Scöffltr énekel. 13.20 A Székesfővárosi Alkalmazottak zenekara játszik. 14.00 Hirek. 14.25 Könnyű zene orgonán. 15 00 Hanglemezek. 15 25 Könnyű dallamok. 16.15 Hanglemezek. 16.30 Qyer mekrádió. 17.00 Hirek, Vöröskereszt közlemények- 17.25 A Dolgozók Kulturszövet-sége műsora. 18 00 A Székesfővárosi Zenekar játs-ik. 19.00 Babits Mihálv: Második ének. Verses mesejáték. 20.0« Hírek. 20.15 A milanói Scala művésaelnek hangversenye. 22.20 Hirek. 22.45 Haagos heti híradó. 23.30 Hang lemezek. 24 00 HIrtk.
Budapest JI 17 00 Szalonzene. 18.00 Az ifjúság hangja. 18.20 Hanglemezek. 20.30 Krisztus vagy Barabás. ''Karinthy hangjátéka. 21.00 Hírek. 21.15 Szórakoztató zene. 22.15 A modern zene kedvelőinek.
VÁROSI MOZI
Csütörtöktől-hétfőig
Johnny Walsamlller legújabb.kalandja
TRRZftN NEW-YORKBAN
HÍRADÓ!
■il
OatttrttkBn 8 ét 7 ór.ko: Szombaton i art« • órakor Vaaárnae és hétMn : d. u. % 8, ásta 7 és f érakar.
Vendéglő-megnyitás
Értesítem a n. é. közönséget, hogy vendéglőmet f. hó 27-én
Zárda-u. 8. szám alatt
megnyitom. Szíves pártfogást kér Kaszaházi József vendéglős.
A hivatalos város
Felhívom a közönség figyelmét a március hó 30-án kezdődő uj élelmi szer jegyek kiosztása tárgyában falragaszon megjelent hirdetményemre, mely az osztásokra vonatkozólag mindennemű tudnivalókat taitaimazza. Ezúton is kérem, a közönséget, hogy a hirdetményben feltüntetett osztási-határidőket pontosan tartsa be, mert az elkésve felvett jegyekről- a lejárathoz kötött szelvények njinden esetban le lesznek vágva.
PoCgármesLer.
Ha ¡6 fagylaltot
akar enni, akkor csak a
János bácsihoz
kell jönni.
Adagban,
minőségben
béUebell!
Roxgonyl-utca 2. s*.
Figyelem / Zalának szint hirdetéseket Deák tér 10. sz. alá kérjük leadni. Teletön 54.
apróhirdetések
Kerékpárszi tudó ujeágáruiok felvétct-nek. Cím a kiadóban.__
Makulatnr papír kapható. Cím a kiadóban. __
Nagy tekeverseny
húsvét 1. és 2. napján a
Dézsi-vendéglö pályáján.
4 drb. értékes díj!
Kezdete vasárnap délelőtt 11 órakor. Dijak kiosztása tiétfőn este 8 órakor. Rossz Idő esetén a versenyt április negyedikére halasztjuk.
Szíves pártfogást kér Dósai Lajos vendéglős« Magyar u. 9.
ZALA demokratikus politikai napilap Szerkeszti: Bencse Jenő «szerkesztő
SsarkaKtóségia kiadóhivatal; Deák Feranotér 10.
KUMJJs s Nenzeti Bizottság, Nagykanizsa
Szerkesztésért át klaCásár» felel Sewus Msf Talafont S4. Nyomatott a Köxoaxdaiáfll R-T. Naflykanlua 7 nyomdájában, «.oykanluén.
Nyomdáért felel: Zetay Károly.
Nagykanizsa, 1948. március 28. vasárnap
■qz
Ara 80 fillér.
Várható időjárás: Mérsékelt, időnként megélénkülő északi, északkeleti szél, felhőátvonulások, néhány helyen kisebb eső, esetleg futó havazás. — Éjszakai fagy, a nappali hőmérséklet alig változik.
w
'' A. téli dermedtség letszhaílá-lábó! lörlénő ;tavaszi ébretlés (isi jelképe a fellánuulás.
Jelképe a növekvő 1''ény, u vi-lakosság gyökeimének a léi homálya, sötétsége felelt.
i)e a lel lá mail ás szinvhóluluia mmcsak a lálszaUialáibál ébredő lerinés/A''lnek szól, hanem a szolgaság bilincseibe veri, elnyomott embernek is, aki lelépi a* zsarnok bilincseit és kivivja szabadságai, mintegy l''ellámiad a rabság halálából.
Igy a feltámadás sziinbóluímjá-nak mindnyájunk számára mély, séges érlelnie van.
Az elnyomók és elnyomottak közölt folyó harc nem u\j'' ke-i letü. legfeljebb a harc formái mások, mint a régebbi időkben.
Az elnyomott, leigázott ember soha* nem tudott belenyugodni szolgai helyzetébe. Az e1-nyomás rabszolga-ál''apolál soha nem ismerte elrörökérvényűnek és változhatatlannak. A legsötétebb elnyomás napjaiban is hitt az igazság diadalában,amely visszaadja a szabadságát és cm-. v>eri jogait.
Hite nem volt hiábavaló. 1915 tavasza valóban a feliá-madás tavasza volt. Európa és a. világ doigozó népei számára. 1945 tavasza egy uj kor hajnalhasadása volt, a szabadság és emberiesség korának hajnal hasadása.
A fasiszta zsarnokság blitiiCáet hullottak le kezeinkről azon a tavaszon, milliók szabadultak kl a halói Örvényéből és támadtak uj életre, hogy békérépltőmunká-hoz látva eltüntessék a fasiszta rombolás nyomalt.
Azóta a negyedik husvéloll ünnepeljük, de soha nem felejt ji''ik el, hogy 1915 húsvét napján valóban Kelelrői jött a feltámadás, a dicsőséges Vörös Hadsereg hozta azt nekünk.
Azóta három évet töltöttünk szakadatlan munkában, anüinek! eredményeire joggal büszkék; lehetünk. A magyar nép azóla megtalálta a helyes utal, ami a boldoguláshoz, fö i emel kedéshez viszi. ;
nenicsak dolgozni kellett ebben az országban, ahol mérhetetlen pusztjtást végzett a fasiszta barbárság, hanem éberen őrködni is a munka zavartalansága felett, amit a belső ellenségek mindenáron mieg akartak akadályozni
Az elmúlt három esztendő tehát nemcsak az újjáépítő miuru ka, hanem az alattomos ellenség elíen Viselt szívós harc időszaka ís. •
Ma már elmondhatjuk nemcsak azt, hogy Jó mánkat végeztünk hazánk gazdasági talpraállltása érdekében, hogy lényegesen megjavítottuk dolgozó népünk .életviszonyait, de elmondhatjuk azt ls, hogy jól hareoltuk harcunkat a hazaárulók ellen, demokráciánk
Feli át mcidás
Irta: Gerencsér György országgyűlési képviselő
erőbiiéhére és a belső béke biztosításra .
Vannak még ebben az ország-bun sokan, akik görbe szemmel nézik a magyar né]) erőfesz»léseit vannak itt még sokan ellen, ségei a demokráciának, akik, csuk alkalmat szegülnének, hogy üvlhassanak is,
Tehát nemcsak a munka IoijIk egyre növekvő lendülettel, az orn/ág Jólétének emeleseru,hanem u hare t* azok ellen, akik c-nuek a munkának aKaualyozól.
Örömmel állapíthatjuk niiL''g. hogy a magyar nép egységesen, sorakozik fel a demokrácia mögé, inert a három] év alatt megtanulta, hogy ez a rendszer, amely azzal kezdte, hogy a nincs leleneknek földet, magántulajdont adott, — minden erejével a kisemberek érdekeit szolgálja és erejétől telhetőleg mindent elkövet sorsuk, megjavitására.
Falun, városon egyre többen ismerik fel ezt, amit igazol a parasztság, munkásság és értelmiség egyre növekvő bizalma, és közeledése párlunk, a Magyar Kcunuminisla Párt iránt. -
Ez az ulabban hatalmas méretű érdeklődés és közeledés lgazolasa aunak, hogy pártunk elenjáró munkát, Jó munkát végzet a felszabadulna óta, aminek gyümöl
cselt az egész nemzet élvezi.
Annál nagyobb sajnálatla''i tapasztaltuk azonban, hogy a nincstelenek földhöz" juttatását és az ország újjáépítésének csodálatra méltó munkáját, " doi-.gozók életviszonyainak megjavításáért folytatott nehéz küzdelmet éppen egyházi oldalról nemi, akarták tudomásul venni,'' sől tunint azt az 1915-Ö''s, dé a Iégit lóbbi választások is fényesen biz-»nyitják, pontosan olyan töret» vésőket lámoga^tak, • egyházi részről, amelyek ezl a munkát, iparkodtuk leiielellenné tenni.
Nem kerülte el ügyeijmünkei, hogy az egyház számos papja, nem a demokrácia, liant^mi annak ellenségei meUelt száht sik.. ni, az augusztusi választásokon» Azok mellett, akik nemi nagyon csináltak titkot abból, hogy a nyugati imperialisták utasításait követve, az ország demokra likus rendjének lel forgat ásáraj törekednek.
Ennek az egyházi támógatás-nakyköszönlie^e^ csupán Pfeif-fer :és, Barankovils, hogy parla-rtóti képviselethez jutott.
Pfeifferről és a ''Szoc.demjobb szárnyáról azóta kiderült, hogy hazaárulók és idegen zsoldosok.
Barank ovlcsról és „pártjáról" pedig ma sem tud többet sem a falu,
A hároméves terv diadala:
Nagytimeyü kitűnő mhifiségü cipő és textiláru
a dolgozóknak
A hároméves terv keretében a kisemberek számára nagymennylaégü olcsó típus bör- és textilárut hoznak forgalomba. 800 000 pár tipua női szandált, 200.000 pár férfi vlkendclpőt és szandált, 120 000. pár gyermek vlkendclpőt, 150.000 pár gyermekazandált. Ezekhez a tlpuaszandátokhoz és cipőkhöz való nyeraanyagok Magyarországon készültek és igy előállításukkal 350.000 dollárt takarítottunk meg. A tipuslábbellt többfajta kivitelben kifogástalan minőségben ós olosó árakon hozzák piacra. A típus női szandálok 76-93 forintig, a férfiszandálok 90-102 forintig kerülnek forgalomba. A textllblzottság rendelkezésére 8-10 millió méter típus Idény-pamutárut, kartont, delént és strandvásznat, ezenkívül 1 millió méter olosó gyapjúszövetet, kamgarnt, kasát és sportszövetet boesátanak a dolgozók rendelkezésére 70-92 forintos méterárban. Legnagyobb sikere valószínűleg a piacra kerülő típus női gyapjúszövetnek lesz, amelyet méterenkénti 28 forintos rekordárban hoznak forgalomba.
A szegedi katolikus diákok kiáltványa:
A demokrácia meghozza a magyar nemzet feltámadását
A szegedi katolikus kongrega--nista diákok kiáltvánnyal fordultak Magyarország vaiameny-nyi kohgreganisftájához, kaitoli-kus diákjához és egyetemistájához. Ragadjunk szerszámot: vagy könyvet, mondja a kiáltvány és épitsük együtt a dolgozók Magyarországát A kiáltvány üdvözli'' a szabadságharc centenáriumát és megállapítja, hojy
az 1848-i forradalom leverése, óta nagypéntek böjtjében ^élt a magyar nemzet. Most azonban elérkezett a felszabadulás órája a demokrácia meghozta a mia-gyar nemzet feltámadását Bár egyesek közülünk megkísérel lék ezt kétségbe vonni a kat. hivek nagy többsége egyre inkább magáénak vallja a krisztusi ulon haladó magyar demokráciát.
sem a város, mint amennyit a választásokon tudott, vagyis —: semmit. .
Azaz van és még sincs! Ázor-szág^pitő munkába nem veitek és nem vesznek részi. Parlaimen-U tevékenységük a gáncsoskodás és a rosszindulatú egyáltalán nem épitő kritika. Vidéki képviselői pedig tuiiennviben nem nyillan, ugy aluilofinbam Pfeil''l''er és Nagy Ferenc szellemét képviselik.
..Joggal sajnálatos, hogy az egyház részéről nyerlek nagyon, i-- erőteljes támogatást ezek az eleinek, akiknek rejtett céljai ha megvalósulnának bizony az .egyházra vetnének nagyon sötét árnyékot.
Meg kell áUapitani azonban, hogy azok a csodálatos eredmények,- amiket fiatal demokrár ciánk máris felmutathat nefcni-csak a dolgozó magyar nép kö- '' rébeii találnak osztatlan- elismerésre, hanem egyre több $el mutatja, hogy egyházi oldaton is kezdik megfontolás tárgyává tenni az eseményekel. Kezdik belátni i>tt is, hogy demokráciánk nemcsak a belső reakció elleni harcot vjyta meg«győzedeL mesen s azontúl, hogy a dolgozó magyar népet egyre nagyobb mértékben nyeri meg a népi demokrácia számára. HataKmias szövetségesi is szerzett magának a nagy Szovjet Unióban és á szomszéd demokratikus nemzetekben. i
őszinte örömmel tapasztaljuk, hogy egyházi oldalról szaporodnak a megbékélés jelei. Egymásután hangzottak el nyilatkozatok egyházi személyek részéről, melyek sürgetik a megbékélést az állam és az egyház között.
Meg kell mondanunk, hogy a kezdeményezés érdemű a protestáns egyházakat illeti.
Mi kommunisták, amikor üdvözöljük ezeket a megnyiiuikío-zásokal, hangsúlyozzuk ís egyúttal, • hogy a felszabadulás óta nem szünlünk meg munkálni a megbékélést^ de nem rajtunk múlott, hogy a mesterségesen szitott ellentétek mérgezték a légkört.
Ma örömmel vesszük, ha az egyházak segilő munkáját is megnyerjük demokráciánk számára és egyesült erővel, a nemzeti összefogás szellemében munkálhatjuk népünk felemelkedését, építhetjük hazánkat a boldog és virágzó Magyarországou amely békét és baráti viszonyt akar a világ haladó nemzeteivé a nagy és hatalmas Szovjet Unió val és a szomszéd népekkel, melyek velünk együtt ünnepelték: ^ feltámadást, a felszabadulást* Í945 tavaszán és ünnepelni is fogják amig ember él ezen a földön.



ZALA
148. március
Merre veszet a parasztság utfa ?
Nem vitás, hogy parasztságmik jövője cg}(bt jelent a magyar mezőgazdaság jövőjével. A magyfcir mezőgazdáság jövője pedig döntő módon határozza meg egész népünk jövő sorsát. Igen időszerű lesz tehát fél vetni a kérdést; mi lesz a ma-
világitására nem elegendő, a legfontosabb szempontokra azonban rá tudunk mutatni és főleg fel akarjuk fyüvni a figyelmet a problémára, hogy a parasztság sorsáért aggódok, .azaz a nemzet sorsáért aggódok adják elő idevágó gondolataikat, elképzeléseiket.
A helvzet megítélésénél általános tajxisztalataink, benyomásaink alátámasztására oló kéli vennünk a statisztikát.
Mivel a 20 kat. holdon fölüli parasztbirtokok száma nem éri ol a íO.OOO-et, azért ol koll fogadnunk Oizt a megállapítást, hogy a magyar parasztság zömél>on 20 "kat. holdon aluli birtokos. A 20 kat. holdon aluli birtokok száma 1,06ü,982, ösz-sxenen 0,050.168 kat. hold területen, ami azt jolonti, hogv ogy birtok átlagterülete 4,5 kat, hold. Tekintve, hogy az 5 kat. holdon felüli birtokok száma, amelv ozt az átlagot javítja 563.607, bl kell fogadnunk, hogy legalább ugyanennyi ezt az átlagot rontja, vagyis 4.6 kat. hold területnél kisebb. Azaz törpebirtokos ország lettünk, parasztságunk óriási többsége, legalább. 2/3 része 4.5 kat. holdas, vagy annál kisebb birtokkal rendelkező- törpebirtokos.
Mi következik ebből? Lehetséges-e Jiogy a 4.5 kat. hold vagy ennél kisebb földtulajdonnal rendelkező birtokos jövedelmezően meg tudja művelni földjét, ugy hogy abból rendszerint sokgyermekes családja megéljen? Hogy a kérdésre választ tudjunk adni,'' lássuk mi kell a jövedelmező gazdálkodáshoz? Csak felületes felsorolásban kellenek a következők: szakéi-telem, igaeró, haszonállat, mélyszántás, művelő eszközök, lakóház és gazdasági épületek, jól szervezett beszerzés, jól szervezett értékesítés. Nem kell bővebben magyarázni, hogy ezekkel a kellékekkel parasztságunk nagy többsége nem rondelkozik, de a 4^.5 kat. holdas kategória ezeket nem is bírja el. A szakéi-telem hiánvát tanfolyamokkal igyekszünk pótolni, de ez valljuk meg, csöpp a tengerben. Egy pár igás állat tartását a kis, föld nom oirja el, do komolyabb mennyiségű naszonállattartúst sem. A fölei nom kapja meg a mélyszántást, mert a szegény omber tehón-kójévQl csak wlcólyon tud szántani, kímélni koll. mert a tej is fontos, do mog különl>on aein bírja sne-gény pára, Traktort venni, do mog tartani is, do móg~ a bémántást mogfizotni is kéntoion. l)o probléma az eke, boronák, vetógép, lók apa, kultivátor, liengor, daráló, szojok-gtor, rosta; rópavágo, e zár tépő, szoes-^cavágó stb. beszerzése is. Öséplésért is részt koll kiadni. l)o mindonnapi gondja a ház felépítése, vagy ha megvan, a rendbentartása is. Istálló, baromfiéi is kellene, sőt trágyatelep, takarmányos, siló, magtár, '' szénapajta, pince is. Mindezeket a csupán 4.5 kat. holdból nem lehet kihoziíi, mert abból kell enni és ruházkodni is 1
Ahhoz, hogy a magyar parasztság ebből a zsákutcából -krűtat találjon, össze kell fognia. A társulás hatalmas erejét, a sok kicsi sokra megy elvét kell érvénvesitenie. A. -fenti nehézségek, amelyek a magára ma-/ radt törpebirtokon kibirhatatíanok, mind megoldódnak egy jól szervezet szövetkezet keretein belül. A szövetkezeti probléma az utolsó 3 év alatt igen na°y mértékben'' kitisztult és világos lett, hogy a falusi általános szövetkezet a helyes szövetkezeti forma. Olyan szövetkezet, amely-
Irta: Bencsik István féispán
!Jben a falu népe mindent el tud adni, amelyben mindent meg tud venni és amelv megadja a termeléshoz a szövetkezeti összefogás előnyeik Ilyen általános tipusu szövetkezet, amelv tehát a termeléssel is foglalkozik, csak ogy van: a földmives-szö vet kezet. Á* földmivesszövetkeze-tckbói kell tehát megfelelő átalakítással egy helyes szövetkezeti .tipust kifejleszteni.
A fa''u szövetkezete képes lesz nagyobb gazdasági gépeket: traktort^ retógépokbt, aratogépet, cséplőgépet, darálót, stbí tartan i. A fa] lu szövetkezete képes magtárt, silót, kukoricagólét építeni. A falu szövetkezeté mlag tudja szervezni a műtrágya, nemes vetőmag, lenvész-ál latanyag, épitési nyoi-sanyagok stb. nagvlvani Ivoszerzósét. A falu szövet-kozóte lolietóvé tudja tenni a mezőgazdaság pgvik loghagyobl) problémáját, hogv * a paraszt o terményét no a földről lotnkaritott nyors fórmájában, Imnom foldolgozva adja tovább, A galionát liszt alakjában, a hust, zöldséget konzerv alukjáUuw, a tejot tejpor óh vaj alakjában, a gyümölcnót, lekvár, szesz, lx>r olak-jaban. Kz egyszorsmint tt helyesen decentralizált''mezőgazdasági ipar és a parasztság téli foglalkoztatásának problémája is. l>o ugyanezen a szö-vetkozeten keiesztüi ''oldódik mog a háztartási szükségletek beszerzése is, ami annyi bosszúságot okoz ma a parasztságnak és annyi embert hizlal a parasztság bőrén. A bútorok, ruha, cipó, edények, fűszerek stb. boszerzése így volna a Leggazdaságosabb.
De mindezek fölött a legfontosabb a közösségi, a megszervezett, előre-
látó, piackutató, szakszerű termelés. A szakszerűség a mezőgazdaságban nemcsak abból áll, hogy tudjuk mikor kell vetni a terményeket, hogy kell gondozni és betakarítani. Éz nem elég. Tudni kell megállapítani, melyik talajon, mit érdemes termelni, melyik éghajlatén, milyen gyümölcs díszlik, milyen az országos és a világpiac felvevő képessége, mit érdemes termelni, hogy rentábilis legyen ezek termelése?
Ezt a feladatot külön-külön az egyes parasztember nem tudja elvegezni, de el tudja végezni a jól működő szervezet.
Egész kétségtelen: vagy tolies lendülettol igen gyorsan, mint aki hir-telon észbekapott, áttér a parasztság a szövetkozoti termelésre, beszerzésre ós órtékosStésie, vagy po-dig montholotionül olszogényoaik os vető elszegényedik a nemzet zöme és elpusztul a nomzot mezőgazdasága.
A szövotkozoti összefogás lói való merev elzárkózás kikerülhetetlenül a másfél milliós kispuru«zti magántulajdon teljos pusztulásához vezetne, holott a magántulajdon indokolatlan féltése tartja viasza a parasztságot a szövetkozóstól. A szövetkezet nom jolonti a magántulajdon feladását, hanem ellenkezőleg az egymagában boldogulni nem tudó paraszti magántulajdont egyedül mentheti meg az elpusztulástól.
Akik aggódnak a parasztság és vele az ország jövőjéért, féltő szeretettel hívják fel a parasztságot, ópitse ki a maga várait az erős szövetkezeteket, csakis igy oldhatja meg a falu a nagy problémát: megélni, sót boldogan élni a törpebirtokokon!
Békeminoségii FAGYLALT ISMÉT KAPHATÓ

RE Sil) RAIF cukrászüzletében
NAGYKANIZSA, ADY ENDRE-ÜT 5. SZÁM
Zalaegerszeg városi kertészete versenyre hivta ki az ország legnagyobb kertészeteit
Nagykanizsa is bekapcsolódik a versenybe
A fővárosi sajtó és rádió felhívta a közönséget, a zalamo^yei városi kertészet uj kezdomenyezéséro, amollyol versenyre hívott ki több magyarországi várost. Ezzel kapcsolatban lapunk munkatársa felkereste »Szabó (iyula városi főkortészt, aki a következőkbon mondta oi az órdokös versony mogindulásút.
Zalaegerszeg olaónok határozta el, az országban, hogy kertészeti ver-'' sonyte hivju ki az ország többi kortészotét. Ti* várost hivtunk ki versenyre, özek közül csak jö dunántúli ós öt alföldi város »zeropoi, A dunántuü városok Nagykanizsa, Szombathely, Kőszeg, ¡Székesfehérvár ós Sopron, Az alföldi városok, Szentes, Hajdúszoboszló, Csongrád, Szarvas és Kunszentmiklós. Ezeken a helyeken mindenütt fejlett a kertészet, igy reméli ük, hogy a versenyre való felhívásunknak is elegeit tesznek. A verseny keretében szépi-tószet, fásítás, virágositás és parkosítás szerepel.
Augusztus hónapban egy országos bizottság fogja bejárni a versenyző városokat ós ennek a bizottságnak a déntése alapján dől el a verseny eredménye.
Ilyen verseny kezdeményezés eddig még nem történt, csupán. Szentes hivett meg egy alföldi testvérvárost. Ezenkívül mi itt Zalaegerszegen, mondotta nagy- parkosítási versenyt rendezünk. Ez a verseny épen mai napon indult meg. A FEKOSz kerületi szakosztálya kezdte meg a versenyt a zalaegerszegi kertészek között. A verseny körülbelül 25 ker-
tészet között fog lebonyolódni. Ez a verseny a konyhakertészet, virágosi-tás és* faiskolai versony ¿lesz.
Megkérdeztük a városi főkertészt, hogy milyen reménnyel indul országos .viszonylatban a versenyre? Nom vagyunk önhittok, ha azt hisz-szük, hogy Zalaegerszeg az olsők között vaíi az országban. Például |oz a város az ogyedüli, ahol nz/>sz-szos utcák fásitottak, Logszebh íosz
Húsvéti hangulat
a „Vajda-ótterembeii".
HORVÁTH JÓSKA és cigányzenekara muzsikál. Pontos kiszolgálás. . Szolid árak. Tel.: 62.
Szives pártfogást kér a tulajdonos.
az állomás előtti parkunk, ahol több-ezer muskátli'' fog virítani és a Béke ligetben különféle színes virágpalán-takat helyezünk el. Külön rózsaligótét csinálunk és az utcai parkokban mindenütt többmillió nyári virágot ültettünk ki.
A Szabadná/] ''téren már mór-cinh 15-én rfütifettük Kosnuth Támsics én Petiőfi emlékére azokál u diazfákal, amelyek örökké oft jognak állni én cm-lékezitefnek az 1848-án nznlxul-
nághöaökrc. fixonkivüi a várob fő utvonalain mindenütt virágágyakat csinálunk, ahol cana és muskátli virágokat ültetünk. El merőm mondani, hogy valóban virágos Zaluegorszoget csinálunk 1048-ban jelentette ki Szabó Gyula városi fokortész.
Nagykanizsa várotl kertészete It be-kapotolódik a Zalaegerszeg által kezdeményezett versenybe, Jelentette ki a polgármeater
Sajnos nagv eséllyel nom jndul-hatunk, mert a háború elpusztította úgyszólván teljesen városi kertészetünket. Szerény "anyagi eszközeinkkel igyekeztünk újjáépíteni az üveg: házakat és a szükséges kertészeti eszközöket is pótoltuk, de még me6z-sze vágjunk attól, hogy teljes üzemmel dolgozhatnánk. Az Ady Endre utcát egészen a vasútig parkírozzuk, és szebbnél szebb virágokkal ültetjük tele.
Ennek az utcának kertészeti díszítésével akarunk a versenyben rósztvennl.
Sajnos a gyönyörű sétaterünket az idén még nem'' tudjuk ellátni kellő számú virággal, mert ehhez hiányoznak az eszközeink. Annyi azonban bizonyos, hogy a sétatér rendezésére az idén ismét sor kerül. .
Nem mulasztfliatom el, mondotta a polgármester a lakosság figyelmét fölhívni, hogy a naííy gonddal, fáradsággal vés* költjtóggol kiültetett ''virágpalán ttunkhoz ne nyúljon hozzá, mert azt tapasztaltuk, hogy azokat ellopják. Különös éborséggel figyeltetjük ezután virágágyainkat és az, aki hozzányúl, súlyos büntetésben részesül. Mog kell érteni, hogy a virág, amely a közteleket díszíti, közvagyon, és a közösség ollón követ el sulvos cselekményt az, aki azt mogivngálja, vagy oltulajdonitja.
Nagykanizsai Takarékpénztár Részvénytársaság
k
Alapíttatott: 1845-ben
Telefon: 261.
lí)48. március 28.
Z AL''A
8
Nyugdíjazták a hahóti káplánt, aki szereti a kommunistákat
és segitette az üldözötteket
Egy
Március 19-én volt negyedik évfordulója a magyar történelem egyik leggyászosabb eseményének, 1944. má cius 19-nek, amikor a német g.vilkos söpredék a magyar nyilasok és áruló katonatisztek segítségével sőt ösztönözésére megszállta ezt az országot, és olyan terror-hullámot indított el, amelyhez hasonlót és bee Jelenebbet az emberiség történelme nem Ismer. Nem érdele-télen megemlékezni azokrói, akik menedéket adtak az üldözötteknek, akik életet mentettek sokszor a saját életük kockáztatásával. Ilyen > olt Huszár Elemér is, az igaz pap, akit Nagykanizsán sokan ismernek.
Bizonyára még emlékezetében él olvasóinknak az a vezércikk, ami most egy esztendeje jelent meg lapunkban „Egy pap beszel" cim alatt. A vezércikkben loglalkoztunk Huszár Elemér dr. hahóti káplán húsvéti prédikációjával, amelyben hitet tett a demokrácia mellett és lángoló szavakkal ostorozta azokat, akik Krisztus nevével és tanításával visszaélve, a hatalmasokat szolgálják, ahelyett, hogy arra törekednének, hogy megszüntessék ezen a földön a szt-Kénjséget, a robotot, a kizsákmányolást és mindazon cselekedeteket, amelyeknek óstorozásáért Krisztus kereszthalált szel
Éppen ezért érdeklődésre tarthat számot a Tribüné de Natii^ns, a legtekintélyesebb írancia lapok Vegyikének cikke, arait dr. Huszár Elemem?! kapcsolatosan irt és aminek ezt akimet adja:
1948-ban egy katolikus pap ezt mond]
Gyakran esik szó a demokrácia és a kereszténység ellentétéről. Azok, akik erről beszélnek, megfeledkeznek arról, hogy Jézus Krisztus tanitása volt az első tökéletesen demokratikus tanitás ezen a földön. Ö volt az első, aki apostolaival a kereszténnyé váltakkal egy-sorba helyezte apogányból kereszténnyé lett kévetőit. Sőt a rabszolgákat egyenrangúnak tekintette. a szabadokkal és egyformán vonatkoztatta rájuk minden "tanítását, a szeretetét és a testvériségéi
Az egyház mindenkor megőrizte Krisztus szellemét. De ef középkor elfelejtette. Csak a francia forradalom élesztette fel újra. Sajnálatosan az egyház képviselői, a papok összetévesztették az egyház érdekeit a hatalmasok érdekeivel. De XIII. Leo pápa nem helyeselte a francia papság akkori álláspontját és utasította őket arra, hogy őszintén foglaljanak állást a demokrácia mellett. Ugyanaz a feladat vár ma a magyar katolikus papságra is.
Ki az a pap, aki ilyen, tömören és lelentősen foglalja össze francia nyelven és szögezi le ezt az oly kívánatos alapelvet ?
• A zugligeti pjébánis
Huszár Elemér egyike volt a legnépszerűbb pesti prédikátoroknak. Magas, szikár alakja a szószéken a 40-es években egyet jelentett a rettenthetetlen náciellenességgel. Hasonlatai mindenkor a barbarizmus ellen szóltak s az igaz
francia lap cikket irt Huszár Elemérről, az igaz papról
Isten utjai kiszámíthatatlanok, a veszély is egy ut, mely hozzá vezethet...
krisztusi szeretethez próbálták visszavezetni a hiveket
A zugligeti plébánia volt az övé. Kertes budai plébánia, melyet 1944 nyarán az üldözöttek százai kerestek fel. Abban az időben volt ez, mikor azt lehetett Hinni, hogy a keresztség felvétele változtat valamit azon a kegyetlen sorson, mely a nem árjákra vár.
Emlékszünk egy beszélgetésre, melyet akkor Huszár Elemérrel folytattunk. Meggyőződésem, hogy azok közül, akik most a végveszély óráiban osak testük megmentéséért fordulnak Jézus felé, nagyon sokan szinte véletlenül, de Igazán és lelkükkel Is felé fognak fordulni, ha most felveszik a kereszt-séget.
Vegyen osztálysorsjegyet
I
wr
FONYEREMENY
SZERENCSÉS ESETBEN
500.0Ó0 forint.
ön is nyerhet! Húzás már ápr. 9-én kezdődik.
Imikor az ellenforradalmár ügyvédié „bujtogató" nak nevezi a megyei UFOSz jogvédő-Irodái,
avagy milyen jogcímen bitorol még mais 126 hold földet dr. Brand Sándor volt vármegyei alispán?
Kobozzák el a dolgozók verejtékén szerzett ellenforradalmár vagyonát!
. Ki ne ismerné, Za''amegyében a fasiszta idők egyik legnagyobb gonosztevőjét, dr. .Brand Sáridért, volt alispánt? Égy díszes kötésű almanach így ir róla: »...részvétf az alsóiendvai és veszprémi ellenforradalomban. emiatt háromhavi elzárásra, 10.000 korona pénzbüntetés-és hivatalvesztésre ítélték...« a kommün bukása i^tán,ujra megkezelj te »nehéz« munkáját, a vármegye »újjáépítése« körül.« (^Szegény pa-csai gazdák!) az alispán ur és csendőrei lőttek közéjük.
V&ióban nehéz munkával vehéíeU részt a megye újjáépítésében Biand ur, mert gyönyörű szőüősbirtokot, és nem kevesebb, mint 126 hold pripia földet mondhatott a magáénak, dicstelen bukása után. A földbirtok-reform során csodák, csodájára ingatlana nem került felosztásra. Hogy nem valami szorgalmas gazda, azt tudjuk. Hatalmas''birtoka jó részben ma is parlagon hever Tófej határában. •
Tófej és kísfaJudpuszta dolgozó parasztjai tudják azonban hogy
ebben az országban minden ''talpalatnyi teriiletet meg kell ma művelni.
éppen azért felkeresték az UFOSz megyei jogvédő irodáját, ös az elhanyagolt birtok egy részére kis haszonbérleti szerződést kötöttek ott szóban dr. Horváth és dr. Gulovics törvényszéki bírók jelenlétében Brand urasággal,aki az idők folyamán, hogy, hogyan nem, de felesége nevére''játszotta át a birtokot.
Tegnap a> kishaszonbérióket megbízottjuk dr. Gelencsér egerszegi ügyvéd felszólította, hogy u kisha-Bzonbérleti szerződés és felparcellázása az ingatlannak, fennálló törvények értelmében jogtalan és
_ gumipadló-sssőnyeg
orvos/ rendelőkhöz, Irodákban, hallban, konyhákban nélkUlöxQetetlen. Higiénikus, tartós.
ízléses kivitelbenI Minták megtekinthetők és megrendelhetők:
vaskereskedésben, Nagykanizsa.
<- bujtogató azt aki őket a birtokbavételre felhatalmazta. Megfenyegeti őket, hogy pert indit ellenük'' és majd meglátják, hogy Magyarországon nem felelőtlen .bujtogatok, hanem törvény uralkodik.
A magyar népi demokráciát ritkán érte ilyen pofoncsapás, mint ennek a. fasiszta birtokmentó ügyednek .Tófej .dolgozó paiaszíjajhoz intézett felháborító fefszőlitáfea.
ügyfele nevében Jmjtogatónak nevezi az UFOSz szervezetet és védi azt az ellenforradalmát Brand'' Sándort, akinek réges-régen semmi helye sem volna a népi demokrácia^ verejtékcsen építő, becsületes zalai dolgozók között.
Nem oda Buda! — Gelencsér ügv-véd ur. Elmúlt a fasiszták mentési ideje! Ez az ország a dolgozók országa, azok podig tudják a kötelességüket, ami a''jelenben Uz, hogy az országnak nyomorba és sirba-taszitó ellenségeit és azoknak védőit kíméletlenül kisöpörjék becsületes soraik közül. - (Juhász.)
Nagy tekeverseny
húsvét 1. és 2. napján a
Dézsí-vendéglő pályáján.
4 drb. értékes dl]!
Kezdete vasárnap délelőtt 11 órakor. Dijak kiosztása hétfőn este 8 órakor. - Rossz Idő esetén a versenyt április negyedikére halasztjuk.
Szíves pártfogást kér Dézsl Lajos vendéglős, Magyar u. 9.
Tekepálya-nyitás az Iparos-körben húsvét vasárnap.
Az üldözöttek védőjéből Üldözött
„Augusztus 11-én Serédi hercegprímás azonnali hatállyal felmentett állásomból. Szerencsém volt, hogy ugyanekkor súlyosan megbetegedtem és életveszélyes műtétet kellett végrehajtani rajtam az Uj Szent János-kórházban. Különben nem lett volna hol lehajtani a fejemet Két hónap múlva legyengülten kijöttem a kórházból. Barátaimnál húzódtam meg. December 1-én eijöttek értem a nyilasok, azzal vádolván engem, hogy zsidók, lengyelek, francia hadifoglyok és kommuni8tn üldözöttek elrejtésében és hamis papírokkal való ellátásában közreműködtem. Mondanom sem kell, hogy ez a vád igaz volt Mint ahogy igaz volt az a vád is, amivel Serédi hercegprímás illetett, hogy ugyanis a háromhónapi kötelező oktatást mellőzve, én kéthetes előzetes oktatás után megkereszteltem azokat, akinek ez átmenetileg életmentést jelenthetett. A katolikus vallás megengedi, hogy életveszély eseién a két fél, két tanú jelenlétében anyakönyvvezető nélkül la érvényes házasságot kössön.
Ezt a házasságot ilyen esetben jogában áll a papnak megáldani és egyházi anyakönyvi kivonattal "igazolni a házasságkötést. Én az életveszély esetét fennforogni láttam.
Természetesen a nyilasok szemében ez még sokkal súlyosabb bün volt a lengyelek, franciák vagy kommunisták rejtegetésénél is. A budapesti főkapitányságon azonban volt néhány rendőrtiszt, aki nem látta az ellenem emelt vádat bebizonyitottnak és igy néhány hét után elengedtek. Akkor elkezdtem bujdosni különböző ismerősöknél, végül a pálosok rejtettek el a Szikla-templomban. Felszabadulás után természetesen azonnal újra szolgálatba akartam állni, de csak Hahóton helyettesítéseket biztak rám
Hajlott koromra való tekintettel Drahos vikárius közölte velem, hogy egyházi szolgálatra már nem vagyok alkalmas, nyugdijat pedig nem folyósíthat, minthogy nyugdíjaztatásomat nem kértem.
Ezekután,. természetesen kértem nyugdíjaztatásomat és végül most kapom is a nyugdijamat, négyszáz forintot. No, de nem szabad zúgolódni"...
A papnak nem szabad zúgolódnia. De mi talán megkérdezhetjük, hogy lehetséges az, hogy az a Huszár Elemér, aki jótékonysági akciók lankadatlan energiájú szervezője volt és akkor szervezett proletárgyeraekek és aiyák számára étkeztetési akciókat, melyekre való tőkét a villatulajdonosoknál rendezett házikoncertekem szelid terorral szedte össze — amikor ez veszedelmet jelentett - aki 194í-ben mindent tette, amit fentebb felsoroltunk és még ennél lényegesen tébbet Is, — ma miért nincs a helyén ?
Erre fsleljen Mindszenti hercegprímás ur 1 . ''
Kertészek és zazdék figyelmébe!
Híres ddn KertlmagvaK, káposztafélék, kátfiol, sárgarépa, salára, sjb. <*günksajá_behozatala, cuKorborsóK, makói dug-fiaayma és tok&agyma, lucerna, répamag,tavaszi bükköny és mindenféle pázsit- é> fü magvak kaphatók. Viszonteladókat is hszoigáiunk.
Hirscfj és Sxegö
magkereskedés, Sxabadság-lér 1.
Sajit érdeke, hogy magot csak szaküzletben vásárqlJont_
L ALA
Gyümölcsiák,
gyümölcslaeserjék,
rózsafák
minden fajban és minden mennyilégben Hoffmann Ferenc azeged—maróitól faiskolájának lerakatánál.
Szépudvary Istvánnál,
Petőfi-at 81. hsz. alatt kapható.
Súlyosbították a volt zalaegerszegi
polgármester büntetését
I)r. Tamási István zalaegerszegi polgárin estei* a zalaegerszegi népbiróság népellenes és háborús cselekedetek miatt négy esztendei fegyházra itélte. Most fellebezés folytán az iléletet meg változtatta és a volt polgármester büntetését felemelte és 5évi fegyházban állapította meg.
Megfojtotta újszülöttjét . egy zalakoppányi leányanya
Szfcnodics Rozália zalakoppányi lakos 23 éves leány, egy egészséges fiúgyermeknek adott életet. A gyermeket születési -után azonnal megfőj otta, niajcí házának kertjében ŐO cm mélyen elásta., A csecsemő holttestét a rendőrség megtalália és Szmo-dies Rozáliát átadta a zalaegerszegi államügyészségnek.
A MOSzK nagykanizsai kirendeltsége versenyre hivta ki a kaposvári és pécsi kirendeltségeket
A Magyar Országos Szövetkezeti Központ nagykanizsai kirendeltségének tisztviselői és munkásai Lomoga Mátyás közpoDti szervezőtisztviselő felhívására, egyöntetűen elhatározták, hogy a három éves terv teljes síkere érde kében, munkaversenyt indítanak. Veisenyre hivják ki a kaposvári és pécsi kirendeltségeket. A verseny á közzététel hónapjával kezdődik és május 31-ig tart.
Részt vesznek benne a kirendeltségek, mint munkaegységek és minden alkalmazott külön-külön. Ennek értelmében elbírálás alá esik a kirendeltség ossz-munkateljesítménye és az egyes tisztviselők teljesítménye, Versenygyőztes kirendeltséget, valamint a saját munkakörében kiváló teljesítményt nyújtó tisztviselőt, illetve munkást a MOSZK fogja jutalomban részesíteni.
A versenyben kizárólag a munkateljesítmény számit, vagyis nem az elért forgalom összege, hanem az a munkaidő, amit az egyes kirendeltségek a beérkezett áru továbbítására, az ezzel járó, valamint az egyéb adminisztrációs munkák elvégzésére fordítanak.
Remélhetőleg, a munkaversenyben mindhárom kirendeltség Se fogja bizonyítani, hogy a szövetkezetek megerősödése és ezzel a három éves terv sikere érdekében az eddiginél és nagyobb odaadással és munkakészséggel tudnak dolgozni.
Szemét-elfuvarozást vállal
Mátyus, RozgoRyl-ii.15.
Mindennapos ]árat. Ugyanott Jég eladás.
Kitörő lelkesedéssel fogadták a Stern téglagyár munkásai az államositást
A ''/.a több alkalommal i;,e^''''. ta, hogv a Steril-téglagyár bérlői tőke-hianvra \aló hivatkozással noai tudják ínoginditani az üzemet, igy a téglagyár 180 dolgozóját a kenyér-telenség veszélye fenyegette. De veszélybe került Nagykanizsa tégla-és cserépeilátásíf is, mert tudvalevő, hogy ez az egyetlen gyár látta el a szükséges építőanyaggál Nagykanizsát és a környékét.
Az államosítás hire épjxni ezért óriási lelkesedést váltott ki a dolgozók körében. Már a tegnap előtti napon a hír vétele után Holländer József CB. elnök átvette a gyár irányítását, míg az üzemi bizottság elnöki székébe Széphegyi Imre került.
A Zala munkuftársa ma kint Járd a gyárion, ahol boldogság -tói sugárzó arccal még soiw vem latolt lelkesedéssel beszélnek a Végtagi/ári munkások ar-* tyól a jövőről, amely/ el&tük áll, arról a biztonságról, amely ke-ny erük d jelenti, mert mint mondják többé noha se ni fordulhat elő, hogy egy-egy igaz-ga/tó szeszélyéből vagy spekulációjából ''tömegesen keridnsk a munkanélküliség szomorú sorsára. .
Széphegyi István téglagyári dolgozó kijelentette," hogy nem csak
annak örülnek a dolgozók, hogy kenyerük most már biztosítva lesz, hanem legfőképpen annak, hogy teljes etejükkei belő foküdhetnek az újjáépítés munkájába, és hozzájárulhatnak a hároméves terv sikeréhez.
Mi ezután, mondotta lényegesen többet kívánunk gyártani, mini eddig bármikor, mert tudjuk, hogy magunk nali dolgozunk én c.z<! az országot magunknak épkjiik.
A téglagyár dolgozói olyan értesülést kapták, hogv az üzemet pár napon belül megindíthatják, ami eddig a különböző köztartozások miatt -''ehetetlen volt.
* s
A vá''la''ati dolaozó1 üdvözlő távirattól küldtek Ilákosi Mátyás miniszterelnöknek a Magyar Kom muni&a Párt főtitkárának, ígéretet téve, fokozott erővel dolgotnak majd, a hároméves terv győzelméért.
A gyors elhatározást gyors tettek követtek, mert mint a hivatalos lap mai számában olvassuk, a Stern téglagyárhoz máris kinevezték az uj üzemi vezetőt Lehror Sándor személyében, aki ma délután már meg is érkezik, hogy átvegye a »vár iránvitását és vezetését. ''
Munkásbiróság elé kerülnek a tüskeszentpóteri iisztfeketézö malmosok
A zalaegerszegi gazdasági rend őrség súlyos visszaélések nyomára jött rá a Kutrovic Kálmán féle tüskeszentpéteri, malomban. A rendőrség mcgáHapi-^ totta, hogy Kutrovic Kálmán
malomlulajdonos és Sza''ai János malomvezető 1915 óla a malomba bevitt gabonából a liszt-őrleményeket engedély nélkül hozta forgalomba. A malotmjina'' kapcsolatos és egyéb beruházá-
^nww«f>flnn(ffliMin«nnnnitiinnf!iiuiftHnHttHnflnn[tíiiiiiiiiiniiíiii(iiii?t
Nagykanizsai Bankegyesület és Délzalai Takarékpénztár Részvénytársaság
Alakult: 1870.
Telefon: 47. és 4«.
Elfogad betéteket kamatozás céljából takarékkönyvekre, folyó- és csekkszámlákra.
Folyósít: folyószámla és egyéb kölcsönöket.
i
Leszámítol váltókat és közraktári jegyeket.
Foglalkozik a bankszakmába vágó mindennemű üzletek lebonyolításával.
luuiiuuuuiiuiiuuiiuuMmtHtiiuuuuiiiiuuiiuiiyuiiuuiiiiuUuuiS
1948. március 28
Vendéglő-megnyitás
Értesítem a n. é. közönséget, hogy vendéglőmet f. hó 27-én
Zárda-u. 8. szám alatt
megnyitom. -Szives pártfogást kér kaszaházi József vendéglőéi
sokért, liszttel és gabonanemüvei l''izeletÍN Üzelnieikre azért nem jöttek eddig rá, mjerUvátokerese-
lüket híánytaranui~-bé^zoigáltiit-
ták olyképen, hogy ^ őröltetök által behozott . ga^onahemüek egvrészét fofdilották aS^mkene. seti hiány fedezésére. Igy aztán körülbelül 15 tonna gabonát őröl tek fel a malomban, ajmpyből őrleményt a gaztfáknak nem adtak. A nyomozás még nem zárult le, de Szálai Jánost előzetes letartóztatásba helyezték. Kutrovic Kálmánt a rendőrség tekintettel súlyos betegségére házi őrizel be vette. Mindketten munkásbiróság elé-kerülnek. ■
Zala vármegye alispán)«. 6344/1948.
Versenytárgyalási hirdetmény
A vármogye tulajdonát képező és 1948. év junius 1-től 1949. május hó 81-ig terjedő időben kiselejtezésre kerülő tenyészállatokat értékesíteni óhajtom.''
Egv év alatt kiseioitezésre kerül előreláthatólag 150 drb. bika ós 120 drb. kan. Az ajánlatban fel kell tüntetni az átvétel időpontját, az átvétel helyét, mérlegelést, minősítést, az átvételi áikkat, fizetés módját, óvadékot, a kényszervágások lebonyolítását és a szavatosságot. Pályázni lehet akár az egész vármegye területén, akár csak egyes járásokban kiselejtezésre kerülő apaállatok megvételére. A törvényhatóság fenntartja magának azt a jogot, hogy az egyenlő feltételekkel rendelkező" pályázók közül szabadon választ.
Felhívom a vásárolni szándékozókat, hogy írásbeli ajánlataikat zárt borítókban folyó évi május hó 10-én déli 12. óráig hozzám Alispáni hivatal Zalaegerszeg I. em. 9 a''jtó nyújtsák be..
Alispán helyett: Dr. Agárdi Tibor vm. főjegyző
Pályázati hirdetmény.

Zalaegerszeg megyei város főjegyzői állása a városi képviselőtestület április 5-iki közgyűlésén minisztertanácsi utólagos hozzájárulástól feltételezetten, választás utján, betöltésre kerül.
A városi főjegyzői állást elnyerni szándékozókat felhívom, hogy személyi adatalkat, életrajzukat, képesítési bizonyítványukat, eddigi Igazgatási gyakor-latukrél szóló bizonyítványukat, a közszolgálatban állók pedig törzskönyvi lapjukat tartalmazó pályázati kérelmüket hozzám legkésőbb 194«. évi április hó 3 án déli 12 óráig nyújtsák be.
Zalaegerszeg, 194S. március 19.
Alispán helyett: Dr. Agárdi Tibor vtn. főjegyző
Inspekció« gyógyszertár
Márc. 27-én „Fekete sasM gyógyszer tár, Fö-ut 6.
Kellemes húsvéti ünnepeket
kíván kedves vevőinek, ismerőseinek és Jóbarátalnak
Clliom" virágcsarnok

Vetőburgonya eladó.
Cím a kiadóban.
1948. március 28.
ZALA
Az élmunkás a jobb élet kovácsa!
Megindult a munkaverseny a megye közigazgatási dolgozói között ls
Néhány héttel ezelőtt a zalaegerszegi vármegyeháza ós a városháza dolgozói között csuk néhány kommunista taggal találkoztunk. A napokban azonban mintegy 50 taggal dr. Agárdi Tibor vármegyénk kitűnő és népszerű főjegyzője, valamint'' dr. Somos Ferenc varmegyei jegyző kezdeményezései© megalakítottak itt is az MKP közigazgatási pártszervezetét.
A legjobb kommunista legyen t legjobb munkás
Egyhangú lelkesedéssel a pártszervezet elnökéül dr.''Agárdi Tibor vármegyei főjegyzőt, titkárul dr. Somos JKcrone vm. jegyzőt, dr. liárczi Sándor városi főjegyzőt, pedig pénztárosi tisztséggel biz.ták
A vezetőség tagjai rövid beszédben legfontosabb'' feladatukként az észszerűben közigazgatási rendszer egyszerűsítését és a bürokratikus eljárások megszüntetését jelölték ifteg.
Aekünk kommunista közigazgatási tisztviselőknek arra kod törekednünk, hogy lássák a megye doigozoi, hogy a" legjobb kommunista a iog-jobn munKaerő — mondotta dr. Agárdi elnök.
Munkaversenyt Indítunk
.Meg koll szüntetni azt, hogy kálvária járást folytasson a hivatalokban járatlan paraszt, amíg ügyes-bajos dolgát oiedmónyosen olintézték, — mondta az ogyik női hang.
JL>r. Bérezi Sándor városi főjegyző indítványozza, hogy mint a paraszt, kapával, kaszával, az ipari munkás kaiapaccsal a kézbon küzd az ország és a saját sorsa foloino-'' léséért, mi közigazgatási tisztviselők tollal u kezünk bon induljunk munkavoTBonyro. Megyeszorto a hivatalok és ügyosztályok között ész-azorüsitó vorsonyt hirdetünk a közigazgatás egyszerűsítése, gyorsítása érdekéoen. messzemenően szemolőtt tartva a hozzánk forduló közönség érdokeit. A legjobb versenyzők szép díjazásban részesülnek majd — mondja „dr. Agárdi vm. főjegyző, azonkívül, hogy a köznek is Használnak ezzoi. "
Egynanys lelkesedéssel
valamennyien csatlakoznak a v$xm-kaverseny megindításához. Elhatározzák.« hogy másnapra az „összes vármegyei és városi közigazgatási tisztviselők közös értekezleten megtárgyalják a munkaverseny részleteit. Ezen az értekezleten pártállásra való tekintet nélkül valameny-nyien helyeslik a munkaverseny megindítását, és elfogadják Somogy, Tolna, Baranya és Vasmegyék ki-hivásat.
Dr. Deme Sándor a zalamegyei Államépitészeti Hivatal vezetője útépítési ügyekben akarja felülmúlni a verseny keretében a négy megyét. Annyi bekötő utat egy megye sem fog építeni, mint Zaia. ^Biztos vagyok-benne, ebben megelőzöm\mind a négyet — mondja.
Hátralékmentes ügyvitelt
Pénzes Gyuláné vármegyei irodatiszt: Én pedig a napi postát mindig elvégzem, hogy hátralékmontesv
ügyvitelt biztosítsak. . liózsás Gábor vármegvei iroda-tiszt szerint a közigazgatást teljesen demokratikussá kell átalakítani, tehát
a népi elemekkel a legszorosabb egyúfi mniködésre kell léjtni, minden városban és községben * Közigazgatási tisztviselőknek.
Keljünk versenyre, hogv a köz igaz-gatasban melyikünk tudja a legjobban érdekelt dolgozó tömegeket bevonni. Szabó Béla vm. írodatiszt az egyéni ötletet és tervet, tehát az egyéni kezdeményezésié való serkentés megvalósítására és az udvariassági versenyí-e hívja ki a megye közigazgatási'' tisztviselőit.
A megyo paraszt és ipari dolgozói jóleBo érzéssel veszik tudomásul, hogy az öntudatos, haladó értelmiség is megértette már, hogy ez az ország az övé, a több és jobb (munkával valóban magának építi. Anne$ is. tudatában vannak, hogy szervesen kiegészítik egymást, lia ügyes-baios dolgukban segítségükre vannak. Minden közigazgatasi dolgozó .itt a megyében is tisztában van ázzál, hogy közülük kerülnek majd ki a közigazgatás jövő munkahósei, akik a dolgozó parasztsággal és ipari munkássággal vállvetve közös ösz-szefogássai küzdenek a hároméves terv megvalósításáért valamennyiünk boldog jövőjéért. * -
MiuUs M/tf-m.
Száraz vegytisztítás
Telefon 345. Nagykanizsa, Fő-ut 14. szám.
Megalakult és máris működésbe lépett a zalaegerszegi egységbizottság
Megindalt a jobboldali szociáldemokraták kisöprése
Zalaegerszegen is
A Szociáldemokrata Párt zalaegerszegi végrehajtó bizottsága'' szerdán lemondott." Az ügveket öttagú intéző bizottság viszi tovább.
Ugyanaznap megalakult a városi Egysegbizottság is, amelynok tagjai: Dr. Agárdi Tibor vm. főjegyző, Antos István tísztyC dr. Gábor Er-nő vm. tisztifőorvos, Sobon Mátyás MKP v. titkár, "Szabados István bankigazgató és Sci-o* János SzDP v. titkár...
Az Egységbizottság föladata, hogy minden érzoigösség nélkül eltávolítsa a két munkáspárt egyesülés© előtt a jobboldali szociáldemokratákat, valamint marxi és lenini elmélettel és gyakorlattal vértezze vfel a ieondö egységes munkáspárt minden egyes tagját. ;
Ezeknek a • figyelembevételével azonnal me^ is kezelte feladatainak végrehajtásai;.
A tisztogatás során a következő, az Egységes Munkáspárt számára veszélyes, korrupt, hanyag, megrögzött alkoholistal erkölcsileg kifogás alá eső jobboldali szodiáldemokrátá-kat zárták ki.
Binder András szeszgyáros, Örkényi Sándor vm. szabadművelődési felügyelő, Dr. Ribiczey Sándor főorvos'', dr. (Kovács József pénzügy-Igazgató helyettes, dr. Baján György orvos, Duray Jenő MOSzK vezető, dr. Délczeg'' Imié ügyvéd, dr. Gál János orvos, Farkas Sándor tanító, Izsák Gyula tanár, dr. Németh János Orvos, dr. Arató Sándor tisztviselő, dr. Zavilla Aladár, dr. Sipos Béla, dr. Csendes Gusztáv, dr. Kerekes József, Tóth Imre, pénzügyi tisztviselő, Teleki Dénes vm. tisztv. Horváth Jenő keiesk. Horváth Géza vaskeresk., Hénig József keresk., Binder Andrásné hátb., Kovács Árpád órás, Szabó Béla cipő keresk., Feigl Ede MOSzK tisztv., dr. J. Kerekes Rózsi orvos, Kőszegi Ká-
Bauer és Társa
szerszámáru-üzem, Nagykanizsa
®
Készít: ■mindennemű kézi faipari fúrókat''
roly AÉH. főmérnök. Sipos Ernő, 1''óth Jenő, Neuwiertn János erdő-főmérnök, Papp Béla cukfrász, Miso-ri Béla pőnzbészodő, dr. Pintór La-jos ügyvéd, Simon Gyula vili. üz. tisztv., Bakos Pál ács, Kaposi János kovács, Kiss János.bőrkoroskodő, Tungli Elek, Kovács József keiesk,, Böcskoi János cipész, Schmidt Flórián nyomdász, Pál István könyvelő, Horváth Árpiul jwstafőfolütfvolő, Várkuti Gábor postafótiszt, Hartl Valéria és Krizsály Vilmos p. fő-ellenőrök., Dávid Gergely MAV főintéző, Völlnor Jenő áll. elöljáró,. Lu kács Pál főkalauz, Bali Árpád főtiszt, Kovács István hv s. tiszt, Hai-, mai János, Nagy Imre, Púsztai István, Dolgos László/ Karlovies István, Szálai László főmozd. vezetők, Szita Antal, Tóth József, Takács Péter és Kálmán Lajos fütók.
Április 3-án
felszabadulási bált rendez a MKP
Egri Berta fellép a „Gázháboruban"
« f
Magyarország felszabadulásának harmadik évfordulója alkalmából — mint m!ár jelentettük — nagyszabású ünnepséget rendeznek . Nagykanizsán. Az ünnep előesíléjén, április 3-án a Ma*-gyar Komimíunista párt nagykanizsai szervezete műsoros esttel egybekötött felszabadulási bált rendez, amelyen komoly és vidám miüsorszáimok váltogatják'' egymást.c
Az ünnépi beszédet dr. Ker-tay György mondja. Szavalattal Z;. Szentgyörgyi Mária és Deuísh
Andorne szerepel. Magyari Ju-
$ _•
dil a niegzenési''tett »Szept&mber végént c. verset énekli. Három kisebb jelenet lesz: Egy jobbágy, elindul; Hacsek és Sajó; és{ Chaplin. Ezekben a számokban l^erger József. fZalai Ernő, Kőrös Károly, Donát István, Lukács László, Solti Oszkár és Var; ga János lép fel. Két láncszám is lesz, amelyeket Fischer Ede és Brandl Józsefné, illetve László Béláné adnak elő. A műsoros ''est kimagasló eseménye a Gáz-háboru c. bohózat ujabb bemarta tása Egri Berlával a főszerepben. |
A műsoros est — mint ¡mjár. említettük — április 3-án lesz és este 8 órakor kezdődik.
A MAORT Egységbizottsága folytatja a tisztofatást
Megalakult a szepetnekl Egység-bizottság ls
A MAORT szociáldemokrata; és kommunista üzeaná pártszervezeteinek egységbizottságn pénteken isméi összeült. A következő szociáldemokrata illetve kommunista párttagokat kizárták u párr lókból:
Jánoti Kázmér mérnök, Bécsi Lajos, Cságoly Ferenc, Csizik Imre, Juhász Tibor, ''Ruzsinszky Ede, Sajni Béla, Szőke Imre, Vargha II. István lisztviselők,, valamint Ágoslon Ferenc, Balogh György, Csögőr Endre, Gerencsér Lajos, Heifert Jenő, Kiss Gyula, Kollár László, Mu-szil Ferenc, és Paesa Géza. munkások. ! ''
A nagykanizsai járási Egysé.-bizollság pénteken este kiszállt Szepetnekre, ahol megáliapiiot. tvák a helyi Egységbizottságot'' amelynek tagjai: Zalabéri Fc. renc MKP, Újlaki György MKP Pi''ieifl''er János MKP, Fischl And rás MKP, Pi''eiffer András SzDP és Zsoldos Ferenc SzDP letteké FA szepetneki . pgysé^o.zo.lsáy már ma összeül, megkezdi a tisz. togalást és az egységes munkáspárt megalakulásának előkészületeit.
A MKP zalaegerszegi hirei
Csütörtökön este 7 órakor közös pártnap lesz az MKP székházában az Arany Bárányban. Előadó: Gelencsér György országgyűlési képviselő.
P ártnapok:
Péntek: Vasutas üzemi pártszervezet. E''óadó: Fehér László alezredes.
Szombaton Mallerdnél: dr. Agárdi Tibor vm. főjegyző.
Szombaton Neszele-major: „Előadó: Kellermann József.
Szombaton Nekeiesd-major: Előadó: Vád János.
A szemináriumokat mindenhol a rendes időben tartják meg. Az elo: adók hétfőn jelentkezzenek a városi propagandistánál. *
Magyar Országos Szövetkezeti Központ kirendeltsége, Nagykanizsa.
Szervezési osztálya: Deák-tór 3.
Terményosztálya: Fő-ut 4. Tel,: 6.
Gabona, magvak, hüvelyesek, olajos magvak vásárlása, vetőmag, növenyvédekező-
szerek, műtrágya eladá«, gazdasági óh olajos ¿. magvakra termelési szerződések kötése.
Áruosztály: Csengery-ut 82. Tárházak. — Telefonszám: 97.
Tágszöv-etkeze.tek áruellátása.
6
Z A L A
HÍREK
Napirend:
Március 28, vasórnap. Róm. kat„ prot., újgörög Húsvétvasárnap,
A Nap kel 5 óra 31 perckor, nyugszik 18 :óra 8 perckor. — R Hold kel 23 óra 39 perckor, nyugszik 7 óra 24 perckor.
Március 29, hétfő, Róm. kat., prot,, újgörög Húsvéthétfő,
fl Nap kel 5 óra 29 perckor, nyugszik 18 óra 9 perckor. - fl Holg kel 0 óra-kor, nyugszik 7 óra 52 perckor. 1828. Wllhelm Llebknecht születése. 1896. Frankéi Leo, a párisi kommün magyarszérmazéau népbiztosa meghal.
1919, Kallnlnt az orosz közponil lanács elnökévé választják.
1945. fl Vöröshodsereg étlépl az oszt-rák haiárt.
Március 30, kedd. J?óm. két. Kerény. Prot. Izidor. ü|gőröe ''Husvétkedd.
fl Nap ket 5 óra 28 perckor, nyugszik 18 óra 9 perckor. — A Hold kel 0 óra 58 perckor, nyugszik 8 óra 28 perckor.
1559. fldam Ries, az egyszeregy szerkesztője meghal.
1856. Pi Dunát nemzetközi folyammá nyilvánítják a párisi beKekongresszus*u.
1931. Óriási munkanélküli tüntetés Budapesten. 278 munkást letartóztatnak.
- <s
— Ádám György Nagykanizsán
Ma délbon vettük a, hírt, hogy Ádám György a Nagykanizsán is jói ismert országos publicista holnap pár napos tartózkodásra -Nagykanizsára érkezik. Értesülésünk szerint nem lehetetlen, hogy a Magyar Kommunista Párt által rendezett felszabadulási emlékesten beszédet mond.
— Városi díszközgyűlés Zala• egerszegen \ 1
A mog}-© székhelyének képvise-/ lótestülote március 29-én- hétfőn délelőtt 11 órai kezdettel a vármegyeháza nagytermében a város fői-szabadulásának harmadik évfordulója" alkalmából díszközgyűlést tart, A polgármester kéri a város lakosságát, hogy oz alkalommal a házakat lobogózza fol,
— Bírói kineve*i**k
Az igazsagügyminisztor dr. Lon-gyoi l.töla egorszogi járásbirót Nyi-togyházára törvényszéki tanácselnöknek, dr. Somogyi Lászlót Lotonyére járusbirónak és K. Nagy Zoltán drt. ogorszegi jjörv, tan. elnököt a debreceni Ítélőtáblához birónak nevezte ki.
— Eljegyzés
Kovács Magdolna Julianna oki. tanítónő Pécs és Sör lei Gyúl«-vaskereskedő Nagykanizsa jegyesek. Minden külön értesités helyett. .
— Házasság
Poícza Irma és Hegedűs Rajmund népi kollégiumi igazgató húsvéthétfőn tartják esküvőjüket az olai plébánia templomban.
— Tüz volt Bezeréden
Bezeréden a napokban hatalmas tüz pusztított. Leégett két lakóház, kilenc gazdasági épület, azonkívül a tüz martaléka lett több kazal takarmány. Néhány állat és gazdasági felszerelés is elpusztult. A kár mintegy százezer forint. Biztosítás lévén azonban fele- megtérül. Az ügyben a vizsgálat megindult.
— Váh dm regészs ég ügyi szolgálat Zalában
Vármegyénk tiszti főorvosának dr. Gábor. Ernőnek fáradhatatlan és agilis munkássága következtében Zala közegészségügyi téren ujabb fontos állomáshoz érkezett. Megfelelő berendezésű gépkocsi vándor egészségügyi szolgalat névon, a legkitűnőbb szakorvosokkal járja megyénk falvait és sogitségot nyuit a közegészségügyileg elhanyagolt zalai dolgozóké nak. Lz ia bizonyság annak, hogy népi demokráaiánk ogyik legfontosabb célkitűzése — oltontétbon >a mult kapitalista rendszeré ,oi — a dolgozók egészségügyi állatának teljes megjavítása.
A zalaiak budapesti otthona az újjáalakított
Palace - pensió
Budapest, VII. Somogyi Béla-ut 3/a. Telefon 220-089
Olcsó drak. — Tökéletes Komfort. Előzékeny, figyelmea kiszolgálás.
I
— Csapatzászló avatás
A 0. ,h. r. Parancsnokság értesíti a város,lakoe&ágát, hogy a város által adományozott csapatzászló űn-nopélyos átvételét éa folsaonttelését ünnepélyes »Honvéd határőr nap« keretében f. évi ápr. hó 11-én rendezi.
— Kellemes és boldog húsvéti ünnepeket
kiván összes jótevőinek, jóbarátai-nak, üzletfeleinek és mindenkinek, aki a magyar ifjúság boldogulásáért küzd és dolgozik
o:~ Petőfi -utcai áll. ált., iskola diákkcWtára.
— Bőriparosok figyelmébe
Nagykanizsa Város és Járási Ipar testület- Bőripari Szakosztálya folyó hó 31-én szerdán este 6 órakor tartja évi rendes közgyűlését, melyre a t. iparostársakat ezúton is meghívja az Elnökség.
—- Köszönetnyilvánítás
Á Magyar Kommunista Párt nagykanizsai II. körzete folyó hó 25^-en délután 8 órakor párthelyiségében Petőfi utca 28 sz. alatt egv húsvéti'' uzsonnadöiutánt rendezett a körzetéhez tartozó szegény gyermekek és elaggott örog csaladok részét«. Ezen ünnepélyen kiosztottunk 113 drb. fél kg-os''mazsolás kalácsot, 28 drb. fél kg-os zsurvoknit, 5 drb, 2 kg-os fehér konvorot, 220 drb. piros tojást, 8 drb. csokoládé tojást, 2 k*. tojás cukrot, Ü kgjszalámit, 20 drb, játék nyuszit, .1 Kg. csokoládé, 30 drb. mackót, kiosztásra korült továbbá sok ruhanemű és játéktárgyak. 40 liter tejeskávé. Valamint 10 ol aggott családnak szállítottunk a házhoz ajándékcsomagot,
A .vozotősóg ez uton fojozi ki hálás köszönetéi, a nagykanizsai, mint a vidéki nomosszivü adakozóknak, akik a szegényekkel ogyüttéreztek, és nemes adományaikkal hozzájárul* tak ezen szép ünnepély megvalósításához,
A MKP 11. körzetének Vezetősége
Rövid vllághlradó
EGYESÜLT ÁLLAMOK.
A külügyminisztérium mocogyo-zést ajánlott a palesztinai aralxjk és zsidók között. Visszautasította azt az orosz állítást, mintha megszegte volna a potsdami négyhatalmi egyezményt. Truman elnók megszigorította a lényeges fontosságú hadi-anyágok kivitelét. ltopülógepekre, és alkatrészeire, könnyű fegyverekre es gépfegyverek kivitelére különloges engejlely szükséges.
GÖROGOKSZÁG.
A legutóbbi harcok folyamán 754 szabadságharcost- megöltek. A kormánycsapatok vesztesége Szofuüsz miniszterelnök szerint 174 ember volt.
Csehszlovákia.
a prágai egyetem április 7-én ünnepli fennállásának 600 évfordulóját.
JUGOSZLÁVIA.
Tito miniszterelnök kijelentette, az olasz parasztok és munkások küldöttsége előtt Jugoszlávia kész baráti alapon megoldani közte és Olaszország %között minden vitás kérdést. Cáfolta, mintha az olasz-jugoszláv határon csapatösszovonásokat eszközöltek volna.
TRIESZT.
A szabadterületen, ismét toljos csend uralkodik. Trioszt parancs*-noka kijolentotto, még ha elfogadnák is a nyugati javaslatot, Triesztet csak tötíb hónapi tárgyalás és olő-kónzitózs után kebelezhetné be Olaszország,
ROMÁNIA,
Anna Paukor külügyminiszter rádiószózatban fordult a román néphoz. Hangoztatta, hogy a külföldi reakció mindont megtesz a demokrácia és a nemzetközi béke aláás ás ára. Felszólította & dolgozókat, hogy mindannyian vegyenek részt a vasárnapi választásokon.
Néptakarékpénztár R. T. Nagykanizsán
a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ieáíiyintézete,
. (IBUSz) MÁV. hlv. menetjegyiroda fiókja,
Nagykanizsa, Csengery-ulca 4. Telefon: 126.
Kartonruhák, szövetruhák blúzok, szoknyák
ruhafazon áráért RéPésg Magdánál, Fö-ut 14.
Király-Sörfőzde R. T
a Dreher-Haggenmacher Első Magyar RészvényserffizMe R. T.
leányvállalata,
1948. március 28.
OLASZORSZÁG.
Nenni az olasz szocialista párt vezére kijelentette, a trieszti kérdés csak ugy oldható meg, ha Olaszország, közvetlen egyezményt köt Jugoszláviával, ós a trieszti -kikötő használatáról érdokelt ko''eíousfpai ós dunavölgyi államokkal való köz-votlon mogogyozés alapján oldható meg.
LENGYELORSZÁG.
A lengyel kommunista és szociáldemokrata fjártok valamonnyi szor-vozotébon ü tagu külön bizottságokat alakítottak, hogy szorosabbra fűzzék a két párt politikai és szorvozoti együttműködését.
JAPÁN.
Tokióban 800.000 közalkalmazott sztrájkba lépett.'' Ha a béremelési tárgyalások nem járnak eredménynyel, csatlakozik a sztrájkhoz a posta, távírda és közúti alkalmazottak.
Mi újság az országban?
A szénbányászati munkaver-ínyben Tatabánya március 24-én országos jelentőségű rekord dot produkál l. Ezen a napon,. 1005.6 vagon szenet termelt & bánya. Tatabánya másfél évvel ezelőtt még 5UU vagon teljesítményért harcolt.
*
Niílosi Imre, a lyukszomivágó ból leli nyilas alezredes.beismerte, hogy módjában állt volna, megakadályozni a budapesti Duna-hidak felrobbantását, de ö az erre engedélyt kérő SS-ör1--
nagynak beleegyezését adta.
» » *
Az iparügyi minisztériumi a Gazdasági Főtanáccsal egyetértően ugy döntött, hogy mtii-den olyan lumplomnak, uhoiv na n elvitték a li a rangot, a fiU ányzó harangok pótlására ki-utalja a szüksége« bronsítneny-: nyiséget.
A legújabb slaüsztikai adatok szerint Budapesten a felszabadulás óta helyreállított lakások száma kereken 5Ü.ÜÜÜ. Becslés szerint a még helyreállítandó lakások száma 30.000.
• \
Rajk László belügyminiszter rendeletileg biztosította a rendőrök tovább tanulásának lehető-stégét. Megengedte, hogy a to-% vább tanuló rendőrök napi szolgálata ne terjedjen hat óránál tovább.
— Betörés
a Bucsuszentlászlói körjegyzőségre a napokban ismeretlen tettesek'' betörtek és elrabolták a páncélszekrényt.
Felhívás.
Felhívom mindazokat, akik Romániából illegálisa» érkeztek és jelenleg Zalaegerszeg város és járás területén tartózkodnak, hogy hatvan (60) napon, belül térjenek vissza hazájukba, mert különben román állampolgárságukat - elvesztik, a magyar állampolgársá-
§ot pedig meg nem szerezhetik ós mint ontalan személyeknek a tartózkodási engedély meghosszabbítható nem letz.
Ezen rendelkezés nem vonatkozik azokra, akik 1945. évi lunius 21. előtt érkeztek az ország területére. Bővebb leltiláfOBitást a zalaegerszegi ▼árosi és-járási kapitányság iJókai utoa í, közigazgatást osztálya, 1. em, 6, sz.) szerezhető be,
Zalaegerszeg, 1948, március 24.
A kapitányság vesetője helyett;
Székely István s. k. vezérőrnagy-
194S. március 28.
í
AD A1
Sportrovat ^
Vasárnap a MAORT-pályán, hétfőn az NVTE-pályán Játszik a Kultusz-válogatott
a kanizsai csapatokkát: Kalmár (Pereces)—Szekeres (BudatAC) Bozsur'' (ZHAC)—Várszegi FTC) Sebestyén (U;FC) Dobos (Tata. bánya}—Mészáros (Mávng) Molnár (Ganzhajó) Imri (Csepel) Adóm (EMIK) Hárai (MTK). Szóhoz jut még Omibody (FTC) Békési (MfiMOSz) és Magyar (Folton).
Mindnél napon szép győzelmet és szoros eredmiényl várunk kanizsai győzöl in ck kel, Itt emu Üljük meg,-hogy a kél egyesület megegyezése folytán vasárnap u MAORT meesre luglegy-gyei bemehetnek azok az NVTE tagok, aldk vagy arcképes tagsági igazolvánnyal rendelkeznek vagy arcképes, vasúti alkalmazotti igazolvánnyal. Az NVTE mérkőzésre szintén tagjeggyel mehetnek be a MAORT sportegyesület tagjai akik arcképes igazolvánnyal rendelkeznek.
Húsvét kél ünnepén nem kerülnek sorra bajnoki mérkőzések és igy a kél kanizsai együttes bará''ságos mérkőzési játszik a Kultusz bajnokság jókenes^é. gii válogatóit csapatával. A mérkőzés iránt városszerte- nagy érdeklődés nyilvánul meg és jó i<lő cselén mindkét napon nagy közönségre van kilátás,
Vasánmp délután érakor a MAOMT látszik a válogalwUal, atnclv valószínűleg a KHAC H» lőni usszcáliilásban veszi fel a küzdelmei. Hétfőn 3 órakor az NVTE-vei játszik a pesti csapat az NVTE pályán. A vasutasok felál''itásában. csupán annyi változás lesz, hogv a beteg Sztraka: helyett Szabó lesz a iobbszélső.
Á kultusz válogatott az eredetből eltérően sokká1 erősebb csapattal és értesülésünk szerint mindkét napon a''következő fel-állitásban veszik fel a küzdelmet
Sorsdöntő boxmérközós vasárnap délslőtt
A kerületi ökölvívó CsB lassan a befejezéséhez közeledik.
Mindkét csoportban nagy küzdelmek folynak a döntőbe va''ó. jutásért. Az »A« csoportban a MAORT bajnoksága többnyire biztosra vehető- A »Bs csoportban azonban még nagy harcok folvnak az elsőségért az NVTE és a ZVSE közölt. Vasárnap dél előtt 10 órakor a gimnázium tornatermében csap össze a két együttes és amelyik győz az való szinüleg a döntőbe kerül. A kanizsai l''iuk szorgalmasan ^szülődnek a sorsdöntő mérkőzésre. • Batték cHoirés az előjelekből Ítélve győzelemmel áH-ják majd meg a helyüket.
Vasárnap délután 2 órai kezdetiéi az NTE a MAORT I I-vel: játszik visszavágó mérkőzést a MAORT-Kultusz válogatott ösz szecsapás előtt.
Az NTE a mérkőzésre igy áll fel: SzéljLg—Czindrisch, Király> —Viicsek., EUer, .Horváth—Má-derka, Németh, Molnár, Lukvár. Salamon. ;
Hétfőn a Vasút pályán 2 órai kezdettel a Sáska a Vasas&al játszik előmérkőzést.
Zalaegerszeg vábos polgármestere. Kazinczy % 4. telefon 5, postafiók 40
3542/1948.
Hirdetmény
.Az épités- és közmunkaügyi miniszter ur az országos épületjavitás ^ pótkolcsön szolgalatot a dolgozók tulajdonaban levő, saját-otthonukra, illetve ezek kart szenvedett házaik helyreállítására is kiterjesztette.
Felhívom az összes dolgozókat, akiknek ilyen háborús-kárt szenvedett lakóházaik vannak, hogy ez olcsó kamatozású kölcsönt (évi 8o/0) vegyék igénybe. Bővebb felvilágosítást a városi mérnöki hivatal ad. Ugyanitt kell a kölcsönt igénylőknek jelentkezni.
Zalaegerszeg, 1948. mároius 24. ______ PoCffármetter,
Figyelem / Zalának szánt hirdetéseket Deik tér 10. sz, Mii kérjük leadni, Telefon 54,
v *
Dobó György
divatáru és rövidáru kereskedő
Kész női ruhák és blúzok! ADY ENDRE-UT 3. SZÁM.
Péti só,
múlrágya,
Neodentrln
fa permetezőszer, kerti éB gazdasági magvak kaphatók
Ország József
Nagykanizsa, Szabadság-tér 10.
Hirdetmény
Közlöm, hogy a Fflldmüvolósttgyl Miniszter Ur a tojás szállítását & húsvéti ünnoi»k utánra is fölszabadította. További intézkedésig tojás az egész ország területén szállítási igazolvány nélkül szállítható.
Főispán Ur 880/kf. 1948. ez. rendelete alapján közlöm, hogv a fejadagdézsma beszolgáltatással Kapcsolatban megérkezett Zala vármegye területére a gazdasági rendőrség központi csoportja. Felhívom a fejadagdézsma beadásra kötelezetteket, liogy előirt ^kötelezettségének mindenki pontosan tegyen, eleget, mért különben a gazdasági rendőrség minden egyes esetben megindítja a. szigorú eljárást.
Polgármester.
Hirdessen
a Z.ACÁ-ban l
1848-1948-as centenáris hirdetés:
Téutsch Gusztáv
drogéria, fűszer- és Játékkereskedő Nagykanizsa, Szabadság-tér 2.
Telefont 1-81»
Vacuum olajképviselet Elesztü-naoykereskeilés
Alapítási év: 1950. Alapítási év: Í330.
Fischel- könyvkereskedés
Papíráruk, Iró- és rajzszerek raktára, üzleti könyvek, nyomtatványok, Játék-kártyák, fotoalbumok, bélyegalbumok.
Hagykahizsa, Ady Endre*ut 1. Telefoni 189.
Állandó nagy raktár: legújabb szépirodalmi művek,. ajándékkönyvek, szakkönyvek, tankönyvek, Ifjúsági Iratok és gyermekkönyvekbőt. Zeneművek, folyóiratok, divatlapok. — Állandó levélpapír-vásár. — mTlntenkull* töltőtollak, hagy választék legmegbízhatóbb töltőtollakból
Dombos László
villamossági vállalat Modern csillárok kedvező fizetési feltételek mellett
Szabó és Dombai
cipS a legjobb I és legolcsóbb
Kereskedők legolcsóbb bevásárlási forrása:
Tarnóczky Géza
rövidáru , bazár és háztartási nagykereskedő
Szabadság-tér 18. sz.
Autósok, motorkerékpárosok, kerékpárosok ¡gumijainak szakszerű Javítása. Alkatrész, benzin, _ olaj eladás:
László Béla, Szabadság-tér I.
Bútort
Gábor
buiorsasaHli&l©Ébem
My Endre-«. 1. r"fM"n>
Bildog hisvéti ünnepeket
kíván minden előfizetőjének, olvasójának és hirdetőinek a
zac/í
szerkesztősége és kiadóhivatala.

Súlyos büntetést kaptak a nagykanizsai dollárUzérkedők
Budupostl tudósítónk órUsit'' bonnünktvl, hogy Sramm Feixmd Lukács László, Szukonyd Fereno tíé% Deulseh Katalin <5# Káros., sy József n agy kanizsai iitkoisokj felelt most Ítélkezett uz uzsora* bíróság. Lupunk olvasói mégj emlékezhetnek, hogy a nagyka-nlzsai gazdasági rendőrség egy dollárral manipuláló, társaságot leplezel! ie, amint azt Zala annakidején meg is irta. Az üzérice. dők felett az uzsorabiróság péU dás Ítéletet hirdetett, Sramlmt Ferencet egy évi, Deutsclí Kata-Unt egy évi és 4 hónapi, Lukács Lászlót -egy évi és 2 hónapi és, Károssy Józsefet három hónapi/'' fogházra itél''te. Szakonyi József né büntetését nem közölté velünk tudósitönk.
A Szabad Nép
három esztendővel ezelőtt, 1945 március 27.-én jelent meg először a budapesti utcákon. Akkor még romok hátán táncolt a tavaszi napfény és éhezett a főváros lakossága, — Se már szabad volt a nép. Ep a ''Szabjad Nép a magyar újságírás legjobb ha-9 gyományait folytatva küzdött azért, hogy o szabad nép szabad hazája — a szabadság moliott a jólét országa is logyon. Loloplozto a nép ellenség goit és mognvutatta a haladás irányát. Hogy a népi domolrrácia megszilárdult ós a szocializmus felé menetelünk — abban jolontős szerepe van a Magyar Kommunista Párt központi lapjának, amelyet szeretettel ós a jó munkást megillető tisztelettel köszöntünk az évfordulón.
- Ez már mindennek a teteje
• Mrs. Sally Shannon, egy new-yorki egyetemi tanár felesége házasságának felbontását kérte azon a címen, hogy férje — Marx könyveinek elolvasására próbálta rávenni. A bíróság kimondta a válást és az asszony »számára tartásdijat ítélt meg. A nevetséges ítéletet amerikai haladó körökben megbotránkozással fogadták.
A Fórum-mozi műsora
Húsvétvasárnap fél 8, fél 5, fél 7 és fél 9 órakor:
ÖT LEPES KAIRÓ FELE
Főszereplők:'' Stróheim, Pranchot Tone ós Anna Baxter.
Húsvéthétfőn fél 8, fél 5, fél 7, fél 9, kedden és szerdán 6 ós ''8 órakor:
EMBEREK A HAVASON
Magyar film. Főszereplők: Szel* Ifty Alice és Görbe János.
s
ZALA
í
1948. március 2ft
Köszönetnyilvánítás
Mindazoknak, kik felejthetetlen^ drága jó fiam, testvérünk és sógorunk
Parragt László
elhalálozása alkalmával fájdalmunkat részvétükkel, enyhíteni igyekeztek, külön is a MAORT munkatársaknak és a hadifogoly bajtársaknak, ezúton mondunk őszinte hálás köszönetet.
A gyászoló család.
FUTBALLT
ós felszerelést, gumilabdát, Játékárut, húsvéti ajándékot, emlékkönyvet, Imakönyvet, töltőtollat stb. legolosóbban vásárol ZALAEQESZEQEN
a SZABÓ CSERKÉSZÜZLETBEN
Tavaszi cipők és szandálok
nagy választékban
Ligetiné!
Zalaegerszeg, a posta mellett kaphatók.
Olcsó húsvéti vásárBözsinéninél. Ahhoz, hogy lakását barátságossá
Képeit MOLNÁR műkereskedőben
vegye meg!
— Női tavaszi kabátok ós mlndea-nemü textil, TÓTH DIVATHÁZBAN.
Kész bútorok kaphatók Srágli Lajosnál, Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-utca 64. szám.
FIGYELEM!
Fokhagyma Dughagyma Petrezselyem Sárgarépa Hagymamag Petrezselyem mag Sárgarépamag Legolcsóbb beszerzési forrása
STUHL és TÁRSA MAKÓ
Zománcedény, tűzhely, vaseke
Kákái
vastizletben vegye
Zalaegerszeg, Kossuth L.-u. 40.
Ha tavasszal vetni mégy, Magot csak KOVACS-nái végy! Biztos vetés? - Biztos jé! Kovácsnál van Péti sí.
Üveg- és porcellán árut'' legolcsóbban vehet
Heinrich W. L
Zalaegerszeg, Kazinczy-tér 7.
Telefon: 167.
Lóhermagot?
Spiegelnél
Bútorát olcsón
beszerezheti
Gombos Jánostól
Zalaegerszegen, Madách-utca 1.
Miijég kapható!
Weisz Ignác szikviz- és mű jéggyár
Ady Endre-ut 25. Teiefon: ,101.
Nagykanizsa Megyei Város Gyümölcs-értékesítő ós Központi Szeszfőzde Vállalata
Telefon: ^178. Nagykanizsa, Sáthory-U. 4. Telefon: 178.
Bor- és gyUmölos&zessfözde. Termelése: valódi gyümölcspálinkákéval«^ laosonvfoku borpárlYtok.
mint magas- és alaosonyfoku borpárli
Húsvétvasárnap d. u. 5-kor és este 8-ftcor ass +
Iparoskor nagytermében
Húsvéti sztárparádé
Fellépnek:
Sssilvássy Margit, Perényi La s sió, Körössy Zoltán, Cengyel Erss&ébet.
Jegyelővétel Sc&lessnél, Sugár- ut 2. és az előadás .napfán délelőtt ÍO órától.
1848—1948-as centenáris hirdetés:
Hantos és Ruzsinszky
-vállalkozó mérnökök---
Nagykanizsa, Ady Endre-ut 12. Telefon: 3-50.
GóZr ós vízvezeték-szerelés. — Lispei földgázégők már 72 Ft-tól.
FIGYELEM! FIGYELEM!
Szeszesital szükségletét nagy-ban és kicsinyben a legnagyobb választékban beszerezheti a
Dunántull Gazdasági Szeszgyárosok Szeszfinomltó Részvénytársaság
rum- és likőrgyárában
Nagykanizsa, Szabadság-tér 12. lelefon: 119.
Húsvétra lémlnőaégű likőrökben nagy válasaték.
t • _■ __
Szabó Untai Nagykanizsa, Ftt-ut 5.
Orion, Philips, Telefunken, Siemens , rádiókészül éket, férfi-, női,- gyermekkerékpárt 2—6 havi részletfizetésre.
Csvetkó Gyula
Gázégők gyártása háztartási és ipari célokra. Telefon gáz- és vizvezetékszerelések. KözpontI fűtő- és 184. fűtőberendezések. vasszerkezet!lakatos üzeme.
Nagyluanissa, Ady Endre-uí4.
Ivott már
VÁROSI MOZI
Csütörtöktől -hétfőig Johnny WolssmQller legujabb^katandja
TORZON NEW-YORKBAN
HIRA DÓ!
Előadások: Csütörtök :n 8 és V órakor Ssombaton i aato 8 órakor Vasárnap ó. hótfón : d. u. 3, 8, este 7 és 0 órakor.

ÁGYTOLL Pehely Frt. 60-—tói
Toll: la fehér 20 -féltehér 12''-. tarka ü-tól kezdve. Gőzölt vagy tiszta. Mintát vagy i ke próbaoBomagot küld R U B1C S E K JENŐ, Békéscsaba. Tel.: 244
Halló! Figyelem!
NAGY TEKEVERSENY
az „Utolsó garasban" Potöfl-út 81.
folyó hó 28-án délelőtt 10 órától 29-én este 20 óráig.
DIJAK:
1 drb. sertéssonka, 1 jlter likőr, 5 liter bor, 100 drb. cigaretta.
Mindenkit szeretettel vár A RENDEZŐSÉG.
Ha jó fagylaltot
akar enniK akkor csak a
János bácsihoz
kell jönni.
Adagban,
1 minőségben
békebeli!
Hozgonyi-utca 2. ss.
A hivatalos város
A város tulajdonát képező Don-csár szabályozási telekből maradt szántóföldet folyó, hó 30-án délelőtt 9 órakor & helyszínen tartandó nyilvános árverésen bérl>eadom."
Polgármester.
APRÓHIRDETÉSEK
Kerékpároz! tudó újságárusok felvétet-nck. Clm a kiadóban._
Makulatur papír kapható. Clm a kiadóban. <•
Üres szoba magános részére kiadó. Szabóné, Zrínyi Miklós-utca 85. II. e.
Teleki ul 2. szám alatti ház szabad kéz. bői eladó. Érdeklődni lehet Fekete Sas vendéglőben.
Napos Bibéket előjegyzésre szállítunk postán ötven darabonként. Szombathely. Magdelna-gazdaság Keltetőüzem, Szabd Miklós-utca 56.
Császárréten 600 Qöl rét, a Károly-lak-tanya mögött 1100 D-öl föld olcsón eladó. Bővebbet Attila-utca 59/a.
Nyugdíjas özvegy uinő édesanyjával lakást keres, 1—2 üres szobát, konyha és fürdüszoba használattal. Ugyanott eladő eóy gyönyörű íérfl burbery ragián. középtermetre olcsón. Sporenóné, Zalabér.
Földbirtok szép lakással, szőlővel felébe kiadó. Értekezni Nagykanizsa, Petőfi-ut 21. délután 2—3 ig.
Eladó 12 személyes tömör diófaasztal, ebédlőszekrény, Íróasztal, szmlrna faliszőnyeg. Bagolasánc 131.
. Trallk hétfőn nyitva a Zrlnyi-uteában.
Szentgyörgyvári hegyen szőlőbirtok méhessel eladó. Qerócs, Kossuth tér 15. _ -
ZALA demokratikus politikai napilap
Szerkeszti: Bencze Jenő főszerkesztő
Szerkesztőség ét kiadóhivatal; Deék Ferenc-tér 10.
Kiadja a Ncnzetl Blzotttás. «ar.yKanlzsi
Srerkaczttaért él W««lá*ér* felo! Benoz« lfl«í Talafoni 84. Nyomatott a Közaaidaiéfll R.-T. Nsgykanlisa nyomdájában, Nagykanlzitn.
Nyomdáért felel; Zalay Károly,
r-
A szerdal Uösös pfárjQnapon Sszegeál Andor asz előadó
53. évfolyam 74. szam.
Nagykanizsa, 1948. n*roius 31. szerda
*
50 fillér.
Várható időjárás: Gyenge szél, kevés felhő, száraz Idő. Gyenge éjszakai fagy. — A nappali hőmérséklet toy^b emelkedik.



lz államosítás uj életet, lüktető munkatempót teremi Nagykanizsa egyetlen halódó téglagyárában
A száz munkásnál több dolgozót foglalkoztató üzomok államositása nz egész ország munkavállalói között óriási lelkesedést, kirobbanó örömet keltett. Hogy ez mit jelent majd a magyar tprmolés ós a dolgozók életnívójának omelése szempontjából/ azt nem kell külön kihangsúlyozni akkor, amikor köztudomású," hogy ezeknek az üzemeknek a vezetői és tulajdonosai sohasem arra törekedtek, hogy a közösség érdekében termeljonek, liánom az volt minden szándékuk, — es . ezt »ajnes fogt-öbb esetben gyakorlatilag njog is valósították —y hjgy az üzemi tőkét az üzem hozamát saját céljaikra kivonják a vállalatból, liogy olyan helyzetet teremtsenek, amelyben az állam számtalan esetben kénytelen volt a termelés érdekébon * nagy összegeket juttatni az üzem fenntartásának biztosítására.
A vállalatok államositása legtöbb helyen zökkenésfnentosen, simán felvt le, és ott is, ahol zökkenők mutatkoztak, már kiküszöbölték a zavarokat. A vállalatok élére a domokrá-cia szempontjából töljesen meghízható vállalat vezetőket neveztek ki,," de.ezekkel a kinevezésekkel csak nz első lépés történt meg abban az irányban, hogy az államosított üzemeket szervesen be is illesszék az országos termelésben.
Ugy a vállalatvezetőknek, mint a dolgozóinak vérükké kell. hogy valljon, hogy a gyárak most már a ;iép tulajdonai tehát saját maguk gyárai igv annak oiedményei minden tekintetben az ő javukat, jobb életlehetőségüket szolgálja.
Nagykanizsán csupán a Storn-féle téglagyár kerültHallamcsitás alá, az a gyár, amely az újjáépítés szempontjából nélkülözhetetlen, do amelynek bérlói hosszú huza-v.ona után sem tudták, vagy nem akarták a gyárat üzembe helyezni. . .
Kedden délelőtt az újonnan államosított téglagyárban megjelent már a vállalat uj vezetője Lelner Sándor, aki azonnal hozzá látott az üzem belső ügyeinek rendezéséhez, hogy ezt az újjáépítés szempontjából fontos gyárat minnél előbb a termelés szolgalatába állítsa. Lapunk munkatársa felkereste Lehrer Sándort és heszélgetést folyhatott vele a téglagyár jövőbeli munkatervéről.
A munka megindítása
Alig egv órája vagyok itt Nagykanizsán, s így részletes programot nom adhatok.. Annyit azonban már látok, hogy a téglagyár régi tulajdonosai hatalmas tartozásokat -hagytak hátra. £n igyekszem ezeket az adósságokat két három napon belül rendezni. Ezzel akarom elérni, hogy anyagi nehézségek nélkül indítsuk meg a termelést. Számításaim szerint a termelést a jövő hét elején megindítjuk, ha csak valami előre nem látható nehézség ''-.őzbe nem jön
Termelés fokozása
Munkásaink természetesen a hároméves terv keretein belül dolgoznak majd. A háromév^es terv részleteinek összeállítására a régebben megalakított tervbizottságpt bíztam meg. Eddig is volt már kidolgozott tervünk a hároméves terv keretein
belül, dt ezt a munkaszüneteltotés miatt nom tudtuk végrehajtani.
Célunk az üzem munkateljesítményének fokozott kihasználása. Arra törekszünk, hogy minden hónapban elérjük, sót Mia"lehet tul haladjuk az előirányzott termelési százalékot. [Tervünk áz, liogv ebl>en az évben az üzem teljes kapacitását alapul véve" idén 78 száza''ékkal töbliot. jövőre 85 százalékkal töbliot érjük oh A harmadik torvév végére az üzem termelésének dupláját vagyis -száz-«zázaiékát szeretnénk elérni.
Munkaverseny
Tisztába vagyok azzal, hogy a tér-menéssel el vagyunk maradva, ezért
elhatároztam, hogy május 1-én a munkások részére külön termelési versenyt inditek. Elgondolásom szerint a három legjobb eredményt elérő munkás részérő dijat adunk ki.v '',Kz ^ munkások munkakedvét szorgalmát növelni fogja.
A vállalatot is szeretném beállítani az Országom munka verseny kereteibe. Egy hasonló kapacitású .tégla üzomme» szenetnénk fel veim i álversenyt. Valószínűleg a Zalavölgyi Ipari müvek téglagyárát hívjuk ki a versenyre. A munkaterv részletes kidolgozását még ezen a héten elkészítjük és ha sikerül a zalaszentgróti tég<ajzyár munkásait rövidesen kihívjuk a''versenyre. • A felső téglagyár üzembeállítása
Ha az alsó téglagyárban a munkát telje3 erővel megtudjuk indítani és az építőanyagok iránt az épit-
Boldizsár Iván Genfben tiltakozott Amerika sajtó- és rádiórágalmai miatt
Az Egyesült Nemzete* szabad hirkö/léssel foglalkozó genfi konferenciáján tegnap délután Boldizsár Ivan államtitkár felszóialásaban ismertette, hogy a magyar köztársasági kormát y a ¿ajtószab.dsag elvi alapjan áll, mert a sojtoszabadsay , elvaiusz haútlan a nepi demonraciatól es a nemzet szabadsagától. A satfószsbadsa;* nagyon hasznos lehet, ba a gépek körétti tartós beke erdekeben has?naljjk fe'', de meg kell a^adalyozni/nogy a ne>mze?i elnyemasfa, a nemzeti füwtfifen&áf Jerombateiárav vagy babo rus uszításra hasznaijak fel. Tiltakozott az Amerika Hangja rádióállomás által terjesztett ama ragalmak ellen, hogy Magyarországon a kommunista kermány teljesen felgöngyölítette az ellenzeki partonat Magyarországon nem kommunista kormány, hanem kaaficiós kormány van, ame;y nem nyomja el az ellenzéki pártokat. Visszautasította az amerikai rsdiónak az 1848 as centenáriumra vonatkozó elöadassorozatat, amely minősíthetetlenül tamadta a magyar nepi demokráciát. M-gyar részről eafolatot tdiak ki es helyreigazítást kértek, de a newyorki rádió sshasem közö te a magyar kormány cáfolatát. A magyar ksrmany az Amerika Hang a Kih«vó adasait a béke állandó veszelyeztetöjenek minösiti. Boldizsár Iván felkérté az Egyesült Nemzetek hírközlő és tudósító szervezetét, hozzon olyan hatarozátot, ho<.y az Amerika Hangja adjon helyet a magyar kormány /eszéről tenyekkei bizonyított cáfolatoknak.
Elsöprő gyizeimet aratott Rimániában a Demokratikus Népi Arcvonal
A választások tisztaságát még London Is elismeri
A romániai vasárnapi általános'' választásokon a Népi Bemokratlkus Arcvmal döntő gyizilmet aratott. A bukaresti rádió ma hajnali adásában közölte, hogy a választók 90 8 •/•-a leszavazott. A beérkezett szavazatokból 91 •/•-ot kapott a Nept Dewokratí*us Arcvonal. A választások tisztaságára ¿8 szabadságára Jellemző, hogy a londoni rádió hétfői ad saban kenytelen volt elismerni, hogy a választások teljesen szabadok és tiszták voltak és a legnagyobb rendben folyta* le.
Óriási összegű beruházások áprilisban ós májusban
Az Országos Tervhivatal április és május hón pókban 250 millió forintot meghaladé összeget fordít azonnali beruházásoké «z u(a0ö államosításokkal kapcsolatban előtérbe kerülnek a bányászati és ipari beruházások. Nagyobb beruházási munkálatok indulnak meg az államosított bauxit- és alluminium-iparban. A kulturális és szociális jellegű beruhazasokra fordi-tandé összeg kétszerese lesz az eddig erre a célra- előirányzott összegnek.
To/o-eredméiiyeJí
A toto fogadás multheti fordulójára beérkezett 871 120 Upszelvény. Ezekből 12 találatos szelvény 118 darab akadt, amelyek tulajdonosai-egyen-ként 3688 forintot kapnak. A tizenkét {alálatosok között. egy csurgói gim-názista is van, Sándor József. Tizenegy találatos szelvényt 2 100 at talál • tak, amelyek 204 forintot nyertek. Tiz~taIálatos szelvény 15.871 volt, ezek ■ körülbelül 27 forintot kapnak.
kezésok megindulásával nagyobb kereslet mutatkozik, akkor az évek óta parlagon heverő felső téglagyárban is azonnal megindítjuk a termelést. .Még a mai nap folyamán kimegyek a felső téglagyárba. Megnézem mi ott a helyzot.''s ha szükség mutatkozik, akkor azt is azonnal a termelés ''szolgálatába állítjuk.
Munkások visszavétele
t Á munka szüneteltetése miatt a tél folyamán a vállalat kénytelen volt a munkások egy részét huzamosabb ideig szabadságolni. .Most a termelés megindulásával ezeket a régi munkásokat természetesen visszavesszük. Terveim között szerepel az üzem kibővítése s ha ez lehetővé válik, akkor ujabb munkásokat i8 veszünk foí. Ez egyenlóio csak terv.
Étkezde építése
A gyár légi vezetősége a munkások szociális helyzetével nem sokat törődött. A munkások eddig a déli ol)édszünet a:att kénytelenek voltak'' az ebédjeiket a téglaégetők mellett vagy a gyárat környező réteken elfogyasztani. Most ''tervije vettem, hogy építtetek a. munkásoknak ogy étkezdét, ahol a hazulról kapott ebédet elfogyaszthatják.
Huszonöt éve dolg^zqj: ebben a szakmában. -Így az üzem minden apró-cseprő ügyeiben jártas vagyok. Meggyőződésem az, hogy közös mun kávai és közös akartjai helyre hozzuk a régi tulajdonosok bűneit és a halódó téglagyárból egy virágzó életképes jövedelmező üzemet létesítünk — fejozte l)e a beszélgetést Lelner Sándor a vállalat ui vezetője.
Amerikai paranisra el akarják halasztani az elasz választásokat
Az ol$sz reakciót egyre nagyobb félelemmel tölti el olasz népi demokratikus front ereje. Amerika ezért kijátszotta utolsó ütőkártyáját, is. I''tanította l)o Gasperri ¿niiiisz-elnökö^ hogy hiúsítsa mez $ választások megtartását a kitűzött határidőben. Paccivari miniszterelnökhe-Ivettes a legutóbbi beszédében ennek az amerikai utasításnak megfelelően nyíltan felvetette a választások elhalasztásának lehetőségét. De Gasperri rendőrsége közben egvre jobban terrorizálja a demokratikus arcvonal választási üléseit. A csendőrség és rendőrsége botokkal és fegyveresen zavarja el a gyűlések hallgatóit.
Ennek e7lenére a népi demokratikus arcvonal egyre jobbain míg erősödik. Togliatti az olasz komwunid.''a párt főtitkára tegnapi nyilatkozata ennek fényes bizonyítéka.
Az olasz Nemzeti Bank alkalmazottai bejelentették, hogy felfüggesztik a munkát és mindaddig sztrájkolni fognak, míg követeléseiket nem teljesitik.
Roosevelt özvegye lemondott
Roosevelt özvegye levelet irt Tru-manhoz és Marshall külügyminiszterhez-, amelyben tiltakozik az amerikai Olajtrösztök uj palesztinai politikája ellen, és bejelentette, hogy lemondott az Egyesült Nemzeteknél viselt delegátusi tisztségéről. .
2 A.LA
Mi újság az országban?
A Gazdasági Főtanács Textil-föMzolisága hivatalosan közö:te, hogy a vállalatok államosilása semmilyen irányban se&m befolyásolja a liexli''gyárak és kereskedelem közöUi ámforgalitnlat, A fogyasztók felé lörténő árusítás
is változatlanul folyik.
*
Sátoraljaújhelyen letartó*! t ták dr. Koppány-KovulcsikGyiV" la ügyvédet. aki 1919-ben az ellenforradalmi'' fehérterror idején hadnagyként résztvett a baloldali gondolkodásnak kivégzésében.
»
A Magvai" Általános Gyufaipari Rt. budafoki gyárának dolgozói elhatározták, hogy a munkaverseny keretében az előírtnál gyorsabban végzik el feladatukat A gyár vezetősége erre elhatározta, hogy nem dolgoztatja le a heÜ 18 órái. A reakció provokációs kísérletének'' kiküszöbölésére az illetékesek megtették a
szükséges lépéseket.

Göbölös István 22 éves budu-j>esii mechanikus nagy szóimba, ton délelölt a feiérniegyei A''ap községben agyonlőtte feleségéit» az apósát Vas Jánosi, majd önmagával is végzett.
*
Az igazságügyin! nisztériium vizsgálata most fejeződött be a szegedi Csillagbörtönben. Meg-állapították hogy a poétikai foglyoknak minden kedvezményi megadlak. Külön főzlek nekik, örizetük felületes volt, cenzurá-zatlan könyvekel és leve''eket engedtek bevinni nekik. A bizottság szigom bünteífést rótt ki a fog-liázorökre és a tisztviselőkre. Le vállasukról intézkedés történt
A Szovjetunió legfelsőbb tanácsának elnöksége Puskin magyarországi szovjet követet Magyarország rendkívüli és teljhatalmú nagykövelévé nevezte ki. *
Az iga zság ügy mi ni sztérium. ban most dolgoznak a mtunka tőrvény könyven. A kódex tartalmazza a munkaidőre vonatkozó rendelkezéseket, a túlórázás feU téleleire vonatkozó rendeleteket, szabályozza, milyen mértékben, viseli a munkáltaló a dolgozók adóterheit, mit nem vonhat le a munkabérből. Intézkedik a törvénykönyv n dolgozók egészségügyi védelméről. A váUnlaiL köle-les a munkások létszámának] megfelelően ebédlőről, öltözőről. tisztálkodási és egészségügyi
eszközökről gondoskodni. •
Az április 4-i sárospataki nagy '' gyűlésen az előjelekből Ítélve százezres lőmegek hallgatják Rá. * kosi Mályás miniszlereinökhe-lyeties beszámolóját, aki a magyar demokrácia eddig elért eredményeit fogja ismertetni. A rendezőség a koáliciós pártoka is meghívta, hogy teljes számú ban vegyenek részt a nagygyűlésen.
Napirend •
Március 31, szerda. Róiji. kát. Guidó. Pro». Árpád, üjgöröp Hipác.
f\ Nap ket 5 óra 26 perckor,-nyvqsjlk 18 óra 12 perckor. — A Hold kel 2 óra 1 perckor, nyugszik 9 ón 12 perckor 1707. flz ónódl országgyűlés kezdete. 1814. Orosz és porosz csapatok bevonulnak Párisba.
1824. Áz angol gyarmatokon eltiltják a rabszolgakereskedelmet.
194tt. március 31.
Kossuth fiát tanította és Petőfivel együtt
katonáskodott
váraljai Páros Endre honvédszázados,
^—■mmmmmmmmiH^_
aki félévszázadon keresztül tanított Nagykanizsán
sebet egy zsoldos osztrák ejtett© rajta dárdaval. A karját szúrta át és a seb még évek muiva is súlyos fájda''makat okozott- neki.
Még aziránt is érdeklődünk, ki-kot ismert a honvédszázados a szabadságharc nagy alakjai közül.
— Többször beszélt arról, hogy egy üli volt Petőfi Sándorral is. Ennél többet azonban — sajnos — egyetlen alkalommal sem árult-el. Arról Eem tudnak, hogy kitünte-.
1818 ragyogó emlékezetű napjait ünnepeljük. Kossuth, Petőfi, Táncsics és a -többi szabadsághős emlékének hódolunk 1948-ban. Kötelességünknek tartjuk tehát, hogy megemlékezzünk egy 48-as hősről, -váraljai Páros Endréről, aki mint hon-védtiazt küzdötte végig a szabadságharcot, majd utána több, mint félévszázadon át Nagykanizsán tanítóskodott.
1828-ban — tehát Petőfivel egy esztendőben — született Gömörvár-atján Páros Endre. Szülei földművesem beiek voltak, akik korán meghaltak. A fiu magára maradt, ae nem csüggedett el. Küzdői mos volt az élete, de orós akarata volt ós ezzol minden akadályt legyőzött.
A száz év otőtti történelmi napokban egyolomno járt l''eslon. Joghallgató volt. Március 15-én talán ó is íészt vett az ifjúság hatalmas tüntetésén, amikor Potofiék kikiáltották a magyar szabadságot.
Alikor az ország megmozdult, Páros Endre nem találta a holyót. Kossuth hivó szavára fegyvort ragadott és mint honvédhadnagy hősiesen harcolt az osztrák zsarnokság öl len a magyar szabadságért. A fiatal egyetemistából hamarosan százados ''lett. Világos után pedig bujdosnia kellett. Azután már nem folytatta tanulmányait. Tanitó lett, ami annál is könnyebb volt; hiszen már egyetemi évei alatt is foglalkozott tani fással.
Páros Endre a szabadságharc utáni években Nagykanizsám került és attól kezdve egyfolytában itt tanított. Családot alapított és gyermekei, unokái é3 dédunokái ma is itt élnek.
Pe/lkeiestük a 48-as hós honvéd-százados egyik Jeányát, Dezső Ala-dárnét ós megkértük, beszéljen az édesapjáról.
— Sajnos, csak keveset tudok édesapám 48-as tetteiről — mentegetőzik. — Nagyon zárkózott ember volt .és nem szívesen beszélt ezekről az eseményekről. Érzékeny lelkületét súlyosan érintette a szabadságharc kimenetele és haláláig som tudott be''etörődni abba, hogy a magyar szabadság ügye akkor elveszett.
További faggatásunkra azonban elmondja Dezső Aladárné, hogv az akkor még fiatal ogyetemista Kos-mtk fait is tanította. A szabadságharc lánglolkü vezérének két fiát több tantárgyból is oktatta óh igv baráti kapcsolatija korült Kossuth Lajossal is, aki a derék fiatalom-bornok ogy alkalommal fényképet ifl adott, A kép őt és két fiát ábrázolta, Kossuth aiá ia irta a képet, ami Páros Endre logféltettobb oroklyéjo \*olt. Minden osztendólion márciu* 15-én nomzetiszinü sza aggal diszi-totto fel és órákig nézegette a képet. 1894-lion pociig, amikor Kossuth Turiuban moghalt, gyószko- . retbe fogla''ta a képet. A 48-án százados nom tudott könny nélkül emlékezni a szabadságharcra és Kossuthra. *
— Ha csak szóba került 1848 — mondja Páros Endre leánya — édesapám mindjárt érzékenyen kifakadt.
— Az osztrákokat különösen nem állhatta — folytatja. — ^Szav^árúea volt, hogy »eb a német kutya nélkül is!«
Páros Endre többször, mes* is sebesült a harcokban. Legsúlyosabb
tései valtak-cv Páros Endrének. Azt mondják, az ilyesmi sohasem érdekelte és ha kapott is kitüntetést, egyszer sem dicsekedett vele.
Páros.Endre egészen haláláig — 1904-ig —: tanított Nagykanizsán a Zrínyi Mikiós-utca, fíuszti-téri és Teleki-utcai iskolában. A honvédszázadosból lett tanitó szigom és if/arságo-t nevető vofi;''. Amikor meghalt, az egész város gyászolta, Temetésére kivonult az itt állomásozó helvőrség, valameny-nvi iskola növendékei1 és a várős vezetői.
Emléke nem süllvedt a fe''edés homályába. A Petofi-ut:ai iskola növendékei március 13-án öt másik 48-as hős felkutatott sírjával együtt Páros Endréét is megkoszorúzták.
Állami kezelésbe kerül Héviz
A Gazdasági Főtanács nagyjelentőségű döntései
rizsvetőmagot 450 forint métermá-zsánkénti áléban ad a gazdáknak, aminők oHonórtékót novoml.or 8ü-ig lohot bofisaotni.
Texttt kereskedelmi
Nemcsak Nagykanizsát, Zala vármegyét, do az egész országot is közöli ól érinti a Gazdasági Főtanác3 döntése, amely olieadoli a világhírű hévízi gyógyfÜrdi állami ko/olésébo vételét. Mint ismorotes. a gyógy-fürdó liorceg Festotich /éle hitbizo-mánvhoz tartozott, do mint iparvállalatot, eddig meghagyták a Fos-tetich hercegnők áital * megbízott gondnok és igazgató kezdésében. Most azonban,
mhC''án bebizonyosodott^ hogy a hfchizomány tu''ajdonosai ön-kéiii távozlak nj/ugatra, ö rendelkezések értclmeben a naay-jeledtőségü gyógyfürdő elhagyóit vajyon/arg/jnak számítva, állami kezdésbe kerii&t.
A Gazdaság; Főtanács ©^n intézkedése beláthatatlan jelentőséggel bír, mert iehetővé te3zi, hogy "a íeu-ma, vagv hasonló betegségben- szenvedő dolgozók nagyon olcsón hozzájuthassanak a részükre gyógyulást jelentő fürdőbe!
Héviz czt£ún nem jelentheti már a ylivrapcd i tőkések divat-fel v<ymdÁiánaK színhelyéi, hanem a fürdőié rászoruló dolgozók nyernek üiü éaC a gyönyörű fürdőhelyen.
Értesülésünk szerint az eddigi gondnokot és igazgatót máris leváltották és helyükre olyan vezetőséget neveztek ki, amety vezetőség minden tekintetben garancia lesz aria, hogy megvédje a dolgozók érdekeit.
A Gazdasági Főtanács legutóbbi ülésén más fontos határozatokat is hozott:
ÁtsMcrVKlk m MOSZK-ot
A Gazdasági Főtanács elrendelte a kiküldött bizottság, előterjesztésére, hogy a 28. főosztályt kiíencrOj a 128. ügyosztályt 49-ro esökkonti és a két vezérigazgatóból ogy marad csupán a vállalat élén.
A meaőitazdaságot
érintő kérdósekbon a GF. olron-dolto, hogy a stabilizációt megelőző időszakból származó haszonbérletekkel kapcsolatos követelések érvényesítését, amonnvibon 80 holdon aluli haszonbérletekről van szó, megszünteti ós perositósét nem engedélyezi. , , " A gazdák között 855 vaggon hol-. land vetőburgonyát, métermázsan-ként 10 forintos árban bocsát.rendelkezésre azzal, hQgy minden métermázsa vetóburgonya után 100 kg. szokványminőségü burgonyát ¿pH majd a termés betakarítása után beszolgáltatni. A MÖSzK 400 vaggon
Nagykanizsa Megyei Város Gyümölcs-
értékesítő ós Központi Szeszfőzde Vállalata
Tetofon: 178. Nagykanizsa, Báthory-u. 4>. Telefon; 178.
Bor- és gyflmölcsszeszffizde. Termőiése: valódi gyflmölcspáliMkák, valamint magas« és alaesonyfoku borpárlatok.
iparigazolványokat a további intézkedésig nőni adnak ki, mort a textilforga''om Jolx>nyo''itását akadályozza''a textil nagy- ós kiskoioske-dók túlságos nagy száma. Kivétele-loet csak a GF. textübizottságu teliét.
A dolgozék téli tüztts• és szón-
szükséglet* ''
Az onvho tél miatt jelentős készletek halmozódtak fel, amit lehetővé teszi, hogy a dolgozók tűzifa készletét már most biztosítsák. A GF. már most lehetővé teszi, hogy többhóíiapos hitelt vehessenek igénybe, akik már most be akarják szerezni szükségletüket. Az éliammsitott vállalat tisztviselői
Fokozott büntetőjogi felelősséggel tartoznak, ugy mintha közhivatalnokok volnának. Kizárják az üzleti összeköttetésből azokat a magáncégeket, amelyek állami vállalat tisztviselőivel szepj^n az üzleti tisztaságot sértő ténykedéseket kísérelnek''meg, vagv követnek el. Fontos intézkedése a GF-nek, hogy minden közhivatal bejáratánál ''gyűjtő-szekrényeket lielveznek el, ahova a felek kéielmeiket, panaszaikat és előterjesztéseiket bedobhatják. A szekiényeken minden reggel felnyitják és a kérelmeket ugy intézik el, mintha szomélyesen mondották vol-im el.
RÁDIÓMŰSOR
Szerda, március 31.
Budapest I. 5 80. Hnjnali muzsika. 8.8(1, Falurádió, 7,00. Hírek. 7.20. Reggeli zen». 8.00, Előadás tavaszi betoff-ségekról. 8.15. Dólolőttl muzsika. 10.00 Hm*. 12,00. Harangszó, hírek. 12.15. CHaikovHzklj: IV. szimfónia, 11,20 A há-rl-etfyüttó8 átwlk. 14.00. Htreki 14,10 Ed ok- 6« hegedüszámok. 16.00 Rádiói«-kői« 17,1*). Pólóra könnyű zene, 17,00 HirSk lflO. Hadlfogolynlradó és Vö-rÖNkeres t közleményeit. 17,80, L. Leo-novs Invázió. Részletek, 1B.00, Operott-réstletek, 18,45. Hangos híradó. 19.00 Félóra jazz. 18.80. A íalu haneja, 20.00 Hírek, sporthírek. 20,80. A Rádiózene-kar tatszik, 21.45. Időszerű kérdések. 22.00. Hírek. 22.25, Heti Bzemle. 28.00. Beethoven összes zongoraművet. IV. 28 40. Magyar nóták. 24.00. Hirek.
Budapest II. 17.00. Tánczene. 18.00. Beszélgetés a háziasszony hároméves tervéről. 18 20. Végig a Dunán. Hangképsor. 19.00. A Faiu Hangja. 19.80 Zenekari muzsika. 20 80. A Rádió szabadegyeteme. 21.00. Hirek. 21.15. Szív küldi szívnek szivesen. 22.15. Müvészle-mezek.
— Böriparosok figyelmébe
Nagykanizsa Város és Járátri Ipar testület Bőripari Szakosztálya folyó hó 81-én szerdán este 6 órabor tartja évi rendes közgyűlését, melyre a t. iparostársakat ezúton is meghívja az Elnökség.
U14S. március 31.
Tisztogat az egységbizottság Nagybakónakon
A nagykanizsai járás egység-bizottsága Nagybakónak községben az alábbi jobboldali szociáldemokratákat zárta ki a pártból:
Zsiga József IjkituráSc, Balázs János l''öldm., Horváth Jenő bognár mester SzDP titkár, Iván István, Salamon JánasrLéder lm, re és SzijáHó Mihály.
Egyhónapi előkészítés után sziktették meg Vidovicsot
A szöktetőket letartóztatták
Az államvédelmi osztály hét napig tartó nyomozással tisz-iáz''a"''Vidovits- volt .somogy vármegyei főispán szökésének történtét és kézre keritette a szöktető bunda hét tagját is. Ezek Ncszmélyi János kaposvári bank ^igazgató. Balatoni Károly volt ^Jendörörmcster, Savanyu József volt eseiulörlizedes, Javós. (iyula gazdálkodó. nagyberki piViffei''islu képviselő jclö''l, Javé* Antal nagyberki földbirtokos Koszt József bnlutonlcilei penzió tulajdonos és Vidoviís (iyula, u - volt főispán unokaöccse. Kiderült. lihogy a t> ii 11 szó vetkezet egy hónapig larló munkával készítet te elő a szökletést. Mindannyiukat lelartóztatlák.
HIREK
— Szegedi Andor tartja a közös
pártnanot
Szerdán d. u. 6 óraí kezdette'' a Szociáldemokrata Párt nagytermé-ben a-mun kás pártok közös part napo t tartanak, amelynek előadója Szegedi Andor, a Magyar Kommunista Párt megyei titkára lesz.
— Leváltották a zalaegerszegi városi Nemzeti Bizottság elnökét
Az Egységes Munkáspárt a tisztogatási munka során, leváltotta a zalaegerszegi városi Nemzeti Bizottság elnökét, Marancsics Józsefet, aki a Szociáldemokrata Párt tagja volt. Helyébe dr. Gábor Ernő vármegyei tisztifőorvost választották meg, aki már meg is kezdte működését a Nemzeti "Bizottság éi£n.
— Kiskanizsai szinpad: Maharadzsa
Hétfőn este a Kör műkedvelői egy zenésvigjátékkal mutatkoztak be az Olvasókör színpadán. Dr. Borka-Dr. Mihola zenés vígjátéka néhány jelenetében a l>ohózat túlkapásaival volt teletűzdelve. A szereplők azonban dicséretes igyekezettől egészen kiválót nyújtottak. Szabó Erzsi a Eulália s''zoropben szinte kiemelkedett az együttesből, Kitűnően játszottak azonban a többi w.oiopiők is. Így Poty János, Iiogodüs ix>nc, Szabó Erzsi, (k> fóiog az olső alkalommal jó bemutatkozó .Kazanyi Sándor joloakedtok a fószoropokbon. A cimezotepió Kocsis Iteronenek ez alkalommal könnyű dolga volt. Megemlítjük még az epizódszereplőket (ifj. Hegedűs Feienc, Vadász Ferenc, Jutási László, Tollár József, Fülöp János, Molnár Dezső, Búzás József ), akik jól egészítették ki a műsort. Pefcy dános rendezése mintaszerű volt.
— Dalestet rendezett a Magyar Kommunista Párt zalaegerszegi szervezete
húsvét vasárnap este székhazában. A dalesten közreműködtek Gás-pámé Takách Dóra, Magyar Jutka, Zsuppán Zsuzsa, Tóth Bálint, Hajba Kálmán, Mátyás László ós Dávid Mária. A helyi előadók mindegyike nagyon szépet produkált és művészi élvezetet nyújtott a szépszámú hallgatóságnak. Simonkay Ferenc és dr. Csiky György zongora-játékpikkal hozzájárultak az est nagy -sikeréhez. * -
ZALA
8
Mindszenti nagyböjti körlevele ujabb lázitás a demokrácia ellen
A Magvar Kurjr húsvéthétfőit rendkívüli kiadása ismerteti a vatikáni rádió ünnepi műsorát Szent József napjának előestéjén. a niikoi^s-M ind szenti József biboros-érseknek jó kívánságaikat küldték. A műsor keretében eljuttatták »szerte a világon bujdosó magyaroknak a prímás nagyböjti körlevéléi. A »világban bujdosó magyarok* alatt a hazatérni nem merő ország vesztő nyugatosokat, gyilkos keretlegényeket és az országból a fele''ós-ségrevonás elől kiszökött hazaáruló politikusokat keH érterii A körlevél egyébként a következőket mondja többek között: »Isten türelme végtelen, de a bűnbánatra megszabott türelmi idő a végéhez közeledik, inert nagy a mi elpártolásunk. Az egyéni, családi és népi sorisok olyanok, "mint a nagy pusztító viharba került könnyű pehely és
Munkaversenyre Indultak az egerszegi vasutasok
A MAV szombathelyi üzldvezetőséghez tartozó Zalaegerszeg vasulasságu miül héten ünnepélyesen csatlakozott u munka-versenyhez, amely julius 30-án fejeződik be. A munkaverseny, megindulásának kihirdetésén résztveit dr Andaváry Ferenc szombathelyi üzletigazgató, aki beszédet is intézett a versenyre induló vasutasokhoz.
Kijelentette mindenekelőtt, hogy a vasutasoké munkaversenye az egész magyar nép érdekéi szolgálja. Elmondta, hogy
a szombathelyi vasutasság hatalmas lelkesezéssei csatlakozott a munkav^rsenyhe'' és felajánlották, hogy napi munkaidelUkön tul min-
gyönge f a levél. A szorongó máról a még bizonytalanabb holnapra összpontosul minden figyelmünk. A Fájdalmas'' Szűz lelkét a Kálvária ormán hét tőr járta át, tőrök sajgatják a mi szivünket is. Mindene a, kereszten, mi is a kereszten látjuk min denünket. Csak azért esengünk hogy a Boldogasszony évében erős lélekkel állva birjuk a történelmi nagy keresztet.«
Nem kétséges, hogy Mindszentinek ez a körlevele ujabb provokációt jelent a demokrácia ellen. Ezért felmerül a kérdés, hogy meddig tűri még a miagyar nép ezt az állandó provokációt, amely mindig ujabb és ujabb éket próbál verni a magyar demokrácia és az egyház közé és mindig éppen akkor, amikor a demokrácia és az egyház köze. ledése döntő stádiumba érkezik.
den nap euy-egy órát Ingyen dolgoznak a verseny sikere érdekében, a ni 50 000 munkaórát Jelent.
Kijelentette azonban Andaváry üzletigazgató, hogy a demo-kráciu nem kívánja, liogv a dolgozók ingyemnunkát végezzenek és ezért elvárja, hogy az élet színvonal emelése érdekében a versenyre induló vasutas dolgozók a napi nyolc munkaóra alat kilenc órának megfelelő teljesítményt nyújtsanak.
A zalaegerszegi vasutas dolgozók fogadalmat teltek, hogy példás fegyelemmel, töretlen akarattal és munkakedvvel biztosítják a inunkaverseny sikerét-
Felgyújtotta szerelmese házát, majd meg akarta Slni magát egy zalaszentmihályi asszony
Kpcsis Ferencné, Biczó Anna 35 éves zalaszentmlihályi asz-szony férje még 1943-ban eltünk a harctéren és azóta sem kapott hirt felőle. A fiatal asszony szoros barátságot kötött egy zalaszentmihályi gazdával, akinek azonban felesége és gyermekei voltak. Érthető, hogy a feleség nem jó szemtmel nézte ezt a viszonyt és pletykát inditott Ko-csisné ellen a faluba, aminek ujj Lett n következménye, hogy a fiatalasszonyt mindenütt megvetéssel fogadták és rossz hírét költötték. Amikor Kocsisnómeghallotta. .miket híresztel róla szerelmese felesége, elhatározta, hogy bosszút áll rajta.
Egy éjjel beosont- udvarlója1 házába és az .udvaron lévő szal-makazalt meggyúj totta, azt akarván ezzel elérni, hogy a férfi hozzátartozói égjenek bent a házban. Amikor már sürü füst terjenged a ház körül az udvarló felesége és leánya kiszaladt a lakásból, ekkor Köcsisné elé-
jük ugrott és az előre elkészilet* higkővel te''ibett üveg tartalmát, feléjük öntötte. Bosszúálló tervé cuttán elszaladt, felvágta az ereit, majd a vonat elé akart feküdni, de nem volt ereje cseleu kedetét véghez vinni. Végül önként jelentkezett a rendőrségen ahol letartóztatták és álkisérték a zalaegerszegi államügyészség-hez,
- Cwkéezosapit-lflizolis
A Józue Szive Plébánia cserkészcsapatát a Magyar Ceorkószfiuk Szö-votsÖgo O.I.B.-a »Ai*pád« Révvel, parancsnokául podig Juhász András cserkósztisztot igazolta,
- A MNDSZ
március 81-én ezerdán 6 órakor gyűlést tart. A Hadifogoly Szolgálat megszervezése és az önkéntes Népegészségórök beosztása a legsürgősebb feladatunk. Kérjük az Asz-szonytársakat, minél nagyobb számban jelenjenek meg Fo u. 6. sz. alatti helyiségben. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Vezetőség..
VMusUs
Száraz vegytisztítás
Teleion 345. Nagykanizsa, Fő-ut 14. szám.
— Hivós műsorral sikert aratott a húsvéti „8itárparadé"
A legutóbbi Latabár-féle úgynevezett »kaca^ó-est« csúfos bukásának emléke még élénken él a kanizsai közönség emlékezetében és ez az oká annak, hogy bizonyosfoku gyanák-vássaf fogadja most már a fővárosi művészek vendégszereplését. Ezzel magyarázható, hogy a husv§tvasárr sárnaprá hirdetett »sztárparádé« csIÉc kis ^közönséget tudott megmozgatni a fővárosi müvésaek szinte taton-'' góan üres ház előtt voltak kénytelenek előadni műsorukat. Mindenekelőtt Szilvássy Margitról, az Állami Operaház kitűnő énekesnőjéről kell megemlékeznünk, aki Lehár, Mil-löcker és Strauss operettjeiből énekelt keringőket. A filmekről ismert Perényi László Ady ós Petőfi-verseket mondott el. A szavalatokat azonban messze túlszárnyalta Anton Csehov egyik egyfelvonásos színmüve, amelyben Perényi, valamint part-nernóje, Szécsi Juiia remek alakítást nyújtott. Szécsi Juüa egyéb- • ként ogy sztepptáncot is mutatott be. Az est hum0i03 részét Lengyel Erzsébet ós Kőrössy Zoltán szolgáltatta, Vidám joíonotoket, ónokszamo-kat és táncokat adtak olő.
— Kifosztották egy beteg postamesternő lakaeát
özv, liódey Jánosné boncodföldoi postamesternő már hosszabb idő óta • súlyos botog és emiatt Zalaegerszegit) jött a kórházba, gyógykezeltetés végett. Lakósát ürosen kellett hagy-'' nia, mert nom volt hozzátartozója, akit az őrzéssel mogbizhatott volna. Nagypéntekre virradó éjszaka, is-mei-etlen tettesek, feltörték az üresen hagyott lakást, behatoltak és a postamesternő összes értékesebb ingóságát ellopták. Megindult a nyomozás a tettesek kézrekeritésére.
— Petróleum a kezmüvesiparosság-nak
Felhívjuk a lakatosok, rézművesek, műszerészek, reszelővágók, mérlegkész itők, kefegyártók, Jestő]^ nyomdászok és fogművesek szakosztályainak vezetőségét, hogy a ré-szükie kiutalt- petróleum elosztása végett az Ipartestület hivatalában f. hó 31-én d. e. 10 órakor okvetlenül jelenjenek meg. Elnökség.
NYILT-TÉR*
Vasárnap délután Biharvári Lajosné szül. Melján Erzébettel, különváltan élő feleségemmel és kislányommal összetalálkoztam és feldúlt lelkiállapotomban őt megsértettem, amiértis ezúton kérek tőle bocsánatot
Nagykanizsa, 1948. márc. 80-án.
__Biharvári Lajos
* E rovatban közöltekért sem a szerkesztőség sem a kiadóhivatal felelősséget npm vállal.
Vendégifi-megnyitás
Értesítem e n. é. közöntéget, hogy vendéglőmet f. hó 27-én
Zárda-u. 8. szám alat!
megnyitottam. Szíves pártfogást kér Kaszaházi József vendéglős.
Köszönetnyilvánítás
Mindazon ] óba rátáink és ismerőseink, különösen a Credo és a vasutas karlórsak, kik drága jó férjem,
Szakony György ''
ny. főkalauz temetésén megjelenésük kel, vagy bármi más módon mélységes fájdalmunkban osztozni szívesek voltak, fogadják ezúton is hális köszönetünk kifejezését
A gyászoló család.
ZALA
Sportrovat
A döntetlen Igazságosabb lett volna MAORT— Kultusz válogatott 3:2 (1:2)
MAORT: Vajda—Németh Horváth—Szabó Héjjá Nagy—Po-linger Téli Csöngei Forgács Ka-pornoki.
Kultusz: Szekeres—Tátrai Bo-zsúr—Cserna Sebestyén Várszegi—Molnár Mészáros Iinri Ad A .. Hárai.
Nagy iramban kezdődött a mérkőzés. Váltakozó játék alakul ki. Mindkét csapat- főleg a mezőnyben játszik sokat. A kapura lövések nem igen mennek.
A Kultusz az első negyedóra után lábra kap és egyik veszélyes támadásuknál Szabó kézzé1 üti le a labdát Imri elé aki egyből a hálóba bombáz. 1:0.
A gól után feljön a MAORT és hatalmas iramban küzd a kiegyenlítésért, ami sikerül is a 22. percben. Polinger lefut a jobbszélen, .mintaszerű beadását Csöngei'' a léc alá fejeli 1:1.
Kicsit esik az iram. Feljön a Kullusz ós a 31. percben egy ka-l>u előlli kavarodásból Molnár
a hálóba lövi a labdát 2:1 a vendégek javára.
A fordulás után unalmassá kezd válni a játék. A periek egyéni játékkal próbálnak eredményt elérni, a MAORT-osok tulkombinálják a helyzeteket.
A 22. percben Polinger szép lövéssel egyen''it. A gól után sokáig ugy látszik, hogy döntetlen lesz az eredmény, mikor az utol só pillanatban Po¡inger egy vitás góllal megszerzi^a győzelmet 3:2-
Az első félidőben a pestiek, a másodikban a MAORT volt a jobb. Egyénileg Vajda megfele''t A védelem oszlopa Németh volt. Horváth jól tartotta az ellenfél bal szárnyát. Nagy a védelembői és a támadásból egyaránt kivette részét. A csatársor lelke Forgács volt. Pólingért góljai dicsérik. A vendégeknél Bozsur Várszegi és Ádám tűntek ki. Székely játékvezető csupán u harmadik MAORT gólnál hibázott.
Megérdemelt győzelem
Kultusz válotfutott-NVTK 4:2 (1:1)
N''VTlií Róka -Balogh Mun-káesi—Senisi Németh Molh -Szepesi Turti Sár Koesjs Horváth,
Kultusz: Szekeres—Sebestyén Tátrai-Várszegi Cserna Dobos
Molnár Mészáros Imri Ádám II árai.
Unalmas mezőnyjáték l''olyt a félidő legnagyobb részében. *Az első negyedórában az NVTE vo.t^ nérni fölényben, de a kidolgozott helyzeteket a csatársor nem tudta értékesíteni. A 20. perc , Iáján a. nagyszerűen mozgó Ádám révén feljönnek a vendégek és "Ádám egyéni játékkal bombagóllal megszerzi a vezetésit 1 -.0.
Feljön az NVTE és erősen küzd az egvenlilésért. A 35. perc ben Sár szépen ugrik ki és.a kifutó kapus melleit a há''ób''á-gu-rit 1:1.
A második félidő ugy indul, hogy a vasút megszerzi a győz el jnet. azonban Turáék felesleges cselezéseikkel eredményt\ n«m érnek eh Az első negyedóra hazai fölénye után, a Kultusz kezd . támadásokba. A 16. percben Mol nár faképnél hagyja a vasul védelmét és kapáira lő. A gyenge lövésen Róka Vajlá van, öklözni akar, de a labda becsúszik 2:1. Potyagól.
Pár nerc múlva ujabb góll érnek el u vendégek. Molnár ismét kiugrik és a kifuló Róku lábai között a hálóba gurit. 3:1.
Mezőnyjáték ulán felnyomul-az NVTE. összecsapás után szu-bndrugáshoz jut a Vasul, és Kocsis lövése ágyúgolyóként vágódik a hálóba 3:2. *
Erősen küzd ezután u hazai együttes az egyenlítésért, de nem sikerül. Az utolsó percben Ádám beállítja a végeredményt 4:2. í
Gyengeáramú erősen barátsá-
fos mérkőzésen a pestiek meg-rdemelten győzlek. Egyénileg Róka egy gólban erősen bent volt. Balogh nagyszerűen ját szőtt, nem rajta múlott a vereség. Németh megfelelt. Munkácsi kevésbé. Both megtette a magáét. A csatársorban Szepesi időn-
ként jól mozgott, Túra «okát cselez, Horvátn még többet, Sár nem góllövő csatár, Kood0r.uk, gólja szép volt, A Kultusznál Várszegi, Szekeres, Molnár'' és főleg Adám játszóit jól.
Fiumbort nenrhibázott. •
Fölényesen gypzott az NVTE a vasutas CSB-n
Vasárnap délelőtt az NVTE boxolói a Z\SE versenyzőivel mérték össze erejükéi. A vendég csapatban csak liali és Komáromi mutatott be boxoiástatöbbiek gyengék. így az NVTE szinte küzdelem né>kü! győző-t Í(J:G-ra. A győzelmeket Baranyai (ellenfél héiküj), Wlasils, Gáti (ellenfele átesett a súlyhatáron) Szekszárdi és Büki .(ellenfél nélkül) illetve Baü, Komáromi és Manglitz (ellenfél nélkül) sze-rez Lék
MAORT II-NTE 4:2 (3:0) A MAORT II még a megerősített; NTE-nél is jobb volt. Vasas—NVTE II 3:2 (0:2). Váratlan. de megérdemeli győzelem-
Totóeredmenyek
. DVSC—Elektromos 2:0. Ferencváros—Vienna 3:2. Újpest— Basel 5:0. Sparla—MTK 12 Slávia-—Csepel 0:3. Ny. Madisz Nv. MÁV 1:1, NVolfner—Törekvés 3:0. Miskolci MTE-Iíistexi 1:2. Pereces—SSE 5:0. Blaek-pool Arscnal 3:0. Juventus-To-rino 1:1. MTE-Elöre 1.
Egyéb t redmónyek
SzAC-V. ETO 2:1 (0:1), Ferencváros—Basel 3:2. Újpest -
mtÍuüJ!:1''. Csepel—Sparla 2:1.
M1K—SÍ a via 1:0,.
VÁROSI M O Z
Kedd. n és «erdán — Csak 2 nap
Két Bláger egy műsorban: I. TOM TYLER vadnyugati UlmJe:
Gáncs nélküli bandita
ií, Énekes, táncos, zenés vígjáték:
Muzsikus lelkek
Előadások 5 és 7 órakor.
A Zala mezőgazdasága
Zalai gazdák a borverseny gyizteael között
A centenáris mezőgazdasági kiállítással kapcsolatban a földmivelés-Ogyi minisztérium borgazdasági ügyosztálya megbízásából a Magyar Szőlősgazdák és Gyümölcstermelók Országos Egyesülete, mint a Hegyközségek Szövetsége rendezte meg az országos borversenyt. A borversenyre az ország 12 borvidékéről 120 fajta bor érkezett be, melynek eredmenyekért S. S/abó Ferenc föld mivelésügyt államtitkár osztotta ki & jutalmakat a borverseny nyerteseinek. A bírálat eredményeképen aranyoklevelet kapott: Oblath Sándor Balatonfüred, Burgyán Károly Révfülöp, özv. Holiósy Györgyné Csókakő, Simon Mátyás Ver pelét, Termelői Mintapince To''csva, Aba-sári Földmivesszővetkezet.
Felhívás a.gazdákhoz!
Az országban található kevert burrgonyateíelek feljavítása céljától a Földművelésügyi miniszter Ur 232:775/1918.1. A. l.ü.o. szám alatt elrendelte a burgonyatermesztés szempontjából ion tós vármegyék burgonya léte lei. nek n termelők álla'' vetés* előtt fnllaszerint történő szétválasztása! A ga/.dák burgonv a tételeiket ül «lés előtt fajta szerint válogassák szét és csak egészsége, fnjlalisztn vctőgumól ültessenek e''. A jövőben az iMékes szervek, nagy gondot fordítanak a vettf.
1048. m ¿relue ai
ós étkezési burgonya fajtutisata. ságára. Kevert burgonya m]M mint II. osztályú áru kerülhet'' forgalomba, Ez azt jelenít hogy anrmak árát is alacsonvabban, állapítják meg, mint az egvsé. ges, fajtiszta burgonya árát.
A hivatalos város
A március havi hatósági ¿lelmj, szerjegyek alább irt saelyénvBit lehet beváltani mosószappanra: 69 a március havi éleiníiszenegv l(ai-abs 1.) szelvénye 10 dkg. <0 a március havi élelmiszerjegy A (na»y a) szelvénye 10 dkg. 71 ja március ha-vi testimunkásjegy T"(nagy szoi_ vénye 20 dkg. 72/a március \\avi netiéztestimunkásjégy I (római I.) szelvénye '' 20 dkg. 209 a március havi önellátó.jegy A (na.uy A) szelvénye 10 dkg. 210/a március havi-önellátó jegy II (római II.) szol vett vo 30 flks:. 225 % márcias havi csecsemójegy B (na<?y B.) szel rá ne 20 dkg. Maórt jeg\ek nem válthatók be.
Felhivom a keieskeíloket, hog\f szappankiutalás végett jelentkezzenek a kö/ehátáei hivatalban.
Polgármester.
InapekcIóH tfyótfyHaertAr
Márc. 30-án „Megváltó" gyógj-werWr Ssabadság-tór 21._
ZAL* demokratikus politikai nupilip S.''frkcsrtl: B«no*o Jenfl f6»*»rk«uu
lMrH«kfW''i*9tk kiadóhivatal i DbAk Partnc i»f
Ktudlci * Nwutrtl BlMtieáy, Ne^yMnl^e •nrluiutéttri <te k''«dá«érf felel flonate l«#
T«leloni M.
Nyomaiéit a ► öiflavrfa«áfll Jt-T. Nagykanlu* nyofiidnjflbdii, Nagykanluln,
; ¿*\*y Kdrolv,
1848—1948-as centenáris hirdetés:
nie''őtt buíorszükség/etét bevásárolná, vételkényszer nélkül tekintse meg
Sütneg&y.Gyula
műbútorasztalos buiorrakiáráí Nagykanizsa, Fö-ut 1. (udvarban).
QUITTNER villamossági vállalat
Csillárok nagy választókban kedvező fizeté*i feltétellel. Mindennemű szerelési munkálatok készítése. Villany égők raktáron.
gfagykanizsa, Csengery-ut 1. - Telefon: 301.
Tekintse meg diva tujdonságainka t!
/ *
Fovárosi választék — ízlés — minőség. Kesz férfiruháink minden Igényt kielégítenek,
Grürífe/d és Zomborí
divatOóm. -o- ToZeíon««dm ; 9.
Singer József és Társa
textiláru kereskedés Szabadság-tér*23. sz.
Menyasszonyi koszorú, fátyol, babakelengye, keresztelő takaró nagy választékban a legszebb kivitelben.
Szabadság- tér. 22 szám.
Polgár László
• .''/»jjf ■ V -^/v- "'' •
textl I kereskedés Szabadság-tér 22.